Szarka Miklós

Hatszemközt

Szarka Miklós

HatszemköztÉgető kérdések – éltető válaszok

Kálvin KiadóBudapest, 2011

© Szarka Miklós, 2011© A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, 2011

Tartalom

AjánlásBeszüremkedő fény a résnyire nyitott ajtón 7

Bevezetés 13

1. GyermekvárásHogyan válunk a „mi ketten” szövetségből „mi hárman” kiscsaláddá? 21

2. Apa és fi aMiként gyógyítja mindkettőjüket Jézus? 33

3. A gyermek újra élHogyan válhat ez a családban közös örömmé? 43

4. Anya és fi aLehet-e egy egyszülős család teljesebbé? 55

5. A „győztes” apaTörvényszerű-e, hogy gyermekeink áldozatainkká váljanak? 65

6 Ta r t a l o m

6. KarrierSiker vagy áldás? 75

7. A legfontosabb dilemmaMilyen sorrendben hozom meg a döntést életem sorskérdéseiben? 85

8. Egy titokzatos és csodálatos szerv a testünkbenMire tanítanak bennünket a veséink? 99

9. Lelkigondozó a türelem iskolájábanTudunk-e várni az eredményre? 108

10. Szolgából barátHogyan lehetséges, hogy a szolgatársam barátommá legyen? 120

11. A gazdag és a szegényMit tehetnek egymásért? 132

12. Keresztyén ember a történelem viharaibanMeg tudunk-e maradni annak, akinek egyszer vallottuk magunkat? 142

Gyopárnak,40 év óta hűséges társamnak,akivel keresztek alatt, örömben és szükségbenmegtartott bennünket az Isten.

Ajánlás

Beszüremkedő fény a résnyire nyitott ajtón

Szarka Miklós családterápiás beszélgetéseiben az olvasó döntő pon-tokon találkozik ebben a kötetben azokkal a kifényesedő pillanatok-kal, amikor az összekuszálódott, gubancos életszövetek rengetegé-ben résnyire kinyílik az ajtó, amelyen fény szüremkedik be. Olyan ez, mint amikor Isten nyit egy ajtót a vastag falon át – mondja a szer-ző. Kegyelmi pillanatok ezek, amelyek gyöngyök a lelkigondozó praxisában. A Hatszemközt című kötet egy egész gyöngysorral aján-dékozza meg az olvasót abból a gazdag pasztorációs tapasztalatból, ami Szarka Miklós több évtizedes munkássága alatt felgyülemlett.

Bepillanthatunk a lelkigondozó-lelkipásztor gondolkodásmód-jába, az igehirdető műhelytitkaiba, az élethelyzetek rejtélyes-szövevényes útjainak feltérképezésébe. A vezérfonal ebben az igyekezetben minden esetben egy-egy sorsértelmező és eligazító bibliai történet, amelyben az egykori és a mai esetek analógiákat kínálnak.

Szarka Miklós református lelkész, pár- és családterapeuta, kli-nikai lelkigondozó Budapesten született 1940-ben. Középiskolai tanulmányait a Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte. Teológiai tanulmányait 1964-ben fejezte be a Budapesti Református Teo-lógiai Akadémián. A skót református egyház ösztöndíjasaként Edinburghban tanult tovább. Rövid ideig pszichiátriai ápoló volt az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI). Az

10 A j á n l á s

1965–1975 közötti években beosztott lelkész volt Cecén, majd több budapesti gyülekezetben (Fasor, Szabadság tér, Böszörményi út) és Alsónémediben. 1975-től Bián volt gyülekezeti lelkipásztor 1991-ig. 1991-től a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat szervezője, munkatársa, majd vezetője. Közben 1995-től tagja lett annak az interdiszciplináris műhelynek, amely a Bethesda Gyer-mekkórház gyermekneurológiai osztályán végzi speciális felada-tait. 1997–1999 között Berlinben pár- és családterapeuta képesítést szerzett. 2002-ben egyik alapítója volt a Semmelweis Egyetem pasztorálpszichológiai képzésének. 2008-ban ugyanott volt klini-kai lelkigondozó, és pasztorálpszichológiai tanári képesítést nyert. Feleségével, Darvas Gyopárral negyven éve házasok, négy gyer-mek édesapja, három unokája van.

Szarka Miklós egyházi és világi konferenciák közkedvelt elő-adója, és rendszeres meghívottja a különböző presbiter- és lelkész-továbbképző alkalmaknak.

A kötetben is a segítő, lelkigondozó, „pszicho-szakember” szólal meg, aki a létezés sorskérdéseit és azok sorrendiségét illetően Isten-től tanult értékrendjével és hitével áthatott szakmai tudásával segít a hozzá jövőknek a létezést újraértelmezni.

Munkájáról maga vallja, hogy „a hozzánk érkező embereket kell empatikusan befoganunk, helyzetükbe beleéreznünk magunkat, adott krízishelyzetükből kisegíteni őket, diagnosztikus módszerek-kel feltárva pszichohistóriájuk elakadásait, zsákutcáit. Konfl iktusa-ikra nézve velük együtt kell megoldásokat keresnünk, kommuni-kációs zavaraik között újra kell tanítanunk őket párbeszédben élni és több nemzedékben együtt élni. Ez a pszicho-szakember feladata. A feladat végzése közben a gondviselő Isten szolgálatában állunk, aki az emberről testestől-lelkestől gondoskodik. Az említett terápi-ás kísérletek és tevékenységek során eljutunk egy pontig, ahol vagy ők kérdezik tőlünk, vagy mi vezetjük rá tapintatosan őket arra, hogy honnan jöttünk, miért vagyunk a világon, és merre tartunk.

A j á n l á s 11

Ilyenkor már a megváltó Isten szolgálatában állunk, a keresők fi -gyelmét egyszerre irányítjuk a végtelenre és a személyes krisztusi valóságra. Itt már nem segít a pszichológia, sőt a transzperszonális pszichológia is csak támogat. Itt egy új létdimenzió felé nyitunk, ahonnan mindenféle emberi tevékenység, a házépítés, a kereske-dés, a földművelés, a házasság új értelmet nyer.”

Jó néhány éve annak, hogy a Doktorok Kollégiuma Gyakor-lati Teológiai Szekciójának sárospataki ülésén Szarka Miklós a lelkigondozói igehirdetésről tartott előadást. Akkori defi níciójában úgy tanította, hogy „a bűn miatt ambivalens válságaiban szenvedő embert Isten Lelke a hirdetett ige által úgy szólítja meg, hogy a) létének értelmét Krisztusban felfedezi, b) a hirdetett igazságot sa-ját belső konfl iktusaira aktualizálja, c) s attól fogva úgy növekedik teljes emberként, hogy az egyházba be is épül. Mindennek érde-kében a Szentlélek az igehirdetőt lelkigondozóvá, az igehallgatót lelkigondozottá, Krisztust pedig mindkettőjük Urává teheti.”

Hogy az elvi meghatározás hogyan valósítható meg, azt a kötet tizenkét különböző esethez kapcsolt igei eligazítása elmélyülten mutatja be. Tetten érhetjük a lelkigondozói igehirdetés keletkezését is: A Szentlélek asszociálja az igehirdető számára az igét és az ese-tet. A Szentlélek által igével illusztrált eset mint diagnosztikus alap-helyzet az igehirdetés kiindulópontja lesz. A Szentlélek asszociálja a diagnosztikus alaphelyzetet az igehallgató „itt és most” válság-helyzetével. Így keletkezik az a „lelkigondozói kairosz”, melyben az igehirdető–igehallgató viszony lelkigondozó–lelkigondozott vi-szonnyá válhat.

A lelkigondozói helyzetek és a bibliai igék egymásra találásából mind a tizenkét esetben arra törekszik Szarka Miklós, hogy rámu-tasson Isten hűségére, amely újra szülheti bennünk, olvasókban is az egymás iránti hűséget, és növelheti az ősbizalmat, az elfogadás készségét, kiépíti az összetartozás és elszakíthatatlanság tudatát. A változatos formában és mindig hozzánk szabottan jövő, velünk

12 A j á n l á s

vándorló Isten megtaníthat minket is rácsodálkozni a mellénk sze-gődő életekre, akikért még az áldozatvállalásig is elmegyünk, mert értük boldogan kapitulál bennünk az önzés.

A Hatszemközt tucatnyi esete világossá teszi számunkra, hogy a krízishelyzetek a személyiségformálás kohóivá lehetnek. Nincs problémák nélküli élet, hiszen a kősziklára épült ház példázata szerint a szelek és vizek együttesének ellenerejében kell állva ma-radnia életházunknak. Vagy ahogyan Péter levele utal rá, a próbák alatt ég ki életünkből a salakanyag, s nemesebbé, tisztábbá válik. Így a kiállt krízishelyzetek növelik hitünk állóképességét, ellenál-ló erejét. A személyiségformálás pszichológiai törvényszerűsége, hogy a konfl iktusok a fejlődés hajtóerejévé válhatnak a barátok, a házaspárok, a szülők és gyermekek között, csak jól kell élni velük. A keresztyén közösség kollektív formában is átélheti ezt a formáló-dást a nagy válsághelyzetek idején.

Jelenkori sokarcú és sokkoló válsághelyzeteinkben segítse elő ez a kötet is Krisztus-arcúvá formálódásunkat; áldja meg Lelkének ajándékaival annak szerzőjét, és gyógyítsa életüket azoknak, akik a lelkigondozói esetek ismeretlen, de valóságos alanyai!

Fekete Károly,a Doktorok Kollégiuma alelnöke

Bevezetés

Isten és ember között minden kapcsolat négyszemközt kezdődik. A teremtéstörténet első, prevenciós célzatú beszélgetése a teremtő Isten és a teremtmény ember között (1Móz 2,16–17) ugyanúgy, mint Isten tragédiát megelőzni szándékozó beszélgetése Kainnal (1Móz 4,5–7), vagy az Úr szava a prófétához (Jón 1,1), négyszemközt zaj-lik. Jézus lelkigondozói beszélgetései sajátos bensőséges miliőben, ugyancsak négyszemközt történnek, akár Nikodémussal, akár a samáriai asszonnyal (Jn 3,1–7; Jn 4,1–40). Sőt, ha tömegevangelizáció zajlik, a tömegben „rejtőzködő” egyén is sajátos „négyszemköz-tiséget” él át. Isten személyes megszólítását tapasztalhatja meg. Ilyenkor mintha eltűnne a tömeg, és van az Úr, és van az én (Mk 5,24–34).

Mivel tetszett Istennek, hogy az emberi beszéd bolondsága által tartsa meg a hívőket (1Kor 1,21), e beszélgetések „hatszemköztivé” bővülhetnek, egy odarendelt segítő, lelkigondozó vagy lelki vezető párbeszéde által. Jézus erre is ad lelkigondozói mintát. Akár a két emmausi tanítvánnyal beszélgetve (Lk 24), akár Máriával és Már-tával a házuknál beszélgetést folytatva (Lk 10,38–42). Arra is van pél-da, hogy két tanítvány, Akvila és Priszcilla Apollóssal hatszemközt beszélgetnek, mélyebb Jézus-ismeretre segítve őt (ApCsel 18,24–28). Ez a négy- vagy „hatszemköztiség” sajátos bensőségességet, intimi-tást kölcsönöz e jeleneteknek. Isten ilyenkor egy üzenetet egyéni-

14 B e v e z e t é s

leg kíván valakinek a szívére helyezni. Ad egy tőle jövő igét, amely egy vagy két ember konkrét sebére gyógyító ír. Erre a gyógyításra ott, akkor csakis annak a megszólított embernek van szüksége.

Akár négy-, akár hatszemközt történik az érintés, mindig van még egy titokzatos személy, akit nem sorolunk a térben, időben je-lenlévők közé, de mégis fontos, hogy ott van: a Szentlélek, aki ben-sővé, elevenné, feladattá teszi a hallott isteni szót. Így van teológiai legitimitása a „hatszemközt” zajló történéseknek.

Isten kegyelméből e sorok írója sokszor megtapasztalta a „hatszemköztiség” élményét. A bensőséges beszélgetésben feltárja magát a válságot vagy örömöt hordozó ember, és közben hitelessé válik számára a befogadó segítő-szakember. Ez életem alapélmé-nye immár harminc éve, amely csakis a Szentlélek titokzatos jelen-léte által valósulhat meg.

A titoktartás pecsétje egyszer lekerül e beszélgetésekről, és köz-ismertté lesznek. A Szentírás hatszemközti beszélgetéseiből bib-liai történet lett, és hozzáférhetővé vált mindenki számára. A mi hatszemközti beszélgetéseink – ha gyümölcsözők voltak – gyü-mölcsökké lesznek mások számára is, mert a beszélgetések átélői nem tudják a bennük felszabadult örömöket magukban tartani. A beszélgetések, amelyeket átéltek, új célok felé vezetik őket, új vi-selkedésmódokat tanúsítanak környezetük felé, és a „jó hír” mint életprogram, új cél, új magatartás, megbocsátani tudás „zendül ki” belőlük (1Thessz 1,8; Károli). Amit korábban titkolni kellett, abból közkincs lett!

Amit titokként hordoztam éveken át, abból most egy töredéket szeretnék közkinccsé tenni az olvasó számára. Engem még min-dig köt a titoktartás, ezért a kötetben szereplő emberek személyét, nevét, földrajzi kontextusát megváltoztatva tettem közzé. Mindezt úgy, hogy felismeréseik, döntéseik, haladásuk, néhol megújulásuk váljon közkinccsé, hogy itt is legyen nyilvánvaló: „…fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban” (1Kor 15,58).

B e v e z e t é s 15

Persze a lelkigondozásban vannak kudarcok, félbeszakadt terá-piák, tévedések. Az esetélmények erről is szólnak.

Így szeretnék „hatszemközt” lenni önnel, az olvasóval. A Szentlé-lek áthidalhatja a földrajzi távolságokat, és a krisztusi értékeket bensővé teheti. A „hatszemköztiség” iránt óriási vágy él a mai, gyökértelen emberben: szeretne kitárulkozni, és vágyik arra, hogy befogadják. Ady Endre ezt csodaszépen így fogalmazza meg:

Sem utódja, sem boldog őse,Sem rokona, sem ismerőseNem vagyok senkinek,Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,Észak-fok, titok, idegenség,Lidérces messze fény,Lidérces messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,Szeretném magam megmutatni,Hogy látva lássanak,Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:Szeretném, hogyha szeretnénekS lennék valakié,Lennék valakié.

Így szeretném most megszólítani önt, aki nem tudott, vagy nem mert megnyílni senki előtt, de a vágy mélyen él önben is, hasonló-an, mint a költőben. Hangsúlyozom, hogy a belső beszélgetésben az „üzenet” nemcsak fülig vagy szívig, hanem egy konkrét sebig,

16 B e v e z e t é s

traumáig érhet, érintheti a sajgó részt, és többé a „szív” sem fog fáj-ni. Van, amikor a szívig kell érni az üzenetnek, hogy az egész em-ber új életcélt nyerve új irányba haladjon tovább.

Így szeretném megszólítani az igehirdető kollégákat is. Elvont az az igehirdetés, amelyet nem előz meg és nem követ lelkigondozás. A textust gyakran a lelkigondozói beszélgetés alatt választhatjuk ki, vagy az igehirdetés alatt jelenik meg a lelkész olyan hitelesen, hogy mint lelkigondozót felkeresik. A könyv fejezeteinek igema-gyarázatos része eredetileg meditáció volt, majd egy-egy igehir-detés lett. Több esetben nyomonkövethető, hogyan előzte meg a lelkigondozás a textusválasztást és miként hatott a személyes be-szélgetés a prédikációra.

Igyekszem megszólítani „hatszemközt” a lelkigondozást fő-tevékenységként végző kollégákat is. Én magam munkámat pasztorál-pszichoterápiának tekintem, amelyben el van rejtve kétezer év lelkigondozói tradíciója, de benne van a mai pszi-chológia pszichohistóriai, konfl iktuspszichológiai és kommuni-kációs üzenete is. Annál is inkább, mivel a Szentírás az embert pszichohistóriájával, konfl iktusaival együtt szemléli, és kommu-nikatív teremtményként kezeli. Mindez pedig gyógyító tevékeny-ség az egyház Urának felhatalmazása alapján. „Gyógyítsatok meg betegeket…” (Mt 10,8) – ezzel küldi ki Jézus a tanítványokat, és ezért nevezhetjük munkánkat terápiás tevékenységnek.

A pasztorál-pszichoterápia sajátossága, hogy kísérletet tesz arra, az emberlét „Honnan jövök?”, „Merre tartok?” kérdéseire keresse a kijelentés üzenetét. Mindezt úgy, hogy az útkereső embert transz-cendentális távlatok felé vezesse, és Krisztusban találja meg a léte-zés causa fi nalisát, végső „célokát”. Ezt nem minden segítőkapcsolat-ban érjük el. A pasztorálpszichológus a ma embere előtt nem akkor válik hitelessé, ha rögtön a jelenlévő és örökkévaló Krisztusról tesz bizonyságot, hanem először befogadó emberré válik a befogadás után vágyó ember számára, és napi konfl iktusainak feloldására tesz

B e v e z e t é s 17

kísérletet. Ha ebben a tevékenységében hitelessé válik, akkor nem kell beszélnie Krisztusról, hanem ők fogják kérdezni arról, hogy miként lehet hinni Krisztusban.

Mindez így is megfogalmazható: pasztorális szolgálatunk leg-fontosabb tevékenysége, hogy az emberi személyiség fejlődéséből és bukásaiból adódó konfl iktusait, vagy az Isten–ember kapcsolat zavarait az élő Krisztus erőterébe helyezze.

Isten egész életemben tapasztalható kegyelmének jele volt az, hogy olyan emberekkel találkozhattam és folytathattam párbeszé-det, akik életem egy-egy korszakában szakmai vagy emberi példa-képeim lehettek, és akik kérdéseimre továbbgondolható válaszokat adtak. A történelem és irodalom szeretetét Antall József gimnáziumi osztályfőnököm mélyítette el számomra. Igehirdetői példaképem Ravasz László és Joó Sándor voltak. Előbbit ritkán hallhattam, de sokat olvastam, utóbbit 10 éven át rendszeresen hallgathattam. So-kat beszélgethettem Gyökössy Endrével, aki a 60-as években bizal-mával és szeretetével megajándékozott. Már akkor érzékelhettem, hogy évtizedekkel előbbre jár gondolkodásában, mint kortársai. Pasztorálpszichológiában sokat tanulhattam G. F. Lindemanntól és M. Koschorkétól berlini tanulmányi éveim alatt. A pár-családterá-piában Jürg Willit tartom tanítómnak, akinek kurzusain többször részt vehettem. Az újszövetségi görög nyelv szeretetét Budai Ger-gely ültette el bennem.

Mintegy 25 éven át folytatott gyülekezeti lelkipásztori szolgá-latom után váltottam „profi lt” a családgondozás felé, amikor egy eredménnyel záruló segítő kapcsolat nyomán Istentől jelet kaptam. Így nyílt számomra út a lelkek, párok és családok gondozása felé. Akkor még nem tudtam, hogy ez mekkora professzionális kihívást jelent majd. Az ige hirdetését alapvető hivatásomnak éreztem az-óta is. Hiszem és vallom, hogy az embert, az egyént a Lélek által dinamizált ige újíthatja meg. 1989-91-ben akkori egyházi elöljáróim hívtak erre az új szolgálati területre. Merétey Sándor, akkori zsina-

18 B e v e z e t é s

ti tanácsos, éles szemmel látta meg a családgondozás fontosságát. Ő motiválta a felelős döntéshozókat a házasság- és családsegítés beindítására. Így kezdhettem el új szolgálatomat 1991 decembe-rében mint zsinati missziói lelkész. A visszakapott Bethesda Kór-házba Dizseri Tamás igazgató úr hívott. Részese lehettem az első nagy döntéseknek, részt vehettem a kórház etikai kódexének ké-szítésében és a Szakmai Felügyelő Bizottság munkájában. A kórház gyermekneurológiai osztályával való kapcsolatom új és egyedi táv-latokat nyitott lelkigondozói munkámban.

A Bethesda Kórházban töltött két évtized alatt egy új világ nyílt ki számomra. Rájöhettem, hogy ha a krisztusi létértelmezés átsu-gárzik a gyógyító orvos személyiségén, akkor az orvos mint em-ber eszközzé válik Isten kezében, és a szó szoros értelmében válhat gyógyítóvá. Így vagyok hálás, hogy Boda Domokos professzor úr közelében lehettem, és őt hallgathattam. Ugyancsak hálás vagyok a prof. Gyurkovits Kálmánnal mint kórházigazgatóval folytatott jó beszélgetésekért, akivel immár barátság fűz bennünket össze. Így mondok Istennek köszönetet Dizseri Tamás és Velkey György kórházigazgatók barátságáért. Hálás vagyok azért is, hogy Schäfer József és Szabó Lajos főorvosok sok segítséget nyújtottak erdélyi és felvidéki magyar gyermekek gyógyításában, akikért közösen te-hettünk valamit.

Külön hálás vagyok azért a hét évért, mikor nyaranta Neuwirth Magda főorvos nővel, munkatársaival, közöttük Magai Margittal és Horváth Mártával epilepsziás gyermekek és családjaik részére többhetes táborokat szervezhettünk.

A Bethesda Kórházban és a Házasság- és Családsegítő Szolgálat-ban végzett tevékenységem világossá tette számomra a pasztorális medicina fontosságát. Közelebbről azt, hogy a test és lélek gyó-gyítása interdiszciplináris feladat. Ez azt jelenti, hogy mindkét gyógyító tevékenység művelőinek ismernie kell valamit a másik tudományából, hogy megértsék egymást és a beteg embert. Ez a

B e v e z e t é s 19

pasztorális medicina mint tudomány tartalma. Mind az orvosok, mind a lelkigondozók csak kísérnek, diagnosztizálnak és tanácsol-nak. Isten az, aki gyógyít. A fenti felismerések nélkül a jövőben nem beszélhetünk gyógyításról. E ponton elég csupán az Egészség-ügyi Világszervezet (WHO) „egészség” defi níciójára gondolnunk; eszerint az egészség testi, lelki és szociális jólét.

Köszönetet mondok azoknak a hozzánk forduló pácienseknek, akik kapcsolati válságaikkal, szorongásaikkal a családsegítőben felkerestek, megnyíltak és bizalmukkal megajándékoztak. Tőlük is sokat tanulhattam.

Külön köszönöm feleségemnek, Szőke Attila lelkipásztor testvé-remnek és barátomnak, valamint Mucsi Zsófi a szerkesztőnek, hogy ez a kötet napvilágot láthatott.

Vajon adtam-e tovább annyit, amennyit én magam e fentiektől kaptam?

1. Gyermekvárás

Hogyan válunk a „mi ketten” szövetségből „mi hárman” kiscsaláddá?

Lelkigondozói helyzet

Sok fi atal, együtt járó, együtt élő vagy házaspárt kísérhettem lel-kigondozó terapeutaként, ezért fi gyelmem a párkapcsolat minő-ségére, kommunikációs interakcióira terelődött. A párkapcsolat minőségét több esetben hosszabb ideig megfi gyelhettem már azelőtt is, hogy a párnak gyermeke született, és kapcsolatuk ér-zelmi háromszöggé alakult. Ezekből az eseményekből állt össze számomra az az axióma, hogy bár egy párkapcsolat minőségét nagyban meghatározzák kettőjük emlékei a saját szüleiktől ka-pott hárompólusú mintákról, melyeket ők azonosulási minta-ként magukkal hoztak, mégis, ha ezek negatívumait egyéni te-rápiában sikerül „letisztogatni”, akkor előállhat egy, az elődöket meghaladó férfi –nő jegyespár, majd házaspárkapcsolat. Sokszor voltam kísérő tanúja annak, hogy az „én–te” kapcsolatok kezdeti, néhány hónapot vagy évet kitöltő, fi atal korszakában, vagy akár már a házasság első éveinek időszaka alatt váratlanul és nem kí-vánt módon megjelent az „érzelmi háromszög” harmadik helyé-re igényt tartó magzatember. Ezek az esettapasztalatok mondat-ják ki velem azt a második axiómát, hogy az „én–te–gyermek” kiscsalád minőségi közösséggé alakulásának a feltételei nem a gyermek születése után alakulnak ki, azaz nem az érzelmi há-romszög kialakulási folyamatának függvényei. Sokkal inkább a párkapcsolat érzelmi interaktív dinamikáitól, kommunikációs

22 G y e r m e k v á r á s

kultúrájának kialakulásától, a kapcsolattörténet tartamától és tartalmától függenek. A párkapcsolat diádikus korszakában, az „én–te” időszakában dől el, hogy milyen lesz a triád, az „én–te–gyermek” kapcsolat.

A „mi ketten” sérülékenysége megnehezíti a „mi hárman” kialaku-lását. A családi kapcsolatok kutatása és a családterápia különböző irányzatai megegyeznek abban, hogy a személyiségfejlődés alap-köve az anya–gyermek kapcsolat. Ezért a pszichológiai kutatás középpontjában még mindig az anya–gyermek kapcsolat áll. A koraszülöttek, újszülöttek és csecsemők megfi gyelése erre a „mi ketten” kapcsolatra (diád) helyezik a hangsúlyt. Az apa–gyermek kapcsolatot vagy külön kezelik, és a csecsemő fi gyelem- és érzelem-megosztási képességének hiányára vezetik vissza, hogy a baba csak az anyára fi gyel, vagy az apa személyének fontosságát a gyermek személyiségfejlődésének későbbi időszakára, a 4–7 éves korra teszik. Az anya–apa–gyermek kapcsolatnak mint „érzelmi háromszögnek” (triád) Bowen, amerikai kutató kezdett komolyabb jelentőséget tula-jdonítani, és elnevezte a család érzelmi molekulájának.

A múlt század hatvanas éveiben biológiai eredetűnek minő-sítették, de elismerték, hogy ez az érzelmi kapcsolatrendszer az egyik alapvető feltétele annak, hogy a családban növekedő gyer-mek autonóm felnőtt személyiséggé alakulhasson. Rájöttek arra is, hogy megkülönböztethetőek stabil és instabil triádok. Az ér-zelmi háromszög stabil, ha annak mind a három tagja egyetért egymással, vagy ketten egyetértenek abban, hogy a harmadikkal nem képesek egyetérteni. Instabil az érzelmi háromszög, ha egyik sem ért egyet a másikkal. Mindezt összefoglalva azt mondhatjuk, hogy mindig egyéneket vizsgáltak páros helyzetekben.

Részletesebben az alábbi módon lehet összefoglalni, hogy az „én–te” kapcsolatnak milyen feltételek mellett van esélye az „én–te–gyermek” kapcsolattá érésre.

1. Az „én” és a „te” saját családjából hozott negatív triádikus

H o g y a n v á l u n k a „ m i k e t t e n ” s z ö v e t s é g b ő l . . . 23

mintáit tudatosította, ezekkel megküzdött, vagy saját családjából hozott pozitív mintáit egyenértékű félként harmonizálni tudja „én–te”-vel, és „te–én”-nel. Ez utóbbi ritkább. Ez a munka tudatos átgondolást igényel, amelyben sokat jelenthet a külső tanácsadó segítsége is.

2. Az „én” és a „te” között olyan érzelmi kölcsönösség van jelen, mely egy állandó kohézióban valósul meg, olyannyira, hogy az „én–te” mint „mi” viszonylagos teljességet él át, amely majd garan-cia lesz arra, hogy „mi” fogadjuk az érzelmi háromszög harmadik tagját, a gyermeket. Ha ketten egyetértünk a harmadik személyre nézve, akkor a hárompólusú kapcsolattá válás feltétele biztosított.

3. Az „én + te = mi” diádikus koalíció hasonló értékrend szerint gondolkodik a harmadik fogadásáról, és nemcsak kettőjük, hanem hármójuk számára is vannak terveik. Azaz nem csupán a kapcso-latuk, hanem a családtervezés lehetősége is tudatosodott kettőjük számára. Például ahelyett, hogy az egyik fél fi úban, a másik lány-ban gondolkodna, mindketten gyermekben gondolkodnak.

4. Ehhez idő kell. Szerencsések azok a párok, akiknek van idejük arra, hogy diádikusan egymás mellé érjenek, majd elkezdődhet a hárompólusúvá válás.

5. Az „én–te” koalíció úgy erősíti határait, hogy saját családi múlt-juk esetleges negatív mintázatai ne veszélyeztessék ezt az új koalíci-ót, de ezek a határok annyira nem merevek, hogy pozitív hatásokat ne fogadnának be.

6. Az „én–te” koalícióban sem az „én”, sem a „te” nem teszi norma-tívvá a másik számára saját vagy szüleitől hozott, pozitívnak minő-sített mintáit. („Mi is öten voltunk testvérek, nekünk is sok gyerek kell!” vagy „Én egyedüli gyerek vagyok, nekem csak egy kell!”)

A fenti folyamatok átdolgozásában sokat segíthet a kívülről kért terápiás-konzultációs segítség. Ezek a szempontok annyira nor-matívak, hogy szinte megvalósíthatatlannak tűnnek. Az otthon-ról hozott negatív mintákat, melyek szorongó, feszültséggel teljes,

24 G y e r m e k v á r á s

vagy érzelmileg túlfűtött, szimbiotikus hárompólusú, érzelmi ko-alíciókról szólnak, felválthatja egy fentiekben leírt életteli diád, ha az egyén kész megküzdeni múltjával és múltjához kötődő viszo-nyával.

Egy Lausanne-ban dolgozó kutatócsoport éveken át fi gyelte az „érzelmi háromszög” kialakulását 18 háromtagú kiscsaládban. A vizsgálat bizonyította, hogy van lehetőség a kooperatív szövetség kialakulására, de sajnos nem mindegyik család esetében. Meglepő felismerésre jutottak. A vizsgálatban „részt vevő” csecsemők közül azok, akiknek volt lehetősége a körülöttük, értük és mellettük folyó érzelmekben gazdag apa–anya dialógusokra fi gyelni, tekintetük-kel beszálltak a játékba, és megpróbálták mindkét szülőt bevonni úgy, hogy ők is aktív „alkotói” lettek a közös hármas játéknak. Ily módon elkezdődött a kooperatív szövetség, az érzelmi háromszög kialakulása (Lausanne Triadic Play). Nem olvastam a szakiroda-lomban olyan kutatásról, amelyben a magzat születése előtt vizs-gálták volna a házaspárkapcsolat interaktív dinamikáit, és ezeket a diádikus folyamatokat összehasonlították volna a magzat világra jötte utáni állapottal.

Sok negatív tapasztalatot is szereztem. Több száz olyan párral folytathattam párbeszédet, akik válsághelyzetben voltak. Be-szélhettem sok, abortusz előtt álló, válsághelyzetben lévő, szo-rongó nővel, leánnyal, akik a partnerkapcsolat ellehetetlenülése miatt – gyakran éppen a teherbeesés váratlan hírére szétesett kapcsolatuk következtében – inkább a magzat halála mellett döntöttek.

A 26 éves N. a Családvédelmi Szolgálat védőnőjének javaslatára ér-kezik hozzám. Még mindig nem tudott dönteni arról, hogy tízhetes magzatát megtartja vagy elveteti. Arca feszült, szemei könnyesek. Az illetékes védőnő a magzatvédelmi törvény által előírt két kötelező

H o g y a n v á l u n k a „ m i k e t t e n ” s z ö v e t s é g b ő l . . . 25

beszélgetés után irányította hozzám a kismamát, és telefonon tájé-koztatott a fentiekről.*

Lelkigondozó: Isten hozta. A védőnő jelezte, hogy jönni fog. Látom, könnyes a szeme. Mit rejtenek a könnyei? (Azért kérdezem, hogy „csatlakozhassam” az érzelmeihez.)N.: Nem tudtam, hogy a védőnő egy református szolgálathoz küld, csupán az ön nevét mondta. Mikor a bejárat feletti táblán megláttam, hogy református, könnyezni kezdtem, mert egy borsodi kis faluból származom, ahol a tiszteletes bácsink nemcsak tanított, de szeretett is bennünket. Arra gondoltam, hogy itt sem fognak kivetni vagy meg-vetni, hogy milyen helyzetbe vittem bele magam.Lg.: Hát nem! Az ítélet nem az én dolgom. Az én szolgálatom, hogy befogadjam magát, hogy feltárhassa, mi fáj magának.N.: Hát ez az egész, hogy hiszékeny voltam, és gyenge pillanatomban lett a baba.Lg.: A védőnő kolléganő említette, hogy nem tudott még dönteni.N.: Amellett, hogy megtartom, már tudtam – mert hitem és meggyő-ződésem, hogy nem vetethetem el. Most ott tartok, hogy nevelni nem tudom, pontosan megszülöm, de sem erőm, sem energiám magam mellett tartani. Az fáj, hogy ilyen vagyok.Lg.: És a fi ú, férfi , aki a gyermek apja?N.: Két-három hónapig jártunk együtt, majd mikor jeleztem, hogy gyermekünk születik, megszakította a kapcsolatot. Azt mondta, hogy

* A magzatvédelmi törvény (2000) arra is kötelezi a védőnőt, hogy a har-madik, nem kötelező beszélgetésre delegálja a terhes nőt annak abortusz előtti szorongásai vagy a „Megtartsam, vagy ne tartsam meg?” dilemma feszültséget okozó érzelmi válsága okán. Ilyenkor a klinikai lelkigondozó feladata nem bírói ítélethirdető attitűd, hanem a befogadás és tapinta-tos motiválás a magzat megtartásának irányába. A döntés a terhes nőé. A jelenlegi magzatvédelmi törvény legsúlyosabb hibája, hogy a terhes nő a „súlyos válsághelyzet” fogalmát – mely a terhes állapotra vonatkozik – önkényesen értelmezheti. Így a magzat élethez való joga teljesen aláren-delődik a kismama önrendelkezési jogának. Elengedhetetlenül szükséges egy átgondolt, bölcs, új magzatvédelmi törvényi szabályozás. A jelenlegi parlamenti szabályozás – horribile dictu – alkotmányellenes.

26 G y e r m e k v á r á s

segít az abortusz végrehajtatásában, de ha nekem kell az a gyermek, neki gyerekkel nem kellek. (Sokszor hallottam már ilyet.)Lg.: Ha most itt ülne ez a férfi , akkor ugyanígy mondaná?N.: (Egyenesen, tisztán a szemembe néz.) Igen.Fél óra múlva:Lg.: Olyan jó, hogy Isten negyven héten át alkotja a magzatot, ami alatt sok minden történhet magában is, sőt a magzattal való kapcso-latában is. A magzat megmozdul, érez, hall, tapint…, majd egyre fi -nomabban érzékel, és maga „párbeszédbe” léphet majd vele. Adjon időt erre neki, önmagának is, de Istennek is. A fenti döntését ne vég-legesítse, kérem.N.: Ön tudna segíteni nekem ebben?Lg.: Igen. Mint külső segítő igen.N.: Havonta is tudna fogadni?Lg.: Igen, havonta is.N.: Köszönöm.

Ahol nincs interaktív-vitális diád férfi és nő között, ott az anya–magzat diád is szorongás alá kerül, vagy elvétetik a magzat. A fenti történet ennek ugyan ellenpéldája, de ahol van interaktív-vitális diád, ott nagyobb az esély az interaktív érzelmi háromszög kiala-kulására is.

Van egy szép bibliai paradigma annak bemutatására, hogy mi-ként folytasson párbeszédet feleség és férj egymással és Istennel, mikor a megtermékenyülés, az áldott állapotba kerülés lesz a be-szédtémájuk.

Bibliai ige

Izráel fi ai ismét azt tették, amit rossznak lát az ÚR. Ezért az ÚR a fi liszteusok kezébe adta őket negyven esztendőre. Volt egy Dán nemzetségéből való em-ber, Corából, akinek a neve Mánóah volt. A felesége meddő volt, nem szült. Megjelent egyszer az ÚR angyala az asszonynak, és ezt mondta neki: Lásd,

H o g y a n v á l u n k a „ m i k e t t e n ” s z ö v e t s é g b ő l . . . 27

te meddő vagy, nem szültél. De teherbe fogsz esni, és fi út szülsz. Mostantól fogva vigyázz, hogy bort vagy részegítő italt ne igyál, és semmiféle tisz-tátalant ne egyél. Mert teherbe fogsz esni, és fi út szülsz. Ne érje annak a fejét borotva, mert Istennek szentelt lesz az a gyermek már anyja méhében. Ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a fi liszteusok hatalmából. Az asszony elment, és ezt mondta a férjének: Isten embere jött hozzám. Alakja olyan volt, mint Isten angyalának az alakja, igen félelmetes. Nem kérdeztem meg, hogy honnan való, ő pedig nem mondta meg nekem a nevét. Ezt mondta nekem: Teherbe fogsz esni, és fi út szülsz. Mostantól fogva ne igyál bort vagy részegítő italt, és ne egyél semmiféle tisztátalant, mert Istennek szentelt lesz ez a gyermek születésétől fogva halála napjáig. Akkor Mánóah könyörgött az ÚRhoz, és ezt mondta: Kérlek, Uram! Istennek az az embere, akit küldöttél, hadd jöjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg bennünket, hogy mit cseleked-jünk a gyermekkel, ha majd megszületik.Bír 13,1–8

Gondolatok az igéről és a lelkigondozói helyzetről

A történet legelső mozzanata a ma embere számára felfoghatatlan. Ez a mozzanat egy angyal, egy isteni küldött megjelenése, és egy olyan hírnek a közlése, amit a ma embere egészen másképpen él át. Az angyal egy tényt közöl. A tény, pontosabban a közlés tartalma a ma embere számára nem irracionális, nem felfoghatatlan, nem transzcendentális, hanem nagyon is emberi. Nem Isten teremtői aktivitásának, hanem a férfi nemző- és a nő fogamzóképességének, tehát az ember életet teremtő aktivitásának a függvénye. Már meg-szoktuk, hogy gyermeket akkor nemzünk és foganunk, amikor mi akarjuk ezt. Mégis egy olyan helyzettel szembesülünk, amelyben a titok egyszerre csoda is. A mai embernek is látnia kell, hogy egy emberi élet fogantatása egyszerre csoda és titok. Úgy tűnik, hogy a mi akaratunk függvénye a nemzés és a fogantatás, de ez csak