Dr. Bassola Bálint

Dr. Csépai Balázs

Dr. Juhász Dorina

Dr. Remetei Filep Zsuzsanna

A versenyjog aktuális kérdései

Szerkesztette: Dr. Tóth Tihamér

Dr. Sükösd Péter

Dr. Szatmáry István

Dr. Szilágyi Pál Béla

Dr. Tóth András

2

Szerzők Dr. Bassola Bálint Dr. Csépai Balázs Dr. Juhász Dorina

Dr. Remetei Filep Zsuzsanna Dr. Sükösd Péter

Dr. Szatmáry István Dr. Szilágyi Pál Béla

Dr. Tóth András

Kézirat lezárva: 2005. szeptember 29.

© Dr. Bassola Bálint, Dr. Csépai Balázs, Dr. Juhász Dorina, Dr. Remetei Filep Zsuzsanna, Dr. Sükösd Péter, Dr. Szatmáry István,

Dr. Szilágyi Pál Béla, Dr. Tóth András

A kiadvány szerzői jogvédelem alatt áll! A kiadványban található tanulmányok teljes vagy részleges felhasználása vagy átdolgozása

bármilyen formában a szerzők írásbeli engedélye nélkül tilos. A kiadvány egészének átdolgozása, feldolgozása, lefordítása

illetve bármilyen egyéb felhasználása (beleértve az elektronikus úton történő felhasználást is) a szerzők, a szerkesztő és a kiadó

előzetes írásbeli engedélyéhez kötött.

ISBN 963 460 961 9

A kiadásért felel: dr. Szilágyi Pál Béla, H-1056 Budapest, Irányi u. 8. V. em. 9.

3

A versenyjog aktuális kérdései

Szerkesztette: Dr. Tóth Tihamér

A kiadvány támogatói:

Dental Pannonia Rt.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar

Doktori Iskolája

Gazdasági Versenyhivatal

2005

Budapest

4

Tartalomjegyzék

A Szerkesztő előszava......................................................................................5 Szerzők önéletrajzai .........................................................................................7 Bassola Bálint: A polgári jog és a versenyjog találkozása az általános szerződési feltételek területén – kapcsolódások és elhatárolások ..................11 Csépai Balázs – Szatmáry István: A magánjogi jogérvényesítés lehetőségei a versenyjogba ütköző magatartásokhoz kapcsolódóan....................................36

Juhász Dorina: A versenykorlátozó megállapodások tilalmába ütköző egységes és komplex jogsértések ...................................................................67 Remetei Filep Zsuzsanna: Adózás és állami támogatás.................................98 Sükösd Péter: A globalizáció hatása az extraterritorialitás szemléletének kialakulására az EK és az USA versenyjogában..........................................147 Dr. Szilágyi Pál Béla: A Meghallgatási Tisztviselő szerepe a versenyjogi eljárásokban..................................................................................................174 Dr. Tóth András: A hozzáférési kötelezettség versenyjogi és szabályozási alkalmazása a távközlésben..........................................................................200

5

A Szerkesztő előszava

E kötetet kezébe vevő Olvasó abban a szerencsés helyzetben van, hogy egy

méltánytalanul elhanyagolt jogterület aktuális kérdéseibe nyerhet betekintést.

Modern értelemben vett versenyjog, antitröszt jog 1991-től létezik Magyarországon,

de úgy tűnik, ennél több idő kell ahhoz, hogy e téma egyes kérdéseit boncolgató,

magyar nyelvű, színvonalas jogi tanulmányok gyakrabban kerüljenek kiadásra.

E kötet szerzői mind lelkes, a versenyjog tanulmányozásában és gyakorlati

alkalmazásában nemcsak szakmai kihívást, hanem örömet is lelő fiatal jogászok,

akik nagy részben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytatnak PhD

tanulmányokat. A kötetbe foglalt tanulmányok a versenyjog szinte valamennyi

jelentősebb aspektusát érintik, helyenként fontos kapcsolódási pontokat felmutatva

más jogágakkal, mint pl. a polgári joggal, a polgári eljárásjoggal, az állami

támogatásokkal, vagy a hírközlés szabályozásával.

Az anyagi jog területéről betekintést nyerhet a kedves Olvasó a Magyarországon is

mind gyakrabban leleplezésre kerülő, hosszú évekig virágzó, komplex

magatartásokat magukban foglaló kartellek világába. Egy másik tanulmány a

gazdasági erőfölény tematikájába illeszkedve a hírközlési piacon is releváns hálózati

hozzáférés engedélyezésének kérdését veszi górcső alá. Az eljárásjogi kérdések iránt

érdeklődők is találnak kedvükre való olvasmányt: terítékre kerül a területen kívüli

jogalkalmazás, és az EU Bizottság előtt folyó verseny eljárásokban garanciális

szerepet vivő meghallgatási tisztviselők helyzetének bemutatása. Az életünk sok

területén mind gyakrabban alkalmazott általános szerződési feltételek iránt

érdeklődők is haszonnal lapozhatják e kötetet. Az EU csatlakozás új horizonttal

gazdagította a versenyjog területét. Mint azt két tanulmány is szépen példázza, most

már versenyjogi címszó alatt kell vizsgálnunk az állami támogatásokat, másrészt a

6

közvetlenül hatályos versenyjogi rendelkezések bíróság előtti érvényesítése is

újszerű Magyarországon.

Haszonnal forgathatják e kötetet az egyetemeken magyar vagy EU versenyjogi

tanulmányokat folytató nappali vagy posztgraduális hallgatók, a versenyjog iránt

érdeklődő jogi és gazdasági szakértők.

E tanulmányok leírásáért és közreadásáért köszönet illeti a Szerzőket és a Kiadót.

Külön elismerés illeti Juhász Dorinát és Szilágyi Pált, akik megálmodták e kötetet és

lankadatlanul végezték a szervezéssel járó fáradságos munkát.

Tóth Tihamér

PPKE/JÁK adjunktus

a Versenytanács elnöke

7

Szerzők önéletrajzai

Dr. Bassola Bálint diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam - és

Jogtudományi Karán szerezte. A 2000-2001. tanévben az Universität Regensburg-

on, a 2001-2002. tanévben a strasbourgi Université Robert Schuman-on folytatott

tanulmányokat. 1999-ben és 2002-ben Köztársasági Ösztöndíjban részesült. Több

nemzetközi perbeszédversenyen vett részt (Madrid, Bécs, Hága), 2003-ban pedig

„Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák

kérdésköre - A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi

elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében” c. tanulmányával 1. díjat nyert a

Külügyminiszter és az Országgyűlés elnöke által kiírt országos esszé-pályázaton.

Master of Law (LL.M.) fokozatát a College of Europe-ban (Bruges) szerezte.

Jelenleg a Gazdasági Versenyhivatal jogásza és az Eötvös Loránd

Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Magánjogi és Európai

Gazdasági Jogi Tanszék doktorandusza.

Dr. Csépai Balázs a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi

Karának levelezős doktorandusza, emellett a Versenyjogi Tanszéken végez

rendszeres oktatási tevékenységet, mint megbízott előadó. A Gazdasági

Versenyhivatal Nemzetközi Irodájának munkatársa 2000 augusztusától. 2002-ben

egy évig Párizsban az OECD versenyügyi részlegének munkatársaként dolgozott. A

szerzőnek számos publikációja jelent meg magyar és nemzetközi folyóiratokban.

Dr. Juhász Dorina 2004-ben szerzett summa cum laude minősítésű diplomát a

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. Az egyetemi

évek alatt jogi gyakornokként dolgozott az OTP Bank Rt. Jogi Főosztályán, majd

2004 januárjától a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa mellett. 2004 júniusa

óta vizsgálóként dolgozik a Gazdasági Versenyhivatal Ipari és Élelmiszergazdasági

Irodáján. 2004 szeptembere óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és

Államtudományi Doktori Iskolájának levelező tagozatos doktorandusza valamint

hallgatója a Deák Ferenc Továbbképző Intézet angol nyelvű európajogi szakjogász

8

kurzusának. 2005 márciusában jelent meg publikációja az Európai Jogakadémia

Európai Jog című folyóiratában „A versenyügyekben összehívott tanácsadó

bizottságok működése és jelentősége az Európai Bizottság döntéshozatalában”

címmel.

Dr. Remetei Filep Zsuzsanna jogász. Diplomáját a Pázmány Péter Katolikus

Egyetem Jog- és Államtudományi Karán 2000 júniusában szerezte. 2001 telén New

Yorkban az ENSZ-nél volt gyakornok. 2001. tavaszától a Pénzügyminisztérium EU

Integrációs Titkárság, Támogatásokat Vizsgáló Irodájánál dolgozik, jelenleg

osztályvezetőként. Az egyetemi diploma megszerzését követően a University of

London, King’s College szervezésében egy éves EU versenyjogi tanulmányokat

folytatott Prof. Richard Whish vezetése alatt, posztgraduális diplomát 2002

májusában szerzett. 2002-ben elvégezte a harmadik trimesztert a Strasbourgi

Egyetem Nemzetközi Jogösszehasonlító Karán. A Pázmány Péter Katolikus

Egyetem Doktori Iskolájában 2001. óta hallgató. Kutatási területe a versenyjog

területéhez tartozó állami támogatások kérdésköre. Témavezetője dr. Tóth Tihamér,

a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának elnöke. Eddig számos publikációja

jelent meg az állami támogatások témakörében.

Dr. Sükösd Péter doktorandusz a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi

Karának Nemzetközi- és Európajogi Tanszékén.

A szerző egyetemi évei alatt egy évet a Warwicki Egyetem Jogi Karán hallgatott

európai-, nemzetközi-, üzleti- és versenyjogi kurzusokat. Ezt követően Dániában,

Helsingoerben folytatott nemzetközi politikatudománnyal kapcsolatos

tanulmányokat, majd Spanyolországban, Castellonban nemzetközi közjoggal

kapcsolatos képzésen vett részt a Bancaja International Center for Peace and

Development intézményében.

A szerző a Gazdasági Versenyhivatal Ipari és Élelmiszergazdasági Irodáján dolgozik

vizsgálóként 2003. szeptembere óta.

9

2005. márciusában a Pécsi Tudományegyetem Állam– és Jogtudományi Karának

tanulmánygyűjteményben jelent meg publikációja a versenyjogi együttműködési

megállapodásokkal kapcsolatban.

Dr. Szatmáry István a Miskolci Egyetem doktorandusz hallgatója, ügyvéd, a DLA

nemzetközi ügyvédi iroda munkatársa. Oktatási tevékenységet folytat a Pázmány

Péter Katolikus Egyetem Kereskedelmi Jogi Tanszékén, mint tanársegéd, illetve a

Deák Ferenc Jogi Továbbképző Intézetben, mint előadó.

Dr. Szilágyi Pál Béla a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi

Karának állami ösztöndíjas doktorandusza, továbbá részt vesz a University of

Cambridge két éves magyarországi képzésén. A szerző részt vett a European

University Institute nyári egyetemén, továbbá a Nagy és Trócsányi és a belgiumi

Landwell (Bogaert&Vandemeulebroeke, ma Lawfort) ügyvédi irodákban szerzett

gyakorlati tapasztalatokat az egyetemi évek alatt. 2005-ben az Országos

Tudományos Diákköri Konferencián 2. helyezést ért el a kereskedelmi jogi

szekcióban. A szerző a Gazdasági Versenyhivatalban a Versenytanács mellett

gyakornoki illetve tudományos tevékenységet végez 2004. decembere óta, továbbá a

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudomány Karán versenyjogi és

európai jogi szemináriumokat tart.. 2004. novemberében a Magyar Jogban jelent

meg publikácója társzerzőként az üzleti titok jogalkalmazási gyakorlatával

kapcsolatosan.

Dr. Tóth András 1979-ben született, 1997-ben végzett a győri Bencés

Gimnáziumban, 2002-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Katolikus

Egyetem Jog-és Államtudományi Karán. 2001-ben és 2004-ben a Faludi Ferenc

Akadémia ösztöndíjasaként vendégkutató a Westfälische Wilhelms Universität-en,

Münsterben. 2002-ben kari TDK I., 2003-ban OTDK III. helyezést ért el. 2002

szeptembere óta a Gazdasági Versenyhivatal Infokommunikációs Irodájának

munkatársa, és a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Doktori

Iskolájának, hallgatója. 2002 ősze óta oktatja az Infokommunikációs szektor

10

versenyjogi vonatkozásai c. spec. kollégiumot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Jog-és Államtudományi Kar Környezet- és Versenyjogi Tanszékén. 2003

szeptembere óta a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézet

Infokommunikációs Jogi Centrumának munkatársa, 2004-től az Infokommunikáció

és Jog c. tudományos lap szerkesztőbizottságának tagja. 2004. májusától a Jezsuita

Intézmények Diákjai Egyesületének főtitkára. Számos a témában megjelent

publikációval rendelkezik.

11

Bassola Bálint1: A polgári jog és a versenyjog találkozása az általános

szerződési feltételek területén – kapcsolódások és elhatárolások

Bevezetés

A verseny jellegzetességeivel rendelkező piacon a jogalanyok eldönthetik,

hogy – vagyoni viszonyaik rendezése céljából – egymással szerződéses

kapcsolatba lépjenek-e, s ha igen, akkor azt milyen tartalommal töltsék fel.

Jogviszonyaikra tehát alapvetően a diszpozitivitás jellemző, s ebben korlátot

csak a jogszabályok jelentenek. Azokban a szerződéses kapcsolatokban,

melyekben visszatérően alkalmaznak ugyanolyan vagy hasonló klauzulákat,

megjelenik a szerződések szabványosításának igénye, s így ezekben a

kontraktuális viszonyokban – idő- és költségmegtakarítástól vezérelve –

gyakran alkalmaznak általános szerződési feltételeket (a továbbiakban:

ÁSZF). Az ÁSZF-ek két jogágban, a polgári jogban2 és a versenyjogban is

relevanciával bírnak. Tanulmányom célja ebből kiindulva:

A) egyrészt a polgári jog és a versenyjog sajátos megközelítésének

elemzése az ÁSZF-ek területén;

B) másrészt annak vizsgálata, hogy melyek azok a versenyjogilag (is)

releváns jogviszonyok, amelyekben az ÁSZF, mint a polgári jogban

kodifikált jogintézmény szerepet kap;

1 A szerző köszönetet mond Richard WHISH-nek (King’s College London), Paolisa NEBBIA-nak (St. Hilda’s College, University of Oxford) továbbá Diana MACDOWELL-nek (Office of Fair Trading, London) az inspirációért, valamint BASSOLA Kingának a tanulmány megírása során nyújtott segítségéért. A cikkben kifejtettek a szerző egyéni véleményét tükrözik. 2 Az általános szerződési feltételek polgári jogi relevanciáját tárgyaló részek a szerzőnek egy, a közelmúltban megjelent tanulmányán alapulnak. Ld. BASSOLA B., Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák kérdésköre – A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi

12

C) harmadrészt pedig annak megfontolása, hogy egy alapvetően kógens

szabályokon nyugvó jogág, a versenyjog felhasználhatja-e, s ha igen,

miként a diszpozitív tónusú polgári jog ÁSZF-ekre vonatkozó3

jogintézményeit. Konkrétan: az ÁSZF-ek polgári jogi szabályozására

mennyiben támaszkodhat a versenyjogi jogalkalmazó – a Gazdasági

Versenyhivatal ill. a bíróság – egy konkrét ügy kapcsán?

I. Az ÁSZF-ek jelentősége és szerepe a gazdasági életben

Kezdetben a szerződések szabványosításának – s ennek révén az erőforrások

racionalizálásának – igényét a gazdasági életben létrejövő, nagy számú,

hasonló típusú szerződéses kapcsolat váltotta ki, hiszen egy vállalkozónak

számos partnerrel volt quasi ugyanolyan szerződéses viszonya.4 A

termelés/előállítás és a technika – s így ezek következtében a gazdasági

kapcsolatok – fejlődésével tehát szükségessé vált a kötelmi viszonyok

fokozatos ésszerűsítése is, mely abban nyilvánult meg, hogy a hasonló típusú

szerződéses kapcsolatokat egyen-szerződésekbe (más néven

blankettaszerződés v. szabványszerződés v. ÁSZF-eket tartalmazó

szerződés)5 öntötték. Ezekben a kontraktuális viszonyokban az egyik fél

irányelv fényében, in: Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. SZABÓ G., Országgyűlés Hivatala, 2004., 240-292. old. 3 Mindenesetre megjegyzendő, hogy a Polgári Törvénykönyv ÁSZF-ekre vonatkozó szabályai a Ptk.-nak tulajdonképpen testidegen rendelkezései, hiszen míg azokra elsősorban a kógencia jellemző, addig a Ptk. alapvetően diszpozitív jellegű. 4 Ez kezdetben a következő kötelmi kapcsolatoknál jelenik meg: munkaszerződés, biztosítási szerződés, fuvarozás és közszolgáltatások. 5 A francia jog az általános szerződési feltételeket („conditions générales”) tartalmazó szerződést nevezi „contrat d’adhésion”-nak, szemben a konszenszuális típusú „contrat de gré à gré”-vel. Ld. TOULET, V., Droit civil (Les obligations, responsabilité civile), l’Imprémerie Barnéoud, Paris, 2000, 32–33. old.; ld. ezenkívül LARROUMET, Ch., Droit civil, Tome 3, (Les obligations, le contrat), 4e éd., Economica, Paris, 233. skk. old.; ld. továbbá STARCK, B. / ROLAND, H. / BOYER, L., Droit civil, Les obligations, les contrats, édition Litec, 6e éd., Paris, 52. skk. old.; ld. továbbá BÉNABET, A., Droit civil, Les obligations, Montchrestien, 8e éd., Paris, 115. skk. old. Az angol jog terminus technicusa

13

diktál (pontosabban a piaci körülményeknek megfelelően kikalkulálja az árat

és a feltételeket), amelyre a másik félnek – a vásárlónak, az üzleti partnernek

– kétféle válasza lehet: vagy elfogadja ezeket a szerződési feltételeket vagy

nem szerződik („take it or leave it!”). A tömegtermelés elterjedése azt

eredményezi tehát, hogy a gazdasági szereplők szerződéses kapcsolataikat

mindinkább kivonják a jogszabályi rendelkezések alól, s egy ettől quasi

független, saját normákkal „körülbástyázott” rendszert hoznak létre: a német

szakirodalom az 1930-as években ezt nevezte el – rendkívül találóan –

selbstgeschaffenes Recht der Wirtschaftnak.6

Az ÁSZF-eket tartalmazó szerződések ma már elengedhetetlen szereplői a

mindennapi életnek7; előnyei közül a következőket érdemes kiemelni:

költségek racionalizálása, időmegtakarítás, bizonytalanság csökkentése és

„standard terms” (ennek elemzéséhez ld. WILLETT, C., The Directive on Unfair Terms in Consumer Contracts and its implementation in the United Kingdom, in: European Review of Private Law, Vol. 5. n.1, 229. skk. old.; ld. továbbá LOWE, R. / WOODROFFE, G., Consumer Law and Practice, 1999, 5th ed., Sweet and Maxwell, London, 115. skk. old. A német jog az „allgemeine Geschäftsbedingungen”, tehát általános üzleti feltételek kifejezést használja (Az 1976-ban elfogadaott, majd 1977-ben hatályba lépett, az általános szerződési feltételeket szabályozó német törvény (Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen) magyarázatát ld. HEINRICHS, H., Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen, in: Palandt, Bürgerliches Gesetzbuch, 1987, München, 46. Aufl., C.H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, 2336 skk. old.; ld. továbbá Löwe/Graf von Westphalen/Trinker kifejezetten erre a törvényre vonatkozó, rendkívül átfogó kommentárját (LÖWE, W. / GRAF VON WESTPHALEN, F. / TRINKER, R., Kommentar zum Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen, 1977, Heidelberg). Gazdag németnyelvű bibliográfiát tartalmaz az ÁSZF kérdésköréhez BROX, H., Allgemeines Schuldrecht, 26. neubearb. Aufl., CH. Beck Verlag, München, 1999., 27–35. old.; ld. továbbá CAPELLE, K-H. / CANARIS, C-W., Handelsrecht, 21. überarb. u. stark erw. Aufl., CH. Beck Verlag, München, 1999., 269–272. old.; ld. ezenkívül KALLWAS, W., Privatrecht, 13.Aufl., Verlag U.Thiemonds, Köln, 1989., 65–66. old.; REICH, N., The implementation of Directive 93/13/EEC on unfair terms in consumer contracts, in: European Review of Private Law, Vol. 5. n.1, 165–172. old.; MEDICUS, D., Bürgerliches Recht, 18. neubearb. Aufl., CH. Beck Verlag, München, 1999., 43–50. old. 6 Ld. LÖWE, W. / GRAF VON WESTPHALEN, F. / TRINKER, R., Kommentar zum Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen, 1977, Heidelberg, 15. old., ld. ezenkívül GROßMANN, H. / DOERTH, J., Selbstgeschaffenes Recht der Wirtschaft und staatliches Recht, Freiburg, 1933., 11. skk. old.

14

rizikó kiküszöbölése. Ezek révén az ÁSZF-ek a hatékonyság növelésének, s

ily módon a versenyképesség javításának eszközét képezik. Úgy tűnhet, hogy

ezek az előnyök csak az ÁSZF-et készítő oldalán jelentkeznek, azonban ha a

gazdálkodó szervezetnél ezáltal költségcsökkenés következik be, akkor az az

árra is csökkentő hatással lesz8, ami pedig már a fogyasztó oldalán (is)

kedvező.

Itt érdemes kitérni arra is, hogy az ÁSZF-eket rendszerint az

„átlagfogyasztó” számára egyáltalán nem vagy csak nehezen érthető

szaknyelvi formában fogalmazzák meg. Elvileg egy, a mindennapi életben

előforduló szerződést egy nem jogvégzett személynek is értenie kellene.9 A

jogbiztonság követelménye miatt viszont elengedhetetlen a precíz és jogilag

egyértelmű terminus technicusok használata.

II. Az általános szerződési feltételek megközelítése a polgári jogban és a

versenyjogban

1. Alkalmazandó joganyag

Amikor az ÁSZF-ek kodifikálásának mikéntje a hetvenes évek

második felében felmerült, a magyar jogalkotó a Polgári Törvénykönyvbe

(Ptk. 209. §) illesztés mellett döntött.10 Az ÁSZF-eknek a magánjogban

ekként való szabályozása 1977-ben – ha figyelembe vesszük, hogy egyes

7 Ld. szerződések, melyeket gyakorlatilag mindenki megköt: biztosítási, banki, közműszolgáltatási, távközlési, stb. szerződések általános szerződési feltételei. 8 Ez a feltételezés természetesen csak versenyhelyzet esetén állja meg a helyét. Egy monopólium ugyanis rendelkezik annyi piaci erővel (market power), hogy hatékonysága javításából adódó többletet ne kelljen továbbítania a fogyasztók felé. 9 Ennek problémájára a Gazdasági Versenyhivatal 2003. ill. 2004. évre vonatkozó országgyűlési beszámolója is felhívja a figyelmet. 10 Ld. 1977. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyv módosításáról.

15

nyugati államok is ekkor tettek hasonló lépéseket – nemcsak a keleti blokk

országai között volt úttörő, hanem még a fejlett piacgazdaságokhoz

viszonyítva is modernnek számított. Igaz, el kell ismerni, hogy a magyar

kodifikáció a nyugatiakhoz képest szűkebb maradt, így például a törvényben

sem az ÁSZF definíciójának, sem a jogi személy oldalán fennálló

„indokolatlan egyoldalú előny” fogalmának a meghatározására nem került

sor. A szabályozás alapvetően nem fogyasztóvédelmi indíttatású volt, hanem

a gazdaságilag „gyengébb fél” számára kívánt védőpajzsot nyújtani; ez a

gyengébb fél adott esetben tehát egy gazdálkodó szervezet is lehetett. Az

általános szerződési feltételek jogi megközelítésének következő stációját a

Legfelsőbb Bíróság GK 37. sz. kollégiumi állásfoglalása jelentette.11 Az

ÁSZF-ekre vonatkozó szabályozás újabb állomását jelentette a Ptk.-t

módosító 1997. évi CXLIX. törvény,12 amely az „egyes szerződési szabályok,

különösen az általános szerződési feltételekre vonatkozó szabályozás korsze-

rűsítése érdekében, figyelemmel a fogyasztóvédelmi szempontokra”13

született. Jelenleg az általános szerződési feltételek polgári jogi

11 Ld. BH 1983/5., 371. old. Egymás mellé téve az 1977-es Ptk.-módosítás által született ÁSZF-ekre vonatkozó rendelkezéseket és a GK. 37-et, megállapítható, hogy míg a Ptk. az ÁSZF-eket tartalmi szempontból közelítette meg, addig a GK. 37. kizárólag azzal foglalkozott, hogy az általános szerződési feltételek miként válhatnak a szerződés részévé. Ehhez ld. bővebben BASSOLA, B., Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák kérdésköre – A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében, in: Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. SZABÓ G., Országgyűlés Hivatala, 2004., 253. old. 12 Lásd 1997. évi CXLIX. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról. Ehhez kapcsolódik a későbbiekben tárgyalandó 18/1999. (II.5.) Kormányrendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről, továbbá a Ptké. módosítása is. 13 Lásd 1997. évi CXLIX. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról, Preambulum. Ezen törvény iktatta be a Ptk.-ba a 209/A–209/D. §-okat – központi elemmé téve a tisztességtelen szerződési kikötést –, s egészítette ki az ÁSZF-ekre tekintettel a Ptk.-nak a szerződés megkötésére vonatkozó szabályait (lásd Ptk. 205–207. §).

16

szabályozásának gerincét a Ptk. – és emellett a Ptké.14 – egyes rendelkezései

adják; ezenkívül a Ptk.-t 1997-ben módosító törvény15 felhatalmazta a

kormányt, egy, a Ptk.-t kiegészítő, technikai jellegű rendelet megalkotására.

Így született a 18/1999. (II. 5.) sz. Kormányrendelet a fogyasztóval kötött

szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről (a továbbiakban:

Kormányrendelet).

A versenyjog elsődleges jogforrása a Versenytörvény16, valamint az EK-

Szerződés versenyjogilag releváns rendelkezései, de – mint azt alább az

ÁSZF definíciója kapcsán említem ill. amint azt később bemutatom – a

versenytanácsi és bírósági gyakorlat más jogágakban – így a polgári jogban –

kimunkált jogintézményekre is támaszkodhat.

Röviddel a rendszerváltozás után megalkotott, a tisztességtelen piaci

magatartás tilalmáról szóló törvény17 a gazdasági erőfölénnyel való

visszaélés egyik eseteként nevesíti a szerződéses kapcsolatokban – ideértve

az általános szerződési feltételek alkalmazásának esetét is – indokolatlan,

egyoldalú előny kikötését vagy hátrányos feltételek elfogadásának

kikényszerítését.18 Az elmúlt években ezt a passzust a jogalkotó némileg

kiegészítette, azonban a rendelkezés alapszerkezete ma is hatályos.19

Ezenkívül – tekintettel arra, hogy az EU csatlakozással a közösségi

jog a magyar jog részévé vált – egyik jogág esetében sem hagyható

14 Többször módosított 1960. évi 11. törvényerejű rendelet a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról. 15 1997. évi CXLIX. tv. a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról, 11. § (4) bekezdés. 16 A jelenleg hatályos versenytörvény az 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról (a továbbiakban: Tpvt.), mely az 1990. évi LXXXVI. a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényt váltotta fel. 17 Ld. 1990. évi LXXXVI. törvény a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról. 18 Idem, 20. § (a) pont. 19 Ld. Tpvt. 21. § (a) pont.

17

figyelmen kívül a közösségi joganyag (acquis communautaire), mely

nemcsak írott jogszabályokat jelent, hanem a Luxemburgban székelő Európai

Bíróság, valamint az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlatát is. A közösségi

jog magyar jogban való létezése azt jelenti, hogy a hazai bíróságok ill.

közigazgatási hatóságok előtt bárki – a vállalkozások és a magánszemélyek is

– hivatkozhatnak az uniós jogra, ugyanúgy mint a magyar jogszabályokra; a

bíróságok és a hatóságok pedig kötelesek alkalmazni azt.20 Nyomban

felmerül a kérdés, hogy a polgári jog szempontjából milyen relevanciával bír

a közösségi joganyag, hiszen az uniós országok polgári jogi szabályozásai –

bármennyi hasonlóságot is mutatnak egymással az egyes jogintézmények21 –

jelenleg a tagállamok kompetenciájába tartoznak. Ne felejtsük azonban el,

hogy az ÁSZF-re vonatkozó magyar rendelkezések jelentős részét egy

európai uniós irányelvből22 fakadó kötelezettség teljesítése során illesztette a

Ptk.-ba a hazai jogalkotó. Ily módon tehát a magyar bírónak akkor, amikor az

ÁSZF-et szabályozó magyar rendelkezéseket alkalmazza, figyelembe kell

vennie az imént említett uniós irányelvet is. A nemzeti bírónak ugyanis az

Európai Bíróság joggyakorlata által előírt kötelezettsége, hogy az irányelv

szövegének és céljának fényében értelmezze és alkalmazza a belső jogot.23

20 Ld. Európai Bíróság ítélete 106/77 Amministrazione delle finanze dello Stato / Simmenthal [1978] ECR 629 21 Ezeket a hasonlóságokat, valamint azt, hogy a tagállamok túlnyomó többségének szerződési joga hasonló koncepciókon és jogelveken nyugszik, kutatja – többek között – az ún. Lando-Bizottság, továbbá a Rómában székelő Institut International Pour l’Unification du Droit Privé (UNIDROIT) is. 22 Tanács 93/13/EGK irányelve a fogyasztókkal kötött szerződésekben tisztességtelennek minősülő feltételekről (Directive du 93/13/CEE du Conseil du 5 avril 1993, concernant les clauses abusives dans les contrats conclus avec les consommateurs; Richtlinie 93/13/EWG vom 5. April 1993 über mißbräuchliche Klauseln in Verbraucherverträgen; Council Directive 93/13/EEC of 5 April 1993 on unfair terms in consumer contracts). A továbbiakban: Irányelv. 23 Ld. Európai Bíróság ítélete 14/83 Von Colson and Kamann / Land Nordrhein-Westfalen [1984] ECR 1891; ld. továbbá Európai Bíróság ítélete 79/73 Harz / Deutsche Tradax [1984] ECR 1921.

18

2. Az ÁSZF-ek meghatározása a hatályos polgári jogban és a

versenyjogban

Egy szerződéses kikötés a Ptk. 209/C. § alapján akkor minősül ÁSZF-nek,

amennyiben két együttes követelménynek megfelel:

– teljesül az egyik kritérium, ha azt az egyik fél előre és egyoldalúan

határozta meg, mégpedig úgy, hogy annak megalkotásában a

másik nem működhetett közre;24

– a másik kritérium az ilyen típusú szerződés előfordulásának

gyakoriságára utal: a kidolgozó e feltételt „több szerződés megkötése

céljából”25 munkálta ki.26

Mivel a hatályos versenytörvény nem határozza meg az általános szerződési

feltétel fogalmát, ezért a jogalkalmazó a Tpvt. 21. § (a) pontja alkalmazásánál

a Ptk. 209/C. §-ban foglalt definícióra támaszkodik.27

A Tpvt. 11. § szempontjából szintén jelentősége lehet az ÁSZF-eknek: a

versenytársak megállapodhatnak egymással, hogy ÁSZF-jeik egyeztetése

által korlátozzák a maguk közötti versenyt. Sőt, vállalkozások szakmai

szövetsége is adhat olyan – akár kötelező jellegű – iránymutatást tagjai

számára, melyben meghatározott ÁSZF-ek használatát rendelik el, s amely

tevékenység ily módon a versenytörvénybe ütközőnek minősülhet.

24 Ld. Ptk. 209/C. §. 25 Uo. 26 Az általános szerződési feltétel törvényi meghatározásának kritikáját ld. VÉKÁS L., Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog, in: uő. (szerk.), Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban, KJK-Kerszöv, Budapest, 2001, 44-45. old. 27 Ld. Vj-126/2000 UPC Magyarország Kft.

19

3. A szerződési szabadság korlátozása.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata28 szerint a szerződési szabadság ugyan a

piacgazdaság lényegi eleme és a jogállamiság része, azonban nem

alkotmányos alapjog, tehát – akár törvényi szintnél alacsonyabb

jogszabályban is – korlátozható; ennek alkotmányosságát esetenként az

Alkotmánybíróság vizsgálja. Mind a Ptk. ÁSZF-ekre vonatkozó

rendelkezései, mind a Tpvt. vonatkozó passzusai (Tpvt. 11. §, 21. §) a

szerződési szabadság korlátozását jelentik. A feleknek ugyanis azokban a

jogviszonyokban, melyek a fenti szabályok hatálya alá esnek, bizonyos –

alább tárgyalt – kötöttségeket kell elviselniük szerződésük tartalmának

meghatározásánál. Ily módon tehát nem köthető jogszerűen olyan szerződés,

amely tisztességtelen ÁSZF-et tartalmaz, vagy amely versenykorlátozó célú

vagy hatású, s ugyanígy egy erőfölényben lévő vállalkozás sem használhat

olyan blankettaszerződést, mely révén visszaélhet erőfölényével.

4. A rendelkezések alkalmazásának célja.

A Ptk. általános szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezései alapvetően

két piaci kudarc (market failure) korrigálására adhatnak választ. Egyrészt az

ÁSZF-eket tartalmazó szerződéssel szemesülő személynek úgysincs ideje

áttanulmányozni az összes ÁSZF-et, melyet a szerződéskötéskor már készen

kap; másrészt még ha ezt meg is tenné, valószínűleg akkor sem lenne abban

az alkupozícióban, hogy vitathassa az ÁSZF-eket. A Ptk. ÁSZF-ekre

vonatkozó szabályai ezen hátrányok kiküszöbölésére szolgálhatnak eszközül.

28 Ld. az Alkotmánybíróság következő határozatait: 13/1990. (VI. 18.) AB hat.; 32/1991. (VI. 6.) AB hat.; 6/1999. (IV. 21.) AB hat.; 43/1991. (VII. 12.) AB hat.

20

A versenyjog alkalmazásának célja – a verseny intézményének védelmén29,

továbbá a hatékonyság (efficiency) növelésén túl – a fogyasztói és a

társadalmi jólét (consumer and social welfare) szintjének emelése, s ezen

belül a fogyasztók választási lehetőségeinek bővítése. Ez utóbbi szempontból

a két jogterület hasonló célt szolgál, ám míg a Ptk. szabályai azt segítik elő,

hogy a fogyasztó megfelelően választhasson az elérhető lehetőségek közül

(pl.: a szabványklauzulákat kidolgozó fél figyelemfelhívási kötelezettsége,

amennyiben az ÁSZF a szokásos szerződési gyakorlattól eltér), addig a

versenyjog azt kívánja elősegíteni, hogy egyáltalán legyenek különféle

lehetőségek, melyek közül a fogyasztó választhat (pl.: a versenytársak ne

hangolják össze az ÁSZF-eiket, kizárva ezzel a köztük zajló versenyt). Egy

olyan piacon pedig, ahol egy vállalat gazdasági erőfölényes helyzetben van, a

versenyjogi jogalkalmazás célja annak biztosítása, hogy ez a vállalkozás ne

élhessen vissza erőfölényével. Ilyen értelemben tehát a versenyjog a

fogyasztón kívüli körülményekre kíván hatni, s a fogyasztók védelmét ill. a

fogyasztói jólétet tulajdonképpen közvetett eszközökkel – így a vállalkozások

ösztönzésével a költségek csökkentésére, az innovációra, stb. – míg a Ptk.

ÁSZF-ekre vonatkozó szabályai magából a fogyasztóból kiinduló választást

kívánja védelembe venni (az ÁSZF-ek legyenek közérthetőek, hogy a

fogyasztó eldönthesse, hogy kivel köt szerződést, stb.). Az ÁSZF-eket

korlátok közé szorító polgári jogi rendelkezések ily módon közvetlenebbül

valósítják meg a fogyasztóvédelmet. Mindenesetre megjegyzendő, hogy azok

a versenytanácsi határozatok, amelyek ÁSZF-ek versenyjogi rendelkezésekbe

ütközését állapították meg, tulajdonképpen szintén közvetlenül valósították

meg a fogyasztók védelmét.

29 Ld. Vj-126/2000 UPC Magyarország Kft., XIV. fej., A verseny intézményének védelme kapcsán a szakirodalom gyakran hivatkozik a megvalósítható verseny (workable competition) és a hatásos verseny (effective competition) fogalmakra, melyek a tökéletes

21

Megemlítendő még, hogy a Ptk. vonatkozó rendelkezéseit adott esetben

nemcsak a fogyasztó, hanem akár az ÁSZF-et alkalmazó versenytársa is

védőpajzsként használhatja, hiszen a Ptk. 209. § (1). bekezdése alapján az

általános szerződési feltétel tisztességtelensége esetén a sérelmet szenvedő fél

jogosult a kikötés megtámadására; ily módon akár egy gazdálkodó szervezet

– tehát ad absurdum egy, az ÁSZF kimunkálójával azonos gazdasági erejű

vállalkozás – is megtámadhatja a kifogásolt ÁSZF-et.30

5. Ex-ante ill. ex-post kontroll.

Itt kérdés annak eldöntése, hogy az általános szerződési feltételek

jogszerűség szempontjából való vizsgálata hogyan valósulhat meg:

alkalmazásukat megelőzően és/vagy utólagosan? A versenykorlátozó

megállapodások esetében a kizárólag ex-post beavatkozás újdonságnak

tekinthető, hiszen az ex-ante jogalkalmazás – az egyedi mentesítés közösségi

versenyjogban való eltörlésével – ezen megállapodások tekintetében már a

múlté.31 A magyar versenyjogi jogalkalmazásban a Tpvt. 2005. évi

módosítása32 révén ezekre a megállapodásokra 2005. november 1-től szintén

verseny közgazdasági szakkönyvekben leírt modellje tényleges megvalósulásának korlátaira utalnak. Ld. Whish, Richard, Competition law, LexisNexis, 2003, 14-16. old. 30 Ennek kritikáját Ld. VÉKÁS L., Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog, in: uő. (szerk.), Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban, KJK-Kerszöv, Budapest, 2001, 48. old. 31 Az egyedi mentesítés eltörléséhez és általában a közösségi versenyjogi eljárási reform elemzéséhez ld. BASSOLA B., Hungary and the EC competition law enforcement reform – an analysis focusing on the role of the Hungarian Competition Authority in the European Competition Network under the Modernisation Regulation –, megjelenés alatt. 32 2005. évi LXVIII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról. A Tpvt. legutóbbi reformjának beható vizsgálatához ld. MIKS A. / CSÉPAI B., A versenyjogi szabályozás korszerűsítése, megjelenés alatt.

22

csak ex-post beavatkozás érvényesül.33 Az ex-post kontoll a GVH által

hivatalból, továbbá kérelemre indított versenyfelügyeleti eljárás során jut

érvényre.34 Az általános szerződési feltételek polgári jogi kontrollja

előzetesen és utólagosan is megvalósulhat. Előzetesen valósul meg az

ellenőrzés, amikor jogszabály előírja az általános szerződési feltétel

jóváhagyását. Ennek kapcsán érdemes néhány szót szólni egy adott ÁSZF

előzetes ellenőrzése révén felmerülő problémáról. A vállalkozások ugyanis

gyakran hivatkoznak arra, hogy ÁSZF-jüket egy közigazgatási szerv (pl.

Hírközlési Igazgatóság) előzetesen már jóváhagyta, így annak jogszerűsége

ezt követően nem vitatható a Gazdasági Versenyhivatal által egy

versenyfelügyeleti eljárásban. Helyesen mutatott azonban rá a Versenytanács,

hogy az egyes speciális közigazgatási szervek nem versenyjogi szempontból

értékelik az ÁSZF-eket. Az eljárás alá vont vállalkozás által tanúsított piaci

magatartás megítélésére ugyanis – a Tpvt. 1. § és 33. § (2) bekezdése alapján

– a Gazdasági Versenyhivatalnak van kizárólagos hatásköre.35 Az adott

vállalkozás magatartásának elbírálásánál akkor ugyan némileg enyhülhet a

versenyfelügyeleti szigor, amikor a GVH azt vizsgálja, hogy a jogszabály

vagy hatósági határozat teljesen kizárta-e a vállalkozás cselekvési

szabadságát, vagy engedett-e teret, és ha igen mennyit a piaci magatartás

szabadon való kialakítására.36 Ha ugyanis a vállalkozás olyan ágazati

jogszabályi környezetnek (pl. hírközlési ágazati szabályok) vagy hatósági

határozatnak kénytelen megfelelni, melyben „valójában nem saját autonóm

érdekei, üzleti tervei szerint cselekszik, hanem az állami intézkedés

33 Ez tehát azt jelentette, hogy az egyedi mentesítés lehetősége a magyar versenyjogban a közösségi egyedi mentesítés eltörlése után (2004. május 1.) is fennmaradt; ezt a különbséget a Tpvt. 2005. évi módosítása 2005. november 1-i hatállyal számolja fel. (Ld. 2005. évi LXVIII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról, 2. §). 34 Ld. Tpvt. 67. § (1). bek. 35 Vö. Vj-48/2002 Kábel Televízió Szolgáltató Kft., 12.1. pont; ld. továbbá Vj-100/2002 Magyar Távközlési Rt., 63. pont.

23

végrehajtójaként”37, akkor ebben az esetben nem lehet szó önálló piaci

magatartásról. Ebből következően a Versenytanács nem fogja elmarasztalni a

vállalkozást. Akkor azonban alkalmazhatóak a Versenytörvény szabályai,

amikor a jogszabályi kötelezettség vagy a hatósági határozat befolyásolja

ugyan a vállalkozás piaci magatartását, azonban még hagy mozgásteret a

vállalkozás számára; ezt a kényszerítő körülményt a Versenytanács majd a

bírság kiszabásánál veheti enyhítő szempontként figyelembe.38 Az általános

szerződési feltételek polgári jogi kontrollja utólagosan is megvalósulhat,

mégpedig a sérelmet szenvedő fél megtámadása39 ill. actio popularis40

révén.41

6. Jogellenesség.

A) Az általános szerződési feltételek jogellenessége a polgári

jogban

A polgári jog szabályai szerint az általános szerződési feltétel akkor

jogellenes, ha az tisztességtelennek minősül. A polgári jog a

tisztességtelenség megállapításának kérdését a következőképpen közelíti

meg: (a) egyrészt általános szabályt határoz meg42, (b) másrészt egy konkrét

36 Ld. Vj-100/2002 Magyar Távközlési Rt., 60. pont. 37 Idem. 38 Idem. 39 Ld. Ptk. 209. § (1). bek. ill. Ptk. 209/A. §. 40 Ld. Ptk. 209. § (3). bek. 41 Az általános szerződési feltételek megtámadására jogosultakra vonatkozó rendelkezések részletes elemzését ld. BASSOLA B., Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák kérdésköre – A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében, in: Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. SZABÓ G., Országgyűlés Hivatala, 2004., 283-286. old. 42 Ld. Ptk. 209/B. §.

24

szerződési klauzulákat tartalmazó lista alkalmazását rendeli43; (c) bizonyos

kikötések pedig nem vizsgálhatók a tisztességtelenség szempontjából.44

a) A tisztességtelenség megállapításának általános szabálya

Egy szerződési klauzula tisztességtelen mivoltát a Ptk. szerint

[Ptk. 209/B. § (1)–(3) bekezdés] két kritérium együttes fennállása

alapján lehet megállapítani. Egyrészt az egyik fél jóhiszemű

joggyakorlás elvét sértő magatartása („a jóhiszeműség

követelményének a megsértésével”45), másrészt e magatartás

kapcsán a megállapodásban rögzített jogosultságok és

kötelezettségek egyensúlyának a felbomlása („a feleknek a

szerződésből eredő jogosultságai és kötelezettségei egyoldalúan

és indokolatlanul az egyik fél hátrányára [kerülnek]

megállapításra”)46 vezet jogellenességre.

A Ptk. definiálja azt is, hogy mikor tekintendők egyoldalúan és

indokolatlanul hátrányosnak a jogosultságok és kötelezettségek:

különösen akkor ha ezek meghatározása (a) a szerződésre

irányadó lényeges (jogszabályi) rendelkezéstől jelentősen eltér;

43 18/1999. (II.5.) Kormányrendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről 44 Ld. Ptk. 209/B. § (5). bek. ill. 209/B. § (6). bek. 45 A jóhiszeműség fogalmát illetően a jogirodalomban bírálat érte a Tanács 93/13/EGK a fogyasztókkal kötött szerződésekben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló irányelvének a Ptk.-ba való implementációját, itt ugyanis ezen terminus technicus használatának pontatlansága érhető tetten. Az Irányelvben használt Treu und Glaubennek (good faith; bonne foi; Vö. Irányelv, Preambulum, 15. bekezdés) a magyar jogban nem a jóhiszeműség, hanem a „jóhiszeműség és tisztesség” kategória felel meg. A jóhiszeműség ugyanis elsősorban a dologi jogban használatos fogalom, s az adott személy szubjektív tudatállapotát fejezi ki egy jogellenes helyzettel kapcsolatosan). Vö. VÉKÁS L., Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog, in: uő. (szerk.), Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban, KJK-Kerszöv, Budapest, 2001, 48. old. 46 A Ptk. 209/B. § (3). bek. nyújt útmutatást ahhoz, hogy milyen körülmények vizsgálandók az adott szerződési kikötés tisztességtelenségének megállapításánál.

25

vagy (b) összeegyeztethetetlen a szerződés tárgyával, illetve

rendeltetésével.

b) Az ún. fekete és szürke lista

Az 1997. évi CXLIX. tv.47 illesztette be a Ptk.-ba azt a passzust

[209/B. § (4) bek.], amely szerint: „külön jogszabály

meghatározhatja azokat a szerződési feltételeket, amelyek a

fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülnek,

vagy amelyeket az ellenkező bizonyításig tisztességtelennek kell

tekinteni.”48 Eszerint tehát a Ptk. 685. § a) pontjában nevesített

jogszabály is meghatározhatja, hogy mely szerződési kikötés

minősül tisztességtelennek, s ily módon ehhez a jogalkalmazó is

kötve van. Ezen Ptk.-beli felhatalmazás alapján született a

18/1999. (II. 5.) sz. Kormányrendelet a fogyasztóval kötött

szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről. A

Kormányrendelet határozza meg (konkrétan) azon szerződéses

kikötéseket, amelyek alkalmazása tilos (ún. fekete lista49) és az

47 1997. évi CXLIX. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról. 48 Lásd Ptk. 209/B. § (4) bek. 49 Ilyeneknek minősülnek a következők: a) a szerződés bármely feltételének értelmezésére a gazdálkodó szervezetet egyoldalúan jogosítja; b) kizárólagosan a gazdálkodó szervezetet jogosítja fel annak megállapítására, hogy teljesítése szerződésszerű-e; c) a fogyasztót teljesítésre kötelezi abban az esetben is, ha a gazdálkodó szervezet nem teljesíti a szerződést; d) lehetővé teszi, hogy a gazdálkodó szervezet a szerződéstől bármikor elálljon vagy azt felmondja, ha a fogyasztó ugyanerre nem jogosult; e) kizárja, hogy a fogyasztó a szerződés megszűnésekor visszakövetelje a már teljesített, ellenszolgáltatás nélküli szolgáltatását, ide nem értve, ha a szerződés megszűnésére szerződésszegés következtében kerül sor; f) kizárja vagy korlátozza a fogyasztó lehetőségét arra, hogy szerződéses kötelezettségeit beszámítással szüntesse meg; g) lehetővé teszi, hogy a gazdálkodó szervezet tartozását más személy a fogyasztó hozzájárulása nélkül átvállalja, h) kizárja vagy korlátozza a gazdálkodó szervezetnek az általa igénybe vett közreműködőért való felelősségét; i) kizárja vagy korlátozza a fogyasztó jogszabályon vagy a felek közötti megállapodáson alapuló igényérvényesítési lehetőségeit, kivéve, ha azt egyben más, jogszabályban meghatározott

26

olyan klauzulákat, amelyeket szintén tisztességtelennek kell

tekinteni, azonban ez utóbbiak esetében ellenbizonyításnak van

helye (ún. szürke lista50).

A fekete lista olyan kikötéseket nevesít,51 amelyek alkalmazása

olyannyira felborítja a felek szerződéses egyensúlyát, hogy azt a

jog már nem tolerálhatja: amennyiben tehát egy, ezen a lajstromon

felsorolt klauzula szerepel a felek megállapodásában, akkor az

ipso iure semmisnek minősül.52 Ami pedig a szürke listán

szereplő kikötéseket53 illeti, azok mindaddig érvénytelenek, míg a

vitarendezési móddal helyettesíti; j) a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg. Lásd 18/1999. (II.5.) Kormányrendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről, 1. § (1). bek. 50 Ilyennek minősülnek a következők: a) a fogyasztó meghatározott magatartását szerződési nyilatkozata megtételének vagy elmulasztásának minősíti, ha a magatartás tanúsítására nyitva álló határidő ésszerűtlenül rövid; b) a fogyasztó nyilatkozatának megtételére ésszerűtlen alaki követelményeket támaszt; c) meghosszabbítja a határozott időre kötött szerződést, ha a fogyasztó másként nem nyilatkozik, feltéve, hogy a nyilatkozat megtételére nyitva álló határidő ésszerűtlenül rövid; d) lehetővé teszi, hogy a gazdálkodó szervezet a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos ok nélkül módosítsa, különösen, hogy a szerződésben megállapított pénzbeli ellenszolgáltatás mértékét megemelje, vagy lehetővé teszi, hogy a gazdálkodó szervezet a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos okkal módosítsa, ha ilyen esetben a fogyasztó nem jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal elállni vagy azt felmondani; e) lehetővé teszi, hogy a gazdálkodó szervezet egyoldalúan, alapos ok nélkül a szerződésben meghatározott tulajdonságú szolgáltatástól eltérően teljesítsen; f) a gazdálkodó szervezet teljesítését olyan feltételtől teszi függővé, amelynek bekövetkezte kizárólag a gazdálkodó szervezet akaratán múlik, kivéve, ha a fogyasztó jogosult a szerződéstől elállni vagy azt felmondani; g) a gazdálkodó szervezetnek aránytalanul hosszú vagy nem megfelelően meghatározott határidőt biztosít szolgáltatása teljesítésére, valamint a fogyasztó szerződési nyilatkozatainak elfogadására; h) kizárja vagy korlátozza a fogyasztó jogszabályon alapuló jogait a gazdálkodó szervezet szerződésszegése esetén; i) kizárja, hogy a fogyasztónak visszajárjon a szerződés szerint általa kifizetett összeg, ha a fogyasztó nem teljesít vagy nem szerződésszerűen teljesít, amennyiben hasonló kikötés a gazdálkodó szervezetet nem terheli; j) a fogyasztót túlzott mértékű pénzösszeg fizetésére kötelezi, ha a fogyasztó nem teljesít vagy nem szerződésszerűen teljesít. Ld. 18/1999. (II.5.) Kormányrendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről, 2. § (1). bek. 51Ld. 18/1999. (II.5.) Kormányrendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről, 1. § (1). bek. 52 Uo. 1. § (2) bek. 53 Uo. 2. §.

27

gazdálkodó szervezet nem bizonyítja, hogy az adott szerződésben

alkalmazott klauzula nem tisztességtelen.

Ki kell azonban emelni, hogy az ezen a listán szereplő kikötések

felsorolása zsinórmérték szerepét tölti be, s így nem kimerítő

jellegű: a bíróság tehát egy nem nevesített klauzulát is minősíthet

tisztességtelennek.

c) Az ÁSZF „immunitása”54

A Polgári Törvénykönyv a tisztességtelenség vizsgálata alóli mentesülés két

esetkörét említi, egyrészt: „a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó

rendelkezések nem alkalmazhatók a szolgáltatást és ellenszolgáltatást

meghatározó szerződési kikötésre, ha annak szövegezése egyértelmű és

mindkét fél számára érthető.”55 Ami a másik esetet illeti: a Ptk. 209/B. § (6)

bekezdése szerint akkor sem vizsgálható az adott szerződéses kikötés

tisztességtelensége, „ha azt jogszabály állapítja meg vagy jogszabály

előírásainak megfelelően határozzák meg”.56

54 Ennek elemzését ld. BASSOLA B., Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák kérdésköre – A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében, in: Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. SZABÓ G., Országgyűlés Hivatala, 2004., 279-280. old. 55 Ptk. 209/B. § (5) bekezdés.

28

B) Az általános szerződési feltételek jogellenessége a versenyjogban

a) ÁSZF-ekre vonatkozó versenykorlátozó megállapodások és

érdekvédelmi szervezeti döntések

A Tpvt. 11. § (1) bek. – az EK-Szerződés 81. cikk (1) bek.-hez hasonlóan

– általános jelleggel tiltja a vállalkozások közötti megállapodást és

összehangolt magatartást, valamint a vállalkozások társadalmi

szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló

szervezetnek a döntését, amely a gazdasági verseny megakadályozását,

korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt

ki. Ezenkívül mind a magyar versenytörvény (Tpvt. 11. § (2) bek.), mind

az EK-Szerződés (81. cikk (1) bek.) egy exemplifikatív felsorolást ad az

iménti általános tilalom megvalósulási formáiról, melyek közé tartozik

például az „egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett

meghatározása” is. Ily módon tehát a versenyszabályokba ütközhet az, ha

a versenytársak egyeztetik általános szerződési feltételeiket. Erre szolgál

példáként a közösségi versenyfelügyeletben a Papiers Peints ügy57,

melynek során az Európai Bizottság bizonyítottnak látta, hogy a belga

tapéta előállítók nemcsak áraikat egyeztették, hanem szállítási,

áruvisszaváltási és reklamációs feltételeiket is. Ez utóbbi

versenykorlátozás azért tekinthető – az áregyeztetés mellett – igen

súlyosnak, mert a versenytársak ÁSZF-jei közötti verseny különösen – de

nem kizárólag – oligopolisztikus piacon juthat jelentőséghez. Egy ilyen

piacon ugyanis korlátozottak az árcsökkentés lehetőségei, s ily módon

56 Példaként említhető erre a 171/2000. (X.13.) Korm. rendelet, amelynek mellékletében található a gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosítása általános feltételei; ezen ÁSZF-ek esetében tehát kizárt a megtámadás lehetősége. 57 Commission Decision 74/431/EEC OJ [1974] L 237/3.

29

fokozott jelentőséghez jut(hat) a fogyasztók számára minél kedvezőbb

ÁSZF-ek nyújtása (pl.: díjmentes házhozszállítás, szervízszolgálat magas

szintű biztosítása).58

Továbbá a vállalkozások szakmai szövetségének döntése is lehet

jogellenes, amennyiben az a verseny kiiktatására irányul vagy ilyen hatást

fejt ki. Ez történt például a Vimpoltu ügyben59, amelyben az Európai

Bizottság azért marasztalt el egy kereskedelmi vállalkozási szövetséget,

mert az – többek között – különböző fizetési kondíciókra, felelősségi és

vitarendezési szabályokra vonatkozóan írt elő tagjai számára, azok által

alkalmazandó általános szerződési feltételeket. Ezek az Európai Bizottság

álláspontja szerint indokolatlanul korlátozták a versenyt. A vállalkozások

közötti verseny ily módon történő kiiktatása a gazdasági verseny sérelmét

jelenti, hiszen az általános szerződési feltételekre vonatkozó ajánlás

egyeztetése nem ösztönzi a vállalkozásokat sem hatékonyságuk

növelésére, sem szolgáltatásuk minőségének javítására. A vállalkozások

érdekvédelmi szervezetének döntése különböző formákat ölthet, s nem

csak egy formális döntés minősülhet versenyjogsértésnek, hanem egy

egyszerű ajánlás, sőt akár a szervezet alapszabálya is tartalmazhat

versenykorlátozó passzusokat.

Kiemelendő, hogy sem a versenytársak közötti, általuk egységesen

alkalmazott ÁSZF-ekre vonatkozó megállapodásoknak, sem a

vállalkozások érdekvédelmi szervezetei által készített, tagjaiknak a

fogyasztókkal szemben alkalmazandó ÁSZF-ek önmagában elítélendőek.

Ezeknek ugyanis lehetnek olyan pozitív hatásai, melyek azt

eredményezik, hogy az adott megállapodás illetőleg döntés mentesül a

Tpvt. 11. § (1) bek.-ben ill. az EK-Szerződés 81. cikk (1) bek.-ben foglalt

58 Vö. WHISH R., Competition law, LexisNexis, 2003, 485. old. 59 Commission Decision 83/361/EEC OJ [1983] L 200/44.

30

tilalom alól.60 További kívánatos hatás lehet – többek között – a

hatékonyság javulása, egy kisebb vagy tapasztalatlanabb vállalkozás

könnyebb belépésének lehetősége a piacra ill. a fogyasztó oldalán

jelentkező előnyök (pl. összehasonlíthatóság elősegítése).61

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a vállalkozások érdekvédelmi

szervezetei által kidolgozott ÁSZF-ek, melyeket a cégek alkalmaznak a

fogyasztókkal kötött megállapodásaikban önmagában nem elítélendőek.

Ezek a szervezetek rendelkeznek ugyanis a szükséges szakértelemmel és

érdekkanalizáló képességgel ahhoz, hogy bizonyos standardokat

kialakítsanak. Ily módon adott esetben pozitív hatás is kimutatható:

például az egységesen alkalmazott ÁSZF-eknek köszönhetően a

fogyasztó könnyebben tud összehasonlítani bizonyos – egyébként

nehezen összevethető62 – árakat. Azonban – az Európai Bizottság

álláspontja szerint – ez a „szabványszerződésiesítés” nem vezethet oda,

hogy teljesen felszámolja a vállalkozások lehetőségét arra, hogy

alternatív ÁSZF-eket alakítsanak ki. Továbbá ezek az ÁSZF-ek nem

szolgálhatnak eszközül ahhoz, hogy a vállalkozások hallgatólagosan

megegyezzenek az árak, bizonyos kedvezmények vagy egyéb eladási

feltételek egységesítésében. Ezek ugyanis a versenyt olyan súlyosan

sértik, melyek már nem tolerálhatók, s ily módon ezek jogellenesnek

minősülnek.63

60 Ld. Tpvt. 17. § ill. EK-Szerződés 81. cikk (3). bek. 61 Vö. NEBBIA, P., Standard form contracts between unfair terms control and competition law, megjelenés alatt. 62 Gondoljunk itt például egy bonyolult banki szolgáltatásra.

31

b) Erőfölénnyel való visszaélés

Ahhoz, hogy a Tpvt. 21.§ (a) pontját64 alkalmazni lehessen, meg kell

állapítani – még a kifogásolt magatartás elemzése előtt – a vizsgált

vállalkozásnak a releváns piacon birtokolt erőfölényét. Ez a piaci helyzet

a versenyjog szerint akkor áll fenn, ha a cég gazdasági tevékenységét a

piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül,

hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel

kellene lennie versenytársainak, beszállítóinak, vevőinek és más

üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására.65 Az erőfölény

megállapításánál – többek között – az érintett piac megtámadhatóságát, a

piac szerkezetét, a vállalkozás helyzetét kell megvizsgálni, hiszen a

fogalom maga az adott vállalkozás többi piaci szereplőhöz viszonyított

jóval erősebb piaci pozíciójára utal.66 Csak miután a vizsgálat

megállapította a vállalkozás domináns pozícióját67, lehet az adott

magatartást a visszaélés szempontjából elemezni. Az adott vállalkozás

erőfölényes helyzete – mint tényállási elem – az ÁSZF-ekre vonatkozó

polgári jogi szabályok alkalmazása szempontjából irreleváns, hiszen a

Ptk. szabályai bármilyen vállalkozás ÁSZF-jei esetében alkalmazhatóak.

63 Ld. Commission’s Guidelines on Horizontal Cooperation Agreements OJ [2001] C 3/2. 64 Ennek a rendelkezésnek az ÁSZF-ekkel kapcsolatos versenytanácsi joggyakorlatához ld. a következő határozatokat: Vj-10/2001 MATÁVkábelTV Kft.; Vj-11/2002 MATÁVkábelTV Kft.; Vj-126/2000 UPC Magyarország Kft.; Vj-42/2003 FiberNet; Vj-48/2002 Kábel Televízió Szolgáltató Kft.; Vj-18/2002 UPC Magyarország Telekommunikációs Kft.; Vj-100/2002 Magyar Távközlési Rt.; Vj-88/2003 Egyesült Magyar Kábeltelevíziós Kft.; Vj-147/2003 Primagáz Rt.; Vj-145/2000 Credigen Rt. 65 Ld. Tpvt. 22. § (1) bek. 66 Ld. Tpvt. 22. § (2) bek. 67 Természetesen az, hogy egy domináns piaci helyzetű vállalkozás ÁSZF-eket tartalmazó szerződést hoz létre, önmagában nem minősülhet erőfölénnyel való visszaélésnek (ld. Vj-43/1992 sz. versenytanácsi határozat).

32

A Tpvt. erőfölényes vállalkozásokra vonatkozó rendelkezéseinek

versenytanácsi joggyakorlata szerint ezekre a cégekre piaci

működésükben „jelentős piaci hatású, adott esetben nagyszámú piaci

partnert érintő szerződéseik, és ezáltal a versenyt (a közérdeket)

széleskörűen érintő negatív hatás miatt” az átlagos piaci erejű

vállalkozásokhoz képest fokozott felelősség [special responsibility]

hárul.68 Ez azt jelenti, hogy ezektől a vállalkozásoktól a versenyjog többet

követel – számukra magasabb magatartási mércét állít – mint a Ptk.

rendelkezései.69 Következésképpen megválaszolandó kérdés, hogy a

polgári jog ÁSZF-eket szabályozó rendelkezései hogyan nyújthatnak

segítséget a versenyjogi jogalkalmazás számára. A Versenytanács,

amennyiben egy erőfölényes vállalkozás általános szerződési feltétele

megfelel a fekete listán szereplő rendelkezések valamelyikének, akkor azt

a Tpvt. 21. § (a) pontjába ütközőnek fogja tekinteni.70 Azonban

általánosságban megállapítható, hogy ha egy erőfölénnyel nem

rendelkező vállalkozás által alkalmazott ÁSZF-et a polgári jog

tisztességtelennek minősít, akkor egy ilyen ÁSZF-nek egy erőfölényes

vállalkozás általi használata – utalva a fentiekben kifejtett, az erőfölényes

vállalkozás által tanúsítandó fokozott felelősségre – bizonyosan a Tpvt.

21. § (a) pontjába ütközik. A polgári jog ÁSZF-ekre vonatkozó szabályai

ily módon tehát igen hasznos segítséget jelenthetnek egy erőfölényben

lévő vállalkozás magatartásának megítélésénél. Mindenesetre

hangsúlyozandó, hogy a versenyjogi jogalkalmazó nincs kötve a

68 Ld. Vj-10/2001 MATÁVkábelTV Kft., XII. fej.; ld. továbbá Vj-11/2002 MATÁVkábelTV Kft., 38. pont. Az erőfölényben lévő vállalkozások fokozott felelősségéről (special responsibility of dominant firms) ld. WHISH R., Competition law, LexisNexis, 2003, 188-189. old. 69Ld. Vj-10/2001 MATÁVkábelTV Kft., XII. fej. Vö. VÉRNÉ LABÁTH É., Érdekösszeütközések jogi kezelése a versenyjogban és a Ptk. szerződési szabályaiban, in: Gazdaság és Jog, 2001. jan. 1. szám., 15-21. old. 70 Ld. Vj-10/2001 MATÁVkábelTV Kft., XII. fej.

33

Kormányrendeletben megfogalmazott klauzulákhoz, számára azok

csupán iránymutatást jelentenek.

Konklúzió

Összességében megállapítható, hogy az általános szerződési feltételek

alkalmazása elengedhetetlen része a gazdasági életnek. Ezek által ugyanis nő

az adott vállalkozás hatékonysága, s ezzel együtt versenyképessége is a

piacon. Továbbá a költség- és időmegtakarítás előnyét a fogyasztó is

élvez(het)i. Az államnak a jog által tehát csak ott szabad beavatkoznia, ahol

indokolatlanul felborul a kontraktuális egyensúly vagy ahol a verseny

védelemre szorul.

A fent tárgyalt jogági hasonlóságok és különbségek mellett a versenyjogi

jogalkalmazásnak fontos támaszt adhat az általános szerződési feltételek

polgári jogi szabályozása. Azon túl, hogy a versenyjogi jogalkalmazó

támaszkodik az általános szerződési feltételnek a Polgári Törvénykönyv által

meghatározott definíciójára, a magatartás jogellenességének mércéje eltérő a

két jogterület esetében. A versenyjog szerint ugyanis az erőfölénnyel

rendelkező vállalkozásnak fokozott felelősséggel (special responsibility) kell

eljárnia gazdasági tevékenységében, ami azt jelenti, hogy bizonyos

magatartást nem tanúsíthat, amit egyébként – ha nem lenne erőfölényes

helyzetben – megtehetne. Kiemelendő azonban, hogy a polgári jog a

versenyjogi jogellenesség megállapításához adhat bizonyos iránymutatást;

ebben különösen a fent tárgyalt Kormányrendeletben lévő klauzulák

jelenthetnek eligazítást.

34

Bibliogárfia: BASSOLA B., Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák kérdésköre – A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében, in: Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. SZABÓ G., Országgyűlés Hivatala, 2004., 240-298. old. BASSOLA B., Hungary and the EC competition law enforcement reform – an analysis focusing on the role of the Hungarian Competition Authority in the European Competition Network under the Modernisation Regulation –, megjelenés alatt. BÉNABET, A., Droit civil, Les obligations, Montchrestien, 8e éd., Paris. BROX, H., Allgemeines Schuldrecht, 26. neubearb. Aufl., CH. Beck Verlag, München, 1999. CAPELLE, K-H. / CANARIS, C-W., Handelsrecht, 21. überarb. u. stark erw. Aufl., CH. Beck Verlag, München, 1999. Gazdasági Versenyhivatal 2003. ill. 2004. évre vonatkozó országgyűlési beszámolója GROßMANN, H. / DOERTH, J., Selbstgeschaffenes Recht der Wirtschaft und staatliches Recht, Freiburg, 1933. HEINRICHS, H., Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen, in: Palandt, Bürgerliches Gesetzbuch, 1987, München, 46. Aufl., C.H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung. KALLWAS, W., Privatrecht, 13.Aufl., Verlag U.Thiemonds, Köln, 1989. LARROUMET, Ch., Droit civil, Tome 3, (Les obligations, le contrat), 4e éd., Economica, Paris. LOWE, R. / WOODROFFE, G., Consumer Law and Practice, 1999, 5th ed., Sweet and Maxwell, London. LÖWE, W. / GRAF VON WESTPHALEN, F. / TRINKER, R., Kommentar zum Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen, 1977, Heidelberg.

35

MEDICUS, D., Bürgerliches Recht, 18. neubearb. Aufl., CH. Beck Verlag, München, 1999. MIKS A. / CSÉPAI B., A versenyjogi szabályozás korszerűsítése, megjelenés alatt. NEBBIA, P., Standard form contracts between unfair terms control and competition law, megjelenés alatt. REICH, N., The implementation of Directive 93/13/EEC on unfair terms in consumer contracts, in: European Review of Private Law, Vol. 5. n.1. STARCK, B. / ROLAND, H. / BOYER, L., Droit civil, Les obligations, les contrats, édition Litec, 6e éd., Paris. TOULET, V., Droit civil (Les obligations, responsabilité civile), l’Imprémerie Barnéoud, Paris, 2000. VÉKÁS L., Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog, in: uő. (szerk.), Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban, KJK-Kerszöv, Budapest, 2001. VÉRNÉ LABÁTH É., Érdekösszeütközések jogi kezelése a versenyjogban és a Ptk. szerződési szabályaiban, in: Gazdaság és Jog, 2001. jan. 1. szám. WHISH R., Competition law, LexisNexis, 2003. WILLETT, C., The Directive on Unfair Terms in Consumer Contracts and its implementation in the United Kingdom, in: European Review of Private Law, Vol. 5. n.1.

36

ABSTRACT

In the business world contractual relations general terms (conditions générales,

allgemeine Geschäftsbedingungen) are commonly used. The rationale of applying

them lies in their cost-saving and efficiency increasing nature. In Hungary the

general terms have been incorporated in the civil code (Polgári Törvénykönyv) and

detailed provisions are applicable for them. However, general terms may have

relevance not only in civil cases but also in a competition procedure. The author

analyses how the competition lawyer may make use of civil law governing unfair

terms in a competition procedure.

Csépai Balázs – Szatmáry István1: A magánjogi jogérvényesítés lehetőségei a

versenyjogba ütköző magatartásokhoz kapcsolódóan

1. Bevezetés

A versenyjogi jogalkalmazás Európában túlnyomóan közjogi jellegű. A

jogkövetkezmények érvényesítését közigazgatási hatóságok vagy hatósági szerepben

eljáró bíróságok végzik. A jogsértések magánjogi úton való érvényesítése

hagyományosan rendkívül korlátozott, még azon esetekben is, amikor a hatóság

általi felelősségre vonás és a jogsértés megállapítása már megtörtént. Mindazonáltal

a hatóságok fontosnak tartanák a verseny védelmének erősítése érdekében fokozni a

meglehetősen passzívnak bizonyuló magánszféra aktivitását. A magánjogi

jogérvényesítés fokozódása ugyanis nagyobb elrettentő erőt jelentene a

vállalkozások számára, hozzájárulna jogsértések feltárásához, a kártérítések révén

visszavenné a jogsértéstől remélt hasznot és olyan esetekben is érvényesítené a

versenyjogot, amikor a jogsértés relatíve csekély súlya vagy a közérdek

érintettségének alacsony szintje miatt a hatósági beavatkozás nem indokolt.

A közérdekből eljáró hatóságoknak a magánjogi jogérvényesítéshez fűződő

reményei azonban korántsem biztos, hogy olyan megalapozottak, mint ahogyan az

első pillanatra tűnik. Nem szabad ugyanis elfeledkezni arról, hogy a magánérdeknek

ezen jogág kapcsán való érvényesítésének alacsony szintje visszavezethető a

versenyjog kereteinek alacsony ismertségére és a megcsontosodott jogi tradíciókra,

melyek gátat szabnak az igények érvényesítésének.

1 Csépai Balázs a PPKE JÁK doktorandusz hallgatója, a Versenyjogi Tanszék megbízott előadója, a Gazdasági Versenyhivatal Nemzetközi Irodájának munkatársa Szatmáry István a Miskolci Egyetem doktorandusz hallgatója, a PPKE JÁK Kereskedelmi Jogi Tanszék tanársegédje, ügyvéd

38

Írásunkban annak bemutatására törekszünk, hogy milyen akadályokkal szembesül

Magyarországon a versenyjogi jogsértésekkel okozott hátrányok magánjogi

eszközökkel való orvoslása.

2. A közérdekű és magánérdekű jogérvényesítés fogalmi elhatárolása

Shavell professzor a jogalkalmazás (jogérvényesítés) három alapvető dimenzióját

különböztette meg 1993-ban:2

(i) A jogi intervenció időbeli elhelyezkedése alapján

(ia) előzetes, ex-ante beavatkozás a jogviszonyba

(ib) utólagos, ex-post beavatkozás a jogviszonyba

(ii) A kikényszerítők jogállása alapján

(iia) privát felek általi (magánérdekű) jogérvényesítés

(iib) közjogi intézmények általi (közérdekű) jogérvényesítés

(iii) A szankciók jellege alapján

(iiia) anyagi jellegű, de nem kriminalizáló hatású szankció kilátásba

helyezése

(iiib) szabadságelvonással járó, kriminalizáló jellegű szankció kilátásba

helyezése.

A fenti kategóriák közül az (i) és a (ii) pontok alatt említettek között szoros

összefüggés áll fenn, annyiban, hogy az ex-ante illetve ex-post modell közötti

választás egyben meghatározza azt is, hogy a magánérdekű vagy közérdekű

jogalkalmazás lesz-e hangsúlyosabb, mégpedig az alábbiak miatt.

Az ex-ante jogalkalmazás esetén – amikor is a hatóság általi formális mentesítés

elnyerése érdekében szükséges egy előzetes engedélyezési eljárás lefolytatása – a

jogalkotó kénytelen létrehozni egy olyan hatóságot, amely megfelelő hatáskörrel és

2 Idézi Wounter P. J. Wils: The Modernization of the Enforcement of Articles 81 and 82 EC: A Legal and Economic Analysis of the Commission’s Proposal for a New Council

39

jogosítványokkal rendelkezik arra, hogy konstitutív hatályú döntéseket hozva

engedélyezze egyes szerződések mentesülését a tiltó szabály miatt egyébként beálló

jogkövetkezmények alól. Ehhez képest az ex-post jogalkalmazás esetén – amikor is

a vállalkozások annak megítélésében, hogy szerződésük teljesíti-e a mentesülés

kritériumait, magukra vannak hagyva – a mentesítéshez erre nincs szükség, a

szabályok külön jogalkalmazói aktus nélkül automatikus, ön-végrehajtó (self-

executing) kivételként funkcionálnak.3

A versenyjog szabályozási rendszerének mikéntje komoly problémát jelentett a

Római Szerződés (a továbbiakban jelenlegi megjelölése szerint Európai Közösségi

Szerződés EKSz.) megfogalmazásakor. Az 1956-ban közzétett Spaak jelentés4

kiemelte, hogy a közösségeket létrehozó szerződésnek meg kell akadályoznia, hogy

monopóliumok vagy monopolisztikus praktikák akadályozzák a közös piac

létrehozását, alapvető céljainak megvalósulását. Monopóliumként határozták meg

mind az erőfölényes helyzetet, mind a versenyt korlátozó megállapodásokat.

Ezt a megközelítést fogadta el az EKSz. is, mely tiltja az erőfölényes helyzettel való

visszaélést (82. cikk) és a vállalatok közötti versenykorlátozó megállapodásokat (81.

cikk). A tagállamok által is szorgalmazott szigorú tilalmi rendszer azonban, a

versenyt korlátozó megállapodások esetében, nehézségeket okozott az EKSz.

szövegezésekor, hiszen számos korlátozó megállapodás hasznosnak minősül a piac

és a verseny egésze szempontjából is. Meg kellett ugyanis határozni azokat a

feltételeket, melyek fennállta esetén a tilalom kivételesen feloldhatóvá válik.

Ennek megvalósítására kétféle megoldás látszott elfogadhatónak. Az egyik egy

közvetlenül alkalmazható kivételi rendszer létrehozása, melyben az előre

Regulation Replacing Regulation No. 17, Fordham International Law Journal, June 2001 Volume 24 Number 5, 1658 – 1659. o. 3 White Paper, Chapter II – The need for reform, II. The options, 53. pont 4 Eredeti címen: The Brussels Report on the General Common Market 1956 június. Henri Spaak belga külügyminiszter tervezete, mely később az EURATOM és az EGK szerződések alapja lett.

40

meghatározott feltételek esetén a tilalom nem érvényesül és amelynek keretében a

jogszerűség kérdéséről csak esetlegesen, azaz a jogsértés gyanújának megléte esetén

születne a megállapodás megkötéséhez képest utólagos (ex-post) hatósági döntés. A

másik lehetőség a közérdekű jogérvényesítést hangsúlyosabbá tevő engedélyezési

rendszer, melyben az arra felhatalmazott hatóság a vállalatokat terhelő általános

bejelentési kötelezettség keretében, általában a megállapodás alkalmazásának

megkezdése előtt, ex-ante oldja fel az EGK szerződésben foglalt tilalmat.

A két rendszer közötti kompromisszum jegyében jött létre végül a 81. cikk (3)

bekezdése, melyben az eredeti szövegjavaslat szerinti “a versenykorlátozó

megállapodásokat érvényessé lehet nyilvánítani” szöveg helyére a negatív

megfogalmazású “az (1) bekezdés rendelkezései alkalmazhatatlannak

nyilváníthatók” kitétel került. Így megmaradt a jogalkotó számára a választási

lehetőség, az engedélyezési és a közvetlenül alkalmazható kivételi rendszer között.5

Az eljárási rendszer első változata végül az ex-ante jellegű jogérvényesítés mellett

döntött, s az ezzel járó feladatokat az Európai Bizottságra bízta. A 81. cikk (1)

bekezdése által tilalmazott és a (2) bekezdésben semmisnek mondott

versenykorlátozó megállapodások (3) bekezdés szerinti mentesülésének

megállapítása formális hatósági határozatban történt, kérelemre indult eljárásban.

Közel 40 év jogalkalmazási tapasztalatai, a versenykultúrában bekövetkezett

fejlődés és nem utolsó sorban a rendszerből fakadó adminisztratív leterheltségtől

való szabadulás vágya alapján végül jelentős változtatásra szánta el magát az EK és

létrehozta az 1/2003/EK számú tanácsi rendeletre épülő új jogalkalmazási

szisztémát.

A közösségi versenyjogi szabályok alkalmazását megreformáló 1/2003/EK számú

tanácsi rendeletet úgy szokás jellemezni, hogy az a következő alapvető –

koncepcionális – kérdésekben hozott újítást a korábbi, ún. 17-es rendelethez képest:

5 White Paper on modernisation of the rules implementing Articles 85 and 86 of the EC

41

(i) ex-ante jogalkalmazás megszüntetése (a kiegészítő versenykorlátozások

tekintetében is);

(ii) a mentesítések rendszerének eltörlése, a párhuzamos hatáskörök

rendszerének kialakítása (decentralizáció);

(iii) konzisztens (egységes) európai versenyjog alkalmazás biztosítása;

(iv) a kartellek fokozott üldözése (intenzívebb ex-post jogalkalmazás), a

Bizottság eljárási jogosítványainak erősítése.6

Az ex-ante jogalkalmazás megszüntetése abban állt, hogy eltörölték a

megállapodások hatósági jóváhagyásra való bejelentésének kötelezettsége, a

mentesítés intézménye egészének megszűnésével pedig az erre való lehetőség is. A

közösségi antitröszt jog előzetes alkalmazása tehát végképp jogtörténelemmé vált. A

közvetlen jogalkalmazás ex-post ellenőrzésére azonban szükséges bevonni a

tagállami versenyhatóságokat és bíróságokat is, hiszen egy 25 tagállamra bővült

közösségben nem működhet hatékonyan egy akár csak részleteiben is centralizált

ellenőrzési rendszer. A decentralizáció révén a versenyhatóságok és bíróságok saját

eljárásaik lefolytatásával gyakorlatilag segítséget nyújtanak a Bizottság számára a

közösségi jog érvényesítésében. A nemzeti eljárásjogok eltérései ellenére sem jelenti

azonban a decentralizáció az ex-ante ellenőrzés fenntartását, hiszen a nemzeti jog

felhatalmazása esetén sem adhatnak egyedi mentesítést a tagállami szervek ha a

közösségi jog alapján értékelnek egy versenykorlátozó megállapodást.7

A jogalkalmazás hangsúlya a reform szándéka szerint részben erőteljesen

áthelyeződik a magánjogi jogérvényesítés irányába, „két lábra” állítva a korábbi

túlnyomóan közhatalmi jogérvényesítést, részben pedig lehetőséget teremt arra,

Treaty COM/99/0101 OJ 1999 C 132/1 10. p. 6 Tóth Tihamér: Az EU versenyjoga dióhéjban – avagy mi vár az Unióban a magyar kis- és közepes méretű vállalkozásokra versenyjogi szempontból? Egyetemi jegyzet, PPKE – JÁK Deák Ferenc Jogi Továbbképző Intézet, Budapest, 2004. 9. o., továbbá: White Paper, Chapter III – Modernisation of the competition rules, 74. – 128. pontok 7 Az 1/2003/EK számú rendelet 5. cikke szerint a mentesülés feltételeinek fennállása esetén csak olyan határoztatot hozhat a hatóság, amelyben kimondja, hogy nincs ok a beavatkozásra.

42

hogy a Bizottság, megszabadulva a mentesítési kérelmek tömegéből származó

munkatehertől, aktívabban tudjon fellépni a kőkemény versenykorlátozásokkal

szemben, azaz a közhatalmi jogérvényesítés hatékonysága is növekszik.

A decentralizáció és a közvetlen hatályon alapuló magánjogi jogérvényesítés

természetesen nem az 1/2003/EK számú rendelet által alkotott újdonság volt. A

Bizottság tehermentesítését eredményezte, amikor az Európai Bíróság

jogértelmezése8 kimondta a 81. cikk (1)-(2) bekezdése valamint a 82. cikk közvetlen

hatályát és azt, hogy a nemzeti bíróságoknak a Bizottságéval konkuráló hatáskörük

van ezen rendelkezések alkalmazására. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez a

hatáskör nem terjedt ki a 81. cikk (3) bekezdésének alkalmazására, s részben talán

ennek köszönhetően drámaian alacsony szinten maradt a közösségi szabályok

nemzeti alkalmazásának mértéke mind a versenyhatóságok, mind a bíróságok

esetében.

Abból, hogy a 81. cikk (3) bekezdése immár önvégrehajtó (ún. self-executing)

kivételi szabályként funkcionál majd, nem feltétlenül következik, hogy több olyan

ügy fog a tagállami bíróságok előtt folyni, amelyek kapcsán felmerül a közösségi

versenyjog alkalmazása, bár a jogalkalmazásbeli modernizáció ezt mindenképpen

elősegíti.

Ennek oka abban keresendő, hogy a bírói antitröszt jogalkalmazás előnyeit és

hátrányait mérlegre téve nem feltétlenül lehet arra a következtetésre jutni, hogy az

előnyök meghaladnák a hátrányokat.9 A számos érv közül ugyanis, amelyet a

Bizottság hagyományosan a bírói antitröszt jogérvényesítés előnyeként kezel

(kártérítés megítélhetősége egy eljárásban, a bizonyítékok közelebbisége, gyors

ideiglenes intézkedés lehetősége, kettős jogalap – közösségi és nemzeti – a perlésre,

perköltség megítélése a vesztes terhére) csak a kártérítés megítélhetősége valódi

8 C-234/89 Delimitis v. Henninger Bräu 1991 ECR I-935

43

súlyú, azzal, hogy a magyar gyakorlatban még ez is elhanyagolható, mivel

felperesként jellemzően elmaradt hasznot kellene bizonyítani a kárt szenvedett

félnek.

3. Magánjogi jogérvényesítés az EK-ban

Az Európai Bizottság az eljárási reform keretében fokozott jelentőséget tulajdonít a

magánjogi jogérvényesítés szerepvállalásának. Reményei szerint a várható perek

fenyegetése a versenyjogi szabályok betartására ösztönzi majd a vállalkozásokat. A

magánjogi jogérvényesítés hozzájárulna a versenykultúra továbbfejlesztéséhez és a

fogyasztók tudatosságának erősödéséhez. Végül a magánjogi perek révén számos

olyan jogsértés is felszámolásra kerülne, amelyekre nem jut elegendő kapacitása a

nemzeti versenyhatóságoknak.10

A közelmúltban készíttetett felmérése11 alapján azonban a Bizottság arra a

következtetésre jutott, hogy a kártérítési keresetek, mint jogérvényesítési eszközök

köre megdöbbentő különbözőségeket és teljes alulfejlettséget mutat a kibővített EK-

n belül. Az elmúlt negyven évben a mára 25 tagállamúvá duzzadó EK-ban

mindössze mintegy 60 esetben került sor versenyjogi jogsértés miatt kártérítési

kereset benyújtására, s ezekből is csak 28 esetben ítélt a bíróság a felperes javára.12

Több olyan alapvető problémát azonosított a felmérés, amelyek rendkívüli módon

elnehezítik a bírósághoz forduló felek perlési lehetőségeit. Ezek egyike a perindítási

9 Tóth Tihamér: A közösségi versenyjog alkalmazása a tagállami bíróságok előtt- egy reform amelyre már a magyar bíróknak is figyelniük kell In: Ünnepi Kötet Boytha Györgyné tiszteletére Budapest 2002 119. o. 10 Mario Monti beszéde az IBA – 8. éves versenyjogi konferenciáján Fiesole, 17 September 2004 11 Study on the conditions of claims for damages in case of infringement of EC competition rules a Comparative Report by Denis Waelbroeck, Donald Slater, Gil Even-Shoshan http://www.europa.eu.int/comm/competition/antitrust/others/private_enforcement/comparative_report_clean_en.pdf 12 Ibidem 1. oldal

44

jogosultság kérdése. A Max Boegl Bauunternehmung et al/Hanson Germany

ügyben13 például a német bíróság a kartelláron értékesített cement vevői közül csak

azok esetében tartotta lehetségesnek kártérítés perlését, amelyek egyedi módon

közvetlenül célzottjai voltak egy piacfelosztó megállapodásnak. Önmagában azt

tehát kevésnek tartotta, ha valamely vállalkozás olyan piacon vásárolt, amelyre

hatással volt a kartell. Ez a megközelítés csak az egyik szélsőséges eset a

Közösségen belül, hiszen eközben az Egyesült Királyságban befogadott a bíróság

egy keresetet, amely a kartellben részes vállalkozás leányvállalata ellen irányult,

jóllehet ez utóbbi az ár alkalmazásakor nem tudott arról, hogy az kartell

megállapodás eredménye, illetőleg a felperes maga nem is volt közvetlen ügyfele az

alperesnek.14

A másik probléma a bizonyítás nehézségeiből fakad. Amíg ugyanis a common law

jogrendszerekben a discovery elve alapján a felek kötelesek valamennyi

rendelkezésre álló bizonyítékot feltárni a bíróság előtt, legyenek azok kedvezőek

vagy terhelőek számukra, hasonló kötelezettség nem áll fenn a kontinentális

rendszerekben. A nemzeti jogi előírások alapján esetenként kérni lehet a bíróságot,

hogy kötelezze a másik felet valamely bizonyíték bemutatására, azonban ez az eset

is jóval szűkebb annál, amit a common law rendszerek lehetővé tesznek, hiszen

ebben az esetben is rendszerint pontosan meg kell határozni, hogy melyik iratra

vonatkozóan kérik a bemutatásra kötelezést. Jelentős hátrány tehát a kontinentális

rendszerekben, hogy nem lehet a perbe azzal a feltevéssel belevágni, hogy a

bizonyítékok majd a bizonyítás során úgyis előkerülnek.15

A harmadik nehézséget okozó kérdéskör a csoportos perindítási lehetőségekben

meglévő diverzitás. Gyakran a kartellmegállapodások egyenként nem jelentős kárt

okoznak nagyon nagy számú fogyasztónak, így érve el magas extra profitot. A

13 A Berliner Landgericht ítélete (102 O 134/02 Kart.) 2003. június 27. 14 Competition Policy Newsletter Number 2 Summer 2004 Private enforcement of Community competition law: modernisation and the road ahead Donncadh Woods, Ailsa Sinclair, David Ashton, 34. o. 15 Ibidem

45

csoportos perlési lehetőségek csökkentik a pereskedés költségeit, egyszerűbbé teszik

az eljárást és elősegítik, hogy az önmagukban kellő indíttatással nem rendelkező

károsultak közösen léphessenek fel a jogsértőkkel szemben. Az Egyesült

Államokban általános osztálykeresetek esetében például bárki pert indíthat egy

egyes személyek szerint nem meghatározott csoport nevében. Az uniós tagállamok

jogrendszereiben ez a megoldás nem ismert. Hasonló megoldás ugyanakkor, ha

fogyasztóvédelmi szervezetek indítanak pert az általuk képviselt fogyasztói kör

javára. A pertársaság intézményének is léteznek különféle formái.16

A tanulmány által feltárt negyedik kérdés a közvetett vevők kártérítési

jogosultságának kérdése. Olaszországban és Svédországban a szabályozás leszűkíti

a kártérítési lehetőséget a közvetlenül kárt szenvedettek körére. Az általános

amerikai gyakorlathoz hasonlóan17 tehát azok, akik például a kartell áron értékesített

nyersanyag felhasználásával drágábban előállított terméket vásárolták nem

számíthatnak jogorvoslatra.

Az ötödik témakör a bizonyítási teherrel foglalkozik. A tanulmány megállapításai

szerint a bizonyítási teher általános szabályok szerinti fenntartása komoly akadálya a

magánjogi jogérvényesítésnek, hiszen a károsultak ritkán lehetnek olyan helyzetben,

hogy kellő mennyiségű bizonyítékot prezentáljanak a piaci magatartás

jogellenességének bizonyítására. Ezen nehézség kezelésére születtek már

megoldások, így Németországban az erőfölényes vállalkozásnak kell bizonyítania

magatartása jogszerűségét, ha a kis- és középvállalkozások által felpanaszolt

magatartás „a meglévő különleges körülmények és az általános tapasztalat” alapján

az visszaélésnek tűnik. Franciaországban pedig a gazdaságért felelős miniszter a

perben észrevételei megtételével segítheti a jogsértés megállapítását, átvállalva a

felek bizonyítási terhének egy részét.

16 Ibidem 17 A közvetlen károsultság elvét a Loeb v. Eastman Kodak Co. ügyben mondták ki először Fed. 704 (3rd Cir.1910). Jóllehet az elv alkalmazása elég esetleges, generálisan a versenytársak és a közvetlen vevők jogalapja elismert az amerikai joggyakorlatban. (Herbert Hovenkamp: Antitrust 3rd Ed. St. Paul Minn. 1999 279-280. o.)

46

A felmérés eredményei alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi eljárási keretek

között, különösen a kontinentális jogi tradíciók mellett nagyon nehéz feladat a

magánjogi jogérvényesítés számára teret engedni. Az egyes jogrendszerekben

meglévő akadályokon felül, azonban számolni kell a jogrendszerek közötti

eltéréseket kihasználó törekvések, a forum shopping hatásaival is, melyek

elkerülhetetlenné teszik a Közösségen belüli eljárási harmonizációt.

4. A magánjogi jogérvényesítés magyarországi lehetőségei

Az 1/2003/EK számú rendelet alapján a nemzeti bíróságok előtt zajló perekben

közvetlenül alkalmazható az EKSz. 81. és 82. cikkeinek egésze. A versenyjogilag

tiltott magatartások esetében ezáltal megkettőződött az alkalmazandó jog, hiszen a

magyar jogi szabályok érvényesítésére továbbra is van lehetőség. A közösségi jog

lehetővé teszi, de nem írja elő kizárólagos illetékesség vagy hatáskör létét az ezen

cikkek megsértésén alapuló ügyek elbírálására, így a magyar jogban meglévő egyéb

illetékességi és hatásköri szabályokra is figyelemmel, bármelyik magyar bíróság

előtt lehetőség van kereset benyújtására.

A Tpvt. 45. és 86.§-a alapján ugyanakkor a 11. és 21. §-ok szerinti magatartások

esetén a GVH rendelkezik hatáskörrel a jogsértés megtörténtének megállapítására.

Ahogyan azt a Szegedi Ítélőtábla is megerősítette18 a bíróságok csak a GVH által

megállapított jogsértés kapcsán állapíthatják meg a jogszabályba ütközést és

alkalmazhatják ennek következményeit, így például a szerződés semmissége

kapcsán.

Az alkalmazandó jog kettősége tehát eltérő perlési lehetőségeket biztosít a felek

számára, attól függően, hogy a közösségi jogra vagy a magyar jogra alapozzák

18 „A Tpvt. egyéb paragrafusaiba ütköző magatartások sincsenek kizárva azonban a károkozó magatartások köréből és az általuk okozott károkért is kártérítési igényt lehet érvényesíteni a

47

kereseti kérelmüket. A probléma azonban azáltal válik élessé, hogy a kétféle anyagi

jogi szabály közötti egyetlen lényeges eltérés a tagállamok közötti kereskedelem

érintettségének megléte vagy hiánya. Így ugyanaz a magatartás egyszerre sértheti a

közösségi és a magyar jogot, míg azonban előbbire hivatkozva közvetlenül lehet

bírósághoz fordulni, addig utóbbi esetében a GVH eljárásának kell megelőznie a

peres eljárást. Ez a kettősség nem indokolható jogpolitikai vagy egyéb célok alapján,

és úgy tűnik, szükséges a közösségi joghoz való idomulás. Ez az egységesítés

egyébként már lényeges eleme a Tpvt. 2005. évi módosításának is. A már elfogadott

de még nem hatályos módosítás egyértelműen kimondja, hogy a Gazdasági

Versenyhivatal közérdek érvényesítésére irányuló hatásköre nem zárja ki a polgári

jogi igények közvetlen bíróság előtti érvényesítését.

A hatásköri kérdések mellett azonban más, nehezebben kezelhető problémák is

jelentkeznek a magyar jogrendszerben. Ezek közül hárommal foglalkoznánk az

alábbiakban részletesebben: a kártérítés megítélhetőségének, a semmisség

megállapításának és a bizonyítékok felkutatásának kérdéseivel.

4.1. A kártérítés érvényesíthetősége

Amint már fent említettük, a legnagyobb előnye a versenyjog magánjogi

érvényesítésének az, hogy a bíróság a jogsértés megállapítása mellett rögvest

kártérítést is megítélhet a sérelmet szenvedett félnek. Ez közösségi jogalapon elvileg

már ma is lehetséges a magyar bíróságok előtt is, a magyar jogalap tekintetében

azonban a bíróságok nem ismerik el hatáskörüket a versenyjogi jogsértés

megállapítására, így az eljárást felfüggesztve bevárják a GVH döntését. Csak ezt

követően van mód a kártérítési per folytatására. Ezért tehát a kártérítés gyors

megítélhetőségének egyik előfeltétele annak kimondása, hogy a bíróságok a magyar

Tpvt. megfelelő szabályait közvetlenül alkalmazhatják.

polgári jog általános szabályai szerint, ha a Gazdasági Versenyhivatal az adott esetben megállapítja a jogsérelmet.” BH 2004.151

48

Feltéve, hogy a fent vázolt ideális állapot bekövetkezik, kérdés, hogy lehetséges-e a

gyakorlatban a kártérítés iránti igény érvényesítése. Kártérítési szempontból a kérdés

szinte minden esetben az, hogy összegszerűségében pontosan mekkora kárt tud

bizonyítani a sérelmet szenvedett fél. Ugyanis a mai magyar bírói gyakorlat

összhangban a klasszikus elvekkel, annak bizonyítását, hogy mennyi az

összegszerűen pontosan meghatározható kár, a sérelmet szenvedett féltől várja és

ennek sikertelensége esetén a kérelmet – legyen az jogalapját tekintve bármilyen

megalapozott – elutasítja, vagy legfeljebb a pontosan bizonyítható részében ad

annak helyt. Ezzel kapcsolatosan alapvető problémaként jelentkezik, hogy a

tisztességes gazdasági verseny megsértése miatt keletkezett kárral szemben mindig

felhozható védekezésként, hogy – mivel a kárt sok más egyéb tényező is

befolyásolja – nem lehet pontosan összegszerűen meghatározni. További problémát

jelent az is, hogy a perlési jogosultság vitatása (pl. hogy valóban jogosult-e perelni a

kartellen kívüli versenytárs – ld. alább a semmisség kapcsán mondottakat) sok

esetben eredményezheti az eljárások elhúzódását, miközben a per érdemi kérdéseiről

még nem esik szó.

További problémát jelenthet a kártérítés megítélése szempontjából, hogy a Ptk.

alapelvi rendelkezései szerint senki nem hivatkozhat a saját felróható (itt: jogellenes)

magatartására előnyök szerzése végett. Ez a szabály értelmezhető úgy is, hogy a

magyar jog kizárja a kártérítést annak javára, akit versenykorlátozó (jogellenes)

szerződésben félként részt vett.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a Crehan ügyben19 az Európai Bíróság kimondta,

hogy a 81. cikk hatékonyságának teljessége és különösen az (1) bekezdésben foglalt

tilalom tényleges hatása lenne megkérdőjelezve akkor, ha nem állna nyitva a

lehetőség valamennyi egyén számára, hogy kártérítést követeljen a verseny

korlátozásával neki szerződésben vagy azon kívül okozott kárért. Valójában ezen

jog megléte erősíti a közösségi versenyjogi szabályok érvényesülését és visszatart a

49

versenyt korlátozó megállapodások és magatartások elkövetésétől. Mindezek alapján

tehát a 81. cikk kizárja azon nemzeti szabályok alkalmazhatóságát, melyek azon az

alapon tagadják meg a versenyt korlátozó megállapodás alkalmazásából származó

kár megtérítéséért való perlés lehetőségét, hogy a felperes maga is szerződő fél volt.

Mindazonáltal a közösségi jog nem zárja ki, hogy a nemzeti jog alapján ne

perelhesse az őt ért károk miatt a többi szerződő felet az, aki jelentős felelősséget

visel a verseny torzításáért. Számos tagállam jogrendszerében és a Bíróság által is

elismert ugyanis az az elv, hogy a peres fél ne szerezhessen előnyöket saját

bizonyítottan jogellenes magatartásából. Így a nemzeti bíróságra van bízva

különösen annak megítélése, hogy a versenykorlátozó szerződés megkötéséből

eredő kárai miatt perlő fél jelentősen gyengébb helyzetben volt-e a szerződés

megkötésekor, mint a másik fél. Releváns lehet például, hogy ezen helyzet

alkupozícióját jelentősen korlátozta vagy esetleg ezirányú lehetőségeit kizárta, vagy

megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy elkerülje károsodását, vagy csökkentse

kárainak nagyságát.

Ezzel a megállapítással szemben áll azonban az a bírói gyakorlatban kialakult elv is,

hogy az érvénytelen szerződés alapján csak a Ptk. érvénytelenségre vonatkozó

jogkövetkezményei alkalmazhatóak, egyéb igények érvényesítésének nincs helye.

Az érvénytelenség jogkövetkezménye azonban főszabályként nem a kártérítés,

hanem az eredeti állapot helyreállítása.20 Fentiek alapján tehát az, hogy a bírói

antitröszt jogérvényesítésben kártérítés hatékonyan lenne megítélhető, nem

feltétlenül állja meg a helyét a magyar joggyakorlatban, miközben a bírói antitröszt

jogérvényesítés hátrányai21 maximálisan jellemzőek a magyar jogérvényesítési

gyakorlatban is.

19 A C-453/99. sz. Courage Ltd kontra Bernard Crehan and Bernard Crehan v Courage Ltd és mások ügy 2001 ECR I-6297 31-32. pontjai 20 A Ptk. 238.§ (2) bekezdése szerint aki érvénytelen szerződés fennálltában jóhiszeműen bízott, a felektől a szerződés megkötéséből eredő kárának megtérítését követelheti.

50

Ahhoz tehát hogy a magyar jogban hatékony magánjogi jogérvényesítést

biztosíthassunk közösségi és nemzeti jogi jogalapon is, legalább az alábbiak

kimondására lenne szükség, akár jogalkotási (törvényi), de legalább bírói gyakorlati

szinten:

(i) a Tpvt. szabályait a bíróságok is – a GVH döntését nem bevárva, de azt

az eljárásról értesítve, szükség esetén véleményét bevárva – közvetlenül

alkalmazhatják. Folyamatban lévő GVH eljárás esetében nem lehet

ellentétes a bírói döntés a GVH döntésével, feltéve, hogy a GVH

döntését közigazgatási perben a bíróság már felülvizsgálta, vagy

egyébként jogerőre emelkedett;

(ii) a kártérítési igényt érvényesítők köre kapcsán szükséges annak

kimondása, hogy az azonos érintett piacon jelen lévő versenytársak,

továbbá a versenyjogi jogsértéssel érintett áruk vevői, szolgáltatások

igénybevevői (fogyasztók) szintén perlési jogosultsággal bírnak. Az is

megfontolandó, hogy egyfajta közérdekű keresettel, a jelenlegi, a Tpvt.

92.§-ánál szélesebb eszköztárral maga a GVH is indíthasson pert ilyen

igények érvényesítésére, ha előzetesen jogsértést megállapító

határozatott hozott. Amennyiben a GVH perindítási jogot kap, úgy

végig kell gondolni azon problémákat, amelyek a mások javára történő

igényérvényesítés kapcsán felmerülnek, különös tekintettel arra, hogy ez

a fajta igényérvényesítési mód eddig csak korlátozott helyet kapott a

magyar eljárásjogban. A közérdekű keresetindítás lehetősége ugyanis

már az 1977-es Ptk.-reform óta szerepel a Ptk.-ban, jóllehet szinte

elenyésző azon bírósági döntéseknek a száma22, amely actio popularis

révén születtek.23

21 Tóth Tihamér: A közösségi versenyjog alkalmazása a tagállami bíróságok előtt- egy reform amelyre már a magyar bíróknak is figyelniük kell In: Ünnepi Kötet Boytha Györgyné tiszteletére Budapest 2002 120. o. 22 Pl. BH 1982/12/525.; lásd továbbá Legf. Bír. Gf. I. 30 618/1987. 23 Bassola Bálint, Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen klauzulák kérdésköre - A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében, in: Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. Szabó Gergely, Magyar Országgyűlés Hivatala, 2004., 285-286. o.

51

4.2. Semmisség

Az EKSz. 81. cikk (2) bekezdése alapján az (1) bekezdése ütköző megállapodások

(feltéve, hogy nem bizonyítható a (3) bekezdésben foglalt feltételek fennállása),

semmisek. Megjegyzendő, hogy még abban az esetben is, ha ezt nem mondaná ki az

EKSz, a Polgári Törvénykönyv 200. §-a értelmében – mint jogszabályba ütköző –

valamennyi ilyen megállapodás semmis lenne.

Annak ellenére, hogy az EKSz. vonatkozó rendelkezései egyértelműen közvetlenül

hatályosnak minősültek már a versenyjogi modernizációs csomag hatályba lépése

előtt is [kivéve természetesen a 81. cikk (3) bekezdésében foglaltakat], a közösségi

versenyszabályok tagállami bíróságok előtti alkalmazása meglehetősen ritkán

fordult és fordul elő. Abból, hogy a 81. cikk (3) bekezdése a jövőben önvégrehajtó

(ún. self-executing) kivételi szabályként funkcionál majd, nem feltétlenül

következik, hogy több olyan ügy fog a tagállami bíróságok előtt folyni, amelyek

kapcsán felmerül a közösségi versenyjog alkalmazása, bár a jogalkalmazásbeli

modernizáció ezt mindenképpen elősegíti. Ennek legfőbb oka abban keresendő,

hogy egy nyilvánvalóan versenykorlátozó megállapodás semmisségére hivatkozás a

polgári perben pernyertességhez vezethet ugyan, de egyúttal önvádat is jelent: aki

arra hivatkozik, hogy semmis a szerződés, amit kötött, mert kartellt hozott létre, az

egyúttal magát vádolja a kartellben félként való részvétellel.24 Az természetesen

más kérdés, hogy a polgári perben eljáró bíróság csak a semmisség polgári jogi

jogkövetkezményeit vonja le és nincs abban a helyzetben, hogy a Bizottság vagy a

tagállami versenyhatóság által kiszabható szankciókat alkalmazza, a másik fél

azonban a versenyjogi szankciókat előidéző versenyhatósági eljárás megindításának

kilátásba helyezésével könnyen eltérítheti a semmisségre hivatkozás útjáról az ezzel

24 Hasonló dilemmát jelent az is ha a fél, bár egyébként időben élt a GVH engedékenységi politikájában foglalt lehetőségekkel, és bejelenti a közbeszerzési pályázaton megvalósított

52

védekezni kívánó felet. Nyilvánvaló tehát, hogy a horizontális és a komolyabb

vertikális korlátozások esetében ügyekben a semmisségre hivatkozást csak a

versenyhatósági engedékenységi politikát hatékonyan kihasználó szerződő fél képes

megfelelően felhasználni.

Fentebb említettük, hogy a kártérítés (annak is elmaradt haszon formája) rendkívül

nehezen érvényesíthető igény (komoly bizonyítási problémákkal találja magát

szemben a felperes), ezért itt most nem a kártérítési igény érvényesítésével

kapcsolatos gyakorlati nehézségekkel, hanem a kínálkozó másik úttal, a

semmisségre hivatkozással kívánunk foglalkozni. A kártérítést a magyar jogban

tisztán magánérdekű jogérvényesítésnek tekinthetjük, arra is figyelemmel, hogy

nincs büntető jellege.

A verseny azon résztvevője számára, aki csak szabadulni szeretne egy jogszabályba

ütköző kötelem (szerződés) negatív hatásaitól, kézenfekvő arra hivatkozni, hogy a

jogszabályba ütköző szerződés semmis, azaz a felek nem tartoznak szolgáltatással a

szerződés alapján. Annak ellenére, hogy látszólag a semmisség is tisztán polgári jogi

(magánérdekű) jogérvényesítési eszköznek tűnik, álláspontunk szerint valójában

ennél többről van szó: a semmisség a bírói és a közérdekű antitröszt

jogérvényesítésnek mintegy a határmezsgyéjén húzódik. Azért állítható, hogy a

semmisség a magán- és közérdekű jogérvényesítés metszéspontjában helyezkedik el,

mivel egyrészt kifejezetten szerződési jogi kategória és mint ilyen, a rá történő

hivatkozás jellemzően szerződésekből eredő vitákban (magánérdekű jogérvényesítés

során) kerül felszínre, másrészt azonban a Polgári Törvénykönyvhöz írt

kommentárok azt az álláspontot képviselik, hogy közérdekvédelmi funkciója van:

meggátolja, hogy joghatás fűződjék a jogszabályba ütköző (azaz semmis)

szerződéshez.

versenykorlátozást. A bírság alóli mentesülés ellenére ugyanis elszenvedheti szankcióként a közbeszerzési eljárásokból való kizáratást a közbeszerzési törvény 61.§ (1) b) pontja alapján.

53

Olyan esetben, amikor a megállapodás a versenyt, annak csorbítatlanságát és

tisztaságát védő szabályokba ütközik, fokozottan igaz a semmisség mint

jogkövetkezmény közérdekvédelmi funkciója, hiszen azzal, hogy jogszabályi

parancs alapján a kérdéses rendelkezés nem válthat ki joghatást, elvileg nagyszámú

érintett (versenytársak, fogyasztók) érdekét (”köz”-érdeket) védelmezi.

Nem tűnik tehát valószínűtlennek, hogy a kártérítési perek sorozata helyett a

semmisséget használják fel eszközül azok, akik érdekeit, jogait egy

versenykorlátozó megállapodás csorbítja, sérti. Érdemes tehát közelebbről

megvizsgálni, hogy az EKSz. 81. cikk (2) bekezdése szerinti semmisség, az arra

való hivatkozás hogyan érvényesülhet a magyar jogalkalmazási gyakorlatban. Ehhez

szükségesnek látjuk megvizsgálni, hogy

(viii) ki(k);

(ix) milyen határidőben;

(x) milyen eljárásjogi keretek között; és

(xi) milyen jogkövetkezményekben bízva

hivatkozhatnak a versenykorlátozó megállapodások semmisségére.

(i) A semmisségre hivatkozni jogosultak köre

A Ptk. szerint a semmisségre bárki hivatkozhat. Ez a rendkívül nagyvonalú és

megengedő szabály első megközelítésben és elvileg megfelelően hatékonynak

minősülhet, figyelembe kell azonban venni a bíróságok ezirányú gyakorlatát is,

amely jelentősen árnyalja ezt a képet.

A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében értelmezte a Ptk. fent idézett szabályát

és arra a következtetésre jutott, hogy a szabály nem jelent bárki számára

keresetindítási jogosultságot, keresetindítási jogosultság csak a jogi érdekeltségét

igazoló vagy a perindítási jogosultságát kifejezett jogszabályi felhatalmazásra

alapító felperest illeti meg. (BH 2001.335.; BH 1997.439.; BH 1991.107.) A

kifejezett jogszabályi felhatalmazás értelmezése nem vet fel különösebb

54

jogalkalmazási kérdéseket (pl. ügyész perindítási joga), úgyszintén az sem, ha

valamely szerződő fél hivatkozik a szerződés semmisségére. Előfordulhat azonban,

hogy egyik szerződő félnek sem áll érdekében a szerződés semmisségére hivatkozni

azon az alapon, hogy az az EKSz-be ütközik (azon, már említett okból, hogy ez

önvád lenne versenyjogi jogsértés tekintetében), így már csak arra van mód, hogy a

jogi érdekeltségét egyébként igazoló személy tegye ezt meg a perben. Az, hogy

adott esetben a sérelmet szenvedett versenytársak vagy fogyasztók ebbe a körbe

esnek-e, korántsem egyértelmű, arra is figyelemmel, hogy a Legfelsőbb Bíróság

egyik eseti döntése25 szerint az érvénytelen szerződés alapján fennálló követelés

engedményezése folytán a jogutód, akire a követelés engedményezésre került nem

tekinthető automatikusan ebbe a körbe tartozó személynek, azaz külön jogi

érdekeltségének bizonyítása nélkül nem hivatkozhat az alapul fekvő szerződés

semmisségére. Ha a követelés jogutódja nem tekinthető automatikusan perindításra

jogosultnak, akkor feltételezzük, hogy a szerződéssel még távolabbi kapcsolatban

álló versenytársak és fogyasztók sem minősülnek annak.

Ez esetben legfeljebb az ügyész jogosult egy megállapítási keresetet indítására a

semmis szerződéssel a közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében a

Ptké. (1960. évi 11. tvr.) 36/A. §-a alapján, vagy a Tpvt. 92. §-a alapján hasonlóképp

járhat el a GVH, a fogyasztók érdekvédelmét ellátó szervezet vagy tagjai

tekintetében a gazdasági kamara. Egy ilyen per esetében azonban már joggal vethető

fel, hogy valójában közérdekű és nem magánérdekű jogérvényesítésről van szó.

A Fővárosi Bíróság ugyanakkor számos ítéletében értelmezte a GVH határozatával

szembeni bírósági felülvizsgálat indítására jogosultak körét. A GVH határozatának

felülvizsgálatára a Pp. XX. fejezete szerinti eljárás irányadó. A Pp. 327.§ (1) alapján

közigazgatási per megindítására az jogosult, akinek jogát, vagy törvényes érdekét az

eljárás alapjául szolgáló ügy érinti. Tekintve, hogy a Tpvt. a Pp-től eltérő

rendelkezést nem fogalmaz meg, ebből következik, hogy a bejelentő (legyen akár

fogyasztó vagy versenytárs) mint jogában, illetve törvényes érdekében érintett,

25 BH 2001.335

55

perindításra jogosult.26 Ezt a megállapítást tovább árnyalja későbbi ítéleteiben.

Megállapítása szerint tekintettel arra, hogy a GVH eljárása bejelentés esetén is a

közérdek védelmére és hivatalból indul, önmagában a bejelentői státusz még nem

igazolja, hogy a bejelentőnek perindítási jogosultsága is lenne. Ehhez igazolnia kell,

hogy a háttérben valóban kimutatható és versenyjogilag értékelhető érdekeltsége áll

fenn.27 Ezen értelmezések értelemszerűen alkalmazhatóak a magánjogi perekben

való perlési jogosultság vizsgálatakor is.

A túlzottan szűk megközelítés ellen szólnak azonban a közösségi jogból fakadó

érvek. A már idézett Crehan ügyben a Bíróság ugyanis kimondta, hogy azon nemzeti

bíróságoknak, amelyeknek feladata a közösségi jog alkalmazása, biztosítaniuk kell

annak teljes körű érvényesülését, és védeniük kell a magánszemélyeknek ebből

fakadó jogait28. Miután a 81. cikk érvényesülését veszélyeztetné, ha a nemzeti

bíróságok megtagadnák a versenykorlátozó szerződésekből és magatartásokból

fakadó károk érvényesítését, nem létezhet olyan abszolút akadály, amely kizárja a

versenykorlátozó szerződésben részes fél perlési lehetőségét. Mindazonáltal, mivel

nincsen a kérdésről rendelkező közösségi szabályozás, a nemzeti jogrendszerek

szabadon határozhatják meg, hogy mely bíróságok rendelkeznek az eljárások

lefolytatására hatáskörrel és milyen keretek között van lehetőség a közösségi jogból

fakadó jogosultságok érvényesítésére. A nemzeti jogrendszerek ezen szabadságának

korlátja azonban, hogy a közösségi jogból fakadó jogosultságok érvényesítésének

keretei nem lehetnek szűkebbek, mint a hasonló kérdésekben elérhető nemzeti jogi

lehetőségek (principle of equivalence) illetőleg, hogy nem tehetik gyakorlatilag

lehetetlenné, vagy túlzottan nehézzé a közösségi jogból fakadó jogosultságok

gyakorlását.29 Meglátásunk szerint tehát a fogyasztói kör vagy a versenytársak

jogérvényesítésének kizárása ellentétes lenne a Bíróság által kimondott elvvel.

26 Fővárosi Bíróság 2.K. 34.459/2000. 27 Fővárosi Bíróság 2.K. 32.650/2002/4. 28 Lásd még a Simmenthal ügyet 106/77 1978 ECR 629 16. pont, illetve a Factortame ügyet C-213/89 1990 ECR I-2433 19. pont 29 Lásd a Palmisani ügyet C-261/95 1997 ECR I-4025 27. pont

56

(ii) A semmisségre való hivatkozás időbeli korlátai

A Ptk. szerint a semmis szerződés érvénytelenségére határidő nélkül lehet

hivatkozni. Ez elvileg egy időbeli korlátlanságot jelent, azaz egy ilyen igény,

hivatkozási alap nem évül el. Az első ránézésre ismét csak rendkívül nagyvonalú

szabályt természetesen a bírói gyakorlat árnyalta, bár kevéssé megszorító módon,

mint a perindításra jogosultak körét. A Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésében30

kifejtette ugyanis, hogy a határidő nélküli hivatkozásra csak addig van mód,

ameddig azt az ügyet, amelyben a szerződés semmisségére hivatkozás történt, a

bíróság jogerős ítélettel el nem bírálta. Ezt követően legfeljebb perújítással lehet

segíteni a nem észlelt semmisségen, de amennyiben ennek jogvesztő határideje is

eltelt, úgy további lehetőség nincs a semmisségre történő hivatkozásra. A fenti

döntés a polgári eljárásjog alapelveivel és a jogbiztonság alkotmányos

követelményeivel maximálisan összhangban áll, de azt a veszélyt hordozza

magában, hogy amennyiben a perben álló felek – mivel érdekükkel ellentétes – nem

hivatkoznak a perben semmisségre, és a jogerős ítélet ennek következtében nem

állapítja azt meg, úgy a továbbiakban nem lesz mód az időbelileg korlátlan

hivatkozásra, a szerződéssel kapcsolatban a jövőben nem vethető fel, hogy semmis.

(iii) A semmisség megállapításának eljárásjogi keretei

A perindításra jogosultak személyén és a perindítás időbeli korlátain túl további

eljárásjogi probléma is akadályát képezi a hatékony magánjogi antitröszt

jogérvényesítésnek, mégpedig az, hogy a bíróság – erre történő hivatkozás

hiányában – milyen eljárásjogi feltételek mellett jogosult észlelni a semmisséget.

Az érvénytelenség észlelése körében azt szükséges kiemelni, hogy a polgári eljárási

jog szabályai szerint az eljáró magyar bíróság bizonyítást hivatalból csak akkor

folytathat le, ha azt jogszabály megengedi. Jogszabály – jelenleg – nem teszi

30 BH 1998.601.

57

lehetővé azt, hogy az eljáró bíróság a közösségi versenyszabályokba történő ütközés

lehetőségének észlelése esetén annak megállapítása végett, hogy a jogszabályba

ütközés ténylegesen fennáll-e, hivatalból bizonyítást folytasson le. Ezzel szemben

köztudomású, hogy a közösségi versenyszabályokba ütközés miatti semmisség – ha

a felek erre nem hivatkoznak és nem ajánlanak fel megfelelő bizonyítékokat –

megállapítása esetenként csak terjedelmes bizonyítás lefolytatása mellett vagy azt

követően (lenne) lehetséges (így pl. az érintett piac megállapítása, rendelkezik-e a

vállalkozás erőfölénnyel az érintett piacon, stb.).31 Ebből következik, hogy

valószínűleg még azon esetekben is, amikor észleli a bíróság annak lehetőségét,

hogy a szerződés sérti a közösségi versenyszabályokat, eljárásjogi akadályok miatt

nem lesz abban a helyzetben, hogy a semmisséget megállapítsa, hacsak a felek

valamelyike nem indítványoz ebben a körben bizonyítást (ami a hivatkozás önvád-

jellege miatt korántsem biztos, hogy bármelyik félnek is érdekében állna).

A fenti megközelítést a közösségi joggyakorlat is alátámasztja. A van Schijndel

ügyben32 az Európai Bíróság kimondta, hogy jóllehet a nemzeti bíróságoknak

kötelességük a közösségi jog kógens szabályainak érvényesítése akkor is ha a felek

azokra nem hivatkoztak, ez a kötelezettség csak akkor áll fenn, ha a nemzeti jog

alkalmazása kapcsán is azonos kényszer érvényesül. A közösségi jog nem írja elő,

hogy a bíróságok saját kezdeményezésükből vizsgálják a közösségi jogi szabályok

esetleges megsértését, ha emiatt el kellene hagyniuk hagyományosan passzív

szerepüket a felek közötti vita rendezésében azáltal, hogy kiterjesztik a vita felek

által meghatározott körét és, hogy olyan tényeket és körülményeket vesznek

figyelembe, amelyekre a felek nem hivatkoztak.

31 Wallacher Lajos: Az Európai Közösség versenyjogának alkalmazása Magyarországon az Európai Unióhoz való csatlakozástól, Gazdaság és Jog, 2004. május, 5. szám, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2004. 9. o. 32 A C-430/93 és C-431/93.sz Jeroen van Schijndel and Johannes Nicolaas Cornelis van Veen kontra Stichting Pensioenfonds voor Fysiotherapeuten egyesített ügyek EBHT1995., I-4705. 22. pontja

58

(iv) A semmisség jogkövetkezményei

Feltéve, hogy a bíróság számára hivatalbóli bizonyítás elrendelése nélkül is

egyértelmű és nyilvánvaló az eléje került szerződés közösségi jogba ütközése, de a

felek erre nem hivatkoznak, viszont a bíróság észleli ezt, úgy a jogkövetkezmények

alkalmazása körében a bírói gyakorlat tovább szűkíti az eljáró bíróság perbeli

lehetőségeit, mivel a semmisség észlelése esetére csak annyit tesz lehetővé az eljáró

perbíróság számára, hogy a semmis szerződés alapján támasztott keresetet elutasítsa.

(Megjegyezzük, hogy egyes bíróságok gyakorlata ettől eltérhet, de az az alapvető

tendencia, hogy a felek az ügy urai, és a kereseti kötöttség elve miatt a bíróság nem

alkalmazhat olyan jogkövetkezményt, amit a felek nem kérnek.) A Pécsi Ítélőtábla

egyik kollégiumi ajánlása33 kifejezetten úgy foglal állást, hogy a semmisség

jogkövetkezményeinek a bíróság által hivatalból történő alkalmazása kizárólag

abban merülhet ki, hogy a felek által célzott joghatás nem érhető el, ezért a bíróság

az érvénytelen szerződés alapján előterjesztett igényt, mint alaptalant – a szerződés

érvénytelenségének megállapítása nélkül (!) – elutasítja. A kollégiumi ajánlás szerint

a bíróságnak csak az ítélet indokolásában kell arra utalnia, hogy a keresetet a

szerződés hivatalból észlelt érvénytelensége miatt utasította el. Semmilyen más

tekintetben azonban a bíróság nem rendelkezik az érvénytelenség

jogkövetkezményéről, így az eredeti állapot helyreállításáról sem. A kollégiumi

állásfoglalás még megjegyzi, hogy amennyiben bármelyik fél a semmisnek

minősített szerződés alapján az egymás közti jogviszonyuk rendezését kívánja, úgy

ehhez külön kereseti kérelem szükséges, esetlegesen külön peres eljárásban.

4.3. A bizonyítás nehézségei

A bizonyítás a feleknek és a bíróságnak az a tevékenysége, amellyel valamely tény

fennállásáról vagy annak hiányáról, illetve valamely tényállítás valóságáról vagy

valótlanságáról az ítéletet hozó bíróság meggyőződését kialakítani törekszik. A

59

bíróság tevékenysége a klasszikus kontinentális szerepfelfogásban hagyományosan a

bizonyítás foganatosítására, azaz a bizonyítékok észlelésére és azok mérlegelésére

irányul. Ennek megfelelően a felek feladata a bizonyítási eszközök felkutatása és a

bizonyítékoknak a bíróság elé tárása, ellentétben azonban az angolszász

hagyományokkal, nem bízhatnak abban, hogy a másik fél valamennyi bizonyítékát a

bíróság elé tárja.

A téma szempontjából elsőként felvethető kérdés, illetve nehézség a jogszabály,

mint a bizonyítás tárgya. A Pp. hatálybalépése előtti eljárási szabályok kifejezetten

lehetővé tették, hogy a külföldi jogszabályok, a szokásjog és a helyhatósági

szabályok tekintetében a jogszabályok is lehessenek a bizonyítás tárgyai,

ugyanakkor a ma általánosnak mondható és uralkodó felfogás szerint jogszabály

nem lehet bizonyítás tárgya, legfeljebb arra szorítkozhat a bíróság, hogy igénybe

veszi a felek segítségét az alkalmazandó jogszabályok felkutatásában. Ebből a

szempontból de a tényállás felkutatása terén is fontos segítséget jelenthet a

bíróságok számára az 1/2003/EK számú rendelet által bevezetett amicus curiae

intézmény. Ennek lényege, hogy a Bizottság vagy a nemzeti versenyhatóság akár a

bíróság felkérésére, akár saját elhatározásából kifejtheti véleményét a per tárgyát

képező versenyjogi kérdésben. A szakmai hatóság ilyen jellegű beavatkozása

jelentős segítséget nyújthat a bíróságnak a releváns közösségi joggyakorlat

tartalmának bizonyítása kapcsán, de a konkrét tényállás kapcsán is számos

bizonyítási problémát küszöbölhet ki a hatósági beavatkozás. Ezen speciális

eszköznek a bevezetése gyakorlatilag egyet jelent annak kimondásával, hogy a

bíróságnak nem feltétlenül áll rendelkezésére olyan ismeret, amely egy bonyolult

közgazdasági összefüggéseket is felvető szabály megfelelő alkalmazásához

szükséges. Kifejezetten üdvözölhető, hogy ezen eszköz bevezetésével a jogalkotó a

bizonyítás első nehézségével kapcsolatban, azaz a jogszabály tartalmának

bizonyításával kapcsolatban effektív segítséget nyújt a szabályok érvényesülése

érdekében. Az amicus curiae intézményének a Tpvt. megsértésén alapuló perekre

33 4/2004 (VI.04.)

60

való kiterjesztését egyébként előirányozza a Tpvt. folyamatban lévő, mér említett

módosítása is.

Sokkal bonyolultabb a helyzet a tények bizonyításával kapcsolatban. Egy polgári –

kártérítési – perben ez abban áll, hogy a bizonyítási terhet viselő fél bizonyítja azon

tények fennállását, amelyek a kárkötelem létrejöttét és fennállását bizonyítják. Mivel

a károkozás alapvetően vélelmezetten jogellenes magatartás, a kár bekövetkeztének

bizonyítása a kárkötelem fennállását bizonyítja, azzal, hogy a kárért felelőssé tett

személynek módja van felelőssége hiányát bizonyítani, arra hivatkozással, hogy úgy

járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.

A felperesnek már a keresetlevélben állítania kell azokat a tényeket és

bizonyítékokat, amelyek az általa érvényesíteni kívánt jog alapjául szolgálnak. A per

során is terheli a feleket azon kötelezettség, hogy semmi olyan tényt nem

hallgathatnak el, amelyek a per eldöntése szempontjából jelentősek. A tényállítás

kötelezettsége önmagában még nem jelent különösebb problémát egy kártérítési

perben, így egy versenyjogi jogalapon indított kártérítési perben sem. A tényállítási

kötelezettséget azonban a bizonyítási kötelezettséggel kiegészítve már egészen más

helyzetbe kerül az igényt érvényesíteni kívánó fél.

A Pp. 164. § tartalmazza a bizonyítási kötelezettség és a bizonyítási teher általános

szabályát, amely szerint a per eldöntéséhez szükséges (és jegyezzük meg: a felperes

által állított) tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében

áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Ugyanezen szakasz második

bekezdése egyben – törvényi kivételektől eltekintve – kizárja a hivatalbóli

bizonyítás lehetőségét. Az, hogy adott tény bizonyítása pontosan kit terhel, tehát

elsősorban az anyagi jogszabályokon múlik, hiszen azokból vezethető le, hogy kinek

áll érdekében az adott tény valókénti elfogadása. Ebből a szempontból a versenyjogi

jogsértésekre alapított perekben is a Ptk. kárkötelmi szabályai irányadóak, amely

alapján kikristályosodott bírói gyakorlat egységes abban, hogy a kár

összegszerűségét a felperes köteles bizonyítani.

61

A kár összegszerűségének bizonyítása körében is különbséget kell tenni a sérelmet

szenvedett fogyasztó és a sérelmet szenvedett versenytárs között.

A fogyasztói sérelem alapvetően abban állhat, hogy a versenytársak közötti

versenyellenes magatartások miatt a termékhez nem piaci áron, hanem a fölött jut

hozzá. (A nem piaci ár elméletileg ugyan lehet a piacihoz képest alacsonyabb is, ami

szintén megvalósíthat versenyjogi jogsértést, de kárt nem okoz a fogyasztónak.) Ez

egyértelműen a fogyasztó vagyonában bekövetkező értékcsökkenés, amely a kár

klasszikus fogalmi elemei közül a viszonylag legkönnyebben bizonyítható. Ennek

ellenére, nehezen képzelhető el, hogy a fogyasztó képes lenne bizonyítani ezt a kárt,

mivel ehhez elsősorban a piaci árra (esetleg csak a hipotetikus versenyárra)

vonatkozó bizonyítást kellene lefolytatni. Ezen árszintnek a meghatározása azonban

a versenyhatóságoknak is sok problémát okoz és a gyakorlatban igyekeznek

megkerülni a problémát. A fogyasztót terhelő bizonyítási kötelezettség miatt a

perindítás gyakorlatilag eleve sikertelen, még abban az esetben is, ha a fogyasztó

bármilyen módon bizonyítja, hogy a kialakult (és álláspontja szerint nem piaci,

hanem a fölötti) ár a versenytársak vagy egy versenytárs jogellenes (versenyjogba

ütköző) magatartásának okozata. Még ennél is nehezebb helyzetbe kerülhet azonban,

ha valamilyen, nem közvetlenül az árszínvonal emelését célzó visszaélés (például:

árukapcsolás, a kibocsátás vagy a technikai fejlődés korlátozása) miatt akar

kártérítést kérni.

A versenytársak esetében a kár leginkább elmaradt haszonként képzelhető el,

amelynek bizonyítása komoly nehézséget jelent a perben. Az elmaradt haszon

bizonyítása körében a bírói gyakorlat megköveteli a haszon számszerűsítését,

konkrét kimunkálást kíván, amely még felkészült versenytárs vállalkozás esetén sem

könnyen teljesíthető elvárás. Nem kevesebb gondot okoz az okozati összefüggés,

azaz annak sikeres bizonyítása a felperes részéről, hogy a versenytárs jogellenes

magatartása – és nem más – volt az oka a haszon elmaradásának. Ezzel szemben az

alperes versenytárs számára nyilvánvaló védekezési alap az, hogy a hasznot más

62

tényezők is befolyásolják. Különösen sikeres lehet a védekezés akkor, ha maga a

felperesként fellépő vállalkozás nyereséges, hiszen ez esetben már azt kellene

bizonyítani, hogy annak ellenére, hogy nyereséges, még nyereségesebb is lehetett

volna a jogsértő magatartás hiányában. Egy ilyen típusú bizonyítás, eltekintve a

perjogi nehézségektől, adott esetben akár már morálisan is nehezen vállalható.

5. Következtetések

A fentiek alapján a magánérdekű antitröszt jogérvényesítés Magyarországon az

alábbi okok miatt veszít hatékonyságából.

(i) a magánjogi jogérvényesítésre eltérő hatásköri szabályok vonatkoznak a

közösségi jog és a magyar jog alapján;34

(ii) a perindításra jogosultak köre a Ptk. szövegében foglaltakhoz képest

szűkebb és nem egyértelmű, hogy magában foglalja-e a kartellben részt

nem vevő versenytársakat, fogyasztókat;

(iii) a magánjogi jogérvényesítés fogyasztóvédelmi szervezetek és más

szervek által való kvázi-közérdekű érvényesítésének lehetőségei nem

kellően széleskörűek, de a jelenlegi keretek sem kellőképp kihasználtak;

(iv) a kártérítési igények érvényesítése a kár mértékének bizonyíthatósága és

a perlési jogosultságok bírósági gyakorlatban való korlátozása miatt

rendkívül nehézkes;

(v) a semmisségre csak a megállapodást jogerősen elbíráló per befejezéséig

van érdemben mód hivatkozni, ezt követően jelentősen leszűkülnek a

lehetőségek;

(vi) a bíróság számára nem biztosított az a lehetőség, hogy a felek akaratán

kívül bizonyítást folytasson le azon tényekre (pl. érintett piac

meghatározása, piaci erőfölény létezése, stb.), amelyek alapján a

semmisség vagy annak hiánya megállapítható lenne;

34 Remélhetőleg ez az eltérés a Tpvt. módosításával a közeljövőben megszűnik.

63

(vii) a bíróság előtti bizonyítás rendkívül nehézkes az adminisztratív

eljárásban alkalmazható bizonyíték felkutatási jogosítványok és

elegendő kapacitás híján;

(viii) az irányadó bírói gyakorlat szerint a bíróság a semmisség

megállapítására nem jogosult hivatalból, csupán észlelése esetén a

kereseti kérelmet elutasító döntést hozhat;

(ix) nem jogosult a semmisség legfontosabb jogkövetkezményének, az

eredeti állapot helyreállításának elrendelésére;

(x) a jogkövetkezmények esetleg csak egy külön perben érvényesíthetők;

(xi) tekintettel arra, hogy a magyar bíróságok a GVH kizárólagos hatásköre

miatt nem szerezhettek tapasztalatot a versenyjog alkalmazásában,

illetőleg vélhetőleg nincsenek kellő szintű ismereteik a közösségi jog

negyven éves joggyakorlatáról, melyet a közösségi jog alapján indult

perekben alkalmazniuk kellene, kizárólagos illetékességi, esetleg

hatásköri szabályokra lenne szükség a versenyjogi jogsértésre alapuló

keresetek elbírálására.35

35 Ezen probléma részleges megoldását jelentené a Tpvt. folyamatban lévő módosítása, amely átültetné a magyar jogrendszerbe az amicus curiae intézményét, így a GVH számára lehetőség nyílna a perekben való véleménynyilvánításra.

64

Bibliográfia:

Bassola Bálint, Az általános szerződési feltételekben alkalmazott tisztességtelen

klauzulák kérdésköre - A francia és a magyar jogalkotás és jogalkalmazás

összehasonlító jogi elemzése egy közösségi jogi irányelv fényében, in:

Magyarország és az Európai Unió (2003-2004), szerk.: dr. Szabó Gergely, Magyar

Országgyűlés Hivatala, 2004., 285-286. o.

Herbert Hovenkamp: Antitrust 3rd Ed. St. Paul Minn. 1999

Mario Monti beszéde az IBA – 8. éves versenyjogi konferenciáján Fiesole, 17

September 2004

Tóth Tihamér: A közösségi versenyjog alkalmazása a tagállami bíróságok előtt- egy

reform amelyre már a magyar bíróknak is figyelniük kell In: Ünnepi Kötet Boytha

Györgyné tiszteletére Budapest 2002 120. o.

Tóth Tihamér: Az EU versenyjoga dióhéjban – avagy mi vár az Unióban a magyar

kis- és közepes méretű vállalkozásokra versenyjogi szempontból? Egyetemi jegyzet,

PPKE – JÁK Deák Ferenc Jogi Továbbképző Intézet, Budapest, 2004.

Denis Waelbroeck, Donald Slater, Gil Even-Shoshan: Study on the conditions of

claims for damages in case of infringement of EC competition rules a Comparative

Report

http://www.europa.eu.int/comm/competition/antitrust/others/private_enforcement/co

mparative_report_clean_en.pdf

Wallacher Lajos: Az Európai Közösség versenyjogának alkalmazása

Magyarországon az Európai Unióhoz való csatlakozástól, Gazdaság és Jog, 2004.

május, 5. szám, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2004.

65

Wounter P. J. Wils: The modernization of the Enforcement of Articles 81 and 82

EC: A Legal and Economic Analysis of the Commission’s Proposal for a New

Council Regulation Replacing Regulation No. 17, Fordham International Law

Journal, June 2001 Volume 24 Number 5.

Donncadh Woods, Ailsa Sinclair, David Ashton: Private enforcement of Community

competition law: modernisation and the road ahead. In: Competition Policy

Newsletter Number 2 Summer 2004

White Paper on modernisation of the rules implementing Articles 85 and 86 of the

EC Treaty COM/99/0101 OJ 1999 C 132/1

66

Abstract

The authors analyse the possibilities for private enforcement under the national rules

on civil procedures. The article presents the problems of claims invoking the nullity

of agreements considered illegal under competition law and the potential claims of

damages. It also presents the possibilities for cooperation between courts and the

competition authority. The article touches upon the issue of inconsistencies between

EC case law and the practice of national judges. As one of the authors is a practicing

advocate and the other is an official of the competition authority the article

combines the views of the private and the public sector.

Juhász Dorina: A versenykorlátozó megállapodások tilalmába ütköző egységes

és komplex jogsértések

Az Európai Közösséget Alapító Római Szerződés (a továbbiakban: EKSZ) 81. cikk1

(1) bekezdése a közös piaccal összeegyeztethetetlennek és ezért tilosnak tekint

minden olyan vállalkozások közötti megállapodást, vállalkozások társulásai által

hozott döntést és összehangolt magatartást (a továbbiakban együtt: megállapodás),

amely alkalmas lehet a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására, és

amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny korlátozása, torzítása vagy

akadályozása. A hivatkozott cikk exempflikatív felsorolását adja a közösségi jog

kartelltilalmi rendelkezéseibe ütköző magatartásoknak, amelyek közül többet

kifejezetten megnevez a hivatkozott cikk:

a) a beszerzési vagy eladási árak, illetőleg bármely egyéb üzleti feltétel

közvetlen vagy közvetett rögzítése;

b) a termelés, az értékesítés, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozása

illetve ellenőrzés alatt tartása;

c) a piac vagy a beszerzési források felosztása;

d) egyenértékű ügyletek esetén eltérő feltételek alkalmazása az üzletfelekkel

szemben, amely azok hátrányos versenyhelyzetbe kerüléséhez vezet;

e) a szerződések megkötésének függővé tétele olyan kiegészítő

kötelezettségeknek a másik fél részéről történő vállalásától, amelyek

természetüknél valamint a kereskedelmi szokások szerint nem tartoznak a

szerződés tárgyához.

A versenyhatóságok egyre súlyosabb szankciókat fűznek a versenyjog kartelltilalmi

rendelkezéseit sértő magatartásokhoz tekintettel arra, hogy a versenykorlátozást

célul tűző/megvalósító vagy ilyen hatással járó jogsértések gátolják az egészséges

versenyfeltételek megteremtődését, és a fogyasztók megkárosítását

68

eredményezhetik. Nem véletlen tehát, hogy az Európai Bizottság Verseny

Főigazgatósága és a tagállamok versenyhivatalai tevékenységének középpontjában a

kartellekkel szembeni fellépés áll. A versenykorlátozó megállapodásokkal szembeni

hatékonyabb síkraszállás szükségessé tette a Bizottság és a nemzeti

versenyhatóságok közötti együttműködés szorosabbra fűzését. Az 1/2003/EK tanácsi

rendelet2 megszületésével radikális változás következett be a közösségi

versenyjogban, amelynek eljárásjogi rendelkezéseire 2004. május 1-jéig a

17/1962/EGK tanácsi rendelet3 volt irányadó. Az új végrehajtási rendelet értelmében

a tagállamok versenyhatóságai és nemzeti bíróságai4 közvetlenül alkalmazhatják az

előttük folyó eljárásokban az EKSZ 81. és 82. cikkeit5 a tagállamok közötti

kereskedelem érintettsége esetén.

Az új szabályozás által létrehozott ECN6 keretében tájékoztatják egymást a nemzeti

versenyhatóságok és a Bizottság a közösségi versenykorlátozó megállapodások

tilalmába ütköző eljárások megindításáról és az ügyekkel kapcsolatos lényegi

információkról. A Bizottság Verseny Főigazgatósága az új rendszer alapján akkor

avatkozik be az eljárásokba, ha az EK versenyjogának konzisztens alkalmazását kell

biztosítania, vagy igény mutatkozik a versenypolitika fejlesztése iránt. Az antitröszt

szabályok alkalmazásának decentralizálásával és az egyedi mentesítés rendszerének

1 Az Amszterdami Szerződés hatályba lépését megelőzően a jelen cikkben foglalt rendelkezések a 85. cikk számozását viselték. 2 HL L 1. szám 2003. január 4., 1. oldal, a Szerződés 81. és 82. cikkében lefektetett versenyszabályok végrehajtásáról 3 HL L 1. szám 1962. február 21., 204. oldal (a 17. számú rendelet címe az Amszterdami Egyezmény 12. cikke szerinti átszámozás figyelembe vételével kiigazításra került, az eredeti, 85. és 86. cikkekre hivatkozás helyett, a 81. és a 82. cikkre vonatkozik) 4 Az amicus curiae jogintézményének bevezetésével a nemzeti versenyhatóságok és a Bizottság felléphetnek a nemzeti bíróságok előtt az EKSZ 81. és 82. cikkének alkalmazásával folyó eljárásokban, és előadhatják az üggyel kapcsolatos álláspontjukat. 5 Jelen tanulmány nem tér ki a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmáról szóló 82. cikk kapcsán alkalmazott joggyakorlat ismertetésére. 6 European Competition Network (Európai Versenyügyi Hálózat) keretében, amely a tagállamok versenyhatóságainak a Bizottság koordinálása mellett működő interaktív rendszere, valósul meg az EKSZ 81. és 82. cikkének valószínűsíthető megsértése miatt indult eljárásokban történő együttműködés.

69

megszüntetésével a Bizottság minden erejét és kapacitását a legsúlyosabb

jogsértések feltárására tudja fordítani.

Azért tartottam szükségesnek, hogy röviden felvázoljam a közösségi versenyjog

2004. május 1-jén hatályba lépett reformrendelkezéseit, mert ez olyan új fejezetet

hozott a tagállamok versenyhatóságainak életébe is, amely gyökeresen

megváltoztatja az eddigi jogalkalmazási gyakorlatot. A közösségi versenyjogban

már évtizedek óta alkalmazott egységes és komplex jogsértések terminológiája

időszerű, hogy beférkőzzön a nemzeti versenyhatóságok gyakorlatába. Mielőtt

rátérnék az egységes és komplex jogsértés terminológiájának bemutatására,

mindenképp szót kell ejtenem a témakörhöz kapcsolódó alapfogalmakról, amelyek

pontos ismerete sarokpontját képezi valamely jogsértés egységes és komplex

voltának értelmezése során.

Mindenekelőtt fontosnak tartom elhatárolni egymástól a horizontális és a vertikális

megállapodásokat. A közösségi versenyjog horizontális természetű

együttműködésként fogja fel a piac azonos szintjén működő vállalkozások közötti

megállapodásokat, amelyeket többnyire versenytársak kötnek egymással.7 A

vertikális megállapodások8 a piac különböző szintjein tevékenykedő vállalkozások

között születnek, amelyeket többnyire a termelők kötnek a nagy- és

kiskereskedőikkel, például a továbbeladási ár, kizárólagos értékesítés és beszerzés

vagy területi kizárólagosság meghatározása stb. céljából. A jelen tanulmány a

versenytársak által kötött, horizontális versenykorlátozó megállapodásokra

koncentrál, mert a kőkemény kartellek tanúsítására, amelyek egységes és komplex

formát ölthetnek, alapvetően egy adott piacon versenytárs vállalkozások képesek.

7 2001/C 3/02 számú bizottsági közlemény, Az EK Szerződés 81. cikkének a horizontális együttműködési megállapodásokra való alkalmazhatóságáról szóló iránymutatás. 8 2000/C 291/01 bizottsági közlemény, A vertikális korlátozásokról szóló iránymutatás

70

I.

A megállapodás fogalmi köre

A megállapodás összefoglaló elnevezéssel illetjük a vállalkozások közötti

megállapodásokat, az összehangolt magatartásokat és a vállalkozások társulásai által

hozott döntéseket. Ebben a részben röviden sorra veszem a megállapodás fogalmi

körébe sorolható „elkövetési magatartások” alapfogalmait, hogy rátérhessek az

egységes és komplex kartelljogsértések vizsgálatára. A megállapodás fogalmi

körébe tartozó kategóriákra irányadó közösségi joggyakorlat – a fellelhető

szakirodalmi anyagok közül – legátfogóbb összefoglalása olvasható Richard Wish

az EK versenyjogát bemutató könyvében.9 A jelen tanulmány ezen részében

alapvetően az általa felvázolt tematika szerint haladok, azonban egyes helyeken

kiegészítéseket teszek, vagy éppen más szemszögből mutatom be a joggyakorlatot.

1.1. A vállalkozások közötti megállapodás

Az egyik legfontosabb versenyjogi alapfogalom a megállapodás definíciója. A

versenyjog a megállapodás kategóriájába nemcsak az írott, aláírással és ügyvédi

szárazbélyegzővel ellátott, a polgári jog szabályai szerinti formai követelményeknek

megfelelő megállapodásokat tekinti, hanem e körbe sorolja az ún. gentelmen's

agreement-eket10 és az egyszerű akarategységet11 is. Az Elsőfokú Bíróság12

hangsúlyozta ahhoz, hogy egy vállalkozások közötti megállapodás az Európai

Gazdasági Közösségről szóló Szerződés 85. cikk (1) bekezdésének (a jelenlegi

számozás szerint 81. cikk (1) bekezdés) hatálya alá tartozzon, elegendő a

vállalkozások közös szándékának kifejezése, amely arra vonatkozik, hogy a piacon

egy bizonyos módon viselkedjenek az árak és az eladási volumenek meghatározása

céljából. Ugyanezen ítélet még egy kulcsfontosságú megállapítást tartalmaz, amely

szerint a hivatkozott cikk olyan vállalkozások közötti megállapodások esetében is

9 Richard Wish: Competition Law, Fifth Edition, London, Butterworth, 2004, 91. oldal 10 C-41/69 ACF Chemiefarma NV vs. Comission [1970] ECR 661 11 T-41/96 Bayer AG vs. Commission [2000] ECR II-03383

71

alkalmazható, amelyek formálisan már nem hatályosak, de hatásuk továbbra is

érvényesül a piacon. Egy másik ügyben a Bizottság kinyilvánította, hogy egy

megállapodás a versenyjog szerinti kartelltilalomba ütközéséhez nem szükséges,

hogy a megállapodás be nem tartása esetén bizonyos szankciók sújtsák az adott

vállalkozást.13

Amikor egy megállapodás kapcsán felmerül, hogy az sértheti a versenyjog

kartelltilalmi rendelkezéseit, nem szabad megfeledkeznünk arról a lényeges

kritériumról, amely szerint a vállalkozások csak akkor vonhatók felelősségre a

versenyjog alapján, ha egymástól jogilag függetlennek tekinthetők.

Az Európai Bíróság esetjogában14 kifejezésre juttatott egy mérföldkövet jelentő

álláspontot, amely szerint a vállalkozások felelősségre vonhatók a kartelltilalmi

rendelkezések alapján abban az esetben is, ha a versenykorlátozást tartalmazó

megállapodás rendelkezéseit nem ültették át a gyakorlatba piaci magatartásuk

tanúsítása során. Ugyanakkor azon tény is alkalmas az EKSZ 81. cikk (1) bekezdése

szerinti felelősség megállapítására, ha például egy találkozón résztvevők közül csak

egyikük juttatta kifejezésre szándékát a verseny korlátozására.15 Az Európai

Közösségek Bírósága (a továbbiakban: Európai Bíróság) következetesen kiállt azon

álláspontja mellett, hogy nem fogadja el a vállalkozások azon védekezését, amely

szerint csak azért vettek részt egy megállapodás megkötésében, mert más

vállalkozások kényszerítették a kartellben való részvételre.16 Mindez természetesen

nem azt jelenti, hogy a jogalkalmazó azonos mértékben sújtja bírsággal a kartellben

résztvevő vállalkozásokat, hiszen a kartellben meghatározó szerepet vállaló

vállalkozásokra szinte minden esetben nagyobb összegű bírságot szabnak ki,

12 T-12/89 Solvay and Cie SA vs. Commission [1992] ECR II-00907, para 3-4 13 PVC ügy, OJ [1994] L 239/14, para 30 14 C-89,104,114,116,117,125-129/85. A. Ahlström Osakeyhtiö and others vs. Commission [1994] ECR I-00099 15 T-202/98 Tate and Lyle vs. Commission [2001] ECR II-2035, para 54 16 C-16/61 Modena vs. High Authority [1962] ECR 289, T-25/95 Cimenteries CBR SA vs. Commission [2000] ECR II-49, para 2557

72

valamint az a körülmény is döntő jelentőséggel bír, hogy az eljárás alá vont

vállalkozások milyen fokú együttműködést tanúsítanak a tényállás feltárása során.

1.2. A vállalkozások társulásai által hozott döntés

A versenyjog történetében számos példa akad arra, hogy valamely versenykorlátozó

magatartás megvalósítása nem kifejezetten vállalkozások, hanem elsősorban

valamely szakmai szervezet, kereskedelmi szövetség vagy kamara tevékeny

szerepvállalásához köthető. Amennyiben a vállalkozások valamilyen társulási

formája által hozott döntéshez köthető egy versenykorlátozó gyakorlat folytatása, a

Bizottság ugyanolyan módon vonhat felelősségre, például egy szakmai szövetséget,

egy kamarát vagy annak vezető testületének tagjait. A vállalkozások társulásainak

felelősségre vonását nem befolyásolja az a tény sem, hogy a szó klasszikus

értelmében az előző évi nettó árbevételük nem piaci tevékenységből, hanem a tagok

által fizetett tagdíjakból tevődik össze.

A vállalkozások társulásainak ugyanolyan mértékű, szigorú felelősségre vonása az

általuk hozott versenykorlátozó döntésekért azzal indokolható, hogy adott esetben

egy több száz vállalkozást tömörítő szakmai szövetség a verseny korlátozására

alkalmas szerepvállalása kihathat az egész piac működésére, például a szövetség

által meghatározott indokolatlanul magas árakat alkalmazza a piacon jelenlévő

összes vállalkozás, ezért a termék vagy szolgáltatás összes fogyasztóját tényleges

kár éri. A vállalkozások társulásai által hozott döntések megjelenési formái

sokrétűek lehetnek. Versenykorlátozó rendelkezést tartalmazhat, például egy kamara

etikai szabályzata, magatartási kódexe, határozata vagy ajánlása, illetőleg a

vállalkozások társulásai által létrehozott adatbázisok a tagok vagy más vállalkozások

számára történő hozzáférhetővé tétele, amely bizalmas információcserén alapuló

kartell megvalósulásához vezethet. Az Európai Bizottság a Ciment ügyben17

leszögezte, hogy a versenyjogi felelősségre vonásnak nem feltétele, hogy a

17 COMP/IV. 33.126, 33.322 ügyben hozott 94/815/EK bizottsági határozat

73

vállalkozások társulása maga piaci magatartást tanúsítson, mint ahogy az sem, hogy

a döntés ténylegesen alkalmazásra kerüljön a gyakorlatban.18 A Cematex19 és a

Milchfölderungsfonds20 ügyekben hozott bizottsági határozatok értelmében az

EKSZ kartelltilalmi rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak az olyan vállalkozások

társulása által hozott versenykorlátozó döntések, amelyeket a vállalkozások

társulásainak közös tárulása hozott.21 A vállalkozások társulásai által hozott

döntéseknek azért van különös jelentősége, mert a tagvállalkozások összehangolt

magatartásához vezethetnek még abban az esetben is, ha a döntés ténylegesen nem

bír kötelező erővel a tagokra nézve.

1.3. Az összehangolt magatartás

Ha az összehangolt magatartás leegyszerűsítő definiálására törekednénk, azt is

mondhatnánk, hogy minden olyan aktus, amely nem sorolható a megállapodás és a

döntés fogalmi körébe és célja vagy hatása a verseny korlátozása, torzítása vagy

akadályozása, az összehangolt magatartás kategóriájába tartozik. Ez a magyarázat

azonban túlságosan elnagyolt, bár az igaz, hogy az összehangolt magatartás

koncepciójának legfőbb ismérve, hogy olyan piacon tanúsítani kívánt

magatartásokról van szó, amelyek nem tartalmazzák a megállapodás minden fogalmi

elemét. Az összehangolt magatartás fogalmi körébe vonható versenykorlátozó

gyakorlatok esetében döntő szerephez jut a vállalkozások szándéka és az ebből eredő

tudatos versenykorlátozás léte vagy lehetősége. A vállalkozások összehangolt

magatartása olyan a vállalkozások közötti együttműködés formájában képzelhető el,

amely nem éri el az 1.1. fejezetben meghatározott megállapodás szintjét.

Az összehangolt magatartás koncepciója szempontjából az első jelentős bírósági

ítélet az ICI vs. Commission ügyben22 született, amelyben a Bíróság leszögezte,

18 T-25/95 Cimenteries CBR SA vs. Commission [2000] ECR II-491, para 1325, 2622 19 OJ [1971] L 227/26 20 OJ [1985] L 35/35 21 ibid Cematex és Milchsförderungfond ügyek 22 C-48/69 ICI vs. Commission [1972] ECR 619, para 64

74

hogy az EKSZ 81. cikke szerinti összehangolt magatartásnak minősül a

vállalkozások közötti koordináció azon formája, amely ugyan nem érte el a

megállapodás szintjét, azonban a vállalkozások közötti gyakorlatban megvalósuló

kooperáció veszélyezteti a versenyt.

Az Elsőfokú Bíróság23 leszögezte ahhoz, hogy egy vállalkozások közötti

együttműködés és kooperáció az EKSZ versenyjogi rendelkezései alapján

összehangolt magatartásnak minősüljön, az szükséges, hogy az önálló gazdasági

egységet képező vállalkozások a közös piacon tanúsított üzletpolitikájukat

függetlenül határozzák meg. A vállalkozások olyan találkozókon való részvétele,

amelyek az árak és az eladási volumenek rögzítését célozzák azáltal, hogy a

versenytársak az elérni kívánt árról információkat cserélnek, majd ezek tudatában

tanúsítják piaci magatartásukat, összehangolt magatartásnak minősül. Az

összehangolt magatartás révén megvalósuló versenykorlátozások vagy ezek

lehetősége azért nem egyeztethető össze a közös piac működésével, mert általában

elvárható a vállalkozásoktól, hogy piaci magatartásuk meghatározásakor autonóm

módon járjanak el.24 Az összehangolt magatartást tanúsító vállalkozások adott

esetben nem nyilvánítják ki közös akaratukat, azonban tetten érhető a tevékenységük

közötti koordináció.25

Richard Wish26 szerint az összehangolt magatartás „tesztje” alapján két lényegi

kritériumnak kell megfelelnie az ilyen típusú elkövetési magatartásoknak: a

vállalkozások között kell, hogy legyen egyfajta mentális konszenzus, amely

gyakorlati együttműködésben érhető tetten, továbbá nem szükséges, hogy a

vállalkozások közötti előbb vázolt konszenzus verbális formát öltsön, elegendő, ha a

felek közötti közvetlen vagy közvetett kontaktusban nyilvánul meg. A Suiker Unie

vs. Commission ügyben27 az Európai Bíróság kifejtette, hogy az Alapító Szerződés

23 T-7/89 SA Hercules Chemicals NV vs. Commission [1991] ECR II-01711 24 T-2/89 Petrofina SA vs. Commission [1991] ECR II-01087 25 C-48/69 Imperial Chemical Industries Ltd. vs. Commission [1972] ECR 00619 26 op. cit Richard Wish 100. oldal 27 C-40/73 Suiker Unie vs. Commission [1975] ECR 1663, para 425

75

versenyjogi rendelkezéseinek tilalmába ütközik a vállalkozások által követett olyan

közvetlen vagy közvetett magatartás, amely azt célozza, vagy olyan hatással jár,

hogy a piacon ténylegesen jelenlévő vagy potenciális versenytárs magatartását

befolyásolja, vagy elétárja annak a piaci magatartásnak a menetét, amelynek a

piacon történő tanúsítását a vállalkozások elhatározták vagy szándékoznak a

jövőben annak folytatásához tartani magukat.

Mindazonáltal a joggyakorlat tükrében megállapítható, hogy a vállalkozások közötti

együttműködésnek, összejátszásnak, magatartásaik összehangolásának számtalan

formája és intenzitása lehetséges. A Bizottság álláspontja28 szerint – amelyet több,

időközben híressé vált ügyben is kifejezésre juttatott – ahhoz, hogy a kartellben

résztvevő felek által tanúsított összehangolt magatartás miatt az EKSZ 81. cikke

szerinti felelősség megállapítható legyen, nem szükséges a tényleges

versenykorlátozó hatás kiváltása. A Bizottság ezen álláspontját az Elsőfokú Bíróság

is megerősítette29, amikor kifejezésre juttatta, hogy a piacon tanúsított összehangolt

magatartás miatti felelősségre vonás feltétele, hogy annak célja versenyellenes

legyen, vagy ilyen hatás kiváltására legyen alkalmas.

Az összehangolt magatartás terminológiájával kapcsolatban mindenképp szót kell

ejtenem ennek elhatárolásáról a vállalkozások által tanúsított párhuzamos

magatartásoktól, amelyek nem esnek a versenyjog tilalma alá. A vállalkozások

párhuzamos és nem összehangolt magatartást tanúsítanak akkor, amikor racionálisan

alkalmazkodnak a versenytársaik által követett gyakorlathoz, és nem lelhető fel

közöttük semmilyen közvetlen vagy közvetett kapcsolat, amely a versenytársak

piacon tanúsított magatartásának befolyásolását célozza, vagy ilyen hatással jár,

illetőleg nem a saját maga vagy más vállalkozás által követett gyakorlatról

informálja a piac többi szereplőjét.

28 British Sugar ügy OJ [1999] L76/1, para 95

76

II.

Az egységes és komplex jogsértés

A versenyjog általában azon versenykorlátozó jogsértéseket tekinti egységesnek,

amelyekben résztvevő vállalkozások minden intézkedése ugyanazon versenyellenes

célt vagy hatást szolgálja. Az ilyen típusú jogsértések akkor minősülnek

komplexnek, ha versenykorlátozó megállapodások és összehangolt magatartások

útján egyaránt megvalósították.

A Bizottság az egységes és komplex jogsértések útján megvalósuló kartellügyekben

az alább ismertetésre kerülő definíciókat alkalmazza, amelyek jelen részben történő

bemutatását az indokolja, hogy érthetőbb legyen az egységes és komplex jogsértések

mechanizmusa és meghatározásának logikai menete.

Egy a felek közötti megállapodás létéről beszélhetünk, amikor a vállalkozások egy

közös tervben állapodnak meg, amely korlátozza vagy alkalmas arra, hogy

korlátozza az autonóm piaci magatartásukat azáltal, hogy meghatározza a piacon

történő közös fellépésüknek az irányvonalát, vagy az attól való tartózkodást. Nem

szükséges, hogy a felek által kötött megállapodás írott formát öltsön, vagy egyéb

formai követelményeknek megfeleljen, illetőleg annak megszegéséhez szerződésben

rögzített szankciókat, kényszerítő intézkedéseket fűzzenek a felek.30

A Bizottság ezen határozataiban az Elsőfokú Bíróság PVC II ügyben hozott

ítéletéből31 szokott idézni, amely szerint a bírósági esetjog értelmében annak

érdekében, hogy egy megállapodás az EKSZ 81. cikk (1) bekezdése szerint

minősüljön, elegendő azt bizonyítani, hogy a vállalkozások közös akaratukat

29 T-202/98 Tate and Lyle vs. Commission [2001] ECR II-2035 30 COMP/IV.35.691/E-4 számú ügy, Pre-Insulated Pipe cartel, 1999/60/EC határozat, OJ [1999] L 24/1, para 129 31 T-305/94 Limburgse Vinyl Maatschappij N.V. and others vs. Commission [1999] ECR II-931

77

fejezték ki arra vonatkozólag, hogy a piacon egy meghatározott módon

viselkedjenek.

A bizottsági határozatok gyakran kitérnek az Európai Bíróság Suiker Unie ügyben

hozott ítéletére, amely a vállalkozások közötti együttműködés és kooperáció

formáival kapcsolatban tartalmaz lényegi megállapításokat. Eszerint a

vállalkozásoknak a közös piacon olyan üzletpolitikát kell folytatniuk, amely az

EKSZ versenyszabályaival összhangban, megfelel annak a követelménynek, hogy

független/autonóm döntéseken alapuljon. Annak ellenére, hogy megfelel a

függetlenség követelményének a vállalkozások azon joga, hogy piaci magatartásuk

meghatározásakor racionális keretek között figyelembe vegyék a versenytársaik által

követett piaci gyakorlatot, az EKSZ 81. cikke értelmében tilos a piaci szereplők

közötti bárminemű közvetlen vagy közvetett kapcsolat, amelynek célja vagy hatása

az aktuális vagy potenciális versenytársak piaci magatartásának befolyásolása,

illetőleg a versenytárs vállalkozás visszatartása attól, hogy olyan magatartást

folytasson, amelyet ők tanúsítanak vagy tanúsítani szándékoznak a piacon.

Ily módon az ilyen típusú gyakorlat az EKSZ 81. cikk (1) bekezdése értelmében

összehangolt magatartásnak minősülhet abban az esetben is, ha a felek nem

csatlakoztak kifejezett közös cselekvési tervhez piaci magatartásuk meghatározása

során, azonban olyan összejátszásukon alapuló megoldást fogadtak el, vagy

csatlakoztak hozzá, amely alkalmas a piaci magatartásuk összehangolására.32 Bár az

EKSZ 81. cikk (1) bekezdése szerinti összehangolt magatartás terminológiájára

irányadó koncepció értelmében e körbe nemcsak az olyan magatartások sorolandók,

amelyek konkrétan a felek tevékenységeinek az összehangolásából erednek, hanem

azon magatartások is, amelyek véletlenszerű kapcsolatban állnak a vállalkozások

összehangolt piaci tevékenységével. Ilyen esetekben – az ellenkező bizonyításáig –

azt kell feltételeznünk, hogy azok a vállalkozások, amelyek részt vettek

tevékenységük összehangolásában, és aktív szereplői maradtak a piacnak, saját piaci

32 T-7/89 Hercules vs. Commission [1991] II ECR 1771, para 256

78

magatartásuk meghatározásakor érdemben tekintettel voltak a versenytársaik által

szolgáltatott információkra. Ez a következtetés különösen azon esetekben állja meg

a helyét, amelyekben a vállalkozások által követett összehangolt gyakorlat

rendszeres időközönként és hosszú időn át zajlott.

Az egységes és komplex jogsértések bizonyítása szempontjából kulcsfontosságú

jelentőséggel bír azon tény, amely szerint a hosszú időtartamot felölelő komplex

jogsértések esetén a Bizottságnak nem szükséges ezeket az illegális attitűdök

kizárólag egy vagy több formáival jellemeznie. A megállapodás és összehangolt

magatartás koncepciója között tapasztalható némi átfedés, mivel ezen kategóriák

határai nem különíthetők el élesen egymástól. Mindazonáltal reálisan nem

lehetséges distinkciót tenni aszerint, hogy a jogsértés szimultán módon magában

hordozza a tiltott magatartás minden egyes formájának a jellemzőit, bár a tiltott

attitűd egyes megjelenési formáinak elkülönültsége folytán pontosan leírható egyik

vagy másik magatartástípusként. Ugyanakkor mesterkéltnek tűnne analitikusan

alosztályokra bontani, hogy mi minősül tisztán a résztvevők folytatólagos közös

akciójának, amelynek egy és ugyanazon átfogó célja van és a jogsértés számos

elkülönült formáját magára öltheti. Éppen ezért egy kartell ugyanazon időben

egyszerre leírható a megállapodás és az összehangolt magatartás elkövetési

formájával egyaránt. Mint ahogy az Elsőfokú Bíróság kifejtette a Hercules vs.

Commission ügyben33 a komplex jogsértések jelen típusára nem tartalmaz az EKSZ

81. cikke speciális kategóriát. A Bizottság gyakran hivatkozik az Elsőfokú Bíróság

PVC II ügyben34 hozott ítéletére, amelyben kifejezésre juttatta azon lényegi

megállapítását, amely szerint az olyan komplex jogsértésekkel összefüggésben,

amelyekben sok gyártó részt vesz, és amelynek folytán hosszú éveken át

szabályozzák egymás között a piacot, nem várható el a Bizottságtól, hogy minden

egyes vállalkozás és adott pillanat esetében pontosan osztályozza a jogsértést.

33 T-7/89 Hercules vs. Commission [1991] II ECR 1771, para 264 34 T-305/94 Limburgse Vinyl Maatschappij N.V. and others vs. Commission [1999] ECR II-931, para 696

79

Az EKSZ 81. cikke szerinti megállapodással szemben a versenyjog nem kívánja

meg, hogy a létezése olyan fokban bizonyított legyen, mint ahogy a polgári jog adott

esetben megköveteli egy kereskedelmi szerződés esetében. Azonfelül a hosszú

időtartamot felölelő kartellek esetében a megállapodás terminológiája nemcsak egy

átfogó terv vagy a felek kifejezett egyetértésére alkalmazható, hanem annak

implementálására is, amely kivitelezésében ugyanazon mechanizmus és közös cél

alapján egyeztek meg a felek. Azon tény, hogy az EKSZ 81. cikk (1) bekezdése

szerinti jogsértés akkor válik befejezetté, amikor a jogszerűtlen megállapodást

kötötték, nem jelenti egyben azt, hogy a megállapodás ne lehetne folyamatos, ha a

felek eszerint cselekszenek a piacon addig, amíg ezzel fel nem hagynak. Amint arra

az Európai Bíróság is rámutatott a Commission vs. Anic Partecipazioni SpA

ügyben35 az EKSZ 81. cikk (1) bekezdésének szövegéből következik, hogy egy

megállapodás nemcsak elkülönült aktusokból, hanem aktusok sorából vagy

magatartások tanúsításából is állhat.

Egy komplex kartell tulajdonképpen egy egységes és folyamatos jogsértésnek

tekinthető arra az időszakra vonatkozóan, amikor fennállt. Megállapítható, hogy a

felek megállapodása időről időre változhat, vagy annak működése során a felek

figyelembe vehetnek új fejleményeket. A Bizottság hangsúlyozni szokta, hogy

értékelésének érvényét nem befolyásolja az az eshetőség, hogy a felek által

tanúsított cselekménysorok egy vagy több eleme, illetőleg egy magatartás

folyamatos tanúsítása egyedileg és önmagában az EKSZ 81. cikk (1) bekezdésének

sérelméhez vezet.36

A joggyakorlat szerint, annak ellenére, hogy egy kartell a benne résztvevők közös

cselekménye, minden egyes félnek sajátságos szerepe van a megállapodásban. A

résztvevők közül némelyik vállalkozás domináns piaci szereplő lévén vezérszerepet

tölt be. A kartellben résztvevő felek között gyakoriak a belső konfliktusok,

35 C-49/92 P Commission vs. Anic Partecipazioni SpA [1999] ECR I-4125, para 81 36 COMP/IV.35.691/E-4 számú ügy, Pre-Insulated Pipe cartel, 1999/60/EC határozat, OJ [1999] L 24/1, para 134

80

versengések, csalások, amelyek azonban többnyire nem gátolják meg, hogy a felek

közötti egyetértés megállapodássá vagy összehangolt magatartássá formálódjon az

EKSZ 81. cikk (1) bekezdése alapján, amelynek egységes, közös és folytatólagos

célja van.37

Pusztán az a tény, hogy a versenykorlátozásban résztvevő vállalkozások mindegyike

a saját egyéni helyzetének megfelelő szerepet játssza a kartellben, nem zárja ki eleve

a jogsértés egészéért történő felelősségre vonását, amely alatt olyan cselekedetek is

értendők, amelyeket más résztvevő felek követtek el, de ugyanazon jogellenes célt

és versenyellenes hatást szolgálják. Mindezek alapján egy vállalkozás, amely tettleg

egy közös jogellenes tevékenység résztvevője, amely hozzájárul a közös jogellenes

céljuk megvalósulásához, egyenlő mértékben felel a jogsértés egészéért, más

résztvevők ugyanazon jogsértés keretében elkövetett tevékenységéért. A Bizottság

az egységes és komplex jogsértésekről szóló határozataiban e helyen szokta ismét

idézni az Európai Bíróság Commission vs. Anic Partecipazioni ügyben hozott

ítéletét38, amelynek kulcsfontosságú megállapítása szerint minden bizonnyal ez az az

eset, amelyben megállapításra került, hogy a szóban forgó vállalkozás tudatában volt

a másik résztvevő jogsértő magatartásának, vagy ésszerűen előrelátta annak

következményeit és ennek alapján felkészült arra, hogy vállalja a kockázatot.

Valójában, amint azt az Európai Bíróság a már többször hivatkozott Commission vs.

Anic Partecipazioni ügyben is kifejezésre juttatta, az EKSZ 81. cikk (1) bekezdése

szerinti megállapodások és összehangolt magatartások szükségszerűen számos

vállalkozás együttműködéséből származnak. A kartellben résztvevő vállalkozások

mind közös elkövetői a jogsértésnek, bár a részvételük eltérő formát ölthet az

érintett piac sajátosságai, az egyes vállalkozások piaci pozíciója, a kitűzött cél és az

implementáció választott vagy előirányzott módja alapján. Mindezek alapján a 81.

cikk sérelmét egy elkülönült cselekedet, tettek sora vagy egy folytatólagosan

37 COMP/IV.35.691/E-4 számú ügy, Pre-Insulated Pipe cartel,1999/60/EC határozat, OJ [1999] L 24/1, para 134 38 C-49/92 P Commission vs. Anic Partecipazioni SpA [1999] ECR I-4125, para 83

81

tanúsított magatartás is előidézheti, amely interpretáció nem kifogásolható azon az

alapon, hogy a kifogásolt cselekménysor vagy folyamatos magatartás egy vagy több

eleme önmagában is sérti az EKSZ 81. cikk (1) bekezdését.

Önmagában az a tény tehát, hogy minden vállalkozás a saját módján részese a

jogsértésnek, nem elegendő ahhoz, hogy kizárja a felelősségét a teljes jogsértésért,

amelybe olyan magatartások is beletartoznak, amelyek más résztvevő

vállalkozásokhoz köthetők, de ugyanazt a versenyellenes célt vagy hatást szolgálják.

Ezt a körülményt ugyanakkor mégis számításba kell venni a jogsértés súlyosságának

mérlegelésekor, amennyiben megállapításra került, hogy a jogsértést elkövették a

felek. Ez a konklúzió összhangban áll azzal az elvvel, amely szerint az ilyen típusú

jogsértésekért való felelősség természeténél fogva egyéni, de nem lehet eltekinteni a

rendelkezésre álló bizonyítékok egyedi elemzésétől anélkül, hogy ne vennék

figyelembe a bizonyítékokra irányadó szabályok alkalmazását vagy megsértenék a

kartellben részes vállalkozások védekezéshez való jogát.

III.

Egységes és komplex jogsértések a Bizottság gyakorlatában

Ebben a részben konkrét jogeseteken keresztül mutatom be, hogy a gyakorlatban

hogyan kell elképzelni az egységesnek és komplexnek minősített jogsértéseket. Az

ismertetett jogesetek között szerepel olyan, amely már-már klasszikusnak számít,

vagy éppen még meg sem száradt a Bizottság határozatán a tinta, illetve a döntés

nagy port kavart, amelynek folytán rengeteg támadás érte a Bizottság Verseny

Főigazgatóságát.

82

3.1. A Pre-Insulated Pipe kartell39

Ez az ügy klasszikus példája az egységes és komplex jogsértésnek. Az előszigetelt

csöveket a helyi távfűtő rendszereknél használják. Jelen ügyben a Bizottság

megállapította, hogy a kartellben résztvevő felek komplex versenyellenes

gyakorlatot folytattak, amely egy Dániában létrehozott nemzeti kartellel vette

kezdetét 1990 novemberében. 1991 és 1994 között a kartellt kiterjesztették más

tagállamokra (Olaszország, Németország) és úgy szervezték meg, hogy hatékonyan

átfedje a Közösség egész területét. A kartellben résztvevő vállalkozások egymással

összejátszva:

- kvótarendszer kialakításával felosztották egymás között a nemzeti

piacokat és végül az egész európai piacot;

- bizonyos gyártók számára tartották fenn a nemzeti piacokat,

ugyanakkor elérték, hogy más gyártók kiszoruljanak a piacokról;

- meghatározták a termékek és egyedi tenderek árát;

- bizonyos gyártókat jelöltek ki maguk közül az egyedi pályázatok

nyerteseiként, amelynek érdekében úgy manipulálták a

versenytárgyalásokat, hogy biztosítsák a kiválasztott gyártóval

történő végső szerződéskötést;

- annak érdekében, hogy megvédjék a kartellt a Powerpipe AB

vállalkozás támasztotta versenytől – amely nem volt részese a

kartellnek – összehangolt intézkedéseket foganatosítottak vele

szemben, amelyek akadályozták a kereskedelmi tevékenységét, kárt

okoztak az üzletmenetében és a piacról történő kiszorítását célozták;

- minőségi normákat alkalmaztak, hogy magasan tartsák az árakat és

késleltessék az új költségtakarékos technológiák bevezetését.

A jogsértést tanúsító vállalkozások közül:

39 COMP/IV.35.691/E-4 számú ügy, 1999/60/EC határozat, OJ [1999] L 24/1, T-15,16,17,23,28,31/99 Brugg Rohrsysteme and others vs. Commission [2002] ECR II-1633

83

- az ABB, a Logstor, a Starpipe és a Tarco 1990

november/decembertől legalább 1996 márciusáig;

- a Pan-Isovit 1990 november/decembertől ugyanazon időpontig;

- a Henn/Isoplus 1991 októberétől ugyanazon időpontig;

- a KWH legalább 1995 márciusától ugyanazon időpontig;

- a Brugg kb. 1994 augusztusától ugyanazon időpontig;

- a Ke-Kelit kb. 1995 januárjától ugyanazon időpontig;

- a Sigma megközelítőleg 1995 áprilisától ugyanazon időpontig

voltak részesei a kartellnek. Az utóbbi három vállalkozás jogsértése a nemzeti

piacukra korlátozódott.

A Bizottság eljárása a Powerpipe panasza alapján indult 1995-ben. A kartellügy

érdekessége, hogy a jogsértés kivitelezésének hátterében egy kereskedelmi

szövetség állt, amelyet az ABB kezdeményezésére hoztak létre, és az európai helyi

távfűtő rendszerekhez használt előszigetelt csövek gyártóit tömörítette, mely

szövetségnek a Powerpipe nem volt tagja. A Bizottság eljárása során a gyártók

kiléptek a szövetségből.

A jogsértés értékelése során a Bizottság megállapította, hogy semmi kétség afelől,

hogy a négy dán gyártó piacfelosztásban történő megegyezése, amelyre 1990 végén

került sor, az EGKSZ 85. cikk (1) bekezdése (jelenleg 81. cikk (1) bekezdés)

szerinti megállapodás jellemzőinek teljes mértékben megfelel. Az ezt követő

rendszeres találkozókon követett részletes terv és ennek a gyakorlatban történő

alkalmazása nem tekinthetők elkülönült megállapodások sorának, hanem ugyanazon

mindenre kiterjedő, jogellenes terv részét képezik. Két dán gyártó, a Logstor és a

Tarco azzal érveltek az eljárás során, hogy jelen ügyben két teljesen elkülönült

kartell létezett. A Bizottság álláspontja szerint azonban nem tehető éles distinkció a

dán kartell és az egész európai piacot érintő kartellek között, mert a gyártók közös

célja és közös kivitelezése folytán, amely a helyi távfűtő rendszerek piacán folyó

verseny eliminálást célozta, az EGKSZ 85. cikk (1) bekezdése (jelenleg 81. cikk (1)

bekezdés) szerinti jogsértés folyamatosnak minősül, amely 1990 végén vette

84

kezdetét, és amelyben minden gyártónak megvolt a maga sajátságos szerepe. A

Bizottság ugyanerre az álláspontra helyezkedett a kisebb gyártók esetében (Brugg,

KWH, Ke-Kelit, Sigma).

A Bizottság megállapította, bár a vállalkozások közötti akarategység komplexitása

leírható a megállapodás jellemzőivel, ugyanakkor a kérdéses magatartás olyan

ténybeli elemeket is tartalmaz, amelyek alapján összehangolt magatartásnak is

minősülhet. Az eljárás során a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a

jogsértés egységes és folyamatos léte ellenére eltérő intenzitással és hatékonysággal

működött fennállásának ideje alatt, 1991-ben elsősorban Dániából progresszíven

átterjedt más piacokra, majd 1994-ben pán-európai kartellé vált, amely a termék

teljes kereskedelmére kihatással volt.

A Bizottság összesen 92,21 millió ECU bírságot szabott ki a kartellben résztvevő

vállalkozásokra, amelyből 70 millió ECU bírsággal sújtotta a kartellben

vezérszerepet játszó ABB vállalkozást.

3.2. A Fine Art Auction Houses kartellügy40

Ez a kartellügy jó példa arra, hogy a kartellek nemcsak a klasszikus iparágakban,

hanem magas szintű szolgáltatások piacán is teret hódíthatnak maguknak. Azonban

ez az ügy olyan szempontból is jelentős, hogy a jogsértés felderítése során hatékony

együttműködés zajlott az Európai Bizottság és az Egyesült Államok Department of

Justice szervezeti egységei között.

2002. október 30-án a Bizottság úgy határozott, hogy a világviszonylatban vezető

pozíciót élvező két szépművészeti aukciós ház, a Christie's és a Sotheby's

megsértették az Európai Közösség versenyszabályait, amikor összejátszottak a

közvetítői díjak rögzítése és más kereskedelmi feltételek meghatározása során 1993

40 COMP/E-2/37.784 számú ügy

85

és 2000 eleje között. A kartellben résztvevő felek célja az volt, hogy csökkentsék a

köztük kialakult verseny intenzitását.

A Christie's és a Sotheby's megállapodásának legfontosabb eleme kétségtelenül az

eladói közvetítői díjak emelése, de a versenykorlátozás egyéb kereskedelmi

feltételeket, mint például előleg fizetését az eladónak, az árverés eredményéért

történő garanciaadást és más fizetési kondíciókat is érintett.

Az eljárás során a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a kartellező

magatartást a vállalkozások felsővezetői szinten tanúsították. 1993-ban Alfred

Taubman és Anthony Tennant, a Sotheby's és a Christie's elnökei titkos

megbeszéléseket folytattak londoni és New York-i rezidenciájukon. Ezeket a

legfelsőbb szintű találkozókat követően a cégek felsőbb vezetéséhez tartozó

tisztviselők rendszeres kapcsolatban álltak egymással. A Bizottság megállapította,

hogy az 1993. április 30-tól legalább 2000. február 7-ig terjedő időszakban, amikor a

Christie's az eladói közvetítői díjakkal kapcsolatos tervét megváltoztatta, a

bizonyítékok szerint a piacon vezető pozícióban lévő két szépművészeti aukciós ház

egységes és folyamatos összejátszást tanúsított. A Christie's és a Sotheby's

együttműködésének fókuszában a közvetítői díjak emelése és ennek szigorú

fenntartása állt. A Bizottság szerint a felek közös szándéka arra irányult, hogy egy

meghatározott módon viselkedjenek a piacon, és egy közös tervet tartsanak szem

előtt, amelynek folytán korlátozzák az egyéni kereskedelmi magatartásukat olyan

területeken, ahol egyébként versenyeznének egymással.

A Bizottság megállapította, hogy a kartell a cégek két legfelsőbb szintű vezetőjének

megállapodásával kezdődött, amelyet aztán komplex megállapodások és

almegállapodások valamint összehangolt magatartások útján továbbfejlesztettek és

implementáltak a közöttük lévő versenyhelyzet kiküszöbölésének közös célja

alapján. A Bizottság határozatában hangsúlyozta, hogy a résztvevők tudatában

voltak annak, hogy a jogszerűtlen magatartásuk egy mindenre kiterjedő terv része,

amelynek a közös célja úgyszintén jogellenes.

86

A Bizottság megállapította, hogy a felek a szépművészeti aukciós szolgáltatások

piacán történő versenykorlátozásra irányuló közös célja, és ennek közös kivitelezése

egységes és folyamatos jogsértés, amely az EKSZ 81. cikk (1) bekezdésébe és az

EGT Megállapodás 53. cikk (1) bekezdésébe41 ütközik.

A Bizottság 20,4 millió EUR bírságot szabott ki a Sotheby's-re, amely világméretű

forgalmának 6 %-át teszi ki. A Christie's esetében a Bizottság eltekintett a bírság

kiszabásától, mert 2000 januárjában ő tárta fel az Európai Bizottság és a Department

of Justice előtt a kartell létét, ennek köszönhetően a Bizottság 1996-os

Engedékenységi Közleménye alapján teljes bírságelengedésben részesült.

3.3. Az Organic Peroxides kartell42

Ez a kartellügy abból a szempontból került a közvélemény érdeklődésének

középpontjába, hogy a benne résztvevő vállalkozások majdnem 29 éven át folytattak

jogsértő gyakorlatot, amely példa nélkül álló a kartellek közösségi történetében.

41 E helyen szükségesnek tartom, hogy röviden kitérjek az EKSZ és az EGT Megállapodás viszonyára, amely annak jobb megértését szolgálja, hogy a több EU és EFTA tagállam területét érintő, arra kiható versenykorlátozó megállapodások esetében melyik szerződés rendelkezései szerint kell eljárnia a jogalkalmazónak. Az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodás (a továbbiakban: EGT Megállapodás) 1994. január 1-jén lépett hatályba. Az EGT Megállapodás 53. cikk (1) bekezdésének szövege analóg módon megegyezik az EKSZ 81. cikk (1) bekezdésével. Amennyiben egy versenykorlátozó megállapodás érinti a közös piacon folyó és az EK tagállamok közötti kereskedelmet, az EKSZ 81. cikkének a hatálya alá tartozik, azonban ha a kartell az EFTA tagállamok területére van kihatással, amelyek részei az EGT-nek, és érintik az EK és EGT tagállamok vagy az EGT tagállamok közötti kereskedelmet, az EGT Megállapodás 53. cikke alkalmazandó. Azon esetekben, amikor a versenykorlátozó megállapodás kizárólag az EK tagállamok közötti kereskedelmet érinti, az Európai Bizottság jár el, ellenben ha a kartell az EFTA tagállamok közötti kereskedelemre van hatással, az eljárás lefolytatására egyedüli hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szerv az EFTA Felügyeleti Hatóság.41Azon esetekben, amikor valamely kartell mind az EK, mind az EFTA/EGT tagállamok közötti kereskedelemre befolyással bír, a Bizottság jogosult az eljárás lefolytatására, amelynek során együttesen alkalmazza az EKSZ 81. és az EGT Megállapodás 53. cikkeit. 42 COMP/E-2/37.857 számú ügy

87

A Bizottság 2003. december 10-én hozott döntésében összesen 70 millió euró bírság

megfizetésére kötelezte a jogsértésben részes vállalkozásokat. A kartell a szerves

peroxid piacán zajlott, amely egy olyan vegyi anyag, amelyet a műanyag- és a

gumiiparban használnak.

A kartellben résztvevő vállalkozások, akik Európában a legjelentősebb szerves

peroxid előállítóknak tekinthetők, 1971 januárja és 1999 vége között szövetkeztek

az árak emelkedésének és a piac felosztásának előidézése céljából. A kartellt az

Akzo, a Luperox és a Peroxid Chemie vállalkozások kezdeményezték, amelyhez

1975-ben a Perorsa, 1992-ben a Laporte (jelenleg Degussa) csatlakozott. Az AC

Treuhand svájci tanácsadó cég 1993-tól kulcsfontosságú szerepet játszott a

kartellben azzal, hogy megszervezte a vállalkozások közötti találkozókat többnyire

Zürichben, amelyek során az ún. „rózsaszín és vörös papírokon” közreadták a

vállalkozások megegyezését a piaci részesedésekről, amelyeket aztán nem vihettek

ki a felek az AC Treuhand épületeiből.

A Bizottság megítélése szerint a szerves peroxid kartellben résztvevő vállalkozások

rendkívül súlyos jogsértést tanúsítottak, amely az EKSZ 81. cikk (1) bekezdésébe és

az EGT Megállapodás 53. cikkébe ütközik. A Bizottság megállapította, hogy a felek

által tanúsított magatartás egységes és folyamatos jogsértésnek tekinthető, amely

egy 1971-ben kötött főmegállapodáson és annak almegállapodásain alapul. A

Bizottság megítélése szerint a felek megállapodása egy mindenre kiterjedő terv több

részéből tevődik össze, amely a felek által tanúsított piaci magatartásban érhető

tetten, és amely korlátozta a vállalkozások egyéni kereskedelmi magatartását. A

felek ezen tevékenysége azt a versenyellenes és egységes gazdasági céljukat

szolgálta, hogy termelési kvóták meghatározása és árrögzítés útján torzítsák a

szerves peroxid árának mozgását az európai piacon.

A Bizottság a Perorsa vállalkozással kapcsolatban leszögezte: annak ellenére, hogy

az közvetlenül nem vett részt a kartell minden egyes megvalósulási fázisában, nem

zárható ki a felelősségének a megállapítása az EKSZ 81. cikk (1) bekezdése alapján

88

különös tekintettel arra, hogy a Perorsa meghatározó tagja volt a spanyolországi

piacot érintő megállapodásnak. A Perorsa azzal érvelt, hogy a spanyol megállapodás

nem volt része a főmegállapodásnak, amelynek létezéséről nem is volt tudomása. A

Bizottság nem fogadta el a Perorsa ezirányú védekezését, mert a kartellben

résztvevő más vállalkozások által szolgáltatott információk azt támasztották alá,

hogy a spanyol megállapodás a főmegállapodás szerves részét képezte.

Az AC Treuhand az eljárás során azzal érvelt, hogy nem vett részt a vitatott

megállapodásban, csak titkári szerepkört látott el. Az AC Treuhand úgy jellemezte a

kartellel kapcsolatos magatartását, mint valamely asszisztensi szerepkört, amely nem

járt tényleges kartelltevékenységgel, valamint vitatta, hogy akár vállalkozásként,

akár vállalkozások társulásaként felelősségre vonható lenne az EKSZ 81. cikke

alapján. Ezzel szemben a Bizottság megállapította az AC Treuhand felelősségét,

mivel bizonyítást nyert, hogy aktív szerepet vállalt a versenykorlátozás

kivitelezésében, amikor telefaxokat küldött arra vonatkozóan, hogy az új

vállalkozásokat hogyan integrálják a kvótarendszerbe. Ez a tevékenysége független

döntésnek tekinthető, amely a jogsértésben részes felek döntésének az

implementálása. A kartellben részes vállalkozások előadása szerint az AC Treuhand

alapvetően szervező szerepet játszott, amelyet kiegészített azzal, hogy ő felügyelte a

versenykorlátozó megállapodások sikeres gyakorlati megvalósítását. A Bizottság az

AC Treuhand magatartásának értékelésével kapcsolatban leszögezte, hogy nem

szükséges az AC Treuhandhoz hasonló hibrid egység pontos szerepét bizonyítani, ha

nyilvánvaló, hogy megsértette az EKSZ 81. cikk (1) bekezdését és az EGT

Megállapodás 53. cikk (1) bekezdését, mert közvetlenül a verseny korlátozásának

céljával vett részt a szerves peroxid piacán tanúsított jogsértésben. A Bizottság ezért

megállapította, hogy az AC Treuhand mind vállalkozások társulásaként, mind

önjogú vállalkozásként megsértette a közösségi versenyszabályokat.

89

3.4. Copper Plumbing Tubes kartell43

A Bizottság 2004. szeptember elején hozott határozatában összesen 222,291 millió

euró bírságot szabott ki az Outokumpu, a Wieland csoport, a Boliden csoport, a

Buntmetall csoport, a Halcor, a HME, az IMI csoport, a Mueller csoport és a KME

csoport vállalkozásokra, mert egységes, komplex, folyamatos és – egyes

vállalkozások esetében több alakú (vagy több szintű) – jogsértést valósítottak meg.

A felek jogsértése az EKSZ 81. és az EGT Megállapodás 53. cikkébe ütközik, és az

egész EGT területére kihat.

Az ügy azzal vette kezdetét, hogy az egyik kartellrésztvevő a Bizottság 1996-os

Engedékenységi Közleménye alapján 2001 elején egy a rézcső és szerelvénypiacon

fennálló kartell létezéséről tájékoztatta a Bizottságot, amely az előzetes vizsgálatok

alapján az ügyet három részre osztotta a réz vízcsövek, az ipari csövek44 és a

szerelvények45 piacai alapján. A Bizottság döntését az indokolta, hogy a különböző

piacokon nyilvánvalóan más kartellező magatartás folyt az eltérő szervezeti

felépítés, a részben különböző résztvevők, és a más, ámbár szomszédos piacok

termékeinek vonatkozásában. A Bizottság az ipari cső ügyben a 2003. december 16-

án kelt határozatában összesen 79 millió euró bírságot szabott ki az Outokumpura, a

KME csoportra és a Wielandra.

A vállalkozások jogsértése abban nyilvánult meg, hogy felosztották egymás között a

réz vízcsövek piacát, rögzítették és növelték az árakat és más, az egyszerű réz

vízcsövekre vonatkozó kereskedelmi tarifákat, valamint ellenőrizték az eladásokkal,

a piaci részesedésekkel és az áralakítással kapcsolatos információcserére vonatkozó

versenykorlátozó rendelkezések végrehajtását. A jogsértés 1988 júniusában vette

kezdetét és 2001 márciusáig tartott.

43 COMP/C.38.069 számú ügy 44 COMP/C.38.240 számú ügy 45 COMP/C.38.121 számú ügy

90

A felek által tanúsított kartelltevékenység több alakúnak tekinthető, mert három

szinten hajtották végre azzal a céllal, hogy eliminálják a versenyt a réz vízcsövek

iparágában. Az együttműködés első szintje 1988 júniusában kezdődött (2001

márciusáig tartott), és az ún. SANCO-klub vett benne részt. Ebbe a csoportba

tartoznak a KME, a TMX, az EM a Boliden és a Wieland. A SANCO vízcső-

termékek gyártói felosztották egymás között a piacot, bizalmas információkat

cseréltek, rögzítették és összehangolták áraikat és az általuk nyújtott

engedményeket. A vállalkozások közötti együttműködés igen szoros volt, amely azt

szolgálta, hogy találkozókat készítsenek elő a nem-SANCO termékek gyártóival. A

KME és a Wieland 1991 elejétől 2001 márciusáig együttműködött a WICU és a

Cuprotherm műanyag szigetelésű réz vízcső-gyártás terén.

Az együttműködés második szintje 1989 szeptemberében kezdődött a legnagyobb

európai gyártók (az „ötök csoportja”, amely mind a SANCO-, mind a nem-SANCO

termékek gyártóit magában foglalja) részvételével.46 A kooperáció fő célja az volt,

hogy stabilizálják és felosszák a piacot, összehangolják az árakat és az általuk

nyújtott engedményeket. A találkozóikat ipari szövetségi üléseken (International

Wrought Copper Council = IWCC) vagy külön Zürichben tartották. Az

együttműködés felsőbb vezetői szinten zajlott.

Az együttműködés harmadik szintje 1998 augusztusában kezdődött és 1999

augusztusa és 2001 márciusa között zajlott, amelyben a fentebb már említett „ötök

csoportja” négy kisebb gyártóval47 kiegészülve (így együtt az ún. „kilencek

csoportját” alkotják) vettek részt. A „kilencek csoportja” tárgyalt a piaci

részesedésekről és az árakról.

A Bizottság a felek jogsértésének értékelésekor kifejtette, hogy megítélése szerint a

KME csoport és a Wieland részt vett egy egységes, komplex és több alakú

jogsértésben, amely a következő három formából tevődik össze:

46 a KME, a Wieland, az Outokumpu, az IMI és 1997 októberétől a Mueller is

91

- több megegyezés a SANCO-gyártók között;

- a WICU- és a Cuprotherm-termékekre vonatkozó megállapodások;

- megállapodások a réz vízcsövek gyártásában érdekelt versenytársak

szélesebb csoportja között48.

A Bizottság kifejtette, hogy ebben a határozatában a „több alakú” terminológia egy

olyan jogsértést jelöl, amelynek három különálló, de szoros összefüggést mutató

megnyilatkozása van. A Bizottság a Boliden esetében is több alakú jogsértést

állapított meg, amely két különálló, de szorosan összefüggő megnyilvánulásból

tevődött össze. A Bizottság álláspontja szerint az IMI, az Outokumpu és a Mueller

egy egységes és komplex jogsértés tanúsításában vettek részt, ugyanakkor kifejtette,

hogy ezen egységes és komplex (a Boliden, a KME és a Wieland esetében több

alakú) jogsértés folyamatos volt.

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Bizottságnak pontos és következetes

bizonyítékokkal kell megállapítania, hogy az állítólagos jogsértés folyamatos volt. A

határozat ezen részében az Európai Bíróság Aalborg Portland A/S vs. Commission

egyesített ügyekben született ítéletére hivatkozik, amely szerint „A legtöbb esetben

egy versenyellenes gyakorlat vagy megállapodás léte számos egybeesés és előjel

révén bizonyítható, amelyeket együtt értékelve – más elfogadható magyarázat

hiányában – a versenyszabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak”.49 A

folyamatosság bizonyításához különböző bizonyítékokat kell értelmezni mindenre

kiterjedő összefüggéseikben. Jelen ügyben a réz vízcsövek piacán folyó verseny

mindenre kiterjedő korlátozása, ellenőrzése és ennek szándéka folytatódott, amint

azt az Outokumpu is megerősítette. Az ilyesfajta folytatódó terv és egyező akarat

tükrében, amely a versenyjogi rendelkezések megsértésére vonatkozott, nem

szükséges akceptálni a vállalkozások azon érvét, amely szerint félbeszakították a

jogsértésüket az olyan időszakokban, amelyekben az együttműködés csak kevésbé

47 a Halcor, a HME, a Boliden és a Buntmetall 48 ide tartozik az Outokumpu, az IMI, a Mueller, a BMA, a HME és a Halcor

92

volt látványos és a közöttük lévő kapcsolatok száma egy bizonyos periódusban

csökkenő tendenciát mutatott.

A részvétel befejezéséhez a félnek nyilvánosan el kell határolódnia a kartell

tevékenységeitől, és ezzel egyidejűleg teljesen fel kell számolnia az együttműködést

valamennyi versenytársával. Egy jogsértésben részes vállalkozás valószínűleg nem

vetett véget e tevékenységének, amennyiben továbbra is fenntart kétoldalú

kapcsolatot azon versenytársával, aki részese egy olyan kartellnek, amelyben a többi

résztvevő piaci feltételekről, stratégiákról, volumenekről, árakról és

megállapodásokról folytat eszmecserét.

IV.

Összegzés

A jelen tanulmány megírása során az a cél vezérelt, hogy bemutassam a hosszú

időtartamon, sokszor több évtizeden át zajló kartellek megítélését a közösségi

versenyjogban. A hosszú időszakot felölelő komplex kartellek bizonyítása és jogi

értékelése azért tekinthető a jogalkalmazó szervek egyik legnehezebb feladatának,

mert többnyire sok vállalkozás, akár 10-20, is részese lehet az ilyen típusú

jogsértésnek, amely eltérő intenzitással működik az évek során, és amelynek

megvalósításában a vállalkozások eltérő szerepet játszhatnak. A kartellezés

folyamata során egyes vállalkozások – többnyire erős piaci pozíciójuknak

köszönhetően – vezérszerepet töltenek be, míg más vállalkozások bizonyos

időszakokra felhagynak a jogsértéssel, majd újból csatlakoznak a kartellhez, egyes

vállalkozások összevesznek a többivel, ezért nem működnek tovább együtt a

kartellrésztvevőkkel. Ezen utóbb felvázolt eset szokta a gyakorlatban azt

eredményezni, hogy a kartellből kilépő vállalkozás a versenyhatóságok

engedékenységi közleménye alapján feltárja a kartell létezését a versenyhatóságok

49 C-204, 205, 211, 213, 217, 219/00 P Aalborg Portland A/S and others vs. Commission [2004] ECR 00000, para 56-57

93

előtt annak reményében, hogy az általa szolgáltatott információkért cserében

eltekintenek vele szemben a bírság kiszabásától.

A versenyhatóságok számára különösen nehézzé teszi a tényállás feltárását, hogy

amire az eljárások már ténylegesen zajlanak, a kartellben résztvevő vállalkozások

között már olyannyira megromlott a viszony, hogy egymásnak ellentmondó

nyilatkozatokat tesznek annak érdekében, hogy „mentsék a menthetőt”. Éppen ezért

a tényállási elemek precíz, mindenre kiterjedő feltárása és egyenként történő

bizonyítása ésszerűtlenül nagy terhet róna a jogalkalmazókra, ennek elkerülésére

alkotta meg a közösségi joggyakorlat az egységes és komplex jogsértés

terminológiáját, és töltötte meg tartalommal.

Az egységes és komplex jogsértés terminológiájának alkalmazása jelenti a

megoldást a hosszú időtartamot felölelő komplex kartellek megítélése során,

amelynek két – a szakirodalom szerint – legfontosabb, az Európai Bíróság által is

megerősített tételei a következők:

1. a jogalkalmazónak a tényállás feltárását követő jogi értékelése során

nem szükséges az EKSZ 81. cikk (1) bekezdésébe tartozó jogsértést

aszerint karakterizálnia, hogy azt megállapodás vagy összehangolt

magatartás útján tanúsították;

2. az egységes megállapodás tanúsításáért minden kartellben résztvevő

fél felelősséggel tartozik tekintet nélkül arra, hogy pontosan milyen

időközökben vettek részt a jogsértésben.50

Amint azt már a tanulmány bevezetőjében jeleztem az egységes és komplex

jogsértés terminológiája az 1/2003/EK tanácsi rendelet azon rendelkezéseinek

köszönhetően, hogy lehetővé teszik a nemzeti versenyhatóságok és a bíróságok

számára, hogy a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége esetén közvetlenül

alkalmazzák az EKSZ 81. cikkét, várhatóan a közeljövőben beférkőzik a nemzeti

94

jogalkalmazási gyakorlatba is, jelentősen könnyebbé téve az fentebb vázolt

„maratoni” kartellek feltárását és jogi értékelését.

50 Joshua: Attitudes to Anti-Trust Enforcement in the EU and US: Dodging the Tarffic Warden, or Respecting the Law, Fordham Corporate Law Institute, 1995, 85. oldal

95

Bibliográfia:

Bellamy-Child: European Community Law of Competition. Fifth Edition, London,

Sweet & Maxwell, 2001

Bellamy-Child: European Community Law of Competition. Fifth Edition

Appendices, London, Sweet & Maxwell, 2001

Dr. Bodócsi András-Dr. Boytha Györgyné-Dr. Kaszainé Dr. Mezey Katalin-Dr.

Nagy Zoltán-Dr. Pázmándi Kinga-Dr. Vörös Imre (szerk.: Dr. Sárközy Tamás):

Versenyjog, Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2001

Joshua: Attitudes to Anti-Trust Enforcement in the EU and US: Dodging the Tarffic

Warden, or Respecting the Law, Fordham Corporate Law Institute, 1995

C.S. Kerse-N. Khan: E.C. Antitrust Procedure, Fifth Edition, London, Sweet &

Maxwell, 2005

Ritter-Braun-Rawlinson: EEC Competition Law. A Practitioner’s Guide, Deventer-

Boston, Kluwer Law International, 1992

Ritter-Braun-Rawlinson: EEC Competition Law. A Practitioner’s Guide, Hága-

London-Boston, Kluwer Law International, 2000

Van Bael-Bellis: EC Competition Law Reporter, London, Sweet & Maxwell, 2001

Van der Woude-Jones-Lewis: EEC. Competition Law Handbook 1993 Edition,

London, Sweet & Maxwell, 1993

Van der Woude-Jones-Lewis: E.C. Competition Law Handbook 1995 Edition,

London, Sweet & Maxwell, 1996

96

Van der Woude-Jones-Lewis: E.C. Competition Law Handbook 1998 Edition,

London, Sweet & Maxwell, 1999

Van der Woude-Jones-Lewis: E.C. Competition Law Handbook 1999/2000 Edition,

London, Sweet & Maxwell, 1999

Van der Woude-Jones-Landes-Chellingsworth-Solis: E.C. Competition Law

Handbook 2002/2003 Edition, London, Sweet & Maxwell, 2003

Van der Woude-Jones-Landes-Chellingsworth-Solis: E.C. Competition Law

Handbook 2003/2004 Edition, London, Sweet & Maxwell, 2003

Richard Wish: Competition Law, Fourth Edition, London, Butterworth, 2001

Dr. Zavodnyik József: A kartell versenyjogi megítélése a magyar és a közösségi

joggyakorlat tükrében, Gazdaság és Jog 2004/6. szám, 2004. június, HVG ORAC

Lap- és Könyvkiadó Kft.

97

Abstract

The subject of the termionology of single continuous complex infringement is a real

actuality in the practice of national competition authorities. This terminology in

cartell cases meets the exigencies of the time because the national autohorities don’t

need to characterize a cartel as different behaviours, which incorporates more

decades and many participants. A cartel infringement is single if every conduct of

the participants is adapted for the same anticompetitive purpose. We designate the

infringement complex if it is executed by anticompetitive agreement as well as

concerted practice. The present essay instantiates the fundaments of the terminology

by concrete cases from the practice of the European Commission. It is expactable

that national competition authorities adapt this terminology in their national

procedures in the future.

Remetei Filep Zsuzsanna: Adózás és állami támogatás

I. Bevezetés

Az Európai Unió tagállamai üzleti tevékenységhez kapcsolódó közvetlen

adóztatási gyakorlatát egyre gyakrabban és részletesebben vizsgálja az Európai

Bizottság, tekintettel ezen intézkedések esetleges állami támogatási tartalmára1. Az

állami támogatások lehetséges formái közül az adókedvezmény, illetve az

adómentesség formájában nyújtott támogatásokra, mint a legkevésbé megengedhető

intézkedésekre tekint a Bizottság, mert az ilyen jellegű rendelkezések, szabályok

általában működési támogatásnak minősülnek, amely tiltott az állami támogatások

közösségi szabályrendszere szerint. Nem könnyű eldönteni, hogy, az Unión belüli

versenyt állítólagosan torzító adójellegű intézkedések Bizottság általi vizsgálata

megalapozott-e, vagy pedig az észlelt torzulás az Unión belül (még) nem

harmonizált adórendszer elkerülhetetlen következménye-e. Magyarország

szempontjából e témakör szintén rendelkezik aktualitással, mivel a csatlakozási

tárgyalások során a Verseny fejezetben, a tárgyaló felek az adóintézkedések

formájában megjelenő állami támogatások kérdéskörét járták körbe a

legrészletesebben, és az ott kialakított, a Csatlakozási Okmányban szereplő

megállapodásnak, az ún. konverziónak2 a végrehajtása ma is folyamatban van.

A Bizottság a közelmúltban zárt le számos jelentős állami támogatási

vizsgálatot, annak ellenére, hogy egyre gyakoribbak azok a vádak, miszerint (még)

rejtett adópolitikája az állami támogatások súlyosabb formáinak vizsgálatáról tereli

el a figyelmet. A közvetlen adózást érintő állami támogatási vizsgálatok hatályának

ellentmondásossága közvetlenül az Európai Bíróság gyakorlatából következik,

amely meghatározza, hogy egy intézkedés – függetlenül céljától – kizárólag hatása

következtében állami támogatásnak minősülhet. E gyakorlat szerint, bármely

1 P. Rossi-Maccanico, State aid review of Member States’ measures relating to direct business taxation (EStAL 2/2004) 2 konverzió: a társasági és nyereségadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 29/E.§-ában, valamint a Csatlakozási Okmány X. melléklet 4. Versenypolitika pont alatt meghatározott konstrukció

99

tagállami adórendelkezés, amely bizonyos vállalkozásokat kedvezményez,

elméletileg az EK Szerződés 87. cikk (1)3,4 bekezdése szerinti állami támogatásnak

minősülhet.

Az a tény, hogy az Európai Unión belüli nemzeti adórendszerek nem

azonosak, természetesen eltérő adókulcsokhoz, eltérő adómértékekhez vezet.

Néhány amerikai szakértő5 szerint az egységes piacon kialakult adóverseny

pozitívan befolyásolja az európai vállalkozások versenyképességét az amerikai

vállalkozásokhoz képest, köszönhetően az Unióban megengedett adóelkerülő

módszereknek, valamint annak, hogy a tagállamok rá vannak kényszerítve arra,

hogy az adókulcsok a legszükségesebb mértékre korlátozódjanak. Más szakértők,

beleértve az Európai Bizottság szakértőit6 is, azt emelik ki, hogy a 25 tagú Unióban

működő multinacionális vállalkozásokat terhelő, a 25 eltérő nemzeti rendszer

alkalmazásából következő költségek szinte elviselhetetlen korlátokat jelentenek,

olyan költségeket, amelyek kapcsán a Bizottság vizsgálata arra irányul, hogy hogyan

lehetne a nemzeti (adó)piacokat egységes piaccá integrálni, hogyan lehetne valóban

megteremteni a belső piacot ezen a területen is.

Még a nemzetközileg egymástól eltérő adóintézkedések is tartalmazhatnak

állami támogatási elemeket, amennyiben teljesítik az EK Szerződés 87. cikk (1)

bekezdésének valamennyi feltételét és nem mentesülnek az általános tilalom alól

sem az EK Szerződés 87. cikk (2), sem (3) bekezdése alapján. Az európai

integrációs folyamat kezdete óta igen nehéz különbséget tenni a tiltott állami

támogatás és a gazdaságba való állami beavatkozás legális formái között.

3 Az EK Szerződés számozásának megváltoztatása következtében a jogszabályok és a jogesetek, keletkezésük időpontjától függően eltérő számozást használnak, az átláthatóság kedvéért azonban e tanulmány minden esetben az új számozást használja. 4 EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése: ha e szerződés másként nem rendelkezik, a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. 5 T. Warin, Tax Harmonization: A Cure or a Curse for Europe? [Tax Notes International, 2002. november 11.], W.G. Gale, Notes on Corporate Inversions, Export Subsidies, and the Taxation of Foreign-Source Income [Tax Notes International, 2002. november 23.] 6 Közlemény az Ecofin Tanács részére „Adókorlátok nélküli Belső Piac felé” 2001. október 23. COM(2001)582 final

100

Ugyanakkor az általános gazdaságpolitikai intézkedések általában nem tartoznak az

EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá és nem tekinthetők olyan

intézkedéseknek, amelyek állami támogatási elemeket tartalmaznának. A Római

Szerződést előkészítő Spaak jelentés már tartalmazza, hogy az állami támogatási

szempontú ellenőrzés célja annak megelőzése, hogy a tagállamok néhány, a

tagállami szabályoktól eltérő, különleges jogokkal rendelkező vállalkozás részére ne

biztosíthassanak könnyebbséget, e vállalkozások működési költségei ne legyenek

ezáltal alacsonyabbak, mint amelyet bármely más vállalkozásnak viselnie kell. Az

ilyen jellegű költségcsökkentések, a termelési költségek e módon való csökkentése

egyértelműen versenytorzító. Ezek az intézkedések megbontják a tagállami

adórendszerek belső egyensúlyát, tekintettel arra, hogy mesterséges csökkentést

jelentenek a szokásos termelési költségek tekintetében. Sőt, a tagállami

adórendszerek egymás közti viszonya is megváltozik a nemzetközi kereskedelem

szabályainak közelítése, illetve az eltérő nemzeti kedvezmények következtében. A

Spaak jelentés megmutatta, hogy igen nehéz különbséget tenni azon

adóintézkedések között, amelyek rejtett állami támogatásnak minősülnek, illetve

azon intézkedések között, amelyek az eltérő nemzeti szabályok természetes

következményei. Mégis, a különbségtétel, a tiltott állami támogatásnak minősülő

adóintézkedések azonosítása talán a legfontosabb abban a helyzetben, ahol a

tagállamok adórendelkezéseik révén is versenyeznek a befektetők kegyeiért, ahol a

vállalatok közötti verseny torzul a tagállamok által nemzeti szinten alkalmazott

speciális és igencsak hasonló adórendelkezések révén.

E tanulmány célja annak bemutatása, hogy az Európai Bizottság hogyan

értelmezi a Római Szerződés rendelkezései között található generális állami

támogatási tilalmat a közvetlen adóztatás7 vonatkozásában, különös tekintettel az

általános adóintézkedések és az állami támogatásnak minősülő adóintézkedések

különbségére. Fontosnak tartom néhány, a választott témakör szempontjából jelentős

jogeset megemlítése mellett arra is kitérni, hogy az Európai Bizottság vajon miért

7 Állami támogatási szempontból a közvetlen adóztatáson a vállalkozások nyereségének adóztatását (társasági nyereségadó) és az osztalékadóra vonatkozó szabályokat értjük.

101

kezdte meg újult lendülettel vizsgálni az adó jellegű intézkedéseket, miért lett ez a

témakör az elmúlt néhány év egyik kiemelkedő problémaköre.

Úgy tűnik, hogy ez a lendület feltételezi az adó jellegű állami támogatási

intézkedések közeljövőben valószínűsíthetően egyre növekvő szerepét,

párhuzamosan azzal a vállalkozások általi felismeréssel, hogy az állami támogatási

szempontú ellenőrzés hatékony eszköze lehet az egységes piacon működő

adórendszerek közötti eltérések kiküszöbölésének. Amint azt az Európai Bíróság

diszkriminatív adórendelkezésekről szóló döntései mutatják, megjósolható, hogy

mind a nemzeti bíróságok, mind az Európai Bizottság egyre inkább érdekelt lesz a

tagállami adóintézkedések versenytorzító volta ellen érkezett panaszok

kivizsgálásában és a tagállami beavatkozások kikényszerítésében. Két kritikus

területet találhatunk a közösségi és a nemzeti adórendelkezések harmonizációja

szempontjából, egyrészről az olyan nemzeti adókedvezmények alkalmazása,

amelyek célja az egységes piacon tevékenykedő vállalkozások kedvezményezése,

másrészről, olyan nemzeti szabályok elfogadása, amelyek célja regionális adóztatási

autonómia bevezetése a növekvő helyi igényekre és versenyképességre való

tekintettel. A jelenlegi állami támogatási politika értelmében mindkét terület

szolgáltat okot a szigorú ellenőrzésre. Annak ellenére, hogy számos intézkedés – a

tagállami szándék szerint – elméletileg általános intézkedésként kerül bevezetésre, a

Bizottság által meghatározott elvek értelmében ezek mégis állami támogatásnak

minősülnek, vagy, mert csak bizonyos vállalkozásokat – pl. külföldön

tevékenykedő, bizonyos társasági formában tevékenykedő, stb. – kedvezményeznek,

vagy, mert földrajzilag szelektívek, csupán bizonyos régióban hatályosak. Ennek

megfelelően az Európai Bizottság már évekkel ezelőtt követelte az ír kormánytól,

hogy módosítsa – a csatlakozás előtt hatályos magyar rendszerhez hasonló –

társasági adórendszerét, amely kedvezményes elbánást biztosít a termék-

előállításból származó nyereség adóztatásánál.

Annak érdekében, hogy e problémák lehetséges megoldásait bemutassam,

sorra veszem az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdésében meghatározott tilalom

feltételeit, illetve a Bizottság gyakorlatát a hatályos, adó vonatkozású elvek

tekintetében, különbséget téve a versenyellenes támogatási intézkedések és az

102

általános intézkedésnek minősülő adóintézkedések között. Annak ellenére, hogy a

fenti kérdéseket a Bíróságok esetjoga még nem teljes egészében válaszolta meg, a

bizottsági gyakorlat figyelembe vételével már most lehetséges valamiféle álláspontot

kialakítani a közvetlen vállalati adóztatás és a versenyszabályok kapcsolatát

érintően. Amikor a közvetlen vállalati adóztatás állami támogatási ellenőrzését

vizsgáljuk, különös figyelemmel kell lennünk a vállalkozásokat érintő adóztatási

elvekre, beleértve a nemzetközi adózási szabályokat is. Ezek az elvek kétségtelenül

és közvetlenül megkérdőjeleződnek, amikor a szelektív adóintézkedések értékelése

zajlik, és létjogosultságukat csupán az adórendszer természetével és általános

intézkedésnek minősülő intézkedésekkel lehet igazolni.

Tekintettel arra, hogy a tagállamok részére a (közvetlen) adóztatás

tekintetében nincsen olyan jellegű harmonizációs kötelezettség, amely egységes

adókulcsokat, illetve az adóalap azonos módon való meghatározását8 követelné meg,

a harmonizáció részterületekre vonatkozóan, több irányból látszik megvalósulni. A

Bizottság egyik, tulajdonképpen harmonizációs célt szolgáló eszköze lehet a

versenyszabályok, különösen a közösségi acquis állami támogatási rendelkezéseinek

kiterjesztése, az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése fogalmi elemeinek az

adórendelkezések felé irányuló, egyre kiterjedtebb értelmezése. Ugyanakkor, a

Bizottság ezen relatív új gyakorlata mellett – amint az a következő oldalakon is

olvasható – a Tanács is megtette a megfelelő, tulajdonképpen a részterületek

harmonizációját eredményező lépéseket, különösen az ún. Magatartási Kódex9

(Code of Conduct on Business Taxation), illetve néhány irányelv (anya-

leányvállalati irányelv10, kamatjogdíj irányelv11, illetve összefonódási irányelv12)

elfogadásával. A „hagyományos” harmonizációs kötelezettség hiánya ellenére tehát

8 Ugyan elindult egy kezdeményezés egy bizottsági munkacsoport által, amely egy ún. 26. adóalap bevezetésére tenne javaslatot, amelyet a multinacionális nagyvállalatok alkalmazhatnának önkéntes alapon, ám az erről folyó egyeztetések még „gyerekcipőben” járnak. 9 Hivatalos Lap 1998 C sorozat 2/1. 10 a Tanács 90/435/EEC anya-leányvállalati irányelve, módosítva a Tanács 2003/123/EK irányelvével 11 49/2003/EK tanácsi irányelv a kamatjogdíjról (Interest and royality directive) 12 90/434/EK tanácsi irányelv az összefonódásokról (Merger Directive)

103

több olyan rendelkezés is hatályban van, amelyek az azonos elvek mentén való

szabályozást határozzák meg.

Az adórendelkezések ilyen módon való egységesítésére való törekvés, a

tulajdonképpeni párhuzamos szabályozás nem feltétlenül tartalmaz átfedést. Egy-

egy adóintézkedés versenyszempontú, azaz állami támogatási szempontú vizsgálata

és a vizsgálat eredménye, nem befolyásolja egy esetleges, az Adó Főigazgatóság

által, a Magatartási Kódex alapján végzett vizsgálat kimenetelét. Tulajdonképpen

elképzelhetőek olyan rendelkezések, amelyeket a Verseny Főigazgatóság tiltott

állami támogatásnak minősíthet, ám a Magatartási Kódex feltételeinek eleget

tesznek és ennek ellenkezője is igaz lehet, azaz az adóverseny szempontjából

károsnak minősített intézkedés nem feltétlen kell állami támogatást megvalósítson.

A vizsgálatok lefolytatása is egymástól függetlenül történik, az összekapcsolódás

nem szükségszerű.

II. Az Európai Bizottság politikája az adók formájában nyújtott

támogatások ellenőrzése során

1. A rejtett állami támogatások ellenőrzése és a rejtett adópolitika

a) A Magatartási Kódex (Code of Conduct)

A vállalkozások közvetlen adóztatása területén igen gyakran kimutatható a

tagállami kormányok által folytatott káros adóverseny versenytorzító hatása.

Megfigyelhetjük ezt akár a külföldi befektetők vonzása érdekében tett lépések

vizsgálatakor, akár a hazai vállalkozások tengerentúli versenytársaitól való védelme

során tett intézkedésekben. Azt, hogy az adóversenynek káros hatásai is lehetnek,

már a Tanács 1996-os veronai csúcsán, valamennyi tagállam felismerte, így az

Ecofin13 pártfogása alatt meghatározták az e területen való együttműködés alapjait

az Európán belüli káros adóverseny korlátozása érdekében. Ennek eredményeképpen

13 Ecofin Tanács az Európai Unió tagállamainak gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa

104

a Tanács 1997 decemberében elfogadta a vállalkozások adózásáról szóló

Magatartási Kódexet14 (Code of Conduct on Business Taxation), amely

általánosságban meghatározta az adóintézkedések azon elemeit, amelyek jelenléte

esetén az adott intézkedés károsnak minősül, valamint adószakértők egy csoportját

(Primarolo csoport15) megbízta a hatályos adóintézkedések értékelésével és a

Magatartási Kódex szerint káros intézkedések beazonosításával.

A Magatartási Kódex értelmében, különösen azokat az adóintézkedéseket

kell károsnak tekinteni, amelyek jelentősen alacsonyabb effektív adókulcsot

eredményeznek, mint amit a kérdéses tagállam általában alkalmaz.

A káros intézkedések kiszűrésénél többek között az alábbiakat kell figyelembe

venni:

• vajon az intézkedések csak a nem-rezidenseket, illetve a nem-rezidensekkel

való tranzakciókat kedvezményezik-e;

• vajon az intézkedések révén kialakuló kedvezmények el vannak-e zárva

(ring-fenced) a hazai piactól, azaz a hazai adóalapot nem érintik;

• vajon a kedvezmények valós gazdasági tevékenység, illetve jelentős

gazdasági jelenlét nélkül jönnek-e létre abban a tagállamban, amelyik a

kedvezmények megszerzésére lehetőséget biztosít;

• vajon egy multinacionális vállalat-csoport tevékenységéből származó

nyereség alapjának meghatározása eltérően történik-e, mint ahogy az

nemzetközileg, például az OECD által elfogadott;

• vajon ezek az adóintézkedések transzparensek-e, beleértve azokat a

szabályozásokat is, amikor a szabályozás nem transzparens közigazgatási

szinten van megoldva.

A tagállamok kötelezték magukat, hogy nem vezetnek be olyan új

adóintézkedéseket, amelyek a Code of Conduct értelmében károsnak

minősülhetnek, illetve létező adójogszabályaikat felülvizsgálják azzal a szándékkal,

hogy a káros rendelkezéseiket a lehető leghamarabb megsemmisítik.

14 Hivatalos Lap 1998 C sorozat 2/1. 15 Dawn Primarolo az Egyesült Királyság kincstárügyi miniszter asszonyának vezetésével létrehozott csoport

105

A Bizottság állami támogatási ellenőrzése 2001 júliusában 15

adóintézkedés16 tekintetében eredményezett hivatalos vizsgálati eljárást (adó

formájában nyújtott támogatások - Fiscal Aid Package), illetve ezeket az

intézkedéseket a Magatartási Kódex szempontjából is felülvizsgálták. Az állami

támogatási ellenőrzés alá vont adóintézkedések közül 13 esetet találtak a

Magatartási Kódex alapján károsnak. 2002 júliusában, az első, az imént említett

vizsgálaton alapuló bizottsági döntés megállapította, hogy az Aland szigeteken, a

társasági adó 10%-os csökkentése a (captive) biztosító társaságok17 tekintetében

állami támogatásnak minősül. A támogatási programot nem lehetett mentesíteni az

állami támogatási tilalom alól, de mindenesetre a támogatási program 1993-as

bevezetése óta gyakorlatilag egyetlen egy olyan (captive) biztosító társaság sem

alakult, amely jogosult lenne az adókedvezményre.

Az 1997. évi, a Magatartási Kódexről való Ecofin megállapodást a Bizottság

részéről is új politika követte, azaz szigorú állami támogatási szempontú ellenőrzés

kezdődött ugyanezen intézkedések tekintetében a Magatartási Kódex J pontjában18

16 Ld. Bizottság 2001. július 11-ei gyorsjelentését IP/01/982. 1. német koordinációs központok; 2. spanyol Biscaye tartomány koordinációs központjai; 3. a francia logisztikai központokra és vállalatközpontokra vonatkozó szabályozás; 4. az ír külföldről származó bevételre vonatkozó program; 5. luxemburgi koordinációs központok; 6. a luxemburgi pénzügyi vállalkozásokra vonatkozó program; 7. a holland nemzetközi pénzügyi tevékenységekhez kapcsolódó program; 8. a finn Aland szigeteki (captive) biztosító társaságokra vonatkozó program; 9. a gibraltári minősített off-shore társaságok; 10. a gibraltári mentesített off-shore társaságok; 11. belga koordinációs központok; 12. a görög külföldi vállalkozások irodáit kedvezményező program; 13. az olasz trieszti pénzügyi és biztosítási program; 14. a francia központi társasági treasury program; 15. a svéd külföldi biztosító társaságokat érintő program. 17 Captive biztosító társaság olyan biztosító társaság, amely az általános biztosítási piacon szokásos áraknál kedvezőbb biztosítási díjakkal kínálja szolgáltatásait, a társaságot egy vállalkozás csoport vagy egy, a csoporthoz tartozó vállalkozás ellenőrzi, és szolgáltatásait a csoport tagjai veszik igénybe. A hazai biztosítási piacon jellemzően bankok biztosítással foglalkozó leányvállalata, magyar szakkifejezés (még) nincs. 18 A Tanács megjegyzi, hogy a magatartási kódex hatálya alá tartozó intézkedések közül néhány az EK Szerződés 87-89. cikkeiben meghatározott állami támogatási szabályok hatálya alá tartozhat. A közösségi jog, valamint a Szerződés céljainak sérelme nélkül, a Tanács megjegyzi, hogy a Bizottság iránymutatás kiadását vállalja az állami támogatási szabályok közvetlen adózásra vonatkozó szabályairól 1998. közepére, miután az iránymutatás tervezetét a tagállami szakértőkkel multilaterális tanácskozáson egyeztette, és hogy a Bizottság kötelezi magát, hogy a releváns állami támogatási szabályok szigorú alkalmazására, figyelembe véve, többek között, a Magatartási Kódex alapján beazonosított intézkedések negatív hatását. A Tanács azt is megjegyzi, hogy a Bizottság kész a létező

106

meghatározottaknak megfelelően. Ez a kötelezettségvállalás később megjelent az

1998-ban készült, a vállalkozások közvetlen adóztatásának állami támogatási

szempontú ellenőrzéséről szóló bizottsági Közleményben is (a továbbiakban:

Közlemény). A Közlemény célja, hogy a tagállamok a káros adóverseny

kiküszöbölése érdekében összehangoltan cselekedjenek, összefüggésben az állami

támogatás területén folytatott ellenőrzéssel. Öt éves gyakorlatot követően, 2003

júniusában az Ecofin Tanács végül meghozta határozatát, miszerint néhány

tagállami adóintézkedés a Magatartási Kódex értelmében károsnak minősül és

azokat haladéktalanul meg kell szüntetni.

A hazai adóintézkedések tekintetében először a csatlakozási tárgyalások

idején indult vizsgálat. Ez a vizsgálat öt hazai adóintézkedést19 érintett, amelyek

közül a Bizottság két intézkedést, az off-shore, valamint az ellenőrzött külföldi

társaságokra20 vonatkozót minősítette károsnak. Az off-shore szabályozás

tekintetében hazánk módosította a szabályozást és 2003. január 1-jétől nem lehet

erre a státusra jogot szerezni, valamint a meglévő jogosultságokkal ez év végéig

lehet élni. Az ellenőrzött külföldi társaságokra vonatkozó szabályozás szintén

módosításra került a Magatartási Kódexnek való megfelelés érdekében.

A fent említett adóintézkedésekre vonatkozó vizsgálat lezárása azonban nem

jelenti, hogy a hazai adójogszabályok nem tartalmazhatnak potenciálisan káros

támogatások, valamint a tagállamok által újonnan javasolt jogszabályok vizsgálatára, illetve újra-vizsgálatára, ezáltal biztosítva a Szerződés szabályainak és céljainak, mindenkire azonos módon történő konzekvens alkalmazását. 19 A 3, illetve 10 milliárd termék-előállító beruházásokhoz kapcsolódó 10 éves adómentességet, az off-shore szabályozást, az ellenőrzött külföldi társaságokra vonatkozó szabályozást, valamint a kockázati tőketársaságokra vonatkozó szabályokat 20 Az ellenőrzött külföldi társaság fogalma a társasági és osztalékadókról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 4. § 11. pontja alapján: az a külföldi személy, illetve más államban lévő telephelye, amelyben az adózó vagy kapcsolt vállalkozása részesedéssel rendelkezik, és amelynek székhelye, telephelye olyan államban van, ahol jövedelmére jogszabály nem ír elő társasági adónak megfelelő adókötelezettséget, vagy az adóévre fizetendő, a társasági adónak megfelelő adó és adózás előtti eredménynek megfelelő összeg százalékban kifejezett hányadosa nem éri el a 19. § (1) bekezdésben előírt mérték kétharmadát;

107

intézkedéseket. 2004 őszén további három intézkedés21 tekintetében indult vizsgálat,

amelyben a közeljövőben várható határozat. Ezeket az intézkedéseket állami

támogatási szempontból azonban nem vizsgálja a Bizottság, tehát láthatjuk, hogy a

két területen nem azonos zsinórmértékkel mér.

b) Az adó formájában nyújtott állami támogatások

A Magatartási Kódex alapján végzett vizsgálattal párhuzamosan vizsgálódva, az

Európai Bizottság szinte valamennyi intézkedés tekintetében 2003-ban lezárta

vizsgálatát. Röviddel ezután a Bizottság szakértői kidolgoztak egy régóta várt

jelentéstervezetet (a továbbiakban: Jelentés) a már hatályos Közlemény

alkalmazásáról. Eredetileg a Közlemény megjelenésétől számított két éven belül

kellett volna a Bizottságnak jelentést készítenie a Közlemény alkalmazása során

szerzett tapasztalatairól, ám 2001. előtt relatív kevés ilyen esetet vizsgált, így a

Jelentés a 2001. óta szerzett tapasztalatokon alapul. A Jelentés megállapításai szerint

a Közlemény alkalmasnak bizonyult az adózás állami támogatási szempontú

ellenőrzésére, így módosításra jelenleg nem szorul. A Jelentésben a Bizottság

bemutatja az adóintézkedések tekintetében folytatott politikáját, amelyet a

Közleményben meghatározottak alkalmazásakor igyekszik alkalmazni. Annak

ellenére, hogy az ellenőrzés szempontjai, azaz a Bizottság megközelítése nem

különbözik az állami támogatások ellenőrzésének egyéb területeitől, a vizsgálatokat

a Bizottság nem kívánja leállítani, sőt szándékában áll a közeljövőben egy kizárólag

adózással foglalkozó egység felállítása a Verseny Főigazgatóságon belül.

A Jelentés tagállamok általi fogadtatása igencsak ellentmondásos volt

tekintettel arra, hogy az állami támogatási ellenőrzést új területre terjeszti ki, nem

fogalmaz elég egyértelműen, és nem indokolja kellően az önálló szabályozás

szükségességét. A Bizottság állítása szerint a jelentés célja, hogy a tagállamok

tájékoztatást kapjanak e témakör tekintetében, illetve, hogy a Bizottság feltérképezze

21 A három vizsgált intézkedés tulajdonképpen az adóalapot csökkenti 50 %-os mértékben, azaz 50 %-os kedvezményt biztosít a társasági adó mértéke alól. Ilyen a Tao. tv. 7.§ e) k) és s) pontjában meghatározott kedvezmény.

108

a tagállami helyzetet, a közvetlen adózás területén jelentkező tagállami kérdéseket.

Szintén számos kritika érkezett a Bizottság rejtett adópolitikájára hivatkozva, annak

ellenére, hogy a jelentéstervezet nem deklarálja kifejezetten sem a Közlemény célját,

sem azt az új megközelítésmódot, amely az adóintézkedések állami támogatási

szempontú ellenőrzését jelenti. Ennek következtében további finomítások

szükségesek az adójellegű állami támogatási intézkedések fogalmának pontosítására,

különös tekintettel az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdésében meghatározott

támogatási tilalom alkalmazásának módjára az adóintézkedések tekintetében.

Tagadhatatlan azonban, hogy a Közlemény alapvető jelentőségű e területen, többek

között azért, mert a szó szoros értelmében megváltoztatta a Bizottság értékelését

egyes nemzeti – korábban nem állami támogatásnak minősített - adóintézkedéseket

illetően, amelyeket a Közlemény hatálybalépését követően mégis állami

támogatásnak minősített.

A Bizottság politikájában beállott nyilvánvaló változás – mint ahogy azt

már említettem – számos kritikát vont maga után. Sokan a Bizottság vállalati

versenyjoggal foglalkozó részlegét vádolják azzal, hogy hatáskörét indokolatlanul

terjesztette ki annak érdekében, hogy egy a tagállamok közötti, a társasági adót

különösen magas mértékben meghatározó tulajdonképpeni „kartell megállapodást”

hatékonyan védjen. A Bizottság a harmonizáció e „lopakodó” formáját talán éppen

az Unió bővítése kapcsán szorgalmazta, hiszen a közelmúltban csatlakozott

tagállamokban a társasági adó névleges mértéke általában az uniós átlag felének

felel meg22.

A Közlemény alkalmazásáról szóló bizottsági Jelentés elismerte, hogy a

tagállami társasági adóintézkedéseket a Bizottság azzal a céllal vizsgálta, hogy

lehetséges hatásuk hogyan befolyásolja a közösségen belüli üzleti tevékenységet, ám

hangsúlyozta, hogy az állami támogatási szempontok nem azonosak a káros

adóversenyt kiszűrni célzott szempontokkal. Visszatérve az 1996. évi veronai csúcs

22 2004. januári adatok szerint: Franciaország 34.33%; Ausztria 34%; Belgium 33.99%; Dánia 30%; Finnország 29%;Csehország 28%; Németország 38.29%; Görögország 25/35%;Magarország 16%;Írország 12.5%; Olaszország 37.25%; Luxembourg 30-38%; Hollandia 29/34.5%;Lengyelország 19%; Portugália 27.5%; Szlovákia 19%;Spanyolország 35%; Egyesült Királyság 30%;

109

szellemiségéhez, igazolhatónak tűnik, hogy az intézkedések állami támogatási

szempontú ellenőrzése során a Bizottság célja az egységes piacra negatív hatással

lévő intézkedések azonosítása volt, azaz azon intézkedéseké, amelyek jelentős – adó

formájában nyújtott – kedvezményeket biztosítanak az üzleti tevékenység Unión

belüli eltérítése céljából. E cél elérése érdekében a Bizottság az állami támogatási

szabályok, az EK Szerződés 87. és 88. cikkeinek szigorú alkalmazását követte a

vállalkozások közvetlen adóztatását illetően, különös figyelmet fordítva azon

társasági adóintézkedésekre, amelyek a Magatartási Kódex alapján károsnak

minősültek.

A 2003 júniusában, a Magatartási Kódex alapján született határozatok

alapján úgy tűnik, hogy egyrészről a társasági adóintézkedések állami támogatási

ellenőrzése értékes, hasznos eszköze volt számos káros adóintézkedés

visszavonásának, ám másrészről, az állami támogatási szempontú vizsgálat

önmagában nem volt elegendő az üzleti tevékenység Közösségen belüli eltérítésének

megakadályozására, különösen, ha figyelembe vesszük azokat a versenytorzító

adóintézkedéseket, amelyeket a vizsgálat nem is érintett. A Bizottság

adóintézkedésekre kiterjedő eddigi vizsgálata, úgy tűnik, csak a jéghegy csúcsát

érintette, amelynek minden részletre kiterjedő tanulsága még várat magára, ideértve

az állami támogatási ellenőrzés fejlesztését a vállalkozások közvetlen adóztatását

szolgáló intézkedések tekintetében. Figyelembe véve a nemzetközi adózási

rendelkezéseket, valamint a versenyszabályokat torzító tagállami társasági

adóintézkedéseket, a továbbiakban megpróbálok kitérni az állami támogatási

szempontú ellenőrzés kereteire és céljára, illetve hasznosnak tartom annak

áttekintését, hogy ha a nemzeti adórendelkezések állami támogatási szempontú

ellenőrzése nem következetes, az csak véletlenszerű, akkor ez a módszer nem okoz-e

nagyobb torzulást a piacon, mint amit eltűntetni szeretne.

A következő oldalakon szeretném bemutatni a vállalatok közvetlen

adóztatása állami támogatási szempontú ellenőrzésének logikáját, azon az egységes

piacon, amelyen az adóharmonizáció még nem valósult meg. E tanulmány kitér

továbbá az általános adóintézkedések és a szelektív adóintézkedések közötti

különbségre és ezek lehetséges igazolására, az általános támogatási tilalom alóli

110

mentesítésére, akár azoknak a közvetlen adóztatás rendszerének természetéből

következő jellege, akár általános jellegük miatt.

2. A vállalatok közvetlen adóztatására irányuló állami támogatási

ellenőrzés

a) A káros adóverseny elleni küzdelem

A következőkben ismertetett érvekből kitűnik, hogy a legtöbb társasági

adórendelkezést, amely esetlegesen állami támogatási elemeket tartalmaz,

tulajdonképpen általános intézkedésként szándékoztak a tagállamok bevezetni, azaz

minden társasági adóalanyra vonatkozó hatállyal. Ezen intézkedések közül azonban

számos szelektívnek bizonyult az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése értelmében.

Amennyiben ezek az intézkedések állami támogatásnak minősülnek (tekintettel arra,

hogy az EK Szerződés 87. cikk (3) bekezdésében23 meghatározott mentesítési

lehetőségek egyikének sem felelnek meg, egyetlen ott meghatározott célt sem

mozdítanak elő), lényegében működési támogatást24 valósítanak meg és ennek

megfelelően nem egyeztethetőek össze az egységes piaccal. A legtöbb ilyen

adóintézkedés előzetes bizottsági engedély nélkül került bevezetésre, így tiltott

állami támogatásnak minősül, amelyet a kedvezményezettekkel akkor is vissza kell

23 EK Szerződés 87. cikk (3) bekezdése: A közös piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető:

a) az olyan térségek gazdasági fejlődésének előmozdítására nyújtott támogatás, ahol rendkívül alacsony az életszínvonal vagy jelentős az alulfoglalkoztatottság;

b) valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósításának előmozdítására vagy egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére nyújtott támogatás;

c) az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben;

d) a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás, ha a Közösségen belüli kereskedelmi és versenyfeltételeket nem befolyásolja a közös érdekkel ellentétes mértékben;

e) a támogatás olyan egyéb fajtái, amelyeket a Tanács a Bizottság javaslata alapján, minősített többséggel hozott határozatával határoz meg.

111

téríttetni, amennyiben saját jóhiszemű magatartásukra hivatkoznak, kivéve, ha a

Bizottság jogosnak ismerte el várakozásaikat azon az alapon, hogy a támogatás

igénybe vétele idején az még nem volt tiltott. A kérdés ezek után az, hogy e

támogatási intézkedések értékelése alapján lesz-e a Bizottságnak lehetősége az

adójellegű állami támogatások fogalmának pontos meghatározására annak

érdekében, hogy a kedvezményezettek az igen komplex adószabályozás

alkalmazása, tevékenységük tervezése során tudatosan elkerülhessék tiltott

adóintézkedések alkalmazását. Ezek a kérdések még inkább aktuálissá válnak,

amikor a probléma valódi nehézségeivel nézünk szembe, azaz hogyan

különböztessük meg az általános és a szelektív intézkedéseket egymástól. Más

szóval, azt is vizsgálhatjuk, hogy mi a célja a szokásostól eltérő, az adózás területén

jelentkező, a vállalkozásokat terhelő egyenlőtlenségeknek, amikor számos ilyen

különbség csupán az eltérő tagállami adórendszerek természetes következménye.

Az adóverseny különböző formáinak racionalitását számos szakértő

vizsgálja, akik arra a megállapításra jutottak, hogy minden tagállam szuverén a

tekintetben, hogy költségvetésének méretét, annak forrásait és kiadási oldalát

meghatározza. Ez a döntés viszont jelentős mértékben befolyásolja az adókulcsok

nagyságát, míg maguk az adóintézkedések jelentős szerepet játszanak egy

szabályrendszer attraktivitásában, különösen a beruházási döntések meghozatala

során. A költségvetési- és a gazdaságpolitikán alapuló tisztességes verseny nem csak

jogszerű, de szükséges is. Az alacsony adókulcsok önmagukban elősegíthetik a

gazdasági növekedést és talán szükségtelen megemlíteni, hogy a kormányok részére

ez valóban jogszerű választási lehetőség. Az adóverseny akkor válik

tisztességtelenné, amikor speciális kedvezményeket biztosító rendelkezések

kerülnek bevezetésre azzal a kizárólagos céllal, hogy a külföldi, mobilis

vállalkozásokat a tagállamban való letelepedésre ösztönözzék. Más szóval,

tisztességtelen, amikor egy tagállami adópolitika szándékosan kijátssza egy másik

tagállam szabályait. E speciális rendelkezések alkalmazása néhány adófizetőt arra

24 Működési támogatás csak kivételes esetben nyújtható, amennyiben hozzájárul az adott térség fejlődéséhez, arányos a megoldani kívánt hátránnyal, időben korlátozott és csökkenő mértékű.

112

ösztönöz, hogy „szabadúszóként” cselekedjen, az az anyaországa által biztosított

kedvezmények igénybevétele mellett egyáltalán nem járul hozzá annak terheihez. A

káros adóverseny negatív hatásainak korlátozása, illetve megszüntetése érdekében

végzett, koordinált fellépés kritikusan szemléli a tagállami szuverenitás

fenntarthatóságát ezen a területen.

b) Az adó formájában nyújtott állami támogatások

ellenőrzése – az adókedvezmények beruházás-terelő

hatása

Egészen a közelmúltig alig volt olyan vizsgálat, amely a vállalkozások

közvetlen adóztatására irányuló intézkedések állami támogatási vizsgálatának

logikájára tért volna ki. Felvetődhet a kérdés, hogy miért kellene a Bizottságnak

kikényszeríteni az adó formájában nyújtott támogatások alkalmazásának tilalmát az

egységes piacon, amikor az adókulcsok különbsége általános jelenség a

tagállamokat tekintve. A kérdésre adandó válasz a felmerülő versenytorzulás

típusától, mértékétől függ.

Az egységes piac szempontjából tekintve, a tagállami társasági

adóintézkedések különösen szelektív intézkedések, hiszen kizárólagos céljuk, hogy

egy-egy tagállam területén letelepedett, vagy legalábbis az ott tevékenységet kifejtő

vállalkozásokra vonatkoznak. Talán jogosan jellemezhetjük a nemzeti

adóintézkedéseket olyannak, amelyek természetüknél fogva a nemzeti

vállalkozásokat kedvezményezik, hiszen ezek a rendelkezések a tagállamok

törvényhozásának nélkülözhetetlen részét képezik.

Azt is megállapíthatjuk, hogy az európai társasági adójogszabályok a

territorialitás elvét követik, amely szerint egy tagállam területén letelepedett

multinacionális vállalkozás, amely azonban egy másik tagállamban fejti ki

tevékenységét, általában mentesül az anyaország által kivetett adó alól, vagy esetleg

az általa külföldön megfizetett adó beszámításra kerül. Ennek oka abban rejlik, hogy

a tagállamok elismerik azt a tényt, hogy e tevékenységek után általában a

tevékenység kifejtésének helye szerinti tagállamban kell az adót megfizetni. Az

113

üzleti tevékenységből származó bevétel manipulálásával, a transzfer árak

alkalmazásával a multinacionális vállalkozások képesek jelentősen csökkenteni

konszolidált adóterhüket, jelentős adómegtakarításra tehetnek szert akár a

könyveikben kimutatott profit csupán néhány százalékpontos csökkentése mellett is.

A külföldön szerzett jövedelemre vonatkozó adókönnyítések formája a

leggyakrabban teljes mentességet jelent, azaz az anyaország egyáltalán nem

adóztatja a külföldön szerzett jövedelmet. Alternatív megoldásként találhatunk arra

is példát, hogy az anyaország beszámítja a vállalat által megfizetett adót a

tevékenység helyén, a külföldön megfizetett adó összegéig. A teljes mentesség

biztosítása gyakoribb azokban az esetekben, amikor egy multinacionális vállalkozás

külföldön kifejtett üzleti tevékenységét egy másik tagállamban letelepedett, ún.

ellenőrzött külföldi társaság25 végzi. Az anya-leányvállalati irányelv26 értelmében is

az imént említett két rendszer (mentesség vagy beszámításos) közül választhat az

anyavállalat tagállama annak érdekében, hogy a leányvállalatnál jelentkező és az

anyavállalat részére továbbított nyereség kettős adóztatásának nem kívánatos esete

elkerülhető legyen. A külföldön bejegyzett társaságok által végzet üzleti

tevékenység adóztatása tekintetében nyújtott kedvezménynek azonban más oka is

lehet. Ellentétben azokkal az államokkal, amelyek társasági adórendszerében az

egész világon elterjedt elveket alkalmaznak, az európai társasági adórendszerek az

előbbiekben említett territorializált szabályozásnak megfelelően, nem teljesen

közömbösek a multinacionális vállalkozások kiáramló külföldi működő tőkéjével

szemben. Az ellenőrzött külföldi társaságok letelepedése során nyereségük

adóztatását az anyaországi adórendelkezések átmenetileg kifejezetten mentesítik, így

elhalasztva adózásukat a multinacionális vállalkozás hazatelepüléséig. Az adófizetés

előbb említett halasztása következtében a vállalatot terhelő effektív adóteher (a

25 Az ellenőrzött külföldi társaság fogalma a társasági és osztalékadókról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 11. pontja alapján: az a külföldi személy, illetve más államban lévő telephelye, amelyben az adózó vagy kapcsolt vállalkozása részesedéssel rendelkezik, és amelynek székhelye, telephelye olyan államban van, ahol jövedelmére jogszabály nem ír elő társasági adónak megfelelő adókötelezettséget, vagy az adóévre fizetendő, a társasági adónak megfelelő adó és adózás előtti eredménynek megfelelő összeg százalékban kifejezett hányadosa nem éri el a 19. § (1) bekezdésben előírt mérték kétharmadát;

114

halasztott adófizetés során „megnyert” idő értéke következtében) akár meg is

szűnhet, amennyiben a fizetési halasztás ideje megfelelő hosszúságú. Összegezve

tehát, az európai adórendszerek nem közömbösek a tőkeexport iránt, amennyiben a

nemzeti vállalatok külföldön kedvezőbb feltételek mellett fektethetnek be, mint

otthon, amennyiben a tengerentúlon jóval kedvezőbb adószabályok vonatkoznak

rájuk.

E megfigyelések ahhoz vezetnek, hogy a tagállami adórendszerek igenis

kedvezményezik az üzleti tevékenység Európán belüli relokalizációját azáltal, hogy

az adókönnyítések számos formáját biztosítják, mint például adókedvezmények,

adómentességek, fizetési haladék, vagy beszámítás, csupán arra való tekintettel,

hogy az adott vállalkozás a tevékenységét külföldön fejti ki. Ezek az intézkedések

szükségszerűen szelektívek az egységes piac szempontjából tekintve, hiszen

szükségszerűen a nemzeti vállalkozásokra koncentrálnak, és azzal a kizárólagos

céllal hozzák őket létre, hogy a multinacionális vállalkozásokat kedvezményezzék.

Ebből az általános megállapításból természetesen nem lehet mély, jogi relevanciájú

konzekvenciát levonni, sőt még csak azt a következtetést sem, hogy ezek az

intézkedések szükségszerűen állami támogatásnak minősülnek. Nem szabad

elfelejtenünk, hogy az állami támogatási szabályok nem szüntethetik meg a

tagállamok azon előjogát, hogy hazai adójogszabályaikat saját maguk, a legjobb

belátásuknak megfelelően határozzák meg. Ennek megfelelően, amíg a fenti

kedvezmények csupán a tagállamok adórendszereinek egyediségét, illetve a

tagállami adópolitika sajátosságait tükrözik, addig a versenyjog ezeket nem vonhatja

kétségbe.

Ennek ellenére kétségetlen, hogy a territorialitás következtében az európai

multinacionális vállalatok sokkal jobban ki vannak téve az eltérő adójogszabályok

által okozott versenytorzításnak, mintha a tagállamok világviszonylatban elterjedt

szabályokat alkalmaznának. Ez az európai környezet, meghatározva az integrációra,

illetve a globalizációra való egyre erősebb törekvés, különösen a letelepedés,

valamint a beruházások szabadságának Unión belüli egyre erőteljesebb

26 a Tanács 90/435/EEC anya-leányvállalati irányelve, módosítva a Tanács 2003/123/EK

115

szorgalmazása által, olyan keretet biztosít, amelyben az „adó-telepítés” széles

körben alkalmazott annak érdekében, hogy a vállalkozások a legkedvezőbb

elbánásban részesüljenek.

c) Az adó formájában nyújtott állami támogatások

ellenőrzése – az állami támogatás jelenléte

Amennyiben az adókedvezmények, a gyakran állami támogatásnak minősülő

intézkedések hatásait vizsgáljuk, könnyen meggyőződhetünk arról, hogy a közvetlen

adóztatás szigorú ellenőrzése különösen fontos az állami támogatási politika

szempontjából. Az adó formájában nyújtott állami támogatások természetes

velejárója, hogy elsősorban a hazai vállalkozásokat kedvezményezik, és ennek

versenyellenes hatása valóban érinti azokat a vállalkozásokat, amelyek nem

részesülhetnek e kedvezményekben. Ez nem csak azokat a külföldi versenytársakat

érinti hátrányosan, akik az adott nemzeti piacra szeretnének belépni, hanem azokat a

hazai versenytársakat is, akik az adott kedvezményezetti körből – az intézkedés

szelektivitása következtében – ki vannak zárva.

Bizonyos, az adórendelkezések alóli kivételek jelentős befolyással lehetnek

a multinacionális vállalatok üzleti tevékenységére, biztosítva az adóelterelés

lehetőségének nyílt kihasználását. Jellemző, hogy, amennyiben az adókedvezmény –

például a társasági adó alóli mentesség vagy kedvezmény – a működési költségek

bizonyos részének csökkentését eredményezi, a vállalkozás kész tevékenységét a

kedvezmény érdekében áthelyezni. Még azokban az esetekben is, amikor a

kedvezmény bizonyos gazdasági tevékenységek fejlődését segíti elő, és például a

kereskedelem mértékének növekedését eredményezi, a kedvezményt biztosító

ország tekintetében nehéz eltekinteni attól az együttes hatástól, amelyet ez az

intézkedés a közösségi érdek tekintetében okoz (különös tekintettel az esetleges

negatív hatásokra más tagállamok vonatkozásában). Ez a versenytorzító hatás

azonban kétségkívül csak az egységes piac szempontjából releváns. Ennek ellenére a

irányelvével

116

Bizottság részletes állami támogatási szempontú ellenőrzése az üzleti tevékenységet

valószínűsíthetően befolyásoló adóintézkedések tekintetében versenyjogi

szempontból is valóban szükséges és sikeressége különös szigort igényel.

Úgy tűnik, hogy a tagállamok adórendszereinek versenyszempontú

áttekintése során különös figyelmet kell szentelni azoknak a hatásoknak, amelyek a

multinacionális nagyvállalatokat érintik, hiszen ezek azok a gazdasági szereplők,

akik a legkönnyebben képesek üzleti tevékenységüket a határon túlra áthelyezni,

amennyiben kedvezőbb adózási feltételeket találnak. Sőt gyakran éppen a

multinacionális vállalatok magatartása adja az alapot az olyan adókedvezmények,

adómentességek alkalmazására, amelyek a határon átnyúló tevékenységeket

kedvezményezik. Egy közelmúltbeli kutatás27 eredménye azt mutatja, hogy az

európai piacon az adótervezés során a versenytársak ellenőrzött külföldi társaságok

létrehozása révén csökkentik költségeiket, míg ahol magas az adóteher ott növelik

elszámolható költségeiket. Habár az adóhatóságok különös szigorral vizsgálják a

multinacionális vállalkozások transzfer árakkal kalkuláló tevékenységeit, költségeik

és nyereségük áttelepítését anya és leányvállalat között, ezt a nyomás valószínűleg

csökkentik, amikor új, külföldön tevékenykedő multinacionális vállalkozások

letelepedésének ösztönzése a cél. Ennek érdekében gyakoriak az olyan, akár egyedi

adminisztratív rendelkezések, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a nyereség

allokációt nehezítsék, elsősorban azáltal, hogy bizonyos minimális beruházási

mértékhez kötik a kedvezmények igénybevételének lehetőségét. A beruházási

támogatásnak minősülő hazai adókedvezmények28 igénybevételének a feltételei

között is szerepel a meghatározott méretű befektetés megvalósítása, ám ezt nem

tekinteném csupán adminisztratív feltételnek, az elszámolható költségek minimális

nagyságának meghatározása véleményem szerint támogatás- és adópolitikai kérdés.

27 Financial Times, 2004. február 2., „Multinationals find tax relief abroad”

117

d) Az adó formájában nyújtott állami támogatások

ellenőrzése – új támogatások

A verseny torzulása még nyilvánvalóbb, ha figyelembe vesszük e

multinacionális vállalkozások mérlegében, a kedvezmények következtében

kimutatható mesterséges növekedést. Az eltérő tagállami adókötelezettségek által

kihasznált kedvezmények lehetővé teszik a multinacionális vállalatok számára, hogy

mesterségesen befolyásolják az adózáshoz kapcsolódó jelentéseiket és így a

befektetők által, illetve a piacról alkotott képet jelentősen befolyásolják. Növekedési

potenciáljuk hosszú távon való fenntartása érdekében, e cégek folyamatosan

adóminimalizálásra kell törekedniük. Annak érdekében, hogy a versenytorzító

hatásokat a lehető legkisebbre lehessen csökkenteni, nem csak a határon átnyúló

adóintézkedések állami támogatási kontrollja lehet önmagában megoldás, hanem a

gyors ellenőrzés is segíthet, tekintettel arra, hogy ezen intézkedések hatása

bevezetésük pillanatában sokkal jelentősebb, mint a későbbiekben.

Egy olyan adózási környezetben, ahol a vállalkozások folyamatosan

versenyeznek a legkedvezőbb adózási intézkedések kihasználása érdekében,

jellemző, hogy bármely, az adókedvezményeket csorbító intézkedés hatása hamar

közömbössé válik, és a tagállamok pótolják a nemrég megszüntetett ösztönzőket

újakkal. Ez az egyik oka annak, hogy miért találkozunk újabb és újabb

adókedvezmény konstrukciókkal szinte valamennyi tagállamban, miért tartalmaznak

a tagállami költségvetések ilyen jellegű ösztönző intézkedéseket a befektetők

vonzása és a költségvetés egésze szempontjából jótékony növekedés érdekében.

Valószínűnek tűnik, hogy a Bizottság a jövőben sokkal aktívabban vizsgálja majd az

új adókedvezményeket, az új, mentességet biztosító rendelkezéseket, hiszen ezek az

egységes piacon működő vállalkozások közötti verseny relatív súlyos torzulásához

vezetnek.

28 Tao. törvény 22/B. § a fejlesztési adókedvezményről

118

e) A beruházások megvalósításának helyét befolyásoló

támogatási intézkedések

A versenyt leginkább torzító intézkedések tekintetében az OECD tagállamok

hosszú idő óta folytatnak vizsgálatokat, régóta figyelik azon nemzeti

adóintézkedések hatását, amelyek befolyásolják a határon átnyúló tevékenységeket.

A kettős adóztatás elkerülése, ugyanakkor az adómegkerülés kizárása érdekében,

továbbá a kettős adóztatás elkerüléséről szóló kétoldalú egyezmények egységes

értelmezése érdekében létrehoztak egy fórumot is, amelynek célja a szabályok

egységesítése, illetve egységes értelmezése. Az OECD 1987-ben, az adózás

tárgyában megjelentetett jelentéseiben az Adóügyi Bizottság azonosított néhány

káros adóintézkedést. Ezek a jelentések adtak először átfogó képet az igencsak

elterjedt kedvezményes adórendelkezésekről, amelyeket többnyire multinacionális

cégek vesznek igénybe, beleértve néhány speciális adókedvezményt, amelyet a

tagállamok egymás között megkötött szerződéseikben határoztak meg a beáramló

külföldi működő tőke ösztönzése érdekében.

Két olyan adóintézkedés-típus azonosítható, amely alkalmas az üzleti

tevékenység helyének nemzetközi befolyásolására és ezért potenciálisan relevánsak

versenyjogi, különösen állami támogatási szempontból is. Az első csoportba azok a

támogatási programok tartoznak, amelyek közvetlen kedvezményt biztosítanak a

külföldi székhelyű multinacionális vállalatok számára, amennyiben tevékenységük

legalább egy részét áthelyezik a kedvezményt biztosító tagállam területére. Az ilyen

jellegű intézkedések tipikus formája a teljes adómentesség, a halasztott adófizetési

lehetőség, az adóalap csökkentő elemek széles köre, egy-egy ágazat tekintetében

standard nyereség-meghatározási módszerek bevezetése, vagy speciális

kedvezmények a vállalatcsoport más tagjaitól származó bevételek elszámolása

tekintetében. Ezek a kedvezmények tipikusan a tagállami általános adóintézkedések

alól nyújtanak kivételeket, kedvezményeket.

A második csoportba azok az adóintézkedések tartoznak, amelyek a

tagállamban honos vállalkozásokat, pl. a holding társaságokat kedvezményezik

adómentességekkel, adóhitellel, adóbeszámítással adóalap-csökkentő elemekkel,

119

amennyiben külföldön is van beruházásuk. Ezek az intézkedések szintén az általános

nemzeti szabályokhoz viszonyítva kedvezőbbek, céljuk a kettős adóztatás

elkerülése. Természetesen ezeknek a kedvezményeknek valós és jelentős gazdasági

jelenléthez, üzleti tevékenységhez kell kapcsolódniuk annak érdekében, hogy

versenyjogi, állami támogatási szempontból értékelhető hatásuk legyen. Például a

holding társaságok alapításának puszta lehetősége nem releváns ebből a

szempontból, hiszen nem valószínű, hogy csupán ezért a lehetőségért jelentős

beruházásokra kerülne sor az adott tagállam területén, azaz egy ilyen rendelkezés

versenyre gyakorolt hatása elenyésző lehet. Ezzel ellentétben, a koordinációs

központok29 számára biztosított kedvezmények jelentősen befolyásolhatják az üzleti

tevékenységek, különösen a banki, tanácsadói és pénzügyi szolgáltatások helyét.

III. A vállalkozások közvetlen adóztatását szolgáló intézkedések

szelektivitása

1. Szelektív adópolitikai intézkedések vs. általános adópolitikai

intézkedések

a) Állami támogatás – szelektivitás

Az állami támogatás fogalmi elemei30 közül a „szelektivitás” a középpontja

a vállalkozások közvetlen adóztatása során alkalmazott intézkedések állami

támogatási szempontú ellenőrzésének. Ennek oka a közvetlen adófajták specialitása

és annak szükségessége, hogy meg tudjuk különböztetni azokat a versenytorzító

intézkedéseket, amelyek önmagukban nem szelektívek, illetve nem kapcsolódnak

támogatáshoz. A közvetlen adóztatásra irányuló intézkedések gyakran általános

29 pl. német, belga, luxemburgi, spanyol koordinációs központok [Bizottsági határozat 2002. szeptember 5, OJ 2003 L 177; Bizottsági határozat 2003. február 17, OJ 2003 L 282; Bizottsági határozat 2002. október 16. OJ 2003 L 170/20; Bizottsági határozat2002. augusztus 22., OJ 2003 L 31/26]

120

céllal, általános intézkedésként kerülnek meghatározásra, olyan speciális beruházási

cél nélkül, amely összeegyeztethető lenne a közös piaccal, akár egy

csoportmentességi rendelet31 alapján, akár bármely más bizottsági iránymutatásnak

való megfelelés által, amely az EK Szerződés 87. cikk (3) bekezdésében

meghatározott mentesítési lehetőségek valamelyikén alapul32.

A közösségi állami támogatási szabályok alapján akkor minősül egy

intézkedés általánosnak, ha hatása valamennyi gazdasági ágazatban, a tagállam

egész területén érezhető, és célja a gazdaság egészének fejlődését, növekedését

szolgálja. Amint azt már a Spaak jelentés is említette, a szelektivitás vizsgálatának

hatálya csupán a nemzeti adórendszereket érinti és nem veheti figyelembe a

tagállamok közötti természetes eltéréseket, a tagállami adórendszerek

sajátosságaiból adódó különbségeket. Ennek következtében, amennyiben a

tagállamban tevékenykedő valamennyi vállalkozás ágazati hovatartozástól

függetlenül, azonos mértékben részesülhet egy adókedvezményben, egyértelmű,

hogy az intézkedés hatását tekintve is általános. Másfelől, amennyiben egy tagállami

intézkedés egyetlen célja, hogy a területén letelepedett vállalkozásokat egyenlőtlen

módon kedvezményezze, az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése értelmében

szelektívnek minősül. Bevett gyakorlat a Bizottság részéről, hogy bizonyos

adókedvezményeket nem tekint állami támogatásnak: ilyen a kutatás-fejlesztést

30 1. állami forrás, 2. előny a kedvezményezett vállalkozás részére, 3. szelektív az intézkedés, 4. versenytorzító, vagy azzal fenyegető intézkedés, 5. tagállamok közötti kereskedelem érintettsége 31 Csoportmentességi rendeletek: az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a képzési támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2001. január 12-i 68/2001/EK bizottsági rendelet, - az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2001. január 12-i 70/2001/EK bizottsági rendelet, - az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a foglalkoztatásra nyújtott állami támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2002. december 12-i 2204/2002/EK bizottsági rendelet. - az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2001. január 12-i 69/2001/EK bizottsági rendelet 32 Az ilyen típusú támogatás általában működési támogatásnak minősül, amelyet úgy is lehetne definiálni, mint ami közvetlenül befolyásolja a szokásos üzletvitelből eredő

121

végző laboratóriumokba történő befektetések során a gyorsított amortizáció, a

külföldön alkalmazott külföldi szakemberek átalányban fizethető jövedelemadója, a

járulékok csökkentésének biztosítása azon munkáltatók számára, akik

munkavállalóik munkaidejét csökkentik. Ennek oka, hogy ezek az intézkedések

valóban általánosnak minősülnek, amennyiben valóban, bármilyen mennyiségi vagy

minőségi feltételtől függetlenül, valamennyi vállalkozás számára – legyen a magán

vagy állami vállalat –, illetve előállított termékre való tekintet nélkül elérhetőek. Ez

a szempontrendszer általános mentességet biztosít az adó formájában nyújtott állami

támogatások részére, az intézkedés hatásán alapuló fogalom-meghatározása alól,

amelyet mindenképpen érdemes a vizsgálatok során szem előtt tartani.

b) A szelektivitás fogalmának hatás-alapú

meghatározása alóli kivételek

A vállalkozások adóztatáshoz kapcsolódó állami támogatásokról szóló

bizottsági Közlemény igen részletes elemzést tartalmaz az általános intézkedések és

a szelektív adóintézkedések megkülönböztetését illetően, és megállapítja, hogy egy

intézkedés, amely nem minden vállalkozás tekintetében befolyásolja azonos módon

az adóterhet nem biztos, hogy szelektív. Különösen a Közlemény 13. pontja említi,

hogy a tagállamok szabadságot élveznek a tekintetben, hogy belátásuk szerint

határozzák meg az egyes termelési tényezőkre vonatkozó adóterhet, amennyiben az

ezek közti különbség a rendszer természetéből következik. Az általános és a

szelektív intézkedések közötti különbségtétel érdekében a 13. pont két francia

bekezdése meghatározza, hogy 1. a pusztán technikai jellegű adóintézkedések (mint

például a költségleírásra vonatkozó vagy a veszteség elhatárolási szabályok,

adóelkerülést szolgáló rendelkezések) 2. az általános gazdaságpolitikai célokat

alátámasztó intézkedések, amelyek bizonyos termelési költségek csökkentését teszik

lehetővé (pl. kutatás-fejlesztési, környezetvédelmi beruházások költségei, képzési és

munkahelyteremtéshez kapcsolódó költségek) nem minősülnek szelektívnek,

költségeket, mint például a társasági nyereségadóhoz kapcsolódó kedvezmény hozzá

122

feltéve, hogy valamennyi vállalkozás által, valamennyi terméket illetően, bármiféle

megkülönböztetés nélkül igénybe vehetőek.

A Közlemény 14. pontja tovább értelmezi a fent említett két bekezdés

hatályát, kiemelve, hogy önmagában az a tény, hogy egyes vállalatokat, vagy egyes

ágazatokat bizonyos adónemek eltérő mértékben érintenek, még nem jelenti azt,

hogy ez az intézkedés az állami támogatási szabályok hatály alá tartozik, és tiltott

állami támogatásnak minősül. Ennek megfelelően az az intézkedés, amelynek célja,

hogy valamennyi vállalkozás tekintetében a munkaerőhöz kapcsolódó terhek

csökkentése, értelemszerűen jobban kedvezményezi a munka-intenzív ágazatokat,

mint a tőke-intenzív vállalkozásokat, anélkül, azonban hogy ez automatikusan

állami támogatásnak minősülne. Hasonlóan az előzőekhez, a környezetvédelmi,

kutatás-fejlesztési, képzési célú kedvezmények csupán azokat a vállalkozásokat

kedvezményezik, akiknél valóban jelentkeznek ilyen jellegű költségek, ám

önmagukban ezek az intézkedések sem minősülnek állami támogatásnak. Ezen

megkülönböztetés alapján a Közlemény számos olyan konkrét intézkedést azonosít,

amely az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése értelmében nem szelektív, annak

ellenére, hogy hatása lehet hogy csak néhány vállalkozásra terjed ki. A Közlemény

meghatározza azokat, az esetjog alapján kialakított szempontokat, amelyeket az

intézkedés hatásának vizsgálatakor figyelembe kell venni, azonban pontos definíciót

nem ad az általánosan követhető politikára.

A fentiek alapján talán kicsit közelebb kerülhet az olvasó, ahhoz hogy a

közvetlen adózás körében alkalmazott intézkedések közül, melyek azok, amelyek

nem minősülnek állami támogatásnak, feltéve, ha valóban diszkrimináció mentesen

és az adóhatóság diszkrecionális jogkörét kizárva kerülnek alkalmazásra, valamint

nem kifejezetten a tevékenység méretén vagy ágazathoz való tartozásán alapulnak.

A Közlemény 13. pontja tehát kifejezetten utal arra a két intézkedés típusra, amely

kivételt képez a szelektív intézkedések alól, nevezeten a technikai jellegű

intézkedésekre, illetve a különböző termelési költségeket eltérően befolyásoló

intézkedésekre. A következő gondolatok e két intézkedéstípusról szólnak.

kapcsolódó beruházás, munkahelyteremtés, regionális fejlesztés nélkül.

123

c) A Közlemény 13. pontjának második francia

bekezdése

Figyelemmel a második bekezdésben maghatározott kivételekre,

megállapíthatjuk, hogy a szóban forgó kedvezmények (költségleírásra vonatkozó

vagy a veszteség elhatárolási szabályok, adóelkerülést szolgáló rendelkezések)

jellemzően nem a potenciális kedvezményezettre háruló adóteher alól mentesítenek

közvetlenül, hanem inkább a költség-csökkentő elemekhez kapcsolódnak. Más

szavakkal, a kedvezmény az adófizetőt olyan mértékben érinti, amilyen mértékben

ezek a költségek felmerülnek nála, a kedvezmény nem kapcsolódik közvetlenül a

tevékenységéhez. Ha egy intézkedés célja kifejezetten bizonyos üzleti

tevékenységek kedvezményezése, az állami támogatásnak minősül, azonban egy

adókedvezmény, amelynek célja bizonyos termelési költségek csökkentése, akkor

nem szelektív, ha ez az előny a valóban felmerült költségek általános

csökkentéséhez vezet. Ennek megfelelően, a 14. pontban említett „beruházás”

fogalmát a költségekhez kapcsolódóan kell értelmezni, hiszen a bizonyos

beruházásokat (jövedelem-termelő tevékenységek esetében) kedvezményező

adóintézkedés támogatásnak minősül. Ez a támogatás azonban még

összeegyeztethető lehet a közös piaccal, amennyiben célja, a kedvezményezettek,

valamint a támogatás intenzitása megfelel valamely csoportmentességi rendeletnek,

vagy közösségi iránymutatásnak.

Például bizonyos, kutatási laborok fejlesztésekor felmerült költségek

gyorsított leírásának lehetősége általános intézkedésnek minősülhet, ha a

kedvezmény valóban valamennyi vállalkozás számára elérhető, függetlenül azok

méretétől, az ágazattól, társasági jogi formájuktól, tulajdonosi hátterüktől, stb., míg a

kutatási tevékenységből származó bevételekhez kapcsolódó társasági nyereségadó

kedvezmény szelektív lenne, hiszen az kifejezetten a kutatási tevékenységet

végzőket kedvezményezné, kizárva másokat a kedvezmény e formájából. Ez a

megközelítés a Bizottság gyakorlatának is megfelel. Például a tagállamok által

biztosított közvetlen vállalati adózáshoz kapcsolódó kedvezmények, amelyek

124

például egy a tagállamban alkalmazott kutatatót kedvezményeznek, a Bizottság

álláspontja szerint, addig nem szelektívek, amíg minden vállalkozás számára

mindenféle megkülönböztetés nélkül nyitva állnak.

d) A Közlemény 13. pontjának első francia bekezdése

A Bizottság néhány esetben eltávolodott attól a gyakorlatától, hogy olyan

intézkedéseket támogatásnak minősítsen, amelyek az adóteher tekintetében eltérően

érintik a különböző termelési költségeket, amely azt eredményezi, hogy az

intézkedés nem szelektív, amennyiben általános intézkedésként kerül bevezetésre.

Egy olyan olasz adóintézkedés33 vizsgálata során, amely jelentős kedvezményt,

illetve adómentességet biztosított azon vállalkozások számára, amelyek a Kincstár

felé utólag bejelentették a korábban be nem jelentett bevételeiket, a Bizottság arra az

álláspontra helyezkedett, hogy ez az intézkedés nem szelektív, hiszen nem

tartalmazott semmiféle olyan elemet, amely ezt a minősítést indokolta volna.

Természetesen nehéz elfogadni, hogy egy olyan intézkedés, amely de facto

szelektív, miért nem minősül a Bizottság értékelése szerint szelektívnek. Az a

fogalom-meghatározás, amely szerint a kedvezményezett vállalkozások csoportja

nem lehet előre meghatározott más jellegű vizsgálatot igényel. Erre a helyzetre

reagál a 13. pont első francia bekezdése. Úgy tűnik, hogy az „adó-amnesztia” egy

olyan technikai jellegű intézkedés, amelynek célja az önbevalláson alapuló nyereség

után fizetendő adók beszedésének, az adófizetők általi megfizetésének elősegítését

szolgálja. Az a tény, hogy egy ilyen jellegű intézkedés tulajdonképpen csak

bizonyos – az önmaguktól eddig nem fizető – adózókat kedvezményez, első

ránézésre technikainak tűnik, ám állami támogatási szempontból mégis lehet

jelentősége.

A technikai jellegű intézkedésekre példa lehet az átalányadó alkalmazása,

amely a kisvállalkozások esetében igen gyakori, azaz a tételes elszámoláson alapuló

adózás helyett a vállalkozás becslés alapján kell adózzon. Habár az ilyen

33 Bizottsági határozat C(2001)345fin, 2001. november 13, N-674/2001 eset

125

intézkedések egy körülhatárolható csoport számára elméletileg biztosíthatnak

kedvezményeket, mégis az egész adórendszer hatékonysága érdekében bevezetett

technikai jellegű intézkedésnek minősülnek. Úgy tűnik, hogy a Bizottság gyakorlata

akaratlanul is támogatja az ilyen jellegű technikai intézkedések támogatásnak nem

minősülő természetét egyes különleges helyzetekben. Itt különösen azokra az

alternatív esetekre kell gondolni, amikor a szabályozó hatóság a csoporton belüli

szolgáltatások tekintetében szabályoz. Ahogy azt a Jelentés is tartalmazza, a

Bizottság felismerte, hogy bizonyos vállalatok részére biztosított, az adóköteles

bevételt meghatározó szabály alóli kivétel (pl. belga koordinációs központok,

francia logisztikai központok), például a „költség és jövedelem” módszer (cost-plus

method) alkalmazása elméletileg nem jelent az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése

szerinti előnyt a vállalkozás számára, annak ellenére, hogy az ilyen rendelkezéseket

csupán néhány speciális követelményt teljesítő vállalkozás veheti igénybe. A

„költség és jövedelem” módszert a vállalatcsoporton belül végrehajtott, határon

átnyúló tevékenységekre, tranzakciókra alkalmazzák. Ez a módszer az adó

kiszámításánál nem a vállalatok bevételének és kiadásainak különbsége alapján

kalkulál, hanem a vállalatcsoporton belüli tranzakcióinak költsége alapján. Egy

„költség és jövedelem” (cost-plus) haszonkulcs kerül ehhez a tételhez hozzáadásra

annak érdekében, hogy a tevékenységnek, a tranzakcióval érintett eszköznek, a

becsült kockázatnak és a piaci feltételeknek megfelelő nyereséget számoljanak.

Ugyanakkor ezekre az intézkedésekre úgy is tekinthetünk, mint amelyek mégis

alkalmasak, hogy kedvezményezettjeik számára előnyt biztosítsanak, nem csak azért

mert az átalányadó megfizetése által az adóhatóság „keze” meg van kötve,

függetlenül az adózás alá tartozó tranzakciók számától, illetve idejétől, hanem mert a

szabály alkalmazása nem kötelező, az az adózó választásától függ. Ennek ellenére a

gyakorlat azt mutatja, hogy a Közlemény 14. pontja alapján, a „költség és

jövedelem” (cost-plus method) módszer alkalmazása nem jelent valós előnyt a

kedvezményezett számára, még akkor sem, ha ez adott esetben valóban csak az

adózok kis csoportjára alkalmazható.

126

e) A WTO gyakorlata

Az Európai Bizottság gyakorlata, a Közlemény és a Jelentés vizsgálata mellett,

hasznos lehet az adórendszerek általános szabályainak tekintetében a WTO

gyakorlatának rövid áttekintése is. A WTO szabályok szintén tiltják az export akár

adóintézkedések általi támogatását is, így érdemes e területnek néhány gondolatot

szentelni. A GATT adózásra vonatkozó szabályai megnyitották az utat azon

adóintézkedések azonosítása előtt, amelyek a nemzeti adószabályok alól kivételeket,

adómentességeket biztosítanak. A WTO által tiltott exporttámogatásnak minősített

esetek34 tanulmányozása segítséget nyújthat az általános és a speciális intézkedések

megkülönböztetéséhez. Egy WTO panel35 megállapította, hogy az amerikai

szabályozás csupán csekély mértékben változtatta meg a külföldön keletkezett

jövedelem adóztatásának szabályait, ám, az intézkedés valóban kedvezményt

biztosító rendelkezését nem minősítette, így a tiltott exporttámogatás kérdése ezáltal

nem oldódott meg. A WTO panel megállapította azt is, hogy az ETI törvény36

valójában nem segíti a kettős adóztatás elkerülését, hiszen alkalmazásához nem kell

a hazai és a külföldi jövedelmet egymással szembe állítani. Sőt a törvény lehetővé

tette, hogy az üzleti tevékenységből származó bevétel egy része annak ellenére

mentesüljön az adózás alól, hogy eredete szintén amerikai volt. Megállapításra

került, hogy a külföldről származó jövedelem jelentős része az Egyesült Államokban

is adóztatásra kerül és csupán elenyésző százaléka mentesült a tényleges kettős

adózás alól. A kedvezmény hatálya alá tartozó jövedelem meghatározása ennek

megfelelően igen szűkre sikerült, tehát azt semmiképpen sem lehet általános

34 Az 1984-ben bevezetett amerikai FSC (Foreign Sales Corporations) rendszer, valamint a helyébe léptetett ETI törvény vizsgálata eredményeképpen a WTO 1999 októberében megállapította, hogy az Európai Unió az addigi legsúlyosabb szankciót alkalmazhatja az Egyesült Államokkal szemben a tiltott export-támogatásnak minősülő intézkedések alkalmazása miatt. Az amerikai FSC szabály értelmében a külföldön is tevékenykedő vállalkozások exportbevételük 15-30%-át kedvezményként vehették igénybe, míg a 2000 novemberében helyébe lépett ETI törvény a WTO panel rendelkezése ellenére sem szüntette meg a tiltott export-támogatási intézkedést. [Rian Geldenhuys: The illegality of the US FSC scheme explained; http://www.tralac.org] 35 A WTO vitarendezési módszerében a vitában álló országokkal konzultálva kiválasztott tagokból álló ún. panelek hozzák meg a döntéseket, quasi bíróságként

127

intézkedésnek értékelni. A WTO szabályok elemzése tehát segíthet az állami

támogatási kérdések megválaszolásában, e szabályok rámutatnak többek között arra

is, hogy egy szabályozási rendszer alóli kivétel meghatározása előtt feltétlenül meg

kell határozzuk az általános szabályt, annak hatályát és hatását.

Az általános intézkedés fogalmával több tudományos kutatás is foglalkozott

már. Amerikai kutatók37 szerint annak érdekében, hogy egy adórendszert

általánosságban meg tudjunk határozni, a következők azonosítása szükséges: az

adóalap elemei, az adókulcsok, vajon a jövedelem kétszer adózik-e, azaz a

részvényesek által kapott osztalékba a nyereség beépül-e, a határon átnyúló

tevékenységekre vonatkozó rendelkezések, illetve az adminisztrációs terhek. E

módszer szerint végzett elemzések azt mutatják, hogy a nyereség adóztatása során

biztosított kedvezmények csak annyiban minősülnek szelektívnek, amennyiben azok

valóban eltérnek a rendelkezések szokásos alkalmazásától, amennyiben azok az

általános és alapvető szabályok alól eltérést jelentenek.

2. A szelektivitás típusai

Eltekintve az általános és a szelektív intézkedések közötti nyilvánvaló

eltéréstől, nem minden esetben könnyű beazonosítani egy intézkedés

szelektivitásának okát. Az alábbiakban áttekinthetünk néhány olyan intézkedést,

amely más-más szempontból minősül szelektívnek.

a) Formális szelektivitás

Egy intézkedés szelektív, amennyiben csak egy vagy több, de limitált számú

ágazatot kedvezményez. A jogesetek alapján az intézkedés szelektív, amennyiben

csupán egy vagy több ágazatot érint, még akkor is, ha a kedvezményezettek száma

jelentős, illetve az ágazat jelentősége igen nagy, és ennek következtében az

36 ld. a 24. lábjegyzetet 37 Paul R. McDaniel és Stanley S. Surrey, Tax Expenditures int he International Context: A Comaparative Study, [Kluwer, Devanter, 1985]

128

intézkedés igen nagyszámú vállalkozást érint, amely következtében a támogatás

versenytorzító hatása kisebbnek tűnik. Ez a helyzet a közvetlen adózás területén

alkalmazott intézkedések tekintetében gyakran fennáll, amikor multinacionális,

nemzetközi szempontból mobilis vállalkozások kedvezményezése a cél.

A Bizottság gyakorlata azt mutatja, hogy egy az ipar részére biztosított, ám a

szolgáltatások elől elzárt kedvezményes adókulcs38 szelektívnek minősül. Az

Elsőfokú Bíróság szintén azt a határozatot39 hozta, hogy önmagában az a tény, hogy

az adott kedvezmény közvetetten más gazdasági szereplőt is kedvezményez,

amelyek tevékenysége a kedvezményezett tevékenységétől függ, nem változtatja

meg a vizsgált intézkedés szelektív minőségét. A Bíróság azt is tisztázta, hogy az az

intézkedés, amely átmenetileg korlátozódik egy-egy ágazatra, mielőtt azt az egész

gazdaságra kiterjesztenék, szintén nem mentesül a szelektív minősítés alól40.

b) Pótadók

Feltűnően kevés még a jogeset azon intézkedések tekintetében, amelyek

bizonyos ágazatokra ún. pótadót vetnek ki, ezáltal előnyben részesítve azokat a

vállalkozásokat, amelyek nem ebben az ágazatban tevékenykednek. Ilyen

intézkedésnek minősül a hazai szabályozásban a hitelintézetekre és pénzügyi

vállalkozásokra kivetett „többletadó41”, illetve általában ide sorolhatjuk az

energiaadókat is. Annak megállapítása érdekében, hogy ezek az intézkedések

valóban szelektívek-e, figyelembe vehetjük az ESZAK Szerződés 4. cikk (c)

pontját, valamint 67. cikk (3) bekezdését, amely kimondja, hogy az acél és

széntermelők tekintetében tilos bármiféle speciális adó bevezetése42. Az ilyen

típusú adók esetében mégis úgy tűnik, hogy nem beszélhetünk állami támogatásról,

hiszen nem jelentkezik szükségszerűen előny az adó által nem terhelt

vállalkozásoknál. Annak ellenére, hogy az esetjog igencsak hiányos ezen a

38 E1/1998, E2/1998, OJ 1998 C 395 39 1998. január 27. T-67/94 Ladbroke Racing Ltd. vs Commission, 40 1999. június 17. C-75/79 Belgium vs. Bizottság Maribel bis/ter támogatási program 41 2004. évi CII. törvény a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadójáról 42 az EK Szerződés azonban nem tartalmaz ilyen rendelkezést

129

területen, az energiaadók43 területén a probléma megoldódni látszik. Ezen a

területen azt a felismerést követik a tagállamok, hogy kizárólagos jogkörükbe

tartozik az adórendszer elemeinek meghatározása, azaz egy ilyen típusú adó

bevezetése önmagában nem minősül állami támogatásnak. Önmagában tehát az a

tény, hogy bizonyos adófajta csupán egyes ágazatokat terhelnek, nem jelent a többi

ágazat számára kedvezményt. A környezetszennyezésért fizetendő díjak

természetszerűleg fel sem merülnek a környezetet nem szennyezők esetében, így e

vállalkozások csupán azért, mert nem kell környezetterhelési díjat fizessenek, nem

részesülnek a környezetet szennyezőkhöz képest előnyben. Ezzel ellentétben, a

holland bíróság, a Vereiniging van Exploitanten ügyben azt állapította meg, hogy

az egyes vállalkozások tekintetében eltérő adókötelezettség (energiaadó) nem

indokolható környezetvédelmi alapon, így az alacsonyabb adóteherrel sújtott

vállalkozások tekintetében állami támogatással állunk szemben. Hasonló az

eredménye az Adria-Wien Pipeline44 esetben lefolytatott eljárásnak is, ahol az

osztrák termék-előállító iparban működő vállalkozások energiaadó-mentességét

nem lehetett pénzügyi vagy ökológiai indokokkal alátámasztani, mint amelyek az

energiaadóra vonatkozó jogszabály természetéből következnének.

c) De facto szelektivitás

Egy intézkedés akkor is szelektívnek minősülhet, ha kedvezményezettjei

nem kifejezetten egy ágazathoz tartoznak, ám valamilyen módon mégis egy

csoportba sorolhatóak, például foglalkoztatottak létszáma, nagyságuk, éves

árbevételük, stb. alapján. Az a tény, hogy a kedvezmény megszerzésének feltétele

előre meg van határozva és ezek a feltételek objektív természetűek, nem mentesít a

támogatásként való minősítés alól. Az Európai Bíróság megerősítette, hogy az az

intézkedés, amely a foglalkoztatási, vagy pénzügyi követelmények következtében

csak nagyvállalatokat érint, szelektív. Hasonlóan, az az intézkedés is szelektív,

amely azokat a vállalkozásokat kedvezményezte, amelyek egy maghatározott

43 Bizottsági határozat, 2002. április 24. N-863/01; T-210/02; OJ 2002 C 219/123

130

méretű, új tárgyi eszköz beruházást hajtottak végre, hiszen ezt csak megfelelő

tőkével rendelkező, prosperáló vállalkozások képesek teljesíteni.

A fentiekhez hasonlóan, a Bizottság szerint szintén de facto szelektív volt a

hazai adószabályok közül a Csatlakozási tárgyalások során igen erősen vitatott, a 3,

illetve 10 milliárd forint elszámolható költségű, termék-előállító beruházásokhoz

kapcsolódó 10 évre biztosított adómentesség45. A Bizottság érvelése szerint, hiába

volt e rendelkezés valamennyi vállalkozásra hatályos, kötelező érvényű törvénybe

foglalva, az igénybe vétel feltételeként megszabott beruházási volumen (3, illetve 10

milliárd forint), valamint a foglalkoztatotti létszám növelésének követelménye

következtében a kedvezményt lényegében csak a nagyvállalkozások voltak képesek

igénybe venni46.

A csupán kisvállalkozásokat kedvezményező intézkedések is szelektívek

lehetnek az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése értelmében. Egy spanyol, ipari

járművek vásárlását ösztönző program vizsgálata során az Elsőfokú Bíróság arra a

következtetésre jutott, hogy az intézkedés tulajdonképpen csak az önálló kis- és

középvállalkozásokat, a helyi hatóságokat és helyi szolgáltatást nyújtókat

kedvezményezte és a nagyvállalatokat kizárta e körből, tehát szelektív. Az új

vállalkozások társasági adóalapja csökkentetését célzó intézkedés, amelyek az igen

jelentős indulási költségek csökkentését kompenzálták az első évben is nyereséges

vállalkozásoknál, az Elsőfokú Bíróság47 szerint szelektív intézkedés.

A tényleges szelektív intézkedések fogalmát talán az Elsőfokú Bíróság

2002. október 23-ai határozata48 mutatja meg a legjobban, ahol a társasági

adóintézkedés minősült szelektívnek, mert csak bizonyos, igen jelentős

beruházásokhoz kapcsolódott. Az Európai Bíróság is megerősítette ezt a

44 Adria-Wien Pipeline, C-143/99, 2001 november 8. 45 Tao. törvény 21. § (7), (10)-(11) bekezdései 46 A Csatlakozási tárgyalások során folytatott vizsgálatokból megállapításra került, hogy ugyan csak egy, de van olyan vállalkozás a kedvezményezettek között, amely a kedvezményre való jogosultság megszerzése idején a kis- és középvállalkozások kategóriájába tartozott. 47 Territorio Historico de Alava vs, Commission „Ramondin” , 1998 december 1 C-200/97 Ecotrade 48 T55/99 Confederation Espanole de transporte de Mercancias (CETM vs Bizottság)

131

gyakorlatot, az exportáló vállalkozásokat támogató intézkedés49 tekintetében, annak

ellenére, hogy a program elméletileg valamennyi vállalkozás számára nyitva állt, de

a kedvezményből, a kifejezetten csak a nemzeti piacon tevékenykedő vállalkozások

ki voltak zárva. Egy intézkedés szelektív minősítését a fellebbezés ellenére is

fenntartotta az Európai Bíróság 2003 novemberében, a GEMO ügyben50 hozott

döntésében, az állati hulladékok tárolását végző vállalkozások kedvezménye

tekintetében, amelyet ugyan formálisan bármely gazdasági szereplő igénybe vehetett

volna, ám a kedvezmény jellegéből adódóan mégis csak az e tevékenységgel amúgy

is foglalkozó vállalkozásokat érintette. Az általános intézkedésnek tűnő támogatási

program szelektivitását időbeli korlátozottsága is meghatározza. Egy

adókedvezmény mögött álló költségvetés elég tág kell legyen ahhoz, hogy a

lehetséges kedvezményezettek körét ne befolyásolja és a korlátozás amennyiben

szükséges, csupán technikai jellegű lehet, amint azt a Közlemény 13. pontja írja.

Ahogy azt a releváns esetjog51 mutatja, az adóhatóságok diszkrecionális

gyakorlata ad okot a szelektivitás feltételezésére. Amennyiben a gazdasági

szereplőket különleges elbánásban részesítik, általában azt jelenti, hogy egy

általános intézkedés egyedi esetekre való alkalmazása szelektívnek minősül,

különösen, amikor a diszkrecionális jogkör alkalmazása meghaladja az

adóintézkedés puszta menedzselését.

d) Csoporton belüli tranzakciók és a multinacionális

vállalatok

A Bizottság a káros adóintézkedések vizsgálata során gyakran megállapította, hogy

egy adóintézkedés szelektív természete a csoporton belüli tranzakciókhoz is

kapcsolódhat. A Közlemény 20. pontja52 kifejezetten utal azokra a speciális

49 6/69, 11/69 Bizottság vs. Franciaország, 1969 december 10. 50 2003. november 20. C-126/01 51 C-241/94 Franciaország vs. Bizottság 52 A Közlemény 20. pontja: néhány adókedvezmény esetenként csupán bizonyos típusú vállalkozásra terjed ki, kiválasztva azokat a vállalkozások funkciója (csoporton belüli szolgáltatások, közvetítő vagy koordinációs tevékenység), vagy bizonyos termékek

132

adóintézkedésekre, amelyek a csoporton belüli szolgáltatásokhoz, valamint a

csoporton belüli közvetítő, és koordináló tevékenységekhez kapcsolódnak. Már

megfigyelhettük, hogy számos technikai intézkedés, amelyet elvben ki kellene zárni

a támogatások köréből, kifejezetten a csoporton belüli adózás során felmerült

problémák megoldására lett kialakítva. Amikor az érintett tagállamokban

alkalmazott eltérő adókulcsok által meghatározott multinacionális környezetben,

kapcsolt vállalkozások egymás közt hajtanak végre tranzakciókat, Ezt

ellensúlyozandó, az érintett nemzeti adóhatóságok egyoldalúan korrigálhatják az

adózó adóköteles nyereségét ezáltal szigorúbb adókötelezettséget vagy a releváns

tranzakciók kettős adóztatását meghatározva. Addig, amíg az adott intézkedés célja

a kettős adóztatás elkerülése, a program nem biztosít előnyt az érintetteknek.

Láthatjuk, hogy éppen a Bizottság gyakorlata fedezte fel, hogy eltérő kezelés

szükséges a kapcsolt vállalkozások által alkalmazott transzfer árak megítéléséhez,

amikor annak a független, illetve a kapcsolt vállalkozások által alkalmazott árakkal

való összehasonlítását végezzük.

A csoporton belüli tranzakciókra tekintettel a bizottsági Jelentés utal arra a

tényre, hogy egy intézkedés kedvezményezettje nem csak a kedvezmény által

közvetlenül érintett egyedi vállalkozás lehet, hanem az a csoport amelyhez a

vállalkozás tartozik, szintén részesülhet a kedvezményben53. Ez a megállapítás

azonban zavarhatja a szelektivitásról eddig kialakított képet. Egy csoport több olyan

független tagból állhat, amelyek különböző tagállamokban honosak, és ezáltal

különböző adószabályok vonatkoznak rájuk. A konszolidált adóelőnyt nem lehet

egyszerűen csak a különböző vállalkozások adóhelyzetének összegzésével

meghatározni, hiszen el kell kerülni ugyanannak a kedvezménynek a kettős

előállítása szerint. Amíg ezek bizonyos vállalkozásokat vagy termékeket kedvezményeznek, az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősülhetnek. 53 A Jelentés 17. pontja: A belga koordinációs központok esetében, a vállalkozások mentesítve voltak a forrásadó alól azon jövedelem tekintetében, amelyeket a csoporthoz tartozó másik vállalkozás részére fizettek. A belga adószabályok szerint a forrásadó elvben a legutoljára megfizetendő adó, amelyet a nem-rezidens vállalkozások részére fizetett jövedelem után meg kell fizetni. Ezért a Bizottság véleménye szerint a koordinációs központ által elosztott jövedelem tekintetében megfizetendő forrásadó alóli általános mentesség közvetlenül azokat a vállalkozásokat kedvezményezte, amelyek a vállalatcsoporthoz tartozóan ugyan, ám külföldön lettek alapítva.

133

beszámítását, vagy, éppen egy hátrány figyelmen kívül hagyását. Továbbá,

természetes gyakorlat, hogy az állami támogatások értékelése az adott tagállam

szabályainak körében történik, tekintet nélkül más tagállami szabályozásra. Ennek

megfelelően egy jóval részletesebb, elemzőbb megközelítés célravezetőbb lenne a

szelektivitás megítélésénél.

Más szóval, a multinacionális és a nagyvállalatok között vont párhuzam nem

tűnik megfelelőnek, tekintettel arra, hogy a multinacionális vállalkozás fogalma nem

a vállalkozás méretétől függ, hanem nemzetközi jelenléttől, amely Európában, és

különösen bizonyos ágazatokban az elektronikus kereskedelem alapján igen kicsi is

lehet. Sőt, esetről-esetre kell eldönteni, hogy a szelektivitás feltétele az

adókedvezmény révén megvalósult-e, akár a vállalkozások típusát, akár a méretét

tekintve, avagy az intézkedés látszólag vagy de facto szelektív-e. A bizottsági

Jelentés 28. pontja utal a Bizottság 2002 júliusában, az Aland szigeteken bevezettet

(captive) biztosítási intézetekkel kapcsolatos támogatásról szóló döntésére, amely

szerint a csoporton belüli (captive) biztosító társaságokat kedvezményező intézkedés

szelektív, mivel az igénybe vételhez szükség volt bizonyos gazdasági stabilitásra,

biztos jelenlétre az adott piacon, valamint arra, hogy az adott vállalkozáscsoport

megfelelő mértékű bevétellel rendelkezzen a tevékenységei finanszírozása

érdekében. Az a tény, hogy a kedvezmény igénybevétele az Aland szigeten

bejegyzett társaság alapításához kapcsolódik, és hogy ezek a társaságok speciális

tevékenységet hajtanak végre, elég bizonyítékot szolgáltat ahhoz, hogy egyértelmű

legyen, hogy a program nem érhető el az egész finn gazdaság részére, azaz szelektív.

Semmi sem támasztotta alá az intézkedés általános jellegét, illetve azt hogy e

sajátosságok a finn adórendszer természetéből fakadnak.

134

3. Az adórendszer természete vagy általános intézkedés jellege

alapján való igazolhatóság

a) A bizonyítási teher

Az esetjog azt mutatja, hogy még ha egy intézkedés szelektívnek is minősül, nem

feltétlenül minősül támogatásnak, amennyiben szelektív természete magától

értetődő, az az adórendszer természetéből következik, vagy pedig látszólagos

szelektivitása ellenére általános intézkedésnek minősül54. A Közlemény 23. pontja a

gazdasági szempontból logikusnak tekinthető intézkedéseket sorolja ide, azokat a

szelektív intézkedéseket, amelyek természetüknél fogva csak bizonyos

vállalkozásokat érintenek annak érdekében, hogy az adórendszer hatékonyan

működhessen55. Eljárási szempontból a Közlemény kiemeli, hogy egy esetleges

vizsgálat során a tagállam kell ezt bizonyítsa, ám a Jelentés szerint ritka, hogy a

Bizottság elfogadja a tagállami érvelést. A Közlemény 26. pontja utal azokra a

célokra is, amelyeket egy adóintézkedés a társadalom, a gazdaság egésze

szempontjából szándékozik megvalósítani (gazdasági és szociális szempontok),

illetve azokra is, amelyek az adórendszer természetéből fakadnak. Talán túl szűken

fogalmaz a Közlemény, különösen a közvetlen adózás céljai szempontjából, amikor

azt említi, hogy ennek kizárólagos célja a költségvetési bevételek összegyűjtése.

Emellett csupán az adórendszer progresszív természete kerül megemlítésre, mint az

igazolható intézkedések velejárója, szerves része. A belső célok meghatározására

való törekvések során a Közlemény utal továbbá arra az elvre (minden nemzeti

adórendszerben azonosan), amely szerint a kettős adóztatás tulajdonképpen jogilag

is tiltott. Ez a hivatkozás azonban nem veszi figyelembe a közgazdasági

szempontból való kettős adóztatás elkerülésének igényét, amely az adórendszerek

egyik belső célja lehet.

54 Adria-Wien Pipeline, C-143/99, 2001 november 8. 55, 96/369/EK bizottsági határozat, 1996. március 13., a német légitársaságok részére biztosított értékleírási kedvezmények tekintetében, Hivatalos Lap L sorozat 146, 20.6.1996, 42. oldal

135

Az „adórendszer természetéből, vagy általános jellegéből következő”

fogalom, nem csak túl szűk, hanem úgy tűnik az esetjoggal sincs összhangban. A

Közlemény ezt a fogalmat tekinti alapvetően követendő elvnek, ám később arra a

következtetésre jut, hogy a belső cél csupán a költségvetési bevétel növelése, míg

minden egyéb cél az adórendszeren kívüli, externális elem. Ennek megfelelően, ezek

csak akkor értékelendők, ha a támogatás összeegyeztethetőségét vizsgáljuk.

b) Esetjog – az adórendszer belső és külső céljai

Már említettem, hogy az esetjog az előbbiektől eltérni látszik. Az Adria-

Wien Pipeline esetben a Bíróság megerősítette, hogy az egyetlen megválaszolandó

kérdés az az, hogy egy külön jogszabályban meghatározott állami intézkedés vajon

bizonyos vállalkozásokat, vagy bizonyos áruk előállítását kedvezményezi-e az EK

Szerződés 87. cikk (1) bekezdése értelmében, összehasonlítva olyan

vállalkozásokkal, amelyek jogilag és ténylegesen is hasonló helyzetben vannak a

kérdéses intézkedés szempontjából nézve. Úgy tűnik, hogy a hasonló jogi és

ténybeli helyzetek összehasonlítása azt mutatja, hogy nincs kifejezett korlátozás az

adórendszerek belső céljait illetően. A külső célokat a Bíróság konzekvensen

értékelte annak érdekében, hogy kiterjessze a belső célok fogalmát, azaz a külső

célokat valamiképpen belefoglalja a belső célok fogalmába, még akkor is ha ezek

nem feltétlenül szükséges részei egy adórendszernek. Az Adria-Wien esetben a

Bíróság úgy értékelte, hogy az osztrák hatóságok a termék-előállító vállalkozások

esetében, a természetes gázokra és elektromos áramra kivetett energiaadóra,

amennyiben az meghaladta az előállított termék értékének 0,35%-át, bevezetett

kedvezménye szelektív volt. A Bíróság szerint a szolgáltató cégek legalább akkora

energia-felhasználók, mint a termék-előállító vállalatok, illetve, hogy a nemzeti

szabályozást igazolni látszó ökológiai érvek nem indokolják a természetes gázokat

és természetes villamos-energiát alkalmazó szolgáltató, illetve termék-előállító

vállalkozások eltérő kezelését. Mindkét ágazat energia felhasználása azonos

mértékben szennyezi a környezetet. A Bíróság határozata szerint a

megkülönböztetés objektív feltételeken alapult, az mégsem az adórendszer

136

természetéből vagy általános jellegéből következett, tehát a támogatási program

állami támogatásnak minősül.

A Bíróság érvelése azt sugallja, hogy az intézkedés azért szelektív, mert az

csak a termék-előállító vállalkozásokat kedvezményezi és nem azért, mert a

kedvezmény az előállított termék értékének 0,35%-ához köti a jogosultságot. Az

osztrák adóintézkedés logikája a legnagyobb energia felhasználók

kedvezményezését célozta annak ellenére, hogy úgy tűnt, mintha a program lényege

a külső és ökológia szempontok középpontba állítása lett volna. Ezt az ítélet

indoklásának egy másik mondata kifejezetten meg is erősítette. A 36. pontban a

Bíróság egyértelműen ki is mondja, hogy ha a kedvezmény bármely ágazatban

tevékenykedő, az ország egész területén működő vállalkozás számára nyitva állt

volna, függetlenül a 0,35%-os előírástól, nem minősült volna szelektívnek.

A „Maribel bis/ter” esetben56, amely a társadalombiztosítási hozzájárulások

tekintetében biztosított kedvezményt bizonyos, a belga jogszabály által

meghatározott termék-előállító ágazatokban tevékenykedő olyan vállalkozások

számára, amelyek meghatározott munkavállalót, meghatározott heti munkaóra felett

foglalkoztattak, a Bíróság szintén vizsgálatot folytatott le. Annak érdekében, hogy

eldöntse, hogy az intézkedés szelektív volt-e vagy sem, a Bíróság arra a tényre

hivatkozott, hogy az intézkedés alkalmazása során csak bizonyos gazdasági

ágazatban tevékenykedő vállalkozások részesültek a kedvezményben, és nem arra,

hogy az igénybevétel feltétele a munkavállalók számához, illetve a meghatározott

munkaórához igazodott. A Bíróság véleménye szerint a kedvezmény bizonyos

ágazatokra való korlátozása miatt minősül az intézkedés szelektívnek, és nem annak

szociális céljai teszik azzá. A belga hatóságok és a Bizottság is megerősítette, hogy

csupán a fizikai munkásokra és azok közül is a bizonyos heti munkaórát

meghaladóan foglalkoztatottakra vonatkozó, kedvezményt biztosító intézkedés e

minősége nem alapozza meg az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése szerinti állami

támogatás jelenlétét.

56 Maribel bis/ ter C-75/97, Belgium vs. Bizottság, 1999. június 17.

137

Nem szabad elfeledkeznünk arról a tényről, hogy míg az Adria-Wien

esetben a kérdéses intézkedés nem a vállalkozások közvetlen adóztatásához

kapcsolódik, a Maribel eset sokkal inkább igen, hiszen a vállalkozások

társadalombiztosítási hozzájárulásait érintette. Másfelől, a korábban már szintén

idézett Ramondin eset az adórendszerek tipikus céljaira összpontosít, amikor is azt

bizonyítja, hogy annak megállapítása, hogy egy intézkedés valóban az adórendszer

természetéből, vagy általános jellegéből következik-e, az adózás technikáját kell

vizsgálni, azonban a nemzeti jogalkotó nem tudta megfelelően igazolni az

intézkedés előbbiekben említett jellemzőit.

c) A Bizottság gyakorlata – az adósemlegesség fogalma

A Jelentés 36-42. pontjai57 is utalnak néhány, a közvetlen adóztatás

szempontjából érdekes jogesetre. A Bizottság csupán két ügyben58 fogadta el az

adórendszer természetéből következő eltérésnek a mezőgazdasági ágazatban a

földadó alóli mentességet a mezőgazdasági termelésben a földterületek különleges

szerepére való tekintettel, amelyet a Közlemény 27. pontjával összhangban lévőként

értékelt.

A bankok összefonódása esetében biztosított adómentességről59 hozott

határozatában a Bizottság elismerte, hogy a bankszektor különleges természete

elvben igazolja a speciális adóintézkedések bevezetését az ágazatban. Habár a

vizsgált intézkedések nem az általános adórendszer bankszektorhoz való adaptálását

jelentik, hanem olyan ad hoc intézkedéseket, amelyek bizonyos vállalkozások

versenyképességének növelését, azaz az összefonódó bankokét és ezek közül is csak

amennyiben az összefonódás valóban realizálódik. Az a tény, hogy a bankszektor

egy bizonyos időben szerkezetátalakításra szorulhat olyan tényező, amelynek semmi

57 2002. június 5, olasz adómentesség és kedvezményes kamatú kölcsön a többségi állami tulajdonnal rendelkező közvállalkozásoknak, OJ L 77, 2003. március 24.; 2003. február 17. Bizottsági határozat, OJ L 180, 203. július 18, egyesített esetek T-346/99, T-347/99, T-348/99, Álava (2002) 58 N 20/2000 (Hollandia) és N 53/99 (Dánia) 59 OJ 2002 L 184, 2001. december 11-ei bizottsági határozat

138

köze sincs az ezen a téren működő adórendszer általános szabályaihoz, ezért ez nem

jelenti azt hogy a rendszer természetéből vagy általános jellegéből következne, hogy

az összefonódó banki vállalkozások adóztatása kedvezményesebb kellene legyen.

Ennek megfelelően, ezek az intézkedések nem mentesíthetők az általános tilalom

alól az alapján, hogy az adórendszer természetéből, általános jellegéből

következnének. Ezek a kedvezmények az általános adózási szabályok alól

biztosítanak kivételt. A Bizottság álláspontja szerint, elméletileg lehetséges, hogy

kizárólag egy ágazatra vonatkozó kedvezményeket biztosító szabályozás a rendszer

természetéből következőként igazolható legyen, de jelen esetben úgy találta, hogy az

intézkedésnek semmi köze sincs a bankszektor különlegességéhez. E megállapítás

úgy tűnik összhangban van azzal, amit a Közlemény 27. pontja ír, azaz egy bizonyos

ágazat gazdaságban elfoglalt különleges helyzetével, az ágazatra vonatkozó

különleges könyvelési, elszámolási követelményekkel. Ezt az érvelést

alkalmazhatónak tekinthetjük bizonyos vállalkozások, joint venture társaságok

tekintetében, az alapítványok, szövetségek, non-profit vállalkozások adómentessége

esetében. Ez utóbbiról a Közlemény 25. pontja is említést tesz. A társasági adózás

területén az előbbi elv alkalmazására példa lehet az az intézkedés, amely szerint

számos tagállam biztosít kedvezményt a bankoknak, illetve a pénzügyi intézmények

részére fizetett kamatot terhelő forrásadó alól, amely egyértelműen szelektív

intézkedés, ám ebben az ágazatban természetesnek minősül. A bank nyeresége nincs

teljesen összhangban a kapott kamat teljes összegével, hanem csak a beszedett aktív

kamat és a kifizetett passzív kamat különbségével. Míg más adófizetők a szokásos

díjat fizetik, a bruttó kamatra fizetett forrásadó, amelyet a kedvezményezett kap azt

eredményezné, hogy a bank kikerülne a piacról és ennek megfelelően a konstrukció

forgalmi adónak és nem nyereség adónak minősülne.

A Bizottság olyan, a Magatartási Kódex értelmében nem káros francia

adóintézkedést60 is vizsgált, amely során nem látta igazoltnak, hogy a

Franciaországon kívül legalább további két államban tevékenykedő multinacionális

vállalatoknak biztosított kedvezmény a rendszer természetéből következő lenne.

60 2001. december 11. Bizottsági határozat OJ 202 L 184

139

Ugyanakkor nem kifogásolta azt az intézkedést, amely általában valamennyi,

pénzügyeiket egyesítő vállalkozás részére biztosítanak kedvezményt. Amint azt a

27. pont írja, ezek az intézkedések nem tartalmazhatnak diszkriminatív elemeket és

ténylegesen is azonos feltételek mellett kell nyitva álljanak valamennyi vállalkozás

számára.

A fentiek és az ebben a tanulmányban nem említett esetek alapján

megállapíthatjuk, hogy ez az a terület, ahol a Közleményt a legtöbb kritika érte,

hiszen alig tartalmaz iránymutatást a tekintetben, hogy a külső tényezők mennyire

számíthatóak az adórendszerek természetéhez vagy sem. Habár már igen régóta,

1973 óta hangoztatja a Bíróság, hogy az adórendszer természetéből adódó

intézkedések nem minősülnek állami támogatásnak, a Bizottság gyakorlata még

mindig nem tudta pontosan meghatározni ezt a fogalmat, még az olyan fontos

területek tekintetében sem, mint egy tagállam adózás területén kifejtett

támogatáspolitikája, illetve adópolitikája. Ezek a területek különösen a nemzeti

szabályokon alapulnak, és olyan intézkedések a gyakoriak, amelyek az egységes

piacon tevékenykedő vállalkozásokat kedvezményezik, valamint az olyan nemzeti

szabályok elfogadását, amelyek adózás szempontjából autonómiát biztosítanak

bizonyos régióknak a régiók függetlensége és versenyképességének növelése

érdekében.

4. Földrajzi szelektivitás és a vállalkozások adóztatása

a) A fiskális függetlenség és a regionális szelektivitás

közötti konfliktus

A bizottsági Jelentés negatív választ ad arra a kérdésre, hogy egy területi

sajátosság indokolhat-e speciális adózási szabályozást. A Közlemény is kifejezetten

kimondja, hogy egy adóintézkedés csak akkor mentesülhet a szelektivitás feltétele

alól, ha hatálya a tagállam egész területén érvényesül. A regionális és helyi hatállyal

rendelkező intézkedések kedvezményezhetnek bizonyos vállalkozásokat,

amennyiben azok a 16. pontban meghatározott feltételeknek megfelelnek. Azonban

140

maga az EK Szerződés is deklarál olyan támogatási intézkedéseket, amelyek célja

egyes régiók fejlesztése. A Szerződés 87. cikk (3) bekezdés a) és c) pontja

kifejezetten meghatározza az általános tilalom alóli mentességeket.

Több, közelmúltban vizsgált adójogi eset kapcsán felmerül a regionális

adóintézkedések szelektivitásának kérdése, valamint az, hogy a regionális adóztatási

joggal rendelkező hatóságok által hozott intézkedések milyen mértékig tartoznak az

állami támogatási szabályok hatálya alá. Az állami támogatási szabályok szigorú

alkalmazása azt jelentené, hogy Luxemburg képes lenne az adóterhek

megváltoztatására, csökkentésére, míg pl. Bajorország nem, pedig mindkettő tagja

az egységes piacnak amely azonos jogokat biztosít valamennyi vállalkozás

letelepedése számára az Unió területén belül és utóbbi területe nagyobb, mint az

előzőé.

A Szerződés nem tesz különbséget szövetségi és centralizált államok között,

amikor az állami forrás fogalmát határozza meg, ez a fogalom minden olyan forrást

tartalmaz, amely az államnak bármely szinten is betudható, azaz nem csak a

központi költségvetés részét képező forrásokat tekintjük állami forrásnak. Továbbá

mindig hangsúlyos volt, hogy nem az intézkedés célja, hanem annak hatása a

lényeges. Elméletileg úgy tűnik, hogy az intézkedések gazdasági hatása azonos,

függetlenül attól, hogy annak forrását a központi, a regionális illetve helyi

költségvetés biztosítja ugyanarra a regionális szintű támogatási programra. A

Bizottság úgy tekinti, hogy a regionális hatóságok által hozott adóintézkedések

ugyanolyan szelektívek, mintha azokat a központi költségvetésből finanszíroznák.

Azokban az esetekben, amikor egy tagállam adómentességet vagy adókedvezményt

biztosít egy-egy régió vállalkozásainak a Bizottság az intézkedést szelektívnek

minősítette. Példa lehet erre egy német intézkedés, amely a bányavidékek

vállalkozásait kedvezményezte is ezt mutatja61. Ugyanez a döntés született

nemrégiben az Azori szigetek jövedelemadója tekintetében is.

Eddig sem az Elsőfokú, sem az Európai Bíróság nem hozott döntést a

regionális adóintézkedések szelektivitását illetően, erről csupán egy főtanácsnoki

61 C-70/72, Németország vs. Bizottság

141

véleményt találhatunk a C-400/97, a C-401/97 és a C-402/97 esetekben. Saggio

főtanácsnok szerint ezek a szelektív intézkedések állami támogatásnak minősülnek.

Ezek az intézkedések az általános rendszer alóli kivételt jelentik és nem

igazolhatóak a spanyol rendszer által biztosított helyi adóztatási autonómia

sajátossága által. Véleménye szerint az a tény, hogy az intézkedést a regionális

hatóságok, saját adóztatási jogkörükben fogadták el, csupán az intézkedés

elfogadásának formáját jelenti, amely nem elegendő indok a mentesítésre. Ezekben

az ügyekben ítélet végül nem született, mert a panaszt az ítélet meghozatala előtt

visszavonták.

b) A központi, regionális és helyi adók

megkülönböztetése

Saggio főtanácsnok véleménye megfontolandó. Nem az a kérdés, hogy egy helyi

önkormányzat alkotmányos jogait gyakorolva hozhat-e olyan határozatot, amely

szerint a területén letelepedett, vagy ott működő vállalkozások tekintetében

kedvezményes adószabályokat alkalmaz, hanem hogy mi igazolhatja az ilyen

intézkedések territoriális szelektivitását. A társasági adó szempontjából nincs

technikai oka annak, hogy az állam kedvezményt vagy mentességet biztosítson az

általános adórendelkezések alól az olyan vállalkozások számára, amelyek normális

körülmények között a szokásos adókulccsal kellene adózzanak, csupán azon az

alapon, hogy ezek a vállalkozások a területén telepedtek le vagy ott fejtik ki

tevékenységüket. Valójában arra sincs semmiféle speciális adórendelkezés, amikor

egy vállalkozás egy másik régió felé is kiterjeszti tevékenységét vagy másik

régióban telepedik le, azaz ez szintén kettős adóztatáshoz vagy adómentességhez

vezethet, ellentétben azzal, amikor ez két egymástól teljesen független tagállam

között történik. Annak érdekében, hogy az adózási szabályokat valóban

megkülönböztessük, a különböző szinten kivetett adókat világosan el kell különíteni,

és a nemzetközi viszonylatban alkalmazott elveket és gyakorlatot a tagállamon

belüli átmenet során is alkalmazni kellene. Minden más esetben, bármely, a nemzeti

szabályok által meghatározott, közvetlen adóztatás alóli kivétel, amely egy bizonyos

142

régióban való tevékenységhez kapcsolódik regionális támogatásnak minősülhet.

Elméletileg az ilyen territoriális megkülönböztetések kívül esnek bármely

adórendszer természetéből és általános jellegéből adódó intézkedéseken, ezért ezeket

természetszerűleg állami támogatási szempontból is értékelni szükséges.

Az Azori szigeteken alkalmazott rendelkezések kapcsán a Bizottság

megállapította, hogy a Portugál Köztársaság alkotmánya által, az Azori szigetek

részére biztosított adóztatási autonómia révén állami támogatásnak minősülő

intézkedések születtek, hiszen ezek az intézkedések érintették a tagállamok közötti

kereskedelmet, és az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdésében meghatározott

valamennyi további feltételnek megfelelnek. Az Azori szigetek esetében a nemzeti

törvényalkotó lehetővé tette a regionális szabályozó hatóságnak hogy a kérdéses,

állami támogatásnak minősített intézkedéseket bevezesse. A Bizottság álláspontja

szerint ennek hatása ugyanaz, mintha a rendelkezést a nemzeti szabályozó hatóság

hozta volna. Amennyiben a portugál érveket elfogadnánk, az ahhoz vezetne, hogy

azokban a tagállamokban, ahol lehetőség van regionális szintű adóztatásra, az

általuk hozott, az általános rendszertől eltérő intézkedések az olyan vállalkozásokat

kedvezményezik, amelyek az adott régió területén telepedtek le vagy fejtik ki

tevékenységüket, kikerülnének az állami támogatási szabályok hatálya alól. Jelen

esetben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy azok az intézkedések, amelyek céljaikat,

technikájukat és hatásukat tekintve teljesen azonosak, eltérő szabályok szerint

lennének megítélve, jelentősen torzítaná a közös piacot. A regionális szintű

adóintézkedésekre vonatkozó szabályoknak objektív feltételeken és nem formai

megkülönböztetéseken kell alapulniuk.

A Bizottság megközelítése szerint a regionális hatóságok adóztatási

autonómiája alapján biztosított adókedvezmény sosem volt olyan tényező, amely

miatt ezeket az intézkedéseket nem kellene támogatásként kezelni. Az Európai

Unión belül is vannak azonban olyan területek, amelyek különleges jogállással

rendelkeznek. Ennek ellenére, például Gibraltár Egyesült Királyságtól való

adóztatási függetlensége sem volt elég a Bizottság számára, hogy a regionális

143

szelektivitásról szóló doktrína alól mentesüljön62. A Bizottság véleménye szerint az

intézkedés azokat a vállalkozásokat kedvezményezte, amelyek könnyen mobilizálják

munkavállalóikat Gibraltáron kívülre, azaz többek között a pénzügyi

vállalkozásokat, így az intézkedés ezen vállalkozások külföldi működő tőke

befektetéseit. Ennek ellenére nem kizárt, hogy vannak kivételek, amikor a regionális

intézkedés összeegyeztethető az állami támogatási szabályokkal, amikor az

intézkedés territoriális jellege az adott tagállam adórendszerének természetéből

következik. Egy, a baszk régióval kapcsolatos jogvitában63 az Elsőfokú Bíróság úgy

határozott, hogy azokon a területeken, ahol a helyi, regionális hatóság autonóm

jogosultsággal rendelkezik területét illetően adót kivetni, ez az autonóm jogkör nem

tartozik az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá.

IV. Következtetések

Közismert, hogy az állami támogatás fogalma objektív feltételeket tartalmaz

és, hogy az Európai Bizottság korlátozott diszkrecionális jogkörrel rendelkezik,

hogy bizonyos intézkedéseket kizárjon az állami támogatási ellenőrzés hatálya alól.

Azt is láthatjuk, hogy a vállalkozások közvetlen adóztatásának állami támogatási

szempontú ellenőrzése igen fontos. Ez különösen azokra az intézkedésekre

vonatkozik, amelyek az egységes piacon jelenlévő verseny torzulását okozzák,

azáltal, hogy a különböző nemzeti rendszerek küzdenek a befektetők kegyeiért.

Elméletileg nehéz az adóintézkedések versenyellenes hatását mérni, hiszen

ez a vállalkozások által termelt nyereséggel áll arányban. Az adóbeszámítás

tulajdonképpen egy, az állam által kifizetett csekk, míg az adókedvezményeknek

kisebb a közvetlen hatása, az az adóköteles nyereségtől függ. Egy késleltetett

adófizetési kötelezettségről szóló rendelkezés tulajdonképpen a Kincstártól kapott

kamatmentes kölcsönnek minősíthető, ám összege az érintett adóalany által termelt

profit függvénye. Ezért azzal is lehetne érvelni, hogy például az adóhitel jobban

torzítja a versenyt, mint az adókedvezmény, hiszen ez utóbbiban csak a nyereséges

62 Gyorsjelentés a Bizottság honlapján, IP 04/404, 2004. március 30.

144

vállalkozások részesülhetnek, míg az előbbi a veszteséges vállalkozások számára,

veszteséges beruházásokhoz kapcsolódóan is biztosíthat előnyt, ha a hitel

visszatérítendő. Mindenesetre, a vállalkozások közvetlen adóztatásához kapcsolódó

támogatások versenyellenes hatása erőteljesen függ a kedvezményezett, valamint az

általa és versenytársai által érintett ágazat helyzetétől.

A közvetlen adóztatás állami támogatási szempontú ellenőrzése egyre

fontosabb területe a közösségi versenyjognak, amint azt előző oldalakon szereplő

gondolatok is igyekeztek bebizonyítani. Az előző oldalakon az ellenőrzés logikája

felőli megközelítés került előtérbe, figyelemmel a nemzetközi, a tagállamok közötti

adóverseny káros hatásaira, valamint a nemzeti szabályok „elfogultságára” a hazai

vállalkozások javára. Azt hiszem, hogy egyetérthetünk azzal, hogy az üzleti

tevékenységek adóintézkedések által befolyásolt relokalizációjával járó

kedvezmények vizsgálata szigorú állami támogatási szempontú ellenőrzést igényel.

Az ellenőrzésnek azonban a nemzeti szabályokat jelentős mértékben torzító

intézkedésekre kell koncentrálnia, hiszen a határon átnyúló hatással rendelkező

intézkedések valószínűleg sokkal jobban befolyásolják a Közösségen belüli

kereskedelmet és versenyt, ahogy azt az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdése

meghatározza. Ennek oka a multinacionális vállalkozások üzleti tevékenységének

relokalizációjára gyakorolt hatás, azaz, hogy a kedvezőbb adókörnyezet érdekében a

vállalkozások tevékenységüket rövid időn belül áthelyezhetik egyik tagállamból a

másikba. Röviden ismertetésre kerültek azok az intézkedések, amelyek általában

befolyásolják az üzleti tevékenység helyszínét, azok az intézkedések, amelyek a

rezidens, a holding, vagy éppen a nem-rezidens vállalkozásokat kedvezményezik.

Végül kialakulhat az olvasóban az a kép, hogy éppen a legutoljára bevezetett

támogatási programok, legutoljára hatályba lépett adórendelkezések versenytorzító

hatása a legjelentősebb. A multinacionális vállalatok gyorsan alkalmazkodnak az

aktuális adókörnyezethez, sőt számos adóintézkedés kifejezetten az ő

kezdeményezésükre kerül bevezetésre. Az új befektetők vonzása érdekében

kialakított szabályok megbontják a korábbi szabályok nyomán kialakult egyensúlyt,

63 Diputación Foral de Álalva

145

így bevezetésüket követően sokkal jobban torzítják a tagállamok közötti versenyt,

mint a már működő intézkedések.

Megválaszolandó az a kérdés, hogy hogyan lehetne a közösségi adópolitikát,

az állami támogatási szempontú ellenőrzés szigorítása mellett, illetve ellenére úgy

kialakítani, hogy a lisszaboni csúcson deklarált célok (legversenyképesebb

tudásalapú térség a világon 2010-re) megvalósulhassanak, hogy az Unió tagállamai

ne induljanak eleve versenyhátránnyal harmadik országok vállalkozásaihoz képest,

hogy a multinacionális vállalkozások ne tegyék át tevékenységüket az Unión

kívülre. Ezeknek e céloknak az érdekében, véleményem szerint relatív rövid időn

kell cselekedni és meg kell találni azokat a módszereket, amelyek az egységes piac e

szegmensében, a vállalkozások előtt tornyosuló számos akadályt lebontják, ám ezzel

együtt meg is védik a piac szereplőit a külső hatásoktól.

Egy új, közösségi szintű, a 25 tagállam egyhangú döntését igénylő

szabályrendszer bevezetésének elkerülése érdekében a közvetlen adózás területén

tapasztalható törekvések az önkéntes harmonizáció felé mutatnak, a tagállami

adórendelkezéseket a közösen kialakított ajánlások alapján szorgalmazzák

megváltoztatni. Az új intézkedések tervezése során azonban különös figyelemmel

kell lenni az állami támogatás általános tilalmára, hiszen könnyen előfordulhat, hogy

egy rendelkezés az általános adózási követelményeknek mindenben megfelel, ám

állami támogatási szempontból nem igazolható az adórendszer természetével, vagy

nem állapítható meg általános intézkedés jellege. Ugyanakkor arra is figyelemmel

kell lenni, hogy a multinacionális vállalkozások ne kerüljenek hátrányba azáltal,

hogy számos károsnak, illetve állami támogatásnak minősített intézkedés csupán

őket érinti, azaz csak azért mert üzleti tevékenységüket ilyen formában fejtik ki, ne

részesüljenek hátrányos megkülönböztetésben. A Bizottság gyakorlata, illetve

néhány az elmúlt években elindított, ám időközben lelassult törekvése64 is afelé

mutat, hogy elsősorban a versenyt különösen jelentős mértékben torzító

intézkedéseket kell kiszűrni, megszüntetni.

64 LET (limited effect on trade), illetve LASA (lesser amount of state aid) kezdeményezések

146

Talán sikerült megvilágítani, hogy az állami támogatássá minősítéshez

szükséges feltételek első ránézésre egyszerűnek tűnő fogalmai a gyakorlatban

komoly elemzéseket, vizsgálatokat igényelhetnek a közvetlen adózás tekintetében is,

hogy a szelektivitás, az általános intézkedés, a kedvezmény fogalma nem minden

esetben egyértelmű. Hogy a közeljövőben várható-e a jelenleginél részletesebb,

pontosabb iránymutatás a Bizottság részéről, esetleg készül-e valamiféle közösségi

szintű szabályozás, például az EK Szerződés 87. cikk (3) bekezdés b) pontja alapján,

az a tagállamok részéről szolgáltatott jogesetektől, a felmerülő igényektől, valamint

az Unión kívül hatályos adórendelkezések, az adóverseny jövőbeli alakulásának

mikéntjétől függhet.

Sükösd Péter: A globalizáció hatása az extraterritorialitás szemléletének

kialakulására az EK és az USA versenyjogában

ELŐSZÓ

Tanulmányomban egy folyamatot igyekeztem felvázolni, melynek váza a következő:

Elsősorban a globalizáció gazdaságra gyakorolt hatását elemzem, mivel véleményem szerint ez

volt a legfőbb oka annak, hogy mind az Európai Közösség, mind az USA versenyjogi

együttműködési- és végrehajtási rendszereiben végbemehetett az a gyökeres szemléletbeli

változás, mely megnyitotta az utat az extraterritoriális joghatóság kibontakozása felé vezető

úton. Ez kezdetben a bírósági eseti döntésekben és a különböző joghatósági modellek

kidolgozásában jelentkezett, majd a kétoldalú versenyjogi együttműködési megállapodásokat

indukálta.

A EK és az USA közötti versenyjogi együttműködés egyik fő gátja az a divergencia volt, amely

legfőképpen az EK és az USA által választott útban jelenik meg. Mindez nem csupán a

joghatósági modellek különbözőségén, hanem az integrált világgazdaság vezető pozíciójának

megszerzése feletti harcon is alapul és leginkább az USA hegemóniájának meggyengüléséből

fakad. Bár egyelőre még sem az EK, sem pedig Japán nem képes megkérdőjelezni az Egyesült

Államok hegemón szerepét, a jelen folyamatok nem egy vezető nagyhatalom nélküli széthulló

gazdasági rendszer, hanem inkább egy hárompólusú szisztéma kialakulása felé mutatnak.

Az európai és az amerikai vonal különbözősége is érzékelteti tehát a legnagyobb problémát,

melyet elsősorban az egységes megközelítés hiánya jelent. Ez nagyban lassítja ugyanis az

egységes szemléleten alapuló nemzetközi versenyjogi kódex kialakítását, ami különösen azért

aggasztó, mert ha a gazdaság még erőteljesebben globalizálttá válik, akkor állami eszközökkel

már nehezebben lehet gátat szabni az integrált gazdaság káros tüneteinek. Ez az egyetlen

alkalmas alternatíva maradt tehát a világgazdaság három, gazdaságilag és politikailag egyaránt

nagy befolyással rendelkező dinamikus centruma, − az ún. Triád − által befolyásolt államok

számára a versenyjog területén. Ennek segítségével lehet ugyanis csak hatékonyan felvenni a

harcot a globalizált gazdaságban megjelenő, államokhoz nem kötődő gazdasági szereplőkkel,

ezen belül is legfőképpen a transznacionális vállalatokkal.

148

I. FEJEZET: A globalizáció hatása a világgazdasággazdasági folyamatok alakulására

1.1. A nemzetközi gazdaság két ideáltípusa

A globalizáció nem csupán egy régebbi gazdasági rendszer keretein belüli változást jelent a

nemzetközi kereskedelem és a befektetések növekedése irányába, hanem ehelyett sokan egy

teljesen új gazdasági struktúra kialakulását értik alatta.

Hirst és Thompson „Globalization is Question” című könyvükben1 a nemzetközi gazdaság két

ideáltípusát vázolják fel. Az egyik a nyitott nemzetközi gazdaság, melynek alapjául a különálló

nemzeti gazdaságok közti csere szolgál, s gazdasági szereplők viselkedését a nemzeti szinten

lezajló folyamatok határozzák meg, a másik pedig a teljesen globalizált gazdaság, melyet a

globalizációs elméletek hívei használnak a mai folyamatok leírására. Osztom a fentebb említett

szerzőpáros nézetét, mely élesen szembeszáll a napjainkban elterjedt globalizációs nézetekkel.

A szerzők a jelenleg fennálló kétfajta gazdasági modellt ismertetésekor amellett érvelnek, hogy

a mai helyzet még a nemzetközi gazdaságnak felel meg, s bár mutatkoznak olyan tendenciák,

melyek átvezetnének a globalizációs elméletekben leírt gazdasághoz, az még nem zajlott le,

továbbra is lehetséges a gazdaság szabályozása és ezáltal korlátozása.

1.1.1. Nemzetek közötti (inter-national) gazdaság

Hirst és Thompson szerint a nemzetek közötti gazdaságban az alapvető entitások a

nemzetgazdaságok. A kereskedelem és a befektetések növekvő kapcsolatokat teremtenek a

nemzetgazdaságok között. Ez a folyamat maga után vonja a nemzetgazdaságok és az egyéb

gazdasági szereplők integrációját, illetve a világpiac kialakulását. A nemzetközi kereskedelem

egyre inkább a nemzetközi munkamegosztás alakját ölti. Ennek következtében a kereskedelem

helyett a nemzetközi befektetések lesznek a rendszer fő mozgató rugói. A politikai és a

gazdasági irányítás belföldi és nemzetközi keretei továbbra is elkülönülnek. A nemzetközi

események nem közvetlenül hatják át a hazai gazdaságot, hanem megtörnek a nemzeti politikák

1 Paul Hirst, Grahame Thompson, “Globalization in Question”, Polity Press, Cambridge (1996)

149

és folyamatok következtében. A nemzetközi és a nemzeti politikák a kormányzat különböző

szintjein maradnak.

A nemzetek közötti gazdasági rendszer egyik ismertetőjegye a multinacionális vállalatok

megjelenése. Azonban ezek a vállalatok továbbra is köthetők egy nemzethez, s az anyaország

szabályozó hatalmat gyakorolhat fölöttük.

1.1.2. Globalizált gazdaság

A nemzetek közötti gazdaságban, mint láttuk, a gazdasági folyamatokat nemzetgazdasági

szinten határozzák meg, s a nemzetközi színtér eseményei csupán a nemzeti szintű döntésének

eredményének tekinthető. Egy ilyen gazdasági rendszerben a nemzetközi gazdasági interakciók

egyre inkább fokozódó mértéke figyelhető meg.

A globális gazdasági rendszerben a gazdaság autonómmá válik, és elszakad nemzeti alapjaitól.

Ez azt jelenti, hogy a piacok és a termelés globális méretekben folynak. A nemzeti szintű

szereplők tevékenységének a nemzetközi szintű folyamatok jelentik a keretfeltételeket.

Növekszik a kölcsönös függőség, s a nemzeti szintet átjárja és átalakítja a nemzetközi színtér.

Ennek legfontosabb következménye, hogy a gazdasági kormányzás problematikussá válik. A

globális piac nemzetállam általi befolyásolása még akkor is nehéznek tűnik, ha feltételezzük a

nemzeti kormányok együttműködését és a nézeteltéréseik leküzdését. Az országok és a piacok

közti gazdasági interdependencia nem szükségszerűen vezet egy harmonikus integrációhoz,

ahol a fogyasztók zavartalanul élvezhetik a hatékony piaci mechanizmusok előnyeit. A

valóságban ennek inkább az ellenkezője következik be: még a legfejlettebb országok lakossága

is kiszolgáltatottá válik az autonóm és irányíthatatlan globális piaci erőkkel szemben. A

gazdasági interdependencia ezáltal a globális versenyt, vagyis a dezintegrációt vonja maga után.

Ez a verseny tovább nehezíti a globális szintű kormányzást.

2.1. A transznacionális vállalatok rendszere

A globális gazdaság kialakulásának egyik leglényegesebb mozgatórugója a transznacionális

vállalati rendszer. Ezek az elsősorban globális érdekeltségű, egymással szoros szövetséget

alkotó és egyben versenyző vállalatok a megállapodások példa nélkül álló hálózatát hozták létre

150

a nemzetgazdaságokkal, mindennek ellenére viszonylag kevés a kötődésük az "óhazához". A

közöttük erősödő globális összefüggések rendszerének, azok nemzetközi stratégiai

szövetségeinek köszönhetően a nemzetgazdaságok egyre jobban összefonódnak, amely a

termelés területi átrendeződését éppúgy magában foglalja, mint például a pénzpiacok

integrációját. Ami a leginkább lényeges számukra, hogy az üzleteiket a legkifizetődőbb

valutában számolják el, lehetőleg minél alacsonyabb legyenek az adókulcsok. Ott keresnek

munkaerőt, ahol a munkabérek költségei a legkisebbek, ott vesznek fel hiteleket, ahol

legkedvezőbbek a kamatok és legkisebbek a szolgáltatások díjai, a termelés önkényes

kivonásával egy adott országból pedig oda települnek, ahol a legalacsonyabbak a közműdíjak.

Tehát az egész világ kínálta lehetőségeket kihasználhatják a beszerzés, a termelés és az

értékesítés optimalizálása érdekében, melynek tulajdonképpeni eredménye, hogy a fejlett ipari

országokban csökken az életszínvonal, növekszik a munkanélküliség.

3.1. Következtetés

A fent elmondottak alapján vannak olyan jelek, melyek arra utalnak, hogy elkezdődött az

átmenet a nemzetközi gazdaság rendszeréből a globális gazdaság rendszerébe. A tőke

globalizációja csak bizonyos régiókban (és nem globálisan) eredményezte az erőforrások jobb

elosztását és magasabb életszínvonalat. Ennek oka, hogy nem a termelésre összpontosít, hanem

elsősorban tőkeátcsoportosításra törekszik, mivel ez nagyságrenddekkel nagyobb profitot jelent.

A globalizáció folyamata jelentősen megváltoztatta emellett a hatalom elosztását a helyi

társadalmak, nemzetállamok rovására és a transznacionális termelő- és pénztőkét ellenőrző szűk

csoportok, a kereskedelem és a befektetések döntő többségét koncentráló, nagy gazdasági és

politikai befolyással is rendelkező Európa, Japán és Észak-Amerika alkotta hármas, az

úgynevezett „világelit” javára.2

Bár a kölcsönös függőség növekedésével, a nemzeti piacok összekapcsolódásával a nemzeti

szabályozás lehetőségei csökkenntek és a kormányok játéktere is leszűkült, az állam a gazdaság

2 Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a Zbigniew Brzesinski kezdeményezésére és David Rockefeller támogatásával

1973-ban létrehozott Trilateral Commission (Trilaterális Bizottság), – amelyben Amerika, Európa és Japán vezetõ

üzletemberei, politikusai, politikai elemzői vesznek részt - jelenleg a globalizáció menetrendjének legfőbb irányítója

és támasza.

151

és a társadalom fölött gyakorolt hatalma felfelé a nemzetközi szervezetekhez, oldalirányba a

multinacionális vállalatokhoz, illetve lefelé a helyi önkormányzatokhoz tolódott el.3 Ennek

ellenére van még esélyük a nemzetállamoknak arra, hogy a fejlettebb országok

versenypolitikáját követve, állampolgáraik életszínvonalát, szociális igényeit szem előtt tartva,

megmaradt lehetőségeiket és mozgásterüket kiaknázva, valamilyen szinten kordában tartsák a

fentebb említett nem állami szereplőket és lelassíthatják az egyes, a társadalom életét károsan

érintő, a nemzeti szociális, foglalkoztatási és környezetvédelmi politikát veszélybe sodró

folyamatokat.

Bár a nemzetközi gazdaság még nem vált globalizált gazdasággá, a folyamat elkezdődött és azt

visszafordítani nem, csak káros mellékhatásait csökkentve, különböző, Lóránt Károly: „Prága

üzenete” című cikkében felsorolt adó-, vámpoltikai eszközökkel, és mindezek mellett

versenypolitikai intézkedésekkel lehet már csupán fékezni:

1. Ezek közül az egyik legfontosabb az „Itt termelj, itt adhatsz el” („site here to sell here”) elv

megvalósítása az ipari és szolgáltató ágazatokban, a transznacionális vállalatokkal szemben,

vagyis az azok eladásai által lekötött vásárlóerőt kapcsolatba kell hozni azzal a

jövedelemmel, amelyet termelő vagy szolgáltató üzemeik az adott országban létrehoznak.

Ezt a célt megfelelő védővámok kialakítása is szolgálhatja.

2. Egy másik eszköz a barter-kereskedelem, amely a piachoz való hozzájutás fejében (import)

egyben hasonló nagyságú piacot biztosít (export).

3. A spekulációs pénzáramlás megfékezése érdekében szükség van a nemzetközi

pénzmozgások megadóztatására úgy, ahogy azt James Tobin Nobel-díjas amerikai

közgazdász javasolta (0,5% adó minden egyes nemzetközi pénzátutaláson).

4. A helyi gazdasági fejlődés elősegítése érdekében szerepet kaphatnak az olyan helyi pénzek,

amelyek biztosítják a helyi gazdasági körforgást, de nem teszik lehetõvé azt, hogy külföldi

spekulánsok belépjenek a rendszerbe.

5. Szükség van az adózási rendszer olyan átalakítására, amely csökkenti az élőmunka, és

növeli a tőkejövedelmek, a természeti erőforrások, a szállítás, a környezetszennyezés

adóterheit.

3 Strange, S.: “The Defective State” Daedalus, Spring (1995), (pp. 55-74), 63-71.

152

6. Nagyon fontos olyan helyi közösségek létrejöttének elősegítése, amelyek biztosítják a helyi

gazdasági körforgást a termeléstől az értékesítésen keresztül a fogyasztásig.

7. Nagy szerepe van a különböző nemzeti versenyjogok extraterritoriális, azaz bilaterális és

multilaterális összefogások szintjére fejlesztő nemzeti és nemzetközi politikának, mely

magát a vállalatok közötti koncentrációt s ennek versenykorlátozó és torzító

következményeit tartja bizonyos keretek között. Ezáltal megnehezíti a multinacionális

vállalatok transznacionálissá történő alakulását, s gátat szab a monopol helyzetükből adódó,

munkavállalóikkal, fogyasztóikkal szembeni „szociális visszaéléseiknek”.

II. FEJEZET: A transznacionális vállatatok megjelenésére adott versenypolitikai válasz:

Az extraterritorialitás szemléletének kialakulása a világ vezető gazdasági

nagyhatalmainak versenyjogában

1.1. A globalizáció kezdeti, közvetlen hatásai a versenyjogra

A versenyjogot illetően elmondható, hogy sokkal prominensebb szerepet képvisel ma, mint

valaha, melynek oka elsősorban az elmúlt években tapasztalt nagy mértékű gazdasági fejlődés.

A világon az elmúlt két évtizedben tapasztalható gazdasági fejlődési trendek a nemzeti

gazdaságok rendszerét sokkal befogadóbbá tették a piaci kapitalista rendszer vívmányaival

szemben. A világszerte tapasztalható gazdasági liberalizációval párhuzamosan a kereskedelmi

korlátozások lebontódása és a határokon átívelő kereskedelemben résztvevő áruk,

szolgáltatások drámai mennyiségi növekedése tapasztalható. Az itt tapasztalható fejlődés a

feltűnő technológiai változásokkal karöltve kölcsönös piaci függőséget eredményezett a

különböző nemzeti gazdaságok között világszerte.

Ez a hullám nagy kihívást jelent a versenyjogi hatóságoknak világszerte, amelyek jelentősége a

legnagyobb mértékű konvergencia és koordináció biztosításában áll a növekvő számú

versenyrendészeti rendszerek között. Ezeken belül is különös jelentőséggel bír a világgazdaság

három legnagyobb politikai és gazdasági befolyással rendelkező centruma, az ún. Triád (EK,

Japán és Észak-Amerika) közötti együttműködés és összhang megléte ezen a téren, ugyanis

gazdasági és politikai jelentőségüknél fogva ezek a nagyhatalmak alkothatják az új gazdasági

világrend hárompólusú központját.

153

A legnagyobb problémát az USA és az EU közötti, joghatósági modellekben megmutatkozó

divergencia jelenti, mely mind a versenyjoguk extraterritoriális kiterjesztésére irányuló

modellen, mind a nemzetközi együttműködések elősegítése érdekében tett kezdeményezéseiken

megmutatkozik. A versenypolitika terén nélkülözhetetlenné vált egyfajta egységes szemlélet

kialakítása a hatékony fellépés érdekében. Minél előbb meg kell teremteni tehát az

átrendeződött gazdasági viszonyokhoz nagyban alkalmazkodó nemzetközi versenyjogi rendszer

elméleti alapjait, mielőtt túl késő lenne és végleg kicsúszna az irányítás még e nagyhatalmak

kezéből is, a munkavállalók, fogyasztók érdekeit figyelmen kívül hagyó, nem állami szereplők

javára. Ez a lépés jelentené a haszonelvűségen alapuló globális gazdasági rendszer igazi

megszületését.

1.2. Az extraterritorialitáson alapuló néhány versenyjogi eseti döntés az Amerikai

Egyesült Államokon és az Európai Közösségen belül

1.2.1. Az USA bírósági gyakorlata

Amikor a Minorco SA, egy Luxemburgban cégjegyzékbe vett vállalat, amelyet az Anglo/De

Beers tartott ellenőrzése alatt, ajánlatot tett az Angliában bejegyzett Consolidated Gold Fields

PLC teljes részvénytőkéjének megszerzésére, amely által jelentős részesedéssel rendelkezett

volna a Dél-Afrikai Gold Fields-ben is, a Consgold igazgatói jogi eljárást kezdeményeztek az

USA-ban azért, hogy elejét vegyék az ügyletnek a Clayton Act 7. bekezdése, és a Sherman Act

1. és 2. bekezdése alapján4. Az adott ügyben a felperesek a Consgold képviselői, annak teljes

tulajdonában lévő alvállalatai, a Gold Fields Mining Corporation, Nominate Mining

Corporation és 90%-os tulajdonrészű leányvállalata, a Newmont Gold Company voltak. Azt

kifogásolták, hogy a sikeres vétel az Anglo/De Beers esetében azt jelentené, hogy olyan

befolyással rendelkezn, hogy azáltal ellenőrzést nyerne az amerikai vállalatok felett. Az

Egyesült Államok New York-i területi bírósága ideiglenes végzésében megtiltotta a Minocro-

nak, hogy érvényt szerezzen vételi akaratának, ugyanis véleménye szerint az nagyban sértette

4 Consolidated Gold Fields PLC v. Minorco, S.A. , 871 F.2d 252, 256 (2d Cir. 1989)

154

volna az amerikai versenytörvényeket. Ezt a döntést a fellebbvitelnél is helyben hagyta a

fellebbviteli bíróság, amely a Minocro-t pénzbüntetésre ítélte a Consgold javára.

A másik nagy jelentőséggel bíró Matsushita Electrical Industrial Co v Zenith Radio Corp ügy5

két amerikai televízió-alkatrész gyártó vállalat (a Zenith és a National Union Corp) japán

előállítók elleni keresetét foglalta magába. A felperesek itt azt állították, hogy a japánok

terméküket a megengedettnél alacsonyabb áron adták el az USA-ban, míg az otthoni piacon

verseny feletti áron adták ugyanazokat a termékeket. Ez a „felfaló árazás” állandóan vita

tárgyát képezi a versenyjogban. Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága két

részből álló próbának vetette alá az egészet abból a célból, hogy valóban bebizonyosodjon,

hogy az ügylet valóban arről volt-e szó. Először is azt a kérdést tette fel, hogy az említett árak

bizonyos szükséges költségek alatt voltak-e (marginális költségek). Azt megállapítván, hogy ez

a helyzet valóban fennállt, már csak az volt kérdéses, hogy vajon van-e megalapozott, reális

lehetőség arra, hogy valahogyan kárpótlást nyerhetnek, a megengedett elfogadható szint alatti

árazásból eredő veszteségek után. A Matsushita ügyben a keresetet benyújtók két ponton

követtek el hibát. Az elsőt annak állításában, hogy a japánok által ezen árazás során

elszenvedett veszteségeket még abban az esetben sem hevernék ki, ha esetleg monopol pozíciót

szereznének az amerikai piacon.

Másodszor pedig, a bíróság visszautasította annak figyelembe vételét, hogy vajon a japán

vállalat valóban versenyár felett értékesítette volna termékeit saját honi piacán, mivel az

amerikai trösztellenes szabályozás nem alkalmazható arra. A bíróságnak emiatt lehetősége volt

arra, hogy elkerülje a még összetettebb probléma kialakulását a tekintetben, hogy vajon az

egészséges versenyt sértő ármeghatározást magát is a versenykörülményeknek kellene kivetni

és hozzáigazítani.6

5 Matsushita Electrical Industrial Co. v. Zenith Radio Corp., 475 U.S.574, 587 (1986)

155

1.2.2. Az Európai Közösségen belül született eseti döntések

Az Európai Közösség versenyjogát illetően a legjelentősebb anyagi jogi rendelkezés a Római

Szerződés (továbbiakban: EKSz.) 81. és 82. cikkei7. Az EKSz. 81. cikke a versenyt korlátozó

magatartásokkal, 82. cikke pedig a piaci gazdasági erőfölénnyel való visszaéléssel foglalkozik

és azt tilalmazza. A célból, hogy egy magatartás ezek alá essen, annak nem csupán

korlátozónak vagy visszaélőnek kell lennie, hanem a tagállamok közötti kereskedelemre is

befolyással kell lennie. A következő megegyezésekről, amelyek EK-n kívüli szervezeteket,

vállalatokat is magukban foglalnak, az Európai Bíróság úgy tartotta, hogy azok megsértették az

EKSz. 81. cikkét.

Az első a Kelet-Európai külkereskedelmi társaságok és az európai vásárlók között jött létre,

amely jelentősen beszabályozta az eladási árakat és az import kvótákat az Európai

Közösségben, emellett más Nyugat-Európai vállalatok számára lehetetlenné tette az eladást.8

A francia és japán golyóscsapágy gyártó vállalatok a Japánból Franciaországba érkező

behozatalt igyekeztek szabályozni és növelni áraikat.9

Egy német vállalat és egy japán forgalmazó közötti megállapodás a tekintetben, hogy melyik

német vállalatnak biztosítják a kizárólagos terítési jogot az EK-ban, ezáltal megakadályozzák a

japán cég számára az EK-ba történő kivitelt.10

Mindezek a jogesetek az EK-ba történő behozatallal álltak kapcsolatban, és minden esetben

legalább egy EK vállalkozás is érdekelt volt. A Wood Pulp ügy11 megmutatta azonban, hogy az

EKSz. 81. cikkét még akkor is meg lehet sérteni, ha minden egyes ügyben szereplő vállalat

székhelye az EK-n kívül található.

A fentiek mellett számos olyan vállalati szervezeti egyesüléssel kapcsolatos ügynek volt

nemzetközi, transznacionális dimenziója, amelyet az Európai Közösség Bizottsága az EK

Vállalati Fúzióval Kapcsolatos Szabályozásába ütközőnek (Merger Regulation 4069/89,

6 Gifford, "Predatory pricing analysis in the Supreme Court" (1994) 39 Antitrust Bulletin 431, 455-464.

7 Az Amszterdami Szerződés hatályba lépését megelőzően a jelen cikkben foglalt rendelkezések a 85. és 86. cikk

számozását viselték.

8 Re Aluminium Imports from Eastern Europe [1985] OJ L92/1 [1987] 3 CMLR 813

9 Re Franco-Japanese Ballbearings Agreement OJ 1974 L343/19, [1975] 1 CMLR D8

10 Re Siemens/Fanuc OJ 1985 L 3761988 4 CMLR 948

11 85/202 [1985], Wood pulp OJ L85/1

156

módosítva 1989. december 21-én, jelenleg a Tanács 139/2004/EK Rendelete van hatályban)

tartott. A Mitsubishi/UCAR ügyben12 a Bizottság jóváhagyott egy koncentrált közös vállalatot,

mivel a Mitsubishi megszerezte az Union Carbide világszintű szénüzletének 50%-át. Ezt a

döntést arra a tényekre alapozva hozták, hogy a Mitsubishi EK 0,01%-beli piaci részesedése

elhanyagolható és, hogy nem lenne semmiféle együttműködés az anyavállalatok között, vagy

azok és az új vállalatok között, mivel nem volt jelentős valószínűsége annak, hogy a Mitsubishi

olyan pozícióban van, hogy felvegye a versenyt az EK piacon más közös vállalatokkal; és

ezáltal semmiféle domináns pozíció nem képződne és nem is erősödne az EK-n belül. A svájci

Tetra Pak, amely folyadékok számára állít elő csomagoló gépeket, egyesülni szándékozott az

Alfa Laval, egy svéd ételt és más feldolgozó gépet előállító vállalattal.13 Mivel az így létrejött

új vállalat képes lenne ezáltal teljes termékválasztékot kínálni, magában foglalva a feldolgozást

és a csomagolást gépesítését is, amely nélkülözhetetlen az élelmiszeripar működése számára, a

Bizottság először úgy tartotta, hogy a tranzakció vagy gazdasági erőfölényt eredményezne az

élelmiszer-feldolgozás és a csomagoló ipar területén egyaránt. Ebből következően megtagadta

annak jóváhagyását, így megakadályozta a Tetra Pak-ot abban, hogy nyilvános ajánlatot tegyen.

Ezt követően azonban nem ellenezte a tranzakciót azon az alapon, hogy az Alfa Laval

megszerzésének nem lenne jelentős hatása az EK-ra.

A Bizottság nem engedélyezte az Aérospatiale, Alenia és Haviland vállalatokkal történő

összefonósását.14 Ebben az esetben a Haviland szétválasztásából létrejött Boeing of Canada and

Boeing Canada Technology megszerzése volt az adott jogeset tárgya, amelyek az US Boeing

Company teljes tulajdonú leányvállalatai voltak egyben. A Bizottság visszautasította a vételi

ajánlatot, mert láthatóan ez az Arérospatiale/Alenia-nak legalább 50%-os világpiaci részesedést

és legalább 67%-ot az EK piaci részesedést biztosított volna. A tranzakciót viszont előzőleg a

kanadai hatóságok jóváhagyták, akiket feldühített a Bizottság döntése és mindez további

diplomáciai egyeztetéshez vezetett.

Hogy láthatóvá tegyük a vitás kérdéseket a Haviland típusú ügyeknél, a Bizottságnak az

úgynevezett „rules of reason” szabályára kellett alapítania joghatóságát. Ezen megközelítés

12 IV/M024. számú ügy - MITSUBISHI/UCAR

13 IV/M.068. számú ügy - Tetra Pak/Alfa-Laval / Decision 91/535, July 1991. OJ 1991 L 290/35, [1991] 2 CEC

22

14 IV/M.53. számú ügy - Aerospatiale-Alenia / De Havilland (1991)

157

fényében a kérdés valójában nem az, hogy a kérdéses tranzakció a joghatóság tárgya lehet-e,

hanem, hogy a joghatóságot gyakorolhatják-e. Ez viszont a nemzetközi jogban meghonosodott

udvariasság elve elemzésének kérdését veti fel, amely a legitim érdekeltséget egyensúlyozza, a

versenyellenes viselkedést szabályozza, és amelynél külföldi államok érdekeltsége és politikája

is egyaránt számításba jön.15 Ez nagymértékben megszüntetné a diplomáciai összeütközések

lehetőségét, és azon „blokkoló törvényeket” létét, amelyek például az USA Aluminum ügyből

eredő extraterritoriális joghatósági gyakorlatából erednek.16

Egy másik potenciális vállalati egyesülés, amelyet a Bizottság megtiltott, az Implats és Lonrho

platina érdekeltségéről szólt.17 A Dél-Afrikai Versenyhivatal azt állapította meg, hogy nem

ellenzi a tranzakciót, mivel nézete szerint az, az előállítás szintjén, hasznos lenne, amely sokkal

többet nyom a latba magánál a verseny megsértésénél is. A Bizottság viszont másrészről a

fúzió negatív hatására fókuszált az európai piac és a fogyasztók tekintetében. A tény, hogy a

platina előállítói árakat befogadók és nem játszottak meghatározó szerepet, nem játszott nagy

szerepet vizsgálódásánál.

1.3. Az egymástól elkülönülő, eseti döntések mögött megmutatkozó joghatósági modellek

megjelenése a versenyjogok extraterritoriális alkalmazását illetően

A nemzetközi jog számos esetben engedélyezi a joghatóság extraterritoriális kiterjesztését (lásd

a „területiség alapelvét”, „nemzetiség alapelvét”, a „védelmezés alapelvét”, az imént is említett

„hatás-doktrínát” és az „egyetemesség alapelvét” és végül, de nem utolsó sorban magát a

„passzív személyiség alapelvét” példának okául).

1.3.1. Az Amerikai Egyesült Államokban alkalmazott extraterritoriális modell elméleti

alapjai

A következő példa igen jónak bizonyul annak prezentálására, hogy az Egyesült Államokbeli

bíróságok miként oldották meg a területi joghatóság kiterjesztésének problémakörét.

15 Venit, "European merger control: The first twelve months", 60 Antitrust Law Journal (1992), 981, 984.

16 Whish, “Competition Law” 2nd Edition (1989), 392.

17 IV/M 619. számú ügy - Implats/LPD Gencor/Lonhro, (1997) OJ L11/30

158

Egy állam versenyjogának extraterritoriális alkalmazása lényegében egyoldalú cselekmény.

Ennek elméleti alapját leginkább az úgynevezett „hatás doktrína” terminusából eredeztetik. Az

Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága példának okáért kezdetben úgy tartotta, hogy az

„általános és egyetemes szabály az, hogy a tekintetben, hogy egy adott cselekedet törvényszerű-

e vagy nem, teljes mértékben azon ország törvényei a meghatározóak, ahol azt elkövették”18.

Ezt követően jelentősen módosította nézőpontját ezzel kapcsolatban a US v Sisal Sales Corp

ügyben19, olyannyira, hogy Hand bíró a US v Aluminum Co of America ügyben20 már odáig

merészkedett, hogy kimondta, hogy mikor egy állam még nem állampolgárait is felelősség

viselésére kötelezi olyan cselekmények miatt és azok következményeiért, amelyet határain kívül

követtek el. Az Alcoa ügytől21 kezdve tehát az Egyesült Államok kinyilvánította azt a jogát,

hogy gyakorolhassa joghatóságát a lehető legszélesebb dimenziókon belül, magát a „hatás

teszt” elméletét segítségül hívva, amely alátámasztotta joghatóságát olyan esetekben is,

amelyeknél maga a cselekmény ugyan az ország határain kívül történt, hatását mégis a keresetet

indító ország határain belül fejtette ki, vagy legalább a szándéka erre irányult.22 E nézet további

változtatásainak lehettünk tanúi a Timberlane Lumber Co v Bank of America23, a Laker

Airways Ltd v Sabina ügyben24 és a Foreign Trade Antitrust Improvements Act-nél, amelyet

1982-ben hoztak. Az utóbbi fejezi ki az Egyesült Államok Kongresszusának azon

meggyőződését, miszerint azok a versenyellenes cselekedetek, amelynek hatásai más

országokban is érezhetőek, nem szabadna, hogy az amerikai trösztellenes szabályozás alá

tartozzon, ezzel szemben viszont azok, amelyeket külföldön visznek véghez és amelyeknek

„közvetlen, jelentős és okszerűen előrelátható” hatása van az Egyesült Államokra, a Sherman

Act és a Federal Trade Commission Act alá kell, hogy tartozzanak.25 Sőt, az amerikai

bíróságok odáig jutottak ezen a vonalon, hogy tulajdonképpen abban az esetben is joghatóságot

18 American Banana Co v United Fruit Co 213 US 347 (1909) 356.

19 United States v. Sisal Sales, 274 US 268 (1927)

20 US v Aluminum Co of America 148 F.2d 416 (1945)

21 United States v. Aluminium Co. of America, 148 F. 2d [1945]

22 Alford, R.P., “The Extraterritorial Application of Antitrust Laws: The United States and European Community

Approaches” Virginia Journal of International Law Vol. 33 - No. 1, 1.-50. (1992), 37.

23 549 F 2d 597

24 731 F 2d 909

159

biztosítanak maguknak, ha „az adott cselekvést, amely hatást fejtett volna ki az adott államra

csak megtenni szándékozták”.26

1.3.2. Az Európai Közösség versenyjogi rendszerében kialakult nézőpont

A közösségi versenyjog rendszerét kialakulásának időszakában az európai piac egyesítésének

céljából hozták létre27 és az mind az integráció, mind pedig a szükségszerűen végrehajtandó

program árnyékában élt. A Bíróságnak azonban a Wood Pulp döntés során sikerült

kiterjesztenie a Közösségen belüli szerepkörét az Európai Közösségen kívüli hatótávolságra.

Ebben a döntésében ugyanis a Római Szerződés a „kereskedelem hatásai a tagországok között”-

i viszonylatra vonatkozó kitételét olyan mértékben szélesítette ki, hogy ez által csupán nagyon

kevés üzleti tranzakció kerülhette csak el a Szerződés versenyjogi rendelkezéseinek hatósugarát.

Az Európai Bíróságnak a Wood Pulp ügyben tulajdonképpen három fő joghatóság

kiterjesztésére szolgáló csapásirány és elmélet között kellett választania a tekintetben, hogy

miként terjesszék ki a versenyjog szabályait extraterritoriális viszonylatban. Ezek a következők

voltak, a „nemzetiségi alapelv”, a „területiség alapelve” és a „hatás doktrína”.28 Az Európai

Bíróság az EK versenyjogának extraterritoriális alkalmazására vonatkozó probléma

megoldásához azonban nem az Európai Bizottsághoz és az Egyesült Államokbeli bíróságokhoz

hasonlóan jutott el. A nézőpontok között fellelhető divergencia és széttartás alapjában véve az

Egyesült Államokbeli bíróságok által meghonosított „hatás-doktrína”, és az Európai Közösség

által alkalmazott „implementációs-megközelítés” különbözőségében rejlik.29 Az egyetlen

hasonlóság, hogy mindkét megközelítés gondolatmenete tulajdonképpen ugyanahhoz a

gyakorlati eredményhez vezet.

Az „implementációs-tan” felismerése a Bíróság által, mint az EK versenyjog extraterritoriális

jellegének eredete, hosszú fejlődés eredménye volt. 1971-ben az Európai Bíróság ugyanis

hajlott a hatás teszt elfogadására. De a következő évben az Európai Bizottság siettette annak

25 American Law Institute's Restatement of the Law Third: The Foreign Relations Law of the United States

(1987), 402., 403., 415.

26 United States v. Aluminium Co. of America, 148 F. 2d 416, 444 (2d Cir. 1945)

27 Gerber, “The Transformation of European Community Competition Law?”, Harvard Law Journal (1994), 98.

28 Roger P.Alford, lj., 22, 4-5.

160

elfogadtatását, hogy az összehangolt cselekvés Európai Közösségen kívüli léte ellenére is

létrehozhatja a vállalatok felelősségét az EKSz. 81. és 82. cikke alapján, abban az esetben, ha az

adott, megítélés alá eső cselekménynek elegendő kihatása van az Európai Közösségen belüli

versenyre.30 Az első lépés a Beguelin31 döntés által képviselt leszűkített nézőpont volt, ahol, a

területiség alapelvét segítségül hívva, a Bíróság döntését arra a tényre alapozhatta, hogy a

megegyezésben résztvevő felek közül párat a Közösségen belül alapítottak meg. A Dyestuffs32

ügyben joghatóságát hangsúlyozta külföldi vállalatok fölött, azzal az indokkal, hogy a

leányvállalatok, amelyek ugyanannak a „gazdasági jogi személynek” voltak részesei, mint maga

az anyavállalat külföldön, az Európai Közösségen belül foglaltak helyet. Végül, de nem

utolsósorban, a Dyestuffs ügyben először felszínre törő „gazdasági jogi személy doktrínájá”-t

vitte továbbá Bíróság a Wood Pulp ügyben. Ennek, az igen jelentékeny fejlődést kiváltó

ügynek azért van különös jelentősége, mert ez volt alapjában véve az első ügy, amely a Bíróság

azon koncepciójának tiszta kifejeződésének tekinthető, amely utat enged a Közösségi

versenyjogi szabályok extraterritoriális alkalmazásának. Ugyanakkor ez volt az első precedens

a tekintetben, hogy a Bíróság itt állapította meg először hatáskörét olyan vállalatok tekintetében

is, amelyek a Közösségen kívül foglaltak helyet.33 Emellett az Európai Bíróság a Wood Pulp

Cartel ügy fellebbezésében34 úgy vélekedett, hogy az Európai Közösség versenyjoga által

alkalmazott tiltások alkalmazhatósága attól a helytől függ, ahol erre, a hatását tekintve káros

cselekedetre vonatkozó megegyezést, döntést, vagy megállapodáson alapuló gyakorlatot véghez

vitték, ugyanis a hatások elemzése lehetőséget adna a vállalatoknak arra, hogy kijátsszák azokat

és ezáltal kibújjanak a felelősség alól. A Bíróság szerint tehát a döntő tényező az a hely, ahol az

adott cselekedetre vonatkozó megegyezést véghezvitték.

29 Roger P.Alford, lj., 22, 2.

30 Dieter G.F.Lange and John Byron Sandage, “The Wood Pulp decision and its Implications for the Scope of EC

Competition Law”, Common Market Law Review (1989), 143.

31 Case 22/71 [1972], Beguelin Import Co. G.L. Import Export SA, CMLR 81.

32 Case 48/69 [1972], Imperial Chemical Industries Ltd. V. Commission of the European Communities, E.C.R.

619.

33 Paul Torremans, “Extraterritorial application of E.C. and U.S. Competition Law”, European Law Review - Vol.

21 –, (Aug 1996), 283.

34 Ahlström OY and Others v EC Commission 1988 4 CMLR 901.

161

Az Európai Bíróság tehát egy olyan joghatósági módszert igyekezett kiépíteni, amely mindezek

mellett magával a „területiség alapelvével” is harmonizál. A „területiség” fogalmát azonban

módosított formában alkalmazta, közelítve, de nem teljesen azonosítva azt az objektív

területiség alapelvével, mely szerint a joghatóság azon a tényen alapul, hogy az adott

törvénysértő cselekmény „néhány lényeges eleme” az adott fórum országon belül történt.35

Ennek ellenére, maga az előre megbeszélt és egyeztetett piaci magatartás Európai Közösségen

belüli, Bírósági elemzésből eredő részeleme nem volt elegendő ahhoz, hogy megalapozzák az

objektív területiségen alapuló joghatóságukat. Emiatt hozta létre a Bíróság az implementációs

teóriáját, és végül, ezen elvet alkalmazva, arra jutott, hogy a vállalatok azáltal, hogy a

Közösségen belüli felvásárlókkal szerződést kötöttek, egyben elfogadták hallgatólagosan a

Közösségen belüli egyezményeket is.

Ennek az implementációs doktrínának további hatásai vannak a Bizottság ezt követő

döntéseiben, amelyekben megpróbált ragaszkodni a Wood Pulp ügyben alkalmazott

implementációs doktrínából eredő szűkebb joghatósági korlátokhoz, de később mégis a hatás

doktrína felé mutatott egyfajta elmozdulást. Nem ez történt a PVC ügyben36, ahol a Bizottság

azt a következtetést vonta le, hogy „eddig minden egyes megegyezést a Közösségen belül

foganatosítottak, az EKSz. 81. (1) cikk alkalmazhatósága a norvég előállítót illetően nem eleve

kizárt, egy a norvég állam és az Európai Gazdasági Közösség között létrejött megállapodás

miatt”.37 Az LdPE ügyben38a Bizottság meglepően túlterjeszkedett a Wood Pulp ügyben

kiterjesztett határain azáltal, hogy joghatóságát kijelentve, legalább ebben az egy esetben,

egyenesen a „hatás doktrínából” eredeztette, de a Repsol ügyben más megközelítést alkalmazott

már. Itt ugyanis úgy érvelt, hogy maga a tény, hogy a Repsol egy törvénytelen kartellben

Spanyolország felvétele előtt vett részt, nem zárja ki az EKSz. 81. cikkének alkalmazását.39

Sőt, a Bizottság úgy érvelt, hogy „olyan mértékben amennyire a Repsolnak érdekeltsége volt az

adott kartellben, amely az Európai Közösségen belüli versenyt nagyban befolyásolta, annyira az

EK versenyjogi szabályai is vonatkoztak a Repsolra”. Azért nem tudta ugyanis a Bizottság

35 Dieter G.F.Lange és John Byron Sandage, lj., 30, 158.

36 89/190 [1989], PVC, 1989 O.J. (L 74)

37 Roger P.Alford, lj., 22, 34.

38 89/191 [1989], LdPE, 1989 O.J. (L74)

39 Roger P.Alford lj., 22, 34.

162

hasznosítani a Repsolban az implementációs doktrínát, mert az egyezményeit kizárólag

Spanyolországban léptette életbe még jóval a spanyolok belépése előtt a Közösségbe. Ez volt

annak ez egyetlen oka, hogy joghatóságát kizárólag a „hatás doktrínára” hivatkozva állapította

meg.

Ami az implementációs doktrína korlátait illeti, sok kommentátor próbálta ezt, a Wood Pulp

ügyben bevetett elméletet abban az irányban kinyújtani, hogy az ne csupán a pozitív cselekvést

foglalja magába a Közösségen belül, hanem magát a negatív magatartást is, amikor például a

külföldi vállalatok megegyeznek abban, hogy nem exportálnak a Közös Piacra. Az ilyen

kiterjesztés az implementációs megközelítést láthatóan teljesen megkülönbözhetetlenné tenné a

gyakorlati alkalmazás során a „hatás doktrínától” és egyben precedens nélküli kiterjesztő

értelmezése lenne az objektív területiség alapelvének is, mivel ez esetben nem áll fenn „teljes,

véghezvitt cselekvés a Közösségen belül”, ami indokolná az objektív területi alapon történő

joghatósági kinyilvánítást.40

1.4. Az amerikai és az európai modell közötti viszonyrendszer elemzése

Az európai implementációs megközelítés és az amerikai hatás doktrína eleinte párhuzamos,

majd enyhén összetartó vonalon, de nagymértékű változást mutat. Amíg a hatás doktrínát

ugyanis folyamatosan szűkítették és úgy alakították, hogy a direkt, jelentős és okszerűen

előrelátható hatások figyelembe vételét helyezték előtérbe, addig az objektív területiségi

megközelítést megreformálva, azt úgy terjesztették ki, hogy azokat a hagyományos

cselekményeket is magába foglalja, amelyek eredetileg nagyban kívül estek volna annak

tradicionális hatókörén.41 Az eredmény az EK és az USA külföldi alperesek ellen indított

versenyjogi jogesetekben történő jogalkalmazásában felfedezhető nagymérvű konvergencia.

40 Roger P.Alford, lj., 22, 36.

163

III. FEJEZET: Az összefonódás kezdete az EK és az USA versenyjogainak rendszerei

között

1.1. Az EK-USA „Megegyezés a Versenyjogaik Alkalmazásáról”

A Wood Pulp döntés kidomborította az EU és az USA által a versenyjog területén alkalmazott

joghatósági modellek közötti különbségeket. Ezekre és a fent részletezett gazdasági

összekapcsolódásra is reflektálva, az elmúlt két évtizedben az EU-nak két, a versenyjog

végrehajtásával kapcsolatos együttműködési megegyezése jött létre az USA-val. Az 1991-es

(alapmegegyezés) és az 1998-as („pozitív udvariassági”) megegyezések azok, amelyek jelentős

előrelépésként könyvelhetőek el. Az EU és az Egyesült Államok között létrejött bilaterális

megegyezést illetően elmondható, hogy az valóban egy látható és elkerülhetetlen

válaszlépésként értelmezhető, arra, amellyel a Bizottság szembesült a hirtelen globalizáció

során létrejött világgazdaság kapcsán. De mindennek ellenére alkalmazási területét,

érvényességi tartományát illetően sokkal korlátozottabb körben érvényesül csupán, mint az

imént említett bilaterális megegyezések.

Ami az EU/USA kétoldalú kooperáció előzményeit illeti, elmondható, hogy előtte a hatékony

együttműködés leginkább a vállalati szervezeti egyesüléseknél volt jelentős, ezáltal jelentősen

lecsökkentve az eltérő, vagy nem koherens jogi szabályozás kockázatát.42 Ezt azok a közösnek

is tekinthető vállalati fúziós nyomozások készítették elő, amelyek szoros transzatlanti

együttműködést is feltételeztek. Ilyenek voltak az Alcoa/Reynolds43, MCI Worldcom/Sprint44,

Boeing/Hughes45 ügyek például, és a legutóbbi General Electric/Honeywell46 ügy.47 Az ezen

ügyekből fakadó azon előnyök ebből az intenzív együttműködésből származtak, és ez mindkét

oldalon található versenyjogi hatóságnak, sőt még a magánfeleknek is nagyon kedvező volt

41 Roger P.Alford, lj., 22, 40.

42 Mario Monti,”The EU Views on a Global Competition Forum” című beszéde, American Bar Association

Meetings, Washington, D.C., 2001. Március 29. http://www.eurunion.org/news/speeches/2001/010329mm.htm

43 1999/C/339/11 (COMP/M.1693) Alcoa/Reynolds ügy

44 2000/C14/04 (COMP/M.1741) WorldCom/Sprint ügy

45 2000/C123/06 (COMP/M.1879) Boeing/Hughes ügy

46 2001/C46/03 (COMP/M.2220) General Electric/Honeywell ügy

47 Mario Monti, lj., 42

164

(abban az értelemben, hogy az ügyek sokkal gyorsabb és koherensebb kezelésével találkoztak

eztán az óceán mindkét partján). Napi kapcsolat jött létre a Bizottság Verseny Főigazgatósága

és az amerikai DoJ48 és FTC49 versenyjogi szervei között. Ez szolgálta tulajdonképpen a

kölcsönös bizalom felépítését, egymás törvénykezésén belüli anyagi és eljárási jogokkal

kapcsolatos ismeretek gyarapodását, és azt a jelentős konvergenciát egyaránt, amely egy adott

versenyhelyzet elemzésében, értelmezésében és elbírálásában fennáll.50

A rengeteg együttműködési szálon kívül azonban még mindig megfigyelhető egyfajta

egymásnak feszülés is megfigyelhető a joghatóság kérdésében a két domináns rendszert, az EU-

beli és az USA-beli rendszert illetően. Ennek oka elsősorban a nemzeti piacok egyre növekvő

önállósága és a világpiac végleges formában történő kialakulása, ugyanakkor a vállalati

egyesülések, fúziók „nemzetköziesedése”.51 Erre a problémára a legjobb megoldás

vitathatatlanul a diplomáciai együttműködés és a kormányközi egyeztetések előtérbe helyezése,

hogy ezzel is minél inkább kiküszöböljék, minimalizálják az esetleges extraterritorialitásból

adódó konfliktusokat. A kormányközi versenyjogi együttműködés igényének eredményeként

jött létre az EU-USA „Megegyezés Versenyjogaik Alkalmazásáról” szeptember 23-án, 1991-

ben.52 Ez mindenekelőtt a kooperáció és a koordináció elősegítésére volt hivatott az Egyesült

Államokkal. A felek itt megegyeztek abban, hogy minden esetben értesítik a másikat, ha a

versenyjogi kérdésekkel foglalkozó szerveik úgy vélnék, hogy azok viszgálati tevékenysége, −

amelyről egy nem kimerítő lista áll rendelkezésre a megegyezésben − hatással lehetne a másik

fél fontos érdekeire.53 Az adott információk kicserélése ugyancsak betervezett lépés volt a felek

részéről az adott területen jártas felelős szakemberek találkozását beleértve, amelyet

intézményesítettek is.54 A megegyezés kinyilvánítja, hogy rendelkezései nincsenek semmilyen

formában hatással a jelenlegi jogi szabályozásra és a bizalmi klauzula megengedi bármelyik

48 Department of Justice, az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma

49 Federal Trade Commission, Bureau of Competition, Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi

Bizottságának Versenyhivatala

50 Mario Monti, lj., 42

51 Roger P.Alford, “The Extraterritorial Application of Antitrust Laws: The United States and European

Community Approaches”, Virginia Journal of International Laws (1992), 45.

52 [1991] 4 C.M.L.R. 823-831 és (1991) 30 I.L.M. 1487.

53 2. Cikk

54 3. Cikk

165

félnek, hogy bármiféle információt visszatartson, elhallgasson abban az esetben, ha annak

nyilvánosságra hozása az adott ország törvényeibe ütköznék, vagy annak fontos érdekeivel

ellentmondó és összeegyezhetetlen lenne.55

Jóllehet a megegyezés nem módosítja az extraterritoriális joghatóság megítélésének elméleti

alapjait és nem oldja meg azt az általános szembeütközést, amely fennáll az adott elméletek

között, de legalább igyekszik teljesen megszüntetni az ezek figyelembe vételére késztető

konfliktus gócpontokat, mert a másik fél eljárásainak és szándékainak jobb ismerete a

feszültséget valóban minimális szintre csökkentheti. Ezzel a módszerrel azonban az elméleti

vita megoldását tovább odázták, azt ilyetén módon megkerülve igyekeztek megoldani, mégis

előrelépésnek mondható az adott megállapodás az imént sorolt okok miatt.56

Ezen az úton továbblépve, további előrelépést jelenthet az 1998-ban a pozitív udvariasságról

szóló megegyezés. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy az egyik fél megkérje a másikat, hogy egy

adott ügyben saját törvénye végrehajtását eszközölje, a „pozitív udvariasság” mechanizmusa

alapján. Erre példa, hogy 2000. júliusában a Bizottság az Air France ellen nyomozást vezetett

egy állítólagos SABRE, egy amerikai tulajdonú számítógép üzemelésű helyfoglalási rendszer

(CRS), nevű cég ellen diszkriminációt alkalmazott, amely úgy érezte, hogy kevésbé kedvező

elbírálásban részesült az Air France által, mint a légitársaság saját helyfoglalási rendszeréért

felelős cég a CRS Amadeus.57 A „pozitív udvariasság” mechanizmusát segítségül hívva,

amelyet az 1998-as megegyezésben igen következetesen kidolgoztak, a DoJ azt kérte a

Bizottságtól, hogy az adott állításokat az EU versenyjogi szabályok figyelembe vételével

nyomozza ki. Ez volt az első olyan jellegű kérés tulajdonképpen, ami a megállapodáson

alapult.

55 9. és 8. Cikkek különösképpen

56 Torremans, P., “Extraterritorial application of E.C. and U.S. Competition Law”, European Law Review - Vol.

21 –, (Aug 1996), 292.

57 Mario Monti, lj., 42

166

2.1. A szorosabb együttműködés58 korlátai

Az imént említett pozitív folyamatok miatt általánosan elfogadott a kölcsönösség szükségessége

és hasznossága a jövőt illetően. Mindennek ellenére az EK és annak tagállamai felismerték,

hogy bizony a kétoldalúságnak megvannak a maga korlátai is, nem lehet ugyanis reálisan

elvárni azt, hogy a világ minden részén minden nemzetállam az EK-USA-hoz hasonló intenzív

kooperatív kapcsolatot építsen ki, ugyanis ennek költségei az elégtelen adminisztrációs források

miatt felmerülő kiadások miatt túl magasak lennének. Mario Monti szerint viszont

multilaterális (világméretű vagy interregionális) és plurilaterális (többoldalú) megoldások

kidolgozása csak idő kérdése.59

A versenyhivatalok közötti kismértékű az együttműködés másik oka, hogy az érintett országok

nem minden esetben értenek egyet a versenypolitika rövidtávú, illetve távlati céljait illetően. A

különbözőség előjöhet a különböző jogágak tekintetében, ugyanis joghatóságról joghatóságra

változhatnak a szabályok, értem ezalatt az adójog, büntetőjog rendelkezéseit például. Talán

éppen ezt a diverzitást áthidaló, sokkal szélesebb körben elfogadott megegyezés hiányzik még a

versenyjog egyes területeinek szabályozásából.

A versenypolitikára visszanyúlva tovább komplikálhatja a felmerült helyzetet, hogy annak

hangsúlyi elemei a különböző országokon belül is időről-időre változhatnak, amely függvénye

lehet a politikai változásoknak, vagy az ország közgazdaságtani folyamatai másfajta

értelmezésének is. Mindezek mellett, azonban a versenypolitikának amúgy is folyamatos

változtatásra van szüksége, ugyanis annak nagyban kell alkalmazkodnia a különböző iparágak

és piacok hirtelen fejlődéséhez, amely vizsgálódásának központi helyét foglalja el. Ez a

nagymérvű változás észrevehető az USA versenypolitikájában, amely gyökeresen átalakult a

Reagan kormányzat óta, de említhető az Európai Unió vagy Japán is, amelyek ugyancsak nem

58 A “szorosabb együttműködés” alatt ebben a kontextusban nem a Nizzai Szerződés 17. (4) cikkében

megfogalmazott, a WEU (Western European Union) és a NATO tagállamaival szemben bilaterális szintre épülő

szorosabb együttműködés kívánalmát, nem az Európai Unióról szóló Maastricht-i Szerződés Szorosabb

együttműködésre vonatkozó rendelkezéseit és ugyancsak nem az Amszterdami Szerződés 5a (1) cikkében, a

tagállamok közötti szorosabb együttműködésről szóló kitételeit, hanem a világ különböző versenyhivatalai közötti,

multilaterális (világméretű vagy interregionális) és plurilaterális (többoldalú) megoldások kidolgozásának

alternatíváit értem elsősorban.

59 Mario Monti, lj., 42

167

voltak statikusak és érzéketlenek az újonnan felmerült folyamatokra. Tulajdonképpen ezek

azok az iparilag jelentős egységek, ahol ez a szemléletváltás, tehát a versenypolitikák a

globalizáció által megváltoztatott gazdasági körülményekhez való harmonizálása először

megtörtént. Azt azonban el kell mondani, hogy még ezekben az államokban,

államközösségekben is, a versenypolitikák még mindig egyelőre csak a saját piacokra

fókuszálnak. Jól illusztrálja ezt az állítást az a tény, hogy az export kartelleket, amelyeknek

igen káros hatásuk van a külföldi piacokra, az esetek többségében nem a versenyjog alapján

ítélik meg. Azt el kell ismerni, hogy Európában a közös piac kialakításának szolgálatába állított

aktív versenyjogi politika sokat segítetett a harmadik állambeli vállalatoknak abban, hogy

egyenlő elbánásban részesüljenek.

A harmadik ok, ami megnehezítheti a szorosabb versenyjogi együttműködés létrejöttét,

magából a versenypolitika természetéből fakad. Világosabb lenne a helyzet, ha rögtön a

versenyjogi és a kereskedelmi jogi politika összevetésével kezdeném. A kereskedelmi politika

azon, országok által elfogadott és alkalmazott rendszabályokhoz igazodik, amelyek a legtöbb

esetben köztudomásúak és könnyen azonosíthatóak. Ezáltal vált lehetővé az akkori GATT60

(ma a WTO61) alatt, hogy olyan vitaegyeztető fórummechanizmust állítsanak fel, amely

biztosítja azt, hogy a nemzeti hivatalok által elfogadott jogszabályok megfeleljenek a

nemzetközileg elfogadott elveknek és szabályoknak.

További probléma, hogy a kereskedelmi joggal ellentétben a versenykorlátozó tevékenységek

gyakran rejtettek és nagyon nehezen azonosíthatóak eredetüket tekintve. Mégha minden

szerződő fél egy lehetséges nemzetközi egyezményben is vállalná azt, hogy véget vet bizonyos

korlátozó tevékenységeknek a versenyjog területén, akkor is több, mint nehéz lenne azt

biztosítani, hogy ezen kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tudnak majd tenni, éppen azok

titkos jellege miatt.

60 General Agreement on Tariffs and Trade, Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény

168

ZÁRSZÓ

Gazdasági értelemben, a kereskedelem és a beruházások mértékét illetően az EK ma nagyjából

egyenlőnek tekinthető az USA-val. Ez a tény, mint láthattuk, a két domináns rendszer közötti

rengeteg együttműködési szálon kívül, egyfajta egymásnak feszülést is eredményez az EK és az

USA között. Mindenesetre az EK gazdasági befolyása növekedésének következtében, melyet

mind a pénzügyi unió, mind annak keleti bővítése is nagyban tetéz, a jövőben a versenyjog

extraterritoriális kiépítésének egyik motorjaként is meg kell majd állnia a helyét. Nagy szerepe

van a különböző nemzeti versenyjogok területükön kívüli, azaz bilaterális és multilaterális

összefogások szintjére fejlesztő nemzeti és nemzetközi politikának, mely magát a vállalatok

közötti koncentrációt s ennek versenykorlátozó és torzító következményeit tartja bizonyos

keretek között.

A versenyjog nemzetközi rendszerének továbbfejlesztése érdekében elsőként majd a kétoldalú

versenyjogi kapcsolatok továbbfejlesztésének korlátait kell leküzdeniük, melyek eredhetnek az

egyes országokban meglévő elégtelen adminisztrációs források miatt felmerülő túl magas

kiadásokból; a versenypolitika akár rövid-, akár hosszútávú céljaira vonatkozó, országok közötti

különbözőségekből, melyek ugyanakkor még a politikai változásoknak, vagy az adott ország

közgazdaságtani folyamatainak is függvényei lehetnek. Mindez azonban még tovább

komplikálja a helyzetet.

A lényeg, hogy a jövőt illetően mielőbbi cselekvésre van szükség minden szinten, akár a

nemzetállamokat tömörítő gazdasági elit részéről, akár a nemzetközi szervezetek részéről.

A fő célkitűzés, hogy felkészítsük az egész nemzetközi versenyjogi rendszert arra, ami a jelen

körülmények között immár elkerülhetetlen, tehát hogy a gazdaság végleg globalizálttá, államtól

elkülönültté válik. A cél, hogy addigra olyan nemzetközi trösztellenes szabályrendszert

hozzunk létre, mely bár ugyancsak elválik az országoktól, ezzel egyidejűleg nagyban kötődik is

hozzájuk. Ennek segítségül hívásával az államok sikeresen felvehetik a harcot az integrált

gazdaság káros tüneteivel. Ez ugyan más szintre helyezi az államok versenyjog területén

érvényesülő tényleges joghatóságát és ebből fakadóan állami szuverenitását egyaránt, de talán

61 World Trade Organization, Kereskedelmi Világszervezet

169

ez az egyetlen lehetséges útja annak, hogy valamit megőrizzünk még ezekből a kialakulóban

lévő integrált világgazdaságban.

170

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

APEC Asia-Pacific Economic Cooperation, Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági

Együttműködés

DoJ Department of Justice, az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi

Minisztériuma

E.C./C.E. European Community, Európai Közösség (EK)

ECSC European Coal and Steel Community, Európai Szén- és Acélközösség

(Montánúnió)

EEA European Economic Area, Európai Gazdasági Térség

EEC/CEE European Economic Community, Communauté Économique Européenne

/EEC/, Európai Gazdasági Közösség (EGK)

EFTA/AELE European Free Trade Association, Association Européenne de Libre-

Échange, Európai Szabadkereskedelmi Társulás

EGK Európai Gazdasági Közösség

EK Európai Közösség

EMU/UME European Monetary Union, Union Monétaire Européen, Európai

Pénzügyi (Monetáris) Unió

ESZAK Európai Szén- és Acél Közösség

EU/UE European Union, Union Européenne, Európai Unió

EURATOM Európai Atomenergia Közösség

FTC Federal Trade Commission, Bureau of Competition, Amerikai Egyesült

Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottságának Versenyhivatala

GATT General Agreement on Tariffs and Trade, Általános Vám- és

Kereskedelmi Egyezmény

IBRD International Bank for Reconstruction and Development, Nemzetközi

Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Világbank)

ICPAC The International Competition Policy Advisory Committee, Nemzetközi

Versenypolitikai Tanácsadó Bizottság

IAEAA International Antitrust Enforcement Assistance Act, Nemzetközi

Trösztellenes Végrehajtási Együttműködésről Szóló Törvény

171

ILO/OIT International Labour Organization, Organisation Internationale de

Travail, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet

IMF/FMI International Monetary Fund, Fond Monétaire International, Nemzetközi

Valutaalap

ITO International Trade Organization, Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet

MLAT Mutual Legal Assistance Treaties, Kölcsönös Jogi Támogatási Államközi

Szerződések

NAFTA North American Free Trade Agreement, Észak-Amerikai

Szabadkereskedelmi Egyezmény (Egyesült Államok, Kanada és Mexikó)

NATO/OTAN North Atlantic Treaty Organisation, Organisation de Traité de’l

Atlantique Nord, Észak-atlanti Szerződés Szervezete

NGO/ONG Non governmental international organization, Organisations Internatiales

Non-Gouvernementales, Nem kormányzati nemzetközi szervezetek

OECD/OECE Organisation for Economic Cooperation and Development, Gazdasági

Együttmüködési és Fejlesztési Szervezet

OIG Organisations Internationales Intergouvernementales, Nemzetközi

kormányközi szervezetek

SME Systéme Monétaire Européen, Európai Monetáris Rendszer

UNCTAD United Nations Conference on Trade and Development, ENSZ

Kereskedelmi és Fejlesztési Konferencia

U.S. United States, Egyesült Államok

USA United States of America, Amerikai Egyesült Államok

WEU/UEO Western European Union, Union de l’ Europe Occidentale, Nyugat-

európai Unió (NYEU)

WTO World Trade Organization, Kereskedelmi Világszervezet

172

ABSTRACT

In recent years, the international system and, as a consequence, the system of

international law has changed considerably due to the emergence and activities of

various non-state actors such as Non-Governmental Organizations and Transnational

Enterprises.

These new global and transnational entities may not yet have reached the stage of

being fully fledged subjects of international law, but they certainly contribute to

creating a "social milieu" or "ambiance" in international life out of which new legal

structures and entities may grow. The international system has therefore been given

new functions with which it has to deal. With the changing nature of the

international legal order, the role of States has been transformed and is still being

transformed.

In considering competition policy and the international marketplace, a key challenge

stems from the disjunction between national laws and international markets. In other

words, law is national but markets can extend beyond national boundaries.

This obliges us to ask: If markets are broader than national boundaries, are national

laws and their enforcement sufficient to deal with the market problems of the new

century? Is there a need for new tools or regulations to promote competition in

today’s newly globalised markets? To what extent (and under which conditions) can

the traditional tools of domestic competition policy and law be applied (and are

applied) to fight such practices by countries which have such policy and laws?

These are the main questions I would like to deal with in this essay. Given the

sweeping nature of this theme I have chosen to divide our subject up into the

following three parts.

Firstly this paper discusses critically the links between trade and competition

policies, where it also deals with the emergence of new transnational or global legal

173

entities, i.e. Non-Governmental Organizations and Transnational Enterprises, by

analysing the effects of globalisation to the global market.

Secondly, an attempt is made to show what efforts the international community has

made to control these newly emerging entities.

Thirdly I shall deal with, largely from the EC and the U.S. perspective, the number

of cases based on the extraterritorial application of competition laws.

Finally, by providing a summary overview of the above mentioned developments,

also the pros and cons for harmonization at the regional or multilateral levels are

considered.

Dr. Szilágyi Pál Béla: A Meghallgatási Tisztviselő szerepe a versenyjogi eljárásokban

A tanulmány célja, hogy bemutassa milyen szerepet tölt be a Meghallgatási

Tisztviselő a versenyjogi eljárások során, azaz az EK Szerződés 81. és 82. cikkelye

alapján indult eljárásokban és a 139/2004-es tanácsi rendelet (Fúziós Rendelet)

szabályainak alkalmazása során.1 A tisztség 1982. óta létezik, korábban azonban

csak marginálisabb szerepet töltött be, mint manapság, a 2001-es hatáskör bővítés

ugyanis jelentősen megnövelte a Meghallgatási Tisztviselő szerepét.

A Bizottságot számtalan kritika érte az évek folyamán, amiért nem különül el

egymástól a vizsgáló, „nyomozó” és a döntéshozó testület.2 Gyakran citálták és

idézik az Európai Emberi Jogi Egyezmény3 6. cikkelyét, amely alapján

„mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és

pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és

hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában”. [Tisztességes

tárgyaláshoz való jog]. Az Európai Bíróság azonban már több ítéletében is

megállapította, hogy az Európai Bizottság nem minősül az Egyezmény 6. cikkelye

értelmében vett bíróságnak. A Shell-ügyben4 megerősítette ezt a korábbi

gyakorlatot5, miszerint „az Európai Bíróság esetjogából egyértelmű, hogy a

Bizottságot nem lehet az Európai Emberi Jogi Egyezmény 6. cikkelye értelmében

vett „bíróságnak” tekinteni. Mindazonáltal a Bizottság előtt folyó adminisztratív

eljárások során, az [a Bizottság] köteles figyelembe venni a közösségi jog által

1 A Tanulmány nem foglakozik az Európai Szén- és Acélközösség szabályaival, mivel azok 2002-ben aktualitásukat vesztették, továbbá a tanulmány nem érinti az állami támogatásokat és az Európai Gazdasági Térséget érintő rendelkezéseket, mivel az elsődleges cél a szűk értelemben vett antitröszt eljárások bemutatása volt. 2 A kérdés részletes kifejtésével kapcsolatosan lásd. Wouter P J Wils, Principles of European Antitrust Enforcement, Hart Publishing, United Kingdom, 2005, pp. 153-174 3 Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről; Egységes szerkezetbe foglalt szöveg a 11. kiegészítő jegyzőkönyv szerint - A hatálybalépés időpontja: 1998. november 1. 4 Shell v Commission, Case T-11/89. 5 Lsd. pl. Van Landewyck v Commission, Cases 209 – 215 és 218/78 para. 81.; Musique Diffusion Francaise v Commission, Cases 100-103/80 para. 7

175

lefektetett eljárási garanciákat.”6 Az Európai Bíróság úgy ítélte meg több döntésében

is, hogy a fellebbezés joga, illetve az Európai Bíróság előtt folyó eljárás kielégíti az

Európai Emberi Jogi Egyezményben foglalt követelményeket többek között azáltal,

hogy lehetővé teszi a Bizottság határozatának széles körű felülvizsgálatát.7 Az

angliai Lordok Háza egyik bizottsága a következőképpen jellemezte 2000.

novemberében a helyzetet8: „A Bizottság, bár nyomozó, végrehajtó és bíró, nincs

ellenőrzés nélkül, és a felek sincsenek biztosítékok nélkül. A feleknek joguk van a

védelemhez, ideértve, hogy joguk van írásban válaszolni a Bizottság

kifogásközlésére, és aztán ha a felek kívánják arra, hogy szóban meghallgasság

őket.”

Az előzőekben kifejtettek ellenére a Bizottság az évek folyamán egyre inkább

törekedett az előtte folyó eljárás átláthatóbbá tételére és az eljárás során a felek

jogainak messzemenő biztosítására, legalábbis ami a jogi szabályozást illeti.

1982-ig a szóbeli meghallgatásokat az adott ügyben érintett osztály vezető

tisztségviselője vagy a Főigazgató vezette. A kritikák hatására azonban 1982-ben

létre hozták a Meghallgatási Tisztségviselő pozícióját.9

A folyamat további eleme a Meghallgatási Tisztviselő jogkörének és hatáskörének

kibővítése volt 2001-ben. 2001. május 23-án a Bizottság ennek az elhatározásnak

megfelelően a határozatában10 a korábbihoz képest több jogkörrel és feladattal

ruházta fel a tisztség viselőjét, ugyanis a Bizottság versenyügyekben játszott

6 Shell v Commission, Case T-11/89, para. 39. 7 Lsd. például a Cement-ügy; Cimenteries CBR SA v Commission, Joined Cases T-25/95 and etc., para. 719. 8 Nineteenth Report by the Select Committee appointed to consider European Union documents and other matters relating to the European Union, 21 November 2000, STRENGTHENING THE ROLE OF THE HEARING OFFICER IN EC COMPETITION CASES 9 Themistoklis K. Giannakopoulos, Safeguarding Companies’ Rights in Competition and Anti-dumping/Anti-subsidies Proceedings, Kluwer Law International, The Hague, 2004, pp. 168-169 10 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), OJ L 162, 19/06/2001 P. 0021-0024

176

szerepével, különösen ami a kombinált szerepeket illeti, sokan elégedetlenek voltak

és a tisztség megerősítését kívánták.11

A Meghallgatási Tisztviselő

A Meghallgatási Tisztviselő ma már – az elnevezéssel ellentétben – nem csak a

meghallgatások során jut szerephez, hanem szélesebb körű jogosítványai vannak.

Eleinte a Meghallgatási Tisztviselő a szóbeli meghallgatások megszervezéséért és

vezetéséért volt felelős csak, azonban mint alább látni fogjuk a jogköre a kezdeti

állapothoz képest jelentősen kibővült.

Az Európai Bizottság maga megfogalmazta, hogy milyen feladatokat lát el a tisztség

viselője, így kiindulási alapnak elfogadhatjuk a Bizottság meghatározását, annak

ellenére, hogy nem a versenyjogban jártas szakemberek számára készült a

meghatározás12: „A Meghallgatási Tisztviselő olyan független főtisztviselő, akinek

az a feladata, hogy megszervezze a meghallgatásokat és biztosítsa azok megfelelő

lefolyását. A Meghallgatási Tisztviselő így hozzájárul a meghallgatás

objektivitásához, a megfelelő eljárás ellenőrzéséhez, a felek védelemhez való

jogának tiszteletben tartásához és bármely később hozott döntés objektivitásához. A

Meghallgatási Tisztviselő feladatai közé tartozik az is, hogy megoldja a Bizottság

szolgálatai [services] és az érintett felek közötti vitákat az egy vagy több fél által, a

védelem előkészítése érdekében kért dokumentumok bizalmas mivoltáról és az

irat[ok]hoz való hozzáférés jogával kapcsolatosan. A Meghallgatási Tisztviselő a

Versenyügyekért felelős Biztosnak tesz jelentést, a végső jelentését egy versenyjogi

ügy kapcsán csatolják a döntéshez és megjelentetik a Hivatalos Közlönyben.”

11 Richard Whish, Competition Law, Fourth Edition, Butterworth, London, 2001, p. 273

177

A Meghallgatási Tisztviselő, mint független főtisztviselő

A 2001/462/EK bizottsági határozat (a továbbiakban mint a meghallgatási

tisztségviselőről szóló bizottsági határozat) a preambulum harmadik bekezdésében

kifejti, hogy a közigazgatási eljárások lefolytatását egy olyan, a gazdasági verseny

kérdéseiben tapasztalt független személyre kell bízni, aki rendelkezik a szükséges

integritással ahhoz, hogy hozzájáruljon az ilyen eljárások tárgyilagosságához,

áttekinthetőségéhez és hatékonyságához. A meghallgatási tisztségviselőről szóló

2001-es bizottsági határozat meghozatala előtt a tisztség a Versenyügyekért felelős

főigazgatóság (DG Competition) nem operatív osztályaihoz tartozott, azonban a

függetlenség biztosítása érdekében megszüntették ezt a helyzetet, és kivonták a

Főigazgatóság szervezeti rendszeréből. Azonban komoly aggályok a függetlenséggel

kapcsolatban a gyakorlati éltben ritkábban merültek fel, mint az elméletben: „A

tisztség eddigi viselői függetlennek mutatkoztak, annak ellenére, hogy a Bizottság

állományában maradtak.”13

2001. óta „a meghallgatási tisztviselő igazgatási okból kifolyólag a Bizottságnak a

gazdasági verseny kérdéseit felügyelő tagja … mellett látja el a feladatát”14, „de az

elképzelés az az, hogy [a Meghallgatási Tisztviselő] független.”15 A tisztség nincs

feltüntetve a Versenyügyekért felelős főigazgatósághoz tartozó tisztségek között16,

amellyel szintén azt az elképzelést erősíti a Bizottság, hogy a Főigazgatóságtól

független személyről van szó.

12 http://europa.eu.int/comm/competition/general_info/glossary_en.html#top, vagy Glossary of terms used in EU competition policy – Antitrust and control of concentrations, European Commission – Directorate-General for Competition, Brussels, July 2002 13 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 237. oldal 14 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 2. cikk (2) bekezdés 15 Alison Jones and Brenda Surfin, EC Competition Law, Oxford University Press, Oxford, 2004, 1098. oldal 16 http://europa.eu.int/comm/dgs/competition/directory/organ_en.pdf

178

A Meghallgatási Tisztviselő közvetlenül megkeresheti a Versenyügyekért felelős

Biztost, és bármilyen kérdésben, bármikor véleményt nyilváníthat, amely a

gyakorlatban az általa készített – legalább – két jelentés formájában valósul meg, ám

ezek a jelentések nem kizárólagos formái a véleménynyilvánítási lehetőségeinek.17

Úgy tűnik, hogy a Meghallgatási Tisztviselő mintegy felügyelője az egész

eljárásnak, és az a tény, hogy tájékoztatni kell és, hogy bármikor kifejezésre

juttathatja az észrevételeit, garancia arra, hogy az eljárás akkor is megfelelően

történjen, amikor a Meghallgatási Tisztviselő már nem érintett közvetlenül.18

A függetlenséget erősíti, hogy a Bizottság a kinevezés és a megbízás

megszüntetésével kapcsolatosan erősíteni kívánja az áttekinthetőséget.19 A

meghallgatási tisztségviselőről szóló bizottsági határozat 2. cikkely (1) bekezdése

előírja, hogy „a Meghallgatási Tisztviselő kinevezését az Európai Közösségek

Hivatalos lapjában ki kell hirdetni. A megbízás megszakítására, megszüntetésére

vagy bármely eljárás keretében történő átruházására csak a Bizottság kellően

indokolt döntése alapján kerülhet sor. A Bizottság határozatát az Európai

Közösségek hivatalos lapjában ki kell hirdetni.” Ezen túlmenően erősítheti a

függetlenséget az is, hogy elképzelhető olyan személyek kinevezése is, akik nem a

Bizottság tisztviselői, így ha ilyen személyt neveznek ki Meghallgatási

Tisztviselőnek, akkor kisebb a valószínűsége a korábbi munkatársak és a

konvenciók befolyásának.20

Bár úgy tűnik, hogy nem előfeltétele a Meghallgatási Tisztviselő kinevezésnek,

hogy a Bizottság tisztségviselője legyen, mégis az várható, hogy azon tisztviselők

17 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 200. oldal 18 Themistoklis K. Giannakopoulos, Safeguarding Companies’ Rights in Competition and Anti-dumping/Anti-subsidies Proceedings, Kluwer Law International, The Hague, 2004, p. 171 19 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), Preambulum 6. pontja 20 Ibid. 7. pont

179

akik ilyen típusú adminisztratív eljárásokban tapasztalatokat szereztek előnyben

részesülnek és előnyben részesítik majd őket másokkal szemben.21

Jelenleg két Meghallgatási Tisztviselő van,22 azonban több is kinevezhető.

Amennyiben olyan helyzet merül fel, hogy egyikük sem képes eljárni, akkor a

Versenyügyekért felelős Biztos – adott esetben a Meghallgatási Tisztviselővel

folytatott konzultációt követően – kinevez egy másik, az ügyben nem érintett

tisztviselőt, aki ellátja a meghallgatási tisztviselő feladatait.23 Ha fentebb írtakat

figyelembe vesszük, akkor az erről szóló döntést is közzé kell tenni a Hivatalos

Közlönyben. Ez a rendelkezés azonban adott esetben problematikus is lehet, ugyanis

ilyen, egyedi megbízások esetében nehezebb garantálni a tisztviselő függetlenségét.

Pontosan a jogbiztonság és az átláthatóság miatt célszerűtlen lenne ilyen döntést

hozni. Amennyiben mégis szükséges annak meghozatala, akkor pedig érdemes

ügyelni arra, hogy kisebb jelentőségű, feltehetően problémamentes ügyek

átvételével mentesítsék az állandó tisztviselőket, akik így az olyan esetekre tudnak

összepontosítani, amelyeknél nagyobb szükség van a független ellenőrzésre.

Figyelemmel kell azonban lenni arra is, hogy míg korábban legalább A3 minősítésű

bizottsági tisztviselőket kellett ilyen esetekben kinevezni, addig most elméletben

ennél alacsonyabb fokozattal rendelkező személy is kijelölhető, ha a Bizottság

illetékes tagja úgy véli, hogy rendelkezik a képességgel és a pozícióval, hogy

megfelelően ellássa a feladatot.24

21 Themistoklis K. Giannakopoulos, Safeguarding Companies’ Rights in Competition and Anti-dumping/Anti-subsidies Proceedings, Kluwer Law International, The Hague, 2004, p. 171 22 Karen Williams és Serge Durande. 23 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 2. cikk (3) bekezdés

180

A Meghallgatási Tisztviselő, mint a meghallgatások levezetője

A Meghallgatási Tisztviselő bonyolítja le – a fentebb említetteken kívül – az EK

Szerződés 81. és 82. cikkelyével és a Fúziós Rendelettel kapcsolatos

meghallgatásokat, gondoskodik a meghallgatás szabályszerű lebonyolításáról, és

hozzájárul a meghallgatás, illetve az annak alapján hozott döntés

tárgyilagosságához. Ennek során különösen arról kell gondoskodnia, hogy a

Bizottság határozattervezeteinek elkészítése során kellően figyelembe vegyék a

tárgyhoz kapcsolódó valamennyi tényt, – legyenek azok az érdekeltek

szempontjából akár kedvezőek, akár kedvezőtlenek – beleértve az esetleges

jogsértésekre vonatkozó tényállításokat.25

A Bizottság által folytatott eljárásokkal kapcsolatos 773/2004-es bizottsági

rendelet26 előírja a 14. cikkelyében, hogy a meghallgatásokat a Meghallgatási

Tisztviselő végzi, teljes függetlenségben. Így rá vár annak biztosítása, hogy az

eljárástól elvárt objektivitás ténylegesen, a gyakorlatban is megvalósuljon. A szóbeli

meghallgatások lebonyolításával kapcsolatosan nagyon sok a diszpozitív szabály,

így igen sok múlik a tisztviselő hozzáállásán és tekintélyén. Az idevágó

jogszabályok elsősorban az eljárás kereteit szabják meg, amelyeket a tisztséget

viselő személynek kell kitöltenie a megfelelő tartalommal.

A tisztviselő feladata, hogy biztosítsa azt, hogy a felek szabadon és tisztességesen

előadhassák az ügyüket és, hogy a Bizottsághoz (mint a Biztosok testületéhez)

24 Themistoklis Giannakopoulos, The Right to be Orally Heard by the Commission in Antitrust, Merger, Anti-subsidies and State Aid Community Procedures, World Competition 24 (4), 2001, pp. 541-569. 25 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 4. és 5. cikk 26 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty

181

megfelelően eljut az ügy, hogy a meghallgatás(okat)t pontosan rögzítsék, és ha

szükséges, hogy rendet tartson.27

A 773/2004-es bizottsági rendelet a meghallgatáshoz való jog alapján

megkülönbözteti egyrészt az érintett feleket, másrészt az egyéb harmadik

személyeket. Amennyiben a Bizottság megküldi a feleknek a kifogásait tartalmazó

levelet (statement of objections), akkor lehetőséget kell adnia nekik még a

Tanácsadó Bizottsággal való tanácskozás előtt, hogy előadhassák az álláspontjukat

az üggyel kapcsolatosan és észrevételeket tegyenek a kifogásközlő levélben

foglaltakra. Amennyiben a felek kérik, akkor szóbeli meghallgatáson fejthetik ki az

érveiket. Ezzel ellentétben harmadik személyek akkor ismertethetik csak az

álláspontjukat egy üggyel kapcsolatosan, ha kellően érdekeltek abban, ám ilyenkor

is elsősorban csak írásban. Amennyiben a Meghallgatási Tisztviselő úgy véli, hogy

szükséges a jelenlétük és az érdekeltségüket bizonyították, akkor meghívhatja ezen

harmadik személyeket is a szóbeli meghallgatásra.28 A gyakorlat az az, hogy

„általában a kellő érdekeltséget bizonyítani tudó személyeket meghívják a szóbeli

meghallgatásokra.”29 Mindazonáltal a meghallgatások nem nyilvánosak30, így nem

vehet részt rajta bárki, aki kéri.

Az összefonódásokkal kapcsolatosan31 a 139/2004/EK tanácsi rendelet tartalmaz

szabályokat a meghallgatáshoz való jog vonatkozásában.32 A 18. cikk (3) bekezdése

alapján a Bizottság a határozatát kizárólag azon kifogásokra alapozza, amelyekkel

27 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 245. oldal 28 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 11-13. cikkelyek 29 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 196. oldal 30 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 14. cikkely (6) bekezdés 31 Az összefonódásokkkal kapcsolatos eljárásokra 1990-ben terjesztették ki a Meghallgatési Tisztviselő jogosítványait, a fúziós rendelettel.

182

kapcsolatban a felek meg tudták tenni az észrevételeiket. Az eljárás során a

védelemhez való jogot maradéktalanul tiszteletben kell tartani. Az ügy irataiba

legalább a közvetlenül érintett feleknek betekintést kell biztosítani, a vállalkozások

üzleti titkaik védelméhez fűződő jogos érdekeire is figyelemmel. Mint láthatjuk, az

összefonódások esetében is gyakorlatilag ugyan azok a szabályok és elvek

irányadók, mint a 81. és a 81. cikk alapján zajló eljárások során. A közvetlenül a

szóbeli meghallgatásra, illetve a Meghallgatási Tisztviselőkre vonatkozó szabályok

nem is tartalmaznak sehol eltérő szabályokat az összefonódásokra.

Versenyügyekben a szóbeli meghallgatás kérelemre indul. Ezt egyrészt kérhetik a

felek, amikor is az ún. kifogást közlő levéllel kapcsolatosan észrevételeket tesznek,

másrészt ugyanezt megtehetik az elégséges érdekkel rendelkező személyek, utolsó

sorban pedig a bejelentő is kérheti, amennyiben elutasítják a bejelentéssel

kezdeményezett vizsgálatot, azon az alapon, hogy a Bizottság álláspontja szerint

nincs elégséges jogalapja a jogsértés megállapításának.

A szóbeli meghallgatásoknak érezhetően megnőtt a jelentősége 2003-ban. A

vállalkozások nagy része ugyanis – a korábbi tendenciával ellentétben – élt a

jogával, hogy a szóbeli meghallgatáson megvédje az álláspontját. Sőt számos olyan

ügy volt, amely a szóbeli meghallgatás hatására új irányt vett.33 Például a

DaimlerChrysler/Deutsche Telekom34 ügyben a szóbeli meghallgatás legfontosabb

témája a felek általi kötelezettségvállalások voltak, amely hatására később a felek

újabb, végleges kötelezettségvállalásokat tettek. Egy másik esetben35 a szóbeli

meghallgatáson kifejtettekre tekintettel a Bizottság ejtette a kifogásban

megfogalmazott egyik ellenvetését és a jogsértés időtartama tekintetében is

csökkentette az álláspontja szerint fennálló időtartamot. Gyakori eset, hogy a

32 A Tanács 139/2004/EK rendelete (2004. január 20.) a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről, Az Európai Unió Hivatalos Lapja, 2004. január 19. L 24 33 XXXIII. Report on competition policy 2003, SEC(2004) 658 final, 3.2.4. pont, 23. bekezdés 34 Final report of the Hearing Officer int he case COMP/M.2903 – DaimlerChrysler/Deutsche Telekom/JV, 2003/C 277/05

183

jogsértés időtartama és így a bírság összege tekintetében is változik a Bizottság

álláspontja a szóbeli meghallgatás hatására, mint ahogyan az a Carbonless Paper36

ügyben is megtörtént.37 A Methionine ügyben38 a meghallgatás következtében öt

gyártóból kettő ellen a Bizottság nem kívánta megindítani az eljárást.

Amennyiben a Meghallgatási Tisztviselőnél kérik a szóbeli meghallgatás

megtartását, akkor eltérő végkimenetelű döntések képzelhetőek el. Amennyiben a

felek kérték a meghallgatásukat, akkor kötelezően el kell rendelni a meghallgatást,

szemben a korábbi lehetőséggel, amely előírta, hogy a feleknek alá kell

támasztaniuk érdekeltségüket a szóbeli meghallgatással kapcsolatosan. Ha harmadik

személyek kérik a meghallgatásukat, akkor attól függően, hogy alá tudják-e

támasztani az eljárás kimeneteléhez fűződő érdeküket vagy sem, - a felelős

igazgatóval történő konzultáció után – a Meghallgatási Tisztviselő engedélyezi vagy

elutasítja az ilyen irányú kérelmet.

Itt kell megjegyezni, hogy a Meghallgatási Tisztviselő azon kötelezettsége, hogy a

felelős igazgatóval konzultálnia kell mielőtt a megtehetné a legtöbb intézkedését

kritizálható, mint ami olyan, amely a tisztség függetlenségével ellentétes.

Mindazonáltal ez szükséges az egész eljárás egysége és a félreértések elkerülése

miatt, amely abból a tényből ered, hogy a Meghallgatási Tisztviselő nincs és nem is

lehet tisztában egy adott ügy minden részletével, mivel a tisztség meghatározásából

eredően nem vesz részt a vizsgáló csapatban.39

Ha szóbeli meghallgatásra kerül sor, akkor annak lebonyolítása teljes mértékben a

Meghallgatási Tisztviselő hatáskörébe tartozik. A lebonyolítás megszervezése két

35 Final report of the Hearing Officer in case COMP/37.685 – GVG/FS, OJ 2004/C 12/02 36 Final report of the Hearing Officer in case COMP/E.1/36.212., OJ 2004/C 96/05 37 Lsd. még: Final report of the Hearing Officer in case COMP/38.359, Electrical and mechanical carbon and graphite products, 2004/C 102/06; vagy Final report of the Hearing Officer in case COMP/36.700 – Industrial and medical gases, OJ 2003/C 78/04 38 Final report of the Hearing Officer in case COMP/37.519 – Methionine, OJ 2003/C 241/04 39 Themistoklis K. Giannakopoulos, Safeguarding Companies’ Rights in Competition and Anti-dumping/Anti-subsidies Proceedings, Kluwer Law International, The Hague, 2004, p. 173

184

fázisból áll: egyrészt az előkészületi munkákból, másrészt magából a szóbeli

meghallgatásból.

A szóbeli meghallgatás megszervezése során annak időpontját, időtartamát és helyét

a Meghallgatási Tisztviselő határozza meg és meghívja erre azon személyeket,

akiknek a jelenléte szükséges.40 Amennyiben a kijelölt időpont valamely meghívott

személynek nem megfelelő, akkor az kérheti annak elnapolását. Ennek

engedélyezéséről vagy elutasításáról a Meghallgatási Tisztviselő dönt.41 A

gyakorlatban nagyon rugalmasan működik a rendszer és ritka az az eset, amikor

kötelezően elő kell írni egy időpontot. Az időpontok egyeztetésénél azonban jóval

több munkát igényel a konkrét előkészítés. Adott esetben ugyanis a megfelelő

felkészülés érdekében a tisztviselő előzetesen megküldi a meghívottaknak azon

kérdések jegyzékét, amelyről szeretné megismerni az érintettek véleményét, továbbá

előzetesen tárgyalhat a Bizottság alkalmazottaival és a felekkel, valamint a

meghívott felek által meghallgatásra javasolt személyektől beszerezheti a tervezett

nyilatkozat lényegi tartalmát. A felsorolt jogkörök mind azt hivatottak elősegíteni,

hogy a tényleges szóbeli meghallgatás során a lényeges kérdésekre lehessen

koncentrálni és, hogy ne a meghallgatáson kelljen a meghallgatással kapcsolatos

vitás pontokat rendezni. A gyakorlatban az előkészítés során nagy fokú

rugalmasságot tanúsítanak a tisztviselők és a meghívott felek is. Általában a

Meghallgatási Tisztviselő megpróbál a menetrendről előzetesen megegyezni a

felekkel és azok ügyvédeivel. Ez akkor nyer különös jelentőséget, ha olyan ügyről

van szó, amelyben több vállalkozás is érintett.42 Valójában nincsen előre

meghatározott menetrendje egy szóbeli meghallgatásnak, a gyakorlat azonban

kialakított egy eljárást, amely az esetek többségében megvalósul.

40 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 14. cikkely (2) bekezdés 41 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 12. cikk (1) bekezdés

185

A szóbeli meghallgatást a Meghallgatási Tisztviselő nyitja meg, majd a Bizottság

adott ügyet képviselő beosztottja röviden bemutatja az esetet és a Bizottság

álláspontját. Ezután nyilatkozhatnak a felek, majd pedig harmadik, meghívott

személyek. Mivel a 773/2004-es Bizottsági rendelet 14. cikkely (3) bekezdése

alapján a tagállamok versenyhatóságainak képviselői, illetve egyéb tagállami

szervek képviselői is meghívhatóak az ülésekre, ezért ha szólni vagy kérdezni

kívánnak nekik is adott a lehetőség. Az eljárás alapvetően kontradiktórius, ezért

miután mindenki ismertette az álláspontját, a résztvevők kérdezhetnek egymástól,

illetve a Meghallgatási Tisztviselő is kérdezhet bárkitől.43 A szóbeli

meghallgatásnak akkor van igazából értelme, ha sikerül a vitás pontokat tisztázni,

ezért célszerű az eljárás során arra összpontosítani.

Egy-egy szóbeli meghallgatás egy, esetleg két napig tart, azonban bonyolult kartel

ügyek esetében, ahol esetleg sok védő van, sokkal jobban elhúzódhat az időtartam.

A Cement-ügyben a szóbeli meghallgatás például kb. egy hónapig tartott.

A résztvevők meghallgatása a Meghallgatási Tisztviselő döntése alapján történhet

úgy is, hogy más személy nincsen jelen. Ennél nyitottabb az eljárás, ha az

érdekeltségüket bizonyító felek is jelen lehetnek.44 Valójában a konkrét eljárásra

nincs kötelezően előírt rendelkezés ebben az esetben sem, azonban van egy abszolút

korlát a 773/2004-es bizottsági rendelet 14. cikk (6) bekezdése alapján, nevezetesen,

hogy az üzleti titkot és az egyéb bizalmas információkat meg kell őrizni az eljárás

során. Ennek megfelelően, adott esetben az üzleti titkot tartalmazó kérdések

megtárgyalásának erejéig zajlik csak zártan az eljárás, majd ha már nincs szó üzleti

titkot tartalmazó információkról, akkor a Meghallgatási Tisztviselő ismét nyitottá

nyilvánítja a tárgyalást.

42 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 247. oldal 43 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 14. cikkely (7) bekezdés

186

A Meghallhatási Tisztviselő dönt arról, hogy a szóbeli meghallgatás során, vagy azt

követően új dokumentumokat elő lehet-e terjeszteni, illetve abban az utóbbi

esetben45 ha azt engedélyezi, hogy az mely időpontig tehető meg. Ennek az a jogi

relevanciája, hogy a Bizottság nem köteles figyelembe venni a határidőn túl

beérkezett dokumentumok tartalmát.46 A rendelkezés célja nyilvánvalóan az volt,

hogy új, szándékosan későn előterjesztett bizonyítékokkal ne lehessen elhúzni az

eljárást.

Végezetül a szóbeli meghallgatás lefolyásával kapcsolatos jogkör az arról történő

döntéshozatal, hogy kik hallgathatóak meg egy fél nevében.47 A szóbeli

meghallgatásra meghívott személynek ugyanis vagy személyesen kell megjelennie,

vagy pedig jogi képviselője, illetve az alapító irata szerint megfelelő képviseletre

jogosult személy útján. A vállalkozásokat és a vállalkozások társulásait megbízott is

képviselheti, amennyiben az a vállalkozások állandó alkalmazottai közé tartozik.48

Amennyiben kérdéses, hogy részt vehet-e az adott személy a meghallgatáson,

illetve, hogy megfelelően képviselheti-e a megbízást adó személyt, a Meghallgatási

Tisztviselő dönt.

Egy-egy szóbeli meghallgatásról a korábbi gyakorlattól eltérően 2004. május 1. óta

nem jegyzőkönyvek (minuites) készülnek, hanem teljes egészében hangfelvételek.

Ezt kérelemre a meghallgatáson részt vevő személy részére hozzáférhetővé kell

tenni, természetesen az üzleti titkokra és az egyéb bizalmas információkra

44 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 12. cikk (3) bekezdés 45 A szóbeli meghallgatás után előterjesztendő dokumentumok ügyében ki kell kérni az adott ügyben felelős igazgató véleményét. 46 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 12. cikk (3) és (4) bekezdés 47 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 12. cikk (3) bekezdés 48 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 14. cikkely (4) bekezdés

187

vonatkozó korlátozásokra figyelemmel.49 A korábbi jegyzőkönyves rendszer azért

nem működött megfelelően, mivel az érintett felek gyakran azon az alapon támadták

meg a Bizottság döntését, hogy egyes eseményekről nem készültek jegyzőkönyvek

vagy azok elkészítése során valamilyen hiba történt.50

A Meghallgatási Tisztviselő szerepe az iratok minősítésében és az iratokhoz

való hozzáférés jogának biztosításában

Talán az egyik leggyakoribb, ha nem állandó eleme a Bizottság döntései elleni

fellebbezésnek, az arra történő hivatkozás, hogy a brüsszeli testület nem biztosította

az iratokhoz való teljes körű hozzáférhetőséget. A Meghallgatási Tisztviselőnek így

igen nagy szerepe lehet abban, hogy megelőzze azt, hogy az Európai Bíróság

eljárásjogi hibák miatt semmisítsen meg egy bizottsági döntést.

A Bizottság 2004. október 21. napján közzétette a Bizottság aktájába való

betekintésről szóló közleménytervezetét51, amely elfogadását követően fel fogja

váltani az 1997-es közleményt. Mivel a tervezett közlemény52 nagy valószínűséggel

és legfeljebb csekély változtatásokkal fog hatályba lépni, továbbá, mivel az esetleges

változások egyébként sem lesznek a jelen tanulmány szempontjából relevánsak,

ezért így a közlemény tervezet szövegét vesszük alapul a tanulmányban.53 Mint

fentebb már említettük, a bizottsági akta betekinthetősége egyike azoknak az eljárási

garanciáknak, melyek a fegyverek egyenlősége és a védekezéshez való jog elvének

49 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 14. cikkely (8) bekezdés 50 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 253 - 253. oldal 51 A Bizottság Közleménye az iratbetekintés iránti kérelmek feldolgozásának belső szabályairól szóló 1997. évi közlemény felülvizsgálatáról (2004/C 259/5), Az Európai Unió Hivatalos Lapja, C 259/8, 2004. 10. 21. 52 Bizottsági közlemény-tervezet az EK-Szerződés 81. és 82. cikke, az EGT megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a Tanács 139/2004/EK rendelete alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól.

188

alkalmazására irányulnak.54 A közlemény 46. pontja rendelkezik arról, hogy „ha az

egyik fél úgy ítéli meg, hogy – miután iratbetekintési lehetőséget kapott –

védekezéséhez speciális, nem betekinthető információra van szüksége, indoklással

ellátott kérelmet nyújthat be a Bizottsághoz e célból. Amennyiben a

Versenyügyekért felelős főigazgatóság55 nem tesz eleget a kérelemnek, a fél

indokolt kérelmet terjeszthet elő a Meghallgatási Tisztviselőnek, összhangban a

Meghallgatási Tisztviselőkre vonatkozó bizottsági hatásköri jegyzékkel”. A

közlemény alapján a „bizottsági akta” (file) versenyjogi eljárásokban minden olyan

dokumentumot tartalmaz, amelyet a Bizottság Versenyügyekért felelős

főigazgatósága beszerzett, megkapott és/vagy összeállított azon vizsgálat során,

amelynek eredményeként a Bizottság kifogással élt.56 Minden olyan személy, aki

információt nyújt vagy véleményt nyilvánít a közleményben felsorolt helyzetek

valamelyikében, vagy ugyanazon eljárások során a későbbiekben további

tájékoztatást ad, köteles egyértelműen megjelölni azokat az anyagokat, melyeket

bizalmas természetűnek tekint, és köteles ezt indokolni.57 Továbbá a Bizottság

megkövetelheti a vállalkozásoktól, hogy – minden olyan esetben, ahol azok

dokumentumokat bocsátottak vagy bocsátanak a rendelkezésére – határozzák meg

azokat a dokumentumokat vagy dokumentumrészeket, melyeket üzleti titkot vagy

53 A továbbiakban a közlemény tervezetre, mint az iratbetekintésről szóló közlemény utalunk, a fentebb kifejtettek ellenére, nevezetesen, hogy még nem lépett hatályba a tanulmány megírásának pillanatában. 54 Bizottsági közlemény-tervezet az EK-Szerződés 81. és 82. cikke, az EGT megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a Tanács 139/2004/EK rendelete alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól, I.1. pont 55 A Bizottság honlapján szereplő hivatalos megfogalmazás a Bizottság közleményében (A Bizottság közleménye az iratbetekintési iránti kérelmek feldolgozásának belső szabályairól szóló 1997. évi közlemény felülvizsgálatáról, 2004/C 259/05,): „Verseny-főigazgatóság”. Helyesebb lenne azonban a „Versenyügyekért felelős főigazgatóság kifejezés” használata, mivel a közösségi szabályok fordítása során használt terminológia ezt jobban indokolná. 56 Bizottsági közlemény-tervezet az EK-Szerződés 81. és 82. cikke, az EGT megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a Tanács 139/2004/EK rendelete alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól, 2.B.1.7. pont 57 Bizottsági közlemény-tervezet az EK-Szerződés 81. és 82. cikke, az EGT megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a Tanács 139/2004/EK rendelete alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól, IV.A.34. pont

189

bizalmas információt tartalmazónak tekintenek, továbbá azokat a vállalkozásokat,

amelyekkel kapcsolatban az ilyen dokumentumok bizalmasnak tekinthetőek.58

Mint a fentebb kifejtettekből látható, a bizottsági akta alapvetően betekinthető és be

nem tekinthető iratokból áll. Annak meghatározása, hogy mi minősül be nem

tekinthető iratnak elsősorban a vállalkozások feladata, amelyet azonban a Bizottság

hagy jóvá. A Meghallgatási Tisztviselő akkor jut szerephez, ha valamely iratot a

Bizottság nem be nem tekinthető dokumentumnak nyilvánított, ám az egyik fél

mégis szeretné megismerni azt, de a Bizottság nem tesz eleget ezen kérelmének. A

Meghallgatási Tisztviselő megbízásáról rendelkező bizottsági határozat ugyanis

kimondja a 8. cikkben, hogy amennyiben egy magánszemély, vállalkozás, illetve

ezek társulásai […] okkal feltételezhetik, hogy a Bizottság rendelkezik olyan

dokumentumokkal, amelyeket nem bocsátottak rendelkezésére, és ezek a

dokumentumok szükségesek a meghallgatás jogának megfelelő gyakorlásához,

indokolt kérelemben igényelheti az említett dokumentumokhoz való hozzáférést.59

Nem betekinthetőnek minősülnek a belsődokumentumok, a bizalmas információkat,

így az üzleti titkot és az egyéb bizalmas információkat tartalmazó dokumentumok.

Miután egy adat besorolása sok esetben problémás lehet, továbbá a vállalkozások

hajlamosak az információkat üzleti titoknak minősíteni, a Bizottság pedig igyekszik

minél több iratot belső dokumentumnak minősíteni, ezért a Meghallgatási

Tisztviselőnek különösen nagy szerepe lehet annak megelőzésében, hogy az

iratokhoz való hozzáférés nem megfelelő biztosítása miatt támadják a Bizottság

döntését. Meg kell jegyezni, hogy az üzleti tikokat érintő rendelkezés, szemben a

Meghallgatási Tisztviselő egyéb rendelkezéseivel – amelyek csak a végső bizottsági

döntéssel együtt támadhatóak meg – külön fellebbezhetőek.

58 Bizottsági közlemény-tervezet az EK-Szerződés 81. és 82. cikke, az EGT megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a Tanács 139/2004/EK rendelete alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól IV.A.35. pont 59 Ennek feltétele a határozat 7. cikk (2) bekezdésében foglalt levél kézhezvétele.

190

A fellebbezés megengedése az üzleti titkokat nyilvánosságra hozó döntések ellen

mutatja a Bizottság elkötelezettségét az antitröszt és a fúziós eljárásokban érintett

vállalkozások üzleti titkainak védelme érdekében.60

Amennyiben a tisztviselő objektíven közelíti meg az elé kerülő ügyeket, akkor nagy

valószínűséggel átláthatóbb és biztonságosabban fog működni a döntéshozatal mint

korábban, illetve a vállalkozásoknak is kevesebb lehetősége lesz megtámadni – adott

esetben alaptalanul – a Bizottság irtatok minősítéséről és az aktához való

hozzáférésről hozott döntését.

Ha egy vállalkozással kapcsolatos üzleti tikot nyilvánosságra kíván hozni a

Bizottság, akkor erről és ennek okairól tájékoztatni kell a vállalkozást, amely a

meghatározott határidőn belül előterjesztheti az írásbeli észrevételeit. Ha a

vállalkozás tiltakozása ellenére úgy gondolja a Bizottság, hogy az információ nem

minősül üzleti titoknak, illetve nem illeti meg a védelem az információt, akkor erről

indokolt határozatot kell hozni, amelynek tartalmaznia kell a nyilvánosságra hozatal

időpontját.61 A Meghallgatási Tisztviselő szerepének növekedését és munkájának

elismerését jelenti az, hogy 2003-ban a Meghallgatási Tisztviselő által, az üzleti

titok fennállása vagy fenn nem állása tekintetében hozott határozatokat csak nagyon

kis számban támadták meg bíróság előtt.62

„Ezeknek az előírásoknak a hatékonysága a vállalkozások védelemhez való jogának

biztosítása körében nagy mértékben a Meghallgatási Tisztviselő rendelkezésére

bocsátott erőforrásokon és a tisztséget betöltő személyek hatékonyságán fog

múlni.”63

60 Themistoklis K. Giannakopoulos, Safeguarding Companies’ Rights in Competition and Anti-dumping/Anti-subsidies Proceedings, Kluwer Law International, The Hague, 2004, p. 175 61 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a meghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 9. cikk 62 XXXIII. Report on competition polciy 2003 – SEC (2004) 658 final, 3.2.5., 24. bekezdés 63 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 237. oldal

191

A Meghallgatási Tisztviselő jelentései

A Meghallgatási Tisztviselő alapvetően két jelentést készít, egyet a szóbeli

meghallgatásról és egy zárójelentést.

A Meghallgatási Tisztviselő jelentést tesz a Bizottság illetékes tagjának a

meghallgatásról és az annak alapján általa levont következtetésekről, figyelemmel a

meghallgatásra való jog tiszteletben tartására. Nyilatkoznia kell az eljárással

kapcsolatos kérdésekről, a dokumentumok nyilvánosságra hozataláról, az ügy

irataihoz való hozzáférésről, a kifogásközlés megválaszolási határidejéről és a

szóbeli meghallgatás szabályos vagy szabálytalan lefolyásáról.64 Az ilyen jelentések

megvalósulási formája azonban „nagyban függ a tisztség viselőjétől és az ügy

természetétől”.65

Ebből az első jelentésből, amelyet közvetlenül Bizottság illetékes tagjának juttat el a

Meghallgatási Tisztviselő, a Versenyügyekért felelős főigazgatóság vezetőjének és

az ügyért felelős igazgatónak is meg kell küldeni egy példányt.66 Ez egyébként nem

szokott különösebb problémát okozni, mivel a Meghallgatási Tisztviselők és a

felelős igazgatók szinte napi kapcsolatban állnak egymással, mivel az eljárásokról

rendszeresen tájékoztatják a tisztviselőket.

A felek számára a jelentés a meghozatalakor, és a későbbiek során sem hozzáférhető

és azt szemben a végső jelentéssel nem is kell megküldeni nekik. A Bizottság annak

ellenére, hogy ezeket a köztes jelentéseket nem kell megemlítenie a döntésében és

nem köteles figyelembe venni azokat, mégis komolyan veszi őket, különösen, ha az

hiányosságokra hívja fel a figyelmet.67

64 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 13. cikk (1) bekezdés 65 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 253. oldal 66 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 13. cikk (1) bekezdés 67 C.S.Kerse and N. Khan, EC Antitrust Procedure, Fifth Edition, Sweet and Maxwell, London, 2005, 253. oldal

192

A fentebbieken kívül azonban a Meghallgatási Tisztviselőről szóló bizottsági

határozat 13. és a 14. cikke alapján egyéb fontos kérdésekről is véleményt

nyilváníthat a tisztséget betöltő személy, így egyrészt megállapításokat tehet az

eljárások további lebonyolításával kapcsolatosan, valamint jelentést tehet a

versenyügyekben az eljárás tárgyilagosságáról, különösen a válaszadók

kiválasztásáról és az eljárás során alkalmazott módszerről.

A Meghallgatási Tisztviselő az ügyben a Tanácsadó Bizottság elé terjesztendő

határozattervezet alapján elkészíti a zárójelentését a meghallgatáshoz való jog

tiszteletben tartásáról. Ennek során mérlegelnie kell többek között azt is, vajon a

határozattervezet csak azokkal a kifogásokkal foglalkozik-e, amelyek

vonatkozásában a felek lehetőséget kaptak álláspontjaik ismertetésére, valamint,

hogy tárgyilagos volt-e az eljárás lefolyása.68 A kifogásokkal kapcsolatos álláspont

különösen fontos eleme a Meghallgatási Tisztviselő jelentésének, mivel a Bizottság

elméletben csak olyan bizonyítékokra alapíthatja a végső döntését, amely szerepel a

kifogásközlésben, illetve amelyekre a feleknek módjuk volt nyilatkozni.69

Bár a zárójelentés az elnevezése alapján bővebb tartalmúnak tűnik, mint a korábbi

jelentés, de ennek éppen az ellenkezője igaz. A zárójelentések általában rövidek,

kevesebb mint egy oldalasak. Természetesen, abban az esetben, ha nem úgy

végződik a zárójelentés, hogy a meghallgatáshoz való jogot tiszteletben tartották,

azaz, ha úgy véli a Meghallgatási Tisztviselő, hogy ennek az ellenkezője történt,

akkor azt indokolnia is kell. Ma is igaz a Lordok Házának megállapítása70, miszerint

68 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 15. cikk 69 Commission Regulation (EC) No 773/2004 of 7 April 2004 relating to the conduct of proceedings by the Commission pursuant to Articles 81 and 82 of the EC Treaty, 11. cikkely (2) bekezdés 70 Nineteenth Report by the Select Committee appointed to consider European Union documents and other matters relating to the European Union, 21 November 2000, STRENGTHENING THE ROLE OF THE HEARING OFFICER IN EC COMPETITION CASES

193

„a jelentés formája és stílusa nagy mértékben függ a tisztséget betöltő személytől és

az ügy természetétől.”71

A zárójelentésben nem köteles a tisztviselő minden, a felek által felvetett problémára

reagálni, hanem – mint ahogyan az Európai Bíróság a Tokai Carbon ügyben72

kifejtette – elég, ha az eljárást önmagában minősíti. Természetesen az a legjobb

megoldás, ha a tisztviselő a felek számára is elfogadható, meggyőző erővel tudja

képviselni az álláspontját a problémás esetekben. Egy kellőképpen indokolt és

megfelelően alátámasztott érvelés könnyen megelőzhet ugyanis egy későbbi,

hosszadalmas vitát. Különösen igaz ez a Meghallgatási Tisztviselő esetében, akinek

a jelentősége nagy mértékben múlik a szakmai hozzáértésén és az elfogadottságán.

Amennyiben a kötelezően publikálandó zárójelentései szakmai hozzáértésről és

objektivitásról tesznek tanúbizonyságot, akkor valószínűleg a felek is könnyebben

respektálják a döntéseit.

A zárójelentést a közbenső jelentésekhez hasonlóan meg kell küldeni a

Versenyügyekért felelő főigazgatónak és a felelős igazgatónak, azonban ezen

túlmenően el kell juttatni a tagállamok illetékes hatóságainak is. Az elkészült

zárójelentést csatolják a későbbiekben a Bizottság elé terjesztett

határozattervezethez annak érdekében, hogy a Bizottság az egyedi ügyekben hozott

döntése során tájékozott legyen az eljárás lebonyolításával és a meghallgatáshoz

való jog tiszteletben tartásával kapcsolatos valamennyi lényeges információról.73 Az

egész eljárás lényeges mozgatórugója tehát, hogy amennyiben a Meghallgatási

Tisztviselő szabálytalanságot észlel, akkor azt a zárójelentés előtt jelzi a

Bizottságnak, aki ennek alapján, ha jogosnak ítéli a kifogásokat, korrigálhat.

Amennyiben azonban a Bizottság nem ad igazat a tisztviselőnek és nem veszi

71 Ugyanott: Dr .Johannes azt jelentette, hogy amikor ő volt a Meghallgatási Tisztviselő, „az ügyek 70-75 százalékában két mondatból állt a jelentés: „Osztom a szolgálatok véleményét, a 81./82. cikkelyek alkalmazásával kapcsolatosan. A felek nem panaszkodtak a védelemhez való jog megsértése miatt és én sem láttam egyet sem.” 72 Tokai Carbon and others v Commission, Joined cases T-236/01, T-239/01, T-244/01 to T-246/01, T-251/01 and T-252/01, para 53. 73 A Bizottság határozata (2001. május 23.) egyes versenyjogi eljárásokban a maghallgatási tisztviselők megbízásáról. (2001/462/EK), 15. és 16. cikkek

194

figyelembe az észrevételeit, akkor a két, talán leglényegesebb kérdésben (a

meghallgatáshoz való jog és a tárgyilagosság) gyakorlatilag teljes körűen

nyilvánosságra kerülhet a Meghallgatási Tisztviselő véleménye. Ha ez jogilag

megalapozott, akkor mind a tagállamok a Tanácsadó Bizottságban, mind maga a

Bizottság (mint a Biztosok testülete) fontolóra veheti a rendelkezésére álló

lehetőségeket és meghozhatja a megfelelő intézkedést. Azáltal pedig, hogy a

zárójelentést a feleknek meg kell küldeni74 és az Európai Közösségek Hivatalos

Lapjában a Bizottság határozatával együtt meg kell jelentetni,75 végső soron olyan

átláthatóságot biztosít a jogszabály, amely már önmagában arra készteti a feleket,

hogy alaposan megfontolják a magatartásaik lehetséges következményeit. Itt pedig

megint szerephez jut a Meghallgatási Tisztviselő személyisége, ugyanis ha

rendszeresen megalapozott határozatokat hoz, akkor könnyen hivatkozási alappá

válhatnak a határozatai egy esetleges bírósági eljárásban.

További jogokat a Meghallgatási Tisztviselőnek?

A 4064/89-es tanácsi rendelet reformja76 során számos vélemény érkezett a

Bizottsághoz, amelyek a Meghallgatási Tisztviselő jogkörének további bővítését

kívánták előmozdítani. A javaslatok nagy része a tisztviselő helyzetével és

jogállásával kapcsolatosan érkezett. Sokan vélték úgy, hogy a tisztviselőknek több

erőforrást, így nagyobb személyzetet kellene a rendelkezésére bocsátani. A

Meghallgatási Tisztviselő helyzetével kapcsolatosan rendkívül merész javaslatok is

érkeztek. Egyesek azt hangsúlyozták, hogy a függetlenség érdekében a tisztviselőket

az Elsőfokú Bírósághoz, a Jogi Szolgálathoz, vagy pedig közvetlenül a Bizottság

74 Korábban a House of Lords (Egyesült Királyság) a következő szavakkal kritizálta azt a gyakorlatot, hogy nem küldik meg a feleknek a Meghallgatási Tisztviselő jelentését: „A Meghallgatási Tisztviselő jelentésének természete és tartalma talány marad. A titkossága, mint azt az 1993-as és a jelenlegi kutatás is bizonyítja, továbbra is aggodalomra ad okot és ellentmondásos.” Select Committee on European Unin Nineteenth Report, 21 November 2000, para 4. 75 Meg kell jegyezni, hogy korábban az Elsőfokú Bíróság a BASF ügyben (T-4/89, para. 51-52), hogy a jelentés a szakmai titok körébe tartozik és így nem hozható a felek tudomására. Ennek azonban ellentmond az, hogy a zárójelentést a felek tudomására kell hozni. 76 Lsd. bővebben: http://www.europa.eu.int/comm/competition/mergers/review/

195

Elnökéhez kellene rendelni, mások pedig úgy vélték, hogy nem szabadna, hogy a

Bizottság korábbi tisztviselője töltse be ezt a tisztséget és mindig olyan személyt

kellene megválasztani, aki nem alkalmazottja a Bizottságnak. Gyakori volt még az

az érv, hogy a Meghallgatási Tisztviselő ne csak az eljárási kérdésekben gyakoroljon

felügyeletet, hanem egyéb lényegi kérdésekben is. Ez utóbbi javaslat azonban

semmiképpen sem lehet a jövőbeni fejlődés útja, mivel ebben az esetben egy ügy

esetében párhuzamos vizsgálatok folynának, amely azonban senkinek sem lehet

érdeke. Egy hatékonyan működő eljárási rendszerben nincs szükség arra, hogy

párhuzamosan vizsgáljanak egy-egy anyagi jogi kérdést.

Számos ilyen és hasonló vélemény érkezett, azonban azok nagy része túlzott

elvárásokat fogalmaz meg. Egyesek egyenesen odáig mentek a javaslataikban, hogy

a tisztviselő csak az Elsőfokú Bíróság valamely bírája lehessen. Az ilyen mértékű

változtatások mindenképpen szükségtelenek. Az Európai Bizottság komoly szakmai

apparátussal rendelkezik a versenyjogi előírások megsértőinek felderítésére és a jogi

előírások megsértésének szankcionálására. Az esetleges szabálytalanságok esetében

az Európai Emberi Jogi Egyezmény szempontrendszere alapján függetlennek

tekintett Európai Bíróság77 képes ellátni a törvényességi felügyeletet és jogsértő

eljárások esetében hatályon kívül helyezni a Bizottság döntéseit. Egy ilyen

keretrendszerben került sor fokozatosan a Meghallgatási Tisztviselő jogkörének

bővítésére, amely az elmúlt évek során a gyakorlatban is érezhető pozitív

változásokat hozott az eljárások lefolyásával kapcsolatosan. Mint azt fentebb már

többször hangsúlyoztuk, a tisztség betöltőjének személye alapvető jelentőségű annak

elismertségének biztosításában. Bár voltak korábban konfliktusok, így például Dr.

Temple Lang 2000. szeptemberében azért vonult vissza, mivel elégedetlen volt a

Bizottság hozzáállásával a tisztség szerepének erősítésével kapcsolatban78,

alapvetően az elmúlt években a reform hatására komoly szerepre tettek szert az

ügyek elintézésében a funkciót betöltő személyek. Az, hogy a vállalkozások 4/5-e él

77 Legalábbis az Európai Bíróság több esettel kapcsolatosan is hangot adott ezen véleményének. Hogy ez valóban így van-e, az egyes szerzők által azonban vitatott lehet. 78 Richard Whish, Competition Law, Fourth Edition, Butterworth, London, 2001, p. 273.

196

a jogával, hogy a szóbeli meghallgatásokon kifejtse az álláspontját és előadja a

védekezését azt jelzi, hogy az üzleti szférának erős bizalma van a Meghallgatási

Tisztviselőkben. Az kérdéses, hogy mi az optimáls szint a függetlenítés során. Az a

tény ugyanis, hogy közvetlen kapcsolatban van a Versenyügyekért felelős

főigazgatósággal és annak beosztottjaival biztosítja azt a lehetőséget, hogy kivívja

magának a Bizottság alkalmazottainak a bizalmát, akik így bármikor hozzá

fordulhatnak, ha állásfoglalásra van szükségük. Bár fennáll annak a veszélye, hogy

egy korábban a Bizottságban dolgozó személy a személyes kapcsolatai vagy egyéb

indokok miatt nem képes ellátni megfelelően az eljárási jogok őrének szerepét,

eddig ennek nem mutatkoznak a jelei. Bár előírni talán nem szükséges, érdemes

lenne azt a politikát követni, hogy a két Meghallgatási Tisztviselő egyike a Bizottság

korábbi alkalmazottja legyen, a másik pedig egy olyan személy, aki nem állt

kapcsolatban a Bizottsággal. Ugyanis bár igaz, hogy önállóan járnak el egy-egy

esetben, a kényes ügyek szignálása során azonban lehetőség lenne arra, hogy

egymás között úgy osszák el az ügyeket, hogy a későbbi kritikákat megelőzzék.

Kitekintés

Magyarországon olyan tisztség nem létezik, amely teljesen megfeleltethető lenne a

Meghallgatási Tisztviselőnek, azonban hasonló funkciókat felismerhetünk egy-egy

intézmény esetében.

2005-ben minden valószínűség szerint módosulni fog a tisztességtelen piaci

magatartásról és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény

(Tpvt.). A törvénymódósítási javaslat szerint az ügyfél és képviselője, valamint az

eljárás egyéb résztvevői az eljárás során az eljáró versenytanács előzetes

álláspontjának megküldésétől tekinthetnek be az iratokba. Az eljáró versenytanács –

az iratok megjelölésével – végzéssel engedélyezheti, hogy az ügyfél és képviselője,

valamint az eljárás egyéb résztvevői az előzetes álláspont megküldése előtt is

betekinthessenek meghatározott iratokba. Az eljárás egyéb résztvevői az eljáró

versenytanács tagjának engedélyével az üzleti titokká nyilvánításra vonatkozó

197

kérelem hiányában is csak akkor tekinthetnek be az eljárás irataiba, ha az iratok

ismeretéhez jogos érdekük fűződik, és az iratbetekintés nem ütközik a titokvédelem

szabályába, illetve az üzleti titkot nem sérti.

Az iratok betekinthetősége tekintetében hozott intézkedések ellen az érintettek

vizsgálati kifogással élhetnek. A kifogás figyelmen kívül hagyását a vizsgáló a

jelentésben, az eljáró versenytanács az eljárást befejező határozatában köteles

megindokolni.79 Az esetleges indokolatlan figyelmen kívül hagyással kapcsolatosan

az ügyfél azonban csak a bírósághoz történő fellebbezés során képes hatékonyan

fellépni. Egy pontban viszont a magyar szabályozás is hasonló funkciójú védelmet

nyújt az érintetteknek. A törvénymódosítási javaslat ugyanis a következőképpen

fogalmaz: A vizsgálónak, illetve az eljáró versenytanácsnak az irat üzleti titokként

kezelését elutasító végzése ellen külön jogorvoslatnak van helye. Ilyen esetben, ha a

vizsgáló döntésével kapcsolatosan adott be az ügyfél jogorvoslati kérelmet, akkor az

eljáró Versenytanács tárgyaláson kívül dönt a kérelemről, amely ellen további

jogorvoslatnak helye nincs. Ez a funkció megfeleltethető a Meghallgatási Tisztviselő

ugyanilyen szerepének.

A bejelentés alapján induló elővizsgálatok esetében, funkció tekintetében a

Versenytanács hasonló szerepet tölt be, mint a Meghallgatási Tisztviselő, azonban a

pozíciójából fakadó többlet jogosítványokkal. A bejelentés elutasítása esetén

ugyanis, ha a bejelentő jogorvoslati kérelemmel él, akkor a Versenytanács vizsgálja

többek között az eljárás törvényességét és azt, hogy az eljárási szabályokat

betartották-e, valamint, hogy a bejelentő jogai sérültek-e, mert ha igen, akkor a

Versenytanács ennek megfelelően jár el. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra,

hogy a törvénymódosítási javaslat a bejelentések esetében megszünteti a

Versenytanács döntése elleni fellebbezési lehetőséget, így annak fokozott szerepe

lesz az ügyfél jogainak védelme érdekében.

79 Tpvt. 81.§

198

Végezetül azt is meg kell jegyezni, hogy a Versenytanácsra vonatkozó szabályozás

bár kevés hasonlóságot mutat a Meghallgatási Tisztviselőre vonatkozó szabályokkal,

azonban funkcionális oldalról vizsgálva mégis hasonló szerepet figyelhetünk meg

esetükben. Míg a Meghallgatási Tisztviselő elsődleges szerepe az, hogy az Európai

Bizottság által lefolytatott eljárás szabályos lebonyolítását ellenőrizze és a

szabálytalanságokat szóvá tegye, addig a Versenytanács is hasonló szereppel bír a

vizsgálók által lefolytatott eljárási cselekmények tekintetében. A gyakorlatban

ugyanis megesik, hogy a Versenytanács korrigál egy-egy olyan hibát, amely később

a bíróság előtt eljárási szabálytalanságra hivatkozván támadható lenne. Mindezt az

teszi lehetővé, hogy a Versenytanács quasi független szereplőként tekinti át a

vizsgálók által feltárt tényeket és ennek megfelelően, mivel kevésbé érdekelt az

eljárásban, megalapozottabban tud dönteni a kérdéses esetekben.

199

ABSTRACT

The paper is describing the procedure before the Hearing Officer and the rights and

obligations of the participants in this procedure. The aim of the paper is to highlight

the significance of the Hearing Officers and argues that with the widening of the

rights and obligations of them the competition enforcement in Europe has evolved to

a more balanced system and is on the right track to provide statisfactory guaranties

and rights for the participants of a particular case. At the end the paper is showing

that the Competition Council in Hungary is fulfilling very similar functions on

national level, whereby the procedural rights are fully observed. The conclusion is

that the Hearing Officer is an appropriate safeguard for ensuring a transparent

procedure with regard to the European Convention on Human Rights.

Dr. Tóth András: A hozzáférési kötelezettség versenyjogi és szabályozási

alkalmazása a távközlésben

1. Bevezetés

A távközlési piacok európai szabályozását évek óta a liberalizáció, és ezzel együtt a

hatásos verseny előmozdításának szándéka határozza meg. A távközlés esetében

ugyanis pusztán a liberalizációtól nem várható a hatásos piaci verseny

kibontakozása. Az új-zélandi light-handed-regulation1 esete is jól mutatja, hogy ettől

még nem valószínű, hogy ki fog bontakozni a hatásos verseny egy olyan piacon,

ahol a volt monopolszolgáltatók jelentős mértékű piaci részesedése csak

gyakorlatilag korlátozás nélküli és kockázatmentes piacralépési lehetőség esetén

nem eredményezne gazdasági erőfölényt az adott piacon.2 A távközlés esetében

azonban a magas beruházási igényből fakadóan magasak a piacra való belépés

költségei. Emellett az új szolgáltatók piacra lépését – nem csak a meglévő hálózatok

igénybevétele, hanem saját infrastruktúra építése esetén is – megnehezítik azok az

előnyök3, melyekkel a hálózatot birtokló vállalkozás rendelkezik. Ezeknek a jelentős

1 M. Lagenfurth (Markus Lagenfurth: Der globale Telekommunikationsmarkt, Peter Lang GmbH Europäscher Verlag der Wissenschaften, Frankfurt am Main 2000., 127. o.) szabályozási instanciák elmélete szerint a harmadik szintű light-handed teljesen lemond a szektorspecifikus szabályozóhatóságról és abból indul ki, hogy a piaci szereplők rendelkeznek a problémamegoldás képességével és tárgyalásos úton is biztosíthatók a piaci elvárások. A szabályozási feladatokat tulajdonképpen a versenyhatóság és bíróság gyakorolja. Új-Zélandon már 1987-ben teljesen privatizálták az egykori monopolvállalatot, majd eltöröltek minden szektorspecifikus szabályozást. Független szabályozóhatóság nem létezik, a távközlési kérdésekben az általános versenyjog alapján a versenyhivatal (Commerce Commission), illetve a bíróság az illetékes. Ez azonban hosszadalmas pereskedésekhez vezetett például az összekapcsolási díjak vonatkozásában, így a szimmetrikus szabályozás Új-Zélandon lassú fejlődést eredményezett, mert az inkumbens úgy volt képes kihasználni piaci erejét, hogy nem volt hatékony jogi eszköz a megakadályozására. Martin Gebbert - Ernst-Olav Ruhle - Fabian Schuster: Handbuch Recht und Praxis der Telekommunikation, Verlag Österreich, 2002., 786-787. o. 2 Tanja Eisenblätter: Regulierung in der Telekommunikation, Peter Lang GmbH Europäscher Verlag der Wissenschaften, Frankfurt am Main 2000., 91. o., Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának a Matáv Rt. JászTel Rt. feletti irányításszerzése tárgyában Vj-107/1998. sz. alatt hozott határozata. 3 Így különösen azok, amelyek az előfizetőkkel való kapcsolattartással, és a rájuk vonatkozó információkkal, illetve az előfizetői szolgáltatások nyújtásánál szerzett tapasztalatokkal

201

piacra lépési korlátoknak a lebontására a hagyományos versenyszabályok

elégtelenek4, ezért a piacralépést akadályozni képes többnyire volt

monopolszolgáltatók vonatkozásában, – aszimmetrikus módon – ex-ante (előzetesen

alkalmazandó) kötelezettségek kerültek megfogalmazásra, amelyek hatékonyabban

képesek gátolni ezen vállalkozások új piacralépőkkel szembeni visszaéléses

magatartásait, ezáltal biztosítva az egyenlő esélyeket jelentő játékteret (level-playing

field)5.

Az aszimmetrikus szabályozás elemei között azonban olyan hozzáférési típusú

kötelezettséget találni, melyek alkalmazhatóságát vélhetően a versenyjogi gyakorlat

alapozta meg. Nem arról van szó, hogy például a közvetítő-választás, a helyi hurok

átengedés vagy az összekapcsolás kötelezettsége a szektorspecifikus szabályozásba

a versenyjogi jogalkalmazásból került volna átvételre, hanem arról, hogy ezeknek a

kötelezettségeknek a versenyviszonyok között való alkalmazhatóságát a versenyjogi

jogalkalmazás már igazolta az üzleti kapcsolattól való indokolatlan elzárkózás,

valamint essential facilities (nélkülözhetetlen eszközökhöz való hozzáféréssel

kapcsolatos) ügyekben. Ez az összefüggés elsősorban a két szabályozás céljainak

átfedésére vezethető vissza. Míg ugyanis a liberalizációs távközlés-szabályozás a

verseny kialakulását, addig a versenyjog a versenyt annak fejlődési stádiumára

tekintet nélkül védelmébe veszi.6 Ráadásul a 2002-ben elfogadott, és újnak már

éppen nem nevezhető, európai szabályozási keret7 (New Regulatory Framework:

kapcsolatosak. Ulf Müller - Fabian Schuster: 18 Monate Regulierungsbehörde – eine kritische Bestandsaufnahme, MMR 9/1999., 254. o. 4 Michael Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, Verlag C.H. Beck, München, 2001., 25. o. 5 Pierre Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, Hart Publishing, Oxford and Portland Oregon, 2000., 326. o. 6 Szántó Tibor: A versenyjog hatása, helye a hírközlés szabályozásában – a Gazdasági Versenyhivatal és a Hírközlési Felügyelet „együttélése” In.: Koppányi Szabolcs: Hírközlési Jog az Európai Közösségben és Magyarországon, Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 368. o. 7 2002. március 7-én a Tanács és a Parlament elfogadta az elektronikus hírközlésre vonatkozó új szabályozási keretet, melynek átültetésére 2003. július 25-ig kaptak időt az Európai Unió tagállamai. A négy irányelvből:

- az elektronikus hírközlési hálózatok és szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK irányelv (Keretirányelv);

202

NRF) a versenypiac kialakulásának előmozdítása érdekében, az ex-ante

kötelezettségek alkalmazását teljes egészében egy versenyjogi erőfölény

fogalommal megegyező tartalmú jelentős piaci erő koncepciótól teszi függővé.

Ennek megfelelően a Keretirányelv8 rögzíti, hogy ex-ante szabályozási

kötelezettséget csak abban az esetben szabad kiróni, ha nincs hatásos verseny, azaz,

ha adott piacon egy vagy több jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató található.

- Az elektronikus hírközlési hálózatokhoz és kapcsolódó berendezésekhez való

hozzáférésről, és azok összekapcsolásáról szóló 2002/19/EK irányelv (Hozzáférési irányelv);

- Az elektronikus hírközlési hálózatok és szolgáltatások engedélyezéséről szóló 2002/20/EK irányelv (Engedélyezési irányelv);

- Az egyetemes szolgáltatásról és az elektronikus hírközlési hálózatokhoz és szolgáltatásokhoz fűződő felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv (Egyetemes szolgáltatásról szóló irányelv); mindegyik irányelv forrása: OJ L 108, 2002. 04. 24.

és egy határozatból [a Parlament és a Tanács 2002. március 7-i 676/2002/EK határozata az EK frekvenciapolitikájával kapcsolatos szabályozási keretről, OJ L 108, 2002. 04. 24.] álló csomag – melynek része egy 2000-ben elfogadott rendelet [a Parlament és a Tanács 2000. december 18-i 2887/2000 rendelete a helyi hurokhoz való hozzáférésről, OJ L 336, 2000.12.30.] is – később még két irányelvvel:

- az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről és a magánélet védelméről szóló 2002/58/EK irányelv (Adatvédelmi irányelv) OJ L 201, 2002. 07. 31.;

- az elektronikus hírközlési hálózatok és szolgáltatások piacán jelenlévő versenyről szóló 2002/77/EK irányelv (Konszolidált liberalizációs- vagy versenyirányelv) OJ L 249, 2002. 09. 12.

és több kötelező erővel nem bíró joganyaggal: - Bizottság 2003. február 11-én kelt ajánlása az elektronikus kommunikációs szektor

releváns termék- és szolgáltatási piacairól (Ajánlás) OJ L 114, 2003. 05. 08.; - Bizottság iránymutatása a piacelemzésről és a jelentős piaci erő értékeléséről

(Iránymutatás) OJ C 165, 2002. 07. 11. mint legjelentősebbekkel egészült ki. 8 Keretirányelv, 27. preambulum-bekezdés. A 27. preambulum-bekezdés ún. interpretációs szabályként hat és nem hagy játékteret a mérlegelésre. Az ECJ a Fleischhandels ügyben (215/88) hozott döntésében fejtette ki, hogy a preambulumbekezdésekbe foglaltaknak nincsen kötelező erejük, viszont hozzájárulnak az adott közösségi joganyag megértéséhez. A hatásos verseny és a jelentős piaci erő (JPE) fogalma tehát úgy kapcsolódik össze, hogy a hatásos verseny automatikusan fennáll azon a piacon, ahol nincsen JPE. Capito - Elspaß találó hasonlatával élve, ugyanazon érme két oldaláról van tehát szó: egyik fennforgása ugyanis kizárja a másikat. Ralf Capito - Mathias Elspaß: Die Auswahl des Betreibers und der neue Rechtsrahmen der Europäischen Gemeinschaft für die Märkte der elektronischen Kommunikation, K&R 3/2003, 114. o., ill. Koenig - Vogelsang - Kühling - Loetz - Neumann: Funktionsfähiger Wettbewerb auf den Telekommunikationsmärkten, K&R 2002, 158. o.

203

Tehát a szabályozás mára nem csak céljaiban9, de módszereiben is a versenyjogot

idézi, így a távközléspiaci versenyt elősegítő aszimmetrikus szabályozási

kötelezettségek e tekintetben alátámaszthatók hozzáférési kötelezettségeket

megalapozó a versenyjog gyakorlattal.

Természetesen az egyik piaci szereplő másik eszközeihez való hozzáférési igénye

közvetlenül alkotmányossági alapon is igazolható lenne. Ez az írás azonban arra

vállalkozik, hogy a távközlés esetében a hozzáférés szabályozási kötelezettségét a

versenyjogi gyakorlatra visszavezethető módon támassza alá. Szükséges

megjegyezni ugyanakkor, hogy ez a versenyjogi alapú igazolás nem hagyja

figyelmen kívül az alkotmányosságit, amit leginkább az Elsőfokú Bíróság (CFI) a

Vand den Bergh Foods ügyben10 hozott határozata támaszt alá, melyben kimondásra

került, hogy a tulajdonhoz fűződő jog az arányosság figyelembevételével

korlátozható más általános érdekű közösségi célok előmozdítása érdekében. A

Bíróság szerint ilyen általános érdeket szolgálnak a versenyszabályok. A verseny

érdekében való tulajdonjogi korlátozásnak azonban mindenkor meg kell felelni az

arányosság elvének. Jelen írás azt kívánja tehát bemutatni, hogy a versenyjogi

jogalkalmazás az elmúlt évtizedekben az üzleti kapcsolattól való elzárkózás és

essential facilities ügyek keretében miként állította be – ennek az arányossági elvnek

megfelelően – a tulajdonhoz fűződő jog – hatásos verseny biztosítása érdekében

való – korlátozásának elfogadható mértékét.

A témaválasztást egy közelmúltban hozott egyesült államokbeli Legfelsőbb Bírósági

ítélet európai utórengései indokolják. A Supreme Court (SC) 2004. január 13-án a

Verzion Communications Inc. v. Law Offices of Curtis Trinko, LLP (Trinko)

ügyben11 hozott döntésében ugyanis megállapította, hogy a Verzion elégtelen

9 A liberalizációs szabályozás célja ugyanis nem egyfajta versenyt helyettesítő szabályozás megteremtése, hanem a hatásos verseny kialakulását és fenntarthatóságát ösztönző jogszabályi környezet létrehozása, vagyis a versenyjog alkalmazhatóságának minél szélesebb körű megteremtése, ha úgy tetszik, végső soron önmaga lebontása. 10 T-65/98 11 540 US 682 (2004) Az ügy 2000-ben indult, mikor egy ügyvéd (Curtis Trinko) pert kezdeményezett a Sherman Act 2. §-ába ütköző magatartás vádjával a New York állambeli helyi telefontársaság, a Verzion Communications (egykori Bell Atlantic) ellen, mert az a hálózatához való hozzáférés akadályozása révén nehezítette az AT&T ügyfélszerzését.

204

versenytársakkal folytatott együttműködésére nem alapozható az eddigi joggyakorlat

alapján antitröszt igény, mert a vállalkozás eszközei nem voltak elérhetetlenek. Az

1996-os amerikai Távközlési Törvény12 ugyanis a kötelező hozzáférés előírásával

létrehozta a hálózati elemek bérletének új nagykereskedelmi piacát. Ezzel két dolgot

mondott az SC. Egyrészt visszautasította, hogy az essential facilities doctrine (EFD)

kiforrott jog (established law) lenne, mondván az csak az alsóbb fokú bíróságok

jogfejlesztésének az eredménye, amit hivatalosan az SC sohasem ismert el, másrészt

megállapította a doktrína alkalmazhatatlanságát arra az estre, ha a hozzáférést a

szabályozás előírja. Ez utóbbiból aztán egyes szakirodalmi szerzők számára az a

következtetés adódott, hogy nincs tere a versenyjogi eljárásnak és

kötelezettségszabásnak, ha szektorspecifikus szabályozás vonatkozik az adott

magatartásra, amit azzal az ügyben kimondott Bírósági állásponttal is alátámasztva

láttak, hogy a kötelező hozzáférés ellentétes a versenyjog egyik fő céljával, a

befektetések ösztönzésével.13

Jelen írás tehát nem véletlenül nem hangsúlyozza az essential facilities keretében

kidolgozott versenyjogi hozzáférési standardokat. Az essential facilities kapcsán

ugyanis egy érdekes jelenségnek lehetünk tanúi. Míg a versenyjogi szakirodalom

hosszú évek óta kiemelten foglalkozik a doktrínával, a Bizottság pedig az elmúlt

tizenöt évben az EFD-t, annak folyamatos kiterjesztése14 mellett, a downstream piaci

verseny ösztönzésére használta fel, addig az SC-hez hasonlóan az Európai Bíróság

(ECJ) formálisan sohasem ismerte el a doktrínát az EK jogban.15 Az elmélet tehát

olyasvalamit absztrahál a gyakorlatból, amely hivatalosan abban meg sem jelent.

Az EFD ilyen értelemben való túlmisztifikálása helyett az elméleti irodalom

legfeljebb arra vállalkozhat, hogy a gyakorlat esetlegességére tekintettel tárja fel az

12 The Telecommunications Act of 1996 L 104 13 Erről részletesen: Damien Geradin: Limiting the scope of article 82 EC: What can the EU learn from the U.S. Supreme Court’s judgment in Trinko in the wake of Microsoft, IMS, and Deutsche Telekom? Common Market Review 41. 2004., 1520. o. 14 A kezdetben csak kikötői infrastruktúrák vonatkozásában alkalmazott EFD mára kiterjed a távközlési hálózatokra, a gáz- és olaj vezetékekre, repülőterkre, set-top box-okra, computeres foglalási rendszerekre, és a szellemi tulajdonjogra. 15 Geradin: Limiting the scope of article 82 EC, 1526. o.

205

egyes felismerések közti összefüggéseket. Így nem fordulhat elő a valóságtól

elszakadt elmélet által alkotott koherens rendszer számonkérése a gyakorlaton.

2. A hozzáférési kötelezettség kialakulása az európai távközlés-szabályozásban

A Bizottság 1987-ben adta közre a távközlési szolgáltatások és berendezések belső

piacának fejlesztéséről szóló Zöld Könyvét16, amelyben először tett hitet az európai

távközlési piacok fokozatos megnyitása mellett, a fejlődés növekedésének

elősegítése és a fogyasztói igények jobb, kedvezőbb áron történő kielégítése

érdekében. A Bizottság a legfontosabb politikai célkitűzéseket három pontba

foglalta, úgy, mint a monopolterület liberalizálása, a távközlés jogi kereteinek

harmonizálása, továbbá a tisztességes és hatásos verseny biztosítása a Római

Szerződés versenyszabályainak alkalmazása által.17

A Bizottság a Zöld Könyvben hangsúlyozta azt is, hogy a különleges és kizárólagos

jogok megszüntetése mellett szükség van a hálózatokhoz és szolgáltatásokhoz való

hozzáférés átfogó és harmonizált szabályozására is, tekintettel arra, hogy a nemzeti

távközlési szervezetek monopolhelyzete a hálózati infrastruktúra vonatkozásában

továbbra is fennállt.18

Elképzelhető azonban, hogy a Bizottság a liberalizáció és harmonizáció kettőségét

nem a kialakult gyakorlat szerint képzelte el.

A Zöld Könyv liberalizálási céljainak megvalósítása érdekében ugyanis a Bizottság

1988-ban az EKSz 86. cikkely (3) bekezdése alapján19 közre adta első, a távközlési

16 Egy dinamikus európai gazdaság felé – Zöld Könyv a távközlés szolgáltatások és berendezések közös piacának fejlesztéséről 1987.06.30, KOM (87) 290 17 Bernd Holznagel - Christoph Enaux - Christian Nienhaus: Grundzüge des Telekommunikationsrechts, Verlag C.H. Beck München 2001., 214. o. 18 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 5. o. 19 EKSZ 86. cikk (1) bekezdése szerint az állami, illetve állam által kizárólagos és különleges jogokkal felruházott vállalkozásokra vonatkozóan a tagállamok – a (2) bekezdésben meghatározott kivételektől (általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások vonatkozásában annyiban alkalmazható a rendelkezés, amennyiben az nem veszélyezteti tevékenységük ellátását) eltekintve – nem hozhatnak és tarthatnak fent a szerződéssel – különösen a versenyszabályokkal és a diszkriminációtilalmi rendelkezésekkel – ellentétes intézkedéseket. A 86. cikk (3) bekezdése pedig a Bizottságot hatalmazta fel a cikk rendelkezéseinek alkalmazására, amit a Bizottság a liberalizációs irányelvek kibocsátása

206

végberendezések piaci versenyéről szóló liberalizációs irányelvét20, mellyel

megnyitotta a versenyt a végberendezések piacán, amelyre nézve addig a nemzeti

monopolszolgáltatók kizárólagos jogokat élveztek. Ezt azonban több tagállam21 is

kifogásolta, mert attól tartottak, hogy a Bizottság jelentős szerepet játszhat a

liberalizációban, ha a jövőben is eszerint a hatásköri gyakorlat szerint jár majd el.

Mivel a tagállamoknak közvetlen ráhatásuk nincsen a Bizottság munkájára, így

joggal számoltak azzal, hogy elveszíthetik a Tanácson keresztül a piacnyitás

folyamatára gyakorolható befolyásukat. Franciaország, vitatva végberendezési

irányelv (88/301/EGK) kibocsátásának jogalapját, az Európai Bírósághoz fordult.

Az ECJ az ügyben22 hozott ítéletében megerősítette a Bizottság hatáskörét, mikor

kifejtette, hogy az EKSZ 86. cikk (3) bekezdése által Bizottságra ruházott jog nem

korlátozódik pusztán annak biztosítására, hogy a különleges vagy kizárólagos jog

gyakorlása összeegyeztethető legyen az EKSZ-szel. A Bizottság ugyanis a

hivatkozott rendelkezés alapján követelheti a tagállamoktól a Szerződéssel össze

nem egyeztethető különleges vagy kizárólagos jog visszavonását. A Bíróság úgy

vélte, hogy a 86. cikkely 3. bekezdése által a Bizottságra ruházott felügyeleti

funkció biztosítja számára, hogy irányelvek révén specifikálja a tagállamok 86. cikk

(1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.23 A Bíróság egyébként – összhangban a

jogalapjának tekintett. Az EKSZ 86. cikk (3) bekezdése azon ritka eszközök közé tartozik, amely a Bizottság számára függetlenül a Tanácstól és a Parlamenttől biztosítja az olyan általános alkalmazható jogi eszközök kibocsátásának jogát, mint amilyen az irányelv is. Ennek ellenére a Bizottság ilyenkor sem hagyhatja figyelmen kívül ezt a két intézményt, mert az EKSz más rendelkezései alapján kiadott rendelkezek esetében viszont ők mondják ki a végső szót. Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 38. o. 20 A távközlési végberendezések piaci versenyéről szóló 1988/301/EGK Bizottsági irányelv, OJ L 131 1988.05.27. Nem véletlen, hogy a kizárólagos jogok elsőként a végberendezések piacán kerültek felszámolásra. Ezek a termékek ugyanis korábban összekapcsolódtak a hálózati szolgáltatásokkal, mert csak a monopoltársaság értékesíthette őket. Ez a megközelítés azonban a kereslet növekedésével tarthatatlanná vált és már semmi sem indokolta azt a kijelentést, hogy a végberendezéseket a hálózati szolgáltatásokkal együtt költséghatékonyabb értékesíteni. Eisenblätter: Regulierung in der Telekommunikation, 39. o. 21 Franciaország, Olaszország, Belgium, Németország, és Görögország. Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 43. o., 20. lábjegyzet 22 C-202/88 23 A Bíróság elsőként foglalkozott az EKSZ 86. és 226. cikkének viszonyával, és megállapította, hogy a Bizottság a 86. cikkből eredő tagállami kötelezettségek specifikálását

207

88/301/EGK irányelvvel – megállapította, hogy a távközlési végberendezések

kapcsán fennálló kizárólagos jogok nem egyeztethetők össze az EKSz 28. cikkével,

mert az import és a piaci áruk vonatkozásában korlátozzák vagy torzítják a

végberendezések tagállamok közti forgalmát. Ugyanerre a megállapításra jutott az

ECJ az RTT ügyben24 is mikor kifejtette, hogy az EKSz 82. cikkelyére tekintettel a

86. cikkely (1) bekezdésébe ütközik, ha a végberendezések piacán a tagállam a

távközlési monopólium kizárólagos jogot biztosít.25

az irányelvek kibocsátása esetén az egyes tagállamok eltérő helyzetére tekintet nélkül végzi el, így ebből nem következhet, hogy egy adott tagállam az EKSZ valamely rendelkezését megsértette. Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 49. o. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a Bizottság egy adott tagállammal szemben fel akar lépni a Szerződés megsértése miatt, akkor azt általánosságban a 226. cikk alapján megteheti, a 86. cikk alapján pedig akkor – határozathozatal révén – ha állami, valamint állam által biztosított különleges és kizárólagos jogot birtokló vállalatokkal szemben valamely tagállam Szerződésbe ütköző intézkedést alkalmaz. Vagyis a Szerződés 86. és 226. cikke általános-különös viszonyban áll egymással. 24 C-18/88. Az ügy előzetes döntéshozatali eljárás révén került az EURÓPAI BÍRÓSÁG elé. A GB-Inno-BM telefonkészülékeket importáló és forgalmazó vállalkozás szerint az RTT belga távközlési monopólium tagállami jogszabályra visszavezethetően kizárhatja a forgalmazásból a versenytársak által értékesített végberendezéseket. Johe Luis Buenda Sierra: Exclusive rights and monopolies under EC law, Oxford University Press, 1999., 169. o. 25 A 86. cikkely (1) bekezdése reference rule-ként csak azokat az állami intézkedéseket tilalmazza, amelyek más EKSz-beli rendelkezésekkel ütköznek, ebből fakadóan pedig a tagállam nem sértheti meg önmagában a 86. cikkely (1) bekezdését. A Höfner (C-41/90) ügyben kifejtettek szerint önmagában egy kizárólagos jog biztosítása még nem ellentétes az EKSz 86. cikkely (1) bekezdésével. Ha erre visszavezethetően a vállalkozás visszaél erőfölényével, akkor az intézkedés az EKSz 86. cikkely (1) bekezdésébe ütközik a 82. cikkelyre tekintettel. Az ECJ a Porto of Genoa (C-179/90) ügyben megállapította, hogy a 86. cikkely (1) bekezdésébe ütközéshez annak bizonyítása is szükséges, hogy a kizárólagos jog a vállalkozás visszaélésszerű magatartásához vezethet, vagy miként azt az RTT (C-18/88) ügyben megjegyezte, erőfölényes pozíció kiterjesztését eredményezi. Az RTT ügyben tehát az ECJ egyértelműen és határozottan visszautasította, hogy az EKSz 86. cikkely (1) bekezdésének és 82. cikkelyének együttes alkalmazása érdekében tényleges visszaélésre is sor kell, hogy kerüljön. Az erőfölény és kizárólagos jog összefüggésének megítélésben az ECJ nem következetes. Az Ahmed Saed (C-66/86) ügyben kifejtettek szerint például egy állami intézkedés által biztosított kizárólagos jog per se közösségijog-ellenes, ha valamely tevékenység folytatására kapott kizárólagos felhatalmazás indokolatlanul kizárja más vállalkozások piacralépését függetlenül az erőfölénytől. Az ECJ a Corbeau (C-320/91) ügyben hozott ítéletében is az EKSz 86. cikkely (2) bekezdésére tekintettel aláhúzta, hogy minden kizárólagos jog per se közösségijog-ellenes, hacsak objektíve nem igazolható vagy az általános gazdasági érdekű szolgáltatás ellátásának biztosításához az elengedhetetlenül nem szükséges.

208

A Zöld Könyvben előrevetített szabályozási igény a harmonizáció és liberalizáció

terén ilyen előzmények után eredményezett kettősséget. A Bizottság és Tanács

között 1989-ben létrejött politikai kompromisszum következtében ugyanis a Tanács

az EKSZ 95. cikke26 alapján adta ki harmonizációs irányelveit. Ezeknek az

irányelveknek a megalkotásakor tekintettel kellett lenni tehát arra, hogy a különleges

és kizárólagos jogok felszámolását jelentő, Bizottság által vezérelt liberalizációs

folyamat önmagában nem eredményezi a hatásos verseny megjelenését a korábban

hosszú évekig kizárólagosan tevékenykedő vállalkozások által uralt távközlési

piacokon.27 Minthogy az új piacralépők ebben a helyzetben rá vannak utalva az ilyen

szervezetek hálózatainak használatára, ezért fennállt annak veszélye, hogy a

hálózattulajdonosok kihasználva ezt a monopoljogot egyáltalán nem, vagy csak

lényegesen hátrányosabb feltételekkel engednek hozzáférést hálózataikhoz.28 Annak

érdekében, hogy ez a veszély kiküszöbölődjék, továbbá a szabad és tisztességes

verseny a piaci szereplők között biztosított legyen egy olyan átfogó harmonizációs

intézkedés került magalkotásra, amely nyílt, tisztességes, és hatékony feltételeket

irányzott elő a távközlési szervezetek hálózataihoz és szolgáltatásaihoz való

hozzáférést illetően. Ez az ONP (Open Network Provision) alapkoncepciója, amely

a 90/387/EGK irányelvben29 érhető először tetten az európai szintű távközlés-

szabályozásban. Az ONP keretirányelv harmonizálta a közcélú távközlési

hálózatokhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés és használat feltételeit [1. cikk

(1) bek.] és kötelezte a tagállamokat, hogy azt objektív, átlátható és

diszkriminációmentes módon biztosítsák. [3. cikk (1) bek.], így rendezve a viszonyt

a távközlési piacok liberalizált, illetve továbbra is monopol területei közötti, annak

26 A 95. cikk kezdetben a Tanács számára kooperációs eljárás keretében (az Európai Parlament bizonyos mértékű bevonása mellet) biztosította közösségi szintű jogszabály kibocsátásának a jogát. (Ehhez az EKSZ 5. cikke alapján kifejezett vagy értelmezésre alkalmas szerződéses rendelkezésre van szükség.) Az EU-ról szóló 1993-as Szerződés a cikket az együttdöntési eljárások alá vonta, így a rendelkezéseket a Tanács a Parlamenttel együtt fogadja el a Gazdasági és Szociális Bizottsággal történt konzultáció után. Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 38. o. 27 Tóth András: Versenyjogi szabályozás és jogalkalmazás az elektronikus hírközlés vonatkozásában, PhD tanulmányok 3., szerk.: Ádám Antal, Pécs 2005., 391. o. 28 Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001.,74. o. 29 OJ L 192 1990.07.24

209

érdekében a fenntartott területeken való szolgáltatói működés ne befolyásolja

hátrányosan a versenypiaci szegmenst. 30

A hálózatok megkettőzésének gazdasági ésszerűtlensége miatt egy új piacralépőnek

ahhoz, hogy távközlési szolgáltatásait nyújtani tudja az előfizetőknek, szüksége van

a már meglévő hálózatokhoz való hozzáférésre. Feszültség keletkezik azonban ettől

az igénytől a nélkülözhetetlen eszköz31 tulajdonosának tulajdonhoz fűződő joga és

gazdasági verseny torzításmentes érvényesülésének biztosításhoz kapcsolódó

közérdek között.32

Ezt a konfliktust ismeri el az ECJ a Bronner33 ügyben is, mikor kifejti, hogy

„pusztán azzal, hogy erőfölényes vállalkozás fenntartva magának egy eszköz

használatát versenytársaival szemben előnyre tesz szert, nem igazolható az ilyen

eszközhöz való hozzáférési igény”. A Liselotte Hauer/Land Rheinland-Pfalz

ügyben34 is kimondta az ECJ, hogy a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés

értelmezése nem vezethet a tulajdonjog lényegi tartalmába való beavatkozáshoz.

30 Holznagel - Enaux - Nienhaus: Grundzüge des Telekommunikationsrechts, 2001., 223. o. és Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 38. o. 31 A Bizottság a távközlési ágazatban szokásos hozzáférési megállapodásokra vonatkozó versenyszabályok alkalmazásáról szóló Közleménye (Hozzáférési Közlemény) szerint a távközlési szektorban nélkülözhetetlen eszköznek minősül minden olyan berendezés vagy infrastruktúra, amely nélkülözhetetlen a végfelhasználók eléréséhez, illetve a versenytársak üzleti tevékenységeinek folytatásához, és amely nem helyettesíthető mással. OJ C 265 1998.08.22., 68. pont 32 Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001.,168. o. 33 C-7/97 Az említett eset felperese az Oscar Bronner GmbH&Co KG (Bronner), a Der Standrad c. osztrák napilap kiadója, melynek az osztrák lapkiadási piacon részesedése (1994) 3,6% volt. Az alperes a Mediaprint GmbH&Co KG (Mediprint) a Neue Kronen Zeitung napilap és a Kurier kiadója mintegy 46,8%-os piaci részesedéssel. A Mediaprint lapjait egy egész országra kiterjedő saját terjesztőhálózattal már kora reggelre eljuttatta az előfizetőkhöz, míg Bronner kis előfizetői létszáma miatt nem rendelkezett saját terjesztő hálózattal, ugyanakkor számára a postai terjesztés nem volt helyettesítő szolgáltatás, mert az csak késő délelőttre kézbesítette az újságot. Bronner ezért a Mediaprint saját terjesztőhálózatát szerette volna igénybe venni megfelelő ellentételezésért, de az megtagadta a kérést. Bronner úgy vélte, hogy a Mediaprint ezzel visszaélt erőfölényével, ezért osztrák bírósághoz fordult, amely viszont az ECJ-től kért állásfoglalást abban a kérdésben, hogy a Mediaprint megsértette-e az EKSz 82. cikkelyét, mikor megtagadta terjesztőhálózatához a hozzáférést 34 44/79, 17-30.

210

Alábbiakban annak bemutatására kerül sor, hogy a liberalizációs távközlés-

szabályozás versenyt előmozdító célkitűzései érdekében alkalmazott hozzáférési

kötelezettségek és a kötelezett befektetéseihez, illetve tulajdonához fűződő érdekek

közti feszültséget miként oldotta fel a versenyjogi gyakorlat.

3. A hozzáférési kötelezettség alakulása versenyjogi gyakorlatban

3.1. Amerikai joggyakorlat

A fentiek során vázolt feszültség feloldása az amerikai antitröszt jogalkalmazásban

kialakított essential facilities doktrínára vezethető vissza, amelyet az SC elvi

iránymutatásainak hiányában az alsóbb fokú bíróságok fejlesztettek ki abból a

célból, hogy az üzleti kapcsolattól való elzárkózások Sherman Act 2. §-ába

ütközését meg tudják ragadni.35

A Sherman Act 2. §-a az EKSz 82. cikkelyével szemben nem az erőfölénnyel való

visszaélést, hanem a monoplizációt, illetve annak kísérletét tilalmazza. A Sherman

Act tehát az EKSz 82. cikkelyével szemben inkább az erőfölény létrejöttére

koncentrál és kevésbé a már ilyenként kialakult helyzetet élvező vállalkozás

magatartásaira. Az amerikai versenyjogban az erőfölényt élvező vállalkozások így

másokéhoz hasonló szabadságot élveznek üzleti döntéseik alakítása során,

amennyiben hiányzik a monopólium létrehozására vagy fenntartására irányuló

szándék, állapította meg az SC a US v. Colgate&Co. ügyben.36 Az SC a US v.

Dupont ügyben37 aláhúzta, hogy Sherman Act 2. §-a szerinti monopólium az,

amelynek ereje és szándéka van arra nézve, hogy egy meghatározott piacon az árat

ellenőrzése alá vonja, vagy a versenyt korlátozza. Az SC a US v. Grinell Corp.

ügyben38 pedig megállapította, hogy a Sherman Act 2. §-a két elemből áll: i)

erőfölényes pozíció létéből a releváns piacon, továbbá ii) az erőfölény

35 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 174. o. 36 250 US 300 (1919) 37 351 US 377 (1959) 38 384 US 563 (1966)

211

megszerzéséből vagy fenntartásából, amely azonban megkülönböztetendő attól a

növekedéstől vagy fejlődéstől, amely termékfejlesztésre, üzleti érzékre, vagy

történelmi folyamatra vezethető vissza.

Az üzleti kapcsolattól való elzárkózások Sherman 2. §-ába ütközésének

megragadására az alsóbb fokú amerikai bíróságok két megközelítést alakítottak ki.

Az egyik az intencionális (szándékelvű) doktrína, amely azt hangsúlyozza, hogy az

üzleti kapcsolattól való elzárkózás akkor ütközik a Sherman Act 2. §-ába, ha az a

monopolizálás szándékával történt. A szándék felismerése azonban rendkívül

nehézkes, ezért az alsóbb bíróságok elkezdték az erőfölényes vállalkozások

magatartásainak versenyre gyakorolt hatásainak értékelését annak érdekében, hogy a

kifogásolt magatartások kizáró, vagy versenyellenes hatásait feltárják.39 A 10.

Körzeti Fellebviteli Bíróság a Rural Telephone Service Co. v. Feist Publications

Inc.40 ügyben például megállapította, hogy az üzleti kapcsolattól való elzárkózás a

monopolista egy eszköze hatalma megőrzésére. Annak megállapítására, hogy mely

elzárkózás sérti a Sherman Act 2. §-át pedig a Bíróság egy két részes tesztet

alkalmazott. Először a monopolista magatartásának hatásait vizsgálta, aztán a

motivációt.41 A hatás tekintetében az elnyert versenyelőny, illetve a verseny torzítása

értékelte került értékelésre.

Az intencionális doktrína azonban meglehetősen képlékeny, hisz jelentős

bizonyítékokat igényel. A második, az EFD, éppen az ebből eredő veszélyeket

kívánja kiküszöbölni azáltal, hogy látszólag objektívebb szempontokra fókuszál. Az

EFD két korai kollektív üzleti kapcsolattól való elzárkózással kapcsolatos

Legfelsőbb Bírósági döntésére vezethető vissza.42

A US vs. Terminal Railroad Association of St. Louis ügyben43 az eljárás alá vont

szövetség tulajdonában számos vasútvonal állt, és sikerült ellenőrzést szereznie a

39 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 174. o. 40 957 F 2d 765 (10th Circ. 1992) 41 A motivációt illetően pedig a Bíróság megállapította, hogy a Rural Telephone Service szándéka a Feist Publications elzárása volt a Yellow Pages hirdetési piacáról, így a törvénybe ütközés megállapítható. 42 Mindkét ügy a Sherman Act 1. §-a szerinti együttműködéses természetű volt. 43 224 US 383 (1912)

212

Mississippin átívelő hidak, és az egyetlen állomás felett. Ennek eredményeként a

versenytárs vasúttársaságok rá voltak utalva a Szövetség eszközeire, ha St. Louis-nál

akartak átjutni a Mississippi-n, mert nem volt lehetőség más eszköz igénybevételére

és alternatív módok kiépítése sem volt gazdaságilag ésszerű. Az SC megállapította,

hogy a magatartás sérti a Sherman Act 1. §-át, hacsak a szerződés nem adja meg a

jogot a többi vállalkozásnak azonos feltételekkel szövetség tulajdonához való

csatlakozáshoz, vagy legalább annak Szövetségével azonos feltételekkel történő

használatához.

Az Associated Press v. US ügyben44 az SC az AP azon rendszerével foglalkozott,

amely lehetővé tette, hogy tagok saját újságriportjaikat egymással kicseréljék. A

rendszer mintegy 1200 újságot tömörített, bárki csatlakozhatott hozzá, kivéve, ha

egy már belépett résztvevővel földrajzilag versenyben volt. Az SC megállapította,

hogy ezek a tagsági feltételek ellentétesek a Sherman Act 1. §-ával, mert ezek az

információs csatornák máshonnan a versenytársak számára nem érhetők el, így

horizontális versenykorlátozást idéz elő, leginkább, mert a vállalkozások sikerei nem

saját teljesítményükön, hanem egy kooperációs megállapodásban való részvételen

múlik. Az SC kötelezte az AP-t, hogy mindenkivel diszkrimináció-mentesen

szerződjön.

Miközben az EFD alapvetései a Terminal Railroad döntésre vezethetők vissza, addig

maga a terminus elsőként a Hecht v. Pro Football Inc. ügyben45 került alkalmazásra,

amelyben Robert F. Kennedy Stadiont a washingtoni Redskins futball csapatnak

működtető Pro Football elzárkózott a Stadion más csapatoknak való rendelkezésre

bocsátásától. A döntés elismerte az EFD-t azon az alapon, hogy nincs más megfelelő

alternatíva, így a Stadion nem duplikálható, ugyanakkor megfelelő kapacitással bír,

amely további használatra alkalmassá teszi. A Bíróság az essential facilities két

vonatkozását ragadta meg az ügyben. Egyrészt az eszközhöz való hozzáférésre rá

kell, hogy legyen utalva a potenciális piacralépő versenytárs, másrészt az eszköz

gyakorlatilag megkettőzhetetlen legyen.

44 326 US 1 (1945) 45 570 F.2d 982 (D.C. Cir. 1977)

213

Szintén említi az alsóbb fokú bíróság a doktrínát az Aspen Skiing Co. v. Aspen

Highlands Skiing Corp. ügyben.46 A négy aspeni sielőhelyből hármat Aspen Skiing

egyet pedig a Highlands Skiing ellenőrzött. Mindkét vállalkozás értékesített, olyan 6

napos bérletet, amely mind a négy pályán érvényes volt. Mintegy 15 év után az

Aspen Skiing úgy döntött megszünteti részvételét a közös bérlet értékesítésében és

lépéseket tesz arra, hogy Highlands Skiing csak a saját területére kínáljon bérletet,

vagyis visszavonja az Aspen területeire vonatkozó vouchert. A Fellebviteli Bíróság47

az Aspen Skiing bérleteit nélkülözhetetlen eszköznek tekintette, ami azért is

vitatható, mert itt nem nélkülözhetetlen eszközhöz való hozzáférésről van szó,

hanem az erőfölénnyel rendelkező vállalkozás versenytárssal való együttműködésre

kötelezéséről.48 Az SC nem is hivatkozott az EFD-re, ugyanakkor megállapította a

Sherman Act 2. §-ának megsértését, mert a korábbi közös üzleti program

felfüggesztése monopolizálásra utal. A Bíróság kifejtette, hogy bár nincsen a

monopóliumnak kötelezettsége a versenytárssal való együttműködésre, ez a szabály

azonban nem érvényesül korlátlanul. A monoplistának bizonyítania kell, hogy

magatartása ésszerű gazdasági alapokon nyugszik, ami jelen ügyben nem sikerült.

Az SC szerint tehát az üzleti megfontolás hiánya utal arra, hogy az Aspen célja a

verseny korlátozása volt.

Az EFD kibontakozása tehát az 1970-es években kezdődött meg az alsóbb fokú

bíróságok joggyakorlatában. A legtisztábban elsőként éppen egy távközlési

jogesetben, az MCI v. AT&T ügyben49 jelent meg a hálózatok összekapcsolásával

összefüggésben, még az AT&T feldarabolása előtt. Az MCI azt állította, hogy az

AT&T visszautasította a saját helyi hálózatával való összekapcsolást (vagy ezt csak

indokolatlanul hátrányos feltételekkel volt hajlandó megtenni) ezáltal akadályozva

az MCI-t a távolsági bérelt vonali szolgáltatások nyújtásában. A 7. Kerületi

Felebbviteli Bíróság megállapította, hogy a monopolista ilyen körülmények között

történő visszaélése kifejezetten az EFD alapján ragadható meg. Eszerint jogszerűtlen

46 472 US 585 (1985)] 47 738 F 2d 1509 (10th Circ. 1984) 48 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 173. o. 49 708 F 2d 1081 (7th Circ. 1983)

214

az elzárkózás, ha a monopolista lényeges eszköz (vagy másként bottleneck)50 feletti

ellenőrzést gyakorol, mert ez esetben erőfölényét egyik piacról a másikra terjesztheti

ki. A Bíróság ez ügyben első alkalommal kialakított joggyakorlata négy feltételt

követel meg az ilyen kötelezettség kiszabásához: i) monoplista ellenőrizze a

nélkülözhetetlen eszközt; ii) ezt a versenytárak a gyakorlati vagy a gazdasági

ésszerűség szempontjából legyenek képtelenek megkettőzni; iii) tagadja meg a

monopolista a versenytárstól az eszköz használatát; iv) és a hozzáférés legyen

megvalósítható. A Bíróság az MCI v. AT&T ügyben megállapította ennek a négy

feltételnek fennforgását. Az AT&T ugyanis monopolhelyzetben volt a helyi

hálózatok vonatkozásában (bottleneck); az MCI piacralépése szempontjából a helyi

hálózatokkal való összekapcsolódás lényeges volt; az AT&T sem műszaki sem

pedig gazdasági oldalról nem tudta igazolni megfelelően az elzárkózását. Minthogy

az AT&T helyi hálózata természetes monopóliumnak volt tekinthető, ezért sem az

MCI-tól sem pedig más versenytárstól annak megkettőzése gazdaságilag ésszerű

módon nem volt elvárható. A Bíróság döntő kritériumként az erőfölény egyik

piacról másikra történő átvitelét értékelte, mert álláspontja szerint az essential

facilities feletti kontroll ennek eszköze lehet. A versenyjog a nélkülözhetetlen

eszköz felett kontrollt gyakorló vállalkozásokra a Bíróság szerint azt a

kötelezettséget rója, hogy diszkriminációmentes feltételekkel engedjen hozzáférést

az ilyen eszközhöz. Az eljárás végül az AT&T és az Igazságügyi Minisztérium

egyezségével zárult, amely az amerikai távközlési piacok megnyitásának kezdetét

jelentette a versenyjogon keresztül.51

Fenti ügyek lényegi mondandóját jól összefoglalja az Alaska Airlines v. United

Airelines ügy52, melyben a Bíróság kimondta, hogy az EFD akkor ró kötelezettséget

egy vállalkozásra, ha az nélkülözhetetlen eszköz felett gyakorol ellenőrzést és

ésszerű ok nélkül megtagadja a szolgáltatáshoz vagy termékhez való hozzáférést egy

másik piaci szereplőtől, amelynek arra a hozzáférést biztosítani tudóval való

versenyzés érdekében van szüksége.

50 Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001., 173. o. 776. lábjegyzet 51 Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001., 177. o. 52 948 F.2d 536 (9th Cir. 1991)

215

3.2. Európai joggyakorlat

AZ EFD az ECJ egyes ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolattól való

érzárkózással kapcsolatos döntéseire vezethető vissza. Ezekben az ügyekben, az

erőfölényben lévő vállalkozás rendszerint két piacon is jelen van, és ezek közül

legalább az upstream vonatkozásában, domináns helyzetet is élvez. Az upstream

piaci ügylettől való elzárkózásával a vállalkozás így megkísérelheti az erőfölényes

pozíció kiterjesztését egy downstream piacra.

Az első ilyen legfontosabb ügy a Commercial Solvents53 volt, amelyben egy

vállalkozás az aminobutanolok piacán volt erőfölényben. Ezt a nyersanyagot az

ethambutol gyártáshoz használták, ami egy anti-tuberculosis anyag. A Commercial

Solvents az ethambutol gyártásába kezdett és a független ethambutol gyártók

ellátását abbahagyta. Az ECJ megállapította, hogy egy vállalkozás, amely

erőfölényben egy nyersanyag piacán, és amelyik abból a célból, hogy saját

származékok gyártását biztosítsa, elzárkózik ennek az alapanyagnak a versenytársak

számára történő szállításától, gazdasági erőfölénnyel való visszaélést követ el. Ez az

ügy azonban nem EFD eset volt. A független ethambutol gyártók számára ugyanis

lehetőség lett volna a nyersanyagot máshonnan is beszerezni, illetve saját termékük

előállítási folyamatát másik alapanyagra alapozva átállítani.

A Bizottság az Európai Szén-és Acélközösséget létrehozó Szerződés 66. cikkely (7)

bekezdése alapján (ez megegyezik az EKSz 82. cikkelyével) a Commercial Solvents

ügyre hivatkozva hozta meg döntését a National Carbinising Company ügyben54. A

UK National Cola Board (NCB) erőfölényben volt a szénforgalmazás területén,

amely alapanyaga volt kokszgyártásnak. A National Carbinising Company (NCC)

kokszot gyártott az NCB-től vásárolt szénből, amit az NCB leányvállalatával

versenyezve értékesített. 1973 és 1975 között az NCB növelte a szén árát de

ugyanezt nem érvényesítette saját leányvállalatával szemben, így az NCC árrése

csökkent. A Bizottság nem állapította meg a magatartás törvénybe ütközését,

kimondta ugyanakkor, hogy egy vállalkozás, amely erőfölényben van egy alapanyag

53 6 és 7/73

216

gyártásának piacán és ezért képes ennek az árával ellenőrzést gyakorolni a

származékokat gyártó független vállalkozások fölött, amely szintén gyártja ezeket a

származékokat, gazdasági erőfölénnyel való visszaélését követ el, ha ezt a pozícióját

a versenytársak származékok piacáról való kiszorítására használja. Ebből a Bizottság

azt a következtetést vonta le, hogy az ilyen erőfölényes vállalkozásnak biztosítania

kell a származékok piacán tevékenykedő hatékony versenytársak számára azt a

megfelelő árrést, amely lehetővé teszi számukra a hosszútávú működést. A Bizottság

bár döntését a Commercial Solvents ügyre alapozta, de azt egy lépéssel meghaladta,

mikor leszögezte, hogy csak a hatékony downstream piaci versenytársakat illeti meg

a piacon maradás joga, mert az alapanyag árának bizonyos szinten való

meghatározása nem minden esetben kifogásolható. A Commercial Solvents ügyhöz

hasonlóan viszont a Bizottság nem foglalt állás abban, hogy az NCC számára az

NBC által forgalmazott szén nélkülözhetetlen volt. Csupán elfogadta az NBC-től

való vásárlás tényét, de azt már nem vizsgálta, hogy rá volt-e erre kényszerítve az

NCC.

A Commercial Solvents mellett a másik jelentős ügylet jellegének megfelelő üzleti

kapcsolattól való érzárkózással kapcsolatos ügy a United Brands55 volt, amely

vállalkozás kizárólagos jogot élvezett a „Chquita” márkájú banánok forgalmazását

illetően és megtagadta a szállítást a dán Olesen-től, mert az a versenytárs Dole

banánok forgalmazója volt. Ebben az esetben sem volt kérdés, hogy

nélkülözhetetlen eszközről nem beszélhetünk, hiszen a banánt más forrásból is

beszerezhette az Olesen.

A Telemarketing (belgiumi CBEM) ügyben56 az RTL televízió visszautasította a

Telemarketing reklámjainak sugárzását arra az esetre, ha azokban nem történik

utalás saját telemarketinges leányvállalatának a telefonszámára is. Akkor az RTL

erőfölényes helyzetben volt a belgiumi francia nyelvű reklámpiacon, ezért az ECJ a

Commercial Solvents és a United Brands ügyekben kimondottakra hivatkozva

megállapította az EKSz 82. cikkelyébe ütközést. A Telemarketing ügy azonban más,

54 76/185 55 27/76 56 311/84

217

mint a felhívott Commercial Solvents. Míg ugyanis egyrészt előbbi esetében

hozzáférésről (RTL hirdetési felület) addig utóbbinál javak forgalmazásáról volt szó,

melyből fakadóan az ECJ Telemerketing ügyben hozott ítéletében felmerülhetett a

„megkerülhetetlenség” fogalma szemben a korábbi két üggyel. Másrészt az RTL

nem a hozzáférés megtagadásáról, hanem a telemarketing tevékenység saját

leányvállalata számára való fenntartásáról döntött.57

A „megkerülhetetlenség” kritériumát elsőként a Sea Containers v. Stena Sealink

ügyben58 váltotta fel az essential facilities-re hivatkozás. A Stena Line AB egyik

leányvállalata a Holyhead kikötő59 (Wales), a másik a Stena Sealink Line volt,

amely kompszolgáltatást működtetett Holyhead és a Dublin közeli Laoghaire között.

Másfél éven belül a Bizottság két döntést is hozott a Stena Line versenytársai

ügyében. A B&I Line azért élt panasszal, mert a Stena Line komp menetrendje

olyan volt, hogy gyakran félbe kellett szakítania a kikötést, amikor Stena Line

kompok elhaladtak mellettük a kikötő szűk torkolatán keresztül. A Sea Containers

pedig azért élt panasszal, mert a Stena Line visszautasította az új versenytársak

működéséhez szükséges kikötési időpontok megadását. A Sea Containers

álláspontja az volt, hogy az erőfölényes vállalkozás, amely nélkülözhetetlen eszköz

felett rendelkezik, és amely maga is használja azt, ha objektív indokok nélkül

megtagadja a versenytársaktól az ilyen eszközhöz való hozzáférést, vagy csak

kedvezőtlenebb feltételekkel hajlandó azt biztosítani, mint a saját érdekeltségének,

megsérti az EKSz 82. cikkelyét. Az ügyben a Telemarketing-ben kifejtett „más

vállalkozások számára megkerülhetetlen szolgáltatás” kritériumot felváltotta az

essential facilities, amely csupán előbbi szélesítéseként értékelhető.60 Vagyis

mindkét ügyben a magatartási elem maradt a meghatározó, így klasszikus üzleti

kapcsolattól való elzárkózásként értékelhetők.

57 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 169. o. 58 94/19 59 Holyhead egy központi kompfolyosó walesi terminálja az írországi Dublin régióhoz. 60 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 182. o.

218

Hasonló elvek kerültek alkalmazásra az EKSz 86. cikkelye alapján megítélt Port of

Rødby ügyben.61 A kikötői hatóság a B&I Line és a Sea Containers ügyekhez

hasonlóan itt is kompszolgáltatást működtetett (Rødby és Puttgarden között), de itt

az eljárás alá vont közvállalatnak minősült. Mikor egy másik vállalkozás (éppen a

már említett Stena Line csoport egy tagja) versenyző kompszolgáltatást kívánt

indítani, akkor a Dán Állam visszautasította mind a működési engedély megadását,

mind pedig a környéken új magánkikötő építését. A Bizottság szerint ez az

elzárkózás egyenértékű volt a nélkülözhetetlen eszközhöz való hozzáférés

megtagadásával, mert a kikötői hatóság a kompszolgáltatást maga számára tartotta

fenn. A magatartás így az EKSz 82. cikkelyre tekintettel a 86. cikkely (1)

bekezdésébe ütközött.

A Magill ügyben62 Írország három legnagyobb műsorszolgáltató társasága (Radio

Telefis Eireann, Independent Television Publications, BBC) tagadta meg

programlistáinak kiadását a Magill TV Guide-től, amely ezeket egy hetente

megjelenő összes műsort tartalmazó kiadványában kívánta közzétenni. A három

műsorszolgáltató azonban saját programkínálatát saját műsorfüzetben közölte.

Minthogy az ír és angol jog szerint a programlisták szerzői jogi védelem alatt állnak,

így ez egy olyan eset volt, ahol a szerzői és versenyjogi szempontok kerültek

összeütközésbe. Az ECJ kimondta, hogy önmagában egy engedély megadásának

megtagadása, még ha ezt erőfölényes vállalkozás is teszi, önmagában nem

eredményez visszaélést, ugyanakkor kivételes körülmények esetén az engedély

megtagadása visszaélésszerű lehet. Ezek a kivételes körülmények akkor állnak fenn

a Bíróság szerint, ha a szellemi tulajdonjoggal rendelkező erőfölényes vállalkozás

engedélye i) nélkülözhetetlen egy új termék gyártáshoz, amely ii) iránt egyértelműen

kereslet mutatkozik, iii) az elzárkózás célja az új termék piacának monopolizálása,

és iv) az elzárkózás objektív indokok nélkül történik. Az ECJ szerint ezek a

kivételes körülmények teljesültek: i) heti műsorfüzet innovatív termék volt

Írországban, ennek nem volt helyettesítője; ii) hiányzott az objektív igazolása az

elzárkózásnak; iii) az érintett műsorszolgáltatók fenntartották maguknak a heti

61 94/119

219

televíziós műsorfüzetek másodlagos piacát a kizárva erről a piacról a teljes versenyt,

mivel megtagadták a hozzáférést azokhoz az információkhoz, amelyek

nélkülözhetetlenek az ilyen füzetek összeállításhoz. Ebből egyes szerzők az EFD-t

olvasták ki, ugyanakkor csak arról volt szó, hogy a Bíróság a szellemi tulajdonjogra

tekintettel megemelte a versenyjogi beavatkozás küszöbét. A Magill ügyben

kidolgozott szempontokat tovább gazdagította a Bíróság az IMS Helath GmbH&Co.

OHG v. NDC Health GMbH&Co. KG (IMS) ügyben63 hozott ítéletével, amelyben a

Bíróság kimondta, hogy EKSz 82. cikkelyébe ütköző visszaélést valósít meg az az

erőfölényes vállalkozás, amely olyan termék vonatkozásában tagadja meg i) objektív

indokok nélkül a szükséges engedély megadását, amely ii) a szerzői jogi jogosult

által kínálthoz képest iii) új és iv) potenciális kereslet mutatkozik rá, továbbá v)

teljesen kizárja a versenyt az érintett piacon. Jól látható tehát, hogy az ECJ nem

csupán a Magill ügyben már hivatkozott „új termék” fogalmához ragaszkodott, de

azt még annyival meg is toldotta, hogy a szerzői jogosult azt ne értékesítse.64

Nem találta viszont alkalmazhatónak a CFI a Magill ügyben megállapítottakat a

Tiercé Ladbroke SA v. Commission ügyben65, mert a sérelmezett magatartás nem

akadályozta a Ladbroke-t, hogy a fogadási piacon tevékenykedjen. Az igényelt

közvetítési képek és hangok ugyanis a Bíróság álláspontja szerint nem tekinthetők

nélkülözhetetlennek a fogadási piacon való működéshez, sem olyan új termékeknek,

amelyek iránt fogyasztói kereslet lenne. A CFI azt is megállapította, hogy a

Commercial Solvents, Telemarketing, és London European v. Sabena ügyek66 sem

62 241 és 242/91 63 C-418/01 64 Kabai Eszter: Az adatbázis, mint a sui generis védelem tárgya, Infokommunikáció és jog, 2005. február, 9. o. 65 T-504/97, ECJ C-300/97 Ladbroke a legnagyobb belga lóverseny fogadóiroda volt, melynek működése kiterjedt Belgiumra, Franciaországra és az Egyesült Királyságra is. A vállalkozás saját tudósításainak fejlesztése érdekében úgy döntött, hogy a franciaországi futamok TV közvetítéses képein túl hangos kommentárt is biztosít, melynek megfelelően megkereste a jogtulajdonosokat, akik Belgiumba az idő szerint nem, viszont Németországba engedélyezték az ilyen képek és kommentárok továbbítását. A Bizottság elutasította Ladbroke EDF-re alapozott panaszát így került az ügy a CFI elé. 66 88/589 A Sabena visszautasította a London European repülőjáratainak saját komputeres foglalási rendszerben (CRS) való rögzítést, hacsak nem növeli meg a Brüsszel-Luton viszonylatban közlekedő járatainak számát, illetve nem veszi igénybe a Sabena földi kiszolgálását. A Bizottság elfogadta, hogy a Brüsszel-Luton repülőút sikere ténylegesen is a

220

alkalmazhatók, mert jogtulajdonosok nem versenytársai a Landbrok-nak a belgiumi

fogadási piacon, és így ezt a piacot sem tudják maguk számára fenntartani. Az

érintett piac67 ugyanis Belgiumra korlátozódott, ahol a jogtulajdonosok nem voltak

jelen így nem volt olyan magatartási elem, amely egy visszaélést igazolhatott volna.

A Bizottság az EFD-t nem csupán az EKSz 82. cikkely szerinti erőfölény

megalapozására, hanem az EKSz 81. cikkely (3) bekezdése szerinti mentesítéses

ügyekben a kötelezettségek kiszabásának alátámasztására is felhasználta68, mint

például a European Night Services (ENS) ügyben69, ahol a DB, BR, SNCF, továbbá

a belga és dán vasúttársaság alapított közös vállalatot az Angliából a Csatorna

Alagúton át Franciaországba, Belgiumba, Hollandiába, és Németországba történő

személyszállításra. A megállapodás értelmében az ENS megbízást kapna a

hálókocsik és jegyek értékesítésre, míg az alapítók a biztosítják az infrastruktúrához

való hozzáférést. A Bizottság a mentesíthetőség érdekében előírta az alapítóknak,

hogy biztosítsák az ENS versenytársai számára a szükséges vasúti szolgáltatásokat

ugyanolyan technikai és gazdasági feltételekkel.

A CFI azonban hatályon kívül helyezte a Bizottság ENS ügyben hozott határozatát.

Az ENS ugyanis a CFI megítélése szerint a 91/44 Irányelv értelmében különböző

tagállamok vasúttársaságai közti olyan szövetség jelentett, amely a tagállamok közti

fuvarozásra jött létre, és amelynek fogalma - szemben a Bizottság álláspontjával -

nem csak a vasúttársaságok hagyományos együttműködésére korlátozódik, hanem

az ENS-hez hasonló közös vállatokra is kiterjed. Ezért a CFI úgy találta, hogy a

piac-meghatározás szempontjából megfelelőbb lett volna, ha az a 91/44 Irányelven

alapul. Eszerint a vasúttársaságok és a nemzetközi csoportok a fuvarozás

CRS-hez való hozzáféréstől függ, így ez „nagy fontosságú” mindazoknak a légitársaságoknak, akik a belga piacon kívánnak versenyezni. Bár a belgiumból származó Brüsszel-Luton-i foglalások mindössze 47%-a származott a CRS-ből és legalább két társaság repült anélkül, hogy abban szerepelt volna, a Bizottság mégis megállapította, hogy a Sabena magatartása megvalósította a visszaélést, mert az a London European Brüsszel-Luton repülőútjának megszüntetését eredményezte volna. 67 A Bizottság érintett piac-meghatározását (a bárhol zajló lóversenyekről készített hang és képfelvételek belgiumi piaca) a CFI megerősítette. 68 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 186. o. 69 94/663

221

downstream piacán tevékenykednek, azonban jelen vannak az upstream piaci vasúti

infrastruktúra piacán is. Mivel az Irányelv biztosítja a diszkriminációmentes

hozzáférést a vasúttársaságok és nemzetközi csoportok infrastruktúrájához, ezért a

CFI szerint szükségtelen annak EFD-re alapozott előírása a versenyjogi

jogalkalmazásban.70 Az ENS ügyben hozott CFI döntés üzenete tehát az, hogy,

amennyiben a Bizottság az EFD szándékozik alkalmazni a hagyományos

versenyellenes magatartásformákon is túl, akkor figyelembe kell vennie a

szabályozási keretet.

A CFI azonban az ENS ügyben további részletekkel szolgált a nélkülözhetetlenség

kritériumának megfelelő alkalmazását illetően. Eszerint egy termék vagy

szolgáltatás nem tekinthető nélkülözhetetlennek, hacsak nincs valódi vagy

potenciális helyettesítő. A Bíróság szerint egy infrastruktúra, termék vagy

szolgáltatás nem tekinthető szükségesnek, vagy nélkülözhetetlennek a releváns

piacra való belépéshez, hacsak az ilyen infrastruktúra, termék vagy szolgáltatás nem

helyettesíthető, valamint speciális karakterisztikájára tekintettel (különösen, ami az

előállításhoz szükséges időt és költségeket illeti) nincsen a potenciális versenytársak

számára megvalósítható alternatíva.

70 A szabályozás és EFD közti összefüggést a Bizottság is felismerte már az Atlas ügyben, igaz EFD-t megalapozó és nem annak alkalmazását elvonó tényezőként. A Bizottság ugyanis arra kötelezte az Atlas néven közös vállalatot létrehozó Deutsche Telekom (DT) és az France Telekom-ot (FT), hogy biztosítsanak diszkriminációmentes feltételeket, mert a Bizottság attól tartott, hogy a DT és az FT diszkriminálni fognak az Atlas által Németországban és Franciaországban nyújtott szolgáltatások javára, amelyek a Bizottság szerint PSTN/ISDN és más nélkülözhetetlen eszközökhöz, illetve fenntartott szolgáltatásokhoz való hozzáférést igényelnek. A döntés időpontjában ezek a szolgáltatások azonban törvényi monopóliumon alapultak, ami indokolttá tette diszkriminációmentességi kötelezettség kiszabását. Ez a döntés viszont így explicit kapcsolatot teremtett a törvényi monopólium és az EFD között. Ráadásul a jövőre nézve a Bizottság leszögezte, hogy ha a távközlési eszközök és szolgáltatások már nem is lesznek fenntartva, az FT és a DT még számos évig megkerülhetetlen szolgáltatója marad a releváns szolgáltatásoknak Németországban és Franciaországban, ami szintén indokolja a kötelezettségszabást. Ebben az értelemben pedig az essential facilities koncepciója a törvényi monopólium helyébe lépve a diszkrimináció mentességi faktor alkalmazásának kiváltójaként értékelhető. Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 187. o.

222

A CFI tehát felállított egy „kétfedelű” tesztet a i) helyettesíthetőség, és ii)

megvalósítható alternatívákat illetően.71 A helyettesíthetőség a releváns termékpiac

definíciójából származik, ahol a fogyasztók szempontjából vizsgált

helyettesíthetőség a piac-meghatározás lényegi kritériumát jelenti. Ezzel a CFI

vélhetően azt kívánta jelezni, hogy az esetleges essential facilities technikai

jellemzőin túl annak gazdasági jelentőségét is vizsgálni kell.72 A helyettesítés

keretében ugyanis azt a releváns végfelhasználói piacot kell figyelembe venni, ahol

az eszközhöz való hozzáférés hiánya hatást gyakorol a versenyre, mivel az

szükséges a versenytársak számára a piaci működéshez. Ha tehát a vizsgálat

megelégszik a technikai szempontokkal, és nem veszi figyelembe a gazdaságikat,

könnyen olyan eszközök is nélkülözhetetlenek lehetnek, amelyek valójában nem is

azok. A nélkülözhetetlen eszköznek azonban nem csak helyettesíthetetlennek kell

lennie, hanem a költségekre és időre tekintettel megkettőzhetetlennek is.

Két hónappal az ENS ügyben hozott ítélet után fogadta el az ECJ a már említett

Bronner ügyben a döntését. Bronner az osztrák jog szerinti gazdasági erőfölénnyel

való visszaélés miatt ausztriai bíróság előtt kérte, hogy kötelezzék a Mediaprint-et,

hogy indokolt ár ellenében engedjen hozzáférést a nélkülözhetetlen eszközt jelentő

értékesítési hálózatához. Mindez arra utal, hogy az ügy egyszerűen arról szólt, hogy

egy versenytárs hasznot húzzon a másik előnyösebb piaci pozíciójából.73

Larouche szerint74 az ECJ döntésében hasonló okfejtést alkalmazott a CFI által az

ENS ügyben követett szempontjaihoz, még ha az itt kidolgozott teszt előbbi

esetében nem is jelenik meg kifejezetten. Az ECJ mindenekelőtt az EKSz 82.

71 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 189. o. 72 Az ENS ügyben az essential facilities a vasúti szolgáltatások upstream piaca volt, ahol a kérelmezők tevékenykedtek. A releváns piacot vagy intermodálisan valamennyi fuvarozási ággal együtt, vagy intramodálisan – csak a vasutit figyelembe véve – önmagában tekintjük. Az ENS-ben a Bizottság a releváns piacot intermodálisan határozta meg, amellyel a CFI egyet is értett. Az ily módon meghatározott piacon azonban az ENS-nek csak 8%-os részesedés volt, így az ENS alapítóinak elzárkózása az ENS versenytársaitól nem lenne hatással a downstream piaci versenyre, mivel a versenytársak más fuvarozási módokat is választhatnak, ezért a vonatatás nem minősül essential facilities-nek. 73 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 193. o.

223

cikkelyének alkalmazása szempontjából lényeges releváns piac-meghatározást

hangsúlyozta, annak érdekében, hogy az erőfölényes helyzet megállapítható legyen.

Ez tulajdonképpen a CFI tesztjének első elemét idézi. E releváns piac-

meghatározás75 után az ECJ – a CFI ENS ügyben elvégzett megvalósítható

alternatívák (viable alternative) teszteleméhez hasonlóan – azt vizsgálta, hogy a

Mediaprint országos házhozszállítási rendszere szükséges-e az érintett piacon való

működéséhez. A Magill ügyben az ECJ csak addig jutott, hogy kimondja, az üzleti

kapcsolattól való elzárkózás kivételes körülmények (exceptional circumtances)

között visszaélést valósít meg. A Bronner ügyben az ECJ ismét aláhúzta, hogy egy

engedély megtagadása önmagában még nem eredményez visszaélést. A kivételes

körülmények megállapításához az ECJ a Bronner ügyben további iránymutatást

adott. Eszerint a visszautasítás – a CFI teszt első elemeként – az érintett piacon

(napilapok) korlátozza a versenyt, illetve – a CFI teszt második elemeként – a

szolgáltatás legyen nélkülözhetetlen, ne legyen annak tényleges vagy potenciális

helyettesítője (napilap-házhozszállítás), valamint objektíve ne legyen igazolt. A teszt

második eleme vonatkozásában az ECJ megszorító értelmezést követett, eszerint a

Mediaprint szolgáltatása akkor lesz nélkülözhetetlen, ha a Mediaprint-tel

összevethető méretű versenytárs szempontjából gazdaságilag (és nem műszakilag)

nem megvalósítható egy hasonló megoldás kialakítása. Nem elegendő tehát, hogy a

Bronner-hez hasonló kis méretű versenytársak gazdasági képességét meghaladja egy

hasonló megoldás kivitelezése. Az ECJ megemelte a gazdasági megvalósíthatóság

küszöbét a Sabena76 ügyben meghatározott objektív versenytársról az essential

74 Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 194. o. 75 Az EURÓPAI BÍRÓSÁG kizárólag a downstream piacra koncentrált, amely vagy csak az újságok házhoz szállítására korlátozódik, vagy magába foglal olyan értékesítési formákat is, mint az újságárusok, posták. Az első esetben esetleg lehet szó essential facilities-ről. A második esetben viszont nem, mert ekkor a házhozszállítás csak egy a lehetséges értékesítési csatornák közül, így a hozzáférés megtagadása nem gyakorolna hatást a versenyre, hacsak a házhozszállítás nélkül (95%-os az ilyen módon való értékesítés aránya) nem lenne újság, amely képes lenne fennmaradni. 76 A Sabena ügyben a Bizottság még azt hangsúlyozta, hogy a computeres foglalási rendszer lényeges eszköz jellegét nem általában, hanem adott versenytárs vonatkozásában kell megítélni. A Bronner ügyben a megkettőzhetetlenség már objektív kategória. Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001.,209. o.

224

facilities-t birtokló vállalkozással összemérhető méretű objektív versenytárs

standardra.

4. Következtetések

Az erőfölényes ügyek vonatkozásában fentiekre tekintettel egyfajta kettős mérce

azonosítható. Egyfelől vannak azok az esetek, amelyekben az adott vállalkozás

fizikai (vagy virtuális) dolgok feletti ellenőrzése alapozza meg a gazdasági

erőfölényt, másfelől pedig vannak azok az esetek, ahol ennek a piaci hatalomnak az

alapja szellemi tulajdonjog.

Az első esetbe olyan ügyek tartoznak, mint a Commercial Solvents, a Bronner, vagy

az ENS, melyek közül a Bronner és az ENS az, ahol az EFD az alapul fekvő eszköz

hálózatos jellege miatt, mint hozzáférést indokoló tényező felmerülhet. Az ENS és

Bronner ügyekben kidolgozott bírósági teszt alapján egy piaci szereplő, akkor

köteles hozzáférést engedni, ha eszköz, amely felett ellenőrzést gyakorol

nélkülözhetetlennek tekinthető, mert:

- a releváns piac meghatározása alapján az eszközhöz való hozzáférés hiánya

hatással van az érintett piacon a versenyre (helyettesíthetőségi kritérium);

- gazdaságilag nem megvalósítható a nélkülözhetetlen eszközt birtokló

vállalkozással összemérhető méretű objektív versenytárs számára a kérdéses

eszköz duplikálása. (megvalósítható alternatíva kritérium)

Az EKSz 82. cikkelyébe ütközéshez természetesen az is szükséges, hogy az

eszközhöz való hozzáférés megtagadása objektív indokok nélkül történjen.

A Bizottság 1998-ban kibocsátott Közleményében Joachim Scherer szerint erre

rímelve77 fektette le azokat a kritériumokat, melyek együttes vizsgálata mellett dönti

majd el, hogy visszaélt-e erőfölényével a lényeges eszközökhöz való hozzáférést

megtagadó vállalkozás. A Közlemény szerint az EKSz 82. cikkelyébe ütközik a

hozzáférés megtagadása, ha:

77 Joachim Scherer: Das Bronner-Urteil des EuGH und die Essentail facilities-Doktrin im TK-Sektor, MMR 6/1999, 317. o.

225

- a kérdéses eszközhöz való hozzáférés lényeges ahhoz, hogy a vállalkozás az

érintett piacon versenyezhessen;

- elegendő kapacitás áll rendelkezésre a hozzáférés nyújtására;

- akadályozza új termékek és szolgáltatások létrejöttét;

- a hozzáférést kérő vállalkozás kész a nem diszkriminatív díjat megfizetni;

- a hozzáférés megtagadásának nincs objektív oka.

Larouche szerint78 a Bronner és ENS ügyek alapján felállított fenti teszt pontosabb,

mint a Bizottság 1998-as hozzáférési Közleményébe foglalt. Látható azonban, hogy

bár a két ügyben kidolgozott szempontrendszer ugyan pontosabb, azonban a

Közlemény alkalmazza a szellemi tulajdonnal kapcsolatos versenyügyekben

alkalmazott „új termék” faktort, amely viszont a korábbi európai távközlési

hozzáférési ügyekben nem merült fel.79 Sőt, az újszerűségi kritérium egy egészen

más ügytípus keretében került kidolgozásra, így a rímelés csak bizonyos

szempontból igaz.

Ezen második körbe tartozó ügyek alapján leírható versenyjogi gyakorlat szerint

ugyanis a hozzáférési kötelezettség a szellemi tulajdonjogra tekintettel szigorúbb

feltételekkel érvényesülhet csak. A Magill és IMS ügyekre tekintettel felállítható

teszt alapján egy engedély megtagadása csak kivételes körülmények esetében

valósítnak meg erőfölénnyel való visszaélést. Ezek a körülmények pedig akkor

tekinthetők teljesültnek, ha

- objektív indokok nélkül

- olyan termék vonatkozásában tagadja meg az engedély megadást a jogosult,

amely a szerzői jogi jogosult által kínálthoz képest új, és

- potenciális kereslet mutatkozik rá, továbbá

- teljesen kizárja a versenyt az érintett piacon.

Ebből is látszik, hogy az európai erőfölényes ügyek megítélésénél a hozzáférés

biztosítási kötelezettség kevésbé szigorúan érvényesül a szellemi tulajdon felett

78 Larouche szerint a két ügy alapján felállított fenti teszt pontosabb, mint a Bizottság 1998-as hozzáférési közleményébe foglalt. Larouche: Competition Law and Regulation in European Telecommunications, 2000., 196. o. 79 Sem az MCI v. AT&T ügyben alkalmazott bírósági teszt elemei között sem pedig az Atlas ügyben kirótt kötelezettség indokai között nem szerepelt az újszerűség követelménye.

226

kontroll gyakorló vállalkozások esetében, mint a fizikai felett ellenőrzéssel

rendelkezők vonatkozásában, hisz előbbiek csak akkor kötelesek azt biztosítani, ha a

kérelmező a szellemi tulajdonjog jogosultja által nem kínált, új, és potenciális

keresletet támasztó terméket kíván bevezetni. Egyébként egyes szakirodalmi szerzők

szerint80 szükségtelen ezt a kettős védelmi szintet fenntartani, mert többlet

társadalmi költségeket okoz azáltal, hogy gazdasági erőfölény jön létre, amely

kevésbé van fejlesztésre ösztönözve, fenn kell tartani a szerzői kizárólagosságot

biztosító rendszert, és kizárólagosság más fejlesztéseket is ellehetetlenít.

Természetesen, amennyiben ezek a társadalmi költségek nagyobbak, mint a szellemi

tulajdon előállításhoz fűződő össztársadalmi érdek, akkor el lehet gondolkodni az

egész szellemi tulajdoni rendszer deregulációján. Addig azonban önmagában a

versenyjogi kettős mércét nem lehet felszámolni. A hozzáférési kötelezettség

újszerűséghez kötése azonban éppen a szellemi tulajdont létrehozó piaci szereplő

teljesítményének az elismerését jelenti. Amennyiben ezt a faktort kiiktatnánk, akkor

gazdasági erőfölénnyel való visszaélést valósítana meg például a jogosult engedély-

megtagadása egy olyan esetben, ahol a kérelmező a jogosult szerzői jog által védett

termékével teljesen megegyezőt kívánna előállítani. Ez pedig, végső soron, a szerzői

jog által most még respektált szerzői teljesítmény elismerését lehetetlenítené el a

gyakorlatban. Az más kérdés, hogy a Bíróság által alkalmazott új termék kritérium

helyett szerencsésebb lett volna a versenyjogban bevett kereslet-kínálati helyettesítés

szempontját alkalmazni, mert így csak következtetni lehet arra, hogy a cél a jogosult

által kínált termék duplikálásának elkerülése volt.81

Minderre tekintettel a bizottsági Közlemény „újszerűségi” kritériumát nehéz

értelmezni. A 91. c) pont úgy szól, hogy „az eszköz tulajdonosa elmulasztja

kielégíteni a valamely meglévő szolgáltatási vagy termékpiacon fennálló keresletet,

gátolja valamely lehetséges új szolgáltatás vagy termék megjelenését, illetve

akadályozza a versenyt valamely meglévő vagy lehetséges szolgáltatási vagy

termékpiacon.” Ha az újszerűség csak egy szempontok, akkor nem érthető a külön

80 Cyrill Ritter: Refusal to Deal and „Essential Facilities”: Does Intellectual Property Require Special Deference Compared to Tangible Property? 81 Geradin: Limiting the scope of article 82 EC, 1531. o.

227

kiemelése, hisz az a verseny akadályozásába beletartozik. Ha a Bizottság szándéka

ezzel az volt, hogy a távközlési piacok esetében az egyébként kézenfekvőbb

Bronner, ENS ügyektől eltérően a szerzői jogra kidolgozott szigorúbb versenyjogi

mércét alkalmazását irányozza elő a hozzáférési kötelezettség megítélése

vonatkozásában, akkor ez azt jelenti, hogy a közvetítő szolgáltató-választás

biztosításának, vagy a helyi hurok átengedésének kötelezettsége csak akkor állhatna

meg versenyjogilag, ha azok bármelyike új szolgáltatás megjelenését eredményezi.

Bár a Közlemény megjelenése óta nem volt hozzáférési kötelezettséggel kapcsolatos

versenyügy a távközlésben, így nem lehet megítélni a bizottsági szándékot, de ha ez

utóbbi feltételezés helytálló, akkor ez a szektorspecifikus távközlés-szabályozás

fenntartását indokoló tényező lehet.

A Trinko ügyben az SC két vonatkozásban tett olyan megállapítást, melynek európai

vonzatait érdemes még tisztázni a fent bemutatott versenyjogi gyakorlatra

tekintettel. Egyrészt a ugyanis a Bíróság visszautasította, hogy az EFD alapított jog

lenne, mondván az csak az alsóbb fokú bíróságok jogfejlesztésének az eredménye,

amit hivatalosan az SC sohasem ismert el, másrészt megállapította a doktrína

alkalmazhatatlanságát arra az estre, ha a hozzáférést a szabályozás előírja.

Először azt érdemes tisztázni, hogy lehet-e különbséget tenni az EFD és üzleti

kapcsolattól való elzárkózás alapján megítélt ügyek között, annak ellenére, hogy

sem az SC sem pedig az ECJ nem ismerte még el hivatalosan az EFD-t.

Megállapítható, hogy a két ügytípus közti elhatárolást nem az adja meg, hogy kettő

vagy egy érintett piacról beszélhetünk. Mindkét esetben lehet szó erőfölény

átvitelről, csak míg emelőként az EFD esetében egy strukturális tényező, addig az

üzleti kapcsolattól elzárkózás vonatkozásában egy magatartási elem játszik szerepet.

Különbséget lehet talán még azonosítani a joggyakorlat alapján a hozzáférést kérő

piaci szereplő tekintetében is. Az üzleti kapcsolattól elzárkózás esetében már piacon

lévő, az EFD alkalmazásával érintett ügyekben új piacralépő vállalkozásokról lehet

többnyire beszélni.82

82 Cyrill Ritter: Refusal to Deal and „Essential Facilities”: Does Intellectual Property Require Special Deference Compared to Tangible Property? 3. o.

228

Ami pedig az EFD elismertségét illeti. A United Brands ügyben a Bíróság már

kimondta, hogy az EKSz 82. cikkelye – miként a 81. cikkely is – a Szerződés 3.

cikkely (1) bekezdés g) pontja szerinti célt, vagyis a torzításmentes, hatásos verseny

biztosítását szolgálja. Ez a körülmény azonban mind az EFD versenyjogi igazolását,

mind pedig annak határait megteremti. Az EKSz 82. cikkelye szerinti hatásos

verseny biztosítása így nem csak abban áll, hogy a verseny nem iktatható ki egy

adott piacon, hanem, hogy lehetőség szerinti optimális módon gondoskodni kell a

fogyasztók kedvező minőségű és árú termékekkel és szolgáltatásokkal való

ellátásáról is. Ez a tényező adja tehát az EFD alkalmazásának alapját és határát.

Gazdasági értelemben az erőfölényes vállalkozás számára a nélkülözhetetlen eszköz

feletti ellenőrzés mintegy emelőként azt a célt szolgálhatja, hogy erőfölényét egyik

piacról a másikra átvigye. Az EKSz 3. cikkely (1) bekezdés g) pontja az EDF

alkalmazása szempontjából többek között tehát azt is jelenti, hogy egy lényeges

eszközhöz való hozzáférés objektív indokok nélküli megtagadása addig

megengedett, amíg a másodlagos piacon hatásos verseny van.83 A Bíróság a Magill

ügyben kifejtette, hogy az erőfölényes vállalkozás visszaélése új termékek és

szolgáltatások piacra kerülésének megakadályozásában állhat. Ez esetben pedig

tényleg nem teljesül a fogyasztók kedvező minőségű és árú termékekkel és

szolgáltatásokkal optimális módon való ellátása. Az SC döntő kritériumként az

erőfölény egyik piacról másikra történő átvitelét értékelte az AT&T v. MCI ügyben

is, mert álláspontja szerint az EF feletti kontroll ennek eszköze lehet.

Mindez jelzi, hogy ECJ és az SC is meglehetősen visszafogott a nélkülözhetetlen

eszköz doktrínájának alkalmazását illetően. Ez ugyanakkor egyes szerzők84 szerint

nem jelenti a doktrína tagadását, csupán annak szoros kapcsolatát a Sherman Act 2.

§-ával és az EKSz 82. cikkelyével.

Érdekes kérdés a versenyjog és a szektorjog kapcsolata a hozzáférési kötelezettséget

illetően. Az SC a Trinko ügyben visszautasította az antitröszt igény érvényesítésére

benyújtott keresetet, mondván, ha a hozzáférési kötelezettséget szabályozás írja elő,

akkor annak nincsen helye. Ez egyes szerzők szerint ez azt jelenti, hogy a

83 Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001., 209. o.

229

szektorspecifikus szabályozás által lefedett területek vonatkozásában a versenyjog

nem alkalmazható. Ha az SC ezt az elvet akarta volna kimondani sem lenne mód ezt

egy az egyben átemelni az európai gyakorlatba. Egyrészt, mert a jogforrás hierarchia

szerint más helyet foglal el a versenyjog és szektorjog Európában és mást az USA-

ban. Utóbbi esetében mindkét jog írott forrásból táplálkozik, az EU-ban azonban

míg a versenyjog az elődleges jogforrásnak számító EKSz rendelkezésein alapul,

addig a szektorjog csupán másodlagos jogforrásokra, többnyire irányelvekre

vezethető vissza. Másrészt az EU-ban a versenyjog és a szektorjog párhuzamos

alkalmazhatósága a liberalizáció sikerének záloga.85

Ugyanakkor azt is szükséges hangsúlyozni, hogy az SC által kimondottak nem kell,

hogy európai joggyakorlathoz szokott fülnek szokatlanul hangozzanak.

Az ENS ügyben ugyanis CFI már hangsúlyozta, hogy szükségtelen a hozzáférési

kötelezettség előírása versenyjogi alapon, ha ezt már egy szabályozás biztosítja.

Vagyis az európai versenyjogi gyakorlat szerint is figyelembe kell venni a

szabályozási környezetet a versenyjogi kötelezettségszabás esetén.

Ez a figyelembe vétel azonban nem jelenti azt, hogy a liberalizáció alatt álló

távközlési piacok vonatkozásában a versenyjog nem alkalmazható.

A versenyjog alkalmazhatóságának megállapításhoz az Európai Bíróság, Bizottság

és Franciaország v. Ladbroke Racing, illetve Irish Sugar kontra Bizottság ügyben

kifejtett joggyakorlata86 szerint annak megállapítása szükséges, hogy az adott

szektorspecifikus szabályozás, melynek a vállalkozás alá van vetve, nem zárja-e ki a

versenykorlátozó magatartás vonatkozásában a piaci szereplő autonóm döntését. Bár

az Európai Bíróság az Olaszország kontra Bizottság ügyben87 kifejtette, hogy a

vezetékes távbeszélő hálózatok és szolgáltatások nyújtói az EKSZ 81. és 82.

cikkének hatálya alá esnek, hisz gazdasági tevékenységet folytatnak, ennek

versenyjogi megítéléshez azonban az állami (szabályozási, szabályozói, egyéb

ösztönző) közrehatást mindenkor vizsgálni szükséges.

84 Holzhäuser: Essential Facilities in der Telekommunikation, 2001., 209. o. 85 Robert Klotz: Wettbewerb in der Telekommunikation: Brauchen wir die ex-ante Regulierung noch?, ZweR 3/2003., 313. o. 86 C-395/95 és C-397/95; T-228/97 87 41/83, 1985.

230

Közösségi szinten azonban megállapítható, hogy az elektronikus hírközlés-

szabályozás nem ütközik az EKSZ versenyszabályaival egyfelől, mert a

harmonizációs irányelvek között nem találni az EKSZ 83. cikk 2. bekezdés c) pontja

szerinti felhatalmazás alapján született rendelkezést,88 másfelől pedig, mert az

ágazati szabályok a hatásos távközléspiaci verseny előmozdítása érdekében hatnak

és ilyen értelemben átfedésben vannak a versenyszabályokkal.

Minthogy az elektronikus hírközlés európai szabályrendszere másodlagos

jogforrásokból, többnyire irányelvekből táplálkozik, melyek csupán az elérendő cél

vonatkozásában kötelezik a tagállamokat, ezért a kivitelezés szabadságából fakadóan

elvileg előfordulhat olyan nemzeti implementáció, amely a közösségi

versenyszabályokba ütköző gyakorlatot ismer el. Ez esetben azonban a Bizottság

jogsértési eljárást indíthat a tagállam ellen az EKSz 226. cikke alapján, vagy

közvetlenül is felléphet a tagállam ellen az EKSz 86. cikkely (3) bekezdése alapján,

ha a versenyjogot sértő gyakorlatot a nem megfelelően implementált irányelv egy

állami, vagy különleges kizárólagos jogú vállalat számára engedi meg.

A két szabályozás egymás melletti alkalmazhatósága azonban szükségtelen

párhuzamossághoz vezethet. A Keretirányelv [általánosan a 3. cikk (4) bekezdése,

illetve a piacelemzés kapcsán a 16. cikk (1) bekezdése] többek között azért is írja elő

a versenyhatóságok és szabályozóhatóságok közötti szoros együttműködést, hogy a

negatív hatásköri összeütközések mellett ezek a felesleges duplikációk is

elkerülhetők legyenek. Ilyenkor a versenyhatóságnak (Bizottságnak) – az 1998-as

Közleményből következően – alaposan fel kell mérnie, hogy a versenyszabályok

által védett közérdeken esett sérelmet megfelelően és hatékonyan képes-e orvosolni

az NRA eljárása. A Közlemény (29-31. pont) ilyen esetekben 6 hónapos kivárási

időt határoz meg annak megállapíthatóság érdekében, hogy a nemzeti

88 Koppányi Szabolcs: Hírközlési jog az Európai Közösségben és Magyarországon, 2003., 168. o. Az EKSZ 83. cikk (2) bekezdésének c) pontja az irányadó, amely felhatalmazást ad a Tanácsnak, hogy a gazdaság egyes szektoraiban a Szerződés 81. és 82. cikkelyei érvényesülésének specialitásait meghatározza. A harmonizációs irányelvek között azonban nem találni ilyen felhatalmazás alapján hozott, közösségi versenyjogra vonatkozó szabályt, melyből az a következtetés adódik, hogy a másodlagos jogforrásokból táplálkozó, tagállamok jogrendjébe beültetett távközlés-szabályozás mellett a közösségi

231

szabályozóhatóság eljárására tekintettel a közérdek továbbra is indokol-e

versenyhatósági fellépést. A Közlemény leszögezi, hogy a közösségi versenyjog

alkalmazása szempontjából újdonságnak számító és rendkívül súlyos jogsértésekkel

fenyegető esetekben a Bizottság nem fog tartózkodni a párhuzamos eljárásától és ez

irányadó lehet a tagállami szint vonatkozásában is.

A szükségtelen párhuzamos fellépés elkerülése szempontjából lényeges körülmény

lehet a mérlegelés során a szektorális eljárás hatékonysága mellett az annak

keretében érvényesíthető reparáció. Jelenleg például Magyarországon az

elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 33. § (2) bekezdésének a)

pontja alapján hírközlési jogszabályba ütköző magatartás esetén (ide tartozik a

hozzáférési kötelezettség megsértése is) a jogsértő árbevételének 0,25%-a szabható

ki bírságként, míg ugyanez az összeg a tisztességtelen piaci magatartás és a

versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 78. § (1) bekezdése

alapján 10%. Vagyis a piacgazdaság más szegmenseinek szereplői részéről jogosan

merülne fel a kérdés, hogy egy versenytörvénybe ütköző magatartás esetén a

versenyjogi felelősségre vonást miért kerülheti el egy távközléspiaci vállalkozás,

még ha a törvény által védett közérdeken esett sérelmet a szektorhatóság eljárása

teljes körűen és hatékonyan orvosolta is. Ez az egyik oldalról privilégiumnak tartott

körülmény azonban ellenkező esetre a másik oldal, a távközlési piac szereplői

számára, kétszeres hátrány bekövetkezését jelentené.

A versenyhatóságok tehát a szektorspecifius szabályozásba és a versenyjogba

egyaránt ütköző magatartások megítélésekor, akkor járnak el megfelelően, ha

mérlegelik az ágazati hatóság eljárásának gyorsaságát, az esetleges bírósági

felülvizsgáltra tekintettel, annak eredményességét, visszatartó erejét és az

alkalmazható reparációt, majd ezt követően döntenek arról, hogy a közérdeken esett

sérelem igényli-e a versenyjogi felelősségre vonást.

versenyszabályok az általános rendelkezések szerint, teljes körűen és adott esetben párhuzamosan alkalmazhatók.

232

ABSTRACT

In connection with access problems the European competition law could be divided

into two parts. On the one hand there is the Bronner, ENS case line, where the ECJ

applied the factors of substitutability and viability of alternatives, while in Magill

and IMS case line the ECJ adopted the criteria of new products and services not

offered by the obliged provider. These differences indicate that in case there is

intellectual property involved in the product or service, the threshold of competition

law is higher than with respect to simple tangible properties. Logically in case of the

telecommunications markets the principles stated in network industries cases have to

be applied, which contributed to the support of ONP concept in the sector specific

regulation. These principles neutralize the clash of interests between right to private

property and the public interest related to effective competition. The essential

facilities doctrine is such a balancing tool, which otherwise has never been

confirmed by the ECJ and US Supreme Court yet in their rulings.

233

BEST WESTERN PANNONIA MED HOTEL **** S O P R O N

A Pannonia Med Hotel Sopron legrégibb szállodája, mely 1893-ban épültklasszicista stílusban. 1992-ben a Dental-Pannonia Fogászati Kft. vásárolta mega HungarHotels kezelésében lévő, akkor Pannonia Szálloda néven ismert hotelt.1992-ben a felújítást követően régi fényében tündökölve, modern, európaiszínvonalú szolgáltatásokkal kiegészülve nyílt meg újra PANNONIA MED HOTELnéven.

A Pannonia Med Hotel 1998. szeptember 1-től tagja a BEST WESTERNnemzetközi szállodacsoportnak, valamint 1998. oszén a CHAINE DESROTISSEURS francia gasztonómiai társaság választotta tagjai sorába.

A szálloda új nevében a MED szó az itt található gyógyászati szolgáltatásokrautal: fogászati klinika, szemészeti szakrendelés, optika, plasztikai sebészetikonzultáció. A szállodában továbbá fedett uszoda, pezsgőfürdő, szolárium,szauna és infraszauna, masszázs és fitness terem üzemel.

Hogy a vendég autóját biztonságban tudhassa, a hotel kétszintes, őrzöttmélygarázsát ill. a hotel elotti parkoló használatát ajánlja.

A szálloda kapacitása: 5/1 single room (antik bútorokkal berendezett) 3/2 standard double 15/2* classic double 4/2** no-smoking bio-double 15/2*** the comfort double (kényelmes, "king-size" ágyakkal) 4/2**** mini-suite (antik bútorokkal berendezett) 1/3 apartman 3/4 családi apartman 9/2 apartman antik bútorral berendezve Összesen: 62 szoba

Mozgássérült vendégek fogadására is készen áll a hotel. Szobáink fürdoszobával,színes TV-vel, minibárral és telefonnal felszereltek.A szállodában étterem, drink bár, kávéház, konferenciaterem, különtermek éstárgyalók találhatók. A szállodai szobákban éppúgy mint a közösségihelyiségekben internethasználat áll a vendégek rendelkezésére.

234

Szállodánkban meglévő helyiségek és azok befogadóképessége:

Terem neve (alapterülete)

moziszerű U-alakú

állófogadás Funkciója

Földszint Fehérterem (103 m2)

100 fő 40 fő 100 fő exkluzív különterem, étterem, konferencia terem

Nagy különterem asztal körül 10 fő tárgyaló, étterem

Kis különterem asztal körül 6 fő tárgyaló, étterem

Széchenyi Kupola (270 m2)

200 fő 250 fő - étterem, konferenciák és egyéb kulturális rendezvények helyszíne

I. emelet Konferenciaterem 350 fő - 350 fő konferencia terem

Galéria (103 m2) 100 fő 40 fő 100 fő konferencia terem, kiállítóterem

Tükörterem 35 fő asztal körül 20 fő tárgyaló

A 400 fos természetes megvilágítású, légkondicionált konferenciaterem technikai felszereltsége:

• creston-vezérlés: creston rendszer lehetové teszi a korábban többféle távirányítóval kezelt audiovizuális berendezések egyszeru, egyidejű vezérlését.

• videokonferencia egyszerre max. 4 helyszínes videokonferencián való részvétel mind a négy résztvevő látható ugyanazon a tv-képernyon a partner automatikus követése a teremben

• fény- és hangtechnika

235

• 30 delegátusi egység, 1 chairman egység

• 2db tolmácsfülke

• dia- és írásvetítok, flip-chart

• ISDN vonal, Internet-elérés

Konferenciatermünkkel és a szálloda többi közös helyiségével együtt 700 fősrendezvényt tudunk fogadni. Az új részben kialakított konferenciaterem ameglévőből nyílik, igény esetén a két terem egybenyitható, így egy teremként isés önállóan is funkcionál. Az előadás helyszíne és a kapcsolódó helyiségek közöttvideoprojektorral teremtjük meg az összeköttetést. Így lehetőség van nagylétszámú konferenciák megrendezésére is.

Bővebb információ érdekében keresse fel honlapunkat: www.pannoniahotel.com!