Szitakötő tábor 2018 Aba

A hétsziget tengere

– ANTOLÓGIA –

2

Idei témánk: Mitikus utakon

Vezetők: Horgas Judit, Szabó Attila

Önkéntes segítő: Ristic Anita

Résztvevők: Csiky Villő

Dávid Noel

Eörsi Zsuzsanna

Fehér Anna

Halász Hanna

Horváth Zsófia

Kászonyi Zsigmond

Lakó Liza

Lovas Fruzsina

Mártha Mihály

Mózes Júlia

Nagy Kincső

Németh Beáta

Róth Norbert

Szekszárdi Dóra

Szlávik Krisztina

Molnár Édua

3

Utazni jó, mert utazni érdemes

Az elhagyatott pszichopata

Olyan magányos vagyok.

Tudom, hogy nagyjából a világ háromnegyede erről panaszkodik, de higgyétek el, én tényleg

mindent megtettem, hogy legyen társaságom.

A helyzet az, hogy nem mozdulhatok. Ezt emberként nehéz lehet elképzelni, de azért próbáljátok

meg. Örök életedre egy helyhez vagy kötve, abban a tudatban, hogy ez nem fog változni. Elég őrjítő

tud lenni.

Mivel nem mozdulhatok, másokon múlik, hogy lesz-e társaságom; azon, hogy eljönnek-e hozzám

vagy sem. És nem jönnek.

Nem jöttök.

Ez nem volt ám mindig így. Régebben rengetegen látogattak, repülve vagy a vízen jöttek. Mindig

jókat játszottam velük – kicsit megpörgettem őket, néha feldobtam őket a levegőbe, vagy épp

lenyomtam egyet a víz alá.

Láttam rajtuk, hogy ők is élvezték; boldog sikolyaik és a lábuk dobogása, ahogy fel-alá rohangáltak,

zene volt a fülemnek. Ráadásul, miután meguntam a játékot, időnként ki is ráztam őket a tengerbe

(ekkorra már ők is elfáradtak, és már egészen mozdulatlanná váltak), a fémdobozukat pedig

visszaraktam oda, ahonnan elvettem. Igazán nem értem, miért mondták rám, hogy „szörnyű dolgokat

művelek” meg „veszélyes vagyok”.

Először oda sem figyeltem, nem érdekelt, mit mondanak, de aztán a dolgok kezdtek eldurvulni.

Először csak kevesebben jöttek. Ezt még nem vettem különösebben zokon, nem is kell nekem olyan

sok barát. Nem vagyok nagyravágyó.

De később egyre furább szerzetek jöttek, akik műszereket hoztak, és évekig bökdöstek és

méregettek. Mégis, ki szereti, ha megmérik, aztán közzéteszik az eredményeket? Az, hogy kinek

milyen erősek az elektromágneses gravitációs áramjai, az magánügy.

Ezután következett az igazi mélypont: most már senki nem mer a közelembe merészkedni. Egy

darabig azt hittem, azokat a vizsgálatokat utáltam a világon a legjobban, de tévedtem. A magány

rosszabb.

És ha mindez nem volna elég, még egy gúnynevet is rám aggattak. Háromszög az anyád…

Csiky Villő

4

Hatalmas kagylógyűjteményemet elszórva tartom a tengerparton. Talán már láttad.

Kétajtós ruhásszekrény

Kétajtós ruhásszekrényként láttam meg a napvilágot a Carpenter and Son műhelyében. De azt már kevesebben tudják, hogy hol van az én igazi hazám…

Dél-Angliában, Sussex megyében, Kirk professzor kertjében éltem egykor. Gyümölcsöm elsősorban gyomorbajokat, étvágytalanságot és emésztési problémákat gyógyított, bár ezt nem sokan tudták, mert gazdám, a professzor nem verte nagydobra titkomat. Így hát a családban, szűkebb rokonságban ismerték csak gyógyító hatású almáimat. Míg egyszer egy viharos nyári éjszakán belém csapott a villám, és megszűnt bennem az életadó nedvek keringése. Tudtam,

elérkezett a vég. Másnap kerti munkások jöttek, fűrésszel, fejszével estek neki törzsemnek. De az igazi életem még csak ezután kezdődött, bár akkor ezt nem tudtam.

Abban a sok lépcsős, tornyos házban, ahol könnyű volt eltévedni, mert a zegzugok, folyosók útvesztőjében könnyen oda jutott az ember, ahonnan elindult, anélkül, hogy megérkezett volna oda, ahova igazán igyekezett – egy emeleti gardrób szoba sarkába helyeztek el. Naftalinszagú bundákat, nehéz teveszőr télikabátokat, cilindereket és csipkés női kalapokat helyeztek el rakodóteremben.

Azonban a hátlapomon túl egy másik világ kezdődött. Mindeddig azt hittem, csak álmodom az egészet, és nem győztem elhessegetni magamtól ezt a furcsa érzést. Valami mindig arra csábított, hogy egy másik világba képzeljem magam, mintha ezt, ahol élek, csak álmodnám, és az a másik lenne az igazi hazám. De a realitás ellene mondott ennek, hiszen mindennap láttam feljönni és lemenni a napot, éreztem, ahogy eső felfrissíti a leveleimet, a böjti szelek az ágaimat cibálják. Így hát megpróbáltam kiverni a fejemből azt a másik világot. Most azonban, szekrényként megint feltámadt bennem a remény, hátha mégsincs mindennek vége a hátlapomnál. Lehetséges, hogy ott kezdődik az igazi világ, és ez itt csak egy árnyékország?

Merengésemből valami zaj ébresztett fel. Valami egyhangú, szabályosan ismétlődő nesz. Nem erősödött, nem is halkult. És megéreztem, hogy az eresztékeimet egy kedves kis férgecske rágja… Almafaként nem ismertem a szú munkáját. Most, szekrényként tudtam meg, hogy létezik egy picike állat, amelyik legyőzi a leghatalmasabb épületgerendákat, fából készült szerkezeteket. Ami nem sikerült a viharos szeleknek, villámcsapásnak, az sikerült a szúnak. Kijózanodtam, s ma itt állok a szoba sarkában, négy lábbal a valóság talaján.

Ha valaki ismer hatékony favédő gyantát, mely végképp leszámol a szú pusztító munkájával, ne habozzon levelet írni Kirk professzornak, busás jutalom üti a markát!

SZLÁVIK KRISZTA

5

A 14-es blokk, avagy az Ártatlan-sziget

A 14-es blokkról kevesen tudnak. Hogy miért? Talán azért, mert ez helyezkedik el legtávolabb a

többi szigettől. Talán azért, mert az átlagemberek egyáltalán nem foglalkoznak a létezésével. Azok, akiket mégis érdekel, Ártatlan szigetnek hívják. Azonban ők nem tudhatják, hogy milyen szörnyűségek történnek itt. A keletkezéséről nem sokat érdemes tudni. Elég hozzá annyi, hogy teljesen máshogy alakult ki, mint a többi sziget. A számottevő különbség, hogy mesterségesen hozták létre. Fennállása óta gigantikus hajtóművek tartják a levegőben, amelyek a vízpárából nyert energiát használják fel a működéshez. Maga a szerkezet két fémtetraéderből áll, ezeknek csak a négyzet alakú lapjain van élet. Itt termesztik a növényeket, és tenyésztik az állatokat. A sziget többi részén az azt fenntartó mechanika található, amit nem kell karbantartani, mert önmagát javítja. A napszakok váltakozását a tetraéderek tengely körüli forgása idézi elő. Ami lényeges, hogy a közhiedelemmel ellentétben sokan lakják. Már csaknem 200 éve száműzik ide a társadalom által kirekesztett embereket.

Kezdetben csak 13 börtön volt a hét sziget tengerén. A kormányok megegyeztek, hogy a legelvetemültebb bűnözőket és a kormányellenes személyeket egy minden eddiginél biztonságosabb, 14. erődítménybe helyezik el. Az volt a céljuk, hogy a rabok sehogy se tudjanak megszökni, így nem építhették a börtönt egyik szigetre sem. Ezért döntöttek úgy, hogy létrehoznak egy másikat.

Egy idő után az elítéltek túlerőbe kerültek, és egy lázadás során végleg legyőzték fogvatartóikat.

A felkelés óta senki nem meri betenni a lábát a szigetre. Az elítéltek szállítását egy hatalmas, többszintes, a Zeppelin léghajókhoz hasonló légi közlekedési eszközzel oldották meg. A legalsó szintre rögzített ketrecekből dobták ki őket a szigetre. Így nem kellett kitenniük magukat közvetlen veszélynek. A kormányok a legteljesebb titokban tartják a sziget létezését a mai napig, hogy a számukra nem kívánatos személyeket eltüntethessék.

Még mindig küldenek ide elítélteket, de az épeszű emberek messze elkerülik. A lakosok a csak itt megtermő speciális növényeken és fajtársaik húsán élnek.

Nagy Kincső, Mártha Mihály, Molnár Édua

6

Palackposta, 2024.03.05., Szerda 15:34

A nevem Belgoga. Szumati vagyok. A 14-es blokkban, más néven az Ártatlan-szigeten élek, több mint kétmillió társammal. A fajom kihalóban van, a nap fénye és a szennyezett levegő miatt. Egyik társunk találmánya a színes kontaktlencse, amivel jobban látunk. Erre azért van szükség, mert a fémtetraéder káros sugarai rontják a szemünket. Mi, szumatik átlagosan 50 évig élünk. Kinézetünk nem túl szokványos, mentazöld bőrünk, visszakunkorodó lábunk miatt. Ujjaink hosszúak, így könnyebbé teszik a robotok létrehozását. A szigeten különleges növényfajok élnek, amiket csak robotokkal tudunk termeszteni és művelni. Békések vagyunk, nem úgy, mint őseink, beérjük a lédús növényekkel. Törzsünkben léteznek nemek: fiúk, lányok egyaránt. A lányok haja rózsaszín és fonott, a fiúké pedig tűzvörös. 3 méter magasak vagyunk, szájunk sötétzöld. Házaink üvegből készülnek, amit könnyeinkből nyerünk. A kihalás ellenére szaporodunk. A jobb kezünkön lévő mutatóujjunkat összeérintjük: ekkor fényesség keletkezik, és megszületik a szumati baba. Rituálénkat minden évben megrendezzük. Hatalmas körbe állunk, megfogjuk egymás kezét, miközben szumó nyelven mormolunk magunk elé.

Lovas Fruzsina, Németh Beáta

A14-es blokk szótára és ABC-je

Ugyan írásképük eléggé megváltozott, kiejtésük nem módosult. Számrendszerük is ugyanaz maradt. Nyelvüket szumáti nyelvnek nevezték el, tehát szumátul beszélnek. Nyelvük elnevezése fajtájukból ered.

Gyakori sírfeliratuk (fennmaradt leletek alapján):

7

/Itt nyugszik … 1688-ban született.

Nyugodj békében! Családod./

Mivel a rituálék része a csonkítás és a legtöbben nem szeretnék végtagjaikat (vagy azok darabjait, esetleg más testrészeket) feláldozni, így több esetben a nyelvüket vágják le. Ennek következménye, hogy az írás fejlődött jobban, mivel nyelv nélkül csak írásban tudnak egyértelműen kommunikálni.

Régi szokások

- ketrecharc - ujjgyűjtés (és egyéb fura tárgyak), ezek a hierarchiát jelzik

Új szokások

- tánc – ketrecharcból alakult ki - évi lakoma tavasszal (lédús levél) - hálaadó vers a lakomán:

Hálásak vagyunk az ételért, a levélért az asztalon, ugyanígy az együttlétért, ez munkánkért a jutalom.

Vallási rituálé részlete magyar nyelvre fordítva:

,,Az újonnan érkezetteknek próbákat kell kiállniuk. Amint a földre

érkeznek, vadászaink elkapják, majd bezárják őket. (…) Az a

feladatuk, hogy ketrecükből el- meneküljenek. Ha ez a ki-

hívás sikerült nekik, az Arénában kell megküzdeniük a legjobb

8

harcosainkkal. (…) Eközben a közönség dobszó kíséretében fo- hászkodik az isteni világgéphez.

Aki elveszti a harcot, annak kivágják a nyelvét, majd a

végtagjait távolítják el. (…) Este egy ünnepélyes lakoma keretében minden

áldozat egy testrészét fel kell áldozni az Ősi Gépnek…”

A szöveg, sajnos, itt véget ér, így a lakoma utáni eseményekről nem tudhatunk meg semmit. Erről a rituáléról más feljegyzések sincsenek, így csak fantáziálni tudunk, hogy még milyen szörnyűségek történtek.

Mártha Mihály, Szekszárdi Dóra

9

Egy őr monológja

Mi az, hogy már megint nincs kávé?! Hogy lehet ez? Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez a sok balfék még erre sem képes! Borzalmas! Komolyan, csak egy nyomorult feketét kéne megfőzni! Hihetetlen! Már itt húzom az igát majdnem húsz éve, a sok őrült között, és még fizetésemelést sem kapok! Pedig már igazán megérdemelném! Az átkozott sugárzás pedig már nem csak az arcbőrömet, de a kezeimet is kikezdte! Azt hiszem, én is kezdek megőrülni. Néha hangokat hallok, de amikor a forrásukat keresem, semmit nem találok. Utána próbálom megnyugtatni magamat. Általában sikerül, de van, amikor nem. Olyankor mindig kikérem magamat az éjszakai szolgálatról, és szívok egy kis friss levegőt. Már ha ezt a rabok bűzétől áthatott, fülledt gusztustalanságot ,,frissnek” lehet nevezni. Mindegy is, megnézem, hátha sikerült ezeknek az idiótáknak egy normális kávét összehoznia. Nagyon remélem, hogy igen, mert mindjárt elájulok a fáradtságtól. Mi volt ez? Miért indultak be a szirénák? Te magasságos Úristen! Szöknek a rabok! Hogy történhetett ez? Innen lehetetlen megszökni! Számunkra sincs menekvés. Elevenen tépnek szét, ha ideérnek.

Mártha Mihály

Sammy

– Élek. Egy repülőn ülök és élek. De már csak magam elé bámulok a semmibe. Szomorú vagyok, és félek, hogy nem látom többé Sammyt. Mint minden reggel, ma is otthon, az ágyamban ébredtem. Feleségem, Márta, boldogan aludt tovább. Nekem is csak a fiam iskolája miatt kellett korán kelnem. Sammy állt az ajtóban és szólongatott. Egy óra múlva már robogtam hazafelé, hogy Mártával együtt elmenjek bevásárolni. Ez sosem történt meg. A nappaliba lépve láttam, hogy valami nincs rendben. A földön feküdt, és nem mozdult. Megremegtem a látványtól. Ekkor az ablak, amely a sikátorra nyílt, becsapódott. Szolgálati pisztolyom után nyúltam. A düh elhomályosította látásom. Kiugrottam a sikátorba. Tudod, ha nem teszel semmit, felrobbansz. Van az a pillanat, amikor a düh felülírja az erkölcsöt, és elsül a pisztoly. Egy pillanatig a fegyver a kezemben maradt, aztán elsötétült a világ. Itt vagyok, és néha azért imádkozom, bár a fegyver másik oldalán lettem volna. Talán egyszer majd Márta megbocsájt, és a fiam hősként néz rám.

Kászonyi Zsigmond

10

Egy harcos monológja

Fogalmam sincs, hogy vagyok még életben. Az elmúlt napok során ezerszer meghalhattam volna. Tényleg, mióta vagyok itt? Néhány napja? Egy-két hete, esetleg hónapja? Nem tudom már. Úgy érzem, az egész életemet itt töltöttem. Ideküldeni valakit csak azért, mert ellopott egy aranyláncot… mégis, hogy gondoskodtam volna az asszonyról és a gyerekről, ha senki nem ad munkát?!

Igazságtalanság. Ez a hely maga a pokol. Főleg a kitörés óta. Hah, pedig hogy örültünk akkor mindnyájan! Mi naivak, azt hittük, végre kiszabadulunk, hazamehetünk… de azóta érzem magam igazán bezárva.

Innen nincs kiút. Nincs más lehetőségem, csak a tengerbe ugrani, de az egyenlő az öngyilkossággal. Életben kell maradnom, és a tudatomat sem veszíthetem el. Nem úgy, mint a többiek…

Ezek a ketrecharcok is azóta zajlanak. Mindenki megőrült, és egymásra ugrottak, mint a vadállatok. Azt sosem felejtem el. Sem azt, mikor engem küldtek először harcolni. Én… én nem akartam… azelőtt senkit nem kellett bántanom. Meg kellett tennem… Ha nem teszem, ő öl meg engem. Pont ő, a legjobb barátom, az egyetlen, akiben megbízom ezen az átkozott helyen… Bocsáss meg, cimbora!

Óh, és nem ő volt az egyetlen! Eddig tizenkilenccel végeztem az arénában, és úgy érzem, messze még a vége.

Na, de véget ér-e valaha az öldöklés? Vagy az örökkévalóságig mészároljuk egymást? Akárhogy is, nem hagyom, hogy kivágják a nyelvemet, és feláldozzanak egy nem létező istennek.

Ölök, mert ölnöm kell. Harcolok, mert ha én nem teszem, senki sem fog helyettem. Bármit megteszek, hogy életben maradjak. Kiutat fogok találni erről a borzalmas helyről, és hazamegyek a családomhoz, akkor is, ha ehhez a sziget összes lakóját meg kell ölnöm.

Imádkozzon, aki az utamba áll!

Róth Norbert

11

A 14-es blokk

HARVEY: Ha már ilyen barbár módon fogva tartotok minket, legalább egy kávét kérhetek? (Megfogja a rácsokat.)

SAM: Ha cserébe megteszel nekem valamit, talán. HARVEY: A talán semmit sem ér. Mellesleg bűnösökkel nem egyezkedek. SAM: Nekem aztán édesmindegy. Fél órával később. HARVEY: Na jó, mi lenne az a szívesség? SAM: Mi a neve? HARVEY: (Furcsán néz.) Harvey. És a magáé? SAM: Sam. Tudja, Harvey, engem ártatlanul csuktak le. Én ki akarok szabadulni innen. Vissza

akarok menni a családomhoz. De ezt egyedül nem tudom megtenni, segítség kell hozzá. HARVEY: Gondolja, hogy egy bögre forró, gőzölgő, csábító kávéért majd feltárom maga előtt e

hely titkait? SAM: Igen, pontosan ezt gondolom. HARVEY: (Gondolkozik.)Hát akkor gratulálok, jól gondolja. SAM: Remek! (Kinyitja a ketrec ajtaját, és kiengedi Harvey-t.) HARVEY: Most, hogy kiengedett, (belekortyol a kávéba, lerakja a bögrét, majd hirtelen lefogja

Sam-et) leütöm magát, bejutok a központi épületbe, maga pedig visszakerül oda, ahonnan jött.

Molnár Édua, Dávid Noel

12

1914. június 25-ét írunk. Kitört az I. Világháború. A 14-es BlokkalNémetország – a sziget üzemeltetője ÷ elvesztette az összeköttetést. Az őrök még egy ideig megpróbálták megőrizni a látszatot, azonban egyre inkább eluralkodott a zavartság. A rabok érezték, hogy lazul a fegyelem. Egy viharos éjszakán az egyik fogvatartott hátulról leütötte az éppen arra sétáló őrt. Miután ártalmatlanná tette, levetkőztette és magára vette a ruháját. Így sikerült bejutnia a főépületbe, ahol cellák kulcsait tartották. Innen már csak néhány mozdulat kellett, hogy rabtársait kiszabadítsa. Egy óra leforgása alatt a szigeten őrökből rabok, fogvatartottakból rabtartók lettek. Az újdonsült őrök a hatalomtól megittasulva kegyetlenkedni kezdtek volt rabtartóikkal, azonban a hazajutás reményét még nem mindenki adta fel.

Szlávik Kriszta

13

Mindennapi bűneset

Félrebillen Feri bácsi kalapja,

Miközben feloldozásért könyörög,

Amiért hétfőn orvul megharapta

Azt a görögöt szállító görögöt.

Az imádság közben rávetül a fény,

Míg Feri bácsi teljesen behódol.

Súlyos a bűn, mi szívét nyomja, ez tény,

De Isten le tudja húzni a karóról.

Feri bácsi erős hite igazi kincs,

Bár páran csak legyintenének: „Szamár!”.

Nem sokan vannak, akik így hisznek ma már.

De ha e bűntől fejeden borzong a tincs,

Legyen a következő sor gyógyír sebedre:

Feri bácsi a húsz nyugtatót bevette.

Csiky Villő

14

Ha nem tudod, hová mész, oda bármilyen úton eljuthatsz.

HEBDONOSZ

Történetünk egy ősi szigetről szól. Szintjei magasan a tenger fölé tornyosulnak, ez

megközelíthetetlenné teszi mindenki számára.

A sziget két istene, Atum és Anubisz kezdetektől hadban állnak, és nincs semmi, ami

kibékíthetné őket.

A szigeten sokáig nem volt semmi élet, a nap tüzesen sütötte kopár tetejét.

A jóságos isten, Atum később teremtette rá az életet: a növényeket, az állatokat és a nőt. A

szigetet teljesen az utóbbinak adta ajándékul. Ám mikor a kegyetlen isten, Anubisz meglátta, mit tett

ellensége, haragjában iszonyú erőre kapott, és megölte Atumot. Végezni akart a nővel is, de annak

leleményessége kíváncsivá tette, így meghagyta életét.

A nő nagyon egyedül volt a szigeten. Olyannyira kínozta a magány, hogy elkeseredésében

Anubiszhoz fordult segítségért.

- Adj nekem társat.

- Legyen, de cserébe nagy árat fizetsz. Azt akarom, hogy halálod után én legyek a sziget ura.

- Amit csak akarsz.

Megköttetett hát az alku köztük, az asszony társat, férfit kapott. Szerelembe estek, szerelmük

gyümölcse egy gyermek lett. A nő megbánta istenének tett ígéretét, mert szerette gyermekét, rá

akarta hagyni a szigetet, hadd éljen rajta békében.

Anubisz, mikor megtudta ezt, éktelen haragra gyúlt. Nem végzett az emberekkel, de átokkal

sújtotta őket:

- Asszony, te szószegő féreg! Megölhetnélek azért, amit tettél! De nem teszem. A halál túl

könnyű büntetés lenne. Inkább szenvedj! Szenvedj annak tudatában, hogy nem csak saját,

hanem egész nemzeted sorsának megkeserítője vagy! Örökölje hát utódod e földet, aztán az

övé, és így tovább. De tudd meg: mindegyikőtök halálával a sziget egy kis darabja a tengerbe

vész! Előbb vagy utóbb, de az egész sziget az enyészeté lesz, nyomorult fajotok pedig örökre

elpusztul!

A sziget azóta is haldoklik, a rajta élőkkel együtt.

Kászonyi Zsigmond, Róth Norbert

15

Hebdonosz lakói

A sziget lakói jelenleg 20-25-en élnek egymás mellett. Aránylag alacsony emberek, szőke hajjal, kék

szemmel és apró orral. Arcuk leginkább egy hörcsögére hasonlít. Fogazatuk húsevésre nem alkalmas.

Metszőfoguk nincs. Lenge ruházatuk növényekből készül. A társaság legidősebb tagja 50 éves,

legfiatalabb 5. Ritkán esik az eső, ebből adódóan a szabad ég alatt töltik mindennapjaikat. Nagyon

sokat törődnek egészségükkel, napi kétszer rituálisan megfürdenek a sziget közepén található tóban.

Gyógynövényeiket speciálisan kialakított kunyhóban tárolják. Fala kizárólag ezen a szigeten termő

kandzsó fából, teteje levélből készül. Gyermekeiket közösen nevelik. Orrfuja nyelven beszélnek.

Nagy Kincső, Kászonyi Zsigmond, Lovas Fruzsina

Hebdonosz hőse

Halál… S mi lesz, ha meghalok? Tudom, hogy nem szabad, mert csak ártok vele, deén nem tudok így

élni! Túl sok bajt okoztam ahhoz, hogy érdemes legyek az életre! De ha meghalok… mondjuk az ember

előbb-utóbb meghal. Hogy mikor, az lényegtelen. Halál… Vajon milyen lehet? Vajon van-e túlvilág? Ha

most meghalok, az Alvilág vár rám, vagy esetleg az égben lesz a helyem? S mi van, ha nem létezik

egyik sem? Ha testem ezen a helyen fog elfonnyadni halálom után, elenyészik majd a szigettel együtt?

Ha belegondolok, ugyanitt voltam sok idővel ezelőtt. Akkor is a halált kívántam, csak akkor épp

családom hiánya miatt siránkoztam. Jobb lett volna, ha vágyam nem teljesedik be? Anubisz! A

kegyetlenség istene vagy! Én csak egy társat kértem, mert kín volt az élet egyedül! Miért adtál ily jó

társat, ki szeretek, s miért hagytad, hogy fiat szüljek neki? Hagytad, hogy lássam a sziget minden

csodáját, és tudjam, nem lehet majd szeretett gyermekemé! Elvetted volna az otthonát, ha meghalok,

és azt vártad, hogy belenyugodjak? Átokkal sújtottad egész leendő nemzetségem ezért! Pedig volt

idő, mikor áldottalak! De most már tudom, hogy boldogságomat nézve a markodba nevettél, mert

tudtad, mily szenvedés vár rám. Hát jó! Te vagy az isten, neked mindent szabad! De ha van igazság

ezen a földön és a túlvilágon, bosszút állok, ha évszázadokba kerül is, hogy célom elérjem! Reszkess,

Anubisz, mert egy napon eljövök érted a halálból!

16

Hivimnuvusz

Kivik vavagyuvunkmivi,

Miviavaszivigevetlavakóvóivi.

AvatuvumIvisteveavajóvánavak,

Avanuvubiviszavazövörövökhavaláválnavak.

Bávárnővőrévérevemavafevelevesévégevem,

Gyóvógynövövévényavazevelevesévégevem.

Jóvólévérzevemivittvevelüvünkmavagavam,

Mivindevennavaptuvupivirovozovomhavajavam.

(monológ talán)

Csend.

Anubisz valahol kacag.

Csend.

A sziklán vagyok. Alattam a hullámok összecsapnak, ezer kék keveredik.

Ha ugrom, ugyan ki fog elkapni?

Megfojt a magányom.

Senki elől takarnom ruhával nem kell magam,

senki nem érzi kínom,

ha kiáltok, még a visszhang sem méltat válaszra.

Milyen élet az élet, ha nincs ki kívánná?

Ki ápol majd, ha öregszem?

17

Meghalok.

Most igazán levetem magam.

Anubisz, te mocskos, hát nem öltél meg, hogy én magamtól rohanjak vesztembe? Lakmározni fogsz húsomból és

bőrömmel takarózni?

Akadjon torkodon a csontom, még ha gyilkosom nem is vagy.

Kandzsufa termése,

Rablóbokor gyümölcse,

Ellopni fű,

Hazugka virág

A levesem.

Ma is túléltem, gyilkosom nem lettem, csak a tüdőm ne lüktetne ennyire. Anubisz mellettem ül, morfondírozik, hogy

keríthetne tányérjára a gaz. Lelkem nem törheted meg ilyen könnyen, újjászületek, ha magányom ellen gyógyírt találok.

A csillagok nem ragyognak. Ma csak én és én vagyok.

Holnap már mi leszünk, ígérem.

Üvölts.

Kívánom, hogy most, azonnal üvölts,

És téged, önnön magad is átkozottul vágylak.

Dávid Noel

18

Hebdonosz

SZELLEM: Megint egy unalmas napnak nézünk elébe. Ó, vagy mégsem? Ott jön a 150 éves remete, aki születése óta

itt él a szigeten és még mindig nem purcant ki! Az a fiatal nő nagyon siet valahova! Mi fog ebből kisülni…

REMETE: Hé, te huligán! Nézz a lábad elé! Te fruska!

ANNA: Jé, egy őskövület!

REMETE: Mit mondtál? Nem hallom, rosszalkodik a hallókészülékem.

ANNA: Áh, hagyjuk, nincs ki a négy kereked.

REMETE: Pimaszkodsz velem?! Csak értetek élek. Jaj, a mai fiatalság…

ANNA: Az életet nekem köszönhetitek. Ne legyél ilyen nagyra magaddal.

SZELLEM: Most mi a fenén vitatkoznak? Ennek nincs semmi értelme. Nincs idő vitázni! A sziget egyre fogy! Éljünk a

mának! És bár a szellemlét élvezetes, azért szívesebben lennék ember!

ANNA: Ötgyermekes anyuka vagyok! Nem érek rá ilyen pitiáner dolgokra.

REMETE: Micsoda? Öt gyerek? Veszélyezteted népünk életét!

ANNA: Nem mindegy? Már így is annyian vagyunk, mint az oroszok.

SZELLEM: Kik azok az oroszok?

REMETE: Menj a gyerekeidhez élni!

(Anna elmegy.)

SZELLEM: Komolyan? Csak ennyi? Semmi dráma? Ez így nagyon unalmas!

(Remete szívrohamot kap.)

Fehér Anna, Szekszárdi Dóra, Kászonyi Zsigmond

19

Voltam Keleten jártam Nyugaton déli legelőn északi ugaron sorstalan utakon fejvesztve keresem őt

Háka

Az 1500-as évekből (pontos dátum nem áll rendelkezésünkre) származik a legenda, miszerint a ma Madagaszkárként ismert szigetet korábban Háka szigetének nevezték.

Neve a csoport vallásából eredt, ugyanis főistenüket Hákának hívták. Bár politeista vallás volt, a többi isten nevéről nem maradt feljegyzés. A görög vallással ellentétben itt az istenek nem családtagok, hanem játékosok, mivel a hívők a halált és a születést is egy-egy játékhoz kapcsolták.

A születés játéka a csocsó volt, úgy vélték, akárhányszor egy isten gólt lő, a földön megszületik egy gyermek. Ezért évente egyszer az emberek üvegekbe összegyűjtötték a környék csocsólabdáit, kieveztek a nyílt tengerre, és a vízbe dobva az isteneknek ajándékozták azokat.

Az emberek halálát ezzel szemben a gyilkosos játék döntötte el: amint valakit kiszavaztak az istenek közül, a szigetlakók között is meghalt valaki. A játékvezető szerepét maga a főisten, Háka töltötte be.

A két játékot két külön csapat játszotta, mindig ugyanazokkal a tagokkal, de az erőviszonyok egy idő után egyenlőtlenné váltak, és ez okozta a sziget vesztét.

A csocsójátékosok már olyan régóta nem lőttek gólt, hogy közben a másik csapat mindenkit megölt a szigeten. Az egyetlen épen maradt vallási épület a központban álló templom, aminek ajtaját a halál és a születés két jelképe őrzi: az egyik oldalon Háka, a másikon egy csocsójátékos.

Csiky Villő, Horváth Zsófia

20

Háka

A trópusi levegőt könnyedén szelte át a bájos csengettyűszó, ami a napi imádság végét jelentette. A halál és születés jelképévvel díszített templomajtó kitárult. Az épület félhomályából színes ruhába bújt emberek tűntek elő. Sokuk nyakában finom láncra fűzött, ezüstből vert csocsójátékos csillant. Napbarnított bőrükön szinte vibrált színes ruházatuk. Valakinek derekát arany öv ölelte körbe, nyakába igazgyöngyökből fűzött lánc csüngött. Voltak olyanok is, akiknek vagyonuk csupán a bőrszíjas szandáljuk volt. Mégis, egy közös pontot találhatunk bennük. Tetoválásként mindannyiuk jobb tenyerén egy csocsójátékos, bal tenyerén pedig a vékony arcú, macskaszemű Háka nézett vissza a külvilágra. A tömeg lassan szétszéledt, és sokan folytatták útjukat a piac irányába, ahol messziről jött árusok kínálták portékáikat. Itt, ameddig a szem ellátott, tengeri állatok és kagylók, a hagyományos ruhákhoz hasonló anyagok és egyéb szuvenírek nyomták a polcokat. Akik nem a piacra mentek, azok folytatták félbehagyott munkájukat. Nem egy ember indult el a part felé halászni. Mások lándzsát és szablyát fogtak, majd vadászni indultak. Az asszonyok nagy része pedig hazasietett dolgozni a ház körül.

Háka 2.

Kezdetben öt isten uralta Háka szigetét. Háka, a főisten, Ataka, Ábár, Eteke és Éhér. A sziget népe kialakulásuk óta ezt a négy magánhangzót ismerte és használta (A, Á, E, É). Az emberek Etekét és Éhért alacsonyabb rendűnek tartották, mivel a főistenük nevében csak A és Á betűk találhatók. Eteke és Éhér be akarta bizonyítani az embereknek, hogy erősebbek a másik két istennél, ezért párbajra hívták őket. Ez egy csocsómérkőzés volt, végeredménye döntetlen. Ezért használják napjainkban is ezt a négy magánhangzót. Ősi imákat használnak Háka dicsőítésekor, a csocsólabdák vízbe dobásakor, gyermekek születésekor, és egyéb fontos alkalmakkor. Legfontosabb kifejezéseik: Jó napot! – Szép nappal! Jó étvágyat! – Szép táplélák! Jó játékot! – Szép máccset! Éljen Háka! – EjjénHáka! Köszönöm! – Keszaném! Bocsánat! – Becsenét! Csocsó – Labdakergetás!

21

Áldások: Hákára nézve Ha nem élnél, én se élnék Életem csak neked van Ha bánat bennem, reád nézek S te vélem vagy e bánatban Gyermekáldás Gyermek, gyermek, áldva vagy Háka már veled van Szerencsét ád neked Legyen szép életed Labdakergetás labda a tengerben Labdák, labdák nektek Hatalmasak az égben Gyermekáldást kérve Nézünk ma az égre

Szekszárdi Dóra, Molnár Édua,Eörsi Zsuzsanna

I.

Háka gyermekée!

Ne hágyjáták, hogy ez é farizeás tévétre tereljen benneteket! Ez é járvány é fáésten bentetése, amáért enzé mádán elfárdánténk téle. Elhányagálték é háténkat, de még jávátehetjék é hábánkat! Még jávátehetjék!

Mend ésmerétek é régé szákásakat. Én ézt mándám, pakalba a kételkedékkel, vezessák be éket ájra! Szedják ássze é kérnyék labdakergetás labdáét, és débják azéket é tengerbe, ahágyan áseénk is tették. Háka kényéréletes lesz házzánk, és megbácsát nékenk.

De ha é hétszegére hallgátték, és át keveték, és esten haragja lesélyt ránk, és halállal lakálánk majd.

Aké égazán hész éz éstenében, éz kévessen a templámba! Vegyák kézbe áse évegeket, és gyéjtsék be é labdakergetás labdákat!

Ne éréntkezzetek é hétszege kévetéivel, csak é bajt házzák ránk. Ássze kell fágnánk, hegy táléljék ezt é csapást!

Háka gyermekée, érány é templám!

22

(Háka gyermekei! Ne hagyjátok, hogy ez a farizeus tévútra tereljen benneteket! Ez a járvány a főisten

büntetése, amiért önző módon elfordultunk tőle. Elhanyagoltuk a hitünket, de még jóvátehetjük a hibánkat! Még jóvátehetjük!

Mind ismeritek a régi szokásokat. Én azt mondom, pokolba a kételkedőkkel, vezessük be őket újra! Szedjük össze a környék csocsólabdáit, és dobjuk azokat a tengerbe, ahogyan őseink is tették. Háka könyörületes lesz hozzánk, és megbocsát nekünk.

De ha a hitszegőre hallgatok, és őt követitek, az isten haragja lesúlyt ránk, és halállal lakolunk majd!

Aki igazán hisz az istenében, az kövessen engem a templomba! Vegyük kézbe az ősi üvegeket, és gyűjtsük be a csocsólabdákat!

Ne érintkezzetek a hitszegő követőivel, csak a bajt hozzák ránk. Össze kell fognunk, hogy túléljük ezt a csapást.

Háka gyermekei, irány a templom!) Szekszárdi Dóra

II.

Az etletemráppant egyszeré és légékas. Mevel a járvány a levegében térjed, néncs más dolgánk, mént etthagyné a szegétet. Más választásánknéncs! Ha maradánk, meghalánk! Én se szévesenhagyám el az átthanám, de ez az egyetlen lehetéség a tálélésre. Mennénk kell! Találánk majd egy másak élhetébbvédékat. A tervenyék, a hagyámányék megmaradék. Csepán a hely váltázék meg. Mendenké csak a legfantásabb dalgát hazza magával, heszén az etazásbényéleltabb lenne, ha mendenaprákecetet megtartanánk. Mehamarábbcselekszánk annál tebb ember merédvelánk. Létrehazhatnánk megént egy fantesztekásveláget. Még jabbat ment a masténé. Tebb fával, zeldebb tejjel. Keltezhátnenkszárazfeldre. Akkár legalább más népekatasmegásmérheténk. Sakkal fejledtebbekleheténk. Bekerélheténk a tártánelemkenyvákba. És talán az én nevémet és megesmáré az emberéség.

(Az ötletem roppant egyszerű és logikus. Mivel a járvány a levegőben terjed, nincs más dolgunk, mint itthagyni a szigetet. Más választásunk nincs! Ha maradunk, meghalunk!Én sem szívesen hagyom el az otthonom, de ez az egyetlen lehetőség a túlélésre. Mennünk kell! Találunk majd egy másik élhetőbb vidéket. A törvények, hagyományok megmaradnak. Csupán a hely változik meg. Mindenki csak a legfontosabb dolgait hozza magával, hiszen az utazás bonyolultabb lenne, ha minden apró kacatot megtartanánk. Minél hamarabb cselekszünk, annál több ember marad velünk. Létrehozhatunk megint egy fantasztikus világot. Még jobbat, mint a mostani. Több fával, zöldebb tájjal. Költözhetnénk szárazföldre. Akkor legalább más népeket is megismerhetünk. Sokkal fejlettebbek lehetünk. Bekerülhetünk a történelemkönyvekbe. És talán az én nevemet is megismeri a világ.)

Csiky Villő

23

Dráma

1. jelenet

Háka szigete, főtér, a Nagy Vásárnap.

CSELES: Az emberi naivitás nem ismer határokat. Olyan ez, mikor azt hiszik, hogy a csatár lövi a gólt, miközben a kapus rúgja be önmagának.

Csalás bejön. CSALÁS: Hé, te csibész! Mit játszod magad? CSELES: A szigettel játszom, nem önmagammal. CSALÁS: Csak Háka haragját ne vonjuk magunkra! CSELES: HákaharagudhatMennire is, aki fukarkodik a csocsólabdákkal. CSALÁS: Az ám! De Nemmenni sem nyerhet bocsánatot, mert marasztalja népét mefitikusszigetünkön. CSELES: Ugyan, Háka nem bünteti az efféle bolondokat. CSALÁS: Hanem, ha a kapus

kilétére fény derül… CSELES: (Ijedten.) Háka, kegyelmezzen neki! CSALÁS: Úgy legyen! Viszlát este, a templom előtt! Csalás elmegy. Menni bejön. CSELES: Itt van hát szigetünk hőse, kinek van számos nemes őse Népünket nem űzi vesztébe, Háka legyen fő segédje! MENNI: Szép jó napot, Cseles! Köszönöm igen találó üdvözlésedet! A mai nap nagy jelentőséggel bír,

mivel este a templom előtt buzdítom majd népemet.

CSELES: Ott leszek majd, dicső Menni, csak előbb elmegyek enni,

Mára legyen elég ennyi, sietek jó híved lenni! (Elmegy.)

CSALÁS: Üdvözöllek, dicső lovag! szép a nyaklánc, szép a kobak

bárcsak lenne még egy lovad

24

(félre) majd kiütné jól a fogad! MENNI: Előbb ment el jóbarátod, kissé szebben is köszöntött, de nem baj ez akkor, ha mellettem állsz. Mondd, kit választasz? CSALÁS: (A közönséghez.)Menni vagy Nemmenni, ki itt a kérdés, én most elmennék innen, viszlát este, és… Csalás elmegy. Menni elmegy.

Lakó Liza, Mártha Mihály

25

Jobb, ha séta közben eltévedsz, mint ha el sem indultál volna

A Szédülő sziget

Amikor még Prenaé uralta az eget, nem szállt le az éj, és nem jött el nappal. Fényes gyermekeket szült, akikkel táncolva élte az életét. Prenaé örökké élt, ám ahogy gyermekei megöregedtek, lehullottak az égboltról a vízbe. Szülőjük hiába kapkodott utánuk, nem tudta elérni egyiket sem, így megszédült, majd ő is lezuhant. Fájdalmában Prenaé kettéhasadt, Nappá és Holddá, hogy többé ne teremthessen halandó gyermekeket. Az anyag, mely az idők elején oly szorosan kötötte össze kettőjüket, szigetként emelkedett ki a vízből. A Nap és a Hold innentől kezdve váltották egymást, lett nappal és lett éjszaka. Ha meg nem halt gyermekeik, a csillagok mindannyian elhagyják szüleiket, a világ megszűnik létezni. A lehullt gyermekekből táncolók váltak, akik benépesítették a vízből kiemelkedett földdarabot és elnevezték Szédülő szigetnek.

Lakó Liza, Dávid Noel

26

A szédülők

A szédülők sokban hasonlítanak az emberekhez. Ugyanúgy éheznek és szomjaznak, érzik a fájdalmat, vágyják a szerelmet, és félik a halált. Habár ez a halál csak évszázadok múltán érkezik el. Bőrük aranyszínű, és hajszálaik sejtjei olyan energiát termelnek, amivel gyógyítani tudják az élő szervezeteket. Ezt az energiát énekléssel tudják felszabadítani. A szédülők teljes harmóniában élnek egymással. Isteneikként a Napot és a Holdat tisztelik, melyeket Atyának és Anyának neveznek. A szigeten található egy templom, melyet kő híján fából növesztettek. Sok mindenhez értenek, de legjobban a csillagokat ismerik, hiszen ők is közülük jöttek.

Ezek után felmerülhet a kérdés; vajon mi lenne ezzel a tökéletes társadalommal, ha az ember bűnös keze behatolna oda?

Szamba monológja a halál előtt

- És így ér véget az életem? … Ilyen hamar? … Húsz évesen porrá lenni? Ez azért korai.

Sok mindent láttam, de azt sosem gondoltam, hogy a betegség rám is hat. Bevallom, félek. Tehetetlen vagyok. Éveken át jártam az emberekhez kompromisszum reményében. De hiába, ők együgyűek és ostobák. Csak a saját érdekeikkel törődnek.

Ne haragudj! Tudom, te is közéjük tartozol. De mégis más vagy! Megértő és együttérző. Óh, jaj, nekem! Már megint… Valami belülről rág… mint a féreg az almát… Khm-khm… most már egy kicsit jobb! Szóval a harmónia mindenkinek kell. Harmóniából indul ki az élet. Mindent

megpróbáltam, és bevallom, csalódtam. Csalódtam, hogy senki sem cselekszik. Egész életemben kerestem a kapcsolatot az emberekkel. Nekik sem ártana, ha tennének a természetközelibb életért.

Tiszta szívű vagyok, bízok benned, így fontos feladat vár. Ne engedd elpusztulni a népemet!

Te vagy az utolsó reményem! Fehér Anna

27

Szamba vagyok

Anyám szép volt. Szép, ahogyan feküdt, és képtelen volt szétválasztani az ébrenlétet a családtól. Apám lehajtott fejjel, csaknem sírva jár azokban a napokban, holott Anya betegsége nem tőle eredt. Beszélnem kell róluk, mert ez a gyász nem csak engem vagy titeket illet, hanem Hold Anyánkat és Nap Atyánkat is. Lehullott csillagok vagyunk, és ahogy nem szabad megfeledkeznünk istenszüleinkről, úgy szédülő anyánkról, apánkról sem. Ma, Anyám temetésén Hold Anyánktól várok vigaszt. Kérem, hogy amilyen szeretettel fordul Nap Atyánk felé, segítsen titeket hasonlóan érezni Apám és népe, az emberek iránt. Ők, akik rég együtt élnek velünk, nem tehetnek a testüket támadó kórról.

Tudom, hogy ez a betegség nem gyógyítható: minden nap énekeltem anyám ágyánál, hallotta, tudom, mert sírt, de még szemhéját sem bírta mozdítani, hogy rám nézhessen. Szerettem volna még egyszer a szemét nézni, de bénulása nem engedte.

Ne higgyétek, hogy nem vagyok dühös halála miatt, és ne higgyétek, hogy az emberekre haragszom. A düh, ami bennem munkál, a jövő egy elültetett magja. Idejekorán nagyra fog nőni, felétek magasodik, lombja Nap Atyánk és Hold Anyánk ölébe borul, és úgy fog lenézni rátok. Termést hoz nektek, az én gyümölcseim csüngenek majd ágain. A gyümölcsök íze saját megédesült dühöm lesz, mert cselekedeteim érlelik majd őket.

Most énekeljünk Anyámnak altatót. Lakó Liza

Szamba és a csillagok

Szamba a szabad ég alatt, a természet lágy ölén, éjszaka. SZAMBA: Drága csillagok, édes testvéreim, Miért kell ezt így elszenvednem megint?

Nem elég az, hogy félvérnek születtem, Még a sors is elnáspángol engem!

CSILLAGOK: Ne bánkódj, hugicánk, Azzal nem mész sokra,

Ne hullasd a könnyed, Így nem jutsz jobb sorsra!

SZAMBA: De mit tegyek, ha léteznek olyan emberek, Kik a vizeinkbe mindig mérget kevernek? Anyámat így juttatták a halálba, Pedig semmit nem tett szerencsétlen pára!

CSILLAGOK: Gyere hát fel, Szamba, Mi megvigasztalunk,

Életednek így

28

Új értelmet adunk! SZAMBA: Látom a fényt a sötétség kapujában, Lelkem otthonra talál a mennyországban. Nem fog fájni többé már nekem semmi, Fönt az égben nem fog bántani senki! És Szamba lelke fölszáll a csillagok közé…

Horváth Zsófia, Németh Beáta

29

Minek utaznék,mikor helyben is tudokidegen lenni?

Nárcisz

Kezdetben nevetés rázta meg az időtlenség végtelen csarnokait. Boldogság, a főisten ezzel ébresztette a társait, jelezve: eljött a tevékenység órája. Elsőként Bánat ébredt. Gondolatban elkezdték formálni a világ képét, amelyben főképp Boldogság határozott eszméi érvényesültek, miket Bánat alázatosan elfogadott. Amikor Boldogság elégedett volt az általuk megformált képpel, ismét öblöset kacagott, ezzel megteremtve a világot. Ám az üres vászonként várta a többi istent, hogy megfessék. A következő, ki felébredt, Undor volt. Látva Boldogság és Bánat harmóniáját, szívébe féltékenység költözött. Megpróbálta leküzdeni magában, és igyekezett a világ formálásával foglalkozni. Ám amikor felvetette az intelligens emberi élet ötletét, elutasították. Az istennő sértettségétől vezérelve viharokat támasztott, mik tomboltak a földön. Eközben Bánat utat engedett könnyeinek, miket férje csökevényessége miatt hullatott. A könnyek lehulltak a világba és tenger keletkezett belőlük. Ekkor kelt fel álmából Szerelem, aki megpróbálta enyhíteni Bánat szomorúságát azzal, hogy vizeit megtöltötte élettel. Félelem a tenger morajlására ébredt. Megpillantotta a Szerelem által megteremtett élőlényeket, amiket Undor viharai ostromoltak. Szárazföldeket emelt, hogy megfékezzék a viharokat. Szerelem hálából az ő földjeit is megajándékozta az élet kincsével. A főisten ezt a sok jót látva megteremtette az égboltot és reá az életet adó Napot. Ezt látva Harag hirtelen lobbant fel, mivel az ő feladata lett volna megalkotni a lét tüzét. Dühében levágott egy szeletet a Napból és a Föld közepébe helyezte. Meglepettség ébredt utoljára és rácsodálkozott a teremtett életre. Ő is alkotni akart valamit. Meglepettség hallotta, amint a többi isten Undor ötletét gúnyolja és úgy döntött, megvalósítja. Félelem hegyeiből formálta az emberi alakokat és Harag tüzével keltette életre őket. Undor megelégelte ezt a bánásmódot. Boldogság Napjával szemben éjszakát, Holdat és csillagokat teremtett. Bánat tengeréből kiszakított egy szigetet és a magasba emelte. Ezt kedve szerint alakította és a saját arcképére formálta. Ő maga lenéző lett, ezért a Nárcisz sziget lakói is, kiket a köznyelv Egóknak nevezett. Felsőbbrendűek voltak Meglepettség teremtményeinél, többek között ezt szárnyuk is bizonyította.

30

Az egók

Az egók angyalszerű, meztelen lények. Szépségük ellentétben áll kegyetlenségükkel. Lábukkal soha nem érintik a földet, kivéve haláluk napját. Teremtőik Félelem, Harag és Undor, és ugyanezek a tulajdonságok jellemzik őket is. Emiatt nem képesek békében élni egymással, és más élőlényt sem tűrnek meg maguk körül. Testükhöz képest hatalmas szárnyat viselnek, melyet fehér toll borít, így képesek a levegőben tartani magukat. Repülésük célja az egymással folytatott harc. Szájuk tűéles fogakat rejt, kezükben kardot forgatnak. Aki győz, tűzcsóvát küld fel teremtőihez, hogy jelezze diadalát, és elismerést nyerjen. Aki meghalt, nem temetik el: a lezuhant testek felemelkednek és örökké Boldogság, Bánat, Szerelem és Meglepettség karjaiban nyugszanak. Félelem, Harag és Undor a halott egók helyett újakat teremtenek, akik teljesen egyformák, így sosincs vége az öldöklésnek. Magányosan élik életüket, egyetlen érintkezési formájuk az erőszak.

Róth Norbert, Lakó Liza, Horváth Zsófia

Én, Fúria

Egy ego vagyok.Aki nem fél, csak gyűlöl és pusztít. Három napja ismételgetem magamnak. Minél többször mondom, annál jobban félek, és már azt érzem, hogy élni sincs kedvem. Ezekhez a borzalmakhoz még társul az is, hogy valamit meg akarok tenni! De könyörgöm, mit? Mikor harcokat vívunk, akkor jut ez eszembe: Mit csinálok? Csak, hogy tisztázzam, eddig nem így mentek a dolgok! Élveztem a véres párbajokat és fröcsögtem a válogatott szitkokat. Békés az erdő, senki sincs itt rajtam kívül, vagyis itt egyvalaki.

Csorog a nyála, kigúvadt a szeme és követ, sőt utánam koslat. Hogy meri venni a bátorságot, hogy egyáltalán rám pillantson? Rám, a tökéletes szőke hajamra ez a szerencsétlen, vézna senki. Nem titkolom, a hiúságomat piszkálta, hogy valójában ilyen pótolhatatlan vagyok és most megint. Izzad a kezem, bizserget valami ott belül, és zavar, és nagyon zavar. Annyira, hogy majd felrobbanok! Valahogy visszafordulok újra és ránézek.

Elönt a düh, a tőröm az oldalamra erősítve várja, hogy vérben fürödhessen. A kezem jéghideg, úgy érzem, mintha megfagyott volna, de én keményebb vagyok! Megmarkolom, és most megteszem. Vagy mégsem! De! A fiú még mindig kábán néz, és nyitva a szája. Lassan odalépek, beleszúrom, bárgyú mosolya elhalványul, lehanyatlik a földre. Mikor felszáll, nem tudom, mit érzek. Jól tettem? Vagy nem? Ez iszonyú, ebbe belepusztulok!

Lovas Fruzsina

31

Egó

Én mindig is tudtam, hogy más vagyok, mint a többiek. Mit más? Nem más, hanem sokkal jobb, sokkal több! Az én izmaim csak úgy duzzadnak, hatalmas vagyok és rendíthetetlen, mint a legkeményebb kőszikla! Magasabbra emelkedek, mint bármely egó a szigeten! Egók? Hát hogy merik ezek egónak nevezni magukat egyáltalán? Ugyanolyan alsóbbrendű söpredék, mint a többi nép! Ha egy egót is meglátok, elfog az undor! Hogy mernek a közelembe jönni, hogy nézhetnek egyáltalán rám? Azt hiszik, ők is jók, mint én! Hát elhányom magam ezektől! Olyan éktelen haragra gerjesztenek, dühöm, akár a tomboló hurrikán, felkapom őket és széttöröm a csontjaikat, összezúzom a kopár sziklákon! De meg sem kell mozdítanom a kisujjamat sem, máris megvakulnak vakító fényemtől! Ezek rettegnek tőlem, én tudom, hogy rettegnek, mikor látják, milyen erős vagyok! Kiállok ide, hogy mindenki lásson, mert én viszont cseppet sem félek tőlük! Szikrája sincs bennem a gyalázatos félelemnek, mely megmételyezi fajtársaim szívét, és gyengévé és szánalmassá teszi őket! De nem! Nem, én nem könyörülök senkin! Én vagyok a Fő Egó! Rendeltetéssel jöttem a világra, és a legjobb vagyok, mióta csak megteremtettek! Nem elégszem meg az egyszerű kis harcokkal, mint a többi, nekem célom van! Kardom egyetlen suhintásával ezreket küldök a picsogó kis Boldogság karjaiba!Ő ott, igen, ő lesz ott az első! No, lám csak, milyen esetlen és gyenge! Még örülhet is, hogy megszabadítom nyomorúságos kis életétől! Még jót is teszek vele! Én leszek az, aki eltörli az összes többi egót erről a világról! Igen! Igen! Mi van?... Te is itt vagy? Mégis mit csinálsz? Mit képzelsz, te gyalázat, te… Nem, ezt nem teheted! Én jobb vagyok bárkinél! Nekem célom van, ez nem lehet, ne…!!!

Nagy Kincső

Kenéz sorsa

NARRÁTOR: Valahol a messzi légben, a Nárcisz sziget belsejében Élt egy Kenéz nevű egó. No de várjatok, ezt már tudjátok! Kenéz és Fúria történetét mindenki ismeri.

Vagy talán mégsem?

KENÉZ: Fúria! Édes szerelmem! Kérlek, ne fuss el, kedvesem! Kiabálva fut a nő után.

FÚRIA: Hagyjál már békén, te pedofil állat! Hetek óta zaklatsz! Hagyd abba, vagy kardélen végzed!

KENÉZ: De Fúria, szerelmem, kösd össze velem életed. Olyan szép gyermekeink lennének!

32

Letérdel a nő elé egy gyűrűvel a kezében.

FÚRIA: Na persze… Szemet forgatva, gúnyosan szól, majd leszúrja Kenézt…

KENÉZ: Úgy szúrsz, mint egy lány! Mondja, miközben a földön hever.

FÚRIA: Halj meg! Halj meg! Halj meg! Még háromszor mártja a pengét Kenéz hasába.

NARRÁTOR: Kenéz életlenül feküdt a földön, a saját vérében ázva. Lelke viszont felszállt a Boldogság termeibe.

BOLDOGSÁG: Ifjú, neked a csarnokaimban helyed nincs. Kotródj a teremtődhöz! Arra van az ajtó!

Boldogság a kijárat felé mutat. NARRÁTOR: Kenéz leszegett fejjel ballagott tovább, Undor kapui felé. Mikor odaért,

bekopogott. UNDOR: Igen, mit akarsz?

KENÉZ: Jóságos teremtőm, elért a halál, hadd térjek be csarnokodba! UNDOR: Te! Te népednek szégyene?

Szerelembe estél, te átkozott! Én nem ilyennek teremtettelek, tágulj innen, nyálas ficsur!

KENÉZ: De dicsőséges istennő, kérlek… Térdre esik.

UNDOR: Szánalmas vagy! Becsapja az ajtót.

NARRÁTOR: Kenéz csalódottan leült Undor ajtaja elé, magányosan még most is várja, hogy beeresszék.

Mózes Júlia, Halász Hanna, Eörsi Zsuzsa

33

(Kenéz, a béna)

Undor van bennem. Ezt soha nem vártam volna magamtól, hogy egyszer csak - ukk-mukk-fukk - szerelmes leszek. Micsoda banalitás! Hánynom kell. Egy EGÓ hogy süllyedhet ilyen mélyre! Imádott nőm helyében én is leszúrtam volna magam. Legalább a szerelmet ölte volna ki belőlem! De nem azt tette, hanem megölt engem is. Milyen vad, kemény, ez még imádnivalóbb… már megint a szerelem kerekedik felül bennem, ó, de undorító! Haljak meg inkább, elég már ebből a gyötrelemből… Mi ez, csak nem félek? Nem lehetek ennyire béna! Mit nekem a meghalás! Ennél szebb halált nem is álmodhattam volna magamnak… Milyen hülyeség ez már megint?! Szép halál?! Szépség?! Egyáltalán, honnan van bennem ennyi perverzió? Úgy látszik, az istenek nagyon elfuseráltak valamit, amikor megteremtettek. De sebaj, a következő életemben majd… ha lesz még következő egyáltalán…

Szlávik Kriszta

34

Úgy hiszem, bárhová vigyen is utad, mindenütt új istenek várnak, mennyei türelemmel – és nevetéssel.

Csábítás szigete

- Egyedül vagyok és elnyel a sötétség. Körülöttem néma csönd, szinte fojtogató. Miért van hatalmam, ha létem felesleges? Miért vagyok, ha nincs minek istene legyek? Búskomor elmémben ötlet fogant meg, egy nő kell, kinek társa lehetek! Mint álmomban a fénysugár jelent meg előttem, gyönyörű, fehér bársonylepedők. Héra!

***

- Mily csodás, egy földi halandó! Szemem még sosem látott ehhez foghatót! Mint sziget a tengerben tűnsz fel nekem, enyém leszel örökre, drága kedvesem!

- Uram, mit akarsz, miért jöttél hozzám? Miért izgat téged egy halandó leány? - Miattad jöttem, édes virágszálam, te vagy a legszebb szűz, kire valaha vágytam! - Boldogan követlek, akárhova mész, leszek hű szeretőd, ameddig csak élsz!

***

- Istenem, Teremtőm, gyalázatos pára, ilyet mersz tenni világnak csúfjára! S te halandó szajha, ki urammal háltál, sújtson le rád az isteni halál.

***

- Szigetként jöttél, szigetté váltál, fájó szívemben mély sebet hagytál! Bár halandó voltál, emléked halhatatlan elmémben, s a Földön a Csábítás szigete képében!

***

- Egyedül vagyok. Ismét egyedül vagyok.

Zeusz, miután szerelmét hitvese, Héra szigetté változtatta, úgy döntött, hogy a kis földdarabot gyönyörű lényekkel népesíti be. A nemes szárnyas lóra esett a választása, aminek varázslatos szárnya olyan, akár a leggyorsabb sólyomé, sörénye oly fehér, mint a frissen lehullott hó és szeme a csillogó gyémántokra hasonlít. A főisten Olümposz hegyéről hozta le őket, hogy szerelmére emlékeztessék. Viszont e nemes teremtmények koránt sem úgy viselkedtek, mint azt

35

várta volna. Mivel nem kapták meg azt a különleges bánásmódot, amihez szoktak, hamarosan elvadultak. Varázslatos szárnyaikban már nem volt annyi erő, hogy magasba emelje őket, és tollaik is kezdtek már kihullani. Hófehér sörényük csapzottá, ápolatlanná vált, és egykor csillogó szemükben fellobbant az a tűz, ami a vadlovakat jellemzi.

Így történt, hogy mára a szigetet csodálatos, szárnyas paripák helyett nyáladzó, erőszakos vadállatok lakják. A szőrük foltokban kihullott (pár fogukkal egyetemben), sörényükből ágak és levelek állnak ki. Senkit nem hajlandóak a sziget közelébe engedni, és időközben az emberhúsra is rákaptak, így kifejezetten élvezik, ha valaki mégis megpróbálja.

Mártha Mihály, Csiky Villő

Kutatások a Csábítás szigetén

Patájuk írásra nem alkalmas, de ez nem okoz nekik problémát, hisz emberi aggyal felfoghatatlan mennyiségű hanggal kommunikálnak.

Ezek közül pár alapvetőt sikerült megfejtenünk: - Fújtatás: Nehéz megkülönböztetni, ugyanis dühöt és párzás előtti hangot is jelenthet,

mely násztáncra hívja a nőstényeket. Számunkra ez fülsértően magas. - Patadobogás: sok érzelem kifejezésére használják, legerőteljesebb típusa segélyhívást

jelent. - Ha a nyerítést patadobogás kíséri: az nemleges válaszra utal. - A jobb mellső lábuk földhöz dobbantása igent jelent. - A mellső lábak enyhén behajlítása és a fej lehajtása gúnyos mozdulat volt, mint nálunk a

nyelvkiöltés. Hosszas kutatás után megtaláltuk az emlékoszlopot, melyet Zeusz helyezett el a halandó

emlékére. Ezen megjövendölte a katasztrófát, mely több ezer évvel később következett be a pegazusok nemzetségében.

A Csábítás szigetének hősei I.

Ilosz béketárgyalást kezdeményezett. Még mindig nem érti ez a fésült sörényű ficsúr, hogy jó ez, ahogyan most élünk. Szerintem a fürdés fölösleges időtöltés, ráadásul nem lehet az összes vizet tisztálkodásra fordítani. A legyek pedig, már vagy ezerszer megmondtam, a háziállataim. Nem értem, mi a gond velük. A sár barnította szőröm pedig épp passzol a mai divathoz. És amúgy a ménesem többi tagjának sincs semmi kedve a fürdéshez. A másik problémája az emberevés. Mégis, ki mondana le az ízletes húsukról? Hát rajta kívül senki. A csendháborítókban az ízükön

36

kívül nincs semmi jó. Meglennék én nélkülük is. Niétria történetéről pedig igazán leakadhatna már. Senkit sem érdekel, és amúgy is egy szajha volt. Elcsábította Zeuszt a feleségétől és még őt kéne tisztelni?

És a kihalás amúgy is vagy háromezer év múlva lesz. Mit számít az nekem?

A Csábítás szigetének hősei II.

Már másodjára, ez a helyzet egyre kilátástalanabb. Igen, valóban én kezdeményeztem a béketárgyalást, de korántsem gondoltam volna, hogy lesz második felvonás is.

Az elsőn sem jutottam sokra Hüllosszal. A körülötte repdeső legyekről inkább ne is beszéljünk. Azt állította, hogy a háziállatai! Nem normális!

A fürdés is luxus számba megy nála, állítása szerint azért, mert spórolni akar a vízzel. Mondhatom én neki, hogy szoktassa le a ménesét az emberhúsról, meg se hallja. Pedig az ember nagyon egészségtelen, sok rajta a zsír. No meg, az embervadászat megöli a turizmust. Másnak is látni kéne a gyönyörű szigetünket, de miattuk nem mernek idejönni. Mosdásra és vegetáriánus életmódra bíztatom a népet, ám sokan Hüllosz mellé álltak.

Nem értik meg ezek a balgák, ha békében élnénk a környező népekkel (vagyis nem ennénk meg minden erre tévedő szerencsétlent), és megmutatnánk Zeusznak, hogy tudunk olyan nemes paripák lenni, mint ősapáink, talán elkerülhetjük a pusztulást, és visszaállíthatjuk fajtánk rég elfeledett dicsfényét.

Horváth Zsófia, Mózes Júlia

37

Dráma

ILOSZ: Nem hiszem el, hogy Hüllosz betört ide! Micsoda patátlanság! Ő és a ménese felforgatták a területünket!

LÉSZIOSZ: Eltörték a sörényfésűmet, és a pataápolóm is kifolyt! Ráadásul a jegygyűrűmből is kiesett a kő!

ILOSZ: Miről beszélsz, Lésziosz? Hiszen ott van a jegygyűrűd a lábadon!

LÉSZIOSZ: Én… én semmiről… csak … megbotlott a szemem.

ILOSZ: Kedvesem, összevissza beszélsz. Biztos a zaklatottságtól. De mi ez itt a padlón? Hogy került ide az a drágakő?

LÉSZIOSZ: Hát tőled kaptam, butus!

ILOSZ: Tőlem kék követ kaptál, nem fehéret. Ez honnan van, Lésziosz? Ne próbálj meg lóvá tenni!

LÉSZIOSZ: A szüleimtől kaptam a tavalyi születésnapomra. Tudhatnád, te is ott voltál! És ajándék lónak ne nézd a fogát!

ILOSZ: Igen, én is ott voltam, és tudom, hogy nem kaptál ilyesmit. (Odamegy, felveszi a követ.)

ILOSZ: Miért van belevésve az aljába egy H betű?

LÉSZIOSZ: Nem akartam, hogy így tudd meg, de engem nem zavar, hogy piszkos, és a legyeit is kezdem megszokni… A lónak négy lába van, mégis megbotlik.

Csiky Villő, Lovas Fruzsina

38

Aki (...) a világ csodájára jár, annak valóban "csodájára jár az egész világ".

Griffende

Réges-régen a szél eldöntötte, hogy most már csak egy tenger felé fújja a homokot. Szépen lassan annyi homok gyűlt össze, hogy egy sziget lett belőle. Ezt a kopár, barlangos vidéket valamikor griffmadarak uralták. A griffek isteni lények. Kobaltkék csavarkával táplálkoznak, ami a szigeten terem. Az 1600-as évek elején egy hajó zátonyra futott a sziget közelében, és az utasok közül az egyik házaspárnak a gyermekükkel sikerült a szigetre vergődnie. Nem találtak élelmet, ezért nem sokkal később meghaltak. Csecsemőjüket a griffmadarak táplálták, így az életben maradt. Felnőve gyönyörűséges lány lett. Egy fiatal griff szerelemre gyulladt iránta. Játszani hívta a tengerpartra, majd asszonyává tette. Ivadékaik alkotják ma is a sziget őslakosságát, a griffenduszokat, akik félig emberek, félig istenek. Nappal úgy élnek, mint az emberek, művelik a szigetet, termesztik táplálékukat, a csavarkát. Éjjel istenekké változnak, gyűlést tartanak a vidék legmélyebb barlangjában.

Lovas Fruzsina, Szekszárdi Dóra, Szlávik Kriszta

Griffende népe

A griffenduszok

A griffenduszok egy fiatal lány és egy griff szerelméből született félvér utódok, ezért mindkét faj jellemzőit magukban hordozzák.

Figyelemre méltó teremtmények. Termetük a griffekénél valamivel kisebb, de így is az emberek fölé magasodnak. Arcukat csőr teszi különlegessé. Fejüket díszes tollkorona ékesíti. Hátukból két impozáns szárny nő, melyet barnás-vöröses tollazat borít. Így repülni is képesek. Az oroszlánéhoz hasonló, bojtos végű farkuk és kampós karmaik fokozzák érdekes megjelenésüket. A hibátlan külső mellé igen mogorva természet társul. Fajtársaikat megtűrik maguk körül, de az idegen lényeket nem fogadják be társadalmukba. Az egyetlen idegen, akit mégis tisztelnek, a legendás lány, akitől származtatják magukat.

A griffenduszok a szabadban élnek, összhangban a természettel. Nagy földjeiken táplálékukat, a kobaltkék csavarkát termesztik. Az éj leple alatt pedig titkos gyűléseket tartanak griff szokásaikhoz híven, melynek keretében ünnepélyesen felidézik népük múltját.

Nagy Kincső, Fehér Anna

39

A griffenduszok nyelve

A griffenduszok nyelvezete legalább olyan egzotikus, mint eme csodás lények megjelenése. Hosszú történelmük során két nyelvük maradt fent: az ó- és az újgriffenduszi. Ez utóbbit a mai napig használják.

A nyelv érdekessége, hogy minden szavukban megnyomják a második szótagot. Ez a hivatalos beszédforma, azonban különböző nyelvjárások is elterjedtek. Például Észak-Griffendében minden harmadik szótagot nyomnak meg, Nyugaton mindent, míg Dél-Keleten egyáltalán nem hangsúlyoznak. További érdekesség, hogy minden harmadik szó után hatalmas levegőt vesznek. Ennek magyarázata az irreálisan kis térfogatú, fejletlen tüdő, ami minden egyedre egyaránt jellemző.

A legismertebb újgriffenduszi írásos nyelvemlék a megközelítőleg 410 éves udvarlódal, az Ótíromám, melyet egy barlang falába véstek.

,,Ó-tí-romám | ken-di-emesz | a-sá-nalliv |,

Dö-rőcs | a-gá-sotszit, | dal-lot | eg-és-seke | Zá-no-babgem. |”

/,,Mámorító szemed villanása, Csőröd tisztasága, tollad ékessége

Megbabonáz.”/ Róth Norbert, Dávid Noel

Az anya monológja

Méhemben, mint hal a vízben, mozgott az élet. Istenem, légy áldva, hisz megszületett két gyermekem. Egy délceg fiú és egy gyönyörű leány, a legszebb ajándék, mit valaha kaphatok! Bár kisfiam madár, leányom meg ember, ennek ellenére ugyanúgy szeretem őket!

De mily szörnyű nap virradt reánk. Bús fellegek folytak össze az égen; hirtelen nagy dörgés támadt. Hatuka rettenthetetlen testével betört a házba, és úgy éreztük, nincs már menekvés. A kis hátsó vészkijáratot választottam. Tudtuk, mi következik. Előre engedtem gyermekeimet. A fiam viszont az édesapjától maradt emléket, a hógömböt – amit véletlenül a polcon hagytam – megpillantotta… Ó, én hülye, miért hagytam ott? Fiam lélekszakadva futott Hatuka után, míg el nem tűnt szemünk elől… Remegő végtagjainkat fáradtan vonszolva eredtünk utána. Kiértünk a házból, s hirtelen óriási fényesség támadt! Élettelen teste lehanyatlott… És mintha egy világ dőlt volna össze bennem, úgy rogytam ájultan a vérrel, porral bemocskolt földre.

Németh Beáta

40

(cím nélkül)

Ó, jaj nekem! Veszélybe sodortam családomat és miért? Egy buta hógömbért, amit

ijedtségemben ott is hagytam. Tehát teljesen felesleges volt az egész. Hatuka biztosan meglátott! Vajon utánam jön? Megöl?

Remélem, csak engem vett észre és a húgom sikeresen szökött meg… Nem bírok összeszedetten gondolkodni. Mindenhol bokrok. Be kéne itt fordulni, és egyenesen tovább a…

Szörnyen fáj! A talaj hideg. Látom Hatukát, ahogy undorítóan mosolyog. Azt hiszem, egy szablyát döfött belém. Te jó isten! Elvérzek! Miért nem voltam óvatosabb? Most komolyan azért halok meg, mert más vagyok, mint a fajtársaim? Mindenhol vér. Az enyém.

A húgom! Ő él még? Nem akarom, hogy meghaljon miattam. Már érzem, nem bírok majd felkelni. Remélem, hős leszek azoknak, akik eltérnek a fajunktól. Közeledik a húgom… sír…

Kérlek, te éld túl!

Griffende

Miért kell ennyire védenie mindig a bátyámnak? Nekem van születésem óta szupererőm, és eleve én ajánlottam fel, hogy álljunk a hontalanok védelmébe. Komolyan mondom, egyszerűen érthetetlen számomra, hogy miközben tudja, mekkora hatalmúvarázserőm van, és milyen halálos ez az egész, mégsem hajlandó „elengedni a kezem”. Én meg csak állok itt, mint egy idióta, és várom, hogy Miké learassa a babérokat. Annyira elkalandoztam, hogy nem vettem észre, mi a harc végkifejlete. Micsoda? Ez nem történhet meg.

Most tényleg Mikét látom Hatuka szablyájával az oldalában? Nem igaz. Nem lehet az. A bátyám a legerősebb, legbátrabb és legjobb ember az egész szigeten. De tudtam, már nem menthetem meg. Üresség, düh, elveszettség, hitetlenség. Túl sok időt töltöttünk együtt, és egy jelentéktelen

penge véget tud vetni az életem örömeinek. Csak a közös emlékeinkre tudtam gondolni. Meg arra, hogy több ilyen nem lesz. Ő itt befejezte. És ha nincs bennem a düh halvány szikrája, én is így tettem volna. De engem nem olyan fából faragtak. Bíznom kell magamban, hiszen Miké is így tenné. Így, feltételes módban. Nem él tovább. Se a szívemben, se a lelkemben.

Miké meghalt, és én megbosszulom őt. Az előttem tornyosuló Hatukának még ezen a napon kioltom az életét.

Nagy Kincső, Róth Norbert

41

Egymás nyitott-könyv-életéből kihullott könyvjelzők vagyunk

ÚTINAPLÓK

A város zajától, porától, egyhangúságától elunván életemet, kalandra szántam el magam. Hallottam, hogy hajó indul a messzi „Hét szigetek”-re, melyeknek titokzatossága félelemmel vegyes csodálatot ébresztett bennem. Éreztem, nem lesz könnyű kitennem magam a tenger szeszélyeinek, de nem tudtam legyűrni a kalandvágyam.

Az Úr 1018-ik évében, Szent Iván havának 25-ik napján bontottunk vitorlát A B A városának forgalmas kikötőjében. Giudio Battista Horgasio hajóskapitány és Antonio Szabella kormányos mögött sok ezer tengeri mérföld volt már, így életemet biztonságban éreztem a lélekvesztőn. Az utasokat idegen nemzetek fiainak véltem első látásra, de barátságosaknak tűntek. Szerencsém volt, mert külön kabint kaptam a hajó gyomrában. A tengeribetegséget illetően félelmeim alaptalannak bizonyultak, legalábbis az első hetekben Neptunus kegyes volt hozzánk.

Horgonyunk felvonásától számított tizennegyedik napon láttuk meg Griffende szigetének ködös partvonalát. Mint útikönyvemben olvastam, valaha griffmadarak éltek itt. Elterjedt egy legenda is, mely szerint a griffek és az emberek házasságából félig isteni, félig emberi lények születtek. Izgalomba hozott, hogy saját szememmel is meggyőződhetem a valóságról, ugyanakkor félelemmel is töltött el az a tudat, hogy történelmükben véres epizódok, tragédiák is szerepelnek.

Az már az első pillanatban feltűnt, hogy teljesen más öltözéket viselnek és ismeretlen ételeket fogyasztanak a szigetlakók, de nem láttam jelét isteni mivoltuknak. Partra szállás után betértem az első kocsmába, amit a kikötőben találtam, s megpróbáltam velük szóba elegyedni. Rendkívül udvariasan viselkedtek velem, talán ez idegen mivoltomnak is köszönhető volt. Beszédjüket még a magammal hozott griffindusz szótár segítségével is nehezen értettem ugyan, de mimikájuk, gesztikulálásuk megkönnyítette a kommunikációt. Szerettem volna mélyebben megismerni a sziget történetét, megérteni az itt élő népek nyelvét, képet kapni kultúrájukról. Úgy döntöttem, hogy – élemedett korom miatt is – nem utazom tovább a „Hét szigetek” többi állomására. Mivel szokásom hosszasan eltűnődni egy-egy számomra érdekes problémám, azt végeztem magamban, hogy hátralévő időmet a griffinduszok tanulmányozásával töltöm. Ezért poggyászomat lehoztam a hajóról és érzékeny búcsút vettem a legénységtől.

Szlávik Kriszta

42

Húzd, húzd…imbolyogva evezünk. Kettes-hármas sorokban állunk a hajón, felkavarjuk a tiszta,

kék tenger felszínét. Arcunk hol a felettünk vonuló meleg nap, hol az esőfelhők testvére. Úszni

még nem tudunk, létfontosságú a hajón maradnunk. Hogy mégse hánykolódjunk örökké a nagy

víz közepén, szigeteket emelünk. Néha kikötünk rajtuk, körülnézünk, arrébb teszünk néhány

tárgyat vagy lényt, visszaszállunk, továbbevezünk. Van, hogy tüzet rakunk a sötétben, hogy

jobban lássuk egymást és magunkat. Játszunk-dolgozunk, olvasunk-írunk, ülünk-megyünk,

oltunk és gyújtunk, csöndesek és hangosak vagyunk, éhesek és szomjasak, cukrosak vagy

túlsósak, kakaók és rántották, fáradtak vagy…fáradtak, szédülők, szárnyas lovak, egók, rabok,

hákaiak, griffenduszok, hebdonosziak.

És eljutunk valami furcsa szárazföldre, aminek se vége, se hossza, nem úgy, mint a szigeteinknek,

ázottan szállunk ki a hajóból, és azt mondjuk egymásnak: hé, ez jó volt.

Lakó Liza

43

Még az sem kizárt, hogy a céltábla nyilad útjába kerül

Jó szelet!

© Horgas & Szabó