ELÔSZÓ

Hogyan keletkezett ez a könyv?

2004 nyarán Steve Jobs felhívott. Ismertük egymást már korábbról, ugyanis

alkalmanként szükségesnek érezte felvenni velem a kapcsolatot. Különösen

olyankor, ha új termékkel rukkolt elő, és szerette volna, ha az a Time cím-

lapjára kerül, vagy beszámol róla a CNN. De azóta – hogy már egyik cégnél

sem dolgozom – nem sokat hallottam felőle. Amikor 2004 nyarán felhívott,

beszélgettünk egy kicsit az Aspen Intézetről, ahova akkortájt kerültem, és

meghívtam, hogy tartson egy előadást a nyári kurzusaink idején, Coloradó-

ban. Azt mondta, szívesen eljönne, de szerepelni nem szeretne. Helyette egy

közös sétát javasolt, hogy közben beszélgethessünk.

Ez egy kicsit furcsának tűnt. Akkor még nem tudtam, hogy hosszú séták

során szokta a komoly témákat megvitatni. Azt szerette volna, hogy írjam

meg az életrajzát. Nem sokkal azelőtt jelent meg Benjamin Franklinról szóló

könyvem, és éppen Albert Einstein életrajzán dolgoztam. Az első, félig vic-

ces gondolatom az volt, nyilván úgy véli, hogy most természetszerűleg ő

következne a sorban. Mindemellett azt hittem, izgalmas életének még csak

a derekánál járhat, sok hullámhegy és hullámvölgy előtt, ezért kikosaraztam.

Azt mondtam neki, hogy térjünk vissza erre egy-két évtized múlva, amikor

majd visszavonul.

1984 óta ismerem, azóta, hogy a manhattani Time-Life Buildingben

együtt ebédelt a szerkesztőkkel, hogy az új Macintoshát dicsőítethesse. Még

ebben a helyzetben is tudott veszekedni. Rátámadt a Time egyik újságírójá-

ra, mert szerinte megsértette őt egy túlságosan leleplező cikkében. Amikor

aztán alkalmam nyílt vele elbeszélgetni, megnyerő lelkesedésével engem is

levett a lábamról, ahogy oly sokakat az évek során. Kapcsolatban maradtunk

az után is, hogy eljött az Apple-től. Amikor szerette volna, hogy beszámol-

junk valamiről – legyen az a NeXT legújabb számítógépe vagy a Pixar soron

következő mozifi lmje –, ismét fi gyelmének középpontjába kerültem. Ilyen-

14

kor elvitt egy manhattani szusibárba, hogy megossza velem: éppen most

készült el a legjobb dolog, amit valaha is készített. Mindig is kedveltem őt.

Amikor visszakerült az Apple trónusára, a Time címlapjára tettük. Rövid-

del ezután elkezdett javaslataival ostromolni, hogy kik kerüljenek bele az

évszázad legbefolyásosabb embereiről szóló sorozatunkba. Előtte indult

útjára a „Th ink Diff erent” reklámkampány, amelyben sok olyan emblema-

tikus híresség képe szerepelt, akikre mi is gondoltunk. Jobs lenyűgözőnek

találta azt az ötletet, hogy ezen kivételes személyiségek történelmi hatását

elemeztük.

Egyszer-másszor hallottam azért felőle azt követően is, hogy kitértem

életrajzának megírása elől. Egy alkalommal emailben megkérdeztem tőle,

igaz-e az, amit a lányomtól hallottam, hogy az Apple-logó egyfajta tisztel-

gés Alan Turing előtt. A brit matematikus a számítástechnika egyik atyja

volt, segített a németek háborús kódjainak feltörésében, majd úgy követett el

öngyilkosságot, hogy ciánnal átitatott almába harapott. „Bárcsak gondoltam

volna erre – válaszolta –, de nem.” A kérdés nyomán levelezésbe kezdtünk

az Apple kezdeti éveiről, és azon kaptam magam, hogy anyagot gyűjtök a

témához arra az esetre, ha egyszer talán mégis megírom az életrajzát. Amikor

megjelent az Einsteinről szóló kötetem, eljött a Palo Altó-i könyvbemutató-

ra. Félrevont, és bizonygatta, hogy az ő élete is igazán jó anyag lenne.

Kitartását különösnek tartottam. Köztudott volt, hogy a magánéletét

megtartja magának, és semmi okom nem volt feltételezni, hogy bármelyik

könyvemet olvasta volna. „Majd egyszer, talán” – mondtam neki akkor is.

2009-ben azonban a felesége, Laurene Powell azt mondta: „Ha valaha is

könyvet akarsz írni Steve-ről, ne halogasd tovább!” Jobs akkor volt második

betegszabadságán. Megvallottam Laurene-nak, hogy amikor Steve először

felvetette az ötletet, fogalmam sem volt arról, hogy beteg. „Szinte senki sem

tudta – magyarázta Laurene. – Pont az előtt hívott fel téged, mielőtt rákkal

megoperálták, de abban az időben még titkolta.”

Akkor határoztam el, hogy megírom ezt a könyvet. Meglepett, hogy Jobs

készséggel elfogadta feltételeimet: nem ellenőrizheti, sőt még csak bele sem

nézhet a kéziratba, mielőtt az nyomdába menne. „Ez a te könyved – mondta

–, még csak el sem fogom olvasni.” Később, az ősz folyamán úgy tűnt, meg-

gondolta magát. Nem tudtam, hogy komplikációk léptek fel a betegségé-

ben. De mivel nem fogadta a hívásaimat, és ő sem hívott fel, egy időre én is

félretettem a könyvet.

Majd váratlanul, 2009 szilveszterének késő délutánján felhívott. Otthon

volt Palo Altó-i házában húgával, Mona Simpsonnal. Felesége és három

Steve Jobs exkluzív életrajza

15

gyerekük rövid időre síelni mentek, de ő nem volt elég jól ahhoz, hogy velük

tartson. Beszédes kedvében volt. Több mint egy órán át mesélt. Visszaem-

lékezett, amikor tizenkét évesen frekvenciaszámlálót akart készíteni, ezért

kinézte a telefonkönyvből Bill Hewlett, a HP alapítójának telefonszámát,

majd felhívta, hogy alkatrészeket kérjen tőle. Elmondta, hogy élete elmúlt

tizenkét éve – amióta visszatért az Apple-höz –, a legtermékenyebb kor-

szaka volt, legalábbis új termékek tekintetében. Azt is megosztotta velem,

hogy legfontosabb célja az, hogy elérje azt, amit Hewlett és barátja, David

Packard, azaz sikerüljön egy olyan vállalatot létrehoznia, amit annyira átitat

az innovatív kreativitás, hogy az képes túlélni alapítóit.

„Kiskoromban inkább humán beállítottságúnak gondoltam magam, de

szerettem az elektronikát is – mondta. – Aztán olvastam valahol, hogy

egyik példaképem, Edwin Land, a Polaroid fényképezőgép feltalálója sze-

rint milyen fontosak azok az emberek, akik a bölcsészettudományok és a

természettudományok találkozásánál állnak. Elhatároztam, hogy én is ilyen

szeretnék lenni.” Mintha az életrajzához akart volna vezérfonalakat ajánlani

(és ez utóbbi valóban telitalálat volt). Amikor ugyanis Franklin és Einstein

életrajzán dolgoztam, leginkább az a téma foglalkoztatott, milyen hatalmas

kreativitást eredményezhet az, ha egy erős személyiségben párosul a bölcsé-

szettudományok és a természettudományok iránti érzék. Meggyőződésem,

hogy ez lesz a XXI. század innovatív gazdaságainak kulcseleme.

Megkérdeztem Jobsot, miért pont velem akarja megíratni az életrajzát.

„Azt hiszem, te képes vagy megszólaltatni az embereket” – felelte. Erre

a válaszra nem számítottam. Tudtam, hogy olyan emberekkel kell majd

beszélnem, akiket kirúgott, kihasznált, cserbenhagyott, vagy egyéb módon

haragított magára, és pont attól tartottam, hogy nem örül majd, ha szóra

bírom őket. Eleinte tényleg felhúzta magát, amikor a fülébe jutott, hogy

éppen kikkel készítek interjút. Néhány hónappal később azonban bátorítani

kezdte az embereket – még haragosait és volt barátnőit is –, hogy beszél-

gessenek velem. Nem volt olyan téma, amit került volna. „Sok dolgot követ-

tem el, amire nem vagyok büszke. Mint például, hogy huszonhárom éves

koromban teherbe ejtettem a barátnőmet, amit nem kezeltem a legszebben

– mondta. – De nincs semmi olyan sötét titkom, ami ne kerülhetne a nyil-

vánosság elé.”

Végül majdnem negyven alkalommal beszélgettem vele. Készültek for-

mális interjúk a Palo Altó-i házának nappalijában, de voltak olyanok is,

amelyekre hosszú séták vagy autózások közben került sor, vagy telefonon

folytattunk. Látogatásaim másfél éve alatt egyre intimebb és kitárulkozóbb

Elszó

16

lett, de néhány esetben annak a jelenségnek lettem áldozata, amelyet régi

Apple-beli kollégái valóságtorzító mezőnek neveztek. Volt, hogy csak a

memóriája csalta meg, ami bármelyikünkkel megeshet, de előfordult, hogy

a valóság egy általa alkotott verzióját próbálta velem és magával is elhitet-

ni. Élettörténetének ellenőrzésére és kiegészítésére több mint száz baráttal,

rokonnal, versenytárssal, ellenféllel és munkatárssal készítettem interjút.

Felesége, Laurene, aki segített a projekt megszervezésében, szintén tel-

jesen szabad kezet adott. Ahhoz sem ragaszkodott, hogy megjelenés előtt

láthassa a könyvet. Sőt biztatott, hogy őszintén írjak Jobs hibáiról éppúgy,

mint az erősségeiről. Laurene az egyik legokosabb és legtalpraesettebb

ember, akivel valaha találkoztam. „Az az igazság, hogy vannak Steve életé-

ben és személyiségében rendkívül csúnya dolgok – mondta rögtön az elején.

– Ezeket nem szabad eltusolni. Nagy mesemondó, de tényleg fi gyelemre-

méltó az élettörténete. Szeretném, ha ez a valóságnak megfelelően kerülne

leírásra!”

Az olvasó ítéletére bízom, sikerült-e teljesítenem ezt a küldetést. Biz-

tos vagyok abban, hogy e történet szereplői egyes eseményekre másképp

emlékeznek, és néha biztosan engem is beszippantott Steve valóságtorzító

mezője. Jó felkészülés volt erre a munkára a Henry Kissingerről írt köny-

vem, ugyanis interjúalanyaimnak olyan szélsőségesen pozitív vagy negatív

érzelmei voltak vele kapcsolatban, hogy itt is nyilvánvalóan az ún. Rasó-

mon-eff ektus1 működött. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy az egy-

másnak ellentmondó beszámolókat elfogulatlanul kezeljem, és a felhasznált

források is világosak legyenek.

Ez a könyv egy olyan ember eseményekben gazdag életéről szól, akinek

páratlan kreativitása, tökéletesség iránti szenvedélye és fékezhetetlen lelke-

sedése hat ágazatot forradalmasított: személyi számítógép, animációs fi lm,

zene, telefon, táblaszámítógép és a digitális könyvkiadás. Ehhez még hozzá-

adhatunk egy hetediket, a kiskereskedelmet, amit ugyan Jobs nem forradal-

masított, de új dimenziókba emelt. Ezen felül új piacot nyitott a digitális

tartalmak számára, amelyek inkább az alkalmazásokra, mint a honlapok-

ra épülnek. Mindeközben nem csupán nagy hatású termékeket alkotott,

1 A Rasómon-eff ektus Kuroszava Akira A vihar kapujában (Rasómon) című, 1950-ben

készített, nemzetközileg is elismert fi lmje kapcsán fogalmazódott meg, amelyben egy

gyilkosság történetét minden jelenlévő elmondja, de mindenki a saját nézőpontjából.

Nincs egyértelmű megközelítés, ezért magunknak kell megítélnünk, hogyan is történt

valójában az eset.

Steve Jobs exkluzív életrajza

17

hanem második nekifutásra olyan fenntartható, az egész lényével átitatott

céget hozott létre, amely tele van kreatív dizájnerekkel és zseniális mérnö-

kökkel, akik képesek tovább vinni elképzeléseit.

Reményeim szerint ez a könyv az innovációról is szól. Egy olyan világban,

amelyben a társadalmak a digitális kor gazdaságát építik, Jobs a találékony-

ság, a képzelőerő és a fenntartható innováció legnagyobb ikonja. Felismerte,

hogy a XXI. században az értékteremtés igazán hatékony módja a kreati-

vitás és a technológia összekapcsolása, s ezért olyan vállalatot hozott létre,

amelyben a határtalan képzelet egyedülálló mérnöki teljesítménnyel páro-

sul. Az Apple-nél ő és a munkatársai képesek voltak másképp gondolkod-

ni: nem fókuszcsoportos kutatásokra alapozva fejlesztettek apró lépésekben,

hanem olyan termékekkel és szolgáltatásokkal voltak képesek előrukkolni,

amelyekről a fogyasztók még nem is tudták, hogy szükségük lesz.

Nem volt mintafőnök, élete nem volt hibák nélkül való. Jobs a vele kap-

csolatba kerülőket könnyen az őrületbe kergette. De szenvedélyes személyi-

sége annyira elválaszthatatlan a nevéhez fűződő újításoktól, ahogy az Apple

számítógépe az operációs rendszerétől. Így Steve Jobs élettörténete egyszer-

re példaértékű és tanulságos. Tele leckékkel innovációról, jellemről, vezetés-

ről és értékekről.

Shakespeare V. Henrikje – amely arról szól, hogy a makacs és éretlen

hercegből szenvedélyes, de érzékeny, kemény, de érzelgős, nagy hatású, de

korántsem tökéletes jellemű király válik – egy fi gyelmeztetéssel kezdődik:

„Láng-múzsát, oh! nekem, ki felszökell / A képzelet legtündöklőbb egébe.”2

V. Henrik egyszerű helyzetben volt, mert neki csak egy apa örökségével kel-

lett megküzdenie. Steve Jobs számára ez „a felszökellés a képzelet legtün-

döklőbb egébe” két pár szülővel kezdődik egy olyan völgyben, amely még

csak tanulta, miként kell szilíciumból aranyat csinálni.

2 Shakespeare: V. Henrik király. Bevezetés. Lévay József fordítása.

Elszó