Sorozatszerkesztő: Bencsik András

Magyar Ház Könyvek

Kárpáti Ház Alapítvány 1062 Budpest, Andrássy út 124.

Felelős kiadó: Bencsik András

TSBN 963 210 127 8 ö ISBN' 963 7317 00 7 ISSN 1418-7426

Nyomdai előkészítés: / V e Tipográfia Stúdió Nyomda: V-print Nyomda Felelős vezető: Faur Zsófia Tótfalusi betűből szedve, 80 grammos ofszetpapíron

BADINY JÓS FERENC

A TÁLTOS ISTEN •

AZ ISTENES HONFOGLALÓK

•

A MAGYAR SZENT KORONA

Arányrendszerének és mitológiájának közel-keleti kozmológikus vonatkozásai

•

JÉZUSHITŰ ATILLA

MAGYAR HÁZ

BUDAPEST, 2006

Kilencvenkét évet adtál Drága Jézusom! És azt is, hogy boldogan élek. Velem vagy és így Nem hervad el bennem a Lélek. Szeretnék még sokat leírni. Mindent, ami a Te Igazságod. Adj erőt és sok Világosságot!!

a Szerző (1997)

M U N K A T E R V

A közmondás így mondja: minden kezdet nehéz - de úgy vélem -hogy a legnehezebb a meggyökeresedett tévtanoknak a megvál­toztatása. Ami témakörünkben pedig igen sok van belőlük. Tehát csak úgy jutunk eredményre, ha sorjában elővesszük mindegyiket és alapos bizonyítékokkal nemcsak cáfolunk, hanem közöljük, hirdetjük és tanítjuk az Igazságot. Jézus Urunk - akit e könyvben „TÁLTOS ISTENNEK" nevezünk - mondotta:

„Az Igazság tesz szabaddá benneteket." Legelőször tehát azt fogjuk elmondani, hogy miért nevezzük

Őt így, ezen az eddig ismeretlen, senki által nem használt, de az elnevezés szerint „ÉGI és FÖLDI URALKODÓ-HATALOM­MAL" bíró ISTEN-EMBERNEK, vagy EMBER-ISTENNEK.

Azután beszélünk majd CHURCHWARD-ról, s az általa ku­tatott „MU" nevű, elsüllyedt földrészről, a hozzá kapcsolt felté­telezésekről, majd tisztázzuk a „MU" jelentését és földrajzi hely­zetét is.

Igen nagy öröm nekem Jézus Urunkról írni, mert akkor teszem ezt, amikor valami új adatot találok annak bizonyítására, hogy Ő nem volt zsidó. Tudom azt, hogy talán a pusztába kiáltott szó is lehet az írásom, de mégis írom, mondom és tanítom, bizonyítom az Igazságot. Tudom, hogy szemben áll velem a százmillió pél­dányban kiadott és sokszor megváltoztatott bibliai szöveg, de ebben is találok buzdítást.

5

Itt Péter írását idézem, aki így biztat:

„De új egeket és új földet várunk az Ő ígérete szerint, ezekben pedig az Igazság fog lakozni."

(2 PÉTER 3-13.)

Hiszem, hogy az Igazság győzni fog valamikor, és ezt a győzel­met sietteti az a sok hamis állítás, félremagyarázás, ami Jézus Urunk valóságos lényét, alakját és tanítását igyekszik megváltoztatni. Példának bemutatok egy térképet, mely ebben az említett Bibliá­ban, a „Függelék"-ben található, és Jézus Urunk azon „szolgálatát" ismerteti, amelyet Jehovának teljesített.

A „magyarázat" így írja: „Jehova Krisztusnak a feje és Istene. Jézus emberi életét fizette váltságul mindenekért. - Megfelelő ár volt. - Ádám tökéletesnek teremtetett, de a bűn által elveszítette tökéletességét önmaga és gyermekei számára. - Olyan valakire volt szükség, aki Ádámmal pontosan egyenlő. - Jézus emberi élete tökéletes váltság. - Jézus áldozata engesztelés a bűnökért."

Az olvasó ne csodálkozzon az elmondottakon, mert minden fenti állításnak az ellenkezőjét mutatom be e könyvben...vagyis Jézus Urunkat, mint földre szállt ISTENT.

6

7

Miről is lesz szó ebben a könyvben?

A címet nézve láthatjuk, hogy sok mindenről. A „Táltos Isten" Jézus Urunk, és a „MU" nem az elsüllyedt kontinens.

Az olvasót talán jobban fel tudom világosítani akkor, ha előbb azt írom le, hogy mi indított e könyv megírására?

Az 1930-as években jelentek meg Churchward ezredes könyvei, melyekben ő - a Csendes-óceánban valamikor létezett - elsüllyedt földrész (kontinens) létezését igyekszik bizonyítani. Ezt az elsüly-lyedt földrészt ő „MU"-nak nevezi.1

Churchward hipotéziseit azután egy magyar származású ten­gerészkapitány - Csicsáky Jenő - merevíti a „magyar nemzetcsalád" származásává, az 1936-ban Ausztráliában kiadott könyvében.2

Napjainkban ez a könyv Budapesten kapott újabb kiadást és címet, de a Kovács András által alapított „táltos vallásban", s az ezen vallási szervezet által kiadott írásokban - mondhatni - hittételi erővel érvényesül.

Miután az itthoni könyvtárak egyikében sem találhatók meg Churchward könyvei, így „MU"-ról, az elsüllyedt kontinensről való „ősi" származásunk elmélete csak Csicsáky könyve nyomán gombolyítható le úgy, ahogyan azt egy „álmodozó" elképzeli. Igaz ugyan, hogy dr. Hóman Bálint idejében dr. Cserép professzor is írásba foglalta ezeket az elképzeléseket és azonosította a „magyar"-t a „maja"-val, de nagy árat fizetett érte, mert Hóman miniszter úr a „hun-hagyomány" és a „hun-nemzetiségtudat" bizonyítója azonnal elbocsátotta egyetemi tanszékéről dr. Cserépet.3

1 Churchward James: The sacred symbols of MU. The children of MU. The lost contínent of MU. Iwes Washburn- Publisher New York, 1939.

2 Csicsáky Jenő: A magyar nemzetcsalád útja Távol-Nyugatról Távol-Keletig, Sidney, 1961.

3 Hóman Bálint: A magyar hun-hagyomány és hun-monda. Bp. 1925. Stúdium kiadása.

8

A Churchward óta eltelt „háromnegyed" évszázad hivatkozásai, jelképei nem sorolhatók- miként mondja Hóman - az indoeurópai és „árja" népcsaládok történetébe. Szerinte Jézus Urunk utolsó szavainak magyarázata sem helytálló.

Hát ezeket a tévedéseket is ki akarja igazítani ez a könyv és írója, a jó szándékú

Szerző

9

I.

A MÁGUS

Jó kétezer év óta találkozunk ezzel a szóval, vagy inkább a többes számú változatával, így: MAGI. Azokat a különleges képességekkel rendelkező embereket nevezték így, akik hatalmas népünk lelki vezetését, gyógyítását, mesterségbeli tudásának tanítását és össze­tartozásának (vagyis egymás szeretetének) kötelességét hirdették.

Visszafelé nézve láthatjuk, hogy a mágus-név ilyen értelmezése csak a zsidókereszténység által „pogánynak" nevezett népünknél élt. Vagyis a koppányiaknál. A mai és ezer éve létező „szentistváno-soknál" osztályon kívül álló kuruzslóknak, ördögűzőknek nevezik őket, és a tekergő, révülő „sámánokkal" azonosítják.

Az eretnekséget máglyára dobó középkori inkvizíció aztán a „hit tisztaságának védelmében" a legkegyetlenebb eszközökkel irtotta őket, pedig nem tettek mást, csak gyógyítottak, az ősök dicsőségéről énekeltek és szegények voltak. Csodálatos gyógyí­tásaikat és kínzásaikat igen jól leírja a volt domonkos-rendi szerzetes, Fehér M. Jenő nagyszerű könyvében.4

Talán azt kell legelőször megkérdezni, hogy

Honnan jöttek a Mágusok?

Máté az egyetlen evangélista, aki ír erről - mondva: „Napkeletről bölcsek jövének" (2/1). De jól tudjuk, hogy Máté héberül írta az

4 Középkori magyar inkvizíció, Transylvania Kiadó, Buenos Aires, 1968.

11

evangéliumát (lásd: Papiasz írását i. sz. 130 körül). Máté tehát a „mágusokat" azzal a héber írásjellel közli, amit majd bemutatunk. De a „Napkelet" Jézus Urunk születésekor azonos volt a PÁRTUS BIRODALOMMAL, hiszen a Földközi-tengertől az Indus folyóig és a Perzsa-öböltől a Káspi-tengerig létezett Kr. e. 250-től Kr. u. 320-ig. Bemutatom azt a képet, ami látható volt a Ravennában rendezett vatikáni kiállításon, a „MÁGUS KIRÁLYOK" felirattal.

Itt ezek a „mágus királyok" a Pártus Birodalomban használt „nemzeti viseletben" vannak ábrázolva. Ennek a viseletnek leg­ismertebb része a „süveg". A kiállított kép a Kr. u.-i VI. századból való. Érdekessége még az is, hogy a jobb felső sarokban a „nyolc­ágú" csillag látható. Tekintve, hogy sem a NAP, sem a HOLD nincs ábrázolva, itt az „ISTEN-ANYA" dicsősége van kiemelve az ősi szimbolizmus alkalmazásával. Más szóval: a „pártus-mágus­királyok" köszöntik Jézus Urunk Édesanyjában - ADIABENE királyi hercegnőben - a földre szállt ISTEN-ANYÁT. Érdekes itt megemlíteni, hogy az őskereszténység Jakab-evangéliuma"

12

megadja ezt a tiszteletet Máriának, és így írja: „...a hang hallatára összerezzent, házába ment, letette a korsót, magára vette a bíbort, trónszékére ült és font" (A „fonás" a meditálást, Istenhez való fel­emelkedést jelenti.)

Megelégedve az őskeresztények hitvilágával, most kutassuk ki azt is, hogy a zsidók hogyan írták le Jézus Urunk szidalmazását: „ördög van benned." Itt az Újszövetségnek nevezett könyv négy evangélistájának írását veszem alapul és ezeket összehasonlítva az említett ,,Jakab-ősevangéliumával" azt kell megállapítanunk, hogy a Jakab-protoevangéliumnak az írója teljesen törli a zsidó törté­nelmi elemeket, mint a dávidi származást és minden mást is.

A héberül írt szöveg természetesen követi a mózesi hagyományt. Nagyon jól bemutatja ezt a legismertebb biblia-tudósok alábbi „kiértékelése".6

''When Aquila translates as magus in I Sam. 28:3, 1-9, in vss. 3,8, and 9 it means the medium, but in vs. 7 it is the spirit which the me­dium possesses. The necromancer visited by the desperate King Saul at night possesses a magus. This same point of view is reflected in Mark 3:22-30, where the scribes accuse Jesus of possessing Be-elzebub and by this means casting out demons. The accusation is renewed in John 7:20, where the people say he has a demon or devil. The words thus used in parallel are B e-elzebub, daimonion, and magos or magus. In other words, the scribes accuse Jesus of being a magus. The same charge could have been brought against the apostles and other early (and later) Chris-tians who followed the practice of casting out demons."

Magyarra fordítva a következő értelemmel: „Amikor Aquila mágusnak fordította ezt a héber írásjelet I. Sám.

28:3, 7-9, a 3, 8 és 9 verseiben, ez a jel médiumot jelent, de a 7. versben

5 Vanyó László: Az ókeresztény egyház és irodalma (Szent István Társulat, Bp. 1988.).

6 The Interpreter's Dictionary of the Bible. (Abingdon Press, N.Y. 1962.) „MAGI".

13

ez szellem, mely a médiumban van. A »halottidézőben«, akit a kétség­beesett Saul király éjjel meglátogatott, egy mágus lakozott. Márk 3:22-30 verseiben ugyanez a szempont tükröződik, ahol az írástudók Jézust azzal vádolják, hogy »Belzebub« van benne és ezért tud ördögöt űzni.

Ez a vád megújul Jánosnál, ahol a zsidó nép azt mondja Jézusnak: »ördög van benned«. A szó, amit itt is használnak Belzebub, démon és »magos« vagy mágus. Más szóval az írástudók vádolják Jézust, hogy Ő mágus. Ugyanezt a vádat használták az apostolok és más korai (és későbbi) keresztények ellen, akik szintén gyakorolták az ördögűzést."

Ebből a fogalmazásból talán arra is gondolhatunk, hogy ezeknek a „korai" keresztényeknek is voltak mágusaik. A zsidók azokat az arámi nyelven beszélőket nevezték „korai" keresztényeknek, akik az ún. szoláris naptár szerint éltek és Isten-Anya tisztelők is voltak. De ezek is beletartoztak a hatalmas „tudás népébe" és a tanítóikat, a tudókat nevezték mágusoknak.

Jézus Urunk „hazájában" - Galileában - is AR-AM nép élt és nevében már él az Istenanya-tisztelet. Ugyanis: AR jelentése „em­ber-áradat", vagyis „NÉPSÉG", az -AM jelentése pedig „ANYA". így AR-AM: „anyajogú" nép. Ennek ellenkezője az AR-AB, vagyis az „apajogú " népség, ahol nincs Istenanya és így a tisztelete sem létezik. Az ARAM népnél így meg voltak az Istenanya édes lányai is, vagyis a tudós női mágusok. Galileában egyik központjuk volt MAG-DA­LA, ahonnét származott Mária-Magdala, vagyis a Magdalai Mária.

Vele részletesen foglakozunk majd e könyv hasábjain: az okos „tudós" mágus-papnőink mintaképeként fogjuk őt bemutatni. Az Ő utódai voltak azok, akiket I. István (szent István) „sorsdöntő", végzetes államalapítása után mint „bábákat" és „boszorkánynak" nevezett gyógyító mágus-papnőket máglyára dobott a római egy­ház inkvizíciója. Pedig ezek a népi aranyasszonyok (így nevezte őket a hatalmas népi tisztelet) „Isten hírével, Isten nevében" gyó­gyítottak. Ehhez - a gyógyítás sikeréhez igyekeztek fokozni a beteg istenhitét és ezáltal elhárítani a betegségbeli félelemérzetét. A szülő asszonyok nehéz óráiban hívták segítségül a ,,szent-bábát", aki való­színűleg azonos volt Boldogasszonyunkkal. Az Ő nevében adták a

14

„ kék-gyöngyöt" a gyermeknek azért, hogy „idegen ember" ne árt­hasson neki. Ezzel kap magyarázatot az a sok „kék-gyöngy", me­lyeket a honfoglaláskori sírokban találtak.

A mágusok és az aranyasszonyok mindnyájan nagyon jól ismer­ték az ég csillagait, és ez a tudásuk még Káldeából ered, vagyis ez bennük „káldeus örökség", amit a tudatlanok „csillagvallásnak" neveztek. Valójában mágusaink asztrológusok voltak. A betegeket születési adottságuk szerint vizsgálták, hiszen a születési csillagkép a test támadható részére is utal. Az aranyasszonyok pedig elmond­ták a csillagok járása szerinti meséket, melyek valójában népünk származásának az eredetmondái. A mesék is és a gyógyfüvek mind-mind a „rovásbotokon" voltak az ősi rovásírásunkkal fölróva.

Ezt a „rovást" az apa tanította a fiának és az anya a lányának. „Tudáskincsünk"-nek a fundamentuma volt a rovás. A „nagy titok" pedig, amit aranyasszonyaink meséltek, az népünk égi szárma­zása, égi eredete volt. Csodálatos ez a hiedelmi mélység, illetőleg mélységes hiedelem, mert ők nem ismerték azt a káldeus hagyo­mányt, mely a ma Sumériának nevezett és a jelenlegi Irakban lévő „MARI" nevű ős-városban kiásott „asztronauta-szobor" kiértékelé­sével jött létre. A következő oldalon bemutatom ezt a mészkő szobrot. Láthatjuk, hogy a fején olyan sisak van, melyet a mai űrhajósok viselnek. A homlok feletti „antenna" neve: Su-gar-ra. A hátán a sisakból egy kábel ered, melynek végén csatlakozási szerkezet van. A tudományos „kiértékelés" ISTENNŐNEK mondja, akinek a kezében egy „víztartó" edény van. De - kérdezem - szükséges 5 cm vastag falú edény a víztartóhoz... ? Más égitestről érkezett ős van előttünk ebben a szoborban, és ez a hagyomány él az „égi származás tudatban".

A ma „sumernak" nevezett MAH-GAR őseink egyik régi vá­rosában, MARI-ban, az Eufrátesz mellett ásták ki ezt a csodálatos és ember nagyságú (146 cm-es) szobrot, mely kétségtelenül egy más égitestről érkezett űrhajóst ábrázol.

Itt most nem részletezzük ezt a témát, de a ,,JézusKirály - a Pártus Herceg" című könyvemben megtalálható a valószínűsített eredete.

15

A ma „sumérnak ''nevezett MAH-GAR őseink egyik régi városában, jelenleg az Irakban lévő MARI-ban, az Eufrátesz mellett

ásták ki ezt a csodálatos és ember nagyságú, 146 cm-es mészkő szobrot, mely kétségtelenül egy más égitestről érkezett űrhajóst ábrázol

Folytatom tehát „aranyasszonyaink" ismertetését. Bemutatok a következő oldalon egy gyógyító „mágus-asz-

szonyt", és láthatjuk, ahogy átöleli a hozzádűlő betegét. Régi ábrázolás ez, amit átvettem Malonyai könyvéből.7 Ilyen asszonyo-

7 Malonyay Dezső: A magyar nép művészete, Bp. 1907. 123. oldal.

16

kat láttam én is régen, gyermek­koromban a balassagyarmati piacon, de nem „mágusnak", hanem „gyógyfüves" néninek hívtuk, aki az „ezerjófű" mellett a sok ezer jó füvet árulta, és min­den betegségre volt gyógyfüve. Mindig megkérdezte, hogy „mi is fáj" és adta is a „gyógyító írt". A mai ún. „természetgyógyá­szat" is a gyógynövénykivona­tokkal segíti a betegségek elhárí­tását, gyógyítását.

Az én időmben már nem aranyasszonynak neveztük őket, de a ,,javasasszony" név megillette mindegyiket.

A marxizmus hasonlított a középkori magyar inkvizícióhoz a magyarirtásban - azzal a különbséggel, hogy nem voltak „mágus­perek", hanem csak mah-gar-, mágus-, magyar-irtások - könyör­telenül és igen jól szervezetten.

A falvak népe munkásként került a gyárakba ...ha élve maradt, férfi, asszony egyaránt, és ma már nem emlékezünk a jó öreg „javas­asszonyokra" és „bábáink" is alig-alig vannak. Itt az ideje tehát, hogy emlékezzünk és itt is visszatérjünk az ősi hagyományokhoz. Talán a „gyógyfüvekkel" telített házi patikával kellene kezdeni. Kamillateát inni megfázáskor és hársfateát az altató gyógyszer helyett...

Úgy látom, hogy a falvakba lassan visszatér a magyar élet. Dalainkkal és táncainkkal büszkélkedő fiataljaink teremtik meg a régi magyar hont, és ez így van jól!

17

Mária magára öltötte a bíbort, trónszékére ült és font

Vissza kell térnem a 13. oldalon említett ,Jakab-evangélium"-hoz, ahol az itt, címnek írt szöveget látjuk. Mária királynői mivolta kétségtelen és a fonás is királynői - aranyasszonyi - kötelesség, melynek évezredes hagyománya van. Ez a hagyomány visszanyúlik káldeus őseinkhez és a sapir-szabír-fényarcú népeinkhez. Így az ANSA-AN (Elami) területen élőkhöz is. Bemutatom itt a „Párti"-nak nevezett Isten-anyát, melyet köszönettel vettem át.8 Itt látható a trónon ülő Istennő, amint a lenfonalat sodorja a pörgettyűre.

Az Istennő mögött a segítője tartja a fonásra előkészített lent, amiből a királynő a lenszálat az orsóra pörgeti, és készül a fon-szál, a fonál, vagyis a fon-ás eredménye vagy terméke.

A királynő előtt lévő asztal egy hallal van díszítve. Talán azt akarja ez kifejezni, hogy a történés a „hal-korszakban" megy

8 Brentjes, Burchard: Die iranische Welt vor Mohamed - Lambert Schneider Heidelberg. 1967.

18

végbe...? Vagy azt, hogy a dombormű ebből a korból ered. A hivat­kozott munka e táblának keletkezési idejét Kr. e. 1200-ra teszi, és az a terület, ahol megtaláltak régi nevén: AN-SA-AN, vagyis „ELAM", ahogyan legtöbbször nevezik. Lelőhely: SUSA, a fő­város.

A kijevi ortodox székesegyház mozaik-képén is megtaláljuk Jézus Urunk Édesanyját - Máriát -, amint fon. Köszönettel át­vettem9 és itt bemutatom. Láthatjuk, hogy a fonás ábrázolása szimbolikus jellegű, vagyis - mint mondtam - az Istenhez való felemelkedés és az áhítat van jelképezve általa.

9 Heybori Logwyn: Kiewer Sophienkatedrale (Verlag Mysteztwo - Kiev, 1971.).

19

Még ugyanebben a kijevi székesegyházban megtaláljuk azt a mozaikképet is, ahol Máriát feldíszítik, felövezik a bíborral. Így igazat adhatunk a ,,Jakab-evangéliumban" írottaknak, melyek szerint Mária felölti a bíbort és a trónszékére ül. Az itt bemutatott képen csak a bíbor felövezése látható.

20

Harsányi Lajos

ARANYVIRÁG

Sűrű arannyal festettek a festők, Fejedre tűztek égő csillagot, Pedig belül a szívedben lakott A csillagos ég maga, mindenestől.

Tested aranyból vert virágnak mondja A trubadúr ajkán a lovagének, Pedig voltál Isten nagy ligetének Egyetlen élő földi liliomja.

Oszlopsor nem övezte ősi házad. Kicsiny viskó volt. Csupa szent alázat, Mely falairól a díszt mind lehányja.

Rózsa helyett kertedben édes borsó. Merengve nézted. Kis kezedben korsó... Istennek voltál egyetlen leánya.

21

II.

A TÁLTOS

Azokról a bölcsekről fogunk beszélni, akik népünket a Magyarok Istenéhez vezették. Beláthatatlan időkből, tehát nagyon-nagyon régről ered a mi táltosaink tudása. A nevük így: TAL-TU-US megtalálható a ma sumérnak nevezett MAH-GAR őseinknél10 -jelentése: „az égi tudást értelemmé tenni". Ez a kötelessége a tál­tosnak. De az ékiratos szövegek azt is mutatják, hogy a „táltos" személyét az égi hatalom választja ki, mert a táltosok-táltosa maga a földre szállt Isten - ÉN-KI - miképpen azt a Deimel szótárból ide átvett ékjel és annak jelentése mutatja (az akkád il-EA = EN-KI, vagy BEL/BAL/: a Napisten).

A „táltosságot" tehát nem lehet ún. „táltos-iskolában" meg­tanulni, mert a szent hagyományaink szerint a táltost Isten érinti meg, vagyis ISTEN jelöli ki. Népünk azt is vallja, hogy minden „hetedik" gyermek táltosnak születik, de csak akkor válik táltossá, ha ezt az „elhívást", „hivatást vagy küldetést" önmagában felismeri.

10 TAL (D.383) = tudás, TU (D.58) = tenni, létrehozni, US (D.536) = értelem.

22

Érdekes itt azt megjegyezni, hogy a jezsuiták igen nagy szeretettel emelték ki a falusi családokból a „hetediknek" született fiúgyer­meket, és nevelték át a legjobb jezsuitává.

Amikor ezeket a sorokat írom, a televízióban bemutatnak egy „táltos-iskolai" tanítást. A „táltos-magyar-hitről" is beszélnek. Ebből azért mégis azt érzem, hogy az ötvenéves „hivatalos butítás" után népünk ébredezik. Aki ebbe az „iskolába" jár és fizeti is az igen magas tandíjat, az feltétlenül tudni akar. Meg akarja ismerni szent hagyományainkat.

Kezdetnek nagyon jó ez, és ha majd azt érzi, hogy őt is megérin­tette a Magyarok Istene, akkor majd tudja, hol kell segítenie a „magyar testvérének".

Én csak azt kérem ezektől a „táltosoktól", hogy ne alakítsák pénzforrássá táltosi mivoltukat, mert a mi táltosaink magyar lé­lekkel vezették népünket a Magyarok Istenéhez, pénzt sohasem fogadtak el, pénzt sohasem kértek, hanem csak adtak, gazdag lelkükből mindig adtak és így láttak a jövőbe is. Azon pedig ne csodálkozzon az olvasó, hogy a „magyar hitről" és a MAGYAROK ISTENÉRŐL beszélek. Ugyanis ezek a fogalmak nem azonosak a mai zsidókereszténység által tanított istenalakkal és hitvallással. De Jézus Urunkat is másképpen nézzük és hisszük, mint ahogy Róla a mai keresztény egyházak nyilatkoznak. VI. Pál pápa egyik „kedvencének" könyvét veszem elő állításom bizonyítására.11

A szerző minden félreértés nélkül szögezi le az „egyház" állás­pontját, így: „az egyház sokkal több, mint Krisztus követe, vagy kép­viselője, Ő maga a Krisztus... Mózes előképe Jézusnak." (42-43. és 143. oldalakon) így folytatja:

„Nézzük tovább nevelőnket, Mózest, Isten népének nevelőjét és mind­azokét, akik bármilyen fokon hivatásszerűen szolgálják ezt a népet: a pap a plébániáján, a káplán a fiatalokkal, mindenki, aki az Egyházban, a hierarchia csúcsától az alapokig vezetői és lelkipásztori felelősséget

11 J. Loew: Elmélkedések Jézus Krisztusról - Lelkigyakorlat a Vatikánban (Bécs, 1979.).

23

hordoz." Ez tehát a mai „kereszténység". De a hitvilági tartalom az a „szerződés", amit ez a Mózes köt Jehovával, és itt így idéz az Ószövetségből (EXOD. 24.7.):

„Mózes azután vette a szövetség könyvét (a törvényt), felolvasta a népnek, az pedig kijelentette: megtesszük mindazt, amit Jahve mond, és engedelmeskedünk neki."

Aztán így folytatja ez a Loew-atya: „Végül következik a két szer­ződő félnek vérrel való meghintése."

Amikor két fejedelem köt szövetséget, ez könnyű, de amikor az egyik szerződő fél maga az Úr, akkor az oltár képviseli és jel­képezi Istent. Mózes tehát az oltárt hinti meg vérrel: ,,Mózes vette a vér felét és az oltárra öntötte. Azután vette a vért és ráhintette a népre, mondván: Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet Jahve veletek megkötött."

De ez a Loew atya hiába igyekszik, hogy ezt a „vérszerződést" reánk is vonatkoztassa. Ugyanis Jézus Urunk éppen azért ad Új Szerződést, mert ezt - a Jahvéval kötöttet - nem ismerte el. De még ennél is többet mondanak azok a jézusi szavak, melyekkel Mózes népét illeti, mondván:

„Mérges kígyóknak fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszok vagytok." (MÁTÉ 12:34)

„ Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt a kezdettől fogva és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság." (JÁNOS 8:44)

„Rátok száll minden igaz vér, amit a földön kiontottak... erre a nemzedékre.'''' (MÁTÉ 23,35)

Jézus Urunk tehát ezt a „mózesi istent" - Jahvét „ördög-atyá­nak" nevezi, és más Atyáról beszél, megnevezve saját, földi külde­tését is ekképpen:

„Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." (JÁNOS 14,6)

Az elmondottakból világosan kitűnik az, hogy a mai „keresz­ténységben" két isten-alak létezik. Az egyik:

24

JAHVE és a másik Jézus Urunk mennyei édes-atyja: A MIN­DENHATÓ ISTEN. Ezt a kettőt akarja a saul-szentpáli alapú egyházi filozófia minden eszközzel és módszerrel egyesíteni, azo­nossá tenni. Tehát Mózestől és Ábrahámtól kezdve összesimítanak mindent. Mózes Jézus „előképe" lesz és az „egyház" azonosul mind a kettővel. A magyar-hit, őseink hitvilága azonban csak Jézus Urunk szerető mennyei Édesatyját vallotta és vallja sajátjának. De tudja azt is, hogy „Én és az Atya egy vagyunk" - miképpen Jézus Urunk ezt így tanította. A Szent Istvánnak nevezett királyunk alatt és utána bevezetett egyházi inkvizíció ezt a jahvei isten-alakot egyszerűen csak német Istennek nevezte.

Itt eszembe jut boldogult nagy költőnk - Juhász Gyula - akinek a versét közlöm is, hisz emlékeztet egyik feledésre ítélt - ősünkre, Tonuzóbára. Emlékezzünk hát együtt, és gondoljunk azokra a táltosainkra, mágusainkra, akiket máglyára küldött, és vörösen izzó templomkulccsal megbélyegzett ennek a zsidókeresztény egyház­nak a középkori inkvizíciója.

TONUZÓBA

Megyek meghalni —párom —,jer velem. A német isten nem lesz Istenem.

Az Öreg-Istent hittem eddig én, Ki mennydörög a magas ég ívén.

Az Öreg-Istent, akinek szeme Arany nyilával tűz e földre le.

A német isten komoly és szelíd, De vasba önti harcos híveit.

Keresztje kard. Oltára félhomály, Mennykő helyett a sípja orgonál.

25

A német isten szőke, idegen. Az Öreg-Isten jó Uram nekem.

Ha magyar földön híve nem marad, Megyek pihenni magyar föld alatt.

Megyek meghalni - párom - jer velem Föld ősanyánk ölébe - csendesen.

Juhász Gyula - 1918.

Juhász Gyulának az „Öreg-Istene" volt az az Istenalak, akit őseink mindig a Magyarok Istenének neveztek és hozzá imád­koztak. Táltosaink is hozzá vitték a Népet és ezt a valóban „Öreg-Istent", aki évezredek óta velünk volt és segítette az ő népét, Őt hagytuk el, és „ezer évvel ezelőtt" - I. István királyunk rende­letére - próbáltunk átnyergelni a zsidókereszténység karavánjába. Nem sikerült ez az „átnyergelés", mert a szolgasorsba jutott magyar népünk - tudat alatt - csak kereste tovább az „Öreg-Istent". Így szakadtunk kétfelé, és egymás ellen való fordulásunk valójában az „Istenek-harca" volt a magyar lelkekben.

Sajnos ma is tart ez a szembenállás, és a zsidókereszténységbe tiportan sok magyar testvérünk többet tud a mózesi népről, mint honszerző elődeikről. Nagyon sokan - most a „Szentistvános Millenniumkor" - egyszerűen elhajították azt a „száz esztendőt", mely honszerző és honalapító Árpád Apánk dicsőségét hirdeti. Nem tudják azt, hogy Árpád Apánk nemcsak „uralkodó nagy király" volt, hanem Táltos Fejedelemként állt az „Öreg-Isten" és jó Népe között. A jó szándékú és egymás szeretetéből lett „népakarat" így változott át Isten akaratává, melynek következté­ben a magyarság nem csak legyőzte az őt támadó európai népeket, hanem példát is adott a „nemzettestvéri" szeretetben. Vagyis, teljesítette vér-testvérének - Jézus Urunknak - azt a rendelkezését:

26

„Úgy szeressétek egymást, mint én szeretlek titeket." (JÁN. 13.34.) Ezt az összetartást, nemzettestvéri egységet megtaláljuk hun és avarnak nevezett ős elődeinknél is, és ennek tartalma a Jézus Urunkhoz való hűség és ragaszkodás, miképpen azt az esztergomi (Ister-Gami) oroszlánok is bizonyítják.12 Annak ellenére, hogy a nyugati népek tőlünk, a mi népünktől kapták kultúrájuk leg­nagyobb részét, a leértékelésünk és a „magyargyalázás" náluk folya­matos és állandó.

Hallgassuk meg korunk legnagyobb régészének - néhai Fettich Nándornak - véleményét erről:13

„Magyarságunkat az európai közvélemény és annak tudomá­nyos irányítói már évszázadok óta a humanizmus barbár ellenségeként tekintette, és nyugodtan emlegethetjük az »írástudók árulását« ennek a történelmileg teljesen alaptalan vádnak a keretében. Időnként ugyan fel-fellángolt a magyarság iránti megbecsülés, némi tárgyi­lagos állásfoglalás, amelyet főként Kossuth vívott ki Nyugaton az ellenérzést kiváltó bécsi abszolutizmussal szemben. Az 1867-es kiegyezés utáni bonyolult helyzet sem kedvezett az Európa-elle-nesség vádjának kiirtására, annak ellenére, hogy a magyar közélet vezető egyéniségei rendszeresen nyilvánították magukat az álta­lános humanizmus odaadó híveinek. Ezek ellenére a nemzetközi tudományos világ élvonalbeli képviselői néha szokatlanul éles hangnemben foglaltak állást a magyarság európaiságával szemben. J. Marquart 1901 -ben megjelent híres könyvének, az, Osteuropaische und orientalische Streifzüge' bevezetésében megdicséri NAGY KÁROLY »avarirtó tevékenységét« és vele szemben elmarasztalja O T T Ó császárt, aki a magyarság kiirtása terén csak »félmunkát végzett«. Palacky, a csehek alapvető történésze »Európa testébe befúródott inorganikus ék« - ként emlékezik meg a magyar népről. A régészek között I. J. ARNE az európai, nemzetközi humanizmus

12 Lásd: Az esztergomi (Ister-Gami) oroszlánok titka című könyvemet. 13 Fettich Nándor: A kijevi magyar fémművességről (Magyar Történelmi Szemle. (Buenos Aires, 1974.).

27

nevében a palmettás művészetet elválasztotta a magyarságtól és nemzetközi »árucikket« csinált belőle a «La Suede et l'Orient» (Upsala, 1914.) című kötetében. Ez annál különösebb, mert tíz évvel előbb jelent meg HAMPEL József nagy háromkötetes műve ,Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn' (Braunschweig, 1905.), melyből mindenki láthatta, hogy a palmettás művészet elválaszthatatlan a honfoglaló magyarság őshazai életétől.

Az orosz régészet a magyar ügyről egyszerűen hallgatott. A ZICHY-expedícióban részt vett POSTA Béla nem képviselt olyan átütő erőt, hogy felfigyeltek volna rá.

Hampel halála után (1913) bekövetkezett világháborús pangás még sokáig tartott ezután, míg végre 1926-ban új lépések kez­dődtek a magyar őstörténeti kutatások terén. Ezeknek első látható jele volt U. ADENDT és A. ZAKHAROV közösen írt ,Studia Levedica' című tanulmánya (1934) . Ez lényegileg a Hampel-féle szolid, tudományos és teljesen politikamentes irányzatnak volt a folytatása. E munka lényege az, hogy a kelet-európai kora-történet tényezői között a magyarság szerepét figyelmen kívül hagyni nem lehet, és ez előrevetette árnyékát annak a követelménynek is, hogy a kijevi állam megalakulásánál az eddig ismert és sűrűn tárgyalt normann és szláv tényezők mellett ezentúl az ősmagyarságra, az ak­kori Kelet-Európa egyik legjelentősebb népére is tekintettel kell lenni. Ez a munka nagy konsternációt és felháborodást keltett a szovjet régészettudományban. Egymás után jelentek meg a ledo­rongoló nyilatkozatok. Már a normannok szerepeltetését is egészen a demagógia színvonalán kritizálták, hát most még az új állam­formáló magyarság történelmi és régészeti nyomait feltáró téte­leket, hisz az általuk képviselt történetszemlélet kizárólagos előny­ben részesítette a szlávok »államalkotó képességét«."

Azután azt is megtudjuk Fettich kutatásaiból, hogy ÁLMOS, Árpád Apánk édesapja nem „kamlikban", hanem palotában lakott Kijevben.

„Hamisításoktól sem riadtak vissza, amelyeknek az előzményei már sűrűn szerepelnek a múlt századbeli orosz irodalomban.

28

Például Kijev X. századi térképein az orosz krónikákban említett »Ugorszkeje« (magyar hely!) területen álló »Álmos palotája« »Olgin dvor«-ként, vagyis »Oleg palotája« - ként szerepel. Az ősi orosz krónikákban ezzel szemben »OLMIN dvor« áll, ami OLMA = ÁLMOS alapon »ÁLMOS palotája«-ként értelmezhető. A szovjet régészeti irodalomban hivatalos irányzattá lett a magyarság szere­pének teljes kikapcsolása a kijevi államalakulás problémaköréből.

KARGER nagy Kijev-monográfiájában a magyarságnak még csak a neve sem szerepel, bár a tizedes templom helyén talált ős­magyar sírok publikációja ebben a kötetben az ősmagyarságnak az orosz krónikákban közölt kijevi szerepével való konfrontálását kívánta volna meg."

Az elmúlt ötven év alatt a hazai történelemírás és régészet is csatlakozott az orosz és a nyugati hamisításokhoz, folytatva a Habsburgok által elrendelt finnugorizmus lealázó és öngyilkos hamis tanát. Ma is így van ez a Magyar Tudományos Akadémia rendeletére. Tehát nagyon jó, ha a tudni-vágyók, magyar lelkűek „táltos iskolába" is járnak. Ezeknek azt üzenem, hogy: nem az a „táltos ", aki átugrik a tűzön, hanem aki érzi az öreg Isten karizmatikus érintését, és így - magyar lélekkel - segít nemzettestvérének és mindennap mélyíti a tudását. Aki tud, annak tanítani kell. De amikor e nemzet történelmi igazságát vagy igaz történelmét az országát uraló rend­szer vagy kormányzat akarja megmásítani úgy, hogy a Nemzet történelmét meghamisítja, vagy a már meghamisítottat erőszakkal tovább tanítja - az elemi iskolától az egyetemig - akkor csak a nemzeti hagyomány és az eredetmondák hirdetése és életre keltése mentheti meg a Nemzetet a végleges pusztulástól. Ebben a nehéz időben van szükség igazi táltosokra. Tehát most és azonnal.

A hagyomány: nemcsak az igaz történelmet foglalja magában, hanem az ún. „folklórt" is. A népdalokat, az ősi népzenét, a magyar táncokat, a nép által igaznak hitt meseszerű elbeszéléseket nagy­királyainkról, nagyjainkról, őseinkről. Hagyományainkban a legértékesebb az ősi hitvilágunk, Jézus Urunkhoz - és az „öreg Istenhez" való tartozásunk. I. István óta ezt a „más" Istenhez való

29

tartozás hirdetését a regősök végezték el, de lassan-lassan ők is máglyára kerültek. Napjainkban nincs „máglyaveszély", de igen nagy szükség lenne „regős-táltosokra".

A hagyományba tartozik Jézus Urunkhoz való kapcsolatunk is, de ez történelmi értékű már, hiszen az Ő pártus hercegként és nemzsidóként való létezése cáfolhatadan valóság. Ezért kell a mai „táltosoknak" Jézus Urunk mai apostolaiként hirdetni és tanítani hitünket - a magyar hitet.

Azt, amelyet Szent Istvánnak nevezett királyunk előtt keleti kereszténységnek vagy manicheizmusnak neveztek. Ugyanis ma már tárgyi bizonyítékokkal rendelkezünk arra vonatkozólag, hogy ennek a „kereszténységünknek" a szentháromsága azonos volt a mi Szent Koronánkon - az átalakítása előtti állapotában - a három tűzzománc képpel ábrázolt ATYA-ANYA-FIÚ Szentháromsággal. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a következő oldalon be tudunk mutatni egy királyi ékszert, amelyet a mongol „aranyhorda" pusztításai elöl rejtettek el a földbe, melyet Moszkva környékén találták meg, amely ugyanezt a „Szentháromságot" ábrázolja. A három kép szimbolikája is közli az ábrázolt Isten­személyt. Ugyanis: a középső a FIÚ és „kilenc" ékkő van képe köré rakva. Az ATYA és ANYA képét csak „nyolc" illeti. Köszö­nettel vettem át bemutatásra.14 A két képen „írás" is található. A középsőn nincs. Az írás azonban bizánci-görög. A bizánci írás viszont azt jelenti, hogy az ékszer valamikor a bizánci egyház tulajdona volt, és az iszlám győzelme után került az orosz orto­doxiához.

A jobb oldali képen kétségtelen a MIRJA-olvasat. A baloldali talán ATTI-ATTA. Így valóban létezik az írott és tárgyi bizo­nyíték az „ATYA-ANYA-FIÚ"-tartalmú Szentháromságunkra és arra is, hogy a bizánci kereszténység hitte és vallotta ezt. Különös­képpen azért is, mert Bizáncban is léteztek „táltosok". A nevük: „tal-tosz" volt. Valószínűleg szittyának nevezett nyelvünkből átvett

14 G. A. Fjodorov- Davidov: Az aranyhorda földjén (Gondolat, Bp. 1983.).

30

Moszkva környékén talált királyi ékszer, melynek képi tartalma bizonyíték az „ATYA-ANYA-FIÚ''-tartalmú Szentháromságunkra

szó ez. Így érünk el ősi írásunkhoz, a rovásíráshoz, melyet Fischer Károly Antal, neves íráskutatónk „kincs"-nek nevez, és így ír annak eredetéről:15

„ (VI. század) Menander Protector byzanci író azt írja, hogy II. Jusz­tin császár uralkodásának negyedik évében (569. évben) a turkok (= magyarok), tehát a hunok véreinek fejedelme: Manyák ajándékok és scytha betűkkel írott levéllel ellátott követeket küldött Jusztinusz csá­szárhoz. " Menander iratainak szó szerinti szövege ez: „...de miután Jusztin császár a tolmácsok segítségével a scytha írást elolvasta vala, szívesen bocsátá maga elé a követséget".

Tekintélyes történetírók egész sora tanúskodik amellett, hogy a hu­noknak, úgy mint testvéreiknek, a magyaroknak, tehát a hun-magyar nemzetnek a legrégibb időtől fogva volt saját írása... szándékos mellőzésre

15 Fischer Károly Antal: A hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei (Heisler J. Könyvnyomdája, Bp. 1889.).

31

vall, ha valaki az írás létezését kétségbe vonja, vagy tagadja... léteztek könyv alakú emlékek is, melyek a nemzet vallásáról, vallási szertar­tásairól és törvényeiről szóltak. De ez emlékeket a XI. században az idegen hittérítők vakbuzgósága, mint a pogánykor gyűlölt emlékeit megsemmisítette, s később a keresztény magyar papság mindent el­követett, hogy a Nemzetből az őskori szokásokat kiirtsa sőt azoknak emlékeit is eltörölje.

Tudjuk egész bizonyossággal, hogy midőn BÉLA (I. Endre öccse), aki a Csiki Székely Krónika szerint 1049-ben bátyjával megosztozva, Erdély vezérévé lett, a rabonbán, gyula, harkáz, régi székely méltóság­neveket eltörölte, a családok, várak, helységek neveit szentek neveivel felcseréltetni, s a családok régi irományait összeégettetni parancsolta."

Tudom, hogy szomorúság hull az olvasó lelkére most, amikor „Nyugatba-helyezésünk" valóságait megtudja. Bizonyítékokat is ismerünk arra vonatkozólag, hogy jó „táltosaink" a Nemzet vallá­sát, a Magyar Hitet rovásírásos könyvből tanították, léteztek szer­tartási utasítások is, és minden, minden rovásírással róva.

A zsidókeresztény római „szentistvános" egyházat az nem érde­kelte, hogy a mi népünk Jézus-hitű és az „ATYA-ANYA-FIÚ" Szentháromság képezi hitvilágának tartalmát. Nekik minden „po­gány" volt, ami nem Mózessel és Jahvéval kezdődött. Ezer év óta semmi sem változott, hanem csak erősödött a kiválasztott nép uralma alá történő „egyházi hajlítás". Igen sok „pogány" táltosra van szükségünk, hogy megmaradjunk. De megmaradunk, mert vallásos kegyelettel ápoljuk hagyományainkat. Nagy súlyt kell fektetni a hagyományainkhoz tartozó „eredet-mondáink" tanítá­sára. Ezért igen részletesen foglalkozunk ezzel a témával. A 31. oldalon bemutatott „Szentháromság" ékszerét bizánci eredetűnek mondtuk, de az ékszer készítési módszere régebbi időre mutat. Valószínű kaukázusi munka, és a Van-tó melletti, tehát örmény­országi eredetű.

32

EREDETMONDÁINK

Az eredetmonda nem más, mint a nép ajkán élő történelem. A nép-eredet kérdésében tehát forrásként használandó. A mi leg­fontosabb eredetmondánk pedig nemcsak történelmi adattár, ha­nem tükrözi hatalmas népünknek, vagyis a szkíta-hun-avar-ma­gyar népnek egységes és mindig a „jóság gyakorlására" hajló lelkivilágát.

Ezt csak akkor látjuk meg igen világosan, ha összehasonlítjuk a magunkét más népek eredetmondáival. Ezt tesszük majd a követ­kező sorokban, és majd megismerjük a zsidóknak és a rómaiaknak hasonló mondáit. Az összehasonlítás majd megmutatja az ered­ményt. Nézzük előbb a magunkét.

A Csodaszarvas HUNOR, MAGYAR - KÉT DALIA,

K É T EGYTESTVÉR: NIMRUD FIA

Egyetlen nemzete vagyunk a világnak, mely eredetmondáját időt­len időkig vezetheti vissza. Egyik könyvemben16 azt írom, hogy: „eredetmondáink gyökere a sumér-mahgar hitvilágban van. Ennek egyik legszebb bizonysága Csodaszarvas-mondánk, amelynek gyökerét Nimrud-i hagyományként találtuk meg, és ugyanezt szkíta örökségként is magunkénak mondhatjuk."

A sumér-mahgar hitvilágban való létezését egy másik könyvem­ben17 részletesen elmondom, hivatkozva mahgar őseinknek a „bibliájára", amelynek régi neve billudu volt. A „Lélek-Isten" -EN-LIL - papjai által írt 72 könyv ez, amelynek a címe EN-LIL VILÁGOSSÁGA. (Berossos fordította görögre Kr. e. 260 körül

16 Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig (Bp. 1996.). 17 Káldeától Ister-Gamig III. kötet (Bp. 1997.).

33

„BÉL VILÁGOSSÁGA" címmel.) Itt a „Csodaszarvas" - Dara-mah - a Napot viszi hatalmas agancsai között - körülhordva azt a 12 csillagképen. Így kap a mi Csodaszarvasunk égi eredetet. De meglátogatta az égi Nimrudot is, akiről a zsidók szent könyve, a zsidókereszténység Ószövetsége így ír (I. Móz. 10.8-10):

„Kus nemzé Nimrudot is... Ez hatalmas vadász vala Jehova előtt, ezért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt mint Nimrud. - Az Ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földjén."

A zsidó vallási felfogás átvette a mahgar hagyományból azt, hogy ez a Nimrud azonos az ORION csillagképpel, amely az egyetlen csillagkép az égen, mely a Föld minden pontjáról látható. Ugyanakkor azonban a földre szállt Nimrud, a világ ura is. (Ezért nevezi a TALMUD Jézus Urunkat „Nimrud fiának").

Igen jól le van írva a földi NIMRUD igaz története a mahgar (sumér) ékiratokon, ahol neve: IZ-DU-BAR - és történetét átvet­ték a sémi-akkádok is, akiknél GILGAMES-ként emlegetik. Így a sokat emlegetett „Gilgames-eposz" valójában „Nimrudról" beszél. De ez a mi mahgar őseinknél nem meseszerű „eposz", hanem igaz történelem volt, mely szerint Nimrud a Napisten lányát - INNA-NA-t - vette feleségül, aki emberi testet öltött. Prof. Kramer fejtette meg (saját íze szerint) azt az ékiratot18, amelyben az is le van írva, hogy Innanától, akinek a földi neve ENÉH, Nimrudnak két gyermeke születik. Kramer nem írja le a két fiú nevét, de az asszír krónikákból megtudjuk, hogy Nimrud két fiának egy-egy városa volt, amiket ő k - az asszírok- perzseltek fel Kr. e. 645 körül, AN-SA-AN-ban (Elamban) háborúik során. Az egyik város neve: MAD-AR-TU, a másiké még érdekesebb: HUNNIR. Ezekről a városokról ír Hommel19 a következőképpen:

18 Samuel Noah Kramer: Sumerian Mythology (Harper-Row. Ny. 1961. - a 84. oldalon Innana alászállása az alvilágba).

19 Hömmel, Fritz: Geschichte des alten Morgenlandes (Leipzig, 1912. a 12. oldalon).

34

„Nimrud birodalmának az ura csak az lehetett, akinek e két város birtokában volt." Tehát még az asszírok alatt is erősen élt a Nimrud-hagyomány. Vissza kell térnünk tehát a Kramer által „megfejtett" ékirathoz, mely Kr. e. 2500 körül keletkezett. Kramer rossz címet és értelmet ad, mert a történés nem Innana „alászállása az alvilágba", hanem Innana „átváltozása". Tekintettel arra, hogy a szövegben szerepel Gím ékjele, melynek jelentése „hegyi (hegyről való) asszony", és ugyanennek az agyagtáblának egyik töredékén prof. Poebel „DAR = szarvas" ékjelet olvas, itt vagyunk a mi Csodaszarvasunknál. Ugyanis mi Gím-szarvasnak nevezzük, és azért „Csodaszarvas", mert „GÍM", tehát nőstény és mégis szarva van.

Anya-szarvas szarvakkal ellátva csak „Isten-i csodával" létezhet. És létezik, mert a szkíta kincsek között is megtaláltuk - mint itt bemutatom - és szoptatja a „kisfiát". A Napisten leánya tehát a mi szent hagyományunk „Csodaszarvasa", akit „ŰZ" két fia - Hunor és Magor. (Az előbb említett „DAR" sumér-mahgar szó jelentése-„SZARVAS".)

35

Az anyaszarvassá lett Istenanya-Édesanya megjelenik két fia előtt, és ősi földjükre vezeti őket. Sokféle elbeszélést, történetet őriztek meg erről a régiek, és még az oszmán birodalomban is jól ismert volt. Ebből idézünk20: „Hunor népe... Pannonia tartományába költözött. Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak és az ő nyelvükön (azaz Hunor népének a nyelvén) beszélnek az ottani népek." - Ez a XVI. századból eredő és török nyelvű szöveg ékes cáfolata annak a „történelemnek", melyet Anonymus ír a „Gesta Hungarorum" című krónikájában. Ugyanis Anonymus - zsidókeresztény papi minőségében - megmásítja ere­detünket. Egyszerűen elhagyja Kus fiát, Nimrudot, és a mózesi könyvekben említett GÓG-tól származtat ekképpen:21

„Első királya Scythiának Magóg volt, Japhet fia és ez a nemzetség Magóg királytól neveztetett mogernek, amelyiknek királyi utódjaiból származott a legnevesebb, mégpedig a leghatalmasabb Athila király, aki kb. az Úr megtestesülésének 402. évében Scythia földjéről nagy haddal Pannónia földjére jött."

Tehát szó sincs a Kus-fia Nimrudról és Nimrud két fiáról, Hunorról és Magorról. De még „KUS"-t is eldobja, és biblikus „ősapánknak" Jáfetet teszi. A hazánkba települt római papság nagyon jól ismerte szent helyeinket, melyeket éppen Anonymus (vagyis egy Pósa nevű zsidókeresztény római katolikus pap) ura és királya, III. Béla nagykirályunk igyekezett karizmatikus voltukban - mint mágus-birtoktestet - minden inkvizíciós beavatkozástól megóvni. Ezek között még ma is a legfontosabb: a Pilis és a Hold­világ-árok. Ma már kiderített dolog az, hogy itt volt Atilla városa. Anonymus is tudta ezt, tehát „elirányította" innen III. Béla kirá­lyunkat és azt írja, hogy Atilla „királyi székhelyét áthelyezte a Duna

20 Mahmud Terdzsüman: Tarihi Üngürüsz (Blaskovics József fordítása, Magvető, Bp. 1982.).

21 Anonymus: Gesta Hungarorum (Magyar Helikon 1975. Pais Dezső).

36

mentén, a hévizek fölé". Pedig neki tudnia kellett azt, hogy Atilla városa nem itt, hanem a Pilisben volt.

III. Béla királyunk is jól tudta ezt, hiszen ide - Pilisbe - telepíti az általa alapított „Pálos-rendet", amelynek tagjai az ATYA-ANYA-FIÚ Szentháromságot vallották, és semmi közük nem volt a zsidókereszténység Saul-rabbi „szentpáljához". Anonymus való­jában a Nimrud-birodalom földrajzi helyét akarta eltitkolni - vagyis Mezopotámiát- ahonnan az Istenanya, Innana származik. Bemu­tatom itt a Napisten lányát - Innanát - kezében a mérőléccel és a zsinórral, mint a világ úrnőjét. Oroszlánokon áll, ezek a védői, hiszen az Oroszlán csillagkép a NAP háza.

37

A Napisten lányától kapja a szkítának is nevezett hatalmas népünk azt a jóravaló igyekezetet, amivel nemcsak a testvéri szeretetet gyakorolta, hanem más népeken is segített. A Csoda­szarvassá lett Istenanya-édesanya két fia és a belőlük származott ivadékaik: a Hunok és a Magyarok mindig segítették egymást.

Ebben az eredetmondánkban a két testvér valóban a testvériség és a szeretet mintaképe. Hasonlítsuk csak össze őket a másik bibliai testvérpárral - Káin és Ábellel. Ezek a Jahve által teremtett és megátkozott Ádám és Éva gyermekei. Jahve előtt átkozott a föld­míves paraszt Káin, mert ő csak a pásztor népet szereti, hiszen „kiválasztott népe" (a zsidó) is ilyen volt. Ábel volt így a kedves, a pásztorkodó. Zavaros ez a történet - lényege csak az, hogy a két testvér a gyűlölet mintaképe - tehát HUNOR és MAGOR élet­felfogásával pontosan ellenkező. De ne feledjük el azt, hogy Nim-rud birodalma a Tigris-Eufrátesz folyóköze volt, ahol a mahgar nép öntözőcsatornás földműveléssel termelte az életéhez szükséges termékeket. Jahve átka kiterjedt napjainkig, hiszen a zsidó-marxiz­musnak is a földműves az ellensége. Mindenütt a parasztokat irtot­ták a legjobban. Még a Szovjetunióban is.

A rómaiak eredetmondája is hasonlatos a héberekéhez. Ott is megtaláljuk a gyűlölködő testvérpárt: ROMULUS és REMUS személyében. Romulus szintén megöli testvérét, és a „gyűlölet angyala" kíséri a rómaiakat minden cselekedetükben. Mondhatjuk tehát azt, hogy az eredet-monda hűen jelzi népének a lelkiségét és az életmódjához illesztett szándékait.

A mi eredetmondánkban a Csodaszarvas által vezetett és irányí­tott Hunor és Magor - mint a monda nevezi egytestvér - vagyis ikrek. Az életben is és a csillagmítoszban is. Mint mondtam, apjuk - Nimrud - az ORION csillagkép és az IKREK csillagai belenőttek az Orionba. Vagyis, fiai hozzá tartoznak eredetben és így a csillag­mítoszban is. Hogy az édesanyjuk a „Napisten leánya", azt is meg­mutatja az Ég mítosza. A NAP háza az OROSZLÁN csillagkép és a Napkirály hitvese: a SZŰZ. A zodiák-körön a Szűztől számítva a „kilencedik" csillagkép az IKREK. Ez a mítoszban említett „égi

38

származásunk" eredete és egyben bizonyítéka is. De innen jön hatalmas népünk karizmatikus létezés-tudata is, mely életre támad mindenkiben ma is, ha a „karizmatikus magyar lelkiségnek" egy parányi cseppjét megérzi önmagában.

Akkor rádöbben arra is, hogy ez a föld - a Kárpát-medence - is sugározza az ősök által védett és halálukig védelmezett kariz­matikus erőt. Nem halad tovább az árnyékban, hanem boldogan néz arra a Napistenre, akit a Csodaszarvasunk hordoz agancsai között. De a Földre született „ikrek"-nél az egyik éppen olyan, mint a másik. Így érthető az, hogy Hunor is olyan, mint Magor (Magyar) és Magyar is azonos Hunorral. A történelemben ez a hun-magyar nép- és nyelvazonosságban mutatkozik meg, és tudo­mánytörténeti szempontból ennek az „azonosságnak" legfőbb bizonyítéka az írás (rovásírás) egyöntetű használata mindazokon a földrajzi területeken, ahol népeink éppen lakoztak. A „magyarok" írását pedig a VI. században „szkíta-írásnak" nevezik, miként az előbbiekben írtam. Szkítaságunk legjobb bizonyítékait azonban azok a régészeti leletek képezik, melyeket szkíta kincseknek nevezünk. Ezekben megtaláljuk aranyba öntve ősiségünk minden valóságát. Ősi hitvilágunkat, az „Isten-Anyát", a „Fény-Fiát" és általunk „szentnek" nevezett hagyományainkat, és életünk jóságos cselekedeteinek minden ábrázolását. A „szoptató anyaszarvast" csodálhatja az olvasó22, de ez a „szoptató anyaszarvas-szimbólum" a mi hatalmas népünknél - a hun-mahgar-szkíta néven ismertnél - az édesanya-tiszteletnek is csodás bizonyítéka, mely valójában hitvilágunknak, ősi hitünknek egyik fontos tartalma volt. Hiszen ezrével találták meg a csodálatos koronával díszített „csodaszarva­sokat". A 2000. év decemberében „szkíta-kiállítást" rendeztek a New York-i Metropolitan Múzeumban, ahol több, mint húsz fából faragott „csodaszarvas" volt látható. Kerkay Emese szívességéből bemutatok itt hármat, melyeket a megnevezett múzeum levelező-

22 Átvettem: M. I. Artamonov: The Splendor of Scythian Art (Frederick A. Prager, N.Y. 1969. 115. kép).

39

lapokon nyomtatva közölt, a következő felirattal (magyarra for­dítva): „Szarvasok a Kr. e. 4. századból - fa, arany, ezüst és réz". Érdekes a „nyolc-görbületű" agancs-korona. Ez a „Nap" szimbolikus ábrázolása és utal a „fény-szentháromság" hitére. Ugyanúgy, mint a szarvasok testén látható bevágások is.

40

A Brooklyn Múzeumban is volt egy „szkíta" kiállítás. Szeren­csére leközölte egy újság annak legértékesebb darabját, amelyen a „csodaszarvas-űzés" van ábrázolva, aranyba öntve. Ez az aranylelet - az eldőlten ábrázolt életfával - bizonyítja azt a kormeghatá­rozási rendszert, amit alkalmaztam az esztergomi oroszlánok életfájánál.23

Az esztergomi oroszlánok életfájának „dűlt-helyzetéből" állapí­tottuk meg a szentély keletkezési idejét. Ez a „szkíta életfa" a merő­legestől való elhajlási fokával - a „csodaszarvas-űzés" idejét mutatja. Ezt az időpontot azonban a jelenlegi sarkcsillagunk előtti sark­csillaghoz kell viszonyítani. Ez a „csodaszarvas" valószínűleg NIM-RUD uralkodásának idejére teszi eredetmondánk keletkezésének valóságát. Ismételten kérek mindenkit: ne higgyük mesének, vagy legendának csodaszarvasunkhoz fűződő eredetmondán­kat, mert ez a történet megtalálható ékírásban „mítoszként" a ma „sumérnek" nevezett MAHGAR népünknél.24 Visszavezet ben­nünket a „csodaszarvassá LETT" Napanyánkhoz - Boldog­asszonyunkhoz. Ezért is kell a „szoptató-anyaszarvast" szentnek

23 Lásd: Az esztergomi (Ister-Gami) oroszlánok titka c. könyvemet. 24 Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig c. könyvem 241. és köv. oldalain.

41

neveznünk, mert ez mind a két eredetmondánkat mutatja. Mint majd látjuk: fent a Csodaszarvast és alatta a TURUL eredet­mondánk valóságát is történelemmé teszi, amiként azt leírtam „Káldeától Ister-Gamig" c. könyvemnek a III. kötetében. Hirdes­sük, tanítsuk hát sietve csodálatos eredetünket, múltunkat, hiszen nincs a világnak még egy másik népe, mely ekkora kincseket vallhat sajátjának. Ismerjük hát meg a következőkben a TURULT.

A Turul

Vizsgáljuk csak meg alaposan az itt bemutatott „szkíta-kincsünket". Felső részén látjuk a szoptató gímszarvast, alatta pedig - fejjel lefelé - a Turult.

42

A TURUL-eredetmondánkat Anonymus Krónikájából ismer­jük, mely szerint: ,,Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügek... aki Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentumogerben EUNE-DUBELI-ANI vezérnek EMESE nevű lányát. Ettől fia született, akit isteni csodás eset következtében neveztek el Álmosnak, mert anyjának álmában isteni látomás jelent meg Turul-madár képében, és mintegy rá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki hogy méhéből forrás fakad és ágyékából dicső királyok származnak." (Igen megalázó ez a „papos" fogalmazás: „teherbe ejtette őt". Ha „tiszteletet" akar­na adni, talán úgy kellett volna írni: „áldott állapotba került".)

Nekünk itt az a fontos, hogy említi EMESE nevét, mert ezzel a névvel mahgar őseinkhez érkezünk. Ugyanis a ma sumérnek nevezett mahgar nyelven EMESE jelentése: „megszentelt asszony, főpapnő". TURUL-eredetünket jól bizonyítják a mezopotámiai „mahgar" emlékek, és itt ÚR város kiásójától, prof. Mallowantól kell segítséget kérni.25

Ugyanis ő a mezopotámiai Tell-Brakban megtalálta az itt bemutatott „vigyázó kétszemű Istenanya"-szob-rocskát26, melyen a szarvas és a turul együtt van ábrázolva. Prof. Mallowan az „Isten-anyához" tartozónak véli ezt a szobrocskát, aki NIN-HAR-SAG - vagy INNANA - néven szerepel az ékiratos agyagtáblákon. De hivatkoznom kell a „vigyázó két szemmel" kapcsolatban a tatárlakai amulett képírásos imádságára, mely így szól:

25 M.E.Mallowan: "Early Mesopotamia and Iran" (Thames and Hudson. Ld. 1965.).

26 „Káldeától Ister-Gamig" III. kötet 89. és köv. oldalain.

43

„Oltalmazónk!' — Minden titkok dicső Nagyasszonya. Vigyázó két szemed óvjon Napatyánk fényében."

Mallowan professzor ennek a „vigyázó két szemnek" a templo­mát találta meg Mezopotámiában, vagyis az „Isten-Anya"-tisztelet hitvilági bizonyítékát.

Láthatjuk rajta a szarvast és felette a Turult, melyet Mezopotá­miában IM-DUGUD néven ismertek. Prof. Mallowan sohasem hallott magyar csodaszarvas és turul eredetmondákról, de ezzel a kis szobrocskával bebizonyították azok mezopotámiai eredetét és azt is, hogy mind a kettő valóságosan az Isten-Anyához tartozik. Pontosan úgy, amiként a magyar hagyományok is tanítják. Vagyis az Isten-Anya megjelenhet a szarvas és a turul képében együtt és egyszerre is úgy, amint azt az itt bemutatott „szkíta-kincsen" lát­hatjuk. A „gímszarvas" még szoptat, tehát „Hunor és Magor" még nincsenek a nekik kirendelt hazájukban, és emiatt a „TURUL"-nak kell a csőrében tartani a Földet. Ezért lóg lefelé, és tartja, megőrzi a kijelölt Föld-részt. Az Isten-Anyához való tartozását jelképezi a legyezőformájú farokdísze.

A „Csodaszarvas"-eredet-mondánk ősiségét bizonyítja az a gabonatartó hombár, amelyet a Kr. e. 6000 körüli Kőrös-kultúra termékeként ismer el a régészet, és rajta ugyanaz a szarvasábrázolás található, mint a bemutatott mezopotámiai „vigyázó két szemű" szobrocskán van.

Ugyancsak ezt az ősiséget mutatja a „rakamazi turul" is, (45. oldal) hiszen még kar­maiban tartja két fiát, Hu­nort és Magort.

44

A Turul tehát csak akkor válik népünk vezetőjévé, oltalma­zójává, amikor HUNOR és MAGOR népe végleges hazában telepedett le, és az elmaradottakat, vagy „visszatelepülőket" újra az őshazába vezeti. Az EMESÉ-hez kapcsolódó eredetmondánk ékesen bizonyítja azt, hogy Jézus Urunk földreszállásával valójában a TUR-UL Őt jelenti, a Fény Fiát, a kisebbik Fényt.

Így válik EMESE megtermékenyítése, áldott állapotba kerülése valójában szeplőtelen fogantatássá. Miután Emese édesanyja - az említett krónikánk szerint - az ADIABANI-pártus királyi hercegi család sarja, Álmos, Árpád és így az őket követő, ún. „Árpád-házi" királyaink a jézusi származás tulajdonosai. Ez lehetett és volt az oka annak, hogy a zsidókereszténységet szolgáló idegen papság a „másvilágba" imádkozta őket, mert egyikük sem halt meg termé­szetes halállal. Azért szabok meg időrendet a TURUL jelentésére vonatkozólag, mert az ORDOS-i Hun Birodalom királyi koronája Kr. e. 1200 körül keletkezett, miképpen azt részletezem egyik könyvemben.27

27 „Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig".

45

Tehát indokolt és bizonyított eredetmondánkban Jézus Urunk TURUL neve, hiszen csak mi - magyarok mondhatjuk és hir­dethetjük boldogan azt, hogy mi Jézus Urunk vértestvérei vagyunk.

Tudatosítani kell ezt minden magyarban. Ez adja meg a haza­fiúság kötelességtudatát. Ez biztosítja az összetartást, egymás szere­tetét és megbecsülését. Valóságosan itt van népünknek az a kariz­matikus hatalma, ami a „Turul Nemzetség" kifejezésben rejlik, mert ez egyesíti a nimrudi hagyomány ősi tudatát a jézusi való­sággal. De tudni kell azt, hogy e kettősséggel népünk két szentség tulajdonosává válik. Ugyanis Jézus Urunk, az emberré L E T T Isten, valóban szent. Az Ő földreszállása előtt azonban őseink - a Nimrudot tisztelő KASSITA (kusita) nevű lovas társadalmunk, mely ötszáz éven át uralkodott Mezopotámiában - Nimrud atyán­kat az „istenesítésig" tisztelte.

GANDÁS nevű királyunk a mai Bagdad helyén építette fel KURI-GAL-ZU nevű fővárosát, mely név mai értelmezése „a tudás hatalmas hegye". Ennek a fővárosnak éke volt az a hatalmas lépcsős templom (ziggurat), kb. 60 méter magasságban, amit az Öböl-háborúban romboltak le, mert közvetlenül a háború előtt még meg volt. Erről keveset tudósítottak a történészek és régészek, hiszen nem tartozik a sémita érdekkörbe. Egyedül korunk leghí­resebb sumerológusa, André PARROT ír így:28

„...ez a legcsodálatosabb lépcsős torony, melyet látni lehetett Mezopotámiában, mely körül van véve a sumér Isten-lények tisz­teletére épített szentélyekkel ...Enlil és Ninlil tisztelete mellett Nim(b)-Ur-Ta (vagyis Nimrud) istenítésére is - a régi sumír építészeti technikát alkalmazva... felépítve az összes városokat (Nippur, Uruk, Úr stb.), amelyeket a semiták leromboltak... Egyik, sumér nyelven írt ékiratuk mondja: a kegyes király újraépítette és megújította mindazokat a szent helyeket, melyeket könyörtelenül elpusztított a SAG-KUG-GA (feketefejű) ellenség."

28 André Parrot: „Sumer" 324. oldalon (Aguilar, Madrid, 1969.).

46

Azon pedig ne csodálkozzunk, hogy a Nimrud-i hagyomány -mint szentesített emlék érkezik hozzánk. Hunor és Magor édes­anyja Isten-anya volt, a Napisten lánya, a ma „mítosznak" nevezett kaldeus leírás szerint. Ugyanez az ékirat EN-LIL fiának, vagyis a Világ Világossága Fiának nevezi Nimrudot, akinek a lelke az ORION csillagképben lakozik, és innen vigyáz az ő népére, mint az Égi Vadász, vagy az Ég Hűséges Pásztora. Innen vették át a héberek a már említett mózesi könyvben írottakat, ahol Nimrudot „vadásznak" nevezik. Itt megint segítséget kérünk egy kiváló szak­embertől, aki így ír erről:29

„A vadász, mint a nyugati Napisten vetülete - inkább a sumér pantheoni NINURTA (Niburta) lehet - feltételezhetően a híres NIMRUD nevének eredete.

Nimrud - a hatalmas vadász Jehova előtt és KUS fia - nyilván­valóan a babiloni mitológia GILGAMESE és NIMRUD a sumér városok alapítója - biztosan NIM(b)URTA: a tavaszi Napisten, Nippur Istenének - ÉNLIL-nek - a fia."

Ezért nevezi a zsidók „Talmud"-ja Jézus Urunkat Nimrud fiának. Annyi hivatkozást, összefüggést és vonatkozást találunk a Nimrud-i hagyománynak Jézus Urunkkal való egybekapcsolására, hogy így, együtt, eggyé fonva kell tanítani ezt, hiszen táltosaink gyógyító erejét a Nimrud-Jézus-i törhetetlen HIT adta. Jézusunk isteni ereje csak úgy kél életre az emberben, ha érzi magában az elhívást, amit a „felső világból" kapott. Istennek egy érintése ez, a gondviselésnek az a része, melyet az erre kiválasztott ember által végez. A nemzet­testvér segítése és gyógyítása a karizmatikus következmény az így kiválasztott és elhívott táltos által. De mindenkor Jézus Urunk segítségét kérve, a Tőle való eredet erejével. De a táltosnak taní­tania is kell! A „Fény Szentháromságát" és azt, hogy Nemzetünk a Napisten és a Boldogasszony gyermekeiből LETT lelki közösség és a Fény felé való fordulásunk állandósítása, valamint szent hagyo-

20 G.S.M. Langdon: „Semitic Mythology" (London, 1931.).

47

mányainknak vallásos kegyelettel való ápolása képezi hitünk tel­jességét, és erre kell alapoznunk megmaradásunkra és jólétünkre vonatkozó minden cselekedetünket és azokat a központilag irányí­tottakat is, amit ma „nemzetpolitikának" neveznek.

Tudom, hogy nagyon nehéz dolog mindezeknek a megvaló­sítása. De - ha sok táltos lesz, aki tud és tanít, akkor az egész Nemzet meggyógyul.

ÚGY LEGYEN!

* * *

48

I I I .

EGY GYERMEK S Z Ü L E T E T T NEKÜNK.. .

Bemutatom itt a Pártus Birodalom egyik nagy városában -HATRA-ban - talált szobrot, melynek keletkezési idejét Kr. u. I—III. századra teszik a régészek.

49

A Pártus Birodalomból származó írásokat alig-alig fordították le a kutatók. Ez természetes következménye a zsidókeresztény egyházak totalitárius hatalmának, mely kizárólag a zsidó ácsmes­terhez - Józsefhez - kapcsolja Jézus Urunk Édesanyját. A sok latinul írt történelmi okmány között azonban mégis akad egy írás, mely leírja a Fény Fiának a születését.30 A hiteles fordítás a követ­kező:

A VILÁG VILÁGOSSÁGA...

A British Múzeum „Codex Arundel 404" jelzésű okmányában, mely "Liber de Infantia Salvatoris" címen ismert - a követke­zőket olvashatjuk:

(A Mária szülésénél segédkező szülésznő beszél): „Amikor bementem, hogy a hajadont megvizsgáljam, úgy találtam,

hogy arcát az ég felé fordította és imádkozott. Hozzáérve mondtam neki: - Mondd lányom... nincs-e valami szerencsés kellemetlen érzésed, vagy nem fáj-e valami... ?

Ő csak folytatta imáját és mint egy sziklakő, mozdulatlan maradt, mintha semmit sem hallott volna. Amikor eljött az óra - megnyilatkozott Isten ereje. A hajadon, aki az égre szegezte tekintetét, mintha teljében lévő szőlőtővé változott volna és amikor megjelent a FÉNY, dicsérte AZT, akitől megáldatott. A gyermekből sugárzott a FÉNY - épp úgy, mint a Napból... Ez a Fény úgy született, miként a harmat az égből leszáll a földre.

A csodálkozás kábulata töltött el, és elfogott a félelem, mert szemem odaszögeződött ahhoz a ragyogáshoz, mely a most született Fényből áradt... És ez a Fény egyre jobban sűrűsödött, gyermekformát vett lassan addig, mig olyanná lett, mint egy emberi csecsemő. Ekkor bátorságot vettem, lehajoltam, megfogtam, nagy vigyázattal karomba vettem és az volt a csodálatos, hogy semmi súlya nem volt, annyi se, mint egy újszülötté.

Megvizsgáltam és láttam, hogy testén nincs nyoma a szülésnek. Tiszta volt, könnyű és ragyogó. Mialatt én azon csodálkoztam, hogy nem sír;

30 Átvettem: Aurelio de Santos Otero: „Los Evangélios Apocrifos" 266.

50

mint a többi újszülött, ő pislogva nézett - majd kedvesen rám mosolygott, rám, nézett és a szeméből olyan nagy fényesség áradt, mintha villám lenne. Amikor a hajadont megfogtam - szűznek találtam. Nemcsak a szülésnek nem volt nyoma, de férfi sem érintette őt soha. (73-74-75)"

Így született a VILÁG VILÁGOSSÁGA

Valószínűleg több okmány is létezik a római egyház iratai között, mely a fényből való születést írja le, hiszen az egyházi festőmű­vészek is vászonra vitték ezt. De legtöbbjét megszerezte az egyházi hatalom és azóta „láthatatlanok". A véletlen azonban engem is megsegített, és egyik könyvemben31 bemutatom azt a képet, amit a luganoi Thyssen-Bornemissza Múzeumban találtam. Higgyük és tanítsuk, hogy Jézus Urunk a Fényből született és a Fénybe tért vissza.

De elvették tőlünk és „Isten bárányaként" adták vissza a „szent Pálnak" nevezett Saul-rabbi zsidókereszténységében - HÚSVÉT­KOR. De nem a mi Húsvétunk az, amikor feláldozták, keresztre feszítették. Tanuljuk meg, hogy VAN

Három húsvét

Tudom, hogy még senki sem írt „három" Húsvétról. Magam is sok meditálással jöttem rá, hogy más volt a zsidók húsvétja, más a galileaiaké és más a miénk, ami Jézus Urunk hagyatéka és nem is lehet a másik kettőhöz hasonlítani, mert ez a feltámadás ünnepe.

De menjünk sorjában. Nézzük meg azt, hogy

Mit ünnepeltek a zsidók az ő húsvétjukkor...? Akik Jézus-i lelkiállapottal élik világukat, kegyetlen történetnek nevezik a zsidók húsvétját, melynek ideje a zsidók időszámításának „isteni eredetét" is hirdeti. Jól leírták ők ezt Mózes II. könyvében

31 Életműsorozat: ,,Jézus Király a Pártus Herceg" 150. oldalán.

51

(Exodus). Itt, a 12. fejezetben utasítja az ő istenük -Jahve - a zsidókat a „bárányölésre". (Károli Gáspár szövege Jahve helyett „UR"-at mond, de az angol és spanyol nyelvű bibliákban Jahve van írva.) A bárányölés elrendelése után így szól Jahve az Ő népé­hez:32

„És legyen nálatok őrizet alatt a bárány e hó tizennegyedik napjáig és ölje meg Izrael községének egész gyülekezete estenen.

És vegyenek a vérből és azokban a házakban, ahol azt megeszik, hintsenek az ajtófélre és a szemöldökfára. A húst meg egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel...

És ilyen módon egyétek azt... mert Jehova páskája az. Mert által megyek Egyiptom földjén ezen az éjszakán és megölök

minden elsőszülöttet Egyiptom földén, az embertől kezdve a baromig és Egyiptom minden Istene fölött ítéletet tartok én, Jehova-Isten.

És a vér jelül lesz nektek házatokon... meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor meg­verem Egyiptom földét.

És legyen ez a nap emlékezetül nektek és ünnepnek szenteljétek... nemzedékről nemzedékre, örök szertartás szerint ünnepeljétek azt.

Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret... mert ha valaki kovászos kenyeret eszik első naptól fogva a hetedikig, az ilyen lélek irtassék ki Izraelből."

Jahve így szabja meg a zsidók kalendáriumát. Ugyanis a négy „hétnapos" ciklusból álló „Hold-hónap" tizennegyedik napján van Holdtölte. A zsidók Jahvét azonosították a teli-Holddal és az utána következő „hét" nap a Hold-erő csökkenésének az ideje, a „fogyó-Hold" ciklusa előtt. A zsidók azonban sohasem ünnepelték a fogyó-Holdnak „harmadnapon" való új-Holddá válását, Jézus Urunk születése előtt sem és utána sem, hiszen JÉZUS Urunk „harmadnapon" támadt fel. A zsidók húsvétja tehát egy „gyilkos istent" ünnepel a húsvéti bárány és a kovásztalan kenyér

Mózes II. könyve 12/6. és köv.

52

evésével. Milyen „lelkiséget" adhat ilyen „gyilkos istenben" való hiedelem... ? Valójában itt van a gyökere Saul-rabbi azon ötletének, miszerint Jézus Urunknak „Isten bárányaként" való hirdetésével, akit a saját atyja „áldoz fel" - a múltban elkövetett bűnök bocsá­natára, megmenti zsidó vallását a pusztulástól. Az „ötlet" nagyszerű eredményt hozott, mert ezáltal jött létre a zsidókereszténység. Most, hogy megismertük a zsidók húsvétját, nézzük meg, hogy milyen volt

A galileai Húsvét

Az evangéliumok szerint Galilea volt Jézus Urunk „hazája". Márk írja így: „...méne az Ő hazájába és a tanítványok követték Őt." (6.1.) De nem írja le világosan a történteket, és csak Mátétól tudjuk meg, hogy ez a „haza" Galilea volt. De Mátétól sem tudjuk meg azt, hogy „merre ment" Jézus Urunk az Ő hazájába, mert elha­gyatja vele Názáretet és Kapernaumba viszi (MT. 4/12-13.).

Nagyon nehéz az evangéliumi szövegekből a valóságot és a történések folyamatos voltát kiszűrni, és az ember akkor hökken meg, amikor megtudja például, hogy Názáret Jézus Urunk korában nem létezett. Még Flavius Josephus sem említi, pedig ő felsorolja az összes Jézus-korabeli településeket.

De nem az a célom, hogy az evangélistákkal vitatkozzam, hanem azt akarom bizonyítani, hogy a galileaiak fajilag, népszokásban, nyelvben és hitviláguk tartalmában különböztek a júdeaiaktól, mert arámok voltak. Jézus Urunk is hozzájuk tartozott és „keresztelő" János is.

Az evangéliumi írás szerint János meggyilkolása (lefejezése) Júdeában történt, a Holt-tenger keleti oldalán lévő „Machaerus"-börtönben, és ugyanekkor Jézus Urunk a Galileai-tengernél van. Ott mutatja meg Isten-létét, aminek csak egyik fejezete az „öt kenyér és két hal" csodája. Az evangéliumok szerint „ötezer" em­ber éhsége lett kielégítve itt a „puszta helyen", de arról nem írnak, hogy a nép miért gyülekezett össze a szabadban, talán a „zöld erdő

53

pázsitján" - erről nem tudósítanak. A mindenütt böngésző kutató azonban megtalálja a hivatkozást az iszlám szent könyvében, a KORÁN-ban, mely szerint:

„Egy mennyei étellel terített pázsiton - Isten által rendelt Ünnep­napon " történt ez a gyülekezés Jézus Urunk meghallgatására (KORÁN, SURE 5/112. KÖV.).

Galileában az ősi hitvilághoz tartozó Nap-Éj-egyenlőség (mai március 21.) napja volt ez az ünnep, amelyet mindig a szabadban, zöld környezetben tartottak meg. Innen eredhet a zöldcsütör­tök elnevezés. Az utolsó vacsora is ezen a Nap-Éj-egyenlőség ünnepén volt. Az ősi „Nap-tiszteletben" ez a nap a sötétség és a gonoszság teljes elmúlását dicséri, de a Gondviselést árasztó égi Édesanyához is kapcsolódik, hiszen a „Föld-Anya" megindítja a természet kivirulását. A vetés kizöldül és benne érik az élet.

A zsidó hagyományokhoz simított evangéliumok talán azért beszélnek olyan keveset Jézus Urunk Édesanyjáról, mert való­színűleg különös tisztelet illette Őt meg ezen a napon. Derítsük fel és tanuljuk meg ezt is. Megint a Koránt említem. Így ír Máriáról: „Szűz Mária a Teremtő csodás akarata szerint jött a Világra." (Sure 19/16 ) A további igazságot a gnosztikus evangéliumok adják. Belőlük tudjuk meg, hogy Mária ott lakott, ahol Péter és András -Kapernaumban. De ott lakott Édesanyjával „Szent Fia" is, a Tál­tos Isten.

54

* * *

IV.

A TÁLTOS ISTEN

Az evangéliumok úgy írják, hogy Jézus Urunk „kinyilatkoztatta magát az „Isten Fia vagyok", valamint az „Én és az Atya Egy vagyunk" (JÁN. 10/30.) mondataival. Ezzel a kijelentéssel azonban nem mondja meg Földre szállt isteni voltát. Ezt azért állítom, mert létezik - írásban is rögzítve - erre vonatkozó szava, beszéde. Jézus Urunk zsidó voltát bizonyítani akaró egyháziak: biblikusok és a judeológusok igyekeznek a fent idézett szavait a zsidók ,Jahve-Jehova" istenére vonatkoztatni, pedig Jézus Urunknak- pontosan ebben a Nap-Éj-egyenlőség idejében - végzett cselekedetei és elhangzott szavai szakítják el Őt teljesen a zsidóságtól. Ugyanis -miként az előbbiekben mondtam - Galileában nem laktak zsidók. Ezt bizonyítja a zsidók által adott héber neve: galil hag gojiim -ahol „galil" = ország, a „hag" = birtokviszony jelölője és „gojiim" = a „gojok" = nemzsidók - tehát Galilea = a nemzsidók országa (a „gojok" országa).

Az ott élő „aram" nép ősi hagyományait élesztette fel Jézus Urunk minden beszédével, cselekedeteivel. A Nap-Éj-egyenlőség legnagyobb ünnepén, utolsó júdeai útja előtt fedi fel Isten-létét és ezen valódi kinyilatkoztatása után történik a „két hal és öt kenyér" csodája és az Istenvoltát igazoló „tengeren járás".

Azt mondtam, hogy erre a kinyilatkoztatásra vonatkozóan létezik egy írásos bizonyíték. Valóban létezik egy Qumran-i tekercs (JES. 52.6.) és ennek alapján igyekszik a Heidelbergi Júdeo-

55

lógiai Intézet hajdani igazgatója - Ethelbert Staufer egyik köny­vében33 Burrowsra hivatkozva - ezt a szöveget megfejteni és ki­értékelni.

Könyvében így írja (német fonetikával) a qumran (kumráni) szöveget:

LACHEN JEDA AMMI SCEMI BAIIOM HAHUAZ KI ANI HUAZ HAMMEDABER HINENNI. Staufer az alábbi német szöveget adja megfejtésként: „Darum

soll mein Volk meinen Namen erkennen am jenem Tage, denn ICH BIN ES der da spricht: Siehe, hier bin Ich." Szerinte a „HU" =Jahve istennevének kiegészítő jelzője és „ANI" = „ÉN". Az arámi (káld) nyelv szerinti megfejtés érdekes változásokat hoz létre Staufer olvasatában és azt a feltételezést erősíti, hogy Ő a „héber" nyelvhez nyúlt a segítségért.

Első megállapításunk az, hogy a qumrani szövegben nem „HU", hanem „KU" található, és ennek jelentése: „ÉN vagyok". Ugyanis a sumér (káld)-arámi nyelv nem hangoztatja a „lenni" igét a személyes névmásokban. Így „KU", mint személyes névmás jelentése: Én vagyok. Ugyanígy „ZA" = Te vagy és „NI" = Ő van, vagy csak Ő, mert ahogy kimondjuk, már VAN. Ebben a szöveg­ben így KU biztosan annyit jelent: ÉN VAGYOK.

Az „ANI" jelentése = ÉGI, vagyis az „Égből", Isten országából való. Összetéve a kettőt és hozzáadva a harmadikat - AZ - vagyis ISTEN-t, vagyis a három így

ANI-KU-AZ... annyit jelent:... ÉN ÉGBŐL JÖTT ISTEN VAGYOK.

Az evangéliumokban Jézus Urunk így mondja: „Én és az Atya Egy vagyunk"... (JÁNOS 10/30.) és azt is: „Én vagyok az élet kenyere, mely a mennyből szállt alá" (JÁNOS 6/33-35). Jézus Urunk tehát a galileai tónál közölte az ő népével Isten voltát így: ANI-KU-AZ - és ez a „galileai húsvétnak" a legnagyobb eseménye. A „tengeren

33Ethelbert Staufer: Jesus Gestaltund Geschichte" 139. old. (Dalp. 1937.).

56

járás", valamint a „két kenyér és öt hal" csodája csak ennek a ki­nyilatkoztatásnak bizonysága. Az előbbiekben bemutatott qumrani szövegnek csak akkor kapjuk meg a csodálatos értelmezését, ha -megszabadítva a német fonetikától, amivel Staufer írja - ide írjuk arámi nyelven azt, így:

SEMI BAIIOM HA KU AZ KI ANI-KU-AZ. Igen meglepő az első három szó így olvasva: SEM-I BAJOM,

HA. Kérdezem: lehet így olvasni ezt a szöveget: „sémi bajom, ha"... ?

Ugyanis Jézus Urunk nagyon jól ismerte a Torah-t, amit a mai zsidókereszténységben Ószövetségként tanítanak. Így tehát nagyon jól tudta azt, hogy a zsidók magukat „SÉM"-től származtatják. Jézus Urunk akkor itt a zsidók gyűlöletére hivatkozik, akik- miként az evangéliumok oly sokszor írják - mindig meg akarták Őt ölni. Tehát Jézus Urunk eme kinyilatkoztatásában közli a zsidók gyűlö­letének okát is, akik nem fogadták el azt az Atya-Istent, aki nem azonos Jahvéval, mert ezt a Jahvét Jézus Urunk „ördögnek" nevezi, aki „emberölő volt emberemlékezet óta" (JÁNOS 8/42 És Köv.). A zsidók nem fogadták el Jézus Urunkat földre szállt Istennek, hanem az „ördögökkel cimboráló" mágusnak tartották, mert nem tudták elképzelni, hogy egy „galileai ember" megnyitja egy vakon született ember szemeit és az lát, és hallást ad a süketek­nek. Bénákat és halottakat „ember" nem támaszthat fel... tárgyal­tak a farizeusok egymás közt.

SEMI BAIIOM HA KU AZ ANI-KU-AZ A qumrani szövegnek tehát bátran adhatunk olyan értelmezést,

melynek alapja a zsidók Jézus Urunk iránti gyűlölete, amint Ő az „övéinek" tudomására hozza. Mai felfogásunk szerint így ismétel­hetjük perdöntő szavait:

SÉMITA FELFOGÁS SZERINTI BAJOM, HA ISTEN VAGYOK, AKI ÉGBŐL JÖTT ISTEN VAGYOK.

Ez a kinyilatkoztatás bizony halálos bűn volt a zsidók felfogása és a jahvei törvény szerint, hiszen ők nem ismerték (és ma sem ismerik) a SZERETETET.

57

A zsidóknak az „ördögűző" hitvilága valójában abban mutat­kozik meg, hogy a gonoszságot és a hozzá tartozó ördögöt is isteni rangra emelik. Ez még a mai zsidókereszténység római vallásában is megmutatkozik: a katolikus szertartásban, amikor még a pápa is körül füstöli tömjénnel az oltárt, mielőtt az „áldozatot" bemutatja.

Innen jön az a régi mondás: „Fél, mint az ördög a tömjén-füsttől." Magyarázhatja az egyház bármiképpen ezt az aktust -csak „Lucifer-űzés" lehet az egyetlen neve, mely ideillik.

Jézus Urunkban a zsidók azért látták - legnagyobb ellenségüket, mert Ő olyan fogalomról beszélt, ami az ő hitvilágukban, a „gyű­lölet" vallásában nem létezik. Ők halálig gyűlöltek és gyűlölnek mindenkit, aki nem zsidó. Ez a vallásuk, ezt nevelik beléjük gyer­mekkoruk óta. Ezt ma az „enyhítést" szolgálók „ortodox felfogás­nak" nevezik, de ők is elismerik, hogy EZ VAN.

Most azt kérdezi az olvasó, hogy miről beszélt a mi Urunk és mi az, ami a „gyűlölet" vallásában ismeretlen fogalom...?

A feleletet megadja rá ÜDVÖZÍTŐNK, a földre szállt SZE­RETET. Jézus Urunk a szeretetről beszélt, a szeretetet tanította, és a szeretet munkáját végezte.

A zsidók gyűlöletét csak fokozta az, hogy Jézus Urunk nem fogadta el a szinhedrium által kiagyalt ünnepeket, hiszen Jézusunk kalendáriuma a NAP volt. Így mindig a „fényben" járt és a „fény" diadaláért munkálkodott, hiszen úgy mondta: „Én vagyok a Világ Világossága, aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága" (JÁN. 8/12.).

De Szűz Mária és Jézus Urunk testet öltése előtti „istenvárás" (ádvent) idejében a mi népeink, tehát a galileai arám-nép is a BÁL nevű Napistennek és Astarte Isten-anyának épített templomokat a magaslati helyeken. Ezeknek a lerombolására a zsidókeresztény­ség Ószövetségében találunk a zsidók Jehova-istenétől eredő uta­sításokat. (Ilyen templom romjait találták meg a Kármel-hegyen is. Talán innen ered a „Kármel-hegyi Boldogasszony" elnevezés... ?)

Jézus Urunk születésével, vagyis testet öltésével megszűnik a Bál-Astarte-kultusz, mert teljesült az „advent". Megjelent ember-

58

testben az ISTEN - Szűztől születve, miképpen azt az évezredes jóslatok és orákulumok jövendölték. Ezt a felfogást tükrözik az ún. „gnosztikus evangéliumok", és ezt titkolják a „kanonizált­írások", melyek nem akarják elismerni a földre szállt Istent.

Nem akarják elismerni a földre szállt Istent Jézus Urunkban, hanem Őt és tanítását a zsidók Jehova istenéhez akarják minden­képpen - fondorlatosan is kapcsolni, mert azt szentesítik, amit az egyházpolitikai érdek kíván, és maga az ún. „kánoni filozófia" ki­zárja a metafizika valóságait.

A „kanonizált" négy evangéliumban is azért találjuk azt a sok ún. „ószövetségi" hivatkozást, melyek valójában nem a jézusi, ha­nem a zsidó hitvilág szolgálói.

A kereszténységben létre kell hozni egy „eszmei forradalmat" és általa olyan változtatást, mely Jézus Urunkat nem áldozati „báránynak", hanem FÖLDRE SZÁLLT ISTENNEK tekinti és hiszi - imádkozva Hozzá, segedelmét kérve. Hiszen minden nap meg kell köszönnünk azt, hogy „Ő lett az életünknek olyan ke­nyere, mely a mennyből szállt a földre".

Azt kell hirdetnünk és tanítanunk, tudatosítanunk a hívő szívek­ben, hogy Ő nem azért jött, hogy az „áldozattal" bűneinket és a világ bűneit elvigye, miképpen ezt nekünk 2000 éve prédikálják a zsidókeresztény papok, hanem azért, hogy megtanítson minket a Szeretetre. Olyan szeretetre, mely megtartja a világot.

Nem fogadtuk Őt így be, hanem feláldoztuk abban a hiedelem­ben, hogy így majd az embernek jobb élete lesz... - és mi lett a 2000 éves tévhit eredménye...? Végigtombolta ezt a hosszú időt a „gyűlölet világa". Háborúkkal, terror-uralmakkal, és - ha ezek mögé nézve az indítékokat keressük - sehol és sohasem találjuk meg a földre szállt Istent, sem a Benne hívőket, hanem bizony az „áldozati bárányt" kiagyaló „Saul-rabbi"-féléket.

De éppen ezzel az „áldozati bárány" fogalommal borul fel az egész „saul-páli teológia", mert ilyen „áldozati báránynak" a létezését égig érő kiáltással cáfolja a Turini Lepelen megmaradt és veled szembenéző Jézusnak, a földre szállt Istennek emberi

59

arcképe. Ha ránézel, neked is azt mondja: „Veled vagyok a világ végezetéig."

El kellett mondanom mindezeket, mint a „galileai húsvét" tarto­zékait, hiszen ez a „világosság" ünnepe és Jézus Urunknak azt a kijelentését, hogy: „Én vagyok a Világ Világossága", csak az elmondott kinyilatkoztatása ismeretében tudjuk megérteni. A föld­re szállt és testet öltött Isten világossága ez.

A zsidók húsvétja ennek pontosan az ellenkezője, mert a Hold járásához igazítják életüket. A galileaiak „Naptiszteletnek" nevezett hitvilágát Jézus Urunk teszi „húsvéttá" és ez:

A „MI" HÚSVÉTUNK

A „mi" Húsvétunk legnagyobb ünnepe a Feltámadás. Jézus Urunk szent hagyatéka ez, amit valóban Istenként készített elő. Tanítvá­nyait megtanította az „igazságra". Ellátta őket „mágikus erővel", hogy „gyógyítók" lehessenek, és ismerte káldeus őseink tudomá­nyát is, ami az ékiratokon maradt és amit egyik munkatársam34

így talált meg:

„A (Nap) Úr felemelkedésének csodája" = „Húsvét"

„Kút (-öntözés) Enki rendeléséből" = „Pünkösd"

34 Dudás Rudolf: „Ős szkíta összefüggések." (Tanulmány, 1999.).

60

„A legfelsőbbekbe való elragadás" = „Péntek"

Jézus Urunk tehát tudta, mit hoz a péntek és „negyven" nap után a Pünkösd. Beszéltem arról is, hogy Jézus Urunk összesen „négyszer" járt Júdeában.

A „negyedik" és utolsó útja előtt küldte Galileából tanítványait Júdeába, teljesen felvilágosítva őket az ottani helyzetről, hiszen Máté evangéliuma is mondja:

„...juhokat küld a farkasok közé". (MÁTÉ 10/5-6.), de utasítja őket: „Legyetek szelídek, mint a galambok, okosak, mint a kígyók". (MÁTÉ

10/16.). Jézus Urunk rendelkezéséből arra következtethetünk, hogy lel­

kileg felkészül erre az útra, földi hivatásának betöltésére, de most nem „mesterként", tanítóként, hanem földre szállt Istenként indul a zsidók közé, akikkel véglegesen leszámol. Embertestben lévő Istenként megveti, szinte „emberszámba" sem véve őket. Ezért nevezi őket: „mérges kígyók fajzatának" (MÁTÉ 12/32.) és „gonosz nemzetségnek" (MÁTÉ 12/39.).

Mindezek ellenére az evangélisták „zsidóként" mutatják be Jézus Urunkat. Még Márk is, akinél így olvashatjuk a zsidó húsvét meg­ünneplését: „És a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, mikor a húsvéti bárányt vágják vala, mondanák neki a tanítványai: Hol aka­rod, hogy elmenvén megkészítsük, hogy megehesd a húsvéti bárányt...?" (MÁRK 14/12.).

Valószínűleg fordítva lehetett ez a dolog, és Jézus Urunk utasí­totta két tanítványát (minden kérdezés nélkül), hogy menjenek el arra a bizonyos „vacsorázó helyre" (MÁRK 14/15. És KÖV.), mert Jézus Urunk szándéka az volt, hogy ezen az „utolsó vacsorán" isteni erejéből ad tanítványainak, megetetve velük az „élet kenyerét" és „vérszövetséget" kötve velük, saját vérévé változtatva a vörös bort.

61

Tehát nem „húsvéti bárány"-evés ez nekünk, hanem Jézus Urunk által nekünk adott „szentség", az „élet kenyerének" és az Ő vérének átvétele. Úgy, ahogy mondta:

„És ez az én vérem, az új szövetség vére... (MÁRK 14/24.). Tehát ez a mi Új Szövetségünk, amit Jézus Urunk adott nekünk

és nem az emberek írása - a négy evangélium és Saul-rabbi (Pál apostol) levelei.

„Azután dicséretet énekelve, kimentek az Olajfák hegyére" (MÁRK 14/26). Ezzel kezdődött a „mi" húsvétunk. Énekeljünk mi is dicsé­retet az „Úrvacsora" vétele után. Nagypénteken legyünk együtt Jézus Urunkkal imádkozó szeretettel, hogy aztán igaz szívvel örül­hessünk Feltámadásának ünnepén.

Még annyit, hogy Jézus Urunknak semmi köze nincs és nem volt a „kovásztalan" kenyérhez, hiszen a galileai húsvétnak a „két kenyere" kovászos kenyér volt. A mi kenyerünk. Az „Úrvacsora" kenyere. De a „MI" húsvétunk nemcsak az Úrvacsora vételének szentsége, hanem hozzá tartozik a Feltámadás csodálatosan megmaradt bizonyítéka -Jézus Urunk halotti leple is. Leírtam erről mindent - a Jézus Király a Pártus Herceg"-ben -, azt a csodát, hogy ezen, a pártus királyoknak készült vásznon, melyet Jézus Urunk halotti leplének is használtak, ott maradt Üdvözítőnk fény­képének negatívja, és ez kétségtelenül bizonyítja, hogy a Fényből egy Pártus Herceg született nekünk, aki a mi Üdvözítőnk LETT.

Embervérének vizsgálata is hozzánk kapcsolja, mert a mi vércsoportunk is olyan, mint az övé. Imádság nekem az, ha Róla írok és a Szent Lepelről való képét nézem. Nem egyszerű „szent­kép" ez. Nem olyan, amit a vallásos hívők imakönyvükbe tesznek. Ez Üdvözítőnk szent hagyatéka. Akárhonnan nézed, jó Üdvözítőnk szemei mindig reád tekintenek. Erőt, megnyugvást és békét is ad, ha kéred. Tudom, hogy mindig úgy imádkozunk hogy az égre vetünk egy pillantást. A katolikusok és protestánsok mindig a keresztre feszített Jézushoz fordulnak. „Kereszt", „kakas" és „csil­lag" is van a templomtornyukon. Nekünk, Jézus Urunk követőinek a boldogítónk az Ő két szeme. Kérd Őt - és megadatik.

62

V.

NEVEK ÉS TÖRTÉNETEK

Jézus Urunk korabeli történeteivel igen sok könyv foglalkozik. Változnak az elnevezések, nevek és a történelmi leírások nagyon sokszor mást mondanak, mint a „szent" evangéliumok. Csak az egyeztetésből szűrhető ki a Jézus Urunk földi életére vonatkozó történelmi igazság. Főleg a régi írásokat kell alaposan tanulmá­nyozni. Jó példa erre Máté Pseudo (hamis... ?) Evangéliuma. Ez a római egyház „apokrifus" evangéliumainak egyike. Itt a prológus hivatkozik egy LUCIUS nevű manicheus papra, aki „hamis ada­tokat közöl az apostolokról" - írják. A legérdekesebb az, hogy említi Jézus Urunk Édesanyjának szüleit is. Így Mária édesapját Joachim-nak, édesanyját pedig ANNA-nak nevezi. Joachimnak pedig a következőket mondja egy zsidó „írástudó":

,,Részedre nincs megengedve az, hogy azokkal legyél együtt, akik áldozatukat felajánlják Jehova Istennek, mert Ő nem áldott meg téged azzal, hogy Izrael magvából származzál." (A latin szöveg „germen in Izrael"-t mond.)

Tehát ez is ékes bizonyítéka annak, hogy Mária édesapja nem volt zsidó, hanem ADIABENE pártus-királyi herceg. Mária édes­apját nem tartotta és ma sem tartja tiszteletre méltónak zsidó­kereszténységünk. Édesanyjának - ANNA-nak - a keleti keresz­tény Justinus császár épít templomot Bizáncban, Kr. u. 550-ben, viszont Róma csak a VIII. században kezdi meg a tiszteletét. De mind a két helyen zsidó vallásúnak tartják. Viszont a történelmi

63

nyomozásunkban azt kell megállapítanunk, hogy a polgári életben milyen néven szerepelt Mária és Szent Fia, Jézus Urunk...? Ugyanis a római adószedők név szerint tartották nyilván az álta­luk megszállt területek lakosságát.

Az evangéliumok is említik, hogy Jézus Urunk és Péter is fizet­ték az adót, de polgári nevüket nem említik. Egyedül „Arimatiai József szerepel „vezetéknévvel". Itt elmondom az olvasónak, hogy miért kutatom ezeket a neveket.

Azt akarom felderíteni, hogy: Mária-Magdala - mint Jézus Urunk hitvese, vagy hites-felesége - milyen néven került a római Tiberius császár elé? Máriáról már tudjuk, hogy Júdeában hivatalosan kötött „mekkadesh-zsidó" házasságot Adiabene József Pandar pártus királyi herceggel35. Tehát Őt - vagyis Máriát Caper-naumban is így nevezték.

A történelmi igazság keresésében azt kell megállapítanunk, hogy a zsidók is és a galileaiak is más-más néven nevezték Máriát is és Jézus Urunkat is. Hatalmas irodalma van ennek a témának, de valójában sem a teológusok, sem a papok és a judeológusok nem hajlandók a történelmi igazságot megkeresni, hanem az evan­géliumok lazaságában állandóan „problémának" nevezik még az elnevezések körülményeit is.

Jézus sohasem nevezte önmagát ezen a néven. Ezt a nevet a judeológusok a zsidó JOSUA-ból eredeztetik. Főként azok, akik Jézus Urunk zsidó voltát akarják elhitetni a világgal. Ezek Mária gyalázásával kezdik, amikor így írják:

Josua ben Mirjam - vagyis „Mária fia". Így akarják azt kife­jezni, hogy Jézus Urunk „basztard" volt, vagyis olyan, akinek az apja ismeretlen. Néhány jóakaratú - mint az említett Staufer is -azzal az indoklással, hogy Mária is, mint „zsidó asszony", meghozta a szükséges „galamb áldozatokat" (miképpen található Lév. 12/8. alatt), így ír: „Mária valószínűleg levita-nő volt az Áron házából".

35 Életműsorozat: ,,Jézus Király a Pártus Herceg" című könyvem 153. oldalán.

64

A jámbor olvasó persze azt nem tudja, hogy „Áron házából csak férfi leviták származhattak".

Teljesen el kell dobni ezeket a kiagyalt adatokat, hiszen éppen elég bizonyíték áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy Mária - a szeplő­telenül fogant pártus királyi hercegnő az ADIABANI házból fiat szült, aki a földre szállt ISTEN. Tehát az az emberi személy, akit mi JÉZUS URUNKNAK nevezünk, politikai nevén ADIABANI (Adiabene) Pártus királyi Herceg. Most már meg kell tartani a ,,Jézus" elnevezést, mert 2000 év alatt köztudatba ment annak ellenére, hogy a történelmi igazságot kereső könyvek ezrei jelentek meg a világ minden nyelvén. Mindegyik csaknem egy „forgató­könyv", hiszen a régi írások javarészét elpusztították, a megmaradt „tekercsek" és az ún. „gnosztikus evangéliumok" pedig a zsidó­keresztény egyházi hatalom birtokában szinte hozzáférhetetlenek.

Jézus Urunknak - jobban mondva az Ő küldetésére vonatkozó - nevét a hívők adták. Elsőnek a görögül beszélő rómaiak a „Chrestos"... vagyis „Üdvözítő" elnevezéssel, amit Saul-rabbi vál­toztatott „Chrystos"-ra, azaz Messiás-ra, mellé téve a JOSHUA-ból átvett ,Jesus" nevet és lett ,Jézus Krisztus", vagyis Jézus, a Messiás. Jézus a „politikai" megszabadító.

Már a múlt században megjelentek könyvek, melyek az Adiabene királysággal foglalkoznak, és Máriát királyi hercegnőnek, édesapja: Adiabene Nakeb pártus herceg leányának nevezik. Nakeb herceg Júdea kormányzója volt, amikor egész Palesztina a Pártus Biroda­lom fennhatósága alá tartozott. Ezt leírom Jézus Király a Pártus Herceg" c. könyvemben.

Most dr. Otoman HANISH valláskutató által megírt és a közép-ázsiai mágus hagyományokat tartalmazó munka van előt­tem, melyből igen érdekes történelem értékelhető ki az itt meg­kezdett „kánon-mentes" témánkra vonatkozólag.36

36 Wehrly-Frei Mariell: , ,Jesat Nasser genannt Jesus Christus" (Drei-Eichen-Verlag, München, 1965.).

65

A Krisztus elnevezést Júdeában „Üdvözítő" (Chrestos) és „Messiás" (Chrystos) értelmű szavakban találjuk meg. Ez valójában kétféle hiedelem. Nézzük meg közelebbről.

A jó-reménység és a rossz-reménység Júdeában

Az említett tanulmány abból a helyzetből indul ki, mely szerint Júdeában nemcsak zsidók éltek, hanem a csaknem félszázadig tartó Pártus Birodalmi fennhatóság alatt idetelepült „pártusok" utódai is. Mondhatjuk úgy, hogy az ittmaradottak sokasága az ezekkel összeházasodott „szamaritánusok", vagyis SAMARIA lakóiból és az „esszénusoknak" nevezett „mahgariak" sok-sok családjából állt. Mindezek felett pedig korlátlan hatalommal a templom hercegei, vagyis a Nagy Szinhedrin papjai uralkodtak vallásilag és politi­kailag is. (Hasonlatosan a mai vatikáni államhoz.) A zsidó köznép csak abban az egyben értett egyet a többi „nemzsidóval", hogy egyformán gyűlölték ezt a terrorisztikus papi uralmat. Ennek a zűrzavaros helyzetnek történelmi főszereplője pedig nem volt más, mint a mi drága Jézus Urunk, de kétféle formában, kétféle tulajdon­sággal és kétféle hatalommal.

- Az egyik: JESAT herceg az Adiabene pártus-királyi házból és

- a másik: az isteni hatalommal rendelkező tanító „mágus", akit a tanítványai „mester"-nek neveznek, és ez a „mester" szó talán annak a kifejezésnek evangéliumi értelmezése, ami Márk „titkos" evangéliumában így van írva: „TAL-TAL", vagyis TÁL­TOS. Tehát egy személyben - a mi drága Jézus Urunkban - két hatalom összpontosul és ettől várja a nép a nyomorúságból való „megváltását".

A „jó-reménységűek" között volt a zsidóság nagyobbik része is, akik a művelt Nikodémus vezetése alatt csoportosultak, és azt remélték, hogy ez az isteni hatalommal rendelkező mester - Jesat (Jézus) pártus herceg tudása és isteni ereje, melyet az általa végzett

66

csodák bizonyítottak a zsidók előtt is, majd meggyőzi a Szinhedrin urait - a zsidó papi hercegeket - arról, hogy Isten akarata nem a nép sanyargatása, hanem a jólétben való megtartása. Ez azonban csak a jó-reménység egyik része volt. A másik részt a Júdeában lakozó pártusoknak az a szándéka képezte, mely szerint Jesat her­ceget az Adiabene királyság trónjára akarták emelni. Ennek a politikai mozgalomnak volt vezetője ARIMATIAI József - mint királyi megbízott -, aki azt remélte, hogy a Pártus Birodalom ural­kodója - ARTABAN király - majd megegyezik Tiberius római császárral, hogy Júdea ismét pártus birodalmi fennhatóság alá kerüljön (talán a Tiberius által fizetett béke-adó elengedésével) és Jesat herceg legyen Júdea ura, éppen úgy, miként nagyapja (Mária édesapja) is volt valamikor.

Mindezekkel a tervekkel és a hozzájuk tartozó mozgalmakkal szemben áll a Nagy Szinhedrin-főpapság és a farizeusok nagyszerű szervezete. Számukra csak egy „hamis próféta" létezik Jézus Urunk kétféle alakjában. Ők a „mágust" is és a pártus herceget is meg akarják ölni, és kémszervezetük kíséri minden útját Galileában, Samáriában és Júdeában is. Ez a „forgatókönyv" másképpen közli Kajafás nyilatkozatát (Ján. 18/14.), mert így mondja:

„Feltétlenül el kell pusztítani ezt az embert, mert másképpen a zsidó­ság (Judentum) megsemmisül."

A farizeusok nagyon jól ismerték az ellenük irányuló forradalmi mozgalmakat - vagyis a zsidó és pártus érdek összekapcsolódását és azt mondták, ha ez valamiképpen sikerül, akkor ez a „hamis próféta", pártus herceg lesz Izrael „messiása" is, hiszen a vallási és politikai „megszabadítást" Ő végzi el, és így a vallási és politikai hatalom az Ő kezében lesz Júdeában is. Ugyanis azt nagyon jól tudták, hogy a samáriai és galileai arám nép már évezredek óta várja jövetelét.

Nagyon sok olyan adatot tartalmaz ez a könyv, mely felfedi a történelmi igazságot az ún. ,Jézus-probléma" teológiai vitájában. Főleg azért, mert jól kiegészíti az evangéliumi tudósításokat. Pótolja azok hiányosságait. Különösen Jézus Urunk utolsó júdeai

67

útjának eseményeit írja úgy le, hogy az történelmi valóságnak fogadható el. Felsorolok itt néhány történést:

1. Jézus Urunkat, mint a zsidók által „nazari"-nak nevezett leg­nagyobb tudóst, és az arámi galileaiak által már „ISTEN"-nek hitt és kinyilatkoztatott „földre szállt Istent" nemcsak az Ő tanítványai, hanem egy hatalmas tömeg kísérte minde­nütt Júdeában.

2. A Gecsemáné-kertből Őt nem római katonák, hanem Kaja-fásék által megszervezett zsidó „anarchisták" rabolták el és vitték a zsinagógába. Ezt azért tudták könnyen megtenni, mert Pilátus nem tartózkodott Jeruzsálemben, és így az utcá­kon felállított római ellenőrző katonaság ezen az estén hiány­zott.

3. Péter követi mindenüvé őket és látta, hogy Jézus Urunkat a zsinagóga földalatti börtönébe zárták, és megtudta azt, hogy a főpapok azonnal ki akarták végezni, mert - Pilátus távol­létében - a hatalom az ő kezükben volt. Azonnal rohan a GRAPTE-palotába, ahol Jézus Urunk édesanyja - Mária -lakott. Az első tehát, akitől segítséget kér - az Jézus Édes­anyja.

4. Mária jó barátságban volt Pilátus feleségével - Claudiával -és azonnal hozzáfut segítségért Péter és András kíséretében.

5. Mivel Pilátus nincs Jeruzsálemben, a felesége - Claudia - a római légió főparancsnokát kérte Jézus azonnali kiszabadí­tására. Ez a főparancsnok Claudia testvérbátyja volt, aki egy erős fegyveres kísérettel megy a zsinagógába és követeli Jézus azonnali kiadását, törvénytelenséggel vádolva a Szinhedriu-mot Jézus elrablása és bebörtönzése miatt.

Kajafásék azonnal kiadják Jézus Urunkat a főparancsnok­nak, aki Őt a Grapte-palotába viszi Édesanyjához, Máriához, és őrséget állít a palota köré, ahol a Jézus-követők gyülekez­tek. Pilátust azonnal értesítik a történtekről, aki még az éjjel megérkezik Jeruzsálembe.

68

6. Kajafásék másnap egy „vádiratot" visznek Pilátushoz, amely­ben Jézus Urunkat, mint ,,Jesat pártus herceget" azzal vá­dolják, hogy forradalmat szervez Júdeában, és fegyveres segítséggel ki akarja űzni a rómaiakat Júdeából. Vádolják Arimatiai Józsefet és Nikodémust is, hogy ezek mind e forradalmár cinkosai, aki „ördögi tudományát" a pártiai mágusoktól tanulta. Azoktól, akik Őt születésekor már Betlehemben köszöntötték, mint „pártus királyi herceget".

7. Pilátus nagyon jól tudja, hogy apósa - Tiberius császár -nincs jó viszonyban a Pártus Birodalom uralkodójával -ARTABAN királlyal - és ezért átveszi a zsidók által készített vádiratot.

8. Ebben a vádban pedig a zsidók a rómaiak iránti hűségüket akarták bizonyítani. Ugyanis azt mondták, hogy az a ,,Jesat pártus herceg" nem „hercegként" jött be Júdeába, hanem valami más vallást hirdet és azért titkolja el hercegi voltát", mert akkor hivatalosan kellene meglátogatnia Pilátust - a diplomáciai protokoll szerint. Azért jön így, titokban, hogy kirobbanthassa a rómaiak elleni forradalmat, amit támogat­nak a galileusok és a hitehagyott zsidók is, mint Nikodémus és társasága.

9. Pilátus tehát azért fogadja Jézust királyi hercegként, hogy tudomására hozza - ismeri kilétét. (Itt sántít egy kicsit a „forgatókönyvi" leírás, hiszen Mária és Mária-Magdala is a Grapte-palotában lakott már Jézus megérkezése előtt, és így Pilátus a feleségétől jól tudhatta, hogy ki az a zsidók által üldözött „hamis próféta".)

10. Aztán a zsidók kiegészítették a vádat azzal, hogy ez a ,Jesat herceg lesz Adiabene királya is, ha minden sikerül". Pilátus megkérdezte Jézust, hogy III. Artaban, a „királyok-királya" Pártiában és a többi alkirály támogatja-e azt, hogy Ő (Jesat) legyen Adiabene királya... ? Jézus erre azzal a kérdéssel vála­szol: „Magadtól kérdezed-e ezt vagy valami felsőbb megbízás­ból...?" (JÁN. 18/34.)

69

Pilátus egészen mást felel, mint ami JÁN. 18/35-ben van leírva: mert így mondja:

„Hát zsidó vagyok-e én, hogy a te bizalmadat ellenségeid javára adjam?"

Jézus Urunk azért felel kérdéssel Pilátusnak, mert nagyon jól tudja, hogy a római helytartó a zsinagóga papi hercegeivel - Annás-sal és Kajafással - együttműködik, és hatalmas összeget is kapott tőlük azért, hogy a papok azt csinálhassanak Júdeában, amit akar­nak, de mindig a római érdek megsértése nélkül.

Ennyi mindent tudunk meg ebből a könyvből annak a bizonyí­tására, hogy drága Jézus Urunk: pártus királyi testben földre szállt Isten. Nagyon fontos az erre vonatkozó adatok összegyűj­tése, mert az evangéliumi felfogás - Saul rabbi ideológiájának alapján -Jézus Urunkat zsidónak hirdeti és tanítja. Itt lenne már az ideje annak, hogy a római egyház végre tisztázná ennek a Saul­rabbinak - „szent Pál"-nak - a kilétét, hiszen bőven van bizonyíték arra, hogy ravasz farizeus volt.37 A „Függelék"-ben majd közlök egy részt a megnevezett könyvből, „Mi volt Szent Pál: római ügynök, vagy besúgó?" címmel.

De ugyanezt az irányvonalat- tehát Jézus Urunk zsidó voltának hirdetését - követik az „apokrifus-evangéliumok" is. A túlhajtott igyekezet olyan kis szakadékokat is létrehoz Jézus Urunk zsidó voltának bizonygatásában, melyek mindegyikébe belehull az „igazság" egy-egy gyöngyszeme. A „kanonizált" János-evangé­liumában is ott van az „igazság", a zsidók legnagyobb vádjaként így:

„Az Istent saját Atyjának mondja, egyenlővé téve magát Isten­nel." (JÁN. 5/18.)

Nekünk ez a legfontosabb, hiszen a „galileai húsvétkor" így nyilatkoztatja ki önmagát, mint írtam arámi nyelven: „ANT-KU-

37 Michael Baigent, Richard Leigh: „Mi az igazság a Holt-tengeri tekercsek körül? 291. old. (Holnap Kiadó. 1994.).

70

AZ" .... „mennyből jött Isten vagyok". Aztán éppen János evangé­liuma magyarázza meg azt, hogy milyen Jézus Urunk „Istene" - a „MI" Istenünk, és milyen Jehova, a zsidók által kiagyalt „Isten­forma". Itt kérem az olvasót, hogy azonnal elmélkedjen János evangéliumi írásának 8. rész, 42-46. verseiben írottak felett.

De találunk ilyen kis „szakadékot" az ún. „apokrif írásokban is, melyek legrégibbje a TERTULIAN által, kb. Kr. u. 200-ban írt „Apoligeticum". Ebből született aztán sok más írás, így pl. a „Pilátus aktái" c. apokrif-evangélium is.

Érdekes ennek a legrégibb „APOLIGETICUM"-nak az 5. feje­zete. Ugyanis ebben van egy-két bennünket nagyon érdeklő meg­állapítás, melyek bizonyítékként illeszthetők be a mi leírásunkba. Ezek egyike az, hogy:

„ Tiberius római császár Jézust a római Isten-Karba akarta felvenni, de javaslatát a szenátus leszavazta."

Aztán tudósít egy levélről is, melyet: „ Tiberius császár az Adiabene királyság uralkodójához - ABGAR-

hoz - Edessába írt és küldött". (Erre hivatkozik Chorenei Mózes is „Armenia története" c. munkájában II.C.33.)

Foglalkoznunk kell még az említett „Pilátus aktái" c. apokrif­evangéliummal is. Ezt egy ANANIAS nevű „protector" írta héber nyelven, melyet aztán görög, latin és KOPT nyelvre is átültettek. A „kopt változat" azonban nagyon különbözik ANANIAS héber szövegében írottaktól. Ugyanis nem tükrözi a zsidó beállítottságot, hanem Jézus Urunkat szintén „királyi herceg-testben földre szállt Istennek" nevezi. Ez a „kopt" szöveg igen sokat foglalkozik Tibe­rius császárral, és azt is megtudjuk, hogy levelet intézett Pilátushoz, amit megtalálunk az ún. apokrif-evangéliumban is „Pilátus aktái" címmel, de a legfontosabb szövegrész különbözik a kopt írástól.

Az apokrif így írja: „...elibém járult egy asszony (Mária-Mag-daléna), aki az Ő tanítványa volt és...". A kopt szövegben pedig ez van: „... eljött hozzám az Ő felesége, aki tanítványa is volt és..." A kopt szöveg tehát kétségteleníti azt, hogy Jézus Urunk és Mária-Magdala (Magdaléna) házasságot kötöttek. Így kellett lenni,

71

mert az emberré lett Isten betartotta a természet törvényét, ahogy mondta: „Lesznek ketten egy testté... amit Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza."

Semmiképpen sem gondolhatunk arra, hogy Jézus Urunk és Mária-Magdaléna között egy olyan viszony állt fenn, mely a szel­lemi kapcsolatot csak emberi erotikával egészítette ki. Ha Jézus Urunk így szerette - emberileg Mária-Magdalénát, akkor feleségül is vette, és így kerülhetett csak Mária-Magdala - mint feleség -Tiberius császár elé, a római jog szerinti „császári igazság" kérésére. Ugyanis ezt csak az igazságtalanul elítélt „hozzátartozója" tehette. Igaza van tehát az említett kopt szövegnek (Tiberius császár levele Poncius Pilátushoz), melyben ő „feleséget" említ. Ezt nyugodtan vehetjük történelmi bizonyítéknak arra vonatkozóan, hogy Jézus Urunk és Mária-Magdala „házastársak" voltak, és így a polgárok nyilvántartásában és az adószedés listáján „két" Adiabene hercegnő szerepelt kapernaumi lakóhellyel: Jézus Urunk Édesanyja és Mária-Magdala, mint a Pártus Herceg Felesége.

Hogy ebből a házasságból született-e gyermek, azt történelmi adattal bizonyítani nem tudjuk. De vannak erre vonatkozó hiedel­mek, melyek a mai napig érvényesítik és hirdetik a jézusi leszár­mazást.

Indiában él egy csoport vagy törzsféleség, akik a mai napig hiszik és kegyelettel ápolják jézusi származásukat. Az ő hitük szerint: „Jézus Urunk nem halt meg, hanem, Mária-Magdalénával együtt Indiába telepedett le és több gyerekük volt, és az Ő leszármazottai azok, akik ma ezt hirdetik." Azt hiszem, magyar nyelven is megjelentek könyvek erről a hiedelemről. Történelmi nyomozásunkban nem foglalkozunk részletesen ezzel a lehetőséggel - illetőleg „lehetet­lenséggel" - mert Jézus Urunk halotti leple kétségtelenül bizonyítja az örökkévalóságba való visszatérését.

A másik eset a jézusi leszármazás bizonyítására az, amit ismer­tetek a, Jézus Király a Pártus Herceg" c. könyvem XX. fejezetében - „Harc a Jézusi örökségért" cím alatt. Itt a ma is működő „titkos társaságok" akarják érvényre hozni a „zsidó jézusi" leszármazás

72

jogán a világuralmat egy nagyszerűen megszervezett „fizikai és lelki globalizáció" segítségével. Ennek „fizikai", vagyis anyagi szer­vezete már elkészült, és a Nemzetközi Pénzalap valóban uralkodik az egész nyugati féltekén, s részben az egész Földön.

A szellemi (vallási) hatalom megszerzésének nagy segítője a Vatikán és az egész zsidókereszténységünk. Ez az irányzat a felál­dozott „Isten báránya" nélkül indítja útnak Mária-Magdalénát és Arimatiai Józsefet Franciahon felé, hogy így a Meroving-dinasztia, majd az Anjouk és utánuk a mai Habsburgok legyenek a „messiási" örökösök - miként azt feltüntetem az említett könyvemben. Tudjuk, hogy ma Habsburg Ottó viseli a ,Jeruzsálem Királya" címet.

A gyanakvó gondolatai igen messzire érnek, amikor a „Magyar Demokrata" 2001. évi 2. számának 38. oldalán „Egy látogatás" cím alatt olyasmit olvas, hogy „Habsburg Györgyöt budapesti látogatása során a budapesti pápai nuncius, vagyis a Vatikán buda­pesti nagykövete kísérte mindenüvé." Ez is egy része annak, amit így neveztem: „Harc a Jézusi örökségért...?"

Valószínűnek tartom azt, hogy az olvasó szinte megrendülten rázza a fejét ennyi „újdonság" ismeretében, de a Jézus Urunk nevé­ben történő zsidó tanításban a 2000 éves félrevezetést csak úgy lehet megváltoztatni, ha a bizonyítékok seregét tesszük az Igazság asztalára. A 2000 év alatt megerősödött zsidókeresztény egyházak tanításaival nem kívánunk vitatkozni, hiszen a felfogásukat megvál­toztatni nem tudjuk. Menjenek ők csak a maguk útján - az ő felfogásuk szerint. Áldozzák fel az „Isten-Fiát" bűneik bocsána­tára.. . ha ez lelki nyugalmat ad nekik.

Nekünk a mi drága Jézus Urunk nem áldozati „bárány", aki „elviszi" ennek a gonosz világnak a bűneit. Nekünk Ő a földre szállt Isten, életünk szent kenyere. Ezért kellett itt mindent­mindent elmondanom.

Tudom, hogy a mindenütt „logikát" kereső MA embere most azt kérdezheti: Miért kellett az Istennek emberi testben megjelenni a Földön, és miért a galileai Betlehemben... ?

73

Én még egy „miértet" illesztek ide: Miért a „mahgar-samar-aram-pártus'''nevű, egy azonos, hatalmas Nép fiaként... ? Tehát NEM „zsidóként", miképpen azt a zsidókereszténység tanítja és nem is „áldozatként", hanem ANI-KU-AZ..., vagyis ...mennyből jött ISTEN VAGYOK-ként.

Igyekezni fogok ezekre a kérdésekre is választ adni a követke­zőkben. Szolgáljon itt - szemmel látható előzetes válaszként a zsidókereszténység tanait kifejező szimbolikus ábrázolás - Mór József festőművész szerint.

74

VI.

FELELET A SOK „MIÉRT"-RE

Jézus Urunk korában már törvényesített vallások uralják az életet. A minket érdeklő területeken a hitélet alapja mindenütt a „hagyo­mány". Ezeknek ereje és minősége viszont eredetük és ősiségük idejétől függ.

Valójában két nagyhatalom küzd egymással a politikai uralo­mért: a Római Birodalom és a Pártus Birodalom. Mind a kettőnek megvan a maga államvallása, de egy óriási eszmevilági különb­séggel. A rómaiaknak nagyon sok Istenük van, és az „Isten-karba" beletartoznak az „isten-császárok" is, akik élet és halál urai. A le­igázott népek élete viszont attól függ, hogy miképpen tudnak alkal­mazkodni a mindent letipró római hatalomhoz.

Ezzel szemben a Pártus Birodalomban vallásszabadságot talá­lunk, de a most „pártus"-nak nevezett hatalmas népnek meg van a saját nemzeti vallása is, mely valójában a sok ezer éves hitvilág „ha­gyománya". A Kárpát-medencétől a „két folyó országáig" (Suméria) a „TE-RAMTU" Isten és a „vigyázó kétszemű" ISTEN-ANYA gondviselésének hiedelme ez, amelybe beletartozik- a Jézus Urunk korában már többezer éves és írásban fennmaradt azon hiedelem, hogy az „Isten embertestben fog megjelenni az Ő népénél". Ezt mindenütt „ádvent"-nek, azaz „Isten-várás"-nak neveztem. Ez az „Isten-várás" teljesedett be Jézus Urunkban, és folytatódott a földi uralkodó hivatottságában, mint karizma, vagyis „Istennek tetsző és az Ő gondviselését szolgáló" uralkodói hatalom teljesítése.

75

A ma Sumérianak nevezett „két folyó országáért" azonban -annak birtoklásáért - szintén évezredes küzdelem folyik a MI hatalmas népünk és a ma sémitának nevezett „feketefejűek" között. (Azért írom így, mert az ékiratok így nevezik őket: „SAG-KUG-GA"... vagyis „feketefejű".)

Ebbe beletartoznak a minden kultúrértéket romboló „akkádok", a minden más népet legyilkoló „asszírok" és a babiloni fogságban a MI nagy népünk „hagyományait" megismerő zsidók - régi nevü­kön „héberek" (az ékiratokon „LU-SA-GAZ"). Itt nem ismétlem meg sem az ősidőktől fogva „SZKÍTA" néven ismert hatalmas népeinkre, sem a héberekre vonatkozókat, mert ezeket mind meg­találhatja az olvasó más könyveimben.

Ezeket a műveletlen hébereket egy jóhiszemű „káldeus" király megtanítja a mi káldeus nyelvünkre, káldeus írásunk olvasatára, (miképpen a bibliai Dániel könyvében ez olvasható), és ezek látják, hogy a TE-RAMTU Isten a káldeusok őseivel megkötötte a „FO­KOS SZÖVETSÉGÉT". Belepillantanak az ékírással lejegyzett hitvilági írásokba, és egy emberöltőt kitevő békességükben (amit ma „babiloni fogságnak" neveznek) kialakítanak maguknak egy „vallást", a maguk módján, a saját használatukra, amit ma „jahveiz-mus"-nak neveznek.

A feleletadás területe tehát leszűkül a hagyomány ősisége sze­rint. Láthatjuk, hogy ,Jézus népe", amelybe emberként született, sok-sok ezeréves hitvilági hagyományt őriz az Ő embertestben megjelenésének idején, hiszen a tatárlakai amulett Jézus Urunk idejében már 5000 éves. Az ékiratok hitvilági feljegyzései ebben az időben 3500 évesek. Ugyanakkor a „babiloni fogság" ideje Kr. e. 670 körüli.

De a két „hagyomány" eszmei tartalma teljesen ellentétes. Jézus népének a NAP-fénye adja a tisztaságot, a szeretetet és a „másik" lelkiségének a tiszteletét, hiszen „vallásszabadság" van törvénye­sítve a Pártus Birodalomban. A „babiloni fogságban" keletkezett „jahveizmus" viszont „kizárja a fényt" tanaiból. Nyugodtan nevez­hetjük az „önző sötétség" vallásának. Leírom az említett könyvem-

16

ben (Jézus Király a Pártus Herceg), de meg kell ismételnem, hogy választ adjak az egyik legnagyobb „miért"-re.

A jahveizmus: nem egyisten-hit, hanem az „Isten-hitet" jel­szóként használó és az emberi lelkeket uralni akaró, fondorlatos egyházpolitikai ideológia.

Törvénye - a Torah (a Tóra) - nem dogma, hanem a zsidó élet szabálya. Minden dolog és cselekedet mérője, ami megváltoz­tathatatlan.

Ez a „törvény" magának Jahvénak az emberré válása, amit Jahve-Istennek az ő népéhez, Izraelhez történt kinyilatkoztatása bizonyít.

Tehát Izrael Istenét három összetevő alkotja: 1. Jahve 2. Az ő kinyilatkoztatása alapján a papok által készített „tör­

vény", azaz a Torah, és 3. Izrael népe. E három együtt képezi Izrael „egy-istenét", melyet „papi or­

szággá" tesz a „körülmetélés szövetsége". (Ez a zsidókereszténység „Ószövetsége".)

Hát azért kellett Jézus Urunknak pontosan abban az időben és azon a helyen megjelenni, ahol a „sötétség" uralma törvényesítette az „Isten" fogalmát a gonoszság szolgálatára, az emberiség butí­tására. Ezért mondja magáról így: „Én vagyok a Világ Világossága..." (JÁN. 8/12.). Ostorozza a zsidók hamisságát, és a zsidókat nem Istentől valóknak nevezi... „Isten beszédét azért nem hallgatjátok, mert nem vagytok Istentől valók" (JÁN. 8/47.). A zsidóknak erre csak egy feleletük van: „Megölni Jézust" (JÁN. 7/1.).

Jézus Urunk keresztre feszítésével és feltámadásával folytató­dik az élet az Ő népénél" is és a zsidóknál is. Ennek a kétféle életnek történései is „hagyománnyá" váltak az elmúlt 2000 év alatt - mindegyik oldalon a saját hitvilági felfogás és eszmeiség szerint. A zsidóknál Jézus Urunk emlékének elpusztításával, az Ő népénél pedig - melynek a pártus-hun-magyar származási és azonossági vonal adja meg történelmi értékeivel a Jézus-Hit megtartására való

77

törekvést - Jézus Urunk Isten - voltának hirdetésével és az őt gyalázók további ostorozásával, vagyis Jézus védelmével.

Ideérkezve megállapíthatjuk azt, hogy az Istent hirdetni akaró eszmeiség csupán két gócpontban összpontosul, és mindegyiknek megvan a saját maga által formált, kialakított és ábrázolt Jézus-alakja".

Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy mind a kettő Jézus Urunk igehirdetésére, tanítására támaszkodik. Saul rabbi és a hozzá csat­lakozott tanult és intelligensen ravasz farizeusok olyan ideológiát alakítanak ki Jézus történelmi alakját is belevonva, mely az ő hagyo­mányaikat támogatja és a jahveizmust erősíti. Így lett Jézus Urunk egyszerű „Isten-bárány", akit maga az Isten ad áldozatra, hogy el­vigye a világ bűneit. Valóban ördögi ideológia, mert lelkiség nélküli az olyan „Isten" elképzelése és a vallás fölé való helyezése, aki olyan törvényt ad: „NE ÖLJ...!" és közben a saját fiát öleti meg.

A zsidókereszténység kialakulásában a Jézus-követők és a sauliak között ádáz küzdelem folyik, és a sauli gonoszság „eretnek-irtása" szinte félelmetessé teszi ennek a zsidókereszténységnek a kialaku­lását. De folyamatosan kialakul, és a Római Birodalom két köz­pontja - Róma és Bizánc is - átveszi ezt a „vallást", melynek alapítója nem a mi Jézus Urunk, hanem a Saul rabbiból „Szent Pállá" változott bölcs és ravasz farizeus.

Jézus Urunk után még jó 300 évig a Pártus Birodalom a hűséges őrzője a sokezer éves „advent" után földre szállt ISTEN -Jézus Urunk - szeretet-vallásának és az Adiabenei Királyság Edessa-i központjában őrzi Jézus Urunknak halotti szemfedőjét. Szintén a Jézus-hit, az Isten-Jézus tanításával teszi ezt addig, míg a zsidó­kereszténnyé lett örmények ezt lehetetlenné nem teszik. Ezután már csak a Kaukázusból továbbvonult, s a Kárpát-medencében központot alapított hunok Jézus Urunk igéjének tanítói, és az ún. „manicheusok", Mani próféta vallásrendszere szerint, aki szintén a pártus királyi házból származik.

Itt meg kell állnunk egy pillanatra, mert a hunokat is és Árpád népét is „manicheus" vallásúnak nevezi nagyon sok keleti kútfő.

78

Ez pedig annak a valóságnak a következménye, hogy MANI már a Kr. u. 3. században megszervezte a „manicheus püspökségeket" a Káspi-Aral térségben, és ezek uralkodtak hitvilági szempontból még a mai KIJEV területén is. Ott, ahol Árpád Nagykirályunk kovácsiparát végző nemzetségeink éltek.

Talán üdvös lesz az, ha közelebbről megismerjük MANI-t, Jézus Urunk Apostolát, amiként saját magát így nevezi. Idéze­teket közlök Maniról és a manicheizmusról egy „megmaradt" és jó könyvből: Jes. P. Asmussen: „Manichean Literature (Texts from Parthian Writings) Scholars Facsimiles & Reprints (Delmar, NY. 1967.).

Idézetek a X. fejezetből:, Jézus a Manicheizmusban" címmel. „Mani Jézus Apostolának nevezi magát és így mondja: »Jézus

ellenségei az én ellenségeim is.«" A „történelmi" Jézust fogadja el és követi. A judeochristian-

tan a „christologia" szerinte igen nehezen érthető, mert itt a Fény az anyagiasság börtönébe került.

Visszautasítja a christologiának azt a dogmáját, hogy Jézus meghalt és pokolra szállt, mert Isten Fia nem lehet együtt a gonoszokkal és az Atyával való „egy"-sége miatt halált nem ismer (103. oldal).

„Jézus - mint megváltó-üdvözítő - a második hatalmasság a Fény-Atyát követően a Fény-Szüze mellett''' (111. oldal).

Ebben a fejezetben találunk egy hivatkozást: Le Coque „Türkische Manichaica" c. könyvére (1922. III. 12. old.), mely szerint:

„Az ujguroknál Jézus (ay tangry) megelőzi a hatalmas Atyát (az -ura tangry)." (Érdekes itt Jézus és az Atya ujgur neve.)

Asmussen így ír tovább: „Jézus - mint a Fény-Fia - manicheus teológiának a legbecsesebb és legnépiesebb alakja. "-Nagyon sok ima, himnusz maradt fenn e térség minden nyelvén írva. A pár­tusoknál is.

Íme egy pártus fohászkodás: „Jézus Uram! Adj jó egészséget nekem, mentsd meg lelkemet

a haláltól hiszen Te vagy az élő Szeretet!"

79

Közlöm annak a himnusznak is egy részét, melyet megtaláltak több helyen, Kínától Egyiptomig és Pártiában is:

„Hozzád kiáltunk Jézus Urunk! Hangos szóval mondott imádsággal hívunk, Mert Te vagy az Élet! Te vagy a Fény nekünk. Te vagy az Igazságunk, Te vagy a Gyógyító - az Isten Fia! Hozd el nekünk a Békét - Béke Apostola! Te vagy, aki megmentesz minket a gonosz szolgaságától. Óh jöjj! - Békességünknek új királya. Óh jöjj! - Alvóknak fólébresztője, halottak feltámasztója. Hozd el a Békességet hatalmas Urunk! Hozd el a Békességet... az Igaz Tudásnak teljes Fénye, Hozd el a Békességet... új napok Uralkodója! Hozd el a Békességet... Isten ajándéka! Hozd el a Békességet... Isten dicsősége! Védelmezd azokat, kik Hozzád menekülnek. Urunk - Jézus! - Tieid vagyunk! Könyörülj rajtunk!"

A Pártus Birodalom után csak egy emberöltő múlik el, amikor a történelem színpadára lép a jézusi karizma örököse - ATILLA NAGYKIRALYUNK Biztosan azért nézi őt a hagyomány „ISTEN OSTORÁNAK", mert éppen úgy „ostorozta" a sauli gonoszság követőit, miként Jézus Urunk tette a zsidókkal. Mint „szakrális" uralkodó a Kárpát-medencétől Ordosig uralja népeit, és már az ő korában tisztán látható, hogy a jézusi hagyatékban két „eszmeiség" küzd egymással.

Az egyik: a saul-szentpáli ideológia, mely fondorlatosan meg­változtatja Jézus Urunk alakját. Itt Jézus nem Isten, hanem áldozati

80

bárány, Jahve áldozata. Miután - miként említettem - Róma és Bizánc is belekényszerült ebbe az ideológiába, általuk és az ő hatalmukkal kialakult a zsidókereszténység.

A másik: Kr. u. 1000-ig - már csak a magyar nép az, mely első zsidókeresztény uralkodójával, I. Istvánnal törvényesített vallási inkvizíciót kap a Jézus-követők kiirtására.

Ez az „ezeréves" magyarországi zsidókereszténység azután arról is gondoskodott, hogy az István királyig érő ősi hagyományok is elpusztíttassanak, a rovásírásos szentiratokkal együtt. Hogy ne maradjon Jézus Urunk Isten-voltáról sem és Atilláról sem olyan „hagyomány", mely őket a valóság szerint dicsőítené. Napjaink újraéledésében egyre többet hallunk az „ATILLA-KARIZMÁ­RÓL". Ez ma még csak sejtelem, és a kozmikus úton járók, kutatók csodásan megtalált bizonyítékai beszélnek róla, de MÁR LÉTE­ZIK, és Jézus Urunk Istenalakjához kapcsolódik. Nehéz ennek a kibontakoztatása, mert a Jézust-követő Atilla - Emese-Álmos-Árpád-láncolathoz kapcsolódó karizmának- a magyar nép szakrális hiedelemvilágának - a kutatását a zsidókeresztény egyházak min­den erővel gátolják- a biblikus jahveizmus szolgálatában. Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a MAGYARSÁG-ban él - a jahveizmus által már meg is nevezett - egyetlen ellenség, és mondhatjuk, hogy Jézus Urunk keresztrefeszítésétől Atilla meggyilkolásáig, Árpád-házi királyaink kiirtásáig és - talán azt is mondhatjuk - TRIA­NONIG, sőt máig elért minket a Torah szerinti szinhedrium 2000 év óta nem pihenő keze.

ATILLA-KARIZMÁT említettem. Azért tettem, mert Jézus Urunk emberi voltához hasonlítható bölcsességben, jóságban, igazságosságban és egyszerűségében.

Ebben a „karizmában" három szereplő van: az Atya-Isten, Jézus-Isten és Atilla. Három „valóság" és a háromból „kettő" történelmi személy.

A zsidók is említik „karizmatikus hagyományukat". Itt is három nevet mondanak: Jahve - Mózes - Ábrahám... és ez a három nem más, mint „legenda-tartozék". Kiagyalt nevek. Jahvét már ismer-

81

jük. Mózes és Ábrahám nem történelmi alak, így hozzájuk semmi­féle „karizma" nem tartozhat.

Hasonlítsuk össze a zsidók „hármasát" a miénkkel:

Zsidóknál

JAHVE: kitalált istenalak.

MÓZES: törvényhozó, létezése történelmileg nem bizonyítható.

ÁBRAHÁM: a körülmetélés szövetségese. Nem történelmi személy.

Nálunk:

TE-RAM-TU-ISTEN: a Teremtő Isten, évezredes hiedelemben, évezredes írásban

JÉZUS URUNK: törvényt adó, földre jött Isten. Megfeszítették.

ATILLA: a Szent Korona készítésével az Atya-Anya-Fiú Szent háromság szövetségese.

A fenti összehasonlításból kiértékelhető a MI NÉPEINK hit­világa és az Istentől vett karizma érvényesítési szándéka, az ATYA­ANYA-FIÚ, EGY IGAZ ISTEN Szentháromságának tiszteleté­ben és megtartásában.

A „Szentháromság" említésekor azonban hangsúlyozni kell azt, hogy a legnagyobb küzdelem éppen a „Szentháromságért" és - a másik oldalról - annak végleges eltüntetéséért folyt. Ezt sohasem említik a biblikusok, a valláskutatók. Ugyanis pontosan itt lép köz­be az „Isten Ostora", akinek új nevet kell adnunk akkor, ha magun­kat „hálás utókornak" nevezzük. Teszem is a következő fejezetben -így:

82

VII .

A SZENTHÁROMSÁG VÉDELMEZŐJE

A „Sorsdöntő államalapítás" c. könyvem 72. oldalán írok a „két különböző Szentháromság küzdelméről". Már itt úgy mutatom be Atillát, mint a MI Szentháromságunk védelmezőjét. A „védel-mezés" szükségességét azonban csak akkor értjük meg, ha meg­tudjuk azt a fondorlatos farizeusi módszert, amivel Saul rabbi meg­másította a sokezer éves ATYA-ANYA-FIÚ Szentháromságot, a ,,Jahvei-hármassághoz" való illesztés érdekében. Itt neki a legfon­tosabb volt az Istenanya - Anyaisten kitaszítása, amit meg is tett.

Ugyanis a ,,Jahvei-hármasság" - mint tudjuk már - a következő: ,,Jahve - a Törvény (Torah) és Izrael népe". Saul-rabbi - Pál apostolként - könnyen azonosította a MI TE-

RAM-TU ATYÁNKAT, Istenünket a zsidók Jahvéjével (Jehová-jával), egyszerűen „ÚR"-nak nevezve mind a kettőt, kihangsú­lyozva azoknak ún. „apajogúságát" azért, mert Jahve „hímnemű", minden „anyajogúság" nélküli.

A „fondorlatot" az a módszer mutatja, ahogy Izrael népét majd a „szentlélekkel" teszi egyensúlyba. Ugyanis a „FIÚ" -Jézus - a „törvényt adó" ... azaz olyan, mint a „Torah", az ő törvényük.

Saul-rabbi talán ismerte a „LÉLEK" fogalmát úgy, amiként Jézus Urunk tanításait a tanítványai, amiként az Ő „gnosztikusnak" nevezett írásaik alapján elmondom ,Jézus Király a Pártus Her­ceg" c. könyvemben. Saul talán tudta azt is, hogy az a „LÉLEK", mely a „megszentelő" valójában azonos az ISTEN-ANYÁVAL.

83

Ha ezt tudta, akkor ezért dobhatta ki az Istenanyát a Szent­háromságból és tette be a jelenlegi nevét így „Szentlélek".

Ha nem tudta ezt, akkor: a „SZENTLÉLEK" fogalmát Saul-Pál Jézus Urunk azon szavaiból alkotta, melyekben így szólt Jézus Urunk: „A Lélek az, mely megelevenít... " (JÁN. 6/63.). Izrael népét azonban nem a „Lélek", hanem az „áldozatok" tartják „életben".

Jézus Urunk viszont a földre szállt „LÉLEK" és „igéje" által ébreszti fel az eddig alvó emberi lelkeket, új életre gerjesztve azok emberét. Saul-Pál felismeri ezt Jézus Urunkban és „Izrael népét megszentelteti az ő Jézusával".

Lássuk ennek mikéntjét. - Józsué könyvében olvashatjuk, hogy: „Égő áldozatra, hála áldozatra és véres áldozatra épített oltárt Izrael

népe és az oltár bizonyság arra, hogy az ÚR az Isten." (Józsué 22/27. és 34.)

„Pál-apostol" így ír a zsidókhoz írt levelében: „Mert amely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért,

azoknak testét megégetik a táboron kívül. Annak okáért Jézus, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívül az ő gyalázatát hordozván". (ZSID. 13/11-12-13.)

Saul „zsidó Jézusa" - mint MESSIÁS - lett a „Fiú-Isten" és az Izraelt megszentelő „Isten báránya", mint az „Atya áldozata" lett az a „Szentlélek", mely megeleveníti a „megszentelt izraeli népet".

Így lett a zsidókereszténységben a „Szentháromság": az „ATYA-FIÚ-SZENTLÉLEK", ahol az „ATYA" egyben JEHOVA" is, a „FIÚ" egyben „MESSIÁS" is, és a „Szentlélek" pedig az, aki „megeleveníti, megszenteli Izrael népét Jézus vére által". Magya­rázhatják ezt a „hármast" a biblikusok, teológusok úgy, ahogyan akarják, a Saul által „kiagyalt" Szentlélek nem helyettesíti be a földre szállt Istennek a Szent-Anyját!

Ez a „sauli szentháromság" volt a legnagyobb ellenzője a mi nagy népünk vallásának, melyet talán nem is lehet „vallásnak" nevezni, mert nem emberi alkotás, mint az összes vallás, hanem a természet rendje szerinti Istenhez fordulás", amit a zsidókeresz-

84

tények egyszerűen csak „Naptiszteletnek" mondanak. De Jézus Urunk is mindig a Nap felé fordulva beszélt, és mindig kint a „természet ölén", a hegyen, a tónál. De ebben a „Naptiszteletben" benne van az igazi „Szentháromságunk".

Benne kell lennie, hiszen ez nem más, mint az „Isten kalendá­riuma", a földi életrend meghatározása, elrendelése, és ezt nem lehet emberek által kiagyalt „vallási keretek" közé szorítani, hiszen a NAPOT senki sem tudja magának kisajátítani. Mindenkire egy­formán ragyog.

A mi őseinknek - az „Isten kalendáriuma" szerint négy nagy ünnepük volt. A NAP évi „négy" csodálatos megjelenése. A „Fény Fia" ünnepe december 21 -én van (a mai kalendárium szerint), mert e napon hal meg a sötétség és „új erőre" kél a NAP. E nappal szemben - a mai június 21-én legerősebb a Nap-erő, és őseink úgy tudták, hogy a magát a NAPBAN megmutató ATYA-ISTEN mind a két tenyerét felénk fordítja. A tavaszi és őszi „Nap-Éj egyenlőség" pedig a jóságos „ISTENANYA" ünnepe volt. Azért kapott Ő „kettő" ünnepet, mert Ő a „Földanya" is, aki a Föld terményeit óvja, és gondviselésével javunkra fordítja. A „Nap­tisztelet" világkeresztjének ábrája a 86. oldalon látható.

A tavasz ébredése is az Istenanya ünnepe, hiszen megindul, megéled a természet a hideg tél után. Bimbózik a virág és nő a vetés. Tehát itt is „Földanya" Ő. Ősszel, amikor elkezdődik a sötétéség világa, a gonoszok ellen is Ő védi a hívő lelkeket. A „Nap-úton Járók Szentháromságának" ábrázolásában középen találjuk meg a „világkeresztet". Fent az „ATYA", - lent a „FIÚ"-Istent és a vízszintes tengely két pontján az „Istenanyát". Ilyen „világkeresz­tet" látunk II. András királyunk pénzein is, annak jeléül, hogy még élt a Nap-tisztelet hagyománya az ő idejében is. De a hun üstök tetején is ott találjuk a „Szentháromságunk" keresztjének felső „öt" sarkát, mellyel azt akarták jelezni, hogy ezekben az üstökben a „fény eledeleit" készítették. Ugyanis e hiedelem szerint a növé­nyekben sokkal több a „fény", az isteni erő, mint az állati húsban, így ez a „Nap-tiszteletnek" nevezett hiedelem már azt az étrendet

85

is előírja, mely az ősi karizmának a hagyománya az emberi élet megóvásában.

A zsidókról tudjuk, hogy a vallás írja elő, hogy mi a „kóser", de náluk éppen az ellenkezőjét látjuk. Az „állat-áldozatok"-nak a húsa a főeledelük és nem a sok növényi eredetű „mag"-ból készített hun étel. A növényi étrend, a gabona-alapú étkezés: a „test" óvása, a Napba-nézés, a Vele való gyakori szembenállás pedig a meditáció. A „lélek"-ből termett gondolatok, imádságok így válnak igazzá Jézus Urunk tanítása szerint: „A Lélek az, mely megelevenít...!" - Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy mindaz, amit ma „Nap-tisz­telet" elnevezés alatt ismerünk nem más, mint Jézus Urunknak a tanítása. A „Világ Világosságának" igéje és rendelkezése. Az „ATYA"

86

A Napúton járók Szentháromsága

úgy akarta, hogy a FIÚ-ISTEN földre szállása is örökké meg­maradó és emlékezetes legyen. Ezért is született Jézus Urunk a galileai BETLEHEM-ben.

Jézus Király a Pártus herceg" c. könyvemben elmondom, hogy ennek a Kr. e. már 14. században létező kis helységnek eredeti neve: „BIT-LAH-MI".

Elemezzük ezt az arámi-sumér nyelven: BIT - „helység", falu (L.324.) LAH - „fény", napfény (L.391. és 393.) MI -„rítus", szokás (L.532.) Betlehem tehát az ősi „Nap-tisztelet" rítusának, hiedelmének

helysége volt Jézus urunk születésének idejében is. A „három kirá­lyok" tehát nagyon jól tudták, hogy hová kell menniük a „Fény Fia" dicsőítésére.

Az „ókeresztény emlékek" gyűjtőhelyein megtaláljuk az itt kö­zölt „Fény Szentháromságának" ábrázolását, szimbólumait, de az ősi „kétszeri" hármasság szimbólumát is, miképpen itt bemutatom a pécsi gyűjtőhelyről. A „hatos" metszés kétszer három tért vág ki a körből, így formálódik ki a „kétszeri" hármasság. Az „égi" ATYA­ANYA-FIÚ és a földi „apa-anya-gyermek" úgy, amiként a ma sumérnak nevezett MAHGAR őseinknél megtaláljuk.

Fény Szentháromság

87

Hogy Atilla és hunjai voltak az ismertetett „Szentháromságunk" legjobb védelmezői és megtartói, azt bizonyítja az a kőtábla, ame­lyet 2000 novemberében egy temető gondozása alkalmával találtak Pilisszentivánon. A tábla azt a „tüskés keresztet" ábrázolja, melyet mint „hun-szimbólumot" ismerünk és az ún. „kettlachi bronzo­kon" Fettich Nándor talált hasonlót. Fettich hun-avar-magyar motívumokat fedezett fel ezeken a nyugati termékeken, melyeket készítőik már a zsidókereszténység fogalmaival ruháztak fel, és „keresztény" kegyszerekként hoztak forgalomba. Ilyen „tüskés kereszt"-ábrázolás azonban igen ritkán található a „nyugati" hasz­nálatban, mert valójában az „anyajogú" Szentháromságot jelképezi. Valójában milyen is ez a „tüskés kereszt"...? Itt bemutatom azt, amit Pilisszentivánon találtak.

„Tüskés kereszt", melyet 2000 novemberében találtak a pilisszentiváni temetőben

88

Még semmiféle cikk róla meg nem jelent és senki sem ismertette jelentését. Ezért megkísérlem értelmezni a magam módszere szerint. Aki jobbat ad, annak megköszönöm.

A merőleges része: alul egy kettős félkörbe zárt emberi fejből indul, mely valószínűleg a „földi élet" jelentője. Felső része tüské­ben végződik, mely áttör egy félkörös határt. Gondolom: e merő­leges a TE-RAM-TU... „ATYA-ISTEN" jelzője, ki a VILÁGOK URA.

A merőlegest keresztezi: egy ugyanilyen „határokat" áttörő „hármas tüske" - jobbra és balra.

Ez alatt és felett: tüskében végződő keresztezés van. A középső rész: jobbra-balra tüskés rész... csak a „FÉNY-FIÚ-

ISTEN lehet, aki az „égi" és „földi" világokat áttörte égi valósága és emberré válásának idejében.

A jobbra és balra lévő „kereszt alakú" tüske tehát: Az „Égből" hozott és a Földön betöltött „kereszt-hivatás" jelentője. A fölötte és alatta lévő kétoldali „tüske" - mint keresztező pánt - a „FÉNY SZÜZÉT" vagy „NAPBA Ö L T Ö Z Ö T T BOLDOGASSZO­NYUNKAT" ünnepli, a tavaszi és őszi Nap-Éj-egyenlőség idején.

Hát így gondolom ennek a „tüskés keresztnek" a jelentéstartal­mát, és boldog leszek, ha a munkatársak még kiegészítik meglátá­somat.

Egy dologban azonban biztosan egyetérthetünk. Abban, hogy ehhez a „tüskés kereszt" ábrázoláshoz a zsidókereszténységnek semmi köze NINCS.

A „Sorsdöntő államalapítás" c. könyvem 198. oldalán hivatko­zom a keleti kereszténység „kettős keresztjére", melyet akkor használtak, amikor még a Saul-páli „szentháromságot" nem vették át. A zsidókereszténység kidobta az alsó vízszintes szimbólumot a „kettős keresztből" - az „ISTEN-ANYÁT a SZENTHÁROM­SÁGBÓL" - és megmaradt az a kereszt, amelyre Jézus Urunkat felfeszítették.

Népünk eszmevilága azonban a zsidókereszténységbe kény-szerítetten is megtartotta az „ISTEN-ANYÁT" nem csak a lel-

89

kében, hanem bölcsen és okosan kitalált szimbólumaiban is. Ilyen az említett könyvemben tárgyalt és bemutatott „Sinkahegyi ke­reszt" is, mint az ősi „ATYA-ANYA-FIÚ"-Szentháromságunk hirdetője és megőrzője. A pilisszentiváni „tüskés-keresztet" a halhatatlanok dobták napvilágra, mert PILIS megkezdte sugárzását Jézus népének újraélesztésére! Nevezhetjük „ATILLA-karizmá-nak" is a lelkekben mutatkozó ébredést, hiszen az Ő teteme is valószínűleg ott van. Árpádék is ide telepedtek miként krónikáink írják. Sajnos krónikáinkat a római zsidókereszténységbe tartozó papok írták. Az „ősökről", a dicső ősökről tehát minél kevesebbet... Atilláról és Árpádról elmondják, hogy ki volt az „apa", de hogy ki volt az „anya", azt nem -, s most látjuk, hogy milyen fontos lenne tudni, ismerni Atilla és Árpád „édesanyjának" a nevét is. Különösen MA lenne nagyon fontos tudni ezt, mert a zsidókereszténységünk által „Isten kiválasztott népé"-nek elismert nép egyik jelenlegi hazája - a mai Izrael törvénybe iktatta azt, hogy az a zsidó, akinek az anyja zsidó. Így lett nálunk is - az 1000 éves butítás után fontos az ÉDESANYA.

Az olvasó ne utasítson vissza akkor, amidőn „1000 éves butítást" mondok, hanem gondoljon arra, hogy I. István - a mai Szent István - volt az egyeden Árpád-házi királyunk, akinek magyar édesanyja volt. A többinek mind „idegen asszonyt" hoztak a római papok. Újraéledésünknek és megmaradásunknak lehetőségét csak a jó magyar Édesanyák teremthetik meg. Isteni hatalom van a kezük­ben: a MAGYAR NÉP újrateremtése.

90

VIII .

B O L D O G A S S Z O N Y U N K ÉS „ISTEN FIA"

A mi hitvilágaink első Édesanyját - ISTEN-ANYÁNKAT - Szűz-Máriát csak nagyon későn fogadta el magáénak a Saultól indult ún. „keresztény vallás". Miként leírom, Jézus Király a Pártus Her­ceg" c. könyvemben, a 431-ben megtartott Ephezusi Zsinat adja meg Máriának az ISIS-i rangot, a „FÉNY-SZÜZE" méltóságát.

Az eddig ismertetett „FÉNY-SZENTHÁROMSÁG" kelet­kezése valójában Nagy Konstantin munkája, aki a Kr. u. 325-ben összehívott Níceai Zsinaton meghozatja azt a határozatot, hogy Jézust Istennel egylényegűnek kell tekinteni". Ez lett azután az ún. „keleti kereszténységnek" az alaptétele, és így jól folytatódott András apostol munkája, akit a „keletiek" ma is vallásuk alapító­jának tisztelnek. Így azt is mondhatjuk, hogy ez a „keleti" és a „Fény Szentháromságát" valló kereszténység ismerte és tudatosí­totta Jézus Urunknak az „ANI-KU" kinyilatkoztatását.

Az Ephezusi Zsinat határozatát én „reformációnak" nevezem a zsidókereszténységben, hiszen ebben az időben már erős a sauli ideológiára felépített és „Istenanya nélküli" Szentháromság vallási szervezete. Igen sokat kell kutatni ahhoz a keleti kereszténységben, hogy megtudjuk, melyik „császár-egyházfő" vette át a római hit szentháromságát és zárta ki az „Istenanyát".

De foglalkozzunk mi csak a saját értékeinkkel, ahol bizony fontos és szinte „első" az Adiabani pártus királyi hercegnő testében földreszállt Isten-Anya, a mi hitvilágunk Édesanyja. Hogy miért

91

pontosan a Pártus Birodalom királyi hercegnője kapta Istenünk üdvterve szerint azt a feladatot, hogy az „ISTEN FIÁNAK", a „FÉNY FIÁNAK" földi Édesanyja legyen, azt is megtaláljuk az ősi hagyomány bizonyítékaiban.

Ehhez azonban segítségül hívom Dudás Rudolf munkatár­samat, aki egyik könyvében38 - melynek kéziratát nekem már 1984. január 20-án megküldte - így ír (idézek a 158-159. oldalakról):

„Valójában a párthusok az ő saját »Isten-anyjuk«-tól kapták a nevüket: attól az Istennőtől, akit ők PARTI-nak: »fej-öves«-nek, »pártás«-nak, tehát »szűz«-nek neveztek ősi vallásos felfogásuk szerint ugyanis az Isten-anya szűzen szült. (A »szeplőtelen fogan-tatás« dogmája azután átterjedt a kereszténységbe is.) Tehát a »PÁRTI« (pártás) szó a Boldogasszonynak egy másik neve. A velük törzsszövetségben élő masszagéták, vagyis »Boldogasszony géták« is ugyanezt a vallást követték." - „A párta a magyar (fiatal) nők hagyományos fejdíszének a neve, úgy látszik, hogy a sumér BÁR-DU: »fej-öv« (head-band) szóból ered." (Bobula Ida: "Origin of the Hungarian Nation", Danubian Research, Gainsville, 1966. 38. old.)

A BÁR-DU tájszólási változata: PÁR-TU. Az, hogy a PÁRTA már régen is a szüzesség jelvénye volt, az egy I. András-korabeli (1046) imából is kitűnik, ahol ez a kifejezés található: „...PAR-TUASUE ZYZEK... = pártás szüzek.

Egy másik, ugyanebből a korból származó ómagyar imádság egyik mondata így szól: „NE NEMUAGGUC BARDUOS ESEULWEC EREUS ZENT IELESEUC". A hozzácsatolt értel­mező szöveg ezt mondja: „Ne imádjuk földmíves őseleink erős szent jeleseit". Minden egyes szónak van magyar megközelítője, kivéve a BARDUOS szónak. Formailag messze esik a „földmíves" szótól, de ha azt vesszük, még a „paraszt szótól is. A rejtély nyitja

DUDÁS Rudolf: „A magyarok eredete". - A magyarok ősi hite, nyelve és múltja (Vancouver, 1984.).

92

- szerintem - az imént említett BAR-DU/PAR-TU szóban rejlik, amennyiben, ha azt az US („gyermek") szóval kiegészítjük, a BAR-DU-US vagy PÁRTU-US nevet kapjuk.

Van ennek a fordításnak egy másik bökkenője, amivel nem tudok egyetérteni és ez az „EREUS ZENT IELESEUC" kifejezéssel kapcsolatos.

Úgy látszik ugyanis, hogy az EREUS szó itt az ékírásos szöve­gek ERES-KI-GÁL vagy NIN-GÁL fogalmával azonos. Ezek mindegyike a „Boldogasszony", „Nagy-Boldogaszszony" fogalom­mal azonos. Az „EREUS ZENT IELESEUC" kifejezés értelme ennél fogva „Boldogasszony-i szent jeleseit" lenne. Az egész mon­dat értelme így szabatosabban kifejezve:

„Ne imádjuk pártus őseleink Boldogasszony-i szent jeleseit." Mennyi történelem és mennyi ésszerű igazság rejlik ebben a

mondatban. A PÁRTU-US név jelentése: „PÁRTI GYERMEKE". US fruit maternel („gyermek", „szülött") (L.271.) „PÁRTI GYERMEKE" és „MA-GYERMEKE" („magyar"),

ugyanaz a fogalom. A „Boldogasszony Anyánk..." című imádság is ezt állítja.

További bizonyságul a mondottakat megerősíti még Walter Hinzis, aki „Lost World of Elam" (Sidgwick, London, 1972., 43. old.) című könyvében azt írja, hogy Elám keleti részének, ANSHAN-nak (AN SA-AN = „felföld") az Istenasszonyát PÁRTI-nak hívták. De PARTI-t SUSA Istenasszonyaként is tisztelték a királyság ké­sőbbi szakaszában.

Kr. e. 1850 körül került hatalomra Elámban az ÉPÁRTI ural­kodóház, Hinz szerint a „House of EPARTI or Grand Regents." É-PÁRTI valószínűleg annyit jelent, mint „PÁRTI-HÁZI" vagy „Boldogasszony-házi" [É „maison" (ház) L. 324.]. Hasonlatos ez a mi „Isten háza" kifejezésünkhöz. „Grand-Regent" talán „főkor-mányzó"-nak fordítható, ami arra enged következtetni, hogy több hercegség feje volt. Az ÉPÁRTI-dinasztia Kr. e. 1800-tól 1500-ig uralkodott. Államalkotó képességére utal az a kb. 900 agyagtáblára írt törvénykönyv, amit SUSÁ-ban találtak.

93

A PARTUS vallásszemléletből és az ÉPÁRTI-dinasztia léte­zéséből az a fontos következtetés vonható le, hogy a pártusok nem a „turkesztáni vad pusztákról lettek elszalasztva" („out of the wild steppes of Turkestan..." G. Roux, „Ancient Iraq" 382. old.), ahogy azt nekünk eddig híresztelték, hanem az, hogy egy államalkotó készséggel rendelkező ősi ókori keleti nép utódai foglalják el újra történelmi szerepüket.

Később egy hatalmas törzsszövetségbe, a Pártus Birodalomba vonják össze testvérnépeiket. Ezek közül vezető szerep jutott a masszagétáknak és a szakáknak. Tisztán látja ezt Curtius is, Nagy Sándor bizalmasa, amikor ezeket mondja: „Parthiaci, Massagetae, Sacae eiusdem nationis sunt..." (A pártusok, masszagéták és szakák egyazon nemzethez tartoznak.) Mindnyájan a hatalmas Hun-Ma-gyar Népcsalád tagjai, a „Napisten és a Boldogasszony gyermekei".

Dudás indokolása szinte igazolja Istenünk üdvterve szerinti határozatát, hogy a „FIÚ-ISTEN" földi Édesanyja ebből a nemzet­ségből való legyen. És így LETT!

Ez az isteni határozat pedig megszabja ennek a Nemzetségnek a kötelességeit is, melyet a „Napisten és Boldogasszonyunk gyermekeinek" teljesíteni kell. Az a valóság, hogy ez a Nemzetség így nevezheti önmagát nem emberi törvény által keletkezett, ha­nem Istenünk által rendelt „elhívás"-ra teremtődött nemzetség­nek, és így az ő hitrendszerük sokkal több, mint az emberek által kiagyalt és szervezett „vallás". Tehát nem olyan hiedelem, amelyet népünkre I. István királyunk erőszakosan rákényszerített. Ez pedig - mint eddig is hangoztattam - a zsidókeresztény vallá­sunk, amit nem a „FÉNY" világosít, hanem az emberek által szer­kesztett „írás" - a BIBLIA papi magyarázata szabja meg az élet alapjait. Mindig azt tanítom, hogy ebből az írásból csak Jézus Urunk tanítását, az Ő szavait kell elfogadni, mert ez valóban „Isten szava". Sajnos a magát Pál-apostolnak nevező Saul-rabbi írásaiból sokkal többet idéznek a papok. De reng alattuk a föld, mert a Fény felé fordulók száma napról napra növekedik és a „Fény maga az Igazság is".

94

A mi birodalmaink addig voltak hatalmasak, amíg hitvilágunkat a „Fény Szent Háromsága" töltötte be, és így ez a Fény felé fordulá­sunk irányította a nemzetpolitikát - Isten szolgálatában - a Haza javára. Egyetlen lehetőségünk a megmaradásra az, ha ismét be-állunk a Fénybe. Ez a FÉNY valójában a közénk jött, a földre szállt Isten - Jézus Urunk - akivel együtt vagyunk a Napisten és Boldogasszonyunk gyermekei. A „gonoszok" tudják jól, hogy Népünk Jézus Urunk népe, hiszen az Ő vére csörgedez a magyar­lelkű magyarokban. A „gonoszság" Népünket is keresztre akarja vinni úgy, mint Őt. Ránk is vonatkoznak azok a szándékok, melyek „ellene" irányultak, amint János apostol írja: „...azon igyekeztek a

júdeabeliek, hogy Őt megöljék". (JÁN. 7/1.) A „feltámadt" Jézus Urunk erőt ad nekünk az összefogásra, ami nem más, mint egymás kezét szorosan fogva - beállni a Fénybe.

A „Mi" ünnepeink

Kétféle ünnepünk van. „Nemzeti" és „egyházi". Nemzeti ünne­peink inkább nagyon szomorúak. Október 6. - október 23. - és múltunkra való emlékezésben még a „Szent István-nap" is fáj­dalmas a „koppányiaknak". A szent király előtt népünk hitvilága a NAP-hoz igazodott. Vagyis a „Napúton" emelkedett az Ég felé. A „Fény-Fiát" karácsonykor, a Nap-Atyát (az „Öreg-Istent") június 21-én köszöntötte, és a fényből áradó gondviselés Édesanyját a tavaszi és őszi Nap-Éj-egyenlőség napján dicsérte, hiszen ez a hagyomány még Káldeából ered, mint a Bau-dug-asan (Boldog-asszony)-imádat.

A mai - tehát zsidókeresztény - naptárunkban a „Gyümölcsoltó Boldogasszony" (március 25.) ünnepében maradt meg ez a régi és az égi Gondviselést áldó hagyomány. Korunk minden ősiség fele­désére való törekvése igyekszik ezt is kitörülni a magyar emléke­zetből. Pedig Jézus Urunk drága Édesanyjához kapcsolódik az ősi „Boldogasszony" - tisztelet.

95

Valójában őbenne inkarnálódott (öltött testet) a sumérnek nevezett Mah-Gar nép ősi Anya-Istene, az Ég és Föld teremt­ményeinek édesanyja, amiképpen az ékiratokon AMA-TU-AN-KI néven találjuk meg. Neki volt segítője a Gondviselésben a „hét" leánya, akiknek emlékét a magyar néphit annyira erősen és határo­zottan megtartotta, hogy az egyház is kénytelen volt elismerni őket.

Így kapcsolódik a NAGYBOLDOGASSZONYBAN tudni és hinni vélt Mária-tisztelethez az ősi forma. Ugyanis a Magyarok Nagyboldogasszonyát ünnepeljük augusztus 15-én. Ide írom hét leányának ünnepét is, a felejtés gátlására:

Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony Július 2. Sarlós Boldogasszony Július 16. Kármelhegyi Boldogasszony Augusztus 5. Havas Boldogasszony Szeptember 8. Kis Boldogasszony Szeptember 24. Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe.

Ezeken a napokon ünnepeljük ma az ősi Isten-Anya-Nagy­boldogasszony „hét" leányát. Külön tanulmányt igényelne a fenti nevek eredetének és a hozzájuk kapcsolódó hagyománynak a ki-kutatása.

Persze az evangéliumi írásokban hiába keresünk valami hivat­kozást Máriára és az őt megillető és hajdani, Jézus-korabeli meg­becsülésre, tiszteletre és talán imádatra is.

Sajnos az én békés felhívásomra igen nagy ellenkezéssel felelnek zsidókereszténységünk papjai. Ezek az „ellenkezések" azonban ma már személyi támadásokká váltak.

Egy közismert „tiszteletes" asszony - református papnő - olyan gyűlölettel beszélt e sorok írójáról az egyik magántelevízióban, hogy a műsorvezető így fejezte ki csodálkozását: „Tiszteletes Asszo­nyom! Magának a szeretetről kellene prédikálni és a szemei villognak a gyűlölettől, ahogy erről az öreg emberről beszél.

96

Pedig ez az öreg teológus csak azt kéri a protestánsoktól, hogy tiszteljék a Magyarok Boldogasszonyát, hiszen Ő káldeus őseinknél már 2000 évvel, a mostani kereszténységünk előtt létezett." A válasz felháborító volt, mert azt mondta a „tiszteletes nő", nekik nem kell semmiféle „Szűzanya" vagy hasonló Boldogasszony. Ők maradnak így, ahogy vannak. Erre én csak azt tudom felelni: maradnak zsidókeresz­tények és nem magyarok.

Hiszem és tudom, hogy ezeknek már lejárt az idejük, és csak arra van erejük, hogy egy szalmaszálba kapaszkodjanak. A jézusi SZERETET már meghalt bennük.

A római egyház papjait nem nevezhetem „általánosan" ilyen gyűlölködőknek, mert nagyon sok bajtársam van közöttük, akik küzdenek a Jézus-i Igazság diadaláért. Sorsuk nehéz, mert főpapjaik között vannak született zsidók is, akik talán átestek az „Ábrahámi-szövetség" műtétjén ugyan, de „áttértek". Tekintve, hogy a kardi­nálisi kar „hetven" százaléka is a „kiválasztott-népből" való (Lusti-ger - párizsi érsek nyilatkozata szerint), érthető, hogy a Vatikán valamit változtatni akar a BIBLIÁBAN, miként az alábbi újság­cikk erről tudósít.

A Vatikán átíratja a Bibliát Új revízió a holt-tengeri tekercsek alapján

A Vatikán felhatalmazta vezető teológusok egy nemzetközi cso­portját, hogy a több mint fél évszázada megtalált holt-tengeri tekercsek alapján kezdje meg a Biblia szövegének módosítását. A hivatalos bejelentés egy, az ügyben a hónap végén tartandó hit-tani konferencián várható, de azt, hogy a Szentírás egyes részeit revíziónak vetik alá, már most megszellőztették a hittudósok.

„A változtatások mértékéről a szeptember 26-31. között a modenai egyetemen megrendezett fórumon döntenek majd, de az Új Jeruzsálemi Biblia végleges formába öntésére még legalább öt évet kell majd várni.

97

A szerkesztői csoport munkáját,' amelyben a többi között Emile Puch felirat-olvasó, Paolo Garuti Biblia-szakértő és Fiorentino Garcia Martinez, a qumráni tekercseket tanulmányozó nemzetközi mun­kacsoport elnöke vesz részt, és Etienne Nodet történész, „A keresz­ténység eredete" szerzője irányítja majd. A módosítások jóvá­hagyása a jelenlegi vatikáni hierarchiában Josef Ratzinger bíboros tiszte lenne.

Anélkül, hogy konkrétumokba bocsátkozott volna, Gianfranco Boschi domonkos rendi szerzetes, a római Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetem docense, a qumráni tekercsek vezető szakértője „meglepőnek és innovatívnak" nevezte a várható szövegmódosí­tásokat. Boschi atya a La Stampának nyilatkozva kijelentette: „A Jeruzsálemi Bibliát az új felfedezések fényében fogják felül­vizsgálni." A tudós szerint ezzel a lépéssel megdőlnek azok az elméletek, amelyek szerint a Vatikán el akarja titkolni a holt-tengeri tekercsek tartalmát.

Boschi arra utalt, hogy két brit szerző Michael Baigent és Richard Leigh nemzetközi bestsellerré vált könyvében (The Dead Sea Scrolls Deception) megvádolta a Szentszéket: azért nem hozza nyilvánosságra az ősi írások tartalmát, mert az ellentmond a ki­alakult keresztény hitnek.

A tekercsek egyébként vita tárgyát képezik keresztény és zsidó hittudósok között is.

Az agyagedényekbe rejtett, pergamenre vetett ősi írásokra 1947-ben pásztorok bukkantak rá a Holt-tenger melletti Qumrán barlangjaiban.

A héber, görög és arámi nyelvű szövegek az Ótestamentum egyes részleteit tartalmazzák, de vannak közöttük kommentárok, zsoltárok és egyéb iratok is. A tekercsek eredete vitatott: vagy a jeruzsálemi könyvtáraknak a római hódítók elől elmenekített anyagairól van szó, vagy az esszénus zsidó szekta hagyatékáról. Annyi mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a tekercsek, melyeknek keletkezését i. e. 170 - i. sz. 68-ra teszik, minden korábbi biblikus forrásnál régebbiek.

98

Az írások, már csak koruknál fogva is, feltehetően Jézus Krisz­tusról is hitelesebb képet adnak, mint az évszázadokkal később különböző fordításokból kialakult bibliai szöveg.

A tekercsek tartalmára is támaszkodó Jeruzsálemi Bibliát először 1956-ban adták ki francia nyelven. A katolikus egyház liturgiája azóta is erre a szövegre támaszkodik.

2001. szeptember 19. Pogár Demeter

Az újságcikk szerint a két brit szerző megvádolta a Szentszéket: azért nem hozza nyilvánosságra a holt-tengeri tekercsek tartalmát, mert az ellentmond a kialakult keresztény hitnek. Már hivatkoztam az előbbiekben erre a két híres kutatóra, akik teljesen felderítették a tekercsekkel kapcsolatos problémákat. Nekünk ebben az ügyben nagyon érdekes az, hogy az izraeli állam megbízásából az Oxfordi Judeológiai Intézet vezetője Vermes Géza - ül „ötven" tekercsen, melyeket nem hajlandók fordításban nyilvánosságra hozni. De az eddig publikáltak nagy része is olyan, mely ellene mond ennek a dogmatikus zsidókeresztény vallási felfogásnak. Ilyen az a tekercs is, melyet itt közlök prof. Staufer tolmácsolása szerint, de BURROWS39 megfejtésében (XLIII. számú tekercs) - ANI-KU-AZ. Jézus Urunknak ez a kinyilatkoztatása alapjaiban borítja fel a dogmatikus egyházi felfogást, amit tévesen „vallásnak" neveznek. A héber nyelven írt tekercsekből már sokat lefordítottak a kutatók, így jelent meg magyar nyelven is egy hatalmas munka40, melyben megtaláljuk a 4Q246. számú tekercs magyar olvasatát is, azt, amit közlök ,Jézus Király a Pártus Herceg" c. könyvemben.

39 M. Burrows - J. C. Trever - W. H. Brownlee: "The Dead Sea Scrolls of St. Mark's Monastery" I. II. New Hawen, 1950-51.

40 Frölich Ida: „A Qumráni szövegek magyarul (Pázmány Péter Katolikus Egye­tem Szent István Társulat, Piliscsaba - Budapest, 2000.)

99

A magyar olvasat jól közli az „Isten Fia" és a „Magasságos Fia" kifejezéseket, de nem Jézus Urunkra vonatkoztatja, hanem ügyesen „átlendíti" a „szeleukida királyok" korába, „Dániel"-i történelmi kinyilatkoztatásokra" való hivatkozással, és saját magá­nak így teszi fel a kérdést:

„Ki rejlik az elnevezés mögött? Uralkodó? Apokaliptikus várakozások tárgya - a dávidi Messiás, Melkicedeq, avagy Mikáél arkangyal? Vagy éppen ellenkezőleg, az önkényesen felvett cím az Antikrisztust fedi? Netán Jézus istenfiúságának qumráni bizonyítékát olvashatjuk? Mind­egyik feltevésnek volt vagy van híve.

A dánieli történeti kinyilatkoztatások, no és a szöveg tartalmának ismeretében nyugodtan voksolhatunk a történeti azonosításra Az „Isten fiá"-nak nevezett uralkodó a szeleukida királyok sorában szerepel. Világosan látható, hogy uralma megelőzi Isten népének fölkelését és eszkhatologikus uralmát. A Nagyúr fia és az „Isten fia" jelzők IV. Antiokhosz Epiphanészt (Kr. e. 115-164.) sejtetik, aki III. (Nagy) Antiokhosz fia volt, és aki valóban használta pénzein az „Isten" (nem isteni!) jelzőt.

A jóslatok (nem minden alap nélkül) a gőg, az elbizakodottság, az Isten elleni lázadás megszemélyesítőjének ábrázolják, és uralmának közeli bukását jósolják, várják (DÁN. 7, 12.). Nem lehetetlen, hogy a qumráni jóslatban említett „Isten fia" jelző a király által valóban használt cím némi átalakításával teremt a királyból a dánieli Antiokhosz-alakhoz hasonló, Isten ellen lázadó, gőgös alakot. (Kiadása: É. Puech, DJD XXII. 165-184.)"

A nagytekintélyű fordító semmiképpen sem akarja elismerni ezt a tekercset Jézus Urunk Istenfiúságának qumráni bizonyí­tékaként, hanem a cím „némi átalakításával" teremt először „ki­rályt", aztán a királyból egy „Izrael ellen lázadót". Viszont Jézus Urunk volt (a héber szóhasználat szerint) a legnagyobb Izrael elleni „lázadó". Ide tesszük olvasatának azt a részét is, mely csak és kizárólag Jézus Urunkra vonatkozhat.

De ki kell hagyni az „önkényes" fordítás szövegében a zárójelbe tett szavakat, mert azok nincsenek meg az eredeti héber szövegben.

100

Lássuk tehát a fordító által közölt és Jézus Urunkra vonatkozó olvasatot:

5. Uralma (a népé) örökuralom (lesz), és minden ösvénye igaz­ságosságban halad.

6. A föld igazságosságban lesz és mindenki jólétben él; a kard eltűnik a földről.

7. És minden ország őelőtte borul le. (Maga) a hatalmas Isten (lesz) az ereje,

8. és segíti a harcban. Népeket ad kezébe és mindannyiukat 9. elébe veti. Uralma örök uralom, és a Föld összes mélységei

neki engedelmeskednek.

Végtelenül örülök, hogy ennyi is megmaradt a júdaiság felé hajlítás szándéka szerinti olvasatból és - tekintve, hogy napjainknak jelenleg ez az „uralkodó" irányzata - az „egy születendő gyer­mekről" való tudósítást már nem is hiányolom. Ugyanis ha ezt a szöveget is beleolvasná a fordító, semmiképpen sem tudná a Jézus Urunkra vonatkozó értelmet „eltéríteni".

Nagyon érdekesen ír erről a tekercsről a két brit kutató -BAIGENT és LEIGH - az előbbiekben hivatkozott könyvükben, a következő szöveggel:

„1990-ben a BAR hasábjain megjelent egy névtelen írás, szerzőjét valószínűleg furdalta a lelkiismeret. A cikk egy qumrani töredékről szól, mely nagyon hasonlít Lukács evangéliumának egy részéhez. Jézus kü­szöbön álló születésére utalva, LUKÁCS (1:32-5) beszél egy gyermekről, aki »A Magasságos fiának hívatik«, az Isten fiának. A qumráni 4. számú barlangban talált tekercs is beszél valakinek az eljöveteléről, akit »neve szerint... Isten fiaként fognak tisztelni és a Magasságos fiának hívatik«. Ez az első eset, hogy az »Istenfia« kifejezés előfordul egy, a Biblián kívüli palesztinai szövegben."

Tehát az általam említett „maghari" nép várta Jézus Urunk érkezését, és azok között a zsidók között is voltak követőik, akik megvetették és gyalázták a farizeusokat, a jeruzsálemi templom követelőző és mindig „áldozatot" szedő papjaival együtt. Ebből a

101

„qumráni közösségből" keletkezett azután az első ,Jézus-követő" gyülekezet, melyet a tekercsek megfejtői - helytelenül - „keresz­tény közösségnek" neveznek. Ezeket üldözte a mai „Szent Pál" abban az időben, amikor még csak Saul rabbi volt.

Érdekes bizonyítékot szolgáltat a már régen megfejtett „Da­maszkuszi-tekercs" erre vonatkozóan. Ezzel kezdődik a magyar nyelven kiadott hatalmas, idézett munka is. Ennek a tekercsnek nem kevesebb, mint tíz példánya került elő a quamráni barlan­gokból. A damaszkuszi dokumentum említ egy messianisztikus figurát, aki elmegy Damaszkuszba, egy prófétát vagy a „Törvény Magyarázóját", akit „Csillagnak" neveznek. Azután öt egymást követő alkalommal egyetlen személyt emel ki, az „Áron és Izrael házából származó Messiást". Most érdemes azon eltűnődni, hogy vajon a Damaszkusz név Qumránt fedi-e? Ugyanis számunkra „Damaszkusz" nagyon ismerős, hiszen a „damaszkuszi úton lesz Saul rabbiból „Pál apostol", majd „Szent Pál". Talán foglalkozzunk most vele is.

Az Apostolok Cselekedetei szerint Saul inkvizítor és végrehajtó volt, akit a Jeruzsálemi Templom főpapja bízott meg, hogy szá­molja fel a Damaszkuszban élő eretnek zsidók, azaz az „őskereszté­nyek" közösségét. A zsidó papság együttműködött a római meg­szállókkal és Saul volt az egyik eszközük. Ugyanez a „szentírás" mondja, hogy Saul köveztette meg Istvánt, az első keresztény mártírt is. Fanatizmusában Saul ekkor elindult Damaszkuszba, hogy kiűzze az ott letelepedett korai keresztényeket, vagyis azokat, akik Jézus Urunk hívei voltak. Egy fegyveres csoport kísérte, és Saul rabbinál már ott voltak a jeruzsálemi főpapoktól kapott le-tartóztatási parancsok.

Szíria különálló római provincia volt. Itt, a szíriai Damasz­kuszban érvénytelen volt a jeruzsálemi főpapok parancsa. A Római Birodalom nem engedte meg azt, hogy itt zsidó rohamosztagok letar­tóztatásokat hajtsanak végre, gyilkoljanak és veszélyeztessék a polgári életet. Egy Szíriában működő jeruzsálemi rohamosztagra olyan meg­torlás várt volna a római hatóság részéről, hogy azt egyetlen zsidó főpap

102

sem merte vállalni. Figyelembe véve mindezeket, azt kérdezhetjük, hogy Saul rabbi, a főpap parancsával a zsebében hogyan vállalhatta büntető-expedícióját Damaszkuszba, ha Damaszkuszt Szíriába helyezzük... ? A választ Baigent így adja:

„Ha azonban Damaszkuszon Qumrant értjük, Saulus küldetése történelmileg értelmezhető. Szíriával ellentétben, Qumran való­ban olyan területen feküdt, ahol érvényben volt a főpap parancsa. Teljesen érthető volna, ha a jeruzsálemi főpap a Jerikótól csupán harminckét kilométerre fekvő Qumranba küld osztagot az ottani eretnek zsidók megzabolázására. Egy ilyen akció megfelelt volna a római politikának, amely igen nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy ne avatkozzék tisztán belső ügyekbe. Más szóval a zsidóknak szabad volt a saját földjükön más zsidókat üldözni, mindaddig, amíg akcióik nem ütköztek a római kormányzat érdekeivel. És mivel a főpap a rómaiak bábja volt, csak jó néven vehették minden olyan kísérletét, amely a vele egy vallású lázadók megsemmisítésére törekedett.

Ez a magyarázat történelmileg igen valószínű, de azért néhány igen kényes kérdést vet föl. A nemzetközi tudóscsoport konszen­zusa szerint a qumráni közösség ún. esszénusokból állt, ez egy júdaikus, pacifista, aszketikus szekta volt, nem volt semmi kap­csolata sem a korai kereszténységgel, sem az akkori júdaizmus fő áramlatával. Mégis Saulus, az »Apostolok cselekedetei« szerint azért indul Damaszkuszba, hogy az óegyház tagjait üldözze. Meglehetős provokatív tétel ez, mind a keresztény tradíció, mind a konszenzus követői címére, akik gondosan kerülték, hogy egyál­talán szembenézzenek a kérdéssel.

Mert vagy őskeresztények bujkáltak a qumráni közösségben, vagy pedig az őskeresztények és Qumran egy és ugyanaz volt. Bármelyik verzió igaz, a damaszkuszi dokumentum arra utal, hogy a holt-tengeri tekercsek elválaszthatatlanok a kereszténység kez­deteitől."

És Baigentnek igaza van. A holt-tengeri tekercsek elválaszt­hatatlanok a kereszténység kezdetétől. Ezt bizonyítja e sorok

103

írója is, a Burrows-Staufer által megfejtett qumrani tekercsnek e csodálatos szövegével:

SEMI BAIIOM HA KU AZ KI ANI-KU-AZ.

Az előbbi oldalakon azon töprengtünk, hogy miként is fogad­hatjuk el a „magyar értelmezést"? Most talán bizonyításnak vehet­jük azt a Jézus-korabeli valóságot, hogy itt a qumráni maghari-nép írását és beszédét találtuk meg. Talán spekulatív indoklás­nak VERMES prof. jelenlegi helyzetét és hatalmát említhetjük. Ő - az oxfordi Judeológiai Intézet tanszékvezetőjeként ül „ötven" olyan holt-tengeri tekercsen, mely Izrael államának a tulajdona. Spekulatív kérdés az, hogy Izrael miért adja e tekercseket ide­genbe...? És miért pontosan VERMES kezeibe...? Talán azért, mert dr. Vermes beszél tökéletesen magyarul?... és talán en­nek az „ötven" holt-tengeri tekercsnek a nyelve hasonló lehet a „SEMMI BAIIOM" szövegéhez? „A holt-tengeri tekercsek körül minden lehetséges..." - olvassuk Baigent könyvében.

Ezek után most azon is tűnődhetünk, hogy a Vatikán merre felé hajlik a Biblia átírásában? Ha valóban optimisták vagyunk és arra gondolunk, hogy Jézus Urunknak drága Édesanyjához fűződő kapcsolatát akarják a történelmi valóság és a földre szállt SZE­RETET törvénye szerint - tanítani, akkor az egyházban még jobban megerősödik az eddig is mindenütt gyakorolt „Mária-tisztelet". Igen jó volna, ha a Vatikán végérvényesen tisztázni tudná Mária kilétét, és Jézus Urunk „nemzsidó" voltát is kinyilat­koztatná.

Tudom, hogy ez az „optimizmus" igen nagy jóindulatot fel­tételez a Vatikán „okosaitól", de abból indulunk ki, hogy - ha a változtatás nem rázza fel az egyházban eddig csalódott hívőket -akkor hiába minden változtatás.

De ez a „felrázás" negatív irányban is megtörténhet akkor, ha az átírás megerősíti a júdaiságot. Vagyis - ha Jézus Urunkat még jobban „összemossák" az ószövetség Mózesével, és az evan­géliumi szövegekben szereplő Jézus-i szavakat megváltoztatják,

104

vagy a júdaiság felé hajlítottan értelmezik. Tehát még sejteni sem lehet azt, hogy az esetleges „átírással" mit akar elérni a Vatikán. A hívők lelkivilágát csak Jézus Urunk szavai tarthatják meg a Fényben, a Világosságban, ahogy mondta: „A világ világossága vagyok." (JÁN. 8/12.) Jó lenne, ha az „egyház" betartaná Jézus Urunk „tanácsait" az „átírásnál". Erre a „tanácsra" gondolunk: „Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek. -Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek." (JÁN. 3/20-21.)

Sajnos a földre szállt Jézus-Isten szeretet-törvényét elhajította, eldobta az emberiségnek az a része, mely önmagát „kereszténynek" nevezi. A „Fénybeállás" helyett az egyházak sötétségébe rejtőzött. Azokba az „egyházakba", melyek az emberek tákolmányai, melyek­ben az Isten Igazságát behelyettesíti az egyházi dogma. A Vilá­gosságot - a sötétség. A Jézusi Fényt -Jehova sötétsége. Hiába mondta Jézus Urunk így: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot." Saul-rabbi ügyes huncutságával mégis feláldozzuk Őt Isten-bá­rányaként az „egyházakban", melyeknek nem Jézus Urunk az alapítója.

De még tovább megyek a szemrehányással a zsidókeresztény­ségünkben felderített valóság ismertetésében, amelyben elveszett a Fényben-állás szakralitása.

Ugyanis a „Fény Temploma" - a felettünk lévő és a nagyvilágot beborító égbolt- zsidókereszténységünk vallás és Isten-szemléleté­ben - nem szerepel. Csak a meteorológiai intézetek időjárás jelen­tései foglalkoznak vele.

Pedig ennek a „mennyboltnak" a csillagai isteni üzeneteket sugároznak, és a vallásos hiedelem - már ősidőktől kezdve - meg­telítette az „égben-lakókkal", és a földi ember úgy hitte, hogy ez a mennybolt az Isten temploma. Az „ember" által kiagyalt „vallá­sokban" megépültek a Földön az „Isten házai", és minden vallásnak mindenütt ezek az imádkozás helyei. Itt történnek meg a kissé

105

„üzletiessé vált" ún. „szentség-szolgáltatások". A „Fényben-állás" helyett itt egy vallási ceremóniával való szembenállás van - min­denkor az illető vallás „felkentjének" vezetésével - az ősi szakrali­tásunk teljes mellőzésével és megváltoztatásával.

Tudom, kemény szavak ezek, de indokolásom is hasonló. Újra meg kell ismernünk ősi szakralitásunkat és akkor mindent meg­értünk. Kérdezem: mi volt és milyen volt a mi ősi szakrali­tásunk...? Hogyan lehetséges az, hogy eddig nem vettük észre saját hibánkat ősi szakralitásunk elhagyásában, hiszen minden nap úgy imádkozunk: „miképpen a mennyben - úgy a Földön is." Most a Földről kell a mennybe nézni logikus következtetéssel. A „Földön" létezik az „Atya-Anya-Fiú (gyermek)" hármassága. Ha itt a földön VAN, akkor előbb ott fenn, a „mennyben" kell lennie, mert másképp érvénytelenné válik az „Isteni törvény". Tehát a mennyben ott VAN az „Atya-Anya-Fiú" Szenthárom­sága, mint EGY IGAZ ISTEN, és ennek tudatosított meg­vallása a mi ősi szakralitásunk, melynek földi törvénye: a házasság szentsége.

Zsidókereszténységünk vallási törvénye kihagyta az égi szent­háromságból az „Isten-Anyát" és így - anya nélkül - valóban „anyátlanok" lettünk. A „szentlélek" ereje az ISTEN-ANYÁ­NÁL a legerősebb.

Ezt érezzük a saját életünkben, és a katolikusoknál betöltődik ez az állandó hiányérzet a „Mária-tisztelet" liturgiájával, és a hozzá való imádkozás megnyugtatja a lelkeket. Sajnos ez nincs meg a pro­testánsoknál, és ezzel az ősi szakralitásunk emlékét is elhajították.

A protestánsoknak ez az „Isten-Anyát" teljesen kizáró vallási felfogása napjainkban iszonyú következményeket hozott. A káosz felé ballagó emberiség erkölcsi felfogása is ilyen „anyátlan". Sajnos vannak példák arra, hogy a protestáns egyházak vallásilag is meg­erősítették - egyházi ceremóniával - az azonos-neműek „párba­lépését". Ez pedig nemcsak erkölcstelen, hanem istentelen is, hi­szen a természet isteni törvénye ellen való, mert az azonos neműek szerelméből utód nem születik.

106

Láthatjuk tehát, hogy „materialistának" nevezett világunkban milyen nagy szükség lenne az „Anya-Isten" segítségére, amit bizony megkaphatnánk a Hozzá való imádkozás jutalmaként az Ő gondviselő kegyelméből. Vissza kellene térni tehát az ősi szakralitásunkhoz.

Talán ahhoz a vallási formához, ami létezett az ún. „keleti kereszténységben". A mait megelőző, nem Saul rabbi ideoló­giájával sántikáló jelenlegiben. Ugyanis vannak bizonyítékaink arra, hogy az „Isten-házát" a Földön építő eleink boldogan ábrá­zolták templomaikban az égi „Atya-Anya-Fiú" Szenthárom­ságának EGY-ISTENÉT képeken, falra festett freskókon. Bemutatok itt egyet mely a bajorországi, hajdani „avar" templom falán maradt meg.

107

Az előző oldalon bemutatott kép megtalálható a felső-bajor-országi, URSCHALING nevű városka templomának falán. A templomot az avarok építették. Lerombolták, újra felépült, és a freskót restaurálták.

A téma befejezéseként visszatérek arra, hogy három húsvétról írtam. Igen boldog vagyok, hogy BAIGENT és LEIGH könyvé­ben megerősítést találtam erre vonatkozóan, az alábbi szöveggel:

„A bibliamagyarázókat évszázadokon át megzavarták az evangé­liumok egymásnak nyilvánvalóan ellentmondó beszámolói. MÁTÉNÁL (26, 17-19.) az Utolsó Vacsora a zsidó húsvétra tevődik, s Jézust a következő napon feszítik keresztre. Ezzel szemben JÁNOS, a maga evan­géliumában (13, 1 és 18, 28.) Húsvét előttre teszi.

Néhány tudós -föloldandó az ellentmondást - azt vallja, hogy az Utolsó Vacsora valójában húsvéti lakoma, csak épp egy másik időszámítás szerint. A qumráni közösség épp ezt, a szoláris (Nap-alapú) naptárt használta, a Templom papjainak lunáris, azaz a holdhónapokkal számoló időszámítása helyett. A Húsvét minden naptárban más időpontra esett, világos azonban, hogy Jézus ugyanazt az időszámítást használta, mint a qumráni közösség."

Utószó a sok „miért"-hez

Argentínában éltem 54 éven át, és 26 évig voltam egyetemi tanár a Buenos Aires-í Jezsuita Egyetemen. Sokat tanultam a jezsuitáktól. Főleg teológiát, mert ők nagyon jól tudták, hogy Jézus Urunk nem volt zsidó, és ennek ellenére mégis ők védelmezték legjobban az Ő „zsidó-voltát". Ez érthető is, hiszen a rend éppen ennek érde­kében lett megalapítva a valóságosan zsidó Loyola által. Ezt itt csak azért említem, hogy megindokoljam azt az évtizedes adat­gyűjtést, ami végül is az „igazsághoz" és annak leírásához vezetett. Argentínában ez a téma nem volt „tiltott", mint itt - Magyar­országon - a zsidó-kommunista terror alatt. Tehát a sajtó is foglal­kozott vele. Közlök belőle egy jó példát.

108

Argentínának a legerősebb napilapja a „CLARIN" nevezetű képes újság, mely vasárnaponként mellékletet is csatol a napilaphoz „REVISTA" címmel. 1993. május 23-án egy ilyen „Revistá"-ban a következő tudósítás jelent meg:

„Professor THOMAS THOMPSON, a bibliai régészet kiválósága, a Szentföldön 15 éven át végzett alapos kutatásainak eredményeképpen arra a megállapításra jutott, hogy az Ó-Testamentumban közölt ese­mények, mint pl. a zsidók tartózkodása Egyiptomban, az „exodus", Palesztina elfoglalása, az „ígéret földje" mind-mind elképzelések, kita­lálások, melyek a valóságban sohasem történtek meg."

Az „Independent on Sunday" c. napilapban közölt cikkében pedig azt állítja, hogy „Ábrahám, Mózes, valamint Dávid és Salamon királyok sohasem léteztek, és az Ó -Testamentum első tíz könyve csak kitalált meséket tartalmaz abból az időből, amikor Jeruzsálem a Perzsa Birodalomhoz tartozott." (Itt meg kell említenünk, hogy Jeruzsálem sohasem tartozott a Perzsa Birodalomhoz, hanem a Pártus Birodalom fennhatósága alatt volt Mária édesapja - Adiabene pártus királyi herceg - kor­mányzósága alatt.)

"The early history of the Israelite people" c. új könyvében ugyanez a professzor Thompson (a Millwaukee (USA) egyetem régész tanára) fenntartja véleményét arra vonatkozóan, hogy: „nincsenek sem történelmi, sem régészeti bizonyítékok a Biblia legrégibb részében lévő történések és azokban szereplő személyek bizonyítására. Legalább 500 évvel későbben írtak le mindent, mint a vonatkozó történetek mondják." Ebből a „Revista"-ból látható egy kép a 110. oldalon. Javasolom: fogadjuk el a szakember megállapításait!

Teljes hitében jutott el egy vitatható végeredményhez Tho-mas Thompson, angol professzor a Szentföldön való 15 éves tartózkodása és tanulmányai után. Kutatási eredménye alapján azt közli, hogy a szentkönyvben leírt események nem történtek meg, hanem emberi kitalálások.

109

A „kitalált" történések egyike lehet az ún. „Ádám-Éva" story is, amikor az „Isten" kiűzte őket a „paradicsomból", ami a Biblia szerint a Földön volt.

Az iszlám viszont így mondja: „Amikor a Sátán kiűzte az első emberpárt a paradicsomkertből, így szólt hozzájuk: jöjjetek le a Földre." (II. SURA 36v.) Eszerint a „paradicsomkert" az Égben volt, éppen úgy, mint a magyar néphitben.

A cím spanyol szövegének fordítása a következő: A Bibliára tett kézzel

110

IX.

ÉDESANYA VOLT-E MÁRIA-MAGDALA. . . ?

Még senki sem tette fel így ezt a kérdést. Azonban fel kell derí­tenünk mindent erre vonatkozólag. E sorok írója a tisztánlátással valójában a következő oldalon lévő kép jelentését akarja megtalálni, vagyis azt a „gyermeket", aki született nekünk. Felderítésemben, illetőleg e történelmi nyomozásban ugyanazt a módszert haszná­lom, amit leírtam ,Jézus Király a Pártus Herceg" c. könyvemben eképpen:

1. Ha elfogadjuk a titkos társaságok „szent Pálra" való hivat­kozását (RÓM. 1., 3.), mely szerint Jézusnak közvetlen vér­utóda (fia) lett volna, akkor a pártus uralkodó kezében Jézus Urunknak pártus nemzetségbeli fia van.

2. A pártus „vallás" szerinti „egy gyermek született nekünk" azt jelenti, hogy a pártus király Adiabene Mária pártus her­cegnő Fiát, a „Pártus Herceget" tartja kezében.

Ezt a „kétféle" lehetőséget sajnos még a 4Q246-os számú qum-ráni tekercs szövege sem oldja meg, mert tudósít „egy születendő gyermekről, akit a MAGASSÁGOS FIÁNAK fognak nevezni". Sajnos nem mondja meg a szöveg, hogy kit értsünk „MAGAS­SÁGOS" kifejezés alatt. Istent vagy Üdvözítőnket? Ugyanis a Teramtu-Istenre, a leghatalmasabbra talán kevés a csak „magas­ságos" jelző.

De hadd mondjam el legelőször a saját véleményemet e „két­féle" lehetőségre vonatkozóan. Úgy gondolom, hogy az „egy

111

gyermek született nékünk" kijelentés alanya az, akit a pártus király a kezében tart, az Jézus Urunk, a Pártus Herceg és a mi Üdvö­zítőnk. Elégedjünk meg ennyivel, hiszen ez is ékes bizonyítéka hatalmas Nemzetségünk Jézus Urunk követésére való elhívásának, vagyis annak, hogy a Földre szállt Isten hozzánk született.

Hogy volt-e felesége, akitől fia születhetett, az emberként élt földi életének tanulmányozásába tartozik. Nekünk elsősorban az a fontos, hogy MI - pártus-hun-magyarok - embertestünkben az Ő vérét visszük tovább. Ez a Jézus-i VÉR bennünk nem válhat vízzé!

112

Ezt kell magunkban és egymás szeretetében tudatosítani, hir­detni, tanítani. Ezt tudatosítva önmagunkban bátran neki kezd­hetünk a Pártus Herceg földi élettörténetének felderítéséhez. Kezdjük ott, hogy milyen kapcsolat volt vagy lehetett Jézus Urunk és Mária-Magdala között... ?

Fülöp gnosztikus evangéliuma így mondja: „Jézus (a szöveg „üdvözítőt" mond) legintimebb társa Mária-Mag­

dala volt, aki az isteni tudás szimbóluma. Jézus legjobban őt szerette és sokszor szájon csókolta.'' 41

Ez a származási-elmélet a Kr. u. 1000 körül felszínre kerülő „Szent-Grál" (Saint-Gral)-dicsőítésnek a „Sang-Royal", vagyis „királyi vér"-re való átemelése és - miként írtam - a Meroving-dinasztiához való illesztése. De igen nagy merészség kell annak a feltételezéséhez, hogy Mária-Magdaléna Arimatiai Józseffel „Francia-honba" vándorol Jézus fiával. Ugyanis az ő idejükben „Franciahon" még nem létezett, hiszen Aetius és Atilla a Kr. u-i 5. században „Galliában" vannak, mert a mai „Franciahon"-ban a „gallok" laktak. A vallási és politikai világhatalom megszerzése érdekében azonban a „kiagyalt" elméletek is „történelmi valóság­gá" változhatnak, és ezt a világuralmi törekvést annak kell minő­síteni.

De, ha már a „Sang-Royal", vagyis a „királyi vér" alapján keres­sük a jézusi származás lehetőségét, akkor legyen bátorságunk ahhoz, hogy hirdessük és tanítsuk a mi jogos és valóságos Jézus-i származásunk történetét és tanait. A „nemzsidó" Jézus véréből való származásunkat. Ez a tudat a néphitben élt az „ezredik évben keletkezett visszásságokig". Ez volt a mi népeink „vallása", hiedelme és élet-törvénye... és, ha már a „törvényt" említjük, mondjuk úgy, hogy a ,,Jézusi Szeretet törvényének az életben való gyakorlata".

A „királyi származásunk" pedig EMESE ősanyánkig bizonyítva van, miképpen írom a , Jézus Király - a Pártus Herceg" c. köny-

41 Eliane PAGELS: "The Gnostic Gospels" (Vintage Books NY. 1979. 77. old.).

113

vemben. De ennek tanítása és köztudatba vitele MA olyan fontos, hogy itt megismétlem az ott írottakat. Abból indulok ki, hogy „ATILLA CÍMERE a TURUL" volt.

„A »TURUL« pedig így mutatkozik meg a Kárpát-medencé­ben államot alkotó magyarok egyik krónikájában. Idézek Anony­mus (Pósa mester) krónikájából:

»Az Úr megtestesülésének 819. esztendejében ÜGEK, aki MAGÓG király nemzetségéből származott, feleségül vette DANTUMAGYARIA EUNEDUBELIANUS nevű királyának EMESE nevű leányát, akitől fia született. Csodás eset miatt nevezték e fiút ÁLMOS-nak, mert anyjá­nak EMESÉNEK - isteni látomásakor a ,Turul-madár' jelent meg álmában, és mintegy rászállva - teherbe ejtette őt.«"

Ma már tudjuk, hogy ennek a krónikának az írója júdai-keresz-tény pap volt, akinél Dantumagyaria királyának neve latinizált formában, „Eunedubelianus-endobilia " írással jelenik meg, amit aztán a „fordítók" „önedbeli EUDIA-beli, ENOD-beli" formában igyekez­nek visszaadni. E sorok írója azonosítja ezeket a latinizált és át­formált neveket az „ADIA-BANI" dinasztia nevével.

Ugyanis a magyar nyelvben a ,,-bani", vagy ,,-beni" határozó­esetet mutató ragok értelme azonos.

Az „Eudia", vagy „Öned" pedig nem más, mint az „ADIA" névnek a tudatos torzítása. Határozottan állíthatjuk tehát azt, hogy:

„A Jézus-i ADIA-BANI dinasztia leszármazottja volt Dantu-magyaria királya, EMESE édesapja, és így tőle származik az Álmos-Árpád magyar királyi ház, Jézus Urunk az Adiabani pártus királyi herceg dinasztiájának - minden megszakítás nélküli folytatása és vér-utódja!"

Ezt sejteti az említett Anonymus-i Krónika is, amikor így ír: „EMESE úgy látta, hogy méhéből forrás fakad és ágyékából dicső

királyok származnak." Ezt a csodálatos látomást a krónikaíró zsidókeresztény pap saját

hitbeli felfogása szerint tudósítja azzal a kifejezéssel, hogy: „...a Hun-Magyarok „egyetlen szentje" - a TURUL, akiben ők

igazából Jézus Urunkat látták és tisztelték „teherbe ejtette" EMESÉT"

114

Ha egy parányi „magyar-szeretet" lett volna a krónikás szívé­ben, talán úgy kellett volna írnia, hogy „áldott állapotúvá'" tette, hiszen ez a „látomás" nagyon hasonlít Mária Szűzanyánk „szeplőtelen fogantatásának" a csodájához, és Emesét (mely név sumér nyelven „főpapnőt" jelent) a Magyarok Nagyasszonyának földi megszemélye­sítőjévé teszi!

Ha Jézus Urunk a „TURUL", akkor EMESE „áldott állapotá­ban" a Jézus-i származásunk megerősítését, és az Álmos-Árpád-i királyoknak Jézus Urunkat követő „hivatásra való elhívását" kell látnunk. Ezt teljesítették is, mert a hivatás betöltését bizonyítja történelmünk és pontosan ez a „hivatástudat", mint „királyeszme" tört meg I. István végzetes államalapításával.

EMESE ősanyánk „áldott állapota" így „újraélesztője" lesz né­pünk Jézus-i származásának történelmünk egyik legkritikusabb idejében, amikor ezt a hivatástudatunkat már nemcsak a zsidó­kereszténység, hanem az iszlám is egyre erősebben veszélyezteti. Nekünk - e fejezet tárgyalásánál - most az a fontos, hogy ez az „áldott állapot" véglegesen feloldja azt a nagy kérdést, hogy:

„a nemzsidó Jézus és Mária-Magdala fiának utódai, vagy csak az ADIABANI NEMZETSÉG leszármazottai va­

gyunk?" EMESÉVEL új erőre kap a nemzsidó Jézus-i származástuda­

tunk. De, ha a „titkos társaságokhoz" hasonlóan mi is feltételezzük Jézus Urunk „Fiának" létezését, akkor igen alapos kutatásokat kell folytatnunk igaz történelmünk megtalálása érdekében. A „titkos társaságoknak" álláspontját és terveit a LINCOLN-BAIGENT -LEIGH nevű, három író könyvéből vettem át.42

Igaz történelmünkben legelőször meg kell találnunk ATILLA Édesanyját és Bendegúz király felmenőit. Ezen a vonalon haladva két módszert követhetünk:

Lincoln - Baigent - Leigh: "Holy Blood, Holy Grail" c. könyv magyar kiadása: „Az abbé titka - Szent Grál, Szent Vér (General Press Kiadó, 1994. 88., 89. 354. oldalain).

115

1. Kutatunk tovább és ideiglenesen megelégszünk azzal, ami VAN, vagy,

2. ugyanazt tesszük, mint a „titkos társaságok". (Feltételezé­seiket valóságnak hirdetik és cselekedeteiket ez az „érdekké vált" - és „igazságnak" elfogadott adat irányítja.)

A második lehetőség szerint tehát valami olyasfélét kellene hirdetnünk, hogy: az Edessa-Engadiban született ATILLÁT Jézus Urunk és Mária-Magdala házasságából lett „fiú" leszármazottjának nyilvánítjuk, aki ebben a származástudatban rendelte el a „Fény-Szentháromság" Szentkoronájának elkészítését.

Megtehetjük, de a köztudatba vitelre nincs meg az az erőnk, mint az említett könyvben leírt „titkos társaságoknak", akik -valószínűleg - támogatják a Habsburg-Lotharingiai királyi ház ma élő tagjainak hatalomra kerülését.

Úgy hiszem, hogy Népünk ősi hitének karizmatikus erejéből egyszer és a szükséges időben, kipattan majd az Igazság. Tehát maradjunk meg abban, amink VAN: Emese „áldott állapotából" eredő Jézus-i származásunk újraéledésében. Az „ősi karizma" ereje már erősen mutatkozik a magyar lelkekben. Ezt az erőt mutatja dr. Gyárfás Ágnes is, amikor így ír egyik munkájában:43

„Emese álma mérföldkő. Idefelé történelem, visszafelé mítosz, de nagyon gazdag mítosz. Olyan, mint ugyanannak a jelenésnek égi és földi megvalósulása. Képe és tükörképe. Ébrenléte és álomvilága. A sze­replők alapjelleme az égben formálódik karakterré, melynek pecsétjét viseli annak földi mása, a magyarság."

Ezek után talán felelhetünk e fejezet címéül írt kérdésre. Emese „áldott állapota" feleslegessé tesz minden olyan feltételezést, mely Mária-Magdala anyaságához, talán úgy mondom - „esetleges" anyaságához kapcsolódik. Jelenleg azt kell mondanunk, hogy Mária-Magdala nem lett édesanya.

Dr. Gyárfás Ágnes: INFANTIS LACIKA (Karcsai magyar népmese) Miskolci Bölcsész Egyesület kiadványa, 2000. - a 18. oldalon.

116

Ha mégis az volt, az Igazság egyszer kipattan a magyar karizmá­ból a magyarságtudatunk teljes megerősödésének idejében, ami a „magyar idők teljessége". Ezt azért merem állítani, mert hitem szerint:

A magyarságtudat a vérünkkel testet öltött Jézus Urunk­hoz - a „Fény Fiához" - és a Napbaöltözött Boldogasszo­nyunkhoz kapcsolódó autentikus, tehát valóságos VALLÁS.

Ez támad fel abban, aki magyarnak érzi magát, és ez az érzés függetleníti attól az - emberek alkotta - egyháztól, amelybe, ahová „keresztelték".

Segít ebben a MA éledő „ATILLA-KARIZMA" is, mely szin­tén Jézus Urunkhoz vezet, mert - mint jól tudjuk:

,,A Hun-Magyaroknak nemzeti jelvényük a TUR-UL-nak nevezett »Szent Sólyom« és »Turulos« zászlaikat látja a már júdeai keresz­ténnyé lett Európa Galliától Rómáig és Bizáncig. Ha pedig az akkori világ urára -ATILLÁRA visszanézünk, az ő egyéniségének méltóságos egyszerűségében, igénytelenségében és igazságos íté­leteiben a Jézus-i tanok követését fedezhetjük fel."

* * *

117

X.

MU - AZ ELSÜLLYEDT K O N T I N E N S

Háromkötetes munkát írt erről James CHURCHWARD. Első kötete 1933-ban jelent meg, és mind a három tíz kiadásban került az olvasók kezébe. A tizedik kiadás, melynek "The Sacred Sym-bols of MU" c. könyvét használom az ismertetésre, 1957-ből való. Azért kezdem ezzel a kötettel, mert tartalma igen közel áll az eddig elmondottakhoz. Ugyanis Churchward kiindulási pontja a BIBLIA és ebben is a zsidók története. A bevezetés után, már a 20. oldalon írja:

„A Biblia első fejezetei igyekeztek megtanítani az embert a kozmikus erők működésére, de ebben az írásban megváltoztatták azt a MU-ból eredő „szentírást", amit Mózes helyesen írt le, amikora Sinai-templom főpapja volt.

Angol szövegben közöljük a folytatást. Így ír Churchward: "The most part of the Bible therefore has not fully earried out the

purpose for which it was intended. The Bible Moses actually handed down was the Sacred and Inspired Writings, the greatest and most pro-found work ever penned by man, containing a science beyond the concepcion of present man."

(Ezért a Biblia nagy része nem teljesen tartalmazza azt a célt, melynek érdekében készítették. A Biblia, amit Mózes ténylegesen adott, az a szent és inspirált írás volt a legnagyobb és legmélyre-hatóbb munka, amit ember valaha leírt, ami a mai ember értelmét meghaladó tudást tartalmazott.)

118

Azután így folytatja: „Semmire sem lehet azt mondani, hogy örökre elveszett. A föld különböző részein találhatók olyan írások, melyeket ha összeillesztünk, megkapjuk MU eredeti és inspirált szentírását, mely tartalmazza a Teremtést és az égitestek törvényszerű mozgását, mely a világmindenséget alkotja, az élet eredetét és valóságát, a különböző geo­lógiai különösségeket (phenomens) és azok okait, végül a Földet és rajta az Embert."

Ezzel az indokolással azután sorba veszi a különböző vallásokat, és igen hiányos történelmi ismeretekkel igyekszik azokból a „MU szentírása szerinti" állapotot, vallást stb. összeállítani. Ter­mészetesen megint a Bibliával kezdi, és a zsidóknak olyan történel­met ad, melyet ők szeretnének a világ népeivel elhitetni. Segít még az angol nyelvvel is ebben, mert azt mondja, hogy „a Vörös tenger" neve tévedés, mert ezt „NÁD-tengernek" hívták. Vagyis nem „Red-Sea", hanem „Reed-Sea". Hát ez elfogadható az angol nyelvben, de semmi másban nem ül. Jól átsétáltatja a zsidókat itt egy remek indokolással.

Szerinte: „amikor a zsidók a »nádtengerhez« értek, akkor a Föld­közi-tenger vize alatt egy igen erős földrengés keletkezett, és ez kiszívta az amúgy is kevés vizet a nádtengerből, és így a zsidók száraz lábbal keltek át rajta. Mire a zsidókat üldöző egyiptomi hadsereg ideérkezett, a »nádtenger« újra megtelt vízzel."

Szerinte Kr. e. 1375 körül két zsidó törzs jött Palesztinába, és Kr. e. 1200 körül még másik tíz törzs jött utána. Két évszázad után az asszírok megtámadják a „tíz" törzset és elpusztítják. Ezek az „elveszett" törzsek, akik összekeveredtek az asszírokkal, hiszen mind a kettő sémita. Az asszírokat legyőzték a médek és a perzsák. (Megjegyzésem: a szkítákat meg sem említi, pedig ők győzték le az asszírokat.) A mostani zsidók tehát a két megmaradt törzs utódai, akik éppen úgy ünnepelik a „pascuajukat", miként Egyip­tomban tették. EZRA és társai írták a Bibliát. Mózes könyve általuk lett szerkesztve azokból az okmányokból, amelyek az elveszett „tíz" törzs birtokában voltak Egyiptomban. De Mózes eredeti írása részben NAGA, részben egyiptomi. Ezra nagyon kevéssé is-

119

merte a NAGÁ-t, de segítségére volt egy káldeus tudós, mialatt fogságban volt. (Megjegyzésem: ez a „babiloni fogság" volt.) Ezra és társai nem voltak tudósok, tehát nem csoda, hogy ennyi hibát követtek el a fordításban. De minden hiba ellenére munkájuk cso­dálatos.

Így ír Churchward Mózes könyveinek a dicséretében.

Most ismerjük meg, milyen volt

Mu vallása

MU-ban - mely szerinte 70 000 éves - a vallás papjait „NACAL"-nak nevezték. Ezek mindenütt egyházakat szerveztek. Érdekesnek mondja a káldeusok egyik régi írását így: „Mindenki szívesen lát­tatik. Legyen herceg vagy szolga, a templomba egyenesen bemehet, mert ott mindenki egyforma az Égi Atya előtt állva. A Mindenek Atyja előtt így valóban testvérekké válnak. Fizetés nem szükséges, minden ingyen van."

A vallás alapja: az Isten-Atyasága és az emberi Testvériség. Ezek után végig megy minden valláson - a maga módján.

Az indiai brahminokról azt mondja, hogy üldözték a nacal-papo-kat és a kasztrendszerrel saját népüket rabszolgákká tették.

A római egyház véres oldalakat hagy az emlékezetben az inkvizí­cióval.

A protestánsok iszonyú nagy szeplője a „boszorkányégetés". (Megjegyzésem: a római egyház inkvizíciója kezdte meg a bábák­nak és javasasszonyoknak „boszorkányként" való elégetését, és a protestáns „reformáció" még jobban elzsidósította az amúgy is zsidókereszténységet.)

Mohamed vallása karddal született. - Ezután pedig felteszi a nagy kérdést így: Követte-e a kereszténység Jézus tanítását - a Szeretetet és a Testvériséget... ? Ugye nem tette ezt, és okolja is a civilizációnkat, hogy nem tartja be Isten azon parancsát, hogy NE ÖLJ!

120

Végül is arra az eredményre jut, hogy Jézus tanítása azonos a MU vallásával. Részletesen fogunk foglalkozni Jézusunkkal kapcsolatos megállapításaival. Sajnos, Churchward nem figyelt a mezopotámiai ásatásokra, amelyek az ő idejében történtek, pedig a legjobb régészek sok-sok könyvben számoltak be kutatási ered­ményeikről.

Ugyanis az ERIDU-ban 17 egymásra épített „zigurrat" és URUK-ban a 11 egymásra épített város talán azt a kiértékelést is sugallhatta volna, hogy MU nem egy bizonyíthatatlan és elsüllyedt kon­tinens, hanem a ma „termékeny félhold területének" neve­zett, a hajdani Egyiptomból és Mezopotámiából létesült biro­dalom neve. Ugyanis van ékiratos bizonyíték erre. Valószínűnek tartom, hogy Churchward önkényesen adta a „MU" elnevezést, mert az eredeti név „MA" és nem „MU", és az angol nyelv is így ejti ki a „mu"-t. Az sem bizonyítható, amit az indiai népekről ír, hogy 5000 évvel ezelőtt a műveletlen „árják" betörtek a Hindu-kusnál Indiába, ahol a magas műveltségű „naga" nép élt, akik az UIGUR birodalomból származnak. Ezek az északi „árják" átvették a tudományt a „nagáktól". Itt veti be azután a „brahmin"-okat, akik új vallást alkottak a régi tudást felhasználva.

A következő oldalon bemutatom azokat a szimbólumokat, ame­lyek Churchward „MU"-ból eredőként közöl. Ezek a ma „sumér"-nek ismert MAHGAR-KÁLDEUS ábrázolások, melyek a „FÉNY-VALLÁS" törvényének kifejezői.

Mind a két szimbólum közepén a kétszeri hármasság van, és „AZ" Isten ábrázolása benne. A jobboldalin a 12 csillagképből (zodiák) indul a „Fény-Anya" 2 x 4 síkú „Gondviselése" a Földre. (Ne feledjük, hogy a „8" minden formában a Fény-Anyához tartozik.)

CHURCHWARD nagyon sok szimbólumot mutat be, amit összeszedett a világ minden részén, és teljesen egyéni magyaráza­tokkal akarja a MU-hoz kapcsolni őket. Hivatkozik a mexikói „Niven-gyűjteményre" is. E sorok írója még a 60-as évek idején látogatta meg a Mexikói Állami Múzeumot, de ilyen gyűjteményt

121

nem talált. A múzeum igazgatósága - kérdésemre - azt felelte, hogy ilyen nevű „gyűjtemény" náluk sohasem volt. Most inkább Jézus Urunkkal kapcsolatos megállapítását fogom ismertetni. Ugyanis azt állítja, hogy utolsó szavait MAYA nyelven mondta, így:

„Hele, Hele, lamah sabac ta ni." Szerinte ennek jelentése: „Isten, Isten, gyengülök, elsötétül

bennem minden." Itt most fel kell vetni azt a kérdést, hogy: Miként beszélhetett Jézus Urunk „maja" nyelven, amikor „anyanyelve" a

122

pártus-arámi volt... ? És még azt is hozzá kell kérdezni, hogy azok, akik a keresztre feszített közelében álltak és hallották szavát, beszél­ték-e ezt a nyelvet...? Jézus Urunk Édesanyja és Mária-Magdala biztosan értették. De a zsidóul és görögül tudók csak azt, amit a Bibliában így írtak le: „ÉLI, ÉLI", vagyis ahogyan az „Atyát" szó­lította. Ez a szó ugyanis minden keleti nyelvben „ISTEN" jelentésű.

A farizeusok és zsidó írástudók, akik tudomást szereztek arról, hogy Jézus Urunk utolsó kiáltását „Éli! - Éli!" szavakkal kezdte, az általuk jól ismert 22. zsoltár 2. versének ismétlésére gondoltak. Annál is inkább gondoltak erre, mert az, aki ebben a „zsoltárban" panaszkodik, hogy „elhagyta az Isten", így szól saját magáról: „Én féreg vagyok és nem férfiú, embereknek csúfja és a nép utálata." (ZSOLT. 22.7.) Azért gondoltak a zsidók erre a zsoltárra, mert nekik ez volt a véleményük Jézusról.

De a „szentírás" szerinti „utolsó szavak" nem azonosak a Church-ward által közöltekkel, mert így mondja a „szentírás": „LAMA SABAKTANI". Ez az arámi nyelven mondott kifejezés nem azt jelenti, hogy „miért hagytál el engem". A fonetikusan leírt mon­datot - a nyelvtani szabályok szerint - így kell kimondani:

„ÉLI! - ÉLI! - LAMA SAB-AG TA-NIM."

Most fordítsuk le ezt az arámi nyelven mondott szöveget, szavait elemezve: Az „ÉLI"-t már ismerjük és nyugodtan vehetjük „sóhaj­tásnak" így: „ISTENEM!"

„LA-MA"...: szóösszetétel, ahol „LA" (L.55.) sumérul: is és arámiul-is „teljességet", „örökkévalóságot" jelent és „MA"...(a sumér MADA szóból eredően)... „HON, BIRODALOM"... -így „LA-MA" ... az örökkévalóság Hona.

„SAB-AG"...: szintén összetett szó, ahol „SAB"... = „vagdalás, szab, sebez" és „AG"... = „tesz, művel, cselekszik". „SAB-AG" tehát: „sebzett".

„TA-NIM"...: igekötővel ellátott ige, ahol „TA"... az eltávolo­dást mutató előrag és „NIM"... az ige: „emelni, felvonni, növelni". „TA-NIM" jelentése tehát: „felemelni".

123

A teljes szöveg tehát:

„ISTENEM! - EMELD AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG HONÁBA A MEGSEBZETTET."

Jézus-i szavak ezek. A Földre szállt és embertestet öltött Táltos-Isten szavai, akinek emberi testét megsebezték a gonoszok és keresztfára szögezték. De legyőzte a halált. Feltámadt. Sebeinek és vérének nyoma itt maradt nekünk a Szent Halotti Leplén. Legyen ez igazi SZENTSÉG nekünk!

Láttuk, hogy a káld-arámi nyelv, amit ma „sumér" néven ismer­nek, érthetővé tette Jézus Urunk utolsó szavait. Most ugyanez a nyelv fedi fel nekünk ennek az „elsüllyedt" MU kontinensnek a nem-létezését.

Bemutatok itt egy agyagtáblát. Az „ékírás" előtti képírásos szöveg látható. P. DEIMEL nyelvtanából vettem át, és itt nekünk legfontosabb az 5. sorban írt szöveg dr. Marton Veronika olvasata szerint:

124

Ez a képiratos tábla még abból az időből származik, amikor Mezopotámia és Egyiptom összetartozott és egybetartozó biro­dalom volt, MU-névvel. Ha „írásban" tudjuk bizonyítani léte­zését, akkor valamilyen „elsüllyedt" kontinensről - mint „MU"-ról - nem beszélhetünk. De a káldeus-mahgar nyelv írása egyre jobban tökéletesedett és az „ékírás" pontosan és tökéletesen kifejez mindent, amit beszélünk. Így a „MU"-val kapcsolatos égi és földi elnevezéseket is megtaláljuk összesítve Deimel egyik nagyszerű könyvében.44

Közlöm a megnevezett könyvből a 45 „MU" jelentésű ékiratos kifejezés első „hét" értékét". Az l-es számú MU Istenét jelenti, aki valójában dingir NIN-KI, vagyis a FÖLD-ANYA vagy ,,ANYAFÖLD". (Az asszírok a NAP földjének nevezték.) Érdekes a 7-es szám alatti kifejezés, melynek jelentése: a „MU Istenéhez hűséges URUK nagy város". Ez a hűségnyilatkozat igen erős bizonyítékként szolgál, mert URUK-ban volt az Anya-Istennő tiszteletének és imádatának a központja. Igaz, hogy „INNANA"

44 P. Anton Deimel S. J.: Summerisches Lexicon, IV. kötet "Pantheon Babilo-nicum" (Verlag des papstchl. Bibelinstitut, Róma, 1950.)

125

volt az URUK-i neve, de a „Föld-Anya"-i hivatás és gondviselés az egész birodalomra kiterjedt és ennek neve „MU" volt.

De még kiegészítem bizonyításomat. Bemutatok itt egy agyag­tábla töredéket, mely az Isztambuli Archeológiai Múzeumban található és Kr. e.-i 3. évezred elején keletkezett. A legrégibb „képírás"-ban ugyanazt a szöveget olvashatjuk, amelyet az előbb említettem. Ismétlem: a „MU Istenéhez Hűséges URUK nagy­város". A másik szöveg NIPPUR-t jelöli, mely NIMRUD szent városa.

A tábla „felső" része az égi uralkodókat mutatja, ahol a még Földre nem született, de Istent szolgáló ember a kenyeret és a vizet adja áldásra az égi hatalmasoknak. Alul a földi élet a kosokkal és az emberekkel. A „munka" szimbóluma a terhet vivő, a „védelemé" pedig a kardot tartó. Érdekes itt az is, hogy a kétféle „kos" a szarva alapján azonos azzal a juhfajtával, mely csak a Kárpát-medencében található még ma is. A „dugóhúzó"-hoz hasonló csavarodású és a másik.

126

Azért említem ezt is, mert beletartozik ősi hagyományainkba, hiszen az állataink mindig velünk együtt éltek a MU-nak nevezett „termékeny félhold" területén is. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ősi népneveink, mint Mahgar, Sapír (szabír), Hun, Szarma­ta, Jazig, Alán és a holt-tengeri tekercseken található MAHGAR-i, mind a ma „sumér"-nek nevezett KÁLD nyelven van írva és úgy értelmezhető. Kiegészítem még azzal, hogy az egyiptomi Szfinx neve így van írva egyiptomi írással: „HUN". Churchward fel­tételezésére vonatkozóan tehát azt kell mondanom, hogy semmi­képpen sem szabad elfogadni valamiféle „elmerült vagy le­süllyedt és MU-nak nevezett kontinensről való származást". Főként azért NEM, mert Churchward mindent „összemos" a végső összefoglalásában (hivatkozott könyvének 279. oldalán), jól bizonyítva a saját tudásának hiányosságait, így nyilatkozva:

„A magnetikus kataklizma, a bibliai vízözön, a geológia mítoszai, a jégkorszakok, mind egy és ugyanaz."

„MU" - egyiptomi írással E.A.Wallis BUDGE:

An Egyptian Heiroglyphic Dictionary (293. o.)

valakinek a vizén

víz, bármilyen nagy víztömeg

OSIRIS isteni lénye

a Víz-Isten, az égi vizek megszemélyesítője

(Hálásan köszönöm IMRE Kálmánnak a fenti adatok közlésé­ben nyújtott segítségét.)

127

Nekünk - magyaroknak - nem szabad elfogadni semmiféle „MU" nevű és elsüllyedt kontinensről való származást, mert

a mi őshazánk a KÁRPÁT-MEDENCE.

Churchward nem tudott arról, hogy a kárpát-medencei ős­ember, aki átélte a jégkorszakot, akit a biblikus özönvíz bizto­san NEM érintett, tudományos nevén „HOMO SAPIENS HUNGARICUS" már 350 000 éves kárpát-medencei lakos, és így nem származhat a - Churchward szerint - Kr. e. 22 000 évben elsüllyedt kontinensről, az eddig meg nem talált „MU"-ról. Azt is tudni kell, hogy ennek a „HOMO SAPIENS HUNGA-RICUS"-nak a koponyamérete 1460 cm3. Itt is nyomatékosan felkérem az olvasókat, hogy harsogják mindenütt azt, hogy a mi őshazánk a Kárpát-medence!

Azért kell ezt valóban harsogni, mert Hazánk - MA - tele van idegenekkel, és ezek tömegestül akarnak itt - mint bevándorlók - végleg letelepedni. Ha mi is azt mondjuk magunkról, hogy a MU-ból származunk, akkor minket is csak „bevándorlóknak" fognak minősíteni, és Árpád Apánkra azt mondják majd: „Mi az a vacak ezer esztendő?" Ti is bevándoroltatok, csakúgy, mint mi is, de mi most többen vagyunk, menjetek máshová!" De nem megyünk, hanem itt maradunk a „Vértesszőlősí Homo Sapiens Hungaricus" ősapánkkal együtt és a többiekkel, akik átélték a jégkorszakokat, miként egyik könyvemben írom.

Sajnos, a Magyar Tudományos Akadémia mindennek az ellen­kezőjét hirdeti és tanítja. Már csaknem „kétszáz" éve - a Habsburg szellemi terrort követve - az „urali-finnugor" származásunk hazug­ságát hivatalosítja.

Nincs Európának egyetlen népe sem, amelyik őstörténetét a saját kárára és nemzetiességének a szégyenére hirdeti. Nálunk azért van ez így, mert szinte két évszázad óta ennek a „MA­GYAR" Tudományos Akadémiának az elnöke és vezetői nem magyarok, hanem magyarul is beszélő „idegenek". Ezek nem akarják észrevenni azt, hogy a nemzetközi tudományos körök el-

128

ismertjei más véleményen vannak a magyar nép és nyelv eredetére vonatkozóan.

Csak a legutóbb megjelent szakkönyvre hivatkozom, mely ma­gyar fordításban is forgalomba került.45 Külön oldalon közlöm a ránk vonatkozó megállapításait. Itt csak a perdöntő álláspontját ismerjük meg. Így ír KRANTZ:

„A magyarországi magyar nyelv ősisége ugyanilyen meglepő lehet (a szerző a göröghöz és az írhez hasonlítja a magyar nyelv régiségét). Mezolitikumi nyelvnek tartom, mely megelőzi a neo­litikum, kezdetét...

...Általában azt állítják, hogy az uráli magyarok egy bizo­nyos keleti pontról vándoroltak Magyarországra a Kr. u.-i 9. században. Ehelyett én úgy vélem, hogy az összes egyéb uráli nyelvűek terjeszkedtek kifelé Magyarországról az ellenkező irányban és egy sokkal korábbi időben..."

Krantz tehát megerősíti a kárpát-medencei őshaza tételét a magyarokra vonatkozóan, de igen csodálkozott, amikor a jelenlegi Magyar Tudományos Akadémia „tudománytalannak" minősítette álláspontját.

Az európai nyelvek földrajzi kialakulása (Grover S. Krantz)

Az antropológus szerző végigkíséri az emberi kultúra fejlődését, a különféle népek elhelyezkedését, a mezőgazdaság és az állatte­nyésztés alakulását a Közel-Keletről kiindulva. Különösen érdekes az a felfogása, hogy az emberek és a nyelvek nem mozognak, hogy minden nép igyekszik saját területét és nyelvét megtartani a vég­sőkig. Ez minden népcsoport túlélésének alapvető érdeke, ami

Grover KRANTZ: „Az európai nyelvek földrajzi kialakulása" (Imre Kálmán fordítása, Bp. 2000.).

129

azt jelenti, hogy nem tételezhetjük fel, hogy barbárok egy csoportja képes volt nyelvét rákényszeríteni civilizált és nem civilizált népek nagy területeire. Ennek során jut el az igen érdekes és újszerű megállapításaihoz, melyből a magyar nyelv eredetére és elterje­désére vonatkozó részeket szeretnénk közreadni.

„...A magyarországi magyar nyelv ősisége ugyanilyen meglepő lehet (a szerző a göröghöz és az írhez hasonlítja a magyar nyelv régisé­gét). Mezolitikumi nyelvnek tartom, mely megelőzi a neolitikum kez­detét. .."

... Legalább egy esetben itt megfordul a népesség vándorlásának általánosan elfogadott iránya. Általában azt állítják, hogy az uráli magyarok egy bizonyos keleti pontról vándoroltak Magyarországra a Kr. u.-i 9. században. Ehelyett én úgy vélem, hogy az összes egyéb uráli nyelvűek terjeszkedtek kifelé Magyarországról az ellenkező irány­ban és egy sokkal korábbi időben... Uráli nyelveket ma sok észak­európai és ázsiai területen beszélnek, valamint Magyarországon. A Szovjetunión belül (a könyv 1988-ban lett kiadva!) az uráli és altáji nemzeti kisebbségek most többnyire az erdős (uráli) és a sztyepp (altáji) vidékekre szóródtak szét. A legtöbb szerző szerint az eredeti uráli haza az Urál-hegység területén volt, ahonnan a nevét is kapta. E központi helyről terjedtek el a feltételezés szerint minden irányban, hogy jelenlegi helyüket elérjék, és léptek be Magyarországra is Kr. u. 896-ban.

Mindezt nagyon valószínűtlennek tartom több okból kifolyólag is. A központi földrajzi elhelyezkedés nem bizonyítéka egy nyelv­csoport eredeti területének. Elterjedésének okát be kell bizonyítani - nem lehet feltételezni minden irányú, automatikus és egyenlő terjedését. Egy észak-ázsiai törzs behatolása Közép-Európába a 9. században lehetséges. De e törzs által okozott népességcsere, vagy főleg nyelvcsere egy Magyarországhoz hasonló, jól benépesült mezőgazdasági vidéken, abban az időben teljesen lehetetlen. Bár­miféle ilyen állítást meg kellene magyarázni, hogy miként mehetett végbe ez a változás? Adódván ezen ellenvetések, az uráli nyelvek elterjedésére csak egy lehetséges magyarázat marad, hogy a nyelv-

130

család Magyarországról ered, és innen terjedt el az ellenkező irányba. Ez semmi komoly problémát nem jelent, ha ez eredet és elterjedés idejét a legkorábbi neolitikumra tesszük. Ha ez igaz, ez annyit jelent, hogy a magyar az összes helyben maradó európai nyelvek közül gyakorlatilag a legrégibb. Ezen elmélet vizsgá­latára be kell mutatnunk, hogy a jelenlegi uráli nyelv elterjedése automatikusan követhető egy magyarországi kiindulópontból, és ezt a népességmozgások logikus szabályainak következetes alkal­mazásával kell megtennünk. Azt is be kell mutatnunk, hogy az uráli alcsoportok ezekkel a szabályokkal megfelelő összhangban helyezkednek el.

Következik az események részletes leírása, mely automatikusan eredményezi e nyelvcsalád pontos eloszlását. Egy későbbi feje­zetben néhány olyan további mozgást írunk le, mely az alcsoportok mai elhelyezkedéséhez vezetett. Semmiféle más megközelítést nem ismerek, ami csak hozzávetőleg is megfelelne az ismert tényeknek és a tiszta következetességnek.

Ennyit KRANTZ könyvéből és a „FÜGGELÉKBEN" közlöm a fordító kritikai észrevételét. Miután Krantz tárgyalt a Magyar Tudományos Akadémiával, azután keletkeztek azok az „ellent­mondások", melyeket a fordító részletez kritikai észrevételében. Ezzel be is fejezném mondanivalómat, de - búcsúzásként - vissza­térek a vértesszőlősi ősemberünkhöz.

Hálás köszönettel kell megemlékezni itt Gáboriné Csánk Veráról, aki így értékeli ki ezt a csodálatos leletet:

„ Vértesszőlős jelentősége abban áll, hogy ezen a telepen ember­maradvány, eszközök, tüzelési helyek, kultúrrétegek, régészeti sorozat került elő - még az ember lábnyomát is megtaláljuk -, tehát mindaz együtt és egy helyen, ami más lelőhelyeken csak külön-külön vagy csak részben található." („Az Ősember Magyar­országon'' c. munkájának 82. oldalán Gondolat Kiadó, Bp. 1980.).

Hirdessük, tanítsuk és harsogjuk tehát mindenütt és minden alkalommal így:

131

„Nem jöttünk mi sehonnét a mi őshazánk a KÁRPÁT-MEDENCE!

Tételünk megerősítésére közlök egy térképet, mely bizonyítja, hogy a fémművesség is a Kárpát-medencéből terjedt el mindenfelé, Mezopotámiába is. Tudni kell azt is, hogy az Egyiptomban és Mezopotámiában talált aranykincsek mind „tellúr"-t tartal­maztak. Ilyen arany csak Erdélyben létezik még ma is. A „Kö­rös-kultúra" népéhez tartozik a 6000 éves tatárlaki-amulett is. (Az alábbi térképet átvettem: John DAYTON: „Minerals, Metals, Glanzing, Man" c. könyvéből - Harrap, London 1978.)

132

FÜGGELÉK

1. „A MAGYARSÁG KIALAKULÁSA" (Néhány kritikai észrevétel Krantz elméletéhez)

IMRE Kálmán tanulmánya

2. MI VOLT SZENT PÁL: RÓMAI ÜGYNÖK VAGY BESÚGÓ...?

(Köszönettel átvettem: Michael Baigent és Richard Leigh: „Mi az igazság a Holt-tengeri Tekercsek körül?"

c. könyvéből)

Hun-avar tarsolylemez az Ister-Gami oroszlánokkal (Erdélyi I. Arch Ért. 88. 1961.)

A MAGYARSÁG KIALAKULÁSA (Néhány kritikai észrevétel Krantz elméletéhez)

E tanulmány első két részének („Az újkőkor néhány megoldatlan kérdése a Kárpát-medencében" és „A magyarság kialakulásáról") megírása óta lefordítottam Grover Krantz általam oly sokszor idé­zett könyvét (Az európai nyelvek földrajzi kialakulása). Időközben a szerzővel történt levélváltásaink során a professzor némileg módo­sította a könyvben leírt, a magyarokkal és a magyar nyelvvel kap­csolatos korábbi álláspontját, s eszerint a magyar nyelv már nem Európa legutolsó mezolitikus nyelve lenne, hanem azt a Kárpát­medencébe beköltöző - Afganisztánból Kr. e. 10 000-ben kiáramló - altaji pásztorokhoz kapcsolja.

Ezek a juhpásztorok lehettek az első nem-gyűjtögetők, akik Kr. e. 8000-ben a magyar Alföldön letelepedve bevezették a szarvas­marha-tenyésztést, vagy helyben háziasították a marhát, és a proto-altaji nyelvet a legkisebb változtatással őrizték meg.

Ugyanezek az afganisztáni pásztorok vonultak be Mezopotá­miába is, ahol nyelvüket 5000 éve agyagtáblákra írták. Krantz szerint ez a sumér és a magyar nyelv közötti - általa is teljesen elfogadhatónak tartott - rokonság magyarázata.

Ez tehát az elmélet módosítása. 2000. március 3-án kelt levelé­ben azonban azt mondja, hogy a magyar Alföld legnagyobb részén a lakosságnak nem volt meg a lehetősége az újkőkori életforma átvételére. Szerinte ugyanis a síkság talaja túlságosan mély volt ahhoz, hogy a korabeli kaparó ekével meg lehessen művelni. Így

135

az Alföldön csak Kr. u. 200 körül, a vaseke bevezetésével indult meg a földművelés. Ezelőtt az ősmagyarok juh - és marhatenyész­téssel, majd később lovaglással foglalkoztak - mondja Krantz.

Az ellentmondás ezután következik. Krantz professzor ugyanis az indoeurópaiaknak megengedi a folyóvölgyekben (Duna, Tisza stb.) a földművelést, holott azok is csak kezdetleges kaparó ekével rendelkeztek. Még azt is megengedi nekik, hogy a folyók mentén nagy népsűrűségben forduljanak elő. Az idézett könyvben írottak­hoz képest ez határozott ellentmondás, ahol a Dél felől érkező indoeurópaiak - szerinte - csupán „körülfolyták" az Alföldet, és Északon újra találkoztak, de a síkság ún. mély talajára nem léptek be. Miért adja hát nekik a folyók völgyeit? Csak nem azért, mert ott található a „Körös-", a „Tisza-", a „Lengyel-" vagy a „Duna­kultúra", s így természetesen az indoeurópaiak készíthették volna a gazdag díszítésű cserépedényeket, akik azután kereskedelem útján juttatták azokat a pásztorokhoz. Ez azonban régészetileg bizonyít­hatatlan, nonszensz. A fent említett kultúrák ugyanis gazdagon betakarták az egész Kárpát-medence területét - nemcsak a folyók völgyeire terjedtek ki -, ami nem lehet csupán a kereskedelem következménye, s így nem is az indoeurópaiak érdeme.

Megemlíteném Krantz gondolatmenetének egy másik hibáját. Mind a sumérokat, mind a magyarokat Afganisztán nyugati részé­ből eredezteti (a Hindukus nyugati nyúlványa esetleg jól össze is cseng azzal a ténnyel, hogy a sumérok hegyes országból szárma­zónak tudták magukat, az viszont figyelemre méltó, hogy a sumé­rok „hegy"-et jelentő ékjele megegyezik a magyar címer hármas halmával), mindkettőt elvezeti új hazájába, melyek az őshazával ellentétben lapos alföldek (de mindkettő ugyanakkor folyamköz is!). Innen kezdve azonban csak a suméroknak engedi meg, hogy létrehozzák a - mindenki által elismert - magas kultúrát, a magya­roktól viszont még a cserépedényeiket is elveszi. Azt azonban meg­állapítja, hogy egyedül a magyarok őrizték meg az ősi nyelvet eredeti alakjában, mely tény nem okvetlenül a kultúra alacsony fokát bizonyítja. (Krantz egy másik tanulmányában a vad juh lehet-

136

séges előfordulási helyét vizsgálja, és így jut Afganisztánba, mint a kiindulási helyre.)

Azonban számos juhfajta él Ázsiában ettől Északra, melyek bármelyike - például az Altaj-hegységben élő argalijuh - ugyanúgy szóba jöhetne a háziasításnál. A csavartszarvúak például Közép-Ázsia felföldjeiről származnak. A racka Kr. e. 10 000-ből származó háziasított maradványait pedig - mely tökéletesen megegyezik a magyar fajtával - Wooley találta meg a Tigris és a Zab folyó összefolyásánál. (A magam részéről hajlok egy Turáni-alföldi vagy Tarim-medencei őshaza elfogadására is, melyek régészeti felderí­tése és feltárása még fájdalmasan várat magára.)

Most vizsgáljuk meg az eredet kérdését egy másik kutató el­képzelése szerint. A segítségünkre lévő módszer az ABO-terv, melyet egy amerikai orvos, Dr. Peter J. D'Adamo dolgozott ki. Ennek lényege, hogy az emberiség története szorosan összefügg a vércsoportok eloszlásával. Eszerint a „0" vércsoport a legősibb, az „A" vércsoport a földművelő társadalmak megjelenésével alakult ki, míg a „B" vércsoport a hidegebb északi tájak felé való vándorlás során jött létre. Az „AB" vércsoport ezzel szemben olyan modern adaptáció, mely az egyes csoportok keveredése révén alakult ki.

A különböző vércsoportok az emberiség fejlődésének forduló­pontjain jelentek meg:

- az embernek a tápláléklánc csúcsára kerülése (a 0-típusú ember teljes kifejlődése),

- a vadászó-gyűjtögető életmódról a civilizáltabb, mezőgaz­dasági jellegű életmódra való áttérés (az A-típus megjelenése),

- a fajták vándorlása az afrikai kontinensről Európa, Ázsia és Amerika felé (a B-típus kifejlődése),

- a különböző csoportok modernkori keveredése (az AB-típus megjelenése).

Fentieket röviden részletezve a következőket lehet megálla­pítani. A „0" (ősi) típus kb. 40 000 évvel ezelőtt, a cromagnoni ősember megjelenésével fejlődött ki. Ezek az emberek ügyes vadá-

137

szok voltak, ellenfeleiktől nem kellett tartaniuk, így a populáció gyorsan növekedni kezdett. Fő energiaforrásuk a fehérje - a hús -volt, s ezzel kialakult a 0 típusra jellemző emésztőrendszer. Amikor a jó vadászmezők szűkösnek bizonyultak, elkezdődött az ember­fajták vándorlása. A vadászcsapatok egyre messzebb vándoroltak, s előbb-utóbb eljutottak Európába és Ázsiába is. Ez a vándorlás alakította ki a Földön a „0" vércsoporthoz tartozó, mai népesség alapjait.

Az „A" vércsoport először valahol Ázsiában vagy a Közép-Keleten alakult ki Kr. e. 25 000 és 15 000 között, és a paleolitot követően a neolitikum csúcsán jelent meg. E kultúra meghatározó tényezője volt a földművelés és az állatok háziasítása. E két tevé­kenység mindent megváltoztatott. A saját eltartásukat biztosító termelés következtében az emberek stabil közösségeket és állandó lakóhelyeket alakítottak ki maguknak. Az egész folyamat és az ebből fakadó új életforma alakította ki az „A", vagy agrár típust, melynek génállománya elterjedt egész Ázsiában és a Közel-Kele­ten, majd ezen keresztül eljutott Európába is, ahol mélyen benyo­mult a preneolit civilizációk területére. Ez a vércsoport legnagyobb arányban ma is az európai emberek között található meg. Az indo­európai hordák eredetileg Dél-Oroszország terültén tüntek fel, és Kr. e. 3500 és 2000 között Dél felé vándorolva Délnyugat-Ázsiába kerültek, ahol később Irán és Afganisztán népeit alkották. (Ez a két utolsó mondat igen nagy fontossággal bír, mert kimon­datlanul is kettéválasztja az európai őslakosságot az indoeu­rópaiaktól. Hiszen az előzőek a preneolit korban hatoltak be Európába, míg az utóbbiak ennél jóval később alakultak ki Dél-Oroszországban és vándoroltak Dél felé. Így jutottak be Indiába, ahol elpusztították az Indus-menti Harappa és Mohendzso-Daro magas kultúráit.

Helytelen tehát mindenütt indoeurópaiakat keresni Kr. e. 6-7000 körül, ahogy ezt sokan teszik, összekeverve ezáltal az ős-európaiakat ez utóbbiakkal. (Ennél fogva téves a sok további következtetés abban a tekintetben, hogy a mezőgazdaság, a ke-

138

rámia készítés és a civilizáció egyéb vívmányai terén kié lehet az elsőség.)

Az „A" vércsoporttól eltérően - mely a 0-vércsoportból alakult ki - a „B" vércsoport valamikor Kr. e. 15 000 és 10 000 között a Himalája hideg fennsíkjaira vándorolva elsősorban az éghajlati tényezők megváltozása következtében - fejlődött ki. Elsőként Indiában vagy az Urál vidékén jelent meg a kaukázusi és a mongol törzsek körében, és hamarosan jellemzővé vált az eurázsiai síkságot uraló, sztyeppéket lakó nomád törzsek körében. Az ázsiai pásztor­népek között két eltérő „B" típust különböztetünk meg: Délen és Keleten egy kevésbé vándorló, mezőgazdasági jellegű csoportot, valamint az Északon és Nyugaton hódító nomád csoportokat. Ezek kiváló lovasok voltak, akik mélyen behatoltak Kelet-Európa terü­letére is, így a „B" vércsoport sok itteni népességben elterjedt. Ugyanakkor egy teljesen mezőgazdasági alapú kultúra kezdett tért hódítani Kínában és Délkelet-Ázsiában. Az eddig felsorolt három vércsoport közül a „B" mutatja a leginkább meghatározható geo­lógiai előfordulást. A „B" vércsoport hatalmas övet alkotva az eurázsiai síkságon át, egészen az indiai szubkontinensig leggyak­rabban Japánban, Mongóliában, Kínában, Indiában és az Urál területén fordul elő. Nyugat felé haladva gyakorisága egyre csök­ken, Európában már meglehetősen ritka. (Közép-Európában az arányok a következőképpen alakulnak: 44% „A"; 30% „0"; 11% „B". Ezek az adatok a magyar lakosságra is jellemzőek.

Köztudott, hogy az „A" vércsoport a leggyakoribb, de nagy a „0" vércsoport aránya is. Ez - mivel a legősibb típus - termé­szetesen jelen van a Kárpát-medencében, hiszen itt már jóval Kr. e. 25-30 000 előtt kimutatható az ember jelenléte (Ságvár, Istállóskő).

Az Ázsiából bevándorolt „A" - agrár - típus a mezolitikum (Kr. e. 8000), majd a Kőrös-kultúra (Kr. e. 6000) embere lett.

Kíséreljük meg most - a fentiek figyelembevételével - re­konstruálni a magyarság kialakulását, és követni - a Krantz elmélet szerinti - vándorlásait.

139

Az őskőkori ember - a „0" vércsoportú - már több, mint 30 000 éve megtelepedett hazánk területén és jelentős kultúrákat hozott létre. A cromagnoni ember eljutott Ázsiába is, ahol kialakult belőle az „A", azaz agrár típus. D'Adamo szerint ez kb. 25 000 éve történhetett. Az ember elkezdte az állatok háziasítását, tenyésztette is őket, egyszóval állattartó lett. E történések helyszínéül ő is Ázsiát vagy a Közép-Keletet említi. Ez már egybevághat Krantz Afga­nisztánjával (amint fentebb láttuk a juh háziasításánál), ahonnan Kr. e. 10 000 körül az akkor még pásztorkodó sumérokat és a magyarokat kihozza és elvezeti őket Mezopotámiába, illetve a Kárpát-medencébe. Ha megpróbáljuk az útvonalat rekonstruálni, a legkézenfekvőbbnek azt találjuk, hogy - hegyi népek lévén - a hegyeket választották és nem a sivatagot. Ez azt jelenti, hogy egy ideig akár együtt is vonulhattak, s útjuk csak Mezopotámia után vált volna el. Krantz a pásztorokról - tehát a magyarokról - azt mondja „A fajok ősisége" c. munkájában, hogy miután néhány kitérő után elérték Palesztinát, ott egyesültek a „termény-betakarí-tókkal" és megkezdték a gazdálkodás elterjesztését. Mivel a sume­rok a Zagroszt elérve Kr. e. 9000 körül létrehozták az első föld­műves településeket [Dzsarmo, Sanidar, Gandzs Dare, Ali-Kos stb., melyek közül Dzsarmoban megtalálták a tönkebúza (tönköly), az alakor és az árpa legkorábbi maradványait], a pásztor magya­roknak felesleges lett volna Palesztináig vándorolni, hogy a kezdő földművesekkel találkozzanak, hiszen Mezopotámiában e találko­zás megtörténhetett. Hogy a kezdetben pásztorkodó ősmagyarok melyik úton haladtak, nehéz lenne eldönteni, bár Krantz őket az altáji pásztorokkal hozza összefüggésbe, s ez esetben a Káspi-tenger mellett, a Turáni-alföldön át közelíthették volna meg a kelet­európai síkságot és onnan a Kárpátok karéját. A másik lehetséges útvonaluk Iránon át (Mezopotámia érintésével) a Kaukázus felé, majd a Fekete-tenger északi partja mentén vezetne a Kárpát-me­dencébe.

Idézzük most emlékezetünkbe D'Adamot, aki azt mondta, hogy az „indoeurópai hordák valahol Dél-Oroszország területén tűntek

140

fel Kr. e. 3500 és 2000 körül és innen kerültek le Délnyugat-Ázsiába".

Ha ez igaz, akkor kik voltak a földművelés feltalálói a Közel-Keleten Kr. e. 8000 körül, akiket Krantz, mint indoeurópaiakat vándoroltat be Európába? Aki majd kézbe veszi a tanulmány elején említett Krantz könyvet, láthatja, hogy Palesztina mellett több helyszínt is említ a földművelés kezdetére (Anatóliát, Iránt és a Kaukázust). Szembetűnő, hogy - Palesztina kivételével - mind­egyik helyszín hegyes vidék. Anatóliát azonban egészen rosszul helyezi el a térképen, mert az ott ábrázolt terület nem más, mint Mezopotámia északi része, amit Aram Naharaim-nak neveznek. Ez a hurrik, a mitanniak és a szubarok földje. Ezzel szemben a tényleges Anatóliát térképén ugyanolyan pontozással jelöli, mint a magyar Alföldet, ami nála azt jelenti, hogy mindkét területen az indoeurópaitól eltérő nyelvű népek laktak (az Alföldön a magyarok, Anatóliában pedig a hattik).

Ha a magyarok az iráni-kaukázusi útvonalat követték, akkor a Közel-Keletet feltétlenül érintették, és fennáll egy Anatólián át vezető út lehetősége is. Mivel a vándorlásuk nem egy folyamatos menetelés volt (hiszen a Krantz által vándoroltatott népek is meg­határozott sebességgel haladtak útjukon), valószínű, hogy meg-megállva kisebb-nagyobb kolóniákat és csoportokat hagytak hátra, amire sok helynév és népnév nyújt elfogadható bizonyítékot. (Túl­menne e tanulmány keretein a hatti, a hurri, a szubar, a méd és más népek történetének bemutatása, nyelvük kapcsolatainak fel­tárása, vagy a számtalan közel-keleti, magyar nevű, ősi település nevének eredetvizsgálata.)

Azt szeretném érzékeltetni, hogy az ősmagyarok bármelyik fenti útvonalat követve nagyon is meghatározóan szólhattak bele a történelmi és kultúrtörténeti eseményekbe. Azt is megkockázta­tom, hogy - a sumérokhoz hasonlóan - a földművelés feltalálásában és terjesztésében is döntő szerepük kellett legyen.

Emlékeztetőül idézem Krantztól, hogy a Kaukázus is és Ana-tólia is a tönkebúza géncentruma, így azzal - mint már említettem

141

- bármelyik útvonalon találkozhattak és megkezdhették tudatos termelését. Mindez persze annak lehetőségét is felveti, hogy akár az egyik, akár a másik, de mindkét útvonalon is eljuthattak a Kárpát-medencébe, ha nem is azonos időben. (Összehasonlításul megemlítem, hogy Krantz könyvében az indoeurópaiak Kis-Azsián keresztül, és a kaukázusiak a Fekete-tengert Északról megkerülve szinte teljesen azonos időben jutnak el a Fekete-tenger nyugati partjára.) Gazdálkodókként természetesen magukkal hozták a föld­műves ismereteiket és a háziasított juhot. A szarvasmarha háziasí­tását valószínűleg a Kárpát-medencében hajtották végre. (A szarvas­marhát az őstulokból háziasítottak, de ez Európán és a Közel-Keleten kívül egészen az Altaj hegység északi oldaláig őshonos volt, ami viszont az általam feltételezett őshaza közelében talál­ható.)

Az itt elmondottak tökéletesen megfelelnek Krantz elméletének azzal a különbséggel, hogy az indoeurópaiak helyett az Afganisz­tánból kivándoroltatott magyarok hajtották végre mindazt, amit az indoeurópaiak nem tehettek meg ebben az időben, mivel Kr. e. 9000-ben még fel sem léptek a történelem színpadára.

Nézzük csak meg a Közel-Kelet legkorábbi térképét. Azt látjuk, hogy a legelső földművelő közösségek zömmel a Zagrosz nyugati oldalán helyezkednek el (a már említett Gandzs-Dare, Dzsarmo, Sanidar, Ali-Kos vagy Észak-Keletre Cayönü, stb.), a beáramló magyar/sumér népek vonulása mentén, s ezek kormeghatározása Kr. e. 9000-8000 körüli, vagyis a Krantz által feltételezett afganisz­táni kivándorlás idejéhez igen jól illik.

A magyarok több hullámban érkeztek a Kárpát-medencébe, ahol egyrészt az ősi európaiak túlélőit találták (például a szeleta és aurignaci műveltség népeit), valamint a szintén Közép-Keletről érkezett gravettieket (akik - mezolitikumi nép lévén - Krantz eredeti elmélete szerint a legősibb helybenmaradó mezolitikus nyelvet, a magyart beszélték).

Itt ismét rá kell mutatni Krantz egy tévedésére. Az Afganisz­tánból kiköltöző magyarokat pásztornépnek tartja és ez így is volt.

142

Amint azonban láttuk, útjuk során tevőleges kapcsolatba kerül­hettek a korai földműveléssel. Mint állattenyésztő pásztorok, a földműveléshez szükséges szarvasmarha-háziasítást is elvégez­hették. Ezzel szemben Krantz szerint a magyarok a háziasított marhát valószínűleg az indoeurópaiaktól vették át.

Elfogadott tény, hogy a népek általában pásztorkodással kezdték a gyűjtögetés utáni életüket. Amelyik szerencsés helyzetbe és helyre került, találkozott a vadgabonával és kiegészítette gazdálkodását, vagyis földművelővé vált. Ez a magyarok esetében logikus és elkerülhetetlen volt. Láttuk a lehetséges útvonalaikat, és az ott előforduló tönkebúza, alakor és egyéb géncentrumokat. Hihetet­len, hogy ők ezt a lehetőséget kihagyták volna, de helyettük más, még nem létező nép végrehajtotta volna a gabona nemesítését és a tudatos termelést. A földműveléssel együtt viszont - már csak a munka megkönnyítése érdekében is - csakhamar meg kellett tör­ténjen a szarvasmarha háziasítása is. A kárpát-medencei környe­zetben (a vad bölény a Dél-Orosz síkságon volt őshonos egészen az Altajig, s ennek leszármazottja a magyar szürke marha is a Podolóniai-hátságról) ez nem is tűnik hihetetlennek. Itt tehát már egy gazdálkodó - földművelő és állattenyésztő - magyarsággal állunk szemben.

Korábbi tanulmányomban már említettem, hogy a Szolnok melletti Kengyel községben találták meg a világ egyik legrégibb -8000 éves - tönkebúza maradványát.

Ki művelhette és milyen módon ezeket a búzatáblákat? És ki találta fel az ekét?

Ugyanis a „Times" Régészeti Atlasz szerint az ekehasználat átvételét bemutató ábrán azt látjuk, hogy Kr. e. 4000 előtt mind­össze két hely létezett a Földön, ahol az ekét „átvették" és ez a két hely Mezopotámia és az Al-Duna vidéke.

A kérdés már most az, hogy ha korábban sehol nem volt ekehasználat, akkor azt kitől vették át? Talán inkább úgy kellene fogalmazni, hogy az ekét e két helyen találták fel, és használata azután innen terjedt el mindenfelé.

143

Befejezésül hadd idézzek egy idevágó gondolatot Cholnoky Jenő négykötetes hatalmas munkájából (Magyar föld, Magyar faj - Magyar földrajz c. kötete Prinz Gyulától és Gróf Teleki Páltól), ahol ezt olvashatjuk:

„Az ország őseredeti állapotát megrajzoltuk. Ehhez hozzátehetjük, hogy az első, ismert búzatáblák már az újabb kőkorszakban beléje szóródtak. Az aggteleki barlanglakók már búzakenyeret ettek."

2000. augusztus 3. Imre Kálmán

144

MI VOLT SZENT PÁL: RÓMAI ÜGYNÖK VAGY BESÚGÓ?

(Részlet a „Mi az igazság a Holt-tengeri Tekercsek körül?" című könyvből)

Most, hogy ezeket a nagy összefüggéseket fölvázoltuk, érdemes még egyszer megtekinteni az Apostolok Cselekedeteinek vége felé leírt, meglehetősen vázlatos és kusza képet.

Pált, miután hosszabb ideig külföldön volt, Jakab és a felbőszült papok visszahívják Jeruzsálembe. Közvetlen környezete veszélyt érezve, több ízben is figyelmezteti, hogy ne menjen; de Pál, aki nem az a fajta ember, aki visszariad a konfrontációtól, nem hallgat híveire. Jakab és a vezetés ismételten megrója, amiért lagymatagnak bizonyul a Törvény megtartásában. A Cselekedetek nem idézi Pálnak az e vádakra adott válaszát, de a következményekből kiderül, hogy tagadja az ellene felhozott vádakat, amelyeket pedig a saját levelei is igazolnak.1

Más szóval: felismeri, mekkora a vétke, és bármilyen hevesen védelmezi a maga integritását, bármilyen fanatikusan hű a maga alkotta Jézus-képhez, tudja, hogy valamiféle kompromisszumot kénytelen kötni. Így aztán, amikor felszólítják, hogy böjtöljön hét napig, és ezzel igazolja, hogy az ellene felhozott vádak hamisak, készségesen beleegyezik. Eisenman szerint Jakab tudta, mi a valóságos helyzet, és Pált valójában tőrbe csalták. Ha ugyanis visszautasítja a rituális megtisztulást, azzal nyíltan elismeri a tör­vényszegést. Azzal viszont, hogy elfogadta, még inkább ő lett

1 Különös tekintettel a Kor. 6. 19-27. Ld. fent, 11. fejezet 8. jegyz.

145

Habakukk-kommentár „Hazugja". Bármit választott is, kimondta az ítéletet saját maga fölött - és Jakab éppen ezt akarta.2

Elég az hozzá, hogy bűnbánó megtisztulása ellenére is maga ellen fordítja a „törvényt buzgón tisztelőket", akik néhány nappal később megtámadják a Templomban. „Ez az az ember" - mondják - ki e nép ellen, a Törvény ellen... tanít mindenkit mindenütt... " (AP. CSEL. 21,28).

Nem kis zavargás tör ki: „Megmozdula azért az egész város és a nép összecsődüle: és Pált megragadván vonszolják vala ki őt a Temp­lomból: és mindjárt bezáratnak az ajtók. Mikor pedig meg akarák őt ölni, feljuta a hír a sereg ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem felzen-dült."(APCSEL. 21,30-31.)

Megérkezik a nem kevesebb, mint hatszáz főnyi sereg, és Pált villámgyorsan megmentik, talán, hogy elejét vegyék egy még nagyobb zendülésnek. Mi másért akarta volna egy római cohors megmenteni egy eretnek, „elhajló" zsidó életét, aki kiváltotta a társai haragját? A felbolydulás mértéke is mutatja, milyen nagy befolyása és hatalma lehetett az akkori Jeruzsálemben az ún. óegyháznak a zsidók között. Világos, hogy egy magán, a judaizmuson belüli moz­galomról van szó, amelyet a város lakosainak nagy része támogat.

Miután kimentették Pált a mindenre elszánt tömeg karmaiból, a rómaiak letartóztatják őt. Mielőtt börtönbe vetnék, engedélyt kér egy védőbeszéd elmondására. Megmagyarázhatatlan, hogy miért, de a rómaiak beleegyeznek, jóllehet a beszéd csak tovább tüzeli a népet. Ezután Pált kínvallatásnak és kihallgatásnak vetik alá.

De vajon miről akarják kihallgatni? Miért kell kínozni és kikér­dezni valakit, aki a vele azonos vallásúak ortodoxiája ellen vétett? Csak egy lehetséges magyarázata van a rómaiak érdeklődésének: azt gyanítják, hogy Pál valami fontos politikai és/vagy katonai titok birtokában van.

A rómaiak egyetlen jelentős ellenfelei a nacionalista mozgalom tagjai, a zélóták. Pál, az óegyház evangélistája azoknak a buzgó

2 Eisenman levele a szerzőkhöz. 1990. augusztus 24.

146

zélótáknak az állandó fenyegetettségében élt - lehettek vagy negy­venen, akik összeesküvést szőttek, hogy megöljék, s még arra is megesküdtek, hogy addig sem ételt, sem italt nem vesznek maguk­hoz, amíg nem sikerül a tervük.

Az ismeretlenség homályából előkerült unokaöccse megmenti Pált. Jeruzsálemből Caesareába kísérik, ahol arra hivatkozik, hogy római polgár és személyesen kíván a császárhoz folyamodni.

Caesareában bensőségesen cseverészik a római prokurátorral, Antonius Felixszel. Eisenman rámutatott, hogy Pál a prokurátor sógorával, II. Heródes Agrippával is jó viszonyban volt, nemkü­lönben a király nővérével, aki később Titus ágyasa lett, azé a Titusé, aki lerombolja Jeruzsálemet és császár lesz.3

Ám nem csak ennyi a gyanús elem Pál életrajzában. Nyilvánvaló jómódja, római polgársága és a fennálló hatalommal fenntartott jó viszonya a kezdetektől fogva megkülönböztette őt társaitól és az óegyház többi tagjától. Befolyásos kapcsolatai voltak az uralkodó elittel. Máskülönben miként tudott volna egy fiatal ember a főpap kíméletlen, „vonalas" párthívévé válni?

A rómaiakhoz írt levelében (16,11)egy társáról ír, akit meglepő módon Heródionnak hívnak, a név nyilvánvalóan az uralkodó dinasztiával való kapcsolatra utal. Igen kevéssé valószínű, hogy Heródion egy evangélista társ lett volna. Az Apostolok Csele­kedetei 13. fejezetében szó esik Pálnak egy Antiokhiában lévő társáról: ,,Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt nevel­kedett vala." Itt megint csak magas szintű arisztokratikus kapcso­latokról van szó.4

3 Eisenman: James the Just... 16. old. 39. jegyz; 59. old. 39. jegyz. 4 Eisenman:Maccabees... 62. old. 105. jegyz. Eszerint Pál „kereszténymissziója",

amely a törvény követeléseit nem vette figyelembe „zsidóknak és keresztények­nek egyaránt" szólt, és tökéletesen megfelel a Heródes királyok politikájának. Eisenman alaposan megvizsgálta azokat a bizonyítékokat, amelyek Pálnak az uralkodó családokhoz való kapcsolatára vonatkoznak, és „Pál mint Herodeánus" címmel 1983-ban előadást tartott róla a Bibliai Társaságban.

147

Bármilyen meglepő is a felvetés, lehetséges, hogy Pál valamiféle „római ügynök volt". Eisenmant maguk a tekercsek juttatták el ehhez a következtetéshez, majd megtalálta az újszövetségi hivat­kozásokat is, amelyek alátámasztják mindezt. Ha valaki összeveti a qumrani anyagot az Apostolok Cselekedeteinek szövegével, vala­mint a Pál leveleiben található homályos célzásokkal, akkor a fel­vetés lehetőséggé válik.

Van azonban egy másik, nem kevésbé meglepő lehetőség is. A zavaros, kusza, talányos események Jeruzsálemben, a rómaiak gyors beavatkozása, Pál elvezettetése a városból hatalmas kísérettel, Caesareában való tartózkodása fényűző körülmények között, rej­télyes eltűnése a történelem színpadáról - mindezek különös ismét­lődését figyelhetjük meg korunkban. Olyasmire gondolunk, mint az egyesült államokbeli „tanúvédelmi program", de eszünkbe jut­hatnak az északír „szupertéglák" is.

Mindkét esetben arról van szó, hogy egy illegális bűnszövet­kezet vagy valamelyik félkatonai terrorszervezet egy tagját a ható­ságok „megfordítják", vagyis beszervezik. Az illető beleegyezik, hogy besúgó lesz, és bizonyítékokat szolgáltat, cserébe a sértetlen­ségért, a védelemért, a biztonságos áttelepítésért és - pénzért. Miként Pál, természetszerűleg kivívja társai haragját, s csakúgy, mint ő, látszólag aránytalanul nagy katonai vagy rendőri védelmet kap. Csakúgy, mint Pált, kísérettel csempészik ki az országból; miután együttműködött a hatóságokkal, új személyiséget kap, és családostul letelepedhet valahol, távol bosszúra éhes társaitól. És a világ számára - csakúgy, mint Pál - eltűnik.

Vajon Pál a történelem nagy titkos ügynökei sorába tartozik? Az informátorok és a beépített emberek közzé? Ezeket a kérdéseket Robert Eisenman vetette fel kutatásai során. Akárhogy is, Pál megjelenése a színen egy sor visszafordíthatatlan akciót indított el. A meglevő júdaizmuson belüli elszigetelt mozgalom, amelynek jelentősége nem terjedt túl a Szentföldön, olyasmivé alakult át, aminek a mértékét és jelentőségét nem lehetett előre látni. A qum­rani közösségre és az óegyházra bízott mozgalmat kisajátították,

148

és a végeredmény igencsak különbözött az eredetitől. Egy sor olyan gondolat jelent meg, amely eleinte eretnek volt, majd az elkövet­kező két évszázad során teljességgel új vallássá fejlődött. Ami a júdaizmus keretein belül eretnekségnek számított, az lett a keresz­tény ortodoxia. Kevés olyan mozzanat van még a történelemben, aminek messzehatóbb következményei lettek volna.

* * *

149