A vámpirizmus története

A vámpirizmus eredete régi korokra nyúlik vissza, pontos információk nincsenek sem hozzávetőleges időpontról, sem forráskultúráról.

Konkrétan a vámpír szó és a hozzá kapcsolódó hiedelemvilág csak legfeljebb a középkorig vezethető vissza.

Nincs egyetlen körülhatárolható erdet, bár sokan kutatják több száz éve. 1732-től vizsgálják orvosi és tudományos szempontból is a kérdést. 1755-ben betiltják a vámpirizmussal kapcsolatos mindennemű dolgokat, és 1786-ban porolják le hivatalosan a témát.

Korábban vérívóknak, emberevő démonoknak, szellemeknek, boszorkányoknak vagy lidérceknek nevezték őket. Formájuk besorolástól tekintve lehetett többféle is, alakváltoztató képpességük is bizonyítja ezt.

Az igazság az, ahogyan az átlagos emberi kultúra változik, fejlődik, átalakul, úgy a vámpírok világa is párhuzamosan ugyanezt teszi. Ezt egyfajta evolúciónak is lehet nevezni.

A vámpír alakja erősen összekötődik a vér motívumával, ugyanis a vámpír már halott, és fél-létének fenntartásához vérre van szüksége.

A kerszténység felbukkanásával a vámpír alakja még szorosabban összekötődött az ördöggel és a gonosszal.

A vámpírok hipnotikus erők birtokában vannak, így csalogatják magukhoz áldozataikat. A legtöbb esetben nem azonnal ölnek, hanem napokon, heteken át szívják áldozataik vérét.

Koporsók, kripták lakói. Mivel általában halottaiból feltámadó személyről van szó, ez is elég általános. Egy kelet-európai mítosz szerint vérrel telt koporsóban fekszenek, illetve úsznak.

Hogyan lesz valakiből vérívó holt? Ennek bizonyára számtalan oka lehetett. A legkézenfekvőbb, hogy az áldozat maga is vámpírrá lett, akár egy fertőző betegség. Továbbá különös veszélyben forogtak az öngyilkosok, a bűnös életet élők, a pogányok. Sőt, ha egy csecsemőt nem kereszteltek meg halála előtt, vagy egy embert nem temettek el tisztességel, ők is vámpírrá válhattak.Egyes helyeken az is elég volt, ha egy gyerek születése idején farkasok ordítottak, vagy túl sokáig élt anyatejen.Ilyenkor rögvest rásütötték az illetőre, hogy bizonyosan vámpír lesz belőle halála után.

Hihetetlennek tűnik, de még a XIX. században is hatalmas hisztériát keltett egy-egy állítólagos vámpír feltűnése. A középkorban pedig számtalan embert égettek meg a vámpírság vádjával. Az állandó rettegés, félelem olyan tárházát hozta létre a gonosz démonok elleni küzdelemnek, illetve azok felkutatásának, hogy akár egy egész könyvet meg lehetne töltei vele.

Hogyan lehet megelőzni, hogy egy ember élőholttá változzon, és hogyan bukkanhatunk rá egy vámpír sírjára? Az egyik legdrasztikusabb módszerek közé tartozik az ún. karót a szívbe eljárás. A karó tölgy- vagy rózsafából készült.

Ezen kívül még elterjedt volt a lefejezés is. Egyes helyeken a vámpírjelölt szájába viaszt öntöttek, fokhagymát tömtek, szemére ezüstpénzt helyeztek. A kereszt, valamint a szenteltvíz is védelmet nyújtott a vámpírok ellen.

Nemrég páratlan temetkezést fedeztek fel a régészek Velencében: az egykor élt személy szájába téglát tettek, hogy a vámpírnak hitt nő ne falatozhasson a többi vámpírból.

Ha mindezek ellenére megtörtént a baj, és az illető vámpírként tért vissza, akkor meg kellett találni a gonosz forrását. A nyitott koporsó és a szétszórt föld biztos nyomra utalt. Ha pedig egy háziállat átugrott egy sírt, abban biztosan vámpír feküdt. Az ártatlanságnak és tisztaságnak is szerepe volt a gonosz felderítésében: egy ifjú, szűz leányt meztelenül fehér lóra ültettek, és ahol az állat megtorpant, ott volt a vámpír nyughelye.

Egy régészcsoport tagjai egy nő csontvázára találtak egy kis csehországi faluban, Krumlovban. A temetésre a vámpír rítusok szerint került sor: a csontváz fejét leválasztották és a lábcsontok közé helyezték, mellkasát valamilyen fa eszközzel átdöfték. A csontváz erdetét sohasem nyomozták. Vajon annak a titkos hercegnőnek a teste, akit vámpírnak tartottak a XVIII. században?

A ‘vámpírhercegnő’, aki Drakula alakjának is mintául szolgált, azért, hogy fia szülessen, farkasokat tartott és a tejüket itta. Emellett egyébként valószínűleg rákban halt meg, de halála után a hagyományos bécsi kripta helyett visszavitték Csehországba, miután felboncolták. Története mindmáig fennmardt, azonban valódi kiléte örök rejtély ...

Az 1450-es évek végétől Európa-szerte elterjedtek a német-szász elbeszélések Vlad Tepes tetteiről. A Drakulának nevezett uralkodó szájhagyomány útján és írásos formában vált hírhetté. Mindezek szerint több tízezer embert húzatott karóba, illetve megöletett. A szegényekkel még kevésbé volt megértő. Neve is kegyetlenségről, hidegvérről tanúskodik: Vlad Tepes, azaz ‘Karóbahúzó Vlad’.

Legendájuk évszázadokon át fennmarad, mert mindig akad olyan ember, aki egy kicsikét is hisz létezésükben.

A legendás vámpírok gyakran hasonló jellegzetességekkel bírnak, mint az irodalmi művek vámpírjai, ugyanakkor néha gyökeresen ellentmondanak egymásnak. Ráadásul a nyugati tudomány megpróbálja egy helyre sorolni ezeket a különböző kultúrákból származó jelenségeket.Tudósok tisztában vannak vele, hogy vámpírlegendák már azelőtt is léteztek, hogy a XVII. században leírták őket, de nehéz meghatározni, mikortól is indultak útjukra.