50
1 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35. §-ában, 39. § (2) és (5) bekezdésében, valamint a 88. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el. I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya 1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást igénybe venni köteles, a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 2. § (1) bekezdés 34. pontjában meghatározott ingatlanhasználókra, ideértve az ingatlant életvitelszerűen használókat, továbbá az együttesen használt tárolóedény esetén a tulajdonosi közösségeket, lakásszövetkezeteket és a társasházakat a Ht. 39. § (3) bekezdésére tekintettel, a Ht. 2. § (1) bekezdés 15. pont szerinti gazdálkodó szervezetekre, valamint közszolgáltatóra. (2) A rendelet hatálya kiterjed a Pécs Megyei Jogú Város rendszeres közszolgáltatással ellátott közigazgatási területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra. A közszolgáltatás különösen az alábbi tevékenységekre terjed ki: a) a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulla- dékgazdálkodási tevékenység végzésének a feltételeiről szóló 438/2012. (XII.29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vr.) 3. § (2) bekezdésében meghatározott hulladékokkal kapcsolatosan a Ht. 2. § (1) bekezdés 27. pontjában meghatározott tevékenységeknek közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített és az 1. mellékletben felsorolt edénytípusok tekintetében, vagy e rendeletben megjelölt egyéb módon történő végzésére, b) az ingatlanon összegyűjtött nagy darabos lomhulladék évente legfeljebb két alkalommal – a Közszolgáltató által meghatározott időpontban és helyen, erre a célra biztosított szállítóeszközén – történő gyűjtésére és a Közszolgáltató általi elszállítására, c) a Ht. 2. § (1) bekezdés 43. pontjában meghatározott – a Közszolgáltató által közzétett járatprogram szerint elszállított – települési hulladék Ht. 2. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti kezelésére, d) a c) pont szerinti települési hulladék Ht. 2. § (1) bekezdés 5. pontja szerinti elkülönített gyűjtésére,

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

1

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35. §-ában, 39. § (2) és (5) bekezdésében, valamint a 88. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást igénybe venni köteles, a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 2. § (1) bekezdés 34. pontjában meghatározott ingatlanhasználókra, ideértve az ingatlant életvitelszerűen használókat, továbbá az együttesen használt tárolóedény esetén a tulajdonosi közösségeket, lakásszövetkezeteket és a társasházakat a Ht. 39. § (3) bekezdésére tekintettel, a Ht. 2. § (1) bekezdés 15. pont szerinti gazdálkodó szervezetekre, valamint közszolgáltatóra.

(2) A rendelet hatálya kiterjed a Pécs Megyei Jogú Város rendszeres közszolgáltatással ellátott közigazgatási területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra.

A közszolgáltatás különösen az alábbi tevékenységekre terjed ki: a) a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulla-

dékgazdálkodási tevékenység végzésének a feltételeiről szóló 438/2012. (XII.29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vr.) 3. § (2) bekezdésében meghatározott hulladékokkal kapcsolatosan a Ht. 2. § (1) bekezdés 27. pontjában meghatározott tevékenységeknek közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített és az 1. mellékletben felsorolt edénytípusok tekintetében, vagy e rendeletben megjelölt egyéb módon történő végzésére,

b) az ingatlanon összegyűjtött nagy darabos lomhulladék évente legfeljebb két alkalommal – a Közszolgáltató által meghatározott időpontban és helyen, erre a célra biztosított szállítóeszközén – történő gyűjtésére és a Közszolgáltató általi elszállítására,

c) a Ht. 2. § (1) bekezdés 43. pontjában meghatározott – a Közszolgáltató által közzétett járatprogram szerint elszállított – települési hulladék Ht. 2. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti kezelésére,

d) a c) pont szerinti települési hulladék Ht. 2. § (1) bekezdés 5. pontja szerinti elkülönített gyűjtésére,

Page 2: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

2

e) Pécs Megyei Jogú Város rendszeres közszolgáltatással ellátott közigazgatási területén, a Ht. 2. § 27. pontjában meghatározott hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra.

2. § Pécs Megyei Jogú Város rendszeres közszolgáltatással ellátott

belterületének utcajegyzékét az 1. függelék, a város rendszeres közszolgáltatással ellátott külterületi részéit a 2. függelék tartalmazza. Az 1. függelékben és a 2. függelékben bekövetkező változásokat a Közszolgáltató tájékoztatásul a helyi újságokban és a honlapján köteles előzetesen közzétenni.

2. Értelmező rendelkezések

3. § E rendelet alkalmazásában:

1. Az ingatlant életvitelszerűen használó: akinek a lakcím-nyilvántartás szerinti lakóhelye vagy tartózkodási helye az adott ingatlanban van, vagy akként nyilatkozik, hogy az ingatlant életvitelszerűen használja.

2. Átmeneti gyűjtőpont: a település szilárd hulladékának átvételére ideiglenes jelleggel (útfelbontás, -építés, közműfektetés, vagy más fontos ok miatt) legfeljebb három hónapi időtartamra kijelölt hely, ahonnan a Közszolgáltató a térítésmentesen kihelyezett közösségi gyűjtőedényből történő elszállítással teljesíti közszolgáltatási kötelezettségét. Az átmeneti gyűjtőpontot – a Közszolgáltató javaslata alapján – az Önkormányzat jelöli ki és felhívás útján kerül közzétételre. A kihelyezett gyűjtőedényzetnek a gyűjtőpontot igénybe vevő ingatlanhasználók szerződéseiben rögzített mennyiségű hulladék tárolását kell biztosítani.

3. Egyedülálló ingatlanhasználó: az ingatlanban a Hatóság által kiadott igazolás szerint egyedül élő természetes személy ingatlanhasználó.

4. Hatóság: Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatala Hatósági Osztály Okmányiroda (7621 Pécs, Kossuth tér 1.)

5. Ingatlan: a közszolgáltatásba bevont területen fekvő – az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvényben ingatlanként meghatározott – ingatlanok köre.

6. Kerti biohulladék: közszolgáltatási szerződéssel rendelkező ingatlanhasználó által elkülönítetten gyűjtött, szennyeződésmentes, komposztálható növényi kerti hulladék (fanyesedék, ág, gally, fű, lomb, fűrészpor, faforgács, stb.) és kötegelve, valamint műanyag zsákokban elhelyezve kerül kihelyezésre a 10.§ (1) bekezdésben meghatározottak szerint.

7. Közterület kezelője: a BIOKOM Nonprofit Kft. 8. Közös tárolóedény használat: a hulladékkezelési közszolgáltatás

teljesítésének azon módja, amikor egy tulajdonosi közösség, társasház, lakásszövetkezet az egyes ingatlanokban keletkező háztartási hulladékot egy közös edénybe gyűjti, és ebben adja át a Közszolgáltatónak, továbbá a közszolgáltatás díját egy összegben közösen, vagy az egyes ingatlanhasználók a közösség által meghatározott arányban külön fizetik meg a közszolgáltatónak.

Page 3: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

3

9. Szomszédos ingatlanok: amelyek oldalhatára egymással érintkezik. Ilyennek minősülnek az ugyanazon telken épült önálló épületek és egy ingatlanon lévő nem társasházi lakások.

II. FEJEZET A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁS

3. A közszolgáltató

4. § (1) A hulladékkezelési közszolgáltatást a közbeszerzésekről szóló 2011. CVIII.

törvény 9. § (1) bekezdés k) pontjában foglalt szabály szerint Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén kizárólagosan a BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Közszolgáltató) jogosult ellátni.

(2) A Közszolgáltató az (1) bekezdés szerinti közszolgáltatást 2014. január 1-től számított 5 éven keresztül látja el az erre az időtartamra Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával megkötött közszolgáltatási szerződés alapján.

4. A közszolgáltatás igénybe vétele

5. § (1) A rendszeres hulladékszállításba bevont területen az ingatlanhasználó

köteles a szervezett közszolgáltatást igénybe venni. (2) A gazdálkodó szervezet ingatlanhasználó a háztartási hulladékhoz

hasonló hulladék részét képező vegyes hulladék tekintetében köteles a közszolgáltatás igénybevételére.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra vonatkozó közszolgáltatási szerződés létrejön: a) a közszolgáltatás első igénybevételével, b) ha a Közszolgáltató a közszolgáltatás ellátására vonatkozó

rendelkezésre állási készségét bizonyítja, c) a szerződés írásba foglalásával.

(4) A közszolgáltatási szerződés tartalmi elemei: a) a felek megnevezése és azonosító adatai, amennyiben a

közszolgáltatást igénybe vevő nem tulajdonosa az ingatlannak, úgy az ingatlantulajdonos megnevezése és azonosító adatai is: a felek neve, címe, társasházak, lakásszövetkezetek esetén adószám, bankszámlaszám, valamint a közös képviselő neve és címe, továbbá természetes személy esetén a személyes adatok közül az anyja neve, születési helye és ideje, tulajdonosi közösségek esetén a közösség képviseletét ellátó azonosító adatai,

b) a szerződés tárgya, c) a közszolgáltatás megkezdésének időpontja, d) a szerződött tárolóedény térfogata és darabszáma, annak

azonosítására vonatkozó előírások, e) az ellenérték megállapításának, számlázásnak, a számla

kiegyenlítésének módja, f) a szerződés időbeli hatálya,

Page 4: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

4

g) a közös tulajdonú ingatlan esetében a Ht. 52. § (5) bekezdés szerinti nyilatkozat az ingatlant életvitelszerűen használó további tulajdonosról, valamint közös használat esetén az ingatlant életvitelszerűen használó további személyekről.

h) egyéb, a szerződő felek által lényegesnek tartott elemek. (5) A közszolgáltatás megszervezéséhez és a díjszámlázáshoz szükséges

adatokat a szerződés írásba foglalásának bármely okból történő elmaradása esetén az ingatlanhasználó köteles írásban bejelenteni a Közszolgáltatónak.

(6) A Közszolgáltató jogosult az 5. § (4) bekezdés a) és g) pontjában meghatározott személyes adatok kezelésére a közszolgáltatás teljesítése érdekében. A személyes adat kezelése során a Közszolgáltató az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni.

(7) Szünetel a közszolgáltatás igénybevétele a bejelentéstől számított legfeljebb 1 év időtartamra, ha a tárolóedényt egyedül használó, írásbeli közszolgáltatási szerződéssel rendelkező ingatlanhasználó két naptári hónapnál hosszabb ideig az ingatlant nem használja, és az üresedés várható időtartamát – legkésőbb a szünetelés megkezdését megelőző munkanappal bezárólag – a Közszolgáltató ügyfélszolgálatán írásban leadott nyilatkozattal, faxon, vagy levél formában – bejelenti a Közszolgáltatónak. A bejelentés megtételére csak a Közszolgáltatóval szerződéses jogviszonyban álló, vagy a meghatalmazottja jogosult. A szünetelésre vonatkozó igénybejelentés megismételhető. A bejelentésben foglaltak valóságtartalmát a Közszolgáltató ellenőrizni jogosult. Ha az ingatlan a szüneteltetési időtartam lejárta előtt újból lakottá válik, annak tényét a Közszolgáltatóval szerződött fél, vagy meghatalmazottja köteles legalább 3 nappal korábban a Közszolgáltatónak bejelenteni.

(8) A szüneteltetés jogszerűtlen igénybevétele esetén a Közszolgáltató jogosult a szüneteltetés kezdő időpontjára visszamenőleg a szüneteltetést megvonni, a közszolgáltatási díjat pótlólagosan kiszámlázni, továbbá költségeit érvényesíteni, kivéve, ha a kérelmező hitelt érdemlően igazolja, hogy a szüneteltetést a kérelmében meghatározott időszaknál rövidebb időre vette jogszerűen igénybe.

III. FEJEZET A KÖZSZOLGÁLTATÁS ELLÁTÁSÁNAK RENDJE

5. A települési szilárd hulladék elhelyezése 6. § (1) Települési szilárd hulladékot csak az erre a célra kijelölt és legálisan

működtetett hulladéklerakó telepen – jelenleg a kökényi hulladéklerakóban (Kökény 057,059, Szilvás 020/1, 021 hrsz.) és a görcsönyi 031 hrsz-ú hulladéklerakóban – hulladékudvarban, vagy a Közszolgáltató által alkalmazott egyéb, jogszabályban megengedett módon, a vonatkozó üzemeltetési szabályok és előírások szigorú betartásával szabad elhelyezni.

Page 5: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

5

(2) Az Önkormányzat gondoskodik a Közszolgáltató javaslata alapján a szükséges gyűjtőpontok, valamint a lerakóhely kijelöléséről, a létesítmények megvalósításáról és működtetéséről a Közszolgáltató útján, valamint biztosítja a közterület használatát az indokolt mennyiségű gyűjtőedény kihelyezése, tárolása és megközelítése céljára.

7. § (1) A hulladékszállítási közszolgáltatás igénybe vétele heti 2 alkalommal

kötelező, kivéve a város rendszeres közszolgáltatással ellátott külterületi részein. A város rendszeres közszolgáltatással ellátott belterületén – egyedi megállapodás alapján – heti 3 szállítás is igénybe vehető. A város rendszeres közszolgáltatással ellátott külterületi részein a hulladékszállítási közszolgáltatás heti egy alkalommal kötelezően igénybe veendő szolgáltatás.

(2) A szervezett közszolgáltatást igénybe vevők számára a szabványos tárolóedények használata kötelező, kivéve a város rendszeres közszolgáltatással ellátott külterületi részein. A közszolgáltatásba bevont külterületek esetében kijelölt gyűjtőponton a Közszolgáltató konténert köteles elhelyezni a hulladék gyűjtése és elszállítása céljára, melynek elszállításával tesz eleget a közszolgáltatási kötelezettségének.

(3) A választható szabványos tárolóedények felsorolását az 1. melléklet tartalmazza. A gyűjtés gyakoriságának figyelembe vételével a tárolóedényt úgy kell kiválasztani, hogy arányos legyen a keletkező hulladék mennyiségével, de minimum 70 liter, tárolókapacitás rendelkezésre álljon ingatlanonként.

(4) Közösen használt tárolóedény esetén tárolókapacitás kedvezmény illeti meg az igazoltan egyedülálló ingatlanhasználó tekintetében a társasházat, lakásszövetkezeti házat, tulajdonosi közösséget a 70 l tárolókapacitás 50%-ának mértékéig. Az egyedülálló ingatlanhasználó kedvezményének igazolásához a közös képviselő köteles a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátani az egyedülálló ingatlanhasználó által beszerzett Hatóság igazolását, valamint az ingatlantulajdonos nevét, címét és azonosító adatait.

(5) Családi házas övezetben két szomszédos ingatlanhasználó – akik közül legalább az egyik egyedülálló – a Közszolgáltatóval kötött írásbeli külön megállapodás alapján közös tárolóedényt használhat.

(6) A (4) és (5) bekezdésben írt kedvezmény igénybevételéhez szükséges adatokat a Közszolgáltató tartja nyilván. A Közszolgáltató jogosult a nyilvántartott adatok ellenőrzésére a Hatóság adatai alapján. Eltérő adat esetén a Közszolgáltató a kedvezmény megadását megtagadja, vagy a kedvezményt megvonja. A kedvezményre jogosító körülmény megszűnése esetén a szerződő köteles azt haladéktalanul bejelenteni, és a közszolgáltatási szerződés módosítását kezdeményezni.

(7) A tárolóedények beszerzéséről – vásárlás, bérbevétel útján – az ingatlanhasználó köteles gondoskodni, kivéve a város rendszeres közszolgáltatással ellátott külterületi részein, ahol a konténereket a Közszolgáltató biztosítja.

Page 6: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

6

6. A települési szilárd hulladék elszállítása

8. § (1) A Közszolgáltató a települési hulladékot heti két alkalommal köteles elszállítani, kivéve az egyedi megállapodás alapján történő többszöri szállítást és a város rendszeres közszolgáltatással ellátott külterületi részeiről történő szállítást. A szállítás módjáról és idejéről az igénybevevőt a Közszolgáltató írásban vagy közzététel útján tájékoztatja, úgyszintén az ünnepnapi szállítás rendjéről is.

(2) A Közszolgáltató a lomhulladék gyűjtéséről és elszállításáról évente legfeljebb két alkalommal a közszolgáltatás keretében – külön díj felszámítása nélkül – gondoskodik.

(3) A közszolgáltatás keretében a Közszolgáltató kizárólag a lakosságnál, a háztartásokban képződött, de a szabványos gyűjtőedényekben el nem helyezhető nagydarabos, lomhulladékot szállítja el.

(4) A lomtalanítás keretében közterületre nem helyezhető ki: a) építési és bontási hulladék, b) veszélyes hulladék, c) háztartásokban keletkező vegyes hulladék, d) elkülönítetten gyűjthető papír, műanyag- és fémhulladék, e) kerti biohulladék, f) ipari, mezőgazdasági vagy szolgáltatási tevékenység során képződött

hulladék. (5) A lomhulladékot az ingatlanhasználó elszállítás céljából a Közszolgáltató

által hirdetmény útján, valamint honlapján előzetesen megjelölt helyen és időben helyezheti ki.

(6) A lomhulladékot a közterületen úgy kell elhelyezni, hogy az a jármű és gyalogos forgalmat ne akadályozza, a szállítójármű részére jól megközelíthető legyen, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, és ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

9. § (1) Az ingatlanhasználó a települési hulladék részét képező kerti

biohulladékot a házhoz menő kerti biohulladék gyűjtéssel érintett területeken külön gyűjti: a) a falombot, fűkaszálékot kifejezetten erre a célra szolgáló

gyűjtőedényben, vagy áttetsző műanyag zsákban, b) a fanyesedéket (max. 5 cm átmérőjű és 1 méter hosszú ágak)

kévébe kötegelve. (2) Az elkülönítetten gyűjtött kerti biohulladék elszállítási gyakorisága a

március 1-től november 15-ig tartó vegetációs időszakban kétheti egy alkalom. A gyűjtési időszakot a Közszolgáltató az időjárás függvényében módosíthatja. A gyűjtési időszakról, a gyűjtésbe bekapcsolt területekről és a gyűjtési napról az érintetteket a Közszolgáltató honlapján és közlemény útján tájékoztatja.

(3) A Közszolgáltató jogosult a kerti biohulladék gyűjtésére kihelyezett gyűjtőedény, vagy zsák tartalmát ellenőrizni. Amennyiben a zsákban nem kerti biohulladék került kihelyezésre, úgy a Közszolgáltató a hulladék szállítását jogosult megtagadni.

Page 7: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

7

IV. FEJEZET AZ INGATLANHASZNÁLÓKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

10. § (1) A települési hulladékot, beleértve az elkülönítetten gyűjtött lomot, az

elkülönítetten gyűjtött hulladékot házhoz menő gyűjtés esetén, valamint a kerti biohulladékot a szállítási napokon reggel 6 óráig elszállítás céljából a 13. § (1) bekezdésben meghatározottak szerint a Közszolgáltató rendelkezésére kell bocsátani.

(2) Az ingatlanhasználó a tárolóedényben az ingatlanon szokásosan keletkező hulladékot tömörítés nélkül úgy helyezheti el, hogy annak fedele zárható legyen, valamint az a hulladékszállítás során a Közszolgáltató alkalmazottainak egészségét ne veszélyeztesse, a gépi ürítést ne akadályozza, az ürítő berendezést ne károsítsa.

(3) A tárolóedény mellé hulladékot elhelyezni csak a Közszolgáltatótól vásárolt, jelzéssel ellátott zsákban lehet. A jelzett zsák ára tartalmazza a települési hulladék elszállításának, kezelésének és ártalmatlanításának költségét. Abban az esetben, ha az ingatlanhasználó, vagy a gazdálkodó szervezet a többlethulladékot nem a jelzett zsákban helyezi el a tárolóedény mellé, a Közszolgáltató jogosult pótdíjról szóló számlát kiállítani. A pótdíj mértéke a jelzett zsák árának háromszoros összege. A pótdíj tárgyi ÁFA-mentes.

(4) Ha a tárolóedény olyan nedves hulladékot tartalmaz, amely összetömörödött vagy befagyott, vagy a benne lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt a tárolóedényt az előírt módon kiüríteni nem lehet, a használó köteles a visszamaradt hulladékot fellazítani és a tárolóedényt használhatóvá tenni.

11. § (1) A tárolóedényben nem szabad olyan anyagot elhelyezni (különösen ilyen

a forró hamu, maró-, mérgező anyag, állati hulla, folyékony vagy befagyott zsiradék, gyúlékony vagy robbanó anyag, kő és épülettörmelék, nagyobb terjedelmű, súlyú tárgy), amely veszélyezteti a hulladékszállítással foglalkozó alkalmazott egészségét, megrongálhatja a gyűjtőberendezést, vagy ártalmatlanítása során veszélyeztetheti a környezetét.

(2) Ha a Közszolgáltató alkalmazottai megállapítják, hogy a tárolóedényben az (1) bekezdésben megjelölt anyagot, tárgyat helyeztek el, vagy az túltöltött, a kiürítést jogosultak megtagadni. A kiürítés megtagadásáról a Közszolgáltató az ok feltüntetésével értesíti az ingatlanhasználót. Az emiatt el nem szállított hulladék elszállításáról az ingatlanhasználó köteles gondoskodni.

12. § A tárolóedényeket szükség szerint, de legalább évente két alkalommal ki

kell tisztítani és fertőtleníteni. A 770 literes űrtartalomnál kisebb tárolóedények rendszeres tisztítása és fertőtlenítése az ingatlanhasználó feladata, a 770 litertől 1100 liter űrtartalomig terjedő lakossági tárolóedények évi kétszeri tisztításáról a Közszolgáltató gondoskodik, melynek költségét a közszolgáltatás díja tartalmazza.

Page 8: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

8

13. § (1) A Közszolgáltató a települési hulladékot, házhoz menő gyűjtés esetén az elkülönítetten gyűjtött hulladékot és a kerti biohulladékot az ingatlan bejárata előtti járdán, vagy a kapu közelében, vagy a kijelölt gyűjtőpontokon, átmeneti gyűjtőpontokon, közterületen veszi át az ingatlanhasználótól. A kijelölt gyűjtőpontokat az 1. és 2. számú függelék tartalmazza.

(2) Azokon a területeken, ahol a tárolóedényeket a Közszolgáltatónak való átadás végett – a forgalom akadályozása, vagy városképi okokból – közterületre nem lehet kihelyezni, ott a tárolóedények kihelyezéséről az ingatlanhasználó, vagy külön megállapodás alapján, díj ellenében a Közszolgáltató gondoskodik.

14. § (1) A tárolóedényeket bekerített ingatlanoknál a kerítésen belül kell tárolni,

azokat csak a hulladékszállítás napján lehet közterületre kitenni. (2) Az ingatlanhasználó köteles a tárolóedények előkészítő, tárolóhelyét

tisztán tartani, télen a hótól megtisztítani, a tárolóedény biztonságos megközelíthetőségét biztosítani. A gyűjtés alkalmával szennyezett közterület tisztításáról a Közszolgáltató köteles gondoskodni.

(3) Tilos a tárolóedények környékét, megközelítési útvonalát tárgyak elhelyezésével, vagy parkoló gépjárművekkel oly módon elzárni, amely a tárolóedényeknek a gyakorlatban kialakult módon történő ürítését akadályozza.

(4) Az elhasználódott tárolóedény pótlásáról, javításáról/javíttatásáról a mindenkori ingatlanhasználónak kell gondoskodnia.

(5) Az ingatlanhasználó köteles gondoskodni a közterületen állandó jelleggel – a közterület kezelőjével egyeztetett, engedélyezett módon – elhelyezett tárolóedények biztonságos, elgurulásmentes helyének kialakításáról.

(6) Az ingatlanhasználó köteles az állandó jelleggel a közterületen elhelyezett olyan hulladéktároló edényt, melyet nem a Közszolgáltató bocsát rendelkezésre, azonosításra alkalmas jelzéssel ellátni.

7. A gazdálkodó szervezetekre vonatkozó eltérő rendelkezések

15. § (1) A gazdálkodó szervezetek kötelesek a keletkezett települési hulladékaikat

a lakossági hulladékoktól elkülönítetten gyűjteni, és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladék részét képező vegyes hulladékot kötelezően a Közszolgáltatónak átadni, függetlenül a végzett tevékenység jellegétől. Lakossági tárolóedény esetében gazdálkodó szervezet részére befogadó nyilatkozat nem adható.

(2) A gazdálkodó szervezetek tekintetében a közszolgáltatási jogviszony létrejön: a) a közszolgáltatás első igénybevételével, b) ha a Közszolgáltató a közszolgáltatás ellátására vonatkozó

rendelkezésre állási készségét bizonyítja, c) a szerződés írásba foglalásával.

Page 9: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

9

(3) Az a gazdálkodó szervezet, amely e rendelet alapján köteles a közszolgáltatást igénybe venni, a közszolgáltatás teljesítésére a Közszolgáltatóval írásbeli szerződést köt e rendeletben meghatározott tartalommal.

(4) Ha a gazdálkodó szervezet nem tesz eleget a szerződéskötésre vonatkozó kötelezettségének a Közszolgáltató által megjelölt határidőre, a Közszolgáltató a bíróságtól kérheti a szerződés létrehozását, továbbá igazolt költségének és kárának megtérítését. A kár mértékét a gazdálkodó szervezetnél keletkezett – ennek megállapíthatósága hiányában 1 db 110 literes tárolóedény heti kétszeri ürítésének megfelelő – hulladékmennyiség szerinti díjazás alapján kell meghatározni.

16. § (1) A gazdálkodó szervezetekkel kötendő közszolgáltatási szerződésben meg kell határozni a szerződést kötő feleket: a Közszolgáltatót és a gazdálkodó szervezetet cégjegyzékszerűen, cégjegyzékszám, név, székhely szerint, az adószámot és a bankszámlaszámot is feltüntetve.

(2) A szerződésben meg kell jelölni: a) a közszolgáltatás igénybevételének kezdő napját, b) a teljesítés helyét és módját, c) a gazdálkodó szervezet által használt gyűjtőedényt űrtartalom és

darabszám szerint, d) az ürítési gyakoriságot, e) a közszolgáltatási díjat, f) a közszolgáltatási díj megfizetésének módját.

17. § A szerződést a Közszolgáltató rendes felmondással nem mondhatja fel. A gazdálkodó szervezet a szerződést írásban felmondhatja, ha Pécs közigazgatási területén megszűnt az a tevékenysége, amellyel összefüggésben települési hulladéka keletkezett.

18. § (1) A Közszolgáltató és a gazdálkodó szervezet a közszolgáltatás hatálya alá tartozó hulladék tekintetében külön szerződést is köthet, ideértve a soron kívüli lomtalanítást, az elkülönítetten gyűjtött hulladék-összetevők begyűjtését.

(2) A gazdálkodó szervezetek tárolóedényeinek tisztítása külön megrendelés alapján történhet.

19. § Szünetel a szolgáltatás igénybevétele a bejelentéstől számított legfeljebb 1

év időtartamra, ha a tárolóedényt egyedül használó, írásbeli szolgáltatási szerződéssel rendelkező, díjhátralékkal nem rendelkező gazdálkodó szervezet tevékenységét két naptári hónapnál hosszabb ideig nem gyakorolja, és annak várható időtartamát előzetesen, legalább nyolc nappal korábban írásban a Közszolgáltató ügyfélszolgálatán leadott nyilatkozattal, faxon, vagy levél formában bejelenti a Közszolgáltatónak. A bejelentés megtételére csak a Közszolgáltatóval szerződéses jogviszonyban álló, vagy a meghatalmazottja jogosult. A bejelentésben foglaltak valóságtartalmát a Közszolgáltató ellenőrizni jogosult, ezzel kapcsolatos eljárására a 5. § (8) bekezdés az irányadó. Ha a gazdálkodó szervezet a szüneteltetési időtartam lejárta előtt tevékenységét ismételten megkezdi, annak tényét legalább 3 nappal korábban a Közszolgáltatónak bejelenteni.

Page 10: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

10

V. FEJEZET A KÖZSZOLGÁLTATÓRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

20. § (1) A Közszolgáltató a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanon keletkezett

hulladékot e rendeletben foglaltak szerint köteles rendszeresen elszállítani a kijelölt hulladéklerakó telepre, és annak ártalmatlanításáról más, a szakmai környezetvédelmi szabályokat megtartó módon gondoskodni.

(2) A lakosság részére nyújtott Közszolgáltatás keretében a karácsonyi időszakot követően az ürítési napon a tárolóedények mellé kihelyezett, hulladékká vált karácsonyfák szervezett gyűjtéséről és elszállításáról a Közszolgáltató térítésmentesen gondoskodik.

(3) A lomtalanítás időpontjáról, valamint területi felosztásáról a Közszolgáltató honlapján és közlemény útján értesíti a lakosságot.

(4) A gazdálkodó szervezetek részére a (3) bekezdés szerinti szolgáltatást külön megrendelés alapján térítés ellenében végzi a Közszolgáltató.

(5) A Közszolgáltatónak kötelessége biztosítani, hogy a keresletnek megfelelő darabszámú és minőségű szabványos tárolóedény álljon az ingatlanhasználó rendelkezésére. A tárolóedény a Közszolgáltatótól – előzetes megrendelés alapján – megvásárolható vagy bérbe vehető.

(6) A bérbe adott tárolóedények karbantartását, felújítását és szükség szerinti kicserélését külön írásbeli szerződés alapján a Közszolgáltató végzi. Ez a szolgáltatás abban az esetben díjmentes, ha a cserét vagy a javítást a szabványosított tárolóedény rendeltetésszerű használata során bekövetkezett elhasználódás teszi szükségessé.

(7) A Közszolgáltató köteles a tárolóedények kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni.

(8) A tárolóedényben okozott károkat a Közszolgáltató térítésmentesen

köteles kijavítani, amennyiben a károkozás neki felróható okból következik be. A Közszolgáltatónak az ebből eredő karbantartási munkák, valamint a javítás időtartamára helyettesítő tárolóedényt kell biztosítania. Amennyiben a károkozás nem róható fel a Közszolgáltatónak, a használhatatlanná vált tárolóedények javítása, pótlása, vagy cseréje az ingatlanhasználót terheli.

VI. FEJEZET A KÖZSZOLGÁLTATÁS DÍJA 8. A közszolgáltatási díj mértéke

21. § (1) A hulladékszállításba bekapcsolt ingatlanhasználók a közszolgáltatásért

díjat kötelesek fizetni, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításáról szóló ágazatért felelős miniszter rendeletében és az e rendeletben foglalt szabályok szerint.

Page 11: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

11

(2) Közszolgáltatási díj az egységnyi díjtétel és az ürítési gyakoriság átlagszámának szorzata. Az ürítési gyakoriság átlagszámának meghatározását a 2. melléklet tartalmazza. Az egységnyi díjtétel a választható tárolóedény egyszeri ürítési díja, a közszolgáltatásba bevont külterületek esetében 70 l-es tárolóedény alapul vételével meghatározott egyszeri ürítés díja.

(3) Engedményes díj illeti meg a 70 vagy 80 literes tárolóedényt egyedül használó 7. § (4) bekezdés szerint igazoltan egyszemélyes háztartásban élő ingatlanhasználót (egyedülálló ingatlanhasználó), aki Pécs közigazgatási területén belül közszolgáltatási szerződéssel rendelkezik. Az engedményes díj a 70 vagy 80 literes tárolóedény mindenkori díjának 60%-a. Az engedményre való jogosultság igazolásához szükséges adatokat és dokumentumokat az engedményt igénylő köteles a Közszolgáltatónál igazolni, vagy hozzá benyújtani.

(4) A közszolgáltatásba bevont külterületek esetén a 70 literes tárolóedény heti egyszeri ürítése díjának megfizetésére köteles azon ingatlan tulajdonosa, birtokosa, használója, akinek az ingatlanát – az önkormányzati adatszolgáltatás, vagy a használó erre vonatkozó nyilatkozata szerint – bárki életvitelszerűen használja.

(5) Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a Közszolgáltató számára a közszolgáltatást felajánlja, vagy a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állását igazolja.

9. A közszolgáltatási díj megfizetése

22. § (1) A közszolgáltatás díját a Közszolgáltató által megküldött számla alapján

köteles megfizetni az ingatlanhasználó. (2) Amennyiben a lakásszövetkezetek, társasházak képviseletre feljogosított

szerve közös edény használat esetén a tárgyévet megelőző év december 1-ig a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátja a közszolgáltatási díjnak az egyes ingatlanhasználókra történő felosztását tartalmazó határozatot, valamint az egyes ingatlanhasználók nevét és személyes adatait (5. § (4) bekezdés a) pont), a Közszolgáltató köteles a díjat tartalmazó számlát a tárgyév január 1-jét követő időszakban az egyes ingatlanhasználók nevére kiállítani. A használt edény mérete, száma és a felosztást tartalmazó határozat a felosztási arányszámok tekintetében tárgyéven belül június 1-ig, vagy december 1-ig módosítható. Ebben az esetben a Közszolgáltató a következő negyedévtől kezdődően állítja ki a módosított arányszámoknak megfelelő számlát. Egyéb esetekben a szerződés csak a személyi adatok tekintetében módosítható. A Közszolgáltató e rendeletben előírtaknak nem megfelelően előterjesztett bejelentést elutasítja.

(3) A Közszolgáltató a számlát az ingatlanhasználónak negyedévente, az együttesen használt tárolóedény esetében a lakásszövetkezeteknek, társasházaknak, valamint a gazdálkodó szervezeteknek havonta küldi meg.

Page 12: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

12

(4) A Közszolgáltató a számlát a rezsicsökkentésre vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint állítja ki, és az abban foglaltak figyelembevételével küldi meg ingatlanhasználó részére.

23. § (1) Amennyiben az ingatlan tulajdonosi, használati viszonyaiban változás

következik be, az új tulajdonos, vagy használó a korábbi tulajdonossal, használóval együttesen köteles a változás tényét az új használó adatainak megjelölésével 15 napon belül írásban bejelenteni a Közszolgáltatónak. A változás bejelentésével egyidejűleg az új tulajdonos, használó és a Közszolgáltató között a közszolgáltatási szerződés létrejön. Ennek a bejelentésnek a megtételéig a közszolgáltatási díjat a korábbi ingatlanhasználó köteles megfizetni.

(2) Az ingatlanhasználó köteles a közszolgáltatási szerződés (1) bekezdésében nem említett elemeiben bekövetkezett változást a Közszolgáltatónak bejelenteni. A szerződésmódosítás a Közszolgáltatónál írásban vagy az ügyfélszolgálaton szóban kezdeményezhető. A szerződésmódosítást írásba kell foglalni. A választható szabványos tárolóedényekre vonatkozó szerződésmódosítással egyidejűleg az ingatlanhasználó köteles gondoskodni a tárolóedény lecseréléséről.

(3) Amennyiben az ingatlanhasználó nem köt írásbeli közszolgáltatási szerződést, és az általa használt tárolóedény típusáról a Közszolgáltatónak egyáltalán nem tesz bejelentést, a közszolgáltatási díj megállapításánál a Közszolgáltató mindaddig jogosult ingatlanonként 1 db 110 liter térfogatú tárolóedény heti kétszeri ürítési gyakoriságát vélelmezni, míg az igénybevételre kötelezett írásban a közszolgáltatási szerződést meg nem köti.

(4) Amennyiben a Közszolgáltató az ellenőrzés során azt tapasztalja, hogy az ingatlanhasználó a közszolgáltatási szerződésben rögzítettnél, vagy a vélelmezettnél nagyobb, valamint több tárolóedényt használ, a Közszolgáltató ezen szerződés módosításról a fogyasztót értesíti, egyidejűleg jogosult a fogyasztó által ténylegesen használt edények szerinti ürítési díjat részére leszámlázni.

24. § (1) Az ingatlanhasználó megtagadhatja a díj megfizetését, ha a Közszolgáltató

közszolgáltatási kötelezettségének a szállítási menetrendnek megfelelően nem tesz eleget.

(2) Nem tagadható meg a díj fizetése az (1) bekezdés szerint, ha a Közszolgáltatót a közszolgáltatás nyújtásában az időjárás, vagy más, a Ptk. szerinti elháríthatatlan ok akadályozta, és a Közszolgáltató az akadály elhárulását követően a lehető legrövidebb időn belül pótolta mulasztását. Elháríthatatlan oknak minősül továbbá az is, amikor a Közszolgáltató a tárolóedényt a rendszeresített járművével önhibáján kívül nem tudja megközelíteni.

25. § (1) A közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlanhasználót terhelő díjhátralék

a Ht. 52. § (1) bekezdése rendelkezése szerint adók módjára behajtandó köztartozás.

Page 13: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

13

(2) Az ingatlanhasználót terhelő díjhátralék magába foglalja a tőkét, az azzal összefüggésben megállapított késedelmi kamatot, valamint a behajtás egyéb költségeit.

(3) A díjhátralékért a Ht. 52. § (5) bekezdése szerinti felelősség tisztázása érdekében a Közszolgáltató az ingatlan életvitelszerű közös használatáról a szerződő ingatlanhasználót nyilatkoztatja. VII. FEJEZET

A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ELKÜLÖNÍTETT GYŰJTÉSE

26. § (1) A települési hulladék elkülönítetten is gyűjthető. Az elkülönített gyűjtés kiterjed a természetes személy ingatlanhasználó háztartásában keletkező települési hulladék részét képező elkülönítetten gyűjtött: a) fém, b) műanyag, c) papír, d) üveg, e) kerti biohulladék, f) bútor, lom, g) egyéb, a hulladékudvarra vonatozó rendelkezések szerint

gyűjthető hulladék gyűjtésére és kezelésére. (2) Az elkülönítetten gyűjtött hulladék hulladékgyűjtő pontra, hulladékgyűjtő

udvarba, átvételi helyre, vagy a közszolgáltatás körébe tartozó hulladékot kezelő hulladékkezelő létesítménybe szállítható, és ott a jogosultnak átadható, vagy külön gyűjtőedényben elhelyezhető. A hulladékudvarban gyűjthető egyes hulladékokról szóló tájékoztatást a Közszolgáltató köteles a honlapján és a hulladékudvarban közzétenni.

(3) A hulladékudvarban díjmentesen elhelyezhető hulladékok mennyiségének meghatározását a 3. függelék tartalmazza. A 3. függelékben bekövetkező változásokat a Közszolgáltató tájékoztatásul a helyi újságokban és a honlapján köteles előzetesen közzétenni.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott jogot a pécsi lakos természetes személy ingatlanhasználó csak úgy gyakorolhatja, ha a) személyazonosságát, lakcímét hitelt érdemlően igazolja, és b) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat a Közszolgáltató ré-

szére megfizette, és ezt az elkülönítetten gyűjtött hulladék átadásakor igazolja, továbbá

c) díjhátraléka nincs. (5) A díjhátralékkal rendelkező személyek és a velük egy háztartásban élő

személyek által leadott, vagy a 3. függelékben meghatározott mennyiséget meghaladó hulladék után a Közszolgáltató utólagosan számlát állít ki.

(6) A Közszolgáltató az általa üzemeltetett hulladékudvarokban, akciós gyűjtéseken, gyűjtőpontokon és házhoz menő jelleggel a közszolgáltatás keretein belül végzi a háztartásokban és egyes gazdálkodó szervezeteknél keletkező, vagy általuk visszavett elektronikai hulladékok gyűjtését.

Page 14: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

14

(7) A Közszolgáltató és egyes intézmények ilyen tartalmú megállapodása esetén, az intézmény által szervezett szelektív hulladékgyűjtés keretében gyűjtött hulladék átvételét a Közszolgáltató a közszolgáltatás keretében végzi. VIII. FEJEZET KÖZTERÜLETEN KELETKEZŐ HULLADÉK GYŰJTÉSE ÉS ELSZÁLLÍTÁSA

27. § A közterületeken keletkező települési hulladékot kizárólag 6. § (1)

bekezdése szerinti kijelölt hulladéklerakókban lehet elhelyezni, amelyről az Önkormányzat vagy a közterület kezelője a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretein kívül, külön szerződés alapján gondoskodik.

XI. FEJEZET HULLADÉK JOGELLENES ELHELYEZÉSE, ELHAGYÁSA, EZEK JOGKÖVETKEZMÉNYE

28. § (1) Az ingatlanon, az erre vonatkozó jogszabályoknak nem megfelelően, vagy

ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett, vagy elhagyott hulladék elszállításáról és kezeléséről a Ht. 61. §-ában foglalt szabályok szerint kell eljárni.

(2) Amennyiben az ingatlanhasználó az e rendeletbe foglalt hulladékgazdálkodással kapcsolatos kötelezettségeit megszegi, a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésében foglalt esetekben Pécs Megyei Jogú Város Jegyzője hulladékgazdálkodási bírságot szab ki.

X. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

29. § (1) E rendelet 2014. január 1. napján lép hatályba.

(2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 44/2002. (VI.29.) önkormányzati rendelete és az azt módosító 20/2010. (VI.25.) önkormányzati rendelet és a városüzemeltetési közfeladatok ellátását szabályozó egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 45/2010.(XII.20.) önkormányzati rendelt 1. §-a.

Page 15: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

15

30. § E rendelet a belső piaci szolgáltatások szabályairól szóló Európai Parlament és Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

Dr. Páva Zsolt sk. Dr. Lovász István sk. polgármester jegyző

Záradék: Megalkotta: a Közgyűlés 2013. december 12-i ülésén. Kihirdetve: 2013. december 17-én.

Page 16: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

16

1. melléklet az 55/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelethez

Választható szabványos tárolóedények

A B 1. Edényméret Megnevezés

2. 70 liter műanyag vagy fém

3. 80 liter műanyag, kerekes

4. 90 liter műanyag

5. 110 liter műanyag vagy fém

6. 120 liter műanyag, kerekes

7. 240 liter műanyag, kerekes

8. 770 liter műanyag vagy fém, kerekes

9. 1100 liter műanyag vagy fém, kerekes

10. Jelzett műanyag zsák

11. 80 liter zöld, feliratozott

Page 17: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

17

2. melléklet az 55/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelethez

A hulladékgyűjtő tároló edények ürítésének gyakorisága

A B C

1. heti ürítések száma ürítés/hó ürítés/negyedév

2. 1 4,3333 13 3. 2 8,6666 26 4. 3 13 39

Page 18: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

18

1. függelék az 55/2013. (XII 17.) önkormányzati rendelethez

1.) A közszolgáltatással ellátott belterületek utcajegyzéke

A B 1. közterület neve gyűjtőpont helye 2. 48-AS TÉR 3. A. UTCA 4. ABALIGETI ÚT 5. ACÉL UTCA* Kemény Zsigmond u.- Árpádváros 6. ÁCS UTCA Györgytelep felől a konténer 7. ACSÁDY IGNÁC UTCA 8. ADY ENDRE UTCA 9. ÁG UTCA 10. ÁGOSTON TÉR 11. ÁGOTA UTCA 12. AIDINGER JÁNOS ÚT 13. AJTÓSI DÜRER UTCA 14. AKÁC UTCA 15. AKÁCFA DŰLŐ 16. AKÁCFA-KÖZ Benke d-. Fagyöngy u. között 17. AKÁCOS SOR 18. AKNÁSZ UTCA 19. AKÓ DŰLŐ * Hordós dűlő 20. ALAJOS UTCA 21. ALKONY UTCA 22. ALKOTÁS UTCA 23. ALKOTMÁNY UTCA 24. ÁLLOMÁS UTCA 25. ÁLMOS UTCA 26. ALPÁRI GYULA UTCA 27. ALSÓ UTCA 28. ALSÓBALOKÁNY UTCA 29. ALSÓGYÜKÉSI ÚT 30. ALSÓHAVI UTCA 31. ALSÓ-HEGYI DŰLŐ * Ürögi határút - Alsó-hegyi dűlő kereszteződés 32. ALSÓMAKÁR DŰLŐ 33. ALSÓ-MALOM UTCA 34. ALSÓVÁMHÁZ UTCA* Halász utca 35. ANDRÁS UTCA 36. ANDRÁSSY ÚT 37. ANGSTER JÓZSEF UTCA 38. ANGSTER JÓZSEF UTCA 39. ÁNGYÁN JÁNOS UTCA 40. ANIKÓ UTCA 41. ANNA UTCA 42. ANTAL UTCA 43. ANTÓNIA UTCA 44. ÁNYOS PÁL UTCA 45. APÁCA UTCA 46. APÁCZAI CSERE JÁNOS KÖRTÉR 47. APAFI UTCA

Page 19: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

19

48. ARADI VÉRTANÚK ÚTJA 49. ARANY JÁNOS UTCA 50. ARANYHEGYI DŰLŐ 51. ARÁNYOS ÚT 52. ARANYOSKÚT TÉR 53. ARANYVESSZŐ UTCA 54. ARASZ UTCA 55. ÁRNYAS LIGET 56. ÁRNYAS ÚT 57. ÁROK DŰLŐ 58. ÁRPA UTCA * Kemény Zsigmond utca 59. ÁRPÁD UTCA 60. ÁRPÁDTETŐ 61. ÁRVÁCSKA UTCA 62. ATHINAY UTCA 63. ATLÉTA UTCA 64. ATTILA UTCA 65. AURÓRA UTCA 66. AVAR UTCA 67. B. UTCA 68. BABITS MIHÁLY UTCA 69. BACSÓ BÉLA UTCA 70. BAGOLY DŰLŐ 71. BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 72. BAJMI DŰLŐ 73. BAJMI KÖZ * Bajmi dűlő 74. BAJMI-TETŐ DŰLŐ * Ürögi határút 75. BAJNOK UTCA 76. BAJOR UTCA 77. BALASSA BÁLINT UTCA 78. BÁLICS DŰLŐ 79. BÁLICSI ÚT 80. BÁLICS-TETŐ DŰLŐ 81. BALTIKA UTCA 82. BÁNKI DONÁT ÚT 83. BÁNOM KÖZ 84. BÁNOMI ÚT 85. BÁNYA UTCA 86. BÁNYÁSZ UTCA 87. BÁNYÁSZ VÉRTANÚK ÚTJA 88. BÁNYAVASUT UTCA Búzsáki u. 89. BARACKOS ÚT 90. BARACKVIRÁG UTCA 91. BÁRÁNY TETŐ 92. BÁRÁNY ÚT 93. BARANYA UTCA 94. BARANYAVÁR UTCA 95. BARÁT KÖZ

Page 20: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

20

96. BARÁTSÁG UTCA 97. BARÁTÚR UTCA 98. BARÁZDA KÖZ 99. BARÁZDA UTCA 100. BARBAKÁN TÉR 101. BÁRTFA UTCA 102. BARTÓK BÉLA UTCA 103. BASAMALOM DŰLŐ 104. BASAMALOM ÚT 105. BÁSTYA UTCA 106. BÁTHORY UTCA 107. BATSÁNYI UTCA 108. BATTHYÁNY UTCA 109. BÁZIS KÖZ 110. BÁZIS ÚT 111. BAZSARÓZSA UTCA (volt KALAPÁCS UTCA) 112. BÉKE UTCA 113. BÉLA UTCA 114. BENCZE JÓZSEF UTCA 115. BENCZÚR UTCA 116. BENKE DŰLŐ 117. BERCSÉNYI UTCA 118. BEREK UTCA 119. BÉRI BALOGH ÁDÁM UTCA 120. BERKENYÉS UTCA 121. BERZE NAGY JÁNOS UTCA 122. BERZSENYI DÁNIEL UTCA 123. BESENYŐ UTCA 124. BESSENYEI UTCA 125. BETHLEN GÁBOR UTCA 126. BIHARI JÁNOS UTCA 127. BIMBÓ UTCA 128. BITTNER ALAJOS ÚT 129. BLAHA LUJZA UTCA 130. BÓBITA UTCA * Nyáros u. - Téglaház dűlő 131. BOCSKAI UTCA 132. BOCSKOR DŰLŐ * Felsőmakár dűlő 133. BODZÁS KÖZ * Kisdeindoli út 134. BOGÁDI ÚT 135. BOGÁR DŰLŐ 136. BOGÁR UTCA 137. BOGLÁRKA UTCA * Bor utca 138. BÓKAI JÁNOS UTCA 139. BOKÁLY DŰLŐ 140. BOKOR UTCA 141. BOKRÉTA UTCA 142. BOLDIZSÁR UTCA 143. BOLDOG ÖZSÉB UTCA 144. BOLDOGASSZONY-VÖLGY 145. BOLGÁR KÖZ

Page 21: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

21

146. BOLTÍV KÖZ 147. BOLYAI FARKAS UTCA 148. BOLYGÓ UTCA 149. BOR UTCA 150. BORBÁLATELEP 151. BORNEMISSZA GERGELY UTCA 152. BOROS UTCA 153. BOROS ISTVÁN UTCA 154. BOROSTYÁN UTCA 155. BOSNYÁK UTCA 156. BOSZORKÁNY ÚT 157. BOTOND UTCA 158. BÓZSA ISTVÁN UTCA 159. BÖCK JÁNOS UTCA 160. BRASSÓ UTCA 161. BRÓDY SÁNDOR UTCA 162. BUDAI NAGY ANTAL UTCA 163. BUDAI VÁM 164. BUDAY DEZSŐ UTCA 165. BULGÁR UTCA 166. BÚZA TÉR 167. BÚZAKALÁSZ UTCA 168. BÚZAVIRÁG UTCA 169. BUZSÁKI IMRE UTCA 170. BÜKKÖS-TETŐ * Gyűjtőpont az Erdészen 171. C. UTCA 172. CASSIAN UTCA * András u. 173. CIKK-CAKK UTCA * Kócsag köz 174. CINCÉR DŰLŐ * Mária dűlő 175. CINEGE DŰLŐ 176. CINKA PANNA UTCA 177. CINKE DŰLŐ 178. CISZTERCI KÖZ 179. CITROM UTCA 180. CORVIN UTCA 181. CZERÉKVÖLGY 182. CZINDERI UTCA 183. CSABA UTCA 184. CSÁKÁNY UTCA 185. CSALOGÁNY DŰLŐ * Magyarürögi u. 186. CSALOGÁNY UTCA 187. CSAP UTCA 188. CSAPÓ JÁNOS UTCA 189. CSÁRDA UTCA 190. CSARNOK-KÖZ 191. CSEKEY ISTVÁN UTCA 192. CSEND UTCA 193. CSENGŐ UTCA * Nyáros u.v Deák F. u. 194. CSERALJA DŰLŐ 195. CSERALJA UTCA 196. CSEREBOGÁR DŰLŐ 197. CSEREBOGÁR KÖZ * Cserebogár dűlő

Page 22: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

22

198. CSERESZNYÉS KÖZ 199. CSERFA KÖZ 200. CSERFA UTCA 201. CSERKÚTI ÚT 202. CSERZŐ KÖZ 203. CSIKOR KÁLMÁN UTCA 204. CSILLAG KÖZ 205. CSILLAG UTCA 206. CSILLAGVIRÁG UTCA 207. CSILLE-KÖZ * Wesselényi utca 208. CSIPERKE UTCA 209. CSIPKE UTCA 210. CSOBOLYÓ DŰLŐ 211. CSÓK ISTVÁN UTCA 212. CSÓKA DŰLŐ 213. CSOKONAI UTCA 214. CSONTVÁRY UTCA 215. CSORONIKA DŰLŐ 216. CSORTOS GYULA UTCA 217. CSÓSI UTCA * Mázsaház utca 218. CSÖPP UTCA 219. CSURGÓ DŰLŐ 220. CSURGÓ KÖZ 221. CSURGÓ-TETŐ DŰLŐ 222. D. UTCA 223. DAGÁLY UTCA 224. DAMJANICH UTCA 225. DANITZ PUSZTA 226. DANKÓ PISTA UTCA 227. DARÁZS DŰLŐ 228. DÁRDA UTCA 229. DARU DŰLŐ 230. DEÁK FERENC UTCA 231. DEBRECENI MÁRTON UTCA 232. DÉLIBÁB UTCA 233. DEMOKRÁCIA UTCA 234. DENEVÉR DŰLŐ 235. DERÉK-RÉTI ÚT 236. DERKOVITS UTCA 237. DERŰS KÖZ 238. DERŰS UTCA 239. DIÁNA TÉR 240. DIJASNYEREG ÚT 241. DIÓFA UTCA 242. DIÓS DŰLŐ 243. DIÓSI ÚT 244. DISCHKA GYŐZŐ UTCA 245. DITZ-MALOM UTCA 246. DOBÓ ISTVÁN UTCA 247. DOBÓ KATALIN UTCA 248. DOBOGÓ DŰLŐ / felső része / 249. DOBOGÓ DŰLŐ * Szőlőhegy egy része konténeres gyűjtőpont

Page 23: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

23

250. DOHÁNY UTCA 251. DÓM TÉR 252. DOMB UTCA * Losonc utca 253. DOMBAY JÁNOS UTCA 254. DOMINIKA UTCA * Hársfa út 255. DOMONKOS UTCA 256. DONÁTUS KÖZ 257. DONÁTUSI ÚT 258. DÓRA UTCA 259. DÓZSA GYÖRGY UTCA 260. DÖMÖRKAPUI ÚT 261. DUGONICS UTCA 262. DZSÁMI UTCA 263. ÉDESANYÁK ÚTJA 264. EDISON UTCA 265. ÉGER KÖZ 266. ÉGERVÖLGY 267. ÉGETT-HEGYI ÚT 268. EGRES UTCA 269. EGRESSY UTCA 270. EGYENLŐSÉG KÖZ * Gyűjtőpont Egyenlőség utca 271. EGYENLŐSÉG UTCA 272. EGYETEM UTCA 273. ELŐD UTCA 274. EMBER KÁLMÁN UTCA (volt NÉPFRONT UTCA) 275. ENDRE UTCA 276. ENDRESZ GYÖRGY UTCA 277. ENGEL JÁNOS UTCA 278. ENYEZD ÚT 279. EOZIN UTCA 280. EÖTVÖS UTCA 281. EPER UTCA 282. EPERFÁS ÚT 283. EPERJES UTCA 284. ÉPÍTŐK ÚTJA 285. EPRES KÖZ 286. ÉRCBÁNYÁSZ UTCA 287. ERDEI FERENC UTCA 288. ERDÉLY UTCA 289. ERDÉSZ KÖZ 290. ERDÉSZ UTCA 291. ERDŐALJA UTCA 292. ERIKA UTCA 293. ERKEL FERENC UTCA 294. ERRETH LAJOS UTCA 295. ERZSÉBET UTCA 296. EST UTCA 297. ÉSZAKMEGYER DŰLŐ 298. ESZE TAMÁS UTCA 299. ESZÉK UTCA 300. ESZPERANTÓ UTCA 301. ESZTERGÁLYOS JÁNOS UTCA

Page 24: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

24

302. ESZTERGÁR LAJOS UTCA 303. ETELKA UTCA 304. EURÓPA TÉR 305. ÉVA UTCA 306. EZERJÓ DŰLŐ * Makra dűlő 307. EZIS UTCA 308. EZÜST UTCA* Kemény Zsigmond utca - 309. FÁBIÁN BÉLA KÖZ 310. FÁBIÁN BÉLA UTCA 311. FÁCÁN DŰLŐ 312. FAGYAL UTCA 313. FAGYÖNGY UTCA 314. FAISKOLA UTCA 315. FAKOPÁCS KÖZ 316. FALUDI FERENC UTCA 317. FARKAS ISTVÁN UTCA 318. FÁTYOL UTCA 319. FÁY ANDRÁS UTCA 320. FAZEKAS MIHÁLY UTCA 321. FECSKE DŰLŐ * Fácán dűlő 322. FEHÉRHEGYI ÚT 323. FEITIG IMRE UTCA 324. FEJÉR LIPÓT UTCA 325. FEJLŐDÉS UTCA 326. FEKETE UTCA 327. FEKETEGYÉMÁNT TÉR 328. FEKETERIGÓ UTCA 329. FELLBACH TÉR 330. FELLBACH UTCA 331. FELSŐ UTCA 332. FELSŐBALOKÁNY UTCA 333. FELSŐGYÜKÉSI ÚT 334. FELSŐHAVI DŰLŐ 335. FELSŐHAVI UTCA 336. FELSŐMAKÁR DŰLŐ 337. FELSŐMALOM UTCA 338. FELSŐVÁMHÁZ UTCA 339. FENYER DŰLŐ 340. FÉNYES UTCA 341. FENYŐ UTCA 342. FENYVES SOR 343. FERENC UTCA 344. FERENCESEK UTCÁJA 345. FÉSÜS UTCA* Málomi út 346. FÉSZEK UTCA* Palahegy utca 347. FINN UTCA 348. FISCHER BÉLA UTCA 349. FLÓRIÁN TÉR 350. FLÓRIÁN UTCA 351. FOGADÓ UTCA 352. FOGARAS UTCA 353. FOGOLY DŰLŐ

Page 25: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

25

354. FORBÁT ALFRÉD UTCA 355. FORDULÓ KÖZ * Jakabhegyi út 356. FORRÁS DŰLŐ 357. FŐ TÉR 358. FŐ UTCA 359. FÖLDES FERENC UTCA 360. FÖLDMŰVES UTCA * Kőbánya utca 361. FŐPOSTA TÉR 362. FRANCIA UTCA 363. FÜGE DŰLŐ 364. FÜLEMÜLE UTCA 365. FÜLEP LAJOS UTCA 366. FÜRDŐ UTCA 367. FÜRJ UTCA 368. FÜRKÉSZ DŰLŐ 369. FÜST UTCA 370. FÜZES DŰLŐ 371. FŰZFA UTCA 372. GABONA UTCA 373. GÁBOR UTCA 374. GÁBOR ÁRON UTCA 375. GADÓ UTCA 376. GALAGONYA DŰLŐ 377. GALAMB UTCA 378. GARAY UTCA 379. GARÁZS UTCA 380. GÁRDONYI GÉZA UTCA 381. GÁSPÁR UTCA 382. GÁT UTCA 383. GEBAUER ERNŐ UTCA 384. GÉM UTCA 385. GERBERA UTCA 386. GERGELY UTCA 387. GERLE UTCA 388. GESZTENYÉS DŰLŐ 389. GESZTENYÉS UTCA 390. GÉZA UTCA 391. GIZELLA UTCA 392. GOLDMARK KÁROLY UTCA 393. GÓLYA DŰLŐ 394. GOMBA UTCA 395. GORKIJ UTCA 396. GOSZTONYI GYULA UTCA 397. GÖDÖR UTCA 398. GÖRBE DŰLŐ 399. GÖRGEY ARTÚR UTCA 400. GRAZ TÉR 401. GRŐBEL EMIL UTCA * Hannebeck utca 402. GUBACS UTCA * Kispostavölgyi út 403. GUBÉR KÖZ 404. GYÁR UTCA 405. GYOPÁR UTCA

Page 26: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

26

406. GYÖNGY UTCA 407. GYÖNGYÖS UTCA 408. GYÖNGYÖSI ISTVÁN UTCA 409. GYÖNGYVIRÁG UTCA 410. GYÖRGY UTCA 411. GYÖRGYTELEP 412. GYULA UTCA 413. GYULAI PÁL UTCA 414. GYÜKÉS KÖZ 415. GYÜMÖLCS UTCA 416. HAAS MIHÁLY TÉR * 417. HADIK ANDRÁS UTCA 418. HAJADON UTCA 419. HAJLAT UTCA 420. HAJNAL UTCA 421. HAJNALKA UTCA 422. HAJNÓCZY ÚT 423. HAL TÉR 424. HAL JÓZSEF UTCA 425. HALADÁS UTCA 426. HALÁSZ UTCA 427. HAMVAS UTCA 428. HANGYA DŰLŐ 429. HANNEBECK FRIGYES UTCA 430. HARANGLÁB UTCA 431. HARANGÖNTŐ UTCA * Lánc utca 432. HARANGSZÓ UTCA 433. HARANGVIRÁG UTCA 434. HARGITA UTCA 435. HARKÁLY DŰLŐ 436. HÁRMASHEGY UTCA 437. HARMAT KÖZ * Szőlőhegy 438. HÁROMSZÖGI UTCA * Rétszél u. - Háromszög u. kereszteződés 439. HÁRSFA ÚT 440. HATÁR UTCA 441. HATÁRŐR UTCA 442. HATHÁZ UTCA 443. HATTYÚ UTCA 444. HAVAS UTCA 445. HAVI-HEGYI ÚT 446. HÁZGYÁR UTCA 447. HEGEDŰS JÁNOS UTCA 448. HEGEDÜS MIHÁLY UTCA 449. HEGYALJA UTCA 450. HEIM PÁL UTCA 451. HÉJA DŰLŐ * Keskeny dűlő 452. HENGERMALOM UTCA 453. HERMAN OTTÓ UTCA 454. HETESI KÖZ 455. HÉTVEZÉR UTCA 456. HIDEG-VÖLGYI ÚT 457. HIRDI ÚT

Page 27: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

27

458. HOLD UTCA 459. HOLLÓ DŰLŐ 460. HOMOK UTCA 461. HOMOKKŐ UTCA 462. HOMOKTETŐ UTCA 463. HOMOKVÖLGY UTCA 464. HONVÉD KÖZ * Szabolcsi út 465. HONVÉD TÉR 466. HONVÉD UTCA 467. HORDÓS DŰLŐ 468. HORDÓS KÖZ* Benczúr u. 469. HORGAS UTCA 470. HORHOS DŰLŐ * Bajmi dűlő vége 471. HÓRUKK-DOMB * Postavölgyi 472. HORVÁT-FÖLDI DŰLŐ * Hosszúföldi u.- Horvát-földi d. kereszteződés 473. HOSSZÚ-FÖLDI UTCA Díjasnyereg u.-tól 474. HÓVIRÁG UTCA 475. HŐGYES ENDRE UTCA 476. HŐSÖK TERE 477. HUBA UTCA 478. HUN UTCA 479. HUNGÁRIA UTCA 480. HUNYADI JÁNOS UTCA 481. HUROK UTCA 482. HUSZÁR UTCA 483. HŰVÖS UTCA 484. IBOLYA UTCA 485. IFJÚMUNKÁS UTCA 486. IFJÚSÁG ÚTJA 487. IGLÓ UTCA 488. IGNÁC UTCA 489. IJÁSZ UTCA 490. ILONA UTCA 491. ILLYÉS GYULA ÚT 492. INDÓHÁZ TÉR 493. IPAR UTCA 494. IPAROS UTCA 495. IPARSZIGET UTCA 496. IRGALMASOK UTCÁJA 497. IRINYI JÁNOS UTCA 498. IRMA UTCA 499. ISKOLA-KÖZ 500. ISTVÁN UTCA 501. ISTVÁN-AKNA 502. IZABELLA UTCA 503. JÁCINT UTCA 504. JAKABHEGYI ÚT 505. JÁNOS UTCA 506. JANUS PANNONIUS UTCA 507. JÁSZ UTCA 508. JÁSZAI MARI UTCA 509. JÁZMIN UTCA

Page 28: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

28

510. JEDLIK ÁNYOS UTCA 511. JEGENYÉS UTCA 512. JOGÁSZ UTCA 513. JÓKAI TÉR 514. JÓKAI UTCA 515. JÓSZERENCSE UTCA 516. JÓZSEF UTCA 517. JÓZSEF ATTILA TÉR 518. JÓZSEF ATTILA UTCA 519. JÓZSEFHÁZA (ISTVÁN III. AKNA) 520. JUHÁSZ GYULA TÉR 521. JUHÁSZ GYULA UTCA 522. JÚLIA UTCA 523. JURISICS MIKLÓS UTCA 524. KACSÓH PONGRÁC UTCA 525. KAFFKA MARGIT UTCA 526. KAKUKK UTCA 527. KÁLMÁN UTCA 528. KÁLVÁRIA UTCA 529. KÁLVIN UTCA 530. KAMILLA KÖZ * Pázmány u. 531. KAMILLA UTCA 532. KANDÓ KÁLMÁN UTCA 533. KANIZSAI DOROTTYA ÚT 534. KANYAR UTCA 535. KÁPOLNA TÉR 536. KAPOSVÁRI ÚT 537. KÁPOSZTÁSVÖLGYI ÚT 538. KÁPTALAN UTCA 539. KAPTATÓ UTCA 540. KARANCS UTCA 541. KARÓ DŰLŐ * Korsó d. v - Venyige u. v - Prés d. 542. KAROLINA UTCA 543. KÁROLY TÉR 544. KÁROLY UTCA 545. KARVALY DŰLŐ 546. KASSA UTCA 547. KASSÁK LAJOS UTCA 548. KASTÉLY UTCA 549. KATALIN UTCA 550. KATONA JÓZSEF UTCA 551. KATUS UTCA 552. KAZINCZY UTCA 553. KEDVES UTCA 554. KELETI KŐHID DŰLŐ 555. KELLER JÁNOS UTCA 556. KÉMÉNDI SOR 557. KEMÉNY ZSIGMOND UTCA 558. KENDERFONÓ UTCA 559. KENDERFÖLD UTCA 560. KÉNES ÚT 561. KERÉNYI KÁROLY UTCA

Page 29: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

29

562. KERT UTCA 563. KERTES DŰLŐ 564. KERTÉSZ UTCA 565. KERTVÁROS UTCA 566. KERÜLŐ ÚT 567. KESKENY DŰLŐ 568. KESZÜI ÚT 569. KÉTÁGÚ UTCA 570. KÍGYÓ UTCA 571. KILÁTÓ UTCA* Panoráma utca 572. KILINCS UTCA * Deák F. u. 573. KINCSES ÚT 574. KINIZSI UTCA 575. KIRÁLY UTCA 576. KIS UTCA 577. KISBALOKÁNY DŰLŐ 578. KISBOLDOGASSZONY UTCA 579. KISDEINDOL DŰLŐ 580. KISDEINDOL KÖZ 581. KISDEINDOL TETŐ 582. KISDEINDOL HEGYHÁT DŰLŐ 583. KISDEINDOL HEGYHÁT KÖZ 584. KISDEINDOLI ÚT 585. KISFALUDY SÁNDOR UTCA 586. KISFLÓRIÁN UTCA 587. KISKŐSZEG UTCA 588. KIS-KÖVES DŰLŐ * Hidi út- Kis-köves dűlő 589. KIS-KÖZ 590. KISLŐTÉR UTCA 591. KISMÉLYVÖLGY DŰLŐ 592. KISMÉLYVÖLGY-HEGYHÁT DŰLŐ 593. KISPIRICSIZMA DŰLŐ 594. KISPOSTAVÖLGY TETŐ 595. KISPOSTAVÖLGYI ÚT 596. KIS-RÉTI ÚT 597. KISS ERNŐ UTCA 598. KISS JÁNOS UTCA 599. KISS JÓZSEF UTCA 600. KISSZKÓKÓ DŰLŐ 601. KLAPKA UTCA 602. KLIMÓ GYÖRGY UTCA 603. KÓCZIÁN SÁNDOR UTCA 604. KÓCSAG KÖZ 605. KÓCSAG UTCA 606. KODÁLY ZOLTÁN UTCA 607. KODÓ DŰLŐ 608. KODOLÁNYI JÁNOS UTCA 609. KOKSZ UTCA 610. KOLLER UTCA 611. KOLÓNIA UTCA 612. KOLOZSVÁR UTCA 613. KOMA DŰLŐ * Boldogasszony-völgy

Page 30: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

30

614. KOMJÁT ALADÁR UTCA 615. KOMLÓI ÚT 616. KOPÁCS UTCA 617. KÓRHÁZ TÉR 618. KÓRHÁZ UTCA 619. KORMOSKŐSOR 620. KORSÓ DŰLŐ 621. KORSÓ UTCA 622. KOSÁRTANYA 623. KÓSAVÖLGYI ÚT * Sas u. 624. KOSSUTH TÉR 625. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ UTCA 626. KOTYOGÓ DŰLŐ 627. KOVÁCS BÉLA UTCA 628. KOVÁCSTELEPI SPORTPÁLYA 629. KŐBÁNYA DŰLŐ 630. KŐBÁNYA UTCA 631. KŐHÍD TÉR 632. KÖKÉNYES KÖZ 633. KÖLCSEY FERENC UTCA 634. KÖNYÖK UTCA 635. KÖRMÖCZ UTCA 636. KÖRÖMVIRÁG UTCA 637. KŐRÖS UTCA 638. KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR UTCA 639. KÖRTÉS KÖZ 640. KÖVES KÖZ 641. KÖVES-FÖLDI ÚT 642. KÖVESHEGY UTCA 643. KŐVIRÁG UTCA 644. KÖZÉPDEINDOL KÖZ 645. KÖZÉPDEINDOL-HEGYHÁT ÚT * Középdeindol-hegyhát út vége 646. KÖZÉPDEINDOLI ÚT 647. KÖZÉPGYÜKÉSI ÚT 648. KÖZÉPMAKÁR DŰLŐ 649. KÖZRAKTÁR UTCA 650. KÖZTÁRSASÁG TÉR 651. KRISZTINA TÉR 652. KRÚDY GYULA UTCA 653. KULTÚRHÁZ UTCA 654. KUN UTCA 655. KÚT UTCA 656. KUTAS KÖZ 657. KUTATÓ DŰLŐ 658. KÜRT UTCA 659. LAHTI UTCA 660. LAJKÓ KÖZ 661. LÁMPÁSVÖLGYI ÚT 662. LÁNC UTCA 663. LANKÁS ÚT 664. LASKÓ UTCA 665. LÁSZLÓ UTCA

Page 31: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

31

666. LAUFER DŰLŐ 667. LÁZÁR VILMOS UTCA 668. LEGÉNY UTCA 669. LÉGSZESZGYÁR UTCA 670. LEHEL UTCA 671. LENKE UTCA 672. LEPKE DŰLŐ 673. LEVENDULA UTCA 674. LIGET UTCA 675. LILIOM UTCA 676. LISZT FERENC UTCA 677. LITTKE JÓZSEF UTCA 678. LIVIA UTCA 679. LOKOMOTÍV UTCA 680. LOMB UTCA 681. LOSONC UTCA 682. LOTZ KÁROLY UTCA 683. LOVARDA UTCA 684. LOVÁSZ PÁL TÉR 685. LŐCSE UTCA 686. LŐTÉR DŰLŐ 687. LŐTÉR UTCA 688. LUGOS UTCA 689. LYCEUM UTCA 690. M. UTCA 691. MADÁCH IMRE UTCA 692. MADARÁSZ VIKTOR UTCA 693. MADAS JÓZSEF UTCA 694. MAGASLATI ÚT 695. MAGTÁR UTCA 696. MAGYAR UTCA 697. MAGYAR LAJOS UTCA 698. MAGYARÜRÖGI ÚT 699. MAJOR UTCA 700. MAJOROSSY IMRE UTCA 701. MAJTÉNYI FERENC UTCA 702. MÁJUS 1. UTCA 703. MAKÁR-TETŐ DŰLŐ 704. MAKAY ISTVÁN ÚT 705. MAKRA DŰLŐ 706. MÁLADÓ UTCA 707. MALÉTER PÁL ÚT 708. MÁLICS OTTÓ UTCA (volt KÁROLYI MIHÁLY UTCA) 709. MÁLNA UTCA 710. MÁLOM-HEGYI ÚT 711. MÁLOMI ÚT 712. MALOMVÖLGYI ÚT 713. MÁLYVA UTCA 714. MANDULA UTCA 715. MANDULÁS KÖZ 716. MARGIT UTCA 717. MÁRIA DŰLŐ

Page 32: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

32

718. MÁRIA KÖZ 719. MÁRIA UTCA 720. MAROSVÁSÁRHELY ÚT 721. MÁRTÍROK ÚTJA 722. MÁRTON UTCA 723. MATAKOVITS UTCA 724. MATHEOVITS FERENC ÚT 725. MÁTYÁS FLÓRIÁN TÉR 726. MÁTYÁS KIRÁLY UTCA 727. MÁZSAHÁZ UTCA 728. MECSEK UTCA 729. MECSEKSZENTKÚT 730. MECSEKSZENTKÚT ERDÉSZHÁZ 731. MÉCSES UTCA 732. MÉCSVIRÁG UTCA 733. MEGYE KÖZ 734. MEGYE UTCA 735. MEGYERI TÉR 736. MEGYERI ÚT 737. MEGGYES KÖZ 738. MEGGYFA UTCA 739. MELEGMÁNYI ÚT 740. MELINDA UTCA 741. MENTA DŰLŐ * Pázmány u. 742. MENTA-KÖZ * Pázmány u. 743. MENYHÉRT UTCA 744. MEREDEK DŰLŐ * Keskeny dűlő 745. MEREDEK KÖZ * Gyűjtőpont az első háznál 746. MÉRLEG UTCA 747. MESTER UTCA 748. MESZES DŰLŐ 749. MÉSZKEMENCE UTCA 750. MEZŐSZÉL UTCA 751. MEZSGYE DŰLŐ 752. MIHÁLY UTCA 753. MIKES KELEMEN UTCA 754. MIKLÓS UTCA 755. MIKSZÁTH KÁLMÁN UTCA 756. MILÉVA ÚT 757. MINDA UTCA 758. MINDA UTCA / köz része / 759. MOGYORÓS KÖZ * Sáfrány u. 760. MOHA KÖZ 761. MOHÁCSI ÚT 762. MÓKUS UTCA 763. MONOSTOR UTCA 764. MÓRA FERENC UTCA 765. MÓRÉ FÜLÖP UTCA 766. MÓRICZ ZSIGMOND TÉR 767. MÓRICZ ZSIGMOND UTCA 768. MOTICSKA JÓZSEF UTCA * Edison u. -Moticska u kereszteződés 769. MUNKÁCSY MIHÁLY UTCA

Page 33: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

33

770. MUSKÁTLI UTCA 771. MUSKOTÁLY DŰLŐ * Szentmiklós d. - Muskotály d. kereszteződés 772. MUSKOTÁLY UTCA 773. NÁDAS DŰLŐ 774. NAGY FERENC TÉR 775. NAGY IMRE ÚT 776. NAGY JENŐ UTCA 777. NAGY LAJOS UTCA 778. NAGY LAJOS KIRÁLY ÚTJA 779. NAGYÁRPÁDI ÚT 780. NAGY-BERKI ÚT 781. NAGYDEINDOL-HEGYHÁT DŰLŐ 782. NAGYDEINDOLI UTCA 783. NAGYDEINDOL-KÖZ DŰLŐ 784. NAGYDEINDOL-TETŐ DŰLŐ * Nagydeindol-hegyhát dűlő 785. NAGYFLÓRIÁN UTCA 786. NAGYHIDI ÚT 787. NAGYKOZÁRI ÚT 788. NAGYMESZES DŰLŐ 789. NAGYPOSTAVÖLGYI ÚT 790. NAGYSZEBEN UTCA 791. NAGYSZKÓKÓ KÖZ 792. NAGYSZKÓKÓI ÚT 793. NAGYVÁRAD UTCA 794. NAP UTCA 795. NAPKELET UTCA 796. NAPOSDOMB UTCA 797. NAPSUGÁR UTCA 798. NAPVIRÁG UTCA 799. NÁRCISZ UTCA 800. NEFELEJCS UTCA 801. NEKTÁR KÖZ * Boldogasszony völgy 802. NÉMETH BÉLA UTCA 803. NÉMETH LÁSZLÓ UTCA 804. NÉMETH MÁRTON UTCA 805. NEMZETŐR UTCA 806. NENDTVICH ANDOR ÚT 807. NEUMANN JÁNOS UTCA 808. NEVELŐ UTCA 809. NEVESINCS UTCA 810. NÉVTELEN UTCA 811. NYÁR KÖZ 812. NYÁR UTCA 813. NYÁRFA UTCA 814. NYÁROS UTCA 815. NYÍL KÖZ 816. NYÍL UTCA 817. NYÍRFA UTCA 818. NYOMDA UTCA 819. NYUGATI IPARI ÚT 820. NYUGATI KŐHID DŰLŐ 821. NYÚL UTCA

Page 34: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

34

822. OLDAL DŰLŐ * Jakabhegyi út 23/c 823. OLGA UTCA 824. ORGONA UTCA 825. OROM KÖZ * Felsőmakár d. 826. ORSOLYA UTCA 827. ÓTEMETŐ UTCA 828. ÓVODA UTCA 829. ÖKÖRSZEM DŰLŐ 830. ŐRMEZEI ÚT belterületi rész 831. ÖRS UTCA 832. ŐSZIRÓZSA UTCA 833. ŐZ UTCA 834. PAÁL LÁSZLÓ UTCA 835. PACSIRTA UTCA 836. PÁFRÁNY UTCA 837. PAJTÁS UTCA 838. PÁKOLITZ ISTVÁN UTCA (volt FRANKEL LEÓ UTCA) 839. PALA-KÖZ * / alsó része / Palahegy u. 840. PALA-KÖZ 841. PALAHEGY UTCA 842. PÁLMA UTCA 843. PÁLOS DŰLŐ * Hunyadi út 844. PANNÓNIA UTCA 845. PANORÁMA DŰLŐ 846. PANORÁMA UTCA 847. PAPKERT UTCA 848. PAPNÖVELDE KÖZ * Papnövelde u. 849. PAPNÖVELDE UTCA 850. PARCSIN UTCA 851. PARK UTCA 852. PARLAG DŰLŐ * Gyűjtőpont a 18-tól 853. PÁVA DŰLŐ 854. PÁZMÁNY PÉTER UTCA 855. PÁZSIT UTCA 856. PÉCHY BLANKA TÉR 857. PÉCSBÁNYATELEPI ÚT 858. PÉCSVÁRADI ÚT 859. PÉK SOR 860. PELIKÁN DŰLŐ 861. PELLÉRDI ÚT 862. PÉLMONOSTOR UTCA 863. PERCZEL MIKLÓS UTCA 864. PERÉNYI UTCA 865. PERNECKER ISTVÁN UTCA 866. PERR VIKTOR UTCA 867. PERSELY ÚT 868. PÉTER UTCA 869. PETŐFI UTCA 870. PILLANGÓ DŰLŐ * Daru u. 871. PINTY DŰLŐ * Gólya d. 872. PIPACS UTCA 873. PIPITÉR ÚT

Page 35: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

35

874. PIROSKA UTCA 875. PITYÓKA KÖZ * Felsőmakár d. 876. PLATÁN KÖZ 877. PLATÁN UTCA 878. PLATINA UTCA* Kemény Zsigmond u. 879. POLGÁRSZŐLŐ UTCA 880. POLLACK MIHÁLY UTCA 881. PÓR BERTALAN UTCA 882. PÓSA LAJOS UTCA 883. POSTAGALAMB UTCA

Árpádváros II. János Pál út ( 58-as) -Postavölgy összekötő

884. POSTAMESTER UTCA 885. POSTAVÖLGYI ÚT 886. POSTAVÖLGYI ÁTJÁRÓ ÚT* Postavölgyi út 887. PRÉS DŰLŐ * Vöröskő u. v Platán u. 888. PRÉSHÁZ UTCA 889. PUSKÁS TIVADAR UTCA 890. PUSKIN TÉR 891. PUSKIN UTCA 892. R. UTCA 893. RÁCVÁROS ELŐTT EGYÉB 894. RÁCVÁROSI ÚT 895. RADNICS UTCA 896. RADNÓTI MIKLÓS UTCA 897. RAKÉTA UTCA 898. RÁKÓCZI ÚT 899. RÁKOS LAJOS UTCA 900. REGINA UTCA 901. REMÉNY UTCA 902. RENGETEG UTCA 903. REPKÉNY DŰLŐ * Bajmi dűlő 904. RÉT UTCA 905. RÉTSZÉL UTCA 906. REZEDA DŰLŐ * Felsőmakár d. 907. REZGŐ UTCA 908. RÉZ UTCA* Kemény Zsigmond u. 909. RIGÓ UTCA 910. RIGÓDER ÚT 911. RIGÓDERALJA UTCA 912. RIPPL RÓNAI UTCA 913. RODOSTÓ UTCA 914. RÓKA UTCA 915. RÓKUS UTCA 916. RÓKUSALJA UTCA 917. ROZMARING UTCA 918. RÓZSA UTCA 919. RÓZSA-VÖLGYI ÚT 920. RÜCKER-AKNA 921. RÜCKERAKNAI ÚT István-akna - Rücker-Akna - Somogy összekötő út 922. S. UTCA 923. SÁFRÁNY UTCA 924. SALAKHEGYI ÚT 925. SÁNC UTCA

Page 36: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

36

926. SÁNDOR UTCA 927. SÁRGARIGÓ DŰLŐ 928. SARKANTYÚ UTCA 929. SARLÓ UTCA 930. SÁRMÁNY DŰLŐ * Daru utca 931. SAROLTA UTCA 932. SAS DŰLŐ 933. SAS UTCA 934. SÁSKA DŰLŐ 935. SCHROLL JÓZSEF ÚT 936. SELLŐ UTCA 937. SELMECZ UTCA 938. SEMMELWEIS UTCA 939. SEREGÉLY DŰLŐ 940. SÉTATÉR UTCA 941. SIKLÓSI ÚT 942. SIRÁLY KÖZ * Fülemüle vagy Sirály u. 943. SIRÁLY UTCA 944. SÓLYOM DŰLŐ I 945. SÓLYOM DŰLŐ 946. SOMFA UTCA 947. SOMOGY UTCA 948. SOMOGYI BÉLA UTCA 949. SOMOSKA UTCA * Gyűjtőpont a Mázsaház 950. SORHÁZ UTCA 951. SÖVÉNY UTCA 952. SPORT UTCA 953. STADION UTCA 954. STEINMETZ KAPITÁNY TÉR 955. SUDÁR ISTVÁN UTCA 956. SURÁNYI MIKLÓS ÚT 957. SÜLEVÖLGY 958. SZABADFÖLD UTCA 959. SZABADSÁG UTCA 960. SZABADSÁGHARC UTCA 961. SZABÁRTOS UTCA 962. SZABÓ ERVIN TÉR 963. SZABÓ ISTVÁN UTCA 964. SZABÓ JÓZSEF UTCA 965. SZABOLCSI ÚT 966. SZABOLCSI ÚT 967. SZALONKA DŰLŐ 968. SZAMÓCA DŰLŐ 969. SZANISZLÓ ÚT * Károlyi Mihály u. 970. SZÁNTÓ KOVÁCS JÁNOS UTCA 971. SZÁNTÓ LÁSZLÓ UTCA 972. SZÁNTÓ TIBOR UTCA 973. SZARKA DŰLŐ * Mária d.-Ürögi u. 974. SZARKALÁB UTCA 975. SZARVAS DŰLŐ 976. SZATHMÁRY GYÖRGY UTCA 977. SZATURNUSZ UTCA

Page 37: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

37

978. SZÁZSZORSZÉP UTCA 979. SZÉCHENYI AKNA 980. SZÉCHENYI TÉR 981. SZEDER UTCA 982. SZEGFŰ UTCA 983. SZÉKELY UTCA 984. SZÉKELY BERTALAN ÚT 985. SZEMERE BERTALAN UTCA 986. SZÉNA UTCA 987. SZENDREY JÚLIA UTCA 988. SZENT BERTALAN ÚT 989. SZENT BORBÁLA UTCA 990. SZENT ERZSÉBET UTCA 991. SZENT ISTVÁN TÉR 992. SZENT MÓR UTCA 993. SZENTEGYHÁZ UTCA 994. SZENTLŐRINCI ÚT 995. SZENTMIKLÓS DŰLŐ 996. SZEPESY IGNÁC UTCA 997. SZEPTEMBER 6. TÉR 998. SZÉRŰSKERTI ÚT * Nagyárpádi út 999. SZIEBERTH RÓBERT UTCA 1000. SZIGETI TANYA 1001. SZIGETI ÚT 1002. SZIKLA UTCA 1003. SZIKLÁS DŰLŐ 1004. SZILÁGYI DEZSŐ UTCA 1005. SZILFA KÖZ 1006. SZILVA UTCA 1007. SZILVÁS KÖZ 1008. SZÍNHÁZ TÉR 1009. SZIROM UTCA 1010. SZITAKÖTŐ UTCA * Körömvirág u. 1011. SZÍV UTCA 1012. SZIVÁRVÁNY UTCA 1013. SZKÓKÓ TETŐ DŰLŐ 1014. SZKÓKÓ TETŐ KÖZ * Szkókó tető dűlő 1015. SZONDY GYÖRGY UTCA 1016. SZÖCSKE DŰLŐ 1017. SZÖCSKE UTCA 1018. SZŐLÉSZ DŰLŐ 1019. SZŐLÉSZ KÖZ 1020. SZŐLŐ UTCA 1021. SZŐLŐHEGYI ÚT 1022. SZŐNYI OTTÓ UTCA 1023. SZÖVETKEZET UTCA 1024. SZÖVETSÉG UTCA 1025. SZÖVŐGYÁR UTCA 1026. SZTÁRAI MIHÁLY ÚT 1027. SZÚNYOG DŰLŐ * Mária dűlő 1028. SZURDOK DŰLŐ 1029. SZURDOK KÖZ

Page 38: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

38

1030. SZŰK UTCA 1031. T UTCA Zuzmó utca - T utca kereszteződés 1032. TÁBOR KÖZ * Tábor u. 1033. TÁBOR UTCA 1034. TAIZS MIHÁLY UTCA 1035. TÁLTOS UTCA 1036. TÁNCSICS MIHÁLY UTCA 1037. TANÍTÓ UTCA 1038. TÁRNA UTCA 1039. TÁTIKA UTCA 1040. TÁTRA UTCA 1041. TAVASZ UTCA 1042. TÉGLAHÁZ DŰLŐ 1043. TELEKI BLANKA UTCA 1044. TEMESVÁR UTCA 1045. TEMPLOM KÖZ 1046. TEMPLOM TÉR 1047. TERÉZ UTCA 1048. TERRACINA TÉR 1049. TESTVÉRISÉG UTCA 1050. TESTVÉRVÁROSOK TERE 1051. TÉTÉNY UTCA (volt SÁGVÁRI ENDRE UTCA) 1052. TETŐ ÚT 1053. TETTYE DŰLŐ 1054. TETTYE TÉR 1055. TETTYE UTCA 1056. THÖKÖLY ÚT 1057. TIBORC KÖZ 1058. TIBORC UTCA 1059. TILDY ZOLTÁN UTCA 1060. TÍMÁR UTCA 1061. TINÓDI UTCA 1062. TOBOZ UTCA 1063. TOLDI MIKLÓS UTCA 1064. TOLNAI JÓZSEF UTCA 1065. TOLSZTOJ UTCA 1066. TOMPA DŰLŐ * Állomás u. 1067. TOMPA MIHÁLY UTCA 1068. TORDA UTCA 1069. TÖLGYES UTCA 1070. TÖLGYFA KÖZ 1071. TÖMÖRKÉNY ISTVÁN UTCA 1072. TÖREKVÉS UTCA 1073. TÖRÖK KÖZ 1074. TÖRÖK UTCA 1075. TÖRÖK ISTVÁN UTCA 1076. TÖRPE UTCA 1077. TULIPÁN UTCA 1078. TÚRA UTCA 1079. TURINI UTCA 1080. TÜKE UTCA 1081. TÜNDÉR UTCA

Page 39: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

39

1082. TÜRR ISTVÁN UTCA 1083. TÜSKÉS DŰLŐ 1084. TÜSKÉSRÉTI ÚT 1085. TÜZÉR UTCA 1086. TŰZOLTÓ UTCA 1087. UGAR DŰLŐ * Bajmi dűlő – v- Ürögi határút 1088. UITZ BÉLA UTCA 1089. ÚJ FASOR 1090. ÚJVILÁG UTCA 1091. UNGVÁR UTCA 1092. UNIVERSITAS UTCA 1093. UZDÓC UTCA 1094. ŰRHAJÓS UTCA 1095. ÜRÖG UTCA * Magyarürögi u. 1096. ÜRÖGI FASOR 1097. ÜRÖGI HATÁRÚT 1098. ÜSZÖGI ÚT 1099. ÜSZÖGI KISERDŐ 1100. ÜSZÖGI VÍZTÁROLÓ 1101. ÜSZÖGI-KISERDŐ UTCA 1102. ÜSZÖGPUSZTA 1103. VÁCI MIHÁLY UTCA 1104. VADÁSZ UTCA 1105. VADRÓZSA UTCA 1106. VADVIRÁG UTCA 1107. VÁGÓHÍD UTCA 1108. VÁJÁR KÖZ * Egyenlőség u. 1109. VAJDA JÁNOS UTCA 1110. VÁNDOR UTCA 1111. VÁRADY ANTAL UTCA 1112. VARGHA DAMJÁN UTCA 1113. VARJÚ DŰLŐ 1114. VÁRKONYI NÁNDOR UTCA 1115. VÁROSHÁZ KÖZ 1116. VARSÁNY UTCA 1117. VAS UTCA* Kemény Zsigmond u. 1118. VAS GEREBEN UTCA 1119. VASAS I. BÁNYATELEP 1120. VASÚT UTCA 1121. VASVÁRI PÁL UTCA 1122. VENYIGE DŰLŐ 1123. VÉRCSE DŰLŐ Sólyom u. 1124. VERÉB DŰLŐ 1125. VERES PÉTER UTCA 1126. VERESS ENDRE UTCA 1127. VERŐFÉNY UTCA 1128. VERSENY UTCA 1129. VETERÁN UTCA 1130. VÍG UTCA 1131. VIGADÓ UTCA 1132. VIKTÓRIA UTCA 1133. VILMOS UTCA

Page 40: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

40

1134. VINCE UTCA 1135. VINCELLÉR UTCA 1136. VIOLA UTCA 1137. VIRÁG UTCA 1138. VISNYA ERNŐ UTCA 1139. VIZES DŰLŐ 1140. VÍZTÁROLÓ DŰLŐ 1141. VÖLGYI DŰLŐ 1142. VÖRÖSBEGY DŰLŐ 1143. VÖRÖSHEGY UTCA 1144. VÖRÖSKERESZT UTCA 1145. VÖRÖSKŐ UTCA 1146. VÖRÖSMARTY UTCA 1147. WALLENSTEIN ZOLTÁN UTCA 1148. WASS ALBERT UTCA (volt MARX ÚT) 1149. WEÖRES SÁNDOR UTCA 1150. WESSELÉNYI UTCA 1151. XAVÉR UTCA 1152. YBL MIKLÓS UTCA 1153. ZÁMOR UTCA 1154. ZENGŐ UTCA 1155. ZERGE UTCA 1156. ZICHY GYULA UTCA 1157. ZIDINA 1158. ZIPERNOWSKY KÁROLY UTCA 1159. ZÓJA UTCA 1160. ZÓLYOM UTCA 1161. ZÖLDELLŐ UTCA 1162. ZÖLDFA UTCA 1163. ZRÍNYI MIKLÓS UTCA 1164. ZURNA DŰLŐ 1165. ZUZMÓ UTCA 1166. ZSÁK UTCA * Nagykozári u. 1167. ZSEBE-TETŐ UTCA * Nagy-Zsebei út - Zsebe-tető kereszteződés 1168. ZSIGMOND UTCA 1169. ZSINKÓ ISTVÁN UTCA 1170. ZSOLNAY VILMOS UTCA 1171. ZSOLT UTCA 1172. ZSONGORKŐ UTCA 1173. ZSUZSANNA UTCA

GYŰJTŐPONT: Szabványos tárolóedény kihelyezése gyűjtési napokon.

Page 41: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

41

2.) Közszolgáltató rendelkezésre állása heti háromszori gyakorisággal

A

1. közterület neve 2. Anna u. 3. Apáca u. 4. Aranyoskút tér 5. Bástya u. 6. Bercsényi Miklós u. 7. Boltív köz 8. Ciszterci köz 9. Citrom u. 10. Dischka Győző u. 11. Eötvös József u. 12. Esze Tamás u. 13. Fellbach tér 14. Ferencesek utcája 15. Flórián tér 16. Főposta tér 17. Fürdő u. 18. Gábor u. 19. Goldmark Károly u. 20. Graz tér 21. Hal tér 22. Hunyadi János u. 1-11-ig 23. Irgalmasok utcája 24. János u. 25. Janus Pannonius u. 26. Jókai tér

27. Jókai u. - Jókai tér - Rákóczi út közötti szakasz

28. József u. 29. Káptalan u. 30. Kazinczy u. 31. Király u. 32. Kisflórián u. 33. Kisfaludy Sándor u. 34. Kossuth tér 35. Lyceum u. 36. Mária u. 37. Mátyás király u. 38. Megye köz 39. Megye u. 40. Meredek u. 41. Munkácsy Mihály u. 42. Nagyflórián u. 43. Papnövelde u. 44. Perczel u. 45. Széchenyi tér 46. Szent István tér 47. Szent Mór u. 48. Szepessy Ignác u.

Page 42: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

42

49. Színház tér 50. Teréz u. 51. Tímár u. 52. Toldi Miklós u. 53. Várady Antal u. 54. Városház köz 55. Vörösmarty Mihály u. 56. Zrínyi Miklós u.

Page 43: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

43

2. függelék az 55/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelethez

A közszolgáltatással ellátott külterületek jegyzéke

A B 1. közterület neve gyűjtőpont helye 2. ÁFONYA UTCA Nagy-Zsebei út - Áfonya u. kereszteződés 3. AGANCS DŰLŐ Csertető temető kapu 4. ÁSZOK DŰLŐ 5. ASZÚ DŰLŐ * Szentmiklós d. - Aszú d. kereszteződés 6. ÁTÉRŐ UTCA 7. ÁTLÓS KÖZ Dobogó dűlő-Szüret utca kereszteződés 8. BARACKOS KÖZ * Barackos út 9. BATIFEJTŐ UTCA Malom-cseri út- Batifejtő u.kereszteződés 10. BÍBIC DŰLŐ * Bajmi köz-v- Ürögi határút 11. BOGÁNCS DŰLŐ 6-os út Gilice sor összekötő 12. BORÁSZ DŰLŐ 6-os út Gilice sor összekötő 13. BORMÉRŐ DŰLŐ 6-os út Gilice sor összekötő 14. BORZ DŰLŐ Agancs dűlő- Borz kereszteződés--Csertető temető kapu 15. CIRFANDLI UTCA Nagy-Zsebei út- Cirfandli u. kereszteződés 16. CSERBOKROS DŰLŐ Gyűjtőpont Csertető temető kapu 17. DONGÓ DŰLŐ * Mária köz- Sáska dűlő 18. FELHŐ UTCA * Malom-cseri út- Batifejtő u.kereszteződés 19. FELSŐ-HOMOK DŰLŐ 20. FOSZTÓ-VÖLGYI ÚT Pacca dűlő dél-keleti vége 21. GÁLIC DŰLŐ Gyűjtőpont Csertető temető kapu /konténer/ 22. GILICE SOR 6-os út Gilice sor összekötő 23. GÖDRÖS DŰLŐ Pacca dűlő dél-keleti vége 24. GYEP DŰLŐ Pacca dűlő dél-keleti vége 25. HARIS KÖZ 6-os út Gilice sor összekötő 26. HÉBÉR KÖZ 6-os út Gilice sor összekötő 27. HEGYES KÖZ Pacca dűlő dél-keleti vége 28. HEGYMEG DŰLŐ Malom-cseri út- Hegymeg dűlő kereszteződés 29. HEGY-MEZŐI ÚT Dobogó dűlő-Szüret utca kereszteződés 30. HÉRICS DŰLŐ Dobogó dűlő-Szüret utca kereszteződés 31. HOMOKGÖDÖR DŰLŐ Dobogó dűlő-Szüret utca kereszteződés 32. INDÁS KÖZ 6-os út Gilice sor összekötő 33. KACSOLÓ DŰLŐ Pacca dűlő dél-keleti vége 34. KÁPA KÖZ Dobogó dűlő-Szüret utca kereszteződés 35. KÁPOLNA DOMB * Szőlőhegy 36. KAPU DŰLŐ * Szent Bertalan út v Felsőgyűkési út 37. KAPU KÖZ * Felsőgyűkési út 38. KISKERTI DŰLŐ Pacca dűlő dél-keleti vége 39. KIS-MÁLI ÚT 40. KÖZÉP-HEGY DŰLŐ Gyűjtőpont Csertető temető kapu 41. KUNKORI KÖZ Dobogó dűlő-Szüret utca kereszteződés 42. KUVIK KÖZ 6-os út Gilice sor összekötő 43. LEJTŐ DŰLŐ Gyűjtőpont Csertető temető kapu 44. MAKRA-TETŐ DŰLŐ * Makra d. 45. MALOM-CSERI ÚT

Page 44: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

44

46. MÉLYÚT DŰLŐ 47. MÉRŐ KÖZ Pacca dűlő dél-keleti vége 48. MONYORÓSDI-KÚT DŰLŐ Hidi út- Kis-köves dűlő 49. MURCI DŰLŐ Gyűjtőpont Csertető temető kapu 50. MUROMI ÚT Szőlőhegy egy része konténeres gyűjtőpont 51. MUST DŰLŐ * Forrás dűlő 52. NAGY-MÁLI ÚT 53. NAGY-ZSEBEI ÚT 54. NYEST DŰLŐ 6-os út Gilice sor összekötő 55. ŐR-HEGYI ÚT Pacca dűlő dél-keleti vége 56. ŐRMEZEI ÚT külterületi része 57. ÖRVÖS DŰLŐ 6-os út Gilice sor összekötő 58. ŐZGIDA KÖZ

Lejtő dűlő- Őzgida köz keszteződés -Csertető temető kapu

59. PACCA DŰLŐ Szőlőhegy egy része konténeres gyűjtőpont 60. PÁLCA UTCA Nagy-Zsebei út- Pálca u. kereszteződés 61. PARÁNY UTCA Malom-cseri út- Parány u. kereszteződés 62. PERGEKARLI DŰLŐ * Kispostavölgyi út- Pergekarli d. kerszteződés 63. PICURKA KÖZ Gyűjtőpont Csertető temető kapu 64. PINCE SOR Nagy-Zsebei út- Pince sor kereszteződés 65. PINCEMESTER DŰLŐ Pacca dűlő dél-keleti vége 66. PINCEMESTER KÖZ Pacca dűlő dél-keleti vége 67. PINCÉR DŰLŐ Dobogó dűlő-Szüret utca kereszteződés 68. RÓZSAHEGYI ÚT 69. SÁRKÁNYTOROK 70. SARKOS DŰLŐ Pacca dűlő dél-keleti vége 71. SZABOLCS-HEGYI ÚT Gyűjtőpont Csertető temető kapu 72. SZEDERINDA KÖZ

Gyűjtőpont Zodóföldi út- Szederinda köz kereszteződés 73. SZÉLES ÚT Pacca dűlő dél-keleti vége 74. SZELLŐ UTCA 75. SZÉLSŐ ÚT Dobogó dűlő-Szüret utca kereszteződés 76. SZÉNHORDÓ KÖZ Dobogó dűlő-Szüret utca kereszteződés 77. SZÉNISPÁN ÚTJA * Dobogó dűlő-Szüret utca kereszteződés 78. SZÖDRÖS ÚT Gyűjtőpont Hidi út- Kis-köves dűlő 79. SZŐLŐFEJ DŰLŐ Pacca dűlő dél-keleti vége 80. SZŐLŐINDA KÖZ 6-os út Gilice sor összekötő 81. SZÜRET UTCA 82. TŐTIKE DŰLŐ 6-os út Gilice sor összekötő 83. VELTELINI DŰLŐ 6-os út Gilice sor összekötő 84. VENDÉG UTCA Gyűjtőpont Nyáros u. 85. ZODÓFÖLDI ÚT Nagy-Zsebei út- Malom-cseri út kereszteződés 86. ZSEBE DŰLŐ Malom-cseri út- Zsebe dűlő kereszteződés 87. ZSEBE-KÚTI DŰLŐ 88. ZSURLÓ DŰLŐ * Ürögi határút - Zsurló dűlő kereszteződés

Page 45: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

45

3. függelék az 55/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelethez

1.) Hulladékudvarba beszállítható hulladékok

A B C D E F

1. EWC kód Megnevezés Térítésmentes mennyiség/nap

Tájékoztatásul a térítésmenetesen beszállítható napi

mennyiség becsült térfogata, ill. darabszáma

Térítés-mentes

mennyiség/év

Tájékoztatásul az évi

térítésmenetesen beszállítható mennyiség

becsült térfogata, ill. darabszáma

2. 20 01 32 Lejárt szavatosságú gyógyszer

0,5 kg kb. 15 doboz 2 kg kb. 60 doboz

3. 20 01 33* Szárazelem 1 kg 50 db 4 kg 200 db 4. 17 01 07 Építési törmelék 1200 kg 1 m3 3 600 kg 3 m3 5. 20 01 21* Fénycsövek 2 kg 10 db 6 kg 30 db

6. 20 02 01 Kerti biohulladék 200 kg 1 m3 fű, kaszálék 2 m3 ágnyesedék < 5 cm ágátmérő

800 kg

4 m3 fű, kaszálék

8 m3 ágnyesedék < 5

cm ágátmérő

7. 20 03 07 Bútor-lom 300 kg egy szoba berendezése 1 200 kg négy szoba

berendezése

8. 20 01 25 Elhasznált növényi olaj 4 kg 10 liter 16 kg 40 liter

9. 15 01 10*

Szennyezett csomagolási hulladékok:

növényvédő szeres csomagolóanyag

4 kg 10 db 12 kg 30 db

10. 16 01 03 Gumiabroncs 55 kg

5 db személyautó gumiabroncs (3 motorkerékpár-

gumiabroncs 15 kg)

165 kg

15 db személyautó

gumiabroncs 9 motor-

gumiabroncs

11. 15 01 10*

Szennyezett csomagolási

hulladékok: festékes csomagolóanyag

60 kg 10 db 180 kg 30 db

12. 16 06 01* Akkumulátor Korlátozás nélkül 13. 20 01 36 Elektronikai hulladék Korlátozás nélkül 14. 20 01 40 Fém Korlátozás nélkül 15. 15 01 02 Műanyag Korlátozás nélkül 16. 20 01 01 Papír Korlátozás nélkül 17. 15 01 07 Üveg Korlátozás nélkül

Page 46: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

46

2.) A térítésmentes éves mennyiséget meghaladó tömegű hulladékok átvételi díjai:

A B C D

1. EWC kód Megnevezés

Térítésmentes mennyiséget

meghaladó hulladék nettó átvételi díja

(Ft/kg)

Térítésmentes mennyiséget

meghaladó hulladék bruttó átvételi díja

(Ft/kg)

2. 20 01 32 Lejárt szavatos-ságú gyógyszer

220 279

3. 20 01 33* Szárazelem 10 13

4. 17 01 07 Építési törmelék 9 11

5. 20 01 21* Fénycsövek 10 13

6. 20 02 01 Zöldhulladék 26 33

7. 20 03 07 Bútor-lom 25 32

8. 20 01 25 Elhasznált növényi olaj 10 13

9. 15 01 10*

Szennyezett csomagolási hulladékok: növényvédő

szeres csomagolóanyag

190 241

10. 16 0 03 Gumiabroncs 10 13

11. 15 01 10*

Szennyezett csomagolási hulladékok:

festékes csomagolóanyag

190 241

Page 47: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

47

A helyi rendelettervezetet – a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 18. §-ában foglaltaknak megfelelően eljárva – az alábbiak szerint indokolom:

Általános Indokolás

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló

55/2013. (XII.17.) önkormányzati rendeletéhez

Az Országgyűlés 2012. év végére megalkotta a hulladékokról szóló 2012. évi CLIIIXV. törvényt (továbbiakban: Ht.). Ez a törvény alapját képezi és legfontosabb jogszabálya az új hulladékgazdálkodási tevékenységnek, beleértve a hulladékgazdálkodás teljes vertikumát, annak minden szereplőjével. Az új törvény és a felhatalmazása alapján azóta megjelent többi jogszabály az Európa parlament és Tanács 2008/98/EK. irányelvében meghatározott alapelvekre és konkrét szabályokra épülve ad az ágazatra vonatkozóan teljes körű szabályozást. Ennek az egyik legfontosabb szegmense a lakosság felé irányuló hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra vonatkozó szabályozás, amelynek főszereplői a települési önkormányzatok és a települések lakossága (ingatlantulajdonosok, ingatlanhasználók). Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLIIIIX. törvény kötelező önkormányzati feladatként határozza meg a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység ellátását, a tevékenység feltételeinek a biztosítását az adott településen.

A Ht. konkrét felhatalmazást ad helyi önkormányzatoknak arra, hogy helyi szabályokat alkossanak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról, annak kötelező igénybevételéről.

Mindennek megfelelően kerül Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elé – a hulladékkezelési közszolgáltatás ellátására irányuló közszolgáltatási szerződéssel együtt – a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló önkormányzati rendelet-tervezet, amely 10 fejezetből, 30 paragrafusból, 2 mellékletből és 2 csatlakozó függelékből áll.

A tervezet egyes szabályainak megalkotását a következők indokolják:

Részletes Indokolás

1- 3. §-okhoz A tervezet ezen paragrafusai az általános rendelkezések I. fejezete keretében több kérdést is szabályoznak.

Page 48: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

48

Az 1. § és 2. § szabályozza egyrészt a rendelet személyi és területi hatályát, valamint – magasabb szintű jogszabályokra történő hivatkozással – a közszolgáltatási tevékenység konkrét tartalmát. A tervezet 3. §-a 9 értelmező rendelkezést tartalmaz. Ezek a fogalmak a tervezet szabályainak jobb megértését, a napi jogalkalmazást segítik. Ez a szabályozás csak – a jogalkotási törvénynek a magasabb jogszabályi rendelkezéseiben szabályozott jogi fogalmak helyi rendeletben történő szabályozásának tilalma miatt – a Ht.-ben és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra vonatkozó más jogszabályokban nem szereplő fogalmakat tartalmazza, az ingatlan fogalma esetében autentikus törvényi szabályra történő utalással.

4 - 5. §-okhoz A 4. §-ban a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény szabálya szerint a Pécs város közigazgatási területén kizárólagos közszolgáltató kerül kijelölésre. A közszolgáltatást – az ide vonatkozó szabályoknak megfelelően – a BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. látja el 2014. január 1-től 5 év időtartamra. A 5. § a kötelezően igénybe veendő egyedi közszolgáltatási szerződésekkel kapcsolatos szerződéskötési, számlázási, adatkezelési és egyéb tartalmi rendelkezéseket szabályoz.

6 - 7. §-okhoz A tervezet ezen paragrafusai a közszolgáltatás ellátásának rendjén belül a települési szilárdhulladék elhelyezésére vonatkozó szabályokat tartalmazza. Ennek keretében a tervezet meghatározza a települési hulladék lerakásának helyszíneit (három hulladéklerakó telepet és a hulladékudvart). Itt kerülnek meghatározásra a lakosságtól történő hulladékszállítás rendszerességére, a hulladékok tárolására, a kötelező tároló edényzetre és a gyűjtőpontokra vonatkozó szabályok. Részletes szabályok vonatkoznak a közös tárolóedények használatára és a családi házas övezetekben használatos edényzetekre, továbbá a tárolókapacitásokra vonatkozó kedvezmények érvényesíthetőségére.

8 - 9. §-okhoz A A tervezet ezen rendelkezései a fent említett hulladékok elszállításának rendjét határozzák meg. Fontos szabály, hogy a települési hulladékon kívül a közszolgáltató a lakosságnál képződő nagydarabos, lombhulladékot és a kerti biohulladékot is elszállítja.

10 - 14. §-okhoz A tervezet, a IV. fejezet keretében a közszolgáltatás ingatlanhasználatra vonatkozó önkormányzati szintű szabályait – jogokat és kötelezettségeket – határozza meg. I tt kerülnek szabályozásra a háztartási hulladéktároló edényzetbe történő kihelyezésére, az edényzet elhelyezésére, tisztítására, javítására és pótlására vonatkozó a pozitív szabályok, továbbá e- tevékenységekkel kapcsolatos bizonyos tiltó rendelkezések is. A tervezet 15 - 19. §-a foglalkozik a gazdálkodó szervezeteknek a hulladékszállítási közszolgáltatásba tartozó háztartási hulladékával kapcsolatos külön szabályokkal.

Page 49: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

49

15 – 19. §-okhoz A tervezet külön címben – és a címhez tartozó rendelkezésekben – állapít meg a gazdálkodó szervezetek részére a közszolgáltatás igénybevételére és annak konkrét teljesítésére vonatkozóan jogokat és kötelezettségeket.

20. §-hoz A tervezet külön tárgyalja a Közszolgáltató jogait és kötelezettségeit. Ennek keretében szabályokat állapít meg többek között - a lakossági hulladéknak (háztartási-, lom- és biohulladékok rendszeres elszállítási

kötelezettségére, annak kezelésére és ártalmatlanítására), - a karácsonyfák, a háztartási- és egyéb lombhulladékok szállítási idejének

közzétételére, - a tárolóedényzet biztosítására, és karbantartási kötelezettségére, - a tárolóedényzettel kapcsolatos esetleges károk viselésére.

21 - 25. §-okhoz A tervezet VI. fejezetébe a közszolgáltatás díjára, a bizonyos engedményekre és díjkedvezményekre, a díjfizetés módjára és a számlázásra vonatkozó rendelkezések kerültek. Az új tervezet legfontosabb változása, hogy – a Ht. erre vonatkozó rendelkezése szerint – a közszolgáltatásra vonatkozóan konkrét díjakat a rendelet nem tartalmaz. Ezen díjakat az ágazati miniszter rendeletben határozza meg. A 21. § a díjfizetésre vonatkozó kötelezettséget, a díj összetételét (egységnyi díjtétel), az egyedülálló ingatlan használók engedményes díjmegállapítására vonatkozóan, továbbá a hulladékszállítási közszolgáltatásba vonatkozó külterület díjfizetési szabályaira vonatkozóan határoz kötelezettségeket. Külön §-ban tárgyalja a tervezet a közös edényhasználat esetében a társasházaknál és a lakásszövetkezeteknél azon időszakot, illetve időpontot, amikor az egyes ingatlanhasználó személyének (számának) változása miatti díjfelosztási javaslataikat – az esetleges díjkedvezmény igénybevétele céljából – a közszolgáltatóhoz eljuttathatják (a pontos adatokkal együtt). Szabályokat tartalmaz továbbá a tervezet, a közszolgáltatási kötelezettség alá vont ingatlanok tulajdoni, használati viszonyaiban történt változások bejelentési rendjére, az írásbeli szerződéskötési kötelezettségre, ennek elmulasztása jogkövetkezmé-nyeire és a közszolgáltató ezzel kapcsolatos ellenőrzési jogosultságára. Ide tartoznak még a közszolgáltatás megtagadásának eseteire, annak következményeire, valamint a díjhátralékok adók módjára történő behajtására vonatkozó törvényi rendelkezésekkel kapcsolatos közszolgáltatói teendők is.

26. §-hoz A tervezet ezen paragrafusa a települési hulladék elkülönített gyűjtésének lehetőségét, és annak rendjét határozza meg, valamint a díjhátralékkal rendelkező személyek adatkezeléséről tartalmaz szabályokat.

27 - 28. §-okhoz Külön-külön fejezetekben (VIII.-IX.) foglalkozik a tervezet a közterületi hulladék gyűjtésével és szállításával, valamint a hulladékok jogellenes elhelyezésére vonatkozó – a részlétes törvényi- és kormányszintű szabályozás miatt nagyon rövid szabályokkal.

Page 50: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűléséneknew.biokom.hu/biokom_kepek/dokumentumtar/55_2013.pdf · (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti helyi kötelező közszolgáltatásra

50

29. §-hoz A tervezet ezen része, egyrészt, rendelkezik a 2014. január 1-jei hatályba lépésről, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységet korábban szabályozó önkormányzati rendeletet és az azt módosító – és eddig nem hatálytalanított – rendeletek hatályon kívül helyezéséről.

30. §-hoz Ez a paragrafus az Európai Unió szabályozásának való megfelelésre vonatkozó klauzulát tartalmazza.

Mellékletekhez, függelékekhez - A rendelet 1. melléklete a használatos tárolóedényzet méreteit, míg a 2.

melléklet a tároló edények ürítési gyakoriságát tartalmazza. - - a tervezethez kettő függelék tartozik. Az 1. függelékben a közszolgáltatással

ellátott belterületek, míg a 2. függelék a közszolgáltatással ellátott külterületek utcajegyzékének felsorolását tartalmazza abc sorrendben.