A szabadkőművességről, annak kialakulásáról, ismert, nemes és neves tagjairól az elmúlt évszázadokban számtalan tanulmány, könyv és cikkek tömkelege jelent meg – széleskörű kutatások eredményeiként. A téma valóban rendkívül fontos és érdekes − a szervezet társadalmi, kulturális, tudományokra vonatkozó hatását nem is említve −, bár úgy gondolom, még korántsem tekinthető teljesen kiaknázottnak.

Előszó

A mai magyar köznyelvben a szervezetet a vállalatokkal teljesen egyenlővé tesszük, szervezet alatt pusztán a vállalatokat értjük, holott a különféle civil szervezetek is ide tartoznak – hiszen ugyanúgy működnek és ugyanúgy is kommunikálnak. Napjainkban a kommunikációban mint tudományágban, is a vállalatok kommunikációját értik „szervezeti kommunikáció” alatt, mert bár többen és többféle módon meghatározzák a szervezetek definícióját, később csupán a vállalatok kommunikációját tárgyalják a szakkönyvek. Én azt szeretném bemutatni és bebizonyítani, hogy mindettől függetlenül ide tartoznak a különféle civil szervezetek is, avagy bizonyos tekintetben kezelhetjük őket vállalatként, egészen pontosan a mai

vállalatok előfutáraként – már ami ezt a két ágenst illeti. Strukturális felépítésük, működésük, kommunikációjuk alapján

szinte csak elérendő célkitűzéseik jellegében (értem ezalatt például az anyagi hasznot, mint célkitűzést) térnek el egymástól. Dolgozatomban tehát részben azt szeretném bebizonyítani, hogy a civil szervezetek is beletartoznak a szervezeti

kommunikációba, részben pedig azt, hogy bár valóban megfogalmazva, részletesen átgondolva napjainkban „alakult ki” a

szervezeti kommunikáció, azonban maga a működése koránt sem olyan új keletű, hiszen a XVIII. században már működött, még ha nem is a mai „kifinomult” módon, de mindenképpen átgondoltan, szervezetten. Dolgozatom két szervezetet választott ki és hasonlított össze egymással: a korabeli magyar szabadkőművességet és az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságot. Ezek felépítését és kommunikációját tárgyalva igazolja azt a feltevést, hogy ezek a szervezetek is kommunikáló ágensek voltak.

Kommunikáció és szervezetek

Waczlavik kommunikációs elmélete szerint nem lehet nem kommunikálni. A kommunikáció maga egy olyan kommunikációs cselekvés, aminek nincs ellentétpárja – azaz: bármit teszünk, elképzelhető olyan partner vagy közösség, aki/akik számára cselekvésünk kommunikatív értékkel bír. (Gondoljunk csak a napjainkban oly divatos testbeszédre.) Olyan

kommunikáció is van, amelyben nincs „mechanikusan” átmenő üzenet, csupán intenciók. E szerint az elmélet szerint tehát minden és mindenki kommunikál, csupán maga a mód különbözik. A kommunikáció, mint tudomány jelenleg is változóban, kialakulóban van, egyes részei még nem tisztázottak, azért sok tekintetben nincs még közmegegyezés szerinti, teljesen egységesnek mondható meghatározás egyes definíciókra, ezért a szervezeti kommunikáció meghatározására is több, e tudománnyal foglalkozó szakember véleményét találhatjuk egy-egy

könyvben. Az, hogy a megfogalmazások ennyire szerteágazóak részben a tudományág nagyságának, részben pedig annak köszönhetjük, hogy valamennyien ugyan arról beszélnek ugyan, mégis picit más perspektívából szemlélik a kérdéses fogalmat. Ez okból – mert nem létezik egységes leírás – több szakember megfogalmazását is bemutatom: Dr. Tuczai Attiláné szerint az emberek különböző társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális stb. funkciók ellátásához hoznak létre szervezeteket. Szervezetet alkot(hat) két vagy több személy, ha rendszeresen, szabályozott módon (azaz tudatosan), együtt dolgozik valamilyen jelentős feladat megoldásán. Egy másik szakember, Edgar H. Schein meghatározása szerint a szervezet több személy tevékenységének ésszerű koordinációja valamelyik közös, kinyilvánított szándék vagy cél megvalósítása a munkamegosztás és a tevékenységi körök megosztása, a tekintély és a felelősség hierarchiája alapján. Mindezek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a szervezetnek – és bármilyen szervezetnek – ugyanúgy szüksége van –

sok egyéb mellett persze - vezetőre, vezetőkre, ahogyan napjaink vállalatainak. A szervezetek alapvetően háromfélék lehetnek: profitorientált és nem profitorientált valamint ide tartoznak a különböző kormányzati és államigazgatási szervezetek is. S ha már szervezetekről beszélünk, nem hagyhatjuk ki az utóbbi évek egyik legdivatosabb kapcsolódó szakmáját, a PR-t sem. Napjainkban ugyanis már minden szervezet folytat valamilyen

public relations tevékenységet: az egyház, az állami szervezetek, de a politikai pártok, az önkormányzatok, sőt a kórházak, a múzeumok és különféle alapítványok is. Hamarosan megláthatjuk azt is, hogy a bár a szakma új, de maga a tevékenység bizony már több száz évvel ezelőt t is létezett és működött. Legfeljebb azt mondhatnánk talán, hogy nem ennyire (cél)tudatosan, mint mai formájában.

Egy vállalat nem csupán tevékenységével és (marketing) stratégiájával, hanem környezetével kialakított viszonyával is befolyásol(hat)ja eredményességét – hiszen az a vállalat, amelyet céljai elérésében környezete is támogat, könnyebben, kevesebb energiával valósíthatja meg célkitűzéseit – azaz válhat mondjuk így: sikeressé. Az első és részben a legfontosabb

A SZERVEZETI KOMMUNIKÁCIÓ KÉT ÁGENSE

A felvilágosodás kori szabadkőművesek és az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság

írta horvister

Page 1 / 15

tényező tehát a környezet, valamint a környezet és a vállalat viszonya.

Környezet

Néhány szót ejteni kell – előlegként − a környezet és a vállalat viszonyáról: „Egy vállalat szerteágazó kommunikációt folytat.” „Előtérben a vevőkkel, az ügyfelekkel folytatott kommunikáció áll…” Írja a téma bevezetőjében a tankönyv. A szabadkőművesség – mint szervezet – ebben a témában teljesen más módon kénytelen kommunikálni. A masonoknak sokkal nehezebb a dolguk, mint bármilyen mamutvállalatnak, hiszen az ő „ügyfelük” az egész ember iség, a legnagyobb „környezeti szereplő” minden egyes ország vezetősége, akik ebben a korban szinte csak akadályozták a munkavégzést – az egyezkedési lehetőség megadása nélkül. Ezért érthető, hogy e téren a külső kommunikáció javarészt sajnos ki is merült az alkalmazkodásban az állam és a „közvélemény” felé…

Egy környezetet, amelybe egy vállalatot, szervezetet belehelyezünk, többféle aspektusból közelíthetünk meg. Adott egyrészt egy piaci környezet, amelyben el kell helyeznünk a vállalatot, de ezen kívül még bele kell helyezni a szervezetet

az őt körülvevő tudományos- és technikai környezetbe, a társadalmi- és a gazdasági környezetbe, a kulturális környezetbe és a kommunikációs környezetbe is. Mindebből együttesen kaphatunk képet arról, hogy milyen lehetőségeik voltak céljaik

eléréséhez. A teljes mértékben haszonorientált vállalati kommunikációt e ponttól fogva némiképp rugalmasabban kell kezelnem, ahhoz,

hogy célomat elérhessem, a pénz világát egy más értékközpontú világgal kell összeegyeztetnem, amely korántsem egyszerű feladat, azonban meggyőződésem szerint nem lehetetlen.

Társadalmi- gazdasági környezet

Az első és legfontosabb a társadalmi és a gazdasági környezetben való elhelyezés. Ebből a fejezetből tudhatjuk meg, hogy

szervezeteinknek milyen lehetőségei voltak a működésre, milyen fogadtatásban volt részük a társadalomtól és az állami vezetéstől. A megadott szempontok alapján pontos képet kaphatunk erről a környezeti összetevőről.

Mielőtt e témakör tárgyalásába belekezdenék, megkérdőjelezhetetlen tényként kell kezelnünk azt, hogy egyetlen szervezet sem függetlenítheti magát a hatalmi-, politikai- és intézményi rendszer sajátosságaitól. Azaz nincs olyan szervezet,

amelyre nincs hatással társadalmi- gazdasági környezete.

Centralizáció mértéke és függés a központi irányítástól

A pont első részére az a válasz, hogy részben található centralizáció a szabadkőműveseknél, de korántsem azon a módon, ahogyan az egy anyavállalat-leányvállalat kapcsolatában tapasztalható. A centralizáció – leszámítva a közös elveket, célokat, szabályokat – annyiban van jelen a szabadkőműveseknél, hogy a páholyok az anyapáholyoktól is kaptak elvégzendő feladatokat. Pontosabb behatárolást azonban − arról, hogy mit kell érteni az anyapáholy által meghatározott feladatokon – nem találtam olvasmányaimban. Az egy országbeli páholyok képviselői képezik a nagypáholyt, a közös ügyeket elintéző főhatóságot. Élén a nagymester áll. A nagypáholyok törvényei, alapszabályai és szertartásaik közlése által válnak törvényessé az új páholyok – s ez által egyben a nagypáholy védelme alá is kerülnek. (Ellenkező esetben zugpáholynak minősülnek.) A tagok felvételétől kezdve a

titoktartási a szabályzaton át, a tagoktól való elvárások minden páholyban ugyan azok voltak, így valószínűleg nagypáholy és nagypáholy között nem tudnánk vezetés tekintetében érdemi különbséget tenni, hiszen a célok is meghatározottak. Arról, hogy a vezetés és a munkamegosztás hogyan működött nagypáholy-páholy viszonylatban, az általam olvasott anyagokban nem találtam konkrétumot, azonban a szervezet működését tanulmányozva úgy gondolom, hogy a közös

szabályok és elvek betartását kivéve – a már említetten kívül − nem volt különösebb „elvárás” a kisebb páholyokkal szemben. Egyszerűen csak közös célokért dolgoztak közös szabályzattal, elvekkel és szertartásokkal. „Mindnyájan az emberiség láthatatlan templomán építenek…” A nagypáholyok léte mindenképpen előnyökkel jár. Egyrészt mert „így a szabadkőművesek egy egész országra kiható közös szellemi tevékenységet folytatnak, bővítvén országukban a másféle gondolkodáshoz megértően hozzáálló, demokratikus szellemű köz- és magánéletet, és egyben az alapvető morális értékek tiszteletét.” Másrészt azzal, „hogy a

páholyok közös jótékonysági akciókat végezhetnek, s így a szociális hatékonyságuk ugrásszerűen megnőhet.” Ezzel szemben az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaságnál nem beszélhetünk a centralizáció lehetőségéről sem, hiszen

nem volt más ilyen jellegű, ennyire zárt munkásságú, munkacélú csoport. (Elvonatkoztatva természetesen attól a ténytől,

hogy valamennyi (vagy szinte valamennyi) tagja szabadkőműves tag volt, egyetértettek a testvériség elveivel, hasonló szigorral vettek fel tagokat, nemes célokért küzdöttek és valamennyien a felvilágosodás fényével szívükben és elméjükben éltek és dolgoztak.) Aranka meghatározása szerint „csupán” két fő céljuk volt: nyelvművelés és felvilágosodás. Ezzel szemben a szabadkőműveseké egy sokkal tágabb teret adó cél volt, amelyben sok egyéb mellett még szociális érdekek is

szerepeltek: „A szabadkőművesek alapelvei: az ínségeseket, elnyomottakat és elhagyatottakat gyámolítani, segíteni, vigasztalni és saját méltóságuk érzetét felébreszteni és szítani…”

Állami befolyásolás

A szabadkőművesség helyzete – az állam általi elfogadás tekintetében − országonként változó volt. Franciaországban például – Angliával ellentétben – eleinte tisztelet és megbecsülés vette körül a szövetséget és tagjait. Azonban az abszolutisztikus Franciaországban, ahol az egyháznak is nagy volt a hatalma, már változott a helyzete. Ekkor már az

egyház − és így minden hatóság is − a szövetség ellen fordult. Miután XII. Kelemen pápa kiadta bulláját a szövetség ellen (1738), a hatóság már üldözte és nyilvánosan gúnyolta a testvéreket. Az EMNYT alakulásához némi történelmi tényt is meg kell említeni: Az 1790-es év – a szigorúan mindent szabályozó – II.

József halálával nagy reményekre jogosította fel a magyarságot. Bessenyei György kilenc évvel korábban írt röpiratát, az Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék-ot Révai Miklós megjelentette – s nem csak megjelentette, hanem olyan

bevezetőt írt eléje, hogy már az előszó a munka tüzét szította fel a magyarságért tenni akaró nemes magyar szívekben. 1790 decemberében Kolozsvárott összeült az erdélyi országgyűlés, s egy csendesebb pillanatban Aranka György – a

marosvásárhelyi királyi tábla ülnöke – átadta Bánffy Györgynek – Erdély gubernátorának – a szóban forgó röpiratot. A gubernátor azonnal döntött is: követni kell a szép magyar igyekezetet Erdélyben is. Nem ez volt az első kezdeményezés

Page 2 / 15

Erdélyben egy tudós társaság felállítására (ott volt például majd’ 50 évvel azelőtt Ráday Gedeon vagy valamivel később

Batthyány Ignác próbálkozása) azonban egyik sem kapott engedélyt a működésre. A lelkes gubernátortól Aranka sürgős megbízást kapott egy Rajzolat elkészítésére, amelyben a legsürgősebb tennivalókat kellett „összeírnia”. Erdély első – bár sajnos igen rövid időt megélt – újsága, az Erdélyi Magyar Hírvívő pedig a társaság létrehozását támogatók szócsöve lett, aminek hatására többen is jelentkeztek, hogy támogatnák anyagilag a tervezett

társaságot. Ez a Rajzolat 1791. január 2-án meg is jelent nyomtatásban, amelyben Aranka két fő célt határozott meg: a

nyelvművelést és a világosodást. Ebben Aranka azt írja, hogy Magyarországon már felállott a nyelvművelő társaság – ami

ugyan téves információ volt, azonban tettre sarkallta az országgyűlésen megjelenteket. A Rajzolat közbeszéd tárgya lett, ami arra ösztönözte Arankát, hogy kidolgozza egy másik társaság tervezetét, az Erdélyi Kéziratkiadó Társaságét. A másik „ok” a lépésre az volt, II. József után II. Lipót került a trónra, akinek 1790 novemberében megjelent rendelete segítség volt a társaság megalapításának és céljai elérésének ügyében, mert elismeri benne a magyar nyelv elsőbbségét Magyarországon, valamint az anyanyelvi oktatás szükségességét is. Rövid időn belül tehát Erdély hivatalos nyelve a

magyar lett, csupán az udvarral és a külső területeken élőkkel való levelezés maradt latin nyelvű. Ezáltal még fontosabbá és szükségesebbé vált a nyelvművelés és az oktatás reformja. Az erdélyi országgyűlés a Nyelvmívelő Társaság felállításához kérte a király jóváhagyását, azonban nem kaptak rá engedélyt. Ilyen esetekben a jóvá nem hagyott törvényjavaslatok további vizsgálat céljából más bizottságokhoz kerültek – ez a tanügyi bizottsághoz. A bizottságtól ugyan kedvező véleményt kaptak a felállításról, ettől függetlenül azonban félő volt, hogy a

kérelem évekre elveszik a bürokrácia útvesztőiben – ahogyan ez már megtörtént a Révai-féle próbálkozással is. Azaz a bécsi udvar az akadékoskodás jól bevált taktikáját vetette be, aminek lényege természetesen az időhúzás, remélve, hogy az eltelt idő alatt lelohad a lelkesedés. Ezért hát Arankáéknak más, járható utat kellett találniuk. E két példából egyértelműen látható, hogy az egyes országok vezetősége – maga az állam – igencsak meg tudta

nehezíteni mind a megalakulást, mind a működést − és sajnos meg is tette.

Hatékonysági követelmények

Ez a meghatározás is a pénzorientált vállalatok nyelvezetében van megfogalmazva, azonban így is összehasonlítható szervezeteinkkel, csak nálunk ezek a követelmények kevésbé mondjuk így: kötelezőek. (Értem ez alatt, hogy a szervezet,

ha nem teljesít „elég jól” sem juthat például csődbe. Természetesen ettől nem kevésbé fontos maga a teljesítmény.) Ez az

alpont ad lehetőséget arra, hogy bemutassam egy-egy példán keresztül, hogy társaságainknak milyen céljaik voltak és milyen eredményeket könyvelhettek el.

A szabadkőművesek alapvető céljait bemutatni a legkönnyebb talán André Michel Ramsay 1711-es híressé vált beszédének néhány részletéből lehetne. Ramsay szerint négy tulajdonság kell ahhoz, hogy valakiből jó szabadkőműves lehessen:

tiszta erkölcs, a titkok megtartása, az emberiség követése, a szépművészetek szeretete. Ezzel a meghatározással meg kis kaptuk azt az utat, amelyet követve könnyedén kibontakozhat előttünk az a nemes szándék, amely a szabadkőműves

tagokat jellemezte. Tovább olvasva bebizonyosodik, hogy az alapcél valóban az emberiség javát szolgálná és távol áll ettől

minden „önös cél”, nagyravágyás és az anyagi gyarapodás szándékának még a gondolata is.

Ramsay véleménye szerint minden birodalom azért omlott össze, mert eszméi csupán egy birodalom, egy nemzet céljait szolgálták – ezért a szabadkőműveseknek saját nyelvük, hitük és nemzetük megtartása mellett minden más nemzetiségű és vallású vagy más társadalmi osztályhoz tartozó embert tisztelniük kell. „Az egész világ nem más, mint egy nagy köztársaság” – amelyben minden nemzet rokon és testvér. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora dolog az, hogy Ramsay

és társai gondolkodása a legjóindulatúbb meghatározás szerint is nagyjából 200 évvel megelőzte korát és meglátta, meglátták, hogy az, ahogyan addig működött Európa csakis összeomláshoz vagy további egymás elleni harcokhoz

vezethet. Értem ez alatt egy nagyobb, összefoglaló gondolatként a felfedezés hiányát, hogyha az „én” elé helyezem a „mi-t” sokkal könnyebben és gyorsabban haladhatok az általános jobbulás, jobblét útján, mint „egyedül”. (Ez a hasonlat akár valódi én és mi, akár egy ország vezetésének tekintetében (én országom szemben azzal, hogy mi, Európa) helytálló. Évszázadokkal előbb megjelent náluk az összefogás, az unió gondolata és annak lehetséges előnyei.

Ramsay gondolatai azonban nem merültek k i a „közös” gondolatánál, foglalkozott a művé s ze t e k é s tudományok „szabadkőművesi” fontosságával is, beszél például arról, hogy a szövetség minden tagjától elvárja a hozzájárulást az Enciklopédia elkészítéséhez, amelyet Európa valamennyi nagy nemzetéből alakult tudósok és írók fognak összeállítani, Angliában. Ez az Enciklopédia az egyetemes emberi tudásnak és ismereteknek minden egyes ágára kiterjedt. Az angol után elkészült a Nagy Francia Enciklopédia is, amely még szebb, még mutatósabb valamint még nagyobb volt. A század végén az EMNYT ebből az enciklopédiából merítette az ötletet ahhoz, hogy elkészítsék Erdély

tudományos feldolgozását. Az EMNYT céljait az első pár ülésről fennmaradt a jegyzőkönyv alapján lehet talán a legösszefogottabban bemutatni, mert a

fő téma a társaság rendeltetéséről, munkásságáról szólt. A társaság feladatait Aranka négy pontban foglalata össze: „I. Szükséges a magyar nyelv jó rendbe való szedése; 2. bővítése; 3. tisztítása; 4. gyakorlás” Az első pontra vonatkozóan még azt a véleményét is kifejtette, miszerint úgy lehet a legjobban elérni, hogy az iskolában kell jól megtanítani a nyelv elemeit –

s a társaságnak ehhez kell majd „jó nyelvtant” készítenie. Mivel az iskolákban az anyanyelven kívül idegen nyelveket is tanulnak, azt ajánlja, hogy készítsenek latin, görög és zsidó nyelvtant is (magyar nyelven) az iskolásoknak. Az iskolai nyelvtanon kívül szükségét látja a tudományos magyar grammatika elkészítésének is, továbbá a magyar nyelv szótárának

is, valamint olyan nyelvkönyvet sürget, amelyből az idegenek meg tudják tanulni a magyar nyelvet.

A magyar nyelv bővítése alatt a nyelv fejlesztését érti Aranka. A mesterségek, a kereskedés, a tudományok szavai idegen

eredetűek ebben az időben. Nyelvünk még a hétköznapi társalkodásra is hiányos volt. „Helyes nyelvérzékkel mutat rá a

nyelvbővítés forrásaira: az élő nyelvre, a régi könyvekre, kéziratokra, régi szótárakra, a nyelvjárásokra, ajánlja új szók készítését s felhívja a figyelmet a bevett, meghonosodott idegen szókra.” Ezenkívül alaposan taglalja a nyelv tisztításának kérdését is. Sürgeti a nyelvi hibák kiküszöbölését, hevesen kel ki a felesleges szavak használata ellen, kifogást emel a hibás képzésű szavak ellen, említi a helytelen szóösszetételeket, a hibás nyelvtani alakokat, az erőltetett „szófűzéseket” és kifogásolja a rossz fordításokat. Összesen 12 pontban foglalta

össze kifogásait. A negyedik pont, a gyakorlás tekintetében pedig fontosnak tartja, hogy a nemzet „jó magyarságú könyveket kapjon” –

ehhez persze az is kellett, hogy „rászokjanak” az olvasásra. A társaságnak tehát segítenie kell az írókat, segítenie a

játékszínt, gondoskodnia kell remek regények, útleírások fordításáról (és persze a fordítás jó minőségéről).

Fontosnak tartja, hogy „a hazai történetet, földrajzot” magyar nyelven adják a tisztelt olvasók kezébe. Aranka még arra is figyel, hogy a különböző korú, érdeklődésű és műveltségű olvasók érdeklődési területei különböznek, s valamennyinek a

kielégítését fontosnak tartja. A témát a tudományos művek fordításának fontosságával zárja. „A társaság kötelességének

Page 3 / 15

tartja azokat a jó módokat és találmányokat, melyek a gazdaságnak minden rendiben és nemiben más országokban közönségesekké tétetnek, a hazával megismértetni és azokat hazánk és földünk állapotjához és természetéhez

alkalmaztatván, abban a haza fiainak ösztönök és némely részben avagy csak útmutatójok is lenni.” Megegyeztek, hogy munkájukról hazájuknak is beszámolnak o ly módon, hogy időközönként jegyzőkönyvüket nyilvánosságra bocsátják – ezzel Aranka Györgyöt bízták meg. Szükségesnek tartották, hogy évenként egy Naplókönyvet vagy Journalt adjanak ki, amelyben a világ, de legfőképpen Európa éves, rövid történetéről olvashatnának, valamint a nevezetesebb hazai események, a tudomány, az ipar és a gazdaság terén történt újabb találmányok, vívmányok is helyet kapnának. Emellett szerepeljen benne az új magyar könyvek jegyzéke, számoljanak be termelésről, időjárásról, egészségi állapotokról, népesedésről. Tervbe vették ezen kívül egy naptár kiadását, sürgetik a könyvtár felállítását és régi okiratok, kéziratok, érmék, pénzek, régiségek, ásványok, ércek gyűjtését – megpendítve ezzel egy nemzeti múzeum létesítésének gondolatát. Ezen kívül ismertetik a társaság pénzügyi helyzetét és beszélnek további tagok választásáról is. Mindebből látható, hogy Aranka tervezete, tervei átgondoltak, amely komoly és józan gondolkodás eredménye. Sajnos a nemes törekvések szinte leküzdhetetlen akadályokba ütköztek, a társaságnak közel sem sikerült elérnie a vágyott sikert. Néhány csodás cél bemutatása után azonban beszélni kell az elért eredményekről is. Ez előtt egy kis történeti-társadalmi kitérőt kell tennünk, hogy jobban láthassuk honnan hová jutott az adott társadalom a szabadkőműves testvériség

segítségével. Hatalmas hatással volt a szó mai értelmében vett társadalmi életre valamint a társadalmi „szintek” közötti szakadékok elmosásában is próbált aktívan részt venni. A szabadkőművesség egyik nagy jelentősége a XVIII. században a közvélemény formáló erejében volt. A század elején német és magyar nyelven például Erdélyben és Magyarországon nemigen jelentek meg lapok, viszont szabadkőműves

összejövetelek sűrűn voltak, a testvérek között állandó – vagy szinte álladó – volt a kapcsolat, így a hétköznapok történéseinek, problémáinak megvitatására is volt lehetőség, s ezáltal kezdett kialakulni az, amit manapság közvéleménynek nevezünk. Ehhez hozzáadódik az a tény, hogy ekkoriban nagyjából 2000 főre becsülik a Habsburg birodalom páholyainak tagságát, akik javarészt a legbefolyásosabb, legnevesebb emberei voltak koruknak – természetesen a legmagasabb társadalmi rétegekből. Ez alapján kétségtelen, hogy elég erőteljes társadalomformáló ereje lehetett a szabadkőművességnek. Természetesen a megjelenő lapok, röpiratok és könyvek hatása sem elhanyagolható. Lapok például szinte minden európai országban megjelentek annak idején. (Hazánkban a század második felétől.) Ezek java része nem kifejezetten szabadkőműves lap volt, azonban maga az, hogy lapok jelentek meg, a közvéleményre ható erő, a tanulás lehetősége mind-

mind hozzájárult a mai modern - vagy ha úgy tetszik civilizált - világ kialakulásához. Az EMNYT is könyvelhetett el sikereket: Az I. kiadvány 1796-ban jelent meg Hochmeister Márton betűivel, 288 lapon. A szerkesztő maga Aranka György volt. A bevezetőben a társaság céljáról, munkásságáról olvashattak valamint a beküldött munkák sorsáról és egy beszéd is található benne a társaság eddigi történetéről. Ezután három szakaszra bontva találhatjuk a meg a többi cikket: Az első szakaszban három nyelvészeti cikket találunk: egyet a magyar nyelv természeti tulajdonságairól, egyet az igéknek „rendes formapéldáiról” és egy elmélkedést arról, hogy milyennek kell egy jó nyelvmesternek lenni. A második szakaszban „a haza esméretét illető czikkelyek” voltak: olvashattunk az elsőben az

erdélyi régiségekről valamint az ország területén talált gót, római, magyar, török és zsidó régiségekről, a második cikkben Károlyfejérvár leírását találjuk, a harmadik cikkben pedig a délibábról találunk tanulmányt. A negyedik cikk címe „Egy

erdélyi jelenség a Pojana Drakului nevű feleki havas csupján”, a következő cikk egy magyarországi jelentés a szarvasi gyakorló iskoláról valamint egy listát az erdélyi kézírásban lévő történetírókról 1490-1760 között. A harmadik szakaszban vegyes tárgyú cikkeket találunk: szól egy cikk a tűzkárosultak megsegítésének módjáról, neveléstani kérdésekről, a Szent

István rendről. Lajos király vitézeinek éneke a mohácsi szerencsétlen ütközet előtt, néhai Sándor Lipót főherceg nádorispán

latin, verses sírfelirata, egy fordítás a Metastasióból Útra indulás címen és versek : Egy jó atya árnyékához, Egy szív szól magával; Bocskai Gábor, Garázda Kristóf és Patolczi Zsófia latin sírfeliratai; Kovásznai Sándor: „A kutyáknak a matskák felett való dítséretek” c. ízléstelennek titulált verse szerkesztői megjegyzéssel. A kötet végén lévő „Béfejező

megszólításban” pedig Aranka a társaság pártolására kéri olvasóit. A kiadványt érdeklődéssel fogadták a társaságon belül és kívül is a lelkes honfiak –kivéve természetesen a szászokat. Maithényi László 1796. febr.4-én azt írja, hogy az előfizetők „nyughatatlanul” várják, Aranka pedig levélben ajánlja barátainak és szigorú, de igazságos kritikát kér tőlük. Kritikát kapott is például Cserey Józseftől, de a levelezésében fennmaradt egy mindent alaposan végigveséző, de névtelen kritika is.

Ahhoz, hogy az elért eredmények másik fele is apránként kibontakozhasson, szükség van némi korabeli társadalmi körképre: Akkoriban a polgárság és a pórnép ki voltak zárva a hivatalokból. A polgár lehetett kereskedő vagy iparos – akiket

a nemesség megvetett. E két réteg volt azonban a lenézettség ellenére az, aki a viselte közterheket, szemben a gazdag nemességgel, akik mentességet élveztek az adók alól. Összefoglalva tehát: nem voltak szabadok, de fenntarthatták az

államot. Ha vallás szempontjából tekintünk végig az akkori magyar társadalmon, akkor szintén elnyomással szembesülünk, hiszen

a katolikusok elnyomták a protestánsokat és minden más egyéb vallást. Valamint Magyarországon abban az időben is sokféle nemzetiség élt együtt az ország területén. Bár addig, amíg a latin volt

a hivatalos nyelv, a nemzetiségi probléma nem ütötte fel a fejét, azonban amikor a magyar vált a hivatalos nyelvvé, erről az

oldalról is komoly problémák vetődtek fel. Ezen kívül pedig a törvénykezés, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás meglehetősen önkényes volt, az oktatás színvonala pedig igen alacsony. Sok feladat várt tehát a szabadkőműves

testvérekre. A „változások útjára lépésről” egy németről fordított korabeli megemlékezés tanúskodik: „Nem vagyok kőműves – úgymond –s ennél fogva csupán a szociális haszonról beszélhetek, melyet mint történetíró ama szövetségnek tulajdonítanom kell. Mielőtt a szabadkőművesség minálunk (Berlinben) honossá vált, kevés alkalom kínálkozott a személyes érintkezésre csak bachanál, egyébként magárahagyatottság: humanitás dugárút képezett. Frigyes Vilmos a Tabagiát hozta divatba, a melyben a sör és pipa volt minden: az udvari tabagiában még a tudományokat is igyekeztek nevetségessé tenni. Kávéházak a mai értelemben nem léteztek, még nyilvános étkezésre is csupán két tisztességes helyiség volt. Minden változott, a mint Berlin legműveltebb lakói részére összeállt az első páholy, és testvéri szeretettel, hazafisággal s a szegények iránti gondoskodással megalakította az első zártkörű jótékony egyletét.” Hazánkban ennél sokkal többet köszönhetünk a páholyoknak – pontosabban a testvériségnek – hiszen Magyarország műveltség tekintetében akkoriban messze le volt maradva Németország mögött. Szinte a század végéig a „nyilvános élet” az országgyűlés és a megyék termeire szorítkozott. Nem voltak hírlapok, sem irodalom. Nem léteztek sem egyletek, sem klubok – még csak kávéházak sem. Társadalmi életet élni csupán különféle táncmulatságokon valamint magánházaknál rendezett vígasságokon lehetett. Mindez persze nem azt jelentette, hogy hazánkban nem is volt „szellemi erő”, csupán azt, hogy nem volt lehetőség az érvényesülésre, hiszen csak az állam és az egyház között lehetett választani. (Ne felejtsük el, hogy a polgári származásúak ebből ki voltak zárva!) A szabadkőművesség megjelenésével, a páholyok megalapításával

Page 4 / 15

azonban e téren (is) a változás, változtatás útjára léptek.

A szervezeti formán belül a felépítés minden szabadkőműves páholyban ugyan olyan. Egy páholy megalapításához legalább 7 egymást testvérnek nevező szabadkőműves kell. A páholy szokásai és a szertartások az eredeti iparos kőművesektől

vannak átvéve, híven az eredeti céhbeli páholyokhoz. Ezek a páholyok már szimbolikus páholyok, de céljaik és gondolkodásuk ugyanaz, gyűléseik a „közös munka” jegyében telnek. Az önálló, autonóm páholy tagjai egyenjogúak, előjogokat csak azok a testvérek élvezhetnek, akik a páholy vezetésével vagy adminisztrációjával lettek az évenkénti választáson megbízva – azaz megkülönböztetés nem volt, de hierarchia a szabadkőműves szervezetekben is létezett.

Szervezeti formák és a szervezet méreteinek változásai

Az elnöki tisztséget a főmester viseli, akinek munkáját egy helyettes főmester segíti. A következő fontos t i tu lus a

felügyelőké. Két felügyelő van, a főmesterrel együtt – hárman – ők képviselik a páholyok három nagy világosságát: a bölcsességet, az erőt és a szépséget. Rajtuk kívül minden páholyban találhatunk még szónokot, titkárt, kincstárnokot, alamizsnást is. Az ülések után közös vacsora, „vakolás” következett. A szervezeti formáknál mindenképpen meg kell említeni, hogy a bár a szabadkőműves szervezetek sok tekintetben azonos

alapokon nyugszanak, azonban nem egy, hanem két főbb irányzatról kell beszélnünk – s a kétféle irányzat különbségeket is hordoz magában. „…1717 óta voltaképpen kétféle szabadkőművességről beszélhetünk. A belső, azaz a személyes és szervezeti, spirituális és szociális orientációjú szabadkőművességről – amelyet eredetének megfelelően az „angolszász” jelzővel illetnek -; illetve a spirituális orientációt nem feltétlenül elváró, az aktuálpolitikától nem elhatárolódó, illetve a nők

szerepét is liberálisan megítélő, későb b őket tagjai sorába is felvevő szabadkőművességről, amelyet oldalágnak, pontosabban rengeteg változata miatt oldalágak csoportjának tekinthetünk.” Az ilyen típusú oldalágak e lőszö r Franciaországban, időben a francia forradalom előtt jelentek meg, akkor virágoztak először. Az elnevezése is francia vagy latin irányzat. Az angolszász formában is kaptak lehetőséget a nők, csak más módon: „Az első avatáskor a felvett testvér egy kesztyűt kap, amelyet a hozzá legközelebb álló hölgynek kell átadnia. Ezzel a hölgy ún. nővérré lesz, s sok feladat

hárul rá is a páholy életében, egyedül csak a rituális munkákat nem látogathatja.” Az EMNYT szervezeti felépítéséről valamivel több adat jutott a birtokomba. A vezetőségben a „legelső ember” a főelnök volt. E szerepet Bánffy György töltötte be, mivel azonban a távolságot legyőzni akkoriban sokkal nehezebb volt, így ő

személyesen nem vett részt a legtöbb gyűlésen, azonban volt helyettese és minden ülésen elhangzottról kötelessége volt az elölülőnek tájékoztatnia, valamint fontos, hogy egy nélküle meghozott döntés csak a jóváhagyásával lett legitim. Az ő hatáskörébe tartozott a Társaság tagjainak kinevezése és megszilárdítása. A következő poszt az elölülőé, aki helyben

lakott – ő volt a főelnök helyettese. Az ő feladata volt meghatározni a gyűlés időtartamát, havi legalább két gyűlést szervezni, a beküldött írásokra ő írta fel a kiadás dátumát, listába szedte és kiosztotta a tagok között a feladatokat valamint saját kézjegyével és később a társaság pecsétjével hitelesítette a tanács által meghozott döntéseket. Fentről lefelé haladva a létra következő fokán a tanácsosok voltak. Az EMNYT-nak hat tanácsosa volt, mindegyik más és más feladatkörrel rendelkezett. Az első tanácsos az első megvizsgáló szék elölülője is volt egyben. A feladatai közé tartozott a társaság anyagi helyzetének ellenőrzése, további mecénások keresése. Minden harmadik hónapban tájékoztatnia kellett a tanácsot a bevételekről és a kiadásokról. A második tanácsos a második megvizsgáló szék elölülője volt. Az ő feladata volt mind a

munkás mind a mecénás tagokkal való kapcsolattartás (levélben) és ezekről beszámolókat tartott tanácsnak. A harmadik

és a negyedik tanácsos feladata a társaság számára készült munkák vizsgálata és bemutatása a tanácsnak. Az ötödik és a hatodik tanácsos dolga pedig tagok által készített munkák rendezése, tanács elé terjesztése. A létra negyedik fokát a két titoknok foglalta el. A titoknokok feladatuk szerint részben a pénzügyi dolgokkal foglalkoztak és szintén háromhavonta beszámoltak, részben pedig a társaság birtokában lévő írásokat, munkákat, könyveket felügyelték, rendezték. Ezen kívül pedig az első titoknok az első három, a második titoknok pedig a második három tanácsos munkáját segítette, valamint vezette a jegyzőkönyvet. Az ötödik fokon az első és a második megvizsgáló szék volt, mindkettőben 17 taggal. Ebben a 17-

17 tagban benne voltak a fent felsorolt titulusok tulajdonosai valamint a helybéli munkás tagok egy része. Összehasonlítva a kettőt tehát nagyon hasonló módon működött a két szervezet, leginkább az egyes posztok

elnevezésében tértek el egymástól, hiszen mindkettőben volt egy-egy főpozíció (főmester és főkormányzó), akik vezették a társaságot. Mindkettőben megtaláljuk helyettesüket is, ahogyan további segí tő-ellenőrző pozíc iók is vannak a társaságokban. Bizonyos tekintetben ugyanúgy, ahogy a vállalatoknál itt is mindenkinek van „főnöke” (ideális lineáris szerkezetben). Fentről lefelé haladva igazgató vagy elnök, ennek a helyettese(i) azon kívül lehetnek részleg é s csoportvezetők (létszámfüggő), munkafelügyelők (pl.: gyárakban) valamint van(nak) a pénzügyekért és az adminisztrációért felelős vezető(k) és/vagy beosztottak is, és természetesen a különféle „segítő-ellenőrző” posztok sem hiányoznak a vállaltoknál sem.

Beszerzési és értékesítési piac

A piaci környezetet részben a beszerzési és értékesítési piac, részben a tőke és pénzpiac határozza meg. A beszerzési és értékelési piac meghatározói a változékonyság és a komplexitás valamint tekintetbe kell venni bizonyos korlátozó hatásokat is. A tankönyv szerint a változékonyság alá a piaci partnerek változási gyakoriságának, esetleges szabálytalanságának, a vevői igények változásának, a termékkel vagy szolgáltatással szembeni követelmények

módosulásának adatai tartoznak.

A szabadkőművesekkel kapcsolatban nem beszélhetünk konkrétan „piaci partnerekről”, leszámítva például egy-egy

nyomdát, azonban a testvéreket sem tekinthetjük a normál (vállalati) értelemben vett beosztottnak, már csak azért sem, mert nem a kenyérkeresés a céljuk. Véleményem szerint ebben a felállásban sokkal inkább tekinthetők a páholyok tagjai piaci partnernek, hiszen egy közös célért dolgoznak – csak jelen esetben ez nem bevételnöveléshez kötődik.

Piaci partnerek

A szabadkőművesekkel kapcsolatban nem beszélhetünk konkrétan „piaci partnerekről”, leszámítva például egy-e g y

nyomdát, azonban a testvéreket sem tekinthetjük a normál (vállalati) értelemben vett beosztottnak, már csak azért sem,

Page 5 / 15

mert nem a kenyérkeresés a céljuk. Véleményem szerint ebben a felállásban sokkal inkább tekinthetők a páholyok tagjai piaci partnernek, hiszen egy közös célért dolgoznak – csak jelen esetben ez nem bevételnöveléshez kötődik.

A tagok változása szintén egy nagyobb témakört foglal magába, hiszen a tagtoborzástól és terjeszkedéstől kezdve sok

minden ide tartozik egészen addig, ha egy-egy tag megválik a páholytól. Ahhoz, hogy ez a folyamat jobban áttekinthető legyen, újra vissza kell térnünk a „kezdetekhez”, bár kicsit más perspektívából fogunk végigtekinteni a történeten. A szabadkőművesekhez való belépés bizonyos értelemben egy „szent szerződés” abból a szempontból nézve, hogy mindnyájuk szeme előtt egy cél lebeg: az emberiség üdve, úgy, hogy emellett a személyek- nemzetek-, nyelvek- és felekezetre való tekintet teljesen mellőződik. Egy ilyen munkássághoz elhivatott emberek kellettek, akik feltétel nélkül tudnak hinni abban, amit csinálnak. Azt is meg kell említenem, hogy ez a fajta „tekintet nélküliség” újdonság, amely írásos formában az Alkotmányukban jelenik meg először. „… a régebbi időkben a szabadkőművesek kötelesek voltak minden

országban az illető ország vagy nemzet vallását követni, akármilyen volt az, most mégis célszerűbbnek tartjuk őket arra a

vallásra kötelezni, amelyben minden ember megegyezik, vagyis, hogy jó és hű emberek legyenek, a tisztaság és a becsület emberei, bármilyen felekezet vagy meggyőződés szerint különböznek is egymástól, ezáltal a szabadkőművesség az egyesülés középpontja és az igaz barátság létrehozásának eszköze….” Nem először említem már a témát, azonban ez

az egyik legfontosabb momentum, hiszen ez az az alapeszme, amely összefogja, összeköti a testvéreket és a páholyokat. A terv az volt, hogy a társaság behálózza az egész világot és együtt felemeljék az emberiséget, elhozzák a sötét középkor után a fényt, általános jólétet akartak mind a tudás szintjén, mind szociális téren. Ehhez azonban az addigi páholyokhoz képest egy nagyobb volumenű társaság (és bizonyos tekintetben hatalom) kellett, aminek eléréséhez változásokra volt szükség. A már meglévő, működő páholyoknak egységes törvények és elvek kellettek, majd egyfajta centralizáció pontosabban összekapcsolódás, hiszen minél nagyobb és terjedelmesebb egy csoport, annál nagyobb sikereket képesek elérni. Az összekapcsolódás és egységesítés után második fontos feladat a terjeszkedés volt. Minél több páholy és minél több jó munkás testvér kellett ahhoz, hogy minél gyorsabban, minél jobb eredményeket érhessenek el. Ennek eléréséhez egy már kipróbált, jól bevált struktúrára volt szükség, ezért meghagyták a régi céhes páholy alakját és szokásait, emellett igyekeztek a szertartásokba minél több szellemi tartalmat is önteni és mély értelmű szimbólumokkal, jelképekkel ezeknek még nagyobb jelentőséget tulajdonítani. Ahhoz, hogy az ilyen reformált páholyok minél jobban működhessenek még egységesebbé kellett tenni őket, aminek legideálisabb megoldását a kor emberei abban látták, hogy valamennyi páholy és testvér elé egységes szabályokat és elveket tűztek. Ez az egységesítő célú szabályzat volt az Old Charges. Ugyanúgy, ahogy minden vállalatnak is megvan a maga külső- és belső szabályzata és morális elvei. A szövetségnek tehát erkölcsi alapelvei és szabályai lettek. Ezeket az Alkotmányuk kötelességekről szóló része tartalmazta. A fejezet a következő hat alfejezetre tagolódott: Istenről és vallásról; A polgári hatóságokról; A páholyokról; A mesterekről, felügyelőkről, legényekről és inasokról; A munka vezetéséről; A testvérek magatartásáról a páholyban és a páholyon kívül. Sajnos nem volt lehetőségem az alfejezetek gondos tanulmányozására, azonban így is számos fontos és érdekes szabályról olvashattam. A második szakaszban - a polgári hatóságokkal kapcsolatban olvashatunk. „A szabadkőműves

békés alattvalója a polgári hatóságoknak, bárhol él és dolgozik, s nem szabad részt vennie a béke vagy a nép jóléte ellen

intézett felkelésekben és összeesküvésekben, s ne legyen engedetlen az alsóbb hatóságokkal szemben.” Tekintve, hogy ez nem egy „gittegylet”, ahol egy-egy összejövetelen eliszogatnak a tagok, nem engedhették meg maguknak, hogy - népi szófordulattal élve - a búza közé ocsú keveredjen. Azaz a testvériség céljai, jellege és munkássága megkövetelte, hogy a tagokkal szemben erkölcsi elvárásaik is legyenek: „Azok, akik a páholy tagjai akarnak lenni, jó és hű férfiak legyenek, akik szabadon születtek, érett és értelmes korúak, nem lehetnek jobbágyok, sem nők, sem erkölcstelen vagy rosszhírű férfiak, hanem jóhírűek”. Bár ez a szabály ütközik az osztálykülönbségektől való eltekintéstől (értem ezalatt a szabadon születtek kifejezést) és a nők kizárása is napjainkban már komoly feminista ellenállást váltana ki, alapvetően a

kor normáihoz képest igen engedékenynek nevezhető, hiszen a már említett társadalmi (például nemes és polgár közötti) és egyéb különbségeket nem tekintette kizáró oknak a testvériségből.

Az Alkotmány alapján megtudhatjuk, hogy nem csupán korunk jellegzetessége a politizálás és az esetleges személyes vitákat is teljes mértékben kizárta a páholy életéből , amelyről a testvériség belső életét szabályozó részben olvashatunk: „Nem szabad behozni a páholy ajtaján semmiféle személyes civódást vagy veszekedést, még kevésbé

vitatkozásokat vallásról, a népekről vagy az állam kormányzásáról, mert mi mint kőművesek, csak is egy általános valláshoz tartozunk, mi mindenféle néphez, rokonsághoz és nyelvhez tartozunk és határozottan ellene vagyunk mindenféle politikának, mert ez még sohasem szolgált a páholy jólétének előmozdítására és sohasem fog szolgálni.” Ezeket az elvárásokat remekül alátámasztja egy 1912-es szertartáskönyv fennmaradt fogadalomszövege: „Szabad

akarattal, becsületemre és lelkiismeretemre fogadom: először, hogy hazám törvényeit megtartom; másodszor, hogy magamat teljes odaadással szentelem az emberszeretetnek, s hogy ember és ember között származása, társadalmi állása vagy vallása miatt különbséget nem teszek, és mindenkinek meggyőződését tiszteletben tartom; harmadszor, hogy a

szabadkőművesek szokásairól és a páholy belső ügyeiről senkivel sem beszélek, akiről nem tudom, hogy szabadkőműves;

negyedszer, hogy szabadkőműves testvéreimet tehetségem szerint gyámolítom; ötödször, hogy adott szavamat megtartom; hatodszor, hogy szabadkőműves testvéreimnek reám bízott titkait senkinek, még testvérnek sem árulom el; hetedszer, hogy szabadkőművesnek nem ajánlok mást, csak akit derék, becsületes, tiszta jellemű embernek ismerek; nyolcadszor,

hogy a szabadkőműves törvényeknek engedelmeskedem, és a páholy javát tőlem telhetően előmozdítom; kilencedszer, hogy sem páholyomtól, sem a szabadkőműves szövetségtől fontos ok nélkül meg nem válok; tizedszer, hogy amíg a szabadkőműves szövetség kötelékébe tartozom, titkos társaságba nem lépek.” Ennek a szabályzatnak a megjelenése egy igen fontos lépés volt ahhoz, hogy az új nagypáholy határozott szervezetként, a kor szellemének megfelelő alapelvekkel léphessen fel, minél nagyobb tekintélyhez juthasson és minél kívánatosabbnak mutathassa a köreibe való tartozást. A páholyok fennállásuknak első idejében jórészt tagtoborzással voltak elfoglalva –

felvételekkel, magasabb fokra léptetésekkel – eközben nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy a gyülekezetben résztvevők

tanaikkal, eszméikkel folyamatosan gyarapodhassanak. Ezzel dupla hatást érve el, hiszen hatott magára a résztvevőre, s

általa a külvilágra is, hiszen a tagok a páholyban hallott nézeteket igyekeztek a mindennapokban érvényesíteni. (Éppen ez volt az, ami miatt nagy hatással lehetett a már tárgyalt közvéleményre.) Az EMNyT második ülésének jegyzőkönyvében olvashatunk a tagtoborzásról néhány szót. Amellett, hogy megemlítették, tervezték egy Nemzeti Múzeum létesítését, beszéltek a további tagok (ki)választásáról is. A Társaság tagjai közé olyan

hazafiakat akartak beválasztani, „a kik becses munkákkal tudományoknak és hazaszereteteknek jeleit magyar munkák kiadásában megbizonyították”. A soron következő ülésen Aranka elő is terjesztette azok névsorát, akiket munkás- vagy

pártoló tagként a társaságba meg akart hívni. (Megállapodtak például abban is, hogy az ifjúság számára elkészítendő nyelvtan megírására Gyarmathy Sámuelt kérik fel.) Olvasmányaim alapján kétféle módon növekedett a tagok száma. Egyfelől jelentkeztek Aranka Rajzolatára és/vagy a munkásságuk „hírére”, másfelől pedig az e lőzőleg említett „kiszemelt” tagokat levélben kérték fel a társasághoz való csatlakozásra. Egy ilyen meghívó levelet olvashatunk is Enyedi Sándor szerkesztette Aranka György erdélyi társaságai

Page 6 / 15

című „gyűjteményben”. Aranka György levelezésében találhatunk példákat a jelentkezésre is. Demién Antal pesti egyetemi tanár levelében (1794) üdvözli Aranka társaságát és bár „bokros teendői” miatt levele szerint a szellemi munkában nem vehetett részt, anyagilag segítségére sietett a társaságnak, 5 aranyat küldött és levelében évenkénti 5 forintot ígért. Azonban nem csak anyagi felajánlások érkeztek. Cserey Farkas - szintén levélben – örömének adott kifejezést a társaság létrejöttét illetően, valamint biztosítja Arankát ama szent kötelességét illetően, hogy nemzeti nyelvének művelését és más egyéb munkáikat segítse. Levelében kifejezi, hogy szerencsésnek tartja magát, hogy a társaság munkás tagjává válhat: „Kedves szerentsémnek tartom….ha azon Érdemes Társaságnak… én is Tagjává lehetek, a hol a Szent Egygységesség és tiszta Baráttság érzékenyíti a szíveket és öszvekaptsolt válokkal míveltetik a Haza Nyelve és ezáltal az eddig még tsak képzelni sem tudott Boldogságára jutand Nemes és Szabad Nemzetünk.” Későbbi leveleiben is

folyamatosan érdeklődik a társaság munkássága iránt, maga is ajánl tagokat, könyvtári kutatásokat végez és ki nem adott műveit is összegyűjti. Sok Erdélytől távol élő magyarországi író jelentkezett munkára, akiket Aranka mind szeretettel és tisztelettel fogadott. Közös munkára tudta serkenteni emellett a Bécsben élő magyar írókat is és együttes erővel fáradoztak a felvázolt feladatok

elvégzésén. Érdemes még megjegyezni az EMNYT fogadtatását illetően azt is, hogy Kazinczy és Aranka hosszú éveken át leveleztek, amely levelezés a szabadkőművesség szempontjából igen értékes adatokat tartalmaz. Kazinczy egy olyan

páholy létrehozására buzdította Arankát, amely (a későbbiekben felvázolt) Draskovich-rendszerhez kapcsolódik, követi annak kulturális és politikai programját. Jászberényi ezen hipotézise magyarázatot adna az erőteljes támogatása a Nyelvmívelő és a Kéziratkiadó Társaság létrehozásában – hiszen ezen társaságok felállítása megfelel a Draskovich obeszervancia terveinek.

A testvériség terjedéséről is ebben az alpontban tehetünk említést. Az építészettől tehát már tel jesen elvált a szabadkőműves testvériség, mint tisztán emberies célokat maga elé tűző, szabályozott társaság már képessé vált arra, hogy elterjedjen az egész földön és az emberiség javát szolgálja. Rövid időn belül új páholyok alapultak – többek között –

Párizsban, Madridban, Amszterdamban, Bordeaux-ban, Szentpéterváron, Varsóban, Drezdában, Prágában, Bécsben, Brassóban – de a tenger túl is, például Philadelphiában és Bostonban. Magyarországra több oldalról jutott be a szabadkőművesség. A Bécsben tartózkodó, felvilágosult gondolkodású és haladás felé törekvő magyarok közül például sokakat felvettek a helyi páholyokba. A tagok örömmel és tevékenyen vettek részt a bécsi páholyok életében valamint buzgó terjesztői voltak a szabadkőművességnek hazájukban is. A legelső önálló páholyok hazánk területén Erdélyben alakultak Brassóban, majd Nagyszebenben. Nem ez volt azonban az egyetlen terjedési irány, hanem Lengyelország felől is talált utat a szabadkőművesség. Ebből az irányból az első páholyt lengyel emigránsok alapították Eperjesen 1770-ben. Rövid időn belül ez a páholy lett a felső-magyarországi magyar „intelligenciának” a

gyülekezőhelye. Tagjai között volt például Török Lajos, Kazinczy Ferenc apósa is. Később ez a páholy még több újat alapított Miskolcon, Selmecbányán, Balassagyarmaton és Besztercebányán. Azok egy része, akik Bécsben léptek be a testvériségbe, Pozsonyban alapítottak páholyt 1774-ben.

A szabadkőművesség terjedése hazánkban más aspektusból is megközelíthető: A Habsburg Birodalomban a

szabadkőművesség terjedése felülről lefelé történt. A királyi család tagjaitól kezdve a tisztviselőkig mindenki a testvériség tagja volt, aki az állami életben vagy a közélet területén érvényesülni akart. Lassan kialakult a nagy állami élet apparátusa

mellett egy másik, amely titokban dolgozott ugyan, de nem volt kevésbé hatalmas testület. A magyar szabadkőművesség a XVIII. században összetételét tekintve viszonylag színesnek számított, hiszen nemesekből, a városi polgárságból és a középosztály tagjaiból állt. Nagyszebenben és Kolozsváron például a gubernium tisztviselő k a r a – azaz a

legbefolyásosabbak – is a testvériséghez tartoztak és ők is kivették részüket a közös munkából. Valójában az, hogy a nemesség és vezetőség is Testvériség tagja volt, nem olyan jó, mint ahogyan első hallásra hangzik, mert még ennek a vezetése is a nemesség kezében van – ilyen keretek között azonban az oly hőn áhított igazi polgárság kialakítása előre

láthatóan lehetetlen. Az EMNyT iránt igen széles körű volt az érdeklődés, azonban a célok megvalósításához mozgósítani kellett az erdélyi és az Erdélyen kívül élő értelmiségieket, valamint mecénásokat, pártfogókat is kellett szerezni a működéshez. 1793-ban már sokan sürgették a működés megkezdését, azonban az engedély még mindig „késett”. Végül Aranka, ifj. gróf Teleki Sámuel és még három-négy nemes mint privatum institutum útjára indították a társaságot. A gubernátornak tetszett az ötlet, el is vállalta főpraeses -i tisztségét. Kiadták a Jelentő leveleket, amire válaszul mind anyagi támogatók, mind munkára vállalkozók egyre többen jelentkeztek és léptek be a társaságba. Az első alakuló gyűlésüket 1793. december 3-án, Marosvásárhelyen tartották meg. A polgári egyenlőség elve itt is és az erdélyi páholyokban is teljes mértékben megvalósult. „A nagyszebeni páholy a szabadkőművesség alapelveihez híven tagjai toborzásánál nemzetiségi, vallási és osztálykülönbségekre nem tekint…”. A

főnemesek mellett köznemesek és polgárok adtak a gyakori munkákon és vakolásokon egymásnak találkozót é s a magyarokon és szászokon kívül zsidó, görög és nagyszámú román testvért is találhatunk mind Szebenben, mind a többi erdélyi páholyban – a polgári egyenlőség gondolata tehát nem csupán eszmeként jelent meg, hanem a valóságban is megvalósult. Meg kell említenünk ebben a szakaszban még a tagváltozásokat, pontosabban a kilépő vagy elmaradt tagokról illik még néhány szót ejteni. A szabadkőműves testvériségnél az Alkotmányban ilyesmiről is szó esik, a szakítás folyamata pontosan kidolgozott. Alapvetően kétfelé bonthatjuk, az első felébe az átjelentkező testvérek tartoznak, akik valamilyen

indokolt okkal (például más városba költözik családjával) elhagyja páholyát. Ebben az esetben a testvér nem óhajt megválni a testvériségtől , csupán más páholyt fog látogatni a későbbiek folyamán. I l yen ese tben az e lső páholytól kapott „minősítésével” „bejelentkezik” az új páholyba, megtanulja annak szokásait és a továbbiakban ehhez alkalmazkodik.

A másik eset a fedezés. Ilyenkor a testvér szintén alapos indokkal egy rövid időre vagy teljesen kilép a testvériség

kötelékeiből. A második esetben a testvérek szavaznak, hogy a kilépni kívánó tag elhagyhatja-e társaságukat. Ha engedélyezik, akkor minden adóságát rendeznie kell kilépése előtt, legyen az akár morális alapú vagy anyagi tartozás. A morálistartozás alatt azt értem, amikor egy másik taggal nézeteltérése vagy bármi összekülönbözése volt, azt tisztáznia kell, nem hagyhat haragot maga mögött. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a lehetőséget sem, amikor valaki egyszerűen nem jelenik meg a munkákon. Az EMNYT-nál nincs kidolgozva a szakítás menete, olvasmányaimban csupán egy fél mondat erejéig találkoztam ilyen jellegű példával. Ez a példa a Martinovics-féle összeesküvéssel volt kapcsolatban, amelytől az erdélyi szabadkőművesek,

főleg a Nyelvmívelő Társaság a lehető legnagyobb mértékben elhatárolódott. Ez az „elmaradó tag” azonban szimpatizált az

összeesküvőkkel és a továbbiakban egyszerűen nem jelent meg a gyűléseken.

A komplexitás, mint összetettség e társaságok tekintetében véleményem szerint részben a tagok különböző

véleménykülönbségét (a célokról, munkásságról) valamint az igényeket jelenti a társadalomtól. Mivel alapvetően társadalmi változásokról beszélhetünk, így a társadalom igényeinek változásai és a szabadkőműves testvériségtől (a társadalom által) „elvárt” segítség és ennek változásai szorosan összekapcsolódnak, ezért tárgyalom egy pontban a három „összetevőt”.

Page 7 / 15

Változások az elvárásokban és komplexitás

A komplexitás, mint összetettség e társaságok tekintetében véleményem szerint részben a tagok különböző véleménykülönbségét (a célokról, munkásságról) valamint az igényeket jelenti a társadalomtól. Mivel alapvetően társadalmi változásokról beszélhetünk, így a társadalom igényeinek változásai és a szabadkőműves testvériségtől (a társadalom

által) „elvárt” segítség és ennek változásai szorosan összekapcsolódnak, ezért tárgyalom egy pontban a három „összetevőt”.A társadalom helyzetét már felvázoltam, de a társadalmi igények azonban némiképp még kiegészítésre szorulnak. A „viszály” (vagy mondhatnánk úgy is, hogy az egység felbomlása) azzal kezdődött, hogy a XVIII. században az emberek

egyre fogékonyabbak lettek a tudományok iránt, ezzel azonban együtt jár a kíváncsiság az ismeretlennel, az újjal szemben – ami jelen esetben a különféle természettudományokra vonatkozott leginkább. Amíg a század első felében a szabadkőművesség a felvilágosodás eszményének és a tudás terjesztésének igen hatásos eszköze volt, a század második felére az álmodozóknak, a naivaknak és a csalóknak is utat nyitott. Így fordulhatott elő az, hogy a szabadkőművességben, mint szervezetben belső változások történtek, s ebből kiindulva (legalábbis részben belőle) megjelentek más „ágak”.

Franciaországban a hagyományos három fokozat fölé állították a „skót mesterek” magasabb fokát, különböző még magasabb fokozatokat dolgoztak ki – de emellett megjelent például a lovagrend felújítása, a rózsakeresztesek, az illuminátusok, az Ázsiai testvérek társasága. Ennél kézzelfoghatóbb, erőteljesebb körvonalakat kaphatunk Jancsó önkényes felosztásából. E szerint a XVIII. századi magyar szabadkőművességet négy nagy csoportba oszthatjuk, célkitűzései alapján. Az első csoportban a már említett politikai- és társadalmi élet problémáinak (társadalmi, vallási és nemzetiségbeli) megoldását vélik a legfontosabbnak, ezek megoldásán munkálkodnak, a különbségek, különbözőségek „elsimítását” tűzték ki célul. A második csoportban a közélet és az irodalom terén küzdenek a legégetőbb társadalmi reformokért. Eleinte békés módszerekkel próbáltak változást kieszközölni, később azonban a francia forradalom hatására már erőszakkal akarja a vágyott változásokat kicsikarni a hatalomtól. Ebbe a csoportba tartozott Martinovics Ignác is, aki a nevével fémjelzett felkelés miatt vált leginkább híressé. A harmadik csoport az irodalom kedvelője, harceszközük a toll. Céljai a magyar nyelv művelése, kialakítása, elterjesztése valamint az emberi és nemzeti érzés hirdetése volt. Ide tartozott – többek között – Aranka, Bessenyei, Verseghy,

Bacsányi. A negyedik irány a szabadkőművesség elfajulásából keletkezett, hívei a rózsakeresztesek. Ők a tudomány hívei voltak. Foglakoztak misztikumokkal, alkímiával, orvoslással, asztrológiával, különféle kísérleteket végeztek – sokszor a

legkevésbé sem tudományos céllal. Azonban eredményeiket – pontosabban azok egy részét – később az orvostudomány és a kémia remekül tudta hasznosítani. Az EMNYT –ot sem kerülték el a konfliktusok, íme az egyik a fennmaradt jegyzőkönyvek egyikéből : „Nemrégiben volt szerencséje a társaság gyűlésének tapasztalni, hogy éppen az érdemesebb és mind tudományokra, mind tekintetekre,

mind világokra nézve tiszteletet érdemlő urak ennek az igyekezetnek lelkét, vagy czélját nem úgy értik és veszik fel, mint ennek a társaságnak természete kívánja. Némelyik azt kívánja, hogy a társaság csak a nyelven dolgozzék; másnak ellenben úgy tetszik, hogy a nyelvet illető czikkelyek, kivált a forma példák (paradigmák) a munka kellemetességét elvennék; más esmét tökéletesebb munkát kíván. Azért szükségesnek látszik, hogy a berekesztésbe (a kiadandó munkák

függelékébe) a társaság történeteinek folytatása alkalmatosságával, egyszersmind az igyekezet czélja is még egy kevéssé világosítassék és megirassék röviden…” E mellett természetesen a már említett társadalmi problémákra is mielőbbi megoldás kellett. A történelem során nem először a franciáktól vették más nemzetek az irányvonalat a változáshoz. A francia forradalom eszméi már Európa többi országában is kezdtek gyökeret ereszteni, így hazánkban is megindult a harc a nemesi világfelfogás megdöntéséért. Voltaire, Rousseau és Montesquieu gondolatai addig sem voltak ismeretlenek Magyarországon, de a változások és forradalmak itt is olajat öntöttek a tűzre, itt is lendületet kapott általuk a polgári világrend kialakításának vágya. Most nem elégedtek meg annyival, hogy azonosultak az elméletekkel, a tettlegesség útjára léptek. Martinovics összeesküvése

elsősorban a Felvidéken és Pesten, az intellektuális rétegekben talált táptalajt. Erdély ezzel ellentétben nem gazdagította tagokkal az első magyar köztársaság forradalmát, mert a harcias ellenállás szelleme idegen volt a felvilágosodott erdélyi polgárságtól, köznemesektől, számukra nem volt vérlázító és elfogadhatatlan a

feudális rendszer – igaz azonban, hogy ott a társadalmi ellentétek közel sem voltak annyira szélsőségesek, mint Magyarországon. Így már érthetőbb, hogy Arankáék miért határolódtak el ettől a csoporttól. (Az EMNYT teljes mértékben elhatárolódott a politikától.)

Korlátozó hatások, egyensúly hiány és monopol helyzet

Partnerként más társaságokat sem a szabadkőműveseknél, sem az EMNYT-nál nem említhetünk, így azok esetleges monopol helyzetéről sem, az állami korlátozó hatásokat pedig már a fentiekben említettem. Kereslet-kínálat viszonyról –

mivel itt nem kereskedelmi termékekről beszélünk – részben az értékesített folyóiratok, könyvek és egyéb kiadványok kapcsán beszélhetünk, ezt azonban a későbbi pontok egyikében szeretném kifejteni. Másrészt magáról a szabadkőművesi

és nyelvművelési tevékenységről, annak hatásairól és a végrehajtott programok szükségességéről – tehát bizonyos értelemben a „keresletről” (mint az emberiség igénye) és a „kínálatról” (mint az elért célok, azaz a munkásságukról) már szintén írtam és a későbbiek folyamán is említeni fogom még.

Tőke és pénzpiac

A piaci környezet másik fontos része a tőke és pénzpiac – egyszerűbben a financiális kérdések. A vállalati kommunikációban a finanszírozási források, a szabad pénzeszközök kezelése és a normális üzletmenet biztosítása tartozik e pont alá. A szabadkőműves testvériség kapcsán elégséges anyagra tudtam szert tenni ehhez a témához. A finanszírozási források maguk a testvérek. A szabad pénzeszközöket – azaz a felhasználható tőkét - tehát a testvériség adja és különféle jó tékonyság i cé lok ra kö l t i k és a normá l i s üz le tmenet b i z tos í t ása a sze rveze tben tu la j donképpen a testvériség „önfenntartása”. Nézzük mindezt kicsit bővebben:

Amikor valakit testvérré fogadnak – vagy szebben fogalmazva inas fokba lép - rengeteg instrukciót kap a testvérektől a

továbbiakra vonatkozóan. Felvétele után tájékoztatást kap páholya alapvető rituáléiról, akkor ismeri meg páholya felépítését, innentől lesz lehetősége használni a testvériség könyvtárát. Előfizetője lesz a páholy és/vagy nagypáholy lapjának – ha van

Page 8 / 15

ilyen -, és buzdítják más páholyok megismerése is. Emellett kap egy mentort – aki egyfajta gyámja, segítője lesz végig az

inaskodása idején. A mentor figyelmébe ajánlja különféle humanitárius egyletek támogatását is. Az ülések során szoktak adakozni az elesettek, az árvák, az özvegyek vagy a szegény testvérek gyámolítására. Ezen kívül a munkák része az özvegypersely körülhordása, amely nevét is arról kapta ami, azaz az elhunyt testvérek özvegyeit támogatják az összegyűjtött összeggel. Ezek mellett a testvérek éves tagdíjat fizetnek. Ennek összegét a nagypáholy és a páholy együtt szabja meg. Minden páholy ebből tartja fenn magát, ebből szervezi ünnepeit, vakolásait, de ebből ad rendkívüli segélyt a

rászorulóknak, szervez jótékonysági programokat, rendezvényeket. Az EMNYT-gal kapcsolatban kevesebb adathoz jutottam hozzá. Perényi könyvében arról olvashattam (működésük első évéből fennmaradt jegyzőkönyvben találta), hogy a tagok megállapodtak tagdíjszedésben és meghatározták ennek értékét - a folyó kiadások fedezetére - és mecénásokat kerestek, akik anyagilag segítenék a célok elérését. Arról találtam adatot, hogy voltak mecénások (főleg kisebb összegekkel támogatták a munkát), de voltak bőkezű támogatók is, például báró

Naláczy József 1000 Rft-ot (rajnai forintot) ajánlott fel. Aranka annak idején pontosan megtervezte, hogyan lehetne a kellő összegeket e lőteremteni. Az első pontban nála a tagdíj, a másodikban pénzbeli adományok „jó hazafiak személyes segéltségek”, de lehetett adakozni marhákat, könyv- vagy írásbeli adományokat (például diákkönyveket, klasszikusokat).

Ilyen felajánlás egyébként volt, gróf Teleki Domonkos például útirajzának 100 példányát ajánlotta fel a társaságnak. Ezen

kívül adhatnának telket, házat a gyűlésekhez vagy ingyen szállást a tagoknak gyűlésekkor – vagy esetleg pénz helyett élelmiszert. Reménykedett emellett anyagi segítségben a főuraktól és a „felséges háztól” is. (Az élelmiszerben való adakozás is arra utal, hogy ülések után itt is volt „vakolás”.)

Az emberiség történetében a felvilágosodás volt az első – s máig az egyetlen – olyan korszak, amely nagymértékben alakította át a vélekedést a világról, s benne az emberről.

Tudományos, technikai környezet

A felvilágosodás – mint kifejezés – „az ember saját, egyéni szemléletét, tapasztalatait és véleményét figyelembe vevő embertípus és társadalom megteremtését célzó eszmerendszert és világszemléletet jelöli, melynek erőteljes jelenléte, azaz a véleményformáló dominanciája nagyjából a 18. századdal esett egybe.” Színtere főként Nyugat-Európa és az Egyesült Államok volt, Közép- és Kelet-Európában szigetszerű hatása volt csupán. A felvilágosodás azonban nem csak egy

világszemlélet, hanem művelődéstörténeti korszak is egyben, amelyben a megjelenő különféle munkákban (politikai, filozófiai, pedagógiai, természettudományi, gazdasági, művészeti) remekül fellelhetők, kimutathatók a kor eszméi. A felvilágosodás egy új gondolkodói magatartást hozott: a józan ész szabadságát az addigi tekintélyelvű kötöttségekkel szemben. A megelőző korok vallási dogmáit a természeti törvények és a józan ész, a hagyományok tiszteletét a haladás, a fejlődés fontossága váltotta fel. Az addigi - bizonyos értelemben vett – fanatizmust toleranciával, a tekintélyt és a zsarnokságot a szabadsággal akarták felcserélni. Az Angliából induló robbanásszerű ipari fejlődés, az ipari forradalom révén egyfajta társadalmi átszerveződés, átrendeződés is jellemző volt, emellett rengeteg új (technikai) találmány és fejlesztés jelent meg Európában. A felvilágosodás időszaka

jelentős fordulatot hozott a magyar nyomdászat történetében is. A korszakban új művelődési törekvések jelentek meg és bontakoztak ki, lassan az olvasóközönség is kialakult – emellett gazdaságilag erősödött az ország. Ennek köszönhetően új igények alakultak ki, amit az akkori nyomdai apparátus már nem tudott kellőképpen kielégíteni. (A Nagy Francia

Enciklopédia például, amely 1751 és 1772 között készült el, 1789-ig 25.000 példányban kelt el.) Ezért tehát új nyomdák alakultak, a meglévőek bővültek, fejlődtek, korszerűsödtek. Teljesen pontos adatok ugyan nincsenek (a számokban eltér a szakirodalom), azonban az arányok így is érzékelhetőek: 1760-ban Magyarországon 17 nyomda működött, 1790-ben pedig

már 51, azaz nagyjából háromszorosa. A növekedésben az országi nyugati része járt elől (csak Pozsonyban például a század végén 8 nyomda működött), ezzel szemben Erdély mind számban, mind fejlettségben jócskán alulmaradt. Emellett nem elhanyagolható tény az sem, hogy az addig nagyrészt egyházi vezetésű nyomdák zömmel világi kézbe kerültek, polgári vállalkozásokká váltak. A könyvkiadás tehát gyors ütemben nőtt. Eleinte a kiadványok többsége nem volt magyar nyelvű. (A napjainkban is ismert nevű Landerer család első, pozsonyi nyomdájában nyomták például a Pressburger

Zeitungot.) Azonban változnia kellett, s változott is a magyar nyomdák betűanyaga. Akkoriban ugyanis a nyomdák még nem rendelkeztek a magyar nyelv ékezetes betűivel, mivel azonban íróink megkövetelték anyagaik hibátlan nyomtatását, ezekről a nyomdáknak gondoskodniuk kellett.

Érdekes azonban, hogy amíg a díszesebb és ünnepélyesebb vallásos, tudományos és szépirodalmi kiadványoknak

köszönheti egy-egy nyomda a hírnevét, fő bevételük hivatalos nyomtatványokból, imakönyvekből, vásári röplapokból, kalendáriumokból származott. A ponyvairodalomra való igény is ezekben az időkben kezdett „tömegméretűvé” válni. A könyvkereskedelem – amellyel eddig javarészt a nyomdászok, kiadók, könyvkötők foglalkoztak – is ebben az időszakban

kezdett önálló üzletággá fejlődni. A nyomdászat fejlődését – mint lehetőséget - természetesen a szabadkőműves

testvériség is használta és kihasználta. Remek lehetőség volt a felvilágosodás eszméinek terjesztésére. Az EMNYT egyik fő célja az volt, hogy a még ki nem adott szövegeket és írásokat a lehető legnagyobb példányszámban nyomtatni és terjeszteni tudják. Nagy vágyuk volt egy „saját” nyomda megalapítása, azonban ehhez az anyagi keretek nem voltak elegendőek, ezért más (külső) nyomdák végezték el a munkát. Azonban nem a nyomdák és azok viszonylagos fejletlensége volt az egyedüli probléma, sokkal inkább nehezebb feladatnak bizonyult megfelelni a cenzúrának, valamint

szinte leküzdhetetlen akadály volt a nemesi társadalom közömbössége. A cenzúra miatt a haladó szellemiségű írások el sem juthattak a nyomdáig, ami pedig mégis átment a cenzúrán, arra nem volt elég vevő. Néhány várost leszámítva (például Kolozsvár és Marosvásárhely) csak nehézkesen jött össze annyi megrendelés, hogy a befolyt összeg néhány kötet megjelenésére elegendő legyen.

Az erős cenzúra miatt sem a Társaság által tervezett tudományos folyóirat, sem a hetilap nem jelenhetett meg –

pontosabban meg sem alakulhattak. A már említett Erdélyi Magyar Hírvívő is csupán háromnegyed évig jelent meg. Folyóiratok hiányában tehát Arankáéknak más megoldást kellett keresniük, hogy munkásságuk e l ju thasson a

közönséghez. Ennek egyetlen módja a „Jelentő Levelek” megjelentetése volt, amelyek a bécsi Magyar Kurírban és néhány

németországi lapban jelentek meg. Emellett persze a leghatékonyabb módszerként a már említett magánlevelezés sem merült feledésbe: „Ez a levelezés, mely eleven kapocs volt az írók és a tudósok között, részben pótolta a folyóiratot, a kialakulni nem tudó könyvkiadást, közvéleményt formált és még az elnyomás legnehezebb éveiben is ébren tudta tartani a

nemzeti nyelv és művelődés iránti érdeklődést.” A felvilágosodás eszmerendszerét bölcseleti-világképi változások előzték meg. Az egyik legfontosabb a kopernikuszi

heliocentrikus világkép elterjedése volt, mert az addigi földközpontú világkép megdöntése azt (is) jelentette, hogy nem az ember az univerzum közepe. Említhetném azonban Newton tömegvonzás-elméletét, az angol empiristákat, Descartes racionalizmusát.

Page 9 / 15

A felvilágosodás korszakában a tudományok, a tudományos gondolkodás folyamatosan tovább fejlődött, változott. Gondoljunk csak a korszak legnagyobb filozófusára Immanuel Kantra A tiszta ész kritikájával, amelyben kiemeli a tudat fogalmát, hangsúlyozza, hogy minden érzékelés ott megy végbe, taglalja, hogy mi lyen születés előt t i (priori)

meghatározottságokkal rendelkezik a tudatunk és persze olvashatunk a kategorikus imperatívuszról, az erkölcsi törvény elvéről, a velünk született jóról is. Ekkor jelenik meg a deizmus filozófiája is, miszerint Isten megteremtette a világot és

magára hagyta. A felvilágosodás korszakához tartozik azonban (többek között) az ateizmus, az okkultizmus, az alkímia és más misztikumok is. Nem csupán a filozófia területén voltak azonban változások. Olyan politikai eszmék születtek meg a 18. században, amelyek modernizálva ugyan, de napjainkban is meghatározzák a politikai közéletet. Ekkor fogalmazódik meg például a liberalizmus és a konzervativizmus eszméje, de a felvilágosult abszolutizmus is. A legjelentősebb politikai művek közé tartozik Locke Két értekezés a polgári kormányzatról, ami a király és a nép között szerződésről szól, amelyhez mindkét félnek tartania kell magát vagy Montesquieu által írt Törvények szelleme, amely a három hatalmi ágról, s azok ideális

kapcsolatáról, működéséről szól. Ekkor jelenik meg az evolúciós történelemszemlélet, a vallásban a reformkatolicizmus, a zsidók polgári egyenjogúsításának elmélete valamint az első feminista mű is. A világ illetve a világkép napról napra változott, a tudomány öles léptekkel haladt előre, ahhoz azonban, hogy ezek a tanok és eszmék minél hamarabb és minél szélesebb körben elterjedjenek, a technika változására (a fent említett nyomdaiparra) is szükség volt. A szabadkőműves

páholyokat a felvilágosodás előkészítőjének, később pedig közvetítőjének tekinthetjük, hiszen a testvérek a felvilágosodás jegyében olvasták, terjesztették, megvitatták a különféle tudományos és politikai eszméket és tanokat.

Kulturális környezet

Ebbe a pontba tartoznak a kimutatható nemzeti sajátosságok, amelyek leginkább a szervezeti struktúrában és esetleg a vezetési módszerekben mutatkoznak meg, valamint ide tartoznak az esetlegesen kialakult magatartásformák, viselkedési szabályok is.

Európában a polgári eredetű és arisztokratákkal „megrakott” angol szabadkőművesség módosult az idők folyamán. A szerveződésnek ezt a formáját ugyanis a feudális társadalmak vették át. A nemesi, főnemesi testvérek elhatárolódtak a burzsoáziától – s ez igen rövid idő alatt ment végbe -, pedig a nemesség a lakosságnak csupán 1,5%-át tette ki. Európa keleti területein a felvilágosodás igénye sajátosan keveredett a feudális társadalom szerkezetéből adódó „nosztalgiákkal: a lovagkor romantikája, a keresztes hadjáratok kincsszerzőinek hagyatéka korbácsolta fel a fantáziát. A német, szláv vagy

magyar nemesi és rendi igények, előjogok és függések bonyolult rendszeréhez kellett idomulnia a szabadkőművességnek is.” A szabadkőművesség egyik legnagyobb jelentősége a különféle társadalmi kategóriák, vallási nézetek összefogásában volt, ami által enyhített az ideológiai feszültségen. Magyarországon azonban nem így volt. Hazánk egyharmada protestáns volt, akik a Carolina Resolutio (1731) miatt nem vállalhattak hivatalt, mert olyan esküt kellett volna tenniük, amilyet tiltott a vallásuk. Ezért az a néhány protestáns mágnáscsalád és a nemesség – akik fiai külföldi egyetemeket végeztek és megismerkedtek a felvilágosodás eszméivel – csatlakoztak a szabadkőművességhez. Nekik köszönhetjük tulajdonképpen az „országos hálózat kiépülését”. Mivel a tagok többsége protestáns volt, számukra a szabadkőművesség tolerancia-elve

nem csupán egy betartandó elv volt, hanem sokkal inkább cél. Az apparátusból való kirekesztettségük miatt igen intenzív volt gazdasági és politikai érzékenységük, s ezáltal fogékonyak voltak a felvilágosult abszolutizmus rendszerére. II. József türelmi rendelete változtatott ezen a helyzeten, a protestánsok vállalhattak, s vállaltak is hivatalt. II. Józsefet halála után azonban II. Lipót követte a trónon, akinél e téren számukra újra visszaesés következett…

Martinovics Ignác pesti szerb származású polgári, katonatiszti család fia, Ferenc-rendi szerzetes, majd egyetemi tanár Lembergben – tehát antifeudális jozefinista. 1790-ben az udvar szolgálatában állt, támadta a nemesi mozgalmat, a monarchia túlzásait elítélte. 1794-ben menesztették az udvar titkosszolgálatából. Az ambiciózus fiatalember továbbra is az érvényesülés útját kereste, s úgy vélte, hogy az áhított hatalomra és befolyásra szert tehet az elégedetlenkedők

összefogásával is. A jozefinista értelmiségiek számára például, akik II. József uralkodásának idején kerültek értelmiségi pályára II. Lipót uralkodása visszaesésnek számít- mint már említettem. Ennek következményeként a jakobinus, forradalmi eszmék ebben a társadalmi körben táptalajt találnak. Tehát a polgári reformokat akarók mindenképpen az elégedetlenkedők

között vannak, de ide tartoznak még a rendi felvilágosodás hívei is. E csoportok összefogásával hozta létre tulajdonképpen a jakobinusok titkos társaságát, amelynek berkeiben belül összeesküvés készülődött az ország függetlenségének eléréséért. Céljuk az uralkodó hatalmának korlátozása valamint a polgári reformok „életbe léptetése” volt. A császári titkosrendőrség azonban jól működött, gyorsan leleplezték a társaságot. 1794-ben letartóztatták, majd 1795 májusában (a többi vezetővel) együtt Budán, a generális-kaszálón – azóta Vérmezőn - kivégezték őket.

Azonban ez a fajta forró fejű, azonnali változásokat akaró, adott esetben az erőszakos tettektől sem visszariadó hozzáállás nem általánosítható a magyar testvériség egészére. A hagyományos, angolszász mintát követő szabadkőművesek a

forradalomra vágyókkal szemben legfőképpen szociális kérdésekkel foglalkoztak, a kultúra, a tudományok, a politika valamint a belső, csendes „önépítkezés” útján képzelték el céljaik elérését. A legtöbb testvér még csak nem is politizált nyíltan. „A magyar szabadkőművesek döntő többsége határozott, bölcs és megfontolt lépéseivel, kitartó „kalapácsütéseivel” sok esetben többet is tett a demokráciáért, a polgárosodásért és a keresztény-feudális állam létrejötte idején lerögzített, s a demokráciában is fundamentumnak tekinthető morális alapelvek és a spirituális orientációk megmaradásáért.” Nyílván más

egyebek mellett azt is belátták, hogy alaposság és „végiggondolás” nélkül, rövid idő alatt képtelenség lenne hazánkban tartós és ésszerű változásokat elérni, a „lassan járj, tovább érsz” elvet követve a megfontolt, lépésről-lépésre típusú változásokat részesítették (nem ok nélkül) előnyben.

Az EMNYT-nál is a legjobb példa erre a Martinovics-féle megmozduláshoz való hozzáállásuk - amelyre már utaltam az

előzőekben - az erdélyi felvilágosodott polgárok sem tartották feladatuknak a harcot, sokkal inkább a tudásra, a tudományokra koncentrálták erőiket.

Kommunikációs környezet

A szervezetek kommunikációjának elemzéséhez elengedhetetlen a szervezet kultúrájának említése, mert egy szervezet

kultúrája és kommunikációja egymást kölcsönösen meghatározó és alakító elemek. Minden létező közösség kialakítja kommunikációjának szokás- és eszközrendszerét. Kialakul, hogy ki kinek tartozik beszámolni az eseményekről , az is,

hogy kinek milyen megszólítás jár (pl.: ez a rendőröknél, katonáknál a legfeltűnőbb) Egy-egy szervezet kommunikációja így tehát a szervezeti kultúra tükre. A használt nyelv, a zsargon, a stílus, a kommunikáció formája, az eszközök a felszíni réteget képzik. Ezek alapján könnyedén elemezhetővé válik egy-egy szervezet viszonya környezetével valamint tagjainak

Page 10 / 15

kapcsolatrendszere. A kommunikáció az, ami élteti ezt a szokásrendszert és kultúrát, hiszen egy a szervezetbe újonnan bekerülő tag is e révén ismeri meg a belső értékeket, a szervezet filozófiáját, az érintkezés és a konfliktuskezelés szabályait – azaz minden egyes összetevőt.

Nemcsak „nagy” szervezeteknél, hanem még a kisebb csoportoknál (pl.: tanulócsoport) is megfigyelhető, hogy teljesen

elkülönül egymástól – érthető módon – a külső és a belső kommunikáció. Az a fajta belső kommunikáció, ami mindenfajta

információáramlást tartalmaz (beleértve adott esetben a nonverbális kommunikáció jelzéseit is) intern kommunikációnak nevezzük. Elsődleges célja a tagok közötti belső kohézió megteremtése, egyfajta összetartó erő, amire szükség van a közös célok eléréséhez szükséges előkészületekhez, magához a keresztülvitelhez, de még a teljesítmények értékeléséhez is. Ilyen intern kommunikációs eszközöknek tartom a különféle „jelképeket”, mint amilyen például a tápiszt. Eleinte a páholy - mint gyülekezőhely - nem viselt semmiféle jelképet. Akármilyen terem válhatott páhollyá úgy, hogy a padlón krétával egy négyszöget rajzoltak, amelybe minden tag belefért. Később kisebb lett a négyszög és a testvérek a körül foglaltak helyet.

Utóbb a négyszöget homokkal hintették be, amibe jelképeket rajzoltak – ezeket az ülések végén eltörölték. Később

kialakult s divatossá is vált a tápisz, amely egy rajzolt vagy festett szőnyeg. Szabadkőműves jelképek találhatók rajta valamin a páholyt ábrázolja kicsiben. A tápiszon a foknak megfelelő ábrák is találhatók. Egy (angolszász típusú) páholy három fokban végezhet munkát, dolgozhat inas-, legény- illetve mesterfokban. Magasabb fokú munka esetén az

alacsonyabb fokúak nem tartózkodhatnak a szentélyben. Az EMNYT-nál nem találtam olvasmányaimban olyan adatot, amely alapján feltételezhetném, hogy voltak jelképeik. Ha abból indulok ki, hogy a két csoport közötti „hasonlóságot” alapul veszem, akkor ezzel azt is feltételezem, hogy voltak

jelképeik, s ebben az esetben azt tartom valószínűnek, hogy ezek szabadkőműves jelképek lehettek. A másik, amit ide sorolnék, a titoktartás. A régi építőműhely a titoktartást rendkívül szigorúan vette – s így titkait meg is óvta. Sok más szokással együtt a titoktartás esküjét is átvették-megtartották a szimbolista szabadkőművesek.

Megesküdtek arra, hogy abból, amit a páholyban látnak, hallanak nem fognak semmit elmesélni, sem leírni sem más módon másokkal megosztani. (Ezt a korábban leírt 1912-es fogadalom szövegében is megtalálhatjuk.)

A belső kommunikációt alapvetően meghatározza a szervezet mértéke, struktúrája, profilja, de még az életkora és tradíciói is. Nyílván egy 10 fős kis csoport és egy több száz fős szervezet kommunikációja eltér egymástól, hiszen más típusú az

eszközigény, a továbbítás formája, de valószínűleg még a kommunikációs csatorna is.

A belső kommunikáció és a kommunikációs csatornák

Csatornák között megkülönböztetünk formális és informális csatornákat. A formális csatornák teszik lehetővé a felelősség, a hatalom, az ellenőrzés gyakorlását, valamint a munka megszervezését, elosztását a célok eléréséhez. (Ezek a formális csatornák a szervezeti struktúrára épülnek.) Az informális csatornák szervezeten belüli spontán emberi összetartást tükrözik. Struktúráját a szőlőtőhöz szokták hasonlítani: a tőke a „hírforrás” és belőle több irányba futnak szét a venyigék. Ez úgy néz ki, hogy a szervezet egy tagja hall valami „hírt”, ő továbbadja három-négy másik embernek, amit ők is tovább adnak - a „falusi pletyka” terjedéséhez hasonlóan. Hihetetlenül gyorsan képes ez a kommunikációs csatorna működni. A kommunikációs eszközök megválasztása is igen fontos tényező. Napjainkban érdemes lenne sok helyet szentelni e

témának, tekintettel az elektromos levelek, a mobiltelefon adta lehetőségekre, a videóra, a hangüzenet lehetőségére, a

filmre, a flipchartra, a slide showra és sorolhatnám a technika, a modernizáció előnyeit. Ebben az időben azonban a

személyes kommunikáció, a könyvek, a sajtó és a magánlevelek álltak csupán rendelkezésre – ebből is néhány csupán korlátozottan. Mivel a szabadkőműves testvérek és az EMNYT tagjai között is sokszor hatalmas fizikai távolságok voltak, az írásbeli kommunikáció különböző jellegű változatai voltak jellemzőek.

Formális például a választási rendszerük, ilyen például a szabadkőművesnél a golyózás. A társaságban testvérnek jelentkezőnek egyik feladata, hogy ír egy önéletrajzot, amely nem csak „adatait” tartalmazza, hanem egyfajta motivációs levél is, amelyben leírja, miért akar szabadkőműves lenni. Ezt az esszét fogja majd meghallgatni a páholy és ennek alapján ad le szavazatot felvételéről a golyók segítségével. A fehér golyó a felvétellel való egyetértést, a fekete az ellenzést, azaz az elutasítást jelenti. Ha a szavazásban teljes az egyetértés, akkor kitűzik a felvétel dátumát, amikor a jelentkezőt inassá fogják avatni. A másik vizsgált csoportot tekintve pedig a már említett levélbeli „tagsági meghívó” is ide sorolható. Informális például a már szintén említett ellenőrző bizottságok működése, aminek lényege részben a feljebbvalók munkájának, részben pedig a kiadott és elvégzett munkák ellenőrzése. (Ez a fajta működési rendszer némiképpen

emlékeztet Montesquieu hatalmi ágaival kapcsolatos ellenőrző funkcióra, amely a zsarnokságot, egyeduralmat hivatott megakadályozni.) Az informális csatornák meglétéhez a legjobb példát a Draskovich-rendszer alkotmányában találtam. Ezt a rendszert gróf Draskovich János – horvátországi szolgálata idején – tiszttársaival dolgozta ki. A „szabadság és függetlenség iránti szeretetük” végett önálló, külön szabadkőműves szervezetet akartak Magyarország és Horvátország számára létrehozni –

felszámolva a külföldtől való függést. Leginkább a felvilágosodott megyei nemesség gondolkodásmódját találhatjuk benne. Draskovich szabályzata uralkodóvá vált hazánkban. Kazinczy szerint ”minden megye legjobb koponyái ide vétették fel magukat s itt egyesültek”. A páholy neve (pesti) Nagylelkűséghez volt, ahol természetesen Draskovich volt a főmester. A társaság tevékenysége elsősorban a polgári reformokra terjedt ki, mint például az adó-, alkotmány-, iskola-, hadsereg- és kereskedelmi reformok. Alacsonyabb fokokban politizáltak, magasabb fokokban foglalkoztak alkímiával is. A szabályzat szerint: minden politikai ügyet „vagy a törvényes páholyokban, vagy gyűléseken, vagy levelezés által, vagy pedig követ útján, szóban intézünk. Formális páholyülést sem meghirdetni, sem megtartatni nem lehet, kivéve felvétel, előléptetés, kizárás alkalmával és a Nagy Ünnepen kívül, illetve ha közgyűlésre vagy részgyűlésre követek választása szükséges.” Továbbá: „Levelezés folyhat páholyok között vagy egy páholyon belül, egy Testvérrel, vagy a hivatalviselők

között, vagy egyes Testvérek között. Ha páholyok leveleznek egymással, a leveleket ismert írással elkészítve a Főmesternek kézbesítsék, aki aztán összehívja a páholyülést vagy összejövetelt, a levelet minden páholyhoz tartozó jelenlétében felolvassa, majd a szükséges következtetéseket megfogalmazza, és ugyan ilyen módon válaszol.” „A Főmester

ki előtt a rendre és a Testvérekre tartozó ügyek leginkább ismeretesnek kell legyenek, gondoskodjék arról, hogy a jelenlévő és távollévő Testvérekre azok úgy bízassanak rá, hogy a jelenlévők naponta, vagy annyiszor, ahányszor a rájuk bízott ügyekről vagy személyekről ugyanezen Főmesternek jelentést tegyenek – a távol lévők pedig jelentéseket írjanak neki. E levelezés kedvéért időlegesen jelöljön ki egy alkalmas levelezési kódkulcsot, mely azonban csak eme tárgyra szolgál, és az ügy befejeztével el lehet égetni.” Ezen kívül a belső kommunikáció – és az informális csatornák kialakulásának − egyik technikájának is tekinthetjük a barátságot, amelyet igyekeztek létrehozni és fenntartani a tagok között, amely azért sarkalatos pont, mert az igaz barátság

Page 11 / 15

magával hozza a jó hangulatú közös munkát, a bizalmat, a lehető legjobb együttműködést is – csak hogy pár dolgot említsek. A Draskovich-rendszer alkotmánya a következőképpen ír minderről: „…a Főmester különleges feladatai közé kell tartoznia a barátságra való törekvésnek a Testvérekben való felszítása, mégpedig nem a rideg-formális barátságra, mely nyilvánvalóan olyan, mintha nem is lenne, hanem a sűrű érintkezésen alapuló, bizalmas barátságra való törekvésnek. Ebben újfent inkább példát, semmint szabályokat kell a Mesternek nyújtania. Legyen egyik vagy másik Testvérrel szorosabb

barátságban, a barátság szent törvényeit alapjaiban becsülje és tartsa meg: látni fogja, hogy barátai, az ilyesfajta kapcsolat gyönyörűségétől megragadva, ezt a kölcsönös jóakaratot úgy fogják terjeszteni, hogy mindenki, nemcsak a renden belül, a barátság legszorosabb kötelékével fog összekapcsoltatni. Ehhez hozzátartozik a Nemeslelkűség és az Őszinteség lelkülete, melyben különösen ki kell tűnniük a Testvéreknek… A Barátság része a diszkréció is, azaz hogy a ránk bízott titkokkal bölcsen éljünk. Azokat vagy örök hallgatással temessük magunkba, avagy ha egyes titkokat a Rendnek felfedünk, ezeknek olyanoknak kell lenniük, melyeket a Rend kára nélkül elhallgatni nem lehet. Ez azonban nem sérti a baráti szövetséget, ami abból is nyilvánvaló, hogy a rend megőrzése az egész emberi nemzetség iránti jótétemény, melynek javára tekintettel bármely egyén javát hátrébb kell sorolni.” Az EMNYT kapcsán szabályzat nem, de bizonyítékok maradtak fent, amik alapján magánlevelezésben tartották a tagok egymással a kapcsolatot – legalábbis Aranka György fennmaradt kiterjedt levelezése erre utal.

Szervezeti struktúra

A szervezeteken belül az információ vertikálisan és horizontálisan áramlik a vezetéstől az alsó szintig és fordítva valamint a struktúra azonos szintjén helyet foglalók között is. Alapvetően négy szerkezeti struktúrát szokás megkülönböztetni: a pókháló típusút, a funkcionálist, a mátrixot és a személyiség központút. Ezek közül mind a szabadkőműves

szervezeteket, mint az EMNYT-ot a funkcionális típusú szervezeti struktúrába soroltam. Ez egy tipikus bürokratikus szervezeti struktúra, a hatalomnak és a felelősségnek a vezetőktől kiinduló megosztása, szigorú hierarchia és funkciók szerinti munkamegosztás a főbb jellemzője. A szerepkultúrának nevezett kultúrával együtt épül ki, itt ez alapján a vezetők és a beosztottak jogait és feladatait pontosan rögzítik, meghatározzák a formális kommunikáció csatornáit. Ebben a kultúrában fontos szerepe van az írásbeli kommunikációnak, szinte minden írásban történik - azaz írásban rögzítik a feladatokat, írásban dokumentálják a teljesítést és rendszeres – természetesen írásbeli –

jelentések készülnek. Arról már volt szó, hogy vallásbeli-, nemzeti- társadalmi különbségek nincsenek a testvériségen belül, hierarchia különbségek azonban vannak – és igen szigorúan is veszik őket a szabadkőműves páholyok és az EMNYT is. A szertartások és szokások sokáig szájról-szájra jártak. Eleinte nem vezettek jegyzőkönyvet. Később úgy gondolták, hogy a tagok felvételéről és magasabb fokra lépéséről – már a tagok miatt is – jó lenne valamilyen formában nyilvántartást vezetni. Az ülések „rendes” jegyzőkönyvét, amely már tartalmazza egy-egy tárgy feletti vitájukat, új eszmékről való

elmélkedésüket, közügyekről folyó elbeszélgetéseiket, csak jóval később kezdték el vezetni. Sokáig nem vezették a „pénzmozgást” sem – azaz az adott alamizsnákat – mert úgy vélték, az emberszeretet e formáját csendben kell végezni, s a szövetség titkai közé tartozik. Azonban a későbbiek folyamán nem volt ez ilyen egyszerű, mint amilyennek tűnik.

Valószínűleg a titkosság miatt (is) nem az adott ország nyelvén íródtak a jegyzőkönyvek, hanem sokáig titkos írással írták le a történteket. (Ilyen titkosírással írt jegyzőkönyveket „fordított le” Pálóczy Horváth Ádám.) A 20. században változott mindez, ekkor már a titkár építészeti rajzot készített, amely magát a jegyzőkönyvet jelenti. Ezeket már nem titkosírással, hanem a páholy anyanyelvén vezették. A testvériség titkosírása rendkívül változatos, a

legismertebb alapja egy kilencrácsos négyzet. Az EMNYT az első üléstől fogva szinte a legutolsóig vezetett jegyzőkönyvet, amelyet Perényi könyve szerint a Kolozsvári Katolikus Lyceum könyvtárának egy különszobájában található. Aranka volt a titkár – azaz titoknok – ő vezette a

jegyzőkönyvet. 1798. június 26-án volt az az ülés, amelyen gr. Teleki Mihály átvette a társaság igazgatását, mert Aranka

lemondott a titkárságról. Mivel ezután Aranka a jegyzőkönyveket és egyéb iratokat sem gondozta, ettől kezdve hiányosak a jegyzőkönyvek, kevés adat maradt fent. Arról, hogy milyen nyelven írták, nem esik szó, nyilván azért, mert anyanyelvükön, magyarul vezették a jegyzőkönyvet, s nem titkosírással.

A vezetési stílus típusok és a kommunikáció mennyisége, irányultsága, funkciója, csatornái között közvetlen összefüggés van. Minél inkább „demokratikus” egy vezető döntéshozáskor, annál több kommunikációra és időre van szükség a

döntéshozatalhoz.

Vezetési stílus és kommunikáció

A szabadkőműves testvériség a jóakaratú parancsoló típusú vezetői stílus jegyeit hordozza magán. Ez a fajta irányítás épít a beosztottak véleményére, de csak bizonyos mértékben. Kommunikációjában fontos szerepe van az ellenőrzésnek. A belső kommunikációnál már említett – főleg a baráti kapcsolatról szóló – részből remekül érzékelhető, hogy a Draskovich-

rendszer Főmestere sokkal inkább hasonlít egy humánus koordinátorhoz – természetesen a szigorú szabályokat betartva és betartatva -, aki utat mutat és irányít, mint napjaink kemény kezű igazgatói (mint vezetők), akik többsége manapság nem foglalkozik sem humánus, sem baráti sem más kapcsolatokkal. Utat mutatni sem emberségesség, sem empátia sem más emberi téren nem óhajt, csupán döntéseket hoz és parancsol – s mindezt a minél nagyobb profit érdekében. Ehhez képest a másik vizsgált társaság sokkal lazább - mondjuk így - működési szabályzattal rendelkezik, típusra a konzultatív irányításhoz tartozik. Ez a vezetési variáció támaszkodik a beosztottak ötleteire, javaslataira, nem nélkülözi a mindkét irányú intenzív kommunikációt. Itt a motiválás egyik eszköze a bevonás a testületi vélemény kialakításába. A fennmaradt jegyzőkönyvekben például olvashatunk arról, hogy az első ülések alkalmával vitát nyitottak arról, hogy milyen fajta tevékenység lenne még a fontos a Röpiratban megemlítetteken kívül, milyen munka az, amivel a közös célokat elérhetik, segíthetik. Azaz a tagokat bevonják a munka meghatározásába, megkérdezik és figyelembe veszik véleményét. Lehetőséget adtak az eltérő vélemények elmondására is, ennek fényében, úgy vélem nem kérdőjelezhetjük meg a kétirányú kommunikáció meglétét.

Válságkezelés a szervezeten belül

A szervezet működésének próbatétele a szinte kikerülhetetlen könnyebb vagy súlyosabb válságos helyzetek és az ezekkel járó (vagy éppenséggel ettől független) emberi konfliktusok. Csak olyan szervezet tud tartósan fennmaradni, amely képes

Page 12 / 15

alkalmazkodni a környezet változásaihoz, képes maga is változni. A konfliktusok azonban nem csak az átalakulások

időszakában keletkeznek, hiszen a munka alatt felmerülő érdek- vagy véleményellentét ugyanúgy kiválthat konfliktust. Összeütközhet az egyéni érdek a csoportérdekkel, de egyének érdekei és véleménye is. Mindez – természetesen – az

adott szervezet eredményességére nézve meghatározó lehet, s ez különösen nehéz feladat elé állítja a vezetőket.

Mindvégig szem előtt kell tartani, hogy a feladatokkal, célokkal esetleg eszmékkel való azonosulás mértéke (is) döntően

befolyásolja a munka sikerét – tekintet nélkül arra, hogy ez egy „változás/változtatás” vagy egy éppen induló szervezet célkitűzése. Ezek a konfliktusok gyengítik az összetartást, a kötődést, polarizációt hozhatnak létre, megronthatják a

munkalégkört, s munkakedv elvesztéséhez, a teljesítmény romlásához vezethetnek – azaz a vállalati/szervezeti kultúra gyengülését okozhatják. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a konfliktus egy erősen negatív jelenség, azonban nem feltétlenül káros, hiszen hozzásegít a rejtett problémák feltárásához, felszínre hozhat rejtett értékeket, új szempontokat.

Az ember „csak ember”, ezért a felvételkor vizsgált és megkövetelt erkölcsösség, a józan ész és a – nyílván meglévő - erények ellenére előfordult, hogy néhány Testvér letért a helyes útról. Hibáztak, amivel kárára lehettek a Rendnek,

társaiknak, vezetőiknek. A Draskovich Observance kétféle vétket említ. Az egyik, amikor Testvér sért meg egy másik Testvért, a másik, amikor a tag az egész Rend ellen vét. Az első eset „kezelése” teljes mértékben a delikvens Főmesterének hatáskörébe tartozik, azaz a páholy hatáskörében marad, nem lesz a bűn elkövetése és elkövetője kitéve - a

Renden belüli - nyilvánosságnak. Ezzel szemben elég kidolgozottnak mondható menete volt a Rend ellen elkövetett vétkeknek. Ilyen esetekben a „jó útra terelést” több lépcsőben határozták meg. Az első lépcsőn a Főmester figyelmezteti a

bűnöst vétségére, az előírás szerint szigorúan, de nem bíráló, hanem baráti hangon. A második lépcsőn – ha az első nem

vagy nem eléggé volt eredményes – akkor a két Segéd, esetleg még néhány Testvér jelenlétében szigorúan megrója vétkéért a „bűnöst”, s figyelmezteti, hogy a továbbiakban kénytelen lesz a bírálását átadni a páholynak. Ezen a lépcsőn

tehát már – korlátozottan ugyan, de – a nyilvánosság előtt utasítják rendre. Ha ez sem hatásos, a harmadik lépcsőn a

szabályok szerint: „Ha a Testvér által elkövetett hiba valamely meggyökeresedett szokásból ered, és annak helyrehozatala aligha remélhető, az ilyen Testvér lassanként, ítélet nélkül mellőzhető és a közös dolgoktól távol tartható, és néhány Testvért meg kell bízni az ő szemmel tartásával.” Negyedik lépcsőn, ha kiderül, hogy a Testvér „előre megfontolt

szándékkal” követte és követi el bűneit – azaz szándékosan akar ártani a Rendnek – azonnal elbocsátandó a páholyból, s emellett minden páholyt értesíteni kell az esetről, nehogy más páholyhoz csatlakozhasson. A megrótt Testvérnek lehetőségében áll fellebbezni, amelyet a közgyűlésnél (a Szabadkőművesség legfőbb fóruma) tehet meg vagy követelheti egy törvényszék felállítását, amely néhány Főmesterből és idősebb Testvérekből áll. Az EMNYT működésével kapcsolatban leginkább jegyzőkönyvek maradtak fent, amelyekben ilyen jellegű adatok nem

találhatóak. Azonban véleményem szerint − mivel merőben más jellegű munkát végzett − a titkosságra is sokkal kevésbé lehetett szükség, tehát engedékenyebbek voltak a szabályok.

Válságkezelő kommunikáció a külvilág felé

A külső – azaz a vállalattól kifelé, a környezete felé irányuló kommunikációt a szaknyelv extern kommunikációnak nevezi. A begyűjtött információ teszi világossá, hogy mire kell felkészülnie, milyen külső ingerekre kell válaszolnia, milyen körülményekhez, lehetőségekhez kell alkalmazkodnia az adott szervezeteknek – és az erre való válasz, információ, reakció az, amit extern kommunikációnak nevezünk. Egy szervezet működésében előállhat olyan nehéz helyzet is, amelyek ezt az extern kommunikációt is érzékenyen érintik. Adódhat egy csőd, egy felszámolási eljárás, egy-egy elmarasztalható vállalati magatartás, vagy akár üzemi baleset vagy katasztrófa is, amely nem marad rejtve az üzleti partnerek, a hitelezők, a hatóságok, a fogyasztók, a közvélemény előtt

sem. Ilyen esetekben a vállalat kommunikációjának célja a bizalom megőrzése vagy a megrendült bizalom visszaszerzése. Ez sem példátlan sem a szabadkőműves testvériségek sem pedig a Nyelvmívelő társaságnál. Ez utóbbinál példaként ott van a már említett elhatárolódás az olyan szélsőséges viselkedéstől, mint például a Martinovics-összeesküvés. A másik csoportnál, a szabadkőműves testvériségnél pedig a már szintén említett „elkorcsosulásoktól”, mint pé ldáu l az illuminátusoktól, rózsakeresztesektől vagy éppen a kevésbé szélsőséges, mégis különböző francia irányzattól való elhatárolódás. Az esetleges kellemetlen helyzetek kialakulásának megelőzésére vagy mai szavakkal egy lejárató kampány elkészítésének meghiúsítása érdekében – igen előrelátóan – védekeztek az ellenségeik ellen: „Az ilyenfajta ellenségeket több testvér által kell folyamatosan vizslatni, figyelni, körülvenni, hogy neki magának alig legyen ideje bármiféle, a Rend vagy a Testvérek elleni machinációra, és hogy az, amivel esetleg próbálkozik, azonnal ismertté válván késedelem nélkül megelőzhető legyen. Bizonyos, hogy a Szabadkőművesség semmilyen mestersége oly sok munkát, leleményt é s fáradtságot nem igényel, mint személyek effajta megfigyelése. Ettől függ ugyanis a Rend és a Testvérek egész boldogulása, ettől függ a világ és az emberek rólunk való ismerete és képe, mely nélkül semmilyen előrelépést remélni nem lehet. Ezáltal lepleződnek le ellenségeink és ezáltal védhetők ki és büntethetők meg – így ismerszenek meg a barátok és így lehet segíteni őket. …egyetlen ellenséget sem lehet magára hagyni, hanem ki-ki mellé, tehetségéhez mérten egy-egy

Testvért kell rendelni, hogy az őt kitapasztalja, minden szavát, tettét figyelje, azokat a Főmesternek jelentse és amennyire lehet, az ellenséget helyes irányba terelje. Ahol pedig e jobbítás hiábavaló, a Főmester feladata, hogy magát vagy a Testvéreket ily nagy rosszakaró ellen vagy a saját páholya révén, vagy más páholy segítségével biztonságba helyezze, és az olyat, aki nyíltan veszélyezteti bármely Testvér becsületét, vagyonát, életét, azt a tervének végrehajtására való hatalomtól és hitelétől megfossza.” Véleményem szerint ennek az előrelátásnak és biztonsági intézkedéseknek sok esetben meg is volt az eredménye.

Dolgozatomban megpróbáltam tényekkel alátámasztva bebizonyítani azt, hogy a különféle civil szervezetek mind

évszázadokkal ezelőtt, mind napjainkban ugyanúgy működnek, mint amit korunk szervezeti kommunikációnak nevez, ami kissé hibásan vagy félrevezetően csupán a vállalatok kommunikációjával foglalkozik.

Összegzés

A szabadkőművesség működése és kommunikációja az elmúlt idő tekintetében némiképp megszégyenítő a mai vállalatok kommunikációját nézve – hiszen az a sok idő eltelte alatt nem sokban változott – ezzel szemben azonban a m a i

szervezetek folyamatosan átalakulnak, módosulnak. A fenti gondolatot igyekeztem minél erőteljesebb bizonyítékokkal alátámasztani, ezért nem csupán egy ország szabadkőművességének működését vettem górcső alá, hanem részben globális, európai méretekben ke res tem

Page 13 / 15

információkat érvelésemhez, részben pedig egy kisebb, behatároltabb munkásságú, de ugyanazon elveket valló társaság

munkásságát tanulmányoztam az elérhető dokumentumok alapján, azt szándékozva ezzel bemutatni, hogy „kicsiben” é s „nagyban” is ugyanúgy vagy nagyon hasonlóan működött kommunikációjuk. Az EMNYT munkáságán keresztül megtapasztalhattuk azt is, hogy egy-egy kisebb szervezet is lehet nagyon hatékony. A talált tények alapján úgy gondolom, nagy körvonalakban ugyan, de sikerült bebizonyítanom, hogy a különféle civil szervezetek beletartoznak a szervezeti kommunikáció által levezetett működési rendszerekbe, ezek is vállalatként működnek, azaz akár úgy is tekinthetünk rájuk, mint a modern vállalatok „előzményeire”. A két vizsgált ágensről úgy gondolom elmondhatjuk, hogy mai tekintettel nézve is remekül kommunikáltak, szervezettségüket tekintve dicséretre méltóan működtek, ámulatba ejtően jól strukturáltak voltak és mindenképpen elismerésre méltó az a tény is, hogy igen előrelátóan még a belső- és külső „válságkezelésre” is gondoltak, amit én – igen

naivan - korunk problémájának, sajátosságának véltem.

Felhasznált irodalom

• Nyárády Gáborné - Szeles Péter: Public Relations I. Perfekt Zrt, 2005, Budapest • Jászberényi József: A magyarországi szabadkőművesség története, PrintXBudavár Kiadó, 2005. Budapest • Abafi Lajos: A szabadkőművesség története Magyarországon, Akadémia Kiadó, Reprint sorozat, 1993. Budapest • Balassa József: A szabadkőművesség története, Hungária, 1924. Budapest • Jancsó Elemér: A magyar szabadkőművesség irodalmi és művelődéstörténeti szerepe a XVIII. században, kiadó: Ady Endre Társaság, 1936. Cluj • Perényi József: Aranka György Erdélyi Társaságai, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988. Budapest • Németi Judit: Aranka György és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság, Nyugati Kapu, Budapest, 2009./1. • Jászberényi József 2002: ”Az Ember áll százmillió Én-ből” (Egy fontolva haladó szabadkőműves polihisztor, filozófus: Aranka György), Irodalomtörténet 7/1

• Aranka György Erdélyi Társaságai, szerkesztette: Enyedi Sándor, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988, Budapest • Jászberényi József: „A nap s az emberiség s a történelem keletről nyugatra tart” (Magyarország a napnyugati civilizációban) PrintXBudavár Zrt (kiadó), 2008, Budapest • Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Akadémia Kiadó, 1980, Budapest • Jancsó Elemér: Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai, Akadémia Kiadó, 1955, Bukarest • Gradvohl Edina-Jászberényi József: Európai művelődéstörténet, L’Harmattan Kiadó és a Zsigmond Király Főiskola,

2007, Budapest

• H. Balázs Éva: Bécs és Pest-Buda a régi századvégen 1765-1800, Magvető Kiadó, 1987, Budapest • Borgulya Istvánné – Barakonyi Károly: A vállalati kommunikáció, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004, Budapest • Jászberényi József: „A Sz: SOPHIA’ Templomában látom én felszentelve Nagysádat” (A felvilágosodás korának magyar irodalma és a szabadkőművesség) Argumentum Kiadó, 2003, Budapest • Draskovich Observance, Kézirat

Forrás:

1. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/20/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_1_resz

2. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/20/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_2_resz

3. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/21/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_3_resz

4. rész: hhttp://emtv.blog.hu/2010/07/22/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_4_resz

5. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/23/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_5_resz

6. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/26/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_6_resz

7. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/27/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_7_resz

8. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/28/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_8_resz

9. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/29/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_9_resz

10. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/30/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_10_resz

11. rész: http://emtv.blog.hu/2010/08/02/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_11_resz

Page 14 / 15