ASZENVEDELMES KERTÉSZ

ILLUSZTRÁLTA JOZEF ~APEKFORDfTOTTA MAYER JUDIT

A mű eredeti clme:Záhradnfküv rok

Ceskoslovenskyspisovatel, Praha, 1969

Szakmailag ellenőrizte Muraközy TamásSzerkeszterte Lelkes Lajos

~ Madách, Könyv-és Lapkiadó n. V., Bratislava, 1971IIIustrations © Alena Dostálová, 1971

Translation © Mayer Judit, 1971

Képszerkesztő Kop6cs Tibor. Műszaki szerkesztő Král PéternéA védőborító Szab6 Árpád munkája

Nyomta a Svomos! Könyvnyomda, Bratislava, könyvnyomássalSzerzői ívek száma 5,63 (4,00 szöveg + 1,63 illusztráció)

Kiad6i ívek száma 5,79!o 000 példány, SÚKK 293/1-1971

A kerttelepítésnek többféle-~módja is van. A legjobbmégis, ha az ember erre a munkára kertészt fogad.A kertész eljön, s elültet a földbe holmi pálcikákat,vesszőket, seprűket, amelyekről azt állítja, hogy juhar-fák, galagonyacserjék és orgonabokrok, magas törzsűés közepes törzsű gyümölcsfák és másfajta növények.Aztán nekilát a földnek, felássa, majd ledöngöli, salak-ból kerti utakat épít, imitt-amott bedugdos a földbeegy-két hervadt levelet, és kijelenti, hogy azok évelőnövények. A jövendő gyepágyat beveti fűmaggal, s köz-ben angol perjét, fehér tippant, ecsetpázsitot, taréjoscincort meg komócsint emleget. Azzal odább áll. Otthagyja a kertet olyan barnán és kopáran, mint amilyena világ teremtésének első napján lehetett, csak annyitköt az ember lelkére, hogy a földet minden áldott napgondosan öntözze, s ha majd kisarjadt a fű, hordassonhomokot az utakra. Hát jó.

••••• •••---.-".--- ..". """ """ fl'

"...,.,.. A'

r ~ '",.....,.."",-..~

~

r".../"

• - .,..ft:,,. •...• ;e.~.A

"" -....,......."""- - "'"

Az ember hajlandó azt hinni, hogy a kert öntözésegyerekjáték, kivált ha van hozzá tömlő. Hamarosankiderül, hogy a tömlő szerfelett alattomos és veszedelmesjószág, amíg valamennyire meg nem szelídítik. Össze-tekeredik, ugrál, felpattan, töméntelen vizet eresztmaga alá, s élvezett el dagonyázik a maga teremtetteiszapos pocsolyában. A következő percben pedig rávetimagát az öntözni szándékozó emberre, s rácsavarodika lábára. Rá kell taposni, de erre felágaskodik, s az em-ber dereka és nyaka köré fonódik. S miközben a sze-rencsétlen áldozat birkózik vele, mint valami tigris-kígyóval, a szörnyeteg felfelé fordítja sárgaréz pofáját,hatalmas sugárban zúdítja a vizet az ablakokra, s el-áztatj a a frissen felaggatott függönyöket. Erélyesennyakon kell csípni, s amennyire csak lehet, kinyújtani,erre a bestia a kíntól felbőszülve nem a száján permetezia vizet, hanem a felszállócsapból meg valahonnana teste közepe tájáról. Első ízben okvetlenül háromszemély szükséges hozzá, hogy valahogyan megfékezzék,de ezek valamennyien nyakig sárosan és csuromvizesenhagyják el a küzdőteret. Maga a kert pedig egy-kéthelyen ugyan csupa sár meg tócsa, de másutt cserepesa szárazságtól, és szomjasan epekedik vízért.

Ha az ember naponta öntöz, két hét elteltével ki-bújik a fű helyett a gyom. A természet egyik csodálatostitka: miért kel ki a legjobb fűmagból a legbujábbantenyésző, legbozontosabb gaz? Talán gyommagot kelle-ne vetni, hogy takaros, szép pázsit sarjadjon belőle?Három hét elteltével a gyepágyat sűrűn ellepi minden-féle szúrós gizgaz meg holmi kúszó vagy egy láb mélyengyökerező istencsapása. Ha ki akarjuk tépni, elszakadmindjárt a gyökérnyaknál, vagy a gyökérrel együtt ki-

rántunk egy jókora rögöt. Ez már egyszer így van:minél semmirekellőbb bitang, annál életrevalóbb.

Időközben v2J.ami titokzatos átlényegüléssel meg-változott a kerti utakra szórt salak: a világ legtapadó-sabb, legkenődőbb agyagos sara lett belőle.

De azért csak ki kell irtani a gyomot a gyepből:gyomlálsz, kertész, gyomlálsz, s lábad nyomán a jö-vendő gyep kopár barna földdé válik, olyanná, amilyenaz első napon volt a világ teremtésekor. Csak két-három.helyen bújik elő egy kis zöld penészféle, csak szinteleheletnyi, egészen gyér, piheszerű valami - semmikétség, ez a fű! Lábujjhegyen járkálsz körülötte, s el-hessegeted közeléből a verebeket, s míg folyvást a földremeregeted a két szemed, a köszméte- és a ribiszkebok-rokon, még mielőtt felocsúdnál, kihajtottak az első le-velek. Hiába, a tavaszt nem lehet szemmel tartani.

Kezded más szemmel nézni a dolgokat: ha esik,a kertet öntözi az eső, mondod. Süt a nap? Nem csakúgy süt ám, hanem. a kertedre süt. S ha leszállt az éj,annak örülsz, hogy a kerted pihen.

S egy nap majd arra ébredsz, hogy a kert zöld színbenpompázik, a magasra nőtt füvön ragyognak a harmat-cseppek, a rózsafák sűrű koronájából barnásvörösenkandikálnak ki a bimbók, a fák megöregedtek, terebé-lyesek és árnyasak lettek, dús lombkoronájuk hűvösébenkorhadás illata érzik. Már nem gondolsz vissza azokraa napokra, amikor a kert egy darab silány, kopár, barnaföld volt, nem gondolsz az első gyep bátortalanul sarjadópihéire, az első gyatra rügyfakadásra, annak az akkorcsupa föld kertnek, amely most már valóban kert,hajdani szegényes és megindító szépségére.i' Jó, jó, de most öntözzünk, gyomláljunk, és szedjük kia földből a követ.

A számos közkeletű elképzelés ellenére a kertész nemmagról terem, nem is hajtásból, hagymából, gumóból,levéldugványból fejlődik, hanem a tapasztalatok, a kör-nyezet és a -természeti vi.';zonyok alakítják ki. Gyerek-koromban ellenséges, sőt némileg kárörvendő érzésekfűztek apám kertjéhez, mert nem volt szabad az ágyá-sokra lépnem és éretlen gyümölcsöt szednem. Ilyen-formán lehetett ez Ádámmal is az édenkertben: tilosvolt az ágyásokon taposnia, és nem téphetett gyümöl-csöt a Tudás Fájáról, mivelhogy az még éretlen volt.Csakhogy Ádám - akárcsak mi, gyerekek - szakítottaz éretlen gyümölcsből, s emiatt kiűzetett a Paradicsom-ból. Azóta is éretlen, és mindörökre éretlen marada Tudás Fájának gyümölcse.

Ifjúsága virágjában azt hiszi az ember, az a virág,amit a gomblyukában hord, vagy a leányoknak ajándé-koz. Nem tudja igazán felfogni, hogy a virág olyanvalami, ami áttelel, amit kapálnak, trágyáz nak, öntöz-nek, átültetnek, dugványoznak, nyesnek, kötöznek,gyomlálnak, tisztogatnak a gombáktóI, az elszáradtlevelektől, tetvektől és lisztharmattól. A fiatal emberpedig ahelyett, hogy menne felásni a kerti ágyásokat,lányok után futkos, kielégíti becsvágyát, habzsoljaaz élet gyümölcseit, amelyekben semmi érdeme. Ésegyáltalán teljesen destruktívan viselkedik. Bizonyosérettségre, hogy úgy mondjam, meglett korra van szük-ség ahhoz, hogy az emberből amatőr kertész lehessen.Persze, ezen kívül kert is kell hozzá. Rendszerint hiva-tásos kertész re bízzuk a művelést, s úgy képzeljük, hogymajd munka után kijárunk a kertbe, gyönyörködünka virágokban, és hallgatjuk a madarak csicsergését.De egy napon magunk ültetünk el egy növényt. ..Velem is így esett: egy kövirózsá t ültettem el. Sekkor

egy kis horzsoláson át, vagy az ég tudja, hogyan, tánegy csipetnyi föld került a testbe, s mérgezést vagygyulladást okozott? Röviden: az emberből lelkes ker-tész válik. Fogva marad a róka, ha csak a fél lába szorultis a csapdába. Néha meg a szomszédokfertőzik megaz embert kertészséggel. Látom például, milyen szépenvirít a szomszédban aszurokszegfű, s azt mondommagamban: A kutyfáját! Miért ne viríthatna nálam is?Még csak az kéne, hogy az enyém ne legyen szebb!E kezdeti tünetek után a kertész mind mélyebbresüllyed ebbe a hirtelen fellángolt, további sikerektőltáplált és további kudarcok fűtötte szenvedélybe. Fel-támad benne a gyűjtőszenvedély, s arra ösztökéli, hogyszinte ábécérendben - az Achilleától kezdve a zsályá-ig - mindent ültessen. Később kifejlődik bennea szenvedélyes specialista, s az addig beszámítható,józan ítéletű emberből fanatikus rózsakertész, esetlegesküdt georgínatermesztő lesz, vagy másféle rögeszmeszállja meg. Ismét mások a művészszenvedély áldoza-tául esnek, és szüntelenül átrendezgetik, változtatják,alakitják a kertjüket, komponálják aszineket, átesopor-tosítják a növényeket, és valami alkotó nyugtalanságtólűzve mindent összevissza cserélgetnek, ami a kertjükbenél és tenyészik. Senki azt ne higgye, hogy az igazi ker-tészkedés bukolikus, meditatív tevékenység. Csillapítha-tatlan szenvedély az is, mint minden, amibe egy komolyember belefog.

No most még elmondom, miről ismerni meg az igazikertészt. - Nézzen el egyszer hozzám - mondja -,szeretném megmutatni a kertemet. - Az ember el-megy, hogy kedvére tegyen, s ott találja a házigazdátvalahol a kertben, az évelő virágok közt motoz, de csaka hátsó része látszik. - Jövök már - szól hátra a válla

fölött -, csak még elü1tetem ezt itt, ni. - Sose zavar-tassa magát - nyugtat juk meg nyájasan. Egy idő múlvanyilván már elültette, amit akart, egyszóval feláll,összemaszatolja a látogató kezét, és vendégszeretettőlsugárzó arccal szól: - No, jöjjön, nézzen csak körül,kicsi ugyan a kert, de ... egy pillanat - szakítja magátfélbe, és lehajol az ágyás fölé, hogy kigyomláljon néhányszál füvet. - Jöjjön, mutatok egy Dianthus musalaet,az ám! Az ördögbe is, itt nem porhanyítottam mega talajt! - mondja, s legott elkezdi túmi a földet.Negyedóra múltán ismét felegyenesedik. - Igaz is _szólal meg -, azt a harangvirágot, a Campanulawilsonaet akartam megmutatni. Az a legszebb harang-virág, amit ... ejnye, oda kell kötöznöm ezt a Delphi-niumot. - Mikor ezzel is elkészült, észbe kap: - Te-ringettét, ön ugye, azt az Erodiumot szeretné látni.Máris - dünnyőgi -, csak még átrakom ezt az Astert,itt nincs elég helye szegénynek. - S a látogató lábujj-hegyen eloson, otthagyván a kertészt hátsó felével fel-felé az évelő virágai közt.

Mikor újra találkoznak, így szól a kertész: - E 1kell jön n i e hozzám, egy Pemet rózsatövem virág-zik, hát olyat még nem látott! Eljön, ugye? De bizto-san ám!

Jól van, menjünk el hát hozzá, nézzük meg, hogyantelik az efféle megszállottak esztendeje.

A kertész januárban sem tétIenkedhet - mondjáka kertészeti kézikönyvek. Bizonyára így igaz, mertjanuárban a kertész főként az időjárással bajlódik,de még inkább aggodalmaskodik. Az időjárással olyanfurán áll a dolog. Mindig van vele valami baj. Az idő-járás állandóan rakoncátIankodik, túloz, hol az egyik,hol a masik végletbe esik. A hőmérséklet soha nemegyezik a százéves átlaggal: vagy öt fokkal alatta, vagyöt fokkal fölötte van. A csapadék vagy tíz milliméterrelmeghaladja a normálisat, vagy hússzal alatta marad;ha nincs túlságos szára4ság, akkor biztosan túlon túlsok a nedvesség.

Azoknak, akiknek egyébként semmi közük hozzá,ezer okuk van az időjárást szidni. Hát még a kertész-nek! Kevés hó esett? Teljes joggal dohog, hogy azsehová nem elég. Sok a hó? Attól tart, hogy súlya alattletörnek a fenyők gyönge ágai. Ha nincs hó, a pusztítószáraz fagyok miatt siránkozik, olvadás jön, akkora hirtelen nekivaduló bolond szeleket átkozza. Ezeknek

, az a gyalázatos szokásuk, hogy elhordják a fenyőgallyatmeg a kert egyéb takaró anyagát, és tán még arra isképesek - a mennykő üssön beléjük -, hogy derékbatörjenek egy-két csemetefát. Ha januárban netán kisüta nap, a kertész a fejét fogja: a fás szárúakban idő előttmegindul a nedvkeringés ! Ha esik, az alpesi növényeiértreszket, ha nincs eső, bánatosan gondol a rododendro-nokra. Pedig nem is olyan nehéz a kertész kedvéretenni: megelégszik ő azzal, ha egész január folyamánnulla egész kilenc tized fok a hőmérséklet a fagypontalatt, százhuszonhét milliméter vastag a hóréteg (de

porhanyós és lehetőleg friss legyen a hó!), és az égboltfel?ős, szél egyáltalán nem fúj, de ha mégis, akkor leg-fölJebb enyhe nyugati szelek járnak - így aztán mindena legnagyobb rendben lesz. De hát épp itt a bökkenő:miránk, kertészekre a kutya se hallgat, senki tőlünkmeg nem kérdi, hogy s mint lenne jó. Olyan is aztánez a világ!

A kertész akkor a legboldogtalanabb, amikor beállnaka száraz fagyok. A föld csontkeménnyé válik, naprólnapra, éjszakáról éjszakára egyre mélyebben járja áta fagy. A kertész arra gondol, hogy a gyökerek meg-fagynak a dermedt, halott, kőkemény földben, a vesszők-

be, gallyakba mélyen belemar a jéghideg száraz szél,és a rügyek, amelyekbe a növény ősszel belerejtetteminden kincsét, vacogva dideregnek. Ha tudná, hogysegít vele, a saját kabátjába öltöztetné a magyalbokrot,a borókára meg ráhúzná a nadrágját. És a többi?Kedves pontusi azáleám, neked az ingemet is odaadom,téged, tűzeső, akalapommal takarlak be, számodra,szépecske, már csak a harisnyám marad, érd be vele,szépen kérlek.

Van néhány -ravasz módszer, amivel kifoghatunkaz időjáráson, s elérhetjük a változását. Például amintelhatározom, hogy a legmelegebb holmimba öltözöm,rendszerint felmelegszik az idő. Ugyancsak beáll az ol-vadás, ha néhány jó barát megbeszéli, hogy sízni megya hegyekbe. Vagy valaki cikket ir az újságba, s abban

a kegyetlen fagyról, a hidegtől kicsípett pirospozsgásarcokról, a korcsolyapályák táncos forgatagáról és ha-sonló jelenségekről számol be. Egészen biztosra vehető,hogy mihelyt a cikket kiszedték a nyomdában, rögtönbeáll az olvadás, úgyhogy az emberek akkor olvassák

. 'amikor már langyos eső csordogál, s a hőmérő nullafölött nyolc fokot mutat. Az olvasó persze azt mondja,hogy az újság tele van hazugsággal és ámítással, hagyja-nak hát neki békét az újságokkal. Ezzel szemben a ká·romkodás, siránkozás, átkozódás, perlekedés, fogvacog-ta tás és holmi fohászkodások nincsenek az időjárásrasemmiféle hatással.

a pórsáfrány, a medveköröm, vagyis akánt és még jónéhány más, tüskés, szárnyasan szeldelt, fogas, tenyere-sen karéj os, hasogatott vagy kacúros levelű növény.Néha olyanok a jégvirágok, mint a páfrány vagya pálma levele, máskor mint a borókaág, de igaziviráguk nincsen.

Tehát: "a kertész januárban sem tétlenkedhet" ,amint - nyilván vigasztalásul - a kertészeti kéziköny-vek állítják. Elsősorban úgymond a talajt lehet művelni,mert a fagy megporhanyítja. így hát a kertész mindjárt

Ami a januári vegetációt illeti, legismertebbek belőleaz 'úgynevezett jégvirágok. Elszaporodásuk feltétele,hogy a szoba levegője legalább valamennyire páráslegyen, mert ha a levegő teljesen száraz, akkor az ablak-üvegen egy árva fenyőgallyat sem lehet kinevelni,nemhogy virágokat. Azonkívül az is szükséges, hogyaz ablak egy helyen tökéletlenül záródjék; azon az olda-lon, amerről a szél fúj, ott teremnek aztán a jégvirágok.Inkább a szegényember ablakát díszítik, mint a gazda-gét, mert a gazdagok ablakai általában jobban zárnak.

Botanikailag a jégvirágokat az jellemzi, hogy való-jában nem virágok, hanem csak levelek, szirmok. Ha-sonlitanak az endívia salátához, a petrezselyemhez,a zellerlevélhez, továbbá a Cynarocephalae, Cardua-ceae, Dipsaceae, Acanthaceae, Umbelliferae és egyebekcsaládjába tartozó különféle bogáncsokhoz. Összeha-sonlitásukra az alábbi fajok alkalmasak: a szamár-bogáncs, a bábakalács, az aszat, az ördögszekér,a szamárkenyér, a közönséges bogáncs, a mácsonya,

újév napján kivonul a kertjébe, hogy megműveljea földet. Ásóval rugaszkodik neki, s hosszas erőlködésután sikerül az ásót beletörnie a gyémántkemény földbe.Kapával próbálkozik, s ha elég kitartó, bizonyosanketté töri a kapanyelet. Csákányt ragad, s legalábbannyit elér, hogy kifordítja a földből az ősszel elültetetttulipánhagymákat. Az egyetlen célravezető mód az vol-na, ha vésővel és kalapáccsal dolgozná meg a földet,de hát ez nagyon lassú eljárás, s az ember hamar beleun.Talán dinamittal is lehetne porhanyítani, lazítani a ta-lajt, csakhogy a kertésznek általában nincs dinamit ja.Mit tehetünk hát? Bízzuk a dolgot az olvadásra.

Lám, megjön az olvadás is! A kertész kivonul kert-jébe, hogy megművelje a földet. Percek múlva haza isviheti, mert a felszínén megereszkedett talaj minda cipőjére tapadt. De a kertész sugárzó arccal állítja,hogy már nyiladozik a föld. Addig nem tehet egyebet,mint hogy "előkészítő munkákat végez a következőidényre" . "A pincében száraz helyen készíts virágcse-répbe való földet gondosan elkevert lombföldből, kom-posztból, érett marhatrágyából és egy kevés homok-ból." Remek! Csakhogy a pincében koksz meg szénvan! Az asszonynépség mindenhova odatelepszik a magaostoba háztartási szükségleteivel! De talán a hálószo-bában akadna hely egy takaros kis kupac humuszszámára ...

"Használjuk ki a telet a pergola, a lugas javítására."Nagyon helyes, de hát történetesen nincs sem pergalám,sem lugasom. ,,] anuárban is lehet gyeptéglát lerakni."Csak hát volna hol, talán a padláson vagy az előszo-bában? "Ügyeljünk főként a növényház hőmérsékle-tére. " Hát én szívesen ügyelnék, de ha egyszer nincs

., é h' m' Ezekkel a kertészeti kézikönyvekkelnoV ny aza .igazán nem sokra megy az ember. .

így hát: várunk, várunk! Magasságos é~, mlcs~da

h ' ho'nap is ez aJ'anuár! Csak már februar lenne ....o~w . kb?Hát lehet februárban valamit kezdem ~ ert en.Persze hogy, sőt már akár márciusb~n IS.

S közben anélkül, hogy a kertész sejtené, v~gy ho~valami érdeme volna benne, kibújtak a földboi az elso

hóvirágok.

Van, aki azt mondja, hogy faszenet kell hozzá keverni,mások ezt ellenzik. Akadnak, akik egy kis sárga homokotjavasolnak, mert azt mondják, abban vas van, de másokóva intenek ettől, épp azon egyszerű oknál fogva, hogyállítólag vasat tartalmaz. Ismét mások a tiszta folyamihomokot ajánlgatják, megint mások kizárólag a tőzegetvagy csakis a fűrészport. Egyszóval a kerti magvaktalajának előkészítése igen-igen titokzatos dolog, sőtvarázslattal egybekötött szertartás. Mit kell a földhözkeverni? Márványport (de honnan szedjem?), három-éves tehéntrágyát (csak biztosan tudnám, hogy a tehénlegyen-e hároméves, vagy a trágyát kell-e három évigérlelni), egy csipetnyi friss vakondtúrást, ócska vályog-tégla porrá zú·zott törmelékét, elbai homokot (semmi-képpen sem moldvait), hároméves melegágyi földets talán még egy kis aranypáfrányból lett humuszt,aztán egy marék rögöt akasztott szűzleány sírjáról.Mindezt gondosan elkeverjük (a kertészeti szakkönyveknem mondják meg, hogy újholdkor-e vagy holdtöltekor,szent Fülöp vagy szent Jakab éjszakáján), s mikor ezta titokzatos földet beleszórjuk a virágcserepekbe (ame-lyeket előzőleg jól kiáztattunk három évig napon állottvízben, és az aljukra kifőzött cserépdarabot meg egydarabka faszenet teszünk - amit viszont más szerzőképpenséggel nem helyeselnek), szóval amikor mindeztelvégeztük, szem előtt tartva vagy száz homlokegyenestellenkező utasítást, ami persze eléggé megnehezíti ezta szertartást, hozzáláthatunk a dolog lényegéhez, már-mint a magvak elvetéséhez.

Ami a magvakat illeti: van, amelyik a tubákhoz ha-

sonlít, akad, amelyik olyan, mint a halvány, l~nszínűke és ismét mások fényes, feketésbarna labatlanser , .

bolháknak látszanak. Némelyik mag lapos, mmt ~zérme, a másik gömbölydeden duzzadt, a harmadIkékony mint a tű. Vannak szárnyas, tüskés, bolyhos,

v , . ó 'csupasz és szőrös magvak, a~orák, ~mt, a cs tany,és pirinyók, mint a napsugarban tancolo ~orsze~.Tanúsíthatom, hogy minden faj más, és mmdegYIkcsodálatos; az élet bonyolult. Ebből a bóbitás szörnye-tegből alacsony növésű, száraz bogánc~ bújik elő,amabból a pirinyó sárgás serkéből pedIg hatalmas,kövér köldökfű. Mit tehetek? Egyszerűen hihetetlen!

Na jó. Elvetettük a magot? Beállítottuk langyos vízbea virágcserepeket, sletakartuk üveglappal? Eltakartuka napfény elől az ablakot, és jól bezá:tu~, ~ogy a szo;bában előálljon a negyvenfokos melegagYI homerséklet.Jól van, most kezdődik minden palántanevelő nag~-nagy, lázas tevékenysége, tudniillik a várakozás. ~ ereJ-tékben fürödve kabát mellény nélkül, lélegzet-vIssza-

, , kifojtva hajol a cserepei fölé, s szinte a tekintetével húzzaa csírahajtásokat a földből. .

Az első nap: nem mutatkozik semmi. A palántanev:l~éjjel álmatlanul hánykolódik az ágyán, nem gYOZIkivárni a reggelt. . .

A második napon a titokzatos föld felszínén megJe.le-nik' egy penészcsomócska. A· palántanevelő örvendezIk:ez az élet első jele!

Harmadnap előbújik egy hosszú fehér cérnaszál,s nő rriintha csak húznák. A palántanevelő csaknem, .hangosan ujjong, hogy itt van, ez az, s mmt a szemefényét óvja az első palántáját.

A negyedik napon, amikor a hajtás már elképesztőhosszúságúra nyúlt, aggodalom fogja el a palántane-

velőt, hogy hátha nem is hajtás az, hanem gyom. Ha-marosan kiderül, hogy az aggodalom nem alaptalan.Az a bizonyos hosszú, vékony valami, ami elsőnek nő kia virágcserépből, mindig gyom. Ez már alighanema természet törvénye.

Nos hát, úgy a nyolcadik napon, de néha még ké-sőbben, egy rejtélyes óvatIan pillanatban (mert azt mégsoha senki meg nem leste) egyszerre csak szép csendesenmegnyílik a' föld, és megjelenik az első csírahajtás.Mindig azt hittem, hogy a növény a magból lefelé nő,mint a gyökér, vagy felfelé, mint a burgonyaszár. Ki-jelentem, hogy ez nem így van. Csaknem mindennövény a maggal nő felfele, úgy emelve fején a magot,mint egy süveget. Képzeljük csak el, hogy a gyermek nő,növekszik, s közben a fején hordozza az anyját! Ez a ter-mészet csodája. S erre az atIétamutatványra csaknemminden csíra képes. Emeli a magot, egyre merészebblendülettel, míg aztán egy napon csak úgy elengedi,vagy lerázza. S akkor ott áll csupaszon, gyámoltalanul,köpcösen vagy véznán, s felül két kis mulatságos levelevan, s e közt a két levél közt látszik valami ...

Hogy mi, azt még nem mondom meg, ott még nemtartunk. Csak két kis levél egy halavány száron, de azvalami csodálatos, mennyi változata van, minden kisnövényen más. Mit is akartam mondani? Tudom már,semmit, vagyis hát csak azt, hogy az élet jóval bonyo-lultabb, mint képzeljük.

Februárban a kertész folytatja a januári munkákat,nevezetesen annyiban, hogy főként az időjárással fog-lalatoskodik. Mert ha nem tudnák, a február veszedel-mes időszak : a kertészt száraz faggyal, napsütéssel,nedvességgel, szárazsággal, szelekkel fenyegeti. Ez a leg-rövidebb hónap. Ez a vakarcs a hónapok sorában,ez a koraszülött szökőhónap egy cseppet sem megbíz-ható, s szeszélyekben, alattomosságban túltesz vala-

---____ o

-------..

.;

mennyi hónapon;jó lesz vele vigyázni! Napközben elő-csalogatja a fák, cserjék rügyeit, éjjel meg elperzseliőket, egyik kezével cirógat, a másikkal borsot töraz orrunk alá. A jó ég tudja, miért kell szökőévben aztaz egy napot éppen ehhez a szeszélyes, nyavalyás,alamuszi, satnya, torzszülött hónaphoz toldani! Szökő-évben a gyönyörű májust illenék egy nappal meghosz-szabbítani, hogy harminckét napból álljon, úgy ám.Micsoda méltánytalan eljárás ez velünk, kertészekkel?

További idénymunka februárban, hogy keressüka tavasz első jeleit. A kertész nem sokat ad az első bo-gárra vagy pillangóra, ezek megjelenésével csak az újsá-gok szerint kezdődik a tavasz. Először is a kertész-egyáltalán nem lelkesedik holmi bogarakért, másodszoraz első lepke rendszerint a tavalyról visszamaradt

utolsó. A tavasznak igazi első jelei, amelyek utána kertész áhítozik, sokkal csalhatatlanabbak. Ezek a kö-vetkezők:

1. A krókuszok, amelyek duzzadó, zömök csúcsaelőbújik a fű közül; egy szép napon felrepednek (mégsoha senkinek nem sikerült kilesnie ezt a pillanatot),és csodálatosan szép zöld levelekből egy kis pamacsotnövesztenek. Ez a tavasz első jele.

Továbbá:2. a kertészeti árjegyzékek, amelyeket a postás hoz.

A kertész ugyan fejből tudja már az egészet (mint a~o?yaz Iliász a Ménin aeide, thea ... szavakkal kezdodIk,

ezek az árjegyzékek az Acaena, Acantholimon, Acan-thus, Achillea, Aconitum, Adenophora, Adonis stb.szavakkal kezdődnek; ezt minden kertész úgy fújja,mint az egyszeregyet), mégis figyelmesen átböngésziaz Acaenától a Wahlenbergiáig vagy a Yuccáig,s közben kemény lelki tusát vív: mit is rendeljen még?

3. A tavasz további hírnöke a hóvirág. Először apróhalványzöld dárdák állnak ki a földből, aztán ezek kétkövér sziklevélre hasadnak, s már ott is a növény.Néha már február elején kihajt, s mondhatom, sema győzelmi pálma, sem a Tudás Fája, sem a dicsőségborostyánja nem lehet szebb, mint a halványzöldszáron csüngő finom fehér kis szirmok, amint imbolyog-nak a nyirkos szélben.

4. A szomszédok szintén a tavasz csalhatatlan hír-nökei. Mihelyt ásóval, kapával, ollóval, rafiával, gyü-mölcsfakátránnyal és mindenféle műtrágyával felsze-relve kivonulnak a kertbe, a tapasztalt kertész mártudja, hogy közeledik a tavasz. Felhúzza az ócskanadrágját, és maga is kiballag ásóval-kapával a kertbe,hogy a szomszédok is megtudják, közeledik a tavasz,s a kerítésen át közöljék egymással az örvendetes újságqt.

Nyiladozik a föld, de még nincsen zöld hajtás; a földmég csak kopár, várakozó anyag. Ilyenkor még csaka trágyázás, ásás, rigolozás, azaz talajforgatás, no mega talajlazítás és -keverés ideje érkezett el. Közbena kertész rájön, hogy a földje túlságosan nehéz, kötöttvagy éppenséggel nagyon is homokos, esetleg túlságosansavanyú vagy igen száraz; egyszóval szenvedélyes vágyfogja el, hogy javítsa a talajt. Tudni kell, hogya talaj-javításnak százféle eszköze van, de a boldogtalankertész rendszerint egyikhez sem jut hozzá. Városonugyanis egy kissé körülményes, hogy az ember otthon

a háznál tartson galamb trágyát, bükkfalombot, érettmarhatrágyát, lehullott vakolatot, korhadt tő;t:eget,megülepedett gyepszintföldet, elmállott vakondtúrást,erdei humuszt, folyami homokot, mórföldet, halastaviiszapot, hangaföldet, faszenet, fahamut, őrölt csontot,szarulisztet, állott trágyalevet, lótrágyát, meszet, tőzeg-mohát, fatönkkorhadékot s más egyéb tápláló, talaj-porhanyító áldást, nem is beszélve a vagy húszfélenitrogénes, foszfátos, magnéziumos és más műtrágyáról.

Vannak persze pillanatok, hogy a kertész szeretnefoglalkozni mindezekkel a nemesítő anyagokkal, adalé-kokkal, trágyákkal, szívesen komposztálná, kavarná,

--op.- ""c:

" I ..•••••

forgatná valamennyit, sajnos azonban akkor nem ma-radn~ a kertjében hely a növényeknek. Ezért hát leg-alább úgy javítja a talajt, ahogy tudja: összeszediotthon a tojáshéjat, elégeti az ebédről maradt csontot,gyűjti a lenyírt körmét, kisepri a kéményből a kormot,kikotorja a mosogatóból az edénysikáló homokot,az utcán botra szúrja a szép kövér lócitromot, s mindeztgondosan bedolgozza kertje földjébe, mert a felsoroltakmind talajlazító, meIeget fejlesztő, növénytápláló anya-gok. Egyáltalán kétféle anyag van a világon: ami jóa földnek, és ami nem jó neki. A gyáva szemérem meg-akadályozza a kertészt abban, hogy összegyűjtse azutcán, amit a lovak elhullattak, de ahányszor megláta kövezeten egy takaros rakás ganéjt, legalább fel-sóhajt, hogy micsoda lelketlen pazarlás folyik az isten-áldásával.

És ha az ember úgy elképzel egy jókora trágyadombot,ahogy ott áll a parasztporta udvarán!... Tudom, tu-dom, mindenféle porok kaphatók bádogdobozban, meg-vehetünk mindent, ami eszünkbe jut, mindenféle sót,kivonatot, salakot, lisztet, beolthatjuk a földet bakté-riumokkal, művelhetjük fehér köpenyben, mint egyegyetemi tanársegéd vagy gyógyszertári laboráns. Eztmind megtehetjük, de ha úgy elképzeljük azt a szép,barna, zsíros trágyadombot, amint ott terpeszkedika parasztudvarban ...

De virítanak már a hóvirágok, kinyíltak a Hama-melis sárga csillagai, s a hunyoron kövéren duzzadnaka bimbók. S ha gondosan körülnézünk (lélegzet-vissza-fojtva persze!), csaknem mindenütt és mindenen bimbót,rügyet találunk. Ezernyi apró lüktetésselárad a talajbólaz élet. Mi, k~rtészek, most már meg nem állunk,indulunk az új virágzás elé.

Amíg csak távoli és felületes szemlélőként néztem a készművet, mármint a kertet, addig a kertészeket külön-legesen finom, költői lelkületű embereknek tartottam ,akik madárdalt hallgatva virágillatot termesztenek.Most, hogy közelebbről szemlélem a dolgaikat, rá-jövök, hogy az igazi kertész nem virágot nevel, hanema talajt, a földet ápolja. Beássa magát a földbe, s mindazta látványt, ami fölötte van, átengedi nekünk, henyélőmihasznáknak. A földbe merülve él. A komposztra-kásban állít magának emlékművet. Az édenkertbelépve mámorosan szippantana egyet a levegőből, mond-ván: Ist~nemre, ez aztán a humusz! Úgy hiszem, el isfelejtene gyümölcsöt szakítani aJó és Gonosz TudásánakFájáról, inkább azon mesterkednék, hogyan csenhetne

száj is van rajta, alkalmas a pipa elhelyezésére. De a hát,a gerinc marad merev! Mert a kertész hiába próbáljakellőképpen meghajlítani. Lám, a földi gilisztánaknincsen gerince! Sajátos jelenség, hogy a kertész "felsővége" rendszerint az ülepe, keze-lába szétterpesztve,feje valahol a két térde közt - akár a legelésző kanca!Egyáltalán nem az az ember, aki sokért nem adná,ha csak egyarasznyival magasabb lehetne, éppenellenkezőleg: félbehajtja a testét, guggol, s mindenmódon kurtítja a termetét, magassága, amint látjuk is,ritkán haladja meg az egy métert.

A talajművelés egyfelől az ásás, kapálás, forgatás,gereblyézés, porhanyítás, egyengetés, simítás és bakhá-talás műveletéből, másfelől mindenféle adalékanyagokhasználatából áll. Nincs az a puding, amelynek elkészí-tése bonyolultabb a kertészeti föld elkészítésénél. Ha jólmegjegyeztem, a kertészeti földbe ganéjt, trágyát,guanót, lombföldet, gyepszintföldet, termő feltalajt,

" ' I-O,/ f

el a Teremtőtől legalább egy talicskára való paradicsomiföldet. Vagy észrevenné, hogya Jó és Gonosz TudásánakFája körül a föld nincsen szépen kitányérozva, s mindjártelkezdene a földdel bajlódni, azt sem tudván, mi csünga feje fölött. - Ádám, hol vagy? - szólítaná a Te-remtő. - Mindjárt - vetn é oda a kertész félvállról-,most nem érek rá. - S tovább munkálkodnék a fáktányérozásán.

Ha a kertészember a világ kezdete óta természeteskiválasztással jött volna létre, bizonyára gerinctelenlénnyé fejlődik. Mert mire való a kertész gerince? Csakarra, hogy időnként kiegyenesítse, mondván: juj, de fája hátam! Ami a lábát illeti, többféleképpen használható:guggolhat, térdelhet vele, maga alá igazíthatja, sőt fel-húzhatja a vállához is. Az ujjak jók ültetőfa helyettkis gödrök mélyítéséhez, a tenyerével elmorzsolhatjaa rögöket, vagy megfelellapogatónak is. A fej, minthogy

holta után nem virágillattóI mámoros pillangó, hanema termőföld minden titokzatos, nitrogéndús és gyökérátszőtte gyönyörében dúskáló giliszta lesz.

Tavasszal a kertészeket ellenállhatatlan csábítás vonz-za a kertjükbe. Alig teszik le a kanalat, már az ágyásokközt motoszkálnak, hátsó felüket a bűbájos kék ég felé

.emelve. Ujjaik közt elmorzsolnak egy-egy meleg rögöt,aztán közelebb dugnak a gyökerekhez egy darabkakincset érő tavalyi érett trágyát, egy kicsit arrább kitépika gyomot, emitt meg felszednek egypár követ. Mosta szamóca körül borzolgatják a talajfelszínt, a következőpercben már a salátapalánták fölött görnyedeznek,orruk szinte a földet túrja, és szerelmesen csiklandozzaa gyökerek finom szálú gubancát. így élvezik a tavaszt,görnyedő hátuk felett járja a nap a maga útját, felhőkúsznak a kék égbolton, és párzanak az ég madarai.Már duzzadnak a cseresznyefa rügyei, bájos-gyengédenbontakoznak a zsenge szirmok, a feketerigók bolondul

homokot, szalmát, meszet, kainitot, Thomas-salakot,gyermek tápszert, salétromot, szaruanyagot, foszfátokat,madárürüléket, hamut, tőzeget, komposztot, vizet, sört,pipamocskot, gyufaszálat, döglött macskát és még sokmás anyagot tesznek. Ezt a sok mindent szüntelenülkavarjá:k, forgatják, "fűszerezik". Bizony, a kertész nemolyan ember, aki rózsát szagolgat, hanem olyan, akitaz a kényszerképzet üldöz, hogya talaj még egy kismeszet kíván, vagy hogy a talaj nehéz, kötött, és többhomok kellene beléje. A kertészkedés hovatovább tudo-mányos tevékenységgé fajul. Ma már a szép lány neménekelhetné csak úgy bolondjában, hogy "Kiskertembenkinyílott a gyöngyvirág ... " Inkább arról kellene da-lolnia, hogy a kiskertben rövidre szecskázott szalmávalgondosan elkevert salétromot és bükkfahamut szórt el.A gyöngyvirág, a rózsa meg efféle úgyszólván csaka dilettánsoknak való, a kertész öröme-boldogságamélyebben, a föld méhében gyökerezik. A kertészből

rikoltoznak, s akkor az igazi kertész felegyenesedik, meg-ropogtat ja a derekát, és elmélázva mondja: Összelezt itt jól megtrágyázom, s keverek hozzá egy kishomokot.

De aztán eljön az ideje, hogy a kertész kihúzza magát,és teljes magasságában mutatkozzék: délutáni óra ez,amikor a kertet az öntözés szentségében részesíti.Olyankor egyenesen áll, szinte fenségesen, s irányítjaa vízsugarat a tömlő szájából. A víz ezüstösen csillogózuhataga suhog a levegőben, a porhanyós földből párás-nedves illat árad, minden levél buja zöld, s úgy fénylika boldog örömtől, hogy az ember megenné. így,mára elég is lesz, suttogja boldogan a kertész, de nema fakadó rügyektől habosan fehérlő cseresznyefára,nem a pirosló ribiszkebokorra gondol, hanem a barnarögre.

S alkonyatkor szerfelett elégedetten mondja: Maaztán eleget dolgoztam !

Ha a valóságnak és az ősi tapasztalatoknak megfelelőenóhajtjuk leírni a kertész márciusát, akkor elsősorban isgondosan meg kell külö~böztetnünk két dolgot: a) mia dolga a kertésznek, és mi mindent szeretne elvégezni;b) mit tesz a valóságban, mivelhogy nem tehet többet.

a) Hogy buzgón, szorgosan tevékenykedni akar,az magától értetődik. Szeretné elhord ani a fenyő-gallyat és kitakarni a növényeket, szeretne ásni, trá-gyázni, rigolozni, kapálni, szeretné forgatni, lazítania talajt, szeretne gereblyézni, egyengetni, öntözni,szaporítani, dugványozni, ültetni, áttűzdelni, kötözni,permetezni, műtrágyázni, gyomlálni, magot vetni,tisztogatni, metszeni, verebeket és feketerigókat hesse-getni. Szeretné szagolgatni a földet, az ujjával kikapar-gatni a földből a hajtásokat, ujjongva ünnepelni a nyílóhóvirágot, letörölni a verejtékét, megropogtatni a de-rekát, szeretne, farkasétvággyal enni, mohón oltania szomját, az ásóval aludni térni, hajnalban· kelnia pacsirtával, magasztalni a napot és az égi harmatot.Szeretné tapogatni a kemény rügye ket, kérgesre-hólya-gosra törni a tenyerét a szerszám nyelével, egyszóvalszeretne tavaszi vidáman, szilajon, kertész módra élni.

b) Ehelyett viszont csak szitkozódik, mert a talajmég mindig vagy már megint fagyos, odahaza tombol,mint ketrecbe zárt oroszlán. Amikor a kertet újrabelepi a hó, náthásan gubbaszt a kandalló mellett,fogorvoshoz kénytelen járni, tárgyalása van a bíróságon,látogatóba érkezik hozzá a nénikéje, dédunokája vagyaz ördög öreganyja. Egyik napja a másik után megyveszendőbe, mert - mintha csak megbabonázták

volna - épp most márciusban szakad rá csőstü1a gond,baj, kellemetlenség, százféle sorscsapás. Márpedig tud-nunk kell: "a március a legserényebb kerti munka hó-napja, ilyenkor készítjük elő a kertet a tavasz érkez-tére" .

Bizony. az ember csak mint kertész tudja méltányolniaz efféle, kissé elkoptatott frázisokat, mint a "kegyetlenhideg", a "zord északi szél", a "pusztító fagy" s a ha-sonló költői szitkokat, sőt jómaga még ezeknél isköltőibb kifejezésekkel él, mondván, hogy az idei télvalóságos istencsapása, szörnyűséges tél, fene egy tél,átkozott, gonosz, ördöngös tél, s a költőktől eltérőennemcsak az északi szelet szidalmazza, hanem a dühöskeleti szeleket is, és kevésbé átkozza a havas esőt, mintaz orvul támadó, alattomos száraz fagyokat. Kedveliaz ilyenforma képletes kifejezéseket, mint például:"a tél keményen ellenáll a tavasz támadásának",és szerfölött megalázónak érzi, hogy ebben a harcbansemmiKéppen sem nyújthat segítséget a zsarnok tél

, \ ~( \ \ I

"

leveréséhez és eltiprásához. Ha kapával vagy ásóval,puskával vagy alabárddal támadhatna a télre, fegyvertragadna, és bősz csatakiáltással vonulna harcba. Ámcsak annyit tehet, hogy minden áldott este lesi a rádiónála Meteorológiai Intézet hadihelyzet-jelentését, és ádázulszidja a Skandinávia fölötti magas légnyomású területetvagy az Izland fölött kavargó alacsony nyomás okoztalégköri zavarokat. Mert hát mi, kertészek, tudjuk,honnan fúj a szél.

Nekünk, kertészeknek, különösen megszívlelendőka népi időjóslás bölcsességei. Mi hiszünk Jégtörő Má-

tyásban, s ha Mátyás nem törte meg a jeget, várjuk,hogy "Sándor, József, Benedek - zsákban hozzaa meleget", tudjuk, hogy "márciusban még foga vanaz időnek", hiszünk a fagyosszentekben, a tavaszinapéjegyenlőségben, abban, hogya Medárd-napi esőnegyvennapi esŐsidőt hoz, és hisszük még sok hasonlóidőjárási regula igazát, amelyekből kiderül, hogy az em-bernek a világ kezdete óta rosszak a tapasztalataiaz időjárásról. Az sem volna csoda, ha efféle szólás-mondások is elterjedtek volna: "május elseje, hóolvadásideje", vagy: "Szent György napján szokott dolog,hogy megfagy a füled, orrod", avagy: "Péter-Pálkorjól teszed, ha bundádat felveszed", továbbá: "Istvánkirály ünnepénjárkálhatsz a tó jegén", és végül: "SzentMihálykor az egyik tél végződik, a másik meg kezdődik".Egyszóval a népi időjóslatok nagyobbára kedvezőtlenés nem valami örvendetes dolgokat ígérnek. Épp ezértaz emberi nem csodálatos és törhetetlen optimizmusá-nak nincs fényesebb bizonyítéka, mint a kertészeklétezése, a kertészeké, akik az időjárás megszolgáltrossz hírével dacolva minden évben újra várják a ta-vaszt és lelkesen nekilátnak a tavaszi munkának.,

szer vagy hatvan éve lehet annak, József-napkorszá~káztunk." Röviden: az ő vallomásaikból is az kö-vetkezik, hogy a mi éghajlatunk alatt időjárás dolgábanzabolátlan önkény uralkodik, és ezellen mit sem lehettenni.

így van! Mit sem lehet tenni. Március közepén tar-tunk, s a kert fagyos földjét még hó takarja. Isten legyenirgalmas a kertészek szegény növényeihez. ,

Nem tudom a titkát, miről ismerik meg egymasta kertészek, szagról-e, jelszó szerint-e vagy valamely

Aki kertésznek csapott fel, szívesen felkeresi a régvoltidők tanúit. Ezek általában idősebb és egy kissé fele-dékeny emberek, akik minden tavasszal váltig bizony-gatják, hogy ilyen tavaszt még meg nem értek. Ha hűvösvan, kijelentik, hogy ilyen hideg tavaszra nem is emlé-keznek. "Egyszer, vagy hatvan éve lehet annak, tudja,akkor olyan nagy meleg volt, hogy Gyertyaszentelőnapján már virított az ibolya." Viszont, ha egy kicsitmelegebb az idő, a régvolt idők tanúi azt bizonygatják,hogy ilyen meleg tavaszra nem is emlékeznek. "Egy-

látszat, hogy két szmokingos férfi társalog egymássala színházi folyosón, a mélyebb és igazabb valóság az,hogy két kertész áll ott ásóval vagy öntözőkannávala kezében.

Akinek megáll az oraja, széjjelszedi, aztán elvisziaz óráshoz. Akinek elakad az autója, felemeli a motor-fedőt, belepiszkál amotorházba, s végül hívat egyszerelőt. Mindennel a világon lehet valahogy boldogul-ni, mindent lehet igazgatni és reformálni, de az időjárásellen semmit sem lehet tenni. Nem segít semmi: a buz-galom, a nagyralátás, az újító szellem, a szemfülesség,az átkozódás egyként hatástalan; a bimbó kinyílik,a csíra kikel, amikor eljött az ideje, és betelt rajtaa törvény. Alázatosan tudomásul vesszük az embertehetetlenségét, megértjük, hogy minden bölcsességtámasza és talpköve a türelem.

S különben is, mi egyebet tehetnénk?

titkos jel alapján, de annyi bizonyos, hogy első látásrafelismerik egymást, akárhol akadnak is össze, mondjuka s~ínhá~ folyosóján, teadélutánon vagy egy fogorvosivároszobaban. Egymással váltott első szavaik az idő-járásra vonatkoznak ("Nem, uram, nem is emlékszemilyen tavaszra!"), aztán rátérnek a csapadék kérdésére,~e.szélnek a georgínákról, a műtrágyákról, egy hollandlIlIomról ("Az ördögbe is! Nem jut eszembe a neve ...No, mindegy, majd adok belőle hagymát."), a szamó-dról, az árjegyzékekről, a téli károkról, a pajzstetvek-ről, az őszirózsákról és más hasonló témákról. Az csak

szemIéken szokás. Egy, kettő, egy, kettő, micsodapompás díszmenet!

Azt mondják, hogy tavasszal a természet kizöldül.Ez nem egészen igaz, mert egyúttal piroslik is a barnás-vörös és rózsaszín bimbóktóI, rügyektől. Vannak sötét-vörös és halványan pirosló bimbók, rügyek, vannakolyan barnásfeketék és ragadósak, mint a szurok. Másrügyek puhán fehérek, mint a pihe az anyanyúl hasán,de akadnak lilásak és lenszínűek, meg olyan sötétek is,mint a cserzett bőr. Egyikből hegyes végű csipkékkandikálnak ki, a másik ujj vagy nyelv formájú, s van,amelyik szemölcshöz hasonlít. Némelyik húsosan duz-zadt, pihésen szőrös és tömzsi, mint egy kölyökkutya,a másik kemény, vékonyka tüskévé nyúlt, s akad,amelyiknek csúcsából finom kis borzas bojt kukucskál ki.'Lelkemre mondom, a bimbók és rügyek éppoly csodá-latosak és sokfélék, akárcsak a levelek és a virágok.Az ember mindig felfedez köztük valami újabb kü-lönbséget. De ahhoz, hogy megtalálja őket, egy kisdarab földet kell szemügyre vennie. Mert aki elgyalogolPrágátóI Pilsenig, kevesebbet lát a tavaszból, mint akileül otthon a kertjében. Állj meg, ember! Akkor látszmajd kinyílt ajkakat, titkos pillantásokat, gyengédujjakat, előreszegzett fegyvereket, látod a csecsemőgyámoltalanságát, az élni akarás dacos-szilaj lendületét,s hallod, amint csendesen dübörög az induló dallamáraa bimbók és rügyek véget nem érő menete.

íme! Mialatt mindezt megírtam, úgy látszik, el-hangzott a titokzatos "rajta". A reggel még szorosanbepólyált rügyekből kibújt a levél piciny finom csúcsa, .az aranyfa vesszőin felragyogtak az apró aranycsillagok,a körtefák duzzadó rügyei egy kissé szétterpeszkedtek,a nem is tudom, milyen rügyek hegyén aranyzöld

A mai napon, március harmincadikán, délelőtt tíz óra-kor a hátam mögött kinyílt az aranyfa első virága.Három napig lestem a legduzzadtabb rügyet - olyanvolt, mint egy apró aranyhüvely --, hogy el ne sza-lasszam a történelmi pillana tot, nos, akkor következettbe, amikor épp felnéztem az égre, nem lesz-e eső.Holnapra már aranycsillagok borítják az aranyfavesszőit. Nincs megállás. A legjobban persze az orgona-bokrok siettek, mire az ember felocsúdik, már kész iskönnyű, finom levélruhájuk. Hiába állunk résen, az or-gonát ugyan ki nem leshetjük. Az aranyribiszke is bon-togatja már gyűrött csipkefodrait, de a többi cserjeés fa még vár, vár egy "rajta" vezényszóra, amit a földvagy az ég lehel feléjük. Mikor elhangzott, mindenrügy, minden bimbó kifeslik. Rajta! Itt az idő ...

A rügyfakadáskor azt mondjuk, megindult egy "ter-mészeti folyamat". Csakhogy a rügyfakadás valójábaninduló díszmenet. A korhadás is természeti folyamat,mégsem juttat eszünkbe zengő indulót, a korhadáshoznem volna kedvem tempo di marciát komponálni.De megírnám a rügyek és bimbók indulóját, ha zene-szerző volnék. Elsőnek az orgonazászlóaljak könnyed,halk indulója csendülne fel, aztán következnék a ri-biszkeosztagok felvonulása, ehhez csatlakoznék a körte-és almafák rügyeinek nehézkesebb menete, s közbena zsenge fűszálak cincognának és ciripelnének mindenhúron, amit csak össze lehet hordani. S ezenekarikíséret mellett menetelnének a fegyelmezett rügyekés bimbók ezredei, előre, szünet nélkül, megállás nélkül,előre, pompás díszmenetben, ahogy a katonai dísz-

szemek szikráznak. A, gyantás pikkelyek közül zsengezöld kandikál ki, a pufók rügyek felhasadtak, s parán~ifodrok, csipkék bújnak elő belőlük. Ne restelkéd~,piruló kis levél, tárulj szét, összezárt ~.~epp legyezo,nyújtózkodj, pelyhes állú hétalvó, meg~ott ~ 'par~nc~az indulásra! Zendítsetek rá a le nem kottazott mdulora.Ragyogjatok az aranyló napfény~en, ti réz ~an~szer.ek,zendüljetek meg, üstdobok, daloljatok, fuvolak, aradJonhúrjaitokból hangözön, ti hegedűk: mert a néma,barna-zöld kert ezzel a győzelmi indulóval vonula diadalmenetre.

Április a kertész igazi, áldott hónapja. Csak hadd ma-gasztalják a szerelmesek a májust, mit értenek őkhozzá? Májusban már csak virágzanak a fák, és nyílnaka virágok, de áprilisban sarjad minden. Tudjátok meg,hogy a csírázás, a rügyfakadás, a rügyek, a bimbók,a csírák a természet legnagyobb csodája, de erről mártöbbet nem is mondok. Ki-ki hajoljon le maga, és tur-kálja az ujjával a porhanyós földet, visszafojtott léleg-zettel, mert az ujja mindenütt zsenge, duzzadó csírát,hajt~st tapint. Ezt nem is lehet leírni, mint ahogynem lehet szavakba foglalni, milyen a csók és mégnéhány hasonlóan kivételes dolog.

S ha már a zsenge rügyeknél, hajtásoknál tartunk ...senki sem tudja, hogyan, de feltűnően sokszor megesik:ha belépünk az ágyásba, hogy felszedjünk egy elszáradthajtást, vagy kitépjünk egy mihaszna pitypangot, rend-szerint eltapossuk a liliom vagy a zergeboglár földalatti rügyét .. Olyat roppan a lábunk alatt, hogy ré-mülten és szégyenkezve hőkölünk vissza, s e pillanatbandúvad nak érezzük magunkat, akinek lába nyomántöbbet fű nem nő. Vagy: az ember végtelenül óvatosanlazítja az ágyás talaját, s mi a biztos eredmény? Ketté-hasít a kapával egy sarjadó hagymát, vagy leberetváljaaz ásóval a szellőrózsák hajtásait. S mikor riadtanhátrál, otromba talpával szétlapít egy virágzó primulát,vagy letöri a szarkaláb zsenge sarkantyúját. S minélféltőbb gonddal dolgozik, annál többet pusztít. Csaka sokéves gyakorlat tanítja meg az embert az igazikertészt jellemző misztikus, nyers biztonságra; az igazikertész sosem nézi, hová lép, mégsem tapos el semmit,

s ha igen, akkor nem veszi a szívére a dolgot. Ennyithát erről, csak úgy, mellékesen.

Az április nemcsak a sarjadás hónapja,. hanemaz ültetésé is. Lelkesen, sőt vad lelkesedéssel és lázastürelmetlenséggel rendeltük meg azokat a palántákat,amelyek nélkül nem is tudnánk élni. Megígértükvalamennyi kertészkedő barátunknak, hogy elmegyünkhozzájuk dugványokért, mert kijelentem, soha, de sohameg nem elégszünk azzal, amink van. Így aztán egy napkiderül, hogy összegyűlt otthon vagy százhetven palán-

ta, amit mind el is kellene ültetni. Az ember körülnéza kertjében, és meglepő biztonsággal látja, hogy a sokpalántát nincs hová tennie.

Áprilisban hát a kertész, kezében egy-egy hervadozópalántával hússzor is fel-alá futkos a kertjében, keresveegy tenyérnyi földet, ahol még semmi sem tenyészik. -Nem, ide nem lehet - mormogja halkan maga elé-, itt

mindent elfoglal a krizantém, ott meg elnyomná ezta flox, amott a szurokszegfű van, vinné el az ördög!Hm, itt mindenütt a harangvirág terpeszkedik, s a cicka-fark mellett sincsen hely, hát hova tegyem ezt a boldog-talant ? Várjunk csak, ide ni... nem, mégsem, hisz itta sisakvirág, inkább tán oda, de ott meg a pimpó vanútban! No, de ide talán elférne, csakhogy itt a tradesz-kancia terpeszkedik. Amott meg... hát ott vajon mizsendül? Magam is szeretném tudni! No lám, itt akadegy tenyérnyi hely, várj csak, kis palántám, mindjárt

megvetem az ágyad. így ni, látod, s most aztán~ istenáldjon, növekedj!

Igen ám, csakhogy két nap múlva a kertész megálla-pítja, hogya boldogtalan palántát odaültette a bíbor-vörösen sarjadó ligetszépe kellős közepébe ...

A kertészember minden bizonnyal a kultúra vívmá-nya és nem a természetes fejlődés eredménye. Ha ter-mészetes úton jött volna létre, más volna a testalkata:olyan lába volna, mint a bogaraknak, hogy ne legyenkénytelen guggolni, és szárnyak is ékesítenék, egyrésztcsak úgy a szépség kedvéért, másrészt azért, hogy száll-hasson az ágyások felett. Aki nem tapasztalta, el sem

tudja képzelni, mennyire útban van az ember lába,ha egyszer nincs hova tenni; milyen fölöslegesen hosszú,mikor magunk alá kell húznunk, és ujjunkkal akarjukturkálni a földet, s milyen elképesztőn rövid, amikorel kellene érni az ágyás túlsó szélét anélkül, hogy rá-taposnánk a rózsaszín margitvirág párnájára vagya sarjadó haranglábra. Ó, ha az ember hevederrefüggesztve hintázhatna a növényei fölött, vagy halegalább olyanforma lehetne, hogy állna négy kézből,sapkával fedett fejből, és semmi másból; vagy ha kitol-hatók volnának a végtagjai, mint a fényképezőgépállványa! De mivel a kertész éppoly tökéletlenül vanmegalkotva, mint a többi halandó, nincs más módja,mint hogy megmutassa, mit tud: egy lábujján egyen-súlyozza magát, lebeg, mint a cári balettkar táncosnője,négyméteres terpeszbe áll, lepkekönnyedséggel lépdel,vagy szöcske módra ugrál, elfér egy négyzetcentiméter-nyi területen, megtartja egyensúlyát a dűlő testekvalamennyi törvénye ellenére, mindenhova elér, min-dent kikerül, s emellett még bizonyos méltóságot ispróbál megőrizni, hogy embertársai ki ne nevessék.

Távolról, egy futó pillantással mást nem látni a ker-tészből, mint a hátsóját, minden egyebe, tehát a feje,keze-lába egyszerűen alatta van.

Köszönöm a szíves érdeklődést, van már egy sereg:nárcisz, jácint, sarkantyús árvácska és békaszem, kő-törőfű, daravirág, ikravirág, szirtőr és kankalin megcsarab - s ha holnap vagy holnapután mind kivirít,akkor néznek majd nagyot!

Persze, persze, bámészkodni, azt mindenki tud. -jé, micsoda szép lila virág - jegyzi meg a szájtátó

laikus, mire a kertész kissé sértődötten utasítja rend-re: - De hiszen az egy PetrocalIis pyrenaica. - Merta kertész kényes az elnevezésekre. A névtelen növény,Plátóval szólva, nélkülözi a metafizikai ideát, egyszóvalnincs igazi, teljes értékű realitása. A nevenincs növénylegföljebb csak gyom; a tudományos, latin-görög el-nevezés, hogy úgy mondjuk, bizonyos rangra emelia növényt. Ha az ágyásban felütötte a fejét a csalán,s az ember melléje tűz egy névtáblát "Urtica dioica"

felirattal, mans méltányolni kezdi ezt a 6mihasznagyomot, sőt annyira megbecsüli, hogy megkapáljaa földjét, és meg is trágyázza csili salétrommal. Ha ker-tésszel beszélünk, mindig kérdezzük meg: - Mi a neveennek a rózsának? - Ez egy Burmeester van Tolle -lelkendezik majd a kertész -, az ott meg egy MadameClaire Mordier - s közben jóleső érzéssel gondoljamagában, hogy a kérdező tisztességtudó, művelt ember.De mi magunk ne könnyelműsködjünk a növényekmegnevezésével, s ne mondjunk például efféléket: - Mi-lyen szépen virít ez az Arabis !- mert megeshetik, hogya kertész ingerülten kifakad: - Ugyan kérem, hiszaz egy Schievereckia Bornmülleri! - Szó se róla,a kettő csaknem ugyanaz, de hát az elnevezés elne-vezés, és mi, kertészek, ragaszkodunk a pontos meg-határozásokhoz. Azért haragszunk a gyerekekre meg.a feketerigókra, mert kihuzigálják és összecserélgetikabetűzött névtáblákat. S aztán megesik, hogy nemtudunk hova lenni az ámulattói: No, nézd már, ez a za-nót itt hajszálra úgy virít, mint a gyopár ... talán valamihelyi változat lesz, pedig holtbizonyos, hogy zanót,hisz magam tűztem melléje a névtáblát !

Ünnep

... Ám én készakarva nem a munka ünnepét akarommegénekelni, hanem a magamét. S ha épp nem lesz eső,minden bizonnyal a kertben guggolva fogok ünnepelni,mondván: "Várj csak, szórok ide alád egy kis tőzeget,s itt ezt a hajtásodat levágom. Szeretnél egy kicsitmélyebben ülni a földben, nemde?" A pázsitviola aztfeleli, hogy szeretne, s erre mélyebbre ültetem. Mertez itt az én földem, az én vérrel, verejtékkel öntözöttföldem, s ez szó szerint értendő, mivel ahányszoraz ember levág egy vesszőt vagy hajtást, csaknemmindig megvágja az ujját is, amely voltaképpen szinténafféle vessző vagy hajtás. Akinek kertje van, óhatatlanultulajdonossá válik: kertjében nem ilyen vagy olyanrózsa nyílik, hanem az ő rózsája, nem azt látja és álla-pítja meg, hogy már virágzik a cseresznye, hanem hogyaz ő cseresznyefája virágzik. Akiből tulajdonos lett,bizonyos közösségre lép felebarátaival például az idő-járás dolgában; erről a témáról szólva ezt mondja:"Elegünk van már az esőből", vagy: "jó kis esőt kap-tunk". Azonkívül egy nem kevésbé erős elkülönülésmutatkozik rajta. Megállapítja, hogy a szomszéd fáiaz ő fáihoz képest csak holmi piszkafák és kócos seprűk,vagy úgy találja, hogy a birsalma mennyivel szebbentenyésznék az ő kertjében, mint a szomszédéban és ígytovább. Igaz tehát a tétel, hogya tulajdon létrehozbizonyos kollektív érdekeket, például, ami az időjárástilleti, de az is igaz, hogy egyúttal igen-igen erős, sőtönző vállalkozói és birtoklási ösztönöket is táplál. Nemkétséges, hogy az ember bátran síkra száll a magaigazáért, de még nagyobb készséggel, még vadabb

elszántsággal hajlandó síkra szállni a kertjéért. Akineknéhány négyszögölnyi földje van, s azon valamit ter-meszt, az valóban többé-kevésbé konzervatív lénnyéválik, mert több ezer éves természeti törvényeknek vankiszolgáltatva. Mert mondjon bárki bármit, semmi semrövidíti meg a csírázás idejét, és nincs hatalom, amelymájus előtt virágzásra bírná az orgonát. így hátaz ember szépen észhez tér, s aláveti magát a törvé-nyeknek, szokásoknak.

Téged most, kedves Campanula alpina, mélyebbreültetlek. Munka! Igen, munkának lehet nevezni ezt is,hogy itt piszmogok a földdel, mert hiszen, istenemre,közben erőltetem a hátam meg a térdem. De nema munka itt a fontos, hanem a harangvirág! Nem azértdolgozom, mert a munka jó, a munka nemesít, vagymert egészséges, hanem azért, hogya harangvirág szé-pen virítson, a kőtörőfű pedig dús párnává duzzadjon.Ha valamit ünnepelni óhajtanánk, nem a munkánkat,hanem a harangvirágot vagy a kőtörőfüvet kelleneünnepelnünk, mert őértük dolgozunk. S ha nem cikket,könyvet írnánk, hanem a szövőszék vagy a esztergapad.mellett görnyedeznénk, nem azért végeznénk a mun-kánkat, mert munka, hanem azért, mert füstölt hústkapunk érte borsófőzelékkel, vagy azért, mert van egysereg gyerekünk, és mert élni akarunk. Ezért ma a füs-tölt húst és a borsófőzeléket, a gyerekeket meg az életetkellene ünnepelnünk, mindazt, amit a munkánkértvásárolunk, amiért a munkánkkal fizetünk. Vagy pedig •azt kellene ünnepelnünk, amit a munkánkkal létre-hoztunk. Az útépítők ne csak a munkájukat dicsőítsék,hanem az országutakat, amelyek az ő kezük nyománlettek, s a szövőmunkások a munka ünnepén elsősorbanazt a sok-sok kilométernyi vásznat és kanavászt ünne-

peljék, amit megszőttek a gépeken. Mindig így mond-ják: a munka ünnepe, s nem így: a teljesítmény, a vég-zett munka ünnepe! Márpedig az ember inkább arralehetne büszke, ami kikerült a keze alól, mint arra,hogy egyáltalán dolgozott.

Megkérdeztem valakit, aki annak idején látogatóbanjárt Tolsztojnál, milyen volt az a híres Tolsztoj varrtacsizma. Az illető azt mondta, hogy bizony szerfelettsilány. Ha az ember dolgozik, azért dolgozzék, hogyörömét lelje a munkában, vagy azért, mert érti a dolgát,vagy azért, hogy megéljen. Mert ha valaki elvből varrcsizmát, elvből és erényességből dolgozik, az olyanmunkát végez, ami sokat nem érhet. Azt a napot sze-retném megérni, amikor a munka ünnepe az emberi,ügyességnek, a munka mesterfogásainak ünnepe lesz,amikor azokat dicsérik majd, akik tudják, hol fogjákmeg a dolog végét. Ha ma a világ leghozzáértőbb,legtalpraesettebb embereit ünnepeinénk, akkor külö-nösen vidám napunk volna, igazi ünnep, olyan, minta búcsú napja, minden derék, jóravaló ember ünnepe ...

Úgy ám, csakhogy a munka ünnepe komor és szigorúnap. De te ezzel ne törődj, tavaszi floxom kicsinyvirága, te csak tárd ki szépen első rózsás kelyhedet!

Lám, a talajlazítási és ásási, ültetési meg metszésigondok miatt mindeddig nem jutottunk hozzá, hogyszót ejtsünk a sziklakertről, azazhogy az alpinumról,amely minden kertész legnagyobb öröme, szívbélibüszkesége. Az alpinum elnevezés bizonyára abból ered,hogy a kertnek ez a kis darabja lehetőséget nyújta kertésznek a nyaktörő alpinizmus űzésére. -Mert ha,teszem azt, ide ni, e közé a két kő közé el akar ültetniegy kis gombafüvet, akkor egyik lábával könnyedénmegtámaszkodhat ezen a kissé ingatag kövön, a másik

lábával a levegőben .kalimpálhat, hogy össze ne tapossaa repesény párnáját vagy a virágzó pázsitviolát. A leg-merészebb terpeszállásokat, térdhajlításokat, félfordu-latokat, testhelyzeteket, testtartásokat, szökdeléseket,támadóállásokat, törzshajlításokat, fogásokat, gyakor-latokat mutathatja be, hogy sziklakertje festőien eIren-dezett, de nem a legszilárdabban beágyazott köveiközt ültethessen, kapálhasson, turkálhasson és gyom-lálhasson.

A sziklakert ápolása ilyenformán színvonalas, izgal-mas sport, azonkívül sok-sok szívderítő meglepetésttartogat. Ilyen például az is, amikor az ember egylábnyiszédületes magasságban felfedezi a sziklakertben a gyo-párnak, a Dianthus glacialisnak vagy egyéb növény-nek - ahogy gyűjtőnéven nevezik őket, az alpesi fióragyermekeinek - egy-egy virágzó példányát. De hátmit is szaporítsam a szót: aki maga nem bajmolódottsziklakerttel, akinél nem nyíltak pirinyó harangvirágok,akinél nem nőtt kőtörőfű, habszegfű, veronika, homok-húr, daravirág, tatárvirág és szirti ternye meg iszalag(és repcsény, kövirózsa, varjúháj), levendula, pimpóés szellőrózsa, pipitér és ikravirág (havasi fátyolvirág,Hedraeanthus és sokféle kakukkfű) (és apró nőszirom,orbáncfű, narancssárga virágú hölgymál, havasi nap-virág, tárnics, madárhúr, istác, pintyő) (ne feledjük méga havasi őszirózsát, a sziklai ürömöt, az erinust, a kutya-tejet, szappanfüvet, a gémorrot, szirtőrt, ezüstvirágot,hegyi tarsókát, sulyoktáskát, sem az oroszlánszájat,macskatalpat és a sok-sok egyéb szebbnél szebb növényt,amilyen például a Petrocallis, gyöngyköles, csüdfűés a nem kevésbé nevezetes kankalin stb. stb.), vagyis,aki maga nem termesztette a felsorolt virágokat, nemszólva még sok-sok másról (közülük hadd emIítem méglegalább a vértőt, Acaenát, gólyaorrot, Bahiát, zöldhúrt,kőhúrt), az ne is beszéljen a világ ilyen vagy olyanszépségeiről, mert nem látta a legbűbájosabbat, amitez a mi zord földünk egy ellágyult pillanatában (amelycsak néhány százezer évig tartott) termett. Ha látnátoka Dianthus musalae csudaszép párnáját, amikor telis-teli van a világ legpompásabb pici rózsaszín virágai-val! . .. De minek is magyarázzam? Csak a boldogsziklakertművelők ismerik ezt a szektárius elragadtatást!

Bizony, mert akinek sziklakertje van, az nemcsakkertész, hanem fyűjtő is, és e szenvedélye miatt a gyó-gyíthatatlanul regeszmések csoportjába sorolható. Mu-tassuk meg neki, hogy a kertünkben megeredt, mond-juk, a Campanua morettiana, éjjel ott terem, hogy el-lopja, s akár gyilwlni is képes volna érte, mert nem tudnélküle élni. Ha meg nagyon gyáva, vagy a hája miatttúlságosan nehél mozgású ahhoz, hogy ellopja a hőn

áhított növényt, akkor sírni, kunyorálni fog, hogy adjunkneki belőle legalább egy incifinci hajtást. Lám, így járaz ember, ha egy ilyen megszállott bolond előtt kér-kedik és büszkélkedik kincseivel.

De más is történhet a rögeszméssel. A kertészetbenmeglát egy virágcserepet, amelyen nincs névtábla,s amelyből valami zöldes hajtásszerűség bújik elő.

- Ez itt miféle növény? - faggatja a kertészt.- Ez? - mondja a kertész zavartan. - Ez egy

harangvirág, magam sem tudom, melyik a sok közül ...- Elviszem - veti oda közönyt színlelve a rögesz-

més.- Nem - feleli a kertész -, nem eladó.- Nézze csak - kezdi a rábeszélést a rögeszmés -,

én már olyan régen vásárolok magánál, hát mondja,miért ne adhatná ezt oda nekem?

És csak beszél, beszél, többször elindul, és mindannyi-szor visszatér a rejtélyes névtelen virágcseréphez, vilá-gosan kimutatván, hogy nélküle aztán el nem megy,még ha ítéletnapig kellene is itt sündörögnie. Végül is,miután kimerítette a gyűjtők fondorlatainak, furfangosfogásainak egész fegyvertárát, célt ér, és hazavihetia rejtélyes harangvirágot. Kiválasztja számára a legjobbhelyet a sziklakertben, végtelen gyengédséggel öntözi,permetezi, mindent megad neki, amit csak egy ilyencsodálatos ritkaság megérdemel. S a harangvirág nő is,mintha húznák.

- Nézzék csak - mutogatja büszke tulajdonosaa növényt a vendégeinek -, ez egy különleges harang-virágfaj, ugye? Még senki meg nem tudta határozni;kíváncsi is vagyok, milyen lesz, ha kivirágzik.

- Ez harangvirág? - ámuldozik a vendég. -Olyan a levele, mintha közönséges torma volna ...

- Ugyan már, torma! - ellenkezik a tulajdonos. -Hiszen a tormának jóval nagyobb a levele, és nem ilyenfényes! Minden bizonnyal harangvirág, de - teszihozzá szerényen - meglehet, hogy egy species nova.

Az a bizonyos harangvirág a bőséges öntözés ered-ményeként elképesztő gyorsasággal növekszik.

- Nézze csak! - szónokol a gazdája. - Azt mondta,olyan a levele, mint a tormáé. Látott már ekkora torma-

levelet? Barátom, ez egy Campanula gigantea! Akkoravirága lesz, mint egy levesestányér!

Nos hát, végül is a különleges harangvirág virág-kocsányt hajt, és azon ... Hát igen, mégiscsak torma,az ördög tudja, hogyan került a kertésznél a virág-cserépbe!

- N.t:ondjacsak - kérdi egy idő múltán a vendég-,mi lett az óriás harangvirággal? Még nem virft?

- Ú, dehogy, megette a fene ... Tudja, ilyenek ezeka kényes ritka fajok ... Ez az enyém különben is valamielfajzott példány lehetett.

A virágok beszerzése sok gonddal-bajjal jár. Március-ban a kertész nem intézi el a megrendelést, mert példáulmég fagy, és még nem is ültetett ki semmit. Áprilisbansem intézi el, minthogy túlságosan sok megrendeléstkapott, májusban meg azért nem intézi el, mert akkorramár nagyjából mindent kiárusított.

- Kankalin már nincs, de ha óhajtja, adhatok helyet-te ökörfarkkórót, az is sárgán virft.

De azért néha megesik, hogy hoz a posta egy kosárravalót a megrendelt növényekből. Ez igen! Épp ide ni,ebbe az ágyásba kell valami magasabb növény, a sisak-virág meg a szarkaláb közé. Oda tesszük ezt a Dictam-nust, azaz ezerjófüvet, vagy ha tetszik: erősfüvet ;a küldött palánta ugyan gyanúsan kicsi, de hisz nő azmajd, mintha húznák.

Eltelik egy hónap, s a palánta csak nem akar nőni,olyan, mint az alacsony fű, ha nem volna Dictamnus,azt hinné az ember, hogy Dianthus. Bőségesen öntözzük,hogy csak nőjön, és ni csak, a virágai rózsaszínűek ...

- Nézze" csak - mutatja a kertész a már edzettvendégnek -, alacsony ez a Dictamnus, ugye?

- Talán Dianthus - helyesbít a vendég.--.:.-Persze, persze, Dianthus - mondja nagy sietve

a kertész -, megbotlott a nyelvem; épp azjárt az eszem-ben, hogy ezek közt a magas termetű évelők közt szebbvolna a Dictamnus, nem gondolja?

Minden kertészeti kézikönyv azt mondja, "legjobb,ha magról neveljük növényeinket". De azt már egyikkönyv sem árulja el, hogy ami a magvakat illeti, a ter-mészetnek különös szeszélyei vannak. Természeti tör-vény, hogy az elvetett magvakból vagy nem kel kiegy sem, vagy egy csapásra kikel valamennyi. Az ember

például így morfondíroz: Ide éppen jól illenék vala-milyen díszbogáncs, mondjuk, Cirsium vagy Ono-pordum. S legott vesz mindkettőből egy-egy zacskónyimagot, elveti, és nagyban örvendezik, milyen szépenkikeltek a magok. Egy idő múlva szét kell a csíranövé-nyeket ültetni, s a kertész nem győz örvendezni, hogyszázhatvan cserepet foglalnak el jól fejlett palántái.Elégedetten állapítja meg, hogy magról nevelni mégis-csak a legjobb módszer! Aztán már szabad földbe kelleneültetni a palántákat, ámde mi a csudát kezdjen az emberszázhatvan bogánccsal? ! Már mindenhová, ahol csakegy tenyérnyi hely volt, ültetett egyet-egyet, de mégmindig maradt több mint százharminc. Csak nem dob-hatja a szemétre, ha már annyit vesződött velük?!

_ Szomszéd úr, nem akarna egy-két Cirsium palán-tát? A Cirsium szépen díszíti a kertet.

-- Nem bánom, átvehetek belőle.Hála az égnek, a szomszéd átvett harminc palántát,

s most éppen esze nélkül futkos fel-alá a kertjében,keresvén hová is rakhatná őket. Hátravan még az alsó,szomszéd, no meg a szemközti ...

Isten legyen nekik irgalmas, majd ha a palántákbólmegnőnek a két méter magas díszbogáncsok!

Úgy kell lennie, hogy mindnyájunkba szorult valamia gazdából, még ha csak egy muskátli vagy tengerihagyma sem díszlik az ablakunkban. Mert amint egyálló hétig szakadatlan süt a nap, gondterhelten kezdjükaz eget nézegetni. S ha ketten találkoznak, így kezdődika beszélgetés:

- Kéne már egy kis eső - mondja az egyik város-lakó.

- Bizony - feleli a másik. - Nemrég azt láttam,hogy a föld már cserepes az aszálytói ! -

- Én meg a napokban utaztam vonattal KoIínba -mondja az első -, s úgy láttam, szörnyű a szárazság.

- Kiadós eső kellene - sóhajtozik a másik.- Legalább három napig eshetne - tódítja az első.Közben azonban változatlanul tűz a nap, Prága

már-már bűzlik a felhevült testektől, a villamosokbanmélabúsan terjeng a pállott emberszag, mindenki inge-rült, és egy cseppet sem barátságos.

- Azt hiszem, eső lesz - mondja egyagyonizzadtpolgár.

- jó lenne - nyögi egy másik.- Bárcsak legalább egy hétig esne! - fohászkodik

az első. - A fűnek is jót tenne, meg amúgy is.- Tűrhetetlen a szárazság - vélekedik a másik.Közben a tikkasztó hőség tovább fokozódik, fülledt,

vészterhes a levegő, a messzi égen viharfelhők kavarog-nak, de nem jut enyhüléshez se a föld, se az ember.Hanem egy napon megzendül az ég, felhők tornyosul-nak a láthatáron, süvöltve indul a vihar előszele,és sodorja magával az első vízcseppeket. Megered

az eső: a surun zuhogó cseppek egymást érik a köve~,zeten, a föld csaknem hangosan fohászkodik. Surroga víz, dobol nak az esőcseppek a tetőkön, mossák,paskolják az ablaküveget, mint ezer apró ujj dörömböl-nek az ereszcsatornában, kisebb-nagyobb erekben csör~gedeznek a földön, és csobogva gyűlnek csillogó tó~csákba. Az ember legszívesebben kiáltoz na örömében.Kidugja fejét az ablakon, hogy lehűljön az egek csator-náinak vizétől, fütyörészik, kurjongat, és szeretne me~zítláb gázolni az utcákon hömpölygő, zavaros vad pa-takokban. Áldott eső! Te gyógyító varázsszer! A lelke-met füröszd meg, a szívemet mosd meg csillogó hűscseppjeidben ! Gonosszá tett már a hőség, gonosszáés restté, rest voltam és lomha; önző, érzéketlen, közö-nyös anyag; kiégtem az aszálytóI, rosszkedv és nyo-masztó érzések fojtogattak. Ujjongj, szomjas föld, fogaddbe az ezüstösen cuppanó cseppek özönét, suhogva szállj,mindent tisztára mosó vízfátyol ! A napsugár semmilyencsodája fel nem ér az áldott eső varázsával. Fuss,zavaros, sáros víz, várnak a föld barázdái, itasd megés lágyítsd meg rabtartónkat, a szomjas anyagot!Mindnyájan fellélegeztünk: a fű is, én is, a föld is, mi,valamennyien; s így jó most nekünk.

A zuhogó zápor - mintegy varázsütésre - elállt.A nedves föld felett opálos pára gomolyog, a bokroksűrűjében megszólal a feketerigó, és bolondul rikoltozik,magunk is szívesen rikoltoznánk, de egyelőre csakkimegyünk hajadonfőtt a ház elé, hogy beszívjuk 'a föld,a levegő üde, kristálytiszta illatát.

jó kis eső volt, mondjuk magunkban.jó bizony, tesszük hozzá, de azért még eshetne

egy sort.

Eshetne, igen, feleljük magunkban, de már ez isaranyat ér. Fél óra múlva újra elered az eső. Ezúttalhosszú, cérnavékony sugarakban permetez; igazi csen~des, áldott eső: szép lassan és a messze környékenmindenütt hull az áldás. Ez már nem vadul lezúdulófelhőszakadás, az apró sűrű cseppek halkan zizegneka levegőben. Belőled, csendes esőcske, egyetlen cseppsem vész kárba! De már oszladoznak is a felhők,a vékonyka esőfüggönyt áttörik a nap sugarai, az esőegyre gyengül, majd eláll. A föld nyirkos, meleg párátlehel.

Ez igen! Igazi jó kis májusi eső volt, örvendezünk,• most aztán üde zöld lesz minden.

No még egypár cseppet, mondjuk biztatás ul, s aztánmár elég is lesz.

A nap teljes' erejéből tűz a földre, a nedves rögbőlfülledt pára száll fel, nehéz és fojtó a levegő, minta növényházban. Újabb zivatar vonul fel az égboltegy távoli zugából, nyirkos forróság szorítja a torkunkat,néhány kövér esőcsepp már koppan is a földön, mástájak felől nyargalva érkezik az eső hűvösségét hozófergeteg. Az ember lankadtan bágyadozik a nyirkoslevegőben, mint valami langyos fürdőben. Beszívjaa vízcseppeket, belegázol a patakokban csordogálóvízbe, nézi, ahogy fehér és szürkés páracsomók gomo-lyognak, tömörülnek az égen, mintha az egész világmelegen és lágyan, mindenestül bele akarna olvadniaz áldott májusi esőbe.

Eshetne még egy kicsit, mondogatjuk, mert a májusieső valóban aranyat ér.

Június a fűkaszálás fő idénye. De azért senki rólunk,városi kertészkedőkről, ne képzelje, hogy egy harmatosreggelen megfenjük a kaszát, feltűrjük az ingujj at,és népdalt énekelve hatalmas lendülettel vágjuk a ned-vesen csillogó füvet. Egy kicsit másként áll a dolog.Mert ugye, mi, kertészek, angol gyep után ácsingózunk.Olyan zöld legyen, mint a biliárdposztó, olyan sűrű,mint a szőnyeg, egyszóval tökéletes pázsit, bársonyosgyepszőnyeg, amelyen keresve sem akad kopár folt,s amely olyan egyenletes, sima, mint az asztal lapja.Nos, tavasszal észrevesszük, hogy ez a mi áhított angolgyepünk holmi tarfoltokból, néhány szál pitypangból,lóheréből, rögből, mohából és egy-két kemény, elsárgulttorzsokból áll. Először is ki kell hát gyomlálni. Leguggo-lunk, és kihuzigáljuk a gyepből azt a sok bitang gyo-mot; lábunk nyomán kopár, összetaposott föld marad,olyan, mintha kőművesek táncoltak volna vagy egy egészzebranyáj tiport volna rajta. Ezek után megöntözzüka gyepágyat, s a jótékony napsugár kisarjasztja a füvet.Végül is elhatározzuk, hogy mégiscsak le kell a gyepetkaszál ni.

A tapasztalatlan kertész ezután fogja magát, elindula legközelebbi kültelekre, s megy-mendegél, míg csakegy csupaszra rágott, kopár mezsgyére nem ér. Talál ottegy öreg anyókát egy sovány kecske társaságában.Az utóbbi éppen a galagonyabokor leveleit vagy a tenisz-pálya hálóját rágja.

- Nagyanyó - mondja nyájasan a kertész -, nemkéne egy kis finom fű a kecskéjének? Nálam kaszálhatnaneki, amennyit csak akar.

.~.~ .-

- Mit kapok? - kérdi az anyóka némi töprengésután.

- Húsz koronát - közli a kertész, s hazatér. Aztánvárja, hogy jöjjön az anyóka a kecskével meg a sarlóval.Am az anyóka nem jön.

Ekkor a kertész sarlót, fenőkövet vesz, s kijelenti,hogy ő aztán nem könyörög senkinek, lekaszálja magaazt a kis füvet. Csakhogy vagy a sarló olyan fene tompa,vagy a városi fű olyan kutyá kemény, vagy mi, de a sarló

csak nem fog. Minden egyes fűszálat meg kell a hegyénélfogni, jól meg kell húzni, s alul a tövénél jó erőset vágnirá, amitől persze a gyökerek is kifordulnak a földből.Szabóollóval jóval gyorsabban halad a munka. Nos,amikor a kertész végre-valahára megnyír ta, megtépte,tönkresilányította a gyepet, már amennyire tudta,s mégis összegereblyézett egy-két kupac szénát, fogjamagát, s megint elindul felkeresni a kecskés anyókát.

- Nagyanyó - fuvolázza mézédesen -, nem volnakedve tőlem elvinni egy batyu szénát a kecskéje szá-mára? Szép, tiszta széna ...

/'

/" ,- -....,;

/" --(;' - ..

,f <"(( ~

1 I I

---- '"

,;/'\\f(lf / \ /1 , \ I

- Mit kapok? - mondja az anyóka hosszas töpren-gés után.

- Tíz koronát - jelenti ki a kertész, s lohol haza,hogy várja az anyókát, aki majd jön a szénáért. Hiszmégiscsak kár volna ezt a szép szénát a szemétre dobni.Nemde? ,

Végül aztán a városi szemetes könyörül meg a szénán,de előbb meg kell vesztegetni egy koronával. - Mertugye, tudja az úr - mondja -, szénát nem szabada szemeteskocsira raknunk.

A tapasztaltabb kertész egyszerűen fűnyíró gépetvesz. Ez egy kerekekre szerelt alkalmatosság, ropog,mint a géppuska, s amikor az ember végighúzzaa gyepen, a fűszálak csak úgy röpködnek, mondhatom,megy vele a munka, mint a parancsolat. Mikor a fű-nyíró gép megjelenik a háznál, a család minden tagja-nagyapátói az unokáig - töri magát, melyikük vágjavele a füvet. Olyan remek szórakozás kattogtatni a kismasinát és kaszálni a buja füvet.

- Engedjetek - jelenti ki a kertész -, majd énmegmutatom, hogyan kell.

Azzal nekivág a gyepnek a gépész és egyben az 6s-termelő szertartásosságával.

- No, most már én is ... - kunyerál a család többitagja.

- Még egy darabot megcsinálok - ragaszkodikjogaihoz a kertész, s újra nekiindul a géppel; ropogamasina, és nyírja a füvet, hogy csak úgy porzik.Ez az első ünnepélyes szénakaszálás.

- Hallod-e - mondja a kertész egy idő múlvavalamelyik családtagnak -, nem volna kedved fognia gépet és lenyírni a füvet? Nagyon kellemes munka!

- Tudom, tudom - feleli a kérdezett hűvösen -,de ma éppen nem érek rá.

A fűnyírás ideje, mint tudjuk, egyúttal a zivatarokideje is. Néhány napon át készülődik a vihar égenés földön: a nap forrón, szinte ellenségesen perzsel,a föld kicserepesedik, és a kutyák bűzlenek, a gazdagondterhelten nézeget az égre, s azt mondja, eső lesz.Rövidesen fel is tűnnek az úgynevezett vészjósló felhők,szilaj szél kerekedik, port, kalapokat és letépett leveleketsodor magával. A kertész lobogó sörénnyel kironta kertbe, nem azért, hogy az elemekkel dacoljon, mint

egy romantikus költő, hanem hogy hamarjában meg-kössön mindent, amit a szél összevissza cibál, tető aláhordja a szerszámokat, a kerti székeket, s hogy általábanvédekezzék az elemi csapások ellen. Miközben épphiába igyekszik odakötözni a sarkantyúvirágok szárát,már koppannak is a fején az első meleg csöppek, egypillanatig még fojtó a hőség, aztán reccs, hatalmasmennydörgés csattan, és megered az eső. A kertészrohanva menekül a ház eresze alá, és fájó szívvel nézi,hogyan vergődik a kert a zápor és a szélvihar csapásaialatt. S amikor legvadabb az elemek tombolása, férfiaselszántsággal, mintha egy fuldokló gyermekért vetnémagát a hullámokba, kirohan a viharba, hogy meg-kössön egy letört liliomszálat. Úristen, mennyi víz!S itt is, ott is koppanva hull a jég a földre, visszapattan,és máris elsepri a szennyes áro A kertész szívében harcotvív a virágai ért érzett féltő aggodalom azzal az elra-gadtatásfélével, amit az elemek tombolása kelt mindenemberben. Aztán még hangosabban zeng az ég, a felhő-szakadásból hideg eső lesz, az is egyre ritkul, végül

már csak csepereg. A kertész kiszalad a didergő kertbe,riadt kétségbeeséssei nézi a homokkal behordott pázsi-tot, a letört nőszirmokat, a megtépázott ágyásokat,s amikor elrikkantja magát az első feketerigó, átszóla kerítésen a szomszédhoz :

- Még eshetne egy kicsit, a fáknak ez még nem elég.Másnap az újságok a katasztrofális felhőszakadásról

írnak, amely nagy károkat okozott főként avetésekben,de azt már nem írják meg, hogy kivált a liliomok bantett súlyos kárt, vagy hogy tönkretette a török mákot.

Bennünket, kertészeket mindig s mindenütt mellőz-nek.

Ha valamit használna vele, a kertész minden áldottnap térdre hullana, s ilyenformán imádkoznék: Uram,add, hogy mindennap essen, mondjuk, éjféltől hajnaliháromig, de kérlek, csendes, meleg esőt szeretnék, hogyjól beszivárogjon a földbe. Úgy tedd, hogy ne essena szurokszegfűre, ternyére, napvirágra, levendulárameg mindazokra a növényekre, amelyek - minttudod, hisz végtelen a te bölcsességed - szárazságtűrőfajok. Ha akarod, felírom a nevüket egy cédulára. Add,hogya napocska egész nap süssön, de ne mindenhová(például ne a gyöngyvesszőre, se a tárnicsra, se az isten-fára, se a rododendronra), és ne is perzseljen. Add,hogy sok legyen a harmat, és kevés a szél, elég a giliszta,de ne legyen levéltetű és csiga, se lisztharmat. Teddmeg, hogy hetente egyszer hígított trágyalé és galamb-trágya hulljon alá az égből. Ámen.

Mert ha nem tudnátok, az édenkertben így volt.KUlönben nem lett volna olyan buja ott a növényzet.

De ha már említettem a levéltetveket, hozzá kell mégtennem, hogy épp a június a tetűirtás ideje. Van erre

a célra mindenféle por, szer, tinktúra, kivonat, főzetés sok büdös készítmény, arzén, dohánylé meg kenő-szappan és még sok egyéb méreg. Ezeket a kertészegymás után kipróbálja, mihelyt észreveszi, hogy a ró-zsáin aggasztóan szaporodnak a zöld színű, pufók levél-tetvek. Ha az ember a felsorolt szereket kellő óvatosság-gal és kellő mértékben használja, megérheti, hogya rózsatövei esetleg épségben túlélik a tetűirtást, le-

számítva azt, hogy elperzselődnek a leveleik és bim-bóik. Ami ugyanis a tetveket illeti, az irtás ideje alatthihetetlenül elszaporodnak, úgy ellepik a rózsafákhajtásait, mint a sűrű hímzés. Akkor aztán - hangosutálkozás közepette - egyik hajtáson a másik utánagyon lehet őket nyomni. Így kell tehát a tetveketirtani. A kertész azonban még később is, sokáig, csakúgy árasztja magából a dohánylé meg a kenőszappanátható szagát.

Bizonyára akadnak, akik tanulságos eszmefuttatásaimolvastán némi megbotránkozással mondják majd: hogy-hogy minden ehetetlen giz-gazról beszél itt ez az ember,de egy szóval sem említi a sárgarépát, uborkát, karalá-bét, kelkáposztát, karfiolt, vöröshagymát, póréhagymát,hónapos retket, nem szól a zellerről, metélőhagymáról,petrezselyemről, sőt mi több, még a szép zöld fejeskáposztáról sem?! Miféle kertész lehet, ha akár gőgből,akár tudatlanságból mellőzi a legszebbet, amit ter-meszteni lehet? Mint például itt ez a fejes saláta!

Erre a kifakadásra az a válaszom, hogy életem szá-mos szakaszának egyikében magam is birtokoltamnéhány ágyás hónapos retket, sárgarépát, kelkáposztát,fejes salátát és karalábét. Tettem ezt minden bizonnyalvalamiféle romantikaszeretetből, a farmer illúziójátakarván magamnak megszerezni. Aztán kiderült, hogynaponta el kell ropogtatnom százhúsz retket, minthogya háznál már senki más nem volt hajlandó retket 'enni.A következő héten majd megfúltam a kelkáposztától,aztán a karalábéban tobzódhattam, s hozzá még fásis volt a nyomorult. Voltak hetek, amikor napjábanháromszor kénytelen-kelletlen salátát ettem, hogy nekelljen kidobni. Semmiképp sem szándékom, hogya zöldségkertészek kedvét szegjem, de: amit termeltek,egyék meg. Ha arra kényszerítenének, hogy faljam fela rózsáimat, vagy legeljem le a gyöngyvirágot, azthiszem, mindjárt nem viseltetném irántuk akkoratisztelettel. A kecskéből válhat kertész, de a kertészbőlnehezen lesz kecske, hogy letarolja és elropogtassa kertjeterményeit.

Különben is, van nekünk, kertészeknek, így is éppenelég ellenségünk: a verebek, a feketerigók, a gyerekek,a csigák, a fülbemászók, a levéltetvek. Jogosan kérdemtehát: még a hernyókkal is kikössünk? Magunkrauszítsuk a káposztalepkék hadát?

Mindenki szokott néha _arról ábrándozni, mit tenne,ha egy napig korlátlan ura és parancsolója lehetnea világnak. Ami engem illet, én azon az egyetlen naponegy csomó dolgot elrendelnék, létrehoznék, eltörölnék.Egyebek közt kiadnám az úgynevezett Málna Ediktu-mot. Ez afféle rendelet lenne, mely megtiltaná mindenkertésznek - jobb keze lecsapatásának terhe alatt -,hogy a kerítés mellé málnát ültessen. Mert kérdem,mivel szolgált rá a kertész, hogya rododendronai köztkihajtsanak a szomszédos kertből származó málnakiirthatatlan ostorindái. A bitang málna több méterhosszú utat is megtesz a föld alatt, nincs az a kerítés,fal vagy árok, szögesdrót vagy figyelmeztető tábla, amiútját állja. Se szó, se beszéd, hajt egy vesszőt a szegfűkvagy aligetszépe ágyásának kellős közepében, aztántessék, ott van, próbáljon az ember tőle szabadulni!A tetvek egyék meg az egész málnatermést ! Törjön felmálnahajtás az ágyad közepéből! Lepjenek el érettmálnaszem nagyságú szemölcsök! - ilyesmiket kívánaz ember. Aki tisztességes céhbeli kertész, nem ülteta kerítése mellé málnát, keserűfüvet, se napfényvirágot,sem pedig más olyan növényt, amely - úgy mondhat-nám - lábbal tiporja a szomszédok magántulajdonát.

Ha már kedvébe akarunk járni a szomszédnak,ültessünk a kerítés mellé dinnyét. Velem megesett, hogya szomszéd kertjéből átnőtt az én kerítésem oldaláraegy olyan hatalmas, olyan kánaáni méretű rekorddinnye, hogy ámulatba ejtett egy egész sereg közírót,

költőt, sőt egyetemi tanárt: nem tudták ésszel felérni,hogyan fért át egy ilyen gigantikus méretű termésa kerítéslécek közti szűk résen. Egy idő múlva aztánaz a bizonyos dinnye valahogy szemérmetlen formájúlett, akkor levágtuk, és büntetésből megettük.

törött tálak, szögek, drótdarabok, csontok, huszitanyilak, a csokoládé sztaniolja, téglák, régi érmék, ócskapipák, táblaüveg, törött tükrök, kiszolgált névtáblák,bádogedények, zsinegek, gombok, cipőtalp, kutyagumi,széndarabok, fazék füle, mosdótálak, rongyok, üvegcsék,csatok, kannák, kapcsok, patkók, konzervdobozok, por-celán szigetelők, újságfoszlányok és számtalan egyébanyag. A hüledező kertész minden egyes alkalommalilyesmiket bányász ki az ágyásaiból. Meglehet, hogyegyszer egy örökégő kályha, Attila sírja vagy Szibillakönyve kerül elő a tulipánok alól; a kultúrtalajbana világon minden előfordulhat.

A kertészek kánonjoga szerint júliusban oltják, illetveszemzik a rózsákat. Ez általában a következőképptörténik: előkészítik a csipkerózsát, a vadócot, vagyisaz alanyt, amelyet oltani fognak, összehordanak egycsomó háncsot, s végül előkerftik az oltó- vagy a szemző-kést. Amikor minden szépen együtt van, a kertésza hüvelykujj a bögyén kipróbálja a kés élét. Ha a késelég éles, belehasít a kertész ujjába, s ék alakú sebet ejtrajta. A vérző ujjat aztán bekötik, néhány méter géztcsavarnak rá, úgyhogy az ujjon egy eléggé fejlett pufókbimbó keletkezik. Ezt nevezik rózsaoltásnak. Ha nincskéznél vadrózsatő, az imént leirt hüvelykujjsebzéstmás alkalommal is végre lehet hajtani, például oltó-vesszők, dugványok készítése, fattyúhajtások vagy el-virágzott szárak levágása, bokrok metszése során és ígytovább.

De a fő gond júliusban mégiscsak a kert öntözése.Ha a kertész kannával öntöz, számolja a kannákat,mint az autós a megtett kilométereket. Nohát, hirdetibajnoki gőggel, ma negyvenöt kannára vittem fel!

Miután a kertész ilyeténképpen végzett a rózsa-oltással, észreveszi, hogy megint lazítania kellene azágyások megülepedett, cserepes talaját. Ez a munkaévente legalább hatszor követelőzik, s a kertész minden \ilyen alkalommal hihetetlen mennyiségű követ, kavicsotés egyéb istencsapását dobál ki kertje földjéből. Az a sokundok kő nyilván valamiféle magvakból vagy petékbőlfejlődik, de az is lehet, hogy a föld titokzatos méhébőltör elő szakadatlanul; vagy talán a föld valamiképpenköveket izzad? Egyáltalában a kertészeti avagy kultúr-talaj, nevezhetjük humusznak vagy televénynek is,igen változatos összetételű. Alkotóelemei a következők:föld, trágya, korhadt lomb, tőzeg, kövek, üvegcserép,

Ha tudnátok, milyen jóleső érzés, amikor a hűs vízcsobogva zúdul a kiaszott talajra, amikor alkonyatkorvízcseppek ragyognak a buzgó öntözéstől lucskos virá-gokon, leveleken, s szinte hallani, hogy a kert elége-detten, megkönnyebbülten sóhajt, akárcsak a szomjasvándor, aki letörölve bajuszáról a sör habját, így szól:Hű, de milyen szomjas voltam! Csapláros, még egypohárral! S a kertész lohol még egy kanna vízért, hogycsillapítsa kertje júliusi szomját.

Vízcsapra kapcsolt tömlővel persze gyorsabban és úgymondhatnám, "nagyban" lehet öntözni. Aránylag rö-vid idő alatt megöntözhetjük nemcsak az ágyásokat,hanem az egész gyepet, a szomszéd gyanútlanuluzsonnázó családját, a békés járókelőket, a házatkívül-belül, a családtagokat mind és leginkább saját-magunkat. A csapból érkező vízsugár roppant hatékony,olyan, akár a géppuska: egy pillanat alatt gödröt váj-hatu nk vele a földbe, letarolhaljuk az évelő virágokat,

lekaszabolhatjuk a fák koronáját. Remek felfrissülésse1jár, ha szél ellen permetezünk: felér egy vízgyógykúrá-val, ahogy az ember bőrig ázik. Ráadásul a tömlőnagy örömét leli abban, ha valahol a közepe táján,ahol az ember legkevésbé várná, ravaszul kilyukadhat.Aztán az ember ott áll a körös-körül zuhogó-fröcskölővízsugarak közepette, mint a vizek istene, s a lábánálösszetekeredett hosszú vízisikló pihen. Lenyűgöző lát-vány, mondhatom. Amikor az ember már csuromvizes,megnyugvással kijelenti, hogy a kert elég vizet kapott,jómaga pedig elmegy megszárftkozni. Közben a kertazt se mondta, mukk, szemrebbenés nélkül mind be-habzsolta a rögtönzött szökőkút kilövellt vizét, és ismétszáraz és szomjas, mint annak előtte.

A német filozófia azt tanítja, hogy a nyers valóság az,ami van, míg a magasabb, az erkölcsi rend a "das Sein-Sollende", vagyis az, aminek lennie kellene. Teháta kertész nevezetesen júliusban nagyon is elismeri azt

\ , l \ " ,,,,,,•. "" .... ,. '" '" , ,. "

a magasabb rendet, mert tudván tudja,· mi kellene.Eső kellene - így fejezi ki ezt a maga ékesszóló módján.

Mert ugye, általában így történik: amikor az úgy-nevezett életadó napsugarak ötven Celsius-fok föléemelték a hőmérsékletet, a fű sárgul, a virágok leveleelfonnyad, a fák gallyai ?illedten kornyadoznak a szom-júságtól a perzselő hőségben, a föld megcserepesedik,kőkeménnyé sül össze, vagy izzó porrá hull szét, akkorrendszerint:

1. megreped a kertés~ öntözőtömlője, úgyhogy nemlehet vele öntözni;

2. valami zavar támad a vízszolgáltatásban, s egyet-len csepp víz sem folyi:c; most aztán benne vagyunk,ahogy mondják, a pácoon, méghozzá a jó forró, égetőpácban!

Ilyenkor a kertész :üába öntözi a földet önnönverejté]cével; képzeljük :sak el, mennyit kellene izzad-nia, hogy elég legyen, mondjuk, egy kisebb gyepágyra !

Nem segít a szitok, átkozódás, káromkodás, sem a dühösköpködés, még ha minden köpéssel kiszaladunk isa kertbe (minden csepp nedvesség számít!). Ekkora kertész ahhoz a bizonyos magasabb rendhez folya-modik, és fatalista módon kezdi hajtogatni: eső kellene! .

- Hová készül az idén nyaralni?- Az igazán nem fontos, de eső kellene!- És mit szól EngliS lemondásához?- Azt mondom, eső kellene!Jaj, istenem, ha az ember úgy elképzeli, de szép is egy

novemberi eső: négy, öt, hat napon át egyvégtébenzuhog, zizegve hullanak a sűrű cseppek, körös-körülminden szürke és nyirkos, átázik a cipőm, talpam alattcuppog a sár, csontom velejéig hatol a nedvesség ...

Mondom, eső kellene.

Rózsák és floxok, napfényvirág és szépecske, sásliliom,kardvirág, harangvirágok és sisakvirág és peremizs,molyűző meg margitvirág - még mindig elég sokvirágzik belőlük a rossz viszonyokhoz képest, istennekhála. Mindig van, ami virít, van, ami elvirít, mindigkell levágni fonnyadt szárakat, s ilyenkor így szólunk(a növényhez, nem magunkhoz): No, neked már be-fellegzett !

Lám, ezek a virágok igazán olyanok, mint a nők:<?lyszépek, üdék, az ember bámulja őket, hogy majdkinézi a szemét, mégsem fogja fel szépségüket teljesegészében, valamit mindig elszalaszt belőle, édes iste-nem, hisz minden szépség oly végtelen, oly kimeríthe-tetlen; de mihelyt elvirítanak (a virágokról beszélek!),akkor tudom is én, mintha már nem adnának magukra,s durván szólva, olyanok, mint a lompos asszony.Milyen kár, kedves szépem (a virághoz· beszélek!),milyen kár, hogy úgy eljár az idő; a szépség elmúlik,csak a kertész marad meg.

A kertész számára az ősz már márciusban megkezdő-dik: az első elvirított hóvirággal.

Min.t ismeretes, :negkülönböztetünk glaciális, sztyeppi,arkükus, pontusI, földközi-tengeri flórát, szubtrópusimeg lápi növényvilágot és még jó néhányfélét, mégpedigegyrészt a növények származása, másrészt a tenyész-helyük szerint.

Nos, aki egy kicsit érdeklődik a növényzet irántrájön, hogy más vegetáció tenyészik a kávéházakba~és. más például a hentesboltokban: bizonyos növény-fajok és nemzetségek kivált az állomásokon díszlenekmások meg a pályaőröknél. Lehet, hogy apróléko~összehasonlító tanulmánnyal be lehetne bizonyítani,h~gy a ka~olikusok ablakai mögött más flóra tenyészik,mmt az lstentagadók és haladó szelleműek ablakaimögött, viszont a bőrdíszműáru boltok kirakataibankétségkívül művirágok nyílnak stb. De mivel a növény-földrajz - azt mondják - még gyermekcipőben jár,beszéljünk csak néhány pontosan elhatárolt, neveze-tesebb botanikai csoportról. .

1. Az állomási flórának két alosztálya van: a peron-növényzet és az állomásfőnök úr kertje. A peronon -rendszerint felaggatott kosarakban, néhol az állomás-épület ereszein vagy ablakaiban - különösen a sar-~a~t~?ka, a ~obélia, a muskátli, a petúnia és a begóniaerZI Jol magat, a nagyobb, előkelőbb pályaudvarokon~éha a dracéna is előfordul. Az állomási növényzetJ~llerrizője, hogy rendkívül gazdagon és színpompásanvIrít. A főnök úr kertje botanikailag kevésbé jellegzetes:akad benne rózsa, nefelejcs, árvácska, lobélia, loncés egyéb, szociológiai szempontból kevésbé megkülön-böztetett faj.

2. A vasúti flóra apályaőrök kertjeiben tenyészik.Ide tartozik nevezetesen a ziliz vagy fehérmályva,a napraforgó, a sarkantyúka, aztán a kúszórózsák,a georgínák és néhol az őszirózsák. Közismert dolog,hogy ezek a virágok többnyire áthajlanak a kerítésen,talán a mellettük elpöfögő szerelvények mozdonyveze-tőinek örömére. A vad vasúti flóra a töltéseken tenyé-szik: főként napvirágból, tátikából, ökörfarkkóró ból,pipitérből, kígyósziszből, kakukkfűből és néhány to-vábbi vasúti fajból tevődik össze.

3. A hentes-mészáros flóra a mészárszékek, hentes-boltok kirakatüvege mögött, a hasított hátrészek, son-kák, bárányok és szalámirudak közt díszlik. Nem sokfajt számlál, de ide tartozik kivált az Aucuba, az Aspa-ragus Sprengeri, vagyis a kalárisfű, a kaktuszok közülasziklakaktusz és a gömbkaktusz. A henteseknél cserép-ben előfordul aszobafenyő és néha a primula is.

4. A vendéglői flóra összetevői: két leander, azazbabérrózsa a bejáratnál s néhány aszpidisztra, azazhogykukoricalevél az ablakokban. Az úgynevezett házikosztot adó vendéglők, kifőzdék ablakában cineráriákis akadnak. Az éttermekben dracéna, filodendron,nagylevelű begóniák, tarka virágcsalánok, latániák,fikuszok is lehetnek, általában ez az a növényzet,amelyet a báli tudósítók hajdan efféle fellengzős sza-vakkal ecseteltek : "Az esztrád a trópusi növényzet bujazöldjében tobzódott." A kávéházakban bent csakaszpidisztra tenyészik, ezzel szemben a kávéházi tera-szokon buján nő a lobélia, a petúnia, a tradeszk'ancia,azaz a pletyka, sőt a babérfa és a borostyán is.

Legjobb tudomásom szerint semmiféle növény nemtenyészik a pékeknél, puskaműveseknél, az autókeres-kedésben, mezőgazdasági gépek boltjában, vaskeres-

kedésben, szűcsnél, papírüzletben, kalaposnál, vala-mint még sok más ipar- és üzletágban. A hivatalokablakában vagy nincs semmi, vagy ha igen, akkor pirosés fehér muskátli. Általában a hivatali növényzet sorsavagy a hivatalsegéd, vagy a hivatalfőnök jóakaratátólés buzgalmátói függ. Ezenkívül bizonyos hagyomány isdöntő: mert míg a vasutasszakmában dúsan burjánza-nak a növények, addig a posta- és távíróhivatalokban

,az égvilágon semmi sem nyílik. Vegetáció szempontjá-ból a magánhivatalok sokkal termékenyebbek az államihivatal oknál, s ez utóbbiak közül is kiválik az adóhiva-tal, amely valósággal sivatag.

Külön botanikai fejezetet alkot a temetői vagy sírkertinövényvilág és természetesen az ünnepségek flórája,amely az ünnepelt gipsz mellszobrát van hivatva övezni.Ide tartozik a leander, a babérfa, a pálma, legrosszabbesetben az aszpidisztra. .

Az ablakok növényvilága kétféle: szegényes és dús.A szegényebb embereknél rendszerint dúsabb; a módo-sabbaknál egyébként úgyis többnyire tönkremegy, amígnyaralni vannak.

Ezzel persze még távolról sem merítettük ki a külön-féle élőhelyek változatos növényvilágának botanikaiismertetését. Néha kedvem volna megállapítani, melyikemberfajta tenyészt fuksziát, melyik golgotavirágot,milyen hivatásúakból kerülnek ki a kaktuszgyűjtőkés így tovább. A világ végtelenül gazdag: minden fog-lalkozási ágnak, sőt mi több, minden politikai pártnaklehetne saját külön flórája.

Az augusztus általában az az időszak, amikor az amatőrkertész elhagyja tündérkertjét, és sz a badságra megy.Egész esztendőben nagy hangon hirdette ugyan, hogyaz idén nem utazik sehová, nincs olyan nyaralóhely,ami felérne az ő kertjével, s nem lesz olyan kötnivalóbolond, hogy vonaton rázassa magát valahová Ku-kutyinba - de mikor aztán beköszönt a nyár, ő is csakigyekszik kifelé a városból, vagy mert feltámadt bennea vándorösztön, vagy a szomszédok miatt, "hogy nemondhassák, hogy mit tudom én ... " Nehéz szívvelutazik el, tele van gonddal, aggodalommal, féltia kertet. Nem is indul el addig, míg nem talált egy jóbarátot vagy. rokont, akire távolléte idejére rábíz hatja.

- Nézze csak - mondja a kiszemelt kertgondozó-nak -, most úgysincs a kertben semmi munka, elég,

---~

ha háromnaponként egyszer elnéz oda, s ha netánvalami nem volna rendben, írjon egy lapot, és énazonnal jövök. Megbízom magában. Mondom, öt percelég, épp hogy csak körül kell néznie.

Miután a kertet készséges felebarátja gondjaira bízta,elmegy. A nevezett felebarát másnap levelet kap:"Elfelejtettem megmondani, hogy a kertet napontaöntözni kell. Legjobb, ha reggel ötkor vagy este hétkoróntöz. Semmi az egész: csavarozza rá a tömlőt a fel-szállócsapra, és egy óráig locsoljon. Kérem, a tűleve-lűeket bőségesen kell öntözni, mindenütt, és perszea füvet is. Ha valahol gyomot látna, tépje ki. Ez min-den. "

A következő napon: "Szörnyű ez a szárazság, kérem,öntsön minden rododendronra vagy két kanna állottvizet, és minden tülevelűre öt-öt, a többi fára négy-négykannát. A most virágzó évelőknek sok víz kell, írja meg

postafordultával, mi nyílik. Az elvirágzott szárakatle kell vágni! Jó volna, ha kapával meglazítaná vala-mennyi ágyás talaját, attól légjárhatóbb lesz a talaj.Ha a rózsákon tetvek vannak, vegyen nikotint, és har-mattal vagy eső után permetezze meg vele a rózsákat.Több dolog egyelőre nincs."

Harmadnap: "Elfelejtettem megmondani, hogy agyepet le kell kaszálni. A géppel igazán gyerekjáték,s amit a gép nem nyírt le, vágja le ollóval. De vigyázzon!Nyírás után a gyepet jól meg kell gereblyézni s aztánnyírfa seprűvel végigseperni. Különben tarfoltos lesz!És persze öntözzön, bőségesen öntözzön!"

Negyednap: "Ha netán zivatar jön, kérem, azonnalnézze meg a kertet! A heves zápor néha nagy károkatokoz, és jó, ha az ember mindjárt a helyszínen van.Ha a rózsákon lisztharmat mutatkoznék, szórjon rájukkorán reggel, harmattal kénvirágot. A magas növésűévelőket kösse karóhoz, nehogy a szél letörje őket.

Itt minden pompás, sok a gomba, és remekül lehetfürödni. Ne felejtse el a ház mellett a vadszőlőt napontamegöntöz ni, nagyon száraz helyen van! Gyűjtse zacskóbaaz izlandi mák magvait. Remélem, a gyepet. már le-kaszálta. Különben nem kell semmi, csak a fülbemászó':kat irtsa ki."

Ötödna p: "Mellékelten küldök egy kis láda virágot,amit itt ástam ki az erdőben. Különféle kosborok, vad-liliomok, kökörcsin, körtike, tüdőfű, szellőrózsák éseffélék. Mihelyt a láda megérkezik, bontsa fel, a palán-tákat öntözze meg, és ültesse valahova árnyékos helyrea kertemben. Szórjon a tövükhöz tőzeget és lomb-földet! Azonnal lásson hozzá az ültetéshez, és napontaháromszor öntözze az elültetett növényeket! Kérem,vágja le a rózsatövekről a fattyúhajtásokat !"

Hatodnap : "Expressz feladtam egy kosár vadontenyésző növényt. .. Azonnal ültesse el őket... Éjjelmenjen ki a kertbe zseblámpával felszerelve, csigákat

irtani. Jó volna kigyomlálni az utakat. Remélem,hogy a kert gondozása nem sok idejét foglalja le,és kellemes perceket tölt a kertben."

Ezalatt a készséges felebarát, felelőssége tudatában,öntöz, kaszál, kapál, gyomlál, és keresztül-kasul járjaa kertet a küldött palántákkal, keresve, hogy hováaz ördögbe ültetné el őket; verejtékezik a napon,csuromvizes az öntözéstől, s rémülten látja, hogy ittegy levél hervad, ott meg letört néhány szár, emittrozsda esett a gyepbe, s az egész kert mintha kiégettvolna. Átkozza a pillanatot, amikor magára vállaltaezt a terhet, s csak azon imádkozik, hogy jöjjön máraz ősz.

Ugyanakkor a kert tulajdonosa nyugtalanul gondola virágaira és a gyepre, rosszul alszik, szitkozódik,hogy a készséges felebarát nem küld neki naponta je-lentést a kert állapotáról, számlálja a napokat, mennyivan még hátra a hazaindulásig, minden másnap küld,

egy láda vadvirágot és egy, körülbelül tizenkét sürgősutasítást tartalmazó levelet. Végül is hazaérkezik, s úgy,ahogy van, bőrönddel a kezében, beront a kertbe,s tágra nyílt szemmel körülnéz:

Ó ez a lusta semmirekellő, ez a piszok fráter, gon-,dolja keserűen, hát ez aztán elintézte a kertemet!

- Köszönöm - mondja szárazon a felebarátnak,s mint élő szemrehányás, nyakon ragadja a tömlőt,hogy meglocsolja az elhanyagolt kertet. Ez a tökfilkó,gondolja lelke mélyén, erre aztán rá lehet bízni valamit!Soha többet nem leszek olyan kötnivaló bolond, hogynyaralni menjek!

A vadvirágok hagyján, azokat egy megszállott ker-tész csak kiszedi a földből, hogy majd beiktassa a kert-jébe. Rosszabb a helyzet az egyéb természeti képződ-ményekkeI. Az ördögbe is, gondolja magában a kertész,nézegetve a Matterhornt vagy a Gerlachfalvi-csúesot,ha ez a hegy a kertemben lehetne, s itt ezt a darabőserdőt ezekkel a hatalmas törzsekkel, amott azta tisztást, a hegyi patakot vagy inkább azt a tavat,de elfogadnám ! Ez a harmatos rét milyen jól illenéka kertembe. No meg egy darabka tengerpart és egyromba dőlt gótikus kolostor - az sem volna megve-tendő! És szeretném azt az ezeréves hársfát, ezt az antikszökőkutat; milyen szép is volna az énnálam! És egyszarvascsapat vagy legalább egy zerge vagy ez az ős-öreg nyárfasor, ott az a szirt, itt ez a folyó, a kis tölgy-erdő vagy az a kékesfehér vízesés, de, legalább eza csendes, zöld völgykatlan - az mind, mind kellene.

Ó, hiszen ha lehetne, a kertész megalkudnék az ör-döggel, aki hajlandó teljesíteni minden kívánsagát,eladná neki a lelkét, de a szegény ördög, szavamra

mondom, átkozottul dr ágán fizetné meg azt a lelket.Nyomorult fickó, mondaná végül az ördög, takarodj tecsak inkább a mennyekbe, mint hogy én itt megsza-kadjak a munkában. Úgyis oda való vagy! S mérgébenakkorát csapna a farkával, hogy letarolná vele a krizan-térnok meg a vörös csenkesz bimbóit, s menne dolgára,otthagyván a kertészt szerénytelen és soha véget nem érőkívánságaival.

Jól jegyezzétek meg, az igazi, a vérbeli kertészrőlbeszélek, nem a gyümölcsészekről meg a zöldségter-mesztőkről! Csak ujjongjon a gyümölcsész az almáin,körtéin, örvendezzen a zöldséges a karalábé, a karórépameg a zeller óriási méretein, a vérbeli kertész mindenízében érzi, hogy az augusztus már a fordulat ideje.Ami virít, sietve igyekszik elvirítani, s most még jönaz őszi Asterek és a krizantémok ideje, s azzal vége!De ugye te, ragyogó lángvirágom, s ti mind: aranyszínűaggófű, napsárga aranyvessző, aranyló rudbeckia,Harpalium, aranybarna napfényvirág, ti és én, miegyütt, még nem adjuk meg magunkat! Szó sincs róla!Egész éven át tart a tavasz, egy életen át az ifjúság:mindig van tartalék, amiből kihajt a virág. Az csakszóbeszéd, hogy ősz van, mi addig másféle virágothajtunk, a föld alatt növekedünk, tartalékot gyűjtünkaz új hajtásokhoz ; mindig, de mindig van mit tenni.Csak akik ölbe tett kézzel ülnek, azok mondják, hogyminden rosszra fordul, aki virul, és gyümölcsöt érlel -akár novemberben is -, az nem vesz tudomást az ősz-ről, annak aranyló nyár van, annak számára nincselmúlás, csak sarjadó élet van. Tudd meg, őszirózsám,s te 'is, drága embertársam: az év olyan hosszú, hogynincs is soha vége.

Azt mondom róluk: szektások, de nem azért, mert szen-vedélyes buzgalommal nevelik a kaktuszokat. Ezta tényállást lehetne egyszerűen szenvedélynek, különc-ségnek vagy mániának nevezni. A szektásság lényegenem abban van, hogy valaki valamit szenvedéllyel űz,hanem abban, hogy valamiben szenvedélyesen hisz.Vannak kaktuszbolondok, akik a márványporban, má-sok a téglaporban, ismét mások a faszénben hisznek.Egyesek kardoskodnak az öntözés mellett, mások súlyoshibának tartják. Van az igazi kaktusztalajnak néhányrejtettebb titka, s ezeket semmilyen kaktuszgyűjtőel nem árulja, akkor sem, ha kerékbe törik. Valamennyikaktuszgyűjtő szekta, felekezet, céh, rítus, iskola, pá-holy, valamint a társulásokon kívül álló zuggyűjtőkavagy remetéskedők megesküsznek rá, hogy a MagukSajátos Módszerével értek el oly csodálatos eredménye-ket. Nézze csak meg ezt az Echinocactus myriostigmát!Látott már ilyen sünkaktuszt valakinél! Hát megmon-dom a titkát, de el ne árulja senkinek! Nem szabadöntözni, csak permetezni. Úgy bizony. Hogyhogy? -háborodik fel a másik kaktuszszakértő. Ki hallottolyan szörnyűséget, hogy a sünkaktuszt permetezik?Azt akarja, hogy meghűljön? Hohó, uram, ha nemakarja, hogy a sünkaktusz egyszerűen elrothadjon,akkor csak úgy öntözze, hogy hetente egyszer 23,789 Cfokos lágy vízbe állítja cserepestül. Akkor aztán megnő,akkorára, mint a répa. Szent isten! - harsogja a har-madik szakértő. Nézzék már ezt a gyilkost ! Uram, hiszha a cserepet vízbe állítja, belepi a zöldmoszat, a földjemegsavanyodik, maga meg benne van a pácban, úgy

bizony, azonkívül az Echinocactus myriostigma gyökér-rothadásban me~betegszik. Ha nem akarja, hogya sün-kaktusz földje megsavanyodjék, öntözze minden másnapforralt vízzel, de úgy, hogy egy köbcentiméter földre0,111111 gramm, mégpedig a levegőnél pontosan félfokkal magasabb hőmérsékletű víz jusson. Ekkor minda három kaktuszszakértő egyszerre kezd üvöItözni,s egymásnak esnek foggal, tíz körömmel, de - ahogyaz már lenni szokott - az igazságra még ilyen módonsem derül fény.

Az viszont igaz, hogy a kaktuszok megérdemlik ezta szem'edélyes rajongást, már csak azért is mert titok-, ,zatosak. A rózsa szép, de nem titokzatos. A titokzatosnövények közé tartozik a liliom, a tárnics, az arany-páfrány, a Tudás Fája, általában minden öreg fa,egyes gombák, a mandragora, a kosborok, a glaciálisnövények, a mérgező és a gyógynövények, a tündér-rózsák, a kristályvirág és a kaktuszok. Miben rejlika titokzatosságuk, nem tudom megmondani. A titok-zatosságot, ahhoz, hogy megtaláljuk, és meghajoljunkelőtte, egyszerűen el kell fogadni. Vannak tengerisünhöz, uborkához, tökhöz, gyertyához, kancsóhoz,papi birétumhoz, kígyófészekhez hasonló kaktuszok;boríthat ja őket pikkely, kóc, boríthatják bimbószerűkinövések, karmok, bibircsek, szuronyok, jatagánok,csillagok; lehetnek zömökek és nyurgák, harciasak,mint egy kopjásezred, élesen vagdalkozók, mint egykardot suhogtató lovagcsapat; duzzadtak, fásak, rán-cosak, ragyásak, bajuszosak, marconák, zordonak; tüs-kések, mint a sövény, fonottak, mint a kosár; daganatok-hoz, állatokhoz, gyilkos fegyverekhez hasonlók; a leg-férfiasabbak a maguk nemében minden magQt termő

növény közt~ amelyeket a teremtés harmadik napjánalkotott az Ur. (Nagy bolondságot műveltem, jegyeztemeg a Teremtő, maga is csodálkozván, mit teremtett.)Szerethetjük őket anélkül, hogy tolakodón hozzájukérnénk, csókolnánk vagy magunkhoz ölelnénk; nemkedvelik a bizalmaskodás semmiféle formáját vagyaz egyéb frivolitásokat, kemények, mint a kő, álligfel vannak fegyverkezve, elszántan arra, hogy meg nemadják magukat: Állj meg, sápadtarcú, mert lövök!-Egy kisebb kaktuszgyűjtemény olyan, mint a harciasmanók tábora. Ha egy harcos fejét vagy kezét levágják,újabb kardot suhogtató, tőrt szegező vitéz támadbelőle. Az élet harc.

De vannak titokzatos percek, amikor ez a dacos, meg-közelíthetetlen, marcona lény mintha megfeledkeznékmagáról, és elszunnyadna: ilyenkor virág bomlik kibelőle, nagy és fényesen ragyogó, békés, szelíd virága támadón előreszegzett fegyverek közt. Nagy kegye-lem ez, ritka esemény, amelyben nem is egyhamar vanrésze akárkinek. Mondhatom, az anyai büszkeség iseltörpül a kaktuszgyűjtő kérkedő pöffeszkedése mellett,akinek kivirított a kaktusza.

A kertésznek a szeptember a maga nemében hálásés nevezetes hónap; nemcsak azért, mert akkor virítaz aranyvessző, az őszi Aster és a Chrysanthemumindicum, s nemcsak miattatok, virágoktói roskadozó,lenyűgöző szépségű georgínák. Higgyétek el, tamás-kodók, hogy a szeptember minden másodszor virágzónövény választott hónapja, a szeptember a másodvirág-zás ideje, a szőlőérés hónapja. Ezek a szeptembermélyebb értelemmel teli titkos kiváltságai, de ezenfelülez az a hónap, amikor ismét kitárja ölét a föld, úgyhogymegint ültethetünk. Most kerül a földbe minden,aminek tavaszig meg kell erednie. Ez persze megfelelőjogcím nekünk, kertészeknek arra, hogy megint egyszervégiglátogassuk a szaktársakat, megnézegessük, holmi van, kiválasszunk néhány kincset érő növényt mára következő tavaszra, s egyúttal jó alkalom most ittarra is, hogy megállítva a rohanó esztendőt, elidőzzünkegy kicsit e derék szakembereknél, s megadjuk nekikaz őket megillető tiszteletet.

A nagy kertész, azaz a hivatásos termesztő rendszerintjózan életű férfiú, nem iszik, nem dohányzik, egyszóvalerényes. A történelem nem jegyzett fel róla sem neveze-tes gaztetteket, sem hadi, sem politikai érdemeket.Emlékét egy-egy új rózsa-, georgína- vagyalmafajtaörökíti meg; neki ez a dicsőség, amely rendszerintanonim, vagy más név alatt rejtőzik - untig elég.A természet különös szeszélye folytán a kertész általá-ban testes, sőt hatalmas termetű ember, talán azért,hogy megfelelő ellentétet alkosson a virágok gyengéd,filigrán kecsességével, vagy mert a természet Cibelé

képere formálta, szemléltetni akarván ezzel, hogya kertész az éltető, a gondos atya. És valóban, mikora kertész ujjaival vájkál a virágcserepekben, az majdnem

_ annyi, mintha tápláló emlőt nyújtana kis neveltjeinek.A kertész megveti a kertépítő mérnököket, azok viszonta kertészeket tartj ák afféle zöldségeseknek. Jegyezzétekmeg, a kertész szerint az ő foglalkozása nemcsak affélemesterség, hanem tudomány és művészet; lesújtóbbvéleményt nem is mondhat vetélytársáról, mint azt,hogy jó üzletember. A hivatásos kertészhez nem úgyjár az ember, mint a fehérnemű- vagy avaskereskedőhöz,

akinek megmondja, mit akar venni, fizet, és továbbáll.A kertészhez az ember beszélgetni megy: megkérdi,hogyan is hívják ezt vagy azt a növényt, elmondja,hogy a szirtőr, amit tavaly vett tőle, remény teljesenfejlődik, elpanaszolja, hogy az idén kár esett a Mer-tensiákban, és könyörög neki, mutassa meg újdonságait.Meg kell vitatni, melyik a jobb, a Rudolf Göthe vagyaz Emma Bedau (ezek őszirózsák), valamint perlekedniis illik egy sort például azon, mit szeret jobban a Gen-tiana Clusii, az agyagot vagy a tőzeget.

Ilyen és hasonló megbeszélések után kiválasztunkegy új ternyét (az ördögbe is, ugyan hová tegyük majd !),egy szarkaláb at, mert az otthonit elpusztította a liszt-harmat, no meg egy cserepet, amelyről a kertésszelegyütt sem tudjuk kisütni, mi van benne, s miutánnéhány kellemes órát eltöltöttünk tanulságos és szóra-koztató tereferével, fizetünk a kertésznek - aki nemkereskedő - öt-hat koronát, és ezzel kész. A kertészmégis szívesebben lát bennünket, akik jól meggyötörjük,mint azt az uraságot, akin messziről érzik az autószag,s aki egyszerűen meghagyja neki, válasszon ki számára"hatvanféle fajt a legkülönb virágaiból, de aztán primaminőségűek legyenek".

Minden hivatásos kertész esküdözik, hogy kertjének. földje silány, ő nem trágyáz és nem öntöz, télre semmitle nem takar. Nyilván azt akarja ezzel bizonyítani,hogy virágai kizárólag iránta való szeretetből növek-szenek. Némi igazság van is ebben: a kertészkedéshezszerencsés kéz kell, vagy talán azt mondhatnánk, égikegyelem. Az igazi kertész csak úgy vaktában beleduga földbe egy-két levelet, s kihajt belőle mindenfélevirág; mi, laikusok pedig vesződünk a magról neveltpalántával, öntözzük, a helyét is megfújjuk, szaru-liszttel, sőt gyermektápszerrel tápláljuk, a végén mégiselfonnyad, elszárad. Azt hiszem, van ebben valamivarázslat, akár a vadászok vagy az orvosok mester-ségében.

Új fajt vagy fajtát előállítani, ez minden szenvedélyeskertész dédelgetett álma. Istenem, ha sárga nefelejcsem,nefelejcskék pipacsom vagy fehér tárnicsom teremne!Micsoda, hogy a kék tárnics szebb? Nem az a fontos,de fehér tárnics eddig még nem volt! No meg aztán

úgy van az, hogy az ember virágok dolgában is egy kissésoviniszta. Ha egyszer egy cseh rózsafajta legyőznéaz egész világon az amerikai Independance Day vagya francia Herriot fajtát, csak úgy dagadoznánk a büszke-ségtől, és szétvetne bennünket az öröm!

jó szívvel tanácsolom: akinek a kertjében van egy kislejtő vagy terasz, telepítsen rá sziklakertet ! Először isa sziklakert nagyon szép, amikor benövik a kőtörőfű,

a pázsitviola, a ternye, az ikravirág és egyéb szebbnélszebb alpesi virágok párnái, másodszor a sziklakerttelepítése magában véve is nagyszerű, szórakoztatófoglalatosság. Aki sziklakertet épít, valósággal ciklopsz-nak érzi magát, mialatt úgyszólván elemi erővel rakja

. egyik kőtömböt a másikra, hegyeket és völgyeketteremtve, míg hegycsúcsokat hord össze, és szikla-párkányokat alkot. Mikor aztán a buzgalomtói sar-kallva befejezte gigászi művét, látja, hogy nem lett

belőle olyan szép romantikus sziklacsoport, mint amilyetelképzelt volt, s hogy egész alkotása inkább csak né-hány kőrakás és salakkupac. De ezzel nem kell törődni:egy év múlva a sok kő a leggyönyörűbb ágyássá változik,apró virágok ragyognak benne, a legszebb növény-párnák borítják, és határtalan lesz a kertész öröme.Mondom nektek, telepítsetek sziklakertet !

Nem áltathatjuk magunkat tovább: itt az ősz. Bizony-ság rá: virítanak az őszi Asterek és az őszi margitvirágok,vagyis a krizantémok. Ezek az őszi .növények valamikülönleges erővel és gazdagon ontják a virágot, nemsokat teketóriáznak, egyik virág olyan, mint a másik,de van! Mondhatom, hogy az érett kornak ez a virágbaborulása hevesebb és szenvedélyesebb az ifjú tavaszszertelen csapongásánál. A meglett ember bölcs követ-kezetessége nyilvánul meg benne: ha már virágzás,hát adjuk meg a módját, s legyen sok-sok méz, haddgyűjtsenek a méhek. Mit számít egy-egy lehulló falevéla dús, a gazdag őszi virágzás mellett? Hát nem látjátok,hogy nincs ellankadás?

Amikor boldogult édesanyám ifjú korában kártyátvetett, az egyik kártyacsomó felett mindig azt suttogta:Min taposok ? Akkor nem értettem, miért érdekliannyira, min tapos a lába. Csak sok-sok év múltánkezdett ez engem is érdekelni. Felfedeztem ugyanis,hogy föld van a lábam alatt.

Az ember csakugyan nem törődik vele, min taposa lába: rohan, mint a bolond, s legföljebb azt nézi,milyen szép fellegek úsznak az égen, vagy hogy amarramessze elbűvölő a láthatár, s csodásak a távolbankéklő hegyek, de nem néz a lába alá, hogy dicsérőenmondja: milyen szép itt ez a talaj. Ahhoz, hogy meg-tudjuk, min tapos a lábunk, legalább egy tenyérnyi kert,legalább egy kis ágyás kell. Igen, kedves barátom, akkorlátnád, hogy még a felhők sem olyan sokfélék, olyanszépek és olyan félelmetesek, mint a föld a lábad alatt.Akkor megtudnád, hogy van savanyú, kötött, agyagos,hideg, köves és komisz föld; megkülönböztetnéd a hab-könnyű, szellős televényt, azt a meleg, porhanyósföldet, amely jó, mint a kenyér, s úgy mondanád rá,hogy gyönyörű, mi~t ahogyan a nőkről és a felhőkrőlmondod. Különleges, szinte érzéki örömöt éreznél,amikor a botod egylábnyi mélyen süpped a porhanyós,laza talajba, vagy elmorzsolsz egy göröngyöt, hogytapasztalj ad puhán nyirkos melegét.

De ha nem vagy képes méltányolni ezt a rendkívüliszépséget, akkor büntetésül verjen meg a sors néhánynégyszögölnyi agyaggal, de ne akármily ennel ! Érintet-len, szűz agyag legyen, amelyből árad a hideg, s úgynyúlik az ásó nyomán, mint a rágógumi; a napon

összesül, az árnyékban szinte megkel; gonosz, konok,kenődő, tapasztásra való agyag legyen, síkos, minta kígyó bőre, száraz, mint a tégla, légmentesen záró,mint a bádog, és neh,éz, mint az ólom. Te pedig szag-gasd csákánnyal, vagdosd ásóval, törd kalapáccsal,forgasd és műveld, hangosan átkozódva és jajveszékelve.Akkor majd megérted, mit jelent az élettelen, meddőanyag komisz megátalkodottsága, amivel ellenállt éstovábbra is ellenáll annak, hogy életadó talajjá, termő-földdé váljék, és felfcgcd, milyen keservesen lassú,hosszadalmas küzdelmet kellett vívnia az életnek -akár a növényt, akár az embert értjük rajta -, hogymeghódítsa magának a földet.

Aztán idővel azt is megtanulod, hogy többet adja földnek, mint amennyit elszedsz tőle: maratodés táplálod mésszel, melegíted érett istállótrágyával,hamut keversz bele, hogy enyhítsd a kötöttségét, gon-doskodsz róla, hogy átjárja a levegő és napsugár.Akko~ aztán széthull és morzsálódni kezd az összesültagyag, s mintha csendeskén lélegzene, porhanyónés meglepő készséggel ,omlik az ásó alatt, melegenés engedelmesen simul a tenyeredbe: megszelidült.Mondhatom, néhány négyszögölnyi nyers földet ter-mővé szelidíteni, igen-igen nagy diadal. Most ittfekszik előtted: művelhető, porhanyós, nyirkos. Kedvedvolna az egészet morzsolgatni, gyúrni az ujjaid közt,hogy újra meg újra meggyőződjél a magad diadaláról,s már szinte eszedbe sem jut, mit akarsz vetni ebbea földbe. Hát nem elég szép látvány magában véve isez a sötét színű, szellős termőtalaj? Nem szebb-e való-jában, mint egy ágyás, tele árvácskával vagy sárga-répával? Csaknem irigykedsz a növényzetre, hogy majd

birtokába veszi ezt a nemes anyagot, a te művedet,amelynek neve: termőföld.

S attól kezdve nem úgy jársz a földön, hogy nemgondolsz vele, min tapos a lábad. Tenyereddel, bo-toddal megvizsgálsz minden kis kupacnyi, mindentalpalatnyi földet, s úgy nézegeted, ahogy más a csilla-gokat, az embereket, az ibolyát. Lelkes ujjongás fog ela fekete humusz láttán, szerelmesen morzsolgatoda bársonyos erdei lombföldet, markodban méregeteda tömött gyepszintföldet és a habkönnyű tőzeget.Lelkemre - mondod majd -, ebből szeretnék egy va-gonnal, és az ördögbe is, igazán kapóra jönne egy ta-licska lombföld ! És ezt a humuszt is úgy rászórnáma földemre! No, de az a pár tehénlepény meg egy ke-véske folyami homok, egy-két targoncányi fatönk-korhadék meg egy kis iszap a patakból, sőt ez a kisútkaparék sem volna rossz, ugyebár? Aztán még némifoszfát és szaruliszt meg persze ez a szép zsíros szántó-földi feltalaj is milyen jó volna! Vannak zsíros, kövértalaj ok, pehelykönnyű talajok, omlós-porhanyós talaj ok,szőke és fekete, száraz és finoman nyirkos talaj ok -ahány, annyiféle nemes szé~ég; míg ellenben rútés hasznavehetetlen minden, ami kenődő, göröngyös,vizes, kemény, hideg, meddő, és azért adatott az em-bernek, hogy elátkozza a megváltatlanul maradt,istenverte anyagot; mindez éppolyan rút és visszataszító,mint az emberi lélek ridegsége, konoksága, gonoszindulata.

Azt mondják, októberbel a természet aludni tér.A kertész jobban tudja, nj az igazság, ő azt mondja,az október éppen olyan ha;znos hónap, mint az április.Ha nem tudnátok: valójában az október az első ta-vaszi hónap, a föld alatti sarjadás, csírázás, a rejtettrügyfakadás hónapja, a duzzadásnak induIó rügyekhónapja. Túrjatok csak tele egy kicsit a földbe, ottvannak az ujjnyi vastagrc. duzzadt rügyek, a zsenge

csírák és a mohó gyökerek - semmi kétség, itt a ta-vasz; eredj csak, kertész, ültess ! (Csak jól vigyázz,el ne vágd az ásóval a nárciszod sarjadó hagymáját.)

A hónapok közül tehát az október akiültetés és át-ültetés hónapja. Kora tavasszal ott áll a kertész az egyikágyás fölött, s nézi, hogy csak itt-ott bújik elő a földbőlegy-egy hajtás csúcsa, s elmerengve szól: Ez itt egy kicsitkopár és üres, valamit kell még ide ültetnem. Vagyegy hónap múltán újra ott áll a kertész ugyan a fölöttaz ágyás fölött, csakhogy időközben kétméteresre nőtteka delfiniumok, a margitvirágokból szinte dzsungel,a harangvirágokból őserdő lett, sajó ég tudja, még

Titkos elégedettséggel hümmögve fedez fel a kertészoktóberben a kertjében kopár helyeket. Teringettét,mondja magában, itt ,alighanem kipusztult valami, no,várjunk csak, ültetnem kell ide, erre az üres helyre ...mit is? .. Mondjuk, aranyvesszőt, vagy talán inkábbpoloskafüvet, azaz Cimicifugát, az még nálam úgysincs,de a legszebb mégis egy asztilbe, azaz hogy a csótár-virág lenne ide, csakhogy őszre talán a legjobbanillenék egy tiszaparti margitvirág, viszont tavaszraa zergevirág, a Doronicum sem lenne rossz... hopp,megvan, egy ápolkát teszek ide, vagy Sunset, v<tgyCam bridge Scarlet változa tot... ami azt illeti, a sás-liliom is megfelelne... Mélyen elgondolkodva lépegeta kertész hazafelé, s útközben még eszébe jut, hogya Morina is hálás növény, nem szólva a szépecskéről,de a tisztesfű sem megve~endő. S aztán valamelyikkertészetben hamar rendel aranyvesszőt, poloskafüvet,asztilbét, margitvirágot, zergevirágot, ápolkát, sás-liliomot, szépecskét, tisztesfüvet, s ezekhez hozzáírjamég az atracélt és a zsályát. Néhány napon át mérgelő-dik, hogy nem és nem küldik a megrendelt virágo).<.at.Végül mégiscsak hoz a postás egy nagy kosarat, s a ker-tész mohón nekiront az ásóval annak a bizonyos kopárhelynek. Nyomban az első ásócsapásra kifordul a föld-ből egy sűrű gyökérgubanc, amelyből kövér rügyekegész bokra törtet felfelé. Jéiusmáriám, jajdul fela kertész hiszen ide ültettem annak idején a zerge-,boglárt!

mi nem tenyész ott, s akkor a kertész merengve szól:Ez itt egy kicsit túlságosan zsúfolt és sűrű, ezt itt kikell. .. igen, kiritkítom és szétültetem. Októberbenmegint csak ott áll a kertész a fölött a bizonyos ágyásfölött, s látva, hogy csak itt-ott kandikál ki belőleegy-egy száraz levél vagy csupasz virágszár, merengveszól: Ez itt egy kicsit kopár és üres, ültetek ide valamit,mondjuk, hat floxot vagy talán egy nagyobb fajtaőszirózsát. Megy és legott megteszi. A kertész élete televan változatossággal és cselekvőkészséggel.

Bizony, vannak szenvedélyes bolondok, akik mindentbe akarnak telepíteni a kertjükbe, ami csak a kétszikűekhatvannyolc, az egyszikűek tizenöt, a nyitvatermőkkét nemzetségébe tartozik, s a virágtalanok közül sze-

retnék legalább valamennyi páfrányfélét, mert ugye,a korpafüvekkel és a mohákkal mindig baj van. De van-nak még szenvedélyesebb megszállottak, akik életüketegyetlenegy fajnak szentelik, de annak aztán ott kelllennie minden eddig kitenyésztett és ismert változatban.így például vannak hagymások, a tulipán, a jácint,a liliom, a Chionodoxa, a nárcisz és egyéb csodálatoshagymás növények odaadó hívei; vannak primulásokés auriculisták, akik kizárólag a kankalinféléknek hó-dolnak; vannak továbbá szellőrózsa-rajongók, akika szellőrózsák, azaz pápicsok rendjének esküdtek hű-séget; aztán iriszhivők, vagyis nőszirom tisztelők, akiketelemésztene a bánat, ha nem volna ott a kertjükbenmindaz, ami az Apagon, Pogoniris, Regelia, Onocyclus,J uno és Xiphium csoportba tartozik, nem beszélvea hibridekről; vannak Delphinium-bálványozók, akikcsak a szarkalábfajtákat termesztik; vannak esküdtrózsakertészek, azaz rozariánusok, akik csak rózsáváátlényegült személyiségekkel állnak szóba, amilyenekDruschki, Herriot, Caroline Testout őnagysága, WilhelmKordes úr, Pemet úr és még jó néhányan; vannak meg-szállott fl.oximádók, azaz fl.oxofilok, akik augusztusban,amikor a fl.oxvirágzik, nagy hangon ócsárolják a krizan-témbolondokat, amit ez utóbbiak októberben, amikora Chrysanthemum indicum virít, búsásan visszafizetneknekik; vannak mélabús Aster-pártiak, akik az életminden gyönyörének elébe helyezik az őszirózsákat.De valamennyi megszállott közül a legmegátalkodot-tabbak (persze, a kaktuszgyűjtőket nem számítva)a georgína- vagy dáliaimádók, akik szédületes összege-ket - például húsz koronát is - hajlandók fizetniegy-egy új amerikai dáliaváltozatért. A felsoroltakközül egyedül a hagymásoknak van némi történelmi

hagyományuk, sőt patrónusuk is, szent József szemé-lyében, aki, mint ismeretes, fehér liliomot, tehátLilium candidumot tart a kezében, jóllehet ma márigazán szerezhetne egy Brownii változatot, mert az méghófehérebb. Ezzel szemben fl.oxot vagy georgínát tartószent nincs; épp ezért az említett növények kultuszánakhívei szektások, és néha alapítanak is külön egyházakat.

Miért ne lehetne e kultuszok mindegyikénél különlegendagyűjtemény, egy-egy "Szentek élete"? Kép-zeljük csak el például Dahliai Szent Georginus életét!Georginus jámbor, istenfélő kertész volt, s hosszas

imádkozás után sikerült kinemesítenie az első georgí-nákat. Mikor erről a pogány császár, Floxinianus tu-domást szerzett, szörnyű haragra lobbant, s elküldteporoszlóit, hogy fogják el a jámbor Georginust. "Teközönséges káposztakertész - dörögte Floxinianus csá-szár -, parancsolom neked, imádjad az elvirágzottBoxokat!" "Nem teszem - felelte eltökélten Geor-ginus -, mert a georgínák georgínák, a Box pedig csakBox marad." "Koncoljátok fel!" - üvöltötte a kegyet-len Floxinianus, és a poroszlók legott miszlikbe aprí-tották Dahliai Szent Georginust, kertjét elpusztították,beszórták zöldgáliccal és kénnel. Ámde Georginusfeldarabolt testéből csupa gumó lett, a sok-sok kertigeorgínaváltozatnak - az egyszerű, a félig telt és teltvirágú dáliáknak és hibridjeiknek - gumói.

Az ősz igen termékeny időszak; hozzá képest a tavaszúgy mondhatnám, egy cseppet kicsinyes. Az ősz nagyméretekben szeret dolgozni. Hát megtörténik valaha,hogy az ibolya három méter magasra nő, vagy hogya tulipán csak nő, növekszik, míg túlnövi a fákat?No, ugye! De az bezzeg megesik, hogy tavasszal el-ültettünk egy őszi Astert, és októberre kétméteres ős-erdő lesz belőle, amelybe belépni sem merészel az em-ber, mert nem találna ki belőle. Vagy például áprilisbanelültettem a Helenium, azaz napfényvirág egy inci-finci gyökerét, most meg szinte gúnyosan bókolnakaranysárga virágai a fejem fölött, és lábujjhegyreállva sem érem el őket. Lépten-nyomon megesik a ker-tésszel, hogy egy kicsit elveti a sulykot. Ezért aztánősszel sor kerül a virágok költöztetésére: a kertészminden évben máshova hordja az évelő virágokat,VISZI őket szépen, mint macska a kölykét, s minden

évben elégedetten mondja: Így, most már mindentelUltettem, minden rendben van. A következő évbenmegint csak így sóhajt fel. A kert ugyanis soha sincsenkészen. E tekintetben hasonlatos a kert az emberivilághoz és minden emberi vállalkozáshoz.

A burgonyarakás nem építmény, de a felhalmozottrépa már nem kupac, az már építmény. A város Íember nemigen kedveli a répatermő tájat, de ilyenkorősszel ez a vidék bizonyos értelemben monumentálissáválik. Tagadhatatlanul van valami lenyűgöző a szépenmegformált jókora piramisokban. Minden répapiramisa termőföld emlékműve.

Írhatnék az ősz pazar színpompájáról, a borongóködökről, a megholtak lelkéről, emlegethetném az égitüneményeket, az utolsó őszirózsákat, a piros rózsa-bimbót, amely még ki szeretne nyílni, vagy írhatnéka sírokon gyújtott gyertyák pislákoló lángjáról és fanyarillatáról, a száraz avarról és még sok egyéb hangulatosdologról. De most inkább a cseh ősz egy másik szépségétszeretném megörökíteni és magasztalni: a cukorrépárólakarok szólni.

Nincs még egy terménye a földnek, amely olyantömeggé verődnék össze, mint a betakarított cukorrépa.A gabonát csűrökbe, a burgonyát vermekbe hordják,a répát azonban kupacolják, a kupacok hegyekkénőnek, s végül valóságos répahegység emelkedik a vi-déki vasútállomások mellett. Szekér szekér nyomában,végeláthatatlan menetben hordja a sok-sok fehér répa-gyökeret, lapátos férfiak reggeltől estig halmozzák,rétegezik egyre magasabb rakásokba, és gondosaneligazgatják szabályos piramisokba. A föld mindenegyéb termése százféle úton száz felé szalad, és százmeg száz portán kerül tető alá. A cukorrépa egyetlenhatalmas áradatban hömpölyög a legközelebbi vasútisínekhez vagy a legközelebbi cukorgyárba. A répa-termés lenyűgöző tömeg, behordása "en masse" fel-vonulás, olyan, mint a seregszemle. Brigádok, divíziók,hadtestek vonulnak bevagonozásra. Ezért a katonásrend. A geometriai forma széppé teszi az anyagot;a répa terme lők emelte piramisok hatalmas szögletesépítmények, a répa felhalmozása már-már építészet.

Hadd dicsérjem most az ősz legmegvetettebb szép-ségét! Tudom, hogy nincs földetek, és nem hord tokrépát hatalmas kupacokba? de kérdem: trágyáztatok-emár valaha kertet? Amikor hoznak a kertbe egy rakottszekér trágyát, és kifordítják a földre, körüljárjuka melegen párolgó kupacot, szemünkkel becsülgetjüka súlyát, beszívjuk aszagát, és elismerőn mondjuk ~No, ez aztán a jó, a finom trágya!

Jó, morfondírozunk tovább, de mintha egy kicsitkönnyű volna ...

Csupa szalma, vélekedünk egyszerre elégedetlenül,.kevés benne a ganéj.

Menjen a csudába, aki az orrát befogva messzire el-kerüli ezt a porhanyós, nemes anyagot! Az nem tudja,mi a jó trágya! Amikor az ágyások megkapták, amidukál, az embert elfogja az a kissé misztikus érzés,hogy jót cselekedett a földdel.

A kopár fák látványa nem is oly kétségbeejtő. A lomb-ja vesztett fa egy kicsit a cirok- vagy a nyírfa seprűr~emlékeztet, egy kicsit meg az épületállványzathoz ha-sonlít. De a kopár fa utolsó levele, amely még ott lenga szélben, olyan, mint a csatatéren az utolsó lobogó,amelyet még mindig markol az elesett harcos dermedt

"keze. Elbuktunk, de nem adtuk meg magunkat! Méglobog a zászlónk.

A krizantémok még nem adták meg magukat. Le-heletfinom virágaik mintha fehér vagy rózsaszín hab bólformálódtak volna; dideregnek, mint könnyű táncru-hába öltözött kislányok. Hogy kevés a napsugár,és ónos szürke köd fojtogatja, hideg havas eső csapkodjaőket? Mit sem tesz. A fő: a virágzás. Csak az emberpanaszkodik a rossz viszonyokra, a krizantémok ilyet.sose tesznek.

Az isteneknek is megvan a maguk idénye. Nyáronlehet az ember panteista, nyáron tekintheti magátaz ember a természet részének, de ősszel nem tarthatjamagát másnak, csakis embernek. S ha nem vetünk iskeresztet, szép lassan mindnyájan visszatérünk az embereredetéhez. Minden házi tiizhely a házi istenek tisztele-tére ég. A otthon szeretete, a hozzá való ragaszkodáséppoly szertartás, mint egy csillagok közt lakozó istenségimádása.

Tudom, hogy sok magasztos hivatás van: szép dologpéldául az újságba írni, a parlamentben szavazni, ülniegy igazgató tanácsban, vagy hivatalos listákat alá-

HOM O \WORl: EOU LIS

írogatni, de ha mindez még oly szép és érdemes munkais, az ember közben nem kelt olyan hatást az alakjával,és nincs olyan szobrász vésőjére méltó, monumentális,plasztikus testtartása, mint az ásó nyelét markolóférfiúnak. Mert bizony, mikor az ember ott áll egykerti ágyás közepén, egyik lábát az ásó vasán nyugtatvatörli a verejtéket a homlokáról, és épp azt mondja:phű - akkor igazán olyan,mint egy allegorikus szobor.Elég volna óvatosan körül ásni, gyökerestül kiemelni,talapzatra állítani, s a talapzatra rávésni: A munkadiadala, avagy: A föld ura - szóval így valahogy.Ezt azért mondom, mert éppen most van az ideje,mármint az ásásnak.

Úgy bizony, novemberben forgatjuk, lazítjuk a talajt.Az ásó vasát a földbe meríteni olyan ínycsiklandónjó érzés, mint amikor az ember belemeríti a kanalátaz ízletes ételbe. A jó föld, akárcsak a jó étel, ne legyense túlságosan zsíros, se nehéz, se hideg, se igen nedves, .se igen száraz, ne legyen kenődő, se kemény, se kérges,se pedig nyers; olyan legyen, mint a kenyér, minta mézeskalács, mint a bukta, mint a finom kelt tészta,legyen omlós, de ne morzsálódjék, roppanjon az ásóalatt, de ne cuppogjon, ne maradjon egy darabban,ne hasadjon lemezekre, ne essék szét fej nagyságúhantokra, se gombóeforma göröngyökre, hanem amikor l

az ásóval megemeljük és megfordítjuk, lélegezzen felaz örömtől, és peregve hulljon szét kicsiny rögökre,daraszem nagyságú morzsákra. Ez az ízes, "ehető" talaj,a művelt, nemes, mély rétegű, nyirkos, vízáteresztő,lég járta, lágy talaj, röviden a jó talaj, olyan jó, minta jó emberek, s mint tudjuk, ennél jobb nincs is ebbena siralomvölgyben.

Ne felejtsd el, kertész barátom, hogy ezekben az őszinapokban még lehet növényeket átültetni. Előszörminél mélyebben körülkapáljuk, körülássuk a cserjétvagy fát, aztán alája nyúlunk az ásóval, sakkor -az ásó vasa rendszerint kettéreped. Vannak emberek;főként kritikusok és szónokok, akik szívesen beszélneka gyökerekről. Azt hirdetik például, hogy térjünkvissza a dolgok gyökeréhez, vagy hogy a rosszat gyöke-restül kell kiirtani, avagy hogy hatoljunk valamelydolog gyökeréig. No hát, szeretném őket látni, amikor,

mondjuk, egy hároméves birsalmafát kell kiásniuk -gyökerestül. Szívesen volnék taníua, amikor ArneNovák*) lemerül csak egy olyan incifinci félcserje gyö-kereihez, mint teszem azt, a Ruscus, azazhogy a csoda-bogyó. Szeretném végignézni, amint Zdenek Nejedlygyökerestül kifordít például egy nagyobbacska nyárfát.Úgy vélem, hogy hosszabb erőlködés után nagy keser-vesen felegyenesednének, és mindössze egyetlen szótnyögnének ki. Mérget veszek rá, hogy az a szó ez lenne:a teremtésit! Vannak némi tapasztalataim a birssel,tanúsíthatam, hogy a gyökerekkel nehéz boldogulni,s jobb őket ott hagyni, ahol vannak, ők tudják, miértakarnak olyan mélyen lenni. Úgy mondhatnám: nemtartanak igényt az érdeklődésünkre. Hagyjuk csakbékében a gyökereket, inkább javítsuk a talajt.

,Igen, javítsuk a talajt. Az istállótrágya akkor a leg-

szebb, amikor fagyos reggelen hoznak belőle egy fu-varral. Úgy füstölög,' mint az áldozati máglya. Füstjeaz egekig hatol, megszimatolja ott fenn az, aki minden-nek tudója, és szól: Ejha, ez aztán a jó, finom trágya!Itt persze most alkalmunk volna beszélni az élet titok-zatos körforgásáról: hogy a ló megeszi a zabot, aztánmás formában továbbadja a szegfűknek, rózsáknak,s azok a következő évben olyan csodálatos illattaldicsérik majd az Urat, hogy azt le sem lehet írni. Nos,ezt a finom illatot a kertész már a gőzölgő szalmástrágyakupacból kiérzi, mohón szimatol, és annyi gond-dal teregeti el az istenáldását a kertben, mintha a tu-lajdon gyermekének kenne meg egy szelet kenyeret

*) Ame Novák (1880-1939) egyetemi tanár, irodalomtörténész és kri-tikus. A szerző itt Novák tradicionalista felfogására céloz.

finom lekvárral : Nesze, te kis telhetetlen, válj ék egészsé-gedre! Önnek, Madame Herriot, egy kupaccai adok,mert olyan szép bronzszínben virított, no de te sepanaszkodj, őszi margitvirág, te is kapsz egy jókorapogácsányit, alád meg ebből a barna szalmából almo-zak meg, szorgos lángvirágom.

Mire ez az orrfintorgatás, drága emberek?

Még egy-két nap, és megadjuk a kertnek a végtisz-tességet. Még kivárunk egy kis enyhe talaj menti fagyot,aztán mindent betakarunk zöld fenyőgallyal. Lehajlítjuka rózsafákat, földet kupacolunk a tövükhöz, elteregetjük

De még nem tartunk ott, még nem szakadt félbea virágzás: a mindenszentek aszterének lilaszínű szememég hunyorgat, kinyílik a kankalin és az ibolya, jeléülannak, hogy a november is tavasz. A Chrysanthemumindicum (azért hívják így, mert nem Indiából,-hanemKínából származik) dacol a legeslegrosszabb időjárásiés politikai viszonyokkal, semmi meg nem gátolhatjaabban, hogy dúsan ontsa a pehelykönnyű rőt, fehér,aranyszínű és barnás virágok özönét. A rózsák is ki-bontják utolsó bimbóikat. Hat hónapon át virultál,királynőm, bizonyára tartozol ezzel arangodnak.

S aztán még virítani kezd a lomb. Sárgán, bíbor-vörösen, rozsdaszínben, narancspirosan, paprikavörö-sen, vörösbarnán pompáznak az őszi levelek, vörösek,narancsszínűek, feketék, kékesen hamvas ak a bogyák,sárgállik, vöröslik, fakó fehéren fénylik a csupaszvesszők fája - ó, még nincs vége mindennek! S amikormár leesett az első hó, itt lesznek még a sötétzöld télimagyal bokrok a tűzpiros termésükkel, meg a fekete-fenyők, ahamisciprusok és a tiszafák - soha nincsvége semminek.

Mondom nektek, nincsen halál, és nincs téli álom sem.Csak növünk egyik időszakból a másikba. Türelem kellaz élethez, mert az élet örök.

oO

1:7

az illatos fenyőgallyat, aztán - jó éjszakát. A gallyakkalaz ember többnyire egyebet is betakar, mondjuk,a zsebkését vagy a pipáját. Tavasszal aztán, amikora fenyőgallyat összeszedjük, szép sorjában megint min-den előkerül.

S ti, akiknek nem jutott egy ágyásnyi saját termőföldsem a világmindenségben, ti is hódolhattok ősszela természetnek, mégpedig úgy, hogy virágcserépbeültettek jácint- és tulipánhagymát, hogy a tél folya-mán - vagy elfagyjon, vagy kivirítson.

Az eljárás a következő: a legközelebbi kertésznélmegvesszük a szükséges virághagymákat és hozzá egyzsák finom komposztföldet. Aztán pincében, padláson

összeszedjük, ami régi virágcserép csak akad, és mind-egyikbe teszünk egy-egy hagymát. Végül kiderül,hogy maradt még néhány hagyma, de nincs már virág-cserép. Akkor veszünk új cserepeket, s megállapít juk,hogy elfogyott a virághagyma, de maradt még cserépés föld. Veszünk még virághagymát, de mert már nincs.elég föld, vásárolunk még egy zsák komposztot. Akkormegint van egy csomó fölösleges föld, amit persze kárkidobni, ezért inkább még veszünk cserepet és hagymát.És ez így folyik egészen addig, míg házunk népe megnem unja. Akkor mindent telerakunk virágcseréppel :az ablakokat, asztalokat, szekrények tetejét, éléskamrát,pincét, padlást, s bizalommal nézhetünk a közeledő télelébe.

Kár minden szóért, minden jel azt mutatja, hogya természet, amint mondják, készül a téli álomra.Egyik levél a másik után pereg le a nyírfáimról, szépés szomorú látványalevélhullás. Ami virágzott, be-húzódik a földbe, ami dúsan tenyészett, abból csupaszkis seprű vagy nedvező csutak, összeaszott levél vagyszáraz kóró maradt, s maga a föld a korhadás szagátárasztja. Kár minden szóért: ez évre már vége. Kedveskrizantémom, tégy le már te is az élet ábrándjáról,s téged, fehér virágú pimpó, ne tévesszen meg a fáradtőszi napsugár, ez nem a márciusi nap vidám melege!Minden hiába, gyermekeim, vége a táncnak, pihen-jetek le szépen, itt a téli álom ideje.

De micsoda beszéd ez! Kinek jut ilyesmi az eszébe?Miféle álomról van szó? Évről évre mondjuk, hogya természet téli álomra hajtja fejét, de még soha aztaz álmot, azt az alvást közelebbről, pontosabbanalulról meg nem néztük. Fordítsuk fejtetőre a dolgokat,hogy jobban megismerjük őket! Fordítsuk feje tetejérea természetet, hogy jobban beléje lássunk, fordítsukfelszínre a gyökereket ! Uramfia, hát ez alvás!? Erremondjuk, hogy pihenés? Az ember azt mondhatná,hogy a növényzet abbahagyta a felfelé növést, mertarra nem ér rá, hiszen nekigyürkőzött, és lefelé nő,beleköpött a markába, és beássa magát a földbe. Nézzükcsak: ami ott a földben olyan világos színű, az mindúj gyökér, és nézzük csak, hová, meddig törtet, rajta,rajta! Hallani is talán, ahogy a föld recseg-ropog ettőla szilaj előretöréstől: Tábornok úr! Alázatosan jelen-tem, a gyökerek csatasora mélyen behatolt az ellenséges

területre, a floxok előőrsei már érintkezésbe kerültekaharangvirágok előőrseiveI. Rendben, ássák be magu-kat, a meghódított területen, a kitűzött célt elérték.

Es az a sok zömök fehér, finom valami mind új hajtásés csíra. Nézzük csak, mennyi van belőlük! Titokbanhogy megterebélyesedtél, te hervadt, kiszáradt éve1ő~övény ! Hogy érzed magad, duzzadsz az élettől?Es erre mondjuk, hogy pihenés? Ördög vigye a virágo-kat, leveleket, micsoda szemfényvesztés az egész! Ottlent, a föld alatt, ott folyik az igazi munka, ott nőnekaz új virágszárak, a november szabta határok köztfakad a márciusi élet, a föld alatt bontakozik ki a tavasznagyszabású programja. Még nem került sor egyetlenpercnyi pihenésre, lám, itt az építési terv: kiásvaaz alapok, lefektetve a csőrendszer ; de még jobbanbeássuk magunkat, mielőtt keményre fagy a föld.Az ősz alapozó munkájára húzza fel majd a tavasza maga zöld boltozatait. Mi, őszi erők, megtettüka magunkét! '

A kemény, zömök föld alatti rügy, a gumók csúcsánlevő dudor, a leszáradt levél tövén mutatkozó fura kiskinövés mind bomba, amelyből kirobban a tavaszivirág: Azt mondjuk, a tavasz a sarjadás ideje, valójábana sarjadás ideje az ősz. Ha szemügyre vesszük a ter-mészetet, mi tagadás, meg kell állapítanunk, hogyaz ősz az év vége, de ennél is nagyobb igazság, hogy azősz az év kezdete. Általános vélemény, hogy ősszellehullanak a levelek~ ezt igazán nem cáfolhatom meg,csak azt állítom, hogy bizonyos mélyebb értelembenaz ősz olyan időszak, amikor a levelek valójábanfakadnak. A lomb azért szárad le, mert közeleg a tél,de azért is, mert már jő a tavasz, már fejlődnek az újrügyek, akkorák csak, mint a pukkanógyutacs, de belő-

Wk robban ki a tavasz. Az csak optikai csalódás, hogya fák és cserjék ősszel kopárak, mert hisz minden beléjükvan ágyazva, ami tavasszal előbújik és kibontakozik.Optikai csalódás, hogy a virág ősszel elpusztul, mertvalójában akkor születik. Azt mondjuk, a természetpihen, holott dacos-szilajon törtet előre. Csak becsuktaa boltot, lehúzta a redőnyt, de mögötte már csomagoljaki az új árut, a polcok már telnek, csak úgy roskadoznak.Mondom, ez az igazi tavasz. Ami most el nem készül,áprilisra sem lesz meg. A jövő nem előttünk áll, mertmár most itt van csíra formájában, igen, itt van köztünk,s ami most nincs itt, az a jövőben sem lesz. Nem látjuka csírákat, mert a föld alatt vannak, nem ismerjüka jövőt, mert bennünk van. Néha úgy tetszik, hogykorhadás szagát árasztjuk, elborít bennünket a múltavarja, de ha megnézhetnők, mennyi erős, fehér hajtástör utat a régi kultúrtalajban, amelynek neve: ma,mennyi mag csírázik rejtve, mennyi rég elültetett pa-lánta kap erőre, és fejleszt eleven rügyet, amelybőlegyszer virágzó élet fakad, ha megnézhetnők, hogyanforr, pezseg titokban itt köztünk a jövő, nyilván aztkellene mondanunk: micsoda ostobaság minde'n szo-rongás, minden kishitűség, a lehető legjobb dologeleven embernek lenni, tehát embernek, aki növekszik.

Bizony, most már minden elkészült. A kertész mindeddiO"ásott, kapált, lazította, forgatta, trágyázta, meszezt:a talajt, kevert bele tőzeget, hamut, kormot; metszett,vetett, ültetett, átültetett, töveket osztott, elduggatta

Ot')C. ')C '.

a hagymákat, kiszedte a földből télre a gumókat,locsolt, öntözött, füvet kaszált, gyomlált, betakartaa virága it fenyőgallyal, vagy földet kupacolt a tövük-höz - ezt csinálta februártól decemberig, s csak most,amikor a kertet belepte a hó, most jut eszébe, hogyvalamiről megfeledkezett: elfelejtette nézegetni a kertjét.Mert hát erre nem ért rá. Amikor nyáron szaladt meg-nézni a virító tárnicsot, útközben meg kellett állnia,hogy kigyomlálja a gyepet. Amikor épp gyönyörködniakart a virágzó delfiniumokban, észrevette, hogy karó-hoz kell őket kötnie. Mire kinyíltak az őszirózsák,loholt a kannáért, hogy megöntözze őket. Amikora flox virágzott, a tarackot irtotta, amikor a rózsáknyíltak, azt leste, mikor kell róluk lemetszeni a fattyú-hajtásokat és letisztogatnia lisztharmatot, amikor ki-virított a krizantém, gyorsan kapát ragadott, hogymegporhanyítsa megülepedett földjét. Folyvást voltvalami dolog, s nem lehet csak úgy zsebre tett kézzelbámészkodni, nézelődni, milyen is a kert.

Most már hál'istennek minden elkészült. Hát hiszenvolna még egy és más tennivaló, mert ott hátul keménya föld, mint a vas, azt az imolát meg tulajdonképpenát akartam ültetni, de most már béke vele, leesettaz első hó. Okosabb lesz, ha megyek, és annyi idő ótaelőször megnézem a kertet!

Az a fekete valami, ami kiáll a hóból, az a szurok-szegfű, ez az aszott szár a kék harangláb, amott az az el-perzselt levélcsomó az asztilbe. De nézzük csak, aza csutak a hanga őszirózsa, az Aster ericoides, sitt,ahol semmi sem látszik, itt a narancssárga zerbeboglár,az a kis kupac hó a Dianthus, persze hogy a Dianthus.S ott az a száraz szár, az alighanem a piros virágúcickafark.

Brr, hanem csíp a hideg! Az ember még télen semgyönyörködhet a kertjében.

Jól van hát, fűtsünk be, hagyjuk a kertet szunnyadnia könnyű hódunna alatt. Jólesik most másra is gondolni,roskadozik az asztal az el nem olvasott könyvektől,fogjunk hát hozzá az olvasáshoz; annyi egyéb tervünk,gondunk van, szedjük csak elő őket. Csakhogy jól be-takartunk-e mindent fenyőgallyal? Elég takarót tettünka fáklyaliliomra, nem felejtettük el betakarni az ólom-gyökeret? A kalmiát is árnyékoini kellene egy-kétgallyaI, s jaj, nem fagy-e meg az azálea? Mi lesz,ha nem hajtanak ki a boglárka gumói? Akkor majdültetünk a helyükbe.. . mit is? . . várjunk csak ...várjunk csak, mindjárt megnézzük valamelyik árj egy-zékben.

Decemberben tehát a kert főként a kertészeti kataló-gusok tömegében fejeződik ki. ~faga a kertész üvegalatt, fűtött helyiségben telel át, őt nem istállótrágyaés fenyőgally takarja, őt nyakig elborítják a kertészetiáIjegyzékek és prospektusok, könyvek, füzetek, s ezekbőlazt olvassa, hogy:

1. a legértékesebb, leghálásabb és teljességgel nélkü-lözhetetlen virágok épp azok, amelyek az ő kertjébeneddig egyáltalán nincsenek meg;

2. minden, ami a kertjében van, "egy kicsit kényes","könnyen kifagy", vagy hogy egy ágyásba, egymásmellé ültetett el olyan virágot, amely "nedvességetigényel", s olyat, amelyet "óvjunk a nedvességtől",hogy az, amit különleges gonddal a legnaposaób hely-re tett, "teljes árnyékot" kíván, és megfordítva;

3. vagy háromszázhetven, sőt még több virágfaj lé-tezik, amely "több figyelmet érdemelne", és amelynek

,'1' ~.. . -"..... ...'\- -.,'

f' .•. "- :...•. '- t~if .. '-.••...•. 'f

••...••...•.

"-- .•... ..-,....'

"nem volna szabad hiányoznia egyetlen kertből sem",vagy pedig legalábbis "egészen új és meglepően érdekesfajta, s jóval felülmúlja az eddigi eredményeket".

Mindettől a kertész decemberben nagyon elszontyo-lodik. Rémüldözni kezd, hogy tavaszra egyetlen szálvirágja ki nem hajt, mert kifagynak vagy befüllednek,elpusztulnak a nedvességtől vagy a szárazságtól, az erősnapsütéstől, vagy éppen a napfény hiánya miatt,és váltig azon töpreng, hogyan fogja a szörnyű hiányo-kat pótolni.

Másr~szt a kertész rájön, hogy még ha kevés növ~nyepusztulna is el, akkor sem lesz a kertjében jóformánsemmi azokból a "legértékesebb, dúsan virágzó, egészenúj, felülmúlhatatlan" fajokból, amelyekről most olva-sott hetvenhét k.atalógusban. Ez is elviselhetetlen hiány,amelyet valahogy pótolni kell. Ekkor az áttelelő ker-tészt már végképp nem érdekli többé, mije van a kert-ben, csak azzal van tele a feje, mije nincs, és perszea hiányzó növények száma a jóval nagyobb. Bújjahát a katalógusokat, aláhúzogatja, mit kell megrendel-nie, minek nem szabad hiányoznia többé a kertb6I. Elsőnekibuzdulásában kijelöl négylzázhetven évelő virágot,amit ha törik, ha szakad, meg akar rendelni. Mikorösszeszámlálja 6ket, egy kicsit lelohad a lelkesedése,s vérző szívvel. kezdi kihagyogatni azokat, amelyekrőlegyelőre kénytelen lemondani. Ezt a fájdalmas selejte-zést még vagy ötször kell végrehajtania, akkorra márcsak mintegy százhúsz marad "a legszebb, leghálásabb,nélkülözhetetlen" évelőkből, s ezeket örömtől repesvemegrendeli. "Küldjék, kérem, március elején 1" Iste-nem, bárcsak már március lenne, gondolja lázas türel-metlenséggel.

De hát vaksággal verte meg az Úri márciusban rájön,hogy a legnagyobb fáradsággal is bajosan talál a kert-jében két-három helyet, ahová még valamit ültethetne,s azt is csak a kerítés mellett, valahol a japán birsárnyékában.

Miután a kertész elvégezte ezt a fő s - amint lát-juk - egy kissé elhamarkodott téli munkát, kegyetlenülunatkozni kezd. S mivel csak "márciusban kezdődika munka", számolja a napokat, mennyi van hátramárciusig, és mert igen sok, levon belőlük tizenötöt,mondván: "néha már februárban kezdődhet a munka".

De mit segít ez, azért így is csak várni kell. Ekkora derék kertész másra veti rá magát, mondjuk, a szó-fára, pamlagra vagy díványra, és megpróbál téli álmotaludni, mint a természet. ., Fél óra elteltével új ötIettől ihletve felpattan addigi

egyensúlyi helyzetébőI. A virágcserepek jutottak eszébe.Hiszen cserépben is lehet virágot nevelni I Egyszerremegjelenik lelki szemei előtt a pálmák, latániák, dra-cénák, tradeszkanciák, aszparáguszok, klíviák, aszpi-

disztrák, mimózák és begóniák erdeje, a maga teljestrópusi pompájában, s köztük, persze, igen, kivirítegy-egy hajtatott primula, jácint és ciklámen! Az elő-szobából egyenlítői dzsungelt varázs ol, a lépcsőházbanösszefonódnak majd a lecsüngő indák, az ablakokat istelerakja növénnyel, úgy fognak ott virítani, minta parancsolat. A kertész gyorsan körülnéz: már nema szobát látja, amelyben lakik, hanem a paradicsomiőserdőt, amelyet ott meg fog teremteni, s máris lohola közeli kertészetbe, hogy hozzon onnan egy ölnyita vegetáció kincseiből.

Amikor hazacipelte, ami a kertészetben a kezeügyébe került, megállapítja:

ha mindent elültet és elhelyez, az eredmény nem ha-sonlít a megálmodott egyenlítői őserdőhöz, haneminkább egy szerényebb fazekasbolthoz ;

semmit sem rakhat az ablakokba, mert az asszony-népség megrögzött véleménye szerint az ablakok szellőz-tetésre valók;

semmit sem tehet a lépcsőház ba, mert, mondjáka háziak, ott mindent összemocskolna, és telelocsolnavízzel;

nem varázsoihat trópusi őserdőt az előszobából, mertminden könyörgése, átkozódása hiábavaló, az asszony-népség nem hajlandó letenni arról, hogy kinyissaaz előszobaablakokat, és beeressze a fagyos, hideglevegőt.

így hát a derék kertész lehordja kincseit a pincébe,s azzal vigasztalja magát, hogy ott legalább nem fagy.Tavasszal pedig, amikor odakint turkál a nyirkosföldben, végképp megfeledkezik a cserepeirőI. Ámdeez a tapasztalat nem gátolja abban, hogy a következődecemberben új virágcserepekkel ismét megkíséreljetélikertté varázsolni otthonát. Ebből is látható, hogya természet örök életű.

Azt mondják: türelem rózsát terem, és ez igaz IS

rendszerint júniusig vagy júliusig kell várni, hogya rózsák kinyíljanak, de ami a növekedésüket illeti,három év elég ahhoz, hogy a rózsatő már valamirevalókoronát fejlesszen. Inkább azt kellene hát mondani:a türelem tölgyfát terem, vagy: a türelem nyírfát terem.Ültettem egypár nyírfacsemetét, mondván: itt nyírfa-liget lesz, s amott a sarokban hatalmas évszázadostölgy áll majd. S ültettem egy tölgyfát is, azóta máreltelt két esztendő, de még mindig nem lett belőleterebélyes százados tölgy, s a nyírfákból sem lett mégszázéves nyírfaliget, ahol a nimfák táncolhatnának.Jó, hiszen várok még néhány évet. Mi, kertész ek,végtelenül türelmesek vagyunk. Van a gyep ágy közepénegy libanoni cédrusom, majd akkora, mint én magam.A szakirodalom szerint a cédrus száz méter magasságúrais megnő, s a dereka akkor tizenhat méter. Szeretnémmegvárni, míg az én cédrusom eléri ezt a magasságotés törzskörméretet ; igazán úgy illenék, hogy egész-ségben megérjem azt az időt, s hogy - talán úgymondhatnám - learassam munkám gyümölcsét. Egye-lőre jó huszonhat centimétert nőtt nálam a cédrus;hát jó, várok még egy kicsit.

Vagy vegyük például a gyepet: ha a fűmagot gondo-san vetettük, s a verebek nem csipegették fel, két hételteltével kisarjad a fű, hat hét múlva meg már kaszálnikell, de azért ettől az még nem lett angol gyep. Tudokaz angol gyep előállítására egy kitűnő receptet, amely -hasonlóan a Worcester-mártás receptjéhez - egy vi-déki angol nemesúrtól származik. A mi angol nemesünk..•

nek azt mondta egyszer egy amerikai milliomos: -Uram, fizetek, amennyit kíván, ha elárulja, hogyan,miféle eszközökkel lehet olyan tökéletes, olyan zöld,sűrű, hibátlan, bársonyos, egyenletes, üde, elpusztítha-tatlan gyepet, azaz röviden, igazi angol gyepet tele-píteni, mint az öné. - Egyszerű a dolog - válaszoltaa vidéki angol nemes. - Gondosan, jó mélyen műveljemeg a földet. A talaj legyen tápanyagdús, vízjárható,ne legyen se savanyú, se zsíros, se kötött, se sovány.Aztán jól egyengesse el a földet simára, mint az asztallapja, vesse el a fűmagot, s a bevetett ágyást gondosanhengerelje le. Aztán naponta öntözze, s mikor a fűkinőtt, minden héten kaszálja le. Kaszálás után seperjevégig a gyepet nyírfa seprűvel, és hengerelje le. Napontaöntözze, locsolja, permetezze a füvet - no, és ha eztmajd így csinálja háromszáz évig, akkor éppolyan ki-tűnő lesz a gyepe, mint az enyém.

Ehhez még vegyük hozzá, hogy minden kertészvágya, sőt valójában kötelessége is, hogy a gyakorlatbankipróbálja valamennyiféle rózsát - bimbó, virág, szárés levél, korona és egyéb tulajdonságok szempontjából.Ugyanígy a tulipán, liliom, nőszirom, szarkaláb, szegfű,harangvirág, asztilbe, ibolya, Box, krizantém, dália,kardvirág, bazsarózsa, őszirózsa, primula, szellőrózsa,harangláb, kőtörőfű, tárnics, napraforgó, sásliliom,díszmák, aranyvessző, zergeboglár és veronika mindenformáját; a felsorolt virágok mindegyikéből legalábbegy tucat legjobb és nélkülözhetetlen fajta, változatés hibrid létezik. Ehhez még hozzá kell számítaniazt a néhány száz nemzetséget és fajt, amelyeknek csakhárom, legfeljebb tizenkét változata van, továbbákülön figyelmet kell, szentelnünk a fenyéreknek, az al-pesi, a vízi, a hagymás növényeknek, a páfrányféléknek,

árnyékkedvelőknek, a fás növényeknek és az örökzöldnövényeknek. Mindent összevéve, igen óvatos becslés-sel, mondhatni testvérek közt is, ezerszáz év a végered-mény. A kertésznek tizenegy évszázadra van tehátszüksége ahhoz, hogy kipróbálja, kertjében meghono-sítsa, és tapasztalatok alapján értékelje mindazt, amiérdekli. Ezen alul nem adhatom, legföljebb öt száza-lékot engedhetek, de csak magának, számba véve azt is,hogy talán nem is kell mindent termesztenie, bár igazánmegéri. De jó lesz igyekezni, nem vesztegethetünk elegyetlen napot sem, ha ennyi idő alatt el akarunk min-dent végezni, amit kell. Az ember fejezze be, amit el-kezdett; ennyivel tartozik a kertjének! Nem adokreceptet: ki-ki próbálkozzék maga, és tartson is kiaz elhatározása mellett.

Mi, kertészek, mintegy a jövőnek élünk. Mikor ki-nyíltak a rózsák, arra gondolunk, hogy a következőévben még szebb lesz a viráguk; s hogy tíz év alattez a kis fenyő sudár fává nő - bárcsak már magammögött tudnám ezt a tíz esztendőt! Látni szeretnémmár, milyenek lesznek ötven év múlva ezek a kis nyír-fák. Az igazi, a legszebb előttünk van. Minden továbbiév új gyarapodást, új szépséget hoz. Hál'istennek,megint előbbrejutottunk egy esztendővel.

Miből lesz a kert és kiből a kertész 5A kertész januárja IIA magvak 18Februárunk ... 21Mi mindent tud a kertész 27Eljön a március is 33Rügyek és bimbók 40Eljutottunk áprilisba 43Ünnep 51Eljön a május is 54Áldott eső 63Júniusba érkeztünk 66Valamit a konyhakertészekről is 75Virágos július 78Botanikai fejezet 85Augusztusban nyaralunk 88A kaktuszok gazdái ról 95Végre itt a szeptember 98A talaj 105Még októberben is a kertben 108Az ősz szépségei 116Nov'emberi gondjaink 119Előkészület 127Az év utolsó hónapja: december 130A kertész élet 139

KAREL CAPEK

A SZENVEDELMES KERTÉSZ

Megjelent a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köz-társaság közös könyvkiadási egyezményének keretében 10800 összpél-dányszámban. Ebből 10000 példány a Natura részére készült a Madách

Könyv- és Lapkiad6 n. v. (Bratislava) gondozásában.

A mű eredeti címe Zábradnlküv rok. Fordította Mayer Judit. Megjelenta Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaságközöskönyvkiadási egyezményének keretében. 10000 példányaNatura,Budapest részére. Kiadta a Madách Könyv- ésLapkiad6 n. v., Bratislava.Felelős szerkesztő Hubik István. A védőborít6 és kötésterv S:zab6Árpád munkája. Képszerkesztő Kop6cs Tibor. Műszaki szerkesztő KrálPéterné. Nyomta a Svornosi Könyvnyomda, Bratislava, könyvnyomással.Példányszám 800 + 10000. Szerzői ívek száma 5,63 (4,00 szöveg +

1,63 iIlusztráci6). Kiad61vek száma 5,79.SÚKK sz. 293/1-1971.

KARELCAPEKA SZENVEDELMES. KERTÉSZ

f------ ----------------

~

P. .... .

Mi, kertészek, ..11integyt jövőnek élünk

"v-s hogy tíz év alatt

ez il kis feny(ísudúr fúv~i nö -

V- b<ircsak m,ir ...-.....::____ magam mögött tudnün;' ,-... r--

ezt a tiz esztendőt! -- ,-

Mire való a kertész gerince?,. Csak arra, hogy

, időnként kiegyenesítse,'fl;'l:pndván: juj, de fáj a hátam!

Ami a lábát í1leti,többféleképpen használható:

guggolhat, térdelhet vele,maga alá is igazithatja,

sőt felhúzhatja a vállához is.Az ujjak jók ültetőfa helyett,

a tenyerével elmorzsolhatjaa rögöket, vag{megfeler~

la pogatónak, is.•~.A fej, minthogy száj is van rajta, .alkalmas a pipa elhelyezésére.

De a hát,a gerinc marad merev!