225

Termésidő alatti rovarölőszeres kezelések ................................ 182 A meztelen csigák elleni védekezés .......................................... 183 Eszközök, szerszámok, járművek fertőtlenítése, belépők ........... 183 Higiénia ................................................................................... 184

A laskagomba betegségei, kártevői és az ellenük való védekezés .. 186 A laskagomba betegségei .......................................................... 186 A laskagomba kártevői ............................................................ 188 Vegyszeres növényvédelmi technológia...................................... 189 Higiénia ................................................................................... 190

Egyéb gombák növényvédelme .................................................... 191

Hogyan készíthetünk gombacsírát? .................................................. 193 Gombaismeret ............................................................................ 193 A csírakészítés rövid összefoglalása .............................................. 194 Gombatenyészet készítése kémcsőben ......................................... 194 Köztes vivőanyag készítése ............................................................ 200

A csíra megtöbbszörözése ............................................................ 209 Új fajták előállítása ....................................................................... 210

A gombák felhasználása ______________ ........ ----------------- ................. ------------ -- 216 A friss gomba felhasználása ......................................................... 216 Gyorsfagyasztás (mélyhűtés) ....................................................... 217 Szárítás ....................................................................................... 217 Ecetes gomba .............................................................................. 218 Natúrgomba ................................................................................ 219 Tartósítás sóval ............................................................................ 220 Tejsavas erjesztés ...................................................................... 221 Üzemi tartósítás........................................................................... 222

Irodalom

A gombákról általában

Helyük az élővilágban

A gombákat régebben alacsonyabb rendű növényeknek tartották. Az

utóbbi húsz-harminc év biológiai kutatásai azonban azt igazolják, hogy a

gombák az élővilág önálló csoportját képezik, vagyis a növény- és állatvilág

mellett külön „gombavilág"-ról is beszélhetünk. A gombákat többnyire

mikroszkopikus megjelenésük, szaporítószerveik és sejtjeik (spórák)

felépítése alapján rendszerezik. A termesztett gombák legnagyobb része a

bazídiumos gombák altörzsébe tartozik. A legfontosabb rendszertani

egységek a törzs, illetve altörzs alatt a fajig bezárólag: osztály, rend, család,

nemzetség, faj. A kettős latin elnevezés első tagja a nemzetségre, második

tagja a fajra utal. A bazídiumos gombákra jellemző, hogy spóráik a gomba

(termőtest) lemezeinek (1-2. kép)

1. kép. A laskagomba spóradobása 2. kép. A csiperkegomba spóradobása

(„spóranyomata"), (Fotó: Szili István) (Fotó: Szili István)

felületén sűrű, tömött rétegben elhelyezkedő bazídiumokon keletkeznek,

rendszerint négyesével, egészen kivételesen kettesével, amint azt pl. a

termesztett csiperke elnevezése (Agcicicus bisporus) is mutatja.

Gyakorlati szempontból a gombákkal a növénykórtan, az orvosi

mikológia, az élelmiszeripar (tejtermékek, szeszipar), a gyógyszeripar

(antibiotikumok, vitaminok előállítása), továbbá — nem utolsósorban — a

gombatermesztés foglalkozik. A mikroszkopikus és „nagy" gombák szerinti

felosztás nem jelent alapvető különbséget közöttük, csupán a felhasználás

(gyűjtés, termesztés) jellegére utal. Vannak gombák, amelyeknek termő te

ltjei szabad szemmel alig láthatók, mások nem is képeznek termőtesteket.

A gombákkal tudományos alapon az általános mikológia foglalkozik.

Életmódjuk

A zöld növények a klorofill (levélzöld) révén a napenergia segítségével

ásványi anyagokból, vízből és szén-dioxidból építik fel testüket. Az élő-

lények másik csoportja közvetlenül (növényevők) vagy közvetve (húsevők) a

növényvilág által létrehozott, felhalmozott szerves anyagokból él,

létfenntartásához szükséges energiáit ezen szerves anyagok lebontása

(elégetése) szolgáltatja. E csoport ismét kétfelé osztható. Az állatok

„bekebelezik" táplálékukat, a baktériumok és gombák viszont a

sejthártyán, a sejtfalon keresztül, vízben oldott állapotban, enzimjeik

segítségével veszik fel azt. A gombák nagy többsége, köztük a termesztett

gombák is, részt vesznek a szerves anyagok lebontásában, humusszá,

termőtalajjá való alakításában. A termesztés során a növény szárának,

levelének anyagát (lignin, cellulóz, hemicellulóz stb.) a gomba lebontja,

illetve átalakítja, miközben szén-dioxid, víz és hő keletkezik. A szerves

anyagok lebontásához, „elégetéséhez" oxigénre van szükség, ugyanúgy,

mint az állatok vagy az ember esetében.

A szerves vegyületek megszerzésének, lebontásának módját illetően az

említett korhadéklakó (szaprotrof) gombákon kívül ismerünk még élősködő

(növény- és állatparazita), továbbá együttélő (szimbionta) gombákat. Ez

utóbbiak közé tartoznak a magasabbrendű növények, fák, gyökerén élő ún.

mikorrhizagombák. Ez az együttélés nagyon bonyolult, jelenlegi

ismereteink szerint mesterséges körülmények között nem utánozható. E

gombák közé tartozik többek között a föld alatti szarvasgomba, a vargánya,

a rókagomba, és a gyilkos galóca is.

A gombák szervezete egyszerű. Tenyésztestük végtelen sok fonalas

sejtből, hifából áll, s e fonalak összességét micéliumnak nevezzük. E pók-

hálószerű fonalak átszövik az alapanyagot (89. kép), s ha a feltételek ked-

vezőek, termőtesteket fejlesztenek, amelyek szintén hifákból állnak és

rendszerint kiemelkednek az aljzatból. A termesztett gombák termő teste

hordozza (többnyire az ún. lemezek felületén) a szaporítósejteket, vagyis a

spórákat, amelyek leválva milliószámra kerülnek a légáramba (3. kép). A

termesztés során a gombák szaporítására mégsem a spórákat használjuk,

hanem — gyakorlati okok miatt — rendszerint a micéliummal átszőtt

gabonaszemeket. Ezt nevezzük gombacsírának (90. kép).

Termesztésük

A termesztett gombák a szabadban (vadon) kétféle aljzaton fordulnak elő.

Egy részük olyan trágyán, növényi maradványon, avaron telepszik meg,

amelyet más mikroorganizmusok részben már lebontottak vagy legalább is

e folyamatot megkezdték. Mesterséges termesztésük is ennek megfelelően

alakult ki. A kétspórás csiperkét (sampinyont) hagyományosan

komposztált lótrágyán vagy komposztált szalma-barom- fitrágya keveréken

termesztik. A hangsúly a komposztáláson van, ami két-három hétig tart,

végül az alapanyag alkalmassá válik a gomba számára, kevésbé alkalmassá

viszont a káros mikroorganizmusok (pl. penészgombák) megtelepedésére. A

gombakultúrát azután a termesztés folyamán is meg kell védeni a

különböző betegségektől, kártevőktől.

A gombák másik csoportja (pl. laskagombák) elhalt fákon, fatuskókon

terem. Természtésük során a lehetőleg nem túl régen döntött fa feldarabolt

törzsét oltjuk be gombacsírával.

E két, hagyományos termesztési módszer mellett ma már számos „át-

meneti" eljárás ismert, amelyeket a kultúrgombával versengő számos

mikroorganizmus (penészgombák stb.) és állati kártevő (gombaszú-

nyoglárvák stb.) távoltartásának különböző módozatai tettek lehetővé.

Tehát a csiperkét is lehetséges pl. nem komposztált szalmán termeszteni, a

laskagombákat viszont csak rövid ideig komposztált szalmán vagy

fűrészporon. E különböző eljárások képezik könyvünk elsődleges tárgyát.

tej 100, spenót 60, gomba 80, borsó 50,

rizs 80, búza 40,

burgonya 75, bab 30, szója 70, kukorica 20.

A shiitakét Kínában legaláb 1000 éve, a csiperkét Európában mintegy

350 éve termesztik. A tiszta tenyésztésű gombacsírával való oltás azonban

csak századunk elején kezdődött. Azelőtt a csiperke komposzt- ját a

természetben található vagy a korábbi telepítésekből származó átszőtt

komposztdarabkákkal oltották be, a shiitake termesztéséhez pedig a

szabadban (erdőben) elhelyezett rönköket fejszével bevagdosták, hogy

megkönnyítsék a gomba spóráinak megtelepedését. A gombatermesztés

igazán csak akkor indult fejlődésnek, amikor laboratóriumban előállított

gombacsírát kezdtek használni a táptalaj beoltásához.

A táplálkozásban betöltött szerepük

Azt szokták mondani, hogy a gomba húspótló, jóllehet nem feltétlenül

emiatt fogyasztjuk. Valóban, a gombafehéije értékes, de amíg a húsfélék

átlagosan 20%, a gombák csak 2-5% fehérjét tartalmaznak. Ez a viszonylag

alacsonyabb fehérjetartalom azonban biológiailag értékes, bár nem közelíti

meg teljesen az állati eredetű táplálékok (hús, tej, tojás) összetételét. Az

állati fehérjék tartalmazzák az ember számára nélkülözhetetlen

aminosavákat, szám szerint 8-9 félét. A fehérjék biológiai értékét ezen

aminosavak megfelelő arányban és mennyiségben való előfordulása

határozza meg. Ebből a szempontból rangsorolva, a gombák az állati

eredetű fehérjék, illetve táplálékok után következnek. Ha a hús, a tojás és a

tej biológiai értékét — az előbbi szempontból — 100-nak tekintjük, akkor

hozzávetőlegesen a következő rangsort állíthatjuk fel:

Az esszenciális (nélkülözhetetlen) aminosavak ételünkben kiegészíthetik

egymás. Például az olyan étel, amely kukoricát és hüvelyeseket (borsó, bab)

tartalmaz, teljes értékűnek tekinthető, mert biológiai tápértéke megközelíti

a hús- és tejtermékekét. Ugyanúgy teljes értékű lesz a gombás étel,

amennyiben a gomba kiegészíti (komplettálja) a köret (burgonya, tészta,

rizs) fehérjéit. Meg kell említenünk azonban, hogy a gombafehérje

hozzáférhetőségét, emészthetőségét csökkenti a

sejtfalak kitintartalma, ezért a gombás étel elkészítésénél az alapos

aprításnak kiemelkedő szerepe van, ugyanígy az alapos rágásnak.

A gombák átlagosan 90% vizet és 10% szárazanyagot tartalmaznak.

Ennek a szárazanyagnak már tetemes részét, mintegy 30-35%-át alkotják

fehérjék. A magas víztartalom miatt a gombákat nem a húsféleségekhez,

hanem inkább a zöldségfélékhez (spenót, karfiol, brokkoli, zöldbab)

szoktuk hasonlítani.

A szárazanyag másik fő csoportját (a fehérjék után) a szénhidrátok

képezik (nyersrost, glikogén stb.). Találhatók a gombákban zsírsavak (az

értékesebb linolsav) és nem túl nagy mennyiségben vitaminok (B ,, B2, D,

nikotinsav-amid, pantoténsav, biotin, aszkorbinsav), továbbá ásványi

anyagok (foszfor, nátrium, kálium, kalcium, vas), illósavak, aromás savak

stb.

Táplálkozás-élettani szempontból jelentős az a tény, hogy a gombák

fűtőértéke (kalőriaértéke) kicsi, ún. telítőértéke viszont — az emészthe-

tetlenrost-tartalom miatt — nagy, ezért az energiaszegény étrend részét

képezhetik. Cukorbetegek is fogyaszthatnak gombát. Legtöbben azonban

az íz- és aromaanyagok miatt kedvelik a gombás ételeket. Érzékeny

gyomrúak, gyermekek és idősebbek azonban tartózkodjanak a túlzott

gombafogyasztástől, mert az emésztési zavarokat okozhat. Ugyanez vo-

natkozik a vesebetegekre is, a gombák viszonylag magasabb káliumtar-

talma miatt.

A fejlett ipari országokban az évenkénti és fejenkénti gombafogyasztás

2-3 kg. Magyarországon — a számottevő exporttermelés miatt — a

gombafogyasztás még mindig elmarad ettől, jóllehet az egy főre eső évi

gombatermés 2 kg körül mozog.

Egyes gombák gyógyhatásai

Japán kutatók évtizedek óta vizsgálják a Lentinus edodes (shiitake)

különböző egészségvédő hatásait, elsősorban állatkísérletekben. A vizs-

gálatokat azóta több gombafajra és több irányba kiterjesztették, figyelembe

véve a távol-keleti népi gyógyászat ez irányú hagyományait is. A legtöbb

vizsgálatot a shiitakéval végezték. Lényeges tumorgátló hatást mutattak ki,

amennyiben a kísérleti állatokat gombaporral táplálták (szarkóma-180,

Ehrlich-karcinóma stb. visszaszorítása mesterségesen fertőzött egerekben,

patkányokban). A kedvező hatás bizonyos poliszacharidoknak (a

shiitakéban a lentinannak) tulajdonítható több gombánál is. A következő

termesztett, illetve termeszthető gombák mutattak állatkísérletekben

valamilyen mérvű kedvező hatást bizonyos daganattípusokkal szemben:

Lentinus edodes (shiitake),

Flammulina velutipes (téli fülőke),

Coprinus comatus (gyapjas tintagomba),

Auricularia auricula-judae (júdásfülegomba),

Tremella fuciformis (rezgőgomba),

Hericium erinaceus (süngomba),

Hypsizygus tessulatus (nincs magyar neve),

Kuehneromyces mutabilis (ízletes tőkegomba),

Polyporus umbellatus (tüskegomba),

Grifola frondosa (bokrosgomba).

A megemelkedett vérkoleszterinszintet — emberi táplálkozási kísér-

letekben — igazoltan csökkentette a Lentinus edodes. Amennyiben tojással

fogyasztották, megszüntette annak ilyen irányú káros hatását. Ugyanennél

a gombánál bizonyos vírusgátló hatást is találtak. A vér koleszterinszintjét

csökkentették még a következő gombák is: Gano- derma lucidum

(pecsétviaszgomba), Auricularia auricula-judae, Grifola frondosa.

Gyulladásgátló hatást a következő gombák mutattak: Hericium erinaceus,

Ganaderma lucidum, Tremella fuciformis, Pholio- ta nameko („nameko"

tőkegomba — nincs magyar neve). A vércukor- szintet feltehetően

csökkentik: Coprinus comatus, Grifola frondosa. Az immunrendszert

kedvezően befolyásoló, jó közérzetet biztosító, a szervezet ellenálló

képességét fokozó gombák: Lentinus edodes, Hericium erinaceus,

Ganoderma lucidum, Tremella fuciformis, Polyporus umbellatus. A Grifola

frondosa pora a HÍV (AIDS) vírus aktivitását gátolta bizonyos kísérletekben.

Az Egyesült Államokban és Japánban már különböző gombatab-

lettákat, -porokat is forgalmaznak (shiitake, süngomba, pecsétviaszgomba,

bokrosgomba) mint gyógyhatású szereket.

Az elmondottak szerint nyilvánvaló, hogy a gyógynövények mellé

bizonyos gombák is felsorakoznak és azokkal hasonló elbírálásban

részesülnek. Csodaszernek azonban ezek sem tekinthetők (az egy más

kategória...). Nagyszámú felmérés alapján pl. Japánban télifülőke-

termesztőknél kimutatták, hogy körükben az átlagosnál valamivel kisebb

bizonyos rákbetegségek előfordulása. Erről, ennyiről van tehát szó, nem

többről, nem csodaszerről. Ez is elegendő azonban ahhoz, hogy

bizakodással tekintsünk az eddigi eredményekre, s hogy az említett

gombák termesztési lehetőségeit megismerjük, fogyasztásukat propagál-

juk. Elsősorban a shiitakéra gondolunk, amelynek termesztése — bár

szerény méretekben — hazánkban is megkezdődött.

A gombatermesztés nemzetközi és hazai helyzete

Chang (1993) gyűjtése alapján az egyes országok 1991. évi gombater-

mesztése a következőképpen alakult tonnában (1. táblázat)

1. táblázat. Az egyes országok évenkénti gombatermése

Ország Csiperke Shiitake Laskag. Bocskoros

g-

Fülgomba Téli fülőke Egyéb Összes

Ausztrália 25 510 10

10 25 530 Ausztria

2160 2 610 Belgium 30 000

30 000 Bulgária 4 000 4 000 Csehszlovákia 2 500 500 3 000 Dánia

8 000 8000 Dél-Afrika 4 680

4 680

Dél-Korea 8 990 12 327 51 782 350 1 349 74 798 Egyesült Kir.

118 000 118 000 Franciaország 231 000 1 000 232 000 Fülöp-szigetek 800 50 500 800 120 2 270 Görögország

2000 2 000

Hollandia 165 000 350

165350 India

6 000 600 400

7000

Indonézia 20 000

15 500 35 000 10 000 80 000

Írország 42 000

42 000 Japán 2 700 149000 33 475

160 92 255 58 840 336 430

Jugoszlávia 5 000 5 000 Kanada 53100 150

53 250

Kína 170000 340 000 800 000

150 000 440 000 80 000

265 800 2245 800

Lengyelország 65 000 100 65100 Magyarország 18 000 5 2 500 20 505 Mexikó 10 332

360

10 692

Németország 56 000 100 56100 Olaszország

102000 102000 Spanyolország 62 500

5 000 67 500

Svájc 6 050 50 6100 volt Szovjetunió

2 000 2 000 Tajvan 6 500

21 000 3 500 3000

2 000 14 000

1 000 51 000

Thaiföld 6 000 150 7 000 63 000 4000 3 80153 Új-Zéland 6 900

11 6911

USA 341 830 1841 695 351 344717 Egyéb 5170 50 1 500 400 50 120 2 500 9 790 Összesen: 1 590172 526 094 917 412 252 600 465 330 186 725 334 953 4273 286

A szerző összehasonlítást tesz az 1986. év és az 1991. év

gombatermése között (világviszonylatban) és a következő növekedést

állapítja meg:

csiperkék 30,9%,

shiitake 64,4%,

bocskorosgomba 42,1%,

laskagomba 442,6%,

fülgombák 290,8%,

téli fülőke 87,0%,

rezőgomba 250,0%,

nameko tőkegomba 60,0%. A Korona Gombahíradó (1993/1.) hírei szerint Hollandiában 1993

bán már 210 000 t csiperketerméssel számoltak. Az európai gombapiacon

érezhető is ez az előretörés. A krefeldi (Németország) gombatermesztési

kutatóintézet kiadványa szerint (Korona Gombahíradő, 1993/ 2.) a sorrend

is megváltozott: a csiperkegombát a laskagombák, majd a fülgombák

követik, és csak ezután következik a korábban második helyen álló

shiitake. (Ebben az esetben is csak becslésről lehet szó).

A megtermelt gomba nagy részét világszerte friss fogyasztásra szánják és

csak kisebb részét tartósítják. Évtizedekkel ezelőtt pl. a csiperkegomba

esetében többnyire fele-fele arányban szerepelt a friss és a konzervált

gomba, az utóbbi években viszont a friss fogyasztás került előtérbe a

konzerválás rovására. Legtöbb esetben a nagyobb gombatermelő üzemek

saját fel-dolgozási lehetőséggel rendelkeznek, s ennek segítségével vezetik

le a piac és a termés ingadozásából származó időnkénti túltermelést.

Ahhoz, hogy a konzerválás egyébként is gazdaságos legyen (piaci áron

vá-sárolt gombával), nagyon különleges konzervet kellene előállítani. A

laskagomba majdnem teljes egészében közvetlen fogyasztásra kerül, a

shiitake azonban kivétel: a Kínában és Japánban megtermelt shiitake

nagyobb részét szárítják és az egész világra exportálják, ugyanis ez a gomba

különösképpen alkalmas a szárításra.

Hazai viszonylatban a gombatermesztés az utóbbi években a mező-

gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata, és ez elsősorban a

csiperkegombára vonatkozik. A közölt adatokból kitűnik, hogy Ma-

gyarországon 1991-ben mintegy 20 000 t gombát termesztettek, míg

1988-89-ben még csak évi 10 000 t-ról beszélhetünk. Mindezt az ex-

portlehetőségek bővülése tette lehetővé, s talán az egészséges piaci verseny

kialakulása is. A csiperkegomba jelentős részét exportáljuk, a laskagombát

pedig szinte teljes egészében. Utóbbinak oka az igen

kedvező ár, ami 20-40%-kal magasabb a csiperke áránál. Ennek ellenére a

laskatermelők nagy része állandó anyagi gondokkal küszködik, sok

vállalkozás megy csődbe, de alakulnak újak helyettük, újabb

nehézségekkel. Ennek elemzése külön tanulmányt érdemelne, itt azonban

csak annyit mondhatunk, hogy egyrészt a laskagomba termesztése

nagyobb szakmai követelmények elé állítja a termelőt, másrészt a

termesztésnek nincs annyira kialakult hagyománya, mint a csiperkének.

A végső okot a szakmai felkészültség hiányában jelölhetjük meg.

A hazai gombakutatás a csepeli Duna Termelőszövetkezetben (és annak

Műszaki Fejlesztési Osztályán) a nyolcvanas évek végére teljesen

megszűnt, a szövetkezet felbomlott. Helyette a kutatást nem vette át

állami intézmény. A kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet (ahol

szintén folyt kutatás) a laskaalapanyag előállítására helyezte a súlyt, s ott

is szervezeti változások történtek. A csiperkegombát illetően a látványosan

fejlődő kerecsendi Korona Gombaipari Egyesülés vállalt bizonyos kutatási

feladatokat. Az itt évente két alkalommal megjelenő Korona Gombahíradó

ígéretes folytatása lehet az 1986-ban elindult és csak a negyedik számig

eljutó Gombatermesztési Tájékoztatónak. Ugyancsak szakmai pezsgést

visznek a hazai gombatermesztés életébe a Korona Gombaipari Egyesülés

által immár hagyományosan megrendezett évenkénti országos

gombatermesztési napok előadásokkal, bemutatókkal és újabban

szakkiállításokkal is. 1993-tól adják ki a Magyar Gombatermesztésért

Alapítvány Bernátsky Jenő-emlékérmét (Pro Cultura Fungorum

Hungarica Díj), amellyel kiemelkedő termesztőket, kutatókat

jutalmaznak.

A gombacsíragyártás terén az utóbbi öt évben annyi változás történt,

hogy a csiperkegomba termesztéséhez döntő mértékben importcsírát

használnak (a csepeli Duna Termelőszövetkezetben megszűnt a

csíragyártás), a laskatermesztéshez viszont elsősorban hazai gombacsírát,

amelyet több laboratóriumban állítanak elő. Mindenesetre a

magyarországi csiperkecsíra-gyártás újbóli beindítása az elkövetkező évek

komoly feladata lesz.

A gombatermesztés szervezetét illetően elmondjuk még, hogy mind a

csiperke, mind a laskagomba esetében az alapanyag előállítása részben

elvált a termesztéstől, bár az előállítók nagy része maga is foglalkozik

termesztéssel, és az eladott alapanyagon termett gomba nagy részét

visszavásárolja. Tehát — főleg a csiperkénél — az alapanyag előállítása

korszerű, nagyüzemi módszerekkel folyik (országosan 6-7 üzemben), a

termesztés pedig nagyrészt kisüzemekben. A vállalkozásoknak külön-

böző formái ismertek. Legegyszerűbb kategória a mezőgazdasági kis-

termelői (lehet főállású is, a társadalombiztosításnál bejelentve). Ebben az

esetben az éves árbevétel legfelső határa 2 millió Ft. Az árbevétel 1 millió

Ft-ig adómentes (1994), s az e fölötti rész 30%-a az adóalap. Sajnos a

társadalombiztosítási járulék magas volta egyelőre teljesen irreálissá teszi

a 2 millió Ft-os árbevétel elérését, vagyis visszafogja a termelést. Alaposan

mérlegelnie kell a termelőnek, hogy milyen gazdálkodási formát választ.

Termeszthető gombák

A különböző gombák termesztésének határt szab többek között az a tény,

hogy mind a gombák, mind a termesztésük kevésbé ismertek, sza-

porítóanyaguk pedig nem kapható a kereskedelemi forgalomban.

Hazánkban jelenleg (1994) csak a csiperkék, laskagombák és a shiitake

csírájához lehet hozzájutni hazai és külföldi (francia) cégektől. Ez a helyzet

azonban változhat. Könyvünkben ismertetjük a szaporítóanyag

(gombacsíra) készítésének viszonylag egyszerű módját, remélve, hogy a

gombák, illetve a gombatermesztés iránt érdeklődők lehetőségei ezáltal is

bővülnek. Sok helyen, pl. a szomszédos országok magyarok lakta

területein is, a gombatermesztés elkezdésének az az első akadálya, hogy a

gombacsíra beszerzése (még a csiperke és laskagomba esetében is)

nehézségekbe ütközik. A következőkben felsoroljuk a gombatermesztési

irodalomban előforduló fontosabb gombafajokat. Latin elnevezésük sok

esetben, pl. a laskagombáknál vitatott. Várható, hogy a számunkra ma

még szokatlan nevű gombafajok, mint termesztett gombák, Európában is

megjelennek, jóllehet legtöbbjük hazánkban is előfordul (ha nem, ezt

megemlítjük), csak éppen termesztési lehetőségeikkel nem vagy alig

foglalkoznak.

Agaricus bisporus (= A. brunnescens), kétspórás csiperke, sampinyon.

Agaricus bitorquis, ízletes vagy nyári csiperke.

Agaricus macrosporoides, hortobágyi csiperke. Magyarországon

találták, igen ritka faj, termesztésével csak itt kísérleteznek, közel harminc

éve. Nézetünk szerint, ha e faj törzstenyészete kikerült volna pl. Japánba,

ott már termesztenék, ugyanis az ottani technológiák e gombának jobban

megfelelnek.

Agaricus arvensis, erdőszéli csiperke. Európa egyes országaiban

kísérletileg termesztik más, ritkább csiperkékkel együtt.

Coprinus comatus, gyapjas tintagomba. Kísérletileg hazánkban is (ZKI.,

Kecskemét) termesztették.

Lepista nuda, Hla pereszke. Termesztésével Nyugat-Európában kísér-

leteznek.

Stropharia rugoso-annulata, óriás harmatgomba. Hazánkban („vadon")

csak Szombathely környékén találták. Termesztését a hatvanas években

kezdték az akkori NDK-ban. A hazai kezdeményezések kudarcba fulladtak.

Pleurotus ostreatus, késői laskagomba. Japán neve: hiratake. Hazánk-

ban már alig termesztik, a hibrid fajták teljesen felváltották. Hasonló

változatai a világosbarna P. o. var. salignus és a fenyőféléken gyakoribb

galambszürke P. o. var. columbinus. Nem minden törzsük igényel hi-

deghatást a termőre forduláshoz.

Pleurotus sp. „florida". Egyes kutatók a P. ostereatus, mások a P.

pulmonarius változatának tartják. Magyarországon ezzel a „fajtával"

kezdődött az egész éven át tartó intenzív termesztés a hetvenes években,

gyengébb minősége miatt a hibridek felváltották.

Pleurotus ostreatus x P. sp.„ florida".E hibrid fajtákat termesztik Ma-

gyarországon és Európa-szerte. Előállításuk Gyurkó Pál nevéhez fűződik.

Pleurotus pulmonarius, nyári laskagomba. A hazai törzsek egy része

hasonlította „floridához", más részük inkább a „szakához". Hangsúlyoz-

nunk kell azonban, hogy e megfigyelések csak néhány, esetlegesen

begyűjtött törzsre vonatkoztak, továbbá, hogy véleményünk szerint e faj

hazai populációjából igen értékes törzseket lehetne begyűjteni!

Pleurotus comucopiae (= p. sapidus) erestönkű laskagomba; színe

világossárgás. Termesztése nem terjedt el. Feltehetően a szállítást- tárolást

kevésbé bírná, mint a ma termesztett fajok, fajták.

Pleurotus eryngii, ördögszekér laskagomba. Vannak nagyobb változatai

is (P. e. var. ferulae, var. nebrodensis). Igen jó ízűnek tartják, húsa kevésbé

rostos, de termesztése nem annyira „egyszerű", mint más lakskagombáké.

Termesztésével leginkább Olaszországban foglalkoznak.

Pleurotus pulmonarius var. sajor-caju, „szaka" laskagomba. Kínában

főnixgomba néven termesztik. Egyáltalán nem lebecsülve a többi ter-

mesztett laskagombát, ezt a fajt még ízletesebbnek tartják, tartjuk. Az

eredeti Pleurotus sajor-caju fajt a kutatók a Lentinus nemzetségbe

helyezték át, s a termesztésben ilyen néven elterjedt laskafajtát a P.

pulmonarius egy változatának tartják. Ez a laskagomba is távol-keleti

származású, hasonlóképpen az alábbiakban felsoroltak többségéhez.

Pleurotus cystidiosus. Fehéres krémszínű. A hozzá hasonló P. abalo- nus

kissé sötétebb árnyalatú, Görögországban is megtalálták.

Pleurotus citrinopileatus, távol-keleti, szubtrópusi rokona a szintén

sárgás P. cornucopiaenek.

Pleurotus euosmus, a P. ostreatus melegkedvelő rokona a Brit-

szigeteken.

Pleurotus djamor. Rózsaszínű. Közeli rokonai a P. eous, Pl. flabella- tus,

Pl. salmoneo-stramineus. Trópusi, szubtrópusi faj.

Lentinus edodes, shiitake. Hazánkban nem fordul elő a szabadban

(vadon). Egyes kutatók a likacsgombák (Polyporaceae) családjához

sorolják, mások a pereszkékhez (Tricholomataceae), Lentinula edodes

néven. Kiváló aromájú gomba, amely gyógyhatású is. Termesztése ha-

zánkban is elkezdődött.

Agrocybe aegerita, déli tőkegomba. Kitűnő ízű, hazánkban csak kí-

sérletileg termesztették. Ugyanez a helyzet a következő három gombafajjal

is: a laskagombák viszonylag könnyebb termeszthetősége ezeket háttérbe

szorítja.

Flammulina uelutipes, téli fülőke. Japánul enokitake. Csak a Távol-

Keleten termesztik.

Kuehneromyces mutábilis, ízletes tőkegomba. A neve kifejezi a lényeget,

kísérleti termesztése (főként Németországban) mégis mintha abbamaradt

volna.

Hypholoma capnoides, fenyő-kénvirággomba. Hazánkban kísérleti

termesztésével nem foglalkoztak. A másik két, nálunk sokkal gyakoribb

kénvirággomba (sárga, vöröses) termesztésére is vannak utalások, a hazai

fajok (törzsek) azonban — ellentétben a ritka és ehető fenyő-

kénvirággombával — mérgezőek.

Pholioto nameko, „nameko" tőkegomba. Távol-keleti faj.

Hypsizygus tessulatus. Japánban és az Egyesült Államokban kezdték

termeszteni az utóbbi években. Hazánkban is előfordul ugyanúgy, mint

rokon fajai (Lyophyllum decastes — csoportos pereszke stb.). Ez utóbbi

termesztésével már Véssey Ede is kísérletezett. A fent említett okokból

háttérbe szorultak, bár jó ízű gombák.

Tremélla juciformis, rezgőgomba. A távol-keleti országokban kisebb

mértékben termesztik.

Auricularia auricula, A. polytricha, fülgombák. Mindkettőt a Távol-

Keleten nagyban termesztik.

Ganoderma licidum, pecsétviaszgomba. A taplógombákhoz tartozik.

Egészségügyi céllal kezdték el termeszteni néhány éve. Japán neve: reishi,

kínai neve: ling-chi, a Távol-Keleten életfagombának is hívják.

Griofola frondosa, bokrosgomba. Japán neve: maitake. Ehető és

gyógyhatást is tulajdonítanak neki.

Polyporus umbellatus, tüskegomba. Mint az előző.

Hericium erinaceus, süngomba. Ez is ehető, gyógyhatású.

Morchella angusticeps és rokonai, M. conica (hegyes kucsmagomba).

Morchella esculenta, ízletes kucsmagomba. Amíg az összes előző

gombák a bazídiumos gombákhoz, a kucsmagombák a tömlősgombákhoz

tartoznak. A kucsmagombákat az Egyesült Államokban szabadalom

alapján termesztik, nem túl nagy mennyiségben. Ez az utóbbi évtized

mikológiái meglepetésének számít, és új fejezetet nyitott egyes gombák

termeszthetőségét illetően (nem mikorrhiza gombákra gondolunk — az

még nehezebb probléma).

Tuber spp. , szarvasgombák. Csak „természetutánzó" termesztésükről

lehet szó, a többi mikorrhízás gombával együtt. A gomba spóráival vagy

tiszta tenyészetével erdei csemetekertek magonacait „fertőzik", hogy majd

10-15 év múlva — az erdőben — gyűjthető legyen alattuk a szarvasgomba.

Bővebben lásd: Delmas, 1978 (in Chang—Hayes, 645- 681. p.), Szemere L.

(1970).

Gombatermesztési alapanyagok és előkészítésük

Ugyanazon az alapanyagon többféle gomba is termeszthető és viszont:

ugyanannak a gombának többféle aljzat is megfelel mind az összetételt,

mind az előkészítés módját illetően. Az alapanyagokat összetételük,

előkészítésük és a rajtuk termesztendő gombafajok szempontjából a kö-

vetkező csoportokba oszthatjuk.

Farönk, fatuskó. A rönköket oltás után néhány hónapig zárt térben

átszövetjük, majd kertben, árnyékos, szélvédett helyen a földbe süly-

lyesztjük, ahol kedvező időjárás vagy kezelés (öntözés) esetén akár több

éven át teremhetnek. Hazánkban a laskagombát termesztik így.

Komposztált trágyák, szalmafélék. A meghatározott minőségű trágyát

vagy trágya-szalma keveréket benedvesítve és kazalba rakva (hogy

begyulladjon) többször átforgatjuk és meglocsoljuk, aminek következtében

15-20 nap alatt komposztálódik. Ezen eljárás üzemi változatában az

alapanyagokat csak 7-10 napig tartják kazalban (3 átforgatással, amit

forgatógépek végeznek), majd ezután megfelelő helyiségben, „alagútban",

egy tömegben hőkezelik. E hőkezelés irányított hőmérsékleti és szellőzési

viszonyok között meg végbe. A folyamat elején 57-60 °C-on 5-10 óráig

pasztőrözik („fertőtlenítik") az alapanyagot, majd 3-5 napig 45-50 °C-on

tartják levegős (aerob) feltételek mellett. Ez alatt az idő alatt elszaporodnak

bizonyos mikroorganizmusok (hőkedvelő, termofil baktériumok, gombák),

amelyek tevékenysége igen alkalmassá teszi az alapanyagot a termesztett

gomba számára. A hőkezelésnek ezt a második szakaszát

kondicionálásnak nevezik. A jövő technológiájának irányába mutat az az

eljárás, amelynek során az egész komposztálási folyamat lerövidül és az

említett hőkezelő helyiségben zajlik le. Ezután a komposztot beoltják

gombacsírával, „ágyazzák", zsákolják vagy blokkokba préselik, amelyeket

polcokon helyeznek el és később takarófölddel (tőzeggel) letakarnak. így

készítik el az alapanyagot a csiperke és még néhány gomba számára. A

komposzt rendszerint lótrágyából vagy baromfitrágya és szalma

keverékéből készül vagy mindkettőből, de egyéb anyagok is szóba

jöhetnek. Ez az alapanyag nitrogénben gazdag, sötétebb színű. Faanyagon

termő gombákat hiába próbálnánk rajta termeszteni.

Rövid ideig pasztőrözött és fermentált szalmafélék. A hetvenes években

magyar kutatók fejlesztették ki ezt az eljárást, elsősorban a laskagombák

számára. A módszer a csiperke alapanyagának hőkezelését utánozza

lerövidítve. A szalmát, kukoricaszárat stb. aprítják, nedvesítik, majd

hőkezelik. Ez szintén két lépcsőből áll. Első szakaszban — ládákban vagy

ugyancsak „tömeghőkezelő" helyiségben — az alapanyag hőmérsékletét

gőzzel 60-70 °C-ra viszik fel, mintegy 5-10 órára. Ez a tulajdonképpeni

pasztőrözés, amelynek során a legtöbb káros szervet (penészgombák,

gombaszúnyoglárvák stb.) elpusztul. Ezután a hőmérsékletet 45-50 °C-ra

csökkentik és az alapanyagot megfelelő levegőellátás mellett 2-3 napig ezen

a hőmérsékleten tartják (kondicionálás). Az így hőkezelt anyagot

becsírázzák, perforált fóliazsákokba töltik és zárják. Az aljzatra jellemző

még az alacsonyabb nitrogéntartalom, a szálasabb szerkezet, a

világosbarna szín. A termés a zsákok oldalán jelentkezik.

A következőkben azokat az eljárásokat ismertetjük, amelyek során

ugyancsak cellulóz- és lignintartalmú melléktermékeket (mindenféle

szalma, fűrészpor stb.) használnak fel, de nem vetik alá semmilyen

mikrobiológiai eljárásnak (fermentálás-kondicionálás), hanem ellen-

kezőleg: minden versengő mikroorganizmust, kártevőt elpusztítanak vagy

számukat olyan alacsonyra csökkentik, hogy ne zavarják a későbbi

kultúrgomba fejlődését. Ezen eljárásokat szinte kizárólag a farontó

gombák (laskagomba, shiitake stb.) termesztéséhez dolgozták ki, s magyar

kutatóké az érdem (Z. K. I., Kecskemét), hogy felfedezték: a ha-

gyományosan komposzton élő csiperke is termeszthető az így hőkezelt,

szinte „nyers" szalmán.

Sterilezés. A módszert Távol-Keleten fejlesztették ki a shiitake, a téli

fülőke és egyéb gombák termesztéséhez. Az alapanyag rendszerint rizsvagy

búzakorpával dúsított fűrészpor, amelyet nedvesítés után hőálló műanyag

zacskókban sterileznek 1 bar (atm) nyomáson. Az oltás, majd az átszövetés

is steril körülmények között zajlik! Európában ez a költségesnek tűnő

eljárás nem honosodott meg annak ellenére, hogy Kínában, Japánban stb.

órási tömegű gombát állítanak elő vele. Európában megelégedtek a

hőkezelés enyhébb változataival, amelyek során nem törekednek teljes

csírátlanításra. A módszer a régóta ismert

pasztőrözés, részleges csírátlanítás. Az ilyen módon kezelt alapanyagba

kissé több gombacsíra kell, csírázás és átszövés alatt igen higiénikusan

kell eljárni, nehogy az aljzatban elszaporodjanak a megmaradt vagy a

lehűtés és csírázás során belekerült mikroorganizmusok (penészgombák,

baktériumok), szúnyoglárvák vagy más kártevők.

Gőzölés 100 °C-on 1 óráig („félsteril" módszer). Az eljárást ugyancsak az

említett intézetben (Zöldségtermesztési Kutató Intézetben) fejlesztették ki.

Jellemzője, hogy a megdarált vagy szecskázott szalmafélét vagy

szalma-fűrészpor stb. keveréket szárazon gőzölik, majd hideg vízzel hűtik

le, nedvesítik be. A kis számban visszamaradt káros penészgombák

esetleges későbbi elszaporodását a megfelelő higiénián kívül kis

mennyiségű gombaölő szer (Fundazol) adagolásával is ellensúlyozzák.

Hőkezelés 60-80 °C-on. A felaprított alapanyagot benedvesítik, majd

ugyancsak egy tömegben gőzölik. Hőmérsékletét 60-80 °C közé viszik fel

és 24, illetve 3 óráig ezen a hőmérsékleten tartják. Vigyázni kell azonban

arra, nehogy az alapanyag hőmérséklete 90 °C-ra vagy e fölé emelkedjen,

mert akkor az aljzat — érdekes módon — fogékonyabb lesz az

újrafertőződésre. A túlságosan nagy mértékben elpusztított baktériumok

ugyanis mikrobiológiai űrt hagynak maguk után, ami kedvez a később,

elsősorban a lehűtés és csírázás alatt, óhatatlanul rákerült

mikroorganizmusok ismételt megtelepedésének, elszaporodásának.

A hőkezelés (pasztőrözés) még többféle módon is elvégezhető, a lényeg

ugyanaz marad. Kistermelők, hobbitermelők pl. kosárban vagy megfelelő

zsákban 70-80 °C-os vízbe is bemeríthetik az alapanyagot 1 óra

időtartamra, illetve amíg lehűl.

Ismertek még egészen különös előkészítési módszerek is (ezekkel

könyvünkben nem foglalkozunk, mert jelentőségük csekély), ilyen például

az alapanyag erjesztése víz alatt több napon keresztül vagy vegyszeres

áztatása kalcium-hidroxidos vagy hipós vízben, esetleg formalinos

gázosítása még száraz állapotban. Az ilyen és ezekhez hasonló módszerek

csak kicsiben próbálthatók ki, komolyabb termelést semmiképpen nem

alapozhatunk rájuk!

A 2. táblázatban összefoglaljuk a gombatermesztésben használatos

alapanyag-előállítási módszereket, az ezeken termeszthető (vagy felte-

hetően termeszthető) gombákat, feltüntetve a termésidő alatt megkívánt

hőmérsékletet is (ez utóbbi szintén nagymértékben befolyásolja gomba-

termesztési lehetőségeinket), gondoljunk itt az évszakokra, a különféle

termesztési berendezésekre (pince, épület, fóliaház stb.), azok fűtésére,

szellőztetésére.

2. táblázat. Alapanyagok és gombák, a

termésidő optimális hőmérsékletének feltüntetésével

A táblázatban szereplő kérdőjelek azt jelentik, hogy az illető gombát

csak kísérleti mértékben termesztették azon az alapanyagon, illetőleg

termesztéséről nincs tudomásunk, de legalább kipróbálásra érdemesnek

tartjuk. Az A. bitorquisnál (nyári csiperke) a felkiáltójel arra vonatkozik,

hogy ZKI. (Kecskemét) kísérleteiben a 100 °C-on gőzölt szalmán ez a

gombafaj, pontosabban ennek egy helyi fajtája, nagyon figyelemreméltó

terméseredményeket adott. Az utolsó oszlopban megadott

Gombafajok Farönk

Komposztálás kazalban,

majd hőkezelés (10-20

nap)

Pasztőrözés után

levegős

fermentálás

(kondicionálás) (3-4

nap)

Sterilezés (2-4

óra)

Csak pasztőrözés Hőmér- sékleti

igény ter- mésidö- ben

(°C) Gőzölés

szárazon (100 °C),

1 óra)

Gőzölés nedvesen

(60-80 °C), 24-3

óra)

Agaricus bisporus

+?

+?

12-20 A. bitorquis + +? +?! 22-26 A. macrosporoides +? +? + +? 15-20 A. arvensis

+ 15-20 Coprinus comatus + +? +? 16-21 Lepista nuda + 12-18

Stropharia r.-a. + 15-21 Volvariella volvacea + 28-34 Pleurotus ostreatus + + + + + 10-15 P. „florida" + + + + + 15-25 P. - hibridek + + + + 15-25 P. pulmonarius +

+ + + + 15-25 P. cornucopiae

+ + + + + 15-25 P. eryngii

+ + +? +? 12-20 P. „saca" + + + + + 15-25 P. cystidiosus + + + + + 18-27 P. citrinopileatus + + + + + 20-29 P. euosmus + + + + + 18-27 P. djamor + + + + + 18-30 Lentinus edodes + + + + + 10-27 Agrocybe aegerita + + + +? +? 15-25 Flammulinavelutipes + +? + +? +? 8-16 Kuehneromyces m. + +? +? +? +? 15-25 Hypholoma capnoides + ? +? ? ? 10-16 Pholiota nameko + ? + +? ? 12-18 Hypsizygus tessulatus + ? + ? ? 12-18 Tremella fuciformis + ? + ? ? 20-27 Nuricularia auricula + ? + ? ? 15-23 4. polytricha + ? + ? ? 18-28 3anoderma lucidum + + ? ? 20-27 3rifola frondosa

+ 7 + ? ? 12-18

lericium erinaceus +

7 +

? ? 15-24

hőmérsékleti értékek csak tájékoztató jellegűek. Néhány °C eltérés le- és

fölfelé egyaránt lehetséges, azonkívül a termőtestképződés kiváltásához a

legtöbb gombafajnál előnyös a néhány °C-kal alacsonyabb hőmérséklet. A

shiitake esetében vannak „téli" és „nyári" (sőt átmeneti) típusú fajták. A téli

törzsek hőmérsékleti igénye termésidőben 16-18 °C, a nyáriaké 21-27 °C. A

termőtestek kialakulásához itt is előnyösebb a néhány °C-kal alacsonyabb

hőmérséklet.

(CHAMPIGNON-UNION KFT.

A következő szolgáltatásokkal állunk a Tisztelt gombatermelők rendelkezésére:

• komposztértékesítés

• szaktanácsadás,

• export tevékenység,

• gombafelvásárlás

Rendszeres oktatóprogramokkal is segítjük

a termelők munkáját.

Felvilágosítás, jelentkezés a következő címen:

1224 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 115/8

TELEFON: (22) 72-411 • TELEFON/FAX: (22) 68-682

KOMPOSZT ÜZEMÜNK: TÖK (23) 341-282

A kétspórás csiperke (sampinyon) (Agaricus bisporus)

hagyományos termesztése

Az alábbiakban a csiperkegomba egyszerűbb termesztésmódját írjuk le,

amelynek célja a közvetlen környezetünk, esetleg helyi boltok, piacok,

éttermek, üzemi konyhák ellátása, kiegészítő tevékenységként. A

termőterület általában kevesebb 100 m=-nél. „Főállású" kisüzemi

termesztéshez, több száz m-en, célszerűbb kész, becsírázott zsákos

komposztot vásárolni. Ebben az esetben az alapanyagot előállító cég

rendszerint visszavásárolja a gombát. Saját komposztüzem létrehozása

tehát nagyon meggondolandó; ennek egyébként is gátat szab a nagy

beruházási költség. A következő fejezetben ehhez is megadjuk az

alapismereteket, az alábbiakban pedig az egyszerűbb, „háztáji", „hobbi"

jellegű komposztkészítés módját írjuk le.

Az alapanyagot 15-20 napig kell komposztálni. Ez a művelet csak

faluhelyen végezhető, ahol állattartás is folyik, illetve engedélyezett. A kész,

zsákos komposzt azonban már lakóház alatti pincében, alagsorban is

elhelyezhető. Egész évben lehet komposztálni kertben, udvaron, de egy

köves vagy döngölt padozatú helyiség (régi istálló, fészer, pajta, ól) még

előnyösebb, részben az esetleges csapadék, másrészt a gombalegyek

könnyebb távol tartása végett. Ezek ugyanis már a komposztot is

megfertőzik (rápetéznek), elszaporodnak rajta, később aztán a következő

nemzedék „kukacossá" teszi a gombát is. A téli hónapok kivételével a

termesztés sikere nagymértékben függ attól, hogy mennyire sikerül távol

tartani e kártevőket a komposzttől (még ágyazás után is!), majd pedig a

termő kultúrától. Felszíni épületbe nyáron ne telepítsünk vagy csak a

legkisebb ajánlott mennyiséget. Nyáron minél mélyebb pincében

termesszünk kétspórás csiperkét, mert a 20 °C feletti hőmérsékletet nem

kedveli, nem terem. A termesztés egyes fázisait az 1. rajzon szemléltetjük.

HDtbilermesriés

Komposztálás

Az alapanyag lehet tisztán lótrágya, lehetőleg friss (1-2 hetesnél nem

régibb) és szalmás. Jobb a trágya, ha a lovak főként szénát és abrakot,

illetőleg minél kevesebb zöld és lédús takarmányt kaptak. Érett, fekete,

szalonnás vagy túlzottan kiégett trágya nem alkalmas. Lótrágya hi-

ányában szükségmegoldásként használhatunk szavasmarha-, sertés-,

birka- vagy nyúltrágyát is, de ezek is minél frissebbek, minél szalmá-

sabbak legyenek. Ha kevés bennük az alom, előkezelt szalmát kell

hozzáadni. Ennek mennyisége lehet ugyanannyi, mint a trágya (súly-

arány) vagy akár annak kétszerese is. Komposztkészítéshez használ-

hatjuk (kizárólag előkezelt) szalma és baromfitrágya keverékét is. Ez

utóbbi mindenképpen száraz, apró jellegű, hízócsirketrágya legyen. Az

almozás lehet fűrészpor, tőzeg, pelyva. A száraz szalma tömegéhez

viszonyítva 20-30% csirketrágyát használjunk.

A komposztkészítés legfőbb eszköze a vasvilla és a locsolókanna. A

komposztálás folyamán az alapanyagnak át kell forrósodnia, ezért

legalább 1,5 m széles és ugyanilyen magas, tetszőleges hosszúságú

szögletes kazlat vagy ha kevés az alapanyagunk, akkor egyszerű, kisebb

szénaboglyára emlékeztető kupacot készítünk. Ehhez legalább 300-400 kg

trágyára, illetve 8-10 kisméretú szalmabálára vagy ennek megfelelő

mennyiségú szalmára van szükség.

Összerakáskor a trágyát először kissé szétterítve, öntözőkannával

alaposan belocsoljuk, majd a csomókat teljesen szétrázva kazalba vagy

kupacba rázzuk, rakjuk. Ezt a műveletet hívjuk összerakásnak.

A kazlat ezután felülről ismét jól megöntözzük, egészen az elfolyás

határáig. Közben, ha erősen szalmás, meg is taposhatjuk. 300-400 kg

átlagos nedvességű trágyához 100-200 liter vizet adunk. A vízadagolás

mértéke függ az eredeti nedvességtartalomtól és az évszaktól: meleg, száraz,

szeles időben több vízre van szükség. Végül az összerakott kazalnak

65-70% vizet kell tartalmaznia. Ha markunkkal egy csomót erősen

összeszorítunk, csepegnie kell belőle a lének. Ha a komposztálási folyamat

elején nem adunk elég vizet, hanem például később pótoljuk, akkor az

ammónia is később távozik, veszélyeztetve a csírát. Az alapanyagok alapos

szétrázása és egyenletes összekeverése ugyancsak igen lényeges

követelmény, de könnyebben elsajátítható, mint a vízadagolás mértéke.

Ha a komposztkészítéshez szalmát is használunk — tehát egyéb trá-

gyákhoz adva —, a szalmát mintegy 5-10 napig előnedvesítjük, hogy

összerakáskor már puhább, barnább legyen. Árpaszalmánál 5 nap is

elegendő. A szalmát 0,5-0,7 m magas halomba rakjuk, önözőkannával

belocsoljuk, majd letapossuk. Ezt a műveletet (átvillázás, locsolás, taposás)

2-3 naponként megismételjük. A kisméretű bálákat kibontatlan állapotban

is belocsolhatjuk, 2-3 naponkénti átrakással. Az összerakott bálák

bemelegedése elősegíti a szalma puhulását és vízfelvételét.

Mind a szalma több napos előnedvesítése, előérlelése, mind a trágya

összerakása során tegyünk a vízbe nitrogéntartalmú műtrágyát. A kö-

vetkező műtrágyák, illetve levéltrágyák közűi választhatunk: kar- bamid,

pétisó, ammónium-nitrát, ammónium-szulfát, Mikramid, Pere- trix,

Volldünger, Wuxal, Plantosan. A trágya nedvesítéséhez valamelyik

műtrágyát, a szalma nedvesítéséhez inkább valamelyik levéltrágyát

használjuk. A locsolóoldat töménysége trágya esetében 0,2%-os, szalmánál

0,3%-os lehet. 1001 vízre számítva ez 200 g (20 dkg), illetőleg 0,3 1 (3 dl).

Az így előérlelt, előnedvesített szalmához ezután keverjük hozzá a

baromfitrágyát vagy az említett trágyák valamelyikét, majd ezután

„építsük fel" a kazlat (vagy kupacot), alaposan szétrázva, összekeverve az

alapanyagokat. Itt jegyezzük meg, hogy kizárólag csak szalmából (+ műtrágya

vagy levéltrágya) is készülhet komposzt, de ha van rá lehetőség, inkább

szalma-trágya keveréket használjunk.

Forgatások. Összerakás után 3-4 naponként és 3-4 alkalommal a kazlat

alaposan felrázzuk és újra szögletes formába rakjuk. Az első forgatást az

összerakás után a negyedik napon végezzük el (pl. ha szombaton

összeraktunk, akkor az első forgatás szerdán legyen). A többi forgatás között

egy nappal rövidebb időt javaslunk, az utolsó, negyedik forgatást pedig az

előző után a második napon végezzük el. Tehát példánkból kiindulva, ha az

összerakás szombati napon történt, akkor a forgatások napjai sorrendben a

következők: szerda, szombat, kedd, csütörtök. Természetesen egy-egy nap

eltolódás nem okoz problémát, télen, hideg időben még előnyös is lehet. Az

első átrázáskor már nem adhatunk semmilyen műtrágyát, csak tiszta vizet, s

ez a további forgatásokra is érvényes, kivéve a gipszet. Az első átforgatáskor

még elég sok vízre van szükség, mert a kazal közepe a forróságtól, széle pedig

(száraz, meleg, szeles időjárás esetén) egyébként is kiszárad. Az első

forgatáskor célszerű gipszet keverni a trágyához, ennek mindenképpen

jótékony hatása van. 100 kg alapanyagra 2 kg-ot számolva, a gipszet

forga-tás előtt a kazalra szórjuk; így átforgatáskor egyenletesen bele-

keveredik. A második és a későbbi forgatások idején már alig vagy egyáltalán

nincs szükség vízadagolásra.

Két nappal a harmadik forgatás után ismét felrázzuk a komposztot és újra

kazalba rakjuk (negyedik forgatás), majd másnap csírázhatjuk, zsákolhatjuk.

A kész komposzt még szálas szerkezetű, de csavaró mozdulattal könnyen

szakad, puha, sötétbarna, kellemes illatú, nedvesség- tartalma 62-68%,

markunkban összeszorítva rugalmas, de egyben marad és nem csepeg belőle

nedvesség, sőt kezünket sem piszkítja! Szúrós ammóniaszaga nem lehet már,

ez megölné a csírát. Nem valószínű, hogy az ismertetett technológia mellett

(csomómentes szétrázás, alapos összekeverés) ez előfordul, de ha mégis, egy

átrázást és egy napot még iktassunk be. Ha a komposzt túl nedves, keverjünk

hozzá 100 kg-ként 0,5-1,0 kg gipszet. Nedvességtartalmát mérjük meg, ez

nagymértékben hozzájárul komposztálási tapasztalataink bővüléséhez.

Vegyünk több helyről mintát, keverjük össze, ebből méljünk ki pontosan 1

kg-ot, amit napon vagy sütőben (zsírpapíron) csörgősre szárítsunk ki. Ezt

visszamérve 320-380 g-ot (32-38 dkg-ot) kell kapnunk. Ha nem ennyit, illetve

lényegesen kevesebbet vagy többet mértünk, akkor vagy túl sok

Takarás után önözőkannával megöntözzük a zsákokat. A víz csak a

takarőanyagot nedvesítse be, a komposztba semmiképpen ne folyjon le. Ez a

mennyiség maként, vagyis 4-6 zsákra, kb. 1-2 1-nek felel meg. Amennyiben

tudunk szerezni formaiint (pl. gyógyszertárban), ebbe az első öntözővízbe

tegyünk 10 1 vízhez számítva 0,5-1,0 dl-t. Az elkövetkezendő 2-3 hétben

(„lappangás") csak annyi a dolgunk, hogy a takaróanyagot időnként finoman

megöntözzük, hogy teljes vastagságában mindig nedves, nyirkos legyen, a

túlzott öntözéstől azonban óvakodjunk, nehogy a komposzt beázzon.

Takarás után is lényeges szempont a gombalegyek távol tartása.

Növényvédő szerekkel azonban már csak legfeljebb a zsákok környéke

kezelhető. Egyedül a Piretrinből szórhatunk egy keveset a takaróanyag

felszínére (ahogyan az ételt megsózzuk). Ne feledkezzünk meg a szúnyog-

hálókról, a légyölő, légyfogó csíkokról sem!

Termés

A termesztőhelyiség a lehetőségek szerint legyen teljesen sötét. Hőmérséklete

14-22 °C között legyen, ingadozhat is, de tartósan 20 °C feletti hőmérsékleten

a kétspórás csiperke nem terem. A nagyban való termesztés felszíni épületben

nyáron nem tanácsos. A korábban már említett helyiségek mellett

megemlítjük még, hogy jól szigetelt fóliasátorban (bővebben lásd a következő

fejetezetet) ősszel és tavasszal termeszthetünk csiperkét (télen fűtéssel), de

hangsúlyozzuk: nyáron nem. Felszíni termesztőhelyiségben nyáron csak az

ízletes (nyári) csiperke termeszthető (lásd ott).

A zsákok környékét gyakran locsoljuk meg a levegő párásítása végett, és

gondoskodjunk légmozgásról is (pl. gyenge kereszthuzat). Legnagyobb gond a

mindenütt jelen lévő aprő gombalegyek, gombaszúnyogok távol tartása, a

gomba „kukacosodásának" megakadályozása, rovarölő szerekkel ugyanis sem

a gomba, sem a takaróanyag nem kezelhető! Ez alól egyedül a Piretrin

háztartási légyölő porzószer kivétel, gombára azonban ez sem juthat!

Chemotoxot ne használjunk, mert a gomba beveszi a kellemetlen szagot.

Csak az elsötétítés, szitahálók, légyfogók segíthetnek, az említett lehetséges

vegyszeres kezelésekkel kiegészítve.

A gomba „hullámokban" jelentkezik, 8-10 naponként. 4-5 ter-

méshullám (40-60 nap) utána komposzt összeesik, „leterem", a kártevők,

betegségek is elszaporodnak benne. 100 kg komposzt 5-15 kg gombát adhat

attól függően (különösen nyáron és ősszel), hogy mennyire sikerült távol

tartani a gombalegyeket, természetesen normális átszö- vődést is feltételezve.

A szedésre érettség nem a gomba nagyságától, hanem az alakjától függ:

karcsúbb lesz, és a lemezeket borító hártya már kitapintható a kalap alján. Az

esernyőszerűen kinyílt, barna lemezű gomba még fogyasztható, de nem

piacképes. Nagyobb szedések után „gyomláljuk" ki a csonkokat, az esetleg

beteg, barna, lepuhult kisgom- bákat. A keletkezett lyukakat, üregeket

pótoljuk ki friss takaróanyaggal (tiszta vödörből, tiszta kézzel!). Ezután

öntözzünk (0,5-1,5 1/m2)- A helyiség padozatát gyakran locsoljuk fel, így a

takarőanyag sem szárad ki olyan hamar, és a párás levegő szükséges a

gombakezdemények kialakulásához is. A szellőztetés most se maradjon el!

Szedéskor a gombák tönkjének alsó, földes részét késsel vágjuk le, hogy

rekeszbe rakva ne szennyezzék egymás kalapját. A frissen szedett gomba

papírzacskóban (nem fóliában!), hűvös, szellős helyen 1 napig,

hűtőszekrényben (itt már célszerűbb a fóliazacskó) 2-3 napig tárolható.

Lehetőség van a gomba mélyhűtésére is, fagyasztószekrényben (lásd

könyvünk utolsó fejezetét).

Amennyiben a gombát értékesítenénk, szedés után azonnal vagy másnap

korán reggel, szellős rekeszben vigyük rendeltetési helyére, mert egyébként

hosszabb ideig (több napig) csak hűtőtárolóban, 2-3 °C- on tárolható. A

gomba árusítása esetén — ha kérik — mutassuk fel a csíravásárlási

bizonylatot vagy (a megfelelő egészségügyi rendeletben is így szerepel!),

írásban igazoljuk (keltezés, a személyi igazolvány száma, aláírás), hogy a

megnevezett gombát mi termesztettük és nem „vadon" gyűjtöttük, vagyis

termesztett gomba. Ez ugyanis szabadon árusítható, nem kell kijelölt helyen

árusítva, piaci gombaellenőrnek bemutatni, mint a szabadban gyűjtött

gombákat. Csupán az említett igazolást kérhetik tőlünk (esetleg még piacon

helyjegyet, és a vevőnek számlát kell adnunk, amennyiben számlakötelesek

vagyunk).

Letermés után a zsákokat távolítsuk el, helyüket 5-10%-os hipós oldattal

fertőtlenítsük. Termő zsákok közelébe ne tegyünk újakat! A le termett

komposzt trágyaként felhasználható.

A kétspórás csiperke (sampinyon) (Agaricus bisporus) kisüzemi termesztése

Ebben a fejezetben ismertetjük a komposztálás és a szorosabb értelemben

vett termesztés minden lényeges szakmai, biológiai jellegű vonatkozását. A

nagyüzemi komposzt-előállítás és a gombaházi termesztés műszaki feltételeit

azonban nem tárgyaljuk teljes részletességgel, mert ezzel csak néhány

nagyüzem foglalkozik, másrészt meghaladja feladatkörünket. A

gombatermesztőknél (és a komposzt-előállítóknál is!) elsősorban nem

műszaki, hanem szakmai, biológiai, növényvédelmi, higiéniai problémák

szoktak inkább jelentkezni, főként terméscsökkenés formájában. Utalunk

viszont két kitűnő szakkönyvre, az egyik német nyelvű (Lelley, 1991), a másik

angol (Griensven, 1988). E könyvek minden lényeges műszaki ismeretet

tartalmaznak, az építészet, a nőtechnika és a klimatizálás vonatkozásában.

Itt jegyezzük meg, hogy amíg Magyarországon viszonylag olcsón (havonta

20-40 Ft/m2 áron) lehet bérelni, esetleg vásárolni használaton kívüli

istállókat, addig nem érdemes felszíni gombaházat építeni.

Mivel az átfedéseket szeretnénk elkerülni, azoknak, akik behatóbban meg

akarnak ismerkedni a csiperkegomba termesztésével, feltétlenül javasoljuk,

hogy olvassák át az előző fejezetet, a termesztés egyszerűbb formáját, mert ezt

szükségesnek tartjuk a helyes termesztési szemlélet kialakításához, s

bizonyos dolgokat itt nem ismétlünk meg.

Az üzemi csiperketermesztéshez, amennyiben nem kész, vásárolt kom-

poszttal dolgozunk, szükség van egy betonpadozatú komposztálóhangárra,

komposztáló-, forgatógépekre, hőkezelő helyiségekre, csírázó- és zsáktöltő

gépsorra stb. Nagyüzem nem dolgozhat teljesen hagyományos módon

(ahogyan azt az előző fejezetben leírtuk), elsősorban a kézi munkaerő hiánya

miatt (a munkanélküliség nem játszik szerepet ebben). Már kisüzemi szinten

(több 100 m2 termőfelület) is célszerű rendelkezni fedett komposztálótérrel és

egyszerűbb, házi kivitelezésű forgatógéppel. Ilyet már sokan használtak, s

néhány kisüzeminek

számító gombatermelő épített hőkezelő kamrát is. Mint említettük,

részletes műszaki leírásokra nincs módunk, de minden fontos ismeretet

közlünk ahhoz, hogy megfelelő szakember segítségével a szükséges -

feltételek kialakíthatók, az építészeti, épületgépészeti, lakatos, villany- és

vízvezeték-szerelési stb. munkák elvégezhetők legyenek.

számítógépes programokkal vezérelt hőkezelést vagy klimatizálást

illetően azonban utalnunk kell az említett, angol nyelvű irodalomra,

jóllehet a komposzt hőkezelését már szinte minden nagyüzem ennek

segítségével végzi. A technikai fejlődéssel azonban a higiéniai szem

léletnek is lépést kell tartania, és nem nélkülözhetők a „hagyományos"

termesztés szakismeretei sem!

Termesztő- és komposztálóhelyiségek,

berendezések és használatuk

A gombatermesztés gazdaságossága jelentősen függ a termesztőhelyiség

megválasztásától, ezért igyekezzünk minden kedvező adottságot

kihasználni. Ebből a szempontból vidéken jobbak a lehetőségek, mint a

főváros közelében.

Mélyen fekvő, föld alatti pincében egész évben lehet kétspórás csiperkét

termeszteni (nyári csiperkét nem!). A félig a földben lévő, pl.

alagsori helyiségekben lehetőleg úgy telepítsünk, hogy a szedési időből

minél kevesebb essen június—július—augusztusra. Még fokozottabban

érvényes ez a felszíni épületek helyiségeire. Csak kivételes időjárás esetén

lehet megfelelő termésátlagra számítani. A termesztő mindenképpen

válaszút elé kerül: vagy nem telepít, vagy megoldást keres olcsóbb hűtésre,

hogy a termesztő helyiség hőmérséklete nappal se emelkedjen 20 °C fölé.

Könnyűszerkezetes felszíni építményekben (fóliasátor, üvegház) csak

ősztől tavaszig telepíthetünk úgy, hogy a termésidőnek még egy kis része

se essen a három legmelegebb nyári hónapra. Ezzel együtt is kellő

hőszigetelésre és árnyékolásra, télen fűtésre van szükség. Manapság már

a mélyen fekvő pincéket is fűtik télen, mert a komposztálás — amellyel a

pince tartósan felfűthető — rendszerint nem itt folyik, hiszen a

termesztők nagy része kész, becsírázott (zsákos) komposztot vásárol.

A telepítés tervezéséhez, a helyiség megválasztásához, kihasználásához

szükséges a termesztési ciklus (1. rajz) ismerete. Mély pincében

mindegy, hogy mikor telepítünk. Félig vagy teljesen felszíni helyiségekben

figyelemmel kell lenni az évszakokra. Itt a telepítés (a becsírázott zsákok

elhelyezése) első időpontja rendszerint augusztus vége—szeptember eleje,

utolsó időpontja március eleje-közepe (igen masszív, vastag falú épületnél

március vége). Több helyiség használatakor az egyes telepítéseket eltérő

időpontokban végezzük, így a szedési munkacsúcsok nem esnek egybe és

a piac ellátása is egyenletesebb lesz. Figyelembe vehetjük a kereslet

alakulását is, mert pl. május második felétől általában csökken a gomba

iránti igény, majd a zöldborsószezon után ismét nő. Karácsony előtt

fokozódik az igény, újév után csökken. Az értékesítés azonban sok

tényezőtől függ (helyi, közeli piacok, export stb.), így előfordulhat, hogy a

termesztés bővítésével javulnak az értékesítési lehetőségek.

A fóliás berendezések, esetleg üvegházak használata két alapvető

problémát vet fel. Az egyik a klíma, a másika higiénia. Tulajdonképpen

nem igazi fóliasátorról van szó. Lényeges elem a vázszerkezet, a fóliára

kívülről szigetelőanyag kerül. Még „ablakokat" sem hagyhatunk, tehát

szükség van belső világításra. A berendezés vázának olyan erősnek kell

lennie, hogy elbírja a szigetelőanyagot, ellenálljon a szél és a hó

nyomásának. A szélesebb (8-10 m) berendezést célszerű középen feltá-

masztani, T alakban rögzíteni. Ha faanyagból építjük a vázat, e tényezőket

még inkább figyelembe kell venni.

A könnyűszerkezetes építmény belső fala a fóliasátoréhoz hasonló. A

váztartó csövekre, rudakra stb. merőlegesen, 30-40 cm-enként célszerű

horganyzott drótot kifeszíteni, hogy minél kisebb legyen a fólia belógása.

Erre kerül tehát az első fóliaréteg, majd a szigetelőanyag és a külső fólia. A

két fóliaréteg között többféle szigetelőanyag helyezhető el, a

szigetelőképesség azonban feleljen meg a 3-4 cm vastag műanyag hab

(nikecell, hungarocell) szigetelőképességének. Megfelelő pl. a következő

rétegezettség is: fólia, erre gyengébb minőségű fedéllemez (kátránypapír)

10 cm-es átfedéssel, 2-3 cm vastag hőszigetelő anyag, fólia, majd legkívül

jobb minőségű fedéllemez (T-500-as Akvavit csupaszlemez) 20 cm-es

átfedéssel, 3-4 mm vastag horganyzott dróttal leszorítva az átfedéseknél.

A hőszigetelő anyagot illetően igyekezzünk minél olcsóbbat beszerezni,

tehát alapos „piackutatást" végezzünk. A külső lemezt meszeléssel, fehér

olajfesték vagy ezüstfesték felhordásával tegyük fény vis szaver övé.

A fóliás, illetve könnyűszerkezetes berendezést mezőgazdasági

környezetben szokták elhelyezni. A gombatermesztést azonban (egyéb

építmények esetében is!) higiéniai okokból teljes mértékben el kell

határolni az ilyen környezettől (gyomos terület, termőföld, zöldségfélék,

szalma, trágya stb.). A termesztőhelyiség a környezettel csak a

szellőzőnyílásokon keresztül érintkezhet, ezeket pedig kivétel nélkül apró

lyukú szúnyoghálóval fedjük, még a ventilátorok nyílásait is. Erre a célra

a közönséges szúnyogháló nem felel meg, csak a fémből vagy az olcsóbb

műanyagból készült szitaszövet (pl. a kútháló, kapható a kerecsendi

Gombatermesztési Szakboltban). Indokolt a külső fény teljes kizárása,

részben a meleg, részben a gombalegyek miatt is.

A pinceépítés nagyon költséges, semmi esetre se kezdjük ezzel a

gombatermesztést. Csak többéves, eredményes termesztés után lehet • szó

komolyabb építkezésről. Az elmondottakat figyelembe véve telepíthetünk

csiperkegombát épületek alagsorába, használaton kívüli istállókba,

magtárakba stb., de meg kell oldani a szellőztetést és fűtést, ki kell zárni a

napfényt, szigetelni kell az ablakokat. Legtöbbször az épület állagának,

tetőszerkezetének javítását is el kell végezni.

A komposztot rendszerint fóliazsákokban helyezzük el egy vagy több

szinten (2. rajz, 16. kép).

A ládás és a polcos, holland típusú termesztés Magyarországon nem ter-

jedt el.

illetően tágak a lehetőségek, mert a külső hőmérsékletnek kisebb a

jelentősége, sőt hideg időszakban általában jobbak a komposztok.

Higiéniai okokból csak mezőgazdasági környezetben komposztálhatunk,

ahol az állattartás is (szarvas- marha, sertés) engedélyezett, vagy mint

faluhelyen, természetes. Elvileg a szabadban is lehet

komposztálni (egész évben), de ha mód van rá, inkább fedett, betonozott

padozatú térben komposztáljunk. A kazal környéke így könnyebben tisztán

tartható, a komposzt kevésbé fertőződik és az időjárás viszontagságainak,

esőnek, erős szélnek kevésbé van kitéve. Lényeges a szellős környezet.

Összefoglalva: a komposztálótérnek, helynek legyen oldala (szélvédelem),

teteje (csapadék ellen) és szilárd padozata, amely nem érintkezik a külső

talajjal, esőiével. A komposztálás során igen sok vízre van szükség, ezért a

közelben legyen vezetékes víz.

A termesztőhelyiségek megvilágíthatok villannyal (pincében 24 V

feszültség), a foglalatok legyenek víz- és páramentesek. Gáz- és karbid-

lámpák beszerzése ma már nehézségekbe ütközik.

Télen a megfelelő, legalább 14-15 °C-os hőmérséklet fűtéssel teremthető

meg. Kisebb, 50-100 m2-es helyiség fűthető bármelyik hagyományos,

lakóházakban használatos módszerrel, ezenkívül legegyszerűbben

propán-bután palackról, előírásszerűén (nyomáscsökkentő, biztonsági

mágnesszelep stb.) működtetett hősugárzóval, de csak felszíni helyiségben.

Olajfűtés esetén olaj, olajgőz ne kerüljön a termesztőhelyiségbe, mert ettől a

gombák torzulhatnak. Nagyobb helyiségek hőlégfúvóval fűthetők, a meleg

levegőt fóliatömlővel vezetjük végig a mennyezet alatt. A berendezést a

helyiség légterén kívül helyezzük el, egy másik, különálló kis helyiségben, de

a kazán ventilátorának szívócsonkját ugyanolyan átmérőjű csővel

meghosszabbítva vígjaik ki a szabadba, hogy friss levegőt szívjon, ne a

kazántér többnyire olajszagú levegőjét (11. rajz).

A termesztőhelyiség szellőztetését lehetőleg úgy oldjuk meg, hogy az

elhasznált levegő a padozat szintjéből távozzon. Télen ezzel fűtési költséget

takaríthatunk meg, azonkívül, hogy a szén-dioxid egyébként is az alsó

szinten halmozódik fel. Egyszintes pincei termesztésnél (télen) még ventilátor

nélkül is megoldható a szükséges légcsere: egy 15-20 cm átmérőjű műanyag

vagy eternitcsövet lehozunk a padozat közelébe, lehetőleg a pince

legmélyebb, illetőleg a bejárattól legtávolabbi pontján. E csövön a levegő mint

egy „kéményen" távozik, az utánpótlást szolgáló friss levegő pedig az ajtó

közelében, kétoldalt elhelyezett, hasonló keresztmetszetű nyílásokon lép be.

Itt is célszerű (különösen nyáron) kisebb teljesítményű (500-1000 ms/óra)

ventilátorral fóliacsövön keresztül egyenletesen elosztva befúvatni a levegőt.

Az is jó megoldás, ha a cső aljára szereljük fel a ventilátort úgy, hogy kifelé

nyomja a levegőt. Intenzívebb, többszintes termesztés esetén azonban

mesterségesen oldjuk meg a szellőzést.

A szellőzés mértéke az alapanyag mennyiségétől és a termesztőhelyiség

hőmérsékletétől, továbbá a gombakultúra fejlődési állapotától függ. (Erre a

termesztési résznél bővebben kitérünk. )A légcserét célszerű úgy

megoldani, hogy helyiségenként egy ventilátor mind a friss levegő

befúvását, mind a belsőlevegő függőleges irányú mozgatását (cirkulálását)

megoldja (3. rajz). Ezt egy vagy két, megfelelőképpen elhelyezett

csappantyú megoldja, így tetszés szerint beállíthatjuk a külső és belső

levegő arányát, sőt lehetőség van csak külső vagy csak belső légcserére

(keverésre, cirkulációra) is. A teljes kapacitás a termőfelület 1 ml-ére és 1

órára legalább 10-15 légköbméter legyen. Másként kifejezve: 80-120 m

7óra/1 t komposzt. A ventilátor teljes kapacitására nincs mindig szükség,

ezért óraszerkezettel szakaszosan is működtethető, illetve kisebb

frisslevegő-igény esetén a csappantyú állításával növelhetjük a belső

visszacirkuláció arányát a külső friss levegő rovására. Még ezzel együtt is

szó lehet óraszerkezetről, amit tetszés szerint beállíthatunk, pl. úgy, hogy

minden őrában 15 percet működjön. Az ábrán látható elvezető

gyűjtőcsatorna helyettesíthető több kétoldalt (lent) elhelyezett nyílással,

amelyekre finom lukú szúnyoghálót (szita- vagy kútháló) teszünk vagy e

nyílásokat csővel felfelé meghosszabbítjuk, amint az az ábrán látható.

Csak kivételes esetben, rövid helyiség esetén léphet be (és ki) egy oldalon a

levegő (3. rajz).

A légbefúvásra és -elosztásra szolgáló fóliatömlőn a nyílások fölfelé és

lefelé is elhelyezhetők. Lefelé azonban csak akkor nézzenek a lyukak

(30-40 mm átmérő), ha a cső út felett helyezkedik el, így a közvetlen

légáram nem irányul a gombákra. A lyukak összkeresztmetszete ne

haladja meg a cső keresztmetszetének a felét. Elhelyezésük ne szabályos

legyen: a ventilátor felé sűrűbben, a fóliacső vége felé fokozatosan

ritkábban helyezzük el a lyukakat. A beszívó- (nyomó-) csonkot ne az

épület napos oldalán helyezzük el. A visszacirkuláció lehetősége hőlégfúvó

esetében is megoldandó, mert nincs mindig szükség a teljes friss-

levegő-kapacitásra (alacsonyabb hőmérsékleten) és energiát is megta-

karíthatunk ezáltal (11. rajz).

A nyári hűtés megoldása is szükségessé válhat, bár jelenleg a gom-

batermesztők nem nagyon élnek ezzel a lehetőséggel. Mivel ilyen irányú

hazai gyakorlat még nem alakult ki, röviden említést teszünk a

lehetőségekről, rábízva a megoldást a jó műszaki érzékkel rendelkező

gombatermesztőkre, esetleg klimatizálással foglalkozó szakemberekre.

Egy 200 m2 termőfelülettel (kb. 20 t komposzt) rendelkező felszíni, jól

hőszigetelt falú (k = 0,7 W/m2 x K mennyezet = 0,4) termesztőhelyiség

hűtési teljesítményigénye 10-20 kW (télen a fűtési igény 25 kW). A hűtés

annyit jelent, hogy pl. nappal a helyiség levegőjének hőmérsékletét 30

°C-ról 20 °C-ra csökkentjük (belső légkeverés mellett).

Ilyenkor éjszaka célszerűbb sok friss levegőt bevezetni és a hűtést

szüneteltetni. Freonos hűtőgéppel költséges termesztőházakat hűteni,

akkor inkább szüneteltetik a termesztést vagy nyári csiperkét telepítenek.

Kétspórás csiperke esetében is csak a viszonylag egyszerűbb és olcsóbb

lehetőségek jöhetnek szóba. Ilyen berendezés a lemezes, hideg vizes

hőkicserélő (rekuperátor), amely — megfelelő szakértelmet feltételezve —

házilag is elkészíthető. A már említett, 200 m 2-es termőfelületű helyiség

levegőjének lehűtéséhez óránként 5 m3 hideg vízre is szükség lehet, ami

óriási mennyiségű vizet jelent, különösen, ha sokkal nagyobb a

termőfelület. Csak egyféle megoldás jöhet számításba, vagyis vezetékes

vízről nem lehet szó. Amennyiben mód van rá és van hozzáférhető talajvíz,

két kutat kell létesíteni (az egyik lehet csőkút is), így az elfolyó „fáradt" vizet

visszavezetjük a másik kútba, amelyik az előzőtől kissé távolabb van.

Télen a beáramló és az eltávozó levegőt kell (kellene) hőkicserélőn

keresztül egymással szembe vezetni, így egyszeri beruházással hosszú

időre mérsékelhetjük a fűtési költségeket (lásd még a laskagombánál).

Hűtőhelyiség nélkül elképzelhetetlen a gombatermesztés. A hűtőhe-

lyiség mérete sok tényezőtő függ (termőfelület, piac). 2-3 °C-on a gomba

több napig, legfeljebb egy hétig tárolható a hűtőhelyiségben, de ez már

kényszermegoldásnak számít. Tájékoztatásul közöljük: a padozat hőát-

bocsátási tényezője 0,6 W/m2 x K, a falaké 0,3. A helyiséget 5-10 cm vastag

poliuretán habbal, illetve hungarocellel béleljük ki. A hűtőkapacitás 160

kcal/óra/m3 = 6000 kJ/óra/m3 legyen. A gyors lehűléshez erős

ventilációra van szükség, hogy a rakatok közepe is minél előbb lehűljön.

Sajnos ez súlyveszteséggel jár, amit különböző hűtéstechnikai

megoldásokkal igyekeznek megakadályozni. Egyik ilyen lehetőség a

vákuumhűtés. A vákuumkamrában a gyors párolgás gyors lehűlést

eredményez. 15-20 perc múlva a rakomány 2 °C-ra hűl le és átvihető a

hagyományos hűtőhelyiségbe. Kevesebb a száradási veszteség akkor is, ha

a hűtőelemeket túlméretezzük (a megadott hűtőkapacitás erre vonatkozik)

. „Pozitív" ventilációval is gyorsítható a lehűlés a hűtőhelyiségen belül, bár

ezt a megoldást ritkán választják. A jégbankos", „jégakkumulátoros" hűtés

tekinthető a legkorszerűbbnek, amelynél a vizet hűtik le közel fagypontra,

és a jeges vizen keresztüláramoltatják a levegőt, ami által az páradús lesz

és nem szárítja a gombát. Az erős légáram egyben biztosítja a rakomány

gyors lehűtését is.

Komposztálás

A kétspórás csiperke a szabadban („vadon") leginkább bolygatott, trá- gyás

talajon, korhadó növényi maradványokon terem. A legkönnyebben

természtésbe vonható gomba, nem véletlen, hogy évszázadok óta ter-

mesztik is. Sokféle táptalajon megél, a komposzttól a nyers szalmáig. A

természetben azonban szalmán ritkán fordul elő, mert azt — ha ned-

vességet kap — egyéb mikroorganizmusok kezdik lebontani, és csak

később telepedhet meg rajta a csiperke. E gombának egyik legtermésze-

tesebb táptalaja a komposztálódott lótrágya. (Ezért találták leggyakrabban

a kertészek melegágyai vagy a lovak által gyakran járt helyek környékén.)

A komposztálás során a lótrágyát vagy egyéb alapanyagot magas

hőmérsékleten (kazalban), hőkedvelő baktériumok, sugárgombák,

penészgombák segítségével, néhány hét alatt olyan állapotba hozzuk,

amely a természetben több hónapig is eltartana. Közben kizárjuk sok más

káros versengő szervezet jelenlétét, életlehetőségét, Régóta tudott dolog az

is, hogy a komposzt nitrogéntartalma (N) és a terméseredmény között

pozitív összefüggés van, ezért nem készítenek komposztot tisztán

szalmából, bár ennek is van lehetősége, amint azt a kísérletek is igazolták.

A komposztálás alatta mikroorganizmusoknak vízre és oxigénre van

szükségük, ezért a kazlat időnként meg kell forgatni, s a meleg követ-

keztében elpárolgott vizet pótolni. A szalmás szerkezet a forgatások közötti

időszakban is lehetővé teszi (bizonyos mértékig) a kazal levegőzését. E

légáramban a hőmérséklet-különbség nagy szerepet játszik („pipál" a

kazal), kivéve a nyári hőséget, amikor kisebb a „hőlépcső" a kazal és

környezete között. A forgatás azonban segít ezen, ráadásul a forgatás

következtében az alapanyag egyöntetűbb lesz, a különböző alkotórészek

összekeverednek. A mikroorganizmusok elbontják a köny- nyebben

hozzáférhető anyagokat (a vízben oldódó szénhidrátokat), amelyek ha

megmaradnának, kedveznének a konkurens baktériumoknak,

penészeknek. Eközben értékes tápanyagok (cellulóz) is lebontód- nak,

veszendőbe mennek, de ezt szükséges rossznak tartjuk, ugyanis a

komposztálás során felszabaduló ammóniának is el kell távoznia. A

keletkező „biomassza" és a maradék rostanyagok (cellulóz, hemicel- lulóz,

lignin) a komposzt lehűlése után kedvező tápanyagai lesznek a

csiperkének. Sokat vitatkoztak a kutatók a keletkező nitrogénben gazdag

lignin-humusz komplexum hasznos szerepéről, de ma már úgy tűnik,

enélkül is lehet csiperkét termeszteni. A csiperkére igen káros ammónia

kezdetben elősegíti a szalma megpuhulását, vízfelvételét, később egy része

beépül a biomasszába, másik része elillan. A túl magas (70-80 °C)

hőmérsékletek és az ammónia kedvező hatását (a forgatások, vagyis a

komposztálás ún. I. fázisa alatt) szintén „kikezdték" a merészebb kutatók,

s ennek nemcsak környezetkímélő jelentősége van (az ammónia a savas

esők egyik felelőse), hanem az I. fázis lerövidítésével, sőt elhagyásával,

tetemes szárazanyag megmarad a csiperke számára. A termofil

mikroorganizmusok antibiotikumszerű anyagokat is termelnek, amelyek

később védik a csiperkét a versengő penészektől. Azt szokták mondani,

hogy a komposzt szelektívvé, vagyis kizárólagosan alkalmassá válik a

csiperke számára. Mégis a gombatermesztés egész folyamata a versengő

szervezetek (penészek, fonálférgek, atkák, legyek stb.) elleni küzdelemből

áll, melynek kimenetelétől függ a termés nagysága.

A fejlődés mértékére jellemzőek a termésátlagok. Hazánkban a hatvanas

években még jövedelmezőnek bizonyult az 5-10 kg-os termésátlag (100 kg

komposztra számolva), a csak forgatásokkal előkészített komposzton.

Azóta, a többirányú fejlődés és a forgatások után alkalmazott hőkezelés

eredményeképpen lényegesen emelkedtek a termésátlagok; 15-25 kg-ra. A

jövedelmezőség is csak 12-14 kg-oS termésátlag felett kezdődik.

Hollandiában például, ahol csúcstechnológiával dolgoznak, ez a határérték

20 kg fölött van, vagyis a költségek szorosan

követik az emelkedő termésátlagokat. Ahhoz, hogy ott jövedelmező legyen

a gombatermesztés, valóban legalább 25 kg gombának kell teremnie 100

kg komposzton. Mindennek ellenére, hazai viszonyok között megfelelő

szakértelemmel és munkával eredményesen lehet dolgozni hagyományos,

kisüzemi módszerekkel is.

Komposztkészítés lótrágyából

A trágya összerakásához, forgatásához ma már ritkán használnak

kizárólag vasvillát. A legegyszerűbb segédeszköz egy garattal ellátott forgó

szöges henger, amely a szétrázást könnyíti meg. A trágyát a garatba kell

viliázni, és a kidobott, feltépett anyagot vasvillával kazalformába igazítani.

Megfelelő alakú „sablon" alkalmazása és időnkénti továbbhúzása

megkönnyíti a szögletes forma kialakítását. A forgatás nehéz fizikai

munkája további gépesítéssel teljesen kiküszöbölhető. Pl. a régi kazalból

villás homlokrakodó, vagy markoló a némileg módosított

szervestrágya-szőró gépre rakja a komposztot, erről a forgó szöges

hengerek hátrafelé kidobják a széttépett komposztot a sablonba (4. kép).

Néhány termelő külföldi minta alapján házi kivitelezésben készített

forgatógépet, a nagyüzemek azonban eredeti, külföldi (pl. holland)

összerakó- és forgatógépekkel dolgoznak (5. kép).

Gombatermesztésre legalkalmasabb a sport- vagy tenyészlovák

trágyája, elsősorban a takarmányozás és a megfelelő almozás miatt.

Igáslovák trágyája csak akkor használható, ha azok szénát és abrakot

(lehetőleg valamennyi zabot is) kapnak. A lédús vagy zöldtakarmány- nyal

etetett lovak trágyája (főleg nyáron) kisebb értékű. A gombater-

mesztőknek a legtöbb problémát a lótrágya helytelen tárolása okozza. A

friss vagy egy-két hetes trágya a legmegfelelőbb. Minél kevesebb legyen a

„kiégett", száraz, szürke részek aránya, de érett, fekete, „szalon- nás"

részek egyáltalán nem lehetnek benne. A trágya tehát erősen szalmás,

aránysárga színű legyen. Az elszállított trágya a komposztálótérben már

„biztonságba" helyezhető, feltéve, ha tető alatt van. Itt 60- 70 cm vastagon,

lazán szétterítve (a leendő kazal helyén, vagy amellett hosszában) akár

hetekig is tárolható. Egyszintes, zsákos telepítéshez a termesztőhelyiség 1

m2-ére 60-80 kg friss lótrágyát számítunk, két szint esetén ennek dupláját

és így tovább.

A trágya összes nitrogéntartalma függ a szalma és az ürülék arányától,

a taposás, illetve a vizelettől való átitatás idejétől stb.; szárazanyagra

számítva 1,1-1,4% körül mozog. Nagyobb termésátlag érhető el a nitro-

géntartalom növelésével. Ilyen anyagok azonban csak az összerakásig

adhatók a trágyához, mert később adagolva a komposzt nem tudja

„kidolgozni" a keletkező ammóniát.

Szervetlen nitrogénforrás az ammónium-nitrát (34%), az ammó-

nium-szulfát (20,5%), a karbamid (46%), a mészammon-salétrom vagy

pétisó (25-28%). A leggyakrabban használt szervesnitrogén-tartalmú

dúsító anyag a baromfitrágya, 2-4% nitrogéntartalommal (a szárazanyagra

számítva). A többi dúsító (4-7% nitrogén, a szójaliszt, a lucernaliszt, a

malátacsíra, a sörtörköly stb.) drágább, ezért ritkán használatos, jóllehet

ezekből feleannyi szükséges, mint a baromfitrágyából. A baromfitrágyával

szemben szigorú feltételeket támasztunk: az alom lehet fűrészpor, tőzeg,

polyva, szalma, de apró és száraz jellegű legyen. Ennek a követelménynek

elsősorban a hízó csirkék trágyája felel meg, de csak friss állapotban vagy

teljesen száraz (fedett) körülmények között tárolva! A régi, bomlott, csomós

vagy kiégett baromfitrágya több kárt okoz-hat, mint hasznot. A

nitrogéntartalmú anyagok hozzáadása után a trágya összes

nitrogéntartalma 1,5-1,8% legyen, ami a komposztálás végére 1,7-2,1%

lesz. Ennél nagyobb nitrogéntartalom gondot okozhat és a termést sem

növeli ami körülményeink között. Mennyiségét laboratóriumi analízissel

(Kjeldahl) állapítják meg, azonban a komposzt tapasztalati úton is

összeállítható, mert pl. szalmás lótrágyához több baromfitrágya adható.

Az előnedvesítések napjainak kezdetét mínusz előjelű számmal, az

összerakás napját nullával, a forgatások napjait pozitív számmal szokás

jelölni, pl. —3, 0, 4, 8, 12, 15, 17 (azaz tizenhetedik nap).

A trágyát megérkezésekor 60-70 cm vastagon és 4-5 m szélesen

elterítjük a kazal helyén, gépi összerakás esetén mellette. Ha túl száraz,

főleg nyáron, célszerű 2-3 napig előnedvesíteni, mert azonnal összerakva

nem volna képes a szükséges mennyiségű vizet egyszerre felvenni. A

belocsolást ajánlatos tömlővel végezni, mert a száraz trágya igen sok vizet

kíván. Az ilyen anyagot tehát naponta egyszer vagy kétszer alaposan

belocsoljuk, ügyelve arra, hogy ne legyen túl nagy az elfolyás. Hi-deg, esős

időben azonban előfordulhat, hogy a trágyához még összerakáskor is

kevés vizet kell adni. Egy átlagos, 50% nedvességet tartalmazó trágyához a

70% eléréséig tonnánként 650-7001 víz szükséges az előnedvesítés és

összerakás folyamán, egyenletesen elosztva.

A szétterített trágyára az utolsó napon, belocsolás előtt egyenletesen

szétterítjük a nitrogéntartalmú műtrágyák egyikét vagy helyette a

baromfitrágyát. Karbamidból tonnánként 2 kg, pétisóból 3 kg, ammóni-

um-szulfátból 5 kg szükséges, lehetőleg vízben oldva. Baromfitrágyából

trágyatonnánként 30-60 kg-ot adunk, a szárazból kevesebbet (30 kg), a

nedvesből többet (60 kg). Igen lényeges az alapos elkeverés; csomók

egyáltalán nem maradhatnak, mert ebben az esetben számíthatunk arra,

hogy ammónia marad a komposztban a csírázáskor és egyéb versengő

szervezetek (penészek, atkák, fonálférgek) jelentkezhetnek az átszövés

alatt.

Összerakáskor ügyeljünk a kazal méreteire (4. rajz): szélessége és

magassága egyaránt 1,6-1,8 m legyen. Nyáron kisebb, illetve keskenyebb,

télen magasabb és szélesebb lehet. Az apróbb jellegű trágyára szintén a

kisebb, szalmás trágyára pedig a nagyobb méretű kazlak a megfelelőbbek.

A kazal hosszúsága nem lényeges, egy folyóméteren kb. 1 t trágyával szá-

molhatunk. Ha villával dolgozunk, akkor a lapos halomból igen alapos

szétrázás közepette építjük fel a szögletes kazlat. Célszerű először mindig

egy kisebb, 60-70 cm magas kupacba rázni a trágyát, meglocsolni, majd

berázni a kazalba és ismét

meglocsolni. Száraz jellegű trágya esetén egy kupacra akár kétkanná- nyi

vizet is kiöntözhetünk. Az összerakás befejezése után az egész kazlat még

egyszer felülről megöntözzük, egészen az elszivárgás (kifolyás)

megkezdődéséig. A kazal szabályos, szögletes legyen. Oldalát igazítsuk

egyenesre, a lehullott trágyát az elszivárgott lével együtt a munka

befejeztével takarítsuk fel, rakjuk a kazal szélére. Nyitottabb

komposztálóhelyen, különösen szeles időben vagy télen, a kazal szélét

mindig erősen tömörítsük, a közepét hagyjuk lazán. A gépi összerakást az

említett berendezésekkel (homlokrakodó vagy markoló, trágyaszóró,

sablon) végezzük (6. kép), ügyelve a vízadagolás megfelelő és egyenletes

beállítására. Ehhez is tapasztalatra van szükség ugyanúgy, minta kézi

összerakáshoz.

A forgatások időpontjára megadott séma nem tekinthető merevnek,

egy-egy nap elcsúszás nem okoz különösebb gondot, sőt, ha előrehala-

dottabb bomlásban lévő trágyát sikerült csak szerezni, egy forgatás ki is

maradhat. Nyáron a kazal előbb bemelegszik, előbb használódik el az

oxigén, mert a kisebb hőmérséklet-különbség miatt csökken a kazalban a

légmozgás (oldalról befelé, majd középről felfelé), ezért nyáron lég-

alább egy nappal sűrűbben forgatunk (amikor a kazalban csökkenni kezd a

hőmérséklet), így a komposztálási idő néhány nappal rövidül. Célszerű tehát

a kazalba trágyahőmérőt helyezni, így figyelemmel kísérhetjük a belső

hőmérsékletet. Ez 70 °C-ra is felmehet, ami előnyösnek tekinthető. További

alapszabály, hogy a komposztálás előreh eladásával a forgatások közötti

időtartam rövidül, a kazal méretei (szélesség, magasság) pedig csökkennek.

Az első forgatásra összerakás után 4 nappal kerül sor (pl. a szombaton

összerakott kazlat szerdán forgatjuk először). Első forgatás előtt a kazal

tetejére egyenletesen szórjunk ki tonnánként 20-25 kg gipszet. (Külföldön

használnak ipari melléktermékként keletkező gipszeket, amennyiben nem

tartalmaznak káros anyagokat, pl. nehézfémsókat. Gipsz keletkezik a

foszforsavgyártás, foszfátbontás és ipari tej savgyártás közben is. E gipszek

lassabban kötnek és olcsóbbak.) Forgatáskor észre fogjuk venni, hogy —

különösen a kazal „vállai" alatt — száraz, kiégett részek is lehetnek. Ekkor

még az első forgatáskor is adunk vizet, de a negyedét vagy az ötödét annak,

mint az előnedvesítés és az összerak ás idején. A kazal belső (alsó) része nem

komposztálódik kedvezően, ezért is van szükség az alapos szétrázásra,

összekeverésre. Ezt legjobban úgy érjük el, hogy először 60-80 cm-es

kupacba rázzuk ki a trágyát, ha szükséges, meglocsoljuk (pl. fél vagy egy

öntözőkannányi víz), és ezután berázzuk az új kazalba. A külső részek

belülre, a belsők kívülre kerüljenek. Forgatógépen ezt a „tüskék" állása teheti

lehetővé. Egyébként, ha jól sikerült az összerakás (és nem volt túl meleg,

száraz, szeles az idő), akkor első forgatáskor nem vagy szinte alig kell vizet

adni. Apróbb, nedvesebb, idősebb, sötétebb trágya nedvesítésével azonban

vigyázzunk, mert túl sok víz hatására levegőtlen lesz a kazal, a végtermék

pedig fe- ketés, szalonnás („zsíros"), esetleg még ammóniás is.

Nitrogéntartalmú műtrágyát vagy baromfitrágyát első forgatáskor már nem

szabad adni.

A második és a harmadik forgatásra 3-4 napos időközönként kerüljön sor.

Vizet rendszerint már nem adunk, csak akkor, ha az előző forgatáskor

rosszul ítéltük meg a vízadagot, s a komposzt itt-ott kiszáradt, zörög. Ha

viszont a kazal egyéb részei túl nedvesek, ne adjunk vizet. Ha a harmadik

forgatáskor úgy látjuk, hogy az anyag túl nedves (markunkban összeszorítva

csepeg), adjunk hozzá még tonnánként 5-10 kg gipszet. A harmadik forgatás

előtt a kazal tetejére szórjunk ki egyenletesen por alakú szuperfoszfátot

(esetleg vízben oldva), 3 kg-ot tonnánként. Zárt helyiségben a forgatások alatt

táljuk ki az ajtókat, hogy a komposzt minél több friss levegőt kapjon. Mély

pincében forgatva, nyáron, még ventilátort is célszerű használni, kiszívatni az

elhasznált, szén-dioxidos levegőt.

A harmadik forgatás után kb. három nappal felrázzuk a kazlat széles,

50-60 cm magas halomba. Ezzel a komposzt egyneművé válik, és a benne

kialakuló 45-55 °C hőmérséklet kedvező a mikroorganizmusok számára. Két

nap múlva ismét felrázzuk a komposztot, de most még szélesebb, 40-50 cm

magas, egyenletes vastagságú rétegbe, majd rászórjuk a szemcsírát, és

összekeverés után zsákolhatjuk a termesztésre kész alapanyagot.

Ne felejtsünk el minden kazalról naplót vezetni, amelybe minden adatot

rögzítünk! Ennek később feltétlenül hasznát vesszük. 100 kg szalmás, száraz

lótrágyából 100 kg (vagy több) komposzt készülhet, nedves, vizes lótrágyából

csak 80-90 kg.

A jó komposzt nedvességtartalma 65% körüli (erről az előzőekben már

leírtak szerint győződjünk meg), szálas szerkezetű, de a szalmaszálak csavaró

mozdulatra könnyedén szakadnak, nem szúrják a kezünket. Markunkban

összeszorítva a komposzt rugalmas, kissé összeáll, nem csepeg, színe

csokoládébarna, kezünket nem piszkítja be, szaga kellemes. Szúrós szagú

ammóniát egyáltalán nem tartalmazhat, sőt az a jó, ha már felrázáskor sem

tartalmaz. Ha csírázás előtti felrázáskor ammóniaszagot érzünk, akkor ismét

rakjunk 50-60 cm magas halmot, és egy-két nap múlva rázzuk fel

csírázáshoz. Itt említjük meg, hogy a komposzttal érintkező tárgy (villa)

okozta sérüléssel azonnal forduljunk orvoshoz az esetleges tetanuszoltás

érdekében!

Összefoglalva az elmondottakat, a komposztálás menete vázlatosan a

következő (az adagok 1 t-ra vonatkoznak):

—3. nap: 60-70 cm magas réteg előnedvesítésének megkezdése, majd

folytatása (-2., —1. nap);

0. nap: összerakás, 2-4 kg nitrogénműtrágya vagy 30-60 kg baromfi

trágya, vízadagolás;

4. nap: első forgatás, 20-25 kg gipsz, esetleg kevés víz (a gipsz igen

lényeges, nem hagyható el);

7-8. nap: második forgatás, vizet rendszerint már nem adunk;

10-12. nap: harmadik forgatás, 3 kg szuperfoszfát, kevés víz, ha

szükséges, gipsz, ha szükséges, a szuperfoszfát nem annyira

lényeges;

12-15. nap: felrázás (50-60 cm magas rétegbe), víz csak kivételes esetben,

permetszerűen adandó, ha a komposzt száraz volna;

14-17. nap: csírázás, zsáktöltés.

Minden művelet (szétterítés, forgatások, felrázás) után (kivéve a csírázást)

permetezzük meg vagy porozzuk meg a trágya, illetve a komposzt felszínét és

környékét rovarölő szerrel (lásd a növényvédelmi fejezetet). Felrázáskor már

csak a kevésbé veszélyes Piretrin porozó- vagy a Chinetrin 25 EC

permetezőszer használható, mert utána 2 nap múlva csírázás következik.

Ezek a kezelések (és a zsákolás utáni ba- sudinos kezelés) nem hagyhatók el.

Megemlítjük az egyéb trágyák felhasználási lehetőségét is, azzal a

megjegyzéssel, hogy használatukat csak kísérleti mértékben javasoljuk.

Irodalmi adatokból a sertéstrágya felhasználásáról van konkrét tudomásunk,

a következő figyelmeztetésekkel: a takarmányozás alapja a dara és lényeges a

bőséges szalmaalmozás.

A trágyának frissnek kell lennie, komposztáláskor kevesebb vízre van

szükség, a kazalméret kisebb, a gipsz használata igen lényeges, a kazlat

tömöríteni nem szabad.

A szarvasmarhatrágyával kapcsolatban még kevesebb az adat. Ennek

valószínű gyakorlati okai vannak, mert ez a trágya nehezebben tárolható,

hamar levegőtlenné, tömötté válik, és jellegénél fogva is nehezebben

kezelhető. Egyébként teljesen friss, igen szalmás marhatrágyából is jó

komposzt készíthető, de az említett dúsítókon kívül a szerkezetjavítására

célszerű összerakáskor mintegy 5-10% darált kukoricacsutkát is adni. Ez

elősegíti a kazal „begyulladását". A marhatrágya kevésbé „heves", mint a

lótrágya, bár mikroflórája igen kedvező a komposztálást és a hőkezelést

illetően.

„Szintetikus" komposztok

A ló trágya pótlására az USA-ban már a harmincas évektől kezdve pró-

bálkoztak (Lambert, Stoller, Sinden) az ún. szintetikus komposztok

használatával. Az Egyesült Államokban sok helyen évtizedekig széna,

kukoricaszár és -csutka volt a legfontosabb alapanyag, jelenleg világszerte a

szalma, a távol-keleti országokban pedig mindig a rizsszalniát használták

komposztkészítésre, amihez csak nitrogéntartalmú műtrágyát adagolnak.

A szintetikus komposztok két fő alkotórészből állnak. Az egyik a jó

szerkezetet adó, csekély nitrogéntartalmú (0,5-0,8 szárazanyag- %), rostos

növényi maradványok (szalmafélék, kukoricaszár, -csutka, cirokszár,

mindenféle pelyvák, maghéjak, puhafák fűrészpora stb.) önmagukban vagy

egymással keverve. A másik összetevő (szintén egy vagy több) nagyobb, 2-7%

nitrogéntartalmú anyag, amelyek közül manapság leggyakoribb a baromfi

trágya (lásd az előzőekben). Fontos szempont az első csoportba tartozó

szalmafélék és egyéb anyagok ára, szállítási, tárolási lehetősége (bálázás,

préselés) stb. Ugyanez I

pező anyagokra. Nagyon fontos, hogy a baromfi trágya bomlásmentes, friss,

száraz, apró legyen, és a gombatermelő is száraz, fedett helyen tárolj a azt.

Arra nézve, hogy a kétspórás csiperke az alapanyagok milyen széles skáláján

képes megteremni, jó példa az a kísérlet, amelyben komposztált fenyőtűn

mint illóolaj-lepárlás után visszamaradt hulladékon, nagyon szépen termett

(Orosz Pál személyes közlése 1980-ban).

Az említett két, különböző jellegű anyagot tehát olyan arányban kell

keverni, hogy a végső nitrogéntartalom 1,5-1,8% legyen, amint azt a

lótrágyánál láttuk. A kukoricaszárat 30 cm-es darabokra kell tépetni

(megfelelő géppel), a kukoricacsutkát pedig meg kell darálni, 15-20 mm-es

rostát használva.

A szálas anyagokat, szalmaféléket 1-2 hétig elő kell nedvesíteni, ér lelni

(erről az előzőekben már volt szó), hogy alkalmassá váljanak az összerakásra.

Ez 2-3 naponkénti kézi vagy gépi átforgatást jelent kb. 1 m magas halomba,

alapos belocsolással, taposással egybekötve. Az elő- nedvesítés ideje függ az

évszaktól és pl. a szalma esetében annak frissességétől, az előnedvesítés

alatti szalmahalom magasságától (0,5-1,5 m), a szalmaszálak hosszától stb.

Az új szalmának kétszer olyan hosszú időre van szüksége a megpuhuláshoz,

mint a réginek. Télen is hosszabb időre van szükség, mint nyáron. A

búzaszalma lassabban puhul meg,

mint pl. azárp szalma. A szakirodalomban megadott előnedvesítések ide

je 7 és 15 nap között váltakozik. Ha megfelelő géppel aprítjuk a szalmát (nem

túl apróra!), akkor 3 nap elég a nedvesítésre. Számos receptet ösz-

szeállíthatunk tetszés szerint, illetőleg a lehetőségeket és az árakat

figyelembe véve. A külföldi receptek mind komposztálásra és utána hő-

kezelésre épülnek, a hagyományos komposztálás már háttérbe szorult.

Gyakran készítenek ún. félszintetikus komposztot is, ahol az előkezelt (néhol

a friss) szalmát összerakáskor keverik a lótrágyához. Hollandiában nyáron pl.

40-60%-ig is elmennek a szalma (+ baromfitrágya) felhasználásában, mert az

istállókban ilyenkor kevesebb a trágya. Hasonlóképpen járnak el hazai

nagyüzemeink is.

A leggyakoribb szintetikus komposzt szalmából és baromfitrágyából készül,

legismertebb a holland (Gerrits) recept. E szerint (megfelelő

analízis alapján, amely a nitrogén- és víztartalomra vonatkozik) 1 t szalmához

0,5-1,0 t baromfitrágyát adnak. Az adott esetben a nitrogéntartalom miatt

elég lenne 0,5 t csirketrágya is, de érdemes többet adni, mert így több

komposzt készíthető, és ezáltal olcsóbbá válik az alapanyag. 1 t szalmából és

1 t baromfitrágyából hőkezelés után így mintegy 2,0-2,3 t kész komposzt lesz.

Hagyományos komposztálás esetén természetesen még kísérleti

termesztéshez is csak kevesebb baromfitrágya (0,3-0,6 t) ajánlott, a

nedvességtartalomtól függően. Az egyik leglényegesebb szempont a

baromfitrágya tökéletes elkeverése; nedves, csomós, darabos részek nem

maradhatnak!

Az elmondottakat figyelembe véve kiindulási alapul szolgálhat a következő

összetétel:

—1 t szalma (kukoricsaszár stb.),

— 300-600 kg baromfitrágya (szárazból 300 kg, nedvesből 600 kg),

— 40-50 kg gipsz (e nélkül nem készíthető szintetikus komposzt),

— 3000-4000 1 víz (összerakásig).

A szalmafélék, bár kezdetben nehezen veszik fel a vizet, könnyen

túlvizezhetők, ami kevésbé tűnik fel. Összerakás után a kazal szélét

fokozottabban kell tömöríteni, így az ammónia is nehezebben illan el (most ez

még előnyös), a szalma jobban megpuhul. Egy további (USA) recept a sok

közül:

—1/3 rész szalma,

—1/3 rész darált kukoricacsutka (vagy feltépett szár),

—1/3 rész baromfitrágya,

15 napos előnedvesítés, majd összerakás (+ gipsz). A továbbiakban négy

forgatás 7 nap alatt, majd hőkezelés.

Jelentősége azonban nem a megadott recepteknek van, hanem a megfelelő

elméleti alapok elsajátításának, majd a gyakorlati tapasztalatok

megszerzésének. Vannak termelők, akik a baromfitrágyát két részletben

adagolják (az előnedvesítések kezdetén és összerakáskor), megint mások az

előnedvesítés 3-4. napján adják a szalmához. Holland módszer például a

következő: 1 t szalmát alaposan összekevernek 500 kg csirketrágyával és

esőszerűen megöntözik 3000-4000 1 vízzel. Az alul kifolyó levet — az

áztatótér kiképzéséből következően — visszacirkulál- tatják a

szalmahalomra, 7-10 napon keresztül. Ezután ugyanennyi lótrágyával jól

összekeverik, egyúttal e nedves anyag 1 t-jához ismét hozzáadnak 100 kg

csirketrágyát. A keveréket 3 nap múlva traktorral ledöngölik és elkezdik

ismét locsolni, visszacirkuláltatva az elfolyó trágyalevet a lapos halomra

(kazalról még nem beszélhetünk). 3-4 nap múlva (ez a 0. napi összerakás) az

anyag 1-t-jához ismét hozzáadnak 100 kg csirketrágyát és 25 kg gipszet,

összekeverik és kazlazógéppel 2x2 m-es keresztmetszetű kazalba rakják. A 3.

és 6. napon forgatás következik forgatógéppel. Másnap vagy harmadnap a

komposztot elszállítják a hőkezelő-termesztő helyiségekbe (a vevőkhöz). A

legutóbbi években ez a technológia módosult: a komposztot „alagútban"

hőkezelik, egy másik „alagútban" átszövetik („tömegátszövetés"), majd

dúsítják és ezután szállítják a vevőhöz, a termesztőházak polcaira, ahol

mindjárt le is takarják az így elkészített ágyakat.

Hőkezelés (pasztőrözés, kondicionálás)

A hőkezelés a komposztálás folytatása és befejezése, ellenőrzött körülmények

között. A kazalban való komposztálást (I. fázis) megszakítva a komposztot

ládákban, polcokon vagy ún. tömeghőkezelő helyiségben helyezik el (1,8-2,0

m vastagságban, rácspadozaton), és ellenőrzött szellőzési és hőmérsékleti

viszonyok között tartják 5-10 napig (II. fázis). A hőkezelés elején a

hőmérsékletet rendszerint gőzzel 6-8 órára 57-59 °C-ra emelik (csúcshő) a

kártevők elpusztítása végett, majd erős szellőztetés mellett 45-50 °C-ra

csökkentik és ezen tartják több napig a kedvező mikroflóra kialakítása

céljából (kondicionálás). Amikor már az ammónia teljes bizonyossággal

eltávozott, illetve mennyisége a kritikus érték alá csökkent, az 50 °C körüli

hőmérsékletet egy napon belül 25-30 °C-ra viszik le (külső friss levegővel), és

elvégzik a csírázást.

Ma mára nagyüzemek mind hőkezelnek (hazánkban a hetvenes évek

elejétől), és néhány főállású gombatermelő is próbálkozik, illetve dolgozik

hőkezeléssel. A hőkezelés azonban csak megfelelő higiéniai környezetben

termésnövelő. A hőkezelt komposzt érzékenyebb a fertőzésekre, ezért

gombatermesztő helyiségek között vagy azok közvetlen közelében nem lehet

hosszú távon eredményesen dolgozni. A hőkezelő helyiség vagy helyiségek

építése elég költséges és csak több száz négyzetméteren folytatott termesztés

mellett kifizetődő. Kezdő termesztő a szakismeretek elsajátítása után

hagyományos eljárással, kisüzemi szinten is folytathat jövedelmező

termesztést.

Ládás vagy polcos hőkezelés. Ahol polcokon (5 szinten) hőkezelnek (ma

már egyre ritkábban, lásd az előbb említett holland rendszert), ugyanitt

csíráznak géppel (egyzónás rendszer), ahol pedig ládás hőke-

zelés van (6-8 szinten), ott a hőkezelés után a ládák a csírázógépsorra

kerülnek, innen pedig a termesztőhelyiségbe (4-5 szint). Itt tehát speciális

hőkezelő termek vannak (szigetelés, gőz, szellőzési rendszer), míg a polcos

rendszereknél mindegyik helyiséget fel kell szerelni e berendezésekkel, és

ennek megfelelően szigetelni. Elektromos berendezések páravédelméről

gondoskodni kell, a dugaszolóaljzatok (konnektorok) a helyiségeken kívül

vannak. Egy láda- vagy polcnégyzetméterre 120-140 kg komposzt kerül,

ennek kb. 25%-a elvész a hőkezelés alatt. Ládás, polcos üzemekben a

komposztálás néhány napos előned- vesítésből és három forgatásból áll.

Jellemző menetrend:

—6. nap: kb. 10% baromfitrágya bekeverése, előnedvesítés lapos

kazalban;

— 3. nap: átforgatás, nedvesítés;

0. nap:összerakás, vízadagolás;

4. nap: I. forgatás, 25 kg/1 gipsz (igen lényeges!), ha kell, víz;

7. nap: II. forgatás;

9. nap: III. forgatás (ha kell víz), majd töltés, hőkezelés.

Ez a recept az elmúlt években gyakori volt Hollandiában. Harmadik

forgatáskor az anyag még nyers, („zöld"), erősen ammóniás, összeszorítva

csepeg, bepiszkítja a kezet.

—A pH: 8,2-8,4;

— összes nitrogén; 1,8% (szárazanyagra vonatkoztatva),

—ammónia-nitrogén: 0,3-0,4%,

—víztartalom: 72-74% (zsákos termesztéshez 68-70%).

Az első fázisban is vannak különbségek az egyes országok (és ter-

mesztők) között. A holland komposzt nitrogéntartalma elég nagy (1,8%),

másutt 1,5-1,6%-ra törekszenek, így a hőkezelés rövidebb ideig, 5-6 napig

tart, szemben a holland (Vedder-féle) 7-11 nappal, a több ammónia miatt. Az

előnedvesítés és a forgatások idejének tartama általában azonos, ezen belül

pl. hosszabb előkészítés utána forgatások ideje rövidülhet. Ahol az

alapanyagot összerakás előtt megfelelő géppel kissé aprítják és keverik

(homogenizálják), az előkészítés ideje legfeljebb 1 nap. A hőkezelés idejét

rövidíteni lehet nagyobb szénhidrát- és kisebb nitrogéntartalmú (0,5-1,5%)

anyagok összerakáskor való adagolásával. Ezek az anyagok „kímélik" a

komposzt nitrogéntartalmát, és az ammónia is hamarabb eltűnik. Ilyen a

szőlőtörköly, az almatörköly, a cukor- répapulp (-pép), a melasz, a

gyapotmaghéj, a kakaóbabhéj. Az adagolt mennyiség 1 t 70% víztartalmú

anyaghoz 20-30 kg. Ha a hőkezelésre kész komposzt túl nedves lenne, a

harmadik forgatáskor 10-20 kg-ot

kevernek ezekből hozzá. Hőkezelés alatt a fokozott anyagcsere követ-

keztében csökken a komposzt nedvességtartalma.

A hőkezelő helyiségét hő-és páraszigetelt falának hőátbocsátási

együtthatója kb. 0,6 W/m2 xK (= 2,1 kJ/m2 x h x ’C). A ventilátor

teljesítménye komposzttonnánként és óránként 200-250 m3 vagy a

helyiség térfogatának 15-20-szorosa. Ebből nagyobb rész visszacirkulál,

a kisebb rész friss levegő a folyamat igénye szerint. A friss levegőt szűrik.

A légcsere felülről lefelé öblítő jellegű legyen, és intenzív belső légkeverés

szükséges, nehogy az alsó polcok vagy ládák hidegebbek maradjanak.

Gőzszükséglet (0,5 bar) 8-10 kg/t komposzt/h. Kazánkapacitás

5443-6700 kJ/t/ h, kb. 1,7 kW/t. Az egész folyamat automatizált,

programvezéreit lehet.

A hőkezelés menete a következő (holland módszer, a tömeghőkezelés

elterjedése következtében ma már megszűnőben). A komposzt hő-

mérséklete a ládák keresztmetszetének átlagában 57-58 °C-nál nem lehet

magasabb, ezen az értéken is csak 6-8 óráig. A levegő maximális

hőmérséklete 57 °C lehet. A töltés napján és éjjelén a komposzt hő-

mérsékletét belső légkeveréssel és több-kevesebb friss levegővel ki-

egyenlítik. Erre azért van szükség, hogy a csúcshő alatt egyik ládában

60- -

vagy polcon se legyen kiugróan magas, 60 °C feletti a hőmérséklet. Az

egalizálás alatt a komposzt hőmérsékletét mindenütt 45-50 °C-ra állítjuk

be, 30-40 °C-os léghőmérséklet mellett. Másnap, friss levegő nélkül, a

levegő hőmérsékletét gőzzel 56-57 °C-ra viszik fel, és a fűtés sza-

bályozásával 6-8 óráig ezen a szinten tartják. Nem baj, ha a komposzt

hőmérséklete ezalatt 60-62 °C-ra megy fel, mert ez csak a belső részekre

vonatkozik, ahol az érzékelők vannak (4 db egy 20 t anyag elhelyezésére

alkalmas helyiségben). A külső részek hőmérséklete annyi, mint a levegőé.

Ezután a gőzbevezetést megszüntetik, és sok friss (szűrt) levegővel (30-50

m3/t/h) a levegő hőmérsékletét 15-20 °C-kal csökkentik, amelynek

hatására a komposzt hőmérséklete csökkenni kezd. A kondicionálás alatt

a továbbiakban már nincs fűtés. A szellőzés (friss levegő) mértékével

szabályozzák a komposzt és a levegő hőmérsékletét úgy, hogy a komposzt

átlaga 45-50 (48) °C legyen (5. rajz). Ez az átlaghőmérséklet a komposzt és

a levegő hőmérsékletét érzékelő műszerek adataiból adódik. A

kondicionálás 4-6 napja alatt a komposzt és a levegő hőmérséklete

közeledik egymáshoz, és a kondicionálás vége felé már csak 15-25 m3/t/h

friss levegőt kell a cirkuláló rendszerbe

bevezetni. Amikor az ammónia teljes biztonsággal eltűnt, gyors lehűtés

következik maximális mennyiségű friss levegővel (a csappantyú teljes

átállításával). A kondicionálást a legkisebb bizonytalanság esetén is egy

nappal még meg kell hosszabbítani. Ha a csúcshő alatt a komposzt

átlaghőmérséklete 60 °C fölé emelkedne, ez utólagos ammóniafelsza-

badulással jár, és még hosszabb kondicionálásra lesz szükség. A kész

komposzt jellemzői:

— pH: 7,0-7,5,

— összes nitrogén: 1,8-2,0% (szárazanyagra vonatkoztatva),

— az ammóniatartalom (ammónia-anhidrid) 0,1% alatti (szárazanyagra

vonatkoztatva),

—víztartalom: '10-72% (zsákos termesztéshez 66-68%).

A komposzt pH-ját (amely az ammóniatartalommal is összefüggésben van)

megfelelőműszerrel, ennek hiányában indikátorpapírral mér-

I tartományban mérő papírok (Vegyszerbolt, Józsefkrt. 65.) megfelelően

tájékoztatnak a kémhatásról, ha érzékszervi vizsgálattal (szaglással) is

egybekötjük. Mintegy 0,5 kg átlagmintát 0,51 vízben szétnyomkodunk, és

megvizsgáljuk a komposztié pH-ját. Egyébként a komposzt leve a hőkezelés

vége felé egyre tisztább, világosabb lesz. Amikor a következő napi minta se

lesz már világosabb, a komposzt feltehetően kész. Tapasztalt termesztő már

a hőkezelő levegőjének szagáról is meg tudja állapítani, mikor kezdhető el a

lehűtés. Véle- . ventilátor a nyíl*** -v- ményünk szerint jól hőszi-

° 333 getelt fóliasátorban elhelye-

alfom^«wmke,iilhetiki zett ládákban (igen erős, füg-

6. rajz. Tömeghőkezelő helyiség keresztmetszete gőleges irányú belső légke- (Veddernyomán) verés mellett), szükség sze-

rinti gőz- és frisslevegő-adagolással, ez a hőkezelési módszer kisüzemben is

elsajátítható — kellő figyelemmel és szakismerettel. Ehhez azonban fele

mennyiségű baromfitrágyát és egy forgatással többet (+ 3 nap) javaslunk.

Hőkezelés tömegben. A tömegben való hőkezelésnek több előnye van,

részben szakmai (egyszerűbb a szabályozás), részben technikai. A hőkezelő

alagutat szállítószalaggal töltik, homlokrakodóval vagy műanyag

kihúzóhálóval (speciális gépek) ürítik. Építése gazdaságosabb, mert kisebb

berendezésben több anyag fér el. A csúcshő eléréséhez kevesebb, 5-6 kg gőz

kell tonnánként és óránként, bár e megtakarítás egy részét a fő szerepet

játszó centrifugális ventilátor felemészti. Igazi nyereségre csak akkor

számíthatunk, ha mellőzzük a gőzfűtést és kizárólag a komposzt saját

hőenergiáját hasznosítjuk. Ma már az üzemek jelentős része így dolgozik.

A tömeghőkezelő (6. rajz) tehát zárt rendszer, amelybe külső friss levegő,

és esetleg gőz juttatható. A levegő alulról felfelé átjárja a kom- posztot és

visszacirkulál. Az „alagutak" különböző nagyságúak, 30-130 t komposzt

befogadására alkalmasak (Hollandiában ennél nagyobb kapacitású

alagutak is épültek a közelmúltban), de kisebb üzemben 10- 20 t-s

berendezés is létrehozható. Az utóbbiak szélessége általában 3 m,

ugyancsak 3,0-3,5 m a rácspadozat feletti magasság.

A következőkben a tömeghőkezelő fontosabb jellemzőit foglaljuk össze.

Álpadozat (rácspadozat). A rések nyílása (8. kép) az összfelület 25%-a.

Az álpadozatot keresztben elhelyezett, élükre állított, lefelé kissé ék alakú

betongerendákból képezik ki. Traktorok bejárása esetén (nem kihúzóhálós

rendszernél) alul középen is alátámasztják. A gerendákon nyugszik a

csúszóhálő, ezen a kihúzóháló. (Ezeket a hálókat rendszeresen kell

tisztítani, mert a rések eltömődnek.) A komposztréteg magassága 1,8-2,0

m, a komposzt sűrűségétől és a ventilátor teljesítményétől függően. 1 m2-re

kb. 800- 1000 kg komposzt jut.

Ventilátor. Centrifugális, 200 t/h teljesítménnyel, 130 mm vízosz-

lopnyomással (1300 Pa). Gyengébb ventilátorból még nagyobb kapaci-

tásúra van szükség. Meghajtás ékszíjjal vagy közvetlenül. A légcsatornák

keresztmetszete azonos a nyomócsonkéval, kívül szigeteltek.

Csappantyú (légterelő lapát). Ezekkel szabályozható a friss levegő

aránya. Modern üzemben a hőérzékelő által működtetett segédmotor

mozgatja, de lehet kézi állítású is.

Padozat. Anyaga könnyűbeton, alatta hőszigetelő réteggel. Felülete

páraszigetelt, a ventilátor felé 3-5%-os lejtéssel. A rácspadozat 60-80

cm-rel felette, betonperemen helyezkedik el. Zárható lefolyóval rendelkezik.

Minden hőkezelés után tisztára kell öblíteni.

Ajtók. A nagy hőkezelők mindkét végükön teljes keresztmetszetben

nyitottak. Az ajtók szigeteltek; előttük kétoldalt függőleges sínben

helyezik el a jól illesztett, kiszedhető deszkákat, amelyek a komposzt végét

tartják (11. kép).

Falak, mennyezet. A homlokrakodók miatt stabil falakra van szükség; a

falon helyezkedik el a hő- és páraszigetelő réteg. A falak hőátbocsátási

tényezője 0,4-0,6 W/m> x K. A belső felület páraszigetelt. A szintén hő- és

páraszigetelt mennyezet lehet pl. alulról befestett hullámpala, efölött

szigetelőréteg.

A tömeghőkezelő épülhet betonból, esetleg téglából, a kisebb lehet

könnyűszerkezetes is. A nagy, 50-100 t anyag befogadására alkalmas

tömeghőkezelők váza többnyire 10 cm vastag vasbeton, beleértve a

mennyezetet is. Belülről, a komposzt felől, vízzáró festékkel (Bonomit,

Bitulax, Bitugel) több rétegben lekenik. Mivel a komposzt eléggé tapad e

kátrány alapú festékekhez, a komposzt magasságáig erre még egyéb

védőréteget is helyeznek (pl. enyvezett faforgács lemezt szögeinek fel). A

vasbeton külső oldalára, felül is, többrétegű vízzáró festék és erre

fedéllemez vagy többrétegű fólia kerül. Ezen kívül, körös-körül helyezkedik

el az 5-10 cm vastag szigetelőanyag (Styrofoam, Roofmate, Ni- kepanel

stb.), majd egy sor tégla, illetve megfelelő lapos tetőszerkezet. Kisebb

hőkezelő helyiség más felfogásban is épülhet. Lényeges szempont belülről a

tökéletes páraszigetelés, kívülről (alulról is) pedig a hő- szigetelés. Ha a

téglafal átázik (gőztől), télen szétfagy, a repedéseken eltávozik a gőz egy

része, és a hőszigetelő réteg is tönkremegy. Még kisebb, 10-20 t-s hőkezelő

épülhet könnyűszerkezetes kivitelezésben, az elmondottak szerint. Külső

váza lehet fenyődeszka vagy fém, ezen belül helyezkedik el az 5 cm vastag

szigetelőanyag, belülről 2 mm vastag alumíniumlemezzel fedve,

légmentesen illesztve. A rácspadozat is lehet alumíniumrostély, alulról

megerősítve. Tömeghőkezelő helyiség a hagyományostól eltérően is

kialakítható. A komposztot tartó falak — a munkagépek miatt — 6-8 cm

vastag vasbetonból vagy erősebb fémlemezből (kívülről szögvastartókkal)

készülnek, és az egészet körbeveszi egy hőszigetelt fóliasátor. Az első és

hátsó fal lehet könnyűszerkezetes, ugyancsak pára- és hőszigetelt.

A hőkezelés a harmadik forgatással alaposan felrázott komposzt be-

töltésével kezdődik. A komposztot homlokrakodó vagy markoló helyezi a

töltőgépre, amelynek vége lehet speciálisan ide-oda mozgó, a helyiség

szélességében. A komposzt kézi erővel is elegyengethető, de rátaposni nem

szabad. A töltés folyamatos, gyors és egyenletes legyen (9- 11. kép)!

A hőkezelés elviekben a ládás-polcos hőkezeléshez hasonlóan zajlik le. A

hőmérők a rácspadozat alatt, a hőérzékelő mellett és a komposzt legfelső

rétegében vannak. Töltés után itt is egalizálás következik, mintegy 12-15

óráig, több-kevesebb friss levegővel 45-48 °C-ra állítva be a levegő és a

komposzt hőmérsékletét. Ezután a hőmérsékletszabályozót 57-59 °C-ra

állítják, ezzel megkezdődik a fűtés, vagyis a gőz bevezetése a rácspadozat

alá. Közben csak igen kevés (5%) friss levegőt juttatnak be. Az 57-59 °C-ot

6-8 óráig tartják, gőzzel vagy anélkül. Ezután több friss levegő

bejuttatásával a komposzt hőmérsékletét 45-50 °C-ra csökkentik, mintegy

10-15 óra alatt. A kondicionálás ezen a hőmérsékleten 10-15% friss

levegővel folyik kb. 5-6 napig, az ammónia megfelelő (10 ppm alá) szintre

való csökkenéséig. Ez Drager-féle koloriméterrel ellenőrizhető. Az utolsó

nap a komposzt hőmérsékletét még 45-48 °C-on tartják, majd sok friss

levegővel gyorsan a csírázás hőmérsékletére hűtik le.

A kondicionálás alatt a friss levegő arányát úgy szabály ózzák, hogy a

komposzt alatti és a komposzt feletti levegő hőmérséklete között 5-7 °C-nál

nagyobb különbség ne legyen. A cirkuláló levegő szén-dioxid- tartalma nem

haladhatja meg az 1,5-2,0%-ot (ez is ellenőrizhető koloriméterrel). Nagyobb

gyakorlattal érzékszervi úton (szaglással) is megállapítható az ammónia

eltűnése a levegőkibocsátó csappantyúnál vagy csőnél. A hőkezelés

folyamatának hőmérsékleti görbéjét a 7. rajz szemlélteti.

A hőkezelés során előforduló hiányosságokat (levegőtlenség, nem

megfelelő hőmérséklet, ammőniamaradványok, fertőzés stb.) a következő

tényezők idézhetik elő:

— a ventilátor elégtelen teljesítménye (vagy az ékszíj lazasága), nem

pontos hőmérők,

— a levegő valahol kikerüli a komposztot (pl. oldalt, ha a gerendák végei

közötti hézagok tömítetlenek vagy fedetlenek),

— a levegő a réseken megszökik, illetve bejut,

—nem megfelelő a hő- és páraszigetelés,

— a komposztréteg egyenetlen, a levegő kikerüli a tömöttebb helyeket,

csomókat,

— eltömődött a rácsozat, vagy ha a komposztot tömörítették,

— nem tartották be a megfelelő szellőzést (nagyok a hőmérséklet-

különbségek, szén-dioxid, ammónia túlzott jelenléte),

—nem a megadott görbe szerint haladtak, pl. a komposzt túlmelegedett,

vagy nem volt elég gyors a lehűtés,

— nem szűrték a friss levegőt, ezáltal a komposzt penészekkel stb.

fertőződött,

— a rácspadozat alatt elfekvő komposztmaradványok különböző pe-

nészfertőzéseket okozhatnak, ha nem mosták tisztára minden hő-

kezelés után.

Az előző ponttal kapcsolatban megemlítem, hogy a megfelelő szűrés (1

um felett) hazai viszonyok között nehezen valósítható meg, ezért a friss

levegőt beszívó csövet célszerű kéményszerűen felvinni a magasba, ahol

kevésbé poros, nem szennyezett a levegő.

A gőz nélküli hőkezelés nagy tapasztalatot igényel. A szigetelésnek, a

tömítésnek tökéletesnek kell lenniük. A kevésbé aktív komposzthoz töltés

előtt nagy szénhidráttartalmú dúsítóanyag (az előzőekben említettek

szerint) adható. Télen célszerű egy hőcserélő rendszer alkalmazása,

amellyel az eltávozó levegő hőenergiájának egy része átadható a beáramló

friss levegőnek. Az üzemek ma már gőz nélkül hőkezelnek; enélkül is

jelentősek az elektromos költségek (radiálventilátor!).

Az utóbbi években világszerte felmerült az alapanyag készítésével

kapcsolatban az az igény, hogy a szárazanyag-veszteség kisebb legyen,

kevés ammónia (környezetvédelem!) keletkezzen, és a szagártalom

(környező lakosság) is lekerüljön a napirendről.

A kutatók a külső forgatások (I. fázis) elkerülésére és az egész

előkészítés egy tömeghőkezelőben való végzésére („indoor composting")

törekednek.

Ezen törekvések—évtizedekkel ezelőtt —három irányzatból születtek

meg. Ha ehhez hozzávesszük a szintetikus komposzt alapanyagának, a

szalmának és egyebeknek a bevezetését (Sinden, 1938; Lambert, 1941;

Stoller, 1943), akkor ezt már a negyedik irányzatnak tekinthetjük. E szálak

az utóbbi években összefutni látszanak.

A „belső" komposztálás első próbálkozásai Stoller (1941) nevéhez

fűződnek, aki egy forgó dobban készítette el az alapanyagot. Ez a be-

rendezés volt az „előképe" a tömeghőkezelő helyiségnek, amelyből az elsőt

Olaszországban (Giordani és Francescutti) építették, 1971-ben. Magának a

hőkezelésnek (kondicionálásnak) a biológiai jelentőségét ugyancsak

Lambert (1941) fedezte fel Amerikában. A komposztálás idejének

lerövidítése Sinden és E. Hauser (1950) érdeme. Hayes és Randié (1968)

oldható szénhidrát (melasz) alkalmazásával tovább rövidítette a

komposztálás idejét (az ammónia előbb eltűnt a komposzt- ból). O. Till

hamburgi kutató 1962-ben „bebizonyította", hogy a komposztálás bizonyos

értelemben felesleges. Szintetikus, steril alapanyagon végzett kísérleteit

Huhnke (1965) fejlesztette tovább. A francia kutatók is jelentős

eredményeket értek el, így Laborde és Delmas 1969- ben kidolgozta a

gyorskomposztálás (E. P. S.) alapjait, elhagyva a kinti komposztálást, és az

alaposan összeaprított, összekevert alapanyagot ládákban hőkezelték

(akkor még nem voltak alagutak, tömeghőkezelők).

Anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, a „gyors" és „belső" kom-

posztálás lényege napjainkban abból áll, hogy a kiindulási anyagot ösz-

szeaprítják. Pl. a szalmát szecskázzák, de a lótrágyát is megdarálják vagy

igen alaposan „megdolgozzák" — ha egyáltalán lótrágyát használnak.

Ezután dúsítják az anyagot (baromfitrágya, szójaliszt stb.), gipszet és vizet

is adnak hozzá, 70-72%-os nedvességtartalomig. Az aprítás mellett a másik

igen fontos tényező a keverés, amihez sajátos berendezéseket alakítottak

ki, de erre a hagyományos forgatógépet is használják. A kiindulási

anyaghoz adagolhatnak még vízben oldható szénhidrátokat is, mint

amilyen pl. a melasz. A hőkezelésnek két fajtáját alkalmazzák. Az egyik a

hagyományos, könyvünkben is leírt eljárás, a másik némileg eltér ettől és

még kissé körülményesnek tűnik (La- borde et al., 1993). A

gyorskomposztálási eljárást gyakran kötik össze átszövés utáni (takarás

előtti) dúsítással (szójaliszt).

Csírázás, átszövés

A fajtákat illetően elég nehéz maradandó megállapításokat tenni, mert

néhány év alatt kicserélődhet a választék. Hazánkban jelenleg külföldi

fajták vannak forgalomban, és úgy látszik, hogy e fajták eléggé hasonlóak.

Néhány termesztő külön megrendelésre barna kalapszínű gombát is termel

(exportra), ami külföldön sem gyakori. Az ún. bio termesztés teljesen

véletlenül kapcsolódott össze a barna törzsekkel. A fehér törzseket — hogy

némileg egyszerűsítsük az osztályozást — három csoportba oszthatjuk:

pikkelyes darabos (pl. az U1 , a Somycel 205, Sylvan 100), sima kalapú

darabos (pl. Somycel 608) és viszonylag sima kalapú, nem annyira darabos

és valamivel gyorsabb fejlődésű és a leginkább használt fajták. A

termesztési körülmények azonban olyan mértékben befolyásolhatják a

termőtestek nagyságát (vagyis a képződő termőtestek számát), a kalap

simaságát vagy pikkelyességét, hogy ez utóbbi fajták között nem tudunk

lényeges különbséget tenni. Mind exportra, konzerválásra vagy hazai friss

értékesítésre megfelelnek. A termesztők néha azonban kitartanak egyik

vagy másik fajta mellett.

Az utóbbi egy-két évben a következő gyakoribb fajtákkal találkoztunk:

Somycel 209-609), Somycel 612, Sylvan 130, Le Champion 229,

International 501 (ír) stb., valamennyi hibrid törzs. A Hauser 60,4 és a

hazai változat (D10) laposabb, sima kalapú, jellegzetesebb fajta volt, de ma

már nincsenek termesztésben, mert a darabos-pikkelyes fajtákkal (Ul, 205)

és a 608-cal egyetemben néha gondot okoztak a termesztőknek,

amennyiben — főként nyáron — nehezebben fordultak termőre. Ebben

leginkább a komposzt hőmérséklet-csökkenésének elmaradása, esetleg

szaprobionta fonálférgek vagy cecidlárvák jelenléte játszott közre,

azonkívül a pikkelyes-darabos fajtákon gyakrabban előfordulhat a

„barnagomba" és a „vizesgomba" betegség. A jelenleg forgalomban lévő

fajtákat illetően tehát inkább csak a közös tulajdonságokat tudjuk

kiemelni, mint amilyen a sokoldalú hasznosíthatóság, a gömbölyded,

viszonylag sima kalap, a tartós hártya (sokáig fedi a lemezeket), a köny-

nyebb termőre fordíthatóság. A termőtest nagyságát, darabosságát viszont

meg kell tanulnunk befolyásolni. Az említett fajták viszonylag jobban

elviselik a kissé magasabb (19-21 °C-os) termesztési hőmérsékletet.

A gombacsírát 51-es fólizacskókban vagy 51-es üvegekben (tartalma 41)

forgalmazzák. Az utóbbi időben megjelentek a 10 kg-os fóliazsákok is,

ugyancsak steril kivitelben.

A gombacsírát hűtőhelyiségben, 2-3 °C-on kell tárolni, eredeti gön-

gyölegében (kartondobozokban), hézagosán. Különösen vonatkozik ez a

fóliazacskókra, zsákokra, azok így hetekig, 1-2 °C-on pedig hónapokig

tárolhatók. A hosszabb szállítást célszerű hűtőkocsiban végezni, bár

néhány órát (országon belül) hűtés nélkül is elvisel a csíra. Szellős, hűvös

helyen, levegős-hézagos elrendezésben néhány napig tárolhatjuk

felhasználás előtt. Az üvegek jobban bírják a tárolást-szállítást, ugyanis a

gombacsíra biológiai hője az üvegen keresztül könnyebben eltávozik, mint

fólián keresztül. Amennyiben a csírát gombaszállító (hűtő-) kocsiban

szállítjuk, a kocsi rakfelületét 10%-os hipós vízzel alaposan mossuk fel,

illetve utána még öblítsük is le. Amennyiben ez az elővigyázatosság nem

foganatosítható (ellenőrizhető), jobb, ha más, gombával, szeméttel,

letermett anyaggal nem érintkező járművei szállítunk. Ugyancsak igen

veszélyes a gombacsírát gombahűtőben tárolni. Legvégső esetben a csírát

(kartonokat, üvegeket) helyezzük alaposan lemosott műanyag

szedőrekeszekbe vagy csak erre a célra elhelyezett polcra. Akik a gombát a

hűtőben válogatják, nem nyúlhatnak a gomba- csírás göngyölegekhez!

Felhasználás előtt a zacskókat, üvegeket (a papírkupakot is) hipós ronggyal

át kell törölgetni!

A csíra természetesen nem lehet penészes vagy elöregedett (sárga szín,

vattás foltok), vásárláskor erről győződjünk meg. Amíg a csíra szép fehér,

kellemes illatú, az esetleges vattás foltok eltávolításával még fel-

használható, ugyanis a vattásodás (abnormális micéliumfejlődés) a kom-

poszton, takaróanyagon is megjelenhet, bár ha előfordulása nem tömeges,

nincs különösebb jelentősége, nem okoz terméscsökkenést. Amennyiben

nem vagyunk meggyőződve a csíra életképességéről, tegyünk kon-

zervesüvegekbe kész komposztot és egy-egy üvegbe egy-egy csíragön-

gyölegből tegyünk 30-40 szemet a komposzt közé, az üveg oldalához, hogy

láthatóbbak legyenek a szemek. 20-25 °C-on, 3-5 nap múlva az egészséges

szemek körül fehér micélium fejlődik, és hozzánő a kom- posztszálakhoz.

Amely szemek barnák, „mezítelenek", változatlanok maradnak, azok

életképtelenek. A penészek nagy részének ugyancsak fehér micéliuma van,

de ha az ilyen szemek ki is fehérednének, nem

nőnek hozzá a komposzthoz, és hamarosan zöld, szürke stb. színűvé

válnak. (A gombacsírára még egy későbbi fejezetben visszatérünk, lásd

csírakészítés.) Az üvegek, zacskók tartalmát csak a felhasználás előtt

rázzuk fel, korábban ne.

A csírázásra kész komposzt ismérveiről az előző fejezetekben már esett

szó. Most csak az esetleges ammóniamaradványokra vagy még kissé aktív

komposztra utalunk (ami egyébként előnyös), amely csírázás után

bemelegedhet, különösen vastagabb rétegben vagy nagyobb, esetleg

szorosan egymáshoz tolt fóliazsákokban. Elősegíti ezt a helyiség magasabb

hőmérséklete (25 °C) és az ilyenkor ajánlatos (nyáron éjszakai) szellőztetés

hiánya. Tehát csak a teljesen ammóniamentes komposzt csírázható be.

Régebben nem is csírázták be azonnal a komposz- tot, hanem mérték az

ágyások vagy a zsákok belsejének hőmérsékletét, és amikor az egy-két nap

múlva se ment 30 °C fölé, akkor csírázták be (10 cm mélységig).

Mostanában mindenütt a zsákos termesztést alkalmazzák, padozaton vagy

polcokon elhelyezett zsákokon. Kisebb meny- nyiségű termesztéshez

természetesen ládák is használhatók 20-25 cm vastag, tömörített

komposztréteg- gel. A felületi csírázást felváltotta a kevert csírázás. A

külföldi ládás, polcos (és zsákos) üzemek is mind kevert csírázást

alkalmaznak, megfelelő célgépekkel. Annak aj elenség- lek, hogy a

zsákokból sokszor kipusztul a csíra, nem feltétlenül e módszer az oka,

hanem a termelő, aki nem volt figyelemmel az említett körülményekre.

Ugyanis, ha az ammónia legkisebb nyomát észleljük, a komposztot még

egy-két napig 50-60 cm-es halomban fektetni kell, illetve tovább kell

hőkezelni (ha ilyen a technológia).

A komposztot csírázás előtt közvetlenül felrázzuk, szétrázzuk és a 40-50

cm magas rétegre egyenletesen elterítjük a szétmorzsolt gombacsírát, majd

alaposan összekeverjük a komposzttal, végül fóliazsákokba töltjük. A

csírázás gépesíthető (12-13. kép).

A gombacsíra mennyisége 100 kg komposztra számítva 0,5-1,0 1 lehet,

ennél többet felhasználni felesleges és költséges. A csíra mintegy 10%-át

mindig hagyjuk meg, és a csírázás befejeztével szórjuk a zsákok, a

komposzt felszínére.

A fóliazsákok mérete kisimítva 78 x 75 cm (szélesség—magasság) körüli,

0,2 m termőfelülettel, de ettől eltérő is lehet. A falvastagság 0,01— 0,02

mm. Az említett méretű zsákba enyhén tömörítve 18-20 kg komposzt fér,

30-35 cm magasan. Több termelő használ magasabb és keskenyebb,

szögletes aljú, ún. talpas vagy redős zsákokat is, amelyek nem dőlnek el,

termőfelületük 0,13 m2 és 20-25 kg-osak, magasságuk 60-70 cm. Ezek a

zsákok nyáron nem érhetnek össze, de télen jól jön a „biofűtés", mert 12-15

°C-os helyiségben szorosan egymás mellé rakják őket. A túlmelegedés

veszélye e magasabb és keskenyebb zsákokban valamivel kisebb.

Csírázás után a zsákok száját visz- szagyűrjük (14. kép) nem egészen a

komposzt magasságáig. A zsákokat megfelelő rendben elhelyezzük a pa-

dozaton, illetve, ha vannak, a polcokon is. A helyiséget alaposan kita-

karítjuk, az összesöpört komposz- tot a szemétbe dobjuk.

Ezután következik az egyik legfontosabb növényvédelmi kezelés, ame-

lyet csírázás után minél hamarabb el kell végezni. A zsákok (ágyak) felszí-

nére egyeletesen szórjunk ki helyiség-négyzetméterenként 20 g Basudin 5

G granulátumot (a zsákokra és az utakra egyaránt). 100 m =-es helyiség-

ben tehát egy szint esetén 2 kg-ot. A második szint kezelésekor már csak a

komposzt felületét vegyük figyelembe (lásd a növényvédelmi fejezetet).

Átszövés alatt a micélium 24-26 °C-on (a komposztban mérve) növek-

szik leggyorsabban. A komposztban néhány °C-kal mindig magasabb a

hőmérséklet, minta helyiségben. A különbség nagysága több tényezőtől

függ. Rendszerint még a 16-18 °C-os helyiségben is rendesen átszövődik a

komposzt, természetesen néhány nap késéssel. Ennek megfelelően az első

terméshullám is késik, de ez nem okoz gondot, hacsak nem halasztunk el

egy jó értékesítési lehetőséget. 20 °C levegő-hőmérséklet fölött már

fokozottabban ellenőrizzük a zsákok belsejének hőmérsékletét, mert a

melegedés önmagát serkentő folyamat lehet. 33 °C-os

komposztrétegekben a csíra elpusztul. Nyáron tehát még fontosabb a

hőmérséklet ellenőrzése, és ha a zsákok belsejének hőmérséklete

megközelíti a 28 °C-ot, intenzíven kell szellőztetni, különösen éjszaka. Ha

a komposzt vagy a meleg miatt fennállhat a bemelegedés veszélye, ne

rakjuk a zsákokat szorosan egymás mellé. Két alkalommal emelkedhet

kritikusan a hőmérséklet: az első csírázás után, amikor még a komposzt

is szolgáltat meleget, a második az átszövés 10-15. napja, amikor már a

csíra „dolgozik". A túlmelegedést mindkét esetben minden eszközzel

megkell akadályozni. Átszövés alatt tehát csak az esetleges bemelegedés

miatt kell szellőztetni, különben nem. Ha a komposzt felszíne nedves,

lecsapódásos (ez lehet a bemelegedés következménye is), szórjunk ki 100

m2-re 5-10 kg gipszet és szellőztessünk.

Csírázás után egy héttel ellenőrizzük a micélium terjedését. A sze-

meknek 2-4 cm átmérőjű, szürkésfehér „udvara" van, és kellemes gombaillat

érezhető. Ha a szemek barnák és élettelenül fordulnak ki a komposztból,

nem tapadnak a szalmaszálakhoz, esetleg zöldpenészesek, sürgősen

„rácsírázásra" van szükség, hátha ez még segít. Vagyis pótlólagos csírát kell

szórnunk a komposzt felszínére és 10 cm mélyen beledolgoznunk, sőt

lyukakat is fúrhatunk (zsákonként 3-4 helyre), és ezekbe is néhány

szemcsírát szórunk. A rácsírázás lehetőleg ugyanazzal a fajtával történjen,

bár a korábban említett fajták csírái keverhetők. A csíra a melegtől, az

ammóniától (vagy mindkettőtől) pusztulhat el, esetleg fertőzött vagy

elöregedett volt. Ha a szemek egy része csírázás után néhány nappal erősen

zöldpenészes lesz, akkor fertőzött csíra is kerülhetett a jó közé.

Átszövés alatt télen fűtésről kell gondoskodni, a gazdaságosság ha-

táráig. Az esetleges füstgázok bekerülése ilyenkor még nem ártalmas.

Szárazabb vagy nagyobb hőingadozású helyiségben a komposztot újság-

papírral vagy fóliával befedjük, a fóliát azonban takarás előtt egy-két

nappal le kell venni, és ha lecsapódásos a komposzt felszíne, szellőzte-

téssel le kell szárítani. A takarőpapírt, fóliát nem szabad többször

felhasználni. Ha az ágyak felszíne erősen kiszáradna, takarás előtt fi-

noman megpermetezhető. Modem külföldi üzemekben, ahol igen szi-

Ború higiéniai feltételek mellett dolgoznak, több helyen átszövés után (a

csírázástól számított 10-12 napon) dúsítják az átszőtt komposztot. A legtöbb

esetben 0,3%-os formalinnal kezelt, granulált szójalisztet alkalmaznak, 1

kg/100 kg mennyiségben. Külföldön többféle készítmény van forgalomban

(Milli Ckamp, Super spawn, Spawn Mate, Calprozyme stb.).

Takarás

Takaróanyag nélkül a komposzt nem hoz termőtesteket. Ez a kétspórás

csiperkére jellemző tulajdonság. A takaróanyag teremti meg azt a különleges

mikroklímát, amelyre a termőtestkezdemények kialakulásához szükség van.

A gombák ezenkívül innen fedezik vízszükségletük egy részét is. A takaróföld

legfontosabb jellemzője a levegő- és vízgazdálkodás. Az agyag elég sok vizet

tud megtartani, de levegőtlen, kiszáradva cserepesedik. A homok jó

szerkezetű, de a vizet elengedi. A talaj humusztartalmának nagy szerepe van

mind a szerkezet, mind a vízháztartás szempontjából. Régebben speciális,

csak erre a célra bányászott mészkőport használtak a mély fekvésű

pincékben, ahol nem kellett a gyors kiszáradástól tartani. A

terméseredmények növelése érdekében azonban már a dél-budai pincékben

is nagy humusz- és rost- tartalmú tőzeget kevernek a kőporhoz. Külföldön

csaknem mindenütt a tőzeg dominál a takaróanyagokban, bár léteznek még

tiszta kőport használó, intenzív termesztést folytató üzemek is. A

franciaországi pincékben is többnyire agyagos, márgás mészkőport

használnak. A tőzeg sok helyen barnás, rostos Sphagnum tőzeg, amely

erősen savanyú jellegű, ezért többféle arányban mészkőport,

mészkőőrleményt kevernek hozzá. A hazai, nam savanyú síkláptőzeg

megfelelő alapanyag a takaróföld előállításához. Ilyen tőzeget az országban

sokfelé bányásznak, pl. Pötrétén és/vagy a kitermelő gazdaságtól, vagy a

kertészeti, talajerő-gazdálkodási stb. kft.-ktől szerezhető be. A

komposzt-előállító üzemek többnyire ellátják vásárlóikat megfelelő

minőségű tőzeg-kőpor keverékkel. Lényeges szempont, hogy a tőzeg tiszta,

egészséges, friss legyen, megfelelő szemcsenagyságra darálva és rostálva. A

túl nagy, 1-2 cm feletti rögök nem előnyösek, mert nehezen fertőtleníthetők.

A tőzeges takaróanyagon intenzívebben, néhány nappal korábban jelenik

meg az első hullám. Minél tőzegesebb tehát a takaróanyag, annál kisebb a

gombák átlagtömege, de ez nem feltétlenül hátrány.

Ahol darabos gomba elérése a cél, ott nagyobb kőporarányra van szükség,

bár az ilyen „fehérebb" takaróanyagon is elaprósodhat a

gomba a környezeti tényezőktől függően. Takaróanyag-receptek:

1. Mészkőpor + 20-30 térfogatszázalék tőzeg (építőipari mészkőpor is

megfelelő vegyes szemcsenagyságban és 5 mm felső határral).

2. Homok + 20-30 térfogatszázalék tőzeg.

3. Vályogtalaj + 20-30 térfogatszázalék tőzeg + 2-5% mészkőpor

(takarmánymész, futor, mésziszap); a vályogtalaj a 2., 3. ásónyom

legyen, mert a felső rétegben sok a gyommag és a rovar.

4. Tőzeg + 20 térfogatszázalék cukorgyári mésziszap. (Többféle mész-

iszap létezik a víztartalmat, illetve a keletkezés módját illetően.

Legalább fél év pihentetés után használjuk fel.) A takaróanyag-ke-

veréket még eredeti, „száraz" állapotban fertőtleníteni kell (lásd a

növényvédelmi fejezetet). A takaróanyagot a helyiség fertőtlenítése

után (és a komposzt érkezése előtt) szokták behordani az egyik

sarokba, és ott fertőtleníteni vagy már fertőtlenített állapotban

szállítják. Még jobb, ha külön erre a célra szolgáló helyiség áll ren-

delkezésre, ahol a takaróanyag fertőzésmentesen tárolható, hiszen a

szedések, javítások után maradó üregeket csak fertőzésmentes

takaróanyaggal szabad pótolni, és ezt a helyiségben meghagyott

anyagról nem mondhatjuk el, még kevésbé a helyiség előterében

hagyottról.

A takarás régen kialakult és bevált időpontja az átszövés vége, amely a

csírázás után 12-14 nappal következik be. Általában csírázás után két

héttel szoktak takarni. A takaróföldet talicskákkal, vödrökkel hordják szét,

a zsákokra adagolhatok vödörrel, lapáttal egyaránt. Kézzel való elsimítás

után a vastagság (egyenletesen) 3,5-5,0 cm körül legyen. A kőporos

takaróanyaggal vékonyabban, a tőzegessel vastagabban takarnak. Ezt a

munkát csak a takaróföld viszonylag száraz állapotában lehet megfelelően

elvégezni. Több külföldi üzem takaróanyag-csírázást alkalmaz erre a célra

kifejlesztett tőzegcsírával, ugyanazzal a fajtával, amivel a komposztot

csírázták. így a takaróanyag is előbb átszövődik, a termés kissé előbb

jelentkezik és egyenletesebb lesz. Nálunk nem terjedt el ez a módszer.

Néhány termelő átszőtt komposztot kever a takaróanyaghoz hasonló céllal,

de ez higiéniai szempontból nem helyeselhető.

A takarás után takarítás, majd öntözőkannás öntözés következik. Ha a

takaróanyagban a kőpor dominál, akkor négyzetméterenként 11, ha a

tőzeg dominál, akkor 21 juttatható ki. Holland intenzív üzemekben is egy

alkalommal csak 1-1 1-t juttatnak ki m2-enként, de a komolyabb

öntözéseket a takarás után 4-5 nappal kezdik. Az első öntözés egyúttal

növényvédelmi kezelést is jelent, mert az öntözővízbe különböző gombaölő

szereket keverünk a pókhálós penész és a mólébetegség elleni megelőzés

céljából. Alkalmazott szerek: formaiin, Chinoin Fundazol 50 WP, Sporgon

stb. A részletes leírás a növényvédelmi fejezetben található.

A takarástól az első terméshullámig

A takarást követően — a hőmérséklettől függően — 8-14 nap múlva

megjelenik a micélium a takaróanyag felszínén. Ez alatt a 8-14 nap alatt a

hőmérséklet 18-22 °C között lehet, az évszaktól függően. Nem történik

azonban semmi baj, ha a hőmérséklet alacsonyabb, mondjuk 15-17 °C,

legfeljebb az időpontok, illetve az első szedés ideje 5-10 nappal kitolódik. A

szellőztetés még nem lényeges, hacsak nem szükséges hűteni a belső

levegőt, erre azonban ritkán van szükség. A magas, 90-95%-os relatív

páratartalmat az utak, esetleg az ágyak (zsákok) öntözésével alakíthatjuk ki.

A takaróanyagnak mindig nyirkosnak, nedvesnek kell lennie. Pincében

általában kevesebb önözésre van szükség, mint a felszíni épületben.

Egy-egy öntözéskor (apró lyukú rózsájú locsolókannával) 0,5-l,01/m = vizet

juttatunk ki. Az öntözővíz nem juthat le a komposztba, mert akkor az

esetleg még nem teljesen átszövődött komposzt felső rétege megrothad,

fekete, nyálkás lesz, és elszaporodnak a szaprofág fonálférgek. A micélium

az ilyen, túlöntözött (esetleg korábban lecsapódásos) réteget csak itt-ott

képes áttörni, aminek következtében hiányos lesz a termőtestképződés. A

termesztőhelyiség jellegétől (felszíni, pince), az évszaktól (télen szárazabb

levegő), a takaróanyag összetételétől, vastagságától függően több vagy

kevesebb öntözésre van szükség. Mindenesetre az öntözések első fő ideje (a

közvetlenül takarás után kijuttatott ll/m=-en kívül) a takarás utáni 4-8.

nap között van (2-4. öntözés). A „bolygatás", „felgereblyézés" után — ahol ezt

alkalmazzák — kevés vizet adunk. A legközelebbi intenzív öntözések ideje:

borsó nagyságtól a szedés előtti napokig befejezve. Szedés előtt egy-két

nappal már ne nagyon öntözzünk, mert a gombák tönkje megnyúlhat,

szedéskor jobban elszíneződik, s a baktériumos foltosodás veszélye is

nagyobb (nyáron-ősszel). A borsó nagyságtól kezdve néhány nap leforgása

alatt akár 4-6 1 víz is kijuttatható, vagyis annyi liter, ahány kg gombát

várunk rm-ként.

Az utóbbi években hazánkban is több termelő alkalmazza a „felgereb-

lyézést", amit a hetvenes években Hollandiában és az Egyesült Királyságban

kezdtek alkalmazni. Lécre szerelt szögekkel, vagy (Hollandiában) speciális

géppel végzik ezt a műveletet, és a takaróanyagot rendszerint teljes

vastagságában fellazítják. Bizonyos esetekben azonban csak a takaróréteg

felső 1/3 részét gereblyézik fel. E műveletet a takarás utáni 7- 9. napon

végzik. A felgereblyézés következtében egyenletesebb lesz a termőtestek

megjelenése, vagyis nem csokrosan, hanem egyenként jelentkeznek a

termőtestek. Mindezen kívül a gépi szedés elengedhetetlen előfeltétele lett a

bolygatás, és arra is rájöttek a termelők, hogy a pikkelyesdarabos fajták

enélkül csak nehézkesen fordulnak termőre, illetve kevés termőtest

képződik. Ennek a jelenségnek azonban más oka is van.

A várható gombakezdemények számát (ettől függ, hogy darabos vagy

apró lesz-e a gomba) több tényező befolyásolja. A kritikus időpont akkor jön

el, amikor a micélium nagyobb tömegben kezd megjelenni a takaróanyag

felszínén. A termesztők ezt a jelenséget kifutásnak, átütésnek nevezik (15.

kép). Ez az állapota hőmérséklettől is függ, általában a takarás után 8-15

nappal vagy a már említett felgereblyézés után 4-6 nappal következik be. A

termő testképződést elősegíti a komposzt hő- 15. kép. „Sodródás", ebben az

állapotban mérsékletének csökkenése, a levegő dőlel' hogy mennyi termőtest képződik, , • • , , , , - , apróbb vagy darabosabb lesz-e a gomba

szen-dioxid-tartalmának csokkehe- , (Foto: Szili István)

se (a takaroanyag felszínén), továbbá a levegő relatív páratartalmának

csökkenése. Természetesen ehhez még hozzá kell venni azt a tényt is, hogy

minél tőzegesebb a takaróanyag, általában annál több termőtest képződik.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárólag kőport használva, az előzőleg

említett három tényező megfelelő alakításával ne lehetne sok termőtestet

„előcsalni". Mindenesetre a tőzeges takaróanyagon néhány nappal előbb

jelentkezik az első terméshullám, és a takaroanyag vízháztartása

kedvezőbb.

Az öntözésről már tettünk említést. Attól az időponttól kezdve azonban,

amikor a micélium mindenütt megjelenik a takaróanyag felszínén — és

ekkor kezdődik az intenzív szellőztetés — nem szabad locsolni. Ennek az

időszaknak azonban nedves takaróanyaggal kell nekiindulni. A szellőztetés

kezdetétől számított 4-5. napon, amikor már kialakultak a „tűfejek", lehet

finoman, permetszerűen öntözni (0,5-1,0 1/m 2). Erősebb öntözés hatására

ugyanis a gombakezdemények elhalhatnak, különösen a pikkelyes-darabos

fajtáknál. Ha az első terméshullám idején képződnének a következő hullám

kis gombái, nedvesnek kell lennie a takaróanyagnak, mert e kis gombák

sokszor vízhiány következtében lepuhulnak, és csak később alakul majd ki

a következő hullám. Ha kénytelenek voltunk a szedés előtti napokban

öntözni, öntözés után erősebben szellőztessünk, hogy a gombák

leszáradjanak.

Takarás után a páratartalom magas lehet, egészen a szellőztetés meg-

kezdéséig (kifutásig). Ettől kezdve csökkenhet (85% RH), mert a kissé

szárazabb levegő elősegíti a „sodródást" (a gombakezdemények kiala-

kulását), de közben a takaróanyag nem száradhat ki. 4-5 nap múlva,

amikor a „tűfejek" már döntő többségben kialakultak, ismét emelkedjen a

páratartalom 90-95%-ra. Erre azért van szükség, nehogy túl sok kezdemény

jöjjön létre, mert az túlzott elaprósodáshoz vezetne. Borsómogyoró

nagyságtól azonban az ilyenkor esedékes öntözések ellenére már megint

80-85%-ra csökkenhet a páratartalom (megfelelő szellőztetéssel, az

útöntözés elmaradásával). A kissé szárazabb levegő elősegíti a gombák saját

párologtatását, ami kedvez növekedésüknek. Ha túl sok termőtest

képződött, a takaróanyag szárazabb, a levegő pedig páratelt - ez sok

„csenevész", könnyű gombát eredményez.

A hőmérséklet szerepét illetően a komposzt hőmérséklete a meghatározó.

Amikor kifutás, átütés után (alatt) megkezdjük az intenzív szellőztetést, a

komposzt hőmérsékletének ekkor kell drasztikusan csökkennie, hogy

elegendő termőtest képződjön. A régebbi pikkelyes-darabos fajták akkor

hoztak kevés termőtestet, ha ilyenkor a komposzt hőmérséklete 20 °C fölött

maradt. E fajtáknál célszerű 16-18 °C-ra csökkenteni a komposzt

hőmérsékletét, különben az egész termésidő elhúzódik, ami önmagában

nem feltétlenül káros jelenség, mert a gomba minősége viszont jobb, da-

rabosabb. Legtöbb esetben azonban az elhúzódó termés az atkák, fonál-

férgek, cecidlárvák megjelenése miatt veszélybe kerülhet. A jelenleg elterjedt

fajták esetében elég, ha a komposzt hőmérséklete 22-25 °C-ról 18-20 °C-ra

csökken. Nagyobb hőmérsékletesés elaprósodáshoz vezethet. Amikor a

kisgombák kialakultak, a komposzt hőmérséklete megint emelkedhet

(20-22 °C). A komposzt hőmérsékletét szellőztetéssel csökkentjük, ami

nyáron többnyire csak klímaberendezéssel érhető el.

Sok helyen mód van mára levegő szén-dioxid-tartalmának mérésére. A

szakkönyvek általában meg is adják a kritikus értékeket. A szén-

dioxid-tartalom csökkenése is hozzátartozik a termőre fordításhoz.

Az optimális érték termőtestképző- déskor 0,07-0,09 térfogatszázalék. Télen

ez az érték felmehet 0,1- 0,14%-ra is, ami a fűtési költségek szempontjából

kedvezőbb. Magasabb szén-dioxid-tartalom mellett kevesebb, darabosabb

gomba fejlődik, esetleg a micélium vastagon kifut a takaróanyag felszínére

(„stró- ma"). A szellőztetés mértéke a kifutáskor a legnagyobb, 80-120 m; /1,

h, illetve másként is kifejezve 10-20 m3/m2/h, a hőmérsékletnek (15-20 °C)

megfelelően. Ez a légmennyiség az összes cirkuláltatott levegőt jelenti,

amelyben a friss levegő aránya kb. egy harmad. A várható első hullám (16.

kép) nagyságára is kifejezhető a frisslevegő-igény: 1 nT/m2/h/kg gomba. A

termés előtt álló kultúra azonban nemcsak fokozott mennyiségű

szén-dioxidot bocsát ki, hanem egyéb illő gázokat is, mint pl. az etilén és az

aceton, de összesen legalább 10 féle anyagcsereterméket mutattak ki.

Némelyik fajta, mint pl. a régi D13 a hiányos szellőztetésre - az említett gázok

miatt - a kis- gombák felrepedésével válaszolt. Többek között ezért is kellett

mellőzni.

Az elmondottakból remélhetőleg kitűnik, hogy a termőtestek nagyságát

nemcsak a fajta határozza meg, hanem elsősorban az említett klimatikus

tényezők is. Olyannyira, hogy pl. holland, klímaberendezéssel rendelkező

termelők előre meghatározzák a gomba kívánt méretét attól függően, hogy

pl. konzervnek vagy a nagyobb gombákat igénylő friss piaci ellátásra

szánják terméküket.

Termésidő

Klíma. A második hullám idején a hőmérséklettől függően még mindig elég

sok levegőre van szükség (4-6 m3/m2/h), de a termésidő előrehaladásával

tovább csökken a szellőzési igény (3-5 m3). Pincében termesztve a második

hullám néha nagyobb, mint az első, ezért gyakran apró marad a gomba. A

tűfejképződéskor erősebben szellőztessünk (8. rajz), de se a levegő, se a

takaróanyag ne legyen ilyenkor száraz. Célszerű az

első hullámot mielőbb leszedni, hogy borsó nagyság idején a második

hullám is megkapja az első öntözést. Ha ez az öntözés késik, a második

hullám minősége gyengébb lesz.

Szedés, ápolás. A gombák akkor érik el szedési érettségüket, amikor a

kalap széle kissé eltávolodik a tönktől, és a lemezeket fedő hártya ta-

pinthatóvá válik. Ez a tűfej állapottól számítva 5-8 nap, a hőmérséklettő

(14-20 °C) és a takaróanyag tőzegtartalmától függően. A gomba

szedhetőségére nem a nagyságából, hanem az alakjából következtet-

hetünk: a tönk megnyúlik, a gomba „karcsúbb" lesz.

A gombát °vnrR rRavarrí mozdulattal vesszük le, és a tönk alsó, földes

részét késsel levágjuk (17. kép). A termést a legtöbb helyen 6 kg-os műanyag

rekeszekbe vagy más, az igényeknek megfelelő göngyölegbe szedik. A

tárolási veszteség miatt a 6 kg-os rekeszbe 10-20 dkg-mal többet teszünk. A

gombák osztályozását illetően a vevőkk igenyelt vagy a lúala- kult

szokásokat veszik figyelembe. Exportra kisebb méretű, egyenletes nagyságú

gombák felelnek meg. Rossz termelői szokás — és ez a piaci viszonyokat is

tükrözi —, hogy a

rekesz aljába apróbb, esetleg hibás vagy kinyílt gombák is kerülnek. A

külföldi piacokon általában a kisebb, de egészséges és zárt gombák a

keresettek.

A leszedett gombát lehetőleg 1-2 órán belül vigyük hűtőhelyiségbe (2-4

°C), de ha a termesztőhelyiségen kívül 1-10 °C-os a hőmérséklet, ez is

megfelelő az ideiglenes tárolásra másnap reggelig. így esetleg kétnapi

szedést összegyűjthetünk az elszállításig. Nagyobb volumenű (200-300

m2-nél nagyobb) termesztéshez azonban nélkülözhetetlen a hűtőhelyiség,

mert ezzel lényegesen csökkenthetők a szállítási költségek: 2-3 napi

szedést összegyűjtve egy „körúttal" értékesíthetjük a termést.

Egy terméshullám leszedése 2-3 napig tart, a szedési teljesítmény (15-60

kg/h) a gombák számától, nagyságától és a minőségi követelményektől

függ. Szedés, illetve hullám után ún. javítás következik, ami abból áll, hogy

a tönkmaradványokat, a beteg, lepuhult, barna kisgom- bákat

„kigyomláljuk", majd a következő munkamenetben tiszta műanyag

vödrökből fertőtlenített takaróanyaggal pótoljuk a lyukakat a takaróanyag

egyszerű beleszórásával („homokolás"). Ezután a következő hullám

kifejlődése érdekében öntözünk. E műveletet a szükségletnek és a

körülményeknek megfelelően a következő szedésig még egy- szer-kétszer

megismételhetjük. Ha szedés előtti napon is kell öntözni, utána erősebben

szellőztessünk, hogy a gombák szárazak legyenek. Azokon a helyeken, ahol

esetleg kevés gomba termett, lényegesen kevesebb vízre van szükség.

A hullámok 8-12 napos időközökben követik egymást, a hőmérséklet és

a fajta függvényében. Modern, felszíni épületekben négy hullámot szoktak

szedni 40-50 nap alatt. Pincében a termésidő jobban elhúzódik, különösen

télen. Ilyenkor már nem is tartják számon a hullámokat, a gomba is

kiegyenlítettebben és mind kevesebbet terem. A második hónap végére

sokszor már a micélium is „eltűnik" a komposztból a kártevők és a

betegségek elszaporodása miatt. A termés mennyisége 12-25 kg között

alakulhat, de lehet ennél kevesebb, ritkán több is, a körülményektől

függően.

A termésidő alatti vegyszeres növényvédelmi kezelések eléggé korlá-

tozottak. Némi lehetőség van a móléfertőzés, a légyfertőzés csökkentésére

(formaiin, Sporgon, Bladafum stb.), de az esetleg előforduló fonálférgek,

atkák és cecidlárvák ellen ekkor már nem tudunk védekezni. Minderről a

növényvédelmi fejezetben részletesen szólunk.

A termésidő végén a letermett, rendszerint igen fertőzött, illetve annak

tekintendő alapanyag kihordása higiénikus legyen, ne fertőzzük meg vele

az új telepítéseket! Az elmondott szempontok azért lényegesek, mert a

hazai termésátlagok viszonylag alacsonyabb voltáért a higiéniai és

növényvédelni teendők hiányos ismerete vagy elmulasztása felelős. A

korszerű külföldi, felszíni gombaházakban a letermett kultúrát „kifőzik" (70

°C-on 12 óráig tartják), és így az elszállításkor nem fertőzik meg vele a

környezetet. Vegyük még hozzá ehhez, hogy sok helyen szűrik a

termesztőházak ki- és bemenő levegőjét, hogy egyéb intézkedéseket ne is

említsünk. Csak ilyen környezetben képzelhetők el az olyan korszerű és

termésnövelő eljárások, mint a tömegátszövetés, a takarás előtti dúsítás, a

takaróanyag- esi rázás, a felgereblyézés. Mindez közel sem jelenti azt, hogy

hazai termésátlagaink a fent említettek hiánya ellenére ne lennnének

növelhetők. Erre egyéb „tartalékokkal" rendelkezünk, csak élni kell velük!

Termesztés 100 °C-on gőzölt szalmán

Ezt az eljárást a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézetben

dolgozták ki és szabadalmaztatták (Balázs—Kovácsné, 1988). Az aljzat

előkészítése a laskagombáéval azonos, 4-51 szemcsíra felhasználásával,

100 kg benedvesített aljzatra vonatkoztatva. A továbbiakban a csiperke

zsákos termesztésének megfelelően járnak el. A terméseredmények

alacsonyabbak ugyan, de kisüzemi keretek között ennek kisebb a

jelentősége, mert ez az eljárás egyszerűbb, mint a komposztálás. Az eljárás

eredményesnek bizonyult azAgaricus bitorquis (nyári csiperke)

termesztésében is. A legjobb eredményeket egy kecskeméti törzzsel érték el.

Nincs azonban tudomásunk arról, hogy e módszert a gyakorlatban

alkalmaznák.

Az ízletes (nyári) csiperke (Agaricus bitorquis) termesztése

Az Agaricus bitorquis zömök, rövid tönkű gomba (18. kép). Kalapja

többnyire lapos, széle erősen begöngyölt. Tönkjén két gyűrű található. Az

alsó gyűrű (bocskor) a kis gombát körülvevő burok maradványa, a később

megjelenő felső gyűrű a tulajdonképpeni gallér. Kalapja selymes, fehér,

fogásra elszíneződhet.

Húsa is kissé vörösödő. Bolygatott talajon, árokszélen, utak, töltések

mentén, városokban a járdák mellett találkozhatunk vele. Európában a

hatvanas évek végén kezdték termeszteni Hollandiában és Belgiumban.

Később a csepeli Duna Tsz is foglalkozott vele, de csak kísérleti jelleggel.

Üzemi termesztése külföldön is korlátozott, bár könnyen tenyészthető

(táptalajon, szemcsírán), termeszthető gomba. Melegkedvelő.

Átszövési optimuma hasonló a két- spórás csiperkééhez (25 °C körüli,

esetleg néhány fokkal magasabb), termesztés alatt azonban legalább 5-7

°C-kal magasabb hőmérsékletet igényel (25 °C). A viszonylag magas

hőmérséklet ellenére tenyészide- je kissé hosszabb, mint a kétspórás

csiperkéé. Ez a két tulajdonság sajnos a kártevőknek és a kórokozóknak is

jobban kedvez, tehát a termesztését ez is korlátozza.

Előnyei:

—vírusbetegségekre nem érzékeny, a móléra is kevésbé,

—gombája tetszetős, a szállítást, tárolást jobban tűri,

— nyáron is termeszthető felszíni épületek helyiségeiben.

Hátrányai:

— a gomba, bár jobban tárolható, hamarabb kinyílik,

— egészben konzerválva az alsó gyűrű leszakadozik, szeletelve jobban

színeződik,

—ha túl kevés a levegő, a kalapon „légmicélium" jelenik meg, a kalap

ettől könnyebben megbámul,

— ha öntözés után nem szellőztetünk erősebben, a tönk szedéskor

(vágásfelületnél) jobban vörösödik,

—erősebb aromája van, ezt nem mindenki kedveli,

—kártevőkre, betegségekre a magasabb hőmérséklet és a hosszabb

tenyészidő miatt gyakrabban kell számítani, illetve nehezebb a

védekezés („velőpenész", zöldpenészek, baktériumos foltosodás,

atkák, gombalegyek),

— csírázáskor még a kétspórás csiperkénél is érzékenyebb az am-

móniamaradványokra!

Termesztés technológiája teljesen azonos a kétspórás csiperkénél le-

írtakkal, figyelembe véve a magasabb hőmérsékleti igényt (20 °C alatt már

nem lehet termeszteni). Néhány apróbb eltérés és megjegyzés:

1 • Átszövés alatta komposzt felszínét fedjük le fóliával (vagy papírral,

amelyet időnként megpermetezünk), ezt azonban 2-3 nappal a

takarás előtt távolítsuk el, nehogy a komposzt felszíne nedves

maradjon, mert ez később a takaróanyag alatt átszövetlen, fekete

maradhat.

2. Kissé nedvesebb takaróanyagot használjunk, és a takarás után ne

öntözzünk azonnal, hanem csak 5-6 nap múlva. Ekkor tehetünk az

öntözővízbe vegyszereket (Fundazol 50 WP, Sporgon, formaiin), de

a formaiinból csak fele annyit, mint a kétspórás csiperkénél

(bővebben lásd a növényvédelmi fejezetben).

3. Szellőzési igénye a kétspórás csiperkénél említett adatoknakkb.

afele.

4. Óvatosabban, kisebb vízadagokkal kell öntözni.

5. Fokozott higiénia, fokozott védelem a gombaszúnyogoktól. Az el-

sötétített kultúra csak ventilátorokon keresztül érintkezhet a

külvilággal.

6. Rácsírázást ne alkalmazzunk!

7. A K-32-es fajtánál mellőzzük a „gereblyézést" (a takarás utáni 8- 9.

napi fellazítást ne alkalmazzunk), a K-26-os fajta gereblyézhető

(egészen a komposztig).

8. Takarás előtt ne alkalmazzunk dúsítást (szójaliszt...).

9. A K-32-es fajta konzerválásra alkalmasabb.

10. Léteznek még melegigényesebb (28 °C), ún. trópusi törzsek is

(Somycel—AGC W20).

Megemlítjük még, hogy az ízletes csiperke is termeszthető (kísérletileg)

a laskagombánál használatos aljzaton (Balázs—Kovácsné, 1988).

A gyapjas tintagomba (Coprinus comatus)

A Coprinus comatus közepes nagyságú gomba (19. kép), kalapja kezdetben

hengeres, tojásdad, 3-4 cm átmérőjű, 5-10 cm magas, gyapjas, pikkelyes.

Színe fehér, a kalap „teteje" (közepe) okkeres, barnás. Lemezei fehérek, igen

sűrűn állnak, egy-két napon belül alulról felfelé megfeketednek,

elfolyósodnak (autolízis).

Tönkje szintén fehér, rostos, szálas szerkezetű, de fogyasztható (célszerű

„karikákra" vágni). Előfordul füves helyeken, bolygatott, laza talajokon,

szeméttelepeken, parkokban, nádasok mellett. A legjobb ízű gombákhoz

tartozik. Addig fogyasztható, amíg húsa fehér, kalapja zárt, kemény,

hengeres. Ellentétben a ráncos tintagombával, a gyapjas tintagomba

alkohol mellett is fogyasztható. (A ráncos tintagomba kalapja

hamvasszürke, szürkésbarna és feltűnően ráncos. Ez is jóízű, de alko-

holfogyasztással kipirulást, vértó- dulást okoz.) A Kalmár—Makara—

Rimóczi-féle Gombászkönyv (1989) gyapjas tintagombára tett megjegyzése

(a mérgezéssel kapcsolatban) nem tűnik megalapozottnak.

Felhasználásával kapcsolatban el kell mondani, hogy hamar elfolyó-

sodik, ezért nagyon fiatalon le kell szedni, így hűtőszekrényben 1-2 napig

tárolható. Egyes vélemények szerint hideg vízbe téve hűtőszekrényben

jobban eláll. A gyapjas tintagomba önbomlási folyamata blan- sírozással (5

perc főzés forró vízben) megállítható, így tovább eláll, illetőleg

konzerválható vagy mélyhűthető is. Külföldi (holland és más) kutatók

foglalkoznak jobb tárohatóságú törzsek szelektálásával, illetve

spóramentes törzsek előállításával. Mint korábban említettük, bizonyos

kedvező egészségügyi hatásokat is felfedeztek e gombával kapcsolatban,

ami a cukorbetegek számára előnyös lehet. Lehetséges, hogy a tartósítóipar

számára a jövőben értékes alapanyag lehet, egyelőre azonban csak

hobbitermesztésről beszélhetünk saját fogyasztásra. Szaporítóanyaga

nincs kereskedelmi forgalomban, jóllehet előállítása viszonylag könnyű,

szaporítóanyaga még fapálcikákon is fenntartható (lásd a csírakészítésnél),

ami utal arra is, hogy termesztése során a fűrészpor is szóba jöhet.

Termesztésbe vonását a hetvenes évek közepén kezdték el az akkori

NDK-ban (Dieskau), majd Hollandiában, lótrágya komposzton és szalmán.

Hazánkban a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutatóintézet foglalkozott

vele.

Egyik termesztési módja teljesen megegyezik a kétspórás csiperke

termesztésével, htrágyából vagy bármilyen szintetikus alapanyagból

készült komposzton. Némi eltérés csak abban van, hogy ez a gomba

kevésbé érzékeny az ammóniamaradványokra, így a komposztálás (pl. a II.

fázis) egy-két nappal előbb befejezhető. A termőtestek képződéséhez

bizonyos mennyiségű fényre is szükség van. Termeszthető hőkezelt

szalmán is, vagy 100 °C-on 1 óráig gőzölt szalmán (lásd a laskagombánál);

ezt az eljárást ugyancsak a kecskeméti intézetben dolgozták ki. A

csírázástól kezdve azonban a csiperkéhez hasonlóan kell termeszteni.

Erdőszéli csiperke (Agaricus arvensis),

lila pereszke (Lepista nuda)

E gombákat is csiperkekomposzton termesztették kísérletileg, hasonlóan a

csiperkegombához, ezért teszünk róluk itt említést. Mindkét gomba jóízű,

ismert, szabadban gyűjtve piacainkon (a piaci gombaellenőrnek való

bemutatás után) árusítható. Termesztési lehetőségeiknek egyelőre nincs

nagy jelentősége. A kutatók keresik azokat a törzseket, változatokat,

amelyek magasabb termésátlagot hoznak. Az érdeklődők bővebb

felvilágosítást találhatnak a szakirodalomban (Lelley, 1991).

A letermett csiperkekomposzt hasznosítása

A letermett csiperkekomposztot trágyaként, talajjavítóként szokták

felhasználni. Az alábbiakban ehhez fűzünk néhány, a csiperkeiroda-

lomban talált megállapítást, javaslatot. Ezenkívül a felhasználónak is

ismernie kell az illető növénykultúra igényeit, mert csak ezután lehet

eldönteni a letermett komposzt alkalmasságát.

A letermett komposzt só- és szervesanyag-tartalma viszonylag magas,

0,6% nitrogént, 0,8% káliumot és 0,6% foszfort tartalmaz friss anyagra

vonatkoztatva, beleértve a takaróanyagot is. Mésztartalma 6%, sótartalma

18-25%, szervesanyag-tartalma 20%, pH-ja 6,3. Kalci-

umtartalma miatt alacsony pH-t igénylő növények alá nem ajánlott.

Inkább szántóföldi, mint kertészeti kultúrák trágyázására javasolják, bár

jónak találták a káposzta, a karfiol, a bab és a zeller esetében is. Nem

javasolt magas sótartalmú talajoknál, sóérzékeny növényeknél,

palántáknál, paradicsomnál, reteknél, endíviánál. Biogáz előállítására

sem alkalmas. Előnyt jelent viszont alacsony nehézfémtartalma. Kísér-

letileg felhasználták bizonyos cserepes növényeknél tőzeghez kever- ten,

továbbá konténeres cserjéknél (Contoneaster, Cornus, Forsythia,

Weigela).

Bármilyen felhasználás esetén előnyére válik néhány hónapos kom-

posztálás, kilúgozódás, de célszerű műtrágyával (N, P, K) feljavítani.

Tőzeggel való keverése előnyös. Felvetődött a benne esetleg található

csiperkekártevők (atkák, fonálférgek, cecidlárvák) nemkívánatos jelenléte,

de nincs konkrét bizonyíték káros hatásukra. A cecidszúnyogok lárvái

minden rothadó zöldségfélében előfordulhatnak, de nem elsődleges

kártevőkként.

Régóta ismert dolog, hogy a letermett gomakomposzt takaróanyagként

is felhasználható, amennyiben szabadföldön 2-3 évig 30-40 cm vastagon

fektetik és néhányszor átforgatják, miközben talajjal is keveredhet. Az

esők jó hatással vannak rá, csökkentik a sótartalmát. Célszerű más

anyagokkal, pl. tőzeggel keverni, de mindenképpen gőzöléssel kell

fertőtleníteni felhasználás előtt (ládákban, 5 óráig tartani 60 °C- on).

Egyetlen, szigorúan tiltott felhasználási terület: a gombatermesztő ne

használja trágyaként a gombatelep közelében! Amennyiben takaró-

anyagnak óhajtja felhasználni, ez a lerakat is több kilométeres távolság-

ban legyen!

A laskagombák (Pleurotus spp.) termesztése farönkön

A laskagombát az NDK-bán az ötvenes években, hazánkban a hatvanas

évek elején kezdték nagyobb mértékben termeszteni farönkön. A

nagyüzemi termesztés nem vált be, de a háztáji keretek között ma is ez a

legegyszerűbb módszer. A termesztés rövid folyamata: a nem túl régen

döntött fát feldaraboljuk és beoltjuk, a rönkök megfelelő helyen

átszövődnek, s ezután kihelyezhetők a kertbe, részben földbe süllyesztve,

ahol 3-4 évig teremnek, rendszerint ősszel.

Fajták

Régebben kizárólag a késői laskagombát oltották rönkre, amelynek

ismertebb fajtái a P5, az L2, az Lsz, a Som, a VL6 stb. voltak. Az utóbbi

években már hibrid fajtákat telepítenek farönkre, ezek közül legismertebb

a HK35, de tulajdonképpen minden faj és fajta termeszthető faanyagon,

hiszen ez a természetes tápanyaga. A hibridek vagy más néven a nyári

fajták tavasszal, nyáron is hozhatnak termést. A csíralaboratóriumok

egyébként a késői fajtákkal már nem is nagyon foglalkoznak. Mindenesetre

a hibrid fajták ősszel egy hónappal korábban kezdenek teremni, arra nézve

viszont, hogy a késői fajták ősszel, illetve tél elején tovább teremnének,

nincsenek tapasztalataink. Az intenzív termesztés során a hibrid fajták is

teremnek alacsonyabb hőmérsékleten, akár 8-10 °C-on is. Szabadban,

farönkön a hibrid fajták húsosabb termőtesteket hoznak, mint a zsákos

termesztésben, magasabb hőmérsékleten.

Milyen fafajok jöhetnek számításba?

Ez a kérdés a laskagomba termesztésének és kutatásának egyik mostoha

területe. A szerzők egymás adatait veszik át több-kevesebb meggyő-

ződéssel. Sokkal többet mi sem tudunk mondani. A következő közhelyek

ismételhetők: akác és tűlevelű fafajok kevésbé alkalmasak, annak ellenére,

hogy a természetben mindegyiken előfordul a laskagomba, igaz, más-más

gyakorisággal. A lucfenyő fűrészpora, forgácsa alkalmas termesztésre, az

akácé csak kivételes esetben. A szerző például termesztett Pleurotus

pulmonariust akácforgácson, ugyanez a H7 és a G24 esetében nem

sikerült. A csonthéjas, mézgásodó gyümölcsfákat nem javasolják, bár

Véssey Ede (személyes közlés) cseresznyefarönkön termesztett

laskagombát. Ezek a kérdések akkor vetődnek fel, ha valaki kivágja régi

gyümölcsfáit és gombát szeretne rajtuk és a fennmaradó tüskön

termeszteni. Sajnos az öreg fák más farontó gombáktól is fertőzöttek

lehetnek, ezért eleve bizonytalan a beoltásuk eredményessége. Azt viszont

határozottan állíthatjuk, hogy az almatermésűek és különösen a dió

kedvelt táptalaja a laskagombának. Az erdei fák közül megfelelő a bükk, a

nyár, a fűz, a csertölgy, a gyertyán, a szil, a juhar, a hárs, a gesztenye és

még több más faj is. Az akácot, a nemes tölgyet azonban nem javasoljuk, a

fenyőfélék meg amúgy sem szerezhetők be. Vitatott pl. az éger és a kőris

termesztési értéke, bár az égerről tudjuk, hogy jó shiitake- alapanyag.

Amikor tehát laskagombát szeretnénk termeszteni, ne úgy vessük fel a

kérdést, hogy kiszáradt a kajszi vagy útban van egy szilvafa, hanem

próbáljunk megfelelő fát (pl. nyárfát, fűzfát) vásárolni, amikor valahol irtás

van. A nyárfáknál is tegyünk azonban különbséget a színes (barnás) és a

fehéres faanyagú fajták között, az utóbbiak javára.

Nem közömbös a kivágott fa állapota sem. A reves, pudvás, taplógom-

bás fa nem megfelelő. Ugyancsak bizonytalan a teljesen friss döntésű,

lédús faanyag oltása is, mert belsejében kevés az oxigén, és még egyéb

gátlóanyagokat is tartalmazhat. A laskagomba ugyanis nem kifejezetten

élősködő, az egészséges fát nehezen képes megtámadni. Megfelelőbbnek

tartjuk tehát a néhány héttel vagy legfeljebb 1-2 hónappal korábban

döntött fát, amely veszített egy kicsit nedvességtartalmából (pl. 50%-os

víztartalma 40%-ra csökkent.) A teljesen kiszáradt fa oltásra alkalmatlan,

illetve többnapos áztatásra szorul. Ez azonban eléggé bizonytalan

kiindulási alapanyag, mert a farontó gombák eluralkodhattak rajta, és így

csak csekély termést várhatunk.

Oltás, átszövés

A hosszabb rönköket fűrészeljük fel rövidebb, 30-35 cm-es darabokra.

Ezután az átszövés helyén (verem, pince, garázs, kazánház, régi istálló stb.)

a hengerekből rakatot építünk oly módon, hogy a vágásfelületek alá, közé

és tetejére vékony, 0,5 cm-es rétegben elterítjük a kezünkkel szétmorzsolt

gombacsírát. A csíra 2-51-es fóliazacskóban vagy üvegben kapható. 11

csíra 40-50 kg faanyag beoltásához elegendő. Megbontatlan göngyölegben

hűvös, szellős, száraz helyen több napig tárolható.

Tárolás közben a göngyölegek

ne érjenek egymáshoz.

A fahengerekból készült

rakatot belső helyiségben csak

fóliával, szabadban fóliával és

ráterített földdel védjük a

kiszáradástól, napfénytől (9.

ábra). Az átszövé- si és érlelési

idő 15-20 °C-on 3-5 hónapig

tart.

Hosszabb, nehezebb, fekvő

rönk esetében fúrt lyukakba

vagy befűrészelésekbe is he-

lyezhetjük a szaporítóanyagot,

bár a lyukak elég kicsi

támadási felületet jelentenek a

gombának. Az ilyen oltást a

termőhelyen végezzük el, a

rönköt félig földbe süllyesztjük

és fóliával, majd földdel

takarjuk. Egyedi farönköket,

iFöldben hagyott tuskókat is

lbeolthatunk a termőhelyen.

Az ilyen tuskókat se oltsuk

IFúrt lyukakkal, mert a gyö-

lkémyomás (víz) következtében

a csíra befulladhat.

a) r trikón1

^ P /fi,

$

9. rajz. A laskagomba termesztése farönkön

Termőre fordítás

Tavaszi, nyári oltás esetén augusztus végé, őszi vagy téli oltás esetén

tavasszal a rakatot szétszedjük, és az egyes tinköket kertben, kerítések,

sövények, falak északi oldalán, tehát ámrékos és szélvédett helyen,

egymástól 20 cm-re földbe süllyesztjük, nintegy 2/3-3/4 részig (20. kép).

A rönkök, illetve a gomba később a talajból is vesz fel nedvességet, ásványi

anyagokat. Aj ól átszőtt rönkökön fehér, kellemes illatú mi-

2éliumszövedék található, a fát felhasítva látható, hogy a kifehéredett

Faanyagot a gomba birtokba vette.

A helyben oltott rönkökről átszövés után lebontjuk a földtakarót és a

fóliát, vagyis szabaddá tesszük a rönk felső részét. A rönkök körül

emelhetünk szélvédő földsáncokat vagy deszkákat, esetleg 20-30 cm

magas fóliakerítést. A gyomok is védenek a széltől és napfénytől, bár az

ilyen helyen előszeretettel tanyáznak a gombaszúnyokok is, amelyek

lárvái nyárm vagy kora ősszel károsíthatják a gombát. Száraz időjárás

esetén a rörköket és környéküket megöntözhetjük, különösen akkor,

amikor esEdékes a termőre fordulás. A késői laskagomba csak ősszel,

párás, ködös időjárás esetén, az első erősebb lehűlések után kezd

teremni, és a télbeálltáig 2-3 terméshullám várható. A nyári (hibrid) fajták

tavasszal nyáron is teremhetnek, hosszabb esőzések után. A rönkök köré

szórhatunk ki szalmát, hogy az eső ne verje fel a talaj szemcséket a gomba

lemezei közé. A kihelyezett rönkök 3-4 évig az időnkénti öntözésen kívű

más kezelést nem igényelnek.

A szedésre érett laskagomba kalapja kissé kiterül, de széle még

begöngyölt (21. kép). Nem szabad várni, amíg a kalap széle kiegyenesedik,

netalán tölcséresedik, kifakul, mert akkor már a kalap húsa szívós, rágós

lesz. Inkább túl fiatalon vegyük le a gombát, mint elkésve!

A termés összes mennyisége a fa eredeti tömegének 15-25%-a, de

természetesen ennél kevesebb is lehet, az említett körülményektől

függően. A legtöbb gombát rendszerint a második év őszén szedhetjük.

A laskagomba termesztésének e módszere kissé intenzívebbé tehető

azáltal, hogy a rönköket veremben, használaton kívüli melegágyban vagy

fóliasátorban stb. helyezzük el, amellyel meghosszabbítjuk az őszi

termésidőt.

Rönkös termesztésnél a gombaszúnyogok kártétele ellen csak úgy

tudunk védekezni, hogy teljesen gyommentes környezetben termesztünk,

de akkor más módon kell megteremteni a kellően párás mikroklímát.

Szerencsére a gombaszúnyogok a laskagombát nem túlzottan kedvelik,

szemben pl. a csiperkékkel.

A laskagombák (Pleurotus spp.) termesztése szalmaféléken,

fűrészporon, saját fogyasztásra

A termesztés rövid áttekintése, fajták

Az alapanyagot felapítjuk, nedvesítjük, majd hozzákeverjük a szétmorzsolt

gombacsírát, végül perforált fóliazsákokba töltjük. Megfelelő helyiségben

az aljzat 20-30 nap múlva átszövődik, kifehéredik, összeáll, és kedvező

körülmények között a zsákok felszínén lévő lyukakon keresztül

megjelennek a gombakezdemények. A termésidő egy két hónapig tart,

különböző tényezőktől függően.

A fajták elég gyakran változnak. A késői laskagomba fajtáit felváltják

azok a hibrid fajták, amelyek nyáron is, télen is termeszthetők. Késői

laskagombát csak augusztus végén olthatunk először, így a termés kezdete

szeptember vége, amikor a hőmérséklet már gyakran esik 10 °C alá. A

késői fajták termőre fordításához ugyanis hideghatásra, „hidegsokkra" van

szükség. Tavasszal legkésőbb márciusban telepíthetjük ezeket a fajtákat,

hogy május végével leteremjenek. Mint említettük, az eddigi megfigyelések

szerint a hibrid fajták is termeszthetők télen. Ezzel szemben a legnagyobb

nyári melegben, hosszan tartó kánikulában e hibrid fajták is nehezen

fordulnak termőre, illetve csak akkor, hajön egy átmeneti, néhány napos

lehűlés. A régi fajták közül a G24-es tűrte legjobban a meleget, de csíráját

már nem gyártják, az exportképesebb HK35-ÖS kiszorította.

Az alapanyag előkészítése

Felhasználható az egészséges, száraz gabonaszalma, kukoricacsutka,

kukoricaszár, cirokszár, repceszalma, lenszalma, kenderpozdorja, továbbá

a szója-, magborsó-, maglucerna-, lőhereszalma. E négy utóbbit azonban

ne használjuk tisztán, keverjük gabaonaszalmával vagy fűrész- porral.

Használható még a friss, egészséges, száraz, durva szemcsés lombosfa-

(lásd fent a rönkös termesztésnél) vagy lucfenyő-fűrészpor,

-forgács is. Apró szemcsés fűrészport csak durvább anyaghoz keverve

használjunk, ez fokozza azok (pl. szalmaszecska, forgács) víztartó

képességét. Vegyes fűrészporban minél kevesebb legyen az akác és a

nemes tölgy. Ha a fűrészporban sötétebb, ázott, penészes részek vannak, a

termesztés sikertelen lesz, elsősorban a cecidszúnyog lárvái miatt. (Ez a

szalmafélékre is vonatkozik.) A szálas anyagokat 1-3 cm-re szecskázik (22.

kép) vagy őröljük, a kukoricacsutkát kalapácsos darálóval 0,5-2 cm-es

szemcsékre daráljuk. A különböző anyagok egymással kever

hetők. A benedvesítés tiszta betonon, fólián, tepsiben vagy kádban

történik öntözőkannával, ha lehet forró vízzel, amelybe Chinoin Fundazol

50 Wp gombaölő szert keverünk (100 1 vízhez 1 dkg, 10 1 vízhez kb. egy

mokkáskanállal). Fundazol helyett jó még a Topsin-M 70 Wp vagy a

Kolfugo 25 FW is. 10 kg száraz alapanyaghoz 15-161 fundazolos vizet

adunk, miközben többször átforgatjuk. Biztonságosabb a nedvesítés, ha a

felaprított anyagot fél órára 60-70 °C-os (fundazolos) vízbe merítjük

(zsákban, kosárban), majd hagyjuk lecsurogni, lehűlni. Üzemi termesztés

esetén célszerű gőzölő'berendezést készíteni (23. kép), amelyben a felaprí-

tott alapanyagot még száraz állapotban 1-1,5 óráig 100 °C-on gőzöljük,

majd hideg vízzel nedvesítjük.

Csírázás

Az alaposan benedvesített (65-70%-os víztartalom), majd lehűlt alap-

anyaghoz, tisztára mosott betonon, fólián vagy kádban hozzákeverjük a

kézzel szétmorzsolt gombacsírát. 40-50 kg nedves anyaghoz 5 1 csírát

keverünk, többször átforgatva. Ezután az alapanyagot erősen tömörítve

perforált fóliazsákokba tömjük, és a zsákok száját szorosan bekötjük. A

kisimítva 40-50 cm széles zsákokba 60-70 cm magasan 10-12 kg aljzat fér,

vagyis pl. 1 üveg csírával 4-5 ilyen zsák készíthető. Szélesebb zsákokat ne

használjunk, mert (nyáron) a közepük befülledhet. A zsákok oldalát kb. 10

mm vastag, hegyes tárggyal 1 0 x1 0 cm-es kötésben ki- lyuggatjuk

(bőrlyukasztóval ez előre elvégezve sokkal szakszerűbb). A különböző

fajták csíráit ne keverjük egymással!

Átszövés

A zsákokat tiszta, szellős, 15-20 °C-os helyiségben (pince, alagsor, garázs,

folyosó, gazdasági épületek helyiségei stb.) szövetjük át a padozaton,

földön vagy polcokon úgy elhelyezve, hogy ne érjenek egymáshoz. Helyüket

előzőleg kitakarítjuk és hipós vízzel fertőtlenítjük. Elhelyezés után azonnal

porozzuk meg a zsákokat és környéküket valamilyen rovarölő szerrel

(Piretrin, Mala, Domotox, Diazinon 5 G, Galition 5 G). Ezenkívül rakjunk

ki a zsákok és nyílások közelébe légyölő csíkokat, légyfogókat. Az átszövés

a hőmérséklettől stb. függően 15-25 napig tart. Télen is biztosítsunk

legalább 15 °C-ot. Ezután megjelennek a gombakezdemények.

Termőre fordítás, termés

A kifehéredett blokkokat az átszövés helyén vagy átszállítva egyéb

helyiségben, esetleg árnyékolt fóliasátorban termesztjük le. A zsákokat álló

helyzetben vagy 2-3 zsákot egymásra fektetve termesztjük le a padozaton

vagy a polcokon. A termesztés feltételei: magas páratartalom, intenzív

szellőztetés, kevés természetes vagy mesterséges fény (pl. hideg-fehér

fénycső). A jelenlegi törzsek (HK35, 65, 48, 123, PS-szaka stb.) egész évben

termeszthetők 15-25 °C-on. 10-12 °C-on már nagyon lassú a fejlődés. A

gombakezdemények a fólián készített lyukakon bújnak elő. Ha átszövés

alatt a fólia elvált az aljzattól, célszerű még egyszer erősen tömöríteni a

zsákot és jó szorosan újra bekötni. A gombaszövedéknek ez nem árt.

Régebben átszövés után a fóliát felha-

sogatták vagy levették. Ma már ez nem szokás, mert az aljzat köny-

nyebben kiszárad és beáztatása körülményes, bár nem lehetetlen. A

padozatot naponta locsoljuk fel, hogy a levegő párás legyen, de a gombákat

ne öntözzük meg. Ha a szellőztetés nem kielégítő, a gombák tönkje

megnyúlik, megvastagodik, a kalap tőle sér esedik, kanalasodik.

Torzulhatnak a gombák olajszagtól, füstgázoktól, vegyszerektől is. Az

említett rovarölő szerekkel nem kezelhetjük a gombákat, legfeljebb a

padozatot. A termés szakaszosan jelentkezik, a termésidő 1-2 hónapig tart.

Ezután a blokkokat távolítsuk el messzire, helyüket takarítsuk és hipós

vízzel fertőtlenítsük ki. Letermett blokkok mellé ne tegyünk újakat! A még

fehér, egészséges, penészmentes aljzat sertésekkel, juhokkal,

szarvasmarhákkal feletethető. A várható termés a nedves aljzat súlyának

15-25%-a. A túlérett gomba kalapja kifakul, kiterül, rágós lesz, fokozódik a

spóraszórás is, ami allergiát, köhögést válthat ki, ezt ne várjuk meg! A fiatal

gomba tönkjének felső része is fogyasztható, ha vékony karikákra

szeleteljük. A kalapot is a rostok irányára merőlegesen apítsuk fel.

Legegyszerűbb elkészítési módok: rántva, paprikásnak, pörköltnek,

levesbe, tojásos gombának, fasírozottnak, szendvicsekhez, salátának stb.

A házi tartósítás módja (aprítás után): szárítás (majd darálás), natúr

vagy ecetes eltevés kétszeri kidunsztolással vagy a félkész étel mélyhűtése.

(Lásd könyvünk utolsó fejezetét.) Az időben, fiatalon leszedett és elkészített

laskagomba (különösen az ún. „szaka" fajta) sokak szerint felülmúlja a

sampinyont. A friss gomba levelekre szedve és becsomagolva

hűtőszekrényben 2-3 napig, a gombás étel egy-két napig tárolható.

Laskagombát soha ne tároljunk melegben, fóliazacskóban! A termesztett

laskagomba szabadon, szabad áron értékesíthető. Ha szükséges, a

termesztésből való származását igazolni kell.

Az üveges gombacsíra száraz, hűvös helyen 1-2 hétig eltartható, el-

színeződése (sötétebb foltok), nedvesedése, nem jelent feltétlenül érték-

romlást, ha az alapszíne fehér marad. Ha postán szállítva az üveg eltörött, a

csírát néhány napon belül fel kell használni. A csírában ne maradjanak

üvegszilánkok, illetve az ilyen blokkokat letermés után ne adjuk

állatoknak. Fóliazacskós csírát nyáron nem szabad postán szállítani, és

lehetőleg hűtőben vagy hideg helyen hézagosán kell tárolni, mert melegben

előbb befülled, mint az üveges csíra.

A laskagombák (Pleurotus spp.)

üzemi termesztése

A termesztés rövid áttekintése

A „nagyüzemibb" technológia szerint az alapanyagot aprítják, nedvesítik,

majd kb. 10-40 t befogadóképességű tömeghőkezelő helyiségekben

hőkezelik: 60-70 °C-on pasztőrözik, majd 45-50 °C-on kondicionálják. Az

egész folyamat mintegy 3 napot vesz igénybe. A másik eljárás az utóbbi

években kezdi kinőni a kisüzemi szintet. Az alapanyagot aprítják, szárazon

100 °C-on 1 óráig gőzölik 1-10 t-s gőzölőben, majd hidegvízzel nedvesítik,

csírázzák, zsákolják. Mindkét eljárást Magyarországon dolgozták ki, az

előzőt 1969-70-ben, az utóbbit 1979-80-ban. Ez nem jelenti azt, hogy csak

így készíthető laskaaljzat, vannak többé-kevésbé eltérő eljárások is

(rövidebben ugyan, de ezekre is kitérünk).

A becsírázott aljzat megfelelő helyiségben 20-30 nap alatt átszövődik,

kifehéredik, összeáll, és kedvező körülmények között (termesztőhelyi-

ségben) a zsákok perforációin (a lyukakon) megjelennek a gombák. A

termésidő különböző tényezők függvényében 1-2 hónapig tart.

Néhány kisüzem az 1 órás gőzölést 200-5001-es tartályokban végzi. Az

említett két eljárás azonban „középúton" átfedi egymást, mert egy 5-10 t-s

hőkezelőben, ami kb. 15-30 m3 térfogatú tartálynak felel meg, némi

műszaki eltéréssel mindkét módszer alkalmazható.

A nagyobb alapanyaggyártók a zsákok egy részét maguk termesztik le,

másik részét eladják, de a gombát rendszerint visszavásárolják és

exportálják. Jelenleg Magyarországon szinte mindenki exportra termel,

többnyire a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok megüresedett

egykori istállóiban, óljaiban — megfelelően kitakarítva, kifertőtlenítve és

átalakítva azokat.

A laskagomba termesztésére a csiperkénél javasolt összes helyiségtípus

megfelel, de a laskagombának kevés természetes vagy mesterséges fényre

szüksége van. Lényeges különbség a két gomba termesztésében még az,

hogy a laskagomba nyáron is termeszthető felszíni épületben. Itt meg kell

jegyezni, hogy a jelenleg elterjedt fajták (elsősorban a csaknem kizárólagos

HK35-ös) a legnagyobb melegek idején (25 °C felett) nem fordulnak termőre

vagy leáll a termés mindaddig, amíg néhány napos lehűlés be nem

következik. Ugyanígy volt ez a H7-es fajtával is. A G24-es viszonylag jól

bírta a magasabb hőmérsékleteket, de az exportkihozatal ilyenkor annyira

lecsökkent (világos, apró termőtestek), hogy ezért nem volt érdemes

termeszteni. A még régebbi „Florida" — ezzel kezdődött a hazai üzemi

laskatermesztés 1969-70-ben — ugyancsak termett nyári melegben, de

csak konzerv minőséget. Erre sajnos manapság nincs szükség. így az

egyszerű, hőálló, ezüsttel befestett fóliasátrak csak tavaszi és őszi

termesztésre ajánlhatók.

Átszövetésre lehetőleg masszív téglaépületek helyiségeit, illetve alag-

sorokat, pincéket használjunk. Az átszövés és a termesztés egyaránt

folyhat ugyanabban a helyiségben vagy kinevezhetünk külön átszövető- és

külön termesztőhelyiségeket. Télen ez célszerű lehet akkor, amikor az

átszövetőhelyiséget jobban kihasználva polcokon helyezzük el a blokkokat

és így fűtési költséget takarítunk meg, ugyanis a micélium is tetemes hőt

termel. A helyiség minden m2-ére 200 kg-ot is elhelyezhetünk minimális

fűtéssel, erre is csak az átszövetés első néhány napjában van szükség.

Természetesen fokozottabban kell ügyelni a zsákok belsejében uralkodó

hőmérsékletre, állandó belső (és esetleg külső) légkeverés, légcsere mellett.

Nyáron jobb, ha a termesztőhelyiségben szövetünk át. Ettől csak akkor

térünk el, ha a termesztést melegebb jellegű, könnyűszerkezetes

építményben folytatjuk. Ekkor feltétlenül érdemes masszívabb, hűvösebb

épületben átszövetni, mert ha átszövés alatt nem tudjuk a zsákok

belsejének hőmérsékletét 28 °C alatt tartani, könnyen befülledhetnek,

bepenészedhetnek.

A túl nagy, több 100, esetleg 1000 m;-es helyiségeket célszerűbb kisebb

egységekké átalakítani — két okból. Az egyik a piac folyamatos ellátása, a

másik higiéniai. Egy helyiségben ugyanis nagyjából egykorú anyagokat

helyezzünk el, legfeljebb egyhetes különbséggel, ne többel.

A helyiségek padozata lehet földes-homokos, kavicsos, téglával kira-

n áiszúvaiés ó$ icrmeszies

ogyarazsn <* polcon,

egysoros FíIrsndeióSDöll

YTffV

—

' 3 * *1

b.

10. rajz. A zsákok elhelyezése a laskagomba

termesztésében

Mint említettük, fóliasátorban

csak tavasszal és ősszel termeszt-

hetünk, a sátrat kívülről árnyékolni

kell (24. kép) annyira, hogy bent

félhomály uralkodjon. Erre a célra

különböző anyagokat használha-

tunk, de legcélszerűbb a nádtakaró.

Ha a sátor 10-15 m-nél nem hosz-

szabb, elegendő, ha a két végén kap

megvilágítást, de úgy helyezzük el,

hogy a végeit se süsse a nap köz-

vetlenül, illetőleg azokat is árnyékol-

juk. A belső árnyékolás nem meg-

felelő. A sátor két végén nagy abla-

kokat képezhetünk ki, amelyeket

szitáhálóval látunk el. így is cél-

kott vagy betonozott. Fólia le-

terítése szükségtelen, sőt nem

is előnyös. Amennyiben a zsá-

kokat a padozaton helyezzük

el, egymásra rakva is (2-3 zsák)

csak mintegy 100-110 kg-mai

számolhatunk m2-énként (10.

rajz). Ha a zsákokat egysoros

(esetleg iker-) polcokon három

szinten helyezzük el, akkor is

csak 110-130 kg aljzat fér el a

helyiség 1 m2-én. Alacsonyabb

belmagasságú épületek (ólak,

istállók) esetében ez a

mennyiség elegendő is,

különösen nyáron. Ameny-

nyiben több polcon még több

anyagot helyezünk el, fokozot-

tabb gondot kell fordítani a

klimatizálásra, mert kisebb

üzemzavar, figyelmetlenség kö-

vetkeztében az összes termő-

test tölcséresedhet, torzulhat.

frrm-

rmnrmr

V. >,''///*// V/.J- y/WS/> V/>M Vt-' WA-l ¥,

álszövelbíJO pacodon Jiak l'.aíiv nélkül

szerűbb azonban téglaépületben, pincében átszövetni és csak a 15-20

napos, átszőtt zsákokat vigyük át a fóliás berendezésbe. A termesztő-

házakkal, -helyiségekkel kapcsolatban utalunk a csiperkegombával

leírtakra.

A termesztőházak, -helyiségek fertőtlenítéséről a növényvédelmi

fejezetben lesz szó (takarítás, fertőtlenítés, meszelés).

Szellőztetés

A megfelelő légcsere a laskatermesztés sarkalatos pontja, különösen ha

hűtéssel, fűtéssel és párásítással együtt vizsgáljuk. A laskagombának

általában négyszer-ötször nagyobb a szellőztetési igénye, mint a

csiperkének. A maximális ventilátorkapacitás 300-500 m'/t/h, a hő-

mérséklettől, évszakoktól függően. A termesztőhelyiség levegőjének

elfogadható szén-dioxid-tartalma a gombák fejlődésekor 0,06-0,07%

(600-700 ppm Dráger-csővel mérve), de mindenesetre 0,1%-nál nem na-

gyobb. A szellőzés megfelelő mértéke tapasztalati úton is elsajátítható. A

túlzott légcsere, légmozgás is káros, mert — különösen, ha kissé szá-

razabb a levegő—a kis gombák leszáradnak, a nagyok széle felpöndörödik,

sárgul, szárad. A szükség szerint fűtött, hűtött, illetve párásított levegőt

fóliatömlőn vezetik be a helyiségbe a mennyezet alatt, felfelé vagy az útra

(nem a zsákokra) irányuló lyukakkal. A visszacirkulációs lehetőséget

biztosítani kell, mert nincs mindig szükség a maximális friss levegőre

(például télen vagy nyáron, nappal), a helyiségben viszont állandóan

mozognia kell a levegőnek. Az elhasznált levegő elvezetése

alulról, több helyről (a helyiség oldalán elhelyezett nyílásokon keresztül)

történjen. Az épületen kívül ezeket a nyílásokat célszerű csővel felvezetni

3-4 m magasságba. Nagyobb helyiségben a belső légkeverés javítása

céljából a fóliatömlőtől kissé távolabb helyezzünk el lefelé „dolgozó", kisebb

kapacitású ventilátorokat (pl. ablakszellőző típus), hogy a légmozgás akkor

se szüneteljen, ha a főventilátort leállítottuk [szedés

November végétől február végéig gondoskodni kell a fűtésről. Bármilyen

fűtés megfelel a hőlégfúvótól (11. rajz) a melegvíz-fűtésen keresztül a

fűrészporos vagy szalmafűtésű kályhákig, ha a következő feltételeknek

eleget teszünk: lehetőleg az előmelegített levegőt (26. kép)

közben vagy ha óraszerkezettel (25. kép) szakaszosan működtetjük]. Nem

engedhető meg, hogy a zsákok körül szén-dioxid-burok alakuljon ki, ezt

folyton el kell „mozdítani". Sok esetben a belső légkeverés is elegendő erre,

és takarékoskodhatunk a friss levegővel (amikor fűteni kell) vagy kevesebb

külső meleg levegőt hozunk be (nyári melegben, napközben). A 27. képen

látható „istállóban" (400 m2 alapterület, 40 t anyaggal) egy 12 000 m / h

teljesítményű axiális ventilátor biztosítja a légcserét és a légkeverést. Ezek

a ventilátorok mintegy 200-300 Pa nyomáskülönbséget hoznak létre. A

szellőzéssel kapcsolatos egyéb információkat (lyukak elhelyezése a

fóliatömlőn, szúnyoghálók, gom- baszúnyogveszély stb.) lásd a

csiperketermesztésnél.

Fűtés

vezessük be a termesztőhe-

lyiségbe, egyenletesen eloszt-

va (fóliatömlővel), továbbá

égéstermék vagy olajszag ne

kerüljön be a helyiség leve-

gőjébe.

Télen az átszövetés alatt

takarékoskodhatunk a fűtés-

sel, ilyenkor 20 °C-os helyi-

ség-hőmérséklettel kezdjünk,

amit a 4-5. napon el-

kezdhetünk csökkenteni, és

a 10. naptól már 15 °C is

elegendő, ami maradhat ter-

mésidő alatt is. A hőkicse-

rélés lehetőségeiről már a

csiperketermesztésnél tet-

tünk említést (12. rajz). Az

esetleges hőkicserélőket úgy

1. rajz. Fűtés és szellőztetés

hőlégfúvóval

kell megépíteni, hogy könnyen hozzáférhetőek legyenek, és a rátapadó port,

laskaspórákat vízsugárral le tudjuk mosni.

Tehát termesztőhelyiségben lehetőleg ne alkalmazzunk közvetlen fűtést

(ott elhelyezve a kályhát). A meleg vizes fűtés egyszerűbb módját is

alkalmazhatjuk, amikor a műanyag gégecsöveket a szedő- utak szélén

helyezzük el, hogy ne akadályozzák a közlekedést.

Párásítás

A legszakszerűbb megoldás az, hogyha a levegőt már a légcsatorna elején

magasnyomású szórófejekkel párásítjuk. Télen gőzfúvókákat is

alkalmazhatunk, amennyiben gőz áll rendelkezésre. Kellően párásított

levegő esetében szinte nincs is szükség padozatlocsolásra. Különösen télen

fontos a levegő előpárásítása. Rossz megoldás a meleg levegő bevezetése és

a padozatlocsolás, mert az egyenletlen klíma következtében a termőtestek

minősége nagyon változó lesz. Némileg javít ezen a helyzeten az a szellőzési

rendszer, ahol a meleg (száraz) levegő a helyiség hosszában (27. kép) sok

helyen, egyenletes elosztásban lép be (pl. fóliatömlőn) és ugyanilyen

elosztásban (a padozat szintjéből sok helyről) távozik. így a párásítás

padozatlocsolással is megoldható, de ez csak a végső megoldás legyen.

Átszövetés alatt és a termőtestek képződése idején magas páratarta-

lomra van szükség. (Erre a termesztési résznél még kitérünk.)

Megvilágítás

Ha lehetőségünk van rá, természetes fényt alkalmazzunk (nyílások az

északi oldalon!). A laskagombáknak a természetes nappali fény századrésze

elegendő. Ha erre nincs mód, helyezzünk el hideg, kékes fényű

fénycsöveket (F-7), 15-20 m2-re egyet. Annyi fény elegendő, amennyi

mellett az újságot még olvasni tudjuk. Számokban kifejezve ez 70-150

luxnak felel meg, napi 8-10 órán keresztül, a termőtest- kezdemények

megjelenésétől, illetve az átszövetés 15-20. napjától kezdve. A teljes

fényhiány is okoz elváltozásokat, de a torzulások (tölcséresedés, hosszú

szár stb.) mértékét a szellőztetés mértéke még jobban befolyásolja. Amikor

például a megnyúlt szárú, fiatal gombák az egyik irányból jövő fény felé

dőlnek, ez nem feltétlenül a fény-, hanem a levegőhiányra (illetőleg a

szén-dioxid és egyéb illóanyagok túlsúlyára) utal.

Laskagom bafajták

Egy korábbi fejezetben áttekintettük a termesztésbe vont laskafajokat.

Hazánkban az utóbbi 2-3 évben a HK35-ÖS hibrid fajtát termesztik, s

szerepel ez a fajta több külföldi csíralabor (pl. Somycel) választékában is. A

HK35-ÖS magyar fajta a Gyurkó Pál által előállított sorozat (H5, H7, G24)

csúcsán áll, ami az exportképességet jelenti. Ma már nehéz volna bármelyik

korábbi fajtát külföldre eladni. A HK35 egyesíti a késői laskagomba és a H7

előnyös tulajdonságait. Ha spóraképzése gyengébb lenne és hőmérsékleti

igényét, pontosabban a termőre fordításhoz szükséges hőmérséklet felső

határát (20 °C körül)' még 5 °C-kal tudnánk emelni, akkor nehéz volna

kifogást emelni e fajtával szemben. E két tulajdonság más laskafajtákban,

illetve -fajokban külön-külön megtalálható. Franciaországban az INRA

kutatói már három spóra nélküli törzset állították elő, a legutolsó egy p.

pulmonarius törzs (3300). Elképzelhető, hogy mint P. pulmonarius néhány

°C-kal magasabb hőmérsékleten is termőre fordul, piaci állóképességét stb.

azonban nem ismerjük. A pulmonariusok általában minőségben

elmaradnak a HK35 mögött, kivéve a szaka törzset (amennyiben valóban

ide sorolhatjuk). Ez jó exportminőséget adna, de barnás színe még nem

kedvelt az exportőrök részéről. Spóragazdag, a hideget és a meleget még a

HK35- nél is kevésbé bírja. A P. pulmonariusok közt van tehát spóra nélküli,

jó piac- (tárolás-) képes fajta. Meg kell találni a 25 °C-on is termőre forduló

törzseket, s ezek jó tulajdonságait kombinálni.

A másik lehetséges út a HK35 és a G24 keresztezése és az utódok közül

a megfelelő törzs kiválasztása. Ugyancsak célszerű volna a régi „Florida"

típus felhasználása elsősorban a melegtűrő képesség és a jó

keresztezhetőség miatt.

Francia és olasz csíralaboratóriumok (pl. Somycel, Italspawn, Le

Champion) néhány hibrid és a spóramentes törzsön kívül a következő

laskagombafajok csíráit árusítják: p. ostreatus, P. comucopiae, P. co-

lumbinus, P. pulmonarius, P sajor-caju (szaka), P. eryngii. Ezek közül a P.

columbinus kissé hasonlít a HK35-re, valamivel talán világosabb, néhány

nappal később fordul termőre, a meleget valószínűleg még kevésbé tűri,

kalapja szép, ép szélű. A késői laskagomba változatának tartják, minősége

szintén kiváló. Léteznek ezenkívül a kifejezetten hideget kedvelő P.

ostreatusnak olyan törzsei vagy igen közeli fajrokonai, amelyek a

columbinushoz hasonlóan kissé magasabb hőmérsékleten is termőre

fordulnak. Ezek felkutatása is fontos lenne (mint a pulmonarius törzseké),

de ma Magyarországon nemhogy nemesítés, de — hazai érdekeltségben —

még fajtabegyűjtés és szelekció sem folyik, megfelelő állami intézmény

hiányában.

Ugyancsak figyelemre méltóak azok az eredmények, amelyeket a spóra

nélküli törzsek, hibridek előállításában német és francia kutatók (Eger,

Imbemon stb.) elértek. Itt említjük meg, hogy a hazai, Gyurkó-féle H1

hibrid szintén spóraszegény volt, az ezzel gyakran együttjáró tölcséres

alakkal.

A jelenlegi fajtaválaszték tulajdonképpen eléggé szűk. Hazai labo-

ratóriumokban a HK35 kapható, esetleg ennek hasonló változatai (123,

65, 48 stb.), továbbá a szaka (28. kép) és esetleg—külön kérésre — a régi

H7, G24. Az importcsírák magas árai megkérdőjelezik felhasználásuk

gazdaságosságát. Ezzel kapcsolatban két cél fogalmazódik meg: biztosítani

a HK3 5-nek és a hozzá hasonló törzseknek az optimális körülményeket,

ezenkívül szorgalmazni a hazai nemesítést, elsősorban a spóramentesség,

illetőleg a néhány °C-kal magasabb hőtűrő képesség irányába.

A gombacsíra

Kapható 5 1-es üvegekben, 21-es (hazai) és 51-es (külföldi) fóliazacskók-

ban. Az 5 1-es üvegeket megbontatlan állapotban, szellős, hűvös helyen

több napig tárolhatjuk, akár elfektetve és egymásra rakva is, de az egyik sor

üveg kupakjához ne érjen hozzá a második sor üveg talpa, mert így a pára

megreked az üvegekben, a gomba azonnal belenő a papírkupakba, hidat

jelentve befelé a penészgombáknak. Hűtő.helyiségben hosszabb ideig

tárolhatjuk az üvegeket: 2-4 °C-on több hétig. A kisebb, de különösen a

nagyobb fóliazacskók csak hűtőhelyiségben tárolhatók, az egyes zacskókat

kartonpapírrral elválasztva egymástól, hézagosán. Az ilyen csírát

kartondobozokban, hűtőkocsival kell szállítani. Melegben, ömlesztve

elhelyezve a zacskókat, még néhány óra alatt is befülledhetnek,

károsodhatnak.

A csíra -1-2 °C-ot is elvisel néhány napig. Pontosabb adattal ezzel

kapcsolatban nem rendelkezünk.

A csíra felszínének esetleges elszíneződése (barnás, szürkés, feketés

foltok) és nedvesedése nem jelent feltétlenül értékromlást, ha összes-

ségében fehér marad. Az egyöntetű sárgás szín azonban már az elöregedés

jele. Vásárlás előtt göngyölegenként győződjünk meg arról is, hogy a csíra

penészmentes-e (lehet zöld, szürkés, sárgás, pirosas stb.). Ha kiszedéskor a

csíra nagyon kenődne, keverjünk hozzá gipszet, hogy pergő, adagolható

legyen. Ennek többnyire a búza túlfőzése az oka, ami önmagában még nem

rontja a csíra értékét, de kellemetlen. Azonban az öreg csíra is kenődhet, s

ez már nem jó jel.

Amennyiben meg akarunk győződni a csíra életképességéről, egy befő

ttesüveg aljára terítsünk egy réteg szemet (nedves vattát is helyezhetünk

melléje, hogy biztosítsuk a megfelelő páratartalmat) és az üveget fedjük le

papírlappal, majd helyezzük 20-25 °C-os helyiségbe. 3-5 nap múlva a

szemek kifehérednek, fehér, vattaszerű micéliumréteg veszi körül a

szemeket, ismét összeállnak, kellemes illatuk lesz. Ha a szemek többsége

„mezítelen", barna marad, netán penészedik, akkor a csíra vagy elöregedett,

vagy penészes volt. Egészséges csíraszem néhány nap alatt nem penészedik

meg, még a szubsztrátumban, vagyis a zsákos aljzatban sem. Ha csírázás

után egy héttel a zsákokban csak a szemek körül található penész, akkora

csíra fertőzött volt, még ha nem is látszott rajta. Előfordul ugyanis, hogy a

laskamicélium ránő a penészes foltokra, de ettől a penészgomba nem

pusztul el, csírázás után fejlődésnek indul. Egészséges, de régebbi,

hűtőben tárolt csírából

használjunk 10-20%-kal többet, hogy a 2-3 napos indulási hátrányt

kiegyenlítsük.

Termesztési alapanyagok

Az előző fejezetben felsorolt alapanyagok ugyanolyan felfogásban hasz-

nálhatók. Itt csak azt hangsúlyozzuk ismét, hogy az anyag legyen száraz,

bomlásmentes. Ezen a téren ne kössünk semmiféle kompromisszumot. A

beázott, penészes, kiégett vagy sötét részeket ne használjuk fel. Ha már

bekerült a telepre ilyen anyag, akkor rakjuk félre és szállítsuk el, amikor

nem folyik csírázás a közelben. Egyébként ahogy az eredményes

csiperketermesztés már a lóistállók környékén a trágya megfelelő

kezelésével, tárolásával kezdődik, ugyanígy az eredményes laskatermesztés

is az egészséges, jól tárolt alapanyaggal. Amennyiben mi tároljuk az

alapanyagokat, a fűrészport, kukoricacsutkát, tároljuk fedél vagy fólia alatt

úgy, hogy víz ne folyhasson alája. A bálákat szakszerűen rakjuk össze,

szalma- vagy fóliaborítással. Körbálákat egyenként is tárolhatunk lefedés

nélkül: hengeres oldala ne érjen a földre, tegyünk alá pl. használt

autógumiköpenyt. A kukoricaszárnál különösen ügyeljünk a minőségre,

mert szárazon való begyűjtése nehezen oldható meg. A szalmának ma már

olyan magas az ára (400-600 Ft/100 kg), hogy elvárhatjuk a megfelelő

begyűjtését és tárolását vagy erről is saját magunk gondoskodjunk.

Várható, hogy a szalmáért való versengés (papíripar stb.) miatt célszerű lesz

egyéb anyagokat is beszerezni, amelyek még viszonylag olcsóbban

hozzáférhetők. Ezeket az anyagokat bizonyos arányban, akár 50%-os

mértékben is keverjük a megszokott szalmához, és végezzünk velük

próbaátszövetéseket. Két-három hét alatt elég tapasztalatot szerezhetünk

az óvatos továbblépéshez. Csak példaképpen említjük, hogy a cukornád, a

gyapot, a kávé, a mák, a napraforgó stb. cellulóz- és lignintartalmú

melléktermékeit sokfelé a világon laskagombával is hasznosítják. Lényeges

szempont, hogy e melléktermékek, szalmák, héj ak, pelyvák stb. alacsony

nitrogéntartalmúak legyenek. A hazai pillangósok és hüvelyesek szalmáját

ezért önmagukban ne használjuk. A repceszalmával, len- és

kenderpozdorjával önmagukban is megpróbálkozhatunk, először csak

kísérleti mértékben.

Az alapanyagokat aprítani, darálni kell, kivéve, ha már eleve így keletkeztek

(fűrészpor, forgács stb.). A szalmaféléket, kukorica- és

cirokszárat 1-3 cm-es darabokra szecskázzuk, a kukoricacsutkát pedig

kalapácsos darálóval (15-25 mm-es rostát használva) daráljuk meg.

Szecskázás előtt az anyagokat kissé benedvesíthetjük, hogy ne porozzanak

annyira. Vannak egyéb, nagyobb teljesítményű bálatépő, aprító- és

darálóberendezések is (29- 32. kép). A szalmánál is használhatunk

kalapácsos vagy ehhez hasonló darálót, de csak szárazon. Ügyeljünk arra,

hogy fémdarabok, kövek ne kerüljenek a berendezésbe. Ah,ol

porelválasztót alkalmaznak és ez kapcsolatban van a hőkezelő tartállyal,

ennek rendszeres és alapos tisztítása elengedhetetlen, mert innen

visszafertőződhet a frissen hőkezelt alapanyag.

A megfelelő aprítás azért lényeges, hogy az anyag felvegye a szükséges,

70-72 °C-os vízmennyiséget.

Ezt utólag, kiszárítási próbával ellenőrizzük! Ha csak szecskázunk,

célszerű a víztartó képesség fokozása érdekében fűrészport vagy

csutkadarát keverni a szalmához, hogy azonnal nedvesíthető legyen.

Ellenkező esetben az anyagot 1-2 m magas halomba rakva és két-há-

romszor átforgatva néhány napig elő kell nedvesíteni. Ez azonban csak

szükségmegoldás legyen. A kalapácsos daráló szétzúzza a szalmaszálakat,

így az azonnal képes felvenni a szükséges vízmennyiséget. Arra is ügyelni

kell azonban, hogy az esetleg túl apró, poros anyag (fűrészpor,

kukoricacsutka stb.) ne vegyen magába túl sok vi-

zet, mert pl. a 80%-os víztartalom átszövési nehézségeket okoz es

fokozza a baktériumos betegség esélyeit.

Apelletált anyagok felhasználása ígéretes lehetne (olcsóbb szállítás,

tárolás), magas áruk azonban gátló tényezőnek számít. Kísérletezhetünk

azonban hőkezelés nélküli felhasználásukkal is. Amennyiben gőzöljük,

számítsunk a térfogat-növekedésre. Benedvesítése során a meleg víz vagy

gőz használata gyorsítja a vízfelvételt. Apró jellege miatt szintén csak

adaléknak használjuk, pl. szalmaszecskához vagy egyéb, darabosabb

anyaghoz.

Megemlítjük még, hogy célszerű lenne „elmozdulni" a csak szalmából

való alapanyag-előállítás bevett gyakorlatától. A szalma kémiai összetétele

kissé egyoldalú, gondoljunk az ugyancsak egyoldalú műtrágyázásra,

monokultúrára, soványabb talajokra. Nincs ugyan bizonyítva, de joggal

feltehető, hogy a kissé összetettebb anyag jobban szolgálja a gomba

fejlődését és befolyásolja összetételét, ízét, termőképességét stb.

Hőkezelés

Gőzölés 100 °C-on, 1 óráig. Kisüzemben a gőzőlőberendezés lényege egy

500-1000 1-es, beillenthető lemeztartály (23. kép), amelyet kívülről

hullámpapírral szigetelhetünk - kivéve, ha a melegítő víztér az edény

aljában van kiképezve. A gőzölés a felmenetel után 100 °C-on 1-1,5 óráig

tart, nem tovább, mert a „túlfertőtlenített" anyag érzékenyebb az

újrafertőződésre! A vizet rendszerint egy másik, kisebb tartályban

forraljuk és a gőzt csövön vezetjük az alapanyagot tartó rács alá (13. rajz).

A gőzfejlesztő lehet házi kivitelezésű, de szakember által készített.

Lényeges szempont az, hogy vagy túlnyomás nélkül, vagy egy-két tized bar

túnyomáson dolgozzon. Ez utóbbi esetben 1-2 m magasan elhelyezett

tágulási tartály biztosítja az alacsony túlnyomást, tehát a rendszer nyitott

és nem is zárható! Amennyiben a víz forralásához gázégőt használunk, azt

minden esetben szakemberrel állíttassuk be! Nyomáscsökkentő és

biztonsági mágnesszelep nélküli készüléket nem szabad üzemeltetni, és a

gázpalackok (PB) használatához is megfelelő ismeretek szükségesek! Egy

gőzfejlesztővel felváltva két tartályt is

33. kép. GF-125-ös gyorsgőz fejlesztő.

Teljesítménye 250 kg gőz óránként,

olajfogyasztása 18-20 I/h. 15-20 t

Alapanyaghoz való szalmaőrlemény száraz

gőzöléséhez (Fotó: Szili István)

34. kép. Kisebb méretű (kb. 10 m^-es)

tömeghőkezelő tartály.

Száraz gőzöléshez is tanácsos

centrifugális ventilátorral felszerelni

(Fotó: Szili István)

elláthatunk. Amíg azonban az egyik tartály kiürítése megkezdődik, a másik

tartály már legyen lezárva, a helyiség felmosva és kiszellőztetve! Az

alapanyagot erősen tömörítve rakjuk a tartályokba. Kiborítás után a

benedvesítés (70-72% víztartalomig) fundazolos vízzel történik. A 33.

képen nagyüzemi gőzfejlesztő látható.

Közepes nagyságú üzemekben 5-20 m3-es, nyitható, szigetelt lemez-

tartály is használható, pontosan a csiperkénél ismertetett tömeghőke-

zelőhöz hasonlóan (34. kép). 20 m3 körül tehát már kell egy megfelelő

kapacitású (200 m3/t/h), hőálló (nem műanyag) radiálventilátor is, amely

gőzölés alatt teljes belső cirkulációra van állítva. A töltés legtöbb esetben

gépesített, de nagyon egyenletes legyen, nehogy a gőz kikerülhessen egyes

részeket.

Kitermeléskor az alapanyagot kézi erővel vagy műanyag kihúzóhálóval

(35-36. kép) juttatják a nedvesítőcsigára (37. kép), amely-

nek felső részén megy végbe a csírázás (38. kép). A benedvesítés hideg

(normál) vízzel történik, amely 0,01%, vagyis 10 g/100 1 Chinoin Fundazol

50 Wp gombaölő szert tartalmaz. Megfelel a Topsin-M 70 Wp vagy a

Kolfugo 25 FW is. A becsírázott aljzat a zsáktöltő garat(ok)ba hullik.

Néhány termelő a zsáktöltést is gépesítette (39. kép). Ezekhez a nagyobb

tartályokhoz, tömeghőkezelő berendezésekhez már nagyobb teljesítményű

gőzfejlesztőkre van szükség (33. kép), és megfelelő műszaki ismeretekre.

Gőzölés 60-80 °C-on. Ahogyan már említettük, az alapanyag előkészít-

hető nedves pasztőrözéssel is, 60-80 °C-on. Erre a célra kisebb vagy

nagyobb tömeghőkezelő helyiségek vagy hőszigetelt, ellenőrizhető

hőmérsékletű tartályok szükségesek, ahol a belső légcirkuláció biztosi-

37. kép. Nedvesítőcsiga, a végén 38. kép. A csíraadagoló felülnézetben

csíraadagolóval (Fotó: Szili István) (Fotó: Szili Ist\sán)

tott a gőzölés alatt, hogy a kívánt hőmérséklet mindenütt azonos legyen és

ne lépje túl az előírt értéket, illetve kevesebb se legyen annál. Az

alapanyagot ennél az eljárásnál kellőképpen benedvesítik és azután

hőkezelik (gőzölik), tehát energiaigényes folyamatról van szó. A

hőmérséklet 60 és 80 °C között váltakozik eljárásonként. Vannak

technológiák, ahol a 60 °C-ot 24 óráig tartják, mások a 70 °C-ot 5 vagy a 80

°C-ot 3 óráig. A lehűtés intenzív külső légcserével (szűrt levegővel!)

történik, majd a csírázás ugyancsak szűrt levegőjű helyiségben, igen

higiénikus viszonyok között. A szűrés itt azt jelenti, mint általában a

gombatermesztésben: minden 2-3 mikrométernél nagyobb penészspőrát

kiszűrnek. Szerintünk ezt helyettesíthetné az igen magasból szívott levegő.

Hazánkban az alapanyag előkészítésének itt leírt formáját nem nagyon

alkalmazzák.

Pasztőrözés-kondicionálás. A benedvesített alapanyagot tömeghőke-

zelő'ben (régebben ládákban), a csiperkénél ismertetett elvek szerint

hőkezelik. A különbség lényegében csak annyi, hogy az egész folyamat

rövidebb, az elmélet azonban ugyanaz. A pasztőrözés 65 °C-on 10 óráig

vagy 70 °C-on 3-5 óráig tart. A mikroflóra nem „sérül meg" annyira, hogy a

hasznos gombák, baktériumok elpusztulnának, mert nekik a

kondicionálás idején van fontos szerepük. A kondicionálás 45-48 °C-on

történik, időtartama legalább 48 óra, mintegy 10-15% friss levegő

** rvaxwc. y

adagolásával (a belső keverés kezdettől folyik, részletesen lásd a csi-

perkénél). A kondicionálás alatt elszaporodó mikroorganizmusok tevé-

kenységének eredményeképpen az alapanyag a csírázás után bizonyos

védettséget élvez a penészekkel szemben. Itt említhető meg, hogy kí-

sérletképpen a pasztőrözést gőz nélkül is elvégezhetjük az anyag saját

biológiai hőjével, esetleg a nedvesítővízbe adagolt 0,1-0,2%-nyi melasz

alkalmazásával, ami elősegíti a bemelegedést. Kevés friss levegőt adagolva

(csak a mikroorganizmusok számára) a hőmérséklet 2-3 nap alatt eléri a

60-65 °C-ot. Ezt az értéket 10 óráig tartjuk, azután lehűtés következik

(több levegővel) a kondicionálás hőmérsékletére (45 °C). Télen célszerű

nőkicserélőt alkalmazni, hogy a felmelegedés ne húzódjon el nagyon. A

tartálynak, helyiségnek jól szigeteknek kell lennie.

Sterilezés. Európában s így hazánkban is ez az alapanyag-előkészítési

eljárás egyáltalán nem honosodott meg. Tulajdonképpen a sterilezés- sel

nem fejeződik be az eljárás, mert utána steril, laboratóriumi körülmények

között végzett oltás következik. Minden kis (2-3 kg-os) egységet kézbe kell

venni... A legnagyobb fokú sterilitás ellenére az ilyen üzemek is állandó

„penészgondokkal" küszködnek, ki többel, ki kevesebbel, a technológia

szigorúságától függően. Talán csak a shii- takénál jöhetne szóba ez az

eljárás, tekintettel a magas felvásárlási árakra (1994-ben 1 kg első

osztályú exportlaskagomba 250 Ft, 1 kg shiitake 700-800 Ft). Érdemes

megemlíteni azt az előnyt is, hogy az alapanyag dúsítható (pl. 10 rész

száraz fűrészpor, 1-2 rész búzakorpa), ami lényeges termésnövekedéssel

jár. Anélkül, hogy elemeznénk a steril eljárás gazdaságosságát, úgy tűnik,

hogy a közeljövőben nem terjed el hazánkban, ezért itt csak utalunk az

egyik legkiválóbb irodalomra (Paul Stamets, 1993), ahol ez a módszer teljes

részletességgel és szakmai felelősséggel le van írva. Annyit még

megjegyzünk — mert az eljárás lényeges eleme —, hogy a hőálló műanyag

zacskók sterilezése végbe mehet nyomás alatt, autoklávban: tökéletes

légtelenítés után 3- 4 óráig tartva az 1 bar nyomást (121 °C). A sterilizálás

történhet túlnyomás nélkül tartályokban is, 12 óráig 90-95 °C-on tartva a

zacskókat, gőz segítségével. (Lásd még a shiitake termesztésénél.)

Merítés meleg vízbe. Kistermelők eljárása lehet. Az aprított alapanyagot

70 °C-os vízbe merítjük, majd mintegy fél óra múlva a vizet leeresztjük és

az anyagot a csírázás hőmérsékletére hagyjuk lehűlni. A „bemerítés"

tulajdonképpen úgy is történhet, hogy a tartályt megtöltjük az

alapanyaggal, a tetejét ráccsal lezárjuk, majd feltöltjük 70 °C-os vízzel,

illetőleg alulról melegítjük, ennek megfelelően alakítva a bérén-

dezést. Kutatók megfigyelték, hogy az áztatott és lecsurgatott anyag— itt

legalább kétnapos hideg vizes áztatásra gondoljunk— a „kilúgozódás"

folytán megszabadul bizonyos anyagoktól, aminek következtében átszövés

alatt kevésbé van kitéve a bemelegedés és penészedés veszélyének.

Ezenkívül friss, új szalma esetében elejét veszi a némelyik laskafajta

esetében előforduló átszövetési hiányosságoknak (a szaka ez alól is

kivétel). Egyébként az új szalmákkal előforduló problémáknak nem a

szántóföldön használt gyomirtó- vagy növényvédőszer-maradványok az

okai, hanem más, még nem teljesen ismert tényezők. A HK35-ös fajta az új

szalmára feltehetően nem annyira érzékeny. Annak idején a G24-es előnyt

élvezett ebből a szempontból a H7-tel szemben. A fentebb említett hideg

vizes áztatás után — a leírt technológiában — pasztőrözés következik (60

°C, 24 óráiig).

A hőkezelés higiéniája

Bármilyen módszerrel végezzük a hőkezelést, az alábbi szempontokat

vegyük figyelembe:

1 • A lehűtés a csírázás hőmérsékletére gyors legyen, erre igen tiszta,

szűrt vagy magasból levezetett levegőt használjunk. A száraz gő-

zölésnél a hideg víz hűti le az anyagot.

2. A csírázóhelyiség és a személyzet nagyon tiszta legyen. A helyiséget

pormentes, tiszta levegővel szellőztessék. Alapanyag-aprítás,

bolygatás ilyenkor nem folyhat a közelben.

3. A csírázóhelyiségben nem penészedhetnek a falak, a mennyezet

(hőszigetelés, időnkénti vegyszeres, fundazolos meszelés).

4. A nedvesítő, csírázó gépsort minden működés után tökéletesen ta-

karítsuk, mossuk le. A gépsorok, szállítószalagok réseiben a leüle-

pedett szalmapormaradványokon elszaporodhatnak bizonyos pe-

nészgombák, cecidszúnyoglárvák, a csíraadagolóban a penész-

gombák.

5. A hőkezelő helyiség vagy tartály rácspadozat alatti részét minden

hőkezelés után mossuk tisztára. A porleválasztókat cseréljük, tisz-

títsuk, fertőtlenítsük, mert ahol ilyen berendezés van, ez forrása lehet

a rejtett és tartós penészfertőzésnek.

6. Itt is felhívjuk rá a figyelmet: minden csíraegységet gondosan vizs-

gédjunk meg kiszedés előtt, és csak egy-két göngyöleg csíréy’át

keverjük össze előre, mert egy észrevétlenül maradt fertőzött üveg

vagy zacskó sokkal több zsákot fertőz meg!

7. A mintegy 0,01%-os (100 ppm) Fundazol viszonylag hatásos a kisebb

fertőzésekkel szemben, de fel kell készülni a vegyszermentes

termesztésre is. Vannak országok, ahol ez az eljárás nem engedé-

lyezett, és vannak felelős kutatók, akik kijelentik: egy technológia

nem függhet növényvédő szertől. Mindenesetre a csak pasztőrözéssel

kezelt alapanyag érzékenyebb az újrafertőzésekre, mint a leírt,

kombinált eljárás (60-70 °C-on pasztőrözés, majd 45 °C-on kondi-

cionálás).

A dúsítás problémája

Az eddigi kutatások egyértelműen igazolták, hogy a fűrészporhoz és

szalmafélékhez adagolt magasabb tápanyagtartalmú szerves anyagok a

laskagombánál is lényeges hozamemelkedést biztosítanak — steril

feltételek mellett. A tajvani, japán és kínai shiitaketermesztők már több

mint 20 éve tisztában vannak ezzel, és a fűrészport száraz súlyra számítva

10-20% rizs- vagy búzakorpával dúsítják. A nedvességet 70%-ra állítják be

(vagyis az alkotórészeket vízzel összekeverik), fóliazacskókba rakják és

sterilezik. Más gombáknál is ezt a receptet használják. A

pasztőröző-fermentáló (kondicionáló) eljárásokban még nem sikerült a

dúsítást úgy megvalósítani, hogy előbb-utóbb ne vezetett volna erősebb

penészfertőzésekhez. A csak pasztőrözést alkalmazó eljárásoknál azonban

van némi remény. Előfeltételnek számít a dúsítóanyag alacsonyabb

százaléka és a szalmával, fűrészporral stb. együtt való hőkezelése, bár a

dúsítóanyag pasztőrözése külön menetben is elvégezhető. Biztató

kísérletek folytak a csiperketermesztésben használt, takarás előtti (ott már

említett) dúsítószerekkel is. Ezek többsége 0,3-0,6%-os formaiinnal

denaturált, „stabilizált" szójaliszt-granulátum, amelynek

tápanyagfeltárása késleltetett. Tehát amire hozzáférhetővé válik, addigra a

laskagomba (vagy a shiitake) átszövi az aljzatot és elnyomja az esetleg jelen

lévő penészeket. Az adagolt mennyiség e szójakészít- ményekből a nedves

alapanyag 0,5%-a, csírázáskor adagolva. Mint dúsítóanyag szóba jöhet

még (nedves súlyra számítva) a búzakorpa, a lucernaliszt, a fűliszt, a

sörtörköly (1-3%), a tyúktolliszt (0,5%).

Közelről sem mondhatjuk azonban, hogy a dúsítás kérdése megoldott, és

elsősorban csak azért beszélünk róla, hogy a hazai, kísérleti

megfigyelések elkezdődjenek. Annyit még meg lehet jegyezni, hogy a

dúsítás a szaka laskagomba esetében vezetett a legtöbb sikerre. Tulaj-

donképpen a megemelt csíraadag számítana a legegyszerűbb dúsításnak,

ezzel kapcsolatban azonban gazdaságossági számításokat kell végezni

(lásd még a csírakészítésnél!)

Korábbi hazai és saját megfigyelések alapján az átszövést szinte

minden vizsgált gomba esetében meggyorsította bizonyos levéltrágyák

alkalmazása. Külföldi vizsgálatok is alátámasztották pl. az ammóni-

um-nitrát és egyéb műtrágyák kedvező hatását. Ezek alapján kísérletre

javasoljuk egyes levéltrágyák (pl. a Wuxal, a Peretrix, a Volldün- ger stb.)

adagolását a nedvesítővízhez (a technológia szerint hőkezelés előtt vagy

után), 0,1-0,2%-os töménységben (1-2 dl, illetve 100-200 g/ 100 1).

Megpróbálkozhatunk esetleg még — a benedvesített aljzat súlyára

számítva — 1%-nyi lucernaliszttel is. Ez a viszonylag alacsony mennyiségű

dúsítószer feltehetően a kondicionálással egybekötött előkészítés során

nem okoz esetleges ammóniakeletkezést, mert erre a laska és shiitake

nagyon érzékeny. Meg kell azonban jegyezni, hogy a dúsítóanyagot nem a

mikrobáknak, hanem a laskagombának szánjuk, ezért a dúsítás

eredményességét kísérletekkel kellene igazolni. A pasz- tőrözéses

eljárásoknál (70-80, 100 °C) egyértelmű, hogy a dúsítóanyagot a

kultúrgomba kapja, a kérdés csak az, hogy hogyan kerüljük el a versengő

penészek elszaporodását. Ezért is szerepel egyébként ezekben a

technológiákban a kultúrgombát szerencsére kímélő, penészgátló

növényvédő szer (Benomil és rokonai).

A dúsítási lehetőségek rendszerint átszövés alatt szoktak meghiúsulni:

az intenzívebb anyagcsere-folyamatok következtében a hőmérséklet még a

szokásosnál is jobban megemelkedik, és ha nincs megfelelő

hűtési-szellőztetési lehetőség (pl. nyáron vagy nagyobb zsákok hasz-

nálatánál), a zsákokban túl magasra (30 °C fölé) emelkedik a hőmérséklet,

aminek következtében előtérbe kerülnek a rendszerint jelen lévő

penészspórák, amelyek pl. 35 °C-on sokkal gyorsabb növekedésre

képesek, mint a laska vagy a shiitake. Ezen utóbbiak micéliuma 35 °C- on

már nem is növekszik, sőt legyengülhet (40 °C fölött rövid idő alatt el is

pusztul). Megemelt csíraadagnál is számítani kell erősebb hő-

mérséklet-emelkedésre, az átszövés alatt.

E témakört már többször érintettük, hiszen nehéz elválasztani a hőkezelés

folyamatától.

A száraz állapotban 1 óráig 100 °C-on gőzölt aljzatot ez idő letelte után

megfelelő méretű tálcára vagy a lemosott, fertőtlenített betonpadozatra

borítjuk. Kisüzemben jó megoldás a rácsos álfenékkel ellátott, gördíthető

keverőtartály, amelyben ventilátor segíti a gyors lehűlést (23. kép). 100 kg

légszáraz anyagra 180-200 1 vizet számítunk. A víz tartalmazzon 0,01%

Chinoin Fundazol 50 Wp gombaölő szert a későbbi penészgomba-fertőzés

esélyének csökkentésére. 100 1 vízhez 10 g-ot adunk. Ha azonos

alapanyaggal dolgozunk és hosszabb időn keresztül nem fordul elő

penészfertőzés, a Fundazol adagját a felére csökkenthetjük (5 g/ 100 1).

Fundazol helyett a hasonló hatóanyag-tartalmú Topsin-M 70 Wp és a

Kolfugo 25 FW is megfelel.

A benedvesítéssel egyidejűleg az alapanyag is lehűl, és 30 °C-on már

megkezdődhet a csírázás. 100 kg benedvesített alapanyaghoz kb. 4-5 1

csírát keverünk, amit előzőleg szétmorzsolunk. A csírával összekevert

anyagot erősen tömörítve perforált fóliazsákokba töltjük. A nedvesen

hőkezelt anyagot a már említett tisztasági viszonyok között hűtjük le. A

csak pasztőrözött (60-80 °C) anyaghoz ugyancsak 4-51 csírát keverünk, a

kondicionálthoz 3 1 is elegendő.

A zsákokat előzőleg perforáljuk úgy, hogy több zsákot egymásra he-

lyezve 15-20 mm-es bőrlyukasztóval lyukakat készítünk, 10 x 10 cm-es

kötésben. Ne legyenek lyukak a zsák felső, bekötött részén és oldalt se, ahol

az egymás mellé rakott zsákok majd érintkeznek a termésidő alatt.

Megfelelő zsákok készíthetők a kisimítva 40-45 cm széles és 0,04-0,06 mm

vastag fóliatömlőből. A mintegy 1 m hosszú tömlőből végül 60-70 cm

magas, 10-15 kg-os zsákok lesznek. Szélesebb zsákokat nem javaslunk,

mert az aljzat az átszövés alatt könnyen túlmelegszik. Ha mégis nagyobb

zsákokat alkalmaznánk, töltés után ütögessük laposra őket, hogy

vastagságuk ne legyen több 25 cm-nél. Töltés után a zsák száját szorosan

kössük be. Nagyobb üzemben az anyagmozgatás, nedvesítés, csírázás

gépesíthető, részben a zsáktöltés is (35-39. kép).

Egyes külföldi üzemekben különleges kiképzésű alumíniumkonté-

nerekben végzik az átszövetést és részben a termesztést is. Pl. a tégla alakú

konténereket oldalukra állítják, egymásra rakják, így függőleges termőfal

keletkezik, de más elrendezések is vannak: hosszú, álló henger, középen

szellőzőcsővel stb. Mivel a fóliazsákos termesztés olcsóbb és praktikusabb,

hazánkban ez terjedt el. Mindenesetre az átszőtt blokkokból képzett

rakatok mégsem jelentenek tökéletes megoldást, mert belsejükben néhány

fokkal magasabb a hőmérséklet, mint pl. egyedi, 10 kg-os zsákoknál, s a

nyári melegben ez még jobban hátráltatja a termőre fordulást, illetve a

soron következő hullám beindulását.

Atszövés

A zsákokat az előzőekben már javasolt helyiségekben (a lényegesebb

szempontokat megismételve: lehetőleg masszív épületben, pincében,

alagsorban, mesterséges szellőztetés mellett) szövetjük át. Bomló szerves

anyag, zöldségfélék, gyomok, kidobott laskaaljzat stb. nem lehet a

közelben. A nyitott ajtók, ablakok, rések szintén veszélyesek. egy sorban. Nyáron a nagyobb zsákokat

töltés után kissé laposra kell nyomkodni

(Fotó: Szili István)

A zsákokat padozaton (40. kép) vagy polcokon (41-42. kép) helyez-

hetjük el. Mindenütt alapvető követelmény, hogy nem érhetnek egy-

máshoz. Több helyen kell mérni a zsákok belsejének hőmérsékletét, és_

ha a 25 °C fölé emelkedne, netán megközelítené a 30 °C-ot, intenzíven

kell szellőztetni, főleg éjszaka, hogy a keletkező hőt elvezessük. Ekkor

több friss levegőre lehet szükség, mint termésidő alatt, ilyenkor tehát

nem cirkuláltatjuk vissza a levegőt, hanem csak külső beáramlásra ál-

lítjuk a csappantyút. Két bemelegedési csúcs van, az első közvetlenül csí-

rázás után, a szaporodásnak induló mikroorganizmusok miatt, a má-

sodik, a veszélyesebb, a 7-15. napon, a micélium által termelt hő követ-

keztében. Ezért 15 °C-os helyiségben is átszövethetünk, télen mérsékelve

a fűtési költségeket. Egyébként bizonyos mérvű szellőztetés minden-

képpen ajánlatos az átszövés vége felé, hogy a gombakezdemények majd

a lyukaknál induljanak fejlődésnek. Fényre még nincs szükség, és a pára

is csak azért fontos, hogy a zsákok még a perforációkon keresztül se szá-

radjanak ki (90-95% RH).

A zsákok elhelyezése után minden felületet, a zsákokat is, porozzuk

vagy permetezzük meg rovarölő szerrrel, ezenkívül helyezzünk ki rovarölő

csíkokat, légycsapdákat, ragadós légypapírokat is. A porozást vagy

permetezést megfelelő időközökben ismételjük meg (lásd a növényvédelmi

fejezetben).

Termőre fordítás, termés

Ha módunk van rá, célszerű ugyanott termeszteni, ahol átszövettünk, a

zsákok mozgatása nélkül vagy átrakásával (41-43. kép). A gombák

kétoldalt, a szedőút felé nőnek a lyukakon keresztül. A perforáción való

termesztésnek több előnye van: az aljzat nem szárad ki, könnyebb a

klimatizálás, a szedés, higiénikusabb az eltávolítás. Az első hullám után

(vagy már előtte) sok helyen leszedik vagy felhasogatják a fóliát.

Meggyőződésünk szerint ez csak kényszermegoldás (lazák a zsákok,

hiányos a szellőztetés). A nagyfő lia- zsákok fala vastagabb, zsugorodáskor

nem követi az aljzatot, elválik.

A nagyobb zsákméretnek más, súlyos hátránya is lehet (bemelegedés).

Az átszövődött, összeállt, kife- 43. kép. Termőre helyezés padozaton, héredett

zsákok a termesztőhelyen két sorban (Fotó: Szili István)

egymásra is rakhatók (10. rajz, 43. kép), de összefüggő, magas falat

semmiképpen se alakítsunk ki. Minden zsákoszlop külön helyezkedjen el.

Az egymásra rakott és erősen lenyomkodott (ez nem árt!) zsákok oldalán a

fólia megfeszül, még akkor is, ha lazábban töltötték. így azonban kisebb

lesz a termőfelület, a termésidő alatt is fokozódhat a be- melegedés, és

nem lesz eléggé egyenletes a termésképződés. Ennek más okai is lehetnek.

A nagyüzemek valamilyen módon (néhol talpazatra erősített acéltüskékre

húzva) mindenütt egymásra rakják a nagy zsákokat, még polcok esetén is

(kettesével). Számunkra legmegfelelőbbnek azonban az egysoros, polcos

elrendezés tűnik. Ha megfelelő klímát alakítunk ki, egyenletes

terméshullámot és minőséget kapunk, nem áll fenn a befülledés veszélye,

és 10 kg-os zsákok esetén a nyári termesztés is biztonságosabb, kevésbé

áll le a termés.

A szellőztetés 300-500 m /t/h légmennyiség a hőmérséklet (évszak) és a

fajta függvényében, a szükségletnek megfelelő visszacirkulációval. Kisebb

szellőzési igény mellett óraszerkezettel, szakaszosan is működtethető a

ventilátor, de belső légkeverésre mindig szükség van (lásd még a

Szellőztetés című fejeztet). A termőtestek torzulása az esetek túlnyomó

részében a hiányos szellőztetés következménye. A termőtestek képződése

idején magas, 90-95%-os relatív páratartalomra van szükség. Később, a

gombák növekedése során, elegendő a 80-90%-os is, sőt ilyenkor

kifejezetten káros lehet a nagy páratartalom (túlöntözés), mert ha ez az

aljzat nagy nedvességtartalmával és hiányos szellőzéssel jár együtt, a

gombákat baktériumos betegség támadhatj a meg (lásd még a Párásítás cí-

mű fejezetet). A gombakezdeményeket, a gombákat nem szabad locsolni!

A fűtéssel a fajta hőmérsékleti igényét elégítjük ki, szem előtt tartva a

gazdaságosságot. A késői laska 12-15 °C között terem optimálisan, de a

hibrid fajták is termeszthetők ezen a hőmérsékleten. A nyári hibrid fajták

egyébként 15-25 °C között teremnek megfelelően. Rövid ideig (nap közben)

a 30 °C-ot is elviselik, bár az egyes fajták között vannak különbségek.

Mind jobban beigazolódik az a tény, hogy alacsony hőmérsékleten (12-15

°C) is a hibrid fajtákat célszerű termeszteni. Télen a terméshullámok

között se szüneteltessük a fűtést (a szellőztetést csökkentjük), mert az

újabb terméshullám kialakulásához kedvezőbb a 20-25 °C a zsák

belsejében, mint a 10-15. A következő hullám megindulása előtt (vagyis az

előző után 7-10 nappal) ismét csökkentsük a fűtést és növeljük a

szellőztetés mértékét, 90-95% RH mellett.

A megvilágításra a gombakezdemények perforációkon való megje-

lenésétől kezdve van szükség: napi 8-10 óra időtartammal 50-150 lux

megvilágításra.

A termésidő alatt a növényvédelem az esetleg nagyobb mennyiségben

megjelenő (sokszor a hiányosan átszőtt zsákokból előrajzó) gomba-

szúnyogok elleni védekezésből áll. A szúnyogok nem károsítják a gombát,

csak az aljzatot, azt is elsősorban akkor, ha csírázáskor, zsákoláskor,

átszövés alatt hozzáférnek. Ez az elsődleges fertőzés. Ha nem védekezünk

ellenük, több termesztési ciklus után számuk a kritikus értékre

növekedhet, s a lárvák szinte „kieszik" a micéliumot a zsákokból. A

gombaszúnyogok, gombalegyek ellen a vegyszeres védekezés lehetősége a

termésidőben nagyon korlátozott, részben azért, mert vegyszer nem juthat

a termőtestekre, másrészt pedig a termőtestkezde- mények a legkisebb

vegyszerszagtól is elpusztulnak vagy torz, csöke- vényes gombákká

fejlődnek. Tehát csak teljes hullámvölgyben, a gombák leszedése után

permetezhetünk Chinetrin 25 EC-vel, esetleg porozhatunk Piretrin

porzószerrel. Ha a csírázás és az átszövés alatt eleget tettünk a higiéniai és

növényvédelmi követelményeknek, előírásoknak, nem kell súlyosabb

kártétellel számolnunk. A szúnyogok, legyek elterjedését minden eszközzel

(csapdák, légyfogók, szitahálók stb.) próbáljuk megakadályozni vagy

legalább mérsékelni!

Intenzív termesztés esetén mintegy 3, külterjes termesztés esetén

(olcsóbb berendezésben) 4-5 terméshullámot várunk meg, ami kb. 1-2

hónapig tart. A letermett blokkokat több száz méterre távolítsuk el a

telepről, a helyiséget (helyiségeket) takarítsuk, majd fertőtlenítsük ki. Ez az

utóbbi 10%-os hipós oldattal való áztató permetezésből áll (A vagy X

betétes légzésvédőt használjunk). Földes helyiségben, illetve fóliasátorban

telepítés előtt a talajt is fertőtlenítsük 20 g/m2 Basudin 5 G vagy Galition 5

G kiszórásával, begereblyézésével.

Télen üzemszervezési okokból előfordulhat, hogy a laskaaljzat megfagy.

Amennyiben nem száradt ki, tavasszal, a hőmérséklet emelkedésével a

termés ismét megindul, de előtte a télen leszáradt kezdeményeket szedjük

le.

A letermett aljzat szétzúzva komposztként vagy esetleg tüzelőanyagként

felhasználható. Az egészséges, fehér, penészmentes blokkok

szarvasmarhákkal, juhokkal, esetleg sertésekkel, azok takarmányának

kiegészítéseként, óvatosan adagolva (szoktatással) feletethető.

Szedés, értékesítés

A hőmérséklettől és a fajtától függően a hibrid fajták termőtestkez-

deményei a csírázás után 15-20 nappal, a későbbi fajtákéi 30-35 nappal

jelennek meg apró „dudorok" formájában. Teljes kifejlődésükhöz -

ugyancsak a hőmérséklet függvényében - 4-10 napra van szükség. A

hibrid fajták tenyészideje jóval rövidebb, mint a késői fajtáké. A

terméshullámok (44. kép) 10-15 naponként jelentkeznek, a gomba

mennyisége fokozatosan csökken.

44. kép. Szedésre érett termőtestek (Fotó: Szili István)

A gombákat le kell szednünk, mielőtt a kalapok kissé begöngyölt széle

kiegyenesedne. Később a kalap kiterül, kifakul, esetleg tölcsére- sedik.

Ilyenkor szedve húsa rágós lesz (és feltehetően késlelteti a következő

hullámot is). Az ilyen gombák tartósítás céljára sem alkalmasak,

legfeljebb szárítva, gombapor készülhet belőlük. A túlérett gombák nagy

mennyiségben szórják a spórát, ami allergiát, köhögést vádthat ki, és ez

szükségessé teheti légzésvédő (ipari porvédő) használatát. Szedés előtt

mindenesetre teljes kapacitással friss levegő beszívására kell állítani a

ventilátort, hogy minél több spóra távozzon

4b 1 a helyiség levegőjéből. A szedéskor a csokrokat letörjük a perforációról

és egy nagyobb rekeszben összegyűjtve az ugyancsak szellős

csomagolóhelyiségbe, illetve -helyre visszük, ahol a csokrokat „levelekre"

szedjük szét, a tönk alsó részét

Exportkövetelmények: 10 cm-nél nem nagyobb átmérőjű, fiatal, ép,

begöngyölt szélű kalap, 1 cm-nél nem hosszabb szárral, a kívánt göngyö-

legben (45. kép). Igen alacsony szintű kereskedelmi kultúrára vall az el-

öregedett csokrok ömlesztett árusításának gyakori látványa a hazai

piacokon.

A gombának a hűtőpulton lenne a helye 2-4 °C-on, ízlésesen

csomagolva! A hazai piac sajnos nem tart itt.

A laskagomba még a csiperkénél is rosszabbul tűri a szállítást, tárolást,

hamar kiszárad, a széle berepedezik és sárgul, ha a rekesz nem szellőzik,

befülled. A napi szedést legkésőbb másnap, kora reggel szállítsuk

rendeltetési helyére. Az értékesítést előre meg kell szervezni és pontosan

ütemezni. Alaposabb piackutatásra van szükség, mint a csiperke esetében.

A gomba szabadáras, a piaci kereslet a nyári hónapokban csökken.

Kapcsolatban lehetünk nagyobb üzemi konyhákkal, vendéglátóipari vagy

kereskedelmi egységekkel is. Ahol a laskagomba értékesítését bevezettük

(megfelelő friss minőségben!), ott tartós igényre számíthatunk! A gombát

hűtőhelyiségben 4 °C-on 2-3 napig, 1 °C-on egy hétig tárolhatjuk.

Értékesítéskor a gomba termesztésből való származását igazolni kell.

A várható termés a becsírázott aljzat tömegének 15-25%-a. 100 kg

aljzat tehát - 3-5 terméshullámot bevárva - 15-25 kg gombát teremhet, a

gomba szárát is beleértve, ami 20-30%-ot is kitehet, a szakánál viszont

10% alatt van. A laskagomba felhasználásáról, tartósításáról az utolsó

fejezetben szólunk.

A termesztés során előforduló

leggyakoribb problémák

. Torz, kanalas, tölcséres, hosszú szárú, karfiolszerü, abnormális gom-

bákat okozó tényezők: — hiányos szellőzés,

— növényvédő szeres füstölés, olajszag, füst, vegyszerszag; felmerült

már bizonyos, az elöregedett fólia által termelt illő anyagok káros

hatása is, de kísérletileg ezt nem igazolták,

— átszövés alatti túlmelegedés, amely különösen az első hullámban

okozhat abnormális termőtestképződést, de egyes fajták (pl. a HK

35-ös) még a termésidő alatt is hajlamosak lehetnek a túlmele-

gedésre; nagy zsákok, széles termőfal, hiányos szellőztetés stb.

hatására, az említett tünetekkel; ez a kérdés is tudományos vizs-

gálatot igényel,

— az alacsony, 10 °C alatti, ingadozó hőmérséklet nagy vagy ingadozó

páratartalommal, különösen a hibrid fajtáknál.

Baktériumos foltosodást, nyálkás rothadást (elhalást) előidéző tényezők:

— nagy (95-100%) relatív páratartalom, hiányos szellőztetés, az aljzat

túl nagy (80%-os) víztartalma, közvetlen locsolás,

— eddig még ismeretlen tényezők.

A foltos, hiányos átszövődés okai:

— nem megfelelő, elöregedett, barna, elvizesedett vagy fertőzött

gombacsíra, — betakarítás utáni friss, esetleg gyomos szalma vagy kukoricaszár, — rosszul tárolt, erősen bomlott alapanyag,

— nagy nitrogéntartalmú (esetleg gyomos) árpa-, zab-, továbbá szó-

jaszalma (szójaszalmát csak búzaszalmával keverve használjunk,

először mindig csak kísérletképpen),

— a hőkezelőt egyenetlenül töltöttük vagy egyéb okok miatt bizonyos

részek nem érték el a 100 °C-ot egy órán át vagy az egyéb, előírt

hőmérsékletet; ilyenkor a gabonamagvak utólag kicsírázhatnak,

—az aljzat átszövés alatt befülledt, mert túl magas volta hőmérséklet,

hiányos volt a szellőztetés, túl nagy zsákokat készítettek, átszövés

alatt a zsákokat egymásra rakták vagy túl magas volt azok víztar-

talma,

— a higiénia hiánya: nem tiszították rendszeresen a csírázó gépsort,

penészes környezetben csíráztak vagy ilyen környezetbe helyezték el

a zsákokat stb.; nem védekeztek szakszerűen a gombaszúnyog-

fertőzés ellen, a gombaszúnyogok, gombalegyek lárvái elszaporodtak

az aljzatban, ez a legsúlyosabb probléma, mert fertőző és terjed.

Laskagombaaljzat vásárlásakor ragaszkodjunk a kész, kifehéredett

zsákokhoz, illetve magunk is csak ilyet értékesítsünk. Ellenőrizzük a

megfelelő nedvességtartalmat is!

A shiitake (Lentinus edodes)

termesztése

A shiitake (Lentinus edodes, újabban Lentinula edodes néven is) ter-

mesztése Kínában kezdődött. Az első írás a gombát termő rönkök

kezeléséről (áztatás, ütögetés) a Sung-dinasztia (Kr. u. 960-1127) korából

való. Japánban kínai parasztok vezették be termesztését a

XVI—XVII. században. A XIX. század végén a bevagdosott fáikat spóra-

szuszpenzióval oltották be. A fűrészpor alapú gombacsírát a XX. század

elején kezdték használni Japánban. Európában német, majd osztráik

kuatók a harmincas években dolgozták ki a rönkös termesztés módszerét,

de a gomba termesztése nem terjedt el. Hazánkban a hatvanas évek

közepén kísérleteztek farönkön és fűrészporon való termesztésével

(Erdészeti és Faipari Egyetem, Sopron), de ennek a kezdeményezésnek

sem lett folytatása; a nyolcvanas évek második felében a csepeli Duna Tsz

állított elő fűrészpor-kukoricacsutka alapú átszőtt blokkokat. Nagy

fejlődésről azóta sem beszélhetünk, csupán néhány termelő foglalkozik a

shiitake termesztésével.

A shiitake a csiperke és laskagomba után a harmadik legnagyobb

mennyiségben termelt gomba a világon. A legnagyobb termelő Kína és

Japán, egy nagyságrenddel kevesebbet termel Tajvan és Dél-Korea, ismét

egy nagyságrenddel kisebb az USA és Franciaország termelése (1.

táblázat).

A shiitake a Távol-Keleten őshonos, így hazánkban nem fordul elő a

szabadban (talán ahhoz is évtizedek kellenek, hogy a termesztésből

„kivaduljon"). Elhalt faanyagon él, nem élősködő, tehát az erdőket nem

veszélyezteti. Közeli rokona, a pikkelyes nyárfagomba (Lentinus tigri- nus)

viszont gyakori Magyarországon, de szívós húsa miatt nem nagyon

fogyasztható.

A shiitake (48. kép) kalapja 5-10 cm széles, kezdetben kúpos, be-

göngyölt szélű, majd szétterülő (47. kép). Kalapja világosbarna, vörös-

barna, világosabb színű, kissé szálasnak, pikkelyesnek tűnő burokma-

radványokkal. Lemezei fehéresek, lehetnek kissé rozsdásak, különösen a

sérüléseknél. Spórapora fehér. A tönk 3-5 cm hosszú, 0,8-1,3 cm vastag,

fehéres, világosbarna burokmaradványoktól szálas, pikkelyes. A kalap

húsa fehéres, jellegzetes, fokhagymára emlékeztető szaga van, ami

határozott, de kellemes, igazi „erdeigomba-illat". Nem véletlenül hívják

Kínában illatos gombának.

A gombát nyersen vagy szárítva forgalmazzák. A megtermett gomba

nagyobb részét szárítják (Kínában, Japánban). Szárítmánya kiváló,

világmárka. Számunkra kissé szokatlan aromája ellenére igen jóízű,

különleges ételek készíthetők belőle. Kedvelt csemege mind hazájában,

mind a fejlett ipari országokban. A mindenütt szaporodó kínai éttermek

hazánkba is elhozták. Termesztésének viszonylagos bonyolultsága,

egzotikus volta, gyógyító híre miatt ára többszöröse a laskagombáénak, a

csiperkéének. Amióta a kutatók állatkísérletekben kimutatták érel-

meszesedés elleni, vírus- és tumorgátlő hatását (lentinan), az érdeklődés

fokozódik iránta. Mindez nem jelenti azt, hogy nagyobb mennyiséget

alapos piackutatás nélkül el lehetne adni belőle!

Termesztés farönkön

Hazai tapasztalatokkal — a laskagomba termesztéséhez hasonló tech-

nológiával — nem rendelkezünk. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem

lehet úgy termeszteni, mint a laskagombát. Meg is próbálkoztak vele

néhányan, valamennyi gomba termett is, tehát kísérletileg foglal-

kozhatunk vele, hobbi szinten. Az sem valószínű, hogy kelet-ázsiai, rönkös

technológiája elterjedne, hiszen a laskagomba termesztése (rönkön)

megmaradt a kedvtelés szintjén. Biztosak vagyunk viszont abban, hogy

Kínában vagy Japánban a shiitake rönkös technológiája alkalmas volna

laskatermesztésre is, más kérdés azonban, hogy a piac a

shiitakeszárítmányt igényli, a laskáét egyáltalán nem.

A shiitakénál a 8-20 cm átmérőjű és 1 m hosszú rönköket a vágás után

4-8 héttel oltják be (nem a frissen kivágott fát). Leggyakoribb fafaj a

pasaniafa, vagyis a shiifa (a „take" gombát jelent), a gesztenye rokona.

Termeszthető a gomba egyéb, részben Kelet-Ázsiában is előforduló

fafajokon, most csak a nálunk is ismert fajokat soroljuk fel: csertölgy,

gyertyán, bükk, nemestölgy, éger, nyír, gesztenye, juhar, kőris, nyár, fűz

stb. Az oltóanyag fűrészporcsíra vagy átszőtt fapálcikák, ékek,

amelyeket a rönkök oldalába mintegy 1 5 x8 cm-es kötésben elhelyezett,

8-10 mm széles és 30-40 mm mély, fúrt lyukakba tömnek, illetőleg az

ékeket kalapáccsal ütik be. A fúrást speciális fúrógéppel végzik. Az át-

szövés erdőben, árnyékos helyen vagy mesterséges árnyékoló alatt történik

és 6-12 hónapig tart. A rönköket különböző formájú rakatokban helyezik

el és a termésidő alatt ferdén kitámasztják. Általában tavasszal és ősszel

teremnek. Termőre fordításhoz a rönköket előzőleg vízben áztatják, majd

magas páratartalom mellett megjelennek a termőtestkezdemények. Szedés

(terméshullám) után a rönköket pihentetik, miközben nedvességtartalmuk

ismét csökken. Húsz-harminc nap múlva áztatással ismét kiváltanak egy

terméshullámot. Ősszel is, tavasszal is 2-2 hullám jelentkezhet, de a

gombafajtáktól, kezeléstől függően a termésidő jól széthúzható és

ütemezhető is. A rönkök fóliaházban is elhelyezhetők. Mesterséges

öntözés, kiszárítás stb. mellett a termésidő még jobban megnyújtható.

„Steril" termesztés

Szintén a távol-keleti országokból terjedt el ez a módszer. Az USA-ban

részben alkalmazzák, a francia termesztők inkább pasztőrözéssel készítik

elő az alapanyagot. A termesztésmódok ismertetésénél és a laskagomba

termesztésénél már szóltunk a steril eljárásról, illetve magáról a

sterilezésről. Mivel hazai elterjedése nem várható, itt is csak röviden

emlékezünk meg róla.

Az alapanyag dúsított fűrészpor. A fafajok azok, amelyekről az előző

részben szóltunk, de itt még a fenyőfélék fűrészpora (luc-, jegenye-, esetleg

erdei-, borovi-) is szóba jöhet, 50%-ban egyéb fűrészporhoz keverve. A

fenyőfűrészpor frissen nem olyan jó, mint fél-egy év állás után,

természetesen szárazon tárolva. A szemcsenagyság 2-4 mm.

Dúsítóanyagok lehetnek: búza-, rizs-, rozskorpa, zabliszt, szójaliszt,

esetleg kukoricadara. A dúsítóanyag mennyisége: 4 rész fűrészpor (száraz

tömeg), 1 rész korpa. Ahol légköri nyomáson sterileznek, ott a korpa

mennyisége fele az előzőnek. Megfelelő keverőberendezésben (mint a

betonkeverő) az anyagokat összekeverik és a nedvességtartalmat

60-65%-ra állítják be, és még — a nedves tömegre számítva — 1-2% gipszet

is keverhetnek az alapanyaghoz. Töltés 1,5-2,5 kg-os polipropilén

fóliazsákokba, dugózás vattadugóval, vagy más módon oldják meg

a szellőzést („lélegeztetőablak" a fólián, oltás után a zacskó száját

lehegesztik).

Sterilezéskor a zacskókat hézagosán kell elhelyezni (megfelelő állvány-

zaton), hogy a gőz hozzájuk férhessen, ezután légtelenítés, felfűtés és hőn

tartás következik. Ez az időtartam a zacskók nagyságától, az alkalmazott

nyomástól és a dúsítás mértékétől függ. A 2-2,5 kg-os, erősebben dúsított

anyagoknál a hőn tartási idő 1 bar nyomáson (121 °C) 4-5 óra, csak tiszta

fűrészpor esetében 2-3 óra. Nyomás nélküli gőzölő tartályban a gőzölés

90-95 °C-on 12 óráig tart. Lehűlés után az oltás steril körülmények között,

oltóhelyiségben, szemmel, fűrészporral vagy oltópálcikával menjen végbe.

A nagyobb, lapos, tégla formájú zacskókat célszerű átszőtt szemmel oltani,

majd a zacskó zárása (bedu- gaszolás vagy hegesztés) után szétrázni

benne. Amennyiben pálcikával oltják, 10-15 nap múlva kell az addig

átszőtt részt szétrázni, hogy az átszövés ne tartson túl sokáig. Gépesített,

modern üzemekben folyékony, „rázott" tenyészettel

(gombamicélium-szuszpenzióval) is oltanak. A „steril" termesztés további

vonatkozásait illetően utalunk az irodalomra (Stamets, 1993;

Przybylowicz—Donoghue, 1988; Oei, 1991; Lel- ley, 1991).

Hőkezelés pasztőrözéssel

Az eljárás lényegét már ismertettük (gőzölés nedves állapotban 60 °C- on,

24 óráig stb., gőzölés, szárazon 100 °C-on, 1-1,5 óráig és nem tovább).

Részletesebben lásd még a laskatermesztésnél is. A gőzölés tartályban

vagy hőkezelő helyiségben történik. A laskatermesztésnél 10 (esetleg 15)

kg-os zsáknagyságot javasoltunk (legfejlebb 25 cm-es átmérővel), a

shiitakénál 5, legfeljebb 8-10 kg-os zsákokat tartunk optimálisnak.

Perforációkra ugyanúgy szükség van a levegőigény miatt, bár később a

fóliát le kell húzni, mert a shiitake — kisebb lévén a levegőigénye — nem

„talál ki" a lyukakon. Megemlítjük még, hogy favagy műanyag rekeszekben

(perforált fóliával bélelve, majd visszahajtva a fóliát a 8-10 cm vastag

aljzatra) tégla alakú blokkok is készíthetők. Ezeket később nem lehet

alámerítve áztatni (mert széttörnek), hanem megszúrkálva, és hogy a vizet

jobban magukba szívhassák, permetezésekkel kell az áztatást

helyettesíteni — a polcon.

A pasztőrözés nem nyújt kellő védelmet a későbbi penészedés ellen,

ezért csak igen óvatosan szabad bánni a dúsítószerekkel, vagyis az

említett dózis töredékét szabad csak használni (a nedves tömeg 0,5%- át).

Megpróbálkozhatunk esetleg a mikroorganizmusok számára nehezebben

hozzáférhető tyúktoll-, lucernaliszttel, esetleg a csiperketermesztésben

használt, formalinnal kezelt szójakészítményekkel, legfeljebb 1

tömegszázalékig (nedves aljzatra vonatkoztatva). Ebben az eljárásban már

szalmaszecska is szerepelhet a technológiában, esetleg kukoricaszár,

darált kukoricacsutka, lenpozdorja stb., legfeljebb 50%- ig, esetleg kellő

kipróbálás után még nagyobb arányban, de a fűrészpor mennyisége

feltétlenül maradjon 20% (száraz tömegre vonatkoztatva). A laskánál

leírtakhoz hasonlóan a shiitakénál is használunk Funda- zolt, a

nedvesítővízhez adagolva. Egyelőre— sajnos — erről nem mondhatunk le.

Hőkezelés pasztőrözéssel

és kondicionálással

Itt is vegyük figyelembe a laskagombánál elmondottakat. Az alapanyagokat

illetően az előző pontot, vagyis fűrészpor lehetőleg mindig szerepeljen az

összeállításban. Tehát ennél az előkészítési módnál valóban már csak a

tyúktoll- és a lucemaliszrt, továbbá az említett, formaiinnal kezelt,

késleltetett felhasználású szójalisztkészítmények (esetleg még a melasz,

sörtörköly, olajipari magvak présmaradványa) használhatók, azok is csak

lépésről lépésre, kísérleteket végezve.

Ugyancsak javasoljuk a laskagombánál említett ásványi anyagokat

(ammónium-nitrát, levéltrágyák), amelyek steril körülmények között saját

megfigyeléseink szerint is határozottan meggyorsították a fapálcikák

átszövődését, és ez a puhafáknál (nyár, fűz, luc) különösen előnyös, mert

azok gyengébb minőségű alapanyagoknak számítanak, mint a

„kemény"-fák (tölgy, bükk, gyertyán stb.).

Fajták, csírázás

A hőkezelt alapanyagokat mindig kevert csírázással oltjuk be. A higiénia

igen nagy fontossággal bír (lásd a laskagombánál), mert a legkisebb,

technológiai-higiéniai figyelmetlenség is „zöld" zsákokat eredményez

(Trichoderma, Penicillium stb. penészek).

8-16 °C 10-15 °C

16-20 °C 15-20 (24) °C

16-20 °C 15-25 (27) °C

A gombacsíra mennyisége legalább kétszerese legyen a laskagombánál

leírtaknál, vagyis 100 kg nedves aljzatra vonatkoztatva 8-101. Ez

felfogható részben dúsításnak is. Még több csíra adagolása még

előnyösebb lenne (biztosabb átszövés, gyorsabb termőre fordulás, ma-

gasabb termés), de itt már valóban felmerülnek gazdaságossági kérdések

is. Létezik egy, a szerző által kidolgozott „csírafelszaporítási" eljárás,

amelynek során a felszaporítás is gabonaszemen történik. Erre a

csírakészítésnél részletesen kitérünk, itt csak annyit jegyzünk meg, hogy

bár a csíraadag további emelése (10-15 1/100 kg aljzat) feleslegessé teszi a

dúsítást (az ásványi anyagok maradhatnak!), mégis, maga ez az eljárás

annyi figyelmet igényel, hogy ennek hiányában még fokozottabb lehet a

penészfertőzés. A shiitakecsíra tárolását illetően utalunk a csiperke- és

laskacsíránál elmondottakra.

Az alapanyag előkészítéséhez hasonló súlyú probléma a megfelelő fajta

kiválasztása. Ennek több oka van. A legfontosabb talán az, hogy nem

rendelkezünk kellő számú jól ismert fajtával, továbbá a meglévő fajták

termesztési tulajdonságaival sem vagyunk minden vonatkozásban

tisztában. A hazai laboratóriumokba bekerülnek külföldi fajták bizonyos

jelekkel, sokszor nem az eredetivel. Az esetleges jogi problémákat most

figyelmen kívül hagyva, elég annyit leszögeznünk, hogy egy adott fajtát

több termesztési kísérletben is ki kell próbálni, hogy meggyőződhessünk

arről, hogy pl. melyik hőmérsékleti csoportba tartozik. A

világviszonylatban „közkézen" forgó mintegy 100 törzs három fő csoportba

osztható. Fejképződés, Növekedés,

Hidegkedvelő

Átmeneti

Melegkedvelő

Mivel fajtaleírásokkal, katalógusokkal nem rendelkezünk, a szak-

könyvekből csak azokat a fajtákat említjük meg, amelyek átmenetiek, vagy

„nyáriak", ugyanis e törzsek nagy része termeszthető alacsonyabb

hőmérsékleten is, ekkor gombájuk nagyobb, vastagabb húsú és sötétebb

lesz, mint melegben. A fő probléma itt is ugyanaz, mint a laskagombák

esetében: kevés fajta tűri a nyári meleg időszakokat (felszíni épületben),

vagy ha teremnek is, apró, világos kalapú gombákat hoznak.

A német nyelvű irodalomban (Lelley, 1991) nyári törzs (12 °C alatt nem

termeszthető) az LE-5, LE-53, LEM. Átmeneti: LE—Z3 (10-20 °C), egész

évben termeszthető az LE-2. Amerikai átmeneti törzsek: 82/a,

510, 512, 859, CS-15, CS-41, melegkedvelők: 512, 851, 852, 853, CS- 24,

CS-125. Feltehetően átmeneti a francia Royal Champignon 600, 610, a

Somycel 4066, 4080. Sok egyéb fajta forog közkézen az európai és hazai

laboratóriumokban, azonosításuk, termesztési próbájuk szükséges lenne.

Stamets (1993) kifejlesztett egy Kínából származó törzset, amely az első

hullámot a csírázás után 30-35 nappal hozza (Stamets CS-2). Korábban is

termőre fordítható lenne, de igazán szép hullámot az említett időre

produkál. Ugyanakkor a hazánkban is ismertebb törzsek normális

körülmények között kétszer ennyi időt igényelnek. Elképzelhető, hogy e

törzsek bizonyos termesztési „praktikákkal" (hőmérséklet-csökkentés a

megfelelő időpontban stb.) korábban is termőre fordíthatók, de erre

vonatkozólag nincsenek megbízható, egzakt kísérletek. Ehhez valóban arra

volna szükség, hogy állami intézet vegye kézbe a fajták begyűjtését,

ellenőrzését. Azonban, mint már a laskagombafajoknál említettük, ezen a

téren az utóbbi két évtizedben nem történt előrelépés.

Átszövés, érlelés

Mint említettük, a kicsi, 5 kg körüli zsákokat javasoljuk rácsos polcokon

elhelyezni (14. rajz). Átszövetés alatt, esetleg külön átszövetőhelyiség- ben,

a polcokon lényegesebben több zsák helyezhető el, mint termésidőben.

Lényeges szempont, hogy az egyes zsákok nem érhetnek össze, továbbá

ellenőrizni és kézben kell tartani a hőmérsékleteket. A blokkok közepének

(mag-) hőmérsékletéről van szó, amely 20-26 °C között optimális. Mivel az

átszövés alatt hő keletkezik, a belső hőmérséklet könnyen 28-30 °C-ra vagy

e fölé emelkedik, és ekkor teret nyernek a különböző penészgombák (az

esetleges Fundazolos kezelés ellenére is, hiszen az csak mérsékli a

penészek tevékenységét). A hőmérséklet emelkedését kétféleképpen

csökkenthetjük: vagy le tudjuk hűteni a helyiség levegőjét 15-16 °C-ra

(télen, késő ősszel, kora tavasszal), vagy ha nem, intenzív légcserével

(külső-belső) elvezetjük a hőt a zsákok környékéről (ha csak 30 °C-os

levegőt tudunk bevezetni, ez nem fog sikerülni). 25 °C-os belső hőmérséklet

mellett, ha állandóan áramlásban van a levegő, még tudunk segíteni. Ha 25

°C mellett „áll" a levegő a helyiségben, a zsákok befülledhetnek. Minden

lehetőséget meg kell tehát adnunk a bemelegedés elkerülésére az évszak, a

helyiség

megválasztásával és a ventiláció kiépítésével (lásd a laskagombánál),

végső megoldásként valamilyen hűtéssel.

A shiitakénak átszövés alatt is szüsége van fényre (50-100 lux), és

szintén hideg fényű fénycsövek kellenek, mint a laskánál, amennyiben

nincs természetes megvilágítás.

A növényvédelem megegyezik a laskagombáéval (gombaszúnyogok!)

Amennyiben első hullám előtt nem szándékozunk meríteni a blok-

kokat, tartsunk magas páratartalmat (85-95%) a helyiségben.

Az átszövetés és érlelés időtartama sok tényezőtől (csíramennyiség,

hőmérséklet, fajta, alapanyag) függ, aminek következtében 30-80 nappal

számolhatunk. Maga a micélium rendszerint már a 15-20. napon

birtokba veszi az aljzatot, de ezután még olyan változásokon megy

keresztül, ami viszonylag hosszabb-rövidebb ideig eltart.

A shiitaketermesztés fázisai

Az átszövetés-érlelés az első fázis. Az érlelési szakaszban a micélium

feldúsul, erősen összetartva a blokkot, az alapanyag felszínén filcsze-

rűen, túrószerűen megvastagszik, később dudorok alakulnak ki a

felszínén és a felszíni fehér szín kezdetben foltosodik, végül nagyrészt

barnává válik. A fóliát a dudorok megjelenése és kezdeti bámulása után

leveszik, majd a bámulás folytatódik, végül az egész blokk többé- kevésbé

barna lesz. Ez az az időpont, amikor a blokkok termőre fordíthatók. A

továbbiakban négy termesztési ciklus következik, eléggé eltérő, de

körülhatárolható feltételekkel:

A fejképződés és a növekedés alatt bizonyos fokú légcserére is szükség van.

A fólia levételének időpontja, termőre fordítás

(indukálás, fejképződés)

A fejlődés állapotától és a fajtától függ. Ez utóbbi tényező a legkritiku-

sabb. Léteznek olyan fajták (ezeket keresik a termelők), amelyek még a

blokkok fehér állapotában termőre fordíthatók. Néha ez más fajtáknál is

előfordulhat bizonyos alapanyagokon (amelyeket a shiitake

Termesztési ciklus

Indukálás

Hőmérséklet Páratartalom Fény

(1-5 nap)

Fejképződés

10-15 °C

permetezés v.

merítés

100%

(5-10 nap)

Növekedés, szedés

8-20 °C

törzsfüggő

95-100% 500-2000 lux

(9-14 nap)

Pihentetés

10-27 °C

törzsfüggő

70-80% 500-2000 lux

(7-20 nap) 20-25 °C 40-50% 500-2000 lux

esetleg a hőmérsékleti viszonyok kedvező hatása eredményeképpen.

Ilyenkor azonban kissé torz, zömök gombák nőnek. Az említett amerikai

fajta (CS-2) már a 30. napon szép és sok gombát hoz. A fólia levételének

időpontját tehát igen nehéz meghatározni. A zsákok kifehéredése, a

micélium megerősödése (keményen összetartja a zsákot) után bizonyos

kiemelkedések, dudorok keletkeznek, amelyek megemelik a fóliát (46. kép).

Ez a 30 40. napon következhet be. Amennyiben a fajta és a kezelés erre

utalna (termőre fordíthatóság), a fóliát levehetjük, és a termő test-

képződéshez szükséges feltételeket biztosítjuk: megvilágítás 400-500 lux

(egyesek szerint 500-2000!), a szellőztetés megkezdése (50-70 m3/ t/h vagy

4-5-szörös óránkénti helyiséglégcsere, vagy a szén-dioxid-tartalom 1000

ppm-re vagy az alá vitele), a hőmérséklet csökkentése a fajta igényeinek

megfelelően (lásd a fejképződésnél a táblázatban), a páratartalom magasan

(90-95%) tartása padozatlocsolással, levegő-

párásításssal, mint azt a laskagombánál tárgyaltuk. Stamets (1993)

95-100%-os páratartalmat javasol. Amikor megítélésünk szerint elegendő

(nem túl sok) kezdemény „pattant ki" (mint amikor a pattogatott kukorica

felreped), azonnal csökkenteni kell a páratartalmat, hogy több kezdemény

ne alakuljon ki.

Más szerzők akkor veszik le a fóliát, amikor mára zsák felszínének

mintegy a fele megbámult. Lelley (1991) szerint a fólia levétele után olyan

feltételeket kell kialakítani, amelyek elősegítik a blokk felszínének teljes

megbarnulását: kevés szellőztetés (elsősorban csak belső légkeverés),

90-95% RH, 22-25 °C.

Ez az időszak mintegy 10-20 napig tart, és amikor a blokkok kellőképpen

megbámulták (47. kép), termőre fordítják. Ez kissé több lég-

cserét jelent, napi 4-5-szöri, ködszerű permetezést (a blokkokat is!), a

hőmérséklet 20 °C-ra, illetve az alá vitelét. A fény természetesen

szükséges. Az utóbbi időben az első hullám megjelenését is bemerítéssel

indukálják (sokkhatás), bár meg kell jegyezni, hogy vannak szerzők és

eljárások, ahol nem merítenek, hanem másképpen biztosítják a

nedvességtartalmat (magas pára, gyakori permetszerű öntözés). Lapos,

téglaszerű blokkoknál ez is elképzelhető, előtte célszerű azonban

megszurkálni a blokkokat, hogy jobban bevegyék a vizet. Tehát még az első

terméshullám kiváltásában sincs egység a termesztők (és a kutatók)

között. Mindenesetre, ha már az első hullámot is merítéssel

(hideghatás-nedvesítés) váltják ki, merítés előtt hagyják kissé kiszáradni a

blokkokat, miközben legalább 20-25 °C-on tartják (Lelley, 1991). A

merítéssel kapcsolatban eltérőek a vélemények. Az irodalomban 24- 48

órát említenek, a gyakorlatban azonban rövidebb ideig áztatják a

blokkokat, nehogy túlságosan sok vizet szívjanak magukba, ami azután a

gombák erős minőségromlásához vezethet, különösen, ha áztatás után

nem szárítják le kellőképpen a blokkokat. Maga a beáztatás külön

technikai felkészülést kíván. A tartályba előbb behelyezik a blokkokat;

felül rostéllyal, rudakkal rögzítik, majd a tartályt feltöltik.

A távol-keleti országokban sok helyen a 1,5-2 kg-os zacskókat átszövés

és érlelés után a padozatra helyezik, sűrűn egymás mellé, a fólia felső

részét levágják, és gyakori permetezéssel biztosítják az „indukálást". Az

első hullám után megfordítják a zacskókat, itt is levágják a fólia (most már)

felső részét. A pihentetés (száradás) után újra öntöznek, s a blokkocskák a

padozatról szívják fel a szükséges vizet (és amit felülről kapnák). így váltják

ki a következő, második terméshullámot, és legtöbbször ezzel be is

fejeződik a termesztés. Másutt 4-5 hullámot is bevárnak.

A termőtestek növekedése, szedés

A szellőzés mértéke ugyanannyi, mint a fejképződésnél (50-70 m3/t/h), a

hőmérséklet, páratartalom és fényerősség adatait az előző táblázatokban

ismertettük. Tehát viszonylag alacsonyabb páratartalomra van szükség,

különösen a szedés előtt 8-12 órával (szellőztetés!), mert ez az időszak

határozza meg a gomba viselkedését a tárolás alatt. A vizes, nedves

gombák igen könnyen baktériumosodhatnak, nyálkás, rotható

foltokkal. Stamets (1993) kihangsúlyozza, hogy már a fejképződés alatt is

erős páraingadozásokra törekszik, vagyis miután permetezett (blokkokat,

gombakezdeményeket is), utána fokozza a szellőzést, hogy mihamarabb

csökkenjen a páratartalom és a blokkok felszíne leszáradjon. A

zöldpenészek ezt nem kedvelik! Azonkívül a polc rácsos volta biztosítja a

szabad légmozgást a blokk körül. Már az áztatás vagy permetezések után

(indukálás) sem szabad hagyni, hogy a blokkok sokáig „lucskosak"

maradjanak. Amikor szellőzéssel kissé leszárítottuk a blokkokat,

útöntözéssel, légpárásítással tartani kell a 90-100%-os RH- t, ami a

fejképződéshez szükséges, anélkül, hogy — mint mondtuk — a blokkok

sokáig vizesek maradnának. A termésidőben is így járunk el, de a

páratartalmat egy-egy nedvesítés, permetezés után levisszük

(szellőztetéssel) az ilyenkor előírt mértékre (60-80%). A gombákat akkor

kell leszedni, amikor már „kinyíltak", láthatóak a lemezek, de a kalap széle

még begöngyölt (48. kép). Csonkokat ne hagyjunk vissza!

Szedhetünk csak kézzel, a gomba tönkjét megfogva, csavaró mozdulattal

vagy késsel. A gombák szárát azután vágjuk rövidebbre: hossza kb. annyi

legyen, mint amilyen széles a kalap, exportra 2 cm. A gomba

tönkje legtöbbször (amikor vékonyabb) szívós, nem ehető, máskor,

különösen a túl korai, kissé torz gombákat hozó első hullámban, szépen

szeletelhető. Némelyik fajta az első hullámban hajlamos torz gombákra (pl.

610), mások kevésbé (LE-5). A gomba kalapjának tónusa részben

fajtabélyeg. Pl. az említett 610-es sötétebb kalapú, mint az LE-5. Ezenkívül

a hőmérséklet és a páratartalom is befolyással van a színre, sőt még a fény

is: alacsonyabb hőmérsékleten, túl magas páratartalom mellett sötétebb

gombák fejlődnek.

A shiitake jobban tűri a tárolást, még a csiperkénél is. Szellős, hűvös

helyen 2-3 napig tárolható szellős csomagolásban (nem fóliában, hanem pl.

zsírpapírban). Hűtőszekrényben 4-6 °C-on egy hétig, 0 és + 2 °C között 2-3

hétig.

Eredeti hazájában többnyire szárítják, mesterséges szárítókban,

egészben, 1-2 cm-es tönköt hagyva. A levegő hőmérsékletét 40-50 °C- on

tartják 16-18 óráig, majd 1 óráig 60 °C-on. A legjobb minőség a szépen

berepedezett kalapú „donko", majd a „koko" és végül a „koshin" következik,

a nyáron termett, kisebb, vékonyabb kalapú gombákból. Természetesen

mindez a fajtákkal is összefüggésben van. Hazánkban a felesleges, el nem

adott gomba szeletelve való szárítása javasolható. Napon szárítva

D-vitamin-tartalma növekszik, tehát az el nem adott gomba tartósítására

legmegfelelőbb a szárítás. A shiitakét nem szokták konzerválni.

A termésmennyiség a technológiától függ. A dúsítás nélküli termesz-

tésben 15-20 kg/100 kg kész aljzat, a„steril" termesztésben (dúsítás) 25-50

kg, tehát magas termésátlag érhető el.

A spóraallergia (köhögés, esetleg hőemelkedés) a shiitake esetében is

ismert jelenség, de a shiitake kevesebb spórát képez, mint a laska. Ne

várjuk meg a gombák túlérését, szedés előtt szellőztessünk, ha szükséges

viseljünk porvédőt!

Pihentetés

A táblázatban szereplő feltételek közül kiemeljük a 20-25 °C-os hőmér-

sékletet. Ezt télen sem nehéz biztosítani, mert minimális szellőztetésre van

szükség. 10 nap után a blokkok termőre fordíthatók, de tovább is

tárolhatók ilyen állapotban. Nedvességtartalmuk azonban 30-35% alá nem

mehet, mert ilyen erős kiszáradás következtében a micélium

elhal vagy legyengül, és fogékonyabb lesz a penészfertőzésre. A shiitake

esetében tehát a termés időzíthető.

A növényvédelmi kezelések a legyek elleni védelemből állnák. A

baktériumos foltosodást, rothadást termesztés technikai eljárásokkal

akadályozhatjuk meg. A penészek elszaporodása esetén az erősen

fertőzött blokkokat el kell távolítani, esetleg a gyengébben fertőzötteket

külön kádban és vízben kell beáztatni. Ebbe az áztatóvízbe tehetünk egy

kevés Fundazolt (1001 vízbe 5 gr-ot, ami 50 ppm-nek felel meg). A

blokkokon található kisebb penészfoltokat kézi permetezővel kezelhetjük,

a vízbe tegyünk igen kevés hipót vagy formaiint (101-be 20 ml-t).

A fentiekből kitűnik, hogy a shiitake tenyészideje jóval hosszabb, mint

a laskagombáé, de még így is nagyon változó lehet attól függően, hogy

mikor szedjük az első hullámot és hogy hány terméshullámmal

számolunk, vagyis összesen kb. 4-6 hónap.

Egyéb gombák termesztése

Harmatgomba (Stropharia rugoso-annulata)

Az óriás harmatgombát a hatvanas évek közepén vonták termesztésbe az

NDK-ban. A hazai termesztési kísérletek 1970-ben kezdődtek, és a

hetvenes évek végén néhány gazdaság megpróbálkozott külterjes ter-

mesztésével is, de ennek nem volt folytatása. Jelenleg még a szapo-

rítóanyaga sem szerezhető be. Az érdeklődést az a tény váltotta ki, hogy a

gomba termesztése viszonylag egyszerű: a szalmát beoltás előtt csupán be

kell nedvesíteni, és az aljzat használaton kívüli, régi palántanevelő

ágyakban is elhelyezhető. A harmatgomba hazai termesztése az NDK-ban

szerzett tapasztalatokra épült, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a

gomba klimatikus igényei ott könnyen kielégíthetők

(alacsonyabb hőmérséklet, nagyobb páratartalom), egyúttal a kártevők

által jelentett veszély is sokkal kisebb, s ez — a hosszabb tenyészidőt

tekintve—nem elhanyagolható szempont. így hazánkban a harmatgomba

termesztése majdnem mindig növényvédelmi problémákba torkollott

(csigák, bogarak, atkák, szúnyogok stb.). Ezt részben kiküszöbölte a

Kecskeméten kidolgozott át- teleltetéses eljárás, azonban ez sem talált

követőkre. Ehhez a propaganda és részben a gombacsíra hiánya is

hozzájárult.

Az óriás harmatgomba (49. kép) nagy termetű, vastag húsú gomba.

49. kép. Stropharia rugoso-annu/ata, Kalapja a fajták szerint a sárgásfe- harmatgomba

(Fotó: ifj. Balázs Sándor) hértől a vörösbamáig változhat, raj -

ta és főleg a szélén burokmaradványokkal. Fiatalon a kalap bőre ragadós.

Lemezei szürkéslilák, elöregedve lilásfeketék. A tönk fehéres, a gallér fölött

csíkozott. A gallér többnyire kétrétegű, felül bordázott, alul pikkelyes.

Húsa fehér, retekszagú, fiatalon jóízű. Az NDK-ban a burgonyavermek

szalmáján figyeltek fel rá. Hazánkban ritka, először a szombathelyi

Kertészeti és Parképítő Vállalat kámoni díszfaiskolai telepén találták,

fűrészporos aljzaton (Makara, 1978).

Legegyszerűbben szalmabálákon (takaróanyag nélkül) termeszthető

(Lelley, 1991), bár a hazai szárazabb, melegebb klíma mellett ez nem

nagyon jöhet szóba.

Termesztőberendezések. Mivel elsősorban háztáji, hobbitermesztésről

van szó, külön berendezéseket nem javaslunk építeni. Néhány zsákot

elhelyezhetünk pincében, alagsorban, folyosón, garázsban, régi gazdasági

épületek helyiségeiben, kevés természetes vagy mesterséges megvilágítás

mellett. Elhelyezhető továbbá az aljzat használaton kívüli, árnyékolt

palántanevelő ágyban, a keretekre melegágyi szalmatakarót helyezve (15.

rajz), árnyékolt üvegházban, fóliasátorban is, de ezek-

ben a berendezésekben is sok gondot okoznak a kártevők, hiszen még az

épületben lévő helyiségben is nehéz az aljzatot és a gombát megvédeni. Az

aljzatot — a csiperkéhez hasonlóan — fóliazsákokban, ládákban vagy az

említett süllyesztett ágyakban (kertben) ömlesztve helyezzük el.

Alapanyagok, előkészítésük. A harmatgomba legközismertebb alap-

anyaga a szalma, de ezenkívül felhasználható a lenszalma, a kukorica-

csutka, az akác kivételével a lombosfa-fűrészporok, -forgácsok (keverten a

fenyőforgács, -fűrészpor is). Szalmát azonban lehetőleg mindig tartal-

mazzon az alapanyag, bár külterjes termesztésnél forgács-fűrészpor is

megfelel.

Az alapanyag előkészítése az aprításból és a nedvesítésből áll, esetleg

még hőkezelést is alkalmazhatunk. A szalmát csak zsákos, ládás, „benti"

termesztéshez célszerű szecskázni, a kukoricacsutkát meg kell darálni

(20-30 mm-es rostát használva). A nedvesítést különbözőképpen

végezhetjük. A szalma nedvesítése 5-7 napig tart, többszöri locsolással,

átforgatással. Aprított anyag 2-3 nap alatt is benedvesíthető. A végső

nedvességtartalom 65-70% legyen. „Benti" termesztéshez célszerű az

alapanyagot hőkezelni, amennyiben ez különösebb beruházás nélkül

kivitelezhető. Kétféle eljárás közül választhatunk, bár meg kell

jegyeznünk, üzemi termesztési tapasztalataink nincsenek. A pasztőrözés

vagy a pasztőrözés és kondicionálás alkalmazható a korábbi fejezetekben

leírtak szerint úgy, mint a laskagombánál szokásos, kísérleti jellegét

azonban hangsúlyoznunk kell. A nedvesítővízbe mindenképpen tegyünk

100 1 vízre számítva 10 g (1 dkg) Chinoin Fundazol 50 WP-t. Kisméretű

bálák (Lelley, 1991) felbontatlanul is beáztathatok, alámerítéssel 2-3 napig

(a második napon eresszük le a vizet és az új áztatóvízbe tegyük a

Fundazolt) vagy többszöri folyamatos öntözéssel 4-5 napig (a Fundazolt itt

is az utolsó napok öntözővizébe tegyük).

Csírázás, ágyazás, átszövés. A gombacsíra a harmatgomba termesz-

tésénél kulcskérdés. Részben azért, mert jelenleg — tudtunkkal — nem

kapható Magyarországon, a külföldi csírák meg túl drágák ahhoz, hogy

túllépjük a hobbi szintjét, igaz, ezt nem is javasoljuk. Kezdetben

szalmacsírát használtak a csírázáshoz, de a törzsfenntartással problémák

voltak, így most ezt nem árusítják. A szemcsíra használatát (elvileg az is

készíthető) nem javasoljuk, mert a hosszú átszövődés és a külterjes

termesztés során a zöldpenészek és rovarkártevők veszélyeztetik a

csíraszemeket.

A csírakészítéshez tartozik ugyan, de itt említjük meg, hogy a

harmatgomba-tenyészetek fenntartása szokványos módon, maláta- agaros

táptalajon nehézkes. Célszerű ezt a táptalajt még zabliszttel és élesztővel

dúsítani (lásd a csírakészítésnél), sőt ajánlott még a táptalajhoz

termesztési alapanyagot is adni, pl. kukoricacsutkát vagy szalmát, porított

formában. A kémcsöves vagy Petri-csészés táptalajról a gombát

gabonaszemekre visszük, erről pedig a csírát jelentő anyagra, aminek

legmegfelelőbb a szecskázott szalma, kukoricacsutka-dara és fűrészpor

keveréke (lásd: csírakészítés).

Az előkészített, benedvesített alapanyaghoz hozzákeverjük a szét-

morzsolt (szalmacsíra esetében darabokra tépett) csírát (3-5 1 100 kg

nedves aljzatra), majd szorosan zsákokba, ládákba tömjük, illetőleg tiszta

lábbelivel 20-25 cm-es végleges vastagságban a süllyesztett ágyakba

tapossuk. Ez utóbbiak lehetnek régi palántaágyak, vagy 1-1,5 m széles és

20-30 cm mély, fakerettel ellátott ágyak, lehetőleg árnyékos helyen, fák

alatt elhelyezve, és a közvetlen napfény ellen árnyékolva. Ágyazás után az

aljzat felszínére szórjunk ki m=-énként 10 gramm (1 dkg) Basudin 5 G-t,

esetleg Galition 5 G-t. Az ágyak, zsákok felszínét a kiszáradástól laza

fóliatakarással védjük. Mivel a harmatgomba átszövés alatt nem kedveli a

magas szén-dioxid-tartalmat (ellentétben a többi gombával), a takarófóliát

előzőleg több helyen perforáljuk.

Az átszövés optimális hőmérséklete 20-25 °C. Alacsonyabb hőmér-

sékleten (15-20 °C) is átszövődik azonban a harmatgomba, kevésbé

veszélyeztetve a kártevőktől. Az átszövési idő mindenképpen hosszú, 40-60

napig is eltart.

Éppen a hosszú tenyészidő és, a kártevők (gombalegyek, atkák,

bogarak, csigák) miatt a harmatgomba telepítését célszerű ősszel

(szeptember—októberben) végezni, így az átszövődés (késő ősszel és kora

tavasszal) és a termés (tavasszal) nagyobb biztonságban van.

Takarás, lappangás, termés. A csírázás után 3-4 héttel, amikor az aljzat

nagy része már átszövődött, takarjuk le a felszínét 4-5 cm vastagon

takarófölddel, a csiperkénél ismertetett módon. A takaróanyag összetétele

azonban eltérő, ugyanis mészkőporra nincs szükség, mert a harmatgomba

az enyhén savanyú (pH 6) takaróföldet kedveli. Előnyös a tőzeg és a

melegágyi (vagy kerti) föld keveréke, 20% fűrészporral keverve. A

takaróanyagot a csiperkénél elmondottak szerint fertőtlenítjük. Takarás

után az első öntözéskor tegyünk a locsolóvízbe Chinoin Fundazol 50 WP-t

(1001-hez 40 g-ot), ezúttal nem a mólébeteg- ség, hanem a zöldpenészek

ellen, amelyek megtelepedhetnek a takaróanyagon. A takaróanyagot

később is tartsuk nyirkosán, a túlöntözés elkerülendő. Átszövés és

lappangás alatt (takarás után) a kártevőket igyekezzünk távol tartani (lásd

a csiperkénél, a laskagombánál és a növényvédelmi fejezetben).

Átteleltetéses termesztés esetén a takaróföldet november közepéig

hordjuk fel, majd a fagyok beállta előtt végezzük el az ágyak külső

fagyvédelmi takarását, dupla fóliával.

Március elején a külső fóliatakarót távolítsuk el, ilyenkor az árnyékolót

is levehetjük, mert a márciusi napfény még nem okoz az aljzatban

túlmelegedést, sőt elősegíti az átszövődés befejeződését, illetve a termés

indulását. A takarőanyagot időnként öntözzük meg, hogy

állandóan nyirkos legyen, ahogyan az a csiperketermesztésben szokásos.

Áprilistól a védőkeretek feltámasztásával fokozzuk a légcserét, hogy ezzel

elősegítsük a termőre fordulást. A termőtestek kialakulásához

legmegfelelőbb a 10-16 °C, a növekedésükhöz a 15-21 °C.

Termő harmatgombaágyat (50. kép) semmilyen rovarölő szerrel nem

kezelhetünk, csak az ágyak környékére szórhatunk ki pl. Basudin 5 G vagy

Gaktion 5 G granulátumot, esetleg Piretrin-tartalmú porozószert a

gombalegyek, gombaszúnyogok elriasztására. Ugyanezt tehetjük a csigaölő

szerekkel is.

A termést akkor kell szedni, ami- koralemezeket borító fátyol (gallér)

márj ól tapintható vagy éppen félsz a- kadt. A szétterült lapos kalapok fo-

gyasztási értéke csökkent, az elöregedett harmatgomba esetleg gyo-

morpanaszokat is okozhat, míg a friss, félig zárt kalapú gomba kiváló

csemegének számít. A tönk is fogyasztható. Nyersen ne együnk har-

matgombát! A fajtákat illetően csak annyit tudunk elmondani, hogy a

mintegy 10-15 évvel ezelőtti termesztések során a sárga kalapú és

darabosabb Gelb, valamint a kisebb, vörösbarna kalapú Winnetou fajtákat

használták.

A termésidő 2-3 hónapig tart, az egyes hullámok 3-4 hetenként követik

egymást. A várható termés 3-6 kg/m% kivételes esetben több is lehet.

A fentieket összegezve elmondhatjuk, hogy amennyiben rendelke-

zésünkre áll gombacsíra, a harmatgomba termesztését csak hobbi szinten

javasoljuk, az ún. átteleltetéses termesztést alkalmazva.

Bocs korosgomba (Volvariella volvacea)

A bocskorosgombát leginkább a szubtrópusi, trópusi, országokban (Kína,

Thaiföld, Tajvan, Indonézia) termesztik, elsősorban rizsszalmán. A szalma

rövid előkezelést igényel (nedvesítés, esetleg pasztőrözés), ami 4-5 napnál

nem tart tovább. A termesztés szabadban vagy (bambusz-) házakban,

polcokon történik. Az ágyakat a legtöbb esetben

vékony takarófölddel takarják. Az első termőtestek a csírázás után 8-12

nap múlva jelentkeznek.Mind az átszövetés, mind a termesztés 30-32 °C

körüli hőmérsékleten folyik. A magas hőmérséklet mellett jellemző még a

rövid tenyészidő.

A hetvenes évek elején a Kertészeti Egyetem Zöldségtermesztési

Intézetében kidolgozták hazai termesztést szalmán (Szabó, 1990), azonban

az alacsony termésátlag és a rossz munkakörülmények (nyáron,

fóliasátorban 30-35 °C-on) nem kedveztek a módszer elterjedésének.

További információkat az idézett irodalmakban találhatunk (Szabó, 1990;

Stamets, 1993; Lelley, 1991).

Hortobágyi csiperke

(Agaricus macrosporoides)

A hortobágyi csiperke (51. kép) a

termesztés szempontjából sokkal figyelemre méltóbb lehetne. Ha ezt a

gombát pl. Japánban ismernék, feltehetően szerepelne a sterilezett

alapanyagokon termesztett gombák között. Mint önálló fajt Bohus G. írta

le, 1974-ben. Korábban A. mac- rosporusként került be a csiperke-

irodalomba (Uzonyiné, 1965), pedig az A. macrosporus (nagyspórás csi-

perke, 52. kép) feltehetően nehezen termeszthető gomba, bár erre is

vannak irodalmi utalások...

A hortobágyi csiperke micéliuma a csiperkefaj ok között kiemelkedően

gyors növekedésű, viszonylag köny- nyű termeszteni. Már a malátaaga-

ros táptalajon, kémcsőben is fejleszt termőtestkezdeményeket. Mezőgaz-

dasági hulladékanyagon, nagyobb üvegekben steril tenyészete is termőre

fordul. Hollandiában évek óta

kísérleteznek a hozzá hasonló A. arvensisszel, de ez meg sem közelíti a

hortobágyi csiperke termesztési lehetőségeit.

E gombafajt mindössze kétszer találták a szabadban, 1954-ben a

Hortobágyon és 1974-ben ugyanott, a Nagyiván melletti legelőn. Talán már

ki is pusztult. Tiszta tenyészete sajnos hajlamos a degenerálődás- ra, így a

legtöbb laboratóriumból kiveszett, jelenleg egy menedzseriroda keretében

(Innovus-Coop, Mikotech) foglalkoznak kísérleti termesztésével. A kutatók,

termesztők számára egyelőre tehát nem hozzáférhető, hacsak elő nem

kerül ismét a szabadbői, esetleg a Hortobágyról. Nem tévesztendő össze

azonban az itt gyakori sziki csiperkével. (A. bemardii), amely nagy gomba,

de tönkje zömök, rövid, kalapja erősen „cserepes", húsa erősen vörösödő,

illata nem kellemes.

Az A. macrosporoides küllemre az igen nagy termetűA. macrosporus és a

kisebb, hosszú, karcsú tönkú A. arvensis között helyezkedik el. Kalapja

fehéres, sárgás, szőrös, pikkelyes, középen berepedező. Tönkje a kalaphoz

viszonyítva zömök, vastag, gallérja igen fejlett, széle fogazott. Húsa elvágva

idővel gyengén rozsdásodik, vörösödik, gyakran ánizsszagú. Spóráinak

mérete 8,0-9,5 x 5,0 5,5 um, az A. arvensisé 6,5- 8,0 x 4-5 }un. Ez

utóbbinak a húsa nem vörösödő, legfeljebb gyengén sárga színű lesz,

erősen ánizsszagú. Az A. macrosporus igen nagy termetű, és spórái is

nagyok (10-12 x 6,5-7,0 hm). A szintén igen nagy termetű szekszárdi

csiperke (A. máskáé) kalapja erősen pikkelyes, kissé rózsaszínes, szürkés

árnyalatú lehet, húsa vörösödik, gallérja fejletlen. A pontos meghatározás

specialisták feladata (Természet- tudományi Múzeum, Növénytár).

Egyébként az ismeretlen gombát táptalajra leoltva (lásd a csírakészítésnél)

hamarosan meggyőződhetünk arról, hogy A. macrosporoidesről van-e szó:

a fajt gyors növekedésű, fonalas micéliuma és később az apró, gömbölyű

gombakezdemények igazolják.

A hortobágyi csiperke kiváló ízű gomba. Előnye, hogy szintetikus

aljzaton is termeszthető. Az eddigi kísérletekben a következő tulajdon-

ságokat lehetett megállapítani:

—micéliuma gyors növekedésű,

—pasztőrözéssel és kondicionálással vagy csak pasztőrözéssel előké-

szített, mérsékelten savanyú mezőgazdasági hulladékanyagon is

termeszthető, esetleg hagyományos csiperkekomposzton is,

—az aljzat takarása nem feltétlenül szükséges, bár a gombák takaró-

anyagon „szabályosabban", egyenesebben állnak,

— a termésidő alatt 16-20 °C-ot igényel, az ingadozó hőmérséklet

elősegíti a termőtestek kialakulását,

— a termőtestek normális fejlődéséhez fény szükséges (kb. 100 lux),

—viszonylag kevés szellőzésre van szükség,

— kedvező feltételek között nagy hozamokra képes.

Az alapanyagokat illetően előnyös volt a kukoricacsutka, a szalmával és

fűrészporral (nyár) kevert kukoricaszár, esetleg lucernaliszttel dúsítva. A

0,5-1%-os Wuxal lombtrágyaoldattal nedvesített, pasztőrözött aljzaton az

átszövési idő a felére rövidült, a terméseredmény pedig lényegesen

emelkedett (László Ferencné személyes közlése, 1972, csepeli Duna Tsz).

Egyes gombák tenyészetének laboratóriumi fenntartása nehézkes (mint

azt láttuk a harmatgomba esetében is), a micélium az egyes átoltások után

mind lassúbb növekedésű lesz, eltűnnek a hosszanti micéliumkötegek, és

nem jelennek meg termőtest- kezdemények az agaros táptalaj felszínén,

ami annyira jellemző erre a gombára (az A. macrosporusnál is

előfordulnak, de annak micéliuma kezdettől fogva lassan növekszik a

malátaugaros táptalajon). Ezen háromféle módon próbálhatunk segíteni.

Az egyik a harmatgombánál már említett táptalaj dúsítás

(kémcsőtenyészetben) a termesztési alapanyag megdarált porával, táptalaj

főzéskor. A másik: gyakori visszatérés termőtestszövet- vagy

spórafelvételhez, a harmadik: a szép, a gombára jellemző kémcsövek

tartós tárolása (lásd a csírakészítésnél). A szép tenyészetekből (kémcső)

nagyobb nehézség nélkül készülhet szemcsíra.

Ördögszekérgomba (Pleurotus eryngii)

Ördögszekér-laskagomba néven is ismert. Kalapja barnás, domború, majd

lapos, esetleg tölcséres vagy lehet kajla. Lemezei fehérek, a fehér tönkre

mélyen lefutók (53. kép). Egyes mezei, pusztai ernyős virágzatú növények

(Eryngium, Peucedanum, Ferula stb.) lepusztult karógyökerén terem,

ősszel. Közepes nagyságú, igen jó ízű gomba, megelőzi ebben a többi

laskagombát. Húsa nem szívós, jól szárítható. Vannak nagyobb testű

változatai is (ferulae, nebrodensis). Micéliuma ugyanolyan gyors

növekedésű, mint a többi laskagombáé.

Mesterségesen hazánkban termesztették először, az ötvenes évek

végén, komposztált széna és fűrészpor keverékén (Kalmár, 1960).

Később hőkezelt, továbbá sterilezett anyagokon (kukoricacsutkán) is

termesztették. Steril kultúrájával francia kutatók is foglalkoztak a

hetvenes években, zabbal dúsított szalmán és kenderpozdoiján. A

fűrészport nem találták megfelelőnek. 15-21 °C-on termeszthető,

tenyészideje hosszabb, mint a laskagombáké. A legegyszerűbb, 100 °C- on

gőzölt laskaaljzaton (szalmán) nem termeszthető kiegészíthetők nélkül,

ezzel kapcsolatban célszerű kísérleteket végezni különböző

alapanyagokon. A pasztőrözött, majd kondicionált aljzat feltehetően

alkalmasabb. Perforáción keresztül nem képes termést hozni, de meg-

próbálkozhatunk vízszintes termőfelülettel is, pl. ládában, esetleg a

csiperkéhez hasonlatos talajtakarással. Olaszországban sterilezett,

dúsított aljzaton termesztik: az átszőtt műanyag zacskókról eltávolítják a

hőálló fóliát, majd a blokkokat üvegházban sűrűn egymás mellé a talajba

süllyesztik, és az így kialakított hosszú ágyúsokat tőzeges takaróanyaggal

fedik. Mint említettük, az átszőtt blokkokról levéve a fóliát, megfelelő

páratartalom (90-95%) mellett a blokkok felszínén is kialakulnak a

termőtestek. Szemcsírát könnyű készíteni, de a termesztéstechnológia

(kivéve a steril termesztést) nem kiforrott. Legutóbb a kecskeméti

Zöldségtermesztési Kutató Intézetben foglalkoztak kísérleti

termesztésével.

A Lyophyllum nemzetségbe több, hasonló faj tartozik (L. decastes, L.

fumosum, L. connatum, L. lorica- tum). Csoportosan a talajon növő, zömök

gombák (54. kép). Kalapjuk sárgásbarna, szürkésbarna vagy fehéres, a 1

" fehérek, a tönk

szintén fehér, alul összenőttek. Ez a legfontosabb ismertetőjelük, vagyis

közös alapból kinövő gombák. Véssey (1980) steril kukoricacsutka aljzaton

a laskagombákhoz hasonlóan termesztette. Ebből a szempontból

valószínűleg az ördögszekérgombához állnak közelebb. Igen jó ízű gombák.

Nincs tudomásunk arról, hogy jelenleg akár kísérleti szinten is

foglalkoznának termesztésükkel.

Laskapereszke (Lyophyllum ulmarium)

Egyes kutatók az ugyancsak a pereszkefélék családjába tartozó Hyp-

sizygus nemzetségbe sorolják, mondván, hogy nem a talajon nő, mint a

Lyophyllum nemzetség tagjai. Mivel a laskapereszke a laskagomba- félék

családjához is közel áll (fán növő, kissé féloldalas, „kajla" kalap), ezért ide is

sorolták már, bár lemezei nem lefutók. Kalapja sárgásbarna,

szürkésbarna, gyakran négyszög alakú, vizenyős foltokkal, később be is

repedezhet.

Japánban, újabban Észak-Amerikában is a laskagombákhoz hason-

lóan termesztik. Stamets (1993) igen sokra értékeli ezt a fajt, a P. eryngiivel

és a H. tessulatusszal együtt: fogyasztási értéküket a laskagombák elé

helyezi, kiemeli azt a tényt, hogy kevesebb spórát képeznek, mint a

laskagombák, ezenkívül állatkísérletekben mind a L. (Hj ulmarium, mind a

H. tessulatus tumorgátló aktivitást mutatott—eddigi japán vizsgálatok

szerint. Hazai termesztési kísérletekről nincs tudomásunk.

A gomba az alacsonyabb hőmérsékleteket kedveli. A primordiumok

(termőtestkezdemények) képződéséhez 10-13 °C, a termőtestek

növekedéséhez a 13-18 °C az optimális, legalábbis az eddig külföldön

termesztésbe vont törzsek esetében. Hazánkban is előfordul, lombos fák

(nyár, fűz, szil stb.) törzsén, nyáron és ősszel.

Hypsizygus tessulatus

Hazánkban is előfordul, magyar neve nincs. A csoportos pereszkékhez

hasonló, de nem a talajon, hanem a laskapereszkékhez hasonlóan lombos

fák törzsén él. Kalapja sárgás-, szürkés-, krémbarna. Japánban

termesztik, sterilezett, dúsított fűrészporon, a shiitakéhoz és laskákhoz

hasonlóan. Előnyös tulajdonságait az előző gombánál említettük.

Hazánkban még nem foglalkoztak a termesztésével.

Déli tőkegomba (Agrocybe aegerita)

Az Agrocybe aegerita csoportos vésű, közepes vagy apróbb termetű,

meleget kedvelő gomba (55. kép). Kalapja a természetben sárgásbarna,

gyakran berepedező, ráncos, a szélén fehéres. Lemezei sárgásak, majd

rozsdabarnák. A tönkje megnyúló, görbe, galléros, fehéres, alul barnás.

Lombos fák (nyár, fűz, szil, juhar stb.) tövén, tuskóján terem. Igen jó ízű

gomba, már az ókori Itáliában is ismerték. Farönkön a laskához

hasonlóan termeszthető, de intenzív, fűrészpor alapú sterilezett aljzaton

is kísérleteztek vele francia kutatók. Ez sem olyan „kiadós", mint a

laskagomba, talán ezért szorult háttérbe. Pedig—egyáltalán nem

lebecsülve a laskagombákat — kiváló ízű gomba, és azok

elé helyezendő. Amíg a laskagombák valóban jó „ízhordozók" (fűsze-

rezhetek), addig a déli tőkegomba önmagában is kellemes, sajátos

gombaízű.

Csírája nem kapható. Könnyen termeszthető, laboratóriumi körül-

mények között is termőre fordul. Termesztésével a kecskeméti Zöldség-

termesztési Kutató Intézetben foglalkoztak. A laskagombákhoz hasonlóan

intenzíven is termeszthető azzal a megjegyzéssel, hogy a szalmafélék

mellett célszerű fűrészport, forgácsot is keverni az alapanyaghoz A

legmegfelelőbb aljzat és hőkezelési eljárás kidolgozása még hátravan.

Stamets (1993) faforgács ágyásokban, szabadban is javasolj külterjes

termesztését, takaróanyaggal fedve az ágyakat, a harmatgomba

termesztéséhez hasonlóan. Zsákos termesztés esetén a perforációkon

keresztül nem terem, bár a kellő levegőzés miatt ezekre átszövés alatt is

szükség van. A fóliát termőre fordításkor le kell venni A termőtesteket

szívesebben hozza vízszintes, mint függőleges felületen Japánban és

Kínában már elkezdték a termesztését.

ízletes tőkegomba

(Kuehneromyces mutabilis)

A Kuehneromyces mutabilis lombos fák tuskóján nagy csoportokban nö-

vő, kisebb gomba (56. kép). Kalapja, lemezei, tönkje sárgásbarna, a kalap

húsa fehér. A tönk a gallér alatt sűrűn felálló vagy felkunkorodó, kicsi,

barna pikkelyekkel fedett. Termesztési kísérleteket a laskagombákkal

párhuzamosan végeztek vele. A negyvenes évek közepén Németországban

már kiterjedt tuskó- oltásokat végeztek. A volt NDK-ban kezdetben a

laskagombával párhuzamosan termesztették lombos fákon (nyár, fűz,

nyír, bükk, éger, tölgy, kőris, juhar stb.). A csonthéj as gyümölcsfákat

nem kedveli. A las-

kához hasonlóan termeszthető, de nyáron a tuskókat jobban kell

árnyékolni, a széltől védeni, permetezni, mert ez a gomba tavasztól őszig

teremhet. Intenzív termesztése (hőkezelt fűrészpor és szalma alapú

aljzaton) nem javasolt állítólagos hosszú tenyészideje miatt (Gramss, 1978).

Ebben az irányban azonban tovább kellene folytatni a kutatást, mert a

gombának sok változata lehet. A csíra ugyanúgy készülhet, mint a

laskagombáé, gabonaszemen, esetleg dúsított fűrész- poron.

Az ízletes tőkegombához nagyon hasonlít a mérgező fenyves turján-

gomba (Galerina marginata), de mint a neve is mutatja, ez fenyvesek

talajéin fordul elő, és karcsú tönkje a gallér alatt nem szemcséspikkelyes,

hanem szálas, szaga pedig dohos.

Téli fülőke (Flammulina velutipes)

A laskagombák viszonylag könnyű termesztése, a látványos eredmény

egyelőre háttérbe szorít minden más gombát, amelyet hasonló, esetleg kissé

bonyolultabb technológiával lehetne termeszteni. Valószínű azonban, hogy

egy idő után a változatosságra való törekvés e kisebb gombák iránt is

felkelt; az érdeklődést A téli fülőke (57. kép) esetében pl. a

hobbitermesztők még a csírakészítéssel is megpróbálkozhatnak a las-

káéhoz hasonló módon, mert ez a kis gomba minden szempontból hálás.

Enyhébb tél végi napokon akáctuskókon, nyárfákon, diófák oldalán, néha

egészen magasan jelenik meg. Kalapja mézsárga, középen roszdasárga,

ragadós. Tönkje felül sárga, lefelé mind sötétebb, barnásfekete, bársonyos.

Van teljesen fehér változata is (Albert L., személyes közlés). Csoportosan

terem. Az átszövetés hőmérséklete, mint a legtöbb gombáé, 20-25 °C. A

termésidő alatt a késői laskáéhoz hasonlóak az igényei (8-15 °C).

Alapanyaga megegyzik a laskagombákéval, esetleg több fúrészporral.

Feltehetően perforáción is terem, erre vonatkozóan még kevés a tapasztalat.

Tajvanban, Kínában és Japánban iparszerűen termesztik, hasonlóan a

shiitakéhoz — már ami az alapanyagot és annak előkészítését illeti.

Termesztéséhez nemcsak lombosfa-fűrészport, hanem egy évig fektetett

fenyőfűrészport is használnak, lombosfi-fűrészporral 1 : 1 arányban

keverve. A dúsítás ugyanaz (rizskorpa,búzakorpa), mint a shiitakénál. A

termesztéshez sajátos, 11 hőálló poipropilén műanyag poharakat (a

sterilezés miatt) használnak, amelyekbe 0,5 kg aljzatot tömnek. Mind a

töltés, mind az autoklávozás utáni oltás gépesített. Termőre fordítás után,

amikor a gombakezdemények megjelentek, a palackok szájára mintegy 10

cm magas viaszos papírhengert húznak, aminek következtében a

szén-dioxid-tartalom feldúsul, és ez arra készteti a sok apró gombát, hogy

felfelé törekedjenek, ezért tönkjük megnyúlik. A mintegy 10-15 dkg

gombát egyszerre, egyben szedik le és csokorba kötve árusítják. A vékony

„szár" is fogyasztható. Többnyire csak egy hullámot szednek le,a

másodikat nem érdemes bevárni.

Fenyő-kénvirággomba

(Hypholoma capnoides)

A legtöbb kénvirággomba csoportosan, faanyagon terem. Kalapjuk

élénksárga, lemezeik kezdetben zöldessárgák, zöldesbarnák, elöregedve

sötétbarnák. Ez alól kivétel a fenyő-kénvirággomba (58. kép), mert

lemezein nincsen zöld szín: szürkéből, kékesszürkéből válnak

bíborbamává. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert a hozzá hasonló sárga

kénvirággomba (H. fasciculare) és a vöröses kénvirággomba (H. subla-

teritium) mérgezők, és gyakoribbak is. Ugyancsak mérgező a hozzá ha-

sonló, de nem elhalt tüskön, hanem a talajon termő, már említett fenyves

tuijángomba is. Amennyiben tehát az erdőben gyűjtött fenyő-kén-

virággombából szándékoznánk szövet- vagy spórafelvételt készíteni, a

pontos meghatározást illetően forduljunk szakemberhez (hivatalos piaci

gombavizsgálat, Kertészeti Egyetem Növénytan Tanszék, Ter-

mészettudományi Múzeum Növénytár).

E gombának szerepe lehetne kivágott fenyőrönkök elkorhasztásában.

Intenzív termesztésével hazánkban még szintén nem foglalkoztak.

Sterilezett fűrészporon (dúsítás nélkül) termeszthető (Stamets, 1993),

feltehetően a téli fülökéhez hasonló technológiával is.

„Nameko" tőkegomba (Pholiota nameko)

Hazánkban nem fordul elő. Mint

minden tőkegomba, csoportosan és faanyagon terem. Kalapja narancs-

sárga, fiatalon nyálkás, ragadós. A távol-keleti országokban termesztik, a

shiitakéhoz hasonlóan. Termeszthető farönkökön is, de elsősorban

dúsított, sterilezett fűrészporon termesztik. A termőtestek képződéséhez

10-16 °C és igen magas páratartalom (98-100%) szükséges. Növekedési

optimuma 13-18 °C, tehát inkább a hűvöset kedveli, mint a shiitake „téli"

törzsei vagy a késői laskagomba. Jóízű gombának tartják, hazánkban

Kecskeméten (Z. K. I.) foglalkoztak vele, kísérletileg termesztették 100

°C-on gőzölt szalmán, illetve szalma-csutka keveréken (59. kép).

Termesztéséhez a fenyő-fűrészpor is felhasználható, lombos fák

fűrészporával vegyesen.

60. kép.

Hirneola (Auricularia) auricula-judae,

júdásfülegomba

(Fotó: Albert László)

Fülgombák (Auricularia auricula, A. polytricha)

A júdásfülegomba (A. auricula- judae)

hazánkban is előfordul bodzán,

akácfán, eperfán, fűzőn stb. (60. kép).

Termőteste fül alakú, féloldalas,

ráncos, sárgásbarna, vörösbarna,

kocsonyás tapintású. Mindkét fajt a

távol-keleti országokban termesztik

farönkön, fűrészporon,

gyapotmaghéjon, a shiitakéhoz ha-

sonló módon (a dúsított fűrészport

hőálló fóliazacskőkban sterilezik, majd

steril körülmények között oltják stb.) A

távol-keleti A. polytricha magasabb

hőmérsékleten (23-28 °C)

termeszthető. Kifejezetten csak

Ázsiában termesztik. Frissen vagy

szárítva árusítják. Szokatlan

megjelenése és íze nem kedvez nyugati

elterjedésének. Ugyanezt

elmondhatjuk a rezgőgomba (Tre- mella

fuciformis) esetében is.

Pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum, „Reishi", „Ling Chi")

A taplófélék családjába és a lakkos taplók nemzetségébe tartozik, erdő

talajon terem (gyökérélősködő, gyengeségi parazita, szaprofita).

Hazánkban dísznek gyűjtik és a virágkötészetben is használják. A kalap

féloldalas, fényes, színe sötét vörösbarna, széle fehér. Az ugyancsak

termesztett G. tsugae nálunk nem fordul elő, kifejezettebben szaprofita.

Ezenkívül még több faj is ismert, de a G. lucidum törzsei között is nagy

különbségek vannak, amennyiben létezik sárga, piros, bíbor és fekete

változata is.

Termeszthető lombos fák tuskóin (tölgy, juhar, fűz, szilfa stb.) a

laskagombához hasonlóan. Félintenzív termesztése során a rönköket

egyedi „cserepekben", konténerekben helyezik el, árnyékolt üvegházakban.

A beoltott rönkre még fűrészport raknak, erre takaróföldet. Intenzív

termesztése dúsított, sterilezett fűrészporon folyik. Az átszövés vége felé a

műanyag zacskók dugóját vagy fedelét leveszik úgy, hogy a zacskó

nyílásában még „megrekedjen" a szén-dioxod, és a páratartalmat igen

magasan (95-100%) tartsa. így a fejlődő termőtestek szára megnyúlik. A

gomba növekedése lassú, több mint 2 hónapig tart. Fényigénye megegyezik

a fán növő gombákéval, általában 500-1000 lux. Hőigénye termésidő alatt

20-27 (30) °C. Amikor a kalapok kialakultak, növelik a szellőzés mértékét.

A gomba akkor szedésre érett, amikor a kalap széle kifehéredik.

A pecsétviaszgombát Kínától Malaysiáig termesztik, újabban a nyugati

országokban is hozzákezdtek intenzív, fűrészporon való termesztéséhez.

Kínában a népi gyógyászat évszázadok óta számon tartja, de a maja

indiánok is ismerték. Teaként fogyasztják vagy tablettákat, kivonatokat

készítenek belőle. Jelenleg már Észak-Amerikában is a természet-

gyógyászok érdeklődésének középpontjába került. Ettől függetlenül

tudományos publikációk is jelennek meg e gomba gyógyhatásúval

kapcsolatban.

Bokrosgomba (Grifola frondosa, „Martaké")

A likacsgombákhoz tartozik, hazánkban is előfordul, ehető. Csoportosan,

„bokrosán" nő lomberdőben fák (tölgy, bükk stb.) tövén vagy a talajon. A

kalapok féloldalasak, nyelv alakúak, összenőttek, színük sárgásszürke,

szürkésbarna, a kalap felszíne szálas-pikkelyes. Gyen- geségi parazita,

szaprofita.

Termeszthető farönkön, fűrészporon. A beoltandó rönkök — ellentétben

a laskagombánál mondottakkal — lehetnek más farontó gombákkal

fertőzöttek (Stamets, 1993). Sterilezett, dúsított fűrészporblokkokon is

termeszthető, 12-18 °C-on. Az átszövés és érlelés mintegy 60 napig tart, az

első hullám további 30-35 nap múlva szedhető.

Ugyancsak gyógyhatású gomba, több ország kutatóintézetei vizsgálják

tumor- és HÍV- (AIDS-)vírus-gátló hatását. Hazánkban nincs tudomásunk

kísérleti termesztéséről.

Itt említjük meg a nálunk szintén előforduló tüskegombát (Polyporus

umbellatus), amely a bokrosgombához hasonlóan feltételezett gyógy-

hatásokkal rendelkezik. Tönkje sokszorosan elágazik, de az ágak végén

levő kis kalapok szabályosak, nem féloldalasak. A kalap barnás, felszínén

szálas-pikkelyes. Termesztése bonyolultabb, mert a talajban a micéli- um

szkleróciumokat képez és majd csak ezekből fejlődnek ki a termőtestek. A

szklerócium gömbölyded, kemény, gumószerű micéliumkép- let, amely

ellenáll a fagynak, szárazságnak. A kucsmagombáknál találkozunk még

ezzel a fogalommal.

Süngomba (Hericium erinaceus)

A régebben Dryodon erinaceus néven ismert gomba (61. kép) a gere-

bengomba-félék családjába tartozik.

A lemezes gombáknál a spórák a lemezek felszínén, a likacsgombáknál a

likacsok (csövecskék) belső oldalán, a gerebengomba-féléknél a kalap alsó

részén található, rövi- debb-hosszabb tüskék, csapok felszínén képződnek.

A sörénygombák nemzetségéhez tartozó süngomba termőteste

legyezőszerű, féloldalas, tapló alakú, alsó-oldalsó (néha felső) részén

hosszú, lelógó, fehéres tüskékkel, „sörénnyel". Lombos fák tövén, törzsén,

korhadó anyagán terem ősszel és télen. Ehető.

Rönkös termesztése a shiitake termesztéséhez hasonló. Sterilezett,

dúsított fűrészporon ugyancsak termeszthető. Micélima malátaagaron

lassan fejlődik, ez azonban különböző tenyésztési technikákkal korri-

gálható (Stamets, 1993). Hazai kísérleti termesztéséről nincs tudomásunk.

Vélt gyógyhatásai miatt Kínában e gombából is készülnek tabletták.

Frissen is fogyasztják, de szárítható és rövid főzés után sós vízben

tartósítható, vigyázva, hogy a tüskék ne törjenek le.

Fekete kucsmagomba

(Morchella angusticeps)

A kucsmagombák termesztését Stamets (1993) könyve alapján ismer-

tetjük. Az első sikeres termesztést Ron Ower végezte 1982-ben, az Egyesült

Államokban. Az eljárást 1986-ban és 1988-ban szabadalmaztatták, és

azóta is sikerrel termesztik ezt a gombafogyasztók közt igen nagy becsben

álló, jóízű gombát. Termesztése azonban még mindig ugyanazon farm

keretén belül folyik, eddig még nem talált követőkre. A szabadalomra való

tekintettel Stamets a Morchella angusticeps termesztési lehetőségeit

ismerteti, már elsősorban „külterjes" módszerekkel. A mikológiatudomány

szempontjából azonban a kucsmagombák termesztése tisztázottnak

tekinthető.

Az említett szabadalom az ízletes (sárga) kucsmagomba (62. kép), a

Morchella esculenta termesztésére vonatkozik. Ennek igen közeli rokona a

M. deliciosa és a M. crassipes.

A fekete kucsmagomba (M. angusticeps) közeli rokon faja a nálunk

ugyancsak ismert M. conisa (hegyes kucsmagomba) és a M. elata

(nyúlánk kucsmagomba).

A kucsmagombák az eddig tárgyalt bazídiumos gombákkal szemben a

tömlősgombákhoz tartoznak, ezen belül pedig a csészegombák rendjébe, a

kucsmagombafélék családjába. A termőréteg, ahonnan a spórák szabaddá

válnak, a „kucsma" redői mélyedéseinek felszínén található. A rendszertani

„távolság" ellenére a kucsmagombák is — hasonlóan néhány bazídiumos

gombához (Polyporus umbellatus, P. tuber-regium stb.) — a talajban

szkleróciumokat képeznek. Ezekből a kémény, gumószerű, dió nagyságú

„kitartó" képletekből fejlődik ki a termőtest a talaj felszínén. Mindez egy

befőttesüvegben is reprodukálható: az üveg alsó felében elhelyezett, a

kucsmagomba által ászőtt tápanyagdús közeget (pl. gabonaszemet)

lefedünk tápanyagban szegény közeggel, pl. tőzegmohával, homokkal. Egy

idő után a micélium belenő a tápszegény felső közegbe, s ott

szkleróciumokat képez. A fény ezt a folyamatot hátráltat- j a. Kiszáradás,

majd vízzel való telítődés után, megfelelő hőmérsékleten kialakulhatnak a

termőtestek, a „talaj" felszínén.

A szerző (Stamets) a fekete kucsmagomba szabadbahi termesztését írja

le. Az általa vezetett csíragyártó cégtől (Fungi Perfecti) lehet fűrészpor

alapú csírát vásárolni. A 2,0-2,5 kg csíra segítségével mintegy 2-9 m2-es

kucsmagombatelep létesíthető. A legegyszerűbb módszer a következő:

erdőben, kertben, ősszel olyan helyet keresünk, ahol tűzrakás volt, tehát

hamu, megégett famaradványok vannak. A csírát elássuk a hamu és a

fadarabkák közé, a talajt ezután megtapossuk és megöntözzük. Ha elég eső

esett, a következő áprilisban már várható a gombák megjelenése. Eső

hiányában reggel vagy este néhány perces öntözés segíthet. Érdekes

jelenség, hogy az ízletes kucsmagomba is előszeretettel jelenik meg

„tűzjárta" helyeken. Bonyolultabb módszer: szintén szükség van fahamura

(fatüzelésű kályhából, tűzrakó helyről). 45 1 tőzegmohát, 23 1 talajjal

kevert fahamut, 4,5 1 gipszet összekeverünk. Megfelelő, árnyékos helyen

eltávolítjuk a feltalajt, a fenti keveréket 10 cm vastagon leterítjük (alaposan

belekeverve a gombacsírát), majd visszatérítjük rá az eltávolított talajt

ugyanilyen vastagságban, és alaposan beöntözzük. E műveletet ősszel

végezve, tavasszal várható a termés. Később a telep „kiterjedhet" és a

gombák nagyobb távolságban is megjelenhetnek.

A csíra a következőképpen készülhet: hőálló fóliazacskókban steri-

lezett fűrészport átszövetett gabona- vagy fűmagszemmel beoltunk (a

fíírészpor felszínére szórjuk). Átszövés után a blokk csíraként fel-

használható vagy több ilyen blokkot a talajba helyezünk (megfordítva, hogy

a gabonaszemek kerüljenek alulra), és 10-15 cm vastagon tőzegmohával

letakarjuk. A tőzegmohához előzőleg 10% gipszet keverünk. A. blokkokat

természetesen megszabadítjuk a fóliától, így ássuk be a talajba. Előnyös,

ha a telepet tűzrakó helyen létesítjük vagy fahamut keverünk a blokkokat

körülvevő talajhoz.

A kucsmagombából viszonylag könnyen készíthetünk tenyészetet

szövetoltással vagy spórával. Micéliuma gyorsan növekedik a táptalajon,

színe kezdetben fehéres, majd megbámul és mikroszkleróciumokat képez.

Hosszabb fenntartás (több átoltás) után ez a képessége megszűnhet (lásd a

hortobágyi csiperkénél írtakat és a csírakészítést).

A gombák növényvédelme

A kétspórás csiperke betegségei és kártevői

Vírusok

A vírusok a hifasejtekben, spórákban élnek, így fertőzött spórákkal vagy

fertőzött micéliummal terjednek. A fertőzött spórák könnyebben csíráznak,

mint az egészségesek. Kicsírázva a beteg hifák összenőnek az

egészségesekkel. A vírussal fertőzött micélium lassú növekedésű

(malátaagaros táptalajon is, ha a beteg gombábd szövetoltást végzünk). A

károsodás mértéke a fertőzés időpontjától. és a fertőző anyag

mennyiségétől függ. A beteg területen a takaróanyag „üres" marad, ahol

különböző penészgombák (pl. Botrytis sp, Spormdonema sp. stb.) is

megjelenhetnek, az üres folt szélén pedig beteg, apróbb, megnyúlt,

előbb-utóbb megrothadó gombák nőnek. Színük is megváltozhat, lehet

szürkés vagy egy-egy barna példány jelenik meg a fehérek között. A beteg

gombák hamarabb kinyílnak, mint az egészségesek (spóraszórás!),

kalapjuk félrebillenhet. Akadhat köztük elviesedett példány is. A fertőzött

spórák a légárammal eljuhatnak a csírázás, átszövés alatt álló kultúrák

légterébe, komposztjába. A fertőzött micélium hiányos fertőtlenítés

következtében életben maradhat a polcok, ládák réseiben, és

megfertőzheti a következő telepítést. A fertőzés aztán a továbbiakban még

nagyobb méreteket ölthet. Mivel csak a rokon csiperkefajták micéliuma nő

össze, vírusveszély esetén célszerű váltogatni a fajtákat. A fehér, sima

kalapú törzsek nem fertőzik a pikkelyes kalapúakat és viszont. Sajnos az

új hibrid fajták mindkét irányba közvetíthetnek. A barna fajták egyesek

szerint kevésbé érzékenyek és rezisztens az A. bitorquis (ízletes csiperke) is,

de ez csak nyáron telepíthető.

Állítólag a vírussal fertőzött gomba megdarázva 3-4 perc múlva

megfeketedik, azonban ez sem fogadható el teljes biztonsággal, csak

speciális intézetek által végzett tesztekkel bizonyítható a vírusrészecskék

jelenléte (Fletcher, 1986). Más betegség is mutathat a vírusokéhoz hasonló

tüneteket. A vírussal fertőzött ágyon a termés fokozatosan csökken,

márpedig ez nem mondható el a „vizes gombára", sem a „barna

gombára". A sárgapenésszel fertőzött komposzton is hasonló gombák

nőhetnek, de a penész a komposztban megtalálható. Hazánkban nincs még

felderítve a gombavírusok esetleges jelenléte. Külföldön, ahol ez a betegség

megjelent, ott valóban komolyan kellett venni a higiéniai eljárásokat.

Általánossá vált többek között a termésidő végén alkalmazott „kifőzés" (70

°C-on 12 óráig) és az átszövető helyiségek levegőjének szűrése. A kifőzés

természetesen csak olyan helyiségekben végezhető el, amelyek a hőkezelő

helyiségek műszaki feltételeivel rendelkeznek. Az átszövés alatti fólia- vagy

papírtakarás is az esetleges fertőzött csiperke spórákat tartja távol a

komposzttól. E takarót hetente kétszer megpermetezik 0,5%-os

formalinoldattal. A fertőzött csiperkespórák 2-6 évig életben maradhatnak,

de a komposzt szakszerű hőkezelését nem élik túl.

Baktériumok

Múmiabetegség (Pseudomonas sp.). Ritkán fordul elő, de veszélyes. A

baktériumok a hifák sejtjeiben élnek, a betegség a komposztban igen

gyorsan, napi 30 cm-t terjed. A beteg gombák elbarnulnak, esetleg ki-

száradnak, a termés leáll. Ahol a zsákos termesztést bevezették, ott

csökkent a jelentősége, de ahol hosszú polcokon termesztenek (holland

rendszer), ott továbbra is veszélyes. A fertőzés körülményei nem nagyon

ismertek. Nem túl veszélyes betegség.

Baktériumos bamafoltosság (Pseudomonas fluorescens = P. tolaasii).

Tavasszal és ősszel gyakoribb, illetve, amikor túl nagy a páratartalom a

termesztőhelyiségben, és az öntözés után lassan száradnak meg a

gombakalapok. Helyi probléma, külföldön azonban nőtt a jelentősége,

különösen az utóbbi években. Szaprofág fonálférgek is terjeszthetik. Még +

4 °C-on is terjed!

A kalapon alig bemélyedő, sárgásbarna, nedvesen fénylő foltok jelennek

meg (63. kép). Ha a foltos, pöttyös gombát megöntözik, 12 óra múlva az

egész kalap sugarasan, sávosan aranysárga, világosbarna lesz. A

Verticillium által előidézett foltokat sokan baktériumos foltosságnak vélik.

A verticilliumos foltok is barnák, de nem nedvesek, mélyebbre hatolnak, és

a felületüket később szürke penészgyep borítja be (ez már a konídiumok

tömege). A baktériumos foltosság ellen a szellőztetés fokozásával, az

öntözővízbe kevert hipó (0,2 1/100 1 víz) kijuttatásával védekezhetünk,

esetleg 0,2%-os formaiinnal is. Egyes oszágokban a hipós vízzel való

locsolás nem engedélyezett az esetleges klórmaradványok miatt. A hipót,

formaiint „erős" szedés után használjuk, hogy a következő napon ne legyen

szedés! Külföldön a biológiai védekezés lehetőségével is kísérleteznek.

Még két baktériumfaj említhető meg a csiperkekultúrában, az egyik a

lemezeken idéz elő barna, nyálkás foltokat (P. agarici), a másik

világossárga, sárgásbarna foltokat okoz, elsősorban a kalapok szélén (P.

gingeri).

Gyomgombák, versengő penészek

Ezek egy része akkor szaporodhat el, ha a komposztálás vagy a hőkezelés

nem volt megfelelő. Hozzájárulhat ehhez régi, „zöldetetésű", rosszul tárolt,

kiégett vagy éppenséggel „szalonnás", fekete lótrágya bekerülése is. A

túlkomposztálás, a túlvizezés, a túlzott nitrogéndúsítás, a levegőtlen

hőkezelés, a rosszul elkevert baromfitrágya, az egyenlőtlen töltés a

hőkezelőben, a túl magas hőmérséklet a hőkezelés alatt, a lúgos,

ammőniás vagy nyers, nem eléggé kidolgozott komposzt stb. mind

elősegíthetik valamelyik penész megjelenését a hőkezelés végén vagy még

gyakrabban az átszövés alatt. Leggyakoribbak az ún. gipsz- vagy

lisztpenészek: Scopulariopsis fimicola, Papulospora byssina, Botryotri-

chumpiluliferum, Sporobolomyces sp.(rózsaszínes), a Trichothecium roseum

(rózsaszínes), illetve a Coprinus fimetarius, Oedocephalum sp. Thielaida

thermophila, Chaetomium olivaceum.

Más esetben, ha például a komposzt nitrogénszegény vagy kondi-

cionálás alatt alacsony (45°C alatti) volt a hőmérséklet (emiatt köny-

nyebben túlmelegszik a komposzt átszövés alatt), és visszamaradtak

könnyen felvehető szénhidrátok, a következő penészek szaporodhatnak el: Trichoderma spp.,

Aspergillus spp., Penicillium spp., Doratomyces microsporus.

nídiumai gömbölyűek, 6,0-7,5 um

termesztéstechnológiákban (külfö

dóan visszatérő probléma.

Barna gipszbetegség

(Papulospom az átszövés alatt, de

takarás után

Vannak továbbá olyan penészek is, amelyek csak részben a technológia

hiányosságai miatt, esetleg ismeretlen okokból fordulnak elő vagy

egyszerűen csak a megfertőződés következtében. Ezek lehetnek közöm-

bösek, de antagonisták, „ellenlábasai" is a csiperke micéliumának. Ezek

jelentősége — mint a többi penészeké is — időnként, helyenként változik

(Sporendonema purpurescens, Diehliomyces microsporus, Chry - sosporium

spp., Sepedonium sp., Sporotrichum sp., Trichoderma spp., Pythium

artotrogus, Chromelosporium fiilva = Peziza ostrachoderma, Oidiodendron

sp. stb.).

Az utóbbi években felmerült az a gyanú is, hogy nyár végén a még

túlságosan friss, új szalma, illetve az ilyen szalmát tartalmazó lótrágya

ugyancsak a komposzt rendellenességéhez vezethet. Ennek feltehetően az

az oka, hogy a friss viaszréteg miatt a szalmaszálak nehezebben puhulnak

meg, ráadásul még a meleg időjárás miatt a kazlak levegőzése sem

tökéletes. Ez tehát inkább technológiai probléma, és nem valamiféle

növényvédőszer-maradék miatt gyengébbek a nyár végi komposztok.

A következőkben röviden jellemezzük a fontosabb penészgombáikat.

Fehér gipszbetegség (Scop ulariop - sis fimicola). Átszövés alatt jelent-

kezik a komposztban (64. kép), de később a takaróanyag felszínén is

megjelenhet azt a benyomást keltve, mintha foltokban gipszet szórtunk

volna ki. A csiperke micéliumával versenyez, terméscsökkenést csak

tömeges megjelenése okoz. Ha a feltételek a csiperkének kedveznek,

részben átszőheti a gipszes foltokat is. Megjelenése komposztálási, hőke-

zelési hiányosságokra, lúgos (8-8,5) pH-ra utal. Láncokban lefűződő ko-

nagyságúak. Jelentősége a modern időn) visszaszorult, nálunk állan-

byssina). A komposztban fejlődik ; megjelenhet nagy, fehér, közepétől

kifelé fokozatosan megbámuló föl(tokban. A barna papulospórák 100

um-nél is nagyobbak lehetnek, ezéért e barna bevonatot ujjunk között

szétmorzsolva szemcsésnek érezzük, ezenkívül átható gyógyszerszagot

hagy maga után. Ez a betegség is a trágyát és a komposztot minősíti, de

önmagában nem veszélyes.

Botryotrichum piluliferum. Magyar neve nincs. Hőkezelési problémára

utal; hasonlít a csiperke micéliumához, de púderes, szürke megjelenésű.

Kétféle konídiumot képez, a nagyobbak gömb alakúak (10-21 }mi), a

kisebbek láncokban keletkeznek, nagyságuk 2,8-4,2 x 1,4-2,8 um. Ivaros

alakja (Chaetomium piluliferum) ritka.

Olajzöld trágyapenész (Chaetomium oliuaceum). Megjelenése am-

móniamaradványokra utal. A komposztszálakon apró, 0,5-1,0 mm

nagyságú, olajzöld gömböcskék (a gomba termőtestei, peritéciumai) ülnek.

Nehéz észrevenni, mert sötét színű és a komposzt belsejében található.

Trágyaiiniagomba (Coprinus fimetarius). Komposztálás vagy átszövés

alatt jelenhet meg nagy tömegben, a komposztból kiemelkedve. Hosszú,

fehér, vékony szárú gombácska, a kalapja hamar elenyészik, feketén

szétfolyik. Legtöbbször semmilyen gondot nem okoz. Komposztálási,

hőkezelési hiányosságokra (lúgos pH, ammónia) utal, mint az előző

penészgombák, viszont nem antagonistája a csiperkének, de leszedhetjük

(65 kép).

Bamapenész (Oedocephalum sp.).

Szürkés, barnás, rózsaszínes penészgyepe nemcsak a komposztban

jelenhet meg mint jelzőpenész", hanem a túlfertőtlenített takaróanyagon is.

Ujjaink közt szétdörzsölve ez is „grízes" tapintású, de az érdességet nem a

papulospórák, hanem a konídiumtartó bunkó alakú feje, illetve ezek

tömege okozza. 65 kép Tjntagombák trágyán, szalmán. A gömb alakú fejen képződnek a A

gombák kalapja már kezd elfolyósodni, 25-30 x 15-18 um nagyságú, tojás

elenyészni (Fotó: Szili István)

alakú konídiumok. Nem veszélyes.

Thielama thermophila. Magyar neve nincs. Nagy, fehér micélium- telepei

a hőkezelés végén vagy a csírázás után jelenhetnek meg. Közepük

lazacpiros, majd drapp színű lesz. Termésidő végén ugyanitt apró, 190-260

um (0,19-0,26 mm) nagyságú, fekete gömböcskéket találunk. Ezek a

gomba termőtestei, bennük a tömlősgombákra jellemző spórákkal. A

korábbi, piros, drapp színű konídiumtömeg ugyanennek a gombának az

ivartalan fejlődési formája, amelyet régen külön gombafajként a

Sporotrichum nemzetségbe soroltak.

Fekete seprőpenész (Doratomyces microsporus, D. stemonitis). Átszövés

alatt szaporodhat el a komposztban. Konídiumtartói 2 mm magasságú,

seprőszerű képletekbe állnak össze, a konídiumok (6-8 x 4-5 }ím)

láncokban fűződnek le a „seprű" végén. Megjelenésének kedvez a komposzt

csekély nitrogéntartalma, továbbá a kondicionálás alatti alacsony

hőmérséklet. Egyéb zöldpenészek társaságában szokott előfordulni.

A termésidő végén, kihordáskor (ha a komposztot megbolygatják)

konídiumai légúti panaszokat, allergiát okozhatnak.

Fahéjpenész (Chromélosporium jutva, ivaros alakja: Peziza ostraco-

derma). A konídiumtartó ágvégei hosszúkásak, felfújtak, rajtuk sok apró

konídiummal (3-5 um ),

A túlpasztörizált vagy túlfertőtlenített takaróanyagon képezhet

fahéjbarna penészgyepet, amely később eltűnik.

Trichoderma fajok. Zöld színű penészek, külföldön az utóbbi években

nőtt a jelentőségük. Ennek oka lehet az új penésztörzsek kialakulása, új

termesztéstechnológiai elemek stb. A spórák (konídiumok) a fialidok végén,

fejecskékben képződnek, a fialidok palack alakúak és a konídi- umtartóra

merőlegesen, többnyire örvökben állnak. Mindhárom gyakoribb faj lehet

patogén is (a csiperke micéliumán vagy a termőtesten élősködik), de

alapjában véve korhadéklakók. A T. mride telepe mélyzöld, a komposztban

vagy a takaró anyagban fordul elő. Toxintermelése miatt a gomba szövetei

elhalnak, bámulnák és a kalapon is mélybarna foltok jelenhetnek meg. A T.

koningii gyapjas, halványzöld telepei a takaróanyag felszínén is

terjedhetnek, s a gombákat is beborítva (a pőkhálóspenészhez hasonlóan)

azokat elrothasztják. A takaróanyag (tőzeg) alacsony pH-ja kedvez

növekedésüknek. Angliában újabban a T. harzianum okoz gondot, és

többnyire a komposztban fordul elő. A zöldpenészek előfordulásának

gyakori velejárója a piros paprikaatkák tömeges elszaporodása. Az atkák a

penész konídiumát fogyasztják.

A hazai gombatermesztésben gyakori, „barna gomba" (66-67. kép)

elnevezésű betegséggel kapcsolatban is felmerült e penészgombák

jelentősége (Szarka, 1986). Feltehető, hogy ezt a szövet- és kalapbar-

nulást is a Trichoderma és a Fusarium fajok toxinjai idézik elő. A kérdés

további alapos vizsgálatot igényelne, mert helyenként és időnként jelentős

termésveszteséggel jár a barna gombák megjelenése (a pikke-

lyes-darabos törzseken gyakoribb). A zöldpenészek előfordulását higiéniai

okokkal is kapcsolatba hozzák, mint pl. a „rácsírázás" (a kevert csírázás

után a felületre is szórnak csírát) vagy a csírázógépek rend- szertelen vagy

hanyag fertőtlenítése, a csíra helytelen tárolása, fertőző tts égé stb.

Sárgapenész. Több konídiumos gomba okozhatja ezt a súlyos beteg-

séget, bár hazai gombapincéinkben csak egy fajról beszélhetünk. A gomba

valószínűleg élősködik a csiperke micéliumán. Mindig csak átszövés után

jelentkezik, leggyakrabban a termésidő második felében. Volt azonban

arra is példa — igen korai és súlyos fertőzés esetén —, hogy szép

átszövődés után csak néhány beteges termőtest jelent

meg, és az egész komposzt „besárgult". Megjelenése után a termés csökken,

a gombák többnyire megnyúlnak. Nyitott kérdés, hogy az ún. falábú (néha

lemez és hártya nélküli) gombát (68. kép) ez vagy egyéb

penészgomba jelenléte vagy más is

r ' * r ’ ! . ■ . - *

2 >1 i\‘ ; i "ÍR *

fi

Á. $ 4 & £

■X. J<' -t* A :éi # li jCk.

68. kép. „Falábú" gombák, feltehetően

meretlen tényező okozza-e. Érdé

kés, hogy a falábú gomba után elő

fordulhat még normális gomba is.

sárgapenészek közül (Myceliophtho ra

= Chrysosporium spp., Sepedoni um

sp., Sporotrichum spp.) haza

gombapincéinkben valószínűleg

franciaországi pincékben Nono;

konfetti" (C. sulphureum = C. mer

valamelyik komposztban élő penészgomba dariart) károsít. Még nem azonosí toxikus

távhatásának eredményeképpen tották. A konídiumok igen apró' (Fotó: Szili István)

(3-5 x 2,0-2,5 um ), oválisak, egyesé

vei keletkeznek a hifán (konidium

tartót, klamidospórákat nem találtunk). A fertőzött komposzt úgy né ki,

mintha zöldessárga porral szórták volna be. Szaga igen jellegzetes erről is

felismerhető. Később a komposzt barna lesz, a csiperkemicéliun és a

sárgapenész egyaránt eltűnik, és ekkor mára szaprofág fonálférgek atkák

is elszaporodnak. Az egészséges komposztból csak akkor tűnik e a

micélium, ha valamilyen kórokozó vagy kártevő elpusztítja.

A sárgapenész elszaporodását (a fertőzés idején és mértékén kívül) fajta

érzékenysége és a komposzt állapota is befolyásolja. A túl nedves fekete

csomós, „zsíros" komposzt elősegíti a terjedését. Általában véve

a hókezelt komposzt is érzékenyebb

a fertőzésre, mint a hagyományos

Elsődleges fertőzést okozhatnak pl a

komposztba jutott mezőgazdaság

talaj ok (esővízzel, sárral, porral

járművek kerekeivel). Sokkal veszé-

lyesebb azonban a fertőzött, leter-

mett komposzt szétszóródása vagy

közeli tárolása. Csak megfelelő hi-

giéniával védekezhetünk ellene

Egyes kutatók szerint a komposz-

táláskor adagolt szuperfoszfát elő-

nyös.

Ajakrúzspenész (Sporendonema purpurescens = Geotrichum sp.). Nevét a

színéről kapta. Fehér micéliuma kissé bolyhosabb a csiperkénél.

Legtöbbször a takaróanyag rögei között észlelhetjük (69. kép). Később a

telep a szögletes szaporítósejtek (arthrospórák) tömegétől piros színű lesz.

A komposztban is előfordulhat. Feltehetően a túlzott nitrogéndúsítás (sok

baromfitrágya vagy túl sok szervetlen nitrogénműtrágya) is kedvez neki,

vagy egyszerűen csak a higiénia hiánya (a hőkezelő helyiség rácspadozata

alatti részt rendszeresen kell tisztítani, védeni kell a friss komposztot a

közelben lévő fertőzött vagy letermett kultúrától stb.). Nagy terméskiesést

ritkán okoz.

Velőpenész (Diehliomyces microsporus). A tömlős gombák osztályán

belül a szarvasgombafélék rendjébe tartozik. Micéliuma a komposztban

világos, krémszínű. A dióbélhez, velőhöz hasonló termőtestei a

komposztban vagy a takaróanyagon jelennek meg. Erős fertőzés esetén a

helyiségben klórszag érezhető. Ritkán fordul elő, de nyáron veszélyes lehet,

mert melegkedvelő. Az ízletes csiperke termesztésében igen nagy gondot

okozhat, különösen az erre érzékenyebb fajtáknál. Életmódja nem

tisztázott, lehet élősködő is. A fertőzés első forrásaként a mezőgazdasági,

kertészeti talajok szerepelnek. Egyedüli védekezési lehetőség a higiénikus

komposztálás és a hőmérséklet csökkentése (15 °C-on a fejlődése leáll). A

beteg foltokat locsoljuk le 5%-os formaiin-oldattal.

A termőtesten élősködő parazita gombák

Verticilliumus betegség vagy száraz mólé (Verticillium Jungicola var

fiingicola). A csiperkegomba legismertebb, egyik legveszélyesebb betegsége,

amely ellen viszonylag könnyű védekezni, nem úgy, mint pl. a sárgapenész

vagy az atkák ellen. Abban az üzemben veszélyes, ahol a termesztés

minden fázisa egy időben, egymás közelében megtalálható. A termőtestet

minden fejlődési stádiumában megtámadhatja (70. kép). Képződhetnek

gömbölyded „puffancsok", torz, felrepedt termőtestek vagy egyszerűen

csak kalapfoltok, amelyekről a baktériumos folto- sodásnál már szóltunk.

Amikor a fehér puffancsok vagy a barna kalapfoltok megszürkülnek, ez a

konídiumok tömeges (milliós!) megjelenésére utal. A konídiumok

keletkezésük után nyálkás csomóban egybe maradnak az örvösen

elhelyezkedő fialidok végén. Közvetlenül tehát nem kerülnek a légáramba

(később a porral igen!), hanem öntözővízzel, kézre tapadva, rovarok

(szúnyogok, atkák stb.) által terjed-

nek. A kalapfoltosság a termésidő vége felé általánossá válik. Csak a

takaróanyagban képes megfertőzni a gombakezdeményeket, a komposzt

nem fertőzhető meg. Ebből következik, hogy a takaróanyag védelme a

legfontosabb. A megelőző védekezés egyrészt higiéniai,

másrészt vegyszeres. A higiénia a takaróanyag fertőződésének meg-

akadályozásából áll, továbbá a már kialakult, beteg termőtestek azonnali,

higiénikus eltávolításából. A vegyi védekezés lehetséges Sporgon 50 WP-vel

a takarás utáni első öntözővízzel (esetleg később) kijuttatva vagy

formalinos öntözéssel. A korábban hatásos, benomil hatóanyag (Chinoin

Fundazol 50 WP) a rezisztencia gyors kialakulása miatt veszített a

jelentőségéből. Külföldön a benomil mellett tiofonat-metil- és

karbendazimtartalmú szereket is használták, sőt a klór-talonil hatóanyagú

Daconilt is. A még régebbi Cinebet már jóformán sehol nem használják.

Hazai kísérletekben a Ortho-Phaltan is tűrhető eredményt adott (takarás

utáni öntözéskor), de a Fundazol, majd később a Sporgon minden egyéb

szernél jobbnak bizonyult. Nagyobb járvány kitörése azonban formalinnal

is megakadályozható.

A csiperkeirodalomban még két Verticillium-változattal találkozhatunk. Az

egyik a V. fungicola var. aleophilum, a másik a V. psalliotae.

Mindkettő melegkedvelő és kalapfoltokat idéz elő. Túl magas (22-27 °C)

hőmérsékleten, esetleg az ízletes csiperke kultúrájában okozhatnak

problémát. A V. psalliotae konídiumai kifli alakúak.

Nedves mólé (Mycogone perrú- ciosa). Régebben kisebb jelentősége volt,

de az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került nálunk ez

a betegség (71. kép). Tudtuk róla, hogy a magasabb, 18-22 °C-os

hőmérsékleten szaporodik el inkább — természetesen csak akkor, ha az

egyéb feltételek is fennállnak, mint elsősorban a nem megfelelő higiénia.

1992 óta az egész ország területén előfordultak súlyos fertőzések. A

„puffancsok" a takaróanyagban jelentkeznek, sokszor az első

terméshullám előtt. Ez annak a jele, hogy a takaróanyag már a takaráskor

fertőzött volt. A fertőzés tehát történhetett a tárolóhelyen, szállítás közben,

a telepen való tárolás idején vagy takaráskor. A fertőzés forrása lehet termő

beteg kultúra, letermett anyag, szedési hulladék, gomba, gombásrekeszek

stb. A spórák terjedhetnek szerszámokkal, eszközökkel, szedőrekeszekkel,

jármüvekkel, öntözővízzel, porral (széllel), állati kártevőkkel (gom-

baszúnyog) stb. A Mycogone micéliuma megél a talajban elfekvő tőzegben,

szedési hulladékokon. Klamidospórái 3 évig is életben maradhatnak. Mind

a Verticillium, mind a Mycogone „vadon" élő gombákon is előfordul, mégis

nehezen feltételezhető, hogy innen tömeges fertőzés induljon ki.

Lehetséges védekezés a higiéniai eljárásokon kívül: takarás után

beöntözés 1%-os formalinos oldattal (21/m2), egy hét múlva 0,3 g/m2 (100

m -re 3 dkg) Chinoin Fundazol 50 WP kijuttatása, szintén öntözővízzel.

Fundazol helyett használható a Kolfugo 25 FW is, esetleg a Sporgon 50 WP.

Ahol igen nagy a fertőzés, célszerű a takaróanyag nagy részének

eltávolítása (a puffancsokkal együtt), majd teljesen friss takaróanyag

felhordása és meglocsolása 1%-os formalinos oldattal (2 1/m2)-

A Fundazollal és Sporgonnal szemben még nem alakult ki rezisztencia a

Mycogone esetében. (Fletcher, 1992). Hogy mégis mi lehet az oka időnkénti

szinte katasztrofális előfordulásának, arra nézve álljon itt néhány

feltételezés.

1. Alapvető higiéniai hiányosságok (a lehetőségeket előbb részleteztük),

aminek következtében az „átlagos" fertőzőttségnek (spóraszámnak)

akár többezerszerese is fennállhat, ami lényegesen lerontja a

gombaölő szerek hatékonyságát.

A Mycogone egyes törzsei kevésbé érzékenyek a Sporgonra (ez nem

rezisztencia, hanem adottság), márpedig évek óta minden gomba-

termelő Sporgont használ! Vagyis a Mycogone esetében lehet, hogy a

Fundazol használata előnyösebb volna.

2. A gombaölő szerek állandó használata kedvez egyes tűrőképesebb

törzsek elszaporodásának.

3. Célszerű volna váltogatni a szóba jöhető vegyszereket.

4. A viszonylag alacsony dózis szintén kedvez a tűrőképesebb törzsek

elszaporodásának. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy pl. a

Sporgon esetében a hazai engedélyezett dózis a Növényvédő szerek,

termésnövelő anyagok, 1994 c. kiadványban tévesen jelent meg,

nem 0,15-0,3 hanem 1,5-3 g/m2

A vegyszerek használata azonban a védekezésnek csak egyik oldala, és

a törekvéseknek inkább arra kell irányulniuk, hogy a lehető legkevesebb

vegyszerrel dolgozzunk. Erre meg is van a lehetőség, ha minden lehetséges

tényezőt figyelembe veszünk!

Pókhálós penész (Cladobotryum dendroides =Dactylium dendroidesj. A

termésidő vége felé szokott előfordulni az elhanyagolt termesztőhe-

lyiségben. Kezdetben fehér, majd rózsaszín árnyalatú szövedéke van (a

spórák, illetve a konídiumok tömegétől). Kihordáskor a spórák légúti

zavarokat okozhatnak (köhögés stb.). Szövedéke a takaróanyag felszínén

gyorsan terjed (többnyire kör alakban), s az útjába eső gombákat is

bevonja, megrothasztja (72. kép). Külön nem szoktak védekezni ellene,

mert a takarás utáni öntözéssel kijuttatott Fundazol is és a Sporgon is

hatásos ellene. Ha mégis több helyen előfordul, szedjünk le minden ép

gombát, és töményebb formalinos oldattal (1001 vízbe 0,51) locsoljuk meg

a kultúrát. Az öntözővízbe tehetünk még 20 g Chinoin Fundazol 50 WP-t

vagy Sporgon 50 WP-t.

Nem fertőző betegségek

A„ lepuhulásnak"(amennyiben nem állati kártevők, pl. a gombaszúnyog-

lárvák okozzák) helytelen öntözésből, szellőztetésből adódó termesz-

téstechnikai okai vannak. Terméskiesést nem okoz.

A torzulásokat, repedéseket a hiányos szellőztetés, az olajgőzök idézhetik

elő. Üreges gomba elő szokott fordulni hullámok között vagy túl magas

páratartalom következtében. Ismeretlen okai is lehetnek a torzulásoknak,

de ezek nem genetikai megváltozások, hanem valamilyen külső tényező

(penészek toxinjai a komposztban, fonálférgek, vegyszerek stb.) káros

következménye lehet.

A vizesgomba oka ez ideig ismeretlen, de az biztos, hogy nem fertőző.

Sajnos az első terméshullám legszebb gombáit sújtja. A sima kalapú fajták

kevésbé érzékenyek, mint a pikkelyesek.

A „szélső hullám" jelenségét a zsákok közepének átszövés alatti

bemelegedése vagy a takaróanyag vékonysága, esetleg valamely általunk

ismeretlen tényező idézi elő. Előfordul, hogy a komposzt felső rétege a

lecsapódástól vagy a túlöntözéstől feketén megrothad, és a micélium nem

képes áttörni ezt a réteget.

A fátyol és lemez nélküli gombák megjelenését klimatikus vagy egyéb

tényezők (pl. valamelyik komposztban élő penész toxinjai) idézhetik elő.

Genetikai (csíra) eredete nem valószínű. A szerző sok esetben készített csírát

ilyen gombákból, de ez a csíra mindig egészséges gombákat eredményezett.

Az erős micéliumkifutást szellőzési hiányosság okozza. A tenyérnyi,

erősen vattás foltok „vattás" gombacsírától is származhatnak.

Ha a takaróanyagot áttörhetetlen micéliumréteg tartja egybe, ezt

sztrómának nevezik. Egyik oka a takarás utáni elégtelen öntözés, másik oka

lehet a magas hőmérséklet és páratartalom, a nagy széndioxid-tartalom,

végül pedig a gombacsíra, illetve a fajta genetikai megváltozása, bár erre

kevés tudományos bizonyíték van. Mindenesetre, ha a takarőanyagon

erősebb kifutás van, és a szellőztetésre sem reagál megfelelően,

felkaparással (szöges fadarabbal kissé „megbo- ronáljuk") segíthetünk rajta.

Ez a felkaparás ma már a legmodernebb technológiák része.

Fonálférgek

Szabad szemmel nem látható kártevők. Fonálszerű testük alig éri el a 0,5-1

mm hosszúságot. Vannak biomasszával, baktériumokkal táplálkozó,

szaprofág fajok (pl. a Rhabditis és a Cephalobus nemzetségben) és

szájszuronnyal rendelkező, parazita fajok (Ditylenchus myceliopha- gus,

Aphelenchoid.es composticola), amelyek a micéliumot károsítják: kiszívják a

hifasejtek tartalmát.

A szaprofág fonálférgek ágyazás után kezdenek szaporodni, különösen a

túl nedves vagy lecsapódásos komposztban. Azokon a területeken,

amelyeket a micélium átsző, nem tudnak elszaporodni a szabad vízrétegek

hiánya miatt. Egyébként annyira szaporák, hogy egyetlen példánynak két

hét alatt elvileg 100 millió ivadéka is lehet, és 1 g anyagban — megfelelő

módszerrel — 10 ezer példányt is megszámolhatunk. Ha a komposztban

nem, akkor a tőzeges takaróanyagban is elszaporodhatnak, amire a

pikkelyes fajták érzékenyek lehetnek. Toxikus anyagaik zavarhatják a

csiperke micéliumának növekedését, ezért jelenlétük nem kívánatos.

Irodalmi adatok szerint a pikkelyesdarabos fajtáknál terméscsökkenést

idézhet elő a takaróanyagban való tömeges előfordulásuk. Túlszaporodáskor

milliószámra rajzanak ki a komposztból, a takaróanyagból és mindenre (kéz,

szúnyogok, atkák, szerszámok, gombák, szedőládák stb.) rátapadva

mindenfelé elterjednek. Kiszáradva anabiotikus állapotba kerülnek, és

később a porral is tovaterjedhetnek. A nedves hőre érzékenyek.

A parazita fonálférgek nem ennyire szaporák, és életük a micélium- hoz

kötött, ezért csak a termésidő vége felé, illetve többszöri termesztés után

szaporodhatnak el, ha nem megfelelő a higiénia. Petékkel szaporodnak, és

két hét alatt az egyedszám 30-100-szorosára növekedhet. Például a D.

myceliophagus 35-40 napos élete során 50-60 petét rak, és a fejlődési

ciklusa 18 °C-on 26 nap, 22 °C-on 11 nap. Nem rajzanak ki olyan

tömegesen, mint a szaprofágok, nem gyülekeznek úgy a takaróanyag

felszínén és a fóliazsákok szélén, mint a szaprofágok, hanem fertőzött

komposztmaradványokkal terjednek. Ezek is túlélik a kiszáradást, és akkor

mára porral is terjedhetnek. Visszamaradhatnak a padozaton, a polcok

faanyagában stb., és ha nem tökéletes a fertőtlenítés, megfertőzhetik a

következő telepítést is. A fertőzött komposztban a micélium eltűnik, illetve

csak néhány vastagabb szál marad meg. A komposzt összeesik, sötét,

nedves lesz, szaga az erdei földére, gyeptégláéra, haléra emlékeztet. Utánuk

elszaporodnak a szaprofágok.

Meghatározásuk specialisták feladata, bár 400-600-szoros nagyítással

egyszerű fénymikroszkóppal is megállapítható (a behúzott szájszurony jól

látható), hogy parazitákról van-e szó (16. rajz).

Megfelelő komposztálással, hőkezeléssel, a higiéniai előírások meg-

tartásával, alapos helyiség-, láda- vagy polcfertőtlenítéssel védekez-

hetünk ellenük. A fóliazsákokat nem szokták többször felhasználni, bár

kimosásuk, fertőtlenítésük (a gombateleptől távol, attól teljesen füg-

getlen helyen) elvben megoldható. Az 5%-os hipós vagy formalinos

fertőtlenítés után ismét tiszta vizes öblítés szükséges. Ez fa- és műanyag

ládákra is érvényes. Mint érdekességet, megemlítjük, hogy a Fundazol és a

Dimilin mérsékelt fonálféregölő mellékhatással is rendelkezik.

Ugróvillások

1-2 mm hosszú, igen apró, hosszúkás, szárnyatlan, szürkés rovarok. Csak

nagyobb tömegben vehetők észre. Fokozatos fejlődésűek, ezért

kisebb-nagyobb egyedeket láthatunk közöttük. Ha menekülni nem tudnak,

egy „pattanással" eltűnnek a szemünk elől. Szerves hulladékokon,

micéliumon, gombán is táplálkozhatnak. Megfelelő higiénia esetén nem

szoktak elszaporodni és nagyobb kárt okozni. Csiperkekultúrában gyakori

az Achorutes armatus.

Kétszárnyú rovarok (legyek, szúnyogok)

Ha pl. nyitott abalkú gépkocsival nyáron megállunk egy vidéki udvarban

vagy kertben, kis idő elteltével megfigyelhetjük őket a szélvédő belső oldalán.

Ugyanez a helyzet, ha mezőgazdasági környezetben felállítunk egy

fóliasátrat, mert néhány óra múlva az összes, gombára veszélyes „muslicát"

felfedezhetjük a fólia belső oldalán. Ilyen körülmények között néhány nap

leforgása alatt több száz, sőt több ezer muslica fertőzheti meg például az

átszövés alatt álló kultúrát, aminek következtében 2-4 hét múlva (a

hőmérsékettől, a faj szaporaságától függően) már 50-100-szor annyi egyed

rajzik elő az aljzatból, tovább veszélyeztetve az aljzatot és a gombát is.

Elképzelhető, hogy ha szabad teret engedünk fejlődésüknek, néhány

telepítés után annyira fertőzött lesz a környezet, hogy a lárvák egyszerűen

„kieszik" a micéliumot az aljzatból, vagy „szitává" rágják a gombákat.

A gombatermesztés megkezdése előtt ezt a tényt mindenképpen

figyelembe kell venni.

Púpos legyek vagy bolhalegyek (Phoridae család, leggyakoribbak közülük

a Megaselia fajok). Igen apró, 2-3 mm hosszúságú, mozgékony legyecskék.

Figyelmünket könnyen elkerülhetik, bár a helyiség ablakában vagy a

bejárat, szellőző környékén felfedezhetjük

őket.

A bolhalegyekre jellemző, hogy szaporodásukhoz fényre van szükség,

így csak nyílások, ablakok közelében szaporodnak el, teljes sötétségben

nem. A Megaselia halterata a komposztban és a takaróanyagban a

micéliumot károsítja. A M. nigra lárvái a gombákban élősködnek, a kalapot

„szitává" rághatja. Mindkét faj lárvája 3,0-3,5 mm hosszúságú, fekete

fejtokjuk nincs. Mivel főként termésidő alatt károsítanak, nehéz védekezni

ellenük. (Ezért hangsúlyoztuk, hogy lehetőleg zárt és sötét helyiségben

termesszünk, és a helyiség csak ventilátorokon keresztül „érintkezzen" a

külvilággal.) A boltokban kapható szúnyogháló nem alkalmas sem a

bolhalegyek, sem a többi szúnyog-, illetve légykártevő távol tartására.

Ehhez még apróbb lyukú hálóra (pl. molnárszitára, kútszitára) van

szükség! Mindenesetre a nyílások közelében helyezzünk el (ragasztós)

légyfogókat, légycsapdákat, rovarölő csíkokat. A vegyszeres védekezésre a

következő fejezetben még kitérünk.

Gyászszünyogok vagy ámyéklegyek (Lycoriidae = Sciaridae család).

Több faj ismeretes, a budapesti pincékben feltehetően a Lycoriella solani

károsít. Nem kizárólag gombakártevők, mindenütt megjelenhetnek, ahol

szerves anyag van, még a szobai virágcserepek földjében is. Lárváik

rothadó zöldségfélékben is 3-4 mm hosszú, fekete színű, lomha mozgású.

Ha a védekezést elhanyagoljuk, a legveszélyesebb kártevőkké válnak. A

szúnyogok a trágyába vagy a leágyazott komposztba rakják tojásaikat (egy

nőstény akár 170 darabot is!). A trágya és a komposzt szaga csalogatja

őket. Alárvák a komposztban észrevétlenül fejlődnek. Fejlődési ciklusuk a

hőmérséklettől függ. Hozzávetőleg: 15 °C- on 30 nap, 20 °C-on 25 nap, 25

°C-on 20 nap. A kifejlett szúnyogok a takarás után, az első hullám idején

(a hőmérséklettől függően) rajzanak elő. Ennek a nemzedéknek a lárvái

már a takaróanyagban fogyasztják a micéliumot, de a kicsi vagy a nagyobb

gombákat is (74. kép) károsítják. A lárvák 5-6 mm hosszúak, fekete

fejtokjuk van. E parányi fejtok alapján szabad szemmel is

megkülönböztethetők a púpos legyek lárváitól. Mivel az elsődleges fertőzés

(komposztálás, átszövés) hosszabb ideig tart, a kirajzás is elhúzódik. Ezért

később, a termésidő alatt a nemzedékek egybemosód-

nak, így a populáció egy része imá- gó-, más része tojás-, lárva- és báb-

állapotban van. A rovarölő szeres füstölés csak a repülő alakokat pusztítja

el, a bábokra, a lárvákra és a tojásokra nem hat, ezért a füstölést többször

meg kell ismételni. Alapvető növényvédelmi feladat e kártevők ellen a

kazalkezelések elvégzése, majd az ágyazás, illetve a zsákolás után azonnal

granulátum (Ba- sudin, Diazinon) kiszórása, amit a következő fejezetben

részletezünk.

A szúnyogok betegségeket, kártevőket (spórákat, atkákat, fonál-

férgeket) hurcolnak magukkal. Fénycsapdára nem repülnek olyan jól,

mint a púpos legyek.

Lapospotrohú muslicák (Scatopsidae család). Az árnyéklegyekhez

hasonlóak, kissé feketébbek, zömökebbek, fényesebbek. Életmódjuk is

hasonló. A csiperketermesztésben ritkábban, a laskatermesztésben

gyakrabban fordulnak elő.

Gombaszúnyogok (Mycetophylidae család). Lárváiknak szintén fekete a

fejtokja, de nagyobbak, hosszúságuk megközelíti az 1 cm-t. Erdei

gombákban gyakoriak. Az esetleg szabadban termesztett gombákban is

előfordulhatnak.

Gubacsszúnyogok (Cecidomyiidae család). A gombatermesztésben

szereplő fajok nem gubacsképzők. Hazai azonosításuk még csak részben

történt meg, pedig időnként jelentős károkat okoznak. A csiperke-

termesztésben a fehér lárvájú faj, feltehetően a Heteropeza pygmaea fordul

inkább elő, a laskatermesztésben a sárga lárvájú (Mycophila speyeri) a

gyakoribb. Lárváik igen aprók, 1-2 mm hosszúságúak és vékonyak.

Méretük szerint a gyászszúnyogok lárvái és a fonálférgek között

helyezkednek el. A lárvák szabad szemmel egyenként alig láthatók. A

csiperketermesztésben a nagy tömegű lárvát már szabad szemmel is

ézrevehetjük a zsákok szélén, a laskatermesztésben pedig a narancsszínű

lárvatömegek tűnnek fel a fólián, a lyukak környékén. Főként

lárvanemzéssel szaporodnak; egy anyalárvában egy hét alatt 20-30

leánylárva keletkezhet. A termésidő második felében egy marék

takaróanyagban akár 15-20 ezer példány is előfordulhat. Főleg a

micéliumot, de a kis gombákat is károsíthatják. A lepuhult kis gombák

barna, nyálkás felszínén már szabad szemmel is láthatók a lárvák,

természetesen, ha tudjuk, hogy mit kell figyelnünk. A szúnyogok ritkán

észlelhetők, legfeljebb az ablaküvegen. Igen aprók, 1,5 mm hosszúak,

karcsúak, törékenyek.

Mivel a cecidlárvák a fonálférgekhez hasonlóan élnek és terjednek, csak

helyes technológiával és megfelelő higiéniai rendszabályokkal

védekezhetünk ellenük.

Végül megemlítjük még, hogy a gombatermesztésben előfordulhatnak

még a púpos legyekhez hasonló Leptocera heteroneura (

I fajok is.

Pókszabásúak

Különböző atkák tartoznak ide. Igen apró, fénylő, csepp alakú és

külsejű élőlények. Hosszúságuk 0,5 mm-nél is kisebb, szabad szemmel

nem nagyon láthatók. A rovarokkal szemben nem 3, hanem 4 pár lábuk

van, testük kevésbé tagolt. A gombatermesztés szempontjából három,

illetve négy csoportba oszthatjuk őket. Tulajdonképpen négy rendszertani

családba is tartoznak: Tarsonemidae (Tarsonemus spp.), Pyemoti- dae

(Bakerdania sp., Pseudopygmephorus spp. stb.), Tyroglyphidae

(Tyrophagus spp., Caloglyphus spp.),Gamasidae (Eupodidae),( 17. rajz).

A hazai gombatermesztésben szerepet játszó fajok azonosítása, fel-

dolgozása nem történt meg. Legveszélyesebbek a micéliumot károsító

atkák, amelyek a komposztban és a takaróanyagban élnek. Az általuk

okozott legjellegzetesebb tünet a gombák tövének szívogatása. (75. kép). A

gomba tönkje elvékonyodik, barnul és csak egy vékony micé- liumköteggel

érintkezik a takaróanyaggal. A nemzetközi irodalomban a Tarsonemus

myceliophagust emelik ki. A Természettudományi Múzeum Állattárába

bevitt káro- sítókat T. confususnak határozták meg. Ezek a sárgásbarna

atkák 0,18 mm nagyságúak, és viszonylag lassan szaporodnak: három

héten keresztül naponta egy tojást raknak.

Ennek ellenére az utóbbi években igen súlyos károkat okoznak, ami

szomorú bizonyítványt állít ki gombatermesztésünk higiéniai állapotáról.

Bezzeg, amikor a termesztő felfedezi a kártételt, mindjárt azt kérdezi, hogy

mivel lehet permetezni... Meg kell mondanunk, hogy

semmivel! Termő kultúrát semmilyen rovarölő szerrel nem perme-

tezhetünk, legfeljebb füstölhetünk, mint a gombaszúnyogok esetében.

Ennek azonban csak gyérítő hatása lehet, különben is, az atkák egy része

az ágyak belsejében és a takaróanyagban él. Legfeljebb annyit tehetünk,

hogy az atkák áthurcolását megakadályozzuk. A fertőzést továbbvihetjük

lábbelivel, kézzel, ruhával, szedőrekeszekkel, szerszámokkal. Az atkák

viszonylag lassan mozognak, saját maguk kis távolságot tesznek meg,

viszont egy gombaszúnyog 20 atkák is „cipelhet" magával.

A következő csoportot a piros paprikaatkák képezik. Ezek tömeges

előfordulása valóban látványos, mint ahogy a nevükből is kitűnik.

Nagyságuk 0,25 mm körüli, hátsó részük szögletes. Többnyire penész-

gombákon (Trichoderma, Monilia stb.) élnek, tehát csak ott szaporodnak el

nagymértékben, ahol a komposzt nem megfelelő. Szaporodásuk gyorsabb,

mint az előző fajoké: egy nőstény 5 nap alatt 160 tojást is lerakhat, és

fejlődési ciklusa 24 °C-on 13 nap, ezért már az első hullám idején nagy

tömegben hagyják el a komposztot. A takaróanyagrögök tetején és a

gombák kalapján gyülekeznek (nevüket a megjelenésükről kapták), s a

gombaszedőknél esetleg allergiát is kiválthatnak. Az említett intézetben a

következő fajokat határozták meg: Bakerdania quadrata,

Pseudopygmephorus pygmaephoriphae, P. centriger.

Üvegházi gombatermesztésben találkoztunk a gyökératkákhoz tartozó

Tyrophagus similis kártételével. Ez az atka a gombakalapon apró üregeket

rág, 0,3-0,5 mm nagyságú, igen lassú mozgású, világos színű, lágy,

áttetsző testű, hosszú szőrökkel. Nem tartják igazi kártevőnek.

A komposztálás végén, az átszövés alatt, sőt a takaróanyagon is

láthatunk néha pirosas színű, hosszú lábú, gyorsan mozgó, sürgő-forgó

0,5-1,0 mm nagyságú atkákat. Ezek nem kártevők, kisebb atkákkal,

fonálférgekkel, légylárvákkal táplálkoznak, vagyis „ragadozó" atkák

(Gamasidaej. A gombaszedőket irritálhatják.

Meztelen csigák

A gombatermesztésben több faj károsít. A hűvös, nedves körülményeket

kedvelik. A szabadban élők fejlődése egyéves, a tojás vagy a félig kifejlett

ivadék telel át. A nagy termetű meztelen csigák fejlődése (pincékben)

1,5-2,0 év, élettartamuk 2-3 év, ezalatt több száz petét rakhatnak le. A

védekezésről a következő fejezetben lesz szó.

A kétspórás csiperke növényvédelmi

technológiája

A fertőtlenítő- és növényvédő szerek használata

A vegyszereket megfelelő helyen elzárva kell tartani, nehogy gyermekek,

avatatlan felnőttek, állatok hozzáférhessenek! Erre munkavégzés közben is

ügyeljünk. Felhasználás előtt mindig olvassuk el az eredeti göngyöleg

feliratait, hogy tájékozódjunk annak kezeléséről,

veszélyességéről.

Mindig az eredeti göngyölegben tároljuk a növényvédő és fertőt-

lenítőszereket, hogy a felcserélés és az összetévesztés veszélyét kizárjuk. A

szer neve mindig olvasható legyen a göngyölegen! Több tragédia származott

már abból, hogy boros-, sörös-, üdítőitalos üvegbe töltötték a mérget.

A növényvédelmi munkákat úgy végezzük, hogy környezetünket ne

szennyezzük, hogy a szerek ne juthassanak élelmiszerbe, takarmányba,

ivó-, álló- vagy folyóvízbe. A mérőeszközöket a szerekkel együtt tároljuk, de

a védőfelszereléseket ne!

A munkavédelmi előírásokat a göngyölegen megadott utasítás szerint

tartsuk be! Zárt térben még szigorúbban a feltételek, erre a

megfelelő helyen utalunk.

A munka- és élelmezés-egészségügyi várakozási időket tartsuk be!

Munkavégzés előtt és közben ne fogyasszunk alkoholt, munka közben

ne dohányozzunk, munka után alaposan tisztálkodjunk, mosakodjunk.

A növényvédelmi munkát mindig a helyiség belsejéből kifelé haladva

végezzük. Kezelés, különösen fertőtlenítés után a helyiséget zárjuk le és

ellenőrizzük a belépést tiltó tábát. A figyelmeztető táblát már munkavégzés

előtt tegyük ki. A formaiin gőzei lakott területre nem juthatnak. Ha ez a

veszély fennáll, ne használjuk! A fertőtlenítést mindig másodmagunkkal

végezzük, hogy esetleges rosszullétkor segítséget tudjunk kérni!

Fertőtlenítés közben „A" vagy „X" betétes légzésvédőt kell használni, még

hipó esetében is. A formaiint ne öntsük hipós tartályba (és viszont), mert

robbanhat.

A kiürült göngyölegeket kommunális hulladékként, a szervezett

lakossági szemétgyűjtés keretében szállíttassuk el.

A fertőtlenítőszerek (formaiin, hipó, klórmész) nagyobb tételben

beszerezhetők: Alfa Kereskedelmi Rt., Bp. IV. Dugonics u. 15., Poli- chem

Kft.—Vegytek, Bp. V. Kozma u. 3. Kisebb tételben: Vegyszerbolt Bp. VIII.

József krt. 65., továbbá gyógyszertárakban (formaiin), háztartási

boltokban (hipó, klórmész). A gomba- és rovarölő szerek beszerzési

lehetősége ismert, néhány rovarölő szer (Piretrin, Mala, Domotox stb.)

háztartási boltokban is kapható, bár ezeket inkább csak a laska-

termesztésben használhatjuk, elsősorban zsákolás után, a zsákok és

környékük kezelésére. Nagyobb mennyiségű Piretrint célszerű a Phy-

laxiánál (Bp. X. Szállás u. 5.) beszerezni.

Bármilyen vegyszeres növényvédelmi kezelést végzünk, vezessünk róla

naplót. Mérgezés gyanúja esetén ezzel tisztázhatjuk a helyzetünket.

Helyiségfertőtlenítés

Fertőtlenítés előtt a helyiséget takarítsuk ki, a szerszámokat, polcokat

azonban hagyjuk benn! A fertőtlenítést permetezőgéppel végezzük (falak,

mennyezet), a padozatra azonban öntözőkannával is kijuttathatjuk az

oldatot. 100 m2 alapterületű helyiségnél a falak, a padozat minőségétől

függően 50-100 1 oldattal számolhatunk. Mielőtt a fertőtlenítést

elkezdenénk, tegyünk ki a bejáratnál belépést tiltó táblát, stabil feliratot!

Fertőtlenítésre használható szerek:

—5%-os nátrium-hipoklorit-90 (ballonokban kapható),

—10%-os háztartási hipó,

— 5%-os formaiin- vagy

—3%-os klórmészoldat,

—frissen oltott mésztejes lemosás.

A fertőtlenítés csak légzésvédő („A" betét) használatával végezhető. A

polcokat, szerszámokat is permetezzük le, áztatásszerűen. A munka

befejezése után a helyiséget zárjuk le, majd két-három nap múlva

szellőztessük ki. Megjegyezzük, hogy a formaiin hatása 0,5% káliszap-

pannal, a klórmész hatása pedig 0,5% ammónium-szulfáttal vagy ecettel

fokozható. Ha a helyiségben erős atkafertőzés volt, a fertőtlenítésen kívül

végezzünk még általános permetezést Mitac 20 vagy Neoron 500 EC, vagy

Anthio 33 EC permetezőszerekkel (0,2%-os dózis). Zárt helyiségről lévén

szó, feltétlenül használjunk „A" vagy „X" betétes légzésvédőt, illetve

amilyent a szer előkészítőjének előírnak (a göngyölegen megtalálható)! A

helyiséget ugyanúgy zárjuk le, mint fertőtlenítéskor.

Kazalkezelések forgatások után

Mind az összerakás, mind a forgatások befejezése után takarítsuk ki a

helyiséget, sehol ne hagyjunk elszórt, letaposott trágya- vagy komposzt-

maradványokat. Ezután permetezzük meg a kazal felszínét és környékét a

következő rovarölő szerek valamelyikével:

— Chinetrin 25 EC 0,1%-os,

— Cyperil 10 EC 0,1%-os,

— Reslin 25 EC 0,1%-os

— Ripcord 20 EC 0,1%-os,

— Sumithion 50 EC 0,2%-os,

—Anthio 33 EC 0,2%-os,

—Actellic 50 EC 0,2%-os oldattal,

— Galition (Buvatox) 5 G (a felület minden m =-ére 5 g-ot —, azaz fél

dkg-ot szórjunk ki, Basudin 5 G-t ne most, hanem csírázás után

hasz-náljunk).

— Bi 58 EC (= Rogor L-40 EC) 0,1%-os oldattal.

Fokozott figyelmet fordítsunk a Bi 58 EC használatára, mert magasabb

mérgezési kategóriába tartozik, mint az előtte felsoroltak.

A permetezéseket zárt térben „X" vagy „A" betétes (vagy amilyet a szer

göngyölegén az előkészítőnek előírnak) légzésvédő használatával végezzük.

A trágya csak „belépőkön" keresztül legyen megközelíthető.

Csírázás utáni rovarölőszeres kezelés

A zsákok vagy ágyak elrendezése után az ágyakra (a zsákokra), az

utakra gumikesztyűs kézzel azonnal szórjunk ki egyenletesen 20 g/m 2

Basudin 5 G vagy Diazinon 5 G, vagy Diazol 5 G, vagy Drawizon 5 G

granulátumot. 100 m=-es helyiségben, tehát egy szint esetén, összesen 2

kg szert szórjunk ki. A gyászszúnyogok ellen ez a leglényegesebb, el nem

mulasztható kezelés, és más szerrel nem helyettesíthető. A Galition 5 G, a

Buvatox 5 G kevésbé alkalmas, csak akkor használjuk, ha az előzőeket

nem tudjuk beszerezni. Decemberben, januárban, februárban a dózist

felére csökkenthetjük (10 g/m=).

A takaróanyag fertőtlenítése

A takaróanyagot a termesztőhelyiségben, nem a bejáratnál, hanem

legbelül vagy teljesen elkülönített, tiszta helyiségben célszerű fer-

tőtleníteni. Odaszállítására mindig a helyiség fertőtlenítése után kerüljön

sor! Gondoskodjunk a maradék takaróanyag higiénikus, elkülönített

tárolásáról. A termesztőhelyiségben tehát a takarás után ne maradjon

semennyi takaróanyag, mert a szedéstől kezdődően fertőződik, és így nem

használható már a szedés és javítás utáni „homokolásra". Erre a célra

tehát külön tárolóhelyiséget nevezzünk ki, megfelelő helyen.

A fertőtlenítést formaiinnal végezzük, lehetőleg 15 °C-on vagy ma-

gasabb hőmérsékleten. 1 m 5 takaróanyagra 11 formaiint juttassunk ki

mintegy két öntözőkannányi vízzel, egyenletesen rálocsolva átlapá- tolás

közben. Ezután a kupacot két napra fóliával takarjuk le, majd

egyszer-kétszer lapátoljuk át, hogy kiszellőzzön. Ha szükséges, még

felhasználás előtt is lapátoljuk át, hogy szűrős szaga eltűnjön, mert ez

ártalmas az egészségre. A takaróanyag gőzöléssel is fertőtleníthető,

ládákban, 60 °C-on, 5 óráig, hőkezelő helyiségben. A 60 °C-ot pontosan be

kell tartani, nem szabad túllépni.

Takarás utáni gombaölőszeres kezelés

Kétféle öntözést végezhetünk takarás után közvetlenül. Ha hozzájutunk

Sporgon 50 WP-hez, csak ezt tesszük az öntözővízbe, mégpedig 100 m2-re

150-300 g-ot, vagyis egy 2001-es hordóba legalább 10-15 dkg- ot, s ebből 2

l/m2-t kijuttatva. Egy hét múlva feleekkora dózissal (75 g/ 100 m2)

megismételjük a Sporgonos öntözést.

Sporgon híján a 200 1-es hordóba tegyünk 1 1 formaiint és 40-60 g

Chinoin Fundazol 50 WP-t. Fundazol helyett jó a Topsin—M 70 WP vagy a

Kolfugo 25 FW is. A formaiint 50-60 g Ortho-Phaltannal helyettesíthetjük

(lásd még a „mólé" betegségeknél!).

Takarás utáni rovarölőszeres kezelés

Nyáron, a felmelegedő termesztőhelyiségben a takarás utáni öntözővízbe (a

formaiin vagy Fundazol vagy Sporgon mellé) 100 m2-re számítva tehetünk

200-300 g (20-30 dkg) Dimilin 25 WP-t is a gyászszúnyog- és a Megaselia

halterata-lárvák ellen. A M. nigra termésidő alatt csak a gombát

veszélyezteti, így ez a kezelés a kártevők ellen kevésbé hatásos.

Megjegyezzük, hogy a Dimilin 25 WP bár engedélyezett és nem mérgező, de

drága szer, tehát fontoljuk meg, hogy egyéb — esetleg higiéniai —

eljárásokkal (csírázás utáni Basudinos kezelés, elsötétítés, megfelelő

szúnyoghálók, légyfogók kihelyezése vagy takarás után egy általános,

Chinetrinnel való permetezés) nem helyettesíthető-e.

Későbbi öntözések

A legelső öntözés utáni további öntözések alkalmával mindig tehetünk az

öntözővízbe formaiint: a 2001-es hordóba 0,51-t, még termésidő alatt is.

Termésidőben, ha mólé vagy pókhálós penész jelentkezne, egy nagy

terméshullám után szedjünk le minden gombát, még a kisebbeket is, majd

öntözzük meg a kultúrát a takarás után ajánlott formaiin Fundazol

tartalmú öntözővízzel.

Termésidő alatti rovarölőszeres kezelések

Ha gombaszúnyogokat észlelünk, munkavégzés után füstöljünk Uni- fosz

50 EC-vel. A szert (5 ml/100 m >) újságpapíron égetjük el. Pl. egy 1000

légköbméteres helyiségre 50 ml-t (fél dl) használunk fel, 3-4 helyen

elfüstölve, belülről kifelé haladva. A művelet egész időtartama alatt

viseljünk gumikesztyűt és „X" vagy „A" betétes légzésvédőt. Ez igen

lényeges előírás, mert az Unifosz erős méreg, és tömény szerrel dolgozunk,

így az „előkészítők" kategóriájába tartozunk, azonkívül a füstöt is tilos

belélegezni. Ha a gombaszúnyogok folyamatosan rajzanak elő, akkor

hetenként kétszer is füstölhetünk. Füstölés után zárjuk le a helyiséget, a

belépést tiltó táblát már füstölés előtt tegyük ki! Másnap reggel,

munkakezdés előtt szellőztessünk ki.

Kistermelőknél engedélyezett az Actellifog füstpatron. A 20 g ható-

anyagot tartalmazó patron 600-700 m3-re elegendő. A patronok elhelye-

zését, „meggyújtását" belülről kifelé végezzük.

Nagyüzemben, növényvédelmi képesítéssel rendelkező szakember

közreműködésével, engedélyezett a Bladafum II füstpatron használata is (1

patron 400 légköbméterre), hasonló óvó rendszabályokkal, vagyis „X"

betétes légzésvédőt minden füstölésnél kötelező használni! Ha az első

hullám előtt erősebb gombaszúnyograjzást észlelnénk (pl. 1 m 3 falfelületen

2-3 szúnyog), permetezhetünk 0,05%-os Chinetrin 25 EC- vel, de csak

abban az esetben, ha utána még 4 napig nem várható gombaszedés. Az

említett dózis: 10 1 vízbe 5ml.

Termésidő alatt minden egyéb lehetőséget meg kell ragadnunk a

gombalegyek, gombaszúnyogok irtására: szúnyoghálóval, fénycsapdákkal,

ragadós légyfogókkal, rovarölő csíkokkal, Soveurode sárga lapokkal,

különösen a nyílások környékén.

A meztelen csigák elleni védekezés

Helyenként kellemetlenek lehetnek és nagy kárt okozhatnak. Mérgek

kiszórásával és egyszerűbb eszközökkel védekezhetünk ellenük. A

mérgek (Delicia, Mesurol, Metaldehid 5 G) nem kerülhetnek a zsákokra,

hanem kizárólag csak a padozatra, a csigák búvóhelyének környékére,

elsősorban a falak mentén. A dobozokon található utasítást olvassuk el!

Egyszerűbb, veszélytelenebb módszer, ha a következő anyagok valame-

lyikét szórjuk el a csigák útvonalán: égetett mész, műtrágya, konyhasó,

fahamu. Csalétkeket is helyezhetünk ki: földbe süllyesztett söröspohár,

répa, burgonya. Az összegyűlt csigákat elpusztítjuk.

Eszközök, szerszámok,

járművek fertőtlenítése, belépők

A szerszámokat megfelelő helyen, tisztítás és lemosás után 5%-os hipós

vagy 2%-os formalinos oldattal kezeljük. Minden helyiség bejáratánál

helyezzünk el át nem léphető tálcákat laticellel, amelyeket hetente legalább

egyszer kezeljünk gomba- és rovarölő szerrel. A gombaölő szer lehet

Chinoin Fundazol 50 WP és Ortho-Phaltan együtt, a rovarölő szer Basudin

5 G, vagy Galition 5 G. Az USA-ban, ahol alig használnak mérgeket, egyes

üzemekben a belépőkre, padozatra, 2-3 naponként konyhasót, mészport

vagy gipszet szórnak. A fonálférgek és a cecid- lárvák lábbelivel, kerekekkel

való áthurcolását ez is megakadályozza!

Higiénia

Fő szempont a mólé, a sárgapenész, az atkák, a fonálférgek, a cecid-

szúnyoglárvák és a csiperkespórák átvitelének megakadályozása.

Fertőző anyagok:

— a szedési, javítási hulladék és minden, ami ezekkel érintkezik; a

gombás rekeszeket a telepre vitel előtt fertőtleníteni és mosni kell,

— a gomba, a gombás rekeszek és minden, ami ezekkel érintkezik, a

csiperkespórák is veszélyforrásnak tekintendők (vírusok),

— a letermett kultúra, kihordás közben is,

— az előbbieket szállító jár művek,

—nagyüzemekben a nem fertőtlenített, elpiszkolódott csírázó gépsor

vagy a hőkezelő helyiségbe beszívott poros levegő vagy a hőkezelő

rácspadozata alatt hagyott komposzthulladék, egyéb, a komposzt-

telepen széthagyott, taposott komposzthulladék.

Veszélyeztetett anyagok:

— a friss trágya, szalma, baromfitrágya és mindezek a szállítás, kezelés,

forgatás, hőkezelés alatt,

—gombacsíra, ha fertőzött jáművel szállítják és gombával együtt tárolják

(tehát ez elkerülendő!),

— a komposzt a csírázáskor, szállításkor, elhelyezés közben, átszövés

alatt,

— a takaróanyag szállátáskor, tároláskor, takarás közben,

— a homokolásra meghagyott takaróanyag.

A fertőzések terjedése lehetséges:

— a szállítóeszközökkel (ezek rakfelülete, futófelülete); a szállítóesz-

közök fertőtlenítését nagyüzemben ne a gépkocsivezetőre bízzuk,

hanem azt mindig vezető beosztású egyén személyes ellenőrzése

mellett végezzék el,

— a szerszámokkal, eszközökkel: (lapátok, seprűk, tömlők, vödrök stb.),

— a lábbelik, a kéz, a ruhák, az öntözővíz, az öntözőkannák stb. útján,

— a gombaszúnyogok, legyek maguk is terjednek, de magukkal viszik a

móléspórákat, az atkákat, a fonálférgeket, a fertőzött csiperke-

spórákat stb.,

— porral, légárammal, ventilátorokkal,

— a sárgapenész csak a kihordástól kezdve fertőz,

— a már létrejött fertőzést a takaróanyag fellazításával, „bolygatásával"

is terjeszthetjük.

A tömegátszövetés higiéniája (lásd még Griensven, 1968):

— a tömegátszövető helyiséget ki kell takarítani, a rácspadozat alatti

részt kimosni, majd a helyiséget ki kell gőzölni (70 °C-on, 6 óráig),

ezután lehet betölteni a csírázott komposztot,

— a kitermelőgépeket, gépsorokat le kell takarítani, fertőtleníteni,

úgyszintén az étszállítógépeket, a csírázó és töltő gépsorokat is,

— átszövetés alatt szűrt levegővel (speciális szűrők!) kell szellőztetni

vagy igen magasból kell szívni a friss levegőt (vagy a kettőt egyszerre),

— az átszövődött anyag kitermelése előtt a kitermelő-, zsákoló-, préselő-

stb. gépeket szintén fertőtleníteni kell,

—kitermelés utána tömegátszövető helyiséget tisztítani, fertőtleníteni

kell,

—be-és kitermelés közben, vagyis csírázáskor, majd az átszőtt anyag

kiszedésekor a közelben letermett anyagot bolygatni, mozgatni

nem szabad, sőt ne legyen a közeli „alagutakban" még hőkezelés

céljából történő betermelés se! (legalábbis ugyanazon az oldalon),

— azok a dolgozók, akik csírázáskor és az átszőtt anyag kitermelésekor

itt dolgoznak, ne a termesztőhelyiségekből jöjjenek ide, sőt tiszta

ruha és fertőtlenített lábbeli szükséges,

— a gépek fertőtlenítésére 2%-os formaiint használjunk, lehetőleg előző

nap; a higiéniai követelmények megvalósításának, végrehajtásának

legyen közvetlen felelőse egy személyben.

Az eredményes gombatermesztéshez mindezeket figyelembe kell venni.

A szerszámokat ne vigyük át egyik helyiségből a másikba, a munkákat úgy

szervezzük, hogy mindig a legfiatalabb telepítésnél kezdjünk dolgozni, és

termő kultúrából ne járkáljunk át a fiatalabbá vagy az átszövés alattiba. A

fertőzés annál veszélyesebb, minél korábban fertőződik meg egy kultúra s

mennél több kórokozóspórával, fertőzött csiperkegomba-spórával, atkával,

fonálféreggel, cecidlárvával stb. Sok károsítót áthurcolunk pl. a

szedőrekeszekkel. Ezeket is fertőtleníteni kell, mielőtt az első három

terméshullám alatti helyiségbe visszük őket. A gombatermesztők nemcsak

a saját, friss telepítéseiket, hanem egymáséit is megfertőzik a

szedőrekeszekkel. A szedési, javítási hulladékokat gyűjtsük fóliazsákokba,

majd bekötve mindennap távolítsuk el.

A laskagomba betegségei,

kártevői és az ellenük való védekezés

A laskagomba betegségei

Versengő penészgombák. Többnyira olyan gombákról van szó, amelyek

rendszerint párhuzamosan növekednek a laskagomba micéliumával az

átszövés alatt. Egyedül talán a Trichoderma fajok azok, amelyek

élősködhetnek is a laskagomba micéliumán, de ezek is elsősorban

szaprofiták, cellulóz- és ligninbontók. A leggyakrabban előforduló

penészgombafajok a Monüia, azAspergillus, a Penicillium, a Trichothe- cium,

a Trichoderma és a Botrytis, Mucor, Fusarium stb. nemzetségbe tartoznak.

A piros, a szürke és a zöld legkülönbözőbb árnyalataiban fordulhatnak elő.

A pasztőrözött, majd kondicionált alapanyagon nehezebben telepszenek

meg, mint a 100 °C-on részlegesen sterilezett, illetve csak pasztőrözött

anyagon, bár megjelenésük erősen függ a fertőző spórák számától is. Az

átszövés biztonságosabbá tehető bizonyos gombaölő szereknek a

nedvesítővízhez való hozzáadásával. Ezeket a szereket a laskagomba jól

tűri. A leggyakrabban alkalmazott szer a Chinoin Fundazol 50 WP, de

használható helyette a hasonló hatóanyag-tartalmú Topsin—M 70 WP

vagy a Kolfugo 25 FW is. Az általunk javasolt dózis 50-100 ppm, ez 100 1

nedvesítővíz esetében 5-10 g-ot, vagyis 0,5-1,0 dkg-ot jelent.

Az átszövetlen helyeken gyakran előfordulnak a fólia alatt „tekergő"

hosszú, vékony fehér szárú trágyatintagombák, ezek apró kalapja később

feketén elfolyósodik, elenyészik.

A versengő penészgombák tevékenységét a higiénikus előkészítéssel,

csírázással és zsáktöltéssel, továbbá a megfelelő (nem túlméretezett)

zsákok használatával és az optimális hajtási hőmérséklet tartásával

akadályozhatjuk meg.

Élősködő gombák. A nagy gombák termőtestén élősködő gombák közül

előfordulhat a pókhálóspenész, míg a mólé- (verticilliumos) betegségről

csak irodalmi utalásokból van tudomásunk. A csiperkénél ismertetett

pókhálóspenész itt is csak elhanyagolt kultúrában, le nem szedett

gombamaradványokon szaporodik el. Ha veszélyes méreteket öltene,

szedjünk le minden gombát, gombakezdeményt (lehetőleg hullám után), és

permetezzük meg a zsákok, blokkok felszínét 0,05%-os Chinoin Fundazol

50 WP-vel (10 1 vízbe 5 g).

Baktériumok (Pseudomonas to- laasi = P. fluorescens). Valószínűleg a túl

nagy páratartalom és a hiányos szellőztetés következtében fordulnak elő.

A kalapon nyálkás, barna foltok keletkeznek (76. kép), a

gombakezdemények pedig nyál- kásan lesárgulnak, lebarnulnak, el-

pusztulnak. Legeredményesebben a klíma javításával, a páratartalom-

csökkentésével (jó a 80-85%) védekezhetünk ellene. Hullámvölgyben

meglocsolhatjuk a zsákokat 0,2%- os hipós vagy 0,2%-os formalinos

oldattal. Egyébként a kis gombák, illetve a termő zsákok nem locsolhatok!

A padozaton se álljon víz, és tartsunk nagyfokú tisztaságot. Mint a

csiperkénél is említettük, a baktériumos foltosodás még + 4 °C-on is

terjed, ezért a hűtőhelyiségben + 1 °C körüli hőmérsékletet biztosítsunk,

és barna foltos (kalapon, lemezeken, tönkön) gombát ne tegyünk

egészségesek közé.

Torzulások A különféle termő- testtorzulásokról (77-78. kép) a ter-

mesztési részben tettünk említést.

A torzulások mértéke a karfiolszerű, korallszerű képződményektől a

megnyúlt, esetleg vastag tönkű, kis kalapú kanalas termőtestek min-

denféle változatáig terjedhet. Ezek oka többnyire a hiányos szellőztetés,

esetleg valamilyen vegyszer, növényvédő szer gőze, gáza. A torzulósokat

illetően különbség van az egyes fajták között, továbbá a kultúrák fázisai

között. Gyakran előfordul például, hogy ugyanabban a helyiségben

egymás mellett termő két telepítés közül a korábbi anyagon szép második

hullám van, ugyanakkor a későbbi telepítésen torz első hullám. Az első

hullám előtt a legérzékenyebb a kultúra a klimatikus tényezőkre, de

előfordulhat az is, hogy például valamely külső hatásra (pl. lehűlésre) a

különböző biológiai fázisban lévő anyagok eltérően reagálnak, vagyis lesz

olyan közöttük, amelyeken torzulnak a gombák, másokon viszont nem. A

klimatizálás lehetőségeiről, fontosságáról a termesztési részben beszá-

moltunk.

A laskagomba kártevői

A laskagomba termesztésében jelenleg a kártevőknek nagyobb jelentősége

van, mint a betegségeknek. Az eredményes, folyamatos termesztés egyik

alapfeltétele a kártevők elleni céltudatos védekezés.

A kártevők többsége nem a termőtestet, hanem az aljzatot támadja meg,

és a gombamicélium fogyasztásával okozza a kárt. A blokkok, zsákok

belsejében szaporodnak el, különösen akkor, ha létrejöhet a fertőzési lánc

a következő telepítés irányába.

A meztelen csigák helyenként veszélyesen elszaporodhatnak (az ellenük

való védekezésről a csiperkegombánál szóltunk, ezek itt is érvényesek).

A fonálférgek és az atkák a rosszul átszövött aljzatban szintén

előfordulnak, de az elmúlt évek, sőt évtizedek során nem okoztak lényeges

károkat, így nem tekintjük őket veszélyes kártevőknek. Ugyanezt

elmondhatjuk a rovarokhoz tartozó ugróvillásokról és a bogarakról is.

Meghatározó jelentőségük nincs.

A valóban veszélyes kártevők ugyancsak a rovarok osztályába tartozó

kétszárnyúak rendjéből kerülnek ki. Az ide tartozó családok fontosabb

képviselőit, nemzetségeit a kétspórás csiperke kártevői között, a

Kétszárnyú rovarok c. fejezetrészben leírtuk. Itt nem is foglalkozunk velük

részletesen, csupán fontossági sorrendben felsoroljuk az egyes

családokat: gubacs szú nyögök, lapospotrohú muslicák, gyászszúnyogok,

púpos legyek. Előfordulhatnak természetesen más családba tartozó

kétszárnyúak is, de kisebb a jelentőségük.

Vegyszeres növényvédelmi technológia

Belépők. A csírázó-, átszövető- vagy termesztőhelyiségek bejáratánál

helyezzünk el ki nem kerülhető fertőtlenítő- és növényvédő szeres tálcákat

(laticell, lásd a csiperke növényvédelménél leírtakat).

Gombaölő szerek az alapanyagba. A nedvesítővízbe adagoljuk, rend-

szerint a Fundazolt. (Lásd az előző fejezetekben.)

Rovarölő szerek belekeverése az aljzatba. A hőkezelés bármelyik

formája elpusztít minden lényeges kártevőt, és ha a csírázás, átszövés alatt

is távol tartjuk őket, nem okozhatnak problémát. Rovarölő szerek

(mérgek!) hozzákeverése csak ott merül fel, ahol nem törődnek a

higiéniával. Bár igen kevés és nem túlságosan mérgező vegyszer

bekeveréséről van szó (csírázáskor), mégis korszerűtlennek tartjuk ezt az

irányzatot. A kísérletek és a szermaradék-vizsgálatok a következő

szerekkel folytak: 50 g/t Dimilin 25 WP, 300 g/t Basudin 5 G, 400 g/t

Galition 5 G. Vagyis engedélyezve nincsenek. A Dimilin csak a Sciarid- és

Phorid-lárvák ellen hatásos, a cecidlárvákra való hatása nem egyértelmű.

A zsákok elhelyezése után az átszövetőhelyiségben. A zsákok elhelye-

zése után minden felületet, a zsákokat is permetezzük vagy porozzuk meg

a következő szerek valamelyikével:

— Chinetrin 25 EC 0,1%-os,

— Cyperil 10 EC 0,1%-os,

—Reslin 25 EC 0,1%-os,

—Ripcod 20 EC 0,1%-os,

— Sumithion 50 EC 0,2%-os,

—Anthio 33 EC 0,2%-os,

—Actellic 50 EC 0,2%-os oldattal vagy

—Basudin 5 G vagy Galition 5 G porozás, a felületek minden rm-ére 5

g-t szórjunk ki.

A permetezést a 3., a 6. és a 9. napon, ha a porozást választottuk, azt a

6. napon ismételjük meg. Ha a kezelés nem lenne hatásos, másnap ismét

permetezzünk, de a dózist emeljük másfél-kétszeresére. A hatékonyságot

úgy ellenőrizhetjük, hogy fehér füzetlapokat rakunk ki több helyen a fal

mentén a földre, elsősorban ablakok közelében, de másutt is. A kezelés

után a legyeknek, szúnyogoknak erre rá kell hullaniuk.

Termésidő alatt a gombaszúnyogok ellen. Hullámvölgyben perme-

tezhetünk az említett Chinetrinnel, illetve a fent említett első 4 szer

valamelyikével. A permetezőszer gombára nem juthat, még a kis gombákra

sem! Ezenkívül helyezzünk ki ragadós légyfogókat, légycsapdákat,

Soveurode sárga lapokat.

A vegyszerek kezelése, felhasználása során vegyük figyelembe a

csiperkegomba növényvédelmi technológiájánál elmondottakat.

A helyiségfertőtlenítés jelentőségéről és módjáról szintén a csiperkénél

szóltunk, azok itt is érvényesek.

Higiénia

Javasoljuk a csiperkegombánál leírtak áttanulmányozását. Itt arra hívjuk

fel a figyelmet, hogy a laskatermesztésben a fertőzésre fogékonyabb

időszak rövidebb, a hőkezeléstől az átszövés teljes befejeződéséig, a

blokkok kifehéredéséig tart. Ezután már nincs nagy jelentősége az

esetleges fertőzésnek.

Az alapanyag tárolása. Lehetőleg ne a hőkezelő, csírázóegység kö-

zelében tároljuk a felhasználandó anyagokat. A kazalban lévő szalmát

könnyebb megvédeni az esőtől, de a kukoricacsutkát, a fűrészport, a

forgácsot stb. lehetőleg szín alatt tároljuk, mert ha megáznak, igen nagy

mértékben elszaporodnak bennük a penészgombák és a kártevők. Igaz

ugyan, hogy ezek hőkezelés alatt elpusztulnak, de addig alaposan

elfertőzik a környéket, és lábbelivel, járművekkel, széllel, porral meg-

fertőzhetik a hőkezelt, csírázás alatt álló vagy átszövetés alatti kultúrát. A

tartós, eredményes munkához tehát szárazon kell tárolni az alap-

anyagokat. Egy-egy szállítmány lerakása után — különösen, ha megázik

— szórjunk ki az alapanyag felszínére 10 g/m2 Basudin, Diazinon vagy

Galition 5 G granulátumot.

Hőkezelés, csírázás, zsáktöltés. A hőkezelő helyiség szívócsonkját

vigyük fel minél magasabbra. Ezek a helyiségek ne essenek az alapanyag

tárolása, aprítása felől fújó uralkodó szélirányba. A hőkezelés végén való

lehűtéskor a ventilátor tiszta levegőt fújjon keresztül az alapanyagon. Még

kisebb egységek, kisüzemi hőkezelő, illetve gőzölőberendezések esetében is

legyen lehetőleg egy „piszkos" és egy „tiszta" oldal. (Ez utóbbi a gőzölt

anyag kiürítése, a csírázás felől.) Ha ez nem lehetséges, a kiszedés, a

nedvesítés, a csírázás, a zsákolás idejére teljesen szellőztessünk ki,

mossuk fel a padozatot, hogy a száraz, illetve kezeletlen aljzat pora

semmiképpen se juthasson rá a már gőzölt aljzatra. Nagyüzemekben

ezenkívül még a csírázó gépsort is rendszere-

sen fertőtleníteni kell. Szükség van fertőtlenítőszeres belépőkre is.

Bővebben lásd még a laskagomba termesztésénél.

Átszövetés. Az átszövetés alatt álló anyag nem érintkezhet termő vagy

letermett anyaggal, sem hőkezeletlen alapanyaggal. Minden lehetséges

közvetítést zárjunk ki! Olyan üzemben, ahol régi, letermett és frissen

csírázott aljzat egymás közelében található, nem számíthatunk tartósan jó

eredményre! Az esetleg hiányosan átszövődő, nagyon foltos zsákokat

lehetőleg távolítsuk el, mert ezek egész idő alatt fertőzési források. Egy

helyiségen belül egy hétnél nagyobb időeltolódás ne legyen az anyagok

között.

Termesztés. A telepen és környékén mindig legyen tisztaság, a

hulladékokat fóliazsákokban gyűjtsük és mindennap szállítsuk el!

Belépőkre itt is szükség van, elsősorban a kártevők (cecidlárvák)

széthurcolásának megakadályozására. Hullámok között a padozatot

legalább egyszer locsoljuk fel 2%-os hipós vízzel.

Egyéb gombák növényvédelme

ízletes csiperke. Kártevői és betegségei nagyjából megegyeznek a kétspórás

csiperke károsítóival, a vírusfertőzésre azonban rezisztens, és a

mólébetegségre sem annyira érzékeny. Mint már utaltunk rá, a betegségek

közül a komposztban, a takaróanyagban élő velőpenész veszélyesen

elszaporodhat, ezért fokozott higiéniára van szükség. Ugyancsak nagy

veszélyt jelentenek az állati kártevők, amelyek kellő szakismeret és

felkészültség hiányában gazdaságtalanná tehetik a termesztést.

Fellépésüknek a magasabb termesztési hőmérséklet az oka. A higiénia és a

növényvédelem tehát ugyanaz, mint a kétspórás csiperkénél, de azt a nem

túl lényeges eltérést megemlítjük, hogy itt ajánlatosabb átszövés alatt

papírral vagy fóliával takarni a komposz- tot, a takarás utáni öntözést

pedig — mint azt már e gomba termesztésénél is említettük — néhány

nappal későbbre halasztani és csökkenteni a formaiin dózisát: 200 Les

hordóba csak 0,5 1-t tegyünk.

Harmatgomba. Hazai termesztésének rövid története során a zöld-

penészek (szalmában, takaróanyagban) és az állati kártevők jelentettek

nagyobb veszélyt. Ha termesztésére megint sor kerülne, esetleg valamivel

bel térjesebb módon, a termesztéstechnológiánál elmondott

útmutatásokat kövessük, amelyek a higiéniát és a növényvédelmet

illetően értelemszerűen megegyeznek a csiperke- és a laskagombánál

leírtakkal. Itt is lényeges, hogy termő kultúrát, gombákat nem kezel-

hetünk közvetlenül növényvédő szerekkel!

Shiitake. E gomba termesztéstechnológiája az alapvető szempontokat

illetően megegyezik a laskagombáéval. Hazai tapasztalatok még

nincsenek, de várható, hogy átszövés alatt a konkurens penészgombákkal

itt is meg kell küzdenünk. Egyéb higiéniai, növényvédelmi kérdésekre

vonatkozóan is a laskagombánál elmondottak legyenek mérvadók.

Hogyan készíthetünk gombacsírát?

Gombaismeret

Megfelelő szakmai felkészültséggel

és gyakorlattal házilag is készíthe-

tünk gombacsírát, saját magunk

részére (79. kép). Ehhez a szóban

forgó gombafajok pontos ismerete

szükséges, még akkor is, ha pl. a

piacon vásárolt termesztett laska-

vagy csiperkegomba szövettenyésze-

téből kívánunk gombacsírát készí-

teni. Még ebben az esetben is kétsé-

ges lehet a fajta pontos azonosítása,

tehát igyekezzünk teljesen megbíz-

ható információkra támaszkodni.

Egyéb gombafajokból úgy

készíthe valamelyik

csíralaboratóriumból kén gi

gombavizsgáló által ellenőrzött,

illetve piaci „gombaellenőrrel" azon(

nak. Megbízható ismeretet nyújt a

G( pest XI. Ménesi út 44., Kertészeti

szervezett gombaismerői tanfolyam

ségét is igénybe vehetjük, aki legalá

További segítséget jelent Kalmár-

című könyve vagy a hasonló régebb • ♦♦Sf ## * « *

* * * ■ » ' » • * ■

ünk tenyészetet, hogy vagy kérünk

csöves kultúrát, vagy piaci, hatósá-

azonosított gombát vásárolunk,

síthatjuk, és azt oltjuk le magunk-

mbasz akoktatási Bizottság (Buda- s

Egyetem) által

elvégzése. Olyan személy segít- )b

középfokú tanfolyamot végzett.

Vlakara—Rimóczi: Gombászkönyv

kiadványok.

A csírakészítés rövid összefoglalása

A kívánt gomba tiszta tenyészetét vagy kémcsőben kapjuk, vagy magunk

készítjük. Ehhez agaros (kocsonyásító anyag) táptalajt kell főzni,

kémcsövekbe adagolni és kuktában sterilezni. A még forró kémcsöveket

elfektetjük, hogy a táptalaj ferdén szilárduljon meg (82. kép). Erre a

táptalajra oltjuk a kívánt gomba belsejéből vett szövetdarabkát, amelyből

kiindulva a vattaszerü gombafonalak benövik a táptalaj felszínét (85. kép).

A csírakészítés legegyszerűbb esetében kisebb üvegekbe főzött

búzaszemeket helyezünk, ezt sterilezzük (dunsztoljuk), majd lehűlés után

a kém csőből kis tenyészetdarabkát helyezünk a búzára, és amikor (2-3

hét múlva) a gomba micéliuma teljesen átszőtte a szemeket, azt

gombacsíraként felhasználjuk. Az egész folyamathoz egy-két hónap

szükséges. (Minden háztartásban ismerik a befőttek kidunsz- tolását. Ez

is egy „táptalajkészítési" mód, és gyakran a természet elvégzi az „oltást" is,

amelynek során a véletlenül az üvegbe került néhány penészspórából szép

penészgombatelepek fejlődnek.)

Gombatenyészet készítése kémcsőben

Hozzávalók:

— 160 x 15 mm-es kis kémcsövek (Tanért, Bp. VIII. Rákóczi út. 5.),

— malátakivonat (Vegyszerbolt, Bp. VIII. József krt. 65.),

— agar vagy por alakú elfo-agar (Vegyszerbolt),

— papírvatta a kémcsövek, üvegek zárásához (gyógyszertárak),

— borszeszégő (Tanért),

— denaturált szesz (spiritusz) (háztartási boltokban).

Táptalajfőzés. A legegyszerűbb, minden gombánál alkalmazható

táptalaj az agarral merevített malátakivonatos oldat. Malátakivonat helyett

azonban használható szárított sörgyári malátacsíra, burgonya-, zab-,

búzafőzet, amelyhez (a malátacsíra kivételével) 0,5-1,0% (5-10 g/ 1)

szőlőcukrot adunk. Ez utóbbi gyógyszertárakban kapható. Amennyiben

agart sem tudnánk beszerezni, készítsünk szilárd táptalajt. Ennek több

módja is lehet. A kémcsöveket vagy félig*megtöltjük vékony burgonya-

vagy sárgarépaszeletekkel, vagy 1/3 részig búzaszemekkel, majd vizet

öntünk rá, hogy ellepje. Mindegyik esetben dugózás,

majd sterilezés következik. Célszerű többféle táptalajjal is megpróbálkozni,

ha nem kapunk malátakivonatot. A szárított malátacsíra sögyárak- tól

szerezhető be. A búzát vagy zabot főzés előtt kávédarálóban durván

megdaráljuk. A legegyszerűbb táptalaj összetétele:

— 20 g malátakivonat (vagy 30 g malátacsíra, illetve búza- vagy

zabdara),

— 20 g agar, szálas vagy porított,

— 1000 ml (1 1) csapvíz,

— 5 g szőlőcukor, ha a táptalajt burgonya, vagy búzadara főzetéből

készítjük.

Az agart 1 1 vízben, lassú tűzön addig főzzük, amíg fel nem olvad.

Szálas agárnál ez az idő 15-20 perc, por alakúnál 5 perc. Ezután

hozzáadjuk a 20 g malátakivonatot, és 1-2 percig még kevergetjük,

vigyázva, hogy ki ne fusson. Malátacsíra, búzadara stb. esetében az

anyagot 20 percig főzzük, majd tüllhálón leszűrve hozzáadjuk az oldathoz

az agart, s állandó kevergetés közben, lassú tűzön azt is felolvasztjuk,

vigyázva, hogy ki ne fusson. Közben az elfőtt vizet 1 1-re egészítjük ki.

Kiegészíthetjük még a táptalajt fél mokkáskanálnyi (késhegynyi) szójaliszt

és ugyanennyi élesztő hozzáadásával. A gombák szeretik a kissé savanyú

táptalajt, ezért adhatunk 11 táptalajhoz (főzés közben) 1 tabletta

citrompótlót is. A pH-t (kb. 6) lakmuszpapírral (a Vegyszer boltban

kapható) ellenőrizzük.

A még meleg tápoldatot tölcséren keresztül, kanállal vagy tű nélküli

orvosi fecskendővel adagoljuk ki (80. kép), mintegy félig töltve a

kémcsöveket. A kémcsövek száját lehetőleg ne szennyezzük be a tápol-

dattal! Ezután következik a dugózás. A többrétegű papírvattát 4-5 cm

széles csíkokra vágjuk fel, a rostokra merőleges irányban. A papírvattát

magunk felé sodorva készítjük el a dugót, majd az óramutató járásával

ellenkező irányú, csavaró mozdulattal dugjuk bele a kémcső szájába,

legalább 2 cm mélyre. A dugók olyan szorosan álljanak, hogy csak nagyobb

erőfeszítéssel lehessen kicsavarni őket. A dugósodrást célszerű 1-2 réteg

papívattával befejezni (illetve még külön rátekerni),

így a dugók oltás közben sem nyíl- 80 kép_ A táptataj kiadagoiésa

nak szét. (Fotó: Szili István)

196

Sterilezés, dunsztölás. A kém-

csöveket nagyobb méretű kuktában sterilezhetjük (81. kép), fémkosárban

vagy pohárban elhelyezve. A kuktába előzőleg töltsünk 6-8 dl vizet. Az sem

baj, ha a kémcsövek alsó része vízben áll, csak el ne dőljenek. A dugókat

teljesen fedjük le több- (2-3) rétegű alufóliával, különben a kondenzvíz

beszivároghat. A sterilezés (sípolás után takarékra állított lángon) 1 óráig

tart. Ezt követően kb. félóra múlva a kukta kinyitható, azután a

kémcsöveket kiemelve egyenként elfektetjük úgy, hogy a tápoldat ferdén

szilárduljon meg (82. kép), de a dugóhoz ne érjen. 3-4 óra múlva a táptalaj

megszilárdul, a dugók leszáradnak. A kémcsöveket ezután lazán a kém-

csőkosarakba vagy poharakba helyezve száraz, tiszta helyen tároljuk,

egészen a felhasználásukig. A táptalaj néhány hétig is eláll, de lehetőleg

minél előbb használjuk fel, mert közben lassan kiszárad.

Ha nincs megfelelő magasságú kuktánk, a kémcsöveket az előbbiekben

leírtakhoz hasonlóan elhelyezve és lefedve fazékban is sterilezhetjük, víz

fölött (nem baj, ha az aljuk vízbe ér). Az egy óráig tartó gőzölést másnap —

vagyis 24 óra elteltével — megismételjük. Közben a kémcsövek maradjanak

a fazékban.

Oltás. A kémcsövekben beszerzett gombatenyészetet célszerű mindjárt

átoltani saját táptalajunkra. Amennyiben nincs kémcsőkultúránk,

magunknak is elkészíthetjük a teljes biztonsággal ismert gombából.

Az oltást legcélszerűbb konyhában végezni, de tiszta, szélcsendes, napos

időben a szabadban is olthatunk. Felmosható padozatú belső helyiségben

(pl. konyhában) oltva igen fontos előkészületeket foganatosíthatunk. A

helyiséget 10-20 percig nyitott ablaknál alaposan ki kell

197

szellőztetni. Minden vízszintes felületet — elsőként az oltóasztalt, legutoljára

a padozatot is — le, illetve fel kell törölni 2%-os hipós oldattal. Penészes

falak eleve kizárják az eredményes oltás lehetőségét, de előzőleg minden

más penészforrást (szemétláda, ételmaradék, kenyértároló, illetve minden

gyanús, dohosodó ruhaanyag stb.) is el kell távolítani. Felmosás után

kimegyünk a szabadba vagy az erkélyre, ahol alapos fésülködés és

ruharázás következik. Oltás közben viselhetünk könnyű vászonsapkát vagy

kendőt, ezt is ki kell rázni! Ha külön oltóhelyiséggel (bejárat a szabadból!)

rendelkezünk, az is legyen száraz, ahova igen magasból (alumíniumcsövön)

vezessük le a tiszta levegőt, hogy a helyiségben állandó túlnyomás

uralkodjon. Oltás közben a ventilátort célszerű kikapcsolni. Ki- és

beadagoláskor azonban mindig legyen bekapcsolva!

Ruharázás után bemegyünk, bezárjuk az ablakot, és hozzáfogunk az

oltáshoz. Ennek kellékei: oltókacs, oltófogó (fapálcikákhoz), keskeny

pengéjű kés, vagy szike, borszeszégő, denaturált szesz (széles talpú

pohárban vagy Erlenmeyer-lombikban), golyóstoll, címke, gyufa, befőt-

tesgumi, légfertőtlenítő és rovarölő szpré (Lysol, Chemotox). Az oltókacs

tulajdonképpen egy acéldrót, amelynek vége 2-3 cm hosszan lapított, a

lapos rész legvége pedig kanálszerűén kissé le-, illetve felhajlított.

Szővettenyészet készítése előtt a gombát kívülről fújjuk le fertőtlenítő-

és rovarölő szerrel, sőt a kezünket is a fertőtlenítővel. Ezután a gombát

óvatosan kettétörjük, és a fertőzésmentesnek tekinthető kalap- vagy

tönkhús közepéből kivágunk egy borsónyi szövetdarabkát (83. kép), majd

azt a kémcsőbe, a táptalaj közepére helyezzük (84. kép). Oltás előtt a kés

vagy a szike pengéjét lángoljuk le, majd mártsuk spirituszba. Nem baj, ha

sistereg. Ezután a kést érintsük a lánghoz és várjuk meg, amíg az alkohol

leég róla. Ezt követően használjuk csak vágásra.

A gombadarabkát jobb kezünkkel a késen (szikén) tartva vagy felnyársalva,

bal kezünkbe fogjuk a kémcsövet, és azt vízszintesen tartva „„ , , „ , ,

,. . . . 83. kép. A termotest belsejéből kis

jobb kezünk kisujjával (a láng fölött) szövetdarabkát vágunk ki

kicsavarjuk az előzőleg már kilazí- (Fotó: Szili István)

198 199

tott dugót, és a táptalajra helyezzük a szövetdarabkát (84. kép). Ezután — a

kémcsövet még mindig vízszintesen tartva — a láng fölött csavaró

mozdulattal visszahelyezzük a dugót. Ha szükséges, a gombadarabkát a

kémcső ütögetésével lerázzuk a táptalajra. Ügyeljünk azonban arra, hogy

oltás közben ne a láng fölött, hanem mellette helyezzük be a szövetet a

kémcsőbe, mert a hőtől elpusztulna. A kémcső száját tehát a dugó kivétele

után is és visszahelyezése közben is lángoljuk le egy

pillanatra. Egy gombából több kémcsövet is beolthatunk, ezek ugyanazt a

jelet, nevet kapják. A címkézést mindig oltás előtt végezzük el (dátum,

gomba neve, jele). Ajánlatos naplót is vezetni, amelyben minden adatot

feltüntetünk, hogy a tenyészeteket később is azonosítani tudjuk, és ne

keveredhessenek össze egymással. Az együvé tartozó kém- 85. kép. Szépen

fejlődő gombatenyészet csöveket befőttesgumival fogjuk ösz- kémcsőben (Fotó: Tóth

István) sze. A leoltott szövetdarabka 20-25

C-on néhány nap múlva kibolyhosodik, majd a gomba szövedéke

lassan benövi a táptalaj egész felületét (85. kép).

Oltás előtt célszerű az összes kémcső vattadugóját lelángolni, mert azok

esetleg porosak, szennyezettek lehetnek.

Kémcsőből oltva kémcsőbe az oltást oltókaccsal végezzük. A gombát

tartalmaző kémcsőből az oltókacsot fogó jobb kezünk kisujjával kicsa-

varjuk a dugót. A lelángolt, spirituszba mártott és leégetett (majd pár

pillanatig hűtött) kaccsal kivágunk egy kis táptalajdarabkát a hozzá tartozó

micéliummal. együtt. Ezután láng fölött lezárjuk a kémcsövet és letesszük,

majd szintén a bal kezünkkel felvesszük az „üres" kémcsövet, láng fölött

kicsavarjuk a dugót, és a láng mellett belehelyezzük a tenyészetdarabkát a

táptalaj közepére, s láng fölött ezt is bedugaszoljuk. A kémcsövet

félretesszük, az oltókacsot pedig függőlegesen a lángba tartva leégetjük,

spirituszban lehűtjük, lelángoljuk, majd félretesszük úgy, hogy a

tenyészettel érintkező része ne érjen hozzá semmihez. Oltás közben a

kémcsöveket mindig vízszintesen kell tartani, a tenyészetet pedig mindig

gyors mozdulattal vegyük ki vagy helyezzük be, mert a kémcső szája a

lelángolástól forró, és a micélium ettől is károsodhat. Ha oltás közben a

dugó lángot fogna, leheletünkkel oltsuk el.

Tenyészetek fenntartása. Átszövés alatt a kémcsöveket 20-25 °C-os,

tiszta, száraz, pormentes helyen tartsuk. Tulajdonképpen ezután is itt

maradhatnak. Mivel a táptalaj idővel beszárad, legkésőbb félévenként át

kell oltani a tenyészeteket friss táptalajra. A csíra vivőanyagának számító

gabonaszemeket vagy fapálcikákat lehetőleg mindig frissen, nem régen

átszőtt táptalajról oltsuk be. Beszáradt tenyészetet csak agaros táptalajra

oltsunk át. Időközben tapasztalatokat gyűjthetünk arra nézve, hogy milyen

az egészséges, szép, az adott gombára jellemző és milyen a degenerált,

vattás, szek- toros micélium, illetve hogyan néz ki a baktériumos vagy

penészes fertőzés. A csiperke micéliuma pl. akkor szép, ha aránylag gyors

növekedésű és fonalas micéliuma van (86. kép).

A vattás micélium nem kívánatos, az ilyen kémcsöveket kiszelektál-

200

juk. Ezért mindig több kémcsövünk legyen ugyanabból a gombatörzsből. A

tárolt kémcsövek dugóit időnként fújjuk le Chemotoxszal, mintegy 0,5 m

távolságból (nehogy a címkéken feloldja az írást). Erre és általában a

tisztaságra azért van szükség, hogy elkerüljük az atkafertőzést, ami

tönkreteheti munkánk erredményét. A tenyészeteket célszerű havonta

átnézni, a dugókat ismételten lelángolni. Nyirkos helyen a kémcsövek

befertőződhetnek, a penészgombák fonalai a dugón is áthatolhatnak. Télen

a kémcsöveket hideg, száraz helyen is tárolhatjuk, de ne fagypont alatt. A

hűtőtárolást (0-2 °C-on) nem javasoljuk, mert az nagyobb műszaki és

szakmai felkészültséget igényel. A dugókat többször is felhasználhatjuk, de

fontos, hogy kifejezetten száraz körülmények között tároljuk. A kémcső

zárásakor (a táptalaj kiadagolása után) az ilyen dugóra, ha szükséges,

néhány réteg papírvattát tekerhetünk, hogy szorosan álljon. A tenyészetek

évekig való tárolását lásd a szakirodalomban (Ubrizsy—Vörös, 1968, 152.

old.; Oei, 1991, 229. old.; Chang—Hayes, 1978, 119. old.; Fassatiová,

1984, 27. old.)

Köztes vivőanyag készítése

A kémcsőből közvetlenül a gombacsírát képviselő gabonaszemekre is

vihetjük a micéliumot, de gyakorlati okokból célszerűbb köztes vivő-

anyagra oltani, majd ezzel oltani be a csíraüvegeket. A köztes anyag

szempontjából a gombákat három csoportra oszthatjuk. Az első csoportba

tartoznak a könyvünkben tárgyalt csiperkefajok, a lila pereszke, a

szegfűgomba — ezekből a köztes vivőanyag is (ha egyáltalán készítünk)

ugyanolyan gabonaszemekből áll, mint a gombacsíra. Ezeket a gom-

batörzseket azonban mindig táptalajon tartjuk fenn. A második csoportba

a harmatgomba, a tintagomba és pl. az őzlábgomba (Macrolepi- ota

procera) tartozik, ezekből a köztes vivőanyag gabonaszemekből is,

hurkapálcából (fapálcikákból) is készülhet. A harmadik csoport köztes

vivőanyagát fapálcikákból szoktuk készíteni, és ezekkel oltjuk be a

gabonaszemeket, vagyis a csíra vivőanyagát. A gombatörzseket fapál-

cikákon is fenntarthatjuk, 10-12 havonkénti felfrissítő átoltással. A kém

csöves tenyészetekre (ezeknél a gombáknál) a későbbiekben gyakorlatilag

nincs is szükség. Ezek a gombák faanyagon teremnek, mint a laska, a

shiitake, a tőkegombák, a téli fülőke, de ide sorolható az

ördögszekérgomba és a csoportos pereszke stb. is.

201

1. Gabonaszemeken. A gabonafélék közül a búza, a takarmánycirok, a

rozs jöhet szóba. A köles megfőzése nehézkes, mert a szemek

könnyebben szétfőnek. Legjobb a tiszta, jó minőségű takarmány-

cirok, de azt igen nehéz beszerezni, ezért a búza a legkézenfekvőbb

alapanyag, bár a laskagombáknak az árpa is megfelel.

A búzát kb. fél óráig főzzük, majd elzárva a lángot 20-30 percig

„szívatjuk" és csak ezután engedjük vagy öntjük le róla a főzővizet.

A szemeknek határozottan meg kell duzzadniok, de szét ne főjenek,

vagyis a szemek közepe nem maradhat fehér, lisztes, hanem

„üveges" legyen. A víz leeresztése után hagyjuk még 10-20 percig

szikkadni, majd kiöntjük egy tepsibe, ahol gipsszel és kalcium-

kabonáttal (modellgipsz, bécsifehér) alaposan, négy-ötször átfor-

gatva összekeverjük a búzaszemeket. 101 főtt szemhez 0,3-0,4 kg

gipsz és ugyanennyi bécsifehér kell. A szemek így még sterilezés

után sem tapadnak össze. A shiitake csírájához csak gipszet te-

gyünk, természetesen dupla adagot. Egyébként függetlenül az

említett adagoktól, mindig annyi port használjunk (ha kell, többet),

hogy a szemek a keverés végére szárazon peregjenek.

Keverés után az üvegek töltése következik. Ezek lehetnek sima,

fehér, átlátszó falú üdítőitalos üvegek, 2 dl-es pálinkásüvegek

köztes vivőanyagnak vagy 5/8-os, 5/4-es konzervesüvegek (ez

utóbbiak már csírának). Mindig csak 2/3 részükig töltsük meg az

üvegeket, hogy majd fel tudjuk rázni. Ezután lezárjuk az üvegeket,

vagyis ugyanúgy dugózzuk őket, mint a kémcsöveket, de higiéniai

okokból célszerű még egy zsírpapír kupakot is a dugóra helyezni,

amelyet befőttesgumival szorítunk rá. Ezt majd csak oltás előtt

vesszük le, és utána ismét visszahelyezzük. A konzervesüvegeket

többféleképpen zárhatjuk, ugyancsak lehetővé téve a légcserét.

Legegyszerűbb mód a csavaros (Hungarocap) fedéllel leszorított, 6-8

rétegű papírvatta. Oltáskor a kupakkal együtt a papírvatta is

lecsavarodik és így túl nagy lesz a nyílás, ami kedvez a fertőződés-

nek, ezért választhatunk bonyolultabb zárási módszert is (92. kép),

de ehhez a fémlapka közepére mintegy 25 mm átmérőjű nyílást kell

vágni, sőt a papírvatta közepére is. A sorrend a következő:

fémlapka, 8 rétegű papírvatta fekete gumigyűrűvel leszorítva és

körülvágva, egy papírvattacsomó (a leeső részekből is

összehajtogatható) a nyílás közepére, majd egy-két rétegű zsír-,

nátron- vagy pergamenpótló papír két fekete befőző gumigyűrűvel

leszorítva. Oltáskor a papírt levesszük és a papírvattacsomót

202

felemeljük.

A sterilezést főzés és töltés után hamarosan, még lehetőleg aznap

el kell végezni, a délutáni főzéssel, keveréssel azonban várhatunk

másnapig. A csírátlanítás (sterilezés) végezhető nagyobb, magasabb

kuktában vagy fazékban, mindkettőben vízfürdő felett, gőzben. Nem

baj, ha az üvegek alsó része vízben áll, sőt ferdén is elhelyezhetők, ha

így több fér el. A sterilezés azonos a táptalajkészítésnél

elmondottakkal, csak hosszabb ideig tart: kuktában, sípolás után

takarékon 2 óráig sterilezünk, fazékban szintén ennyi ideig, de 24

óra múlva megismételjük úgy, hogy közben nem vesszük ki az

üvegeket az edényből. A sterilezőedényt (kuktát, fazekat) hagyjuk

magától lehűlni. A sterilezett üvegek elvileg sokáig, gyakorlatilag

napokig várhatnak a beoltásra, de azért ne hal asszuk túl sokára az

oltást. Addig is tiszta, száraz, pormentes helyen tároljuk őket.

Autoklávban — feltételezve a megfelelő ismereteket — az 11-es üve-

gek sterilezése tökéletes légtelerútés után 1 bar nyomáson, 2 óráig,

51-es üvegeké 1 báron 3 óráig tarthat. A sterilezési idő lejárta után a

fűtést megszüntetjük, a készüléket magától hagyjuk lehűlni 100

°C-ra (0 bar). Ekkor vagy később az autokláv kinyitható.

Az oltás kémcsőből, oltókaccsal történik, a már elmondott elvek

szerint. A gombát tartalmazó agardarabkát az üveg oldalához, kissé

a felszín alá helyezzük. Pár nap múlva kibolyhosodik és átszövi a

környező szemeket. Amikor már 4-5 cm-es „udvara" van, teljesen

szétrázzuk, hogy gyorsítsuk az átszövést. A csiperkés üvegek így

(20-25 °C-on) kb. 2-3 hét alatt elkészülnek. Konzer- vesüvegeket

nem szoktunk tovább oltani, mert kissé nehézkes,

1 db üdítősüvegből viszont akár 5-10 konzervesüveg is beoltható. A

tenyészet így a kémcsőből egy 2 dl-es üvegbe, búzaszemre kerül,

innen ismét búzaszemre (ez lesz a gombacsíra), és ezzel be is

fejeződött az átoltások sora. Újabb oltóanyagot megint szép kém-

csőtenyészetről indítsunk. (Ennek gyakorlati okai vannak).

. Fapálcikákon. Felhasználhatók a kereskedelemben kapható, vékony

hurkapálcák vagy a vastagabb (4-5 mm, megfelelő hosszúságúra

darabolt) fapálcikák. Ilyen pálcikákat a mutatványosboltok

árusítanak céllövöldék számára. Érdemes nyárfa pálcikákat

beszerezni, és mindig ezt használni, mert a gombák nagy része nem

szívesen áll át pl. nyárfáról hársra vagy egyéb fára. A pálcikákat

növényi kóróval is helyettesíthetjük, legelőnyösebb az aranyvessző

(Solidago sp.) teljesen kiszáradt, tél végén gyűjtött kórója. A

pálcikákat feldarabolás után 5-6 óráig lassú tűzön

203

főzzük. A főzővízbe tehetünk 101-re számítva 100 g lucernalisztet,

20-30 g malátakivonatot (vagy szárított malátacsírát), esetleg még

0,5%-nyi lombtrágyát (Wuxal, Peretrix stb.). Főzés után a pálcikákat

célszerű még egy éjszakára a vízben hagyni (a beszívott vizet

pótolva). Másnap a pálcikákat 2-3 dl-es üdítőitalos üvegekbe rakjuk,

majd a főzőléből rátöltünk annyit, hogy az alján 2-3 cm magasan

álljon. Ezt a pálcikák még sterilezés közben felszívhatják, de ha

marad, az sem baj. A dugózást az eddigi elvek szerint végezzük, a

sterilezést szintén: kuktában 2,5 óra, fazékban 2x2 óra (autoklávban

1 bar nyomáson és 121 °C-on 2 óra).

Oltáskor a tenyészetdarabkát a pálcikákra helyezzük (87-89. kép).

Az átszövés 20-25 °C-on megy végbe, ezután a pálcikák oltáshoz fel-

használhatók, de száraz, tiszta körülmények között hónapokig vagy akár

egy évig is tárolhatók, még szobahőmérsékleten (20-25 °C) is.

Búzaszemeket több hónapos pálcikával is beolthatunk, ha még egészben

ki tudjuk venni az üvegből. Az átszövetés alatt a vattás (93. kép),

rendellenes micéliumnöveke- désű (esetleg fertőzött) pálcikás üvegeket

selejtezzük ki.

204

Csírakészítés

A fejezet elején említett első és második csoport gombáiból (csiperkék stb.)

a köztes vivőanyag (búzaszem) is szerepelhet gombacsíraként, de ha több

szaporítóanyagot akarunk készíteni, akkor a kis, 2-3 dl-es üvegekből

oltjuk be a csíra vivőanyagául szolgáló konzervesüvegeket (90. kép). Egy 2

dl-es üvegből 5-10 nagyobb üveget olthatunk be. Azért

célszerű konzervesüvegekben készíteni a csírát, mert azokból köny- nyebb

kiszedni, és a kuktában is jobban, gazdaságosabban helyezhetők el. A

gombacsíra ugyanúgy készül, mint ahogy azt a köztes vivőanyag

készítésénél leírtuk.

Oltáskor a vivőanyagot tartalmazó üveget ütögetéssel felrázzuk (előtte

azonban hipós ronggyal töröljük át), majd a zsírpapírt levéve, az üveget

vízszintesen tartva, kicsavarjuk a dugót, lelángoljuk az üveg száját, és a

ferdén elhelyezett csíraüveg nyílásán keresztül (felemelve a

papírvattacsomót) beletöltünk kb. 0,5 dl vagy valamivel kevesebb szemet.

Ezután ismét lelángoljuk az oltóüveg száját, és vízszintesen letesszük. Nem

szükséges minden betöltés után visszazárni. A csíraüveg szájára a betöltés

után azonnal visszahelyezzük a papírcsomót, majd jó szorosan a

zsírpapírt, és nyithatjuk a következő üveget. Először csak a

pergamenpapírt vesszük le, a papírvattacsomőt azonban csak az oltás

pillanatáig szabad felemelni.

Az oltás befejezése után a beoltott üvegeket fel kell rázni, hogy a

gomba micéliumát hordozó szemek egyenletesen elkeveredjenek, lehetővé

téve ezzel a legrövidebb átszövési időt. Az átszövés 20-25 °C-on történjék,

és amikor már szinte mindenhová eljutott a gomba micéliu- ma (1-2 hét

múlva), még egyszer rázzuk fel az üvegeket. A felrázás eredményeképp

szebb, egyenletesebb lesz a csíra, az esetleges fertőzések jobban

megmutatkoznak arra az időre, amire az egészséges üvegek elkészülnek,

vagyis a szemek egyenletesen, fehéresen kibolyhosodnak és ismét

összeállnak. Ez a felrázás után kb. 4-6 nap múlva következik be.

A harmadik gombacsoport (laskagombák, tőkegombák stb.) esetében a

szem csíra mindig konzervesüvegekben készül, mert a kész csíra annyira

összeáll, hogy szűk nyakú üvegekből nehézkes volna kikaparni. A

konzervesüvegeket átszőtt fapálcikákkal oltjuk be: a lelángolt,

fertőtlenített fogóval egy pálcikát kiveszünk az ugyancsak vízszintesen

tartott pálcikásüvegből, majd az előre elkészített nyíláson keresztül az

üveg középvonalában a szemek közé szúrjuk (91. kép). Újabban a

205

papírvattarétegre nem is készítünk külön nyílást, hanem a pálcikával

szúrjuk át, így még kisebb a rés, amelyen egy-egy porszem vagy

penészspóra oltás közben bekerülhetne. A 92. kép az üveg teljes

záróberendezését mutatja.

Több üveg beoltása esetén nem

szükséges minden pálcika kivétele

után lezárni a törzstenyészetet, csak

a legvégén. Közben mindig vízszintes

helyzetben tesszük le, vigyázva, hogy

el ne guruljon. Az oltást tiszta,

higiénikus körülmények között vé-

gezzük ugyanúgy, ahogyan a kém-

206 207

4' -

.UHíí

"SÍU:

................................................. ... .. ’..."

94. kép. Fertőzött (baktériumos) csiperkecsíra. Oka legtöbbször hiányos sterilezés,

vagyis tökéletlen légtelenítés vagy a szükségesnél alacsonyabb hőmérséklet,

illetve rövidebb idő (Fotó: Szili István)

pedig sterilezési elégtelenség a fer-

tőzés oka. Ha a gyanús pálcikákat,

illetve a pálcikákról lekapart gom-

bamicéliumot malátaagaros tápta-

lajra visszük, kiderül, hogy valóban

baktériumokkal fertőzött-e.

A kész csíra szobahőmérsékleten csak pár napig tárolható, mert pl. a

csiperke esetében előbb-utóbb vattás csomók kezdenek növekedni, és ez

rontja a csíra értékét. A vattás növekedési forma, mint degenerá- ciós

jelenség, a laskánál is előfordul, tehát az ilyen pálcikákat, pálci-

kásüvegeket ki kell selejtezni. Természetesen a csiperke köztes

vivőanyagát is alaposan szemügyre kell venni, nem tartalmaz-e kezdődő

vattásodási gócokat. A csiperkecsíra 2-4 °C-on több hétig, 1-2 °C-on

hónapokig tárolható. A laskacsíra nem

csőoltásnál láttuk. A fogót minden pálcika után le kell lángolni, de

ezúttal nem kell spirituszba mártani, csak egyszerűen letenni, lehetőleg

úgy (pl. egy drótkeretre), hogy a fogó lelángolt része ne érjen hozzá

semmihez, még az asztalhoz sem. A forró, illetve meleg fogó nem tesz kárt a

pálcika által hordozott micéliumban, nyilván azért, mert a belső része is

tartalmazza a gombafonalakat. Olyan hosszú és keskeny fogóra van

szükség, amellyel ki tudjuk venni a pálcikát az üvegből. Ilyen fogót az

OMKER bizományi üzletében is lehet vásárolni (Bp. VII. Rózsa F. u. 29.). A

papírvattacsomót szintén csak az oltás pillanatára emeljük fel, és a fogó

letétele után azonnal tegyük vissza a zsírpapír kupakot is.

A „hajtatás" (átszövés), mint említettük, 20-25 °C-os helyen 2-3 hétig

tart. Az üvegeket nem mozgatjuk, nem rázzuk, megvárjuk, amíg a fehér

micélium teljesen átszövi a gabonaszemeket. Kivételt talán csak a

shiitakéval érdemes tenni, mert viszonylag lassú növekedésű. Ezért oltás

után mintegy 10 nappal — amikor a pálcika környéki szemek már

átszövődtek — alaposan felrázzuk az üvegeket, hogy a gomba micéliuma

most már sok helyről kiindulva, hamar birtokba vegye az üveg tartalmát. A

laskagombát nehezebb és felesleges is szétrázni. Annyira gyors

növekedésű, hogy egyetlen, középre helyezett pálcikából kiindulva a

micélium 15-20 nap alatt még az 5 1-es üvegeket is átszövi. Nem érdemes

tehát két-három pálcikával oltani, mert ez tovább növeli a fertőzési

veszélyt.

Ha oltás után 2-3 héttel — a csíra elkészülésének várható idejére — a

gomba micéliuma mellett zöld vagy egyéb színű penészfoltok jelent-

keznének, ez annak a jele, hogy az üveg oltás közben befertőződött. Ha a

szemek barnásak, nyálkásak és savanyú szagot árasztanak, ez azt

mutatja (az esetek többségében), hogy a sterilezés nem volt tökéletes, és

a túlélő baktériumok elszaporodtak. Az általunk megadott sterilezési

időtartamok mellett ez a veszély kicsi. Baktériumos fertőzés oltás közben

viszonylag ritkább. A pontos és következetes adminisztrációból (címkék,

oltási napló) rendszerint kikövetkeztethető a fertőzés , , oka. Igen ritkán előfordulhat, hogy 93. kép. Laskagomba micéliumanak . . . . . . .

normális és abnormális (vattás) fejlődése a pálcikák észrevétlenül baktérium- fapaicakon (Fotó:

Szili István) mal fertőzöttek, és ilyenkor ez, nem

208

ennyire kényes, szellős, hűvös helyen a kész üvegek egy-két hétig is

eltarthatok, bár számíthatunk arra, hogy szürkésen, barnásán elszí-

neződhet és egy kevés vizet ereszthet, különösen, ha túlfőzzük a búzát. 2-4

°C-on a laskacsíra is tárolható 1-2 hónapig. A

^meggyőződhetünk, ha valamennyit kikaparunk és tiszta üvegbe

helyezzük, s az üveget papírral lefedjük: 3-4 nap múlva az egészséges

csíraszemek kibolyhosodnak, kellemes illatot árasztanak. Ha a kiboly-

hosodás csak részleges és a szemek többsége barna marad, akkora csíra

már kevésbé életképes. Ha a szemek 3-4 nappal a kiszedés után

megzöldülnek, akkor valószínűleg fertőzött volt a csíra. A 93-99. kép a

gombacsíra rendellenességeit mutatja be.

209

A csíra megtöbbszörözése

Mivel egy-egy alkalommal csak kevés üveget tudunk sterilezni, viszonylag

egyszerű eljárással csírakészletünket öt-tízszeresére növelhetjük. Erre a

célra mindegyik gombafaj esetében megfelel a kukoricacsutkadara

(esetleg — a megfelelő gombáknál — fűrészporral keverve). A csutkát

0,5-1,0'cm-es darabokra kell darálni, majd kb. egy óráig lassú tűzön főzni

fundazolos és levéltrágyás oldatban. 10 1 főzővízre 2 g Chinoin Fundazol

50 WP-t és 0,5 dl levéltrágyát (Wuxal, Peretrix stb.) számítunk.

Lecsurgatás és lehűlés után tiszta helyen, tepsiben vagy kádban

hozzákeverjük a gombacsírát, majd az anyagot 5 1-es uborkásüvegekbe

töltjük. A shiitake esetében a csírával együtt egy kevés gipszet is

keverhetünk az alapanyaghoz (minta gombacsíránál). Az 51-es üvegekre

befőttesgumival azonnal szorítsunk fel 6-8 réteg papírvattát, és szórjunk a

papír tetejére rovarölő szert (Piretrin, Basudin, Galition). Mivel az átszövés

fokozott hőfejlődéssel jár, az üvegeket 15-20 °C-os, tehát hűvös

helyiségben szövessük át. Ügyeljünk arra, hogy átszövés alatt ne

érintkezzenek egymással. Nyáron ezenkívül még fokozottan

szellőztessünk is. 10-15 nap múlva elkészül a kukoricacsutka alapú

gombacsíra. Ez valamivel jobban bírja a tárolást: lassabban öregszik el,

szobahőmérsékleten is tárolható 1-2 hétig. Tiszta, száraz, szellős he-

lyiségben tároljuk, ahova se gombaszúnyogok, se egerek nem juthatnak

be.

Lehetőség van a szemcsíra megháromszorozására is, igen szigorú

feltételek mellett, a csiperkét és a lassú növekedésű gombákat kivéve. A

módszer alkalmazható a laska- és a shiitakecsíra esetében. Annyi búzát

kell főznünk, hogy főzés után porral megkeverve kétszer annyi legyen,

mint a rendelkezésre álló gombacsíra. A főzővízbe (10 1-re) előzőleg itt is

tegyünk 2 g Fundazolt. A búzát most „szívatás" nélkül, egészen addig kell

főzni, amíg a szemek teljesen megduzzadnak, de még nem főnek szét, a

szemek közepe nem lisztes, hanem üveges. Ekkor elzárjuk a fűtést,

leeresztjük (vagy szitán lecsurgatjuk) a vizet, és a főtt búzát tiszta tepsibe

tesszük, ahol ugyanúgy megkeverjük gipsszel és bécsifehérrel, mint azt a

csírakészítésnél leírtuk. A shiitake esetében csak gipszet keverjünk a

búzához a kalcium-karbonát (bécsifehér) helyett is. A csírát üvegenként

kell megháromszorozni. Vagyis egy tiszta lavórba kiszedünk egy üveg

csírát, tiszta kézzel szétmorzsoljuk, majd kétszer ennyi lehűlt, porral

megkevert búzát teszünk hozzá.

210

Alapos átkeverés után három tiszta üvegbe töltjük (egyik lehet a csírás

üveg is), papírvattával zárjuk. Itt még jobban kell ügyelni oltás közben a

tisztaságra, átszövés alatt pedig még 15-20 °C-os helyiségben is ventilátor

kell, hogy mozgassa a levegőt az üvegek körül, amelyeket legalább 5 cm

távolságra rakjunk egymástól. 20 °C-nál melegebb helyiségben az eljárás

nem alkalmazható. 3-5 nap múlva a csíra szépen átszövődik, kifehéredik,

és ettől kezdve hűtőbe (2 °C-on) kell tárolni. Ennek az eljárásnak a

shiitake termesztésében lenne jelentősége, ahol a csíra jelenti (a

könyvünkben ajánlott technológiáknál) az egyedüli dúsítási lehetőséget,

ami vásárolt csíra esetében magas költséget jelent. Meg kell azonban

jegyeznünk, hogy ez az eljárás igen komoly felkészültséget és hozzáállást

kíván meg, mert ellenkező esetben még több penészfertőzés lehet a

következmény. Mi is csak kísérleti jelleggel ajánljuk a módszert.

Új fajták előállítása

E fejezet első részében (Gombaismeret) már utaltunk arra, hogy megfelelő

gombaismerettel szabadban gyűjtött gombából is készíthetünk

gombacsírát. Tulajdonképpen ez már új fajtát is jelent az illető gombafajon

belül. Az egyes, könyvünkben szereplő gombafajoknál utaltunk azok hazai

előfordulására is. Kétspórás csiperkét elég nehéz gyűjteni, mert ritka faj, a

szabadban termő példányok általában nem fehér, hanem barna kalapúak.

Az ízletes (nyári) csiperke sokkal gyakoribb. A laskafajok közül

legközönségesebb a késői laskagomba, a nyári laska (P. pulmonarius)

viszont sokkal ritkább, pedig ezt lenne érdemes minél nagyobb számban

begyűjteni, hiszen nyáron is termeszthető (lásd a laskafajták

ismertetését). A P. eryngiit ősszel gyűjthetjük, füves pusztaságokon.

Érdemes begyűjteni déli tőkegombát, ízletes tőkegombát, csoportos

pereszkét, gyapjas tintagombát stb. Ebből a szempontból valóban

nélkülözhetetlen egy „gombászkönyv".

Egy fajon belül több fajtát, „törzset" is begyűjthetünk és termesztési

értéküket összehasonlíthatjuk. Hazánkban sajnos minden ilyen munka

úttörő jellegű. Ezért is ismertetjük röviden az új gombafajták

előállításának egyszerűbb módját, amely nem igényel különösebb be-

rendezést, beruházást, legfeljebb a kémcsövek mellé még Petri-csészé- ket

kell beszerezni. A normál Petri-csésze 10 cm széles és 2 cm maga.

211

Kb. 15-20 ml táptalajt töltünk bele, miután megszilárdult, zsírpapírba

csomagoljuk (egy-két réteggel) és kuktában, víz fölött, vízszintesen,

hézagosán egymás fölé elhelyezve sterilezzük, mint a kémcsöveket.

Sterilezés után is óvatosan vegyük ki a csészéket a kuktából, hogy ne

billenjenek félre, mert ha a táptalaj beszennyezi a csésze peremét, ez

később utat nyit befelé a penészgombáknak. Tehát jobb még melegen

kiszedni a Petri-csészéket, így a papír gyorsan leszárad. Oltáskor a

Petri-csészét kicsomagoljuk, és a fedélnek csak egyik felét emeljük meg

annyira, hogy behelyezhessük a gombatenyészet-darabkát (oltókaccsal).

Ezután a fedelet visszahelyezzük, a csészét ugyanazzal a papírral

becsomagoljuk, és ráírjuk az adatokat (az oltási naplóba is bejegyezzük!).

A bazídiumos gombák bazídiumain (a lemezek felszínén) rendszerint

négy spóra képződik. Ezekből kettő az egyik, kettő a másik párosodási

típushoz (nemhez) tartozik. Az egyik nemet +, a másikat—jellel szoktuk

jelölni. Egy ilyen spórában, szaporítósejtben, illetve annak sejtmagjában

fél kromoszómagarnitúra található, vagyis haploid, mint általában az

ivarsejtek. Egyetlen, spórából származó micélium lassú növekedésű és

rendszerint terméketlen, vagyis nem fejleszt termőtestet. Ha azonban két,

ellentétes nemű haploid hifa találkozik, összeolvadnak, és diploid hifa

keletkezik, amelynek minden sejtjében már két sejtmag van. Ezek

egymástól függetlenül osztódnak, amikor a növekedés során új hifasejt

keletkezik. Ez a „magpáros" állapot jellemző a most már gyorsan növekedő

micéliumra, amely a táptalajt vagy aljzatot átszövi. A termőtest is ilyen

hifákból épül fel. A gomba lemezeiben, pontosabban a termőréteget alkotó,

egymás mellett sűrűn elhelyezkedő bazídiumok- ban a két ellentétes mag

végül összeolvad, majd két számfelező osztódáson megy keresztül, s a négy

leánysejtmag mindegyike egy-egy spórába vándorol. Az összeolvadáskor a

tulajdonságok összekeverednek, így a négy új haploid spóra a „szülők"

tulajdonságait négy új kombinációban tartalmazza.

Amikor egy gombát „lespóráztatunk" (1-2. kép), majd e spórákat

táptalajra visszük, ott csírázás után hamarosan összeolvadnak a megfelelő

hifapárok, és így sok-sok új egyedet kapunk (multispórás szaporítás).

Megfelelő technikával rendelkező nemesítők egyedi spórákat csíráz-

tatnak s ezeket keresztezik. A dolog azonban ennél kissé bonyolultabb.

Nézzük például a laskagombát. A haploid spórákból fejlődő micélium-

tenyészetek párosodási típusa csak kereztezési próbákkal állapítható

212

meg. Ráadásul a párosodási típust nem egy gén két formája (allélje),

hanem két gén több allélje határozza meg. Az egyik gént „A"-val jelölve,

ennek alélljei: A1 A2 . A3 stb. A másik gén esetében ugyanez B1B2B3 stb.

Ezeknek a jelöléseknek nincs külön értelme, hanem csak egymáshoz

viszonyítva. Normális termőtestek akkor szoktak képződni, ha a két

párosítandó haploid micélium párosodási típusa eltérő, pl. az egyik A1B2

amásikA2Bl ,vagyA3B4 stb. tényezőket tartalmaz. Mindebből az

következik, hogy széles földrajzi körből begyűjtött „monospor" (haploid, egy

spórából származó) törzsek nagy valószínűséggel párosíthatok.

Amennyiben ismerjük a szülők tulajdonságait, megfelelő új kombinációk

állíthatók elő, de csak akkor, ha a párosodási típusuk ezt lehetővé teszi

(vagyis különböző).

A laskagombafajok egymás közt rendszerint nem keresztezhetők, bár

Gyúr kő Pálnak (1984) sikerült keresztezni a P. ostreatust a P.

pulmonariusszal. A genetika legújabb módszerei még itt is segíthetnek.

Ami esetünkben az új fajta előállításának egyszerűbb, kevésbé hatékony

módja áll rendelkezésre. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ilyen,

viszonylag egyszerű, hagyományos úton állították elő a legismertebb

laskafajtákat a késői és „floridai" laskagomba keresztezésével (Gyurkó,

1984). A két, különböző gombát tiszta, esetleg sterilezett papírlapra

lespóráztatjuk (zárt térben, pl. egy nagyobb edény aljára helyezve a papírt

és rá a gombát egy napig). Ezután mindegyik „spóradobatból" lelángolt

(steril) és lehűlt oltókaccsal lekaparunk azonos mennyiséget, és steril vízbe

helyezzük. A steril vizet úgy állítjuk elő ledugaszolt kémcsőben, mint a

táptalajt, vagyis ugyanúgy sterilezzük, esetleg a táptalajjal együtt. A

spórákat jól összerázzuk a kémcsőben, majd egy cseppet e

spóraszuszpenzióból Petri-csésze közepébe, táptalajra oltunk

(odacseppentjük). Néhány nap vagy egy-két hét múlva a spórák ki-

csíráznak, természetesen számtalan kombinációban összeolvadnak, és

gyorsan (kör alakban) terjedő micéliumtelepet alkotnak. Célszerű több

Petri-csészét is készíteni, mert óhatatlanul lesz fertőzött is közöttük,

hiszen a spóráztatás nem „steril" körülmények között történt. Esetleg egy

Petri-csészébe 3-4 spóraszuszpenzió-cseppet is elhelyezhetünk, de nem

középen, hogy e telepek széléből legyen módunk további leoltá- sokat

végezni. Ha mindig a telep széléről oltunk át (Petri-csésze közepére) egy kis

darabkát, három-négy átoltás után egységes telepet kapunk, sugárirányú

„szektorok" nélkül. Ezután a tenyészeteket kémcsövekre oltjuk, külön

elnevezésekkel. A kémcsőből a tenyészet fapálcikára kerül, majd csírát

készítünk a termesztési próbákhoz. Ha az így

213

nyert törzsek egy része már a táptalajon, kémcsőben (szobahőmérsékleten)

is fejleszt korallszerű termőtestkezdeményeket, biztosak lehetünk abban,

hogy nyári törzzsel van dolgunk. Egyéb tulajdonságok (szín,

tönkhosszúság, kalaphúsminőség stb.) a termesztési próba során derülnek

ki.

Két, eltérő laskafajta (törzs) egymás mellé oltva (Petri-csészén) talál-

kozásuk vonalában „gátat" képez (100. kép). Ha nincs gát, akkor felte-

hetően azonos fajtákról van szó.

Kivétel lehet ez alól: egyetlen hibrid laskatermőtest „szaporulata" között

előfordulhatnak egymástól eltérő törzsek is, amelyek mégsem képeznek

gátat. Az ismert kereskedelmi fajták (H7 G24, HK35) egymással gátat

képeznek.

És itt eljutottunk egy még egyszerűbb, új fajta előállítására alkalmas

módszerhez, amit a szerző is használt. Amennyiben termőtest- szövetből

készítünk tenyészetet, az fajtaazonos marad. Egy késői laskagomba

spóraszaporulata feltehetően mind késői lesz, a nyáriak (P. pulmonarius)

utódai pedig nyáriak lesznek, bár egyéb tulajdonságaikban lehet

több-kevesebb eltérés. Ha azonban bármelyik hibrid törzset

lespóráztatjuk, annak utódai igen sokfélék lesznek (késői, nyári, hosszú

szárú, rövid szárú, szürke, barna stb.). Vagyis alkalmasak új törzs

előállítására. Természetesen a hibridek spóráit is keverhetjük, így még

nagyobb változatosságot nyerünk.

Egyetlen (hibrid) termőtest legegyszerűbb spóráztatása a követke-

zőképpen történhet: tiszta, nyugodt levegőjű helyiségben (esetleg la-

boratóriumi oltóhelyiségben) egy Petri-csésze fedelét felemelve a gombát

10-20 másodpercig közvetlenül a Petri-csésze, illetve a táptalaj fölé tartjuk,

majd a fedelet visszahelyezzük, a csészét becsomagoljuk. Több

Petri-csészével is megtehetjük ezt, hosszabb-rövidebb „expozícióval".

Egy-két hét múlva a spórák kicsíráznak, kombinálódnak egymással, és

214

innen végezhetünk leoltásokat új Petri-csészék közepébe. Ezután még 2-3

átoltást végzünk mindig a telep széléből, hogy genetikailag minél stabilabb

törzset kapjunk. Lesznek természetesen baktériumos és penészes telepek

is, de ezeket kikerüljük, illetve kiselejtezzük (101. kép).

A csiperke nemesítése nem ilyen egyszerű, és talán kevésbé is érdekes,

hiszen sok kereskedelmi törzs van forgalomban. Saját magunk részére

ezekből is készíthetünk gombacsírát. Itt inkább hazai törzsek begyűjtése

volna érdekes, mint ahogy ezt az ötvenes-hatvanas években kutatóink

tették. Ki tudja, milyen értékes törzsanyag „megy veszendőbe" (ezt más

gombáknál is elmondhatjuk). A kétspórás csiperke szaporodásbiológiáját

illetően egyedüli helyet foglal el a termesztett gombák között. A

bazídiumon nem négy, hanem kettő spóra keletkezik, mindegyikbe eleve

két ellentétes párosodási típusú maggal. így a kétspórás csiperke

monospórás tenyészete diploid, és termőtestet képez. A bazí- diumokban a

két haploid mag összeolvad, és két számfelező osztódással 4 haploid

leánysejtmag keletkezik, mind a 4 a tulajdonságok új kombinációival, a

párosodási típust illetően azonban kétfélék, és az el-

215

lentétes előjelű magpárok kerülnek egy-egy spórába. A keresztezés

hagyományos módja itt nem lehetséges. Fritsche úttörő munkásságával

(1966) azonban talált megoldást: ha két eltérő fajta csíráját összekeverjük,

a hifák között spontán sejtmagcsere jön létre, így a bazídiumon olyan

spórák is lesznek, amelyek mind a két szülőtől származó sejtmagot

tartalmazzák. Sok ilyen monospórás tenyészetet letermesztve ki-

szelektálhatjuk a kedvező kombinációkat mutató törzseket. Ez a nem-

esítési munka sem eléggé hatékony. Azóta a csiperkénél is kidolgozták az

egy sejtmagot tartalmazó haploid tenyészetek előállításának módszerét, s a

modern génsebészet (plazmafúzió stb.) segítségével, tudatos

„párválasztással" lerövidítik a szelekciós munkát (Chang et al, 1993).

Mindettől függetlenül a kétspórás csiperkénél is alkalmazhatjuk a régi

módszereket: monospórás törzsek előállítása a mikrobiológiában ismert

szélesítési eljárással vagy multispórás tenyészetek több átoltáson

keresztül való „megtisztítása", vagyis minél egységesebb törzs létrehozása,

mint ahogy a laskagombánál is láttuk. Kevert csírázás esetén (lásd

Fritsche) a keletkezett termőtesteket lespóráztatjuk, és ezekből is

előállíthatunk új törzseket, új tulajdonságokkal. Egy-egy törzsnek,

fajtának sok-sok termesztési kísérletben kell igazolni alkalmasságát. Még

akkor is sok lehetőség áll rendelkezésünkre, ha egyszerűen csak a

szabadban begyűjtött gombák szövettenyészete jelenti az új törzset,

gondoljunk csak a laskagombák óriási változatosságára, még egy fajon

belül is! Egyéb gombák esetében pedig alig áll törzsanyag rendelkezésre, s

fajtaválasztékról egyáltalán nem is beszélhetünk (102. kép).

216

A gombák felhasználása

A friss gomba felhasználása

A kulturált értékesítés egyik feltétele a gombák tönkjének alsó, földes vagy

táptalajos részének levágása. Előfordul azonban még, hogy a laskagombát

csokrosan árusítják, ami több szempontból is kifogásolható. A

laskagomba összetapadt levelei hamarabb befüllednek, meg- romlanak,

mint szétszedett állapotban. A csokrokat tehát mielőbb szedjük szét és

szellős körülmények között helyezzük el. A laska nem bírja olyan jól a

tárolást, mint a csiperke, ezért szobahőmérsékleten egy napnál tovább ne

tároljuk. Csomagolóanyaga lehet papírzacskó, kosár, de semmi esetre sem

nejlonzacskó. Fóliát csak hűtőszekrényben való tároláskor

használhatunk, de megfelel a többrétegű papír is. Hűtő- szekrényben 5-10

°C-on 2-3 napot kibír a gomba, eközben a csiperke kissé kinyílhat, és a

laskagomba is „öregszik", kalapja kiterül, esetleg a széle berepedezik, a

húsa pedig kissé szívósabb lesz. Üzemi termesztés esetén

hűtőhelyiségben, 1-3 °C-on, 5-6 napig tárolható mindegyik gombafaj,

kivéve a gyapjas tintagombát, amely csak 1-2 napig tartható el.

Érdekességként említjük meg, hogy a nálunk is jól ismert dobozos konzerv

gombát (Kínában) szedés után azonnal vízbe dobják, és így jut el a

feldolgozás helyére (Koronczy, 1986).

Gombás ételt hűtőszekrényben legfeljebb 1-2 napra tegyünk csak", el.

A „zsírjára" teljesen lesütött gomba a romlékonyságot illetően a sült

húsokhoz hasonlóan kezelhető.

A gombásétel-receptekkel kapcsolatban utalunk a speciális recept-

könyvekre (Lévai, 1986; Lexáné, 1987), de a szakácskönyvek, sőt a

gombászkönyv (Kalmár és társai) is tartalmaznak ételrecepteket, ezért itt

csak rövid felsorolással emlékeztetünk a különböző felhasználási

módokra, a teljesség igénye nélkül. A gombákból készíthetők levesek,

tojásos gomba, paprikás, pörkölt, rántott gomba, fasírozott, rizses gomba,

(majonézes) gombasaláta, főzelékfeltét, fűszeres-paradicsomos svéd

gomba, továbbá felhasználható sült húsokhoz, szendvicsekhez stb.

217

A gombás ételek megszokott adalékai, fűszerei: só, paprika, hagyma,

bors, petrezselyem és zöldje, babérlevél, torma, zeller, sárgarépa, mustár,

koriander, kakukkfű, tárkony stb. A laskagomba kevésbé aromás, ezért jól

fűszerezhető, de pl. a shiitakét Koronczyné (1988) szerint csak

vöröshagymával és pirospaprikával célszerű ízesíteni, bár az egyéni ízlések

ezen a téren különbözőek lehetnek.

Gyorsfagyasztás (mélyhűtés)

A gombát a könnyen romló zöldségfélékhez (zöldbab, zöldborsó, karfiol)

hasonlóan kezeljük. Mélyhűtés előtt alapos tisztítást, majd mosást (három

vízben) kíván. Ezután a gombát előfőzzük (blansírozzuk 4-5 percre lobogó

forró vízbe dobjuk). A főző vízbe tegyünk 0,2% citrom- vagy borkősavat a

gomba elszíneződésének megakadályozására. A gombát szűrőkanállal

kiszedjük, folyó hideg vízzel lehűtjük, majd hagyjuk lecsurogni, szikkadni.

Ezután megfelelő nagyságú adagokban fóliazacskókba vagy műanyag

dobozokba tesszük, és hűtőládába helyezzük az előírt technológiai

utasításoknak megfelelően.

A laskagomba mélyhűtési lehetőségeit többek között Bontovics Lajos

(1984) hangoztatta, mégpedig rántott gomba formájában. Az előfőzött

gombakalapokat (tönk nélkül!) panírozzuk, majd így mélyhű tjük. Tas-

nádi G. (1987) számolt be a kész, rántott gomba gyorsfagyasztásáról (USA),

amelyet fogyasztás előtt csak fel kell melegíteni. A gyapjas tintagomba

mélyhűtéséről is vannak irodalmi adatok: előfőzés után vajban, sóval,

borssal fűszerezve megpárolják, majd lehűtik. A hűtőládák elterjedése a

gombák házi tartósításának is tág teret nyújt. Nemcsak az előfőzött gomba

fagyasztható, hanem a hagymás zsírban (olajban) megpárolt, szeletelt

gomba is. Tóth László szerint (személyes közlés) a hibrid laskafajták

nyersen is fagyaszthatok, egyesek a csiperkét is fagyasztják nyersen.

Szárítás

A gyapjas tintagomba kivételével az ismertetett gombafajok mind

száríthatok. A laskagomba szárítás után nehezen puhul vissza, ezért

célszerű megdarálni (dió- vagy kávédarálóval), és ízjavítóként adha-

218

tünk hozzá egy kevés shiitakeszárítmányt is. Megdarálva a laskagomba

tönkje is felhasználható. A gombákat szárítás esetén se hagyjuk

elöregedni, időben szedjük le, mintha frissen fogyasztanánk. A gombát

csak tisztítani kell, mosni nem. A szeletek vastagsága 3-4 mm legyen.

A szárítás végezhető napos, száraz, meleg időben, szabadban, padlá-

son, fészerben stb. A gombaszeleteket mindig egy rétegben helyezzük el

cserényeken, hullámpapíron, csomagolópapíron. A cserény léckeret,

amelyre rozsdamentes drótszitát, esetleg műanyag hálót (szúnyoghálót

stb.) feszítünk ki. A gombát időnként meg kell forgatni, éjszakára nem

szabad kint hagyni. Lakásban fűtőtest, tűzhely fölött, sütőben, ke-

mencében is száríthatunk gombát, alapvető követelmény azonban, hogy a

hőmérséklet csak 40-50 °C legyen, legfeljebb rövid ideig 60 °C. A jó

száritmány 12-14% vizet tartalmaz, csörög, a gomba húsa fehér marad,

pattanva törik. A megbámult, megégett szeletek használhatatlanok! A

szárított gombát légmentesen zárható, csavaros üvegekben, csavaros

műanyag dobozokban tároljuk.

A szárítmányt a felhasználás előtti estén kell beáztatni (alapos mosás

után), hogy másnapra megpuhuljon.

A szárítmányból gombadarát, -lisztet is készíthetünk, amit ilyen

formában tárolunk, ugyanis így kevesebb helyet foglal el, kevesebb üvegre

van szükség. Célszerű az őrleményt szitával kettéválasztani durva

gombadarára és -lisztre. Ez mártásokhoz, levesekhez, húsételek

ízesítéséhez, rántott húsok készítésekor a zsemlemorzsához keverve stb.

használható.

A szárított gombát bükkfa fűrészporral meg is füstölhetjük: cserénye-

ken sós vízzel megpermetezzük, szikkadás után füstöljük, majd szárítjuk.

Az ilyen gomba pl. levesnek felhasználva a füstölt húséhoz hasonló ízt ad.

Ecetes gomba

Az előkészítés folyamata: tisztítás, mosás, előfőzés (blansírozás) 0,2%- os

citrom- vagy borkősavas vízben (a gomba 5 percig legyen 100 °C-os —

forrásban lévő — vízben). A hideg vizes hűtés, majd lecsurgatás,

szikkasztás után a gombát üvegekbe rakjuk. Tiszta, higiénikus körül-

mények között fel is szeletelhetjük, és így rákjuk az üvegekbe. A

szeletelésre sor kerülhet az előfőzés előtt és utána is, de sokan csak a

nagyobb darabokat vágják ketté.

A feltöltőlé, amit fel kell forralni, 2% ecetsavat és 4% sót tartalmazzon.

Az ecet mennnyiségét a rendelkezésre álló ecet töménysége (5, 10 és 20%)

határozza meg. Ha pl. 1 1 vízhez 2,5 dl 10%-os ecetet adunk, akkor az 2%

ecetsavat tartalmaz. A használatos fűszereket már a forralás előtt

beletesszük a felöntőlébe, majd amikor felforr, hozzáadjuk az ecetet és a

sót. Szokásos fűszerek: bors, babérlevél, esetleg kevés tárkony (a lé

felöntése után egy szelet vöröshagymát is helyezhetünk a gomba tetejére).

A felöntőléhez tartósítószert is adunk 1 g/1 (0,1%) mennyiségben (11-hez

késhegynyit). A gyógyszertárakban jelenleg a benzoesavas nátrium

kapható, de engedélyezett a kálium-szorbát is, ami sokkal korszerűbb és

egészségesebb, de még nem került kiskereskedelmi forgalomba.

Az üvegekbe helyezett gombára ráöntjük a még forró felöntőlevet, és

mozgatással eltávolítjuk a megrekedt légbuborékokat. Az üvegeket töltsük

tele, és csavaros fedővel zárjuk. Ügyeljünk a hornyok, illetve körmök

számára (4-4, 6-6), mert ha nem a rá való lapkát használjuk, az üveg

tartalma — a tökéletlen zárás következtében — megromlik. Az üvegeket két

réteg celofánnal is zárhatjuk, s a két réteg közé szórjunk egy kevés

tartósítószert (benzoesavas nátrium, szalicil), mert a penészek nyirkosabb

helyen a celofánon megtelepedve jutnak be az üvegbe.

Az 5-8 dl-es (500-800 ml-es) üvegeket vízfürdőben hőkezeljük (kigőzöl-

jük, dunsztoljuk). Az üvegeket nagyobb fazékban félig vízbe állítjuk, a

fazekat lefedjük, és a vizet lassú tűzön forraljuk. A csírátlanítás (gőzölés)

időtartama a forrástól számítva 20 perc. Ezután a hőforrást elzárjuk, a

fazék fedelét levesszük, de az üvegeket hagyjuk a vízben állva kihűlni.

Amennyiben nem használtunk tartósítószert, 24 óra múlva ismételjük meg

a kigőzölést.

Az ecetes gomba példájára gombasalátát is készíthetünk. Ebben az

esetben csak a felöntőlé változik, amennyiben literenként 40-60 g cukrot,

esetleg ízlés szerint egyéb fűszereket (hagyma, mustár, korian- der,

szegfűszeg, szegfűbors stb.) is adunk.

Natúrgomba

A natúrgomba hasonlít az ecetes gombához, de kevesebb sót, továbbá

ecetet nem tartalmaz, ezért hosszabb hőkezelést igényel. A natúrgomba

közvetlenül (akár a levével együtt) felhasználható gombás ételek készí-

220

téséhez. Az ecetes gombához hasonlóan készül: tisztítás, mosás, 5 perces

előfőzés (blansírozás) rozsdamentes edényben, 0,2%-os citromvagy

borkősavas oldatban (0,2% = 2 g/1; egy csapott kávéskanálnyi citromsav

kb. 4 g). Ezután lehűtés következik 0,1%-os citrom- vagy borkősavas

oldatban. Esetleg blansírozás előtt fel is szeletelhetjük rozsdamentes

késsel (konzervüzemben a blansírozott gombát szeletelőgéppel aprítják

fel). A gombát azonban gyakran egészben teszik el, és csak a nagyobbakat

vágják ketté. A felöntőlé, amit felforralunk, literenként 1% sót és 0,1%

borkő- vagy citromsavat tartalmaz. A forró levet ráöntjük az üvegekbe

rakott gombára, mozgatással eltávolítjuk a légbuborékokat, majd csavaros

fedővel zárjuk, és vízbe állítva, fazékban csírátlanítjuk. A kisebb, 5 dl-es

üvegeket 30, a nagyobbakat (7-8 dl) 60 percig tartjuk 95-100 °C-os

vízfürdőben, fedő alatt. Az idő letelte után a fedőt levesszük a fazékról, és a

vízben állva hagyjuk kihűlni az üvegeket. Hatékonyabb a csírátlanítás, ha

24 óra múlva még egyszer gőzöljük az üvegeket. 20-30 perc 95-100 °C-on

elegendő az 11- es üvegeknek is, sőt, ha kétszer gőzölünk, akkor az első

alkalommal is elegendő a 30 perc.

Tartósítás sóval

A gombát tisztítjuk, mossuk, a nagyobbakat kettévágjuk, majd az

előzőekben leírtak szerint 3-5 percig blansírozzuk. Kiszedés után hideg

vízzel hűtjük, majd félóráig lecsepegtetjük. Ezután a gombát az előfőzés

utáni tömegéhez mérten 18%-nyi sóval összekeverjük és tisztára mosott

üvegekbe vagy kimosott, kiforrázott polietilén (műanyag) hordókba,

vödrökbe tesszük. Fél nap múlva a térfogatcsökkenés miatt újabb előfőzött

gombával egészítjük ki az üvegeket (hordót), majd 18%-os sós vízzel

teljesen feltöltjük az edényeket, hogy a gombát ellepje. Az így tartósított

gomba 10 °C-nál nem melegebb helyiségben (pincében) több hónapig

tárolható. Az előtartósításnak ezt a módját nagyüzemek is választhatják,

ha a termést vagy annak egy részét nem tudják értékesíteni vagy azonnal

feldolgozni. A sózott gombát általában konzervüzemben végtartósítják,

kimosva belőle a felesleges sót. A megfelelő ízt a gombadarabok

megrágásával ellenőrizzük.

A 3-4 hétre való ideiglenes tartósítás menete: tisztítás, mosás, majd

sózás (200 g só 1 kg gombához), töltés, felöntés 20%-os sóoldattal.

221

Mivel a sózott gomba felhasználásakor, illetve végtartósításakor nagy

mennyiségű a leengedendő sós víz, környezetkímélőbb a Vedder (1978) és

Lelley (1991) által leírt, ugyancsak néhány hétre szóló elő tartósítás:

tisztítás, mosás, blansírozás, szeletelés, töltés 10 1-es üvegekbe vagy

műanyag vödrökbe, felöntés 2% sót és citromsavat tartalmazó oldattal. A

citromsavval a felöntőlé pH-ját 4,5-re kell beállítani, az edényeket hideg,

hűvös helyen kell tárolni. Az egész előkészítési műveletnek maximálisan

higiénikus körülmények között kell lefolynia. ApHpontos beállítása igen

lényeges. 2-4 °C-os helyiségben az anyag 3-4 hétig tárolható.

Tejsavas erjesztés

A volt Csehszlovákiában és Szovjetunióban tartósítottak így gombát

(Bötticher, 1974). Az előfőzött, blansírozott gomba súlyára számítva 1,5%

konyhasót, 1,5% cukrot adagoltak, és hordóba tömték, fafedővel

leszorították és vízzel felöntötték annyira, hogy a gombák mindig a préslé

alatt legyenek. Az erjedést aludtej adagolásával indították be. Legutóbb

Kress és Lelley (1991) foglalkozott a laskagomba savanyításának

lehetőségével — igen jó eredénnyel. Ők a szeletelt és blansírozott

gombához nem adagoltak cukrot, csak konyhasót (1,6%), illetőleg a

felöntőlé fele-fele arányban felfőzött víz és 3-7 napos savanyúká- poszta-lé

volt. A készítmény mind 4 °C-on, mind 25 °C-on 6 hónapig romlásmentes

maradt, ugyanígy a kontroll, amelynek felöntőleve csak steril víz volt,

káposztalé nélkül (ennek pH -j a a folyamat kezdetén kissé lassabban

csökkent, de a 2. nap végére itt is a kritikus 4,5 alá ment). Javított a

termék minőségén, ha kierjedés után hőkezelték a lezárt üvegeket (100

°C-on, 2 percig). így a gomba nem puhult meg. A savanyítással élvezhető

termék állítható elő. Bötticher (1974) szerint, ha az ilyen gombákat nem

savanyúságként kívánjuk fogyasztani, le kell forrázni (majd a vizet

leönteni) vagy egy éjszaka vízben állni kell hagyni, hogy a savak

kioldódjanak. Az erjesztett laskagomba szövetei fellazulnak,

emészthetősége javul.

222

Üzemi tartósítás

Az élelmiszerekről szóló 1976. évi IV. törvény végrehajtásáról kiadott

10/1988. (VI. 30.) MÉM—SZEM rendelet értelmében mezőgazdasági

kistermelő is foglalkozhat iparszerű élelmiszer-előállítással. A rendelet

megjelent a MagyarKözlöny 1988. június 30-i 29. és a MÉM Értesítő 1988.

december 21-i számában. Az iparszerű élelmiszer-előállítás csak

engedélyezett üzemben, előírt szakképesítés birtokában, a közegész-

ségügyi, állategészségügyi és az élelmiszer-higiéniai jogszabályokban

meghatározott és az előállítandó élelmiszerre irányadó előírások meg-

tartásával folyhat. (Részletesen lásd Szenes E.-né, 1992).

A gombatartósítás hozzá tartozik a gombatermesztéshez. Egyes

országokban a megtermelt gomba 30-50%-át konzerválják, bár a ten-

dencia a friss áru irányába mutat. Sajnálatos az a szemlélet, illetve még

inkább gyakorlat, hogy rendszerint a harmadosztályú, a piaci

értékesítésből kimaradt (kizárt) terméket tartósítják. A laskagomba

megfelelő szeletelésével is vannak gondok. Mindezek a problémák a

tisztességes piaci verseny kialakulásával remélhetőleg megszűnnek.

Megemlítjük, hogy a gombaleveskocka (MSZ 08-0193-78) mellett újabb

szabványok is készültek, mint pl. a sózott rókagomba, ami

tulajdonképpen a csiperkére, laskagombára is vonatkozhatna, vagy a

natúrgomba (MSZ 08-1443/7-1988), amely a csiperkére és a laskagom-

bára vonatkozik. Egyelőre a natúrgomba terén látjuk a legsürgősebb

feladatokat, hiszen a friss gomba nem juthat el mindig mindenhova, és a

vásárlók is bebizonyították (lásd kínai dobozos csiperkegomba), hogy

igénylik a megbízható, állandó minőségű gombakonzervet, és nemcsak a

natúrgombát!

Gombakonzerv készítéséhez további speciális ismeretek szükségesek

(Kardos—Szenes 1972; Szenes—Oláh 1991). Az üvegeket vízfürdőn ste-

rilezik. Az 1 1-es üvegek sterilezési menetrendje 117 °C-on és 0,8 bar

túlnyomáson: 25 perc felmenetel, 60 perc hőn tartás (117 °C-on), 15 perc

lemenetel. Ehhez a gyors lehűtéshez ellennyomásos autokláv szükséges.

Természetés (lassú) lehűlés esetén valamivel alacsonyabb hőmérsékleten,

illetve kissé rövidebb ideig is tarthat a sterilezés. Mint említettük, üzemi

tartósításhoz, autoklávok használatához megfelelő képzettségű

tartósítóipari (konzervipari) szakember közreműködése szükséges.

223

Utószó

Könyvünk mindazoknak szól, akik érdeklődnek a gombatermesztés iránt

vagy már gyakorló termelők. Elsősorban kistermelőknek, kisüzemeknek

ajánljuk, de a nagyüzemek szakemberei is érdeklődéssel forgathatják,

mert minden lényeges szakmai problémával foglalkozik, kivéve talán a

gépesítés konkrét műszaki feltételeit, bár az alapelvek hiánytalanul

megtalálhatók benne. A hangsúlyt a termesztés biztonságát leginkább

meghatározó biológiai, higiéniai, növényvédelmi ismeretekre helyeztük.

Az eredményes gombatermesztéshez szakismeret, szorgalom, kitartás

és termesztési tapasztalatok szükségesek. Bármelyik gomba

termesztéséhez körültekintően, kis befektetéssel fogjunk hozzá! Egy- egy

sikeres termesztést nehéz megismételni, mert változnak a körülmények

(legfeljebb nem vesszük észre!). Szükség van tehát alapos ismeretekre, és

több termesztési ciklusban szerzett tapasztalatra. A legjobb befektetés az

(és termelni is akkor tudunk legolcsóbban), ha szakmai ismereteinket

bővítjük. Azonban az eredményesnek mondható technológiától való

bármilyen jelentéktelennek látszó eltérést is csak többszöri előzetes

kirpóbálás után vezessünk be, párhuzamosan a régivel. Ahhoz, hogy

pontos következtetéseket vonhassunk le (akár jó, akár rossz termés

esetén), minden műveletről, adatról, hőmérsékletekről stb. vezessünk

naplót!

Komolyabb vállalkozás esetén nemcsak a termesztés szakmai, hanem

egyéb, gazdasági jellegű vonatkozásaival is meg kell ismerkednünk

Fontosnak tartottuk a szaporítóanyag-készítés és a gombafeldolgozás

alapjainak leírását, hogy ezzel is bővítsük lehetőségeinket. Hasonló

okokból foglalkozunk a még kevésbé ismert, nálunk nem vagy alig

termesztett gombákkal.

A szövegben csak ott utaltunk az irodalomra, ahol azt fontosnak

tartottuk, továbbá, ahol helyszűke, illetve könyvünk jellege miatt nem

bocsátkozhattunk részletekbe.

Köszönetét mondok a lektoroknak, dr. Tasnádi Gábornak az egész

224

kézirat ellenőrzéséért, különösképpen a csiperkegomba termesztésével

kapcsolatos hasznos tanácsaiért. Kovácsné dr. Gyenes Melindának a

laska-, a shiitake és az egyéb gombák termesztésének átnézéséért, dr.

Győrfi Júliának a növényvédelemmel, higiéniával kapcsolatos fejezetek

bírálatáért.

Végül hálával tartozom még sok „gombás" kollégának, gombater-

mesztőnek is, akiknek tapasztalatait könyvemmel — remélhetőleg —

tovább tudom adni.

Törökbálint, 1994. szeptember

Szili István

225

Irodalom

Albert L.—Babos L. Bohus G.—Rimóczi I.—Siller J.—Vasas G.—Vetter J.

(1990): Gombahatározó. OEE Mikológiái Társasága, Budapest

Andrássy I.—Farkas K (1988): Kertészeti növények fonálféreg-kártevői.

Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

Babos M. (1985): A Pleurotus eryngii var. ferulae előfordulása Magyar-

országon. Mikológiái Közlemények, 1/2:41-47.

Balázs S. (1982): Termesztett gombáink. Akadémiai Kiadó, Budapest

Balázs S. Kovácsáé Gyenes M. (1986): Termesztési kísérletek a gyapjas

tintagombával. Mikológiái Közelmények, 1:43-47.

Balázs S. Kovácsáé Gyenes M. (1988): Einige Erfahrungen über dem

Substratbedarf dér Kulturpilze. Dér. Champignon, 28. 320:31-36.

Balázs S. Kovácsné Gyenes M. (1989): Champignonanbau auf Stroh ohne

Kompostierung. Dér Champingon, 29. 336:37-42.

Bánhegyi J.—Bohus G.—Kalmár Z.—Ubrizsy G. (1983): Magyarország

nagygombái. Akadémiai Kiadó, Budapest

Bánhegyi J.—Tóth S.—Ubrizsy G.—Vörös J. (1985): Magyarország mik-

roszkopikus gombáinak határozókönyve. Akadémiai Kiadó, Budapest

Benedek A.—Gyurkó P. (1968): Eljárás Lentinus edodes étkezési gomba

faanyagon történő termeztésére. Szabadalmi leírás, 155015.

Bognár V.-né—DeákT. (1978): Savanyúságok. Mezőgazdasági Kiadó,

Budapest

Bohus G. (1974): Agaricus Studies, IV. Annales Historico-Naturales Musei

Nationalis Hungarici, Budapest, 66:77-85.

Bohus G. (1978): The introduction of Agaricus macrosporoides intő

cultivation. Acta Agronomica Academiae Scientiarum Hungáriáé, 27.

3/4:282-313.

Bohus G.—Koronczy I.-né—Uzonyi S.-né (1961): a termesztett csiperke

Psalliota bispora (Lángé) Treschow. Akadémiai Kiadó, Budapest

226

icher, W. (1974): Technologie dér Pilzverwertung. Verlag Eugen

Ulmer, Suttgart.

isahanan, P. K (1993): Identification, names and nomenclature ot*

common edible mushrooms. Proceedings of the First International

Conference of Mushroom Biology and Mushroom Products. The Chinese University of Hong Kong, Hong Kong. 21-32.p.

Campbell, A. C.—Slee, R. W. (1987): Commercial cultivation of Shiitake

inTaiwan and Japan. Mushroom Journal, 170:45-53.

Chang, S. T. (1987): World production of cultivated edible mushrooms in

1986. Mushroom Journal Tropics, 7:117-120.

Chang, S. T. (1993): „Mushroom Biology: The Impact on Mushroom

Production and Mushroom Products". First International Conference on

Mushroom Biology and Mushroom Products. Keynote Lecture. The

Chinese University of Hong Kong, Shatin, N. T., Hong Kong, 8- 35. p.

Chang, S. T.—Buswell, J. A.—Miles, P. F. (1992): Genetics and breeding of

edible mushrooms. Gordon and Breach Science Publishers, New

York Chang, S. T.—Hayes, W. A. (editors) (1978): The Biology and Cultivation of

Edible Mushrooms. Academic Press, New York

Chihara, G. (1993): Medical aspects oílentinan isolated from Lentinus

edodes (Berk.) Sing. Proceedings of the First International Conference

on Mushroom Biology and Mushroom Products. The Chinese

University of Hong Kong, Hong Kong. 261-266. p.

Derks, G. (1992): A high-yielding, modern tompost that simplifies the

indoor system. Mushroom Journal, 509:23-24.

Derks, G. (1992): The high-yielding, simple indoor composting system.

Mushroom Journal, 510:14-15.

Dobray E.-né (1988): A befőzéstől a fagyasztásig. Mezőgazdasági Kiadó,

Budapest

Eder, J. (1988): Kulturführung im Pleurotus-Anbau. Dér Champignon,

28. 319:26-34

Fassatiová, O. (1984): Penészek és fonalasgombák az alkalmazott

mikrobiológiában. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

Flegg, P. B.—Spencer, D. M.—Wood, D. A. (1985): The Biology and

Technology of the Cultivated Mushroom. John Wiley and Sons,

Chichester

Fletcher, J. T.—White, P. F.—Gazé, R. H. (1986): Mushroom Pest and

Disease Control. Intercept, Polteland, Newcastle-upon-Tyne

227

Fletcher, J. T. (1987) Weed moulds. Mushroom Journal, 174:198- 200.

Fletcher, J. (1992): Mushrooms — fungicides and disease control. Mush-

room Journal, 506:19-21.

Fletcher, J. (1993): Can disease be far away? Mushroom Journal,

522:19-20.

Fritsche, G. (1966): Versuche zűr Frage dér Merkmalsübertragung beim

Kulturchampignon Dér Champignon. 6. 55:4-12.

Gerrits, J. P. G. (1988): Compost treatment in búik fór mushroom growing.

Mushroom Journal 182:471-475.

Gerrits, J. P. G. (1992): Treends in composting. Mushroom Journal,

508:46-51.

Gramss, G. (1978): Dér Anbau von Speisepilzen. In Michael-Hennig-

Kreisel: Handbuch für Pilzfreunde, Bánd 1. VEB Gustav Fischer

Verlag, Jena, 84-125. p.

Grierson, P. (1992): Autumn composting — Aaghü Mushroom Journal,

512:29.

Griensven, L. J. L. D. (editor) (1988): The Cultivation of Mushrooms.

Darlington Mushroom Ltd., Rushington. Somycel, Langéais

Győrfi J. (1986): A laskagomba baktériumos megbetegedése. Gomba-

termesztési Tájékoztató 2:48-53.

Győrfi J. (1986): Új probléma a csiperkegomba-termesztésben, az ún.

barna gomba. Gombatermesztési Tájékoztató, 1:42-43.

Győrfi J. (1990): A termesztett gombák növényvédelme. In: Szabó I. szerk.

A csiperke, a laska és más gombák termesztése. 271- 306. p.

GyurkóP. (1973): Laskagomba. In Balázs S. (szerk.) Gombatermesztés.

Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 179-223. p.

GyurkóP. (1984): Pleurotus cultivars in Hungary. Proceedings of the

International Symposium on Substrates of Mushroom Growing and

Cultivation of Pleurotus Species. Part II. Budapest, 18-33. p.

Hilber, O. (1989): Valid, invalid, and confusion taxa of the genus

Pleurotus. Mushroom Science XII. Part. II. Braunschweig. 241- 248. p.

Hodeau, G.—Olivier, J. M.—Libmond, S.—Bawadikji. H. (1991): Improov-

ment of Pleurotus cultivation. Science and Cultivation of Edible Fungi.

Maher, Balkema, Rotterdam. 549-554. p.

Horváth S. (1980): Mikrobiológiai praktikum. Tankönyvkiadó, Budapest

228

Imbemon, M.—Brian, C.—Laborde, J. (1984): Breeding in Pleurotus genus:

selection of new strains fór the development of cultivation in Francé.

Proceeding of the International Symposium on Substrates fór

Mushroom Growing and Cultivation of Pleurotus Species. Budapest,

Part II. 34-42. p.

Kalberer, P. (1992): Moderné Methoden des Pleurotus-Anbaus. Dér

Champignon, 32. 369:176-184.

Kalmár Z. (1960): Termesztési kísérletek ördögszekér-tölcsérgombával.

Kísérletügyi közlemények, kertészet, 52/c kötet, 4. fűz. 119-

125. p.

Kalmár Z. Makara Gy.—Rimóczi I. (1989): Gombászkönyv. Natura,

Budapest

Kardos E.—Szenes E.-né (szerk). (1972): Konzervipari zsebkönyv. Mező-

gazdasági Kiadó, Budapest

Korona Gombahíradó (1993): Korona Gombaipari Egyesülés, Kere- csend.

1-2.

Koronczy I. (1986: A Kínai Népköztársaság gombatermesztéséről.

Gombatermesztési Tájékoztató. 2:18-27.

Koronczy L -né (1987): A csiperkekomposzt. Gombatermesztési Tájékoz-

tató. 1/2:8-22.

Koronczy I.-né (1988): A shiitake a hazai termesztésben. Kertészet és

Szőlészet, 51/52:10.

Kovács F. (1990): Állathigiénia. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

Kovácsné Gyenes M. (1977): A harmatgomba termesztésének lehetőségei

Magyarországon. Dissz. kézirat.

Kovácsné Gyenes M. (1983): Laskagomba termesztése szárazon hőkezelt

szalmán. Mikológiái Közlemények, 1/2:53-58.

Kovácsné Gyenes M. (1986): Termesztéstechnológiai kísérletek a gyapjas

tintagombával. Gombatermesztési Tájékoztató, 1:35-41.

Kovácsné Gyenes M. (1990): A shiitake termesztése. In: Szabó I. szerk. A

csiperke, a laska és más gombák termesztése. 246-253. p.

Kress, M.—LelleyJ. (1991): Preservation of oyster mushrooms by lactic

acid fermentation. Science and Cultivation of Edible Fungi. Maher,

Balkerma, Rotterdam. 665-671. p.

KuklisK. (1983): Gombatartósítás. InTerpó A. (szerk.): Gombaismeret,

forgalmazás, ellenőrzés. Kertészeti Egyetem, Budapest

Kurtzman, R. H. (1991): One-day Phase I. and II: Mushrooms from less.

Science and Cultivation of Edible Fungi. Maher, Balkema, Rotterdam.

165-168. p.

229

Laborde, J. (1987): Vorschláge zűr Verbesserung dér Pleurotus Kultur. Dér

Champignon. 27. 313:48-53.

Laborde, J.—Lanzi, G.—Francescutti, B.—Giordani, E. (1993): Indoor

composting: generál principles and large scale development in Italy.

Proceedings of the First International Conference of Mushroom Biology

and Mushroom Products. The Chinese University of Hong Kong, Hong

Kong. 93-113. p.

Laborde, J.—Olivier, J. M.—Houdeau, G.—Delpech, P. (1987): Indoor Static

Composting fór Mushroom Cultivation. In: Wuest—Royse- Beelman

(editors): Cultivating Edible Fungi. Elsevier, Amsterdam, 91-100. p.

Lanzi, G. (1987): The Cultivation of the Oyster Mushroom in Italy. In:

Wuest — Royse — Beelman (editors): Cultivating Edible Fungi. Elsevier,

Amsterdam, 443-447. p.

Lelley, J. (1985) Pilze aus dem eigenen Garten-Anbau, Ernte, Verwen-

dung, BLV Verlagsgesellschaft, München.

Lelley J. (1987): Az ehető gombák szerepe az éhezés elleni harcban.

Gombatermesztési Tájékoztató. 1/2:23-31.

Lelley, J. (1991): Pilzanbau. Umler, Stuttgart.

Lemke, G. (1972): Praktische Erfahrungen bei dér Champignonbrut-

herstellung. Dér Champignon, 12. 126:3-18.

Lévai J. (1986): Terítéken a gomba. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

Levanon. D. (1993): Mushroom cultivation: environmental problem to

enviromental benefit. Procceedings of the First International Conference

on Mushroom Biology and Mushroom Products. The Chinese University of

Hong Kong, Hong Kong. 331-338.

Lexáné Regéczi M. (1987): Gombaételek. Minerva, Budapest Linfoot, H.

(1989): Single Zone Composting at Minskip Mushrooms. Mushroom

Juomal, 195.93-97.

Liu, G.—T. (1993): Pharmacology and clinical uses of Ganoderma.

Proceedings of the First International Conference of Mushroom

Biology and Mushroom Products. The Chinese University of Hong Kong,

Hong Kong. 267-273. p.

Losonczy Gy. (1968): Iatrogen infectiók. Medicina Könyvkiadó, Budapest

MacCanna, C. (1985): Commercial Mushroom Production. ForasTa-

luntais, Dublin

Makara Gy. (1978): Az óriás harmatgomba előfordulása hazánkban.

Mikológiái Közlemények 3:160-161.

Meulepas, A. F. (1987): Hét uitzweten van compost in een teeltcel. De

Champignoncultuur, 1:9-17.

230

Middlebrook, P. (1992): Summer peak heating - autumn cropping.

Mushroom Journal, 512: 25-27.

Middlebrook, S. (1992): Beating those summer composting blues. Mush-

room Journal. 510:17-21.

Miller, M. W.-Dong, S. C. (1987): Commercial Cultivation of Shiitake in

Sawdust Fiiled Plastic Bags. In: Wuest-Royse-Beelman (editors):

Cultivating Edible Fungi. Elsevier, Amsterdam. 421-426. p.

Musil, V. (1987): Pilzanbau-Nebenerwerb aus technischer sicht. Dér

Champignon, 27.311:13-24, 312:17-26.

Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok 1994. I — II. FM Agrár-

környezet-gazdálkodási és Növényvédelmi Főosztálya, Budapest

Oei, P. (1991): Manual on Mushroom Cultivation. Tool Foundation,

Amsterdam

Olivier, J. M. (1987): Evolution of the Phytopathological Situation in the

French Caves. In. Wuest-Royse-Beelman (editors): Cultivating Edible

Fungi. Elsevier, Amsterdam, 351-360. p.

Olivier, J. M. (1994): Developments in the cultivation of speciality

mushroom with emphasis on Pleurotus and Shiitake. Mushroom

Information Anno XI-N. 6:5-19.

Olivier, J. M. (1993): Controllo déllé patologie e deli' igienie nella

coltivazione di Pleurotus e shiitake. Mushroom Information, 10/

11:20-27.

Overstijns, A. (1984): Die Kompostierung (Phase I.) und die Fermenta- tion

(Phase II.) in dér Praxis, auf Grund von Untersuchungen und

Erfahrungen. Dér Champignon, 24. 275:17-23.

Parker, G. (1992): Season of mists and mellow fruitfulness. Mushroom

Journal, 512:21.

Peberdy, J. F.-Hanifah, A. M.-Jia, J. (1993): New perspectives on the

genetics of Pleurotus. Proceedings of the First International Confer-

ence of Mushroom biology and Mushroom Products. The Chinese

University of Hong Kong, Hong Kong. 55-62. p.

Perrin, P. S.- Gazé, R. H. (1988): Controlled environment composting.

Mushroom Journal, 183:509-510.

Przybylowicz, P.-Donoghue, J. (1988): Shiitake Growers Handbook,

Kendall-Hunt Publishing Company, Dobuque, Iowa

Randié, P. E.-Smith, J. F. (1986): Economic aspects of compost supple-

mentation. Mushroom Journal, 165:297-305.

231

Rasmussen, C. R. (1962): The secrets - if any - of high cropping yields told

in 57 paragraph. MGA Bulletin, 151:303-311.

Ruddidge, D. (1992): Autumn growing. Mushroom Journal, 512:28-29.

Samp, R. (1992): Avoiding the autumn fali. Mushroom Journal, 512:23-

25.

Schmithals, K-Schildbach, R. (1992): Dér Anbau des Südlichen

Schüpplings (Agrocybe aegertia) auf Schüttsubstraten mit Trebern. Dér

Champignon 32. 367:78-82.

Seaby, D. (1987): Infection of mushroom compost by Trichoderma species.

Mushroom Journal, 197:355-361.

Sinden, J. W.-Hauser, E. (1984): The Natúré of the Composting Process and

its Relation to Short Composting. Mushroom News, 7:28-32.

Sinden, J. W.(1987): The American mushroom industiy. Mushroom

Journal, 173:165-169.

Sinden, J. W.-Peaker, J. A. (1992): Comments on summer composting.

Mushroom Journal, 510:16-17.

Stamets, P. (1993): Growing Gourmet and Medicinái Mushrooms. Ten

Speed Press, Berkeley

Stoller, B. B. (1987): Quick composting. Mushroom Juornal, 180:379- 383.

Stubnya Gy.-né (1986): A Budapesti Nemzetközi Gombatermesztési

Szimpózium előadásainak első kötetéről. Gombatermesztési Tájékoz-

tató. 1:56-62, 2:65-70.

Swatton, A. (1993): Update on Cobweb Disease (Dactylium): Mushroom

Journal, 522:21-23.

Szabó L (szerk.) (1986): A laskagomba termesztése. Mezőgazdasági Kiadó,

Budapest

Szabó L (szerk.) (1990): A csiperke, a laska és más gombák termesztése.

ILK MODUL Vállalkozási Iroda, Budapest

Szarka J. (1986): Élősködő gombák csiperkén. Kertészet és Szőlészet, 35.

2:7.

Szemere L. (1970): Föld alatti gombavilág. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

Szenes E.né-Oláh M. (1991): Konzervipari Kézikönyv. Integra-Projekt Kft.,

Budapest

Szenes E.-né (1992): Zöldségek, gyümölcsök tartósítása savanyítással,

tejsavas erjesztéssel. Integra-Projekt Kft., Budapest

Szili I. (1990): A csiperke és más gombák háztáji termesztése. Mezőgaz-

dasági Kiadó Kft., Budapest

SziliI.—Véssey E. (1980): A csiperke és más gombák háztáji termesztése.

Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

Takáts T. (1978): A hulladék faanyag közvetlen felhasználása bio-

massza-termelésben. Mikológiái Közlemények, 1/2:71-75.

Tasnádi G. (1986): A csiperkegomba termesztésének fejlődése és jövője

Magyarországon. Gombatermesztési Tájékoztató, 1:7-34.

Tasnádi G. (1987): Az USA gombaiparáról, üzemlátogatások és konfe-

rencia Pennsylvaniában. Gombatermesztési Tájékoztató, 1/2:33-66.

Tasnádi G.—Rácz J. (1991): An intensive method fór growing mushroom

(Agaricus bisporus) in plastic bags in caves. Mushroom Science XIII.

Dublin 799-803. A. A. Balkema, Rotterdam Terpó A. (szerk.) (1983):

Gombaismeret, forgalmazás, ellenőrzés 1-2.

Kertészeti Egyetem. Gombaszakoktatási Bizottság.

Tóth L.—Szili I. (1986): A laskagomba termesztési technológiái. In.: Szabó I.

szerk. A laskagomba termesztése 136-156.

Ubrizsy G.—Vörös J. (1968): Mezőgazdasági mycologia. Akadémiai Kiadó,

Budapest

United Nations Environment Programme and Co. (1989): Environmen- tal

Helth Criteria, Formaldehidé. World-Health Organization. Ge-

neva

Uzonyiné Látkóczky A. (1965): Investigations intő somé conditions fór

spore germination, and data on the establishment of growing conditions

fór Agaricus macrosporus. Mushroom Science, VI:65-76. Uzonyi S.-né

(1969): Csiperkegomba-komposztok. Témadokumentáció. Agroinform,

Budapest

Vedder, P. J. C. (1978): Modern Mushroom Growing, Educaboek-

Culemborg, Stanley Thornes — Cheltenham Véssey E. (1971): Adatok az

ördögszekér-laskagomba termesztéséhez.

Mikológiái Közlemények 3:121-131.

Véssey E. (1973): A barna óriás harmatgomba. Élet és Tudomány, 28.

8:372-374.

Véssey E. (1976): A laskagomba termesztése. Élet és Tudomány, 31.

16:755-757.

Véssey E. (1977): Lila pereszke termesztése. Az Élet és Tudomány

Kalendáriuma, 348-353. p.

VetterJ. (1985): A Pleurotus nemzetség mai rendszeréről és biokémiai

hátteréről. Mikológiái Közlemények, 1/2:25-40.

VetterJ. (1989): Az általános mikológia alapjai. Tankönyvkiadó, Budapest

Vetter J. (1993): Gyógyhatású gombáinkról. Mikológiái Közlemények, 32.

3:61-73.

Visscher, A. R. (1984): Experimenten met oesterzwammen. De Champi-

gnoncultuur, 2;55-63.

Weig, C.—Eder. J.—Habegger, R. (1989): Dér Shii-take-Anbau, aktuelle

Erkenntnisse. Dér Champignon, 332:22-32.

Wood, D. A.—Smith, J. F. (1988): The Cultivation of Mushrooms 1., 2., 3.,

Mushroom Journal 187:633-637, 188:665-674, 189:688-690. Wuest, P.

J.—Bengston, G. D. (editors) (1982): Penn State Handbook fór Commercial

Mushroom Growers. The Pennsylvania State Universi-

ty- Zadrazil, F. (1974): The ecology and industrial production of Pleurotus

ostreatus, P. florida, P. cornucopioides and P. eryngii. Mushroom

Science IX./1:621-652.