XII. ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA KOLOZSVÁR, 2009. MÁJUS 15 - 16

ZSINDELYKÉSZÍTÉS HÁROMSZÉKEN

TÉMAVEZETŐ: KÉSZÍTETTE: Dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár Lázár Tamás-Imre Babe - Bolyai Tudományegyetem Babe - Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Bölcsészettudományi Kar Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék Néprajz mono szak, I. év

Kolozsvár, 2009

2

Bevezetés

Dolgozatomban egy háromszéki kézműves mesterség helyzetét szeretném

bemutatni. A kutatás a Kovászna Megyei Hagyományőrző Központ megbízásából

készült, melynek célja az volt, hogy a diákok gyűjtsék fel a Háromszéken a mai napig

megtalálható kézműves foglalkozásokat. Így kerültem Gelencére1, ahol a

zsindelykészítést kutattam. A kutatás során a fő támpontok a következők voltak: milyen

szinten van jelen ez a tudás az adott településen, hányan ismerik és alkalmazzák is a

tudást, és ha lehet, keressek meg egy specialistát. Ezen támpontok alapján felmértem az

adott mesterség helyzetét Gelencén, elsősorban az emberek viszonyulását ehhez a

tudáshoz.

A kutatás helyszíne az előbb említett Háromszék, azon belül pedig Gelence

község. A település a háromszéki medence északkeleti részén terül el, 23 km-re

Kovásznától és 11 kilométerre Kézdivásárhelytől. Írásos formában 1539-ben Gelenche

formában fordul elő, 1567-ben már Gelencze néven szerepel. A település jóval régebbi,

ezt bizonyítja a XIII. század elején épült, majd több építkezési szakaszon átesett műemlék

erődtemploma, amely rengeteg turistát vonz a településre. Gelence, a freskós

erődtemploma mellett, hajdanán híres volt a deszkaáru- és zsindelykészítéséről is. Az

emberek elmondása szerint, nemcsak az egész környéket látták el zsindellyel, hanem még

Brassóba is szállítottak árut. Persze itt nemcsak zsindelyről van szó, hanem deszkaáruról

is.

A dolgozatomban meg próbálom bemutatni a kézművesség múltját és jelenét,

jövőjét is. Ugyanakkor nemcsak magát a mesterséget akarom bemutatni, hanem annak a

környezetét a falubeliek életében. Gyűjtéseink során megpróbáltunk olyan mestert

megkeresni, aki még nem alkalmazza a modern technikát a zsindely előállítására. Ilyen

mestert azonban már nem találtunk a településben. A következőkben bemutatom majd,

melyik az a munkafázis, melynek során a modern technika alkalmazható. A továbbiakban

szeretnék beszélni a fa feldolgozásáról, hogy milyen helyet foglal el a mesterségek

között, illetve milyen szerepe van az emberek életében.

1 A kutatást Farkas Beátaval végeztük 2008 nyarán.

3

A fa megmunkálása

Az erdőt, a határt járó parasztember ismerte környezetét: tudta, melyik fafajta mire

alkalmas és figyelte, hol lát épületelemnek, szerszámnak, tárolóedénynek alkalmas fát,

amit magának megszerezhet. 2

A fa megmunkálása, feldolgozása az egyik legrégibb mesterségeink közé

tartozik.3 Ezt bizonyítja, hogy szókészletünk egy része finnugor eredetű, ami a fa

feldolgozásával kapcsolatos. Ilyen szavaink: fejsze forgács, fúr, kéreg, reped stb.4 A 16.

századból fennmaradt összeírások megemlékeznek teknőcsinálókról,

sindelyhasogatókról, csobolyókészítőkről, esztergályosokról, hordófalkéselőkről,

kapuvésőkről, tál- és tányércsinálókról. Tehát elmondható, hogy szinte minden paraszti

udvaron belül értettek a fa megmunkálásához, feldolgozásához. Kivételt csupán azok a

területek jelentettek, amelyek nem bővelkedtek fákban gazdag erdőkben.

Ezek az emberek egyszerre több tárgyat is elő tudtak állítani, ezért nevezhetjük

őket specialistáknak.5 A fa feldolgozása tehát az udvaron belül maradt, a mindennapi

megélhetéshez járult hozzá, eszközök, mindennapi használatos tárgyak élőállításával.

Kivételt elsősorban azok a területek képeznek, ahol nem voltak megfelelő mezőgazdasági

viszonyok a földművelésre. Itt a lakosság átállt a földművelésről a fa feldolgozásra, ami

teljesen megváltoztathatta a település arculatát.6 Ezekre a falvakra, családokra jellemző,

hogy a tudás apáról fiúra száll, a fiú csak annyit tud megtanulni apja mesterségéből, amit

megmutatnak neki.

2 Juhász 1991. 3 Bátky 1941. 307-321. 4 Juhász 1991. 5 Juhász 1991. 6 Juhász 1991.

4

A zsindelyről és készítéséről

A fa feldolgozásának egyik formája a zsindelyhasítás. Zsindely szavunk csak a

15. század elején tűnik föl először okleveleinkben.7 A zsindely szó a német Schindel

kifejezés átvétele, amely a latin scindula, scandula ’zsindely’ főnévből származott.

Bizonyára német házépítőmesterek révén került nyelvünkbe.8 A 15. században még csak

az előkelő rétegek fedték zsindellyel házaikat. A parasztságnál elsősorban a szalmával

való födés volt elterjedt ebben az időszakban. A zsindelyhasítás a hegyvidékekre volt

jellemző, mert ott közel volt a megfelelő alapanyag. Később a tutajeresztés elterjedésével

az Alföldön is megjelent a tetőfedő zsindely készítése.9 A 18. században vált kedvelté a

zsindellyel való födés. A zsindely alapanyaga fenyőfa, de ritkán bükk-vagy tölgyfából is

készült. A zsindelynek való fát gondos odafigyeléssel választották ki. Előbb próbavágást

tettek, hogy megvizsgálják, jól hasad-e a fa. Csak a magas hegyvidéki fa volt a

legmegfelelőbb.10

A kivágás időpontja is fontos volt, mert a megfelelő időben kivágott fa kétszer

tovább tarthatott. Ugyancsak fontos szempont volt a fa kora, mert a fiatal fa hamarabb

megfeketedett.

Ezek után a megfelelő fákat kivágták, hazavitték, és egyenlő hosszúságú csutakot

fűrészeltek, melynek hossza vidékenként változó. Ennek elsősorban gazdasági okai

vannak. A zsindely felrakásához nagy mennyiségű szeg kell, ha nagyobbra hasítják a

zsindelyt, már kevesebb szeg szükséges. A felszeletelt csutakokat négyfelé hasították,

majd ezekből a részekből hasították a zsindely-leveleket. A következő munkafolyamat

során a zsindelyt csiptetővel ellátott padba szorították, ahol egyik oldalát kézi vonó

segítségével elvékonyították, ez lesz a zsindely éle, a másik felét pedig szélesebben

hagyták, ez a zsindely foka. Ebbe vágták bele később a fáncot. A fánc vagy horony egy

fanyelű, hajlított vasú, két végén bepöndörített eszköz (hornyoló) segítségével készült el.

Ez az egyetlen munkafázis, amelyet nők is végezhettek,11 ilyen település volt például

7 TESZ III. 1220 8Juhász 1991. 9 Juhász 1991. 10 Hááz 1942, Gazda 1993. 11 Bátky 1941.

5

Székelyvarság.12 A hornyoló pad vastag fatörzsből készült, melynek ágai alkották pad

lábát. A hornyoló pad, hogy ne mozogjon, rúd segítségével a tetőgerendához erősítették.

Érdekes ez a megjegyzés, hogy a nők is részt vettek a zsindelykészítésben, mert a

Magyarság néprajzában Bátky Zsigmond a famunkát még úgy jellemzi, hogy az a férfi

dolga.13 Ez a jelenség, itt azt bizonyítja, hogy nagy mértékben termelték a faárut, ha még

a nők munkaerejét is aktivizálták.

A zsindelykészítéshez szükséges eszközök a következők: fejsze, fabot, pad

csiptetővel, kézi vonó, horony, hornyoló pad.14 Elmondhatjuk, hogy viszonylag kevés

szerszámra volt szükség előállításra.

A múlt

Ebben a részben szeretném bemutatni azokat az okokat, amelyek jelentősen

hozzájárultak a gelencei lakosok specializálódásához, s hogy a településben

hagyományosan zsindelyt készítettek.

Milyen okai voltak annak, hogy a gelencei emberek átálltak a fa feldolgozására?

A válasz a kérdésre az, hogy Gelence kevés megművelhető földbirtokkal rendelkezett.

Így az embereknek másfajta megélhetési forrást kellett keresniük. Ez nem azt jelenti,

hogy nem végeztek mezőgazdasági munkát, csak azt, hogy jelentősen ki kellett

egészíteniük a mezőgazdálkodásból származó javakat. A másik ok az, hogy Gelence

erdőben gazdag vidék, tehát az alapanyag „kéznél” volt. Ezek a tényezők messzemenően

elősegítették a fa feldolgozás, esetünkben a zsindelykészítés megerősödését és

kibontakozását a településen.

Az adatközlőimmel készitett interjúkból az is kiderül, hogy a falu felső része

szinte teljesen zsindelyhasítással foglalkozott: „valamikor réges-régen itt Gelencén, itt

kivált a falunak a felső része, s lenn az alszegben is csinálták, de a felső része szinte

abból élt a nép.”

Gelence ellátta zsindellyel a környező falvakat, Zabolát, Csernátont, Torját s

olykor a már említett Brassót meg környékét. Feltevődik ugyanakkor, hogy miért

12 Juhász 1991, Hááz 1942. 13 Bátky 1941. 14 Juhász 1991.

6

használtak zsindelyt? Ennek egyik oka az, hogy régebben nem létezett annyi alapanyag,

mint napjainkban. A zsindely mellett tetőfedésre még alkalmas anyag a nád, a szalma és a

cserép volt. A Magyar Néprajz Kézművesség kötetében olvashatjuk, hogy a 17 – 18.

században az erdélyi parasztházakat, tanítói és papi lakokat is szalmával fedték be.15

Tehát csak utána következhetett a zsindely elterjedése az egyszerű emberek közt is. Az

zsindellyel való fedés abból a szempontból volt még előnyös, mert alapvetően olcsóbb,

mint a cserép. „Cserepet is Földváron lehetett kapni, de nagyon drágán”

Ezt a korszakot követte a kommunizmus, amikor alapvetően megváltozott a

zsindelyhasítás nemcsak Gelencén, hanem egész Erdélyben is. Azt nem feltétlen a

kommunizmus okozta, hogy a zsindely elavulttá vált, inkább a kapitalizmus. A

kommunizmus annyit segített ezen, hogy az embereknek kötelező módon vagy

gyárakban, vagy a helyi termelőszövetkezetben kellett dolgozniuk. Ezért már nem maradt

idejük zsindelyhasításra, ugyanakkor s a rendszer sem nézte volna jó szemmel, ha ezek az

emberek plusz jövedelemre tettek szert. A tudás lassan passzívvá vált, olykor

aktivizálódott esetleg, mikor saját használatra hasítottak zsindelyt. Az alapanyagot sem

egyszerre szerezte be a kézműves, hanem erdőre járás alkalmával, ha látott egy megfelelő

fát, hazavitte, s mikor összegyűlt egy nagyobb mennyiség, azt feldolgozta.

Ez nevezhetjük annak a folyamatnak, mely során ez az aktív tudás passzív tudássá

lett, nem adódott át a következő generációnak és minimális szinten maradt meg.

A jelen

A jelen számos érdekes dolgot tartogat. A rendszerváltás után már szabadon

lehetett dolgozni, az emberek olyan cégeket, vállalkozásokat is alapítottak, melyeknek

egy része felhasználta a népi mesterségek tudását is. Gondolok itt például székely kapu

készítésre vagy kőfaragásra. Ezen a ponton található a kutatás legtöbb kérdése. Van-e

zsindelykészítés Gelencén, mekkora mértékben van jelen, aktív vagy passzív tudásként

dominál. Ki az a mester, akinek megvannak még az eszközei, de már nem készít

zsindelyt. A faluban járva a helybeliektől informálódva a következő típusú mestereket

találtuk: volt olyan, aki már rég nem készít zsindelyt, de a szerszámai el vannak téve. A

15 Juhász 1991.

7

másik kategóriába az a mester tartozik, akinek a szerszámai elől vannak, nagy ritkán

készít zsindelyt. A harmadik csoportba azt a két mestert soroltuk, akikről azt mondhatjuk,

hogy viszonylag állandóan, rendszeresen űzik a zsindelyhasítást. Minden mesterben

közös, hogy tudását szüleitől, nagyszüleitől tanulta.16

Nagy Levente gelencei lakos, az a mester, aki még aktívan hasít zsindelyt. Ő

1941. június 6-án született Gelencén, mely Kovászna megye egyik legnagyobb

települése. Elemi iskolát végzett. Kézműves tudását nagyszüleitől, szüleitől tanulta, mint

minden más gelencei zsindelykészítő. Szinte ő az egyetlen ember, aki még foglalkozik

zsindelyhasítással a településen. Soha sem volt állandó foglalkozása, mivel folyamatosan

változott az idő, a technika, a zsindellyel való födés pedig fokozatosan elavult. A

kommunizmus évei sem adtak lehetőséget a mesterség folytatására. Így a szüleitől

megtanult tudását csak időszakosan használhatta.

A zsindely készítésének folyamata a jelenben alapvetően átalakult, módosult.

Alapanyaga most is a fehér, gombolyag fenyő. Azért használják ezt a fenyőtípust, mert

könnyen hasad. Nagy Levente soha sem egyszerre gyűjtötte be a megfelelő

anyagmennyiséget. Az fokozatosan gyűlt össze udvarán. Erdőre járás alkalmával, ha

látott gombolyagfát, azt hazavitte, és mikor egy nagyobb mennyiség összegyűlt, csak

akkor látott neki a hasításnak. Legelőször a gombolyagfát csutakokra hasítja.

Eszközei: rövid nyelű fejsze, fabot, kézi vonó, pad csiptetővel, horony. A

horonyt már nem használja, a fáncot (az illesztési mélyedést) pedig körfűrész

segítségével készíti el.

A csutakot fejszével és fabottal első lépésben egyenlő szeletekre hasítja. A

fejszét odaállítja a hasítandó felülthez, s a fabottal addig üti a fejszét, míg a kívánt ponton

elhasad. Ezután megtisztítja kérgétől a zsindelyt, és a pad mellé helyezi. A pad egy olyan

csiptetővel van ellátva, mely megtartja a zsindelyt, míg a mester kézi vonóval egyenesre

húzza mindkét oldalát (tisztaságára faragja). A legutolsó munkafázis a fáncolás, mely

során az összeillesztéshez szükséges mélyedést állítja elő. Régebb horonnyal készítették a

fancolást, napjainkban már géppel alakítják ki. Itt jelentkezik a modern technika.

16 Gazda 1993

8

A „tudás” továbbélése

A zsindelyhasításról elmondhatjuk, hogy már olyan eltűnőfélben lévő mesterség,

amelyet csak pár ember még gyakorol, de ők is egyre kevesebb sikerrel. Nagy Levente

napjainkban nem tudná megélhetését biztosítani zsindelyhasításból, csak nyugdíját

egészítheti ki belőle. Ennek az az oka, hogy kevés a megrendelő, s új házakat már nem

fednek zsindellyel, csak esetleg régi épületeket. Tavaly nyáron, Besenyőn egy bemutatót

tartottak, ahol gelencei kézművesek mutatták be a zsindelyhasítás technikáját. Egy másik

továbbélése a zsindelykészítésnek a turizmus. Gelence freskós temploma rengeteg turistát

vonz a faluba, akik közül néhányan, ha tudnak a zsindelyhasításról, szeretnék

megtekinteni élőben a munkafolyamatot.

Habár a faluban a zsindelykészítés tudománya már kiveszőben van, napjainkban

mégis Gelencét reprezentálja, annak szimbóluma. Ezt jól példázza a Háromszéki

Magyarok Világtalálkozója, ahol minden település felvonult szekereken, és egy

reprezentatív tárgyat, vagy mesterséget használt címerként saját identitása

kifejezéseként.17 Gelence akkor a zsindelyt választotta.

Nemcsak a modernizáció, hanem egy ökológiai tényező is hozzájárult a

zsindelykészítés megszűnéséhez. Már említettem, hogy Gelence határa nem nyújtott

olyan viszonyokat, hogy intenzív mezőgazdaságot lehessen folytatni, de olyan környezeti

adottságokat tudtak kiaknázni, amely biztosította a megélhetést a falu számára. Ez az

ökológiai tényező a települést körülvevő erdők. Az erdő véges forrás, el kellett

következnie annak a pontnak, amikor ez az erőforrás elfogy. Ehhez hozzájárult az

erdőirtás, kőolaj termelés érdekében, ugyanakkor az emberek nagymértékű erdőirtása

saját célra.. Ezekből az következett, hogy a fa elfogyott, a közösség felélte a legnagyobb

erőforrását, így ezt a mesterséget sem tudja tovább folytatni. Nemcsak a modernizáció,

hanem ökológiai tényezők is hozzájárultak a zsindelyhasítás elavulásához.

Végkövetkeztetésként elmondhatjuk, hogy Gelence büszke erre a tudására, annak

ellenére, hogy a zsindelyhasítás már eltűnőben van.

17 Pozsony Ferenc kézirat

9

Irodalom:

BÁTKY Zsigmond

1941 A fa megmunkálása. A magyarság néprajza I. Budapest, 307-321

GAZDA József

1993 Zsindelykészítés. In: Uő.: Mindennek mestere. A falusi tudás könyve.

Püski. Budapest, 43-44.

HAÁZ Ferenc

1942 Zsindelykészítés Varságon. Kolozsvár.

JUHÁSZ Antal

1991 Fafeldolgozás. In: Domokos Ottó (főszerk.): Magyar Néprajz III.

Akadémiai Kiadó. Budapest, 412-163

10

Melléklet:

1. Képek:

11

12

13

14

15