A nyelv, aminek hatalma van A mágikus realizmus nyelvi megjelenése Lázár Ervin

korai kisprózájában

Jelige: szalim

2

Tartalomjegyzék

1. Bevezetés ......................................................................................................................................... 3

2. A mágikus realizmus fogalmának története .................................................................................... 5

2.1. Európa ..................................................................................................................................... 5

2.2. Latin-Amerika ......................................................................................................................... 6

2.3. A nemzetközi mágikus realizmus ............................................................................................ 7

3. A mágikus realizmus jellegzetességeinek bemutatása .................................................................... 9

3.1. A mágia és a realizmus viszonya ............................................................................................. 9

3.2. Kevertség és mértéktelenség ................................................................................................. 12

3.3. A mágikus realizmus és a szent szövegek ............................................................................. 13

4. Lázár Ervin és a mágikus realizmus .............................................................................................. 15

4.1. Nyelvi mágia a Társasjáték című novellában........................................................................ 15

4.2. Mágia és adjekció a Szerelmes történet című novellában ..................................................... 19

4.3. A Stregovác című novella és a „valóság” kitágítása ............................................................. 23

5. Összegzés ...................................................................................................................................... 27

6. Felhasznált irodalom ..................................................................................................................... 28

7. Mellékletek – A mágikus realizmus képekben .............................................................................. 31

3

1. Bevezetés

A mágikus realizmus – mint a posztmodern irodalom fontos része – meglehetősen

összetett kategória.

Kutatásomban Bényei könyvét veszem alapul (Bényei 1997), de hipotézisemmel

bizonyos szempontból ellentmondok neki. Bényei a mágikus realizmust egy olyan

írásmódnak tekinti, mely kifejezetten nagyepikai jelenség (i.m. 17). Szerintem a mágikus

realizmus – egy stílus, technikai eszköz, írásmód, vagy tekintsük akárminek – nem

korlátozható csak nagyepikai jelenségekre. Umberto Eco Hat séta a fikció erdejében című

könyvében azt írja, hogy egy szépprózai mű nem mondhat el mindent a világáról, csak

jelzésekkel élhet, aztán az olvasóra hagyja, hogy töltse ki a folytonossági hiányok sorát. Ha

egy történetet hallunk, nem várhatjuk el tőle, hogy a legnagyobb részletességgel mindenről

beszámoljon1 (Eco 1995, 7-8).

Hipotézisem szerint a mágikus realista írásmódra jellemző (nyelvi) jelenségek

ugyanúgy megjelenhetnek kisepikai művekben is, mint nagyobb terjedelmű alkotásokban. A

mágikus realista írásmódhoz tartozó kisepikai mű esetében több jelzéssel találkozhatunk, mint

egy nagyepikai műnél, de a jelzések között tátongó lyukakat interpretátorokként képesek

vagyunk kitölteni.2 A mágikus realista kis- és nagyepikai műveknél egyaránt fellelhetők az

írásmód jellemző vonásai. Ilyen vonásokkal találkozhatunk Lázár Ervin korai kisprózáiban is.

A mágikus realizmus jelenségét meghatározni nem lehet, bizonyos nyelvi és

stilisztikai jegyekben azonban tetten lehet érni. Vizsgálatában ezért az immár inter-, sőt

multidiszciplináris területté váló stilisztika (Szathmári 2002, 19), a retorika, a nyelvészet, az

irodalomtudomány, valamint egyéb diszciplínák eredményeire támaszkodom, néhol azonban

a vallástörténetet és a folklorisztikát is érintenem kell.

Dolgozatom elején a mágikus realizmus történetével foglalkozom. Először is

bemutatom a fogalom változatait az európai és a latin-amerikai (szak)irodalomban, majd

figyelembe veszem a nemzetközi kontextus(oka)t is. Ezután – Bényei Tamás Apokrif iratok

című könyvét felhasználva – feltárom a mágikus realizmus jellegzetességeit, hangsúlyozva a

1 A legjobb példa erre Roger Schank kutatása a gyerekek olvasmányaival kapcsolatban. (Schank 1982 idézi Eco

1995, 10)

2 A mágikus realizmusra jellemző egyes vonások (pl. genealógia) így háttérbe szorulhatnak, de Bényei szerint is

lehetetlen megmondani, hogy hány mágikus realista vonás tesz egy szöveget mágikus realistává. (Bényei 1997,

146)

4

retorikai és/vagy stilisztikai sajátosságokat, de ezek mellett más szempontokat is figyelembe

veszek. Miután elméletileg megalapoztam kutatásomat, Lázár Ervin három művére

fókuszálok (Társasjáték, Szerelmes történet, Stregovác), amelyek a Buddha szomorú (1973)

című kötetben jelentek meg. A Buddha szomorú kötetet azért tartom kutatható területnek,

mert ez szakít az első két Lázár-kötetre (Csonkacsütörtök [1966], Egy lapát szén Nellikének

[1969]) jellemző realizmussal. A történetekben megjelenik a fantasztikum, egyes írásokban

pedig a mágikus realista írásmód jellegzetességei.

5

2. A mágikus realizmus fogalmának története

A mágikus realizmus fogalma különböző korszakokban mást és mást jelentett, ezért

többféle kánonról beszélhetünk. Először a fogalom európai történetével, majd a latin-amerikai

„átváltozásával” foglalkozom. Ezután a nemzetközi diskurzusokat is figyelembe veszem.

2.1. Európa

A mágikus realizmus fogalmának története Európában kezdődött. A kifejezést Franz

Roh német művészettörténész használta először 1925-ben a Nach-Expressionismus:

Magischer Realizmus című könyvében. Roh az expresszionizmust követő „új tárgyiasságra”

használta a fogalmat3 (Bényei, 1997 21). Roh úgy vélte, hogy az expresszionizmus

túlfűtöttségével szemben az „új tárgyiasság” művészete alázattal tekint az evilági dolgokra.

Ez az új látásmód a létezés varázslatára csodálkozik rá, amely abban rejlik, hogy az állandóan

mozgásban lévő világban maradandó, szilárd dolgok jönnek létre. Roh szerint a mágikus

realizmus célja a dolgok belső arcának lefestése, melyet látással, nem pedig nézéssel,

valamint intuitív alkotással érhet el (Roh [1925] idézi i.m. 22).

Már Roh elmélete is magában hordoz bizonyos ellentmondásokat a mágikus

realizmussal kapcsolatban, mert a „mágikus” jelző két ellentétes módon értelmezhető. A

különböző értelmezési módok miatt a kategória két tagja közötti viszony is megváltozik. Így

létrejöhet az ontológiai és a fenomenológiai változat is. Ontológiai változatról akkor

beszélhetünk, ha a varázslatot, a csodát a „dolgokban magukban objektíven létezőnek

gondoljuk el. A művész feladata pedig nem más, mint hogy elérje a rendkívüli érzékelő

képességet, felfokozott lelkiállapotot, és feltárja a valóság misztériumát (i.m. 23-24). A

fenomenológiai változat esetén a mágikusság a betekintés, az értelmezés során jön létre, „a

szubjektum alkotó tekintetének és a misztériummal teli világnak termékeny találkozásából”.

(i.m. 24) A találkozás eredménye az új tárgyiasság festészetének legfontosabb

jellegzetességei: aprólékos ábrázolásmód, hideg cerebrális közelítés és az intellektuális

statikusság (Roh [1925] idézi uo.). Az ontológiai és a fenomenológiai változat közti

különbség egyetlen kérdéssel így fogalmazható meg: Vajon attól mágikus valami, mert a

mágia már eleve benne van (ontológiai változat), vagy attól, hogy a szubjektum annak látja

(fenomenológiai változat)?

3 A későbbi kritikákban a két fogalom – a mágikus realizmus és az „új tárgyiasság” – elvált egymástól.

6

Úgy tűnik, hogy a fenomenológia változatnál elengedhetetlen a valóság misztériumát

kifürkésző tekintet, ezért később is alkalmazható lesz a mágikus realista festészet területén.4

Ennél a változatnál a dolgok a művész tekintete által válnak mágikussá. Azonban az

ontológiai szempontnak is nagy szerepe lesz a későbbiekben, ugyanis talán ez teszi lehetővé,

hogy a mágikus realizmus két tagja ne csak oximoronként legyen olvasható.5

2.2. Latin-Amerika

Roh könyve 1927-ben jelent meg Latin-Amerikában spanyol nyelven. A mű azonban

átalakult: a főcím és az alcím helyet cserélt.6 Ezen a területen a mágikus realizmus fogalmát a

festészet helyett az irodalomra alkalmazták (i.m. 26). Talán Latin-Amerikában találkozhatunk

a legtöbb elmélettel a mágikus realizmussal kapcsolatban. A számos kritikus és elmélet miatt

csak a legfontosabbakat és a leggyakrabban idézetteket emelném ki. A latin-amerikai

kritikusok jelentős része Roh mágikus realizmus elméletét igyekezett meghonosítani,

miközben azt hangoztatták, hogy a fogalom leginkább a latin-amerikai irodalomra jellemző.

Bényei szerint a mágikus realizmus fogalmának igazi átideologizálása Carpentierrel

kezdődött (i.m. 31). Hangsúlyozni kell, hogy maga Carpentier sohasem beszélt mágikus

realizmusról, a kritikusok mégis mindig kapcsolatba hozzák vele. A kritika később

összeolvasztotta Roh mágikus realizmus elméletét Carpentier „csodás való” elméletével.

Valószínűleg azért, mert Carpentier sok helyen parafrazeálta Roh munkáját, melynek

ellentmondásait is átvette, de Latin-Amerikához kötötte a „csodás való” fogalmát.7

Carpentier az 1947-ben írt Földi királyság című regényének előszavában használta

először a „csodás való” kifejezést.8 Elméletét önéletrajzi elbeszélésbe illesztette: európai

utazása után visszatért Latin-Amerikába, és Haitin – ahol az emberek hittek Mackandal

természetfeletti erejében – tapasztalta meg a „csodás valót”, melynek összetevői: az európai

4 Pár festő, akiket Roh mágikus realistának tartott: Henri Rousseau, Nils von Dardel, Giorgio de Chirico, Otto

Dix (Zamora 2005, 32) Néhány képet mellékletként csatoltam.

5 Erre majd a következő fejezetben térek ki.

6 Érdekes, hogy a Zamora – Faris könyvben is így jelenik meg: Magic Realism: Post-Expressionism (Zamora –

Faris 1995, 15)

7 Carpentier egy későbbi esszéjében megpróbált különbséget tenni a mágikus realizmus és a „csodás való”

között, de ez a kísérlet nem volt túl eredményes (Bényei 1997, 33).

8 A magyar kiadásokból tudomásom szerint az előszó lemaradt

7

képzelet számára leírhatatlan amerikai természeti valóság, a latin-amerikai történelem bizarr,

szokatlan alakjai, eseményei, a rítusok és mítoszok élő jelenléte (Carpentier 1947 idézi uo.). A

„csodás való” legfontosabb összetevőjének a termékeny faji keveredést tartotta (uo.). A

„csodás való” csodája szerinte a valóság egy váratlan módosulásából, kitágulásából származik

(Carpentier 1947, idézi Hart 2005, 2).

Egy másik latin-amerikai kritikus, Angel Flores 1955-ben írt tanulmányában úgy vélte,

hogy a mágikus realizmus 1935-ben Borges első prózakötetének megjelenésével kezdődött.

Flores Borgest tartotta a legfontosabb mágikus realistának, viszont a fogalmat Kafkától

eredeztette. Írásában szinte minden akkoriban jelentős latin-amerikai írót ebbe az irányzatba

sorolt (Bényei 1997, 30). Flores a latin-amerikai irodalmat ellentmondásosan festette le:

egyrészt azt bizonygatta, hogy a nemzeti irodalmuk végre megfelel az európai normáknak,

másrészt, hogy ugyanez az irodalom csak Latin-Amerika sajátossága. Szerinte a mágikus

realizmus fő sajátossága „a realizmus és a fantasztikum összeolvasztása” (Flores 1955 idézi

uo.). Ez használhatatlan megközelítés, hiszen ez a jelenség figyelhető meg egyes fantasy vagy

horror művekben is, ezeket mégsem lehet a mágikus realizmushoz hasonlítani ilyen téren.

Egy mexikói kritikus, Luis Leal 1967-ben szintén megpróbálta átvenni és Latin-

Amerikában meghonosítani Roh elméletét. Carpentierhez és Floreshez hasonlóan Leal is

territorializálta, Latin-Amerikához kötötte a mágikus realizmus fogalmát. Leal szerint a

mágikus realizmus legideálisabb terepe a Latin-Amerika, ahol a valóság maga is csodálatos,

itt fedezhető fel legjobban az ember és a világ közötti titokzatos kapcsolat (Leal 1967 idézi

i.m. 27).

2.3. A nemzetközi mágikus realizmus

A mágikus realizmus globális jelenségként való kezelése egy kanadai szerzőpáros,

Lois Parkinson Zamora és Wendy B. Faris nevéhez kötődik. 1995-ben megjelent Magical

Realism – Theory, History, Community című könyvüknek óriási szerepe volt abban, hogy

mára a mágikus realizmust nemzetközi fogalomként kezelik. Könyvükkel „határozottan

interdiszciplináris lendületet adtak a mágikus realizmus elméletének” (Hart 2005, 6). Zamora

összehasonlította a latin-amerikai irodalmat az Egyesült Államok irodalmával, Faris pedig a

latin-amerikai Gabriel García Márquezt és az indiai Salman Rushdie-t (uo.). Bényei szerint a

könyv túl sok íróra és jelenségre terjeszti ki a fogalmat, de elismeri, hogy sokat tett egy

nemzetközi mágikus realista kánon megalkotásáért (Bényei 1977, 44).

8

Zamora és Faris könyvéhez hasonlóan a Stephen M. Hart és Wen-Chin Ouyang által

szerkesztett Companion to magical realism című könyv is nagy szerepet játszott abban, hogy

a mágikus realista írásmóddal kapcsolatos kritikai diskurzus már nem csak Latin-Amerikához

kapcsolódik. A könyvben található tanulmányok sok szempontból vizsgálják a mágikus

realizmust. Ezekre most nem térek ki,9 mert dolgozatom szempontjából csak a szerkesztők

szemléletmódját tartom fontosnak. A szerkesztők egy komplex, világirodalmi jelenségnek

tekintették a mágikus realizmust, ugyanakkor felismerték, hogy az vesztett lendületéből (Hart

2005, 6).

A magyar szakirodalomban Bényei Apokrif iratok című könyve a legtöbbet

hivatkozott írás a mágikus realizmussal kapcsolatban. Bényei könyvében a mágikus

realizmust írásmódnak tekinti, „egyrészt azért, mert ez a kategória elég szűk ahhoz, hogy ne

műfajként határozza meg, másrészt pedig azért, mert ugyanakkor kellően tág ahhoz, hogy

szűken vett stilisztikai sajátosságok mellett tematikus és poétikai természetű vonásokat is

figyelembe vegyen” (Bényei 1997, 14). Bényei a mágikus realizmust a posztmodern irodalom

fontos részének tekinti, mert az írásmód vizsgálata a posztmodern narrativitás,

szubjektumfelfogás és nyelvértelmezés vonásaihoz vezet, de ez nem jelenti azt, hogy a

mágikus realizmus és a posztmodern szinonimák lennének. Bényei könyvében elhibázottnak

tartja a mágikus realizmus fantasztikum alapú meghatározásait (i.m. 54), és más

megközelítést javasol, melyre a következő fejezetben térek ki.

9 Pl. A mágikus realizmus és a humor viszonya (155-168), a mágikus realista szövegek és a gyermekirodalom

kapcsolata (168-181)

9

3. A mágikus realizmus jellegzetességeinek bemutatása

A következő alfejezetekben bemutatom a mágikus realista írásmód fő

jellegzetességeit.

3.1. A mágia és a realizmus viszonya

Ahogy fentebb már említettem, Bényei könyvében használható megközelítés található

arra, hogy a mágikus realizmus két tagját ne olvassuk oximoronként. Ehhez a „realizmust”

„mimézis”, „mimetikus képesség vagy tevékenység” értelmében kell olvasni, így az nem

ellentéte, hanem része lesz a „mágikusnak”, melynek jelentős része mimetikus természetű. A

természeti népeknél például a gyógyításnál a sámán ezzel a mimetikus tevékenységgel él,

amikor eljátssza, elmondja a betegséget10

(Bényei 1997, 74). E mimetikus tevékenység során

a nyelv kilép a referenciális funkcióból, és a performatív funkció kerül előtérbe. A gyógyító

nem ábrázolni akarja a betegséget, hanem hatni kíván rá, megpróbálja elűzni.

Bényei könyvében a „minden realizmus eleve mágikus” elve alapján értelmezi a

mágikus realizmus fogalmát, de nem úgy, hogy a „mágikust” beolvasztja a „realizmusba”. A

két tag között inkább szupplementáris viszony van11

(i.m. 76-77). Bényei szerint „a mágikus

realista szövegek a mágikus és racionális világlátás között nem minőségi különbséget

feltételeznek” (i.m. 79). A mágia ebben az esetben inkább a realizmus meghosszabbításának

tekinthető. Ha elfogadjuk Bényei álláspontját, a mágikus realizmussal kapcsolatos két

ellentmondás – a fenomenológiai és az ontológiai – is más megvilágítást nyer. Említettem,

hogy a fenomenológiai változat a festészetben „él tovább”. Nagyon leegyszerűsítve: a dolgok

a művész, a szubjektum alkotó tekintete által nyerik el mágikusságukat. Talán az ontológiai

változatnak az irodalom az igazi területe. Bényei szemléletmódja, miszerint „minden

realizmus eleve mágikus”, tulajdonképpen alátámasztja és megerősíti az ontológiai változatot,

mely azt feltételezi, hogy a mágia, a csoda a dolgokban eleve, objektíven létező. Azzal, hogy

a mágiát a realizmus meghosszabbításának, valamint nem kívülről jött, nem idegen elemnek

gondoljuk, valójában a mágikus realizmus ontológiai megközelítését fogadjuk el. A probléma

azonban más aspektusokból is vizsgálható.

10

A példa azért is érdekes, mert az egyik általam kiválasztott Lázár-novellának (Társasjáték) elemi része a

gyógyítás aktusa a kimondás, az eljátszás, a mimézis által.

11 Papp másként látja. Ő nem szupplementáris, hanem egyfajta dinamikus viszonyt, állandó határsértést feltételez

(Papp 2010).

10

Az elgondolás nem új a szakirodalomban, ha figyelembe vesszük, hogy a mágia és a

szent kategóriák között átfedés van. Eliade12

szerint a premodern társadalmak számára a szent

egyet jelentett a valósággal (Eliade 1987, 8). A szentet elismerő ember azon kívánsága, hogy

szentségben éljen, azt jelenti, hogy az objektív valóságban kíván élni (i.m. 22). Az említett

szupplementáris viszony a szent megnyilatkozásaiban (hierophániákban) is tetten érhető. A

szentben hívő ember esetében nem a fa mint olyan kultuszáról van szó, hanem a hierophánia

tiszteletéről (uo.). A fa lénye „mássá lett” a hívő ember számára. A fa már nem csak fa,

hanem a szent megnyilatkozása. Eliade felismeri, hogy a szentet tisztelő ember számára a tér

és az idő heterogén. A tér és az idő megtörése biztosítja, hogy a szent „beszivároghasson” a

világba.

A gyermeki világlátásban és a játékban is – amelyek kiemelkedő jelentőséggel bírnak

a Lázár-féle mágikus realizmusban – szupplementáris viszony van a „reális” és az „irreális”

világok között. Balogh Tibor Lélek és játék című munkájában arra a megállapításra jut, hogy

„a gyermek mágikus biztonsággal hisz saját világbefolyásolási képességében, hogy aztán ez a

mágikus-játékos mozzanat konzerválódjon bizonyos mértékig a felnőtt világképében is”

(2001, idézi Pompor 2008, 65). Ennek a mágikus gondolkodásnak a megnyilvánulása a játék,

melynek során a gyerek átlényegíti a világ dolgait úgy, hogy közben (a nyelv performatív

funkciójának előtérbe kerülésével) valami újat, varázslatosat hoz létre. Egy történet

újramondásával megváltoztatja a valóságot, és a mágikus világba emeli. Piaget

Gyermeklélektan című munkájában ezt a folyamatot a szimbolikus gondolkodással és a

szimbolikus játékkal azonosítja, amelyek hozzásegítik a gyereket az érzelmi és értelmi

egyensúlyhoz. A szimbolikus játék egy olyan tevékenységi terület, amelynek során a

gyereknek nem kell a számára még alig érthető valósághoz alkalmazkodnia. A játék indítéka

inkább a „valóság asszimilálása az énhez, kényszer és szankciók nélkül” (Piaget [1966] 1999,

55). A gyerek a játék során asszimilációval (az én igényei szerint) átalakítja a valóságot. Az

asszimilációról „az én által kialakított és szükségletek szerint változtatható szimbolikus

beszéd gondoskodik” (i.m. 56). Pompor megkockáztatja azt a kijelentést is, hogy „a mágikus

realista írásmód a felnőtt szimbolikus játéka, melynek segítségével az író a valóság és a fikció

határát átlépve a megismert valóság elemeit átalakítva alkotja meg a fiktív szöveget, mely a

valóság megismerésének eszköze lesz. Így válik hasonlóvá a gyermeki gondolkodás és játék

világformáló szenvedélyéhez az író világteremtése” (Pompor 2008, 66). 12

Eliade könyvében sok példa található a szenttel (mágiával) és az ünnepekkel kapcsolatos mimetikus

tevékenységre is (pl. i.m. 74-75 és 77-80)

11

Pompor állításával kapcsolatban érdemes megvizsgálni a valóság, a nyelvi konstrukció

és a fikció viszonyát. A valóság és a fikció között általában oppozicionális viszonyt

feltételezünk. S. Varga Pál szerint azonban a valóság és a nyelvi konstrukció nem zárja ki

egymást, a két fogalom nem áll éles ellentétben. (S. Varga 2011) A 20. század végére az a

felismerés vált elterjedtté, hogy a nyelv nem semleges eszköz, amely „csak” leírja a

valóságot, „hanem az emberi együttélés során kialakult jelentések szövedéke” (uo.), amelyen

át a világot szemléljük.13

A fizikai valóság pusztán ingerek összessége. A nyelv közegében

létrejön a számunkra értelmes verbális valóság, amelyre egy kulturális közösség vagy egy kor

képviselői valóságként tekintenek. A verbális valóság egy olyan modell, mely egyszerre

képezi le a külső, ingerekben gazdag világot, valamint a belsőt, az ember vágyait, értelem

iránti igényét és aktivitását. S. Varga szerint ezen antropológiai megközelítés alapján

beszélhetünk úgy a valóságról, mint nyelvi konstrukcióról. Ha elfogadjuk ezt az állítást, a

„valóság” és „fikció” viszonya is megváltozik. Így a fikció nem a valóság ellentéte lesz,

hanem az emberi modellalkotás második lépcsője. A verbális valóság és az irodalmi szöveg

úgy fog egymáshoz viszonyulni, mint leírás és újraleírás. A verbális valósággal ellentétben –

vagy inkább ahhoz hasonlóan – az irodalmi fikció az emberi tudat műve. Mivel mindkettő

nyelvi modell, lehetséges az átjárás köztük. A nyelv nem tesz különbséget „elképzelt” és

„valóságos” dolgok között, ezért mindig elmossa a „valóság” és a „képzet” közti határt. Az

észleletek és képzetek azonos síkra vetítése például akkor valósul meg, amikor a jövő felé

irányítjuk cselekedeteinket (Gehlen 1940 idézi uo.).

Bernáth Árpád szerint a lehetséges világok elmélete, mely szintén segíthet a mágikus

realizmussal kapcsolatos paradoxonok feloldásában, Arisztotelész Poétikájához nyúlik vissza.

„A Poétika az első olyan mű, amely megkülönbözteti és hierarchizálja a cselekményes

irodalmi művek rétegeit és amely lehetséges világként kezeli az irodalmi művek világát”14

13

A probléma a nyelvi relativitás elméletében (a Sapir–Whorf-hipotézisben) is megjelenik, amely Wilhelm von

Humboldt gondolataira épít. Humboldt úgy vélte, az ember olyan világban él, amilyet a nyelv jelenít meg.

(László, 2002, 287) A Sapir–Whorf-hipotézis szerint a nyelv közvetlenül hat a gondolkodásra. A hipotézis

erősebb változata azt mondja, ha nincs valamire szavunk, azt nem is tudjuk elképzelni. A gyengébb változat azt

állítja, hogy a nyelvünk hatással van a nem nyelvi viselkedésünkre is. (Takács 2011) A hipotézist később többen

bírálták, de értéke abban mutatkozik meg, hogy felismerte a nyelv és a kultúra szoros kapcsolatát. (László 2002,

289)

14 A lehetséges világok terminusa Gottfried Wilhelm Leibniz filozófiájában lett meghatározó a XII–XVII.

században, majd ismeretelméleti, logikai és szemiotikai kontextusai is lettek. (Bernáth 1998, 230-233)

Napjainkban a lehetséges világok elméletéhez kapcsolódik Alberti Gábor (L)DRT – Életfogytiglani

diskurzusreprezentásiós struktúra – modellje már nem a szövegeket írja le, hanem modellálja az olvasóban való

felépülését. A ReALIS modell pedig már érzékeny a feldolgozás dinamizmusára is (Kárpáti 2005).

12

(Bernáth 1998, 46). A logikában lehetséges világoknak vagy lehetséges helyzeteknek nevezik

azokat az állapotokat, amelyek a jelenlegi vagy a mindenkori aktuális állapot helyett

fennállhatnának, mégsem állnak fenn, valamint azokat a módokat, ahogyan a világ lehetne, de

nincs az adott pillanatban (Csúri 1987, 336). A lehetséges világok nem csak kijelentésekből

épülnek fel, hanem egy lehetséges világot meghatározhatunk úgy is, hogy megadjuk azokat a

kijelentéseket, amelyek a kérdéses lehetséges világról igazak15

(i.m. 337). Mivel minden

(irodalmi) szöveg egy nyelvileg megkonstruált világ, így az objektív valóságra igaz ítéletek,

állítások nem – vagy nem minden esetben – kérhetők számon rajtuk. Az igazság a mű világán

belül valósul meg. A realizmusban mint lehetséges világban, mely egyaránt olvasható

fikcionálisan és nem-fikcionálisan, a mágia eleve létezhet.

3.2. Kevertség és mértéktelenség

Bényei a mágikus realista szövegek két fő jellegzetességét emeli ki, melyek a határok,

a tilalmak áthágásával kapcsolatosak (Bényei 1997, 126-140). Az első jellegzetesség a

kevertség, amelynek részét képezi a realista és természetfeletti kódok keveredése, de a

stratégia nem merül ki ennyiben. A kevertség több szinten és több módon is megvalósulhat.

Bényei az európai és indiai mitológiák keveredésére, valamint a szent–profán viszony

felcserélődésére Rushdie Az éjfél gyermekei című művét, a hibrid lényekre pedig a Márquez

Száz év magányában megjelenő disznófarkú Buendiát hozza példának. De a magyar mágikus

realista kánonban is találkozhatunk többféle keveredéssel. A keresztény és az iszlám világ

keveredik Háy János Dzsigerdilen című könyvében, a hibrid lényekre pedig jó példa Láng

Zsolt Bestiárium Transylvaniae című könyvében megjelenő ember arcú papagáj. A

keveredésnek az általam kiválasztott novellákban is fontos szerepe van. Többek közt a

„racionális” és „természetfeletti” világ kódjai keverednek a Társasjáték és a Szerelmes

történet című írásokban, a Stregovácban pedig a „valós” idő „történelmi” idő felé tágul.

Bényei a mágikus realista szövegek másik fő jellegzetességeként az excesszust: a

túlzást, a mértéktelenséget, a burjánzást, a felesleget, az abundanciát, a pazarlást emeli ki. A

mágikus realista szövegeknél mértéktelen nyelvpazarlás figyelhető meg. Jellemző a totalizálás

és a barokkos jelleg. „Az apró részletek mágikus halmozása, a hiperbolikusság, a listák, a

felsorolások, a metaforikus túldetermináltság, az ismétlések, a ráolvasásszerű retorikus

futamok az áthágás helyei” (i.m. 138). Bényei szerint ennek a stratégiának köszönhetően a

15

A lehetséges világok fogalma nem egységes a logikai szemantikában (ld. uo.).

13

szöveg pragmatikai funkciója megváltozik. A nyelv kilép a referenciális funkcióból, és a

performatív kerül előtérbe.16

Kutatásom egyik alappillére az, hogy az excesszusra nem csak a hiperbola, a

nagyotmondás alkalmas, hanem más retorikai alakzatok is, melyek stilisztikai keretbe

kerülhetnek, ha az inventiót és az elocutiót módszerként fogjuk fel. Az adjekciós alakzatok

sokasága az excesszus részét képezheti. Az enumeráció, a halmozás, a klimax és egyéb

bővítő, hozzátoldó alakzatok is funkcionálhatnak feleslegként, amellett, hogy fontos

szövegszervező szerepet töltenek be. Az adjekciós alakzatokkal és a hiperbolával is

találkozhatunk más, nem mágikus realista szövegekben, de a mágikus realista szövegekben

sok helyen előfordulnak, ezért – jól meghatározható kontextusban és funkcióval – stilisztikai

szempontból fontosnak tekintem őket.

3.3. A mágikus realizmus és a szent szövegek

A történelmi apokrifek mellett, melyek bizonyos eseményeket más kontextusba

helyeznek,17

egyes mágikus realista művek bizonyos szent könyveket vagy azok részleteit

utánozzák vagy írják újra, átveszik azok retorikai, szerkezeti felépítését és/vagy performatív

funkcióit, vonásait (i.m. 141). Bényei a mágikus realista regényekkel kapcsolatban elsősorban

a Bibliára és a Koránra koncentrál18

(i.m. 143-146). Azonban a szent fogalma nem

korlátozható csak a nagy világvallásokra. A „szent” szó (eliade-i értelemben) a „profán”

ellentéte (Eliade 1987, 7). A szent megnyilvánulás pedig egy kőben vagy fában semmivel sem

alacsonyabb rendű, mint istenben. Ezért úgy gondolom, hogy a „szent”19

szövegek kategóriája

nem korlátozható csak a legelterjedtebb vallások szent könyveire (pl. Bibliára vagy a

Koránra). Egyes mágikus realista szövegek retorikai, szerkezeti felépítései és performatív

funkciói éppúgy hasonlóságot mutathatnak a Bibliával, mint egy varázsigével vagy

16

Ez a kijelentés a beszédaktus-elmélet felől megközelítve ellentmondásos. Szinte nincs olyan

megnyilatkozásunk, amely ne lenne egyenlő valamilyen cselekvés végrehajtásával (Pléh–Terestyéni 1997, 12).

„A nyelv funkcionális alapjainak empirikus vizsgálata egyértelműen bebizonyította egyrészt, hogy a nyelvi

tevékenységek funkcionálisan összetett és nem redukálható egyedül a gondolatalkotó, a referenciális, a leíró

funkcióra, másrészt hogy e sokféle funkciónak megvan a lecsapódása a nyelvi struktúrákban” (i.m. 17).

17 Pl. Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

18 De felismeri, hogy nem minden mágikus realista szöveg gondolja el magát szent szöveg apokrif változataként

(i.m. 146).

19 A „szent” szót a következőkben eliade-i értelemben használom.

14

ráolvasással.20

Ráadásul sok magyar ráolvasás apokrif jellegű, mert egy bibliai hátterű

történetet tartalmaz, amely egy korábbi sikeres gyógyítást beszél el (Takács 2003, 92).

Annak a megállapításnak, miszerint a mágikus realista szövegek párhuzamot mutatnak

a „szent” szövegekkel is, nagy szerepe lesz kutatásomban, ugyanis a Társasjáték és a

Szerelmes történet című novellákat a magyar ráolvasások felől közelítem meg. A ráolvasások

nem csak szentségük, mágikusságuk miatt hozhatók kapcsolatba a mágikus realizmussal. Az

excesszus, a burjánzás, az abundancia, a listák, az adjekciós alakzatok sokasága a ráolvasások

többségében megfigyelhető.

Torokfájás ellen: „Ezekiás püspök elment szántani / Béka ekéjével, / Gyík üstökével, /

Kígyó ostorával, / Addig szántotta a földet, / Hogy az oszlott, bomlott, / Úgy oszolódjon,

bomolódjon a te torokfájásod is” (Erdélyi 1976, 101).

Szent Antal tüze: „Elindult Szent Antal hét fiával, hét lányával, / hetvenhétféle

unokájával, / Tüzes orbáncos dagadott sebeivel, / Fene farkasaival, vad oroszlánjaival…”

(i.m. 112).

Szent Antal tüze („Nálunk oszt mikor fáj a feje”): „…Hetvenhétféle Szent Antal

tüzitő’, / Hetvenhétféle pokoleredettő’ / Hetvenhétféle tüzes orbáncoktú’…” „Merre mész,

merre mész hetvenhétféle Szent Antal tüz? / Hetvenhétféle pokoleredet? / Hetvenhétféle tüzes

orbáncok?”. (i.m. 117).

20

Pl. Fehér Béla Zöld vendéglőjében is nagy szerepet játszanak a ráolvasásszerű szövegrészek.

15

4. Lázár Ervin és a mágikus realizmus

A Lázár és a mágikus realista írásmód kapcsolatáról szóló szakirodalmak

ellentmondásosak. Egyesek csak megemlítik a lehetséges összefüggést Lázár és a mágikus

realizmus között (Bényei 1997, 17), mások szerint az nem is létezik (Papp 2010). Németh

Luca szerint a Csillagmajornak mágikus realista olvasata lehet (Németh 1999). Pompor

Zoltán A hétfejű szeretet című monográfiájában egységes szövegkorpuszként kezeli a Lázár-

életművet, valamint kitér Lázár mágikus realizmusára is (Pompor 2008, 41). Habár Pompor

munkája a teljes Lázár-életműre vonatkozóan elég átfogó, kutatása jórészt az

irodalomtudományra korlátozódik. Úgy gondolom, a (lázári) mágikus realizmus vizsgálata

nem „szorítható be” csak az irodalomtudomány keretei közé, ugyanis az írásmódnak van

nyelvészeti, stilisztikai vetülete is.

A realitás fogalma kitágul Lázár írásművészetében. Lázár egy interjúban így

nyilatkozott a realizmushoz fűződő viszonyáról: „Realistának érzem magam, s realitásnak

fogom fel azt, ami az ember belsejében lakik. S valahogy mindig innen indulok ki. Volt

időszak, mikor úgy véltem: hagyományos prózát írni már nem lehet. Aztán elolvastam néhány

kerek történetet, s jó volt valamennyi. Akkor azt mondtam: én legalábbis nem írhatok

ilyeneket. S megírtam a magam meséit” (Nádor 1980, 286).

A következőkben három Lázár-novella (Társasjáték, Szerelmes történet, Stregovác)

részletesebb vizsgálatával igazolom hipotézisemet, miszerint a mágikus realizmusra jellemző

(nyelvi) jelenségek megtalálhatók ezekben a művekben. Úgy gondolom, ezek a novellák

megfelelnek a fentebb tárgyalt szempontoknak. A mágia, a természetfeletti és a valóság

szupplementáris viszonyban áll. A történetek mágikus realista szövegként (is) olvashatók.

4.1. Nyelvi mágia a Társasjáték című novellában

A Társasjáték című novella érdekes értelmezést kap, ha figyelembe vesszük az

antropológiai nyelvészet és a folklorisztika eredményeit. Takács Szilvia Szövegépítkezés a

ráolvasó imádságokban című tanulmányában a ráolvasó imák szövegelemeit különíti el.

Takács amellett érvel, hogy a ráolvasó imádságoknak meghatározott struktúrájuk van, az imák

szegmentumai meghatározott szegmentumokat vonzanak maguk után. (Takács 2003, 92)

Természetesen néhány szegmentum időnként háttérbe szorulhat vagy eltűnhet, mások pedig

kihangsúlyozódhatnak, de a ráolvasások többségében megfigyelhető bizonyos állandó,

jellegzetes struktúra. Jellemző például, hogy sok ráolvasásban megjelenik egy apokrif jellegű

16

történet, mely egy sikeres gyógyítást beszél el, így – az analógia (és a mimézis) segítségével –

a gyógyításnak is eredményesnek kell lennie. Takács példaként hozza Bornemisza Péter

Csúzról való báj című szövegét, amelyben a következő szegmentumokat különíti el:21

Invokáció: Ez a szegmentum csak később – valószínűleg a kereszténység

felvételével22

– jelent meg a ráolvasó imádságokban. Imajelleget ad a szövegnek. Célja, hogy

a betegségokozó démonnál magasabb erőt hívjon segítségül a sikeres gyógyításhoz (pl.

Istent).

Eredet, körülhatárolás: Itt kezdődhet az epikus keret, a sikeres gyógyítást

elbeszélő történet. Ez a szegmentum a gyógyítás első fázisa. Célja a baj eredetének

megkeresése. Leggyakrabban a gyógyító és a betegség közti dialógusban valósul meg.23

A

gyógyító szómágiával hatalmat szerez a démon felett, megkeresi a betegség okát és részleteit,

majd megszünteti azt.

Imperativus: Ez a mágikus szövegek legelemibb része. Parancsot és tiltást

jelent. Ekkor az egyszerű kimondás valósággá válik. A parancs általában Isten vagy a

betegségnél nagyobb hatalommal bíró személy szájából hangzik el.

Elküldés, máshova küldés: A parancsot követi és egészíti ki. A gyógyító a

démont egy olyan helyre űzi, ahol nem élnek emberek.

Eredmény megfogalmazása: Itt ér véget az epikus keret. Ez a fiktív gyógyítás

valóra váltása (kimondással).

Analógia: Az epikus keretben elbeszélt történet a hasonlóság erejével hat a

jelenlegi helyzetre. A szimptómák hiányos ismerete miatt a gyógyító itt felsorolja az összes

lehetséges betegséget és a lehető legtöbb testrészt, hogy a gyógyítás minél sikeresebb legyen

(i.m. 93). Az abundancia, a listaszerű felsorolás itt meghatározó jegyek.

A ráolvasó imák szegmentumainak ismeretében a Társasjáték című Lázár-novella

mágikus realista értelmezést nyerhet, mivel emblémaként megjelennek benne a Takács által

megnevezett szegmentumok. Bernáth Árpád szerint „emblémának nevezzük azokat a

szövegrészeket, amelyek azáltal kapnak szimbolikus tartalmat létrehozó funkciót, hogy

azonosíthatók egy, az adott művön kívüli szemantikailag vagy szimbolikusan értelmezhető

21

Érdekes, hogy például egy asszír ráolvasás, melyet Eliade idéz, máshogy épül fel. (ld. Eliade 1987, 76-77)

22 Erdélyi Zsuzsanna szerint az imák jóval a kereszténység felvétele előtti időkre nyúlnak vissza (Erdélyi 1976,

15-16).

23 A fictio personae immutációs gondolatalakzat segítségével. (ld. 4.2. fejezet)

17

kontextusban megjelenő szövegrésszel, vagy szimbolikusan értelmezhető valóság darabbal”

(Bernáth 1971, 440). A Társasjátékban olyan szegmentumok jelennek meg, melyek

rokonságot mutatnak a ráolvasások szegmentumaival: A „Megint itt van?...” (26)24

kérdéssel

kezdődő szegmentum megfeleltethető a ráolvasásokban megjelenő „eredet és körülhatárolás”

szegmentumnak. A novellában is egyfajta epikus keret kezdődik itt. A cél szintén a baj

eredetének megkeresése. Kiderül a betegség oka és annak részletei. További rokonítható

szegmentumok még: „Hess, hess, ronda Fájdalom – kiabál a gyerek…” (29) (imperativus),

majd közvetlenül utána „…és kezével az ablak felé legyez –, sose gyere vissza” (uo.)

(elküldés, máshova küldés). A novella egy eredmény megfogalmazáshoz hasonló

szegmentummal zárul: „Puff – a Fájdalom nagyot nyekken a járdán.” (uo.) Az emblémaszerű,

művön kívüli ismétlődések miatt a Társasjáték olvasható úgy is, hogy imitálja a ráolvasó

imádságok szerkezetét. A Társasjáték rokonsága a ráolvasásokkal tekinthető a posztmoden

irodalom sajátosságának is, hiszen újraírásról és/vagy újraértelmezésről van szó.

A Társasjátékban nem csak a gyógyítás aktusa által értelmeződik újra a „valóság”.

Fentebb már tárgyaltam, hogy a gyermeki világlátásban is megjelenik a „racionális” és

„irracionális” világ közötti szupplementáris viszony. A játéktér – amely kronotoposszá válik –

megkonstruálásával a tér homogenitása megszűnik, ezáltal a „valóság” kódjai felülírhatók.25

A Társasjáték fontos része a játék is, amelyben mindkét fél – felnőtt és gyerek – egyaránt

részt vesz (valamint az író is).

„Az előszobából berregés hallatszik. Utasszállító repülőgép, traktor vagy tűzoltó –

gondolja a férfi. De aztán rájön, hogy tűzoltóautó nem lehet, mert akkor szirénázna. A kilincs

vadul megnyikkan, csattog.

Az az egyén, akarom mondani, géperejű jármű, aki rángatja, nyilván alig éri fel. Végre

kitárul az ajtó, s egy megejtően kopasz gyerek berreg be a kilincs alatt.” (26)

A gyereknyelv a Társasjáték (és a teljes Lázár-életmű) meghatározó nyelvi rétegét

alkotja. A gyereknyelv az alakzatokban (metabolékban)26

: a hangalakzatokban

24

Az oldalszámok az irodalomjegyzékben megadott kiadásra utalnak.

25 A játék és a játéktér, valamint a kronotoposz jelentőségére a Stregovác című novella elemzésekor térek ki

bővebben.

26 A liege-i neoretorika a szavak és a mondatok változásait metabolénak nevezi.

18

(metaplazmusok)27

és a mondatalakzatok (metataxisok)28

egyaránt megjelenik a szereplőknél.

A férfi játékosan „kipi-kopinger”-nek (26) (metaplazmus, protézis) nevezi a kisfiút, és nem

javítja ki, amikor az nyelvtanilag helytelen mondatot produkál: „Mit ha vedelsz?” (28)

(metataxis, transzmutáció). Ezáltal teljesül a közös nyelv kritériuma. Létrejön a közös

tapasztalat is, hiszen a felnőtt „nem felejtette el”, milyen gyereknek lenni, a játékban, a

„valóság” újraértelmezésében ő is ugyanúgy részt vesz. A közös tapasztalat során a realitás

mágiával telítődik. Az így létrejött gyermeki látásmód Roh elméletével is hasonlóságot mutat,

melynek lényege a nyugodt rácsodálkozás a világra és a létezésre. Így megvalósulhat a közös

cél (Fájdalom elűzése).29

A mágikus gondolkodással és gyógyítással kapcsolatos nyelvi világmodell nem csak

vertikálisan szerveződik, hanem horizontálisan is. Szilágyi N. Sándor szerint „a nyelvi

világban egy sajátos térstruktúrát lehet azonosítani, melynek sajátosságát az adja, hogy ez a

tér nem homogén, vagyis benne az egyes minőségek eloszlása nem egyenletes, hanem ezek a

minőségek értékjelentésük szerinti polaritásuknak megfelelően ’tömörülnek’ ennek a nyelvi

térnek két egymással szemben álló térfelén” (Szilágyi N. 1997, 13). Az értékjelentések aktív–

passzív dimenziója a fent–lent térdimenzióval kapcsolódik össze (uo.). A mágikus

gyógyítással kapcsolatos nyelvi világmodell vertikális szerveződése a mitopoetikus

világmodell (Meletyinszkij [1976] 1985, 275) hármas tagolásához hasonlít. Ha valaki

lebetegedett, ráolvasást alkalmaztak. A „rá” fentről lefelé történő mozgást jelent, amely jelen

esetben egyfajta mediátor funkciót tölt be. A sikeres ráolvasás után a beteg felgyógyult, így a

nyelvi világmodellben – a mediátor közvetítésével – a passzív (negatív) értékdimenzióból az

aktív (pozitív) értékdimenzióba került. A mágikus gondolkodás és gyógyítás nyelvi

világmodellje azonban horizontálisan is szerveződik.30

A horizontális szerveződéshez tartozó

kifejezésekben legtöbbször a „meg” igekötő jelzi a közeledést (pl. megjön, megérkezik,

megszeret, megtalál), az „el” pedig a távolodást (pl. elmegy, elutazik, eltávolodik, elveszít).

27

A metaplazmusokat az antik retorika a szóalakzatokhoz sorolja. Az antik retorikák csak szó- és

gondolatalakzatokat ismernek, a szóalakzat fogalma ismeretlen számukra.

28 Egyes retorikák nem választják el a mondat- és gondolatalakzatokat. A liege-i neoretorika a mondat formáját

megváltoztató alakzatokat metataxisnak, a nagyobb nyelvi egységek jelentését megváltoztató alakzatokat pedig

metalogizmusnak nevezi.

29 A három kritériumot Pompor is említi (Pompor 2008, 71-78).

30 A vertikális elrendezésű modellek mellett horizontálisak is megjelennek a mitopoetikus világmodellekben, sőt

néha össze is olvadnak. (Meletyinszkij [1976] 1985, 277-278)

19

(Szilágyi N. 1997, 25) Ha valaki megbetegedett („közelkerült” a betegséghez), a gyógyítónak

az volt a célja, hogy elűzze, elküldje a betegséget. A legtöbb magyar ráolvasáshoz hasonlóan

a mágiával kapcsolatos nyelvi világmodell a Társasjáték című novellában horizontálisan

szerveződik. Fentebb már utaltam rá, hogy a szereplők közös célja az, hogy a Fájdalom

„elkotródjon”. A közös cél a Társasjáték horizontálisan szerveződő nyelvi világmodelljében

is megjelenik.

A mágikus realizmusra jellemző keveredés a ráolvasásokhoz köthető archaikus

gondolkodás és a gyermeki látásmód között valósul meg.

4.2. Mágia és adjekció a Szerelmes történet című novellában

A Szerelmes történet egyik legfeltűnőbb jellegzetessége a hangutánzó szavak

burjánzása. A hangutánzó és hangfestő szavak motiváltságának kérdése már Saussure-nél is

felmerült: „A hiteles hangutánzó és hangfestő szavak (a glou-glou, tic-tac stb. típusúak)

nemcsak csekély számúak, hanem bizonyos mértékben már megválasztásuk is önkényes; nem

mások, mint bizonyos zajoknak megközelítő és félig már konvencionális utánzásai (vö. a

francia ouaoua-t és a német wauwau-t).” (Saussure [1978] 1997, 94) A Szerelmes történetben

legtöbbször megjelenő hangutánzó szó, a „Krrr-hrrr” (86) is bizonyos mértékben motiválatlan

(önkényes), mert az olaszban például a „ronf… ronf…” a horkolás hangutánzó szava, más

nyelvekben pedig a „ZZZzzz…” az elterjedtebb. A motiváltságot az is alátámasztja, hogy a

Szerelmes történetben a horkolás hangutánzása több variációban is megjelenik (pl. hrrr-krrr

[86], „éppen csak zzií-zzuú, krrr-hrrr” [87], „KRRR-HRRR [91] stb.). A horkolás hangutánzó

szavait alkotó fonémáknak (pl: k, r, í, ű stb.) bizonyos esetekben nagy szerepük van a

hangszimbolikában is. A történetben a horkolások megnyilatkozásai gyakran az említett

fonémákkal egészülnek ki.

„– Ó, ha megengednéd – mondta kisvártatva.

– Íű mirricsorroddáát űí? – kérdezte.

– Hogy veled együtt… – suttogta reménykedve.

– Takkűarroddjjjű!” (88)

A horkolás hangutánzó szavai visszatérő motívumok a műben. Bernáth szerint egy

irodalmi mű motívumainak nevezzük „azokat az adott művön belül egymással azonosított

szövegrészeket, amelyek azáltal kapnak szimbolikus tartalmat létrehozó funkciót, hogy

20

különböző, szemantikailag értelmezhető kontextusban ismétlődnek meg, és azokat az adott

művön beül egymástól megkülönböztetett, szemantikailag értelmezhető szövegrészeket,

amelyek azáltal kapnak szimbolikus tartalmat létrehozó funkciót, hogy azonos kontextusban

ismétlődnek meg.” (Bernáth 1971, 439) A horkolás hangutánzó szavaival kapcsolatban az

első eset áll fenn. Az azonosítást részben azonos alak, részben azonos szócsalád alapján

végeztem el, tehát jel-motívumról van szó. (i.m. 441) Néhány példa a jel-motívumok

ismétlődésére: „Krrr-hrrr” (86, 87, 91, 92, 93) hrrr-krrr (86) hiü (86) ziií-zuuú (86, 87, 90)

„Krrr-hrrr-frrr (89) Krrr-hrrr-hiüű (91, 93, 95) „KRRR-HRRR” (91) „Krrr-hrrr-ziüű” (94, 96)

„Krrr-hrrr-ziüü-hiüü” (94)

A Szerelmes történet másik jellegzetessége az adjekciós alakzatok mértéktelen

alkalmazása. A következőkben bemutatom, hogy a Szerelmes történetben (mennyiségben és

típusban egyaránt) számtalan adjekciós alakzat van. Az ismétlődő jel-motívumokhoz

hasonlóan ez a jelenség is a Bényei által megnevezett excesszus stratégiához tartozik, mely a

nyelvben realizálódik az ismétlések és az egyéb adjekciós alakzatok által.

Az enumeráció az egyik legszembetűnőbb a novellában. A felsorolás jelentőségét a

következő néhány példával támasztom alá:

„Látott finom csipkehorkolásokat, rikító fűrésztelep-horkolásokat,

trubadúrhorkolásokat, selyemhorkolásokat, mozdonyhorkolásokat.” (87)

„Talpbőrök lógnak egy szögön, aha, meg csiriz, suszterkalapács, dikics, nagyfefű,

apró szegek” (90)

„Bázánfűtők, kadogosok, diszikosok és kubletezők, ékszártók és szíjgyerészek,

esztászok és bányergályosok, sziszerészek, műgetelők, lacsirendezők és kokatosok meg

villauzok és kalanyszerelők és kuboltók meg tüzikosok.” (93)

„Bázánoltak, kadogtak, diszikáltak, kubleteztek, szártották az ékeket, és gyerészték a

szíjakat. Zirr-zurr. Kiszerésztek, műgeteltek, rendezték a lacsikat, kokatoltak, bányergáltak.”

(93)

„Pustolyok, géppiszkák, ágynavetők és gépaknuk csöve meredt a városházára.„ (94)

Az utolsó három idézet azt is jól szemlélteti, amiről Pompor ír a Lázár-mesék

nyelvével kapcsolatban. (Pompor 2008, 182) A mesékhez hasonlóan a Szerelmes történetben

21

a nyelvi játék nem csak helyettesíti vagy díszíti a tartalmat, hanem gazdagítja azt. A nyelvi

játék, az alkalmi neologizmusok (hapax legomenonok) által, melyek igen gyakoriak Lázárnál,

újraértelmeződik a „valóság” is. Nem bádogosok, kazánfűtök, díszletezők és kubikusok…

jelennek meg, hanem „bázánfűtők, kadogosok, diszikosok és kubletezők…”. Puskák,

pisztolyok… helyett „pustolyok, géppiszkák…„ dörögnek.

Más adjekciós alakzatok is a nyelv pazarlását szolgálják. A disztribúció is az adjekciós

alakzatok családjába tartozik, mert csak pozicionális szempontból különbözik az

enumerációtól. Tagjai nem közvetlenül egymás mellett állnak, közbeékelődött mondatrészek,

szószerkezetek, tagmondatok választják el őket egymástól. Disztribúció is nagy

mennyiségben található a Szerelmes történet című novellában, de csak két érdekes példát

említek:

A disztribúció is az adjekciós alakzatok családjába tartozik, mert csak pozicionális

szempontból különbözik az enumerációtól. Tagjai nem közvetlenül egymás mellett állnak,

közbeékelődött mondatrészek, szószerkezetek, tagmondatok választják el őket egymástól.

Disztribúció is nagy mennyiségben található a Szerelmes történet című novellában, de csak

két érdekes példát említek:

„– Dörögjenek hát – intettek a hármak, és bumm, a pustolyok, kiki-kiki a géppiszkák,

ziú-bumm az ágynavetők, és bumma-bumma a gépaknuk.„ (94)

„Odakintről meg egyre több zaj, csirr-csörr, tejes kannák, dibb-dobb, léptek,

klipiklapi-klappklipp-klapp, lovaskocsi, ding-döng, a fene tudja, micsoda, vaóvaóvaóvaó,

villamos, szszsz, egy fecske

és most

ja

nyikk nyekk nyikiri

kulcs

nyrió nyraó

nyílik az ajtó, belép a cipész” (90).

A fenti idézetek közül az első („– Dörögjenek…”) tulajdonképpen nem csak

disztribúció, a második („Odakintről…”) meg felveti a halmozás problémáját. Előbbinél a

(részben) motivált hangutánzó szavak közbeékelésével az első ránézésre disztribúciónak tűnő

alakzatot klimaxnak érzem. Ezeket a neologizmusokat („pustolyok, géppiszkák…”) hoztam

22

példának fentebb az enumerációra is, felsorolás szinten azonban nem érezhető fokozás, itt

viszont – talán a (részben) motivált szavak miatt – igen. A hangutánzó szavak hozzájárulnak

ahhoz, hogy egyfajta intenzitásbeli növekedés jelenjen meg. A második idézetnél is

megfigyelhető a részben motivált hangutánzó szavak burjánzása, itt azonban nem érezhető

intenzitásbeli növekedés. Klimaxról nem beszélhetünk. A közbeékelt mondatrészekkel

tarkított felsorolás egészen az utolsó két tagmondatig tart, ahol megjelenik a halmozás.

A halmozás fogalma, altípusainak meghatározása, a felsoroláshoz és a szinonimához

való viszonya nem teljesen tisztázott a stilisztikai-retorikai szakirodalomban. Gáspári László

szerint „grammatikai és szemantikai kötöttség választja el a felsorolást a halmozástól.” A

halmozást a felsorolással és a fokozással (klimax, gradáció) szemben szinonimikusan

kötöttnek tekinti (Gáspári 2001, 13). Fontos, hogy a halmozás nem ugyanaz, mint a

szinonima. Nádor Zsófia így különíti el a két alakzatot: „A halmozás hasonló jelentésű, de

különböző formájú szavak egymáshoz kapcsolása. A szinonimától abban különbözik, hogy

míg az különböző szavakkal ugyanazt a dolgot jelöli, addig a halmozás a különböző formájú

szavakkal gyakorta egy közös nemfogalom alá tartozó különböző dolgokat jelöl”, viszont

keveredhet a szinonimával (Nádor 2004).

„Egy csendeske, vékonypénzű horkolás kiment az ablakon (86).

„Horkolást hallott, mély, erős basszust, recsegőt, hű, hogy sivított, harákolt, hörgött,

kerregett” (87).

Te ég, micsoda testvér: mint egy törökbasa, mint egy királyi biztos, mint egy cirkuszi

erőművész dagasztotta a mellét egy rézszín orr előtt” (87).

„Rohan a lábak között, kerekek között, lópaták között” (91).

„Elhagyott szalmakazlakból, csőszkunyhókból, erdők közepéről szivárog vékonykán,

csendesen”31

(96).

A Szerelmes történet másik érdekessége a fictio personae nevű immutációs

gondolatalakzat, mely által élettelen dolgok, tárgyak, nem emberi dolgok, elvont fogalmak

stb. szólalhatnak meg. A Szerelmes történetben ez az alakzat többször megjelenik: feljajdul a

városháza, beszélnek a horkolások. A fictio personae a ráolvasásokban is igen gyakori.

31

Ebben a mondatban egy felsorolás után a halmozás a szinonimával keveredik.

23

Sokszor előfordul, hogy a betegség nyilatkozik meg.32

A Szerelmes történet a ráolvasások és a

fictio personae kontextusában mágikus realista szövegként értelmezhető.

4.3. A Stregovác című novella és a „valóság” kitágítása

Szerdahelyi Műfajelmélet mindenkinek című könyvében így definiálja az anekdota

műfaját: „rövid tréfás történet, amely – a hitelesség látszatát keltve, de legtöbbször fiktív

módon – egyrészt történelmi személyek, másrészt elvont-általános típusok és élethelyzetek

mulatságos jellemzését nyújtja” (Szerdahelyi 1997, 225). A magyar műfajelméletre jellemző

az anekdota és az adoma elkülönítése. Előbbit a történelmi személyekhez, utóbbit az elvont-

általános típusokhoz kapcsolódó történetek megjelölésére használja a magyar szakirodalom.

A nemzetközi szakirodalom ezt az elkülönítést nem használja, és Magyarországon sincs

megállapodás a két kategória elkülönítésével kapcsolatban. Egyes szakirodalmak az adomát is

anekdotaként kezelik (uo.).

A mágikus realizmus anekdotikus jellegére Papp Ágnes Klára hívja fel a figyelmet A

mágikus realista anekdota című tanulmányában. Papp szerint a mágikus realista látás- és

elbeszélésmód gyökere az anekdota kettős természetében rejlik: „egyrészről egy megtörtént,

„valós” esemény elbeszéléseként áll elénk, másrészről fiktív, megalkotott történetként;

egyrészt igazságként, másrészt kitaláltként; egyfelől az egyéni előadásban él, másfelől

kollektív alkotás” (Papp 2010).

A Stregovác című történetnek egyfajta anekdotikus jellege lesz azáltal, hogy saját

világába olyan történelmi toposzokat (indiánok, kurucok, labancok) és olyan történelmi

személyt (Második Rákóczi Ferenc) hoz be, amelyek a gyermeki világlátás segítségével

újraértelmezik, felülírják a „valóságot”. Simf, a történet főszereplője Második Rákóczi

Ferenccel azonosítja magát, miután „belemegy” a gyerekek játékába, mely a történet végére

egy szintre kerül a „valósággal”. Így a „történelmi idő” (a játéknak köszönhetően)

átszivároghat a „valós időbe”.

„– Ki vagy?

– Második Rákóczi Ferenc – mondja.

A nagyobbik homlokán ráncok.

– A fejedelem?

32

Pl. Bornemissza Péter: Csúzról való báj (idézi Takács 2003).

24

– Az. Erre vezettek száműzetésem útjai – teszi hozzá nyakatekerten.

– Leengedheted a kezed – mondja a nagyobbik, és a kicsihez fordul. – A fejedelem.

– Éljen! – kiált a kicsi, és kitárt karokkal szédibabázik.

– És ti kik vagytok?

– Indiánok.

– Kuruc vagy labanc indiánok?

– Kurucok! – kiált a nagyobbik, a kicsi meg bevágtat a virágágyásba, csapkod a

fakarddal, és ordít:

– Kurucok, kurucok, kurucok!

Második Rákóczi Ferenc diadalüvöltések közepette vonul a házba” (38).

A motivikusan megjelenő nevek (Második Rákóczi Ferenc, Stregovác), amelyek

többször megismétlődnek a történetben, nem csak a szövegkohéziót erősítik, hanem

funkciójukat tekintve egy varázsigéhez hasonlítanak, melyet felnőtt és gyerek egyaránt

használhat. A „Második Rákóczi Ferenc.” kijelentés után Simf és a gyerekek (és az író) „egy

nyelvet fognak beszélni”: a játék és a mágia nyelvét, amelyet csak az a felnőtt érthet, akiben

ott rejlik a gyermek, a közös tapasztalat (a gyermekkor). A közös tapasztalat egyértelműen

megnyilvánul, amikor Simfnek eszébe jutnak a „régi rossz cipők”, „meg a közösen hordott

télikabát” (40-41).

A közös nyelv és a közös tapasztalat a szereplők szókincsére is nagy hatással van.

Amelyik szereplő részt vesz a játékban (pl. Simf), annak a szókincsében a játék által teremtett

mágikus világgal kapcsolatos dolgok jelennek meg (pl. szárnysegéd, aranysarkantyú,

ezüstbuzogány, tárogató). A nő „játékrontó”, nem vesz részt a játékban, ezért az ő szókincse a

hétköznapi (profán) dolgokra, fogalmakra korlátozódik. A nő elutasító magatartása a játékkal

szemben indirekt módon megjelenik, amikor megszakítja a játék diskurzusát, és amikor

kiküldi a gyerekeket. Az elutasítás explicit formában is megjelenik megnyilatkozásaiban (pl.

„Most már ne bolondítsák őket” [41], „Egészen megvadulnak, ne csinálják ezt velük” [42]).

„– Ó, de vicces ember maga! – nevet a nő.

– Nem vagyok vicces. – Simf a földet nézi maga előtt. – Stregovácot várom. Azért

jöttem, mert itt kell találkoznunk. Én Második Rákóczi Ferenc vagyok.

A nő most már harsányan nevet. Egy hang se igaz a nevetéséből.

– Látja, ez is hiányzik az életünkből. A játék. Csak a robot, a robot. Élni kellene már

kicsit, élni!” (41)

25

Pompor is felhívja a figyelmet arra, hogy a „játék” szó két különböző kontextusban

jelenik meg a Stregovácban. A nő szerint a játék nem több viccelődésnél, csak a gyerekek

kedvéért tesz úgy, mintha igaz lenne. Simf viszont a játékot valóságosnak fogja fel, létező

életformának, amely maga az élet (Pompor 2008, 78-79). Simf, a barátja és a gyerekek a játék

segítségével helyeződnek át a mitikus/mágikus időbe. Simf ezáltal megmenti barátját a

tetszhalott, vegetatív létezésből, mely hasonlóságot mutat azzal, ahogy Eliade gondolkodik a

profán emberről. A történet elején Simf barátja és a nő egy (profán) időben és egy (profán)

térben élnek. Számukra a tér és az idő homogén.

A szenthez hasonlóan a játék is megtöri a tér és az idő homogenitását, darabokra töri

azokat.33

Az ember, aki elfogadja a játékot és a játékszabályokat, nem egy időben és egy

térben fog létezni, hiszen a „valós” időn és téren kívül megjelenik a játékidő és a játéktér. A

játéktér pedig kronotoposszá válik azáltal, hogy magába sűríti a „valóságos” időt és a játék

idejét.34

Gadamer szerint a játszásban sajátos, „sőt szent komolyság rejlik” (Gadamer [1975]

1984, 88). A játék komolysága teszi a játékot játékká. Ha valaki a játékot nem veszi

komolyan, az „játékrontó”35

(uo.). A játékszabályokról és a játéktérről Gadamer így ír: „Egy

játék lényegét azok a szabályok és rendek alkotják, melyek előírják a játéktér kitöltését. Ez

kivétel nélkül érvényes mindenütt, ahol játékról van szó” (i.m. 91). „A játékteret – folytatja

Gadamer –, amelyben a játék lejátszódik, úgyszólván maga a játék méri ki belülről, és sokkal

inkább a játékmozgást meghatározó rend határolja körül, nem pedig az, amibe beleütközik,

tehát a szabad tér határai, melyek a mozgást kívülről korlátozzák” (uo.). A játékkal

önmagunkat hozzuk játékba. A Stregovácban Simf, a barátja és a gyerekek képesek erre. Ők

elfogadják a játék szabályait, ezért nekik létezik a játéktér és a játékidő. Így számukra a

realitás kitágul, a valóság mágiával telítődik. A nő viszont nem fogadja el a játékszabályokat,

ő csak egyetlen homogén, profán térben és időben képes létezni.

„– Stregovác jönni fog! – üvölti, és szeretné átkarolni barátja vaskos vállát, hogy

érintésétől erő és igazság szállja meg, de már nincs szükség érintésre sem, a vaskos férfi

kiegyenesedett, fénylik és kiabál:

33

A párhuzam Gadamernél és Huizingánál is megjelenik (Gadamer [1975] 1984, 91).

34 Papp szerint a mágikus realizmus kronotoposz, térbe sűrített idő (Papp 2010).

35 A Stregovácban ilyen Simf barátjának a felesége.

26

– Stregovác jönni fog!

– Stregovác, Stregovác! – üvöltik a fiúk.

– Őrültek, őrültek vagytok – riad meg a nő –, tiszta őrültek! – És ekkor paták

csattogása, vörös sörény villan fel az ablakban, ott vágtázik a ház körül egy kuruc vitéz.

– Stregovác! – kiáltják a fiúk.” (42)

A fenti idézet jól szemlélteti, hogy az adjekciós alakzatok – főleg az ismétlés – ebben

a történetben is sokszor megjelennek. A Stegovácban is megfigyelhető a nyelvpazarlás. Az

ismétlések, a visszatérő motívumok a (gyermeki) szómágiához hasonlóan működnek,

segítenek abban, hogy a felnőttek racionális és a gyerekek fantáziával és mágiával teli világa

között tátongó szakadék megszűnjön, a két világ egymást kiegészítve egy szintre kerüljön. A

szereplők a nyelv segítségével újraértelmezik a valóságot, és kitágítják azt.

27

5. Összegzés

Dolgozatom elején a hipotézisem ismertetése után igyekeztem képet adni a mágikus

realizmussal kapcsolatos diskurzusokról, majd bemutattam ennek a nemzetközi írásmódnak a

főbb jellemzőit. Az általam kiválasztott három Lázár-szöveg (Társasjáték, Szerelmes történet,

Stregovác) vizsgálatával igazoltam hipotézisemet. Kisepikai művekben is megtalálhatók a

mágikus realizmusra jellemző nyelvi, stilisztikai jelenségek. Az írásmód jellegzetességei az

általam kiválasztott történetekben is megjelennek.

Írásom azonban nem teljes, hiszen a Buddha szomorú című kötetben vannak még

olyan novellák, melyek ide kívánkoztak volna (pl. Ló a házban, Egy úr, zöld köcsögkalapban,

A Masoko Köztársaság, A retemetesz). De kutatásom kiterjesztése az egész kötetre a

terjedelmi korlátok miatt nem volt megvalósítható, ugyanis figyelembe kellett volna vennem a

kötet különböző stílusrétegeit is. A Buddha szomorú kötetben nem csak olyan írások vannak,

amelyek mágikus realista szövegekként is olvashatók. Például az Elkésett füttyögtetés című

írás a két korábbi Lázár-kötetben – Csonkacsütörtök, Egy lapát szén Nellikének – realizmusát

idézi. Néhány történet nem (pl. Állattörténeteim, Részegek), mások csak részben (pl. Három

piros folt az ifjú gróf mellén, A szabatoni lovas) olvashatók a mágikus realista írásmód felől.

Dolgozatomra úgy tekintek, mint egy nagyobb kutatás első lépésére, ezért most

röviden ismertetem, milyen területeken folytatnám kutatásaimat. Érdekes lenne stilisztikai

szempontból megvizsgálni a Lázár-életmű különböző szakaszait, és azok egymáshoz való

viszonyát. Vannak-e átfedések? Van-e a lázári nyelv(ek)nek megfogható jellemzője? Érdemes

lenne megvizsgálni a Lázár-meséket a mágikus realizmus és a gyermekirodalom viszonyának

kontextusában.

Vizsgálódásaimat kiterjeszteném olyan magyar írókra, akiket a szakirodalmak

kapcsolatba hoznak a mágikus realizmussal (pl. Bodor Ádám, Darvasi László, Fehér Béla,

Háy János, Láng Zsolt stb.). Érdekel, hogy létezik-e olyan (nyelvi, stilisztikai) jelenség – a

kevertségen és az excesszuson kívül –, amely által a magyar mágikus realista kánonhoz

tartozó művek „közös nevezőre” hozhatók. Van-e a magyar mágikus realista kánonnak

egységes nyelvi, stilisztikai megjelenése? Kutatásaimat a jövőben ezeken a területeken

szeretném folytatni.

28

6. Felhasznált irodalom

Bernáth Árpád: A motívum-struktúra és az embléma-struktúra kérdéséről. In: Formateremtő

elvek a költői alkotásban (szerk.: Hankiss Elemér) Budapest, Akadémiai Kiadó 1971

Bernáth Árpád: Építőkövek a lehetséges világok poétikájához. Szeged, Ictus Kiadó és JATE

irodalomelmélet Csoport 1998

Bényei Tamás: Apokrif iratok. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó 1997

Csúri Károly: Egy vers jelentéstana (Juhász Ferenc: Babonák napja, csütörtök: amikor a

legnehezebb). In: Lehetséges világok – Tanulmányok az irodalmi műértelmezés témaköréből

Budapest, Tankönyvkiadó 1987

Eco, Umberto: Hat séta a fikció erdejében. Budapest, Európa Kiadó 1995 [1994]

Eliade, Mircea: A szent és a profán. Budapest, Európa Könyvkiadó 1987 [1957]

Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék – Archaikus népi imádságok. Budapest,

Magvető Könyvkiadó 1976

Gadamer, Hans-Georg: Igazság és módszer. Budapest, Gondolat 1984 [1975]

Gáspári László: A funkcionális alakzatelmélet néhány kérdése. Budapest, Nemzeti

Tankönyvkiadó Rt. 2001

Hart, Stephen M.: Magical Realism: Style and Substance. In: Companion to magical realims

(szerk.: Hart, Stephen M. – Ouyang, Wen-Chin) Woodbridge, Tamesis 2005

Kárpáti Eszter: Mit tudunk meg a szövegmodellek összevetéséből? Médiakutató 2005 ősz

http://www.mediakutato.hu/cikk/2005_03_osz/07_mit_tudunk/01.html

(2012. 01. 29)

László János: Nyelv és kommunikáció. In: A pszichológia alapjai (szerk.: Bernáth László –

Révész György) Budapest, Tertia Kiadó 2002

Nádor Tamás: 33X10. Budapest, Kozmosz Könyvek 1980

29

Nádor Zsófia: Adjekciós alakzatok Lázár Ervin A négyszögletű kerek erdő című meséjében.

2004

http://www.paperweb.hu/doku_mutat.php?tipus=tanulmany&szoveg=49

(2012. 01. 29)

Németh Luca: A Csillagmajor mágikus realista olvasta. 1999 Hitel 1999/9 85-91

Meletyinszkij, Jeleazar: A mítosz poétikája. Budapest, Gondolat 1985

Papp Ágnes Klára: A mágikus realista anekdota. 2010

http://periferia.btk.pte.hu/perif3/pappagnesklara3/pappagnesklara.htm

(2012. 01. 29)

Piaget, Jean – Inhelder, Barbel: Gyermeklélektan. Budapest, Osiris Kiadó 1999 [1966]

Pléh Csaba – Terestyéni Tamás: Jelentés és használat: A kommunikáció kutatása a

szemantika és pragmatika határán. In: Nyelv – Kommunikáció – Cselekvés (szerk.: Pléh Csaba

– Síklaki István – Terestyéni Tamás) Budapest, Osiris Kiadó 1997

Pompor Zoltán: A hétfejű szeretet. Budapest, Kiss József Kiadó 2008

Roh, Franz: Magic Realism: Postexpressionism. In: Magical Realism – Theory, History,

Community (szerk.:Zamora, Lois Parkonson – Faris, Wendy B.) Durham, Duke University

Press 1995 [1925]

Saussure, Ferdinand de: Bevezetés az általános nyelvészetbe. Budapest, MTA

Nyelvtudományi Intézet 1997 [1978]

S. Varga Pál: A valóság mint nyelvi konstrukció. 2011

http://mta.hu/data/cikk/11/72/71/cikk_117271/SVargaP_szekfoglalo.pdf

(2012. 01. 29)

Szathmári István: A stíluselemzés elmélete és gyakorlata. Székesfehérvár, Kodolányi János

Főiskola 2002

Szerdahelyi István: Műfajelmélet mindenkinek. Budapest, Akadémiai Kiadó 1997

30

Szilágyi N. Sándor: Hogyan teremtsünk világot? – Rávezetés a nyelvi világ vizsgálatára.

Kolozsvár, Erdélyi Tankönyvtanács 1997

Takács Boglárka: Nyelvbe zárt világűr. 2011

http://www.nyest.hu/hirek/nyelvbe-zart-vilagur

(2012. 01. 29)

Takács Szilvia: Szövegépítkezés a ráolvasó imádságokban. Magyar Nyelvőr 2003/1 92-98

Zamora, Lois Parkinson: Swords and silver rings. In: Companion to magical realims (szerk.:

Hart, Stephen M. – Ouyang, Wen-Chin) Woodbridge, Tamesis 2005

Források:

Lázár Ervin: Buddha szomorú. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó 1973

A novellák az alábbi linkeken is elérhetők:

Lázár Ervin: Stregovác.

http://www.szepi.hu/irodalom/lazar/buddha/buddha09.html

(2012. 01. 29)

Lázár Ervin: Szerelmes történet.

http://www.szepi.hu/irodalom/lazar/buddha/buddha19.html

(2012. 01. 29)

Lázár Ervin: Társasjáték.

http://www.szepi.hu/irodalom/lazar/buddha/buddha07.html

(2012. 01. 29)

31

7. Mellékletek – A mágikus realizmus képekben

1. ábra Nils von Dardel (1888–1943): Columbus’s egg (1924)

2. ábra Nils von Dardel (1888–1943): Ole Lukoje (1927)

3. ábra Henri Rousseau (1844–1910): Sleeping gypsy (1897)

32

4. ábra Henri Rousseau (1844–1910): Snake charmer (1907)

5. ábra Giorgio de Chirico (1888–1978): The enigma of the oracle (1910)

6. ábra Giorgio de Chirico (1888–1978): Melancholy and Mystery of a Street (1914)

33

7. ábra Otto Dix (1891–1969): Invalides de guerre jouant aux cartes (1920)

8. ábra Otto Dix (1891–1969): Prague Street (1920)