22
SZÓFAJTAN A szófaj fogalma és jellemzése Minden szótári szó képvisel valamilyen szófajt, esetenként többet is. Egyik-másik szó környezete nélkül nem is árulja el szófaját: lép. A szófaj egyfajta minőség, amelyet négyféle tulajdonság határoz meg együttesen és kölcsönösen: a mondatbeli felhasználhatóság, a toldalékfelvevő képesség, a bővíthetőség, illetve a szótári jelentés típusa. A mondatbeli felhasználhatóságon azt értjük, hogy melyik szófaj milyen funkciót tölt be a mondatban. Az ige pl. mindig állítmány, a határozó csakis határozó. A toldalékfelvevő képesség azt jelenti, hogy egyes szófajoknak jellegzetes, saját toldalékolásuk, sőt tipikus jelezés- és ragozásrendszerük van, másoknak ellenben nincs ilyen, sőt semmiféle toldalékolásuk nincs. A bővíthetőség szempontja azt jelenti, hogy néhány szófajnak megvan a maga tipikus bővítménye. Az ige tipikus bővítménye a tárgy és a határozó. A jelentéstípusnak a szófaji minősítésekben játszott szerepén azt értjük, hogy a szófajok többségében, különösen az alapszófajokban (ige, főnév, melléknév, számnév és határozó) a valóság legáltalánosabb tudattartalmai tükröződnek: létfogalmak (ház, ajtó, telefon), tulajdonságfogalmak (nagy, zöld, hangos), mennyiségfogalmak (három, sok), cselekvésfogalmak (épül, csenget, nyaral), körülményfogalmak (lent, tegnap, hanyatt), viszonyfogalmak (alatt, hogy, volna) stb. A szófajtani rendszerezés és a szófajok rendszere A szófajok rendszerezése a nyelvtannak régi gondja, sőt a szófajoknak a minden tekintetben kielégítő osztályozása máig sem született meg.

SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

SZÓFAJTAN

A szófaj fogalma és jellemzése

Minden szótári szó képvisel valamilyen szófajt, esetenként többet is. Egyik-másik szó

környezete nélkül nem is árulja el szófaját: lép. A szófaj egyfajta minőség, amelyet négyféle

tulajdonság határoz meg együttesen és kölcsönösen: a mondatbeli felhasználhatóság, a

toldalékfelvevő képesség, a bővíthetőség, illetve a szótári jelentés típusa.

A mondatbeli felhasználhatóságon azt értjük, hogy melyik szófaj milyen funkciót tölt be a

mondatban. Az ige pl. mindig állítmány, a határozó csakis határozó.

A toldalékfelvevő képesség azt jelenti, hogy egyes szófajoknak jellegzetes, saját

toldalékolásuk, sőt tipikus jelezés- és ragozásrendszerük van, másoknak ellenben nincs ilyen,

sőt semmiféle toldalékolásuk nincs.

A bővíthetőség szempontja azt jelenti, hogy néhány szófajnak megvan a maga tipikus

bővítménye. Az ige tipikus bővítménye a tárgy és a határozó.

A jelentéstípusnak a szófaji minősítésekben játszott szerepén azt értjük, hogy a szófajok

többségében, különösen az alapszófajokban (ige, főnév, melléknév, számnév és határozó) a

valóság legáltalánosabb tudattartalmai tükröződnek: létfogalmak (ház, ajtó, telefon),

tulajdonságfogalmak (nagy, zöld, hangos), mennyiségfogalmak (három, sok),

cselekvésfogalmak (épül, csenget, nyaral), körülményfogalmak (lent, tegnap, hanyatt),

viszonyfogalmak (alatt, hogy, volna) stb.

A szófajtani rendszerezés és a szófajok rendszere

A szófajok rendszerezése a nyelvtannak régi gondja, sőt a szófajoknak a minden

tekintetben kielégítő osztályozása máig sem született meg.

Page 2: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

I. Igék: megy megbetegszik, esik, van.

II. Névszók:

1. főnevek: erdő, tündér;

2. melléknevek: zöld, tiszta;

3. számnevek: egy, öthatod, harmadik, sok;

4. névmások: én, olyan, ahány.

III. Igenevek:

1. főnévi: ügetni, álmodni, megoldani;

2. melléknévi: álmodó, megoldandó, elvégzett;

3. határozói: ügetve, megoldván;

IV. Határozószók: itt, tüstént, örömest.

V. Viszonyszók:

1. névelők: a, az, egy;

2. névutók: alatt, múlva, nélkül;

3. kötőszók: és, hogy;

4. igekötők: be, ki, meg;

5. segédigék: fog, volna;

6. módosítószók: nem, bizony, -e.

VI. Mondatszók:

1. indulatszók: jaj, nesze, puff;

2. felelő- és kérdőszók: igen, persze; nos, he.

Page 3: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

A nem tiszta szófajúság és a szófajváltás

A magyar nyelv szavai között sok olyan van, amely a felsorolt szófaji csoportok közül

egyszerre többe is beleillik, illetőleg alkalmi vagy rendszeres használatától függően hol az

egyik, hol a másik kategóriába sorolható.

Három fajtája van: átmeneti, kereszteződő és kettős-hármas szófajúság.

Átmeneti: igenevek, névutó-melléknevek: csöngetés utáni percek; a háború alatti évek.

Kereszteződő szófajúság: Ha egy szó vagy szócsoport úgy hordozza két szófaji osztály több

jellemző jegyét, hogy bármelyik érintett szófajba külön-külön is jól beleillik. Pl. kötőszói

névmás és kötőszói határozószó (pl. aki, ahol).

A kereszteződő szófajok bizonytalan esetei a szófaji rendszernek, s jórészt szemlélet és

elhatározás dolga, melyik szófajcsoportba soroljuk őket.

Kettős, hármas szófajúság: Ha egy szó vagy szócsoport mondatbeli szerepe és viselkedése

alapján két vagy több szófaj szerepében szinte egyenrangúan léphet fel, de konkrét

szóelőfordulásából vagy szóalakjából egyértelműen kiderül, melyik szófaji jellege uralkodó:

fagy, les, zsarnok, reggel.

A nem tiszta szófajúsággal rokon a szófajváltás.

1. alkalmi szófaji átcsapás: A szépeket szeretem; A jaj itt nem segít.

2. állandósult szófaji eltolódás: fogdmeg, félsz, ébresztő.

Az ige

Az ige a mindig állítmányi szerepű, a legtöbbször jelekkel, ragokkal ellátott, cselekvést,

történést-állapotot vagy létezést kifejező szótári szó.

A cselekvést jelentő ige olyan tevékenységet fejez ki, amely az alany akaratától, tudatos

közreműködésétől függ (ír, dolgozik, sétál, gondolkodik).

Page 4: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

A történést-állapotot jelentő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely független az alany

akaratától, szándékától, tevékeny közreműködésétől (ragyog, fagy, fáj intéződik).

A létezést jelentő ige az alany létét vagy nemlétét fejezi ki (van, lesz, nincs).

Az ige a mondatban mindig állítmány. Jelei és ragjai megjelölik a cselekvő személyét,

számát, a cselekvés módját, idejét.

Az ige olyan szófaj, amely többé-kevésbé meghatározza a maga környezetét,

bővítményeit (pl. félt vkit vmitől). Van ige, amelynek kötelező a vonzata, ugyanis nélküle nem

állhat (pl. sejt vmit, alapszik vmin); van, amelynek csak lehetséges, tudniillik nélküle is állhat

(pl. olvas, gondolkodik; olvas vmit, gondolkodik vmin).

Az igéket egyébként hagyományosan aszerint osztályozhatjuk, hogy ki cselekszik,

mire irányul a cselekvés, milyen lefolyásának foka, mértéke, minősége.

A) A cselekvő és a cselekvés viszonya szempontjából van cselekvő, műveltető, szenvedő és

visszaható ige. Valamennyiből képezhető még ható ige is.

a) cselekvő ige: ír raboskodik

b) műveltető ige azt fejezi ki, hogy az alany a cselekvést nem maga végzi, hanem mással

végezteteti, illetőleg okozza: csináltat, mosdat.

c) szenvedő ige azt fejezi ki, hogy a cselekvés mástól indul ki, de az alanyra hat; az alany

nem végzi, hanem csak elszenvedi, elviseli a cselekvést: kerestetik.

d) visszaható ige azt fejezi ki, hogy az alanytól kiinduló cselekvés vissza is hat rá: tegeződik.

e) ható ige a cselekvés lehetőségét fejezi ki: nézhet.

B) A cselekvés irányulása szerint, a tárgy szempontjából van tárgyas (tárggyal bővíthető)

és tárgyatlan ige.

C) Az igeszemlélet szerint befejezett és folyamatos igéket különböztetünk meg. A

befejezett ige azt fejezi ki, hogy a cselekvés eléri célját vagy időben korlátozottan megy

Page 5: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

végbe: megír, hazajön. A folyamatos ige azt fejezi ki, hogy a cselekvés nem éri el célját

vagy időben korlátozás nélkül megy végbe: tervez, vásárol.

A magyar ige befejezettségét és folyamatosságát elsősorban az igekötő megléte vagy

hiánya jelöli, ugyanakkor az el igekötő nemegyszer épp a folyamatosság kifejezésére

szolgál: eléldegél, elbámészkodik.

Az akcióminőség szempontjából megkülönböztetünk tartós-huzamos igét, amely azt

fejezi ki, hogy a cselekvés folyamatosan megy végbe (zúg, pislog, lépeget-gyakorítás) és

mozzanatos igét, amely azt fejezi ki, hogy a cselekvés egyszer megy végbe vagy

pillanatnyi ideig tart (villan, fellobban-kezdés, legyőz-bevégzés).

Az ige helyes használata:

1. A folyóiratot járatjuk, a kisgyereket jártatjuk.

2. A zászlót fölvonatják, a nehezebb dolgot vontatják.

3. A kukoricát pattogatni lehet, az ostort pattogtatni.

Terpeszkedő kifejezések: előadásra kerül, elintézést nyer, meghallgatásra talál,

intézkedés történt.

A névszók

A főnév

A főnév olyan szótári szó, amely élőlények, élettelen tárgyak vagy gondolati dolgok nevét

jelöli. A főnév jelentésénél fogva az egyik leggyakrabban használt szófaj.

A főnév mondatbeli szerepe igen változatos, ezért nagyon gazdag a jelezése és a ragozása

is.

A főnévnek a jelentés alapján két faja van: 1. köznév és 2. tulajdonnév. A köznév több

egyforma dolog közös neve, mindig általánosítás eredménye. A tulajdonnév valakinek,

valaminek a saját, külön elnevezése, nem tartalmaz általánosítást.

Page 6: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

1. A köznevek lehetnek a) egyedi nevek (évszak, úr) b) gyűjtőnevek (növényzet,

lakosság, hegység) c) anyagnevek (hús, kő) d) elvont nevek (jóság, lét, béke).

2. A tulajdonnevek lehetnek a) személynevek, b) állatnevek, c) földrajzi nevek, d)

intézménynevek, e) címek, f) márkanevek.

A melléknév

A melléknév jelzői, állítmányi vagy mód- és állapotféle határozói szerepet játszó, a

főnévnél kevésbé gazdag toldalékolású, személyek, tárgyak, dolgok tulajdonságát kifejező

szótári szó.

A magyarban a melléknevek nagy többsége fokozható, bár vannak fokozhatatlan

melléknevek is (pl. heti, koromsötét).

A számnév

A számnév jelzői, állítmányi vagy szám-, illetve számállapot-határozói szerepet játszó,

kevéssé toldalékolható, személyek, tárgyak, dolgok mennyiségét kifejező vagy a sorban

elfoglalt helyét megjelölő szótári szó.

A számnévnek két faja ismeretes: a határozott és a határozatlan. A határozott számnév

lehet a) tőszámnév, b) sorszámnév, c) törtszámnév, d) osztószámnév (egy-egy). A

határozatlan számnév csak hozzávetőleg nevezi meg a mennyiséget. A határozott

számnévvel egyébként sokszor fejezünk ki határozatlan mennyiséget: „Millió dolgom

volt.”

A számnév helyes használata:

kerület

A névmás

A névmás mondat- és alaktanilag a fő-, a mellék- és a számnévhez több tekintetben

hasonlóan viselkedő, de tulajdonképpen azokat helyettesítő vagy azokra rámutató szótári

Page 7: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

szó. A névmás önállóan nem jelöl valóságot, csak utalóeszköz, amely a

beszédösszefüggésből, a beszédhelyzetből lesz tartalmas szó.

1. Személyes névmás: én, te, ő, mi, ti, ők; ön, önök, maga, maguk, kegyed; engem,

bennünket, benneteket.

A magyarban a személyes névmás ritkábban fordul elő, mint más nyelvekben, csak

hangsúlyos helyzetben tesszük ki.

2. Birtokos névmás: enyém, tied, övé, mienk, tietek, övék; enyéim, tieid, övéi, mieink,

tieitek, övéik.

3. Visszaható névmás. Azt fejezi ki, hogy a cselekvés visszahat az alanyra: magam,

magad, maga, magunk, magatok, maguk; nyomatékosan: önmagam, saját maga,

magamagát stb.

4. Kölcsönös névmás. egymás

5. Mutató névmás. Közös tulajdonságuk, hogy magas és mély hangú alakváltozataik

segítségével a megmutatott dolog, tulajdonság vagy mennyiség közeli vagy távoli

voltára is képesek utalni.

Főnévi mutató névmások: ez, az; emez, amaz; ugyanez, ugyanaz.

Melléknévi: ilyen, olyan, ekkora, akkora, efféle, afféle, ilyenféle, olyanféle, ilyesmi,

olyasmi, emilyen, amolyan, ugyanilyen, ogyanolyan

Számnévi: ennyi, annyi, emennyi, amannyi, ugyanennyi, ugyanannyi

6. Kérdő névmás

Főnévi: ki, mi

Melléknévi: melyik, milyen, mekkora, miféle

Számnévi: hány, mennyi, hányadik

7. Vonatkozó névmás

Főnévi: (a)ki, (a)mely, (a)melyik

Page 8: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

Melléknévi: amily(en), aminő, amekkora

Számnévi: ahány, amennyi, ahányadik

Az ami kezdi kiszorítani az amely-et. Használatukban eredetileg különbség van: az amely

főnévvel megnevezett tárgyra vagy elvont dologra vonatkozik, az ami pedig elsősorban a

főnévvel meg nem nevezett dologra, fogalomra utal.

8. Határozatlan és általános névmás

Főnévi: valaki, valam Főnévi: bárki, bármi, mindenki

Melléknévi: valamilyen, valamekkora Melléknévi: bármilyen, akármilyen

Számnévi: néhány, valamennyi Számnévi: bármennyi, akárhány, minden

Az igenév

Az igenév igéből képzett olyan főnév, melléknév vagy határozószó, amelynek egyúttal

igei sajátosságai is vannak. Főnévi, melléknévi és határozói igenevet különböztetünk meg:

tűnődni, tűnődő, tűnődve. Az igenév tipikusan átmeneti szófaj: se nem ige, se nem igazán

főnév, melléknév vagy határozószó.

1. Főnévi igenév olyan –ni képzős származékszó, amely elvontan és általánosítva fejez

ki cselekvést, történést, állapotot, létezést. Minden igéből képezhető, kivétel a nincs.

Alapformája a –ni képzős, ragozott formája azonban egész alaksorból áll: ápolnom,

ápolnod, ápolnia, ápolnunk, ápolnotok, ápolniuk.

2. A melléknévi igenév elvileg minden igéből képezhető, de nem élünk minden

lehetőséggel. Három fajtája van: a) folyamatos: megszépítő (messzeség);

b)befejezett: feltört (ugar); c) beálló: adandó (alkalom)

A melléknévi igenév lehet cselekvő értelmű: égő (szív), megfáradt (ember); szenvedő

értelmű: eladó (ház), kiadó (szoba), megterített (asztal).

Page 9: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

Sok melléknévi igenév jelentéstapadás következtében főnévvé vált. Pl. igazgató, költő,

fagylalt, teendő, temető, vasaló. Vannak olyan melléknévi igenevek, amelyek a

melléknevek szófajához kerültek közelebb: illő, fáradt, állandó.

3. A határozói igenév olyan –va/-ve, -ván/-vén képzős igei származék, amely valamely

cselekvéstartalmat határozói körülményként, rendszerint mód- vagy

állapothatározóként nevez meg.

A határozói igenév gyakran fordul elő nyomósító jellegű figura etymologicában: kérve

kér, várva vár.

A határozói igenév gyakran szerepel hiányos szerkezetű mondatokban

állapothatározóként: Az ajtó zárva.

Az egyik legtöbbet vitatott, legbonyolultabb nyelvhelyességi kérdés:

be van festve, el van intézve, el van törve, meg vagyok fázva, ki vagy merülve, az ügy el

lesz intézve, nincs megoldva, arcára van írva a kétségbeesés stb.

A határozószó

A határozószó a mindig határozói szerepet játszó, alig vagy egyáltalán nem

toldalékolható, többnyire a cselekvés helyét, idejét, módját, esetenként a cselekvő

állapotát, illetve valamely minőség fokát jelölő szótári szó.

Előfordulhat, hogy ragos névszó és határozószó között – épp a lehetséges átmeneti

helyzet miatt – nem könnyű az egyértelmű döntés. A határozószóknak három nagy

alcsoportját különíthetjük el:

1. Határozott fogalmi tartalmú: bent, elöl, messze; korán, rögtön; egyedül, jócskán

2. Névmási: mindenütt, sehol; amióta, bármikor; némileg, bárhogyan.

3. A személyragos határozószók a személyes névmások raggal, névutóval

kiegészült alakjai: nekem, tőled, róla, hozzánk. (kereszteződő szófajok)

Egyik-másik határozószónak két alakja is van: fenn-fent, épp-éppen.

Page 10: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

A viszonyszók

A viszonyszók a mondat felépítésében részt vevő, de önmagukban mondatrészszerepet

nem vállaló szótári szók.

A névelő

A névelő a mögötte álló főnév határozottságát vagy határozatlanságát emeli ki.A

névelő általában hangsúlytalan, mindig egy főnévvel együtt szerepel, szórendi helye

kötött. A névelő nem lehet mondatrész, toldalék nem járulhat hozzá, fogalmi tartalma

nincs. Két fajtája van: határozott (a, az) határozatlan (egy). A határozott névelő

egyébként nyomatékét vesztett főnévi mutató névmás, a határozatlan pedig

nyomatéktalanná vált számnév.

A névelő helyes használata: tulajdonnevek!

A névutó

A névutó olyan viszonyjelentést hordozó szó, amely az előtte álló ragtalan vagy ragos

névszót határozóvá teszi.

A névutók kifejezhetnek a) helyet: előtt, elé, alatt, alá; b) időt alatt, múlva, óta; c)

elvontabb viszonyt: helyett, ellen, miatt, nélkül, végett.

Tipikus nyelvhelyességi hiba a miatt és a végett névutó összetévesztése. A miatt az

okhatározó, a végett a célhatározó kifejezésére szolgál.

A kötőszó

A kötőszó mondatrészek, mondategységek és mondategészek összekapcsolására, a

közöttük levő nyelvtani és logikai viszony kifejezésére alkalmas szó.

Funkció szerint megkülönböztetjük azokat a kötőszókat, amelyek mondatrészeket, a

mondategységeket, illetőleg a mondategészeket kapcsolják össze.

Page 11: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

Az összekapcsolt nyelvi egységek viszonya alapján lehetnek mellérendelők (pl. és, is.

de, tehát) és alárendelők (ha, hogy, mert, mivel). Vannak egyes és páros kötőszók

(akár-akár, mind-mind).

Az és, s, meg, vagy kötőszók elé nem teszünk vesszőt, ha azonos mondatrészeket

kapcsolnak össze.

Az igekötő

Az igekötő igéhez, igenévhez vagy más, igéből képzett névszóhoz kapcsolódó, annak

jelentését a határozószókra emlékeztetető módosító szó.

Szórendje háromféle lehet: egyenes (ha elöl áll), fordított (ha hátul áll) és

megszakításos (ha az igekötő és az ige közé más szó ékelődik.

Az igekötőnek sokféle jelentésfunkciója lehet:

1. A hely- és irányjelölés: átmegy, kihúz, lecsúszik.

2. Jelentésátvitellel kifejezheti a cselekvés különféle módjait, mozzanatait,

körülményeit: megőrül, hozzálát, levizsgázik, eltúloz, félreért.

3. Sűrítés, tömörítés: fölcsenget

Az igekötők használatában háromféle hiba szokott előfordulni: vagy fölöslegesen

használjuk őket, vagy fölcseréljük őket, vagy elhagyjuk őket szükségtelenül.

Fölösleges: bebiztosít, bepótol, kiértesít, kikézbesít, összekombinál.

Felcserélés: átbeszél (megbeszél), benáthásodik (megnáthásodik), beszüntet

(megszüntet).

Elhagyás: bonyolít (lebonyolít)

A megismételt igekötőt kötőjellel kapcsoljuk össze, és az igével egybeírjuk: ki-kinéz.

Az ellentétes jelentésű igekötők elválnak az igétől: föl-le sétál, ki-be járkál.

Page 12: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

A segédige

A segédige olyan igei jellegű szó, amely úgy fejez ki mód-, idő-, szám- és

személyviszonyt, hogy egyúttal valamely más szónak állítmányi szerepre alkalmas

formáját is segíti megalkotni: lesz, volt, múlik, marad, fog, volna. Ezek a segédigék a

főigétől abban különböznek, hogy nem teljes a jelentéstartalmuk.

A módosítószó

A módosítószó vagy valamely mondatrésznek, vagy az egész mondatnak módosítja a

tartalmát, de egyúttal kifejezi a beszélőnek a mondottakhoz való szubjektív viszonyát.

A módosítószó kifejezhet: a) bizonyosságot, valószínűséget: bizony, persze,

valószínűleg b) bizonytalanságot: aligha, esetleg, talán c) igenlést: hogyne d) tagadást,

tiltást: nem, ne, sem, se e) óhajtást: bárcsak f) érdeklődést: vajon, -e, ugye g) keveslést

vagy sokallást: alig, csak, még, csupán.

A mai nyelvszokás szerint a tagadásban szerepelhet a se is és a sem is.

A mondatszók

Az indulatszó

Az indulatszó a beszélő érzelmeit, akaratát, ritkábban gondolatát fejezi ki tagolatlan

mondat formájában. Amíg indulatszó, addig nem toldalékolható. Sokféle

jelentésárnyalatot fejezhet ki: örömöt, bosszankodást, fájdalmat, vágyat, csodálkozást,

figyelmeztetést, biztatást, hangutánzást stb.

Az indulatszó lehet a) érzelmet nyilvánító: sej, ó, fuj, ejnye b) akaratot nyilvánító:

nosza, pszt, hess, sicc (állathívogató, -terelő, -űző szavak) c) gondolatot nyilvánító:

puff.

Van, amelyik főnévként is gyakori (pl. jaj). Több indulatszóból igét képezhetünk (pl.

jajgat). A több szótagú indulatszóknak néha nem az első, hanem a második szótagja a

hangsúlyos (pl. ejha).

Page 13: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

A felelő- és kérdőszó

A felelő- és kérdőszók igen közel állnak az indulatszókhoz és a módosítószókhoz:

Igen. Persze. Talán. Esetleg. Nem? Nos?

Page 14: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

SZÓALAKTAN

A szóalaktan mivolta, tárgya, helye a nyelvtanban

A szóalaktan a nyelvtani szerkesztés egyik ága, amely a szóalakok létrejöttének

szabályaival foglalkozik. A szótári szók rendszerint nem elemi valójukban kerülnek a

mondatba, hanem többnyire valamilyen viszonyító mozzanatot, jelet vagy ragot is

tartalmazva

A különböző típusú nyelvek alaktana számottevő eltéréseket mutathat. Az agglutináló

(toldalékoló) nyelvekben, mint amilyen az uráli nyelvcsaládba tartozó magyar is, a

mondatbeli viszonyokat és a jelentés módosulásait alapvetően a jelek, ragok és a

képzők fejezik ki. Az ilyen nyelvekben feltűnően magas a toldalékok száma, és a

tövek és a toldalékok viszonylag jól elkülönülnek egymástól. A flektáló (hajlító)

nyelvekben viszont, mint amilyenek az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó orosz,

német, angol stb.a mondatbeli viszonyokat és a jelntés módosulásait főként a tővel

szinte felismerhetetlenül összeolvadó végződések, illetve a tőbeli hangváltozások

fejezik ki.

A szóelem fogalma és jellemzése, fajtái és csoportjai

Az alaktan alapfogalma a szórész vagy szóelem (morféma), amely a nyelvnek a

legkisebb jelentéses egysége.

A szóelemek két nagy csoportra oszthatók:

a) főszóelem, tőmorféma vagy egyszerűen szótő, amely a szóalak jelentésének a

magvát hordozza.

b) mellékszóelem, toldalékmorféma vagy egyszerűen toldalék (affixum).

A toldalékokat részben helyzetük, részben szerepük szerint csoportosíthatjuk. A

szótőhöz viszonyított helye szerint lehet:

Page 15: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

a) szuffixum, ha a szótő mögött áll: (erdő)-ben

b) praefixum, ha a szótő előtt áll: leg-(szebb), le-(szalad)

c) infixum, ha beleékelődik a szótőbe (ez a magyartól teljesen idegen)

A magyar nyelv toldalékainak nagy többsége szuffixum. Ez tipikusan az agglutináló

nyelvek jellegzetessége.

A magyar toldalék funkciója szerint háromféle:

a) a képző megváltoztatja a szótári szó jelentését, és rendszerint új szót hoz létre

b) a jel valamilyen viszonyjelentéssel (pl. mód, idő, hasonlítás, többség, birtoklás)

módosítja a fogalmi jelentést

c) a rag a mondatbeli viszonyítás és egyeztetés sajátos jelentésmozzanatával

gazdagítva kijelöli a szó mondatbali szerepét, egyúttal lezárja a szóalak hangtestét

a további toldalékolás elől.

A morféma lehet még:

a) szabad, ha önálló alakú és önálló jelentésű. Alakjuk egybeesik a szótári tővel.

b) félszabad, ha önálló alakú, de járulékos jelentésű, önmagában sohasem

mondatrész, hanem csak egy szabad morfémával együtt: előtt, az

c) kötött, ha alakja és jelentése is járulékos, azaz valójában minden toldalék, amely

csak a szabad morfémákkal együtt fordulhat elő, hozzájuk járulva alkot szóalakot.

A szóelemek alaki viselkedése

Sok morféma egyetlen alakú, vagyis minden helyzetben változatlan formában jelenik

meg. Pl. golyó. Több morfémának azonban a különböző környezetekben többféle

változata realizálódik. Az erdő főnévnek nem marad változatlan az alakja a különböző

toldalékok előtt. Azt a jelenséget, hogy egy-egy morfémának más-más alaktani

helyzetben két vagy több alakváltozata jelenhet meg, alternációnak nevezzük.

Page 16: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

Ugyanazon morféma eltérő alakváltozatai pedig az alternánsok. Az alternáció a tövek

és a toldalékok között egyaránt előfordulhat.

Kétféle alternációt ismerünk: a szabad és a kötött alternációt. Szabad az alternáció, ha

valamely szóelem két alakváltozata ugyanabban környezetben fölcserélhető: fel-föl,

lopózik-lopódzik. Kötött az alternáció, ha valamely szóelem két alakváltozata

ugyanabból a környezetből kizárja egymást: (ház)-ban, (kéz)-ben. A szabad alternáció

többé-kevésbé a beszélő akaratától függ, a kötött alternációban azonban a beszélő nem

dönthet szabadon, választását a nyelv mintegy előre megköti.

A szóelemek egymáshoz kapcsolódása és határkérdései

1. A szótő megelőzi a toldalékokat, természetesen a felső- és a túlzófok jele a szótő

elé kerül.

2. Egy szótőhöz többféle toldalék is járulhat: több képző, több jel, de rag csak egy.

3. A képző a jelet és a ragot is megelőzi, a jel viszont csak a ragot, s a rag után –

szabályosan – további toldalék már nem állhat.

Sok olyan szóalak, amelynek alaktani elemzése, azaz szóelemeinek egymástól való

elhatárolása, szegmentálása nem okoz különösebb gondot: a tő, képző, jel és rag

egyértelműen elkülönül egymástól.

Vita van a megjelenő egy vagy több magánhangzó körül:

a) tővéghangzós elmélet: történeti szemlélet eredménye.

b) előhangzós elmélet: toldalék részeinek tekintjük őket.

c) kötőhangzós elmélet (leggyakoribb felfogás)

A nyelvtani tő fogalma, fajtái, típusai

A tő szóalaknak az egyes toldalékoktól (és a kötőhangzóktól) megfosztott része,

illetőleg a szótári szónak minden olyan változata, amelyhez toldalék járul vagy

járulhat.

Page 17: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

A szótári tővel egybeeső alak a szabad tőalak (erdő, hó).

Az önállóan nem használatos pedig a kötött tőalak (erde-).

A tő akkor egyalakú, ha minden toldalék előtt változatlan (pl. hajó-). A tő akkor

többalakú, ha bizonyos toldalékok az egyik, mások a másik alakjához járulnak (pl.

ég-ben, eg-(e)-k. A lexémák hasonlóan viselkedő tövei egy-egy tőtípust

eredményeznek. Így alakul ki az ige- és a névszótövek tőtípusrendszere.

A tövek használatának néhány egyéb kérdése

Az azonos köz- és tulajdonnevek tőtípusa eltérhet: kő, követ, de Dobogókő-t. Aranyat

vettem, Aranyt olvasom.

A tőalakok használatában eléggé sok az ingadozás: nőm-nejem, szók-szavak, faluk-

falvak, teret ad-tért hódít. A tőváltozatok gyakran játszanak szerepet a jelentések

elkülönítésében: fátyolos-fátylas.

A jelezés és a ragozás

Az igaragozás

Az igetőhöz a ragozásban mód- vagy időjelek, illetve személyragok járulnak. Az

igealakokban fontos szerep jut a jelöletlenségnek, pontosabban a ∅ jelnek vagy

ragnak. Egy-egy ige valamennyi jelezett, ragos és segédigés alakja együtt az

igeragozási rendszer.

Az ige jelei

Az ige jelei a mód- és az időjelek.

Igemódok:

1. kijelentő mód: materiális jele nincs

2. feltételes mód: -na/-ne, -ná/-né

3. felszólító mód: -j

Igeidők:

Page 18: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

1. jelen idő: materiális jele nincs

2. múlt idő: -t, -tt

3. jövő idő

Ami az igemódok és az igeidők kapcsolatát illeti, nincs meg mindhárom módban

mindhárom idő. A kijelentő módnak van jelen, múlt és jövő ideje. A feltételes módban

csak jelen és múlt idő van. A felszólító módnak csak jelen ideje van.

Az ige ragjai

Az ige ragjai a személyragok. Mindig kifejezik az alany számát és személyét.

A magyarban különbség van az alanyi és tárgyas ragozás között. Ez nyelvünknek az

indoeurópai nyelvektől elütő egyik legfőbb sajátsága. Az alanyi ragozást újabban

általános, a tárgyast határozott ragozásnak is nevezik.

Az ikes és iktelen ragozás az utóbbi időben meglehetősen összekeveredett. Néhány

ige ikessé vált (pl. folyik, úszik), mások meg iktelenek lettek (pl. lép, rogy). Ezért ma

már csak az állandó ikes igéket ragozzuk szabályosan, őket is inkább csak kijelentő

módban: alszom, alszol, alszik, iszom, iszol, iszik stb.

Van jó néhány igénk, amelynek mindkét változatban megvan a lényegében teljes

ragozási sora: cigarettáz(ik), szivaroz(ik), zongoráz(ik). Az ún. változó ikes igék még

3. személyben is ingadoznak: hull-hullik.

Tárgyas ragozása csak a tárgyas igéknek lehet.

Az igeragozással függ össze az egyik legfeltűnőbb nyelvhelyességi hiba,

suksükölés, szukszükölés. Ekkor a kijelentő mód tárgyas ragozású igealakjai helyett

felszólítókat használunk. A hiba lényege, hogy a t végű igék némely kijelentő tárgyas

alakját nem különböztetjük meg a felszólítótól, bár meg kellene.

Page 19: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

A névszóragozás

A névszótövekhez a ragozásban jelek és eset- (vagy viszony) ragok járulnak. A ∅

morféma szerepe itt is nagyon fontos

A névszók jelei

A többes szám jele: -k

A birtokjel: -é

A birtoktöbbesítő jel: -i, -ai/-ei, -jai/-jei

A birtokos személyjelek: -m, -d, -a/-e, -ja/-je, 0, -nk. –unk/-ünk, -tok/-tek/-tök, -k, -

uk/-ük

A fokjelek: -bb-b, leg-, legesleg-

A kiemelő jel:-ik

A névszók ragjai

Az alany ragja: 0

A tárgy ragja: -t

A birtokos jelző ragja:-nak/-nek

A határozóragok: pl. –ban/-ben, -kor, -n, -an/-en, -nál/-nél

A főnév ragjai az esetragok.

A szóalkotás módjai

A szóösszetétel

Két szót egyetlen új szóvá illesztünk össze. Az új morfológiai egység jelentéstartalma

más, mint az elemek jelentése egyenként, bár az új jelentésben az eredeti elemek

jelentéstartalma a meghatározó.

Előtag+utótag

Page 20: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

Az összetett szók osztályozása

Megkülönböztetünk szerves és szervetlen összetételeket. A szerves összetett szókat

az jellemzi, hogy elemei között alá- vagy mellérendelés ismerhető fel. A szervetlen

összetett szavak tagjai között az előbbihez hasonló két fő viszony egyike sincs meg

(mégsem, adjisten). Összetett szavaink között a szervetlenek kevésbé jelentősek.

A szerves szóösszetétel

A szerves összetett szavakat két csoportra osztjuk: alárendelt és mellérendelt

összetett szókra.

Alárendelt szóösszetételek: Az előtag az utótagnak mondattani tekintetben alá van

rendelve, alárendelt bővítménye.

Az alárendelt összetett szavakat az elő- és az utótag közti szószerkezeti viszony

alapján csoportosítjuk. Lehet: alanyos, tárgyas, határozós, jelzős. Aszerint is

vizsgáljuk az összetételeket, hogy a szószerkezeti viszonynak van-e nyelvi jelölője,

vagyis jelöltek vagy jelöletlenek.

1. Az alanyos összetett szó jelöletlen, mert az alanynak nincs a mondatban nyelvi

jele. Pl. villámsújtotta, dércsípte, madárlátta.

2. Tárgyas

a) jelöletlen: békeszerető, jótevő, névadó

b) jelölt: ellentmond, egyetért, semmitmondó

3. Határozós

a) jelöletlen: érzelemgazdag, társszerző

b) jelölt: élenjáró, fülbemászó, útonálló

4. Jelzős

a) minőségjelzős (jelöletlen): gyorsvonat, kishitű, akácerdő, kölyökkutya,

cserépkályha

Page 21: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

b) mennyiségjelzős (jelöletlen): húszéves, ötujjas, tízpróba, háromszög

c) birtokos jelzős

- jelöletlen: rügyfakadás, rigófütty

- jelölt: bolondokháza

5. Jelentéstömörítő

népgyűlés: a nép számára, részvételével rendezett gyűlés

házasságlevél

Mellérendelt szóösszetételek

1. Kettőztetés: csak-csak

2. Ikerítés: zireg-zörög, ákombákom, locspocs, lárifári, csiribiri, zenebona

3. Két önálló szó összeillesztésével is alakulhatnak mellérendelő összetett szavak.

a) Álikerszóknak nevezzük azokat az összetett szókat, amelyek két önálló

alakú és jelentésű szó egybekapcsolásával jöttek létre: ámul-bámul, súg-

búg, fúr-farag

b) A laza szerkezetű mellérendelő összetett szavakat az különbözteti meg

az álikerszóktól, hogy összetevő elemeik ellentétes értelműek is lehetnek,

nem csak rokon értelműek: sülve-főve, égen-földön.

c) A valódi mellérendelő szavak fő jellemzője az, hogy a tagok teljes

mértékben összeforrtak, s toldalékot mindig csak az utótagjukhoz

illeszthetünk: maholnap, szerteszét, rúgkapál

A szóképzés

Igeképző, névszóképző, igenévképző

Igéből igét: szeret-het

Névszóból igét: tavasz-odik

Igéből névszót: búg-ó

Page 22: SZÓFAJTAN - tfk.kefo.hutfk.kefo.hu/images/segedanyagok/nyelvi_int/szofajtan/szofajtan.pdf · A történést-állapotot jelent ő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely

Névszóból névszót: kedves-ség

Igéből igenevet képzők: olvas-ni

Ritkább szóalkotási módok

1.Szóelvonásnak nevezzük azt a szóalkotási módot, amelyben egy látszólagos vagy

rosszul tagolt képzésből egy addig nem létező alapszót következtethetünk ki, vonunk

el. Ma főleg igék alakulnak ily módon: nagytakarítás, gyorsírás, bájcsevegés,

helyesírás.

2.Szóhasadásnak nevezzük azt a jelenséget, amelyben valamely szó alakváltozatai

eltérő jelentésű önálló szókká fejlődnek: cseléd-család, csekély-sekély.

3. Mozaikszó-alkotás. Ez a szóalkotási mód nyelvünkben meglehetősen új. A 20.

században a köznevek területére is átterjedt a mozaikszók alkotása: vécé, tévé, gyes,

áfa.

4.Szóvegyülés ha két különböző szó elemei – véletlenül vagy tudatosan – többször is

keverednek egymással: ordít x kiabál – ordibál, zavar x kerget – zargat, csokor x

bokréta – csokréta, rémítő x ijesztő – rémísztő, motor x hotel – motel

5. Népetimológia vagy szóértelmesítés: valamely szokatlan, többnyire idegen szót

már meglévő ismert szóhoz hasonlóvá tesszük: milföld-mérföld, nyugdíjas-nyögdíjas,

televízió-televíziló, peronoszpóra-fenerosszpora, agronómus-ugrómókus, cowboy-

kanboy stb.