kertészkönyvtár Czáka Sa rol ta – Füstös Zsuzsanna – Hrotkó Károly

A növényszaporítás ábécéje

Oltás, vetés, dugványozás

7. átdolgozott kiadás

5

BEVEZETÉS

Aki kertjének kincseit maga szaporítja és neveli föl, igazi sikerélményre számíthat. Sokan kedvteléssel birkóznak e szép fel-adattal, mások viszont túl óvatosak: nem tudják, hogy a magot mikor, hogyan, hová vessék, esetleg egy hajtást sem mernek meggyökereztetni. Talán úgy vélik, hogy a kertészkedéshez tehetség, úgynevezett zöld ujj szükséges. Ez nagyjából így is van, ám az a bizonyos tehetség vagy inkább képesség elég egyszerűen megszerezhető, a legtöbb fogás megtanulható.

A természetet utánzó mesterséges szapo-rítás egyidős az emberi kultúrával. A vetés-nek több évezredes múltja van, a növények ivartalan szaporítását pedig már Babilon-ban magas fokon űzték. A gyakorlatias kí-naiak ősi módszerei ma is használatosak. Az embernek ugyanis mindig erős vágya volt, hogy növényeit megsokszorozza, s új, jobb típusokat (ma azt mondjuk: fajtákat) te-remtsen, nemesítsen.

Könyvünkben foglalkozunk a növény felépítésével, szaporításra használható szer-veivel, a szaporítás körülményeivel, a föld-del, az edényekkel, az eszközökkel és a se-gédanyagokkal.

Magát a szaporítást két fő fejezetben tár-gyaljuk: az egyik az ivaros, a másik az ivar-talan eljárásokról szól. Ismertetjük a külön-féle módszereket, a technikai tudnivalókat is. Végül röviden összefoglaljuk a különle-ges szaporítási módokat.

Sok-sok kertművelőnek nem volt lehető-sége a nagyszüleitől vagy a szüleitől ellesni a „tudományt”. Az ő számukra hasznos lehet a szaporítás gyakorlati ismereteinek leírása. Szolgáljon ez a könyv bátorításul azoknak, akik eddig úgy vélték, hogy a vetés, az oltás boszorkányság vagy művészet, amelyet ki-zárólag a beavatottak végezhetnek. Egy kis növényismerettel, néhány, a háztartásban föllelhető eszközzel, türelemmel, eredmé-nyesen nevelhetünk új növényeket. A ma-gunk teremtette életnek pedig rendszerint nagyobb az értéke, a becsülete, mint a ké-szen kapott, drága pénzen vett csemetének.

Ajánlásunkat erősítse meg Bereczki Má-ténak, a 19. század kertész tudósának a Gyümölcsészeti vázlatokban leírt javaslata. „Azt mondja az írás: »Azon fa, mely jó gyü-mölcsöt nem terem, kivágatik és a tűzre vette-tik…« A gyümölcsészet (pomológia), melynek az evangelista idejében talán még nevét nem ismerték, ma már az emberi nemnek egyik áldást hozó tudományává nőtte ki magát. Tanuljuk meg e tudománynak legalább az ABC-jét, és nemcsak egy–ketten, hanem minél többen, és azonnal rájövendünk az or-vosságra, mellyel silány gyümölcsöt termő fá-inkon segíthetünk. Tanuljuk meg a fanemesí-tést, helyesebb szóval az ojtást minél többen!”

1. ÁB RA

Öntözés palántázás után (Házi kertész az az: hasznos és tapasztalatokkal erősíttetett oktatás.

Füskuti Landerer M. Pozsonyban és Pesten, 1796)

A  szaporítás megértéséhez ismernünk kell azokat a növényi szerveket, amelyekből új egyedek hozhatók létre. Ilyen mindenek-előtt a termés és a mag. Ezt követően írunk a csírázásról, majd a keresztezés, a hibridi-záció szerepéről.

A nem kifejezetten szaporodást szolgáló, úgynevezett vegetatív növényi szerveket: a szárat, a gyökeret és a levelet széles körben használjuk szaporításra. Ezekről is ejtünk bevezetésként néhány szót. Megismerke-dünk a járulékos gyökér- és rügyképződés-sel, valamint a szervátültetés (a transzplan-táció), vagyis az oltás biológiai alapjaival.

A TERMÉS A MAG HORDOZÓJA

A szaporodást és elterjedést szolgáló növényi részek közül a legfontosabb a mag, amely magában hordozza az élet folytatását, a csírát.

A mag a virágzást és a megtermékenyü-lést követően a magkezdeményből kép-ződik, a termőlevelekből pedig kialakul a termés. A  termés fő feladata, hogy az érés során megvédje a magot a káros környezeti hatásoktól, később pedig elősegítse az érett magvak terjedését.

A gyakorlatban a terméssel találkozunk. Termést takarítunk be, s a betakarítás után különböző módokon különítjük el a magot a terméstől. Bizonyos esetekben (például gabonafélék, sárgarépa, petrezselyem, bár-sonyvirág, napraforgó) termést is vetünk.

Termesztett növényeink terméseit legjel-legzetesebb tulajdonságaik és a környezet-hez való alkalmazkodásuk alapján a követ-kezőképpen csoportosítjuk.

Magános termések

Egy virágból a fejlődés során egy termés ke-letkezik, ez pedig felnyíló vagy zárt lehet.

Felnyíló termések. Többnyire száraz termé-sek, több magvúak, érett állapotban kinyíl-

nak, és a magvakat elhullatják. A felnyílás során szétváló részek a kopácsok.

– A  tüszőtermés egy oldalon, a hasi rész mentén nyílik fel. Tüszőtermése van a mezei és a kerti szarkalábnak (2/a ábra).

– A  hüvelytermés a hasi és a háti varrat mentén, felülről lefelé, két kopáccsal nyílik. Ebbe a csoportba tartoznak fontos takar-mánynövényeink: a csillagfürt, a lednek, a nagy fehérjetartalmú, értékes lóbab és min-dennapi táplálkozásunk nélkülözhetetlen nö-vényei, a bab (2/b ábra), a borsó és a lencse.

– A becőtermés a káposztafélékre jellem-ző, a becő a két varrat mentén, alulról fölfe-lé nyílik. A válaszfal a maggal együtt marad (2/c ábra).

– A  toktermések különbözőképpen nyíl-nak fel. A  válaszfalaknál nyílik az őszi ki-kerics, rekeszesen a vöröshagyma. A  tok csúcsa nyílik ki a szegfűn, a kankalinon,

NÖVÉNYTANI ALAPOK

2. ÁB RA

Magános, felnyíló terméseka) szarkaláb tüszőtermése,

b) bab hüvelytermése, c) káposzta becőtermése, d) mák lyukakkal nyíló toktermése

a) b) c)

d)

8

lyukakkal nyílik a mák (2/d ábra), a pipacs, a harangvirág toktermése. A  vadgesztenye toktermése többé-kevésbé húsos, ez átme-net a húsos termésekhez. Felnyíló húsos termése van például a szerecsendiónak.

Zárt termések. A száraz zárt termések álta-lában egymagvúak.

– A  makktermés termésfala vastag, a maghéjjal nem nő össze, rendszerint a felle-velekből keletkezett kupacs borítja. Makk-termése van a fák közül a mogyorónak, a gesztenyének (3/a ábra) és a tölgynek. A  kendernek kisméretű, kupacs nélküli makkja van.

– A szemtermés termésfala – ellentétben a makkterméssel – a maghéjjal összenőtt. Ez a leggyakrabban előforduló terméstípus a gabonafélékre (búza, rozs, árpa, rizs, kuko-rica) (3/b ábra), a pázsitfűfélékre jellemző.

– A  kaszattermés alsó állású magház-ból fejlődik, ezért a termésfalat részben a vacok, a virág tengelyének felső, kiszélesedő része alkotja. Kaszattermése van a fészke-sek családjába tartozó sokféle dísznövény-nek, például a kanadai aranyvesszőnek, a százszorszépnek, a rézvirágnak, a dáliának, a pillangóvirágnak, a bársonyvirágnak, a krizantémnak, a körömvirágnak; a zöldség-félék közül a salátának, a feketegyökérnek

(3/e ábra), a gyógynövények sorában a ka-millának, az olajos növények közül a nap-raforgónak.

– A  lependék- vagy szárnyas termés zárt makktermés, rajta a mag terjesztését szol-gáló szárny alakult ki. Ilyenek továbbítják a kőris, a juhar, a szil (3/f ábra), a bálványfa magvait.

– Ikerkaszat az ernyősök családjába tar-tozó sárgarépa (3/c ábra), petrezselyem, zel-ler és kapor termése.

– A hasadó termés a mályvafélékre jellem-ző; ez egymagvú, zárt részekre esik szét.

– A  makkocska úgy jön létre, hogy az eredetileg többrétegű forrt magház egy-egy magvú, két vagy négy résztermésre válik szét. A makkocska termés az ajakosok és az érdeslevelűek családjára jellemző. A gyógy-növények közül a majoránna, a kakukkfű, a levendula, a menta, az orvosi zsálya (3/d ábra), a kerti virágok közül a paprikavirág, a nefelejcs termése ilyen.

Húsos termések. Termésfaluk vagy egészen, vagy külső és középső rétegében nedvdús és élénk színű.

– A  bogyótermés termésfalának külső héja hártyás, a középső és a belső húsos, lédús. Ide tartozik a szőlő, a paradicsom (4/a ábra), a tojásgyümölcs. Ebbe a cso-

3. ÁB RA

Magános, zárt, száraz terméseka) szelídgesztenye makktermése, b) kukorica szemtermése, c) sárgarépa ikerkaszat termése, d) orvosi zsálya makkocskája, e) feketegyökér

kaszattermése, f ) szil lependéktermése

4. ÁB RA

Magános, zárt, húsos terméseka) paradicsom bogyótermése, b) köszméte álbogyótermése, c) uborka kabaktermése,

d) narancstermés keresztmetszete, e) dió csonthéjas termése

a)

b)

e)

e)c) d) f)

a)

b)

c)

d)

portba soroljuk a paprika felfújt bogyó-ját is.

– Az álbogyó kialakításában a vacok is részt vesz. Álbogyó egyebek között a ribisz-ke és a köszméte (4/b ábra) termése.

– A kabak- vagy közismert nevén a tök-termés terméshéjának külső rétege vastag, kemény, középső része húsos, a belső leves állományú. A sütő-, főző- és takarmánytök, a dinnyék és az uborka (4/c ábra) a jellegze-tes képviselői.

– A narancstermés héja bőrszerű, belül a hártyás választófalak közötti üregek nedv-dúsak. A  citrom, a narancs (4/d ábra), a mandarin, a grépfrút termése ilyen.

– A csonthéjasok külső terméshéja bőrsze-rű, középső része nedvdús, a termésfal belső része csontkemény (4/e ábra). Ilyen termése van a legkedveltebb gyümölcsféléinknek: a meggynek, a cseresznyének, a szilvának, a kajszinak és az őszibaracknak. A  mandu-la középső, húsos termésfala az érés során megszikkad és a külső termésfallal együtt felnyílik.

Csoportos termések

A  terméscsoport vagy csoportos termés elnevezést akkor használjuk, ha egy virág több termőjéből keletkezik a termés, úgy, hogy a magházak a virágban nem nőttek össze.

– A  tüszőcsokor terméscsoport a boglár-kafélék egy részére: a haranglábra, a hu-nyorra (5/a ábra), a sisakvirágra jellemző. Ezek magházai érés után elválnak.

– Az  almagyümölcsűek magháza bele-süllyed a virágtengely kiszélesedő részéből keletkezett vacokhúsba. Ide tartozik a gyü-mölcsök közül az alma (5/b ábra), a berke-nye, a birs és a naspolya. A díszcserjék közül a galagonyának, a madárbirsnek, a tűztövis-nek ilyen a termése.

– Az aszmagos terméscsoportban az asz-magok a vacokkúp felületén elszórva, néha besüppedve helyezkednek el. A  szamóca gyümölcse ilyen (5/c ábra). Érés után szét-hulló aszmagcsomó jellemző az iszalag és a hérics termésére. A csipkebogyó (vadrózsa) aszmagjait húsos vacok veszi körül.

– A csonthéjas terméscsoportok közül a sze-deré (5/d ábra) és a málnáé húsos vacokkú-pon elhelyezkedő, apró csonthéjas termés. A bodzán a vacok húsos termésfallal veszi körül a csonthéjas gyümölcsöket.

Terméságazatok

Ha a virágzat egyes virágaiból keletkezett különböző termések a fejlődés során össze-nőnek, a virágzatból terméságazatok jön-nek létre. Közös termésfal veszi őket körül. Ilyen például a répa gomolytermése (6/a

9

5. ÁB RA

Csoportos terméseka) hunyor tüszőcsokor terméscsoportja, b) alma

terméscsoport hosszmetszete, c) szamóca aszmagos terméscsoportja, d) szeder bogyós terméscsoportja

6. ÁB RA

Terméságazatoka) répa gomolytermés tokterméságazata, b) epertermés

makkterméságazata, c) ananásztermés bogyótermés ágazata, d) fügegyümölcs csonthéjas terméságazata

a) b)

c)

d)

a) b)

c)

d)

10

ábra), amely tokterméságazat, az eperter-més (6/b ábra), amely makkterméságazat, az ananász, amelyen sűrűn egymás mellett álló bogyótermések alkotnak terméságaza-tot (6/c ábra), a fügegyümölcs pedig csont-héjas terméságazat (6/d ábra).

A csírázás

A  mag élő szervezet, amely folyamatosan lélegzik és anyagcserét folytat. Az érett mag megfelelő körülmények között (víz, levegő és a szükséges hőmérséklet jelenlétében), a benne raktározott tápanyagok felhaszná-lásával fejlődésnek indul, azaz kicsírázik, majd önálló növényként fejlődik tovább.

A magvak csírázásának számos feltétele van, erről a következőkben részletesen is írunk.

A nagyobb magvakban a csírázás kezde-tén szabad szemmel is megkülönböztethető a gyököcske, a szik alatti szár, a sziklevél és a rügyecske (7. ábra).

A csírázás során először a gyököcske je-lenik meg, majd pedig a sziklevelek és a lomblevél-kezdemények. A gyakorlatban a két-három lombleveles kis növényt palán-tának, a fás növények $atal magoncait cse-metének nevezzük.

Szülők és utódok

Két különböző tulajdonságú (rendszerint különböző fajú vagy fajtájú) szülő keresz-tezéséből jön létre a hibrid, az úgynevezett keresztezési származék. A  természetben spontán is keletkeznek hibridek. A  ter-mesztésben az ember tudatosan használja a hibridizációt. Az utódok ugyanis a két szülő kedvező tulajdonságain kívül új értékekkel gazdagodnak, rendszerint életrevalóbbak, bővebben teremnek és egyöntetűbbek, mint bármelyik szülőjük. Ezt nevezik hete-rózis hatásnak.

Mindannyian hallottunk már a hibrid kukoricáról, amelynek teljesítménye (ter-mőképessége) messze fölülmúlja a szülőkét.

A  keresztezéssel előállított F1 hibri-dek pozitív tulajdonságai azonban csupán egyetlen nemzedékben érvényesülnek, további szaporításuk súlyos csalódáshoz vezet. A  következő szaporulat vagy vegyes

8. ÁB RA

Az F1 hibridek jó tulajdonságai (a heterózishatás) csak egyetlen nemzedékben érvényesülnek, a továbbiakban látványos a leromlás

7. ÁB RA

A babszemben szabad szemmel is látható a csíranövény

A vonal × B vonal F1 F2 F3 F4 F5 F6 F7

11

és értéktelen lesz, vagy egyáltalán ki sem kel, mert a mag nem csíraképes (8. ábra). Ez az oka annak, hogy ha gyönyörűen, bőven termő zöldségnövényekről (például F1 hibrid paprikáról, paradicsomról vagy uborkáról) magot fogunk, s azt elvetjük, semmirekellő utódokat kapunk. Ugyanezt tapasztalhatjuk a csodás, nagyvirágú F1 hib-rid petúniák, bársonyvirágok utántermesz-tésekor is. A  hibrid magokat tehát minden esztendőben vásároljuk meg, s a belőlük kelt növényekről ne gyűjtsünk magot, mert fá-radozásunk hiábavaló, próbálkozásunk csa-lódáshoz vezet.

A VEGETATÍV SZERVEKSzámos növénynek a rögzítést, a növeke-dést, az asszimilációt szolgáló szerveiből természetes körülmények között is új egyed fejlődik. Gondoljunk például a szederre, amely gyökérsarjaival, a szamócára, amely indanövényekkel vagy a hagymás virágokra, amelyek hagymáikkal a természetben is ter-jednek. A szaporodást tehát nem csupán a generatív virág és termés szolgálják, hanem a növény vegetatív részei is. A növényeknek ezt az adottságát használja föl az ember az ivartalan (vegetatív) szaporítás során. Ve-gyük sorra tehát ezeket a szerveket.

Hagyma, gumó, hagymagumó. Ezek a többnyire föld alatt levő növényi részek a tápanyagok tárolását, a kedvezőtlen idő-járási viszonyok átvészelését szolgálják. Megfelelő hőmérséklet és nedvesség ha-tására gyökeret fejlesztenek és kihajtanak. Elvirágzás után a növény föld feletti része elszárad, a kitartószervek pedig szaporítás-ra alkalmassá válnak. Ilyenkor fölszedjük a sarjgumókat, leválasztjuk a $ókhagymá-kat, majd alkalmas időben újból elültetjük őket. Hagymáról szaporítjuk a tulipánt, a jácintot, az étkezési hagymákat, a liliomo-kat; gumóról például a cikláment, a gumós begóniát; hagymagumóról egyebek között a kardvirágot (9. ábra).

Gyökér, gyökérsarj, gyökértörzs. A gyö-kérzet a növény támasztórendszere. Gyak-ran képződnek rajta járulékos rügyek, sarj-növények, melyek szaporításra alkalmassá teszik a gyökeret. Gyökérdugványozással szaporítható például a torma (10. ábra), a birs, a fás bazsarózsa; gyökérsarjról a málna, a szeder, a homoktövis, a bálványfa, az ecet-

9. ÁB RA

A kardvirág hagymagumóján 20–30 fiókgumó is fejlődhet

10. ÁB RA

A torma húsos gyökérzete magától terjed a talajban. Szaporításkor fölszedjük,

az oldalgyökerektől megtisztítjuk, és a gyökérdugványokat egyenként elültetjük

12

fa, a gyökértörzs feldarabolásával egyes nő-sziromfajok.

Indanövény, tősarj, sarjhagyma. A  ter-mészetes szaporodást szolgáló vegetatív növényi szerveket az anyanövényről való leválasztás után elültetjük, és új egyedekké neveljük. Indanövényről szaporítjuk a sza-mócát, tősarjakról például a japánbirset, a mogyorót, a kövirózsát, a legtöbb évelő virágot (11. ábra), sarjhagymáról (bulbilli-ről) egyebek között a téli sarjadékhagymát, néhány liliomot.

Szár (hajtás, vessző). A növény föld felet-ti szilárdító rendszere a vegetatív szaporítás legáltalánosabb alapanyaga. Az anyanövény vesszejét, hajtását lehajlítva, bujtással sza-porítható többek között a szőlő, a mogyo-ró, a fűzfélék, a liliomfa, az iszalag. A levá-lasztott, feldarabolt vesszőből úgynevezett fás dugvány készül. Ezzel szaporítják a leg-több díszcserjét, a ribiszkeféléket, a nyára-kat és füzeket. A megfásodás kezdetén levő szárrészből, félfás dugvánnyal szaporítha-tók például a fenyőfélék, a babérmeggy, az örökzöld kecskerágók; a még teljesen zöld hajtásrésszel, zölddugvánnyal egyebek kö-zött a muskátli (12. ábra), a gyöngyvesszők, a nyáriorgonák, a loncok. A  hajtásokat és a vesszőket oltásra, tehát másik növénnyel való összenövesztésre is használják.

Levél és levélnyél. Számos növény levá-lasztott levele megfelelő közegben önálló

11. ÁB RA

A tősarjak szétosztásával a legtöbb évelő növény szaporítható

12. ÁB RA

Muskátli hajtásdugvány

13. ÁB RA

A tigrislevél (szanzevieria ) feldarabolása levéldugványozáshoz

13

egyeddé fejlődik. A növény asszimilációját szolgáló levélen ilyenkor járulékos gyökerek és rügyek képződnek. Levéldugványozással szaporítják például a tigrislevelet (13. ábra), egyes begóniákat, levélnyél-dugványozással az afrikaiibolyát.

Rügy. A  levélhónaljban képződő haj-táskezdeményt önmagában is használják úgynevezett rügydugványozásra. A  legy-gyakoribb szaporításmód, amelyben hasz-nosítják, az oltás sajátos válfaja, a szemzés. Ilyenkor egy-egy rügyet (szemet) ültetnek át egy másik növényre vagy növényi részre, és összenövesztik azzal.

Sejt, szövet. Steril, laboratóriumi körül-mények között, kémcsőben, lombikban, mesterséges táptalajon akár egyetlen sejtből, különböző növényi szövetekből (például a hajtás-tenyészőcsúcsból) is lehet új egyedet nevelni. Ezt a lehetőséget használják ki a mikroszaporításnál (szövet- és szervtenyé-szeteknél), így állítanak elő egészséges, új növényeket. A témáról kissé részletesebben a legutolsó fejezetben, a Különleges szapo-rításmódok között írunk. A módszer a ker-tészeti növényeknél rohamosan terjed, és forradalmi változásokat eredményezett a szaporítóanyag-termesztésben.

Járulékosgyökér- és rügyképződés

Az ivartalan szaporítás során felhasznált növényi rész úgy újul meg, hogy pótolja hiányzó szerveit, leggyakrabban a gyöke-reit, esetenként járulékos rügyeket is hoz. A gyökeresedés és a rügyek kihajtása után új csemetét kapunk.

Viszonylag egyszerű a dolgunk, ha a természetes ivartalan szaporodás szerveit – mint amilyenek a hagymák, a gyökeres sarjak – választjuk le és ültetjük el. Ezek, ha kedvező körülmények közé kerülnek, rendszerint különösebb beavatkozás nélkül megújulnak és fejlődnek.

Számos növény hajtásában, a föld felszí-ne fölött is vannak gyökérkezdemények. Ezek részben rejtve maradnak a kéreg alatt (például a ribiszkén), másokon jól látható-ak (például a szobafutókán). Talajba, vízbe kerülve az ilyen gyökérkezdemények növe-kedni kezdenek, s rövidesen ellátják a szárat vízzel és ásványi anyagokkal.

A  legtöbb dugványon, bujtványon járu-lékos gyökerek alakulnak ki. Járulékos gyö-kerek lágyszárúakon többnyire a bőrszövet

alatti sejtrétegekből, fás növényeken pedig a háncs tájékáról vagy a háncs és a farész ta-lálkozási helyéről, a kambiumból erednek. A  járulékos gyökerek képződése összetett folyamat, amelyet hormonok szabályoznak és a hajtáscsúcsban lévő auxinok indítanak el. Leegyszerűsítve az történik, hogy ami-kor a dugványt az anyanövényről levágjuk, megbontjuk a hormonok egyensúlyát. A le-felé áramló auxinok a dugvány alapi részén felhalmozódnak, elindítják a gyökérkezde-mények kialakulását. A folyamatba később más hormonok és anyagcseretermékek is bekapcsolódnak. A  gyökérképződés sok tápanyagot igényel. A kialakult gyökérkez-demények növekedésnek indulnak, áttörik a bőrszövetet, majd a talajba, a közegbe hatolva ellátják a növényt vízzel és táp-anyagokkal. A gyökeresedést mesterségesen előállított auxinokkal (például indol-ecet-savval) vagy auxin hatású vegyületekkel (1-naftil-ecetsavval, 1,3-indolil-vajsavval) serkenthetjük.

A járulékos (adventív) rügyek is többnyi-re sebzés nyomán keletkeznek, a rendestől eltérő helyeken: gyökéren, száron, levélen fejlődnek. A  járulékos rügyekből hajtanak a gyökér- és tősarjak.

A szervátültetés (transzplantáció)

A  leválasztott növényi rész (rügy, hajtás, vessző) egy másik növényen ejtett sebre helyezve összeforrad, majd az átültetett

14. ÁB RA

A rózsaoltványon jól látható az oltás helye, alatta az alany, fölötte a nemes rész

14

(transzplantált) rész tovább fejlődik. Ez a művelet az oltás. Szervátültetéskor az össze-illesztett két rész szövetei hegszövetet, kal-luszt hoznak létre, ezután kapcsolat létesül a szállítószövetek között. A transzplantáció sikere a két növényfaj vagy -fajta tulajdon-

ságaitól, rokonsági fokától, korától függ. A gyökeres vagy még gyökér nélküli növé-nyi rész, amelyre oltunk, az alany; az oltott rész a nemes; az egybeforradt két növény együtt az oltvány (14. ábra). Az oltás lehe-tőségéről, az összeforrás esélyeiről az Oltás, szemzés című fejezetben részletesen írunk.

BERENDEZÉSEK, KÖZEGEK, EDÉNYEK

A növényszaporítás kényes művelet. Körül-ményeit, helyét, idejét gondosan válasszuk meg! A kézi munkákat (például a magtisz-títást, dugványvágást, oltást) olyan munka-asztalon végezzük, amelyhez nem kell leha-jolnunk, különben megfájdul a derekunk, a hátunk. Gondoskodjunk jó megvilágítás-ról, hiszen fontos, hogy a magvakat, az ap-rólékos oltási műveletet jól lássuk.

Tartsuk tisztán a munkahelyet, az eszkö-zöket! A  szaporítást gyakran az orvosi be-avatkozáshoz hasonlítják. Ez ugyan enyhe túlzás, ám a higiéniai szabályokat feltétlenül tartsuk be! Nagyon fontos, hogy az egyes műveletek után tisztítsuk meg a szerszá-mokat, úgy tegyük el őket. Legyen tiszta a kezünk, ennek különösen a kényes magve-téseknél, az oltásoknál van jelentősége. Az edényeket, cserepeket ugyancsak mossuk el. Az anyagokat és az eszközöket készítsük elő úgy, hogy a munka során minden, ami szükséges, kéznél legyen. Gyakran kell gyor-san dolgoznunk (mint például zölddugvá-nyozáskor, hogy a dugványok ne hervadja-nak el), ilyenkor különösen jól szervezzük meg a munkát (15. ábra)! Ha jobb híján kénytelenek vagyunk a lakás konyhájában dolgozni, előtte és utána alaposan takarít-sunk ki, az asztalt hipós oldattal mossuk le!

A szaporítás helye

A fűtött üvegház, fóliasátor vagy melegágy ideális hely a kényes magvetések, a palán-tanevelés, a zöld- és félfás dugványozás, a kézbenoltás számára. Ezt azonban kevés hobbikertész engedheti meg magának. Már kaphatók könnyen összeszerelhető, a kert-ben felállítható, úgynevezett hobbi üveghá-zak, ezek azonban nem olcsóak (16. ábra). A fűtést a lakás központi fűtése vagy egyedi kis kazán, kályha szolgáltatja.

15. ÁB RA

Zölddugványozáshoz előkészített anyagok és eszközöka) szaporítóláda, homokkal töltve, b) hajtások,

c) öntözőkanna vízzel, d) jeltáblák, e) éles kés és fenőkő, f ) gyökereztető hormon

a)

b)

c)

d)

e)f)

15

A váz nélküli fóliát földdel rögzítjük, ez egyszerűen megvédi a magvetést, gyökerez-tetőt (17/d ábra).

Fűtés nélküli üveg- vagy fóliaházat magunk is készíthetünk (17. ábra); a bar-kácsújságok, lakberendezési lapok gyakran hoznak ilyenről leírást. Az egyszerű fólia-sátrakról A  dugványok gyökereztetése című fejezetben írunk.

Szaporítószekrényt, úgynevezett hideg-ágyat a kertben házilag is készíthetünk. A ház védett, déli oldalán állítsuk föl! Ás-sunk 75 × 150 cm-es, fél méter mély göd-röt. Oldalfalát téglával falazzuk föl, majd töltsük meg 30 cm vastagon jó kerti föld-del. Az oldalfalra építsünk deszkakeretet: az ágyás északi oldalán 25-30, a délin 20-25 cm magasat, a két rövidebb oldalon ennek

16. ÁB RA

Készen kapható hobbi üvegház

17. ÁB RA

Házikerti fóliás berendezéseka) növények soronkénti védelmére szolgáló fóliaalagút, b) fóliaágy szerkezete,

c) fóliasátor szerkezete, d) váz nélküli fóliatakarás

18. ÁB RA

Hidegágyat házilag is készíthetünk védett fekvésben, deszkafallal, ablakkerettel

a)

b)

c)

d)

60 c

m

50 cm

20–30 c

m

60–70 cm

100 cm

180–200 c

m

450–600 cm

100 cm

15–20 c

m

16

megfelelően lejtőset. Az a célunk, hogy a keretre helyezett üveg- vagy fóliaborítású ablak dél felé lejtsen (18. ábra). Ez a napfű-téses ágyás kora tavasztól késő őszig jó szol-gálatot tehet. Nádból, lécekből árnyékolót is készítsünk hozzá, hogy szükség esetén a tűző naptól védjük a növényeket.

Kisebb szaporítószekrényt a kényesebb magvetések, dugványok számára üvegla-pokból vagy szaporítóládára helyezett mini fóliaalagúttal ugyancsak házilag is össze-állíthatunk. Ilyen alkalmatosságot a vető-magboltokban árusítanak készen.

A  szaporítóágyak öntözéséről később részletesen írunk.

A szaporítás közegei

A  szaporítás során a $atal kis növény két közeggel érintkezik: a levegővel és a talajjal. Növekedése, fejlődése ennek megfelelően függ a levegő hőmérsékletétől, páratartal-mától, a talaj hőmérsékletétől, nedvességé-től, levegőzöttségétől és kémhatásától. Sza-badföldön ezek a tulajdonságok igen válto-zóak, a termesztő-berendezésekben viszont a közegeket megválaszthatjuk, illetve szabá-lyozhatjuk. Vegyük $gyelembe, hogy minél érzékenyebb, kényesebb a növény, annál pontosabban kell beállítanunk például a páratartalmat, a kémhatást, a nedvességet.

A termőtalaj. Szabadföldön a magvak, palánták, hagymák, fás dugványok, bujt-ványok természetes termőföldbe kerülnek. Ennek minőségét, tápanyagtartalmát, leve-gőzöttségét, nedvességtartalmát műveléssel, trágyázással, öntözéssel javíthatjuk. Ter-mesztő-berendezésekben, zárt helyiségben a termőtalajt a növény igényeinek megfele-lően választhatjuk meg; eszerint vásároljuk, érleljük, keverjük.

A homok a legolcsóbb gyökereztető közeg, könnyen beszerezhető. A  kertészek régóta használják dugványok gyökerezte-tésére a nagy szemcséjű (0,3-1,0 mm-es), mosott folyami homokot (19. ábra). A kü-lönböző földkeverékeknek fontos alkotóré-sze, mert jó szerkezetet ad. A bányahomok apróbb szemcséjű és sok agyagot tartalmaz, ezért csak akkor használjuk, ha nincs más. A  homokot mosással tisztítsuk meg az iszap- és agyagrészecskéktől, a szerves szeny-nyeződésektől. Három-négyszeres meny-nyiségű vizet öntsünk rá, s alapos keverés után a leülepedett kvarcszemcsékről öntsük le az oldódó agyagos részeket. Ezt mindad-dig ismételjük, amíg a homokra öntött víz a fölkeverés és az ülepedés után tiszta nem marad.

A  homok víztartó képessége gyenge, túlöntözve pedig – különösen a bányaho-mok – levegőtlenné válik. (Bányahomo-kot csak ott ajánlott használni, ahol a nagy szállítási költségek miatt a folyami homok nehezen hozzáférhető. Szemcsenagysága ki-sebb, az iszaptartalma nagyobb, könnyeb-ben válik tömődötté, ennél fogva levegőt-lenné, pH-értéke is változó lehet. Sokszor tartalmaz túl sok meszet, káros ásványi sókat, amelyek közül a vas és az alumínium vegyületei veszélyesek a $atal, érzékeny nö-vények számára.)

A tőzeg laza szerkezetű, rostos, szálas anyag. Nagy mennyiségű vizet képes föl-venni, s még így is kellően levegős marad. A  dugványok nagyon jól gyökeresednek benne. Önmagában vagy keverékekben használatos. A fehér tőzeg (amely valójában világosbarna színű) szálasabb, rostosabb szerkezetű, savanyú (4–4,5 pH) kémhatá-sú. A hangafélék, erikák gyökereztetéséhez ezt használjuk. Ilyen minőségű nálunk a hansági (osli) tőzeg (virágüzletekben lehet kapni). A sötétbarna színű, úgynevezett fe-kete tőzegben a természetes lebomlás már előrehaladottabb, szerkezete sem olyan jó,

19. ÁB RA

A dugványok homokban jól gyökeresednek

17

kémhatása pedig közelít a semlegeshez. Ke-vésbé levegős, víztartó képessége azonban jó. Keverékekben használható, a készen kapható virágföldeknek is alkotórésze.

A komposzt házikertben kerti és ház-tartási hulladékból könnyen előállítható. A  földszerűen érett, idegen vagy mérgező anyagot nem tartalmazó komposzt nagyon értékes tápanyag a növények számára. Szer-kezete, szerkezetjavító hatása jó, kémhatása közömbös vagy enyhén lúgos.

Különleges, igen értékes komposzt az Ökomusz, amely kizárólag egy borászati melléktermék, a törköly felhasználásával készül. Rendkívül magas a szervesanyag-tar-talma, s ez a stabil szerkezeten kívül víz- és tápanyagmegőrző képességet kölcsönöz az anyagnak. Ennek köszönhetően alkalmas a talaj szervesanyag-hiányának pótlására, bi-ológiai aktivitásának fenntartására, jelentős mértékben helyettesítheti a műtrágyákat. A törkölyön kívül nincs még egy bio anyag, amelynek ilyen nagy az energiatartalma. A  szőlőmag értékes beltartalmának $zikai feltárása után a mikroorganizmusok hatásá-ra a tápanyagok a növények számára köny-nyen felhasználható állapotba kerülnek.

A marhatrágyaföld humuszban gazdag, jó szerkezetű, kémhatása közömbös. A föld-keverékek megbízható tápanyagforrása, ál-talában 20-40% arányban tartalmazzák.

A lombföldeket a fenyő- és akácerdők avarjából gyűjtik, a savanyú talajt igénylő növények szaporítására használják.

A gyepszintföld az édesfüvű rétek gyö-kérzónájából vagy a pillangós takarmány-növények tarlójának feltöréséből származik. Tartósan jó szerkezetű, lúgos kémhatású.

A  lombföldek és a gyepszintföldek fel-használását azonban – természet- és kör-nyezetvédelmi megfontolásból – jó tulaj-donságaik ellenére is kerüljük!

A  talaj nélküli, tápoldatos termesztés (vízkultúra) során is szükség van a növénye-ket rögzítő közegre. A talajt mosott folya-mi kavics, perlit, kőzetgyapot helyettesíti. A tápanyagokat tápoldattal pótoljuk.

A perlit a vulkáni eredetű, savanyú kőzet, a riolit sajátos formája. A kertészetben hasz-nált, úgynevezett expandált perlitet őrléssel és hevítéssel állítják elő. A kőzetanyag kémi-ailag kötött vizet tartalmaz, amely a részecs-kéket fehér, könnyű szemcsékké pu+asztja, közben a térfogata 15–20-szorosára nő. Látványa, tapintása a pattogatott kukoricá-

éra hasonlít. A magas hőmérséklet hatására sterillé válik. Felülete nagy, jó víztartó, sok levegőt tartalmaz és tiszta, fertőzésmentes. Kemokultúrákban, szaporítóközegben, pa-lántanevelésre kiváló anyag. Könnyen fölme-legszik és nagy gyökértömeg fejlődik benne.

A kőzetgyapotot ugyancsak hevítéssel állítják elő, mégpedig bazaltból és más ás-ványi anyagokból. A perlittel szemben elő-nye, hogy textilszerű, nem esik szét, szilárd, méretre vágható (20. ábra). Használatakor nincs szükség tenyészedényre; tápkockát, cserepet, konténert is helyettesít.

A kókuszrost mind népszerűbb a vízkul-túrás szaporítóközegek között. Terjedését annak köszönheti, hogy jó szerkezetű, ki-váló a víztartó képessége, alacsony a sótar-talma, semleges a pH-ja. További előnye, hogy újrahasznosítható, nem terheli a kör-nyezetet. Szélsőséges körülmények között is kiváló szaporító- és termesztőközeg.

A  szaporítás során gyakran keverékeket használunk.

Homok és tőzeg keveréke. Tőzeggel sokat javíthatunk a könnyen hozzáférhető, olcsó homok tulajdonságain. Általában fe-le-fele arányú a keverék; ez eléggé levegős és jó a víztartó képessége.

Tőzeg és perlit keveréke. Mindkét közeg önmagában is kellően levegős, jó a víztartó képességük. A  tőzeg szálas, rostos anyaga javítja a keverék szerkezetét. Általában 4-8 rész perlithez kevernek egy rész tőzeget. Mindkét anyag eléggé drága. Igényes nö-vények gyökereztetésére érdemes használni.

20. ÁB RA

Orchidea kőzetgyapotban

18

Termesztőedények

A  magvetéshez, a dugványozáshoz, a kéz-benoltáshoz rendszerint cserepeket, vala-milyen kisebb edényt, tápkockát vagy sza-porítóládát használunk. Ezek az ágyásos vagy más, nagyobb felületű szaporítással szemben kis helyen elférnek, elkülöníthe-tők, könnyebben kezelhetők, mozgathatók. Vegyük sorra, melyek is a szaporítás során leggyakrabban használt cserepek, ládák.

A cserép a leginkább elterjedt termesztő-edény (21. ábra). Korábban égetett agyag-cserepet használtak, ezt ma mindinkább kiszorítja a műanyagból készült. Az agyag-cserép súlyos, viszont előnye, hogy stabil. Anyaga porózus, ezáltal valamivel hama-rabb kiszárad benne a föld, mint a műanyag cserépben, s ez bizonyos esetekben hasznos lehet (kisebb a túlöntözés veszélye). A  tö-megén kívül legnagyobb hátránya az, hogy törékeny és nehezen tisztítható. A műanyag cserepet könnyű elmosni.

Az általánosan használt cserép felső át-mérője és magassága azonos. A  pálmákat, a fenyőoltványokat rendszerint magasabb,

úgynevezett pálmacserépben nevelik (22. ábra). A cserép méretét a felső átmérővel je-lölik, így például palántanevelésre a 8-10-es méretűt használják.

Nemcsak kör, hanem négyzetes kereszt-metszetű műanyag cserepeket is készítenek. Ezekkel jobb a helykihasználás, több föld fér el bennük, mint az oldalhosszúságukkal megegyező átmérőjű, kör alakúakban, to-vábbá biztosabban állnak, stabilabbak.

A  cserép alján vízelvezető nyílás van, a műanyag cserepekén általában több is. Ez feltétlenül szükséges, sőt, a nagyobb csere-pek aljára jó vízvezető kavics- vagy sóderré-teget tegyünk, hogy bizonyosan eltávozzon a fölösleges öntözővíz.

Az új agyagcserepet használat előtt né-hány órára áztassuk tiszta vízbe, különben a növény talajából szívja el a nedvességet.

Házikerti szaporításhoz, növénynevelés-hez többféle cserepet szerezzünk be: pél-dául 5-6-os dugványcserepet, 8-10-es vagy 10,5-12-es átmérőjűt palántaneveléshez és átültetéshez, néhány nagyobbat pedig a ké-nyesebb növények, szobai virágok tovább-neveléséhez.

21. ÁB RA

A kerti munkák során leggyakrabban 6–12 cm átmérőjű cserepet használunk

22. ÁB RA

A mélyen gyökerező növényeket ültessük pálmacserépbe

23. ÁB RA

A műanyag konténerek sokféle méretben, alakban, különféle anyagból készülnek

19

A konténerek hajtatáshoz, valamint fais-kolai készáru neveléséhez használt műanyag edények, erősebb fóliazacskók (23. ábra). Rendszerint szürkék vagy feketék, fényát-nemeresztők. (Az ilyen edényben vásárolt növényről – mielőtt a végleges helyére ül-tetnénk – a konténert, a zacskót el kell tá-volítani.)

Tejfölöspoharat vagy más, a háztartásból származó műanyag edényt is használhatunk palántanevelésre. Ezeket előzőleg alaposan mossuk el, és az aljukat ollóval vagy meg-forrósított szöggel lyukasszuk ki! (A vágott rés nem elegendő.)

A tápkocka, a gyepkocka átmenet a talaj és a tenyészedény között. A tápkockák pré-selt földkeverékből készülnek. Akkor jók, ha a mozgatás, átrakás során nem esnek szét, tehát elég szilárdak (24. ábra). A gyep-kockát gyeptörésből készítik, s elsősorban a kabakosok (uborka, dinnye) szaporításá-hoz használják. A kőzetgyapot tápkockák a legkülönfélébb méretűek. Ezek csak elneve-zésükben tápkockák, mert tápanyagot nem tartalmaznak.

24. ÁB RA

Egyszerű sablonokkal házilag is készíthetünk tápkockát

25. ÁB RA

A tőzegtabletta víz hatására 4-5-szörösére duzzad

26. ÁB RA

A tőzegcserép kiültetés után segíti a növények fejlődését

20

A tőzegtabletták víz hatására megduz-zadnak. Beléjük a magot, a palántát a már előre megjelölt helyre vetjük, illetve ültet-jük (25. ábra). Többnyire a dísznövényter-mesztésben alkalmazzák őket.

Tőzegcserepet, papírcserepet mind gyakrabban használnak palántanevelésre. Ezek az edények a talajban elbomlanak, tehát a bennük fölnevelt növénnyel együtt elültethetők. A tőzegcserép alapanyaga ros-tos és lehetőleg savanyú tőzeg, ligninrost, valamint a növényre ártalmatlan ragasztó-anyag (26., 27. ábra).

A palántanevelő tálcák anyaga papír, habszivacs vagy szilárd műanyag. Előnyük, hogy kis helyen sok palántát nevelhetünk bennük (28. ábra). A különleges és nagyon apró magvak vetésére kisméretű magtála-kat, magcsészéket ajánlunk. Anyaguk ége-tett agyag vagy fajansz.

A  szaporítóláda a magvetés, tűzdelés, levél- és zölddugványozás leggyakrabban használt edénye. Készülhet fából vagy mű-anyagból. A hagyományos láda fából van, mérete 60 × 30 × 6 cm (29. ábra). A  mű-anyag ládák általában mélyebbek, előnyük, hogy tartósabbak, könnyen kezelhetők, tisztán tarthatók.

Eszközök és szerszámok a szaporításhoz

A kisebb munkákhoz, tehát például a szo-kásos házikerti magvetéshez vagy néhány dugvány, oltvány elkészítéséhez, fölneve-léséhez majd' minden háztartásban, kertes házban akad megfelelő fölszerelés. Nem árt azonban, ha eszközeink, szerszámaink jó minőségűek, tartósak.

A magbetakarítás eszközei

A  termések nagy részét (paprika, paradi-csom, uborka, körömvirág, gyűszűvirág, porcsinrózsa) kézzel, egyenként szedjük. Más növények termését a szárrésszel együtt, éles késsel vagy ollóval levágjuk. Ilyenek a könnyen pergő vagy apró magvú zöldség-félék (retek, fejes saláta, sárgarépa, petrezse-

27. ÁB RA

A papírcserép zöldség- és virágpalánták nevelésére egyaránt alkalmas

28. ÁB RA

Palántanevelő tálcák

29. ÁB RA

Hagyományos szaporítóláda, fából

30 cm

6 c

m

60 c

m

21

lyem, hagyma), virágok (petúnia, paprika-virág, nyáriciprus, őszirózsa).

A pergő magvú termések alá valamilyen edényt, papírtasakot tartsunk a szedéskor. Szárításkor a termést terítsük ponyvára, vagy ha nem apró a magja, szellős tüllzsák-ban függesszük föl.

A száraz terméseket rostálással, szeleléssel tisztítsuk, így válasszuk el a magot a burok-tól és a szármaradványoktól. A  gömb- és résrosták zöldség- és virágmagvak tisztításá-ra alkalmasak (30. ábra).

A  zöldségnövények húsos termésének magját késsel válasszuk el, úgy, hogy a ter-més fogyasztható részét (például a paprika húsát) étkezésre, tartósításra még fel tudjuk használni.

Az áztatással elválasztható magvakat, az uborkát, a paradicsomot, a tökféléket mű-anyag tálakban, kádban mossuk ki.

A  tisztított, száraz mag tárolásához ké-szítsünk elő tiszta papírzacskót. Ezt alufó-liával béleljük vagy polietilén tasakkal bo-rítsuk. A zacskókat tűzőgéppel, ragasztóval zárjuk le, a fóliát hegesszük géppel vagy vasalóval. Ügyeljünk arra, hogy a magvakat minél kevesebb levegő érje. Magtárolásra jól használhatók a bajonettzáras üvegek. A  csavartetős üvegek ugyancsak alkalma-sak, ám ezek záródását még fóliával is ja-vítsuk.

A zacskóra, az üveg címkéjére puha gra-$tceruzával minden adatot írjunk fel. Ez jól látható, és akkor sem mosódik el, ha ned-vesség éri. A  legfontosabb adatok a faj és a fajta neve, a gyűjtés ideje, a csíráztatási próba eredménye.

Az üzletben vásárolt magvakat eredeti csomagolásukban, száraz körülmények kö-zött, esetleg polietilén zacskóba csomagol-va vagy jól záródó üvegedényben tároljuk a vetésig. Ellenőrizzük a mag érvényességi (szavatossági) idejét!

A vetés előtti csíráztatáshoz itatós- vagy szűrőpapír, polietilén tasak szükséges. A ve-tést megelőző áztatáshoz legyenek kéznél üveg- vagy műanyag tálak, edények. A for-rázáshoz készítsünk elő szitát és hőálló edényt (31. ábra).

A magvetés eszközei

A szórt vetés könnyebb, egyenletesebb, ha a magvakat műanyag vagy kartonlapra tesz-szük és a lapot enyhén ütögetjük.

Kis felületen, cserépben, ládában fából készült tapogatóval tömörítsük a közeget (32. ábra). Az apró magvak vetését, hogy

31. ÁB RA

A kemény magvak (hüvelyesek) forrázásának eszközei

30. ÁB RA

Magtisztításra gömb- (a) és résrostát (b) használjunk

a) b)

22

ki ne száradjon, üveglappal (33. ábra) vagy papírral, fóliával takarjuk.

A sorba vetést a sorok kijelölésével kezd-jük. Szaporítóládához használjunk soro-lórácsot (34. ábra), szabadföldön pedig sorolóhengert, sorhúzó kapát, sorolót. A jó soroló fogai állíthatók, így különböző tenyészterületű növények sorjelölésére al-kalmas. A  mérőszalag és a kertészzsinór a pontos, egyenes sorok jelölésének eszköze.

Szabadföldön a talaj tömörítésére hen-gert használjunk. Nagyobb területen vet-hetünk egyszerű vetőgéppel vagy precíziós Nibex kézi vetőgéppel.

A kézi vetést gereblyével takarjuk, tömö-rítsük.

A tűzdeléshez egy ceruza alakú és vastag-ságú tűzdelőfát magunk is kifaraghatunk. Ültetőfa (35. ábra) készen is kapható, mű-

anyagból vagy fémből. Ha magunk készít-jük, ügyeljünk arra, hogy sima, szálkamen-tes legyen.

Az elvetett, elültetett növénysorokat, ágyásokat fából, műanyagból készült jelfák-kal jelöljük meg. A  jelfákra puha gra$tce-ruzával írjunk, mert azt nem mossa le a víz. A sorokról, ágyásokról készítsünk térképet. Az ápolási munkák kezdetekor tudnunk kell, hogy melyik növény kelését mikorra, melyik sorból vagy ágyásból várhatjuk.

A cserépbe, szaporítóládába vetett mag-vak takarására használjunk aprómorzsás földet. A  takaróföldet rostálással készítsük el. E célra bármely 1-3 mm lyukméretű rosta megfelel.

A  magvetések öntözéséhez kis intenzi-tású szórófej (6-7 liter/óra) vagy rózsával ellátott öntözőkanna szükséges. Az apró

32. ÁB RA

A föld vetés előtti tömörítése lapogatóval

34. ÁB RA

Sorolóráccsal jelöljük ki a sorokat

33. ÁB RA

Az apró magvak vetését üveglappal takarjuk

35. ÁB RA

Egyszerű tűzdelő- (a) és ültetőfa (b)

a)

b)

23

magvakat itatós- vagy újságpapíron keresz-tül öntözzük, hogy ne mosódjanak ki (36. ábra).

Szabadföldön a magvetések talajlazítá-sára, gyomirtására kapákat, kultivátorokat használunk. Az egyszerű kapákat, kézi kul-tivátorokat, tolókapákat a gyomosságnak, a talajszerkezetnek és a sortávolságnak meg-felelően válasszuk ki (37. ábra).

A vegetatív szaporítás szerszámai

A  rizómák, gumók, $ókhagymák a talaj-ban fejlődnek. Fölszedésükhöz ásó, ásóvil-la szükséges (38. ábra). Tárolásukra szellős zsákok, faládák szolgálnak.

A bujtás és a dugványozás két legfonto-sabb eszköze az éles kés és a jó metszőolló. Kisebb mennyiség szaporításához egyenes

36. ÁB RA

Az apró magvakat szűrő- vagy itatóspapíron keresztül öntözzük

39. ÁB RA

Kések dugványvágáshoz, szemzéshez, oltáshoz a) és b) kacor, c) dugványvágó kés, d), e) és f ) oltókés, g) és h) szemzőkések, i) kétpengéjű sípolókés

37. ÁB RA

A talajlazítás és gyomirtás eszközei szabadföldöna) kézi kapa, b) kézi kultivátor, c) tolókapa

38. ÁB RA

Az ásóvilla és az ásó a hagymák, gumók, rizómák fölszedésének is eszköze

a) b) c) d) e) f) g) h) i)

a)

b)

c)

24

élű, jó minőségű konyhakés is megfelel, ám az igazi mégiscsak a kertészkés, vagyis az ol-tókés.

Minden oltás alapeszköze az éles oltókés (39/c ábra). A kés pengéje jó minőségű acél-ból készül, éle egyenes, ami a sima, egye-nes metszlapvágáshoz szükséges. A  héj alá oltásokhoz a héj felnyitására a penge végén levő tűrő szolgál, de enélkül is készülhetnek oltókések. A  kés méretét általában a nyél

centiméterben mért hosszúságával adják meg. Célszerű jól kézbe illő, kezünknek megfelelő méretű, kényelmes fogású kést választani. Az oltókés pengéjének éle egye-nes, emiatt a szemzésekhez nem előnyös.

A szemzőkés éle enyhén ívelt, s a penge végén mindig található tűrő, a tűrőt azon-ban a nyél másik végén is elhelyezhetik (39/e ábra). A  szemzőkést inkább csak szemzésre használják, oltáshoz nehéz vele jó metszlapot vágni, mert rövidebb, mint az oltókés. A méretét ugyanúgy adják meg, mint az oltókését.

A  kacor nagyobb, erősebb kés, pengéje behajlik, ennek megfelelően a nyél is töb-bé-kevésbé ívelt (39/a ábra). A fűrésszel vá-gott sebek peremének lesimításához kacort, annak hiányában oltókést is használhatunk. A kacor jó szolgálatot tehet vesszők, gallyak lemetszése, illetve törzsnevelési munkák során is.

Az oltó- és szemzőkéseket csak egyik ol-dalukról élezzük. A  megnedvesített fenő-kőre fektessük a pengének azt az oldalát, amelyiken a kinyitásra szolgáló, a köröm-nek készített vájat található. A fenőkövön a kést körkörös mozgatással fenhetjük élesre (40. ábra). A jó kés borotvaélességű. Ezt az állapotot új késsel hosszabb idő alatt lehet elérni, később viszont már csak utánélezésre van szükség. Fenéskor a pengét ne emeljük meg, mert akkor „hirtelen” éle lesz.

A  ma beszerezhető fenőkövek általá-ban két részből állnak: az egyik oldaluk durvább, a másik $nomabb. Fenés előtt a követ állítsuk vízbe, s a kést nedves kövön élezzük. A  penge élén képződött „sorját” fenőszíjon simíthatjuk le (nadrágszíj, bőröv is megteszi, amelyet azután munka közben is használhatunk utánélezésre). A  késeket használat után mindig tisztítsuk meg a rára-kódott szennyeződéstől, fenjük élesre, s úgy tároljuk a következő alkalomig.

A  szaporításhoz éles metszőolló (41. ábra) is szükséges. Részben a dugványok, az oltóvesszők szedésére és feldarabolására használjuk, egyes oltásmódoknál azonban a nem túl vastag alany visszametszéséhez is szükséges. Az ollót is tartsuk mindig tisz-tán és élesen. Az élezéshez szedjük szét, s a pengét a késekhez hasonlóan élezzük.

Fűrészre az idősebb fák átoltásakor, az ágak, törzsek csonkolásakor van szükség. A könnyű, nem túl hosszú, revolverfogan-tyús, kettős iduna fogazású fűrészek legal-

40. ÁB RA

A kést fenőkőre fektetve, körkörös mozgatással fenhetjük élesre

41. ÁB RA

Metszőolló. Vásároljunk jó minőségű, kézbe illő szerszámokat!

42. ÁB RA

Idős fák átoltásakor használjunk fűrészt

25

kalmasabbak e célra (42. ábra). A fűrész is legyen mindig éles. Élezéshez reszelőre van szükség. A fogak széthajtogatásáról se feled-kezzünk meg, különben a fűrész megszorul.

A  hasítékoltásokhoz oltóékek szüksége-sek. A hosszabb élű ék az ágak hasítására, a rövidebb a hasíték szétfeszítésére alkalmas (43. ábra). Ma már ritkán használják ezeket a szerszámokat. Házilag vagy megrendelés-re sokféle egyéni formában készíthetők.

A  Plesa-féle oltógép kézi változata (44. ábra) fogószerűen működik, két nyele mű-anyagból készül. A  vesszőt kemény mű-anyag vályúba helyezzük, majd a nyelek összeszorításával a vesszőre sajátos alakú pengét nyomunk, egészen annak átvágásá-ig. A cserélhető, éles penge az alanyban és a nemesben is ugyanazt a jellegzetes pro$lt vágja ki, s a két komponenst a vágás után összeillesztjük. Csak akkor használható, ha az alany és az oltócsap azonos vastagságú. Kiváló eszköz szőlő oltására és gyümölcs-fák párosítására. Kezdőknek különösen előnyös, mivel a nagy gyakorlatot igénylő metszlapvágás tudományának elsajátítása nélkül is eredményesen lehet ezzel a készü-lékkel oltani.

Serkentőszerek, segédanyagok

Gyökeresedést serkentők. Folyékony, illet-ve por alakú serkentőszereket vásárolhatunk vagy házilag is készíthetünk a dugványok számára. A jelenleg kereskedelmi forgalom-ban kapható készítményekről az 1. táblázat ad áttekintést.

Amennyiben úgy döntünk, hogy ma-gunk keverünk gyökeresedést serkentő készítményt, a hatóanyagot $nomvegysze-reket forgalmazó vállalatoknál vagy labora-tóriumokban szerezhetjük be.

Ahhoz, hogy a hatóanyag oldott állapot-ban maradjon, az oldatnak legalább 50% alkoholt kell tartalmaznia. A  hatóanyag koncentrációja – fajonként változóan – 0,1-1% között lehet. A 0,2-0,4%-os oldat a legtöbb növénynek megfelelő.

Egy liter 50 százalékos alkoholos oldatot a következőképpen készíthetünk. A  szüksé-ges hormont 520 ml 96%-os alkoholban feloldjuk, eközben üvegbottal kevergetjük, majd oldódás után desztillált vízzel egy li-terre egészítjük ki. Az oldatot sötét színű üvegben, hűvös helyen tároljuk. Fém-edényt se az oldat tárolására, se kezelésére

43. ÁB RA

A hasítékoltás eszközeia) erős kés az alany behasítására,

b) hasítóék, c) feszítőék, d) fabunkó

44. ÁB RA

A Plesa-2 kézi oltókészüléka) vágóél, b) vesszőtartó, c) alapnyél, d) mozgatható

nyél, e) az alany és a nemes helyes összeillesztése

a)

b)

c)

d)

e)

a)

b)

c)

d)

26

ne használjunk. Az oldat néhány hét után fokozatosan veszít hatásából.

A  por alakú hatóanyagot talkummal is keverhetjük, ezzel egyszerűbb a kezelés. Talkumot gyógyszertárban, vegyszerbolt-ban lehet kapni, szükség esetén azonban közönséges hintőpor is megteszi. A keverék úgy készül, hogy a talkum mennyiségéhez kimért kristályos hormont 96%-os alko-holban feloldjuk, majd oldódás után az al-koholos oldatot a talkumra öntjük, és azzal egyenletesen elkeverjük. Pépes, tésztaszerű anyagot kapunk. Egy kilogramm talkum-hoz mintegy fél liter alkohol szükséges. Az alkoholos–talkumos pépből az alkoholt mérsékelten meleg, fénytől védett helyen lassan elpárologtatjuk, majd száradás után szükség szerint a talkumot ismét porrá morzsoljuk vagy törjük és alaposan összeke-verjük. Ez a keverék a készítéstől számított egy évig tárolható és használható.

Kötöző- és kenőanyagok az oltáshoz. A ra$a néven közismert, természetes erede-tű kötöző anyag a Madagaszkár szigetén élő Ra>a ru?a nevű pálmafaj háncsából készül. Általában a fás oltások kötözésére használ-juk. Ra$a helyett ma már inkább hasonló jellegű, szálas, műanyag kötözőanyagokat használunk. Vastagabb ágak, törzsek oltását kenderzsineggel vagy erősebb műanyag zsi-neggel kötözhetjük.

Szemzéshez, vékonyabb vesszők párosí-tásához, kézbenoltásokhoz elegendő a szu-pervinilből vagy polietilénből készült kötö-zőszalag. A rugalmas szupervinil használata előnyösebb. A szalag általában 1 cm széles és 25-30 cm hosszú, ez egy oltás vagy szem-zés kötözéséhez elegendő (45. ábra).

Az oltás során kisebb-nagyobb nyílt seb-felületek keletkeznek, melyek könnyen be-száradhatnak, s ezzel rontják az oltás meg-eredésének esélyét. Az ilyen sebeket és az

A hazai forgalomban kapható, gyökeresedést serkentő készítmények (Schmidt és Tóth 1996 nyomán)

Bioplant Kertészeti Laboratórium, 2000 Szentendre, Lehel u. 10.

Semiramis Gmk., 1052 Budapest, Mérleg u. 11.

Név Hatóanyag Név Hatóanyag

Incit - 1 0,1% NES talkumban Semiramis A 0,2% NES talkumban

Incit - 2 0,2% NES talkumban Semiramis B 1 0,1% IVS talkumban

Incit - 5 0,5% NES talkumban Semiramis B 2 0,4% IVS talkumban

Incit - 8 0,8% NES talkumban Semiramis Kombi 1 0,1% NES+0,5% IVS talkumban

Semiramis Kombi 1 0,1% NES+1,8% IVS talkumban

NES: 1-naftil-ecetsav IVS: 1,3-indolil-vajsav

1. TÁBLÁZAT

45. ÁB RA

Oltás kötözése polietilén szalaggal

46. ÁB RA

Kecskelábékezéssel készült oltvány kenése

27

oltás környékét kenés védi a kiszáradástól (46. ábra). Az oltóviasz hidegen és melegen kenhető változatban készül. A hidegen ken-hető oltóviaszok általában előnyösebbek, ezek a kézmeleg hatására kenhetővé válnak, a melegen kenhetőket pedig a szabadban is állandóan melegen, folyós állapotban kell tartani. Az oltóviasz méhviaszból, gyantá-ból, olcsó zsiradékból (például marhafagy-gyúból), esetleg valamilyen festékanyag hozzáadásával készül. Kereskedelmi forga-lomban csak ritkán kapható megfelelő mi-nőségű oltóviasz. Szükség esetén házilag is elkészíthetjük.

A melegen kenhető oltóviaszhoz négy rész gyanta, egy rész méhviasz, egy rész lenolaj vagy marhafaggyú szükséges. A lassú tűzön felolvasztott gyantába keverjük a méhvi-aszt, majd állandó kevergetés közben adjuk hozzá a lenolajat vagy a faggyút. Adhatunk hozzá kevés kormot is, ettől sötétebb színű lesz, ami a kora tavaszi oltások számára elő-nyös lehet: az alatta levő növényi szövetek

jobban átmelegszenek. Ha az oltóviaszban a méhviasz arányát megkétszerezzük, hide-gen is kenhetővé válik.

Üvegházban végzett oltások, téli kéz-benoltások kenésére általában para>nt használnak. A  faiskolák számára nagyobb egységekben színezett, esetleg gombaölő szert és hormonokat is tartalmazó paraf-$nt (Skolvax, Rebwax) hoznak forgalomba. Szükség esetén közönséges para>n is meg-teszi, de ezzel óvatosabban bánjunk, mert az oltópara>nok olvadáspontja valamivel alacsonyabb. Az olvasztott para>nt ecset-tel kenve a szabadban végzett oltásokhoz is használhatjuk. Hátránya azonban, hogy hamar megdermed, s olyankor túl vastag a bevonat.

A  hidegen kenhető oltóviaszokat kézzel vagy egyik végén laposra faragott faággal kenhetjük a sebfelületre. A melegen kenhe-tő oltóviaszokat a szabadban is tűz fölött, le-hetőleg vízfürdőben, 60-70 °C-on kell tar-tani, felkenésükhöz ecsetet használhatunk.

29

Az ivaros szaporodás alapja az a folyamat, amelynek során két ivarsejt egyesül (ez a megtermékenyülés). A  létrejött új sejt a csírasejt vagy zigóta, ebből fejlődik ki az új szervezet. Az ivaros (generatív) szaporodás mellett számos növény - a termesztett növé-nyek nagy része - ivartalan (vegetatív) úton is szaporodik. Az ivaros szaporodásmód a fejlettebb (magvas) növények körében álta-lános.

Az ivarosan szaporított, magról kapott utódokban a szülők tulajdonságai újrakom-binálódnak, így például a Jonathan alma-fajta magoncai mindenféle almát teremhet-nek: pirosat, fehéret, kicsit és nagyot, csak éppen Jonathant nem, legfeljebb valami hasonlót.

Magról szaporítjuk a viszonylag gyakran termesztett növényfajokat és fajtákat, így például a legtöbb gazdasági és zöldségnö-vényt, gyógynövényt, egy- és kétnyári virá-got, számos évelő növényt, a gyümölcs- és díszfák oltásához szükséges alanyokat, a tömeget adó díszcserjéket, fenyőket, díszfá-kat, az erdei fákat.

A díszcserjék, díszfák egyes változatainak díszítőértéke, például a levél színeződése meglepően nagy arányban öröklődik a ma-goncokban, habár a színeződés erősségében különbségek adódnak. A magoncokat $atal korban szétválogatva, jól színeződő állo-mányokat nevelhetünk magról is, például a vörös levelű borbolyákból, cserszömör-céből, juharfajtákból (47. ábra), a fenyők közül pedig az ezüstfenyő, a sárga lombszí-nű álciprus- és tuja-, illetve az oszlopos nö-vésű tujafajtákból, az oszlopos tölgyekből. Az anyanövények megfelelő kiválasztásával tovább javítható az átöröklődés kedvező aránya és a tulajdonság egyöntetű megjele-nése a magoncokban. Ne feledjük azonban, hogy az így kapott növények díszítőértéke az ivartalanul szaporítottakéhoz viszonyítva általában kisebb.

A  növények nemesítése, az új, különle-ges változatok előállítása iránti nyílt vagy burkolt érdeklődés szinte minden kertész-

kedőben előbb vagy utóbb föltámad. Sokan kísérleteznek keresztezéssel, nemesítéssel. Ehhez jó, ha ismerjük azoknak a fajoknak az ivaros szaporítását is, amelyeknél ez a módszer csak a nemesítéshez szükséges.

A MAGA  megtermékenyített magkezdeményből mag fejlődik. Kívülről a maghéj borítja, amely rendszerint száraz, kemény, fásodott burok. Belül található az embrió, valamint a mag táplálószövete (ez utóbbi nincs minden magban). A  biológiai értelemben vett mag fogalmának nem mindig felel meg a vető-

IVAROS SZAPORÍTÁS

47. ÁB RA

A hegyi juhar vörös változatának magvetéséből sötét és világosabb vörös levelű utódok lesznek

30

mag fogalma. Amint a növénytani beveze-tőben (A termés a mag hordozója.) leírtuk, a gyakorlatban az egymagvú, fel nem nyíló ter-méseket (például a gabonaféléket), valamint a répa gomolytermését is magnak tekintjük.

Az érés

A  megtermékenyülést követően megkez-dődik a termés és a mag fejlődése, majd az érés folyamata. Az érés nagyobbrészt az anyanövényen történik. Néhány termés-nek (például a pázsitfűfélékének) azonban szüksége van a betakarítás utáni utóérésre. A mag minősége elsősorban az anyanövény erőteljességétől, egészségi állapotától, az ég-hajlati és környezeti hatásoktól függ.

Az érés folyamata jól megkülönböztethe-tő szakaszokból áll. Kezdetben a mag még növekszik, egészen addig, amíg el nem éri a fajra jellemző méretet és alakot. Ezt a sza-kaszt éredésnek nevezzük.

A  zöld érésben befejeződik a mag növe-kedése, de színe még zöld. Ezután a zöld színanyag elbomlik, és a maghéjban szín-anyagok alakulnak ki, ezért ez a szakasz a színesérés. Az utolsó szakasz a teljes érés, amikor kialakul a termés és a mag végleges szárazanyag-tartalma, mérete.

A  gabonafélék, a hagymafélék éredési szakaszát tejesérésnek nevezzük. Ekkor a mag maghéjon belüli állománya nedvdús, fehér, tejszerű. Tejesérésben fogyasztjuk például a szemeskukoricát. A  színesérést viaszérésnek hívjuk, ilyenkor a mag még puha, köröm-mel könnyen benyomható.

A búza érési folyamatát követi nyomon a 48. ábra. A  mag kezdetben növekszik, majd zsugorodik, víztartalma fokozatosan csökken, és folyamatosan felhalmozódnak benne a tartalék tápanyagok, amelyek a csí-rázásig raktározódnak.

A  fás növények termései, magvai szinte az egész év folyamán érnek, a fajra, fajtára jellemző időpontban gyűjthetők.

Gyűjtés és betakarítás

Amikor a magunk számára vetőmagot gyűjtünk, ismerjük a fajta valamennyi szá-munkra fontos tulajdonságát, ezeket mégis fel kell jegyeznünk, hogy a következő évben pontosan, eredeti célunknak megfelelően tudjuk vetni, ültetni a tárolt szaporító-anyagot. A  saját célra gyűjtött szaporító-anyagok szabadon felhasználhatóak, de a kereskedelmi célra termelt vetőmagot csak a vetőmagtörvényben előírt ellenőrzések és minőségi előírások betartásával lehet előál-lítani. Az ilyen vetőmag hatósági minősítés után kerülhet kereskedelmi forgalomba. A kereskedelmi szaporítóanyag és vetőmag előállítását az Országos Mezőgazdasági Mi-nősítő Intézet (OMMI) jodutódja, a Mező-gazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH)felügyeli.

A  legjobb minőségű magot a teljes érés állapotában gyűjthetjük be, de a könnyen pergő magokat (például saláta, kapor, zsá-zsa, kömény, zeller, hagymafélék, káposzta, feketegyökér, sóska, oroszlánszáj, porcsin-rózsa, pillangóvirág, fűfélék) viaszérésben tanácsos betakarítani, hogy ne sok vesszen belőlük kárba.

Ha nem tudjuk megvárni, hogy a mag beérjen, s tejesérésben leszedjük, csak kis százalék csírázására számíthatunk.

Ha magunk gyűjtjük a magot, fontos szabály, hogy mindig a legszebb, legkoráb-bi, legegészségesebb terméseket válasszuk ki továbbszaporításra. Soha ne fogjunk magot a táplálkozásra már nem igazán értékes tömegtermésből, mivel ezeknek az utóda is gyengébb minőségű lesz. Ne gyűjtsünk

48. ÁB RA

A búzaszemek méretének, víztartalmának változása az érés folyamán

szem mérete

víztartalom, %

nap

59 47 41 41 24 14 14 12 12607177

2321

6

teljes érés érési szakaszoktejesérés viaszérés

79808081

31

vetőmagot hibrid fajták terméséből, mert a következő nemzedék nem fog a hibrid szülőre hasonlítani. A  hibrid magot a ke-reskedelemben F1-gyel jelölik. Uborkából és paradicsomból a leggyakrabban hibrid magot vetünk. A virágok közül a petúnia-fajták nagy része ugyancsak hibrid.

Lehetőleg teljes érésben levő magvakat gyűjtsünk be. A  könnyen pergő magok (saláta, hagyma, pillangóvirág), valamint az elhúzódó érésűek (hagymafélék, papri-kavirág) esetében ez nehéz, azonban olyan időpontot válasszunk, amikor a legkisebb veszteséggel a legértékesebb, legtöbb magot kaphatjuk. A pergő magokat a kora regge-li órákban szedjük, amikor a harmat még nem száradt fel, ilyenkor kevesebb a veszte-ség. A levágott szárakat kössük kis kévékbe, és úgy szárítsuk. A szárban levő tápanyagok segítik a további érést.

A zöldségnövények közül az uborkát, a tököt, a dinnyét, a paradicsomot, a paprikát akkor szedjük le magnak, ha teljesen beérett. Szedés után néhány napig érleljük az ubor-ka, a tök és a sárgadinnye magját, ezután fejtsük csak ki a hosszában felvágott termés-ből. Vízben áztatás és legalább kétszeri át-mosás után válasszuk el a magot a kocsonyás résztől. A  görögdinnyét inkább túléretten szedjük, mert az éretlen termés magja nem csíraképes, leszedve pedig nem érik meg.

A paprika magját a biológiai érettség ál-lapotában szedjük, ezt a hazai fajtákon a bogyó piros színe jelzi (a külföldi fajták kö-zött találunk sárgán, barnán, lilán érő pap-rikákat is). A magot két-három napi utóér-lelést követően, a csumával együtt vágjuk ki a bogyóból, és száraz vagy vizes dörzsöléssel szedjük le a csumáról.

Tojásgyümölcsmagot is csak érett termés-ből szedjünk, és néhány napig még érleljük.

Félig érett paradicsomból szedhetünk magot, de a legértékesebbeket itt is a tel-jesen megpirosodott termésből kapjuk. Ilyenkor lehet leggyorsabban és legköny-nyebben elválasztani a kocsonyás részektől a magot.

A babot, borsót érett állapotban szedjük. A borsón ezt a hüvelyek sárgásbarna színe jelzi. A bab érésének idejét a pergamensze-rűvé váló sárgás hüvelyszínről állapíthatjuk meg; a teljesen kifejlődött mag már köröm-mel sem nyomható be.

A  gyökérzöldségek, a káposztafélék, a saláták és a többi apró magvú zöldségféle

magját a kora reggeli vágás után azonnal vigyük szellős, száraz helyre, mert ha meg-ázik, könnyen rothad, károsodik.

Az egynyári virágok terméseit vagy mag-tokjait levágás után szárítsuk szellős, hűvös helyen, és a teljes száradás után dörzsöljük ki. Az egynyári virágok magját augusztustól a fagyokig folyamatosan szedhetjük.

A petúnia virágai a száron alulról fölfe-lé nyílnak, ez a mag érésének sorrendje is. Ezért kis felületről szakaszosan érdemes szedni. Ha az egész növényről egyszerre vágjuk le a magtokokat, akkor kiterítve ér-leljük még néhány napig.

A  paprikavirág (Salvia) folyamatosan érik és könnyen pereg. A bársonyvirág (más néven büdöske) magtokjait a sugárvirágok leszáradásakor szedhetjük. A  pillangóvirág könnyen pergő magvait úgy gyűjtsük be, hogy a magszedő edényt már vágáskor a termés alá helyezzük, így nem vész kárba a pergő mag.

A hajnalka magját is folyamatosan szed-jük. Itt számíthatunk arra, hogy a kevésbé érett magvak szedés után utóérnek. A nyá-riciprus könnyen pereg, ezért óvatosan szedjük, és ha egyszer volt már a kertünk-ben, az árvakeléssel is számolhatunk (vagyis azzal, hogy az elszóródott magok a követ-kező évben kikelnek). A violák magja nem pereg, tehát a szedéssel a teljes érést is meg-várhatjuk.

A kétnyári virágok közül a nefelejcs, a török szegfű, a sárgaviola, az árvácska na-gyon kedvelt, mindegyikük magról szapo-rítható. Magjukat az egynyáriakénál koráb-ban, májustól júliusig szedjük, legelőször az árvácskáét.

Az évelő dísznövények csoportjából el-sősorban a cickafark, a harangláb, a szarka-láb, a fátyolvirág, a díszmák, az ördögszem magvetése jöhet szóba. Ezeken kívül még sok évelő szaporítható magról, ám az ivar-talan úton, hagymával, gyökérsarjjal, tőosz-tással, dugványozással szaporított növények (például a tulipán, a dália, az íriszek, az aszterek) értékesebb, szebb virágot hoznak, ezért ezekről nem érdemes magot gyűjteni.

A fás növények maggyűjtésre kiszemelt példányait kísérjük $gyelemmel, s a meg-felelő időben a termést, a magot gyűjtsük be, mert egy-két nap késlekedés is végzetes lehet. Nemegyszer több évet kell várni egy újabb, jó magtermésre. Ennek a komolysá-gát csak az érzi át igazán, aki már felküzdöt-

32

te magát egy jegenyefenyő tetejére, s a hőn óhajtott tobozok éppen akkor estek szét, összegyűjthetetlenül szétszórva magjukat a környéken, amikor már karnyújtásnyira voltak.

Legkorábban a nyár és a fűz termései nyílnak fel, s repülnek szét fehér magsző-rökből álló repítőkészülékeiken a magvak. Ezeket a fajokat ritkán szaporítjuk mag-ról, de ha mégis szükséges, a terméseket

a tokok felnyílása és a magvak kirepülése előtt gyűjtsük. Az ezüstjuhar termései is korán, május végén, június elején érnek. A lehullott magot összegyűjthetjük, s azon-nal vessük is el. Így szedjük és kezeljük a szil magját is.

A  száraz tok- és hüvelytermések között akad néhány (például az orgona, akác, jú-dásfa, császárfa), amelyet teljes érésben gyűjthetünk. Legtöbbjük magja a felnyíló

49. ÁB RA

Száraz termések és fenyőtobozok magjának kinyerése

50. ÁB RA

A húsos termések és bogyók magkinyerése, tisztítása

száraz termések

dörzsölés, rostálás

toboz húsos termések

zúzás

szikkasztás

hús, héj

hús, héj

mag

tárolás

mag

bogyók, lédús termések

pergetés

45 °C

szelelés

tárolás

33

tokból, hüvelyből messzire repül (ilyen a varázsmogyoró, a borsófa, a zanót), ezeket ajánlatos a teljes érés előtt begyűjteni. Az ősszel érő, száraz, repítőkészülékes magva-kat (például a juharfélék, bálványfa, gyer-tyán) szeptembertől novemberig teljes érés-ben gyűjthetjük. Magvetésig száraz, hűvös helyen tároljuk őket. A száraz toktermések-ből felnyílás vagy feltörés után egyszerűen kirázzuk a magvakat vagy a tokot széttör-jük, szétmorzsoljuk, de ekkor ki kell rostál-ni, szelelni a terméstörmeléket a magból. A  száraz hüvelyterméseket, mint amilyen az akácé, a júdásfáé, felnyitjuk vagy egysze-rűen csak szétmorzsoljuk, s a magot szele-léssel, rostálással választjuk el a termésma-radványoktól. A szárnyas, repítőkészülékes magvak (például a juhar, kőris, bálványfa, fenyők) könnyebben kezelhetők, ha a repí-tőkészüléket dörzsöléssel eltávolítjuk, majd a magot átrostáljuk és kiszeleljük (49. ábra).

A gyümölcsfélék és alanyaik termését ál-talában teljes érésben gyűjtsük be. Az érést a fajtára jellemző színeződés és a termés pu-hulása jelzi. Ha felvágjuk például az almát, a körtét, a mag színeződése is útbaigazítást adhat. Itt csupán arra kell ügyelni, hogy a madarak vagy más hívatlan látogatók el ne hordják a termést. A  madaraktól főleg az apróbb termésű vadcseresznyét, sajmeggyet kell féltenünk. A keresztezésből kapott, ér-tékes gyümölcsöket megőrizhetjük, ha az érés kezdetén tüllzacskót húzunk rájuk.

A húsos bogyótermésekben a teljes érés során csírázást gátló anyagok halmozód-hatnak fel, ezért ezeket jobb viaszérésben, vagyis a színeződés, érés kezdetén gyűjteni. Magjuk így nem fekszik el, vagyis nem kell éveket várni a csírázására. Ilyen a bangita, a bodza, a borbolyafélék, az ezüstfa, a fagyal, a hárs, a hóbogyó, a loncfélék, a mahónia, a somfajok, az ostorfa és a vadrózsa. A fe-nyőfélék közül a boróka tobozbogyóit vi-aszérésben kell szedni, és a magot azonnal rétegezzük, hogy ne feküdjön el. A  tiszafa húsos, magköpenyes magja vagy a páfrány-fenyő húsos burkú magja teljes érésben szedhető.

A húsos termésekből, bogyókból ki kell nyerni a magot (50. ábra). Miután az érett terméseket, bogyókat vödörben, kézzel szétnyomkodtuk, a terméshúst és a héjat vízzel választjuk el a magvaktól. Többszöri vizes átmosással az ép, egészséges magvak az edény alján leülepszenek, a hús- és a héj-

részek pedig leönthetők. Nagyobb meny-nyiség esetén nagyobb nyílásra beállított passzírozót, turmixgépet vagy zúzó-bogyó-zót is használhatunk, ügyelve arra, hogy a gép ne törje a magot. A félérett terméseket vagy például a keményebb húsú vadkörtét, japánbirset óvatosan füllesszük, kissé erjesz-szük a zúzás előtt, hogy a termés puhuljon. Az erőteljes erjedést, átmelegedést, cefrése-dést kerüljük, mert károsítja a magot.

A nagy magvú vadgesztenyét, gesztenyét, a tölgymakkot, a diót, a mogyorót szintén teljes érésben gyűjtsük, és a tárolás során ne hagyjuk kiszáradni, mert csírázóképességü-ket elveszítik (51. ábra). Ne lepődjünk meg azon, ha az így tárolt tölgymakk már ősszel, a vetés előtt csírázni kezd a nedves lomb alatt. Ilyenkor csak a gyököcske növekszik, ez azonban a tavaszi csírázásra nem hátrá-nyos, sőt a makk jó csírázóképességét jelzi. Az ilyen makkot óvatosan, a csírával lefelé vessük.

A fenyőfélék tobozát a magvak érése és a tobozok felnyílása közötti néhány hónap-ban gyűjtsük. A tujafélék magja már az első évben, a fenyők többsége azonban csak a második-harmadik évben érik meg.

Az erdei- és a feketefenyő, a közönséges luc és a szerb luc tobozai a második évben érnek be, novembertől februárig gyűjthe-

51. ÁB RA

A tölgymakkot vetésig tartsuk nyirkosan. Huzamosabb ideig a) a talajfelszínen vagy

b) süllyesztve rakjuk le, takarjuk, c) rövid időre lombbal keverve tartsuk a szabadban

a)

b)

c)

34

tők. A vörösfenyő tobozai szintén télen, de csak decembertől szedhetők. A  duglászfe-nyő, az ezüstfenyő, a selyemfenyő, valamint a jegenyefenyő tobozai már szeptemberben gyűjthetők, ezután ugyanis a toboz felnyí-lik vagy szétesik, és a magvak kihullanak. A cédrusok tobozai csak a harmadik évben érnek be, szeptember-októberben gyűjthe-tők. A mamutfenyőtobozok már a második évben érettek, novemberben szedhetők.

A  tobozokból pörgetéssel nyerjük ki a magot. A  tobozokat 40-45 °C hőmér-sékleten szárítsuk, ettől a tobozpikkelyek szétnyílnak, s a mag kihullik (52. ábra). Néhány tobozt szabályozható hőmérsék-letű sütőben is kipergethetünk, csak arra ügyeljünk, hogy a hőmérséklet 45-50 °C-nál ne legyen magasabb, nehogy a mag ká-rosodjon. Nem kell pergetni a jegenyefenyő tobozát, mert az magától is szétesik. A tu-jafélék, a hamisciprusok, valamint a ma-mutfenyő tobozai még szobahőmérsékleten szárítva is könnyen felnyílnak. A cédrusok magját éppen fordítva nyerhetjük ki: ha a tobozokat vízben áztatjuk, akkor nyílnak szét a pikkelyeik.

A szárítás

Az érett magvak víztartalma csekély, de a tároláshoz még ez a vízmennyiség is sok. Ezért a betakarított, kicsépelt, tisztított magvakat tárolás előtt utószárítjuk.

A  szárítás legegyszerűbb módja, ha sza-badban vagy üveggel fedett, csekély pára-tartalmú helyiségben, vékony rétegben ki-terítjük a magvakat. A 30 °C körüli hőmér-séklet az ideális.

A szárítást végezhetjük legfeljebb egyhar-madáig lazán töltött, kiterített tüllzsákban is, így elkerüljük a különféle magvak keve-redését.

A nagy nedvességtartalmú, kevésbé érett vagy csapadékos időben szedett magvakat alacsonyabb hőmérsékleten kezdjük szárí-tani, és fokozatosan növeljük a hőmérsék-letet, mert a gyors kiszáradás következtében csírázóképességüket elveszíthetik.

Ha az időjárás nem teszi lehetővé, hogy a magvakat a napsütés és a szabad levegő megszárítsa, mesterségesen kell kedvező kö-rülményeket teremtenünk. Ügyeljünk arra, hogy a hőmérséklet ne emelkedjék 45 °C fölé, mert az már kárt okoz a magban. Szá-rítás közben gondoskodjunk a folyamatos légcseréről vagy a párolgó víz megkötéséről. Az égetett mész súlyának négyszázszorosát is képes felvenni a levegő párájából. Hasz-nálatos a szilikagél is, amelynek egyetlen grammja 800 m2 felületű, így rendkívül jó a nedvszívó képessége. Nagyobb magtétel-hez érdemes vegyszerboltban beszerezni.

A gabonafélék, a pázsitfűfélék, a zöldség-félék, az egy- és kétnyári virágok, a fűszernö-vények, a gyógynövények magját meleg le-vegőn szárítsuk. Egyes magvak (juhar, hárs, bükk, gyertyán) nem viselik el a szárítást, ezeket tartsuk nedves körülmények között.

A nyugalmi állapot

Néhány növény magja az érés után – bi-zonyos ideig – még kedvező körülmények között sem csírázik. Ez az évszakok válto-zásához, a kedvezőtlen környezeti ártalmak túléléséhez való természetes alkalmazko-dás. E tulajdonság elősegíti a fajfenntar-tást. A  mag nyugalmi állapota elsősorban öröklött tulajdonság, szoros kapcsolatban van a maghéj szilárdságával és a benne lévő anyagokkal. Sok esetben, ha eltávolítjuk a nyugalomban levő mag héját, megkezdődik a csírázás, és a magból egészséges növény fejlődik. Gyakran viszont a külső körülmé-nyeket, a fényt, a hőmérsékletet kell meg-változtatnunk, hogy előidézzük a csírázást.

A  magvak nyugalmi állapotát tekintve nagy különbségekkel találkozunk. Néhány

52. ÁB RA

Kisebb mennyiségű tobozt langyos sütőben megszárítva, kézzel is kipergethetünk

35

héttől évekig tarthat ez az állapot. Termesz-tett növényeink magjának nyugalma általá-ban rövidebb, mert a termesztés évszáza-dai alatt elsősorban a jól csírázó magvakat vetették el. A  búza, a paprika, a hagyma, a borsó, a köles, a bab magjai között köz-vetlenül a szedés után is találunk csírázásra hajlamosat, igazán jó csírázási értéket azon-ban csak néhány hónap elteltével várha-tunk. A paprikának például valójában négy hónap után szűnik meg az alvó állapota, a kétéves mag pedig egyenletesebben, jobban csírázik, mint a friss. Tehát ha a frissen be-takarított mag nem csírázik, várjunk a veté-sével, és ne dobjuk ki azzal a feltételezéssel, hogy csíraképtelen.

A  gyommagvak nyugalmi állapota jóval hosszabb, mint a termesztett növényeké. Öt-húsz évig elfekhetnek a talajban, néme-lyik 50-100 évig is megtartja életképessé-gét. Ezért olyan nehéz a gyomok kiirtása.

A magvak várható élettartama és az ezermagtömeg

A termesztett és vadon élő növények mag-jainak várható élettartamában is számos el-térés tapasztalható.

Vannak olyan magvak, amelyek nagyon rövid ideig életképesek. A  zöldségfélék közül a pasztinák, a feketegyökér, a me-télőhagyma, a virágok közül a begónia, a lobélia magja csak egy évig tartható el biz-tonsággal.

A  zöldségfélék magja általában 1-8 évig csíraképes, az egy- és kétnyári virágoké 1-3 évig. Ennél hosszabb ideig nem tanácsos őriznünk a magvakat. (A kutatók ugyan be-számoltak száz évnél is régebbi csírázóképes magvakról, nem beszélve a piramisokban ta-lált magok sikeres csíráztatási kísérleteiről.)

A  laboratóriumok minden magtétel vizsgálata során a csírázóképességen túl az ezermagtömeget is megmérik. Kiszámolnak és megmérnek 4×500 magot, az eredményt kettővel elosztják, így átlagot kapnak. Erre az ismeretre azért van szükségünk, hogy tudjuk, a szaporításra szánt magmennyiség-ből hány növényre számíthatunk, illetve, hog a bevetni kívánt területre mennyi mag szükséges. A  kertészeti és mezőgazdasági növények ezermagtömegét mint tájékozta-tó adatot minden szakkönyvben, szakkata-lógusban megtalálhatjuk.

A  mért vagy szakkönyvből kiolvasott adatot a gyakorlatban úgy használhatjuk fel, hogy a csírázáskor, keléskor bekövetke-ző veszteségek miatt általában a magmeny-nyiség feléből számítunk felnevelhető nö-vényre.

Amikor a magunk termesztette magot vizsgáljuk, és az általunk mért ezermagtö-meg jóval nagyobb a könyvünkben vagy más szakkönyvben közölt eredménynél, a mag még nem elég száraz.

A zöldségmagvak jellemzői

NÖVÉNYFAJ

EZ

ER

MA

GT

ÖM

EG

,gr

amm

CSÍ

RÁ

ZÁ

SI I

DŐ

, na

p

CSÍ

RÁ

ZÓ

KÉ

PESS

ÉG

,év

Bab 100-200 8-10 3-5

Borsó 120-400 8-10 3-5

Cékla 13-22 10-14 3-4

Cikória 1,2-1,5 6-8 4-5

Csemegekukorica 200-300 8-10 4-5

Endíviasaláta 1,2-1,5 6-8 4-5

Fejes saláta 0,8-1,0 6-8 4-5

Feketegyökér 13-14 10-12 1-2

Görögdinnye 100-300 10-14 6-8

Káposztafélék 3-6 10 4-5

Paprika 5-7 12-16 4-6

Paradicsom 2,7-3,3 12-16 3-4

Pasztinák 2,5-4,0 12-16- 1-2

Petrezselyem 1,2-1,8 20-28 2-3

Retek 6-10 6-10 4-5

Sárgadinnye 20-30 6-8 6-8

Sárgarépa 1,2-1,5 16-21 3-4

Spárga 18-20 10-30 3-4

Spárgatök 150-200 6-8 6-8

Spenót 8-10 10-12 4-5

Sóska 0,7-1,2 12-14 3-4

Sütőtök 400-500 6-8 6-8

Uborka 20-25 5-8 6-8

Vöröshagyma 3-4 10-12 3-4

Zeller 0,3-0,5 20-21 3-4

2. TÁBLÁZAT

36

A termesztett zöldségnövények ezermag-tömegét, a magvak csírázási idejét és várha-tó élettartamát a 2., a gyógy- és fűszernövé-nyekét a 3., a szántóföldi növényekét a 4., az egy- és kétnyári virágokét az 5. táblázat-ban foglaltuk össze.

Gyógy- és fűszernövények magjának jellemzői

NÖVÉNYFAJE

ZE

RM

AG

TÖ

ME

G,

gram

m

CSÍ

RÁ

ZÁ

SI I

DŐ

, na

p

CSÍ

RÁ

ZÓ

KÉ

PESS

ÉG

, év

Angelika 2,0–2,1 10–28 6–8 hónap

Ánizs 1,0–4,0 7–21 1–2

Bazsalikom 1,2–1,8 7–14 4–5

Borsfű 0,5–0,6 5–21 1–2

Citromfű 0,6–0,7 7–21 3–4

Édeskömény 4,0–8,0 7–14 2–3

Festőmályva 8,0–12,0 7–21 2–4

Gyapjas gyűszűvirág 0,4–0,5 7–14 3–4

Izsóp 1,0–1,2 7–14 1–2

Kamilla 0,02–0,03 7–14 2–3

Kapor 1,0–2,0 7–21 2–3

Kerti kakukkfű 0,25–0,30 7–21 2–3

Konyhakömény 2,0–3,5 7–21 2–3

Koriander 5-7 7-21 2-3

Körömvirág 5–10 7–14 5–6

Lestyán 3,5–3,7 10–21 1–2

Levendula 0,8–1,1 7–21 3–4

Majoranna 0,2–0,4 7–21 2–3

Mák 0,3-0,6 3-10 4-5

Muskotályzsálya 4-5 7–21 4–5

Mustár 2,5–2,8 3–7 3–4

Orvosi zsálya 7,6–7,8 7–21 3–4

Ruta 2,0–2,2 7–28 2–3

Sáfrányos szeklice 35–45 4–14 4–5

3. TÁBLÁZAT

Szántóföldi növények magjának jellemzői

NÖVÉNYFAJ

EZ

ER

MA

GT

ÖM

EG

, gr

amm

CSÍ

RÁ

ZÁ

SI I

DŐ

, na

p

CSÍ

RÁ

ZÓ

KÉ

PESS

ÉG

, év

Baltacím 14 – 22 4 – 14 4 – 5

Bíborhere 3,5 4 – 7 4 – 5

Cukorrépa 30 – 60 4 – 14 2 – 4

Csillagfürt 110 – 140 4 – 7 3

Dohány 0,06 – 0,6 7 – 16 5 – 7

Durum búza 45 – 55 3 – 10 2 – 3

Fehérmustár 4 7 – 10 2 – 3

Kender 19 – 21 3 – 7 5 – 7

Köles 4,0 – 6,0 3 – 7 3 – 4

Kukorica 280 – 450 4 – 7 4 – 5

Len 4,5 – 8,0 3 – 7 5 – 7

Lencse 20 – 60 5 – 10 3

Lóbab 180 – 1300 4 – 14 3

Lucerna 1,7 – 2,5 4 – 10 4 – 5

Muhar 2,0 – 3,0 4 – 10 3 – 4

Napraforgó 70 – 120 3 – 7 1 – 2

Őszi árpa 38 – 43 4 – 7 2 – 3

Őszi búza 40 – 50 3 – 10 2 – 3

Őszi káposztarepce 4,3 – 6,0 5 – 7 1 – 2

Pannonbükköny 35 – 50 5 – 10 3

Repce 5,0 – 6,0 3 – 10 1 – 2

Rizs 29 – 36 5 – 14 3 – 4

Rozs 30 – 37 4 – 7 2 – 3

Silókukorica 280 – 450 4 – 7 4 – 5

Somkóró 2 7 – 10 3

Szemes cirok 24 – 27 4 – 10 2 – 3

Szója 150 – 200 5 – 8 2 – 4

Szöszösbükköny 25 – 40 5 – 14 3

Takarmányborsó 170 – 310 4 – 7 2 – 4

Takarmánykáposzta 3,0 – 6,0 7 – 10 2 – 4

Tavaszi árpa 36 – 42 4 – 7 2 – 3

Tavaszi bükköny 50 – 85 5 – 14 3

Tavaszi zab 21 – 24 5 – 10 2 – 3

Tritikále 41 – 45 4 – 8 2 – 3

Vöröshere 1,7 – 2,8 4 – 10 4 – 5

4. TÁBLÁZAT

37

A tárolás

A  magvak élettartamát főként az öröklött tulajdonságok határozzák meg. Jó tárolási körülmények közepette hosszabb ideig is eltarthatók, kedvezőtlen környezetben vi-

szont nagyon rövid idő alatt értéktelenné válhatnak.

A  sikeres tárolás első feltétele az érett, egészséges, kis víztartalmú, jó csírázóképes-ségű mag. Az éretlen, nedves, sérült mag-vakat azonban jó raktározási körülmények között sem lehet megőrizni.

Tárolás előtt ellenőrizni kell a magvak tisztaságát. Ne legyen a vetőmag között föld, növényi hulladék, idegen mag. Ügyeljünk arra, hogy a begyűjtött, tárolásra kerülő ve-tőmag ne tartalmazzon gyommagot. A föld és a növényi hulladék nedves, fertőző góc lehet, és minőségromlást okoz. A  gyom-magvakkal elfertőzhetjük kertünket.

Sérült magot ne tároljunk, mert víztar-talma nagyobb, légzése gyorsabb, mint az ép magvaké, így élettartama rövid, és kedvező táptalaja lehet a betegséget okozó gombáknak, baktériumoknak.

A  magokat alacsony hőmérsékletű, cse-kély páratartalmú, száraz helyen tároljuk. Hűtött tárolóban csak nagyon kis páratar-talom mellett, zárt, nedvszívó anyaggal ellá-tott edényben tartsunk vetőmagot.

A  tárolásra használt edények akkor iga-zán jók, ha

– jól záródnak,– átlátszóak (így a mag minőségét felnyi-

tás nélkül is ellenőrizhetjük),– egymás mellé és fölé jól elhelyezhetők

a raktározó helyiségben. A felsoroltakból következik, hogy legjobb

tárolóedény a bajonettzáras, csavaros, üveg vagy gumidugós üvegedény (53. ábra). Az égetett mész vagy a szilikagél a tárolóedé-nyekben száraz körülményeket teremt. Kis mennyiségű magvakból több tasakkal is te-hetünk egy-egy üvegedénybe.

A  többrétegű papírtasak, a műanyag fóliával bélelt zacskó, a vékony alufólia is hosszabb ideig megőrzi a mag minőségét. A házilag hegesztett polietilén tasak ugyan-csak jól használható (54. ábra).

Minden magtételre pontosan írjuk rá a növényfaj nevét, a begyűjtés idejét, és ha megvizsgáltuk a csírázóképességét, tüntes-sük föl a csírázási százalékot is (55. ábra). A 2-5. táblázatból a várható élettartamukat is leolvashatjuk és följegyezhetjük.

A fás növények magvait ne tároljuk több évig, mert erre a szokványos körülmények között csupán néhány faj magja alkalmas. Általában friss maggal érhetünk el legjobb eredményt. Különösen érvényes ez az olyan

Egy- és kétnyári virágok magjának jellemzői

NÖVÉNYFAJ

EZ

ER

MA

GT

ÖM

EG

, gr

amm

CSÍ

RÁ

ZÁ

SI I

DŐ

, na

p

CSÍ

RÁ

ZÓ

KÉ

PESS

ÉG

, év

Árvácska (Viola) 2 12 1-2

Bársonyvirág (Tagetes) 6 8-15 1-3

Begónia (Begonia) 0,05 15-20 1

Bojtocska (Ageratum) 0,5 8-12 1-2

Búzavirág (Centaurea) 6 7-20 1-3

Csillagfürt (Lupinus) 18 15-20 2-3

Díszmák (Papaver) 0,5 8-15 1-3

Fátyolvirág (Gypsophila) 1,5 15-18 1-2

Gazánia (Gazania) 10 8-20 1-2

Gyűszűvirág (Digitalis) 0,25 10-14 1-2

Hajnalka (Ipomoea) 30 8-14 1-3

Körömvirág (Calendula) 12 7-12 1-2

Lobélia (Lobelia) 0,1 7-15 1

Mályvarózsa (Alcea) 15 20-30 1-2

Napraforgó (Helianthus) 100 12-16 2-3

Nyáriciprus (Kochia) 2 15-16 1-3

Nyári viola (Matthiola) 4 15-16 1-2

Oroszlánszáj (Antirrhinum) 0,5 17-20 1-3

Ördögszem (Scabiosa) 0,5 15-16 1-2

Őszirózsa (Callistephus) 3 8-10 1-2

Paprikavirág (Salvia) 4 8-15 1-2

Petúnia (Petunia) 0,25 18-20 1-2

Pillangóvirág (Cosmos) 8 5-20 1-2

Porcsinrózsa (Portulaca) 0,2 8-10 1-2

Rézvirág (Zinnia) 25 5-10 1-2

Sarkantyúka (Tropaeolum) 120 15-20 1-3

Sóvirág (Limonium) 10 15-20 1-2

Százszorszép (Bellis) 0,2 8-14 1-2

Török szegfű (Dianthus) 1,5 8-15 1-2

Verbéna (Verbena) 1,5 20-30 1

5. TÁBLÁZAT

38

rövid életképességű magvakra, mint példá-ul a korán érő nyár, a fűz vagy az ezüstju-har. Ezek csírázóképességüket csupán né-hány hétig őrzik meg, ha nem száradnak ki. Ugyancsak nem tárolható hosszabb ideig a tölgy, a gesztenye, a vadgesztenye, a dió, a mogyoró, a bükk, a szil, a jegenyefenyő és a nyírfa magja. Ezeket érés után az első alkal-mas időpontban el kell vetni. A tölgymak-kot, a gesztenyét, a diót, a mogyorót nedves homokban legfeljebb fél évig tárolhatjuk.

A következő növények megtisztított, szá-raz magvai viszonylag jól tárolhatók:

– 1-2 évig: alma, körte, kökény, juhar, éger, fagyal, bodza, homoktövis, kecskerá-gó, orgona, kányabangita, cserszömörce, eperfa, duglászfenyő, somfélék, galagonya;

– 2-3 évig: csonthéjas alanyok és gyümöl-csök, vörösfenyő, selyemfenyő, gyertyán, mezei juhar, tatárjuhar, kőrisek, hársak, berkenyék, bálványfa, ezüstfa, ostorménfa;

– 3-5 évig: erdeifenyő, feketefenyő, luc-fenyő, ezüstfenyő, tiszafa, borsófa;

– 5-8 évig: akác és más hüvelytermésűek.A tároláshoz száraz levegőjű, hűvös helyi-

ség, kamra szükséges. A magvakat kisebb-nagyobb üvegedényben célszerű elhelyezni és légmentesen le kell zárni. A  nagyobb magvakat (mint amilyen a mandula és az őszibarack) dobozokba, ládákba is tehetjük.

53. ÁB RA

Magvak tárolására alkalmas üvegedények

54. ÁB RA

A magtároló polietilén zacskót hegesszük le vagy szorosan kössük össze, majd címkézzük

55. ÁB RA

Egy-egy magtétel címkéjére írjuk föl a fontos adatokat

39

Különleges körülmények között (például vákuum, fagyasztás), alacsony hőmérsékle-ten (mínusz 4 és 10 °C között) sok, nehe-zen tárolható maggal értek el jó eredményt, ennek azonban házikerti körülmények kö-zött nincsen jelentősége, megvalósítása is nehézségekbe ütközik.

Még egyszer felhívjuk a $gyelmet arra, hogy jó tárolással megőrizhetjük a mag mi-nőségét, nincs azonban olyan tárolási kö-rülmény, amely a csírázóképességet növeli. Tehát csak jó minőségű magot tartsunk el!

A MAGVAK ELŐKÉSZÍTÉSE VETÉSRE

Csakis jó minőségű vetőmagból várhatunk egészséges növényt. A mag milyenségét pró-bacsíráztatással ellenőrizhetjük. Bizonyos magvak különféle kezeléssel jobb csírázásra serkenthetők.

A próbacsíráztatás

A begyűjtött, tárolt magvak minőségét még a vetés előtt ellenőrizzük. Ahhoz, hogy a ve-tőmag csírázni kezdjen, szüksége van vízre és oxigénre, megfelelő hőmérsékletre. A csí-ráztatáshoz ezeket a feltételeket kell megte-remtenünk.

Először is csíraágyat készítünk, vagy-is olyan közegbe helyezzük a magvakat, amelyben folyamatosan hozzájutnak víz-hez és levegőhöz. Egyszerű, olcsó anyag a szűrő- és itatóspapír, a géz vagy a háztartási vatta, a homok, a perlit, a tőzeg. A csírázta-tási szabvány tiszta szűrőpapírt vagy mik-roorganizmusoktól mentes, mosott folyami homokot ír elő.

Házi csíráztatáshoz 50 vagy 100 szem magot számoljunk ki, majd úgy helyez-zük őket nedves szűrő- vagy itatóspapírra, hogy ne érintkezzenek egymással, így az esetleg beteg magvak nem fertőzik meg az egészségeseket. Takarjuk be egy másik, víz-zel átitatott szűrőpapírral, ezután tekerjük össze a dupla papírt hengerré. A  hengert helyezzük polietilén zacskóba, amely védi a kiszáradástól. Az egyes növényfajok kü-lönböző hőmérsékletet kívánnak, de saját használatra, a lágy szárú növények csírázá-sához 20 °C körüli szobahőmérséklet meg-felelő.

A csírázó magvakat egy hét múlva meg-számolhatjuk. A  számlálást egy újabb hét elteltével ismételjük meg, így a csírázás el-húzódásának mértékét is nyomon követ-hetjük.

A  kelés előrejelzéséhez csak ép gyökerű és sziklevelű csíranövényt vehetünk alapul. Az abnormális, sérült gyökerű, sziklevelű, kóros csíranövénykékből nem számítha-tunk ép növényre (56. ábra).

Ha a csíráztatási próbát homokban vé-gezzük, a magokat a homok tetejére vagy 1-2 mm mélyre vethetjük. A homokba vagy más talajba vetett magvakon jól meg$gyel-hető a csírázás kétféle típusa: a földbeli és a föld feletti csírázás.

Földbeli csírázás jellemző például a pá-zsitfűfélékre, a borsóra (57. ábra), a szilvá-ra, a tölgyre, a vadgesztenyére (58. ábra). Ilyenkor a sziklevelek a talaj felszíne alatt maradnak és táplálják a fejlődő növényt. Amikor tápanyaguk kimerült, a növény le-dobja őket.

A  föld feletti csírázás kezdetén a mag a talajban marad, majd a szik alatti szár a maghéj által körülzárt szikleveleket a föld felszíne fölé emeli. A növekedő sziklevelek a maghéjat ledobják, és fejlődni kezdenek. Így csíráznak a hagymafélék (59. ábra), a hüvelyesek, a kabakosok, a levélzöldségfé-lék, a káposztafélék, a fészekvirágzatúak, az alma, a korai juhar, az akác, a fenyők (60. ábra).

Csíráztatáskor a növényfajok sajátos igé-nyét is $gyelembe kell vennünk. A kabako-sok szárazabb körülmények között csíráznak, ezért a vizes itatóspapír alá száraz réteget is helyezzünk.

A  fűfélék, a salátafélék, a menta, a do-hány, a kamilla, a mályva, a porcsinrózsa csíráztatásához fény szükséges. Ezeket a magokat a szűrőpapíron vagy a föld felszí-nén, takaratlanul csíráztassuk.

Bizonyos növényfajok magja csak elő-hűtés után csírázik, így a póréhagymát, a metélőhagymát, a sóskát, a díszfüveket, a zsázsát, a díszmákot ajánlatos a csíraágyba helyezés előtt 2-7 napig +4 és +6 °C között hűteni.

A szabadföldi kelés nem igazolja a csíráz-tatás során kapott eredményeket. Próbacsí-ráztatáskor több növényre számíthatunk, mert a körülmények ideálisak. A szántóföl-dön vagy akár a kertben is a magnak több nehézséggel kell megküzdenie, mielőtt a

40

növények kikelnének. Általában 20%-kal kevesebb növényre számíthatunk szabad-földön, mint a csíraágyban. A mag minősé-ge is befolyásolja az eredményt: minél gyen-gébb, annál nagyobb a csíráztatás és a kelés

57. ÁB RA

A földfelszín alatt csírázik a) a kukorica, b) a borsó

56. ÁB RA

Sárgarépa, saláta és hagyma csíranövényeka) ép, b) és c) torz csírázás

sárgarépa

saláta

hagyma

a)

a)

a)

a)

b)

b)

b)

b)

c)

c)

c)

41

közötti különbség. Bizonyos esetekben ez a különbség az 50%-ot is elérheti.

A  magmennyiség meghatározásához fás növények vetésekor is szükséges a tisztaság és a csírázóképesség ismerete. Ennek vizsgá-

lata azonban akadályba ütközik. A csírázó-képesség csak a hideghatás nélkül is csírázó fajoknál határozható meg. Ez azonban a kevesebb. A  hideghatást igénylők csírá-zóképessége csak az úgynevezett rétegezés

59. ÁB RA

Föld felett csírázó magvak a) vöröshagyma, b) bab

58. ÁB RA

A földben csírázó növény magja, sziklevele a felszín alatt marad, s a megnyúló, növekvő

szik feletti szárrész töri át a talajta) vadgesztenye, b) tölgy csírázása

a) a)

b) b)

42

(hidegkezelés) után alakul ki. Ezért az ilyen fajok kereskedelmi magtételeinél az élet-képesség kimutatásával is megelégszenek. Zömmel 100%-os életképességű magvakat hoznak forgalomba, mégsem ritka, hogy

csupán egyharmaduk kel ki, amit a hideg-hatáson kívül sok más tényező (például a származás, az évjárat) is befolyásol.

A  tárolt magvakat mindenképpen vizs-gáljuk meg, s csak azután döntsünk a ve-tésükről. Ismeretlen magtétel értékéről egy-szerű módszerekkel is sok értékes informá-ciót szerezhetünk.

Az úsztatási próba a léha magvak ará-nyának meghatározására alkalmas. Vízbe dobva az életképes, jól fejlett magvak lesüly-lyednek, a léhák a víz felszínén maradnak.

A  törési próba szintén az életképtelen magvak arányának meghatározására alkal-mas. Őszibarack, mandula, dió, mogyoró magvetése előtt mindenképpen érdemes elvégezni. Meghatározott számú magot fel-törve, százalékban fejezhetjük ki az össze-aszalódott, életképtelen vagy más módon károsodott magvak arányát.

Apróbb, puhább héjú magvak átmetszé-sével (61. ábra) ugyanilyen eredményt kap-hatunk. A metszési felületből a mag korára is következtethetünk: a friss mag metszési felülete mindig fénylő, az idősebbeké matt.

A  mérsékelt övi fás növények magvai természetes környezetben is különböző-képpen csíráznak és kelnek. A  legtöbb faj termése, magja a nyár folyamán és ősszel, az érés után a talajra hull, ott átnedvesedik, csírázása azonban nem kezdődik meg, mert a csíra nyugalomban van. Nyugalmi állapo-tát a téli hideghatás szünteti meg, ami csak a mag kellő nedvességtartalma mellett érvé-nyesül. A csírázás a tél elmúltával, a talaj-hőmérséklet emelkedésével, tavasszal kez-dődik. Ezekből a magvakból a következő év végére a telet már elviselő csemete fejlődik.

Egyes fenyőfélék (az erdeifenyő, a luc, a feketefenyő) vagy például az éger magja tél végén, tavasszal hullik le. Ezek hideghatás nélkül is kicsíráznak, a hideg azonban a csí-

60. ÁB RA

A föld felett csírázó mag sziklevele a csírázás során a talaj fölé emelkedik

a) korai juhar, b) akác

61. ÁB RA

Puhább héjú magvak metszési próbája a mag koráról árulkodik

a)

b)

43

rázásukat javítja. Az ilyen magvakat tavasz-szal rétegezés nélkül vethetjük.

Néhány, korán magot érlelő faj (példá-ul a nyár, a fűz, az ezüstjuhar, a szil) magja természetes körülmények között május-júniusban hull a talajra, hideghatás nélkül kicsírázik, s még abban az évben télálló cse-mete fejlődik belőle. Déli származású, kerti fás növényeink (mint amilyen a császárfa, a nyáriorgona, az orgona, a szivarfa, a trom-bitacserje) magja szintén hideghatás nélkül csírázik.

A csíranövény mint korszerű táplálék

A  csíráztatás során kifejlődött kis növény rendkívül gazdag ásványi anyagokban, fehérjéi, zsírjai és szénhidrátjai könnyen emészthetők. A  csíra a vitaminoknak is gazdag tárháza, a reformétkezés varázsla-tos egészségvédő tápláléknak tartja. Szent-Györgyi Albert például meggyőzően számolt be a búzacsíra jótékony, szellemi frissességet fenntartó hatásáról.

Amikor megismertük a csíráztatás mód-szereit, megismertük azt az eljárást is, ho-gyan gondoskodhatunk az év minden sza-kában nagyon egyszerű módszerrel egészsé-ges, vitamindús táplálékról.

Az egészséges életmódot folytatók egyik legkedveltebb tápláléka a búzacsíra. Otthon a következőképpen készíthetjük. A búzát 24 órán át áztassuk a szemeket ellepő langyos vízben. A vizet egyszer cseréljük. 24 óra el-telte után fatálcán vagy tepsiben, vékony rétegben terítsük ki és nedves szűrő- vagy itatóspapírral fedjük le. A jó búzamag már a következő napon csírázni kezd és levesben, főzelékben, aludttejben, süteményekben fogyasztható. Ha még néhány napig hagy-juk növekedni, búzafűvé fejlődik, amely levágva a petrezselyem zöldjéhez hasonlóan használható.

A  csíráztatás nagyon egyszerű csírázta-tóedényben, amelyet csivi-tálnak nevez-nek. Külföldön bio-set néven találkozunk hasonló edénnyel, amelyet a vetőmag-ke-reskedők a csíráztatásra szánt vetőmaggal együtt kínálnak (62. ábra). A készlet három vízáteresztő edényből áll, amelyekből a fö-lösleges vizet egy zárt aljú edény fogja fel. A  tálakban egyszerre háromféle magot is csíráztathatunk. Rendszeres öblítéssel a mag, a csíranövény tiszta marad, gyökeré-vel együtt fogyasztható. A színes műanyag edény a csíranövényekkel a konyha dísze.

Csak az étkezésre forgalomba hozott magot szabad ilyen célra csíráztatni. A  vegyszerrel

62. ÁB RA

Csivi-tálban tisztán, szakszerűen csíráztathatunk

63. ÁB RA

A csíranövények néhány nap alatt kifejlődnek, fogyaszthatóak

a) zsázsa, b) retek

a)

b)

44

kezelt, csávázott mag és a belőle fejlődött csí-ranövény is mérgező!

A  csírázó bab, borsó, lencse és szója ugyancsak kiváló táplálék. A  távol-keleti konyha a salátákban nélkülözhetetlennek tartja. A  hüvelyesek csírázása a búzáénál hosszabb: négy-öt nap.

Mind népszerűbb és szűrőpapíron 4-5 nap alatt kiváló zöld csemegét ad a zsázsa, a retek és a vöröshagyma csíranövény is (63. ábra). Levesek ízesítésére, szendvicsek díszítésére alkalmas, olcsó, friss zöld. Bárki megpróbálhatja, akinek kedve van meg$-gyelni a mag csírázásának menetét. A csivi-tálba vagy szűrőpapírra, gézre, vattára vetett magvak, csíranövények tiszták maradnak, a homokban és földben kelő kis növények viszont szennyeződnek, ezért ez utóbbiak-nak csak a levágott felső részét fogyaszthat-juk. A néhány napos fejlődéshez elegendő a magban lévő tápanyag.

A magvak kezelése

A  megtisztított, jó csírázóképességű vető-mag gyors, egyenletes kelését különböző módszerekkel serkenthetjük.

Egyes gabona-, zöldség- és virágmagva-kat a vetés előtt egy héten keresztül 5-10 °C között ajánlatos hűteni. Ez a kezelés gyor-sítja a fűfélék, a csillagfürt, a fejes saláta, a póré- és a metélőhagyma, az árvácska, a réz-virág, a nefelejcs és a kankalin magvainak kelését. Egyes fák és cserjék magját a fajtól függően ajánlatos néhány hétig (a fenyő-félék közül a ciprusok és hamisciprusok, a Pinus, Abies, Picea-fajok magját) vagy több hónapon keresztül (szeldelt levelű juhar, boróka, berkenye) 1-5 °C között hűteni. A  részletes hűtési javaslatokat a csíráztatá-si szabványok tartalmazzák. A magvakat a tervezett vetés előtt a javasolt időtartamra helyezzük papírzacskóban a hűtőszekrény megfelelő hőmérsékletű rekeszébe. Ügyel-jünk arra, hogy ne kerüljenek vizet páro-logtató anyag közelébe.

A melegebb hőmérsékleten végzett előszárí-tást az árpa (30-35 °C), a földimogyoró (40 °C) gyors csírázással hálálja meg. A  földi-mogyoró magját a héj eltávolítása után 1-2 hétig tegyük meleg, száraz helyre. A  rizst vetés, csíráztatás előtt egy napon keresztül tartsuk nedvesen, 50 °C melegben.

A  vetőmagvak koptatása megkönnyíti a répagomoly szétválasztását. Ezt kézzel,

a gomolyokat összedörzsölve magunk is megpróbálhatjuk. A kereskedelemben már koptatott, szétválasztott magot árusítanak. A sárgarépa és a paradicsom erősen szőrö-zött felületű magját is koptatják, és az ilyen, kisebb tömegű, gyorsabban csírázó magot forgalmazzák. A saját gyűjtésű mag erőtel-jes, kővel, dörzspapírral való koptatásától óvakodjunk, mert az embrióban is kárt okozhatunk.

A spárga és a dísznövényként termesztett aszparágusz maghéját hegyes késsel vagy tűvel óvatosan karcoljuk meg. A  maghéj mesterséges felnyitása gyorsítja a csírázást.

A zöldség- és virágmagvak meleg helyre, üvegházba, fóliasátorba való vetésekor az előáztatás nagyon hasznos, serkenti a kelést (64. ábra). A legeredményesebb a 24 órán át tartó áztatás, langyos vízfürdőben. Csí-rázó mag vetésekor ügyeljünk arra, hogy a duzzadt, megpattant mag sérülékeny, az esetleg már kibújt csíra törékeny.

A  dinnyefélék és a hüvelyesek (bab, borsó) magjának előáztatása rendkívül ered-ményes, a régi termesztőkörzetekben évszá-zados hagyomány. Nagyon fontos, hogy az áztatás ne tartson 24 óránál hosszabb ideig, mert a vetőmagból sok tápanyag kioldódik, a csíra elpusztulhat és a mag rothadni kezd. A csíráztatás alatt folyamatosan $gyeljük a magvak megpattanását, a csíra megjelené-sét, ez után a lehető leghamarabb kezdjük el a vetést.

Forrázással késztetjük gyorsabb csírázásra a hüvelyesek, például a szentjánoskenyér-fa, a csillagfürt magját. Ezeket szitára téve, forró vízzel leöntjük és kihűlésig a párolgó víz fölött, lefedve tartjuk (65. ábra).

Ideális esetben a mag vizet vesz fel és megduzzad ugyan, de a csíra nem jelenik

64. ÁB RA

A paprika magját vetés előtt 24 órára áztassuk langyos vízbe

45

meg. Ha áztatásra a polietilén-glikol vizes oldatát használjuk, elérhetjük ezt az álla-potot. A kezelés elterjedését nehezíti, hogy a magvakat az áztatás után, vagyis a vetés előtt újra meg kell szárítani. Ez a szárítás idő- és – nagyobb magtételek esetén – ener-giaigényes is.

A magvak egyszerű, de hatékony kezelése a méret szerinti osztályozás, a kalibrálás. Az azonos méretű magvak csírázási erélye, ke-lése egyenletesebb.

A drazsírozás segíti az értékes, drága ve-tőmagvak biztonságos kelését, rövid idő alatt. A magvakat olyan – tápanyagokból, növényvédő szerekből, esetleg serkentősze-rekből kevert – burkolóanyaggal vonják be, amely száraz állapotban szilárd, megned-

vesedve elbomlik, bomlás közben segíti a mag gyors, egyenletes csírázását (66. ábra). A drazsírozás révén a rendkívül apró vagy könnyű magvak (például a saláta, a sárga-répa) vetése is könnyebb. A  drazsírozást magtermesztő és -értékesítő cégek végzik, s szigorúan őrzik a burkolóanyagok összeté-telének titkát. Egyes cégek a drazsírozáshoz hasonló céllal ?lmszerű anyaggal vonják be a magvakat. Ennek a kezelésnek az az előnye, hogy nem növeli jelentősen a vetőmag tö-megét. Előfordul, hogy az apró magvakat, például a mákot sugárkezelt maggal kever-ten vetik. A magvak gyorsan áttörik a talaj felszínét, ezután a kezelt magvak elpusz-tulnak, és ritkítás, egyelés nélkül kialakul a megfelelő állománysűrűség.

Csávázáskor a vetőmagot rovarölő és gombaölő vegyszerekkel kezelik. Célja a maggal terjedő betegségek elszaporodásá-nak megakadályozása és a mag védelme a talajban lévő kártevőktől. A  növényvédő szereket por alakban vagy folyékony álla-potban juttatják a mag felületére. Az üzle-tekben többnyire már csávázott magvakat árusítanak. Ilyenkor ezt a csomagolóanya-gon feltűnően jelzik, mivel ezek a magvak mérgezőek lehetnek, és fogyasztásra nem alkalmasak. A csávázott magvak felismerése egyszerű, mert a csávázó anyagok élénklila, sárga vagy zöld színűek.

LÁGYSZÁRÚAK MAGVETÉSE

A vetés során az előkészített talajba helyez-zük a magot, azzal a céllal, hogy ott kész növénnyé (helyrevetés) vagy palántává, csemetévé fejlődjön. A  zöldségnövények, a kukorica, az egy- és kétnyári virágok, az évelők helyrevetése és palántanevelése gon-dos munkát kíván. A  magvak egy részét szabadföldbe, állandó helyre vetjük, más részéből fedett helyen, termesztőberende-zésben, esetleg szabadföldi vetőágyban pa-lántát nevelünk, és a palántát ültetjük ál-landó helyre.

A szabadföldi vetés

A vetéshez a talajt úgy készítsük elő, hogy a vetőágyban a mag megtalálja a csírázá-sához és keléséhez szükséges vizet és leve-

65. ÁB RA

Néhány hüvelyes növény magja forrázás után csírázik jól

66. ÁB RA

A drazsírozás, az apró magvak bevonata az egyenletes vetést és kelést szolgálja

46

gőt. A vetőágy sima, porhanyós, nedves és gyommentes legyen. Tavaszi vetéshez őszi szántással vagy ásással tegyük alkalmassá a talajt a téli csapadék befogadására. Ha kora tavasszal akarunk sárgarépát, petrezselymet, hagymát, borsót, százszorszépet, oroszlán-szájat vagy más korai növényt vetni, az őszi forgatást (szántást, ásást) simítsuk és gereb-lyézzük el. Így az első tavaszi napon, ami-kor rá tudunk menni a talajra, elvethetjük a magot. Ekkor a kellően tömör magágy csak könnyű felszíni porhanyítást, gereblyézést kíván a vetés előtt. Az így előkészített talaj a vetési réteg alatt tömör, ülepedett, a felszíni rétegben, ahová a mag kerül, levegős, por-hanyós (67. ábra).

Tömörödött, levegőtlen talajban a mag-vak nehezen kelnek, el is pusztulhatnak. A hézagos, laza talaj pedig könnyen kiszá-rad, és a levegőben lógó gyökér nem tud benne megkapaszkodni, táplálékhoz jutni.

Későbbi, április-májusi vetéshez (kaba-kosok, bab, kukorica, hajnalka, napraforgó, bársonyvirág, rézvirág) van idő a talaj tava-szi elmunkálására. Ha már ősszel eltervez-tük a késő tavasziak helyét, ezen a területen csak a talajt forgassuk meg ősszel, így több csapadékot fogad be. Tavasszal, még a vetés előtt néhány gyomirtó talajmunka szüksé-ges. Ezeket simítóval zárjuk le, és ha a ta-lajmunkák után sem elég tömör a magágy, vetés előtt hengerezzünk.

A  gyökérzöldségeket (a sárgarépát, pet-rezselymet, pasztinákot) olyan, 30-40 cm mélyen megművelt talajba vessük, amely-ben a gyökér akadálytalanul fejlődhet. El-lenkező esetben görbe, elágazó, korcs gyö-kereket kapunk.

Nem végleges helyre való vetéskor, ami-kor ládában, cserépben nevelünk palántát az üvegházban, a fólia alatt vagy más, fedett helyen, a porhanyós felszínt a rostált, laza szerkezetű takaróföld, például homok adja (68. ábra). Az egészen apró magvakat, mint amilyen a begónia, a petúnia, nem takar-juk földdel, hanem üveglappal vagy fóliával védjük a kiszáradástól.

A magvetés időpontja

Szabadföldön az időjárási és talajviszonyok határozzák meg a legkedvezőbb időpontot.

Az időjárási tényezők közül legfontosabb a levegő és a talaj hőmérséklete, valamint a fagyveszély. A  melegigényes növényeket (paprika, bab, kukorica, petúnia) csak a fagyveszély elmúltával vethetjük, illetve a vetésüket úgy időzítsük, hogy a fagyok után keljenek ki.

Ismernünk kell a fényre, a nappal hosz-szúságára érzékeny növényeket. Spenótot, kínai kelt, fejes salátát csak korán, február-ban vessünk, mert később e növények mag-szárat képeznek és fogyasztásra alkalmatla-nok.

Az időpont függ a talaj szerkezetétől is. A kötött talaj nedvessége miatt csak később művelhető, ezért azon később kezdhetünk el vetni, mint laza talajon.

A késő őszi, úgynevezett tél alá vetés lé-nyege, hogy az elvetett mag csak a tavaszi enyhe időszak kezdetekor kel ki, így elke-rüljük a tavaszi nedves talaj vetést késleltető gondját. A módszer kockázata az enyhe tél, amikor a vetés kikelhet, és a későbbi lehűlés kárt okozhat a kelésben.

67. ÁB RA

A jól tömörített vetőágyban a gyökér könnyen kapcsolatba kerül a talajjal, nem szárad ki

a) jól, b) rosszul tömörített vetőágy

68. ÁB RA

A cserépbe, szaporítóládába vetett magot takarjuk finom rostán átszitált tőzeggel, homokkal

a) b)

47

A  leggyakoribb zöldségnövények és vi-rágok vetési időpontját a 6. és 7. táblázat tartalmazza.

Amikor nem a szabadba, állandó helyre, hanem termesztő-berendezésbe, palánták neveléséhez vetünk, a munka időpontját a kiültetés helye és ideje határozza meg. A ki-ültetési időnek és a palántanevelés időszük-ségletének ismeretében kiszámítható a vetés ideje.

A  palántanevelés időtartama hidegebb, fényben szegény hónapokban hosszabb, meleg és napfényes időszakban rövidebb.

Az elrendezés

A magvakat szórva, sorba vagy fészekbe vet-jük. Szórt vetéssel kerülnek a talajra az apró magvak, például a petúnia, a begónia, a zel-ler, a saláta. Ezeket szaporítóládába vetjük, és takaróföld helyett üveglappal, fóliacsík-kal vagy egyszerűen papírral védjük a kiszá-radástól, hogy még a takaróföld se gátolja a kelést.

A palántanevelés első szakaszában a tűz-delésre szánt növények magját szórtan, na-gyon sűrűre vetjük. (A  tűzdelés vagy más néven pikírozás a palántanevelés során na-

gyobb tenyészterületre való átültetés.) Az első szakasz sűrű vetését fűtött termesztő-berendezésben a hely- és energiatakarékos-ság indokolja.

Szórt vetési módot választhatunk a házi-kerti spenót, sóska termesztésekor is.

Szórva vetjük a fűmagot, amikor gyepet, pázsitot telepítünk. A  pázsit szegélyét sű-rűbbre vessük, mert ott a legkitettebb a ta-posásnak, és a dúsan kelő szegéllyel a $atal fű is egységes, zöld színfoltot mutat.

A sorba vetés a sorok kijelölésével kezdő-dik. Szaporítóládában sorolóráccsal, sza-badföldön zsinór kihúzásával vagy soroló-val jelöljük ki a sorokat.

A soron belül lehet szemenként, szórtan és sávosan vetni, a sorok elrendezése pedig ikersoros, szalagos és művelőutas (69. ábra). Szaporítóládába is vethetünk szórtan vagy sorba (70. ábra).

A soros és a szórt elrendezésben is a kí-vánt növényállományt jóval meghaladó mennyiségű magot kell elvetni. Ez azért szükséges, mert az egyedül álló, apró mag nem képes áttörni a talaj felszínét. A rövid idő alatt kikelt nagyszámú növény pedig a fejlődés későbbi szakaszában már kedvezőt-len. Ezért, amikor a sűrűn egymás mellett

A zölségfélék szabadföldi vetésének ideje

HÓNAP NÖVÉNY

Február sárgarépa, petrezselyem, hónapos retek, vöröshagyma, borsó, spenót

Március sárgarépa, petrezselyem, vöröshagyma, hónapos retek, metélőhagyma, borsó, fejes salá-ta, spenót, kapor, sóska, káposztafélék

Április paprika, paradicsom, kabakosok, bab, fejes káposzta (tárolásra), csemegekukorica, cékla

Május uborka, zöldbab, cikória, csemegekukorica

Június-augusztus másodvetésű uborka, bab, cékla, csemegekukorica

Augusztus áttelelő hagyma, saláta, spenót, sóska

Szeptember-október spenót, sóska, áttelelő saláta

November-december tél alá vetés: petrezselyem, sárgarépa, mák

6. TÁBLÁZAT

Egy- és kétnyári virágok szabadföldi vetésének ideje

HÓNAP NÖVÉNY

Március búzavirág, díszmák, fátyolvirág, mályvarózsa, nyáriciprus, ördögszem, sóvirág

Április bársonyvirág, csillagfürt, körömvirág, nyári viola, oroszlánszáj, őszirózsa, pillangóvirág, porcsinrózsa, rézvirág, sarkantyúka

Május hajnalka, napraforgó

Június török szegfű

Július-augusztus árvácska, százszorszép

7. TÁBLÁZAT

48

álló növények akadályozzák egymás növe-kedését, tűzdeljük a palántákat nagyobb térállásra vagy ritkítsuk, egyeljük a növény-állományt.

A  fészkes vetés a nagyra növő, egymás-tól távol kerülő növények számára előnyös (ilyen a dinnye, a tök, a napraforgó, a kuko-rica). Fészekbe vetjük a virágok közül a ma-

gánosan, szoliterként díszítő növényeket: a nyáriciprust, a mályvát, a pillangóvirágot, a ricinust. Ilyenkor a kijelölt távolságra egy-egy fészekbe 3-4 magot tegyünk.

69. ÁB RA

A soros vetés lehetőségeia) négyzetes, b) hármas kötésű, c) egyenletes sortávolságú,

d) ikersoros, e) ágyásos vagy sávos, f ) fészkes

70. ÁB RA

Vetés szaporítóládábaa) apró mag szórva, b) nagyobb mag szemenként, sorba

Zöldségnövényekből egy négyzetméteren nevelhető

ZÖLDSÉGFÉLE NÖVÉNY, db

Bimbóskel 3-4

Cékla 20-30

Cikóriasaláta 15-25

Cukkini 2-5

Csemegekukorica 2-4

Fejes káposzta 4-10

Fejes saláta 10-15

Fokhagyma 30-60

Földimogyoró 8-10

Fűszerpaprika 20-40

Görögdinnye 0,5-1

Karalábé 8-25

Kar$ol 4-6

Kelkáposzta 6-10

Kínai kel 4-6

Korai burgonya 3-6

Paradicsom 3-10

Patisszon 1-4

Petrezselyem 60-100

Póréhagyma 20-40

Rebarbara 1-2

Retek 30-100

Sárgadinnye 0,5-1

Sárgarépa 60-100

Sarjadékhagyma 40-60

Sóska 80-100

Spárga 1-4

Spárgatök 1-2

Spenót 40-80

Sütőtök 1-2

Tojásgyümölcs 3-6

Torma 3-4

Uborka 3-20

Vöröshagyma 50-100

Zeller 6-12

Zöldbab 50-60

Zöldborsó 80-100

Zöldpaprika 5-20

8. TÁBLÁZAT

a) d)

b)

e)

c)f)

a)

b)

49

A  vetéskor és a palánták kiültetésekor vegyük $gyelembe az egy növény kifejlődé-séhez szükséges ideális tenyészterületet. Az 8. és 9. táblázatban a zöldségfélékből és a virágokból négyzetméterenként felnevelhe-tő mennyiségeket közöljük.

Az elrendezési módok közül a négyzetes és a hármas kötés a legkedvezőbb, mert így a növény több fényt kap, minden oldala za-vartalanul fejlődhet (lásd a 69. ábra).

A növénytermesztésben a talajmunkák és a növények közötti közlekedés miatt a soros és a sávos elrendezés a leggyakoribb.

A mélység

A vetés mélysége a kelés idejét is befolyá-solja (71. ábra). Három tényezőtől függ: a mag méretétől, a talaj szerkezetétől és a csírázás időtartamától. A  nagyobb magot mélyebbre kell vetni. Az apró magvakat: a mákot, a hagymát, a sárgarépát, a pet-rezselymet 1-2 cm, a babot, a kukoricát, a ricinust, a sütőtököt 4-5 cm mélyre vessük. Általános az a szabály, hogy az 1-2 gramm ezermagtömegű magvakat 1-2 cm, 100 grammig 2-3 cm, 100 gramm felett 4-5 cm mélyre vessük (lásd 2-3. táblázat). Ezek az adatok középkötött, jó vízellátottságú talaj-ra vonatkoznak. Laza talajokon valamivel mélyebbre, kötött talajon sekélyebbre kell vetni.

A magvakat a tömörödött, nedves réteg fölé, a porhanyósan elmunkált rétegbe ves-sük. Az apró magvak: a saláta, a hagyma, a gyökérzöldségek vetése előtt és után is tö-mörítsük a talajt, nagyobb területen hen-gerrel (legalkalmasabb a gyűrűshenger), ki-sebb felületen használjunk lapogatófát.

A  lassan csírázó magvakat mélyebbre vessük, hogy az elhúzódó csírázás idején ne száradjanak ki.

Azonos adottságú talajon a mélyebbre vetett magvak a későbbi fölmelegedés és a kelést lassító vastagabb talajréteg következ-tében később kelnek ki, mint a sekélyen vetettek. Ezt a meg$gyelést a fagy okozta károk mérséklésére is felhasználhatjuk. Ha elmarad a tavaszi fagy, a sekélyebb vetésből korai termést kapunk. Fagykár esetén pedig az elpusztult korai kelés pótlásául a fagyve-szély elmúltával a mélyebbre vetett magok is kikelnek.

Az ápolás

Ahhoz, hogy az elvetett mag kikeljen, vízre, levegőre és megfelelő hőmérsékletre van szüksége.

Egy- és kétnyári virágokból egy négyzetméteren nevelhető

VIRÁG NEVE NÖVÉNY, db

Árvácska (Viola) 30-40

Bársonyvirág (Tagetes) 15-20

Begónia (Begonia) 25-30

Bojtocska (Ageratum) 25-30

Búzavirág (Centaurea) 20-25

Csillagfürt (Lupinus) 10-15

Díszmák (Papaver) 10-12

Fátyolvirág (Gypsophila) 15-20

Gazánia (Gazania) 20-25

Gyűszűvirág (Digitalis) 20-25

Hajnalka (Ipomoea) 6-8

Körömvirág (Calendula) 20-25

Lobélia (Lobelia) 50-60

Mályvarózsa (Alcea) 5-11

Napraforgó (Helianthus) 5-6

Nyáriciprus (Kochia) 6-8

Nyári viola (Matthiola) 10-25

Oroszlánszáj (Antirrhinum) 20-25

Ördögszem (Scabiosa) 20-25

Őszirózsa (Callistephus) 10-25

Paprikavirág (Salvia) 15-16

Petúnia (Petunia) 20-25

Pillangóvirág (Cosmos) 5-10

Porcsinrózsa (Portulaca) 40-45

Rézvirág (Zinnia) 5-15

Sarkantyúka (Tropaeolum) 10-12

Sóvirág (Limonium) 15-16

Százszorszép (Bellis) 30-40

Török szegfű (Dianthus) 10-15

Verbéna (Verbena) 10-12

9. TÁBLÁZAT 71. ÁB RA

A vetés mélysége meghatározza a kelésta) túl mély, b) megfelelő, c) sekély

a) b) c)

50

A  vízellátást szolgálja a tömör talaj jó víztartó képességével, a porhanyós felszín a párologtatás csökkentésével. A vízhiány kü-lönösen a csírázás megindulása után veszé-lyes, mert a zsenge csíranövények rendkívül érzékenyek a kiszáradásra.

Száraz időben a magvetésnek kisadagú, 2-5 liter vizet adhatunk négyzetméteren-ként. Szabadföldön kis intenzitású, órán-ként 6-7 liter hozamú szórófejet használ-junk. Kisebb területen és termesztő-beren-dezésben rózsával fölszerelt kannával öntöz-zünk. Ez a kelesztő öntözés (72. ábra).

A  levegőtlenséget a talaj felszínének cse-repesedése, kérgesedése okozhatja. A  kisa-dagú öntözés csökkenti a cserepesedést. Ha szükséges, a kérget fel kell törni gereblyével, fogassal vagy könnyű, szöges hengerrel.

Homoktalajokon kárt okozhat a szélve-rés. A  szél a homokkal együtt a magot is elhordja, és kipusztíthatja a zsenge kelést. Szeles helyen takarjuk a magvetést szalmá-val, fóliával, kis területen esetleg papírral.

Vetéskor a lassan csírázó növények mag-jához keverjünk gyorsan kelő sorjelzőt, pél-dául retket, salátát. Ez utóbbi hamar kikel, mutatja a sort, így a szükséges talajmunká-val nem teszünk kárt.

Palántanevelés

A  zöldségféléket, valamint az egy- és két-nyári dísznövényeket rendszerint palántáz-zuk. A palántanevelés és a palánta kiültetése munkaigényes, mégis nélkülözhetetlen mű-velet. Előnyei a következők:

– a $atal növények számára kedvező, meleg, páradús körülményeket teremtünk,

– korábbi és díszesebb a virágzás,– korábbi a termésérés,

– az előnevelt palántával a hosszú te-nyészidejű növényeket, mint amilyen a kar$ol, a paradicsom alakú paprika, a tojás-gyümölcs, szabadföldön is lehet hazánkban termeszteni,

– dúsabb a virágzás, több és szebb a termés.A  házikertben szabadföldön termelt

zöldségfélék palántáit egyszerű termesztő-berendezésben, fűtött vagy fűtés nélküli fóliasátorban, üveggel fedett biofűtésű, trá-gyatalpas palántanevelő ágyban is előállít-hatjuk (73. ábra). Kis mennyiségű, a család szükségletét szolgáló palántát üveges veran-dán, esetleg ablakban vagy a szobai virágáll-vány polcain is fölnevelhetünk.

Mit, mikor?

A magvetés időpontjának megválasztásához ismernünk kell a kiültetés várható idejét. A vetési időt a palántanevelés időtartamá-nak ismeretében (10. és 11. táblázat) szá-míthatjuk ki. Ha a paprikát a fagyosszen-tek után, május végén akarjuk kiültetni, a magot hat héttel korábban, április közepén kell elvetnünk. Hosszabb időt válasszunk, vagyis vessünk korábban, ha átültetést –  kertésznyelven tűzdelést – is iktatunk a palántanevelésbe. A  kabakosok palántái törékenyek, ezért az uborkát, a dinnyét, a tököt nem szabad tűzdelni.

Földkeverék, tápkocka, cserép

A  jól csírázó, ellenőrzött magot tápanyag-ban gazdag, gyommentes, tőzeg alapú föld-keverékbe vessük. A  földkeverékek alko-tórészeit úgy állítsuk össze, hogy a víz és a levegő segítse elő a jó csírázást, a kelést és a növények kelés utáni fejlődését. A  földke-

72. ÁB RA

Kelesztő öntözés

73. ÁB RA

Biofűtésű, trágyatalpas palántanevelő ágy keresztmetszete

150 cm

15 cm

20 cmmelegágyi föld

trágyatalp

ablak

50–60 cm

51

verékek nagy tápanyagtartalmúak legyenek, mert a csírázás után a palánták már a talaj-ból veszik fel a tápanyagot.

A magágy és a magtakaró föld összetétele a következő lehet: 50% tőzeg, 40% homok, 10% érett szerves trágya. Ha nincsen fel-használható trágya, akkor a homok és a tőzeg aránya fele-fele lehet, és egy köbmé-ter földkeverékhez 0,50 kg Plantosant vagy más komplex műtrágyát adagoljunk.

Ha a tápkockát házilag készítjük, a tőzeg arányát 70-90%-ra növeljük (a homok 10-30%) és köbméterenként 1 kg komplex műtrágyát adjunk a keverékhez. A tápkoc-kát sablonban formázhatjuk meg (lásd 24. ábra). A jó tápkocka mozgatás közben sem esik szét.

Vethetünk agyag- és műanyag cserépbe. Jól hasznosíthatjuk a vetéshez a napjaink-

ban népszerű, könnyen összegyűjthető, műanyag tejfölös poharakat, dobozokat. A  szögletes dobozokkal a hely gazdaságo-sabban kihasználható. A  tisztára mosott edények alját lyukasszuk ki. A  kisebbek tűzdelésre, egy-egy növény kiültetés előtti nevelésére alkalmasak.

Magvetés és tűzdelés céljára kiváló a pa-pírcserép, a talajban elbomló tőzegcserép, a víztől ötszörösére duzzadó tőzegtabletta (lásd 25. ábra). Ez a tenyészedény idővel maga is tápanyagul szolgál, és az átültetést sem sínyli meg benne a növény. A  mű-anyaghabból, szilárd műanyagból készült palántanevelő tálcákban kis helyen nagy mennyiségű palántát lehet előállítani, és ezek több éven át felhasználhatók. Sajnos azonban e korszerű, könnyen használható tenyészedények nagyon drágák.

Szabadföldön termesztett zöldségnövények palántanevelése

NÖVÉNY KIÜLTETÉS IDEJE

PALÁNTA-NEVELÉS

IDŐTARTAMA, hét

VETŐMAG SZÜKSÉGLET,

g/m2

FÖLNEVELHETŐ PALÁNTA,

db/m2

Dinnye május eleje, közepe 4-5 4-5 100-150

Fejes saláta március vége 4-5 2-2,5 1000-1500

Káposztafélék márc. vége, április eleje 4-6 2-8 400-1000

Paprika május vége 6-8 6-8 600-800

Paradicsom április vége, május eleje 6-7 2-3 700-800

Tojásgyümölcs május közepe 6-7 2-3 400-500

Uborka május eleje, közepe 4-5 5-10 150-200

Zeller május vége 10-12 0,5-1 400-500

10. TÁBLÁZAT

Egy- és kétnyári virágok palántanevelése

NÖVÉNY KIÜLTETÉS IDEJE

PALÁNTA-NEVELÉS

IDŐTARTAMA, hét

VETŐMAG SZÜKSÉGLET,

g/m2

FÖLNEVELHETŐ PALÁNTA,

db/m2

Bársonyvirág május közepe 6-8 4 600

Begónia május vége 14-15 1 1000

Bojtocska május közepe 8-10 4 600

Gazánia május vége 10-12 3 700

Lobélia május közepe 8-10 1 1000

Nyári viola május közepe 10-12 2 500

Oroszlánszáj május közepe 8-10 1 600

Őszirózsa május eleje 6-7 4 800

Paprikavirág május vége 10-12 3 800

Petúnia május vége 8-10 0,8 800

Verbéna május vége 8-10 2 1000

11. TÁBLÁZAT

52

Palántadőlés

A palántanevelő ágyban vagy tenyészedény-ben néha elvékonyodott szárú, lankadt, kidőlt növényeket láthatunk. Az erősen fertőzött palánták kipusztulnak, a kevés-bé fertőzöttek gyengén fejlődnek tovább, és a palánták között pusztuló növényekkel szegélyezett, üres foltok keletkeznek (74. ábra).

A  betegséget több gombafaj okozhatja. Megelőzésként váltogassuk a palántaneve-lés helyét a termesztőberendezésben vagy a szabadföldi palántaágyban: ugyanazt a növényfajt 3-4 évig ne tegyük ugyanarra a helyre. Az egyszer palántanevelésre használt földben ne kísérletezzünk újabb palánták termesztésével. A  földet gőzöléssel fertőt-lenítjük vagy egyszeri, nagyadagú, 200 mm-es öntözéssel átmosatjuk. Vetés előtt talajfertőtlenítő szer kiszórásával előzhetjük meg a betegséget.

A magvakat palántadőlés ellen gombaölő szerrel csávázzuk. Jó megvilágítással segít-sük a kis növények fejlődését. Kerüljük a túl sűrű vetést. Akadályozzuk meg a beteg-ség kifejlődését és terjedését. A  magvetés-ben a betegség terjedését gombaölő szeres kezeléssel állíthatjuk meg (négyzetméteren-ként 2-2,5 litert öntözzünk ki).

Tűzdelés

Az átültetést, tűzdelést követően a növény fejlődésének az átmeneti megtorpanása akkor a legkisebb, ha minél $atalabb korá-ban tűzdeljük. A szikleveles kor erre a legal-kalmasabb (75. ábra). Ha egyesével akarjuk a kis palántákat továbbnevelni, tűzdeljük agyag-vagy műanyag cserépbe. A tőzeg- és a papírcserép is kiváló e célra.

Ha sok a palántánk, az olcsóbb módszert válasszuk, és 5-6 cm mély ládába tűzdeljük a növényeket. Munkánkat segíti, megköny-nyíti a tűzdelőfácska. Ez egyszerű, ceruza-vastagságú, kihegyezett keményfa pálcika.

A  megtöltött cserépbe vagy szaporítóládá-ba, amelynek a földjét előre megvonalaz-tuk, tűzdelőfával lyukat készítünk a gyökér számára. Az előkészített palántát a lyukba helyezzük, ügyelve arra, hogy a gyökér ne sérüljön, vége ne kunkorodjon vissza; majd a tűzdelőfával a földet a gyökérhez szorít-juk. Ha túl hosszú a gyökérzet, a végét visz-szavághatjuk, ez nem akadályozza a növény fejlődését. A  palántákat sziklevelükig tűz-deljük a földbe. A mélyebb ültetést csak a száron járulékos gyökereket fejlesztő növé-nyek viselik el, ilyen például a paradicsom és a bojtocska (Ageratum). Nagyon fontos, hogy ne ültessük mélyre a káposztaféléket és a fejes salátát, mert a mély ültetés gátolja a fej képződését (76. ábra).

74. ÁB RA

Paprika palántadőlése

75. ÁB RA

A kikelt növényeket szikleveles korban tűzdeljük

76. ÁB RA

A karalábét ne ültessük túl mélyre, mert a gumó a talaj és a lomb között fejlődik ki

53

A  tűzdelt palántákat a gyökérképződés megindulásáig tartsuk árnyékos helyen, majd fokozatosan szoktassuk a fényhez. Ha a palántaneveléshez használt talajkeverék tápanyagban gazdag, nem kell a tápanyagot a palántanevelés idején pótolni. Ha viszont a palántákon hiánytünetek (sárgulás, a fej-lődés lelassulása) mutatkoznának, ajánlott őket komplex műtrágya egy-két ezrelékes oldatával hetenként egyszer megöntözni.

A kiültetésre alkalmas, jó palánta zömök, sötétzöld színű, talaja fehér gyökerekkel sűrűn átszőtt. Palánta vásárlásakor se mu-lasszuk el megnézni a gyökerek fejlettségét; nem elég a mutatós lombozat.

Palántázás

A szabadföldi kiültetés előtt a saját nevelésű palántákat fokozatosan szoktassuk a külső körülményekhez: csökkentsük az öntözé-sek számát és a hőmérsékletet, növeljük a szellőztetést, levegőztetést. Naponta mind hosszabb időre tegyük ki természetes fény hatásának a növénykéket. A kiültetés előtti napon a palántanevelő ágynak azt a részét, ahonnan ültetni szándékozunk, alaposan öntözzük meg. Ez azért fontos, hogy felsze-déskor a palántát könnyen kiemelhessük, és minél kevesebb gyökér sérüljön meg. A  tenyészedényben, cserépben nevelt pa-lántákat a legkisebb sérüléssel üssük ki az edényből, úgy ültessük az előre elkészített talajba. A tőzeg- és papírcserepekben, táp-kockában, tőzegtablettában lévő palántákat a tenyészedénnyel, a tápkockával együtt ül-tessük ki. Ezek átültetése zökkenőmentes. Műanyag edényekkel viszont nem szabad kiültetni a növényeket, mert azok falát nem töri át a gyökér.

A palántanevelő ágyból felszedett szálas, nem tápkockás palántákat kiültetésükig óvjuk a közvetlen napsütéstől, kiszáradás-tól, lankadástól (77. ábra). A  hervadt pa-lánták nehezen, hosszabb idő alatt gyökere-sednek, nagy százalékuk el is pusztul. Ha a felszedés után nem tudjuk azonnal elültetni a palántákat, gondosan takarjuk be őket vagy használjunk párolgást csökkentő szert. A palántának lombozatát – sohasem a gyö-kerét! – kell az oldatba mártani. A leveleken így vékony $lmréteg képződik, amely mér-sékli a párolgást. A megeredést szolgálja az iszapoló öntözés. Ez fedezi a növény kezdeti vízszükségletét és rögzíti, a talajhoz tapaszt-

ja a palántát. Iszapoló öntözéshez 0,3-0,5 liter víz szükséges növényenként. Gondos kiültetéssel csökkenthetjük a palántákat ért sokkhatást. Néhány nap múlva a jól fejlett palánták szabadföldi környezetben is zavar-talanul folytatják életüket.

FÁS NÖVÉNYEK MAGVETÉSE

A  vetés időpontját és a magvak kezelését legjobb a magvak természetes kelési, csírá-zási körülményeihez igazítani.

Érés után azonnal

Május-júniusban, érés után azonnal vetjük a nyár, a fűz, az ezüstjuhar és a szil magját. Ezek néhány hét múltán kikelnek. Nyáron, érés után vethető a nyírfa magja is, amely szintén rövidesen kicsírázik. Ezek a cseme-ték a szabadban telelhetnek. Nyár végétől folyamatosan érnek a húsos és bogyótermé-sű fajok, amelyek magját viaszérésben azon-nal vethetjük, kelésük azonban már csak a következő év tavaszán, a téli hideghatás után esedékes (bangita, borbolyák, bodza, fagyal, hóbogyó, lonc, mahónia, rózsafélék, somfélék és boróka). Ezek magját, ha azon-nal nem tudjuk vetni, nyirkos (földnedves) homokkal keverve, hűvös pincében tárol-juk az őszi, esetleg a tavaszi vetésig.

77. ÁB RA

Palántázás szabadföldbe

54

Őszi vetés

A gyümölcsfaalanyok magja tisztítás, szik-kasztás után szárazon is tárolható az őszi ve-tésig, a vetés előtt azonban mindenképpen áztassuk 24-48 órára hideg vízbe a magva-kat. A csonthéjasok magját tisztítás után ne hagyjuk kiszáradni, hanem a már említett módon, nyirkos homokkal keverve, hűvös pincében vagy kamrában tároljuk, és gon-doskodjunk a közeg nedvesen tartásáról.

A legtöbb mérsékelt övi fás növény mag-ját legkésőbb ősszel, október végén, no-vember elején el kell vetni, így a magvak a csírázásukhoz szükséges hideghatást ter-mészetes körülmények között megkapják, és tavasszal csíráznak. A száraz terméseket, magvakat szárazon tárolhatjuk a vetésig, a vetés előtt azonban érdemes őket beáztat-ni. Érdekes kivétel a magas kőris, amelynek magját érés után azonnal nyirkos körülmé-nyek között kell tárolni egészen a vetésig, csírája csak így érik be kellően. A  fenyők közül mindenképpen ősszel kell vetni a se-lyemfenyő és a tuja magját, ezek hideghatás nélkül nem csíráznak.

Rétegezés

Ha a hideghatást igénylő fajok magvait ősz-szel nem vetettük el, a tavaszi vetés előtt a hideghatást úgynevezett rétegezéssel, vagyis nyirkos, hideg helyen való tárolással pótol-hatjuk. A  rétegezést fajonként különböző-képpen, októbertől decemberig el kell vé-gezni.

A magot a rétegezés előtt 24-48 órára áz-tassuk hideg vízbe, majd három-négyszeres mennyiségű földnedves homokkal, nagy

szemcséjű perlittel összekeverve töltsük cserépbe, szaporítóládába, fóliazacskóba, és vigyük 5-8 °C hőmérsékletű helyiségbe. A  nagyobb magtételeket szabadban ásott, 60-80 cm mély gödörben, homokkal, föld-del takarva, vagy hidegágyakban helyezhet-jük el (78. ábra).

A  rétegezés időtartama és hőmérsékle-te fajonként változó. Közben rendszeresen ellenőrizzük a magvakat. Amint a maghéj megreped, megindul a csírázás, azonnal vetni kell. Az egerek elleni védekezésről is gondoskodjunk, sűrű szövésű dróthálóval vegyük körül a rétegezőgödröt vagy a hi-degágyat.

Magvetés tavasszal

Tavasszal, száraz magtárolás után csak a hi-deghatás nélkül is csírázó fajokat vethetjük, a hideg azonban ezeknek a csírázására is előnyösen hat. Ilyen a fenyőfélék közül az erdei- és a feketefenyő, a luc-, a jegenyefe-nyő, a cédrus, a vörösfenyő, a hemlokfenyő, az álciprusok, a ciprusok magja, valamint a lombos fafajok közül az éger, a nyír és a leg-több hüvelyes termésű, például az akác, a borsócserje, a zanót, a júdásfa.

A  hüvelyes termésű fás növények ke-mény maghéját vetés előtt föl kell lazítani, erre legjobb a forrázás. A  magot szűrőbe, tüllzacskóba helyezve, egy nagyobb edény-ben, forrásban lévő vízzel leöntjük úgy, hogy a forró víz a magot ne érje el. Ezután az edényt letakarjuk, hogy a gőz is átjárja a maghéjat, majd 5-10 perc múltán a magot a kihűlőben levő vízbe tesszük vagy tiszta, hideg vízben tovább áztatjuk, amíg a duz-zadása nem jelzi, hogy vizet vesz fel (lásd 65. ábra).

Tavasszal vetjük a déli származású, hi-deghatást nem igénylő fajok, a császárfa, a mézesfa,a nyáriorgona, az orgona, a szivar-fa, a trombitacserje magját.

Szabadföldi magiskola

Kertjeink, parkjaink fás növényeinek mag-ját általában szabadföldbe vetjük. Előtte a talajt 25-30 cm mélyen megforgatjuk, néhány hétig ülepedni hagyjuk, majd a felszínét 10-12 cm mélyen porhanyóra el-dolgozzuk. A magvakat sorba, ikersorba, a nagyobb mennyiséget szórva is vethetjük. Ez utóbbi esetben később csak gyomlálásra

78. ÁB RA

Fás növények magjainak rétegezésea) rétegezőgödörben, b) téglafalú hidegágyban

a)

b)

55

marad lehetőségünk, a soros vetés sorköze-it viszont kapálhatjuk. A vetés mélysége a magvastagság két-háromszorosa legyen. Ta-karására porhanyó kerti földet, érett kom-posztot, homokot vagy homokkal kevert tőzeget használhatunk. Ez utóbbi takaró-anyagnak kevésbé cserepesedik a felszíne.

A szabadföldi magiskola talaját ne hagy-juk elgyomosodni vagy kiszáradni; rend-szeresen gyomláljuk, a sorközöket pedig kapáljuk. Kiszáradás ellen $nom cseppmé-retű öntözéssel és a talaj takarásával (példá-ul fóliával, árnyékolással) védekezhetünk. Az öntözés utáni kiszáradás cserepesedést okoz. A cserepesedett, megkérgesedett felü-let akadályozhatja a csíranövények felszínre jutását, a gyökérnyak elgörbül, s így romlik a csemete minősége. A  cserepesedett fel-

színt $noman porlasztott, cseppméretű ön-tözéssel puhíthatjuk vagy szöges hengerrel, esetleg óvatosan, gereblyefogakkal tördel-jük fel. Vigyázzunk, hogy a csírázó növé-nyek meg ne sérüljenek!

A magoncokat általában egy-két évig ne-veljük a magiskolában, ezután a csemeték állandó helyükre, esetleg erősítőiskolába vagy alanyként oltványiskolába ültethetők (79. ábra).

Csemetenevelés cserépben, tápkockában

Kisebb mennyiségű magot cserépbe vagy szaporítóládába vethetünk. A vetéshez kerti földet, érett komposztot, lombföldet hasz-nálunk. A készen kapható egységföldek, vi-rágföldek kiválóak e célra. A magot a szabad-földön már leírtaknak megfelelően takarjuk. Őszi vetés után a szaporítóládát, cserepet hi-degágyban teleltessük, hogy a magvak meg-kapják a szükséges hideghatást. Márciusban szabadföldi ágyakba vagy fűtetlen fólia alá is tehetjük őket, amivel meggyorsítható a csírázás, a kelés. A  fólia alatt kelt magcse-metéket a fagyosszentek elmúltával, május második felében, kellő edzés után helyezzük végleg szabadföldi körülmények közé.

A  gyümölcsfaalanyok közül a mandu-la és az őszibarack magját rétegezés után 15-20  °C-os meleg helyen előcsíráztatjuk, majd a csírás magot ültetjük az oltványisko-lába szemzésre (80. ábra). Ültetés előtt a gyö-köcskét 1-1,5 cm hosszúságúra visszacsípjük, hogy jobban elágazódjon. A dióalanyokat is hasonlóképpen neveljük (81. ábra).

A csonthéjasok alanyait és általában a na-gyobb magvú fajok csemetéit – kisebb tétel esetén – leggyorsabban fűtetlen fólia alatt, tápkockában, műanyag cserépben, tejfölös

79. ÁB RA

Sűrűn kelt magvetésből májusban, zölden tűzdelve is nevelhetünk szemzésre alkalmas csemetét

80. ÁB RA

A csírás mag számára ültetőfával készítsünk lyukat

56

pohárban nevelhetjük föl. A magvakat ré-tegezzük, az őszibarackhoz hasonlóan elő-csíráztatjuk. A  visszacsípett gyököcskével palántanevelő tápkockába, vagy műanyag tejfölös pohárba, komposztföldbe ültetjük (82. ábra), majd homokkal, tőzeges ho-mokkal takarjuk. A márciusban tápkocká-ba ültetett magoncokat fűtetlen fólia alatt neveljük május közepéig, s május közepe után a csemetéket szabadföldbe, például oltványiskolába ültetjük. Az ilyen csemeték augusztus végére szemezhetők.

Fólia alatt, üvegházban

A melegigényes fajok magját február-már-ciusban üvegházba vagy fólia alá vessük. A kikelt csemetéket május végén szoktassuk szabadföldi körülményekhez, az első télen azonban célszerű őket fagymentes helyre vinni, mivel a $atal magoncok nem teljesen télállóak.

DÉLIGYÜMÖLCSÖKSok kertészkedő próbálkozik a déligyümöl-csök magvetésével. Ezek csírázásához nem kell hideghatás. A magot tél végén, kora ta-vasszal, üvegházban, fólia alatt vagy akár a szobában, az ablakpárkányon vethetjük el. A citruszfélék magoncai közül különösen a narancs vetése lehet eredményes, sok közöt-

81. ÁB RA

Csírás mag ültetésekor ügyeljünk a helyes irányra. Ha a magot rosszul ültetjük, a gyökérnyak görbe lesza) helyes, b) és c) helytelen irányban álló nagy mag (dió)

82. ÁB RA

A mandula- és az őszibarack-csemete nevelésea) a rétegezett magot márciusban előcsíráztatjuk,

b) a szétpattintott csonthéjból a magot kiemelve, a gyököcskét visszacsípjük, c) ültetésre előkészített csírás

mag, d) tápkockában, fűtetlen fólia alatt nevelt csemete, e) műanyag pohárban nevelt csemete

a)

b)c)

a) b)

c)

d)

e)

57

tük a szülővel fajtaazonos egyed, de ezek is csak sokára teremnek. Szemzésre és oltásra viszont már 3-4 éves korukban alkalmasak. A magoncok gyökerét minden átültetéskor vágjuk vissza, hogy jobban elágazódjon.

Könnyen szaporítható magról a dato-lya, a gránátalma, a japánnaspolya, a kivi, a kínaidatolya (jujuba), a kávé, a dinnyefa, a mangó, a szentjánoskenyérfa. A  mangó kemény, kagylószerű terméshéját szét kell vágni, s a benne lévő magot elvetni. Az avo-kádó nagy magját viszont ne hagyjuk kiszá-radni, vetésig tartsuk nedves homokban. A magot csúcsával lefelé ültessük cserépbe úgy, hogy háromnegyed részig legyen csak a földben, majd lombbal, tőzeggel takarjuk, hogy ne száradjon ki a kelésig. Szobahőmér-sékleten, 20-25 °C-on mintegy 6-10 hét alatt kel ki. A citruszfélék kivételével a déli-gyümölcsök magoncai között nem akadnak a szülővel fajtaazonos egyedek. Szerencsés esetben néhány év múltán élvezhető gyü-mölcsöt is adhatnak, dísznövényként azon-ban mindenképpen hálásak (83. ábra).

83. ÁB RA

Déligyümölcsök magjából szobanövényeket nevelhetünka) datolya, b) avokádó

a) b)

59

A növények ivartalan szaporodása a termé-szetben is gyakori. Számos növény képez olyan szerveket, amelyek a túlélést, egyúttal a szaporodást, terjedést szolgálják. Ilyenek például a hagymák, a gumók, a sarjak, a rizómák, az indanövények. A  legtöbb nö-vény emellett magról, vagyis ivaros úton is szaporodik, ez tartja fönn a faj alkalmazko-dóképességét. Akadnak kivételek a kultúr-növények között: a banánt évezredek óta ivartalanul szaporítják.

Az ivartalan szaporítás alapja, hogy a nö-vény bizonyos különválasztott részei teljes növénnyé fejlődhetnek. A szaporítás ivarta-lan, mivel itt úgy kapunk új növényt, hogy megkerüljük a tulajdonságokat hordozó gének újrakombinálódásával járó ivari fo-lyamatot. Az így létrehozott egyedek al-kotják a sarjnemzedéket, amelyet idegen szóval klónnak nevezünk. Az utódnövények a kiinduló egyeddel azonos tulajdonságú-ak. A klón fogalma azonban az ivartalanul szaporított fajtáknál szűkebb értelemben használatos: egy-egy meghatározott, ismert anyanövény ivartalan szaporulatát értjük rajta.

Magról szaporítva általában nem lehet olyan egységes állományt nevelni, mint ivartalan (vegetatív) úton, ezért olyan ese-tekben, amikor fontos az egyöntetűség, a szimmetria, az egységes külső (például egy fasornál), inkább ivartalan szaporításhoz folyamodunk.

Az utódok tulajdonságai, kismértékben ugyan, itt is változhatnak. A  sejtek osz-tódásakor olyan átalakulások (mutációk) jöhetnek létre, amelyek a tulajdonságok bizonyos változásával járnak. Ha a kedve-zőtlen tulajdonságok felhalmozódnak, az ivartalanul szaporított fajták leromlanak. Ez a jelenség például a burgonyatermesz-tésben nagyon gyakori. A fajtaleromlás el-kerülésére az ivartalanul szaporított fajtákat folyamatosan válogatják; ez a klónszelekció. Ilyenkor a fajta legjobb egyedeit választják ki anyanövénynek, s ezeket szaporítják to-vább.

Az ivartalanul szaporított növények vál-tozásai, a mutációk pozitív jellegűek is le-hetnek. A  szaporításukkal kapott klónok hasznos tulajdonságokkal gazdagíthatják a fajtát, s ha a pozitív tulajdonságok a kiindu-ló fajtától lényegesen eltérnek, a klónt már új fajtaként indítják útjára.

A  hagyományos ivartalan szaporítási módok két fő csoportba sorolhatók. Az el-sőben az ivartalan szaporítószervek felhasz-nálása vagy a hajtások gyökereztetése saját gyökerű szaporulatot eredményez. A  másik nagy csoport, az oltás és a szemzés, a szerv-átültetésen alapul: a nemes anyanövény rügyeit vagy többrügyes hajtását ültetjük át és növesztjük össze a gyökeret adó alany-növénnyel, így nevelünk új növényt, azaz oltványt.

TŐOSZTÁSEzzel a módszerrel terjedő tövű, párnát, telepet képező évelő növények, cserjék sza-poríthatók. Ide soroljuk a hagymás, gumós, hagymagumós, rizómás növények szaporí-tását is.

Számos évelő növény leggyakoribb sza-porítási módja a tőosztás. Ilyen például az árnyliliom, a gerebcsin (aszter), a nemes cickafark, a szarkaláb, a lángvirág, a sisakvi-rág, az évelő szegfűfélék, a japán szellőrózsa, az évelő pünkösdirózsa, a nőszirom, a bőr-levél, a gyöngyvirág, a kövirózsa, a kúpvi-rág, a varjúháj, az ikravirág, a díszfüvek (84. ábra). A  margarétát rendszeresen föl kell újítani, különben elsatnyul vagy kipusztul. Célszerű a töveket minden harmadik évben felszedni, és tőosztással felújítani. Legszebb virágzást a második évben kapunk. A kúp-virág is hasonlóan viselkedik.

A  nyár végén vagy ősszel virágzó évelő növények tövét tavasszal (85. ábra), a tavaszi virágzásúakét pedig ősszel osszuk szét, így növényeink a következő virágzásig megerő-södnek. A  lombjukat korán elvesztő, visz-szahúzódó évelők, például a szívvirág vagy

IVARTALAN SZAPORÍTÁS

60

a nőszirom tőosztásának ideje közvetlenül a virágzás után van. Az árnyéki évelők (egyes szegfűfélék, hunyor, tollbuga vagy asztilbe, pázsitszegfű, szépecske) töveit nyáron is szétoszthatjuk. A  leválasztott növényeket lehetőleg árnyas helyre ültessük.

A cserepes szobanövények is szaporítha-tók tőosztással. Egy-egy elsűrűsödött tövet átültetéskor több részre szedhetünk, ügyel-ve arra, hogy mindegyik új darabon elegen-dő gyökérzet maradjon. A szobai páfrány-félék megerősödve több új hajtáscsúcsot képeznek, ezek leválasztva új cserépbe ültet-hetők. A tarka levelű borostyánfajták vagy a közkedvelt afrikaiibolya tövei is oszthatók, noha ezek dugványozással is szaporíthatók. Nagyon egyszerű a tigrislevél (a szanzevié-ria) tőosztása: az elsűrűsödött tövekből akár 5-6 új növény is nyerhető. A  szobanövé-nyek tőosztásának legalkalmasabb ideje a tavaszi átültetés.

A díszcserjék és a gyümölcsbokrok közül a sűrű gyökérzetű, sarjadzó, föld alatti szá-rakkal terjedő tövűeket szaporíthatjuk tő-osztással. A  törpemandula, a boroszlán, a talajtakaró kecskerágók, az orbáncfű, a jázmin, a jezsámen, a boglárcserje, a leven-dula, a mahónia, a gyöngyvessző (spirea), a rózsalonc, a hóbogyó, a ribiszke gyümölcs-termő fajtái és díszváltozatai, a köszméte

84. ÁB RA

A díszfüvek tőosztásakor a fiatalabb részeket körben ásóval vágjuk le és ültessük el, az idős közép alig osztható

85. ÁB RA

Az árnyliliom töveket tavasszal osztjuk. Minden gyökeres hajtáscsúcsból új növényt nevelhetünk

87. ÁB RA

A spárgasípok elhelyezkedése a vízszintes gyöktörzsön

86. ÁB RA

A szétosztott díszsások, díszfüvek leveleit vágjuk vissza, és ültessük őket állandó helyükre

61

(közönséges egres), a málna és az áfonya például szaporítható ilyen módon. Ezeknek a tőosztásához fűrészt, ásót, erősebb kést, metszőollót használjunk. A lombhullató fás növények bokrait csak nyugalmi időszak-ban, ősszel, novemberben vagy kora tavasz-szal, még a rügypattanás előtt osszuk szét.

Tőosztáskor az anyanövényt vagy teljes egészében ássuk ki a földből vagy csupán ásóval válasszuk le róla a szükséges része-ket. A gyökerekről a földet rázzuk le, hogy a föld alatti szárrészek, rügyek jól láthatóak legyenek. Az erőteljesebb növésű töveket vagy a kevésbé igényes növényeket ásó-val, az igényesebbeket metszőollóval, éles, a háztartásokban is megtalálható fűrészes élű késsel annyi részre daraboljuk, ahány-nak életképes gyökere, hajtása, rügyei fej-lődtek. A szétosztott darabokat új növény-ként azonnal ültessük állandó helyükre (86. ábra).

Új fajta szaporításakor vagy ha csak egyetlen anyanövényünk van, azt egészen kis részekre is oszthatjuk, s minden egyes gyökeres hajtásdarabból életképes növényt nevelhetünk. Az ilyen kicsi növények azon-ban lassan erősödnek meg, és később díszí-tenek. Ilyenkor célszerű egy-két évig inten-zívebb körülmények között, védett helyen, cserépben nevelni a palántákat, s csak az-után állandó helyre ültetni.

A rizóma vagy más néven gyöktörzs rövid szártagú hajtás, amelynek rügyeiből gyöke-rek és föld feletti hajtások fejlődnek. Ri-zómával szaporodik a kanna, a nőszirmok többsége. A spárga is vízszintes gyöktörzsön fejlődik a telepítés után (87. ábra). Vékony, tarackszerű rizómája van a gyöngyvirágnak, a salamonpecsétnek.

A  föld alatti szárakat, rizómát fejlesztő évelő növények gyökértelen szárdarabjait, ha azokon járulékos rügy van, a nyugalmi időben, ősszel vagy kora tavasszal, feldara-bolhatjuk. A  feldarabolt szárakat, rizómát a gyökérdugványhoz hasonlóan ültessük el (88. ábra). A vastag, húsos szárakon ej-tett sebeket ajánlatos faszénporral beszórni. Évelőink közül ilyen módon darabolhat-juk fel a bőrlevél, a nőszirom vagy éppen a gyöngyvirág föld alatti szárát. A rizómát a vastagságával azonos talajréteg fedje (89. ábra). A gyöngyvirág rizómája fölé 4-5 cm föld kerüljön.

Hagymák, gumók, hagymagumók

A hagyma húsos levelekből álló, gömbölyű, tojás vagy körte alakú, egyes fajokon kúpos képződmény, amelyet kívülről száraz, hár-tyás burok fed. Eredetét tekintve rövid szártagú hajtás. A hagyma alsó részén van a tömörebb szövetű tönk, ez fejleszti lefe-

88. ÁB RA

A föld alatti szárral, rizómával terjedő bőrlevél tőosztással vagy a szár feldarabolásával szaporítható

62

lé a gyökereket és fölfelé a tápanyag raktá-rozására szolgáló, húsos pikkelyleveleket. A  hagyma külső burok- vagy más néven pikkelylevelei, amelyek a vöröshagymát, a fokhagymát, a díszhagymákat, valamint a tulipán hagymáját borítják, keményebbek. A  liliomfélék, az amarilliszek hagymáját vékonyabb, hártyás buroklevél veszi körül (90. ábra).

A  hagymák a földben szaporodnak. A  hagymatest tönkjén $ókhagymákat fej-leszt többek között a tulipán, a jácint, a für-tös gyöngyike és a csillagvirág. A fokhagy-ma gerezdjei is $ókhagymák. A fokhagyma középső, szögletes része továbbszaporításra nem alkalmas (91. ábra).

Egyes fajok az anyahagymával megköze-lítően azonos méretű, a hagymához szoro-san tapadó, egy, esetleg két sarjhagymát ké-peznek. Ezek szétválasztásával szaporítjuk a liliomot, a kikericset, a nárciszok nagy részét. A  nárciszok kettős hagymáját iker-hagymának nevezik.

89. ÁB RA

A rizómát a vastagságának megfelelő talajréteggel takarjuk

a) helyes, b) sekély, c) mély ültetés

a)

b)

c)

90. ÁB RA

Különböző típusú hagymáka) vöröshagyma, b) fokhagyma, c) tulipán, d) liliom

a)b)

c) d)

91. ÁB RA

A fokhagyma középső, szögletes része nem, csak a sarló alakú gerezdek, a tulajdonképpeni

fiókhagymák alkalmasak szaporításra

92. ÁB RA

A császárkorona és a liliomok hagymapikkelyekkel szaporíthatók, ezeken képződnek a fiókhagymák

63

A csupasz, buroklevél nélküli liliom- és császárkorona-hagymát hagymapikkelyek-kel szaporítják. Ezeket az anyahagymáról választják le (92. ábra).

A  gumó a növény föld alatti hajtásának vaskos, nedvdús, egynemű megvastagodá-sa, amelyet vékony bőrszövet borít (mint amilyen a burgonya és a csicsókagumó héja is). Apró rügyeket találunk rajta, ezek a gumó szaporodását szolgálják (93. ábra). A dísznövények közül a cikláment, a gumós begóniát a gumók feldarabolásával is szapo-rítják.

A  dáliagumó a gyökér megvastagodásá-val keletkezik, nincsenek rajta rügyek, ezért ez nem valódi gumó. Házi szaporításkor úgy osztjuk szét, hogy a gyökérgumóhoz tartozzon az előző évi szár rügyet tartalma-zó része is, mert ebből hajt ki az új növény (94. ábra).

A hagymagumó a hagyma és a gumó kö-zötti átmenet. Ez tulajdonképpen gumó, mivel belső szerkezete egységes, nincsenek húsos pikkelylevelei, külsőleg azonban, száraz buroklevelei miatt, hagymára emlé-keztet. Hagymagumója van a sáfránynak, a kikericsnek, a kardvirágnak (gladiólusz).

Néhány hagymás és hagymagumós nö-vénynek különleges gyökerei, úgynevezett húzógyökerei vannak, amelyek a hagymá-kat virágzás után a talaj mélyebb rétegeibe húzzák vissza. Ezért fordulhat elő, hogy az 5-10 cm mélyre ültetett sáfrány, kökörcsin, kardvirág hagymagumóját néha 20-25 cm mélyen találjuk meg.

A  felsorolt növények egy része az elvi-rágzás után magszárat is fejleszt. Ha nem szándékozunk magot fogni, a magszárat mielőbb távolítsuk el, hogy a magképzés és az érés ne vonjon ki tápanyagokat a gumó-ból, a hagymából.

A hagymás növények átültetését, a $ók- és sarjhagymák leválasztását, az ikerhagy-mák szétválasztását, a gumók, gyöktörzsek vagy más néven rizómák feldarabolását nyugalmi állapotban végezzük (95. ábra). Ekkor a lomb visszahúzódott és a kihajtás még nem kezdődött meg. A  munkához a borús, párás, hűvös idő a legjobb. A meleg, szeles idő nem alkalmas szaporításra, olyan-kor a szaporítóanyag és a talaj is könnyen kiszárad.

A  tavasszal behúzódó, nyári pihenést igénylő növények (tavaszi sáfrány, hóvirág, jácint, korai nőszirmok, kikerics, nárciszok,

94. ÁB RA

A dáliagumót úgy vágjuk szét, hogy a szárrészen kívül ép rügy is legyen az osztott részen

93. ÁB RA

A csicsóka gumóján jól láthatók a rügyek

64

fürtös gyöngyike, tulipánok, hagymafélék) szaporítását a behúzódás után, a fölszedés-sel kezdjük (96. ábra). (A behúzódás a le-velek leszáradásával kezdődik, ez a hagyma nyugalmi állapota.)

A fagyra nem érzékeny növények fölsze-désére és szétosztására akkor kerüljön sor, ha a fejlődésükben és a virágképzésükben leromlást tapasztalunk. A  kishagymásokat általában 5-8 évig egy helyen hagyhatjuk. A  nagyobb hagymájú tulipánokat gyak-rabban ültessük át. A  császárkoronát csak akkor újítsuk föl, ha virágai a korábbiakhoz képest kisebbek és később nyílnak. Átülte-tés után ugyanis egy-két évig nem virágzik.

A fölszedett hagymákat, gumókat 16-20 °C-on, száraz, árnyékolt, szellős helyen tá-roljuk, és augusztus végén, szeptemberben ültessük állandó helyükre. Az általános sza-bálytól eltér a hóvirág, mivel hagymája vé-kony héjú és nem tárolható; visszahúzódás után mielőbb el kell ültetni. A császárkoro-nát korai visszagyökeresedése miatt a vissza-húzódás után rögtön tanácsos áttelepíteni. A  hagymák szétválasztását, tisztítását köz-vetlenül ültetés előtt végezzük.

Az ültetés kívánatos mélységét a hagyma mérete szabja meg. Általános szabály, hogy a hagymát átmérője két-háromszorosá-nak megfelelő mélyre ültessük. A leggyak-rabban ültetett hagymás, gumós virágok ültetési mélységét a 97. ábrán szemléltet-jük. A  rizómákat a vastagságukkal azonos talajréteg fedje. A  fagyérzékeny kardvirág hagymagumóit, a kanna rizómáit, a dália-gumókat, a begónia gumóit minden évben a fagyok előtt föl kell szednünk, s ezeket az április-májusi kiültetésig 5 °C feletti hő-mérsékleten tároljuk.

A  hagymás zöldségnövények közül a fokhagymagerezdeket, a fajtától függő-en, ősszel és tavasszal ültethetjük. Az őszi kiültetés ideje október, a tavaszié március vége, április eleje. A  külső burokleveleket ültetés előtt néhány nappal távolítsuk el, a gerezdeket azonban csak közvetlenül az ül-tetéskor válasszuk szét, mert az ezeket borí-tó pikkelylevél vékony, és a gerezd gyorsan kiszárad, fertőződik.

A  vöröshagyma termesztésére használt dughagymát magról szaporítják. A  dug-hagymát hőkezelésnek vetik alá, ami meg-akadályozza a magszár képződését. A mag-szár ugyanis az étkezési hagymában nem kívánatos, rontja a hagyma értékét.

95. ÁB RA

A téltemető gumójának szétosztása

96. ÁB RA

A kardvirág szárát őszi fölszedéskor 10 cm magasan vágjuk vissza. Tisztításkor a maradék lombot is levágjuk, majd a régi gumót a gyökerekkel

és a fiókhagymagumókkal eltávolítjuk

97. ÁB RA

A virághagymák ültetési mélységea) apróhagymások, b) jácint és tulipán c)

nárcisz, d) liliom, e) császárkorona

a)

b) c)

d)

e)

5 cm

10 cm

15 cm

20 cm

25 cm

30 cm

65

A burgonya ültetése

Az étkezési burgonya szaporítására a gyö-kértarackokon képződött gumókat használ-juk (98. ábra). Ültetésre a 4-8 cm átmérőjű, 6-8 dkg-os burgonyagumók a legjobbak. A 10 dkg-nál nagyobbakat ültetés előtt ket-tévághatjuk. A fél burgonyák is alkalmasak ültetésre, ügyeljünk azonban arra, hogy minden darabon legyen rügy (99. ábra).

Olyan területet válasszunk, ahol legalább négy évig nem volt burgonya, hogy a ví-rusos fertőzést elkerüljük. Az ültetés ideje függ a kitavaszodástól, a talaj kötöttségétől. Általában akkor kezdjük, amikor a talaj hőmérséklete 10-12 cm mélységben 7-8 °C. Ez a gyorsabban melegedő vidékeken, lazább talajokon március végén, másutt később következik be. A sor- és tőtávolság 70x40 cm. Az ültetés mélysége homokon 12-14, középkötött talajon 8-10, kötött ta-lajon 7-8 cm. A burgonya különleges ápo-lási munkája a töltögetés. Akkor végezzük először, amikor a szár magassága 12-15 cm, majd még egy-két alkalommal ismételjük meg, hogy nagyobb legyen a gumóhozam.

SZAPORÍTÁS SARJAKRÓL,

INDANÖVÉNYEKRŐL, BULBILLIKRŐL

A  fás növények közül némelyik gyökér- és tősarjakat képez, ezeket kellő válogatással szaporításra is felhasználhatjuk. A  gyökér-sarjak a talajfelszín közelében haladó gyö-kerek járulékos rügyeiből képződnek, a nö-vénytől nagyobb távolságban is, a tősarjak pedig a gyökérnyak és a gyökértörzs tájáról kinőve meggyökeresedhetnek. A  gyökeres sarjakat a talajból kiemelve új növényt kap-hatunk.

A sarjakat mindig nyugalmi időben szed-jük fel és ültessük szét. A következő díszfák és díszcserjék hoznak gyakran sarjakat: gya-logakác, bálványfa, boglárcserje, cserszö-mörce, ecetfa, fanyarka, ezüstfa, homok-tövis, szirti gyöngyvessző, japánbirs, mo-gyoró, tollas gyöngyvessző, trombitacserje, lilaakác. A  gyümölcsfélék közül sarjakról szaporítható a birs, a köszméte (egres), a málna, a meggy, a mogyoró, a ribiszke, a szeder, a szilva. Ezeket azonban csak akkor érdemes így szaporítanunk, ha a faj saját gyökerű. Oltott fáknak, bokroknak mindig az alanya sarjadzik, a sarjakról tehát csak az alanyokat szaporítjuk el, amelyek viszont nem teremnek élvezhető gyümölcsöt.

Gyakori a magas törzsű ribiszke és köszméte alanyának, a szilvafák miroba-lán alanyának, a meggy alanyú meggy- és cseresznyefáknak, valamint az M 4 alanyú

98. ÁB RA

A burgonyagumók elhelyezkedése a gyökértarackokon

99. ÁB RA

A nagyméretű burgonyát úgy daraboljuk fel, hogy a szaporításra szánt részeken legyen rügy

66

almafáknak a sarjadzása. A  sarjakról ne-velt alanyokat be kell szemezni vagy oltani. A meggy- és szilvaalany sarjakat alanyként felhasználva ismét sarjadzó alanyú fákat kapunk, s ezek, különösen a meggysarjak, benövik az egész kertet, irtásuk szinte lehe-tetlen. Ezért ezeket inkább ne használjuk alanynak.

A málna sarjai a föld alatti cserjetalpból és a gyökerekből képződve az anyanövény-től nagyobb távolságban is megjelennek.

A  málnasarjakat ősszel szedjük fel, és ha elegendő a gyökerük, azonnal ültessük új helyükre.

Szobanövényeink törzsén is megjelen-hetnek sarjak. Nagyon gyakori ez a csa-varpálmákon (100. ábra), a dracénákon, de láthatunk ilyeneket a bunkóliliomok, a buzogányvirág és a rákvirág törzsén is. Ezeket a sarjakat a törzsről leválasztva, fej-dugványként meggyökereztethetjük. Egyes broméliák a levelek hónaljában kis gyökeres

100. ÁB RA

A csavarpálmát a törzsén képződő sarjak leválasztásával szaporítjuk

101. ÁB RA

A kövirózsa tőlevélrózsáival magától terjed, szaporításra is ezeket használjuk

102. ÁB RA

A szamóca indanövényeiből szedik föl a szamócapalántát

103. ÁB RA

A csokrosinda csüngő díszei az indanövénykék, ezek szaporításra is használhatók, vízben

vagy földben meggyökeresednek

67

sarjakat nevelnek, ezekből az anyanövény-ről való leválasztás után új növényt nevel-hetünk.

A kövirózsa (101. ábra) sarjlevélrózsákat képez, ezek leválasztásával biztonságosan, gyorsan szaporíthatjuk tovább.

A  föld feletti szaporítóhajtások közül legismertebb az inda. Szárcsomóin járulé-kos gyökerek és leveles hajtások fejlődnek. Indanövényről szaporíthatjuk például a sza-mócát (102. ábra), az illatos kerti ibolyát. A meggyökeresedett hajtást leválasztjuk az anyanövényről. Kedvelt szobanövényünk, a csokrosinda indanövénykéit is használhat-juk szaporításra (103. ábra). Ezeket közvet-lenül kis cserépbe ültetjük vagy dugvány-ként vízben, homokban meggyökereztetve cserepezzük be. Az évelők közül a kőtörőfű-féléken képződnek indanövények, amelyek szaporításra használhatók.

A  szamóca egy-egy indáján több ind-anövény is képződhet, ezek a nyár végé-re megerősödnek, és ha a talajra érnek, meggyö keresednek. Ha szaporítás a célunk, a gyökeresedést elősegíthetjük: kapáláskor húzzunk földet a növénykék köré, földdel kissé takarjuk be a szárcsomót. A  szamó-capalánták ültetésének hagyományos ideje augusztusban, szeptember elején van. A pa-lántákat vágjuk le az indáról, lehetőleg nagy gyökérzettel szedjük fel, majd minél hama-rább ültessük új helyre.

A  kereskedelmi forgalomban kapható frigó szamócapalántát viszont tavasszal ül-tetjük. A hagyományos palántától eltérően az ilyen növény már az első évben teljes termést ad. Ezt úgy érik el, hogy a palán-tát csak november végén, december elején szedik fel, amikor már jól fejlett virágrügye van. (A hagyományosan szedett indanövé-nyen a virágképződést éppen az átültetéssel zavarjuk meg.) A  frigó palántát felszedés után a száraz levelektől megtisztítva, mí-nusz 1-2 °C hőmérsékleten, fóliazacskóban tárolják a tavaszi ültetésig.

A  sarjhagymák vagy bulbillik a növény föld feletti részein képződő hagymák. Szá-mos hagymafaj virágzatában találunk apró sarjhagymákat, más néven léghagymákat. A téli sarjadékhagymának ez a fő szaporítási eljárása (104. ábra), de a fokhagymának és a vöröshagymának is van bulbillis változata.

A levélhónaljban található sarjhagymák-kal szaporítjuk a tűzliliomot (105. ábra) és más liliomokat is.

104. ÁB RA

A téli sarjadékhagyma bulbillis változata a virágzatban hozza sarjhagymáit

105. ÁB RA

A tűzliliom a levélhónalji sarjhagymákról szaporítható, ugyanakkor a talajban is fejleszt hagymát

68

Különleges szaporodásmód jellemzi az „elevenszülő” pozsgás sarjikát (a Bryophyl-lum nemzetség tagjait). Levelük a földre hullva meggyökeresedik, és új növény-nyé fejlődik. Kedvelt dísznövényünk a Bryophyllum pinnatum, amelynek a levelén, a levélszárnyak öblében sarjrügyek kelet-keznek, és ezek még a növényen hajtásokat és gyökereket növesztenek, a levélről leválva pedig kész növényként fejlődnek, növeked-nek tovább (106. ábra).

BUJTÁSE szaporításmód elnevezése onnan ered, hogy a hajtásokat a gyökeresedés idejére a föld alá bujtatják, földdel takarják. A buj-tás során az anyanövény vesszőit vagy leve-les hajtásait úgy gyökereztetjük meg, hogy közben az anyanövényen maradnak, attól vizet és tápanyagot is kapnak, s csak a gyö-keresedés után választjuk le őket.

Ez a módszer a nehezebben, lassabban gyökeresedő növények szaporítására aján-

lott, illetve olyankor, ha kevés utódnövény-re van szükségünk. Éppen ezért kiskertben nagyon előnyös szaporítás. Bujtással csak azokat a növényeket szaporítjuk, amelyek saját gyökerükön is jól fejlődnek és más, egyszerűbb módon nem szaporíthatók. A legtöbb díszcserje, a gyümölcstermő bok-rok, ritkábban a díszfák, gyümölcsfák, fe-nyőfélék is szaporíthatók bujtással. Eszköze az ásó, a jó éles kapa, a metszőolló és a kés.

Feltöltéses bujtás

Az egyik legnagyobb szaporulatot ered-ményező bujtásmód. Cserje termetű vagy bokorszerűen nevelt növények esetében használható. Az anyanövényt tavasszal a talaj felszínéig visszavágjuk úgy, hogy csak egy-két rügy maradjon a vesszőkön. Ez a visszavágás a következő évben erőteljes haj-tásnövekedéshez vezet. Amikor a hajtások a 20-30 cm hosszúságot elérték, alapi részü-ket a levelekkel együtt, mintegy egyharmad magasságig porhanyó földdel feltöltjük (107. ábra). Ahogy a hajtások tovább nö-vekednek, a feltöltést június-júliusban még két-három alkalommal ismételjük meg, mindaddig, amíg az a 30-40 cm magasságot el nem éri. Erősen kötött talajon a feltöltés-re komposztot, tőzeges talajkeveréket vagy fűrészport használjunk, mert a levegőtlen, hideg talajban, a bakhát alatt nagyon gyen-ge a gyökeresedés. A földet vagy talajkeve-réket kapával töltsük a hajtások közé, majd kézzel igazítsuk el, hogy minden hajtást jól körülvegyen.

A feltöltögetett földből készült bakhátat a nyár folyamán tartsuk nedvesen, ne hagy-juk kiszáradni és elgyomosodni.

106. ÁB RA

Az elevenszülő sarjika levélszélén kész, gyökeres kis növények fejlődnek

107. ÁB RA

Feltöltéses bujtása) az anyanövény visszametszése, b) az első feltöltés, amikor a hajtások jó arasznyiak, c) nyár közepére a bakhát

40–60 cm magas lehet, d) az ősszel meggyökeresedett vesszőket nyugalmi állapotban vágjuk le az anyanövényekről

a) b) c) d)

69

A  hajtások gyökeresedése a nyár végén kezdődik, s a gyökerek növekedése az ősz elején vesz nagyobb lendületet. A  feltöl-tést november második felében, a fagyok beállta előtt bontsuk le. A  meggyökere-sedett hajtásokat metszőollóval vágjuk le az anyanövényről. Az így kapott gyökeres bujtványcsemeték azonnal állandó helyük-re ültethetők. A vékonyabb, gyengébb gyö-kérzetű csemetéket még egy évig 4-5 cm-es tőtávolságra, úgynevezett erősítőiskolába ültetve neveljük. Ha a fagyok korán jön-nek, a feltöltés lebontását és a csemeték leszedését tavaszra is halaszthatjuk, ekkor azonban a rügypattanás kezdete előtt el kell végezni.

Feltöltéses bujtással szaporítjuk az alma és a birs alanyait, a magas törzsű ribiszke alanyát, az aranyribiszkét, a ribiszke és a köszméte (egres), valamint a ribiszkekösz-méte (például a Josta) nemes fajtáit, a fügét. A  legtöbb, dugványozással szaporítható díszcserje – mint amilyen az aranyfa, a je-zsámen, a szirti gyöngyvessző, a hortenzia, a nyáriorgona, a japánbirs, a ribiszke dísz-változatai, az orgona, a hársfajták és a lab-darózsa – bujtással is gyökeresedik.

Oltott növényeket feltöltéses bujtással le-hetőleg ne szaporítsunk, mert az alany sar-jai fajtakeveredést okoznak. Kivétel, ha az alanyból sarjadzó gyümölcsfának az alanyát akarjuk így megsokszorozni. Ilyenkor is szükség van a növényvédelemre, mert a fel-töltött sarjak között megtelepszik a vértetű. Az almafák közül az M 4 alanyúak gyakran hoznak sarjakat, ezek feltöltögetve könnyen meg is gyökeresednek. A  gyümölcsfákon képződött sarjakat azonban rendszeresen ne gyökereztessük, mert ez gyengíti a fát és növeli a vértetűfertőzés veszélyét. Ha rend-szeresen akarunk róluk szaporítani, inkább ültessünk el néhány gyökeres sarjat anyanö-vénynek, melyeket 2-3 éven keresztül erő-teljesen (egy-két rügyre) visszametszünk, ezután kezdhetjük feltölteni. Egy-egy jól karbantartott anyatőről 10-20 gyökeres sar-jat is leszedhetünk évente.

Hasonlóképpen jól meggyökeresednek a Colt cseresznyealany sarjai is. A meggysar-jakat azonban így ne szaporítsuk, mert azok gyökérsarjak, s az egész kertet behálózzák. A  gyökeres bujtványcsemetéket szemzésre nevelhetjük fel a következő évben, erről részletesen az Oltványnevelés című fejezet-ben írunk.

Termő ribiszke- és köszmétebokroknak, ha csak néhány csemetére van szükségünk, elegendő az egyik felét vagy csak egy-egy ágát visszametszeni, és a $atal hajtásokat feltöltögetni. Ezeknek a vesszői, idősebb gallyai is jól meggyökeresednek, ha feltöl-tögetjük őket, így szinte kész termő bokrot kapunk a szaporítás után.

Vesszőfektetés

Nagy szaporulatot eredményező buj-tásmód. A  vesszők hosszában könnyen meggyö keresedő növények, kúszócserjék szaporítására nagyon jó eredménnyel hasz-nálható. Nevezik sugaras vagy kínai bujtás-nak is (108. ábra).

Az anyanövényt erős metszéssel úgy ne-veljük, hogy a tövön csak egyéves vesszők legyenek. A bujtást korán tavasszal, a rügy-pattanás előtt készítjük. Az anyanövénytől

108. ÁB RA

Bujtás vesszőfektetéssela) a vesszőket a talaj felszínére vagy sekély

árokba húzzuk és kampózzuk le, b) a rügyekből képződő hajtások meggyökeresednek

a)

b)

70

kiindulva, sugárirányban, 10-15 cm mély árkokat készítünk, ezeknek az aljába lehaj-lítjuk, és kampókkal rögzítjük a vesszőket, hogy vízszintesen maradjanak. Ebben a helyzetben a rügyek zöme kihajt, és növe-kedni kezd. Amikor a hajtások az árokból kiemelkednek, vagyis elérik a 10-15 cm magasságot, alapi részüket porhanyó, érett komposztfölddel takarjuk a hajtások mint-egy feléig. A  hajtások növekedésekor ezt a feltöltést folyamatosan megismételjük, úgyhogy végül is mindegyiknek az alsó har-madát-felét takarja a föld, amíg a feltöltés a 20-30 cm magasságot el nem éri. Ezután, a nyár közepétől már csak a feltöltés folya-matos nedvesen tartásáról kell gondoskod-nunk, és időnként gyomtalanítsuk a terü-letet. Ezt a bujtást úgy is el lehet készíte-ni, hogy a hajtásokat nem árokba, hanem egyszerűen a porhanyóra elmunkált talajra fektetjük, ám ekkor a feltöltés jobban ki-emelkedik a felszínből.

Ősz végére az az évi hajtások és gyakran a lefektetett vesszők is meggyökeresednek. A töltést óvatosan bontsuk le, és a lefekte-tett vesszőt daraboljuk fel úgy, hogy min-

den új hajtáshoz elegendő gyökér is jusson. A nehezen gyökeresedők esetében előnyös lehet, ha a vesszőt már a fektetéskor takar-juk 1-2 cm vastagságban földdel, s mielőtt az új hajtások a földtakarás alól a felszínre bújnának (megemelik a földtakarót), a ta-karást 1-2 cm-rel növeljük. Így a hajtások alapi része teljesen fénymentes körülmé-nyek között marad, s ez nagyon előnyösen hat a gyökeresedésre. Így szaporítjuk a li-liomfák (magnólia) nagy virágú fajtáit, a klemátisz kerti változatait, a trombitacser-jét, a som díszváltozatait, a mogyorófajtá-kat, a varázsmogyorót, a lilaakácot, a cser-szömörce díszváltozatait, a gyümölcsfélék közül pedig az egres- (köszméte-), a füge- és a mogyorófajtákat.

Közönséges bujtás

A legegyszerűbb bujtásmód, az előzőekhez viszonyítva azonban kevés a szaporulat, mert egyetlen hajtásból a legjobb esetben is csak egy új növényt kaphatunk.

E módszerrel az évi hajtást, egyéves vesszőt vagy idősebb, még hajlékony gallyrészt is

109. ÁB RA

Közönséges bujtása) a visszametszett anyanövényen bujtásra alkalmas vesszők képződnek. Az anyanövényhez közel

40 cm mély gödröt ásunk vagy rést nyitunk a bujtásnak, b) a gödörbe vagy résbe hajlítjuk le a vesszőt, c) a bujtott vesszők gyökeresedés után, nyugalmi időszakban választhatók le az anyanövényről

b)

c)

a)

71

bujthatunk (109. ábra). A munkát általában tavasszal végezzük, de az új hajtásokat is leg-később június elejéig-közepéig bujtani kell.

A közönséges bujtás készítésekor az anya-növény mellett, a kiszemelt hajtás irányá-ban, ásóval a talajba szúrunk, és oldalirányú mozgatással néhány cm széles rést nyitunk. Ebbe a résbe hajlítjuk le a hajtást vagy a vesszőt úgy, hogy a csúcsa a talajfelszín fölé emelkedjék, ívesen meghajlított része pedig a rés aljára kerüljön. A rést porhanyó földdel feltöltjük, és lábbal tömörítjük. Ha a bujtott vessző nem maradna meg a rés alján, kampóval rögzítsük. Fontos, hogy a vessző minél meredekebben legyen lehajlít-va a talajba, mert ha emelkedő íve marad, azon sok új hajtás képződik, és így a gyöke-resedés vagy gyenge lesz vagy elmarad, illet-ve a bujtványcsemeténk lesz gyenge.

A  lehajlítást és a gyökeresedést is elő-segíti, ha a bujtott vesszőt a földbe kerü-lő részén megcsavarjuk, óvatosan megro-pogtatjuk. A  gyökeresedést gyűrűzéssel is elősegíthetjük. Legegyszerűbb, ha a bujtás legalsó pontján egy drótdarabot csavarunk a hajtásra. Amint a hajtás vastagszik, a drót-gyűrű belevág, ami tápanyagtorlódáshoz, ezáltal jobb gyökeresedéshez vezet. Gyűrűz-hetünk úgy is, hogy a háncsot 0,5-1 cm szé-

lességben, két helyen körbevágva lefejtjük a vesszőről, így bujtjuk az előkészített résbe. A vessző feléig húzódó, fölfelé irányuló be-metszés szintén segíti a gyökeresedést, a nyí-lásba azonban egy pici kavicsot, műanyag lapot vagy gyufaszálat helyezzünk, nehogy idő előtt összeforrjon (110., 112. ábra).

Nyár folyamán az anyanövény környe-zetében óvatosan kapáljunk, hogy meg ne sértsük a leendő bujtványcsemetét. A  ta-lajt se hagyjuk kiszáradni. Szükség esetén a bujtások hajtásai mellé szúrjunk egy-egy karót, s a hajtásokat kössük hozzájuk. Ez különösen a kúszó növények számára fon-tos. Ősz végén bontsuk ki a bujtásokat, s ha meggyökeresedtek, az anyanövényről leválasztva, új növényként állandó helyre ültethetjük. A  nehezen gyökeresedőknek, mint amilyen a mogyoró, a liliomfa, a va-rázsmogyoró, esetleg több év is szükséges a meggyökeresedéshez.

A  kúszónövényeknek egy-egy hosszú hajtását több helyen is lebujthatjuk, majd ismét a talaj felszíne fölé íveljük (111. ábra). Ennek a módszernek hullámos buj-tás a neve. Egy hajtásból annyi új növényt kaphatunk, ahány helyen lebujtottuk. A nagyvirágú klemátiszok kúszó hajtását a szárcsomónál kampózzuk le a talajba süly-

110. ÁB RA

A bujtványok gyökeresedésének serkentése a) csavarás, b) behasítás, c) drótozás, d) gyűrűzés

a)

b)

c)d)

72

lyesztett cserépbe. A  rügyekből képződő hajtások alapi részét komposzttal kupacol-juk föl. A gyökeresedés nyár végén, ősszel kezdődik, ezért a cserepes csemetét csak a következő év tavaszán ültessük új helyére.

Közönséges bujtással szaporíthatjuk a ja-pánbirset, a gyertyánt, a liliomfát, a varázsfát, a fűszercserjét, a hólyagfát, az orgonafajtákat, a hársakat, a labdarózsát és a vele rokon ban-gitafajokat, a havasszépét (rododendron), va-lamint a fenyők közül a kúszó, talajra fekvő borókákat. A  kúszónövények közül közön-séges vagy hullámos bujtással szaporítható a kúszó farkasalma, a fatekercs, a lilaakác, a klemátisz és a trombitacserje. A  gyümölcs-fajok közül elsősorban a mogyoró, a szeder, a füge szaporításakor használható ez a mód-szer, de a birs és a naspolyabokrok egy-egy ta-lajhoz közel hajló ágával is megpróbálkozha-tunk. Szobanövényeink közül a tarka levelű borostyánfajták és más, a szárukon könnyen gyökeresedő kúszónövények szaporításakor alkalmazható ez a módszer.

A szeder fejbujtása

Akinek van szeder a kertjében, biztosan meg$gyelte már, hogy ha a lecsüngő haj-tások csúcsára kapáláskor véletlenül föld kerül, a hajtáscsúcs rövidesen megduzzad,

111. ÁB RA

A nagyvirágú klemátiszokat hullámos bujtással, a földbe süllyesztett cserepekben gyökereztetjük

112. ÁB RA

Ha a lebujtott vesszők fölött a talaj színén hálót helyezünk el, és azt még földdel takarjuk,

a meggyökeresedett bujtványok belenőnek a hálóba, önmagukat gyűrűzik meg

73

gyökereket fejleszt, majd a talajban vissza-fordulva, fölfelé kezd növekedni, s így ősz végére egy teljesen új növényt kapunk. Ezt a tulajdonságot használjuk ki a fejbujtás-kor. Nyár közepén a hajtáscsúcsot egy ka-pavágásnyi mélységű kis gödörbe vezetjük, és földdel takarjuk (113. ábra). E módszer nagy előnye, hogy termő ültetvényben a termés befolyásolása nélkül használható, nem kell az anyanövényt visszavágni, a kö-vetkező évi termést adó hajtásokat szaporí-tási célra felhasználni. Ugyanígy szaporít-ható a málna és a szedermálna is.

Levegőbujtás

Elsősorban szobanövények szaporítására ajánljuk; üvegházban, lakásban, de szabad-ban is készíthető (114. ábra).

A bujtás helyén a vesszőt, szárat ferdén fölfelé, félig bemetsszük és kis kaviccsal vagy gyufaszállal kitámasztjuk, hogy össze ne forrjon. A szárat meg is gyűrűzhetjük a gyökeresedés elősegítésére (lásd 110. ábra). Ezután a sebhelyet nedves vattával vagy $nom tőzegmohával vegyük körül, kívül-ről fóliával burkoljuk, majd a seb alatt és fölött szorosan kössük át, hogy ki ne szá-radjon. A  burkolóközeget tartsuk nedve-sen. Néhány hét vagy hónap elteltével a sebzés feletti rész meggyökeresedik. Amint a gyökerek megerősödtek, a bujtást a gyö-kerekkel együtt lemetsszük az anyanövény-ről, és új növényként becserepezzük vagy állandó helyére ültetjük. Az anyanövény a visszametszés következtében többnyire el-ágazódik, s akár további szaporításokra is felhasználható.

A  mennyezetet elérő, felkopaszodott $-kuszok, buzogányvirágok megmentésének, megi[ításának kiváló módszere a légbujtás, ami azzal az előnnyel is jár, hogy a megmet-szett anyanövények a bujtás után elágazód-nak, s így visszanyerhetik díszítőértéküket. A  légbujtás félbevágott műanyag pohárral vagy cseréppel is burkolható.

A szőlő bujtása

Homoki szőlőkben, ahol saját gyökerű nemes fajtákat telepítettünk, a bujtás, első-sorban a közönséges bujtás sokoldalúan, s nem csak szaporításra használható.

A  nemes vesszőket közönséges bujtással meggyökereztetve szaporításra is használ-hatjuk. A  lebujtott vesszők azonban za-varják a művelést, ezért ritkán élnek vele, inkább a dugványozást választják. A  szőlő már egy kapavágás mélységbe bujtva is meggyökeresedik, ez a módszer a porbujtás (115. ábra).

A  tőkepótló bujtás hiányzó szőlőtőkék helyén, kora tavasszal, nyugalmi időszak-ban készül (116. ábra). Itt a vesszőt mintegy 40 cm mély gödörbe bujtjuk le valamelyik

113. ÁB RA

A szeder felbujtásakor a talajba kerülő hajtáscsúcs megduzzad, gyökeresedik, majd

pedig visszafordulva új növényt képez

114. ÁB RA

A felkopaszodott szobanövények (például a rákvirág) csúcsából légbujtással megfiatalított példányt kaphatunk

74

115. ÁB RA

A porbujtás a közönséges bujtás változata; homoki szőlőkben sekély földtakarással végezzük

116. ÁB RA

Vesszőfektetés és tőkepótló bujtása) vesszőfektetéssel egy vesszőből több csemetét kaphatunk, b) tőkepótló bujtással

idős szőlőt ifjíthatunk, c) a bujtás levágása a tőkéről

a)

b)

c)

75

szomszédos tőkéről, közönséges bujtással. A vesszők megcsavarása, ropogtatása serken-ti a gyökeresedést. A szőlő döntésével (117. ábra) az anyanövény maga is megújítható. Ehhez a tőkét körbeássuk, talpgyökereit az egyik oldalon elmetsszük, hogy a tőketör-zset a gödör fenekére fektethessük. A tőkén meghagyott egy vagy több vesszőt a kívánt tőkehelyekre irányítva a gödröt földdel beta-karjuk, s a talajfelszínen a meghagyott vesz-szőket karóhoz kötözzük. A bujtással nyert szőlőtőkék gyorsan fejlődnek és hamar szá-mottevő termést is adnak (118. ábra). El-öregedett szőlők felújítására használható ez a módszer. Új művelésmód kialakítására is lehetőséget ad. Oltványszőlőkben, ahol a talajban $loxéraveszély van, csak az alanyt szabad bujtani, s erre zöld- vagy fásoltással olthatjuk majd a nemes fajtákat. Módszere a közönséges bujtás, ezt használjuk a zölden beoltott hajtások meggyökereztetésére is.

DUGVÁNYOZÁSAz ivartalan (vegetatív) szaporításnak ez a legáltalánosabb módja. Dugványozáskor az anyanövényről leválasztott részt – a hajtást, levelet, vesszőt, gyökeret – meggyökereztet-jük. A dugványozás alapja, hogy a növényi részek járulékos gyökereket fejlesztenek és regenerálódnak. A  metszési felületen heg-szöveg (kallusz) keletkezik, végül kihajt a rügy, s ekkor létrejön az új növény. Bizo-nyos növénycsoportok, például a pillan-gósvirágúak nehezen vagy egyáltalán nem képesek járulékosgyökér-képződésre.

Hajtásdugványozás

Az anyanövényről leválasztott leveles haj-tásrészek általában jól meggyökeresednek. A  lágy és fás szárú növényeket a hajtások feldarabolásával készített dugványokkal szaporíthatjuk.

A hajtásdugványok kevés szilárdító szöve-tet és sok vizet tartalmaznak, a rajtuk levő levelek pedig sok vizet párologtatnak, ezért gyökereztetéskor az egyik legfontosabb fel-adatunk a dugványok párologtatásának csökkentése és a víz pótlása. Ezt a célt a dug-ványok zárt, magas (96-98%) relatív pára-tartalmú légtérbe helyezésével, árnyékolás-sal, hűtéssel és a levélfelületen felszívódó víz pótlásával, permetezéssel lehet elérni.

117. ÁB RA

A döntés sajátos bujtásmód, amelynek során az anyatőke is a föld alá kerül. Idős szőlők

ifjítására és átoltott tőkék fiatalítására szolgála) zöldoltás döntése, b/ pótlásként szolgáló tőkefiatalítás

118. ÁB RA

Egyedi bujtásmóddal, például kiállításra, szép, termő tőkét nevelhetünka) kosaras, b) cserepes bujtás

a)

trágyab)

a)

b)

76

A  hajtásdugványokban kevés a tartalék tápanyag, ezért a gyökeresedéshez a dugvá-nyok levélfelületére, annak normális mű-ködésére is szükség van. Az asszimiláció során képződő szénhidrátok és bizonyos másodlagos anyagcseretermékek a hormo-nokkal együtt szerepet játszanak a gyökere-sedésben. Ehhez a dugványoknak fényre is szükségük van. Az árnyékolással csak any-nyira éljünk, amennyire ez a túlzott páro-logtatás megakadályozásához szükséges. A leveleket legföljebb felezzük, ne kurtítsuk meg nagyobb mértékben. Ha a környezeti feltételek (például a vízpermetezés) lehető-vé teszik, a leveleket teljesen hagyjuk meg, legföljebb csak a helytakarékosság miatt kurtítsunk.

A hajtásokból teljes hosszukban készíthe-tők dugványok, noha a hajtások fejlettsége – az alaptól a csúcsig – nagyon különböző. A  hajtáscsúcsban és az alatta levő néhány ízközben szilárdító rostok még nem vagy

csak alig alakultak ki. Az ilyen hajtás sima felülettel, pattanva törik. Lejjebb egyre több szilárdító elem jelenik meg, a hajtás már szálkásan törik vagy nem is lehet eltör-ni. A fás növények hajtásainak alapi részén május-júniusban kezdődik meg a fásodás. Nyár közepére a hajtás megfásodik, a haj-táscsúcs sem növekszik tovább, záródik, s fokozatosan kialakul a fajra, fajtára jellemző héjkéreg, a háncs és a farész tagozódása.

A  hajtásdugványoknak, függetlenül attól, hogy a hajtás mely részéből készültek, a levelek miatt nagyjából azonos igénye-ket támasztanak a környezeti feltételekkel szemben. A lágy szárú dísznövények közül a krizantém, a bojtocska, a pelyvavirág, a vi-rágcsalán, a vízifukszia dugványozásához ál-talában a kevés szilárdító elemet, tartalmazó hajtáscsúcsot használjuk. Ezek intenzívebb kezelést igényelnek. A  legtöbb hajtásdug-vány alapi része, tehát a gyökeresedési zóna többé-kevésbé fásodott. Kora tavasszal a

119. ÁB RA

Rügydugványok, levélrügydugványok gyökereztetésea) szőlő rügydugvány, b) levélrügydugvány, c) fikusz levélrügydugvány, d) rákvirág szárának feldarabolása

a) b) c)

d)

77

szobában, ablakpárkányon vagy üvegház-ban, fagymentesen átteleltetett és meghaj-tatott anyatövek hajtáscsúcsaiból készíthe-tünk dugványokat. Ilyenkor dugványozzuk a krizantémot, a szegfűt, a bojtocskát, a ví-zifuksziát, a pelyvavirágot, a virágcsalánt, a hamvaskát. A  szabadföldi növények közül a nagyvirágú klemátiszok hajtatott anyatö-veiről is jó eredménnyel dugványozhatunk ebben az időszakban.

A  szabadföldi fás növények hajtásdug-ványozása május végén, június elején kez-dődhet, amikor a hajtások még intenzíven növekednek. A  könnyen gyökeresedők fá-sodó hajtásai még július-augusztusban is hoznak gyökeret. Ilyen például a borbolya, az aranyvessző, a gyöngyvirágcserje, a hó-bogyó, az orbáncfű, a fagyal, a jázmin, a jezsámen, a boglárcserje, a lonc, a pimpó, a ribiszke díszváltozatai, a gyöngyvessző, a rózsalonc. Egyesek, mint a vörös levelű cserszömörcefajták viszont akkor gyökere-sednek jobban, amikor a hajtások csúcsa a növekedést éppen befejezte.

A lomblevelű örökzöldek hajtásai a nyár folyamán, júliustól októberig gyökerez-tethetők. Ilyenek az örökzöld borbolyák, a madárbirsek, a kecskerágók, a magyal, a puszpáng, a havasszépe (rododendron), a tűztövis. Nyár végén, ősz elején dugvá-nyozzuk a fenyőfélék közül a borókaválto-zatokat, a ciprus és az álciprus fajtákat, az életfát, a tuja és a tiszafa fajtáit. A meggyö-keresedett dugványokat lombtakarással teleltetjük, s csak a következő év tavaszán cserepezzük vagy ültetjük erősítőiskolába.

A  gyümölcsfajok közül hajtásdugvá-nyozással szaporítható a kivi, az áfonya, a szeder, a ribiszke, a ribiszkeköszméte, a ho-moktövis, a citrom. Egyes, egyébként szem-zéssel szaporított gyümölcsfajok hajtásdug-ványai is meggyökeresednek, mint például a meggy, az őszibarack, a szilva, a kajszi, a birs, a naspolya.

Néhány szobanövényről, amennyiben megfelelően fejlettek a hajtásaik, bármi-kor szedhetünk dugványokat. A  pletyka, a borostyán, a szobafutóka hosszú, kúszó hajtásait feldarabolva fej- (csúcsi) és szár-dugványokat egyaránt készíthetünk. A fel-kopaszodó szárúak, mint a buzogányvirág, a $kusz, a rákvirág fejdugványából gyorsab-ban kapunk kész növényt, a levél nélküli szárrészt pedig feldarabolás után meggyö-kereztethetjük (119. ábra).

Dugványok készítése, kezelése

Lehetőleg egészséges, fajtaazonos, jó tulaj-donságokkal rendelkező anyanövényekről szedjünk dugványokat. Nagyobb meny-nyiségben való szaporításhoz a kiválasztott anyanövényeket erőteljesen metsszük visz-sza, hogy sok, dugványozásra alkalmas haj-tást hozzanak. Lágy szárú növényeken, szo-banövényeken a rendszeres dugványszedés erőteljes elágazódást, sok hajtást eredmé-nyez. Néhány dugványt azonban egy-egy ág visszametszésével vagy akár visszametszés nélkül is szedhetünk a szabadföldi fákról, cserjékről, fenyőkről, szobanövényekről.

A  dugványok mérete különböző lehet. A  legkisebb dugványon egy levél és egy rügy van, ez az úgynevezett levélrügydug-vány. A levélhez a szárcsomó alatt és felett 1-1 cm-nyi szárrészt is vágjunk. Ezt egyes hosszú ízközű növények esetében használ-juk, sajnos azonban csak gondos ápolással gyökereztethetők meg, és hosszabb idő alatt válnak kész növénnyé. Levélrügydugvány készíthető a $kusz szárából. Levelenkén-ti feldarabolással szaporíthatjuk a szőlőt. Ezeknél a szárrész vízszintesen fekve kerül-

120. ÁB RA

Levélrügydugvány készítése nagyvirágú klemátisz szaporításához

a lágy hajtáscsúcsoteldobjuk

szárh

oss

zkb.

4 c

m

a egyik leveleteldobjuk

kétrügyesszárcsomó

78

121. ÁB RA

Hajtásdugványok készítése lomblevelű cserjékről

nagylevelű fajok

kislevelű fajok

hajtáscsúcs

szárdarab

oldalhajtás

79

jön a közegbe (lásd a 119. ábra). A nagy-virágú klemátiszfajtákból szintén egyrügyes dugványokat készítünk, itt a rügy alatti szárrész 4-5 cm hosszú, amit függőlegesen dugványozunk (120. ábra). A jobb gyöke-resedés érdekében a rügy alatti szárat két-oldalt bemetsszük, a héjkérget fordított U alakban sekélyen levágjuk.

A legtöbb növényből legalább két szárcso-mót (levelet vagy levélpárt) tartalmazó dug-ványt készítsünk. Leggyakoribb a 4-6 levél-ből, levélpárból álló dugvány (121. ábra). Az alsó 1-2 levelet, levélpárt a dugványnak azon a részén, amely a talajba kerül, távolítsuk el. A  nagyobb levelű fajok felső, megmaradó leveleit a helytakarékosság érdekében kurtít-

122. ÁB RA

Dugványkészítés fenyőkrőla) kalapácsos, b) szakított dugvány

a) b)

80

suk felére, vagyis a levéllemez felét éles kés-sel, metszőollóval vágjuk le. A dugványokat alapi részükön éles késsel vagy metszőolló-val, a szárcsomó alatt 1-2 mm-rel, a szárra merőlegesen vágjuk el. Egyes virágokról, például a muskátliról, szegfűről jobb törni a dugványokat, így alapi részük nem fertő-ződik. Nehezen gyökeresedő fás növények (alma, mályvacserje, liliomfa, klemátisz) dugványának alapi részét két-három cm mé-lyen bemetsszük vagy a héjkérget oldalt, for-dított U alakban egészen a farészig levágjuk.

A fenyőkről is az előzőekben leírtak sze-rint vágjunk dugványt (122/a ábra) úgy, hogy annak alapi része már fásodott legyen. A  fenyődugványokat szakítani is lehet (122/b ábra), aminek a gyorsabb munka-végzés mellett fő előnye, hogy az idősebb farészt is tartalmazó dugványtalp jobban gyökeresedik. A tűlevelűeknél a tűleveleket, a pikkelylevelűeknél pedig az oldalhajtáso-kat szedjük le a dugvány gyökereztető kö-zegbe kerülő, alapi részéről.

A gyökeresedés serkentése

Sok növényfaj dugványa különösebb keze-lés nélkül is meggyökeresedik. A  nehezen gyökeresedők gyökérképződését külön-böző serkentőhormonokkal segíthetjük vagy gyorsíthatjuk. A  rendkívül összetett gyökeresedési folyamatban fontos a hor-monok szerepe. Közülük leggyakrabban az

úgynevezett auxinok hiánya miatt marad el vagy lesz gyenge a gyökeresedés, így ezek-kel érhetünk el nagyon látványos eredmé-nyeket. A természetes auxinokhoz hasonló vagy erősebb hatású a kevésbé bomlékony és a gyakorlatban is könnyen használható, mesterséges úton előállított 1-naftil-ecetsav és az általánosabb hatású 1,3-indolil-vajsav. Nyugat-Európában ugyanilyen hatóanyagú gyökereztető készítményeket lehet kapni különböző fantázianeveken (Seradix, Rhi-zopon, Wurzel$x, Promosteck, Ji+y Grow), por, oldat vagy vízben oldható tabletta formájában. A  hazai forgalomban kevés az ilyen készítmény (lásd az 1. táblázatot), ezért a kertészkedők maguk kénytelenek előállítani a szükséges koncentrációjú olda-tot vagy porkeveréket. (Az elkészítés recept-jét az általános részben, a Serkentőszerek, segédanyagok cím alatt részletesen leírtuk.)

A  fás növények egy részénél az alkoho-los oldat hatásosabb (feltehetően az alko-hol gyökeresedést gátló anyagokat is kiold a dugványokból), a kezelés viszont körül-ményesebb. Kezeléskor a készítményből ki-sebb mennyiséget lapos üvegtálba töltünk, és ebbe mártjuk a dugványok alapi részét, 1-2 cm hosszan. Ezt követően a dugványo-kat fél–egy órára tiszta vízbe állítjuk, hogy az alkohol kioldódjék, ami egyébként a nö-vényeket is mérgezi (123. ábra).

Sokkal egyszerűbb a kezelés, ha a ható-anyagot por formájában, talkum vivőanyag-

123. ÁB RA

Dugvány kezelése alkoholos gyökereztetésserkentővel: 5 másodpercre az oldatba mártjuk, lecsöpögtetjük,

majd egy órára vízbe áztatjuk

124. ÁB RA

A por alakú serkentőszer vivőanyaga talkum; egyszerűen kezelhetők vele a dugványok

81

gal juttatjuk a dugványok talpára. Lágy szárú növényekhez elsősorban ezt a kezelést ajánljuk, de a fásnövények dugványait is eredményesen és jóval egyszerűbben kezel-hetjük ezzel a készítménnyel. Kezeléskor a dugványok talpát mártsuk 1-2 cm mélyen a porba, s ezután tűzdeljük a gyökereztető közegbe (124. ábra).

Gyökereztető közegek

A  gyökereztetés közege legyen levegős, emellett elegendő vizet is tartalmazzon és fertőzési forrásoktól mentes legyen.

A legolcsóbb, könnyen beszerezhető gyö-kereztető közeg a homok, de benne a dug-ványok gyökerei merevebbek, törékenyeb-bek az átlagosnál. (A homok tisztításáról a könyv elején, A szaporítás közegei cím alatt szóltunk részletesen.)

Tőzegben a dugványok nagyon jól gyöke-resednek, gyökérzetük sűrűn elágazó, boj-tos lesz. A hangafélék gyökereztetésére csak a rostosabb szerkezetű, savanyú kémhatású, úgynevezett fehér tőzeget használhatjuk.

Tőzeggel javíthatjuk az olcsó homok tu-lajdonságait. Keverékük levegős, jó a víztar-tó képessége.

Perlittel is keverhetjük a tőzeget (4-8:1 arányban), ez azonban drága, csak igényes nö-vények gyökereztetésére érdemes használni.

A  gyökereztető közeg iránti igények-nek leginkább a földkeverékek felelnek

meg. A  virágüzletekben, kertészeti szak-üzletekben kapható földkeverékek vagy maga a kerti föld komposzttal, homokkal keverve alkalmas egyes könnyen, gyorsan gyökeresedő növények gyökereztetésére. A  szobanövények közül közvetlenül föld-keverékbe dugványozhatjuk a muskátlit, a pletykát, a csokrosinda indanövényeit, a szingóniumot(nyíllevelet), a szobafutókát. A  földkeveréket töltsük tiszta cserepekbe, majd cserepenként 3-5 dugványt tűzdeljünk az enyhén tömörített földbe. A gyökerese-désig árnyékos helyen tartsuk a cserepeket, gyakran, kis mennyiségű vízzel öntözzünk, s ha lehetőség van rá, teremtsünk párás kör-nyezetet. A  földkeverékek hátránya, hogy nagyobb bennük a fertőzésveszély.

Vízkultúra

Szobanövényeink egy részén olykor szabad szemmel is látható vagy a szár felszíne alatt láthatatlanul megbúvó gyökérkezdemények vannak a szár teljes hosszában, gyakrabban csak a szárcsomók környékén. Az ilyen nö-vények szárát feldarabolva, 4-6 leveles dug-ványokat készíthetünk. Befőttesüvegben, vízbe állítva, gyökérkezdeményeik hamar növekedni kezdenek, a dugványok megy-gyökeresednek. A legtöbb kúszó szárú, úgy-nevezett ámpolnanövény ($lodendron, szo-bafutóka, szingónium, pletyka, borostyán) jól szaporítható ezzel a módszerrel. Más

125. ÁB RA

Szobanövények gyökereztetése vízkultúrábana) mályvarózsa és leánder, b)pletyka és szobafutóka

a) b)

82

szobanövények, például a rákvirág, a virág-csalán, a bunkóliliom, a buzogányvirág, a dracéna, a $kusz, a fukszia, a csavarpálma fejdugványa és dugványai is jól gyökeresed-nek így (125. ábra).

A  fás szobanövények közül a $kusz, a kínai hibiszkusz, a leander vagy a fukszia hajtásain nincsenek ugyan gyökérkezdemé-nyek, a dugványok azonban vízkultúrában 4-6 hét alatt meggyökeresednek.

Ha a vízben gyökereztetett dugványokat cserépben kívánjuk továbbnevelni, a gyöke-resedés után mielőbb cserepezzük be őket. Egyesek azonban, mint a pletykafélék, a szobafutóka, hosszabb ideig is jól tenyész-nek vízkultúrában, különösen, ha időnként egy-egy csipetnyi tápsót adunk a vízhez. Kúszó, csüngő növényekből a gyökeresedés után 5-10 dugványt is ültethetünk egy-egy cserépbe, ekkor kapunk csak igazán muta-tós növényeket.

A  vízben gyökereztetett dugványokat a gyökeresedés idejére a virágállványon, ab-

lakpárkányon helyezhetjük el, különösebb ápolást nem igényelnek, az erős napfénytől azonban óvjuk őket.

Gyökereztetés a lakásban

Néhány dugvány gyökereztetéséhez nincs szükség költséges berendezésre, egyszerű eszközökkel is jó eredményt érhetünk el (126. ábra).

Kevés dugványt cserépben, műanyag pohárban is meggyökereztethetünk. A kö-zeget töltsük új vagy tisztára mosott cserép-be, műanyag cserépbe, s ebbe tűzdeljük a dugványokat. A cserepeket a gyökereztetés idejére tegyük megfelelő méretű fóliazacs-kóba. Finom porlasztású kézi permetezővel permetezzünk vizet a levelekre, majd a zacs-kót fölül összefogva, gumigyűrűvel zárjuk le, állítsuk ablakpárkányra, virágállványra. A  zacskót időnként felnyitva, vízpermet-tel frissítsük fel a leveleket. A gyökeresedés után a zacskót mind hosszabb ideig hagy-

126. ÁB RA

Hajtásdugványok gyökereztetése szobában, ablakpárkányon, erkélyena) fóliazacskóban, b) befőttesüveg alatt, c) műanyag dobozban, d) fóliaborítással, e) üveglapokból készült szekrényben

a) b) c)

d) e)

83

juk nyitva, így szoktassuk szabad levegőhöz a növényeket. Edzés után a gyökeres dugvá-nyok egyenként becserepezhetők, a szabad-földi növények erősítőiskolába ültethetők.

Nagyon jól használhatók „szaporítószek-rényként” a háztartási célra, élelmiszerek tárolására készült, átlátszó fedelű műanyag dobozok, amelyek elhelyezhetők ablakpár-kányon, virágállványon. Ezekbe a dugvá-nyokat kis cserepekben, műanyag tálcákon tehetjük, a légtér fedéllel zárható, és rend-szeres kézi permetezéssel magas páratartal-mat hozhatunk bennük létre.

Nagyobb mennyiségű dugvány gyökerez-tetésére szaporítóládát vagy 10 cm magas, perforált falú műanyag gyümölcsös rekeszt használhatunk. Ez utóbbiban mindig leve-gős marad a közeg. A rekeszeket háromne-gyed magasságukig töltsük meg, a közeg felszínét lapogassuk le, enyhén tömörítsük, majd sorokba tűzdeljük a dugványokat.

A  tűzdelést tűzdelőfával, vagyis ceruza-vastagságú, kihegyezett, 10-15 cm hosszú pálcával végezzük. Ezzel készíthetünk lyu-kat a dugvány szárának, majd ezzel tömörít-jük a közeget a dugvány körül. A sor- és tő-távolság a dugványok méretétől függ. Apró levelű, kisméretű dugványokat 1-3 cm-re dugványozhatunk. A  legtöbb növénynek elegendő 3-6 cm távolság, a nagyobbak 6-8 cm-re legyenek egymástól. A nagylevelűek helyigényét a levelek kurtításával mérsé-kelhetjük. A  sorok helyét legegyszerűbben úgy jelöljük ki, hogy egy vonalzót élével a tömörített közeg felületére nyomunk. Ké-szíthetünk olyan sorjelölő lécet is, amelybe a tőtávolságoknak megfelelően szögeket verünk úgy, hogy néhány centire kiálljon a hegyük. Ezt a közegre nyomva, elkészíthet-jük a sorban a dugványok számára szüksé-ges lyukakat.

Szaporítóládák, rekeszek fölé szögezzünk vagy ragasszunk vékony léckeretre fóliabo-rítást, így alakíthatunk ki szaporítószek-rényt (126/c ábra), s ebben akár az erkélyen vagy a teraszon is gyökereztethetünk. Itt a dugványok állapotát folyamatosan $gye-lemmel kísérhetjük, szükség esetén $nom vízpermettel frissíthetjük a leveleket. Ha-sonló szaporítószekrény alakítható ki egy szaporítóláda vagy -rekesz és néhány üveg-lap segítségével is (126/e ábra). A  ládát a közeggel töltsük meg, majd a dugványozás után négy, megfelelő méretű üveglapból ki-alakíthatjuk az oldalfalakat, egy ötödikből

pedig a fedlap lesz, amit levegőztetéskor és a dugványok permetezésekor leemelünk.

Ilyen módszerekkel az igényesebb szoba-növényeket és a szabadföldi díszfákat, dísz-cserjéket, fenyőféléket gyökereztethetjük a szobában, ablakpárkányon, virágállványon vagy a teraszon, erkélyen is. A  fóliából, üveglapokból kialakított szaporítószekré-nyek még az üvegházban, fóliaházban is jó szolgálatot tehetnek. Kisebb mennyiségű dugványt így intenzívebb kezelésben része-síthetünk.

Gyökereztetés fóliasátorban, üvegházban

A  kertben lévő fóliaalagút (127. ábra), nagyobb méretű fóliasátor vagy üvegház (128. ábra) kedvező körülményeket teremt a hajtásdugványok gyökereztetéséhez. Az ilyen berendezések zárt légterében gyakori, $nom porlasztású öntözéssel kellően magas páratartalom érhető el, árnyékoló nádfonat-tal vagy többrétegű Raschel-hálóval pedig

127. ÁB RA

Alacsony fólialagút hajtásdugványok gyökereztetésérea) a dugványsorok az ágyra merőlegesek, b) a fólia

végét földdel vagy c) karóhoz kötve rögzítjük

a)

b)

c)

durvahomok

komposzt

84

megvédhetjük a dugványokat a tűző nap-sütéstől. Az e célra épített fóliaalagutakat úgy célszerű elhelyezni, hogy kihasználjuk a már meglévő fák természetes árnyékát.

A nagyméretű fóliaházakban, üvegházak-ban, ahol növényasztalok, polcok is vannak, a dugványokat ládákban gyökereztessük, s a fóliából vagy üveglapokból készült szaporí-tószekrényeket is használhatjuk a párás kör-nyezet kialakításához. Nagyobb mennyiségű dugványhoz közvetlenül az előzőleg deszka-kerettel körülvett növényasztalra terítsük a gyökereztető közeget. A ládában vagy a nö-vényasztalon gyökereztetett dugványokat a gyökeresedés után cserepezzük be.

Hajtásdugványokat, elsősorban szabad-földi díszfákat, díszcserjéket, fenyőket és gyümölcsfajokat gyökereztethetünk alacso-nyabb fóliaalagútban vagy olyan fóliasátor-ban, ahol nincs növényasztal. Ekkor a fólia alatt jól elmunkált kerti földre 10-15 cm-es rétegben terítjük a gyökereztető közeget, ebbe tűzdeljük a dugványokat. A  gyöke-resedés és edzés után bontsuk le a fóliát. A gyökerek átnőnek a talajba, s esetleg még egy-két évig, a szükséges méret eléréséig ugyanazon a helyen nevelhetők.

A hajtásdugványok gyökereztetése során a leveleket tartsuk épségben, „működőké-pesen”. Ezt részben $nom vízpermet szó-rásával érhetjük el. A  dugványok levelére juttatott víz kettős hatású. Legnagyobb haszna, hogy párolog, a párolgáshoz hőt

128. ÁB RA

Igényesebb szaporító-berendezések a kertbena) üvegház, b) fóliaház, c) melegágy üvegablakokból,

d) léckeretre szögelt fóliaborítású dugványágy

a)

b)

c)

d)

129. ÁB RA

Házi szaporításkor a párásításhoz elegendő a kézi vízporlasztó

85

von el, hűti a környezetét. A  hűtéssel ki-alakuló alacsonyabb hőmérsékleten keve-sebbet párologtatnak a levelek, s lelassul a lebontó jellegű anyagcsere-folyamat (a disz-szimiláció). A  levelekre kipermetezett víz vékony bevonatot képez, ezt a dugványok a bőrszövetükön keresztül fölveszik, így rész-ben pótolják vízveszteségüket. Néhány láda dugvány permetezéséhez egy-két liter űr-tartalmú kézi permetező is elegendő (129. ábra). Nagyobb mennyiséghez automata vízpermetező rendszer szükséges.

Automatikus vízpermetező rendszer

Ahol rendszeresen nagyobb mennyiségű hajtásdugványt gyökereztetnek, érdemes az üvegházba vagy fóliaházba automatikus permetezőt építeni. Nem olcsó, viszont ha ki tudjuk használni, néhány év alatt megté-rül a befektetés. Barkácsolni tudó és szerető kertészkedők villanyszerelő és vízvezeték-szerelő segítségével összeállíthatják a rend-szert.

Az automata vízpermetező három fő részből áll:

1. a túlnyomást biztosító tartály és a víz-vezetékrendszer,

2. a szabályozórendszer mágnesszeleppel és 3. a szórófejek. A  kommunális vízvezeték túlnyomása

általában nem elegendő a szórófejek kifo-gástalan működéséhez, de a házi vízellátó tartály már megfelelő a szükséges 4-6 bar túlnyomáshoz. A vízvezetéket és a szórófe-jek felszálló csöveit a szórófejek szórásképé-nek megfelelően átfedéssel helyezzük el a dugványágyásokban, lehetőleg úgy, hogy a vízszintes csövek vagy a talajban, vagy köz-vetlenül a talaj fölött legyenek, ne akadá-lyozzák a munkát.

Az ütközőlapos szórófejek közül a Teejet kellő $nomságú permetet ad, a szűrőbe-tétje, valamint a beépített, csöpögést gátló rugós szelep biztonságossá teszi működését. A  szektoros szórásképű TK 1,5 vagy TK 2 jelű lapkával fölszerelve, egy liter alatt marad a percenkénti vízkiszórás. Másfél-két négyzetméterenként elegendő egy szórófe-jet fölszerelni.

Az automatikus vízpermetezést az elekt-romos működtetésű mágnesszelep és az ezt működtető szabályozórendszer teszi lehető-vé. A mágnesszelep nyit, megkezdődik a víz permetezése, s addig tart, amíg a mágnessze-

lep le nem zárja a víz útját. Legegyszerűbb a vezérlés időprogram-kapcsolókkal. Ál-talában két kapcsolóórára van szükség. Az egyik az éjszakai és a nappali működést ve-zérli (éjszaka nincs vízpermetezés), 24 órás beosztású. Nyáron reggel 7-8 óra körül cél-szerű kezdeni a permetezést és este 7-8 óra körül abba kell hagyni. A másik kapcsoló lehetőleg 10 perces beosztású legyen, így minden 10 percben, tetszés szerint, 20-40 másodpercnyi szórási időt állíthatunk be, a hőmérséklettől és a napfény erősségétől függően.

A  csupán 24 órás időprogram-kapcso-lók (például a ]eben timer) önmagukban nem elegendőek a dugványok permetezésé-re, mert ezeknél a legrövidebb periódusidő 15-20 perc, ami öntözésre megfelel, a dug-ványoknak azonban sok ez a víz. A nappali-éjszakai működés vezérlésére is alkalmasak. Ma már kaphatók olyan elektronikus idő-program-kapcsolók (például Phytotronics vagy az ÉGI Sigmat AP-63 öntözésvezér-lője), amelyeken a periódusidő (2-60 perc) és a szórási időtartam (10-120 másodperc) tetszőlegesen állítható.

Az automatikus vízpermetezés mellett a fölösleges csurgalékvíz elvezetéséről is gon-doskodni kell. A  dugványágyások aljára mindenképpen helyezzünk 15-20 cm vastag durva kavics vagy kőzúzalék drénréteget.

A  gyökeresedési időszak után egyre rit-kábban és nagyobb vízmennyiséggel per-metezve edzhetjük növényeinket. Ezt a pe-riódusidő és a szórási időtartam növelésével érhetjük el.

Kettős fóliatakarás

Nagy légterű fóliasátrakban, fóliaházakban, üvegházakban automata vízpermetezés nél-kül könnyen kiszáradhatnak a dugványok. Ezen belső fóliatakarással segíthetünk.

A  belső fóliatakarásra egyszerű polieti-lén fóliát, fehér színű, árnyékoló hatással is bíró, úgynevezett tejfóliát vagy nagyon vékony, bizonyos mértékű gázcserét is lehe-tővé tevő, a párát azonban visszatartó fóliát használhatunk. A vékony fóliát közvetlenül a dugványokra is teríthetjük, a vastagabbat pedig horganyzott huzalból, műanyag csö-vekből készült belső vázra helyezzük. Ket-tős fóliatakarással elegendő lehet a dugvá-nyozást követő egyetlen permetező öntözés – akár a gyökeresedésig is –, de ha a száradás

86

jelei mutatkoznak, permetező öntözéssel frissítsük fel a dugványokat. A  túlöntözés itt is könnyen okoz rothadást, pusztulást.

Lomblevelű díszcserjék nyári dugványo-zásakor a gyökeresedést követően először a belső fóliatakarást nyissuk fel egyre hosz-szabb időszakra, így eddzük a növényeket. Nyár végén a külső fóliatakarást is lebont-hatjuk, fokozatosan szoktatva növényein-ket a szabadföldi körülményekhez.

Fenyőfélék, örökzöldek tél végi dugvá-nyozásakor, üvegházban, a gyökeresedés után távolítsuk el a belső fóliát, majd ami-kor az üvegház belső légteréhez szoktatott dugványoknak elég nagy a gyökérzetük, cserepezzük be őket, s nyáron árnyékoló alatt neveljük tovább. Az ősszel gyökerezte-tett fenyő- és örökzöld dugványokat helye-sebb fólia alatt átteleltetni, télire a fagyok ellen lombréteggel is takarva a dugvány-ágyak talaját, s csak tavasszal cserepezzük be a gyökeres csemetéket.

Hajtásdugványok ápolása

Minden hajtásdugványt árnyékos helyen gyökereztessünk. A  szabadban, nyáron megfelelő a fák természetes árnyéka, s egy-úttal ez a legolcsóbb. Ha erre nincs mód, nádból font árnyékolót vagy néhány réteg-ben színes műanyaghálót (Raschel-hálót) használhatunk a fóliaalagutak, fóliasátrak, üvegházak árnyékolására (130. ábra).

A dugványok a párás légtérben gyakran penészednek, rothadnak a rendszeres per-metező öntözéstől, de a kettős fóliataka-rástól is. A  lehulló leveleket folyamatosan gyűjtsük össze, szedjük ki a dugványok közül. A  penészes, rothadó foltokat a kö-zeggel együtt óvatosan emeljük ki, hogy

ne fertőzzék az egészséges növényeket. Ilyenkor ne öntözzünk, hagyjuk a leveleket megszáradni, azután permetezzük az ágyást gombaölő szerek megfelelő töménységű ol-datával.

A gyökeresedés után mind nagyobb víza-dagokkal kell öntözni; a $nom vízpermetet ritkább, de nagyobb adagú öntözés váltja fel. Később az árnyékolást is megszüntet-hetjük, a fóliatakarást bontsuk le, így növé-nyeinket fokozatosan szoktatjuk a szabad-földi körülményekhez.

A  szobanövények gyökeres dugványait általában kisméretű (6-8 cm-es) cserepek-be ültessük, s csak akkor tegyük át nagyob-ba, amikor a gyökér már teljesen átszőtte a földlabdát. Hasonlóképpen neveljük az örökzöldeket és a fenyőket is. A szabadföl-di díszfák, díszcserjék, gyümölcsfajok gyö-keres hajtásdugványait legjobb nyugalmi időszakban átültetni. Célszerű, ha a gyöke-resedést követően még egy évig erősítőisko-lában, 40-60 cm sor- és 4-5 cm tőtávolságra kiültetve neveljük a csemetéket, s csak ez-után kerülnek állandó helyükre, így bizto-sabb az eredés. Az erősítőiskolában egyéb-ként is gondosabb ápolásban részesíthetjük a $atal növényeket.

Levéldugványozás

Néhány szobanövényünk levelei vagy levél-részei úgy regenerálódnak, hogy meggyö-keresednek, majd hajtáskezdemények ala-kulnak ki rajtuk, végül teljesen új növény fejlődik ki belőlük. E fajoknak a jól kifejlett leveleit vagy levélrészeit használjuk dugvá-nyozásra. A levéldugványok környezeti igé-nye, ápolása a hajtásdugványokéval azonos.

Legismertebb az afrikaiibolya szaporítása levéldugványozással (131. ábra). A kifejlett levelek közül letörünk néhányat (levélnyél-lel együtt) az anyanövényről, majd vagy gyökereztető közegbe tűzdeljük vagy egy pohár fenekére öntött, 1-2 cm mély vízbe állítjuk, s az elpárolgott vizet rendszere-sen pótoljuk. A  levélnyél alapja rövidesen meggyö keresedik, majd apró hajtások je-lennek meg rajta. Ha vízben gyökereztet-tünk, az anyalevéllel együtt ültessük földke-verékbe a dugványt. Amikor a sarjnövények 4-5 levelesek, a földből kiemelve, elegendő gyökérrésszel szét is oszthatjuk a töveket.

A  szobafűpalka levélrózsája 2-3 cm-es szárrésszel együtt a víz felszínére helyezve

130. ÁB RA

A fóliasátrat könnyű Raschel-hálóval árnyékolhatjuk

87

gyökeresedik meg és hoz új sarjnövénye-ket. A levélzetet célszerű felére, harmadára kurtítani, hogy ne foglaljon nagy helyet, beleférjen egy pohárba. Gyökeresedés után ültessük virágföldbe.

A tigrislevélből (szanzeviéria) a levél felda-rabolásával készíthetünk levéldugványokat. A  hosszú, lándzsaszerű levelet 8-10 cm-es darabokra vágjuk. Ügyeljünk arra, hogy alapi részük kerüljön a közegbe, majd a haj-tásdugványokhoz hasonlóan tűzdeljük és kezeljük őket. A levéldarab előbb meggyö-keresedik, majd az alapi részéből hajtás fej-lődik. A  folyamat eléggé lassú, egy-másfél év szükséges így egy új, mutatós növény ne-veléséhez. Levéldugványozással a tigrislevél sárga szegélyű vagy hosszanti fehércsíkos le-velű fajtái nem tartják meg a csíkozottságot.

A  begónia leveléből úgy is készíthetünk levéldugványokat, hogy néhány centiméte-res lemezeket vágunk ki a levélerek mentén, ügyelve arra, hogy a lemezkék alapi része levélerek találkozási pontjánál legyen. A ki-vágott levéldarabkákat dugványozzuk (132. ábra). A levelekből úgy is nyerhetünk növé-nyeket, hogy a levéllemezt a nagyobb levé-lerek találkozási pontja alatt éles késsel be-metsszük vagy a lemezből az erek szögében háromszögű darabokat vágunk ki, majd a le-velet nedves gyökereztető közegre fektetjük, a metszési pontokra pedig kavicsokat helye-zünk. Párás környezetben a metszési ponto-kon új, gyökeres növények képződnek.

A bors-arc, a korallvirág, a varjúhájfélék leveleit úgy is dugványozhatjuk, mint az afrikaiibolyát, vagyis a levélnyelet a gyö-

kereztető közegbe tűzzük. A bors-arc a be-góniához hasonlóan is szaporítható: a gyö-kereztető közegre kell fektetni a bevagdalt levéllemezt. A szabadföldi növények közül a kövirózsákat és a varjúhájféléket lehet a teljes levél felhasználásával levéldugványról szaporítani (133. ábra). A gímpáfrányt le-vélnyéllel dugványozva szaporítjuk.

131. ÁB RA

Afrikaiibolya levéldugványok gyökereztetése cserépben

132. ÁB RA

Begónia levéldugványok az erek bemetszésével vagy levélfeldarabolással készülhetnek

133. ÁB RA

A varjúhájfélék levele homokban könnyen gyökeresedik

88

Fásdugványozás

A  szabadföldi díszfák, díszcserjék, egyes gyümölcsfajok és a szőlő egyéves, beérett vesszői dugványozásra alkalmasak, hiszen az anyanövényről leválasztva meggyökere-sednek. A vesszőkből nyugalmi állapotban készült dugványok a fás dugványok. Ezeken nincs asszimiláló és párologtató levélfelület, ezért kezelésük egyszerűbb, mint a hajtás-dugványoké.

Fás dugványokat a nyugalmi időszak kezdetétől, lombhullástól egészen rügy-pattanásig szedhetünk. Azokról a fajokról, amelyeknek rügyei egy-egy tél végi fölme-legedés hatására megduzzadnak (például a bodza, a lonc) vagy tavasszal nagyon korán fakadnak (ribiszkefajták és díszváltozatok), a nyugalmi időszak kezdetén szedjünk fás dugványokat. A  később fakadókról (mint amilyen a tamariska, a jezsámen) akár már-cius végén is szedhetünk vesszőket dugvá-nyozásra.

Hogyan vágjunk dugványt?

Könnyen gyökeresedik egyebek között a fűz, a nyár, a tamariska, a jezsámen, a ri-biszke. Ezeknek teljes hosszában meggyö-keresedik a vesszője, tehát a vessző alapjától a csúcsig készíthetünk dugványokat. A ne-hezen gyökeresedők (alma, birs) vesszőjé-nek középső része vagy az ággyűrűvel vágott alapi része könnyebben fejleszt járulékos gyökeret. A  birs, a köszméte és a platán fás dugványai jobban gyökeresednek, ha a dugvány alapjához a vesszőt hozó idősebb részből a vessző alatt és fölött 1-2 cm-nyi részt levágunk. Ez a kalapácsos dugvány.

A fásdugványozásra szedett vesszőt mind-járt a szedés után 20-25 cm hosszú dugvá-nyokra daraboljuk (134. ábra). A  vessző csúcsából, középső részéből és az alapból készült dugványokat célszerű külön kezelni. A nyárból és a fűzből jóval hosszabb, 60-80 cm-es, úgynevezett botdugvány is készíthe-tő, nagyon jól gyökeresedik. Ezeket állandó helyükre lehet dugványozni; amint megy-gyökeresedtek, erőteljesen növekednek.

A  szőlődugványokat 40-60 cm hosszúra vágjuk. A dugványok alapját a rügy alatt 1-2 mm-rel, metszőollóval vágjuk meg, majd fölül a méretnek megfelelően ferdén metsz-szük le. Ahol kalapácsot vagy ággyűrűt vág-tunk a dugványalaphoz, az alap metszlapját nem kell megújítani. A  könnyen gyökere-sedők esetében az alsó metszlap helyének nincs jelentősége, ezeket akár ízközben is vághatjuk. Faiskolákban ezeket nemegyszer szalag- vagy körfűrésszel méretre darabolják.

A hosszabb tárolásra szánt dugványokat a gombás fertőzések megelőzése érdekében ajánlatos gombaölő szer oldatába mártani. A  nehezebben gyökeresedők gyökerese-désének arányát és gyökértömegét a hor-monkezelés javítja. A  hormonkezelést a hajtásdugványoknál leírt módon végezzük azután, hogy a gombaölő szeres oldat már lecsöpögött, a dugványok megszikkadtak. Az alkoholos oldatba való bemártás után feltétlenül áztassuk ki a dugványok alapjá-ból a növényekre is káros alkoholt. A dug-ványok csúcsi felét forró para>nba vagy más, párolgást gátló anyagba bemártva mérsékelhetjük a vízvesztést. Ez előnyösen befolyásolja a gyökérképződést.

A dugványok téli tárolása

A nagyobb mennyiségben készített, téli tá-rolásra szánt fás dugványokat 25-50-esével kötegeljük. A  kötegeket minden esetben címkézzük. A címkén szerepeljen a faj és a fajta neve, a dugványvágás ideje és a kezelés módja. Ha a dugványozási eredményeket is $gyelemmel kísérjük, ezeket följegyez-ve hasznos tapasztalatokra tehetünk szert. A fás dugványokat a téli tárolás alatt is meg kell óvni a vízvesztéstől és a rügyek kihaj-tásától, ezért vermeljük nyirkos homokba, fűrészporba és tartsuk 0 °C körüli hőmér-sékleten.

Szabadban 80-100 cm mély veremben, nyirkos homok közé állítva tárolhatjuk a

134. ÁB RA

Fásdugványozás előtt az anyanövényt erősen visszavágjuk. Az anyanövény sok hosszú, elágazás nélküli vesszőt

hoz, amelyeket lemetszve méretre vágunk

a)b)

1–1,5

cm

0,2

–0,3

cm

20–25 c

m

89

fásdugvány-kötegeket. Jól véd a kihajtás-tól a jeges verem. A gödröt még a fagyok előtt ássuk ki, majd télen lapátoljunk az al-jára 20-30 cm vastagon havat, jeget. Erre kerüljenek a nyirkos homokba fejjel lefelé állított dugványkötegek. Ezeket takarjuk ismét nyirkos homokkal és szalmával. Ta-vasszal az ilyen veremben tárolt dugványok alapi részének kalluszosodását és gyökerese-dését úgy is elősegíthetjük, hogy 30-40 cm vastagon szerves trágyát rakunk a szalmata-karó helyére. Ennek bomlási hője melegíti a dugványok fölfelé álló, alapi részét. Fagy-mentes, nem túl meleg pincékben nyirkos homok- vagy fűrészporprizmákba állítva tárolhatjuk a dugványokat, közeg nélkül pedig fóliazsákban helyezzük el (135. ábra). A fóliazsákos tárolás előtt kezeljük a dugvá-nyokat gombaölő szeres oldattal vagy szór-junk a zsákokba gombaölő szert.

Dugványiskola

A  fás dugványokat szabadföldi dugványis-kolában gyökereztetjük. Ennek talaját ősz-szel 30-40 cm mélyen forgassuk meg, majd hagyjuk ülepedni két–három hétig. A dug-ványozás előtt rotációs kapával és gereblyé-zéssel porhanyósra dolgozzuk el a felső réte-get. A sorokat 40-60 cm távolságra jelöljük ki. Ásóval nyissunk rést, s a dugványokat a résbe tűzdeljük úgy, hogy a felső egy-két rügy a talaj felszíne fölött maradjon, majd a talajt lábbal tömörítsük. Ezután a sorokat csirkézzük, azaz 10-15 cm magasra töltö-gessük fel, hogy ne száradjanak ki a dug-ványok.

Szőlő-dugványiskolában készítsünk ma-gasabb, 30-40 cm-es bakhátat a kiszáradás ellen. Nyáron, a gyökeresedés után ezt a bakhátat fokozatosan bontsuk le.

A soron belül a dugványok egymástól 3-5 cm-re legyenek. Nagyobb tőtávolságra csak azokat a fajokat rakjuk, amelyeknek majd, mindegyike meggyökeresedik. Ritkábbra ültethetünk akkor is, ha a gyökeresedést kö-vető évben a dugványokat átültetés nélkül ugyanazon a helyen kívánjuk nevelni.

Általános szabály, hogy akkor dugvá-nyozzunk, amikor a talaj felső rétege már 10-12 °C-ra fölmelegedett. Ez rendszerint áprilisban várható, a szőlőt tehát ekkor dugványozzuk.

A  ribiszkével és más, fagyra nem érzé-keny, korán fakadó növénnyel is jó ered-

ményt ad az őszi dugványozás. Ezzel a téli tárolást is megtakaríthatjuk. A ribiszke fás dugványait már októberben elkészíthetjük: a vesszőkön maradt leveleket szedjük le, a dugványt vágjuk meg, majd azonnal dug-ványozzuk. Enyhe őszön a kalluszosodás és a gyökeresedés is megkezdődik, s tavasszal ezek a dugványok erőteljesebben növe-kednek.

Az őszi fásdugványozás előnyeit tovább növelhetjük, ha az ágyások fölé fóliaalag-utat vagy fóliasátrat helyezünk, ezen belül a dugványokat lombbal takarjuk, s így fagy-mentesen telelnek. Ne felejtsünk a lomb közé egy kis egérirtó szert is szórni, külön-ben az egerek megrágják a dugványokat. Tavasszal fólia alatt jobb a dugványok gyö-keresedése, hamarabb kezdenek növekedni. A fás dugványokat június közepéig célszerű így nevelni, majd fokozatosan szabadföldi körülményekhez szoktatva őket, távolítsuk el a fóliát.

Jó hatású, ha a dugványiskola talaját ujj-nyi vastagon félérett komposzttal, tőzeggel vagy más, laza szerves anyaggal (például fűrészporral) takarjuk. A takarás megőrzi a

135. ÁB RA

A fásdugvány tárolásának módjaia) vermelés a szabadban, b) téli tárolás veremben, c) pincében, d) fóliazsákban

a)

b)

c) d)

90

talajnedvességet, árnyékolja a talajt és csök-kenti a gyomosodást. Ezeket a takaróanya-gokat a nyár második felében, amikor már a lombozat is árnyékol, a talajba dolgozzuk.

A dugványiskola talaját 0,04 mm-es fe-kete fóliával is takarhatjuk. Az ilyen dugvá-nyágyakban jobb a gyökeresedés, erősebb a hajtásnövekedés, egészségesebb a lombozat. A  fóliatakarás a gyomirtást is fölöslegessé teszi. Nagyon fontos, hogy a gyökeresedés kezdetéig ne száradjon ki és ne gombásod-jon el a dugványiskola talaja. Legjobb, ha a fekete fóliát a dugványágy talajára fek-tetjük, majd dugványozóvillával átszúrjuk, vagyis lyukakat szúrunk a talajba, és a dug-ványokat ezekbe tűzdelünk. A  sortávolsá-got ilyenkor 10-15 cm-re is csökkenthet-jük, hiszen nincs szükség a sorok között gyomirtásra, talajmunkára (136. ábra).

Ápolás és fölszedés

A dugványiskola ápolása a rendszeres gyom-irtás, talajlazítás, szükség szerint öntözés és növényvédelem. A rügyek valamennyi dug-ványon többnyire kihajtanak, a hajtásnöve-kedés azonban csak a jól meg is gyökere-sedett dugványokon erőteljes. Júniusban, nagyobb melegek idején a gyökértelen fás dugványok rövid hajtásai lassan elpusztul-nak, de némelyik a nyár végéig is élhet tar-talék tápanyagaiból.

A  dugványiskola kiszedése a többi cse-metééhez hasonló. Egy-két ásónyomnyi árkot ásunk a sorok mellett, s a másik ol-dalról ásóval a dugványok alatt elvágva a gyökeret, a csemetéket az árokba döntöget-

jük. A kiszedéskor legyünk óvatosak, mert a talpgyökerek derékszögben ágaznak el, és könnyen leszakadhatnak.

Saját gyökerű szőlődugványt csak a $lo-xérának ellenálló, homoktalajú ültetvénybe telepítsünk.

Fásdugványozással szaporíthatjuk a gyü-mölcsfélék közül a ribiszke- és a köszméte-fajtákat, az alanyként használt aranyribisz-két, a fügét; a díszcserjék közül a gyalogaká-cot, az aranyfát (forzítia), a boglárcserjét, a bodzát, a fagyalt, a füzeket, a hóbogyót, a gyöngyvirágcserjét, a jezsáment, a gyöngy-vesszőkoszorút, a loncfajokat, a nyáriorgo-nát, a rózsaloncot, a somféléket, a vadszőlőt, a tamariskát, a tatáriszalagot. A nyáriorgo-na és a tatáriszalag jobban gyökeresedik téli fóliatakarással vagy üvegházban. A szomo-rúfűz jól gyökeresedik fás dugványról, a törzsneveléshez azonban hagyjuk a növényt 2-3 évig erősödni. Ezután tavasszal egy-két rügyre visszametszve erős hajtásokat ka-punk, amelyek közül választhatunk törzs-nek valót, s ezt karóhoz kötve nevelhetjük egyenesre.

Gyökérdugványozás

A  gyökérsarjakat hozó és a gyökerükön járulékos rügyeket képező növények gyö-kérdugványozással is szaporíthatók. Ilyen a málna, a szeder, a birs és egyes almaala-nyok, a díszcserjék közül az akác, az arália, az akébia, a bálványfa, a cserszömörce, a császárfa, a csörgőfa, az ecetfa, az ezüstfa, a homoktövis, az indigócserje, a mályvacser-je, a narancseperfa, a papíreperfa.

136. ÁB RA

Fás dugvány nevelésea) dugványozás feketefólia-takarással, b) a dugvány védelme csirkézéssel, c) meggyökeresedett, kihajtott fás dugvány

a) b) c)

91

A dugványt úgy készítjük, hogy ősz vége felé, a fagyok előtt az anyanövények egyik oldalán kibontjuk a gyökérzetet és néhány ceruza vagy ujjnyi vastagsűgú gyökeret le-vágunk, majd ezeket 5-10 cm-es részekre daraboljuk. A gyökérdugványnak könnyen összetéveszthető az alapi és a csúcsi része, ezért készítsünk az alapon mindig ferde, a csúcson a tengelyre merőleges metszlapot (137. ábra). A  gyökérdarabokat fagymen-tes helyen, tőzeges homokban tároljuk és óvjuk a kiszáradástól.

A  dugványozást tavasszal végezzük, fer-dén, 45 fokos szögben vagy fektetve, ekkor a mélység 4-5 cm legyen. A vízszintes dug-ványozás előnye, hogy nem kell ügyelni az alapi és csúcsi végek helyes irányára.

Egyes igényesebb fajokat, mint a vad-szőlők, az arália, a tüskefa, az akébia, télen üvegházban, szaporítóládába eredménye-sebben dugványozhatunk. Az ilyen dug-ványokat hidegházban, növényházi asztal alatt teleltessük, majd márciusban vigyük a ládákat melegebb, 20-22 °C hőmérséklet-re. A dugványokat a hajtások megerősödése után, májusban helyezzük fűtetlen ágyások-ba, fólia alá, majd fokozatosan szoktassuk szabad levegőhöz. A  csemetéket már nyá-ron be lehet cserepezni. A  szabadföldön lévő gyökérdugvány-iskola ápolása teljesen megegyezik a fás dugványokéval.

OLTÁS, SZEMZÉSA  kert fás növényeinek, a gyümölcsfák-nak, a szőlőnek, a díszfáknak és a fenyők-nek egyik leggyakoribb szaporítási módja az oltás. Azoknak a fajtáknak, amelyeket semmilyen módszerrel nem lehet járulékos gyökerek képzésére késztetni, ez az egyetlen gazdaságos szaporítási lehetősége.

Az oltással létrejött új növény az alanya révén különleges, előnyös tulajdonságokkal is gazdagodhat. Gyakran emiatt szaporítjuk növényeinket oltással, még akkor is, ha más módszerrel olcsóbban előállíthatók lenné-nek. Az oltás során két, ritkábban három növényegyed összenövesztésével kapunk új növényt. Ez az oltvány. A gyökeret és eset-leg a törzs egy részét adó komponens az alanya, erre oltju vagy szemezzük a kívánt nemes fajtát. Ritkábban az alany és a nemes fajta közé egy harmadik, úgynevezett köz-beoltott fajta is kerülhet.

Az oltással összenövesztett fajták, az alany és a nemes sejtjei nem olvadnak össze, örök-lött tulajdonságaikat az együttélés során külön-külön is megőrzik. Az összeoltott fajták genetikailag meghatározott anyagcse-rerendszere azonban szoros kölcsönhatásba kerül, így egymás tulajdonságait, például növekedési erélyét módosíthatják. Az alany bizonyos tulajdonságai (mint például a talaj nagy mésztartalmának a tűrése vagy a kár-tevőkkel, kórokozókkal szembeni ellenálló képessége) lehetővé teszik, hogy az oltványt a nemes fajta igényeitől eltérő körülmények közé is telepíthessük. A kertészek sokoldalú-an hasznosítják az alanynak a nemes fajtára gyakorolt hatását, illetve szerepét az oltvány összetett tulajdonságainak kialakításában.

Az alany nyújtotta előnyökről nem mondhatunk le, nem helyettesíthetjük más eszközökkel, ezért ismerete nélkülözhetet-len. Az oltvány alanyaként használt cse-metét előzetesen el kell szaporítani, föl kell nevelni az oltáshoz, szemzéshez szükséges méretig. Azt a területet, ahol az alanyokat nevelik, majd elvégzik a szemzést, oltást és végül fölnevelik az oltványokat, a kertészek oltványiskolának nevezik. Az alany- és az oltványnevelés munkáira külön fejezetben térünk ki.

Az oltást azonban nemcsak szaporítási céllal használja a kertész. Az elavult vagy más okból nemkívánatossá vált fajták cse-réjét az átoltás teszi lehetővé. Így az idősebb

137. ÁB RA

Gyökérdugványozása) a vastag gyökerek feldarabolása és

b) dugványozása, c) vékony gyökerekből készült fás dugványok, d) gyökérdugványok gyökereztetése ládában, komposzttakarással

a)

b)

c)

d)

92

fák kivágása nélkül hozhatunk új fajtát a kertbe, s az átoltott fák gyorsabban termőre fordulnak, mintha újat telepítettünk volna. További alkalmazási lehetőség az áthidalás: a sérült törzsű fát áthidaló vesszők ráoltásá-val menthetjük meg a pusztulástól. A $atal fák (különösen az alakfák) arányos, pontos szimmetriájú koronaalakításánál is jó szol-gálatot tesznek a különféle oltásmódok.

Az oltás összeforrása

A kertészeket régóta foglalkoztatja az oltá-sok összeforrásának jelensége. Két, egymás-tól idegen növény részei képesek összeforr-ni, majd együtt növekedni és fejlődni. Ol-tással előállított, szinte csodás tulajdonságú növényekről még ma is gyakran hallani, de csaknem mindig kiderül, hogy létrejöttük-höz a fantáziának van a legtöbb köze. Az oltások összeforrásának és együttélésének élettani hátteréről mind többet tudunk, na-gyon sok kérdés azonban még ma sem tisz-tázott. Itt csupán vázlatos, leegyszerűsített áttekintésre szorítkozhatunk.

Az oltások összeforrásának megértéséhez meg kell ismernünk a fás növények szöveti felépítését. Ha egy vesszőt a tengelyére me-rőlegesen elmetszünk, szabad szemmel is el-különíthetők a legfontosabb szöveti elemek (138. ábra).

A vesszőt kívülről a fajra, a fajtára jellem-ző színű héjkéreg borítja, alatta vékonyabb-vastagabb háncsréteg található. Tavasszal,

a vesszők nedvkeringésének megindulása és a rügyek kihajtása után ezt a két réteget együtt könnyen le lehet fejteni a farészről. A  szakkifejezés szerint a növény ilyenkor adja a héját, ami a héj alá oltásokhoz nél-külözhetetlen. Valójában tehát itt nemcsak a héjról, hanem a háncsrétegről és az azt bo-rító héjkéregről van szó. A héjkéreg elsősor-ban a kiszáradástól véd, a háncsréteg pedig az úgynevezett asszimiláták, vagyis a növény által a levelekben feldolgozott anyagok gyö-kér irányú szállításában játszik szerepet.

A vessző közepe felé haladva a következő szembetűnő szöveti elem a fatest. A benne található szállítóedények a gyökér irányából a korona felé továbbítják a növény által fel-vett vizet és ásványi anyagokat. A vessző kö-zepén több-kevesebb laza bélszövet található.

A  hajtás vastagodásában és az oltások összeforrásában a szabad szemmel nem lát-ható, vékony, néhány sejtsorból álló szövet-réteg, a kambium játszik szerepet. A kam-bium a háncs és a farész között helyezkedik el, keresztmetszetben gyűrű alakot mutat. A  fás növények a kambium működésének köszönhetik vastagodásukat. A  kambium-gyűrű sejtjei plazmát tartalmaznak, a vege-tációs időszakban rendszeresen osztódnak. Az új sejtekből befelé, a fatest irányába újabb faelemek, kifelé, a háncsréteg felé pedig újabb háncselemek képződnek, s a hajtás vastagodásával maga a kambiumgyű-rű is folyamatosan bővül.

A hajtások sérülésekor a kambium mű-ködése következtében a sebfelületen laza szövetű sejttömeg, sebkallusz vagy hegszö-vet jelenik meg. Feladata, hogy a sebet le-zárja. A sebkallusz felülete később elparáso-dik, majd héjkéreg jelenik meg rajta, amely a védelmét szolgálja.

A  fa- és háncstest szállítóelemei erősen specializálódott sejtekből állnak, ezek osz-tódásra már képtelenek. Az oltások össze-forrásában az osztódó kambiumsejtek játsz-szák a legnagyobb szerepet.

Oltáskor az alanyon és az oltócsapon sebet ejtünk, s a két komponens sebfelüle-tét úgy illesztjük össze, hogy kambiumgyű-rűjük minél nagyobb felületen illeszkedjék, találkozzék. Az alany és az oltócsap sebfe-lületén megindul a sebkallusz képződése (139. ábra). Ez a sebkallusz tömeg rövi-desen kitölti az alany és az oltócsap kö-zötti rést, intenzív kalluszképződés esetén gyakran kitüremkedik az illesztés vonalán.

138. ÁB RA

Fás növények szöveti felépítése

héjkéreg

háncs

fa

bélszövet

kambiumgyűrű

93

A nagyobb testtömeget képviselő, többnyi-re gyökeres alanyon általában erőteljesebb a kalluszképződés, mint a nemes oltócsapján. Kezdetben az alanyból és a nemesből kép-ződött kalluszrétegek között elválasztó réteg keletkezik a roncsolt sejtekből. Ez azon-ban sikeres oltás esetén egy-két hét után felszívódik, s a kalluszsejtek egymás közé nyomva, fogaskerékszerűen összekapcso-lódnak. A kalluszsejtek kapcsolata lehetővé tesz ugyan bizonyos mértékű anyagcserét az alany és a nemes rész között, a normális szállítási folyamatok kialakulásához azon-ban a fa- és háncselemek összekapcsolódá-sára van szükség.

A  kambiumgyűrű bonyolult hormon-működésének következtében, valamint a $atal fa- és háncssejtek hatására a kallusz-sejtek között is fa- és háncselemek jelennek meg, kambiumsejtek képződnek, majd ki-alakul az összefüggő kambiumgyűrű. Ez a kambiumgyűrű most már az oltási helyen is összefüggő fa- és háncselemeket képez, amely lehetővé teszi a két komponens kö-zötti kölcsönös anyagszállítást.

A  szállítóedények és a kambiumgyűrű kialakulása az alany és a nemes rész közötti sebkalluszban bonyolult együttműködést kíván a két komponenstől. Érthető, hogy tökéletes összeforrást csak azonos fajhoz tartozó vagy közel rokon növények eseté-ben kaphatunk.

Oltási összeférhetetlenségről, idegen szó-val inkompatibilitásról beszélünk akkor, ha ez az összeforrási folyamat nem vagy nem tökéletesen megy végbe, illetve ha később az alany és a nemes harmonikus együtt-élését anyagcserezavarok akadályozzák. Az összeférhetetlenség korai tünete a fa és a háncs szállítóelemek kialakulásának késése vagy elmaradása. Ez akkor gyakori, ha az alany és a nemes csupán távolabbi rokonok.

A megfásodott kallusz nemegyszer évekig is együtt tartja a komponenseket, az oltvány azonban alig növekszik, s előbb vagy utóbb elpusztul. A  fa későbbi élete során egy-egy nagyobb igénybevétel, stressz hatására is kialakulhatnak többnyire anyagcserezava-rokon alapuló összeférhetetlenségi tünetek (gyenge növekedés, korai lombszíneződés, lombhullás, terméselrúgás, esetleg részleges vagy teljes pusztulás), anélkül, hogy ennek az oltási helyen valamilyen látható jele volna.

Az oltás eszközeiről, a kötöző- és kenő-anyagokról a könyv elején részletesen írtunk.

Az oltóvessző szedése, előkészítése

Oltóvesszőt és szemzőhajtást csak egészsé-ges, jó kondícióban lévő, rendszeresen és bőven termő, fajtaazonos fáról szedjünk. A faiskolák e célra törzsfákat tartanak fenn, amelyeket a nagy hajtáshozam érdekében rendszeresen metszenek, s folyamatosan ellenőrzik egészségi állapotukat, vírusmen-tességüket. Ha vírusmentes oltóvesszőt akarunk beszerezni, aminek a csonthéjas gyümölcsöknél különösen nagy jelentősége van, a törzsültetvényeket fenntartó faisko-lákhoz fordulhatunk.

139. ÁB RA

Az alany és az oltócsap összeforradása a) az oltás után néhány nappal a kambiumgyűrű

tájékán megkezdődik a kalluszképződés; az alanyon intenzívebben, mint a nemesen, b) a kambiumgyűrű

összeér , az oltvány vastagodni kezd

a)

b)

héjkéreg

héjkéreg

háncs

háncs

fa

fa

alany oltócsap

bélszövet

bélszövet

kambiumgyűrű

fiata

l fa

ele

mek

kallu

sz

kambiumgyűrű

kalluszképződés

94

A  termő fáknak a korona középső vagy felső részén, napfényes helyen fejlődött, a fajtára jellemző méretű, hajtásrügyekkel be-rakódott, nyugalmi állapotban lévő vesszői alkalmasak oltásra. Lombhullástól kezdve szedhetünk oltóvesszőt; a fagyérzékenyeket korábban, november-decemberben. Legké-sőbb januárban minden oltóvesszőt szed-jünk le, és tároljuk az oltásig. A vesszőt, ha csúcsrügyben záródik, teljes hosszában hasz-nálhatjuk oltásra, a be nem érett, esetleg visz-szafagyott csúcsi részt azonban távolítsuk el.

A szedést követően az első, legfontosabb feladat az oltóvessző fajtájának megjelölése jeltáblával vagy valamilyen időtálló cím-kével. Az azonos fajtájú vesszőket kössük kötegekbe, és így tároljuk a felhasználásig. A  jó oltás alapfeltétele, hogy az oltóvessző rügyei az összeforrásig, mintegy 4-6 héten keresztül nyugalomban maradjanak.

A tárolás során a vesszőket meg kell óvni a vízvesztéstől, és meg kell őrizni a rügyek nyugalmi állapotát. Megindult rügyű ol-tóvesszővel eredménytelen az oltás. Az ol-tóvesszőket egyszerűen és biztonságosan tárolhatjuk szabadban készített veremben, a fás dugványokhoz hasonlóan (lásd a 135. ábra). A  vermet árnyékos helyen, épület vagy sövény északi oldalán készítsük, így a kora tavaszi fölmelegedéstől könnyebb megóvni. A  vesszőkötegeket nyirkos ho-mokba állítva helyezzük el a veremben. A vermet a téli fagyok ellen szalmatakarás-sal védjük. A tél elmúltával a takaróanyagot távolítsuk el. Az oltóvessző-vermelőt a tél folyamán rendszeresen ellenőrizzük. A szal-matakaró alá szívesen behúzódnak az ege-rek, s nagy kárt tehetnek az oltóvesszőkben.

A  vesszőket hűtőben is tárolhatjuk, 0 és +2 °C közötti hőmérsékleten. Az ennél ma-gasabb hőmérséklet különösen tavasszal ve-szélyes, mert a vesszők könnyen kihajtanak. Háztartási hűtőszekrény a többnyire maga-sabb hőmérséklet miatt csak rövid ideig tartó tárolásra alkalmas. Az oltóvesszőket nyirkos anyagba, nedves papírba, szövetdarabba csa-varva, fóliazacskóban helyezzük el a hűtőben, különben gyorsan kiszáradnak. Az oltóvesz-szőt ne tegyük mélyhűtőbe, mert megfagy!

Szállításhoz, de a tároláshoz is jó, ha az oltóvessző végét para>nba vagy fémmentes festékbe mártjuk. Ez a kiszáradás és a fertő-ződés ellen nyújt védelmet.

Felhasználás előtt vizsgáljuk át az ol-tóvesszőket. A  penészes, a tárolás során

kihajtott rügyű, esetleg megfagyott vesz-szőket ne használjuk fel, mert ezekkel nem lehet eredményes az oltás. A fagyott vessző metsz lapjában, a háncsban vagy a farészben barna foltokat, csíkokat találunk, s a héj alatt is hasonló tünetek jelentkeznek. Az ilyen vessző oltásra alkalmatlan.

Az oltóvesszőket felhasználás előtt mossuk le. Ha esetleg túl sok vizet veszítettek, héjuk fonnyad, ráncosodik, talpukon a metszla-pot megújítva, 24 órára állítsuk őket vízbe. Szikkasztás után a vesszőket az oltócsapok-nak megfelelő hosszúságúra daraboljuk fel metszőollóval. A szőlővesszőket egyrügyes, a gyümölcsféléket 2-3 rügyes darabokra, úgy-nevezett oltócsapokra vágjuk. Koronába ol-táshoz 4-5 rügyes csapokat is készíthetünk. Az oltási munka megkönnyítésére célszerű a csapokat vastagságuk szerint 2-3 csoportba szétválogatni, ez meggyorsítja az alanynak megfelelő vastagságú csap kiválasztását.

Az előkészített oltócsapokat az oltásig nedves szövetdarabbal takarva védjük a ki-száradástól.

Oltásmódok

Az oltásnak évezredek alatt számos módo-zata alakult ki. Ezek közül a legfontosabb alapváltozatokat ismertetjük. Minden oltás-mód arra irányul, hogy az alany és az oltó-csap vastagságától függően készített metsz-

Melyik oltásmódot válasszuk?

AZ ALANY NEM ADJA A HÉJÁT

AZ ALANY ADJA A HÉjÁT

Az alany és az oltócsap átmérője azonos

– párosítások, – rügylapozás, – chip-szemzés, – oldallapozás

Az alany átmérője na-gyobb, mint az oltóvesz-szőé, de kisebb, mint az oltóvessző (szemzőhajtás) 2-3-szorosa

– szemzés

Az alany átmérője na-gyobb az oltócsapénál, de kisebb, mint az oltócsap 3-4-szerese

– lapozások, – oldalékezés

Az alany átmérője na-gyobb mint az oltóvessző (szemzőhajtás) 2-3-szo-rosa

– héj alá oltás

Az alany átmérője na-gyobb, mint az oltócsap 3-4-szerese

– hasítékoltás, – kecskelábékezés, – oldalékezés

12. TÁBLÁZAT

95

lapokkal a két komponenst összeillesszük, s az illesztésnél a kambiumgyűrűjük metsze-tei minél jobban átfedjék egymást. Az oltást végzők, kézügyességüktől függően, számos egyéni változatot fejlesztettek ki és használ-nak világszerte. A  12. táblázatból kiolvas-hatjuk, hogy miként függ az oltás módja az alany és az oltócsap viszonyától.

Párosítás

Azonos vagy megközelítően azonos vastag-ságú alany és oltóvessző oltható párosítással. Az alanynak a csúcsi részén, az oltócsapnak pedig az alapi részén egy-egy sima, ferde irányú metszlapot készítünk, s az így kapott ovális sebfelületeket összeillesztjük, majd szorosan kötözzük (140. ábra). A metszla-pok hosszúsága a vessző vastagságának két és fél-háromszorosa legyen. Előnyös, ha a metszlapot rüggyel szemközti oldalon ké-szítjük, mivel a rügy aktivitása serkenti az összeforradást.

A  metszlapot először az alanyon készít-sük el, majd keressünk hozzá megfelelő vastagságú oltócsapot, és azon is készítsük

el az azonos hosszúságú és szögállású felüle-tet. A két metszlap egymásra helyezve fedje egymást. Mint már említettük, a feldara-bolt oltócsapok közül választunk megfelelő vastagságút, s ha a vágott metszlap hossza vagy minősége nem felel meg, az oltócsa-pon ismételjük meg a metszlapvágást. Az oltócsapok két-három rügyesek legyenek.

Nagyon fontos a metszlapok sima felüle-te, hogy a sebek szorosan feküdjenek egy-másra. Kezdők feltétlenül gyakoroljanak oltás előtt, hiszen a sík felületű, jól elhelye-zett és azonos hosszúságú metszlap minden oltásmóddal meghatározó jelentőségű. Gya-korláshoz bármilyen, viszonylag sima vesz-szőjű cserjéről vághatunk vesszőt, de a met-szési nyesedék éves vesszői is megfelelnek.

Sima metszlapot csak egyetlen vágással készíthetünk, „faragni” nem szabad! Gya-kori hiba, hogy a metszlap homorú. Ilyen-kor a sebek között sok levegő marad, köny-nyen kiszáradnak. Ezt kötözéssel sem lehet korrigálni.

Jó metszlapot úgy készíthetünk, hogy a jobb kéz hüvelykujját a metszés helyén a vesszőre illesztjük, a metszlap hosszúságát

140. ÁB RA

Párosításoka) közönséges, b) nyelves párosítás, c) párosítás Plesa oltókészülékkel

a) b) c)

96

141. ÁB RA

Metszlapvágása) sima metszlapkészítés fogása, b) sima metszlap elöl- és oldalnézetben c) így fogjuk az

oltócsapot nyelvvágáshoz, d) nyelves oltócsap párosításhoz vagy lapozáshoz

142. ÁB RA

Oltások kötözésea) megfeszített szárral leszorítjuk a szalag végét, b) a szalaggal körülcsavarjuk a sebhelyet, c) a kötést záró hurok készítése

a) b)

c) d)

a)b) c)

97

pedig a penge szögállásával tetszés szerint állíthatjuk be (141. ábra). A  metszlapot egyetlen húzó mozdulattal készítsük el, úgy, hogy a hüvelykujj a vesszőre támaszkodva, a késsel párhuzamosan mozog. A nyelv vá-gása a metszlapon a nyelves párosítások-hoz, esetleg a nyelves lapozáshoz szükséges. A  nyelv vágását mindig a metszlap felső harmadában kezdjük és az alsó harmadá-ban fejezzük be. A  jó nyelv metszfelülete oldalnézetben enyhén ívelt S-alakot mutat (141/d ábra).

A  faiskolákban oltógépeket is használ-nak, amelyekkel különböző párosítások készíthetők. A házikertben is hasznát lehet venni a 44. ábrán már bemutatott oltóké-szüléknek. Ezzel kissé ívelt U alakú metszla-pot vágunk az oltócsapon és ennek megfe-lelő negatív pro$lt az alanyon (140/c ábra). Nagy előnye, hogy a gyakorlatlan oltók is biztonsággal használhatják. Sajnos azonban csak párosításra alkalmas. A géppel készített oltásokat a többi párosításhoz hasonlóan kell kezelni. A  gépi oltás eredményessége semmivel sem marad el a kézi oltásokétól, ha tisztán és szakszerűen dolgozunk.

A szabadban készített, szorosan kötözött párosításokat kenjük be oltóviasszal, a kéz-benoltásokat pedig mártsuk para>nba, így védjük a kiszáradástól.

A párosítást egy-két éves $atal alanycse-meték szabadban végzett oltására, illetve a téli kézbenoltáskor használhatjuk. Régeb-ben a faiskolák is rendszeresen alkalmazták, különösen koronába oltáskor. A  törzset az alanycsemetéből nevelték fel a korona ma-gasságáig. A  téli kézbenoltások egyik leg-fontosabb oltásmódja, de a meg nem eredt szemzések tavaszi pótlására is számításba jöhet. Idősebb fák átoltására a párosítás csak akkor használható, ha a fát előzetesen megi[ítottuk, erőteljesen visszavágtuk, s az oltáshoz megfelelő vastagságú, egyéves vesz-szők vannak a koronában.

A  nyelves párosítás „angol nyelves pá-rosítás” néven terjedt el Magyarországon. A  szőlő oltásának leggyakoribb módszere, de gyümölcsfák, díszfák oltására is használ-ják. Előnye, hogy a nyelv jobban rögzít, és a két komponens átmetszett kambiumgyű-rűje nagyobb felületen illeszkedik. Nyelves párosításhoz rövidebb metszlap is elegen-dő: másfél-kétszerese legyen a vesszők ke-resztmetszetének. A  nyelveket egymás alá tolva illesztjük össze az alany és az oltócsap

metsz lapját (140/b és c ábra), majd kötöz-zük az oltást (142. ábra) és para>nozzuk vagy a szabadban oltóviasszal kenjük be.

Szőlő oltásakor a metszlapok irányával befolyásolhatjuk az egyenletesebb kalluszo-sodást és összeforrást. A vessző nem szim-metrikus keresztmetszetű, a rügyek elhe-lyezkedéséhez viszonyítva minden ízközben változóan, négy oldalt különböztethetünk meg rajta (143. ábra), ezeken különböző a kalluszképződés erőssége. A  metszlapokat olyan irányban célszerű készíteni, hogy az alapi és a csúcsi, valamint a négy oldali kal-luszképzést kiegyenlítsük. Az alanyon úgy kell metszlapot vágni, hogy a barázdás ol-dalon legyen a felső pontja, az oltócsapon pedig a rügy felőli oldalon kezdjük vágni, így alapi része a rüggyel szemközti baráz-dás oldalra kerül (143/c ábra). A  szőlőolt-ványok további kezelését, nevelési munkáit külön fejezetben tárgyaljuk.

Lapozás

Lapozással – a párosításhoz hasonlóan – akkor is végezhetünk oltást, ha az alany még nem vagy már nem adja a héját. A sza-badban végzett tavaszi oltások alkalmával, március vége felé, április elején, a lapozá-si módszerek közül választhatunk. Olykor

143. ÁB RA

Metszlapvágás a szőlő nyelves párosításáhoza) a szőlővessző oldalainak elnevezése, b) a metszlap helyes iránya az alanyon, c) metszlap az oltócsapon

a)

b)

c)

lapos oldalhasi oldal

háti oldal

barázdás oldal

98

rá is kényszerülünk erre, ha valami oknál fogva a héj alá oltásra szánt oltóvessző már nem tárolható tovább biztonságosan, fenn-áll a kihajtás veszélye.

Olyan esetekben, amikor az alany már valamivel vastagabb, mint a nemes oltó-csap, de átmérője nem haladja meg a csap három-négyszeresét, a megfelelő módszer a lapozás. Ha az alany ennél vastagabb, más megoldást, például különböző ékol-tási módszereket választhatunk. Lapozást

használunk vastagabb alanycsemeték sza-badban való oltására, tavasszal a meg nem eredt szemzések pótlására vagy idősebb fák átoltására, ha azok gallyaiba oltunk. Gyü-mölcsfák és díszfák téli kézbenoltásakor is alkalmazható, ha az alanycsemetéhez nem találunk kellő vastagságú nemes oltócsapot.

A  közönséges lapozáshoz elsőként az alanyt metsszük le az oltás helye felett, kissé ferde metszlappal. Ehhez a művelethez ál-talában metszőollót használunk. Ezután az

144. ÁB RA

A közönséges és a nyelves lapozás műveletei a) metszlapvágás az alanyon, b) metszlap elölnézetben, c) a lapozáshoz készített oltócsapok oldal- és elölnézetben,

d) az alany és a nemes oltócsap összeillesztésének módja, e) metszlapvágás az alanyon és az oltócsapon nyelves lapozáshoz

a) b)

c) d)e)

145. ÁB RA

Táskás lapozása) alsó, ferde bemetszés az alanyon, b) a pajzs alakú lap levágása az alanyról, c) az oltócsapon a metszlap

csúcsát ferdén lemetsszük, d) a metszfelület alakja az alanyon, e) az alany és a nemes oltócsap összeillesztése

a) b)

c)

d)

e)

99

alany magasabbik oldalán, az oltókést fölfelé húzva, vágjunk le az oltócsap vastagságának megfelelő szélességű, pajzs alakú lapocskát, úgy, hogy a farészbe is kissé bevágunk (144. ábra). Vágjunk az oltócsapon sima, ferde metszlapot, s ezt úgy illesszük az alany seb-felületére, hogy a két kambiumgyűrű minél nagyobb részen fedje egymást. Kötözéskor az oltócsapot mindvégig tartsuk a helyén, mert könnyen elmozdulhat! Az alany sza-badon maradó nagy sebfelületét, az illesztés környékét és az oltócsap csúcsát oltóviasszal vagy para>nnal kell lefedni. Kézbenoltás-kor az oltási helyet forró para>nba mártva, az egész felületen bevonat képződik.

Nyelves lapozást is végezhetünk. Előnye, hogy megkönnyíti a kötözést, mivel a nyel-vek szorosan tartják az oltócsapot a helyén (144/e ábra). A nyelvet a már leírt módon vágjuk az oltócsapon, s hasonlóképpen az alany metszlapján is. Az egyszerű lapozás-nak megfelelően kell kötözni és kenni.

Az előbbiekénél jóval egyszerűbb az oltás metszése és kötözése, ha táskás lapozást vég-zünk (145. ábra). Kezdőknek elsősorban ezt a változatot ajánljuk. Az alany bemetszését enyhén ferde metszéssel kezdjük, mintegy 30 fokos szögben tartott késsel, majd füg-gőlegesen tartott késsel farészt is tartalma-zó, pajzs alakú lapot vágjunk ki az alanyból (145/b ábra) az alsó, ferde metszlapig. Ebbe a pro$lba illesszük a sima metszlappal vá-gott oltócsapot, amelynek alsó csúcsát fer-

dén metsszük le (145/c ábra). Kötözése és kenése az előbbiekével azonos.

Olyan esetekben, amikor az alanyként használt növény koronáját nem kíván-juk visszavágni vagy az összeforráshoz és az oltvány fölneveléséhez az alany további növekedésére is szükség van (például lomb-levelű örökzöldek, magnólia, fenyők), ol-dallapozást végzünk (146. ábra). Az alany bemetszése a táskás lapozáséhoz hasonló, azzal a különbséggel, hogy a függőleges metszés helyett ferdén álló késsel vágjuk ki a pajzs alakú lapocskát. Az oltócsap aljának a megvágása a táskás lapozáséval azonos. Az oldallapozást leggyakrabban a fenyők oltásakor használják a faiskolák, mivel ezek összeforrásához és neveléséhez az alanyként használt növény az oltás helye fölött csak fokozatosan vágható vissza.

Az alany oldalán vágott táskás pro$lba egyetlen rügyet tartalmazó pajzsot is he-lyezhetünk, ezt az oltásmódot rügylapozás-nak nevezik (147. ábra). Nyáron, a szem-zési időszak végén, amikor az alany már nem adja a héját, ezzel a módszerrel még szemezhetünk. Farész nélkül vagy vékony fával vágva szemlapozásnak nevezik. Ang-liában nyáron is mélyebb farészt vágnak ki az alanyból és a nemesből. Ez a módszer chip-szemzés néven nálunk is terjedőben van. Részletes ismertetésére a szemzéseknél térünk ki. Szorosan kötözzünk, de oltóvi-asszal ne kenjük be az oltást!

146. ÁB RA

Oldallapozása) és b) az alany bemetszése, c) oldallapozáshoz készített oltócsapok elöl- és

oldalnézetben, d) az alany és a nemes oltócsap összeillesztése

a) b)

c)

d)

100

Ékoltások

Az egyik legrégebbi oltásmód az ék- vagy hasítékoltás ma már csak idősebb gyü-mölcsfák és szőlőtőkék átoltásakor jöhet számításba. Olyankor is végezhető, amikor az alany még nem adja a héját. A szőlőnél célszerű megvárni vele a nedvkeringés meg-indulását.

A  hasítékoltáshoz erős szerszámokra van szükség. A  vastag ágakat, törzseket a ter-vezett oltás helyén fűrészeljük le, majd a sebek peremét éles kacorral vagy oltókéssel simítsuk le, vágjuk simára. A behasítás előtt célszerű erős zsineggel átkötni az ágakat az oltáshely alatt 10-15 cm-rel, hogy meg-akadályozzuk az ág vagy törzs kívánatosnál hosszabb berepedését. A behasításhoz – az oltásra váró ág vastagságától függően – erős kést vagy oltóéket (148. ábra) használjunk. Az éket fakalapáccsal üthetjük az ágba. Szükség esetén baltát is használhatunk, amivel az oltóékhez hasonlóan hasítsuk be az ágat. A hasíték közepét oltóékkel feszít-sük szét, és lapos ék alakra vágott olcsócsa-pokat illesszünk a hasíték két végébe úgy, hogy az ágak külső szélén találkozzanak az alany és az oltócsap kambiumának met-szésvonalai. Az oltócsapokat olyan mélyen csúsztassuk a hasítékba, hogy metszlapjuk ne emelkedjék az alany felszíne fölé, külön-ben könnyen kiszáradnak. Az oltócsapok

elhelyezése után a középen levő éket húz-zuk ki, ilyenkor a csapok megszorulnak. Az oltást kötözni kell, a hasítékot pedig célsze-rű egy kéregdarabbal letakarni, hogy ne ke-rüljön bele szennyeződés. Végül a beoltott ág sebfelületeit kenjük be oltóviasszal.

Az idős szőlőtőkéket általában gyökér-nyakban oltják át. Ehhez a tőkét 30-40 cm mélyen bontsuk ki, a tőkefejet a kívánt ma-gasságban fűrészeljük le. Ezután végezhető el a már leírt oltás. Ezt nem szükséges ol-tóviasszal kenni, mivel a sebhely a talajban kevésbé száradhat ki. Az oltási helyet nedves szövetdarabbal, papírral vegyük körül, majd a földet óvatosan visszahúzva a gödörbe, az oltás helyét és az oltócsapokat is takarjuk be földdel. A megeredt oltócsapok hajtásai át-törik a földtakarót, amit a takarás megbon-tásával elő is segíthetünk. A  növekvő haj-tásokat fokozatosan kell fényhez szoktatni.

A  kecskeláb-oltás vagy kecskeláb-éke-zés jóval kíméletesebb megoldás, mint az előző (149. ábra). Vastagabb és vékonyabb alanyok esetén is használható. Az alanyba háromszögletű ék alakban metsszünk be, majd emeljük ki a háncsot és a fát ebből a pro$lból. Az oltócsapon a metszlapokat úgy vágjuk, hogy a lapok szöget zárjanak be, így kecskeköröm, kecskeláb formájú éket kapunk (149/b ábra). A  metszlapok hosz-szúsága a vessző vastagságának legalább há-romszorosa legyen. Az oltócsapon a metsz-

147. ÁB RA

Rügylapozása) az alanyból sima, egyenes részen pajzs alakú lapot vágunk, b) az alanyon lévő

metszfelület elölnézetben, c) az oltóvesszőből rüggyel együtt az alanyéhoz hasonló pajzs alakú lapot vágunk ki, d) a nemes rügyet az alany metszfelületére illesztjük

a) b) c) d)

101

lapokat úgy vágjuk meg, hogy pontosan illeszkedjenek az alanyon kivágott pro$lba. A  kecskeláb-oltást kötözzük és kenjük be! Az oltócsapot úgy illesszük és kenjük, hogy a metszlapok ne emelkedjenek az alany, il-letve a kenés fölé, mert kiszáradhatnak.

A kecskeláb-oltást főként gyökérbe oltás-ra és idős fák átoltására használják, de a téli kézbenoltásokhoz is ajánlható, amikor az alany vastagabb a nemes oltócsapnál.

Az oldalékezés már valamivel ritkább ol-tásmód. Kétféleképpen végezhető. A  150. ábrán látható változata akkor használatos, ha az alany és a nemes átmérője között nagy a különbség. Lomblevelű fáknál gya-

koribb. A  fenyők oldalékezésekor az alany és a nemes oltócsap különbsége nem nagy (150/d ábra), a bemetszés és az oltócsap el-helyezkedése függőleges irányú is lehet.

Az alany oldalán hosszú, de sekély, ferde vagy függőleges irányú bemetszéssel „zse-bet” vagy „táskát” készítünk, amibe vagy ol-dalirányban, vagy függőlegesen csúsztatjuk az ék vagy kissé aszimmetrikus, ék alakúra megvágott oltócsapot. A hosszabbik metsz-lap az alany belső oldalára kerüljön. A  fe-nyőknél az oltási hely környékéről a tűle-veleket szedjük le, s a kenés el is maradhat, mivel a gyantakiválás megvédi a sebeket a kiszáradástól.

148. ÁB RA

Közönséges hasítékoltása) a lefűrészelt ág vagy törzs sebhelyének peremét kacorral simára vágjuk, b) az oltandó ágat erős késsel vagy oltóékkel behasítjuk, c) az oltócsapok alapján ék alakú metszlapot készítünk, d) az oltócsapokat az ékkel szétfeszített hasítékba

illesztjük, e) a helyesen illesztett oltócsapok külső felén a kambiumgyűrű metszete átfedésbe kerül az alany kambiumával

a) b)

c)

d)

e)

102

149. ÁB RA

Kecskeláb-ékezés a) az alany bemetszése, b) kecskeláb alakra metszett oltócsapok, c) az oltócsapot illesztjük az alanyon vágott profilba

a)

b)

c)

150. ÁB RA

Oldalékezésa) az alany bemetszése oldalékezéshez, b) oldalékezéshez az oltócsapot kissé aszimmetrikus ék alakra

metsszük, c) az oltócsapot az alanyon vágott sebbe illesztjük, d) fenyők oldalékezése

a)

b) c)

d)

103

Héj alá oltás

Az egyik leggyakoribb, könnyen elvégezhe-tő, sokoldalúan használható és nagyon ered-ményes oltásmód. Kezdőknek elsősorban ezt ajánljuk. Az oltócsapot az alany háncsszö-vete alá csúsztatjuk, így ovális metszfelülete többé-kevésbé az alany kambiumszöveté-re fekszik. Az összeforrás általában jó. Héj alá oltást azonban csak akkor végezhetünk, amikor a nedvkeringés már megindult, és az alany adja a héját. Ideje általában április elejétől május közepéig tart. Az alany ugyan később is adja a héját, a legkésőbbi időpon-tot általában az oltóvessző tárolási körülmé-nyei határozzák meg. A héj alá oltás legbiz-tonságosabb virágzás táján, de almafákat +2 °C alatt tárolt oltóvesszővel még június elején is eredményesen olthatunk.

A  héj alá oltást olyan esetekben alkal-mazzuk, amikor az alany vastagabb, mint a nemes oltócsap, átmérője annak három-négyszerese, de akár combvastagságú idős ágakba, törzsekbe is olthatunk ezzel a mód-szerrel.

A vékonyabb alanyt metszőollóval, kissé ferde metszlappal metsszük le, a vastagabb ágakat, törzseket pedig hossztengelyük-re merőlegesen fűrészeljük le. A  sebfelület peremén a háncsot éles oltókéssel, kacorral simítsuk le, vagyis sima sebfelületet képez-

zünk a háncson, mert ez könnyebben be-forr. Az oltócsapok helyén a héjkérget és a háncsot a farészig függőlegesen metsszük be, és kissé feszítsük fel. Vékonyabb alany-ba csak egy, vastagabb ágakba, törzsbe több, 3-5 oltócsapot is elhelyezhetünk.

Az oltócsapon, a rüggyel szemközti olda-lon készítsünk egyetlen vágással sima felü-letű, ferde metszlapot, majd az oltócsapot a metszlappal az alany farésze felé fordítva, óvatosan csúsztassuk az alany háncsszöve-tén lévő hasítékba, a háncs és a farész közé (151. ábra). Az oltócsapot olyan mélyen kell betolni a helyére, hogy a metszlapját ne lehessen látni, ne emelkedjék az alany fel-színe fölé, különben könnyen kiszáradhat. Jobb az összeforrás, ha az oltócsapon az alsó rügy alatt, a metszlappal szemben még egy rövid metszlapot készítünk vagy az oltócsap héját lefejtjük. Az alsó rügyre azonban na-gyon vigyázzunk, mert annak a kihajtása a legvalószínűbb.

Vastagabb alanyon a vastag héjkéreg és a háncs kellően rögzíti az oltócsapot, szinte kötözni sem kell, habár a ra$ás vagy mű-anyag zsineges kötözés nagyobb biztonsá-got ad. Kötözés helyett vastagabb törzsön egy-egy vékonyabb szöggel is rögzíthetjük az oltócsapot.

A héj alá oltást minden esetben oltóviasz-szal vagy para>nnal kell kenni. Legfonto-

151. ÁB RA

Héj alá oltása) az alanyon az oltócsapoknak függőleges bemetszéseket készítünk, majd a háncsot felfeszítjük,

b) az oltócsapot egy ferde metszlappal vágjuk, a metszlappal szemközti oldalon a csúcsot lemetszhetjük, c) az oltócsapokat az alany héja alá csúsztatjuk, d) az alanyba, vastagságától

függően, több oltócsapot is olthatunk, e) vastag héj felnyitása, és az oltócsap illesztése

a)

b)

c)

d)e)

104

sabb, hogy az alany nagyméretű sebfelületét elzárjuk a kiszáradás elől, úgy, hogy a törzs oldalára is kerüljön az oltóviaszból. Az ol-tócsap rügyeit lehetőleg hagyjuk szabadon! Az oltócsapok csúcsát is kenjük be, hogy ne száradjanak ki.

Héj alá oltást az alany visszametszése nél-kül az alany oldalára is végezhetünk. Erre olyankor van szükség, ha az alany koro-náját az összeforrásig meg kell tartanunk vagy más okból nem akarjuk visszavágni az alanyként használt fát. Ilyenkor az alany héj- és háncsszövetét T alakban metsszük be, s a T függőleges szára mentén a két háncslapot a kés tűrőjével óvatosan feszít-sük fel, majd ide csúsztassuk be az előzőek-ben már leírt módon elkészített oltócsapot (152. ábra). A  jó rögzítés érdekében nem szabad a T függőleges szára mentén teljes hosszában fölfeszíteni a háncsot, lejjebb elegendő csupán a bemetszés. A becsúszta-táskor az oltócsap utat nyit magának, s így jobban megfeszül. Ezt az oltást is kötözni kell, kenésre azonban csak a seb környékén és az oltócsap csúcsán van szükség.

Ugyanezt a megoldást használjuk egyes vékony vesszejű díszfák oltásakor vagy a nyári vesszős szemzéskor is (152/c ábra). A túl vékony vesszők, esetleg nyársak, rövid gallyak oltásakor pedig az idősebb gallyrész-ből vágott, pajzs alakú lappal készítjük az

oltócsapot, s ezt oltjuk az alany háncsa alá (152/e ábra).

A  T-szemzés tulajdonképpen a héj alá oltás egyrügyes változata, jelentősége miatt azonban a szemzésnek külön fejezetet szen-telünk.

Szemzésmódok

A  fás növények szaporítási módja közül a szemzést használják a legnagyobb arányban, mivel nagyon egyszerű és gyors módszer. Rendkívül eredményes, a legnagyobb sza-porítási arányt adja, hiszen így elvileg min-den egyes rügyből új növényt kaphatunk.

A  szemzéshez neveljünk egy- vagy két-éves alanycsemetéket, de idősebb fák haj-tásaiba, egy-két éves vesszőibe, gallyaiba is lehet szemezni. Az idősebb fák közül első-sorban az őszibarack- és kajszifák átoltása jöhet számításba, mivel ezeknek más oltás-módja kevésbé eredményes.

Akkor szemezhetünk, amikor az alany adja a héját, vagyis a mi viszonyaink kö-zött április közepétől szeptember közepéig. A  szemzési időszakot a chip-szemzéssel, a szemlapozással, a rügylapozással meg lehet hosszabbítani, mivel ezeknél a rügy nem a héj alá kerül. A  szemzéshez nyári rügyek, úgynevezett szemek vagy téli rügyek szük-ségesek.

152. ÁB RA

Héj alá oltás az alany oldaláraa) az alany oldalán T alakú bemetszést készítünk, majd a háncsot kissé felfeszítjük, b) sima, ferde metszlappal oltócsapokat vágunk, c) az oltócsapot az alany héja alá csúsztatjuk, d) rövid nyársakat

pajzs alakú idősebb résszel olthatunk héj alá, e) nyárs héj alá oltva, kötözés előtt

a)

b)

c)

d)

e)

105

A szemzési lehetőségeket és időpontokat a szemzőhajtás, oltóvessző határozza meg. Kora tavasztól május közepéig, végéig, a télen szedett és hűtve (0-+2 °C-on) tárolt oltóvesszőről származhatnak a szemek. Jú-nius elejétől azonban már az az évi hajtá-sokon is találhatunk érett nyári rügyeket. A tavaszi és a nyár eleji szemzés még abban az évben kihajt, ez a hajtószemzés. Minél későbbi a szemzés, annál rövidebb az új hajtás vegetációs ideje, s egyre gyengébb a hajtásnövekedés. A  túl kései hajtószem-zésekből kapott hajtások rendszerint nem érnek be, s ilyenkor a fagyérzékeny fajok (rózsa, őszibarack) könnyen elfagyhatnak. Június elmúltával hajtószemzést már nem érdemes végezni, ajánlatosabb megvárni az alvószemzés idejét. A július végétől, au-gusztus elejétől végzett alvószemzések már nem hajtanak ki abban az évben. Ha esős az augusztus és meleg a szeptember, előfor-dul, hogy néhány szem mégis kihajt. A kü-lönböző időszakokban végezhető szemzési módokat a 13. táblázatból választhatjuk ki.

A  nyári alvószemzések időpontjának meghatározásakor az egyes fajok igényeit is $gyelembe kell vennünk. A  dió és más melegigényes növények összeforrásához a szemzést követő két-három héten 25 °C kö-rüli hőmérsékletre van szükség, ezért ezeket korán, július közepén szemezzük. A kajszi szemzésének is kedvez a csapadékmentes időszak, ezért célszerű július végén, augusz-tus elején szemezni. A  többi faj szemzését

legjobb augusztusra ütemezni, mielőtt az alanycsemeték növekedése leáll, és héjuk már nem válik fel, ahogy a kertészek mond-ják: leragad.

A mirabolán szilva és az őszibarack ma-goncalanyok sokáig növekednek, héjukat még szeptember első felében is jól adják. Koronába mindig korábban szemezzünk, mert itt a hajtások növekedésüket korábban befejezik, héjuk leragad.

T-szemzés

A  leggyakoribb szemzési mód. Az alany-csemete héjkérgét és háncsát a farészig T alakban bemetsszük. A  T hosszanti szára mentén, kétoldalt a háncsot felnyitjuk, majd a nemes szemet a pajzs alakban levá-gott háncsrésszel együtt (ez a szempajzs) az alanycsemete háncsszövete alá csúsztatjuk (153. ábra). A T-szemzésnek számos egyéni változata lehetséges. Az egyik leggyorsabb módszer műveleti sorrendje a következő.

A  szemzést az alanyon végzett T alakú bemetszéssel kezdjük. Ehhez az alanyon, a talajból kibontott gyökérnyak táján (a gyökér és a törzs találkozási helyén) sima felületet keresünk, s környékéről a munkát akadályozó elágazásokat eltávolítjuk. A ma-goncalanyokat mindig gyökérnyakba sze-mezzük, az ivartalanul szaporított alanyo-kat, különösen pedig a törpésítő alanyokat 25-30 cm magasan. Ez a szemzési magasság növeli a törpésítő hatást, másrészt az ilyen oltványokat mélyebbre, a szemzés helyéig ültethetjük a gyümölcsösben, s az így kiala-kuló gyökértörzs szilárdabb fát eredményez az amúgy is törékeny vagy sekélyen gyöke-resedő alanyokon.

Először a T hosszanti szárát vágjuk meg 2-2,5 cm hosszan, majd a felső végén ke-resztben, a kés fokát kissé hegyes szögben fölfelé döntve vágjuk meg a keresztirányú szárat (153/a, b ábra). Kellő ügyességgel el-érhető, hogy ezzel a vágással a T függőleges szára mentén néhány milliméterre szétválik a két oldal háncslapja, s a tűrőt nem is kell használni (153/c ábra). Ellenkező esetben a kés tűrőjével óvatosan felpattinthatjuk a háncsot (153/d ábra). Nem szabad a T hosszanti szárát teljes egészében felnyitni, mert akkor a háncs nem feszül jól a szemre.

A  következő lépés a szempajzs vágása. Ennél a módszernél rövid, néhány millimé-teres levélnyél szükséges csupán, ezért, ha

Szemzési módok

HÓ

NA

P

SZE

MZ

ÉS

KIH

AJT

ÁS

NE

ME

S R

ÜG

Y

SZÁ

RM

AZ

ÁSA

Március Április

rügylapozás, chip-szemzés

hajtó-szemzés

hűtőben tároltoltóvessző

Május Június

rügylapozás, chip-szemzés, T-szemzés,

hajtó-szemzés

szemző-hajtás

Július Augusztus

T-szemzés, ablakos, pajzsos szemzés, sípolás, vesszős szemzés

alvó-szemzés

Szeptember chip-szemzés

13. TÁBLÁZAT

106

153. ÁB RA

A T-szemzés műveleteia) a T hosszanti szárának megvágása az alanyon, b) a T keresztirányú szárának vágása,

c) ferdén tartott késsel a keresztvágásnál a háncslapok szétnyithatók, d) a háncslapok szétnyitása tűrővel, e) helyes kéztartás a szempajzs vágásakor, f ) megfelelő méretű szempajzs elöl- és oldalnézetben,

g) a szempajzsot a késen tartva csúsztassuk a háncs alá, h) a szempajzs kiálló felső részét késsel vágjuk le, i) a kötözés kezdetén a szalagot a nyíl irányában megfeszítve rögzítsük, j) a szemet szabadon hagyva,

a szalaggal csavarjuk körbe a szemzés helyét, majd felül egyszerű hurokkal rögzítsük a szalagot

a) b) c)

d)

e)f)

g)

h) i) j)

107

a levélnyélcsonk ennél hosszabb, kurtítsuk meg. A  szempajzs vágását a rügy alapi ré-szénél, a levélnyél alatt 1-1,5 cm távolság-ban kezdjük, és óvatos húzó mozdulattal végezzük, úgy, hogy a rügy (a szem) alatt a háncs teljes egészében megmaradjon és legfeljebb hártyavékony farészt vágjunk a szempajzshoz (153/e ábra). A  túl sekélyen vágott szempajzs (154/c) gyakran elpusz-tul, a mélyen, sok fával vágott szempajzs (154/d) viszont rosszul ered, ilyenkor jobb a fölösleges farészt kipattintani (154/e).

A fás növények többsége a vékony farész-szel vágott szempajzzsal ered a legjobban (153/f ábra). Amikor a kés éle elhaladt a rügy alatt és mintegy 2 cm-rel föléje került, hüvelykujjunkkal fogjuk rá a szempajzsot a kés pengéjére és vágjuk le vagy hosszabb háncsdarabbal szakítsuk le a szemzőhaj-tásról. A  szempajzs így mindvégig a késen marad, s azzal fogva csúsztassuk a felnyi-tott háncs alá (l53/g), majd a levélnyélre támasztva hüvelykujjunkat, toljuk lejjebb a szempajzsot a hasítékban úgy, hogy a szem a T felső, keresztirányú szárától 1-1,5 cm-re kerüljön (153/h). Ha a szempajzs felső része a szükségesnél hosszabb, a T keresztirányú szára fölötti részt keresztben tartott késsel metsszük le, majd kötözzük be a szemzést.

Rózsáról, vastag bélszövetű fajokról ér-demes a szemet eleve farésszel vágni, majd kipattintani (154/i ábra). Ilyenkor nyugod-tan bevághatunk a farészbe, majd a szem fölött keresztben átvágva a háncsot, a sze-met a háncspajzzsal együtt óvatosan fejtsük le a farészről. A farész kipattintása nagy gya-korlatot igényel. Ha a rügyet tápláló edény-nyalábok kiszakadnak, a szem elpusztul, a szemzés nem ered meg.

A  kötözéshez korábban ra$át használ-tak. Faiskolákban a szupervinil alapanyagú, rugalmas fóliaszalag terjedt el. A 8-10 mm széles csíkokra felvágott polietilén fólia is megfelel e célra, hátránya, hogy nem eléggé rugalmas, ezért a szemzés eredése után fel kell vágni, hogy az alany vastagodásával el ne szorítsa a héjkérget. Egyesek a már em-lített méretű szalagokra vágott gumit (pe-lenkagumit) használnak, amely különösen rózsához alkalmas.

A szemzés kötözését a 153/i, j ábra szem-lélteti. A szalagot a nyíl irányában, mindig feszesen meghúzva körbecsavarjuk, majd felül egyszerű hurokkal rögzítjük. A kötö-zés célja, hogy rögzítse és védje a szemet

154. ÁB RA

A farész kipattintása a szempajzsbóla) helyesen vágott szempajzs elöl- és oldalnézetben, b) helyesen vágott szempajzs metszfelülete: fa csak

az edénynyalábok kiágazásának környékén található a metszlapon, c) túl sekélyen vágott szempajzs,

d) túl mélyen vágott szempajzs, e) a farész kipattintása, f ) a kipattintott farészt óvatosan emeljük ki,

g) a pattintás után az edénynyalábok a rügy alatt bennmaradnak, h) a kiemelt farész, i) a szem pajzs

alakra vágása vastag bélszövetű szemzőhajtásról, j) a pajzs alakú háncsrészt leválasztjuk a fáról

a) b) c) d)

e)

f) g) h)

i)

j)

108

a kiszáradástól. A  felül megkötött szalag szemre metszéskor átvágva, magától lebom-lik. A ra$át kötéskor kétszer hurkoljuk át, különben meglazul.

Chip-szemzés

A  szemlapozás mélyebb, farésszel vágott változata egész Európában angol nevén (chip=lap, lapocska) terjedt el. Nagy elő-nye, hogy bármikor végezhető, függetlenül attól, hogy az alany adja-e a héját. Kezdet-ben főleg pótszemzésekhez ajánlották, ma már azonban a hagyományos T-szemzés he-lyett is használják. Ennek az az oka, hogy az eredés legalább olyan jó, mint a T-szem-zéssel, az edénynyalábok összeforrása és a di+erenciálódás gyorsabb, ennek következ-tében a következő évben erőteljesebben nö-vekednek az oltványok. Emellett nem lebe-csülhető előnye a begyakorlás után várható, mintegy 30%-os teljesítménynövekedés.

A  chip-szemzést az alanyon, az alsó be-metszéssel kezdjük, majd a farészbe is be-metszve, a szempajzs hosszúságának megfe-lelő, pajzs alakú lapot vágunk ki (155/a-d ábra). A  szempajzs vágásakor ugyanez a sorrend: először a rügy alatt metszünk be ferdén lefelé tartva a kést, mintegy 30 fokos szögben, majd a rügy felett indítva a vágást, az alanyon vágott sebnek megfelelő hosszú-ságban kiemeljük a szempajzsot (155/e, f ). A szempajzs alanyra illesztésekor vegyük $-gyelembe, hogy az alanycsemete vastagabb, a héja is az, ezért a két

kambiumgyűrű akkor illeszkedik tökéle-tesen, ha a nemes rügy pajzsa néhány tized milliméterrel kisebb, vagyis az illesztés után a nemes szempajzs pereme mellett az alany héjkéreg vékony vonala látható (155/g-i). Fordított esetben, vagyis amikor a nemes szempajzs a nagyobb, a szempajzs kiszárad, elpusztul, nem forr össze. Ezen úgy segít-hetünk, ha az alanyon nagyobbra vágjuk a metszfelületet.

155. ÁB RA

A chip-szemzésa) az alsó vágás az alanyon, b) a pajzs alakú lapot fölülről indított vágással emeljük ki, c) az alanyon

ejtett vágások helye oldalnézetben, d) a megvágott alany elölnézetben, e) a szempajzsot hasonló módon vágjuk meg, f ) a szempajzson ejtett vágások sorrendje, g) a megvágott alany oldalnézetben,

h) a helyére illesztett szempajzs oldalnézetben, i) a helyére illesztett szempajzs elölnézetben

a) b) c) d)

e) f)2. vágás

1. vágás

2. vágás

1. vágás

g) h) i)

109

A  szemzést a már leírt módon, minél hamarabb kötözni kell. Sokan úgy hitték, hogy a chip-szemzés üzemi elterjedését gá-tolni fogja az a tény, hogy a szempajzsot nem rögzíti a háncs, könnyen leeshet, ezért itt a szemző és a kötöző szokásos munka-megosztása nem követhető.

Tapasztalataink szerint az alanyon vágott kis „táska" alul kellően rögzíti a szempaj-zsot. Ha a kötöző 8-10 szemzéssel lemarad-va követi a szemzőt, ennyi idő alatt nem szárad ki olyan mértékben a szempajzs, hogy az veszélyeztetné a megeredést.

Szemlapozás

A hagyományos szemlapozás abban külön-bözik a chip-szemzéstől, hogy a szemlapot farész nélkül vágják, s az alanyon az alsó

bemetszésnél hiányzik a táskaszerű kialakí-tás. Ez valóban rögzítési problémákat okoz, azonnal kötözni kell (156. ábra). Valamit javít a helyzeten, ha az alanyon a háncsból egy kis nyelvet hagyunk (156/e).

Mindkét módszernek olyankor lehet je-lentősége, ha kicsúsztunk a szemzési idő-szakból, s az alany már nem adja a héját. Ez bizony megesik olykor a kertészkedőkkel.

Pajzsos, ablakos szemzés, sípolás

A  nagy rügyű, vékony farészű és vastag bélszövetű fajok (például a rózsa, a dió, a vadgesztenye) szemzőhajtásáról a szokásos módon, vagyis vékony farésszel nehéz jó szempajzsot vágni. Ilyenkor a szemet leg-jobb pajzs alakban levágni és lepattintani a farészről (157/d ábra). A kisebb rügyűek-

156. ÁB RA

Szemlapozása) az alanyon ejtett vágás oldalnézetből, b) az alanyon ejtett vágás elölnézetből, c) szempajzs szemlapozáshoz,

d) az alanyra illesztett szempajzs, e) az alany megvágásakor a háncson kis nyelvet hagytunk, f ) a helyére illesztett szempajzs oldalnézetből, g) a szempajzs megvágása, h) az alanyra illesztett szempajzs elölnézetből

a) b) c) d)

e) f) g) h)

110

nél (mint a rózsa) az ilyen szempajzsot héj alá is szemezhetjük, a nagyobb rügyűeknél (dió, vadgesztenye) azonban sokkal jobb az eredés, ha az alanyon a szempajzsnak megfelelő alakban a háncsot körbevágjuk és lefejtjük a farészről, majd ennek helyére illesztjük a pajzs alakú szemet (157/a, b). Ez az úgynevezett pajzsos szemzés. Ritkán ké-szítik, mert az alanyon nehéz pontos pajzs alakot vágni.

A  dió szaporításakor sokkal gyakoribb az ablakos szemzés vagy a sípolás. Az első-nél négyszög alakban, a másodiknál pedig körben levágott héjrésszel oltsuk át a nemes szemet a hasonlóképpen megvágott alany-ra (157/b, c ábra). Különleges kétpengéjű, úgynevezett sípolókés használható hozzá, de néhány szemzést ügyes kézzel, jó szem-mértékkel, a szokványos szemzőkéssel is el-készíthetünk.

A  jó összeforráshoz fontos, hogy a seb-felületek körben tökéletesen illeszkedjenek, de inkább az ablakba oltott nemes szem le-gyen néhány tized milliméterrel kisebb, kü-lönben nem fekszik rá jól az alany sebfelüle-

tére. A sípoláshoz azonos vastagságú alany- és nemes hajtásra van szükség. Az ablakos szemzést akkor is használhatjuk, ha a szem-zőhajtás vékonyabb, ami gyakran előfordul. Az alany héját mindig sima részen fejtsük le, az elkészült sípolást vagy ablakos szem-zést pedig enyhén szorító kötéssel lássuk el. Készíthető tavasszal is, amikor az alany és a nemes már adja a héját. A dió szemzése ná-lunk nyáron biztonságosabb. Tapasztalatok szerint a július végéig elkészített szemzések még jól összeforrnak, és elfogadhatóan át is telelnek.

Vesszős szemzés

Egyes fajok hajtásai túlságosan vékonyak, rügyeik kicsinyek (például nyírfa, éger-fa, gyertyán, egres), ezekről meglehetősen nehéz hagyományos módon szempajzsot vágni. Ilyenkor eredményes lehet a vesszős szemzés. Nem egyetlen rügyet, hanem egy többrügyes vesszőt szemzünk az alany héja alá. Ehhez a szempajzsot abból a gallyrész-ből vágjuk, amelyből a vessző kiágazik.

157. ÁB RA

Ablakos szemzés, pajzsos szemzés, sípolása) a sípolókéssel gyűrű alakban átvághatjuk a háncsot a szem körül, b) sípoláskor a körben

lefejtett háncs helyére illesztjük a szemmel levágott háncsgyűrűt, c) ablakos szemzéskor négyszög alakban vágjuk körbe a háncsot a szem körül, d) pajzsos szemzés

a)

b) c) d)

111

A szempajzs vágásához hasonlóan töreked-jünk arra, hogy csak kevés farész kerüljön bele (158. ábra).

Régi fajták elszaporításakor, ami ma nagy divat, nemegyszer idős fákról kell szemez-nünk. Ezeken megfelelő minőségű szemző-hajtást már ritkán találunk. Ilyenkor is segít a vesszős szemzés. Egy jól fejlett csúcsrügyű nyárs (rövid hajtás), vessző is alkalmas szem-zésre. Ha az alany már nem adja a héját, ugyanezzel a szemzőhajtással készíthetünk vesszős szemzést úgy, hogy a hajtás alapját a chip-szemzéshez hasonló módon vágjuk meg és illesztjük az alanyra (158/a-d ábra).

A szemzés gondozása

A  szemzések 4-6 hét alatt összeforrnak, amit a levélnyél leválása is jelez. Ez persze még nem jelenti azt, hogy fa is lesz belőle,

még át kell vészelnie a telet, s akkor kez-dődhet a szemre metszés után az oltványok fölnevelése. A kényesebb, fagyérzékeny faj-tákat (a rózsát) célszerű télire felkupacolni. Ne lepődjünk meg, ha kedvező időjárás esetén az alvószemzések még ősszel kihaj-tanak. A  $atal hajtásokat irányítási céllal kössük az alanyhoz, csúcsukat pedig csíp-jük vissza, hogy hamarabb, még a tél beáll-ta előtt beérjenek. Az ilyen, ősszel kihajtott szemzésekből a következő évben, a szemre metszéssel egy időben egy-két rügyre vissza-metszve kezdhetünk oltványt nevelni.

Zöldoltás

Egyes növények gyorsan összeforrnak, ered-ményes az oltásuk, ha azt zöld állapotuk-ban, a vegetáció idején végezzük. Ilyenkor csupán az okoz nehézséget, hogy a zöld ol-

158. ÁB RA

Vesszős szemzésa) az alanyon ejtett vágás, ha az alany nem adja a héját, b), c) a vesszőalap levágása a szemzőhajtásról,

d) a kész vesszős szemzés, e) az alanyon készített T vágás héj alá történő vesszős szemzéshez, f ) szemzőhajtás vesszős szemzéshez, g) a szempajzshoz hasonló alappal megvágott vessző, h) a héj alá szemzett vessző

a) b) c) d)

e) f)

g)

h)

112

tócsap a tűző napsütésben könnyen kiszá-radhat. Célszerű tehát borús időben végez-ni a zöldoltást.

A  zöldoltások időszaka általában június első fele. Ilyenkor az az évi hajtások már kezdenek fásodni, nem pattanva, hanem szálkásan törnek, a törési felületen jól lát-ható a szilárdító rostok vége. Nemes oltó-csapot az az évi hajtásokról szedhetünk. Szőlőre zöldre fás csapot is olthatunk, tárolt oltóvessző felhasználásával.

A zöldoltás leggyakoribb módja a hasíté-koltás. Itt az alany és a nemes oltócsap azo-nos vastagságú, ezért csak egy ék alakú oltó-csapot illeszthetünk a hasítékba, úgy, hogy a kambiumgyűrűk a két szélén illeszked-jenek. Kötözésre gyapjúszálat, fóliacsíkot, gumiszalagot vagy a hajtások vastagságának megfelelő műanyag hüvelyt lehet használni. A zöldoltásokat nem kell oltóviasszal kenni,

de leveleket, ágakat hajlítsunk rá, törjünk vissza, így árnyékoljuk vagy pedig fóliazacs-kóba burkolva védjük a kiszáradástól.

A szőlő zöldoltása

Oltványszőlőkben gyakori, hogy a tőke-törzsből az alany néhány hajtást növeszt, különösen akkor, ha a nemes pusztulóban van. Az ilyen alanyhajtások könnyen fel-ismerhetők eltérő levélalakjukról, levél-, vitorla- és héjszínükről. Ha szaporítani akarunk, az ilyen vadhajtásokat felhasznál-hatjuk alanyként. A június eleji oltásból év végére gyökeres oltványt kapunk.

A  szőlő zöldoltásának időszaka május végétől június közepéig tart. Az a hajtás alkalmas oltásra, amelyben a szilárdító ros-tok már megjelentek. Ez a tavasz végén, a hajtáscsúcstól számítva a második-negyedik

159. ÁB RA

A szőlő zöldoltásaa) a szárat a csomóig fölhasítjuk, b) az oltócsap alakját ék alakra vágjuk,

c) az oltócsap megvágása, d) az ék alakú oltócsapot a hasítékba toljuk

a)

b)

c)

d)

113

ízköztől jellemző. Az oltás idejét az alany-hajtás szükséges hosszúsága is befolyásolja. Ha a tőkék közé lebujtva, továbbtelepítés-re nevelünk oltványokat, 40-60 cm hosszú hajtás is elegendő, de ha a szomszédos tőke pótlására vagy fajtaváltás céljával tőkepótló bujtásra kívánjuk felhasználni az oltványt, akkor 80-150 cm magasságban célszerű az oltást elvégezni.

Az oltóhajtást a nemes szőlőtőkéről úgy szedjük meg, hogy az oltócsap az alanyhoz viszonyítva a csúcstól távolabbi ízközből származzék. Készítsünk egyrügyes, ék alakra megvágott oltócsapot. A vitorlát és a levelet távolítsuk el, az esetleges hónaljhajtást azon-ban hagyjuk meg. A  metszlapok közvetle-nül a bütyök alatt kezdődjenek (159. ábra).

Az alanyhajtást a kiválasztott ízközben a bütyök felett 5 cm-rel metsszük le, majd a bütyökig középen hasítsuk ketté, ügyelve arra, hogy a bütyök ne hasadjon be. Ebbe a hasítékba illesszük a nemes oltóhajtásból készült oltócsapot, majd gyapjúfonallal, fóliacsíkkal vagy pévécécsővel kötözzük. A hajtás vastagságához választott pévécécsö-vet 4-5 cm-es darabokra vágjuk, majd egy ilyen csődarabot az alany bemetszése előtt húzzunk a hajtásra, úgy, hogy a bütyök is átférjen rajta. Az oltás elkészülte után a pévécéhüvelyt fölfelé húzzuk vissza, hogy

szorosan összefogja a hasítékot és a benne levő ék alakú oltócsapot. Ha a hüvely laza, ra$ával átköthetjük.

A  hajtásokat úgy igazítsuk el a tőkén, hogy a megeredésig árnyékba kerüljenek, s az oltásra hajlítsunk egy-egy levelet. A meg-eredés biztos jele, hogy a hónaljhajtás növe-kedni kezd vagy a szem kifakad és hajtást nevel. A kész oltásokat karóhoz kötve ne-veljük.

A  megeredt oltásokat porbujtással vagy közönséges bujtással az év végéig meg is gyökereztethetjük, ez azonban zavarhatja a szőlő talajmunkáit. Gyakran a kész oltványt ősszel mintegy 50 cm-es alanyvenyigével mint sima oltást levágják, s a következő tavasszal, gyökereztetési és nevelési céllal iskolázzák. A  megfelelő hosszúságú alany-vesszőn lévő oltványokat akár helyben, akár a szomszédos tőkék tőkepótló bujtására is fel lehet használni. Ha a bujtásra csak a kö-vetkező tavasszal kerül sor, az oltott vesszőt ajánlatos télire a földre fektetve, talajjal be-takarni.

A köszméte és a ribiszke zöldoltása

A  magas törzsű köszméte- és ribiszkefács-kák alanya az aranyribiszke. A köszméteolt-ványok tövében az alany sarjai olykor kihaj-

160. ÁB RA

A köszméte zöldoltásaa)ék alakra megvágott oltócsap, b) az alanyhajtás behasítása előtt pévécéhüvelyt húzunk rá,

c) az ék alakú csapot a hasítékba toljuk

a) b) c)

114

tanak, és sekély feltöltéssel jól meggyökere-sednek. Tőből leválasztva az anyanövényről, oltásra alkalmas alanycsemetéket kapunk. Az oltást a leválasztás előtt, már az anyatö-vön is el lehet végezni.

A köszméte hajtásai már májusban elég-gé fejlettek az oltásra. A  szőlőéhez hason-lóan az a hajtásrész a jó, amelyben a szilár-dító rostok kialakulása már megkezdődött. A  hajtásokat 50-100 cm között, a kívánt koronamagasságban lehet beoltani akkor, amikor már elérik ezt a magasságot.

A  szőlőhöz hasonlóan, készítsünk ékol-tást. Az alany hajtását a kívánt magasság-ban, levél alatt metsszük el, majd középen 2-3 cm mélyen hasítsuk be. Az oltóhajtáson két levelet hagyjunk, alatta pedig ék alakra vágjuk a csapot, és csúsztassuk be a hasí-tékba, majd ra$ával kötözzük (160. ábra). Egy-másfél hónap múlva, a nemes növeke-désének megindulása után, a kötözőanya-got át kell vágni és le kell fejteni az alanyról, mielőtt belevágna a vastagodó oltványba. Az oltványt huzalhoz vagy karóhoz kötve neveljük, hogy a vékony törzset a kialakuló koronahajtások ne terheljék. Aranyribiszke alanyra ugyanígy olthatunk ribiszkét és ri-biszkeköszmétét (például Josta fajtát) is.

Ablaktálás

Az egyszerű összenövesztés olyan oltásmód, amelynek során a nemes fajta hajtását nem választjuk le az anyanövényről, az életéhez szükséges vízzel és tápanyagokkal az össze-forrásig az anyanövény gyökérzete látja el (161. ábra). Fás és zöldoltások, lomblevelű örökzöldek esetében egyaránt használható. Az olyan növényeket, amelyeknek lassan megy végbe az összeforrása, az oltás helyén a víz és a tápanyagok szállítóelemeinek a regenerálódása, eredményesen olthatjuk ablaktálással. A nehézséget csupán az okoz-za, hogy az alanycsemetéken az oltásra al-kalmas hely általában alacsonyan van, a nemes anyanövényeken pedig a hajtások magasabban helyezkednek el. Nem könnyű tehát a két komponenst összeilleszteni, azo-nos szintre hozni. Ha az anyanövény ágai, vesszői hajlékonyak, akkor az alanycseme-téket telepítsük a nemes anyanövény köré, az oltáshoz pedig hajlítsuk le a vesszőket az alanycsemetékhez. Nehezen hajlítható, magas növények oltása számára az alanyt cserepezzük be, s helyezzük valamilyen áll-ványra a fa mellett, hogy az oltásra szánt vesszőt hozzá lehessen illeszteni.

161. ÁB RA

Ablaktálása) az alanycsemetét gyakran állványra kell helyezni, hogy a nemes hajtást hozzá

lehessen hajlítani, b) az alany és a nemes sebzése és összeillesztése

a) b)

115

Az oltáshoz készítsünk mindkét kompo-nensen, a farészbe bevágva, azonos alakú és nagyságú ovális metszlapot (161/b). Illesz-szük össze az egymással szemben lévő met-szlapokat, kötözzük, és óvatosan kenjük be oltóviasszal, úgy, hogy az ne folyhasson a sebek közé. Ha a nemes oltóhajtás már biz-tosan az alanyhoz forrt, az oltóvesszőt köz-vetlenül az oltási hely alatt válasszuk le az anyanövényről, a keletkező sebhelyet oltóvi-asszal zárjuk le. Az alanycsemete koronáját fokozatosan vágjuk vissza, a nemes megerő-södése után pedig végleg távolítsuk el.

Oltvány nevelése szemzéssel

A szemzéshez az alanynak szánt növények-ből egy-két éves csemetéket telepítünk a tervezett szemzés évének tavaszán, esetleg az előző ősszel. Ha rendszeresen foglalko-zunk szaporítással, célszerű ezt a kis faisko-lát a kert védett zugában elhelyezni, ahol együtt, intenzív feltételek megteremtésével foglalkozhatunk a $atal csemetékkel, olt-ványokkal. E célra olyan területet válasz-szunk, ahol korábban nem volt még gyü-mölcs- vagy díszfa, szőlő sem, s a meglévő fák is minél távolabb legyenek. Ez azért fontos, mert a $atal növények rendkívül érzékenyek a talajuntságra, s gyökérzetüket a talajban felhalmozódó kártevők (például a fonálférgek) vagy kórokozók (a különféle talajlakó gombák) megfertőzhetik.

Az oltványiskola talaját a telepítést meg-előző ősszel 40-50 cm mélyen forgassuk meg, de csak akkor, ha ezzel nem hozunk a felszínre silány termőréteget. A  forgatás-sal együtt dolgozzunk a talajba négyzet-méterenként 5-6 kg érett szerves trágyát is. A talajfelszín elegyengetése után ősszel vagy tavasszal kezdődhet az alanycsemeték tele-pítése. A sorokat egymástól legalább 70-80 cm távolságra jelöljük ki a telepítés előtt.

Alanynak általában egy- vagy kétéves magcsemetét, dugvány- vagy bujtványcse-metét telepítünk. Ez alól az őszibarack és a mandula kivétel, amelyekből visszacsípett gyököcskéjű csírás magot ültetünk. Kajszi-ból és mirabolán szilvából is használható a csírás mag. Az alma- és a körtealanyokat 15-25, a cseresznye, a meggy, a szilva és a kajszi alanyát 25-30, az őszibarackét 30-35 cm távolságra ültessük. A  csemeték oldal-gyökereit 4-5 cm hosszúra vágjuk vissza, s a magoncok karógyökerét se hagyjuk a gyö-

kérnyaktól számított 10-15 cm-nél hosz-szabbra.

A  visszametszés serkenti a gyökérzet el-ágazódását. A  magoncok, az elágazódott dugványok, a bujtványcsemeték oldalvesz-szőit vágjuk rövidre, s az eltelepített cseme-te ne legyen 40-50 cm-nél magasabb.

Ültetéskor a sorok mentén feszítsünk ki zsinórt, majd mellette ásóval a talajba szúrva nyissunk rést. Ebbe a résbe ültessük a csemetét. A talajt a gyökérzet körül láb-bal tömörítsük, a telepítést követően pedig 10-15 cm magasan kupacoljuk fel, ez a gyö-kérnyakat védi kiszáradástól.

A csírás magot kézzel ültetjük. Kapával a földet mintegy 4–5 cm mélyen kiemeljük, s ebbe a kis mélyedésbe helyezzük a magot gyököcskéjével lefelé, majd porhanyó talaj-réteggel betakarjuk. Az ültetést követően öntözzük meg a területet 20-30 mm (négy-zetméterenként 20-30 liter) vízzel.

A  szemzésig a területet tartsuk gyom-mentesen. Kapáláskor a csemeték körül felkupacolt földet fokozatosan bontsuk le, szükség esetén öntözzük meg a csemetéket. A kártevők és a kórokozók ellen a szokásos módon, permetezéssel védjük meg a lom-bozatot.

Július-augusztus a szemzés ideje, az egyes fajok igényétől függően (lásd a Szemzés-módok című fejezetet). A szemzés után 4-6 héttel ellenőrizhető az eredmény. Ha a le-vélnyél magától leválik, a rügy duzzadt, a szempajzs a fajra jellemző színű, a szemzés megeredt. Szükség esetén pótszemzést vé-gezhetünk szemlapozással, chip-szemzéssel vagy tavaszi oltással. A fagyérzékeny szem-zéseket télire kupacoljuk fel földdel.

Tavasszal a felkupacolt szemzésről bont-suk le a földet, majd rügypattanás idején az alanycsemetéket a beszemzett rügy fölött metsszük le. Ez a művelet a szemre met-szés (162. ábra). A rügy felett 0,5-1 cm-rel vágjunk metszőollóval a rüggyel ellentétes irányba enyhén lejtő metszlapot. A sebfelü-let beszáradására érzékeny fajoknál (csont-héjasok, díszfák) jobb, ha 15-20 cm-es csapot hagyunk, s a rajta lévő rügyeket ki-vakítjuk. A  csapot legkésőbb július végén távolítsuk el.

A szemre metszést követően az alany haj-tásai is növekednek a nemes hajtás alatt. Mielőtt a nemest elnyomnák, a vadhajtáso-kat tőben törjük le. Ez a munka az úgyne-vezett vadalás (162/d, e ábra). Nem szabad

116

megvárni, amíg a vadhajtások megerősöd-nek, mert akkor már csak metszőollóval vagy késsel lehet levágni őket az alanyról, s közöttük a nemes hajtás legyengül, akár el is pusztulhat. A vadalást szükség esetén

3-4 alkalommal ismételjük meg, amíg csak megjelennek a vadhajtások.

Május elején a nemes hajtás erőteljesen kezd növekedni, s hamarosan megjelennek rajta a másodrendű vagy hónaljhajtások is.

162. ÁB RA

Szemzett oltvány nevelésea) szemremetszés túl mélyen, b) túl magasan, c) helyesen, d) kihajtott szemzés vadalás előtt, e) kihajtott szemzés

vadalás után, f/) a nemes hajtáson megjelenő hónaljhatásokat koronamagasságig kitörjük ( hónaljazzuk), g) korona másodrendű hajtásokból, h) egyéves suháng koronába metszése, i) kétéves koronás oltvány

a) b) c) d) e)

f) g) h) i)

117

Az alacsony és a közepes törzsű gyümölcs-fák hónaljhajtásait a kívánt törzsmagasságig folyamatosan távolítsuk el, pattintsuk ki, mielőtt megfásodnának (162/f ). Amint el-érik a fák a koronamagasságot, a hónaljazást abbahagyjuk. Az erős növekedésű csonthé-jasok a továbbiakban is sok másodrendű hajtást hoznak, amiből fokozatosan kiala-kul a korona (162/g). A korona kialakulását az őszibarackon hajtásválogatással, később pedig a vezér eltávolításával, az úgynevezett katlanozással is elősegítjük.

Az alma- és körtefajták egy részén, a bir-sen s egyes cseresznyefajtákon az első évben nem alakul ki korona. Ilyenkor elágazás nélküli egyéves oltványt, vagyis suhángot kapunk (162/h ábra). A  suhángot át lehet ültetni állandó helyére, ott is kialakíthat-juk a koronát, de jobban kihasználjuk a területet, ha csak egy évvel később telepít-jük. Ez utóbbi esetben átteleltetjük, a téli nyúlkártól védjük, majd a következő évben a szükséges törzsmagasság felett 6-8 rügy-gyel koronába metszve, koronás oltvánnyá neveljük (162/i). A  koronanevelés évében a törzsön fejlődő hajtásokat dörzsöljük le vagy ha megerősödtek, vágjuk le. Az ápolás mindkét évben gyomirtásból és növényvé-delemből áll. Szükség esetén négyzetméte-renként 0,5-1 dkg hatóanyagnak megfelelő nitrogénműtrágyát szórjunk ki tavasszal a fák köré.

A  díszfák magasabb törzsének nevelésé-hez már az első évben szükség van a hón-aljhajtásokra is. Ezekből törzserősítő hajtá-sokat nevelhetünk úgy, hogy a hajtást két levélre visszacsípjük, majd az elágazódott új hajtásokat ismételten visszacsípjük. A törzs-erősítőket addig tartsuk meg, amíg a ceru-zavastagságot túl nem haladják. Ekkor az egész képződményt tőből távolítsuk el, s ha szükséges, neveljünk újat helyette. A magas törzsű díszfák törzsnevelése 3-4 évet is igénybe vehet. Ez alatt a törzserősítőket fo-lyamatosan kezeljük. Az olyan díszfákon, amelyeket parkfaként akarunk felhasznál-ni, a hónaljhajtásokat végig hagyjuk meg, s belőlük a törzs aljától kezdődően neveljünk oldalágakat.

A rózsabokrok nevelése a szemre metszés után, a gyümölcsfákhoz hasonlóan, a vada-lással kezdődik. Miután a nemes hajtás a 10-15 cm-es magasságot elérte, két levélre csípjük vissza, majd a képződő új hajtásokat ismételten csípjük vissza két levélre, így az

első évben legalább 3-4 elágazása lesz a bo-kornak. Ősszel állandó helyére ültet hetjük.

A kész koronás fákat a természetes lomb-hullás után ültessük át a végleges helyükre, így a növény tartalék tápanyagokkal gaz-dagabban vág neki a télnek. Ha a levelek a novemberi átültetésig nem hullanak le, az ültetés előtt kézzel szedjük le őket, hogy ne párologtassák el a fa vízkészletét. Az őszi-barackot, a mandulát, a kajszit ne ősszel, hanem inkább tavasszal, a rügypattanás előtt ültessük át állandó helyére. Lehetőleg minél nagyobb gyökérzettel emeljük ki a fákat, mert annál jobb lesz a megeredésük.

Kiszedéskor a fáktól mintegy 30 cm tá-volságban ássunk 40 cm mély árkot, s ebbe az árokba billentsük bele a fát. Gyökereit a másik oldalról, ásóval vágjuk el. A kiemelt gyökeret takarjuk nedves földdel, védjük a kiszáradástól, a széltől és az erős napfénytől, amíg új helyre nem kerül az oltvány. A ki-ásott fát lehetőleg még aznap ültessük el.

Oltványnevelés kézbenoltással

A kézbenoltás elnevezés arra utal, hogy itt az oltást nem a szabadban végezzük, hanem a fölszedett alanycsemetére vagy alanyvesz-szőre védett helyen, ténylegesen kézben oltjuk rá a nemes oltócsapot. Általában gyümölcsfákat és szőlőt szaporítanak ezzel a módszerrel.

Az oltás ideje tél végén, többnyire febru-árban van. Az alanycsemetét ősszel szedjük fel és fagymentes helyen, nyirkos közegben (homok, fűrészpor, tőzeg) vermelve tárol-juk a felhasználásig. Az optimális tárolási hőmérséklet 0 és +2 °C között van. Az ol-tóvesszőt a már leírtak szerint szedjük meg, és ugyanúgy fagymentes helyen tároljuk. Az oltás előtt az alanycsemetéket és az oltó-vesszőket mossuk le, s ha a tárolás során túl sok vizet veszítettek, 24 órára áztassuk őket vízbe, hogy víztartalmukat visszanyerjék.

Az oltásmódot az alanycsemete és az ol-tócsap vastagságának megfelelően válasszuk meg. Leggyakoribb a párosítás, a vastagabb alanyokon lehet lapozás vagy kecskeláb-ékezés is. A  kötözés után para>nnal vagy oltóviasszal védjük az oltványt a kiszáradás-tól. A kézbenoltott oltványokat fejjel lefelé mártsuk be egy pillanatra az olvadt paraf-$nba olyan mélyen, hogy az oltási hely tel-jesen a para>n szintje alá kerüljön. A be-vonat vastagsága a para>n hőmérsékletétől

118

függ. (Az optimális hőmérséklet 65-67 °C.) A hőmérsékletet vízfürdővel tartsuk egyen-letesen.

A  para>nozás után a kész oltványokat ládázzuk be nyirkos fűrészporba, tőzeg és perlit keverékébe vagy homokba állítva, majd a ládákat vigyük 2-3 hétre 15-20 °C hőmérsékletű helyiségbe, ahol a kalluszo-sodás gyorsabban végbemegy. Erre a célra március első felében üvegház vagy fűtetlen fóliasátor is megfelel. Március közepén, végén, amint a talajt a telepítésre elő lehet készíteni, a kézbenoltott oltványokat –  az alanycsemetékhez hasonlóan – iskolázzuk el szabadföldbe. A szabadban, miután az oltó-csap rügyei növekedésnek indulnak, lassan lepereg a para>n. A jó oltóviasz vagy paraf-$nbevonat alatt erőteljes a kalluszosodás, a csonkolás peremén pedig a nyár közepére körkörösen megindul a seb beforrása.

A  kézbenoltott oltványokat már az első évben több alkalommal vadaljuk. Az oltó-csap rügyeiből rendszerint több hajtás is képződik. Amint azok a 25-30 cm hosszú-ságot elérték, hagyjuk meg az erősebb, jobb állásút, a többit távolítsuk el. Nyár elején, amikor az összeforrás végbement, s a sza-laggal kötözött oltvány vastagodását a kötö-zőanyag már nem képes követni, a szalagot vágjuk át és csavarjuk le az oltás helyéről.

Kézbenoltással az első évben csak suhán-got kapunk, amit ősszel állandó helyére ültethetünk. Ha koronás fát kívánunk ne-velni, akkor a következő év tavaszán a su-hángot a már ismertetett módon koronába metsszük. Az almafajtáknál előnyösebb, ha a kézbenoltásból származó suhángot nem koronába metsszük, hanem az oltócsap fe-lett két rügyre visszavágjuk, így a törzset az az évi hajtásból neveljük újra a következő évben, s erőteljes másodrendű hajtások is képződnek, vagyis az oltvány koronásodik. Ezt még egy júniusi koronába csípéssel, vagyis a hajtáscsúcs visszacsípésével elő is segíthetjük. A  másodrendű hajtások mint koronavesszők jobban hajlíthatók, alkalma-sabbak az intenzív koronaformáknál, példá-ul a karcsú orsónál szükséges lekötözésekre.

Szőlőoltvány nevelése

A  szőlőt gyökértelen (sima) alanyvesszőre oltják téli kézbenoltással. Az oltást a Párosítás című fejezetben leírtak szerint végzik, majd az oltványokat kötözik és para>nozzák.

Az oltványok kalluszosodására legjobb időszak az április, a télen elkészített oltvá-nyokat addig hideg helyen tároljuk. A ned-ves fűrészporba állított, ládázott oltványok 25-28 °C-on kalluszosodnak a legjobban, mintegy 3-4 hét alatt. A  végén a nedves fűrészportakarást óvatosan bontsuk le az oltványok csúcsáról, a rügyekből kihajtott hajtásokat fokozatosan szoktassuk fényhez. A kalluszosításra alkalmas hely lehet üveg-ház vagy fűthető fóliasátor.

Az oltványokat szabadföldbe iskolázzuk. Ásóval nyitott résbe, 5-8 cm tőtávolságra telepítjük, majd a talajt az oltványok körül lábbal alaposan tömörítjük. Ezt követően a talajból 10-15 cm-re kiálló oltványok fölé 30-40 cm magas bakhátat húzunk, hogy ez a földréteg védje az oltványokat a kiszára-dástól.

Amint a bakhát felszínén megjelennek a hajtások, körülöttük a földréteget óvatosan lazítsuk meg, fokozatosan bontsuk le a bak-hátat, hogy a hajtások fényhez szokjanak. A  jól megeredt oltványokon az alanyvesz-sző meggyökeresedik, és az oltócsapból egy, esetleg több erőteljes hajtás nő ki. Az ilyen oltványokat ősszel vagy a következő tavasz-szal állandó helyükre ültethetjük. Azokat az oltványokat, amelyek meggyökeresed-tek ugyan, de a nemes hajtásuk növekedése gyenge, a következő tavaszon – gyökerüket és hajtásukat rövidre visszavágva – erősítő-iskolában neveljük még egy évig.

Fenyők oltása

A  fenyőféléket télen, üvegházban vagy fó-liaházban, cserépben előnevelt alanyokra kézbenoltjuk. Alanyként legjobb a faj mag-csemetéjét használni, de az ezüstfenyők ol-tásához a közönséges lucfenyő is megfelelő alany.

Az alanyok előnevelésére idejekorán fel kell készülnünk. Az oltásra szánt, szabad-földi magiskolában nevelt 2-3 éves magon-cokat tavasszal cserépbe ültetjük, hogy jól begyökeresedjenek. A  cserepes alanyokat fagymentes körülmények között teleltes-sük, majd január közepén vigyük 15-16 °C hőmérsékletű üvegházba vagy fóliaházba, öntözzük, és teremtsünk párás környezetet számukra. Oltásra a nemes fajta szabad-földről frissen szedett hajtásait használjuk. Az oltásmód oldallapozás vagy oldaléke-zés (163. és 164. ábra). A kész oltásokat az

119

alannyal azonos körülmények között nevel-jük tovább. Amint a nemes hajtás az alany-nyal összeforrt, esetleg növekedni kezd, az alanycsemete koronáját 2-3 részletben, fo-kozatosan távolítsuk el. Nyár elején az olt-ványokat helyezzük szabadföldi árnyékoló alá, a cserepeket süllyesszük homokba, így neveljük a tél beálltáig. A $atal oltványokat

az első télen ajánlatos fagymentesen tartani, a következő évtől már szabadföldön nevel-hetők.

Hasonlóképpen olthatunk nyírfa, tölgy és bükkfa, havasszépe (rododendron) (165. ábra), valamint magnóliafajtákat és csüngő kecskefüzet is. A nem gyantás fajok oltási helyét para>nnal zárjuk le.

163. ÁB RA

Fenyők oltása oldallapozássala) az alany tisztítása, b) az alany megvágása, c) az oltócsap előkészítése,

d) az oltócsap tisztítása, e) az oltócsap megvágása, f ) összeillesztés, g) kötözés

a)

b)

c)

d)

e)

f)g)

120

Citromfélék oltása

A  legtöbb kertészkedő próbálkozott már a gyakoribb déligyümölcsök: citrom, na-rancs és mandarin szaporításával. Ezeknek a magja általában könnyen kikel, a mag-ról nevelt csemeték azonban csak nagyon későn, 8-10 éves korukban kezdenek te-remni, s gyümölcsük, a narancs kivételé-vel, többnyire értéktelen. A  citruszfélék magonca azonban gyakran fajtaazonos lesz. Különösen a narancsnak gyakoriak az ilyen utódai, de termőre fordulásuk ezeknek sem gyorsabb.

Mindhárom fajt lehet egymás magonca-ira is oltani vagy szemezni. A magoncokat 2-4 évig neveljük, amíg alkalmasak lesznek a szemzésre. Átültetéskor gyökereiket csíp-jük vissza, hogy jobban elágazzanak.

A legegyszerűbb szaporítási mód a szem-zés, amit tavasztól egészen nyár végéig ké-szíthetünk, de csak akkor, ha az alany nö-vekedésben van és adja a héját. A  nemes szemet nem növekvő hajtásról szedjük. Lehetőleg farész nélkül vagy vékony fával vágjuk a szempajzsot. Ha ez nem sikerül, a farészt pattintsuk ki, különben a szem rosz-szul ered. A vastagabb alanyokra nagyon jó eredménnyel olthatunk héj alá oltással vagy oldalékezéssel is. Az oltócsapokon a levélle-mezt kurtítsuk harmadára.

Mind a szemzéseket, mind az oltásokat párás környezetben, üvegházban, fóliaház-ban vagy léckeretes, fólia borítású pára-szekrényben neveljük tovább. Az oltásokat egyenként is burkolhatjuk fóliatasakkal.

A  megeredt oltások feletti részről foko-zatosan vágjuk le az alanycsemete hajtásait. A $atal, szemzett magoncokat pedig a szem felett hagyott, 8-10 cm-es csapra metsszük, ehhez kötözhetjük a fejlődő hajtást. Az olt-ványok 2-3 év múltán kezdenek teremni.

Zöldségnövények oltása

Az utóbbi években igen gyorsan terjedt a zöldségnövények, elsősorban a görög- és a sárgadinnye, az uborka, a paprika és a pa-radicsom oltása. Az oltásra a felsorolt nö-vények termesztésekor azért van szükség, mert a nagy termőképességű, új, nemesített fajták gyökérzete kisebb és a talajban élő kórokozókkal szemben kevéssé ellenálló.

A dinnyék és az uborka alanyai erőteljes növekedésű tökfélék, a paprika és a paradi-

165. ÁB RA

Havasszépe oltása oldallapozássala) alany, b) oltócsap, c) kész oltás kötözés előtt

164. ÁB RA

Fenyők oltása oldalékezéssela) oltóhajtás, b) alany, c) illesztés, d) kötözés

a) b)

c)

d)

a) b) c)

121

csom alanyaiként pedig nagy zöldtömeget és erőteljes gyökérzetet képező paprikafaj-tákat választanak a termesztők és a palánta-nevelő üzemek.

A  zöldségnövények oltása – lágy szárú, egyéves növényekről lévén szó – minden esetben zöldoltás. A munkát közvetlenül a szikleveles kor után, az első levelek megjele-nésekor, palántakorban, termesztőberende-zésben tanácsos elvégezni.

Az alany minden esetben gyökeres pa-lánta. Az alanyok és a nemes nevelését jól kell időzíteni, hogy a $atal növények szá-rának átmérője pontosan illeszthető legyen. Ezt úgy érhetjük el, hogy a nemessel azonos napon, azzal párhuzamosan, több napon keresztül vessük szakaszosan az alanyt is, így a folyamatos oltáshoz megfelelő átmérőjű, összeillő növényeink lesznek.

A leggyakrabban használt oltásmódok:

– a csúcsba oltás, amely az alanypalánták csúcsleveleinek eltávolítása utáni ékol-tás;

– a párosítás, amikor ferde metszlapot vágunk az alanyon, majd ennek tü-körképére metsszük le a nemes növény felső részét, és így illesztjük össze a két részt;

– a közelítő oltásnak nevezett módszer az, amikor az oldalékezéshez hasonló-an helyezzük be az ék alakra metszett nemest az alanyba, és az eredés után távolítjuk el az alany levélzetét.

A  zöldségnövényekhez a fás növények oltására használt szerszámokon kívül az or-vosi szikéhez hasonló éles vágóeszközök, a cserélhető pengéjű borotva, a házi készíté-sű kis szerszámok, a csúcsba oltást segítő, csavarhúzóhoz hasonló, sok esetben abból készített kézi alkalmatosság, amely segíti a nemes beillesztését, az ékezést gyorsító, kézi lyukasztóra emlékeztető eszköz.

Az oltások rögzítésére szolgálnak az apró műanyag csipeszek (a háztartási csipeszek 2-2,5 cm-es hasonmásai), műanyag szala-gok, nyitható műanyag gyűrűk.

A  friss oltványokat magas páratartalmú termesztő-berendezésben nevelik tovább, árnyékolják, hogy lassítsák a növekedésü-ket, így biztonságosabb az eredés.

Az oltott növényekből ellenálló, egészsé-ges növényállomány, biztonságos, jó termés várható. Az oltványok jobban tűrik a szára-zságot és a hőmérsékleti ingadozásokat.

Gyümölcsfák átoltása

Az átoltás régi eszköze a kertészeknek, s át-meneti porosodás után most mintha ismét élénkülne a divatja.

Kertünk nem bővíthető korlátlanul, s ha egyszer már teleültettük fákkal, továb-bi fajtáknak egyre nehezebb helyet szorí-tani. A  fajtanemesítés folyamatosan újabb és újabb fajtákkal bővíti a kínálatot, s a kertészkedő az újdonságokat is szeretné kipróbálni. Sokan viszont inkább régi faj-tákat gyűjtenek, s nosztalgiával idézik a „békeidők” fajtaválasztékát, a nagyszülők kertjének tovatűnt, felejthetetlen íz- és il-latemlékeit.

Egy-egy új szerzemény elhelyezéséhez vagy a régi, divatjamúlt fajta cseréjéhez nem szükséges a régi fákat kivágni. Átoltásukkal 3-4 év alatt teljes termést adó gyümölcsfá-kat kaphatunk, sőt egyetlen növényre több fajtát oltva bővíthetjük a választékot, ami-nek a kiskertekben különösen nagy a jelen-tősége.

Ennél prózaibb okok miatt is dönthe-tünk az átoltás mellett. A telepítéskor rosz-szul megválasztott fajta, esetleg a pollenadó hiánya miatt nem termő fa, netán a csaló-dást okozó fajta esetében sem kell azonnal a fejsze után nyúlni. Az oltás jóval hamarabb hoz eredményt.

Az oltásra időben fel kell készülni. Az első teendő az oltóvessző beszerzése és szak-szerű tárolása. Az oltóvessző minőségi kö-vetelményeit már az oltási fejezetben leír-tuk. Házikertekből, gyümölcsösből csak jól termő, egészséges, kártevőktől és kóroko-zóktól mentes fákról szedjünk oltóvesszőt. A vesszőket már a fagyok beállta előtt szed-jük meg, és szakszerűen tároljuk, a koráb-ban leírtak szerint.

Az átoltás lehet részleges vagy teljes. Rész-leges átoltáskor a vázágak vagy gallyak egy részét oltjuk át, s az eredés után így egy fán több fajta is nevelhető. Az egy fára oltott fajták megválasztásakor vegyük $gyelem-be azok pollenadó igényét, termékenyülési viszonyát, érési idejét és növényvédelmét, hogy e munkákat a különböző fajták ne za-varják. Ha csak egy fajtát oltunk egy fára, akkor is választhatjuk a részleges átoltást. Három-négy részletben elvégezve az oltást, a fa folyamatosan termést is ad, s mire az utolsó vázág sorra kerül, addigra az elsőnek átoltott ágak termőre fordulnak.

122

Teljes átoltáskor (166. és 167. ábra) a fát egyszerre oltjuk át az új fajtával vagy fajták-kal. Ez végezhető törzsbe, valamivel több munkával a vázágakba vagy akár több száz oltócsap felhasználásával minden erre alkal-mas gallyat átolthatunk. Ez utóbbi módon

a második évben már jelentős termést szed-hetünk a fáról, s a harmadik évtől kezdve teljes a fa termőképessége.

A törzs átoltásakor újból ki kell alakíta-ni a koronát, így akár a fa koronaformáján is változtathatunk (166/b ábra). A  termő-

166. ÁB RA

Teljes átoltás és eredménye gyümölcsfákona) fő vázágak átoltása, b) törzs átoltása, c) vázágak, gallyak átoltása

a) b) c)

123

re fordulás így a harmadik-negyedik évtől várható. A  vázágak átoltásával az ágak el-helyezkedésén sokat már nem változtatha-tunk, viszont a termőre fordulás gyorsabb, az átoltás után a második-harmadik évben várható. A gallyak oltása után csak egy év terméskieséssel kell számolnunk, ám ez a módszer rendkívül munkaigényes.

A munkát a fa visszametszésével, a vasta-gabb ágak vagy a törzs csonkolásával kezd-jük. Válasszuk ki az átoltásra alkalmas he-lyeket, egyenes, elágazásmentes gally- és ág-részeket a koronában, majd vastagságuktól függően éles metszőollóval metsszük vissza vagy fűrészeljük le őket az oltás helye fölött (166. ábra).

Kezdők számára az átoltás lelkileg leg-nehezebb lépése az átoltandó fa törzsének, vázágainak csonkolása. Bizony nagy elha-tározás kell a teljes korona vagy a vázágak lefűrészeléséhez az akkor még ugyancsak bizonytalannak látszó távoli eredmény re-ményében. A  lefűrészelt ágakon a sebhely peremét éles késsel vagy kacorral simítsuk le, vagyis vágjuk simára, hogy szebb legyen a forradás helye.

Az oltásmódot az ágak, gallyak vastag-ságának megfelelően, illetve az időponttól függően válasszuk meg. Általában karvas-tagságú törzset, ágakat oltunk át, tehát az alany és a nemes vessző között nagyok a méretkülönbségek. Kezdőknek inkább a héj alá oltást ajánljuk, ez a legkönnyebb. Gyakorlottabbak a kecskeláb-oltással, hasí-tékoltással is megpróbálkozhatnak. Héj alá csak akkor oltunk, amikor az alany héjkérge elválik a farésztől. Ez általában április máso-dik felében következik be. Kecskeláb-oltást és hasítékoltást viszont már márciusban is végezhetünk. A vékonyabb gallyakat héj alá oltással, lapozással vagy kecskeláb-ékezéssel oltsuk át.

A gyümölcsfák közül jó eredménnyel olt-ható át az alma, a körte, a birs, a naspolya, a cseresznye, a meggy és a szilva. Az ősziba-rack- és a kajszifákat helyesebb a tervezett átoltás előtti évben visszametszeni, i[íta-ni, és a képződő $atal, egyéves hajtásokba szemezni augusztusban vagy a következő tél végén párosítással, rügylapozással, chip-szemzéssel átoltani az új fajtával. Az i[ítás során a nagyobb ágakon keletkezett sebeket sebvédő festékkel vagy oltóviasszal zárjuk le, hogy ne fertőződjenek és ne száradjanak be (168. ábra).

Az oltásokat elkészültük után kötözzük és kenjük be oltóviasszal vagy para>nnal. A  madarak szívesen választják pihenőhe-lyül a kiálló oltócsapokat, s távoztukban elrugaszkodásukkal könnyen kibillentik azokat. A  kíváncsiskodó vendégeknek ké-nyelmesebb pihenőhelyet kínálhatunk, ha az oltások fölé egy ívesen meghajlított vesz-szőt kötözünk, így oltóvesszőinket is meg-védhetjük a madarak okozta károktól (169. ábra).

167. ÁB RA

Idős fák átoltása a) a vázágak csonkolási szögének meghatározása,

b) a túlságosan elsűrűsödött sövénykoronát átoltással levegősebbé tehetjük, c) a karcsúorsó

fákat vagy törzsbe vagy az alsó ágakba és a felettük levő törzscsonkba oltjuk át

a)

b)

c)

124

Az eredményes oltás, de különösen a törzs, a vázágak teljes átoltása után az ol-tócsapok rügyei erőteljesen elkezdenek nö-vekedni. Az első évben nem ritka az 1,5-2 m hosszú hajtás. Részleges oltáskor vagy a gallyak átoltásakor a hajtásnövekedés meg-

szokott mértékű. A nagyon erőteljes hajtást hozó oltócsapokat a szél könnyen kifordítja a helyükről, ezért ezeket karóhoz kell kötöz-ni. Vázágaknál célszerű az oltási hely alatt legalább két helyen rögzített segédkarót, lécet erősíteni az ághoz, majd ehhez kötni a nemes hajtásokat. A segédkarónak irányító szerepe is van az új vázágak kialakításakor. Még a második évben is célszerű a karóhoz kötözve óvni a nem kellően megszilárdult oltási helyet és a vesszőket.

Az átoltott fákat kezdettől fogva fokozott $gyelemmel ápoljuk. Már az első évben szükség lehet a hajtásválogatásra, illetve a túlságosan erősen növekvő hajtások csú-csának visszacsípésére, pincírozására. A ki-hajtott oltócsapok közül a második évben távolítsuk el a fölöslegeseket. A törzs átoltá-sakor ekkor már meg lehet kezdeni a koro-na, a vázágak átoltásakor az ág tengelyének kialakítását, s a koronaalakítás szabályainak $gyelembevételével hozzáláthatunk az új korona kineveléséhez.

Rendszeresen el kell távolítani a régi faj-tának a vázágakból, törzsből előtörő hajtá-sait és az alany sarjait. Az erőteljes csonko-lás miatt rendszerint az alanyok is erőtelje-sebben sarjadzanak.

Áthidalás

Fiatal fák törzsét – védelem híján – érheti olyan mértékű nyúlkár, hogy a fák sokáig csak sínylődnek vagy akár el is pusztulnak. A nyulak néha az egész törzsről körben le-rágják a háncsot, aminek következtében a farész kiszárad, s a gyökérzet és a levelek kö-zötti tápanyagforgalom akadálya miatt a fa lassan elpusztul. Hasonló sebek mechanikai sérülés következtében is keletkezhetnek a törzsön (170. ábra). Az ilyen fákat áthidaló vesszők oltásával menthetjük meg. Áthida-láshoz az oltóvesszőket az oltásnál leírtak szerint szedjük meg. Olyan hosszúakra van szükség, hogy enyhén ívelten átérjék a seb-felületet, végük az egészséges háncsrész alá beoltható legyen. Áthidalásra az idősebb ágakból előtörő erős vízhajtások is alkal-masak.

Az áthidaló oltást azzal kezdjük, hogy a sebhely szélén éles késsel simítsuk le a héjkérget és a háncsot, majd a sebfelületet oltóviasszal vagy sebek kezelésére alkalmas festékkel kenjük be. Csak ezután lássunk hozzá az oltáshoz.

168. ÁB RA

Az átoltáshoz biztonságos létrát vagy állványt használjunk

169. ÁB RA

Meghajlított vessző fölerősítésével a madaraktól védjük az oltást

125

Ha az áthidalást a héj felválása előtt, például márciusban végezzük, a vessző két végén vágjunk a táskás oldallapozáshoz vagy oldalékezéshez metszlapot, s ennek megfelelőt készítsünk az idősebb törzsré-szen is, a seb alatt és felett. Április végén, május elején héj alá oltást alkalmazhatunk,

T-alakú bemetszéssel. A vesszőt először alul oltjuk be, majd a seben átívelve, szorosan a törzshöz hajlítva, a sebhely fölött is be-oltjuk, de itt a vesszőt és a törzset fordított irányban kell bemetszeni. Ügyeljünk arra, hogy az áthidaló vesszők rügyei fölfelé áll-janak!

170. ÁB RA

Nyúlkártól sérült fa áthidalásaa) sérült kérgű törzs, mellette az áthidaló vesszők, b) a kéregbe bemetszéseket készítünk a vesszők számára,

c) a helyükre illesztett áthidaló vesszők, d) áthidalás után a sebfelületet oltóviasszal kenjük, e) gyökérsérüléskor egy nagyobb gödörbe gyökeres fiatal csemetéket ültetünk, s azok csúcsát oltjuk a seb fölött a törzsbe, f ) fiatal csemetékkel

körbeültetett fa az áthidalás után, g) a vesszőkön készített metszlap és a vastag kéreg felnyitása a héj alá oltáshoz

a) b) c) d)

e) f) g)

h)

126

Az áthidaló oltásokat szorosan kötözzük be, majd a sebek környékét oltóviasszal ken-jük be (170/d ábra). A rögzítéshez esetleg vé-konyabb szögeket is használhatunk. A meg-eredt áthidaló vesszők rügyei kihajtanak, ezeket a hajtásokat két levél felett visszacsíp-jük, ne engedjük megerősödni, s a nyár má-sodik felében éles késsel vagy metszőollóval tőből távolítsuk el úgy, hogy csak a beoltott vesszők maradjanak, elágazások nélkül. Az áthidaló vesszők lassan megvastagszanak, át-veszik a tápanyagszállítás szerepét.

Ha a sérülés mélyebb, a gyökérnyakra vagy a főgyökerekre is kiterjed (például po-cokrágás nyomán), akkor az egyszerű áthi-dalás nehéz vagy egyáltalán nem lehetséges. Megmenthetjük viszont a fát úgy, hogy kö-rülötte mintegy 60 cm mélyen kitakarjuk a sérült gyökérrészt, majd három-négy $atal, 2-3 éves csemetét, suhángot ültetünk a fa köré, amelyeknek a csúcsát áthidalásként be-oltjuk a seb feletti egészséges kéregbe (170/e ábra). A sérült fa a köréje telepített $atal cse-metékből később teljesen új gyökérzetet kap.

127

Előző fejezeteinkben összefoglaltuk a nö-vények ivaros és ivartalan szaporításának legfontosabb fortélyait. A  két, egymástól jól elhatárolható módszer – amelyek a ter-mészetes szaporodásmódokra épülnek – kereteibe néhány eljárás nem illeszthető be. Az alacsonyabb rendű növények, a gombák és a harasztok szaporodásában, akárcsak a szaporításukban az ivaros és az ivartalan szakaszok követik egymást. Ezért tárgyaljuk külön a gombák és a páfrányok szaporítá-si eljárását. A  gyakorlatban e folyamatnak csak egy részével találkozunk. Néhány szót ejtünk az orchideák házi szaporításáról is. Ugyancsak külön alfejezetet igényel a szö-vettenyésztés. Ez ugyan határozottan vege-tatív (ivartalan) szaporításmód, ám külön-leges berendezést és szakértelmet kívánó eljárás, ezért nem részletesen, inkább csak érdekességként tárgyaljuk.

GOMBÁK SZAPORÍTÁSAA szaporítóanyag előállítása nagy felkészült-séget és steril körülményeket igényel, ezért ezt a munkát speciális laboratóriumokban végzik.

A spórás szaporításkor a gomba termőtes-téből kiszóródó, érett spórákat steril körül-mények között összegyűjtik, és táptalajon nevelik. A spórákat egyenként vagy többe-sével helyezik táptalajra. A táptalajon micé-lium, a gombafonalak laza szövedéke fejlő-dik. Ezután a táptalajjal együtt kiemelnek egy micéliumdarabot, és ezt steril körülmé-nyek között tovább szaporítják. A micéliu-mot búza, köles vagy rozs duzzadásig főzött magjain, komposztált trágyán, dohánygyár-ban visszamaradt növényi részeken, kuko-ricacsutkán szaporítják tovább. Ezeket szét-osztva, a komposztba helyezve használják a gyakorlati termesztés szaporítóanyagaként.

A folyamatot a 171. ábrán mutatjuk be. A műkedvelő termesztő ma már könnyen hozzájuthat műanyag zsákos, oltott, jó mi-nőségű gomba szaporítóanyaghoz.

Hazánkban a legelterjedtebb a csiperke- és a laskagomba termesztése és fogyasztása. A csiperkegombát csak hőkezelt, komposz-tált táptalajon, speciális, sötét helyiségben szaporíthatjuk, termeszthetjük. A  jó ízű, régóta ismert, fényen termő laskagomba termesztése külterjessé vált: egyszerű kö-rülmények között nevelhető, szaporítása a szabadban is eredményes. A farönkön való termelés a legrégebbi és a legegyszerűbb módszer. Ez a szabadban folyik, így olcsó és bárki számára elérhető. Hátránya, hogy a termés szedése egy-két hónapra korláto-zódik.

A  laskagomba termesztésére legalkalma-sabb lombos fák: a nyár, a gyertyán, a fűz és a bükk. Akácfán és tűlevelűeken nem kapunk jó eredményt, ezeken a fákon a természetben sem fordul elő laskagomba. A  termesztésre szánt fának frissnek, fertő-zésmentesnek és legalább 15 centiméter át-mérőjűnek kell lennie. A farönköket vágjuk föl 30-50 cm-es darabokra.

A  farönköt a következőképpen oltjuk. A  keresztmetszetétől függően 4-5, egyen-

KÜLÖNLEGES SZAPORÍTÁSMÓDOK

171. ÁB RA

Gomba szaporítóanyag előállításaa) az érett spóra, b) a micélium szaporítása köztes

táptalajon, c) kereskedelmi szaporítóanyag

a)

b)

c)

128

ként 2 cm átmérőjű lyukat fúrunk a farönk teljes magasságában, és ebbe helyezzük a gombacsírát. (A  gombacsírát megvásárol-hatjuk az előállító üzemben és kijelölt üz-letekben.) Az oltás ajánlott ideje a május. Az átszövetés ideje három hónap, a telepítés javasolt időpontja augusztus.

Az átszövetést 12-15 °C-on, magas pára-tartalmú helyiségben: pincében, veremben végezhetjük. Ha a három hónap alatt micé-liummal átszőtt farönköket augusztusban a szabadba kihelyezzük, még az oltás évében termést kapunk. A kihelyezésre válasszunk árnyékos, párás környezetet. A farönkről az őszi, fagymentes időszakban három-öt évig szedhetünk termést.

Az egyszerűbb termesztési móddal az át-szövetett műanyag zsákot helyezzük párás környezetbe (pincébe, lépcsőházba), és erről szedhetünk friss, egészséges laskagombát.

PÁFRÁNYOK SZAPORÍTÁSA

A páfrányok szaporítóképletei az anyanövé-nyek spóratartóiban képződő spórák (172. ábra). A spórák szabadföldi érésének ideje a nyár vége. Ekkor a páfrányleveleket az érett spóratelepekkel együtt gyűjtsük papírzacs-

kóba. A  leveleket meleg, 20 °C-os helyen tartsuk addig, amíg a telepekből az érett spórák kihullanak.

A vetést árnyékos, meleg, párás környe-zetben végezzük. Hagyományosan érdes felületű deszkalapra, nedves homokkőre vetették a spórát. Ma a legsikeresebb szapo-rítást szaporítóládában, tőzegen érik el.

A  páfrányok fejlődésében két szakaszt különböztetünk meg. Az első szakaszban a spóra csak felezett kromoszómaállomá-nyú. Kikeléskor úgynevezett előtelepek fej-lődnek a csírázó spórából, majd a nedves, 24-26 °C-os környezetben megtörténik az ivaros folyamat. Ezután az előtelepeken kis páfránynövények fejlődnek, amelyeknek a kromoszómaszáma már kétszeres.

A spórát szaporítóládába, nedves, lelapo-gatott tőzegre vessük. A  ládákat használat előtt fertőtlenítsük. A  tőzeg apróra darált Sphagnum (fehér tőzeg) vagy darált, rostos osli tőzeg.

Mihelyt tűzdelőfával ki tudjuk emelni a növényeket, nagyobb térállásra ültessük át őket (173. ábra). A második tűzdelés után cserépbe ültethetők, ezek rövidesen már zárt terek díszítésére alkalmasak. A szabad-földbe szánt, hidegtűrő páfrányokat avarta-karó alatt átteleltethetjük vagy nyár végén, ősz elején állandó helyükre ültetjük. A páf-rányokat tőosztással is szaporíthatjuk.

172. ÁB RA

Páfrányok spóratartói a levél fonákán

129

ORCHIDEÁK SZAPORÍTÁSA

A  legegyszerűbb módon tőosztással szapo-ríthatók az orchideák, mégpedig az elvirág-zás után, de még a hajtásnövekedés kezdete előtt. Nagyon fontos, hogy tisztán dolgoz-zunk, és csak az arra alkalmas, fejlett, több éves töveket szaporítsuk. A  kellőképpen megerősödött növényt vegyük ki a cserép-ből. Óvatos rázogatással gyakran maguktól is szétválnak a tövek. Ha nem, fertőtlenített vágóeszközzel válasszuk szét őket. A vágási felületeket szárítsuk meg, majd a kis töveket ültessük orchideaföldbe. A szaporítás után az első néhány hétben a növényeket tartsuk meleg, világos, de nem napos helyen. Ke-rüljük az öntözést, helyette naponta egyszer párásítsunk. Bizonyos fajok sarjakat nevel-nek, amelyek a kellő mennyiségű léggyökér megjelenése után szintén jól használhatók szaporításra. Egyes orchideák hajtástenge-lye vízszintesen nő, gyöktörzseket képez. Szaporításuk a gyöktörzs feldarabolásával történik. Ügyeljünk arra, hogy mindegyik darabon legalább két-három álgumó vagy leveles hajtás legyen, mert csak így biztosí-tott a sikeres továbbfejlődés. A vágási felü-leteket itt is hagyjuk kissé szikkadni, hogy az ültetés után ellenállóbb legyen a növény a kórokozókkal szemben.

Némi tapasztalattal magonc nevelésére is vállalkozhatunk. Az esőerdők orchideái gyönyörű színes, illatos virágokat hoznak, csak azért, hogy magukhoz csalogassák a rovarokat, madarakat és olykor a denevé-reket is, amelyek a virágport a bibére jut-tatják. Ha magról szeretnénk orchideát szaporítani, a beporzást mesterségesen kell elvégeznünk. Az orchideák megkönnyítik a kertész dolgát, hiszen a virágpor kis cso-móvá áll össze, és a bibe is meglehetősen nagyméretű. A  beporzáshoz szükségünk van egy fapálcikára és egy kis vattára, eset-leg a kereskedelemben kapható fültisztító pamacsra. Ezzel könnyedén át tudjuk vinni a virágport egyik virágról vagy növényről a másikra. Ha sikeres volt a megtermékenyí-tés, a magok 6-9 hónap múlva beérnek. Így otthon mi magunk is kísérletezhetünk és keresztezhetünk orchideafajtákat; a lehető-ségek szinte korlátlanok.

A  magvak csíráztatásához már kell egy kis szakértelem és türelem. A  vetéshez a

173. ÁB RA

Tűzdelésre alkalmas páfránynövénykék

130

szaküzletekben kapható vagy házilag elké-szíthető steril agaragar és tápanyagok szük-ségesek.

IN VITRO (STERIL) SZAPORÍTÁS:

SZÖVETTENYÉSZTÉSAz eljárás lényege, hogy a növény valamely sejtjéből, szövetéből vagy szervéből (tenyé-szőcsúcsból, pollenből, szárból) mesterséges táptalajon, steril körülmények között egész növényt nevelhetünk, és azt továbbszapo-ríthatjuk. Ez a technika, vagyis a növényi szövetek kémcsőben való tenyésztése, hoz-závetőlegesen hatvan éve ismert. Azon a tudományos felfedezésen alapszik, hogy a növény testi sejtjei is rendelkeznek azokkal a genetikai információkkal, amelyekkel az ivarsejtek, és képesek a meghatározott fejlő-dési sorrendet követve növénnyé di+eren-ciálódni. (Ezt a képességet a tudományos nyelv totipotenciának nevezi.)

A  kémcsőben, laboratóriumi körülmé-nyek között (in vitro) szaporítás a kutatás, növénynemesítés eszköze, de ma már sok termesztőüzemben gyakorlati, elterjedt ve-getatív szaporítási módszer.

Két legfontosabb felhasználási területe:– az egészséges, azaz vírus-, baktérium-,

gombamentes szaporítóanyag előállítása,– a meriklón-szaporítás, mivel nagy tö-

megű, azonos eredetű szaporítóanyag-elő-állítást és egész éven át egyenletes szaporí-tóanyag-ellátást tesz lehetővé. Az eljárást ma már kiterjedten alkalmazzák számos növény (burgonya, csonthéjas gyümölcsök, szegfű, gerbera, orchideák, levéldísznövé-nyek) üzemi termesztésében.

A módszer rendkívül drága, csak ott ér-demes vele foglalkozni, ahol a magvetés vagy más, olcsóbb és gyorsabb szaporítás-mód nem hoz kielégítő eredményt.

A  szövettenyésztő laboratóriumnak ste-rilnek, baktériumoktól, vírusoktól és más mikroorganizmusoktól mentesnek kell lennie. Ugyancsak sterilizálni kell a mun-

kavégzés eszközeit, a nevelőedényeket, a táptalajt, sőt a munkát végző kezét is.

A  szaporításhoz olyan speciális, szilárd vagy folyékony táptalajra van szükség, amely tartalmazza az életfolyamatokhoz szükséges tápanyagokat, vitaminokat, hor-monokat, növekedésserkentő szereket. A táptalaj alapja általában a tengeri algából készült, por vagy szálas formában vásárol-ható agaragar. Használnak még kókuszteja-gart, nyírfatejagart és más természetes alapú táptalajt. Ehhez nagyon pontos receptek szerint adalékanyagokat tesznek. A táptala-jon felgyorsul a növény természetes fejlődé-si üteme.

A szükséges szaporítóképletek: a tenyésző-csúcsok, szár-, és hagymapikkely-darabok előkészítése nagy szakértelmet és szintén ste-ril, fertőzésmentes körülményeket kíván.

Az orchideák mikroszaporítóanyagát kémcsőbe, Petri-csészébe, befőttesüveg-be, lombikba vagy műanyag dobozba, fo-lyékony tápközegbe helyezik, és speciális berendezésben, mesterséges megvilágítás mellett forgatják, rázzák. A mozgatás célja, hogy az egynemű, még el nem különülő sejttömeg a táptalaj hatására több oxigén-hez jusson, jobban fejlődjön és növekedni kezdjen, amíg a forgatást abba nem hagyják és a szétváló részecskéket nem oltják szilárd táptalajra.

A szegfű mikroszaporításával egy növényt nevelünk egy tenyészcsúcsból, azaz egyet-len merisztémadugványt (ez esetben nincs szükség forgatásra). Ez lesz az anyanövény, amelyről hagyományosan, dugványozással nyerjük a vírusmentes anyagot.

A laboratóriumi körülmények között föl-nevelt növények nagyon érzékenyek: az op-timális környezetben nem alakul ki ellen-álló képesség, például a lombikban nevelt szegfűn a védő viaszréteg. Emiatt a növény-kéket a normál szabadföldi, sőt növényházi kiültetés előtt is vírusmentes, fokozottan védett, úgynevezett izolációs házakba ül-tetik, ahol alkalmazkodóképességük kifej-lődhet. Ezután kerülhetnek hagyományos termesztőberendezésekbe.

131

áfonya 61, 77afrikaiibolya Saintpaulia ionantha 13, 60, 86, 87akác Robinia 32, 38, 39, 42, 54, 90akébia Akebia 90, 91alma Malus 9, 38, 39, 66, 69, 80, 88, 115, 117,

123amarillisz (lovagcsillag) Hippeastrum 62arália Aralia elata 90, 91aranyfa (forzítia) Forsythia 69, 90aranyvessző Solidago 8, 77árnyliliom Hosta 59, 60árpa 8, 36, 44árvácska Viola wittrockiana 31, 37, 44, 47, 49aszparágusz Asparagus 44aszter (gerebcsin) Aster 31, 59asztilbe (tollbuga) Astilbe 60avokádó Persea americana 57babérmeggy Laurocerasus 12bab (zöldbab) 7, 31, 35, 41, 44, 46, 47, 48, 49bálványfa Ailanthus 8, 11, 33, 38, 65, 90banán 59bangita Viburnum 33, 38, 53, 72bársonyvirág Tagetes 7, 8, 11, 31, 37, 46, 47,

49, 51bazsarózsa (pünkösdirózsa) Paeonia 11, 59begónia Begonia 11, 13, 35, 37, 46, 47, 49, 51,

63, 64, 87berkenye Sorbus 9, 38, 44bimbóskel 48birs Cydonia 9, 11, 65, 69, 72, 77, 88, 90, 123bodza Sambucus 9, 33, 38, 53, 88, 90boglárcserje Kerria 60, 65, 77, 90bojtocska Ageratum 37, 49, 51, 52, 76, 77borbolya Berberis 29, 33, 53, 77boróka Juniperus 33, 44, 53, 72, 77borostyán Hedera 60, 72, 77, 81boroszlán Daphne 60bors-arc Peperomia 87borsófa Caragana 33, 38, 54borsó (zöldborsó) 7, 31, 35, 39, 40, 44, 46, 47, 48bőrlevél Bergenia 59, 61broméliák 66bunkóliliom Cordyline 66, 82burgonya 48, 59, 63, 65, 130búza 8, 30, 35, 36, 43, 44, 127búzavirág Centaurea 37, 47, 49buzogányvirág Die@enbachia 66, 73, 77, 82bükk Fagus 34, 38, 127cédrus Cedrus 34, 54cékla 35, 47, 48cickafark Achillea 31, 59ciklámen Cyclamen 11, 63

cikória (cikóriasaláta) 35, 47, 48ciprus Cupressus 44, 54, 77citrom, citromfélék 9, 77, 120cukkini 48császárfa Paulownia 32, 43, 54, 90császárkorona Fritillaria 62, 63, 64csavarpálma Pandanus 66, 82cseresznye 9, 65, 69, 115, 117, 123cserszömörce Cotinus 29, 38, 65, 70, 77, 90csicsóka Helianthus tuberosus 63csillagfürt Lupinus 7, 36, 37, 44, 47, 49csillagvirág Scilla 62csiperkegomba 127csokrosinda Chlorophytum 66, 67, 81csonthéjasok 8, 9, 10, 38, 54, 55, 93, 115, 117,

130csörgőfa Koelreuteria 90dália Dahlia 8, 31, 63, 64datolya 57déligyümölcsök 56, 57, 120dinnye 9, 19, 31, 35, 48, 50, 120dinnyefa Carica papaya 57dió 8, 33, 38, 42, 56, 105, 109, 110díszfüvek 39, 59, 60díszhagymák 62díszmák Papaver orientale 31, 37, 39, 47, 49dohány 36, 39dracéna Dracaena 66, 82duglászfenyő Pseudotsuga 34, 38ecetfa Rhus 11, 65, 90éger Alnus 38, 42, 54, 110életfa Biota 77endívia (endíviasaláta) 35eperfa Morus 38erdeifenyő Pinus silvestris 38, 42ezüstfa (olajfűz) Elaeagnus 33, 38, 65, 90ezüstfenyő Picea pungens 29, 34, 38, 118fagyal Ligustrum 33, 38, 53, 77, 90fanyarka Amelanchier 65farkasalma Aristolochia 72fatekercs Periploca 72fátyolvirág Gypsophila 31, 37, 47, 49feketefenyő Pinus nigra 33, 38, 42, 54feketegyökér Scorzonera 8, 30, 35$kusz Ficus 73, 76, 77, 82$lodendron Philodendron 81fokhagyma 48, 62, 64, 67földimogyoró 44, 48fukszia Fuchsia 82füge 9, 10, 69, 70, 72, 90fürtös gyöngyike Muscari racemosum 62, 64fűszercserje Calycanthus 72

NÉVMUTATÓ

132

fűz Salix, fűzfélék 12, 32, 38, 43, 53, 88, 127gabonafélék 7, 8, 30, 34galagonya Crataegus 9, 38gazánia (záporvirág) Gazania 37, 49, 51gerbera 130gesztenye (szelídgesztenye) Castanea 8, 33, 38gímpáfrány Phyllitis 87gránátalma Punica granatum 57gyalogakác Amorpha 65, 90gyertyán Carpinus 33, 34, 38, 72, 110, 127gyöngyvesszőkoszorú Stephanandra 90gyöngyvessző (spírea) Spiraea 12, 60, 65, 69, 77gyöngyvirág Convallaria 59, 61gyöngyvirágcserje Deutzia 77, 90gyűszűvirág Digitalis 20, 36, 37, 49hagymafélék 30, 31, 39, 64hajnalka Ipomoea 31, 37, 46, 47, 49hamisciprus (álciprus) Chamaecyparis 34, 44hamvaska (aggófű) Senecio 77hangafélék (erikafélék) 16, 81harangláb Aquilegia 9, 31hárs Tilia 33, 34, 38, 69, 72havasszépe (rododendron) Rhododendron 72,

77, 119, 120hemlokfenyő Tsuga 54hóbogyó Symphoricarpos 33, 53, 60, 77, 90hólyagfa (hólyagmogyoró) Staphylea pinnata 72homoktövis Hyppophae 11, 38, 65, 77, 90hortenzia Hydrangea 69hóvirág Galanthus 63, 64hunyor Helleborus 9, 60ibolya Viola 67ikravirág Arabis 59indigócserje Indigofera 90iszalag (klemátisz) Clematis 9, 12, 70, 71, 72,

77, 79, 80jácint Hyacinthus 11, 62, 63, 64japánbirs (díszbirs) Chaenomeles 12, 33, 65, 69, 72japánnaspolya Eriobotrya japonica 57jázmin (valódijázmin) Jasminum 60, 77jegenyefenyő Abies 32, 34, 38, 54jezsámen (áljázmin) Philadelphus 60, 69, 77, 88,

90júdásfa Cercis 32, 33, 54juhar Acer, juharfélék 8, 29, 32, 33, 34, 38, 39,

42, 43, 44, 53kajszi (kajszibarack) 9, 77, 104, 105, 115, 117,

123kamilla (orvosi székfű) 8, 36, 39kankalin Primula 7, 44kanna (kána) Canna indica 61, 64kapor 8, 30, 36, 47káposztafélék 7, 31, 35, 39, 47, 51, 52karaláb (karalábé) 48, 52kardvirág (gladiólusz) Gladiolus 11, 63, 64kar$ol 48, 50kávé(cserje) Co@ea 57kecskerágó Euonymus 12, 38, 60, 77kelkáposzta 48kikerics Colchicum 7, 62, 63

kínaidatolya (jujuba) Ziziphus jujuba 57kínaikel 46, 48kivi Actinidia 57, 77korallvirág Kalanchoe 87kökény 38kökörcsin Pulsatilla 63köles 35, 127kömény 30kőris Fraxinus 8, 33, 38, 54körömvirág Calendula 8, 20, 36, 37, 47, 49körte 33, 38, 61, 115, 117, 123köszméte (egres) 8, 9, 60, 65, 69, 70, 88, 90,

113, 114kőtörőfű Saxifraga 67kövirózsa Sempervivum 59, 66, 67krizantém Chrysanthemum 8, 76, 77kukorica (csemegekukorica) 8, 10, 17, 30, 40,

45, 46, 48, 49kúpvirág Rudbeckia 59labdarózsa Viburnum opulus cv. Roseum 69, 72lángvirág Phlox 59laskagomba 127leander Nerium oleander 82lednek Lathyrus 7lencse 7, 36, 44levendula 8, 36, 60lilaakác (glicínia) Wisteria 65, 70, 72liliomfa (magnólia) Magnolia 12, 70, 71, 80,

99, 119liliom Lilium, liliomfélék 11, 12, 62, 67lobélia Lobelia 35, 37, 49, 51lonc Lonicera 12, 33, 53, 77, 88, 90luc (lucfenyő) Picea 33, 36, 38, 42, 54, 118madárbirs Cotoneaster 9magyal Ilex 77mahónia Mahonia 33, 53, 60mák 7, 8, 45, 47, 49málna 11, 61, 65, 66, 73, 90mályvacserje (kínai mályvacserje) Hibiscus 80, 90mályvarózsa (kertimályva) Alcea 37, 47, 49, 81mamutfenyő Sequoia 34mandarin 9, 120mandula 9, 38, 42, 55, 56, 115, 117mangó Mangifera 57margaréta (margitvirág) Chrisanthemum +

Tanacetum 59meggy 9, 65, 66, 77, 115, 123menta 8, 39metélőhagyma 35, 39, 44, 47mézesfa Euodia 54mirabolánszilva 105, 115mogyoró 8, 12, 33, 38, 42, 65, 71, 72muskátli Pelargonium 12, 80, 81napraforgó 7, 8, 36, 37, 46, 47, 48, 49narancs 8, 9, 56, 120narancseperfa Maclura pomifera 90nárcisz Narcissus 62, 63, 64naspolya 9, 72, 77, 123nefelejcs Myosotis 8, 31, 44nőszirom (írisz) Iris 12, 59, 60, 61

133

nyáriciprus Kochia 21, 31, 37, 47, 48, 49nyáriorgona Buddleia 12, 43, 54, 69, 90nyári viola Matthiola 37, 47, 49, 51nyár Populus 12, 32, 38, 43, 53, 68, 88, 127nyír(fa) Betula 38, 53, 54, 110, 119orbáncfű Hypericum 60, 77orchidea 127, 129, 130orgona Syringa 32, 38, 43, 54, 69oroszlánszáj Antirrhinum 30, 37, 46, 47, 49, 51ostorfa Celtis 33ostorménfa (ostorménbangita) Viburnum

lantana 38ördögszem Scabiosa 31, 37, 47, 49őszibarack 9, 38, 42, 55, 56, 77, 104, 105, 115,

117, 123őszirózsa (kínai őszirózsa) Callystephus 21, 37,

47, 49, 51páfrányfélék 60páfrányfenyő Ginkgo biloba 33papíreperfa Broussonetia papyrifera 90paprikavirág (szalvia) Salvia 8, 21, 31, 37, 49, 51paprika (zöldpaprika, fűszerpaprika) 9, 20, 21,

31, 35, 44, 46, 47, 50, 120paradicsom 8, 11, 20, 21, 31, 35, 44, 47, 48,

50, 51, 52, 120pasztinák 35, 46patisszon (csillagtök) 48pázsitfűfélék (fűfélék) 8, 30, 34, 39, 44pázsitszegfű Armeria 60pelyvavirág Iresine 76, 77petrezselyem 7, 8, 20, 35, 43, 46, 47, 48, 49petúnia Petúnia 11, 21, 31, 37, 46, 47, 49, 51pillangóvirág Cosmos 8, 30, 31, 37, 47, 48, 49pimpó Potentilla 77platán Platanus 88pletyka Tradescantia 77, 81, 82porcsinrózsa Portulaca 20, 30, 37, 39, 47, 49póréhagyma 39, 48puszpáng Buxus 77rákvirág Aglaonema 66, 73, 76, 77, 82rebarbara 48répa Beta 9, 30retek 20, 35, 43, 44, 47, 48rézvirág Zinnia 8, 37, 44, 46, 47, 49ribiszke 9, 12, 13, 60, 65, 69, 77, 88, 89, 90, 113ribiszkeköszméte (Josta) 69, 77, 114ricinus 48, 49rizs 8, 36, 44rozs 8, 36, 127rózsalonc Weigela 60, 77, 90rózsa Rosa, rózsafélék 9, 22, 33, 50, 53, 105,

107, 109, 110, 111, 117sáfrány Crocus 63sajmeggy Cerasus mahaleb 33salamonpecsét Polygonatum 61saláta (fejes saláta) 8, 20, 30, 31, 35, 39, 40, 44,

45, 46, 47, 48, 49, 50, 51, 52sárgarépa 7, 8, 20, 35, 40, 44, 45, 46, 47, 48, 49sárgaviola Cheiranthus cheiri 31sarjika Bryophyllum 68

sarkantyúka Tropaeolum 37, 47, 49selyemfenyő Pinus strobus 34, 38, 54sisakvirág Aconitum 9, 59somfélék Cornus 38, 53, 90sóska 30, 35, 39, 47, 48sóvirág Limonium 37, 47, 49spárga 35, 44, 48, 61spenót 35, 46, 47, 48szamóca 9, 11, 12, 66, 67szarkaláb Consolida + Delphinium 7, 31, 59százszorszép Bellis 8, 37, 46, 47, 49szedermálna (málnaszeder) 73szeder Rubus 9, 11, 65, 72, 73, 77, 90szegfű Dianthus, szegfűfélék 7, 59, 60, 77, 80, 130szellőrózsa Anemone 59szentjánoskenyérfa Ceratonia siliqua 44, 57szépecske Coreopsis 60szil Ulmus 8, 32, 38, 43, 53szilva 9, 39, 65, 77, 105, 115, 123szingónium Syngonium 81szivarfa Catalpa 43, 54szívvirág Dicentra 59szobafutóka Scindapsus 13, 77, 81, 82szója 36, 44szőlő 8, 12, 17, 25, 73, 74, 75, 76, 77, 88, 89,

90, 91, 94, 97, 100, 112, 113, 114, 115, 117, 118

tamariska Tamarix 88, 90tatáriszalag Fallopia aubertii 90tigrislevél (szanzevieria) Sansevieria 12, 60, 87tiszafa Taxus 33, 38, 77tojásgyümölcs (padlizsán, törökparadicsom) 8,

31, 48, 50, 51tollasgyöngyvessző Sorbaria 65torma 11, 48tök (spárgatök, sütőtök) 9, 21, 31, 35, 48, 49,

50, 120tölgy Quercus 8, 29, 33, 38, 39, 41, 119török szegfű Dianthus barbatus 31, 37, 47, 49törpemandula (hangabarack) Amygdalus nana 60trombitacserje Campsis 43, 54, 65, 70, 72tuja Yuja, tujafélék 29, 33, 34, 54, 77tulipán 11, 31, 62, 64tűzliliom (sásliliom) Hemerocallis 67tűztövis Pyracantha 9, 77uborka 8, 9, 11, 19, 20, 21, 31, 35, 47, 48, 50,

51, 120vadgesztenye Aesculus 8, 33, 38, 39, 41, 109, 110vadszőlőt 90, 91varázsfa Parrotia 72varázsmogyoró Hamamelis 33, 70, 71varjúháj Sedum 59, 87verbéna Verbena 37, 49, 51virágcsalán Coleus 76, 77, 82vízifukszia Impatiens 76, 77vörösfenyő Larix 34, 38, 54vöröshagyma 7, 35, 41, 44, 47, 48, 62, 64, 67zanót Cytisus 33, 54zeller 8, 30, 35, 47, 48, 51zsázsa Lepidium 30, 39, 43, 44

134

TARTALOM

BEVEZETÉS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

NÖVÉNYTANI ALAPOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7Magános termések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7Csoportos termések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9Terméságazatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9A csírázás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10Szülők és utódok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10

A vegetatív szervek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11Járulékosgyökér- és rügyképződés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13A szervátültetés (transzplantáció) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13

Berendezések, közegek, edények. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14A szaporítás helye. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14A szaporítás közegei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16Termesztőedények . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18Eszközök és szerszámok a szaporításhoz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20

A magbetakarítás eszközei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20A magvetés eszközei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21A vegetatív szaporítás szerszámai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23

Serkentőszerek, segédanyagok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25

IVAROS SZAPORÍTÁS. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29A mag . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29

Az érés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30Gyűjtés és betakarítás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30A szárítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34A nyugalmi állapot. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34A magvak várható élettartama és az ezermagtömeg. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35A tárolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37

A magvak előkészítése vetésre. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39A próbacsíráztatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39

A csíranövény mint korszerű táplálék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43A magvak kezelése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 44

Lágyszárúak magvetése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 45A szabadföldi vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 45

A magvetés időpontja. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 46Az elrendezés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47A mélység. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49Az ápolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49

Palántanevelés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50Mit, mikor? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50Földkeverék, tápkocka, cserép . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50Palántadőlés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52Tűzdelés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52Palántázás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53

Fás növények magvetése. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53Érés után azonnal. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53

135

Őszi vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54Rétegezés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54Magvetés tavasszal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54Szabadföldi magiskola . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54Csemetenevelés cserépben, tápkockában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 55Fólia alatt, üvegházban. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56

Déligyümölcsök. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56

IVARTALAN SZAPORÍTÁS. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59Tőosztás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59

Hagymák, gumók, hagymagumók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61A burgonya ültetése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65

Szaporítás sarjakról, indanövényekről, bulbillikről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65Bujtás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68

Feltöltéses bujtás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68Vesszőfektetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 69Közönséges bujtás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 70A szeder fejbujtása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 72Levegőbujtás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 73A szőlő bujtása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 73

Dugványozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75Hajtásdugványozás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75

Dugványok készítése, kezelése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77A gyökeresedés serkentése. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 80Gyökereztető közegek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 81Vízkultúra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 81Gyökereztetés a lakásban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 82Gyökereztetés fóliasátorban, üvegházban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 83Automatikus vízpermetező rendszer . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85Kettős fóliatakarás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85Hajtásdugványok ápolása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86

Levéldugványozás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86Fásdugványozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88

Hogyan vágjunk dugványt? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88A dugványok téli tárolása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88Dugványiskola . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89Ápolás és fölszedés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90

Gyökérdugványozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90Oltás, szemzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91

Az oltás összeforrása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 92Az oltóvessző szedése, előkészítése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 93

Oltásmódok. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94Párosítás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 95Lapozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 97Ékoltások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 100Héj alá oltás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 103

Szemzésmódok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 104T-szemzés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 105Chip-szemzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 108Szemlapozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109Pajzsos, ablakos szemzés, sípolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109Vesszős szemzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 110A szemzés gondozása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111

Zöldoltás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111A szőlő zöldoltása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 112

136

A köszméte és a ribiszke zöldoltása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 113Ablaktálás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 114Oltvány nevelése szemzéssel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 115Oltványnevelés kézbenoltással . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 117

Szőlőoltvány nevelése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118Fenyők oltása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118Citromfélék oltása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 120Zöldségnövények oltása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 120

Gyümölcsfák átoltása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 121Áthidalás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 124

KÜLÖNLEGES SZAPORÍTÁSMÓDOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127Gombák szaporítása. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127Páfrányok szaporítása. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 128Orchideák szaporítása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 129In vitro (steril) szaporítás: szövettenyésztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 130

NÉVMUTATÓ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 131

A AJÁNLATA

Martin Stangl

Kerti munkák2500 Ft

Karlheinz Jacobi

Kertészkedés balkonon és teraszon

2500 Ft

Kriszten György

Tavasztól tavaszig a szőlőben2500 Ft

Kriszten György

Szőlőlugas2900 Ft

Tátrai Zsuzsa

Az orchideák gondozása3500 Ft

Elisabeth Manke

Szobanövények gondozása2500 Ft

Dietrich Mierswa

A hobbikertész üvegháza2500 Ft

Tuba Katalin

Kerti dísznövények és szobanövények védelme

Ára: 3900 Ft

Balázs Klára – Vörös Géza

Kertészek növényvédelmi naptára

3700 Ft

A könyvek a következő címen rendelhetők meg:

MEZŐGAZDA KIADÓ1097 Budapest, Ecseri út 14–16. • telefon: 407-1020 • fax: 407-1787

kereskedelem@mezogazdakiado.hu • www.mezogazdakiado.hu

Soltész Miklós

Gyümölcsfajta-ismeret és -használat

5200 Ft

Velich István – V. Nagy Enikő

Egzotikus gyümölcsök csodálatos világa

3900 Ft

Terbe István – Hodossi Sándor – Kovács András

Zöldségtermesztés termesztő berendezésekben

3200 Ft

Terbe István – Hodossi Sándor – Kovács András (szerk.)

Zöldségtermesztés szabadföldön

3500 Ft

Láng István (szerk.)

A zöldség-, dísznövény- és szaporítóanyag-

termesztés berendezései és gépei4200 Ft

Schmidt Gábor (szerk.)

Növényházi dísznövények termesztése

7900 Ft

Tóth Endre Kristóf (szerk.)

Krizantém5500 Ft

Szabó János – V. Hegyi Ildikó (szerk.)

Virágkötő iskola3900 Ft

Szili István

Gombatermesztők könyve4900 Ft

JEGYZETEK

JEGYZETEK

JEGYZETEK

JEGYZETEK

kertészkönyvtár

ISBN 978-963-286-621-5

Ára: 3200 Ft

Ez a  könyv elsősorban a  kertkedvelőknek ad szakszerű ismereteket a  növények szaporítási módjairól. Nemcsak a  világos, könnyen érthető szakmai szöveg, hanem a sok szemléltető ábra, folyamatrajz teszi közérthetővé, hogy hogyan szaporíthatjuk például kedvenc szobanövényünket, hogyan őrizhetjük meg oltással a dédmama régi almafajtáját.

A  szerzők írnak az  oltás, vetés, dugványozás elvi alapjairól, a  szaporítóanyagok (mag, dugvány, oltóvessző stb.) begyűjtéséről, tárolásáról, a  szaporítási módokról, a  már kikelt, megeredt, meggyökeresedett növények további kezeléséről. A  legegyszerűbb eszközök (például befőttesüveg, műanyag pohár, fóliazacskó, üveglap) és némi kísérletező kedv, néhány jó kerti szerszám szükséges ahhoz, hogy kipróbáljuk a  könyvből megismert szaporításmódokat, és örömmel fi gyelhessük otthonunk, kertünk növényeinek fejlődését, sokszínűségét.