Szívhang 2006 7 (c) Fiona McArthur - Született Szeretők

Fiona McArthurSzületett szeretők

Szívhang különszám 07 (c)Eredeti cím: A Very Single Midwife 2003Megjelent: 2006. 11. 15.

Bella, a gladstone-i kórház szülésznője azzal töltötte az elmúlt évet, hogy helyreállítsa az önbizalmát, és kialakítsa önálló életét. A legkevésbé sem vágyik arra, hogy Scott Rainford, a szülészet vezetője ismét összezavarja, miután tizenkét évvel korábban a kapcsolatuk fájdalmas véget ért. Csakhogy most megint nap mint nap egymás mellett dolgoznak, s hamarosan be kell látniuk, hogy vonzalmuk mit sem veszített hevességéből. Mindkettőjüknek le kell győzniük a korlátaikat ahhoz, hogy ráébredjenek, mennyire erős ez a szerelem…

Fiona McArthur Született szeretők (SZKSZ 2006/7/3.)

1. FEJEZET

PéntekA szülőszoba csendjét csak a fiatalasszony nyöszörgése és a férje biztató suttogása

törte meg. Bella Wilson meghatottan nézte a nővérét, Abbeyt, aki egy nagy kék gumilabdán csücsült, és az egyre gyakoribb fájások ütemére ringatózott meg sóhajtozott. Rohan egy alacsony széken ült mögötte, és gyöngéden cirógatta a hátát.

Közeledett a végkifejlet.– Szólok Scottnak.Ámbár Bella maga is tapasztalt bába volt, ezúttal kimondottan örült, hogy nem ő

felelős a szülés levezetéséért. Az unokaöccse vagy -húga világrajöttét inkább családtagként kívánta átélni, nem pedig beosztott dolgozóként. Egyébként is maradéktalanul megbízott Scott Rainfordban, a gladstone-i kórház szülészeti osztályának főorvosában – még akkor is, ha változatlanul zavarban érezte magát a jelenlétében.

Mire visszatért a telefontól, Abbey nyögései hangosabbá váltak.– Ügyes vagy – tette a vállára a kezét Bella. – Nemsokára túl leszel rajta.Abbey szeme tágra nyílt.– Azt hiszem, jönnek a tolófájások!– Jól van – bólintott a húga –, tedd azt, amit a tested diktál!Mindketten elmosolyodtak. Szülésznőként ezerszer elmondták már ezt a mondatot

mindketten – másoknak. Aztán Abbey teste megfeszült. Rohan közelebb hajolt hozzá:– Jól vagy, édesem? – Abbey bólintott, a férfi pedig a vállára tette kezét, mintha így

erőt adhatna neki. – Szeretlek, Abbey – súgta, és csókot lehelt az asszony nyakára.Bella könnybe lábadt szemmel elfordult. Valamikor régen hitt benne, hogy ő is

kerülhet ilyen közel valakihez, csakhogy be kellett látnia, az efféle kapcsolat nem neki való. Ő erősebb egyedül.

Kinyílt az ajtó, és belépett a férfi, aki egykor összetörte a szívét. Bella erőt vett magán, a szemébe nézett, de azután minden figyelmét a nővérére összpontosította.

– A zsámolyt kéred, vagy inkább felülsz az ágyra, Abbey?– Az ágyra ülök. Akkor legalább később nem kell mozognom.Bella bólintott. Elrendezte a háttámlaként szolgáló párnákat, és a következő fájás

elmúltával Rohannal áttámogatták a testvérét az ágyhoz. Alig helyezkedett el Abbey felhúzott térdekkel, máris újabb fájdalom söpört végig a testén. Egy pillanatra felbukkant a várva várt jövevény feje búbja, aztán eltűnt újra.

– A baba kikukucskált.Scott megjegyzésén mindenki mosolygott, még Abbey is, bár ő kissé elkínzottan.– Hányszor hallottam már ezt tőled… de sosem hittem, hogy egyszer nekem fogod

mondani!Megfeszült a teste.– Mindjárt vége – biztatta az orvos. Mindig is nagyra tartotta Abbeyt, aki vezető

szülésznőként dolgozott mellette egészen mostanáig, de ezúttal különösen lenyűgözte, mennyire hisz az asszony a természetes szülésben, abban, hogy a teste tudja, mit kell tennie. A következő fájással valóban megérkezett az új családtag. – Tessék, már itt is van a kicsi! – Scott a faliórára pillantott, miközben Abbey hasára fektette a babát. – Pontosan három óra tíz perckor érkezett. Csodálatos!

2


Egy gyermek születése mindig felemelő érzés, ám ezúttal elszorult a szíve, ahogy meglátta Bella boldogságtól ragyogó arcát. Bele kell törődnie, hogy amire a legjobban vágyik, sosem lehet az övé: a nő, akit szeret és a fia, akit nem is ismer.

Mélabús gondolatait munkatársa falrengető sóhaja kergette szét:– Fiunk született, Abbey! – Rohan maga is számtalan csecsemőt segített a világra, de

ilyen meghatottságot még sosem érzett.Könnyes szemmel hajolt a felesége fölé, aki mérhetetlen szeretettel és büszkeséggel

viszonozta a pillantását.– Lachlannek fogjuk nevezni.Scott önkéntelenül elfordította a fejét. Ő itt kívülálló…Bella elmosolyodott. Abbey mindig is szerette ezt a nevet. Aztán Scottra tévedt a

pillantása, és megdöbbent. A mindig higgadt, már-már titokzatos orvos arcán ezúttal leplezetlen fájdalom tükröződött. Igaz, csak egy pillanatig, aztán nyomtalanul eltűnt, miután jókedvűen gratulált az újsütetű szülőknek.

Bella is megzabolázta a kíváncsiságát. Arcon csókolta a nővérét, a sógorát meg kis unokaöccsét, és visszatért a munkájához. Felvillanyozva tolta ki a helyiségből a feleslegessé vált eszközöket. Hadd élvezze Abbey meg Rohan az első perceket a kicsivel! Megérdemlik.

Aztán ismét Scott jutott az eszébe. Vajon miért látszott olyan elkeseredettnek?Abban a pillanatban meghallotta a férfi lépteit.– Szóval miután Abbey gyereke a vártnál hamarabb érkezett, mostantól te vezeted az

osztályt? – Scott egyáltalán nem lelkesedett a változásért.Elővigyázatlan volt, amikor rábólintott, hogy munkatársnőjének „épp olyan jól

képzett” húga vegye át a vezető szülésznő szerepét, míg Abbey szabadságra megy. Az elmúlt hónapban aztán igyekezett falat emelni Bella és saját maga közé, de igazából csak most döbbent rá, milyen kellemetlen helyzetbe került. Nap mint nap találkoznia kell ezzel a nővel, akivel szemben a gúny maradt az egyedüli fegyvere, amelyet máris bevetett.

Bella meglepetten nézett rá. Csodálatos mélykék szemében még örömkönnyek csillogtak.

Scott szíve elfacsarodott. Az iménti boldog esemény, egy gyermek születése, csak még nagyobb jelentőséggel bír annak fényében, amit előző nap megtudott: van egy felnőtt fial Akit még csak nem is ismer… esélye sem volt megismerni… nem lehetett ott a születésénél, nem láthatta felcseperedni… Talán neki is része lehetett volna az élményben, ha annak idején nem taszítja el Bellát. De miután egyszer már kudarcot vallott férjként, jobbnak látta, ha nem köti magához a fiatal lányt.

Bella tizennyolc éves volt, és ártatlan, ő pedig harminc, és kiégett, egy válással a háta mögött. Nem sokkal korábban érkezett a városba, és olyannyira megbabonázta a lány, hogy kíméletlen lépéseket kellett tennie a védelmében. Tisztelte és szerette Bellát annyira, hogy nem akarta kitenni annak a fájdalomnak, amelyet ő maga már nagyon is jól ismert: egy lényegesen idősebb emberrel kötött házasság keserveinek.

És most, amikor látta Abbey és Rohan boldogságát, mindazt, amire ő maga is vágyik, de sosem lehet az övé, az évek óta eltemetett keserűség hasogató fájdalommá kristályosodott. Egyszerűen öregnek érezte magát. Mint mindig az eleven és gyönyörű Bella mellett. Zavarba hozza, megbabonázza ez a lány, valahányszor meglátja, pedig most aztán nehéz lesz kitérni az útjából…

– …és néhány napon belül amúgy is esedékes lett volna Abbey szülési szabadsága. – Bella szavai térítették magához, bár a mondat első fele mindörökre elveszett. – Valami

3


kifogásod van az ellen, hogy én vezetem az osztályt, Scott? – Hangjának lágysága mit sem változott az évek alatt, ám az utóbbi időben eddig ismeretlen erő csengett ki belőle.

A férfi végigmérte a karcsú, sudár teremtést, aki lángvörös kontyával együtt is épp csak az álláig ért, és elszorult a torka. Nagyot nyelt. Hogyan lesz képes nap nap után együtt dolgozni ezzel a nővel, amikor egyetlen vágya, hogy hazavigye, bezárja a házába, és megvédje a gonosz világtól?

Ezek az érzések, no meg a felfedezés, hogy volt neje eltitkolta előle a gyermeke létét, még sok fejfájást fog okozni, ébredt rá vigasztalan helyzetére teljes mélységében.

Zavarát és kételyeit a jól bevált fensőbbséges modorral palástolta.– Attól tartok, ezúttal túl sokat vállaltál, Bella. Más dolog ellátni az összes

egészségügyi és adminisztrációs feladatot az osztályon heti öt napon át, mint időnként beugrani helyettes bábaként.

– Abbey is képes volt rá! – tiltakozott a lány, de nem hangzott olyan meggyőzően, mint szerette volna.

– Abbeynek nagy gyakorlata van – vágott vissza a férfi, aztán sietve távozott. Félt, hogy elragadják az érzelmei, és olyasmit mond, amit aztán maga is megbán.

Bella az ajkába harapott. Kiállhatatlan alak! Mindig is az volt. Kész rejtély, hogy bír vele dolgozni a nővére. Morózus volt ugyan, amióta csak Bella egy hónapja munkába állt, de eddig ennyire nyíltan még nem mutatkozott ellenségesnek.

Negyvenkét éves létére sokkal fiatalabbnak látszik, és ugyanolyan pimaszul jóképű, mint régen. Bella megborzongott, amint eszébe jutott kamaszkori rajongása a csinos, ifjú doktor iránt. Még ma is zavarba jön, elég meglátnia Scottot.

Hát, nem nevezheti magát szerencsésnek a szerelem terén. Tizennyolc évesen belehabarodott Scottba, és pár hónapig úgy tűnt, hogy a férfi viszonozza is az érzéseit, ám aztán hirtelen meggondolta magát, és összetörte a szívét. Alig bírta kiheverni a csalódást, lelki bénultsága elkísérte egészen a bábaképző befejezéséig. Aztán Sydneyben kapott állást, ahol végül engedett az egyik munkatársa ostromának. Csakhogy háromévnyi tétova ígérgetés után Jason bevallotta, hogy kezdettől fogva hűtlen volt hozzá. Akkor ő kétségbeesésében hazamenekült.

Jó érzékkel válogatok a férfiak közül, – gondolta epésen.Aztán tavaly jött az utolsó csapás Abbey egy régi, bosszúszomjas rajongója

személyében, aki elkábította és erőszakoskodott vele… önérzetének legutolsó foszlányait is a földbe taposva! És mégis, ez a támadás hozott fordulópontot az életébe. Amikor a férfi újból felbukkant, hogy Abbeyt is bántalmazza, sikerült legyőznie a kétségeit és a félelmeit. Nem nagy hőstett egy virágcserepet ejteni valakinek a fejére, de amikor a rendőrök elvitték azt a Harrows nevű fickót, önbizalma saját maga számára is váratlanul helyrebillent. Szertefoszlott az ostoba szégyenérzet, amelyet a molesztálás áldozataként érzett, és ráadásul olyasmi történt, ami eddig soha: nem Abbey védte meg a kishúgát, mint mindig, hanem Bella védte meg a nővérét! Ez a felszabadító erejű élmény új távlatokat nyitott meg a gondolkodásában.

Sosem lesz olyan győztes típus, mint a nővére, de képes megállni a helyét, és a boldogsága nem múlhat egy férfin. Vagyis nem számít, mit gondol Scott Rainford!

Odébb rúgott egy szennyeszsákot, és ösztönösen folytatva a mozdulatot maga elé kapta a kezét. Elmosolyodott… az önvédelmi kickbox-tanfolyam nem maradt hatástalan. Sok mindent elért az elmúlt évben, és nem fogja engedni, hogy Scott rosszkedve megkeserítse a sikerei fölött érzett örömét!

Belekapaszkodott ebbe a gondolatba, és igyekezett nem tudomást venni a fájdalomról, amelyet a férfi szavai okoztak. Munkához látott, és szélsebesen lefertőtlenítette a műszereket. Scottnak fogalma sincs róla, mire képes az új munkatársa!

4


Mintha egy éve indultam volna el otthonról, – sóhajtott Bella, amikor késő délután elfordította a kulcsot a zárban. Ráadásul a kis Lachlan érkezése fölötti nagy izgalomban megfeledkezett róla, hogy este önkéntes munka vár rá.

A konyhából vidám gőgicsélés hallatszott.– A tűzhelyen van a vacsorád – fogadta Vivie, a tizenkilenc éves házvezetőnő, aki épp a

kisfia etetésével foglalatoskodott. – A kedvenced, tökleves. És gratulálok az új rokonhoz!– Köszönöm. Igazi kincs vagy, Vivie! Épp most jöttem rá, hogy két óra múlva indul a

busz. Akarod megnézni a kis Lachlant? Szívesen vigyázok addig Róra. – Vivie kisfiát Abbey férje után nevezték el. Bella élvezettel szimatolt bele a levesestálba. – Mennyei! Egy éttermet kellene vezetned, Vivie!

– Én itt vagyok boldog – rázta meg a fejét a fiatal nő. – És örömmel meglátogatom Abbeyt. Rohannal már találkoztam, beugrott délután Sophie nénihez. Úgy tűnik, kissé fejébe szállt a dicsőség most, hogy apa lett.

Bella mosolyogva szedett magának a levesből. Rohan őszintén kedvelte a nagynénjüket, akinek vénlányélete a televízió meg a filléres lóversenyek körül forgott.

– Ha majd hazajönnek, átkísérem Abbeyékhez Sophie nénit. A kórház túl nagy kirándulás lenne neki. Egyébként ki van itthon?

A tágas családi porta még Abbey uralma alatt fokozatosan átalakult bajba került fiatal nők menedékévé, igaz, eleinte még nem szándékosan. Amikor a nővére férjhez ment, és odébb költözött egy házzal, Bella már tudatosan folytatta a hagyományt. Vivie az ujjain számolta a lakókat:

– Melissa itthon van, de el akar menni a busszal. Egyébként is beszélni szeretne veled egy ismerőséről, aki szállást keres.

Bella gondolatban számba vette a szobákat. Még három üres van.– Meglátjuk.– Lisa lefeküdt, mert egész délelőtt émelygett. Sophie néni azt mondta, végignézi a

futamokat. Az ikrek elmentek, miután beszedték és elpakolták a tiszta ruhát. – Vivie közben áttelepítette csemetéjét az etetőszékből. – Ó, és telefonált Rainford doktor! Azt mondta, veled tart este.

Bella kezében megállt a kanál.– Hogy a fészkes fittyfenébe találta ki, hogy úton leszek?– Nos, azt mondta, visszahív később, mire mondtam neki, hogy hétkor megint elmégy

itthonról… aztán már egyik szó követte a másikat… Sajnálom.– Semmi baj. – Bella mosolyt erőltetett az arcára. – No, eredj, látogasd meg Abbeyt!

Addig itt maradok Róval.Vivie elvágtatott, hogy átöltözzön, Bella pedig elgondolkozva kanalazni kezdte a

levest. Hogyan képzeli Scott Rainford, hogy hívatlanul befurakodhat az életébe? És főképp mi lehet ezzel a szándéka, mikor láthatóan már az is zavarja, hogy a munkahelyük azonos?

Öt perccel hét előtt Bella kimanőverezett az ormótlan busszal a garázsból. Egyből megjelent az első utas. A tizennyolc éves Melissa kigömbölyödött testén rikító sárga plüssnadrág feszült, csuklóján karperecek serege csilingelt minden mozdulatra, és röviden szólva elképesztő testékszereket viselt. Egyébként kedves, szeretetre méltó teremtés volt, akit csúnyán faképnél hagyott a fiúja.

– Hallom, beszélni akarsz velem – mosolygott rá Bella bátorítóan. A lány aggodalmas sóhaja meglepte. – Mitől félsz? Mindig segítettem, ha kellett, nem?

– De ez most más. Vagyis nem más! Szóval… más, de mégse…Bella megrázta a fejét.– Kezdjük elölről!

5


– Egy ismerősöm… a fogadóban szállt meg, de az drága. Viszont nagyon kedves, csak hát az emberek nem szeretik a fülbevalót meg a tetoválást…

– Vagyis azt szeretnéd, ha ide költözhetne, amíg talál lakást.– Úgy valahogy. De van még más is.– Ki vele! Nem beszél angolul a barátnőd? Vagy terhes? Esetleg két feje van?– Fiú – bökte ki Melissa. – Blake-nek hívják, és tényleg nagyon édes srác.Bella elfojtott egy sóhajt. Várható volt, hogy ez is bekövetkezik előbb-utóbb.– Hány éves ez a te Blake-ed?– Nem „az én Blake-em”! Én Thomast szeretem… még ha reménytelenül is… – Egy

pillanatnyi szomorkodás után Melissa felvetette a fejét. – Blake viszont húszéves, és a legjobb barátom. Nem régóta ismerem, de kiállt mellettem, amikor piszkáltak az emberek, és sok időt töltöttünk együtt. Megígértem neki, hogy megkérdezem, ide köl-tözhet-e. Azt mondta, szívesen segítene a ház körüli munkákban.

– Meglátjuk – mosolygott rá a lányra Bella. – Nem ígérek semmit, ezt a többiekkel is meg kell beszélnünk. – Behúzta az ajtót, és beindította a motort.

A rádióból felcsendülő zene elvágta a további társalgást. Át kell gondolnia a dolgot.Legalább addig se Scott Rainfordon töri a fejét. Azt sem tudta, hogy örüljön-e, amiért

nem jött el, vagy bosszankodjék, amiért a tükör előtt fecsérelte az idejét miatta. Már épp a megkönnyebbülés mellett döntött, és benyomta a kuplungot, amikor a kocsifelhajtó végénél megállt az orvos autója. Bella mély sóhajjal ismét kinyitotta az ajtót.

Scott sötét farmert és sárga pólót viselt, amely megfeszült széles vállán és izmos mellkasán. Bella veszedelmesen vonzónak és férfiasnak látta. A kórházban mindez nem volt annyira feltűnő, mint most, amikor a délceg, magas férfi szemébe nézett.

– Nélkülem akartál elindulni? – Scott a legelső ülésre huppant le, ahol a lány jól láthatta, ha oldalra fordította a fejét.

Finom arcszeszillat lengte körül a férfit. Bella ellenállt a kísértésnek, hogy mélyen belélegezze. Okosabb ő annál, mint hogy önpusztító ábrándokat kergessen! A férfi érzéki ajka körül játszadozó titokzatos mosoly értelmét is felesleges firtatni, emlékeztette magát. Sosem tudta kitalálni, mi jár Scott fejében. Ahogy a hideg, zöld szemekből sem tudott olvasni.

Hangosabbra vette a rádiót.– Nem szoktam várni, doktor úr. Szerencsédre nem késtél – felelt nyugodtan, és

kikanyarodott az utcára.– Ügyesen bánsz a busszal.Nem lehetett lekezelőnek nevezni a megjegyzést, Bellát mégis felbosszantotta.– Másra számítottál? – érdeklődött negédesen.A férfi nem vette fel a kesztyűt, csak nevetett.– Mi az első állomás?Bella megadó sóhajjal lehalkította a zenét.– Megadott útvonalon megyünk – magyarázta. – A város déli végén kezdünk, és

végigjárjuk a sörözőket meg a szórakozóhelyeket, míg körbe nem érünk. A Southside Bowling Club az első megálló. Melissa ott száll ki.

Ami azt jelenti, hogy ő valószínűleg kettesben marad Scott-tal, ilyenkor ugyanis még nincs sok utas. Remek!

– Egyáltalán miért jöttél el? – kérdezte hirtelen nem túl barátságosan, de azon nyomban az ajkába harapott. A modortalanság nem old meg semmit. – Elnézést! Nem úgy értettem…

– Ne mentegetőzz, kérlek! Nekem kell bocsánatot kérnem tőled, és éppen ezért jöttem.

6


Scott szavai annyira meglepték Bellát, hogy kikapcsolta a rádiót.A férfi kesernyés mosollyal fogadta a csendet, és a lány a szeme sarkából látta, hogy a

nyakát dörzsölgeti. Szóval a híres Rainford doktor is zavarba jön néha! Ez azért megnyugtató.

Csendben folytatták az utat. Amikor bekanyarodtak az első állomás elé, Melissa előrejött a busz hátuljából, és nagy pocakjával leóvakodott a lépcsőn.

– Ugye gondolkozol a dolgon, Bella? – fordult vissza egy pillanatra, aztán már ment is az útjára.

Scott fejcsóválva nézett utána.– Az az Adam Harvey-nóta jut róla eszembe – jegyezte meg, amikor Melissa

hallótávolságon kívül ért –, amelyikben a lány arccal beleesik a horgászkellékes dobozba.– Ezzel csak magadat öregíted – nevetett Bella.Meglepő módon a férfi összerezzent erre a megjegyzésre.– Mert öreg is vagyok.Bella sietve másra terelte a szót:– Mit akartál az imént azzal a bocsánatkéréssel?A férfi arca felderült.– Nem erős oldalam, tehát légy türelmes! – Színpadiasan nagyot sóhajtott, és komoly

képpel, szívére tett kézzel belefogott: – Bella Wilson! Én, Scott Rainford, ezennel bocsánatot kérek a gyalázatos rágalomért, mely szerint nem vagy alkalmas a felelős beosztás ellátására. Helytelen és sértő megjegyzés volt. Természetesen nem kételkedem a képességeidben. Kérlek, bocsáss meg! – Azzal elmosolyodott.

Bella a szemébe nézett, és hirtelen megtörtént újból: a világ megfordult körülötte. A lány úgy érezte, hogy a férfi a lelke mélyébe lát. Ugyanezt érezte tizenkét évvel ezelőtt is, amikor beleszeretett.

Csakhogy az az út nem vezetett sehova, – emlékeztette magát, és gyorsan elindította a buszt, mintha maga mögött hagyhatná az elhangzott szavakat. Furcsa módon Scott délutáni lekezelő viselkedése is idegesítette, mostani elismerő szavai viszont még jobban kihozták a sodrából.

A vezetés sem terelhette el annyira a figyelmét, hogy ne vegye észre, megváltozott a hangulat a buszban. Feszültséggel telt meg közöttük a levegő. Bárhogy küzdött is ellene, feltámadtak az eltemetettnek vélt régi érzések. Kénytelen bevallani magának, hogy Scott jelenléte olyan izgatóan hat rá, ahogy soha senki másé.

Az ám, figyelmeztette magát, de az izgalom egy idő után veszít elevenségéből. Nem esik bele újból ugyanabba a hibába!

– Bocsánatkérés elfogadva – mondta végül halkan, aztán csendben maradt.Szerencsére a következő állomáson felszállt pár jókedvű fiatal, akiknek a vidám

csevegése segített elterelni a gondolatait.Scott is némán üldögélt, kifürkészhetetlen ábrázattal.Talán már bánja, hogy eljött, latolgatta Bella. Vagy – immár dolga végeztével –

szeretne inkább hazamenni. Ki tudja?A fiatalok kiszálltak egy forgalmas sörözőnél, és a busz ismét kiürült.– Rövidesen hazamegyek, a következő kör több mint egy óra múlva indul – szólalt

meg Bella végül, és a férfira nézett. Scott tekintetében különös izzást vélt felfedezni. Képtelenség! Biztos a képzelete játszik vele. – Később több utas lesz – tette hozzá zavartan, és remélte, hogy a férfi mond valamit, megtörve az egyre feszültebb csöndet, amely kezdte kiszívni az erejét.

Még szerencse, hogy az utolsó megállóban két egyforma szőke leányzó integetett feléje.

7


– Szia, Bella! – üdvözölték kórusban, és kíváncsian méregették az orvost. – Jó estét, Rainford doktor!

Trish és Tina tizenhét évesek voltak, és ikrek. Csupán arra az időre költöztek Belláékhoz, amíg az anyjuk kórházban feküdt, ugyanis nem jöttek ki túl jól a mostohaapjukkal.

– Hazafelé tartanak a hölgyek? – tudakolta Bella, és a visszapillantó tükörben látta, ahogy a lányok bólogatnak.

Scott csendben figyelt. Bella kedvesen és barátságosan kezelte a lányokat, cseppet sem fensőbbségesen, és mégis kétségbevonhatatlan, természetes tekintély sugárzott belőle.

Eddig sosem jutott eszébe a tekintély Bellával kapcsolatban… Nyilvánvaló, hogy elvakítják az érzelmei. Délutáni szóváltásuk után is hamar rá kellett jönnie, hogy azért kötött bele, mert nem tud közömbösen ránézni. Ám azt is belátta, mennyire tisztességtelen eljárás ez a részéről… Szégyellte magát. Túl kell végre lépniük a múlton, és értelmes, baráti munkakapcsolatot kell kialakítaniuk!

Amikor meghallotta, hogy Bella vezeti a szórakozni vágyó fiatalokat szállító buszt, egyből tudta, hogy ez kiváló alkalom a bocsánatkérésre. Amellett aggódott a lány biztonságáért is, és nem utolsósorban fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogyan boldogul Bella a fiatalokkal, akik nagyjából olyan idősek, mint a saját fia. Sosem tételezte volna fel a törékeny lányról, hogy jól ki tud jönni velük… ahogy saját magáról sem. Elhessegette a keserű gondolatokat. Épp elég nehéz higgadtnak maradnia így is.

A buszozás legfőbb tapasztalata ugyanis, hogy amint kicsit elereszti magát a lány jelenlétében, azonnal erőt vesz rajta az iránta érzett mélységes vonzalom. Nehéz lesz így barátokká válniuk!

Hazaértek, és az ikrek vihogva kiszálltak.– Ügyeletes vagy? – érdeklődött Bella.Az orvos bólintott.– És mi lett volna, ha útközben értesítenek, hogy be kell menned?– Reméltem, hogy ilyen esetben a buszsofőr megengedi, hogy kiszálljak. Nem nagy ez

a város.Bella elmosolyodott, és Scott gyönyörködve nézte. Micsoda elragadó teremtés! Alig

hallotta meg a nő következő mondatát.– Hazamégy, vagy részt akarsz venni a következő meneten is? Akkor várnod kell egy

órát.Scott tudta, hogy gyötrelmes lesz a várakozás az elragadó Bellával, ám nem lelne

nyugtot otthon, miközben a lány egyedül fuvaroz vadidegeneket.– Várok.– El akarsz jönni az összes ma esti útra?– Nem lelkesít, hogy egymagad furikázol az éjszakában.Bella nem válaszolt. Felállt a volán mögül, és kiszállt a buszból. Karcsú derekán,

gömbölyű csípőjén izgalmasan feszült a farmernadrág. Scott lehunyta a szemét. Munka közben még csak-csak ura a gondolatainak, de most, miután elhatározta, hogy baráti kapcsolatot alakít ki a lánnyal, nagyon nehéznek tűnt ellenállni a vonzerejének.

Az öreg, tágas családi házba oltott ifjúsági szállóban meglepő nyugalom honolt ahhoz képest, hogy még csak este nyolc órára járt az idő. Scott nyüzsgésre számított, amely elterelhetné a figyelmét Belláról. Úgy érezte, kelepcébe került.

– Nézz be Sophie nénihez! – javasolta Bella, aki egyenesen a konyhába ballagott. – örülni fog neked.

8


Az előtérből nyíló ajtó alól kiszűrődő fény valószínűvé tette, hogy a szoba lakója még ébren van. Az orvos kopogott hát, és a halk „szabad” hallatán benyitott.

Az ősz hajú, idős asszony a televízió előtt kucorgott, és szokásához híven lóversenyt nézett. Madárarcán széles mosoly jelent meg a férfit megpillantva, és Scott újfent elcsodálkozott, hogy tud egyáltalán enni ilyen kevés foggal.

– Kicsit késő van a látogatáshoz, Rainford doktor.– Csatlakoztam Bellához a ma esti útjaira. – Scott odasétált az öregasszonyhoz. – Hogy

van, Sophie? Dirigál idehaza, ahogy szokott?– Bella vezeti a házat, én csak figyelek. És hamarosan megismerhetem a legújabb

családtagot!– Remek kis fickó, és Abbey is nagyszerűen nézett ki, amikor délután láttam.– Megérdemlik a boldogságot. Maga is megérdemelné. Tehetne már érte valamit,

mielőtt túlságosan megvénül.Scott, aki évek óta ismerte Sophie-t, már meg sem lepődött, csak a szemöldökét vonta

fel. Az asszony figyelme ismét a képernyő felé fordult, ahol újabb futam indult.– Akkor megyek is – búcsúzott el az orvos. – Sok szerencsét a játékban!– Magának is! – sandított a férfira Sophie.Scott behúzta maga mögött az ajtót. Az öregség előnye, hogy az embernek nem kell

lakatot tennie a szájára!

2. FEJEZETAz előtér kihalt volt. Az ikrek eltűntek az emeleten, és csak egy tompán hallható

dübörgés árulkodott a jelenlétükről: bumm, bumm, bumm. Vajon a fiam is ezt a fajta zenét kedveli? – töprengett Scott. És Bella? Semmi kétség, túlságosan öreg ő Bellához. Szomorúan gondolt a saját csendes házára…

Aztán a lány egy almát rágcsálva előjött a konyhából, és Scottnak önkéntelenül is Éva meg az álnok kígyó jutott az eszébe… Bella még a leghétköznapibb farmernadrágban is a nőiesség megtestesülése! A férfi elméjének egy többnyire lelakatolt zugában feléledt a jól ismert csalódottság: igazságtalan a sors!

– Úgy látszik, Vivie már lefeküdt. Rosszul aludt múlt éjjel – mondta Bella, és az alma érintetlen felét kifényesítette a pólóján, amitől a keble megremegett. Scott majdnem felnyögött. – Akarsz zenét hallgatni?

A férfi erőnek erejével elfordította szemét a feszes ruhadarabról, és követte a lányt a könyvtárszobába, amelyet még Abbey idejéből ismert. Ám a helyiség megváltozott: Bella halványlilára festette a falakat, és fehér vászonfüggönyökkel cserélte le a régieket.

– Foglalj helyet! – intett egy kiöblösödött karosszék felé, és bekapcsolta a CD-lejátszót.Rövidesen Carole King lágy hangja töltötte be a szobát, és Scott belesüppedt a fotelba,

amely csaknem elnyelte. A térde szinte egy vonalba került az állával, és úgy érezte, bekebelezi az az átkozott jószág.

Bella csak a karfájára ült le a másik ugyanolyan ülőalkalmatosságnak. Érthető… amilyen törékeny, egyszerűen elveszne benne. A szeme viszont vidáman csillogott.

– Elnézést a fotelok miatt. Volt itt egy kanapé, de Rohan megkért, hadd vigyék magukkal, amikor Abbey elköltözött. Szép emlékek fűződnek hozzá, vagy ilyesmi… Rohan olyan romantikus alkat. Abbey meg éppen hogy nagyon is józan. Nagy dolog a szerelem, ha működik. Ezeket – tért vissza egy pillanatra a karosszékekre – bagóért vettem a bolhapiacon. – Aztán elkomolyodott, és tekintete az ablakra esett, mely mögött, a szomszéd házban, a nővére lakott. – Szegény Rohant alaposan megviselte a mai nap. Ami azt illeti – nézett elgondolkodva az orvosra –, te sem repestél a jókedvtől, amikor

9


megszületett Lachlan. Hol maradt a lelkesedés meg a boldogság, hogy újabb taggal szaporodott a Roberts család?

Magabiztosabbnak, határozottabbnak látszott itt, a saját otthonában, s Scottot ez kibillentette az egyensúlyából. Így történhetett, hogy olyasmiről kezdett beszélni, amiről a legkevésbé sem szándékozott. Amit senkinek sem említett még, amióta megtudta.

– A saját fiamra gondoltam.– Van fiad? – meredt rá Bella elhűlve. – Mióta?– Nos, azért nem akkora képtelenség! Végtére is férfi vagyok, vagy mi.– Jó vicc! Ezzel én is tisztában vagyok! – vágott vissza a lány, és keresetlen stílusával e

percben erősen emlékeztetett a nagynénjére.Ám megjegyzése hatására feléledt közöttük az imént a buszban tapasztalt feszültség,

és Bella elpirulva hátat fordított neki. Scott azonban még látta, ahogy megnyalja a szája szélét, és ez majdnem romba döntötte nagy keservesen felépített önuralmát.

Némi nehézség árán kiszabadította magát a karosszék fogságából, és az ablakhoz lépett. Úgy érezte, távolságra van szüksége, máskülönben magához öleli a lányt, és megteszi azt, amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennie… Hogy figyelmét elterelje, folytatta a kellemetlen beszámolót:

– Ami a második kérdést illeti, tegnap levelet kaptam Michael-tól. A fiamtól… – Hitetlenkedve csóválta a fejét. – Az anyai nagyszülei fogadták örökbe, amikor nem sokkal a születése után az édesanyja életét vesztette egy autóbalesetben. Nem is tudta, hogy nem ők a szülei, míg meg nem haltak, és a kezébe nem került a születési bizonyítványa. Voltaképpen azért írt nekem, hogy tudtomra adja, meghalt a volt feleségem, „amennyiben érdekel”, és esetleg az elkövetkező hónapok folyamán valamikor meglátogat. Nem tűnt valami lelkesnek a lehetőségtől. – Megfordult. Bella arcán olyan mély sajnálatot látott, hogy rögvest megbánta, amiért beavatta a titkába. Gyorsan hozzáfűzte: – Tekintve, hogy semmit sem tettem érte eddigi élete során, ezen természetesen nem is csodálkozom.

– Hogy tehettél volna, ha nem is tudtál a létezéséről? Valaki alaposan kitolt veletek. Miért nem szólt neked a feleséged?

– Ez már valószínűleg sosem derül ki. Teljesen különbözőek voltunk, nem igazán értettük meg egymást. Talán úgy vélte, ugyanolyan mihaszna apa lennék, amilyen mihaszna férj voltam. – Látta, hogy önostorozó szavai hallatán Bella megborzong.

– Figyelembe véve, hogy semmilyen más téren nem bizonyulsz mihasznának – vetette ellen a lány józanul –, ezt elég nehéz elhinni rólad.

– Köszönöm a bókot! Pedig nem voltam veled valami kedves, amióta visszajöttél.– Ezt majd máskor megbeszéljük. Gyere, ülj le!Ahogy elment mellette, futólag a férfi karjára tette a kezét, és Scott ezúttal vigaszt

talált az együttérzésében. Még jobban örült annak, hogy a lány másra tereli a szót. Bella elmesélte, milyen újításokat tervez az osztályon, és az idő gyorsan elrepült. Scottot váratlanul érte, amikor a lány felállt.

– Ideje buszra szállnunk – jelentette ki Bella.Ezúttal oldottabb volt a hangulat, legalábbis a lány úgy érezte. A számos fel- és

leszálló fiatal mind ismerősként üdvözölte. Scott igyekezett inkább az útra figyelni, mint a sofőrre. Hallott már korábban is az ifjúsági buszról, most mégis meglepetten tapasztalta, mekkora igény van a járatra. Nem csoda, hogy lényegesen csökkent az autóbalesetek száma, ha ez a sok siheder nem autóval jár szórakozni.

Mire visszaértek a házhoz, Sophie néni ablakai mögött kihunyt a fény. Már csak mi ketten vagyunk ébren a tágas házban, – gondolta Scott, és még egy kör van hátra. A gyomra ismét összeszorult, ha lehet, ezúttal még jobban, mint az első kör után.

10


– Kérsz kávét? – érdeklődött Bella, és elnyomott egy ásítást. –Beviszem a könyvtárba.Scottnak eszébe jutott a ragadozó hajlamú karosszék.– Nem ülhetnénk inkább a konyhában?A lány szemében bujkáló nevetés elárulta, hogy érti a vonakodás okát.– Dehogynem. – Azzal egyenesen a régiesen berendezett konyhába vezette a férfit, és

a tölgyfa asztal közepén díszlő hatalmas püspökkenyérre mutatott: – Vivie műve. Vágj belőle, míg elkészítem a kávét! Aztán mesélhetsz a házasságodról – tette hozzá ártatlan arccal. Mindazonáltal nem volt benne biztos, hogy az orvos nem veszi zokon a burkolt szándékot: szívesen megtudott volna egyet-mást a férfiról, akit egykor szeretni vélt. És aki, erre most jött csak rá, mindvégig gyerekként kezelte!

Ám nem jutott el a kredencig, mert Scott elkapta a karját. A jelek szerint nem kíván a házasságáról beszélni, – futott át Bella fején. Tizenkét év után a férfi most először érintette meg, és egyáltalán nem úgy nyúlt hozzá, mint egy gyerekhez. Szaporábban kezdett verni a szíve.

– Ki mondta, hogy akarok beszélni a házasságomról? – tudakolta az orvos rekedten, és volt valami harcias a hangjában, amitől Bella érverése még jobban felgyorsult. – Nagyon kardos menyecske lettél. Mikor változtak meg ennyire az erőviszonyok?

Bella meglepetten bámult rá. Ezt az oldalát nem ismerte Scott-nak. Pillantása a kezükre siklott – saját vékony, fehér csuklójára, amelyet a férfi nagy, erős marka tartott fogva –, aztán ismét az arcába nézett. Zavarában megnyalta a szája szélét. Scott arcán olyan kifejezés jelent meg, mintha napok óta bolyongana a sivatagban víz nélkül… Szinte szikrázott a levegő a feszültségtől.

– Időközben megváltoztam – szólalt meg a lány csendesen –, csak te nem vetted észre. – Ezúttal szántszándékkal nyalta meg a szája szélét.

A válasz minden várakozását felülmúlta.Scott ujjai az eddiginél is szorosabban fonódtak a csuklójára, és karját a háta mögé

hajlítva magához húzta. Mire észbe kapott, a férfi izmos mellkasának támaszkodva állt, és nyakát hátraszegve bámult föl elkerekedett szemmel Scottra.

– Megőrjít, ha így megnyalod a szád – közölte az orvos rekedten, és sóvár tekintete meghazudtolta rezzenetlen teste látszólagos nyugalmát. – Ha még egyszer megteszed, nem vállalom a felelősséget a következményekért. – Azzal elengedte a kezét, és leült.

Bella némán pislogott, megdörzsölte a csuklóját, és elfordult. Szája kiszáradt, s gyomra annyira összerándult az izgalomtól, hogy émelyegni kezdett. De legalább kiderült, vigasztalta magát fanyarul, hogy képes megcibálni a tigris farkát.

Amikor visszatért az asztalhoz a gőzölgő kávéval, két szelet sütemény várta, meg egy fenyegető lángocska Scott szemében. Felszegte az állát – még akár egy évvel ezelőtt se jutott volna eszébe ilyesmi –, és magabiztosan rámosolygott.

– Szóval nem akarsz mesélni a feleségedről?Scott kezében megállt a csésze.Aha, sikerült meglepni! – gondolta Bella elégedetten.– Tényleg nem vetted észre, mennyire megváltoztam a tárgyalás óta? – Scott elsápadt,

és összeszorított foggal nyelte vissza a dühöt, amelyet a Bellát ért támadás emléke váltott ki belőle. Mély lélegzetet vett, majd újra megszólalt: – Nem nagyon kerestük egymás társaságát az elmúlt évben, amióta hazajöttél. Úgy vettem észre, nem sokat segít a jelenlétem.

– Úgy tartják – vonta meg a vállát Bella, és magabiztos hangja szöges ellentétben állt törékeny küllemével –, minden rosszban van valami jó. Az az eset megtanított rá, hogy önmagamra számítsak, ne másokra. Ne azt várjam mindig, hogy a nővérkém majd kihúz a csávából.

11


– Ez olyan, mintha megbocsátanál annak a féregnek, aki erőszakoskodott veled – vonta össze a szemöldökét a férfi.

– Szó sincs róla! – Bella undorral megrázkódott. – Aszalódjon csak a börtönben! De az, hogy túléltem a támadását, felnyitotta a szemem. Kezdetben legszívesebben meghaltam volna, de azután máshogy néztem a világra. Sokat tanultam és fejlődtem.

Scott hallgatott. Nem volt jelen, nem segíthetett, amikor a támadás történt. S amikor előkerült, és megpróbált legalább vigaszt nyújtani, a lány nem állt vele szóba. Ezek után nem erőltette a dolgot. Úgy érezte, elég fájdalmat okozott már Bellának a múltban, fölösleges rátukmálnia a társaságát, amikor egyébként is bajban van.

– De nem magamról akarok beszélni – folytatta végül Bella, és halványan elmosolyodott –, hanem rólad…

– Szóval rajtam a sor. – Scott figyelmét nem kerülte el, hogy Bella olyan messze ült le tőle, ahol ő nem érheti el. Nos, legalább tart tőle.

– Mikor nősültél meg?Miért olyan fontos ez? – berzenkedett magában Scott, aki a legszívesebben

megtagadta volna a választ… csak hát sosem tudott ellenállni Bella kívánságainak.– Húszéves koromban – mondta végül kifejezéstelen hangon. –Egy évvel később már

vége is volt. Hirtelen jött szerelem hirtelen múlt el. Legalábbis az ő részéről. Én elég nehezen hevertem ki. –Némi elégtétellel látta, hogy a válasz tömörsége bosszantja Bellát.

– Akkor miért házasodtatok össze?– Fiatal voltam, és buta. Ő lényegesen idősebb, de semmivel sem bölcsebb. Egyik

pillanatban még dúlt a szenvedély, a másikban meg elhagyott egy korban hozzá illő fickó kedvéért, akitől több támogatásra számíthatott. – Mardosó fájdalom emléke visszhangzott a férfi szavaiban, és Bella most először érettebbnek érezte magát nála. Érdekes érzés volt. Scott színtelen hangon folytatta: – A jelek szerint várandós volt, amikor elhagyott. Szörnyű, hogy semmi szerepem nem lehetett a gyerekem életében! Két napja csak azon töröm a fejem, miért tette ezt velem. Utánanéztem, tényleg az én fiam.

– Mást nem tudtál meg róla?– Mit tudhatnék meg? Felnőtt férfi. Számára egy idegen vagyok, aki nem tett érte

semmit. Szerintem őt jobban megviselte a felfedezés, mint engem.Bella kiitta a csészéjét, és az órára pillantott.– Mindjárt indulnunk kell.– Hála istennek! – állt fel a férfi. – Akkor hát véget ér a vallatás.– Nem egészséges magadba fojtanod mindezt. Még örülni fogsz, amiért elmondtad.– Na persze.Elhelyezkedtek a buszban. Bella elfojtott egy ásítást, és Scott kezdeti kétségei

feléledtek.– Nevetséges! Nem kellene ezt csinálnod! Nem tudná más vezetni a buszt?– Jövőre kapunk támogatást a kormánytól, legalábbis azt ígérték. Akkor tudunk majd

alkalmazni egy hivatásos sofőrt. Addig csak kibírom.– De miért? Végtére is nem a te gondod.– Mert senki más nem csinálná. Viszont hasznos és szükséges. Megéri a fáradságot.Már az első megállónál fiatalok népes társasága szállt fel. Jókedvű lármázásuk

lehetetlenné tette a további társalgást. Scott nem is bánta, volt min gondolkoznia. Többek között azon, milyen jólesett átölelnie Bellát, és milyen rossz volt elengedni. Meglepő módon még a fiával kapcsolatos vigasztaló szavai sem voltak bántóak.

Az utasok létszáma egy darabig növekedett, de aztán lassanként kezdtek leszállni. Mire visszaértek Bella házához, már csak Melissa meg egy fiatalember maradt. Bella a

12


visszapillantó tükörből szemrevételezte a fiút, akiről feltételezte, hogy ő az a Blake, akit Melissa emlegetett. Vidám pillantása és kedves mosolya első látásra rokonszenvessé tette. Végül a fiatalok előrejöttek, hogy leszálljanák, és Melissa bemutatta a kísérőjét:

– Ő Blake, Bella.A lány kezet nyújtott. Blake hosszú barna haja ápoltnak látszott, kis kecskeszakálla

inkább mókás volt, mint visszataszító. A csuklóján díszlő skorpiótetoválás már kevésbé volt megnyerő, akárcsak a szemöldökéből kikandikáló testékszer, amely egy halálfejet mintázott. Scott imádni fogja, – gondolta Bella, miközben a fiatalember zöld szemébe nézett.

– Üdv, Blake. – Kezet ráztak. – Ő Rainford doktor – mutatta be az orvost. A férfiak biccentettek, de egyikük sem nyújtott kezet. Bella kesernyésen elmosolyodott. – Esetleg holnap eljöhetnél hozzánk, és akkor megbeszélnénk Melissa javaslatát.

– Úgy lesz. Köszönöm. – Blake vetett még egy pillantást Scottra, aztán leszállt. Váltott pár szót Melissával, majd elindult a város felé.

Bella bosszúsan ébredt rá, hogy Scott jelenlétében hűvösebben viselkedett, mint egyébként tette volna. A férfi is a legjobbkor kezdett kérdezősködni:

– Miről volt szó?– Semmi különösről. – Bella hátramenetbe kapcsolt. – No, tegyük le a buszt! Én is

fáradt vagyok.Scott megvárta, míg Bella a garázsban leállította a motort.– Ahhoz képest nagyon szemeztetek ti hárman. Mit akar a fickó?Bella elfojtott egy sóhajt.– Blake felajánlotta, hogy elvégzi a ház körül adódó munkákat, ha cserébe itt lakhat.– Én is tudok segíteni a ház körül – szűkült össze Scott szeme. – Szerintem nem jó

ötlet bevenni egy férfit a szállásra.Bella lenyelte a kézenfekvő választ, és negédesen elmosolyodott.– És én még azt hittem, hogy alig győzöd a munkát. Na, majd elkezdem írni a listát a

javítanivalókról. – Elindult kifelé a garázsból. – Jó éjt, Scott!A férfi követte.– Jó éjt, Bella! Élveztem az estét. Meg kellene ismételnünk.– Bármelyik péntek vagy szombat este megteheted – felelt a lány szárazon, és elindult

a ház felé.– Akkor holnap este hétkor!Bella lehunyta a szemét, és nem nézett hátra.– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne – dünnyögött maga elé.

3. FEJEZETSzombat– Megjött Blake! – hallatszott Melissa hangja a bejárat felől.Bella letette az újságot, felállt a konyhaasztaltól, és összenézett Vivie-vel.Reggelinél megemlítette Sophie néninek a fiatalembert, de nénikéje ráhagyta a

döntést.A lányok, Vivie kivételével, már ismerték Blake-et, és „izgi dolognak” tartották, hogy

egy fedél alatt éljenek vele. Egyhangúan megszavazták, hogy átadják neki a fűnyírás és a szemétkihordás tisztét, ha beköltözik.

Bella kisétált az előszobába.– Gyere, Blake, igyunk meg egy kávét a konyhában! Meglátjuk, mire jutunk.Melissa biztatóan biccentett a barátjának, de nem tartott velük.

13


Vivie előhozta a kávéskannát, és körbeülték az asztalt. Bella ismét szemügyre vette a fiatalembert: jóképűnek találta, a kecskeszakáll mögül kikandikáló szögletes álla pedig mosolyt csalt az ajkára. Kimondottan rokonszenvesnek tűnt.

– Ugye még nem ismered Vivie-t? Ő vezeti a háztartást. Bevásárol, és isteni ételekkel traktál bennünket. Ezért is vesz részt ezen a megbeszélésen. – Vivie pironkodva lesütötte a szemét. – Mielőtt eldöntjük, hogy beköltözzél-e hozzánk – folytatta Bella –, tisztáznunk kell az elvárásokat, amelyek minden lakóra vonatkoznak. Melissa azt mondta, hogy vállalnád a ház körüli kisebb munkák elvégzését.

– Jelen pillanatban nincs állásom – bólintott Blake –, és unalmas ölbe tett kézzel üldögélni. Szívesen hasznossá tenném magam. Sydneyben az üdvhadsereg ráktárában dolgoztam, bútorokat hoztam rendbe. Majdnem mindent meg tudok javítani.

– Miért jöttél Gladstone-ba?A fiú elfintorodott.– Meghaltak a szüleim, és nem nagyon találtam a helyemet. A haverjaim kezdtek egyre

vadabb ügyletekbe bonyolódni, úgyhogy jobbnak láttam lelépni, amíg még lehetett – mesélte kissé zavartan. – Beültem a kocsimba, és itt kötöttem ki. Reméltem, hogy egy kisvárosban könnyebb lesz újrakezdeni – vallotta be félszegen, majd reményteljes izgalommal fűzte hozzá: – Nagyon örülnék, ha ide költözhetnék!

– Rendben – döntött Bella. – Egy hét próbaidő. A kocsid elfér a garázsban, a busz mellett. Az enyém úgyis kimúlt végelgyengülésben, ki lehet tolni a fészerbe.

Blake arca csak úgy ragyogott a boldogságtól.– Nyugodtan használhatod az enyémet. És lehet, hogy a tiedet is meg tudom javítani.

Szeretek bütykölni.– Még a végén nem is engedünk elköltözni – nevetett Bella. – Isten hozott minálunk!

Megmutatod az új lakótársunknak a szobáját, Vivie? A leghátsó lesz az övé, ahhoz van külön fürdőszoba, igaz, elég ütött-kopott. Neked kell rendben tartanod, Blake, fiúszobában nem fogunk takarítani.

– Megmutatok mindent – ragadta végre magához a szót Vivie. – Majd rendbe rakom a szobát, mire meghozod a holmidat. Utána már a te dolgod lesz. Péntekenként kapsz tiszta ágyneműt… – ecsetelte mint vérbeli házvezetőnő, miközben elhagyták a konyhát.

Bella jókedvűen nézett utánuk. Vivie-nek jót fog tenni, ha egyéves fián kívül más hímneművel is érintkezik. Akárcsak Bella, ő is rossz tapasztalatokat szerzett a férfiakkal kapcsolatban, és legfőbb ideje volt, hogy más élményekben is része lehessen.

– Szia, Bella! Hát itt vagyunk megint – csatlakozott hozzá Scott, amikor este elindult a garázsba.

– Szervusz, Scott. Ugye tudod, hogy nem muszáj jönnöd?– Nem muszáj, de szeretnék.Bella nagy sóhajjal nyitotta ki a garázskaput, és felkészült a viharra. A busz mellett egy

tűzpiros, kétajtós SLR Torana állt, csillogó ezüstszínű könnyűfém felnikkel és Bátraké a szerencse! felirattal a szélvédő tetején.

– Ez meg honnét csöppent ide? – méregette Scott megvetően az egykor legendás kis sportkocsit.

Bella csak akkor válaszolt, amikor már a volán mögött ült.– Blake-é. Délelőtt beköltözött. – Aztán indított, és rögvest megpörgette a motort, ami

egy dízel esetében egyébként nem illendő, de így legalább nem hallotta a férfi válaszát.Scott felháborodott tekintettel kivárta, amíg elül a brummogás, és újból próbálkozott:– Tud erről Abbey?

14


Bella gyanította, hogy a szeme elé ereszkedő vörös köd a vérnyomásával lehet kapcsolatban.

– Hogy mondtad? Esetleg szeretnél elkocogni a kórházba, és beszámolni neki, miközben szoptat? Alig várom, hogy közölje veled, semmi közöd hozzá! – A nyomaték kedvéért kinyitotta az ajtót.

Scott meglepetten vonta fel a szemöldökét.– Nem így értettem. Sajnálom, ha feldühítettelek.Bella nem válaszolt. Bevágta az ajtót, és elindultak. Nem sokat beszéltek útközben.

Valamelyest több utasuk volt, mint előző este, és Bellának minden figyelmét lekötötte a vezetés.

Scott csak magában dühöngött. Alig bírta elhinni, hogy a nő ilyen felelőtlen, és enged beköltözni a házba egy ismeretlen suhancot, akinek már a külseje is riasztó, és a felspécizett kocsija alapján ítélve minden bizonnyal zajos, izgága fráter. Ökölbe szorult a keze. Ha Bellát valami baj éri, péppé veri azt a taknyost!

Mire hazaértek, Bella belátta, hogy alighanem túl hevesen reagált Scott aggodalmaskodására. Egészen békésen elbeszélgettek, és már majdnem elindultak a második körre, amikor a férfi újból elkezdte feszegetni a kényes témát:

– És hol alszik ez a Blake gyerek?Bella döbbenten bámult rá.– Érdekes. Tudtommal semmi dolgod a vendégeimmel.Ezúttal Scott nem hagyta magát.– Ne csodálkozz, hogy a barátaid aggódnak érted, ha egyszer helytelen döntéseket

hozol.– Aha! – A lány agyában ismét elkezdett terjengeni a vörös köd. –Szóval atyáskodsz

fölöttem! Mi mást is vártam tőled!– Ne térj el a tárgytól! Szinte keresed a bajt. Semmit sem tudsz erről a fickóról, akár

bűnöző is lehet. Mi lesz, ha mondjuk, éjszaka betör a szobádba? Féltelek, Bella!– Rokonszenves, és megbízom az ösztönömben.– Abbey is bízott az ösztönében Harrowst illetően, aztán mi lett a következménye?– Hogy merészeled?! – Bella alig jutott szóhoz. Van képe felemlegetni Abbey egykori

udvarlóját, a támadójukat? Hát mit képzel magáról ez az alak?– Merészelem, mert törődök veled.– Ugyan mióta?Scott megrándult, mintha megütötték volna. Ösztönösen közelebb lepett, és magához

vonta a lányt. Mélyen a szemébe nézett.– Mindig is törődtem! – mondta alig hallható, érdes hangon.Elkábította a virágillat, amely Bella hajából áradt, és az elmúlt huszonnégy óra

minden józan megfontolása szertefoszlott. Csak sóvárgást érzett, meg ostoba féltékenységet, amiért a lány jobban hisz egy idegen suhancnak, mint neki.

Bella azonban olyan oldaláról mutatkozott meg, amelyet eddig nem ismert. Eltolta magától, hátravetette a haját, és dühösen meresztette rá a szemét.

– Mit nem mondasz! Vigyázz, Scott, még meghallja valaki! Nekem is vigyáznom kell, mit mondok, mert aztán beárulsz a nővéremnek, mint tizennyolc éves koromban.

– Azért „árultalak be”, hogy megvédjelek – mondta halkan a férfi a pillanatnyi döbbenet múltával. – Hát nem érted? Szinte gyerek voltál még, én meg tizenkét évvel öregebb!

– No és azóta mi változott? – feleselt a nő dühösen, bár a józan esze azt súgta, hogy be kellene fejezni ezt az értelmetlen vitát.

Megpróbálta ellazítani az izmait, és elhúzódni… de elkésett.

15


Scott újra magához vonta, és izzó tekintettel nézett a szemébe. Az ajka is szinte perzselt, amikor Belláéhoz ért, de csak egy pillanatig. A harag és a sértettség heve hamarosan átadta helyét az édes megbékélésnek. Puha, langymeleg felhőként burkolta be a szívfájdító gyönyör, és úgy érezte, hazaérkezett. Elködösült szemmel simult a férfi karjába. Scott ölelése egyszerűen mámorító… Nem véletlenül tartott tőle.

Túlságosan veszedelmes ez az érzés azok után, amin átment, – döbbent rá. Nem szabad vakon követnie az ösztöneit, Scott esetében legalábbis nem! Elfordította a fejét, az önvédelmi tanfolyamon begyakorolt mozdulattal kiszabadította magát a férfi karjából, és hátrált egy lépést.

– Sajnálom – szólalt meg Scott fojtott hangon. – Nem kellett volna eljönnöm ma este. Jobb lesz, ha elmegyek.

Bella is az érzelmeivel küzdött: a vággyal, hogy átadja magát Scott csókjainak. De ez csupán fájdalmat jelenthet! Csak annyit tudott mondani:

– Igen, menj el, kérlek! – Aztán az órájára pillantott. – Boldogulok a busszal magam is.– Azt látom. – Ez már nem ugyanaz a lány, – gondolta az orvos. Felnőtt, nincs szüksége

védelemre. Még az ő védelmezésére sem. –Jó éjt, Bella!– Jó éjt, Scott!Bella lelkében a legkülönfélébb érzések kavarogtak, miközben a távolodó férfi után

nézett. Nem akarja ezt a zűrzavart! Végre boldog és elégedett, mi értelme lenne hát kétségekkel terhes viszonyba bonyolódnia Scott Rainforddal, és lehetőséget adni neki, hogy újból összetörje a szívét?

Bella éppen hogy ágyba bújt, amikor késő este valaki megkocogtatta az ajtaját. Szaporábban kezdett verni a szive… még ott csengtek a fülében Scott vészterhes jóslatai Blake-kel kapcsolatban.

– Igen? – szólalt meg elhaló hangon. – Ki az?– Blake.Bella ösztönösen a szája elé kapta a kezét. Átsöpört rajta minden félelem, amelyet az

elmúlt évben legyűrt… Aztán mély lélegzetet vett. Nem szabad elhamarkodottan ítélnie, és nem engedhet a rátörő pániknak sem. Felkelt, elszánt léptekkel odament az ajtóhoz, és résnyire kinyitotta.

– Mit akarsz? – tudakolta nem túl barátságosan, de a fiú aggodalmas arca láttán azonnal elillant a bizalmatlansága. Ördög vigye Scott Rainfordot, amiért bogarat tett a fülébe!

– Melissa úgy érzi, hogy eljött az ideje.– Jövök!Melissa tágra nyílt szemmel, remegve ült az ágya szélén. Kétségbeesetten ragadta meg

Bella kezét.– Fáj a hátam, hullámokban jön – magyarázta rémülten –, és az elmúlt félórában

egészen gyakoriak voltak a rohamok! Most meg már a hasam is görcsöl… Lehet, hogy megindult a vajúdás?

– Arra utalnak a jelek. Miért nem szóltál hamarabb?– Nem volt annyira vészes, és azt hittem, nem vagy itthon… – Melissa hangja elakadt,

az arca eltorzult a fájdalomtól. Bella a hasára tette a kezét. A méh keménysége megerősítette a hallottakat.

– Nagyon erősek az összehúzódások – mondta egy pillanatnyi töprengés után. – Beviszünk gyorsan a kórházba, hátha le tudjuk állítani a folyamatot.

– És ha nem?

16


– Megszületik harmincnégy hétre – ölelte meg biztatóan Bella. –Vannak koraszülöttek, akiknek ez meg se kottyan, bár a legtöbb azért különleges gondozásra szorul. De ne aggódj, legfeljebb kicsivel tovább marad a kórházban, mintha kivárta volna az idejét. No, próbáljunk elindulni! Még szerencse, hogy a táskádat már előkészítettük. Köszönöm – pillantott a fiúra –, hogy szóltál.

Blake izgatottsága még el sem múlt, amikor Melissa megragadta a kezét.– Gyere velem, Blake! Thomas nem lesz mellettem, és félek!– Komolyan ezt akarod? Ott lesz veled Bella.– Azt akarom, hogy te is ott legyél! Kérlek!– Hát… – Blake nagyot nyelt. – Ha ez segít neked… mit gondolsz, Bella?– Nem kell mást tenned – mosolygott rá biztatóan a nő –, mint fogni a kezét, és

mondogatni, hogy nagyon ügyes.Kifelé menet hagytak egy üzenetet a konyhaasztalon Vivie-nek, aztán a garázs felé

vették az irányt.– Kénytelenek leszünk a busszal menni – állapította meg Bella, amikor eszébe jutott,

hogy az autója nem működik.– Menjünk az én kocsimmal! – javasolta Blake, aki legalább ezen a területen

otthonosan mozgott.Melissa előreült, Bella pedig hátul kucorgott. Vajon mit szólna Blake, – vigyorodott el

önkéntelenül, ha a magzatvíz összekenné a gyönyörű világos gyapjú üléshuzatot? Dübörgött a motor, és a házak összemosódva rohantak el mellettük. Jobban örült volna, ha nem ilyen körülmények között kell kipróbálnia a feltupírozott kis járgányt, viszont tény és való, hogy öt perc alatt beértek a kórházba.

A szülészeten épp nagy sürgés-forgás volt egy fiatalasszony körül. Hogy ne szaporítsa az éjszakások munkáját, Bella maga helyezte el Melissát, majd Blake-et odaültette az ágya mellé, hogy fogja a kezét, ő pedig a telefonhoz lépett. Ennyit arról, hogy igyekszik távol tartani magát Scott-tól, sóhajtott, miközben tárcsázott.

– Halló? – hallatszott rövidesen a vonal túlsó végéről, nagyon is élénken ahhoz képest, hogy már elmúlt éjfél.

Bella szája hirtelen kiszáradt.– Én vagyok – szólalt meg rekedten, majd sietve folytatta, még mielőtt a férfi azt

hinné, hogy magánügyben keresi: – Behoztuk Melissát a szülészetre. Elkezdődött a vajúdás, pedig még csak a harmincnegyedik hétben van.

– Azonnal indulok!Bella biztató mosollyal ment vissza Melissához.– Mindjárt itt lesz Scott.– Az jó, mert egyre erősebbek a fájások. És azt hiszem, a magzat-víz is elment… – A

fiatal lány szeme könnybe lábadt. – Ugye egészséges lesz a kisbabám?– Minden rendben lesz! – ölelte meg Bella.Melissa hangja egyre gyengébb és szakadozottabb volt, s kétségbeesetten jártatta

körbe a szemét a szobán, mint aki valamiféle búvóhelyet keres.– Ez szörnyű!– Tudom, tudom – csitította Bella nagyon nehéz, de remekül viselkedsz.– Bizony, nagyon ügyes vagy – szólt közbe Blake, akinek hirtelen eszébe jutott, miért

is van itt.Bella csendesen mosolygott, és a műszerekhez fordult. Egy pillanatra a magzat eleven

szívdobogása töltötte be a szobát. Aztán Bella kiküldte Blake-et, hogy megvizsgálhassa Melissát.

17


– Ha visszafordíthatatlanul beindul a szülés – mondta közben –, bemehetsz majd a zuhanyzóba. Fekve nehezebb elviselni a fájdalmat.

– A zuhany maga lehet a mennyország!

Scott bekanyarodott a kórház parkolójába, összes fogadalmáról, miszerint nem veszti el többé a fejét Bella jelenlétében, megfeledkezett, amikor meglátta a kis piros autót. Dühöngve sietett fel a lépcsőn. Ez a siheder már teherbe ejtett és tönkretett egy lányt, most meg Bellára vetette ki a hálóját!

De ebbe neki is lesz beleszólása! – szögezte le magában eltökélten Scott.Sharon, az egyik éjszakás bába jött ki az ajtón.– Jól vagy, Scott? – nézett meglepetten a komor férfira.– Persze, csak másutt járt az eszem. Hova menjek először? – intett az orvos az épület

felé.– Az egyesben készen állunk, de előbb nézz be Bellához!Scott közömbös kifejezést erőltetett az arcára, mielőtt benyitott Melissához. Általános

megkönnyebbülés fogadta a megjelenését. Rögtön látszott, hogy az események jócskán előreszaladtak. A férfi gyorsan átfutotta Bella feljegyzéseit, melyek megerősítették, hogy már csak idő kérdése, és a baba megszületik. Blake-et csupán egy sötét pillantásra méltatta.

A Doppler-ultrahang erőteljes szívdobogást közvetített Melissa pocakjából. Mindenki elmosolyodott.

– Úgy tűnik, ő nem bánja, hogy megérkezik – jegyezte meg az orvos.– Amíg nem kezdődnek el a tolófájások, bevinném Melissát a zuhanyozóba – szólalt

meg Bella –, ha a doktor úrnak nincs ellene kifogása.– Mind egyformák vagytok ti, Wilson lányok – csóválta a fejét fanyar mosollyal Scott. –

Úgy látszik, ma már nem divat ágyban vajúdni. Mindenesetre próbáljatok meg visszajönni, mielőtt megjelenik a gyerek feje. A szomszédban leszek. – Bólintott a nőknek. Blake-re rá se nézett, és kiment.

Melissa ellenben ragaszkodott Blake jelenlétéhez, még a zuhanyozóban is.– Te is jössz! – jelentette ki a fiú vonakodását látva.Blake habozott, de aztán nyilvánvalóan belátta, hogy nem menekülhet. Bella egyre

jobb véleménnyel volt róla.– Rendben – bólintott a fiú –, csak mondjátok, mit segíthetek.A fürdőszobában Melissát ráültették a nagy kék gumilabdára. A lány

megkönnyebbülten felsóhajtott, amint a langyos víz simogatni kezdte a hasát. Blake azt a feladatot kapta, hogy mögötte üljön, és a derekát masszírozza. A kezdeti zavar elmúltával egészen jól belejött, és Melissa is ellazult.

– Nagyszerű – dicsérte meg őket Bella –, ügyesek vagytok! Csak így tovább, és mindjárt túl leszünk rajta.

Vagy egy fél órát üldögéltek így a félhomályos fürdőszobában, a víz csendes csobogását hallgatva, amikor Melissa zihálni kezdett, és felállt.

– Azt hiszem, kezdődik.– Azt tedd, amit a tested diktál! Csak nyugodtan, ne félj!Melissa tagjait egyetlen, lefelé irányuló erőfeszítés rántotta görcsbe. Vadul

szorongatta Blake kezét.– Érzem, ahogy mozog! – suttogott.A fiú sápadtan hátrább lépett, átadta a helyét Bellának.

18


– Minden rendben. Pihenj, amíg nem jön a következő fájás! – Bella elővett egy kis vízálló, kézi ultrahangkészüléket, és újból felhangzott az erőteljes szívhang. – A gyereked változatlanul elégedett.

– Én kevésbé.– Remekül csinálod – biztatta Bella mosolyogva, és Blake bőszen bólogatott.– Megint jön! – Melissa fogai összekoccantak.– Lazítsd el az izmaidat! Ne vesztegesd el az erődet!Melissa engedelmesen követte az utasítást, aztán tágra nyílt a szeme.– Azt hiszem, itt van!Valóban, már tapintani lehet a gyerek fejét, állapította meg Bella.– Nagyszerű! Sokkal több munkába került volna, ha az ágyban maradsz. Most viszont

menjünk vissza, hadd örüljön az orvos is!Amint csitult a fájás, Blake-kel visszatámogatták Melissát a szülőszobába. Menet

közben Bella megnyomta a csengőt, és pillanatokon belül befutott Scott meg az éjszakás nővér.

Az orvos rosszallóan csóválta a fejét, és a tekintete azt mondta, túl sokat időztek a zuhany alatt.

Bella csak bájosan mosolygott. Leültette Blake-et egy székre, mert úgy nézett ki, mint aki menten elájul, és adott neki egy pohár vizet.

Közben Scott sebesen bemosakodott, az ápolónő pedig ellenőrizte a biztonság kedvéért előkészített újraélesztő-berendezést.

Minden nagyon gyorsan történt.– Csak finoman – mondta Scott, és gumikesztyűs kezét a baba kilátszó feje búbjára

tette.Melissa nyöszörgött. Blake átkarolta a nyakát.– Mindjárt vége. Nagyon ügyes vagy! Hamarosan megláthatod a kisbabádat.Bella, mint mindig, megilletődve figyelte a természet működését. Szent meggyőződése

volt, s ez újfent megerősítést nyert, hogy az esetek többségében, ha egy nő hisz magában, a teste külső beavatkozás nélkül is véghezviszi, amit kell.

Melissa medencéje is fokozatosan átbillentette a világba vezető kapun a gyermeket. A fejtető után előbukkant a homlok, az orr s az áll, majd egy következő hullámban a váll, melyet követett végül a kicsi egész teste.

Scott felemelte az újszülöttet, hogy az anyja is láthassa.– Nagyszerű munkát végeztél, Melissal Lássuk, mi lett?– Kislány! Ó, milyen picurka! Tinának fogom hívni.Blake könnyes szemmel nézte, ahogy Bella az anyja mellére fekteti a babát, és

mindkettejüket betakarja. Scott most váratlanul őhozzá fordult:– Akarja elvágni a köldökzsinórt? – kérdezte kifejezéstelen hangon.– Nem én vagyok az apa! – tiltakozott a fiú.Az orvos láthatóan meglepődött.– Azért tedd csak meg! – szólt közbe kimerülten Melissa.Blake nagyot nyelt, és megacélozta magát a hirtelen jött megtiszteltetéshez. Átvette az

ollót az orvostól, és remegő kézzel átvágta a dúsan erezett szövetet. Letette az ollót, aztán kifordult szemmel, falfehéren visszahanyatlott a székbe.

Bella elfojtott egy mosolyt. Lenyomta a fiatalember fejét a térdéhez, míg az csak fel nem nyögött:

– Mi történt?– Kissé elájultál. Mindjárt jobban leszel, maradj csak!

19


Scott megvetően forgatta a szemét, mint aki azt mondja, mi mást lehetett várni, Bella pedig dühös pillantással válaszolt. Az orvos elvigyorodott.

Ugratás volt! – döbbent rá a lány meglepetten, és akaratlanul is elmosolyodott.Tina légzése és szíve egészségesnek látszott, ám a biztonság kedvéért éjszakára

inkubátorba tették. Még egy óra kellett, mire Melissa is lefürödve, rendben ágyba került, és Bella meg Blake hazamehetett.

Hajnali négyre érkeztek meg, de Vivie ébren várta őket.Blake teljesen fel volt villanyozva, és alig várta, hogy megoszthassa valakivel az

élményeit.– Lenyűgöző, amivel Bella foglalkozik! Ezeknek a parányi újszülötteknek gondját

viselni! És közben egészen nyugodtnak látszottál! – nézett elragadtatva a nőre.– Bábáskodni a legjobb dolog a világon – helyeselt nevetve a lány. – Azzal

foglalkozunk, ami magától is megtörténik a természet rendje szerint. Amint kezd kényesebbé válni a helyzet, átadjuk a helyet a dokiknak. – Azzal elfojtott egy ásítást.

Blake viszont nem úgy nézett ki, mint aki kész ágyba bújni. Szerencsére úgy tűnt, Vivie hajlandó fennmaradni vele, Bella tehát felállt.

– Sajnálom, nagyon fáradt vagyok. Majd még találkozunk a nap folyamán. – Odavitte a bögréjét a mosogatóhoz, de a fiatalember felpattant.

– Hagyd csak, majd én elmosom!Bella nevetve összenézett Vivie-vel, aztán visszavonult a szobájába.Ám nem jött álom a szemére. Mennyi minden történt alig két nap alatt! – mélázott, az

elmúlt órák eseményeiről nem is beszélve. Megszületett az unokaöccse, felelős beosztásba került a kórházban, vezeti a buszt meg a házat, ahova beköltözött az első hímnemű lakó… És mindezek mellett ott van Scott, aki bele akar avatkozni az életébe. Most, amikor a legkevésbé sincs szüksége efféle zavaró tényezőkre!

Az a csók igencsak megtépázta a kemény munkával felépített nyugalmát. Olyan érzéseket kavart fel benne, amelyeket igyekezett kitörölni az emlékezetéből az elmúlt évben, amióta visszaköltözött Gladstone-ba. Csakhogy még egy érzelmi katasztrófát nem élne túl, ez biztos. Tehát nem szabad engednie, hogy Scott összezavarja!

4. FEJEZETHétfőBella jókedvűen kanyarodott be a kórház elé. Egészen felvillanyozta a motor

dübörgése. Blake kocsija után még reggel fél hétkor is megfordultak az emberek az utcán. Furcsa, részegítő érzés volt vezetni, most kezdte érteni, miért járnak némelyek ilyesfajta „felturbózott” kocsikkal.

A parkolóban ott állt Scott új Volvója.– Unalmas járgány – dünnyögte, miközben kiszállt, s nyomban el is nevette magát.Közben előkerült a svéd ipar remekének mufurc gazdája is, de Bella nem vett róla

tudomást, az aznapi feladatain elmélkedett. A járdaszigeten azonban Scott elállta az útját.

– Miért jársz ezzel a kocsival?Bella felszegte az állát, és bájosan rámosolygott.– Mi az, Scott, nem aludtál eleget?Az orvos meghökkent, de aztán akaratlanul is elmosolyodott.– Elképzelhető – dörgölte meg borostás állát.Ezennel új szakaszba lépett a kapcsolatunk, – gondolta Bella elégedetten: Scott

elfogadta az enyhe bírálatot. Egy kis kedélyes csipkelődés pedig a távolságtartás egyik

20


legjobb módja. A múltjukban nem sok szerephez jutott a tréfálkozás. Szenvedélyt, feszültséget, csalódást és zavart éltek át bőven, többet is a kelleténél, de könnyed jókedvet soha. Talán mégsem volt hiábavaló az előző esti jelenet.

Bella nem is vesztegetett több szót az ügyre.– Megyek, az éjszakások biztos örülnek, ha leváltom őket – mondta.– A vizitnél találkozunk – bólintott a férfi. – Addigra talán a modorom is megjön.– Jól hangzik.Scott elgondolkodva nézett a távolodó lány után. Ezt az új Bellát még meg kell

szoknia, ám valószínűleg megéri a fáradságot. Az imént faragatlanul viselkedett, és nyomban megkapta a leckét. Mellesleg megérdemelte, az utóbbi időben valóban kiállhatatlanul viselkedett. Alapvetően nem hangulatember, de az elmúlt hét eseményei megviselték. Mivel pedig az önelemzés nem erős oldala, talán nem is árt, ha Bella időnként helyre teszi.

Nagyot sóhajtott, és odasétált a kocsijához. Ahogy elhaladt a tűzvörös Torana mellett, akaratlanul is elmosolyodott.

Bátraké a szerencse!Mindazonáltal továbbra is szerette volna tudni, miért jár Bella ezzel a kocsival.Amikor délelőtt Scott visszatért, Bellát az irodában találta, egy hatalmas papírkupac

mögött. A lány figyelmesen hajolt az íróasztal fölé, még a homlokát is összeráncolta egy kissé.

A férfi pár másodpercig csak csendben nézte az ajtóból. Hogy nem vette észre, mennyire megváltozott ez a lány? Felnőtt lett, talán még őnála is érettebb. Elfojtott egy sóhajt, aztán halkan köhintett.

– Á, hát visszajöttél! – nézett fel szórakozott mosollyal Bella.– Meglepő módon.Bella nem válaszolt az ugratásra. Felállt, és az osztály híreit kezdte sorolni, miközben

vizitre indulva nekivágtak a folyosónak.– Abbey már alig várja, hogy hazamehessen. Melissa kislányának háromszor lelassult

a szívverése, amióta itt vagyok, de mindannyiszor magától visszaállt. Természetesen folyamatos megfigyelés alatt tartjuk.

Az orvos bólogatva haladt mellette. Koraszülötteknél nem ritkák az efféle ritmuszavarok, különösen etetések után.

– Amíg magától helyrejön, nincs ok az aggodalomra, jó esély van rá, hogy kinövi.Beléptek az első szobába, ahol Rohan gügyörészett a csemetéjének, miközben Abbey a

bőröndjét pakolta.– Szóval végre hazaviheted a kis családodat – üdvözölte a barátját Scott, és

rákacsintott a fiatalasszonyra. – A feleséged már majd kibújt a bőréből türelmetlenségében. – Aztán komolyra fordította a szót: – Hogy érzed magad, Abbey? És hogy van Lachlan?

– Jól vagyok, köszönöm, és egyre jobban imádom ezt a fiatalembert. Bár tagadhatatlan, hogy könnyebb másoknak elmagyarázni, mit tegyenek, mint a gyakorlatban alkalmazni.

Mindenki nevetett, aztán Scott még egyszer ellenőrizte a baba szívműködését meg a csípőízületét, és kitöltötte a szükséges nyomtatványokat.

Rohan nem tudta magába fojtani a jókedvét.– Mit szólsz Bella új kocsijához, Scott? – szólalt meg, ám tréfálkozása nem várt

eredményt hozott.– Életveszélyes! – csattant fel az orvos. – Felelőtlenség még csak beleülni is!

21


Leesett az álla minden jelenlevőnek. Bella legszívesebben eltángálta volna a két férfit, amiért így elrontották a hangulatot, de eltekintett a tettlegességtől, és csupán annyit mondott csendesen:

– Ne is figyelj rá, Rohan! Scott nincs csúcsformában, mert nem aludta ki magát. Ami a kocsit illeti, kész élmény! Lehet, hogy megveszem Blake-től, ha egyszer elköltözik.

– Egy frászt! – sziszegett Scott.Abbey döbbenten bámult a húgára. Majd később, hunyorított rá válaszként Bella.Rohan ellenben rendületlenül kotorászott a darázsfészekben.– Reggel találkoztam azzal a Blake gyerekkel – mesélte. – Nem mondom, fura figura. –

Csibészesen elvigyorodott. – Egyébként én is mindig szerettem volna egy skorpiós tetoválást.

– Ó, hogyne! – nevetett a neje, s ezzel visszatért a jókedv a szobába.Bella kihasználta a kínálkozó alkalmat, és igyekezett minél rövidebbre fogni a

látogatást. Szinte átvonszolta Scottot a következő beteghez. Az orvos visszanyerte valamelyest az önuralmát, és a vizit további része eseménytelenül lezajlott. Bella mindenesetre örült, amikor befejezték.

Sietve visszament a testvéréhez, hogy megnézze, nincs-e szüksége még valamire. Az ajtóban megállt egy pillanatra. Milyen furcsa anyaként látni a nővérét! – merengett. S még furcsább, hogy mintha kissé bizonytalan lenne. Úgy látszik, a szakmai tapasztalat mit sem ér ilyenkor. És talán Abbey sem olyan tévedhetetlen, mint amilyennek ő mindig hitte.

Rohan kivitte a poggyászt a kocsiba, így a testvérek kettesben maradhattak. Abbey nem sokat kertelt.

– Szóval mi zajlik köztetek Scott-tal?– Fáradt és ingerlékeny, de azon kívül…? Péntek meg szombat este eljött buszozni.

Azóta egészen másképp viselkedik.Abbey aggodalmasan nézett a húgára.– És te? Hogy érzed magad?– Jobban, mint ahogy egy évvel ezelőtt éreztem volna. Nyilván, mert magabiztosabb

lettem. Örülök, hogy nem kell lábujjhegyen járkálnom körülötte. Talán most jobban ki tudunk majd jönni egymással.

Abbey pillantása többet mondott, mint bármely szó.– Nem akarok viszonyt Scott-tal, ne nézz így rám!– Egyszer már fájdalmat okozott neked… – Abbey elhallgatott, mert visszatért a férje.Ám Rohan is a témánál maradt.– Scott bal lábbal kelt ma fel! Szerintem jó ötlet volt bevenni egy fiút a házba, de úgy

látom, ő nem osztja a nézeteimet.– Scott régimódi – legyintett Bella.– Mi baja azzal a sráccal? Az autókat illetően kimondottan jó ízlése van. Nekem is nagy

álmom volt egy ilyen kocsi. Régen – tette hozzá –, amikor még ifjú voltam, és bohó, meg független.

– Mindjárt megszakad érted a szívem! – kapott a szón Abbey, aki közben ráadta Lachlanre az úti kabátkáját. – Lehet, hogy független voltál, de nem is éltél, míg meg nem érkeztél Gladstone-ba, ebbe a hallatlanul izgalmas városba.

– Elbájolt az itteni táj – bólogatott komoly képpel Rohan. – Meg a gyönyörű nők! – Azzal átkarolta a nejét, és csókot nyomott a nyakára.

Abbey nevetve dőlt hátra a karjában.– Ideje hazavinned a fiadat.– Meg a feleségemet! – helyeselt Rohan nevetve, és újfent megcsókolta.

22


Bella kiosont a szobából. Ennek a két embernek a boldogságát nem fakítja meg az idő múlása, – elmélkedett. Olyanok most is, mintha a mézesheteiket élnék. Vannak, akiknek a házasság megoldás. Ő ellenben élvezi a függetlenségét és azt, hogy nem kell senki másnak megfelelnie, mint önmagának. Legelsősorban persze azt értékeli, hogy így nem érheti csalódás meg fájdalom.

Amikor este Bella hazaérkezett, meghitt kép fogadta a konyhában: Vivie jókedvűen szorgoskodott a lábosok között, Blake krumplit pucolt, a kis Ro pedig közöttük totyogott. Bella elmosolyodott.

– No, mi újság idehaza? – érdeklődött, és elcsórt egy sárgarépát a megpucolt halomból.

Vivie felkapta a fiát, és a könyvtárszobába vezette Bellát.– Nézd csak, Blake megjavította a karosszéket! – újságolta.Bella óvatosan beleült a fotelba, de az semmi jelét nem mutatta, hogy el akarná nyelni.

Ellenkezőleg, megbízhatóan és kényelmesen támasztotta a hátsóját.– Nagyszerű! Mit csináltál vele, Blake?– Beraktam egy deszkát az ülés alá – magyarázta az ajtóban álló fiatalember –, és

elegyengettem a párnázást. Holnap majd a másikat is rendbe teszem. Persze, csak ha nem bánod – tette hozzá vigyorogva. – De elég ramaty állapotban van az is.

– Dehogy bánom! – nevetett Bella. – Egyébként nagyon élveztem a kocsidat.– Munkába menni vele nem nagy élvezet. Hajtsd meg egyszer úgy igazából! Port

Macquarie mellett van egy szakasz az autópályán, ahol százhetvennel is mehetsz, ugorj el egyszer oda! Majd akkor meglátod, mit tud igazából.

Bellát nem igazán hozta lázba a száguldás lehetősége, de azért megköszönte a tanácsot, mondván, talán egy nap tényleg kipróbálja.

Mindnyájan visszamentek a konyhába, ám Bella nem maradt sokáig.– Átkísérem Sophie nénit a szomszédba, hadd nézze meg a kis Lachlant!

Abbeyéknél már volt egy látogató. Scottnak egész nap nem ment ki a fejéből barátai szemmel látható családi boldogsága – ő sosem tapasztalta meg ezt. Nem irigységet érzett, inkább kíváncsiságot, milyen is lehetett volna, ha a felesége nem zárja ki a fiuk életéből. Más kérdés, hogy a házasságukból kezdettől fogva hiányzott az az összhang, amely Abbeyt és Rohant körüllengi.

Nem akart sokáig maradni, de az újdonsült apuka ragaszkodott hozzá, hogy velük teázzék. Aztán, amikor a gyerekszoba felől sírás hallatszott, Abbey felállt.

– Magatokra hagylak benneteket, fiúk. Hív az új főnököm. Tisztába teszem, mielőtt megérkezik Sophie néni.

– Én sem alkalmatlankodom akkor tovább – pattant fel Scott.– Maradj csak – intett Rohan –, beszélni akarok veled.Az orvos gyanakvó arccal ült vissza.– Ez rosszat ígér.– Nem rosszat, csak őszinte törődést. Gyökeresen megváltozott az életem az elmúlt

évben, amióta megismertem Abbeyt, és ezt neked köszönhetem, mert te hívtál ide helyettesnek. Ideje, hogy viszonozzam a szívességet.

– Ugyan…– Sosem hittem volna, hogy a házasság meg a család ilyen nagyszerű. Minden nap

maga a csoda! – áradozott Rohan kitárt karral, aztán, mint aki zavarba jött a saját lelkesedésétől, gyorsan vállat vont. – Szerintem ideje, hogy te is beleszagolj az édes életbe.

23


– Ó, érzem én azt az émelyítő illatot – legyintett Scott gunyorosan –, de öreg vagyok már ehhez. Egyébként sincs rá időm.

– Szép dolog, hogy szíveden viseled az egész város egészségét, de ennél többről szól az élet. Emlékszem, régen, miután az a nő otthagyott, sokat mulattunk, olyan kocsival furikáztál, amilyen a szomszédban áll, és amelyet most állítólag annyira utálsz. Nem láttam ezt az oldaladat, amióta ide jöttem. Nem jársz társaságba, legfeljebb velünk találkozol néha. Ideje lenne átgondolnod, mik a céljaid. Élvezned kellene az életet, és keresni egy társat, akivel családot alapítasz.

Scott felállt.– Befejezted? Mehetek?– Igen, most már mehetsz. És – Rohan szúrós pillantást vetett rá – ne piszkáld Bellát!– Bellát? – Az orvos elnevette magát. – Szerintem nekem kellene félni őtőle. –

Mosolyogva kezet nyújtott a barátjának. – Értékelem, hogy törődsz velem. Jó cimbora vagy, és ne hidd, hogy eleresztem a fülem mellett, amit mondtál!

– Helyes. Mára vége az órának.– Örömmel hallom. Most aztán megyek, mielőtt megjön Sophie, és közli, hogy

kopaszodom, süketülök vagy valami még rosszabb.– Nagyon szerethet téged – vigyorgott Rohan – nekem sose mond ilyeneket. De attól

tartok, elkéstél.Az ablak előtt valóban Bella tűnt fel a nagynénje kíséretében.– Te iszod meg a levét, ha megint szapulni kezd – morgott Scott, de a tekintete

valójában Bellát követte. Rohan csak magában mosolygott, és odament a hátsó ajtóhoz.– Isten hozott, Sophie! Abbey már öltözteti a tiszteletedre Lachlant.– Hát, én nem vágtam magam díszbe az ő kedvéért – nézett végig szokásos

pongyoláján az öregasszony. – Pillantása Scottra siklott. – De Rainford doktor se vasalta ki az ingét, tehát máris jobban érzem magam.

– Mindig öröm magát látni, Sophie – mondta az orvos megadóan, és hellyel kínálta a jövevényt.

– Képzelem! – horkantott Sophie. – Nem kell szék. Megyek, megkeresem azt a gyerkőcöt. Velem tartasz, Bella, vagy itt maradsz?

– Mindjárt megyek – kapta fel a fejét a lány, aki eddig némán állt mellette.Scott megbabonázva bámulta az arca körül röpködő göndör, vörös fürtöket. Oly rég

nem látta kibontott hajjal Bellát, hogy egészen felkészületlenül érte a látvány. Egyszerre különös jelentőséget nyertek Rohan iménti szavai. Való igaz, elmegy mellette az élet, ha nem tesz ellene semmit, – látta be. Bella nem tapasztalatlan kamasz lány immár, hanem hús-vér nő, akit egykor önfeláldozóan elküldött magától, de talán ideje lenne újrakezdeni a kapcsolatukat.

Bella időközben a sógorával beszélgetett, aki eldicsekedett, hogy palacsintát készített uzsonnára, majd követte Sophie-t.

– Micsoda mintaférj! – nézett utána nevetve a lány. Amikor visszafordult, elkerekedett a szeme. – Mi az? Maszatos vagyok? –Gyorsan megdörzsölte az arcát.

Scott megrázta a fejét. Lehet, hogy nem is olyan ostobaság, ami előző este eszébe jutott.

– Káprázatos vagy kibontott hajjal. Gyakrabban kellene így hordanod. – Egyenesen a nő szemébe nézett. – Szeretnék neked mutatni valamit. El tudsz most jönni, vagy meg kell várnod a nénikédet?

– Feltételezem, Rohan is képes hazakísérni a szomszédba. Csak szólok neki, hogy elmentem. Sokáig fog tartani?

– Számít az?

24


– Végül is nem – hagyta rá a lány kissé meglepetten. – Rögtön visszajövök.A férfi elgondolkodva nézett utána.Nem volt benne biztos, hogy helyesen cselekszik, amikor ilyen mély bepillantást

enged a személyes ügyeibe. Tulajdonképpen most sem tudta igazán elképzelni, hogy Bella az élete szerves részévé váljon. Végtére is mi változott az elmúlt tizenkét évben? Mivel nyújthat neki többet, mint akkor? Egy húszéves gyerekkel? Megkeseredett a hangulata. Bella gyönyörű, izgalmas, élettel teli, és amikor ilyen elképesztően néz ki, mint most, ő sajnos nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy igyekezzen minél közelebb kerülni hozzá. Igaza volt Rohannak: ha minden lehetőséget kihagy, a végén egyedül marad a keserűséggel.

Bella visszatért, de hasztalan fürkészte az orvos arcát.– Menjek én is kocsival? – kérdezte végül, amikor kiértek az utcára. – Akkor nem kell

utána hazahoznod.– Jobban örülnék, ha soha többé nem ülnél bele abba a kocsiba. Tulajdonképpen miért

használod?– Mert az enyém elromlott.– Miért nem mondtad? – Scott láthatóan megkönnyebbült. – Szólok a szerelőmnek,

beviszi a műhelybe, és lefogadom, pillanatok alatt megjavítja.– Nem szólsz senkinek! – Bella megtorpant. – Lemaradtam valamiről? Miért gondolod

hirtelen, hogy beleszólhatsz az életembe?A férfi rögtön megbánta megfontolatlan szavait. Ha őszinte akart lenni legalább

önmagához, az a fesztelen kapcsolat idegesítette, amelyet Bella az új lakóval kialakított. Bele se mert gondolni, hogy Blake és Bella között nem több a korkülönbség, mint Bella és őközötte. Lám, lám, ha nem vigyáz, még bajba keveri a zöld szemű szörnyeteg!

– Úgy értettem, értesítem a szerelőt, ha akarod.A lány bizalmatlanul összehúzott szemmel nézett rá, de azért valamelyest

megenyhült.– Nincs rá szükség. Blake azt mondta, hogy holnaputánra rendbe hozza.Scott gyakorolta a bölcsesség erényét, és lenyelte a dühét.– Nagyszerű. Viszont még mindig meg szeretnék mutatni neked valamit, ha hajlandó

vagy velem jönni.– Mi az, és hol van? – tudakolta Bella, miközben vonakodva bár, de beült a Volvóba.Scott csak akkor válaszolt, amikor már elindította a kocsit.– Nálam – mondta mintegy mellékesen –, egészen pontosan az oldalsó verandán.Ahogy várta, Bella megdermedt, de – ahogy remélte – a veranda elterelte figyelmét a

kínos emlékű házról.– Nincs is veranda a házadon – szólalt meg, miközben mereven kifelé bámult az

ablakon. – Bár igaz, rég jártam ott.Scott agyában akaratlanul is megelevenedett a sok évvel azelőtti jelenet: Bella eljött

hozzá, és pironkodva, szemérmesen, de szerelmet vallott neki. Sosem fogja elfelejteni az arcára kiülő fájdalmat, amikor visszautasította! Szerencsére a lány nem tudta, mekkora szenvedést jelentett neki ez a döntés… Erővel a jelenre fordította a gondolatait.

– Némileg megváltozott a ház. Verandát építtettem hozzá, és felfogadtam egy kertészt. Azt hiszem, észre fogod venni a különbséget.

A megváltozott enyhe kifejezés, – gondolta Bella, amikor tíz perccel később kiszállt a kocsiból. Helyesebb lenne úgy mondani: teljesen átalakult. Az öreg faház nem csupán a négy oldalán végigfutó, széles, fedett verandával bővült, hanem a tágas padlást is beépítették, ahonnét csodálatos kilátás nyílt a környező lankás tájra meg a folyóra.

25


A földszinten különleges, fából készült bútorok vonták magukra a figyelmét. A televízió egy alacsony, tömzsi lábakon álló szekrénykén trónolt, melynek ajtaját különböző fafajtákból készített berakások díszítették. Bella odament, és végigfuttatta ujjait a felületén.

– Sosem láttam még ilyen mintát – mondta, aztán tovább nézelődött. Egy íróasztalon meg még néhány széken ugyanezt a díszítést fedezte fel. – Gyönyörű! – Végigsimított egy hintaszék karfáján, amely nyilván ugyanannak az asztalosnak a keze alól került ki, majd beleült. – Csodálatos anyag a fa. Erős és mégis hajlékony, alakítható. Imádom!

– Örülök. – Scott csak ennyit mondott, aztán kinyújtotta a kezét. – Gyere, nézz körül kint is!

Bella nem szívesen, de végül mégis elfogadta a felkínált segítséget. Mindenesetre amint megtalálta az egyensúlyát, sürgősen kiszabadította az ujjait. A férfi furcsán mosolygott rá, és kivezette a hátsó teraszra.

Parányi esőerdő tárult a lány szeme elé, ahol a dúsan burjánzó növényzet árnyékában egy sziklákkal övezett medence bújt meg. A verandáról íves, japán stílusú hidacska vezetett a kertbe.

– Bűbájos ez a híd!– Igen, jól sikerült – simított végig a hajlított korláton az orvos. –Pedig ez volt az első

próbálkozásom.A nő lassan, döbbenten fordult felé.– Te készítetted a hidat? Meg a bútorokat is?– Igen. Már tizenkét éve ezzel töltöm a szabadidőmet… De nem ezt akartam

megmutatni.Bella nem akart hinni a fülének. Mintha egy új embert ismert volna meg. Senki nem

beszélt Scottnak erről a titkos tehetségéről, legalábbis őelőtte nem. Fejcsóválva követte a férfit a verandán.

Megkerülték a ház sarkát, és a legcsodálatosabb asztalosmunka előtt álltak meg, amelyet Bella valaha is látott. Gyönyörűen faragott, fényezett rózsafából készült kerevet állt a fal mellett, egy öreg, molyrágta perzsaszőnyegen, melynek ragyogó színei különösen kiemelték a fa vöröses árnyalatát.

– Az egyik első munkám. Tetszik? – Scott hangjából hiányzott a szokásos magabiztosság.

– Hogy tetszik-e? Nem láttam még ehhez foghatót. De miért akartad, hogy lássam?– Mert neked akarom adni. Ahelyett, amelyet Rohan elvitt a szobádból – magyarázta

Scott, amikor Bella ösztönösen megrázta a fejét. – Én nem használom, és örülnék, ha a tied lenne. Tulajdonképpen a ti régi kerevetetek adta hozzá az ihletet annak idején. Azonkívül – tette hozzá, hogy enyhítse a lány szemmel látható zavarát – nem szeretnék még egyszer beleülni abba az emberevő fotelba.

– Blake megjavította – csúszott ki Bella száján, de azonnal meg is bánta.Scott arca megkeményedett, és elfordult.– Vagy úgy! Mindegy, csak egy ötlet volt.– Egyáltalán nem mindegy! – Bella szörnyen érezte magát. A férfi vállára tette a kezét,

aki megrándult az érintése alatt. A lány önkéntelenül megsimogatta. – Sajnálom, Scott. Váratlanul ért az ajánlatod. Nem fogadhatok el egy ekkora ajándékot, mert az adósodnak érezném magam, és nem szeretem ezt az érzést. Nem akarom, hogy bárki is a hatalmában tartson.

Scott válla végre ellazult. Megfordult, és szokás szerint kifürkészhetetlen arccal nézett a lányra.

26


– Nem akarlak a hatalmamban tartani, Bella. Törődöm veled, és örültem volna, ha elfogadod a kerevetet, de megértem az aggályaidat. Felejtsük el az egészet! Gyere – nyújtotta ki a kezét –, nézd meg inkább a kertet!

Nem utasíthatom vissza ezt az ajánlatot is, – gondolta Bella, és vonakodva bár, de a férfi tenyerébe fektette az ujjait. A gyöngéd érintéstől ezúttal is összerándult a gyomra. Hirtelen megtorpant, hogy elgondolkozzon ezen. Ha nem érdekli Scott, miért kavarja fel ennyire az érintése? Fölnézett. Az orvos kedvesen mosolygott rá, nem lehetett egyebet kiolvasni a tekintetéből, mint barátságot.

Bella erőt vett magán, és követte a kertbe vezető lépcsőn.– Mintha egy képeslapból vágták volna ki. Biztosan jól értesz a növényekhez. –

Igyekezett semleges társalgást kezdeményezni, ami cseppet sem volt könnyű, ugyanis Scott változatlanul fogta a kezét.

– Nem, én a fához értek, viszont a kertész kész varázsló. Mondanom sem kell, hogy nagyra tartom – nevetett a férfi őszinte jókedvvel, és ettől jelentősen megenyhült a hangulat.

– Tudom, miről beszélsz – bólogatott a lány. – Vivie elképesztő konyhakertet tart fenn, de mindig kipusztul valami, valahányszor kis időre rám hárul az ápolása.

Végigballagtak egy kanyargós ösvényen, amely egy szökőkúthoz vezetett. A medencében aranyhalak cikáztak a zöld vízinövények közt.

– Tényleg varázslatos az egész – nézett körül Bella. – Nagyon büszke lehetsz rá.– Inkább az a varázslatos, akinek megmutatom – mondta a férfi, és a lány kutató

pillantására csak egy vállvonással felelt. – Gyere, hazaviszlek.Igen, így helyes, – győzködte magát Bella, miközben visszafordultak a ház felé. Ám

aztán gondolatai a kerevethez kanyarodtak, és a léptei lelassultak. Mennyi időt tölthetett Scott az elkészítésével! Vajon miért akarta ezt a finom, munkaigényes darabot neki adni? És pontosan mikor is készítette, ha ez volt az első műve…?

– Megnézhetem még a műhelyedet?Maga sem tudta, honnét jöttek a szavak, mindenesetre a célt, melyet önmagának sem

vallott volna be a világ minden kincséért sem, elérte.

5. FEJEZET– Ha akarod. – Scott nem tartotta jó ötletnek a dolgot, de nem tudott ellenállni a

kísértésnek, hogy maga mellett tartsa még egy ideig Bellát. A lány ott lépdelt a házában, végigsimította a bútorait… mint egykor az álmaiban.

Egy hatalmas tigrisfa alatt lekanyarodtak az ösvényről, és egy félreeső épület felé vették az irányt. Scottban egyre nőtt a feszültség. Rengeteg emlék kötődött ehhez a menedékként szolgáló fészerhez, melybe évek óta nem tette be a lábát senki rajta kívül. A szemöldökfa fölül elővette a kulcsot, kinyitotta az ajtót, és hátrébb lépett. Bella, mint egy kecses, éber gazella, beleszimatolt a levegőbe, és fürkésző, kíváncsi tekintettel körbepásztázta a helyiséget.

Mély csend és nagy tisztaság fogadta, a hűvös levegőben nyers fa finom illata lengedezett, egy árnyalatnyi lakkszaggal fűszerezve.

– Gyakran dolgozol itt? – kérdezte.– Ezen a héten például mindennap. Valahányszor nyugalomra vágyom, valami

gondom vagy bánatom van – felelte a férfi megfejthetetlen arckifejezéssel –, a fa segít gondolkozni.

27


A sarokban, egy fonott kosárban összesöpört faforgács púposodott. Bella odament, kivett egy különösen hosszú és kunkori darabot. Mélyen belélegezte az illatát, aztán göndör fürtjei közé tűzte, és versre fakadt:

– Volt egyszer egy kicsi lány, akinek a homlokán bider-bodor hajfürt táncolt…– …amikor jó volt, igazi tündérként viselkedett, amikor rossz volt, vásottabban, mint

egy fenegyerek – fejezte be a gyerekversikét Scott, hátát az ajtófélfának vetve.– Akkor én most mi vagyok? – Bella nem állhatta meg, hogy ne játsszék a tűzzel. –

Tündér vagy fenegyerek?– Vásott vagy, ehhez kétség nem fér. – Scott keresztülvágott a műhelyen, és megállt a

lány előtt. Kivette a forgácsot a hajából, és mélyen a szemébe nézett. Mindkettőjüknek a tegnap esti csók jutott eszébe, és felforrósodott körülöttük a levegő. – Sőt komisz… de határozottan csókolni való. – És mielőtt a lány szóhoz juthatott volna, ráhajolt a szájára. Erős karjait köré fonta, bár Bella érezte, hogy ha akarna, ki tudna szabadulni az ölelésből.

Tulajdonképpen úgy is tervezte, hogy azon nyomban elhúzódik, ám mégsem mozdult… Érzékeit betöltötte a férfi becéző érintése meg a fészer illatos hűvöse. Amikor Scott erősebben magához szorította, testének melege és a környezet férfias hangulata egészen a hatalmába kerítette, és pajzán képeket vetített elé kényelmes kerevetekről meg puha forgácshalmokról.

Nem tehetett mást, viszonozta a csókot. Ujjait a férfi dús hajába fúrta, és lábujjhegyre állt, hogy jobban elérhesse, Scott tenyere pedig a csípőjére simult. Az izzó szenvedély, melyet tovább egyikük sem titkolhatott már, mindent elemésztő lángtengerrel fenyegetett. Végül Scott kelletlen sóhajjal elhúzódott.

Pár pillanatig zihálva néztek egymásra.– Nagyon el tud ragadni a hév, ha fáról van szó – jegyezte meg végül a férfi.– Én is szenvedélyesen szeretem a fát – bólintott Bella, és megköszörülte a torkát,

hogy visszanyerje a hétköznapi hangját. – Azt hiszem, ideje hazamennem.Scott bólintott, és némán visszamentek a házba. Még akkor sem szólalt meg, amikor

felvette a slusszkulcsot az asztalról. Bella aggódni kezdett. Vajon úgy akar tenni, mintha semmi se történt volna? Vagy azt hiszi, hogy ő mostantól bármikor a rendelkezésére áll, ha csókolózni támad kedve? Megrázkódott. Hiszen csupán a fészer különleges hangulata vette le a lábáról!

Végül megelégelte a csendet. Scott orvos, tudnia kellene, hogyan oszlassa el az emberek kétségeit.

– Úgy látom, doktor úr, nehezen kezeli a kényes ügyeket – jegyezte meg epésen már az autóban.

Scott rápillantott. Legszívesebben azonmód leállította volna a kocsit, hogy újra megcsókolja a kipirult, láthatóan zaklatott lányt. Hát nem érti Bella, hogy ő azért nem beszél, mert nem tudja, mit mondjon? Kész csoda, hogy csak ennyi történt, hiszen az imént mindketten teljesen elvesztették a fejüket. Egy buja belső hang viszont nem maradt adós a válasszal: Nagyon is jól kezelem a kényes ügyeket! Szívesen bebizonyítom, csak előbb beviszek egy kerevetet a fészerbe!

Bella összefont karral ült mellette, és kifelé bámult az ablakon.Nyilván kiállhatatlannak tart, – gondolta Scott, és elfojtott egy mosolyt.– Köszönöm, hogy hazahoztál – mondta végül tompa hangon a lány, amikor

megérkeztek, de akkor sem nézett rá.– Várj! – szólt rá Scott. – Kinyitom neked az ajtót. – Tudta, hogy ezzel kibillenti

lehangoltságából a lányt.

28


Vajon most őrá dühösebb Bella, mert megmondta neki, mit tegyen, vagy önmagára, mert engedelmeskedik?

Amikor megkerülte az autót, és kinyitotta a kocsi ajtaját, Bella úgy ugrott ki, mint akit kígyó mart meg.

– Köszönöm – motyogta, és elviharzott a ház felé.Scott tanácstalanul nézett utána. Nem tudta eldönteni, hogy a kirándulást aprócska

sikerként vagy teljes kudarcként könyvelje el.

KeddReggelre kelve Bella arra az elhatározásra jutott, hogy egyszerűen úgy tesz, mintha

nem történt volna semmi. Az a csók végül is egyértelműen a pillanatnyi hangulat és a Scott házához fűződő emlékek számlájára írható. Arra gondolni sem akart, hogy milyen eleven vágyakat szított fel benne.

Rosszkedvűen cibálta a haját a fésűvel. Nem tizennyolc éves fruska már, akit levesz a lábáról a jóképű, megértő orvos! Egyébként is, a mai Scott már egyáltalán nem érti őt. Persze, nem is kell, hogy értse…

A konyhában Blake és Vivie nevetgélt, miközben a kis Ro a fiatalember ölében tanyázott.

– Csak hétfőn lesz kész a kocsid – közölte Blake a belépő nővel. – Várni kell egy alkatrészre a motorhoz.

Bella szedett magának egy adag kukoricapelyhet.– Semmi gond. Ha szükséged van a kocsidra, én méhetek a busszal is.– Jaj ne, kérlek! Az a busz egyszerűen borzalmas.– Igazi sznob vagy a járművek terén – nevetett Bella.Ám nem sokkal később ő is elégedetten hallgatta a kis piros kocsi gurgulázó

motorhangját, ahogy bekanyarodott vele a kórház elé.Az irodában többen is voltak, amikor belépett.– Szia, Bella! – üdvözölte Rohan jókedvűen. – Hová tűntél tegnap Scott-tal?A jelenlevők arcára élénk kíváncsiság ült ki.– Újabban egy pletykamagazinnak dolgozol, Rohan? – nézett rá szúrós szemmel Bella.A sógora még csak el sem szégyellte magát.– Hoppá! – vigyorgott csibészesen, és elsietett.Sharonnak sem volt már olyan sürgős hazamenni az éjszakai műszak után.– Miről maradtam le, főnök?Bella nagyot sóhajtott. Még a nővérképzőből ismerte Sharon kitartó természetét.– Scott megmutatott egy bútordarabot, amelyet ő készített saját kezűleg. A többi

Rohan képzelete. Tudtad, hogy Scott kitűnő asztalos?– Tavalyelőtt, amikor árverést rendeztünk a szülészet javára, felajánlott egy

gyönyörű, kerek asztalt. Minden nőnemű kórházi dolgozó licitált rá, de azt hiszem, végül valami gazdag, özvegy rajongója szerezte meg. Az asztalon kívül persze mást nem kapott a pénzéért, mi viszont vettünk egy új ultrahang-berendezést.

– Hm, Abbey nem is mesélte.– Még azelőtt volt, hogy visszajöttél Sydneyből.Bella elhessegette a gyanút, hogy a nővére talán szántszándékkal nem beszélt

Scottról.– Szóval mi történt az osztályon éjjel?Sharon csalódott képpel hozzáfogott a beszámolóhoz.Egy órával később Bella már körbejárta az osztályt, és ismét az íróasztalnál ült,

amikor besétált Scott.

29


– Meleg napunk van – üdvözölte ártatlan mosollyal az elvörösödő lányt.– Úgy tűnik – felelt Bella kelletlenül, és sietve nekivágott a folyosónak a beteglapokkal.Elsőként Melissa szobájába mentek be. Tina a mamája karjában feküdt.– Egyre ritkábbak a ritmuszavarok – mondta Bella, és elfordította a fejét, amikor látta,

hogy az orvos nagy, erős kezével finoman megtapogatja az újszülött pöttöm lábát. Egyre újabb és újabb dolgokat vesz észre ezzel a férfival kapcsolatban, se vége, se hossza a meglepetéseknek, ami nem is lenne baj, ha nem érezné ettől olyan furcsán magát.

Scott a fiatal anyukával foglalkozott.– Most már maga is nyilván nyugodtabb.– Valóban. Mindig iszonyúan megijedtem, amikor hallottam, hogy lassul a

szívdobogása! Biztos, hogy otthon rendben lesz műszerek nélkül is?– Igen. – Scott letelepedett az ágy szélére. – Ha le is lassul időnként a szívverése, Tina

légzése kielégítő. A bőre színén is látszik, hogy kap elegendő oxigént. Meglátja, most már legfeljebb etetések után jelentkezik a probléma, és fokozatosan teljesen megszűnik, mire hazamennek. Tudom, nehéz hozzászokni a gondolathoz, de otthon nem lesz gép.

– Bella is ezt mondta.– Wilson nővérrel mindenben egyetértünk – nézett rezzenéstelen ábrázattal Bellára

az orvos. A lány nem mutatott hajlandóságot, hogy vitába szálljon vele, mivel tartott attól, hogy újra elbizonytalanítanák Melissát, mire az orvos kissé csalódottan visszafordult az anyukához: – És az evéssel hogy állnak?

– Szopni nem hajlandó, de üvegből megissza a tejemet minden második etetéskor. Bella szerint ez nem rossz egy ilyen koraszülöttől.

– Így igaz. És maga hogy érzi magát?– Már el is felejtettem a szülést. Alig várom, hogy hazamehessünk, bár tudom,

türelmesnek kell lennem.– Nehéz lehet várni, de már nem tart sokáig. A holnapi viszontlátásra!Elbúcsúztak Melissától, és folytatták a vizitet. Amikor a végére érve visszamentek az

irodába, Scott nem állhatta meg egy kis szurkálódás nélkül:– Látom, még mindig azzal a nevetséges járgánnyal mászkálsz.– Az enyém hétfő előtt nem lesz kész, és ez mégiscsak mókásabb, mint a busz.– Inkább életveszélyesebb – kötötte az ebet a karóhoz Scott, de közben kajánul

vigyorgott.– Nos, ebben kivételesen nem értünk egyet, doktor úr. Ami azt illeti, délután leugrom

Port Macquarie-be, hogy megfuttassam az autópályán. – Valójában Bella semmi ilyet nem tervezett, de Scott szüntelen piszkálódása felbosszantotta.

Kíváncsian várta, ezúttal milyen dörgedelmes intelmekben részesül.– Veled tarthatok? – szólalt meg a férfi némi töprengés után.Bella tagjaiból kiszaladt a vér. Attól tartott, hogy még a szája is tátva maradt.– Nos? – vonta fel a szemöldökét Scott, és a hangjában vidámság bujkált, mintha

sejtette volna, milyen csapdába került a lány.– Persze. Miért is ne? – vetette hátra a fejét Bella.Pár pillanatig méregették egymást, hátha valamelyikük meghátrál, aztán Scott elindult

az ajtó felé.– Jobb lesz, ha hozol magaddal pelenkát – mormolta Bella.Az orvos elképedten fordult meg.– Mit mondtál?– Hogy jobb lesz, ha ellenőrzöm a pótkereket – mosolygott rá ártatlanul a lány. –

Hatra érted megyek. Hacsak nem gondolod meg magad…– Várni foglak.

30


Azzal Scott elsietett a gyerekosztály irányába, Bella pedig leroskadt egy székbe, és két kezébe temette a fejét. Jóságos ég, mibe vágta a fejszéjét?!

Nem sok ideje jutott az aggodalmaskodásra. Megjött Michelle, a nappalos ápolónő, és kávészünetet tartottak. Alig nyelték le az utolsó kortyot, amikor Bella hallotta, hogy kinyílt a bejárati ajtó. Kinézett az előtérbe, és elszörnyedt a látványtól.

Fiatal nő rohant felé, karjában egy elkékült, ernyedt csecsemővel.– Nem lélegzik! – kiabált rémülten. – Hívjanak orvost, gyorsan!Bella bekiáltott a munkatársnőjének, aztán villámsebesen átvette a gyereket,

odarohant vele az újraélesztő-készülékkel felszerelt kerekes ágyhoz, és sebesen tolni kezdte a kezelő felé. Menet közben rácsapott a nagy, piros riasztógombra a falon, és nyomban felharsant a vészcsengő berregése. Hamarosan segítséget kap. Legyűrte az önkéntelen pánikot.

– Légutak, szívműködés – mondta magának.Nem látszott külső ok, amiért a baba ne lélegezhetne. A szívverését viszont nem

lehetett kivenni. Az édesanya zokogva, kezét tördelve állt mellette.– Így talált rá? – kérdezte röviden Bella.– Igen, de amikor kivettem az ágyból, újraindult a légzése, aztán idejövet megint leállt.– Jól tette, hogy behozta. Mindjárt itt lesz az orvos – biztatta Bella, és közben

kinyitotta az oxigénpalack csapját. A maszkot a gyerek arca elé tette, és megnyomta a pumpát. A csecsemő mellkasa megemelkedett, majd leereszkedett. Vagyis nincs elzáródva a levegő útja. Átadta a pumpát Michelle-nek, és működésbe hozta a szívmasszázs-készüléket. A következő két perc óráknak tetszett. A csecsemő változatlanul nem lélegzett, de kezdett visszatérni a színe, és Bella valami halvány szívhangot is felfedezni vélt.

Aztán végre megérkezett Scott, két fiatalabb munkatársa kíséretében. Ha nem lett volna ilyen feszült a helyzet, Bella jót nevetett volna rajta, mennyire kifulladt a futástól a két ifjonc, ellentétben idősebb kollégájukkal. Röviden tájékoztatta az orvosokat, akik aggodalmasan hajoltak a kis beteg fölé.

Lassacskán helyreállt a normális szívverés. Bella helyet cserélt Michelle-lel, aki a kétségbeesett anyukát vette gondjaiba.

– Sikerült, de csak hajszál híján – sóhajtott fel Scott, amikor a baba már magától is lélegzett. – Továbbra is kapjon oxigént, és tegyük monitorra, aztán küldjük át Port Macquarie-be, egy alapos kivizsgálásra! – Suttogóra fogta a hangját, hogy a gyerek anyja ne hallja. – Ez a roham a bölcsőhalálra emlékeztetett, ami elég nyugtalanító. Sajnos lehet, hogy sosem fogják kideríteni, mi okozta.

Bella könnybe lábadt szemmel bólogatott. Nincs is annál szörnyűbb, mint elveszíteni egy gyereket! Legszívesebben megölelte volna a fiatal anyukát, de ezt Michelle már megtette, így jobb híján Scottra mosolygott rá elérzékenyülten.

Nemsokára megérkeztek a mentők, hogy átvigyék a kisbabát a nagyobb kórházba. A biztonság kedvéért velük tartott az egyik orvos a sürgősségiről is.

– Stabil az állapota, amióta magához tért, és ez jó jel – biztatta Scott a fiatalasszonyt búcsúzóul, Bella pedig megölelte:

– Vigyázzon magára!– Köszönöm. Jelentkezem, ha visszajöttünk – ígérte a nő könnyek között.– Örülnék neki – mondta Bella, aztán Scott-tal együtt megvárta, amíg a mentőautó

elindul.Sírás szorongatta a torkát, és a férfi, mintha megérezte volna, mi zajlik benne, átölelte

a vállát.– Szép munka volt – mondta csendesen.

31


– Borzasztóan örültem, amikor megérkeztél – vallotta be a lány remegő hangon.Az orvos elmosolyodott.– Na, ezt már szeretem hallani. – Elengedte Bellát, és félrehajtott fejjel nézett rá. –

Aztán várlak ám este! Persze, csak ha még mindig kirándulni akarsz…Őszintén szólva, Bella teljesen megfeledkezett az ügyről, de a gondolat, hogy

kiszellőztetheti a fejét, lehetőleg jó távol a kórháztól, örömmel töltötte el.– Nem vagyok anyámasszony katonája! – húzta ki magát, és visszament az osztályra,

hogy segítsen Michelle-nek.

Mire azonban este háromnegyed hatot ütött az óra, a lány kétségei feléledtek. Blake ellenben remek ötletnek tartotta, hogy „megfuttatja” a kocsit, csak akkor nézett rá kissé furán, amikor kiderült, hogy Scott is vele tart.

– Szerintem jó társaság lesz – nyugtatta meg Vivie.– Köszönöm – mondta Bella erőtlen mosollyal. – A vacsorámat tedd be, légy szíves, a

hűtőbe! Majd megmelegítem, ha hazaértem.– Rendben. És ne aggódj, ha mégis ennétek útközben, biztos találok vevőt az

adagodra.Mintegy igazolásként, Blake máris úgy nézett rájuk, mint egy éhes kiskutya.Bella nevetve elbúcsúzott, és kiment a kocsihoz.Scott az utca felé eső verandán várta, egy kosárral a kezében.Bella megállt előtte, és kinyitotta neki a jobb oldali ajtót.– Köszönöm – ült be a férfi.– Tévedsz, nem udvarias akartam lenni. Az az ajtó nem nyílik kívülről.– Nagyszerű. – Az orvos a hátsó ülésre tette a kosarat. – Hoztam uzsonnát. – Aztán

kipróbálta az ajtónyitó kallantyút. – Szóval, ha szerencsétlenül járunk, a mentők nem tudnak kiszabadítani.

– Vészmadár!Bella indított, és végigdübörögtek a főutcán. Scott látványosan belelapult az ülésébe,

de a lány nem vett róla tudomást. Ült már volánnál az orvos jelenlétében, és úgy vélte, most sincs rá semmi oka, hogy zavarba jöjjön. Jól tud vezetni, és ügyesen kezeli a kis sportkocsit, amely úgy tapad az útra, mintha oda lenne ragasztva. Sebességet váltott, és lassított, mert egy kereszteződéshez közeledtek, majd amikor zöldre váltott a lámpa, belelépett a gázba.

Scott meglazította a gallérját.– Láttam egyszer egy rajzfilmet – jegyezte meg mintegy mellékesen. – Egy

tudathasadásos fickóról szólt, akiből akkor tört elő az őrült, ha autóba ült. Egy csapásra ámokfutó vált az addigi átlagemberből.

– Nem léptem túl a megengedett sebességet.– Már ez is valami. Legalább kapcsold be a fényszórót, hogy a többi autós idejében

észrevegye a közelgő veszélyt!A lány lesújtó pillantás kíséretében megigazította a napszemüvegét, ezzel is utalva a

fényes napsütésre, de azért bekapcsolta a lámpát.– Alig várom az autópályát – dünnyögte a férfi szárazon.Szörnyű alak, – gondolta a lány, és bekapcsolta a magnót. Monoton, sipító kántálás

töltötte be a kocsit, kábító, tompán lüktető dobverés kíséretében. Bella önkéntelenül elmosolyodott Scott szörnyülködő arca láttán, és úgy döntött, megkegyelmez neki.

– Nyugodj meg, ez nekem sem az esetem. – Azzal kikapcsolta a ricsajt.– Még szerencse! – sóhajtott a férfi, és színpadiasan megtörölte a homlokát.

32


Bella elégedetten dőlt hátra. Ez egészen jó móka, – gondolta. Tulajdonképpen az elmúlt napok is szórakoztatóak voltak – és izgalmasak.

Lassanként elmaradt mögöttük a város, és elérték az autópályát. A kis sportkocsi könnyedén kerülgette a lassabb járműveket, a nyitott ablakokon bezúduló levegő robaja pedig lehetetlenné tette a társalgást. Mire elérték a Port Macquarie-i leágazást, Bella megunta az egyhangú száguldást.

– Mit szólnál hozzá, ha elmennénk Wauchope felé? Legalább gyakorlom a kormányzást a kanyargós úton.

– Vasból van a gyomrom – vigyorgott Scott –, nem tudod elérni, hogy émelyegjek.A girbegurba hegyi út valóban szórakoztatóbbnak bizonyult, és Bella egyre jobban

élvezte a kirándulást. Még a végén kedvet kap az autóversenyzéshez!Fél óra múlva útitársa megszólalt:– A kiírás szerint a folyó mellett van egy pihenőhely. Tartsunk pihenőt!Lekanyarodtak az útról, és a kerekek alatt hamarosan göröngyös földút váltotta fel az

aszfaltot. Hosszas döcögés után megérkeztek egy nagy, néptelen parkolóba.– Úgy látszik, valami népünnepélyre tervezték.– Hétvégén biztos többen járnak erre – vélekedett az orvos, aztán előhalászta a hátsó

ülésről az elemózsiás kosarat. – Éhes vagy?Bella bólogatva kiszállt. A csomagtartóban talált egy vízhatlan ponyvát, és kiterítette a

földre. Scott letette a kosarat a közepére, aztán leheveredett mellé, és behunyt szemmel elnyúlt, mint aki jól végezte dolgát. Bella csodálkozva nézett rá.

– Nos?– A férfiak önzők és lusták. Nem tudtad?– Na jó – nevetett a lány –, de akkor te raksz rendet a végén.A kosár fedele alól csirkesült, francia sajt, avokádó, készen vett burgonyasaláta és két

üveg alkoholmentes bor került elő, meg egy tálkában megtisztított, felszeletelt mangó. Nem is rossz egy eltökélt agglegénytől, – állapította meg Bella, de azért nem hagyhatott ki egy kis fricskát.

– Mi az? Kávé nincs?A férfi kinyitotta fél szemét, de amikor látta, hogy tréfálkozik, nyomban be is csukta

újra.– Most megfogtál.– No gyere, éledj fel! Éhes vagyok, és még haza is kell mennünk. Nem sokára sötétedni

kezd.Scott engedelmesen felült, s míg Bella kiszedte az ennivalót, ő kinyitotta a bort, és

megtöltött két papírpoharat.– A kis kocsikra, meg a száguldásra!Bella mosolyogva belekortyolt a folyadékba. Nem is rossz! Kényelmesen

elhelyezkedett, és mélyen belélegezte az üde levegőt.– Ami azt illeti, elég szokatlan módon töltjük az estét. Nincs is hétvége.– Valóban. – Scott ismét felemelte a poharát. – A szokatlan hétköznap estékre!Összekoccintották a poharakat, és jót nevettek, mert ezek persze nem csilingeltek,

mint az üvegből készült testvéreik. A fejük felett rózsaszínűre festette a felhőket a lemenő nap, és Bella gondolkodás nélkül feltette a kérdést, amely eszébe jutott:

– Mi volt a legvadabb dolog, amit elkövettél életedben?

6. FEJEZETA férfi elmélázva lötyögtette poharában a bort.

33


– Miből gondolod, hogy elkövettem bármi ilyesfélét?– Mindenki elkövet valami őrültséget, legalább egyszer életében – vonta meg a vállát

jókedvűen a lány, de kisvártatva lehervadt arcáról a mosoly. – Ne mondd, hogy te nem!– Mármint azon kívül – szólalt meg az orvos nagy sokára, amikor Bellán már kezdett

erőt venni a csalódottság –, hogy összeálltam egy nálam tizenöt évvel idősebb nővel, aki rövidesen faképnél hagyott? – Ha az életem függne tőle, akkor se jutna eszembe semmi őrültség azon túl, hogy elmartam magam mellől ezt a lányt, – gondolta, aki most döbbenten bámult rá. De talán megnevettetheti. Előző héten egy családtervezési előadáson járt, ahol ingyenóvszereket osztogattak. Kettőt eltett, hogy majd odaadja Rohannak némi csipkelődés közepette. – De erről az őrült hibáról nem szeretnék beszélni. Mit szólnál inkább valami kézzelfogható őrültséghez, ami itt van nálam? – Bella arca felderült. – Ámbár nem is tudom… – visszakozott Scott, kenetes kifejezést erőltetve az arcára –, nem szeretném, ha rosszra gondolnál…

Bella gyanakodva nézett rá. Ez a kirándulás remek móka, – gondolta a férfi. Egy kincset érő boldog órát tölthet kettesben a lánnyal, és ki fogja élvezni minden percét!

Közben persze a lány is átlátott a szitán.– Ugratni akarsz! – A Scott arcán elterülő huncut mosoly láttán tagjait átjárta a jól

ismert, izgatott bizsergés. Belekortyolt a borba, és hálát adott az égnek, hogy alkoholmentes. – Nos? Hadd lássam!

Az orvos vigyorogva odahúzódott mellé, és előkotorta a tárcáját.– Mit csinálsz?– Mutatok neked valami őrültséget.Kínos lassúsággal kinyitotta a tárcát, ujjait a hátsó rekeszbe csúsztatta, és előhúzott

egy kis csomagot.– Mi az?– Sötétben világító óvszer.Bella az ajkába harapott, és behunyta a szemét. Ha valami nem illik össze ezen a

világon, hát az Scott és egy efféle játékszer. A komoly, régimódi és méltóságteljes Rainford doktor buján foszforeszkál – őrültség még a gondolat is! Az még hagyján, ha esetleg van nála egy hagyományos, egyszerű óvszer – na de hogy sötétben világító!

Minden igyekezetével azon volt, hogy visszafojtsa a nevetést, de hiába. Először rekedt kuncogás tört elő a torkából, ami aztán szaggatott gurgulázásba fordult, és végül hanyatt vetve magát a hasát fogta, úgy kacagott teli torokból. Jó időbe telt, mire lecsendesedett, és zihálva megtörölte a szemét.

– Rendes kiscserkész vagy.– Örülök, hogy tetszik. Kettő van belőle, az egyiket neked adom. De most halljam, te

milyen őrültséget követtél el?– Nem tudlak felülmúlni.– Nem, nem! Rajtad a sor, halljuk!Bella sokáig elgondolkozva szemlélte az alkonyi égboltot. Sosem volt nagy vagány.– Egyszer belopóztam a kórház uszodájába zárás után, és egy szál bugyiban úsztam.

Annyira nem voltam merész – sóhajtott megadóan –, hogy azt is levessem.– Nem is rossz ötlet – bólogatott a férfi, és kérdőn a folyó felé biccentett.– Nem – rázta meg a fejét Bella. Kiürítette a poharát, és visszadobta a kosárba. Scott

tekintete egyre gyöngédebbnek tűnt, és a bizsergés visszatért. – Finom volt az uzsonna. Kellemes itt, de ideje indulni.

Az orvos nem tiltakozott.– Mindkettőnket vár a munka holnap – bólintott. – Még lesétálhatsz a folyóhoz, amíg

én összepakolok, az alku szerint.

34


– Lekötelez, uram.Bella feltápászkodott, és leballagott a sekély víz partját szegélyező sziklákhoz. Megállt

egy hatalmas szomorúfűz mellett, melynek halványzöld levelekkel borított lehajló ágait mintha vonalzó mentén metszették volna el abban a magasságban, ameddig a tehenek elérték. Mosolyogva szemlélte a négylábú kertészek szabatos munkáját, aztán visszafordult.

Scott már mindent összepakolt, és a kocsi mellett várt rá.– Itt is vagyok. Akarsz vezetni?– Ó, nem, vezess csak! – rázta a fejét mosolyogva a férfi. – Szeretek veszélyesen élni.– Nos, ahhoz képest, hogy milyen nagyszabású őrültségekkel dicsekedtünk az imént,

lehet, hogy valóban komoly veszélynek számít beülni mellém az autóba.Beszálltak, és Bella elfordította a gyújtáskulcsot. Halk kattanás hallatszott, más

semmi.Scott a szemét forgatva összefonta a karjait.– Ugye nem arról van szó, amire gondolok?Az újabb próbálkozás sem hozott több eredményt. Bella mély lélegzetet vett, és

erőltetett nyugalommal fordult az orvoshoz:– Jól van hát, akkor mondja meg, szakértő úr, mi ez a hang?– A lemerült akkumulátor jelé, Wilson nővér. Kikapcsoltad a fényszórót, amikor

megérkeztünk?Bella pillantása a kapcsolóra ugrott. Égve hagyta! Sietve lekapcsolta, mintha ezzel

megmenthetné a helyzetet. Dühösen rávágott a kormányra, és az ajkába harapott.– Te mondtad, hogy kapcsoljam be, miért nem szóltál, hogy kapcsoljam is ki?!– Női észjárás – húzta el a száját Scott epésen.Bella mérgesen bámult rá, de aztán felderült az arca.– Tag vagyok az Autóklubnál.– Felhívhatnád őket, ha lenne térerő ebben a lyukban. – Nyomatékul a férfi átnyújtotta

a telefonját.Bella pár pillanatig dühödten meredt a hasznavehetetlen készülékre, óvatosan

visszaadta, aztán újfent a kormánykeréken töltötte ki a haragját.Scott gyorsan elfordította a fejét, hogy leplezze a vigyorát.A lány is elcsitult, mély lélegzetet vett, kihúzta magát, és gyilkos pillantást lövellt az

orvos felé.– A te műved az egész! Kitervelted.– Hm – vonta fel a szemöldökét Scott. – Az tényleg elég vad dolog lenne.– Elnézést, butaság volt – hajtotta le a fejét Bella. – Mihez kezdünk most?Meglepő módon Scott egyáltalán nem borult ki annyira, mint a lány. Szinte örült a

lehetőségnek, hogy ilyen szokatlan körülmények között tölthetik az estét. Pedig máskor beleőrült volna a gondolatba, hogy reggel nem ér be időben a kórházba, vagy hogy valami véletlen folytán Rohan nem tud megbirkózni az éjszakai ügyelettel. Sőt még a pletykák miatt sem főtt a feje.

– Alkonyodik. Szerintem kénytelenek leszünk itt tölteni az éjszakát. Majd reggel keresünk egy helyet, ahonnan tudunk telefonálni. Egyébiránt javaslom, hogy addig húzd fel az ablakot, míg be nem áll a sötétség – ő maga járt elöl jó példával –, máskülönben megesznek minket a szúnyogok.

Bella sietve engedelmeskedett, aztán hátradőlt, és törte a fejét. Semmi okos nem jutott az eszébe. Amióta lekanyarodtak az autópályáról, nem mentek el ház mellett. Errefelé gyér a forgalom, és a sötétben egyébként sem állna meg senki, hogy segítsen. Odahaza azt hiszik, hogy hosszúra nyúlik a kirándulás, egész biztos, hogy senki sem indul a

35


keresésükre. Leghamarabb másnap reggel tűnik fel a távollétük, amikor nem jelennek meg a kórházban. Megrázkódott. Ebből szörnyű pletykák kerekednek majd!

– Szökjünk el Perthbe!– Tartasz a szóbeszédtől? – mosolyodott el Scott.– Hát most sikerült elég nagy őrültséget elkövetnünk, nem igaz?– Azért nem dől össze a világ – fogta meg a kezét csitítóan a férfi. – Reggel

megkíséreljük betolni a kocsit. Most már sötét van hozzá.– De ha nem megyek be reggel, felhívják Vivie-t, ő meg Abbeyt, Rohan pedig téged, és

kiderül, hogy nem vagy otthon…– Csitt! – szorította meg a kezét Scott. – Túl sötéten látod a helyzetet. Nincs semmi

bajunk, itt biztonságban vagyunk, és az ugratásokba sem halt még bele senki. Ami meg a munkát illeti: én is jobban izgulnék, ha Rohan nem lenne otthon, így viszont nyugodt vagyok felőle, hogy bármi adódik is, megoldja. Téged pedig helyettesít Sharon vagy aki épp éjszakás, és tovább marad egy kicsivel reggel, amíg megérkezünk.

– Igazad van – sóhajtott a lány. – Nem nyavalygok többet. Igazán rugalmasan kezeled a helyzetet. Pedig én hagytam égve a lámpát. –Nagyon büszke volt magára, amiért nyíltan önkritikát gyakorolt, s reménykedve pillantott a férfira, hátha ő is megilletődik tőle. Hát nem!

– Úgy bizony! Bár valójában későbbre tartogatom a szemrehányásokat, hátha unatkozni fogunk.

Bella elrántotta a kezét, de aztán rájött, hogy Scott tréfál. Csodálkozva bámult rá. Ki ez az ember?

– Nem ismerek rád, főleg ha visszagondolok, milyen kiállhatatlan voltál a múlt héten.– Kiállhatatlan? – ismételte Scott eltűnődve, aztán egyre komolyabbá vált az arca. –

Mozgalmas hét volt.Kis ideig csendben üldögéltek, majd a férfi hátrahajtotta a fejét, és beszélni kezdett:– Amióta megtudtam, hogy van egy fiam… – elhúzta a száját –, és rájöttem, hogy

mindörökre lemaradtam arról, hogy lássam felnőni a gyerekemet… nos, azóta máshogy látom a világot – felsóhajtott – és benne a saját életemet. Olyan dolgok váltak hirtelen jelentőssé, amelyekre éveken át nem is gondoltam. No meg aztán – mosolyodott el –, Rohan is tartott nekem egy elgondolkodtató prédikációt.

– Mit mondott?– Elég velősen fogalmazott: tűzzek ki célokat magam elé, és ne elégedjek meg azzal,

hogy az egész várost istápolom. Ne sajnáljam magamtól az időt, élvezzem az életet és szórakozzak! Azt hiszem – elvigyorodott –, ez utóbbit máris elkezdtük.

Odakint besötétedett, és a távolban egy tehén bőgött.– Fél kilenc van – nézte meg az óráját az orvos. – Talán már a szúnyogok is elültek.

Van kedved kinyújtóztatni a lábadat?Bella bólogatott, és kinyitotta az ajtót.– Legalább a kocsi körül nem láttam tehénlepényt – jegyezte meg jókedvűen.– Sőt mi több, az eső sem esik – dünnyögött Scott, miközben a kesztyűtartóban

kotorászott, hátha talál valami hasznosat. – És tessék! – emelt fel diadalmasan egy doboz gyufát. – Tüzet rakok, és kis szerencsével rövidesen megjelenik valaki, hogy oltsuk el.

– Segítek rőzsét gyűjteni – lelkesedett Bella, akit elandalított a meghitten pattogó tábortűz reménye. Igyekezett felidézni, hol látott száraz ágakat kis sétája során.

Nem volt még teljesen sötét, és félórányi kemény munkával sikerült tekintélyes mennyiségű gyújtóst egybehalmozniuk a parkoló közepén. Míg Bella ismét elővette és szétterítette a ponyvát, Scott tüzet gyújtott. Hamarosan barátságos, vörhenyes fény öntötte el a parkolót.

36


– Szép munka volt, Tűzkirály – jegyezte meg Bella, amint ott álltak egymás mellett, és Scott művét szemlélték. – És most mihez kezdünk?

A férfi megfogta a kezét, és maga elé húzta, majd hátulról gyöngéden átölelte mindkét karjával.

– Olyan ember vagy, akit szüntelenül mulattatni kell?– Nem – mondta a lány sokkal halkabban, mint szerette volna.Hátát a férfi izmos, kemény mellkasa támasztotta, karjai jólesően melegítették, és

érezte, ahogy csókot lehel a feje búbjára. Nem így tervezte az estét, amikor elindultak, de olyan jól érezte magát, hogy felsóhajtott. Azért csak legyél óvatos, emlékeztette magát, a kellemes pillanatokat csupán egy hajszál választja el a kínosaktól!

Sokáig álltak összebújva a tűz mellett, csöndben, élvezve a szokatlan nyugalmat.Scott álmodni sem tudott volna ennél csodálatosabbat. Karjaiban tartja a vidám és

elégedett Bellát, akit lenyűgözött azzal, hogy tüzet rakott, van élelmük, víz a folyóban, és előttük a hosszú éjszaka, amikor talán megvethetik az alapját annak a kapcsolatnak, amelyben eddig nem mert hinni.

– Hát, ez jobb, mint a Bonanza ismétlései – jegyezte meg félhangosan, derűsen mosolyogva.

– Mi az a Bonanza?Scott elfojtott egy sóhajt. Elég buta bókot talált ki, ráadásul Bella túl fiatal ahhoz, hogy

ismerje az ő kedvenc gyerekkori sorozatát. Hogy is remélhette, hogy bármiféle kapcsolat működhet közöttük? Elengedte a lányt.

– Vissza a valóságba – dörmögte maga elé, majd hangosan így folytatta: – Egy régi tévéműsor. Még meg se születtél, amikor adták. – Azzal odament a tűzhöz, és rádobott egy gallyat.

– Ez a válasz inkább a múlt heti, szorongásoktól gyötört Rainford doktorhoz illik – vágott vissza Bella csípőre tett kézzel.

Scott felkapta a fejét. Hát nem érti ez a lány, hogy ő csak a javát akarja? Pár lépéssel ismét ott termett mellette, és szinte fenyegetőn közel hajolt.

– No és neked melyik Rainford doktor tetszik jobban?Halk hangjából Bella ugyanazt a vészjósló zöngét hallotta ki, mint pár napja a

konyhában, amikor a házasságáról faggatta. Meglódult a szíve, de nem állt szándékában meghátrálni.

– Az, amelyik egy órával ezelőtt a kocsiban ült. Meg amelyik öt perce még itt volt.A férfi elkapta egy hajfürtjét, és még közelebb vonta magához.– No és az, akit a műhelyben láttál? Mert én képtelen vagyok kiverni a fejemből azt a

Bellát. – Ajka a lányét súrolta.Nem jó ez így, – futott át Bella fején. Édes kettesben a vadon mélyén, miközben Scott

hangjából olyan sóvárgás cseng ki, amilyen őt is emészti valahol mélyen… Legszívesebben a karjába vetette volna magát, ugyanakkor érezte, hogy nem készült még fel erre a lépésre. Elhúzódott, kisiklott a férfi öleléséből, és elindult a sötétség felé.

– Hová mégy?Bella visszanézett. A tűz hátulról világította meg az orvost, az arca nem látszott,

viszont alakját vörhenyes dicsfény övezte. Éppen ilyen férfira vágyom! – gondolta. Sőt épp erre a férfira! Nem is Scott-tól fél, hanem önmagától, hogy mi lesz a törékeny önbecsülésével, ha enged a vágyuknak. Nem meri egy mámoros pillanatért kockára tenni mindazt, amit nagy kínnal elért.

– Távolságra van szükségem – mondta. Meg időre, hogy egyedül átgondolja, milyen következményekkel járhat, ha odaadja magát Scottnak, ahogy szeretné. Hogy miként viseli el, ha a férfi ismét csalódást okoz.

37


– Légy óvatos! – kiáltott utána a férfi.Abban a pillanatban bekövetkezett a baj.Bella talpa alól eltűnt a talaj, s a lába egy nyúlodúba csúszott. Irtózatos fájdalom

hasított a bokájába, amint ránehezedett. Kínjában felsikoltott. Könnybe lábadt szemmel igyekezett támasztékot keresni, miközben tenyerébe szúrós füvek és száraz göröngyök vágtak. Minden kísérlet, hogy kiszabadítsa a lábát, keserves nyöszörgésbe fulladt.

– Jól van, édesem, semmi baj! – Scott huppant le mellette a földre. Ujjai gyorsan, óvatosan végigfutottak a lány lábán. – Beszorultál, annak rendje és módja szerint, és a bokád máris kezd megdagadni. Ki kell szabadítanunk, mielőtt még vastagabb lesz.

– Nem is vastag a bokám! – tiltakozott Bella elfúló hangon.– Most az – lapogatta meg a vállát az orvos.A következő néhány percre Bella nem szívesen emlékezett vissza. Mire végül

kiszabadult a lába, szédelgett a fájdalomtól. Scott vigasztalóan megölelte, aztán felemelte, és visszavitte a tűzhöz.

– Be kell kötni a bokádat – állapította meg, miután a lángok fényénél is megvizsgálta a rohamosan növekvő púpot Bella lábfeje fölött. – Nem hinném, hogy eltört volna, de majd megröntgenezzük, ha hazaérünk. Jég kellene – morfondírozott –, ám az nincs. Hozok friss vizet a folyóról. – Azzal felkapta a kiürült borosüveget, és elkocogott.

Amikor visszatért, a pólóját a kezében hozta, összegyűrve, vizesen, borogatásnak. Leguggolt, hogy ellássa a sérülést, Bella pedig közben az elé táruló látványban keresett menedéket.

Sosem látta még Scottot ing nélkül. A lelki békéje szempontjából ez alighanem szerencsének nevezhető, mert ezt a látványt nem tudja majd egykönnyen elfelejteni. A tűz bronzvörös árnyalatot kölcsönzött az orvos napbarnított bőrének, széles, domború mellkasán alig nőtt szőr, ellenben jól látszottak kidolgozott izmai, melyek erejét Bella az imént megtapasztalhatta. Egy gramm fölösleges zsír nem volt a testén.

Amilyen kábult volt, Bella engedett az önkéntelen vágynak, és ujjait végighúzta a dagadozó izomkötegeken. Lágy, meleg bőrt és feszes szöveteket tapintott. Lelki szemei előtt megjelent a férfi képe, amint félmeztelenül dolgozik a műhelyében, ütemesen hajladozik a gyalupad fölött, és szanaszét röpködnek a forgácsok…

Scott felkapta a fejét, amikor megérezte az érintést.– Nagyon fáj?– Nem, csak forog velem a világ. Meg kellett kapaszkodnom valamiben – füllentett a

lány, és örült, hogy a pirulása nem látszik. Az orvos rámosolygott, és megsimogatta az arcát. Ettől aztán tényleg megfordult vele a világ. A hideg borogatás viszont kellemesen csillapította a bokájában lüktető, égő fájdalmat.

Amikor a lehetőségekhez képest rögzítette a kötést, Scott kiegyenesedett.– Gondolom, pokolian fáj a lábad. Attól tartok, meg kell változtatnunk a terveinket,

nem várhatjuk be itt a reggelt. Hogy érzed, kibírod, ha kis időre magadra hagylak? Keresek egy olyan helyet, ahol van térerő.

Bella tekintete végigpásztázta a fénykört, melyet kis tábortüzük rajzolt a sötétségbe.– Nincs itt mitől félni, legfeljebb a tehenektől.– Betehetlek a kocsi hátsó ülésére, ha akarod.– Jól megleszek idekint, csak hagyj itt egy vastagabb faágat! Kár egy ilyen szép

éjszakát az autóban tölteni.A férfi bólintott, felállt, és odament a farakáshoz. Két ággal tért vissza: egy hosszú,

hajlékony pálcával, meg egy vaskosabb bottal.

38


– Az egyikkel játszhatsz, a másikkal háborúzhatsz – nyújtotta át őket. Aztán odahozta a friss vízzel teli üveget és a megmaradt gyümölcsöt. Végül lefejtette a kocsi üléseiről a puha gyapjúhuzatot, és kényelmes háttámlát meg lábzsámolyt göngyölített belőlük.

– Sietek – mondta búcsúzóul. – Ha bármi baj lenne, csak kiálts, egy szempillantás alatt visszajövök.

Bella elmosolyodott. Maga elé képzelte Scottot, ahogy félmeztelenül vágtat megmenteni egy bajba jutott nőt, mint egy kalandfilmben.

– Azt megnézném!– Ne merészelj vaklármával próbálkozni! – intette a férfi, de a szeme nevetett. – Nem

maradok sokáig, úgy emlékszem, a dombon, mielőtt lefordultunk a parkolóhoz, még működött a telefon.

Par másodperc múlva kilépett a tűz fényéből, és eltűnt. Bella sokáig nézett utána. Már nem volt annyira sötét, feljött a hold, és halványezüst fény ömlött szét a tájon. Most, hogy magára maradt, jobban észrevette a természet hangjait: kuruttyolás, meg ciripelés hallatszott a folyó felől.

És mindez azért, mert nem akarta, hogy Scott megcsókolja… vagyis valójában azért, mert nagyon is szerette volna, ha a férfi megcsókolja.

7. FEJEZETLéptek zaja hallatszott a kavicsos út felől, s rövidesen Scott jól ismert alakja és

rokonszenves arca jelent meg a tűz fényében.Egyszerre szólaltak meg:– Na, mi újság?Elnevették magukat, aztán Bella folytatta:– Nálam minden rendben. Sikerült beszélned Rohannal?A férfi bólintott.– Nagyjából egy óra múlva itt lesz. Kicsit tovább kellett mennem, míg sikerült térerőre

lelnem. – Leguggolt a nő mellé, szemrevételezte a bokáját, aztán fürkészve nézett az arcába. – Nagyon fáj?

– Amíg nem mozgatom, el lehet viselni – legyintett Bella, aztán lesütötte a szemét. –Kedves tőled, hogy ennyit fáradozol miattam.

– Ha nem ijesztettelek volna meg, most nem lennél ilyen állapotban.Bella elpirult.– Felfújtam az ügyet. Ráadásul ügyetlen voltam. – Mosolyt erőltetett az arcára. – Ne is

beszéljünk róla többet! Mit mondott Rohan?– Sok mindent, amit nem kötök az orrodra – vigyorgott az orvos, aztán a tűzre

pillantott. – Felszítom, hogy könnyebben észrevegyenek bennünket, és hozok vizet, hogy legyen mivel eloltani, amikor elmegyünk.

Amikor Rohan terepjárójának orra végre megállt a Torana piros motorházfedelével szemben, kiderült, hogy a mentőcsapat két személyből áll. Scott elkomorulva ismerte fel barátja kísérőjében Bella lakóját.

– Elhoztam Blake-et szerelőnek, végtére is az ő kocsijáról van szó – magyarázta Rohan. – Hoztam volna neked inget is – tette hozzá huncut mosollyal –, ha szólsz, hogy a magadét elvesztetted. – Nem vett tudomást Scott sötét ábrázatáról, inkább a ponyván ücsörgő lány felé indult. – Szia, Bella! Hoztam neked fájdalomcsillapítót. – Átnyújtott pár pirulát. – Mit is mondtál reggel a pletykákról?

Bellának azonban nem volt kedve évődni, mert gondolatai már az elkerülhetetlen, de fájdalmas megmozdulás körül forogtak, miközben lenyelte a gyógyszert.

39


– Köszönöm – mondta fáradtan – és azt is, hogy eljöttél. Neked is, Blake – emelte meg a hangját.

Blake mosolyogva intett, miközben felnyitotta a kocsija orrát.– Vivie rettenetesen aggódott. Már attól félt, balesetet szenvedtetek, vagy ilyesmi.– Szegény – csóválta a fejét Bella. – Pedig csupán annyi történt, hogy elfelejtettem

leoltani a fényszórót, amikor megálltunk, amitől lemerült az akku, aztán meg beleléptem egy nyúlodúba.

– Vannak ilyen napok, amikor minden összeesküszik az ember ellen, ugye? – bólogatott Blake vigyorogva. – Nem baj, most már jó kezekben vagy, gondodat viselik a doktor bácsik. Én meg a kocsimnak adok vérátömlesztést. – Azzal odament Rohan autójához, annak is felnyitotta a motorháztetejét, majd kábeleket halászott elő, és összekötötte a két akkumulátort. Begyújtotta a terepjárót, utána beült a saját járgányába, és indított. A Torana motorja annak rendje és módja szerint felbődült.

Scott térdelt le Bella mellé.– Rohannal odaviszünk a kocsihoz. Félek, nem lesz kellemes.– Ti, orvosok mindig ilyen finoman fogalmaztok – dünnyögött a lány.– Kapaszkodj a nyakamba!Bella engedelmeskedett, a férfi pedig a csípője alá nyúlt, és felemelte. Hirtelen ismét

az orvos karjaiban találta magát, és akárcsak előzőleg, most is tökéletes biztonságban érezte magát. A sérülése alig okozott fájdalmat, bár ebben része lehetett annak is, hogy Rohan mindvégig tartotta a lábát, míg odaértek a kocsihoz, és egyesült erővel elhelyezték a hátsó ülésen.

A sógora láthatóan észrevette, mennyi gyöngédséggel veszi körül őt a barátja, mire Bella gyorsan beszélni kezdett, hogy elterelje a figyelmét:

– Igazán ügyesek vagytok, fiúk! Elmehetnétek mentősnek is. Ámbár eljöttem volna idáig a saját lábamon is – lódította.

– Azt kétlem – ingatta a fejét Scott, és körülbástyázta a bokáját. – Ne kötözködj!– Nem kötözködöm!– Jó, jó, csak tréfáltam. Igazán hősiesen viseled a megpróbáltatást. Bár én csak akkor

leszek igazán nyugodt, ha megröntgeneztük a bokádat. No, megyek, eloltom a tüzet.Bella ábrándosan nézett a távolodó férfi után. Milyen délceg és erős, milyen kedves és

figyelmes! Öntudatlanul felsóhajtott. Scott mindvégig megőrizte a nyugalmát. Hát, ha egyszer lakatlan szigetre vetődik – nem mintha tervezne ilyesmit a közeljövőben –, nem bánná, ha Scott vele lenne. Ugyan ennek elég kicsi a valószínűsége, hiszen ez a mostani kirándulás is kudarcba fulladt, örülhet, ha az orvos egyáltalán szóba áll vele a történtek után.

Elindultak. A fényszóró még egyszer végigpásztázta kalandjuk színhelyét, és Bella bánatosan bámult ki az ablakon. Blake dudálva megelőzte őket, és a Torana hátsó lámpája rövidesen eltűnt az éjszakában.

– Ostoba kölyök – morgott Scott.– Egyszerűen fiatal – vette védelmébe a fiút Rohan.Bella túlságosan elcsigázott volt ahhoz, hogy bekapcsolódjék a vitába. Szerencsére

Scott nem morgott többet, és a társalgás elhalt.A kórházhoz érve Scott a karjában vitte be az épületbe a lányt, ügyet sem vetve arra,

hogy félmeztelen. Bella keményen tartotta magát, bár legszívesebben elrejtette volna az arcát. Nehezen állt ellen a kísértésnek, hogy a férfi csupasz vállán keressen menedéket, de nem akart még több tápot adni a szóbeszédnek. Az elkerülhetetlen pletykák remélhetőleg elülnek, mire felépül, és újra dolgozni jön.

40


Egyórányi várakozás és a röntgenszobában tett látogatás után az ügyeletes orvos megerősítette Scott és Rohan feltevését: Bella bokája megrándult és felhorzsolódott, de nem tört el.

Kifelé menet Scott ugyanúgy a karjában szállította, az éjszakás dolgozók lelkes integetése közepette, és Bella csodálkozva állapította meg, hogy az orvos, aki máskor olyan nagy hangsúlyt fektet a közvéleményre, ezúttal cseppet sem jön zavarba. Hiába, – gondolta, ez az ember csupa meglepetés!

Rohannak sikerült meggyőznie a barátját, hogy odahaza egyedül is képes ellátni Bellát, s Scottot kitették a házánál.

– Holnap meglátogatlak még munka előtt – búcsúzott a lánytól az orvos. – Tartsd felpolcolva a lábad!

Bella nagy örömére a sógora mind a hátralevő úton, mind odahaza csendben maradt. Ám azért afelől nem volt kétsége, hogy Abbey az est eseményei mellett Rohan megfigyeléseiről is részletes beszámolót kap. Borzongva gondolt a várható beszélgetésre a nővérével. Nem érezte még késznek magát, hogy számot adjon a Scott iránti érzelmeiről – saját magának sem, hát még valaki másnak!

SzerdaReggelre Bella bokája már nem volt annyira duzzadt, viszont még ugyanúgy fájt. Vivie

ágyba hozta neki a reggelit, és még Sophie néni is megmászta a lépcsőt, hogy meglátogassa.

– Ennek a kirándulásnak se volt sok haszna! – állapította meg. –Kificamított bokával nem túl csábos az ember.

– Viszont Scott az ingével borogatta be a lábamat – dicsekedett Bella, aki nem állhatta meg, hogy ne próbálja megbotránkoztatni nagynénjét.

Ám csalódnia kellett.– Nagy dolog! Ha a nadrágját vetette volna le, arról már érdemes lenne beszélni.– Na de Sophie néni! Scott tökéletes úriember. Eszébe se jutott visszaélni a helyzettel,

amikor megsérültem.– És előzőleg? – vágott vissza az öregasszony, mire Bella elvörösödött, ő pedig

felvihogott: – Hihihi! Mégiscsak érdemes volt felkapaszkodnom ide. No, csak kerüljön a szemem elé az a doki!

– Ha bármi rosszat mondasz neki, én nem állok többé szóba veled! – méltatlankodott Bella, de a nagynénje csak vigyorgott.

– Mit mondtál? Romlik a hallásom. – Azzal feltápászkodott, és elcsoszogott.Bella fejcsóválva nézett utána.Tíz perccel később ismét kopogtattak az ajtón. Ezúttal Scott lépett be.– Jó reggelt! Hogy van a lábad? – Még az átlagosnál is vonzóbbnak tűnt, s a lánynak

arcába szökött a vér.– Köszönöm, azt hiszem, jobban.– Sophie szerint változatlanul fáj. – Bella még jobban elpirult, az orvos pedig leült az

ágy szélére. – Megnézhetem, vagy jobb szeretnéd, ha más vizsgálná meg?– Ugyan mi értelme lenne…? – adta az értetlent a nő.Scott megrántotta a vállát, aztán szemügyre vette a sérült végtagot. Elégedetten

nyugtázta, hogy egy párna van alá téve, aztán óvatosan kibontotta a kötést, melyet előző este a kórházban tettek rá.

– Nem hittem volna, hogy ilyen hamar leapad a duzzanat. Már sokkal jobban néz ki.Bella a szája szélét rágta. Egész éjjel azt tervezgette, mit mondjon a férfinak.– Scott? – szólalt meg bátortalanul.

41


– Tessék.– Sajnálom, hogy annyi kényelmetlenséget okoztam tegnap.A férfi szeme vidáman felcsillant.– Miért? Magamnak kerestem a bajt.– Ami azt illeti – mosolyodott el a lány –, nélküled én sem lettem volna olyan vagány.

Csak aztán túlságosan lendületbe jöttem.Scott felkacagott, és Bella önkéntelenül is arra gondolt, milyen keveset látta nevetni az

utóbbi időben. Pedig ha vidám, még sokkal vonzóbb. És hasonlít valakire – csak azt nem tudta, kire.

– Nos, úgy tűnik, egyformám vétkesek vagyunk – mondta a férfi jókedvűen. – Legközelebb az én kocsimmal megyünk. A Volvo sípol, ha égve hagyom a fényszórót.

– Majd meglátjuk – felelt a lány színlelt közönnyel, mert maga se tudta, hogyan viszonyulna újabb közös programokhoz.

Szerencsére Scott visszakanyarodott a lábával kapcsolatos teendőkhöz.– Tartsd felpolcolva a lábadat továbbra is! Nagyon fáj?– A gyógyszer sokat segít, bár meglehetősen kába vagyok tőle.– Azért csak szedd be rendesen! Ha eleget pihensz, holnap talán már felkelhetsz.

Egyébként felhívtam a helyi közlekedési vállalatot. Kölcsönöznek egy sofőrt hétvégére az ifjúsági buszhoz.

Bella majdnem könnyekben tört ki a meghatottságtól. Bizonyára az orvosság tesz ennyire túlérzékennyé, – vigasztalta magát, s csak annyit mondott zavartan:

– Köszönöm.– Pihenj! – emlékeztette búcsúzóul a férfi, aztán távozott.Bella pillantása az órára ugrott, s magában kiszámolta, mennyi időbe telik, míg

viszontlátja Scottot… Aztán amikor rájött, mit is csinál, behunyt szemmel visszaroskadt a párnára, és változatos szidalmakkal illette magát.

Ismét kopogtattak. Legalább a magány nem fenyeget, – gondolta, azzal kisimította a takarót, és behívta az illetőt. Blake mosolygós képe jelent meg az ajtónyílásban.

– Szia, Bella!Milyen ismerős! – futott át hirtelen a lány fején. Blake megszabadult a testékszertől,

megborotválkozott, és levágatta a haját. Idősebbnek és rendezettebbnek látszott.– Ej, ki ez a csinos fiatalember? – évődött Bella.– Vivie ötlete volt – borzolta meg kurta fürtjeit a fiú. – Hogy tetszik?– Inkább nem mondok semmit, mert még fejedbe száll a dicsőség.Blake elpirult.– Csak azt akartam kérdezni, kell-e valami a városból. Újság, gyümölcs vagy ilyesmi?– Mit szólnál inkább egy kis beszélgetéshez? Rám tudsz szánni tíz percet?– Hogyne – rántott egyet a vállán a fiú, és letelepedett az ágy mellett álló karosszékbe.– Még meg sem kérdeztelek, hogyan érzed magad minálunk, ennyi nő között.– Jól! – nevetett Blake. – Mulatságos. Tulajdonképp mindig szerettem volna, ha van

egy húgom. Most egyből hatot kaptam.– Mi hárman vagyunk lányok. Abbeyt már ismered. Kirsten, aki fiatalabb nálam,

jelenleg Szaúd-Arábiában van, de nemsokára hazajön. Neked egyáltalán nincs testvéred?– Nincs. Nagyon késői gyerekként születtem, már meglett emberek voltak a szüleim,

amikor világra jöttem. De mindig számíthattam rájuk.– Biztos nagyon hiányoznak.– Valóban. Csodálatos emberek voltak. Apa tavaly halt meg, anya pár hónappal

később. Nem voltak túl gazdagok, és mire kifizettem minden számlát, nem sok minden tartott Sydneyben. Ezért is jöttem el.

42


– Nekem is meghaltak a szüleim, amikor valamivel fiatalabb voltam, mint te most. Rettenetes volt, pedig én nem is maradtam egyedül. Ott voltak a testvéreim, Abbey gondunkat viselte. Később Sophie néni is odaköltözött. Mindig nagy család vett körül, nem is tudom elképzelni, milyen lehet egyedül élni a világban.

Blake felállt, és elbiggyesztette a száját.– Nincs szükségem senkire – mondta, majd egy pillanatnyi habozás után hozzátette: –

Kérdezhetek valamit?– Nyugodtan. Legfeljebb nem válaszolok – mosolyodott el a nő.– Jogos. Rainford doktor udvarol neked?– Nem. Úgy véli, túl öreg lenne hozzám.Blake összevonta a szemöldökét, és e komor arckifejezéssel annyira hasonlított

Scottra, hogy Bella önkéntelenül is levegő után kapott. Hirtelen világossá vált, miért érezte mindig is ismerősnek: amióta megnyiratkozott, a fiatalember erősen emlékeztetett arra a fiatal orvosra, akit tizenkét éve megismert.

A fiú nem vette észre, milyen megdöbbenést okozott.– És te? – folytatta a kérdezősködést. – Te is úgy látod, hogy túl öreg hozzád?– Én sosem láttam így a dolgot.– Ezek szerint már régebb óta érdeklődsz iránta.– Attól tartok, ez az a pont, ahol megtagadom a választ.– Rendben.– Viszont nekem is lenne egy kérdésem. – Merész elképzelés, de a hasonlatosság

szembeszökő, – latolgatta Bella. Immár Blake minden arckifejezésében Scott vonásait látta. – Van másik keresztneved is? – tudakolta merészen.

– Miért kérded? – Blake egyszerre gyanakvóvá vált.– Ó, csak úgy eszembe jutott. Ha nem akarsz, ne válaszolj!– Michael.– És – folytatta Bella óvatosan – miért éppen Gladstone-ra esett a választásod, amikor

elhagytad Sydneyt?– Hová akarsz kilyukadni?– Pusztán arra lennék kíváncsi, megtaláltad-e itt azt, amit, vagy akit kerestél.Blake ujjai elfehéredtek, úgy szorította a szék támláját, és Bella megértette, hogy

bármily hihetetlen is, a gyanúja alighanem igaz.– Erre én nem szeretnék válaszolni.– Semmi gond. Azt akartam még elmondani – terelte gyorsan másfelé a beszélgetést

Bella –, hogy nagyszerű a kocsid, kész élmény volt tegnap is vezetni.– Örülök! Sajnálom, hogy cserbenhagyott.– Néha arra gondolok, mindennek, ami történik, még ha látszólag véletlenül is, van

valami mélyebb értelme – elmélkedett fennhangon Bella.Blake viszont alig leplezett türelmetlenséggel csörgette a kulcscsomóját.– Biztos, hogy nem kell semmi a városból?– Biztos. De köszönöm, hogy megkérdezted.Blake sietve távozott. Még Vivie kedvéért sem állt meg, aki épp egy újabb csésze teát

hozott a betegnek, és bánatosan nézett a lépcsőn leviharzó fiú után.Bella ellenállt a kísértésnek, hogy kérdésekkel ostromolja a lányt, csak megköszönte

az italt, és bevette az orvosságát. Aztán amikor egyedül maradt, tovább rágódott a megfigyelésein. Talán szólnia kellene Scottnak…

Valamivel később Abbey érkezett Lachlan babával látogatóba. Egy darabig a csecsemőről folyt a társalgás, aztán a nővére szóba hozta azt, amit addig Bellával egyetemben sikeresen kerülgettek:

43


– Akarsz Scottról beszélni?Bella megrázta a fejét.– Nem. Először magammal kell tisztáznom a dolgokat.Abbey nem erőltette, de azért láthatóan foglalkoztatta az ügy.– Változatlanul azt hiszem, hogy Scott helyesen cselekedett annak idején. Viszont

azóta más emberek lettetek mindketten – mondta.Nem sokkal később elbúcsúzott.

Este Scott ismét benézett. Bellának addig volt bőven ideje gondolkodni. Arra a következtetésre jutott, hogy felesleges beleavatkoznia Blake ügyeibe, legfeljebb annyit tehet az érdekében, hogy igyekszik előnyös színben feltüntetni Scott előtt. Ennek szellemében kezdte a társalgást:

– Vivie-től hallom, hogy Blake mindennap bemegy Melissához a kórházba. Igazán szép tőle, nem? Végtére is nem ő a gyerek apja.

A férfi azonban mereven elzárkózott a téma taglalásától.– Azért jöttem, hogy lássam, hogyan javulsz, nem pedig, hogy arról a svihákról

társalogjak. Egyébként is – vágott látványosan nemtörődöm képet –, tudtommal semmi közöm a lakóidhoz.

Toporzékolni nem állt módjában, hát Bella inkább megadta magát.– Jól vagyok. Mi újság a kórházban?– Tökéletesen működik. Abbahagynád végre az aggodalmaskodást? Pihenj inkább! A

világ akkor is forog, ha te nem vagy ott, hogy feláldozd magad.– Szó sincs áldozatról, úgy élek, ahogy nekem tetszik. Ami pedig azt illeti, bagoly

mondja verébnek.– Mintha Rohant hallanám – csóválta a fejét a férfi. – Nem azért jöttem, hogy

pörlekedjünk.– Hanem?– Már mondtam: ellenőrizni akartam az állapotodat. Meg aztán szeretnélek elhívni

kirándulni szombatra, hátha jólesik kimozdulni a szobafogság után. Bár amilyen zsémbes vagy máris, felesleges volt aggódnom – mosolyodott el.

Ez megint a vidám, évődő Scott, – gondolta Bella, akit megrohant az orvos társaságában az utóbbi időben megismert izgatott bizsergés. Tanakodva bámult a férfira: akar ő még több időt is kettesben tölteni ezzel az emberrel?

Sajnos, igen!Bármennyire tagadni szerette volna önmaga előtt is, örömmel töltötte el Scott

javaslata. Igen, egy kirándulás kellemes lesz. De semmi olyat nem teszek, fogadta meg rögtön magában, amit később megbánhatnék!

– Kedves, hogy gondolsz rám. Szívesen veled tartok.Scott felállt.– Holnap, meg pénteken egy konferencián leszek, de szombat reggel érted jövök. Tíz

óra megfelel?Bella bólintott, és egy mosollyal igyekezett palástolni a kétségeit. Talán mégsem jó

ötlet ez. Már a Scott-tal eddig eltöltött idő is veszedelmesen komoly érzelmeket ébresztett benne… Máris csalódottságot érzett, amiért két napig nem fogja látni a férfit.

Scott mintha olvasott volna a gondolataiban.– Pusztán egy kirándulásról van szó – mondta megnyugtatóan, aztán sietve elköszönt.Éjszaka nem jött álom Bella szemére. A mennyezetet bámulta, és felidézte egykori

kapcsolatát a férfival. Tizenkét év távlatából remélhetőleg képes tárgyilagosan megítélni a múlt eseményeit. Ő fiatal volt, és rajongásig belehabarodott Scottba, aki – minden

44


valószínűség szerint – viszonozta a vonzalmát, ám hosszú távon nem akart engedni az érzéseinek. De hát akkor eleinte miért bátorította?

Nem áltathatja tovább magát: ismét kezd a férfi hatása alá kerülni. A kérdés csak az, tud-e hinni abban, hogy ezúttal Scott nem töri össze a szívét? Mekkora kockázatot mer vállalni? Hiszen megtörténhet, hogy a férfi ugyanúgy elhidegül tőle, mint annak idején.

Végül eltökélten becsukta a szemét: ideje aludni. A boldogsága nem Scotton múlik, hanem saját magán. Elég, ha bízik az ösztöneiben.

SzombatSajnos, keresve sem lehetett találni egyetlen felhőt se a ragyogó kék égen. Nincs

kifogás, mennie kell. Bella egyik énje izgatottan repesett, ám a másik, a józan, a borúlátó, megborzongott feltámadó kétségeitől.

Kifelé a józan, mosolytalan arcát mutatta, amikor a férfi megérkezett.– Milyen volt a konferencia?– Kellemes – mosolygott az orvos. – És te? Unatkoztál annyira, hogy hiányozzak?– Unatkozni unatkoztam – felelte Bella, miközben óvatos léptekkel kiment az ajtón.A bokája már nem fájt, így befáslizta, de túlerőltetni sem akarta, mert hétfőn szeretett

volna újra munkába állni.Végtelen boldogsággal töltötte el a cirógató napsütés. Scottnak igaza volt: már az

idegeire ment a bezártság. Ugyanakkor tartott az előttük álló óráktól. Tervei szerint óvatos lesz, élvezi a kiruccanást, és ép szívvel jön haza, meg pár válasszal gazdagabban – de hát ki tudja?

Míg a férfi a vezetésre figyelt, Bella őt nézte elgondolkodva.Scott nyugodtnak és jókedvűnek látszott, ajka halvány mosolyra görbült. Bella gyomra

összerándult. Vajon miért van rá ekkora hatással ez a férfi? Nem sokat változott tizenkét év alatt, kivéve talán a magabiztosságát. Olyan ember benyomását kelti, aki megszokta és komolyan veszi a ránehezedő felelősséget, nagyon is komolyan. A betegei mindig számíthatnak rá. Ő a város legtöbb lakójának a háziorvosa, és az esetek túlnyomó részében az ügyeletes is egy személyben. Mindig azt hangoztatta, hogy a város a családja, s Bella csak most döbbent rá, mekkora szerepet játszik az itteni emberek életében.

Bármekkora igénybevételt jelent is ez, – morfondírozott tovább, a külsején nem látszik meg. Szögletes állkapcsa, dús, mozgékony szemöldöke a világító zöld szempár fölött ugyanolyan, mint amikor megismerte. Barna hajában nyoma sincs ősz szálnak. Semmi jele az idő múlásának. A válla is milyen széles…

Hirtelen eszébe jutottak a bokáját ért baleset utáni percek: a férfi domború mellkasának melege, izmos karjának ereje, határozott, mégis gyöngéd érintése… Zavartan elfordította a tekintetét.

– No, megütöm a mértéket? – Scott hangja játékos volt.Bella ránézett, és elmosolyodott. Ideje lenne, hogy ne flúgos bakfisnak érezze magát a

férfi mellett!– Mindig is vonzónak tartottalak. – Örömmel látta, hogy szavaival meglepetést

okozott. Az őszinteség jót tesz a kapcsolatuknak, legalábbis az eddigi tapasztalatok alapján. Ma az is kiderül, meddig mehet el az egyenes beszéddel. – Épp arra próbáltam rájönni, miért.

– Avass be engem is!Bella mély lélegzetet vett.– Talán a mai nap jó alkalom lenne, hogy rendet rakjunk a múltban, és tisztázzunk pár

dolgot, amit nem értek.– Mivel kapcsolatban?

45


– Azzal kapcsolatban, ami tizenkét évvel ezelőtt történt közöttünk.A férfi arca meg sem rezdült.– Majd meglátjuk – mondta talányosan, aztán hallgatásba burkolózott.Bella hagyta, hadd eméssze meg a hallottakat. Az ablak előtt elsuhanó, szívének

kedves tájra fordította tekintetét. Egy gazda motorbiciklin terelgette a marháit. Egy másik gulya körül szürke juhászkutya szökdelt.

– Arra gondoltam – törte meg végül a csendet Scott, amikor lekanyarodtak South West Rocks felé –, hogy először felmehetnénk a világítótoronyhoz nézelődni meg kávézni. Merthogy ezúttal hoztam kávét is!

– Nagyon helyes!Árnyas esőerdőben kanyargott az út, a lehúzott ablakon át hús, párás levegő áradt be

a kocsiba, meg madarak és kabócák éneke. Bella egy pillanatig még egy lantfarkú madarat is látni vélt, de az eltűnt, mielőtt szólhatott volna Scottnak.

Amikor ismét kigördültek a napsütésbe, előttük magasodott Smokey Cape világítótornya, mögötte pedig a tenger kéklett a földnyelv három oldalán. Scott lassított, és Bella elragadtatottan szemlélődött.

– Mesés! Örülök, hogy eljöttem. Szinte már el is felejtettem, milyen gyönyörű vidék ez.– Én is örülök – helyeselt Scott, de az ő tekintete a lányon nyugodott. Aztán a parkoló

legmagasabb pontján leállította a kocsit a kirándulók számára kikészített padok és asztalok mellett. – Itt megkávézhatunk. Hátha látunk közben egy bálnát…

– Köszönöm. – Bella kiszállt. – Sosem láttam még bálnát.– Szerintem nincs is errefelé bálna – grimaszolt egyet a férfi. Bella nevetett, hiszen

tudvalevő volt, hogy ez nem igaz. Letelepedett, és Scott az asztalra tette a már ismert elemózsiás kosarat, majd előhúzott belőle egy termoszkannát. – Parancsolj, presszókávé!

– Csak ugratsz.– Ma reggel őröltem hozzá a kávét. Persze, már biztos nem olyan, mint egészen

frissen.Bella elégedetten szimatolt bele a bögréjéből felszálló zamatos gőzbe. Szeme előtt az

azúr színű óceán hullámzott, amely a szemhatáron összeolvadt az ég alig valamivel halványabb kékjével. A fejük fölött egy sirály körözött.

– Meg tudnám ezt szokni – sóhajtott ábrándosan.– Ha belegondolok, hány hétvégét fecséreltem el anélkül, hogy ilyen helyekre jártam

volna, óhatatlanul az jut eszembe, hány van még hátra.– Egészségtelen hozzáállás. Én örülök, hogy most itt vagyok, és biztos, hogy a jövőben

is igyekszem eljönni ide, de már önmagában a tudat is, hogy létezik ez a szépség, boldoggá tesz.

– A derűlátó visszavág.– Ez nem csupán derűs hozzáállás kérdése. El kell fogadni, hogy az élet tapasztalatok

sora, jó és rossz tapasztalatoké, az ember pedig eldöntheti, hogyan sáfárkodik ezekkel, vagyis ura a sorsának.

– Nem mindenki gazdálkodik ügyesen az élettapasztalatokkal. Vegyük például a szerelmet. Mit tanultál a szerelemből?

– A szerelemből? – Bella felszegte az állát, ám a hangja egészen elhalkult. – Csupa rosszat. Nagyon sok időbe telt, mire helyreállt az önérzetem, és pillanatnyilag örülök, hogy egyedül vagyok.

Scott megrándult. Ebben a vélekedésben neki is jelentős szerepe volt.– Tehát mindörökre lemondasz a kapcsolatokról?

46


– Nem ezt mondtam – rázta meg a fejét a lány határozottan. –Csak nem akarom feladni önmagamat. Így az is jobban jár, akivel egyszer talán összehoz a sors. Nem fogok a nyakára mászni, mint valami fojtogató lián.

– Hát, egy nő karjai az ember nyaka körül… nem is rossz dolog. Egyébként azt tartják, némely lián olyan erős, hogy már az tartja a fát, amire felkúszott.

– Szép hasonlat – mosolyodott el Bella. – Kissé komor vizekre eveztem, bocsánat.Scott megrázta a fejét.– Elmondtad, hogyan érzel, és én megtiszteltetésnek veszem, hogy úgy gondoltad,

elmondhatod nekem.Összekapcsolódott a tekintetük, és hirtelen ott volt velük mindaz, amit a múltban

átéltek.– Mindig is úgy éreztem – szólalt meg végül Bella –, hogy veled megoszthatom a

gondolataimat.Scott újratöltötte a bögréiket.– Azt mondtad, tisztázni akarsz dolgokat. Például mit?Bella elgondolkodva nézett rá.– Például azt az elég lényeges kérdést, hogy miért tettél úgy tizenkét évvel ezelőtt,

mintha akarnál tőlem valamit, és aztán miért ejtettél, sőt még Abbeyt is bevontad, hogy tartson tőled távol.

Scott felsóhajtott.– Ó, hát erre vagy kíváncsi!

8. FEJEZET– Hosszú történet, de azt hiszem, van időnk. – Scott lelki szemei előtt megelevenedett

az a végzetes nap, amikor megismerte Bellát.Az édesanyjuk sírja körül álltak a lányok, mint három vörös hajú, fekete ruhás apáca.

Abbey, a legidősebb görnyedten ugyan, de tartotta magát a ránehezedő felelősség alatt. Kirsten, a legfiatalabb értetlen, dühös szemmel nézett a világba. A káprázatosan szép Bellának pedig teljesen kicsúszott a lába alól a talaj.

Ez már nem az a fiatal lány, – gondolta, ahogy a szemben ülő nőre nézett.Gyöngéden megfogta a kezét, mintha kapaszkodót keresne az elbeszéléshez.– Anyád temetésén láttalak először, össze voltál törve, mint egy szépséges vörös

pillangó, aki összezúzta a szárnyait valami számára fel sem fogható, hatalmas szerencsétlenségben. Amikor a szemedbe néztem, valami visszavonhatatlanul megváltozott bennem, hiába próbáltam később magam előtt is tagadni.

Bella szeme könnybe lábadt. Gondolatban ő is ott állt megint a ravatalnál, érezte a levegő nyirkos szagát. Hajnalban, a szertartás előtt, esett az eső. Újra látta Scott tekintetét. Az együttérzéssel, gyöngédséggel teli pillantást, az egyetlent, amiben vigaszt lelt azokban a napokban.

– Én is fiatalon vesztettem el az anyámat – folytatta a férfi –, tudtam, min mehetsz keresztül. Aznap éjjel nem jött álom a szememre. Azt mondtam magamnak, csupán segíteni szeretnék neked. –Keserű mosolyra húzódott a szája. – Sokkal öregebb voltam nálad. Ami azt illeti, most is az vagyok – tette hozzá, s egy pillanatra felderültek e nevetségesen nyilvánvaló megállapítástól. – Sok hibát elkövettem, nagy hibákat – folytatta aztán az orvos. – Te ellenben fiatal voltál, ártatlan, és a legjobbat érdemelted az élettől. Magamat sosem tartottam a legjobbnak. Gazdag rokonoknál nőttem fel, akik bőkezűen iskoláztattak, és akiknek hálás is voltam ezért. De sosem éreztem magam sehol se otthon addig, amíg meg nem érkeztem Gladstone-ba. Itt szeretettel fogadtak,

47


megbíztak bennem. És mivel viszonoztam mindezt? Majdnem elcsavartam egy zaklatott kamasz lány fejét. – Elengedte Bella kezét, és kihúzta magát, mintha most következne a neheze. – Eleinte azzal áltattam magam, hogy ha már megvigasztalódtál, visszavonulót fújok. Ám mennél többet láttalak, annál jobban vágytam rád, és ha nem hátráltam volna ki időben ebből a helyzetből, menthetetlenül elvesztem a fejem, és szeretőkké válunk. Feleségül kértelek volna, pedig saját tapasztalatból tudtam, milyen katasztrófa ilyen korkülönbséggel házasságot kötni. Nem kockáztathattam meg, hogy te is átéld a csalódást, ha kudarcba fúl a kapcsolatunk. Nem bírtam volna elviselni – mondta elcsukló hangon, amely nem hagyott kétséget őszintesége felől –, ha egy nap azt mondod, bárcsak ne jöttél volna hozzám.

Bella torkát is könnyek fojtogatták.– Miért nem beszéltél erről velem?– Mert nem fogadtad volna el az érveimet.Bella csak a fejét ingatta.– És Abbey?– Elmondtam neki, hogy túlságosan közel kerültünk egymáshoz, viszont én öreg

vagyok hozzád. Ez volt az egyetlen módja, hogy megvédjelek magamtól. Gyenge voltam – húzta el a száját megvetően Scott.

Bella arcán egy könnycsepp gördült végig.– És ha azt mondtam volna, hogy mindaz, amire vágyom, benned testesül meg?A férfi finoman letörölte a könnyet.– Nem hittem volna neked. Most se hinnék.Bella bólintott. Tekintete a végtelen óceánra siklott. Tehát nincs remény, még most

sincs. Csak annyit mondott:– Ez sok mindent megmagyaráz.– Kíváncsi vagy még valamire?– Talán később – rázta meg a fejét a lány. Nem bírt volna most több okot meghallgatni,

hogy miért is nem szereti őt a férfi. Hirtelen sürgősen el akart tűnni erről a helyről, amely tanúja volt a csalódásának. Sőt a bánata kezdett lassanként dühbe fordulni. – Mi a következő látnivaló, uram?

Scott csak a fejét csóválta. Döbbenet és csalódottság kavargott a lelkében, és képtelen volt követni a lány hangulatváltozását. Egyre erősödött benne a fájdalmas gyanú, hogy talán mégsem cselekedett helyesen, amikor annak idején elküldte Bellát. Bele sem mert gondolni, mi minden következik ebből a feltételezésből, különösen a lány keserű tapasztalatait illetően. Inkább a gyakorlati teendőkre összpontosított.

Visszapakolt a kocsiba, aztán egy újabb kanyargós úton megközelítették South West Rock városát.

– Vendéglőben akarsz ebédelni, vagy inkább üljünk ki egy szendviccsel a szabadba?– Régen, amikor még apával és anyával jöttünk ide, mindig sült halat meg krumplit

vettünk, és a domboldalban ülve ettük meg. Tegyünk most is így!Scott bólintott, és bekanyarodott a strand melletti parkolóba.Horseshoe Bay az alakjáról kapta a nevét. A fehér fövenyes part szabályos patkó

alakban ívelt a két végén tornyosuló sziklatömbök között, a homokos rész fölött pedig, a magas fenyők árnyékában, füves domboldal nyújtott kényelmes, árnyas pihenőhelyet a kirándulóknak. Ezúttal is vagy egy tucat család piknikezett a zöldben, és a strandmester alig győzte a zászlókkal kijelölt részen tartani a fürdőzőket.

– Ott – mutatott Bella az öböl közepére – egyszer majdnem megfulladtam. Hétköznap történt, amikor nincs itt strandmester.

Scott hitetlenkedve nézte a jámbornak látszó víztükröt.

48


– Jól emlékszem, pedig csak kilencéves voltam – mesélte a lány. – Kirsten a part mentén pancsolt, és megcsípte egy dongó. Apa és anya ővele volt elfoglalva, miközben én belekerültem egy befelé sodró áramlatba. Egyszer csak azt vettem észre, hogy hiába evickélek, egyre távolodom a parttól. Halálosan megrémültem, és egészen kimerültem a hasztalan erőlködéstől. Váratlanul ott termett mellettem Abbey. Azt mondta, ne küzdjek az áramlat ellen, hanem majd oldalvást kikerülünk belőle. Így is lett. – A távolabbi sziklák felé mutatott. – Ott értünk végül partot. Iszonyúan sírtam, és Abbey megdicsért, amiért olyan kitartó voltam. De igazából neki köszönhetem az életemet. – Elmosolyodott, és fejcsóválva folytatta: – Apa még azon a nyáron beíratott minket vízimentő-tanfolyamra, de én sosem élveztem. Abbey ellenben minden versenyt megnyert. Furcsa, milyen apróságok határozzák meg az ember életét.

– Bárcsak itt lehettem volna, hogy vigyázzak rád! – mondta Scott, miközben letelepedtek egy padra.

– Abbey ott volt – bólogatott merengőn Bella. – Mindig ő védett meg. Valószínűleg ezért is rázott meg annyira a tavalyi támadás. Eleve egy kudarcba fulladt viszony után menekültem haza, hogy Abbey vállán kisírhassam magam, és akkor jött az a szörnyűség. Először még haragudtam is Abbeyre, amiért nem védett meg. Csak akkor álltam végre a saját lábamra, amikor az a gazfickó már a nővéremet fenyegette. Nevetséges, de ez mentett meg. Akkortól tudtam megint a tükörbe nézni. Felismertem, hogy van bennem erő, és elhatároztam, hogy én irányítom az életemet.

– Hosszú utat jártál be, büszke lehetsz magadra.– Az is vagyok. És óvatos. Alaposan megfontolom, mibe megyek bele. – Kis szünet után

Bella komor vonásai kisimultak. – Ennyit rólam. Most te mesélj a házasságodról! – nézett együttérzéssel a férfira.

– A házasságom egy volt a sok rossz döntésem közül. Azt hiszem, igazából a család utáni vágy hajtott, mert bár a nagybátyámék jók voltak hozzám, sosem éreztem magam igazán otthon náluk. Azt nem tudom, Madeleine mi okból jött hozzám, de az biztos, hogy az ok rövidesen megszűnt, és nem győzött elég gyorsan elválni tőlem.

– Lehet, hogy megijedt, amikor teherbe esett?– Lehet – rángatta a vállát a férfi – ámbár nem vetette el a gyereket.– Talán téged akart megkímélni.Az orvos nagy szemeket meresztett.– Ugyan mitől?– Attól, hogy feláldozd magad az ő meg a gyerek kedvéért. Nem mondtál olyat, hogy

nem akarsz gyereket?– Elképzelhető, hogy a csúnya vitáink hevében kiszaladt ilyesmi a számon… például:

még szerencse, hogy nincs gyerekünk, aki hallaná a marakodást… Ki tudja? De lehet, hogy egyszerűen elege lett belőlem, viszont a gyereknek örült. Sosem fogom megtudni. Mindenesetre annyira meggyűlölt, hogy eltitkolta előlem a fiam létét. Pedig isten bizony szerettem volna megtudni, mit érek apaként!

– Michael most annyi idős lehet, mint te, amikor elvetted az anyját.– Igen. De ha meglátok egy ilyen kislegényt – Scott a vízparton tipegő egyik apróság

felé intett –, az jut eszembe, hogy nem láttam a fiamat, amikor ilyen volt. – Pillantása egy labdázó fiúcskára vándorolt. – Sem ilyennek. – Végül egy fiatalemberre mutatott, aki a barátnőjével andalgott. – És most sem tudom, hogy néz ki. Két hete, valahányszor elmegy mellettem egy fiatal férfi, arra gondolok, hogy akár ő is lehetne. Meg sem ismerném. Elég pocsék érzés.

– Vajon ő felismerne téged?

49


– Mint önmaga idősebb kiadását? – gondolkodott el a felvetésen Scott. – Esetleg… nem rossz elképzelés. Bár ez neki elég ijesztő lehetne.

– Az öregség a mániád – próbált tréfálkozni Bella, de a férfi még csak el sem mosolyodott.

– Erről nem is akarok beszélni. – Túlságosan közel kerültek az okhoz, melyre minden tévedése visszavezethető. Scott nagy lendülettel felállt. – Inkább vegyünk valami harapnivalót! – Igyekezett elhessegetni a szomorúságot. Hiába, a tisztánlátás nemegyszer fájdalommal jár, – gondolta keserűen.

Ám ott volt mellette Bella, aki akaratlanul is emlékeztette rá, mit veszített az elmúlt években.

Miután az egyik árustól ínycsiklandóan illatozó finomságokat vásároltak, leterítettek egy pokrócot a gyepre a hegyfok vége táján, ahonnét messzire el lehetett látni a part mentén. A fehér föveny sarló alakban kanyarodott, és a távolban már a régi börtön romjai sejlettek, amely a következő öböl, Trial Bay fegyencek munkájával megerősített partján tornyosult. A fehér papírtasakból aranybarna hasábburgonya meg omlós sült hal került elő, s ők ráérősen falatoztak. Scott már bekebelezte az adagját, amikor Bella még a sót nyalogatta az ujjairól. A férfi gyorsan elkapta a tekintetét, és csak akkor nézett vissza, amikor a lány befejezte ujjai szopogatását.

– Ugye tudod, hogy kínpadra vonsz?– Igen? Nagyon helyes, megérdemled. Legalább visszafizetem a szenvedést, amelyet te

okoztál nekem.Scott felnevetett. Előrehajolt, és elcsente a lány zacskójából kikandikáló leghosszabb

krumplihasábot.– Hé, azt a végére tartogattam! – méltatlankodott Bella, és kacagva kapott a finom

falat után.A férfi csak erre várt. Egy óvatlan pillanatban átkarolta a derekát, és az ölébe húzta a

meglepett lányt. Csókot lehelt sótól csillogó ajkára, egy mozdulattal kikapcsolta a csatot, amely összefogta a haját, végül ledöntötte a pokrócra, és fölé hajolt. Kiszolgáltatott helyzete dacára Bella cseppet sem látszott ijedtnek, csupán elképesztően szépnek.

– No, és most mi lesz?– Ismerek pár aljas trükköt ilyen pozícióból – vágott vissza a lány csibészesen villogó

szemmel.– Ó persze, az önvédelmi kurzus – nevetett Scott, és elengedte. –ördög vigye a női

egyenjogúságot!– Szerintem nagyon is hasznos és szükséges – jegyezte meg Bella. Felült, visszatette a

csatot a hajába, és elgondolkodva nézett a férfira. – Úgy tűnik, jól megtaláljuk egymással a hangot mostanában. De hová vezet ez szerinted?

Scott nem nézett a szemébe.– Nem tudom. Kell hogy vezessen valahova? Nem lehetünk egyszerűen barátok?– Barátok? – vágott vissza a lány élesen. – Amikor menetrendszerűen a karjaidban

kötök ki, a legváratlanabb pillanatokban? Ez nem barátság! – A férfi felnézett. Tekintete perzselt, mint egy sivatagi szélroham. Bella elvörösödött. – Erről beszélek!

Scott elmosolyodott, és megfogta a kezét.– Ez mindig is megvolt közöttünk.A lány komolyan nézett rá.– Nem akarok ugyanabba a hibába esni, Scott.– Bárhová esel is, elkaplak. Nem engedlek el többé.– Nem gondolod, hogy kissé elsietjük a dolgot? – ült ki a bizonytalanság a lány arcára.

– Még nem vagyok benne biztos, hogy megbízom-e benned.

50


– Akkor mégis mit kellene csinálnunk? – tárta szét a karját a férfi.– Majd meglátjuk – mondta a lány csendesen. – Köszönöm a szép kirándulást. Most

már menjünk haza!

VasárnapEzt a napot Bella elmélkedéssel és töprengéssel töltötte. Kénytelen volt belátni, hogy

az a pár alkalom, melyet Scott-tal töltött az elmúlt héten, már elég volt hozzá, hogy felszítsa a vonzalmát iránta. Hiába, ez a férfi a gyengéje.

Se nem bölcs, se nem józan dolog, de be kell vallania, hogy számára Scott Rainford a nagy ő, és a legjobb úton halad afelé, hogy az iránta érzett szerelme a maga hevességében feltámadjon ismét.

Sajnos, a nehézségek sem változtak meg tizenkét év alatt. Scott változatlanul nem hajlandó vállalni a világ előtt, hogy egy nálánál jóval fiatalabb nőt szeret. Ugyanakkor ő már nem elégszik meg akármivel, ezt egész bizonyosan tudta magáról. Nem éppen biztató felállás.

Megpróbálhatná távol tartani magát a férfitól, – latolgatta, de ha őszinte akar lenni magához, meg kell vallania, hogy nincs ereje ellenállni, ha Scott komolyan meg akarja hódítani.

Itt tartott a morfondírozásban, amikor délután megcsördült a telefon. Szórakozottan felemelte a kagylót.

– Tessék!– Bella?Scott hangja szinte mellbe vágta. Legalább úgy teszek, mintha nem ismerném meg,

döntött hirtelen.– Ki az?– Scott – felelt a férfi hallható bosszúsággal.– Ó, szia! Mit tehetek veled? – Huh, miket beszél? – Vagyis érted?– Hm, az elsőbe jobb bele se gondolni! – évődött a férfi. Bella majd elsüllyedt

zavarában… harmincéves, és összevissza hebeg a telefonba! – Arra gondoltam – folytatta Scott –, átugorhatnál hozzám. Van egy üveg finom bor a hűtőben, hozathatunk kínai vacsorát, és megnézzük a naplementét. Egy kis kikapcsolódás, mielőtt a nyakunkba szakad egy újabb mozgalmas hét.

Bella a legegyszerűbb és teljesen igaz kifogást vetette be:– Nem iszom, ha vezetek.– Akkor érted megyek, aztán taxival mégy haza. – Érezhette, hogy a lány nemet akar

mondani, mert hozzátette: – Jó alkalom egy újabb őrültséget elkövetni: taxit fogni vasárnap este igazán komoly kihívás.

Bella habozott. Eszébe jutottak a kirándulások – ugyanakkor tudta, még nem készült fel rá, hogy elkápráztatott lepkeként belevesse magát Scott bűvkörébe.

– Nem hinném, hogy ez jó ötlet…– Csupán megvacsorázunk, aztán hazaküldelek.Vagy elfogadom a meghívást, vagy itthon maradok, és bánkódással töltöm az estét, –

látta be a lány. Keserves ügy.– Remélem, hétvégén kétszer olyan drága a taxi – morgott.– Helyes! Fél óra múlva ott vagyok.Bella kétségbeesetten meredt a telefonra.Gyorsan átöltözött, szólt Vivie-nek, hogy elmegy, majd ismét átöltözött, hogy ne lássék

rajta, hogy átöltözött. Aztán még tízperces intő prédikációt tartott magának a tükör előtt,

51


és a férfi már meg is érkezett. Ilyen cirkuszt, berzenkedett magában a lány, miközben a kocsi felé lépkedett, amikor pedig Scott világosan közölte, hogy barátságot akar!

– Megrendelted már a vacsorát? – érdeklődött, ahogy elindultak.– Gyorsan kihozzák. Sietsz valahova?– Nem akarom, hogy túl hosszúra nyúljék az este.– Fél hat van – nézte meg az óráját a férfi. – Hétre ágyba duglak. Mi az? – nézett

csodálkozva a nőre, aki megrándult, mintha vipera marta volna meg. – Ja – Scott majdnem felnevetett úgy értem, ágyba nálad, otthon, nem nálam.

Bella szégyenkezve mély lélegzetet vett. Pedig tegnap olyan ügyesen uraltam a helyzetet! – értetlenkedett. Igazából az hozza ki a sodrából, hogy most ennyire feszült.

– Nyugi! Kedélyesen megvacsorázunk, aztán hazamégy – csitította az orvos, aki már bánta, hogy kikunyerálta a találkozót. Bella még nem készült fel, így könnyen elronthatnak mindent. – Akarod, hogy visszaforduljak?

Igen, – gondolta Bella.– Nem kell, jól vagyok – mondta.A virágzó bokrok közt tett séta Scott kertjében valamelyest oldotta a hangulatot. Mire

visszaértek a verandára, Bella úgy-ahogy visszanyerte az önuralmát. Ebben a nagy pohár finom bor is segített.

Fesztelenül csevegtek, akárcsak régen, félmondatokból is megértették egymást. A vidám, tréfálkozó hangnem ellenben újdonságnak számított. Minél tovább beszélgettek, Bella annál nyugodtabb lett.

A veranda korlátjára könyökölve nézték, ahogy a folyó fölött leereszkedő napkorong lángoló színekbe öltözteti a távoli hegycsúcsokat. Amikor véget ért a festői színjáték, Bella felsóhajtott:

– Ideje talán megvacsoráznunk.Scott bólintott.– Igazad van. Tegyél fel valami zenét, míg megrendelem az ételt!Miután kiválasztott egy, a hangulatához illő érzelmes dalokat tartalmazó CD-t, Bella

ismét megcsodálta a nappaliban álló bútorokat, Scott keze munkáját. A kandalló párkányán egy fénykép vonta magára a figyelmét, melyen a ház ura fiatal fiúként egy idősebb házaspár között állt. Döbbenetesen emlékeztetett Blake-re.

– Ők a rokonaid, akik felneveltek? – kérdezte, mikor a férfi bejött a szobába.– Igen. – Scott is odaballagott a kandallóhoz, és elgondolkodva nézte a felvételt. –

Tizenhét éves lehettem itt. Azóta kissé megváltoztam.– Nem nagyon. A hajad sötétebb lett, és megemberesedtél, ennyi. Ilyen lehet most a

fiad.Scott egyszerre csak feszülten odahajolva tanulmányozni kezdte a felvételt. Vajon

észreveszi a hasonlatosságot? És ha igen, szóvá teszi? Vagy hívja fel rá ő a figyelmét? Bella nem tudta, mit tegyen.

– Min tűnődsz?– Semmin – rázta meg a fejét a férfi, és fölnézett. – Badarság. –Bella szíve megdobbant.

Lesütötte a szemét. A korábbi fesztelen hangulat elillant. Scott tétován nézett rá. – Hol is tartottunk?

– Kártyázhatnánk – vetette fel a nő, és elfordult, hogy leplezze zavarát.– Vagy hazavihetnélek most rögtön, és szólok, hogy a te részedet oda szállítsák.– Ez is egy lehetőség – hagyta rá Bella színtelen hangon, és tekintetét az ártalmatlan

kandallóra függesztette. Szinte égette a bőrét a Scott testéből áradó forróság, pedig a férfi egy ujjal sem nyúlt hozzá. Szikrázott köztük a levegő.

52


– Megértem az aggályaidat – hallotta maga mögül a férfi hangját –, de tudnod kell, hogy semmi olyat nem teszünk, ami az akaratod ellen van.

Mindketten tudjuk, hogy nem ez a baj, – gondolta a lány.– Nem a te önuralmadban kétkedem – mondta kesernyésen, és megfordult. Rossz

ötlet volt. Scott ott állt közvetlenül előtte, és a kísértés még erősebb lett. – Miért érzem úgy, hogy meg fogom bánni, bárhogy döntök is?

A férfi hátrált egy lépést.– Miről beszélsz?– Csókolj meg! A többi majd kialakul.Scott szeme elkerekedett, és még a kezét is a háta mögé dugta.– Ez aligha jó ötlet.– Kérlek!Egy pillanatra a férfi lehunyta a szemét, aztán felemelte a kezét, és megsimogatta a

lány arcát.– Jaj, Bella! Hazaviszlek. Nem készültünk még fel erre. Nem tudod, milyen hátrányos

lenne számodra…Ám Bella már döntött. Megragadta a cirógató kezet, és csókot lehelt Scott ujjaira. A

férfi megdermedt, de nem tudott tovább ellenállni a csábításnak. Keze a lány nyakára simult, és magához vonta.

– Egyetlen csók – suttogta, és a szájára hajolt.Bellának egészen más elképzelései voltak.A gyönyör lángjai nyaldosták a testét, de több forgott itt kockán a puszta mámornál.Eddig mindig Scottra hárította döntést, gyáva módon. Ideje, hogy saját kezébe vegye a

kezdeményezést. Meg kell győznie a férfit, hogy ők ketten összetartoznak! Ha most nem él vele, talán mindörökre elszalasztja a lehetőséget. Vállalnia kell a következményeket.

Most, hogy elhatározásra jutott, úgy érezte, mázsás kő gördül le a válláról.Felszabadultan, szenvedélyesen viszonozta a csókot, s egy pillanatnyi tétovázás után

Scott átölelte. Bella puhán simult a karjába. Erre vágyott, ezt akarta – és a szorításából ítélve Scottnak sem volt kifogása a helyzet ellen.

A férfi ajkának íze, becéző érintése félresöpört minden maradék józan kifogást. Bella tudta, hogy ezt kívánta – ezt rettegte. Ujjait a férfi hajába mélyesztette, testét a testének feszítette, és boldogan merült el a veszedelmes gyönyörben. Scott mohó ölelése felkorbácsolta a vágyát, gyöngédsége ugyanakkor könnyekig meghatotta. Ajkai kihívó, érzéki játéka dübörgő lángtengerré szította bensőjében a sóvárgás tüzét. A férfi úgy vette birtokba a száját, hogy kitörölte minden egyéb csók emlékét, amelyet valaha is kapott, s eddig ismeretlen, káprázatos érzések kapuját tárta ki előtte.

Bella kéjesen megvonaglott, felnyögött, és a férfi nevét suttogta. Ez az ölelés minden álmát felülmúlta.

Scott nagy bajban volt. A nő, akit mindig is szeretett, távolról imádott, most a karjába simult, készségesen és hívogatón. Szinte lehetetlennek tűnt, hogy megtorpanjon az oly régóta vágyott beteljesülés kapujában!

Mégis elképesztő erőfeszítéssel igyekezett megzabolázni a felszínre törő érzelmek viharát. Minden porcikája tiltakozott ellene, de tudta, hogy ha most enged, soha többé nem lesz képes ellenállni. Márpedig változatlanul kétségek gyötörték. Bella jobbat érdemel… Még a saját érzéseiben sem bízott. Vajon nem egyszerűen vigaszt keres a lány karjában életének ebben a zaklatott szakaszában? Kárpótlást a sosem volt családjáért?

Felnyögött, és megpróbált kievickélni a józanság teljes megsemmisülésével fenyegető ölelésből. Ám Bella nem eresztette. Két tenyere közé fogta az arcát, s úgy csókolta, mintha az élete függne tőle.

53


Scott az akarata végső megfeszítésével kiszabadította a száját.– Biztos, hogy ezt akarod, Bella? – nyögte.A lány egy pillanatra megállt, mintha megértette volna a kérdés ki nem mondott

lényegét is – bár ezt a férfi nem tartotta valószínűnek aztán oly édes ártatlansággal folytatta a csókot, hogy Scott aggályait egy szempillantás alatta elsöpörte a kirobbanó erejű szenvedély. Viszonozta a csókot, és elmerült az örvényben.

Amikor legközelebb megközelítőleg visszanyerte az öntudatát, Bella odaadóan simult a karjába, és a hálószoba felé igyekeztek.

Ruháik felét elhagyták már, s amint az ágyra fektette a lányt, s a takarón legyezőszerűen szétterültek a bodor vörös fürtök, csipkés melltartójából kibuggyantak dús, bársonyos keblei. Scott álmodni se mert soha ekkora gyönyörűségről. Ám tett még egy utolsó kétségbeesett kísérletet.

– Bella? – Várt, míg a lány szeme kitisztul. – Abba kell ezt hagynunk.– Eszedbe ne jusson! – súgta Bella, és magához vonta.Scott megadóan hanyatlott az ölelésébe.Aztán eszébe jutott még egy utolsó óvintézkedés, amelyet módjában áll megtenni:

nadrágja zsebéből előkotorta a tárcáját.Az óvszer valóban foszforeszkált sötétben.

9. FEJEZETScott a hátán feküdt, nyitott szemmel. A mámor égig érő hullámai elültek, s a

gondolatok újra kavarogni kezdtek a fejében. Bella teste puhán és melegen simult az oldalához. Felfoghatatlan! Bekövetkezett, ami után évek óta áhítozott. Ám nem áltatta magát: ez az állapot nem tarthat sokáig. De legalább kiélvezi, és az emlékezetébe vési, hogy legyen miről ábrándoznia a rá váró magányos években.

Közelebb húzta magához a lányt, s az boldogan nyöszörögve bújt a vállához. Kis idő multán azonban megmozdult, majd elhúzódott, és kiült az ágy szélére, ösztönösen kikerülve a férfi marasztaló karját. Hiába, még most, hogy a legmerészebb álma valóra vált, – gondolta Scott, még most sem tudja kifürkészni e nő gondolatait.

Tücsökciripelés szűrődött be a kertből, meg néha-néha egy autó távoli zaja. Bella felvette a földről a férfi elhajított ingét, maga elé fogta, és felállt. A nappali ajtajában kirajzolódott hátának kecses vonala, aztán eltűnt a férfi látóteréből.

Scott a levegőbe bámult. Máris fájdalmasan tudatosult benne a lány hiánya. Mintha nem a szomszéd szobában lenne, hanem ismét eltűnt volna az életéből. Sóhajtva visszahanyatlott, és újra a mennyezet tanulmányozásába fogott.

Mindketten felelősek azért, ami történt. De mi lesz ezután? Mit vár tőle Bella? Nem csaphatja be, annál sokkal jobban szereti. Kudarcot vallott férjként és apaként. Ha családot alapítanának, hatvanéves lenne, mire felnőnének a gyerekeik. Megborzongott. Lehet, hogy először a már meglévő fiammal kellene békét kötnöm, – gondolta keserű öngúnnyal, mielőtt újabbak nemzésére vetemednék.

Eszébe jutott a fénykép a kandallón, s ezzel együtt az őrült, valószínűtlen ötlet, amely felmerült benne. A hosszú hajat meg a testékszereket leszámítva, döbbenetes a hasonlóság ifjúkori önmaga és Bella lakója között.

Elhessegette a gondolatot. A lány teljes figyelmet érdemel.– Bella?A férfi hangját hallva a lány vetett még egy utolsó pillantást a fényképre, aztán

visszasurrant a hálószobába, az ágyba, és befészkelte magát Scott mellé.

54


A férfi hódolatteli kézcsókkal köszöntötte, s ő meghatottan lehunyta a szemét. Megindító gyöngédség áradt Scott minden mozdulatából. Semmi kétsége nem lehetett a szerelme felől. Erről árulkodott minden becéző érintése és mohó csókja az elmúlt órában, s nem utolsósorban kétségbeesett erőfeszítései, hogy megakadályozza a beteljesülést. A beteljesülést, amely végre begyógyította az utolsó sebet is Bella önérzetén.

Örömmel tapasztalta, hogy az előző évi támadás emléke semmilyen csúf árnyékot nem vetett együttlétükre. Nyoma sem volt benne viszolygásnak, csupán végtelen boldogságot érzett, miközben átadta magát szerelmesének.

Mert szereti Scottot. Mindig is szerette. Voltaképpen végtelenül egyszerű lehetne a kapcsolatuk – ha nem kellene megküzdenie a férfi betokosodott agyrémeivel, amelyeket arról táplál, hogy őneki mire van szüksége.

– Miért kellett elfecsérelnünk tizenkét évet? Ha szeretsz, miért tartott ennyi ideig, míg eljutottunk ide?

Scott még egyszer mélyen belélegezte a lány bőrének illatát. Bella szavai késként hasítottak a szívébe. Pontosan ettől félt. A lány elkötelezettséget vár tőle, az egész embert akarja. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy akkor is hőst lát benne, ha megismeri minden oldalát.

– Miért, szerinted hová jutottunk el?Bella felkönyökölt, és Scott felé fordította a fejét. A felkelő hold sugarai ezüstre

festették bájos, tiszta vonásait. Mintha a Holdistennő ítélőszéke előtt állna.– Tudom, hogy szeretsz. Számtalan módon kifejezésre juttattad, és nem fogom elhinni,

ha letagadod.– Persze hogy szeretlek. – Bella megkönnyebbülten felsóhajtott. –De egyáltalán nem

vagyok benne biztos – folytatta a férfi rekedten, mintha a hazugság összeszorítaná a torkát –, hogy házasodni akarok, családot alapítani, gyereket nevelni, vagy éppenséggel arra kényszeríteni téged, hogy látogass az elfekvőben, ha már vén trotty leszek.

A lány megrándult, és Scott szíve elfacsarodott. Tessék, ismét ugyanazt teszi, mint egykor: fájdalmat okoz Bellának, hogy megvédje. Gyűlölte magát. Gyűlölte az egész istenverte, reménytelen helyzetet. Talán az lenne a legjobb, ha Bella is meggyűlölné őt, és akkor nem ismétlődne meg többé mindez. Felült, és hátat fordított neki.

– Ezzel nem tudsz elijeszteni, Scott – szólalt meg a lány. – Még mielőtt végképp bezárkózol, szeretném megtudni – nyomatékként gyöngéden a férfi karjára tette a kezét –, hogy ha nem házasságra meg családra gondoltál, akkor mi járt a fejedben, miközben szeretkeztünk?

Scott nem fordult felé.– Nemigen gondoltam semmire. Elkápráztatsz… Megőrjít az illatod… Betöltöd minden

érzékemet, úgyhogy nem sok hely jut emelkedett, velős gondolatoknak.Bella kesernyésen felnevetett.– Nekem nem kell magyaráznod, milyen hatással vagyunk egymásra. Ha jól

emlékszem, engem még nálad is jobban elragadott a hév. – Megrázta a fejét. – De hazudsz. Ha csupán ennyi jelentősége volt az iménti hempergésnek – Scott észrevehetően megrándult a szó hallatán –, akkor miért akartad annyira megakadályozni?

A férfi felpattant. A holdfényben mint egy hatalmas, könyörtelen ókori szobor magasodott a nő fölé, és egyenesen a szemébe nézett.

– Nem vagy már gyerek, Bella. Nincsenek csodák. Belátom, hiba volt, ami történt. Sajnálom, hogy nem voltam fegyelmezettebb.

Bella nem akart hinni a fülének.

55


– Nos, csak hogy tudd, nem kell bocsánatot kérned. Én döntöm el, mikor és kivel fekszem le, és vállalom érte a felelősséget. Úgy állítod be a dolgot, mintha kihasználtalak volna. Szerintem csodálatos, őszinte érzések kötnek bennünket össze, de ha te félsz tőlük, nem kényszeríthetlek.

Kiugrott az ágyból, és elkezdte magára kapkodni a ruháit.Tehát Scott még mindig a régi kétségeivel hadakozik. Nem akar hinni a csodában, amit

a szerelmük jelent. Nyilván tisztában van vele, hogy nem igaz, de megpróbálja csupán az érzékiség számlájára írni a történteket. Bella sírni tudott volna csalódottságában. Pedig a férfi szereti őt, efelől nem maradt szemernyi kétsége sem.

Voltaképp már ez a felismerés is hatalmas eredmény.Hátranézett. Scott az ágy mellett állt. Gondolatban Bella megölelte, aztán kiment a

nappaliba, hogy taxit hívjon.Míg várt, a tenyerébe temette az arcát. Hogyan győzhetné meg Scottot, – tépelődött,

hogy komolyan szereti, és szüksége van rá? Az biztos, hogy nem adja fel!

HétfőA kórházban mozgalmas nap várt rá, és Bella nem is bánta, hogy nem ér rá a

magánéletén morfondírozni. Nyolc órára császármetszésre kellett előkészítenie egy fiatalasszonyt, akinek a magzatáról az utolsó pillanatban derült ki, hogy farfekvéses.

Nagy meglepetésére a páciensben Rene Jacksont ismerte fel, aki pár évvel volt idősebb nála, és együtt játszottak az iskolai jégkorongcsapatban.

– Nahát, Rene! Nem tudtam az asszonynevedet. Örülök, hogy látlak!A pöttöm szőke nő megkönnyebbülten mosolygott.– De jó egy ismerős arcot látni! Ugye te jössz be velem a műtőbe? – Megremegett a

hangja. – Ez az egész olyan hirtelen jött, és olyan ijesztő!– Igen, tudom, de meglátod, minden rendben lesz – ölelte meg biztatóan Bella.Lemosták Rene körömlakkját, hogy az altatóorvos ellenőrizhesse a körömágy színét,

ha szükség van rá.– Aggódom Jimért, a férjemért – szólalt meg Rene. – Mi lesz, ha elájul?– A műtőben nem nagyon szoktak elájulni – nevetett Bella. –A véres dolgokból ti nem

láttok semmit. Jim a fejednél fog ülni, és ha már meglesz a kisbabád, örülni fogsz, hogy ott van veled. Meg annak is, hogy te magad szintén ébren vagy.

– Tudod, Jim ragaszkodott hozzá, hogy jelen legyen a szülésnél. Tulajdonképpen már itt is kellene lennie…

Abban a pillanatban kopogtattak az ajtón, és egy magas, meglepően fiatalos férfi viharzott be aggodalmas arccal, kezében hatalmas rózsacsokorral.

– Elnézést a késésért, kicsim, de mindenképpen akartam virágot hozni neked.Rene elhomályosult szemmel mosolygott, Bella pedig kisurrant, hadd maradjanak

kettesben. Jó lehet, – gondolta, ha az ember ilyen nyíltan ki meri mutatni az érzéseit.Mire visszatért, hogy átkísérje a kismamát a műtőbe, a házaspáron láthatóan ismét

eluralkodott a nyugtalanság.– Lehet, hogy nektek ez az első alkalom – emlékeztette őket nevetve – de mi nap mint

nap ezt csináljuk. És elég jók vagyunk. –Felsegítette Renét a kerekes ágyra. – Jim, maga jöjjön Rene bal oldalán, én itt maradok a jobbon. Peter, a betegkísérőnk lesz a mozdony. – Peter barátságosan intett a házaspárnak, és a hangulat kissé megenyhült.

A műtő ajtajában az ügyeletes nővér tréfásan vallatóra fogta őket, hogy mit keresnek ott.

– Rainford doktorhoz jöttünk, hogy derítse ki, mi ez a nagy dudor a hasamban – felelt nagy bátran Rene, és Jimen látszott, hogy menten sírva fakad a büszkeségtől.

56


Még gyorsan ellenőrizték a hozzájárulási nyilatkozatot, aztán beléphettek a sebészek szentélyébe. Bella és Jim egy mellékhelyiségben beöltözött. Amikor visszatértek, Rene egy székén ült.

Dr. Knowles, a középkorú altatóorvos mosolyogva közeledett.– No, ha már ilyen szépen összegyűltünk, akár neki is láthatunk. Maga, Jim, álljon a

feleségével szembe – rendelkezett –, Rene pedig dőljön előre! – Az asszony a férje karjába hajolt. – Akkor most először kap egy helyi érzéstelenítőt a hátába, Rene, amitől elzsibbad az a rész. A nagyobb tűt meg a katétert már észre sem fogja venni, csak egy kis feszítést meg lüktetést érez majd.

Rene bólintott, és Jim megszorította a kezét.Tíz perccel később már vaskos ragasztószalag rögzítette a katétert, amelyen keresztül

az érzéstelenítő a külső gerincvelőburok alatti idegvégződésekhez jut, s melynek segítségével szükség esetén műtét közben fokozható a hatás.

– Fura érzés van a lábamban – jegyezte meg Rene.– Zsibbad – bólintott dr. Knowles. – Mindjárt hozunk egy kis jeget, és meglátja, nem

fogja érezni a hideget.A fiatalasszonyt rövidesen átköltöztették a műtőasztalra, és úgy rendezték el a steril

zöld lepedőket, hogy sem ő, sem a feje mellett álló férje nem látták az altestét.– Hogy vagytok? – lépett oda hozzájuk Bella.– Kissé ijesztő tudni, hogy matatnak rajtam, miközben nem érzek belőle semmit.– Megértem. De ne izgulj, mindjárt meglesz a babád – biztatta Bella, aztán ellenőrizte

az újszülött-újraélesztéshez szükséges berendezéseket. A műtétben őneki nincs sok szerepe, csupán ott áll az asszisztáló orvos – jelen esetben Rohan – mellett, és vár. Viszont amint világra jön a baba, ő felelős az esetleges újraélesztésért. Erre szerencsére most aligha lesz szükség. Rene vajúdása nemrég indult meg, és nincs teljesen bealtatva. Az újszülött remélhetőleg a szülei karjában fogja tölteni élete első perceit, s nem gépek között.

Gumikesztyűt húzott, meg maszkot, és csatlakozott az asztal alsó vége körüli gyülekezethez. Scott felnézett. Bella örült, hogy a maszk elrejti a pirulását. Nem tudta volna megmondani, pontosan mit olvas ki a férfi tekintetéből, de közönyösnek semmiképp sem lehetett nevezni. Remegve lesütötte a szemét. Mire ismét felnézett, az orvos belemélyedt a munkájába, és hogy leplezze zavarát, ő is a műtőasztalra szegezte tekintetét.

Rohanon látszott, hogy semmi nem kerülte el a figyelmét, de csöndben maradt. Talán mert a születés előtti utolsó percek amúgy is mindig feszültséggel teliek. A has és a méh falát felnyitották, és Scott benyúlt Rene testébe. Két lábacska, egy gömbölyű popsi és végül parányi mellkas jelent meg.

– Farfekvésnél még le se zajlik a procedúra, de már kiderül, kivel van dolgunk – mosolygott az orvos. – De persze nem áruljuk el. – Óvatosan a baba feje alá csúsztatta a tenyerét, és kiemelte.

Rohan lefogta, majd elvágta a köldökzsinórt, és átadta az újszülöttet Bellának, aki sebesen megtisztogatta az orrát, és hátrasietett vele a szülőkhöz.

– No, mit hoztam magának, Jim?– Kislány! – Könnyek peregtek végig a fiatal férfi arcán, miközben lehajolt a

feleségéhez, és megcsókolta. – Egy kislánnyal ajándékoztál meg! Épp olyan gyönyörű, mint a mamája. Georgia Rene lesz a neve.

Georgia Renét körbeajnározták, és Bella állhatatos közbenjárásának köszönhetően, Scott megadó beleegyezésével meg is szoptatták ott helyben, miközben a műtét folyt tovább. Utána Bella kikísérte Jimet meg az újszülöttet.

57


– Most leül szépen Rene elsötétített szobájába, és a mellkasára fektetjük a babát.Jim engedelmesen leült, és kinyújtotta a kezét.– Vegye le az ingét! Ha hagyományos úton született volna – magyarázta mosolyogva a

férfi zavarát látva –, most a mamája pucér mellén feküdne. Ám a papájával is átélheti ugyanezt az élményt.

– Rendben. Ahhoz képest, amit Renének kellett kiállnia, nekem könnyű dolgom van. – A férfi kibújt az ingéből, és magához ölelte a babát, akit Bella hátulról beburkolt egy takaróval.

Bella mosolyogva távozott. Mögötte Jim a világ rejtelmeiről kezdett mesélni a lányának, amíg várták, hogy megérkezzék a nő, aki a világon a legfontosabb mindkettejük számára.

Egy órával később Scott bekukkantott a szobába, ahol apa és lánya édesen szundított. Óvatosan kihátrált, és Bella keresésére indult.

– Mi a manó folyik abban a szobában? Jim félmeztelen, és oda van ragasztva a gyerek a hasára.

– Isten hozta az új évezredben, Rainford doktor! – csóválta a fejét a nő. – Ma már tudjuk, hogy kötődést elősegítő, korai testi kapcsolat nem csupán az anyával lehetséges. Egyébként tanulmányok igazolják, hogy azok a babák, akiket a születésük után valamelyik szülő a mellére ölel, hamarabb megmelegszenek, mint azok, akiket fűtött bölcsőbe tesznek.

– Hm. Én hiszek neked, de lehet, hogy mások nem fognak.– Megmutatom a tanulmányt. Estére letöltöm az internetről.– Beugrom hozzátok.Bella meglepődött.– Miért?– Beszélnünk kell.Scott arca nem árult el érzelmet, a nő mégis megkönnyebbült. Legalább nem tesz úgy,

mintha nem történt volna semmi közöttük!– Akkor viszlát hét után.A férfi egy intéssel elbúcsúzott.A nap hátralevő része szinte elrepült. Bella szokatlan lendülettel és jókedvvel végezte

a munkáját, pedig tennivaló akadt bőven, és Renére is külön gondot fordított. Úgy rendezte, hogy Jim ott maradhasson éjszakára kis családjával. A szülészeti központban, ahol Sydneyben dolgozott, ez mindennapos gyakorlatnak számított, ám Gladstone-ban nem volt még példa ilyesmire. Hiába, van annak előnye, ha az ember főnök, – gondolta elégedetten.

Ötkor azzal a boldog tudattal ballagott ki Blake autójához, hogy még a múlt hét során felgyülemlett papírmunkával is megbirkózott. Hétre pedig az otthoni számlákat is átnézte, a fehérneműs szekrénnyel egyetemben.

Sophie néni összehúzott szemmel állta útját az előszobában.– Ugyan mit vettél be, amitől így pörögsz?– Semmit – nevetett a lány. – Csak túlteng bennem az energia, és ezt ki is használom

gyorsan.– Badarság! Engem nem versz át!Megszólalt a csengő. Bella tétován az ajtóra nézett, aztán vissza a nagynénjére.– Vársz valakit? – vigyorodott el az öregasszony. – Mindjárt kinyitom az ajtót. Vagy

inkább visszamegyek a szobámba – tette hozzá vihogva Bella arckifejezése láttán –, és megnézem a következő futamot. – Azzal elslattyogott.

58


Újabb csengetés. Ezúttal Vivie feje bukkant fel a konyhaajtóban.– Kinyissam?Bellát majd a guta ütötte meg.– Nem, köszönöm – erőltetett mosolyt az arcára –, máris elintézem.Vivie visszament a konyhába, Bella pedig sietve elindult az ajtó felé, mielőtt még

valaki megjelenne. Ám elkésett.A csengő harmadszor is felvisított, és Blake dübörögve vágtatott le az emeletről.

Abban a pillanatban ért az ajtóhoz, amikor Bella kinyitotta.Apa és fia elkerekedett szemmel bámult egymásra.

10. FEJEZETScott most látta először az új Blake-et: a rövid hajú, sima állú fiatalember mintha a

saját kandallóján álló fényképről lépett volna le. Szemében a felismerés szikrája villant, aztán vádló pillantást lövellt Bella felé.

Blake egy pillanatig meglepetten nézett egyikről a másikra, aztán megértette a feszültség okát. Ösztönösen hátrébb húzódott, amikor a férfi egy lépést tett felé.

– Michael?Blake arcára rémülettel vegyes düh ült ki. Hirtelen sarkon fordult és elrohant.

Bevágódott a hátsó ajtó, és pár pillanattal később felbődült a Torana motorja.– Sajnálom – sóhajtott fel Bella. – Nem szándékosan történt.Scott némán állt a küszöbön, és változatlanul vádló szemmel méregette, mintha

haragudna, amiért a lány nem figyelmeztette.– Gyere be, kérlek! Tudom, úgy véled, Blake a fiad. Ez szerintem is nagyon valószínű,

de egyelőre nem bizonyos. Én is csak gyanakszom.– Hát, ha már te is ezt mondod – bólintott a férfi rövid habozás után –, elég biztosnak

tűnik, hogy Blake a fiam. – Követte Bellát a könyvtárszobába, és óvatosan leült a rossz emlékű karosszék peremére. Aztán rádöbbent, hogy nem kell már tartania tőle, mivel a saját fia megjavította, és keserűen elhúzta a száját.

– Lehet, hogy csak képzelődöm?– Nem hinném. Amellett, hogy pontosan úgy néz ki, mint te húsz évvel ezelőtt, a

második neve Michael, és az életkora is illik a képbe. Sydneyből jött, egyedüli gyerek, idősödő szülei tavaly haltak meg.

– És hogy került ide?– Ha engem kérdezel, én azt mondanám – mosolyodott el gyöngéden a lány –, hogy

eljött megnézni, miféle-fajta ember az apja.– Gőgös fajta. Nem voltam valami barátságos vele.– Még bepótolhatod. Blake nagyszerű fickó, öröm a jelenléte a házban, de most

összezavarodott. Adj neki időt, hogy ő is tehessen lépéseket feléd!– Ha addig nem öli meg magát abban a kocsiban.– Ugye micsoda élmény szülőnek lenni? – nevetett Bella. – Nagyon szúrja a szemedet

az a járgány, nem igaz?– Ami azt illeti, vannak szép emlékeim is vele kapcsolatban. – Egy pillanatig meghitten

kapcsolódott össze a tekintetük, ám aztán Scott gondolatai visszatértek a fiához, és Bella szinte tapintani tudta a falat, amely hirtelen elválasztotta őket. – Megyek! – állt fel hirtelen a férfi. – Gondolkodásra van szükségem.

– Talán segíthetnék – ajánlkozott Bella, bár érezte, hogy szánalmas, ahogy részt kunyerál a férfi életéből. Fájt boldogtalannak látnia Scottot, de még jobban fájt, hogy a

59


férfi nem kér a vigasztalásából. Jobb híján kikísérte. – Ne légy túl szigorú magaddal! Nem tudhattad.

– Köszönöm, Bella – búcsúzott a férfi, és semmi jelét nem adta, hogy meg akarná csókolni. – Holnap találkozunk.

A lány nézte, ahogy távolodik a kerti úton. Lehet, hogy mégsem működőképes a kapcsolatuk, – tépelődött, ha Scott ilyen könnyen képes kizárni az ügyeiből.

Késő este hallotta, ahogy Blake kocsija beáll a garázsba, de a fiú nem kereste meg. Ebben is az apjára üt.

Bella mély sóhajjal lefeküdt.Talán neki is kellene egy Bátraké a szerencse! matrica a homlokára.

KeddMásnap a reggelinél találkozott Blake-kel.– Bocsánatkéréssel tartozom neked, Bella – nézett rá egyenesen a fiú. – Hiba volt,

hogy úgy elrohantam. Feltételezem, már akkor kitaláltad, ki vagyok, amikor a baleseted után beszélgettünk. Végül is csak azt tetted, amit helyesnek tartottál.

– Köszönöm, jólesik, hogy ezt mondod, de nem én világosítottam fel Scottot. – Blake meglepetten bámult rá, és Bella vállvonogatva kevergette a gabonapelyhet a tálkájában. – Akkor hullott le a hályog a szeméről, amikor meglátott rövid hajjal, és a felismerést csak megerősítette, hogy elmenekültél. Nyilván sok időbe fog telni, de biztosan megtaláljátok majd a hangot egymással. Különleges emberek vagytok mindketten.

Nekilátott a reggelijének, és elégedetten hallgatta, ahogy Blake Vivie-nek is elmagyarázza a helyzetet. Legalább van kivel megosztania a gondjait.

– Lehet, hogy vendégünk lesz vacsorára, Vivie – mondta aztán, amikor befejezte az étkezést.

Vivie nem kérdezte, kicsoda.– Elkészült a kocsid – szólalt meg Blake. – A hűtőn van a kulcs.– Nagyszerű! Köszönöm. Bár, bevallom, hiányozni fog a Torana.– A tied is tartogat egy kis meglepetést – nevetett a fiú. – Megfiatalítottam a kis

aranyost.Bella reménykedve kapta fel a fejét.– Utána is megfordulnak az emberek, ha végigmegyek vele az utcán?– Azt azért kétlem – ingatta a fejét Blake fanyar mosollyal, és e pillanatban annyira

hasonlított Scottra, hogy Bella legszívesebben megölelte volna.

Nem sokkal később már Renének segített megfürdeni, míg a férje hazament rendbe szedni magát. A fiatalasszony karjából kivették a kanült, a sebet a hasán pedig vízhatlan kötés védte.

– Nagyon jó erőben vagy ahhoz képest, hogy tegnap műtötték – mondta elismerően Bella.

– Én is rosszabbra számítottam, de nincsenek nagy fájdalmaim. Inkább a sok fekvéstől macskásodtak el a tagjaim.

– Már nem először tapasztalom – elmélkedett Bella hangosan – hogy azok a nők, akiken epidurális érzéstelenítéssel hajtják végre a császármetszést, hamarabb erőre kapnak, mint akiket teljesen bealtatnak.

– Nem kívánok abba a helyzetbe kerülni, hogy hozzá tudjak szólni.– Ki érti, miért? – tréfálkozott Bella.

60


Húsz perccel később, amikor felüdülve, rendezett hajjal és frissen kikészítve ült a karosszékben, Rene felsóhajtott:

– Olyan boldog vagyok!– Meghiszem azt! Van egy gyönyörű kislányod meg szerető férjed, mi kell még?– Jim csodálatos ember. Már el se hiszem, hogy annyit küzdöttem a házasság ellen.Bella letelepedett az ágy szélére.– Miért?– Mert tíz évvel öregebb vagyok nála.Bellának leesett az álla. Sejtette, hogy Jim fiatalabb a feleségénél, de most kiderült,

hogy majdnem akkora korkülönbség van közöttük, mint Scott és őközötte!– Még szerencse, hogy olyan kitartó volt – folytatta az asszony mosolyogva, de aztán

elkomolyodott. – Volt egy barátnőm, egyidős velem. Egyszer csak pár hét alatt elvitte a rák. Akkor jöttem rá, hogy az élet rövid, és meg kell ragadni a boldogságot. Én bolond, mennyi időt elvesztegettem!

Szavai nem mentek ki Bella fejéből. Amikor eljött a vizit ideje és megjelent Scott, nem állhatta meg, hogy meg ne jegyezze:

– Rene és Jim el van ragadtatva a kislánytól.– Helyes emberek.– Bizony. Még a nagy korkülönbség se zavarja őket.– Ez valami célzás? – sandított rá az orvos.– Annak kellene lennie? – kérdezett vissza ártatlanul a lány. Aztán felkapta a

beteglapokat, és nekivágott a folyosónak. – Elégedett vagyok a kis Tinával. Kilencnapos, és már rendesen szopik.

Melissa szobájában élénk sivalkodás fogadta őket.– Hm, erőtlennek aztán nem nevezhető! – mosolygott Scott, és áttanulmányozta a

kórlap feljegyzéseit, amíg Melissa tisztába tette a gyereket. Nyomban csönd lett. – Hallom, Tina szépen fejlődik.

– Nagyszerű kislány – ringatta a bölcsőt Melissa –, már egyáltalán nincs szükségünk cumira. Mit gondol, doktor úr, mikor mehetünk haza?

Scott röviden megvizsgálta az újszülöttet.– Remekül néz ki, és a szívverése is rendben van. Holnap megmérjük, és ha megfelelő

a súlya, csütörtök délután hazaviheti.– Hű! Már alig várom!A következő állomás Rene szobája volt, ahol a fiatalasszony elégedetten szoptatta a

kislányát. Scott megcsodálta Georgia babát, majd miután megígérte, hogy másnap is benéz, távozott, magukra hagyva a nőket.

– Mondd csak – kocogtatta meg Bella karját Rene, miközben az a hőmérővel foglalatoskodott –, mióta tart a románc Rainford doktorral?

– Nincs románc – sütötte le a szemét Bella.– Na persze! Láttam ám, hogy néz rád, és te sem vagy közömbös iránta. –

Elgondolkodva nézett a barátnőjére. – Bár valószínűleg küzdened kell érte.– Megpróbáltam – felelt a lány, és közben a kórlapra jegyzetelt –, de nem hozott

eredményt. Egyébként sem vagyok rámenős típus.– Valóban nem voltál az gyerekkorunkban, ám azóta megváltoztál. Még én is látom! A

szenvedés megacélozott, erős lettél. Ne félj küzdeni azért, amire vágysz! – Eltűnődve nézett le a kezére, és megforgatta a jegygyűrűjét. – Jim sem adta fel, és ez az én szerencsém. Azt hiszem, ilyen esetben a fiatalabb van könnyebb helyzetben. Idősebbként az ember hajlamos azt hinni, hogy kihasználja a másikat. Emlékszem, attól féltem, mindenki azt fogja mondani: No, a vén csoroszlya fogott magának egy fiatal csődört!

61


Nem mondom, még most is érzékeny vagyok a megjegyzésekre, de már sokkal kevésbé, mint azelőtt. Ellenben soha életemben nem éreztem magam ilyen boldognak! Ha nem tudtam volna túltenni magam az emberek véleményén, elszalasztottam volna életem legnagyobb lehetőségét, ezt a csodálatos szerelmet.

Bella könnyes szemmel ölelte meg a barátnőjét.– Köszönöm, Rene, hogy megtiszteltél a bizalmaddal! Megfontolom a tanácsot.– Remélem is!Kopogtattak, és Jim lépett be. Bella gyorsan elköszönt.Felvidulva lépkedett végig a folyosón. Talán mégsem veszett el minden remény.

Lehet, hogy önző volt, amikor nem vette komolyan Scott félelmeit? Megpróbálta elképzelni, milyen lenne, ha Scott olyan idős volna, mint Blake, és ő szerelmes lenne belé. Merész elképzelés.

Vagy ha Blake iránt gyulladna szerelemre, aki olyan fiatal és naiv az ő harminc évéhez képest, és egy párként állnának ki a világ elé. Lenne ám nagy ámuldozás és rosszalló fejcsóválás! Talán Scott hozzáállásában is van sok igazság…

Mindazonáltal az ő érzelmei mit sem változtak. Akárcsak tizennyolc éves csitri korában, most felnőtt fejjel is Scottot szereti. Pontosan ilyen érett, magabiztos társra vágyik. Olyan sokat kaphat tőle! És olyan sokat adhat cserébe neki – meg a fiának.

Már csak a férfit kell erről meggyőznie.

Munka után Bella Scott házához hajtott. Már korábban elhatározta, hogy meghívja vacsorára, de napközben nem adódott rá alkalom.

Amikor a csengetésre nem kapott választ, nekivágott a házat megkerülő ösvénynek. A verandán sem lelte a férfit, így némi habozás után elindult a műhely felé. Hamarosan megütötte fülét a gyalu nyiszogása, s a tigrisfa alá érve a fészer nyitott ajtaján át megpillantotta Scottot. Pontosan olyan látvány tárult elé, ahogy a képzeletében élt a jelenet. Megállt, és szívdobogva nézte.

Mint egy igazi múltbeli, ódivatú kézműves, a férfi nyugodt, komótos, de mégis erőteljes mozdulatokkal távolította el rétegről rétegre a fa egyenetlenségeit. Karján, vállán verejték fénylett, lába körül pöndörödő forgácsok hevertek szanaszét, mint szerpentinek a szilveszteri dorbézolás után. Bella kiszáradt szájjal nézte ütemesen elődomborodó izmait. Nem is olyan rég az ujjai alatt érezte feszülésüket, s a testén erejüket…

Scott abbahagyta a munkát, félretette a kész deszkát, és egy újat vett elő. Aztán hirtelen felnézett, egyenesen oda, ahol Bella állt. Tekintetük összekapcsolódott. A fadarab élesen koppant a padlón.

– Mit akarsz, Bella? – szólalt meg egy idő után a férfi hűvösen, bizalmatlanul.Bella sokért nem adta volna, ha érti, mi okozza a bizalmatlanságát, de aztán

emlékeztette magát, hogy ezúttal nem kettejük ügyében jött.– Semmi olyat, amit nem akarsz adni – felelt, majd egy pillanatnyi csend után

folytatta: – Jó nézni, ahogy dolgozol. – Mivel Scott nem reagált, rátért jövetele céljára: – Blake-ről szeretnék beszélni veled.

A férfi felvette az ingét, és előjött a műhelyből.– Gyere, üljünk le a verandán!A fahídon fellépdelve egy nádgarnitúra mellé értek, amely pihenésre hívogatott, de a

békés környezet ellenére feszültség zizegett körülöttük.Bella dobogó szívvel ereszkedett bele az egyik fonott karosszékbe, és önkéntelenül

legutóbbi látogatása jutott az eszébe. A férfi mogorván, már-már fenyegetően tornyosult föléje.

62


– Szóval, hogy van Blake?Bella legyűrte csalódottságát. Akárhogy igyekszik is Scott, nem tudja elhitetni vele,

hogy eddig tartott a viszonyuk. Kényelmesen elhelyezkedett, keresztbe tette kinyújtott lábait, és csak akkor válaszolt:

– Jól. Már sajnálja, hogy úgy elrohant, és megerősítette, hogy te vagy az apja. Elmondtam neki, hogy magadtól jöttél rá a kilétére. Szerintem jó lenne, ha ma nálunk vacsoráznál.

A férfi elfordult.– Kínos helyzet lesz.– Nem kínosabb, mint ami most van.Scott hátranézett, és kesernyésen elmosolyodott.– Ez igaz. Jóllehet nem én kértelek, hogy gyere ide.Bella nehezen türtőztette magát, hogy ne ugorjon fel a székből és rázza meg amúgy

istenesen a férfit. Rosszul viselte, hogy Scott nem tart igényt a segítségére.– Még kínosabb lesz – vetette ellen felszegett állal –, ha nem lépsz. Blake azt fogja

gondolni, hogy nem akarsz megismerkedni vele.– Igazad van – sóhajtott Scott. – Köszönöm. Hányra menjek?– Fél hétre. Sophie néni szeret korán vacsorázni.– Alig várom, hogy halljam a csípős megjegyzéseit.– Túléled.Bella felállt, s a férfi kikísérte a házon keresztül. Gondosan ügyelt rá, hogy ne érintse

meg a lányt, és egyikük se nézett a nappali felé.

Amikor este megérkezett, Scott ugyanolyan távolságtartónak mutatkozott. Bella egyenesen a hátsó udvarba vezette, ahol Blake az autóján bütykölt. Végtére is ezért jött, – gondolta magában. Ő Vivie-vel meglapult a konyhaablakban, és. a függöny mögül lesték apa és fia találkozását.

Hallani nem hallottak semmit, de látták, amint a férfi kezet nyújt, és rövid tétovázás után Blake elfogadja.

Scott borzasztó furcsán érezte magát. Itt áll vele szemben ez a fiatalember, aki az ő génjeit hordozza magában, ám őtőle távol, egy ismeretlen világban nőtt fel, és semmit nem köszönhet neki. Mi mást táplálhatna iránta Blake, mint gyűlöletet?

– Nem gyűlöllek – szólalt meg a fiú, és Scott megborzongott.– Hát, valami kapcsolatnak kell lennie közöttünk, ha már olvasni tudsz a

gondolataimban. Hacsak nincsenek a homlokomra tetoválva. – A tetoválás szóra mindketten Blake csuklójára pillantottak, és elmosolyodtak.

– No és olyan vagyok, amilyenre számítottál? – Blake semmivel sem volt biztosabb magában, mint az apja.

– Nem tudtam, mire számítsak – felelte halvány mosollyal Scott. – Bella kedvel téged.– Bella nagyszerű teremtés. Hogy lehet, hogy nem vagytok együtt?– Én már kudarcot vallottam egyszer, anyáddal. Bella jobbat érdemel.– Az húsz éve volt! – rázta meg a fejét hitetlenkedve a fiú. – Mi az igazi ok? Bella

szerint túl öregnek tartod magad hozzá.– Pontosan.– Szamárság! De hát semmi közöm hozzá…– Szóval ilyen az, ha az embernek gyereke van? – nevette el magát a férfi. – Van, aki a

szemébe mondja, hogy bolond?– Ezt bárki megmondaná neked.

63


Scott mosolygott, és hirtelen nem érezte már olyan ijesztőnek a helyzetet. A fia elvárásai messze nem olyan szigorúak, mint amilyeneket ő támaszt saját magával szemben. Lehet, hogy itt gyökerezik minden gondja, baja? Lehet, hogy először meg kellene hallgatnia, mit vár tőle Bella, és csak azután eldönteni, hogy meg tud-e felelni a feltételeknek? Lehet, hogy tényleg bolond, nem is akármilyen? Ezt még alaposan át kell gondolnia.

Bella és Vivie megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor apa és fia eltűnt a Torana motorházfedele alatt, és egyszer csak felcsendült Scott nevetése. Hála istennek! – gondolta Bella.

– Mondott neked valamit Blake? – kérdezte Vivie-től.– Azt hiszem, kezd megbarátkozni a helyzettel. De változatlanul nem érti, mi történt a

szülei között.– Attól tartok, ezt az apja se tudja. Blake-ről is csak akkor szerzett tudomást, amikor

levelet kapott tőle.– Ő is ezt mesélte – bólogatott Vivie. – Remélem, sikerül összemelegedniük.– Én is.Rövidesen bejöttek az udvarról a férfiak, és mindenki asztalhoz ült. A kínos csendet

Sophie néni törte meg:– Nos, milyen érzés a fiával vacsorázni, Rainford doktor?Bella majd elsüllyedt, Scott ellenben kivágta magát:– Elég ijesztő – mondta mosolyogva –, ha lehetek őszinte.– Egyetértek – csatlakozott hozzá Blake.Mindenki nevetett, és megindult a beszélgetés. Lehet, hogy végül is hasznos volt

Sophie néni tapintatlan nyíltsága, – állapította meg magában Bella, így apa és fia legalább már szóba áll egymással.

Ővele viszont Scott láthatóan nem akart foglalkozni, és egész este semmi jelét nem adta, hogy be kívánná vonni az életébe. Bella mély sóhajjal vetette hátát az ajtónak, miután bezárta a férfi mögött.

– Már megint mi változott meg köztetek? – hallatszott a nagynénje kérdése a szobájából.

Bella bement hozzá, és leült mellé.– Azt hittem, végre sikerült megértenünk egymást, de aztán megint zárkózott lett… –

amióta lefeküdtünk egymással, gondolta – …amióta rájött, hogy kicsoda Blake.– Légy türelmes! Képzeld csak el, egyik napról a másikra kiderül, hogy van családja.

Eddig nem érezte, hogy van, aki törődik vele. Ez rád is vonatkozik. Valószínűleg annyira hozzászokott, hogy ő törődik másokkal, hogy azt hiszi, helytelen, ha önmagával foglalkozik. Kínos, de a férfiak már csak ilyen lehetetlen alakok.

Lehet, hogy igaza van Sophie néninek, – fontolgatta Bella. Scott-nak talán tényleg időre van szüksége. Végül is, ha jobban belegondol, búcsúzáskor már nem is volt olyan hűvös…

– Bölcs asszony vagy, Sophie néni! – Csókot lehelt az öregasszony ráncos képére. – Ne hagyd, hogy ezt elfelejtsem!

– Attól sose félj! Most viszont eredj lefeküdni, hogy holnap üdén és frissen csavarhasd el a dokid fejét!

– Abból nem lesz semmi.– Csak próbálkozz! Gyakorlat teszi a mestert.Bella elmosolyodott. Vénlány létére Sophie nagyon csalafinta fehérnép!

64


11. FEJEZETSzerdaÉjszaka Bella alaposan meghányta-vetette nagynénje szavait, s reggelre egy terv

körvonalazódott a fejében. Ideje felhagyni a szerénykedéssel és bevetni a nehézfegyverzetet! Az együtt töltött éjszaka óta nincs kétsége afelől, hogy milyen hatással van Scottra, bárhogy viselkedik is azóta a férfi. Tehát a kellő hatást fogja gyakorolni rá.

Nem sajnálta bőrétől a parfümöt fürdés után, majd előkereste a legizgatóbb fehérneműjét, aztán pedig a szokottnál eggyel kevesebb gombot bújtatott helyére az ingén. A szokásos halvány rózsaszín helyett egy sötétebb, vöröses árnyalatú rúzst választott, a haját pedig nem fogta össze szorosan, mint általában, hanem csak lazán feltűzte. A különbség őt magát is meglepte.

Blake elismerő füttyel fogadta, mikor lement a konyhába.– Köszönöm! – nevette el magát Bella. – Féltem, hogy mi lesz, ha nem veszi észre senki

a fáradozásom eredményét.– No és mire föl a harci dísz?– Megpróbálom elcsábítani apádat. Nem, helyesbítek: el fogom csábítani apádat.– Esélye se lesz az öregnek! – vigyorgott a fiú.– Egyáltalán nem olyan öreg, mint hinnéd – dorgálta meg Bella játékosan. – örülhetsz,

hogy ilyen jó adottságokat örököltél.– Csak lassan, mert nem tudok ennyi újdonságot feldolgozni egyszerre.– Értem én – mosolyodott el a lány. – De szerintem jól haladtok mindketten, a

körülményekhez képest. – Asztalhoz ült, és másra terelte a szót: – Úgy hallottam, van egy állás a kórház karbantartási részlegén. Esetleg utánanézhetnél.

– Hol a telefonszám? – kapta fel a fejét Blake lelkesen. – Mi a munka? Milyen végzettség kell hozzá?

Bella átnyújtott neki egy papírdarabot.– Szerintem fél kilenc után választ kaphatsz mindenre.

Amikor Scott délelőtt megérkezett, Bella úrrá lett izgatottságán, és az íróasztala mögött ülve, csábos mosollyal fogadta az orvost.

Scott ráncosra gyűrődő homlokkal szemlélte a változást. Pillantása végigsiklott a lány haján és arcán, aztán az ingén állapodott meg. El sem tudta többet fordítani a szemét a kivágásról, amíg Bella el nem takarta a kórlapokkal.

Gyöngyöző nevetés térítette vissza a valóságba.– Elkezdjük a vizitet, Scott?– Hogyne – pislogott a férfi, és tétován elmosolyodott. – Úgy látszik, nem vagyok még

egészen magamnál.– Én is úgy látom. – Azzal Bella odahajolt, és megigazította a gallérját, majd derűsen

nekivágott a folyosónak.Scott bambán lépegetett mögötte. Orrában érezte még Bella parfümjének illatát, s

mintha a lány szoknyája is szűkebb lenne a megszokottnál…Melissa szobájában vele szemközt állt meg az ágy túloldalán, és amikor a férfi

ránézett, megnyalta a szája szélét. Scott minden távolságtartásra vonatkozó fogadalma egy pillanat alatt szertefoszlott. Aztán rájött, hogy a lány játszik vele, szándékosan ingerli, s ettől álmatag mosolyra húzódott az ajka. Bella nagyon elszánt, – ébredt rá a fejét csóválva, ha ezt az utat választja.

Végül is ostobaság a korkülönbség miatt aggodalmaskodnia, amikor a köztük lángoló érzelem egyre nyilvánvalóbban minden akadályt elsöpör az útjából. Az ördögbe is, Bella

65


mellett fiatalnak érzi magát, s nem csupán tizenkét évvel fiatalabbnak! Tombol a vére, mint egy féktelen tizenhat éves kamasznak – s ez roppant jó érzés!

Be kell látnia, hogy ha Bella a fejébe vette, hogy meghódítja, akkor neki nincs ereje védekezni. Szerencsére.

Viszonozta a lány pillantását, s tekintetében tiltott gyönyörök ígérete parázslott. Bella szeme elkerekedett, és arcába szökött a vér. Scott elfojtott egy mosolyt.

Melissa semmit sem vett észre a közjátékból, a kislányát igyekezett elcsendesíteni. Mire Tina baba abbahagyta a sivalkodást, Scott is erőt vett magán, és az újszülöttre összpontosított, aki hamarosan elhagyhatja a kórházat.

Amikor kijöttek Melissától, egy használaton kívül álló kétágyas szoba mellett haladtak el. Bella hirtelen behúzta a férfit az üres szobába.

– Mutatni akarok neked valamit. – Felkapcsolta a világítást, és becsukta az ajtót.Ott álltak egymással szemben… Scott körülnézett, aztán tekintete megpihent a lányon,

és ajka körül csábos, gyöngéd mosoly játszott.– Miben töröd a fejed, Bella?A lány szíve vadul dobogott. Végre Scott megint itt van vele! Akármilyen rideg,

magányos zugba száműzte is magát évekig, mostanra szemmel láthatóan sikerült kiszabadulnia az önmagára rótt elzártságból. Bella megnyalta izgalmában kiszáradt ajkát – aztán rádöbbent, mit is tett. De már későn.

Scott karja a derekára fonódott.– Elképesztően csábos nőszemély vagy, tudod? – suttogta, és hevesen, vérforralón

megcsókolta.– Igyekszem – motyogott a lány, amikor egy pillanatra kiszabadult a szája, aztán ismét

lehunyt szemmel simult kedveséhez.– Ha jól értelek, az a múltkori éjszaka nem egyszeri eset volt.– Ühüm.– És több időt kellene együtt töltenünk?– Ühüm. – Bella ujjai a férfi hajába túrtak, s az felnyögött.Néhány káprázatos másodperc elteltével azonban elhúzódott.– Bolond voltam, belátom. De nem ez a megfelelő hely a vallomásokhoz. Majd este,

nálam, beszélünk. Hatkor érted megyek. – Scott gyöngéden lefejtette magáról a nő karját, és hősies erőfeszítéssel visszatértek a munka világába, bár a boldogságot, amely mindkettejükről lerítt, nem igazán tudták leplezni.

Rene cinkos mosollyal kacsintott Bellára, amikor kimentek a szobájából.A nap hátralevő része elsuhant, mint egy álom.

Fél órával később Scott rendelőjébe olyasvalaki lépett be, akire a legkevésbé számított.

Sophie néni bicegett be, mint egy bosszúálló boszorkány, lehuppant az íróasztallal szemközt álló székbe, és göcsörtös ujját az orvosra szegezte.

– Beszédem van magával!Scott, akit megdöbbentett, hogy az öregasszony egyáltalán kimerészkedett otthonról,

rosszat sejtve nézett rá.– Miben segíthetek?– Segíteni én fogok magéinak, fiacskám. Nem mintha megérdemelné, amilyen

tutyimutyi. – Megcsóválta a fejét, amitől hátborzongatóan kattogott a nyaka. – Nem unja még az idétlenkedést? Bella szereti magát. Maga szereti Bellát. Tudom. Maga is tudja. Mindenki tudja. Az isten szerelmére, fogja azt a lányt, és hagyjanak itt csapot-papot még ma!

66


– Az emberrablás nem igazán fekszik nekem – jegyezte meg a férfi, bár igazából elképesztette, mire nem képes az öreg hölgy. Sophie megvetően horkantott, és Scott elnevette magát. – Igaza van, már én is rájöttem, mekkora bolond voltam. Szeretem Bellát, mindig is szerettem, és épp azon vagyok, hogy tegyek valamit az ügy érdekében. Őszintén értékelem az erőfeszítéseit, és higgye el, nem marad hatástalan a fejmosás!

Felsegítette Sophie-t a székből, és az ajtóhoz kísérte. A váróban Blake állt fel egy székről. Odajött, a szemébe nézett, és kezet fogott az apjával. Elmosolyodtak. Most először sikerült fesztelenül kimutatni ébredező érzéseiket, és Scott egyre boldogabbnak érezte magát.

– Szóval az esküvődön találkozunk? – jegyezte meg halkan Blake.– Ha hajlandó hozzám jönni – bólintott az orvos.– Kishitű! – forgatta a szemét a fiú, aztán belekarolt Sophie-ba, és elindultak haza.A lányrablás nemigen kivitelezhető, – vélte Scott, de azért kitalálhat valami egyéb

hangulatos meglepetést. Rohan és Abbey bizonyára szívesen segít, hogy szabaddá tegye Bellát és önmagát másnapra. Jókedvűen ballagott át a munkatársa szobájába, és nem csalatkozott: Rohan szinte kizavarta a kórházból, és közölte vele, hogy péntek reggel előtt nem akarja látni.

Scott házában este illatos virágcsokrok fogadták Bellát, s egy kifeszített nagy betűs felirat: SCOTT SZERETI BELLÁT!

A lány könnybe lábadt szemmel nézett a férfira. Álmodni se merte volna, hogy ez bekövetkezhet!

Körbejárta a vázákat, és minden csokrot megcsodált. A teraszon álló asztalon ropogós damasztabrosz és kristálypoharak álltak. Az ő terítéke mellett egy kis bársonydoboz ékeskedett, nagy piros masnival. Meghatottan fordult a szeretett férfi felé, és Scott is bepárásodott szemmel ölelte magához.

– Sajnálom, Bella! Bolond voltam, és vak. Csak arra figyeltem, hogy mit nem adhatok meg neked, és nem vettem észre, hogy mi az, amit igen. Hibáztam tizenkét évvel ezelőtt, és csaknem most is. – Bella tiltakozva rázta a fejét, mert amióta beszélt Renével, már értette a férfi félelmeit. Scott azonban elszántan folytatta, mert el akart oszlatni minden kétséget: – Szeretlek! Hajlandó lettem volna feláldozni a boldogságomat az érdekedben, de ahhoz nincs jogom, hogy a te álmaidat tönkretegyem. Életem legcsodálatosabb éjszakáját éltem át veled, ezt tudnod kell. De akkor döbbentem rá arra is, hogy mennyi megoldatlan ügy van az életemben. Nem mertem elkötelezni magam melletted, mert féltem, hogy nem tudom megadni neked, amit pedig megérdemelsz. – Magához húzta a lányt, és az hallotta szíve dobogását. – Ostoba voltam! Meg kellett volna osztanom veled a félelmeimet. Engednem kellett volna, hogy segíts.

– Mitől féltél, Scott? – suttogott Bella.– Hogy kudarcot vallok, mint korábban. Hogy neked teljes elkötelezettség kell,

miközben nekem állítólag van egy fiam. Azt sem tudtam, hogy ha végre meglelem ezt a gyereket, előnyömre változom-e, vagy hátrányomra. Pedig tudhattam volna – eltolta magától Bellát és a szemébe nézett –, hogy ebben is a segítségemre leszel. – Az asztalhoz lépett. – Fogalmam sincs, mit hoz a jövő, de az biztos, hogy téged mindig szeretni foglak. Azt szeretném, hogy részese legyél az életemnek, és arra kérlek, hogy fogadj be engem a te életedbe. Hozzám jössz, Bella? Hajlandó vagy velem leélni az életedet?

Bella megilletődve nézett rá. Hinni se merte, hogy a férfi, akit oly régóta szeret, végre kész ünnepélyesen megkezdeni a közös életüket. Ez kész csoda – ám ő nem fogja tovább fecsérelni az időt felesleges ámuldozással.

– Igen. Szeretlek, Scott. Mindig is szerettelek.

67


A férfi előrehajolt, és könnyed, boldog csókkal pecsételte le az ajkát.– Az a kis műsor délelőtt – szólalt meg egy idő után huncut mosollyal – nagyon

szórakoztató és tanulságos volt. – Bella elpirult. – Gondoltam, meglepem magunkat valamivel – folytatta a férfi, és a kezénél fogva maga után húzta a lányt.

Végigmentek a verandán, le a lépcsőn, és rákanyarodtak a műhelyhez vezető ösvényre. Amint beléptek a fészerbe, Bella figyelmét a fal mellé állított, kényelmes kerevet vonta magára, melyen puha párnák kellették magukat hívogatóan. A közelében egy asztalkán, két karcsú pohár társaságában, pezsgősüveg hűlt egy vödörnyi jégben.

– Gondoltam, legyen egy kellemes hely, ahol elüldögélhetsz, míg én dolgozom. Ki tudja, hátha a nyers fa illata ajzószerként hat a jövendő hitvesemre. – Vigyorogva nézte, ahogy a lány elheveredik a párnákon.

– Nem foglak feltartani a munkában? – tudakolta Bella csábos mosollyal.– Épp ez a célom! – dörmögött a férfi, azzal melléült, és a nyakára hajolt.Kacagva csókolták meg egymást, és pillanatokon belül megfeledkeztek a pezsgőről.

12. FEJEZETAz esküvő egyszerűen lenyűgöző volt.A két tanú összenézett az oltár fölött, és mosolyogva csókot dobott egymásnak. Abbey

és Rohan emlékezetében még élénken élt a saját menyegzőjük emléke.Kirsten, aki épp idejében ért haza Szaúd-Arábiából, hogy koszorúslány lehessen,

nevetve nézte máskor oly higgadt nővére leplezetlen érzelemnyilvánítását.Hirtelen elcsendesült a templom.Bella jelent meg a küszöbön. Uszályos ruhában, fátyollal, mint egy szépséges angyal

libegett végig a padok közti folyosón, a férfi felé, akit szeretett. Amikor odaért, Scott úgy ragadta meg a kezét, mintha soha többé nem akarná elengedni.

Felcsendült a zene, aztán elhangzott a beszéd és a két fogadalom, világosan, mindenki számára jól hallhatón.

Scott szíve túlcsordult a boldogságtól. A szépséges Bella immár a felesége! Itt áll mellette büszkén a jóvágású fia! Amott a legjobb barátja a feleségével, aki immár a sógornője! Új élet kezdődik számára, amelyben bepótolhatják az elvesztegetett éveket. A fáradtság, amelyet az utóbbi időben érzett, egyszerre lefoszlott róla, és várakozásteljes lelkesedés vette át a helyét: mennyi szeretetet, örömet és álmot tartogat még számára a sors!

– Szeretlek, Bella Rainford! – súgta élete párjának a fülébe.Bella a szemébe nézett, és megcsókolta.– Én is szeretlek, kedves férjem!Aztán szembefordultak a barátaikkal meg családtagjaikkal, és repeső szívvel

megtették új, közös életük első lépéseit a rózsaszirmokkal telehintett úton.

68

Documents

Szívhang 2006 7 (c) Fiona McArthur - Született Szeretők