A MAGYARUL EDDIG MEGJELENT BATTLETECH REGÉNYEK:

KERENSZKIJ VÉRE TRILÓGIA

Michael A. Stackpole: Halálos örökség Michael A. Stackpole: A vér szava

Michael A. Stackpole: Elveszett sors Michael A. Stackpole: Farkastörvény

Michael A. Stackpole: Veszélyes feladat Michael A. Stackpole: Született harcosok

Michael A. Stackpole: Sötét ármány

JADE FİNIX TRILÓGIA Robert Thurston: A klán törvénye

Robert Thurston: Vérnév Robert Thurston: Sólyomgárda

HARCOS TRILÓGIA

Michael A. Stackpole: Harcos: En Garde Michael A. Stackpole: Harcos: Riposte Michael A. Stackpole: Harcos: Coupé

Robert N. Charrette: A határvidék farkasai

A KLÁNOK ALKONYA SOROZAT Blaine Lee Pardoe: A Kivonulás Útja

Michael A. Stackpole: Kényszerszövetség Thomas S. Gressman: Vadászok Robert Thurston: Szabadszülött

Thomas S. Gressman: Kard és tőz Thomas S. Gressman: A háború árnyai

Michael A. Stackpole: A pusztítás hercege Robert Thurston: A Sólyom felemelkedése

Környezetbarát termék

BATTLETECH

MENNYDÖRGÉS

WILLIAM H . KEITH , JR.

BEHOLDER KIADÓ

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: William H.Keith,JR.:

DECISION AT THUNDER RIFT

Copyright © 1986, WK GAMES All rights reserved

. Fordította: Novák Gábor

Hungarian translation © 2005, Beholder Kft.

ISSN 963 8428 11 2 ö ISBN 963 8428 01 5

Kiadja a Beholder Kft.

Levélcím: 1680 Budapest, Pf. 134 Felelıs kiadó: Mazán Zsolt, Tihor Miklós

Felelıs szerkesztı: Dani Zoltán Korrektor: Lexa Klára, Németh Szabolcs

Tördelés: Dikó István

Készítette az Alföldi Nyomda Rt. Felelıs vezetı: György Géza vezérigazgató

Készült 2005-ben.

TRELLWAN NSC L 4–342, 782 Csillag: Trell Típus: M2 Tömeg: 0,33 Sol Fényerı: 0,03 Sol Sugár: 0,36 Sol Becsült állandósági idı: 4,2 x 1010 év Bolygórendszer: 5 nagyobb égitest I. bolygó: Trellwan Átlagos orbitális sugár: 0,73 AE (Angström-egység) Orbitális excentricitás: 0,056 Periasteron: 0,164 AE Apasteron: 0,182 AE Keringési idı: 45,8 nap Tömeg: 0,68 Föld Egyenlítıi átmérı: 11352 km (0,89 Föld) Átlagos bolygósőrőség: 5,28 g/cm3 (0,96 Föld) Átlagos felszíni gravitáció: 0,86 G Szökési sebesség: 9,6 kps Forgási idı: 30 nap, 11 óra, 59 perc, 12 másodperc (kétharmad helyi

év) Tengelydılés: 2° 15' 23,2" Légkör: N2 – 75%, 02 – 23%, H20 (átlagosan) – 0,4%, C02 – 312

ppm Nyomás: 512 mm Hg tengerszinten

Hımérsékleti küszöbök: –80° C (éjszaka, Apasteron idején) és +40° C (délben, Periasteron idején)

Geológia: Két, kicsi, egyenlítıi beltenger teszi ki a bolygó

felszínének 9 százalékát. A fennmaradó részen szaggatott hegyvonulatok és fennsíkok, valamint száraz, sivatagos alföldek találhatók. Az árapály jelenség magyarázatot ad az egyenlítı menti magas hegyláncokra, valamint a folyamatos vulkanikus és szeizmikus aktivitásra.

Ökológia: A Trellwan száraz, szélsıséges hımérséklető felszínéhez

adaptálódott ıshonos növények és állatok közül eddig alig néhányat katalogizáltak. A 2616 körül létesített, egyenlítı közeli emberi kolóniák mellett más világokról származó flóra és fauna megtelepedését is megfigyelték.

Megjegyzés: A Trellwan ökológiáját a rövid keringési és a hosszú

forgási periódus határozza meg. A bolygó elkerülte a csillagukhoz viszonylag közel keringı belsı planéták többségének sorsát, és a forgási ideje nem egyezik meg a keringési idejével. Az árapály oly mértékben lelassította a Trellwan tengely körüli forgását, hogy a bolygó állandó, 2:3 arányú rezonanciában van a napjával; egy év mindössze 45 standard napig tart, míg egy nap 30,5 standard nap hosszúságú.

A sötétség és a világosság hosszú, ritkán váltakozó idıszakai, párosulva a rövid és éghajlatilag igen szélsıséges évszakokkal súlyos kihívást jelentenek az ıshonos életformák és a Grimheld-tenger mellett, a hegyektıl délre épült emberi kolóniák számára egyaránt.

A bolygón három jelentısebb település található. Ezek egyike Sarghad, a fıváros, a bolygó kormányzati és kereskedelmi központja, de itt található az egyeden őrkikötı is.

A bolygó kormányzati formája monarchia, kinevezett, egykamarás törvényhozó testülettel. A Trellwan már hosszú idı óta a Lyrán Nemzetközösség szilárd szövetségese.

Kivonat a Pilóták Évkönyve és Csillagtérképébıl, 4. Kvadráns,

Periférián Kívüli Szektor, Lyrán Nemzetközösség 20. kiadás, 3015, Tharkad

PROLÓGUS Tízezer évnyi szervezett hadviselés érte el csúcspontját ebben a

csatamechnek elkeresztelt, csupa fegyver és páncél gépezetben, amely egyesítette magában az erıt és a mozgékonyságot.

Egy tipikus mech tíz-tizenkét méter magas, megközelítıleg humanoid alkatú harci gép, a mítoszok és legendák életre kelt, páncélozott óriása. A legkönnyebb „mindössze" húsz tonnát nyom, a nehezebbek viszont akár hetvenöt tonnásak vagy még ennél is nehezebbek lehetnek, és még a legkisebb mechek is lézerek, részecskeágyúk, rövid és nagy hatótávolságú rakéták, gépágyúk és géppuskák egész arzenálját hordozzák. Egy csatamech a gyors, mennydörgı halált jelenti azon páncél nélküli alakulatok számára, amelyek elég ostobák ahhoz, hogy leálljanak vele harcolni, és még a nehéz páncélzatú hagyományos egységekkel szemben is méltó ellenfélnek számít.

A tradicionális katonai taktika úgy tartja, hogy egy mech leküzdésének legbiztosabb módja, ha egy másik mechet küldünk ellene – lehetıleg nagyobbat, erısebbet és jobban páncélozottat. Amikor egymással küzdenek, az óriási harci gépek akár órákon keresztül is viaskodhatnak arra várva, mikor követ el ellenfelük egy végzetes hibát. Mindketten erre az elkerülhetetlen, kritikus hibára várnak, az idegek vagy a gép hibájára, az elıvigyázatosság vagy a taktika egy pillanatnyi kihagyására, ami védtelenné teszi a másik mechet egy végzetes csapás elıtt.

Körülbelül ugyanilyen katonai egyensúly áll fenn az Utódállamok öt nagy háza között a 31. század korai éveiben, miközben az ismert világőr területeiért küzdenek egymással. Az egyik oldalon a Liao ház Kapellán Konföderációja, a Marik ház vezette Szabad Világok Ligája, illetve a Kurita ház Drakónis Szövetsége. Ellenük pedig a Davion ház Egyesült Világainak és a Steiner ház Lyrán Nemzetközösségének ingatag szövetsége. És az óriások körül ott nyüzsögnek a kisebb házak, hatalmak, szövetségek, kereskedık, mozgalmak, hétpróbás gazemberek és banditák, akiket az utódurak megpróbálnak magukhoz csábítani, megvesztegetni, vagy ha másképp nem megy, erıszakkal kikényszeríteni a segítségüket.

És mégis, több évszázadnyi hadviselés után egyetlen ház sem tett szert jelentısebb elınyre, és még egyikük sem követett el végzetes hibát. A háború folytatódik, az óriások tovább botladoznak az egykor büszke galaktikus civilizáció romjain. Akár az azonos képességő csatamechek esetében, az erık túlságosan kiegyensúlyozottak ahhoz, hogy egyvalaki szert tegyen a gyızelemhez szükséges mértékő elınyre.

Ám a háború mögött álló hatalmak nagyon jól tudják, hogy a háború alapelvei ugyanolyan idısek, mint maga a háború. Amit nem nyerhetsz meg a fegyverek erejével, azt gyakran megkaphatod ravaszkodással, megtévesztéssel, félrevezetéssel vagy egyszerően egy rejtett penge jól irányzott szúrásával.

– Nicolai Aristobulus A Terror Egyensúlya: Az Utódlási Háborúk Története

ELSİ KÖNYV

1 Az áruló kicsusszant a kábelek erdeje és az áramköri panelek alól, és

olajtól maszatos ujjait beletörölte kezeslábasa elejébe. A konzol mögött ülı ügyeletes tiszt a homlokát ráncolva nézett rá.

– Maga még nem végzett? – Ez egy perifériás áramkör, fınök – felelte az áruló. – Innen nem

tudom elérni. Meg kell néznem a kamerákat odalent, a szerelıcsarnokban. – Hátranyúlt az áramköri panelhez, és aprólékos gonddal minden kapcsolót „ki" állásba billentett. – A monitorokat egy ideig nem fogja tudni használni.

– Mennyi ideig? – Ó, nem sokáig. – A férfi összegyőjtötte a szerszámait, és

visszarakta ıket a vászon válltáskába. – Talán tizenöt perc az egész. Az ügyeletes tiszt a csuklószámítógépére pillantott. – Igyekezzen – mondta, és betáplálta a készülékbe az emlékeztetıt. – Ne aggódjon, hamar végzek. Az áruló trell ıslakos volt éles arcvonásokkal, a helyiekre oly

jellemzı fekete, göndör hajjal és a világ UV-sugárzásban szegény napja miatt az átlagosnál jóval világosabb bırrel. A biztonsági helyiség ajtaja azonnal kinyílt, amikor ujjhegyét hozzáérintette az azonosító panelhez, majd halkan be is záródott a háta mögött. Miközben lefelé igyekezett a kıfalú folyosón, léptei kísérteties visszhangot vertek az átjáróban.

Hideg kılépcsıkön ment egyre mélyebbre, néptelen folyosókat és szürke egyenruhás katonák által ırzött termeket hagyott maga mögött. Két alkalommal meg kellett mutatnia engedélyét, a vállára tőzött holografikus azonosítót is. Más astechek mentek el mellette néma csendben, idınként odabiccentve neki. Az overallja és a szerszámtáskája a legtöbb helyre gond nélkül bejuttatta, de voltak területek a Kastélyban, ahová egy ıslakos tech nem léphetett be.

A szerelıcsarnok egy részben mesterséges, részben természetes barlang volt, egy magas mennyezető helyiség, ahol a szürke félhomályt egymástól elszigetelt fényfoltok törték meg. Az egyik falat vastagon borította a barna rozsda. A csarnok közepén irányított fényő lámpákkal megvilágítva, kompresszorok és energiakábelek kanyargó erdejében egy ötvenöt tonnás, félig szétszerelt csatamech feküdt egy állványon. A földrıl egy tech hevesen gesztikulálva utasításokat osztogatott a

behemót mellén dolgozó két astechnek, akik fáradtan görnyedtek a hegesztılézer villódzó fénye fölé. A fejük felett az állványok és kábelek kusza pókhálójában féltonnás páncéllemezek lógtak a levegıben.

Az áruló végignézett a Carlyle Kommandósainak szívét és lelkét jelentı négy csatamechen. A tíz méter magas, páncélozott szörnyetegek szinte sérthetetlenek voltak a hagyományos gyalogság vagy más páncélos egységek számára, így csak a hasonló vagy még nagyobb tőzerıvel rendelkezı csatamecheknek volt reális esélyük a legyızésükre. A trell magában elmosolyodott, amikor eszébe jutott, neki mégis milyen könnyedén sikerült, mindössze egy hamis azonosítóval és tizenöt percnyi munkával.

A szakasz Árnyéksólymának tönkretétele volt két részbıl álló feladatának elsı lépcsıje. Alapos oktatásban és kiképzésben részesült, és kapott egy tartalék áramköri panelt, melyet az elsı adandó alkalommal be kellett illesztenie egy mech szervoelektronikai vezérlı rendszerébe. Kivárta a megfelelı pillanatot, és a panel kiégetett minden vezetéket a mech lábának szervomozgató áramkörében, mielıtt felismerhetetlen mőanyagmasszává olvadt volna – a szabotázsra utaló nyom tehát megsemmisült. A szakasznak így már csak három mechje maradt – a százados Fınixsólyma, valamint két húsztonnás Darázs. Az Árnyéksólyom nehéz tőzerı és mozgékonyság közötti tökéletes egyensúlya nélkül a helyırség gyakorlatilag védtelen lesz egy esetleges támadás esetén.

A trell még szorosabban a hóna alá szorította szerszámos táskáját, és végigsietett a rozoga fém gyalogjárón, amely szédítı cikk-cakkvonalban vezetett egészen a csarnok irányító központjáig, egy ablakokkal ellátott, a hátsó falhoz rögzített fülkéig, amely tizenöt méterrel a talaj fölé emelkedett.

A szerelıcsarnok ırtisztje felnézett a monitorról, levette a lábát a konzolról, és félretette chavával teli bögréjét.

– Igen? – Karbantartás, uram – mondta a sötét hajú, alacsony termető férfi, és

elfordította a vállát, hogy a tiszt anélkül is jól lássa az azonosítóját, hogy fel kellene állnia a székébıl. – A központi vezérlıbıl küldtek le, hogy találjak meg egy hibát a biztonsági kamerák áramkörében. Azt hiszem, valami érintkezési hiba lehet.

A tiszt bólintott. – Átkozott ócskavas – dörmögte. – Mint minden más ezen az

istenverte, homokfútta... – Csak most jött rá, hogy egy ıslakos trellel

beszél, ezért elharapta a mondatot, és egy sornyi üres monitorra mutatott. – Ott hátul találja a szerelıpanelt. – Azzal visszatette a lábát a konzolra, és tovább bámulta az egyetlen mőködı monitort. Az áruló átlesett a tiszt válla felett, és látta, hogy a képernyı az őrrepülıteret mutatja; az üres betontérségen fény- és árnyékfoltok váltották egymást, és semmi nem mozdult a hideg, csillagos égbolt alatt.

Tehát még nem érkeztek meg. A csuklószámítógépére nézett, és miközben magában számolta vissza a hátralévı perceket és másodperceket, elkezdte kipakolni a szerszámait. Most már nincs sok hátra.

Grayson Death Carlyle már rég leszokott róla, hogy érzékeny legyen

kissé komor középsı nevére. A legenda szerint egy ısétıl örökölte, Lord Grayson Death Thomastól. Lord Grayson állítólag akkor változtatta középsı neve magánhangzójának kiejtését hosszúról rövid „e"-re, miután Lysander Gyıztesévé és olyan nagy hatalmú földbirtokossá vált, hogy senki nem merészelt belekötni, hogyan ejti ki saját nevét. Egy harcos közösségben, ahol rendszeresen hısök tettein tréfálkoztak, az ifjú Grayson neve néhány apró, alkalmankénti piszkálódó megjegyzésen kívül nem váltott ki mást apja szakaszának többi tagjából.

Amint kilépett az elektromos szállítójármőbıl, amelyik visszavitte ıt a Kastélyba, Grayson azonnal tudta, hogy nagy bajban van. Megszabadult téli ruházatától, és odadobta egy trell tisztiszolgának, aki idegesen szólalt meg:

– A fegyvermester önt keresi, uram. Grayson a csuklószámítógépére pillantott, és elfintorodott, amikor

meglátta, mennyi az idı. – Igen, valami hasonlóra számítottam. – Elég izgatottnak tőnt – folytatta a tisztiszolga. A férfi úgy beszélt,

mintha arra számítana, hogy bármelyik pillanatban bomba robbanhat mellette.

Grayson vállat vont, és a hatalmas elektromos hısugárzó felé fordult, amelyet a jármőcsarnok ırei szereltek fel a falra, hogy elvegye a kintrıl beáramló csípıs hideg élét, amikor kinyitják a csarnok külsı ajtaját. Az arénamérető terem kormos falai között körülbelül húsz másik katona tartózkodott; néhányan a hısugárzónál melegedtek, mások olvastak, vagy éppen kártyáztak. Grayson egymáshoz dörzsölte elzsibbadt kezeit, hogy helyreállítsa a vérkeringést. Tipikus másodéj volt -20 fokkal

fagypont alatt, de a jeges szél mínusz negyvenre vagy még az alá is lehőtötte a levegıt. A fiatalember tudta, hogy Griffith ırmester letolása még a hidegnél is kellemetlenebb lesz, de Mara törıdésének emléke, a lány csókjainak kellemes melege mindent megért.

– Na végre! – ragadta ki egy hang az ábrándozásból. – Death uraság úgy döntött, hogy csatlakozik hozzánk.

– Üdv, Griff – köszönt Grayson barátságosan az altisztnek. – Elnézést, egy kicsit elkéstem.

Egy árnyék vált el a fal mellıl, és láthatóvá vált Kai Griffith ırmester, az egység fegyvermestere. Az éles fényő mennyezeti lámpák megvilágították haj nélküli koponyáját, és kiemelték a csúf, kékes forradást, amely a jobb füle mellett egészen az álláig húzódott.

– Elnézést! Azt mondja a fiú, elnézést! – Griffith lekonyuló bajusszal díszített arca gunyoros fintorba torzult. – Megtudhatnám, hol a kénköves pokolban jártál?

Hogy leplezze a „fiú" megszólítás miatti dühét, Grayson elmosolyodott.

– A barátaimnál – felelte, és közben arra gondolt, hogy Griffith egy napon túl messzire fog merészkedni.

– A barátainál! Tehát megint a bázison kívül. Esetleg azt a trell lányt látogattad meg?

– Ugyan, Griff... – Egy szót se! Négy órával ezelıtt lıgyakorlaton kellett volna részt

venned, ebben a pillanatban pedig már az irányító központban kellene tartózkodnod! Mi az ördögöt játszadozol velünk, fiú?

Grayson gúnyos tisztelgésképpen megérintette ujjhegyeivel világosszıke haját.

– Tudomásul vettem a tiltakozást, Griffith ırmester. – Nemsokára apád is tudomást szerez róla, fiam. – A kopasz fej

lassan ingott egyik oldaltról a másikra, a forradás szinte hullámzott, ahogy az állkapocs izmai megfeszültek. – Nem tudom tenni a dolgomat, ha te következetesen figyelmen kívül hagyod a sajátodat.

Grayson elfordult a hısugárzótól, és elindult a felvezetı rámpán a Kastély központi átjárója felé.

– Nézd, Griff, talán ez volt az utolsó alkalom, hogy láthassam ıt. Három nap múlva lelépünk innen...

A kopasz ırmester felzárkózott a fiatalember mögé.

– Majd elmegyünk, ha a tárgyalások lezárultak. Addig azonban ellátod a feladatodat, fiatalúr, vagy ha nem, akkor tudni akarom az okokat.

Grayson elkomorodott. A huszadik évében járt, és a fegyvermester volt a személyes tanítója a háború mővészetében azóta, hogy tíz éves korában harcos növendékként hivatalosan is csatlakozott az egységhez. Minél idısebb lett, annál kevésbé énekelte Kai Griffith éles nyelvét, valamint azt, hogy minduntalan beavatkozott a magánéletébe. Elvégre Grayson már nem volt gyerek, hanem egy valódi mech-harcos fia és örököse. A fegyvermester nem igazgathatja az életét örökké.

– Ellátom a szolgálatot – vágott vissza Grayson –, de a magánéletem kizárólag csak rám tartozik.

– Még mindig a nagy magányost játszod, Carlyle úrfi? Ez a hozzáállás rengeteg bajt fog hozni rád, mielıtt még a gyakornoki idıd végére érnél. Hiszen még az sem fér a fejedbe, hogy azok az átkozott trellek nem a barátaink.

– Ez az egy az. Hé, csak búcsút akartam venni tıle! Griffith helytelenítıen csóválta a fejét.

– Ráadásul pont az öreg Stannic lánya. – Mi köze van ennek bármihez is? – fakadt ki Grayson. Igen, Mara

valóban a Trellwan miniszterének a lánya volt, de mi van akkor? – Ha állandóan elsurransz a városba azzal a lánnyal játszadozni, az

lesz a vége, hogy egyszer nem térsz vissza. Bevillant az esti „játszadozás" egy apró töredéke, és Grayson

mosolyogva megvonta a vállát. Kai Griffith osztotta a legtöbb öreg helyırségi veterán elıítéleteit a helyi lakossággal szemben, akiket elméletileg meg kellett védeniük. Ezt sosem volt képes megérteni.

Megálltak a durván faragott sziklafalba illeszkedı vastag acélajtó elıtt, melyet egy géppisztolyt szorongató szürke egyenruhás katona ırzött. Az ajtót egy vaskesztyős, ökölbe szorított kéz képe díszítette, világoskék háttér elıtt. Griffith rezignáltan rázta meg a fejét, mert ismerte ennek a szürke szemő fiatalembernek a makacsságát.

– Ezzel nem fejeztük be, Carlyle uraság. Arra képzünk téged, hogy egy nap csatamech-pilóta lehessen belıled, Carlyle Kommandósainak teljes jogú mech-harcosa. De a harcosoknak nem elég azt elsajátítaniuk, hogyan vezessenek el egy átkozott sétáló fémhegyet! Megértettél?

Grayson már számtalan alkalommal hallotta a kioktatást, illetve annak variációit a kötelességtudatról, az egység iránti elkötelezettségrıl, valamint a csapatmunkáról. Úgy tett, mintha nagyon figyelne, de

közben el kellett nyomnia egy önkéntelen ásítást. Nem sokat aludt a szabadidejében.

Griffith végül abbahagyta, amikor rájött, hogy mondanivalója Graysonnak egyik fülén be, a másikon ki.

– Gyerünk, fiam! – mutatott az ajtóra. – Menj be, és élvezd ki a fogadtatást!

2 A harcirányító központ egy csupasz falú helyiség volt rengeteg

konzollal és annyi kábellel a földön, hogy még a járásra is oda kellett figyelni, ha az ember nem akarta kificamítani a bokáját. A teremben szürke egyenruhás férfiak álltak vagy üldögéltek kisebb csoportokban – némelyek egy pohár üdítı vagy forró chava felett beszélgettek halkan, mások a sápadtan vibráló monitorokat vagy radarképernyıket figyelték. Valahonnan felülrıl egy tiszta, gépies nıi hang szólalt meg:

– A Mailai őrjáró most lép be a légkörbe. A kapitánya megerısítette az oberoni képviselık jelenlétét a fedélzeten. Várható landolási idı tizenegy perc.

Az egyik közeli konzol elıtt ketten ültek. Az egyik egy sötét szemő rangidıs tech volt szokásos szürke és kék egyenruhájában, a másik pedig egy apró termető, napbarnított bırő férfi magas gallérú, elıkelı civil ruhában. Nem messze tılük egy másik, egyenes tartású, ısz hajú civil is állt, akinek bal vállán egy ezüsttel díszített, rövid köpeny volt átvetve a belsı világok divatja szerint.

A sötét hajú civil éles pillantással felnézett Graysonra. Bár a szemébıl sütött a harag, nem szólt egy szót sem. Grayson tudta, hogy Nicolai Aristobulus csak a másik kívülálló jelenléte miatt tartja magában dühös szidalmait.

– Üdv, Ari – köszöntötte Grayson, mintha nem látná és érezné tanára ingerültségét.

– Carlyle úrfi – felelte Ari mereven, alig látható biccentéssel. –Késtél.

– Mit keres itt a Carlyle fiú? – kérdezte az ısz hajú civil Griffith felé fordulva. – Ez egy titkos megbeszélés, kényes ügyekrıl.

Az ırmester helyett Ari válaszolt: – Az én kérésemre van itt, nagyuram, valamint Carlyle százados

közvetlen utasítására. – Valóban? És mióta határozza meg egy harci szakasz oktatója a stáb

álláspontját? – Mióta ıt bízták meg a parancsnok utódjának kiképzésével...

nagyuram. – Ari alig türtıztette ellenségességét. – Egy napon majd a fiú fogja kezelni ezeket a dolgokat.

– Hadd maradjon, nagyuram! – szólt közbe Griffith is, és a monitorra mutatott. – Az a kereskedı őrjáró mindjárt beérkezik.

Lord Olin Vogel összevont szemöldökkel lépett tovább egy másik konzolhoz, uszályként húzva maga után megtépázott méltóságát. Vogel háta mögött Griffith fintorogva nézett Arira. Az oktató mellett, a kommunikációs konzolnál ülı Riviéra fıtechnikus nem is próbálta leplezni vigyorát.

Graysont a legkevésbé sem érdekelte a politika, de Vogel képviselı jelenlétét a szakasz mellett kimondottan zavarónak találta. A férfi nyolcvanvalahány standard nappal ezelıtt érkezett a Tharkadról, a közeli csillagbirodalmat kormányzó kalózkirállyal kötendı szövetség terveivel. Carlyle Kommandósainak egyik tagja sem kedvelte az arrogáns, nyakas vikomtot, és a szükséges formális etikett, mellyel viseltetniük kellett Katrina Steiner személyes küldötte irányában, nem mindig tudta elleplezni sötét pillantásaikat. Kevesen értettek egyet Vogelnek a szektor pacifikálására vonatkozó terveivel.

Szerencsére Graysonnak mindehhez semmi köze nem volt. Ari válla felett a konzol kijelzıjére pillantott.

– Mi történik? – Ha idıben itt lettél volna, most nem kellene kérdezned. Apád az

őrrepülıtéren van. A Mailai komp belépett a légkörbe, és körülbelül... tíz perc múlva landol.

A monitor az őrrepülıtér végtelennek tőnı üres betonfelületét mutatta. A kamera jellegzetes billegésébıl és ingásából látszott, hogy a berendezést egy csatamechre szerelték.

Graysonnak nem volt szüksége bıvebb magyarázatra. Az imbolygó képet közvetítı kamera az egység parancsnoki csatamechjén, egy negyvenöt tonnás, harcedzett, számtalan alkalommal foltozott és felújított Fınixsólymon helyezkedett el. És a parancsnok Grayson apja volt. Griffith komoran nézte a képet.

– Még mindig azt mondom, vinnie kellett volna mind a négy mechet. Riviéra vállat vont. – Az Árnyéksólyom még mindig a szerelıcsarnokban, és a százados

azt akarta, hogy a Darazsak a városban járırözzenek... szükség esetére. – Alig észrevehetı mozdulatot tett a szomszédos konzol elıtt álló Vogel felé. – Az ott nem szeretné, hogy bármi is megakadályozza a tervét.

Griffith összehúzott szemmel nézte a kormány képviselıjét. – Feltétlenül el kellett küldenünk Sarghadba járırözni mindkét

Darazsunkat?

– Ki tudja? – kérdezett vissza a tech kelletlen fintorral. – A helyiek mindenesetre nem nagyon örülnek.

– A helyükben én sem örülnék – morogta Ari. – Egy legitim csillagközi birodalom és egy csapat bandita közötti határvonal néha igen vékony tud lenni. Ha mi elmegyünk, a trelleknek itt maradnak ık. Minden joguk megvan idegeskedni az öreg Hendrik céljait illetıen.

A nemsokára létrejövı találkozó meg fogja pecsételni a nehezen kiharcolt szövetséget a Lyrán Nemzetközösség – amely Carlyle Kommandósait alkalmazta a helyırségi feladatok ellátására a Trellwanon – és az Oberon VI. Hendrik nevő kalózkirályának egyre növekvı és virágzó birodalma között. A Trellwan ıslakosai nem igazán kedvelték Hendrik embereit, ez azonban semmiben sem befolyásolta a szerzıdés létrejöttét.

A felsı hangszórókból mély férfihang hallatszott. – A helyemen vagyok. Riviéra elırehajolt, és megérintett egy gombot a konzolon. – Riviéra, biztonságos csatorna. Itt van a fia, százados. Durant Carlyle százados hangja ezúttal a konzol kis hangszóróiból

szólalt meg, de még mindig kényelmetlenül hangosnak tőnt a harcirányító központ csendjében.

– Ó, valóban? Mondja meg neki, hogy ezen a héten megnyert még öt órányi kiképzést a szimulátorban.

Riviéra elvigyorodott, és Graysonra villant a tekintete. – Vettem az üzenetet, százados. Grayson a homlokát ráncolta, de nem szólt semmit. Bántotta, hogy rá

is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a szakasz földi egységének többi tagjára, de már megtanulta, hogy emiatt nem érdemes panaszkodnia. Elvégre a mech-harcosok jelentették az elitet. Olyanok voltak, mint a modern kori lovagok, akik meghatározták a csata alakulását, ıt pedig arra képezték, hogy egy nap átvegye apja helyét egy csatamech pilótafülkéjében. Pontosan annak a csatamechnek, a Fınixsólyomnak a fülkéjében.

Egyébként is, a szimulátoros gyakorlat nem volt olyan elviselhetetlen büntetés. Grayson nem csak hogy élvezte a szimulátort, de nagyon jól is teljesített benne. Ez állt a legközelebb egy valódi csatamech vezetéséhez anélkül, hogy az ember ténylegesen benne ült volna. Az egyedüli problémát csak az jelentette, hogy az öt óra abból a szabadidıbıl fog levonódni, melyet Mara társaságában tölthetne. De hát végül is már elköszönt tıle, nem igaz?

Érdekes, mennyire biztos volt benne Mara, hogy végül nem fogja elhagyni a Trellwant, de szegény lánynak egyszer túl kellett jutnia ezen is. Carlyle Kommandósainak következı állomáshelye a Nemzetközösség fıvilága lesz. Az végre igazi szolgálat lesz, örömteli váltás. Még sosem járt a Tharkadon, de a katonák, akik már voltak ott, nagyon szívesen és lelkesen meséltek a helyrıl. A világ ugyan hideg és sziklás volt, de az őrrepülıtéren kívül az éjszakai élet annál forróbb és kellemesebb. Már alig várta, hogy megtapasztalja.

Grayson már nagyon unta a Trellwant, a nappalok és éjszakák vánszorgó váltakozását, valamint a rövid évek miatt gyorsan, mindössze néhány nap alatt változó évszakokat.

– Ari, apám már pontot tett ennek az egésznek a végére, igaz? Úgy értem... ha minden rendben megy, nemsokára elhagyhatjuk a Trellwant.

– Ez a megbeszélés teszi hivatalossá az átvezénylésünket, Carlyle úrfi. Utána már nincs más dolgunk, mint túlélni a ceremoniális szolgálatátadást. Annál jobban semmi nem tehet pontot az itt tartózkodásunk végére.

Grayson a monitor képét figyelte. – Elromolhat itt bármi is? Ari sokatmondóan megvonta a vállát. – Ha a Periféria banditáival üzletelsz, tartsd az egyik kezed a

pénztárcádon, a másikat pedig a szemed elıtt. – A szemem elıtt? Aristobulus sötét arcából elıvillantak a hófehér fogak. – Hogy ne rabolhassák el a szemed világát. – Még mindig jobb egyesével lelövöldözni ıket – morogta Griffith.

A férfi nyilvánvalóan és látványosan nem volt megelégedve a helyzettel.

– Az jó sok lövöldözést jelentene, izomagyú barátom. És Vogel szerzıdése révén talán nem is leszünk többé rászorulva. Akkor majd a Kuriták halomra lövésével kell elfoglalnod magad.

– Ez az! Ari, te valahogy mindennek megtalálod a jó oldalát. Felnevettek, de látszott, hogy a fegyvermester nem nyugodott meg teljesen. Az állandó aggodalom és gyanakvás természetesen együtt járt a beosztásával, de a jelenlegi szituáció különösen kényes volt. Mint Ari szokta volt mondani tudálékosabb pillanataiban, a Trell rendszer magányos ırszemként helyezkedett el a Lyrán Nemzetközösség peremén, egy elképzelhetetlenül nagy, ismeretlen terület mellett. Belül volt az úgynevezett civilizált őr, a Belsı Szféra, ahol a Steiner ház

Nemzetközössége és a darabokra szakadt Csillagliga másik négy utódállama mindent elkövetett azért, hogy a fegyverek erejével vagy diplomáciai úton elınybe kerüljön riválisaival szemben.

A hátuk mögött pedig az ismeretlen vagy rég elfeledett világok vadonja terült el, a semmi feketesége, illetve kisebb szövetségek, melyeket jelentéktelen önkényurak és kalózkirályok tákoltak össze maguknak az egykorvolt dicsı birodalom háború szaggatta romjaiból.

III. Hendrik is egy ilyen kalózkirály volt, aki állandó víz- és utánpótlásszerzı portyáival, rajtaütéseivel a Lyrán Nemzetközösség, illetve a szomszédos Drakónis Szövetség tucatnyi világát háborgatta. Ezek a támadások hozták a Trellwanra öt évvel ezelıtt Carlyle Kommandósait, és azóta több heves összecsapás is lezajlott a kalózok és a helyırség katonái között.

A portyák között Hendrik valahogy összehozott egy bizonytalan szövetséget tucatnyi másik kalózkirállyal – egy szövetséget, melynek létezését már nem lehetett félvállról venni, és fokozott óvatossággal kellett kezelni. A Hendrik által megszállva tartott Oberon VI. köré csoportosuló koalíció már egy kisebb ház tőzerejével és szállítókapacitásával rendelkezett, és ezt már nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Olin Vogel kész tervvel érkezett a Tharkadról, melyet a diplomácia

csillogó mázával vontak be. Ha továbbra is egyszerő kalózkirályként kezelték volna III. Hendriket, és rajtaütésre rajtaütéssel, kihívásra kihívással válaszolnak, akkor a Nemzetközösségnek még több támadást kellett volna elviselnie, ami azzal járt volna, hogy újabb helyırségeket kell létesíteni a Periféria határvidékének félig elfeledett világain. Ám ha egy valódi ház vezetıjének tekintik Hendriket, és egy kölcsönösen elınyös, területi engedményeket és garanciákat tartalmazó szerzıdés felajánlásával elismerik egy legitim, a Nemzetközösséghez hasonló birodalom vezetıjének... nos, az mindenképpen megváltoztatta volna a helyzetet, mégpedig pozitív irányban.

Vogel manıverezése csaknem két helyi évet vett igénybe, ez nagyjából három standard hónapnak felelt meg. Mivel egyik fél sem bízott a másikban, a helyi kereskedıházat, a Mailai házat bérelték fel a tárgyalódelegációk szállítására a Trellwan és az Oberon VI. között. Egyik oldal sem érezte magát elég felkészültnek arra, hogy felfegyverzett őrjárókat engedjen leszállni saját hazai pályáján. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy Hendrik már kötött egy szerzıdést (vagy

legalábbis valami hasonlót) a Drakónis Szövetséggel, a Szövetség pedig háborúban állt a Lyrán Nemzetközösséggel. Handriket ez elméletileg ellenséggé tette volna, még ha nem is kimondottan aktív ellenséggé. Nem kevés idıbe és fáradságba került tehát, de a végén sikerült tetı alá hozni a megállapodást.

A Trellwani Szerzıdés értelmében Hendrik a Lyrán Nemzetközösség partnerévé és szövetségesévé válik. Ezentúl az ı őrugrói és mech zászlóaljai fogják védeni a Nemzetközösség határvidékét ebben a szektorban, mentesítve ezzel a Steiner helyırségeket, ahonnan az egységeket a Drakónis Szövetség manıvereire reagálva át lehetett irányítani a Belsı Szféra más pontjaira. Ez a további kalóztámadások számát is csökkenteni fogja, mert az Oberon apró birodalmának katonai szárnya már így is maximálisan le volt terhelve.

Hendrik viszonzásképpen még több világot kap, amelyek felett uralkodhat, és még több megcsapolásra váró erıforrás fog a rendelkezésére állni. A Trellwan is ezen világok közé tartozott – egy jelentéktelen gyalog a fényéveket átívelı politikai sakkjátszmában. Trellwan ıslakos populációját egy Jeverid nevő bábkirály kormányozta, aki hőségesküt tett a Steiner háznak és a Nemzetközösségnek. Na és? Amikor bolygók képezték az alku tárgyát, az egyének véleménye nem sokat nyomott a latban. Emellett a Trellwan jogilag továbbra is a Steiner házhoz tartozik majd. Ez benne volt a megállapodásban. Az egyedüli különbség az lesz, hogy a bolygón ezentúl nem a Nemzetközösség, hanem Hendrik mechjei és csapatai fognak állomásozni.

A két fél tárgyalódelegációinak komoly akadályokat kellett leküzdeniük, mire létrejöhetett egy ilyen megállapodás. A legnagyobb probléma az volt, hogy a titkos tárgyalások híre valahogy kiszivárgott a trellekhez, akik gyanútlan áldozatai lettek volna a hatalomátadásnak és az ırségváltásnak. Carlyle százados stábja az utolsó pillanatig szerette volna titokban tartani a megegyezést az ıslakosok elıtt. Végül is számukra nem sok minden fog változni. Az egyik helyırségi szakasz épp ugyanolyan, mint a másik. Hendrik azonban a múltban már többször megtámadta a Trellwant, és Jeverid, valamint a többi szőklátókörő helyi lakos könnyen félreértelmezhette volna a szerzıdést, ha túlságosan korán tudomást szereznek róla.

Carlyle tanácsadói jól tippeltek. Amikor a közelgı megállapodás híre elérte Sarghad lakosságát, a hegy tövében, amelyiknek a tetején a Kastély állt, azonnal tüntetések kezdıdtek, és a tüzek nappallá

változtatták az elsıéjt. A szakasz két könnyő csatamechje azóta szinte egyfolytában járırszolgálatot látott el.

A biztonsági szolgálatnak nem sikerült kiderítenie, hogyan szivároghatott ki az információ. Ez semmi jót nem ígért a jövıre nézve, és csak tovább növelte Griffith ırmester gondjainak számát.

– Különös – dünnyögte Riviéra, és megnyomott néhány billenıkapcsolót. – Elvesztettünk néhány biztonsági kamerát.

– Hm? Hol? – A szervizhangárban. Ellenırzöm. – Jobb kezének ujjait a füléhez

érintette, és félrebillent fejjel hallgatta a beültetett hangszóróból érkezı jelentést. – Az ırség parancsnoka azt mondja, a karbantartás kapcsolta le a kamerákat néhány perccel ezelıtt. Valami hibát találtak az áramkörben.

– Nem tetszik ez nekem – morogta aggódva Griffith. – Szólsz a századosnak? – Riviéra ismét a kommunikációs panel felé

nyújtotta a kezét. Az ırmester a monitorra pillantott, amelyen az ereszkedı őrjáró

fúziós hajtómőveinek lángja fényárba borította az éjszakát. – Nem, most ne zavarjuk. Viszont értesíts minden ırposztot. Belsı

biztonság, sárga riadó. Grayson nem igazán bízott benne, hogy ez sokat lendítene a

helyzeten. Már minden állomás riadókészültségben volt, és figyelte a Mailai őrjáró ereszkedését.

A monitoron látták, ahogy az őrjáró zömök hidraulikus lábai kiereszkednek a törzsön megnyíló panelek mögül. A hajó egy végsı villanás és dübörgés kíséretében magállapodott a feketére perzselıdött betonon, mintegy ötszáz méterre Carlyle pozíciójától. Az őrjáró többé-kevésbé tojás alakú volt, és nagyon réginek látszott.

Az egykor tükörsima felületet foltozások nyomai és barna tömítıanyag-csíkok csúfították el, a számtalan le- és felszállástól megkopott törzsön a Mailai ház kék kereszt és kör címere volt az egyetlen színes folt.

– Fogtam a landolási azonosító rádiójelet – jelentette Carlyle a rádión keresztül. – Egy Mailai teherszállító.

A két új szövetséges közötti bizalmi egyensúly legkényesebb pontja az volt, hogy milyen őrjárókat engedjenek leszállni saját bolygójukon. Mivel a nagyobb házak jármővei tekintélyes fegyverzettel rendelkeztek, valamint több zászlóaljnyi csatamechet, egy kisebb hadseregnyi katonát és nehéz harcjármőveket is szállíthattak, ezt a kölcsönös bizalmat nem

volt könnyő megteremteni. A landoló jármőre most is földi telepítéső fegyverek tucatjai irányultak – az őrrepülıteret körbevevı és az állomás belsı védelmi vonalát alkotó nehézlézer- és rakétaütegek. Ezzel együtt a bázis védıi egy emberként sóhajtottak fel megkönnyebbülésükben, amikor meglátták a hajó ütött-kopott felületére újonnan felfestett Mailai címert, és meghallották a hajó azonosító jelzésének számítógépes kódolású csipogását. A jármő viharvert páncélzatán kisebb lézerütegek látszottak, de hiányzott róla a nagy házakra jellemzı nehézfegyverzet. Ez csak egy öreg, megviselt teherszállító volt, amely a Steiner ház legújabb szövetségeseinek képviselıit szállította.

Grayson és a parancsnoki stáb többi tagja némán figyelte, amint a százados Fınixsólyma hosszú léptekkel elindul a betonon a nem messze elıtte tornyosuló hajó felé.

A szerelıcsarnokban az áruló kipillantott a félig szétszerelt konzol

mögül, amelyiken látszólag dolgozott, és látta, hogy az ırparancsnok még mindig feltett lábbal ül, neki háttal. A monitor az őrrepülıtér fényeit mutatta, egy nehéz léptekkel cammogó, enyhén dülöngélı csatamechet, valamint a fehér fényoszlopokon egyensúlyozni látszó, leszállni készülı őrjárót. A trell a csuklószámítógépére pillantott, és figyelte, ahogy a számláló a nulla felé közelít. Eljött a cselekvés ideje.

3

Az áruló elıszedett egy kicsi, hordozható generátort a válltáskájából. A berendezés önmagában teljességgel ártalmatlan szerkezet volt. Az astechek gyakran hordoztak magukkal ehhez hasonló generátorokat arra az esetre, ha valamilyen szők helyen szükségük lenne energiára és fényre. Azonban nem csatlakoztatta rá a gépre, hanem a szerszámövére akasztotta, hogy szabadon lógjon a jobb csípıje mellett. Az energiakábel egyik végét rácsatlakoztatta a generátorra, a másikat pedig bedugta egy kis fémhenger aljába. Megcsavarta a hengert, mire elıugrott belıle egy keskeny penge.

A trell lassan felállt, tekintetét egy pillanatra sem vette le az ırparancsnok hátáról. A pengével a jobb kezében, a ballal a generátor kapcsolóján lassan, óvatos léptekkel elindult feléje.

Az ırtiszt megérezhette a fenyegetést, vagy talán a szeme sarkából pillantotta meg a mozgást, mert félig hátrafordult, aztán gyorsan felpattant a székbıl, amikor felismerte a fegyverrel közeledı astechet. A katona széke hangos csattanással dılt fel, pontosan abban a pillanatban, amikor az áruló ujja lenyomta a kapcsolót, és a szobát lágy berregés töltötte be.

A vibropengék félelmetesen hatékony közelharci fegyverek voltak. A szerkezet ultraszonikus sebességő mozgássá alakította a generátor energiáját, az pedig olyan gyorsan rezegtette meg a speciális fémbıl készült pengét, hogy emberi szemmel nem is lehetett érzékelni a mozgást. A súrlódás pillanatokon belül fehérre izzította a vibráló pengét, amely így már könnyedén képes volt áthatolni akár az edzett acélon is.

A tiszt a pisztolytokjához kapott, de mielıtt kiszabadíthatta és célzásra emelhette volna a fegyvert, nekihátrált a konzolnak. A trell zümmögı pengéje lecsapott, keresztülhatolt a pisztoly fémjén, húson és csonton. A férfi felüvöltött, vérzı, szétroncsolódott ujjait a melléhez szorította, aztán újból beleütközött a konzoljába. Az áruló tovább közelített, a vibropenge ismét lesújtott, brutális csöndbe fojtva az utolsó sikolyt.

Az áruló kikapcsolta a vibropengét, rátekerte az energiakábelt a fegyver markolatára, majd óvatosan, nehogy hozzáérjen a forró pengéhez, belehelyezte egy erre a célra szolgáló övtartóba. Gyors,

pontos mozdulatokkal megvizsgálta a vezérlıkonzolt, és amikor megtalálta a fehér gombot, lenyomta, és hosszú ideig nyomva tartotta. Valahonnan messzirıl, a magasból fémcsikorgás és zúgás hallatszott. A szerelıcsarnok túlsó oldalán, a használhatatlanná tett mech partra vetett bálnára hasonlító alakján túl, a fémfal az egyik szegecselt illesztés mentén lassan szétnyílt. A konzolon vörös figyelmeztetı fény villant fel, és egy nıi hang szólalt meg a hangszórókból:

– Figyelem, figyelem! Biztonsági rés a szerelıcsarnokban. A külsı fal nyitva. Figyelem...

A hideg, nulla fok alatti hımérséklető szél kavargó homokot fújt be a hangárba a résen keresztül. Az áruló összehúzott szemmel figyelt, és valami mozgást vett észre odakint, majd elsuhanó alakokat az árnyak között. Elengedte a gombot, átlépett az ırtiszt alvadt vérfoltokkal pettyezett holttestén, és elindult a fı hangárszintre vezetı lépcsı felé.

A lenti mechen dolgozó tech már a fıfolyosó felé rohant, amikor valami nekiütıdött a veséjének, a magasba emelte, és pörögve a falhoz csapta. Aztán a csatagép mellén álló astechek egyike üvöltött fel, majd zuhant az öt méterrel lejjebb lévı padlóra, miközben társa megpróbált bekúszni egy nyitott szerelıpanel fedezékébe. A hangtompítós fegyverek éles szisszenése és az elhajított kábító gránát robbanása csak ezután hallatszott. Valaki sikoltozni kezdett, de a hangot könyörületesen elvágta az újabb robbanás, és a most már szinte folyamatossá váló gépfegyvertőz.

A szerelıcsarnok túlsó végérıl nyíló ajtón egyforma, szürke-kék egyenruhát viselı fegyveresek özönlöttek be, és habozás nélkül tüzet nyitottak – a bázis ırsége megérkezett. Az egyik fekete ruhás támadó hátrahanyatlott, de a társa elhajított valamit, ami pattogva gördült végig a padlón. Vakító villanás következett, és a légnyomás az áruló lábára tapasztotta az overall szárát. A következı pillanatban a tiszta, szürke egyenruhák megszőntek létezni, néhány véres foszlány maradt csak belılük.

A trell leért a lépcsı aljába, és mielıtt felfoghatta volna a háta mögött álló férfi jelenlétét, már meg is érezte a pengét a torkán.

– Vadász! – hörögte. – Vadász! A támadó szorítása enyhült. – Te vagy Stefan? – A hang furcsamód hangsúlytalan és

érzelemmentes volt. A trell a torkát dörzsölgetve bólintott. Testre simuló fekete ruhát

viselı támadók csoportjai rohantak el mellettük. Egyikük megállt Stefan elıtt; arcát fekete mőanyagmaszk takarta, kesztyős kezében

hangtompítós géppisztolyt szorongatott. A vállára vetett fekete vászonzsák fenyegetıen dudorodott.

– Te vagy az, áruló? A trell ismét bólintott, ezúttal valamivel bizonytalanabbul. A támadó

akcentusa idegen volt, csak nehezen lehetett megérteni, és felfoghatatlan módon durván viselkedett.

– Gyere! A folyosón csak kicsavarodott, véráztatta hullákkal találkoztak, és a

fekete ruhás támadók néma ırszemeivel. A férfi, aki Stefan szerint a vezetıjük lehetett, halk parancsokkal és kézjelekkel utasította kommandósait, hogy halálos hatékonysággal tisztítsák meg a keresztfolyosókat.

– Vedd fel! – A parancsnok elıszedett egy könnyő légzımaszkot, és Stefan kezébe nyomta. Az álarc nagyítóoptikájának halvány, borostyánszín lencséjén át még nehezebben lehetett kivenni a fekete árnyalakokat. A vér fényesen csillogóvá vált a szemüvegen keresztül, és a kísérteties félhomályban az egész folyosó sokkal hátborzongatóbbnak tőnt. – A parancsnoki központba! Vezess!

Stefan bólintott. – Két szinttel feljebb. Erre! A támadást a riadószirénák megszólalása és a csupasz mozaikpadlón

felhangzó lábdobogás jelezte, amint az emberek rohantak elfoglalni kijelölt helyüket. Valahonnan felülrıl egy nıi hang ismételgette türelmesen: „Riadó, riadó. Biztonsági rés az ötös és hatos szektorokban."

– Elveszítettem a szerelıcsarnokot – közölte Riviéra. – A kommunikációs csatorna döglött.

Griffith homlokán elmélyültek a ráncok, az arcán húzódó heg szinte önálló életre kelt, ahogy összeszorította fogát, majd tudatosan ellazította izmait.

– Jelenteni a századosnak! Ari, add át a helyed! Ari felállt, és Griffith becsusszant az üres székre, Riviéra mellé. Grayson is odahúzott magának egy széket a szomszédos konzoltól,

és helyet foglalt a fegyvermester mellett. – Griff, kik ezek? És miért támadtak meg minket? – Nem tudom, kölyök, bár elsıként a trellekre tippelnék. Riviéra,

riadó az egész helyırségben. Azután köss össze a kintiekkel. Megpróbálom elérni a járırt.

Grayson összezavarodott, szinte megbénult. A trellek valóban nem ugráltak örömükben, amikor az Oberonnal kötendı szövetség terve kiszivárgott, de nehezen tudta elképzelni, hogy ık lennének azok, akik a szerelıcsarnok felıl gyorsan közelítenek feléjük a Kastélyban. Hogyan sikerült egyáltalán behatolniuk? Azok a vastag hangárajtók még egy nyolcvan tonnás csatamech támadásának is ellenállnak. Egy kisebb taktikai atomtöltet kivételével – amelyeket már rég betiltottak különféle egyezményekben, valamint gyakorlati okokból – semmi nem képes kárt tenni bennük.

Tekintetét továbbra is az apja Fınixsólymából sugárzott képre tapasztotta. Az őrjáró már olyan közel volt, hogy a fekete fémtömeg az egész képernyıt betöltötte, bár az alsó sarokban lévı szám azt mutatta, hogy a mechet még mindig kilencven méter választja el tıle. Aztán meglátták a hajó alján lévı nyílást, ahonnan éles fénycsóva vágott a leszállópálya betonburkolatú talajára.

– Griff! – tört elı a kiáltás Grayson torkából. A fényes nyílásból egy rámpa ereszkedett le, és katonák özönlöttek ki az őrhajóból. A képernyı fehéren felvillant, és a nyílt kommunikációs csatornán statikus recsegés hallatszott, ahogy a nagy energiájú sugár végigvágott a mech antennáján.

– Bázis! Megtámadtak! – Carlyle százados szavait alig lehetett érteni a recsegéstıl. – Részecskesugár a hajó egyik ütegébıl!

Az egyik közeli monitoron a mech technikai adatai hirtelen megváltoztak, mert a mőszerek erıs energianövekedést érzékeltek a Fınixsólyomban. Az információk szerint a harci gép gyorsan változtatta a helyét, és közben a karjaiba épített lézerfegyverekbıl tüzelt. A mech belsı hımérséklete másodpercek alatt négy fokkal megemelkedett.

A százados gyorsan manıverezett a géppel, a kamera képe elmosódottá vált. A monitoron alig lehetett követni az eseményeket. Grayson igazából nem is látott semmit, csak az őrrepülıtér létesítményeinek alig felismerhetı képét és a robbanások villanásait. A kép mellett folyamatosan érkezı mőszaki adatok sokkal többet mondta a történésekrıl azok számára – és ilyen volt Grayson is –, akik értettek az olvasásukhoz.

Carlyle Fınixsólyma a csatamechek között közepes súlyúnak számított, és a legtöbb mechhez hasonlóan humanoid alakú volt. Jobb karján egy puskaszerő lézerfegyvert hordozott, de a felsı végtagok megvastagított alkarjában könnyő lézerek és élıerı ellen bevethetı géppuskák is voltak. Az adatok arról tudósítottak, hogy fegyvereket

mőködésbe hozták; a monitoron megjelent a földön álló őrhajó egyik ütegének célkeresztbe foglalt képe, alatta pedig a távolsági és célpontazonosító információk.

A bal kar lézerének láthatatlan, koherens fénysugara átfúrta a hajó külsı páncéllemezeit, és a fegyvertorony vakító villanással, izzó fémszilánkokat köpködve felrobbant.

– Értettem, százados. – Griffith rezzenéstelen hangon nyugtázta Carlyle jelentését, miszerint a Fınixsólyom támadás alatt áll, de homlokán és a halántékán verejtékcseppek gyöngyöztek. Egy pillanatra elhallgatott, átfutotta az egyik monitoron megjelenı adatokat. – Xiang biztonsági fınök már elindult a komptól. Két percen belül pozícióban lesz, és támogatást tud nyújtani önnek.

Nem érkezett válasz, mert újabb részecskesugár találta telibe a Fınixsólymot; a harci gép megtántorodott, a füstölgı páncéllemezek csaknem teljesen átolvadtak. Carlyle mechje megpördült, lerázta magáról a gyilkos sugarat, majd vörös lézertőzzel árasztotta el az üteget. Az újabb robbanás fehéren izzó, mázsás fémdarabokkal szórta tele a leszállópályát.

Újabb férfi csatlakozott a konzolnál gyülekezı stábhoz. Ernest Hauptman a szakasz kettes számú gépének pilótája volt. A hadnagy kék szegélyő, szürke zubbonyát viselte, és aggodalma súlyos köpenyként nehezedett a vállára. Normális esetben ı vezette volna az ötvenöt tonnás Árnyéksólymot, amelyik tehetetlenül feküdt a szerelıcsarnokban. Jelen pillanatban a harcirányító központban volt a helye, de ez a legkevésbé sem tetszett neki.

– Griff, van egy kis problémánk. A behatolók az alattunk lévı szinten járnak. Úgy tőnik, a harcirányító központba próbálnak eljutni.

– Kik ezek egyáltalán? Trellek? – Fogalmam sincs – csóválta a fejét a megtermett férfi. – Sötét

álcaruhát viselnek. Amíg el nem kapunk egyet, nem tudunk többet mondani.

– Akkor rajta! – Griffith felállt, és Graysonra nézett. – Fiam, jobb lesz, ha most...

– Nem, Griff! Ezúttal nem! – Grayson még mindig a monitort figyelte. A képernyın nem lehetett kivenni semmit, csak idınként egy-egy rakéta robbanását, valamint a felvillanó energiasugarakat.

– Riviéra, mennem kell – közölte tömören a fegyvermester. – Kihozod onnan, ha szorul a hurok?

– Bízd csak ide, Griff. Minden rendben lesz. A rádión keresztül tartom vele a kapcsolatot.

– Helyes. Grayson visszafordult a monitorhoz, miközben Hauptman és Griffith

kirohantak a helyiségbıl. A leszállóhelyen egyre hevesebben tombolt a harc. Szeretett volna segíteni az apjának, de nem tehetett mást, csak figyelt.

A Fınixsólyom rohant, ötméteres lépteinek döreje még a felrobbanó lövedékek és rakéták detonációján keresztül is jól hallatszott. Graysonnak eszébe jutott, hogy a harcmezın a pilóta milyen nagy mértékben van a mechje mozgékonyságára utalva. Talán még a páncélzatánál is jobban, hiszen a gigantikus fémszörnyetegnek kiadott emberi parancsokat semmiféle tőzvezérlı számítógép nem tudja megjósolni. Ám egy ilyen kis távolságról vívott harcnál nem volt szükség tőzvezérlésre, mivel a megfelelı irányba leadott célzás nélküli lövések jó része talált.

A monitoron szinte elviselhetetlenül fényes villanás látszott, és a hangszórókból tornádószerő morajt lehetett hallani. Carlyle Sólymát egy közepes hatótávolságú rakéta találta el, amely tőzbe borította a mech testének bal felsı részét, és a leszállópálya betonjára taszította a gépet.

– Apa! Grayson önkéntelen kiáltására Riviéra a fiatalember vállára tette a

kezét. – Ne foglald le a kommunikációs vonalat. Ezzel nem segítesz rajta. – E-elnézést. – Grayson megpróbálta visszanyerni az önuralmát.

Eddig még egyik csata sem volt számára ennyire gyomorszorítóan személyes. – De eltalálták!

A kamera képét mutató monitoron a beton megbillent, és eltávolodott, ahogy a mech tántorogva talpra állt. Füst homályosította el a képet. Egy közelben égı tőz bizonytalan fényénél Grayson ki tudta venni az árnyéktól árnyékig futó gyalogosokat.

– Jól vagyok, fiam. – Carlyle hangja a rádióban erısnek és határozottnak tőnt, bár Grayson felismerte benne a csata hevének feszültségét. – Griff ott van?

– Griff a védelmet próbálja megszervezni – felelte Riviéra. – Minket is megtámadtak.

– A fenébe! Ezt jól megkaptuk. – Kik ezek, apa?

A kép hirtelen lefelé billent, és megpördült. Hallották a Sólyom nehéz géppuskáinak szaggatott kerepelését, ahogy tüzet nyitott az elsuhanó, a füstben alig látszó célpontokra. Nyomjelzı lövedékek suhantak át a képernyın, majd rátaláltak egy száguldó jármőre, amelyik üvöltı hajtómővekkel közeledett a beton felett. A sötétbıl válaszképpen egy könnyő gépágyú dübörgött fel.

A légpárnást elnyelte a füst és az árnyékok. – Nem tudom, Gray – felelte az apja. – De abban átkozottul biztos

vagyok, hogy nem kereskedık! – Hendrik kalózai? – találgatott Riviéra. – Fogalmam sincs. Lehetséges. De miért? Az őr minden istenére,

miért? Grayson Vogelre nézett. A Nemzetközösség képviselıje a rémülettıl

dermedten, fehér arccal meredt az egyik monitorra. A szövetségkötés Hendrikkel az ı ötlete volt.

Riviéra követte Grayson tekintetét. – A karrierjét látja romba dılni azon a képernyın – mondta halkan,

és Grayson bólintott. A férfi ökölbe szorított kézzel állt, és úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban szívrohamot kaphat.

A következı robbanás megrázta a harcirányító központban tartózkodókat. A Fınixsólyom ismét a földre került, és legalább féltucatnyi vörös vészjelzı lámpa villant fel a mőszerfalon. Grayson csak egy deformálódott, még mindig füstölgı fémet látott a monitoron. Hosszú, bénult másodpercekbe telt, mire felismerte a Sólyom összeroncsolódott jobb karját; az ujjak még mindig szorították a használhatatlanná vált nehézlézer markolatát.

– İrmester? – Carlyle hangja most már feszült volt, a csata statikus zörején keresztül alig lehetett érteni.

– Uram! Jól van? – Giro találat... jobb oldali szervók kilıve... gond van a

stabilizálással. Azt hiszem, a jobb karnak és a fı lézernek is búcsút mondhatok. Én... elég csúnya találat volt...

Riviéra közben egy másik monitort tanulmányozott. – Várjon, százados! Xiang már úton van a biztonsági ırjárattal.

Másodperceken belül tőztámogatást tudnak nyújtani önnek. A Sólyom ismét felállt, és a telemetrikus adatok tanúsága szerint

olyan gyorsan adta le a lövéseket a füsttel teli sötétségbe, ahogy a megmaradt nehézfegyver töltése bírta; a láthatatlan lézersugarak a pillanatokra feltőnı célpontok felé suhantak, amikor a mech célkövetıje

be tudta fogni ıket az infravörös jelek alapján. Az IR képmozaikja átfedte a látható fény tartományában közvetített képet, világoskékkel festette meg a rohanó alakokat, forró-fehérrel a jármővek motorját, és néhány száz méterrel távolabb sárga hegyként izzott az őrjáró mozdulatlan alakja. Az ellenséges tőz legnagyobb része a hajóról érkezett, amely a jelek szerint sokkal jobban fel volt fegyverezve, mint egy szokványos teherszállító. Carlyle már legalább öt tornyot megsemmisített, de a választőz hevessége alig csökkent. Úgy tőnt, a lézerfegyverek egy részét ideiglenes állásokban, közvetlenül a hajó törzsébe mélyesztve helyezték el.

– Mi a... bázis... helyzete? – Carlyle most már akadozva beszélt, folyamatosan levegı után kapkodott. A számítógépes adatok szerint a fülke hımérséklete folyamatosan emelkedett minden megtett méter, leadott lövés és bekapott találat után.

– Belsı munka lehetett, százados. Valaki hazavágta a biztonsági kameráink egy részét, és kinyitotta a szerelıcsarnok külsı ajtaját. Odalent heves harc dúl.

– Hauptman? – Griffel együtt a behatolókkal harcol. – Mondja meg neki... hogy ı a parancsnok. Vigye a szakaszt... ki

onnan. Nem... maradhatunk... tovább... a Trellwanon... – Apa. Tarts ki! Xiang már majdnem ott van! – Látom ıt. A csapatai most szóródnak szét a betonon. Én... Hosszú

csend következett. – Százados! – kiáltotta a mikrofonba Riviéra. – A kurafi... – Carlyle halkan, szinte tiszteletteljesen beszélt. A

kamera képe most moccanás nélkül a hajó alsó részére fókuszált, ahol az egyik nyitott zsilipajtóból nehéz, fekete rámpa ereszkedett le a betonra. Az infravörös szőrı csillogó, szürreális kinézetet kölcsönzött a képnek, és oda is élénk színeket tett, ahol egyébként semmiféle szín nem lehetett volna.

Valami elindult lefelé a rámpán; egy szénfekete árny a teherhajó törzsének sárga ragyogása elıtt. A kamera még jobban ráközelített, és az árnyból kivehetıvé vált a szürke fém és a csillogó illesztések. A képen megjelent egy célkereszt, és négy összetartó, gyenge lézersugár indult el a célpont felé. Egyik oldalon felvillantak a lézeres érzékelı adatai: távolság, magasság, tömeg, fegyverzet. Graysonnak azonban nem volt szüksége a számítógép azonosítására, hogy felismerje, amit lát. Egy mech volt az, mégpedig a Martalóc néven ismert típus.

A Martalóc a legtöbb mechtıl eltérıen nem humanoid kialakítású volt. A hetvenöt tonnányi páncél és fegyverzet egy rákszerő testen helyezkedett el, amely két hatalmas, madárszerő, elırehajló lábon állt.

A gépezet már nagyon régi lehetett, meglátszottak a rajta az állandó javítások és pótlások nyomai. A fekete-szürke festést barna rozsdafoltok és harci hegek csúfították el. A lábak csatlakozási pontja elıtt lógtak a karok, mindegyikben egy nehéz részecskeágyú és egy lézer kapott helyet az alkar és a kézfej helyén. A harci gép arzenálját a test felett gondosan kiegyensúlyozott 120 milliméteres gyorstüzelı gépágyú masszív csöve tette teljessé.

A Fınixsólyom harminc tonnával könnyebb volt, miáltal sokkal könnyebben lehetett vele manıverezni, de egy nyílt tőzpárbajban még így sem lehetett ellenfele a nagyobb gépnek. Ráadásul a Sólyom már komoly sérüléseket szenvedett...

– Apa! Látod az egységjelölését? – Látom. – A kép ráközelített az ellenséges mech viharvert bal

lábának friss festésére; a kép egy stilizált vörös-fekete állati szemet ábrázolt, keskeny pupillával és fenyegetı szemöldökkel.

Ez volt III. Hendriknek, Oberon királyának a jele, azé a hadúré, akivel alá kellett volna írni a trellwani békeszerzıdést. Az elsı ellenséges gépezet mögött egy második, kisebb árny is feltőnt, majd egy harmadik. Grayson nem volt benne biztos, de az egyik mintha egy Fullánk lett volna, a másik pedig egy Sáska – mindkét könnyő, húsztonnás mech leginkább felderítı feladatokra, illetve gyalogság elleni harcra volt alkalmas, mert egy nagyobb mech ellen nem sok esélyük lehetett.

Ám még ezek a könnyő felderítı gépek is összefoghattak a magányos Fınixsólyom ellen, különösen akkor, ha a Sólyom már lıni is alig tudott. A Martalóc tüzet nyitott a gépágyújából, és a Sólyom törzsét elborították a robbanások.

– Árulás! – dühöngött Riviéra, és nyitott tenyerével a konzolra csapott. – Ezek a mocskos, köpönyegforgató...

– Azt hiszem... ez egyértelmővé teszi... ki áll... a támadás mögött – lihegte Carlyle. – De miért... pont most... támadtak?

A Sólyom megmaradt lézere mőködésbe lépett, majd a harci gép oldalra perdült, kitért a válaszcsapás elıl. Az őrjáróról spirálvonalban kanyarodó füstcsíkok indultak el – rövid hatótávolságú rakéták próbálták megtalálni célpontjukat. A kép zavarossá vált, és elfehéredett, ahogy legalább az egyik robbanófej célba talált.

Mostanra a vészjelzı lámpáknak legalább a fele világított. A Sólyom belsı áramköreit rövidre zárták az olvadt fém cseppjei. Carlyle alig tudta állva tartani a gépet. A tiltakozó szervomotorok sivítása tisztán hallható volt a hangszórókon keresztül.

– FIGYELMEZTETÉS! KRITIKUS HİMÉRSÉKLET. AZONNALI LEÁLLÍTÁS JAVASOLT. – A figyelmeztetés vörös betőkkel villogott a képernyı tetején, és Grayson hallotta a fedélzeti sziréna vijjogását.

A sokatmondó fények villogása megváltozott. Carlyle rácsapott a felülbíráló kapcsolóra, és felemelte a mech bal karját, hogy célba vegye a Martalócot.

– Fınök! – kiáltotta Riviéra a mikrofonba. – Katapultáljon! A célkereszt a lomhán cammogó Martalócra csúszott, és a vonalak

mentén apró fénypontok futottak a kép közepe, azaz a célpont felé. – Nincs elég energia! – Riviéra szinte már sikoltott, Grayson pedig

úgy érezte, mintha valami égetné, marná a torkát. A következı néhány pillanat eseményei gyors egymásutánban

játszódtak le, de Grayson számára mintha egy örökkévalóságig tartottak volna. A Martalóc elırelendült, törzsének alsó részével fogta fel a Sólyom lézertüzét; a felszabaduló hı és a villanások kiütötték az IR érzékelıt, és a képernyın nem maradt más, csak egy felismerhetetlen, színes maszat.

– Elkapta! – kiáltotta valaki a másik konzolnál. Az éljenzés azonban hamar alábbhagyott, amikor a kép kitisztult, és meglátták a hátán fekvı Fınixsólyom fölé magasodó, sértetlennek látszó Martalócot. Aztán az egyik masszív fémkar elindult lefelé, akár valami megállíthatatlan acéllavina. A monitor képe felvillant és elsötétült, mielıtt a szem vagy az agy kibogozhatott volna valami a kusza kavalkádból.

Grayson torkából állatias nyüszítés tört elı, ahogy felpattant a székérıl, és megmarkolta a monitor szélét.

– Nem! – üvöltötte. – Nem! Riviéra visszafogott, szinte már aprólékosan kontrollált hangja jól

hallható volt a hirtelen elcsendesedett helyiségben. – PHX–Egy, PHX–Egy, itt az irányítás. Válaszoljon, ha tud. Vége.

Nem érkezett válasz, és a csend egyre mélyült. Grayson szeme égett, és csak most jött rá, hogy az arca nedves a könnyektıl. Az apja halott volt.

4

– PHX, PHX. – Riviéra nem adta fel. – Fınök, hall engem? – Irányítás, itt Xiang. – A szavakat alig lehetett érteni a statikus

recsegés, valamint a folyamatos robbanások miatt. – A fınök bekapta. Semmit nem tehetünk. A könnyő mechek felénk közelítenek, vissza kell vonulnunk.

Az irányítóközpontban hosszú másodpercekig tartott a súlyos, nehéz csend. Végül Riviéra a mikrofon fölé hajolt.

– Rendben, Ráma. Vonuljon vissza a Kastélyba. Itt is támadás alatt állunk.

– Próbálunk, irányítás, de beékelıdtek közénk és a Kastély közé. – A fenébe! – dühöngött Riviéra. – Oké, akkor irány a komp!

Próbáljanak ott kialakítani egy védelmi vonalat. Értesítem a Darazsakat. Egy kéz nehezedett Grayson vállára. Lerázta magáról, de amikor újra

megérezte a vállán, felnézett. Grifftth arcára csíkokat festett a korom és az izzadság, egyenruhája

összegyőrıdött, kiszakadt. A Gunther MP–20-ast markoló kezébıl, egy csúnya vágásból vér szivárgott.

– Indulnunk kell, Gray. Azonnal. – Apám... meghalt. – Grayson a sokk miatt fázott és szédült, gyomra

helyén csak egy nagy lyukat érzett. – Tudom. Menjünk. – Hol van a hadnagy? – kérdezte Riviéra. – A... a százados azt

mondta, mostantól ı a parancsnok, és evakuáljon mindenkit a bolygóról. Griffith a fejével a háta mögé intett. – Odalent. Egyelıre még kitartunk, de túl sokan vannak. – A

fegyvermester megfordult, és felemelte a hangját, hogy mindenki hallja az irányítóközpontban. – Rendben, emberek, figyelem! Az A folyosón keresztül lemegyünk a jármőhangárba. Hauptman hadnagy már megszervezte a csarnok védelmét. Ott jármővekre szállunk, és meg sem állunk a kompig.

– Mi lesz a családjainkkal? – A magányos hang feltette azt a kérdést, amelyik a szobában tartózkodó technikusok és katonák közül soknak a szemében ott csillogott. Bárhol is állomásoztak, Carlyle Kommandósai mindig magukkal vittek egy kisebb seregnyi ellátó és technikai személyzetet, és velük együtt sok esetben férjeket, feleségeket,

gyermekeket. Ezek közül a legtöbben szintén a Kommandósok ellátó századának tagjai közé tartoztak, és orvosként, szakácsként, karbantartóként, tisztiszolgaként, illetve a gyerekek tanítójaként szolgáltak az egységben.

– Már úton vannak – felelte Griffith. – Ne aggódjanak, senkit sem hagyunk itt. A Kommandósok mindig törıdnek az övéikkel.

Diszkrét éljenzés érkezett válaszul, azután a férfiak és nık lekapcsolgatták a monitorjaikat és kommunikációs berendezéseket, majd az ajtó felé indultak.

Vogel lépett Griffith mellé. – Altiszt, különleges kíséretet és egy légpárnást kérek magamnak,

most rögtön. – Értettem, uram, gondoskodunk önrıl is. A többiekkel kell tartania.

Nincsenek embereim különleges... – Engedelmeskedjen a parancsomnak, ırmester! – Vogel az ajtó

mellett feszengve ácsorgó, TK rohampuskákat szorongató férfiakra mutatott. A mőanyag rostélyos harci sisakok alól olajfoltos, beesett szemő arcok figyeltek kifelé tanácstalanul. – Az az öt épp megteszi.

– İk velem vannak, nagyuram. İk fognak védelmezni minket útban a jármőhangár felé.

– Hát ide figyeljen... A felemelkedı Gunther géppisztoly kicsinek és nagyon gonosznak

tőnt Griffith vérmocskos kezében. – Nagyuram, pofa be! És csatlakozzon azonnal a többiekhez.

Mozgás! A csoport kiözönlött a folyosóra, a futó lábak ritmustalan visszhangja

hangos dübörgéssel töltötte meg a járatot. A folyosó kanyargott, sietve elhagyott rendetlen szobák mellett haladt el, lépcsıkön ment lefelé a két emelettel lejjebb elhelyezkedı hangárszintre, és végül rákanyarodott a jármőhangárra. Grayson Griffith mellett maradt a csoport mögött, az öt fiatal katona társaságában. Látta, hogy Vogel csatlakozik Riviérához és Arihoz a menet elején, és mogorván ápolgatja sértett önérzetét.

Ebbıl még problémája lehet Griffnek, gondolta Grayson. Sıt, mindenkinek. Gondolatai visszakanyarodtak az apja életét kioltó robbanáshoz. Miért kellett ennek megtörténnie? Az őrrepülıtér felszaggatott betonján heverı, deformálódott csatamech képe, mely a sírjává vált apja testének, folyamatosan kínozta a fiatalembert. Különös módon apró, jelentéktelen kis momentumok jutottak az eszébe. Apja, amint tízéves korában meglepi ıt egy behívóval a gyakornokképzıbe, és

még mindig áthatotta az akkor érzett büszkeség. Aztán az apja arca anyja temetésén, öt éve, közvetlenül az elıtt, hogy idejöttek a Trellwanra. Apja, amint az ı kiképzési programjáról beszélget Arival és Griff-fel a tiszti kantinban a Kastélyban, nem sokkal a megérkezésük után.

Durant Carlyle állandó, stabil pont volt Grayson életében. Bár folyamatosan elfoglalt volt, és betemette a munka, amely a Steiner ház egyik csatamech szakaszának ellátásával, felszerelésével és vezetésével járt, egy mosolyt és egy meleg pillantást mindig tartogatott a fiának.

És mindez nincs többé. Grayson eddig természetesnek vette, hogy részesül apja szeretetébıl, és a veszteség most olyan mély és komoly sebet ejtett rajta, hogy igazából még nem is tudta teljesen átérezni. Mindössze arra volt képes, hogy magában, tompán ismételgesse: „Apa..."

A jármőhangán megtöltötték a férfiak, nık és gyerekek, akik mind arra vártak, hogy a 25-30 ember szállítására is képes HVT légpárnásokra szállhassanak. A hajtómővek már jártak, a csarnokot számos motor zúgása töltötte meg.

Egy ırmester tisztelgett Griffith-nek. – Felderítıket küldtünk ki az útra. Minden tisztának tőnik. – Infravörös és mozgásérzékelık? – Minden tiszta, fegyvermester. – Remek. Talán nem számítanak rá, hogy sikerül kijutnunk. Lehet,

hogy a kikötıbe vezetı utat nem ırzik, de azt akarom, hogy az összes rendelkezésünkre álló HVWC fedezze a konvojt. – A fegyveres légpárnások már el is indultak; mindegyik 5-6 katonát szállított, és rakétaindítókkal vagy energiafegyverekkel voltak felszerelve. A motorok sivítása felerısödött, és az elsı gépek légpárnáikra emelkedve kisiklottak a nyitott hangárajtón a hideg éjszakába.

Vogel odajött hozzájuk. Dühe mintha alábbhagyott volna valamelyest, de a mogorvasága nem.

– Elég ebbıl az ostobaságból, fegyvermester! Egy légpárnást akarok pilótával, és egy testırt. Most rögtön!

Griffith a géppisztolya csövével intett a nemesnek, hogy álljon félre az útból.

– Brookes! – kiáltotta. – Brookes ırmester! Készen állsz az indulásra?

Egy zilált, vörös hajú férfi nézett fel halkan doromboló felderítı légpárnásának vizsgálatából. Apró jármő volt, mindössze

négyszemélyes. Két katona éppen ekkor végzett egy könnyő, forgatható lézerfegyver felhelyezésével.

– Igen, Griff! Amikor csak akarod! – Vidd magaddal Carlyle úrfit. A felismerés, hogy Griffith elıreküldi ıt, utat talált magának

Grayson bódulatán keresztül. – Griff, ne! Én... – Menj, kölyök! Én majd késıbb csatlakozom hozzátok. Indulás,

gyorsan! Grayson nem hallotta, mit válaszolt Griffith Vogelnek. A

fegyvermester a nemeshez fordult, és halkan beszélt hozzá. A követ arca egyre vörösebbé vált.

– Gyerünk, Carlyle úrfi! Az öreg Hattie fénysebességgel elsuhan velünk a komphoz. Tessék, erre szüksége lesz. – Az ırmester egy kapucnis dzsekit és egy szemüveget nyújtott át Graysonnak. A felderítı jármő fedélzete nyitott volt, és ebben az idıben a nagy sebességő száguldás könnyen lehőthette az ember testhımérsékletét.

Dobhártyaszaggató detonáció éles csattanása visszhangzott végig a jármőhangáron, a csarnok túlsó végébıl nyíló ajtó helyén füst gomolygott. Grayson tágra nyílt szemmel pördült meg. Vogel arccal lefelé feküdt a földön, Griffith pedig fölé kuporodott. Az öt katona elindult az ajtó felé.

Ebben a pillanatban néhány fekete ruhába öltözött alak bukkant elı a füstbıl; automata fegyvereik csövébıl fehér lángnyelvek csaptak ki, ahogy tüzet nyitottak. Griffith már fél térdre ereszkedett, a Gunthert a csatamech kézikönyvbıl vett klasszikus, egykezes tartással egyensúlyozta kezében. Rövid, pontos sorozatokat adott le, mindig egy-egy ellenfél mellére célozva.

Újabb támadók özönlöttek be az ajtón. Grayson a sokk tompa ködén keresztül érzékelte, hogy mindegyikük vastag maszkot visel; a szemüvegek a csarnok vöröses félhomályában rovarszerő külsıt kölcsönöztek a kommandósoknak. Fejjel elıre vetıdtek be a hangárba, átfordultak a vállukon, és mielıtt a techek és civilek reagálhattak volna, máris felugattak a kezükben a géppisztolyok. Grayson látta, hogy Riviéra nekiesik egy várakozó légpárnás gumiszoknyájának; felsıtestébıl a jobb combjától a bal válláig apró vérszökıkutak törtek elı.

Az egyik katona a fegyvermester mellett hátratántorodott, arca véres masszává változott. Két másik is összeesett, a maradék kettı pedig megfordult, és az egyik légpárnáshoz rohant.

– Griff! – üvöltötte Grayson. Elfehéredett ujjakkal szorította a felderítı légpárnás kapaszkodóját. – Gyere!

– Indulás, kölyök! – mondta sürgetıen Brookes, és megfogta Grayson vállát. – El kell tőnnünk innen!

Grayson lerázta magáról a férfi kezét, és elindult vissza, Griffith felé. Kai Griffith-t ugyanolyan hosszú ideje ismerte, mint az apját, de a fegyvermester társaságában jóval több idıt töltött a hétköznapok során.

– Grayson! Vissza! – Brookes ırmester közvetlenül ott volt mögötte. Grayson kitért egy éppen felemelkedı szállító légpárnás elıl, amelyik remegı szoknyával próbált megbirkózni a sikoltva tiltakozó emelılégcsavarok túlnyomásával. A légáramlat Grayson lábára tapasztotta a nadrágot, és a jármő sivítása elnyomta a csarnok túlsó végében zajló tőzharc zaját. Újabb fekete alakok bukkantak elı az ajtóban.

Grayson észrevett a betonon egy gazdátlanul heverı TK karabélyt egykori gazdája, a kinyújtott karral heverı katona mellett. Még soha nem vett részt valódi tőzharcban, de rengetget gyakorolt a lıtéren Griffith éles szeme és csípıs nyelve elıtt. Ellenırizte a nyolcvan lıszer befogadására képes tár stabil állását a markolat elıtt, megbizonyosodott róla, hogy a fegyver ki van biztosítva, majd becélozta a közeledı fekete ruhás támadókat, és meghúzta az elsütıbillentyőt.

A TK hüvely nélküli, 3 mm-es puhafém szilánkokból álló nagysebességő lövedékekkel mőködött, amelyek, becsapódáskor nagy roncsoló hatással rendelkezı, miniatőr napokká robbantak szét. A szinte teljesen hangtalan és visszarúgás nélküli fegyver automata üzemmódban úgy vágott rendet az ellenség soraiban, mintha HP lézerrel lıtt volna vékony bádog célpontra. Grayson végigvezette a tüzet a támadókon, akik visszarepültek a feketén ásítozó folyosónyílásba, vagy élettelen kupacként omlottak a betonra.

Ujja lecsúszott a ravaszról, és a fegyver csöve felvágódott. A Graysonban kavargó ellentmondásos, kavargó érzelmekhez most csatlakozott a tudat, hogy életében elıször ölt embert.

Griffith megfordult, a jelek szerint csak most vette észre Graysont. – Ne, fiam! Menj... A mondat közepén egy sorozat csapódott a kopasz fegyvermester

oldalába, felemelte a földrıl a férfit, megpördítette a tengelye körül, majd összekuszálódott végtagokkal a padlóra dobta.

– Griff! – üvöltötte Grayson.

Halk pukkanás hallatszott, és fehér füst kezdett gomolyogni az eldobott gázgránátokból. Grayson érezte a bénító hatású gáz savas ízét a torkában, és megpróbálta kiköhögni a maró vegyületet. Utána már csak arra emlékezett, hogy feloldhatatlan görcsbe merevedett izmokkal fekszik a jármőcsarnok betonozott talaján. Alig látott valamit, bár hallotta a távozó jármőkonvoj légpárnásainak magas hangú süvöltését. Köröskörül azoknak az embereknek a köhögése és elfojtott kiáltásai hallatszottak a légpárnásokból, akik már nem tudtak idıben távozni a konvojjal. A fekete, maszkos katonák felugráltak a jármővekre, és megbilincselték a levegı után kapkodó foglyokat. Grayson ezután már semmit sem látott.

Késıbb arra a megállapításra jutott, hogy elveszíthette az eszméletét.

Amikor kinyitotta a szemét, a levegı már sokkal tisztább volt, és újra tudott mozogni. Karjának és lábának izmai kontrollálhatatlanul remegtek, és olyan gyengének érezte magát, hogy a fejét is alig volt képes felemelni a betonról.

Fekete egyenruhás katonák mozogtak a néhány hátramaradt légpárnás körül, foglyok kisebb csoportjait terelgették a fıfolyosóra vezetı ajtó felé. A csarnok nyitott ajtajain keresztül hideg levegı áradt a helyiségbe, és Grayson néhány mély lélegzetvétellel kitisztította látását és elméjét. Rövidesen az izomrángások hevessége is mérséklıdött. Lassan ülı helyzetbe tornászta magát.

Kai Griffith a közelben feküdt, egy földre ereszkedett légpárnásnak dılve. A fegyvermester láthatólag még élt, bár az egyenruháját vér áztatta, és a bıre még egy bennszülött trellénél is sápadtabb volt. Melle szaggatott ütemben emelkedett és süllyedt, légzése gyors és kapkodó volt. Kellett néhány pillanat, hogy a felismerés leülepedjen. Griff él!

Az egyik támadóra is felfigyelt, egy feketébe öltözött, magas férfira, akinek az arcát fém érzékelımaszk takarta. Graysonnak nem is kellett látnia a nyakánál lévı ezüst napkitörés emblémát, hogy tudja, ı a rajtaütı egység vezetıje. A parancsnokot, aki a jelek szerint a foglyok kikérdezésével volt elfoglalva, álcaruhás katonák kisebb csoportja vette körül. Két támadó talpra rángatta az egyik foglyot, és odalökték a vezetıjük elé.

Amikor a fogoly megszólalt, Grayson meglepıdött. – A nevem Olin Vogel vikomt. – A nemes koszos volt, rendetlen

ruházatú, és szinte teljesen felismerhetetlen. Kezét hátrakötözték, és nem viselt köpenyt vagy más elıkelı díszt. – A Nemzetközösség követe

vagyok, és mint ilyen, mindenképpen váltságdíjra számítok. Biztos vagyok benne, hogy feljebbvalóim bıkező ajánlatot fognak tenni szabadulásom érdekében.

A parancsnok egy pillanatra mozdulatlanná vált, mintha a hallottakon gondolkodna, bár az érzékelımaszk fekete lencséjén keresztül nem lehetett leolvasni az arckifejezését. A váltságdíj követelése szokásosnak mondható, jövedelmezı eljárás volt, amely emellett meggátolta az elfogott nemesek vagy gazdag üzletemberek oktalan lemészárlását.

– Szoros kommunikációs kapcsolatban álltam a királyával – folytatta Vogel. – Bizonyára örömmel lát majd vendégül. Tulajdonképpen...

A parancsnok a csípıjéhez rögzített tokból elıhúzott géppisztoly csövét Vogel melléhez nyomta, és meghúzta a ravaszt. A rövid sorozat vérfelhı közepette lökte hátra a nemest. Grayson a füle csengésén keresztül is hallotta a földre zuhanó test puffanását, és Vogel utolsó, meglépett nyögését. A férfi lába egy-két másodpercig még hiábavalóan rugdalózott a betonon, majd egy végsı rángassál mozdulatlanná vált.

Az oktalanul meggyilkolt Vogel látványa ugyanolyan sokkolóan hatott Graysonra, mint nemrég a bénító gáz. Miért tette ezt az ellenséges parancsnok? Vogel milliókat érhetett volna ennek a kalóznak...

Egy kéz ragadta meg az alkarját, felrántotta ıt a padlóról, és bizonytalan lábára állította. Grayson a parancsnok maszkjának sima fémfelületébe bámult.

– İ a százados kölyke – mondta valaki. Grayson tekintete odébb vándorolt. Az egyik astech beszélt – Stefannak hívták. Grayson még a groteszk maszkon keresztül is felismerte. Látta ıt a Kastély körül, miután az astech újoncok legújabb csoportja megérkezett Sarghad-ból.

Tehát ı volt az áruló, a hitszegı. Egy astech, a Kastélyban dolgozó emberek egyike nyitotta ki a szerelıcsarnok kapuját, és ı engedte be a támadókat. İk pedig egy csapatban voltak a mechekkel, amelyek megmagyarázhatatlan módon bukkantak elı a szállító őrjáró belsejébıl. Mindez egy szörnyő és kegyetlen terv részét képezte, melynek célja a Kastély elfoglalása, Carlyle Kommandósainak elpusztítása és Grayson apjának megölése volt.

A parancsnok géppisztolya ismét felemelkedett, és Grayson azt hitte, most azonnal megölik ıt is. Lába hátralendült, összeroncsolta az ıt tartó katona térdét, és a következı pillanatban már ki is szabadult a szorításból. Újra támadott, ezúttal a parancsnok arcát vette célba. Annyira meglepıdött, amikor ellenfele könnyedén blokkolta rúgását, hogy kis híján elveszítette az egyensúlyát. Megperdült a tengelye körül,

de rögtön közelebb lépett a parancsnokhoz, és mindkét kezével megragadta a sisakot.

Ellenfele felüvöltött, amikor a sisak halk cuppanással elvált a bırétıl, a rostély pedig alulról felnyílt, és Grayson kezében maradt. Az arcvédı lemez belsı felülete érzékelıkkel és fejlett képerısítı berendezésekkel volt telezsúfolva, amelyek közvetlenül a viselı retinájára vetítették a képet. Grayson egy pillanatra megpillantott egy dühös, szakállas, bizonytalanul ismerıs vonású arcot, melynek szempárából a gyors halál ígérete sütött.

A Grayson mellét telibe találó ütés az egyik összeroncsolt konzolnak lökte a fiatalembert, a parancsnok pedig közelebb lépett hozzá, és alig egy méteres távolságból felemelte a géppisztolyát.

– Singh! Te fattyú! A kiáltás Grayson jobbjáról érkezett. Grayson odafordult, és alig öt

méternyire meglátta Griffith-t, akinek az arcáról dühöt, rémületet és halálos elszántságot lehetett leolvasni. A fegyvermester vérfoltos karján támaszkodott, és szabad kezében egy apró automata pisztolyt tartott.

A parancsnok fegyvere szólalt meg elıször, az egymás után leadott három gyors lövés kettérepesztette Griffith szenvedı arcát, és új vérfolyamokat fakasztott a fegyvermester torkából és kitátott szájából.

Grayson magáról megfeledkezve üvöltött, és gondolkodás nélkül elırevetette magát. A parancsnok visszakapta a fegyverét, a géppisztoly alig néhány centiméternyire volt a fejétıl. Grayson elhajolt jobbra, de a fegyver egy pöröly erejével csapott le rá. Fejében fehéren izzó fájdalom robbant, és egy másodperccel késıbb a földre hanyatlott.

5

Grayson már azelıtt hallotta a hangot, hogy megérezte volna a fájdalmat. Halk, folyamatos morajlás dübörgött a fülében, mintha hullámok ostromolták volna a sziklás tengerpartot, de volt benne valami állandó, ritmusos lüktetés, melyet elıször ırjítınek érzett, egészen addig, amíg rá nem jött, hogy ez a saját szívverése. A kín azonban valahogy elveszítette az élét. Fájt, de mégsem annyira. Nem annyira, mint mi? Birkózott a gondolattal, halványan felötlött benne az eltelt idı, valami rettenetes veszteség rémülete, de képtelen volt visszaemlékezni.

A fájdalom háttérbe szorult. Grayson bátorságot győjtve kinyitotta a szemét. Elfintorodott a hirtelen ragyogásra, de kényszerítette magát, hogy nyitva tartsa, és szemrevételezze környezetét. Nem ismerte fel a szobát. Ágyát a faburkolatú mennyezetig érı csupasz, otrombán betapasztott gipszkarton falak vették körül. A berendezés egy asztalból, egy ruhásszekrénybıl, néhány székbıl és egy tükörbıl állt. A keskeny ablakon keresztül, a vöröses fényfoltban táncoló perszemeken át látta a narancsszín égbolt egy szeletét.

Fény. Az azt jelenti, hogy... nappal van! Véget ért a hosszú éjszaka. Egy hirtelen mozdulattal felült, aztán vissza is hanyatlott az ágyra,

kezét szédülı, fájdalomtól nyilalló fejére tapasztva. Csak most vette észre, hogy bekötötték a fejét. Valaki gondosan ellátta minden valószínőség szerint meglehetısen súlyos fejsebét.

A háta mögött kinyílt egy ajtó, és érezte, hogy valaki belép a szobába.

– Végre felébredt! Mintha kiáltást hallottam volna. Grayson nem emlékezett rá, hogy kiáltott, de úgy döntött, ilyen

fejfájással bármi megtörténhetett. Félig hátrafordult, és megpróbált az érkezıre összpontosítani.

A férfi egy fiatal trell volt, valamivel alacsonyabb, de testesebb a nyúlánk Graysonnál. Vastag ujjú, izmos kezét olajfoltok szennyezlek. Az ıslakos trellekre jellemzı sápadt bıre volt, és még fehérebbnek hatott a kócos, fekete haj és a sötét szempár mellett. Hétköznapi, térdig érı zubbony viselt, amely egy háromszöglető vállbetét kivételével teljesen fehér volt; a színes betét meleg színek folyamatosan váltakozó mintázatává bontotta le a vörös fényt.

Grayson tekintete visszavándorolt a trell arcára. A koponyájában, valahol a fájdalom mögött felismerés villant.

– Én ismerem magát! Maga... Claydon, igaz? Igen! Claydon fıastech! Maga Riviéra csapatában dolgozott.

Claydon fanyar mosollyal biccentett. – Szolgálatára, nagyuram, bár mostanában nem nagyon ragaszkodom

a címemhez. Nem egészséges errefelé ezt emlegetni. – Nem... hogyan? Miért? Claydon hüvelykujjával a válla felett az ablakra bökött. – Nem biztonságos hangoztatni, hogy a külvilágiaknak dolgoztam.

Többé már nem. Grayson egy darabig emésztette a gondolatot, aztán hagyta elsik–

lani. Úgy döntött, inkább a sokkal sürgetıbb kérdésekre összpontosít. – Hol vagyok? – Természetesen apám házában. A támadás után hoztam ide. – Az...

apja? – Igen. Berenirnek hívják. Kereskedı. Magukkal szokott üzletelni. İ

nem osztja a helyiek elıítéleteit a külvilágiakkal szemben. İ hívott orvost, hogy ellássa a sebeit.

Grayson megérintette bekötözött fejét. – Akkor köszönettel tartozom magának és az apjának a

megmentésemért. Claydon elfintorodott. – Azzal hálálhatná meg legjobban, ha gyorsan rendbe jönne, és

elmenne minél messzebbre ebbıl a házból. Ha a szomszédok tudnák, hogy itt van...

– Mitıl lettem ilyen hirtelen ennyire népszerőtlen? – Ilyen hirtelen? Eddig mire használta a szemét, nagyuram? Grayson

figyelmen kívül hagyta Claydon hangjának keserőségét. – Mindez a szerzıdés miatt van? – Talán nem árt tudnia, hogy a legtöbb trell szerint Carlyle százados

elárulta ıket az Oberonnak. Mióta a szerzıdés híre kiszivárgott, a külvilágiak nem szívesen látott vendégek a bolygón.

Durant Carlyle mintegy mellékes említése könnyeket csalt Grayson szemébe. Visszatértek az emlékek: a csata a füsttel teli jármőhangárba berontó, feketébe öltözött támadókkal, és a rémületes pillanat, amikor az ellenséges Martalóc a keskeny pupillájú szem emblémával apja mechjéhez közelít...

Kavarogtak benne az érzelmek, egyszerre érzett döbbenetet, gyászt és szomorúságot.

– Az apám halott – motyogta. – Tudom... szerintem mostanra már mindenki tudja. – Nem az ı ötlete volt... mármint a szerzıdés. – Claydon vállat vont. – Az nem számít. İ volt a parancsnok a Kastélyban. Az emberek ıt

tekintették a vezetıjüknek, és amikor kitudódott a hír, hogy azoknak a mocskos banditáknak a kezére játszanak minket...

– Tényleg, ki beszélt róla? Claydon ismét megvonta a vállát, de nem válaszolt. Grayson

képtelen volt megállapítani, hogy nem tudja, vagy nem akarja megmondani.

Árulás. És még több árulás. A Kastély munkásai között ott rejtızött az ellenség, ez most már biztosnak látszott. Grayson emlékezett rá, hogy a Stefan nevő astech ott állt a fekete ruhás ellenséges parancsnok oldalán, és ı mutatta meg a támadóknak a százados fiát. Talán Stefan volt az is, aki kiszivárogtatta a Trellwani Szerzıdés hírét Sarghad lakosainak. Graysonnak most az is eszébe jutott, hogy az elsı Nemzetközösség-ellenes diáktüntetések röviddel azután kezdıdtek, hogy az astech gyakornokok utolsó szállítmánya megérkezett a Kastélyba, és azok között volt Stefan is. Grayson volt az egyik, aki azt a feladatot kapta, hogy segítsen nekik a fizikai és szakmai felmérések során.

Grayson egyre növekvı hideg eltökéltséget érzett. Ezt az egy árulót megkeresi, mielıtt elhagyja ezt a bolygónak nevezett porfészket. És ha megtalálta, végez vele. Ha a trell segített a Kastély elleni támadás elıkészítésében, akkor Durant Carlyle kelepcébe csalásához és megöléséhez is köze van. Túl sok véletlen egybeesés volt ahhoz, hogy azt gondolja, a kalózok landolásának az őrrepülıtéren semmi köze nem volt a Kastély lerohanásához.

De még annyi megválaszolatlan kérdés maradt. Ki tervelte ki ezt a nagyszabású tervet? Ha az oberoni Hendrik, akkor miért? Gondolatai mindig egyetlen mederbe kanyarodtak vissza az emlékeiben. Ki a felelıs apja meggyilkolásáért?

– Tehát? – Grayson tudatos erıfeszítéssel uralkodott a hangján. –Miért mentett meg?

Claydon az ablakhoz lépett, és nekidılt a párkánynak; arcát és zubbonyát megfestette a vöröses napfény.

– Riviéra ırmesterért mentem oda – felelte halkan. – İ a... barátom volt. Nagyon jó barátom. İ tanított meg nekem mindent a technikusi szakmáról, amit tudok.

– Emlékszem, elismerıen beszélt magáról – hazudta Grayson. Riviéra fıtechnikus ırmester soha nem állt igazán közel hozzá. A szakasz rangidıs technikusa ráadásul soha nem beszélt volna valamelyik embere teljesítményérıl mással, mint a századossal – még a százados fiával sem. Graysonnak eszébe jutott egy jelenet, amelynek a szerelıhangárban volt szemtanúja egy alkalommal. A sötét hajú Riviéra kezét Claydon vállán nyugtatva állt a csarnokban, arcán türelmes kifejezéssel, és a mech áramkörének valamely ısi trükkjérıl magyarázott védencének. Az egység stábtechjeinek nagy része egyszerően csak fizikai munkásnak tekintette az astecheket, és inkább felügyelıként, mint mentorként viszonyultak hozzájuk. Riviéra ırmester azonban nyilvánvalóan teljesen más elvet vallott.

Az astech elhallgatott, és szembefordult Graysonnal. – A támadás idején nem tartózkodtam a bázison. Ez mentette meg az

életemet. Itthon voltam, a hatvan órás eltávozásomon. De még innen is láttuk az őrrepülıtéren zajló csatát, és nemsokára azzal is tisztában voltunk, hogy a Kastély is támadás alatt áll. Tudtuk, hogy az oberoni kalózok biztosították a Kastélyt. Figyeltük, ahogy a szakasz maradéka elindul a Coraza sugárúton az őrkikötı felé. De a kalózok hajnalban elıjöttek a Kastélyból, és a nyomukba eredtek. A kikötıben ismét harcra került sor. Arra gondoltam, a kalózok nemsokára vissza fognak jönni a Kastélyhoz, de mindenképpen ki akartam deríteni, mi történt, és azt is tudni akartam, hogy az ırmesternek sikerült-e elmenekülnie.

Grayson lelki szemei elıtt ismét megjelent a lassított kép, amint Riviéra nekiesik az egyik parkoló légpárnás jármőnek, és a felsıtestén ütött tucatnyi, ijesztı sebbıl vérgejzírek törnek elı.

– Riviéra ırmestert... megölték. Ott voltam. – Tudom – mondta Claydon alig hallhatóan. – Megtaláltam a

jármőcsarnokban. Aztán meghallottam a maga nyöszörgését, és láttam hogy még él. Rengeteg vér volt a fején. Az orvos azt mondta, a fejsérülések nagyon tudnak vérezni, és szerintem ezért hagyták ott. Azt gondolták, halálos lövést kapott a fejébe, és ott hagyták meghalni. De a lövedék valójában csak súrolta a fejbırét. – Claydon megérintette Grayson fejének bal oldalát. – Itt.

Grayson is odanyúlt, és a kötés alatt megérezte a horzsolt sebbıl áradó égetı fájdalmat. Emlékezett, ahogy a támadók parancsnoka

felemeli a géppisztolyát, és elnyomta a borzongását. A férfi csak egyetlen lövést adhatott le, és a minimális távolság miatt nem gyızıdött meg az eredményrıl. Ha sorozat módban nyitott volna tüzet a halálos kis fegyverrel...

– A raktárban találtam egy sértetlen targoncát, azzal hoztam ide magát. Jamis doki azt mondta, van egy kisebb koponyarepedése, de az agya nem sérült meg, és rendbe fog jönni.

– Köszönöm. – Grayson érezte, mennyire nem odaillı most ez a szó. Claydon ismét vállat vont. – Nem hagyhattam ott csak úgy. – Ellépett az ablaktól, és

közvetlenül Grayson ágya mellé állt; – Mint mondtam, ha meg akarja köszönni nekünk, akkor gyógyuljon meg mielıbb, és menjen innen. Ha a Nemzetközösség-ellenes helyiek megtudják, hogy itt rejtegetjük...

Grayson emlékezett a tüntetésekre, a tüzekre, a felháborodottan üvöltözı, tömegbe verıdött emberekre, amikor elıször eljutott a városba a hír, hogy a Trellwant átadják III. Hendriknek.

– Igen, el tudom képzelni. – Valóban? Kétlem. – Claydon keserősége most már egyértelmően

érezhetı volt. – A város, az egész bolygó nyitva áll Hendrik kalózai elıtt... és ez a maga hibája!

– Az enyém? Hiszen én semmit nem tettem... – Akkor az emberei! Mi a különbség? Nézze, én eddig azt hittem,

hogy a Trellwan a Nemzetközösség protektorátusa. Miért hagytak magunkra minket? Miért adtak el azoknak a szörnyetegeknek?

– Valóban annyira rosszak? – A legutolsó rajtaütésükrıl nem sokra emlékszem – felelte Claydon.

– Csak zavaros képeim vannak menekülı emberekrıl, a lángoló éjszakai égboltról, egy rettegı, sikoltozó emberekkel teli barlangról... nagyon fiatal voltam még akkor. De anyámra tisztám emlékszem. Akkor ölték meg, amikor felgyújtották Sarghadot. Megölték, vagy elvitték rabszolgának. – Megrázta a fejét. – Jobban szeretem azt hinni, hogy végeztek vele.

Grayson lehunyta a szemét, egy hosszú pillanatig csendben maradt. Nem tudta, hogy Sarghad polgárai ilyen mély haragot és keserőséget táplálnak a lelkükben. Végül felnézett.

– Miért segít nekem, Claydon? – Az astech nem válaszolt azonnal. – Nem tudom. Talán csak Riviéra miatt. Ha ı nincs, még mindig a

Kereskedık Utcájának egyik standjánál dolgoznék, vagy arról álmodoznék, hogy egy nap belılem is jómódú sarghadi kereskedı lesz,

mint apámból. Egy ideig... egy ideig volt valami jobb. Nem tudom szavakkal kifejezni. De most már vége... mindennek vége. Mindenesetre úgy gondoltam, ennyivel tartozom az ırmesternek.

– Győlöl azért, ami történt? – Hogy győlölöm-e? Személyesen magát? Nem, nem hiszem. Sıt, a

Nemzetközösséget sem győlölöm a történtek miatt. Csupán az a véleményem, ostobák voltak, hogy ezekkel a fattyakkal akartak alkudozni.

Mivel erre nem volt megfelelı válasza, Grayson úgy döntött, témát vált.

– Meddig voltam eszméletlen? – Körülbelül hetven óráig. A doki adott magának valamit, amitıl

nyugodtan aludt. – Hetven óra? – Az három standard nap volt. – Akkor most a

támadás utáni reggel van? A Trellwan elhúzódó nappali idıszakai harminc standard, terrai

napig tartottak. İ körülbelül tíz órával hajnal elıtt tért vissza a Kastélyba, ami azt jelentette, hogy most kora reggel lehetett.

Claydon bólintott. – Harmadnap, negyedik reggeli periódus. Tisztában van az itteni

idımértékkel? – Elég jól ismerem. – Carlyle Kommandósai ragaszkodtak saját, jól

megszokott, huszonnégy órás beosztásra alapuló rutinjukhoz, amelyet három nyolcórás periódusra osztottak fel. A trellwani nappal-éjszaka ciklusok valamivel bonyolultabbak voltak, a 732 órás napokat nappali és éjszakai szegmensekre osztották, amelyeket „elsınap", „elsıéj" és hasonló nevekkel illettek, és három nappali és éjszakai periódusból állt össze két trellwani év. A szegmenseket tizenkettı, 15 és egynegyed órás periódusra bontották.

Graysonnak még mindig nehézséget okozott a standard idırıl trellwanira való átszámolás, de annyira azért elsajátította, hogy ne legyen túl nagy probléma a beosztását egyeztetni Maráéval. A trellek a munkaperiódusokat váltogatták a pihenési és szórakozási periódusokkal, de hogy melyik periódust melyikre vették igénybe, az egyéni választástól függött. Sarghad városa folyamatosan ébren volt, idıszaktól függetlenül.

A számok lassan a helyükre kerültek. – Három nap! Istenem! Mi történt a szakasszal? Azt mondja, látta

ıket az őrkikötı felé vonulni?

– Így van. A legtöbben felszálltak a kompra, és hajnal elıtt távoztak. – İk... elmentek? Biztos ebben? – Biztos – bólintott a trell. – Voltam szolgálatban az őrrepülıtéren,

pontosan tudom, hogy nézett ki a kompjuk. Hatalmas, legömbölyített orrú, rövid szárnyú jármő, a híd belóg az orr fölé. – Felemelt öklével a Steiner ház szimbólumát utánozta. – A mech-hangár ajtaján láttam az egységjelölést. Szerencse, hogy Hendriknek nem voltak kéznél vadászgépei. A kalózok leadtak rá néhány lövést a földrıl, de szerintem sikerült ép bırrel megúszniuk. Itt húztak el, szinte pont a fejünk felett, és a hangrobbanástól összekoccant a fogam. Az őrkikötıben ekkor véget ért a lövöldözés, bár utána még láttam néhány kalózt, akik a tüzeket próbálták eloltani.

Grayson visszahanyatlott a párnára. Megkönnyebbüléssel töltötte el a tudat, hogy a komp épségben elmenekült. Hauptman hadnagy biztosan jól megszervezte a védelmet, és ezzel sikerült távol tartania az ellenséget a komptól, de az is lehet, hogy Rama Xiang tartotta a peremvonalat, amíg a Kastély erıi elérték ıket.

Megkönnyebbülését azonban hamarosan növekvı kétségbeesés váltotta fel. Ha Claydon igazat mondott, akkor Graysont halottnak hitték, és hátrahagyták. Bár még élt, egyedül maradt a bizonytalanságban egy ellenséges, Isten háta mögötti világon.

6 Sarghad városa a sivatag szélén épült, és úgy nézett ki, akár egy

koncentrikus körökbıl álló, egymástól rendszertelen távolságban küllıkkel tagolt kerék; ezek a küllık néhol messze benyúltak az okkersárga homokdőnék közé. Északon a Crysanden-hegylánc szaggatott, hóval fedett csúcsai törtek a vöröslı ég felé. A Mennydörgéshasadékra leereszkedett a köd, míg a déli síkságon fekvı őrrepülıtér fényesen csillogott az egyre növekvı hıségben. A vörös nap óráról órára feljebb kúszott a horizonton, és a délrıl érkezı száraz szél egyre forróbbá vált. A Mount Gayal nyugati oldalában épült Kastély a kikötı és a város fölé magasodott.

A hımérséklet nıtt, bár a nap csak százötven óra múlva fog a legmagasabban állni. A perzselı Periasteronra harmadnap delén került sor, és a fokozódó hıséghez társult a Hasadék keskeny barlangjaiban és folyosóin visszhangot verı idıszakos gleccserek dübörgése. Északon távoli vulkánok füstölögtek, és a Trellwan kezdte megérezni a nap árapály hatásának fordulását.

Sarghad utcáinak túlnyomó többségét masszív kı- vagy betonlapok borították, melyeket boltívekkel támfalakkal erısítettek meg a szeizmikus mozgások elleni védekezésül, a fényforrásokat pedig úgy helyezték el, hogy még a planetáris éjszaka ideje alatt is zavartalanul folyhasson a munka és az élet. A bolygó napja egy vörös törpe volt, amely olyan kevés ibolyántúli sugárzást bocsátott ki magából, hogy az emberek veszély vagy kényelmetlenség nélkül belenézhettek, pedig a korongja háromszor nagyobbnak látszott, mint a Föld napjáé. A csillag egyetlen veszélye a ritka, ám idıszakosan ismétlıdı kitörésekben rejlett, amikor a vöröses felület foltokban izzófehérre változott, és fényáradatban, hıhullámokban, és nagy energiájú atomi részecskék viharában fürdette a Trellwan felszínét.

Ezekben az idıszakokban azonnal fedezékbe kellett vonulni. Sarghadot eredetileg úgy tervezték, hogy az egész várost egy hatalmas betonkupola fedje, amely megvédi a lakókat a kitörések sugárzásától, és kívül tartja a homokot, valamint az extrém idıjárási körülményeket. Ám ezeket a terveket egy háború nélküli évszázadban készítették, amikor a technológia csodákkal kecsegtetett. Voltak olyan részek Sarghad peremén, ahol a részben megépült kupola tojáshéjszerő maradványai

még a homok fölé emelkedtek, más helyeken pedig a kupola darabjai hatalmas területeken omlottak rá az épületekre, melyek elhagyatottá váltak, és lassanként elporladtak. Az emberek így leginkább a város keskeny sugárútjain és gyalogjáróin elhelyezett napvédı tetık védelmére hagyatkoztak.

Sarghad népességének jó része rendszerint a Kereskedık Utcáját övezı standoknál győlt össze, amely az összeomlott Ajiani autópálya betonromjaitól a város közepén lévı gazdag birtokokat körbevevı kerítésig húzódott. Grayson úgy látta, mintha a tömeg most a szokásosnál kevésbé lenne hangos és nyüzsgı. Az utcákra a félelem légköre telepedett, visszatükrözıdött az emberek arcán és beszédén. Kereskedık és járókelık győltek össze kisebb csoportokban a napvédı tetık tintakék árnyfolytjaiban, vagy siettek dolgukra a vörösen ragyogó napfényben.

Két újabb, tizenöt órás periódus telt el azóta, hogy felébredt, és tudomást szerzett Carlyle Kommandósainak menekülésérıl. Bár a feje még mindig be volt kötözve, a lüktetı fájdalom és a szédülés már elmúlt, az ereje pedig eléggé visszatért ahhoz, hogy el merje hagyni Berenir, a kereskedı házát.

– Hová megy? – kérdezte Claydon, amikor Grayson bejelentette szándékát.

– Még nem tudom pontosan. Van egy barátom a városban... az egyik miniszter lánya. İ talán tud nekem segíteni, vagy elvisz valakihez, aki tud.

Berenir a homlokát ráncolva vakargatta tömött, fehér szakállát. – Pont a miniszterek voltak azok, akik a közelmúltban a legjobban

szították az idegengyőlölı hangulatot. Nem tudom, bölcs döntés-e meglátogatni a bolygó egyik vezetı politikusának a házát.

Grayson vállat vont. – Nem mintha túl sok választási lehetıségem volna. Itt nem

maradhatok. Berenir bólintott. – Nem mondom, hogy sajnálni fogom, amikor elmegy. Veszélyes itt

maradnia. – Nem is kellett volna idehozniuk. – Talán jobb is lett volna, ha nem

teszik. A reményvesztettség és a veszteség érzése összeszorította Grayson gyomrát.

– Ne értsen félre, ifjú nagyuram. – Még mindig azt a tiszteletteljes megszólítást használta, amivel a trellek a távoli Tharkad, valamint a

Nemzetközösség szinte már legendás belsı világainak képviselıit illették. – Én nem személyesen önt hibáztatom, csak...

– De a szomszédokra is tekintettel kell lenni. – Nos, igen. Ahogy mondja. – Hálás vagyok a segítségükért. – Én pedig hálás vagyok azért, amit önök hoztak a Trellwanra. –

Grayson meglepett arckifejezése láttán elmosolyodott. – Nem, ezúttal nem Hendrikre céloztam. Inkább a technológiára, a hadviselési tudományra, az iskoláztatásra. A fiam, Claydon nagyon sokat tanult a Kastélyban töltött évek alatt.

– Ezek a jó dolgok most megszőntek, apám. A Nemzetközösség soha nem tér vissza ide.

– Annak viszont továbbra is hasznát veszed, hogy megtanultál gondolkodni, fiam. Egy problémát rengeteg oldalról meg lehet közelíteni, vannak jó és rossz irányok is. Te megtanultad beilleszteni a gondolkodásodba a tudományos módszereket, megtanultad kritikus szemmel, racionálisan nézni a dolgokat. Ezeket a kincseket mind ezek a... távolról érkezett emberek hozták. És a távozásukkor nem viszik magukkal.

Grayson csendben maradt. A tudományos módszerek nem sokat fognak segíteni azoknak az embereknek, akiknek a banditák csatamechjeivel kell szembenézniük. A technológia és a racionális gondolkodás hajlamos elpárologni az égı városok katlanában.

Berenir mindig is nagy rejtély volt azok számára, akik Carlyle Kommandósai közül figyelemmel kísérték a Sarghadban zajló eseményeket. A férfi egyike volt azoknak a gazdag városi kereskedıknek, akik üzleteket bonyolítottak a rendszertelenül az őrkikötıbe érkezı külhoni kereskedıkkel; megvette tılük az árujukat, és cserébe trellwani ásványokat és főszereket adott nekik. A Nemzetközösség-ellenes propagandahadjárat és a tüntetések közepette sikerült viszonylag észrevétlen maradnia, de folyamatosan üzletelt az ideérkezıkkel, valamint élelmiszert, olajat és más árukat, például szappant, sót és egyebeket adott el Carlyle Kommandósainak. Senki nem tudta megmondani, hogy mindezt puszta nyereségvágyból teszi, vagy csak mert igazi világpolgár módjára képes elfogadni az idegeneket ugyanúgy, mint saját honfitársait.

Ha az emberek rájönnének, hol rejtızik annak az embernek a fia, aki elıkészítette a Hendrikkel kötendı Trellwani Szerzıdést, akkor Graysonnak szembe kellene néznie haragjuk teljes súlyával. A trelleket

nem lehetett különösképpen bosszúállónak vagy vérszomjasnak nevezni, viszont kétségtelenül emberek voltak. Grayson megborzongott, amikor eszébe jutott az az erıszaktevı, akit a kitörések kezdete elıtt szabadon engedtek a sivatagban.

Elsı gondolata az volt, hogy Bereniren keresztül kapcsolatba lép a Trellwanra érkezı elsı külvilági szállítóhajóval. A kereskedı azt mondta, a Periféria ilyen távoli bolygójára csak ritkán érkeznek kereskedık, és nem tudja megmondani, mi fog történni az elsı hajó megérkezésekor. Ahogy összedörzsölte tenyerét, a mennyezeti lámpák fénye megcsillant ékköves győrőin.

– Attól tartok, a következı idıszak nem lesz túl szerencsés az üzlet szempontjából.

– De egy hajó csak jön valamikor, nem? – Ó, az biztos. De addig még rengeteg idı telhet el. A

kereskedıhajók már nem töltik be úgy az eget, mint egykor... – De jönnek? – Persze hogy jönnek. – A kormányuk hagyja ıket leszállni? Hiszen ha ennyire győlölik a

külvilágiakat... Berenir ingerülten legyintett. – Ha van egy dolog, amit megtanultam a Kereskedık Utcáján

háromszáz harmadnap alatt, akkor az az, hogy az üzlet megy tovább. Mit gondol, meddig bírná a Trellwan a külhoni kereskedık árui nélkül?

– Nem tudom. Van vizük, megtermelik saját élelmüket... meglennének nélkülük is. – Grayson azt nem említette, hogy az ı mércéje szerint a Trellwan civilizációs szintje alig emelkedett ki a barbarizmusból. Nem volt említésre méltó elektromos technológiájuk. Az energiát vízgenerátorokból nyerték, melyeket kıolajpárlatok elégetésével hajtottak. Még az utcai közlekedést is kocsik elé fogott sivatagi lanikokkal oldották meg – azok legalább maguktól mentek. A kereskedı horkantott.

– A kormány nem törıdik a vízzel és az élelemmel. İket a tarifák, a behozatali vámok és az adók érdeklik. Csak adjunk a politikusoknak olyan tíz... vagy talán húsz napot, és a hajók ismét jönni fognak. – Berenir szomorúan vakargatta az állát. – Addig viszont elég gondot fog okozni, hogy kitaláljuk, mit tegyünk magával.

Grayson visszafojtott egy elkeseredett nyögést. Tíz trell harmadnap olyan két és fél standard évnek felelt meg. Az elmúlt hat hónapban kizárólag az Oberon és Trellwan közötti üzeneteket bonyolító Mailai

kereskedelmi őrjáró szállt le a bolygó felszínére. Mennyi idı fog eltelni, mire újabb hajót hívnak? És hogyan fog odajutni, amikor az őrkikötıt Hendrik kalózai ırzik, Sarghad lakosai pedig azonnal végeznek vele, amint meglátják valahol?

– Vannak kapcsolataim a kormányban – mondta elgondolkodva Berenir. – Manapság egy magamfajta kereskedı ezt nem nélkülözheti. A fıminiszter a barátom...

– Stannic? Stannic fıminiszter? – Igen. Ismeri? – Én... ismerem a lányát. Elég jól. Egy-két alkalommal a miniszterrel

is találkoztam. – Stannic Jeverid király egyik legbizalmasabb tanácsadója. Ismeri a

kereskedelmi szerzıdéseket és hasonlókat. – Segíteni fog? Berenir beszívta az alsó ajkát. – Mindig is támogatta Jeverid azon törekvését, hogy szorosabbá kell

főzni a kapcsolatokat a Nemzetközösséggel. Mostanában Stannic és Jeverid a kormány többi része ellen volt, és a Kastély helyırségének dezertálása – már megbocsásson, fiatalúr – gyakorlatilag falhoz állította az egész kormányt. Én... annyira bízom benne, mint a csorda többi tagjában. Azt mondja, ismeri a lányát?

Grayson bólintott. – Nos, akkor megnézem, mit tehetek. A találkozót Mara lakásán szervezték meg, nehogy a kereskedıre

vonják a figyelmet. Berenir fia adott Graysonnak néhány ruhát: egyszerő világosbarna zubbonyt, bı nadrágot és a lábánál legalább egy számmal kisebb félcipıt, hogy lecserélje szürke nemzetközösségi mechpilóta egyenruháját. Bár egyre közelebb értek a Periasteronhoz, és a hıség gyorsan növekedett, csuklyával ellátott köpenyt is húzott, hogy eltakarja világos tincseit. Azt is fontolóra vették, hogy befestik fürtjeit, hogy jobban hasonlítson az ıslakos trellek üvegesen fekete hajszínéhez, de Grayson végül elvetette az ötletet. Úgy akart Mara elé állni, ahogy a lány emlékezett rá.

A Kereskedık Harmadik Utcáját megtöltı embereket láthatóan teljesen lefoglalta saját ügyes-bajos dolguk, és oda sem figyeltek Graysonra. A kereskedık pavilonjai könnyő, fából és vászonból összeállított szerkezetek voltak. Mindannyian az utcára tömörültek, hogy elınyt szerezzenek a szomszédjukkal szemben, és figyelemfelkeltı kiáltásokkal kínálgatták portékáikat. De Grayson

felfigyelt rá, hogy mintha még ık is veszítettek volna valamennyit lelkesedésükbıl.

Sarghadra rátelepedett a félelem, mindenki azt várta, hogy Hendrik banditái mikor fordítják feléjük a figyelmüket.

Az emberek keveset tudtak az őrrepülıteret megszállva tartó kalózokról, és még kevesebbet a szándékaikról. Berenir azt mondta, hogy a támadók eddig nem fogalmaztak meg követeléseket vagy fenyegetéseket, és a Városi Tanács odaküldött követeit fegyveres ırök fordították vissza a kikötı körül felállított védelmi győrőtıl. Hendrik emberei előzték a nemzetközösségi helyırség mech-szakaszát, védekezı állásba helyezkedtek, és most várakoztak.

De mire? Sarghad kerekének agya a Palotanegyedet ölelte körül, de magának a

Palotának a kupoláit a folyamatosan öntözött földeken burjánzó dús vegetáció takarta a kíváncsi szemek elıl. Stannic miniszter lakása egy sornyi háromszintes luxus sorház egyikében volt, a Királyi Kör elıtt, pontosan a Palota fıbejáratával szemben.

Azt mondták neki, Mara is otthon lesz. Grayson tudta, hogy a lány az apjának dolgozik titkárnıként, mióta édesanyja meghalt. Berenir megígérte neki, hogy várni fogja, és hogy Stannickal együtt találnak egy helyet Graysonnak, ahol meghúzhatja magát egy ideig.

Alig várta már, hogy újra lássa a lányt, annak ellenére, hogy a legutóbbi alkalommal hosszasan és véglegesen elbúcsúzott tıle. İ nem volt olyan szégyenlıs – vagy védett –, mint a többi lány egy olyan világon, ahol a közösség tiltásokkal igyekezett megvédeni nıtagjait. Stannic és családja hosszú évekig éltek más világokon, és nem illeszkedtek bele annyira a Trellwan társadalmi konzervatizmusába, mint a szomszédaik.

Alig ért fel a lakáshoz vezetı lépcsıkön, amikor hátulról valaki megszólította:

– Hé, maga ott! Állj! Grayson megtorpant, és lassan hátrafordult. Egy Jeverid

palotaırségének egyenruháját – arannyal gazdagon díszített, zöld zubbonyt és nadrágot, és csillogó, átlátszó védırostéllyal ellátott, fehér sisakot – viselı fiatalemberrel találta szemben magát. Fehér kesztyős kezében egy fenyegetı kinézető automata karabélyt tartott.

- Azonosítsa magát! – szólította fel a katona. A háta mögött még két zöld-arany egyenruhás ır tőnt fel.

- Ööö... Grayson. A nevem Grayson. – Családnevet nem mondott, a sajátját pedig végképp nem merte volna. – Marával van találkozóm. Ismer engem... már vár rám...

A fegyver csöve egy centit sem mozdult el Grayson szegycsontjától. – Én viszont nem. – Az ır hunyorogva vizsgálta Grayson arcát. –

Vegye le azt! Vonakodva hátrahúzta a csuklyát. Világos haja láttán az ır szeme

elkerekedett. – Nocsak. – Ujja megszorult a ravaszon. – Úgy tőnik, elkaptuk az

egyik banditát.

7 – Ez nevetséges! – húzta ki magát méltatlankodva Grayson. – Én

Grayson Carlyle vagyok, a nemzetközösségi helyırségi mech-szakaszból, és Stannic miniszterrel van találkozóm... mégpedig most azonnal!

A közvetlen módszer sem segített. A puskacsı elırelendült, belefúródott Grayson mellébe, és hátralökte az egyensúlyát vesztett fiatalembert.

– Senkivel nem fog találkozni az ırparancsnokon kívül, külvilági! A kihallgató tisztek biztosan szívesen elbeszélgetnek magával.

Grayson már hallott Jeverid kihallgatóiról. A sarghadi rendıri erık módszerei gyakori beszédtémát szolgáltattak a helyırségi barakkokban. A félelem, amely folyamatosan győlt Graysonban attól a pillanattól kezdve, hogy magához tért Berenir házában, most elıtört, szinte kirobbant belıle. Megfordult és rohanni kezdett, a pánik visszahajtotta az utcára, végig a Királyi Kör mentén. Még akkor sem lassított, amikor összeütközött a kiugró ereszek alatt sétálgató trellekkel. Hátulról hallotta, hogy valaki „Állj!"-t kiált, majd következett egyetlen puskalövés hátborzongató döreje. A katona minden bizonnyal csak a levegıbe célzott, mert az utca túlságosan zsúfolt volt a felelıtlen lövöldözéshez. Nem hitte, hogy a katonák megkockáztatják néhány civil lelövését, csak hogy ıt elkapják. Mindenesetre rohant tovább, hátizmai szinte görcsbe rándultak, minden pillanatban várta a becsapódó lövedéket.

Gyorsan körülnézett, de nem látott túl sok lehetıséget; jobbról a Palotakert kerítése emelkedett, bal oldalon pedig a Kör egymáshoz érı épületei. Az emberek félreugráltak az útjából, ez pedig azt jelentette, hogy üldözıi bármelyik pillanatban leadhattak rá egy tiszta lövést.

Menjen a Palotába? A kapu nem volt olyan messze, és a kertek fái lelett látta a Palota fıkupolájának alabástrom ívét. És ha eléri, mire számíthat azonkívül, hogy letartóztatják, vagy agyonlövik? Ráadásul a kapu mögötti feketére kövezett autóbejárónál újabb zöld-arany egyenruhákat pillantott meg. Ott is a palotaırség szolgált, méghozzá legalább egy századnyi komor képő, fehérsisakos gárdista állomásozott odabent.

Szaggatott kereplés hangzott fel a háta mögött, és a fejétıl nem messze a téglafal egy darabja porfelhıvé és éles kıszilánkokká robbant szét. Egy nı sikoltott, és az utcán tartózkodó emberek fedezékbe vetették magukat. Összeütközött egy rongyos ruhát viselı fiatalemberrel, és kis híján mindketten elzuhantak a földön, de végül sikerült megıriznie az egyensúlyát, és száguldott tovább az utca túlsó vége felé.

– Állj! Állj vagy lövünk! Közelebb értek! És most merre? A felsıtestét elcsavarva átsuhant két

gazdagon díszített ünnepi köpenyt és tunikát viselı üzletember között, átugrott a mellékutca bejáratánál, egy ládán üldögélı öregember lába felett, és bevágódott a bal oldalon, két épület között nyíló sikátorba. Háta mögött sípok harsantak, és rohanó emberek lépteit, kiáltásait hallotta.

Futás közben vette észre a pontosan elıtte emelkedı, két méter magas drótkerítést. Még jobban felgyorsított, elrugaszkodott egy felfordított gyümölcsös ládáról, és mindkét kezét, valamint az egyik lábát sikerült átvetnie a kerítés tetején. A drót meghajlott és csikorgott a súlya alatt, amikor a másik lábát is áthúzta, de végül épségben, macskaként a talpára érkezve landolt a túloldalon, és folytatta rohanását a következı utca felé.

Végig ezen az utcán... befordulni... végig a következın... újabb forduló. Vajon le tudja rázni ıket ezzel az ırült, vak rohanással? Elért egy keskeny közt, amely enyhe ívet leírva kötötte össze a Palotakertbıl kivezetı két sugárutat. A területet láthatóan nem gondozták. A napvédı tetı több helyen beomlott, éles peremő, lapos betondarabokkal töltve meg az utcát. A maradékot szélhordta homok, üres palackok, és a napfényben párolgó egyéb szemetek fedték.

Voltak itt emberek is, több tucatnyian ıgyelegtek a környezı

épületek árnyékában, vagy üldögéltek kinyújtott lábbal a fal tövében. Rongyos, poros, sáros ruhákat viseltek, sokukon még cipı sem volt. Néhányan szunyókáltak, vagy önkívületi állapotban hevertek a szétszórt alkoholos üvegek között, de a többiek gyanakvó tekintettel nézték Graysont.

Kényszerítette magát, hogy lelassítson, és valamivel kényelmesebb tempóban haladt végig a szeméttel teleszórt utcán. Valahogy találnia kellett egy helyet, ahol elrejtızhet, vagy legalább beleolvadhat a környezetébe. A folyamatosan hátrafelé tekingetı Grayson szíve

kihagyott egy ütemet, majd a torkában kezdett dobogni, amikor valami megmozdult a háta mögött. Aztán megnyugodott, mert azt hitte, az is csak egy hajléktalan. De nem, ez az a férfi volt, akivel a Palotanegyed elıtt összeütközött. A férfi ıt követte? Könnyen lehet, hogy megjutalmazzák azt, aki átadja ıt az ırségnek, ami bizonyára nagyon csábító lehetıség ezeknek a rongyosoknak. Grayson megszaporázta a lépteit. Nem tudhatta biztosan, hogy követik, de azért...

A szemét között lépdelve annyira meglepıdött, amikor a cipıje alatt híg sarat érzett, hogy egy pillanatra megtorpant. Az utcán több olyan hely is volt, ahol a másodéj jege leolvadt a tetıkrıl, végigfolyt a rozsdaette vízelvezetıkön, és meggyőlt a járda menti mélyedésekben. A legtöbb helyen a vizet beitta az éhes homok, de az olvadt jég itt fekete sárfoltokká alakult, és így is fog maradni a következı fagyásig. A látvány viszont ötletet adott Graysonnak.

Menet közben levette a köpenyét, és rádobta egy félig meztelen, az egyik romos kıfal tövében pihenı hajléktalanra. Elrejteni most nem volt ideje, a katonák talán csak másodpercekkel voltak lemaradva. Aztán letekerte a fejérıl a kötést, melyet összegyőrt, és betömködött egy teli szemeteskukába. Valamivel odébb olyan útszakasz következett, ahol egyetlen embert sem látott. Letérdelt egy sártócsa mellé, két kézzel belemarkolt a bőzlı masszába, és rácsorgatta a fejére. Égetett, akár a tőz, amikor hozzáért a friss sebhez. Tudta, hogy a vérmérgezést kockáztatja, de a kihallgatás gondolatára folytatta, amit megkezdett.

Mire végzett, szıke haját, arcát és zubbonyát jótékonyan befedte a fekete sár. Mit tehetne még? Lázasan gondolkodott. Ruhái így is elég egyszerőek voltak, kivéve a szők cipıt, melyben már fájt a lába.

Túlságosan újnak és fényesnek tőnt ahhoz, hogy egy sáros hajléktalan viselje.

Grayson egy másodpercnyi töprengés után megszabadult a cipıktıl, óvatosan félretette ıket, és a lábát is besározta. Az álca utolsó részletét két kiürült alkoholos üveg szolgáltatta, amit a túloldali szemétdombon talált. Végül lefeküdt a fal mellé, lábát kinyújtotta az utca közepéig, fejét a pocsolya mellé fektette, és mindkét kezével megfogta az üveget. Néhány másodperccel késıbb meghallotta a bakancsos lábak dobogását az utca íve felıl.

Öten voltak, mindannyian a palotaırség zöld-arany egyenruhájában, négyen közülük gonosz kinézető rohampuskát tartottak a kezükben. Óvatosan haladtak elıre az utcán, gondosan kikerülték vagy átlépték a nagyobb sárfoltokat és szemétkupacokat.

– Ott! – kiáltotta egyikük. – Ott a cipıje! – A katona lehajolt, és felvette az új cipıt. Grayson kábulatot mímelve kinyitotta a szemét, és látta, hogy egy másik katona már a hóna alatt szorongatja köpenyét és fejkötését. Egy másik ır – csípıre tett kezébıl és a puska hiányából ítélve valószínőleg a parancsnok – megállt Grayson felett, és bakancsa orrával megbökdöste a lábát.

– Hé, te! Grayson még szorosabban magához ölelte az üveget, és

megajándékozta a katonát egy önkívületi mosollyal. Ha sikerül meggyıznie a katonákat, hogy ı is csak egy részeg csavargó, és hogy valaki más dobta le mellé a cipıket, miközben ı a sárban feküdt...

– Hé, te! – ismételte meg a katona. Felsı ajka furcsán meggörbült beszéd közben, mintha megpróbálná elkerülni a sár és a szemét kipárolgásának belélegzését. – Hogy került ide ez a cipı?

– H.. .he? – kérdezte Grayson motyogva, idióta vigyorral. – İrmester! – Ez egy új hang volt. Grayson odanézett, és látta, hogy

az utca túlsó vége felıl egy másik csapat katona közeledik. Ezt a szakaszt valószínőleg abban a reményben küldték elıre a másik fıutcán, hogy sikerül elébe vágniuk és csapdába ejteniük. Az újonnan érkezettek vezetıje egy tiszt volt, gárdista hadnagyi egyenruháján több volt az arany, mint a zöld, a vörös napfényben megcsillantak uniformisának zsinórjai és bojtjai. – Semmi eredmény?

– Erre ment, uram. Nézze! Alaposan megvizsgálták a köpenyt, a kötést és a pár cipıt, miközben

alig egy méterre álltak Grayson sáros, csupasz lábától. A hadnagy a fejét rázta.

– Nem mehetett el mellettünk. Biztosan maguk nem figyeltek eléggé. – Lehet, hogy megpróbált beolvadni az utcai söpredék közé, uram –

vetette fel az ırmester. Grayson kezében megremegett az üveg, és a szíve olyan hevesen kezdett dobogni, hogy attól félt, a dübörgés elárulja. – Talán mindegyiküket be kéne győjtenünk, hogy kikérdezzük ıket.

– Bah! Esetleg le is lıhetnénk ıket. – Én talán segíthetek maguknak, hadnagy. – Az új hang hallatán

Grayson hátán végigfutott a hideg. Egy rongyos, borotválatlan férfi közeledett feléjük. Az a fiatalember volt, akirıl azt hitte, ıt követi. Elég közel lehetett Graysonhoz, hogy lássa, amint sietve álcázza magát.

– Látta ezt az alakot? – kérdezte a hadnagy, és felemelte a cipıt.

– Bizony ám. – Az utcalakó semleges arccal Graysonra pillantott – Látja azt a csövet? – mutatott a Grayson sártócsája feletti vízelvezetıre. –A tag talán egy perccel ezelıtt járt erre. Levette a cipıjét, félredobta, és úgy felkúszott azon a csövön, mint egy égı farkú gyík. – A palota irányába mutatott, a lapos tetejő házak felé. – Arrafele ment a tetıkön keresztül.

– A fenébe! – átkozódott a hadnagy. – Megpróbál a hátunkba kerülni. Mindenki vissza, gyorsan!

A katonák laza alakzatba rendezıdtek, és futólépésben indultak vissza, amerrıl jöttek. A cipıt menet közben félrehajították. Amikor a gárdisták elég messzire értek, Grayson lassan felült, és teljesen eredménytelenül megpróbált némi sarat levakarni a zubbonyáról.

– Köszönöm. Az idegen mindkét irányban végignézett az utcán, azután gubancos

szakállal borított piszkos arca váratlan, széles vigyorra húzódott. – Szóra sem érdemes. Mintha új lennél a városban. - Nos, így is lehet mondani. Ki vagy? A férfi hibátlan, választékos meghajlást mutatott be. – Renfred Tor, szolgálatodra. – Azt hiszem, pont fordítva. Én vagyok a te adósod. – Miért követtek? Grayson habozott. Ösztönei azt súgták, óvatosnak kell lennie. Az

idegen barátságosnak tőnt, de talán csak még több információt akar kiszedni a szökevénybıl, mielıtt feladná ıt a hatóságoknak. Grayson fejében többféle lehetıség is megfordult, miközben átsétált az utcán a cipıjéhez. Ha a közeljövıben még futnia kell, szüksége lesz a fájdalmasan szők lábbelire.

Csak most döbbent rá, hogy a férfi két nevet használt. Tehát nem trellwani ıslakos!

– Te külvilági vagy – mondta, kikerülve a másik kérdését. – Így is lehet mondani. – Tor végignézett az utcán. – A külvilágiak

nem túl népszerőek errefelé. Grayson bólintott, és szomorúan elmosolyodott. – Grayson Carlyle vagyok. A Kastélyban állomásoztam a

nemzetközösségi helyırségi mech-szakasszal. – Örvendek a találkozásnak. Khm... mintha elhagytad volna az

egységed.

– İk hagytak el engem. A banditák megtámadták a Kastélyt, engem pedig hátrahagytak, mert azt hitték, meghaltam. Mire magamhoz tértem, az egységem már felszállt a bolygóról.

– Ó, értem. – És te? Mit keresel itt? Tor egy nagyon hosszú pillanatig nézte Graysont. – Én vagyok annak az őrjárónak a pilótája, amelyik idehozta a

banditákat.

8 Renfred Tor az Atreusról származott, de már nagyon sok standard év

telt el azóta, hogy maga mögött hagyta a Marik kormányzású Szabad Világok Ligájának fıbolygóját. Tizennégy éves korában árukezelıként hajózott ki egy Tristar Lines teherszállítón. Húszéves korára több hajón is megfordult, és fedélzeti tisztig küzdötte fel magát. Aztán ı és négy testvére közösen megvásároltak egy vén, rozsdás teherszállító teknıt, melyet egy fergeteges esti berúgás és névadó ünnepség keretében a Szégyenletes névre kereszteltek.

Mint kiderült, az ünneplés korainak bizonyult. A terv az volt, hogy lézerpuskákat és hordozható Inferno rakétaindítókat szállítsanak egy harcos forradalmi csoportosulásnak, de a lázadást végül leverték, a partnerei elszegényedtek, vagy börtönbe kerültek, ı pedig tizenöt fıs legénységével elıkészítette az ugrássorozatot a Lyrán Nemzetközösség területére. Repülésük a Nemzetközösség Perifériáján ért véget, ahol Tor azonnal hozzálátott, hogy új legénységet és alkatrészeket vásároljon, kölcsönözzön vagy lopjon a Szégyenletes fenntartásához. Öt évig vegetált rövid távú szerzıdésekkel és egyirányú áruszállítással, míg végül az Erit csillaghalmaz Drovahchein II nevő rendszerében kötött ki.

A Szégyenletes pályafutása itt csaknem véget ért. A hajónak teljes nagyjavításra lett volna szüksége, mielıtt kiugrik a rendszerbıl, és már az energiaellátás is leállással fenyegetett. Tornak nem volt pénze, nem volt szerzıdése, fizetség híján a legénység is bármelyik pillanatban leléphetett, és esélye sem volt rá, hogy saját erıbıl megjavítsa a roskatag jármővet. Tor így korai visszavonulásra kényszerült a Drovahchein Il-n. Nem mintha az Erit csillaghalmaz kereskedelmi központja annyira jelentéktelen világ lett volna, de egy teherszállító ugrópilóta esélyei meglehetısen karcsúak voltak, a bejövı hajókon pedig ritkán akadt szabad hely.

Ekkor találkozott a Mailai ház megbízottjával, Sinvalie Proctorral. Mailai sokkal inkább volt a csillaghalmaz kormányzója, mint a

tharkadi Katrina Steiner távoli udvara. Maga a halmaz a viszonylagos gazdagság és a technológia apró kis szigete volt a barbarizmus növekvı tengerében. Sinvalie Proctor egyike volt azon kereskedıknek, akik felügyelték a kereskedelem törékeny hálóját az Erit rendszerei és a

Nemzetközösség, valamint a Periféria külsı világai között – ez utóbbiak közé tartozott a Trellwan is.

Sinvalie röviddel azután kereste fel Tort, hogy a fiatalember földet ért a Szégyenletes őrjárójával Gharisportban, a Drovahchein II fı déli kontinensén. Ajánlata megoldást kínált a teherhajó kapitányának összes problémájára. A gharisporti Mailai techcsapat elvégzi a szükséges javításokat a Szégyenletesen, Tor legénységének hat standard hónapos szerzıdést ajánlanak fel, ráadásul elıleget is kapnak, melyet szabadon elverhetnek a gharisporti éjszakában, Tor kapitány pedig aláírhatja az oly régóta áhított, hosszú távra szóló szerzıdést. Cserébe mindössze annyit kellett tennie, hogy oda-vissza szállít néhány embert az Oberon VI és egy Periférián túli, teljesen jelentéktelen világ között. Ez a világ a Trell I volt, vagy ahogy a helyiek nevezték: a Trellwan.

– Tudnom kellett volna – mondta Tor, miközben átkalauzolta Graysont Sarghad sikátorainak és mellékutcáinak kanyargós, kiszámíthatatlan labirintusán. – Rá kellett volna jönnöm, amint megtudtam, hogy az öreg Nagy Hendrik is érintett az ügyben.

– Mire kellett volna rájönnöd? – kérdezte Grayson. – Arra, hogy ezt nem fogom ép bırrel megúszni. Az öreg Sinvalie

eszes fickó. Nem akarta rábízni saját drága hajóját és legénységét Hendrik kis kalózkirályságának bizonytalan jóindulatára, azért felbérelt egy független kapitányt, hogy vállalja a kockázatot. A Mailai ház jelét festették a Szégyenletes őrjáróira, de nem ık vitték el a balhét!

– Mi történt pontosan? – Állj! – sziszegte Tor hirtelen, és belökte Graysont az árnyak közé,

amint egy szakasznyi palotaır vonult át elıttük. Elérték azt a helyet, ahol a sikátor belefutott a város egyik fı közlekedési útvonalába. Itt már rengeteg katonát láttak, ott álltak a sarkokon és az út mentén, és szemmel láthatóan az elhaladó járókelık arcát fürkészték. Tor intett Graysonnak, hogy húzódjanak hátrébb, és folytatta a történetet.

– Semmi nem történt... legalábbis elıször. Ideszállítottam egy nemzetközösségi hivatalnokot, a neve valami...

– Vogel. – Igen, Vogel vikomt. A Tharkadról az Oberonra vittem, majd az

Oberonról ide. Azután a titkárát szállítgattam az Oberonra és vissza néhány alkalommal. Annyit sikerült megtudnom, hogy egy megállapodást ütöttek nyélbe a Trellwan átadásáról Hendrikkel, bár ennek titokban kellett volna maradnia.

– Kellett volna – morogta Grayson inkább magának, mint Tornak.

– Aha... szóval nem kellett sok idı hozzá, hogy kiszivárogjon. A legutóbbi alkalommal, amikor itt jártam, már egész Sarghad teli volt a hírrel. Nem voltak tüntetések a városban?

Grayson bólintott, de közben folyamatosan szemmel tartotta az utcát. Mindez annak az árulásnak a része volt, amelyik az apja halálához vezetett. Valakinek fizetnie kell.

– Szóval, lett volna még egy utolsó találkozó, amikor az Oberon miniszterei a Trellwanra jönnek valami hivatalos aláírási ceremóniára. De semmi nem úgy alakult, mint ahogy mondták. – Tor halkan beszélt, és közben gyanakodva nézegetett körül. Újabb katonák haladtak el az utcán, fegyverüket lövésre készen tartva. Mintha északon valami hangzavar támadt volna.

– Egy bolygó nélküli, A2-es besorolású napnál jöttem ki az ugrásból, hogy pontosítsam a navigációs adatokat, és egy átkozottul nagy őrugró várt rám feltöltött fegyverzető vadászgépekkel. A pokolba, elıször azt gondoltam, belefutottam Hendrik valamelyik kalóz riválisába, de amikor a fedélzetre szálltak, láttam, hogy Hendrik egyenruháját viselik. Hendrik régi emberei viszont, akik már induláskor a hajón voltak, minden felhajtás és ceremónia nélkül távoztak a légzsilipen keresztül. Egyszerően csak kirepültek. Gondolhatod, halálra voltam rémülve.

– Megölték ıket? – Az volt az elsı dolguk. Aztán áttettek egy szakasznyi mechet meg

egy csomó katonát és páncélos jármővet a Szégyenletes rakterébe. Egy technikusi csapat is a fedélzetre szállt, és hozzákezdtek az egyik őrjáró átalakításához. Nehézfegyvereket, lézertornyokat, rakétaindítókat meg ilyesmiket szereltek fel rá. Természetesen megpróbáltam tiltakozni, de a következı pillanatban már volt is egy zúzódás a fejemen, és a szám is felrepedt, ezért a továbbiakban inkább csendben maradtam. Féltem tıle, hogy engem is Hendrik emberei után küldenek.

– Amikor végeztek, a fekete szörnyeteg vitorlát bontott, és kiugrott a rendszerbıl, a Szégyenletes fedélzetén hagyott csapat vezetıje pedig utasított, hogy induljunk tovább. A Trellwannál bukkantunk elı, és leparkoltunk a nap mellett. Engem és három emberemet kényszerítettek, hogy navigáljuk a felszínre az átalakított őrjárót. A halántékomnál egy pisztollyal szálltam le, és landolás után bezártak az egyik hátsó raktárba.

– És utána hagytak elmenni? Tor vigyorogva csóválta a fejét. – Azt nem mondanám, cimbora. Nem tudom, mi történt, de az biztos,

hogy nem akartak elengedni. Azután biztosan nem, hogy láttam ıket

átpakolni útközben, ahol csak navigációs pontosításra és feltöltésre akartunk megállni.

– Miért nem? – Hé, ez egy átkozottul nagy és megtervezett mővelet volt. Legalább

öt csatamech segített átrakodni a szakasznyi másik mechet és a rengeteg felszerelést a Szégyenletesre. Ez is vicces volt.

– Mi? – A rakodó mechek csúcskategóriás gépek voltak... ugye érted, mire

gondolok? Új festés, tiszta alkatrészek. Volt köztük egy vörös-fekete Martalóc, amelyik úgy nézett ki, mint azok a zsoldos gépek a Belsı Szférában. Ezt vezette a parancsnokuk. Hatalmas termető tag, de a csendes, profi fajtából. És halálos, érted? Amit viszont a Szégyenletes fedélzetére raktak, az csupa ócska, öreg, toldozott-foldozott mech volt, jobbára újra felhasznált alkatrészekbıl összetákolva. Volt egy fekete-szürke Martalóc meg egy könnyő, húsztonnás Sáska. Olyan volt az egész, mint valami titkos hadmővelet, amelyikrıl nem szeretnék, hogy kívülállók is tudjanak. Úgy véltem, a lövöldözés lecsendesedése után visszajönnek, és engem is végleg elhallgattatnak. Veszed az adást?

– És hogy kötöttél ki a sikátorban, a hajléktalanok között? – kérdezte Grayson.

– Jó kérdés. Mint mondtam, a. Szégyenletesnek javításra volt szüksége, de nem mindent sikerült helyrehozni rajta. A raktérben maradt egy meglazult szigetelıpanel, azt felfeszítettem, majd miután bemásztam, visszahúztam magamra. Egészen addig ott maradtam, amíg vissza nem jöttek értem, és észre nem vették az eltőnésem. A távozásuk után elıbújtam, hátraosontam a rakterekhez, ahol a mecheket rakodták ki, és a katonákkal együtt kiszöktem. – Elhallgatott, a felvont szemöldökkel hallgató Graysonra nézett. – Addigra szereztem egyenruhát is. Az sokat segített.

– Ez volt az? – mutatott Grayson Tor sáros zubbonyára. – Nem egészen. Reménykedtem benne, hogy beszélhetek itt

valakivel, talán a helyi hatóságokkal a legénységem kiszabadításáról. İk... khm... nem túl szívélyesek a külvilágiakkal szemben. Legalábbis most nem.

Újabb csapatnyi katona haladt el elıttük. Grayson felfigyelt rá, hogy ezek már a bolygó milíciájához tartoznak, zöld egyenruha helyett barnát viseltek. A Kastély barakkjaiban azt beszélték, a sarghadi milícia kitőnıen képzett katonákból áll, bár Carlyle Kommandósai egyik helyi fegyveres erıt sem tartották sokra.

Mi folyik itt? – töprengett Grayson. Már a milícia is ıt keresi?

9 Grayson és Tor tovább figyelték az utcán közlekedı katonákat. Nem

úgy tőnt, mintha Jeverid gárdistái komolyabb kutatást végeznének, de határozottan készültségben voltak, és folyamatosan járıröztek a fı utcákon... miért is? A Kastélynál lezajlott harc közben megszökött külvilágiakat keresték? Vagy csak úgy általában gyanús elemeket? Mivel a kalózok tábora itt volt a szomszédban, a helyi kormányerık talán figyeltek minden fegyveres vagy gyanús csoportosulásra, amely egy ellenséges támadást jelezhet elıre.

De miért mentek olyan sokan északra? Egy kisebb konvojnyi légpárnás páncélozott harcjármő – HVWC – húzott el elıttük.

Grayson Tor történetén gondolkodott. Egy teherszállító elfoglalása, a diplomaták legyilkolása? Még az is felmerült benne, hogy elveti a mesét, mint gondosan megszerkesztett, kitalált sztorit, de miért hazudna neki Tor? A banditák ugyanolyan gyakran folyamodtak áruláshoz és megtévesztéshez, mint a belsı világok bármelyik szervezett kormányzata, de ennek az útközbeni titkos átrakodásnak semmi értelmét nem látta. Az biztos, hogy a Szégyenletest Hendrik egyik hajója állította meg. Kizárólag Hendrik emberei ismerték a teherszállító pontos útvonalát, ahogy a hajó csillagtól csillagig ugrálva megtette az Oberon és a Trellwan közötti távolságot.

A két rendszert körülbelül 145 fényév választotta el egymástól. Mivel az őrugrók egyetlen ugrással nagyjából 30 fényévet voltak képesek áthidalni, több rendszerközi megállót is be kellett iktatni – ezt nevezték ugrássorozatnak, vagyis a csillagok közötti ugrások egymásutánjának. Ezen csillagok többsége – köztük az is, ahol Tor hajóján rajtaütöttek – nem rendelkezett saját bolygóval, vagy csak halott, lakhatatlan szikla- és jégtömbök keringtek körülöttük. Annak esélye, hogy egy ilyen helyen várakozó hajó pont beleakadjon a másikba, elképzelhetetlenül kicsi volt. Ez azt jelentette, hogy a támadók ismerték a Szégyenletes útvonalát. Vagyis a rajtaütést Hendrik rendelte el.

Valóban ı? Hendrik egy tizenkét kisebb kalózkirály közötti ingatag koalíciót vezetett. Talán közülük valaki másként gondolkodott – egy ellenzéki frakció, amelyik Hendrik ellen dolgozott. Ez megmagyarázná Tor történetének legnagyobb rejtélyét, vagyis azt, hogy Hendrik miért a

mélyőrben csapott le a Szégyenletesre ahelyett, hogy még saját fıvilágán, az Oberonon kerített volna sort rá.

Ám még ez a magyarázat is számos megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. Miért fárasztaná magát bárki Hendrik táborában azzal, hogy megtámadja a trellwani helyırséget, amikor néhány órán belül az egész bolygó békés úton a kezükbe kerülne? Ezt még egy lázadó frakció is biztosan kivárná. A másként gondolkodók a Trell rendszer megszerzésével semmire sem mennének egy Hendrik elleni lázadás során, csak saját erıtartalékaikat kötnék le teljesen feleslegesen.

Ennek így semmi értelme, gondolta Grayson. Ráadásul az is újabb kérdéseket vetett fel, amit Tor látott a hajója elfoglalásakor. Azt mondta, a kalózok Hendrik egyenruháját viselték, de az átrakodást végzı gépek sokkal jobb állapotban voltak, mint maga a rakomány. A kalózkirályságok – még az olyan nagyok és erısek is, mint III. Hendriké – leginkább toldozott-foltozott, más mechek roncsaiból begyőjtött alkatrészekbıl álló, csaták tucatjait megért harci gépekkel rendelkeztek. Honnan szedték azokat a vadonatúj, frissen festett csatamecheket? Vajon megengedheti magának Hendrik, hogy a Belsı Szférából béreljen fel egy zsoldos szakaszt? Esetleg Kurita Drakónis Szövetségébıl? És ha ezt is tette, miért nem használta fel ıket a támadásnál? Miért volt szükség a megtévesztésre? Miért? Miért?

– Hé! – Összerezzent, amikor Tor megérintette a vállát. – Ezek elmennek.

A gárdisták valóban visszavonultak az utcákról; néhányan rozsdás, hatkerekő páncélozott személyszállítókba szálltak, mások gyalog vonultak el. Grayson látta, hogy az egyik APC felsı nyílásában álló tiszt széles gesztusokkal magyaráz valamit az adóvevıjébe.

– Valami biztosan felizgatta ıket – jegyezte meg. – De vajon mi? A válasz egy dörrenés és egy villanás képében érkezett, amely pörölyként csapott le Grayson mellére, és néhány pillanatra kiszorított a tüdejébıl a levegıt. Búvóhelyükkel szemben, az utca túloldalán az egyik kirakatból láng, tégla, üveg és beton gejzírje csapott fel, melyet rövidesen sőrő, fekete füst kísért. Az emberek sikoltoztak, de az üvöltések és ijedt kiáltások mellett hallani lehetett egy mozgó gépezet egyre erısödı morajlását.

Grayson ismerte ezt a hangot. A hasán csúszva elıbbre óvakodott, amíg a biztonságot nyújtó épület sarka mögül ki nem tudott kémlelni az utcára. Egy Martalócot látott; a tizenkét méter magas, vastagon páncélozott harci gép a rengeteg ráaggatott fegyver miatt esetlennek,

ingatag egyensúlyúnak látszott. Ám Grayson tapasztalatból tudta, hogy a gép a legkevésbé sem nehézkes.

Megpillantotta a stilizált, hosszúkás szem emblémát a csatamech bal lábának edzett páncéllemezén, és rögtön tudta, hogy ez a szürke–fekete gép ölte meg az apját.

Lecsapott rá a rettegés szülte bővölet, és képtelen volt elmozdulni a sikátor bejáratától. A páncélos szörnyeteg gyötrelmes lassúsággal felegyenesedett, és célzásra emelte masszív jobb karját. A vastag alkarban helyezkedtek el a mech fı fegyverei, egy félnehéz lézer és egy részecskeágyú.

Kékesfehér fénysugár villant, a vakító impulzus sziszegı hang kíséretében ionizálta a levegıt, amerre elhaladt. A sugár telibe találta az APC-t, és felgyújtotta a jármő oldalába kapaszkodó gárdistát. Grayson ösztönösen becsukta a szemét, hogy megvédje a villanástól, de még látta a páncélos tetınyílásában vonagló tisztet, amint az acél hatalmas tőzgolyóvá változik körülötte.

Az összeomló épületek robajába és a lángok ropogásába éles dörej hasított. A Martalóc gépágyúja, a mech bal vállára szerelt fatörzs mérető fegyver 120 mm-es robbanólıszerek rövid sorozataival szórta meg az utcát az égı harcjármő mögött, és a menekülni próbáló zöld egyenruhás gárdistákból pillanatok alatt csupán alaktalan, véres halmok maradtak. Az APC-bıl áradó sőrő, fekete füst olaj és égı hús gyomorforgató szagát hordozta.

Grayson egy kéz türelmetlen, sürgetı érintését érezte a vállán. – Grayson! El kell tőnnünk innen! Gyorsan! De Grayson nem tudott megmozdulni, tekintete a Martalócra tapadt.

A mech tett egy hatalmas lépést, majd még egyet, de mindegyik után rövid szünetet tartott, mintha az út minıségét próbálgatná. Apró tüzek villantak fel rákszerő fején, ahogy a város védıi eredménytelenül próbálták lézereikkel és vállról indítható rakétáikkal átütni a vastag páncélzatot. Grayson azért drukkolt, hogy a sarghadi katonák koncentrálják a tüzüket, találják meg az irányító áramkörök és szervomőködtetı szerkezetek létfontosságú pontjait, és akkor – talán! – lehetne valami minimális esélyük rá, hogy legyőrjék az óriást. Volt egy ilyen pont a lábak és a test találkozásánál, a lapos fej alatt. Ha összedolgoznának...

A gigász gond nélkül sétált át a zárótőzön. Nyomában pusztulás járt, ahogy lézersugarak záporával borította el a sugárutat és a házakat.

– Grayson! – Tor üvöltése végre behatolt tompa bódulata mögé, visszarántotta ıt a valóságba, és az égı jármő bőzébe. Megrázta magát, hátrafordult, és a rémült Tor szemébe nézett.

– Grayson, ki kell jutnunk innen! Hagyta, hogy társa talpra rángassa, és szők cipıjében sántikálva

rohanni kezdett a sikátor mélye felé, minél messzebbre a tomboló szörnyetegtıl. Mögöttük a mech nekiütközött a sikátor melletti épületnek, és a leomló falak megremegtették az utcán szétszórt hulladékot és törmeléket.

Grayson követte Tort Sarghad mellékutcáinak és sikátorainak átláthatatlan labirintusában, és a gépágyú dörgése, valamint az összedılı épületek moraja lassan elmaradt mögöttük. Tor megállt, és zihálva, köhögve nekitámaszkodott a falnak.

– És most hová? – kérdezte a még mindig kába Grayson. Hagyta, hogy vezessék, hogy valaki más hozza meg a döntést.

– Nem tudom. Ha elfelejtetted volna, én is idegen vagyok itt. – Én... én tudok egy helyet, ahová talán mehetnénk. – Grayson

Berenirre, a kereskedıre gondolt, de tudta, hogy a férfi nem szívesen látja ıt újra, és még kevésbé, ha egy másik külvilágit is hoz magával, akit el kell rejteni. – Ismerek egy-két embert, de nem biztos, hogy tudnak segíteni.

– Valahogy ki kell találnunk, hogy jussunk el a kikötıbe. – Tor elgondolkodva nézett az őrrepülıtér irányába. Az alacsony, egyszintes raktárépületek lapos teteje fölött ki lehetett venni a kikötı irányítótornyát, a keskeny oszlopon ülı apró, fehér, csészealjszerő építményt. És mögötte ott látszott Tor hajójának felsı harmada.

– Vissza akarod szerezni a hajódat? – Nem – rázta meg a fejét Tor. – Kizárt dolog. Sosem jutnánk a

közelébe. – Akkor miért pont a kikötı? – Mert elıbb vagy utóbb leszáll néhány hajó. – Fájdalom felhızte el

a fiatal pilóta arcát. – És mert van ott három emberem... három barátom. Valahogy ki kell hoznom ıket.

– Egyedül nem fog sikerülni. – Valahol mögöttük újra kitört a zőrzavar, hangos robbanások követték egymást.

– Talán nem. De ezek a kalózok nem maradnak itt örökké. Most, hogy megtámadták ıket, fogják a zsákmányt, a rabszolgákat és az elfogott mecheket, és szépen kivonulnak, visszamennek az Oberonra vagy akárhová. Nem maradhatnak itt, az egész bolygó ellen nem

harcolhatnak. Meg aztán honnan tudhatják, hogy a Steiner ház nem szervez egy megtorló akciót, hogy az egész bolygót lenyomja a torkukon?

– A szakaszom... – Talán – mondta elgondolkodva Tor. – Bár ahogy hallottam, a

barátaidat rendesen megtépázták. De a lényeg, hogy a kereskedık biztosan jönni fognak. A pokolba, még a Mailaioknál maradt barátaim is biztosan idejönnek megnézni, mi történt a befektetésükkel. Amikor megérkeznek, ott akarok lenni a kikötıben a társaimmal együtt. És ne feledkezz el a hajómról az ugróponton, a fedélzeten további tizenkét emberemmel. – Tor elszántan rázta meg a fejét. – Nem engedhetem, hogy lelépjenek!

Graysonnak eszébe jutott az őrkikötı egyik szegletében elszállásolt munkások és techek apró közössége.

– Talán szerezhetnénk magunknak munkát a kikötıben, és ha ott vagyunk, könnyebben kitalálhatjuk, hogyan hozzuk ki az embereidet. De hogy a hajódat hogyan fogod visszaszerezni, arról elképzelésem sincs.

– Nekem sem, öregem. Nekem sem. – A fájdalmas kifejezés visszatért Tor arcára. Grayson kíváncsi lett volna rá, hogy vajon bőntudatot érez legénysége hátrahagyása miatt, vagy inkább attól tart, hogy egyszerően kivégezték ıket. A pilóta megrázta magát.

– Mindegy, egyelıre az a legfontosabb, hogy együnk valamit, és kitaláljuk, hogyan olvadhatnánk be a helyiek közé.

Igen, gondolta Grayson, szükségük lesz egy búvóhelyre – egy helyre, ahol biztonságban várakozhatnak, amíg ki nem találja, hogyan kapja el az apját meggyilkoló összeesküvıket. Csak azután fog elgondolkodni azon, hogyan hagyja el ezt az istenverte világot.

A csatazaj megszőnt, a városra természetellenes csend borult. Grayson körülnézett, megpróbált tájékozódni.

– Szerintem látogassuk meg a barátaimat. Berenir kereskedı, vannak kapcsolatai a kikötıben és a bolygón kívül is. Talán ı tud nekünk munkát szerezni. Vagy legalább lesz valami ötlete, hogy mihez kezdjünk.

– Hol lakik? – A Kereskedık Harmadik Utcájában. Erre. – Ezúttal Grayson ment

elöl, de gondolatai állandóan visszakanyarodtak az utcán látott Martalóchoz és apja halálához. Az a Martalóc azután támadta meg Durant Carlyle-t, miután az apja könnyebb Fınix Sólyma súlyos

sérüléseket szenvedett a Szégyenletes őrjárójának törzsén elrejtett fegyverállásokkal vívott reménytelen párbajban. Durantnak esélye sem lehetett.

Új energia váltotta fel a fásultságot, amely megbénította Grayson szellemét attól a pillanattól kezdve, hogy Berenir házában visszanyerte az eszméletét. Most elıször látott maga elıtt egy követendı célt. Elpusztítja a gyilkos mechet, vagy meghal a próbálkozás közben. A bosszúvágy mardosó éhségként hajtotta ıt végig Sarghad kanyargós utcáin, miközben pánikba esett lakosok, valamint a gárda és a milícia szervezetlen csoportjai rohantak el mellettük. Bár még nem tudta, miként fogja végrehajtani tervét, megesküdött rá, hogy végez a Martalóccal és a pilótájával.

10 Sarghad keskeny utcáin tíz méter magas, halált hozó harci gépek

járıröztek. Bár Grayson tudta, hogy találja meg a Kereskedık Harmadik Utcáját, neki és Tornak négy alkalommal is kitérıt kellett tenniük, mert az utcát pánikba esett emberek tömegei vagy támadó mechek torlaszolták el. Grayson megpróbálta megjegyezni, milyen típusú gépeket látott eddig. Tudta, hogy van egy Sáska és egy másik is, amelyik a Kommandósok Darazsára hasonlított, de most az oberoni III. Hendrik hosszúkás szem szimbólumát viselte. Egy alkalommal ismét megpillantotta a Martalócot, amint átvág egy összedılt épület romjai közt. Sarghad fölött fekete füstfelhı győlt össze, a levegı pedig nehézzé vált a ledılt falakból felszálló tégla- és betonportól.

A Kereskedık Harmadik Utcájára nyíló sikátor kijáratánál Tor megtorpant, és intett Graysonnak, hogy maradjon mögötte. Grayson a teherpilóta válla fölött egy másik Darazsat látott, amelyik vagy tizenöt trellt kísért a város széle felé.

– Mit mővelnek? – Valószínőleg túszokat szednek – felelte Tor komoran. – De ezek az

emberek nem valami jómódúak. Minden bizonnyal rabszolgának kellenek.

Grayson csendben maradt. Hallott már történeteket a Periféria kalózkirályai között zajló rabszolga-kereskedelemrıl, de nem adott túl sok hitelt ezeknek a meséknek. Még Claydon félelmét – miszerint az anyját Hendrik kalózai az Oberonra hurcolták rabszolgának – is könnyedén betudta a tájékozatlan, szinte iskolázatlan emberek vakrémületének, akik soha nem jutottak túl saját világuk atmoszféráján. A kegyetlen igazság azonban az volt, hogy a civilizáció szilánkjai között, ahol a gépek és a technológia termékei valóságos kincsnek számítottak, az emberi munka olcsó és könnyen beszerezhetı erıforrásnak bizonyult.

– Hová viszik ıket? – tőnıdött fennhangon. – Gondolom, az őrkikötıbe – borzongott meg Tor. – Itt nem tudják

ıket felhasználni. Valószínőleg elviszik ıket a bolygóról. – Hangja különös módon szenvtelennek és távolinak tőnt. – Még az is lehet, hogy a Szégyenletes fedélzetén szállítják el ıket.

Grayson figyelmét hangos robaj vonta magára az utca túlsó vége felıl. Elıbbre araszolt, és alig valamivel az utca szintje fölött kikémlelt a sarok mögül. A látvány a velejéig megrázta. Ott állt a Martalóc, egy lángoló épület romjai közt. Mintha egy kést forgattak volna meg Grayson gyomrában. A ház Bereniré, a kereskedıé volt.

A Martalóc átgázolt a romokon az utcára, és ezzel teljessé tette a pusztítást. A ház homlokzati fala megrepedt és beomlott, vörös szikrákkal szórva meg a törmelék fölött terjengı fekete füstfelhıt.

Tor figyelte Grayson arcát. – Gondolom, az volt a barátod háza. – Igen... igen, az volt. De nem értem. Miért csak ezt az egyet

pusztították el? – Berenir házát sebészi pontossággal döntötték romba, de a tömb többi házához hozzá sem nyúltak. Grayson azon gondolkodott, vajon Claydon túlélte-e a támadást. Miközben a Martalóc romokat és lángokat hagyva maga mögött távozott észak felé, bele kellett nyugodnia, hogy ez nem túl valószínő. Komoran figyelte, ahogy Berenir házának egy újabb fala omlik le szikraesıtıl kísérve.

Mindketten visszahúzódtak a fıutcáról. – Sajnálom a barátaidat – mondta Tor. Grayson csak bólintott. Furcsán üresnek érezte magát, semmi másra

nem érzett vágyat, csak hogy visszavágjon a kalóz mecheknek. De hogyan? Hogyan? A tehetetlenség érzése nyomasztó teherként nehezedett rá.

– Én elindulok a kikötı felé – jelentette be Tor. – Technikusokat mindig keresnek, és elég jól értek a hajókhoz, hogy találjak valami munkát. Lehetnél a segédem, és valahol befestenénk a hajad. Akkor nem kell több iszapfürdıt venned. Grayson egy pillanatnyi gondolkodás után megrázta a fejét.

– Menj nélkülem, kapitány. Nekem más dolgom van. – És mi az? – hökkent meg Tor. – Hol? – Nekem... eh, ne is törıdj vele. – Graysont megzavarta saját

hebegése. – Csak át kell gondolnom egy-két dolgot, ennyi az egész. Késıbb majd megtalállak a kikötıben.

– Mikor? Grayson vállat vont. – Nem tudom. – Lenézett a kezére, és eltőnıdött rajta, miért nem

remeg. Gyengének érezte a végtagjait, mintha a Martalóc megpillantásakor elenyészı érzelmi kavargás csak egy üres, önmagát is alig tartó héjat hagyott volna hátra. A testét eddig mozgásban tartó

adrenalin felszívódott, és a nyomában nem maradt más, csak a kimerültség.

Szembefordult Torral. – Menj csak. Amint tudok, csatlakozom hozzád. Tor elvigyorodott, de a szemében látszott az aggodalom. – Ne maradj el túl sokáig. Nekünk, idegeneknek össze kell tartanunk,

nem igaz? Menj a pokolba, és hagyj engem békén! – gondolta Grayson olyan

vadsággal, ami még ıt magát is meglepte. De hangosan nem szólt semmit, csak biccentett és hátat fordított társának. Kellett szereznie valamilyen szállítójármővet, amellyel feljuthat a hegyekbe, és egyáltalán nem volt benne biztos, hogy maradt elég ereje a feladat végrehajtásához.

A fiatal tiszt merev vigyázzban állt, és érezte, ahogy az

izzadságcseppek becsorognak fekete testpáncéljának nyakrésze alá. – Nem, nagyuram, nincs itt – jelentette. Az íróasztalnál ülı férfi felnézett, és hővös pillantással végigmérte a

tisztet. – Pedig itt kell lennie. Én magam lıttem le. Láttam összeesni

pontosan azon a helyen, amit bejelöltem a jármőhangár alaprajzán. – Nem volt ott, nagyuram. – Félelem költözött a fiatal tiszt arcára.

Parancsnoka a könyörtelenségérıl volt híres. – Átkutattuk a Kastélyt, ellenıriztünk minden holttestet. Találtunk... találtunk nyomokat, amelyek arra mutatnak, hogy valaki járt a Kastélyban a távozásunk után. Talán pont az a fiú, akit keres. Az egyik raktárajtó nyitva állt, pedig Wynn ırmester úgy emlékezett, hogy a csata után még csukva volt, és a jelek szerint egy légpárnás is eltőnt. Carlyle fia biztosan beindította a jármővet, és elmenekült.

Harimandir Singh százados igazságos – igaz, könyörtelen és sokat követelı – embernek tartotta magát, és nem hódolt be a nyers érzelmeknek. Egyetlen lövést adott le az ellenséges parancsnok fiának a fejére. Az ı parancsa volt, hogy a támadó csapat a foglyokkal együtt hagyja el a jármőhangárt, és kövesse a túlélı Kommandósokat az őrrepülıtér peremvonalához. Ha Grayson Death Carlyle még élt, az Singh felelıssége volt, és nem ezé a hadnagyé, aki sikertelenül próbálja meg leplezni félelmét.

Tehát az én hibám, állapította meg gondolatban Singh. Le kellett volna zárnom az ügyet egy második lövéssel, vagy legalább hátrahagynom valakit, hogy ellenırizze a hangárban fekvı testeket.

De minden olyan gyorsan történt. Csak gyors döntésekkel és azonnali cselekvéssel teljesíthették a küldetést.

És a küldetés végeredményben sikerrel járt, nem? Carlyle Kommandósait legyızték, a túlélıket előzték, és a bázisuk Singh kezére került. Ha ennek az egy kölyöknek sikerült bemenekülnie Sarghadba, az vajon súlyosan veszélyezteti a terv egészét? Singh azt a parancsot kapta, hogy bizonyosodjon meg Carlyle fıtechnikusának, Riviérának, a Kastélyban maradt összes mech-harcosnak, és a parancsnok fiának a haláláról. Az utasításokat végrehajtotta, kivéve ezt az utolsót.

Singh gondosan mérlegelte a helyzetet. A fiú nem Carlyle szakaszának valamelyik tagjával szökött meg, ebben egészen biztos volt. Ha él, akkor valahol a Trellwan sivatagában rejtızik, vagy a hegyek lábánál fekvı, a helyiek által Sarghadnak nevezett nyomorúságos koszfészekben.

Ha valóban a sivatagba menekült, akkor meg vannak számlálva az órái. A Periasteron néhány standard napon belül gyilkos hıséggel árasztja el a homokpusztát. És ha a kölyök elrejtızik egy barlangban és túléli azt, a Trellwan rövid telének mínusz 50 fokos hımérséklete másodéj idejére végez vele.

Tehát maradt a város. Egyetlen ember miatt nem kutathatták át az egész települést, és igazán oka sem volt rá, hogy megpróbálkozzon vele. Az ifjú Carlyle biztosan nem hagyja el a bolygót; meg sem közelítheti az őrrepülıteret anélkül, hogy a külsı ırség meg ne állítaná. Gyakorlatilag arra lett kárhoztatva, hogy itt maradjon a Trellwanon. A terv többi része teljesen simán ment, és minden jel arra mutatott, hogy Carlyle fia nem fog akadályt képezni a végsı fázisok végrehajtása elıtt.

Emellett még mindig megvolt rá az esély, hogy beleakad valamelyik járırbe. Singh úgy döntött, utasításba adja az összes járırnek, hogy ha Sarghadban vagy az őrrepülıtérnél elfognak valakit, aki körülbelül egyidıs Carlyle-lal, akkor azonnal értesítsék ıt... nem is, inkább az összes külvilágiról, akárhány évesek is legyenek, így vagy úgy, de tudomást fog szerezni a kölyök búvóhelyérıl, vagy megbizonyosodik róla, hogy már nem él.

A tiszt még mindig vigyázzállásban állt elıtte. – Végeztünk, hadnagy. Ön mindent megtett, köszönöm a jelentését.

A hadnagy láthatóan megkönnyebbült, de azonnal kihúzta magát, és jobb kezét a bal melléhez emelve, feszesen tisztelgett.

– Igenis, nagyuram! Singh figyelte a katonát, amint sarkon fordul, és távozik. Nem,

Carlyle szökése a legapróbb mértékben sem fogja befolyásolni a tervet. Figyelme visszatért az íróasztalon elıtte heverı munkájához, a

hercegnek írandó jelentéshez. Huszonnégy órán belül egy gyors futárhajó érkezik az ugrópontra, és Singh jelentése egy helyi éven belül a Trellwanra hozza a herceget és armadáját.

Singh tudta, hogy ıkegyelmessége Ricol herceg, akit az Utódállamokban csak Vörös Vadász néven ismertek, alig várja már, hogy hozzáfogjon a következı fázis végrehajtásához.

A Mount Gayal és a rajta terpeszkedı, csonka piramis alakú Kastély

fölött egy sornyi éles, szaggatott szélő sziklacsúcs sorakozott, melyek a Trellwan egyenlítıjét körbeölelı hegyvonulatok részét képezték. A Crysander-hegység viszonylag új vonulatnak számított; a Trellwan közeli napja által elıidézett folytonos szökıárak alakították ki, melyek újra és újra elborították, majd szabaddá tették a közömbös sziklarétegeket, és idınként rengésekei és lávaömléseket idéztek elı bennük. A 35000 km hosszú láncolat számos csúcsa aktív vulkán volt, ezért a gyenge földrengések mindennapos jelenségnek számítottak.

Bár a Trellwan felületének nagy része száraz volt, az egyenlítıi hegységek között mégis megbújt két apró, kanyargós, ásványokban gazdag beltenger. A bolygó emberi kolóniái ezektıl a vízfelületektıl néhány száz kilométeren belül, a viszonylag termékeny vidéken jöttek létre. A vörös Trell által tizenöt standard naponként kiváltott lassú, hömpölygı tengerárak túlságosan magasak voltak ahhoz, hogy vízparti településeket lehessen létesíteni. Ráadásul a savas víz magas kén– és hidrogén–szulfid tartalma több kilométeres körzetben bőzös záptojásszaggal töltötte meg a levegıt. Azonban a Trellwan energiájának legnagyobb részét a tengerek borzalmas szagú partján felállított, személyzet nélkül üzemelı árapály-erımővek szolgáltatták. A Periasteron jelezte minden 45 napos év kezdetét és végét. Ez volt az az idıpont, amikor a Trellwan a legközelebb járt a Trellhez a nap körüli szeszélyes pályáján, és mindig a bolygó felszínének ugyanazon két pontján következett be. A Távoli Áthaladásnak nevezett Periasteronra a planéta túlsó felén került sor, minden másodéj közepén Sarghadban ezt az idıpontot a nappali oldal felıl érkezı enyhe viharok, valamint az

emelkedı hımérséklet hirdette elıre, amely a város kurta tavaszi-nyári-ıszi idıszakát jelezte.

A Közeli Áthaladás nevő Periasteron a Nerge, azaz a Fekete Sivatag fölött következett be, a várostól 2000 kilométerre nyugatra, és teljesen más hatásokat hozott magával.

A Trell ilyenkor mindig az égen járt, valamivel túl az elsınap közepén, Sarghad földrajzi hosszúságán. A hımérséklet rövid idı alatt nagymértékben felszökött, a víz pedig fokozott mértékben kezdett párologni a közeli tenger felszínérıl. A felhık olyan gyorsan borították be az eget, hogy alig lehetett szemmel követni. Ahogy a forró, nedves légtömegek felszálltak a hideg sztratoszférába, betódult a helyére a sivatagi szél, amely üvöltve száguldott át Sarghadon a keleti ásványsíkságok felé.

Aztán megérkezett a heves, viharos széllel kísért esı, amely sártengerré változtatta az okkersárga sivatagot, és elöntötte a város utcáit. A bolygó lassú forgása folytatódott, és Sarghad végül hosszú éjszakába süppedt. A sötétség idején folytatódtak a viharok, a hımérséklet pedig gyorsan zuhant.

Elsıéj közepére, körülbelül öt vagy hat standard nappal késıbb, a város fölé emelkedı hegyekben megkezdıdött a havazás. A hó formájában érkezı csapadék legnagyobb része a hegyekben csapódott le, illetve az északi és déli gleccsersíkságokon és jégmezıkön. A Sarghad körüli egyenlítıi sivatag gyakorlatilag megfagyott, mert a hımérséklet mínusz 50 fok alá esett, a hegyekben pedig rövid élető gleccserek jöttek létre.

Vastag hóréteg rakódott a töredezett hegycsúcsok közé. Voltak helyek, ahol a szeizmikus mozgások, illetve a hó, a fagyás, a hıség és az esı megnyitotta a sziklát, és feltárultak az ısi, rejtett barlangok és üregek, a tengerek felé pedig új patakok, folyók indultak meg. A csillogó jégkupolák alatti barlangokban forró ásványvíz tört elı a kövek alól. Ezeknek az üregeknek a biztonságos melegében állandóan hallani lehetett a csodálatos jégsztalaktitokról lecsöpögı vízcseppek visszhangzó kopogását.

A Távoli Áthaladásra másodéj közepén került sor. Akkor is voltak idıjárási szélsıségek, fıként a két pólus felıl érkezı meleg szelek hoztak szél- és homokviharokat magukkal, és a hımérséklet is lecsökkent. Harmadnap közepére azonban a hımérséklet már fagypont fölött volt, és ettıl kezdve folyamatosan emelkedett. A hóba és jégbe csomagolt hegyek olvadozni kezdtek.

Néhány helyen ez az olvadás katasztrofális következményekkel járt. A Sarghadtól északra emelkedı hegyek közötti szakadékok és

barlangok hálózatában a Mennydörgés-hasadék volt a legjelentısebb. A hideg idıszakok alatt több száz méter vastagon fedte be a jég, de harmadnap elejétıl egészen elsınapig jeges zuhatagokat hozott létre a hatalmas, megolvadt víztömeg. A bömbölı, zubogó, fehéren tomboló vízesések utat vágtak maguknak a jégben és a sziklában, és a mély szakadékba zúdulva felhıpáraként emelkedtek fel ismét. A melegedési idıszak alatt a felhık megültek a város elıtti síkságról csak V–alakú bevágásnak látszó Hasadék felett, és a víz távoli robaja még az utca zaján és a kereskedık és vásárlók folyamatos hangoskodásán keresztül is tisztán hallható volt.

Grayson röviddel azután fedezte fel a Hasadékot, hogy Carlyle Kommandósai a Trellwanra érkeztek. Mindig ide vonult el, ez volt az ı menedéke Kai Griffith követelései és bírálatai, valamint a barakk zaja elıl. Idınként még apja gyengéd, ám mégis élesen kritikus tekintete elıl is ide menekült. Egyszer, néhány helyi évvel korábban felhozta Marát is egy kis kisrándulásra. Reménykedett benne, hogy a lányt is ugyanúgy le fogják nyőgözni a csodálatos barlangok, mint ıt, de nagyot csalódott barátnıje reakciója láttán. A Hasadék túlságosan zajos, panaszkodott a lány, a levegı hideg és nedves, a vizes szikla pedig túlságosan hideg és kemény ahhoz, amit tenni szerettek volna.

Az eset után néhány helyi napig ı sem tért vissza, de még Mara sem volt képes hosszabb idıre elhalványítani a hely varázsát. Grayson azután számos alkalommal látogatott ide, de mindig egyedül.

A Hasadék volt az a hely, ahová most el kellett mennie. Mindössze néhány percébe telt, hogy elkösse a sarghadi milícia egyik légpárnását, amelyik a riadtan összecsıdült tömeg mellett parkolt. Nem érzett túlzottan nagy lelkifurdalást a lopás miatt. Elvégre ez is egyike volt azoknak a könnyő katonai jármőveknek, amelyeket a Kommandósok ajándékoztak a helyi milíciának, röviddel a megérkezésük után, a Trellwan és a Nemzetközösség közötti kölcsönös katonai kiképzési és segítségnyújtási szerzıdés keretében.

Azután, amin az elmúlt néhány órában keresztülment, Grayson úgy érezte, a trellek legalább egy szállítójármővel tartoznak neki. Az apró légpárnás gomolygó porfelhıt kavarva suhant ki vele a városból, és nemsokára már a Sarghadtól északra elterülı, öntözött földeken járt.

Errefelé még volt élet – a zömök, ágak nélküli növények sötétkék színben játszottak a Trellwan klorofillt pótló, rézszulfid-alapú helyi

vegyületének következtében. Egyetlen vastag, rozsdás fémcsövön vezették le ide a vizet az északi hegyekbıl, hogy öntözzék vele a kék vegetációt és a város mögötti sivatagba telepített alacsony, ezüstös agrokupolákban termelt növényeket. A helyiek nem fogyasztották a helyi növényzetet, ezért az agrokupolák állandó hıfokú, szabályozott fényő belsejében termelték meg saját maguknak a gabonát és a zöldségeket. A Trellwan szélsıséges idıjárásához alkalmazkodott helyi növények szolgáltatták a főszereket (kis mennyiségben nem voltak ártalmasak az emberi szervezetre), a cserje nagyságú, ásványi anyagokban gazdag keményfa pedig a bolygó fı exportárucikkének számított.

Grayson egyenesen vágott át a síkságon; teljes sebességre állította a kis légpárnást, és célba vette az északi hegység V-alakú bevágását. Útközben látott néhány embert, többnyire munkásokat, akik épp most hajtották ki zömök, pikkelyes lannicjaikat a lapos, kupola alakú menedékekbıl. Most, hogy a támadók elmentek, a mezıkön és az agrokupolákban folytatódhatott a munka. Senki nem szentelt különösebb figyelmet az elsuhanó légpárnásnak. Több kanyargós szerpentin is vezetett fel a hegyekbe, de végül így is ott kellett hagynia a légpárnást néhány szikla fedezékében. Innen bevetette magát az alacsony mennyezető barlangok labirintusába, amelyek bevezették ıt a hegység szívébe, majd a fı Hasadék csarnokába.

Grayson elıször a Hasadék hangját hallotta meg – a tompa morajlás még innen tíz kilométernyire, Sarghad utcáin is hallható volt. A barlangokban a robajlás végigvisszhangzott a sziklaalagutakon, és önálló élılényként ostromolta érzékeit. A hang csak harmadnap eleje és elsınap eleje között volt hallható, amikor a jégtömbök olvadni kezdtek, és lezúdultak a Hasadék kétszáz méter mély üregébe, de Grayson tudta, mit kell tennie. Általában hozott magával fülvédıt, de késıbb rájött, hogy a barlang talajának viaszos, csúszós, sárga agyaga is ugyanolyan jól megteszi. Gondosan betapasztotta mindkét fülét, és az enyhe szögben emelkedı barlangfolyosókon elindult a dübörgés forrása felé.

Elért egy sziklaperemig, a bolygókéreg egyik ısi rengésének maradványáig, amely a hasadék fala mentén egészen félútig felfutott az áttetszıen ragyogó jégmennyezet, és a homályos árnyékba rejtızı páralepte tó közé. Ezen a peremen teljesen körbevette a hegység intenzív morajlása és vibrációja. A levegı hideg volt, magas páratartalmú, és szinte élı a zuhatagok felıl áradó ritmusos hanghullámoktól. A Hasadék központi üregét megtöltötte a jégkupola

csatornáiból és vízvájta járataiból ömlı víz. Idınként többtonnás jégtömbök szakadtak le a mennyezetrıl, hogy kétszáz méteres zuhanás után eltőnjenek a lenti, párás örvénylésben.

Grayson elindult balra a peremen. Itt, délen a Hasadék a fényre és a szabad levegıre nyílt, és a jégkupola szabad kilátást engedett a sziklás csúcsokkal keretezett égbolt egy darabjára. A nyíláson keresztül, öt kilométeres messzeségben, jóval maga alatt látta a Kastély tetején lévı helikopter-leszállót, mögötte pedig Sarghad kerék formájú települését. Lába elıtt a Hasadék fala egyenesen zuhant le százméternyit, egészen a tó széléig.

Ez a tó nagyon hosszú és mély vízfelület volt. Több kilométeres hosszúságban nyúlt be a hegység belsejébe, a Hasadék északi nyílásánál vízesésekké és zuhatagokká alakult, még északabbra mély, kanyargós folyamként folytatta útját, majd végül ötven méteres zuhanás után egyesült a hegyek közé zárt Grimheld-tenger kéntıl bőzlı vizével. A tó déli partját mindkét oldalról a Hasadék fala határolta, itt egy sziklás medren keresztül távozott a víz a hegységtıl délre elterülı száraz pusztaság felé. Ebbıl a magasságból alig lehetett kivenni az öntözıcsövet.

Grayson a hangzavar közepette letelepedett egy párától nedves sziklára. Leshelyérıl jól látta a Kastély tetején mozgó embereket, bár ebbıl a távolságból lehetetlen lett volna megmondani, pontosan mivel foglalatoskodnak, és az egyéb részleteket sem vehette ki. Mivel az őrrepülıtér a Kastély mögött és alatt helyezkedett el, abból nem sok mindent látott. Az irányítótorony jellegzetes formája így is felismerhetı volt, csakúgy, mint a kommunikációs állomás antennája és még valami, ami nem lehetett más, mint a Szégyenletes őrjárójának tömpe orra. Szerette volna, ha nála van elektromos távcsöve, hogy lássa, mit mővelnek a hajó mellett felállított állványzaton sürgölıdı emberek.

Alaposan szemügyre vette a Kastély tetejét. Több helikoptert is látott, könnyő felderítı gépeket, amelyek nemrég még a Kommandósok jármőparkjának részét képezték. Az egyik helikopter éppen ebben a pillanatban emelkedett a magasba, és hatalmas, csillogó rovarként indult a kikötı felé. A Kastély elfoglalásával a kalózok különösen jól jártak, mivel a Kommandósok nem tudták kimenekíteni vagy megsemmisíteni felszerelésük egy részét. Grayson gondolatai visszatértek feladatához, a bosszú égetı vágyához. Jelen pillanatban reménytelen küldetésnek tőnt. Harci tapasztalat nélkül, fegyvertelenül mekkora esélye lehet egy Martalóc ellen? A bosszúhoz legalább egy nehéz mechre volna

szüksége, amely szembeszállhat a hetvenöt tonnás gépezettel. Emellett nem ártana egy teljes mech szakasz támogatásként – vagy egy kisebb, mechek elleni harcra kiképzett hadsereg. Hiszen a Martalóc sem volt egyedül. Más kalóz mechek is állomásoztak a Trellwanon, nem beszélve a több száznyi gyalogos katonáról.

Grayson ezen elgondolkodott egy pillanatig. A Kastély elleni támadás annyira módszeres, annyira jól megtervezett és gondosan idızített volt! Nem a kalózoktól megszokott gyors, rajtaütésszerő támadásra emlékeztetett. Minél többet gondolkodott rajta, annál furcsábbnak találta. A kalózoknak ki kellett dolgozniuk egy tervet Tor hajójának elfoglalására, és el kellett kapniuk az őrugrót az Oberon IV és a Trellwan közötti harminc lehetséges navigációs és újratöltı pont valamelyikén. Azután embereket és eszközöket vittek a Szégyenletes fedélzetére – a mélyőrben ez nem könnyő feladat –, majd extra fegyverzetet szereltek az őrjáróra, amivel sikerült is meglepniük és alaposan megtépázniuk apja Fınixsólymát. Mindezt a Kastély elleni támadással tökéletes összhangban tették. A kalózok ezenkívül megszerezték vagy megvásárolták a Stefan nevő astech (és valószínőleg mások) segítségét, hogy átjuthassanak a Kastély biztonsági rendszerén, és a kommandósok meglepetésszerően támadhassanak a bázisra.

Több tucatnyian lehettek, talán még egy századnál is nagyobb erıt vetettek be. A jelek szerint több kisebb egységre oszlottak, és mindegyiknek más célpontot jelöltek ki a Kastélyon belül. Grayson emlékezett, amikor beléptek az irányítóközpontba, és jeges bizonyossággal tudta, hogy ezek nem helyi csapatok voltak. Valahonnan máshonnan hozták ide ıket, minden bizonnyal egy másik teherszállító őrjárón, amelyik órákkal elıbb landolt a kikötıben. Az akciónak ez a része gondos tervezést és tökéletes idızítést igényelt, hogy pontosan akkor hajtsák végre, amikor Carlyle Fınix Sólyma megközelíti a Szégyenletes őrjáróját. Az egész tervezés egy nagyobb – és meglehetısen drága – katonai hadmőveletre emlékeztette. Grayson biztos volt benne, hogy itt nem csupán néhány szakadár kalózhadúr lázadásáról van szó az Oberon hatalma ellen.

Graysonnak ismét eszébe jutott támadójának arca. Az a szikár, sötét arc a gondosan nyírt bajusszal és szakállal. A túlságosan fényesen csillogó szempár – egy fanatikus szeme. Biztos volt benne, hogy látta már valahol ezt az arcot, de hol?

A kezdı mech-harcosok kiképzésének egyik legfontosabb pontja az volt, hogy ismerjék a többi mech-harcost. Természetesen nem

mindegyiket, de a fontosabbakat, a zseniális tehetségőeket, a sikeres zsoldosokat és vezéreket, akik már ezernyi háború szaggatta világ harcmezejébe vésték be a nevüket. Vajon az ismert mech-harcosokat tartalmazó számítógépes adatállomány tanulmányozásakor látta ezt a sötét arcot? Vagy egy hagyományos gyalogos egység parancsnoka lehet? Egyik kezével eltakarta a szemét. Gondolkodj... gondolkodj!

Kinyitotta a szemét, pislogott néhányat a hirtelen fényben, majd felállt, és nagyot sóhajtott, de nem sikerült rájönnie a megoldásra. Azt azonban tudta, hogy ha a számítógépes állományok nézegetésekor találkozott ezzel az emberrel, akkor az adatnak továbbra is ott kell lennie a Kastély központi számítógépén. Valahogy vissza kell jutnia a Kastélyba.

11 Grayson elveszítette az idıérzékét, mióta elhagyta Berenir házát,

hogy találkozzon Marával. Nem akarta felhívni a figyelmet külvilági származására, ezért a csuklószámítógépét Claydonra bízta. És egy olyan világon, ahol a nap tizenöt standard nap alatt kúszott el az egyik horizonttól a másikig, lehetetlen feladat volt megbecsülni a pontos idıt.

Akármennyi is lehetett azonban az idı, Grayson éhes és hullafáradt volt. A sziklapárkányon való pihenés ugyan segített egy keveset, de még mindig nem volt olyan állapotban, hogy bárkit is megtámadjon – különösen nem egy hetvenöt tonnás óriást. Jelen pillanatban a pénz utáni vágya háttérbe szorította bosszúvágyát... sıt, minden más vágyát. Ha lenne pénze, el tudna menni valahová aludni, tudna magának ételt vásárolni, és talán még egy üveg hajfestéket is szerezhetne, hogy befesthesse árulkodó fürtjeit.

Graysonnak fogalma sem volt róla, hogyan tehetne szert némi helyi fizetıeszközre. Mara volt az egyetlen itteni barátja, de a lányt nem tudta elérni. Egyedüli tulajdona egy lopott légpárnás volt, de abban a pillanatban letartóztatnák, ahogy megpróbálná eladni. Az itteni milícia nem igazán vette jó néven a katonai eszközök eltulajdonítását és áruba bocsátását.

Az elrejtett légpárnástól nem messze bukkant elı a barlangokból, és elkezdte átvizsgálni a nyitott utasteret és a csomagtartót, hátha talál valamit, aminek hasznát vehetné.

Az ülés alatti tárolóban talált három rúd csokoládét, melyet azonnal el is tüntetett a gyomrában. Más értékes dologra nem bukkant, kivéve egy kulcsokkal, csavarhúzókkal és a javításhoz, karbantartáshoz szükséges más eszközökkel teli fémdobozt. A szerszámokon nem látott jelölést. Ha sikerülne találnia Sarghadban egy zálogházat vagy egy szerelımőhelyt, talán eladhatná ıket, és a pénzbıl gondoskodhatna magának szállásról és élelemrıl legalább egy alvási periódusra.

Ezenkívül csak a lopás lehetısége maradt számára, ami még kevésbé tőnt ígéretesnek. Hacsak meg nem fenyegeti az áldozatát egy hatalmas csavarkulccsal, senki nem venné komolyan a próbálkozását, ahhoz pedig nem volt gyomra, hogy hátulról üssön le gyanútlan embereket.

Úgy döntött, megpróbálja eladni a szerszámokat, azután talán elindul az őrrepülıtérre, és megkeresi Tor kapitányt. Ha nem jár sikerrel,

esetleg megkísérelhet munkát szerezni magának valamelyik agrokupolában. Nem számít, milyen munka lesz. Életben kellett maradnia egy ellenséges bolygón addig, amíg ki nem terveli bosszúját a Martalóc pilótája ellen. Ez a vágy létezésének központi hajtóerejévé vált.

A légpárnást otthagyta egy külvárosi raktárépület mögött, és a szerszámosládát a kezében cipelve elindult a város központja, a „kerékagy" felé. Nem tudta, hogyan fogja megtalálni, amit keres, a helyiektıl útmutatást kérni pedig nem akart. Sárfoltos, elhanyagolt külseje nem növelte volna meg annak esélyét, hogy egyenes választ kap kérdéseire, de a trell kultúráról sem tudott annyit, hogy kitalálja, merre lehet egy zálogház vagy szerszámbolt. Rövid gondolkodás után úgy döntött, a Kereskedık Utcája kecsegtet a legnagyobb sikerrel. Szők cipıjében botladozva folytatta útját Sarghad üzleti központja felé.

Kétszer eltévedt, és végül csak a véletlennek köszönhetıen jutott el a központig, ahol már kiismerte magát. Ott volt elıtte a Palotakert, fölötte a Palota kupolái, a kobaltkék sövények rövid élető virágoktól pompáztak. Ha sikerülne eljutnia Marához, minden problémája megoldódna. De a fıkapun belül most is zöld ruhás katonák járıröztek, az utcákon pedig nyüzsögtek a palotaırség és a milícia emberei. Ha megpróbálna átmászni a három méter magas kerítésen, simán leszednék, mielıtt még felérne a tetejére.

Nem, a Kereskedık Harmadik Utcája visszafelé, abban az irányban van. Marát ráér késıbb felkeresni.

Singh a szerelıcsarnok nyitott kapujában állt. Miközben az alakzatba

rendezıdı katonákat figyelte, folyamatosan hallotta a halk morajlást a Kastély fölé emelkedı hegyek felıl. Négy teljes század, azaz körülbelül háromszáz ember, valamint öt mech tartozott a közvetlen parancsnoksága alá. Két század látta el az őrrepülıtér peremvonalának védelmét, a másik kettı azonban itt volt; fegyverükön és páncéljukon vörösen csillant meg a napfény, poros szállítójármőveik egy sorban várakoztak a közelben.

A sisakjukban arctalan, páncélos katonák mögött tornyosult a zászlóalj öt csatamechje. Természetesen Vallendel hadnagy Martalóca volt a parancsnoki gép, és ı fogja vezetni a csapatokat a harcban, de a parancsnokság Singh kezében lesz.

Harimandir Singh, egy öt mechbıl álló szakasz parancsnoka! A herceg óriási megtiszteltetésben részesítette ıt ezzel a poszttal. A

Sárkány Kódexhez hasonló titkos mőveletek túlságosan kényesek voltak ahhoz, hogy egy Vallendel-féle, alacsonyabb beosztású mech-harcosra bízzák a levezénylésüket. Singh büszke volt rá, hogy a herceg az ı kezébe adta ezt a harcoló alakulatot, és hogy rá bízta a Sárkány Kódex irányítását egészen addig, amíg ı maga is meg nem jelenik. Singh megízlelte a hatalom szédítı zamatát.

Négy kisebb mech állt a Martalóc mellett: egy Fullánk, egy Sáska, és a két Darázs, melyeket Carlyle szakaszától zsákmányoltak. Singh ezeknek a gépeknek a pilótájában nem bízott annyira, mint Vallendelben. A hadnagy a herceg egyik legtapasztaltabb harcosa volt, és külön erre a feladatra választották ki, de a húsztonnás gépek pilótái közül hárman zöldfülőek voltak, akiket a Sigurdon, Hendrik konföderációjában béreltek fel zsoldosként. Ez a három természetesen nem ismerte a tervet teljes egészében. Azt sem tudták, hogy rövidesen meghalnak – amint megérkezik a herceg, és átveszi a parancsnokságot, feláldozzák ıket a terv oltárán.

Mendoza, a Fullánk pilótája volt az egyedüli, aki rendelkezett közülük némi tapasztalattal, mivel már eltöltött néhány évet a herceg szolgálatában mechpilótaként. Ha eljön az ideje, biztosan nem adja meg magát harc nélkül. Singh sötét szeme összeszőkült a gondolatra. Lehet, hogy egy bérgyilkos pengéje lesz a helyes megoldás, hogy elkerüljék a felesleges bonyodalmakat. Sajnálatos, de ebben a csapásokkal és ellencsapásokkal teli játszmában a titoktartás olyan sokat számított, hogy szükség esetén Vallendelt vagy akár magát Singhet is fel lehetett volna áldozni érte. Ha a Nemzetközösség valamiképpen tudomást szerez a Sárkány Kódexrıl, a küldetés kudarcot vall. És Singh tudta, hogy a herceg nem tőri a kudarcot.

A Darazsakat sigurdi zsoldosok irányították, név szerint Enzelman

és Fitzhugh közlegények, a Sáskát pedig egy bizonyos Kalmar tizedes. Mindhárman fájdalmasan tapasztalatlanok voltak, alig fejezték be a kiképzést Hendrik világain, de ezzel együtt alkalmasnak tőntek a feladatra. Közvetlenül azelıtt csatlakoztak a Sigurdon az egységhez, hogy elindultak volna találkozni a Mailai teherszállítóval.

Talán nem ez volt a legütıképesebb és legtapasztaltabb mechszakasz, de tökéletesen megfelelt a Sarghadot védı szánalmas piperkıcök ellen. Ezt a város széle elleni legutóbbi rajtaütés is fényesen bizonyította. Elképzelte, ahogy a gyalogosokkal megrakott páncélozott szállítójármővek egyenesen a harcra éhes Martalóc fegyvereinek csöve

elé hajtanak. Igazi mészárlás lehetett, és a város védıi mostanra teljes mértékben demoralizálódtak. Ráadásul Vallendel foglyokat is hozott, akiktıl Singh megtudta a királyi család bombabiztos bunkerjeinek pontos helyét a Palota alatt.

Csapatai csak nemrég tértek vissza Sarghadból, és látta, hogy az emberek fáradtak, az alakzat pedig nem tökéletesen rendezett. De fáradtak vagy sem, Singh minden erıvel folytatni akarta a helyiek szorongatását, amilyen keményen csak lehetett. A terv második fázisának kezdetéig egyeden perc nyugtot sem hagyhat nekik.

A város egyes részein még mindig fekete füstkígyók kanyarogtak az ég felé, ahol tombolt a tőz a barbár kalyibák és bódék között. Singh tudta, hogy elérkezett az ideje a következı csapásnak – mielıtt a bennszülöttek magukhoz térhetnének az elsı okozta sokkból.

Igazán kár, hogy a Kastély védelmének meggyengítése érdekében használhatatlanná tett Árnyéksólymot még mindig nem sikerült megjavítani. Akkor micsoda páncélos erıvel rendelkezne! A Sólyom és a Martalóc vezetné a négy könnyő gépet. Mindegy, nem számít. Mire Ricol herceg megérkezik, a zsákmányolt Sólyom is üzemelni fog. Addig a Singh rendelkezésére álló erık is bıven elegendıek lesznek a sarghadi csıcselék ellen.

Felemelte a kezét, kiáltása túlharsogta a hegyi hasadék távoli morajlását.

– Emberek! A Vörös Herceg szolgálatában álló katonák! Elérkeztünk a nagy tervben játszott szerepünk csúcspontjához. – Az elıtte sorakozó katonák közül természetesen egyedül csak Vallendel ismerte a terv részleteit, de mindannyian izgatottak és büszkék voltak rá, hogy szerepet kaptak a darabban. – Már elküldtem az üzenetet urunknak, értesítettem az elsı fázis sikeres teljesítésérıl. Amikor megérkezik, hogy elkezdje a második fázist, szerepünk ebben a dicsıséges programban véget ér... mi büszkén és becsülettel végeztük feladatunkat. Jelen pillanatban a bolygó a lábaink elıtt hever. Tudom, hogy mindannyian fáradtak és kimerültek, hogy eddig keményen harcoltak, de itt az ideje, hogy újból lecsapjunk, könyörület nélkül! – Singh a Kastély alatti síkságon elterülı város felé intett, amely tehetetlenül, a véres napsütésben fürödve várt sorsára.

– Vallendel hadnagy és Mendoza ırmester vezeti a fı támadó erıt. Feladatuk megkeresni és semlegesíteni az ellenség földi védelmi erıit. Sigurdi szövetségeseink ezalatt kiemelt célpontokat támadnak a Palota falain belül.

Rövid szünetet tartott, összehúzott szemmel körülnézett. Természetesen kiszámított kockázatot vállalt azzal, hogy a három tapasztalatlan kívülálló harcosra bízta a Palota megtámadását. De a hadmővelet legfontosabb része a helyi védelem megsemmisítése volt, és nem sokat számított, hogy ezt a királyi családon keresztül érik el, vagy sem. A Palota elleni támadás legrosszabb esetben is hasznos lesz figyelemelterelésként, valamint pánikot és kétségbeesést terjeszt el a védık sorai közt. Jó esetben pedig a Sárkány Kódex menetrendje elé vágnak néhány nappal. Gondosan mérlegelte a veszélyeket és a lehetséges elınyöket, majd végül úgy döntött, vállalja a kockázatot.

– Önök hárman megtámadják Sarghadot, útközben megsemmisítik a gárda és a milícia egységeit, majd behatolnak a Palotába, és foglyul ejtik a királyi családot. Ha Jeverid és tanácsadói a kezünkben lesznek, a csıcselék leteszi a fegyvert, és amikor a herceg megérkezik, egy szépen becsomagolt, gyémánt szalaggal átkötött ajándékot tehetünk le a lába elé.

Az erre kijelölt helyen kötelezı éljenzés harsant fel, a katonák hangerıvel pótolták azt, ami spontaneitásban hiányzott az ujjongásból. Singh újból intett, ezúttal a szerelıcsarnok kapuja elıtt, a Kastély alakulóterén felállított dárdák sora felé. A hegyes nyársak tetejére tőzött barna dolgok már kezdtek összefonnyadni a bolygó száraz, homokkal teli levegıjének ostroma alatt. Az üres, semmibe révedı szemgödrök alatt fényes fogak villantak.

– Katonák! Nézzenek ellenségeinkre! Nézzenek azokra, akik szembeszállnak velünk! A herceg ellenségeire! Éljen Ricol herceg! Fel, gyızelemre!

Újabb éljenzés következett, ezúttal egy kis feszült árnyalattal. Mindenki tudta, hogy jobbról a harmadik fej a C század egyik ırmesteréé, Prolleré volt. Az ı feladata lett volna biztosítani az irányítóközpontból a jármőhangárig vezetı folyosót. Csakhogy útközben valahogy eltévedt, és mire a szakasza elérte a célt, a túlélı védık már megszereztek néhány légpárnás szállítójármővet, és útnak indultak az őrrepülıtér peremvonala felé.

Elérkezett az idı. Singh nagyúr elkiáltott parancsára az emberek beszálltak a szállítójármővekbe, amelyek hatalmas porfelhıt kavarva felemelkedtek légpárnáikon, és magas hangú zúgással távoztak a lejtın a város felé. Elıttük az öt mech lépdelt halálos eltökéltséggel.

Grayson akkor értesült a támadásról, amikor a hirtelen mozdulatlanná váló emberek feje felett gyászos hangon felüvöltöttek a szirénák. Aztán következtek a távoli detonációk tompa dörejei, mire a tömeg sikoltozva szóródott szét, hogy gyorsan menedéket keressen.

Újabb támadás? De hiszen mindössze néhány óra telt el a legutóbbi óta – a támadóknak arra is alig juthatott idejük, hogy oda-vissza megtegyék a Kastélyt a várostól elválasztó távolságot.

Az utca szélére húzódott, amikor a zöld-arany egyenruhás gárdisták elrohantak mellette; a katonák elszántan szorongatták fegyverüket, arcuk ijesztıen fiatalnak látszott aranyszegélyes, rostéllyal ellátott sisakjuk mögött. Grayson a robbanásokból megállapította, hogy RHR-eket – rövid hatótávolságú rakétákat – hall, amelyeket minden bizonnyal mechekrıl indítottak. Mekkora esélyük lehet ezeknek a fiatalembereknek a csatamechek ellen?

Valami élesen szisszent a magasban, egy pillanatra fehér kondenzcsík rajzolódott az égre, és a Palotanegyed vaskapuja eltőnt a fekete föld és a betondarabok szerterepülı felhıjében. Grayson arccal elıre a földre zuhant, és meghempergızött az aszfalton, miközben éles törmelékek záporoztak körülötte. Amikor felnézett, az utca tele volt deformálódott fémdarabokkal és egyéb szeméttel, a kerítés ívét pedig mély, füstölgı kráter törte meg.

Egy pillanatig elgondolkodva nézte a lyukat. Szabad az út befelé, jutott eszébe, de aztán jobban átgondolta a dolgot. Mara már biztosan útban van az óvóhely felé. Valószínőleg nem tudná megtalálni, és csak lelövetné magát, ha a csata közepén a Palota területén kóvályogna.

Néhány száz méternyire Graysontól, az egyik keresztezıdésbıl a Darázs bukkant elı. A karcsú, elegáns, emberszabású gépet kék-fehérre festették, fekete és sárga szegéllyel. Fejébıl hegyes fülekként négy antenna meredt elı, mindkét oldalon kettı, egy vadászó állat kinézetét kölcsönözve a harci gépnek. A fej elıre-hátra billent, a környéket pásztázta. A csatamecheken természetesen nincs sérülékenyebb rész, mint a pilótafülke ablaka, de a szemöldök alatti bemélyedı szkennersor olyan benyomást nyújtott, mint egy sisakrostélyos szkafander. Bal csípıjébe egy RHR-indítót szereltek, a jobb kezében pedig megtévesztı könnyedséggel egy félnehéz lézert tartott.

A Darazsat leginkább felderítı feladatokra alkalmazták a mechegységekben. Gyors, viszonylag könnyő fegyverzető és páncélzatú, kiváló manıverezı képességgel rendelkezı gép volt. A hátára és a lábaira rögzített, fúziós meghajtású ugróhajtómővek

segítségével akár 180 méterre is felugorhatott, hogy a levegıbıl vegye tőz alá földi célpontjait, vagy hogy tiszta rálátást kapjon a környezı területre.

Grayson még hason fekve is felismerte a gépet. Bár a bal lábon lévı, ökölbe szorított kezet ábrázoló jelzést levakarták és átfestették, a csatamechek – különösen a többször átfestett, csataviselt példányok – ugyanolyan egyediek voltak, mint az élı emberek. Ez Carlyle Kommandósainak egyik Darazsa volt, amelyet a csata folyamán zsákmányoltak Graysonéktól. Gyakorlott szemével új sérülések után kutatott, de egyet sem talált. Lehet, hogy Mendelson nem csatában vesztette el a gépet, hanem az evakuáció során egyszerően magára hagyta.

Vajon most ki vezetheti? – töprengett Grayson. Talán egy zöldfülő, egy második vonalbeli kezdı, akit beültettek az újonnan zsákmányolt csatamechbe. De ugyanígy lehetett egy harcedzett veterán is, aki csatában veszítette el saját mechjét. Bárki is volt, láthatóan elég magabiztosan kezelte a gépet. Simán, egyenletesen mozgott, a gyors lépteket természetesen és magabiztosan tette meg.

A Darázs egyenesen felé közelített. Grayson kényszerítette magát, hogy ott maradjon fekve, teljesen mozdulatlanul. A támadó mechek elıl pánikszerően menekülı emberek közül egyedül ı vezetett már ilyen gépet, és nagyon jól tudta, mire gondolhat az apró, szők fej biztonságában ülı harcos. A járdán mozdulatlanul fekvı testet szinte észre sem veszi, hiszen az alig több, mint egy elmosódott hıfolt az infravörös érzékelı képernyıjén. Csak ha megmozdul, ha látszólag támadásra készül, akkor következik a megtorlás...

Az aszfalt táncolt és remegett a teste alatt. A Darázs mindössze húsz tonnát nyomott, a legkönnyebb mechek közé tartozott, de a húsz tonna lépegetés közbeni váltakozó lábnyomása egy cölöpverı gép erejével nehezedett a betonra. A régi Föld kihalt óriásai, az elefántok mindössze a harmadát nyomták a Darázsnak, és a mai szörnyetegek súlya csak két lábon oszlott el négy helyett.

A masszív, bordázott láb fordított ipszilonja felemelkedett, majd döngve a talajnak csapódott. A bordák és ízületek nyikorgása, fémes, tiltakozó sikolya belehasított a poros levegıbe, ahogy a láb ismét a levegıbe lendült, és a szörnyeteg árnyéka átsuhant a mozdulatlanul kuporgó Graysonon.

Amikor felnézett, tekintete megakadt egy lapos, különös mintájú, szürke négyszögön nem messze onnan, ahol feküdt. Kellett egy kis idı,

mire felismerte a légpárnásból zsákmányolt nehéz fémládát, mert a csatamech lába teljesen szétlapította. A betonon szétszóródva különféle szerszámok hevertek szürreális dekorációként. Ez nagyon közel volt, gondolta. Egyetlen méter, és...

Grayson felemelte a fejét, aztán még feljebb és még feljebb. Az acélszörnyeteg az utca közepén állt háttal neki, alig tíz méterre tıle, és a füstölgı krátert figyelte. Viselkedésébıl Grayson arra következtetett, hogy a pilóta éppen jelentést tesz a többi mechnek vagy a gyalogosoknak. Egy elhaladó mechet átverhetett azzal, hogy halottnak tetteti magát, de egy szakasznyi ellenséges katona már más lapra tartozott. Gyorsan körülnézett, megszállott módon próbált valamilyen búvóhelyet találni. Az épületek ajtajai csukva voltak, és minden valószínőség szerint gondosan be is zárták ıket. Mintha egy retesszel ki tudnának zárni egy csatamechet, amelyik be akar hatolni.

A mech újra mozgásba lendült, gyors léptekkel a kerítés felé indult, és a vasrudak elé érve egy pillanatra sem lassított. Grayson puskalövésszerő csattanást hallott, ahogy az akadály megadta magát. A harci gép egy pillanatra megtorpant, a kerítés combig rátekeredett a lábára. Aztán egy rúgással szilánkokra zúzta a betonalapzatot, mire az egész kerítésszakasz bedılt, és összeomlott. A Darázs besétált a Palotanegyedbe, közben könnyedén söpörte félre az útjaba kerülı sövényeket és fákat. Hirtelen megtorpant, tett egy negyed fordulatot, és a lézerágyú hosszú, fekete csövét egy Grayson számára láthatatlan célpontra emelte. A lézerkisülés villanása vakítóan kék, szinte kibírhatatlanul fényes volt. Mire eltőntek a szeme elıtt táncoló pontok, a mech már jóval közelebb járt a domb tetején álló Palotához.

Grayson utána fordult, nyomon követte a gépezet haladását. Úgy tőnt, mintha a támadók tervének egyik fázisát látná megvalósulni. A korábbi támadással csak letesztelték a város védelmét, és a fı cél a fogolyszerzés volt. Grayson tudta, hogy egy ellenséges városban bármiféle mechmővelethez rengeteg hírszerzési információ szükséges. A foglyokat minden bizonnyal kikérdezték, és valamelyikük biztosan ismerte a Palota belsı alaprajzát. Ha a mechek a Palotát támadják, akkor valószínőleg azt tervezik, hogy elfogják vagy megöljék a királyi család, illetve a kormány tagjait.

Mara! Biztosan a lány is ott van a többiekkel. Mi fog történni vele? És mit tehetne ı ennek megakadályozására? Egyedül, fegyvertelenül csak úgy lassíthatott volna le egy csatamechet, ha a gép lába megcsúszik, miközben belelapítja ıt a talajba. Grayson azonban nem

szeretett volna a közeljövıben megpróbálkozni ezzel a taktikai manıverrel.

Végsı kétségbeesésében az is eszébe jutott, hogy követi a gépet, és megpróbál valakit figyelmeztetni a Palotában. De biztosan már ık is tudnak a csatamech közeledésérıl, és még ha Graysonnak sikerülnie is megelıznie a gyors léptekkel haladó behemótot, a figyelmeztetésébıl akkor sem tudnának elınyt kovácsolni.

Magas hangú zúgás ütötte meg Grayson fülét, az úton felkavarodott a por. Két katonai légpárnás jelent meg az utca közepén, parancsszavak harsantak, és a jármővekrıl fegyvert szorongató katonák ugráltak le. Az egyik légpárnáson egy nehézgéppuska volt, a másikon pedig egy állványra szerelt gépágyú. Az egyik barna egyenruhás katona becsattintott egy nehéz, hüvely nélküli lıszereket tartalmazó tárat a gépágyúba, és odakiáltott a csípıre tett kézzel várakozó tisztnek, hogy készen áll.

Ha ezek a szegény ördögök harcba szállnak, pontosan a választőz útjában leszek – gondolta Grayson. Mindössze másodpercei maradtak a cselekvésre.

A gépágyú a láncfőrész hangjára emlékeztetı sikoltással mőködésbe lépett, és a levegıt megtöltötte az elégett vegyszer csípıs, nehéz szaga. Grayson látta, hogy a csatamech közelében, a kék fővel borított domboldalon föld- és porgejzírek csapnak a magasba a robbanások nyomán. A mech megpördült, amikor az elsı sorozatok becsapódtak a testébe, és a páncélzaton robbanó lövedékek visszhangzó moraját még az ágyú dübörgésén keresztül is jól lehetett hallani az utcán.

A mech felugrott, mágikus kecsességgel szökkent az ég felé a hajtómővekbıl elıtörı forró, higanyos színő lángcsóváin. Grayson látta, hogy a levegıben megfordul a tengelye körül, és lézerágyújával célba veszi az utcán összegyőlt katonákat és jármőveket. Grayson sem úszta meg a tőzvihart. A levegıt kék lángok töltötték meg, ahogy a lézersugár végigvágott a háta mögötti ház téglafalán, alig egy méterrel a feje felett. Kıdarabok pattogtak, amikor a téglákban lévı minimális vízmennyiség is elpárolgott. Forró szilánkok hullottak Grayson csupasz nyakára, és a sugár továbbhaladt, belehasított az egyik légpárnásba. A bekövetkezı detonáció fényözönbe borította az égboltot.

12 Miközben a sőrő füsttel kevert narancsszínő tőzgolyó az égre

emelkedett, lángoló ruhájú, sikoltozó katonák ugráltak le a kilıtt jármőrıl. A gépágyú lıszerkészlete mély dörrenésekkel detonált, és az apró fémszilánkok több tucat méteres körzetben beterítették az utcát, mielıtt füstölögve a földre hullottak volna. Az egység parancsnokát felkapta a robbanás, és húsz méterrel távolabb dobta le alaktalan, véres halomként.

Graysonnak nem esett baja, eltekintve néhány apró, égett sebtıl a tarkóján és a kézfején. Mivel végig a hasán feküdt, a halálos repeszek akadálytalanul suhantak el a feje fölött, és elég távol volt a robbanástól ahhoz, hogy megússza a legrosszabb következményeket.

A Darázs rövid repülése kis híján katasztrofális eredménnyel zárult. A pilóta landolásnál elveszítette az egyensúlyát, és a csatamech földrengésre emlékeztetı robajlással ütközött össze az egyik épület homlokzatával, alig ötven méternyire Graysontól. A mech most a talpra állásért küzdött, minden mozdulatával téglát és kıtörmeléket szórt szét az utcán. Az épületen az ajtó és az ablakok helyén hatalmas, szaggatott szélő lyuk tátongott, ahogy a szerkezet támgerendái kiszakadtak a falból.

A másik légpárnás valamivel távolabb lebegett tétlenül. Legénysége holtan vagy borzalmas sérülésekkel feküdt az aszfalton vagy a jármő peremén. Az elsı légpárnás lıszerkészletének robbanása telibe kapta ıket, és detonáció következtében szerterepülı repeszdarabok szikeként hatoltak át rajtuk. Némelyik katona még mozgott, többen megdöbbentı energiával üvöltöztek és sikoltoztak.

Grayson meg sem mert moccanni a rémülettıl. Érzékeivel félelmetes élességgel tapasztalta meg az égı hús bőzét, ökölbe szorított keze alatt a beton durvaságát, az égı légpárnásból kicsapó lángok ropogását és sziszegését. A katonák némelyike megúszta sérülések nélkül, de ugyanúgy meg voltak dermedve a félelemtıl, mint Grayson. Többen futásnak eredtek az utcán, fegyverük és sisakjuk elhagyatottan hevert mögöttük a betonon. A túlélık zöme azonban ugyanúgy feküdt, mint Grayson, és a rettegés szülte bénultságban lapultak a földre.

– Csak egyetlen biztos útja van a pánikon való felülemelkedésnek. – Kai Griffith ezt annyiszor elmondta Graysonnak, hogy a szavak végül a

fiatalember szerves részévé váltak. Most ismét úgy hallotta ıket, mintha Griff ott állna mellette. – Csak úgy gyızheted le a pánikot, ha teszel valamit. Nem baj, ha valami ostobaságot teszel, de cselekedni mindig jobb, mint ott ülni és várni, hogy megöljenek.

Grayson meglepıdve vette tudomásul, hogy egyáltalán képes gondolkodni, de végignézett a közelben lévı katonákon. Fıként milicisták voltak, de látott néhány zöld egyenruhát is. İk máris pánikba estek, és túlságosan meg voltak ijedve ahhoz, hogy bármit is tegyenek. Griffnek természetesen errıl is volt egy-két szava.

– Ha mindenki más pánikol, akkor azt az embert fogják követni, aki tesz valamit. Tehát ha ilyen helyzetbe kerülsz, ne dermedj le! Vedd át a parancsnokságot... és cselekedj!

Cselekedj... cselekedj... Grayson a következı pillanatban már futott, gondolkodás nélkül

rohant az elhagyott légpárnás felé, amelyik szinte sértetlenül lebegett az utca közepén. Amikor felugrott a fedélzetére, lendületétıl a jármő lassan megindult az utcán, emelılégcsavarjaival hatalmas port kavarva.

A sofır és a megfigyelı ülése közötti állványra rögzített géppuska szabvány katonai modell volt – percenkénti 1500-as tőzgyorsaságú, hevederes lıszeradagolású fegyver. Markolata ismerısen simult Grayson kezébe, amikor ellenırizte az adagolót. Ez is azoknak a fegyvereknek az egyike volt, amelyeket Carlyle Kommandósai adtak a sarghadi milíciának, amikor megérkeztek, hogy megerısítsék a Trellwan védelmét.

A légpárnás még mindig lassan, oldalazva siklott, amikor tüzet nyitott a romok között küszködı, törmelékkel borított csatamechre, és folyamatosan állítania kellett az irányzékon, hogy célon maradjon. Ezzel együtt alig húsz méterrıl nem nagyon tudta elhibázni. Becélozta az elesett óriás fejének közepét, és nyomva tartotta az clsütıbillentyőt, amíg a pulzáló üvöltés meg nem töltötte a fülét, és démoni erıvel rázni nem kezdte a kezét. A kivetınyílásból forró rézhüvelyek záporoztak, és hullottak csilingelve Grayson lábához.

Nagy kaliberő lövedékek sorozták meg a mech fejét és vállát, Grayson tudta, hogy a Darázs páncélzata a fején a legvékonyabb. Az apró, szőkös dobozban még a pilótának is alig jutott hely, nemhogy jelentısebb mennyiségő páncéllemeznek. A mech megpróbált felállni, de amikor a törmelék megcsúszott a lába alatt, újra összeesett, és kigurult az utcára. A lövedékek folyamatosan csapódtak be, és pattogtak le a fémlemezekrıl, ahogy Grayson rövid sorozatokkal dolgozta meg a

harci gép fejét. A szerencsésebb lövések megrepesztették a páncélt, és a napfényben vakítóan csillogó páncéldarabokat forgácsoltak le a Darázsról. A mech fejének egyik oldaláról már eltőntek az ikerantennák, Grayson nagy sebességő fémdarazsainak könyörtelen ostroma egyszerően leborotválta ıket.

A mech a teste alá szorult karral csúszott és gurult. A lézerfegyver a közelben hevert, valószínőleg az eséskor ejthette ki a kezébıl. Grayson látta, hogy a Darázs feje felemelkedik, és oldalra fordul, ahogy az elejtett félnehéz lézert keresi, miközben egyik sorozat a másik után csapódott be a szörnyeteg páncélzatába.

Aztán a mech váratlan sebességgel felpattant, és ökölbe szorított, kinyújtott kézzel rohanni kezdett a légpárnás felé. Másodpercek alatt olyan közel ért, hogy Grayson már képtelen volt tovább tőz alatt tartani a fejét. A páncélozott ököl fellendült, majd ereszkedni kezdett...

Grayson átvetette magát az ülésen, és oldalra rántotta a légpárnás botkormányát. A jármő oldalazva csúszni kezdett a kráter, a Palotanegyed kerítése és a Palotakert romjai felé. A mech visszanyerte egyensúlyát az elhibázott ütés után, és a nyomába eredt, de sokkal esetlenebbül mozgott, mint elıtte. A géppuska folyamatos sorozatai megrázták, talán meg is sebesítették a pilótát. Grayson hagyta, hogy a lendület vigye felfelé a légpárnást a kék domboldalon, gyorsan visszakuporodott a géppuska mögé, és folytatta a tüzelést. Lövedékek csapódtak be az érzékelıkkel telizsúfolt fülkeablakba, és a rohamozó mech megtántorodott, akár egy sebesült ember, és kis híján megint elzuhant.

Grayson csak most vette észre, hogy katonák veszik körül. A barna ruhás milicisták és a díszesebben öltözött gárdisták rongyosak és mocskosak voltak, de arcukon egyre növekvı eltökéltség látszott. Kizárólag kézifegyverekkel rendelkeztek, de tőzerejük így is hozzáadódott Grayson légpárnásának acélzivatarához. Kai Griffith-nek igaza volt. A katonák azonnal reagáltak, amint valaki rászánta magát a cselekvésre. Magányos párbaja a csatamechhel mozgósította ıket, és felállítottak egy kezdetleges védelmi vonalat a jármő körül.

– A fejét! – üvöltötte Grayson az erıfeszítéstıl rekedt hangon. – A fejére célozzanak!

Éles villanás következett, majd mély hangú dörrenés, és a mech lábánál hatalmas füst– és porfelhı kíséretében gránát robbant. A Darázs felbukott, hangos páncélcsörgés közepette kézre és térdre esett. A kék gyepen minden mozdulatával mély árkokat szántott. Grayson áthajolt az

ülésen, és igazított a légpárnás haladási irányán, hogy a jármő lassan közeledjen a földre került mechhez. Aztán felegyenesedett, gondosan célzott, és újabb hosszú sorozatot eresztett meg a géppuskából.

Csillogó páncéldarabok forgácsolódtak le a félig megbénított gépezet fejérıl. A lövedékek most már áthatoltak a meggyengült páncélzaton, és egyre gyakrabban lyuggatták át a pilótafülkét. A csatamech megbillent, és arccal elıre elzuhant a főben, fémkönyökei a teste mellé szorítva, természetellenes szögben mutattak az ég felé. A rommá lıtt kabin egyenetlen szélő repedéseibıl élénkvörös vér szivárgott.

A Grayson körül álló katonák éljenzése még a csatazajt is elnyomta. A légpárnás vészesen oldalra billent, amikor többen is felugráltak rá.

– Kitőnı lövés volt, uram! – üvöltötte felszabadultan az egyik milicista. Különös, mennyire könnyedén elfogadták ıt parancsnokuknak. Pedig rongyos civil ruhájában, sárfoltos arcával határozottan nem úgy nézett ki, mint egy tiszt. Vajon azért történt így, mert magához ragadta a kezdeményezést?

Akárhogy is volt, ki kellett használni a kínálkozó alkalmat. – Maga! – Hangja nyers, fájdalmasan rekedt volt, de belesőrített

minden tekintélyt, amennyit csak össze tudott kaparni. – Vezessen! Irány a Palota fıkapuja! – Az utca kanyarulata mögött egy másik tőzharc füstjét és villanásait látta. – Maga pedig segítsen újratölteni! –reccsent rá egy másik katonára.

A mech ellen vívott tőzpárbaj négy összekapcsolt, 250 lıszeres hevedert fogyasztott el. Az utolsó heveder tíz megmaradt lıszere az adagoló nyílása mellett lógott. A katona segítségével megszabadult ezektıl a lıszerektıl, és betöltött egy új hevedert. Meleg légáramlat simított végig az arcán, amikor a sofır elnavigálta a légpárnást a mozdulatlan csatamech mellett, és kisuhant az utcára. Többtucatnyi kiabáló, a fegyverét diadalmasan lengetı katona követte futólépésben a jármővet, és egyre többen bújtak elı az utca szélén elfoglalt fedezékükbıl, hogy csatlakozzanak az oszlophoz.

A fıkapu egykori helye elıtt egy másik Darázs térdelt. Lézerével nyugodtan, szilárd eltökéltséggel lövöldözött a bekötıút fölött a Palota irányába. Elıtte, a füvön halott palotaırök és égı jármővek szétszórt roncsai hevertek. Grayson hanyatlani érezte frissen szerzett önbizalmát. Az elsı Darazsat sikerült meglepnie, és közvetlen közelrıl nyitott tüzet rá, amíg a mech tehetetlenül feküdt a ház romjai alatt. Még egyszer nem számíthat ekkora szerencsére.

– Forduljon oldalra! – kiáltotta a sofırnek, és ez mentette meg ıket. A mech tudomást szerzett a közeledésükrıl, döngve a földre vetette magát, és becélozta ıket lézerével. A koherens fénysugár belehasított a légpárnás jobb oldali gumiköpenyébe. A levegı sziszegve távozott, és a jármő élesen oldalra billenve sodródni kezdett balra.

Grayson megeresztett egy hosszú sorozatot. Látta a szikrákat és a porfelhıket, ahogy a lövedékek becsapódnak a célba, de a távolság túlságosan nagy volt ahhoz, hogy folyamatosan tőz alatt tudjon tartani egy olyan kis célpontot, mint a csatamech feje. A festék megkarcolódott és lepattogzott, ahogy a nagy kaliberő lövedékek végigverték a csatagép felsıtestét. Aztán Grayson mozgást észlelt balról, az egyik sőrő, fehér füstfelhıbıl. Egy idı után már ki tudta venni a fekete páncélokat és a teljes arcot takaró sisakokat is. A kalózok gyalogosai!

A Palota bejárata elıtti sugárúton heves tőzharc tört ki. A támadók tőz alá vették az elsuhanó légpárnást. Grayson önkéntelenül is lebukott, amikor meghallotta a feje körül röpködı golyók zümmögését. A géppuskát az új fenyegetés felé fordította, és rövid, célzott sorozatokkal pásztázta végig a fekete páncélos katonáknak fedezéket nyújtó romokat és összeomlott épületrészeket. Három páncélos alak rongybabaként rángatózva esett össze egy törmelékhalom tetején. A többiek még jobban szétszóródtak, fedezékbe húzódtak.

A légpárnás tiltakozó, fémes csikorgás kíséretében belerohant egy téglakupacba, és Grayson hallotta, ahogy a hajtómő egyik lapja csörömpölve elgörbül. A jármő vadul megpördült, és folytatta bal kanyart, miközben a levegı folyamatosan szökött a sérült szoknya alól. Grayson megragadta a vezetı vállát.

– Hé, meg tudja tartani? De a katona feje hátrabicsaklott, és amikor Grayson visszahúzta a

kezét, látta, hogy véresek az ujjai. A lövedék a sofır száján hatolt be, és a koponyaalapnál összezúzta a gerincet.

A légpárnás a járda mentén siklott tovább, a sérült emelılégcsavarból szikrák pattogtak. Grayson kilökte az útra a halott katonát, és ı maga ült a helyére. A jármő egyre irányíthatatlanabbá vált, alig bírta lelassítani a pörgést.

A Darázs idıközben felállt, és a lézerét maga elé nyújtva, jellegzetes lövészpózt vett fel. A fegyver csövébıl kivágódó sugár az utca vége felıl közeledı jármővek közé csapódott. A jelek szerint megfeledkezett Grayson légpárnásáról, mert félig hátat fordított neki, és tőzpárbajba bocsátkozott a közeledı gyalogsággal.

Grayson odaüvöltötte a töltıjének, hogy ugorjon, és felpörgette a tiltakozva nyüszítı hajtómővet; élesen balra döntötte a jármővet, hogy a sérült bal szoknyát felemelje a betonról az egyre vékonyabbá váló légpárnára. Amennyire csak tudta, elırelökte a botkormányt. A légpárnás sikoltó és doboló hajtómővel megugrott. A Darázs pilótája az utolsó pillanatban megérezte a veszélyt, felegyenesedett, és célra emelte a lézerét.

A légpárnás csaknem 200 kilométeres óránkénti sebességgel ütközött az óriás jobb bokájának, Graysont pedig a pokoli hangzavaron és tőzesın keresztül egy ellenállhatatlan erı kivetette az ülésbıl.

13 Grayson örökkévalóságnak tőnı másodpercekig volt a levegıben,

majd csontrepesztı erıvel landolt a kék főben. A zuhanás az összes levegıt kipréselte a tüdejébıl, és egy ideig nem volt képes másra, mint tehetetlenül kapkodni levegı után. Végül valahogy a hátára fordult, és a zöldes égbolt elıtt meglátta a Darázs csillogó tömegét.

A légpárnás a mech jobb lábába rohant. Grayson reménykedett benne, hogy sikerült olyan szögben eltalálnia a boka hátulját, hogy a Darázs elzuhanjon, és esés közben talán további sérüléseket szenvedjen. A légpárnás csaknem fele olyan hosszú volt, mint a mech magassága, és a zömök jármő jelentıs tömeget képviselt. Ám a terv sajnos nem mőködött. A mech az utolsó pillanatban elmozdult, és az ütközés nagyját a láb oldalát védı vastag páncéllemezzel fogta fel. A légpárnás lepattant róla; és felborulva megállapodott a füvön. Grayson szerencsésnek mondhatta magát, hogy az ütközés a páncélozott pillér mellett repítette el, és nem csapódott bele a fémfalba.

Szerencséje azonban pillanatokon belül vitathatóvá vált. A láb a levegıbe emelkedett, majd pontosan a feje fölött ereszkedni kezdett. Grayson balra vetıdött, átfordult a vállán, és gyorsan talpra ugrott. A páncélozott láb egy méter széles barázdát hagyott ott, ahol néhány másodperccel azelıtt feküdt. Maga is meglepıdött, milyen gyorsan volt képes reagálni. A melle sajgott, valószínőleg egy megrepedt bordának köszönhetıen, viszont minden fájdalmát és fáradtságát félresöpörte a tagjaiban szétáradó harci kedv. Valamivel arrébb a töltı katona integetett neki.

Aztán a következı pillanatban már egy csapatnyi katona – fıleg milicisták – között találta magát. Három nyitott tetejő, hatkerekő jármő jelent meg a közelben, és azonnal tüzet nyitottak a Darázsra a hátsó részükre szerelt részecskeágyúkból.

Ezek a PPC-k nem voltak olyan komoly fegyverek, mint amilyeneket a csatamechek hordoztak, de még a legmakacsabb páncélzaton is komoly sérüléseket lehetett velük okozni. Rendelkeztek egy nagy hátránnyal is: minden lövés után kritikus fontosságú másodperceket kellett várni, hogy újratöltıdjenek. A sugarak kékesfehér, ionizálódott levegıvel körbevett vonalakat rajzoltak a levegıbe, és a három mennydörgés egyetlen hangos dörejjé folyt össze.

De a mech közben már mozgásba lendült és elfordult, kiváló manıverezı képességével akarta kijátszani a jármővek célbefogó számítógépét. A lövések nyomán fehér lángcsóva csapott ki a Darázs hátára szerelt ugróhajtómővekbıl, de a gép nem szenvedett komolyabb sérülést. És a PPC-k újratöltıdéséhez tíz másodperc kellett.

– Szétszóródni! – üvöltötte Grayson. A csatamech most már teljesen megfordult, és felemelte lézerét.

Grayson megragadta az egyik kapaszkodót, és fellendült a mozgó fegyverplatformra, miközben a sofır teljes sebességre kapcsolt. A kerekek alól kavicsok csapódtak a magasba, a motor feldübörgött.

A mech tovább fordult, nyomon követte ıket, de Grayson megpillantott valamit, ami a remény szikráját villantotta fel benne. A Darázs fıként a jobb lábát használta, és látszott, hogy a végtag mereven és akadozva mozog. Grayson odahajolt a PPC-t kezelı lövészhez, és túlkiabálta a motor zúgását:

– Ha feltöltıdött a fegyver, célozza a be jobb lábát, minél közelebb a bokához! Azt hiszem, megsérült a mozgatóízület!

A lövész értetlenül nézett rá. Grayson hátraküzdötte magát a fegyverállásba, félrelökte az útjában lévı katonát, és becélozta a bizonytalan lábon álló mechet. A célkereszt ráállt a Darázs lábára, és a képernyı alján feltőnı adatok megerısítették a befogást. A töltést jelzı zöld lámpa felvillant, és Grayson mőködésbe hozta a fegyvert.

A Darázs külsı páncélzata elnyelte a becsapódás energiájának nagy részét, de a lábon így is keletkezett egy hosszú, csúf, éles fémszilánkokkal keretezett forradás. A mech ugróhajtómővei pont akkor léptek mőködésbe, amikor egy másik PPC is tüzet nyitott. A lövés elhibázta a célt, de a Darázs repülése esetlen és bizonytalan volt. Grayson látta, hogy a jobb láb hajtómővei nem üzemelnek.

A mech landoláskor elveszítette az egyensúlyát, és Grayson egy pillanatig azt hitte, a sérült jobb láb végképp cserbenhagyja. Aztán a pilóta visszanyerte az uralmat a gépe felett, és a mech a legnagyobb biztonságos sebességgel elsántikált északi irányban, a város belseje felé.

Grayson csak most jött rá, hogy a morajlás, amit hall, a körülötte álló katonák éljenzése. Az pedig csak ezután csapódott le benne, hogy ıt ünneplik.

– Egy pillanat! – üvöltötte túl az üdvrivalgást. – Egy pillanat! Még nincs vége! Elkaphatjuk a fattyút! Megsérült! Végezhetünk vele!

Graysont most már a vérszomj vezérelte – a vérszomj, amit a csata öröme szült, és az a tudat, hogy végre visszavághat az ellenségnek. A

három páncélozott fegyverplatform teljes sebességgel száguldott végig az utcán a visszavonuló mech után; a jármővek minden szabad helyén katonák lógtak a perembe kapaszkodva, mások gyalog követték ıket. A gyızelem szervezetlen csıcselékbıl eltökélt harcoló egységgé kovácsolta ıket. Grayson magában elvigyorodott. A katonák ettıl még fegyelmezetlenek és gyengén képzettek maradtak, de legalább megtudták, hogy képesek harcolni.

Az egyik autó valamivel Grayson jármőve elıtt haladt, amikor befordultak a sugárútra, amelyiken a menekülı mech távozott. Normális esetben egy csatamech könnyedén lehagyott a kerekes páncélozott szállítójármővet, de a Darazsat nagy mértékben lelassította sérülése. Grayson megpillantotta a harci gép hátát. Egyre közelebb értek.

A Darázs megfordult, felemelte lézerét és tüzet nyitott. A lövés elsietett volt, nem elızte meg gondos célzás, és az energiasugár csak az útszéli napvédı tetık betonjában tett kán. Az üldözı jármővek hirtelen elkanyarodtak, bukdácsolva csúsztak át a törmeléken.

– Nem, nem! Tovább! – kiabálta Grayson. A vezetı jármő megállt, eltorlaszolta az utat, de a nem túl udvarias sürgetésre a sofır eltekerte a kormányt, és folytatta az üldözést.

Újabb mech lépett ki az utcára, de ez már célzott, és bemérte célpontját. A fényimpulzus villanását vakító robbanás követte, amikor a vezetı PPC-platform közvetlen találatot kapott, és forró fémszilánkokat szórva minden irányba lángba borult. Grayson sofırje élesen elkanyarodott, hogy kikerülje a roncsot, bevágott a jobb oldali napvédı tetık alá, és áthajtott a hátfal mentén felhalmozott szemeteskukákon és faládákon.

Grayson az új játékost tanulmányozta. Újabb könnyő mech volt,

ezúttal egy Sáska – a legkisebb csatamech, melyet ismert. A Sáska tervezésénél élesen eltértek a megszokott humanoid

mechformától. A testet és a fejet egyetlen, lapos tömbbe vonták össze, amelyet két hosszú, elırehajló láb közé függesztettek. A végtagok alsó részének vékonysága és a bordázott, széttárt karomra emlékeztetı lábfej egy gigantikus, röpképtelen madár kinézetét kölcsönözte a gépnek. A neve ellenére nem tudott ugrani, viszont ez a mech volt mind közül a leggyorsabb – nyílt terepen akár 165 kilométeres óránkénti sebességgel is tudott száguldani.

A többi csatamechhez képest azonban igen gyenge fegyverzettel

rendelkezett. A Sáska pilótafülkéje alól egyetlen lézer hosszú, karcsú

csöve nyúlt elıre, a törzsbıl kiálló két apró karon pedig egy-egy nehéz géppuska kapott helyet. A Sáskánál a fegyverzetet áldozták fel két másik harctéri elıny, a sebesség és a páncélzat érdekében. Bár a Sáska alacsonyabb és zömökebb volt a Darázsnál, mégis vastagabb páncélzattal rendelkezett, és nehezebb is volt eltalálni.

A Sáska törzse enyhén elfordult, a lézer hosszú csöve célba vette Grayson jármővét. A sofır ismét félrerántotta a kormányt, amikor a vakító fénysugár átívelt az utcán; a lövés elpárologtatott néhány tartóelemet, és a beton napvédı egy darabja hangos robajjal omlott a járdára.

A harmadik PPC-s páncélos elıbukkant a lángoló roncs gerjesztette füstfelhıbıl, és habozás nélkül tüzet nyitott. Fehér tőz nyalta végig a Sáska törzsét, és a mech megbillent vékony lábain. Miközben az egyensúlya visszaszerzéséért küzdött, tett néhány bizonytalan lépést hátrafelé, aztán felegyenesedett, és újra tüzelt. A lövés sekély krátert gyártott az úttestbe, de az autó egy éles manıverrel még idıben kikerülte.

Grayson jármőve csikorgó gumikkal állt meg, alig negyven méterre a mech jobb lábától. A Sáska egyik géppuskája a csípı felsı részén mőködésbe lépett, és halálos golyózáporral borította be az utcát. Nagy kaliberő lövedékek ütötték át a páncélos oldalát, és mögötte az épület falát. A jármővön utazó katonák közül ketten üvöltve hanyatlottak hátra, a többiek viszont leugrottak a platóról, és gyorsan szétszóródtak. Grayson a helyén maradt, megpróbálta bemérni célját a PPC egyszerő számítógépével. Amikor a célkeresztek átfedték egymást és vörösen felvillantak, megnyomta az elsütı gombot. Fémdarabok szakadtak le a mech testérıl, a lövés a pilótafülke hátsó részén ütötte át a páncélt.

A Sáska megfordult, és menekülıre fogta, sérült törzsébıl fekete füstcsík szállt fel. A sarghadi katonák diadalmas üvöltéssel vetették magukat utána, nem túl hatékony fegyvereikkel folyamatosan csipkedve az óriás sarkát.

Grayson intett a másik jármő vezetıjének. – Utána! Kényszerítsék harcra! – Aztán megveregette saját sofırje

vállát, és az egyik mellékutcára mutatott. A katona megértette, mire gondol, és vigyorogva bólintott. A

páncélos lekanyarodott a fıutcáról, a keresztezıdésnél átvágott a következı nagyobb, kerékküllıszerő sugárútra, majd ott újra északnak fordult. Grayson néhány sarokkal késıbb jelezte, hogy visszatérhetnek az elızı sugárútra. Két tömbnyivel a Sáskától északra bukkantak elı,

amely idıközben ismét megállt, hogy felvegye a harcot üldözıivel. A PPC újabb találatot ért el, és a Sáska sérült giróval vesztesnek tőnı csatát vívott az egyensúlya megtartásáért. Grayson százhúsz méterrıl tüzelt. A részecskesugár a mech hátuljába csapódott, a géprıl páncél- és antennadarabok szakadtak le.

Mostanra már pokoli meleg lehet odabent, gondolta magában. A csatamechek legnagyobb problémája, amivel harc közben meg kellett küzdeniük – mérettıl függetlenül –, a felesleges hı elvezetése volt. Az apró fúziós reaktor, a végtagokban elhelyezett tucatnyi mozgatóizület, a fegyvereket mőködtetı és a mesterséges izomzat poliacetén szálait mozgató áramkörök hatalmas mennyiségő hıt termeltek. A levegı keringetésével mőködtetett, hıcserélı egységnek nevezett alkatrészek még normális üzemkor is teljes erıvel dolgoztak a felhalmozódott hı elvezetésén. Harc közben azonban, amikor a mech futott, tüzelt, energiafegyverek találatait szenvedte el, vagy a sérülések következtében elvesztette néhány hőtıegységét, a belsı hımérséklet még a védett kabinban is elviselhetetlen magasságba szökhetett. Sok mechet ezért gyıztek le, és fogtak el, mert a pilótáik elájultak a hıségtıl.

Grayson vetett egy gyors pillantást észak felé, hátha megpillantja eredeti üldözöttjüket, de a Darázs már eltőnt, a könnyebb fegyverzető Sáskára bízva az üldözık feltartását. Helyes. Megveregette a sofır vállát, és a jármő felpörgı kerekei magasra csapták a törmeléket, ahogy a páncélos megindult prédája felé.

Gépfegyvertőz zúdult az utcára a mech apró karjaiból, ahogy a pilóta megpróbálta egyszerre nyomon követni a két irányból közeledı ellenséget. A Sáska már nem használta a lézerét. Biztos jele annak, hogy a mech kezd túlmelegedni, gondolta Grayson. Ha folyamatosan nyomás alatt tartják a páncélozott harci gépet, talán még leállásra is kényszeríthetik a mech belsı rendszereit.

Újra lıtt, megpróbálta megbénítani a lábat, de ezúttal nem talált. A Sáska még mindig túl gyors volt, és behátrált az egyik mellékutcába. A két, PPC-vel felszerelt páncélos az utca bejárata elıtt találkozott össze.

Grayson leugrott a jármőrıl, odarohant a sarokhoz, és óvatosan felmérte a helyzetet. A mech nem kérhetett segítséget, mivel a teste hátsó részén elhelyezett hosszú, ostorszerő antennát már ellıtték. Észrevette a felhevült levegı csillogását a gép lábaiban és törzsében elhelyezett hőtıegységek fölött. A szők utcában a gép körül túlságosan forró volt a levegı ahhoz, hogy hatékonyan lehőtse a mechet.

– Elkaphatjuk – morogta egy hang Grayson mellett. Megfordult, és egy éles vonású, sötét szemő milicista ırmesterrel találta szemben magát. – Az egyik páncélost átküldhetjük az utca túloldalára. A távolság túlságosan nagy azoknak a géppuskáknak, hogy pontos lövéseket adjon le velük, mi viszont simán bemérhetjük a PPC-vel. Nem hiszem, hogy sokáig kitartana.

– Szerintem ezt a pilóta is tudja, ırmester. Lehet, hogy megkockáztat még egy-két lövést a lézerrel... és a páncélos kiiktatásához egyetlen találat is elég.

– Akkor szedjük szét Infernókkal. Ebben a lyukban átkozottul könnyő célpont lesz!

– Van Inferno rakétájuk? – Persze. Vállról indítható. A páncélosban. – Akkor rajta! – Igenis, uram. – Ismét természetesnek vették, hogy ı itt a

parancsnok. Grayson magában elmosolyodott. Pedig ha tudnák... Az ırmester egy kétcsövő Inferno rakétavetıvel tért vissza. Az

Inferno egyike volt azoknak a hordozható fegyvereknek, amelyeket a gyalogság hatékonyan vethetett be csatamechek ellen. A probléma csak az volt vele, hogy a katonáknak ijesztıen közel kellett menniük a célpontjukhoz, és a túlélési esély olyan alacsony volt, hogy csak a bolondok és a hısök próbálkoztak meg a használatával. Maga az indító egy egy méter hosszú csı volt a szokásos támasszal és markolattal, hogy vállról is üzemeltethetı legyen. Az Inferno rakétákat tartalmazó forgótár lehetıvé tette a lövész számára, hogy egykét másodpercen belül két rakétát is indítson.

A rakéták kicsik voltak, és kényelmetlenül rövid hatótávolságúak, cserébe viszont egyesítették magukban a vállról indítható rakéták, a sörétes puskák és a lángszórók elınyös tulajdonságait. Arra tervezték ıket, hogy a vetıcsı elhagyása után alig néhány méterrel robbanjanak, és folyékony halmazállapotú, fehérfoszfort tartalmazó, égı vegyülettel borítsák be a célpontot. A vegyszer a hı hatására zselészerő halmazállapotot vett fel, és levakarhatatlanul rátapadt bármire, amihez hozzáért. A nagyobb Inferno rakétákat standard rakétavetıkbıl is lehetett indítani, illetve a robbanófejeket fel lehetett használni rádiós detonátorral tüzérségi lövedékeknél. Lobbanékonysága miatt csatamechek szinte soha nem használtak Inferno rakétát, azonban az egyik legtökéletesebb fegyver volt a mechek ellen harcoló gyalogság

számára. Legalábbis azok számára, akik nem féltek a fémszörnyetegek fegyvereinek csöve elé merészkedni.

Grayson ellenırizte, hogy meg van-e töltve a csı, majd a vállára emelte a fegyvert, és intett a mellékutca bejáratának másik oldalán kuporgó katonának. Az kihajolt a sarok mögül, és rohampuskájával tüzet nyitott. A kis kaliberő lıszerek nem árthattak a mech páncéljának, válaszként viszont pusztító sortőz érkezett; a lövedékek hatalmas darabokat téptek ki a téglafalból.

Amikor a mech pilótájának figyelmét sikerült a mellékutca bejáratának másik oldala felé vonni, Grayson kilépett a sarok mögül. Az alig harmincméternyire magasodó csatamech elıtt nagyon-nagyon aprónak érezte magát.

14 – Ne mozduljon, harcos! – kiáltotta, és nagyot nyelt, hogy elrejtse

hangjának remegését. – Egyetlen apró mozdulat azokkal a fegyverekkel, és élve megsütöm! Nézzen meg jól, és döntse el, blöffölök-e!

A másodpercek kínos lassúsággal vánszorogtak. A Sáska lézerfegyvere lefelé irányult, jóval Grayson elé célzott, a géppuskák pedig mozdulatlanok maradtak, és már nem lıtték a másik ház sarkát. Grayson egyenes tartással, jól látható helyen állt, a hatalmas Sáska zöld sziluettje betöltötte a rakétavetı célzókijelzıjét. Ujja feszesen tapadt az elsütıgombra.

Adott egy másodpercet a pilótának, hogy mőszereivel megvizsgálhassa a rakéta indítóáramkörének elektromos kisugárzását.

– Engem megölhet – folytatta Grayson –, de akkor maga is megsül! A hıcserélık mostanra már majdnem leálltak. Egyetlen ilyen madárka ropogósra süti, és az nem szép halál.

A Sáska pilótája megszólalt, hangja mélyen zengett az elektronikus átalakításnak köszönhetıen.

– Mit akar? – Ne nyúljon a fegyvereihez! Azt akarom, hogy fegyvertelenül

hagyja el a pilótafülkét. Ha csak azt képzelem, hogy a mech valamelyik fegyvere felém fordul, lövök!

Rövid szünet következett, és Grayson hallotta a mech lehőlı páncéllemezeinek éles pattanásait, érezte a megolvadt áramköri szigetelések keserő bőzét.

– Rendben – felelte végül a pilóta. – Ne lıjön, kiszállok. – Az elektronikusan reprodukált hang nem közvetített érzelmeket, de Grayson fáradtnak, talán egy kicsit beletörıdınek is érezte a harcost.

Ott maradt mozdulatlanul, mintha a vállán nyugvó rakétavetıt bronzba öntötték volna. A Sáska felıl a légmentesen záródó kabinból kiáramló levegı éles szisszenése hallatszott, ahogy a pilóta kinyitotta a bejárati nyílást. Az ajtóból egy hajlékony fémlétra tekeredett le fémes csattanással; az alja a földtıl alig fél méterre himbálózott.

A városi milicisták most már fegyverüket készenlétben tartva megszállták a zsákutca bejáratát. A mech-harcos lába megjelent a Sáska hasán lévı nyílásban, és csak ekkor derült ki, hogy a pilóta egy nı. A fiatal lányon egy könnyő cipın, valamint egy sorton és a trikón kívül

semmi nem volt. A mech-harcosok rendszerint ilyen hiányos öltözékben tartózkodtak a szaunára emlékeztetı kabinban, neki pedig nem maradt ideje felöltözni kiszállás elıtt. Hosszú, szıke haja nedves tincsekben lógott vállára, teste verejtékben fürdött. Miután lelépett a létráról, a melle elıtt karba tett kézzel szembefordult a katonákkal – magányosnak és sebezhetınek látszott.

– Nocsak, nocsak – jegyezte meg az egyik katona durva röhögéssel. – Mit fogtunk? Azt hiszem, megütöttük a fınyereményt. Fel azokkal a szép kezekkel! Tarkóra!

– Veszélyesnek tőnik – mondta egy másik. A vállára vetette rohampuskáját, és megindult a nı felé. – Szerintem meg kéne motoznunk.

– Úgy ám! Gyerünk szépségem! Átkutatjuk az egyenruhádat, hátha fegyvert rejtegetsz.

Grayson letette a rakétavetıt, odalépett a tıle nem messze álló ırmesterhez, és kihúzta az altiszt oldalfegyverét a csípıjén lógó tokból. Egy Stetta automata pisztoly volt tőzváltó karral ellátva, mellyel választani lehetett egyes lövés, rövid sorozat, vagy ha a pontosság nem volt szempont, teljes sorozat üzemmód között. A megnövelt tár száz darab hüvely nélküli lıszert tartalmazott.

Sorozatra állította a tőzváltót, az ég felé fordította a fegyver csövét, és meghúzta a ravaszt. A halálos kis fegyver döreje a szők utcában még jobban felerısödött, visszaverıdött a falakról, és a katonák azonnal mozdulatlanná dermedtek. A meglepetés elmúltával értetlenül fordultak feléje.

– Aki elıször megérinti, meghal – közölte halkan Grayson. A füstölgı fegyverrel a kezében várakozott. Bár a kihívás némiképp melodrámai volt, elérte vele a kívánt hatást. Most már minden szem rá tapadt. – Maguk! – mutatott a fegyverrel a két katonára, akik elindultak az elfogott pilóta felé. – Vissza a jármőhöz! Mozgás! – A milicisták sietve engedelmeskedtek. – Maga! – Ezúttal véletlenszerőé választotta ki az egyik katonát. – Van egy pokróc a páncélosban. Hozza ide!

A katona hátrarohant az autóhoz, és rövidesen visszatért egy narancssárga mentıpokróccal, amelyik eddig a jármő mélyített padlóján hevert. Grayson elvette tıle, odalépett a lányhoz, és ráterítette a vállára. Mivel tudta, hogy mindenki ıt nézi, nagyon vigyázott, nehogy megérintse.

– Oké, leteheti a kezét. Ígérem, nem esik bántódása.

A bővölet megtört, amikor rögtönzött egysége hangos éljenzésben tört ki. Sértetlenül fogtak el egy mechet! Graysonnak most kiabálnia kellett, hogy a zajongáson keresztül is meghallják a hangját.

– İrmester! A katona vigyázzba vágta magát. – Uram? – Rendeljen ki két embert a mech ırzésére! – Bebiztosította a

pisztolyt, de nem adta vissza, hanem saját nadrágja övébe tőzte. – Ezt kölcsönveszem, ha nem bánja.

– Igenis, uram! – Szükségem volna egy sofırre, aki a fıhadiszállásukra kísér engem

és a foglyot. Beszélnem kell a fınökével, mielıtt ez a színjáték túlságosan messzire menne.

Harímandir Singh nagyúr romba dılt karrierjén elmélkedett. Hogy

történhetett ez meg? Öt mech és két századnyi katona rohanta le a védtelen várost, és mi lett az eredmény? Egy mech megsemmisült, egy másikat elfogtak. A harmadik besült lábmozgató ízületekkel tántorgott be a szerelıcsarnokba, és a jobb láb ugróhajtómőveinek elektronikája is összeolvadt. A folyékony higanycseppek ezüst gömbjei végiggördültek a lábon, és apró, szürke egerekként futottak szét a hangár talaján. A fıtechnikusa, Heil komor képpel csóválta a fejét. A sérülés súlyos volt, a Darázsnak teljes végtagcserére lesz szüksége.

És harminckét katonája sem tért vissza. Szerencsére még mindig érkeztek be lemaradozók, így a végsı veszteséglista talán nem lesz annyira hosszú.

Ötbıl három mech kidılt, a zászlóalja pedig tíz százalékos veszteséget szenvedett. Mi a pokol történhetett? A helyi erık biztosan kaptak valami segítséget. A megnyomorított Darázs pilótája azt jelentette, hogy a védık most másképpen szervezıdtek, mint néhány órával azelıtt, amikor Singh próbára tette a város védelmét. Lehetséges, tőnıdött, hogy a korábbi lanyha védekezésük csak tettetés volt, amivel megpróbálták csapdába csalni az egységeit?

Ezt az ötletet gyorsan elvetette. Egyetlen parancsnok sem dobná oda a katonái életét ilyen csekély esély miatt. Ráadásul a professzionális katonákat nehezebb volna rávenni arra, hogy ostobán cselekedjenek, mint fordítva. Emellett Vallendel Martalóca a város északi peremén könnyedén vágta át magát a fogadására felsorakozott gyalogos és könnyő páncélos egységeken. Ott nem történt semmi különös, semmi új

stratégia vagy titkos védelmi terv, melyet megpróbáltak volna a támadók ellen fordítani. A katonák többsége szétszóródott, és elmenekült a város utcáin keresztül anélkül, hogy egyetlen lövést is leadott volna.

Nem, sokkal valószínőbb, hogy Jeverid király zsoldosokat hozatott a bolygóra a védelem megerısítése érdekében, de Singh el sem tudta képzelni, honnan származhattak ezek a katonák, vagy hogy mikor érkeztek. És hol voltak az elsı támadás idején? Vagy a Carlyle és a Kastély elleni rajtaütéskor? Lehetséges, hogy a városban egy zsoldos kiképzıiskola mőködött, és Jeverid rendelkezett legalább egy ütıképes egységgel. Bár ez megmagyarázott volna bizonyos dolgokat, Singh addig nem nyugodhatott meg, amíg meg nem tudja, kik ezek a zsoldosok.

Egy rövid ideig még azt is fontolgatta, hogy visszavonul a Kastélytól a hajóig, vagy elhagyja a Trellwant. De ezzel akadályozná a Vörös Herceg tervét, és ezt a herceg szolgálatában álló emberek sosem szívesen tették meg. Nem, valóban el kell könyvelnie a veszteséget, de a terv ettıl még sikerrel fog járni. Mert ha nem, akkor ennyi év hőséges szolgálat után is könnyen elképzelhetı, hogy az ı feje fog felkerülni az alakulótér póznáinak egyikére. Erre nem szívesen gondolt.

Singh úgy döntött, felveszi a kapcsolatot sarghadi ügynökével, és információt kér tıle. Talán a végeredmény szempontjából valóban az lenne a legjobb, ha lennének zsoldosok a városban. A zsoldosokat mindig meg lehet vásárolni. A történelem legfényesebb gyızelmeinek egy részét bizonyos mechegységek hőségének gondosan idızített megváltoztatása eredményezte.

Grayson Death Carlyle élvezte, hogy hısként tekintenek rá. Negyven

órával a máris „sarghadi csata" névre keresztelt ütközet után a palota vendégszeretetét élvezte, szolgák lestek minden szavát, a Palota saját orvosa vizsgálta meg, és új ruhákba öltöztették. Lakosztályának embermagasságú tükrében nézegette a tökéletesen szabott hadnagyi gárdista egyenruhát. Nem is rossz, gondolta, és megigazgatta magán a zubbonyt. A zöld uniformison lévı díszes arany sávok és paszományok, a triplán hurkolt vállzsinór, valamint a ceremoniális kard egy kicsit rikítónak tőnt, de meg lehetett szokni. İt és nıi foglyát egyenesen a sarghadi milícia katonai körzete

parancsnokának, Varney tábornoknak a fıhadiszállására kísérték. A lányt elvezették az épület belsejébe, hogy alapos kihallgatásnak vessék

alá, de az ügyeletes tiszti feladatokat ellátó hadnagy nem nagyon tudta, mit kellene kezdenie Graysonnal.

Itt volt egy rongyokba öltözött, sárral és kosszal borított, automata pisztollyal felfegyverkezett fiatalember, aki egy pokrócba burkolt mech-harcost hozott magával fogolyként. Állítása szerint Carlyle Kommandósai közé tartozott, és a vele együtt érkezı katonák azt állították, hogy egyedül nyerte meg a sarghadi csatát. A tiszt gyorsan rájött, hogy itt azonnali és határozott cselekvésre van szükség, ezért telefonált a felettesének. Döntse el ı, mit kell tenni!

Graysont gyorsan végigvezették a parancsnoki láncolaton; a hadnagytól eljutott egy századosig, azután egy ırnagyig, majd Varney tábornok vezérkarának egyik ezredeséig, és végül magának a tábornoknak is bemutatták. A milícia egyik tisztje sem tudta igazán, mit kellene tenni vele. A városban gyorsan elterjedt a hír, hogy egy külvilági, a Trellwant eláruló helyırség egyik tisztje Sarghadban maradt, és megszervezte a város heroikus védelmét.

Grayson viharos gyorsasággal politikai üggyé vált. A katonai vezetık végül a legbiztonságosabb dolgot tették. Adtak neki élelmet, végre kialudhatta magát, és rendeltek hozzá egy orvost, aki bekötözte a bordáit, és ellátta újra szétnyílt fejsebét. Ezenkívül a következı munkaperiódus kezdetén bemutatták Jeverid király katonai tanácsának. A periódus végére bezsebelt egy meghívást magától Jeverid királytól, és felajánlották, hogy ıfelsége vendégeként maradion a palotában, amíg a gyızelmi ünnepség elıkészületei zajlanak.

Miközben álmélkodva vizsgálta új gárdista egyenruháját, Grayson még mindig nem tudta, hogy voltaképpen a palotaırség tagjának tekintheti-e magát. Hivatalosan semmiféle fegyveres erıbe nem vették fel, de az uniformist ıfelsége utasítására utalták ki számára, hogy legalább részben úgy nézzen ki, mint egy hıs. A király azt mondta, a bürokratikus részleteket majd késıbb elintézik.

Elképesztı, milyen gyorsan a visszájára tud fordulni a kormányzat hivatalos politikája, gondolta Grayson. A csata elıtt az összes külvilágit persona non gratának tekintették. Ha elkapták volna a katonák, akik végigkergették a sikátoron, a legjobb esetben is a sarghadi városi börtönben kötött volna ki. A Trellwan alkotmánya megvédte a helyieket az indokolatlan házkutatástól, motozástól, letartóztatástól és bebörtönzéstıl, de gyaníthatóan ellenséges külvilágiként az ı jogai sokkal korlátozottabbak lettek volna. Most azonban ı volt Sarghad bajnoka, a bátor nemzetközösségi tiszt, aki gyızelmet aratott a közös

ellenség felett. A király propagandistái egész éjjel dolgoztak, elıkészítették a történetet az újságok és a média számára. Éjszaka pedig sor került egy formális ceremóniára és állófogadásra a Palota fogadótermében, ahol megköszönték neki a szolgálatait.

Az ajtócsengı csilingelése rántotta ki merengésébıl. Amikor kinyitotta, Mara pajkos arcát és széles, nagy szemét pillantotta meg.

– Szerelmem! – A lány átkarolta a meghökkent fiatalember nyakát. Grayson sejtette, hogy az ünnepségen látni fogja kedvesét, de elıtte nem számított rá. Az is zavarba hozta, hogy „szerelmemnek" szólította. Soha, még szeretkezéseik lopott perceiben sem hívta ıt így. Ám a gondolat gyorsan ki is ment a fejébıl.

– Mara, hogy kerülsz te ide? – Megvesztegettem az öreg Salint, hogy felengedjen – nevetett a

lány. Grayson kedvtelve nézett végig Marán. Ha a bolygó hısének ezt az

ajándékot is el kell fogadnia, hát legyen. Mara a sarghadi társadalomban divatosnak számító ruhát viselt, egy pehelykönnyő, opálos fényő öltözéket, amely csak ott vált áttetszıvé, ahol hozzáért a testéhez. A fiatalember mosolyogva húzta magához, és rögtön tudta, hogy nem fog idıben odaérni a fogadóterembe.

Azon az estén a hısi lét gyönyörei valamelyest elhalványultak,

amikor Grayson rádöbbent, hogy voltaképpen fogalma sincs róla, mit kellene tennie. Sosem látott emberek mosolyogtak rá, és hajlongtak elıtte, az egészsége iránt érdeklıdtek, és gratuláltak a gyızelméhez. İ nem tudott mást tenni, csak mosolygott, bólogatott, és halk köszönésfélét motyogott szünet nélkül, miközben a tömeg áramlata lassan a terem közepe felé sodorta. Mint megtudta, ez volt Trellwan báli szezonjának nyitóeseménye. Itt volt mindenki, aki számított.

Jeverid király a hagyományokhoz igazodva utolsóként érkezett. Amikor végül fellépett a lépcsıvel szemben felállított emelvényre, elkezdıdhetett a bemutatkozás. Grayson még inkább kívülállónak érezte magát, miközben fellépdelt a vörös szınyeggel borított lépcsıfokokon a királyhoz; a kamarazenekar gyızelmi indulót játszott, és a két oldalán egy-egy díszegyenruhás, kardot viselı tiszt kísérte. Természetesen négyszemközt már találkozott az uralkodóval, és saját koreográfiáját is alaposan betanultatták vele. Grayson ennek ellenére attól rettegett, hogy bármelyik pillanatban hasra eshet saját díszkardjában.

Jeverid kurta biccentéssel vette tudomásul jelenlétét.

– Fiam – mormolta halkan. A király nagyon öregnek látszott, tekintete homályos, bıre száraz volt, akár a pergamen. Törékeny teste szinte elveszett a vállára terített vörös palástban.

– Felség – hangzott Grayson formális válasza. – Bátorságával jelentıs gyızelmet szerzett a Trellwan számára –

mondta a király. – Az elemzık valószínősítik, hogy a Palota elleni támadás célja a mi megölésünk vagy foglyul ejtésünk lehetett. Elismerjük hısiességét, ifjú Grayson, és azt is, hogy egyedül mentette meg a Trellwan királyi házát.

– Az ön katonái segítettek, felség. Grayson válasza nem szerepelt a forgatókönyvben, és a király

tanácsadói nyugtalanul fészkelıdtek a helyükön. – Ó, igen. Csakugyan, csakugyan – felelte a Trellwan uralkodója. –

Hálánk és köszönetünk jeléül, ifjú Grayson, a Bíbor Csillag Rendet adományozzuk önnek.

Jeverid intett, mire az egyik szolga elırelépett, és kinyitotta a kezében tartott lapos, bársonnyal borított dobozt. A király kiemelt a dobozból egy vörös szalagon lógó, napkitörést ábrázoló díszes medált. Grayson közelebb lépett, letérdelt, és lehajtotta a fejét, Jeverid pedig a nyakába akasztotta az érdemrendet. A medálba egy apró, vörös követ foglaltak, amely összegyőjtötte és visszaverte a mennyezeti lámpák fényét.

– Keljen fel, Carlyle, Sarghad Védelmezıje! – mondta a király, és dübörgı tapsorkán csapott fel az összegyőlt sokaság felıl.

Jeverid Grayson vállára tette a kezét, és közelebb húzta magához, hogy szavait csak a fiatalember hallja.

– A tábornokaim beszélni szeretnének önnel, fiam. Úgy tőnik, sikerült lenyőgöznie ıket a... khm... taktikájával.

– Örömmel állok rendelkezésükre, felség. – Helyes, helyes. Most pedig menjen, és érezze jól magát! Késıbb

majd felkeresik.

15 Az audiencia véget ért, és a formális fogadás agóniája megkezdıdött.

Graysonnak ki kellett állnia öreg matrónákat, anti-mech taktikájukat ismertetı fiatal tiszteket, valamint a szokásos társadalmi piócákat, akik mindenképpen szót akartak váltani az udvar legfrissebb díszével. Szinte megkönnyebbülést érzett, amikor megnyitották a bált. Az udvari táncok mővészetét a Kommandósoknál töltött tanulóidı alatt nem igazán sulykolták belé, de Grayson ismerte az alapvetı etikettet, így nem volt nehéz beleolvadnia a színes társaságba. Ezen a világon a megszokott udvari tánc nem volt több néhány elegáns mozdulatnál a lassú zene ütemére, miközben kényelmesen szoros ölelésben kellett tartania egy lányt.

És máris ott állt elıtte az édes illatot árasztó Mara áttetszı ruhájában, amely nem sok mindent bízott a képzelıerıre.

– Egyszer azt mondtam neked, hogy még nem hagyhatsz el – suttogta a fülébe a lány, miközben átsuhantak a tükörfényes padlón; mozdulataikat hően utánozták saját visszavert tükörképeik.

A megjegyzés váratlanul fájdalmas volt. Hiszen annyi tragédia miatt kellett a Trellwanon maradnia: Griffith... Riviéra, Ari... Apa...

– Bárcsak boldogabb körülmények között mondhatnád ezt. – Hé, ne légy már ilyen búskomor! – biggyesztette le az ajkát Mara.

– Én csak örülök annak, hogy itt vagy, és hogy itt is maradsz. Neked itt a helyed... velem.

– Gondolod? – Dicsıséget hozol az új egyenruhádra, Gray – suttogta Mara, aztán

közelebb hajolt, és azt is elmondta, mivel fogják tölteni az éjszaka hátralévı részét a fogadás után.

Grayson elmosolyodott, és egészen magához húzta a lányt, de különös ürességet tapasztalt azon a helyen, ahol eddig a Mara iránti érzéseit tárolta. Mi történt vele? Utolsó találkozásuk szenvedélyes tüzét elfújták a Kastély megtámadása óta történt események. Grayson felismerte, hogy ı maga változott meg, és ez a változás a Mara utáni vágyakozás eltompulásával kezdıdött. A lány kellemes figyelemelterelést jelentett az Oberonnal kötendı szerzıdés elıtt, de szó nélkül hajlandó lett volna megszakítani vele a kapcsolatot, amikor megtudta, hogy a szakasz visszatér errıl a porfészekrıl a Tharkadra.

Soha eszébe sem jutott, hogy esetleg a lány is vele tarthatna, és megoszthatná vele harcosi életét. Elég jól ismerte ahhoz, hogy tudja, soha nem lenne képes itt hagyni a trellwani királyi udvar kényelmét és kiváltságait. Amikor felébredt, és rádöbbent, hogy hátrahagyták ıt egy ellenséges bolygón, azért akart találkozni Marával, mert a lány befolyása talán kimenthette volna szorult helyzetébıl. Bár ez a jellegzetes zsoldos hozzáállás lelkifurdalást ébresztett benne, mégis ez volt az egyedüli reménye, amelybe kapaszkodhatott. Valaki udvariasan megérintette a vállát, és a gárda egyik ezredese mormolva a fülébe súgta, hogy valaki beszélni kíván vele. Ez kiragadta Graysont a komor gondolatok szorításából. Mara csak vonakodva engedte el maga mellıl, de elsuttogott még egy ígéretet, amit egy hosszú csókkal zárt le.

Grayson követte a katonát ki a fogadóterembıl. Végigmentek egy szınyeggel borított folyosón, és végül egy gazdagon berendezett dolgozószobába értek. A helyiségben félhomály uralkodott, a világosságot a helyi chaggarfa hasábokkal megrakott kandalló tüzének zöldes derengése szolgáltatta.

Három férfi várt rá. Varney tábornokot már ismerte, az ısz hajú fıparancsnok makulátlanul festett egyszerő, barna egyenruhájában, a nyakánál és vállán a milícia jelzésével. Adel tábornokkal is találkozott korábban. İ valamivel fiatalabb volt, fekete bajsza éles kontrasztot alkotott deresedı halántékával. A palotaırség rangidıs parancsnoki tisztét töltötte be, valamint ıfelsége katonai tanácsának vezérkari fınöke volt. Adel egyenruháján az arany háttérbe szorította a zöldet.

A szobában tartózkodó harmadik férfi a kandalló mellett ült. Grayson felismerte Jeverid király sólyomszerő profilját.

– Köszönöm, hogy eljött, fiam – mondta Varney. – Ajánlatot szeretnénk tenni önnek.

– Hallgatom, uram. Adel leeresztette a poharát. – Talán térjünk azonnal a tárgyra. Azt szeretnénk, ha összeállítana

egy mechszakaszt a palotaırség kötelékén belül. Ezenkívül szükségünk van egy csatamechek elleni hadviselésre kiképzett gyalogos századra is. Tud nekünk segíteni?

Varney éles pillantást vetett gárdista kollégájára. – Úgy tudom, a szakasz közös irányítás alatt állna, saját szervezeti

egységén belül, tábornok. Adel fájdalmas fintorral bólintott. – Igen, Varney, persze. – Graysonra nézett. – Nos, Carlyle? Mit szól?

Grayson elıször semmit nem szólt. A három férfi tekintetének kereszttüzében legszívesebben elrejtızött volna.

– Uraim... felség... nem igazán tudom, mit mondjak. Azt hiszem, nincs elég tapasztalatom a...

– Hah! – A király felkiáltása meglepte. – Az egész átkozott bolygón nincs senki, akinek magánál több tapasztalata lenne... eltekintve a Kastélyban ülı fattyaktól.

– Szükségünk van a segítségére, fiam – tette hozzá Varney. – Kiképzett katonák, valamint az ıket támogató mobil tőzerı és páncélos erı nélkül tehetetlenek vagyunk.

Jeverid villogó szemmel fordult Grayson felé, aki nem kis meglepetéssel döbbent rá, hogy jóval több van ebben a királyban, mint egy törékeny testbe bújtatott tompa elme. Az uralkodó élénk hangon szólalt meg:

– Varney arról beszél, hogy maga gyakorlatilag puszta kézzel gyızte le azokat a mecheket, mert tudta, hogyan mőködnek, hogyan gondolkodnak a pilótáik. Nekünk most pontosan erre van szükségünk.

– De felség, mi lesz a mechekkel? – Mi lenne velük? Önnek köszönhetıen már kettıt is szereztünk. Az

egyiket elfogta, és a másik is javítható. És ha még többet zsákmányolunk, az mind a magáé lesz.

Grayson elgondolkodott egy két, húsztonnás mechbıl álló szakasz hatékonyságán. A szakaszok általában különféle tömegő és típusú mechekbıl tevıdtek össze, voltak bennük húsz tonnás könnyő gépek, és az Árnyéksólyomhoz és a Martalóchoz hasonló nehéz csatamechek is. Egy Sáska és egy Darázs szabályos csatában összesen körülbelül húsz másodpercig tarthatna ki egy Martalóc ellen. Némi szerencsével.

– És mi volna a feladata ennek a mechszakasznak? – Adel belekortyolt az italába.

– Carlyle katonáinak visszavonulásával világunk nyitottá vált a Hendrikhez hasonló banditák számára. – Elgondolkodva harapdálta az ajkát. – Most inkább nem térnék ki arra, hogy mit akartak elérni az emberei azzal a szerzıdéssel, amirıl annyit hallottunk.

– Nem ık voltak – szólt közbe Jeverid. – Igaza van, felség. De akárki is volt, a nemzetközösségi helyırség

megszőnt létezni, és az ellenségeink itt vannak a bolygón. Arra számítunk, hogy folytatják a készleteink fosztogatását, sıt, esetleg erısítést is hívnak.

– Maga félelmetes csapást mért rájuk, Grayson. A felderítıink szerint mindössze két használható mechjük maradt, valamint rendelkeznek egy sérült és egy javítás alatt álló géppel. Az ön képességeivel és két csatamechhel a gárda gondoskodhat róla, hogy soha többé ne küldjenek újabb expedíciót a Trellwanra. Ha meg akarjuk védeni magunkat és függetlenségünket, szükségünk lesz egy saját mechegységre. Anélkül azonban... – Sokatmondóan megvonta a vállát. – Akár be is állhatunk Hendrik emberei közé. Védtelenek vagyunk.

Egy Sáska és egy Darázs egy Martalóc és egy Fullánk ellen, nem beszélve az Árnyéksólyomról, ha az ellenségnek sikerül kijavítania a támadás elıtt megbénított gépet. Azaz negyven tonna százötven ellen. És mindez csak akkor, ha a kalózok nem tudják helyrehozni a sérült lábú Darazsat. Négyszeres túlerı. Nem rossz, gondolta fanyarul Grayson. Mindezt egyetlen nap alatt... És persze nem ártana találni valakit, akit kiképezhet a másik gép vezetésére. Nem választhat ki egy ígéretesnek tőnı közlegényt a gárdisták közül, és nem változtathatja mech-harcossá. Ennyi fém irányításához komoly kiképzésre és olyan képességekre volt szükség, amilyet csak kevesen birtokoltak, és még kevesebben tudtak megszerezni.

Valami azt súgta neki, hogy ezek az emberek nem statisztikákat és felsorolásokat, és még kevésbé a toborzás nehézségeit akarják hallani tıle. Az érzelmi alapú tiltakozás nagyobb eséllyel kecsegtetett.

– Uram, attól tartok, ez a feladat meghaladja az erımet. Nézze, én még csak húszéves vagyok... – Ezek lehetetlent kívánnak tıle!

– Már vezetett csatamechet, nem? – kérdezte Varney. – Igen, de harcban sosem vettem részt. Ami a városban történt, azt

csak a szerencsének köszönhettem. És fogalmam sincs róla, hogyan kell vezetni egy egységet. – Grayson is tudta, hogy ez így nem teljesen igaz. Mech-harcosi képzése magában foglalta a vezetıi ismeretek, valamint a kis egységek taktikájának elsajátítását is. Ha apja nyomdokaiban haladt, akkor azt is tudnia kellett, hogyan álljon az emberek élére. Kiképezték arra a feladatra, amit az elvárások szerint át kellett volna vennie abban az esetben, ha az apját megölik. De a fenébe is, minden olyan gyorsan történt!

– Fiam, megvannak azoknak a katonáknak a jelentései, akiket a városi csatában vezetett – mondta Varney. – Amikor egy egész légpárnás egység darabokra hullott, maga volt az egyeden, aki tett valamit. Maga köré győjtötte a katonákat, és hatástalanította azt a mechet. Ez nem könnyő feladat, és nem foghatja a szerencsére!

A katonai vezetık mondanivalójának realitása lassanként beszivárgott Grayson tudatába. Azt akarták, hogy ı legyen a mech-harcos. Sıt, hogy a semmibıl felépítsen, és csatába vezessen egy csatamech szakaszt. Az elméjében keringı tiltakozást elnyomta az az egyszerő tény, hogy eddigi életének több mint felében egyeden cél felé menetelt – hogy végre egy csatamech pilótafülkében ülhessen. Olyan lehetıség állt elıtte, amilyennek többé valószínőleg nem találkozik. Ha nem tudja elhagyni ezt a bolygót, akkor soha. Saját mech nélkül gyakorlatilag nincs esélye arra, hogy egy csatamech-egységhez csatlakozzon.

Egyre nıtt benne az izgatottság. Talán Marának mégis volt némi igaza, amikor azt mondta, hogy ı ide tartozik. Mivel nem sok esélye volt rá, hogy az elkövetkezı években távozzon innen, Sarghad gyıztesének talán valóban itt, a Trellwanon van a helye!

Ez az egy a négyhez arány nem volt valami bíztató, de nem is igazán bátortalanította el. A Sáska kezdetnek megteszi, és gondos tervezéssel, egy kis szerencsével...

– Folytassák – mondta a tábornokoknak, és a király öreg arcán elégedett mosollyal dılt hátra székében.

16 Sarghad Közeli Áthaladása jött és ment. A mogorva, vörös nap

azonban az emberi szem számára nem tőnt nagyobbnak, mint eddig. A Trellwan a legközelebbi pályáján is csak néhány százalékkal járt közelebb a napjához, mint a legtávolabbin, de ez a néhány százalék is elég volt ahhoz, hogy a hımérséklet 40 fok fölé emelkedjen. Húsz órán belül elkezdıdnek az elsınap viharai.

Most, hogy a nap pontosan felülrıl sütött, a Nerge fölött elıször felmelegedett, majd forróvá vált a levegı. A Grimheld-tenger felıl alacsonyan szálló légtömegek érkeztek a sivatag fölé, ahol forró, nedves légoszlopokká alakulva szálltak fel a magasba. Sarghadból nézve a légoszlopok a nyugati hegyek mögött felemelkedı fehér sugárnyaláboknak tőntek. A jelenség olyan gyors iramban játszódott le, hogy szabad szemmel is követni lehetett a mozgást másodpercrıl másodpercre, majdnem kétezer kilométeres magasságig.

Amikor a forró, nedves levegıoszlop elérte a sztratoszféra nulla fok alatti hımérséklető levegıjét, felhık áradtak szét belıle minden irányban, amelyek eltakarták a napot és fehérre, majd szürkére, végül pedig haragos kékes-feketére festették a zöld eget. Ekkor kezdıdtek az esıvel és villámlással kísért viharok.

A Sarghadban csak nyári viharokként emlegetett, hét standard napig tartó idıszakban az emberek az idıjárás által rájuk kényszerített szabadságukat töltötték otthonuk menedékében. Aki kiment az utcára, annak a legjobb esetben is térdig kellett gázolnia a mindent átáztató sárgás iszapban. A legrosszabb eset a villámcsapás vagy egy fejnyi mérető jégdarab találata miatt bekövetkezı halált jelentette. A keleti szél állandó erısséggel süvített át az utcákon a Nerge felé. A vidéket – az égbolton felvillanó villámok fényétıl eltekintve – még azokban a periódusokban is teljes, összefüggı sötétség borította, amikor a nap a horizont fölé emelkedett.

Miközben a sőrő esı folyamatosan verte a külsı ablakokat és ereszeket, a szél pedig tomboló szörnyetegként ostromolta a falakat, Grayson a város fegyverraktárában, egy zömök, komor betonépületben felállította fıhadiszállását; a raktár a Palotanegyeddel szemben, a kerékagy másik oldalán fekvı kézmőves negyedben állt. Elhelyezkedett a valamelyik kormányirodából zsákmányolt régi íróasztal mögé, és egy

ósdi, fekete mőanyagból készült kommunikációs tábla segítségével – amely összekötötte ıt a körzet fıhadiszállásán lévı Katonai Feljegyzések Könyvtárával – hozzáfogott a Trellwan elsı csatamech-szakaszának összeállításához és kiképzéséhez.

Segítıi Ramage ırmester, a milícia katonája és Nolem gárdista hadnagy voltak, akik most szárnysegédi szerepet töltöttek be. Elsıdleges feladatuk az volt, hogy mindazt megtanulják a katonai elméletrıl és kiképzésrıl, amit Grayson elmond és leír nekik, rendszerezzék az ismereteket, azután adják tovább azoknak a férfiaknak és nıknek, akiket beválogattak a Trellwan anti-mech egységébe. Grayson kis csapata az elsıéj hátralévı részét – tizennégy standard napot – az egység összeállításával töltötte. Adel azt akarta, hogy a katonák harcra készen álljanak a másodé) viharainak végére, ez pedig azt jelentette, hogy mindössze egy helyi évük, vagyis negyvenöt napjuk maradt a munka befejezésére.

– İrmester, szerintem ön nem érzi át, milyen bizonytalan a pozíciója. – Nolem hadnagy érzelemmentes orrhangja még kellemetlenebbé vált, amikor elégedetlenségének adott hangot.

Uram – vágott vissza Ramage –, tudomásom szerint a különleges egység milicista tagjai a szakasz parancsnokságán keresztül a milícia fıhadiszállása felé tartoznak beszámolási kötelezettséggel. Varney tábornok soha nem egyezett volna bele, hogy a milícia katonái a gárda közvetlen parancsnoksága alá legyenek beosztva.

– Úgy látom, ırmester, önnek fogalma sincs a parancsnoki láncolatról! A gárda egyértelmően a milícia felett áll a különleges egységben, ugyanúgy, mint minden katonai ügyben. Ön összekeveri a milicistákat...

– Kérem, uraim! – Grayson kettejük között ült, ujjaival a halántékát masszírozta. Halálosan fáradt volt, és nem tudott másra gondolni, csak hogy visszamenjen pihenni a szállására, melyet Varney tábornok utalt ki számára. Annyi munka állt még elıtte, és már kezdte megbánni, hogy egyáltalán hallott valaha a trellwani különleges egységrıl. – Ha nem hagyják abba a marakodást, elfelejthetik a tábornokokat, mert az új kormány elıtt kell majd felelniük.

Nolem kérdın vonta fel a szemöldökét. – Miféle új kormány? – Amelyiket a kalózok állítanak fel a Palotában, ha nem hagynak fel

a rangsor feletti kicsinyes vitával, és nem segítenek nekem elvégezni a feladatomat.

– Ugyan, hadnagy! Az itteni pozícióm... – Grayson hangja fáradt, de határozott volt.

– Az ön itteni pozíciója kizárólag az én jóváhagyásomnak köszönhetı, hadnagy... ha megfeledkezett volna róla.

– Maga nem a felettesem, pajtás! – Nolem vagy négy teljes évvel volt idısebb Graysonnál.

– De átkozottul az vagyok, és ha kell, ezt azzal fogom bizonyítani, hogy megszabadulok magától! – Grayson ökle lecsapott az igénylési nyomtatványokkal teli asztalra. – Engem neveztek ki az egység élére, és csak mert az ön Adel haverja bejuttatta magát ide, hogy rangban felülmúlja Ramage ırmestert, még nem jelenti azt, hogy mindent megengedhet magának!

Látszott, hogy Nolem dühbe gurult. Grayson úgy döntött, csak egyféleképpen tud áthatolni a tiszt makacsságán: ha témát vált.

– Milyen állapotban van a sérült Darázs? – kérdezte váratlanul. A kérdés meglepte Nolemet.

– A... öh... még mindig nincs techünk, aki felügyelné a javítást. – De milyen állapotban van? – Khm... a fej megsérült. – Azt én is tudom, hadnagy. Én okoztam a sérülést. Meg lehet

javítani? – Az ügyeletes tiszt szerint szükségünk volna egy képzett techre, aki

megmondaná, pontosan mit kell tennünk. – Megvonta a vállát. – Túl sok tartalék alkatrészünk sincs a mechekhez. Az ellátó tiszteknek szét kellett szedetniük néhány régebbi páncélost, hogy befoltozzuk a torzón lévı lyukakat.

Grayson visszasüppedt a székbe. – A következı periódusban talán lemegyek és én is megnézem. – A

mech-harcosok csaknem annyit tudtak a mechek mőködésérıl, mint a techek. De az idı... szorított az idı!

– A következı periódusban találkoznia kell a katonai tanáccsal –emlékeztette Ramage.

– A fenébe, igaza van! Én... – Grayson elhallgatott, gondolkodóba esett.

– Uram? – Talán tudok egy megoldást. Ramage kérdın nézett Nolemre, aztán vissza Graysonra.

– Nem hiszem, hogy találnánk megfelelıen képzett techet a bolygón. A Kastélyon kívül biztosan nem, azt pedig kétlem, hogy ık kölcsönadnának egyet.

Nem kívánta ezzel a két emberrel megbeszélni meglehetısen vad ötletét. Tudta, hogy Nolem nem egyezne bele, és még Ramage is tiltakozna ellene, hogy egy kémet építsenek be a milícia stábjába. Közvetlenül a tábornokoknak akarta elıterjeszteni javaslatát.

Három periódussal késıbb Grayson leereszkedett a katonai körzet

fıhadiszállásának lépcsıjénél. Odakint még mindig esett az esı. Légpárnáson tette meg az utat a fegyverraktártól, a jármő akadálytalanul suhant át a sártenger felett. A víz összegyőlt a kıpadlón, amikor átadta kommunikációs modulját a lépcsı alján elhelyezett asztalnál ülı barna ruhás tizedesnek.

A milicista beütött egy kódot az asztalba épített terminálon, és hátradılve várta az engedélyezést.

– Esik odakint, uram? – Egy kicsit. És kezd lehőlni a levegı. – Elsıéj közepére odakint

majdnem fagypont alá csökkent a hımérséklet. Az egy hétig tartó Közeli Áthaladás viharai gigantikus hőtıegységként hatottak a bolygóra, és a Periasteront követı hosszú, hosszú éjszaka folyamán az Áthaladás hıje gyorsan eloszlott. A viharos szél nemsokára eláll, és a hegyekben elkezdıdik a havazás.

Grayson a Mennydörgés-hasadékra gondolt. A jég mostanra már teljesen eltőnt, a vízesések elapadtak. Amikor a jégkupola elolvadt, a barlangi tó partjáról a hasadékon keresztül még nappal is látni lehetett a csillagokat.

– Engedélyezve, uram. Bemehet. – A tizedes megnyomott egy gombot, mire az acélrudak halkan a falba siklottak.

– Köszönöm – biccentett Grayson, és belépett a hosszú, gyéren megvilágított folyosóra. A járat legvégén lévı cellához igyekezett.

Lori Kalmar hátát a falnak támasztva ült a priccsén, lábát felhúzta, állát a térdén nyugtatta, és a szemben lévı falat bámulta. Hosszú katonai gyakorlóing és nadrág volt rajta, amit valamelyik katonától kaphatott, de a mech fülkéjében viselt könnyő sportcipıt megtartotta. A magas, hosszú lábú, karcsú lányt Grayson vonzónak találta, az összhatást talán csak komor, keserő arckifejezése rontotta le.

Grayson odalépett a cella rácsához, és a nevén szólította. Kalmar tekintete egy pillanatra rávillant, majd visszatért a falhoz.

– Ó, szóval maga az – mondta tompa hangon. Bár szeme alatt sötét karikák húzódtak, szıke, a gyér fényben szinte ezüstösen csillogó haját gondosan megfésülte.

– Minden rendben? Jól bánnak magával? – Mit törıdik vele? – csattant fel a lány. Nem tudhatta, hogy Graysonnak lelkiismeret-furdalása volt a Sáska

pilótájával kapcsolatban attól a pillanattól fogva, hogy elküldte ıt a milícia fıhadiszállására. Elvégre megígérte neki, hogy nem esik semmi bántódása. Utoljára akkor hallott róla, amikor kihallgatásra vitték. Legjobb tudomása szerint a milícia kihallgatási módszerei inkább pszichológiai és kémiai, mint fizikai alapúak voltak. A gárda ezzel szemben állítólag különösen nagy örömet talált a változatos és fantáziadús fizikai kihallgatási eljárásokban – ez váltotta ki Graysonból is a pánikot, amikor Maráék háza elıtt összetalálkozott a gárdistákkal. De voltaképpen mindegyik kihallgatási eljárás durva volt, és a fogoly utána kimerültnek, megviseltnek, magányosnak érezte magát.

– Szeretnék beszélni magával. – Ez nem újdonság – jött a dühös válasz. – Itt mindenki csak ezt

akarja... velem beszélni. – Szeretne kijutni innen? Kalmar odafordította a fejét. Grayson csak most látta, menyire kék a

szeme. – Mi ez, újabb kihallgatás? – Hangja határozott volt, de Grayson

érezte mögötte az elfojtott könnyeket. – Már átmentünk ezen az egészen, oké? Mindent elmondtam az embereinek, amit tudok.

Grayson ismerte Lori történetét, olvasta a hosszú órákig tartó kihallgatásról készült jegyzıkönyvet. A lány a Sigurdon született és nevelkedett, Hendrik konföderációjának egy hideg és elszigetelt világán. Szülei egy pokoli, tőzzel és rettegéssel teli éjszakán vesztették életüket, amikor a kormányzat erıszakkal meggyızte a Sigurd bevándorlóit, hogy az Oberon Vl-tal való egyesülés az ı gazdasági és társadalmi érdekeiket szolgálja.

Lorit az egyik szomszéd mentette meg, de elıbb még végig kellett néznie, ahogy szülei meghalnak az otthonukat elemésztı tőzben. Körülbelül egy évvel azután, hogy állami gondozásba került (helyi idı szerint nyolc, standard években mérve tizenhárom éves korában), mechpilóta növendéknek jelentkezett a Sigurdi Véderıhöz, és elfogadták a jelentkezését.

Hendrik konföderációja nem rendelkezett egyesült haderıvel. Az egyes világok maguk szervezték meg a helyi véderıt, és ez a nagyobb függetlenség látszatát keltette az emberekben. Lori egysége a Sigurdi Független Könnyő Támadó Csoport lett, amely közvetlenül Sigurd védelmi minisztere, Alisadén alkormányzó parancsnoksága alá tartozott.

Lori több mint három sigurdi évig volt növendék, vagyis tizenkilenc standard éves koráig. Bár a kiképzés alatt kiválóan teljesített, nem számíthatott arra, hogy néhány éven belül aktív harci feladatban vehet részt. Egy éjjel, amikor ügyeletesként a mechközpontban teljesített szolgálatot, az iskolaszektor ügyeletes ırmestere megpróbálta rávenni, hogy végezzen el vele néhány tananyagon kívüli gyakorlatot a padlón. A lány ellenállt, az ırmester kitartott, így végül a határozott „nem"-et egy kényes területre irányzott térdmozdulat kíséretében kellett kimondania.

Egy héttel késıbb megérkezett az új parancsa. Egy Különleges Expedíciós Haderı nevő egységbe osztották be három másik sigurdi növendékkel együtt, egy bizonyos Harimandir Singh parancsnoksága alá.

Különleges körülmények közé került. Singh őrugrójához hasonlót még soha nem látott a Konföderációban, és az expedíciós haderı minden jel szerint egy Singh és Alisaden alkormányzó között létrejött megállapodás részét képezte. Amennyire meg tudta állapítani, a mőveletnek semmi köze nem volt Hendrikhez vagy az Oberon VI-hoz. Singh valami Ricol herceg nevő nemest szolgált, akit Vörös Herceg néven is emlegettek.

Singh. Grayson összerándult, amikor olvasta a nevet. Ezt a szót mondta Griffith is a halála elıtt. Egyértelmő, hogy a fegyvermester felismerte a banditák vezetıjét, valószínőleg a Kastély számítógépének adatállományából. Ami Ricol herceget illeti, a név semmit nem mondott Graysonnak.

Mint ahogy Lori Kalmar és társai, Enzelman és Fitzhugh közlegények, valamint egy Hassilik nevő tizedes sem hallottak soha Singhrıl és a Vörös Hercegrıl, mielıtt az egységhez kerültek. Mire a hajó egy névtelen, bolygó nélküli nap mellett találkozott egy teherszállítóval, amire átszálltak, Kalmarnak csak annyit sikerült megtudnia, hogy Singh zsoldosokat győjtött egy olyan világ elleni hadmővelethez, amelyikrıl még soha nem hallott. Ez a világ a Trellwan volt.

Meglepıdve vette tudomásul, hogy hirtelen zsoldos mech-harcos vált belıle. Azonban túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy sokat töprengjen új pozícióján. Lori Kalmar és társai keményen dolgoztak, hogy átszállítsák a felszerelést a teherhajóra, és nehézfegyvereket építsenek az egyik őrjáró törzsére. A jármő nem sokkal ezután folytatta titokzatos útját a csillagok között.

Az utazás folyamán a három sigurdi találkozott Vallendellel, a szakasz parancsnokával, és megtanulta félni a hadnagy nevét. Az utazás elején elküldték Hassilik tizedest Vallendelhez, hogy a nevükben is tiltakozzon tulajdonképpeni elrablásuk miatt. Addigra már mindannyiukat honvágy kínozta, és nem tetszett nekik, hogy ismeretlen emberek társaságában hurcolásszák ıket fényévek tucatjain keresztül. Tíz perccel késıbb a társaság szemtanúja lehetett, ahogy az ifjú Hassilikot meztelenül, összekötözött kézzel és lábbal a légzsilipen keresztül kilökik az őrbe.

Nem volt több tiltakozás. Az út legnagyobb részét a rakodóhangárban töltötték, ahol a csatamecheket – egy Martalócot, egy Sáskát és egy Fullánkot – tárolták. Vallendel kritikus szeme elıtt, a holoasztaloknál taktikai feladatokat oldottak meg, karbantartási munkákat végeztek, és ellenırizték a csatamechek rendszereit. Azonban amikor eljött az ideje, hogy leszálljanak egy sötétvörös nap körül keringı bolygó éjszakai oldalán, a vonakodó zsoldosokat nem válogatták be a támadó egységbe. A teherhajó őrjárójáról figyelték, amint Vallendel és Singh két mechje kiszáll a tőztıl fényes, rettegéssel teli éjszakába.

Látták, ahogy Vallendel Martalóca végez egy régi Fınixsólyommal, amelyet már alaposan meggyengítettek az őrjáró törzsére felszerelt fegyverek.

– Egyáltalán, miért hoztak minket ide? – kérdezte Lori. De senkitıl nem kapott választ.

Amint a legénységet átszállították az új trellwani bázisra, egy hegy oldalába épített, lenyőgözı fekete építménybe, parancsnokaik engedélyezték Loriéknak, hogy gyakorlatozni kezdjenek a Sáskával és két húsztonnás Darázzsal, melyeket az ismeretlen ellenféltıl zsákmányoltak. A többi mech állandóan ügyelt rájuk, a Fullánknak gyakorlatilag nem is volt más dolga, mint hogy az ırjáratok alatt szemmel tartsa a sigurdi zsoldosokat. Nyilvánvaló volt, hogy nem bíznak bennük.

Kalmar tőzkeresztségére nem sokkal az ellenséges város elleni elsı, sikeres rajtaütés után került sor, amikor is sikerült foglyokat ejteni, és a segítségükkel azonosították a legfontosabb célpontokat. Egyben ez volt az utolsó bevetése is.

A Palotát kellett volna megtámadnia. Pontos térképet kapott a Palota körzetérıl, valamint az óvóhelyek pontos pozíciójáról, ahol az ellenséges kormányzat legbefolyásosabb tagjai szoktak elrejtızni a támadások idején. İ és két társa rajtaüt a Palotán, lerohanja a királyi család tagjait és a hadsereg legmagasabb rangú tisztjeit, és ha lehetséges, foglyul ejti ıket.

Minden rosszul alakult. Wes Fitzhugh az utcán halt meg az ellenséges gyalogság ellen vívott harcban, Enzelman Darazsa pedig a Palota kapujánál sérült meg. Lori épp elırehúzódott támogatni ıket, amikor Enzelman mechje bicegve elrohant mellette észak felé.

– Üldöznek! – üvöltötte társa a taktikai frekvencián. – Fedezz! Megpróbálta, és sikerrel járt. Garik Enzelmannak sikerült

visszajutnia a Kastélyba, és helyette most ı várt a halálra az ellenség fogságában.

– Abbahagyhatja a színlelést – mondta Graysonnak. – Tudom, hogy meg fognak ölni... elıbb vagy utóbb. Csak azért adtam meg magam, mert... mert nem akartam élve elégni. – Megborzongott. – Szörnyő módja a halálnak.

– Nem tudtam a szüleirıl – felelte halkan Grayson. – Nem fenyegettem volna meg ezzel, ha... – Befejezetlenül hagyta a mondatot, mert ı is érezte, mennyire ostobán hangzik. – Nézze – folytatta –, nincs itt semmi trükk. Nem akarom bántani magát, és mindent megteszek azért, hogy más se tegye. Komolyan mondtam, hogy kijuttatom innen. Szükségem van egy techre, aki felügyelné a megsérült Darázs szerelési munkálatait.

– Ez nevetséges. Én még csak növendék vagyok. Igen, gondolta Grayson, akárcsak én. Ezt azonban nem akarta

elmondani a lánynak. – Ez viszont azt jelenti, hogy az összes sarghadinál képzettebb a

szakterületen. Segít nekem? Kalmar gyanakvó tekintettel nézett rá. – Mi akadályozna meg benne, hogy visszaszökjek a hegyre, a

barátaimhoz? Vagy hogy betegyek egy C–90-es töltetet a mechje fı áramkörébe?

– Ó, természetesen nem marad ırizetlenül. – Visszagondolt a beszélgetésére Varney-vel és Adellel: a heves vitára, és végül az ígéretre, amit nekik tett. Kalmart továbbra is ellenséges ügynöknek fogják tekinteni. Állandó ırizetet kap, és a mellé rendelt astechek elég képzettek lesznek ahhoz, hogy rájöjjenek, ha el akarja szabotálni a munkát. Végül csak azért egyeztek bele Grayson tervébe, mert nem láttak más módot a munka elvégzésére.

Grayson beleegyezett a feltételeikbe, és imádkozott, hogy a lány ilyen korlátozások mellett is hajlandó legyen együtt dolgozni vele. Egyiküknek sem volt más választási lehetısége.

– Folyamatosan figyelni fogják, de legalább kikerül innen. Köti valamilyen szolgálati vagy hőségeskü azokhoz az emberekhez, akik idehozták? – Az utódállamok majdnem-feudális kultúrájában sokan ragaszkodtak a fogadalmakhoz és hőségeskükhöz. Az államok közötti, folyamatos változásban lévı szövetségek szövevényes útvesztıjében a harcosoknak mindig tartozniuk kellett valahová.

Lori Kalmar lehunyta a szemét. – Nem. Semmi. Egy rabszolga esküje a gazdájának, talán csak ennyi. – Akkor beleegyezik? Hosszú csend következett. – Igen – felelte végül a lány alig hallhatóan. – És... és köszönöm.

MÁSODIK KÖNYV

17 Harimandir Singh szorosabbra húzta arca és füle körül meleg

dzsekijének gallérját, és enyhén elıredılve nekifeszült a szélnek. A viharok véget értek, de az elsıéj hosszú, sötét idıszaka tovább folytatódott. A viharok magukkal hozták a hımérséklet csökkenését is. Az őrrepülıtér betonját hófoltok tarkították, a szél száraz porhót kavart a hosszú póznákon elhelyezett ködlámpák fényköreiben. A legutóbbi jelentések szerint a közeli hegyekben még mindig havazott. Micsoda sötét, gyászos bolygó ez a Trellwan, gondolta. A küldetés befejezése után örömmel fogja maga mögött hagyni. Talán... talán ha ennek az egésznek vége, újra láthatja az otthoni sivatagok kristálytiszta égboltját és sótól csillogó síkságait.

A leszállóteret övezı zömök, fémlemezekbıl épült raktárépületek egyikének ajtajában álló ırök feszes vigyázzba vágták magukat, és fegyverükkel tisztelegtek neki. Az egyik katona elvette a Singh által odanyújtott papírt, alaposan megvizsgálta, majd kinyitotta az ajtót. A gyengén megvilágított helyiségbıl kitóduló levegı savanyú volt a mosdatlan testek, az emberi ürülék és a hányadék bőzétıl.

– Hányan vannak? – kérdezte Singh a segédjét. A katona a csuklószámítógépére pillantott.

– Száznyolcvankét fogoly, nagyuram. Singh bólintott, és egyszerre próbálta eltakarni orrát és száját, hogy

védje magát a bőztıl. Ezek a foglyok – sok közülük szakképzett munkás – nemsokára rabszolgák lesznek a technológiailag fejletlen, munkaerıre éhes világokon. Jelenleg azonban idınként hasznos információforrást és ugyanakkor komoly logisztikai problémát jelentettek. Az expedíció élelmiszertartalékai csak az őrjárón lévı készletekbıl, illetve a Sarghadtól északra emelkedı agrokupolákból szerzett utánpótlásból álltak. Ha nem jutnak nagyon gyorsan élelemhez, le kell lıniük a foglyokat – és elkönyvelni a veszteséget. Singh szilárdan hitt benne, hogy az elsıdleges feladat fontossága a kisebb gazdasági tényezık fölé emelkedik.

Az ır visszatért, és hozott magával egy imbolygó, rongyos férfit, akinek az arcát száradt vér, por és horzsolások borították.

– Hogy van, Tor kapitány? Hajlandó elmondani nekünk, amit tudni szeretnénk?

– Nem mondok magának semmit! – A fogoly felhasadt ajka miatt óvatosan ejtette ki a szavakat. A verések után hatalmas duzzanatok képzıdtek a szeme és a szája körül.

– Ó, pedig sok mindent elmondhatna nekünk. Például hogy miért szaglászott az őrrepülıtér peremvonala körül, és mit tud a sarghadi zsoldos tevékenységrıl. Rengeteg kellemetlenséget takaríthatna meg magának, ha beszélne.

Tor reszketett, karját szorosan összefonta a teste elıtt, de azért tartotta magát.

– Menjen a pokolba! – sziszegte. Mivel csak vékony nadrágjának és zubbonyának rongyait viselte, a hideg egy kínzómester késéhez hasonló munkát végzett rajta.

Singh összevonta a szemöldökét. – Ajánlottam magának pénzt. Ajánlottam szabadságot. Attól tartok,

most már csak gyors halált tudok ajánlani. – Maga kivégezte az embereimet. – Vagy úgy... az a három fickó az őrjárón. Elismerem, szerencsétlen

eset volt. Mindig tragédiaként hat rám, ha képzett szakembereknek kell meghalniuk. Ám pont azért volt rá szükség, barátom, mert maga elszökött.

– Velem mindenképpen végezni akart. – Egy pillanatra harag villant Tor hidegtıl meggyötört arcán. – Nem kellett volna ıket megölnie!

– Drága kapitányom, ugye nem hiszi, hogy a halálukat akartam? Mi megbecsüljük a csillagközi munkában járatos embereket, különösen a magafajtákat, akik a csillagközi navigáció mesterei. Mi nem vagyunk barbárok!

Tor lehunyta a szemét, ajka megremegett. – Hát persze. – Ez azonban egy szigorúan titkos küldetés, kapitány. És mivel tikos,

nem hiszem, hogy fel tudná fogni a jelentıségét. Mert ha mégis, most el kellene vágnom a torkát. Amikor megszökött, meg kellett tennünk a szükséges lépéseket annak érdekében, nehogy még egy embere kövesse. A legénysége többi tagja az őrjáró fedélzetén természetesen kiváló egészségnek örvend. Legalábbis egyelıre.

– Újabb fenyegetés? – Én nem fenyegetem, kapitány. – Singh belemarkolt Tor hajába,

felemelte a fejét, és belenézett a fiatalember szemébe. – Akkor most kezdjük elölrıl. Egy ideig a városban bujkált.

Tor hangja halk volt, alig lehetett hallani.

– Tessék? Gyerünk, kapitány, kezdek fázni. – Igen... S-sarghadban voltam. – Maga katona? – Kereskedı vagyok. Egy csillaghajó pilótája. – Igen, de ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy manapság a

csillagközi kereskedelem nagy részét a katonai egységek számára szállított fegyverek és páncélok teszik ki. Biztosan van valami köze a katonai dolgokhoz.

Tor csendben maradt, és Singh folytatta: – Milyen jeleit látta Sarghadban egy zsoldos kiképzıközpontnak? – Én n–n–nem értem... – Külvilágiak, kapitány... külhoniak. Egy katonai egység, amelyik

talán harcra oktatja a helyieket. – Semmi ilyesmit nem láttam... nem. Singh elhitte, hogy a fogoly az igazat mondja. Ugyanakkor azt is

tudta, hogy ez a fajta kihallgatási metódust nem lehet sokáig húzni. Tor semmiféle információval nem fog szolgálni, miután halálra fagyott. Intett az ırnek, aki megfordította Tort, és visszavezette a pilótát a melegebb fogolyszállásra.

Bár Tor nem tudott róla, Sarghad igenis kapott valahonnan segítséget. Singh meg fogja ismerni ennek a segítségnek a forrását, mielıtt komolyabb veszélybe sodorná a tervet. És ha kezében lesz az információ, egyszer és mindenkorra leszámol a zsoldosokkal.

A szél egyre hidegebbé vált, ahogy elsıéj hosszú éjszakája

folytatódott. Összegyőjtötték, kiképezték és gyakorlatoztatták a legtapasztaltabb milicistákból és gárdistákból álló keretet, akik aztán továbbadták a tanultakat azoknak az önkénteseknek, akik az egység magját fogják képezni. Maga Jeverid király is tiszteletét tette az alakulat elsı díszszemléjén, és ı volt az, aki nevet adott nekik: Elsı Trellwani Lándzsások.

Grayson önkéntelenül is összehasonlította ezt az új egységet a régivel. A Lándzsások nyersek voltak, és esetlenek, nem rendelkeztek sem egy jól képzett alakulat élénkségével és csiszoltságával, sem pedig egy tapasztalt csapat professzionalizmusával és bajtársiasságával. Carlyle Kommandósai egyszerre voltak makulátlanok és profik. Grayson kölyökként mindig csodálta az egység tökéletesen hibátlan reagálását az alaki parancsokra, a kétszáz pár bakancs puskalövésszerő csattanását ugyanabban a pillanatban. Ugyanakkor bámulta az abszolút

bizalom kötelékét a harcostársak között, sıt a katonák és a felettes tisztek, illetve az altisztek között.

Ezek az emberek lelkesek, ismerte el Grayson, de körülbelül ez volt minden, amit el lehetett róluk mondani. Mindannyian a milícia és a gárda önkéntesei voltak, és sokan közülük többéves harci tapasztalattal rendelkeztek. De az összetartozás és együttmőködés szempontjából még nem számítottak egységnek.

Itt is folytatódott a gárda és a milícia közötti elkeseredett rivalizálás. Grayson az egyik legelsı parancsában utasította az altiszteket, hogy ne válasszák szét századonként a két fegyveres erı katonáit, hanem alakítsanak szakaszokat és rajokat, az emberek hovatartozását figyelmen kívül hagyva. Ha a Lándzsások saját identitást szeretnének maguknak, és büszkék akarnak lenni erre az identitásra, akkor Lándzsásként kell saját magukra gondolniuk, nem pedig gárdistaként vagy milicistaként. Az elsı standard hét folyamán tizennyolc verekedésre és három késpárbajra került sor. Az sem segített a helyzeten, hogy mindenki az eredeti egyenruháját viselte, és csak egy kék karszalag jelezte a Lándzsásokhoz való tartozást.

Graysonnak rá kellett jönnie, hogy egy mechszakasz felállításához többre van szükség, mint megtanítani néhány tíz hüvelykujjas újoncot, hogyan kell elvezetni egy csatamechet. Az egység szervezeti és felszerelési táblájának részletei extra munkaórákkal és rengeteg papírmunkával fenyegették. Pedig ettıl függött egy új egység fennmaradása vagy széthullása, és Grayson csak most fogta fel a stáb papírmunkájának valódi fontosságát. Sosem tudta megérteni, apja stábjához miért tartozik egy kisebb hadseregre való civil titkár és tisztiszolga, és hogy a szakasz egyik tisztje, Hanesly hadnagy miért van személyzeti tisztnek kijelölve. Most már tudta, miért van szükség személyzeti tisztre egy százhúsz fıs század mellé.

Grayson napjai tizenöt órás munkaperiódusok egymásutánjából álltak, amelyek között megpróbált néhány órát pihenni a fegyverraktár hátsó részében kialakított iroda priccsén. Mara rendszeresen hívta ıt az irodába telepített kommunikátoron keresztül, de Grayson már nem is számolta, hány standard napja nem látta a lányt. Egyszerően túl sok volt a dolga.

Egy csatamech-szakasz nem csupán négy mechbıl és az ıket irányító pilótákból áll. Az állománytábla általában csak a pilótákat és az alakulathoz rendelt techeket sorolja fel, de valójában még egy kis felderítı egység is szakasznyi mérető kiszolgáló személyzetet igényel.

A Trellwani Lándzsások gerincét elsısorban a gyalogság alkotta –azok az ifjoncok, akiket Grayson az ellenséges mechek elleni harcra képzett ki. Azonban nem minden mechegység mellé rendeltek gyalogosokat. Carlyle Kommandósainak azért voltak gyalogosai, mert ık helyırségi egység voltak, és bizonyos helyırségi feladatok ellátását nem tudta volna megoldani egy tíz méter magas harci gép. A Lándzsások tulajdonképpen egy mechek elleni harcra kiképzett, mechekkel támogatott gyalogos alakulat volt, azaz felcserélıdtek benne egy szabványos csatamech-egység szerepei.

Az elképzelés Varney tábornoktól származott. A sarghadi csatában Grayson teljesítménye azt bizonyította a Katonai Tanács számára, hogy gyalogos katonákat is be lehet vetni mechek ellen. Grayson tízéves kiképzése alátámasztotta ezt az elképzelést. A gyalogos egységek valóban szembeszállhattak a mechekkel, és le is gyızhették ıket, de ehhez jó képességekre, rengeteg gyakorlásra és nagy bátorságra volt szükség. Ez a szerencsés kombináció még egy elit alakulatban sem volt meg eredendıen. Grayson tehát embert próbáló feladat elıtt állt, és még mindig nem volt benne biztos, hogy képes lesz végrehajtani.

A Lándzsások szervezeti táblája két, egyenként hatvan fıbıl álló harci szakasz felállítását követelte meg. Bár önkéntesekbıl ennél jóval több állt rendelkezésre, Graysonnak eddig csak negyven fıs szakaszokat sikerült összeállítania, vagyis csak a szők vázakkal rendelkezett. Rengeteg munka és elrontott kezdés után rájött, hogy csapatának tapasztalt ırmesterei nem képesek ennél a nyolcvan embernél többet kezelni. A kiképzetlen, vezetı nélküli katonák pedig sokkal rosszabbak lennének, mint a csonka szakaszok.

Ezenkívül másik harmincöt ember kezdte el a technikai és mechanikai képzést. Ez volt a kezdete annak, amit Grayson egy hatvanfıs technikusi szakasszá akart bıvíteni; az astecheknek a mechszakasz techjeinek felügyelete alatt az lesz a dolguk, hogy felfegyverezzék, befoltozzák és karbantartsák a gépeket.

És végül, öten kaptak mech-harcosi képzést. İk Grayson közvetlen parancsnoksága alatt álltak, aki naponta négy órát foglalkozott velük. Bevezette ıket a Sáska irányításának tudományába, valamint szabályzatot és taktikát ismertetett velük. Egyikük, egy Yarin nevő fiatal trell rendelkezett azzal az ösztönös egyensúly- és térérzékkel, amely esetleg mech-harcossá tehet egy embert... körülbelül tíz év alatt. Grayson úgy gondolta, a programnak ez a része gyakorlatilag teljesen hiábavaló. Évekbe fog telni, mire megtanítja ezt az öt embert

elfogadhatóan mechet vezetni, és egyébként is abszurdnak tőnt ennyi idıt tölteni új pilóták képzésével, amikor az egységnek csak egyetlen könnyő mech állt rendelkezésére. Ám a Katonai Tanács utasításai világosak voltak. Mit érne egy csatamech-egység mech-harcosok nélkül?

Munkáját megkönnyítette valamelyest két tapasztalt ırmestere: Ramage ırmester a milíciától, aki tíz évvel korábban közlegényként harcolt Hendrik kalózai ellen, és egy Brooke nevő gárdista tizedes, akit rögtön elıléptetett altisztté, amikor megtudta, hogy a katona egy szerelımőhelyben dolgozott, mielıtt csatlakozott volna a hadsereghez. A milícia egy másik, Larressen nevő ırmesterének ugyan semmiféle harci tapasztalata nem volt, viszont éles eszőnek és intelligensnek látszott, és nem félt kimondani a véleményét. Ramage és Larressen lettek az A és B szakaszok vezetıi, Brooke pedig a techszakasz élére került.

Grayson remélte, hogy miután a legfontosabb helyekre három kiváló ember került, a mechszakasz már önmagától össze fog állni. Sajnos nem ez történt. Elıször is, szembe kellett néznie a felszerelés megszerzésének problémájával. Egyszerően vagy nem állt rendelkezésre a megfelelı felszerelés, vagy pedig az elméletileg hozzáférhetı anyagok elakadtak valahol a bürokrácia útvesztıiben és a két katonai szervezet közötti kicsinyes vitákban.

A szükséges dolgok listája a végtelenbe nyúlt: hordozható generátorok, mindenféle szerszámok a lézervágótól a mikrokulcsokig, hordozható és asztali számítógépek, hozzáférés a katonai adatállományokhoz, kijelzık és hordozható kommunikációs berendezések, fegyverek és lıszer a katonák számára, hordozható és felszerelhetı világítótestek, állványzatok és mech-javító burkok, energiakábelek, tartalék mechalkatrészek a szervomőködtetı szabályzó áramköröktıl és hordozható lézerektıl az új fejig és pilótafülkéig az elfogott Darázs számára. Ezenkívül szükség volt még élelemre, ivóvízre, mosóvízre, szállásra és ágyakra több mint száz ember számára, jármővekre...

A jármővek! Ezek a technikai részleg hatáskörébe tartoztak, nekik kellett beszerezni, karbantartani és javítani ıket. HVT-kre és fegyveres szállítójármővekre volt szüksége – HVWC-kre és lassabb lánctalpasokra. Sarghadban sajnos csak két forrásból lehetett ilyen jármőveket szerezni: a királyi gárdától és a milíciától. Egyik szervezet sem volt hajlandó még egy árva felderítı légpárnástól sem megválni,

hacsak ígéretet nem kaptak rá, hogy az új egység a milícia vagy a gárda elit alakulatának fog számítani. Grayson napokat töltött el hivatalos igénylési kérelmek paksamétát között, csak hogy hozzájusson a megfelelı szolgálati légpárnásokhoz és páncélosokhoz, mire végre rájött, hogy nem a bürokratikus ostobaság ellen harcol, hanem a szolgálatok közötti politikába keveredett bele. Lassanként felismerte a királyi gárda és a milícia közötti elkeseredett és elszánt rivalizálást.

A Trellwan emberi populációja három város – Sarghad, Gath és Tremain –, valamint néhány szétszórt farm, agrokupola közösség és az egyenlítı mentén elhelyezkedı bányásztelep között oszlott meg. Ezek közül Sarghad volt messze a legnagyobb település, és itt székelt a bolygó kormányzata is. Minden város egy katonai körzet központja volt, ahol a milícia egy állandó ezrede látta el az adószedı, tőzoltó, hulladékgyőjtı és rendırségi feladatokat – mindezt egy olyan bolygón, ahol nem nagyon volt szükség egy állandóan fenntartott hadseregre.

A királyi gárda ezzel szemben Sarghadban, a Palotanegyed alatti modern barakkokban volt elszállásolva. İk kizárólag katonai feladatokat láttak el, de szerepük leginkább a külsıségekre korlátozódott a központi kormányzatú világon. İk biztosították a kíséretet a király számára, ık vettek részt a katonai szemléken és felvonulásokon, és minden erejükkel igyekeztek erısíteni azt a képet, hogy Sarghadban valóban egy király uralkodik, aki elég gazdag és nagy hatalmú ahhoz, hogy szép zöld uniformissal lássa el házi ırségének tagjait. Bár elit egységnek nevezték magukat, és a különféle kormányzati tanácsokon keresztül ık jutottak hozzá a hadianyagok és felszerelések oroszlánrészéhez, Grayson eddig még nem sok bizonyítékát látta annak, hogy harcoló alakulatként is megállnák a helyüket. İk rendelkeztek ugyan a szükséges jármővekkel, de nem voltak

hajlandóak megválni tılük addig, amíg nem biztosítják ıket arról, hogy az Elsı Trellwani Lándzsások a királyi gárda részét fogják képezni.

A milícia ezzel szemben olyan létfontosságú dolgok birtokában volt, mint a város ivóvízellátásnak szabályozása, illetve a kommunikáció. Ezeket a szolgáltatásokat csak vonakodva engedték át Graysonéknak, miközben arra vártak, hogy valaki megnyugtassa ıket: a Lándzsások a milícia hatáskörébe tartoznak majd.

Grayson úgy látott neki a helyzet megoldásának, hogy beszélt a jármőproblémáról Nolem hadnagynak, aki nyilvánvalóan a gárda törzse parancsnokságának kémkedett. Azzal, hogy megbízta nyolc légpárnás

szállítójármő beszerzésének egész embert igénylı feladatával, eltávolította a közelébıl a hadnagyot, miközben az igénylését ott tartotta a gárda fıhadiszállásán dolgozó ellátó tiszt íróasztalán. Talán ha elég hangosan és sokáig követelızik...

A milícia együttmőködését sikerült megnyernie azzal, hogy rámutatott, a két harcoló szakaszt a milícia ırmesterei vezetik, és bár ragaszkodnia kellett ıfelsége eredeti elképzeléséhez, mely szerint az egységet a két szervezet katonái alkossák, választása egyértelmően megmutatta, hová húz a szíve. Így biztosítva volt az állandó élelmiszer– és vízellátás, a szükséges kijelzık felének telepítése, valamint egy kölcsön HVT, amely meggyorsította a városi ügyek intézését.

A problémák legironikusabbját talán saját egyenruhája jelentette. Grayson a Palota fogadótermében gárdista díszegyenruhában jelent meg, de valójában semmiféle uniformist és személyes felszerelést nem utaltak ki számára. A gárda öltözködési szabályai elıírták, hogy díszegyenruhához kötelezı a Bíbor Csillag viselése, és Nolem hadnagy erre nem is habozott felhívni a figyelmét, amikor egy alkalommal a rendjel nélkül jelent meg a munkában. Bár a díszes zöldarany uniformisban kezdte magát hamisítatlan piperkıcnek érezni, egyenruhakérelmére semmiféle reagálás nem érkezett. De legalább Nolem nem tiltakozott amiatt, hogy a munkában nem hajlandó viselni a díszkardot.

Mindezek mellett a legnagyobb problémája személyes természete volt. Rengeteg önkéntes jelentkezett az alakulatba, de fájdalmasan kevesen voltak közülük képzett gépészek, elektronikai szakemberek, robotikai szakértık, fegyvermesterek, páncéljavítók, szerelık. Az egység két harcoló szakaszának katonái ugyan rendelkeztek némi tapasztalattal, felszerelésük viszont nem volt. Az embereknek körülbelül a fele fegyver nélkül volt kénytelen gyakorlatozni. Amikor átvezényelték ıket a Lándzsásokhoz, utasították ıket, hogy szolgáltassák be a fegyvereiket, ezért a legtöbben üres kézzel érkeztek. Alig állt rendelkezésükre néhány rakétavetı, nehézfegyver, automata fegyver, páncéltörı lıszer, rakéta, plasztik robbanóanyag és detonátor, megfelelı mérető testpáncél, hordozható lézerfegyverük pedig egyáltalán nem volt.

A gyalogos egységek még jól felfegyverezve és felszerelve sem igazán ütıképesek egy támadó csatamechhel szemben. Ha a Trellwani Lándzsások eredményt akarnak elérni, minél elıbb össze kell állítaniuk egy mőködı csatamech-szakaszt. Graysonnak öt embere tanult mech-

harcosnak, de eddig nem sok haladást ért el velük. A harci gépek irányításának elsajátítása gyötrelmesen lassú mővelet. Bárki képes beszíjazni magát a pilótafülkébe, és mozgásra bírni a mech végtagjait, de teljesen más gondolkodás szükséges az automatikus mozgások kontrollálásához a számítógéphez kapcsolt neurosisakon keresztül; e nélkül a kapcsolat nélkül a galaxis legerısebb és legjobb csatamechje is csak mozdulatlan fémtömbök és alkatrészek halmaza maradt.

Nagy lépést tett a személyi problémák megoldása felé, amikor rangidıs techként behozta a csapatba Lorit – új rangján Lori Kalmar törzsırmestert. A lány képes volt megválaszolni a technikai kérdéseket, és különlegesen jó érzéke volt hozzá, hogy hiányos információk alapján is kiszagolja egy mech problémáit. Bár a sérült Darazsat lehetetlen volt megjavítani egy új fej és pilótafülke nélkül, minden más tekintetben teljesen harcképes állapotba hozta a gépet. Valahogy még a tesztáramköröket és reléket is mőködésbe hozta, ami lehetıvé tette, hogy ha esetlenül is, de távvezérléssel irányítsák a gépezetet. Ez azt jelentette, hogy mozgó célpontként fel lehetett használni Grayson öt növendékének kiképzésénél. Így gyakorolhatták a követést és a bemérést a Sáska fedélzetén anélkül, hogy Graysonnak össze kellett volna állítania számukra egy szimulátort.

Azonban újabb probléma merült fel. Nyilvánvaló szakértelme ellenére a technikai részleg számos astechje visszautasította, hogy Lori Kalmarnak dolgozzon. Elvégre ı Hendrik kalózkonföderációjához tartozott. Az évszázad nagyobbik része alatt végrehajtott rajtaütések és portyázások folyamán az ı népe számos trellt megölt, így benne sem lehet megbízni, érveltek. Ráadásul még nı is volt, amit a férfiak irányította trellwani kultúrában nehezen emésztettek meg. Az itteni nık csak néhány fontos pozíciót birtokoltak, a hadseregben kizárólag titkárnıként vagy ápolóként dolgoztak, és a ki nem mondott hagyományok értelmében a nık helye otthon volt, a gyerekek mellett. Egyszerően nem tudtak komolyan venni egy fiatal, apró termető nıt, aki parancsokat osztogat a férfiaknak.

Ez a probléma sosem oldódott meg teljesen, bár Lorinak saját erejébıl sikerült némi haladást elérnie. Egy alkalommal, amikor utasítást adott az egyik astechnek, az egészen egyszerően figyelmen kívül hagyta. Megismételte a parancsot, ám a férfi csak egy gúnyos horkantással felelt, és elmondta, mit csinálna inkább helyette. Ám a sigurdi harcosképzıben a növendékeket a harcmővészeti fogásokra is megtanították. Nem csak a mech vezetésének tudományát sajátították el,

de halálos hatékonysággal voltak képesek használni tőzfegyvereket, botokat, késeket vagy akár saját kezüket is. Amikor az engedetlen astech magához tért, a sarghadi kórházban találta magát, ahol már ellátták törött állkapcsát. Attól a naptól fogva Kalmar ırmester utasításait mindenki sokkal nagyobb lelkesedéssel teljesítette.

Graysont elkeserítette, hogy nem állnak rendelkezésére az elromlott

gépek javításához szükséges tartalék alkatrészek, hogy alig van olajuk a gépek kenéséhez, és hogy a napirend megszervezéséhez és a szolgálatvezényléshez használt számítógépes programok reménytelenül elavultak. A csapat, amelynek azt a feladatot adta, hogy a boron-nitrid páncéllemezek sérült részeibıl szedjék ki a gyémánt monoszálas hálót, képtelen volt elvégezni a munkát a kivonáshoz szükséges vegyi anyagok hiánya miatt.

Egyre kevesebbet aludt, türelmetlenebbé és ingerültebbé vált, és még jobban hajszolta az egységét. A morál zuhanni kezdett, és az egyik periódusban öt embert is kihallgatásra rendeltek verekedés miatt. Egy másik periódusban hét közlegény egyszerően otthagyta a barakkot, és soha nem tért vissza. Az ajtónál senki nem állította meg ıket, mert az ırszolgálatot ellátó katona is egyike volt a hétnek. Amikor a katonák már rendszeresen részegen vagy egyáltalán nem jelentek meg szolgálatfelvételre, Graysonnak ki kellett jelölnie három tiszthelyettest, akiknek nem volt más dolguk, mint hogy a táborban járırözve megkeressék az elrejtett alkoholkészleteket.

Aztán Lorival kapcsolatban is új nehézség bukkant a felszínre. Ha a Lándzsások sikeresen akarnak szembeszállni a külvilági erıkkel, akkor egyetlen árva Sáskánál több mőködıképes mechre lesz szükségük. Elsı lépésként meg kell szerezniük a másik Darazsat. Ha szükséges, el kell pusztítaniuk, hogy a fejét felhasználhassák a már birtokukban lévı Darázs megjavítására. Lori zavarba jött, amikor Grayson kérdéseket tett fel neki azzal a pilótával kapcsolatban, aki nagy valószínőséggel vezetni fogja a zsákmányul ejtendı vagy elpusztítandó mechet.

– Enzelman közlegénnyel sosem álltunk igazán közel egymáshoz – mondta a lány. – De ı is sigurdi, és hozzám hasonlóan nagyon messze került az otthonától. Én... én nem hiszem, hogy képes leszek segítséget nyújtani a megölésében.

A szemébıl sugárzó fájdalom megérintette Graysont. A lány kritikusai még mindig nem hittek benne, hogy Lori megbízhatóan képes egykori ellenségeinek dolgozni, és most csapdába esett a

megbízhatósága bizonyításának vágya és harcostársa iránt érzett hősége között.

– Bármikor leválaszthatlak a projektrıl – mondta Grayson. – Hogy visszavigyenek a börtönbe? A te Adel tábornokod ott

szeretne látni engem, ezt mindketten tudjuk. És Nolem hadnagy is. –Megborzongott.

Grayson elgondolkodva dılt hátra. – Tudod, minden attól függ, hogy sikerül-e elfognunk érintetlen

pilótafülkével azt a Darazsat. Mindössze ki kell dolgoznunk egy elterelı hadmőveletet, ami lehetıvé teszi számomra, hogy elég közel jussak hozzá, és mőködésképtelenné tegyem anélkül, hogy ártanék a fejnek és a te Enzelman barátodnak. – Széttárta a karját. – Ennél többet nem ígérhetek.

A lány halvány félmosolyt villantott fel. – Igazából azt szeretném, ha ı is átjönne a Lándzsásokhoz. Csak

azért harcol mellettük, mert nem tudja, hogy van más lehetıség is. Graysonnak eszébe jutott az öt harcosnövendék, és komoran

bólintott. A periódus korábbi szakaszának gyakorlása alkalmával az egyik növendék átesett saját lábán a Sáskával, és csak a szerencsének köszönhették, hogy a javíthatatlan gépezet nem szenvedett komolyabb sérülést. Grayson erısen kételkedett benne, hogy bármelyikük is képes lesz valaha csatába vinni egy mechet.

– Hidd el, Lori, magam is ezt szeretném leginkább. Szükségünk van mechpilótákra, és itt, Sarghadban mi nem tudjuk kiképezni ıket.

A lány csillogó szemmel nézett fel rá. – Ezt... ezt komolyan gondolod? Úgy értem azt, hogy egyszer még

vezethetek egy mechet? Grayson megdörzsölte a szemét. – Ezt nem ígérhetem meg... legalábbis most még nem. De legyek

átkozott, ha tudom, honnan máshonnan szerezhetnék mech-harcosokat. Egy ilyen gép irányításához többéves képzés szükséges. Eh, nézz meg minket! A fél életünket kiképzéssel töltöttük, és amikor itt... találkoztunk, még egyikünk sem vizsgázott le.

Lori finoman Grayson karjára tette meleg kezét. – Én mindent megteszek, amit tılem telik, Gray. Mikor is váltottak át tegezıdésre? Grayson már nem emlékezett.

Csak annyit tudott, hogy jól érzi magát Lorival, tud vele beszélgetni, meg tudja vitatni vele a terveket, és hogy hiányzik neki, amikor nincs a

közelében. Egyre szorosabbra főzıdı barátságuk talán annak volt köszönhetı, hogy mindketten annyira egyedül voltak ezen a bolygón.

– Mindannyian megtesszük, ami tılünk telik – sóhajtotta. – Ezt hívják túlélésnek.

Nolem hadnagy két periódussal késıbb jelentést nyújtott be Adel tábornoknak „az egységen belüli felforgató elemekrıl". Senkit nem nevezett meg, de egyértelmő volt, hogy egyedül Lorit teszi felelıssé az alakulat alacsony moráljáért. Amikor másodnap kezdetén a nap felemelkedett a tiszta, hideg, minusz 20 fokos reggelben, az Elsı Trellwani Lándzsások sokkal messzebb voltak a harcra foghatóságtól, mint valaha.

18 A Lándzsásoknak harcra volt szükségük, hogy összefogja ıket,

ismerte fel Grayson. Sıt, ami még ennél is fontosabb, gyızelemre. Mire a nap a zenitre ért a másodnap fagyos, felhı nélküli égboltján, a

Lándzsások állománytáblája szerint a két harci szakasz még mindig csak negyven-negyven fıt számlált. Ez a haderı képezte a földi támadóegységet, ezért a katonák mechek elleni gyalogsági kiképzésben részesültek. Hogy a gyakorlatban mennyire tudják alkalmazni Grayson elméleteit, annak kiderítése még váratott magára. Az astech támogató szakasz létszáma 63-ra növekedett, és Brooke tech ırmester – Lori Kalmar fıtörzsırmester irányítása alatt – mindkét harci gépet mechanikailag mőködıképes állapotba hozta. A Darázsnak azonban még mindig hiányzott a feje.

Az egység állomány- és felszereléstáblája szerint mindez igen hatásosan hangzott, de Grayson tudta, hogy még egy négyszer ennyi emberrel rendelkezı zászlóalj – teli képzett, tapasztalt katonákkal –is csak nagyon nehezen lenne képes legyızni egyetlen támadó csatamechet. És amikor az a mech éppen egy hetvenöt tonnás Martalóc...

Egy mechegység szíve mindig a harcoló szakasz volt – vagyis maguk a csatamechek. Ideális esetben négy mech szoros együttmőködésérıl volt szó, amelyhez esetenként egy légőrvadászokból álló légi szakasz is csatlakozott. A támogató harci egységek létezésének kizárólagos okai maguk a mechek voltak. A különleges egységek kivételével a legtöbb mechszakasz – különösen, ha zsoldosokról volt szó – egyáltalán nem rendelkezett támogató gyalogsággal, és kizárólag mechekbıl és techekbıl állt. Egy mechek nélküli, csak emberekbıl álló alakulat gyakorlatilag védtelen volt.

És a Lándzsások pontosan egy darab harcképes könnyő mechhel rendelkeztek.

Még jó néhány óra volt hátra másodnap deléig, amikor a Trellwani Könnyő Lándzsások felkészültek a harcra. Mint azt Grayson mondta Varney tábornoknak, amikor tájékoztatta szándékáról: „Most harcolunk és gyızünk, vagy semmit nem ért az egész."

Nem csak a Lándzsások harci morálja volt a tét. Ha Grayson azt akarta, hogy az egységének a jövıben egyáltalán legyen valami esélye,

szüksége volt még egy mechre. Márpedig arra csak úgy tehettek szert, ha elveszik az ellenségtıl.

A Sarghadtól északra fekvı őrrepülıtér egy fehér és szürke épületekbıl álló csúf kinézető komplexum volt a síkság közepén. A talaj nagyrészt terméketlen volt, az egyhangúságot csak itt-ott törték meg a kék bóbitás qykka vagy a kékeszöld prérifő ritkás foltjai. A várost az őrrepülıtérrel összekötı utat alaposan megviselték a Trellwan szélsıséges idıjárási ciklusai, és még a banditák ideérkezése elıtt is csak nagyon ritkán használták.

Az út mellett árkok és vízmosások hálózata húzódott, melyet a harmadnapi olvadás áramlatai martak a kiszáradt talajba. Grayson a feltérképezı expedíciók alkalmával már akkor felfigyelt erre a vádira, amikor a tíz kilométernyire északkeletre, az őrkikötı másik oldalán álló Kastélyban még Carlyle Kommandósai állomásoztak. Sikerült túlélnie a legutóbbi áradásokat, és most széles, száraz csatornaként vonult keresztül a sivatagon, jéggel és hóval borítva azokon a helyeken, ahová a nap gyenge sugarai nem értek el. Némelyik pontján tizenöt méter mély is volt, meredek oldalait laza homok és csalókán kiegyensúlyozott, leomlással fenyegetı kövek alkották.

A Sáska Grayson irányítása alatt a kanyon aljában haladt elıre. A fiatalember úgy érezte, mintha emberemlékezet óta nem ült volna egy csatamech pilótaszékébe szíjazva. Miközben az irányítókarokat markolta, és érezte a vállán a neurosisak megnyugtató súlyát, tudta, hogy nem hiába tanulta ezt hosszú éveken keresztül. Miután végtelen hosszúságúnak tőnı standard napokat töltött a város félhomályos fegyverraktárának irodájában, a jelentésekkel teli íróasztal mögött, Grayson most végre újra élı embernek érezte magát.

Ujjai lazán pihentek a fegyvervezérlı és manıverezı irányítószervek fölött. Elektródákkal telezsúfolt, kábelektıl nehéz sisakja fogta a rutin mozgásokhoz és egyensúlyozáshoz szükséges neurális parancsokat, míg a pilótaszékbe épített kifinomult számítógép négyméteres lépésekké alakította ezeket a jeleket. A Sáska a teste meghosszabbításává vált.

Az elterjedt harcos legenda szerint a mech-harcosok ilyenkor valójában a mechjükké váltak, az ember személyisége átkerült a gépbe, és a gépek azért mozogtak és harcoltak, mert közvetlenül a mech-harcos agya irányította ıket. Ebbıl természetesen egy szó sem volt igaz, bár a neuro-impulzus sisakok kétségtelenül az elsı lépést jelentették egy olyan harci rendszer felé, amely egyszer majd erre is képes lesz. A sisak valójában csak annyit tett, hogy olyan rutinutasításokat küldött a

gépnek, mint például az egyensúly megtartása, miáltal a pilóta nyugodtan foglalkozhatott a barát és az ellenség megkülönböztetésével, illetve a harccal, azaz az elemzést igénylı feladatokkal.

– Támadó Egy, itt Támadó Kettı. Hall engem? A sisakhangszórókból áradó hangot a rendszer elektronikusan

megszőrte, és reprodukálta, ezért csak némi gyakorlat után lehetett pontosan megérteni a szavakat. Az üzeneteket különösen keskeny frekvencián sugározták, hogy áthatoljanak az ellenség zavarásán, és hogy megnehezítsék a másik oldal kódfejtıinek munkáját. Ráadásul az ilyen kommunikáció gyakran harctéri dialektusban folyt, vagyis egy mesterséges kódnyelven, hogy csak a használók értsék, de most nem volt idı ezt mindenkinek megtanítani. A számítógépes kódolás majd tesz róla, hogy a kommunikációt csak a Lándzsások értsék – legalábbis Grayson ebben reménykedett.

Keményen összeszorította az állkapcsát, hogy megfeszítse a füle elıtti és alatti rágóizmokat. A sisak érzékelıi vették az izmok elektromos jelét, és megnyitottak neki egy csatornát.

– Támadó Kettı, itt Egy. Mondja! – Elfoglaltuk a helyünket a kerítés alatt. İrjáratokat vagy más

ellenséges aktivitást nem látunk. – Helyes. Figyeljenek tovább! A támadó erı mozgatása a vádiban, fényes napsütésben kiszámított

kockázat volt. A kalózok rendelkeztek helikopterekkel, és arra sem volt garancia, hogy nem kering valahol odafent egy katonai felderítı mőhold, amelyik képes megszámolni a horpadásokat a Sáska páncélján. A csatamechet több rétegnyi terepszínő álcaháló fed te, és Grayson a legalacsonyabb hatásfokon üzemeltette a hıcsere löket, hogy minél jobban lecsökkentse a mech infravörös kisugárzását. A támadó egység valójában a szerencsében bízott. A kikötıi kalózbázis és a Mount Gayalon álló Kastély alapos megfigyelése azt valószínősítette, hogy a banditák nem sokra becsülik a trell páncélos erıket, ezért nem is fordítottak túl nagy energiát a táborok megközelítési útvonalainak megfigyelésére.

– Támadó Egy, itt Három. – Három, itt Egy. Hallgatom. – A Kastélynál semmi mozgás. Pont rálátok a Martalócra. Még

mindig a szerelıcsarnok elıtti alakulótéren áll. – Rendben, Három. Folytassa a megfigyelést!

A Sáska pilótafülkéje olyan kicsi volt, hogy kitárt karral elérhette a kabin mindkét oldalfalát. A szélvédı egy 180 fokos sávot formázott az apró fülke elején, láthatóvá téve a kanyon falain a vízhordta üledék élesen elkülöníthetı, egymásra rakódott rétegeit. A fedélzet nagy részét a pilótaszék foglalta el, illetve a kábelek rengetege, a konzolok, a burkolat nélküli áramkörök és egyéb berendezések, amelyek mozgás- és harcképessé tették ezt a kisebb sétáló hegyet.

A pilótafülke talán legegyedibb jegye a csípıs, savanyú szag volt, amely mintha egyszerre áradt volna a padlóból, a falakból és az ülésbıl, a rengeteg felhasznált tisztítószer és az alapos takarítás ellenére. A Sáska fedélzeti naplójának és berendezéseinek adatai alapján a mech már egy évszázadosnál is öregebb lehetett. A negyvennél is több pilóta verejtékének, félelmének és harci lázának egyedi szaga ugyanúgy a pilótafülke részévé vált, mint a páncélborítás. A szag kellemetlen volt ugyan, de Grayson gyorsan hozzászokott, és már alig figyelt rá.

Kezdett egyre melegebb lenni a kabinban. A Grayson feje melletti apró ventilátor elkeseredett küzdelmet folytatott a zárt tér lehőtéséért, és egyértelmő volt, hogy már nem sokáig lesz egyenlı ellenfele a mech felhalmozódó hıjének. Grayson már levetkızött, mindössze egy rövidnadrág és egy hálószerő anyagból készült könnyő póló volt rajta. Bár még nem érezte magát kényelmetlenül, tudta, hogy nemsokára ez is be fog következni.

Elektronikus szemein keresztül lenézett a katonákra... az ı katonáira. A TK rohampuskák a szakasz fıhadiszállásaként üzemelı fegyverraktárból származtak (bár a milícia ellátó stábja sosem hagyta jóvá az igényléseket). Grayson csak azért vette el a fegyvereket, mert tudta, hogy a milícia a karcsú automata puskák ezreit Carlyle kommandósaitól kapta. A katonák a hideg ellen vastag, álcamintás téli dzsekikkel és kesztyőkkel védekeztek – ezeket Ramage ırmester lovasította meg a gárdának a Palotával szemben álló utánpótlás-raktárából.

Állkapocsizmainak dupla megfeszítésével ismét megnyitott egy frekvenciát.

– Támadó Kettı, itt Egy. Kérem az adatokat! – Azonnal Egyes. Küldöm. A pilótafülke ablakán egy kép jelent meg. A mech fölött, a vádi

szélénél egy felderítı a kanyon pereme fölé eresztette egy távirányítású üvegszálas szkenner érzékelıkkel ellátott végét. Grayson a képen megpillantotta a víz- és üzemanyagtartályok zömök formáit, valamint a

szögesdrót kerítés vonalát. Távolabb egy Darázs humanoid formája mozgott a csillogó ködpárában. Az aszfaltról felszálló forró levegı miatt a kép bizonytalanul reszketett és hullámzott.

– Ott a célpontunk – mondta Grayson, és kapcsolatba lépett Támadó Hárommal. – A Martalóc még mindig nem mozdul?

– Riadónak semmi jele, uram. Minden csendes. – Ez nem fog sokáig tartani. Támadó Kettı! Szinte látta, ahogy a taktikai támadó erı vezetıje, Ramage ırmester

megérinti a torkára helyezett mikrofont. – Uram? – Indulás! Most! A gyalogos egység megindult felfelé a vádi oldalában a köteleken,

amelyeket a felderítık eresztettek le nekik. Az A szakasz a tervnek és az idıbeosztásnak megfelelıen megközelítette az őrrepülıtér külsı kerítését.

Grayson mély lélegzetet vett, és megízlelte a Sáska pilótafülkéjének áporodott levegıjét. Újabb taktikai frekvenciát nyitott.

– Támadó Négy, készen áll? – Minden kész, hadnagy. – Larressen ırmester kiabált, hangjának

elektronikusan átalakított tónusa furcsa színezetet kapott. Túl kellett üvöltenie a HVWC zúgását.

– Mi is megvagyunk. Mutassák meg magukat! – Úton vagyunk, uram! Közvetlenül Jeverid királyhoz kellett fordulniuk, hogy megkapják a

Lándzsások számára szükséges felszereléseket, beleértve nyolc viharvert, ám mőködıképes légpárnás szállítójármővet – ugyanolyan ötszemélyes, felfegyverzett gépeket, amilyenek a sarghadi csatában is részt vettek. Három közülük gépágyút hordozott, egy pedig egy harci lézert. További kettı rövid hatótávolságú Skorpiad páncéltörı rakétákkal volt felszerelve, míg a maradék a gyalogság ellen bevethetı géppuskákkal rendelkezett. Ez a kis armada nem lett volna méltó ellenfele a teljes ellenséges mech haderınek, de némi szerencsével nyílt csatában talán semlegesíthetnek egy vagy több könnyő csatamechet. Grayson annyira kicsinek látta az esélyt, hogy úgy döntött, a teljes konvojt elterelı erıként veti be. Jelen pillanatban már az őrrepülıtértıl keletre suhantak a sivatagban, hajtómőveik több tucat kilométerrıl is jól látható homokfelhıt kavartak.

– Hadnagy, itt Támadó Kettı.

– Mondja, Kettes! – Grayson beszéd közben sebesen haladt a kanyonban a Sáskával. Valamivel távolabb feltérképezett egy helyet, ahol a vádi oldala nem volt olyan meredek, mint ahol a gyalogos támadó egység felkapaszkodott. Szélvédıkijelzıjén a vízmosás lerakódott hordalékrétegeinek vörös és sárga vonalai elkanyarodtak és megdıltek, ahogy a Sáska gyors léptekkel száguldott a meredély köves aljában.

– Kettı... ismétlem kettı mechet látok az őrrepülıtéren. Együtt vannak.

– Kérem az adatokat. A kép ismét megjelent a szeme elıtt, és látta, hogy a Darázshoz egy

másik könnyő mech is csatlakozott. Nehéz volt pontosan beazonosítani a szemcsés videoképen, de mintha egy Fullánk lett volna. A két húsztonnás felderítı mech teljes sebességgel rohant kelet felé a kikötı betonján.

– Támadó Négy, itt Egy. – Hallgatom... Egyes! – Larressennek torka szakadtából kellett

üvöltenie a légpárnások gyomrában dübörgı hajtómővek robaján keresztül. Az összeköttetésben a háttérzaj nem jött át, de az ırmester beszéde a kiabálástól szaggatottá vált.

– Meglátták magukat. Két mech, ismétlem két könnyő mech tart önök felé.

– Vettük... Egyes! – Támadó Kettı, kérem a távolsági adatokat! Éles, vörös fénnyel világító számok jelentek meg a kivetített képen,

folyamatosan mutatva a mozgó mechek távolságát és irányát. A harci gépek három kilométerre voltak, és olyan szögben mozogtak Grayson látóterén keresztül, hogy az egyre közelebb hozta ıket a Sáska pozíciójához.

Grayson várt, egyre jobban izzadt az növekvı hıségben. Ha már most ennyire kellemetlen...

Utoljára még ellenırizte a Sáska mőszereit. Ujjai ráfonódtak a pilótaszék bal karfájába épített irányítókarra, és az ölébe hajtotta a különféle kapcsolókkal ellátott kontrollpadot. Jobb keze a másik karfából kiálló fekete, mőanyag D-markolatra szorult. Enyhe szorítással fel, le, elıre és hátra mozdította a mech lézerágyúját, a hüvelykujja alatt lévı vörös kapcsolóval pedig aktiválta a fegyvert. A kijelzık szerint minden rendszer mőködött, harcképes állapotban volt.

Kezdték megfertızni a kételyek, miközben a kényelmetlenül meleg pilótafülkében ült. Az ellenség egyik erıdítményének megtámadása fényes nappal, egyetlen mechhel és félig kiképzett emberekkel – kiváló recept az öngyilkossághoz. Grayson félresöpörte a kételyeit, erıszakkal próbálta figyelmen kívül hagyni ıket. Nagyon sok múlt a meglepetésen. Ha sikerül meglepniük az ellenséget, a rajtaütés eredményes lehet. Ha sikerül. De ha nem... ismét megacélozta magát, ezúttal sokkal határozottabban. A terv mőködni fog! Mőködnie kell!

Benyúlt a pilótaszék külsı oldalzsebébe, és elıhúzott belıle egy puha, kék ruhát. A praktikum gyızött a romantika felett. Mara biztosan meg fog neki bocsátani. A ruhával letörölte magáról a homlokán és a felsı ajkánál összegyőlt izzadságcseppeket.

Közben folyamatosan figyelte az ellenséges mechek adatait, és látta, hogy gyorsan csökken a távolság. A Sáska fedélzeti számítógépe kiszámolta, hogy ha a mechek tartják ezt a sebességet és irányt, akkor az a pillanat, amikor a legközelebb lesznek Grayson pozíciójához, és a távolság már növekedni fog köztük... pontosan... most érkezett el!

Grayson elırelökte a Sáska irányítókarját, és a mech mozgásba lendült; a páncélozott madárláb belemélyedt a homokos emelkedıbe. A gép megbillent, és enyhén inogni kezdett, aztán Grayson meghallotta a szervók tiltakozó zúgását, ahogy a mech számítógépe a pilóta egyensúlyérzékét segítségül hívva megpróbálta egyenesben tartani a gépet.

Az egyik óriási láb fogást talált, és a másik a levegıbe emelkedett. A mech feje kibukkant a vádi pereme mögül. Grayson a Sáska 180 fokos kijelzıjén keresztül most már közvetlenül rálátott az elıtte lévı terepre. Közben küszködnie kellett az irányítókarral, hogy egyenesben és mozgásban tartsa a mechet. Az egyik négyujjú, lapított láb homoklavinákat indítva fellendült a peremre, és a következı pillanatban a mech már a szilárd, sima sivatagi talajon állt. A madárszerő mech teste elıredılt, vékony lábai gépies, állandó tempóban emelkedtek, léptek elıre, és ereszkedtek vissza a földre.

Grayson tisztában volt vele, hogy nyílt terepen egy csatamech elméletileg nem lephet meg egy másikat. A harci gépek törzsére szerelt szenzorok az infravöröstıl az ibolyántúliig a fény összes spektrumát lefedték, nem beszélve a hangérzékelıkrıl, a lézerrıl és a radarról. A mech számítógépe 360 fokos szögben pásztázta a harcteret, és az adatok azonnal a pilóta rendelkezésére álltak. A gyakorlatban azonban ez nem volt ilyen egyszerő. A mech-harcosok ugyanis emberek voltak, akiket

könnyen elkaphatott a csata heve vagy az üldözés izgalma, és ilyenkor megesett, hogy figyelmen kívül hagyták, vagy felülbírálták a számítógép figyelmeztetéseit.

Grayson is a két ellenséges pilóta emberi tényezıjére épített. Lori azt mondta, Enzelman korántsem olyan tapasztalt a mech mőveletekben, mint ı. Bár Mendoza ırmester rendelkezett némi tapasztalattal, valószínősíthetıen ı is az ösztöneire fog hallgatni, és a két kilométernyire száguldó csalikonvojra összpontosít majd.

Grayson megpillantotta a légpárnásokat is; a jármővek hatalmas porfelhıt kavarva éppen most fordultak meg. Pontosan elıtte valami villant. Az ellenséges Darázs nagyon messzirıl nyitott tüzet, látható eredmény nélkül. Megnyomott egy gombot. A kijelzı harci üzemmódba váltott; a terep a háttérbe szorult, a kalózmechek körvonala fényesebbé vált, és megjelentek felettük a távolsági és egyéb információk. Vörös célkeresztek jelezték, pontosan hová mutat a mech egyetlen lézere.

Az utódlási háborúk eredményeként bekövetkezı technológiai visszaesés a fegyvertervezésre- és gyártásra is nagy hatással volt. Nem gyártottak többé bonyolult vezérlırendszereket a nagy hatótávolságú célkövetı rakéták számára, és ugyanígy a részecskeágyúkat és lézereket sem tudták belezsúfolni olyan kis harcjármővekbe, amelyek elég olcsók lettek volna ahhoz, hogy egy harcban fel lehessen ıket áldozni. A csatamechek összecsapásai így brutális, kis távolságból vívott tőzpárbajokká változtak, ahol az egyes mechek alkalmanként néhány tucat méternyire közelítették meg ellenfelüket, hogy leadhassák a gyilkos lövést.

A Sáska törzse alatt lévı lézerrel elméletileg akármit el lehetett volna találni a látótávolságon belül. Ezt a távolságot azonban nagyban csökkentette a fegyver csövét a célra irányító vezérlırendszerének minısége. Grayson nem nagyon számíthatott rá, hogy 300 méteren túl bármit is eltalál. Egy kilométernél kezdte meg a rohamot. Teljes sebességgel haladva alig 30 másodperc múlva lıtávolságba ér.

A Darázs Grayson és a Fullánk között helyezkedett el, testével blokkolta a Fullánk elektronikus érzékelıit. Ez szerencsés helyzet volt, mivel Lori szerint a Fullánk pilótája rendelkezett némi harci tapasztalattal. Legalábbis biztosan többel, mint a Darázsban ülı társa.

Távolság: 800 méter. Pontosan ezért állította lézerágyújának célkeresztjét a Fullánk bal

csípıizületének hátsó részére. Kettejük közül a tapasztaltabb mech-harcos jelent rá nagyobb veszélyt.

Távolság: 600 méter. No nézd csak a vén rókát, gondolta fanyar öngúnnyal Grayson. Te is

most veszel részt elıször mech-harcban, figyelmeztette magát. Még annak a Darázsnak a pilótája is több akciót látott a mech pilótaszékében, mint te. A kiképzés nagyszerő dolog, de ne feledd el, amit Griff mondott mindig: a kiképzés nem helyettesítheti a valódi tapasztalatot. A mőszerfalon felvillant egy kék fény, ez azt jelezte, hogy az egyik mech radarja rátalált.

Távolság: 400 méter. A Fullánk lelassított, lemaradt a rohamozó Darázs mögött. Hosszú,

egyenes lábain megpördült, lézerének fekete csövét célzásra emelte. Grayson torka hirtelen összeszorult, ajka kiszáradt, orrán alig kapott

levegıt, és a gyomra is összeszorult. – Istenem, ne engedd, hogy felsüljek! – imádkozott az ismeretlen hatalomhoz.

Távolság: 300 méter. A Fullánk tüzet nyitott, épp amikor Grayson félretáncolt rohanó

mechjével. Egy pillanatra vakító fény villant, de a harci üzemmódba kapcsolt képalkotó rendszer leszabályozta a fényerısséget, és ezzel megvédte a pilóta szemét. Hüvelykujja lecsapott a vörös gombra, és fehér fénydárdák fúródtak a Fullánk csípıjébe.

Találat! Fémszilánkok csillantak meg a kora reggeli napsütésben, ahogy a páncéldarabok szétszóródtak a homokon, és a Fullánk derekából füst tört elı. A kalózmech oldalra lépett, hogy nehezebb célpontot nyújtson ellenfelének. Grayson megpördült, felemelte lézerét, és célba vette a Darázs hátát.

A Fullánk pilótája bizonyára figyelmeztette társát, mert a Darázs megfordult, mielıtt Grayson ismét tüzelhetett volna, és a lézersugár így a széles, szinte védtelen hát helyett a gép oldalába fúródott. A Darázs megtántorodott, amikor a Grayson lövésének hıjét elvezetni képtelen páncél fényes, olvadt gömbökké robbant szét. A nyaláb hatékonysága csökkent valamelyest, mert a célpont folyamatos mozgásban volt, és hosszú, fekete sebhelyet húzott a csatamech oldalára.

Grayson vezérlıpanelén vörös lámpa villant, a Sáska megrázkódott és félig elfordult. A Fullánk lövése a felsıtest jobb oldalába csapódott. A páncél megvédte a komolyabb károktól, de kisebb sérülések így is keletkeztek, és egy újabb lövés már biztosan átütné a vastag fémlemezeket.

Ismét a Fullánkot vette célba, de a következı lövése túl alacsonyra ment. Fehér lángcsóva villant, felkavarodott a homok, és a Fullánk

lángoló ugróhajtómővekkel a levegıbe emelkedett. Grayson ösztönösen reagált, egy gyors fordulattal és egy oldallépéssel kikerült három lövést is, amelyek krátereket fúrtak a homokba ott, ahol egy pillanattal elıtte állt. Felegyenesedett, és tőz alá vette az ereszkedı Fullánkot.

Elhibázta! A Sáska oldalra fordult, fegyverével folyamatosan nyomon követte a

tőzmezıjén áthaladó Fullánkot. Újra mőködésbe hozta a lézert, és ezúttal szétfröccsenı fém jutalmazta a gondos célzást. A bal felkart találta el. Legalább ott is okozott néhány sérülést.

Nekifeszült az irányítókarnak, és a Sáska elırelendült. Egy villanás... és rögtön utána egy másik. Mindkét lövés elhibázta. Válaszként kevesebb mint nyolcvan méterrıl mellbe lıtte a Darazsat.

Az eddigi sérülések fıként a mechek páncéljára korlátozódtak. A lövések nemsokára a meggyengített területeket fogják eltalálni, utat égetnek maguknak a gépek érzékeny belsı elektronikáihoz, és akkor egy-kettıre eldıl a harc. Grayson teljesen hiábavalóan megtörölte a homlokát a sisak gumipárnája alatt. Úszott a verejtékben, és már a vékony pólót is kényelmetlennek érezte. A lezárt pilótafülke hısége fojtogatta, rátelepedett, zavarta a koncentrációban.

A Darázs fordulóba kezdett elıtte. Gondolkodás nélkül felemelte a fegyverét, és leadott egy kapáslövést a megfeketedett felsıtestre, de elhibázta. Bal kezével görcsösen markolta irányítókart, jobbja viszont rátalált a Sáska ikergéppuskáit mőködtetı vezérlıkapcsolóra. A géppuskákkal általában az ellenséges gyalogságot vették tőz alá, de a Sarghad utcáin a Darázs ellen vívott egyenlıtlen harc is bizonyította, hogy némi kitartással és szerencsével egy nagy kaliberő géppuska lövedékei is képesek átütni egy mech páncélzatát. A vibráció még a Sáska párnázott, légmentesen lezárt pilótafülkéjében is hevesen rázta az ülésbe szíjazott testét. Nyomjelzık íveltek fel, keresztezték egymás pályáját, és száguldottak a vadul manıverezı Fullánk felé. Látta, hogy fémszilánkok röpködnek a sérült csípıízületbıl, és azt is, hogy a másik mech lába hirtelen teljesen merevvé válik. Találat!

Grayson rohamozott. A Fullánk csak lassan fordult szembe vele, bal lábát nehézkesen

húzta maga után. A két mech dobhártyaszaggató csattanással ütközött össze, és a Fullánk hátraesett, elterült a homokon.

Grayson azonnal tüzet nyitott, de a Fullánk fürgén oldalra fordult, és a lézerimpulzus egy hosszú sávban üveggé változtatta a homokot. A kalózmech visszalıtt, és Grayson mechjének szélvédıje fehérre, majd

feketére változott, ahogy a lézertőz végigsöpört a Sáska törzspáncéljába épített érzékelıkön.

Grayson hevesen rácsapott a szenzorokat vezérlı számítógép billentyőire, miközben bal kezével vad manıverekre és fordulatokra késztette a vakon tántorgó gépet, hogy kikerülje az ellenséges lövéseket. A szélvédıkijelzık ismét életre keltek, ahogy a tartalék szenzorok mőködésbe léptek. A mech feje súlyos sérüléseket szenvedett; egy újabb találat biztosan átszakítaná a páncélzatot, és végezne vele. Gyorsan ellenırizte a Sáska belsı hımérsékletét jelzı skálát, és az ajkába harapott, amikor meglátta a számokat.

Nem volt túl elınyös helyzetben. A hımérséklet veszélyes mértékben megemelkedett. A számítógép nemsokára megpróbálja leállítani a reaktort. Elveszíthetett néhány külsı hőtıegységet, és a hıfelhalmozódás kezdett kritikus méretet ölteni. De emiatt ráér akkor aggódni, amikor bekövetkezik.

És most... hol a Darázs? A fenébe! A pillanatnyi vakságban elvesztette a...

A hátulról érkezı heves lökés elıretaszította. Megtámasztotta magát, visszanyerte az egyensúlyát, és hátrafordult. A Darázs hátulról jött belé, és kis híján felborította. A kalózmech lézerének csövébe bámult, és tudta, hogy nem maradt ideje felemelni saját fegyverét. Ám ekkor valami robbant a Darázs hátsó páncélján, és a mech a becsapódás erejétıl elterült a földön.

A Támadó Négy nyolc légpárnása laza, legyezıszerő alakzatban, teljes sebességgel száguldott a három harcoló mech felé. Az egyik rakétavetıbıl füstfelhık csaptak ki a légpárnás szélárnyékába, és a Fullánk jobb vállán dupla robbanás látszott. Néhány vakító villanás következett, és a Fullánk karja – még mindig a lézert markolva –pörögve a homokba hullott.

A Darázs megpördült a tengelye körül, és futva távolodott a nagy robajjal közeledı légpárnástól – egyenesen Grayson felé. A Sáska lézere végig nyomon követte, befogta, és tiszta találatokkal sorozta meg a már sérült felsıtestet.

A Darázs megtántorodott, kékes szikrák pattogtak a mellkasba fúrt kráter mögött láthatóvá vált, összeroncsolt áramkörök és huzalok között. Tett még egy lépést, aztán mozdulatlanná merevedett, és úgy is maradt. Grayson visszafordult a kikötı irányába bicegı Fullánk felé. Száz méterrıl nyitott tüzet, a mech sérült csípıjét célozta.

A végtag megadta magát, és a harci gép a homokba zuhant.

A csata olyan hirtelen ért véget, hogy Grayson az elsı pillanatokban el sem hitte. A légpárnások közelebb jöttek, fegyvereiket folyamatosan a két megbénított mechen tartották. Grayson megkönnyebbülten látta, hogy a pilóták épségben másznak ki a kabinból – láthatóan megviselte ıket a harc, de legalább képesek voltak saját erejükbıl járni.

Lori miatt könnyebbült meg, mert a lány ugyanúgy a barátjának tekintette az egyik pilótát, mint ıt magát. Ha megfelelıen közelíti meg ıket, talán hajlandóak lesznek pilótaként beállni a Lándzsásokhoz. Grayson szomorúan elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogyan fogja ezt Nolemnek és Adelnek beadni.

– Támadó Egy, Támadó Egy! Itt Három. – Hallom, Három. Mondja! – Vörös kód, fınök. Látjuk a nagyfiúkat, az Árnyéksólymot és a

Martalócot is. Elindultak a Kastélyból lejövı úton, és úgy tőnik, pont erre tartanak.

– Az Árnyéksólyom? Biztos benne? – İ maga is rájött, mennyire ostoba a kérdés. Hogyan tudnák összekeverni bármivel is az ötvenöt tonnás páncélozott szörnyeteget?

– Most jött ki a szerelıcsarnokból. Olyan, mintha új lenne... és teljes sebességgel halad!

Grayson beleharapott az alsó ajkába, és érezte saját vérének ízét. A harc még nem ért véget.

19 – Vettem. – Grayson torka összeszorult, szája kiszáradt. – Oké,

Támadó Négy! Társaságot kapunk, vörös kódot végrehajtani! A Sáska külsı mikrofonjai közvetítették az automata fegyverek

távoli kattogását. Megfordult a mechhel, hogy a teleszkopikus szenzorokkal rá tudjon közelíteni arra a helyre, ahol a forró aszfalt felett remegı levegıben villanásokat és apró, rohangáló alakokat látott.

Egy üzemanyagtartály felrobbant. Fekete füstoszlop emelkedett az északi égre, a betonra hullámzó derengést rajzolt a füst árnyéka.

– Támadó Egy, hallanak? – Igen... halljuk. – Ramage mintha levegı után kapkodott volna. – A célpontjainkat lekapcsoltuk, de két nagy testvér közeledik a hegy

felıl. Tíz percük van. – Vettem. Nemsokára... Manning, figyelje ott, a raktárépületnél!

Tizenöttel feljebb... kapja el! – A kapcsolat egy pillanatra megszakadt. –Értettem, uram... majdnem megleptek minket!

– Megszerezték a szállítójármővet? – Igen, már úton van. Egy mechszakasz technikai részlegének egyik legfontosabb jármőve

a hatalmas, széles szállítójármő volt, amellyel a harctéren szokták begyőjteni a sérült mecheket. A Lándzsások eddig nem rendelkeztek ilyen eszközzel, így ezt is a kalózoktól kellett beszerezniük.

A Lándzsások új transzporterét a Nemzetközösséggel kötött kereskedelmi egyezmény részeként hozták a Trellwanra, még jóval Carlyle Kommandósainak érkezése elıtt. Az újabb modellek már légpárnákon hordozták terhüket, ez viszont még egy régebbi, hagyományos meghajtású példány volt. A tizennyolc kerék mindegyike kétszer olyan magas volt, mint egy ember, és a begyőjtı mőveletekhez használt keresztszövéső, két centiméter vastag gyémánt monoszálas kábel egy hatalmas csörlıdobra volt feltekerve. A Támadó Kettes kapta azt a feladatot is, hogy minél több kárt okozzanak az őrrepülıtér létesítményeiben, de az elsıdleges céljuk az óriási mechtranszporter megszerzése volt. Ha sikerrel jártak, akkor nekik kellett elszállítani a Darazsat.

Mire a teherautó a helyszínre érkezett, Grayson már elıkészítette szállításra a mechet. A Sáskának a humanoid mechektıl eltérıen nem

voltak külön mozgatható manipulátorai, viszont rendelkezett rögzítıkapcsokkal és győrőkkel, ahová be lehetett akasztani a kábeleket. A taktikai légpárnás egység katonái ellepték a Darazsat, nehéz kábelekkel biztosították a mechet, és átfőzték a sodronyokat a Sáska elülsı győrőin.

Mire a szállítójármő megérkezett, és bekanyarodott a Darázs mellé, a porfelhı már oszlani kezdett. A Sáska segítségével félig felemelték a Darázs felsıtestét, amíg végül már csak a sarkán támaszkodott, aztán 45 fokban elfordították, és visszaeresztették egy rámpára, melyet a transzporter hátuljából eresztettek ki a homokba. A katonák gyorsan dolgoztak; a csörlıvel és a három méter hosszú emelıkarokkal a megfelelı helyre taszigálták a sérült mechet, aztán a csörlı megemelte a rámpát a húsztonnás teherrel együtt.

Az őrrepülıtér fölött fekete füst emelkedett a hideg, zöld égboltra. Másodpercekkel késıbb két tompa dörrenés visszhangzott végig a sivatagon, ezt könnyő automata fegyverek kattogása követte a Mount Gayal felıl. Grayson a kikötı mellett elfoglalt megfigyelıhelyérıl látta a Kastély csonka piramisát a hegy oldalában.

– Ezek a barátaink lesznek – mondta Larressen ırmesternek. – Mit gondol, el tudjuk vinni a Fullánkot is?

Larressen a Sáska bal lába mellett állt, kesztyőbe bújtatott kezét a csípıjére téve. Szájából fehér pára áramlott a fagyos levegıbe. A Darázs felemelése alaposan megizzasztotta, még mindig zihálva kapkodott levegı után.

– Megpróbálhatjuk – lihegte a rádióba. – A kérdés csak az, hogy ha felemeltük, el tudunk-e indulni.

– Próbáljuk meg! A Sáska segített a transzporter szánját a Fullánk mellé manıverezni a

homokon, és megismételték a felrakodási procedúrát. A rámpa csak annyira volt széles és hosszú, hogy egyetlen mech elférjen rajta, ezért a Fullánkot a Darázs tetejére kellett tenniük. Amikor a Sáska felhelyezte a Fullánkot a kupacra, Larressen nyolc embert elküldött a mech karjáért, amely alig ötven méterre hevert.

– Támadó Egy, itt Három. – Mondja, Három. – Nem tudjuk tovább feltartani ıket. Rakétavetıkkel rajtuk ütöttünk,

de nem sikerült lelassítanunk ıket. Az Árnyéksólyom közeledik hozzánk, a Martalóc pedig megy tovább a kikötı felé... és semmit nem tehetünk, hogy megállítsuk!

– Rendben. Szórják le az aknákat, és vonuljanak vissza. Mi is indulunk.

– Értettem. Grayson intett a transzporter sofırjének, aki magasan a sivatag talaja

felett ült a fülkéjében, Grayson mechjének vállmagasságában. A jármő teherbírása elméletileg hatvan tonna volt, de a platón elhelyezett két húsztonnás mech annyira bizonytalanul billegett, hogy Grayson nem sok esélyt adott a gyémánt monoszálas kábeleknek, amikor a teherautó göröngyösebb talajon halad.

– Minden Támadó egységnek, itt Támadó Egy – szólt bele a rádióba. – Feladat teljesítve. Csomagoljanak, megyünk haza!

– Támadó Egy, itt Kettı! – Hallgatom, Kettes. – Itt Ramage, hadnagy. Van egy kis problémánk. Grayson lehunyta a szemét. Most problémákra volt szüksége a

legkevésbé. – Mi baj? – Civilek, uram. Több százan. Tőzharcba keveredtünk néhány

kalózzal. Kiderült, hogy egy foglyokkal teli épületet ıriztek. – És mi a gond? – Istenem hadnagy, hogy hozzuk ki innen ıket? Legalább az ötven

százalékuk beteg, és egy sincs köztük, aki meg tudná tenni a tíz kilométeres utat a városig.

Grayson lelki szemei elıtt hirtelen megjelentek a foglyok – ijedt, gyenge, fáradt emberek, akiknek nincs hová menniük. Renfred Tor azt mondta, a banditák foglyai végül rabszolgaként végzik, és eszébe jutott Claydon fájdalma, amikor elhurcolt anyjára gondolt. Nem hagyhatta itt ezeket az embereket a banditáknak. Elıretolta a Sáska irányítókarját, és a mech nehézkes, elnyújtott léptő ügetésre váltott. Amikor átért az őrrepülıtér ledöntött kerítésének romjain, a fegyverdörgés felé vette az irányt.

A Sáska fejének megtépázott páncélzatáról géppuskalövedékek pattogtak. Grayson lelassított, gépe érzékelıivel a rejtızködı ellenség hılenyomatai után kutatott. A Sáska géppuskájának nyomjelzı lövedékei tétován tapogatózó ujjakként nyúltak elıre, és felgyújtottak egy üres üzemanyag-tároló hordókból és faládákból emelt barikádot. Amikor az akadály porrá és szilánkokká robbant, Grayson külsı mikrofonjai felfogták a fedezékbıl elıbújó trell katonák örömteli kiáltásait. A fáradt arcok feketék voltak a koromtól, és sokuknak

hiányzott a sisakja vagy más felszerelése, de éljenezni még maradt erejük.

Az egykori foglyok azonban zavartak voltak, nem értettek semmit. A rajtaütı csapat a kikötı egy másik pontján zsákmányolt fél tucat légpárnást, ezekre zsúfolták fel a leggyengébb és legbetegebb foglyokat, valamint a nık egy részét. A kikötı irányítótornyának törött ablakából nyomjelzı lövedékek tapogatóztak a menekülık után. Egy katona üvöltve hanyatlott a betonra. A Sáska géppuskája ismét megszólalt, és a torony tetejérıl üvegcserepek és kıdarabok hullottak a földre.

– Ramage ırmester! – Uram? – Ellenırizzék azokat az épületeket is! – Grayson magaslati

megfigyelıpontjáról néhány raktárnak tőnı épületet vett észre északon. A Sáska fegyvert tartó kezével intett. – Talán onnan tudnak szerezni még néhány jármővet.

– Igenis, uram! – Támadó Négy! – Jelen! – Idıt kell nekünk nyerniük. Lassítsák le azt a Martalócot! Válasz

nem érkezett, de Graysonnak most nem volt ideje ezzel foglalkozni. A légpárnás szállítójármő parancsnokát bizonyára sokkolta a parancs.

– Transzporter! – Uram? – Változik a terv! Induljon északra, a kikötı felé! Fel kell vennie

néhány utast! – Igenis, uram! Konzolján felvillant a radarsugarakat érzékelı szenzor kijelzıje. – Mozgás, emberek! Kicsúszunk az idıbıl! Robbanások hallatszottak a sivatag felıl. A Martalóc már csak négy

kilométernyire járt, és hatalmas, lassított felvételre emlékeztetı lépésekkel közeledett. A légpárnások elkanyarodtak, hogy rakétáikkal és lézereikkel szembeszálljanak az új fenyegetéssel.

Graysonnak közben újabb problémája akadt. A frissen szabadult foglyok egyike sem rendelkezett téli ruházattal. A fagypont alatti hımérséklet percek alatt végez velük, ha nem találnak nekik elég gyorsan menedéket. De az is lehet, hogy még a Martalóc elkapja ıket.

Grayson rövid célzás után tüzet nyitott a lézerrel. A valamivel több mint három kilométeres távolság dacára úgy vélte, eltalálta a célpontot,

de ebben nem lehetett biztos. Ilyen távolságból még a mechre szerelhetı legerısebb lézerek is gyakorlatilag használhatatlanok voltak.

A Martalóc gépágyúja válaszképpen felugatott. Lángok csaptak ki az egyik légpárnásból, a homokon fémdarabok, mőanyag alkatrészek és emberi testek szóródtak szét. Egy másik légpárnás nagy ívben elkanyarodott, megpróbált a mech hátába kerülni, ahol a gép páncélzata a legvékonyabb. A Martalóc lelassított, egy esetleges csapda vagy álcázott ellenség után kutatott érzékelıivel.

A transzporter megállt, a kiszabadított foglyok pedig elözönlötték a jármő oldalát, rácsimpaszkodtak a fém kapaszkodókra, és a platón tartózkodó katonák felsegítették ıket a teherautó rakterére. A közelben alaposan megterhelt légpárnások húztak el Sarghad felé. Más jármővek kitették a rabokat a transzporter mellett, és visszaindultak az újabb szállítmányért.

A hatalmas terület kiürült, csak az összecsapás romjai maradtak a betonon. Grayson a közös taktikai frekvenciára kapcsolt.

– Kész vagyunk, visszavonulás! Támadó Négy, dobja le az aknákat, és szakadjon el! Találkozunk Sarghadban.

Gépágyúlövedékek csapódtak be a közelben, de a lövések rövidre sikerültek, nem jelentettek igazi veszélyt.

Már mindannyian úton voltak, amikor a Martalóc – talán csapdától tartva – abbahagyta az üldözést.

A vádinál vívott csata után harminc órával Harimandir Singh annak a

fiatalembernek a képét nézte, akit mindeddig halottnak hitt. – Hát így állunk. – A mondat nyugodt beletörıdést, ugyanakkor

komor várakozást tükrözött. Megtapogatta a hagyományos fotót, melyet a kéme adott át neki. – Tehát Carlyle fia él. És azt mondod, ı áll e mögött a... helyzet mögött?

Stefan mereven bólintott. Singh megrémítette. Sosem tudhatta elıre, hogyan fog reagálni a Vörös Herceg embere a híreire, és ez a bizonytalanság kezdte megviselni az idegeit.

Stefant Singh egyik ügynöke szervezte be Vogel vikomt stábjából röviddel azután, hogy a Nemzetközösség követe megérkezett a Kastélyba. Az ifjú trell büszke volt, és ambiciózus, ráadásul behódolt a szokásoknak és elıítéleteknek, amelyek éles különbséget tettek a külvilágiak és a helyiek vagy „bennszülöttek" között. Az ügynök Stefan büszkeségére és mohóságára játszott. Az astechnek mostanra több pénze

volt Sarghad bankjaiban, mint elıtte bármikor, és még többet ígértek neki, ha továbbra is hőségesen szolgálja a Vörös Herceget.

Stefan nagyot nyelt. – Ott voltam az ünnepségen, nagyuram. A király átadott neki egy

érdemrendet – azt hiszem, már a másodikat –, és beszédet is tartott. Carlyle fiát „Sarghad megmentıjének" nevezte.

Singh tekintete hidegen, élesen megvillant. – Nem vett észre téged? – Nem, nagyuram. A terem hátsó részében tartózkodtam, és az

emelvény fényárban úszott. Abban a tömegben nem láthatott meg. Szerintem minden sarghadi ott volt.

– Helyes. Könnyen felismerhetett volna a Kastély elleni rajtaütésbıl. – Tudom, nagyuram. – Carlyle-nak természetesen meg kell halnia. A kérdés már csak az,

mi legyen ezzel az új egységgel, amit létrehozott. – Singh elgondolkodott. – Most már van egy teljes szakaszuk. Négy mech.

– Csak három, nagyuram. Kihallgattam két astech beszélgetését az elıtérben. Az egyik Darazsat nem tudták megjavítani, csak a használható alkatrészeket szedték ki belıle.

– Három vagy négy mech, igazából nem számít. A könnyő mechek nem lehetnek ellenfelei egy Martalócnak és egy Fınixsólyomnak. – Félredobta Grayson fényképét. – Carlyle tudja, hogy nem gyızhet. Talán megpróbálkozik valami vakmerı ostobasággal. – Magában elmosolyodott. – Hm, az igazán... kedvemre való volna.

– Akkor hát támadni fog, nagyuram? – Singh fesztelen, beszédes hangulata felbátorította Stefant.

– Hogyan? Amíg ott vannak a városban, addig nem. Azok a keskeny utcák és sikátorok kész halálcsapdák a mechek számára. Nem, itt maradunk és várunk.

– De nagyuram, hogyan fogja kicsalogatni ıket onnan? – Sehogy. Itt, a Kastélyban úgysem támadnak meg minket, nekünk

pedig nemsokára már egyáltalán nem lesz rá szükségünk, hogy megtámadjuk ıket.

– Nem értem, nagyuram. – Nem is kell értened. Ha ismernéd a tervet, most rögtön meg kéne,

hogy öljelek. Stefan elsápadt, és csendben maradt. – Térj vissza Sarghadba! Eddig te voltál ott a szemem és a fülem.

Most te leszel a kezem is. – Singh szokásos jeges mosolyával

ajándékozta meg Stefant, amit az ifjú trell kifejezetten rémisztınek talált.

Sarghad kórházkomplexuma a város déli felében, jórészt a föld alatt

helyezkedett el. A föld feletti részt kupola fedte a Trellwan szélsıséges idıjárása elleni védekezésül, de az egyik nyílt betegváró és pihenıhelyiség a nappali órákban vörös fényben fürdött az átlátszó fali paneleknek köszönhetıen. A Trell már a nyugati égbolton állt. Az őrkikötıi csatára pontosan hét standard nappal korábban került sor.

Renfred Tor kapitány kezet rázott Graysonnal. – Ha jól sejtem, nem sikerült megkapnod a munkát, amire vadásztál

– jegyezte meg Grayson. – Azt kell mondanom, meglehetısen durván utasítottak el. – Tor

állapota gyorsan javult, bár még mindig tolószékben közlekedett, amíg a szövetbeültetések nyomai teljesen be nem gyógyulnak a lábujjain. Amikor fagymarta lába felmondta a szolgálatot, egy fogolytársa cipelte el a transzporterig. Arcán a zúzódások már kezdtek eltőnni, de a tekintete még mindig őzött volt valami titkos félelemtıl, amelyrıl senkinek sem beszélt.

– Nos, történtek bizonyos változások Sarghadban. Ha elvállalod, van egy munkám számodra.

Tor túljátszott utálkozással nézett végig Grayson zöld egyenruháján. – A szabók ruhaválasztása egyre borzalmasabb mostanában. Katona

lett belıled? Grayson megvonta a vállát. – Hivatalosan nem vettek fel, de azt hiszem, valami olyasmi vagyok.

Összeállítottunk egy mechegységet. Az állománytábla szerint ezred vagyunk, de ez eddig még csak egy szép álom. Egy mőködı, illetve néhány elfogott mech, valamint három századnyi lelkes, ám zöldfülő önkéntes. Nagy hasznunkra lehetnél.

A teherszállító pilótája elgondolkodott. – Mi lenne a dolgom? Én nem vagyok katona. Grayson az átlátszó panelhez sétált, és kinézett a fagyosan csillogó

homokra, amely a Trell nyugatról érkezı fényében most vörösnek látszott.

– Például segíthetnél nekünk szerezni egy hajót. Aztán elmehetnénk a Tharkadra egy másikért.

– A Tharkadra? – kérdezte Tor felvont szemöldökkel.

– Nos, elsı lépésként talán valamelyik nemzetközösségi bázisra. Mondjuk a Drune Il–re. Az csak kilencven fényévnyire van innen. –Grayson hirtelen szembefordult Torral. – Néhányszor legyıztük a kalózokat, de nem számíthatunk rá, hogy ez végig így fog menni. Minél elıbb szükségünk van itt egy nemzetközösségi haderıre, amelyik segít a harcban ellenük. Carlyle Kommandósat... mármint ami megmaradt belılük... valószínőleg a Tharkadra mentek. Talán csatlakozhatnánk hozzájuk.

– Ha még kapnak egyáltalán megbízást – felelte halkan Tor. –Mechek nélkül, a megmaradt kevés felszereléssel hová küldhetnék ıket?

– A Nemzetközösségnek meg kell tudnia, mi történt itt – folytatta Grayson, konokul figyelmen kívül hagyva Tor közbevetését. – Biztosan küldenek egy mechezredet, és kifüstölik azokat a kalózokat a Mount Gayalról.

– Ahogy én hallottam, a te Nemzetközösséged boldogan adta át ezt a salakgolyót Hendrik embereinek. Miért fárasztanák magukat? – Tor mocorogni kezdett a tolószékben. – De mindez nem lényeges, mert mielıtt fölfogadnál egy kapitányt, szükséged volna egy őrhajóra.

– Pontosan. Ezért van rád szükségem. Az őrjáród még ott áll a kikötıben, az őrugró pedig minden bizonnyal az ugrópontnál várakozik. Ha elfoglalnánk az őrjárót, teliraknánk katonákkal...

– És a Szégyenletes meteorvédelmi rendszere elhamvasztaná ıket abban a pillanatban, ahogy ötszáz kilométeren belül érnek. Öregem, szerintem neked fogalmad sincs róla, mire készülsz.

Grayson elbátortalanodott, de némi erıfeszítéssel összeszedte magát. Még túl korai lett volna eldönteni, hogy mi fog mőködni, és mi nem.

– De hajlandó vagy segíteni? Mármint ha meggyógyultál. Beteszlek a stábomba, a tanácsadóm leszel.

– Látom, téged nem lehet megállítani – sóhajtotta Tor, aztán elvigyorodott. – A jó harcnak sosem voltam ellene, cimbora, és egyébként sem tudom, mibıl fizetném ki az itteni kosztot és a szállást. –Grayson tudta, hogy a kormány fizeti a Lándzsások által az őrrepülıtéren megmentett foglyok kórházi költségeit. Tor viszont ugyanolyan különleges jelenség, ugyanolyan külvilági volt a Trellwanon, mint Grayson, ezért nem tartozott sehová. Megvonta a vállát és hozzátette: – Meg aztán szükséged lesz valakire, aki távol tart a bajtól.

Claydont azonban már nem volt ilyen könnyő meggyızni. İ is ott volt a száznyolcvanvalahány civil és katona között, akiket a raktárból mentettek ki. Grayson megpillantotta ıt, amikor az egykori rabokat kitették a milícia fıhadiszállásánál, és boldogan kiabálva, vigyorogva rohant oda hozzá. Ám a fiatalember mereven visszautasította a köszöntést.

– Boldognak kellene lennem hogy látom? – kérdezte a trell keserően. – Azután, amit az otthonommal... és apámmal történt?

- Én... én nagyon sajnálom, Claydon. – Mit mondhatott volna Grayson, amivel áthidalhatja ezt a szakadékot? – Nézze... az nem az én hibám volt!

– Nem a maga hibája? – Claydon sápadt arca elvörösödött. – Figyeljen rám, fiatalúr, maga lenyőgözı tehetséggel képes felhasználni az embereket. Irányítja ıket, akár egy csatamechet, amíg ki nem dılnek, vagy el nem jut oda, ahová akar. Ebbıl én nem kérek!

– Claydon, szükségünk van magára! – Egy Claydon kaliberő tech közremőködésével a technikai szakasz jóval nagyobb eséllyel tudná újra harcképes állapotba hozni az elfogott mecheket. De a régi Liga összes istenére, ilyen mértékő haraggal nem tud mit kezdeni!

– Nekem viszont nincs szükségem magára! Hagyjon békén! –Claydon sarkon fordult, és magára hagyta Graysont a transzporter gigantikus kereke mellett.

Miközben Sarghad utcáin észak felé, Mara lakásához tartott, folyamatosan Claydon járt a fejében. A hideg ellenére a séta mellett döntött, mert szüksége volt egy kis nyugalomra a gondolkodáshoz. Egyébként is, a téli ruházat megfelelı melegen tartotta. Az utcák szokás szerint tömve voltak kereskedıkkel, polgárokkal és a dolgukra igyekvı katonákkal, bár az itteni sokaságot össze sem lehetett hasonlítani a kereskedınegyed tömegével.

Már nem is tudta, hány periódus óta nem látta Marát, és beosztás ide vagy oda, megígérte neki, hogy a következı pihenıperiódusban – a lány szavaival élve – felfrissítik kapcsolatukat. Valahogy azonban most nem tudott Marára gondolni, mert folyamatosan Claydon szavai visszhangoztak a fejében. Felhasználja az embereket? Persze hogy felhasználja! Egy mechszakasz parancsnokaként naponta fel kell ıket használnia, ha eredményt akar elérni; szívességet cserél szívességre, bátorítja ıket a munka jobb elvégzésére, rángatja az alacsonyabb és magasabb rangú tisztek madzagjait. Mert a feladatot el kell végezni.

Grayson mégis elbizonytalanodott, mert tudta, hogy Claydon nem arra célzott, amit tett, hanem amiért tette. Tudta, hogy egy gyalogsági anti-mechegységet akar létrehozni, mégpedig nem csak a Trellwan védelme érdekében, hanem hogy legyızze a fekete-szürke Martalócot. De bosszú vagy sem, ha mindez a trellwani emberek javára válik, akkor mi rossz lehet benne?

Egy négykerekő szállítójármő állt meg mellette az utcán csikorgó gumikkal.

– Grayson, várj! – Lori mászott ki az autóból. – Rendben, vele leszek – szólt vissza a sofırnek.

Grayson meghallotta a zöld egyenruhás katona válaszát: – A parancsom értelmében maga mellett kell maradnom, ırmester. Lori ingerült arckifejezéssel közeledett Graysonhoz. Egy katona

(rendszerint a királyi gárda egy tagja) mindig figyelte ıt, bárhová is ment a szakasz fıhadiszállásán, illetve a számára kijelölt lakáson kívül.

– Üdv, Lori. Miben segíthetek? – Én csak... beszélni szeretnék veled. – A válla felett visszanézett a

sofırre, aki leparkolta a jármővet, és mellette várakozott, éppen hallótávolságon kívül.

Ó, a pokolba, ne most! – gondolta Grayson, de mosolyt erıltetett az arcára.

– Oké. Csatlakozol hozzám? A lány bólintott, és felvette Grayson lépteinek ritmusát. Az ır

diszkrét távolságból követte ıket. – Mi a gond? – Mi nem? Grayson, ez az egész nem fog mőködni. - Ó, ismét a kulturális problémák? – Ez volt a közös titkos kódjuk a

nehézségekre, amelyekkel Lorinak szembe kellett néznie, amikor olyan férfiakkal dolgozott együtt, akiknek a kultúrájában a nık nem foglalhattak el vezetı katonai pozíciót.

– És még sok más. Megpróbáltam lıszert igényelni, de ezek az átkozott keményfejő bürokraták szóba se álltak velem! Ragaszkodtak hozzá, hogy a „felelıs tiszttel vagy altiszttel" akarnak beszélni.

– Megmutattad nekik a felhatalmazásodat? – Lori kapott egy Jeverid aláírásával ellátott különleges engedélyt, amely felhatalmazta ıt a munkája elvégzéséhez szükséges intézkedések megtételére.

– Természetesen. Aztán ott van még Garik problémája is.

Garik Enzelman Lori egykori bajtársa volt, akit az őrkikötıi csata során ejtettek fogságba a Darazsával együtt. Miután beszélt Lorival, beleegyezett, hogy csatlakozik Grayson egységéhez, de a stábtisztek és az alakulat más tagjai is hevesen ellenezték az ötletet.

– Kihoztad a börtönbıl? – Végül sikerült – bólintott a lány. – İt is smasszerek követik

mindenhová. – Ezen nem tudok segíteni, Lori. Ha jobban belegondolsz, el kell

ismerned, hogy ti ketten hatalmas károkat tudnátok okozni. – De egyszerően képtelenek felfogni, hogy mi semmivel sem

tartozunk Harimandir Singhnek és a banditáinak. Semmivel! Gyakorlatilag elrabolt minket, útközben megölte az egyik bajtársunkat...

Grayson tudta, hogy nem ez a legmegfelelıbb pillanat a párbeszédre. – Nézd a következı munkaperiódusban majd beszélek valakivel... – Gray, én ezt képtelen vagyok tovább elviselni. Vagy hagyják, hogy

nyugodtan végezzem a munkám, vagy... Grayson felemelte a kezét. – Várj... Halk, mély hangú zümmögést hallott a háta mögül. Éppen idıben

fordult meg ahhoz, hogy észrevegye a mögé lépı alacsony, fekete hajú férfit. Egy dermedt pillanatig megpróbálta kitalálni, hol láthatta azelıtt ezt az embert. De nem volt ideje túl sokat gondolkodni rajta, mert a férfi kezében fehéren felizzott a vibropenge.

20 Grayson hátralépett, és a penge forró hıhullámot és a felhevített fém

szagát hátrahagyva elhúzott az arca elıtt. Kitért egy újabb suhintás elıl, és megérezte a kıfalat a háta mögött. Lori harsány kiáltással Grayson és a támadó közé vetette magát.

A férfi kinyújtott karral megpróbálta félresöpörni a lányt. – Félre az útból, hölgyem! – Ám Lori megmarkolta a támadó

csuklóját és könyökét, bakancsos lábát pedig a térdébe mélyesztette. A penge zümmögve hasította a levegıt új célpontja felé, de Grayson

a könyökhajlatába kapta az orgyilkos jobb kezét, Lori pedig megtaszította, és a támadó feje hangos reccsenéssel csapódott a falnak. A vibropenge a betonon táncolt, zuhanáskor kivágott belıle egy darabot. Grayson gyorsan kihúzta a tápkábelt, és a világító fenyegetés megszőnt. Támadója a földön hevert.

Lehajolt hozzá, megtapogatta a nyakát. – Meghalt. Eltört a nyaka. – A fenébe! – szitkozódott Lori. – Mi baj? – Nem akartam megölni. így nem tudhatjuk meg, ki volt. – Nem számít. Én ismerem. – Valóban? – vonta fel a lány a szemöldökét. – A barátod? Grayson a

fejét rázta. – A neve Stefan. Astechként szolgált a Kommandósoknál. İ volt az

áruló, aki beengedte a kalózokat a Kastélyba. Biztosan annak a... mit is mondtál, hogy hívják a vezetıjüket?

– Harimandir Singh. Biztosan felbosszantottad valamivel, ha ilyen különös figyelmet szentel neked.

– Igen – suttogta Grayson. – Singh. – A név hidegen, nagy súllyal telepedett a szívére. Megesküdött rá, hogy megöli az árulót, aki beengedte az ellenséget a Kastélyba. Bár a gyilkos ütést Lori vitte be, a lényeg, hogy az áruló meghalt. Mégsem érezte az annyira vágyott elégtételt. Helyette tovább fokozódott a bosszúvágy, szinte már égı vérszomjjá változott. Stefan csak Singh eszköze volt, és ı valójában Singhet akarta elkapni. De hogyan?

Lori ıre is odaért, kezében automata pisztolyt szorongatva. – Mi történt?

– Ezt én is kérdezhetném magától, katona. Hol a pokolban volt? – Olyan... olyan gyorsan történt... Az adrenalinszintje lecsökkent, Grayson hirtelen fáradtnak és

gyengének érezte magát. Csukott szemmel nyugtázta az ır alkalmatlanságát.

– Mindegy, nem lényeges. Vigye vissza az ırmestert a szállására. – Igenis, uram! – Ne, Gray, hadd maradjak veled! Grayson összevonta a szemöldökét. Már így is késésben volt. – Menj csak vele. A következı munkaperiódusban beszélünk.

Nekem most... találkozóm van. Lori keskeny vonallá szorította össze a száját. – Igenis, uram. Jó éjt, uram! – Anélkül, hogy Graysonra pillantott

volna, bemászott a szállítójármő elsı ülésére. Grayson tudta, hogy a lány fel van dúlva, hogy másról is akart vele

beszélni, de hirtelen túl kimerültnek és gyengének érezte magát. Vajon Singh is annyira akarja az ı halálát, amennyire ı Singhét? A kalózok vezetıje talán fel sem fogja, hogy Grayson halála nem állítaná meg a Trellwani Lándzsásokat. Bár kiképzésük színvonala messze alatta maradt a Nemzetközösség reguláris egységeiének vagy akár a Kai Griffith által felállított mércének, a kiképzett és tapasztalt katonák száma napról napra nıtt. Még ha a bürokraták nem is engedik Lorit mechbe ülni, a mech-harcos növendékek némelyike elég ígéretesnek bizonyult – különösen a legfiatalabb, Yarin.

Grayson ökölbe szorította reszketı kezét, amíg ökle el nem fehéredett. Csak most kezdett valójában rádöbbenni, milyen kevésen múlott, hogy életben maradt. Stefan figyelmen kívül hagyta Lorit, mert nem tartotta ıt fenyegetésnek – biztosan azért, mert nı volt –, és voltaképpen ez mentette meg az életét.

A jármő kikanyarodott a járda mellıl, és végiggördült az utcán. Grayson egy ideig figyelte, aztán sarkon fordult, és sietısen folytatta útját Mara lakása felé.

– Nem merünk támadni, tábornok. Öngyilkosság lenne, és véget

vetne mindennek, amin eddig dolgoztunk. Grayson fel-le járkált a szobában Varney íróasztala elıtt. Adel

tábornok a sarokban ülve figyelte. Stannic miniszter az ablaknál állt, háttal a többieknek, a kezében valami vörös és erıs folyadékkal.

Grayson tartott Stannictól. A bolygó védelmi minisztere nyers, durva stílusú férfi volt, kérdései rendszerint gépágyúsorozatként záporoztak áldozatára. És Grayson nem tudhatta, mennyit sejt lánya kapcsolatáról a Trellwani Lándzsások külvilági vezetıjével. A trellek hevesen védelmezték lányaikat és asszonyaikat, és a különbözı nemő fiatalok találkozását általában egy duensshának nevezett idısebb nırokon felügyelte. Mara több szabadsággal és felügyelet nélküli szabadidıvel rendelkezett, mint a legtöbb trell lány. Saját lakása volt a szüleié mellett a Központban, és kíséret nélkül járhatott dolgozni a Palota irodarészlegébe. Vajon az apja tudja, hogy együtt szoktunk aludni? – morfondírozott Grayson.

A Stannic mögötti ablakon keresztül a zöld égbolt és a vörös nap hosszú árnyékokat vetett a helyiségbe. Lassan vánszorgó órákkal telt a másodnap. Odakint a munkások védılemezeket erısítettek az ablakok elé. Másodnap vége elıtt a hımérséklet még egyszer a mélybe zuhan, mielıtt megkezdıdne az általános felmelegedés a félgömbön. A távolban vastag, szürke felhıtakaró függött a hegycsúcsok felett. Odafent még mindig havazik, gondolta Grayson.

Adel mocorogni kezdett a székében. – Még mindig hiányzik magából az önbizalom, fiam. Sarghad

megmentıje nem bízik eléggé saját képességeiben? Grayson alig leplezett türelmetlenséggel fordult feléje. – Biztos vagyok benne, hogy eddig csak szerencsénk volt, tábornok.

Mint ahogy abban is, hogy három könnyő mech nem sokra menne a nehezek ellen. Tábornok, van fogalma róla, mit kér tılünk?

– Az emberek gyızelmet várnak, Grayson – mondta Stannic. – A sikerei bizonyos szempontból maga ellen dolgoznak. Az őrrepülıtéri csata és a két mech megszerzése után azt kérdezik, miért nem foglalja el a Kastélyt.

– Elfoglalni a Kastélyt? – Grayson erre nem számított. – Elfoglalni a Kastélyt három húsztonnás mechhel?

Varney is megmozdult, a tábornok arcán gondterhelt kifejezés ült. – Mire volna szüksége a Kastély lerohanásához, Grayson? – Adel

felhorkant. – Úgy emlékszem, a nemzetközösségi helyırségtıl is három mech

vette el a Kastélyt... miközben négy gép védte! – Tábornok, nem hiszem, hogy bele kéne mennünk a szükségtelen

vádaskodásba – szólt közbe Varney. Stannicra nézett, majd vissza Graysonra. – Mi nem adunk parancsot a támadásra, Grayson. Viszont

szeretnénk látni valami használható tervet a Lándzsások konstruktív felhasználásáról. Ki tudna dolgozni valamit, és letenni az asztalomra mondjuk... hetven órán belül?

– De tábornok... – Értsen meg valamit, fiam. Amikor emberek vezetıjévé válik, fel

kell fognia, hogy bármihez nyúl, abból politikai ügy lesz. – Politikai ügy? Mi köze ehhez a politikusoknak? – Graysont sosem

érdekelte a politika, és mindig türelmetlen volt az olyan rendszerekkel szemben, amelyek több szót és papírmunkát termeltek, mint bármi mást.

– Nem tudom, észrevette-e, fiam, de maga és a Lándzsásai már most is heves viták középpontjában állnak.

Grayson a fejét rázta. – Sajnálom, túlságosan elfoglalt vagyok. – Gondolhattam volna. Van egy bizonyos csoport, amely

Békepártnak hívja magát, és még a minisztertanácsban is vannak támogatóik. Ezek az emberek azt szeretnék, ha tárgyalásokat kezdeményeznénk a kalózokkal.

– Tárgyalásokat? – Ne köpködjön, fiam! – csitította Adel. – Foltos lesz a kárpit.

Varney helytelenítı pillantást vetett Adelre. – Tábornok, ha megkérhetem... magunkra hagyna minket egy

pillanatra? A gárdista tábornok állizmai megfeszültek, de aztán megnyugodott,

felállt, és biccentett Stannicnak és Varneynek. – Rendben. Ez az egész egyébként is egy képtelenség... hát nem

látják? Stannic, legalább magának lehetne ennyi esze. Maga a gárda tisztje volt, mielıtt politikai pályára lépett. A Lándzsásokat egyetlen parancsnokság irányítása alá kell helyezni, és csak a gárda rendelkezik a mővelet felügyeléséhez szükséges politikai támogatottsággal.

– Nem nagyon kedvel engem, igaz? – kérdezte Grayson Adel távozása után.

Varney vállat vont, de a szája sarkában megrándult egy ideg. – Befolyásos ember, befolyásos barátokkal. İ szeretné irányítani a

mechszakaszt. – Miért? – Mert az még nagyobb hatalmat jelképez. Grayson, azért kértem fel

a távozásra, hogy kertelés és további viták nélkül elmondhassam magának, a védelmi minisztériumban hatalmas a felfordulás a

Lándzsások miatt. Vannak csoportok, akik aggódnak a külvilágiak jelenléte miatt az egységben...

– Én is külvilági vagyok, tábornok! – ...és vannak, akik harsányan tiltakoznak, amiért maga banditákat

foglalkoztat. Annak a Kalmar nevő nınek a jelenléte a stábjában pokoli vihart váltott ki. És most hallom, hogy egy másik elfogott kalózt is alkalmazni szeretne... Enzman?

– Garik Enzelman. Ugyanannyit tud a mechekrıl, mint Kalmar ırmester.

Varney a fejét csóválta. – Meg kell mondanom, Grayson, hogy a kormányzat nem fogja jó

szemmel nézni a hadifoglyok felhasználását egy ilyen fontos harcoló alakulatban. Fiam, próbáljon egy kicsit a mi fejünkkel is gondolkodni.

– Minden tiszteletem mellett, uram, önök pedig próbáljanak az enyémmel! Kalmar és Enzelman értékes erıforrások, akik techképzést is kaptak. Úgy ismerik a mecheket kívülrıl-belülrıl, mint bármelyik tech! Ostobaság volna ezt nem kihasználni. Tábornok, nincs másom, amivel dolgozhatnék!

– Lehet... ez bizony lehet. Grayson, én minden támogatást megadok magának, csak azt próbálom elmagyarázni, hogy ellenségeket szerzett magának, erıs ellenségeket, akik azt szeretnék, ha a Lándzsásokat máshogy kezelnénk... vagy egyszerően feloszlatnánk. Ezekkel a külvilágiakkal sikerült rengeteg problémát elıidéznie a Palotában. Lıszert adott vele az ellenség kezébe... ugye tudja, mire gondolok?

– A tábornok azt próbálja elmagyarázni – vette át a szót Stannic –, hogy itt politikai karrierek forognak kockán, emberek emelkedhetnek fel vagy tőnhetnek el a süllyesztıben attól függıen, hogy a Trellwani Lándzsások sikerrel járnak, kudarcot vallanak, vagy egyszerően csak ülnek a helyükön, és nem tesznek semmit. Nekünk tettekre van szükségünk, sikerekre, méghozzá minél gyorsabban, hogy megindokolhassuk a külvilágiak miatti kiadásainkat és vitáinkat a minisztertanács elıtt.

– Én azt hittem, maga a király áll a Lándzsások mögött. Stannic elmosolyodott, de a tekintete továbbra is komor maradt.

– Még a király sem tudja megállítani az áradatot, ha egyszer ellenünk fordul. És fiam, ha mi elveszítjük ezt a harcot, akkor maga is. Ha a kormányzat megvonja a támogatást, a Lándzsásoknak vége. Isten segítsen magán, ha felsül! Megértette?

Grayson nem igazán tudta, mit kellene megértenie, de a gyomrában jeges hidegség áradt szét.

A hideg szinte mart, a süvítı szél pengéje valódi fegyverként hatolt

át ruházaton, csonton és húson. A levegı olyan száraz volt, hogy kiszívott minden nedvességet a szabadon hagyott bırfelületekbıl, de a távoli villámok fényénél idınként látni lehetett az északi hegyek fölött gyülekezı hófelhıket. Másodéj közepe volt, és teljes sötétség. A Trellwan ismét közelebb került a rendszer napjához, de most a Távoli Áthaladás következett, amikor a másik félgömbön sütött a nap, míg a Sarghadra fagypont alatti sötétség borult.

A Távoli Áthaladással együtt megérkeznek majd a másodéji viharok is, azután a harmadnap lassú felmelegedése. De ez még vagy egy standard héttel odébb lesz.

A feketébe öltözött katonák a Kastély elıtti alakulótér fagyos peremvonalánál rejtızködtek. A kerítés oszlopain elhelyezett reflektorok éles fényárba borították a betonteraszt, és elválasztották a fölémagasodó csonka piramis fekete tömegétıl. A nyitott szerelıcsarnokban folyt a munka. A vöröses fényben fürdı széles üvegfalakon keresztül látni lehetett a dolgukat végzı embereket.

Grayson intett Ramage ırmesternek: Indulás! Nem szólalt meg, mivel a közelben lehettek hangérzékelık, amelyek számítógépes vezérléső szőrıik segítségével meg tudták különböztetni a szél üvöltését az emberi beszédtıl. Ramage bólintott, és szabálytalan lépésekkel és ugrásokkal megindult elıre – nem akarta, hogy az ütemes hangok figyelésére beállított szenzorok érzékeljék a mozgását.

Grayson szája kiszáradt, és ez csak részben volt köszönhetı az alacsony páratartalmú levegınek. Rájött, hogy még soha, a Kastély központi vezérlıjében vívott tőzharc alatt sem félt ennyire.

Elkészítette a tervet, amelyre Jeverid vezérkara és a minisztertanács annyira áhítozott; hosszú megbeszéléseken finomították és alakították a stáb ırmestereivel – Lorival, Ramage-gal és Larressen-nel. Miután elkészültek vele, még keményebb és hosszabb munka következett: ki kellett választani és képezni a támadó egység ötven emberét.

Célpontjuk ezúttal maga a Kastély és a hatalmas Árnyéksólyom lesz. A sarghadi katonai hírszerzés azt állította, a mech megsérült a kikötıi késleltetı akcióban felhasznált termitgránátoktól, de a kalózok már majdnem elkészültek a javításával. Grayson egysége behatol a szerelıcsarnokba, ahol a katonák kézifegyverekkel megtisztítják a

hangárt, azután erıs termittölteteket helyeznek az Árnyéksólyom páncélzatának kulcsfontosságú pontjaira, és az éjszaka leple alatt visszavonulnak. Némi szerencsével a mech olyan sérüléseket szenved, hogy már csak tartalék alkatrészként lesz felhasználható. De ha csak annyira megrongálódik, hogy néhány száz órányi javítási idı kelljen a helyrehozatalához, az is megér szinte bármilyen áldozatot – emberben és felszerelésben egyaránt. És Grayson ezért tisztában volt vele, hogy személyesen neki kell vezetnie az akciót.

– Nem mehet – jelentette ki Varney. – Maga a Lándzsások lelke! A maga különleges tudása nélkül a mecheket és a mechtaktikát illetıen...

– Lori Kalmar pontosan ugyanannyit tud, mint én. – Ez persze így nem volt egészen igaz, mivel a lánynak nem volt ott Kai Griffith, aki megtanította volna ıt a kis egységek taktikájára, de nem ez volt a megfelelı pillanat ennek megvitatására. – Ha nem jönnék vissza, ı majd folytatja a munkát.

– Ezt az egységet nem fogja nı vezetni, Grayson. Különösen nem egy külvilági nı.

Varney még egy darabig folytatta a felháborodott tiltakozást, de Grayson ragaszkodott hozzá, hogy ı vezeti a támadást, és a tábornok végül kénytelen volt belenyugodni. Ha bezárják a fıhadiszállás fogdájába, akkor nem tudja végezni a munkáját, mással pedig nem lehetett volna visszatartani. Azzal érvelt, hogy a kiképzése alkalmassá teszi a feladat végrehajtására, és a katonák is sokkal lelkesebbek, ha a parancsnokuk mellettük harcolt.

Griffithnek köszönhetıen Grayson járatos volt a kommandós taktikában, de az emberei ilyen téren mind zöldfülőnek számítottak. Hiszen alig négy standard héttel ezelıtt a katonák legtöbbje még az álcázás fogalmával sem volt tisztában, nem lettek volna képesek halkan megközelíteni egy ellenséges ırszemet, és öt másodpercen belül nem tudtak volna megtölteni és elsütni egy automata fegyvert. Grayson tizenöt éves korában kapott kiképzést kis egységes taktikából, és a fejlıdését Griffith ırmester felügyelte éles szemmel. Egy ideig ingadozott a kétféle kockázat között – hogy rájuk bízza a feladatot, illetve hogy ıt is megölhetik –, de végül úgy döntött, velük tart. A jelenléte, az irányítása és a tudat, hogy ott van velük, és figyeli ıket, mindenképpen növeli a feladat sikeres teljesítésének esélyét.

Grayson kiképzése magában foglalta a különféle fegyverek használatát, ezenkívül harcmővészeti képzésben is részesült, amely néhány nagyon régi és nagyon hatékony küzdıstílus elemeit olvasztotta

össze. Megtanult gyorsan és csendesen mozogni, valamint tájékozódni. Nagy bizalmat helyezett képességeibe, sıt, még örült is, hogy újra használhatja ıket. De akkor miért rettegett mégis?

Megnyalta a száját, és a nedves ajkába hasító hideg fájdalom észhez térítette. A Kastélyban lezajlott tőzharc alatt is félt, de az apja halála miatti bénultság teljesen eltompította az érzést. Akkor is félt, amikor a város utcáin küzdött a Darázs ellen, illetve amikor a Sáskával találkozott, de ott a bosszúvágy hajtotta. A harag azonban mérséklıdött, elveszett a figyelmét lekötı rengeteg adminisztratív teendı között. A mech-mech elleni csatában is volt benne félelem, de a valódi mechcsata a hı kivételével sokban hasonlított a szimulátorharchoz, és az óriási gépek táncában könnyen elfeledkezett a rémületrıl.

Ám Grayson Death Carlyle most a Kastély tátongó bejárata elıtt lapult a jeges földön, és legbelül hevesen reszketett. A többi mőveletet többé-kevésbé a pillanat követelményei kényszerítették rá. Erre a küldetésre azonban a fıparancsnokság utasította, és nem volt igazán meggyızıdve a szükségességérıl. Ráadásul ötven embert vezetett egy olyan erıdítmény ellen, amelyet lézerütegekkel felszerelt őrjárók és egy ezrednyi nehéz mech visszaverésére terveztek.

Az sem nyugtatta meg, hogy a Kastélyt nem is olyan rég az övéhez hasonló nagyságú erıvel foglalták el. Az a támadás ugyanis teljesen meglepetésszerően érkezett, és a Kastély falain belül egy áruló készítette elı a terepet a behatolásra. Graysont nem segítette semmiféle áruló, és abban sem lehetett biztos, hogy az ellenség nem számít rá.

És volt még valami, ami ott motoszkált a gondolatai között, és nem hagyta nyugodni. Aggódott amiatt, hogyan fognak egyáltalán bejutni a Kastélyba. Azelıtt az ajtók a tenyérlenyomatára reagáltak, de az erıd új lakói mostanra biztosan megváltoztatták számítógépes biztonsági azonosító rendszert. Az is megtörténhet, hogy az ajtók kinyílnak, de ugyanakkor riasztják az irányítóközpontot. Biztos ami biztos, hoztak magukkal robbanóanyagot is.

A szerelıcsarnok ajtaja azonban különös módon tárva-nyitva állt, és remegett elıtte a levegı, ahogy a Kastély meleg légáramlata kiszabadult a hideg éjszakába. Szinte már túlságosan könnyőnek látszott; néhány sorozattal elintézik az ajtón belül álló ıröket, berohannak, és már ott is vannak a célpontjuknál. Grayson ki tudta venni az Árnyéksólyom fekvı alakját a szerelıállványon, a csarnok bonyolult állványrendszerének kusza hálója alatt.

Talán emiatt aggódott. Hogy túl könnyőnek tőnt. Griffith mindig arra figyelmeztette, hogy a legváratlanabb dolgokra is álljon készen, és mindig számítson a veszélyre onnan is, ahonnan senki más nem számítana. De miféle rejtett veszély lapulhat itt? Az árulás veszélye természetesen mindig fennállt – A Kastély elleni támadás ezt mélyen beleégette a tudatába. Azonban errıl az akcióról kizárólag a védelmi minisztérium legmagasabb beosztású tagjai tudtak, ık pedig saját érdekükben egy emberként szorítottak a Lándzsások gyızelméért. Egy pillanatra eszébe jutott Stefan, és talán saját emberei között is lehetnek kalóz ügynökök, de gyorsan el is vetette az ötletet. Mivel kizárólag egyetlen gyilkossági kísérlet történt ellene, a banditáknak nem sok ilyen emberük lehetett. Nem, ezek a beépített emberek a gárdának vagy a milíciának kémkedtek.

Elıvett egy ökölnyi mérető adóvevıt, kihúzta az antennát, és háromszor lenyomta az aktiváló gombot: egy kattintás, szünet, két kattintás. Ha válaszként egy egész sor kattintás érkezik, az azt jelentette volna, hogy az őrrepülıtér peremvonalán járırözı Martalóc már nincs Larressen ırmester látóterében, mert elindult vissza a Kastélyhoz. A válaszjel azonban arról tudósította, hogy a Martalóc még ott van, ahol tíz órával azelıtt is tartózkodott. Tíz percen belül biztosan nem jut el a Kastélyig. Graysonéknak rengeteg idejük volt az akcióra.

A bal fülébe helyezett rövid hatótávolságú taktikai vevıkészülékben újabb kód hallatszott: háromszor két kattintás. Ez a közelebb elhelyezkedı Ramage volt, azt jelezte, hogy szabad az út, semmi jele kelepcének, rejtızködı katonáknak vagy új fegyverállásoknak. Miközben a jelet hallgatta, Grayson szemmel tartotta a vastag kabátba bugyolált ırt, aki topogva és a karját dörzsölve próbált felmelegedni.

Az ellenség bármelyik pillanatban úgy dönthetett, hogy becsukja a szerelıcsarnok ajtaját, ezért a Lándzsásoknak támadniuk kellett, mégpedig azonnal. Grayson a szíjánál fogva a melle elé húzta a fegyverét. A Rugan géppisztoly 1000 lıszer/perc tőzgyorsasággal nagy mérető, alacsony sebességő golyókat lıtt ki a markolat alatti koromfekete tárból. A fegyver helyi gyártmány volt, és korántsem olyan megbízható darab, mint Carlyle Kommandósainak nemzetközösségi kézifegyverei, azonban a fegyverraktár mögötti hosszú lıgyakorlatok során meggyızıdött róla, hogy egy gyors rajtaütésre azért megfelelı lesz. Nem felejtette el rövid sorozatra állítani a tőz–váltókart. A Rugan hosszú tárába nyolcvan hüvely nélküli lıszer fért el, de ezeket sorozatmódban öt másodperc alatt kilıné.

A terv szerint Grayson lövése fog jelt adni a támadásra. Így teljesen az ı döntésén múlt, hogy belekezdenek-e az akcióba. A megszakítást a minden katonának kiosztott taktikai rádión jelzi. Ha belevágnak, a két ırszem halála adja meg a jelet a támadásra.

Kivárt még egy pillanatot, hogy lecsillapítsa a légzését, egy nyeléssel megtisztítsa kiszáradt torkát, és hogy kipislogja szemébıl a szél és a félelem csípését. İ nem törıdött a gyızelemmel, amire a sarghadi kormányzat annyira vágyott. Ez egy újabb támadás lesz azok ellen az emberek ellen, akik megölték apját, lemészárolták barátait, és elárultak egy bizalmat. Felemelte a Rugan zömök, hangtompítóval ellátott csövét, gondosan célzott, és meghúzta az elsütıbillenytőt.

A fegyver felköhögött, és a hetven méterre álló ır megrándult, akár egy madzagon rángatott bábu. Grayson a másik ır felé lendítette a fegyver csövét, de elkésett. Legalább egy tucatnyi géppisztoly szólalt meg a jéghideg éjszakában. A sortüzek nem vétették el az ırt, és egy arra haladó kalóz tech is a földre hanyatlott. Aztán fekete alakok emelkedtek ki az árnyak közül Grayson mindkét oldalán, és rohanva indultak a csarnok nyitott ajtaja felé.

Belevágtak.

21 Ötven, folyamatosan tüzelı fekete árnyék suhant át a póznára

helyezett reflektorokkal megvilágított alakulótéren. Hangtompítós géppisztolyaik sziszegtek és kattogtak, a hangárajtó közelében lévı kalózok fedezékbe vetették magukat, vagy a földre rogytak a golyózáporban.

Grayson átlépett az alakulótér és a csarnok határán. A vörös fénnyel megvilágított félhomályos barlang ismerısen borult föléje és terült el körülötte. Pontosan elıtte ott feküdt a sérült Árnyéksólyom tíz méter magas alakja.

– Collier! – kiáltotta integetve. – Senkins és Burke! Az ajtót! Robbantók, mozgás!

Három katona a Kastély központi folyosóihoz vezetı ajtó felé indult. Öten a mőködésképtelen mech szerelıállványát vették célba nehéz csomagjaikkal. A magasból fegyverdörgés hallatszott, és valami elsüvített Grayson feje mellett. Mielıtt reagálhatott volna, a közelben megszólalt egy géppisztoly. A csarnok kontrollfülkéjéig vezetı cikcakkos gyalogjáróról egy kalóz zuhant tompa puffanással a csarnok húsz méterrel lejjebb lévı betonpadlójára.

Grayson odafordult a lövéseket leadó katonához. Larressen volt az. – Kösz. Menjen a robbantókkal, ırmester! Én a biztosító csapattal

leszek. Larressen bólintott, és fürgén felkúszott a létrán, ahol a robbantó

osztag már a fekvı mech felsıteste felé tartott. Grayson az átjáró elıtt kuporgó három katonához rohant. Az elektromos vezérléső ajtót kiékelték, nehogy becsukódjon, és egy hordozható, kétlábú állvánnyal kitámasztott géppuskát telepítettek elé, amely végig be tudta lıni a folyosót. Bürke a földön feküdt, a géppuska tusát a vállához szorítva. A többiek automata fegyverükkel fedezték.

– Van valami? – Semmi, uram. – Collier tizedes volt a biztosító csapat vezetıje. A

folyosó következı, légmentesen zárt ajtajára mutatott. – Ha csak kidugják az orrukat, megkínáljuk ıket... – Némi késlekedés után még zavartan hozzátette: – Uram. – Collier fiatalabbnak látszott Graysonnál, de kiválóan tudott bánni az embereivel. Grayson megveregette a vállát, és visszafordult a hangár belseje felé.

A szerelıállvány felıl mély hangú moraj hallatszott, a tiltakozó fém sikolya, miközben emberek szaladtak minden irányban. Valaki üvöltött. Grayson mozdulatlanná dermedt, a döbbenet és a rémület szinte megbénította. Az Árnyéksólyom, a vörös lámpák alatt alvó óriás megmoccant, remegés futott végig a fémtesten, és lassan ülı helyzetbe tolta magát. A robbantó csapat fekete ruhás katonái leugráltak a bizonytalanná váló felületrıl. A betonon ott feküdt az üvöltözı férfi, akit a hatalmas gép mozgása a földre lökött.

Ami eddig egy gondosan kitervelt és megkomponált támadásnak tőnt, az most hirtelen pánikszerő zőrzavarrá vált. Az egyik katona tüzet nyitott automata fegyverébıl az óriásra, míg mások tátott szájjal, mozdulatlanná dermedve bámultak. Egyikük végül feleszmélt, eldobta a géppisztolyát, és üvöltve futásnak eredt; a többiek követték. Túl késın – a csarnok hatalmas ajtaja csikorogva csukódni kezdett.

Ez nem lehet! – gondolta Grayson, de a félig felemelkedett harci gép egészen mást bizonyított. Az egyik vastag fémkéz meglendült, és a magányosan tüzelı katona átrepült a hangáron. A falnak csapódó alak már nem sokban emlékeztetett egy emberre.

Az Árnyéksólyom felállt, félelmetesen nagynak tőnt a Kastély szerelıcsarnokának zárt terében. Grayson elméjének egy távoli szegletében regisztrálta, hogy a mech válláról leszedték a gépágyút, akárcsak a fegyvert megtámasztó, és a létfenntartó berendezést tartalmazó hátizsákszerő szerelvényt, valamint a törzsén és a végtagjain nyitva hagytak néhány panelt, hogy úgy nézzen ki, mintha szerelés alatt állna. Ám a gép üzemelt, és teljes mértékben irányítható maradt. Grayson figyelte, ahogy a masszív törzshöz képest aprónak tőnı fej körbefordul, és érzékelıivel befogja a menekülı katonák egy csoportját. A jobb kar felemelkedett, az alkarhoz erısített félnehéz lézer kétszer felvillant, és a betont is megolvasztó energiasugarak vonagló, sikoltozó fáklyákká vagy fekete, összeégett kupacokká változtatták a rohanó embereket.

A gondosan elhelyezett robbanótöltetek elpusztíthatták volna a mechet, de kizárt dolog, hogy el tudják helyezni a robbanóanyagot, miközben az Árnyéksólyom mozog és harcol. A hangárajtó még mindig mozgott, fájdalmas lassúsággal csukódott befelé.

– Burke! – kiáltotta Grayson. – Indulás! A biztosító csapat elhátrált a nyitott ajtótól. A mech megtorpant, és

hátrafordult, minden bizonnyal a parancsokat üvöltözı embert kereste, A lézer ismét életre kelt, és Grayson berepült néhány faláda mögé.

Collier futás közben égett szénné, megfeketedett teteme felismerhetetlenné vált, mindössze a félig megolvadt géppuska maradt meg felszerelésébıl. Az energiasugarak egymás után csaptak le. Senkinst is elnyelte a tőz és a fekete füst, rohampuskája hangos csattanással hullott a földre.

A hangárajtó komor, végzetszerő döndüléssel becsukódott. A mech bal keze leereszkedett, és péppé zúzott egy katonát, aki a szerelıállvány árnyékéban próbált elrejtızni. A férfi elfelejtette, hogy a mech hıérzékélı detektorokkal is rendelkezik, gondolta Grayson. Valahol, valaki üvöltött az égetı fájdalomtól.

Reménytelenné vált a helyzet. Eszébe jutott, hogy az egységparancsnokoktól helyzetjelentést kér, de gyorsan el is vetette az ötletet. Az ellenség bizonyára figyeli a taktikai frekvenciákat, és az információk sokkal többet segítenének nekik, mint Graysonnak.

Az Árnyéksólyom egy helyben állt, érzékelıivel a csarnokot pásztázta.

Grayson hallotta a mechanikus relék halk kattanásait a mech feje irányából, és tudta, hogy a pilóta infravörös, mozgásérzékelı és hagyományos szkenneréivel emberi prédája után kutat. A csarnokban rengeteg ládahalom állt, amelyek mögött könnyen el lehetett rejtızni. A mech egy tompa agyú fémóriás benyomását keltette, amelyik éppen azt fontolgatja, hogyan találja meg a szökevényeket az értékes felszerelés tönkretétele nélkül. Nemsokára talán elkezdi egyesével átrakodni a ládákat, és mindenkit eléget vagy péppé zúz, aki az útjába kerül.

Grayson szemügyre vette a becsukódott hangárajtó egymást átfedı fémfogait. Ha sikerülne kinyitnia, a támadás túlélıinek talán maradna némi esélye, szétszóródhatnának a sötétben a hegyoldalon. Az ajtót viszont csak a hangár kontrollfülkéjébıl lehetett mőködésbe hozni. Tekintete a mozdulatlan mech mellett a kivilágított fülkére siklott, tizenöt méterrel a csarnok talajszintje fölött. Egy kis figyelemelterelésre lesz szüksége.

Nem messze tıle egy kitárt karú tetem feküdt, a szinte teljesen épségben maradt kézfej egy vászontáska szíját markolta. Grayson tudta, hogy Larressen egyik embere az, az Árnyéksólyom elpusztítására kijelölt robbantó egység tagja.

A táska teli volt robbanóanyaggal – az öt darab nagy robbanóerejő plasztiktöltet mindegyike két kilót nyomott, el volt látva egy mágneses tapadófelülettel, és idızített detonátorral is felszerelték. Ezek a töltetek a megfelelı áramkörökre és szervómőködtetı rendszerekre helyezve

képesek lettek volna használhatatlanná tenni egy mechet. Erre most nem volt mód, de a szükséges figyelemelterelést biztosíthatják.

Grayson összeszorította a fogát, letörölte a verejtéket az arcáról, és elırontott a fedezéke mögül. Bár nem figyelte a fölé magasodó fémszörnyeteget, hallotta a kattanásokat, érezte a fej lassú fordulatát, a jobb kar lomha emelkedését, ahogy a lézer célra állt. Átnyúlt a katona teste felett, és megmarkolta a zsákot. A holttest keze azonban erısen fogta a szíjat, és Grayson azon kapta magát, hogy elkeseredett kötélhúzást folytat felismerhetetlenné égett egykori katonájával. És ami még rosszabb volt, érezte, hogy a lézer már majdnem becélozta.

Egy utolsó elszánt rántással kiszakította a szíjat az ökölbe szorított, halott ujjak közül, és a melléhez szorított zsákkal hátravetıdött. A mech lézere tüzet nyitott, és Graysont égett szagot hordozó forró hıhullám csapta meg, miközben újabb fedezék mögé igyekezett. A láda, amely mögé behúzódott, lángba borult, és Grayson a tőz fényénél rohanni kezdett az Árnyéksólyom masszív, páncélozott lába felé.

A mech megmozdult, fegyverével követte az útját. Grayson kitért jobbra, aztán balra, miközben benyúlt a zsákba, és elıhúzta az egyik kétkilós töltetet. Egyik kezével megfogta a zsák szíját, a másikkal pedig beállította az idızítıt öt másodpercre, és eldobta a bombát. Nem a szörnyeteget vette célba, hanem a betont saját maga és a mech lába között.

Aztán irányt változtatva rohant tovább, a kontrollfülkéhez vezetı létra felé. A háta mögött egy pillanattal késıbb bekövetkezı robbanás megemelte és a fülke felé dobta. Arccal elıre érkezett le a földre, véresre horzsolta a karját, a füle pedig hangosan csengett. A mech mozdulatlanná vált, a detonáció villanása egy idıre elvakította érzékelıit. Grayson az így nyert idıt újabb két töltet élesítésére használta fel, amelyekkel a harci gép fejét vette célba. A robbanások nem okoztak számottevı sérüléseket, de néhány értékes másodpercre megzavarták a pilótát. Grayson felugrott a létrára, és hármasával szedve a fokokat mászni kezdett felfelé.

Újabb robbanás hallatszott odalentrıl, és a létra vadul megrázkódott. Megfordult, kesztyős kezével megragadta a feje elıtti fokot. A földön egy magányos alak integetett, miközben ismét robbant valami az Árnyéksólyom lábánál.

– Siessen, hadnagy! – üvöltötte a férfi, amikor a robbanás visszhangja elült. – Majd mi feltartjuk!

Grayson felismerte Larressen hangját. Felért a létra tetejére, és a vállával benyomta a félig nyitva álló ajtót. Odabent egy zöld egyenruhás, szakállas katona várt rá, a kezében egy TK rohampuskával.

Grayson már rég elhagyta saját géppisztolyát, a fegyver valahol odalent hevert a csarnok talaján.

Ismét robbant egy töltet, és az Árnyéksólyom megfordult, teste fémes csikorgással dörzsölıdött a fémlétrához. A szakállas katona szeme egy fél pillanatra oldalra villant, és ez elegendı idıt biztosított Grayson számára ahhoz, hogy hozzávágja a vászontáskát. Rögtön utánavetıdött ı is, megragadta a kalóz fegyverét, és hátralökte a férfit. Dulakodás közben átestek az egyik széken, és nekizuhantak a monitorkonzolnak. Amikor Grayson egy hirtelen mozdulattal felkapta a térdét, a katona felnyögött, és elengedte a fegyvert. Grayson a TK tusával a bandita halántékára sújtott, és ártalmatlanná tette ellenfelét.

Habozás nélkül rácsapott a csarnok ajtaját mőködtetı fehér gombra. Addig tartotta zárva az áramkört, amíg az ajtó fogai szét nem nyíltak; a hangárból fénycsíkok világították be a kinti sötétséget. Amikor végzett, fogta a katona TK-ját, a vászontáskát, és kirohant a fülke ajtaján.

A mech ott volt, feje tetejét alig két méter választotta el Grayson lábától, és már emelte a lézerét, hogy szétlıje a vezérlıfülkét. Graysonnak nem maradt választása, ezért ugrott. Hangos csattanással landolt az Árnyéksólyom vállán, és megkapaszkodott a gép fejébıl kiálló kurta antennában. A mech lomhán oldalra fordult, jobb keze felemelkedett, hogy lesöpörje ıt, akár egy kellemetlenkedı legyet. Grayson bemászott a fej mögé, és a gépezet kezétıl biztonságos távolságban meglovagolta a drótokkal behálózott kidudorodást, ahová a gépágyút és létfenntartó rendszert szokták szerelni.

Megpróbálta kibontani a zsákot. A mech ismét megfordult, összeütközött a vezérlıfülkéhez vezetı létrával és a mellette lévı fallal is. A rázkódás miatt Grayson alig tudta tartani magát. Megpróbált erısen kapaszkodni a fegyverbe, de a TK vadul pörögve eltőnt a mélyben. Szabad kezének ujjai az utolsó megmaradt robbanótöltetre kulcsolódtak. Rátapasztotta a plasztikot a mech fejének oldalára, és beállította az idızítıt tíz másodpercre. A gépezet ismét nekiment a falnak, megpróbálta saját, ötvenöt tonnás testével összezúzni potyautasát.

Grayson végre szilárd fogódzót talált – a szerelık számára az Árnyéksólyom hátára hegesztett fémkapaszkodókat – és elkezdett lefelé mászni az óriás oldalán. A következı ütközésnél azonban már nem

tudta tartani magát. Az utolsó öt métert zuhanva tette meg, és csörömpölve ért földet a vezérlıfülke létrájának romjai között.

Úgy érezte, mintha bal lábára egy pöröllyel csaptak volna rá, és a fejében is fájdalom lüktetett. Amikor nagy nehezen kinyitotta a szemét, meglátta maga fölött a füstölgı, tántorgó harci gépet... aztán a mech dılni kezdett...

Erıs kezek ragadták meg a hónaljánál fogva, és kirángatták ıt a romok közül. A mech dobhártyaszaggató robajjal omlott rá a többi törmelékre, a fején nyílt lyukból sőrő, fekete füst tört elı.

Graysont egy pillanatra elöntötte a diadal érzése. Megölte! De a mámor gyorsan el is múlt, amikor a mech maga alá húzta a karjait, és bizonytalanul feltolta magát. A pilóta nyilvánvalóan elkábult, talán meg is sérült, de a robbanás nem ütötte át teljesen a páncélt. Hideg levegı csapott Grayson arcába, és a dzsekijén lévı szakadáson keresztül a ruhája alá is behatolt, miközben megmentıje a csarnok nyitott ajtaján keresztül kivonszolta ıt az alakulótérre. Az éjszakában sötét árnyak mozogtak.

Valahogy sikerült bekapcsolnia a torkához erısített taktikai rádiót. – Elszakadni és visszavonulni! Találkozó a fegyverraktárnál!

Gyerünk! – Aztán az éjszakát tőz és halál árasztotta el, ahogy a Kastély lövészei nyomjelzıs géppuskáikkal és lézerütegeikkel tüzet nyitottak. Az alakulótéren rettegés és a halál söpört végig.

– Tőnjünk innen, Larressen... – Larressen bekapta, hadnagy. Grayson csak most nézett megmentıjére. Valamiért azt hitte,

Larressen az, de a robbantó csapat egyik közlegényének megfeketedett, gondterhelt arcát látta maga elıtt. Mi is a neve? Greer... igen, ez az. Az egyik mech-harcos növendék.

– Az a... az a dolog rálépett – nyelt nagyot Greer. – Eltaposta, mint valami bogarat.

– Menjünk, számolgatni késıbb is ráérünk. – Grayson a lábában hasogató fájdalom ellenére is képes volt futni, habár egy kicsit sántított. Négy másik túlélıvel együtt jutott le a hegyrıl.

22 Adel tábornok az asztalára dobta az írott jelentést, és szigorú

pillantást vetett Graysonra. – Huszonnyolc ember meghalt, vagy eltőnt – szólalt meg. –

Huszonnyolc az ötvenbıl. Tudja, a Palotában nem egészen ezt vártuk az egységétıl. Nos, mit tud mindehhez hozzáfőzni, hadnagy?

– Ez... ez egy csapda volt, tábornok. – Valóban? – Úgy helyezték el az Árnyéksólymot, mintha javítás alatt állna. A

pilóta a kabinban lapult órákon keresztül, arra várva, hogy... – Engem a legkevésbé sem érdekel az Árnyéksólyom pilótájának

kényelme, hadnagy. Csak az érdekel, hogy mit fogok írni az ıfelségének küldendı jelentésben.

– Igenis, uram. – Gondolom felfogja, hogy ez az ügy nem vet jó fényt a

Lándzsásokra. Tudok róla, hogy a királyi gárda megszegett bizonyos szabályokat, csak hogy soron kívül fegyverekkel és felszereléssel lássa el az egységét. A kételkedık rá fognak mutatni, hogy az erıfeszítésük hiábavaló volt, semmiféle hasznos célt nem szolgált.

– De tábornok! Ön... – Csend legyen! Grayson feszes vigyázzállásban maradt, és visszafojtotta a belsejében

forrongó érzelmeket. Ez így nem tisztességes! Csak baja származott belıle, hogy a gárda utánpótlási bürokráciáján keresztül igényelt felszerelést, és most...

– Én nem támogattam ezt a küldetést, Carlyle. Ugye ezt ön is tudja? – Igen, uram. – Valójában sosem gondoltam volna, hogy ıfelsége máshol is

létrehozhat egy elit egységet, mint a gárda szervezetén belül. Ha jól sejtem, Varney tábornok fejében merült fel az az ostoba ötlet, hogy a Lándzsások független alakulat legyen. Nem így volt?

– Nem tudom, uram. – Hm, igazából nem is gondoltam. Nos, Carlyle, Varney most

kikerült a képbıl, az Elsı Trellwani Lándzsásokat pedig idılegesen a Tizedik Királyi Gárda E százada alá osztották be. Közvetlenül az én parancsnokságom alá tartoznak majd.

Grayson megszédült. Amit Adel mondott, annak semmi értelme sem volt.

– Uram... én... – Minden feljegyzést és aktát át kell adnia az utódjának, Nolem

századosnak. – Adel felnézett az íróasztaláról Carlyle-ra, hangját ellágyította a hitetlenkedés. – Ugye nem gondolta, hogy megtarthatja magának a Lándzsásokat? Maga fiatal, Carlyle, túl fiatal ahhoz, hogy ilyen felelısséget vállaljon. A feladat meghaladta a képességeit. Kérem, ne érezze magát túlságosan...

– Azt akarja mondani, hogy a Lándzsások már nem az enyémek? –vágott közbe Grayson udvariatlanul.

– Pontosan errıl beszélek, hadnagy. Ön fel van mentve. Mivel sosem volt tagja a trellwani fegyveres erıknek, és kizárólag a király különleges engedélyének köszönhetıen kapott beosztást, nem is igazán értem, hogyan lehetett volna az egység valaha az öné. A századnak azonban szüksége van egy századosra, de nem várhatja el, hogy az ön kinevezése miatt átalakítsuk az egész katonai struktúránkat. A továbbiakban különleges tanácsadóként vehet részt az egység munkájában. Az ön ismeretei a mechekrıl és a mechek taktikájáról felbecsülhetetlen értékőek számunkra. – Adel összevonta a szemöldökét, szeme keskeny réssé szőkült. – Ez azt jelenti, hogy többé nem kószálhat a harci zónában. Nem kockáztathatom, hogy megöljék, és elveszítsük a tapasztalatát.

– Uram, Kalmar ırmester is... – Az ifjú hölgy az ellenség embere. Soha nem kaphatott volna rangot

és beosztást a fegyveres erıinken belül. Jól tudom, hogy ezért a képtelenségért ön volt a felelıs? Mindegy, nem kell aggódnia. Mint mondtam, ön még fiatal és tapasztalatlan.

– Mi lesz vele? – Ez nem az ön gondja, hadnagy. – Tábornok, követelem, hogy... – Maga semmit nem követel, hadnagy! – De... – Elég legyen! Már így is túl sok idıt vesztegettem önre. Lelépni!

Egy ır kiterelgette Graysont a Palota márvánnyal borított folyosójára. Adel tábornok még hosszú másodpercekig nézett a fiatalember után.

Az ifjú nemzetközösségit szoros megfigyelés alá kell vonni. Mindig veszélyes, ha egy ilyen embernek túlságosan nagy hatalmat adnak. És a Lándzsások irányítása? Nem, emlékeztette magát, nem a Lándzsásoké.

A Tizedik ezred irányítása jelentette az igazi hatalmat. Az emberek mindent megtennének a hatalom megszerzése és megtartása érdekében. A fiatal Carlyle nagyon nagy népszerőségre tett szert a katonák körében, és Adel tábornok azon a véleményen volt, hogy a népszerő katonai vezetık sosem igazán megbízhatóak.

Talán az lenne a legjobb, ha Carlyle pályafutása rövid úton véget érne. Egy kés a sötétben már eddig is sok problémát megoldott az emberiség történetében. Tudta, hogy elızıleg már sor került egy ilyen kísérletre, de az ı emberei soha nem rontották volna el a munkát egy ilyen alkalmatlan személy felbérelésével.

Mara közelebb húzta magához Graysont, ujjai kedvese fülét és

tarkóját simogatták. – De mit fogsz most tenni? – kérdezte. Sötét szeme tágra nyílt. – Nem tudom, Mara. Tényleg nem tudom. – Az Adellel folytatott

beszélgetés sokkja már elmúlt, mélységes ürességet hagyott maga után, mintha lelkének egy része meghalt volna. – Nehéz errıl beszélni. Tudod, amikor belevágtam ebbe az egészbe... Amikor beleegyeztem, hogy kiképzek egy anti–mechegységet a néped számára, akkor azt csak egyetlen okból tettem.

A lány ujjai a mellkasára siklottak, gyengéden cirógatták a ritkás szırszálakat.

– És mi volt az? – A bosszú. Egyszerően csak a bosszú. Vissza akartam vágni

azoknak az embereknek, akik megölték az apámat, és tudtam, hogy erre saját erımbıl nem lennék képes. – Sikerült kipréselnie magából egy mosolyt. – Valaki egyszer azt mondta, mindig sikerül bajba keverni magam. Kíváncsi lennék, mit szólna, ha most látna.

– De te nem vagy egyedül, Gray. Én itt vagyok neked. Grayson magához vonta, és megcsókolta a lányt.

– Köszönöm, szerelmem, de nekem ahhoz volt szükségem segítségre, hogy visszavágjak a banditáknak és annak a Martalócnak. –Visszafeküdt az ágyra, tekintete a semmibe révedt. – Tudod, az a néhány hét, amíg a Lándzsásokkal foglalkoztam, életem legjobb idıszaka volt. Én... létrehoztam valamit... valamit, amire csak én voltam képes. És volt célom. Felkészültem rá, hogy elpusztítsam azt a mechet... és a mech-harcost, aki megölte apát.

– Talán csak magadnak próbáltál valamit bizonyítani.

– Nem tudom – vonta meg a vállát Grayson. – Elıször talán így volt. Tudom, hogy még mindig kívánom a bosszút. Jobban kívánom, mint bármi mást. – Marához fordult, saját érzéseit tesztelte. –De egy idı után már volt valami más is, ami háttérbe szorította a bosszúvágyat. Volt célom, volt tervem, és úgy éreztem, tartozom valahová. Sosem éreztem magam annyira egyedül, mint amikor megtudtam, hogy a társaim elmentek... hogy magamra maradtam a Trellwanon. A Lándzsások mellett úgy éreztem, megint van családom, és ez valami különleges dolog volt számomra.

Újra elhallgatott, alig tudott uralkodni a hangján. Ne gondolkodj annyit rajta, mondta magának. Ezen ne. Te bosszút akartál. Bosszút, és semmi mást.

– Tudod, a Lándzsásokkal legalább egy kicsi esélyem volt rá, hogy egy napon legyızhetem a Martalócot. De most...

A lány szemébıl félelem sugárzott. – És mi miben reménykedhetünk? – Ó, nem lesz semmi gond. Most, hogy Sarghad rendelkezik három

mechhel, a banditák többé nem merik megtámadni a várost. Könnyen csapdába eshetnének a szők utcákon, akárcsak a Sáska, amit elfogtunk. Lehet, hogy megtámadják az agrokupolákat, de a városba nem jönnek.

Grayson némi keserőséggel gondolt rá, hogy ez valószínőleg Adelnek és a stábjának is eszébe jutott. Három mechhel és egy kiképzett anti-mechalakulattal Sarghad viszonylagos biztonságban érezhette magát. Valószínőleg nem tudnák elpusztítani a Martalócot és az Árnyéksólymot – legalábbis hatalmas adag szerencse nélkül nem –, de az ellenség sem meri fenyegetni ıket.

És nem ez volt az ok, amiért megbízták ıt az alakulat létrehozásával? A trellwani kormány szempontjából a munka el volt végezve. İk sosem gondolták úgy, hogy neki a személyes vendettájához van szüksége a Lándzsásokra.

– Kis butám, nekünk igazán nincs mi miatt aggódnunk – suttogta a fülébe Mara, miközben a keze elkalandozott. – Mi itt vagyunk egymásnak, és csak erre van szükségünk. A következı periódusban beszélek apával, ı biztosan tud segíteni.

Grayson elmosolyodott, és átadta magát a kényeztetésnek. De a lelki fájdalom így sem csökkent.

Valamivel késıbb felriadt. A Palota mellett sziréna szólt, a vijjogó hang belehasított a sarghadi éjszakába.

Mara is felült, a takarót a melléhez szorította.

– Mi ez, Gray? Megtámadtak? Grayson az ablakhoz lépett, és kinézett, de az utcán csak sietı

emberek tömegét látta. Mechek után kutatva a horizontot vizsgálta, de nem látta az óriási harci gépek nyomát.

– Nem tudom, Mara. De valami felbolygatta az embereket, ez biztos. Mara a távirányítóval bekapcsolta a szoba falába épített tévét.

Grayson a képernyı felé fordult. A szórakoztató csatornákon is a kormány hírmősorát adták. A gárda egyik egyenruhás ezredese arra kérte Sarghad lakosait, hogy maradjanak otthonukban, tartsák bekapcsolva a televíziót, és figyeljék a friss híreket. Aztán vágás következett, a kép az őrrepülıteret mutatta nagy távolságból, és az égbıl aláereszkedı szürke árnyakat. Hajók landoltak az őrkikötıben, magyarázta egy hang, és Grayson döbbenten fedezte fel az őrjárók oldalán a Kurita ház fekete-vörös sárkány címerét. A Drakónis Szövetség hajói Ricol herceg irányítása alatt leszálltak a Trellwanon, hogy egyszer és mindenkorra megszabadítsák a bolygót az Oberon banditáinak fenyegetésétıl. A kalózok, folytatta a hang, már meg is adták magukat Ricolnak. Most már valóban béke lesz.

23 Sarghad városában eszeveszett ünneplés vette kezdetét. A vastag

kábátokba öltözött emberek hatalmas tömegben győltek össze a hosszú éjszaka sötétjét távol tartó utcai lámpák fénykörében, lélegzetük párafelhıként szállt fel a másodéj fagyos levegıjében. Az éljenzı, integetı, boldogan ugráló helyiekrıl készült felvételeket közvetlenül sugározták a Palota fogadótermének falába süllyesztett kivetítıre. A nappali fénybe borult utcákon, a tömegben lassan haladva egy gépjármőkonvoj tartott a Palota felé. A jármősor elsı légpárnásán a Drakónis Szövetség fekete-vörös zászlaja lobogott.

Grayson felöltözött, és átrohant a palotába, amint értesült a hírrıl. A képeket kommentáló gárdista ezredes ujjongva, szinte örömmámorban úszva közölte, hogy a Kurita erık eljöttek megszabadítani a Trellwant az oberoni Hendrik kalózaitól. Ezek az emberek valóban ennyire tudnak örülni egy nem is titkolt inváziónak? A Szövetséget nem arról ismerték, hogy jótékonykodna a független világokkal. A trellek egyáltalán nem látják a veszélyt?

A fogadócsarnok tömve volt emberekkel, itt voltak Sarghad leggazdagabb és legbefolyásosabb polgárai, és nem kétséges, sokan mások is a városból. Amikor elterjedt a hír a hajók érkezésérıl, az emberek egyenesen a Palotához vonultak, mert biztosak voltak benne, hogy a jövıjük – és a bolygó jövıje – itt dıl el néhány órán belül.

Grayson még mindig zöld-arany gárdista egyenruháját viselte, mivel másfajtát nem kapott. Beszélnie kellett Jeverid királlyal, bár tudta, hogy nem lesz könnyő dolga. Jeveridet titkárok és udvari funkcionáriusok által felállított bürokratikus védıpajzsok választották el alattvalóitól; ezek a hivatalnokok az elmúlt évszázadok folyamán befészkelték magukat a királyi dolgozószoba köré.

A terem emelvényének függönye ebben a pillanatban szétnyílt, de a király helyett Adel tábornok és törzstisztjei jelentek meg. Velük volt Nolem hadnagy... vagyis százados is, és díszes egyenruhájú királyi gárdisták sorfala óvta ıket a tömegtıl. Grayson az emelvény körül összegyőlt sokaságot figyelte. A milícia feltőnıen távol maradt, és Varney tábornok sem jelent meg. Ennyire kiesett volna az uralkodó kegyeibıl?

Grayson elkezdett utat törni magának a tömegben az emelvényhez, ahol a tábornok és tisztjei álltak az üres trón elıtt. Hol lehet Jeverid? – töprengett magában, de ekkor két TK puskát szorongató sisakos gárdista ır állta el az útját.

– Sajnálom, uram – mondta az egyik. – Itt nem mehet át. Talán kihasználhatná az egyenruha tekintélyét. – Álljon félre, katona! Carlyle hadnagy vagyok az Elsı

Lándzsásoktól. Beszélnem kell ıfelségével! Kétely suhant át a katona arcán. – Sajnálom, uram, de ha nincs önnél engedély Adel tábornok

aláírásával... – Ha lenne engedélyem, már rég megmutattam volna. Megismétlem,

beszélnem kell ıfelségével! Létfontosságú ügyrıl van szó. A közlegény habozott, és Grayson egy pillanatra elhitte, hogy a blöff

mőködni fog. Aztán látta, hogy a katona mégis inkább azt teszi, amit parancsba kapott.

– Sajnálom, uram, de a megfelelı csatornákat kell használnia. – Valami baj van? – Adel érkezett oda, az oldalán Nolemmel. A

tábornok hővös pillantással mérte végig Graysont. – Mit akar már megint?

– Uram, tábornok! Beszélnem kell ıfelségével! – Mirıl? – Ezeket a Kuritákat itt hısként köszöntik, uram. İk az ellenség!

Adel összevonta a szemöldökét, arca elkomorodott. Egyik ujjával elgondolkodva simogatta a bajszát.

– Ellenség? Nem tudok róla, hogy a Trellwan háborúban állna a Drakónis Szövetséggel. Ön túllépi a hatáskörét, fiam.

Graysonnak valahogy sikerült uralkodnia a gondolatain, és továbbra is nyugodt maradt a hangja.

– Tábornok, jó okom van azt hinni, hogy ez az egész valamiféle összeesküvés.

Adel és Nolem egyszerre nevettek fel. – Hát persze hogy az. – Nolem szemlátomást remekül szórakozott. –

Mi mást is várhatnánk egy nemzetközösségitıl? Mit szól, tábornok? – Valóban. Ricol nagyurat nagyon érdekelte, mit fog mondani az ifjú

Carlyle. Grayson szeme elkerekedett. – Ez a Ricol herceg tud rólam? Honnan?

– Ó, biztos vagyok benne, hogy megvannak a saját csatornái. Biztosra vette, hogy maga tiltakozni fog a Kuriták trellwani jelenléte ellen.

Tiltakozni? Grayson elıtt megjelent a háromdimenziós térkép, amelyiken a tanára, Ari megmutogatta neki a Nemzetközösségnek a Periféria innensı oldalán fekvı szektorait. A Trell vörös törpéje helyezkedett el a legközelebb (csillagászati mértékben számolva) az oberoni Hendrik által uralt világokhoz, illetve a Kuriták Drakónis Szövetségének csillagaihoz. A Szövetség és a Nemzetközösség között dúló, néha nyílt, néha titkos háború már nagyon hosszú évek óta tartott. Vogel nagykövet szerzıdésének éppen az lett volna a célja, hogy a Carlyle Kommandósaihoz hasonló helyırségi egységek felszabaduljanak, és át lehessen irányítani ıket a Belsı Szféra középsı régióiba. Hendriknek kellett volna átvennie a Trellwan és vele együtt az egész szektor védelmét a Drakónis Szövetség támadásaival szemben. A helyzet iróniája, hogy helyette most pont a Kuriták szállták meg a bolygót.

A Trellwan szinte ideális elıretolt bázis lehetne a Nemzetközösség ellen indított hadmőveletekhez. Egy flotta itt megpihenhetne, és újratölthetné a hajtómőveit, majd lecsaphatna mélyen a Nemzetközösség belsejében, ahol az embereknek még soha nem kellett Kurita rajtaütésektıl tartaniuk. Talán még a fıbolygót, Tharkadot is megtámadhatnák.

– Tábornok. – Grayson elkeseredett igyekezettel próbált nyugodtnak látszani. Ezek az emberek nevetnek rajta! – A Trellwan nagyon fontos bolygó a Nemzetközösség biztonsága szempontjából...

– Minket nem érdekel, mi fontos vagy mi nem a Nemzetközösségnek. Úgy látom, kezdi elfelejteni, Carlyle, hogy ez a mi bolygónk, nem pedig az öné.

– Tábornok, a Lándzsások... a Tizedik ezred most az ön irányítása alatt áll. Fogja már fel, hogy a Kuriták nem engedik magának megtartani azokat a mecheket!

– Ez természetes – bólintott egyetértıen Adel. – Nemrég meglehetısen hosszan beszéltem rádión a herceg képviselıjével. A Trellwannak többé nincs szüksége független mechegységre. A Tizedik gárdaezred E százada teljes egészében beolvad Ricol herceg személyes haderejébe. Észre kellene vennie, mekkora megtiszteltetés ez nekünk, fiam. Arra számítottam, hogy az egységet feloszlatják, de amikor a

herceg megtudta, milyen eredményesen szerepelt az oberoni kalózok ellen, úgy döntött, saját hatáskörébe vonja az alakulatot.

– Tábornok, ezt nem engedheti! Adel kezdte elveszteni a türelmét. Intett Nolemnek, aki az egyik

katonára mutatott. – Maga! Tartóztassa le, és helyezze ırizet alá ezt az embert! – Uram, nagy hibát követ el! – Nolem ingerülten horkantott. – Azon a napon követtünk el hibát, amikor a Nemzetközösségtıl

kértünk segítséget. Vigyék el! Abban a pillanatban, amikor a katonák megragadták Grayson karját,

egy magas, testes, fekete szakállas férfi bukkant fel a lépcsı tetején. Ez biztosan Ricol herceg, gondolta Grayson. Az idegen a csizmától a kesztyőig egyetlen darabból készült, a fekete szegélyektıl és a derékrésznél, a nyaknál és a mellnél lévı ezüst díszítéstıl eltekintve teljesen vörös egyenruhát viselt. Bal felkarjáról és válláról a Belsı Szférában mostanában divatos, címeres köpeny lógott. A vörös szegélyes, feketével és ezüsttel díszített ruhadarab a válláról a feje mögé kanyarodott, akár egy palást merev gallérja, és a jobb vállához egy ezüstlánc rögzítette, amely minden mozdulatánál megcsillant a fényben.

Mögötte álltak szintén vörösbe öltözött testırei, de az ı egyenruhájuk és páncéljuk sokkal katonásabb kinézetet kölcsönzött nekik, mint a herceg elegáns ruházata. Alacsonyan felcsatolt derékszíjukból szolgálati automata pisztolyok markolata meredt elı, arcukat a sisak alatt fekete, átlátszatlan mőanyag sisakrostély takarta.

Ricol csípıre tett kézzel szólalt meg, hangja a csendes várakozással figyelı tömeg fölé szárnyalt.

– A trellwani kormányzatot van szerencsém köszönteni? Adel tisztelgett a vörös hercegnek.

– İfelsége késik, nagyuram, de rögvest itt lesz ı is. – Nem szeretek várakozni, Adel. – Királyi méltóságteljességgel

ereszkedett le a lépcsın, stábja és testırei kis távolságból követték. Grayson teste megfeszült. Ez egészen biztosan összeesküvés. Hol

van Varney? Hol van Jeverid? Bármi is folyik itt, Adel és a királyi gárda nyakig benne vannak, gondolta. Ráadásul a Lándzsásait is át fogják játszani ennek a Kurita hercegnek.

Ricol belépésekor a katonák elengedték Grayson karját, mert a herceg az ı figyelmüket is elterelte foglyukról. Grayson gyorsan visszalépett a tömegbe, és elindult az egyik oldalsó kijárat felé.

– Állítsák meg, idióták! – Nolem harsány suttogása inkább csak sziszegés volt, de a csarnok döbbent csendjében még így is jobban lehetett hallani, mint bármilyen kiáltást. Grayson futásnak eredt, amikor meghallotta a háta mögött a katonák lépteit; félrelökdöste a díszes ruhákba öltözött udvari hölgyeket és urakat, egy ısz hajú, görnyedt hátú, fekete köpenyes férfit pedig, aki megpróbált az útjába állni, egyszerően felborított. A folyosóra vezetı ajtónál újabb ırök álltak, de a tömeg miatt nem lıhettek a menekülıre. Grayson nekiugrott az egyiknek, a szemébe húzta a sisakját, aztán megpördítette a tengelye körül, és két meglepett társa karjai közé lökte a gárdistát.

Máris a folyosón volt, lába tompán dobogott a vastag szınyegen, aztán éles visszhangot vert a márványon, amikor egy lépcsıhöz ért. Innen csak felfelé mehetett. A tömeg kiözönlött mögötte a folyosóra, bakancsos lábak csattanását hallotta, és az ırök kiáltásait.

A lépcsı tetején kétfelé is vezetett út. Gyorsan szemügyre vette mindkét folyosót, nem volt biztos a dolgában. Aztán eszébe jutott, hogy az egyik folyosó a miniszteri irodákhoz vezet – Stannic dolgozószobája is arra volt.

Csak most jött rá, hogy a fogadócsarnokban Stannicot sem látta. Vajon Jeveriddel együtt ıt is eltávolították? Vagy Mara apja nem is tudja, mi történik? Ha sikerülne megtalálnia a minisztert vagy Marát, aki gyakran dolgozott az apja mellett az irodájában, akkor talán figyelmeztethetné ıket. Ha még nem késı...

Befordult egy sarkon, és kis híján összeütközött egy fiatal trellel. Claydon! Grayson már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, aztán észrevette, hogy az astech is a gárda zöld egyenruháját viseli, rajta a fıtech beosztást jelzı fekete karszalaggal. Tehát ı már megállapodott Adel tábornokkal. Vagy esetleg Ricol herceggel? İt alkalmazták techként Lori és Grayson helyére? Bár a fejében rengeteg kérdés kavargott, Grayson csak kurtán biccentett, és gyorsan továbbsietett. Hallotta, hogy Claydon elindul lefelé a lépcsın, amelyiken ı jött fel az imént. Vajon elárulja ıt? Vagy talán már el is árulta?

Bevetette magát a miniszter dolgozószobájának elıterébe, és hátát az ajtónak vetve, levegı után kapkodva pihent néhány másodpercet. Pillanatokkal késıbb ismét meghallotta a lábdobogást, de ezúttal az elhaladt az ajtó elıtt, a folyosó másik vége felé. Grayson hatalmas sóhajjal engedte ki tüdejébıl a levegıt. Észre sem vette, hogy eddig bent tartotta.

– Grayson!

Kinyitotta a szemét, és meglátta maga elıtt Marát. – Mara! Mit keresel te itt? – Ezt a kérdést én is feltehetném neked. Én itt dolgozom. – Nézd, Mara, valami rettenetes dolog történik. Szerintem Adel

tábornok felkelést hajtott végre. Odalent azt mondta, hogy mostantól a Kuriták kormányoznak, és semmi jele Varney tábornoknak és a milíciájának, vagy...

Elhallgatott, szeme tágra nyílt. Mara benyúlt a szobát uraló díszes íróasztal mögé, és az egyik fiókból elıhúzott egy karcsú automata tővetıt. A pisztoly keskeny, hasított csöve egyenesen Grayson szívére mutatott.

– Mara! Mi a...? – Tudod, te valóban nagyon ostoba vagy. Ti, nemzetközösségiek azt

gondoljátok, az egész világegyetem körülöttetek forog, és hogy nemtörıdöm módon felhasználhattok embereket, világokat...

– Mirıl beszélsz, Mara? Én... én... – Csendet! – csattant fel a lány. A pisztoly csövét folyamatosan rajta

tartva ismét benyúlt az asztal mögé, és Grayson meghallotta a riasztócsengı hangját valahonnan a távolból.

Stannic jelent meg a lánya mögött. A díszes, arany és zöld egyenruha láttán Graysonnak eszébe jutott, hogy egykor a miniszter is a gárda tagja volt, és onnan vonult vissza. Mellén színes kitüntetések sorát tőzte, köztük a Bíbor Csillag Rend napkitörés jelvényét.

– Mi történik itt, Mara? – Egy betolakodó, apám. – Ó, az ifjú Carlyle. Sajnálom, fiam, de sokkal jobb lesz így. Nagyra

értékeltük a segítségét, de láthatja, hogy most már nincs rá szükségünk. A védelmünkrıl ezután Ricol herceg gondoskodik.

– Uram, önnek fogalma sincs róla, mit jelent ez. Évek óta harcolunk a Drakónis Szövetség ellen, és...

– Pontosan. Az önök emberei évek óta harcolnak ellenük, ezért nem hiszem, hogy... hogy is mondjam... képes lenne objektíven tekinteni rájuk.

Az ajtó kivágódott Grayson háta mögött, és fegyveres katonák özönlöttek a szobába.

– Fogják el! – parancsolta Mara. Ujjak kulcsolódtak Grayson karjára, és egyenesben tartották, amikor azt gondolta, el fog esni. Szédült, és gyengének érezte magát.

Valahonnan a távolból Adel tábornok hangját hallotta.

– Elnézést kérek a kellemetlenségért, felség. – Semmi gond, tábornok – kuncogott Stannic. – De most már ne

veszítse el, rendben? Lori ébrenlétének egyedüli oka az volt, hogy nem egyedül

tartózkodott a szobában. Vele volt Garik Enzelman is, akivel finom érintések és hosszú csókok formájában idézték fel a sigurdi emlékeket.

A gyilkossági kísérlet után kereste meg Garikot. Tudta, hogy Grayson azon a napon Marához igyekezett, saját sértettsége és féltékenysége pedig ahhoz az emberhez őzte, akivel tudott beszélni, emlékezni, és akivel kevésbé érezte magát egyedül. Felidézték az életet a Sigurdon, egy mogorván világító gázóriás egyik holdján. A fényes, ám távoli G4-es csillag körül keringı Sigurd még a Trellwannál is terméketlenebb és barátságtalanabb hely volt. Beszélgettek a Sigurdon eltöltött szolgálatról és az azóta eltelt idırıl, majd jövıjükrıl a Trellwanon.

Nem sikerült megnyugtató döntésre jutniuk, csak annyit állapítottak meg, hogy a jövı egyformán sötét mindkettejük számára. Enzelman csatlakozni akart a Drakónis erıkhöz. Így legalább nem kellene a trell ıslakosok Oberon-ellenes elıítéleteivel megbirkóznia. Lori még nem volt biztos saját magában, de azért meghallgatta a fiatalembert.

Garik két standard évvel volt fiatalabb Lorinál. Nyers esetlensége és meggondolatlansága miatt Lori tudta, hogy soha nem került volna vele közelebbi kapcsolatba, ha több száz fényéven belül nem ı lenne az egyedüli ember, akiben megbízhat.

Vagyis... majdnem. Megoszthatta volna vele azt, amit mélyen saját sértettsége és zavara alatt, gondosan befalazva ırzött. Miért gondol állandóan Graysonra?

– A drakónok sem lesznek jobbak. – Nem igazán látok más lehetıséget – felelte Garik. – Ha a Trell–

wanon maradunk, nem vár ránk más, mint a börtön... vagy a halál. Úgy hallottam, elıszeretettel teszik ki a bőnösöket a sivatagba, védıfelszerelés nélkül.

– A drakónoknak nem fogunk kelleni. – Lori visszaemlékezett az őrjárókból kiszálló fegyelmezett, makulátlan egyenruhájú csapatokra. Ezek profi katonák voltak, a szó minden értelmében.

– Talán mégis. A jó technikusoknak mindenhol akad munka. És a harcoknak már vége. Ez azt jelenti, hogy elkezdik a toborzást és a kiképzést a következı akciójukhoz, bármi is legyen az.

– Gondolod? – Azon töprengett, hol lehet most Grayson. Nem kétséges, eddig Maránál volt, de hová mehet a parancsnoki karban végrehajtott változások után? Adel tábornok nem fogja hagyni, hogy egy mechszakaszhoz hasonló erısségő egységet vezessen. Már eddig is sor került néhány összetőzésre, amikor a gárda egységei fegyverletételre szólították fel a milíciát, és elterjedt a hír, hogy Varney tábornokot letartóztatták.

Ugyanabban a pillanatban hallották meg az épület mellé érkezı légpárnás magas hangú zúgását. Amikor Lori kinézett a függöny mögül, tizenöt-húsz gárdistát látott, akik a jármőrıl leugrálva az ajtó felé igyekeznek. Egyértelmően nem udvariassági látogatásra érkeztek. Mivel a gárdisták voltak hatalmon, és Adel adta a parancsokat, ı és Garik célponttá váltak.

Gyorsan magukra kapkodták a ruhájukat, és már a cipınél, kábáinál tartottak, amikor dörömböltek az ajtón.

– Erre! – Lori kisurrant a lakás hátsó felén nyíló üvegajtón. A ház mögötti zárt udvarba jutottak, és az innen kivezetı szők utcán fürgén a Lándzsások fıhadiszállása felé indultak.

A milícia régi fegyverraktára elıtt szórványos lövöldözés fogadta ıket, de semmi nem utalt nagyobb támadásra. Milicisták és gárdisták futottak át a pánikba esett civilekkel teli utcán, de egyik csoport mozgásában sem látszott semmiféle szervezettség.

Tor kapitány a fegyverraktár ajtajában, egy MP–20-assal a kezében fogadta Lorit és Garikot. Mögötte állt Ramage ırmester kabát nélkül, egy TK-val felfegyverkezve. Az altiszt reszketett a hidegtıl.

– Lori! – örvendezett. Tor. – Hát jól vannak! Még Ramage is mintha megkönnyebbült volna. Bár az ırmester

nyíltan soha nem tiltakozott Lori jelenléte ellen az egységben, mindig óvatosan semleges maradt a lánnyal szemben. Most viszont vidáman vigyorgott rá.

– Már éppen el akartunk menni magukért. Hallottuk, hogy a gárdisták elindultak arrafelé.

– Hallották? Hogyan? Ramage fejével a fegyverraktár közepe felé intett. – A Sáska fedélzeti rádióját beállítottuk a mőveleti frekvenciájukra.

A gárda általános felkelést robbantott ki. Stannic miniszter királlyá kiáltotta ki magát, és senki nem tudja, mi történt Jeverid-del. A balhé akkor kezdıdött, amikor a gárda elkezdte lefegyverezni a milíciát.

– Mi van a Lándzsásokkal?

– Körülbelül egy órával ezelıtt kaptuk a parancsot. Itt kell maradnunk, amíg Nolem százados meg nem érkezik, hogy átvegye a parancsnokságot. Úgy tőnik, beolvasztanak minket a drakónokhoz.

– A drakónokhoz?! – Lori, nem ez a legrosszabb hír – mondta Tor gondterhelten. –

Elkapták a hadnagyot. Elfogtunk egy üzenetet, abban az állt, hogy a Palotából a gárda fıhadiszállására szállították.

Akármilyen sértett és dühös is volt, nem nézhette tétlenül, hogy a gárdisták börtönbe vessék Graysont. Nagyon valószínőnek tartotta, hogy Grayson Death Carlyle soha nem bukkanna elı újra, ha egyszer bevinnék arra a fıhadiszállásra.

– Ren – nézett Torra –, a Sáska készen áll? – Beindítottuk, amikor megkezdtük a hallgatózást. Miért? , – Figyeljen, vegye fel a kapcsolatot minél több emberünkkel. –

Aztán pergıtőzszerő parancsáradatot zúdított Ramage-re és Torra. Az egységet össze kellett győjteni, a Fullánkot és a Darazsat pedig beindítani, és kivinni a városból. Még nem tudta biztosan, hová mehetnének. Talán a hegyekbe. A fenébe, bárcsak itt lenne Grayson! – gondolta. İ ismeri a környéket, tudná, hol rejtızködhetnének el. Egy azonban biztos volt: itt nem maradhatnak.

– İrmester, Tor kapitány... számítok önökre. Győjtsenek össze mindenkit itt a fıhadiszálláson, állítsanak fel egy peremvonalat, és védjék meg! Az összes légpárnásunkat küldjék ki az embereinkért! A városban még néhány órán keresztül zőrzavar fog uralkodni, addig bárhová eljuthatnak. Ne harcoljanak a gárdistákkal, inkább próbálják elkerülni ıket! És szóljanak Yee tizedesnek! Állítson össze egy támogató csapatot a mechem mellé!

– Hová megy? – kérdezte Ramage aggódva. Lori nem válaszolt. Addigra már a Sáska felé rohant. Graysont egy gárdista szakasz kísérte át a Palotanegyeden. Az utcák

egészen a központban lévı gárdista fıhadiszállásig tömve voltak emberekkel. A börtöncellák az alagsorban kaptak helyet, odakint felfegyverzett katonák szakaszai járıröztek és ırködtek.

Miközben lekísérték a lépcsın, Grayson hallotta, amint valahol a távolban, a nyilvános hírközlı rendszeren bemondják, hogy a Trellwan mostantól a Drakónis Szövetség dicsıséges testvériségéhez tartozik. Felszólították az embereket, hogy távozzanak az utcákról, térjenek vissza otthonukba, és az ottani készülékeken kísérjék figyelemmel a

legfrissebb híreket. A tömeg azonban semmi jelét sem adta, hogy fel akarna oszolni.

Cellája elég tisztának bizonyult, és még mosdóval, vécékagylóval, ággyal, székkel és asztallal is el volt látva. A helyiség magas mennyezetén elhelyezett egyetlen, csupasz villanykörte éles, sárga fényben fürdette a vastag kıfalakat; a látványt csak az elektromos zárral ellátott vasrácsok törtek meg. Tudta, hogy azon az úton saját erejébıl nem juthat ki.

Lehuppant az ágyra, a fáradtság nehéz zsákként telepedett a vállára. Belegondolni is nehéz volt, hogy Stannic lett a Trellwan új királya! Csak most jött rá, hogy a miniszter egész idı alatt ezt a tervet forgatta a fejében, és hogy ı és a Lándzsásai csak újabb sakkfigurák voltak ebben a hatalomért folyó játszmában. A tudat, hogy felhasználták, valamiért nem fájt neki annyira, mint az, hogy nem folytathatja hadjáratát apja gyilkosai ellen. Ez bántotta a lelkét, és emiatt érzett tehetetlen dühöt.

Állítólag Hendrik kalózai átadták a Kastélyt, nem akartak harcba keveredni az őrrepülıtéren összegyőlt, modern gépekkel felszerelt csatamech-ezred ellen. Még az a tudat sem segített rajta, hogy a kalózokat legyızték, és ugyanúgy börtönbe vetették, mint ıt. Jobb öklével csalódottan csapott bal tenyerébe. İ maga akarta legyızni azt a Martalócot. Az sem okozott megkönnyebbülést, hogy ezt a feladatot a három könnyő mech együtt sem lett volna képes végrehajtani.

Minél többet töprengett rajta szők cellájában lépkedve, kavargó gondolatokkal, annál inkább úgy tőnt számára, hogy ez az ügy nem is olyan egyszerő, mint amilyennek tőnik. Hiszen a kalózok vissza is vonulhattak volna a hegyek közé, és az így kierıszakolt patthelyzetben kedvezıbb feltételekkel bocsátkozhattak volna tárgyalásokba. És mi történt Hendrik embereivel, akik megadták magukat? Valamiért nem tudta elképzelni, hogy ilyen könnyen letették volna a fegyvert, ha azt gondolják, hogy kivégzik ıket, vagy eladják rabszolgának a Szövetség valamelyik kereskedıvilágán.

Valahogy minden túlságosan simának, egyszerőnek tőnt. És a különös egybeesés, hogy Ricol herceg éppen most landolt, és éppen ezen a bolygón... amikor ezernyi más helyen is megtehette volna.

Az összesküvés egyre jobban kiterjedt és egyre jobban bőzlött, Grayson pedig mindennél jobban szeretett volna utánanézni egy kicsit ennek a Vörös Hercegnek. A Kastély számítógépei biztosan tartalmazzák a szükséges információt, kivéve persze, ha Hendrik emberei minden adatot letöröltek róluk – de ezt nem tartotta

valószínőnek. A számítógépes feljegyzések mindig nagy értéket képviseltek a katonai hírszerzés számára. Hendrik emberei talán átnézték az adatállományokat, de még biztosan nem törölték le ıket.

Tenyerével rácsapott a nedves kıfalra, és hagyta, hogy a tompa fájdalom kitisztítsa az agyát. Semmi haszna folyamatosan ezen gondolkodni. Amíg ki nem kerül innen, úgysem tudja megnézni azokat a feljegyzéseket. És ha ez az egész valóban valami nagyszabású összeesküvés volt, akkor nem valószínő, hogy valaha is sikerül kijutnia. Végigvezetik azon a folyosón... aztán egy golyó a fejébe... Sarghad megmentıjének minden bizonnyal ez lesz a sorsa.

Mara jutott eszébe. Miközben azon gondolkodott, hogy vajon Claydon elárulja-e ıt, Mara tette meg... Mara és az apja. A kirakós játék darabkái lassan a helyükre kerültek. Az éjszaka, amikor ötven embert vezetett az állítólag sérült Fınixsólyom ellen – Stannic adta fel ıket, ı állíttatta fel a csapdát? Ha így volt, az érdekes hármas köteléket sejtetett Ricol herceg, Stannic és a kalózok között. Vagy Stannic a kalózokkal és a drakónokkal is összejátszott, hogy aztán a végén a gyıztes mellé álljon?

Aztán ott volt Berenir házának lerombolása, a kereskedı halála a lángoló romok között. Lehetett ugyan véletlen is, de Berenir percekkel azelıtt beszélt Stannickal Graysonról. A ház elıtt három királyi gárdista próbálta ıt letartóztatni, Berenir házát pedig nem sokkal azután elpusztították. Talán Mara volt a kapcsolat?

Most, hogy már nem tudják használni, gondolta Grayson, nem fogják sokáig itt tartani. Az a bizonyos séta a folyosón nemsokára elkezdıdik. Égı szemmel, könnyben úszó arccal hanyatlott vissza az ágyra. Nos, valóban sikerült alaposan összekavarnia mindent.

24 Grayson távoli, ám egyre közeledı mennydörgésre ébredt. Valahol a

börtönszektor elsötétített folyosóin túl emberek futkároztak és kiabáltak. Most már teljesen éberen felült az ágyán, miközben a mennyezetrıl finom vakolatpor hullott a fejére.

A mennydörgés még közelebbrıl hallatszott, az ütemes döndülésekbe még a fal is beleremegett. Aztán rövid csend következett, és Grayson meghallotta egy nehéz géppuska éles kattogását valahol a közelben – talán épp az épület mellett. Csak most döbbent rá, hogy odakint harc folyik.

Újabb mennydörgı csattanások hallatszottak, ezúttal sokkal közelebbrıl. A cella melletti folyosóra kı- és tégladarabok hullottak, és a fény hirtelen kialudt. A sötétben a zajok még ijesztıbbnek hatottak; a járatokon kiáltások, sikolyok és lövések visszhangoztak. Aztán két katona jelent meg a cella ajtajánál, a kezükben tartott lámpákkal elvakították Graysont, ahogy a porral teli levegıben pásztáztak a fénysugarakkal.

– Hadnagy! Uram! Jól van? Felismerte ıket. Yee tizedes volt az egyik, a másik pedig egy Thorel

nevő közlegény. Yee egy elektronikus kulcsot dugott a zárba. – Gyorsan, uram! Az ırmester odafent tilosban parkol. A kábult Grayson hagyta, hogy kivezessék a cellából. Elhaladtak a

romok és az összeomlott fal mellett, majd egy rövid lépcsısoron felmentek az épület földszintjére.

Az elülsı falat bedöntötték, romjai most a Sáska teste körül helyezkedtek el; a mech a törmelék közepén kuporgott körülbelül ott, ahol nemrég még az ügyeletes altiszt asztala volt.

És ott állt Lori, kezében egy MP–20-assal, hevesen integetve. – Lori! Hogyan... – Késıbb! Ki kell jutnunk innen! – A tizedeshez fordult. – Yee! A

csapatával együtt térjen vissza a fıhadiszállásra! Majd én fedezem a visszavonulásukat.

Grayson Yeere nézett és bólintott. Minden olyan gyorsan történt, hogy hagyta magát sodortatni az eseményekkel. Tudta, hogy össze kell szednie magát, és újra átvenni az irányítást – elıször saját maga, azután

az egység fölött. Elıször is szükségük volt egy gyülekezési pontra, ahol összegyőjtheti az alakulatot.

– Maga elıttünk fog odaérni, tizedes. Adjon át Ramage ırmesternek egy üzenetet. Mondja meg neki, hogy pattanjon nyeregbe, húzódjon vissza a peremvonalról, rakodjon fel minden felszerelést a jármővekre, és azonnal vonuljon ki a városból. A Mennydörgés-hasadéknál találkozunk.

– A Mennydörgés-hasadéknál, uram? – Pontosan. A térképeimen be van jelölve. Kerüljék el az őrkikötıt és

a Kastélyt, de menjenek minél gyorsabban a hasadékhoz. A Mount Gayal keleti peremén haladjanak el, a Kastéllyal átellenes oldalon. A mecheknek ez nem jelenthet gondot. A légpárnásokkal nyugatról, teljes sebességgel haladva kerüljék meg a kikötıt, és imádkozzanak, hogy ne vegyék észre magukat.

Yee feszesen tisztelgett, maga köré győjtötte az osztagát, és hamarosan beleolvadtak a sötétségbe. Grayson is elindult.

– Hm... a készletek... Lori fogai megvillantak a félhomályban. – Már gondoskodtunk róluk. Amikor betörtünk ide, felszabadítottunk

néhány HVT-t az épület mögött. Már úton vannak a fıhadiszállás felé. – Élelem? – Az is van valamennyi. De fıként lıszer, fegyver és üzemanyag. – Oké, megteszi. Rohanó alakok tőntek fel a távolban, elmosódó árnyak a sötétben.

Automata fegyverek torkolattüze villant, Graysonék körül golyók fütyültek a levegıben.

Lori hüvelykujjával a térdelı mechre bökött. – Indulás, hadnagy! Golyók pattogtak a kıtörmeléken és a Sáska páncélján. Lori a földtıl

alig két méterre lévı, nyitott hasi bejárati nyílás felé lökte Graysont, aki fürgén felkúszott a kilógatott lánclétrán, és bevetette magát a kabinba.

A Sáska pilótafülkéje még egy ember számára is meglehetısen szők volt. Ha ketten szorongtak benne, az felért egy klausztrofóbiával. Lori kibújt a kabátjából, Grayson mellett átnyomakodva lehuppant a pilótaszékre, és szıke hajára helyezte a neurosisakot. Grayson kénytelen volt a szék mögé állni, de még így is be kellett húznia a fejét; tarkójához hozzádörzsölıdtek a mennyezeten végigfutó kábelkötegek és drótok. A mech lassan megfordult, és kiszabadította magát a romok közül. A törmelék hangos robajjal szóródott le a Sáska törzsérıl. A csatamech

infravörös érzékelıi mőködésbe léptek. A kék sötétségben zöld és fehér fényfoltok mozogtak, ahogy a katonák egyre közelebb értek.

A Sáska fémes csikorgással teljes magasságában felegyenesedett, és szembefordult a támadókkal. Lori jobb keze a géppuska irányítókarjára szorult, és a képernyın fényes csíkokként jelentek meg a nyomjelzıs lövedékek. Az egyik világító alak összeesett, és nem mozdult többé.

Grayson elırehajolt, arcát Lorié mellé tolta. Még a Sáska pilótafülkéjének forróságán keresztül is érezte a lány testének melegét és közelségét.

– Feltételezem, van valami terved. – Hát... elsısorban az, hogy megtaláljalak téged. – És most, hogy sikerült? Valami nagyot döndült a Sáska mellpáncélján, amitıl Grayson füle

csengeni kezdett, és a foga is összekoccant. – Azt hiszem, a terv következı lépése az életben maradás – felelte

Lori. – Mit is mondtál, valami Mennydörgés-hasadék? Grayson bólintott, és megragadta az egyik mennyezeti kapaszkodót.

Nehéz volt állva maradni a menet közben folyamatosan jobbra-balra billegı mechben.

– Aha. Egy hely a hegyek között. Egy kisebb hadsereget is el lehet ott rejteni. – Grayson a pilótafülke zavaró csörömpölése mögött csak most ismerte fel a nehézgéppuskák golyóinak kopogását a külsı páncélon.

– Követhetnek minket. Grayson elmosolyodott, szemében hideg fény gyúlt. – Csak kövessenek. A légpárnások nem tudnak feljönni a Gayalon, a

többi jármő pedig nem elég gyors. – Voltál már ott? – Sokszor. Ismerem a terepet. Meredek és szabdalt. Még egy

légpárnás felderítı sem képes felmenni rajta. – És mi? – Nem lesz gond. Grayson azt nem tette hozzá, hogy létezik két jármőtípus, amelyik

képes lenne követni a Sáskát a Gayaltól a hasadékig. Az egyenetlen talaj nem lassítja le a légi jármőveket. Nem tudta, hogy a szövetségi ezrednek vannak-e légőrvadászai a kikötıben, azzal viszont tisztában volt, hogy a banditák rendelkeztek helikopterekkel. Jó esély volt rá,

hogy ezeket a gépeket páncéltörı rakétákkal is felszerelték. Vagy ha még nem, akkor hamarosan sor kerül rá.

A másik fajta jármő pedig egy másik csatamech lehetett. – Inkább az egység többi része miatt aggódjunk – mondta. – Lehet,

hogy Yee-ék nem jutnak át. Grayson látta, hogy Lori állkapcsában megfeszülnek az izmok,

ahogy a lány megnyit egy kommunikációs csatornát. Nem tudta, kivel beszél, de a találkozót említette a Mennydörgés-hasadéknál.

És a hasadék után mi lesz? – kérdezte Grayson magától. Eszébe jutott a Torral folytatott beszélgetése arról, hogy egy lopott hajón kellene elhagyniuk a Trellwant. Fontolgatta a lehetıséget, keveredett benne a remény és a félelem.

Tudta, hogy egy hajó elfoglalása nagyon nehéz feladat. Az őrrepülıtéren álló őrjáró mindössze egy komp volt, amely a bolygó felszíne és a valódi csillaghajó közötti szállítófeladatokat látta el, amelyik a rendszer napjának közelében várakozott, és meg sem közelítette a bolygót. A Szégyenletes valószínőleg most is a Trell ugrópontján áll, ionhajtómőveivel ellensúlyozva a nap gravitációs hatását. A hajón talán még mindig ott van Tor legénysége, és persze Hendrik néhány kalóza. Vagy a Vörös Herceg lecserélte ıket saját legénységére? Ezt nem tudhatta.

Az is lehet, hogy a Szégyenletes nem létezett többé, köddé változtatta a herceg flottájának egyik rakétája, amikor a drakónok elıbukkantak az ugrópontnál. Ezt azonban nem tartotta valószínőnek. A csillaghajók a régi Csillagliga felbecsülhetetlen értékő hagyatékai voltak, melyeket mindenki nagy becsben tartott. Mivel ilyen őrjármőveket csak a néhány megmaradt csillagligás hajógyárban építettek, ugyanazok a gyakorlati megfontolások, amelyek gyakorlatilag megtiltották az atomfegyverek használatát, az emberiség utolsó csillaghajóinak elpusztítását is megakadályozták. A jármőveket el lehetett foglalni, de a megsemmisítésüktıl mindeni tartózkodott.

A Szégyenletest tehát minden bizonnyal ırzik: vagy a herceg, vagy Hendrik emberei. De az őrugró elfoglalásának kulcsát mindenképpen a Trellwan őrrepülıterének betonján gubbasztó őrjáró jelentette. Egy pilóta – és Grayson Toron kívül nem ismert más pilótát a bolygón – talán elég közel tud jutni ahhoz, hogy behatolhasson a teherszállítóba.

A másik lehetıség az volt, hogy itt maradnak a Trellwanon, amíg egy másik hajó érkezik a kikötıbe. Mivel a bolygót Ricol herceg kormányozta, nem valószínő, hogy a közeljövıben újabb hajók

érkeznének, kivéve persze a Drakónis Szövetség szolgálatában álló jármőveket.

Harmadik lehetıségként a városban is maradhattak, ahol egy idı után kétségkívül becserkészték és megölték volna ıket. Esetleg elmenekülhettek a sivatagba vagy a hegyeken túli erdıségbe, az egyenlítıi tenger mellé. Ott biztosan életben maradhatnának néhány hétig vagy hónapig, amíg el nem fogy az élelmük, ki nem fogynak az energiából, és az idıjárás vagy a fémmel mérgezett víz meg nem öli ıket.

Ha megpróbálkoznak az egyik hajóval, legalább minimális esélyük marad a túlélésre. Grayson már alig várta, hogy ismét találkozzon Torral, és megbeszéljék a lehetıségeiket.

Hassid Alexander Ricol herceg összekulcsolt ujjai fölött hadvezérére

nézett. – Nos, Singh? Mit óhajt nekem jelenteni? Singh a Drakónis Különleges Erık kék galléros és kézelıs fekete

egyenruhájában, feszes vigyázzban állt ura és parancsolója elıtt. A herceg még mindig külön a számára készített, vörös uniformisát viselte, teli aranyszínő díszekkel és zsinórokkal; bár személy szerint igen visszataszítónak találta, de ezzel a külsıvel mindig sikerült lenyőgöznie az egyszerő gondolkodású helybélieket. Igazi ízlését spártai berendezéső dolgozószobája tükrözte, amelyben az egyszerőséget csak a hatalmas mérető 3D holovid törte meg. A képernyın egy hegyi patak, a kék ég és az erdı zöldje látszott. A patak végtelen hullámokat vetve, zubogva ömlött bele egy kis tóba. A kép a szoba egész falát betöltötte, ahol Ricol mindig láthatta a folyamatos animációt.

Az íróasztal mögötti falon a Trellwan helyi régiójának topológiai térképe függött, rajta a Sarghad déli részétıl az egyenlítı menti Grimheld-tenger déli partjáig húzódó területtel. A térképet a várostól északra és keletre emelkedı hegységek kanyargós, sőrő magassági vonalai uralták.

– A városban kielégítı a helyzet, nagyuram. Stannic és az emberei uralják a helyzetet, a milíciát nagyrészt feloszlatták, a nagyobb kommunikációs és kormányzati központokat pedig mi felügyeljük.

– Mit jelent az, hogy „nagyrészt feloszlatták"? – A feloszlatás parancsba adásakor természetesen volt némi

ellenállás. Némelyik egység harcolni is próbált, és egyesek még most sem tették le a fegyvert. Az egyik szakaszt a Palota környékére rendeltem, hogy vessen véget a zavargásoknak.

– A fenébe, Singh, nem bonyolódhatunk elhúzódó harcokba! Ennek az egész küldetésnek az volt a célja, hogy baráti helyırségként biztosítsuk a Trellwant, ne pedig meghódítsuk és megszálljuk a bolygót. Semmi hasznát nem vesszük ennek a szánalmas sárgolyónak, ha harcolnunk kell a megtartásáért.

– I-igenis, nagyuram. De biztosíthatom önt, hogy csak kisebb incidensekrıl van szó.

– Persze, kisebbekrıl. És mi van a trell mechekkel? – Azok... nos, igen, nagyuram. – Singh arcán megjelentek az elsı

izzadságcseppek. Már tizenöt standard éve szolgálta Ricol herceget, de még mindig tartott ura haragjától. – A lázadók megszerezték a helyiek két mechjét, a Sáskát és a Darazsat. Találtunk egy másik Darazsat, amelyet a jelek szerint tartalékalkatrész-forrásként használtak fel. Hiányzott a feje és a fegyverei is. A tılünk zsákmányolt Fullánk még mindig nincs meg...

– Ez azt jelenti, hogy valaki azt is felvitte a hegyekbe. – A... hegyekbe, nagyuram? Ricol fanyar mosollyal megfordult a székében, és a térképre mutatott. – Hova máshova? Délen és nyugaton nincs más, csak a végtelen

sivatag és az ásványi síkságok. Ha azt akarják, hogy ne érjük el ıket, akkor valahol az északi hegyek között győltek össze. – Összevont szemöldökkel közelebb hajolt a térképhez. – Van itt egy nagyobb átjáró, néhány kilométernyire északra...

– A Mennydörgés-hasadék, nagyuram. Voltam ott, és ellenıriztem. A hasadék alja egy hatalmas gleccsertó, nincs ott semmiféle átjáró.

– Hm, eszembe jutott valami. A mechek víz alatt is képesek közlekedni. Kétségtelen, hogy nagyon lassan, de képesek.

– Természetesen, nagyuram. – És az a kisebb flottányi katonai légpárnás, amelyik az elmúlt húsz

órában eltőnt, könnyedén átrepül a tó felszíne felett. – Igen, nagyuram, de a tó északi vége néhány hatalmas, több száz

méter magas vízesésben végzıdik, amelyek közvetlenül a Grimheld-tengerbe ömlenek. Ráadásul a tavat is táplálja egy nagy vízhozamú idıszakos vízesés, és az pont ebben az évszakban aktív. Abba az irányba nincs számukra menekvés.

– Hmm... helyes... helyes. – A herceg visszafordult alárendeltje felé, és megvakarta sőrő, fekete szakálla tövét. – Azokat a lázadókat akarom, Singh. Élve vagy halva, de akarom ıket.

– Valóban ennyire fontosak, nagyuram?

– Az egyikük igen. A nemzetközösségi, akirıl beszélt nekem... az ifjú Carlyle. Ha sikerül életben maradnia, és elhagyja a bolygót, könnyedén összerakhatja a részleteket, és rájöhet, mi történt itt. A Nemzetközösség figyelmét ismét felhívhatja a Trellwanra, és ideküldenek egy felszabadító flottát, mielıtt még felkészülnénk a fogadásukra. Gondolkodjon, Singh! Egy váratlan támadás a Tharkad ellen, mégpedig egy bázisról saját Perifériájukon belülrıl, ahonnan nem számítanak rá. Tökéletes meglepetés!

– Igen, nagyuram. Ricol ismét a térképre nézett, és néhány másodpercig elmélyülten

tanulmányozta. – Vannak helikopterei? – Vannak, nagyuram. Négy javítás alatt áll, de van két Warrior H–7

támadó gép, és egy Karnav UR szállító helikopter. Felderítésre használjuk ıket, valamint a Kastély és az őrrepülıtér közötti sürgıs szállítási feladatok lebonyolítására.

– Én is tudok adni két Warriort. Messze nem elegendı ahhoz a sziklarengeteghez, de egyelıre megteszi. – A Mount Gayaltól északra húzódó hegyvonulatra mutatott, aztán a keleti síkságokra és hegylábakra. – Azt akarom, hogy mostantól ezeken a területeken járırözzenek. Három csatamech mérető objektum még ezen a szabdalt terepen is könnyen kiszúrható, és biztosan itt kell valahol lenniük. Ésszerőbb választás nem létezik számukra. Ha megtaláljuk ıket, két-három mechszakasszal kifüstöljük az egész társaságot. Megtaláljuk a rejtekhelyüket, és Carlyle végre maghal.

– Igenis, nagyuram. – Tegye meg a szükséges lépéseket, Singh. Nekem most dolgom van. Singh a szívéhez emelte ökölbe szorított kezét, majd mereven

kinyújtott ujjakkal tisztelgett. Ricol figyelme már az asztalán elhelyezett monitor felé fordult.

Carlyle váratlan komplikációt jelentett a terv szempontjából, de a nagy vadászatnak éppen ezek a bonyodalmak adtak egy kis ízt. Talán maga a Vörös Vadász fogja vezetni a lázadók utáni földi hajszát. Nagyon régen nem ült már csatamech pilótafülkéjében, valódi harcban. A gondolat felpezsdítette Ricol vérét, és sötét mosolyt varázsolt szakállas arcára.

25 Ahogy a Sáska egyre feljebb kapaszkodott a Mount Gayal keleti

lejtıjén, úgy lett a terep egyre sziklásabb és egyenetlenebb. A Trellwan heves, egy hétig tartó viharai mély, kanyargós vízmosásokat vájtak a talajba. Még mindig sötét volt, de a keleti horizonton már halvány, gyöngyházfényő derengés festette meg az eget, jelezve a Trellwan hosszú hajnalának kezdetét. A napkeltéig azonban még két standard nap volt hátra. Az éjszaka ellenére a hımérséklet az egy héttel ezelıtti Távoli Áthaladás óta fokozatosan emelkedett. A hegyek fölött hófelhık úsztak, a jeges csúcsok szikráztak a hajnal elıtti fényben.

A Sáska belsejében egyre melegebb lett. Ahogy egyre meredekebbé vált a terep, Lori megnövelte a mech reaktorának teljesítményét, a hőtıegységek pedig küszködve próbáltak lépést tartani a rendszer leadott hımennyiségével. Grayson a zsilip belsı és külsı ajtaját is kinyitotta, de a pilótafülke lehőtéséhez még ez sem volt elegendı. Egyenzubbonyát és ingét már rég levetette, Lori pedig ujjatlan trikóra és rövidnadrágra vetkızött. A lány arcán verejtékcseppek csordultak a neurosisak pereme alól, az izzadság testének minden idomára és hajlatára rátapasztotta a vékony trikót. Lába hosszú és karcsú volt. Még a zsúfolt kabin hıségében is nehéz lett volna nem észrevenni, mennyire vonzó.

Lori megfordult, és elkapta Grayson pillantását. – Ne is gondolj rá, hadnagy! – szólalt meg fáradt hangon. – Nem

érdekel a dolog. – Engem sem, ırmester. Engem sem. Te csak vezess, oké? Grayson mintha egy villanásnyi sértettséget fedezett volna fel Lori

tekintetében, mielıtt a lány visszafordult az infravörös érzékelık kijelzıjéhez. A Sáska folytatta a mászást; széles, bordázott lába Lori egyensúlyérzékére hagyatkozva találta meg az utat a csalóka talajon.

A konzolon figyelmeztetı fény villant. - Légi jármő – közölte Lori. – Délrıl közeledik, gyorsan és

alacsonyan. – Oké, tettessük magunkat sziklának. – Grayson a háta mögé nyúlt,

lecsukta a bejárati nyílást, és ezzel elzárta a kintrıl beáramló hővös levegı útját. – Kapcsold le a hőtıegységeket.

A Sáska lekuporodott, hátrafelé hajló lábai a pilótafülke alsó része alá csukódtak, és a gép magassága így jó néhány méterrel csökkent. Ahogy a földre lapult, a körülötte lévı sziklák szinte fölé magasodtak, elrejtették a mechet. A lekapcsolt hıcserélı egységek miatt a mech nem engedte ki a felhevült levegıt a hideg atmoszférába. A törzse ugyan még mindig jóval melegebb volt a környezeténél, és egy infravörös érzékelıvel könnyen észre lehetett volna venni, de legalább a felszálló hıoszlopok hófehér foltjai nem fogják rájuk vonni a keresık figyelmét.

Várakoztak. Bár a Sáska már nem mozgott, de a reaktor nem állt le, és a gép nem tudott megszabadulni a folyamatosan termelıdı hıtıl. A hımérséklet rövid idı alatt felszökött 45 fokra. Grayson engedélyezett maguknak egy-egy kortyot a pilótafülke tartályának állott vizébıl, és az inge segítségével benedvesítette az arcát. Meddig viselhetı ez el? Úgy látta, Lori már nem bírja sokáig. A lány ernyedten ült a pilótaszékben, keze a géppuska vezérlıkarján, szeme félig lehunyva, szája nyitva.

– Átvegyem az irányítást, ırmester? – Grayson önkéntelenül is suttogva beszélt. A helikopterrıl nem hallhatták meg a hangjukat, de tudta, hogy az ellenség közel van, ıket keresi, és ez ellen az érzés ellen nagyon nehéz volt küzdeni.

Lori a fejét rázta. – Nem. Én inkább... szeretnék tenni valamit. Bármit. Grayson

megértıen bólintott, és megmarkolta a mennyezeti kapaszkodót. Ha legalább annyi hely volna, hogy ı is le tudjon ülni...

A képernyın megjelent a légi jármő – egy karcsú, áramvonalas Warrior helikopter. Grayson még a kétoldalt kiálló rakétaállványokat is felismerte. Elhaladt mellettük, a szökevények búvóhelyétıl két kilométerre keletre kutatta a terepet.

– Nem látott meg – mondta teljesen feleslegesen Lori. – Várjunk még egy kicsit! Túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy földi

csapatok is kövessék, de jöhet egy másik helikopter. Lori és Grayson szerencséjére nem jött. Egy örökkévalóságnak tőnı

idı telt el a fülledt némaságban, aztán a lány beindította a mech hőtıegységeit, felemelte a Sáska törzsét a földrıl, és folytatta a mászást.

Északon egy keskeny hegygerinc kötötte össze a Mount Gayalt a fı hegyvonulattal. A Sáska útja a Gayal keleti oldalán, a Kastéllyal átellenben vezetett el, aztán felkanyarodott a gerincre, és végigment a tetején. Errıl a pontról a völgyön keresztül lenézhettek délnyugat felé, és láthatták a Kastélyon túl elterülı őrrepülıteret. Mögötte pedig Sarghad városának fényeit.

Megálltak egy idıre, hogy Grayson a mech fényerısítıvel ellátott teleobjektívjével szemügyre vehesse az őrrepülıtéren zajló tevékenységet. Még nagyítás nélkül is látta, hogy a kikötıben hatalmas a nyüzsgés. Két őrjáró érkezett. Az óriási, masszív, zömök jármővek jóval nagyobbak voltak a Szégyenletes őrjárójánál, amely magányosan kuporgott az őrrepülıtér távoli sarkában. A hajók tövében ki lehetett venni a sürgölıdı embereket, és a sötét beton hátterében a légpárnások és egyéb jármővek mozgása is látható volt. A kikötı lámpáinak fényében Graysonék teljes nagyítással láthatták a Kurita őrjárókból kiáramló felhasznált levegıt, valamint a javító és karbantartó mőveletek csendes, céltudatos zőrzavarát. A berakodó platformok és szerelıállványzatok kusza labirintusában katonák járıröztek fegyelmezett alakzatban, és Grayson legalább egy tucatnyi különféle mérető és típusú mechet számolt össze.

Ráfókuszált a Szégyenletes őrjárójának ütött-kopott törzsére. – Ott a bolygó elhagyásának kulcsa – mondta Lorinak. – Ki kell

találnunk, hogyan foglaljuk el, azután fel kell mennünk vele a csillaghajóhoz.

– Ha még ott van egyáltalán. Mit mővelnek? Úgy néz ki, mintha berakodnának.

Grayson egyetértett. A Sáska optikájának maximális felbontását használta, és látta az őrjáró rakterének rámpáján mozgó embereket. Különféle jármővekrıl ládákat és konténereket rakodtak le, és a céltudatos sürgölıdés egy indítás elıkészületeire emlékeztette Graysont.

– Ha el akarjuk kapni ezt a járatot, igyekeznünk kell – mondta. – Úgy tőnik, felszálláshoz készülıdnek, méghozzá a közeljövıben.

– Egyébként is gyorsan tennünk kell valamit. Hatvan óra múlva itt a nappal.

– És újabb harminc standard nap múlva lesz csak újra sötét. –Grayson elgondolkodva vakargatta a fülét.

Egyre gyorsabb iramban futottak ki a választási lehetıségekbıl. A Mennydörgés-hasadék barlangjában valamivel melegebb volt a

levegı, mint odakint a szabadban, ahol még mindig nem emelkedett fagypont fölé a hımérséklet. A mennydörgés, amelyrıl a nevét kapta, még nem kezdıdött el, de a hasadék mennyezetét alkotó, alig kivehetı hó- és jégkupoláról folyamatosan záporoztak az opálos cseppek. A fekete vízbe hulló cseppek állandó, ritmusos kopogása hideg, nedves

visszhangokkal, valamint a harmadnapon bekövetkezı olvadás üvöltı zuhatagának ígéretével töltötte meg a barlangot.

Az elmúlt húsz órában a kinti hidegbıl és sötétbıl folyamatosan érkeztek meg az Elsı Trellwani Lándzsások alakulatának megtépázott maradványai. Grayson utasítására Lori és Ramage végigjárták az embereket, megszámolták a jelenlévıket, és megpróbáltak egy kis rendet teremteni a zőrzavarban. Tüzek égtek a tó partján, mindegyik körül férfiak és nık kisebb csoportjai győltek össze – nagy részük a milícia egyenruháját viselte, de itt-ott feltőnt a gárda zöldje is. A tüzek meleg izzásán túl ırszemek mozogtak a hajnal elıtti derengésben, ık figyelték, nem közeledik-e az ellenség.

A Lándzsások eddig begyőjtötték a Darazsat és a Sáskát, és sikerült rádiókapcsolatba lépni a Fullánkkal, amely éppen most kelt át a gerincen a Gayaltól északra. A két harcoló egység összlétszáma ötvenegy volt, a támogató szakaszból pedig huszonhárom astech jutott el idáig. Itt voltak még a jármővek, melyekkel a menekülık ideérkeztek – öt felfegyverzett HVWC, két HVT és fél tucat felderítı légpárnás.

Nem lehetett éppen jól felszerelt harcoló alakulatnak nevezni. A katonák nagy része magával hozta a fegyverét, de élelmük nem sok volt. A legtöbbjük még téli ruházattal sem rendelkezett, ık kis híján halálra fagytak útközben, a nyitott tetejő légpárnásokban. A ballisztikus fegyverek lıszerkészletével sem álltak valami jól, a maroknyi lézerfegyver hátra csatolható telepeivel pedig valószínőleg a légpárnások hajtómővét kell majd feltölteniük, mivel egyetlen hordozható generátort sem hoztak magukkal.

Renfred Tor az egyik légpárnás szállítójármővön érkezett, és rögtön tett egy sétát Grayson társaságában a tóparton, a tábortüzektıl valamivel távolabb. A tüzek mellett mozgó emberek gigantikus, alaktalan árnyékokat vetettek a hasadék nedves falára.

– Lori azt mondta, van egy terved a Szégyenletes visszaszerzésére – mondta Grayson. Gárdista egyenruhája felett vastag télikabátot viselt, de a kezét a zsebébe dugta, mert nem volt kesztyője, a hideg levegıben pedig percek alatt lefagytak volna az ujjai. – Mesélj róla!

Tor karba tette a kezét, és lenézett a homokos talajra. – Kivitelezhetı, de nem lesz könnyő. – Ebben én is biztos voltam. Idefelé jól megnéztem az őrrepülıteret. – A legfıbb probléma, hogy erıvel nem juthatunk át a reptér

betonján felsorakozott mecheken. Attól kezdve, hogy az őrjáró

fedélzetére léptünk, két teljes nap kell hozzá, hogy elérjük az ugrópontot.

– Arra akarsz célozni, hogy könnyedén értesíthetik a Szégyenletest, mielıtt még az őrjáró odaérne.

Tor bólintott. – Amint az őrjáró a mi embereinkkel a fedélzetén felemelkedik,

Ricol herceg egyik embere odasétál a rádióhoz, és szól a Szégyenletesen tartózkodóknak a jövetelünkrıl. Két teljes napjuk lesz, hogy felkészüljenek ránk, de azt is megtehetik, hogy átugranak egy másik rendszerbe.

- Mi van, ha a Szégyenletest még mindig Hendrik kalózai tartják megszállva?

- Erre nem építhetünk. A pokolba, még azt sem tudjuk, hogy Ricol a zenit vagy a nadír ugróponton érkezett-e a rendszerbe, de akkor is kétlem, hogy egy potenciálisan veszélyes csillaghajót csak úgy otthagyna zavartalanul lebegni.

Grayson a nedves homokot rótta Tor mellett, és feszülten gondolkodott. Minden csillagrendszernek két ugrópontja volt – a zenit a csillag északi pólusa felett, és a nadír a déli alatt. A csillag és a pont távolságát a csillag tömege határozta meg. Egy Trellhez hasonló, G2-es vörös törpénél az ugrópontok körülbelül héttized csillagászati egységre voltak a naptól, vagyis valamivel több mint százmillió kilométerre. Egy lG-s gyorsulással haladó őrugró két és fél nap alatt teszi meg a Trellwant az ugróponttól elválasztó távolságot.

– Hol van a Szégyenletes? – A nadíron. – És mi van az embereiddel? Tor ebben nem volt ennyire biztos. – A legtöbbjük még mindig a fedélzeten lehet. Legalábbis Hendrik

átszálló emberei között nem sokan voltak, akik értettek volna a hajókhoz, ezért ha másra nem is, a felügyelet miatt szükségük van az embereimre.

– Tehát Ricol herceg átküldhette saját embereit, de a tieid valószínőleg még ott vannak.

– Ha nem lıtte ki ıket az őrbe. – A teherpilóta hangjában keserőség érzıdött.

– Semmi oka nincs rá, hogy ezt tegye. Legalábbis most még nincs. – Grayson úgy döntött, témát vált. – Úgy láttam, embereket és árut

rakodnak a hajódra a kikötıben. Van valami elképzelésed róla, mire készülhetnek?

– Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Tor. – Lehet, hogy a sarghadi portyák során szerzett élelmet és egyéb zsákmányt hajózzák be. Vagy talán Ricol vissza akarja vinni Hendrik kalózait az Oberonra. – Széttárta a karját, hosszúkás arcán ingerült kifejezés suhant át. – Egyszerően nem tudom megmondani.

– Hm, oké. Azt hiszem, rájöttem, hogyan tudjuk kitalálni, mi folyik ott, és közben talán még egy hajót is szerezhetünk magunknak.

Grayson és Tor folytatták sétájukat a fekete viző tó partján, belefeledkeztek a számolásba és a tervezgetésbe. A barlangban az olvadt víz egyre gyorsabban csöpögött a mennyezetrıl, a vízcseppek hullócsillagként ragyogtak a tüzek fényében.

HARMADIK KÖNYV

26 A helyi hajnalig már csak néhány óra volt hátra. A magasan úszó

hideg felhık már visszaverték a Trellnek a keleti horizont mögül érkezı vérvörös fényét, és néhány napos hajnali szürkület után az őrrepülıtér végre kezdett fénybe borulni.

Grayson Death Carlyle számba vette egységét. Jelen pillanatban ötvenkilenc hadra fogható katonája volt, és a támogató szakaszból huszonnyolcan győltek össze – összesen ennyi embernek sikerült kiszöknie Sarghadból. A magukkal hozott történetek tüntetésekrıl, zöld egyenruhások által felgyújtott otthonokról és lelıtt milicistákról, illetve harcoló milicista csapatokról szóltak, amelyeket általában szétszórtak a helyszínre érkezı Kurita mechek. Egyesek reménykedı, mások kétségbeesett tekintettel néztek Graysonra. Mögöttük a Darázs és a Fullánk kuporgott néma mozdulatlanságban. A Sáska Lorival a pilótafülkében a hasadék bejáratánál járırözött.

– Elmondom újra. – Grayson felemelte a hangját, és elkapta az összegyőltek mögötti falról visszaverıdı visszhangot. – Az egyetlen reményünk, ha sikerül elhagynunk a bolygót, ehhez viszont el kell foglalnunk azt az őrjárót!

Halk morajlás hallatszott, suttogó párbeszédek indultak meg, de a legtöbben döbbent hitetlenkedéssel viszonozták Grayson pillantását.

– Hadnagy... – Hallgatom. Az olajfoltos milicista egyenruhát viselıt közlegény elırejött a

csoport széléig. – Hadnagy, nekünk a Trellwan az otthonunk. A legtöbben úgy

vagyunk vele, hogy egyszerően nem hagyhatjuk itt. Ismét elkezdıdött a mormogás, és valaki felkiáltott: – Úgy van! Az elıtte lévı arcok felıl ellenséges pillantásokat kapott, másokén

csak zavar és aggodalom látszott. A saját terveibe és gondjaiba feledkezett Grayson nem igazán számított ellenállásra saját emberei részérıl.

– Mindannyian így éreznek? – kérdezte. A válasz újabb suttogások, topogások és lesütött szemek formájában

érkezett.

– Sarghadban nem túl rózsás a helyzet – közölte. – Az elmúlt periódusban visszatért felderítıink szerint az egész területen statáriumot hirdettek ki. A zöldkabátosok uralnak mindent, közben folyamatosan kutatják fel, és végzik ki a milicistákat.

– Mindegyiket? – kérdezte egy hang hitetlenkedve. – Nem, nem mindegyiket. A milícia legnagyobb része jelenleg be

van zárva a barakkokba, Varney tábornokot pedig valószínőleg a Palotában tartják fogva. De azok a milicisták, akik tiltakoznak az új rend ellen... nos, ık eltőnnek. És a zöldkabátosokat a herceg emberei is segítik. Ott vannak a katonái a Palotában, a kórházakban, a mősorszóró állomáson...

– Hadnagy, a legtöbbünknek odalent él a családja. Nem hagyhatjuk itt ıket!

Grayson érezte, hogy kezd kicsúszni a kezébıl az irányítás. Ezeknek a férfiaknak és nıknek a nagy része együtt ment át vele a kiképzés és a szervezés nehézségein, követte ıt gyızelembe és vereségbe egyaránt. Már családként gondolt a szakaszra, és feltételezte, hogy a többiek is ugyanígy éreznek. A jelek szerint elszámította magát.

Kai egyszer elmondta neki, miért harcolnak az emberek. – Az emberek többféle ok miatt harcolnak – mondta a fegyvermester.

– A legtöbben azonban a bajtársaikért, akik mellettük küzdenek a tőzvonalban. Amikor elszabadul a pokol, a hőségük oda köti ıket. Ám elsısorban a család az, ami miatt odakerülnek az elsı vonalba.

Grayson a légkör változásából, a halk suttogásból és a sötét pillantásokból levonta a következtetést, hogy ezek az emberek nem tartanak ki mellette addig a pontig, hogy itt hagyják az otthonukat, családjukat, és elmenjenek vele a bolygóról. Azt tervezte, hogy elviszi az egész szakaszt, és figyelmezteti a Nemzetközösséget a hátának szegezett tırre, vagy megkeresi Carlyle Kommandósainak maradékát, és újra csatlakozik hozzájuk. Ha ez nem sikerül, akkor új egységével talán alakíthatnának egy zsoldos alakulatot, és úgy folytatnák a harcot a Drakónis Szövetség fenyegetése ellen.

Csakhogy ezeknek az embereknek nem volt miért a szülıbolygójukon kívül harcolniuk, bár nem várta ıket itt semmi, csak egy nagyon ingatag biztonság Stannic pogromjától és a Vörös Herceg csatamechjeitıl. Graysonnak ezért stratégiát kellett változtatnia.

– Nem kérem maguktól, hogy elhagyják az otthonukat, de ha sikerül felszállnunk a bolygóról, és elfoglalnunk az őrugrót, akkor segítséget

kérhetünk, visszajöhetünk egy nagyobb haderıvel a hátunk mögött, és visszazavarhatjuk a Kuritákat oda, ahonnan érkeztek.

Egyetlen hang törte meg a kényelmetlen csendet. – És ha meglesz a hajó, honnan tudjuk, hogy visszajön értünk? Egy

másik milicista lépett ki a csoportból, és félig szembefordult a többiekkel.

– A hadnagy mindig tisztességesen viselkedett velünk, vagy nem? Ha azt mondja, vissza fog jönni, én hiszek neki!

– Köszönöm, katona. – Elnézést kérek, hadnagy úr, de nem mindenki kötıdik ide. Nekem

például nincs családom a Trellwanon, és ha maga elhagyja a bolygót, én is szeretnék önnel tartani.

– Mi a neve, katona? – Manning, hadnagy úr. – Örömmel veszem a segítségét, Manning. És a többiek mit szólnak?

Megbíznak bennem? Segítség nélkül nem harcolhatunk eredményesen egy teljes csatamech ezred ellen. Sıt, életben sem maradhatunk sokáig a vadonban. De ha sikerül elmennünk innen, és eljutunk az egyik nemzetközösségi flottabázisra, segítséget hozhatok. Higgyék el, a Nemzetközösség nem akarja, hogy Kuriták legyenek a Trellwanon!

– A Nemzetközösség akkor sem törıdött velünk, amikor a nyakunkra hozta Hendrik fattyait – kiáltotta valaki hátulról.

– Nem, és most sem érdekli a sorsuk. Megvan nekik a saját problémájuk, messze innen. Abban viszont átkozottul biztos vagyok, nem akarják, hogy a Kuriták itt vonultassák fel a flottájukat és a mech zászlóaljaikat. Nos... segítenek nekem?

Rémisztı csend támadt. Istenem, elvesztettem ıket, gondolta Grayson.

Manning a levegıbe emelte a TK-ját. – Rám számíthat, hadnagy. Újabb milicista lépett ki, majd még egy. Csatlakozott hozzájuk a

közlegény, aki az imént a családjára hivatkozott, és a barlang a következı pillanatban megtelt Grayson katonáinak kiáltásaival és kurjantásaival. Talán mégis sikerülni fog, gondolta Grayson, miközben végignézett az emberein.

Renfred Tor tizennégy társával együtt elvonult a külsı barakkok

mellett, és átvágott az őrrepülıtér betonján. Mindegyikük a trellwani királyi gárda zöld-arany egyenruháját viselte.

A Mennydörgés-hasadéknál számos gárdista csatlakozott Grayson szedett-vetett csapatához, olyan emberek, akik kénytelenek voltak menekülni, amikor a hatalomváltás után a befolyásosabb tisztek elkezdték kiegyenlíteni a régi tartozásokat és sérelmeket a szervezeten belül. Grayson még nem bízott meg bennük teljes mértékben, és ık is kaptak bıven azon milicisták sötét pillantásaiból és fenyegetı mordulásaiból, akik a családjukat vagy az otthonukat veszítették el, amikor a gárda átvette a hatalmat Sarghadban. Az egykori gárdisták most mind a hasadékban voltak, beosztották ıket az összezsugorodott támogató századba, ahol nem eshetett komolyabb bajuk – és ahol folyamatosan szemmel tarthatták ıket.

Egyenruhájuknak azonban nagy hasznát tudták venni, ragyogóan álcázhatták velük Tor különleges osztagát. A kapitány átvezette maroknyi csapatát a barakkokat a Szégyenletes őrjárójától elválasztó, kényelmetlenül nyílt térségen. Tor tisztában volt vele, hogy fegyvercsövek merednek rájuk. A szokásos mőködési szabályzat értelmében egy földön álló katonai hajó felé közeledı csoportot folyamatosan szemmel kell tartani. Amikor közelebb értek, látta, hogy a törzsre szerelt lézerütegek egyikének csöve lassan fordulva nyomon követi mozgásukat. Embereivel együtt bevonult a hajótól néhány száz méternyire álló utánpótlásraktár szélárnyékába, ott megállított a csapatot, és laza „pihenj" állásban szembefordította ıket az őrjáróval.

Reménykedett benne, hogy semmiben nem különböznek a többi zöldkabátos szakasztól.

A herceg számtalan királyi gárdistát alkalmazott, itt és a városban egyaránt. Volt értelme szövetséget kötni velük. Ha Ricol számíthat a Sarghadban jelenleg hatalmon lévı emberekre – Stannicra és támogatóira –, akkor saját erıit más feladatokra használhatja fel. De a Lándzsások sajnos nem tudták, érvényben van-e valamilyen kód vagy jelszó.

Az egyedüli elınyük az volt, hogy Sarghadban jelenleg reménytelenül kusza volt a helyzet a rövid idın belül lezajlott rengeteg változás miatt. Talán még nem is iktattak be új jelszavakat és különleges kódokat. Ha viszont így van, akkor haladéktalanul cselekedniük kell, mielıtt még túlságosan késı lesz.

Tor a füléhez tapasztotta az övén lógó adóvevı fülhallgatóját. Figyelte a nyílt csatorna halk, sziszegı háttérzaját – a csatornáét, amelyet már órák óta figyeltek, és megállapították, hogy nem használják

túl sőrőn. Minden attól az üzenettıl függött, amelyiket néhány pillanaton belül megkap a fülhallgatón keresztül.

Az őrjáró föléjük magasodott, hengeres törzsének masszív tömegével betöltötte az eget. Tor most elıször nézte meg alaposabban, mit is mőveltek a hajójával, amikor extra fegyverállásokat szereltek rá. Elfintorodott, amikor meglátta a gondatlanul eltávolított páncéllemezeket, de most nem volt idı ezen rágódni. Jelen pillanatban csak az érdekelte, hogy hol késik már az az átkozott jel?

A zöldkabátosok és Kurita szövetségeseik természetesen megszállták a Kastélyt, de a fıhadiszállásukat nem telepítették át oda. Legalább ennyi szerencséjük lehetett. Amivel Grayson és az emberei próbálkoznak, az sokkal nehezebb, talán lehetetlen is lett volna, ha a herceg és a stábja beköltözik a Kastély irányítóközpontjába. Ricol a jelek szerint még mindig a saját címerét hordozó őrjáró fedélzetérıl irányította embereit. Ez azt jelenti, hogy a Kastély vezérlıje teljesen üres. Ha minden igaz, Grayson már ott van, és azon dolgozik, hogy rákapcsolódjon a Kastély számítógépes hálózatára. Ha sikerül elhitetnie a rendszerrel, hogy Tort és az embereit várják az őrjárón...

De hol van a jel? Grayson a parancsnoki vezérlıközpont elıtti folyosón várakozott.

Gárdista hadnagyi egyenruhája segítségével már több csoportnyi ember mellett is elhaladt, akik különféle elektronikus berendezések beszerelésével voltak elfoglalva. Vastag energiakábelek kígyóztak mindenfelé, az erıd felsı szintjének és homlokzatának stratégiai fontosságú pontjaira nehéz lézerütegeket és rakétaállásokat telepítettek. A jármőhangárban és a Kastély nagyobb helyiségeiben hordozható konzolokat szereltek fel. Úgy tőnt, a Vörös Herceg hosszabb itt-tartózkodásra készül.

A Kastély folyosóin teljes volt a zőrzavar. Minden csoportnak, minden szakasznak láthatóan megvolt a maga feladata, és senki nem törıdött a többiekkel. Senki sem állította meg Graysont, bár egy alkalommal egy fekete-vörös egyenruhát viselı drakón százados utasította, hogy jelentkezzen Kraig ırnagynál a futár megbízatásra. Grayson gyanította, hogy eredetileg a százados kapta a kellemetlen feladatot, és most gyorsan lepasszolta az elsı alárendeltjének, akivel találkozott. Grayson a tıle telhetı legjobb gárdista tisztelgéssel engedélyt kért rá, hogy elvégezhesse saját feladatát... a nagyúr utasítására.

A százados motyogott valami nyomdafestéket nem tőrıt magában, és intett neki, hogy távozzon. Egy feladatától megszabadulni kívánó beosztott tiszt nem fog alaposabban kikérdezni senkit – még egy bennszülöttet sem –, ha az a herceg ügyében jár el.

Grayson idıben elérte a vezérlıközpontot, de itt is lázas sürgölıdés fogadta. Néhány pillanatig habozva állt a nyitott ajtó elıtt, azon töprengve, mit tegyen. A központban hatan voltak, ruházatuk alapján a Vörös Herceg mechezredének astechjei. Vezetıjük egy képzett tech volt, aki a Szövetség fekete-vörös sárkányával díszített karszalagot viselt, a csípıjén lógó tokban pedig egy automata szolgálati fegyvert. A földön szétszórt szerszámok és a szétszedett kommunikációs konzol alapján úgy tőnt, hosszabb ideig itt lesznek.

Grayson besétált a központba, és habozás nélkül a terem közepén álló konzolhoz lépett. Arca szenvtelen maradt, megpróbált nyugodtan, egyenletesen lélegezni.

A tech persze felfigyelt rá. – Hé, maga! Mit keres itt? Elméletileg természetesen a tisztek rangban a techek felett álltak,

akik rendszerint ırmesterként vagy megbízott specialistaként szolgáltak. De Grayson eleget tudott a Szövetségrıl ahhoz, hogy tisztában legyen vele, még egy Kurita astech civil sem fogadna el utasításokat egy bennszülött tiszttıl.

Grayson mindent megtett érte, hogy magabiztosnak tőnjék – csak egy fiatal tiszt volt a feljebbvalói elıtt.

– Uram, felküldtek, hogy innen is ellenırizzem a számítógépes hálózati elérést. Az ırnagy... – Lázasan keresgélte a nevet. – Kraig ırnagy tudni szeretné, nem károsodtak-e az adatbankok.

A tech összevonta a szemöldökét. – Két nappal ezelıtt mindent ellenıriztünk. – Errıl én nem tudok, uram. Ezt az utasítást kaptam... – Miért bízza az ırnagy egy ilyen zöldfülő bennszülöttre a munkát?

Mit tud maga a nemzetközösségi számítógépekrıl? Grayson kihúzta magát, és megpróbált büszkének látszani. – Én is a rendszert összeállító astech csapatban dolgoztam, uram.

Ezért választott ki engem az ırnagy. – Nagy kockázatot jelentett beismerni, hogy a nemzetközösségi helyırségben dolgozott, de csak így indokolhatta meg a hozzáértését. Arra építette elgondolását, hogy az emberek által benépesített világőrben a technikai személyzet mindenhol

saját szubkultúrájában tevékenykedett, függetlenítve magát a nekik parancsokat osztogató emberek politikájától.

A tech egy másodpercig még gyanakvó szemmel méregette Graysont, aztán hanyagul intett a konzol felé.

– Csak ne legyen útban. Nemsokára megváltoztatjuk az elérési kódokat, és akkor ki fog szállni a rendszerbıl, megértette?

– Igenis, uram! – Tehát a kódokat még nem cserélték le. Talán mégiscsak sikerülni fog!

Nem is törıdött tovább a háta mögött dolgozó munkásokkal, csak bekapcsolta a gépet, és beütötte a rendszer elérési kódot. Megpróbálkozott a vezérlı hálózattal, amelyik nyilvántartotta az érkezı és távozó hajókat, és tájékoztatta az őrrepülıtér irányítótornyát a Kastély katonai döntéseirıl és tevékenységérıl. Amikor még a Kommandósok állomásoztak itt, a trellek irányították az őrrepülıteret, és a hálózatot kommunikációra, illetve a katonai célú repülések különleges engedélyeztetésére használták. Gyanította, hogy jelenleg a drakónok vezérlik a kikötı minden tevékenységét, és valóban, még új programot is telepítettek. A képernyın megjelenı logó arra utalt, hogy a rendszer a Drakónis Szövetség Katonai Parancsnokságának irányítása alatt áll.

Minden számítógépes rendszert, melyet arra terveztek, hogy különbözı képzettségi fokú emberek használják, úgy kell megalkotni, hogy még a tapasztalatlan felhasználók is képesek legyenek mőködtetni. Grayson különféle parancsokkal és jelszavakkal magától a rendszertıl kért segítséget, és végül „Torony Irányítás 1" név alatt sikerült bejelentkeznie a repülésirányításhoz. Visszatartott lélegzettel várt, de nem szólalt meg riadó. A rendszer türelmesen várt rá, a képernyın megjelentek a parancslehetıségek. Mély lélegzetet vett, és munkához látott.

Tízpercnyi óvatos keresés és kísérletezgetés után sikerült megtalálnia, amit keresett. Hajnalban, 2,3 standard óra múlva lesz egy felszállás. Az indulást nem a herceg egyik őrjárójának nevével jelezték, hanem a következı felirattal: „THR ALFA URJR". Ez biztosan Tor őrjárója. A menetrend szerint 52 óra múlva találkozik „J-THR: NADIR"-ral. A teherhajó célállomásaként a Luthient, a Drakónis Szövetség fıvilágát jelölték meg.

Berakodás... üzemanyag feltöltés... szabad orbitális ablakok... tranzit vektorok és delta V... aha! Rakománylista! Az adatok szerint az őrjáró 1215 tonna rakományt szállít: gabonát, főszereket, faárut, mőtárgyakat –

a sarghadi fosztogatásokból szerzett zsákmányt. Volt 34 utas is, akiket csak „rakomány – biztonsági ırizet"-ként említettek. Ezek biztosan újabb foglyok, akiket a herceg győjtött be, amikor bevonult Sarghadba. Talán Hendrik emberei? Nem, nem ık. Esetleg Varney tábornok és más lojalisták? Ez már sokkal valószínőbbnek hangzott, de nem volt rá mód, hogy kiderítse. Tornak ebben a kérdésben magának kell döntést hoznia. A biztonsági osztag öt emberbıl állt, egy bizonyos Levin Gharlit tizedes parancsnoksága alatt. A katonák az ezred biztonsági erıihez tartoztak, kizárólag pisztolyt és kábítófegyvert viseltek. Helyes. Egy hajó fedélzetén mindig kockázatos dolog volt lövöldözni.

És ez micsoda? Egy különleges utas? Yorunabi százados, VIP státuszban. Ki lehet ez? – töprengett Grayson. Akárki is volt, ı már Tor felelısségébe tartozott.

Gyorsan gépelni kezdett. A THR URJR ALFA fedélzetére új egységet rendeltek: tizennégy embert a trellwani királyi gárdában szolgáló Claydon ırmester parancsnoksága alatt.

Még akkor döntött a név mellett, amikor Renfred Torral megbeszélték a tervet. Egyikük sem tudhatta, mennyire elfogadható egy szakasznyi helyi katona felszállása egy induló teherhajóra, különösen, mivel a célállomásról fogalmuk sem volt. Lehet, hogy a hajó a Luthienre tart? Ha igen, mit keresnének rajta a trellwani zöldkabátosok? Ebben a kérdésben – mint oly sok másban – Grayson a kíváncsiság teljes hiányára, és a katonai elme „nem az én dolgom" gondolkodásmódjára épített.

Bevitte az információt, aztán egy hosszú, reszketı sóhajjal kiengedte a tüdejébıl a levegıt, amikor az adatok megjelentek a képernyın. A válla fölött vetett egy lopott pillantást hátrafelé. Az astech csapat el volt foglalva a kommunikációs konzol leszerelésével. Saját testével takarva a mozdulatot, elıszedett egy apró adóvevıt a zubbonya zsebébıl, és aktiválta az elıre beállított frekvenciát.

– Gyerünk! – Csak ennyit mondott. Minél rövidebben és egyszerőbben akarták elintézni az üzenet továbbítását, mert fennállt a veszély, hogy figyelik a csatornát, és háromszögeléssel bemérik az adás helyét. A készüléken kétszer felvillant egy vörös lámpa: üzenet megérkezett. Eltette az adóvevıt, és visszafordult a számítógéphez. Az elsıdleges feladatát teljesítette, most hozzáfogott elıkeresni néhány adatot, amelyeket mindenképpen ellenırizni akart, és tudta, a megtalálásukra valószínőleg nem lesz több esélye.

Renfred Tor eltette az adóvevıt, és kiadta a parancsot az embereinek. A katonák az elmúlt nyolc percben feszes vigyázzállásban álltak egy hidrogéntartály menedékében, és várták Grayson üzenetét. A jelzés megérkezett, ideje volt akcióba lépni.

A tizenöt ember kilépett a hideg szélbe, és elindult az őrjáró felé. A lézerüteg végig nyomon követte ıket, miközben Tor az éles fényő reflektorokkal megvilágított fızsilip ragyogó fényözönébe vezette ıket. A kikötıt körülvevı többi lámpa fénye elhalványodott a lassan világosodó égbolt alatt. A létesítmény épületei, állványai és árutartályai láthatóvá váltak, szürke árnyakként körvonalazódtak a hajnali derengésben.

Az árnyékból két ır lépett elı. – Állj! Hová megy, zöldkabátos? – Parancsunk van – felelte Tor. Az őrjáró szellızınyílásaiból

elhasznált meleg levegı áramlott a fénykörbe. – Még étkezés elıtt jelentkeznünk kell a fedélzeten.

– Mutassa! Tor hagyta, hogy egy árnyalatnyi ingerültség lopózzon a hangjába.

Ezek drakón ırök voltak, nem trellek, ezért semmi esélye nem lett volna rá, hogy fenyegetızéssel vagy rábeszéléssel átjusson rajtuk. De talán elınyt kovácsolhat abból, hogy az ırök közül az idısebb is fele annyi éves lehetett, mint Tor, és elég zöldfülőnek látszott.

– Nincs írott parancsom, katona. A torony ügyeletes tisztje arra utasított... – megnyomta a szót –, utasított, hogy jelentkezzem ennek az őrjárónak a fedélzetén. Esetleg óhajtja vele megbeszélni?

Az ır arcán bizonytalanság látszott, az alacsonyabb beosztású katonák örökös félelme attól, hogy felsülnek a feladatukkal. A hangja azonban határozott maradt. Elvégre ezek mégiscsak trell bennszülöttek.

– Majd meglátjuk. Egy kézi adóvevın felszólt a hajó hídjára. Tor és a hidegben topogó

katonák nem hallották a halk kommunikációt. Az ır hirtelen felnézett. – Claydon ırmester? – Így van. – Nekem nem szólt senki. – Az ırszem intett nekik, hogy haladjanak

tovább, miközben a zsilipajtó nyílni kezdett. – Mehetnek. Úgy tőnik, várnak néhány zöldet odafent.

Túl könnyő, gondolta Tor, miközben felmentek a fedélzetre. Mostantól még éberebbnek kellett lenniük, mert a helyzet pillanatról

pillanatra változhatott. Leeresztette a kezét, és feltőnés nélkül kicsatolta a derekára csatolt Gunther MP–20-as biztonsági szíját.

27 Grayson mereven bámulta a számítógép képernyıjét, keze haragosan

szorult ökölbe az elıásott adatokat olvasva. Sikerült megtalálnia az életrajzi kivonatokat tartalmazó fájlokat – ezeket még Carlyle Kommandósai hagyták hátra, amikor azzal a vérrel és erıszakkal teli éjszakán kivonultak a Trellwanról. Az adatállományokban szereplı információk megtanulása Grayson kiképzésének fontos részét jelentette az elmúlt években, de túlságosan sok név és arc szerepelt bennük ahhoz, hogy mindet képes legyen megjegyezni.

A csatamechek közötti harc a hadviselés meglehetısen személyes jellegő formája volt. Az elmélet szerint egy harcosnak sokkal nagyobb esélye volt a csatában, ha tudott valamit az ellenfelérıl. Ha például tudtad, hogy egy bizonyos mech-harcos jobban kedveli a közelharcot, akkor nagy elınybe kerülhettél vele szemben, ha nagy hatótávolságú fegyvereket vetettél be ellene, és folyamatosan tartottad a távolságot. Az adatállományban több ezer harcos adatai szerepeltek az ismert világőr minden szegletébıl, élık és halottak, barátok és ellenségek. Igen, még a szövetségesek is, hiszen az utódállamok korában egy barátból bármikor ellenség válhatott.

A képernyırıl ismerıs alak nézett vissza Graysonra. A hosszúkás, napbarnított arc a sötét szempárral és a rövidre nyírt körszakállal azé az emberé volt, akit a Kastély elleni támadáskor látott, alig néhány héttel ezelıtt. A fájl szerint a férfi Harimandir Singh báró volt, a Vörös Vadász Különleges Mőveleti Csoport parancsnoka. Az életrajzi adatai szerint a Chekaaron született, fegyvermesteri képzést kapott, és a pusztakezes harc, valamint a kis egységes taktika avatott ismerıjének számított. Ezenkívül híres mech-harcosként ismerték, szép hosszú áldozati listával. És ami a legfontosabb, Chekaar hercegének, Hassid Alexander Ricolnak a jobb kezeként tevékenykedett.

Grayson még így is alig tudta elhinni, pedig a bizonyíték ott volt a szeme elıtt. Elıször Ricol herceg adatait kereste ki, mert azt remélte, sikerül valamivel többet megtudnia a Kurita inváziós erık parancsnokáról. Kiderült, hogy a Vörös Herceg nevő mech-harcost jól ismerték a Drakónis Szövetség ellenségei. Kedvenc gépe a fekete szegélyő, vörös Martalóc volt, barátai és ellenségei pedig egyaránt csak Vörös Vadász néven emlegették.

Grayson az itteni háttéradatoktól jutott el Singh ezredesig, aki már legalább tizenöt standard éve szolgált Ricol mellett. Emlékezett Singh nevére Lori történetébıl, amikor a lány elmesélte, hogyan jutottak a Trellwanra, és a haldokló Griffith is ezt a nevet kiáltotta a Kastély jármőhangárjában. Most már értette, milyen kapcsolat van a Kastélyban látott arc és Ricol herceg között.

Bár Singh valójában mech-harcos volt, sokkal gyakrabban tevékenykedett a herceg különleges gyalogsági egységének vezetıjeként. Mechje, egy 65 tonnás Keresztes ugyanolyan vörös–feketére volt festve, mint Ricol Martalóca. A számítógép megjelenítette a képernyın a harci gépet. A hatalmas, humanoid csatamech mindkét karjában nagy hatótávolságú rakétaindítók és 8 cm-es lézerek helyezkedtek el.

Tehát soha nem is voltak itt az oberoni Hendrik kalózai. Az események – Carlyle Kommandósainak megtámadása, a sarghadi rajtaütések, a Vörös Herceg jól idızített megérkezése – egy bonyolult összeesküvés részét képezték.

A félrevezetés okát nem volt nehéz kitalálni. Ha a Vörös Herceg egyszerően csak megtámadta volna a Trellwant, a Nemzetközösség azonnal cselekszik. Még ha a Kurita erık gyıztek is volna, egy meghódított, ellenséges bolygót kellett volna kormányozniuk, ahol jelentıs nagyságú helyırségre van szükség a rend fenntartása érdekében.

Ehelyett inkább szabotálták a Hendrikkel folytatott tárgyalásokat, és feltüzelték a trell népességet a Nemzetközösség ellen. Így a drakón megszállók egyszeriben felszabadítókká váltak, akik azért érkeztek a Trellwanra, hogy megmentsék a helyieket Hendrik fosztogató kalózaitól...

Ezek szerint már a kezdetektıl fogva jelen voltak a drakón ügynökök. Stefan is egyike volt Singh embereinek, akit a Kurita ügynökök béreltek fel. İ és a társai terjesztették el Sarghadban az Oberonnal kötendı szerzıdés hírét, és behatoltak a királyi gárda sorai közé is. A Trellwani Lándzsások megalakulása és az egység kezdeti sikerei azonban megrázták az összeesküvés törékeny hálóját. De a herceg ezen az akadályon is átlendült: a gárda irányítása alá rendelte a Lándzsásokat, a vezéregyéniségeket – ıt, Lorit és Tort – pedig megpróbálta megölni vagy letartóztatni.

Grayson bólintott, ahogy a kirakós játék darabkái a helyükre kerültek. A Drakónis Szövetség mindent megnyerne – egy baráti

hadmőveleti bázist mélyen a Nemzetközösség Periféria melletti szektorában, az utánpótlás, az ivóvíz és a friss csapatok újabb forrását, ezenfelül egy felfejlıdési körletet, ahonnan titokban támadásokat indíthatnak a Nemzetközösség belseje felé. A terv biztosan Ricol herceg fejében született meg. És ez azt jelentette, hogy ı volt az az ember, aki döntött Durant Carlyle megölésérıl.

Grayson egy hirtelen ötlettıl vezérelve utánanézett a Lori által említett Vallendel hadnagynak is, a Martalóc pilótájának, aki végzett az apjával. Grieg Vallendelt zsoldos mech-harcosként említették, aki szabadúszóként tevékenykedett a Drakónis Szövetség területén, de az utóbbi idıben Ricol herceg szolgálatában dolgozott. Rendszerint egy fekete-szürke Martalócban harcolt.

Ez igazolta Ricol és Singh tervét, és megadta Graysonnak annak a három embernek a nevét, akik szerepet játszottak apja halálában: Ricol hercegét, aki megtervezte és parancsot adott rá; Singh nagyúrét, aki kivitelezte; és Vallendel hadnagyét, aki a gyilkosságot elkövette.

Merev, bénult ujjaival megdörzsölte a halántékát. Győlölte Ricolt, győlölte az egész Drakónis Szövetséget, mégpedig olyan intenzitással, melynek mélységeit csak most kezdte felfedezni. Féktelen bosszúvágyában mindegyikük halálát akarta, saját kezével akart végezni velük. Ismét megesküdött, hogy addig harcol ellenük, amíg... hacsak ık nem végeznek vele elıbb.

– Hé, maga! Felkapta a fejét, miközben egy gombnyomással elsötétítette a

képernyıt. A tech ott állt néhány méterre tıle, csípıre tett kézzel, komor arckifejezéssel. Volt vele egy másik férfi is, egy idısebb, köpenyes, ısz hajú tiszt.

– U-uram? – Mit is mondott, ki küldte magát ide? – Az ır... Kraig ırnagy, uram. Az ısz hajú férfi hátravetette a köpenyét. Alatta a szövetségi

gyalogság fekete ırnagyi egyenruháját viselte. Grayson torkát összeszorította a félelem. Tudta, mi fog következni.

– Kraig ırnagy vagyok – szólalt meg a tiszt. – Én nem adtam magának semmiféle utasítást, fiatalember. Sıt, soha nem is láttam magát.

– Kérem az azonosítóját! – nyújtotta ki a kezét a tech. Mögöttük, az ajtó elıtt egyenetlen sorba rendezıdtek az astechek. Grayson némelyik derekán pisztolytokot is látott, de komolyabb fegyver nem volt náluk.

Neki nem volt fegyvere. Úgy döntött, inkább nem hoz magával, mert nem tudhatta, mi lehet a szövetségi rendelkezés a fegyvert viselı trellekkel kapcsolatban. Ha a szabályok szerint a zöldkabátosok nem hordhatnak fegyvert, ıt pedig elkapják emiatt, akkor a küldetése még azelıtt befejezıdik, hogy egyáltalán elkezdıdött volna. Most, fegyver nélkül csak úgy tudott volna átjutni az astechek során, ha sikerül meglepnie ıket. Megfordult és elindult feléjük, útközben benyúlt a zubbonya alá a nem létezı azonosítóért.

– Nem az ön közvetlen utasítása volt, ırnagy – mondta olyan hanyagul, amennyire csak tellett tıle. – Az egyik beosztott századosától kaptam, úgy hívják hogy...

Gyorsan és alacsonyan elırevetette magát, elsuhant a tech mellett, és belerobbant a legalacsonyabb astech térdébe. Összegabalyodott végtagokkal zuhantak a padlóra, de Grayson azonnal továbbgördült, egészen a nyitott ajtóig. Ott felpattant, és kivágódott a folyosóra. A háta mögött meglepett kiáltásokat hallott, aztán a pisztolyok éles csattanását, és a feje körül golyók fütyültek. Még jobban felgyorsított, befordult az egyik mellékfolyosóra, és rohant tovább.

Elsıdleges feladata most az volt, hogy minél jobban eltávolodjon üldözıitıl. Utána talán el tud vegyülni a Kastély többi gárdistája között. De tudta, hogy ezzel is csak néhány percet nyerhet magának. A Kastélyt lezárják, és minden egyes trellt kihallgatnak.

Már csak az volt a kérdés, mennyi ideje maradt? Grayson a jármőcsarnokon keresztül lépett be a Kastélyba. Vajon elérheti a hangárt, mielıtt becsuknák az ajtót?

Renfred Tor intett a Gunther MP–20-assal. – Lépjen onnan, uram. Én fogom felemelni. Az őrjáró hídján összegyőlt civilek és tisztek döbbenet, félelem és

düh keverékével nézték Renfred Tort. Öt embere szétszóródott a hídon, ık rohampuskáikkal tartották sakkban a Kuritákat. A bejárat ırzésére rendelt, feketébe öltözött ır fájdalmas nyögéssel dörzsölte a tarkóját – Tor egyik katonája ott ütötte le a puskája tusával.

A pilótaszékben egy fekete-vörös, sárkányos karszalagot viselı tech ült, a fedélzeti tiszt megemelt helyét pedig a szövetség haditengerészetének egy korvettkapitánya foglalta el. Ez utóbbi leginkább egy kereskedıre hasonlít kövér testalkatával és sárgás bırével, gondolta Tor, amíg a szemébe nem nézett. A szempár sötét volt és hideg, a keleti származásra utaló nyomok szinte teljesen hiányoztak

belıle; egy olyan ember szeme volt, aki parancsoláshoz és hatalomhoz szokott.

Tor már látta azelıtt ezt a kereskedıt. Nagyon régen, még a Drovahchein II-n, az Erit csillaghalmazban. Akkor Sinvalie proctorként ismerte, a Mailai házból.

– Igen, mi ketten ismerjük egymást – mosolygott a kereskedı. Elırelépett, de Tor ráemelte a pisztolyát. Amikor beléptek a hídra, mindenkit felszólítottak, hogy dobja el a fegyverét, de a kereskedı köpenye alatt akár egy kisebb arzenál is rejtızhetett.

– Megállni! Tartsa mindkét kezét jól látható helyen! A kereskedı keze megjelent a köpeny bı ujja alatt. Üres volt.

Könnyedén elmosolyodott, de a tekintete gyémántkeménységő maradt. – Csak nyugalom, barátom. Biztosan képesek leszünk

megállapodásra jutni, nem igaz? Hiszen annyi megbeszélnivalónk van... – Nincs semmiféle megbeszélnivalónk. – Tor összezavarodott, és

meg is rémült. A kereskedıt a magabiztosság légköre vette körül, mosolyából halálos ravaszság sugárzott, szemében hideg fény csillogott. – Hogy az ördögbe került maga ide?

– Természetesen Ricol herceggel együtt érkeztem. Hogy úgy mondjam, az itteni munkája iránt uraim nagy érdeklıdést tanúsítanak. Akárcsak nemrég még az önéi.

– Maga intézte el, hogy Ricol megszerezhesse a hajómat! És Hendrik embereit használta fel hozzá!

– Valójában az öreg Hendrik ellen szervezkedı csoporttal dolgoztam együtt, akik politikai elınyt láttak a Trellwani Szerzıdés megsemmisítésében. Természetesen megvoltak az adatok a tervezett ugrássorozatáról. Bemutattam ıket Ricol emberének, Singh-nek. Feltétlenül szükség volt rá, hogy Hendrik néhány kalóza is részt vegyen ebben a kis átverésben... így sokkal hitelesebbnek tőnt az egész. Nem lehettünk biztosak benne, hogy nem fogják-e némelyiküket elfogni.

Sinvalie a szövetségi parancsnokhoz fordult. – İ Renfred Tor, kapitány... az üzlettársam. Eredetileg ı volt ennek a

hajónak a kapitánya... – Én vagyok ennek a hajónak a kapitánya, és jobban teszi, ha ezt

mostantól tudomásul veszi! – Tor újból intett a fegyverével. – Mostantól az én parancsaimnak engedelmeskedik.

– Természetesen, természetesen. Csak ne izgassa fel magát, barátom. Ó, esetleg elfogad tılem egy azonosítót?

Az MP–20-as csöve a kereskedı orrától alig néhány centiméterre remegett.

– Csak lassan. Nagyon, nagyon lassan. A férfi mosolya kiszélesedett, benyúlt gazdagon díszített külsı

köpenye redıi közé, és elıhúzott egy áttetszı, kocka alakú mőanyagtárgyat. Tor figyelmesen szemügyre vette a kockában lebegni látszó színes szimbólumok rétegeit.

– A BBE századosa – közölte a férfi. – A nevem... mármint az igazi nevem Yorunabi százados. Talán már hallott rólunk. Mi vagyunk a Drakónis Szövetség hírszerzı szervezete.

Tor egyre jobban elbizonytalanodott. A BBE-t mindenki jól ismerte, a szervezet rossz híre messze túlnyúlt a Szövetség határain.

– Aha, ismerem magukat. A Kurita titkosrendırség. – Ha úgy jobban tetszik. El kell mondanom önnek, kapitány, hogy

fontos küldetésben járok, és mielıbb a Luthienre kell érnem. – Nem oda fogunk menni! – csattant fel Tor. – Kapitány, kérem. Megértem, hogy felizgatta magát a jármőve

eltulajdonítása miatt. El kell ismernem, figyelemreméltó találékonyságról tett tanúbizonyságot a visszaszerzésével. – Yorunabi meglengette az azonosítóját. – Gondolom elhiszi, hogy... hogy is fejezzem ki magam... a pozíciómnak köszönhetıen hatalmamban áll bıségesen megjutalmazni önt. Vigyen el engem és a társaimat a csillaghajójára, és onnan a Luthienre. Gondolja meg, kapitány. Ez az egyetlen megbízatás annyi pénzt hozna önnek és a legénységének, amennyibıl nyugodtan visszavonulhatnának. Ilyen lehetıség egy ember életében csak egyszer adódik...

Tor egész élete egyetlen folyamatos küzdelem volt a következı szállítmányért, aminek a hasznából fedezni tudja a kiadásait, vagy megvesztegetheti a következı vámhivatalnokot. A fizetség, amit a BBE ügynöke ajánlott neki egyetlen könnyed mondattal, gazdag emberré tehette volna. Látta, hogy az emberei nem a foglyokat, hanem egymást nézik. Csábító ajánlat volt. Elvégre mekkora esélye lehet a lázadóknak? Vagy Grayson Carlyle-nak?

Visszaemlékezett a kihallgatásokra, a maró hidegre, amikor Singh kérdésekkel bombázta ıt. Gradyre, Moranra és Lathe-ra, saját keserő bőntudatára, amiért hátrahagyta ıket, és végül a fájdalomra, amikor hírt kapott a halálukról. Mekkora esélyük van? Mekkora? Az automata pisztoly megremegett, csöve a fedélzet padlója felé ereszkedett...

...aztán elmosódott, szürke foltként újra fellendült, és hangos csattanással hasította fel Yorunabi arcát; az ügynök torkából fájdalomkiáltás szakadt ki.

Tor a bakancsa orrával megnoszogatta egy kicsit a tisztet, aki nyögve zuhant végig a fedélzeten. Aztán intett az embereinek.

– Vigyék le ıket az egyes raktárba. Megkötözni ıket, és valaki folyamatosan ırködjön mellettük. – A felemelt MP–20-ast a kapitány és a fedélzeti tisztek felé fordította. – Maguk is. Én viszem fel a hajót.

A katonák kiterelgették a szövetségi tiszteket a hídról, és Tor hozzálátott a hajó ellenırzéséhez. Odalent már voltak foglyok – trell katonák, akiket technikai képzettségük miatt máshová vittek volna. Köztük volt Varney tábornok is. Varney és milicistái habozás nélkül beleegyeztek, hogy csatlakoznak Tor legénységéhez, amint ismertették velük a tervet.

Aztán Tor végre újra odaülhetett az ismerıs konzolhoz, ujjai

végigfutottak a mőszereken. Minden be volt állítva, a hajó készen állt az indulásra, a hidrogéntartályokat felszerelték és lezárták, a fúziós hajtómővet aktiválták. A számítógép kijelzıjének adatai szerint az őrjárónak hajnalban kellett indulnia, azaz alig valamivel több, mint három standard óra múlva.

Éppen idıben érkeztek. Elıvette kézi adóvevıjét, és egy másik alig használt frekvenciára váltott.

– Kész... kész... kész – szólt bele. Aztán hátradılt a székében, és várt.

28 Grayson akkor lépett be a jármőhangárba, amikor a Kastély

riasztórendszerének szirénái éles vijjogással mőködésbe léptek. Férfiak és nık futkároztak mindenfelé, altisztek és felügyelık üvöltözték utasításaikat, és egy szakasznyi fekete egyenruhás szövetségi katona sorakozott fel a hatalmas dupla ajtó túloldalán. Elsı gondolata az volt, hogy szerez egy légpárnást a hangárban, és eltőnik vele az odakint! szürkületben, de rögtön látta, hogy ez nem fog mőködni. Ötven métert sem tehetne meg, és szitává lınék a jármővet.

Elsı lépésként biztosan összegyőjtik a trelleket. Grayson lenézett zöld egyenruhájára, és elfintorodott. Mindössze annyit kellett tennie, hogy megszőnik trellnek lenni. Elindult visszafelé a Kastély szívébe, ismerıs járatokon haladt végig a szerelıcsarnok irányába. Amire szüksége volt, az egy... megvan!

Egy magányos drakón katona sietett vele szemben a folyosón, lézerpuskája lazán lógott a vállán. A férfi figyelemre sem méltatta a trell zöldkabátost, aki elızékenyen félrehúzódott, hogy utat engedjen neki – szemlátomást nagyon igyekezett, valószínőleg a jármőhangárban lévı csapathoz akart csatlakozni. Amikor a drakón elhaladt elıtte, Grayson egy rúgással kisöpörte alól a lábát, és a katona elterült a padlón; puskája és a fegyver hátizsák-generátora hangos csörömpöléssel vágódott a talajnak.

A drakón dühös horkantással emelkedett térdre. – Átkozott fattyú... Grayson lába pontosan az álla alatt találta el, mire a katona feje

hátrabicsaklott, és újra végigvágódott a folyosón; dühét magába nyelte az öntudatlanság sötétje. Grayson megtapogatta a pulzusát, de nem érzett semmit. Nem akarta megölni a férfit, de haragja és félelme megsokszorozta a rúgás erejét. A drakón nyaka a jelek szerint eltört.

Bevonszolta a katonát egy közeli helyiségbe, egy apró raktárba, ahol hivatalos nyomtatványokat és irodaszereket tároltak. Gyors mozdulatokkal lehámozta a halottról az egyenruhát, és kicserélte sajátjával. Felvette a hátára a nehéz hátizsákot, és gondosan eligazgatta a szíjakat. Végsı simításként odalépett a nyomtatványokkal megrakott fiókos szekrényhez, és egész egyszerően ráborította áldozatára. Fémes csattanás hallatszott, azután papírok surrogása, és végül csend. Ez is

okoz majd egy kis zavart, ha megtalálják a holttestet. Minden apró késlekedés néhány értékes percet szerezhet neki.

Megvizsgálta a lézert. Egy szövetségi Marx XX Starbeam modell volt, melyet személyesen ugyan nem, de a leírásokból jól ismert. Nem lehetett olyan bonyolult a kezelése. A sugár intenzitását itt lehet állítani. A bekapcsolás a hátizsákon lévı kart meghúzásával történik. A biztosítókar a keze alatt. Mintha már használt volna ilyet. Mielıtt kilépett volna a folyosóra, mindkét irányban körbekémlelt, majd futólépésben folytatta útját a szerelıcsarnok felé.

Az Árnyéksólyom még ott volt, ugyanúgy állt a szerelıállványon. Az ötvenöt tonnás mech uralta a hangárt – a hatalmas, szürkére

festett, rozsdafoltos fémszörnyeteg, körülvéve állványokkal és pallókkal.

Grayson szakértı szemmel vizsgálta meg a mechet. Idıközben visszatették rá a hátizsákszerő szerelvényt és a gépágyút, melyeket elızıleg csak azért távolítottak el, hogy hitelesebbé tegyék a csapdát. Aznap csak nagyon kevésen múlt, hogy ı és a teljes osztaga itt hagyják a fogukat. A hátizsák tartalmazta a mech fı hıcserélıjét és a létfenntartó rendszert, valamint a lıszerkészletet és a jelenleg pihenı helyzetben, felfelé irányuló csıvel álló 90 mm-es gépágyú vezérlı áramkörét. A fekete szerelvényt karbantartáskor és javításkor le lehetett venni, de a mech anélkül nem volt teljes mértékben harcképes. Most viszont annak látszott.

Az Árnyéksólyom egy régebbi tervezéső modell volt, átlátszó pilótafülkéje leginkább egy atmoszferikus repülıgép kabinjára emlékeztetett. A konzolba épített képernyık teljes képet adtak a pilótának, az infravöröstıl az ibolyántúli tartományig. A gyakorlatban azonban a pilóta leginkább saját szemére hagyatkozott, mint a mech optikai érzékelıire – a holografikus kijelzı a konzol felett minden szükséges célzási és harci információt megjelenített. A fülke most nyitva állt, és Grayson látta, hogy valaki mozog arrafelé – valószínőleg az utolsó ellenırzést végzı pilóta vagy tech.

Bár a sziréna már nem szólt, egyre több katona érkezett a hangárba, mindenfelé parancsokat üvöltözı és mutogató tisztek álltak. A csarnok túlsó sarkában összetereltek, és fegyvereikkel sakkban tartottak egy csapatnyi zöldkabátost. A begyőjtés megkezdıdött.

Grayson gondolatai sebesen cikáztak. A hangárajtók nyitva álltak, de a kijárat mellett felsorakozott katonák megállítanák vagy lelınék, mielıtt túl messzire jutna. Tekintete visszavándorolt az

Árnyéksólyomra. A kiképzés idején már többször is vezette ezt a gépet. Hauptman hadnagy mechje volt, és a bal láb elülsı felén még ki is lehetett venni a halvány „Hauptman" feliratot. A szimulátorban is számtalan órát töltött az Árnyéksólyom vezetésével. Ha sikerülne bejutnia a mech pilótafülkéjébe, igen jó esélye lenne a szökésre.

Akadhatott azonban néhány potenciális probléma. A mech talán nem is olyan harckész, mint amilyennek látszik. Aztán lehet, hogy a neurosisakot egy másik pilóta paramétereire állították be, ezért gyorsan át kell kalibrálnia, ha teljes irányítást akar szerezni a gép felett. Ezt azonban csak akkor derítheti ki, ha már bent ül a kabinban.

A legnagyobb dilemmát azonban maga a kivitelezés okozta. Ha elkezd felmászni az állványzat létráján, valamelyik szövetségi tiszt vagy tiszthelyettes biztosan felfigyel rá. Valamilyen figyelemelterelés nélkül soha nem jut magasabbra az Árnyéksólyom térdízületénél.

Lori állkapcsának megfeszítésével frekvenciát váltott. – Minden egységnek, megkaptuk a jelet. Indulás! A Sáska elırelendült, karmos lába kapaszkodót keresett a homokos

emelkedın, ahogy egyre magasabbra ért. Egyik oldalán a Darázs és a Sáska lépett ki a vádiból, köröskörül, a vízmosás partján pedig életre keltek az elızıleg a Darázs segítségével elrejtett légpárnások hajtómővei. A csapat hatalmas porfelhıt felverve megindult az őrrepülıtér felé.

– Gyors rajtaütés – emlékeztette Lori az egységét. – Bemegyünk, és kijövünk, semmi tőzpárbaj! Lássuk, sikerül-e meglepnünk ıket!

A vádi alján három kilométerre megközelítették a kikötıt, onnan azonban nyílt, könnyen belıhetı térségen kellett átvágniuk a különféle típusú gépeknek. A mechek teljes sebességgel dübörögtek elıre, a Sáska így hamar az élre vágott. A por magasra csapott haladásuk nyomán, és a légpárnások emelılégcsavarjai még átláthatatlanabbá tették a kavargó porfüggönyt.

Lori lézerét a legközelebbi Kurita őrjáróra emelte, és megcélozta vele a jármő masszív oldalába épített lézerütegek egyikét. Éppen csak annyira volt világos, hogy szabad szemmel már láthassa a célpontját, és az üteg robbanása éles fénnyel világította be a félhomályt.

Fehér füstcsíkok tekeredtek az ég felé a két, rakétákkal felszerelt légpárnás felıl. A földön álló hajókon, a barakkok íves teteje és a raktárépületek felett újabb villanások látszottak. A felrobbanó rakéták döreje hosszan verıdött vissza a reptér betonjáról.

– SZSZGY-k 270-nél! – Lori felismerte a Darázsban ülı Enzelman hangját. Garik hajlamos volt éles hangon rikácsolni, ahogy testében megemelkedett az adrenalin szintje, és izgatottságát még az elektronikus szőrın keresztül is érzékelni lehetett.

Lori állított az érzékelıin, és ı is észrevette a mozgást. SZSZGY-k – a mech-harcosok szlengjében Szegény, Szerencsétlen Gyalogosok – özönlöttek ki a romos barakkokból. Sokan a reggeli hideg ellenére hiányos ruházatban voltak, de a fegyver egynek a kezébıl sem hiányzott.

– Oké, nem kell aggódni miattuk. Cél a tartályok 180-nál. Rajta! A rajtaütés célpontjai az őrrepülıtér túlsó végén, négy hosszú sorban álló masszív, páncélozott üzemanyagtartályok voltak. A Fullánk lézere tapogatózva nyúlt ki az egyik tartály alapja felé, megpróbált gyenge pontra bukkanni. Az egyik őrjáróból kék részecskesugár csapott ki, és telibe találta a mechet. Lori elégedetten nyugtázta, hogy a Fullánk pilótája, Yarin – Grayson egyik trell kiválasztottja – továbbra is tőz alatt tartja a tartály makacsul ellenálló páncélját. Sáskája lézerével ugyanazt a pontot célozta meg, saját fegyverének fehéren izzó haragját is arra a helyre ömlesztve, ahol az üzemanyag átvitelhez szükséges csövek és vezetékek hálózata már kezdett megolvadni.

A tartályok folyékony hidrogént tartalmaztak, a kikötıben tartózkodó őrjárók fúziós impulzushajtómőveinek üzemanyagát. A tartály alján lévı szelepek két másodpercen belül elolvadtak, a cseppfolyós hidrogén kiáradt a hideg levegıbe, és a robbanás következtében tüzes gombafelhı emelkedett az égre. A detonáció ereje térdre kényszerítette Yarin Fullánkját, és Lorinak is meg kellett küzdenie saját gépe vezérlıszerveivel, hogy talpon tudjon maradni. A dörej fülsüketítı volt, a lökéshullám pedig kegyetlen, pusztító erejő. A tőzgolyó még magasabbra emelkedett, bevilágította az egész területet, miközben lángoló, izzó fémdarabok záporoztak a kikötıre, és pattantak le fémes csengéssel a Sáska testérıl.

– Ennyi volt! – kiáltotta Lori. – Bármelyik pillanatban megérkezhet az erısítésük. Visszavonulás! Visszavonulás!

A figyelemelterelés, amiért Grayson imádkozott, megérkezett. Az

ajtóban álló katonák egyik felkiáltott: – Hé! Megtámadták a kikötıt! A fegyelmezett alakzat azonnal megtört, ahogy a katonák

megfordultak a sorban, és a nyakukat nyújtogatva figyelték a Mount

Gayal alatt elterülı őrkikötınél felvillanó lézerfényeket. Néhány astech kirohant az alakulótérre, hogy jobban lásson.

Most vagy soha, gondolta Grayson. Elindult felfelé az állványzat létráján, tekintetét egy pillanatra sem

vette le az Árnyéksólyom fejérıl. Legjobban attól félt, mi fog történni, ha a Sólyom be van indítva, teljesen harckész állapotban várakozik, és a pilóta félúton kiszúrja ıt. Amikor Grayson elért a mech derekáig, a pilóta levette a sisakját, felállt a kabinban és kinyújtózkodott, hogy jobban lássa az odakint folyó csatát. Grayson még gyorsabban mászott, már a mech mellénél járt. Az állvány rezgése azonban felkeltette a pilóta figyelmét. Elkerekedett szemmel nézett le rá. Ugyanabban a pillanatban a nyolc méterrel lejjebb valaki felkiáltott:

– Hé! Maga ott! Mi az ördögöt mővel? Észrevették. A feje fölött a pilóta az oldalfegyveréért nyúlt.

29 Grayson gyorsított, kimászott a mech elıreugró melle fölött

keresztbefutó keskeny pallóra, alig valamivel a pilótafülke alatt. A mech-harcos idıközben elıhúzta a pisztolyát, és megcélozta vele Grayson fejét.

– Dobja el a fegyvert! – kiáltott rá a pilóta magas, némileg reszketı hangon.

Grayson eldobta a puskáját, a fegyver csattanva landolt a pallón. Aztán elkezdte kioldani a hátizsák tartóhevedereit.

– Ez tiltott terület, öregem! – mondta a harcos. – Senki nem jöhet fel ide, csak a techek és a...

Az utolsó heveder is engedett, és Grayson pajzsként maga elé fordította a nehéz hátizsákot. Rárohant a mech-harcosra, súlyos léptei alatt rezgett és billegett a palló. A pilóta csak egyszer tüzelt, de lövése így is elvétette Graysont és a pajzsot is, mert közben visszazuhant a fülkébe.

Grayson eldobta a nehéz tápegységet, és mellbe találta vele a drakónt. Aztán már ott is volt mellette, elkeseredett birkózásba kezdett vele a pisztolyért, miközben lábával megpróbált támaszt találni a mech mellpáncéljának csúszós felületén. A két férfi elszakadt egymástól, a küzdelem közben közéjük került a tápegység, amirıl egy kábelen még mindig ott lógott a lézerfegyver. A pilóta felállt, sikerült megtartania a pisztolyát, Grayson térdrúgása azonban hátrataszította, és hangos üvöltéssel, fémes csörömpölés közepette zuhant le az állványzaton.

A csarnokban felugatott egy rohampuska, Grayson feje körül golyók fütyültek. Lehajolt, és visszaszerezte saját fegyverét, ellenırizte a töltést, és leadott három gyors lövést az állványzat felé közeledı katonákra. A lézer meleg zümmögéssel lépett mőködésbe. A koherens fénysugarakat nem lehetett látni, de két katona füstölgı egyenruhával omlott a padlóra.

A többi drakón fedezékbe vetette magát, Grayson pedig visszahúzódott az Árnyéksólyom pilótafülkéjének védelmébe. Meghúzta a fülkét lecsukó kart, majd egy tekeréssel rögzítette, és lezárta a kabint.

Magát a pilótafülkét vastag fényvisszaverı rétegek fedték, melyek egyoldalú tükörré változtatták az ablakot – ez voltaképpen egy biztonsági eljárás volt, amely megvédte a pilóta szemét abban az

esetben, ha a fülke közvetlen lézertalálatot kapott. A külsı tér így valamivel sötétebbnek látszott, de Grayson még így is ki tudta venni a Kurita katonák rohanó alakját.

Gyorsan! – sürgette magát. Egymás után nyomogatta meg a pilótaszék két oldalán elhelyezett konzolok gombjait. A képernyın megjelenı üzenetek szerint a reaktor üzemelt, a fegyverek fel voltak töltve, a gépet teljes lıszerkészlettel látták el, és mindent összekötöttek az irányítószervekkel.

Grayson leemelte a kusza energia- és adatkábeleken lógó neuro-sisakot, és lassan saját fejére helyezte. Bekapcsolta, és óvatosan megnyitotta a visszacsatolás tesztáramkörét. Elıször a már ismerıs szédülést érezte, ahogy az ismeretlen agyhullámokra hangolt áramkörök disszonáns jeleket küldtek vissza saját idegrendszerén keresztül a belsı fülbe. Megtalálta a finombeállító gombokat, és gondosan bekalibrálta a sisakot, amíg el nem múlt a szédülés. Az oszcilloszkóp kusza hullámai egyetlen egyenessé változtak, és tudta, hogy az Árnyéksólyom most már az ı alfa hullámaira van hangolva.

Elvégezte a kijelzık utolsó ellenırzését. Zöld... zöld... minden zöld. Bal kezével megfogta az irányítókart, jobbja pedig a fegyvervezérlıre kulcsolódott. Kioldotta a lábféket, amely az állványzathoz rögzítette a Sólymot, és a gép tett egy lépést elıre. A szerelıállvány pörgı szilánkok és repeszek felhıjévé robbant szét. A mech még egyet lépett elıre, fémes csikorgással húzta maga után a deformálódott alumíniumroncsokat.

A hangárajtó csukódni kezdett. Grayson megfordult. Igen, a vezérlıfülke a helyén volt, a létrát is megjavították. A fülkében egy astechet látott, aki lázasan kiabált valamit egy mikrofonba. A Sólyom jobb keze felemelkedett, az alkarra szerelt 6 cm-es lézer célra állt. Grayson ujja az elsütı gombra szorult. A helyiségbıl fehér tőz csapott ki, ezt üvegszilánkok és fémrepeszek zápora követte. A fülke fele megcsavarodott, majd fekete füst, és a létrából kiszakadó fémdarabok kíséretében a földre zuhant. A csarnok ajtaja félúton megállt.

Grayson kényelmesen megfordult, és elindult a nyílás felé. A mech lába elıl fejvesztve menekültek az emberek, a legtöbben a fegyverüket eldobálva, pánikba esve futottak, a többiek pedig teljesen hasztalanul zúdítottak golyózáport a gépre pisztolyaikból és rohampuskáikból. Grayson rájuk sem hederített, folyamatosan növelte a sebességet, ahogy távolodott a Kastélytól. A falakra szerelt lézer- és rakétaütegek több mint elegendı tőzerıvel rendelkeztek a Sólyom elpusztításához. Csak

abban reménykedhetett, hogy ezek a fegyverállások még nem mőködnek, illetve nem látták el ıket személyzettel.

Nem merte begyújtani a mech ugróhajtómőveit, hogy így ereszkedjen le az alakuló térrıl. A Sáska irányítása után az Árnyéksólyom teljesen idegennek tőnt – hatalmas volt, masszív és lomha, mintha ólomsúlyokat kötöztek volna a mellére és a végtagjaira. Tudta, hogy hamar hozzászokik majd a nehezebb mechhez, de nem akart semmiféle kockázatos manıverbe kezdeni, amíg teljesen be nem töri a gépet.

Az alakulótér alatti terep durva volt, és egyenetlen, vízmosások szabdalták, ráadásul a meglazult kövek és laza kavicsok is nagy veszélyt jelentettek. Grayson csak most vette észre, hogy északabbra kezdte el az ereszkedést, mint ahol szerette volna. Délen, Sarghad fényei felé a lejtı sokkal lankásabb volt, ott még a légpárnások is le tudtak menni, egy mech pedig akár futva is közlekedhetett.

Megnyitotta a harci frekvenciát, fülét statikus recsegés és izgatott hangok kavalkádja töltötte be.

– ...teherszállító őrjáró, azonnali engedélyt kérünk! – Alfa őrjáró, itt a torony. Az őrrepülıtéren vészhelyzet állt elı, ezért

nem engedélyezhetjük a felszállást. – Idióták, pont a vészhelyzetet akarjuk elkerülni! Nézze, Yorunabi

százados, a BBE tisztje utasított az azonnali felszállásra. Ért engem? Grayson a recsegéstıl alig értette a szavakat. Mivel ezek nem eredeti

hangok, hanem elektronikus átvitelek voltak, nem tudta megmondani, hogy Tort hallotta-e. Azt viszont tudta, hogy Lori nem indított volna támadást a kikötı ellen, ha nem kap jelzést Tor kapitánytól arról, hogy a hajót biztosították.

Amikor kidolgozták a tervet, még nem ismerték az őrjáró menetrendjét, és csak az őrrepülıtéren folyó elıkészületekbıl következtettek arra, hogy a hajó készen áll a felszállásra. Az őrjárókat csak közvetlenül indulás elıtt töltötték fel folyékony hidrogénnel: A hidrogén fokozottan hajlamos volt elillanni a nem védett tartályokból, ha néhány óránál tovább tárolták ıket ilyen helyen, ezért sokkal olcsóbb és hatékonyabb volt máshol tárolni, és csak az elégetés elıtt a hajóba tölteni.

Amikor látták, hogy az astechek megkezdik a feltöltést, már tudták, hogy közel az indulás, de hogy mennyire, arról fogalmuk sem volt. Mivel nem akarták azt kockáztatni, hogy Tor és az emberei órákon – vagy talán egy standard napon – keresztül üljenek egy titokban elfoglalt

őrjárón, a felfedezés veszélyének kitéve, kitervelték az őrrepülıtér elleni a támadást, hogy a kapitánynak megfelelı indokot szolgáltassanak az azonnali felszállásra.

Az őrjáró pilótájának izgatott követelızése pontosan beleillett a tervbe, de Grayson elcsodálkozott a BBE százados jelenlétén a fedélzeten. Az vajon Tor blöffje volt? Vagy valami szörnyő hiba történt?

– Alfa, itt a torony. Megadjuk az engedélyt az azonnali felszállásra. Ha blöff volt, akkor bejött. A sötét betontérséget fényár borította be, és a Szégyenletes őrjárója vakító, fehér tőzcsóván a levegıbe emelkedett. Elıször csak lassan mozgott, aztán csontroppantó erejő, 3G-s gyorsulással beleveszett a gyöngyházfényő éjszakába.

Ha Tor rajtaütése kudarcot vallott, akkor ettıl a pillanattól kezdve nem létezett olyan erı a világegyetemben, amelyikkel ezt helyre lehetett volna hozni.

Grayson frekvenciát váltott, és megkereste a Lándzsások harci frekvenciáját.

– Lándzsás Egyes, itt Grayson. – Nem egyeztek meg rádiókódokban, mert Grayson nem számított rá, hogy egy csatamechben fogja elhagyni a Kastélyt.

Hosszú szünet következett. – Grayson? Itt Lori. – Lori. Elkötöttem egy Árnyéksólymot. A lejtın közeledem felétek.

Van valami ellenállás? – Élénk tőz a hajókról, ahogy számítottunk is rá. A mechjeik nem

álltak készenlétben, és eddig egy sem indult ellenünk. De nemsokára megérkeznek. A gyalogos egységek már elkezdtek felállítani néhány statikus lıállást a placcon.

– Rendben, megy minden tovább a terv szerint. Találkozunk a gyülekezési pontnál.

Tőz csapott fel körülötte, és kıdarabok repültek a levegıbe, ahogy a Kastélyból indított rakéták a sziklás talajba vágódtak a nehézkesen egyensúlyozó Árnyéksólyom mellett. Grayson két alkalommal is megfordult, leeresztette a mech bal vállán ülı gépágyút, és egy-egy hosszú sorozattal megszórta az ütegeket, de minden látható eredmény nélkül. A távolság már túlságosan nagy volt a pontos célzáshoz.

A hegy elıtt elterülı síkságon már ki tudta venni az észak felé visszavonuló három csatamech körvonalát. A földön álló őrjárók lövéseitıl egy felrobbantott hidrogéntarály fedezte ıket. Az égen fényes

csillag mozgott a keleti horizont felé, fehér kondenzcsíkot húzva maga után. Siker vagy kudarc?

Nemsokára ezt is megtudja. A terv egyelıre teljes rádiócsendet követelt meg az őrjáró felé, és a Tor által kidolgozott átverés, a jelek szerint tökéletesen mőködött.

Mert ha nem, akkor a siker két rövid napon belül kudarcba fordul. Az őrugrók csúf kinézető szörnyetegek voltak, tervezésük és a fizika

csak nagyon óvatos és lassú manıverezésre tették alkalmassá ıket az ugrópontnak elnevezett láthatatlan valami körül. Az ugrópontok kiterjedése néhány tucattól néhány ezer kilométerig változhatott az ıket létrehozó csillag tömegétıl függıen. Minden csillag két ilyennel rendelkezett, a zenittel az északi pólusnál, és a nadírral a délinél. A távolságuk természetesen szintén különbözı volt, ezt a csillag mérete határozta meg. Az Kearny-Fuchida meghajtással ellátott őrugrók rámanıverezhettek ezekre a pontokra, ahol mőködésbe hozták különleges hajtómőrendszerüket, és megjelentek egy másik csillag ugrópontján, maximum harminc fényévnyire. Az ugráshoz szükséges energiát a hajó ugróvitorlája szolgáltatta, ez a kilométer széles, egy milliméternél is vékonyabb fémbıl készült korongszerő alkotmány, amely begyőjtötte, és az őrugró fedélzeti tároló celláiba továbbította a nap fény– és részecskesugárzásának energiáját. A különféle hullámhosszokon terjedı fotonrészecskék elnyelésére tervezett ugróvitorlák teljesen feketék voltak – olyan feketék, hogy a régi pilótamondás szerint még az őr is fehérnek látszott mellettük.

Bár maga a mővelet igen bonyolult technikai részletekbıl állt, az ugróponti átvitel alapvetı egyszerősége megajándékozta az embereket a csillagokkal. Az utódállamok háború gyötörte civilizációja ugyan képtelen volt jelentısebb mennyiségben új hajókat elıállítani, az őrugrók kitartóan rótták a csillagközi ugrópontok közötti utakat. A Szégyenletes legalább három évszázada épült, hajtómővét az utódlási háborúk elıtti években szerelték be a hajótestbe.

Senki nem tudta, hogy a csillaghajó energiaközpontja meddig marad mőködıképes. Olyan kérdés volt ez, amely az emberi univerzum minden hadurát és filozófusát foglalkoztatta.

Az őrugróknak az ugrópontoktól és a hatalmas, mégis kifinomult szerkezető fekete vitorláktól való függısége azt jelentette, hogy egyetlen hajó sem távolodhatott el messzire attól a ponttól, ahol belépett a csillagrendszerbe. A vitorlákat meghatározott idıközönként ki kellett

bontani, hogy összegyőjtsék az ugráshoz szükséges energiát, és a csillagok körüli orbitális pályán keringı mikrometeoritok és más hulladékok néhány áthaladás után megtépázták az érzékeny szerkezetet. Bár néhány hajó rendelkezett másodlagos meghajtó rendszerrel, amely lehetıvé tette számukra, hogy behajtott vitorlákkal navigáljanak a rendszerben, a legtöbb őrugró az ugróponton maradt, és az őrjárókat használták fel kompokként a csillaghajó és a bolygó között.

Ez azonban újabb problémát vetett fel. Az ugrópontoknál nagyon is érvényesült az adott csillag gravitációs hatása. A csillag körül keringı hajó természetesen nem zuhant volna le, de nem is maradt volna az ugrópont közelében. Beállt volna egy orbitális pályára, amely végül átviszi a jármővet a rendszer csillagközi porral szennyezett síkján. Ezért az őrugrókat felszerelték ion- vagy plazmafúziós manıverezı hajtómővekkel. Ezek egy állandó, gondosan kiszámított, enyhe meghajtást adtak a hajónak, és pontosan ellensúlyozták a csillag vonzását, ugyanakkor pozícióban tartották a vitorlákat. A csillag ugrópontján várakozó hajó orra mindig a rendszer külseje felé mutatott, a vitorla pedig körülbelül tíz kilométerrel mögötte volt kibontva, pontosan az őrugró és a csillag között. A pozíciótartó hajtómővek hátrafelé és kifelé irányultak, hogy a belılük kiáramló, töltéssel rendelkezı részecskesugarak ne károsítsák a törékeny vitorlát.

Talán szükségtelen is mondani, az ugróponton parkoló csillaghajók alig manıvereztek, mivel a legkisebb irányváltoztatás is deformálhatta vagy el is szakíthatta a vitorlát. Feljegyeztek néhány, őrugrók közötti csatát, amikor a hajók hetekig manıvereztek nehézkesen egymás mellett, mire befejezték az ütközetet. Általában amikor hajó-hajó elleni harcról volt szó, akkor alaposan felfegyverzett, jobban manıverezı őrjárókat vagy kisebb, gyorsabb, még jobban irányítható légőrvadászokat használtak. Természetesen az őrugrók is rendelkeztek fegyverzettel (beleértve a meteorok elleni védekezésre használt, radarirányítású lézereket), de már egyetlen őrjáró is elég nagy fenyegetést jelentett egy támogatás nélküli hajó számára ahhoz, hogy a kapitány általában azonnal megadja magát, semmint hogy kockáztassa drága, pótolhatatlan jármővének sérülését.

Tor érdekes problémával találta szembe magát. Soha nem szentelt különösebb figyelmet az őrtaktikának, bár mindegyik teherhajó kapitánya tudott annyit, hogy egy ismeretlen ugróponton reagálni tudjon egy potenciálisan ellenséges hajó manıvereire. Az ı gondja az volt, hogyan közelítse meg a Szégyenletest anélkül, hogy elárulná, az őrugró

már nem a kalózok irányítása alatt áll. Létezhettek jelszavak vagy megközelítési kódok, melyekrıl semmit sem tudott, bár a hajó mőveleti programjainak átkutatása után nem talált ilyeneket. A kalózok látszólag mindent úgy hagytak, ahogy találtak. Csak reménykedhetett benne, hogy valójában is ez a helyzet.

A feladat taktikai bonyolultsága abban rejlett, hogy a Szégyenletestıl alig 12000 kilométerre ott várakozott a Drakónis Szövetség őrugrója. Bár ez a távolság elég nagy volt ahhoz, hogy a hajók pozíciótartó hajtómővei ne károsítsák a másik vitorláját, 12000 kilométer az őrnavigációs mértékek szerint gyakorlatilag a szomszéd ajtónak számított.

Tor érezte odakint a másik hajót. Túlságosan távol volt ahhoz, hogy szabad szemmel lássa, de könnyen el tudta képzelni. Biztos volt benne, hogy ugyanaz a hadihajó, amelyik a Sigurd és a Trellwan között megállította ıket. Ha a legkisebb jelét látják, hogy a teherszállítón valami nincs rendben, akkor két Union osztályú őrjáró – vagy ami még rosszabb, egy rajnyi légőrvadász – harminc percen belül a Szégyenletes vitorlájánál teremhet.

Ezt a hajófoglalást teljes titoktartás mellett kellett végrehajtani, különben az akció véget ér szinte még azelıtt, hogy elkezdıdne. Grayson és Tor minden részletet alaposan kidolgoztak még a Mennydörgés-hasadék tavának partján. A terv kulcsa arra alapult, hogy az őrugrók irányantennája nagy valószínőséggel nem egymásra, hanem a Trellwan felé mutat. Az azonos ugróponton tartózkodó hajóknak – különösen, ha az egyik egy kereskedıhajó, a másik pedig katonai jármő – egészen biztosan nem sok mondanivalójuk van egymás számára, bár a hadihajó valószínőleg folyamatosan szemmel tartja a másikat. Tor azt meg tudta volna állapítani, ha a Szégyenletes a hadihajóval kommunikál, azt viszont nem, ha a legénység az őrkikötın keresztül lép kapcsolatban a szövetségi jármővel.

Tor problémái akkor kezdıdnének, ha a Szégyenletes legénységének alkalma lenne értesíteni a kikötıt az ı fedélzetre lépésérıl. A torony azonnal riadóztatná a hadihajót, amelyik erre kiküldené az őrjáróit. Ez a figyelmeztetés ugyanakkor Graysont is bajba sodorná a Trellwanon. A fiatalember újabb rajtaütést tervezett a kikötı ellen, és a teherhajó elfoglalásának hírére biztosan megerısítenék az őrrepülıtér védelmét. A támadás így lehetetlenné válna, rosszabb esetben talán még csapdát is állítanának Graysonnak.

Tor saját akcióját ezért pontosan koordinálta Grayson trellwani erıinek rajtaütésével. A Lándzsások éppen támadási pozícióban lesznek, amikor az őrjáró megközelíti a Szégyenletest. A földi támadás elsıdleges célpontja az őrrepülıtér irányítótornya lesz, mert itt kapott helyet tányérantenna kommunikációs átjátszója, amelyen keresztül értesíteni tudnák a hadihajót a Szégyenletes elleni akcióról.

Ám a földi támadást sem indíthatták meg azelıtt, hogy az őrjáró elérné a teherhajót, mert a torony így értesítené a hadihajót, és a Kurita tiszteknek esetleg feltőnne a magányos őrjáró, amelyik pont ugyanebben az idıben akar összekapcsolódni a Szégyenletessel. Egyetlen lézernyaláb véget vethetne Tor küldetésének, még kilométerekkel a célja elıtt.

Tor a konzol kijelzıjére nézett, amelyik az indulás óta eltelt napokat, órákat és perceket mutatta. A gyorsulást gondosan kiszámították, hogy az őrjáró a start után pontosan 55 óra és 30 perc múlva érjen a Szégyenletes közvetlen közelébe.

T plusz 55,5 óra volt mindkét támadás kezdetének kijelölt idıpontja. Mármint ha minden a tervek szerint folyik odalent a Trellwanon. Tor és az emberei az életüket tették fel erre a feltételezésre.

Több mint ötven órával a helyi napfelkelte után a Trell teljes

egészében kibukkant a horizont mögül, és most alacsonyan függött a Mount Gayal fekete sziluettjének egyik oldalán. A kövér, pettyes mintázatú vörös korongba egyelıre még nyugodtan bele lehetett nézni, de a vöröses fény olyan árnyékot vetett a Mount Gayal egész nyugati oldalára, hogy Grayson még a Kastélyt sem tudta kivenni. A hımérséklet már néhány fokkal fagypont fölé emelkedett. A távoli, halk sustorgás, amit a mechek külsı mikrofonjai közvetítettek, a Mennydörgés-hasadék olvadó vizébıl képzıdött zuhatagok elsı morajlása volt.

A támadó egység ezúttal nyugat felıl közelített, a vízmosásokkal szabdalt, meggyötört föld fedezékét használták fel az ellenséges radarok és más érzékelık elleni védekezésül. Grayson a frissen zsákmányolt Árnyéksólymot vezette, néhány kilométernyire elszakadva a többiektıl. A kikötıtıl délnyugatra rábukkant egy másik vízmosásra, és a Sólyommal behúzódott az egyik magasra nyúló partoldal alá. A konzol kijelzıjén folyamatosan peregtek a számok, teltek a másodpercek. Ötvenöt óra és huszonnyolc perc telt el az őrjáró startja óta. A támadás két perc múlva megkezdıdik.

A Lándzsások két nappal ezelıtti akciója váratlanul érte a szövetségi csapatokat, így Grayson és az emberei nyugodtan térhettek vissza rejtekhelyükre a Hasadékba, senki sem üldözte ıket. Az ellenség mindössze egyetlen darab, rakétákkal felszerelt helikoptert bocsátott fel, de a Lándzsások hasonló fegyverzető légpárnása egy rajnyi rakétával letörölte az égrıl a gépet.

Másodjára már esélyük sem lesz rá, hogy hasonló meglepetést okozzanak. Az elmúlt ötven órában a sarghadi szövetségi egységeket kirakodták, és készenlétbe helyeztek két teljes mechszázadot – azaz huszonnégy különféle típusú és mérető csatamechet. Két szakasz – nyolc mech – a Palotanegyedben járırözött, egy másik szakasz pedig bevonult a Palotába röviddel azután, hogy Grayson elszökött az Árnyéksólyommal. A másik század tizenkét mechje az őrkikötıben ırködött. Nyolc folyamatosan járırözött, négyet pedig karbantartottak.

A reptéren ezenkívül volt még legalább egy mech – Vallendel hadnagy fekete-szürke Martalóca. Grayson úgy sejtette, Ricol herceg saját, vörös-fekete Martalóca is a Trellwanon van, bár eddig még nem látta a gépet.

A Vörös Herceg egységéhez hagyományos földi csapatok is tartoztak, legalább 250 katona, ellátva légpárnás jármővekkel és könnyő lánctalpasokkal, amelyek a légpárnások számára átjárhatatlan terepen is képesek voltak közlekedni. Ezek a katonák rohampuskák, hordozható lézerek és vállról indítható rakéták figyelemre méltó arzenáljával rendelkeztek.

Egy ilyen haderı ellen a közvetlen támadás nem kecsegtetett sok reménnyel, de más módon nem tudták kiiktatni a kommunikációs továbbító állomást. Grayson egy másik képernyıre nézett, amely a vádi tetején elhelyezett apró kamera képét közvetítette. Az átjátszó rendszer antennája egy húsz méter magas pózna volt, melynek a tetején egy lapos, öt méter átmérıjő, jelenleg a délkeleti horizont felé irányuló tányérantenna ült. Arra volt a nadír ugrópont, ahol – ha minden rendben ment – Tor ezekben a pillanatokban közelíti meg a Szégyenletest az ellopott őrjáró fedélzetén.

A torony Grayson célpontja volt. A szakasz többi mechje, a húsztonnás Sáska, Fullánk és Darázs a bázist fogják megtámadni, ahol legalább tizenhárom nehéz mech járırözött. Mivel jelentıs túlerıvel néztek szembe, a Lándzsások csataterve a stratégia tökéletes alkalmazását követelte meg.

A terv szerint a könnyő mechek újra lecsapnak a hidrogéntartályokra, azután elmenekülnek. Arra számítottak, hogy a bázison lévı mechek nagy része üldözıbe fogja venni a hegyek felé visszavonuló Lándzsásokat. Grayson biztos volt benne, hogy a drakón erık ezúttal sokkal elszántabban próbálják majd csapdába ejteni a támadókat; követni akarják ıket a bázisukig, ahol egyszer és mindenkorra leszámolhatnak velük.

De amíg a Kurita fıerı a három mechet üldözi, Grayson beosonhat a hátuk mögött az őrrepülıtérre, és megsemmisítheti az antennát. A Lándzsások katonái és légpárnásai az egyenetlen, jól védhetı terepen helyezkedtek el a Hasadék felé félúton, a hegyek lankás oldalában. Egy erıs ellenállás lehetıséget nyújt a könnyő mecheknek a menekülésre, és elbátortalaníthatja az üldözıket.

Lehetıségek... lehetıségek... lehetıségek... Grayson megdörzsölte a homlokát, és megpróbálta előzni magától a félelmet. Túl sok volt az ismeretlen ebben az egyenletben. Egyáltalán Tor irányítja azt az őrjárót? El tudja foglalni a Szégyenletest anélkül, hogy a közelben lévı Kurita hadihajó közbeavatkozna? Három könnyő mech és egy maroknyi félig kiképzett gyalogos túlélheti három szakasznyi közepes és nehéz mech elsöprı erejő támadását?

Egyszer már felvázolt egy merész csatatervet, amikor az esélyek ellenük szóltak, csak hogy azután saját szemével nézhesse végig, ahogy ez a terv vérbe és tőzbe fullad a szerelıcsarnok ajtajának bezáródásakor. Ha Ricol herceg ravaszságát és találékonyságát veszi alapul, akkor könnyen lehet, hogy egy újabb csapdába vezeti az embereit, mégpedig az elızınél sokkal halálosabba.

A haditanácson az volt az elsı javaslata, hogy egyedül próbál besurranni a kikötıbe. Egy robbanóanyaggal megtöltött zsák esetleg ledöntötte volna a rádiótornyot.

Lehetıségek... lehetıségek... Az emberei megvétózták az ötletét. A torony elleni támadásnak

sikerülnie kellett – mégpedig a tervezett idıpontban. Ha a herceg emberei figyelmeztetést küldenek a Szégyenletesre vagy a szövetségi hadihajóra, akkor Tor őrugróját szilánkokká lövik. Csak az Árnyéksólyom tőzereje – egy félnehéz lézer, egy gépágyú és egy rövid hatótávolságú rakétaindító – garantálhatja a torony elleni sikeres rajtaütést.

Tor sorsa most teljes mértékben Graysontól függött, az övé pedig Loritól, Garik Enzelmantól és Yarintól, akiknek elég idıt kell nyerniük számára, hogy odajuthasson a toronyhoz.

30 Az utolsó másodpercek is leperegtek. És elérkezett az idı. Grayson külsı mikrofonjai közvetítették a

levegıt hasító rakéták sziszegı hangját, ahogy Enzelman Darazsa útjára bocsátott egy rajnyi, a robbanófej mögött füstképzı töltettel is ellátott RHR-t. A rakéták alacsonyan suhantak az őrrepülıtér betonja fölé, és pillanatok alatt áthatolhatatlan füstködöt képeztek a bázison. Ahogy a herceg emberei a földön álló őrjárókból és a bunkerekbıl viszonozták a tüzet, a levegı szinte felsikoltott a rakéták robbanófejeinek sorozatos detonációjától.

Grayson kamerája ráközelített a lassan szétterjedı füstfelhıre. Alig tudta kivenni a képernyın Lori Sáskájának madárszerően bicegı alakját. Valahol felugatott egy gépágyú, a lövedékek Lori mechjétıl nem messze csapódtak be. Az ellenség kénytelen volt radarvezérléssel tüzelni. Bár ez nem volt annyira pontos, mint az optikai vagy lézeres célzás, de kis távolságból ugyanolyan halálos lehetett. Elfintorodott, amikor két villanást látott a Sáska törzsén.

Újabb rakéták bukkantak elı a füstbıl, ahogy a Darázs másodszor is tüzet nyitott. Éles, fülhasogató hang jelezte a Lándzsások ECM programjának mőködését. Ha az elektronikus ellenintézkedéseknek nem sikerül összezavarnia az ellenség célbefogó radarját, akkor a három könnyő mechet pillanatok alatt bemérik, és megsemmisítik.

Grayson újabb mozgást vett észre a jobb oldalon, ezúttal sokkal nehézkesebbet és lomhábbat. Visszafordította a kamerát kelet felé, és nagyobb látószöget állított be rajta. Ott! A Union osztályú őrjárók zömök alakja mellett két csatamech közeledett a füsttel elárasztott terület felé. A közelebbi egy hatvan tonnás Karabélyos volt, karjai helyén egymás alatt két lézer, illetve gépágyú helyezkedett el. Grayson megborzongott, amikor rájött, hogy ez az egy gép pontosan ugyanannyit nyom, mint Lori három mechbıl álló egysége. És a Karabélyos mögött ott jött egy ötvenöt tonnás Rozsomák; a vastagon páncélozott törzs felsı részébıl egy lézertorony dudorodott ki, jobb kezébe pedig egy nehéz gépágyút építettek. A távoli Kastély felıl egy támadó helikopter karcsú, cápaszerő alakja csapott le a Lándzsásokra.

A füstködbe villanások és fénynyalábok hasítottak. Az őrjárók minden jel szerint vaktában tüzeltek, nem látták tisztán célpontjaikat. A

radarzavarás ugyanolyan hatékonyan mőködött, mint ahogy a füst blokkolta a drakónok lézeres célzórendszereit. Nem sokat számított, hogy az ellenintézkedések miatt a Lándzsások sem voltak képesek pontos célzásra. A tervnek nem képezte részét, hogy a húsztonnás Lándzsás mechek harcba bocsátkozzanak a betonon feléjük dübörgı nehéz gépekkel.

Grayson sisakhangszórója megreccsent, fülébe berobbantak a Lándzsások harci frekvenciájának hangjai.

– Lándzsás Egy, itt Lándzsás Három. Gyalogságot látok a bal oldalon! Megpróbálnak mögénk kerülni.

– Vettem, Három. Kezdjék meg a visszavonulást! – Lándzsás Egy, itt Kettı. Három mech ezen az oldalon, háromszáz

méterre, gyorsan közelednek. SZSZGY támogatással. Kettı... három HVT!

– Oké, Kettes. Minden egység, visszavonulás! Maradjanak a... Lori adását robbanásszerő, statikus recsegés szakította félbe. A füstfelhı kéken felragyogott, ahogy egy részecskesugár a szívébe csapódott. Grayson jobbra-balra mozgatta a kamerát, megpróbálta megtalálni a tüzelı mechet. Nagyobb gépnek kellett lennie, ha képes volt hordozni egy PPC-t. Egy rettentı pillanatig azt hitte, a sugár elkapta Lorit, aztán a töltéssel rendelkezı részecskék statikus kavargása megszőnt, és újra hallhatóvá vált az adás.

– Minden egységnek, szétszóródni! Figyeljenek a hátukra! Grayson most már nem volt tisztában a pozíciójukkal, bár még mindig újabb és újabb rakéták csapódtak be a füstfüggönybe, hogy a szürkésfehér köd fennmaradjon. Legalább öt nagy mech elmosódott körvonalát látta, a harci gépek nyugat és észak felé vonultak.

Grayson bőntudatot érzett, amiért saját mechje jól álcázva lapul egy vízmosásban, biztonságos távolságban a tőzvonaltól. Máshogy nem oldhatták volna meg, de ez egy cseppet sem segített a lelkiismeretén. Itt kellett ülnie, miközben a barátait hatalmas túlerı szorongatja.

A füst mögött egyre távolibbá vált a csatazaj, de a Lándzsások közötti kommunikáció folytatódott. Grayson még az elektronikus hangújraképzés szőrıjén keresztül is érezte hangjukban az egyre növekvı feszültséget.

– Itt Három, itt Három! – Ez az élete elsı mech-csatájában résztvevı Yarin volt, a Fullánk pilótája. – A hımérséklet emelkedik, leállítási figyelmeztetést kaptam.

– Aktiválja a felülbírálást, Három, és csak nyugalom. Minden egység, Zéró ellenırzés, ismétlem, Zéró ellenırzés.

Grayson megmarkolta az irányítókart, és talpra állította az Árnyéksólymot; a mech testérıl álcahálók hullottak le, homok pergett a földre. A „Zéró ellenırzés" egy elıre megállapított kód volt, és azt jelentette, hogy a szakasz elérte a Mennydörgés-hasadékhoz vezetı sziklás, töredezett emelkedı alját. Elérkezett az ideje, hogy megkezdjék a terv következı fázisát.

A Hasadék hegyének felsı részén felerısödött a szél, és ugyanolyan

gyorsan oszlatta szét a füstöt, mint ahogy Enzelman kilıtte a rakétákat. A három mech is közelebb húzódott egymáshoz, mert a Hasadék felé vezetı emelkedı voltaképpen egy kiszáradt hordalékkúp volt, amely laposan és szélesen kezdıdött, de ahogy emelkedett, egyre gyorsabban szőkült. Lori kitörölte az arcából a verejtéket és az átázott hajtincseket. Az akció most már csaknem egy teljes órája tartott, és semmi jel nem mutatott rá, hogy az üldözés abbamaradna. A három mech belsı hımérséklete kritikus szintre emelkedett.

Lori figyelte a füstbıl kibontakozó alakot maga alatt, körülbelül kétszázötven méternyire. Aztán a fıképernyın fedésbe hozta a célkeresztet az ellenséges mechhel. A számítógép megállapította a célpont tömegét, leolvasta a reaktor kisugárzását, és a képernyın megjelent egy világító, vázlatos alak. Egy Darázs volt. Bár Garik kétségtelenül ott volt valahol a háta mögött balra, a biztonság kedvéért megnyomta a barát-ellenség azonosító gombját.

A Darázs lézere ugyanabban a pillanatban lépett mőködésbe, amikor az adatok megjelentek a képernyın. Felhevített sziklák robbantak szét a Sáska lába mellett, a szilánkok végigverték a gép páncélzatát. Válaszként a lány ujja is rátapadt az elsütıgombra, és látta, hogy a Darázs felsıtestébıl narancsvörös láng csap ki, és a találat nyomán hosszú, fekete forradás maradt a torzón. Bár a mech kifordult a lövésbıl, vékony füstcsíkot húzott maga után, és Lori kékes szikrákat látott pattogni a seb mélyén.

Újra és újra tüzelt. Még két találat! A Darázsnak már a talpon maradás is gondot okozott. Az egyik lába megbénult, és a pilóta alig tudta egyenesben tartani a gépet. Lori harminc métert közelített, majd megállt, és újra lıtt. A megnyomorított Darázs törzsébıl lángok csaptak ki, felsıtestérıl olvadt fémcseppek záporoztak a földre.

A Kurita mech feje vakító villanással kirobbant, ahogy a pilóta mőködésbe hozta a katapultot. A harci gép hatalmas tömege hátrabillent, és fekete füstcsíkot húzva maga után végigvágódott a hegyoldalon.

A Sáska lába mellett robbanó rakéta feljebb üldözte Lorit az emelkedın. A sziklák itt nagyobbak voltak, némelyik háznyi mérető, és a csata megpillantásból, tüzelésbıl és fedezékbe húzódásból álló játékká változott.

– Garik! – szólt bele a rádióba az általános harci frekvencián. – Merre vagy? Yarin!

– Itt Garik. Látlak, ırmester. Kétszáz méterrel alattam vagy, a jobb oldalamon. A pozíciódtól balra négy mech jön felfelé... három könnyő és egy Rozsomák. Látod ıket?

Lori abba az irányba fordította érzékelıit, de csak sziklákat és gomolygó füstöt látott.

– Nem. – Jobb, ha hátrahúzódsz, mielıtt elvágják az utad. – Rendben, indulok! Feljebb lépegetett az emelkedın, a kiszáradt, kavicsos talaj ropogott

a Sáska karomszerő lába alatt. Az egyik oldalon a talaj még meredekebben emelkedett; széles vízmosást képzett, amely gátolta a mozgást, és ami ennél sokkal fontosabb, a láthatóságot is. Mindhárom mechnek el kellett helyezkednie az elsı védelmi vonalban, mielıtt az üldözık ideérnének.

Újabb Darázs lépett ki a sziklák közül, ezúttal Lori pozíciója fölött, pontosan az ırmester és a társai között. Szüksége sem volt rá, hogy mőködésbe hozza az IFF-et. A mech alig lehetett ötven méterre tıle, de a festése egyáltalán nem látszott ismerısnek. A narancs-fekete tigriscsíkos álcamintázatot dzsungelhadviselésre tervezték, és éles kontrasztot alkotott a sziklamezı szürkéjével és barnájával. Lövése meglepte a Darázs pilótáját, a tiszta találat a jobb karon megpördítette a mechet, és nekivágta az egyik sziklának. A végtag és a rajta lévı lézer kicsavarodott, majd leszakadt, és a földre hullott.

– Szép lövés! – Lori nem tudta, hogy Enzelman vagy Yarin kiáltott-e. Újra lıtt, és ezúttal elhibázta, de látta, hogy egy HEAP robbanófej pontosan a Darázs hátának a közepébe csapódik. Az ellenséges pilótának azonban sikerült stabilizálni a gépét, és szembefordult Lorival. A mech bal lábába épített rakétavetı ikercsöve két rövid hatótávolságú rakétát köpött ki magából. Azok azonban nem találták el a célpontot,

mert Lori néhány gyors lépéssel harminc méterrel elıbbre jött, és ismét tüzet nyitott. A sugár végigsöpört a Darázs fején, és a pilótafülke helyén csak egy deformálódott, füstölgı, félig megolvadt fémmassza maradt.

Lorinak nem maradt ideje a diadal kiélvezésére. Külsı mikrofonjai egy újabb mech dübörgı lépteit közvetítették jobbról. Esetlen, de fürge léptekkel elindította a Sáskát az emelkedın, mert nem szerette volna, ha ismét elvágják a többiektıl.

Épségben sikerült átkelnie a gerincen. Itt egy széles vízmosás kezdıdött, amely ferdén ereszkedett le a hegyoldalon egy meredek, függıleges sziklafalakkal övezett sokkal egyenetlenebb lejtı felé. A falak a völgy mindkét oldalán a mechje fölé magasodtak, és a hasadék távolabb egyre keskenyebbé vált.

Sáskájával behatolt a sziklák közé, és keresett egy helyett ahonnan szemmel tarthatta az imént maga mögött hagyott lejtıt. Lekuporodott a mechhel, a törzs így alig két méterrel emelkedett a talaj fölé, és a pilótafülkébıl elıremeredt a lézerágyú karcsú csöve. Két oldalán, néhány száz méternyire megpillantotta a szintén készenlétben várakozó Darazsat és Fullánkot. Mozgást is észlelt, a gyalogos csapatok és a felfegyverzett légpárnások elırearaszoltak a vízmosásban elıkészített barikádok, sziklaomlások és tőzcsapdák között.

Lori pillanatok alatt elemezte a helyzetet. Két könnyő, felderítı mechet kilıttek. Tehát maradt még tíz, esetleg tizenegy. Ott! Két újabb felderítı gép, egy Fullánk és egy Sáska bukkant elı a szurdok aljában. Mögöttük még kettı közeledett, egy Karabélyos különös, ikercsövő karjával, és egy nehézkes léptekkel billegı ötvenöt tonnás Griff.

Lori aktiválta a kommunikátort. – Ramage ırmester! – Igen? – Minden elıkészítve, ırmester. Várom a jelet. Lori az ajkát rágcsálva várakozott, miközben a fokozatosan

kibontakozó szituációt mérlegelte. Az elsı négy mögött még két mechet látott. Még túlságosan távol voltak ahhoz, hogy szabad szemmel felismerje a típusukat, de a számítógép Darazsakként azonosította ıket. A távolság a legközelebbi célpontig csaknem fél kilométer volt. A támadók folyamatosan mozogtak, nehézkesen bukdácsoltak a kövek között, de viszonylag gyorsan haladtak.

A herceg nagyon el akar kapni minket, gondolta Lori. Optikai érzékelıjével ráközelített az elöl haladó, szürke álcamintásra festett Fullánkra, és a gép mellén szinte világító vörös-fekete Kurita sárkány

szimbólumra. Már jól megnézte magának a vízmosás alján iránypontként kijelölt sziklákat. Mindössze néhány méter...

– Most, ırmester! A robbanások a hasadék teljes szélességében fekete füstbıl és repülı

szikladarabokból álló függönyt képeztek. A detonációk megemelték az ellenséges Fullánkot, és a levegıben megpördítették a mechet. Közben a Sáska alatt is megremegett a föld, Lori egy pillanatra elszédült a neurosisakban. A sziklatörmelék hatalmas vízfalként omlott össze, világosabb színő porfelhıt emelt a levegıbe, és mögötte láthatóvá vált a második mech, a Karabélyos. A gép a hátán feküdt, a jobb kar ikerfegyvereinek csövét szétválasztotta, és visszahajlította a robbanás ereje.

A többi mech pánikszerő visszavonulásba kezdett. Nem tudhatták, hogy a robbantáshoz felhasználták a Lándzsások szőkös robbanóanyag készletének csaknem teljes mennyiségét.

Valaki lelkesen üvöltözött a rádióban: – Gyıztünk! Gyıztünk! – Csendet a vonalban! – csattant fel Lori. – Csak újrarendezıdnek. –

A lassan leülepedı porfelhı mögött, körülbelül két kilóméternyire megpillantotta a mozgolódó mecheket és embereket. Ahogy újrarendezték a soraikat a vízmosás túlsó végében, az alapján könnyedén megállapíthatta, hogy eszük ágában sincs visszatérni a kikötıbe. A Lándzsások kiváló védelmi pozíciót foglaltak el, de a túlerıben lévı ellenség egy elszánt támadással gond nélkül feljuthat a vízmosáson, és lerohanhatja ıket.

– Igyekezz, Gray! – sziszegte váratlan hevességgel. – Lıdd ki azt az antennát, és tőnj onnan a pokolba:

A monitorra nézett, amelyik a Hasadék vízpára-borította bejáratára volt beállítva, két kilométerrel feljebb. A mikrofonokon keresztül hallotta a vízesés tompa moraját. A három mech és a légpárnások kezdtek kifogyni a helybıl.

31 Tor hagyta, hogy a számítógép megtegye az utolsó korrekciót, amely

másodpercenként egy méterre lassította az őrjáró közelítési sebességét. A Szégyenletes teherszállító hátulról hatalmasnak látszott a híd képernyıin, az őrjáró hasa alatt.

A legtöbb őrugróhoz hasonlóan az öreg teherhajót is egy keskeny, tırszerő központi reaktormag köré építették. Ezeket a letisztult vonalakat azonban megtörték a raktármodulok fürtjei, a nyomás alá helyezett legénységi részleg zömök, lekerekített hengere, a Szégyenletes hátsó rakteréhez kapcsolt másik őrjáró aszimmetriája és a hajó meteorelhárító lézerütegeinek és részecskeágyúinak fenyegetı, kelésekre hasonlító kidudorodásai. Tor gyakorlott szeme sérülések és hibák után kutatott, de egyet sem talált. A pozíciótartó hajtómő a jelek szerint mőködött, bár errıl csak az őrjáró mágneses sugárzásmérı mőszerének világító kijelzıje árulkodott. A pályát úgy számította ki, hogy jó messze elkerülje ezeket a részecskeáramlatokat, amelyek ugyan csak egy ezredrészét jelentették az lG-nek, de még így is elég halálosak voltak.

Messze az őrugró mögött a Trell vörös korongja most csak keskeny sarlónak látszott, amelyet mintha magába nyelt volna egy fekete kör. Tor tudta, hogy ez csak mesterséges napfogyatkozás, melyet a Szégyenletes tíz kilométernyire lebegı ugróvitorlája idézett elı.

A híd hangszóróiból a mágneses tér által elıidézett statikus recsegés hallatszott, melyet egy férfi hangja követen:

– Négy-ötös vektoron közeledı őrjáró, csökkentse a sebességét másodpercenkénti nulla-pont-ötre, vége.

Tor megnyomott egy gombot, és betáplálta az adatot a számítógépbe. Újabb, szinte észrevehetetlen lassulás következett.

– Végrehajtva. A hajók közötti csevegést a megközelítési periódusban a

legminimálisabb szinten tartotta attól való félelmében, hogy valamivel véletlenül elárulja magát. Eddig azonban nem történt semmi rendkívüli, nem szólították fel, hogy változtasson irányt, vagy szakítsa félbe a közeledést. A teherszállító fedélzetén ezek szerint elfogadták az őrjáró IFF jelzését.

A Trell utolsó szegletét is eltakarta a fekete vitorla, és az őrjáró belemerült az árnyékba. A teherhajó törzse most már csak néhány száz méternyire volt, szintén árnyékban, de az egymástól egyenlı távolságban elhelyezett azonosító és helyzetjelzı lámpák megvilágították valamelyest. A képernyı célkereszttel jelölt közepén zöld irányjelzı fény villogott – itt nyíltak ki a dokkolókarok, amelyek majd összekapcsolódnak az őrjáró tatjával.

Tor megérintett a konzolján egy gombot, mire a monitor egyik szélén, a csillagok háttere elıtt vörös fény villant fel. Az volt a Kurita hadihajó pozíciója, tılük mintegy 12000 kilométerre. Az éter csendes maradt, semmi nem mutatott arra, hogy bárki is gyanakodna.

Beleszólt a hajó interkomjába: – Mindenki készüljön. Nemsokára bemutatkozunk. A teherszállító fedélzetén normális esetben tizenöt fıs legénység

tartózkodott. Ebbıl hárman Torral együtt távoztak a Trellwanra, ahol meghaltak. Az emlék még mindig bőntudatot ébresztett a kapitányban. Nem tudta, hányan élnek még az emberei közül a Szégyenletes fedélzetén, de nem tőnt valószínőnek – legalábbis ebben reménykedett –, hogy a kalózok gondatlanul elvesztegetnének ennyi képzett őrhajóst.

A fontosabb kérdés most az volt, hány katonát hagytak itt a hajó ırzésére. Tor ezt még csak megtippelni sem tudta, bár tíz-tizenkét utas esetén már meglehetısen szőkös volna a hely.

Az eltelt idıt mutató kijelzıre nézett. Pontosan 55 órát és 30 percet mutatott, a két szám mellett a másodpercek peregtek.

Egy őrugró megtámadásának többféle módja is van. Ha a csillaghajó nem rendelkezett támogatással, akkor számos olyan pontot lehetett találni, amit egy őrjáró könnyen célba vehetett – például a tat vagy az ugróvitorla, vagy valamivel elıbbre a pozíciótartó hajtómővek, amennyiben a védelmi fegyvereket semlegesítették.

Azonban ha az őrjáró tüzet nyitna a Szégyenletes lézerütegeire, a hadihajó észlelné a sugárzást, és azonnal kiküldene egy ellenırzı csapatot. Ha a teherszállító bármilyen sérülést szenved – például megrongálódna a vitorlája, vagy felrobbanna valamelyik fegyverállása –, akkor ugyanez történne. De a legjobb esetben is megpróbálna kapcsolatba lépni a teherszállítóval a hajók közti frekvencián, hogy kiderítse, mi történt.

Tornak fel kellett készülnie egy ilyen támadásra, ha leleplezik ıket, de eddig minden rendjén haladt, pontosan az elsıdleges terv szerint. Tudta, hogy a dokknál ott fog várni rájuk egy-két ember. Ha ı és a

katonái elég gyorsan cselekednek, lerohanhatják, és elfoglalhatják a hajót, mielıtt a Szégyenletes hídjáról leadhatnák a riadójelzést.

Talán. Ha az ırtiszt elég éber és talpraesett, esetleg elküldhet egy figyelmeztetı üzenetet a Trellwanra. A hadihajó elcsíphet egy irányítatlan, általános rádiójelet, de ha a két hajó nem áll nyílt frekvenciás, aktív kommunikációs kapcsolatban egymással, akkor sokkal valószínőbb, hogy a Kurita hajó semmit sem fog észlelni az eseményekbıl.

Valamivel több mint öt és fél perc szükséges ahhoz, hogy egy üzenet elérje a trellwani őrrepülıtér antennáját. Onnan azonnal riasztják a hadihajót, ez újabb öt és fél percet jelent. Ez volt a legnagyobb veszély, amit csak a Lándzsások földi csapatának sikeres támadásával lehetett elhárítani.

De ha a herceg felfedezte a számítógépes trükköt, akkor az is megtörténhet, hogy a dokknál egy csapatnyi fegyveres tengerészgyalogos fog rájuk várni.

A számítógép elvégezte az utolsó korrekciót, és lefékezte a hajót. Az őrjáró fedélzetén tartózkodók tisztán hallották a fémes csendüléseket és koppanásokat, ahogy a mágneses kampók a helyükre csúsztak, és a dokkolókapcsok biztonságosan a csillaghajó törzséhez rögzítették a kisebb jármővet.

– Dokkolás – szólt bele az interkomba. – Átszálló csapat, álljanak készen a zsilipnél!

A következı néhány másodpercben eldıl, hogy sikerrel jártak, vagy kudarcot vallottak.

Amint megkapta Lori kódolt üzenetét, Grayson felállt az elrejtett

Árnyéksólyommal, és elindult a vádi aljában. Már elızıleg kinézett magának egy pontot, ahol a meredek part félig beomlott, és természetes feljárót képezett a kikötıtıl délnyugatra elterülı síkságra. Magát az őrrepülıteret még mindig füst borította, de a földi telepítéső kommunikációs antenna két kilométerrel távolabb jól kivehetıen emelkedett ki a homályból. Lassanként más objektumok is láthatóvá váltak – az irányítótorony zömök csészealja, valamivel keletebbre a folyékony hidrogénnel töltött tartályok négy párhuzamos sora és a szövetségi őrugrók szürke alakja.

És a mechek. Grayson legalább nyolc radarjelet számolt meg, bár a folyamatos ECM zavarás rontotta a képet, és lehetetlen lett volna megmondani a pontos számot. Mindegyik mech a kikötı északi széle

felé mozgott, és egyik sem volt két kilométernél közelebb. A terv a jelek szerint mőködött.

Ritkás füstköd lebegett át az őrrepülıtér délnyugati peremvonala fölött, de a könnyő északi szél gyorsan szét is oszlatta. Az Árnyéksólyom gond nélkül elérte a kerítést, és belépett a lebetonozott térségre. Fél kilométernyire egy légpárnás páncélos süvített át a kikötın észak felé, de ügyet sem vetett Graysonra.

Erre számított. Bár a herceg emberei nagyon is jól tudták, hogy Grayson két nappal ezelıtt meglovasította a zsákmányolt Árnyéksólymot, a területen egy teljes századnyi mech tartózkodott. Egy felületes szemlélı könnyen hihette, hogy a kikötı déli peremérıl befelé tartó, viharvert harci gép a szövetségiekhez tartozik. Azok a tisztek, akik meg tudnák állapítani a valós helyzetet, most odafent a Kastélyban a harci frekvencián zajló kommunikációt figyelik, vagy éppen a saját csatamechjüket irányítják, és egészen mással vannak elfoglalva.

A csatazaj gyorsan távolodott az északi emelkedık felé. Ha a Lándzsások három mechje képes lesz kitartani addig, amíg elpusztítja az antennát, gyorsan utánuk eredhet, és hátba támadhatja a Kurita mecheket. A meglepetést és a zőrzavart kihasználva azután elszakadhatnak az ellenségtıl, és visszahúzódhatnak a Hasadékba.

Ha minden jól alakul, a Lándzsások a Mennydörgés-hasadékon keresztül átvágnak egy elıkészített leszállóhelyre a Grimheld-tenger partján. Amennyiben Tornak sikerült visszafoglalnia a Szégyenletest, a hajó egyik őrugrója találkozik velük a jeladónál, amelyet a tervek szerint két standard nap múlva aktiválnak. Ha át akarnak kelni a Hasadékon, hátra kell hagyniuk a mecheket, mert a zuhatag a vártnál korábban elindult, és járhatatlanná tette a vízi utat. Grayson a halála esetére hátrahagyott néhány kézzel rajzolt térképet, melyek segítségével a többiek eljuthatnak a visszhangtól robajló folyosókon az északi kijárathoz, majd a sziklás terepen le a tengerhez.

Ha elérik az őrjárót, visszamennek a Szégyenletesre, majd azzal a legközelebbi nemzetközösségi helyırségbe, amit Grayson talál. Azoknak a Lándzsásoknak, akik a maradás mellett döntenek, az őrjáró itt hagy harminc standard napra elegendı élelmet, hogy a sötétedés beköszöntével észrevétlenül vissza tudjanak térni Sarghadba.

A városban fognak várni azzal az ígérettel a zsebükben, hogy Grayson visszatér egy megfelelı mérető nemzetközösségi haderıvel, amelyik majd kisöpri innen a Kuritákat.

Grayson elszakította a gondolatait a tervtıl. Így áttekintve túl sok feltételezést, találgatást tartalmazott, és túl sok apró részletet, amelyeken könnyen elcsúszhat a terv. Eszébe jutott Kai Griffith egy másik vezérelve: „Ha valami el tud romlani – mondta a fegyvermester –, az el is romlik. A terv legyen minél egyszerőbb, mert a gyakorlatban úgyis sokkal bonyolultabbá válik, mint hinnéd."

Grayson el sem tudta képzelni, mit lehetett volna ezen még egyszerősíteni. Mivel ilyen kevés mech állt olyan sokkal szemben, csak egy bonyolult terv adhatta meg nekik a szükséges lehetıségeket és rugalmasságot.

Megnyomott egy kapcsolót a mőszerfalán, mire szemmagasságban megjelent a szélvédıkijelzı az ismerıs karakterekkel és a célkereszttel. A célkeresztet rávezette az antenna oszlopára, és leolvasta a távolságot: 850 méter. Aztán ellenırizte a fegyvereit. A gépágyú még mindig alapállásban pihent, de be volt töltve, és készen állt a tüzelésre. Az alkarba szerelt félnehéz lézer feltöltve várakozott, akárcsak a felsıtest bal oldalába épített NHR, és a fej két oldalán lévı iker RHR-ek. A fegyverpanelen csak zöld lámpák világítottak.

Minden rendben. Elıretolta az irányítókart, és az Árnyéksólyom lomha ügetéssel megindult az antenna felé.

A mech hátába csapódó rakéta nem kis meglepetést okozott Graysonnak.

32 Tor váltott kézzel kapaszkodva közelítette meg a zsilipet, ahol az

egyik emberétıl elvette a tokba tőzött vibropengét, miközben a katona a hátára csatolta a telepet. A feladatra jelentkezı tizennégy önkéntes Lándzsás már várt rá. Továbbra is a királyi gárda zöld egyenruháját viselték, és különféle fegyvereket tartottak a kezükben – hosszú, főrészes élő késeket, vibropengéket, lézerpuskákat, kábító pisztolyokat. Az őrjáró rakterében talált foglyok fele is itt volt, ık rögtönzött fegyverekkel és vad eltökéltséggel szerelkeztek fel. A zsilipkamra tompa fényében minden arc természetellenesen sápadtnak tőnt, ahogy a zéró gravitáció súlytalanságában markolták a falból kiálló kapaszkodókat.

Tor tekintete megkereste Varney tábornokot. – A foglyok biztonságban, uram? – Biztonságban, kapitány – villant meg Varney szeme. – A hátsó

raktárban vannak, mindannyian a padhoz bilincselve. A BBE-s fickóval volt egy kis gond, ezért ki kellett ütnöm. Megint.

– Helyes. – Tor beharapta az ajkát. – De... tábornok... – Ne is mondja, fiam – vágott közbe Varney, mintha olvasott volna

Tor gondolataiban. – Maga a parancsnok, viszont én is megyek. – Ujjai rászorultak a széles pengéjő kés nyelére.

Tor rövid habozás után bólintott. Ha megtanult egy dolgot a hadseregrıl, az az volt, hogy a tábornokokkal sosem tanácsos vitatkozni.

– Oké, emberek. Ne felejtsék el, semmi felesleges lövöldözés. Könnyen lehet, hogy még mindig az én legénységem irányítja a hajót felügyelet alatt, de az is, hogy ezek a fattyak megnyerték ıket maguknak. Isten tudja, mit mondhattak nekik, de a lényeg, hogy szükségünk van rájuk. Azt is tartsák fejben, hogy a sietség itt nem sokat ér. Ha berúgnak egy ajtót, az két perc múlva csattan a padlón. Ha megütnek valakit, maguk is hátrarepülnek. Figyeljenek magukra! Kérdés? Nincs? Rendben, akkor indulás!

A külsı zsilipajtó félrecsúszott, és hirtelen szembetalálták magukat három fekete ruhás, fegyveres katonával, akik a Szégyenletes nyitott zsilipénél várakoztak.

– Hé! Mi ez az egész? – kiáltotta egy századosi egyenruhát viselı gyalogsági tiszt. A következı pillanatban elsodorta ıt az egyik Lándzsás teste, és a két férfi összegabalyodott végtagokkal bukdácsolt át a zsilipkamra túlsó fala felé.

Varney tábornok mindenki mást megelızve lendült elıre. Késével elıre és felfelé szúrt; pengéje egy drakón hadnagy hasába mélyedt, a katona felnyitott testébıl súlytalan vér spriccelt elı.

Tor a harmadik szövetségi tisztre vetette magát, de a haldokló hadnagy kalimpáló végtagokkal, vérben úszva az útjába sodródott. Tor még vethetett egy pillantást a tisztre – talán ırnagy lehetett –, amint eltőnik a folyosóra vezetı belsı zsilipajtó mögött. A fenébe!

– Utána! – kiáltotta. – Elkapni! A hajófoglaló csapat átnyomakodott az ajtónyíláson, a katonák

kiözönlöttek a fıfolyosóra. Tornak útba kellett igazítania az embereit, hogy a híd irányába induljanak el. A Szégyenletes pozíciótartó hajtómőveinek enyhe gyorsító hatása elegendı volt hozzá, hogy úgy érezzék, mintha úsznának a végtelennek tetszı alagútban. A folyosó túlsó végén Tor mozgást látott.

– Yee ırmester! Szedje le a lézerével! A tiszthelyettes tüzet nyitott, a folyosón alig láthatóan felvillant a

vöröses sugár, de az ırnagy addigra már bevetette magát az egyik ajtón. Már megint, a fenébe! – átkozódott magában Tor, miközben a csapat továbbhaladt a folyosón. Most már biztosan beindul a riadó. Mostantól kezdve minden Graysonon és a trellwani Lándzsásokon múlik.

A detonáció térdre lökte Grayson Árnyéksólymát, és még a kezével is

meg kellett támaszkodnia a földön. Testét megfogták a pilótaülés hevederei, és máris vadul nyomkodta a villogó fényekkel életre kelı vezérlıpult kapcsolóit. A sérülés nem tőnt súlyosnak, de a Sólyom masszív háti szerelvényében helyet kapó ugrórakéták mőködésképtelenné váltak. Hasonló jelentést kapott a tartalék létfenntartó rendszerrıl.

Grayson megfogta az irányítókart, és hagyta, hogy természetes egyensúlyérzéke irányítsa a számítógépes vezérléső giro- és egyensúlyozó rendszert. A Sólyom felállt, és szembefordult támadójával.

220 méternyire egy fekete-vörös festéső Keresztes állt. Grayson ismerte ezt a mintázatot. A számítógépes nyilvántartásban látta. Lord Harimandir Singh mechje.

A konzol egyik adatkijelzıjén megjelentek a Keresztes statisztikái. A vastag páncélzatú, erıs fegyverzető fémszörnyeteg hatvanöt tonnát nyomott, tervezésénél sebességet és manıverezı képességet áldoztak a nagyobb tőzerı érdekében. Grayson végigfutott a fegyverek listáján: félnehéz lézerek, géppuskák, és NHR-ek mindkét karon, a láb páncélzatába építve pedig RHR-ek. A gép alkarjai feltőnıen vastagok voltak, hogy a kisebb arzenál elférjen a végtagokban. A mech mindkét karját felemelve, rémisztı kinézető alvajáróként indult Grayson felé.

Grayson vérében szinte dalolt az adrenalin. A gépe bal vállán hordozott gépágyú csöve lebillent, és megeresztett egy hosszú sorozatot, majd a Sólyom jobb karjából utána küldött három koherens fénysugarat is. A Keresztes fejérıl és válláról apró fémdarabok pattogtak le. Mellén mély kráterek jelentek meg, a páncéllemezek megrepedeztek, és az egyik válla mentén szaggatott forradás képzıdött.

Grayson már mozgásba is lendült, mielıtt még felmérte volna az okozott kár mértékét. Miközben a kikötı betonjára lapult, és nehézkesen átgördült a vállán, újabb lézersugarak és rakéták hasították a levegıt ott, ahol a Sólyom egy pillanattal ezelıtt állt. Grayson talpra állította gépét, de közben elindított egy rajnyi rövid hatótávolságú rakétát; ahogy a fejre szerelt indítócsövek füst és hangos robaj kíséretében szabadjára engedték dühüket, a szők pilótafülkében szinte elviselhetetlenné vált a zaj. A Keresztes bal felkarján tátongó sebbıl drótok és roncsolt fémdarabok lógtak, és a torzó alsó részébıl szivárgó olaj azt a különös érzést keltette, mintha a megperzselıdött páncélzaton sőrő, fekete vér csorogna lefelé.

A Keresztes csípıjére szerelt indítócsövekbıl lángnyelvek csaptak ki. Graysonnak a kis távolság miatt nem maradt ideje reagálni, a rövid hatótávolságú rakéták már be is csapódtak a Sólyom törzsébe. A sisak fülvédıje megóvta a zaj legnagyobb részétıl, de a robbanás és a hasadó fém sikolya olyan erıvel csapott le Grayson fejére, mintha közvetlenül a detonáció lökéshulláma kapta volna el.

Tudta, hogy az egyedüli elınye a Keresztessel szemben a manıverezı képesség, és ezt ki is akarta használni. Teljes sebességre kapcsolt, az Árnyéksólyom ferde szögben rohant át a Keresztes tőzvonalán, hogy az oldalába kerüljön. Az ellenséges pilóta a bal lábára támaszkodva elfordult, folyamatosan rajta tartotta a jobb kar lézerét.

A lézersugár a Sólyom jobb karjának vállpajzsába fúródott. Grayson határozottan kitámasztotta a bal lábát, és élesen jobbra fordult. Az Árnyéksólyom bal karja megsemmisítı erıvel csapódott hátulról a

Keresztes vállának, a nagyobb mech vadul tántorogva próbálta megırizni egyensúlyát. Most Grayson emelte fel a lézerét, és gondosan célzott. Két energianyalábot küldött a Keresztes hátába, melyeket egy rajnyi RHR is követett. A rakéták egy helyen robbantak, tovább fokozva a pusztítást.

Grayson megnézte a monitoron az eltelt idıt. Ötvenöt óra és harminchárom perc. Ha a Szégyenletes legénységének sikerült elküldenie az üzenetet, akkor az két perc múlva megérkezik. Elıször az antennát kell elintéznie.

Ellépett a Keresztes mellıl, és szapora ügetésbe kezdett. Singh gépe – ha egyáltalán az övé volt – sérültnek látszott, de egészen biztosan nem semmisült meg. Lehet, hogy a rakétasorozat vagy maga a zuhanás elkábította a pilótát. Grayson úgy tervezte, hogy elıbb elpusztítja a tornyot, azután visszatér és befejezi a munkát.

Ötven méterrıl egy sorozatnyi rakétát lıtt ki az antenna tövére, azután a lézerével megdolgozta az oszlopon felkúszó kábeleket és szerelvényeket. A fém felizzott, és elpárolgott, a vezetékek pedig kékesfehér szikrazuhatag kíséretében darabokra szakadtak. Valószínőleg sikerült használhatatlanná tennie az antennát, de biztosra kellett mennie. A mech karjával becélozta az oszlop és a tányérantenna találkozási pontját, és a HUD-on ráigazította a gépágyú célkeresztjét a célpontra. Amikor hüvelykujjával megnyomta a gombot, a Sólyom vállán lévı gépágyú fülsüketítı hangerıvel feldübörgött. Nyolcvan milliméteres, nagy robbanóerejő lövedékek sorozták meg az antennát, és csapódtak pusztító erıvel az oszlopba. A levegıben merevítık, tartógerendák és érzékeny áramkörök darabkái röpködtek, az őrrepülıtér betonjára acél- és mőanyagszilánkok záporoztak. A tányérantenna elmozdult a helyérıl, majd lángba borulva kettéhasadt. Maga az oszlop úgy imbolygott, akár egy sebesült ember, és végül darabokra szakadva összeomlott.

Grayson tüdejébıl hatalmas, fütyülı sóhajjal távozott a levegı. Most már biztos volt benne, hogy ezzel az antennával nem továbbítanak többé üzenetet.

Következı célpontja az őrrepülıtér irányítótornya volt, amely a nagy hatótávolságú, többirányú kommunikációról gondoskodott, és képes lehetett kitölteni a kommunikációs rést az új antenna felszereléséig. Mivel a toronyból kitőnı rálátás nyílt az egész őrrepülıtérre és a Mennydörgés-hasadék felıli megközelítési utakra, könnyen lehet, hogy az ellenség innen koordinálta a hadmozdulatait. Lori két nappal ezelıtti

rajtaütése komoly károkat okozott az építményben. A kitört ablakokat falemezekkel fedték be, de mögöttük Grayson mozgást látott. A torony tehát üzemelt.

Elıhívta a HUD-ot, és ellenırizte a távolságot: 841 méter. Ez túl nagy távolság volt ahhoz, hogy egy másik mechet hatékonyan tőz alá vehessen, de a torony jóval nagyobb célpont volt bármilyen csatamechnél. Mőködésbe hozta a gépágyúját, és a robbanólövedékek végigverték a csupa üveg és tégla épületet.

A teleobjektíves képen látta, hogy a falak kirobbannak, téglák és betonlapok hullanak a talajra. A 80 mm-es lövedékek ugyanakkor átlyuggatták az üveget, a mőanyagot, a fát és a vékony fémlemezeket, amelyek füst és repeszvihar kíséretében borultak lángba.

És most vissza a sérült Kereszteshez. Grayson megfordította az Árnyéksólymot, és nyolcméteres léptekkel visszaszáguldott oda, ahol Singh mechjét hagyta. A vér dobogva zúgott a fülében. Örömmel fogja darabokra szedni azt a gépet. Bosszúja beteljesedik, amikor látja meghalni Singhet.

Ám a Keresztes már nem volt ott. Hogy Singh magához tért, és saját maga távozott a mechhel, vagy egy másik gép érkezett a segítségére, azt nem tudhatta. Gyorsan átvizsgálta a környéket, és bár a füst gyorsan oszlott, nem látott másik csatamechet. Talán ott elöl, a raktáraknál...

Valami – talán egy apró mozgás, hangfoszlány, vagy csak a hatodik érzéke – a hátsó kamera kijelzıje felé fordította Grayson figyelmét. A látási viszonyok arrafelé még rosszabbak voltak, mivel az északi szél odasodorta az égı, tönkrelıtt irányítótorony füstjét.

A füstben egy árnyék mozdult. Egy nagy, halálos, felejthetetlenül ismerıs formájú árnyék.

Grayson megpördült a Sólyommal, és célzásra emelte a lézerét. A füst egy pillanatra besőrősödött, aztán a szél szétoszlatta, és láthatóvá vált a Grayson mechje felé dübörgı Martalóc.

Az elırefelé hajló lábakon ülı csúf, zömök, rákszerő testet semmilyen más típussal nem lehetett összetéveszteni. Különösen jellegzetessé tette a masszív tetıpáncélzaton ülı gyorstüzelı gépágyú.

Egy Martalóc volt... ugyanaz a Martalóc, amelyik elpusztította Durant Carlyle Fınixsólymát. Ugyanaz a Martalóc, amelyik megölte az apját.

33 A kanyonban hat drakón mech rohamozott hosszú, egyenetlen

sorban. Lori egy kiáltással figyelmeztette a többieket, és a földön lapuló Sáska, Darázs és Fullánk egyesítette tőzerejét a lejtıre golyózáport zúdító páncélos légpárnásokéval.

Lori lézere pontosan telibe találta egy Griff fejét, egy máshonnan érkezı lövés pedig elsodorta a mech jobb vállára szerelt NHR indítót, amely így összeroncsolva, használhatatlanul meredt az ég felé. Ám a gyilkos harci gép tovább közeledett, miközben részecskeágyújából folyamatosan eregette kékesfehér villámait. A Griff mellett egy negyvenöt tonnás Fınixsólyom tántorgott három HVWC-re szerelt NHR egyesített tüze alatt. A jobb láb váratlanul megadta magát, és a mech rövid billegés után a földre zuhant.

Enzelman olyan gyorsan tüzelt a fekvı Darázs lézerével, ahogy csak bírt. Bár a mech helyzete miatt nem használhatta a mech lábán lévı RHR-indítókat, a lézert túlméretezett puskakánt megtámasztotta az egyik sziklán, és figyelemreméltó pontossággal adta le a lövéseket. Lori balján a Fullánkban ülı Yarin még nála is lelkesebb, ám kevésbé hatékony volt, de így is sikerült legalább három találatot elérnie egy Rozsomákon, amelyik megpróbált fedezéket találni a kanyon pereme mögött, és további kettıt egy másik Fınixsólymon, amelynél máris nehézségek mutatkoztak a jobb kar fegyvereinek célra emelésénél.

– Kalmar ırmester! Itt Ramage! – Hallgatom. – Balról megpróbálnak az oldalunkba kerülni. Lori ellenırizte a bal szárnyat, és meglátta a szorostól keletre felfelé

kapaszkodó lánctalpasokat. Tudta, hogy a gerinc még a Hasadék elıtt véget ér, de azok a jármővek tüzérségi fegyvereket is hordozhattak, amelyek könnyen elpusztíthatták a három mechjét, ha sikerül megfelelı pozícióba kerülniük a szárnyukon. A lánctalpasoknak a gerincrıl tüzelve nem lesz nehéz leszedni a fedezékük mögött lapuló csatamecheket.

– Kössék le ıket, amíg itt végzünk! – Értettem, ırmester! – Két légpárnás motorja életre kelt, a jármővek

sőrő porfelhıt kavarva hátrasiklottak, és elhúztak balra. A nagy hatótávolságú rakéták spirálisan kanyargó füstcsíkja elérte az ellenséges

lánctalpasokat, és a választőz sem késlekedett soká. A mechek körül por és lángnyelvek kavarogtak.

A hat ellenséges mech közül kettı – egy Fınixsólyom és egy Karabélyos – a földre került, de nem semmisült meg. A maradék négy megtorpant, a pilóták mintha nem tudták volna eldönteni, hogy tovább nyomuljanak elıre, vagy inkább visszahúzódjanak. A másik Fınix, amelyiknek a jobb karja megsérült, elindult Lori búvóhelye felé; bal kezével folyamatosan tüzelt, a lézersugarak a sziklákba és a földbe csapódtak a fekvı mech körül.

A Sáska felsıteste találatot kapott, majd rögtön utána még egyet. Lori megkockáztatott egy válaszlövést, és a Fınixsólyom feje fehér tőzbe borult. Balra az egyik légpárnás oldalra húzódott, hogy tisztább tőzvonalat találjon magának. Részecskeágyúja felvillant, és a Sólyom sérült feje éles fémszilánkokra robbant. A mech mozdulatlanná dermedt, feje – és a pilótafülke – helyén hatalmas kráter tátongott. Aztán a mőködésképtelen mech a halálos sebbıl füstöt eregetve elıredılt, és fülsüketítı csattanással elfeküdt a földön.

A légpárnás manıvere azonban tiszta rálátást nyújtott a jármőre a Rozsomák számára. Amikor bal oldalon becsapódott a két RHR, a HVWC eltőnt a fehér fényben és a detonációban, amely még Lori kuporgó Sáskáját is megrázta. A porfelhı és a törmelék leülepedése után semmi nem maradt a légpárnásból, csak egy füstölgı lyuk a földön, és néhány forró fémszilánk.

A Fınixsólyom pusztulását látva a többi mech hátrébb húzódott. A Griff és a Rozsomák megfogta a sérült lábú Fınixsólyom egy-egy kezét, és levonszolták mozgásképtelen társuk gépét a vízmosáson. A Karabélyos saját erejébıl bicegett le a hegyoldalon, maga után húzva egy kötegnyi kábelt; sérüléseibıl a hideg levegıben gızölgı kenıanyag csorgott.

– Oké, visszavonulnak – jelentette be Lori. – Mechek, visszahúzódni a következı védelmi vonalba! Földi csapatok, fedezzenek, és figyeljenek a szárnyra!

A visszavonuló mechek között nagy távolságból kilıtt rakéták robbantak, de a vaktában leadott lövések nem okoztak semmiféle kárt. A következı vonal már a hegy gerincén volt, ahol a sziklafalak függılegesen törtek az ég és a kanyon fölött benyúló gleccser felé. Maga a Hasadék egy százméteres fekete vágat volt a hegyben, közvetlenül a hátuk mögött. A vízesés nyers, hangos robajlása megremegtette a mechek testét, miközben a gépek átkeltek a gerincen.

A szóbeli kommunikáció egyre nehezebbé vált, a hangérzékelıket nem lehetett használni.

A Lándzsások az őrjáró távozása óta eltelt két napban folyamatosan dolgoztak, ástak a gerinc mentén. Minden jármő úgy helyezkedett el, hogy hosszú, tiszta rálátása legyen a kanyonra. Lori örült volna még egy kis robbanóanyagnak egy újabb csapda elıkészítéséhez, vagy egy másik mech-szakasznak – ezúttal nehéz gépekbıl.

Négy Martalóccal egy egész csatamech hadsereg ellen is képes lett volna tartani a hegyet. Figyelte, amint a légpárnások visszahúzódnak a Hasadék bejáratáig, és megrázta a fejét. Nemsokára fogytán lesznek a lıszernek, és mindhárom mech belsı hımérséklete negyven fok fölé emelkedett. Az akciót úgy tervezték meg, hogy igénybe vegyék a hátuk mögötti tavat, amelyben gyorsan lehőthetik felhevült mechjeiket, miközben a támadó gépek belsı hımérséklete a hegyoldalon felfelé kapaszkodva gyorsan a magasba szökik. A tó elérhetısége mellett a Lándzsások pozíciójának másik elınye a Hasadék bejárata felıl folyamatosan fújó hideg, nedves szél volt. Grayson úgy gondolta, az is egy apró segítség lesz számukra, hogy a melegedéssel nem kell annyit foglalkozniuk, mint ellenfeleiknek. Márpedig minden segítséget ki kellett használniuk.

Néhány pillanatig csend volt – gyanús csend. Lori feszülten figyelte a képernyıket, mozgást, hınyomot, radarjelet keresett, vagy bármi mást, ami a közeledı ellenségre utalna. Szeretett volna hallani is valamit, de a Mennydörgés-hasadék kioltott minden hangot, ami nem közvetlenül a fülében képzıdött. Aztán felvillant a radarképernyı. Helikopter!

Nagy, nehéz teherszállító gép volt, a hegyszoros talaját borító sziklák mögött ereszkedett le a talajra. Minden bizonnyal erısítést hozott – valószínőleg további gyalogos csapatokat, esetleg egy-két mechet a Kastélyból. Lori egyre növekvı félelemmel várakozott. Tudta, hogy pillanatokon belül kezdıdik a támadás. Az elsı roham csak apró csetepaté volt ahhoz képest, ami ezután következik.

– İrmester? Itt Ramage, védett vonalat kérek. A lány megnyitott egy csatornát.

– Mi baj? – İrmester, csak azt szeretném mondani, hogy csodálatos munkát

végzett odalent. Ez... nos, sosem gondoltam volna, hogy egy nı így tud bánni egy csatamechhel. Két célponttal is végzett néhány percen belül. Remek lövések voltak!

Lori elmosolyodott. – Hagyjuk a gratulációt a végére, ha sikerül megúsznunk ezt az

egészet, rendben? Miközben Lori azon töprengett, mi lehet Graysonnal, a barlangon

robbanás moraja visszhangzott végig, amely egy pillanatra még a vízesés robajlását is elnyomta. Az elsıt újabb detonáció követte, majd még egy. A szurdokból rakéták íveltek fel, és csapódtak be gyilkos erıvel a Hasadék bejáratánál.

Az ellenséges mechek most már láthatóvá váltak. Ugyanaz a négy, amelyeket korábban is láttak, és mellettük még három új. Egy Fullánk, egy Árnyéksólyom – Lori egy szívszorító pillanatig azt hitte, Grayson érkezett a segítségükre –, és az élükön egy vörös, a lábain és a páncéllemezek pereménél fekete festéssel ellátott Martalóc. Biztosan ez érkezett a helikopterrel, gondolta Lori, és eszébe jutott Grayson leírása. Tehát... Ricol herceg személyesen jött el!

Gyalogsági csapatokat is látott a mechek körül, és lánctalpasok gördültek a kıtörmelékkel borított talajon a szurdok aljába, ahol azonnal észak felé fordultak, hogy tőz alatt tudják tartani a Hasadék védıit.

– Tőz! – kiáltotta Lori, de a parancs elveszett valahol a lézer- és rakétazuhatag hangzavarában. Saját lézerével négy lövést adott le gyors egymásutánban, ezekbıl három a már sérült Griffet találta el; a sugarak lefejtették a mech páncéllemezeit, új sebeket nyitottak a hatalmas harci gép karján és felsıtestén. A herceg emberei nem próbáltak fedezéket keresni a szétszórtan álló sziklatömbök mögött, hanem teljes sebességgel igyekeztek felfelé a hegyen abban a reményben, hogy lerohanhatják a Lándzsások pozícióit, mielıtt még túlságosan nagy veszteségeket szenvednének.

– Megpróbálnak lerohanni minket – ismerte fel Lori a veszélyt. –Vissza kell szorítanunk ıket!

A Griff megtántorodott, és elzuhant, de hogy végképp kiszállt-e a harcból, vagy csak súlyosan megsérült, azt Lori nem tudta megállapítani. Célkeresztjét az alakzat élén hatalmas léptekkel közeledı Martalócra csúsztatta, és egyre nagyobb rémülettel figyelte, ahogy a nehéz mech feje és törzse minden látható hatás nélkül, sorban nyeli el a lövéseket.

Aztán rájött, hogy a Martalócnál jóval gyorsabb és mozgékonyabb Fullánk sokkal közelebb van, szinte már odaért az ı pozíciójához. Felemelte a lézerét, és belelıtt a kis felderítı mech lábába. A következı pillanatban Lori gépe vadul megremegett, ahogy a Martalóc alkarjába

épített részecskeágyú villámot és vöröslı sötétséget szabadított a Sáska kabinjára; Lori teste oldalra lendült, nekifeszült a pilótaszék hevedereinek, a mech pedig jobbra billent.

Amikor kitisztult a látása, küszködve próbálta egyenesbe hozni a gépét, és zihálva felnyögött az oldalába hasító fájdalomtól. A Fullánk már közel volt, túlságosan is közel, fegyverével célba vette a felállni próbáló Sáskát. Garik Darazsának lézernyalábja oldalba találta a drakón mechet, amely a becsapódás erejétıl megpördült, és nekivágódott egy háznyi nagyságú sziklának. Lori is tőz alá vette a Fullánkot, és az ellenséges gép nem mozdult többé.

De mostanra már a Martalóc is közelebb ért, nagy energiájú halált köpı ágyúi rendet vágtak a földbıl emelt sáncok mögött kuporgó katonák között, akik fölött az óriási gépek csatáztak egymással. Lori ismét tüzelt, ismét fejtalálatot ért el, de a Martalóc meg sem rezzent. A hetvenöt tonnányi fémes halál közelebb lépett, ágyúi lejjebb ereszkedtek, hogy leadja a végzetes lövést. Hosszú, rémisztı szünet következett, amíg a részecskeágyúk újratöltıdtek.

A Martalóc pilótafülkéje fölött valami robbant, majd még két detonáció rázta meg a mechet. Lori kábultan rázta meg a fejét, megpróbálta kitisztítani a látását. Garik Enzelman Darazsa lépett a lány mechje és a fölé tornyosuló fémszörnyeteg közé. Lori mindent értett. A Darázs fekvı helyzetben nem használhatta volna rakétakilövıit, Garik ezért felállt, eleresztett egy sorozatot a Martalóc fejére, és most megpróbált a lomhább gép mögé kerülni, hogy hátulról vegye tőz alá.

Egy elektromos töltéső részecskékbıl álló villám suhant át a levegın, és végignyalta a Darázs mellét és jobb karját. A súlyos találatot kapott könnyő mech megtántorodott, testérıl fémdarabok szakadtak le, sebébıl füst gomolygott. A második lövés a fejet találta telibe. Lori hallotta Garik üvöltését a rádióban, és látta az örvénylı haláltáncban kiszakadó fém- és mőanyagdarabokat. A robbanás felemelte a kis mechet, és behajította a sziklák közé.

– Ramage! – üvöltötte a mikrofonba száraz, égı torokkal. – Áttörnek! Garikot kilıtték!

Három légpárnás siklott a Martalóc háta mögé, miközben Lori lövést lövés után adott le az óriás mech fejére. Grayson szakértelme és kiképzése most végsı próbára tétetett. Rakéták csapódtak a Martalóc hátába, ahogy a légpárnások triója üvöltı hajtómővel szők, nagy sebességő fordulóba kezdett, alig tízméternyire az ellenségtıl.

A nehézkesen mozduló Martalóc gépágyúja felugatott, a fegyver dübörgése elnyomta a légpárnások zúgását, a robbanások zaját és a vízesés állandó robaját. Az egyik páncélos jármő repülés közben megbillent, élesen jobbra fordult, és narancsvörös tőzgolyóvá válva a sziklába rohant.

A Sáska idıközben felállt, alig ötven méterrıl eregette lézernyalábjait a Martalóc oldalába és hátába. Lori ujja rászorult az elsütıgombra, újra és újra tüzelt, megállás nélkül... és a Martalóc visszavonult. Tántorogva kelt át a gerincen, nyomában a másik öt, még járóképes mechhel.

– Miért? – tette fel a kérdést Ramage a harci frekvencián. Lori ki tudta venni az ırmestert, aki légpárnásának nyitott platóján kuporgott, rádióval a kezében. – Hiszen sikerült áttörniük. Miért vonulnak vissza?

Lori hátradılt a pilótaszékben. Arcán, mellén és vállán izzadság csorgott, a kabin forró levegıje égette a tüdejét. Megfordult, megrántotta a kabin hátulján lévı bejáratot nyitó kart, és élvezettel fürdött a beáramló hideg levegıben.

– Szerintem a hımérséklet miatt. – Tessék? – A mechem tőzforró, a leállás határán van. İk is biztosan hasonló

problémákkal küszködnek. Valószínőleg visszahúzódtak lehőteni magukat. – Megfordította a Sáskát, és szemügyre vette a hátuk mögött elterülı hős, fekete víztükröt. A Hasadék mélyén hullámzott és zubogott a víz, de a partig ebbıl csak néhány apró hullámfodor jutott el. – És ez nem is rossz ötlet. Yarin, hőtse le magát a tóban, addig én ırködöm! Ramage, szedjen össze néhány embert, és ellenırizzék azt a kilıtt Fullánkotl Nézzék meg, fel tudjuk-e használni! – Igenis, ırmester.

Lori ahelyett, hogy elfoglalta volna ırhelyét a szurdok tetejénél, megállt a Sáskával Enzelman Darazsának füstölgı roncsa felett. Két katona már felnyitotta a mech pilótafülkéjét, és éppen most szedték ki belıle Garik összetört testét. A lányt sokkolta a kabinban látott rengeteg vér.

Garik volt az utolsó azok közül, akik vele együtt jöttek el otthonról. Sıt, a fiatalember ennél jóval több is volt – társ és barát, amikor Lorinak szüksége volt rá, és szeretı... legalábbis egy ágyon osztoztak. Lori Kalmar sokkal magányosabbnak érezte magát, mint eddig bármikor, mióta erre a fagyos, komor világra érkezett.

Az idıkijelzı azt mutatta, hogy a csata kezdete óta fél óra telt el. Hol lehet Grayson? Ha minden a terveknek megfelelıen alakult, már rég itt

kéne lennie, hogy a kis csapat a tó hideg vizén keresztül átvágjon az északi óceánhoz. Garik is jöhetne, ha életben maradt volna...

Valami nincs rendben. Ha Grayson nincs itt, akkor minden bizonnyal holtan fekszik rommá lıtt csatamechjében, valahol az őrrepülıtér betonján. És a többiek is meg fognak halni, amikor a herceg mechjei lehőlnek annyira, hogy újabb rohamot indíthassanak.

Lori egy pillanatig fontolóra vette, hogy még most visszavonuljanak, amíg megvan rá a lehetıségük. Letörölte a verejtéket az arcáról, és elvetette az ötletet, mert tudta, hogy mindenképpen meg kell várnia Graysont. Bármelyik pillanatban megérkezhet, gondolta. Ismét az órára pillantott. Ha még tizenöt percig ki tudnának tartani...

34 A fekete-szürke Martalóc nyolc méteres lábai magas, nyakigláb

külsıt kölcsönöztek a mechnek, és a hátpáncélhoz rögzített gépágyú teljes két méterrel magasodott Grayson pilótafülkéje fölé. A fiatal harcos véleménye szerint az összes mechtípus közül a Martalóc rendelkezett a leggonoszabb, leghalálosabb kinézettel. Az alacsonyan ülı pilótafülke két oldalán mozgó antennák mintha egy óriási, kétlábú rák szájszervéhez tartoztak volna. A PPC-knek és lézereknek helyet adó, megvastagított alkarral rendelkezı felsı végtagok a nyers, megállíthatatlan erıt képviselték.

Grayson félelemmel vegyes győlölettel figyelte az ijesztı jelenséget. Egy Árnyéksólyommal kihívni egy Martalócot kockázatos húzásnak számított. A Martalóc húsz tonnával nehezebb gép volt, az ikerlézerek és PPC-k pedig hatalmas fegyverzeti fölényt biztosítottak számára az Árnyéksólyommal szemben. Grayson elınye ezzel szemben a sebesség, a manıverezı képesség, illetve az emésztı bosszúvágy volt. Ez utóbbi pillanatok alatt tomboló haraggá erısödött a belsejében; szembefordította a Sólymot a másik mechhel, és távolságfaló ügetéssel megindult felé.

A sisak hangszóróiból statikus zörej jelezte, hogy valaki ráhangolódott a frekvenciájára. Aztán meghallotta ellenfele fémes hangját:

– Tudtuk, hogy el fog jönni, Carlyle. Felkészültünk az érkezésére. Grayson nem válaszolt. Elvégezte az utolsó ellenırzést

fegyverrendszerein, és egy hajszálnyival megnövelte a reaktor teljesítményét. Uralkodj magadon, mondogatta magának. Ne veszítsd el a fejed, és ne támadj gondolkodás nélkül. Megpróbál kihozni a sodrodból. Nyugalom...

– A nevem Vallendel – mutatkozott be a Martalóc pilótája. – És már vártam magára. Élvezettel fogom magát a gépével együtt véres fémmasszává zúzni. Pontosan úgy, ahogy az apjával is tettem...

Grayson százötven méterrıl mőködésbe hozta gépágyúját, és egy hosszú sorozattal megszórta a Martalóc törzsét. Aztán módosított a célzáson. A Martalóc „gyenge" pontjai a fején és a lábán helyezkedtek el, a páncélzat itt valamivel vékonyabb volt, mint a törzsön és a karokon. Lejjebb eresztette az ágyú csövét, és célba vette a Martalóc

törzsének és lábának találkozásánál lévı vezérlı mechanizmust. A lövedékek szikrázva csapódtak be, de a másik mech addigra már mozgásba lendült, és vastagon páncélozott oldaláról lepattogtak Grayson nagy robbanóerejő lövedékei anélkül, hogy néhány karcolásnál nagyobb kárt okoztak volna.

Grayson ütközésig elıretolta az irányítókart, érezte a Sólyom lépteinek dobbanásait a betonon. A Martalóc hirtelen szembefordult vele, és mindkét karját felemelte. Ahogy a fehér tőz végigsöpört a pilótafülke teteje felett, Grayson a földre lapult és oldalra gördült. A kabin üvege egy pillanatra elfeketedett a polarizációtól.

Aztán ismét talpon volt, és folytatta rohamát, miközben elıbbi helyén gépágyúlövedékek szántották fel a betont. Futás közben nyitott tüzet, a golyózápor úgy fröccsent szét a nehéz mech mellpáncélján, akár egy nagynyomású vízsugár.

A gépágyúknak és a részecskeágyúknak volt egy nagyon nagy hátránya közelharcban. Kilencven méternél kisebb távolságból csak nagy nehézségek árán lehetett velük tőz alatt tartani egy gyorsan mozgó célpontot. Ha Graysonnak sikerül közelebb jutnia, ahol már használni tudja a fejbe épített RHR-eket, akkor nagyobb veszély nélkül bevihet néhány értékes találatot – feltéve persze, hogy képes lesz elkerülni a fizikai, mech-mech elleni harcot.

A Martalóc PPC-je ismét életre kelt, és az Árnyéksólyom megtántorodott, ahogy a bal kar páncéllemezére lesújtott a lövés teljes energiája. Válaszképpen leadott két gyors lövést a lézerébıl, de a Martalóc karja és felsıteste gond nélkül viselte a találatot.

A távolság most már ötven méterre csökkent. A mechek egymás körül keringve lövöldöztek, keresték a megfelelı alkalmat a végzetes támadásra. Grayson megvárta, hogy a Martalóc pontosan szembeforduljon vele; akkor kilıtt egy sorozatnyi RHR-t, majd gyorsan újratöltött, és még egyet. A nehezebb mechet hátralökték a detonációk, de széles lábával támasztékot talált a betonon, a stabilizátorok aktiválódtak, és az óriás valahogy állva maradt. Egy iker lézersugár elpárologtatta az acélt ott, ahol egy korábbi találat már lefejtette az Árnyéksólyom torzójának külsı páncélzatát. A vörös lámpa egy újabb hőtıegység elvesztését jelezte, és a kabin hımérséklete már jóval nagyobb volt annál, mint amit hosszabb ideig el lehetett viselni.

Körözés... tőz... mellé... tőz... találat... körözés... Az óriások közötti bizarr tánc folytatódott, egyik gép sem volt képes jelentısebb elınyhöz jutni.

Grayson tudta, hogy már nem folytathatja sokáig ezt a keringıt. Bár egyik mech sem sérült meg komolyabban, a Martalóc mindenképpen tovább bírja a mozgást és a harcot, mint az ı Sólyma. És ha elköveti az elsı hibáját, a harc villámgyorsan véget ér.

Végignézett a kijelzıkön, felbecsülte a gépe állapotát. A bal kar páncélzata szinte teljes egészében eltőnt, a Sólyom mellpáncélján néhány csúnya lyuk tátongott, és a háti szerelvényt ért korábbi találatok kiiktatták az ugróhajtómőveket. A legrosszabb azonban a hı-felhalmozódás volt. Hőtıegységeinek egynegyedét elveszítette, és a kabinban negyven fok fölé kúszott a hımérséklet. A védett reaktor mostanra pokolian felforrósodhatott.

A Martalóc rohamozott. Grayson leadott két kapáslövést, azután gyorsan félrehúzódott, a szörnyeteg kartávolságán kívülre. Ezzel a manıverrel sikerült megúsznia egy gépágyúsorozatot, amely ártalmatlanul suhant el mellette.

– Ostobaság volt egyedül idejönnie – közölte Vallendel társalgási hangnemben, mintha közben nem is kellett volna halálos küzdelmet vívnia. – Most pontosan ott van, ahol mi akartuk, hogy legyen.

Mi? Grayson távolabb lépett a Martalóctól, és gyorsan az érzékelık kijelzıire pillantott.

Egy újabb hatalmas, humanoid alak közeledett az egyik raktárépület mellett. Grayson a teleobjektív segítségével ráközelített a gépre, és felismerte a zömök alkarokat, a Keresztes viharvert, megrongálódott páncélzatát. Tehát Singhet mégsem sikerült kivonnia a forgalomból. Végig itt lapult, és csak arra várt, hogy a Martalóc a megfelelı helyre terelgesse Graysont.

Rövid hatótávolságú rakéták indultak útjukra, pokoltőzzel kísért robbanások tépték fel az aszfaltot a Sólyom lába körül. Az Árnyéksólyom átvágott a felcsapó füstfelhın, befogta új célpontját, és szintén egy sorozatnyi RHR-rel válaszolt.

A Martalóc PPC-jének sugara a torzó alsó részének közepébe fúródott. Grayson mechje a Keresztes felé tántorodott, a fülkében figyelmeztetı fények villogása jelezte a különféle rendszerek leállását és az áramkörök megsemmisülését. Az egyensúlyával küszködve félig megfordult, és ekkor csapódott két rakéta a már sérült háti szerelvénybe.

Grayson és az Árnyéksólyom tehetetlenül zuhantak a betonra. Lorit különös, szinte békés elvonultság hatotta át, miközben a Sáska

pilótafülkéje fölött összezáruló fekete vizet figyelte. A levegı a kabinon

belül még mindig fullasztó volt, áthatotta az izzadság és a félelem szaga, de a hideg vízben gyors iramban csökkent a mech belsı hımérséklete. Szerette volna elhagyni a fülkét, hogy ússzon egyet a jeges áramlatban, szeretett volna megszabadulni a testére tapadt verejtéktıl és kosztól. De nem merte megtenni. Az ellenség nemsokára újabb támadást indít.

Miután a mechje megfelelıképpen lehőlt, óvatosan kinavigálta a mélységbıl, és felkapaszkodott a partra. A mech oldaláról vékony patakokban csorgott le a víz, halvány másolataként a Hasadék mélyén dübörgı vízeséseknek.

A parton astechek nyüzsögtek a Darázs roncsa körül. Lori bekapcsolta a külsı mikrofonokat.

– Ramage, mi a helyzet? A trell ırmester felnézett rá, a füléhez nyúlt, és megrázta a fejét. A

vízesések háttérzaja olyan hangos volt, hogy mindenfajta hangkommunikációt lehetetlenné tett, az erısítés ellenére is. A lent dolgozó emberek agyagot tömtek a fülükbe – ezt a trükköt Grayson mutatta meg nekik még a terv kidolgozásakor. Bár ettıl nehezebbé vált a kommunikáció, legalább a hallószervük nem károsodott.

Valójában nem is volt szüksége Ramage jelentésére. Még a Sáska pilótafülkéjébıl is látszott, hogy a gép súlyos sérüléseket szenvedett. Lori tudta, hogy ez a mech nem fog újra harcolni – legalábbis egy nagyjavítás nélkül biztosan nem. A Martalóc találata tönkretette az érzékeny belsı rendszerek és vezérlı áramkörök egy részét.

Az astechek azonban nem tétlenkedtek, eltávolították a roncsról a lézereket és a rakétaindítókat, valamint az újratöltı berendezésben maradt rövid hatótávolságú rakétákat. Közben egy csapatnyi katona a barlang bejáratánál megpróbált felállítani egy egyszerő tőzvezérlı rendszert, amely a Darázs leszerelt fegyverzetével megnövelhetné az egység tőzerejét. Az egyik raj egy légpárnáson már hozta is az elsı vonalban kilıtt Fullánk lézerét.

– İrmester, itt Yarin! Lori a kimerültség miatt csak megkésve reagált. Tudta, már nem

tarthatnak ki sokáig. – Igen? – Hıjeleket látok... azt hiszem. A Sáska a Fullánk mellé lépett. Végignézte az IR frekvenciákat, de a

mech számítógépe csak töredékes, összefüggéstelen jeleket mutatott.

Odakint hideg volt a levegı, bár a nap egyre melegebben sütött, és a hımérséklet már fagypont fölé emelkedett. A hajtómővek – vagy az emberi testek – hıjét így elméletileg könnyen észlelni lehetett.

És ott voltak. A meredély sziklás falain tucatnyi katona ereszkedett alá, vállukhoz szorított fegyverrel, vadul tüzelve. Lori mechjének páncélzatáról lövedékek pattogtak, miközben a lány megszorította a géppuska irányítókarját, és mőködésbe hozta a fıként gyalogság elleni használatra tervezett fegyvert.

Rájött, hogy a drakónok a sziklák fedezékében kúsztak a közelükbe, és különleges, fekete ruhájuk segítségével leplezték el testük hıjét. Ideje sem volt riadóztatni a többieket, máris ott nyüzsögtek a Lándzsások peremvonalánál, és a Sáska lába mellett bocsátkoztak harcba a védıkkel.

Géppuskájának tüze végigsöpört a sziklák között botladozó Kurita gyalogságon, és sikerült a földhöz szegeznie a katonákat, így elvágta ıket a Lándzsásokkal küzdı bajtársaiktól. Folyamatosan tüzelt, de nem nagyon talált tiszta célpontot. Mindenhol fekete ruhás támadók mozogtak, olyan közel saját katonáihoz, hogy nem merte megtámadni ıket.

A Sáska felsıtestén egy rakéta robbant. Lori reflexszerően hátralépett néhányat a mechhel, hogy csillapítsa a becsapódás erejét, és állva tartsa a gépet. Kihátrált a harc sőrőjébıl, és célpontot keresett. Ott kell lennie valahol...

Tíz méterrel távolabb egy rostéllyal ellátott sisakot viselı, fekete ruhás katona állt, vállán vaskos, dupla csövő fegyverrel. Lori a bénító félelem szorításában ült a helyén. A drakónnál egy hordozható Inferno rakétavetı volt – ugyanolyan fegyver, mint amilyet Grayson fogott rá oly hosszú idıvel ezelıtt.

Kényszerítette a kezét, hogy megmozduljon, megfogja a géppuska irányítókarját, és tüzet nyisson. Azaz csak kényszerítette volna, mert nem járt sikerrel. Ahogy a rakétavetı mőködésbe lépett, és a robbanófej detonált, ragacsos hullámban fehér, elolthatatlanul égı tőz söpört végig a Sáska törzsén.

A pánikba esett Lori sikoltozott, újra és újra Grayson nevét kiáltotta. Aztán cserbenhagyta a hangja, amikor a pilótafülke levegıje égetni kezdte a tüdejét. A mőszerfal alól füst szivárgott, a géptörzs pedig vadul pattogott és kongott, ahogy a felizzó fémlemezek meggörbültek a tőz ezer fokot is elérı középpontjában.

Ökle lecsapott a katapultgombra. Semmi! Az áramkör használhatatlanná vált, elolvadt a hıben. Elırenyomta a vezérlıkart, és a Sáska futásnak eredt. A mozgás, az égı felszínen végigsöprı légáramlat csak még fényesebbre és forróbbra szította a lángokat.

35 A becsapódás ereje a székébe nyomta Graysont, de a

rögzítıhevederek és a higanymaggal ellátott táguló szelepek elnyelték a rázkódás nagyját. Az egyik tudatos pillanatában perzselı fájdalom hasított a fejébe és az oldalába, a következıben pedig mintha mindez csak egy kellemetlen emlék lett volna. Lehet, hogy kis idıre elveszítette az eszméletét?

A Sólyom az oldalán feküdt, és Grayson egyre közelebbrıl látta Vallendel Martalócának bicegı, feketére festett lábát. Mire várnak? Elfordította a fejét, hogy a pilótafülke üvegborításán keresztül szemügyre vegye a föléje tornyosuló Martalócot. Vallendel biztosan azt hiszi, hogy meghalt.

Ujjai rátaláltak a pilótaszék karfájába épített vezérlıkarokra. Egy gyors, hirtelen mozdulattal hátrarántotta ıket. Az Árnyéksólyom felül lévı lába elırelendült, és a végtag pusztító erıvel csapódott a Martalóc jobb lábának; a nehezebb mech tántorogva próbálta visszanyerni egyensúlyát.

Miközben a Martalóc lassan, szinte kecses mozdulattal felborult, az Árnyéksólyom talpra állt. Grayson kettıt belelıtt a lézerével a földre került mech lábába, aztán gyorsan megfordította a mechjét, hogy célba vegye a gyors léptekkel közeledı Keresztest. A rövid hatótávolságú rakéták sorozata mellément, de legalább a Keresztes rohamának irányát sikerült megváltoztatnia.

Lehetséges – éppen csak lehetséges –, hogy szabályos párharcban sikerült volna legyıznie a Martalócot. Azonban elég realista volt ahhoz, hogy tudja, semmi esélye nincs a túlélésre, ha egyszerre próbál szembeszállni mindkét mechhel. A bosszú nem lehet édes, ha nem lesz módja túlélni és kiélvezni.

Az Árnyéksólyom komoly sérüléseket szenvedett, különösen a hátsó felén. Megtett mindent, amit a pilótafülkébıl tudott. Egy gombnyomással kiürítette az ugróhajtómővek üzemanyagát, és érezte, ahogy a folyékony higany reakciótömeg ezüst cseppekben a betonra ömlik. A megolvadt áramköröket tőzoltóhab lepte el, a létfenntartó rendszer megsérült részei pedig leálltak, amikor mőködésbe lépett a tartalék berendezés.

Amint kétszáz méteres távolságba ért ellenfeleitıl, Grayson megfordult, a HUD célkeresztjébe fogta a Keresztest, és mőködésbe hozta gépágyúját.

Csakhogy nem történt semmi. A mőszerfal kijelzıirıl nem tudta megállapítani, hogy a fegyver megsemmisült, vagy csak a lıszeradagoló mondta fel a szolgálatot, de mindkét szerkezet a mech hátizsákszerő szerelvényében kapott helyet. Kénytelen volt a lézerével tüzelni, a koherens fénysugár a bal felkar sérült részébe fúródott.

A Martalóc idıközben felállt, a jelek szerint nem sérült meg komolyabban. Grayson azonban még ilyen távolságból is tisztán látta a nehéz mech combján a horpadást, amit a Sólyom rúgása okozott, alig valamivel a térd alatt. A szörnyeteg bicegve indult az Árnyéksólyom üldözésére.

A következı másodpercben már ı is rohant, cikázva próbált kitérni a két Kurita mech tőzvihara elıl. Grayson nekiütközött az egyik raktárépület oldalának, a fal hatalmas darabokban, sőrő porfelhı közepette omlott be. Fedezékre volt szüksége, egy olyan helyre, ahol elválaszthatja egymástól ellenfeleit. Néhány száz méternyire, az őrrepülıtér délkeleti sarkában a tömzsi, zöldes üzemanyagtartályok szinte hívogatóan intettek felé.

A kikötıt semmiképp sem lehetett elhagyatottnak nevezni. Fekete ruhás katonák rohangáltak egyedül vagy kisebb csoportokban, az épületek között légpárnások és páncélosok száguldottak ismeretlen céljuk felé. Az egyedüli közvetlen veszélyforrást jelen pillanatban a két üldözı mech jelentette, amelyek rendíthetetlenül követték ıt az üzemanyagtartályok sorai, valamint a földön várakozó őrjárók feltöltésére szolgáló csırendszerek és energiakábelek között.

A lövések elıtt mindig megálltak, de Grayson ezen nem csodálkozott. Látta már, milyen hatása van a folyékony hidrogénnel töltött tartályba csapódó lézersugaraknak. A múltkori robbanás három méter mély krátert hagyott maga után.

Talán becsalogathatná ellenfeleit az egyik hidrogéntartály robbanási körzetébe. Bár tetszett neki az ötlet, a józan ész a terv ellen szólt. Az égı hidrogén nagyon gyorsan felemelkedett a levegıben, és ezzel túlságosan kis területre korlátozódott a pusztítás. És bár maga a robbanás megsemmisítı erejő lehetett, nem volt rá túl nagy esély, hogy a két mech egy helyben fogja várni, amíg Grayson rájuk robbantja a legközelebbi tartályt.

De adódott egy másik lehetıség is. A térség északi peremén állt egy tartály, amelyik különbözött a többitıl. A hosszú, alacsony tankon különleges tömlıcsatlakozó volt, és hiányzott róla a folyékony hidrogén tárolásához szükséges jellegzetes, tömzsi hőtıegység. Grayson jól tudta, mit tároltak ebben a tartályban a támadók megérkezése elıtt: üzemanyagot a helikopterek és a könnyő légi jármővek számára, amelyek a Trellwan városai közötti közlekedést és teherszállítást intézték. Megfordult, végignézett a hidrogéntankok során. Bár még egyik üldözı sem tőnt fel, tudta, hogy nagyon közel vannak, megállíthatatlanul nyomulnak felé, és valószínőleg a tartályok sorának két szélérıl próbálják megtalálni ıt.

Grayson a kesztyővezérlı meghitt melegébe dugta a kezét. Az enyhe ellenállást leküzdve összeszorította ujjait, és figyelte, ahogy az Árnyéksólyom vaskos ujjai reagálnak a mozdulatra. A kesztyőkkel ellátott csatamechek figyelemreméltó ügyességgel rendelkeztek. Felemelhettek jármőveket, ládákat vagy akár embereket is anélkül, hogy kárt tettek volna bennük.

Ökölbe szorított kézzel belecsapott a tartály oldalába. A két fémfelület ütközésének ereje végighullámzott a csatamech testén. Gyorsan hátralépett, amikor a lyukból ömleni kezdett a sötét borostyánszín folyadék. A repülıüzemanyag könnyen gyulladó anyag volt, a megfelelı körülmények között be is robbanhatott, és nem szerette volna egy óvatlan szikrával begyújtani. Megfordult, és futva távozott észak felé.

A hátsó szkennerek érzékelték a tartálysorok két szélén elıbukkanó üldözıket, de az ellenséges mechek még túlságosan távol voltak a meglékelt tanktól. Mindketten azonnal tüzet nyitottak rá, amint meglátták, ügyet sem vetve a hátuk mögött sorakozó tartályokra. Bár Grayson a válaszlövéseivel megsérthette volna ıket, a vastag páncélt képtelen lett volna egyetlen lövéssel átégetni.

Elég közel vannak? – tette fel magában a kérdést. A Keresztes most befelé mozgott, körülbelül húsz méterre járhatott a tartálytól. És a Martalóc? Ezt csak egyféleképpen derítheti ki, gondolta, és lézerével tőz alá vette célpontját.

Elıször a földön szétfolyt üzemanyag gyulladt be. A betonon tőzfal csapott fel, elnyelte a tartályt, azután narancsvörös és fekete tőzgolyó emelkedett a reggeli égre. A robbanás lökéshulláma hanyatt lökte az Árnyéksólymot, és az aszfalt mintha hosszú másodpercekig remegett volna a detonáció visszhangjától. Amikor Grayson végre képes volt a

karjára támaszkodva feltolni magát, látta, hogy néhány hidrogéntartály is a levegıbe repült. A tartálytároló térség teljes északi része füstölı, tüzes kráterré vált, az ég pedig sötét koporsófedéllé alakult, amely hátborzongató éjszakává varázsolta a nappalt; a feketeséget csak az égı üzemanyag narancsszín lángjai világították meg.

A Keresztes az oldalán feküdt, egyik keze leszakadt a törzsérıl, feje hiányzott, felsıteste pedig összegyőrıdött, akár egy kartondoboz. A Martalóc jóval távolabb volt a robbanás középpontjától. Mozdulatlanul hevert a betonon, de sérülés nem látszott rajta. Grayson felemelt lézerével célba vette a gépet, és lassan elindult a másik mech felé. A Sólyom számítógépe befogta a Martalóc fejét, és egy helyben tartotta a HUD célkeresztjét.

A nyílt frekvencia recsegve életre kelt sisakhangszóróiban. – Gray! Égek! Gray! Lori! A lány hangja elég volt ahhoz, hogy Grayson megtorpanjon. A

Martalóccal a HUD célkeresztjében tétovázott. A határozatlanság agóniájában figyelte, ahogy a gép megmoccan, és egyik masszív karját a teste elé húzza.

A Sólyom harci frekvenciáján Lori újabb sikolya hallatszott. A lány tisztán, élesen kiáltotta:

– Grayson! Grayson! Lángolok... Grayson! A Martalóc pilótája nyilvánvalóan elkábult. Az óriás mech még

mindig nem állt talpra, csak félig feltolta magát az egyik karján, és megpróbálta maga alá húzni a lábait. Grayson egész nap lövöldözhette volna félnehéz lézerével az óriás mechet anélkül, hogy komolyabb kárt okozott volna benne. Ha viszont megrohamozza, könnyedén lesújthat a Martalócra, és ugyanúgy darabokra zúzhatja, ahogy az semmisítette meg apja Fınixsólymát.

Tett még tíz lépést elıre, és felkapott a földrıl egy fatörzs mérető, több ízületbıl álló, dróttal körbetekert fémdarabot. A Keresztes karja volt az. Ezzel a két kézre fogott husánggal Grayson addig szándékozott ütni a Martalócot, amíg bele nem döngöli a betonba. Ütésekkel és rúgásokkal fogja megsemmisíteni...

– Gray! – A sikolyban még a kommunikációs áramkör személytelenség keresztül és érezni lehetett a pánikot.

Grayson Vallendellel a lába elıtt habozott. Tudta, hogy soha nem szabadott volna magára hagynia Lorit. Eldobta a kart, amely pörögve távolodott tıle. Aztán északnak fordult, és a mech minden energiatartalékát igénybe véve rohanni kezdett.

36 Öt és fél fénypercnyire a Trellwantól Tor helyet foglalt a

Szégyenletes teherszállító hídjának vezérlıállomásánál. Az ellenséges ırnagynak valóban sikerült eljuttatnia egy üzenetet a bolygóra, de azóta már eltelt tizenöt perc, és a hadihajó irányából semmiféle mozgást nem tapasztaltak. Tor kezdett reménykedni benne, hogy az őrrepülıtér elleni támadás sikerrel járt.

A hajófoglaló csapat mindössze nyolc drakón katonát talált a fedélzeten, plusz Tor megmaradt embereit. A Kuriták harc nélkül megadták magukat, amikor tucatnyi felfegyverzett – és fegyvertelen – embere vetette be magát a híd zsilipajtaján. Mivel komoly számbeli hátrányban voltak, és féltek lézertőzharcot kezdeményezni a hajó fedélzetén, inkább úgy döntöttek, hogy nyugton maradnak, és türelmesen megvárják, amíg a hadihajóról átküldenék egy csapatot a megmentésükre. A szövetségi katonákat bezárták az egyik belsı helyiségbe.

Varney tábornok a fıképernyıre sandított, amely a Szégyenletes ugróvitorlájának fekete foltját mutatta.

– Honnan tudja, hogy bejön? – Tudom – mutatott Tor egy sor kijelzıre. – De idıbe kerül. – És a... barátaink odakint nem fogják észrevenni, hogy valamire

készülünk? – Lehetséges, tábornok, de egy vitorlát még radar segítségével is

átkozottul nehéz észlelni. Sokkal közelebb kellene lenniük, hogy lássák a vitorla bevonását.

A kilométer széles, fekete fémbıl és mőanyagból álló korong lassan, méltóságteljesen összezsugorodott, magába omlott a számítógép irányította sodronykötelek és merevítık rántásainak hatására. Az őrugró közepében a Kearny-Fuchida hiperőri mezıgenerátorokon átfolyt az az energia, melyet a Trell felé fordított ugróvitorla győjtött össze, és tárolt el az elmúlt hetek folyamán.

Néhány perc múlva, miközben a hajó karcsú magjában egyre csak halmozódott az energia, Tor bocsánatkérı mosollyal Varneyhez fordult.

– Természetesen lehetséges, hogy észlelik az energialeadásunkat. Ha rajtunk tartják a szemüket, akkor tudni fogják, hogy készen állunk az ugrásra.

– És akkor mi történik?

– Azt hiszem, ezt csak akkor tudhatjuk meg, ha bekövetkezik. Valami egy leomló hegy erejével csapódott Lori lángoló Sáskájának.

A lány teste nekifeszült a pilótaszék hevedereinek, ahogy a mech az oldalára billent. Csobbanást hallott, amit sziszegés és felcsapó gızfelhı kísért. A víz felszínén nyúlós folyadék terült szét, de a mech félig elmerült törzse gyors iramban hőlt. Lori remegı kézzel állította talpra gépét. Yarin Fullánkja állt mellette, derékig a gızölgı vízben.

– Kö... köszönöm – hebegte. A Fullánk válaszképpen csak intett a kezével, aztán megfordult, és

kigázolt a partra. A Lándzsás légpárnások rendezték soraikat, a támadók pedig – most látszott csak, hogy alig voltak többen 15-20 embernél – visszahúzódtak, maguk mögött hagyva a homokban fekvı halottaikat. Mások a fülükre tapasztott kézzel térdeltek a földön. A barlangszáj felıl érkezı zaj meglepte és megzavarta ıket.

Lori ellenırizte mechje sérüléseit. Az egyik géppuska tönkrement – hogy megolvadt, vagy az eséstıl hibásodott meg, azt képtelen volt megállapítani. Az azon az oldalon tárolt lıszerkészlet nagy része megsemmisült, tehát az is elképzelhetnek tőnt, hogy a robbanások rongálták meg a fegyvert. Mindössze három hıcserélı egysége maradt, és ez sokkal súlyosabb hibának számított. Mindössze három mőködı hőtıegységgel a Sáska azonnal fel fog melegedni, amint tüzet nyit a lézerével – kivéve, ha derékig a vízben állva harcolja végig a csatát.

Talán elérkezett a visszavonulás ideje. Itt hagyhatnák a mecheket, és észak felé átvághatnának a barlangokon a Grayson által a térképen bejelölt utat követve. Mivel a lıszerkészletük már fogytán volt, nemsokára mindenképpen el kell kezdeniük a visszavonulást, ha nem akarják, hogy lerohanják ıket.

De mi lesz Graysonnal? Lehet, hogy még mindig él. De ha így van, nem kellett volna már rég csatlakoznia hozzájuk? Lori nem tudhatta, hogy sikerült-e megsemmisítenie az őrrepülıtér antennáját, vagy esetleg ı maga halt meg, mielıtt teljesíthette volna feladatát. Amikor kidolgozták a tervet, feltételezték, hogy Lori a Hasadék bejáratánál elfoglalt pozíciójából rálát az őrrepülıtérre, és észreveszi, ha ledılt az antenna. A teljes rádiócsend sokkal fontosabb volt, mint Grayson szükségtelen bejelentése az antenna kilövésérıl. Csakhogy a Lándzsásokat idıközben visszavetették a Hasadék belsejébe, és a bejáratban megjelenı bármilyen célpont azonnal magára vonta a drakón egységek tüzét.

Lori keze megállíthatatlanul remegett – valószínőleg ez volt a késleltetett reakció az iménti küzdelmére a halálos lángokkal. Megpróbálta legyőrni a remegést, és örült neki, hogy senki nem látja.

Ramage a légpárnásában ült, a kommunikátorral a fején. A lány megnyitott egy csatornát. Uralkodj a hangodon, Kalmar! – figyelmeztette magát.

– Ramage ırmester! – Igen, ırmester? Minden rendben? – Igen, jól vagyok. – A reszketés lassan mérséklıdött, szédülést és

gyengeséget hagyva maga után. – Milyen az utánpótlási helyzetünk? – Pocsék. A katonák között szétosztottuk az utolsó lıszereket, a

mechek számára nem maradt több muníció. Élelem talán egy hétre elegendı. Menedékünk nincs, de legalább melegszik az idı.

– Pedig szükségünk lesz búvóhelyre, ha Tor kapitány nem tud értünk jönni. Elsıéj közepére megérkezik a hideg. Akkor nem tudom, mi lesz. Ha nem adjuk meg magunkat, a fagy végez velünk.

Lori elgondolkodott rajta, vajon nem kellene-e most rögtön feladniuk. Látta az újabb támadáshoz készülıdı ellenséges mecheket mozgolódni a hasadék aljában. A Kurita gépeket alaposan megdolgozták, de eddig csak egyetlen nehéz mechet semmisítettek meg. A többi csatagép sérülését néhány száz munkaórával ki lehet javítani. Nyugtalanító volt a gondolat. Az eddigi erıfeszítésük csak arra volt jó, hogy egy idıre lelassítsák a drakónokat.

Lori vadul megdörzsölte a szemét, hogy ezzel is ébren tartsa magát. Egyszerően túl sokan voltak ahhoz, hogy hosszabb idıre feltartsák ıket. Két súlyosan sérült húsztonnás mechhel képtelenek lesznek folytatni a harcot. Sokkal fáradtabbnak és kimerültebbnek érezte magát, mint azelıtt bármikor. Már az is komoly erıfeszítésébe került, hogy megfogja az irányítókart, és néhány lépésnyit elıremenjen a viharvert Sáskával.

Ramage közben még mindig várt. – Vissza kell vonulnunk, ırmester. Visszavonulunk, vagy most

azonnal megadjuk magunkat. Ramage bizonytalannak tőnt. – És mi lesz a hadnaggyal? – Meghalt, különben már rég itt lenne. – İrmester! – A rádióban felhangzó kiáltás félbeszakította a

párbeszédet. A felderítı volt az, akit Ramage egy távcsıvel és egy rádióval felküldött a gerincre. – İrmester, újra jönnek! Mindannyian!

Az emberek és a gépek ismét szembefordultak a kanyonnal. Lori valahogy talált magában elég akaraterıt ahhoz, hogy elfoglalja a pozícióját a Sáskával, és tüzelési helyzetbe kuporodjon. A lejtı aljáról megérkezett az elsı rajnyi nagy hatótávolságú rakéta, a robbanófejek a rejtızködı Lándzsások elıtt, mögött, valamint a kétoldalt emelkedı sziklákon detonáltak.

– Még ne lıjenek! – figyelmeztette a többieket Lori az általános harci frekvencián. – Várjanak, amíg biztosak nem lesznek a találatban!

Aztán megjelentek a rohamozó mechek, élükön a Garikkal végzı Martalóccal. Lori tüzet nyitott rá, és egymás után vitte be a találatokat. A nehéz mech oldalán tátongó kráterbıl már szivárgott a füst, és a hátára rögzített gépágyúból csak alaktalan roncs maradt. De ennek ellenére tovább közeledett.

Lori jobbján az egyik HVWC közvetlen találatot kapott egy Rozsomák lézertornyából, és a berobbanó RHR-ek megsemmisítették a légpárnást. A detonáció ereje átrepített két kuporgó katonát a földsánc túlsó oldalára. A többi Lándzsás azonban tartotta a pozícióját, halálos hatékonysággal viszonozták a tüzet hordozható rakétavetıikkel és lángszóróikkal. Három lánctalpas máris lángba borult, legénységük meghalt, az Árnyéksólyom pedig megnyomorított jobb lábbal zuhant a földre.

A többiek azonban folytatták az elırenyomulást, de jelentıs mértékben lelassultak, mintha hurrikán erısségő széllel találták volna szemben magukat. A mőködésbe lépı robbanófejek döreje összeolvadt a Lándzsások háta mögött lezúduló vízesés mély morajlásával.

Lézertalálatok sorozták meg a Fullánkot, leborotválták a külsı antennákat, és hatalmas darabokban szakították le a mechrıl a páncélzatot. A herceg emberei egyszerre egy célpontra koncentrálták a tőzerejüket. Lori tudta, hogy ha a Fullánkot kiiktatják, ı következik. A Fullánk bizonytalanul imbolyogva felállt, felsıtestének megolvadt oldallemeze mögül füst gomolygott.

– Yarin, vissza! Ám a Fullánk pilótája ügyet sem vetett Lori parancsára, elindult

elıre. Talán tönkrement a rádiója, gondolta a lány. Vagy pánikba esett.

Aztán eszébe jutott, hogy a fiatalember talán így akar szembenézni a vereséggel. İ eddig csak a visszavonulásra és a megadásra gondolt, de a trell...

A Fullánk kapott egy PPC találatot, pontosan a melle közepébe. Mintha megfagyott volna az idı, Lori elméjébe beégett a kép, amint Yarin mechje széttárt karral hátrazuhan, és beleborul a vízbe.

A három megmaradt légpárnás és a sebtében emelt földsánc, valamint a lézersugaraktól megperzselıdött sziklák mögött kuporgó maroknyi gyalogos számára már csak az ı Sáskája nyújthatott védelmet. Folyamatosan tüzelt, de a Martalóc már majdnem odaért hozzá. Távolság 60 méter... 40... 20...

Amikor a támadó csatamechek közelebb húzódtak egymáshoz a Hasadék bejáratánál, a harci gépeket váratlanul robbanások rázták meg. A támadók sorai között pillanatok alatt eluralkodott a zőrzavar, ahogy a zöldes égbıl lecsapó rakéták robbanásai újra és újra visszhangot vertek a Hasadék meredek falain.

Ramage a légpárnás hajtómővének borításán állt, és vadul lengette TK-ját. Lori a külsı mikrofonok segítségével hallotta kiabálását:

– A hadnagy! Megérkezett a hadnagy! Aztán ı is meglátta az Árnyéksólymot. Törıdötten és viharverten

ugyan, de kétségtelenül Grayson mechje közeledett a gerincen, a kanyontól keletre. A nagy hatótávolságú rakéták ebbıl a szögbıl fütyülve vágódtak be herceg mechjei közé, de a barlang bejáratán egyik sem hatolt keresztül. A Hasadék nyílása elé egy idıre függönyt vont a por és a kıtörmelék, és a fülsüketítı robbanások még a vízesés moraját is háttérbe szorították.

A Martalóc hátába és oldalába három rakéta csapódott, a detonációk tovább szélesítették a páncéllemezen tátongó réseket. A mech deformálódott jobb karja füstölögve hevert a barlang talaján.

A Martalóc szinte már szánalmasan lassan megfordult. Megmaradt PPC-jével és lézerével tőz alá vette az Árnyéksólymot, de elhibázta a célt. Aztán bicegı futással elindult visszafelé a kanyonban, miközben törzsébıl fekete füst áradt. A túlélı drakón mechek vonala megtört, mindegyik gép pánikszerően menekült vissza a lejtın a biztonságba, mögöttük a tucatnyi lánctalpas, és a gyalogosok szervezetlen hada. A gerinc tetején a Lándzsások lassan, zavartan elıbújtak fedezékükbıl, a megmaradt szövetségi katonák pedig eldobálták fegyvereiket, és magasba tartott kézzel jelezték, hogy megadják magukat. De Lori csak a gerincen lefelé bicegı Árnyéksólymot, Grayson mechjét látta.

37 Az ugróponton energia áramlott keresztül az őrugró hajtómőmagján,

ahol fókuszálódott, majd az őr szövedékét eltorzítva kisült, és létrehozott valamit, ami leginkább egy apró, idıleges fekete lyukhoz hasonlított. A következı pillanatban a Szégyenletes őrugró eltőnt, mindössze néhány másodperccel az ellenséges hadihajóról indított őrjárók megérkezésre elıtt.

Tor a hajó fedélzetén megérezte a már jól ismert szorítást, és átélte a pillanatnyi vakság állapotát, ahogy körülfonta a végtelen üresség, és baljós morajlással elnyelte az egész hajót. A Trell távoli, halovány korongja, a csillagok miriádja vörösre színezıdött, beleolvadt az infravörös fénybe, azután eltőnt, mintha soha nem is létezett volna. Helyén megjelent a vakító fénnyel világító, kékesfehér gömb: a célpont csillag képe.

Azon vette észre magát, hogy az örömtıl és a megkönnyebbüléstıl felszabadultan kacag, miközben Varney tábornok a hátát veregeti. Sikerült!

Claydon a Palota fogadóterme elıtti márványfolyosón állt. Kicsatolta

nehéz Stetta automata pisztolyának tokját, és várakozott tovább. A gárda mechegységének rangidıs techjeként Nolem százados

személyes stábjába osztották be. A Lándzsások régi állományának dezertálásával és a három mőködı mech eltőnésével a 10. gárdaezred mechszázad nélkül maradt, a rangidıs technek így nem maradt más dolga, mint Nolem kísérgetése.

De Claydon gondolatai most nem a mecheken jártak, nem is a várostól északra, az őrrepülıtér környékén és a Mennydörgés-hasadéknál tomboló harcon. Graysonhoz hasonlóan ı is bosszúra szomjazott.

Claydon Graysont hibáztatta azért, mert az apja bennégett az otthonukat elemésztı tőzben. Ha nincs a fiatal nemzetközösségi, Berenir nem kerít sort arra a hívásra, amelyik felhívta a kormányzat valamelyik tagjának figyelmét a kereskedı egykori nemzetközösségi kötıdésére. Ez a valaki kapcsolatban állt a Kastélyban tanyázó banditákkal, elárulta a Kommandósokat Singh erıinek, és ı állt a trellwani kormányzat megbuktatása mögött is. Amíg nem találkozott a menekülı Carlyle-lal a

Palota folyosóin, nem döbbent rá, hogy Grayson is csak egy báb a Trellwan irányításáért küzdı óriás kezében. Igazából ez ölte meg Berenirt. Amikor az összeesküvık tudomást szereztek róla, hogy a szökevény Berenirnél talált menedéket, azonnal megtették a szükséges lépéseket, hogy elkapják Carlyle-t és Claydont, és elhallgattassák Berenirt.

Bár Grayson Carlyle szabadította ki ıt az őrrepülıtér elleni rajtaütés alkalmával, keserősége és gyásza megakadályozta Claydont abban, hogy csatlakozzon a Lándzsásokhoz. Amikor Nolem hadnagy megkereste ıt a Lándzsásoknak a Kastély ellen vezetett, katasztrófával végzıdı támadása után, Claydon elfogadta az ajánlatot, és beleegyezett, hogy ı legyen az egység új fıtechje. Nolem azt mondta, az alakulatot saját parancsnoksága alatt újjászervezi, és beolvasztja a gárda egyik ezredébe. A tisztnek nem sokat számított, hogy ı Berenir fia. Egyértelmő volt, hogy Claydon nem kedveli Grayson Carlyle-t. Emellett a képzett techek túlságosan értékesek voltak ahhoz, hogy egy politikai játszmában elvesztegessék ıket.

A Nolem mellett eltöltött szolgálat során Claydon jóval több idıt töltött a Palotában és a gárda fıhadiszállásán fellelhetı számítógépes feljegyzéseik és naplófájlok tanulmányozásával, mint a mechek karbantartásával. Riviéra tech ırmester mesterien értett a számítógépekhez és a programozáshoz, és tudásának jó részét továbbadta pártfogoltjának. Mire Claydon újra találkozott Graysonnal a palota folyosóján, már nagyon sok mindent kiderített abból, amit tudni akart.

Megtudta például, ki volt az, aki a Palotából beszélt Singhgel. Mint ahogy azt is, hogy Singh valójában a Drakón Különleges Erık parancsnoka, a Vörös Herceg végrehajtója. Tudta, ki adta le a drótot Singhnek a Lándzsások tervezett rajtaütésérıl a Kastély ellen, ki tervelte ki a Ricol megérkezésekor kezdıdı felkelést, és ki adott parancsot rá, hogy az ágyában gyilkolják meg Jeveridet. És azzal is tisztában volt, ki árulta el apját az ellenséges mechegységnek.

Azóta, az utóbbi néhány standard napnyi idıben állandóan az alkalmat leste, hogy végre kiegyenlíthesse a számlát.

Lépteket hallott a fogadócsarnok nagy dupla ajtajának másik oldaláról. Amikor az ajtószárnyak kitárultak, két királyi gárdista lépett át a nyíláson, és a mellükhöz szorított géppisztollyal megálltak az ajtó két oldalán. İket követte Adel tábornok és Nolem százados, majd még néhány katona, és végül ıfelsége Stannic király.

– Ó, Claydon! – intett Nolem. – Csatlakozzon hozzánk, a fıhadiszállásra tartunk. A herceg dolgai nem alakulnak jól a Mennydörgés-hasadéknál.

– Ez nevetséges! – horkantott a tábornok. – Egyetlen szakasz két teljes század ellen? Képtelenség!

Claydon belépett a sorba Nolem mögé, mély lélegzetet vett, és a Stetta markolatára csúsztatta a kezét.

Amikor a pisztoly elıkerült, az egyik gárdista figyelmeztetıen felkiáltott. Claydon megperdült, mindkét kezével célzásra emelte a nehéz fegyvert, mutatóujja már a mozdulat közben rászorult az elsütı billentyőre. A tőzváltókart már elızıleg teljes sorozatra állította, így az automata pisztoly vörös vonalat rajzolt a mögötte álló gárdista mellére, de Stannic király sem járt jobban. Az egykori miniszter arcára ráfagyott az ıszinte döbbenet, ahogy a lövedékek ereje széttárt karral visszahajította a fogadócsarnok padlójára.

Claydon folytatta a forgást, a pisztoly folyamatosan dörgött a kezében. Egy másik ır az arcához kapott, és nekiesett a szilánkokra forgácsolódó ajtószegélynek. Nolem százados a földre vetette magát, Adel tábornok pedig üvöltve adta ki a tőzparancsot, azután meghalt; utolsó utasítása golyó szaggatta torkára fagyott.

A két megmaradt gárdista Rugan géppisztolya tüzet okádva felemelkedett. A golyók Claydon mellébe és gyomrába csapódtak, megperdítették a techet, és ıt is belökték a fogadócsarnokba. Mire teste megállapodott Trellwan egykori királyának vértócsájában, már halott volt.

Grayson Ricol herceg irodájában ült, a Huntress szövetségi hadihajó

Alpha őrjárójának egyik spártai berendezéső kabinjában. A békezászló, amelyik ilyen messzire hozta ıt, az egyik sarokban pihent. Összehúzott szemmel tanulmányozta a Vörös Herceget, az egyik embert a három közül, akiket annyira szeretett volna megölni. Közülük egyedül Singh halt meg, ı bennégett a Keresztesében a felrobbanó üzemanyagtartály mellett. Ami Grayson és Ricol párbaját illeti, az idı elıtt véget ért a Mennydörgés-hasadék lejtıjén, mivel mindkét mech túlságosan sok sérülést szerzett ahhoz, hogy folytatni tudja a harcot. Abban a pillanatban, ahogy Ricol hátat fordított a Hasadéknak, Grayson mindent felemésztı bosszúvágya is elillant.

– Most kaptam a hírt, hogy a Szégyenletes visszatért a trellwani ugrópontra – szólalt meg halkan Grayson, szándékosan elhagyva az

udvarias és illı „nagyuram" vagy „kegyelmes uram" megszólítást. Apró kis tüske volt, mindössze azt a célt szolgálta, hogy emlékeztesse a büszke nemest a gyıztes kilétére. – Mostanra már úton van egy nemzetközösségi haderı is.

– Ezt nem tudhatja, fiam. – Nem, talán nem. Talán blöffölök, és a Szégyenletes csak kiugrott a

rendszerbıl, majd visszatért felvenni minket. Mindössze az a kérdés, próbára teszi-e a szerencséjét?

Ricol nem válaszolt, és Grayson úgy döntött, kihasználja pillanatnyi elınyét.

– Maga a Nemzetközösség elleni hadmőveletek bázisául akarta felhasználni ezt a bolygót, de átkozottul keveset ér vele, ha a Nemzetközösség tudomást szerez az itt-tartózkodásáról. A haderejét földhöz fogja szegezni a nemzetközösségi blokád, a csapatait megtizedelik a földi rajtaütések és a vadászgépek támadásai... és természetesen az én embereim. Sokba fog magának kerülni ez a kaland. Olyan sokba, hogy azt kívánja majd, bárcsak inkább otthon maradt volna.

– Mire akar kilyukadni? – tette fel a kérdést a továbbra is büszke és hajlíthatatlan herceg.

– Hogy meneküljön... most, amíg még megteheti. – Grayson hátradılt a székében, és karba fonta a kezét. Vajon ki tudja úgy játszani a lapjait, hogy Ricol elfogadja az ajánlatát? Ingerülten vette tudomásul, hogy a béketeremtı szerepét kell magára öltenie, de nem volt más választása. A Lándzsások képtelenek folytatni a harcot, Ricol szabályai szerint semmiképpen sem. A trükk az egészben az volt: el kellett hitetnie a herceggel, hogy ı maga sem folytathatja.

– Ha marad – folytatta Grayson –, az embereim folytatják az ellenállást, állandóan gyötörni fogják, és megkeserítik mindenkinek az életét... természetesen a sajátjukat is. Sokkal jobban szeretnénk magát a Trellwanon kívül tudni, és úgy vélem, ezzel ön sincs másképpen.

– Hagynak elmenni? – Erre szavamat adom, kegyelmes uram. İszinte leszek: a

Mennydörgés-hasadék mindkettınk haderejét alaposan megtizedelte. Nem szeretnénk folytatni a harcot, ha csak rá nem kényszerít minket.

Grayson részérıl ez erıs csúsztatás és a tények elferdítése volt. Bár az astechek a gerincen maradt roncsokból nemsokára újra mőködıképessé tudnak tenni öt gépet, jelen pillanatban az Árnyéksólyom volt az egyetlen harcképes mechjük. Ricol azt sem

sejthette, hogy Grayson összesen harminc sértetlen embert tudott volna felsorakoztatni.

Rengeteg volt a halott, és még több a sebesült. És némelyik sérülés sokkal mélyebbnek tőnt, nem csupán a húsig és a vérig hatolt.

– Hol voltál? – kérdezte Lori fájdalmas pillantással. A hangjában nem érzıdött harag, csak csalódottság és szomorúság. İt hívta segítségül, miközben a mechje lángolt körülötte. Grayson tudta, mennyire retteg a lány a tőzhaláltól, és most úgy látszott, mintha magára hagyta volna. Kinyújtotta a karját Lori felé, de a lány elfordult. – Ne, Gray. Most... most ne. – Megsérült a köztük lévı bizalom, és nem lehetett megmondani, hogy ez a sérülés be fog-e valaha is gyógyulni.

Magas árat kellett fizetniük a bosszúért, sokkal magasabbat, mint amekkorát a kereszttőzbe kerülı katonák megengedhettek volna maguknak. Mi hozhatná vissza a halottakat?

– Természetesen igaza van – bólintott Ricol. Ez az egyszerő, apró vállvonással kísért beismerés meglepte Graysont. – A trell bennszülöttek hasznos szövetségesek lennének, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy helyırséget állomásoztassunk egy ilyen isten háta mögötti sivatagbolygón, különösen most, hogy az egész világ fellázadt, és Stannic halott. Nem, a harc, a valódi harc máshol folyik.

– A Belsı Szférában. Ricol megvonta a vállát. – Tehát ha a Trellwant akarja, fiam, a magáé. Sok szerencsét hozzá.

Kietlen, durva hely. Grayson szava elakadt, csak bólintani tudott. Ricol herceg azt kérte,

hogy az emberei és a gépei háborítatlanul hagyhassák el a bolygót, hogy a katonái megtarthassák a fegyverüket és felszerelésüket, és minden maradjon úgy, mintha a herceg és a csapatai sosem jártak volna a Trellwanon.

És mi lesz a rengeteg halottal? – gondolta Grayson. Larressen, Claydon, Ari, Kai Griffith, az apja... és sokan mások...

– Mindent megkap – jelentette ki végül. – És minél elıbb elindulnak az őrugrójukhoz, annál jobb.

EPILÓGUS – Vii-gyázz! Szürke egyenruhába öltözött emberek vágták feszes vigyázzállásba

magukat a lenyugvó nap halovány fényében. Ramage fıtörzsırmester szigorúan végignézett rajtuk, és tisztelgett Graysonnak.

– A teljes század jelen, uram! Grayson végigfuttatta a tekintetét a sorokon, szemügyre vette a

felfegyverzett katonákat, akiknek a lába elıtt ott hevert a felszereléssel, egyenruhákkal és személyes holmikkal megtömött málhazsák. Az utolsó sor mögött ott tornyosultak a csatamechek is. A két Darazsat és a Fullánkot a harctéren győjtötték be, és állították helyre. A Sáskát és az Árnyéksólymot teljesen megjavították. Minden gépet újrafestettek, és a bal lábán ellátták egy emblémával, amely vörös háttér elıtt szürke-fekete halálfejet ábrázolt. Grayson hosszú ideig nézte a Sáskát, mintha megpróbálna belátni a páncélzat mögé, a pilótafülkében ülı nıig.

– Tökéletes, ırmester. Ellenırzöm az egységet. – Uram! – Ramage gyors, szabályos mozdulattal szembefordult a

csapatokkal. – Század, ellenırzésre! A tiszthelyettes napról napra jobban hasonlított egy

fıtörzsırmesterre, gondolta Grayson. És ami azt illeti, az emberek is kezdtek katonákként viselkedni. Ramage kíséretével a sarkában végigsétált a sorok elıtt, ellenırizte az embereket, az egyenruhákat, a fegyvereket... de miért is? Grayson egy vállvonással elhessegette a lázadó gondolatot. Természetesen a katonás megjelenés és a harckészség miatt. Hogy megbizonyosodjon róla, mindhárom szakasz készen áll a behajózásra a háta mögött emelkedı őrjáróba. És hogy emlékeztesse ıket arra, kik is ık valójában.

Amikor a Trellwani Lándzsások maradéka elıjött a Mennydörgés-hasadékból, hogy találkozzon Graysonnal, alig harminc sértetlen embert tudott megszámolni, akik egy jó nagy alvás után alkalmasak lehettek a szolgálat ellátására. A Sáska, az egyetlen megmaradt mech súlyos sérüléseket szenvedett, a lıszertároló tönkrement, a hıcserélık eltőntek, és a törzs páncéllemezeinek nagy része elolvadt. Nem sok minden maradt, ami alapján a Lándzsásokat gyıztes harci egységnek lehetett volna nevezni.

Kivéve talán az, hogy gyıztek.

A trellwani királyi gárdát meglepte Sarghad reagálása a harcosokra. A Mennydörgés-hasadéknál lezajlott ütközet inkább még csak pletyka volt, mint valódi hír, de a történet terjedés közben folyamatosan duzzadt és változott. Az egyedüli biztos dolog az volt, hogy Ricol herceg felvezette seregét a Hasadékhoz, ahol visszaverték ıket. Egy magányos támadó az őrrepülıtéren megsemmisítette a Kuriták kommunikációs átjátszó állomását és az üzemanyagtartályok egy részét. A szövetségi őrjáró két nappal késıbb távozott, fedélzetén az összes külvilági mechhel és katonával. Aztán egy beérkezı teherszállító őrjárója ereszkedett le a kikötıben, és a gyıztesek visszatértek a városba.

A fogadtatás Sarghad polgárainak részérıl már önmagában is felért egy kisebb forradalommal. Mivel Stannic és Adel halálával a kormányzat gyakorlatilag összeomlott, senki nem akadt, aki parancsot adott volna Carlyle letartóztatására. Kétséges volt, hogy egyáltalán akadna a Trellwanon olyan egység, amelyik végrehajtana egy ilyen utasítást, mivel a zöldkabátosok is sarghadi lakosok voltak, és ıket is elnyelte a hısök visszatérése miatt kialakuló karneváli hangulat.

Ami Graysont illeti, ı nem félt a kormány reakciójától. Bár csak két mőködıképes mechhel rendelkezett, a Sáskával és a viharvert Árnyéksólyommal, még ez is több volt, mint az a véderı, amit a város össze tudott volna kaparni.

– Század, fegyvert váll-ra! Jobbra át! Lépés in-dulj! A Mennydörgés-hasadékban lezajlott csata után rengeteg sarghadi

katona – milicista és gárdista egyaránt – csatlakozott a Lándzsásokhoz. Az egység túlélıi alkották a tapasztalt állományt, ık kapták feladatul az újoncok kiképzését. Grayson már ki is dolgozott egy Idıbeosztást, hogy a kiképzést a Szégyenletes fedélzetén is zavartalanul folytathassák. Kiderült, hogy nagyon sokan vannak, akiket voltaképpen semmi nem köti a bolygóhoz, és semmi okuk a Trellwanon maradni. Amikor Grayson kihirdette az önkéntesek toborzását egy új csatamech-ezredbe, elıkerültek ezek az emberek, és úgy döntöttek, ideje félretenni a régi ellentéteket. A Lándzsások frissen szerzett hírneve gondoskodott róla, hogy így legyen.

Grayson szembefordult a Trellwan új vezetıjével. Varney tábornok azonnal átvette a város katonai erıinek irányítását, amint visszatért Sarghadba. Mivel a tábornok az újra aktivált milícia és a királyi gárda jó részének támogatását is élvezte, a miniszterek és a vezérkar tisztjei katonai kormányzóvá választották ıt, amíg ki nem nevezik az új királyt.

Könnyen elképzelhetınek tőnt, hogy azt a posztot is Varney fogja megkapni. A trellwani vezetık közül egyedül ı rendelkezett elegendı hatalommal és tekintéllyel ahhoz, hogy összefogja az egymással nyíltan rivalizáló fegyveres erıket. A Lándzsások hírneve ebben is nagy segítség volt.

– Szeretnénk, ha itt maradnának. A Lándzsások helye itt van –mondta Varney.

– İk többé már nem a Trellwani Lándzsások, tábornok, elfelejtette? – De akkor is maradhatnának. Nézze, Grayson, gondoljon arra, mi

minden történt a Trellwannal. Kérem, fontolja meg a döntését! Hendrik fenyegetése nem szőnt meg, nem is beszélve a Drakónis Szövetségrıl. De a maga egységével képesek lennénk...

Grayson Varney mellett Marára nézett, aki a miniszterek és hivatalnokok sorai közül figyelte ıt. A trellwani társadalmat darabokra szakító erı még létezett, a rengeteg halál és a vérfürdı ellenére.

Eltöprengett rajta, hogyan lehetett ennyire ostoba Marával kapcsolatban. Azt gondolta, felhasználja a lányt, és észre sem vette, hogy az használta fel ıt, hogy értékes információkat szerezzen tıle, és a királyi trónra pályázó apja nagyra törı tervei érdekében irányítást gyakoroljon felette.

Tekintete visszatért Varneyre. – Pontosan, ahogy mondja, uram. Ez most már az én egységem, és

nem fogom itt hagyni a Lándzsásokat, ahol ismét a politikai acsarkodások kereszttüzébe kerülhetnek. Nekünk saját sorsunkat kell követnünk. – Kezet nyújtott a tábornoknak, és az öreg katona határozottan megszorította. Varney kiváló vezetı lesz. A Trellwan talán megkapja az esélyt, hogy leküzdje a belsı viszálykodás és hatalomvágy kórját.

– Értesítjük a Nemzetközösséget az itteni helyzetrıl – mondta Grayson. – Kétlem, hogy a Kuriták még egyszer zavarni mernék önöket, de a Szürke Halál Légiónak máshol kell munkába állnia.

Különös élvezetet talált ennek a névnek a kiejtésében; Ramage ırmester javasolta neki, és hamar elterjedt a katonák között is, mintegy hivatalossá téve az egység új elnevezését. Újonnan alakult zsoldos alakulatként még viszonylag aprónak számítottak – mindössze öt mechhel és 147 emberrel –, viszont volt hajójuk, pilótájuk és reményük, hogy találnak maguknak munkát a Belsı Szférában egymással tusakodó nagy házak valamelyikénél. Talán a Tharkadon rábukkannak Carlyle Kommandósainak maradványaira is. Az ezredet majd máshol

felfejlesztik teljes harcértékre. És Grayson biztos volt benne, hogy egy napon még találkozik Ricollal és Vallendellel.

Az ember a bajtársaiért harcol a tőzvonalban, mondta régen Griffith. De az otthon és a család az, amely miatt odamennek. A hajóba szálló katonákat figyelve Grayson büszkeséget érzett, mert tudta, hogy valami befejezıdött. És egyben el is kezdıdött.

Most már el akarta hagyni a Trellwant, amilyen gyorsan csak lehet. Idıre volt szüksége, hogy feldolgozza az itt végbement eseményeket, és tanulmányozza a változásokat saját magában. Mosolyogva tisztelgett Varneynak.

– Engedelmével, tábornok... A mechek megvárták, amíg az utolsó katona is elhalad elıttük, és

eltőnik a várakozó őrjáró gyomrában. Grayson a sor végén álló Árnyéksólyomboz sétált, és fürgén felkapaszkodott a gép oldalán lelógó lánclétrán. A Sólyom pilótafülkéjében a fejére helyezte a neurosisakot, és szinte rögtön egy elektronikusan eltorzított hang szólalt meg a hangszórókból.

– Készen állunk, fınök. Tőnjünk innen a pokolba! – Azonnal, Lori. Szakasz, jobbra át, irány a hajó! – Grayson most

csak elégedettséget érzett. Lori fontos volt számára, barátként és értékes tiszthelyettesként egyaránt. Idıt adott neki, hogy begyógyítsa a sebeit, amíg ı a sajátjaival lesz elfoglalva. És közben megmaradt a baráti kapcsolat. Az idı majd eltünteti a hegeket, talán még azelıtt, hogy a Tharkadra érnének.

Az őrjáró mech-hangárának ajtaja nyitva állt. Grayson Death Carlyle új családja fellépdelt a rámpán, és bevonult új otthonába.