S U R Á N Y I M I K L Ó S

HERCZEG FERENC

B U D A P E S TSINGÉI? ÉS WOLFNEH IRODALMI INTÉZET R.-T.

KIADÁSA

Fenntartunk minden jogot, a fordításét is.

Copyright by Singer & Wolfner, Budapest,

441 59. — Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája.

I.

Herczeg Ferenc 1863. szeptember 22-én születetta bánsági Versec városkában, éppen száz évvel azután,hogy. Mária Terézia a hétéves háborúban elfáradván,kiadta gyarmatosítási pátensét s ezzel a Nagy Frigyeshatalma alá került délnémet emigránsok ezernyi tömeg-ben szállták meg a Bánátot. Ez a népvándorlás azon-ban Herczeg Ferenc őseit már Versecen találta, a hova1720 táján kezdtek szállingózni elzásziak és délnémettelepesek. A kolónia 1740 körül néhány sziléziai csa-láddal gyarapodott, köztük Herczeg Ferenc őseivel is,kik az alibunári mocsarak és a delibláti homokdombokközött telepedtek meg.

«A nagy rónaság, amely Budától idáig terjed, itthirtelen véget ér. Sötét hegylánc emeli ég felé izmosés kecses kontúrjait. Egy magas csúcson csonka vár-torony áll, egy kisebbiken fehér templom.» Ez a ver-seci dombvidék, amelynek lépcsőzetes emelkedéseitígy hívják: Szamárhegye Kápolnahegy, Várhegy,Törökfő, s ezeket karéjban, mint valami félszigetet,beláthatatlan mocsárvidék öleli körül. A mocsarakata dolgos és áldozatkész magyarság már régen kiszárí-totta s ahol egykor a nádasban «kopjás emberek ker-gették a bölényt s lovat áldoztak az ő ázsiai istenük-nek, ahol aztán ötszáz évvel később félholdas seregjárt és asszonyokat hozott magával nyurga tevéken»,

6

ahol végül szorgalmas svábok estek kapával és ásó-val neki a jó televénynek, ahol tegnap, a költő gyer-mekkorában még zúgó nádasok körül ezüstös víztáblá-kon vadhattyú, gólya, gém, bíbic és sirály kiabálásaverte fel a csendet: ott ma fekete, zöld és kénsárgakis kockákra van osztva a bánáti mező, ott most szán-tanak, lucernát és repcét termesztenek, «ott a városis szétterpedt, piroskucsmás házgombák burjánoznakmindenfelé a hegy lábán, a város közepén új, nagytemplom fúrja hegyes tornyait a levegőbe, a távolbanvékony gyári kémények füstölögnek, a Ludas felőlpedig pöfékelve jön a vasút» — és a vizektől, futó-homoktól, vaderdőktől, ugartól elhódított földi para-dicsom már nem tartozik Magyarországhoz.

Ez volt az úgynevezett temesi bánság, amelyet atörök uralom után alakítottak Temes, Torontál ésKrassó-Szörény vármegyékből s amely hol Szent Ist-vánnak, hol az osztrák császároknak koronája alattMagyarország dolgos, okos, hazafias svábjainak csen-des kis birodalma lett s amely Herczeg Ferencet aján-dékozta a magyar irodalomnak.

Az író szülővárosa,, Versec, a múlt század hatva-nas éveiben már önálló törvényhatóság volt, de húsz-ezer lakosának több mint a fele német, a másik fele szerbés oláh, magyarság csak egy-maroknyi, alig kétezer fő.

Az író családja, a Herzog-család, a legtekintélye-sebb német települők közű} való volt.

A Hét sváb című regényben maga az író így írjale a németek utcáit:

«A girbe-gurba rácváros — mellé, amely már atemesvári vilajet idejében is ott állott a maga helyénés amelynek zeg-zugaiban itt kallódott török emlékek

7

poshadnak, négy nyílegyenes, hosszú utcát tűztek kia katonai mérnökök: ott laknak a sváb telepesek.A németvárosnak nincs se titka, se emléke, de józan,tiszta és nyílt utcáit szabadon járhatja a szél és a nap-fény. Ott trappban mennek a szekerek, mindig haj-szolják egymást az emberek, onnan terhek alatt gör-nyedő munkások lihegése, hordók kongása, kalapácsokcsattogása hallatszik. Rettenetes sietségükkel és brutá-lis lármájukkal a németek felriasztották és elkeserítet-ték az egész Bánságot, amely addig oly édesdedensütkérezett virágos mocsarai között.»

De Versec már akkor magyar város volt. Pedigaz osztrák kormány azért szakította ki újra amagyar közigazgatásból, hogy «megnyerje a magya-rok ellen a délszlávok fegyveres segítségét. Az osztrákpolitika akkor maga jelölte ki határait a nagyszerbaspirációknak. De a szerb Bánát és a Vojvodina kreá-lása a már akkor is fejlett kultúrájú svábokra nézveazt jelentette, hogy szőröstül-bőröstül ki lesznek szol-gáltatva a balkáni barbárságnak. A svábok ez ellenvédekeztek, fegyvert fogtak, a magyar seregek pedig,amelyek a segítségükre siettek és kiverték a szerbeket,akkor tulajdonképpen Ausztria, szlavizáló és kultúrát-lanságot protegáló politikája ellen a német kulturálisfölényt védték meg. Ausztria akkor karddal és puska-tussal verte a svábok fejébe, hogy itt, ebben az ország-ban a rendnek, a biztonságnak és a haladásnak csakegy őre Van: a magyarság — minden más hatalom,amely itt meg akarta vetni a lábát, az anarchiát és abarbárságot hozza magával. A svábok levonták avéres leckéből a tanulságot és átpártoltak az osztrákcsászár hűségéből a magyar királyhoz.»

8

És ez a hűség őszinte és maradandó volt.A költő, aki egész életén át gyengéd szeretettel

figyelte szülővárosa sorsát, maga írja később:«Rabelais meséli, hogy Pantagruel kalandos út-

ján olyan hideg vidékre is eljutott, ahol rhegiagyotthangok hullottak le a levegőből. Az én gyermek-koromban a Verseci levegő tele volt megfagyott han-gokkal. Ágyúdörgés, lármaharang jajgatása, dobper-gés, hazafias szónoklatok pátosza, támadó vörössap-kások csatadala, haldoklók hörgése — szóval a negy-vennyolcas évek hangzavara még ott keringett a ház-tetők felett. A békés svábok annak idején belezuhan-tak a bánáti harcok tűzfészkébe és húsz esztendővelVilágos után még hősies rémületben zakatolt a városszíve. Csak szóba kellett ereszkedni valakivel az idő-sebbek közül és rögtön kisült, hogy Damjanich kato-nája volt, és a tűztől, amely a lelkéből kicsapott, meg-olvadtak a megfagyott hangok és forró szózápor alak-jában zuhogtak le reánk.»

*

Ebben az atmoszférában töltötte el gyermekkorátHerczeg Ferenc, akinek ősei emberemlékezet óta kettősfoglalkozást űztek: gyógyszerészek voltak s az övékvolt a Bánság legnagyobb selyemgombolyítója. Nevü-ket éppúgy ismerték a bécsi selyembeváltó bankárok,mint az eperfaültetvények lombszedő gyerekei. Az írónagyapját Herzog Józsefnek hívták, nagyanyjánakPelm volt a családi neve s a spanyol Diez bárói család-ból származott. Atyját Ferenc Józsefnek hívták,anyja, aki friss lelki és testi ereje teljében ma is világ-

9

hírű fia mellett él, Hoffmann Lujza, az építész Hoff-mann István leánya; a hitvespár mindegyike kivált-ságos, vagyonos, előkelő család ivadéka, s házasságuk-ból az írón kívül még két gyermek született. 1860-ban Mária, akit Küchler Béla gyógyszerész vett nőüls aki azóta; már meghalt; rá egy évre pedig József,a ki nemrég maga is Budapestre költözött és itt íróöccse házához közel, villát építtetett a Hűvösvölgyben.

Az író volt tehát a legfiatalabb, aki mellé apjamár magyar dadát fogad, a Szegedről való Zsuzsi-nénit,akinek ajakáról olyan nyelvét tanul, amely a szülőiháznál még idegenül csengett s amelynek ő egykoregyik legnagyobb mestere lesz majd. Az első szava-kat magyarul mondta ki Herczeg Ferenc, de mireiskolába került, azokat el is felejtette. Csak Szegedenfogja megtanulni, tizennégy év múlva.

Az első boldog tíz esztendőt azonban még Verse-cen tölti, a Templom-utcában, a szülői házban. Ezta házat is leírja A hét sváb című regényében.

«Hosszú sárga ház, a lakás tízszobás, ezekbőlazonban csak kettőt használnak a többi le van függö-nyözve és keresztvasakkal van elzárva. Ott bennszomorkodnak kísérteties homályban (a család) re-mekbe készült bútorai, bécsi porcellánja és drágaezüstje. Mert az özvegyasszony mindig vásárol, hogytöbb legyen, de semmit sem használ, hogy el ne pusz-tuljon. Az ő felhalmozott kincsei szimbólumai, de nemeszközei az élvezetnek; csak arra valók, hogy az embe-rek tiszteletét és irigységét felköltsék. Az óriási udva-ron emeletes épület áll, olyan, mint a magtár, otttenyésztik a selyemhernyókat. Az elefántcsontszínűférgek tízezerszámra legelésznek a polcokra rakott

10

friss eperfalombon. A hernyópásztorok mind szerbleányok; a keménykezű németek nem valók erre afinnyás mesterségre. Reggeltől estig szomorú szépsumadiai nótákat énekelnek a lányok törökverő hősök-ről és az aggódó édesanyjukról, — részben a magukmulattatására, de főleg az asszony parancsára, aki alakásba áthallatszó hangokból meg tudja ítélni, hogya maga helyén van-e minden pásztorleány és hogynem lopják-e a drága időt haszontalan trécseléssel.Mert a selyembogár igen kényes jószág. Olyan mohóneszi a levelet, mint a tűz a faforgácsot; ha éhen hagy-ják a férget, ha nedves, ha hervadt vagy poros lombotadnak eléje, akkor felágaskodik mérgében, elkékül,meghal és akkor nem lesz selyem.»

A polgári szorgalom és erkölcs levegőjében nőttfel a gyógyszerész úr fiacskája; jólét és kultúra tettekedvessé és illatossá ezt az atmoszférát; a költő mégmost is emlékszik kedves ponni-lovacskájára, amely aHerzog-gyerekek miniatűr fogatát engedelmesen vontaa város széles, tiszta, egyenes utcáin; emlékszik arra,hogy a szülőházat padlásig megtöltötték a könyveks a ház egy szép gótikus templom tövében állott. Ver-sec akkoriban — a hatvanas évekről van szó — afféleparaszt Weimar volt, a múzsák porfészke, ahol mala-cok visítoztak az utcán és törkölyszag áradt a házak-ból. De mégis a múzsák szállóhelye volt, mert egysváb polgár — Isten tudja, miféle elfajulási folyamatáldozataként — kőszínházat épített és nagy áldozatokárán jó néraet színtársulatot játszatott. A mecénásnem volt teljesen önzetlen: ha valamelyik színműbenkiválóan nemeslelkű és megható sorsú hős szerepelt,annak szerepét ő maga játszotta, sőt olykor a saját

11

szerzeményű tragédiákat is előadatta, — az akkoriverseci ifjúság azonban jóformán a színházban nőtt felés én csodálatosnak találom, hogy annak a nemzedék-nek minden tagja — egyetlen kivétel én vagyok! —azzá lett, ami az apja és nagyapja is volt: rendes ésdolgos polgárember. Talán mondanom sem kell, hogya mecénás, aki annyira rácáfolt a szállóigévé lett svábjózanságra, hogy még képes élclapot is alapított aversecieknek, a szegények házában fejezte be életét.»

A Herzog-család is sejtett valamit, hogy Feribőlnem lesz rendes polgárember. De ők nem irodalomra,hanem festőművészetre gondoltak, mert Feri három-éves korában pompásan lerajzolt egy hátrafelé nézőlibát. Ez volt az első szenzációs siker; később, gim-nazista korában is arra volt legbüszkébb, hogy a magaáltal szerkesztett diáklapot sajátkezűleg ékesítetteillusztrációkkal. A betű szeretete is korán jelentkezett.Olvasni — természetesen németül — már ötéves korá-ban folyékonyan tudott s hatéves korában végigrágtamagát egy három vaskos kötetből álló útleíráson, amely-nek ez volt a címe: Reise der österreichischen FregatteNovara um die Erde. Ez a könyv száraz volt és tárgyanem sok verseci polgárnak izgatta volna fel a fantá-ziáját; nem valószínű, hogy maga a polgármester iselolvasta mind a három kötetet; hatéves gyermek álta-lán véve meg amúgy is csak csengő-bongó rímek naivmuzsikáján tud elszórakozni; nagyon jellemző, hogya hatéves Herczeg Ferenc már szívós és komoly buzga-lommal, — fáradhatatlan energiával betűzi végig — abetű kedvéért — a vaskos német fóliánsokat.

A családot a hetvenes években nagy csapás érte.A selyemhernyók között valami betegség ütött ki;

12

amelynek terjedését semmiféle erőfeszítéssel sem lehe-tett meggátolni: elpusztult az egész bánáti selyem-termelés. Herzog Ferenc József üzleti fantáziáját nemelégítette ki a gyógyszerészkedés; nagy borvállalatotalapított, nem sok szerencsével, de vagyoni helyzetenem rendült meg, tekintélye pedig egyre nagyobbo-dott, úgyhogy 1870—76. között ő viselte a város pol-gármesteri tisztségét.

Ferenc fia pedig ezalatt Versecen elvégzi a négyelemi osztályt s ráadásul még egy évet a polgári isko-lából is.

Már, ekkor érzi, hogy valamivel különb, mint atöbbi apró verseci fiú, legalább is külön egyéniség,aki a reális mellett egy másikat, egy álomszerű, sej-telmes, titokzatos életet is él. «Kis iskolásfiú voltam,— írja emlékezéseiben — nem több nyolc esztendősnél,mikor egy nap tektonikus rengést éreztem magamban.A lelkemben megmozdult valami. Nem sárkány, ha-nem — azt hiszem — az alvó író-embrió. Verőfényestavaszi nap — nagyon jól emlékszem minden rész-letre! — és én a szülői ház hátsó udvarában, a padlás-ajtónak támasztott létrán ülök. A létra a vidéki gyerekfellegvárába, a szénapadlásra vezet. Ott ültem ésegyre egy szót ismételgettem magamban: Én — Én!Ki az az Én? A szó és mindaz, amit mögötte érez-tem, megdöbbentett, kíváncsivá tett s valami édesés fájdalmas szédülést okozott. Ki az az Én? Egynagyfejű, szuszogó iskolásfiú, a padláslétrán ül, énhideg és kissé ellenséges kíváncsisággal figyelem, tudniszeretném, mi köze hozzám, mi köze a napfényhez,amely az öreg ecetfa lombjában játszik és mi köze azén galambjaimhoz, amelyek a háztetőn búgnak. Úgy

15

gondoltam, könnyebben a végire járhatok a titoknak,ha hangosan kimondom a szót. Azóta nagy idő múltel, de én máig sem tudtam összeszokni az Énemmel;szédülést érzek, valahányszor farkasszemet nézek vele.Úgy jártam, mint a falusi gyerek a nagy vásárban:megragadtam az első mutatványos bódé előtt és mivelmár alkonyodik, nem is fogok tovább jutni.»

Ez már a költő lelkének megmozdulása a gyermekitudat naivsága alatt. v.

A verseci padláslétrán való révedezések nem tar-tottak sokáig. Szülei nagyobb városba küldik, hogymegkezdje középiskolai tanulmányait.· Az első állo-más Temesvár és itt 1874-ben a, piarista gimnázium-ban hall újra magyar szót. Temesváron azonban apolgárok még maguk is németül beszéltek; a versecipolgármester jobbnak látta, hogy fia színmagyar vá-rosba menjen, s ezért 1876-ban Szegedre küldte gim-náziumba. Magyar beszéde itt aztán tökéletesen ki-csiszolódott s miután Versecen a szíve, Temesvárt azajka, itt, Szegeden, az agya is megtanult magyarul.

A negyedik és ötödik gimnáziumot végezte Szege-den (1876—1878) s ennek a két esztendőnek sokatköszönhetett; erős, izmos, sugár ifjúvá serdült; aTiszában pompásan megtanult úszni, a parton sport-fiúvá edzette magát, ráragad a magyar nyelvvel együtta magyar észjárás is s e mellett tovább csírázott, lelké-ben a művészi ösztön: Laetus-klub néven diákegyesüle-tet alapított s lapot adott ki, amelyet nemcsak ő magaírt, de a saját kezével illusztrált is, mert akkor méghabozott, hogy festői vagy írói hajlamainak adja odamagát.

A szegedi magyar élet nem sokáig tartott. A_gim-

14

názium utolsó három osztályát Fehértemplomon, államigimnáziumban végezte el, ismét sváb iskolában, aholaz egyik tanárnál volt kosztosdiák. Itt már a nagydiákok életét élte; barátságba keveredett az ott állo-másozó huszárezred fiatal kadettjeivel s a mellett, hogyösszeírt egy végtelen terjedelmű hőseposzt, megismertea mulatozó kedvű, kissé hetyke, de lovagias lelkűhuszártisztek világát, amelybe később, fiatal író korá-ban is nagy rokonszenvvel kalandozott el a fantáziája.A hetvenes évek végén volt ez: a császárhuszárokexkluzív és arisztokratikus életében sok volt a regényeselem; egy kis sziget a fejlődő polgári társadalomban,távol a gentry és a vidéki kurtanemesek hasonló-képpen zárkózott világától; furcsa és pittoreszk vi-lág; Fehértemplom utcáin végigcsörtetett az öregBakarcsich ezredes, egy táblabíró-modorú, kedélyes éspatriarkális katona, aki résztvett a negyvennyolcasszabadságharcban és latinul szólította meg a fiataldiákot: elképzelhetjük, mily temérdek tarka im-presszió telítette meg az érettségire készülő és eposz-író fiú lelkét. Ezekhez a hangulatokhoz 1880-banegy tragikus benyomás is járult: meghalt HerzogFerenc József, a család feje, és Ferenc, a legkisebb fiúmost-már kizárólag az anya dédelgetett s féltett gyá-moltja lett.

Lelkére az apa egyénisége mély és maradandóhatással volt s az író, aki gyermekkorában szepegőengedelmességgel tisztelte benne a korlátlan tekin-télyt, később is áhítatos kegyelettel emlékezik róla.Egy hírlapi cikkében írja:

«Édesapám évei a kisváros polgári életének med-rében folytak le, az én emlékezetemben azonban ő ma

15

is mint az erő, a bölcseség és a jellem mindenen túl-emelkedő kolosszusa él, aki úgy tartotta markábancsaládunk sorsát, mint a madárfészket. Mikor meghalt,én a gimnázium hetedik osztályába jártam, meglehe-tősen okoskodó és renitens fiú voltam, aki sok bosz-szúságot szerzett a tanárainak: de a megsemmisítősúlyú apai tekintély ellen gondolataimban sem mertemvolna föllázadni. Igaz azonban, hogy édesapám idegenembereknek is feltétlenül imponált. Kemény, komoly,zárkózott ember volt, mint ma mondják, százpercentigférfi. Soha lágynak, meghatottnak, bőbeszédűnek nemláttam. Az érzelgés semmi formáját nem bírta és nememlékszem, hogy engem valaha is megcsókolt volna.Pedig semmi áldozatot sem sokallt a családjáért ésminket, gyerekeket, a viszonyait túlhaladó módon tar-tott. Nekem leginkább a bátorságával és a tudásávalimponált. A bátorságát a délvidéki földrengések alattismertem meg. A hónapokon át ismétlődő földlökésekpánikban tartották az egész vidéket, az édesapámazonban csak érdekes természeti tüneményt látottbennük, amelyet órával a kezében, derült kíváncsi-sággal figyelt. Nagy olvasottsága és csalhatatlan emlé-kezőtehetsége volt. Többezer kötetes nagyszerűenösszeválogatott könyvtár maradt utána. A szépirodal-mon (de főleg a memoár-irodalmon) kívül a természet-tudományok, a történelem, filozófia és politika vonzot-ták leginkább. Szenvedélyes kertész volt és a gyümöl-csöse, amelyben sohasem látott fajokat tenyésztett,nagyhírű volt a Bánságban. A kormánypártiságot tőleörököltem. Meggyőződéses Deák-párti volt, majd TiszaKálmán hívévé szegődött. Azt mondta: «Mi itt aszerb-román határvidéken, nem engedhetjük meg ma-

16

gunknak azt a fényűzést, hogy a magyar kormánynakopponáljunk». Úgy látszik a balkáni telhetetlenséggelés fanatizmussal állandóan farkasszemet néző dél-vidékiek álmaiban már évtizedekkel ezelőtt kísértettTrianon lehetősége.

Édesapámnak döntő része volt abban, hogy Versecszép és gazdag várossá lett. Ugyanis ő ültette telifasorokkal a várost, a nagy mocsár szabályozásávalpedig — amely ellen érthetetlen szenvedélyes ellenzékszervezkedett — dúsantermő földbirtokhoz juttattaVersecet. A nyilvános szereplése sok izgalommal ésellenségeskedéssel járt. Gyermekkoromat betöltötte avidéki pártharcok keserű lármája; édesapám évekenát a mérgezett nyilak záporában állott, hiszen mégképes élclapot is szerkesztettek ellene és aki ismeri avidékét, az tudja, mit jelent ez. Az örökös izgalmakaláásták az egészségét, negyvennyolc esztendős korábanmeghalt. Néhány órával a halála előtt behivatott abátyámmal és kezet fogott velünk. Ez volt a búcsúja.Néhány esztendeig abban a meggyőződésben éltem,hogy édesapám az emberi gonoszság áldozata volt.Később megértettem, hogy olyankor, mikor a magarészén tudta az igazságot, túlkemény kézzel fogta mega dolgokat. Egy erős egyéniség, amely összetörte magáta vidéki élet szűk korlátjain: ez volt az ő szomorú-játéka, amelyet Ibsen is megírhatott volna. Az énírói ambícióimról nem vett tudomást. Ha továbbéltvolna, akkor is író lettem volna, de előbb minden-esetre rendben levizsgáztam volna.»

Apja halála után egy évvel (1881) Ferenc letetteaz érettségit és a pályaválasztás nehéz problémája elékerült. Nem csoda, hogy a fehértemplomi huszártisztek

17

rózsás, gavallér élete felé vonzotta fiatalos tempera-mentuma. Anyja nem egyezett bele, hogy katonalegyen. Nem is lett belőle császárhuszár, hanem Pestena jogra iratkozott, de baráti társaságát továbbra isszívesen válogatta ebből az elegáns és gavalléros tár-sadalmi körből.

A tizenkilenc éves, vagyonos, jól nevelt, előkelő,megjelenésű, karcsú, nyúlánk, edzett, széparcú úrifiú1882-ben Budapestre jön, itt hónaposszobát bérel,beiratkozik az egyetemre és felkeresi a maga köréheztartozó bánsági fiúkat, hogy belemelegedjék a nagy-városi élet örömeibe. Szeme tele van csodálkozással,szíve forró életvággyal, agya tervekkel és törekvésekkel,úgy érzi, hogy új, rejtelmes és nagyszerű világ küszöbétlépte át, csak most kezdődik az élet, az álmok meg-valósulása és megnyilatkozása annak a titokzatos Én-nek, aki a padláslépcsőn mozdult meg lelkében először.

Budapest, 1882. Ma már a múlté. Azóta év-századokra elegendő vihar, felfordulás, elesés és talpra-állás hullámzásain esett át ez a város, akkor mégfiatal és forrongó, maga is a Sturm und Drang periódu-sában. A bánsági jogász bizonyára nem látta akkormég ennek a városnak igazi arcát. Az bizonyos, hogyez az arc idegen volt neki s talán kicsit visszataszítóis. Hogy miért volt az, arra csak később, a visszapil-lantás és a szintetikus rekonstrukciók idején jön rá,amikor ezt írja a századvégi magyar fővárosról:«Budapest nem magyar város, nyelv és hazafiság dol-gában magyar, de erkölcs és észjárás dolgában idegen.Megérzik rajta, hogy mesterségesen fejlesztették, idegemelemek felületes összeolvasztásával. Nem nőtt kimagából a magyar nemzet testéből, mely a nagy

18

dunai rónát lakja. A magyar faj türelmes, tiszta-erkölcsi, nyugodt és szívós. A főváros sovinisztább,de a mellett könnyűvérű, ideges és léha. Az alföldiparaszt nemes, a fővárosi úr parvenü. A főváros és avidék nem értik meg egymást. És Budapest sehogysem felel meg nemzeti hivatásának. A külföld Buda-pest után ítélve, hamisan ítéli meg a magyar faj jelle-mét, a magyar vidék pedig Budapesten keresztülhamis képet nyer a nyugati kultúráról. Mert Buda-pest, a tulajdon parvenű-ösztöneinek engedve, első-sorban a nyugati műveltség félszegségeit siet elsajátí-tani.»

Budapest, az ország fővárosa ez időben nemjelentette Magyarországot s az irodalom nem Magyar-országon, hanem Budapesten élte át a nagy stílus-válságot. Budapest mintha szégyenleni kezdené, hogyMagyarország és nem valamely nyugati ország fő-városa. Budapesten a kultúra is szégyenli, ha naciona-lizmussal vagy sovinizmussal vádolja meg néhányPárizst járt radikális ifjú.

Mindebből a bánsági jogász abban az időben mégbizonyára semmit sem látott. Csak elkápráztatta őt acsillogás, a fény, a .pompa látszata, agyát megszédí-tette a nagyvárosi élet nyüzsgése, a nyugati stílus, anagy stílus, amely ugyan a verseci, szegedi és fehér-templomi stílushoz viszonyítva volt csak nagy, deannál imponálóbb egy életszenzációkra éhes fiatal-ember szemében.

Az ő lelke egyébként nemcsak a reális, de az eszmeiélet és a kulturális szenzációk után is nagy szomjúságotérzett. Színház, irodalom, művészet — hiszen márvidéki diákkorában írogatott, újságot szerkesztett és

19

rajzolgatott — bizonyára élénken izgatták a fantá-ziáját. Az első esztendőben még benne van a vidékigimnazista idealista komolykodása. Egyszerre nemlehet fehértemplomi diákból nagyvárosi gavallérrá át-alakulni. Az elsőéves jogász még nem elégszik megazzal, hogy leányszíveket hódítson, ő az egész világotakarja meghódítani. Üllői-úti különbejáratú hónapos-szobájába vissza-visszavonul és titokban nagy művéndolgozik. Drámát ír, amelynek címe: A hozomány-vadász. Ez volt az első koncepciója A dolovai nábobleánya című vígjátékának, amely azóta annyi sikertaratott a Nemzeti Színházban. A Hozományvadászbanmég szó sincs huszártisztekről. Szentirmay kapitányőseredeti alakjában országgyűlési képviselő, TarjánGida ügyvéd, Bilitzky kadét pedig megyei aljegyző.Felolvasta néhány barátjának, azok megdicsérték, őazonban eldugta íróasztalába és elment a Zenélő órábaa bánsági fiúk közé borozgatni és elbeszélgetni.

Ez az első évben volt, a másodikban és a harma-dikban azonban már elragadja az élet és vidám, egész-séges temperamentuma — a fehértemplomi huszárokéletéből egyet-mást már úgyis eltanult — egy időreelcsábítja őt az irodalomtól. Nem is volt csoda.

Ő a budapesti életnek csak a szépségeit és a fiatalfantáziát s izgató előnyeit látta. A sors megkímélteattól, hogy nyomorúságos erőlködéssel tartsa fennegzisztenciáját, úgy mint a legtöbb magyar író a fiatal-ság rohanó éveiben. Neki nem kellett szennyes kenyér-gondokkal küzdenie s máról holnapra prolongálni akétségbeesést. Talán nem is látta, hogy irodalmi kocs-mákban, kávémérésekben és diáktanyák, sötét, piszkosodúiban milyen mélyről kezdik az ő irodalmi kortársai,

20

akik boldogok, ha valamelyik szerkesztőségben gara-sokért dolgoztatják őket. Ő az irodalmat is csak aszebbik oldaláról látta: a kész eredmények nyomda-festékes lapjairól, francia, német és magyar köny-vekből, de nem tudta, hogy a magyar irodalom egyhaldokló század légkörében maga is mily nagy üggyel-bajjal tengeti nyomorúságos, vézna életét.

A nyolcvanas évek elején halt meg Arany János,akkor már majdnem húsz esztendeje pihent a sírbanMadách, a három nagy költőt, Vörösmartyt, Petőfités Tompát az iskolában tanították s az irodalmi berkek-ben egekig magasztalták ugyan, de sehol sem olvastáks helyettük Arany-utánzók, Petőfi-utánzók és Jókai-utánzók ültek a hivatalos irodalom kanonoki stallu-maiban; az utcát és az útszéli lelkeket pedig egy ide-gen, de szintén utánzásokon tengődő modernizmushódította meg. Olyan tünetek ezek, mint aminők anagy kultúrkorszakok végső agóniájában szoktak mu-tatkozni; de nálunk fordítva volt a dolog; úgy látszik,a politikai és gazdasági rekonstrukció lihegő munkájá-ban a magyarság nem ért rá — még nem ért rá —irodaimrés művészi képességeinek kifejtésére.

Az igazi magyarság körében nem volt irodalmiélet, csak írók voltak, köztük irodalomtörténetfrók ésesztétikusok, akik az Akadémiában, a Kisfaludy-Társaságban, egy-egy szalonban,· a régi István főherceg-szálló éttermében hallgatták Gyulai Pál fejtegetéseitkönyvekről, versekről és színdarabokról.

Az irodalomban éppen azok ütöttek nagy lármát,

21

akik nem jártak az István főherceg-szállóba; az újBudapest vagy helyesebben mondva, a budapesti utcaköltői voltak ezek, akik külföldről importálták és apesti kávéházak tónusára hangolták át az irodalmat.Ez volt az az átmeneti idő, amelyről Herczeg későbbazt írja, hogy: «A magyar irodalom parvenü hajlamokatkezdett mutatni és lenézte tulajdon őseit. Tehetséges,de kiforratlan emberek, akiknek lelki egyensúlyát fel-billentette egy-egy idegen nemzet óriásfölényű irodal-mának megismerése, azt hitték, hogy szolgálatot tesz-nek a nemzetnek, ha minden hagyománnyal szakítva,átültetik ide azt, amit odakünn készen találtak.»A másik oldalon álltak a tradicionisták. A nemzetnekebben sem telhetett túlságos öröme. Ezek epigonokvoltak s még jó, ha tűrhetően tudták utánozni azutánozhatatlant: a Kemény-, Arany-, Jókai-féle iro-dalmi stílust. De valljuk be, magyar irodalmat csinálninem is volt kinek és minek. A nyolcvanas évek elejéna kulturált magyar középosztály, a mágnások és adzsentri körében nem volt divat magyarul olvasni.A nacionalista lelkek megvetették a pesti Zola- ésBaudelaire-utánzókat, de nem olvasták az Arany-és Kemény-utánzókat sem. A magyar vidék úriasszo-nyai Párizs rejtelmei után érdeklődtek vagy Spielhagenregényein andalodtak el, miközben felháborodtak azo-kon, akik magyar nyelven termeltek dekadenciát ésunalommal fordultak el a magyar Kuthy Lajos Hazairejtelmeitől; A régieket — Fáy Andrást, Gaál Józsefet,Vajda Pétert, Nagy Ignácot — elfelejtették, EötvösJózsefet és Vas Gerebent ugyan olvasták, de az újakiránt nem érdeklődtek. A magyar irodalomról pedigmindenkinek erős kritikája volt a fővárosi és vidéki

22

magyarság körében; igazuk volt is; elég silányés üres irodalom volt az; de ezt csak nekünk vanjogunk megállapítani, akik úgy, ahogy ismerjük; őkelítélték a nélkül, hogy elolvasták volna a nyolcvanasévekben megjelent könyveket.

A nyolcvanas években egy író volt és egy kritikus:Jókai és Gyulai s rajtuk kívül volt két egymást kölcsö-nösen lekicsinylő magántársaság; az egyik páholybana klasszikus magyar irodalom epigonja ült, a másikbana nyugati dekadenciáé.

*

Herczeg Ferenc nem járt az irodalmi kávéházakbas ahogy belemelegedett a pesti életbe, lélekben mind-jobban eltávolodott azoktól a naiv elképzelésektől,amelyekkel a pesti jogászkodás elején meg akartahódítani a világot. Ami nem is volt csoda.

A nyolcvanas évek elején valóságos földi paradi-csom volt Pest a pénzes jogászfiú számára. Egyetemiélet, farsangi bálok, vidám mulatozások a régi Zenélő-órában, a bánáti társaság családi melege, diákvirtusokés diákszerelmek, ártatlan kalandok és fiatalos duhaj-kodások, könnyelmű költekezések és apró pénzgondok:mindez benne van a Gyurkovics-fiúk történetében,amelyhez bizonyára sok személyes élmény szolgálta-tott frappáns adatokat. Hogy a magyar dzsentriezekben a paradicsomi időkben jutott a csőd szélére,hogy a várqsi polgárság akkor idegenedett el a magyarlelkiségtől, hogy a pesti jómód csak az adósságcsinálásátmeneti állapotának cifra nyomorúsága volt, hogya fiatalság kulturális életének központja a kávéház és akocsmaszoba volt, hogy abban az időben csúszott ki

23

az erkölcsi és anyagi hatalom a régi nemesség és ahivatalnoki értelmiség kezéből, hogy akkor kezdődöttel a magyar faji szupremácia, az ősi erények, a tradí-ciók és illúziók elsikkadása: ez más lapra tartozik,a látszat azonban az volt, hogy Budapest akkor kezdtefelvenni a nyugateurópai nagyvárosok életstílusát.

Akkoriban még jobban igaz volt mint most, hogyPesten kétféle emberfajta él: az egyik a pesti ember,a másik a vidéki magyar, aki Pesten lakik. Ezeketakkor is egy világ választotta el egymástól s a fiatalbánáti jogászt hamarosan felszívta magába a Pestenlakó vidéki magyarok köre.

Ez a kör pedig kis oázis volt a sivatagban: a jurá-tusok és patvaristák világából való halvány tradíciók-kal, daliás és duhaj jogászélettel, itt-ott némi hazafias,jobban mondva politizáló fellobbanással, tüntetések-kel, párbajokkal. Herczeg Ferenc, a jogász, a fehér-templomi huszártisztek modorával, kedvence lett aszalonoknak s amikor egy megsértett főúri hölgy védel-mében kardpárbajra megy a műegyetemi hallgatókdelegátusával, Kubik Bélával, már lovagias nimbuszis övezi fejét. Közben a fiatal jogász sokszor ellátogatszülővárosába, végigtáncolja a bánáti farsangokat ésvégigudvarolja a bálkirálynőket, megismervén ott azta pusztuló dzsentrit s a dzsentrinek azt a furcsa, szere-tetreméltó és fiús leányhajtását, amely a Gyurkovits-lányokhoz adja a tipikus modelleket.

De Herczeg Ferenc lelkében még a jogászévekzajos és könnyelmű hangulata sem altatta el a sarjadóírói ambíciókat. Későbbi jogászéveiben mégis csaknéhány tárcanovellát, eleinte németül s azok a Buda-pestet. Tageblattban láttak napvilágot, 1886-ban. Újra

24

felébred benne a tudat, hogy ő sohasem lesz ügyvédvagy miniszteri tisztviselő; ő más úton akar érvénye-sülni, sőt a fiatal jogászt költekező és improduktívélete miatt furdalja a lelkiismerete és pénzt akarkeresni s úgy érzi, hogy az ő helye az irodalom, a sajtó,a színház körül van. Azért azonban nem lesz kávéházibohém, a szó akkori értelmében. Származása, nevelte-tése, úri egyénisége, finnyás ízlése megmenti őt a Sturmund Drang eltévelyedéseitől s össze tudja hangolniarisztokratikus velleitásait — írói hajlamaival.

Mint szigorló jogász ügyvédi irodába megy patva-ristáskodni. Három helyen is volt; Versecen, Temes-várott egy oláh fiskálisnál és Budapesten KenedyGéza irodájában. Ezalatt a Délivasút mellett egy bér-ház toronyszerű részében lakik, amelyben két szobájavan: egymás fölött. Itt dolgozgat és szövögeti álmaitaz irodalmi érvényesülésfői, itt írjameg első magyar-nyelvű novelláját, amelynek· címe: A daruvári híd.A novellát a Pesti Hírlap közli (1887-ben) majd íregy Mit tett volna? című másodikat is sa tárcák ahuszártiszti életből vett témájukkal (A fehértemplomicsászárhuszárok!) és friss, ötletes, természetes hang-jukkal feltűnést keltenek.

*

Herczeg Ferenc neve már-már irodalmi körökbenis ismeretes lesz, amikor egy véletlen incidens azt egy-szerre országszerte szenzációs csengésűvé teszi. 1887-ben történt, hogy Herczeg Versecre ment egy tánc-mulatságra. Két katonatiszt itt súlyosan megbántottegy kis úrilánykát. A fiatal jogszigorló ereiben felforrta lovagias harag és provokáltatta a két katonatisztet.

25

A párbaj tragikus lefolyású volt; első ellenfelét olysúlyosan találta megvágni, hogy az a helyszínen el-vérzett. Ettől a katasztrofális véletlentől a másik ellen-fél annyira elrémült, hogy nem mert kiállani Herczegkardja elé. A segédek konsternálódtak és a szerencsétlentisztet futni engedték. A tiszt kilépett a hadsereg köte-lékéből, de nem tudott többé elhelyezkedni a polgáritársadalomban sem. Eltűnt, s Herczeg sok év múlvahallotta róla, hogy végkép tönkrement az élettel valóviaskodásban.

Ez a tragikus eset sorsdöntő lett Herczeg életére is.A párbaj hősének természetesen bíróság előtt kellett szá-mot adni véletlen cselekedetéről s először két évre, majda felsőbíróság hat hónapra ítélte a haláltokozó párbaj-vétségért. Herczeg Ferenc, aki e közben mint novella-író már nemcsak a Pesti Hírlapban, de Kiss József lap-jában, A Hétben is feltűnést keltett, 1889-ben töltötteki büntetését a váci államfogházban. A hat hónapbólcsak négy hónapot ült, a többit elengedték neki: s ezta négy hónapot arra használta fel, hogy regényt írjon,egy akkor fiatal és ambiciózus könyvkiadó, a. Singerés Wolfner-cég Egyetemes Regénytár pályázatára.A díj ezer aranyforint volt. A fiatal államfogoly —akkor huszonhat éves — kísérletet tett, hogy a nagyobblélekzetű elbeszélő irodalom terén tud-e érvényesülni.Megírta a Fenn és lenn című regényét és útjára engedte.Egy életírójának feljegyzése szerint Mikszáth Kálmán,Benedek Elek és Fái I. Béla voltak a bírálók. MidőnBenedek Elek elsőnek elolvasta a kéziratot, így kiáltottfel: Ez már aztán regény! Ajánlotta is kitüntetésre,de Fái Béla azt mondta, hogy elég a dicséret is, ez isboldoggá teszi a kezdőt. Mikszáth Kálmán, a nagy író,

26

írni szeretett, de a mások írásával nem foglalkozott,magára hagyta a két vitatkozót, akik végül a dicséret-ben állapodtak meg, mert a regény terjedelemben is20 ív helyett 35 ív lett.

Wolfner József azonban megvette tőle a regényt— 1000 aranyforintért — s a következő évben meg-jelent az első Herczeg-kötet a magyar könyvpiacon.A könyvet a .szerző előszóval vezette be s abban «elsőregénykísérletét» édesanyjának ajánlja. Jegyezzük meg,hogy eddig Herzog név alatt írt; a pályázaton is ezzela névvel vett részt, a Herczeg nevet a Mutamur és aFenn és Lenn címlapján használta először.

*

A könyvnek nagy sikere volt és a Budapesti HírlapBarna Izidor szerkesztő ajánlatára novellaírónak szer-ződteti a Fenn és lenn szerzőjét. A lap tulajdonosa ésfőszerkesztője Rákosi Jenő volt, akinek ekkor márhuszonötéves sikerei voltak, nemcsak mint drámaíró-nak és műfordítónak, de mint színházi igazgatónak is(Népszínház), akit mint esztétát, kritikust, költőt,regényírót akkor már vagy húsz kötet könyv tesz nép-szerűvé, — de e mellett a modern magyar újságírás meg-teremtője, aki Kemény Zsigmond hagyományain fej-leszti naggyá a magyar publicisztikát, a konzervatívmódion nacionalista — tehát liberális-közszellem ébresz-tője és lelke, szenvedélyes pártfogója a friss tehetségek-nek, tekintély és hatalom az irodalom és művészetvilágában, — ez a Rákosi Jenő ötven forintjával fizetiHerczeg vasárnapról vasárnapra megjelenő tárca-novelláit s amikor az új csillagot a Magyar Hírlap akarjaelhódítani, megduplázza az amúgy is feltűnést keltő

27

honoráriumot. Herczeg Ferenc jó iskolába került.A Budapesti Hírlap a harmadik magyar lap volt, amelyKossuth Lajos Pesti Hírlapjának és Kemény Zsigmondbáró Pesti Hírlapjának példájára nem elégedett megazzal, hogy a közönség újdonság-szomját kielégítse,vagy egy politikai pártnak hangos és elfogult szócsövelegyen, hanem ideális nagy nemzeti célokat tűzött kimagának és szempontjait el tudta fogadtatni a magyarolvasóközönséggel. Finom, modern, de színtisztamagyar hang, klasszikus hagyományok és friss, ötletesszellem áradt Rákosi Jenő lapjából és Herczeg Ferencszellemének szabad röptét senki és semmi nem akadá-lyozta, de a lap előkelő és választékos stílusa ön-kritikára és fegyelemre is/rászoktatta: két olyan áldás,amelynél nem érhet nagyobb fiatal és kezdő íróembert.

Nem kellett ahhoz egy rövid esztendő, hogy az újnevet az egész országban megismerjék. Herczeg Ferencmaga meséli, hogy 1890-ben a Korona kávéházbanegymaga üldögélvén egy sarokban, a szomszéd asztalnálkét, beszélgetésbe merült úr keltette fel érdeklődését.Az egyik magas volt és sovány, sápadt és- törékeny;a másik alacsony és kövér, pirospozsgás, villogószenry.;a két úr egy új novellaíróról folytatott eszmecseréts az új tehetségnek nagy jövőt jósolt mind a kettő. Her-czeg szívdobogva hallgatta a dicséreteket, amelyek aző novelláiról szóltak; a két úr fizetett és elment.

A sovány úr Beöthy Zsolt, a kövér Csiky Gergelyvolt, aki néhány hónappal később meghalt.

Rákosi Jenő tárcaíróját még ebben az esztendőbentagjai közé választotta a Petőfi-Társaság s ezzel a hiva-talos irodalmi körök részéről is megtörtént az új tehet-ség felavatása.

28

II.A Fenn és lenn megjelenése után két esztendőre, az

író huszonkilencedik életévében látott napvilágot az anovellás kötet, amely Herczeg Ferencet egy csapásraaz akkori írók legelső sorába emelte. A kötet már tisz-tán és élesen mutatja Herczeg igazi írói profilját.A közönség mohón nyúlt az ízes és finom csemege utánés fellendülve élvezte az igazi magyar költészet szép-ségeit. Egy csapásra ő lett Jókai és Mikszáth melletta legnépszerűbb és legmagyarabb író. Az olvasó-meg-érezte, hogy ez a modern és elegáns új ember nemcsaknyelvében, témáiban, és modorában magyar, hanem alelkében s abban a képességében, hogy folytatni tudjaa magyar irodalom hősi korszakának hagyományait.Már első könyveiben magyar ember beszél magyaremberekhez, mindegy, hogy miről, mellékes, hogy mégegy kis idegen zamat érzik a stílusán; nem baj, hogyegyelőre még Jókai hangját is halljuk Herczeg szavaimögött; a fontos az hogy az író eszejárása, gondolat-világa és erkölcsi légköre magyar.

Vadnai Károly, a Fővárosi Lapok szerkesztője,beajánlja őt á Kisfaludy-Társaságba, és a választás utánsiet személyesen megismerni az új csillagot. Az újságokmagasztaló ismertetéseket közölnek és arcképét hoz-zák; A Hét boldogan öleli keblére és kéri írásait, pedigez a lap akkor még rendkívül magas igényekkel válo-gatta munkatársait.

AInoveHáskötet példátlan sikert aratott az olvasók-nál is és a napilapok irodalmi kritikusai szinte aggodal-mas feszültséggel néztek az új csillagra. A hatás, amelyet

29

a novellák keltettek, szinte túlerős volt s az írók, akika napilapoknál és a közönség kegyeiben elhelyezkedtek,idegenkedve nézték a jövevényt, aki osztozkodni akartnemcsak népszerűségében, de dicsőségükben is. Mik-száth Kálmán — aki később őszinte és lelkes barátjalett neki — ekkor még nem ismeri fel, vagy nem tartjaérdemesnek, hogy felismerje értékét. A napi sajtóirigykedve nézi a Budapesti Hírlapot, amelynek ezaszerencsés kezű ember a tárcaírója; Kozma Andorazonban verset ír hozzá. A Hét magasztalva üdvözlibenne a beteg lelkek verista költőjét (milyen jellemzőoptikai csalódás!) és Rákosi Jenő tárcát ír a Mutamurszerzőjéről.

A novella műfaját Herczeg tovább is nagy kedvvelműveli s időnként összegyűjtve egy-egy kötetben válo-gatja ki a javát. Ezek: Napnyugati mesék (1894),amelyben négy hosszabb novellát is közöl (Szinusz,A láp virága, Báró Rébusz, Donna, Sol) kilenc rövidebbközött, azután Az első fecske (huszonnyolc kurta elbe-szélés, végül Arianna (tizenhat novella) s munkásságakésőbbi idejében még vagy féltucat kötet, ami mintegykétszáz kiválogatott novellát jelent. De biztosra vehető,hogy a különböző napilapok és folyóiratok négyszáználtöbb Herczeg-novellát közöltek tárcarovataikban snégyszáz novella azt jelenti, hogy Herczeg kifogyha-tatlan leleményességgel kultiválta azt a műfajt, amelya múlt század végén a világirodalmat egypár remek-művel ajándékozta meg, a jelen század első éveitőlkezdve fokozatosan hanyatlik s ma ez egész világona csőd szélére jutott.

Ezek a novellák már nem a kezdő író szerencsésensikerült kísérletei, Herczeg Ferencet nemcsak a magyar

30

közönség várja hétről-hétre szomjas erőlködéssel, dea kritika is megállapítja, hogy a novellának ily avatottművelője nem sok van az európai kortársak között.

*

Herczeg Ferenc tehát elérte azt, amire jogász-korának néhány titkos és magábaszállt órájában vágyott:író lett, neves ember, aki pénzt is keres és boldog örömetszerez annak, akinek első könyvét ajánlotta: az édes-anyjának. De az irodalmi sikerek viharos lendületenem sodorta oda, ahova néhány magyart és sok európaiírót magával ragadott: a művészi élet egyoldalú, tik-kadt és sorvasztó szertelenségeibe. Herczeg Ferencelőkelő ízlése, arisztokratikus zárkózottsága nem csor-bult meg az írói dicsőség légkörében sem. Magas, erő-teljes, elegáns alakja mindenhol feltűnt, ahol a társas-élet szolid szabályai szerint élvezni lehetett az életgyönyörűségeit; most is sokat van tisztek társaságában— a fehértemplomi császárhuszárok! — nagyvilágiéletet él, szenvedélyes táncos, szalonok kedvence, igazivilágfi, tökéletes gentleman, aki az irodalmat szent ésdiszkrét magánügynek érzi, akár a vallást, vagy aszerelmet, — ám nem fanyar vagy komolyodó ember;mindenből kiveszi a részét, ami a harmincéves emberéletéhez hozzátartozik; a Feszty-szalonban, ahol gya-korta megfordul, hajnalig tartó magyar mulatozások-ban, éppúgy megállja helyét, mint az István főherceg-szálló különszobájában, ahol most már tisztelettelbánnak a fiatal kisfaludystával.

Mert már csak egy lépés választja el attól, annaka beteljesülésétől, amiről talán már a padláslétránkezdett álmodozni. Versecen már hat-nyolc éves kora-

31

ban elvitték őt a színházi szezon minden előadására;a padláslétra kis álmodozója boldogan nézte az előadásts a végén az egész repertoárt kívülről tudta, de csak,ami az első és második felvonásban történt; a harma-diknál mindig elnyomta az álom. Gimnazista korábanis bizonyára megfordult a fejében néhány gigászi méretűdrámai költemény tervezete Madách Imre nyomán;elsőéves jogász korában már kész színdarabokat olvasfel barátai előtt, — időszerű volt tehát, hogy talentumabevonuljon oda, ahova első ébredése vonzotta: a szín-ház falai közé.

És 1893-ban ez is bekövetkezett s ugyanoly sikerrel,mint amilyent eddig a könyveivel ért el.

Első darabja A dolovai nábob leánya, 1893 március10-én került bemutatásra a Nemzeti Színház színpadáns a darab történetét a szerző maga mondja el egy későbbinyilatkozatban:

«Színműírói pályám A dolovai nábob leánya címűdarabommal kezdődik, amelyről azt hiszem, hogy azEgy szegény ifjú története mellett a világirodalom egyiklegügyetlenebb című színműve. A darab története hat-hét esztendővel kezdődik, mert nemcsak libelli, hanemcomoediae is habent sua fata. A darab első vázlatát mégelsőéves jogász koromban írtam, de civil szereplőkkel.Nagyon rossz darab volt és én szerencsére el tudtamrejteni íróasztalom titkos fiókjába. Később aztán,mikor huszártörténeteim némi tetszést arattak, az azötletem támadt, hogy a színdarabom civil hőseit kikellene cserélni huszárokkal. Ez már azért is egészségérevált a darabnak, mert a katonák révén, akiknek alakjaitaz életből másoltam, egy darabka igazi élet került aszínpadra.

32

1893. legelején Paulay Ede, a Nemzeti Színházigazgatója, megállított az utcán és kérdezte tőlem,nem próbáltam-e még darabot írni?

— És ha írnék, mit csináljak vele? — kérdeztemvissza.

— Hozza el nekem!Aznap délután Paulay derült meglepetésére már

elvittem neki az immár lovasított «Hozományvadászt».A direktor meghívott másnapra magához feketekávéraés ott közölte velem, hogy két hét múlva megkezdi adarab próbáit.

A szereposztásba nem igen engedett nekem bele-szólást, mivel azt találtam neki proponálni, hogyBilitzky kadét szerepét a színház egyik csinos női tag-jának kellene kiosztani.

A darabnak — mint ma mondanók — jó sajtójavolt. Egyik kritikusom azonban (az illető már régennem él) azt írta, hogy az egész színműben csak egy jóalak van: Bilitzky kadét, de az sem az én érdemem,mivel nem én eszeltem ki, hanem készen vettem át azéletből.

Ebben volt is valami igazság és emlékszem, hogyévek múlva valósággal melanchólikussá tett a találko-zásom egy kövér, öreg törzstiszttel, akiben az én Bilitzkyhercegem modeljére ismertem rá.»

A Nemzeti Színháznak csakugyan nagy szükségevolt A dolovai nábob leányára.. 1891-ben Csiky: Azatyafiak című darabján kívül egyetlen egy dráma, Dal-noky Lajos A herceg című színműve jelenti a magyarirodalmat, 1892-ben pedig csak Karczag Lemondásánakvolt némi sikere. Két-három darabnál több soha sincsaz utóbbi évek műsorán — mondja Galamb Sándor a

33

Herczeget megelőző negyedszázad repertoárjáról —és pedig olyan fogyatkozások miatt, melyeket akövetkező korszak volt hivatva helyrehozni. Először is:e színműírók igazán magyar levegőt nem igen tudtakszínpadra varázsolni. Ha van is egy-két valóban magyarföldből kisarjadt alakjuk, ha itt-ott megszólal is bennökvalami speciálisan hazai, egyúttal mindig érzik bennükvalami csinált, valami erőszakolt is. Természetes, hogynem is igen lehetett mindaddig magyar polgári társa-dalmat igazán rajzolni, míg e réteg minálunk is teljesenki nem alakult. A kilencvenes évek társadalma azonbanmár nagyon fejlődött a kiegyezés korához képest. Mostmár kínálkoznak olyan problémák és olyan típusok,amelyek a maguk komplikáltabb mivoltukban ismagyarok.

Ezzel a színpadirodalom csak egy-két évtizeddelmaradt el a regényírás mögött, amely az egyéni élettőlmég Jókain keresztül is túlnyomólag csak azokat aproblémákat kutatja, amelyek a nemzeti vagy politikaiélettel valamelyes kapcsolatban vannak.

Herczeg Ferenc ebben is, abban is azok közé tar-tozik, akik szakítottak a régi hagyományokkal, a nélkül,hogy e hagyományok lelkével szakítottak volna.A dolovai nábob leánya élesen elválasztja a magyar társa-dalmi dráma modern korszakát a kiegyezés után valónegyedszázad vajúdó korától.

Az első Herczeg darabtól számítjuk az új magyar ·.társadalmi színmű megszületését s a Nemzeti Színháznakalig van nagyobb dátuma, mint 1893 március 10,A dolovai nábob leányának premierje. Ezzel Herczeg át-vette Csiky Gergely és Szigligeti Ede szerepét a magyartársadalmi dráma irányításában, de — írja Hevesi

34

Sándor egy Herczeg-tanulmányban — mind a kettőnéluniverzálisabb, mind a kettőnél költőibb lévén, a drámaegész területén folytatta az ő munkájukat, de meg-hozta a Nemzeti Színháznak, amit a nagy magyarkritikusok: Gyulai Pál és Salamon Ferenc évtizedekenát hiába követeltek Szigligetitől és hiába követeltekCsikytől: a dialóg teljes művésziességét és költőiséget.A dialóg Herczeg Ferenccel fejlődött abszolút művészivé,a tradíció vonalán, — s ma több mint egy emberöltőutárr már történelmi távlatból állapítható meg róla,hogy e részben korszakalkotó munkát végzett.

Pedig A dolovai nábob leánya, amely szentimen-tális meséje, romantikája és lágy hangszerelése révéna fejlődő, de naiv magyar értelmiségnek könnyűés ízletes táplálékot adott és 1893 március 10-től1925 január i-ig százhetvenszer ment, még csak kísér-let; a második darab volt az igazi eredmény: a Háromtestőr, amely 1894 március 2-án került bemutatásra:már dokumentuma annak, hogy ez a fiatal magyarköltő mindent megtanul, mindenhez ért és mindenbenexcellai, amihez hozzányúlni éppen eszébe jut.

Itt jegyezzük meg, hogy Herczeg Ferenc irodalmipályájának első përïodïïsabah, amely a század utolsóesztendejével együtt ér véget, még két darabot írt.

*

A színházi siker már egy új Herczeg-kötetnek ishangulatot csinált — akkor jelent meg (1893) A Gyur-kovics lányok című kis vidám regénye, tulajdonképpenapró novellákból lazán összeszőtt korkép, amely elő-adásának egyéni bájával, tiszta, mesterkéletlen magyar

35

humorával és ötletességével évtizedekre szóló nép-szerűségre tett szert. — A Gyurkovics lányokban mármegmutatta Herczeg, hogy ahhoz is ért, ami mindenregényíró legmagasabb célja, az írói hivatás legbizto-,sabb kritériuma: embert teremteni, igazi, eleven em-bert, semmiből, sárból, porból, fantáziából és halha-tatlan lelket lehelni belé. A Gyurkovics lányokatHerczeg teremtette, s azok eleven emberek módjáraéltek a múlt század végén Budapesten, a vidéken, sza-lónokban^és falusi kúriákban, kedves és intim ismerő-sök gyanánt, saját plasztikus énjükkel, mozdulataikkalés szavaikkal és jobban ismertük őket, mint legköze-lebbi rokonainkat.

Hogy ezek az emberek kissé felületesek és léhákvoltak, ez nem Herczeg, de a kor hibája; mindazon-által ezek az egészséges, mulatós, erőslelkű és éptestűGyurkovics lányok rokonszenvesek, mert tiszták éserkölcsösek. A Gyurkovics lányok nagy sikere magávalHerczeggel is megszerettette a Gyurkovics családot.Novelláiban vissza-visszatér a rokonszenves bácskaifamília alakjaihoz s ezekből a finom kis lelki kalandok-ból három könyv és egy színdarab születik meg. 1895-benmegjelenik A Gyurkovics fiúk első kiadása, 1899-ben aGyurka és Sándor s ugyanebben az esztendőben feb-ruárban a Magyar Színházban bemutatják A Gyurkovicslányok című színdarabot is.

Semmi sem bizonyítja jobban a téma életképes-ségét, minthogy a vígjáték százötvenszer került színreegyfolytában a bemutató után (Ez volt az első soro-zatos előadás-siker Magyarországon) s hogy 1902-benújra negyvenszer adták a Vígszínházban s aztán húszév múlva a Nemzeti Színház is felvette repertoárjába.

36

De nemcsak nálunk hódítottak A Gyurkovics lányok:előadták német, angol, amerikai, londoni, skandinávés spanyol színpadokon is és mindenhol elragadták azembereket egyéniségük utánozhatatlan kecsességévelés örök emberi szépségük varázsával.

Herczeg Ferenc ma már fölényes és elnéző kegye-lettel emlegeti ezt a fiatalos fantáziával megteremtetttémát; A Gyurkovics lányok egyik jubileumán így ír adarabról:

«A Gyurkovics lányokat egymásután kétszer írtammeg. Evva Lajos biztatott, hogy dolgozzam föl ezt atárgyat és midőn odaadtam neki a kész darabot, azzala megjegyzéssel adta vissza, hogy a világért meg nemutassam más embernek, mert nagyon rossz. A kéz-irat ma is megvan nálam és minden elfogultság nélkülmegállapíthatom, hogy Evva Lajosnak igaza volt.A darabban jóformán semmi sem történik, a szereplőkcsak elmondják egymásnak a Gyurkovics-novellákat.Sebzett szívvel tüstént nekiestem és másodszor is meg-írtam a penzumot, amelybe alig vettem át két mondatota szekundát kapott első fogalmazásból. Ebből lett aszívós életű komédia.»

Pedig a Gyurkovics-téma nem szívós, hanemörökéletű emberi komédia. Az emberiség aranykorábólvaló, amikor még könnyű és szép volt az élet és aproblémákat nem vérrel és verejtékkel, hanem játszi,ötletekkel oldották meg. A Gyurkovics fiúk című kötetmegjelenésekor Péterffy Jenő így ír erről az aranykorról:

«Tejjel mézzel folyik ez az ország, hol tánc, kártya,széptevés, vadászat, zálogházi rövid kellemetlenségek,vidám párbajok, jókedvű kalandok iskolájában nő felaz ember. S ami még nagyobb szerencse, a Gyurkovics

37

fiúknak tagadhatatlanul helyén van a szívük, önkény-telen rokonszenvet érzünk irántuk, természetükbőlminden bohóság mellett is kicsillámlik valami nemesanyag. Nem hiába van címerükben a fehér macskafej.Van is bennük valami macskatermészet. Ha buknakis, talpra állanak. A Bácska egy új Okatootáia, ahol méga dologtalan boldogság uralkodik s minden visszássága tréfa és éle szögében törik meg. Egy felhőcske semúszik a vidám gentry-világ egén; az író a bajusza alattmosolyog s ő is vidáman mulat velük s rajtok. Köny-véből igazi hazai illat száll felénk; a magyar dohány-füstfilozófia, csakhogy szalon-cigarettapapírból áradszét. Azt akartam mondani, hogy az író módos, köny-nyed, formás, ötletes.»

Nekünk pedig eszünkbe jut Herczeg Ferenc pestijogászélete, a Déli vasút mellett lévő bagolyvár, aholkét egymás fölött épült toronyszobában alussza kiaz író a tánc, mulatozás, széptevés, jókedvű, kalandosgentry-élet fáradalmait a tej jel-mézzel folyó magyarKánaánban. Eszünkbe jut, hogy egyszer nyár végén,szerdai nap felírta a lakása ajtajára: Szombaton jövök.És nyolc hónapig lenn felejtette magát az új Okatootáiavidám berkeiben és sem ő, sem a házigazdája nem vetteészre, hogy nyolc hónapig függött a tábla a szobaúrajtaján: Szombaton jövök. Akkor olyan világ voltMagyarországon, hogy az ember feje felett nyolc hónapúgy elsuhant, mint egy szép és érzékcsiklandozó álom.

*

A négyesztendős irodalmi munkásságában híressélett, hivatalosan is elismert, könyvben és színpadonegyformán újszerű író 1894-ben lapot alapított. Az új

38

lap, amely a Singer és Wolfner cég kiadásában jelentmeg, valósággal forradalmat jelentett a belletristahetilapok történetében. Herczeg fellépése idején ezena téren figyelemreméltó lap vagy egy féltucat forgotta magyar olvasók kezén. A legrégibb a Vasárnapi Újság,amelyet 1854-ben alapítottak, Jókai, Mikszáth írásai-val nagy tekintély volt különösen konzervatív .körök-ben és a vidéki középosztály előtt; a Fővárosi Lapok,Magyarország és a Nagyvilág, a Magyar Bazár, Ország-Világ, Divat-Szalon nem tisztán irodalmi tartalmúakvoltak, de az volt a katholikus szellemű Magyar Szemleés Kiss József lapja, A Hét, amely a legmodernebb segyúttal legnyugatosabb irányzatnak állt a szolgá-latában. A Hét-nek maga Herczeg is munkatársa volt,mint mindenki, aki a kilencvenes években irodalmikarriert csinált. Voltak tehát hetilapok, de nem volt afiatal Magyarországnak, a megújhodott magyar nem-zeti irodalomnak, az új, modern, de tradíciós szelleműíróknak méltó lapja.

Ez lett az, Új Idők, amelynek első évfolyamai nem-csak az irodalmi, de a társadalmi életnek is szenzációilettek. A vidéki városok fiatalsága, a magyar családok,a falusi kúriák kultúrára szomjas emberei hétről hétrevalóságos izgalommal várták az új folyóiratot, amely-nek minden számát művészi gonddal, magyar úri fel-fogással, tiszta és morális irodalmi intenciókkal szer-kesztették.

A lap alapítása Herczeg Ferencnek, a szerkesztő-nek és Wolfner Józsefnek, a kiadónak együttes érdeme,.s hogy ez a lap, folyton haladva a rohanó időkkel,,mindvégig megmaradt a magyar úri családok megbíz-ható és magas színvonala mellett is népszerű heti

39

újságjának, az is a kettejük érdeme. Ami nem is voltcsoda s ami ma is természetes. Olyan gárdával indultmeg, aminőt azóta sem tudott más lap felmutatni.

Erről — a lap harmincéves jubileumán — magaHerczeg adja a beszámolót.

Mikszáth Kálmán, a Nagy Palóc, aki bizalmasbarátságot tartott az Új Idők alapítóival, írásaival ésjótanácsaival azon fáradozott, hogy átsegítse őket akezdet nehézségein. A lap az ő «Szent Péter esernyője»című regényével indult meg. Ez a regény, amely későbbaz angolszászok kedvenc könyvei közé emelkedett,világhírűvé tette szerzőjének nevét. Tudjuk, hogymidőn Roosevelt, az Egyesült-Államok volt elnöke,Budapesten járt, legelőször Szent Péter esernyőjé-nekköltőjével akart megismerkedni. Mikszáth azonkívülnéhány pompás cikkel («Ferenc József mint elbeszélő»)és olyan novellákkal gazdagította lapunkat, amelyeka magyar elbeszélő irodalom drágagyöngyei közé tar-toznak. Ilyenek: «A fahuszár meg a lova, meg a lósípja», «A néhai bárány», «Németke» és «A ló, a báránykaés a nyúl». Az Új Idők életének első éveiben Mikszáthmajd mindennap megjelent a szerkesztőségben, hogydicsérjen, korholjon és indítványokat tegyen.

Jókai Mór a lap fennállásának második évébenlépett a munkatársak sorába. A kiadó és a szerkesztőegyütt keresték fel a Bajza-utcai szép lakásán, a költő-király — ez volt,akkoriban az ő neve — a Feszty-házemeletén lévő hatalmas dolgozószobájában fogadtaőket, az előterjesztett kérelemre rövid igennel felelt ésnéhány nappal a látogatás után már elküldte első kéz-iratát. Két regényt írt lapunknak: «Öreg ember nemvén ember» (1899) és «Börtön virága» (1904). Azon-

40

kívül a rövid elbeszélések egész sorozatát. («Melyik aférfi?», «Unica», «A tudtán kívül békeangyal,» «Az erénytmindig szeretni kell» és «A szív története».)

Gárdonyi Géza azon kezdte, hogy beállott azÚj Idők-höz segédszerkesztőnek. (Ez a lap alapításakortörtént.) Miután íróasztalát a szerkesztőségben pedánskörültekintéssel fölszerelte és főleg dohányzószerekkelbőven ellátta; meggondolta magát és fölmondott alapnak, mielőtt még az Új Idők első száma megjelentvolna. Ezt pedig igen bölcsen tette, igazán kár lettvolna, ha ilyen Isten kegyelméből való tehetség akézirathajszolásra és a laptördeléssel járó technikaimunkára pazarolja idejét. Gárdonyi négy regényt írtaz Új Időknek: «A kékszemű Dávidkáné» (1898), bájosés megható történet, «Ábel és Eszter» (1905), «A múltvelünk él» (1907) és «Finum Ilka» (1911). Kisebb cikke-ket, elbeszéléseket sűrűn írt, első dolgozatát («A télfalun») az alapítás esztendejében, «Ceruzajegyzetek»című cikksorozatát pedig 1908-ban adta ki az Új Idők.

Legvégére hagytuk e hosszú névsorban a segéd-szerkesztőt és a szerkesztőt. Tábori Róbertre gondo-lunk elsősorban, akit a halál, sajnos, túlkorán ragadottel úgy a szerkesztői asztal, mint a regényírói toll mellől,Párját ritkító szorgalommal, finom, ízléssel és a leg-melegebb odaadással végezte a Segédszerkesztő terhesmunkáját évek hosszú során át. Segédszerkesztő voltGárdonyi után Beöthy Laci, azután Kálnoki Izidor.

Az Új Idők alapítása óta Herczeg Ferencnek majdminden regénye a saját lapjában jelent meg és pedigsorban egymás után; a következők: «Szabolcs házas-sága» (1895), «Egy leány története» (1897), «Gyurka ésSándor» (a Gyurkovics-ciklusból, 1898), «Pogányok»

41

(1901), «Andor és András)) (1902), «A honszerző» (1904),«Lélekrablás» (1905), «Húszti Huszt» (1907), «Férfi-hűség» (1908),. «A királyné futárja» (1909), «A fehér páva»(1910), «Álomország» (1911), «A hét sváb» (1914), «Mag-daléna két élete)) (1915), «Aranyhegedű» (1916), «Tűz apusztában» (1917), «Az élet kapuja» (1919).

Novellája az Új Időkben kettőszáztizennyolc jelentmeg. Egyéb — leginkább társadalmi kérdésekkel fog-lalkozó — cikket 279-et, mondd: kettőszázhetven-kilencet írt Herczeg.

Az Új Időkről írja Herczeg még a következőket:«Íme egy rögtönzött névsora azoknak az íróknak,

akiknek eredeti regényeit folytatásokban közölte azÚj Idők: Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, GárdonyiGéza, Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Heltai Jenő,Molnár Ferenc, Szomaházy István, Erdős Renée,Váradi Antal, Lövik Kárply, Farkas Pál, Csathó Kál-mán, Surányi Miklós.

Bár ilyen írói gárda nagyon megkönnyítette aszerkesztők dolgát, azért az Új Idők gyermekkora apróbálkozások és a tapogatózások bizonytalan időszakavolt,» Jó időbe telt, míg a lap megtalálta a maga belsőegyensúlyát. Meg kell jegyeznem, hogy az Új Időktulajdonképpeni segédszerkesztője a kiadócég főnöke,Wolfher József volt. A kiadók ezt a vállalatukat ked-velték legjobban és Wolfner József az ideje javarészétaz Új Időknek szentelte. Lehet azonban, hogy e sorok-ból fogja csak megtudni, hogy én évtizedek óta a leg-megbízhatóbb és legfáradhatatlanabb segédszerkesztőttiszteltem benne. Az Új Idők első címlapját KarlovszkyBertalan rajzolta. Az 1896-iki esztendőt reánk nézveaz tette nevezetessé, hogy az Új Időkben akkor jelent

42

meg Lyka Károlynak, ma a szerkesztőség nagytekin-télyű oszlopos tagjának, első cikke. Az első évekbenösszeverődött az Új Idők barátainak társasága, amelyvagy egy évtizeden keresztül minden délben összetalál-kozott a szerkesztőségben. Köztük volt Bársony István,Benedek Elek, Bródy Sándor, Endrődi Sándor, Gár-donyi Géza, Kálnoki Izidor, Kemechey Jenő, KenediGéza, Malonyay Dezső, Mikszáth Kálmán, MuraiKároly, Rákosi Viktor és Szomaházy István, ők napról-napra parlamentáris formában megvitatták a lapdolgait és hallatlan módon szellemes és originális ter-veket terjesztettek a kiadó elé. A legvakmerőbb kéttervezgető Bródy Sándor és Malonyay Dezső volt-.Ha az Új Idők megvalósította volna az ő ötleteiket,akkor nagyszerű lap lett volna belőle, de nem értevolna meg a harminchónapos jubileumát sem. A kivé-teles nagy tehetség előtt mindig nyitva voltak az ÚjIdők hasábjai és midőn Ady Endre 1908-ban egymás-után három versét küldte be szerkesztőségünknek,azokat örömmel közöltük. Köztük volt a «Hepe-hupásvén Szilágyban» és a «Felszállott a páva)) című. Ugyan-ekkor közreadtuk Ady Endrének a Duk-duk afférrólírt cikkét is.

*

Herczeg Ferenc neve már fogalom lett, együttemlegették Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, BródySándor nevével s amikor 1894-ben megjelent a SimonZsuzsa című regénye, majd a Napnyugati mesék címalatt az új nevellagyűjteménye, az egész magyar sajtómár olyan hangon ír róla, amely csak a legnagyobbak-nak jár ki Magyarországban. Az irodalmi élet feje-

43

delme, Jókai Mór is szeretettel öleli magához, s házában,a Bajza-utcai Feszty-szalónban meghitt társaságánakkiválasztottjai közé avatja a fiatal írót.

Herczeg itt nemcsak az irodalmi és művészi életjeleseivel ismerkedik meg, de a politika notabilitásai-val is, akik itt a kedélyes jóbarát és kártyapartnerminőségében veszik körül Jókait, a világhírű írót,akit az ország, mint embert is bálványoz s a politikaiélet is elhalmoz minden tisztességgel. És Herczegetis megismerik itt Tisza Kálmán, Szilágyi Dezső,Csáky Albin, Wlassics Gyula miniszterviselt közéletinagyságok, miniszter jelöltek, képviselők, NedeckyIstván, Gajári Ödön, Beöthy Zsolt, Horváth Jenő, —nagyszerű iskola ez annak, aki nemcsak művész ésköltő, hanem reprezentatív ember is akar lenni a magyarirodalom-kultúrában, amivel akkoriban még együtt jára társadalmi és politikai szereplés posztulátuma is.Herczeg Ferenc nagy író kezd lenni s a múlt hagyo-mányai szerint a nagy magyar író társadalmi és nemzetiközkincs, kivel az ország egész közélete számol. Az írás,amely Jókait a nemzet bálványává tette, ebben a tár-saságban nem elég ahhoz, hogy tekintély legyen.Mikszáth Kálmán, akinek eddig csak novellás köteteiés országgyűlési karcolatai jelentek meg, inkább aSándor-uccai ház folyosóján szerzett népszerűség révéntagja már a Petőfi és a Kisfaludy Társaságnak, sőt azAkadémiának is, — viszont írói érdemei után 1887-benaz illyefalvi, 1892-ben pedig a fogarasi kerület beküldiőt a törvényhozásba. Ez csak azt jelenti, hogy Magyar-ország kicsiny társadalmában aki valamit jelentett,aki súly és érték akart lenni, annak a politika felékellett orientálódnia, mert a magyar úri élet tele volt

44

politikával, a politika tele volt urakkal s úri karrier ésúri presztízs nélkül az az írói hivatás is csonka és félszegéletprogramm maradt. Erre nincs jobb példa KissJózsef és Bródy Sándor életénél.

Ε mellett azonban Herczeg szorgalmasan dolgozik,ontja a tárcanovellákat és megjelenik a Simon Zsuzsacímű regénye, amely újra példátlan nagy sikert aratott.A siker titkát most sem magyarázhatjuk meg mással,mint amivel Péterffy Jenő magyarázta: «a hang, astílus, a meseszövés finom és mérsékletes ízlésességé-vel és magyarságával. Herczeg első regényeiben —ezek Péterffy szavai — csupa olyan alak mozog, kikbizonyos előkelő könnyűséggel lépnek föl az életben,a külső formáknak emberei s mókás léhaságot s hir-telen szenvedélyességét, sőt mélyebb érzelmet igen jóltudnak látszólag színtelen szólással palástolni vagyfeltüntetni s akiknek modorában, szemük egy pillan-tásában, kezök egy mozdulatában mindig van valami,ami megmutatja, hogy ugyanegy fajból valók, bár-mily különböző legyen is lelkületük. Konvencionálishagyomány, társadalmi előítélet, külső szabatosságéppoly erős bennök, mint bűnös vágy vagy igaz érzés,vagy pillanatra erős szenvedély; de leginkább ural-kodik rajtok az a törekvés, hogy úri voltukból neengedjenek; a legszélsőbb helyzetekben is úgy ipar-kodnak viselkedni, hogy a nézők előtt arcuk izma megne ránduljon s ingatag lépéssel belsejüket el ne árul-ják. Az író látszólag közönnyel, de belső érdeklődés-sel s igazi élvezettel vonja meg azután ez alakok köny-nyed körrajzait s éppen csak annyit árnyal rajtuk,hogy alkalmasak legyenek lélektani mese hőseiül.Amilyenek a hősök, olyan a mese is. Nem csillogó,

45

nem rendkívüli, különös vagy mély szenvedélyt mu-tató, közvetlenül inkább csak a mindennapi életbőlkel ki; ott szövődik köznapi beszélgetések között,vagy ahol a társaság mulat, kaszinóban, vadászatközben vagy estélyeken. S amint az író így látszólaggondtalanul s indulat nélkül, az erős színeket kerülverajzol, az erősebb hatásokat kerülve beszél, lassanként,lépésről-lépésre mégis úgy meghúzza a mese szálait,hogy érdekes lélektani szövedéket mutatnak. S ígymegtörténik a mesében az az üdvös dolog is, hogy azéletet cavalièrement fölfogó szereplői egyszerre csakészreveszik, hogy nemcsak futó érzések, gerjedelmek,vonzalmak és percnyi szenvedélyek vannak az életben,de van sors és bűnhődés is. S írónknak éppen az asajátsága, hogy azt nem tragikai páthosszal, előre-tolakvó célzatossággal vagy lélektani elemzésekkelmutatja föl, hanem szalóni könnyedséggel, délelőttiöltözetben, egy ügyes elbeszélő rövidségével s találógyorsaságával.»

Péterffy Jenő ennél melegebb kritikát élő magyaríróról soha életében nem írt. A közönség pedig akkormár nem bírálta, csak ünnepelte a Simon Zsuzsaillusztris íróját. Igaz, hogy az ünneplés akkor a ma-gyar nemzetnek szinte kizárólagos életnyilvánulásavolt. Ezidőben, a kilencvenes évek elején, ki semkeveredett az ünnepségekből. 1896-ban zajlott le aMillennium, amely hazafias lázba hozta az országot,de Herczeg Ferenc ezalatt a maga írói egyéniségénekkiépítésén dolgozik, mintha nem is volna más céljaaz életének, mint a Jókai-féle legendás termékenységetutánozni. És abban az esztendőben (1896) Herczeg-nek négy kötete jelenik meg a könyvpiacon: Szabolcs

46

házassága (regény), Az első fecske és egyéb elbeszélések(novellák), Honthy háza (színmű) és a Nászúton (éne-kes bohózat). Ez a híres munka annál tiszteletre-méltóbb, mert az írót egyéb dolgok is erősen foglal-koztatják. Ebben az esztendőben bevonul abba atársaságba is, ahol együtt van Magyarország majdminden értéke, a hatalom, tekintély és szellem hit-bizományosai s ahonnan az évekig tartó ünneplés utánJókai Mór meglepetésszerűleg kimarad: a képviselő-házba. Mintha csak Jókait kellett volna felváltania,aki harminc évi képviselőség után kiesett a választókkegyeiből s átkerült az öreg urak, az ereklyék Pan-theon] ába, a főrendiházba. Herczeg Ferencet SzilágyiDezső ajánlotta az akkori kormányelnök, Bánffy Dezsőbáró figyelmébe, aki módot adott Versec városának,hogy nagynevű szülöttjét, aki negyedszázaddal ezelőtta Templom-utcában a Herzog-ház padláslétráján ébredta maga nagyrahivatott énjének tudatára, szabadelvűprogrammal a maga képviselőjének választhassa.

Ezzel Herczeg Ferenc a magyar állam fennállásá-nak ezredik évében, tizenegy kötet megjelenése után,életének harmincharmadik évében megkapott mindent,amit ez a szegény ország csak nyújthat: népszerűsé-1 get, elismerést, dicsőséget, jövedelmet, még képviselő-séget is s beléphetett oda, ahol Jókai és MikszáthKálmán várták: a klubba, a szabadelvűpárt fész-kébe, az ország sorsának intézői közé. És itt egy dél-ceg, magas, komoly fiatal mágnás sietett vele meg-ismerkedni, hogy az új Magyarország leendő legnagyobbírójának felajánlja barátságát. Ez a mágnás Tisza Istvángróf volt, a régi Magyarország utolsó miniszterelnökes az első, aki az új Magyarországnak vértanúja lesz.

47

III.Herczeg Ferenc irodalmi munkásságának első

korszaka véget ér a XIX. század utolsó évtizedével;az új századba az a tökéletesen kiforrott, az a vég-érvényesen megformált Herczeg Ferenc lép be, akitma ismerünk. A millenniumi esztendő után következőévek irodalmi termése még a fejlődés, a belső érés, avajúdás erőfeszítéseinek nyomait viseli magán. De az1896-ban megjelent regénye, a Szabolcs házassága márátmenet a két korszak között.

Itt már nem félt Herczeg a tragikus befejezéstől.Minden optimizmusa ellenére megadta magát az iro-dalmi erkölcs örök törvényeinek: vannak bűnök,amelyektől az ember csak az élete árán tud megtisz-tulni. De a regénynek más érdeme is van. Az író ittolyan modern problémákat vet fel, aminőket előttehiába kerestünk a magyar irodalomban. A magyarirodalom a férfi és a nő szerelmi viszonyát mindig egykissé a keleti népek háremtartó, szultáni szemévelnézte. A férfi csak játszott a női szívekkel s a nőszenvedett a férfi polygám ösztönei miatt. Ez voltaz egyik fajta nő, a másik ennek a pontos ellentéte:a minden nőiesség nélkül való aljas bestia, a férfifaló,hűtlen, erkölcstelen némber. Ez a romantikus és naivdisztinkció adja Jókai nőalakjait, akik vagy égből le-szállt angyal-mártírok, vagy a pokol démon-szülöttei.Herczeg hangsúlyozza, hogy a nő is ember, sőt,hogy szerelmi életében meglehetősen olyan, mint aférfi. Van a regényben egy alak «a hercegnő, szép,lányszemű, előkelő külsejű porcellánfigura, nesztelenül

48

fellépő, előttünk elsurranó boudoir-alak, kinek belse-jébe lélek helyett egy kényes fényesszőrű macskatisztasága, nyújtózó mozgása, játszi kegyetlensége,halk dorombolása s üres simulékonysága szorult s kitkülsőségekben egyrészt öröklött veleszületett tapintat,úri megszokás, másrészt pedig hideg ösztön vezet,melyet minden érzés nélkül kielégíteni vágyik, a nélkül,hogy magát megégetné vagy mást pörkölni akarna.»Ezt a típust Herczeg vette észre, s vele együtt azt acsodálkozó és fájdalmas meghökkenést is, ami elfogjaa férfit, mikor észreveszi, hogy itt az egyensúly fel-borult: a férfi az, aki naívul és tragikusan szenveds a nő az, aki játszott.

A másik, hogy igazi férfi nem tudja megbocsátaniaz asszony tisztátlanságát. Nem volt igaza Orlaynak,aki elnézte Simon Zsuzsa múltját. A boldogsághoznem elég a szerelmi szenvedély még oly heves lángolásasem: ahhoz tisztaság is kell. Egyszer a mámor óráiközött elszólja magát:

— Tudja, mi hiányzik nekünk?— Semmi — feleli az asszony.— A tisztaság. Én megmérgeztem magát, szegény

gyermek és maga most kamatostul adja vissza a köl-csönt.»

Herczeg Ferencet első novellái után azzal vádoltákmeg kritikusai, hogy erkölcsileg közönyös szemmelnézi az általa megrajzolt társadalom bűneit. Ez csatta-nós válasz volt a félreértésekre.

Ugyanúgy válaszol az Egy leány története című re-gényében, amely 1899-ben s az Idegenek között című köny-vében, amely 1900-ban látott napvilágot. Ezekben akönyvekben látjuk, hogy Herczeg, aki hidegnek és

49

közönyösnek látszik, aki mintha egy finom l´art pourl´art atmoszférájában egykedvűen nézné az emberekértékét s a jellemek romboló vagy alkotó erejét, akisohasem moralizál, csak bemutat, illusztrál és hangula-tot teremt, ez a Herczeg erős, férfias és magyarosmoralitással rendelkezik.

Az egykori kritikusok nem értették meg Herczegmódszerét s azzal vádolták, hogy illusztrálni akarjaregényeivel Taine híres megállapításait: az emberierények és bűnök csak termékek, mint a vitriol és acukor.

Pedig Herczeg csak úgy nézi az életet, amilyennekaz antik klasszikusok látták; az élet néha erkölcs-telennek vagy legalább is erkölcsileg nem érdekeltvak fátumnak tetszik; a jó elbukik, a gonosz felemel-kedik, az igazságtalanság győzedelmeskedik és az ár-tatlanság szenved. Herczeg rokonszenvvel ír meg-tévedt emberekről s nem csoda, ha azt a hitet kelti,mintha egyforma írói készséggel párolná le lombik-jában a cukrot és a vitriolt, az erényt és abűnt.

De mindez Herczeg Ferenc ragyogó írói kvalitá-sait bizonyítja csak. Herczeg volt az elsők egyike,aki a tendenciát úgy érvényesítette, hogy az olvasónem veszi észre az író szuggesztív akaratának érvé-nyesülését. Herczeg tendenciája ellenállhatatlan, mertfüst és hang nélkül robbanó, indirekt és távolba célzó,elmaszkírozott fegyverekkel dolgozik. Az olvasó észresem veszi, hogy Herczeg áldozata lett; nem is érzi,hogy ki van szolgáltatva az író szándékának.

50

Az új század első évei még a millenniumi dicsőségmámoros hangulatában találták a közéletet. Ezek azévek határozottan divatba hozták mindazt, ami régidicsőséget és rózsás perspektívát jelentett számukra;kezdtünk büszkék lenni arra, hogy magyarok vagyunk;ráeszméltünk a saját életképességünkre és annak aromanticizmusnak szépségeire, amelyet a magyar múltés a magyar jövő rejt a méhében. Valamiféle naciona-lista légkör bontakozott ki, amelynek azonban, sajnos,csak hangulatai és esztétikai szépségei ragadták ma-gukkal ideig óráig a kedélyeket. A politikában márnem történt semmi, ami igazán biztató záloga gyanántmutatkozott volna egy szebb, gazdagabb és magyarabbjövőnek, de az írók magyar történelmi témákhoz nyúl-tak, a képzőművészet magyar sujet-t és magyar leve-gőt keresett, nagy történelmi vásznak és monumentá-lisnak indult szoborkompozíciók készültek a műter-mekben, Munkácsy Mihály Honfoglalásához és aFeszty-féle körképhez évekig zarándokoltak a hiú ésdicsőségre szomjas vidéki magyarok, , Thaly Kálmánés Endrődi Sándor kuruc versei népszerűbbek vol-tak, mint a franciás chansonok s a kávéházakbantárogatón fújták a régi bús magyar melódiákat.

Ebben a légkörben született meg az Ocskay Briga-déros gondolata is. Herczeg Ferenc szívét is átmelegí-tette a történelmi múlt lehellete, amely sok szép ésjobb sorsra érdemes magyar akaratnak vált megterem-tőjévé. A maga írásművészetét eddig még csak ajelentől vett témák inspirálták; most kezdte érezni,hogy a jelen csak folytatása a múltnak és a magyarélet egész értelmét nem lehet megérteni az ősök életé-nek ismerete nélkül. De ő nem a parádés ünnepek

51

parádés szónoklataiból érezte ki az ősi magyar lélekkarakterét, ő, aki a politikában nem szenvedhetteaz apró-cseprő közjogi vitákat és a pártérdekek frivolszempontjait, a pogány magyarok lelkére volt kíváncsis ezt a lelket akarta művészileg rekonstruálni.

Így nézte ő a magyar lélek vívódásait s ez a tör-ténetszemlélet adta meg az inspirációt, hogy a pogánymagyarok életéből vegye regénye témáját s ez adtaa vágyat ahhoz is, hogy történeti színdarabot írjon.Herczeg Ferenc akkoriban sokat utazgatott és egy uta-zása alkalmával étteremben várta meg az éjféli vonatindulását és hallgatta a cigányt. A zenekar tárogatósaa Rákóczi-nóta tüzes, lázadó, rettenetes szomorúság-gal teli dallamát fújta. Elragadta ez a melódia. Mintő maga mondja — igazi magyar zenének, a remény-telen attak motívumának érezte ezt, amely mindenötven esztendőben egyszer felizgatja a magyarságapraját nagyját és hősies rohamban nekizúdítja valamisziklafalnak.

A többit így mondja el Herczeg:«Írók szokása szerint, ösztönszerűen illusztráló

mesét kerestem a zenéhez és éjjel a hálókocsiban, aholezúttal nem sokat aludtam, elkészítettem kuruc dara-bom első scenáriumát. A darab hőse azonban nemOcskay László volt, hanem Bezerédj Imre, akineksorsa hasonló volt az Ocskayéhoz: ő is elárulta Rákó-czit és ő is vérpadon végezte életét. Belekezdtemtehát Bezerédj brigadéros megírásába, a családi viszo-nyai azonban nem illettek bele drámai tervembe, azérthamarosan átpártoltam a másik árulóhoz, OcskayLászlóhoz. — Én akkor harcban voltam gróf Kegle-vich Istvánnal, az állami színházak nagyműveltségű

52

de az én ízlésem szerint túlságosan kényúri hajlamúintendánsával és a Keglevich-rendszer ellen akartamtüntetni, midőn történelmi szomorújátékomat a Víg-színházban adattam elő. A vígszínháziak erősen bíz-tak a sikerben, volt azonban erős ellenvélemény is ésmindenki úgy érezte, hogy a színház nagy tétbe ját-szik, midőn históriai darabbal próbálkozik ott, aholaddig leginkább ultramodern komédiákat és főlegfrancia bohózatokat adtak. A főpróba után már nyil-vánvaló volt, hogy a színház megnyerte a játszmát,az 1901 február 8-án lezajlott bemutató azonbantüzesebb és viharosabb volt, mint remélni mertük volna.A közönség áttapsolta a felvonásközöket. Emlékszem:a harmadik felvonás után megjelent a színpadon aképviselőház egyik negyvennyolcas előkelősége és köny-nyes szemmel megölelt, megcsókolt. Mindjárt hozzá-teszem azonban, hogy ugyanez az előkelőség néhánynappal később visszavonta könnyeit és ölelését, amennyi-ben nyilatkozatot adott a Holló Lajos-féle Magyar-országnak, amely nyilatkozatában a sárga földig le-vágta szegény Ocskaymat. Azt kell hinnünk, hogy anagyközönség kulturális színvonala akkor már maga-sabb volt, mint Magyarországok hitték, mert semBudapesten, sem egyik vidéki helyen sem tudtak egyet-len ellenséges tüntetést rendezni. Pedig sok helyenmegpróbálkoztak vele. A közönség megvédte a dara-bot és a fővárosi sajtó, amely ebben az ügyben egy-hangúan állást foglalt a Magyarország ellen, eldön-tötte a harcot. Az utolsó szót ebben a vitában RákosiJenő ejtette ki, egy pohárköszöntő alakjában, amelyetaz Otthon-kör Ocskay-lakomáján mondott. Ezzel el-hallgattatta a Magyarországot is. Egyik ismert Ocs-

53

kay-idézethez valami politikai emlékem is fűződik.Tisza István első aradi választása alkalmából meg-lehetős népszerűtlenségre tettem szert ellenzéki körök-ben. Egy este, midőn az aradi Központi-kávéház előttelhaladtam, a kávéház terraszán együtt ült az egésznegyvennyolcas vezérkar. Az urak megláttak és kórus-ban kiáltották: «Ocskay brigadéros, jóéjszakát!» Mireén: «Labancok, jóéjszakát!» Nem dicsekszem el aviszonválaszukkal, de nagyobb baj nem lett belőle.»

Ezt írja Herczeg Ferenc az Ocskay brigadérosről,mi hozzátehetjük, hogy 1902-ben, január 1-én mára századik előadás bizonyította, mily mélyen markoltaz író a magyar szívekbe Ocskay László tragédiájával.A darab a Herczeg-jubileum idején átkerült a NemzetiSzínház falai közé és 1926-ban éppúgy elragadta avilágháborút átélt magyarságot, mint a régi békeidőkboldog embereit negyedszázaddal előbb. A reprízsikere magyarázza az első százas jubileumot is; tör-téneti dráma s egy szezonban száz előadás: ezt nemlehet csak a millenniumi lelkesedés számlájára írni, ezazt is bizonyítja, hogy ezúttal valaki megtalálta a tör-téneti színdarab hangját és kompozícióját, amelyetKatona József Bánk bán-t. óta hiába kerestek az Aka-démia pályanyertes drámaírói.

Herczeg Ferenc lelke abban az időben, úgy látszik,tele volt történelmi benyomásokkal. Nemcsak a szín-padon fordult a múlt «tragikus képei felé, regénytárgyais a magyar történelemből került. 1901-ben belefog aPogányok megírásába. A regény az Új Idők hasábjainfolyik és 1902-ben jelenik meg a könyvpiacon. Sikereegyetemes. Riedl Frigyes, amikor 1904 november28-án jelentését tette az Akadémia Péczely-pályáza-

54

táról, így kezdi előadását: «A bizottság, Beöthy Zsolt,Endrődi Sándor és Riedl Frigyes: minden habozásnélkül, egyhangúan, örömmel Herczeg Ferenc Pogányokcímű művét ajánlja jutalomra.» És a legteljesebb elis-merés hangján elemzi a koszorúzott művet, ő észre-veszi, hogy «a szerző stílusa még sohasem volt olyantömör és élénk is egyszerre, mintha még soha a kifeje-zésnek ilyen energiáját össze nem kötötte volna ennyilírai hangulattal. Minden vonása biztos- és szabatoskézre vall. A regény stílusa — mint Herczeg stílusaáltalán — inkább szűkszavú, de fordulatos és gazdagjellemző vonásokban. Illúziótkej|tő módon támad felelőttünk a kor színezete, a pogány magyarok őserede-tisége és szilajsága, a keresztények vallásos rajongásaoly időben, midőn a kereszténységnek még volt egyoly ingere is, amely ma már nincs meg: az újdonságingere. A szerző a korkép részleteit szerencsés kézzel,tudta a korabeli forrásokból, különösen Szent Gellértlegendájából kiszemelni. A székely balladákat, aSebestyén Gyula gyűjtötte regős-énekeket, valaminta népmeséket is ügyesen felhasználta regényébenkülönböző rekonstrukciókra. Valódi árpádkori hatásttesz reánk a mű hőse, Alpár, ki keresztényből vissza-fejlődött pogány vezérré. Az erős szenvedély, a pusztaszeretete, az erő, vadsággal párosulva: mindez élénkkéés érdekessé teszi alakját. Nemkevésbbé eredeti terem-tés a regény hősnője: Seruzád. Valóban a maga korábólvaló, amit ritkán lehet a történeti regények alakjairólmondani. Abból a korból, melyben az emberek mégközelebb álltak a természethez mint ma. A friss, erősérzelmeket még bágyadtakra nem halványította alelkiismeret kétsége, az elhatározást nem zavarta a

55

reflexió. Ezeknél a primitív embereknél a nevetés, asírás, minden érzelemroham tartózkodás nélkül való.Az emberi lélek ezen a fokon, ebben a korban még nemgazdag érzelmekben és gondolatokban, de az indulat,a szenvedély, ha kitör belőlük, lángbaborítja és föl-emészti az életet. Úgy, mint a vadon természetbenvirágok nőnek, melyek alkotórészeikre egyszerűbbek,mint a mi kerti virágaink, de erősebbek: úgy vannaka primitív időkben egyszerűbb, eredeti, meg nem törtjellemek, akik nem ismerik az érzelmek árnyéklataités egész erejökkel átadják magukat ösztöneiknek.Ilyen alak Seruzád, az arany bessenyők fejedelem-nője: vadvirág, melyet egy tavaszi zivatar hirtelenfelfakaszt, egy más zivatar pedig egyszerre szétzilál.»

A nemzeti renaissance hangulatában született megHerczeg Balatoni rege, című színdarabja is, amelyet1902-ben február 8-án mutattak be a Vígszínházban.A szerző — mint ahogy később elmesélte — szüretimulatságon volt a Badacsonyban. «Tündöklő enyheősz volt és ott a tó partján, egy valószínűtlen és szív-fájdítóan szép holdvilágos estén fogamzott meg a darabötlete. A darab tulajdonképpeni hősei: az édes ésmohó őszi verőfény, a berkek fölött ülő, harmonikuscsend, a haldokló erdő színpompája, a hullámok sze-szélyes játéka, az erjedő must izgató szaga. A komédiaközpontjában Mátyás deák áll, aki diadalmas Dionysos-ként vonul keresztül a nép fantáziáján és akineksemmi köze sincs a történelmi Mátyás királyhoz.»

Idetartozik még Herczeg két kis darabja, a Szín-házavatás és a Bujdosók, két alkalmi egyfelvonásos,amelyet a kolozsvári Nemzeti Színház új palotájánakmegnyitására írt. A megnyitás 1906 október 26-án

56

történt. Erdély fővárosában akkor még tele voltaa lelkek a nemzeti renaissance rajongó hitével és optimizmusával — akkor, amikor Budapesten már ki-aludt a millenáris ünnepségek tüze és kezdetét vetteegy szomorú és végzetes politikai, társadalmi és iro-dalmi dekadencia válsága.

Kolozsvárral együtt egész Erdély örömmámorbanúszott s az ünnepi előadás hősét, Herczeg Ferencet,megható lelkességgel ünnepelte.

A két kis darab az Ocskay brigadéros és a Dérynéifiasszony levegőjét vitte a színpadra, A Színházavatás amagyar színjátszás klasszikus hőseit Lendvay Mártont,Egressy Gábort, Szentpétery Zsigát,Szerdahelyi Józsefet,Kantomét, Dérynét, Laborfalvy Rózát. A társaságfejedelmi volt, a tárgy emelkedett és romantikusanszép és a kis darab technikája brilliáns.

Ebben a korban írta Herczeg azt a regényét is,ami saját vallomása szerint egyik legkedvesebbkönyve. Az Andor és András című szatirikus regényérőlvan szó. Azt hiszem, nem csalódom: ez a téma akkorjutott eszébe, amikor az Új Időkben Horkayné aKaszinóban cím alatt időnként fölényes és vidám pár-beszédekben mondta el véleményét a politikai, társa-dalmi és kulturális élet félszegségeiről. A regény tech-nikája is erre vall: a fejezetek élén instrukciószerűenvázolja a helyet, a szereplőket, a helyzeteket s aztánpárbeszédekben folytatja tovább a cselekményt. Hálás,ötletes és drámai elevenséget adó módszer; a legkomo-lyabb rekonstrukciókra is alkalmas (lásd Gobineau:A renaissance), hát még vidám, ironikus társadalmikorkép megfestésére! És a mellett frappáns módonsimul a tárgyához. Újságírókról és olyan emberekről

57

van benne szó, akik között az újságírók élnek; akikkölcsönösen kijátsszák és gúnyolják, becsapják és le-nézik egymást, mégis egymásból élnek. A századvégipesti társadalomnak az a része ez, amely parvenü szno-bizmus, léha naplopás, fölfelé törekvés, hiúság, pénzés pénztelenség, szemérmetlen cinizmus és nagyképű-ség alá rejtett hitvány kis önzések révén egy csónak-ban evez, de szélvihar esetén könyörtelenül dobálja kiegymást Noé bárkájából. És ennek a társaságnakkedves, szemtelen, cinikus, nyelves, okos, kiábrándult,de szíve mélyén mégis naiv és szentimentális Slemilje azújságíró, a korrupt sajtó rokonszenves kis élősdije, amagaparányi tehetségével és óriásivá duzzadt önérzetével.A könyv alcíme is ez: Buda-pesti történet. Szín-helye az Oceán-kávéház, a Bolyhos asztal, a gazdagSzilasi-Singer úr Andrássy-úti szalonja, a szerkesztő-ségi szoba, a sebész műtő-tanár szanatóriuma, — mindolyan hely a parvenü Pest parvenü atmoszférájában,ahol dúsan nyílnak a modern nagyvárosi élet mák-virágai. Ezt a világot Herczeg nem élte, csak látta.Herczeg a finom, zárkózott, előkelő klubok és szalonokés a parlamenti folyosó levegőjét szítta, nyarantasaját jachtján a tengert járta, a színházak körül isrespektált és megsüvegelt úr, akit a jövő intendánsáé-nak emlegetnek, megjelenése, öltözködése, inkább alitterary gentleman benyomását kelti, mint a bohémíróemberét, — és mégis ő írja meg legtalálóbban a pestisajtó, a bohém, a kis sakál, a kávéházi ember, a ripor-ter, a szimpatikus szélhámos természetrajzát Való-sággal igazolja Wilde Oszkár paradoxonját, hogy azíró csak arról a vidékről tud valóban hű képet festeni,ahol sohasem járt. Herczeg sem járt az Andor és

58

András tájékán, de látta azt a furcsa és derűs világot.Nem jutott ahhoz olyan közel, hogy megfigyelőképes-sége ezáltal megromlott volna; a távolság bizonyosperspektívába helyezte az alakokat, tehát elfogulatla-nul és tiszta szemmértékkel látta viselt dolgaikat.

Ezért olyan pompásak a személyek profiljai. Ezértoly eleven a két újságíró főhős. Andor, az arrogáns,szemfüles, ötletes, majdnem bölcs, de inkább cinikusés perfid pesti zsidógyerek, aki félvállról beszél min-den teremtett emberrel, kicsivel és naggyal és félváll-ról beszél az égi és földi dolgokról is, mert min-denből kiábrándult már, még saját magából is, és tudja,hogy rajta semmi sem segít, hacsak nem az elszántés frappáns szemtelenség. Ilyen eleven ember a másikis, András úrfi, a gyámoltalan és naiv költő, a vidék-ről Pestre került jámbor, úri, finom özvegyasszonyfia, aki újságíró lesz, mert csak így tudja megközelí-teni az irodalmat s aki végül — kissé halkabb, magya-rabb, szemérmesebb és ízlésesebb kiadásban — demaga is aklimatizálódik a pesti dzsungel éghajlatá-hoz. Igen eleven az első generációbéli gazdag zsidó,akinek minden vágya, hogy tagja lehessen az ÜgetőKlubnak s e célból temérdek pénzt dobál szét olyanhaszontalanságokra, mint például a politika és a hír-lapirodalom. A fia és lánya már a második generációenyhe szépséghibáit viselik magukon: arrogánsak éselőkelők, finnyásak és szeszélyesek. Itt sürög-forog,ebben a komikus pesti Pickwick-klubban az elegáns, deüres, jólelkű, de rettentően sneidig katonatiszt, a sport-gróf, a hiperliberális államférfiú, a gondok és verejté-kezések hajszájában komisszá lett lapkiadó, a szép-lelkű amatőrré finomult kereskedő és Koller báró, az

59

epés és nagyképű képviselő, aki ezt az egész nehézmesterséget szívósan és önfeláldozóan űzi azért, hogyelvehesse a gazdag Singer leányát.

És tegyük hozzá, hogy Herczeg mindezt a Gyur-kovics fiúk kedves, szinte gyengéd iróniájával, de amaga szikrázó szellemességével és fölényével írja meg,mint az olyan ember, aki tudja, hogy ennek a szedett-vedett népnek is megvan a maga baja, gondja, vágya,sebe és szenvedése és azért szánja és szereti őket.Falstaff szegény halandó embereinek minden bűnét őis hajlandó megbocsátani.

Az Andor és András nem hiába egyik legkedve-sebb könyve a szerzőnek; temérdek finom és okosötletességén kívül van még egy tulajdonsága, amelymegbecsülhetetlen: a tiszta, mély, klasszikus humor,amely olyan ritka a magyar irodalomban. Herczegmaga is csak a Gyurkovics-könyvekben mutatkozikilyen jókedvű humoristának; később mindjobban el-komolyodik s humora szárazabbá és fanyarabbá lesz;leginkább csak egy szó, egy jelző, egy odavetett mellék-mondat árulja el, hogy legnagyobb humoristánk lehe-tett volna, ha kedve marad melódiáit ezen a húronjátszani tovább.

*

Herczeg Ferenc 1903-ban távol a politikától, deélénk tevékenységben az irodalmi társaságok, a társa-ság, a színház, a kaszinók és az előkelő szalonok köré-ben, egy vígjáték és egy regény befejezése után el-határozta, hogy megnézi azt a nagyszerű és misztikusországot, amely a XIX. században a világirodalomlegnagyobb szenzációját, a modern regény monumen-

60

tális alkotásait, Turgenyev, Dosztojevszky, Tolsztojremekműveit szolgáltatta. Útra kelt Oroszországba,írói fejlődésére saját szavai szerint néhány német írónés Maupassant-on kívül az oroszok voltak legnagyobbhatással; érthető, hogy közelről is meg akarta nézniTolsztoj élő modelljeit; járt Szentpéterváron, Moszk-vában, Kievben, Odesszában és mély impressziókathozott haza a gigantikus erények és gigantikus bűnökhazájából. A hatás nem regényírói stílusán, nem világ-felfogásán és nem témáin mutatkozott, de aligha úgynem volt Oroszországgal, mint Goethe az ő néhánykedves könyvével: tanulnivalót újat nem sokat találtott, de ahogy végigjárta a cár birodalmát, valamivelmás lett a lelke, valamivel több és gazdagabb. Nemlehetetlen, hogy ott erősödött meg benne az a meg-győződés, hogy az igazi nagy művészet mindig faji ésnemzeti művészet; ez adja a művészet egyéniségétés az egyéniség adja a művészet világértékét és hal-hatatlanságát.

Amikor hazajött, látnia kellett, hogy Budapestenmilyen hűvös ponton állnak a lelkek a nemzeti ön-tudat és faji büszkeség Oroszországban tapasztalt hő-fokával szemben. A magához legközelebb eső terüle-ten, a színház levegőjében a maga bőrén is érezte ezt,a Vígszínházban bemutatott Kéz kezet mos című víg-játék langyos fogadtatásánál. De tapasztalta ezt leg-nagyobb színpadi remekműve, a Bizánc bemutatóján is.

A Bizánc megszületését és bemutatását a szerző— mosolygós öniróniával — később így mesélte el:

«A Bizáncot kétszer írtam meg. Először egy-felvonásos volt. A mostani második felvonással kez-dődött és végződött. Mindenki, aki hallott róla, meg-

61

botránkozott. Micsoda ötlet, egyfelvonásos történelmitragédiát írni?! Ekkor az egyfelvonásos expozíciójátkibővítettem első felvonássá, a többit meghagytammásodik felvonásnak és írtam hozzá egy harmadikat.A bemutató aránylag csendesen folyt le. «Tapsorkán-ról» szó sem volt, de azért mégis éreztem, hogy ezúgynevezett siker. Előadás után egy hölgy, aki azintendánsi páholyból nézte végig a darabot, moso-lyogva fogott velem kezet, mire én elővettem a leg-szerényebbik arcomat, hogy elhárítsam magamról atúlzott dicséreteket. A szóbanforgó hölgy azonbanezt mondta: — Önök magyar szerzők végre meg-tanulhatnák, hogy nem szabad olyan hosszú expozí-ciót írni! Megroppant önérzetemet ismét megkemé-nyítette egy másik hölgyismerősöm, aki a végjelenethatása alatt könnyes szemmel mondta: — Igazánnagyon kedves volt!»

Eddig tart a szerző visszaemlékezése. De hozzá-tehette volna: az a hölgy és az «igazán nagyon ke-vés» kritika mindennél és mindenkinél jobban jellemzia millennáris évek után zuhanásszerűen hanyatló koregész erkölcsi és intellektuális karakterét. A budapestiközönség már elvesztette fogékonyságát a klasszici-tás és a nagyvonalúság, a monumentális koncepciókés a heroikus stílus szépségei iránt. De a darabnakmég ez sem ártott s Herczeget nem csalta meg elő-érzete, hogy a Bizánc diadalmaskodik.

A bemutatás után a napisajtó megdöbbenve állmeg a darab szimbolikus jelentősége előtt. Mélyrehatóés magyar aggodalommal teli lelkek már meglátjákbenne a tendenciát, amely a keletrómai császárságbukásán keresztül a magyarság felé jajdul.

62

A magyar politikai élet válságba jutott. SzéllKálmán, majd Khuen-Héderváry Károly megbukott,és Tisza István került a kormányelnöki székbe, be-vallottan azzal a programmal, hogy véget vet a parla-menti anarchiának. Herczeg Ferenc ezalatt a görögszigetek között vitorlázott; gyönyörködött az antikégboltozat selyemkék fényében és a csodálatos tisztalevegőben, amelyből élesen válnak ki a márványhegyekfehéren szikrázó kontúrjai; egyedül volt a termé-szettel és önmagával; boldog volt ezek alatt az évről-évre megismétlődő kalandozások alatt és tudni semakart pártok viaskodásáról s politikai gerillaharcokról.Itt, ahol Homérosz hősei bolyongtak a fodros vizekhátán, itt érte a párt felszólítása, hogy az időközbengazdátlanná vált pécskai mandátumért szálljon síkraTisza István lobogója alatt. Herczeg visszautasítottaaz ajánlatot. A görög szigetek derűs és tiszta levegő-jét nem kívánta felcserélni a magyar parlament ful-lasztó atmoszférájával. De aztán maga a vezér, grófTisza István sürgönyzött neki; erre a felszólításraotthagyta az eliziumi mezőket és hazatért Magyar-országba. Pécskán megválasztották és ő újra bekerülta politika zajló hullámaiba. Látta Tisza elkeseredettküzdelmét a fékevesztett ellenzéki anarchiával; láttaa Perczel-féle zsebkendő-szavazást november 18-án ésvégignézte december 13-án, hogy mint rombolja szétaz ellenzék az ülésterem bútoraival együtt a magyarparlamentarizmust.

Ami ezután kezdődik, az már nem az irodalom-történet lapjaira tartozik. Tisza István feloszlatta aHázat, a szabadelvűpártból az új választáson csakhírmondók maradtak, de Herczeg Ferenc győzelmesen

63

került ki az 1905 január 25-én lefolyt választásból,megbuktatván Pécskán gróf Dessewffy Aurélt, a koalí-ció vezérét.

Herczeg Tiszával és a szabadelvűpárttal együttvisszavonult a politikai aktivitástól. A régi dicsőségesnagy párt bukására Bécsben megrémültek. Ez a rémü-let szülte a Fejérváry—Kristóffy-féle darabont-abszolu-tizmust, amelynek akkor legigazabb és legmagyarabbellenzéke Tisza István és a pártja volt.

*

A nyarat szokása szerint most sem töltötte Magyar-országban. Ezúttal is felkereste az ö kedves adriai ésjoni tengeröbleit, de most már a saját vitorlásán.A vitorlást Angliában vásárolta, Southamptonban,ahová éppen abból a célból utazott ki, hogy kiválasz-szon magának egy kedvére való jachtot. Talált is egyilyent. A hajó, eredeti nevén Tambourin, negyventonnás volt, négy esztendővel azelőtt épült a leg-modernebb amerikai tervek szerint, amely terveket— mint Herczeg a Szelek szárnyán című útirajzábanleírja — úgy kell ellopni a newyorki hajógyártól, merta versenykutterek terveiért a derék yankeek ezerötszázdollárt sem restéinek elkérni.

A vitorlást az új tulajdonos Hajnalnak keresztelteel s mivel felvették a csász. és kir. yacht-hajóraj lajstro-mába, joga van, hogy hadilobogó alatt hasítsa a tengerhullámait.

Herczeg július i-én hagyta el a Hajnallal a fiúméiBaross-kikötőt, hogy útra keljen Dalmácia felé. Velevolt testvérbátyja, Herzog József verseci gyógyszerész

64

és annak Feri fia, az író kedvence és keresztfia, másodikgimnazista s ők hárman boldog barangolásban együtttöltik az egész vakációt, július és augusztus havát —Zárán, Sebenicón, Traun, Spalatón, Raguzán át aBocche di Cattaróig s visszafelé kikerültek a nagy-tengerre, sorra járják az Adriai-tenger bájos szigeteit.

Két hónap alatt sorra járta a füstfelhőkbe burkoltszirénabúgástól és ciklopszkalapálástól hangos nagykikötőket; és kikötött elátkozott sziklaöblökben ésáldott pálmás szigeteken; csillagok alatt aludt, tün-döklő napfényre ébredt. És kalandozásai közepette,mialatt a vadászat, halászat, főzés és nagymosás apró-cseprő gondjai foglalkoztatták, egy kissé mindig mámo-ros volt a szabadság gondolatától és a tenger költésze-tétől.

Itthon ezalatt a darabont kormány birkózik a vár-megyék és városok nemzeti ellenállásával. HerczegFerenc pedig hazatérve, megírja útirajzát a Szelekszárnyán című könyvben, amelynek előszavában ezeketmondja: «Az olimpuszi közömbösség, amely a vitorlázósajka fölött mosolyog: megnyugtat, felemel és meg-tisztít. Az örökké zúgó; nagy szimfónia hatása alattmegváltoznak fogalmaid az élet értékéről. Amit nagy-nak, fontosnak és fájdalmasnak láttál, azon mosolyognitudsz egy csillagos éjszakán. Kicsi dolgok pedig meg-nőnek . . . »

A könyvről Mikszáth Kálmán mondta el az el-ragadtatás kritikáját, — a szerző azonban nem sokáigmaradt az olimpuszi közömbösség, a megnyugtató ésfelemelő szimfónia hatása alatt. Látva az itthon dúlóharcokat, újra beleveti magát a közdolgok szakadékábaés pedig, mint Decius, teljes fegyverzettel.

65

IV.

Herczeg Ferenc 1905 októberében a Fackel címűbécsi füzetes újságban cikket írt a magyar politikaihelyzetről. Herczeg mindig csak úgy politizált, a hogyíróember politizálhat; a képviselőházban évenként egy-egy beszédet mondott kultúrkérdésekről, a szabadelvű-párt dekoratív tagja volt, de a pártéletben nem igen voltrészes és a napi politika szennyes vizeire nem ereszkedettalá. Nem felejtette el, hogy mikor Versecen elsőízbenválasztották képviselővé, Budapestre való visszautaztá-ban az országút mentén megállította kocsiját egy terme-tes öreg sváb, volt negyvennyolcas vörössipkás, bizo-nyos Binder bácsi és megkérdezte tőle:

— Pestre megy az úr?— Igen. — Hát akkor mondja meg ott fönn a magyarok-

nak, hogy ne veszekedjenek egymással annyit.— Hát ez a politika, — válaszolt mosolyogva

Herczeg.— Jó jó, — dörmögte Damjanich tábornok sváb

veteránja — csakhogy itt az oláhok és a rácok szélespofával röhögnek ezen a veszekedésen.

Herczeg az öreg Binder szellemében felülről néztea politikát s bár nem értett egyet Mikszáth Kálmánpesszimizmusával, aki a Lloyd-épületben levő szabad-elvűpárti klub, a parlamenti folyosó és a szerkesztő-ségi szoba ablakán keresztül menthetetlennek látta aközjogi viták és a közélet posványában elmerült magyarnemzet sorsát, — az ö szíve is megtelt keserűséggel aközállapotok romlottsága láttán.

66

A király és a nemzet valahogy megtalálta egymást,de nem a magyarság nagy problémájának megoldását.És ami ezután történt, — írja Szekfű Gyula — az mártisztán visszataszító érdekharc, melyet a küzdők szen-vedélytől eltorzult arccal, tajtékozva folytatnak egy-mással. Ez a kor az, amidőn öblös hangok, széles vállakés boltozatos mellkasok tulajdonosaiból nagy politiku-sok lesznek, amint az körülbelül hasonlóképpen történ-hetett a Mohácsot előidéző, Mohácsért felelős korban.

Herczeg Ferenc nem állt az öblös hangok és szélesvállak pártjára és e miatt 1905 októberében meg iskellett verekednie egy ifjú koalíciós honatyával, Mada-rász Józsefnek, az öreg kurucnak, a régi parlamentkorelnökének fiával, aki az Országos Kaszinóban nemfogott kezet politikai ellenfelével, az Ocskay brigadérosés a Pogányok költőjével. Ez az ifjú hazafi, úgy látszik,családi tradíciókat akart ápolni. Az ő apja volt az, akimikor a képviselőház 1901-ben évjáradékot akart meg-szavazni Jókainak, felfutott a szószékre s így kiáltott fel:

— Én megnevezett Jókai Mórt hazám ellen vétkesegyénnek esmérem.

A parlamentnek felháborodása söpörte le az öregkurucot akkor a szószékről, most a sajtó és a közvéle-mény mondott ítéletet az inzultus felett. Herczeg párbajtvívott, enyhén megsebesült és egy időre visszavonult apolitikától. Ebben is vezérét, Tisza Istvánt követte, akiaz 1906 április havi választásoktól, amelyet a koalícióskormány íratott ki, pártjával együtt távol maradt.

Herczeg Ferenc azonban elsősorban író. Ezért aztis fel kell jegyezni, hogy 1905-ben jelent meg a Böske,Erzsi, Erzsébet című novellás kötete is; a kötet egyrégebbi újság-novellától kapta a címet; a költőt ehhez

67

a novellához kedves ifjúkori emlékek fűzik; RákosiJenőnek ez az elbeszélése annyira megtetszett, hogy ahonoráriumot önként felemelte. Az író, aki a novellá-nak közvetlen való megjelenésekor már a saját jacht-ján járta a tengerek vizét, meghatottan gondol az elsősikernek boldog izgalmaira.

A következő esztendőben az író életében nagyváltozás áll be. Július 8-án költői dicsősége zenitjén,negyvenötéves korában, egy örömökben, szépségbenés ünnepeltetésben gazdag, hosszú és művészi érzékkelkiélvezett legényélet után őt is elfogja a vágy, hogyfészket rakjon és megpihenjen a fészek puha, melegcsaládiasságában. Egyik regényében leírja, hogy egymagafajta ember hogyan házasodik . . . «Lassan, észre-vétlenül, a leány szerelmes rögeszméjének sugallóhatása alatt, egy gondolat rügyezett, lombosodott - ésterebélyesedett el lelkén, mint a datolyamag a hindubűvész kosarában: ennél jobb, ennél inkább nekedvaló feleséget sehol sem fogsz találni a föld kerekségén!»Már régen megkötötte magát, hogy maga fog asszonytválasztani, nem törődve a világgal, olyan asszonyt,aki neki köszönheti mindenét és aki rajta kívül nemimád semmiféle faragott istent. És feleségül vetteGrill Júliát, aki mindenképpen alkalmas volt arra aszerepre, amelyre vállalkozott: a «nagy ember hitve-sének» nehéz szerepére.

A házaspár természetesen a Hajnal fedélzeténtöltötte el a mézesheteket. És ez az utazás majdnemkatasztrófával végződött. A kis vitorlás augusztus8-án Spalato előtt bóraciklonba került, amely hathajót pusztított el fergeteges dühöngésében. A buda-pesti lapok rémhíreket közöltek a Hajnal sorsáról. Azt

68

írták, hogy a törékeny kis vízijárművet pozdorjávázúzták a hullámok és Herczeg Ferenc a feleségévelegyütt a hajótörés áldozata lett. Az izgalom, az íróhalálának híre percek alatt végigfutott a városon, deszerencsére hamarosan megjött a cáfolat. A jachtmegrongálódott ugyan, de utasai sértetlenül kerültekki a veszedelemből. Herczeg Ferencet az ország mindenrészéből elárasztották az őszinte öröm túláradó kifeje-zésével.

Herczeg Ferenc a házas ember elhagyja Buda-pestet és Vácott épít magának családi fészket. Ezt afészket azonban csakhamar ostromolni kezdi a magyarélet kegyetlen zsarnoka s a költőt az irodalomtól majd-nem elragadja a politika. 1910-ben a koalíciós korszakbukása után el kellett fogadnia régi, hűséges kerülete,Pécska mandátumát s aztán Tisza István oldala mellettegész lelkével belevetette magát a politika karjaiba.Soha, egész közéleti pályája alatt nem merült ily mélyenbele a pártpolitika hullámaiba. S ha most belemerült,ezt nemcsak hazafiúi aggodalma és kötelességtudásasugallta, de az a rajongás is, amelyet Tisza Istvánegyénisége és politikája váltott ki lelkéből, ő vezettea híres aradi választást, mint Tisza főkortese; a hűvös,előkelő és zárkózott Herczeg Ferencnek ezt a gesztusátnem lehetne megérteni másként, minthogy végremegtalálta azt az embert, aki talán ki tudja vezetninemzetét az elvadult politika zsákutcájából. HerczegFerencnek talán ismét eszébe jutott a verseci öregsváb, Damjanich katonájának, a bölcs és nyers Binderbácsinak üzenete: vigyázzanak a magyarok, mertamíg ők egymásközt veszekednek, a rácok és oláhokszéles pofával nevetnek rajtuk. Herczeg Tisza Istvánban

69

látta a vezért, aki talán meg tudja mutatni az ígéretföldjét és ettől kezdve tűzön-vízen követte a magahűséges, de büszke és őszinte lelkével. Mégpedig nem-csak a parlamentben, hanem a sajtó, a könyv- és azirodalompolitika harci színterén is. Három évi reme-téskedés után egyszerre kardot kötött, felvérteztemagát és mint régi, híres bajvívó a porondra ugrott.ő is támadásba ment át Tisza Istvánnal együtt, 1911január 1-én megalapította a Magyar Figyelő címűfélhavi folyóiratot régi kiadójával, Singer és Wolfher-rel. Újra a magyarság problémájával volt szó.

A Magyar Figyelő 1911 január elsején indult megs a címlapján ez volt: A szerkesztőbizottság elnöke:gróf Tisza István, a szerkesztésért felelős: HerczegFerenc. Helyettes szerkesztő: Farkas Pál. Az elsőszámot rövid Tájékoztató vezeti be, amely szerint afolyóirat meg akarja keresni és meg akarja jelölninemzeti kultúránk tisztult magaslatait, hol testvérijobbot nyújthat egymásnak minden magyar ember.Az osztályérdekek ellen sorompóba hívja az országosérdeket. A rombolás hóbortjával szemben az építőkelszántságát. A jelszavak fanatikusai ellen a nemzetjózan belátását. A félműveltség hivalkodó álfelvilá-gosodásával szemben a valódi műveltség erejét. A kö-zömbösök ernyedtsége ellen a magyarság ősi erejét. Az újfolyóirat nyomban megüti — és talán legelsőnek — abevallott nacionalizmus alaphangját. A magyar társa-dalom csak úgy teljesítheti a jövőben feladatait, ha arégi időkből öröklött nemzeti tőkéjét, faji sajátságait,hagyományait, hajlamait és tehetségeit teljesen bele-illeszti a megváltozott idők keretébe és alapjává teszia speciális magyar művelődésnek.

70

Az első szám parádés szám volt. VezetőcikkétHerczeg Ferenc írta. Ebben a cikkben Herczeg igazihősiességgel helyezkedik szembe az uralkodó áramla-tokkal; a radikalizmus, a marxizmus, a történelmimaterializmus, a világpolgári gondolkodás, az indivi-dualista életszemlélet, az amorális irodalom és a mű-vészeti dekadencia legdühöngőbb terrorja alatt bátranhirdeti «a vallásosság, a történelmi múlt tisztelete,erős nemzeti érzés, erkölcsi fegyelmezettség» posztu-látumát. Hirdeti ezt akkor, amikor «emberek, akiktegnap még a nemzeti demagógia vérengző janicsárjaivoltak, ma már elavult babonaként mosolyogják mega nacionalista hóbortot. Amikor polgáremberek, kiknekegész pozíciójuk a magánvagyon intézményének sért-hetetlenségére van fölépítve, fekete reakciót látnakminden nyilatkozatban vagy intézkedésben, amely amagánvagyon intézményének védelmét szolgálja. A szo-cializmussal kacérkodó mágnás vagy plutokrata, aki akapitalista rendnek (a munkaerő kizsákmányolásának)köszönheti gazdagságát, továbbá a tudós tanár, akimindent összeharácsol, amit az állam külső dísz ésanyagi előnyök dolgában nyújthat és aki hivatalosállásában lenézi és támadja az államot, ők a kormány-szubvenció után járó forradalommal együtt a magyarBalkán tragikomikus különlegességei».

Valósággal prófétai szavak. Nyolc évvel későbbszinte szórói-szóra tragikus tényékké válók. A szocia-lizmussal kacérkodó mágnás, néhány plutokrata éskét-három radikális professzor égisze alatt kitört forra-dalom kétségbeejtően igazolta Herczeg pesszimizmusát.

A második cikket Tisza István írta. A drágaságkérdéséről értekezik a pártvezér s az ember elámul

71

azon, hogy micsoda tárgyismerettel, milyen municiózushitelességgel, milyen mély és széles szempontokkalrendelkezik ez a félelmetes agyvelő a közgazdaságiélet szakszerűségében is.

Az új folyóirat, melynek szerkesztői munkálataita lelkes és kitűnő szociológus és polihisztor FarkasPál végzi, érthető feltűnést keltett a közéletben. A ra-dikális sajtó gúnnyal és ellenszenvvel fogadta. A. táma-dásokra maga Herczeg felel. Szívesen vállalja a reak-cionárius nevet is, ha ezzel szolgálhatja a hazát; azellen azonban tiltakozik, hogy a radikálisok, akik aReformklubban Masarykkal és a magyargyalázó Soukuposztrák képviselővel együtt csinálják a magyar vá-lasztójogot, kisajátítsák maguknak a sajtószabadság,a tudományos képzettség, az értelmi és érzelmi elő-kelőség összes előjogait.

Ma már alig tudjuk megérteni, hogy abban azidőben a nacionalizmust, a konzervativizmust és a tra-dicionizmust olyan szégyellni való lelki betegségnekmondhatta minden érettségizett budapesti kamasz,mint a bujakórt vagy a fegyintézeti multat is. És mamár fogalmunk sincs arról a bátorságról, amely szük-séges volt ahhoz, hogy az intellektuellek megvetésétvalaki magára vegye és mint valami sárga foltot állan-dóan a ruháján hordja.

Az 1912. esztendőben elhagyta a váci tuszkulá-numot, hogy felcserélje egy másikkal, amely közelebbvan az ország szívéhez, de mégis távol az utcák vásárizajától. Budán, a Hűvösvölgy árnyas erdei között, aHidegkútiéit 51/B. szám alatt villát építtet s beköl-tözik feleségével a finom, kényelmes és műízlésselberendezett kúriájába. Végre otthon van. A saját

72

várában, amelybe ha akar, elzárkózik és magamagánakélhet előkelő zárkózottságában. Ebben az esztendőbenirodalmilag nem sokat dolgozik. A Nemzeti Színházbemutatja Éva boszorkány című színművét március22-én és egyfolytában harminc estén át, egész április25-éig tartja telt házak mellett műsoron. MegjelenikÁlomország című regénye és egy novellás kötete, amely-nek Napváros a címe. Ezeket sem ebben az évben írta;életét, érdeklődését, idejét az új folyóirat és — parla-menti izgalmak között osztja meg. Tisza István grófmost a Ház elnöke, a szabadelvűpárt vezére, Herczegpolitikai ideálja és benső barátja volt; Herczeg mintíró és mint politikus meggyőződéssel és szinte áhíta-tosan követi a prófétát. Nem ütközik meg azon, hogya Ház elnöke június 4-én igénybe veszi az ultima ratiótés az obstruáló ellenzéket erőszakkal legázolja, június7-én pedig jelen van azon az ülésen, amikor revolver-merényletet követnek el a bálványozott vezér ellen.Nem csoda, hogy a következő évet, 1913-at, őmaga az elkedvetlenedés esztendejének nevezi. Ebbőlaz évből alig maradt fenn valami költői munka. A költőtnem engedi szóhoz jutni a keserű és aggódó hazafi.Minden idejét a politika foglalja le. Tisza Istvánhozvaló barátsága elmélyült, majd minden szabad idejéta vezér társaságában tölti. Nem érdektelen, hogy ebbőla közelségből hogy látta ő Tiszát. Ezt is említett be-szédéből tudjuk. Ő Tiszában az utolsó kuruc hazafigrandiózus alakját csodálta. Így ír róla: «Neki, a világ-látott európainak, a germánok és angolszászok isme-rőjének és csodálójának a magyar parasztság maradta világ legkülönb népe és az alföldi naplemente a ter-mészeti szépségek koronája ...»

73

V.

Még a béke napjaiban, január 30-án került színrea Magyar Színházban Az ezredes című színjátéka, méga háború kitörése előtt választja meg a Magyar Tudo-mányos Akadémia tiszteleti tagnak, még ebben azesztendőben (1914) mond emlékbeszédet az Akadémiá-ban Jókai Mór halálának tízesztendős évfordulóján —s aztán . . .

Aztán 1914 június 28-án Ferenc Ferdinánd trón-örökös és felesége Szarajevóban szerb összeesküvésáldozata lett. Július 23-án a monarchia követe jegy-zéket ad át a szerb kormánynak, július 25-ére szóló ulti-mátummal. Július 24-én a szerb király az orosz cársegítségét kéri, július 25-én a szerb kormány elutasítóválaszt adott, mire július 26-án a monarchia hadseregétmozgósították . . .

A háborúra benn az országban is szervezkednikellett. Megalakult a Hadsegélyző Hivatal és TiszaIstván annak vezetését bizalmas barátjára, HerczegFerencre bízta.

Eleinte az egész polgári élet megállt. Az egyetemekszeptemberben nem kezdték el az előadásokat, ehelyetta rektor felhívta az ifjúságot, hogy önként jelentkezzékhadiszolgálatra. Az Opera és Nemzeti Színház tagjainakfelmondtak, a tudós és irodalmi társaságok beszüntettékműködésüket, de október elejére már látta a nemzet,hogy a polgári és kulturális élet folytatására éppen ahelyzet erősítése érdekében szükség van és megnyílta debreceni és pozsonyi egyetem s Budapesten is meg-kezdődtek az előadások.

74

Herczeg a front mögött alaposan kiveszi részét aháborúból. Szinte szenvedélyesen halmozta el magátmunkával, hogy magát hasznossá és a nagy időkhözméltóvá tegye. Nappalait a hadsegélyző hivatalnakszenteli, éjjel megragadja tollát és két lapja számáralelkesítő cikkeket és háborús novellákat ír. Az ÚjIdőknek még regényt is ad, mint majdnem mindenesztendőben. Természetesen háborús regényt, abból atémakörből, amely kétszeresen fekszik közel a szívé-hez. Először, mert szülővárosáról szól, másodszor, mertarról a kérdésről, amely mindig fel tudta lelkesíteni:a néniét nemzetiségek magyarságáról s általában amagyar föld asszimiláló varázserejéről. «A Bácska re-génye ez, — mondja Voinovich Géza a Hét sváb címűregényről — amely a negyvennyolcas időkből veszitárgyát; a családias események közt a történelemeseményei dübörögnek végig a városon: Damjanichágyúi, Bem paripája, a vörössapkások és Rózsa Sándorszabadcsapata, a szabadságharc minden mozgalma ésgyásza: Világos híre, a végvidék felé menekülő magyartábornokok, az osztrák-szerb sereg diadalma, a városkifosztása. A Bácska regénye ez; hőse nincs, de csakszemélyes hőse, — hőse a délvidéki németség okos,hű, becsületes jelleme, amely a magyarság mellé szegő- ,dik. A regényből, mint a kacsalábon forgó mesevárból,hol a múltba, hol a jelenbe látni. A háború idején,mikor e regény megjelent, ez csak tanúságtétel volt,történelmi bizonyság; ma, amikor újra ellenségeknyomják a Bácskát, mikor a magyar hadak ismét ki-vonultak onnan, megint valóság, s a Bácska üzenetea magyarságnak. Ezért vitte írója színpadra (A feketelovas), hogy minél többeknek hirdesse hitét a csillagok

75

felett vezető hídról, amelyen az elszakított ország-részek népe hazajár az anyaországba.»

Az év végén Herczeg Ferencet is megérintette aháború borzalmas lehellete. Volt neki egy — egyetlen —szeretett kis öccse, Herzog Feri, az író bátyjának,Herzog József verseci gyógyszerésznek fia.

Az író 1905-ben említette meg először az ő kiskeresztfiát.

Akkoriban hónapokig kalandoztak együtt az Ad-rián és a Jóni-tengeren. A későbbi években ritkánlátták egymást. Jóformán csak a szent estéken talál-koztak, amikor az egész Herzog-atyafiság össze szokottgyülekezni Versecen. Szép, tiszta és büszke fiú lettbelőle, mire fölkerült az .orvosegyetemre. És jött aháború. Mint a 30. honvédezred önkéntese vonulthadba. Végigküzdötte az első szerb hadjáratot s közbenhadapródjelölt lett. A Potiorek-visszavonulás utánelmaradtak a lapjai. Herczeg Ferenc lesietett a balkánihadsereghez és az ezrednél megtudta, hogy a fiút tífusz-betegen hagyták el valahol, de hogy hol, arra a nagyzűrzavarban senki sem emlékszik. Herczeg Szilveszterestéjén, holdvilágos téli éjszakán vág neki a FruskaGora hegynek. Az egyik szlavóniai kórházban megta-lálja öccsét, aki csontvázzá aszottan, idegen arccal,ködös szemmel feküdt az ágyán.

Így töltötte Herczeg 1914-ben a Szilveszter-éj-szakát.

Feri kétszer esett recidívába és az orvosok kétszermondtak le az ifjú életéről... de mégis meggyógyult.Mint üdülő beteg a bátyja hűvösvölgyi villájábanlakott és egy nap váratlanul kijelentette, hogy visszaakar menni a harctérre. Mint orvosnövendéket egyik

76

fővárosi kórházba osztották be szolgálattételre és afölebbvalói nem akarták elbocsájtani. Ő forma szerintlemondott az orvosnövendék jogairól és egy menet-századdal elindult Volhynia felé. Rettenetes dolgoktörténhettek ott. A legényét meglőtték . . . itthon acsalád reszketve aggódott érte, Herczeg október elsejénelvitte a téli ruháját a pótzászlóalj irodájába. Ott kö-zölték vele, hogy a zászlós úr elesett.

Herczeg Ferenc arcán ritkán látni ellágyulást ésmeghatottságot. De ha erről beszél, elborul a szeme.«1915-ben, szeptember 24-én csattant el az a puska-lövés Volhyniában és egy simaképű, nyúlánk zászlóshalk jajszóval térdre roskadt. Tíz perccel később,amikor a honvédek már szuronyrohammal nyomtákvissza a támadó ellenséget, egy fényes szempár örökrelecsukódott, egy forró gyermekszív megszűnt dobogni»— írja egy novellájában, amely a Tűz a pusztában címűkötet végén foglal helyet.

*

Még e tragikus esemény előtt jelent meg az ÚjIdők füzeteiben a Magdaléna két élete című kisebbregény, — menekülés az álmok és a költői feladatokországába, íróembernél egyszerűen a munka narko-tikomába a reális élet borzalmai elől. Ez az egyetlenolyan regénye, amelyben bizonyos vágyat árul el al´art pour l´art szellemében elgondolt kísérleti regénymódszereinek alkalmazása után. Kigondolt történet:miliőregény, levezetése annak a tételnek, hogy a hely-zet, a körülmények, az impressziók s a többi emberteszi a magunk sorsát. így is történhetik, úgy is. Mi

77

emberek nem is igen cselekszünk az életben, csakminden történik velünk. Ez a naturalisták mód-szere, a kísérleti regény alaptörvénye, de Herczegnélinkább csak költői játék; önmagának adott íróifeladat, alkalmas a brilliáns technika csillogtatására.A feladatot jól oldotta meg, a háború izgalmait írásközben elfelejtette; a munka megérte a ráfordítottidőt.

Ilyen narkotikumra annál is inkább szükségevolt, mert a háború kezdte elveszíteni minden széphősi romantikáját. A gyors és diadalmas befejezéskésett, az optimizmus lelohadt, a nyomorúság nőttön-nőtt, a lelkek mélyén elégedetlenség és türelmetlenségcsírázott. Itt-ott már felütötte fejét a defaitizmusréme, habár még álarcot viselt. A folytonos sorozások,a szigorú frontmögötti rend pánikot keltett, Budapestszomorú, vad és otromba orgiákat ült, hogy feledjegondjait. A háború erkölcsromboló hatása ijesztőmértékben mutatkozik. Mindez lehangolta az írót is,akit e mellett súlyos lelki izgalmak érnek a magán-életében.

Feleségétől, akivel hét évig élt szép harmonikusházaséletet, kölcsönös megegyezéssel, csendben, bé-kességben elvált. A társadalom, amelynek legelőkelőbbrégióiban becézgették a Herczeg-házaspárt, még aháborús szenzációkon keresztül is megdöbbenve, de anagy írónak kijáró tisztelettel vett tudomást az esetről,az író édesanyja pedig sietve otthagyta az ő kedvesVersecét és feljött, hogy átvegye ismét legény emberrélett fia háztartását. A hűvösvölgyi villában semmi semváltozott; az író fészke talán még melegebb lett azédesanyja gyengéd keze alatt. Azóta ö a Herczeg-kúria

78

nagyasszonya, az író visszakerült oda, ahonnan kisdiák korában ezelőtt ötvenegy évvel, 1874-ben kirepült:az édesanyai szív forró közelségébe.

*

A háború harmadik esztendejében már elemi erővelszakadt fel a lelkekből a vágy folytatni a kulturálisélet menetét ott, ahol a világkatasztrófa megakasztotta.Az író írni kezdett, a művész kezébe vette szerszámaités a tudós visszatért régi könyveihez. Az élet nemengedi magát eltaposni harci mének patkói alatt, a fűkizöldül, a virág kidugja fejét, a tél után kisüt a tavaszinap, a lélek élni és gyönyörködni akar, a szépség nemtud meghalni s a háború alatt új, nagy, szinte példátlanlendületet vesz az irodalmi élet.

Herczeg Ferencből, a hazafiból, a politikusból, aközéleti emberből kirobban az író.

A háború harmadik esztendejében napvilágotlát a harmadik regény s a címe: Arany hegedű. A regénynagy feltűnést keltett; sokan kulcsregénynek nézték.A tartalmát egyik bírálója így mondja el: «A regényhősnője, Katalin kaméleonszerű lény, nincs sajátegyénisége; amit mutat, az csak felvett szerep, alkalmijelmez a férfi kedvéért. A mesebeli «arany hegedű» édeshangjával beszél «királyához», a férfiúhoz, mert ha amaga hangján szólalna meg, akkor a «valóság hidegensziszegő harapós kis kígyói» csúsznának elő ajkaiközül. Férje egyetemi tanár, tudós orvos,, nagysúlyúegyéniség. Kitör a háború (1914). A férj egy határszélijárványkórház vezetője lesz. Katalin mint kórháziápoló talál új szerepet, szerelmi viszonyt sző egy ápolt-

79

jával, valami nagyhangú, gyáva, üresfejű sebesült ka-pitánnyal. Közben a férj tífuszban megbetegszik; egyfiatal özvegy ápolja, ki rég szerelmes belé, de a leg-nagyobb önmegtagadással tartózkodik attól, hogy azorvost elragadja. A férj azonban meggyőződik Katalinhűtlenségéről, átengedi méltó párjának s a regényvége azt a sejtelmet engedi meg, hogy hű ápolójábanő is megtalálta a hozzá méltó, komoly élettársat.

Voinovich Géza azt mondja az Arany hegedűről,hogy «nagy tárgya és általános szempontja által szintetörténelmi regény gyanánt hat. A szerző nem fest nagycsataképeket, a háborút egy házaspár lelkében tükrözi;azt rajzolja, mint rombolnak itthon a lelkekben acsatatér ágyúi, mint hamvad el a felgyújtott városoktüzében az itthonmaradtak lelki egyensúlya, egésznemzedék boldogsága. Ez a lélektani mélység a könyvfőérdeme. Egyszerű történet, s alig négy-öt alak vanelőttünk, de a belső élet mély és mozgalmas. A szerzőmindig a tárgynál marad, semmi kitérés, semmi fölös-leges cafrang. Előadása színes és változatos, tele képek-kel, hangulatokkal, nincs egy lap megkapó vonás,kitűnő megfigyelés nélkül, — mégis rövid és takarékos,mintája a rövid regénynek, a short storynak. Az alakokjellemrajza a rövidség mellett is életteljes. Katókasekély lelke, a színészvér, elnyomott fiatalság, ebbőleredő mohóság és rejtett gonoszság vegyüléke; egy kisSharp Becky. A művész agyagból formálta és életetlehelt belé. Milka százados gyermekkori vonásai szintemértani biztossággal adják meg a későbbi vonalakat.A jellemrajz mindenütt világos, biztos, de nem igentárulnak fel meglepő, mégis érthető zugok, mint Ke-ménynél; fejlődés azonban van a jellemekben. Arató

80

István nem annyira eleven, mint a többiek. Nagy-embert rajzolni rendkívül nehéz feladat, ez jobban sike-rült Herczegnek most, mint eddig; a ruha alatt életis van, bár István szava, érzése kevésbbé egyéni, mintgondolkozása és kötelességtudása; ez emelkedik ki fő-vonás gyanánt. Nevét Tisza Istvántól örökölhette, se név szinte egy része jellemének.»

íme, még ebben is megjelenik az imádott bálvány -kép gigászi alakjának sziluettje. Az író, aki az emberekvéleménye szerint kissé hűvös és objektív egyéniség,íme szinte mértéken felül tud szeretni és csodálni va-lakit. Igaz, hogy annak mértéken felül nagynak ésérdemesnek is kell lenni.

Hogy az Aranyhegedű kulcsregény-e vagy nem,ezt megállapítani az irodalomtörténet egy távol fekvőfeladata; hogy Herczeg munkásságában egy ragyogórenaissance beköszöntője, ezt mi is megállapíthatjuk.

Ebben az évben meghalt az agg Ferenc József, azimmár legendás alakká finomult császár és király éshelyébe IV. Károly lép a trónra. A trónváltozás külsőparádéi néhány napra felvillanyozták a nemzetet. Az újkirály koronázása alkalmából Herczeg Ferenc meg-kapja az irodalmi és tudományos világ számára alapí-tott legnagyobb rendjelet, a Pro Uteris et artibust.

Tisza István gróf ebben az esztendőben az írótfontos politikai megbízatással látja el. Az alkalmaterre az a mozgalom adta meg, amely NémetországbólMitteleuropa jelszóval indult meg és Közép-Európátegy nagy politikai és gazdasági egység felé akartaterelni, természetesen a német császári birodalom

8l

hegemóniája alatt. Tisza nacionalista lelke ellent-mondott ennek a gondolatnak; ő ebben a német impe-rialista tendenciák előretörését látta s nem tévesz-tette meg a ragyogó illúzió, amely a Berlintől Bagdadigterjedő germán hatalom nagyságában rejlett. Ő ettőlaz árva kis magyarság történelmi jövőjét féltette ésHerczeg Ferencet Berlinbe küldte, hogy az illetékesköröket a Mitteleuropa propagandájával szemben el-foglalt álláspontjáról felvilágosítsa.

Hogy Herczeg Ferenc diplomáciai küldetése siker-rel járt volna-e egy döntő és végeredményes németgyőzelem esetén is, ez örökké kétséges marad; de nemkétséges, hogy a Tisza István-féle magyarok akkor isodavetették volna magukat a terv megvalósítása elé!

Ez az év (1917) különben a színpadi művek esz-tendeje volt. Október 26-án a Nemzeti Színházbanbemutatják az Árva László királyt.

A színműben ismét az aggódó, tépelődő magyarlélek jajdul fel a művész álarca alatt. Tisza István grófminiszterelnök május 22-én beadta lemondását s akirály kétheti válság után, június 8-án, EsterházyMóric grófot bízta meg kormányalakítással. HerczegFerenc Tiszával maradt, de érezte, hogy most követ-kezik a nagy istenítélet.

Az Árva László királyról akkoriban azt mondták,egyik-másik lap meg is írta, hogy Hunyadi László alak-jával Tisza Istvánt akarta dicsőíteni. Herczeg ezt meg-cáfolta és úgy nyilatkozott, hogy Hunyadi László, haegyáltalában szimbolikus alak, nem egy embert, hanema magyarság erejét képviseli, amelynek az érvényesü-lés útján mindig, de mindig gáncsot vet a magyarpártoskodás.

82

A háború utolsó évében, a nyári hónapokban el-készül Tilla című darabjával s azt a Belvárosi Színház-nak engedi át. A szerző maga hét jelenésnek nevezidarabját, amely csakugyan nem dráma, nem sorolhatóa dramaturgia osztályozása szerint egyik műfajba sem,új és eredeti, hangban, felépítésben, szerkezetben éselgondolásban. Kis színpadok számára készült és EmmaGrammatica, az olasz tragika szívesen járja vele a kisolasz színpadokat. Virtuóz technikája elárulja, hogyaz író előtt nincs színpadi nehézség és ezt fölényeskönnyedséggel mutogatja is; ez is lart pour lart alko-tás, mintha a szerző meg akarta volna mutatni, hogyehhez is jobban ért, mint más. Alapgondolata némilegrokon a Kék rókáéval; arra el is lehetne mondani, hogyvariációk a nő motívumára.

VI.

Október 31-én tört ki a Károlyi forradalom.A forradalom vívmányai mély keserűséggel töltik

el az író lelkét, de nem tudták megtörni. Előveszi nem-rég készült kedves regényét, a «Hét sváb»-ot s ,úgytalálja, hogy az dramatizálásra is alkalmas anyag.Nekiül és ilyen szempontból veszi újra tollára s hősVersec eposzát, amely oly kiáltó kontraszt a mocsárbafulladt Budapest tragikomédiájával. Már 1918 őszén,kész volt a verseci vörössipkás hősök dramatizálásával,ugyanakkor be is nyújtotta a Nemzeti Színház igazga-tóságának. A színház alig hogy foglalkozni kezdett adarabbal, kitört a bolsevizmus. A proletárdiktatúraalatt a színház dramaturgja újra elővette, de mielőtta színrehozatal dolgában dönteni lehetett volna, a

83

prolatárdiktatúra rendje szerint be kellett azt mutatnia közoktatásügyi népbiztosságnak. Ott Lukács Györgynépbiztos olvasta el és ráírta a kéziratra: Nacionalistatendenciája miatt nem előadható. A népbiztos állás-pontját a diktatúra bukása után az oláh cenzor ismagáévá tette és a bemutatót megakadályozta mind-addig, amíg csak tehette.

A Károlyi forradalom alatt írja az Élet kapujacímű történeti elbeszélését is. Míg odakünn a győz-tesek szégyenletes és durva hánykolódásának anar-chiája dühöng, benn a hűvösvölgyi villakönyvsorok-kal bélelt finom, előkelő, kényelmes dolgozószobájábanegy kis remekmű készül. 1919 január 5-én jelenikmeg az Új Idők hasábjain az első három fejezet sezután tizenhárom folytatásban folyik a bűvös-bájosrenesszánsz történet. Mikor a tizenharmadik folytatásnapvilágot lát, az Új Idők homlokáról levették HerczegFerenc nevét és a kiadó Singer és Wolfner nevét, alapra minden befolyása bármilyen ingerenciáját — ki-véve a honorárium fizetését — éppen a lap negyed-százados jubileumára, 1919 március 30-án. Az Új Idők-nek ezt a számát vezércikk nyitja meg, amelynekDiadalmas Március a címe. Az Új Időket szocializálták.«Új szerkesztőség ült a régi helyébe S az bejelenti,hogy Magyarországon a kormányzást bátor, elszántés tettrekész szocialista kezek vették át és mindenhatalom a munkás, katona és paraszt-tanácsoké. Ka-lapácsa a vörös gárda, profetikus erejű mozgatójaLenin, eszköze a proletárdiktatúra ennek az új világ-rendnek, amely elindult, hogy szétrepessze egy hibáivalés bűneivel elmúlásra ítélt kozmosz abroncsait».

Odajutott tehát Magyarország, ahova el kellett

84

jutnia a szociáldemokráciával kaczérkodó gróf, a plu-tokrata és tanár doktriner forradalmisága révén, úgy,ahogy Tisza és Herczeg azt már 1911-ben megjósolta aMagyar Figyelőben.

Az Új Idők ezután már névtelenül, de nyílt szo-cialista-kommunista tartalommal jelenik meg. Június20-án pedig még a régi, meghitt, kedves formáját ismegváltoztatják, hogy semmi sem emlékeztesse olva-sóit a régi polgári világra.

Megváltozik a lap formája, más lesz a tartalma is.Kéthetenként öt-öt íven megjelenő könyvrevűvé ala-kul át. Politikában, a társadalmi berendezkedés kér-désében a tiszta szocializmus álláspontjára helyezkedik.

A proletárdiktatúra szörnyű napjait Herczeg ahűvösvölgyi villában éli. Az tartja benne a lelket, hogynem tud hinni az otromba, piszkos és természetellenesállapot tartósságában, különben ő is úgy járna, mintBizánc császára: megölné az undorodás. De ő napról-napra jósolgatja a bolsevizmus bukását: részbenhogy magát, részben, hogy édesanyját vigasztalgassa.Egyébként most a gyász, szorongás, undor és aggo-dalom minden hangulatában ott van mellette viga-szul, kárpótlásul jóságos, gyengéd szeretetével, finom,okos arcával, becézgető gondviselésével az édesanya.Ebben az időben sokan menekültek vissza az anyakebelére: az volt az egyetlen biztos, tiszta, meleg,édes menedékhely. Herczeg Ferenc alig járt ki a ház-ból. Sokan figyelmeztették, hogy ellenkezőleg csele-kedjék: utazzék el vagy legalább is, ne töltse otthonaz éjszakákat. Az író nem fogadta el a jó tanácsot; afiú nem akarta elhagyni az anyját.

Abban az esztendőben április 20-ára esett húsvét

85

ünnepnapja. A polgári társadalom arra is megjósoltaa felszabadulást. A románok már Nagyváradon vol-tak; a diktatúra úgy erősítette magát, ahogy tudta:terrorral és agitációval. Pesten és a vidéken vöröskatonákat toborzanak s a polgárságnak megtiltják,hogy este 11 órán túl a városban mutatkozzék. Húsvétnapján éjjel pedig túszokat szednek. Köztük Her-czeg Ferencet is elfogják és az író két napig a kommu-nisták börtönében ül.

«Bár hallottam, hogy kommunista írók és az iro-dalom alkalmi kommunistái ellenséges hangon beszél-nek rólam, egészen húsvét vasárnapig nem hittem,hogy valami veszedelem fenyegessen, mert Oroszország-ban akkor még elvből nem bántották az írókat, KunBéláék pedig mindenben az orosz példát utánozták.Húsvét vasárnapján este egyszerre eszembe jutott,hogy engem ma éjszaka mégis csak el fognak vinni.Olyan erős volt a sejtelmem, hogy kikészítettem ameleg útiruhámat és megállapítottam magamban: hajönnek a fogdmegek, akkor tényleg van előérzet. Éjjelitizenegy óra után fölriadtam ágyamban: odalennpuskatussal döngették a kaput. A cseléd a hálószo-bám ajtaja előtt szepegett, hogy nem mer kaput nyitni,pedig azzal fenyegetőznek, hogy belövöldöznek az abla-kon. Lementem a földszintre. Egy bőrruhás, hosszúember ugrott be a kapun és pisztolyt szegezett amellemnek.

— Látja, hogy fegyvertelen vagyok! — mond-tam neki.

Erre szó nélkül zsebre tette a pisztolyát. A terroris-tán kívül még egy civilruhás detektív és 2—3 vörösőrjött értem személyszállító autón. A detektív némileg

86

a Jókai édes muftijára emlékeztetett, maga volt amosolygó jóindulat. Azt mondja: ártatlan formaságaz egész. A forradalmi törvényszéken ki fognak hall-gatni, de egészen fölösleges, hogy takarót és éjjelrevaló holmit vigyek magammal, egy óra múlva itthonleszek megint. Még be is kopogtatott az édesanyámszobájába, hogy megnyugtassa szegényt. Ez a jóember tapasztalásból tudhatta, hogy ilyen módszerrelsok időt és kínos jelenetet lehet megtakarítani. Elkell különben ismernem, hogy miközben szakadó eső-ben autóztunk, az egész vörös társaság emberségesen,szinte udvariasan bánt velem és két túsztársammal,akiket útközben még fölszedtünk. A Markó-utcábavittek, ahol az éjszakát a főtárgyalóteremben töltöt-tem, sok régi ismerős és jóbarát társaságában. Ez márforradalmi kép volt: fakóképű burzsuik, hálóingbena fekete zsakett alatt, vörösőrök és fegyveres munká-sok, a parancsnokelvtárs pedig biciklista-ruhás, Vilmos-bajuszú proletár ficsúr, aki a saját fontosságánaktudatában szaladgál, parancsolgat és ostobaságokatdeklamált. Az éjszaka igen unalmas volt, sem beszél-getnünk, sem dohányoznunk nem volt szabad, azthiszem azonban, hogy egyikünk sem félt, nem tud-tunk még akkor a Hollán-féle gyilkosságról és egész-ben véve úgy éreztük magunkat, mint a vidéki váró-teremben rekedt utasok. Szürkületkor lekísértek min-ket a pincébe, ami meglehetősen zord és ijesztő külső-ségekkel járt, odalenn azonban csak annyi történt,hogy megmondták nekünk, ki melyik fogházi zárkábanfog ülni. Én az elsőemeleti hetesbe kerültem, egy két-ágyas szobába, ahol hatunkat zsúfoltak össze. A Markó-utcai «fogda» egészen gyalázatos hely, az ember cellá-

87

ban ül, de azért éjjel-nappal állandó a csörömpölés ésrikoltozás, akárcsak pályaudvaron laknék az ember.A börtönőrök, bár nem voltak vörösek, úgy bántakvelünk, mint a fegyencekkel: kurtán és gorombán.Alkalmasint nem is tudnak máskép. A koszt: savanyúkenyér és savanyú főzelék.

Rákövetkező éjjel megint fölvertek álmomból.— Herczeg Ferenc, szedje össze a holmiját —

aztán egy-kettő!A börtönőr volt. Ezek mindig úgy kiabálnak,

mintha haragudnának. Egész csapat tússzal összeterel-tek a fogház udvarán, aztán véget nem érő ácsorgásután sárga villamosokra ültettek és kivittek a gyűjtő-fogházba. Vörösőrök szuronyos sorfala közt vonultunkbe új otthonunkba. Mindig olyan nagyszabású fegy-veres erőt mozgósítottak a tiszteletünkre, mintha nemis békés és gyáva burzsuik, hanem vérengző oroszlá-nok csapatai lettünk volna. Nagyon megörültem, mi-dőn újabb hosszú ácsorgás után végre magánzárkábacsuktak. Azt hiszem, őreink a magáncellával súlyos-bítani akarták helyzetünket, de én határozottan hálátéreztem, hogy nem kell idegen emberekkel együttfeküdnöm. Még az sem bántott, hogy az ágyam mégmeleg volt annak a rosszképű fegyencnek a testétől,akit kizavartak, hogy helyet csináljon nekem. Fel-öltőstül feküdtem le, amint egész rövid fogságom idejealatt nem is vetettem le a felöltőmet. A gyűjtőbentöltött két napomról nem érdemes beszélnem, másokmár megírták az ottani túszok életét. Egy kellemestapasztalást azonban mégis szereztem odakünn. Énugyanis azt vártam, hogy a fegyencek, a «hivatásosrabok», az úri rabokat majd kárörömmel fogadják.

88

Ennek éppen az ellenkezője történt, a jó fiúk határo-zottan sajnáltak minket, mindenben a kezünkre jár-tak és mindig akadt rab, aki kéretlenül is kitisztítottahelyettem a zárkámat. Nekem egyébként némi nép-szerűségem volt fegyenckörökben, amit a fogházikönyvtárnak köszönhettem, ahol egypár munkámatolvasták. Én biztosra vettem, hogy hamarosan kifogok megint szabadulni a gyűjtőből, bíztam Kunfinépbiztosban, akit ugyan nem ismertem személyesen,aki azonban előzetesen több ízben is tanújelét adtaannak, hogy kedveli az írásaimat. Föltevésemben nemis csalódtam, szerdán éjjel már szabadlábra helyeztek,valóban Kunfi közbenjárására, mint később meg-tudtam.

A fogházirodában László Jenő adta ki az elbocsátóigazolványomat. Szabados népbiztos pedig felajánlotta,hogy Csizmazia Endre barátommal együtt autóján avárosba visz. Mialatt az igazolványunkat vártuk, azirodában jellemző kis jelenet játszódott le. Egy lelkesifjú vörösőr Szabados elé perdült:

— Népbiztos-elvtárs, kérünk május elsejére kétórai szabad burzsuigyilkolást!

Szabados nem válaszolt, sem ő, sem más nemvette komolyan az ifjú forradalmárt.— Ha vért akar ontani, akkor menjen Debre-cenbe, — indítványoztam szerényen — azt most meg-szállták az oláh burzsuik és azokat mind legyilkol-hatja.

— A magyar burzsui veszedelmesebb, mint azoláh! — szavalta a vörösőr.

És nincs fölfegyverkezve, mint az oláh . . .Mit mondjak még? A zsebórámat meg a pénze-

89

met, még a Markó-utcában elszedte valami Kecskésnevű elvtárs. Borítékba tette, kék ceruzával ráírta anevemet és azt mondta, hogy visszakapom, ha ki-szabadulok. Most hát elmentem megint a Markó-utcábaés megkerestem Kecskés elvtársat. Az elvtárs végig-böngészte a könyveit, de az én órámnak nem voltsehol nyoma. Végül türelmét vesztette és rámkiáltott:Nem kívánhatja, hogy a fejemben tartsam azt a fenesok nevet! — Ezt valóban nem kívánhattam tőle, nemis volt olyan nagyszabású feje. De akkor megfogottegy vén börtönőr és egy pincehelyiségbe vezetett, aholegész boglyába hányva hevertek a Kecskés-féle paklik.Szerencsénk volt, a harmadik borítékon az én nevemállott és én visszakaptam a holmimat. Így adminisz-tráltak ők!

Otthon minden rendben volt. A második kerületielvtársak azonban ott jártak a távollétem idején ésfegyverek után kutattak. A Mauser-karabélyt és aBrowning-pisztolyt nem találták meg, de elvittekhelyette egy papírvágókést, melynek pengéje csont,a fogója meg őzláb volt, elvittek továbbá egy buzo-gányt, amely Fidsi-szigetéről került és amelynek bun-kója is fából volt, elvittek végül két alabárdot is, melyhajdanában, mikor ilyesmi még divatos volt, a pipázósátoros díványát ékesítette.»

VII.

A proletárdiktatúra 1919. június 31-én megbukottés Budapestre bevonultak a románok. Az Új Időkoktóber 12-én jelent meg újra Herczeg Ferenc nevealatt s ebben a számban jelent meg a híres Károlyi

90

Mihály-arcképtanulmány, Herczeg egyik legzseniáli-sabb írása, amely nevetségessé tette s aztán élve fel-boncolta, végül örökre megölte a forradalmár grófot,A következő számban pedig elsiratja Tiszát és klasszi-kus szobrot farag neki rajongástól és fájdalomtól veze-tett tolla erejével.

Az Élet kapuja, amelyet a proletárdiktatúraelső napjaiban fejezett be, még ennek az évnekvégén könyvalakban is megjelenik s a regényta magyar irodalomtörténet és kritika nevében első-nek Beöthy Zsolt, az élő legnagyobb tekintélyüdvözli.

Az Élet kapuja terjedelemre nem nagy, de jelentő-ségére nézve monumentális. Az író legérettebb, leg-művészibb és legtökéletesebb műve. Klasszikus remek,a kritika és az olvasók egyöntetű véleménye szerint.A magyar irodalomnak is egyik legdrágább kincse, smikor 1925-ben a Nobel-alapítvány irodalmi díja ná-lunk szóba került, nem csoda, hogy egész Magyar-ország az Élet kapujára, gondolt.

Az ajánlat nem járt eredménnyel. De ez csak azeurópai nemzetközi politika állását jellemzi, nem pediga művet. Bizonyos, hogy a mű nemsokára legyőzi apolitikát is.

*

Herczeg ezzel a művével végleg megoldotta fel-adatát, amely neki a magyar irodalom fejlődésébenosztályrészül jutott. Befejezte azt a renaissance natio-nale-t, amelyben ma élünk. És ezt az utat a hagyomá-nyok útján tette meg. Megtette akkor, amikor a Pogá-

91

nyok című regényével forradalmat csinált. A feladatnehéz volt és sokrétű.

Nem volt elég, hogy magyar és tradiciós legyen,hiszen az Arany- és Jókai-utánzóknál sem volt ebbenhiány és nem volt az sem elég, hogy modern és tehet-séges legyen, mert a nyugatos és dekadens íróktólsem lehet elvitatni a tehetséget. Herczeg Ferencnekés társainak a modern magyar nemzeti irodalmat kel-lett újjáépíteni és ez olyan harctéri feladat volt, ame-lyet csak a modern hadviselés legtökéletesebb techni-kai felkészültségével lehetett megoldani. Aki errevállalkozott, annak állig felfegyverkezve kellett magátbelevetnie az ütközetbe, mert kockán forgott a nem-zet legdrágább kincse: a lelke, amely az irodalmánkeresztül éli életét.

Ehhez nem volt elég, hogy csapongó fantázia] μmesemondó, ötletes szellem és modern technikávalzsonglőrködő íróművész, szuggesztív erejű stilisztalegyen. Az orosz irodalmat nem a stílus, hanem atartalom, az orosz lélek egyéni szépsége és igazságatette világértékké.

Herczeg, az író, az európai látkörű ember, azördöngös technikájú művész és embereket, jellemeket,helyzeteket, lelki problémákat, társadalmi válságokat,tragikus bonyodalmakat, idegéleti dokumentumokat,finom analíziseket, frappáns történéseket tálalt fel olva-sóinak, akárcsak a legraffináltabb eszközökkel dolgozófrancia vagy német novellaíró, de akkor, amikor át-vette és felhasználta a nyugati stílus technikai újítá-sait, regényeiben és színdarabjában megmutatta kor-társainak a maguk, őseiktől örökölt igazi arcula-tát is.

92

Ő a magyarság életét egy egységes organizmus,öröktől fogva való örökélet folytonosságában látja.Ő látja a múltban a jelent s kortársaiban a régi időkelmúlt magyarjait, ő nem írta meg családok, generá-ciók, nagyapák, apák és fiak, törzsek és rokonságokgeneológiáját, életrajzát és örökölt patológiáik klini-kai kortörténetét, mint Balzac vagy Zola; ő nemírt kísérleti regényt, amelyben az átöröklések mintvégzetes életmotívumok szerepeltek volna; neki nemvolt kedve regényciklusokhoz. De regényeiben a jelenélet hőse egyenes leszármazottja az ősöknek, akikugyanabban a magyar levegőben éltek, mint unokáikés késői ivadékaik.

Az Új Idők 1919. október 12-én megjelent száma,amelyet román cenzorok cenzúráztak meg a magukvad és obskúrus politikai tendenciái szerint, vezetőhelyen Herczeg Ferenc Prológusát közli, amelyet aNemzeti Színház újból való megnyitására írt az országelső színházi intézetének legelső írója. A Prológus be-harangozza az új élet hajnalát. Rorátéra hívja a hívőmagyarokat; de a hangja fájdalmasan rezignált, amosolya könnyeken át csillog. Minden bizodalma amagyar szó bűvös erejében van. «És kezdetben valaa szó — mondja — a magyar szó. Abból teremtődöttaz egész virágzó világ. Hü szolgád maradok királyinyelvem. Fogadom, hű szolgád leszek . . . Aki Árpádnyelvét beszéli, az nem lesz többé rokontalan, test-vére lesz minden magyar. És aki magyar, azt nemkell szánni; ha küzdött is közöttünk: emelt homlok-kal tekint a téli förgeteg elé ...»

A román cenzor átengedte ezeket a dübörgőmondatokat; nem értette meg. Pedig ez volt az első

93

irredenta hang, a Herczeg Ferenc hangja, amely azótanem némult el, egyetlen napra sem.

December 5-én mutatta be, a Nemzeti Színház aFekete lovas című színdarabot.

A darab tudvalevőleg a negyvennyolcas időkbőlmeríti témáját. Történelmi dráma? Nem. A törté-nelem csak alkalom arra, hogy ßlmondja nézeteit anemzet jelenjéről. Igazi művészi forma. Herczeg majdmindig így szól bele a magyar élet aktualitásaiba.Utolsó regénye, amely leplezetlenül foglalkozik a maproblémáival az Arany hegedű.

Az 1918-ban készült darab csak 1919. decemberé-ben kerülhetett színre . . . Herczeg maga mondja,hogy a Fekete lovas-t eredetileg tiltakozásnak szánta anemzetietlen iránnyal és a területi kérdésben tapasz-talható közömbösséggel szemben. A diktatúra alólvaló felszabadulás után a darabot sajtó és közönségvalóságos ujjongással fogadta és a Nemzeti Színházhatvanszor adta telt házak előtt. Ekkor írta RákosiJenő Herczegről a következőket:

«Herczeg Ferencnek — egyéb írói tehetségeinkívül, amelyekkel pazarul rendelkezik — az én szemem-ben legsúlyosabb tulajdonsága az, hogy mindig a korá-nak, mindig a nemzedéknek ír, amelynek életébenosztozik; úgy kell ezt érteni, hogy akár Ocskay briga-dérosról, akár Bizáncról ír tragédiát, akár az Aranyhegedűn muzsikál, akár az Elet kapuja előtt ül kétsé-gek közt hánykolódó agyvelejével: mindig és mindenüttkortársai, mindenütt a nemzet jelene a témája.»

A bánáti svábok megértették a Fekete lovas ten-denciáját. A darab alkalmából Szentgyörgyi Istvánszobrászművésszel elkészíttették a költő plakettjét és

94

zeti ovációt, amely a Széchenyi-dráma szerzője felé·fordult.

Hatvanegy éves korában, írói működéséneknegyvenéves jubileumára az egész nemzet arca HerczegFerenc felé fordult. A jubileumi ünnepségeken a magyar-ság minden rendű és rangú népe részt vett, csak egyetlenmagyar nem, egy a legjobb és legmagyarabb magyarokközül: maga Herczeg Ferenc. Ő nem ment el sem azAkadémiába, sem a Kisfaludy-, sem a Petőfi-Társaságba,sem az iskolákba, körökbe és egyesületekbe, ahol fel-olvasásokat és beszédeket tartottak róla és nem vettrészt banketteken, ahol szemtől-szembe magasztal-hatták és tömjénezhették volna. A jubileumnak csakhódolattal körülvett passzív tárgya volt és az újságokhasábjairól értesült az ország lelkes hangulatáról. Deazért a nemzet mindent megadott neki, amit adhatott.Szeged közönsége aranyfóliát küldött, Debrecen városadíszpolgárává választotta, Klebelsberg Kunó gróf kul-tuszminiszter a Nemzeti Színház múzeuma részéremegfesttette az arcképét, a Nemzeti Színház Herczeg-ciklust rendezett s azon .a szerző összes színműveit be-mutatta, a budapesti Pázmány Péter "Tudományegyetemhonoris causa bölcsészetdoktorrá avatta s a következőévben a kormányzó kinevezte a felsőház tagjává/;Herczeg Ferencet sajtó, kritika és olvasóközönség a leg-nagyobb élő magyar írónak deklarálta.

A jubiláns mindezt lojális hálával fogadta, denobilis szerénységgel elhárított magától minden zajosdemonstrációt és minden alkalmat került, ahol személyekörül felcsaphattak volna a népszerűség hullámai.A Pázmány Péter egyetem sem az aulában ünnepelte atiszteleti doktort; az egyetemi tanárok küldöttségileg

97

keresték fel hűvösvölgyi otthonában. Feljegyezték errőla tisztelgésről, hogy az illusztris vendégeket az írónyolcvanéves édesanyja fogadta, aki aztán behívta fiátés Herczeg, miután megindult szavakkal köszönetetmondott a deputációnak, még hozzátette:

— Végtelen és alázatos hálát érzek a Gondviselésselszemben, amiért megengedte, hogy édesanyám tanújalehetett ennek a nagy kitüntetésnek. Több mint negy-ven esztendeje, hogy fáj szegénykének, amiért eddignem szereztem meg a doktorátust.

A jubileumról a külföld is tudomást szerzett ésmindenünnen elárasztották őt jókívánságokkal, aholnevét könyvből vagy színlapról ismerik. Pedig, sokhelyen ismerik. Műveit tizenkét nyelvre fordították leés hatvankilenc idegen nyelvű Herczeg-kötet hirdetidicsőségét. Különösen Olaszországban keltett nagyvisszhangot a jubileum. Az Alpes könyvkiadócég Milá-nóban erre az alkalomra adja ki a Bizánc és az Eva,boszorkány című színdarabjait, a Fiere Letter aria hasábo-kat ír a magyarok nagy írójáról. A Novella című folyó-irat közölni kezdte La porta della vita (Az élet kapuja)című regényét, a Comedia pedig, a novella- testvér-lapja, közölvén az írónak és édesanyjának fényképét,bőven ír Herczeg otthonáról is.

VIII.

Herczeg Ferenc élete ismertetése során egyéniségé-nek és társadalmi magatartásának jellemzésére többszörhasználtuk ezeket a szavakat: zárkózott, hűvös, objek-tív, előkelő. Ritka vonások író és művészembereknél,de Herczeg Ferenc csak az íróasztala mellett éli ki író

98

és költő mivoltát s a külső életben finom modorú, kon-vencionális, udvarias és a formákra ügyelő gentleman;az irodalmat szent hivatásnak tartja és megbecsülvén,megköveteli, hogy azt mások is, a leghatalmasabbak, alegnagyobbak, de a legcinikusabbak és legléhábbak istiszteletben tartsák. Ám azt, hogy ír, magánügyénektartja, ennélfogva műveiről lehető keveset beszél, sőtmagáról az irodalomról is csak, ha közérdekből szüksé-gét látja. Igaz, hogy nem közlékeny, nem lelkendező ésnem impresszionista; érzéseit is éppen úgy magán-ügynek tartja, mint fantáziájának működését; róla isel lehet mondani, amit ő Tisza Istvánról írt, hogy tudni-illik ernyedten vagy ábrándozóan sohasem látta senki;a szelleme jól elzárt palack, amelyből nem párolog kisemmi s mihelyt szüksége van magára, mindig meg-találja magát. Pedig ez a szellem egyike a legmozgéko-nyabbnak és legszínesebbnek; mindig éber és harcra-kész, mindig tiszta és éles, mint a kristály és a borotva.A szeme biztos és az ítélete találó, eredeti és frappáns.A verekedéshez nemcsak kardjával, hanem tollával isremekül ért. A Károlyi Mihályról írt arcképe és a MagyarFigyelő polemikus cikkei szinte félelmeteseké Humora,iróniája, szarkazmusa az ellenfélre nézve életveszélyes;igaz, hogy regényeiben és színdarabjaiban is olyanhumoristának bizonyul, amilyen ma nincs több tíznél avilágirodalomban.^Paradoxonokat és aforizmákat soha-sem gyártott hivatásszerűen; de munkáiból játszvalehetne kiszedni egy vaskos kötetre valót, s ötletességeígy exponálva vakítóan hatna. Ilyen a beszélgetéseibenis és igazán érdemes volna összegyűjteni azokat a pom-pás megjegyzéseket, amelyek társalgás közben röppen-nek ki élénk szelleméből. De egyéniségéhez az is hozzá-

99

tartozik, hogy nem ambicionálja sem a szellemes cse-vegő, sem a félelmetes vitatkozó hiú szerepét; innenvan, hogy soha sem sért és sohasem ragadtatja elmagát. Mindig gyengéd, nobilis és igazi férfiú. A tár-saság központjává nem egyéni ambíciója, hanem az atisztelet teszi, amellyel mindenkor körülveszik s minde-nütt hallgatják.

De azért mindenki tudja, hogy erős, határozott ésha kell, rendíthetetlen ember. Biztos önmagában éshelyt áll önmagáért; nem hajhássza a népszerűséget ésnem fél az emberek ítéletétől. Az újságíróknak egyidő-ben elnökük volt, de velük is szembehelyezkedett, ami-kor elvi kérdésekben nem tudott melléjük állni; le-mondott és mindenki tisztelettel nézte távozó alakját.Mert ahogy fölösleges bizalmaskodásra nem kapható,gőg vagy fölényesség sincs benne; nem túlságosandemokrata, de az arisztokratákról senki sem mondottannyi kemény és bátor igazságot, mint ő. Igaz, hogyezt tette a nagy pénzemberekkel, a kis és nagy zsidókkalés a demokratákkal is.

Egyéniségéről egy nemrég megjelent könyv adtaa legjellemzőbb rajzot.

Jászai Mari, aki Emlékirataiban barátjairól és ellen-ségeiről, kicsinyekről és nagyokról egyképpen a kicsiny-lés, harag, vagy megvetés hangján szólt, szinte egyedülcsak Herczeg Ferenccel tesz kivételt. «Jóleső nyugodt-ság száll szívembe — írja — Herczeg társaságában.Teljesen ellenkező lélek, mint én, de megnyugtató.Nyugodt, világos elme, fennkölt gondolkozás és mindenekfelett jó ízlés. Ha elgondolom, milyen más lett volnaéletem folyása, ha egy ilyen ember szeretett volna,mint ő. Milyen magasságba emelne fel engem testestől-

100

lelkestől! Még így is milyen jó, hogy ő van az életemben.Még így is erkölcsi tengelye lett az életemnek. Jól esiktudnom, hogy megvetne, ha komiszságot, vagy ízlés-telenséget követnék el. Öntudatlanul appellálok azítéletére, ha cselekszem. Sejti-e vájjon, hogy mim ne-kem? Becses barátság.»

Herczeg Ferenc még Jászai Marit is tiszteletretudta ragadni maga iránt: ez a legnagyobb sikere neki,az embernek. De nem meglepő azok számára, akik jólismerik.

Az életét diszkréten és finoman élte, de művész ésúr módjára fenékig kiélte. Ő is elmondhatja magáról,hogy nincs már újság a számára, nem igen kíváncsisemmire, mert mindenütt volt már, és mindenünnenvisszajött pihenni. De azért nem lett embergyűlölő shabár a természetet és az állatokat nagyon szereti,mégis úgy találja, hogy az ember többet ér, mint azegész világ. Innen van, hogy írásaiban is főleg az emberérdekli s innen van emberteremtő ereje és kedve.

Herczeg nem fanatikus, nem egzaltált emberboldo-gító, nem játssza a prófétát, az ihletett költőt vagy azagitátort. Öntudatos ember és ismeri az utat, amely acélok felé vezet.

Beszéljünk az emberről, aki egy nem túlságosannagy, de kényelmes és tágas villában lakik, fenn a városfelett, mint ő mondja, vidéken, ahonnan mégis be tudszaladni gépkocsiján Budapest szívébe, amikor ésahányszor csak akar. Nagy jövedelme és józan mérték-letes úri életmódja lehetővé teszi, hogy nemcsak kényesigényeit, de luxusvágyait és szeszélyeit is kielégíthesse.Lakása jóval felette van a polgári kényelemnek, mindenszoba tele komoly, értékes, művészi becsű bútorral,

101

És ahol nem lóg a falakon kép, ott mindent beborítanaka roskadásig megtelt könyvespolcok. A könyvtár alapjátmég édesatyja vetette meg: az maga is értékes és szépkönyvgyűjtemény volt; az író pedig gazdagon kibőví-tette a modern irodalom remekműveivel. Mellesleg meg-jegyezve, magának az írónak. tizenkét nyelven meg-jelent könyvei is egy egész falat borítanak be a dolgozó-szobában. Egy olasz újságíró írta róla, valami télidejilátogatás után:

«Fehér dér borítja a hűvösvölgyi pirosfedelű villát— minden pillanatban hallani lehet egy-egy fázós,didergő rigó, vörösbegy vagy cinege kopogását azablaküvegen. Minden reggel faggyú, szalonna és kölesvárja őket az ablakpárkányon. Herczeg Ferenc nap-napután ilyen reggelivel várja énekes vendégeit, akikannyira ideszoktak már, hogy szinte nyugtot sem hagy-nak neki állandó kopogtatásukkal.

— A természet szörnyen kegyetlen ezekkel a kisteremtésekkel szemben, — mondja Herczeg Ferenc,amint tekintetét az ablakra emeli, ahonnan bekandikál-nak koldusainak apró fejecskéi. — Ezek a kis madaraknem is annyira magokból élnek, mint inkább férgekbőlés hernyókból. De a hideg télben, amikor a réteken ésszántóföldeken olyan keményre fagy a föld, mint acsupasz szikla, nem találnak eledelt. Én éppen ezértnemcsak kölest és kendermagot adok nekik, hanemfaggyút és szalonnát is, hogy ezzel pótoljam valahogyanmegszokott eleségüket.»

A Popolo dItalia pedig, amelyet Mussolini, a ducealapított és most öccse Arnoldo Mussolini szerkeszt, ígyír róla felsőházi taggá való kineveztetésekor: «Az újfőrend minden esztendőben eljön Itáliába. A múlt

102

esztendőben, amikor Olaszországban járt, szeretettvolna egy különös fasiszta emléket szerezni a maiItáliából és megkérte egyik honfitársát és barátját,szerezzen be számára egy olyan festőpatront, amellyelazokat a Duce-képeket festik fekete színben a házakfalára, aminőkkel minden város minden utca sarka telivan. Barátjának, aki Olaszországban lakik állandóan,hosszas kutatás után sikerült szereznie ilyen festő-patront és azt eljuttatta Herczegnek a Duce egy fény-képével együtt, amelyre Benito Mussolini saját kezűlegírta reá, hogy »con cordiali saluti». (Szíves üdvözlettel.»)Ezt a fényképet a Duce egy magánkihallgatáson adtaát azzal, hogy juttassa el az illusztris íróhoz. HerczegFerenc a fényképet íróasztalán őrzi most, a festőpatronképe pedig fekete vonalaival ott emelkedik ki élesen agarázsa falán.»

Herczeg tehát Mussolini híve. Nem a politikusé,hanem az emberé. Azé az emberé, aki ma a legteljesebbenszimbolizálja a nacionalista életszemléletet, azt, amely-nek egyik legelső és legharcosabb katonája magyar föl-dön Herczeg Ferenc volt.

És a székely kapus, pirosfedelű, magyar stílű ház-ban sokszor reggeltől estig dolgozik a munka szenthevületével és a dolgos ember roppant munkabírásával.Arra a kérdésre, hogy a nap melyik szakában szeretleginkább dolgozni, így felelt:

— Azelőtt inkább éjszaka dolgoztam. Ez akkorvolt, amikor napközben nagyon igénybe vett a társa-dalom, a politika, a kaszinói vagy a magánélet. Mostsohasem éjszaka, hanem mindig nappal, délelőtt vagydélután, sokszor egész nap, a szerint, hogy mennyirekötnek le a gondolataim, vagy hogy mennyire érdekel

103

egy téma kidolgozása. Talán azt mondhatnám, hogyelvben délelőtt dolgozom leginkább. Ilyenkor foglal-koztat legjobban egy-egy megírandó cikk, regény, vagyszínmű alapgondolata és mert jegyzéket nem szoktamcsinálni, ilyenkor elgondolom mindazt, amit le akarokírni. Maga az írás sokszor nagyon kifáraszt és mertminden írásomat legalább kétszer írom le sajátkezűleg,néha valóságos írógörcs fogja el a kezemet. A kézirato-kon néha még változtatok és csak akkor gépelem le.Ebben a formában aztán végleges a szöveg . . . Egy-egyregény megírására egy-egy hónapra van szükségem, de,akkor naponta tizennégy órát is dolgozom. A regényeimnem nagy terjedelműek; félek, hogyha hosszabbranyújtanám, terjengős lennék.

Háromszor írja le a kéziratait! Ez is klasszikusmódszer, a műgond és az írói lelkiismeret módszere éscsak így válik lehetővé, hogy az írás igazán véglegeslegyen. És pedig a halhatatlanság értelmében végleges.Azaz örökkévaló.