20
Jegyzetek, bizonyságtételek „William Branham élettörténete annyira nem evilági és annyira eltér a megszokottól, hogy – ha nem állna rendelkezésünkre a seregnyi vitathatatlan bizonyíték és a hitelességüket igazoló dokumentumok -, az ember eltúlzottnak vagy hihetetlennek gondolná azt. A tényeket azonban ismerjük, és bárki őszinte kereső meglátja bennükt, hogy ezek Isten tanúságtételei arról, hogy Ő ma is ugyanúgy kész kijelenteni Magát az emberiségnek – és hogy ez az Ő célja is -, ahogyan azt a próféták és az apostolok idejében tette. William Branham prófétának az élete – mert ő egy próféta, bár ezt a szót hajlamosak vagyunk csak nagyon ritkán használni -, valóban arról ad tanúbizonyságot, hogy újra bibliai időket élünk.” (Részlet Gordon Lindsay Egy Istentől küldött ember c. könyvéből) Egy ember Isten kezében (Írta Owen Jorgensen) 1

William M. Branham-Egy ember Isten kezében-életrajz

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: William M. Branham-Egy ember Isten kezében-életrajz

Jegyzetek, bizonyságtételek

„William Branham élettörténete annyira nem evilági és annyira eltér a megszokottól, hogy – ha nem állna rendelkezésünkre a seregnyi vitathatatlan bizonyíték és a hitelességüket igazoló dokumentumok -, az ember eltúlzottnak vagy hihetetlennek gondolná azt. A tényeket azonban ismerjük, és bárki őszinte kereső meglátja bennükt, hogy ezek Isten tanúságtételei arról, hogy Ő ma is ugyanúgy kész kijelenteni Magát az emberiségnek – és hogy ez az Ő célja is -, ahogyan azt a próféták és az apostolok idejében tette. William Branham prófétának az élete – mert ő egy próféta, bár ezt a szót hajlamosak vagyunk csak nagyon ritkán használni -, valóban arról ad tanúbizonyságot, hogy újra bibliai időket élünk.”

(Részlet Gordon Lindsay Egy Istentől küldött ember c. könyvéből)

Egy ember Isten kezében(Írta Owen Jorgensen)

(Branham testvér Afrikában prédikál, három fordítóval)

1

Page 2: William M. Branham-Egy ember Isten kezében-életrajz

Egy ember Isten kezében(Írta: Owen Jorgensen)

Bevezetés

A Biblia világosan állítja a Malakiás 3:6-ban és a Zsidók 13:8-ban, hogy Isten tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Az Ő Igéje is ugyanaz marad. A Biblia továbbá azt is mondja, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Isten szájából származik.Ez a nyomtatvány Isten módszeréről szól, amellyel Ő minden korszakban kijelenti az Ő Igéjét; ezen belül is az utolsó gyülekezeti korszakról írunk.

A Biblia egyértelműen a prófétákat mutatja be Isten módszereként az Ő Igéje kijelentéséhez. A Biblia úgy utal a prófétákra, mint Isten Igéjének ’kimondóira’. A próféták Isten képviseletében szóltak. Olyan fontos volt a prófétai hivatás, hogy a Biblia a következőképpen beszél róla: „Higgyetek az Úrban, a ti Istenetekben, hogy megerősödjetek; higgyetek az Ő prófétáiban, hogy bővölködjetek”. Az Ámós 3:7 kijelenti: „Bizonyára az Úr Isten semmit nem cselekszik, amíg ki nem jelenti az Ő titkait előbb az Ő szolgáinak, a prófétáknak”.

A nyomtatvány első része próféciáról próféciára térve fogja bemutatni az utolsó korok prófétájáról szóló ígéretet. A második rész pedig ezen próféciák beteljesüléséről szól egy olyan emberben, akit Isten használt ebben a korszakban arra, hogy kijelentse az Ő Igéjét és hogy felkészítsen egy népet, az Úr Jézus Krisztus menyasszonyát, az elragadtatásra.

Isten adja meg Neked a kijelentést arról, hogy mit végez Ő ma, a mi időnkben.

Biblia Hívők Szövetsége

21

Branham testvér azt mondta: „Itt vagyunk. A végénél tartunk, barátaim. Hamarosan nem lesz többé idő. Milliók fogják elveszíteni az életüket. Milliók, akik most hiszik azt, hogy meg vannak mentve, pernyévé lesznek az atomkorszakban. Az utolsó órában élünk. A Mindenható Isten kegyelméből, az Ő segítségével szólunk az emberekhez, hogy várhassák Krisztus hamarosan bekövetkező megjelenését. Azt kérdezed: - Meddig még, Branham testvér? Talán 20 év, talán 50 év, talán 100 év. Nem tudom. És lehet, hogy holnap reggel, és lehet, hogy még ma este, nem tudom… Tehát azt kell tennetek, hogy emlékezzetek arra, hogy én az Úr nevében szólok hozzátok: legyetek készek, mert nem tudjátok, hogy mikor fog valami történni.” KÉSŐBB VAN-E, MINT GONDOLNÁNK?

Valóban, ez már nem a játszadozás órája. Halálosan komolynak kell lennünk, hogy nehogy halva haljunk meg. Amint Branham testvér mondta: „Isten szétrobbantja és megrázza ezt a bűnnel átkozott világot… Csakis egyetlen hely állhatja ki azt a megrázkódtatást, és az az Úr Jézus karjaiban van. Én pedig könyörgöm nektek, hogy amíg még elérhető a számotokra Isten irgalma, addig ADJÁTOK ODA MARADÉK NÉLKÜL A TELJES ÉLETETEKET JÉZUS KRISZTUSNAK! Ő a hűséges Pásztor, aki megtart benneteket és gondotokat viseli, és aki feddhetetlenül állít elő benneteket a dicsőségben, kimondhatatlanul nagy örömmel!” Ámen!

20

2

Page 3: William M. Branham-Egy ember Isten kezében-életrajz

rajtad áll a döntés. Számodra is elérhetők a füzetek és a kazetták, ezért komolynak kell lenned és utánanézned mindezeknek: mérd fel ennek a súlyát, vesd össze az Igével és imádkozd át mindezeket a dolgokat. Ha ez az igazság, akkor hidd ezt. Ha a végidők prófétája valóban eljött és elment, akkor mennyire későre jár az óra? 1933-ban Isten egy összefüggő látomássorozatot adott Branham testvérnek hét fő dologról, amelyeknek meg kell történniük azelőtt, hogy az Úr Jézus újra eljönne. Röviden ezekről:

1. Először látta, hogy Mussolini, Olaszország diktátora, megtámadja és elfoglalja Etiópiát. Aztán látta, hogy Mussolini gyalázatos halált hal, és hogy a sajátjai is elfordulnak tőle.

2. Aztán látott egy fiatal osztrákot, Adolf Hitler-t, hatalomra törni Németországban és látta, amint háborúba vezeti a világot. Látta azt is, hogy Németország vereséget szenved és hogy Hitler élete rejtélyes módon ér véget.

3. A harmadik látomásban látta a világon lévő három nagy –izmust-t: fasizmus, názicmus és kommunizmus. Látta, hogy az első kettőt bekebelezi a harmadik.

4. Aztán látta a tudomány óriási léptekben való fejlődését a Második Világháború után.

5. Az ötödik látomás megmutatta neki a világ szörnyű erkölcsi hanyatlását, amely leginkább az asszonyok köré összpontosult. Látta, amint az asszonyok vágják a hajukat, dohányoznak, isznak, nadrágot és más illetlen ruhákat vesznek föl. (Ne felejtsük el, hogy ezt az öt dolgot 1933-ban látta, évekel az események bekövetkezése előtt.)

6. A hatodik látomásban egy gyönyörű, ám kegyetlen asszony felemelkedését látta Amerikában, aki hatalommal uralkodott a földön. Branham testvér úgy érezte, hogy ez a római katolikus egyház, de nem volt száz százalékosan bizonyos benne.

7. A hetedik látomásban egy szörnyű robbanást hallott. Amint odafordult megnézni mi az, Amerika földjét látta romokban füstölögni. Amilyen messze csak a szeme ellátott, nem volt élet, csak kráterek és füstölgő romhalmazok. Aztán elhagyta őt a látomás.

1

Egy igazi próféta a mi nemzedékünknek?

Minden komoly keresztény tudja, hogy az idő vészesen későre jár, és hogy a mi szeretett Úr Jézus Krisztusunk hamarosan találkozni fog az Ő menyasszonyával a levegőégben (1Thessz 4:16,17). Amit a legtöbb ember viszont nem tud, az az, hogy amint Keresztelő János a mi Urunk első eljövetelének az előfutára volt; ugyanúgy Krisztus második eljövetelét is meg kell előznie egy „előfutárnak”: egy prófétának, akin Illés szelleme van. Természetesen most is sok hamis próféta van a világban, akik sokakat félre vezetnek (Mt 24:11-24). Ugyanaz az Isten viszont, aki azt mondta, hogy lesznek hamis próféták, azt is mondta, hogy el fog jönni egy IGAZ próféta.

A Malakiás 4-ben a világ végéről van szó. Isten itt azt mondja: „Íme elküldöm nektek Illés prófétát az Úr nagy és félelmetes napjának eljövetele előtt: és ő az atyák szívét a fiakhoz fordítja és a fiak szívét az atyákhoz, nehogy eljöjjek és átokkal sújtsam a földet (Mal 4:5,6) ”.

Ennek az igeversnek összetett jelentése van, és Illés két külön eljövetelére vonatkozik. Keresztelő Jánosról az angyal a következőket mondta a Lukács 1:17-ben: „És Ő előtte fog járni Illés szellemével és hatalmával (figyeljük meg, hogy itt az Illés név görög megfelelőjét olvashatjuk), hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa (Keresztelő Jánosnak ennyit kellett betöltenie a Malakiás 4:6-ból, és rá ennyi is vonatkozott belőle, mert az angyal tovább megy), és az engedetleneket az igazak bölcsességére; hogy egy népet készítsen elő az Úrnak”.

Az angyal semmit nem említ azzal kapcsolatban, hogy Keresztelő János a gyermekek szívét az atyákhoz fordítaná, mert a Malakiás 4:6-nak ez a része nem vonatkozott rá.

Tehát Jézus azt mondta, hogy Keresztelő János Illés volt (Mt 11:7-14), és ez igaz. „Mert mind a próféták és a törvény prófétáltak Keresztelő Jánosig. És ha elfogadjátok, ő Illés, akinek el kellett jönnie.” De most lapozzunk a János 1:19-hez: „És lett, hogy a zsidók papokat és lévitákat küldtek Jeruzsálemből Keresztelő Jánoshoz, hogy megkérdezzék tőle: Ki vagy te? És ő megvallotta, és nem tagadta, megvallotta: Nem vagyok a Krisztus. És aztán megkérdezték tőle: Ki vagy hát akkor? Illés vagy-e? És2

3

Page 4: William M. Branham-Egy ember Isten kezében-életrajz

ő azt felelte: Nem.” Ez különös. Jézus azt mondta, hogy Keresztelő János Illés, Keresztelő János pedig azt mondta magáról, hogy ő nem Illés.

Akkor a Biblia ellentmond önmagának? Egyáltalán nem. Emlékezzünk rá, hogy a zsidók azt várták a Messiástól, hogy elpusztítsa a rómaiakat és hogy Izráelt állítsa fel a világ uralkodóiként. Ők azt várták, hogy Illés egy olyan Messiásnak lesz az előfutára, aki hatalomban jön el. Keresztelő János azt mondta: Nem vagyok Illés. Hiszen Ő nem az Úr nagy és félelmetes napja előtt lett elküldve. „Akkor mondták neki: Ki vagy te? Hogy választ adhassunk azoknak, akik küldtek bennünket: Mit mondasz magadról? Ő pedig így felelt: Én vagyok a pusztában kiáltónak hangja: Egyengessétek az Úrnak útját (Jn 1:22,23)”. Keresztelő János, mivel nagyon is jól tudta magáról, hogy kicsoda, az Ézsaiás 40:3-hoz hasonlította magát.

Krisztus maga is úgy osztotta fel a Malakiás 4:5,6-ot, mint ami Illés két eljöveteléről szól. Bár Jézus egyértelműen azt mondta a tanítványoknak, hogy Keresztelő János Illés, bizonyos idővel később ők még mindig össze voltak zavarodva. „És kérdezték a tanítványai, mondván: Miért mondják akkor az írástudók, hogy először Illésnek kell eljönnie? És Jézus felelt nekik: Valóban Illés jön el először és helyre állít minden dolgot. De mondom nektek, hogy Illés már eljött, és nem ismerték fel, hanem azt cselekedték vele, amit akartak… Aztán a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik (Mt 17:10-13)”. Nagyon figyeljük meg a 11-es verset, ahol Jézus ezt mondja: „Illés valóban ELJÖN (jövő időben, tehát ez az Illés még nem jött el) és HELYREÁLLÍT MINDENT”. Keresztelő János mindent helyreállított?

Keresztelő János utat készített az embereknek a mi drága Urunk megjelenésére, de ő nem állított mindent helyre. Jézus viszont azt mondta, hogy jönni fog majd a jövőben egy Illés, aki mindent helyreállít. Most olvassuk el az ApCsel 3:19-21-et, ahol Péter Jézus Krisztusról beszél, „akit az egeknek kell tartania, amíg MINDEN DOLOG HELYRE LESZ ÁLLÍTVA”. Tehát szeretett Urunknak a mennyben kell maradnia mindaddig, amíg minden dolog helyre lesz állítva; Jézus pedig azt mondta, hogy Illés fog minden dolgot helyreállítani. Tehát egy meg egy az kettő? Akkor ennek az Illésnek a szolgálata életbe vágóan fontos.

19

Üzenetre, amit ő elhozott: mert ez az Üzenet irányít oda bennünket a tiszta Jézus Krisztushoz. Ahhoz a Jézus Krisztushoz, aki mentes mindenféle felekezeti hitvallástól és emberi hagyományoktól. Nem azt mondta-e Pál apostol: „Legyetek az én követőim, amin én is Krisztus követője vagyok”. Amikor Pálnak engedelmeskedünk, akkor nem egy embert követünk, hanem azt a Szentlelket, aki rajta keresztül szól. Amint valaki írta: „És ma ennek az embernek, William Branham-nek szó szerint több ezer megnyilvánult igazolása van Istentől, és az élete is tartalmazza mindazokat a tényezőket, amelyekből a prófétai hivatás áll. Őt azért kellene elfogadnunk, ami ő. El kell fogadnunk azért, ami ő: mert a Szentlélek által az ő szájából hangzó ÍGY SZÓL AZ ÚR egyáltalán nem más, mint a Pál szájából hangzó ÍGY SZÓL AZ ÚR, mert ugyanaz a Szentlélek ez is.

A kérdés az, hogy vajon te felismerted-e volna Pált, ha az ő idejében éltél volna? Vagy Nóét, ha a Nóé idejében éltél volna? Vagy Illést? Vagy Jeremiást? Felismerted-e volna őket, mint prófétákat, és befogadtad-e volna az üzenetüket? Vagy mi lett volna akkor, ha Palesztina egy eldugott helyén éltél volna, és híreket hallottál volna valakiről, akit Jézus Krisztusnak hívtak és akiről azt mondták, hogy hatalmas csodákat tett? Felismerted volna-e Őt azért, ami Ő volt; vagy pedig te is olyan lettél-e volna, mint a farizuesok voltak, akik hittek mindabban, amit Isten a múltban cselekedett, de képtelenek voltak elfogadni azt, amit Isten a saját idejükben tett?! Jézus így kiáltott: „Jaj nektek ti írástudók és farizeusok! Ti képmutatók! A próféták sírjait felépítitek és kimeszelitek az igazak sírjait és azt mondjátok, hogy a atyáitok idejében éltetek volna, nem lettetek volna részesek a próféták vérében. De ti magatok tanusítjátok, hogy azoknak a gyermekei vagytok, akik megölték a prófétákat!” És Isten ezt az utolsó nemzedéket látogatta meg egy hatalmas prófétával: egy alázatos emberrel, aki sem hírnevet, sem vagyont nem akart, és aki MINDIG ÉS MINDENKOR MINDEN DICSŐSÉGET KIZÁRÓLAG CSAK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK ADOTT!

Röviden felvázoltam az életét, röviden szóltam az igazolásáról, röviden megmutattam, hogy mindkettő tökéletesen párhuzamban fut az Igével. Mindez nagyon rövid volt. És még csak nem is tértem rá az Üzenetre, amit ő elhozott, bár ez az Üzenet a legeslegfontosabb. Most18

4

Page 5: William M. Branham-Egy ember Isten kezében-életrajz

keletre!” És Branham testvér tudta, hogy itt volt az ideje a Jelenések könyvéből a hét pecsét megnyitásának. Az angyalok visszatértek az égbe és egy kb. 78 km hosszú és 57 km széles felhőt formáltak, amelyet több száz km-es távolságból is látni lehetett. Sok felvétel készült erről a különös felhőről, a Life (élet) Magazin is közölt belőlük az 1963. május 17-i számában, a Science (tudomány) Magazin pedig 1963. április 9-i számában. Egy természettudós arról írt, hogy tudományosan LEHETETLEN egy ilyen felhő létezése. A legmagasabb felhők is körülbelül 16 km magasságban képződnek, de ez a felhő-tünemény 41 km magasan képződött, amely magasságban nem is létezik vízpára. Branham testvér visszatért Jeffersonville-be, Indiana államba, ahol hét napon keresztül – amint Istenre várt -, Isten hangja a tűzoszlopból beszélt és kijelentette a pontos igazságot a Jelenések 5. fejezetétől a 8. fejezetig tartó igerészben lévő titkokról. Ez a kijelentés ellentmondott mindannak, amit ezekről korábban mindenki – beleértve Branham testvért is – feltételezett. Mégis ez a kijelentés volt tökéletesen összhangban Isten Igéjének a többi részével is. Branham testvér 1963. március 17-től 24-ig hét egymást követő estén prédikált ezekről a Pecsétekről, a prédikációit pedig hangszalagra rögzítették. Beteljesült tehát az Írás, mely szerint: „A hetedik angyal hangjának napjaiban, amikor ő megszólal, bevégződik az Isten titka, amint azt kijelentette szolgái, a próféták által”.

William Branham 1965 decemberében halt meg, amikor egy ittas vezető elütötte őt. Az az ÜZENET azonban, amelynek elhozatalára Isten használta őt, soha nem fog meghalni. Branham testvér több mint 1000, hangszalagra felvett prédikációja jut el mindenfelé szerte a világon. Ezek a prédikációk a romlottság ellen kiáltanak és arra figyelmeztetik a lelkeket, hogy JÉZUS KRISZTUS NAGYON HAMAR ELJÖN. Kifejtik Isten Igéjének az igazságát és egy menyasszonyt készítenek fel Jézus Krisztus számára. Ez a hetedik angyal hangja. Ne gondoljuk, hogy ezekkel a dolgokkal egy embert magasztalunk fel, csakis Jézus Krisztust magasztaljuk! Branham testvér maga semmit sem tehetett volna. Jézus Krisztus volt az, aki egy alázatos prófétán keresztül bemutatta ugyanazokat a cselekedeteket, amiket akkor cselekedett, amikor itt járt a földön emberi testben. Tehát ne az emberre tekintsünk, hanem arra az

3

A Máté 24:37-39-ben Jézus azt mondja: „Amint Nóé napjaiban volt, úgy lesz az ember Fiának eljövetelekor is”. Rendben, tehát hogy volt a Nóé napjaiban? Az emberek hatalmas vakságban voltak az Igét illetően, amely miatt gonoszul cselekedtek. Isten elküldött egy embert, egy prófétát, a következő üzenettel: Gyertek be a bárkába és meneküljetek meg! Isten azt mondta, hogy ha nem küldené el Illést ezekben az utolsó napokban, akkor az igazság annyira elmosódna és összekavarodna, hogy Neki átokkal kellene sújtani a földet. Ennek az Illésnek az üzenete pedig a következő lesz: Gyertek be Krisztusba és meneküljetek meg! Emlékezzünk rá, hogy Krisztus az Ige (Jn 1:1,14; 1Jn 5:7). Isten Igéjét hosszú korokon át kiforgatták és bemocskolták. Mára több mint 900 különféle felekezet létezik, és mindegyik azt állítja magáról, hogy náluk van az Ige helyes értelmezése. De Isten megígérte az igazság helyreállítását. Valójában ez az, amit –még ha furcsa megfogalmazásban is – a Malakiás 4:6 mond. Az angyal azt mondta, hogy Keresztelő János az atyák szívét a fiakhoz fordítja. Keresztelő János munkájának tanulmányozásakor láthatjuk, hogy ő az ortodox zsidó atyák hitét a Jézus Krisztusban való új hithez fordította, mivel Krisztus követői Keresztelő János idejében nem voltak mások, mint lelki gyermekek. Ezek a gyermekek növekedtek lelkiekben és ők lettek az apostoli atyák, akiket Isten az Ő egyházának építésére és az Újszövetség megírására használt. A mai egyházak azonban eltértek az eredeti alaptól (Efé

2:19,20) a maguk szervezeti elgondolásai és embercsinálta teológiái felé egészen addig, hogy az igazság elrejtetett a szemeink elől, mivel eltakarja azt a több száz féle filozófia és több millió vélemény. A végidők Illése tehát a fiak szívét fogja az atyákhoz fordítani, vagyis a mi szívünket, a végidők gyermekeinek szívét fogja visszafordítani a mi apostoli atyáink szívéhez egészen addig, hogy a mi hitünk, életünk és tanításunk pontosan olyan lesz, mint az övék volt.

Röviden vázoljuk ezt az Illést a Jelenések könyvéből. A 2. és a 3. fejezetben Jézus Krisztus hét levelet diktál le hét kisázsiai pogány gyülekezethez. Ha megfigyeljük ezeknek a gyülekezeteknek a leírt állapotát és aztán tanulmányozzuk az egyháztörténelmet, akkor felfedezzük, hogy mindegyik levél egy prófécia volt, hiszen a levelek pontosan párhuzamba állíthatók a pogány egyház által végigélt hat 4

5

Page 6: William M. Branham-Egy ember Isten kezében-életrajz

korszakkal. Ma a hetedik korszakban, illetve a laodicea-i korszakban vagyunk, Jelenések 3:14-22. Most figyeljük meg, hogy mindegyik gyülekezeti kornak van egy angyala (Jel 1:16,20; 2:1,8;12,18; 3:1,7,14). Az ’angyal’ szó szerinti jelentése ’HÍRNÖK’, és nem mindig mennyei lényre utal (Gal 4.14; Jel

22:8,9). Mivel földi pogány gyülekezetekről van szó, ők földi angyalok. Tehát mindegyik gyülekezetnek volt egy angyala, vagy egy hírnöke. Pál apostol volt az első, vagyis az efézusi kor hírnöke. (Jel 2.1; ApCsel 9:15; 13:46-49; Róm

11:13; 15:15,16; Gal 1:11,12; 2:6,8; Efé 3:1-8; 2Tim 1:11). A hetedik korszakról a következőt olvassuk: „A laodicea-i gyülekezet angyalának (hírnökének) írd meg…” (Jel

3:14a). Jézus ezután megrendítően jellemzi ennek a kornak a hatalmas, gazdag szervezeti rendszereit: azt mondja, hogy ők szegények, vakok és mezítelenek, és NEM TUDNAK ERRŐL! A 20. versben látjuk, hogy a saját egyházából kirekesztett Krisztus hívást intéz azon kevesek felé, akik éheznek és szomjaznak arra, hogy mindvégig Istennel járjanak. Ez a hetedik kor az utolsó gyülekezeti korszak és Illésnek mindent helyre kell állítania azelőtt, hogy Jézus eljönne az Ő menyasszonyáért. Tehát látjuk, hogy az az ember, akin Illés szelleme lesz, nem más, mint a hetedik gyülekezeti korszak hírnöke. (Lk 7:24-27). Ezért a Jelenések 3:14-22 ennek az Illés üzenetének a része lesz.Most figyeljük meg a Jelenések 10:7-et: „A hetedik angyal hangjának napjaiban pedig, amikor ő megszólal, bevégeztetik az Isten titka, amint kijelentette azt az ő szolgáin, a prófétákon keresztül.” Ez az igevers azt mondja, hogy a hetedik gyülekezeti kor hírnöke fogja felgöngyölni a hiányzó részeket a gondolkodásunkban. Isten kijelenti neki azokat a titkokat, amelyek századokon át el voltak rejtve a Biblia lapjain, és így fogja bevégezni az Isten titkát; legalábbis abban a mértékben, ahogyan azt Isten kijelentette a prófétáknak. Ez megfelel annak, amit a fehér gyolcsba öltözött férfi mondott Dánielnek: „Te viszont, Dániel, zárd be e beszédeket és pecsételd le a könyvet az idők végéig (Dán 12:4a,8,9)”. Dániel látomásának tehát a mi időnkben kell kijelentést nyernie. Az Ámós 3:7 szerint: „Az Úr Isten semmit nem cselekszik, amíg azt ki nem jelenti az Ő szolgáinak, a prófétáknak.” Néhány további titok, amit ez az Illés fog kijelenteni: a szentek elváltozásának titka (1Kor 15:51-54), az egyháznak, mint Krisztus menyasszonyának titka (Efé 5:28-32), a kegyesség titka (1Tim 3:16); a bűn titka

17

nem William Branham a pogányok számára a végidők prófétája, akkor ha majd eljön az a próféta, talán „több csodát fog-e tenni, mint ez az ember tett?” Bizonyosan, „ha ez az ember nem Istentől volna, semmit sem cselekedhetne”.

Akkor hát miért nem ismerik el William Branham-et széles körben manapság? Egyetlen igaz prófétát sem fogadott el az emberek nagy többsége a maga idejében. Egy igazi prófétának a romlottság ellen kell fellépnie, és az emberek nem szeretnek változni. Neki az IGAZSÁGOT kell mondani, bármibe kerüljön is. Figyeljük meg: amíg JÉZUS KRISZTUS – aki az Isten-Próféta volt – a betegeket gyógyította, addig tömegek özönlöttek Hozzá. Amikor azonban elkezdte előhozni a kemény tanítást, a Biblia ezt jegyzi: „Attól az időtől kezdve sok tanítványa visszament és nem járt többé Vele”. Ehhez hasonlóan amíg Isten Branham testvért arra használta, hogy a betegeket és a szenvedőket gyógyítsa, milliók követték a szolgálatát. De amikor Isten az Ő prófétáján keresztül elkezdte helyreállítani az Igét, a legtöbb ember szerette a csodát, de gyűlölte az Igét. Ettől függetlenül meg kell lennie az Ige szerinti helyreállításnak, mielőtt JÉZUS KRISZTUS elvihetné az Ő menyasszonyát, mert neki a TISZTA IGE menyasszonynak kell lennie. Isten Igéjének a valódi jelentését pedig annyira kicsavarták az emberek a századok során egészen máig, hogy Jézus azt mondta: „Hiába imádnak engem, hiszen EMBEREK PARANCSOLATAIT tanítják TANÍTÁSKÉNT… ISTEN IGÉJÉT pedig HATÁSTALANÍTJÁK a HAGYOMÁNYAIK ÁLTAL!”

1962. december 22-én Branham testvér egy látomásban Tucson-tól nem messze állt, és egy kis fűszálat szedett le a nadrágjáról, amikor egy hatalmas robbanás történt. Ezt a látomást december 31-én elmondta a gyülekezetének Jeffersonville-ben, Indiana államban. A prédikációt hangszalagra is vették. Aztán Tucson-ba költözött. Több mint egy hónappal később, 1963. február 28-án miközben vadászott, észrevett egy kis gazszálat a nadrágján. Amint odanyúlt, hogy leszedje azt, egy hatalmas robbanás rázta meg a hegyoldalt. Amint felnézett, hét angyalt látott piramis alakzatban elhelyezkedni, amint felé tartottak, és úgy tűnt, hogy egy időre ő is közéjük emelkedett. Egy hang kiáltott: „Menj vissza 16

6

Page 7: William M. Branham-Egy ember Isten kezében-életrajz

embernek a szemeit, akkor elhagyjátok-e a ti erőtlen isteneiteket és elfogadjátok-e JÉZUSt, mint Megváltótokat? Ebben megegyeztek. A próféta félelem nélküli meggyőződésének az volt az oka, hogy ő már látta azt az embert meggyógyulni egy látomásban, és a látomások SOHA NEM TÉVEDTEK. Amikor a koldus szemei megnyíltak, a szegény emberek megfékezhetetlenül tülekedtek csak azért, hogy megérinthessék Branham testvér a gyógyulásukért.

Mexikóban történt, hogy egy asszony egyszerű hite miatt Isten egy hatalmas csodát tett. Az orvos hivatalos zárójelentést írt arról, hogy az asszony gyermeke délelőtt 9 órakor tüdőgyulladásban meghalt. Mivel azonban ez az asszony egyszer látta, hogy egy vak férfi visszanyerte a látását Branham testvér összejövetelén az előző estén, ő egész nap a karjain hurcolta a HALOTT kisbabáját, és hitte, hogy ha csak valahogy Branham testvérhez oda tud jutni vele, akkor Isten feltámasztja a gyermeket. Aznap este Branham testvér egy látomást látott a kisbabáról, aki élt. Imádkozott JÉZUS nevében és a kisbaba azonnal felsírt.

Egy alkalommal Branham testvér félbeszakította a prédikációját, ránézett egy tolószékben ülő emberre és azt mondta: - Uram, látom, hogy van hited a gyógyulásra. Kelj fel és járj! Upshaw kongresszusi képviselő pedig –aki több mint 60 éve volt tolószékhez kötve – felkelt és végigment a széksorok között és magasztalta JÉZUS KRISZTUST. Miután pedig visszatért Washington DC-be, Upshaw képviselő nem szégyellte kihirdetni, hogy William Branham Isten prófétája a 20. században.

Ez csak néhány – és egyáltalán nem a legkimagaslóbbak – azon csodák közül, amelyeket Isten használt arra, hogy igazolja az Ő szolgáját. Nincs elég helyem arra, hogy feljegyezzem a több százezer alkalmat, amikor az ÍGY SZÓL AZ ÚR megnyilvánult a mi nemzedékünkben a legkisebb tévedés nélkül! Nem mondta-e Jézus: „Ha nem hisztek nekem azért, mert az én SZAVAIM az IGAZSÁG, akkor higgyetek nekem a CSELEKEDETEKÉRT, MERT AZOK BIZONYSÁGOT TESZNEK ARRÓL, HOGY KI VAGYOK ÉN”.

Ugyanez igaz Isten minden prófétájáról. Nem ugyanez igaz-e William Branham-ről?! Istentől kellett küldetnie, „hiszen senki ember sem képes megtenni ezeket a csodákat, hacsak nem Isten van vele”. Ha pedig

5

(2Thessz 2:6-12), a TITOK, A NAGY BABILON, PARÁZNÁK ANYJA ÉS A FÖLD UTÁLATOSSÁGAINAK titka (Jel 17).

Kezded-e látni annak a szükségességét, hogy elfogadd az idők végének Illését és az ő üzenetét? Jézus azt mondta: „Aki prófétát fogad egy próféta nevében, az a próféta jutalmát veszi”. (Mt 10:41a) és újra: „Aki azt fogadja, akit én küldök, ENGEM fogad (Jn 13:20)”. Hogyan mondhatnád, hogy szereted Jézust, miközben elutasítasz egy prófétát, akit Jézus küld? Ingatag talajon állsz. Vigyázz, nehogy ugyanaz a szellem legyen rajtad, mint ami a vallásos farizeusokon volt, akik hitték mindazt, amit Isten a MÚLTBAN cselekedett, de képtelenek voltak elfogadni azt, amit Isten A SZEMÜK ELŐTT cselekedett! Elítélték a vak embert, akit Jézus meggyógyított, és ezt mondták: „Te az Ő tanítványa vagy, mi viszont Mózes tanítványai vagyunk. Tudjuk, hogy Isten szólt Mózeshez, viszont nem tudjuk, hogy ez az ember honnan jött (Jn 5.46)”. Jézus azt mondta ezeknek a képmutatóknak: „Ha hittetek volna Mózesnek (ha igazán hittek volna), akkor nekem is hinnétek, mert Mózes Rólam írt (Jn 5.46)”. Ugyanígy, ha valóban hiszünk Jézus Krisztusnak, akkor hinni fogunk az utolsó idők Illésének is, akit Ő küldött, mert Jézus beszélt róla. Krisztus azt is mondta a farizeusoknak: „És nem lakozik bennetek az Ő (mármint az Atya) Igéje: mert nem hittetek annak, akit Ő küldött (Jn 5:38)”. Óh, keresztények, higgyünk annak az Illésnek és ismerjük őt fel! Emlékezzünk rá, hogy mindenki elutasította Nóé üzenetét és aztán el is vesztek az özönvízben. Isten prófétáját elutasítani annyit jelent, mint Istent elutasítani (1Sám 8:4-7; 2Móz

16:2,8).A legtöbb ember mégis elutasítja majd ezt a próféta-hírnököt.

Mindig is így volt ez. A legtöbb prófétát a maguk idejében nem fogadta el az emberek többsége (Mt 5:11,12; ApCsel 7:51,52). A milliók közül csak heten hallgattak Nóéra. Izráel gyermekei folyamatosan zúgolódtak és lázadoztak Mózes ellen; a nép elutasította Sámuelt; Illést annyira gyűlölték, hogy végül azt hitte, hogy ő maradt meg egyedül, aki szerette Istent; az emberek folyamatosan kinevették Jeremiást. Jézus azt mondta: „Óh, Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldök…(Mt 23:34-37)”. A végidők Illéséről szóló minden prófécia beteljesül, de olyan egyszerűségben és alázatosságban, hogy a legtöbb ember nem is 6

7

Page 8: William M. Branham-Egy ember Isten kezében-életrajz

veszi észre. Például olvassuk el a Keresztelő János szolgálatáról szóló próféciát az Ézsaiás 40:4-ből, aztán pedig olvassuk el a Máté 3:1-12-ből, hogy minden mennyire alázatosan teljesült be.

Hogyan találhatjuk meg ezt az igazi próféta-hírnököt a rengeteg hamis próféta között, akik elözönlik ma a földet? Jézus azt mondta: „…gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 7:15-20). Nem csak az ajándékaikról és csodáikról, hiszen sokan tesznek majd jeleket és csodákat Jézus Krisztus nevében, és mégis gonosz munkások lesznek (Mt 7:22,23; Mk 13:22; 5móz 13:1-3). A hamis próféták olyanok lesznek majd, mint a bárányok (Mt 7:15). A hamis prófétákat NAGYON IS ELFOGADJÁK MAJD AZ EMBEREK, SZERETNI ÉS CSODÁLNI FOGJÁK ŐKET, ÉS CSUPA JÓT MONDANAK EL RÓLUK! (Lk 6.26). A hamis próféták sokakat vezetnek félre, mert amiről beszélnek, az igaz, viszont a ti pénzetek kell nekik (2Pét 2:1-

3). A hamis próféták ráveszik az embereket, hogy egy hazugságban bízzanak (Jer 28:15) azáltal, hogy ilyen dolgokat mondanak: - Csak nyugodjatok meg, úgyis benne lesztek az elragadtatásban, akár megfelel az életetek az Igének, akár nem! (Jer 23.16,17; Ezé 13:10a). A hamis próféták megrontják az Úr helyes útját és bár hatalmuk van, az semmi ahhoz képest, ami Isten igazi prófétájának lesz (ApCsel 13:6-12; 2Móz 7:8-12). Az ő útjaik nagyon megtévesztők lesznek (Jer 23:9-32; Ezé 13). A hamis próféták annyira hasonlítanak és annyira hasonlóan cselekszenek az igazi prófétához, hogy csak a választottak nem lesznek megtévesztve (Mt 24:24; 2Kró 18; Jer 28).

Van azonban egy végső próba. „Ha pedig azt mondjátok a szívetekben: honnan ismerjük meg azt a beszédet, amelyet nem az ÚR szólt? Ha egy próféta az Úr nevében szól és amit mond, nem teljesül be vagy nem történik meg, akkor azt a dolgot, nem az Úr mondta; hanem csak a próféta feltételezte azt: akkor ne féljétek őt (5Móz 18:21,22)”. Ebből látható, hogy egy próféta igazi: amikor az Úr nevében prófétál, és az a dolog beteljesedik (lásd még Jer 28:9). Az utolsó idők Illésénél meglesz az ÍGY SZÓL AZ ÚR. Ha ő egy tanításról azt mondja, hogy ÍGY SZÓL AZ ÚR, akkor az a tanítás tökéletesen az Ige szerint való lesz. Amikor azt mondja, hogy: ÍGY SZÓL AZ ÚR, ez és ez fog történni; akkor az a dolog pontosan úgy történik majd meg, ahogyan elmondta. Ha valaha is nem tökéletesen úgy

15

ember felegyenesedve járt. Ezért kihívást intézett az emberekhez, akik egyetértettek abban, hogy ha ez a koldus meggyógyul JÉZUS nevében, akkor JÉZUS valóban Isten. Amint Branham testvér imádkozott érte, a koldus felegyenesedett. Meglepő-e, hogy 30000 ember szentelte oda az életét az ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK azon az estén?

Egy alkalommal Isten látomásban egy kisfiút mutatott meg Branham testvérnek, aki feltámadott a halálból. Branham testvér több ezer embernek elmondta ezt a látomást, részletezte a jelenetet és azt mondta nekik, hogy írják le, mert az ÍGY SZÓL AZ ÚR volt. Két évvel később, finnországi útján egy autóbalesethez értek a hegyekben. Egy kisfiú feküdt az úton, agyonnyomva, véresen, aki már FÉL ÓRÁJA halott volt. Ő volt a kisfiú a látomásból. Branham testvér végignézett a körülötte formálódott tömegen és azt mondta: - Ha ez a kisfiú nem áll a lábaira 5 percen belül, kiüldözhettek engem Finnországból, mint hamis prófétát. Ha viszont lábra áll, akkor az életetekkel tartoztok az ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK! Amint imádkozott, az élet visszatért a halott kisfiúba.

Miközben JÉZUS KRISZTUS evangéliumát hirdette Oregon állam Portland városában, egy hatalmas termetű, démonok által megszállt ember indult meg a szószék felé, aki Branham testvért hamis hitszegőnek és csalónak nevezte és azzal fenyegette, hogy összetöri minden csontját. Amint a férfi közelebb ért, hogy be is váltsa a fenyegetéseit, Branham testvér annyit mondott halkan: - Sátán, mivel kihívtad Isten szolgáját, Jézus nevében a lábaim elé hullasz… Az erős ember minden erejével próbált még közelebb menni hozzá, de képtelen volt rá. A padlóhoz tapadt és úgy kellett kivonszolni onnan.

Az indiai Bombay városában, ahol 400000-en jöttek el hallani az evangéliumot, egy vak koldust hoztak Branham testvér elé, hogy imádkozzon érte. Branham testvér egy látomásban látta, hogy ki az a koldus, hogy hol lakott és hogy azért vakult meg, mert a napot nézte, amit istenként imádott. Akkor Branham testvér kihívást intézett az ottani pogány papok felé és azt mondta: - Ha a ti istenetek az Isten, akkor gyertek ide és nyissátok meg ennek az embernek a szemeit, mi pedig leborulunk és imádjuk a ti isteneteket… Senki sem mozdult. – De ha az én Istenem, az ÚR JÉZUS KRISZTUS az Isten és megnyitja ennek az 14

8

Page 9: William M. Branham-Egy ember Isten kezében-életrajz

amint Mózes két jelet kapott annak bizonyítására, hogy Isten küldte el (2Móz

4:1-8), ő is két jelet fog kapni. Először is képes lesz megállapítani a betegségeket a rezgéseikből, amelyektől az ő keze fel fog dagadni. Ha ez a feldagadás lelohad, miután imádkozott a betegért, kimondhatja: ÍGY SZÓL AZ ÚR, meggyógyultál! Az angyal azt mondta, hogy eljön majd az idő, amikor Branham testvér képes lesz megítélni az emberek szívének titkait.

Több millió ember tanúsítja, hogy az angyal szavai pontosan beteljesültek – akár csak az ApCsel 27:21-25-ben. Amikor a kezében lévő jel megnyilvánult – melyet látva megerősödött az emberek hite abban, hogy meggyógyulnak -, a szolgálata az egész országra és az egész világra kiterjedt. Aztán elérkezett az a pont, amikor KRISZTUS Lelke kijelentette neki az emberek szívének gondolatait. (Mint az 1Móz 18:9-15; 2Kir 6:8-12; Jn 4:17-19 igeszakaszokban.) Kijelentette a szükségeiket, kijelentette a meg nem vallott bűnöket amelyek nem lettek tisztává JÉZUS KRISZTUS vére által, kijelentette az életükről azokat a dolgokat, amelyekről maga Branham testvér egyáltalán nem tudhatott. Ez nem gondolatolvasás volt vagy lélektan, hanem látomásokat látott ezekről a dolgokról, amelyek valójában a kinyitott szemei előtt játszódtak le. És amikor a kenet alatt beszélt, szerte a világon több százezer alkalommal, a teljes idegeneknek mondott szavak SOHA NEM TÉVEDTEK és PONTOSAN AZ IGAZSÁG voltak. A gyógyulásról, jövőbeli eseményekről – akár kicsikről, akár nagyokról – szóló próféciák ezer és ezer és ezer alkalommal EGYETLEN EGYSZER SEM TÉVEDTEK MÉG CSAK RÉSZBEN SEM! Ezek szó szerinti ÍGY SZÓL AZ ÚR voltak!

A következő 10 évben Branham testvér hétszer utazta körbe a földet, és a történelem néhány legnagyobb vallási összejöveteleit tartotta meg. Több százezer ember hallotta őt Durban-ban, Dél-Afrikában. Hét kamionnyi mankót, tolószéket, botot és más eszközöket szállítottak el a gyógyító szolgálat után. Meggyógyult egy szegény, torz testű koldus, aki egész életében képtelen volt felegyenesedve járni, mindig a kézfejein és a lábfejein járt. Ezt a koldust sokan ismerték, mert a gondviselői egy pórázt és egy láncot kötöttek rá és úgy táncoltatták az utcán, mint ahogy az állatokat szokták. Branham testvér látott egy látomást, amelyben ez az

7

lesz, ha csak egyszer is előfordul ilyen, akkor ő nem próféta. Minden prófétánál az ÍGY SZÓL AZ ÚR van, és Isten Igéje képtelen tévedni. A próféta szavai a kenet alatt nem az ő sajátjai: hanem Isten szavai azok (1Pét

1:20,21).Jézus tehát azt mondta Keresztelő Jánosról: „Mondom nektek, hogy

Illés már eljött és NEM ISMERTÉK MEG őt, mert pontosan azt tették vele, amit akartak (Mt 17:12,13). Krisztus idejében mindenki Illés eljövetelét kereste. Illés pedig eljött és elment és NEM VETTÉK ÉSZRE! Ugyanígy keresték a Messiást is. A Messiás pedig eljött és elment és ŐK NEM VETTÉK ÉSZRE! Akkor meglepő volna-e az, ha a végidők Illése is eljönne és elmenne úgy, hogy az emberek nagy többsége észre sem veszi? Ennek arra kellene késztetnie bennünket, hogy buzgó imádságban arcra boruljunk Isten előtt, mert tudjuk, hogy későre jár az idő és hogy az Úr eljövetele közel van. Természetesen önmagában az, hogy felismerjük ezt a próféta-hírnököt, senkit sem ment meg; hiszen az üdvösség csakis a Jézus Krisztus kiontott vérében való hitből jön. Mégis követnünk kell ennek a prófétának az üzenetét, mert ő fog bennünket visszafordítani a TISZTA Jézus Krisztushoz, aki mindenféle embercsinálta hitvallásoktól, tanításoktól, hagyományoktól, filozófiáktól, programoktól és elgondolásoktól mentes. Krisztus menyasszonyának annyira hasonlóvá kell válnia Krisztushoz, hogy ugyanazt a dolgot mondja, amit Ő mond (Jel 22:17a). Krisztus gondolkodásának kell benne lennie, ahogyan az efézusi gyülekezeti kor menyasszonyában is az volt. Az Efézus 5:16-ban Pál azt mondta: „Krisztus is szerette az egyházat és Önmagát adta érte, hogy megszentelje és megtisztítsa azt az IGE fürdőjének vize által (és a végidők Illése a TISZTA IGÉT állítja helyre a menyasszonynak), hogy egy dicsőséges egyházat állítson Maga elé, amelyen nincsen folt és gyűrődés, vagy bármi ehhez hasonló (hitvallások, hagyományok), hanem szent és feddhetetlen (Efé

5:25-27)”. Ennek az Illésnek az üzenete által tudni fogja, hogy mi kedves a mi Úr Jézusunknak és mi nem. Helyreállítást nyerünk!

Még egy gondolat. Keresztelő János egy népet készített elő az Úrnak, amint az angyal megmondta, hogy ezt fogja tenni. De mindenkit felkészített? Bár sokan hallották, csak nagyon kevesen fogadták el igazán az ő üzenetét és készültek fel az Úrra. Ugyanígy a végidők Illése is 8

9

Page 10: William M. Branham-Egy ember Isten kezében-életrajz

„mindent helyreállít”, de nem mindenki számára. Viszonylag kevesen lesznek azok, akik befogadják az ő üzenetét, akik bejönnek Krisztus teljességébe és igazán felkészülnek az elragadtatásra. Kevesen? „Szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre vezet, és KEVESEN találják meg azt (Mt 7:13,14; Lk 13:23,24; 1Kor 9:24)”. „Sokan vannak az elhívottak, de KEVESEN a választottak (Mt 20:16; 22:14)”. Nyolc ember mentetett meg Nóé napjaiban, három pedig Lót napjaiban. Jézus azt mondta, hogy mindkét példa előképe az Ő második eljövetelének (Lk 17:26-30)”.

Az elragadtatás után pedig természetesen „a nyomorúságnak olyan ideje lesz, amely soha nem volt, amióta csak egy nemzet létezik (Dán 12:1)”. „Mert íme közeleg a nap, amely tüzes kemenceként fog égni; a KEVÉLYEK pedig és mindazok, akik gonoszságot cselekszenek, kivágattatnak; az a nap pedig megégeti őket, ezt mondja az Úr (Mal 4:1)”.

„Figyeljetek hát és mindig imádkozzatok, hogy méltónak találtassatok arra, hogy elmeneküljetek mindazok a dolgok elől, amelyek bekövetkeznek, és hogy megállhassatok az ember Fia előtt (Lk 21:36; 1Pét 4:7)”. És mi történne akkor, ha az a próféta eljönne és te nem vennéd észre őt, amint a farizeusok nem vették észre Keresztelő Jánost (Mt 17:12,13; 21:23-25)? Vagy mi van akkor, ha ő már eljött és elment?„Vigyázzatok azért, nehogy rátok törjön az, amiről a próféták beszéltek! Íme, ti gúnyolódók, tűnődtök és elvesztek: mert egy munkát cselekszem a ti időtőkben, egy munkát, amelyet egyetlen bölcs sem hisz el, bár egy ember jelenti azt ki nektek (ApCsel 13:40-41)”. Más szavakkal: nagyon vigyáznotok kell, hogy nehogy beképzeltek legyetek és beálljatok a magatok módján úgy, hogy ne tudjátok elfogadni azt a prófétát és az ő üzenetét, amikor az kijelentetik számotokra (Róm 11:20,21)

Nagyon komoly óra ez, és ez nem egy jelentéktelen téma. Kedves keresztény, legyél te is olyan, mint a Béreában lakozók voltak, akik „nemesebbek voltak azoknál, mint akik Thesszalonikában laktak, mert elméjük minden készségével elfogadták az Igét és naponként kutatták az írásokat, hogy valóban úgy voltak-e azok a dolgok”.

13

gyakran jelentkező látomásai az ördögtől vannak. Mégis, amikor azok valamilyen jövőbeli eseményről szóltak, azok a látomások SOHA NEM TÉVEDTEK ÉS MINDIG PONTOSAN ÚGY TELJESÜLTEK BE, ahogyan látta őket, és mindig Istent dicsőítették Isten gyermekeinek a megsegítéséért. Hogy a dolgok még zavarosabbnak tűnjenek, valahányszor William Branham démonok által megszállt emberekkel került kapcsolatba – például asztrológusokkal vagy jósokkal -, ők mindig azt mondták neki, hogy egy fényt látnak, amely követi őt, és hogy valamilyen jel alatt született, és hogy valamilyen isteni ajándékot birtokol. Ezek az események nagyon felzaklatták őt.

1946. május 7-én munkából ment hazafelé, amikor hatalmas szél támadt egy juharfa tetején és amint lejött onnan, majdnem feldöntötte Branham testvért. Teljesen kétségbe esett és azt mondta a feleségének: - 20 éven át én magam is képtelen vagyok megérteni a szolgálatomat. Nem bírom így tovább. Istentől van ez? Drágám, elmegyek az erdőbe és Istent fogom keresni a Bibliámmal és imádkozással és vagy megtudom, mi ez, vagy soha nem is jövök vissza!

Az erdőben egy barlangban ment le és teljes szívét kitárva kiáltott Istenhez. Éjjel 11 órakor egy ragyogó csillag töltötte be a barlangot. Félelem ragadta meg William szívét. Lépéseket hallott. Egy fehér ruhába öltözött férfi lépett elő a világosságból és azt mondta: „Ne félj, a Mindenható Isten jelenlétéből küldettem elmondani neked azt, hogy a különös életed és a félreértett dolgaid annak az igazolására vannak, hogy Isten küldött el téged azért, hogy az isteni gyógyítás ajándékát vidd el a világ embereihez. Ha őszinte leszel és az embereket rábírod arra, hogy higgyenek neked, akkor semmi sem fog az imádságod útjába állni, még a rák sem.” Ez az angyal egy fél órán keresztül magyarázott Branham testvérnek a múltjáról és beszélt neki a jövőjéről is. (Mint az 1Móz 16:7-12; 2Móz 3:2-14; Bír 6:11-23; Zak 4:5,6; Mt 16:2-7; Lk 1:11-38; ApCsel 5:19,20 igerészekben.) Elmondta neki, hogy a prédikátorok miért nem ismerték fel Isten ajándékát William életében, miközben az ördög is felismerte azt. Ugyanígy volt JÉZUS idejében is: a vallási vezetők azt mondták, hogy Jézusban az ördög van, miközben a démonok felismerték, hogy Ő a Isten Szentje. Az angyal azt is mondta Branham testvérnek, hogy 12

10

Page 11: William M. Branham-Egy ember Isten kezében-életrajz

Mindezek és még sok más hasonló tapasztalat ellenére is ő még mindig egy bűnös ember volt, aki nem ismerte Istent. Miközben a gázműveknek dolgozott 12 évesen, gázt lélegzett be és nagyon beteg lett, műtéti beavatkozásra volt szükség. Amint a kórházban feküdt, halálközeli állapotban, volt egy látomása. Egy erdőben állt és messziről a szél hangját hallotta, amint zörgette a faleveleket. A hang egyre közelebb és közelebb jött. Azt hitte, hogy ez a halál. Aztán egy hang azt mondta: „Soha ne igyál, ne dohányozzál és semmilyen módon ne szennyezd be a testedet. Elhívtalak téged és te nem jöttél”. Akár csak a Jónás 1:1-3-ban. William felkiáltott: - Uram, ha te vagy az, hadd menjek újra vissza a földre és a Te evangéliumodat fogom hirdetni a háztetőkről és az utcasarkokról is!

Aztán a látomás elmúlt. William pedig csodálatos módon meggyógyult.

Ígéretet tett és be is tartotta, bár semmit nem tudott Isten megtalálásáról. Felismerte azt, hogy Isten a természetben lakozik. Üzent is Neki egy ki papírdarabon, amit egy fára szögelt fel. Amikor ez nem működött, akkor bement a fészerbe, sírt a bűnei miatt és kétségbe esetten imádkozott: - Istenem, én nem vagyok jó! Segíts rajtam!

Egy fénykereszt jelent meg előtte. Amint felismerte, hogy a számára járó megbocsátás JÉZUS KRISZTUS vérében, az Ő kereszten kiontott vérében van, az üdvösség öröme öntötte el a lelkét.

Mivel tudta, hogy különös elhívása van az életében, a szolgálatba lépett. Forró nyári nap volt, 1933. június 11-e. Éppen akkor tartotta meg az első ébredési összejövetelét és az Ohio folyóban keresztelt meg 130 embert az ÚR JÉZUS KRISZTUS nevében. Amint a 17. emberre került a sor, egy hatalmas, ragyogó világosság jelent meg az égen fölötte – mint az ApCsel 9:1-7-ben), és egy hang szólt hozzá az égből, amely azt mondta: „AMINT KERESZTELŐ JÁNOS ELKÜLDETETT, HOGY JÉZUS KRISZTUS ELSŐ ELJÖVETELÉNEK ELŐFUTÁRA LEGYEN, ÚGY KÜLDETTÉL EL TE, HOGY AZ Ő MÁSODIK ELJÖVETELÉNEK ELŐFUTÁRA LEGYÉL.” 4000 megdöbbent, megijedt tanúja van ennek, akik mint tanúskodnak arról, hogy így történt. Maga Branham testvér sem értette, hogy mit jelentett ez, amint a saját, különleges életét sem értette meg. Az összes általa ismert prédikátor azt mondta neki, hogy az oly

9

Egy Istentől rendelt próféta

„Halljátok hát az Úr szavát:Mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek téged,És mielőtt kijöttél volna az anyaméhből, megszenteltelek téged

És prófétának rendeltelek a népek között.”Később van-e, mint gondolnánk?

„Óh, ti képmutatók! – kiáltott Jézus. Az ég jeleit meg tudjátok különböztetni, az idők jeleit pedig nem tudjátok megkülönböztetni?” És te?

A zsidók a világ minden tájáról visszatérnek a hazájukba. Izrael 1948-ban – több évszázadnyi szétszóratás és a pogányok általi üldöztetés után - független nemzet lett. Majdnem 2000 évvel ezelőtt Jézus megprófétálta, hogy mindez így fog történi, majd azt mondta: „Amikor látjátok ezeket a dolgokat bekövetkezni, akkor tudjátok, hogy az Isten országa elközelgett. Bizony mondom néktek: NEM MÚLIK EL EZ A NEMZETSÉG, AMÍG MINDEZEK BE NEM TELJEÜLNEK.”

Tehát tudjuk, hogy az idő későre jár. Mégis, mielőtt JÉZUS KRISZTUS újra eljöhetne, meg kell lennie az Ő egyházában a helyreállításnak, melyet egy próféta-ember végez el, akin Illés szelleme van, aki az utolsó nemzedékhez küldetett el, hogy kijavítsa mindazokat a dolgokat, amelyek tévedésbe mentek, és így felkészítsen egy népet, hogy az JÉZUS KRISZTUS menyasszonya legyen.

Ez a próféta eljött és elment. Az összes róla szóló igerész beteljesült. Krisztus menyasszonya hamarosan elragadtatik a BÁRÁNY MENYEGZŐI VACSORÁJÁRA, az itt maradtak számára pedig jön a NAGY NYOMORÚSÁG.

Ki ez az ember, akiről beszélek? És miért hiszem, hogy ő a végidők hírnöke, aki megígértetett a pogányoknak?

A világ úgy ismerte őt, mint William Marrion Branham tiszteletest. Akik szeretik őt, ’testvér’-nek hívják. Hogy próféta volt-e, azt ítéld meg magadnak. Isten nem egy belső szobában, vagy valamilyen titkos 10

11

Page 12: William M. Branham-Egy ember Isten kezében-életrajz

kamrában igazolja az Ő szolgáját. A világ látta a bizonyítékot, mégsem fogadta el. Újságok és magazinok írtak róla, de nem értették meg. Szemtanúk százezrei tanúsítják szerte a világon, hogy ki volt ő, mégis csak kevesen ismerték fel a saját szemükkel látott bizonyíték jelentését.

Kentucky állam hegyei között született egy fakunyhóban 1909. április 6-án. Az ott lévők tanúi voltak annak, hogy egy különös világosság ragyogott rá, bár a születés még napfelkelte előtt történt meg.

3 éves korában azt mondta az édesanyjának, hogy az erdőben egy hang szólt hozzá: - Egy New Albany nevű város mellett fogtok lakni… Az anyukája nevetett rajta. Egy évvel később a család Indiana államba, Jeffersonville-be költözött, néhány mérföldnyi távolságra New Albany-tól.

Az első látomását 7 évesen kapta. Miközben az Ohio folyó partján játszott, hirtelen egy hidat látott felemelkedni át a vízen, mintha éppen akkor építették volna. Amint nézte, 16 ember zuhant le a hídról és halt meg a folyóban. 22 évvel később pontosan azon a helyen felépült a híd és 16 ember zuhant le róla, akik mind életüket vesztették az építkezés során.

A Branham családban semmilyen vallás nem volt. William korai élete nehézségek között és szegénységben telt, mert az édesapja nagyon iszákos volt. Édesapja a szesztilalom idején is pálinkát főzött. Egy alkalommal a fiával hordatta a vizet a kútról. Amint William egy nyárfa alatt ment el, amikor szélzúgást hallott. Ezen meglepődött, mert aznap szélcsendes idő volt. Aztán feltekintve egy furcsa forgószelet látott az ágak között. Egy hang szólt ki a forgószélből – amint a Jób 38:1-ben -, és azt mondta: „Soha ne igyál, ne dohányozzál és semmilyen módon ne szennyezd be a testedet, mert amikor felnősz, egy munka vár majd rád.” Ez megrémisztette őt, soha nem felejtette el.

Néhány évvel később az édesapja csúfolódott vele, mert soha nem ivott alkoholt. Amikor elhatározta, hogy bebizonyítja magáról, hogy ’férfi’, egy üveg pálinkát emelt a szájához… És már hallotta is a forgószelet. Félelem ragadta meg. Elejtette az üveget és elrohant. Ehhez hasonlóan, szintén évekkel később a barátai is csúfolódtak vele, mert nem cigarettázott. Dühében a kezébe vett egy cigarettát, de az a forgószél újra megállította őt.

11

Mindezek és még sok más hasonló tapasztalat ellenére is ő még mindig egy bűnös ember volt, aki nem ismerte Istent. Miközben a gázműveknek dolgozott 12 évesen, gázt lélegzett be és nagyon beteg lett, műtéti beavatkozásra volt szükség. Amint a kórházban feküdt, halálközeli állapotban, volt egy látomása. Egy erdőben állt és messziről a szél hangját hallotta, amint zörgette a faleveleket. A hang egyre közelebb és közelebb jött. Azt hitte, hogy ez a halál. Aztán egy hang azt mondta: „Soha ne igyál, ne dohányozzál és semmilyen módon ne szennyezd be a testedet. Elhívtalak téged és te nem jöttél”. Akár csak a Jónás 1:1-3-ban. William felkiáltott: - Uram, ha te vagy az, hadd menjek újra vissza a földre és a Te evangéliumodat fogom hirdetni a háztetőkről és az utcasarkokról is!

Aztán a látomás elmúlt. William pedig csodálatos módon meggyógyult.

Ígéretet tett és be is tartotta, bár semmit nem tudott Isten megtalálásáról. Felismerte azt, hogy Isten a természetben lakozik. Üzent is Neki egy ki papírdarabon, amit egy fára szögelt fel. Amikor ez nem működött, akkor bement a fészerbe, sírt a bűnei miatt és kétségbe esetten imádkozott: - Istenem, én nem vagyok jó! Segíts rajtam!

Egy fénykereszt jelent meg előtte. Amint felismerte, hogy a számára járó megbocsátás JÉZUS KRISZTUS vérében, az Ő kereszten kiontott vérében van, az üdvösség öröme öntötte el a lelkét.

Mivel tudta, hogy különös elhívása van az életében, a szolgálatba lépett. Forró nyári nap volt, 1933. június 11-e. Éppen akkor tartotta meg az első ébredési összejövetelét és az Ohio folyóban keresztelt meg 130 embert az ÚR JÉZUS KRISZTUS nevében. Amint a 17. emberre került a sor, egy hatalmas, ragyogó világosság jelent meg az égen fölötte – mint az ApCsel 9:1-7-ben), és egy hang szólt hozzá az égből, amely azt mondta: „AMINT KERESZTELŐ JÁNOS ELKÜLDETETT, HOGY JÉZUS KRISZTUS ELSŐ ELJÖVETELÉNEK ELŐFUTÁRA LEGYEN, ÚGY KÜLDETTÉL EL TE, HOGY AZ Ő MÁSODIK ELJÖVETELÉNEK ELŐFUTÁRA LEGYÉL.” 4000 megdöbbent, megijedt tanúja van ennek, akik mint tanúskodnak arról, hogy így történt. Maga Branham testvér sem értette, hogy mit jelentett ez, amint a saját, különleges életét sem értette meg. Az összes általa ismert prédikátor azt mondta neki, hogy az oly

12