69
1 Valaki szól 2011.01.27. 14:47 Csütörtöktől péntekre virradóan megmozdult bennem valami, vagy inkább valaki. Nyugtató hang beszél hozzám: tudod, ő az, nagyon vártátok már. Most majd minden máshogy lesz, mondja a hang. Megnyugszom, de nem alszom tovább. Hallgatom a szapora pulzusunkat. Hát itt vagy végre! Valaki sejtet 2011.01.28. 15:33 Napok telnek el szédülten. Nyomást érzek a gyomrom tájékán. Utána olvasok. A petefészek nyomja a gyomrot. Érzem a leírt tüneteket, de nem merem elhinni. Szédülök, az óramutató járásával ellentétes köröket futok le agyban. Kellemetlen. Apát már kiborítom, a nyakára járok, hogy mennyire szeretem, szegényke nem tudja, mit higgyen. Folyton a sarkában vagyok, ha játszik nézem, ez zavaró lehet. Fontosnak tartom az egy légtérbeli tartózkodást. Savasnak érzem a gyomrom, nem érzem az ízeket, legalábbis nem úgy, ahogy eddig. Türelmetlen vagyok és szétszórt. Néha egy-egy feltevést megosztok Apával, de látom, óvatos. Majd kiderül, ha eljön az ideje! Valaki rajzol 2011.01.31. 15:34 Dekoncentráltan mozgok. Veszek egy tesztet. Kis halvány vonal. A halvány vonal is vonal! Apa kezdi elhinni. Rügyfakadás 2011.02.01. 13:38 Energiahullámokkal kommunikálunk. Zsibbadtnak érzem magam a szédülés miatt, de ez a testterület a legbeszédesebb a hullámaival, legfőképp a méh fölötti rész. Olyan, mintha minden második képkocka kimaradna az életemből. Nemcsak nehéz a súly, hanem fáj is, így nem emelnék, ha lehetne se. Úgy tűnik itt a tavasz.

Valaki szólm.blog.hu/op/opal/image/blog1.pdf · 1 Valaki szól 2011.01.27. 14:47 Csütörtöktől péntekre virradóan megmozdult bennem valami, vagy inkább valaki. Nyugtató hang

  • Upload
    others

  • View
    6

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • 1

    Valaki szól

    2011.01.27. 14:47

    Csütörtöktől péntekre virradóan megmozdult bennem valami, vagy inkább valaki. Nyugtató

    hang beszél hozzám: tudod, ő az, nagyon vártátok már. Most majd minden máshogy lesz,

    mondja a hang. Megnyugszom, de nem alszom tovább. Hallgatom a szapora pulzusunkat.

    Hát itt vagy végre!

    Valaki sejtet

    2011.01.28. 15:33

    Napok telnek el szédülten. Nyomást érzek a gyomrom tájékán. Utána olvasok. A petefészek

    nyomja a gyomrot. Érzem a leírt tüneteket, de nem merem elhinni. Szédülök, az óramutató

    járásával ellentétes köröket futok le agyban. Kellemetlen. Apát már kiborítom, a nyakára

    járok, hogy mennyire szeretem, szegényke nem tudja, mit higgyen. Folyton a sarkában

    vagyok, ha játszik nézem, ez zavaró lehet. Fontosnak tartom az egy légtérbeli tartózkodást.

    Savasnak érzem a gyomrom, nem érzem az ízeket, legalábbis nem úgy, ahogy eddig.

    Türelmetlen vagyok és szétszórt. Néha egy-egy feltevést megosztok Apával, de látom,

    óvatos. Majd kiderül, ha eljön az ideje!

    Valaki rajzol

    2011.01.31. 15:34

    Dekoncentráltan mozgok. Veszek egy tesztet. Kis halvány vonal. A halvány vonal is vonal!

    Apa kezdi elhinni.

    Rügyfakadás

    2011.02.01. 13:38

    Energiahullámokkal kommunikálunk. Zsibbadtnak érzem magam a szédülés miatt, de ez a

    testterület a legbeszédesebb a hullámaival, legfőképp a méh fölötti rész. Olyan, mintha

    minden második képkocka kimaradna az életemből. Nemcsak nehéz a súly, hanem fáj is, így

    nem emelnék, ha lehetne se. Úgy tűnik itt a tavasz.

    http://opal.blog.hu/2011/01/27/opal_rajzolhttp://opal.blog.hu/2011/01/28/opal_sejtethttp://opal.blog.hu/2011/01/31/opal_rajzol_1http://opal.blog.hu/2011/02/01/rugyfakadas_7

  • 2

    Volt egy tánc 2011.02.11. 13:45

    Mókuska állandóan táncol, hulla-hoppozik, vagy hastáncol, nem győzöm követni. Sokszor kell

    leülnöm emiatt. Néha jól elbeszélgetünk. Ilyenkor mindig figyelmesen hallgat, aztán azt

    csinálja, ami neki jólesik. Az ízeket nem érzem, acetonos a szám. Néha arra leszek

    figyelmes, hogy vonja el a kalciumot. A szakirodalom szerint már 2 mm lehet, külön bejáratú

    szívkamrával, tüdővel. Mindenki, aki tud Róla nagy izgalomban van. Ő meg csak táncol.

    Vagy éppen nevet.

    Van mit féltenem

    2011.02.20. 13:48

    Volt idő, amikor azt hittem, elveszítem. Nagyon nehéz időszak volt, biztos Mókuskát is

    megviselte, engem nagyon. Amikor viszont érzem a jelenlétét, akkor jól vagyunk.

    Sebezhetetlen vagyok, és végtelen a tér előttem. Akkor minden, ami van csak jó lehet.

    Egyszerűen minden jó.

    Gumimaci

    2011.02.22. 13:55

    Doktorbácsi megnézte a kis Mókuskát, mindent rendben talált. 11 mm a "hossza" és van

    szívhangja is. A szakkönyvek azt írják, hogy mostanra gumimaci méretűnek kell lennie, és

    olyan a test részletezettsége is, mint egy gumimacié. Voltam vér-, vizelet- és EKG-

    vizsgálatokon, meg a védőnéninél.

    Három a hónap

    2011.03.21. 14:11

    Ma a doktor bácsi megmutatta Mókuskát. 44 mm volt a hossza, és a hasam megnyomására

    kalimpált. De inkább integetett, biztos felismert. Lassan letelik a 3 hónap, a kritikus, és lehet

    újságolni fűnek-fának-bokornak, mekkora öröm éri a családot. Már alig várom. A

    szakirodalom szerint Mókuska már önálló ujjlenyomattal rendelkezik. Körözhető.

    http://opal.blog.hu/2011/02/11/volt_egy_tanc_2http://opal.blog.hu/2011/02/20/van_mit_feltenemhttp://opal.blog.hu/2011/02/22/gumimaci_11http://opal.blog.hu/2011/03/21/harom_a_honap

  • 3

    A terület visszafoglalása a madaraktól

    2011.04.05. 15:09

    Elérkezett a nagy nap, az első ultrahang időpontja. Ez volt a vízválasztó, hogy ha a baba

    velünk akar élni, akkor marad. Maradt. Az ultrahangos néninek megmutatta magát apró

    részleteiben, már a kis ujjacskáit is látni lehetett, az egyik mutatóujjával épp az ég felé

    bökött. Forgolódott, meg is fordult, kis tappancsai is látszottak, kis gerince, kis szíve

    láthatóan és hallhatóan vert. Kaptunk róla DVD felvételt. Mindenki nagy gyönyörűséggel

    nézte. Apa is nagyon boldog volt, ő ott találkozott vele először. Nekem azért más.

    Átszellemült arccal bámultuk a felvételeket, dicsértük a modern technikát, és nehezen

    aludtunk el éjjel, mert még akkor is a hatása alatt voltunk. Az ember képes repülni!

    És mégis mozog

    2011.04.23. 15:16

    Opál baba megmozdult! (Időközben Opál babának neveztük el.) Ezt csak a rutinos kismamák

    érzik meg ezidőtájt. Olyan volt, mintha egy halacska úszkálna bennem. Aztán később

    rátelepedett a gyomromra és a húgyhólyagra. Mostanában kezdek egy kicsit rosszul lenni,

    hányinger, étvágytalanság. Emellett nagyon sokat (egyre többet) kell pisilnem.

    Opálka növekszik.

    Az angyalok lányok

    2011.05.18. 15:26

    Lassan elérem a félidőt, egyre izgalmasabb lesz, nem mintha így nem lenne az. Voltunk a

    második ultrahangon, ahol is Opálka baba megmutatta magát újra, bár sokat ficergett-

    mocorgott, bukfencezett. Azért a lényeget lehetett látni, döbbenetes mennyit nőtt és fejlődött

    egy hónap alatt, már látszik a kis arca is és a szemgolyója is. Nagymamájával és apukájával

    néztük, ahogy kalimpál. Minden jel arra mutat, hogy Opálka KISLÁNY, legalábbis fiúra utaló

    jelek nincsenek. Egészségesen, a korának megfelelően fejlődik, mindene rendben. Súlya 270

    gramm.

    Anya egyre többet van rosszul, nem alszik és hány, már második napja. Valószínűleg a

    http://opal.blog.hu/2011/04/05/a_terulet_visszafoglalasa_a_madaraktolhttp://opal.blog.hu/2011/04/23/es_megis_mozog_10http://opal.blog.hu/2011/05/18/a_lanyok_angyalok_5

  • 4

    terhesvitamintól van, legalábbis a doktor bácsi azt mondta. Opálka 5-kor kel és bukfenccel

    köszönti a napot. Aztán sokat pihen, alszik, felébred és aktívan edz. Apa eltörte a kezét, ezért

    itthon van és gyakrabban van módja magzatát simogatni. Mindenki szereti Opálkát és

    mindenki boldog!

    Magyar vándor

    2011.06.07. 15:34

    Opálkát újra megnézték ultrahanggal, mivel a méhlepény mélyen tapadt. Minden rendben

    van, a placenta feljebb vándorolt. Opálka köszöni, jól van és sokat mozog. Anya magnézium

    kúrára van ítélve és pihenésre. Ez utóbbit nem tudja abszolválni, mert szinte mindennap

    mennie kell valahova orvoshoz vagy vizsgálatra. Már betegnek érzi magát, pedig nem az. Apa

    új gipszet kapott. Az enyhe hányás és hányinger megszűnt a terhes vitamin cseréjével.

    Opálka szülei megnézték a szülőszobát, valamint a kórházat, ahol születni fog. Meg vannak

    elégedve és meg vannak nyugodva. Mindannyian nagyon szeretik Opálkát.

    És mégis gömbölyű 2011.06.15. 15:43

    A pocakom látványosan nő, már mell alattól domborodik, szemben az eddigivel, amikor

    haránt fekvésben feküdt Opálka lent. Most már függőlegesen is mozog. Opálka nagyon sokat

    mocorog és izeg és mozog a nap minden szakában. A súlyom felszaladt hirtelen 65 kilóra, 58

    kilóval kezdtem. Mindenki boldog és kiegyensúlyozott. Apa gipszben, de már nem sokáig. A

    vizsgálatok száma némileg csökkent, épp a közig szakvizsgára készülök. Jól érzem magam!

    http://opal.blog.hu/2011/06/07/magyar_vandor_2007http://opal.blog.hu/2011/06/15/es_megis_gombolyu

  • 5

    Célegyenes 2011.08.28. 15:53

    Sok minden történt velem, amióta nem írtam utoljára. Sajnos véget ért a boldog,

    tünetmentes második trimeszter. Most már egyre több kellemetlenséggel kell

    szembenéznem. A nagyon melegen túl vizesedés és ezáltal felszaporodó kilók, vashiány,

    alváshiány a kényelmetlen testhelyzetek miatt. Voltunk nyaralni a Balatonnál, nagyon jól

    éreztük magunkat, Opálka is. Sokat napoztunk és fürödtünk. Enyhe megfázással

    küszködtem, talán már vége. Voltunk 4D ultrahangon is, Opálka nagyon aranyos volt, bár

    nehezményezte a zaklatást. Kis tappancsát a szeme elé emelte, úgy próbálta meg eltakarni

    magát. De azért láttuk a kis arcát, teljesen már immár, neve is van, arca is van, régi

    ismerősként fogjuk köszönteni, ha megszületik. Egyre kevesebb helye van már mozogni, még

    nem fordult be, ami miatt a szakemberek aggódnak egy csöppet, de mivel eleget mocorog,

    valószínű, hogy idővel majd befordul a szülőcsatornába. Anyának minden nehezebben megy,

    lassabban, amihez nem mindig vagyok elég türelmes. Lassan már a finisben vagyunk, a 34.

    hetemet töltöm. Ami eddig távolinak tűnt, az most elérhető közelségbe ért, a születéssel

    kapcsolatos teendők, bútorvásárlások, bár ezt nem vittük túlzásba, sok mindent kaptunk.

    Már mindenki nagyon-nagyon várja Opálka érkezését!

    Nicsak, ki beszél? 2011.09.23. 15:57

    Nagyon gyorsan eltelt ez a kilenc hónap, még néha most is azt érzem, nem vagyok

    felkészülve.

    Kislánykámmal sokat beszélgetünk a Lombos Melinda-féle kismamajóga jóga nidrájának

    köszönhetően, és nagyon sok mindent mond nekem. Ez azért érdekes, mert ezek nem

    irányított gondolatok, amiket megoszt velem, nem a saját kitalációim, hanem hallom

    valahonnan, nyilván ő mondja. Az első ilyen alkalom a fogantatás körül volt. A hang!

    Most annyi történt, hogy azon gondolkoztam, mennyi szép Anna-vers van forgalomban az

    irodalomban. Milyen volt.. például. Kezdtem mondani magamban:

    Milyen volt szőkesége, nem tudom már,

    De azt tudom, hogy szőkék a mezők,

    Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár

    S e szőkeségben újra érzem őt.

    Milyen volt szeme kékje, nem tudom már..

    http://opal.blog.hu/2011/08/28/finis_4http://opal.blog.hu/2011/09/23/nicsak_ki_beszel_1997http://3.bp.blogspot.com/_-kcZeeHLlNA/SaqW2Cu2waI/AAAAAAAAAOk/SI-2j3_ufSk/s1600/dvd-kismama.jpg

  • 6

    Itt megálltam, mert eddig emlékeztem a versre, s a szünetet kihasználva megszólalt "a

    hang". Mindössze két szót mondott halkan:

    Opálos volt.

    Nevettem, igen, milyen vicces. Aztán körbenéztem: EZT KI MONDTA? Nicsak, ki beszél?

    Máskor a szülésről beszéltem neki, mi fog vele történni, ne lepődjön meg, nyugodjon meg -

    mondja Anya, aki szintúgy fél az ismeretlentől és fogalma sincs mi fog történni. Aztán

    észreveszi Anya, hogy már a hazajövetelről beszél részletesen, pedig nem arról akart.

    Ezt is Te kérdezted? Nicsak, ki beszél még?

    Íme az ember

    2011.10.03. 16:09

    Megszületett a kis Anna Opál.

    Súlya 3300 gramm, hossza 55 cm.

    Anya és baba jól vannak, noha nagyon fáradtak és kimerültek.

    Hazatérés

    2011.10.07. 16:19

    Opálka babácska kis sárgulás után hazatért a kórházból. Az átállás nem volt zökkenőmentes,

    a kórházban olyan nyugodt kis babácska óránként sírt, mire megszokott itt nálunk a macis

    szobában.

    A napocska eltakarta kezével a felhőt, a szél a fülébe suttogott, csobogó patak kísérte a lábai

    nyomát, a fák a levelükkel integettek, amikor a Földre érkezett.

    http://opal.blog.hu/2011/10/03/lon_vilagossag_2http://opal.blog.hu/2011/10/07/hazateres_2026

  • 7

    Az eltűnt idő nyomában

    2011.10.14. 16:24

    Anna Opál egy hete van itthon, összesen 11 napos. Az idő csigaléptekkel telik. Már külön

    individuum, külön taj kártyával rendelkezik és lakcímkártyával. Egyre többet és többet

    fejlődik.

    A hely, ahol élünk

    2011.10.18. 14:15

    A babaszoba számos rejtélyt őriz. Itt mindenkihez szól valaki, beszél velünk, nevünkön szólít:

    Apa, Anya. Itt van valaki, aki beszél, anélkül, hogy beszélni tudna, szól és ismeri a szavak

    hatalmát.

    Ez egy teljesen más szegmense a világnak, az országnak, a városnak, a háznak, a lakásnak.

    Ez egy békés kuckó. A szoba, ahol élünk.

    Kórház a város szélén

    2011.10.23. 14:23

    Opál baba jól gyarapodik, napról napra többet tud, rólunk is, és mi is többet tudunk róla. Ha

    jó kedve van, jól alszik, bár hasfájós napok mindig vannak. Már homeopátiát is kap.

    Most már szép emlékek jönnek elő a kórházi napokról is: az inkubátoros csecsemős nővér,

    aki Máté Pétert hallgatott. Vagy ahogy Anya ült a kék fény előtt és potyogtak a könnyei arra,

    hogy "szállj, szállj sólyom szárnyán, három hegyen túl". Aztán Nóra nővér, a baby blues

    időszakában, meg az almáspite.

    Ezek az élmények és ízek fognak megmaradni arról a pár napról. És az élmény, hogy

    kisbabám született.

    Őszi sanzon 2011.10.29. 14:31

    Anya ősz hajszálainak a száma ugrásszerű növekedésnek indult, eddig nem volt egy sem

    neki.

    Opál babával mindennap megyünk sétálni a szép őszi tájban, a juharfák árnyékában időzünk.

    Opál babát megnézte egy néni a babakocsiban, a pék pedig perecet adott neki. Opál baba a

    sztár, őt mindenki szereti.

    Egész évben karácsony.

    http://opal.blog.hu/2011/10/14/tizenegyes_6http://opal.blog.hu/2011/10/18/a_hely_ahol_elunk_2http://opal.blog.hu/2011/10/23/korhaz_a_varos_szelen_5http://opal.blog.hu/2011/10/29/oszi_sanzon_5

  • 8

    Mindennapok 2011.11.04. 15:27

    Ma 1 hónapos Opálka baba. Már nagyon sok mindet tud. Például figyeli a függönyt, ahogy

    lengeti a szél és a kezünk mozgását is nézi. A legutóbbi mázsálásnál 4 kilogramm volt a

    súlya. Szépen gyarapodik, az első ruhácskák kezdenek kicsik lenni. Sajnos a kis pocija

    gyakran fáj, így nyűgös és nem alszik. És nem alszunk mi sem. Az éjszaka során többnyire

    csak szopizni kel fel, amúgy meg alszik, bár ma éppen éjszaka jött rá a hasfájás. Sok

    módszert próbáltunk már, nem tudjuk melyik mennyit segít, Infacol cseppek, meggymag

    párna, homeopátiás golyócskák. Ezen felül napi rendszerességgel kap D-vitamint Vigantol

    formájában és havonta K-vitamint.

    A fürdetésbe már mindenki belejött, bár Apának most műtötték a kezét, illetve szedték ki a

    csavarokat. Az éjszaka folyamán sugárban lepisili az óvatlan családtagokat. Fürdés során, ha

    nem nagyon éhes, akkor nyugodt, amit kisebb pánik követ, amikor törölközni és öltözködni

    kell. Persze volt már, amikor csendben kibírta azt is. Fürdés után hidratáló krémmel kenjük

    be a pocakját. Kis popsi kipirosodása volt, Sudocrém-et kapott rá, az tényleg mindenre jó.

    Apa le szokta törölni a nyelvét a szájpenész elleni készítménnyel. Mindennap dél körül, ha

    Opál baba is úgy akarja, de legfőképp akkor, séta van. Ettől az időjárás viszontagságai

    esetén térünk csak el. Ez 1-2 óráig tart. Már megszoktuk a babakocsit mi is, az elején nagyon

    furcsa volt közlekedni vele. A friss levegőn nagyot alszik. Sajnos a fűtött lépcsőház gyakran

    felébreszti. Napjában egyszer 4 órát alszik egy huzamban, eddig 5 volt a rekord, azt

    szerencsére estére tartogatta. Minden második pelusban van kaki, de van, hogy gyakrabban.

    Pisi mindig sok van. Napirendjét és cselekedeteit egy „Opálka naplója” feliratú táblázatban

    követjük nyomon és rögzítjük. Este a Mami ír bele, Apa meg csak ellenőrzi, Anya pedig

    napközben töltögeti, de az etetéseket Apa és mami írogatják be, mert Anyának akkor jobb és

    fontosabb dolga van.

    Mindenki szereti Opálka babát, még akkor is ha sír, csak akkor kevesebb türelmünk van

    hozzá, mivel nem tudunk a sírás ellen tenni. Ennek még a hasfájás az oka.

    Anna Opál baba nagyon szép kislány, hosszú szempillája van, szürkéskék a szeme, mint

    Apának, szája és füle Anyáé. Séta közben megdicsérik, milyen szép és aranyos. Sok babával

    találkozunk, de ilyen picikét még nem láttunk. Mindenki a csodájára jár. Hetedhét országból

    jönnek a rokonok és ismerősök csodálni. Amikor a hasa miatt nem sír, mindenkivel

    barátságos.

    Opálka babát mindenki szereti, mindenki megváltozik a közelségétől. Mindnyájan jobbak

    leszünk. Olyat tud ő, amit mi már rég elfelejtettünk.

    http://opal.blog.hu/2011/11/04/mindennapok_255

  • 9

    Mindig az a perc

    2011.11.11. 13:50

    Opálka baba már egyre többet van ébren, amikor is színes és mozgó dolgok kötik le a

    figyelmét. Kiszámítható a napirendje, de vannak rejtélyes napok, amikor minden borul.

    Ilyenkor sokat sír és nem lehet elaltatni, nagyon keveset alszik. Szelek bántják, vagy csak

    egyszerűen fáradt, mert nem tud pihenni emiatt. Mindenki reméli, hogy hamar vége van

    ennek az időszaknak, a tapasztaltak ezzel bíztatnak legalábbis, és hogy vissza fogjuk sírni ezt

    az időt, amikor még nem kell mindenhol a nyomában lenni. Egyelőre ez elképzelhetetlennek

    tűnik.

    Tágra nyílt szemek

    2011.11.20. 13:44

    Opálka baba lényegesen kevesebbet sír már a hasa miatt, némán tűri a történéseket és csak

    néha szakad el nála a cérna. A fáradtság azonban komoly probléma neki, mivel sokat van

    ébren, egyre nehezebben megy a bealvás. Akkor aztán türelmetlen (ki nem lenne az), hosszú

    percekig bömböl, majd hirtelen elernyed és elalszik. Barátja Plútó kutya, a kedvenc, neki

    sokat magyaráz, gőgicsél. Lábát már derékig felhúzza. Ma éjjel azt vettem észre, hogy az

    ujját szopja. Lassan össze fogja érinteni a két kezét is. Nagyon érdeklődő, gyakran néz

    minket tágra nyílt szemmel. Sokat mosolyog. Nagyon szeretjük őt!

    Közelítő tél

    2011.11.28. 16:13

    Opálka babát elvittük sétálni Dobogókőre és Szentendrére. Ügyesen tűrte a

    megpróbáltatásokat, néha sírt, de akkor is azért, mert aludt volna inkább, a hordozó meg

    kényelmetlen volt még neki. Dobogókőn látott volna először havat, ha ébren lett volna,

    amikor toltuk benne. Két órát aludt a jó levegőn. Amikor ébren volt, akkor pedig mindenkivel

    játszott. Nekem azt mondta, hogy „ga”, ami engem mérhetetlen boldogsággal töltött el. Néha

    azon veszem észre, amikor nem rá figyelek, hanem másra, hogy néz. Apa öléből két

    szürkéskék szempár figyel.

    http://opal.blog.hu/2011/11/11/mindig_az_a_perc_1http://opal.blog.hu/2011/11/20/tagra_nyilt_szemek_3http://opal.blog.hu/2011/11/28/kozelito_tel_9https://lh5.googleusercontent.com/-uiYybpOTFY8/TxVrGlVNM2I/AAAAAAAACV0/WJpXyzhAiyA/s912/PB110050.JPG

  • 10

    Nő 2011.12.03. 16:25

    Opálka baba 2 hónapos! Újabban a kedvenc játéka lett a Marika néni féle napraforgó. Pörög-

    forog a szirma, és ez felettébb tetszik neki, azt nagyon tudja nézni. Kis szájával „ó” betűt

    formál és beszél hozzá babanyelven. Már magasra emeli a lábait, könnyedén kitornássza a

    görcsöket, és nem sír, csak ha fáradt. Egyre többet alszom én is. Délutánonként van egy óra

    holtidő, amikor nyöszörög az álmosság miatt. Ilyenkor babusgatni kell, szinte csak vállon van

    el. Az esti fürdetés kitolódik, az alvás és a reggeli ébredés is. Az első garnitúra ruháit már

    kinőtte. Nő. Mérföldekkel könnyebb, mint az első 6 hétben!

    Mintamókus

    2011.12.08. 16:33

    A Mikulás hozott Opálka babának egy csengő-bongó forgó játékot, ami már leköti a

    figyelmét: hosszasan nézi a napraforgóval együtt. Voltunk a doktor néninél, megkapta a 2

    hónapos oltásokat. Annál sírt, meg akkor is a mikor a többi babát is hallotta sírni. Hazafelé

    már nem aludt vissza, nyugtalan volt. Az azt követő napon is. Látható ok nélkül hirtelen

    felsír, ami ijesztő. Az esti alvás teljesen kitolódott. Már nagyon nyálzik, lehet, hogy a foga

    jön!

    Mire minden kialakult, dobhatjuk sutba a gyakorlatot, mert új szokásokat vesz fel és kezdődik

    elölről. Ma például gyanúsan nyugodt. Minden változik, ő legfőképpen. A doktor néni lemérte

    és egy hónap alatt pontosan 600 grammot hízott, egy grammal se nem többet, se nem

    kevesebbet. Kizárólag anyatejet kap. Mintababa. Mintamókus.

    Két karod ha átölel

    2011.12.18. 17:17

    Opálka baba már önállóan pörgeti a napraforgót. A kezét is egyre tudatosabban használja, a

    hüvelykujját tudatosan szopizza megnyugtatásképpen, a fejét tudatosan tartja. A kezei közül

    is inkább a jobbat vette észre, és hosszasan nézte az ujjacskáit, ahogy mozognak. Látszott,

    hogy ez újdonság a számára, úgy rácsodálkozott. Kezeit összezárja, kulcsol, markol, fog,

    szorít.

    Már a „gaj” szótagot is mondja, nagyon sokat beszél, kifejezi örömét és nemtetszését. A

    fáradtságtól sír többnyire, főként a nap vége felé, de a fürdés után általában megnyugszik és

    ellazul. Törölközni és öltözködni nem szeret, „pancsolni” viszont annál inkább. Elvan magában

    a játékaival, sokáig. Ha nagyon fáradt komfortszopin van, vannak napok, amikor órákat lóg a

    cicin. De az is lehet, hogy csak én érzem óráknak.

    http://opal.blog.hu/2011/12/03/no_1033http://opal.blog.hu/2011/12/08/mintamokus_5http://opal.blog.hu/2011/12/18/ket_karod_ha_atolel

  • 11

    Baba első karácsonya

    2011.12.27. 17:27

    Opálka baba első karácsonya! A szülők két könyvet kaptak, az egyik a babagondozásról, a

    másik az érzelmi fejlődésről szól. Eddigre már mindkét kezét merően nézi, felfedezte, de még

    nem tudja, hogy azok a részei. Nagyon sokat beszél, ha éppen ébren van, próbálgatja a

    hangját. Egyre jobban elvan hason, a fejét jól tartja már. Amíg a fejét nem tartotta meg,

    kényelmetlen volt neki, bár a szakirodalom abban egyetért, hogy a mozgásfejlődéshez a

    hason lét elengedhetetlen. Keze-lába jár. Az éjszakát átalussza, ha nincs éppen front, a

    melegre érzékenyebb. Aludni sokat alszik cicin. Estére elfárad. Reggel 4 óránként ébred,

    akkor halkan beszél, majd visszadől. Egyre jobban nyálzik. Markol, kormányoz, teker.

    Miközben az ujját szopja, a fülét tekeri. Hajat tép, ruhaszegélyt, Piri babát fog. Anyatejből

    buborékot fúj, ez a legaranyosabb. Mindenki nagyon szereti!

    Balerina 2012.01.06. 17:38

    Opálka baba újra oltásokat kapott. Ezúttal Silicea nevű homeopátiás szerrel vezettük ki. A

    homeopátiás szerek bejönnek. Már olyan sok mindenfélét tud. Délelőtt úgy aludt el, hogy

    fogta a kezem, kihúztam az ujjam, kinyitotta a szemét és újból megfogta. Anya elolvadt,

    akár a hó. Nagy tócsa lett alatta. Már tenyerel, kezét a térdén pihenteti, nyakam tenyérrel

    fogja. Megragad, fog, sőt – tart. Kíváncsi. Függőlegesen már jobb neki, mint fekve, sokat kell

    fogni őt. Nagyon sokat nevet. 63 cm és 5,55 kilogramm. Hosszú a combja, látjuk a ruháin.

    Aminek a lába pont jó, azt a kezénél fel kell hajtani. A védőnő szerint balerina lába van.

    Sokat beszél, főként reggel, miután kipihente magát.

    Leány gyöngy fülbevalóval

    2012.01.14. 17:47

    Opálka baba fülbevalót kapott! Így olyan komoly és nagylányos lett, hogy nem Opálka baba

    többé: ő Anna. Akkor sírt, hazafelé bealudt. Anyát és Apát jobban megviselte az egész, mint

    őt magát. Én nem láttam még vérezni. Körmeit egy héten kétszer vágni kell, mert olyan

    gyorsan nő. Ortopédián is voltunk, csípőjével minden rendben. Egyedül ez az orvos mondta,

    hogy nem kell erőltetni hason, ha jó neki majd úgyis átfordul nemsokára. Fülére kenőcsöt

    kap, Apa fogínyét hűsítő géllel keni be. A mostani frontoktól terhelt időjárás egy kicsit

    megviselte, 4-5 napon keresztül este másfél órákat volt cicin, úgy sikerült csak álomba

    ringatni őt.

    Anna baba beszél! Nem sír, hanem amit sírással fejezne ki, azt mondani próbálja a saját kis

    babanyelvén. Azt vettem észre reggel, hogy beszél, azt hittem csak mondja a magáét, erre

    látom a metakommunikációját is, hogy lefelé biggyed a szája: enni kérek, miért nem érted

    meg?

    Csoda-e? Az, amióta megfogant.

    http://opal.blog.hu/2011/12/27/baba_elso_karacsonyahttp://marvin.bookline.hu/product_images/1469/B972943.JPGhttp://marvin.bookline.hu/product_images/313/B963781.JPGhttp://opal.blog.hu/2012/01/06/balerina_12http://di1-2.shoppingshadow.com/images/pi/b7/d5/b9/34667988-450x450-0-0_Boiron+Boiron+Silicea+30+C+80+Pellets.jpghttp://opal.blog.hu/2012/01/14/leany_gyongy_fulbevaloval_3

  • 12

    Fogas kérdések

    2012.01.28. 09:15

    Anna baba két keze már összeér, gyakran kulcsolja össze őket és próbálja meg a szájába

    tuszkolni. Nagyon nyálzik továbbra is, egyre keményebb az ínye, várhatóak előbb-utóbb a kis

    fogacskák. Találtam a neten egy homeopátiás szert rá, még nem próbáltuk, Mercurius

    Solubilis a neve. A fogzásból egyelőre csak a hasmenést és a nyálzást látjuk, remélem

    ezekkel a tünetekkel kibírjuk, de nem áltatom magam és készülök a rosszabbra.

    Már majdnem átfordul hasra, legalábbis pelenkázni már egyre nehezebb, mert pörög-forog,

    tapint. Nyálas kezecskéjével sok hajszálat és szöszmöszt gyűjt össze, plusz még amit

    különböző emberektől szerez, oroz azáltal, hogy belekapaszkodik a hajukba. Díszzsebkendőt

    eszik reggelire desszertnek, csörgőt fog, ráz, a lyukán a nyelvét kiölti. Sokat mosolyog,

    nevet, beszél, gagyog, s ragyog. Szülei nemkülönben.

    Oltás és kötés

    2012.02.01. 13:52

    Voltunk védőnőnél, Anna baba megkapta a szokásos 4 hónapos oltását. Illetve oltásait, mert

    ezúttal ismét kétcombosat kapott, ami azért volt jó, mert amíg az első miatt sírt, nem figyelt

    a másodikra. A pneumococcus elleni Prevenar és a Pentaxin, a régi diperte két további

    oltással kiegészítve, ahogy a neve is mutatja. A legközelebbi oltás csak egyéves korában lesz,

    hurrá! Azt mondta a gyermekorvos, hogy borogatni kell a helyét, de szerencsére nálunk

    ebből nincs probléma. Egy kicsit aluszékonyabb lett tőle és többször van kaki a pelusban.

    Ezúttal a thuja occidentalis nevű szerrel vezetjük ki, azt mondták a patikában, hogy

    hatásosabb, mert komplexebb a hatóanyaga. Egyébként nem sokat sírt, az ott levő babák

    sokkal többet. Aztán hazafelé aludt egy jó kiadósat, 2 és fél órát. Azonkívül minden rendben

    van, a csípőjét lazának találták szemben az ortopédiával, bizonyára azért járunk oda külön,

    hogy legyen kinek ellentmondani.

    Hossza 64 centiméter, súlya 6200 gramm, ez 650 grammos gyarapodást jelent nem egészen

    egy hónap alatt.

    Éljen az anyatej!

    A negyedik

    2012.02.03. 14:34

    Már 4 hónaposak vagyunk!

    Két kis keze összeér, összekulcsolja, egymástól függetlenül mozgatja. Például egyik

    kezecskéjével rázza a csörgőt, a másikkal tépi Anya haját. Már mindent megfog, megtart.

    Kezeit a térdén pihenteti. Anya száját és orrát tapogatja, összecsippenti. Kis ujjacskáival a

    szájában matat, masszírozza a kemény és éles ínyét. Mindent összenyálaz, amire aztán a

    hajszálak rá is ragadnak. Esténként nehezen alszik el és hajnali 5-kor felébred, ám akkor

    csak szopit kér, majd visszaalszik. Lábát hosszan és merően nézi, lassan a szájába fogja

    venni.

    http://opal.blog.hu/2012/01/28/fogzas_20http://homeopatia.info.hu/index.php?lang=hu&mode=HihModMain&page=HihPgSiteMMProducts&product=MERCURIUS+SOLUBILIShttp://homeopatia.info.hu/index.php?lang=hu&mode=HihModMain&page=HihPgSiteMMProducts&product=MERCURIUS+SOLUBILIShttp://opal.blog.hu/2012/02/01/oltas_es_koteshttp://homeopatia.info.hu/index.php?lang=hu&mode=HihModSite&page=HihPgSiteMMProducts&product=THUJA+%28THUJA+OCCIDENTALIS%29http://opal.blog.hu/2012/02/03/a_negyedik_929

  • 13

    Sírásait meg lehet különböztetni, ha csak szopit kér, akkor Anyának címzi, rám néz és úgy

    bömböl.

    Vigantol vitamin beadásánál szorosan összezárja a száját, mondván, ő nem kér.

    Mindenki nagyon szereti őt!

    Forog a Föld 2012.02.09. 18:29

    Anna baba átfordult!! Már nagyon régóta próbálgatta, és fog-adásokat kötöttünk, hogy

    fogacska érkezik-e előbb, vagy átfordulás lesz. Nyert a forgás. Ez aztán annyira megtetszett

    neki, hogy egymás után fordul hasra-hátra-hasra- hátra egészen addig, amíg van rá helyünk.

    Ez azért jó, mert már nem lehet egyedül hagyni, nemcsak a pelenkázón, hanem a nagy

    ágyon sem. Emiatt a délutáni alvást szabotálta, fülig ért a szája és inkább pörgött-forgott,

    mint egy kis boldog napraforgó!

    Egyre több móka

    2012.02.09. 18:30

    Életünk Anna babával a következő fejezetekhez érkezett: Mindent tapint, és mivel ökle egész

    nap a szájába van nyálas kézzel szkenneli le Anya arcát, orrát, haját s szemeit. Hosszú

    percekig időzik egyes területeken. Kis kezével már a bokájánál tart, lassan beszáll a

    versenybe a tappancs szájba vétele is. Szájával sokat berreg, buborékot fúj "bbr"-hangzók

    kíséretében. (egyúttal segít megfejteni a buborék szó valószínű eredetét.) Emellett

    hahotázik, csücsörít, sikongat, csodálkozik. Mosolygáskor két arcán gödröcskék keletkeznek

    és mélyülnek el. Van egy madaras rugija, olyan benne, mint egy kis Csirip Fercsi,

    gyermekkorunk kedvenc meséje. Szoptatni fekve már nem lehet, mert nemes

    egyszerűséggel odébb gurul. Ezt többnyire akkor szereti csinálni, ha senki nem néz oda, és

    mire észhez térünk már kész tények elé állít.

    Súlya már elérheti a születéskori súlyának kétszeresét, nagyon nehéz tartani. Állandóan

    mozog, fényképezni nem lehet. Ha mégis, akkor a kamerába bambul. De néha azért ez is

    sikerül.

    http://opal.blog.hu/2012/02/09/forog_a_fold_4http://opal.blog.hu/2012/02/09/egyre_tobb_mokahttp://www.uvonline.hu/private/szirka/pdf/csiripfercsi.pdf

  • 14

    Lady Ann

    2012.02.22. 11:56

    Ó, Lady Ann, táncolj velem

    Ó, Lady Ann, fogd a kezem

    anya is ezt akarja

    nem bírja már a karja

    addig táncolj, amíg bírlak Lady Ann

    Ó, Lady Ann, aludj velem

    Ó, Lady Ann, fogd a kezem

    ha lecsukódik a szempillád

    álommanó vár majd reád

    s tündér leszel kedves Lady Ann

    Ó, Lady Ann, álmodj velem

    Ó, Lady Ann, fogd a kezem

    lassan érkezik az estve

    s milliószínűre festve

    vár Álomország téged Lady Ann

    lassan érkezik az estve

    s milliószínűre festve

    vár Álomország téged Lady Ann

    Mosoly országa

    2012.02.22. 12:11

    Megint úgy érzem, hogy fejlődési ugrás van folyamatban. Ezt persze "bizonyítani" nem

    tudom, csak úgy érzem, hogy nehezebb lett, hosszabb lett, többet és mélyebb értelemmel

    produkál.

    Már nem tudom eldönteni, hogy amikor fogom, akkor elnehezül, vagy tényleg ennyi már a

    súlya, így nem tudom már megbecsülni azt sem, mikor fog elaludni. Nem úgy, mint régen.

    Szoptatásnál alig bírom már fogni, mert alig érem át, innen gondolom, hogy nőtt is. Két

    karban tartom és nincs "vége" a babának. Nem úgy, mint régen.

    Cselekedetei pedig árnyaltabbak, már meg lehet különböztetni a nevetések közül a mosolyt,

    a gurgulázó nevetést, a szemtelen kis kacagást (hö-hö), és a hang nélküli teljes szájú

    boldogságot. Nem úgy, mint régen.

    Ő fejlődik, mi öregszünk. Nem úgy, mint régen.

    http://opal.blog.hu/2012/02/22/lady_annhttp://opal.blog.hu/2012/02/22/mosoly_orszaga_1https://lh5.googleusercontent.com/-p90_Oj96FFw/T0TKghKW1sI/AAAAAAAACi0/9nYETysGK-I/s912/P2100163.JPG

  • 15

    Játék határok nélkül 2012.02.25. 11:41

    Anna baba a játékait átrakja egyik kezéből a másikba és látóhatáron belül a talajról felveszi.

    Velünk beszélget, ránk néz és úgy mondja a magáét, van amikor jelzi, melyik tárgyra gondol

    mikor beszél. Mondatokat mond, természetesen babanyelven, saját gondolatai vannak a

    csörgőről, a zsebkendőről, amit azonnal közöl.

    Alsó ajkát beharapja, feltételezhetően a fogzás miatt, felső szájpadlásánál felkunkorítja a

    nyelvecskéjét, mintha már ott lennének a fogacskák. Kaptunk Osanit-ot, de még nem volt

    olyan jellegű fájdalom, hogy alkalmazni kellett volna. A nyálzás továbbra is erős. Néha

    felsírás van éjjel, vagy akár napközben is, amikor látszik, hogy belenyilallt valamit. Ilyenkor

    krokodilkönnyeket hullajt és nagyon nehezen nyugszik meg, aztán mintha elvágták volna,

    játszik tovább.

    Mozgásfejlődésének és pörgési készségének fejlesztése miatt néhány napig éjjel 3 óránként

    felkelt, csak szopizni. Lehet, hogy a szeles idő is közrejátszott benne. Az éjjeli alváshiánynak

    és étkezési igénynek több oka lehet a szakemberek szerint, ezek közül, ami ránk vonatkozhat

    az

    a megtanult új mozgásforma gyakorlása

    fogzás

    növekedési ugrás.

    Bár növekedési ugrás most egyelőre nincs, mert 3 és 6 hónapos korra jellemző és mi most

    ezek között vagyunk félúton, azt azért megjegyezném, hogy 6 hónapos korra írja a

    szakirodalom az átfordulást is. Általában. Játékok közül a zsipp-zsuppozást szereti a

    legjobban, olyankor ellazul, és bekapja a hüvelykujját, megázáskori-kidobásnál pedig

    nagyokat sikongat. Másik kedvence a kávé-tea-cukor-rum-bumm mondóka, a bummnál az

    orra hegyét simogatjuk meg.

    Szerdán tavasz lesz 2012.02.28. 15:05

    Újra esett a hó, talán idén utoljára, olyan nagy melegeket mondanak.

    Voltunk a gyermekorvosnál. Sajnos volt előttünk egy kisfiú, aki megkapta az egyéves

    oltásait, négyen kellett lefogni. Na erre a sírásra kontrázott rá Anna baba, aki inkább aludt

    volna, és nemhogy nem hagyjuk, de még hangoskodunk is. Aztán bent már áhítattal figyelte,

    ahogy a kis lábaival körözött a doktornéni, mert olyan halk hangon beszélt hozzá,

    valószínűleg azt hitte, hogy valami tornázós mondóka. Minden rendben van, a csípője laza,

    ("Az mit jelent?" - Anyuka, "Semmit." - doktornéni), a védőnő szerint adjunk neki almát, a

    gyerekorvos szerint pedig még ne. Természetesen eszünk ágában nincs adni, mert még

    ráérünk. Anya meg még pluszban azért ellenzi, mert akkor ki fog hozzábújni szopizni, ha van

    szilárd kaja is, ami ráadásul minden erőfeszítés nélkül ehető, persze, hogy senki! Szóval nem

    táplálunk még hozzá.

    Súlya: 6740 gramm (540 gramm gyarapodás), hossza 66 centiméter.

    Új produkció, amelynek kifejlesztésén fáradozik, az ujjszopás közbeni átfordulás. Lelkesen

    gyakorol.

    http://opal.blog.hu/2012/02/25/kezek_187http://babatervezok.otthona.net/babaknak_osanit.htmlhttp://opal.blog.hu/2012/02/28/szerdan_tavasz_lesz

  • 16

    Cry Baby

    2012.03.02. 20:45

    Janis Joplin után szabadon az utóbbi napok új műsorszáma a saját örömre való sikongatás,

    kiáltás, sikkantás, sikítás, kinek hogy tetszik. Ez első alkalomkor még vicces, talán

    másodszorra is, valamint 3-hónapos hangerővel még elment, de most már szinte

    elviselhetetlen. Pláne a másik szobából, ahonnan úgy hangzik, mintha középkori módszerek

    segítségével bírnánk kisleánykánkat szólásra. Nagyon szeret már rugózni, ha vízszintes

    felülethez ér a lába, és az is új tevékenység, hogy pelenkázásnál a nagylábujj bizony már a

    szájba kerül. Remélhetőleg inkább ezeket a tulajdonságait fejleszti tovább. Ma beállítottuk a

    kinti alvás rekordját, ami ezennel 3,5 órára módosult. Ha szerencsénk van, ez nem a benti

    rovására megy.

    Csacsi öreg medvém

    2012.03.05. 09:11

    Egy kiadós vacsora után Micimackó elindult a házából. Egyenesen keletnek vette az irányt. Addig-addig

    talpalt, amíg elfogytak a lábnyomai, megállt hát a Bánatos bozótos tövében és leült. Mancsát a fejére

    tette és gondolkodott.

    Így talált rá Róbert Gida. Leült mellé.

    - Szervusz Micimackó, mit csinálsz te itt?

    - Töprenkedem - felelte Micimackó.

    - Na és min töprenkedsz?

    - Mi lesz Kangával, ha Zsebibaba felnő? - bökte ki végül.

    Róbert Gida nem válaszolt, csak hallgatta a medvét. Úgy érezte, hogy most hallgatnia kell. És tényleg,

    Micimackó folytatta.

    - Mert ugye Zsebibaba most még kicsi és gondoskodásra szorul. Sokat játszik velünk, Tigrissel leginkább.

    Kanga pedig nem játszik velünk, ő csak tisztogatja a portáját, na meg persze szegény Zsebibabát. Ha

    Zsebibaba nagyobb lesz, és nem kell ellátni őt, mit fog csinálni Kanga? Megöregszik?

    Róbert Gida nagy sokára szólalt csak meg.

    - Kanga és Zsebibaba, akárcsak mi, örök.

    - Mi az, hogy örök? - kérdezte Micimackó.

    - Az örök olyan, ami mindig létezik, mindentől függetlenül.

    - Olyan, mint az én korgó bendőm? - kérdezte reménykedve Micimackó, mert szerette volna megérteni a

    dolgokat.

    - Olyan - nevetett Róbert Gida, majd komolyra váltott. - Olyan örök, mint a csillagok. Mint azok ott fent -

    mutatott az égre és közelebb húzta magához Micimackót.

    - Ezt nem igazán értem - felelte Micimackó, majd hozzátette. - Tulajdonképpen minél kisebb Zsebibaba,

    annál nagyobbnak tűnik Kanga. De ha Zsebibaba felnő, teljesen olyan lesz, mint Kanga. Hozzákorosodik.

    Vagy hozzáfiatalodik. Egyformák lesznek. Az is lehet, hogy egykorúak lesznek Róbert Gida?

    Róbert Gida átkarolta Micimackót, és együtt nézték a csillagokat.

    - Az is lehet, Micimackó. - De ebben nem volt biztos. Nem tudta a választ, csak szerette volna

    megnyugtatni a barátját. Ezért biztatóan odasúgta neki: - Csacsi öreg medvém!

    http://opal.blog.hu/2012/03/02/cry_baby_1991http://opal.blog.hu/2012/03/05/csacsi_oreg_medvem_1

  • 17

    Anyanyelv

    2012.03.09. 21:09

    A legnagyobb produkció mostanában a száj és tartozékainak feltérképezése.

    Beleértve a nyelvet, amellyel berreg, kerreg, mint egy motor, a szájat, amivel csücsörít, és

    amikkel az új hangzókat mondja hosszan kitartva: emmm, mint egy kis jógi.

    Valószínűleg a nyelvem kiöltése és eldugása adott okot erre a játékra. Az anyanyelv.

    Sokszor ezek a mutatványok az alvás rovására mennek, legfőképp a friss levegőn történő

    alvás esetében. Hosszú percekig fogja a játékait a babakocsiban és berreg nekik. Aludni

    mindig cicin alszik el, ritka amikor karban el lehetett ringatni. Naponta még háromszor alszik,

    délelőtt kétszer, egyszer meg kint, bár a bentiekből egyet néha megspórol.

    Majd ha jön a jó idő, könnyebb lesz ez is.

    Szavak eredete

    2012.03.11. 08:28

    A kimondott szavakkal kapcsolatos megfigyeléseim a következőket támasztják alá:

    a "brrr" berregéskor használt szó csak pozitív élményt jelent, örömöt, jókedvet, "jól érzem

    magam" így az valószínűleg a "bravó" szónak felel meg.

    az "emmm" hangzókkal a rosszallását fejezi ki, negatív élményekhez kapcsolja, jelentése

    "segíts rajtam, unatkozom, átfordultam, de nem kényelmes így, bekakiltam, cseréld ki a

    pelenkát". A mi "nem" szavunknak felel meg.

    ezen kívül van egy szóalkotása, amit még nem tudunk mit jelent, ez pedig a "emmm-ba"

    szótagok összemondásából ered, valószínűleg azt jelentheti, hogy "alkottam egy szót és most

    büszke vagyok magamra"

    Ezzel a három szóval gyakorlatilag mindent ki lehet fejezni, és a szülőnek is jelez, miért

    induljon meg. Vajon jele-e ez annak, hogy mikor fog beszélni?

    Elszánt diplomata

    2012.03.12. 15:41

    Olvastam egy cikket, amelyben arról írtak, hogy ebben a korban már tettei előtt látszik rajta

    az elhatározás, hogy koncentrál, hogy csinálni fog valamit. Ezt már én megfigyeltem. Ezt

    neveztem el magamban "elszánt diplomata" nézésnek.

    http://opal.blog.hu/2012/03/09/anyanyelv_5http://opal.blog.hu/2012/03/11/szavak_eredetehttp://opal.blog.hu/2012/03/12/elszant_diplomata

  • 18

    Huszonkettes csapdája

    2012.03.19. 08:03

    Így, közel fél év után tudnék értékelni egy kevéske alvást, mondjuk 6 órát egyhuzamban.

    Továbbra is él az a szokás, hogy éjjel felébred enni, akár többször is, és olyan is előfordult

    már, hogy éjszaka nemcsak enni, hanem játszani is akart. Azért, hogy aztán napközben

    háromszori alkalommal aludjon fél-egy óra időtartam között. Nem tudni, miért alakult így

    azok után, hogy még az idők kezdetén beállt az éjszaka átalvására. Ennek a veszélye

    számomra abban rejlik, hogy minduntalan arra tudok gondolni, jó pozitívan, hogy "majd

    holnap" alszom, és az a holnap soha nem jön el. Amikor meg eljön, addigra meg felnő a

    gyermekem.

    Ez az optimista gondolkodás ördögi köre, a huszonkettes paragrafus csapdája. Az egész élet

    ellentmondása benne van. Hurrá!

    Az ész a fontos

    2012.03.20. 10:01

    Mostanában kezd erősödni Anna baba új haja, miután a régi "kikopott". Sokat néztem

    korábban másik kisbabákat a védőnőnél, akiknek már erős és dús hajkoronájuk volt.

    Óhatatlanul az anyukák összehasonlítgatják a csemetéjüket, az igazi hiba azonban az, amikor

    ezekből következtetéseket vonnak le. Na, ezt nem teszem. Amiért a fenti Illés- sláger

    eszembe jutott az alábbi két történet.

    Az első reggelente szokott előfordulni, amikoris Anna már ébren van, és már Anya is, csak ő

    nagy taktikusan nem mozdul, amíg nem hallja nagyobb csetepaté hangját. Ezt a kis okos

    leánykája kiszagolta, és azt találta ki, hogy megemeli a fejvédőjét a kiságyában, ezt nagy

    hanggal jelzi, amire már Anya odafigyel, és a rácsok mögül boldogan kukucskál, mosolyog.

    A másik pedig egy olyan eset volt, amikor hason kitartotta magát és a kis könyvecskéje

    kartávolságnál messzebb helyezkedett el a textilpelenkán, amin feküdt. Anya kíváncsi volt,

    hogyan oldja meg a helyzetet a kicsiny lánykája. Azt vártam, hogy nyúlni fog érte és addig

    ügyeskedik, amíg a közelébe férkőzik, izeg-mozog. De nem. Anna megrántotta a pelenkát,

    így maga elé rántotta a könyvét. Aztán megfogta és hanyag mozdulattal továbbdobta.

    Feladat megoldva, küldetés vége.

    Mindig mozgásban vagyunk.

    http://opal.blog.hu/2012/03/19/ejjeli_orjarat_317http://opal.blog.hu/2012/03/20/az_esz_a_fontos_559

  • 19

    Nyírfácska

    2012.03.26. 09:20

    Azt olvastam egy helyütt, hogy a kisgyermekek képesek felismerni az anyanyelvüket egy

    bizonyos kor után, mert egy idegen nyelvnek teljesen mások a hangképzési technikái. Ezt a

    tudást elraktároztam a passzív tudás kategóriába, és nem foglalkoztam vele.

    Egészen addig, amíg eszembe jutott egy régi majdnem elfeledett dalocska, Anna

    nagymamája énekelte neki, egy sor más olyan dallal együtt, amit ugyancsak a passzív

    állományból kellett előbányászni: az ember már el is felejtette, hogy tudta valaha. Ez egy

    orosz népdal, ami magyarul is népszerű volt abban a korban, amikor az orosz nyelv tanulása

    is népszerű volt. Így amikor elkezdtem énekelni a Nyírfácskát altatódalnak automatikusan

    eszembe jutott az orosz verziója is. A magyar versszakok után áttértem az orosz strófára,

    amire fel kisleányom, akinek aznapi aktivitása addigra már leáldozófélben volt teljesen

    felélénkült, és olyan arckifejezéssel illetett, amellyel azt mondta: "Eddig értettem, amit

    mondtál, de ez most micsoda?"

    Még próbálkoztam néhányszor a magyar sorok közé becsempészni az oroszt, de mindig ez

    történt. Aztán amikor felhagytam vele, akkor elaludt.

    Érdekes dolog anyának lenni!

    Öt perc múlva

    2012.03.26. 13:17

    Relatív kérdés, hogy öt perc kevés vagy sok. Ha várni kell valamire, akkor sok, ha pedig jól

    érzi magát az ember, akkor bizony kevés.

    Öt perc előnyöm van Annával szemben.

    Kezdődött mindez akkor, amikor megszületett, igazából nem is akkor, hanem előtte. Öt

    perccel előtte. Kis életének hivatalos időszámítása szerint 15 óra 56 perckor bújt ki a

    hasamból. Akkor jött ki egészében. Addigra már a nyaka körül duplán hurkolódott

    köldökzsinórtól is megszabadították. Valami azonban történt előtte. Úgy öt perccel előtte.

    A szülés és a születés fájdalmainak leírhatatlanságáról sokan beszélnek, így utólag nem is

    értem miért, hiszen mindez leírható és fel lehet rá készülni. Ha nem is könnyűszerrel. Utólag

    persze minden szebbnek tűnik, vagy legalábbis könnyebbnek. Emlékszik az ember lánya, de

    magára a fájdalomra már nemigen, csak arra, hogy nagyon rossz volt. Hogy milyen rossz

    érzés azt érezni, hogy soha többé nem kapunk már levegőt, el sem tudjuk képzelni ott és

    akkor, hogy valaha még igen. Hogy mennyire meg kell küzdeni a szavakért, egy nagy

    nehezen kisuttogott mondat mekkora erőfeszítésbe kerülhet, és mekkora mindenről

    lemondásba, amikor visszakérdeznek: "Tessék?" Olyankor már nem számít semmi. Addigra

    http://opal.blog.hu/2012/03/26/nyirfacskahttp://opal.blog.hu/2012/03/26/ot_perc_mulva

  • 20

    már mindegy. Sodródik az ember az apátiába, a letargiába és nem lenni igyekszik, egészen

    addig, amíg végül el is tűnik az alagút mélyén. Engedi magát, mert neki már mindegy, annak

    a javára, akinek még nem. A fájdalom átcsap könnyűséggé, a lét elviselhetetlen

    könnyűségévé. Ez az első elengedés. Aztán jön a többi, mondják.

    Ekkor lesz az ember lányából anya, ez az a pillanat. A születés az valami más.

    Ez az öt perces fórom viszont azóta is megmaradt. Ez az, amikor a sírás előtt öt perccel lépek

    a szobába, amikor az éjjel közepén felkelek és bekészítem a hozzávalókat a hajnali

    szopizáshoz, öt perccel az ébredése előtt. Itt nyertem öt percet Annával szemben és ezt

    azóta is tartom. Mivel én vagyok előbb, ezért vagyok én az Anya. Ha ő eszmélne ennyivel

    korábban, talán minden éppen fordítva volna.

    Amíg ezeket írom, alszik. De hamarosan felébred.

    Úgy öt perc múlva.

    Orvosnál 2012.03.28. 09:45

    "Általában a 6. hónapban a baba 500 grammot gyarapszik, így a súlya 7000 gramm lesz. A

    hossza 66 cm. Általában a csecsemők a hatodik hónapban megduplázzák testsúlyukat."

    Bár mi papíron még nem töltöttük be a hat hónapot, a havi szokásos gyermekorvosi

    vizsgálatra került sor tegnap. A méricskélések eredménye:

    súly: 7.130 gramm (+490 grammgyarapodás az elmúlt hónaphoz képest)

    hossz: 69 cm (+3 cm növekmény)

    fejkörfogat: 43 centi

    mellkörfogat: 44 centi.

    Szépen fejlődik, minden rendben van. Hozzátáplálás lassan esedékessé válik, védőnő

    családlátogatást tervez ebben a témában. Az orvosnak és a védőnőnek is külön-külön

    sikongatott, nagyon jól érezte magát, talán azért, mert nem közelítettek injekciós tűvel.

    A Dunánál

    2012.03.30. 08:59

    A szép tavaszi idő minket is kicsalogatott a szabadba. Befogtuk a lovakat és kihajtottunk a

    Dunához. Ez a szentendrei pap-szigeti ág. Aludt, gagyarászott, megint aludt, miközben

    arcunkat simogatta a lágy tavaszi szellő. Apa virágot szedett neki, amit aztán itthon

    szabályszerűen lepréselt. Az út 2-3 órát tartott. Nagyon jól éreztük magunkat.

    http://opal.blog.hu/2012/03/28/cim-nelkul_4290http://opal.blog.hu/2012/03/30/a_dunanal_66

  • 21

    A rózsa neve

    2012.04.01. 09:10

    Anna baba születését megelőzően is rengeteg névvel rendelkezett, most meg hogy látjuk is

    egyre többféleképpen szólítjuk őt. A legjellemzőbbeket szedtem össze.

    OPÁL

    Az opál név "upala" indiai szóból ered, melynek jelentése: kő, drágakő. A görögök átvették e

    szót, "opalliosz" lett belőle, és elnevezték vele az opált. Fő csoportjai: nemesopál, tűzopál,

    közönséges opál. Kémiai összetételük azonosak, csak szerkezetükben térnek el egymástól. A

    nemesopál szerkezetét alkotó építőelemek méretei azonosak, ezért ráeső fényben nagyon

    szép színjátékot mutat, melyet opalizálásnak nevezünk. Legszebb, és legkeresettebb a

    magyaropál, amely Vörösvágásról (jelenleg a szlovákiai Cervenica) származik. A legnagyobb

    opállelőhelyek Ausztráliában vannak. A fekete, és fehér nemesopál drágakő minőségűek,

    jellemző rájuk az opalizálás (színjátszás) , és az opáleszencia (kék fényudvar) . A tűzopál

    szintén drágakő, szerkezete megegyezik a nemesopálokéval. Nevét tüzes, néha lángvörös

    színéről kapta. Előfordul más színben is, narancssárga, citromsárga, barnás. Rendszerint nem

    opalizál. 1804-ben Mexikóban találtak először tűzopált. A közönséges opál szerkezetét alkotó

    építőelemek méretben eltérnek egymástól, ezért nem opalizálódnak, a tejopál kivételével

    opáleszenciát nem észlelhetünk. A közönséges opálnak sok fajtája van (májopál), melyek

    nem tekinthetőek drágakőnek.

    Opál malacka a Duda és Pocsolya mesesorozat legkisebb tagja, Pocsolya unokatestvére. A

    sorozat a Minimaxon megy, vagy legalábbis ment korábban.

    http://opal.blog.hu/2012/04/01/nevado_6http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=duda%20%C3%A9s%20pocsolya&source=web&cd=1&ved=0CDIQFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.minimax.hu%2Fflash%2Ftoot%2F&ei=jAB4T_32Hc7LtAbBxtmTBA&usg=AFQjCNEfIcAxIUc4lb8qtAy_VZfeuhbkyw&cad=rjahttps://lh3.googleusercontent.com/-P7OmL69KBH0/T3VXJ9FKpOI/AAAAAAAACvI/4sFWmTcKyw0/s800/P3180204.JPG

  • 22

    ENT-GYERMEK, ENT-ASSZONY, ENT-CSEMETE

    A Tolkien-féle Gyűrűk ura trilógiának az egyik szereplője az ent. Az "ent" szó angolszász

    eredetű, jelentése: óriás. Az entek a Fagorn erdőben élnek, nagy faemberek. A történet

    szerint az entek kipusztulásra vannak ítélve, mert az entasszonyok elmentek és nem

    születnek entgyermekek. Az entek a Két torony című könyvben jelennek meg, amikor

    fogságba ejtik Pippint és Trufát, a két hobbitot, akik rábeszélik az enteket, hogy segítsenek

    nekik a Szauron ellen vívott nagy csatában. (A Gyűrűk ura trilógia amúgy is fontos kis

    családunk életében, mert az első rész moziba kerülése alkalmával találkoztak az ent-szülők.

    Egyéb hivatkozás erre az eseményre a jegygyűrű, melynek felirata tünde betűkkel ezt jelenti:

    Egy gyűrű mind felett.)

    BÓBITA

    Egy klasszikus a zseniális Weöres Sándor tollából. Ezt akkor találta ki Anya, amikor Anna

    felfedezte a kis ujjacskáinak egymástól független, különálló mozgatását.

    Úgy mozog, mint amikor a pitypangot fújja a szél.

    Alma mater

    2012.04.02. 16:01

    Megkezdtük a hozzátáplálást fél alma levének formájában. Három kanállal adtunk neki, ebből

    mintegy egy kanálnyit vert ki a kezemből, még mielőtt a szájához elért volna, és körülbelül

    fél kanálnyit köpött ki fintorogva. Viszont az almalés bögre határozottan érdekelte. Eredmény

    másfél kanál a partedlin, másfél kanál a gyomorban. Alma mater! (jelentése: tápláló anya)

    Alma, mater!

    Félévi vakáció

    2012.04.03. 10:06

    Hat hónap leteltével az alábbi produkciókra vagyunk képesek:

    Egyedül felhúzza magát, ha bele tud kapaszkodni valamibe. Ha talpa szilárd talajt ér elkezd

    ugrálni és ez nagyon tetszik neki. Amikor hason fekszik megemeli a fejét és a felsőtestét is

    kitartja.

    Oldalra és a hátára is meg tud fordulni, igaz még csak balra, de akár hasról vagy oldalról

    hátra is dől. Ha este fáradtabb, inkább oldalt, az "élén" áll, és nem pördül tovább.

    Ujjait egymástól függetlenül mozgatja.

    Farol, hátrál úgy, hogy kezét hason megfeszíti és tolja magát hátrafelé.

    Hogy megfogjon egy tárgyat kinyújtja mindkét kezét, de meg tudja fogni egy kézzel is.

    Akarattal zörget egy csörgőt és figyelmesen nézi azt.

    Tudatosan szopja a lábujját és élvezettel játszik.

    Utánoz hangokat, énekel és beszél. Gurgulázva nevet, gügyög és élesen visít, sikít.

    Mozgása és testtartása szimmetrikus.

    http://opal.blog.hu/2012/04/02/elso_almamhttp://opal.blog.hu/2012/04/03/felevi_vakacio

  • 23

    Szereti az énekszót és a zenét, a ritmust, arra megnyugszik, elalszik.

    A kedvencem, amit a kiskönyvébe bejegyeztek:

    Hozzátartozókat megkülönbözteti, hozzájuk kötődik.

    Már gondolkodunk azon, hogy Osanit-ot adjunk neki, mert annyira látszik rajta a fogzási

    fájdalom, kis öklét gyömöszöli a szájába, és dörzsölgeti az arcát ott, ahol belül az ínye van.

    Lassan elő kell szedni a 74-es ruháit.

    Továbbra is mindenki nagyon szereti Anna Opált!

    Húsvéti cikk 2012.04.08. 09:57

    A húsvét a tavaszi napéjegyenlőségtől számított első holdtölte utáni első vasárnap. Így

    összesen 35 napra eshet húsvét március 22-től április 25-ig bezárólag. A húsvét vasárnap

    utáni 50. nap a pünkösd. Időpontja azért változó szemben egyéb ünnepekkel (karácsony),

    mert kiszámítása a Hold járásához is igazodik.

    A Gergely naptár szerinti időszámításban, ahol a Föld Naphoz viszonyított mozgását tekintik

    alapul (év) fél évesek lettünk. (Szemben a hónappal, amely a Föld-Hold relációtól függ.)

    Ezt megkoronázandó megtanultunk négykézláb rugózni. Már várható volt, mert a korábbi

    talponálló ugrálás az utóbbi időben térdre érkezésbe fordult. Csak idő kérdése volt, mikor

    ereszkedik négykézlábra, mikor rugózik és mikor kezd majd el ebből a helyzetből mászni.

    Úgy látom a kommandós kúszás előadása kimarad. Már minden irányban "közlekedik", hason

    és háton, balra, jobbra, előre és hátra. Sehol nincs biztonságban, csak a járókában és a

    kiságyában.

    A levegőzések már nem csupán alvással telnek, már fent van és nézelődik. Rosszabb esetben

    sír is. Most már lehet lengébben sétáltatni, kis kezét kibújtatva az ujját szopja és nézelődik.

    Az éjszakákat újra átalussza. Mutatóujját a szájába véve hosszú percekig beszél, leginkább

    az "ajjajjajj" hangzók jönnek ki a száján. Mostanra nagyon sok területen fejlődik, hat

    hónapos lévén. Kevesebbszer alszik napközben és több órát képes ébren maradni, már 3-4

    óráig is elvan, alvási ciklusa 50-60 perc (az esetek többségében 55 perc). Van, amikor

    éjszaka sír, de nem ébred fel rá, és olyan is volt, amikor az oldalán aludt el.

    Az almát már egyre nagyobb élvezettel eszi, alig megy már mellé az almalé.

    Sokszor van széklete egy nap és többnyire mindig tele van a pelenka. Ez a fogzásnak is

    betudható, de talán az új íznek, az almának is. Az esetek többségében háton nyomja ki,

    amitől azonban napi több ruhacsere is szükségessé válik. Mosni már csak kézzel mosunk

    szinte, mert ami összekenődik azt azonnal beáztatjuk. Jó, hogy vannak most már olyan

    tisztítók, amik kiszedik ezeket a foltokat, az eldobható pelenkákról már nem is beszélve. Ami

    idő alatt alszik és ezt írom, addig a nagyanyáink a patakban mostak, fehérítettek

    (kékítettek), szenes vasalóval vasaltak. Viszont nem szennyezték a környezetet, legalábbis a

    nehezen lebomló pelenkákkal nem. Nagyot fordult a világ nagyanyáinkhoz képest, de a

    lényege azóta is ugyanaz: anyának lenni.

    http://opal.blog.hu/2012/04/08/husveti_cikk

  • 24

    Hangok, színek, mozdulatok

    2012.04.14. 16:47

    Lejjebb kellett szerelni a kiságyat, mert félő volt, hogy Anna a nagy forgolódások közepette

    felkapaszkodik és kipottyan. Már banánt is kap, az nagyon ízlik neki, mert nem olyan

    savanykás, mint az alma. Könnyebb is adni neki, nem lesz minden foltos tőle. A szilárd

    ételektől kicsit beállt a széklete, de nem vészes, kétnaponta van.

    Mostanában egy kicsit nyűgösködő, 2-3 alkalommal kel éjjel enni, illetve vigasztalódni. Ez

    lehet időjárás, fejlődési ugrás, fogzás vagy bármi. Már nagyon közel a foga fehérje. Már

    Nurofent is kell adni neki, Osanitot is kap az alap Chamomilla mellett. Remélem ennek a

    korszaknak hamarosan vége lesz, mert kicsit fárasztó, hogy még a négyórás alvás is a múlt

    szép emlékei közé tartozik.

    Észrevette, hogy lecsöppent a nyála és azt kezdte figyelni, hogyan, aztán a kék lepedőn

    egyre hátrébb kúszott, hogy mindig máshova cseppenjen. A csörgőt a hangja miatt rázza,

    nem reflexből. Tolat, farol, négykézláb rugózik, közben buborékot fúj és berreg, valamint a

    "babbabb" hangzókat rakja egymás mellé. Mindezt saját örömére. Meg a miénkre.

    Foga fehérje

    2012.04.20. 18:33

    Voltunk tegnap ortopédián, minden rendben van. A gyermekorvos nem nézi a csípőt, illetve

    nézi, de még külön elküld a mozgásfejlődés fontosabb állomásain. Az időpontot kis híján

    átaludtuk, de sikerült odaérni. Aztán kimentünk a Dunához sétálni, ahol is két óra alvásra

    került sor a friss levegőn. Nem úgy, mint ma. De ez mind nem lényeges.

    Anna manó kimutatta a foga fehérjét! Az alsó fogak az oldalánál áttörték az ínyt. Ezért volt a

    nagy nem-alvás, és nyűgösködés! Nurofen és Osanit! Hurrá!

    A hetedik

    2012.04.24. 20:41

    Ma került sor a hetedik hónapos gyerekorvosi vizsgálatra.

    A következő dolgok derültek ki:

    hossza: 69 cm (68 cm-t mértek, de az elmúlt hónapban már 69 cm volt, ezért nem akartunk

    kevesebbet írni)

    súlya: 7.500 g (+ 350 g gyarapodás)

    foga inkább nincs, mint van (a benézés oka, hogy közben nem engedte, hogy megnézzük, így

    nem tudtunk megbizonyosodni sem róla)

    széklete hiánya már-már székrekedésnek mondható

    http://opal.blog.hu/2012/04/14/uj_produkciokhttp://opal.blog.hu/2012/04/20/cim-nelkul_4121http://opal.blog.hu/2012/04/24/a_hetedik_822

  • 25

    A következő dolgok nem derültek ki:

    miért dörzsöli a szeme alatti területet gyakran ( - Milyen gyakran? - Naponta többször. -

    Akkor nem tudom.)

    miért szörcsög

    miért bukik mostanában gyakrabban

    Széklet rendezésre javasolták a Laevolac szirupot, a glicerin kúpot és kamillateát. Ebből a

    glicerin kúpot próbáltuk ki, amiből a második fél adag bizonyult hasznosnak.

    Ma egyébként megdöntötte az ébrenlétben töltött órák számát. Az új rekord 4 és fél óra.

    Továbbá a szülők csalódottan tették vissza a szekrénybe a fogkrémet és a fogkefét

    Egymás szemében

    2012.04.26. 09:52

    Fekszünk ketten a nagyágyon. Egymás mellett. Mindketten elfáradtunk, Anya kevésbé. Anna

    2 órája ébren, már álmos, de még nem alszik. A folyamat az altatás. Anya halkan dúdol neki,

    nyakában kaláris nagy, színes fa golyókkal. Anna kiválasztja közülük a zöldet. Kis markában

    tartja, miközben szopja az ujját. Másik kezével az arcomat tapogatja. Közel az arcunk

    egymáshoz, a homlokunk összeér. Érezzük egymás leheletét, lélegzetvételét.

    Nézzük egymást. Nagy kék szemeit belefúrja a tekintetembe. Látom a szeme tükrében az

    arcomat. Bizonyára ő is látja saját magát.

    Sokat gondolkodom azon mit lát, milyennek lát ilyenkor. Sikerül-e jó anyja lennem. Tetszik-e

    neki ez a világ, amelybe életre hívtuk, akart-e jönni ő is ide. Feltételezem igen, mert akkor

    nem beszélgettünk volna többször is tudat alatt. Milyennek találja az életet a maga

    szépségével, nehézségeivel. Milyennek talál engem, aki próbálok jó anyja lenni, de nem

    mindig vagyok elég türelmes hozzá. Mi az, hogy jó anya. Érzi-e a mindent elsöprő, feltétel

    nélküli szeretetet a tettek mögött. Érzi-e mi van egyáltalán a dolgok mögött. Meg tudja-e

    különböztetni mit lát és mit érez. El tudja-e különíteni a testét a lelkétől. Képes-e arra, amire

    még a nagyok sem képesek. Tudja-e még, amit mi már nem tudunk. Mert valaha tudtuk.

    http://opal.blog.hu/2012/04/26/egymas_szemeben_671

  • 26

    Valahol azt olvastam, hogy a gyerekek örök optimisták. Aztán éri őket a sok kudarc és alább

    adják ezt a képességüket. De ez nem igaz. Megfigyeléseim szerint minél több kudarc éri őket,

    annál optimistábbak lesznek. Ha nem érnek el egy játékot addig ügyeskednek, amíg

    odakúsznak valahogy. Ettől gyermekek, különben felnőttek lennének. Nem tudnak járni, de

    elérik. A nagyok rég arra panaszkodnának, hogy fáj a lábuk.

    Minél többet gondolkodom, annál inkább arra jutok, hogy nem szabad gondolkodni.

    Gondolkodás nélkül a dolgok könnyűek és egyszerűek. Már-már elviselhetetlenül könnyűek.

    Teljesen magától értetődik, hogy az élet szép. Nem kérdés az sem, hogy mindenki boldog

    benne. Nincs még egyetlen felesleges gondolat sem, mindnek van értelme és mind pozitív.

    Milyen nagyok ezek a kicsik és milyen kicsik vagyunk mi, nagyok!

    Lassan lehunyja a szemeit, alszik. Beteszem a helyére és mellé rakom a zöld gyöngyöt is. Ha

    felébred emlékezzen arra, amiről álmodott. Ez fontos.

    Attól biztos, hogy mint annyi mást, ezt is tőle tanultam. Ő tőlünk akar tanulni majd, mi pedig

    tőle. Vágyunk arra amit már elfelejtettünk. Vajon mi végre felejtettük el? Mi volt az életnek a

    célja vele? Talán az, hogy járjuk be az utat, amíg újra rátalálunk. Találkozzunk

    madárijesztőkkel, oroszlánokkal, rójuk az utunkat, míg végre megérkezünk oda, ahonnan

    elindultunk.

    Ezt láttuk egymás szemében.

    Nehéz nap éjszakája

    2012.05.02. 09:53

    Az utóbbi 3-4 nap a következőek jegyében telt: vagy nehéz éjszakát követte a nappal, vagy

    nehéz nappalt az éjszaka. A mögöttünk álló nap az utóbbi kategóriához tartozik.

    Ezeken a napokon nagyon nehéz az elalvás, sokszor éles sírásba torkollik, mint a" szép

    emlékű" első hat héten. Az altatás két óráig tart, ezzel szemben az alvás maga csak 10-15

    perc.

    Akár azt a címet is választhattam volna, hogy "sok hűhó semmiért", de azt még tartogatom,

    mert ebben a formában nem igaz. Ahogy eddig benéztük a fogak jelenlétét, most egyre

    inkább abba az irányba mutat minden, hogy ez a fogzás. Persze lehet, hogy van benne

    időjárási tényező is, már harmadik napja van az áprilisi-májusi rekord meleg, szinte kivinni

    sem lehet sétálni. Már úgy gondoltam, hogy áttértünk a napközbeni kétszeri alvásra, de majd

    a hamarosan újra nyilatkozom ebben a témában. Az éjszaka nagy tanulsága pedig, hogy a

    nap éjfélkor kezdődik és ezt Anna is nagyon jól tudja! Felkel és játszani akar, amíg Anya

    félálomban zárja a szögeket, nehogy lepottyanjon. Aztán amikor úgy gondolja, hogy kis

    csemetéje letehető a biztonságos helyére, akkor rendszerint optimista és téved.

    Az ébrenléti rekord is megdőlt a százéves háborúhoz meleg rekordhoz hasonlóan: a

    napsütéses órák száma 4 óra 45 perc két alvás között nappal.

    http://opal.blog.hu/2012/05/02/nehez_nap_ejszakaja_660

  • 27

    Egyre vadabb az ugrálás és a hintázás is, rájött, hogy ha nagy erővel mozog, akkor halad,

    előre vagy hátra az egyelőre mindegy. Lassan felhúzza magát, hamarosan ülni fog. A friss

    levegőn immár nem alszik annyit, viszont forog. Megtanultuk a "t" hangzót, az első nyelv,

    amit jó eséllyel elsajátítunk az a Morze lesz.

    Napfény íze

    2012.05.04. 09:05

    Bevilágított a szobába a plédre egy felületen a napfény. Anna éppen arra hasalt, és minthogy

    mindent a szájába vesz illetve venne, ezt is meg akarta szerezni magának. Húzta-vonta a

    takarót, lerántotta, ahogy korábban a textilpelenkán levő tárgyakat, úgy akarta megszerezni

    ezt is. De a fényfolt nem mozdult.

    Vajon mit tanulhatott ebből? Hogy szép az, ami érdek nélkül tetszik.

    Enni vagy nem enni

    2012.05.10. 10:35

    Már lassan egy hete próbálkozunk főzelékekkel is, elsősorban krumplival, de kapott már répát

    is. Az első idők kudarca kicsit visszavette a lelkesedést anyánál, babánál egyaránt, mára már

    talán mondhatom azt, hogy ezen túljutottunk. Egyre ügyesebben és bátrabban eszi a

    krumplit, már nem is fintorog hozzá, azt nézni meg egyenesen élményszámba megy, ahogy

    az almát lefetyeli és tátogat a kiskanál láttán. Már megtanult kispohárból is inni, a

    homeopátiás szereket már abból issza. Ráadásul, ahogy az ínyére szorítja a műanyag

    pohárkát, látni engedi az ínyét is, és talán nem vetődünk árnyákra legközelebb a fogacskák

    meglétével kapcsolatban. Továbbra is nagyon nyálzik, berreg, beszél. A "mma", a "bba" után

    meg jelent a "dáddáddá" kifejezés is, hosszan eldohog így magában.

    Gyerekszemészeten is voltunk a napokban, mert a védőnő szerint hat hónapos kor felett meg

    kell nézni az esetleges kancsalságot. A szemészorvos szerint, aki nem mellesleg az én

    szemem is műtötte, körülbelül 8 hónapos az a kor, amikor már lehet következtetni a

    problémákra. De szerinte is minden rendben van, ha észlelünk valamit jöjjünk, de ha nem,

    akkor legközelebb 2 éves kora körül vár minket szeretettel. A vizsgálat egyébként úgy fél

    percig tartott egy vonalkódleolvasó-szerű készüléket elhúztak a szeme előtt, melynek képe

    egy monitoron megjelent, a szükséges információkkal, nagyon profi volt. Így volt egy

    felesleges utunk a rendelőbe, időpontfoglalás, várakozás, és a többi.

    Azt hiszem most kell elpufogtatnom a "sok hűhó semmiért" petárdát. Remélhetőleg ez a

    petárda kell még, ezért mindig lesz nálam bevetésre készen.

    http://opal.blog.hu/2012/05/04/napfeny_izehttp://opal.blog.hu/2012/05/10/enni_vagy_nem_enni_703

  • 28

    Két bors ökröcske

    2012.05.11. 20:19

    Ez a mese jutott eszembe a mai napon történtekről:

    Böjtöltünk naphosszat, már-már beléjöttünk a böjtölésbe, szinte el is felejtettük már, miért

    nem eszünk. Aztán elégedetlenkedve elmentünk az erdőbe, aholis találkoztunk a

    Fogtündérrel. Elmeséltük neki mi járatban vagyunk, ő azt mondta: "Egyet se búsuljatok,

    adok én nektek két fogacskát, csak senkinek el ne adjátok, várjátok meg, míg újra eljövök

    értük, elveszem akkor ugyan, de adok helyette szebbeket." Így is lett, kaptunk Annának egy

    bal és jobb alsót, kicsi, érdes,opálos színű fogkezdeményeket, minek utána a faluban nagy

    vidámkodás kezdődött. Hetedhét országban is hallották a hírét a mulatságnak, meg is dőlt a

    napsütéses órák száma azon a napon, bár a pontos időtartamot a nagy boldogságban senki

    sem számolta.

    Hasonlatok

    2012.05.12. 10:25

    http://opal.blog.hu/2012/05/11/ket_bors_okrocske_2http://opal.blog.hu/2012/05/12/az_eltunt_ido_nyomaban_21

  • 29

    Angyalok bűvöletében

    2012.05.13. 10:14

    Fák, virágok, fény

    2012.05.16. 10:54

    Anna szinte már mindent megeszik, amit adunk neki, legyen az krumpli, répa, meg a

    gyümölcsök. Lassan sort kellene keríteni a sütőtökre is, de jobb lenne, ha lenne idénye, mert

    egy egész bébiételes üveget nem eszik még meg valószínűleg, bár lehet, hogy tévedek. A

    gyümölcsöket egyébként nagyon szereti, a banánból egy alkalomra már egy felet megeszik,

    ez lassan kiváltja a szoptatást uzsonnaidőben. Az újdonsült fogával rengeteget játszik:

    hozzá-hozzácsapja a kanál aljához, ami persze érdekes hangokat ad ki, ami nagyon tetszik

    neki. Egyre jobban gurgulázik, lábával csapkod, dobbant. Ezt a játékot úgy hívjuk, hogy

    "csinálj hurrát-!", és akkor háton fekve a két sarkát a földhöz veri. Igazi kung-fu panda.

    A legutóbbi alkalommal, amikor a Dunánál voltunk, nagyon sokat nézelődött, szinte alig

    aludt. Ennek örömére Apa megragadta az alkalmat és megismertette az egyszikű és kétszikű

    növényekkel, aminek eredményeképpen ma már könnyedén megkülönbözteti őket - az

    ízükről. Minthogy a szájába akarta venni minduntalan a kaszatterméseket. Apa elmagyarázta

    neki az összes tudnivalót is jó erdészhez méltóan, így megnéztük a taplógombát, a

    gyermekláncfüvet, az útilaput, és még számos növényt, amelyet én nem is ismerek, továbbá

    a magok mennyiségéből megbecsültük az adott fa várható termését. Átléptünk több

    hangyarajon is, megnézegettük, mit visznek és hova. Találkoztunk egy gyakorló sárkányhajó

    egységgel is, akik arra tamtamoltak, amerre mi sétáltunk, meghallgattuk az eligazításukat is.

    Nagyon érdekes volt. Végig követtük őket a csalitosban. Ezer szerencse, hogy a Duna

    mindenhova elkísér bennünket, bármerre is megyünk. Pláne, ha mi is arra igazítjuk a

    lépteinket.

    http://opal.blog.hu/2012/05/13/uzenet_a_multbol_4http://opal.blog.hu/2012/05/16/fak_viragok_feny_432http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTD4U0-510k2SNT7MVzafZ5PbHeQgHJKZZam72pOE61EADopuADhttp://www.ktg.gau.hu/termeszetvedelem/tgabor/fajismeret/species/pl_morph/features/achenium.html

  • 30

    Felhők árnyéka

    2012.05.17. 14:49

    Vannak könnyebb napok és vannak nehezebbek, az az egy viszont közös bennük, hogy

    amikor az egyikben benne vagyunk, fel sem merül, hogy milyen is lehet a másik eset.

    A probléma valahol ott kezdődik, hogy a nehéz napokat senki nem vállalja fel.

    Milyen lesz a kezemben tartani? - Nagyszerű. Milyen maga a szülés? - Megszépül.

    Milyen anyának lenni? - Cukorrózsaszín felhőkön való lépdelés.

    Pedig dehogy. Nem szépül meg, a fák nem nőnek az égig, és a felhőknek is van árnyékuk, ha

    süti őket a nap. Megfakul, elfelejtődik, de nem szépül meg. Olvasni mindenütt, hogy mekkora

    öröm és boldogság, és milyen könnyű feladat egy angyali kisbabával játszani naphosszat,

    ráadásul évekig. Mondhatni gyerekkel játszani gyerekjáték. Hogy mennyire magától értetődik

    minden, az anyaság, az anyai ösztön, a karrierista anya és feleség szerepe, ezek mind

    nagyon egyszerű dolgok. Aztán az anyukák tűsarkúban tipegve tökéletes törzsi díszben

    tologatják kisbabájukat, aki édesdeden alszik, mi ez, ha nem isteni nyugalom és harmónia.

    Megkérdezem őket, éjjel alszik-e. Azt mondják persze. Csak háromszor kell fel enni. Még

    szerencse, hogy alszik közben.

    Miért a kettős mérce? Mire fel ez az egész? Kinek kell bizonyítani? Miért nem lehet beismerni,

    hogy vannak esetek, amikor bizony nem alszik. Van amikor sír is, sőt olyan is van, amikor

    anya és baba együtt sír. Vagy nyilván csak én nem alszom, és az én babám bömböl egyedül

    sétáltatás közben, pláne pár hetesen. A járókelők pedig kincset érnek, amikor ezt közlik is:

    anyuka, sír a baba. Hiánypótlóak. Az is evidens, hogy csak az én babámat viseli meg, ha jön

    a foga, húsz fog a semmiből, az nagyon könnyű feladat.

    A semmiből valamit csinálni sohasem könnyű!

    Miért nem lehet azt mondani, hogy gyermeket világra hozni és nevelni nehéz, fájdalmas,

    ámde felelősségteljes munka? A szépsége is ebben rejlik, hogy mint ahogy mindennek, ennek

    is mögé kell látni. Fel kell fedezni a lényeget. Hiszen ami igazán lényeges az láthatatlan.

    Azt nem lehet elvitatni, hogy a felhőnek is van árnyéka. Mert a nap az süt.

    Csók anyu

    2012.05.23. 09:28

    Boldog reggeli ébredésként három Annakarom az arcomon, hozzá az üzenet: dádádáááá.

    Ez magyarul annyit tesz: csók anyu!

    http://opal.blog.hu/2012/05/17/felhok_arnyekahttp://opal.blog.hu/2012/05/23/csok_anyu

  • 31

    A szakács ha szabadnapos

    2012.05.23. 17:22

    Anya úgy döntött szabadnapra megy - már úgy értem szakácsként. Maradt tegnapról egy

    kevés répa, amihez nem volt kedvem főzni valamit, ezért úgy gondoltam elegyítem a

    korábbiakban lefagyasztott anyatejek egyikével. A mirelit anyatej nálunk ugyan eddig nem

    volt fogás, de gondoltam egy merészet, hátha most!

    Elővettem az első lefagyasztott tejet tartalmazó üvegcsét a mélyhűtőből, a címkén 2011.

    november 4. volt a keltezés és rajta volt a mennyiség: 25 milliliter. Egy pillanatra megálltam

    a múltba tekinteni, mi történhetett azon a jeles napon, aztán egy határozott mozdulattal

    beleborítottam a szétnyomkodott főtt répapürébe. Megmelegítettem és nyelvem hegyével

    megnéztem, kellő hőmérsékletű lett-e. Aztán fogtuk ezt a rettenetes ízkombinációt és

    megpróbáltuk immár Apával lenyomni kicsinyünk torkán. Természetesen nem fogadta

    osztatlan lelkesedés a próbálkozásunkat, 1-2 kanálnyi fogyott csak nagy fintorgások

    közepette, aztán meg egyenesen kitört a sírás.

    Aztán a nap hátralevő részében, amikor ideiglenesen Anya és Apa elhagyták a tanyát

    logisztikai anyagbeszerzés céljából, hirtelen és rejtélyesen az utolsó kanálig elfogyott a

    maradék.

    Az első mirelitből felhasznált anyatej elfogyasztásának napja emlékezetünkben örökké élni

    fog! Főleg ha le lehet jegyezni.

    Szellemekkel suttogó

    2012.05.28. 14:55

    Nem én vagyok az egyetlen valószínűleg, aki csak körülírni kísérli meg, mi történhet vele,

    mert bizonyítani nem tudja, sőt leírni sem pontosan.

    Néha úgy érzem, mintha nem 3 dimenzió lenne a világban. A 4 is kevés, ami ugye az időt

    jelenti, sőt még hallottam ötödikről is, ami a térdimenzió. Akkor úgy írom, hogy van egy

    ezektől eltérő világrendszer is. Lehet, hogy ezt az mondatja velem, hogy olykor nem értek

    dolgokat, és ész érvekkel nem is tudom megmagyarázni, logikailag levezetni őket. Az

    anyaság, a legnagyobb misztérium nyilván ilyen.

    Szinte az első pillanattól kezdve gondolom így, amióta olyan dolgok történnek velem,

    amelyek a mindennap használt érzékeinkkel nem érzékelhetőek és túlmutatnak az anyagi

    világon. Amióta beszélgetünk, amióta részei vagyunk egymás életének. Látom ezt azokból a

    jelekből, melyeket a szkeptikus-anya korábban nem ismert, és ezek nem megérzések, hanem

    események, megtörtént való, csak nem ebben a világban történtek meg velünk. "Harmadik

    szem"-nek hívják ezt a képességet.

    http://opal.blog.hu/2012/05/23/a_szakacs_ha_szabadnaposhttp://opal.blog.hu/2011/11/04/mindennapok_255http://opal.blog.hu/2012/05/28/szellemekkel_suttogo_150

  • 32

    Anna többször jelzi, hogy ő bizony kapcsolatban van a szellemvilággal, amelyből érkezett,

    ahonnan választott minket szüleinek. Ilyenkor legtöbb esetben csak "furcsán" néz, úgy,

    mintha sosem látott volna azelőtt. Néz rám, de nem engem fürkész, hanem belém néz, lehet,

    hogy aurát lát, szép színeset és elámul, lehet, hogy nem színeset és attól ámul el. Nem

    engem néz olyankor, és a tárgyakat sem, amik a szeme előtt vannak, hanem mögéjük tekint.

    Nem lehet tudni, hogy mit: figyeli az arcomat, és amikor hirtelen változtatom nem riad meg.

    Olyan mélységekben van ilyenkor benne, amelyben nem merem zavarni. Van, amikor torz

    fintorra torzul a szája, volt már, amikor tőlem ismeretlen ok miatt ijedt meg, hiszen nem volt

    sem hirtelen zaj, vagy fény sem. Ilyenkor többnyire azt mondjuk, hogy a hasa a fáj, a fogzás

    fáj, vagy front van, ami megviseli (meleg széllel, hidegben jókat alszik). Azt mondjuk, mert

    csak a hangot halljuk, amit kiad, de aztán látjuk az arcát is, és legfőképp a szemét.

    Azt mondják minden baba beszél a plafonhoz, annak is egy pontjához, az ablakhoz is. A

    harmadik szem képességét meg 3 éves korukra elveszítik.

    De bizonyítani nem tudják, és leírni sem pontosan.

    Nyolcadik

    2012.06.01. 13:07

    Bár még a 8. hónapot nem töltöttük be, esedékessé vált az orvosi ellenőrzés. Anya

    akadályoztatása miatt (vérnyomás problémákkal és bevérzett szemmel lézengett otthon) Apa

    vitte be a kis csemetét, ahol a következőeket állapították meg:

    súlya: 8.000 gramm (+ 0,5 kiló)

    hossza: 71 cm (+ 2 cm)

    foga: 1 db (+ 1 db)

    Almát, banánt, őszibarackot, krumplit, répát és sütőtököt eszik már.

    Féloldalasan ül, csaknem már mászik, babakocsiban kikötve ül és hangoskodik a járókelőkre,

    elbeszélget velük, egyre többen megcsodálják. Figyelmét elsősorban a csillogó és hangot adó

    dolgok kötik le, de az olyan egyszerű tárgyaktól sem riad vissza, mint a doboz, vagy a tubus.

    Hajat tép és orrot csavar, karmol, csippent, labdát fog, lenget, lóbál, rág, foggal tép. A minap

    a napi betevő tejhez úgy jutott hozzá, hogy az előre megszívott mellbimbót

    megcsavarintotta. Persze meglepődött, mi folyik itt, amikor sugárban hullott rá a tej.

    Könnyedén gyömöszölhető. Kacag, gurgulázik. Esténként fel-felsírogat, de visszaringatja

    magát. Egyre több éjszakát alszik át, inkább úgy írom, hogy egyre gyakrabban.

    Mindenki szereti őt továbbra is, sőt ha lehet, még jobban.

    http://opal.blog.hu/2012/06/01/nyolcadik_514

  • 33

    Anya főz 2012.06.05. 08:22

    Alig vártam már a hétfőt

    de a krumpli hétfőn szétfőtt.

    Most már mindegy, így hát kedden

    répát főzni támadt kedvem.

    Mi legyen a menü szerdán?

    Banánhéj hever ezerszám.

    Nem mondhatunk csütörtököt

    - csütörtökön sütőtököt!

    Végre eljött már a péntek

    almát reszelek temérdek.

    Őszibarack van szombaton

    gyors vagyok, mint Jenson Button.

    Vasárnapon megpihenek:

    főzés helyett igyunk tejet!

    Mozgásban 2012.06.07. 09:06

    Úgy érzem újabb fordulóponthoz érkeztünk a mozgásfejlődésben: már szinte

    majdnem ül, felhúzza magát térdelő helyzetbe a rácson, vagy éppen rajtunk. Célorientált, ez

    látszik a mozgásán is, ha valamit kinéz, azt megszerzi. Ha kinézi például a csatomat, akkor

    nincs az az akadály, ami az útjába áll, legyen az párna, de akár emberi test is, térdre

    emelkedik és könnyedén átmászik rajta, a fülemen felkapaszkodik, megszerzi a hajamat,

    egyik kézzel tincset húz, a másikkal felmászik a csatért. Számos olyan dolog van a lakásban,

    amiről nem is tudtuk, hogy van, egészen addig, amíg Anna oda nem hozta elibénk. Már

    ügyesen mászik, pillanatok alatt eljut az egyik helyről a másikra, kiváltképp, ha meghallja a

    "nem szabad" jelzést. Dicséretére legyen mondva, hogy a célnál megáll és visszanéz.

    Most már "vegyes" főzelékeket is eszik. Ezt azt jelenti, hogy Anya rögtönöz a maradékokból,

    néha a napközben nem megivott és ezért lefejt tejet is hozzáönti. Így evett már répás

    krumplis tejet, meg egyéb első hallásra bizarrnak tűnő dolgot. A gyümölcsöket mindet

    szereti, alma, banán, őszibarack, teljesen mindegy, de a főzelékeket is ügyesen eszi. Ha nem

    annyira, akkor az a kedve miatt van, van egy kicsit fáj a hasa és nyűglődik, ilyenkor nyilván

    kevesebbet eszik.

    Beszédben is sokat fejlődött, már úgy érzem, hogy mondani akar dolgokat, hosszasan

    magyaráz egész baba-mondatokban beszél. Hangzóként a leghosszabb a "adada didádáá"

    kifejezés, amit mindig együtt használ, valamit jelenthet.

    Aludni 3 alkalommal alszik napközben, úgy 40-50 percekre tér nyugovóra, de van, amikor

    1,5 óráig is tart egy pihenés. Most már egyedül is elalszik, nemcsak cicin, és nemcsak

    Anyánál.

    És önállóan fel is ébred, mint például most.

    http://opal.blog.hu/2012/06/05/anya_foz_946http://opal.blog.hu/2012/06/07/mozgasban_307

  • 34

    Magyar vándor 2.0

    2012.06.10. 14:44

    Napról napra egyre látványosabb területeket fedezünk fel a mozgás terén. Már sikerült a

    felülés, először oldalülésből, Madame Récamier pózból, aztán már a két bokája közé

    csüccsent be, és kitartotta magát. Ez olyannyira megtetszett, hogy szinte napok alatt

    kiegészült térdelő állássá, ami azonban tovább fejlődött álló helyzetté, úgyhogy mára már

    elmondhatjuk, hogy túl vagyunk a kiságy oldalán való felhúzódzkodáson. Egyelőre nem

    használja a rácsokat, hanem fellendül a felső lécre, és ahhoz húzza magát. A fellendüléshez

    mindennemű segítséget igénybe vesz céltudatosan, legyen az párna, takaró, fekvő személy

    hasa, háta, füle, haja.

    Teljesen úgy mozog, mint egy szertornász.

    Éjjeli őrjárat

    2012.06.11. 18:26

    Nehéz napok vannak mögöttünk és csak remélni merem, hogy vége van, bár az időjárás nem

    sok jóval kecsegtet. A frontok közül a melegre vagyunk érzékenyek meg a szélre, a hideg

    levegő beáramlása a légtérbe általában nyugodt álmokat hoz babának, mamának. Az utóbbi

    idők tapasztalata, hogy fel-felsír Anna éjjel, és némi csitítgatás után mindösszesen tíz percet

    hajlandó aludni, aztán kezdődik minden elölről. Ez lezajlik az éjszaka folyamán este 11 órától

    hajnali 4-ig terjedő intervallumban átlagosan 4-szer, amit aztán 3 óra alvás követ és hopp,

    már itt is a reggel, amikoris fél óra után beborul 40 percekre. Remélhetőleg ez a tendencia

    véget ér hamarosan.

    Az elalvás módja viszont egyre jobban közelít a normálishoz: nemhogy nem cicin alszik már

    el, hanem egyenesen elutasítja a szoptatással egybekötött alvást, mintha csak azt mondana:

    anya, én már nagylány vagyok! Így az olyan fogalmak kikerültek a szótárunkból, mint

    amilyen a "komfort szoptatás", immáron kerek 3 napja.

    Éljen!

    http://opal.blog.hu/2012/06/10/magyar_vandor_598http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/1/1e/Madame_R%C3%A9camier_painted_by_Jacques-Louis_David_in_1800.jpg/800px-Madame_R%C3%A9camier_painted_by_Jacques-Louis_David_in_1800.jpghttp://opal.blog.hu/2012/06/11/ejjeli_orjarat_406

  • 35

    Karom kommandó 2012.06.12. 15:08

    A kommandó célja, tagjai

    A társaság fő célkitűzése sikeresen felvenni a harcot a karmolással és egyúttal

    szabadságharcot vívni a karmolásmentes életért. A kommandó szigorúan titkos alapon

    működik, még a tagok névsora sem publikus. Természetesen arccal azért rendelkezik Anya,

    amelyre a kaparófa kifejezés most talán alkalmasabb, mivel ezen teszteli a csata

    eredményességét. A szigorúan titkos besorolású munkát szabályos ütemterv alapján végzik a

    tagok a sikeres lebonyolítás érdekében. Az ütemterv a hatályos ISO szabványoknak megfelel.

    A kontrolling felelősről már írtam. Ezen kívül a kommandó tagjai közt szerepel a krónikás és

    a nótafa. (Mivel ez egy és ugyanaz a személy, legközelebb dalban mondom el)

    A kommandó tevékenysége két fő feladatban fogalmazható meg:

    felmérni a karomhosszúságot és

    a sérülések elkerülése érdekében beavatkozni.

    A beavatkozás módjára vonatkozó főbb szabályozások, iránymutatások

    A beavatkozás sikere érdekében a művelet a karomtulajdonos számára váratlan időszakban

    kezdhető, akkor, amikor nem készül a kommandó támadására, és ellenállni képtelen. Az

    ellenálló karomtulajdonos könnyedén veszélyhelyzetbe kerülhet és veszélybe hozhatja a

    kommandó tagjait egy hirtelen mozdulatával, ezért célszerű ezt elkerülni. A tapasztalatok

    alapján ez az időpont a karomtulajdonos alvásának az ideje, de ez nem előírás, csak ajánlás.

    A munkát csak ügyes és gyors kezű tagjaink végezhetik el, mivel a kiságy fölé görnyedés

    alatt gyors vágás már-már a sport (jóga) kategóriába tartozik.

    A karom kommandó ebben az esetben a következő problémákkal szembesülhet

    A karom tulajdonosa az egyik ujját a szájába veheti, szophatja, ezáltal akadályozva a

    kommandó munkáját. Az ilyen karomtulajdonos ezért a tevékenységéért