A három bolond

Albert András meséje

Egyszer volt,hol nem volt, volt egyszer egy nagy gazdag ember.

Ennek volt két szép dali legény fia. Egyiket Janinak hívták ,a

másikat meg Pistának.

Mikor nagyot nőttek a legények, azt mondja az édesapjok nekik:

Akkor azt mondja a nagyobbik fiú, Jancsi:

— No, fiaim, most már házasulandók vagytok. Keressetek magatokhoz

való leányt, és házasodjatok meg. De azt tanácsolom, hogy nyissátok ki a

szemeteket, hogy milyen fehérnépet kértek meg, mert a fehérnépekbe es,

úgy mint az emberekbe nagy különbség van.

— Édesapám, el es menyek, szerencsét próbálok, hogy lám, milyen

leányra akadok.

Nagyobbik fiú el es ment háztűznézőbe egy leányos házhoz.

Kérdezé a legény a leányt:

— No tubicám, te mit szólasz hézza? Én most kell menjek katonának, oda

leszek három esztendeig, és megvársz-é éngemet, míg én hazajövök? Mert

ha megvársz, akkor feleségül veszlek. Mit fogadsz nekem, biztonság jeléül,

hogy három esztendeig reám fogsz várni?

Azt mondja erre a leány :

— Én azt fogadom, kedvesem, hogy én három esz­tendeig sohasem

söpröm ki a házamat, hogy ne tudjon senki legény béjönni ide.

— No jól van, Isten veled, s velem is.

Akkor elment a legény egy másik leányhoz. Azt mondja a leánynak az apja:

— Kérdezd meg a leányt, hogy van-é kedve hézzád?

-No, drágám, van-é kedved hézzám? És megvárod-e míg én

hazajövök a katonáéktól, hogy akkor feleségül vegyelek, és mit fogsz

csinálni biztonság jeléül, hogy más legény meg ne kérhessen ?

Erre azt mondja a leány :

- Azt fogom csinálni kedvesem, hogy három esztendeig soha meg nem mosdom,

hogy senki ember fia engem meg ne szeressen.

-No, jól van, Isten veled.

Ezzel a legény elment a harmadik leányos házhoz. Köszönti ott es

illendőképpen az öregeket.

Utasítják mindjárt a leányhoz.

Azt es a legény kérdezi:

-Mit szólsz hézzám, tubicám? Megvársz-é, míg letöltöm a három esztendőt, és

mit fogsz addig csinálni, hogy más legény beléd ne szeressen?

— Semmi egyebet galambom, három esztendeig minden csepp moslékot a

házhíjába felhordok, és avval foglak várni tégedet.

— No jól van, Isten veled.

Most már a legény hazament, felszerelt, s elment katonának.

Végtére letőtt a három esztendeje.

Megint hazajött, és akkor elment az első leányhoz. De nem tudott

az ajtón bemenni, hanem az ablakon kellett bémásszon, úgy teli

volt szemétvel a ház. Csak annyit mondott neki :

— Maradj az apádnak, zabos tarisnyának, az anyádnak mosogató

lánynak, mert én tégedet el nem veszlek.

Elment a másik leányhoz.

Mikor bényitott a házba, meglátta a leányt, azt hitte, hogy egy háromszáz esztendős

vén boszorkányos asszony van benn a házba. Mert a mocsok meg volt pattogva a

pofáján. És a fején virágos kender termett. A lábán kikelt volna a káposzta.

Mikor meglátta a leányt, olyan hányingere lett, hogy alig várta, hogy kimenjen a

házból.

Akkor elment a harmadik leányhoz. Hát látja, hogy rendben van a

ház, és tisztaság van. És a leány olyan tiszta és olyan szép, mint a

ragyogó hajnalcsillag. Kérdé a leányt :

— Hol van a moslék, amit idáig meggyűjtöttél?

— Gyere fel a házhíjába, és megmutatom. Mikor felment a legény

a házhíjába, nem látott egyebet ott, csak kilenc nagy szalonnát

felakasztva a füstön, annak a sunkáit, hurkáit és kolbászait.

— No itt van, drágám, a moslék, ez a mosogatott lé, amit itt látsz.

Ezzel hizlaltam a disznókat. A legény nem szóllott semmit, csak a

másik vasárnap oltár elé vezette, és elmondta vélle a holtomiglan-

holtáiglant, és azután volt miből éljenek, amíg a kilenc szalonnából

tartott.

A másik legény es hasonlóképpen így cselekedett, elment ő es egy leányos

házhoz, melyiket látta fonóba, jó volna neki. Bemegyen a leányos házhoz, köszönt

illendőképpen, és elmondja, hogy ő milyen járásban van. A leány es örvendett, hogy neki

milyen jó vőlegény került. S azt mondja az apja a leánynak :

- Menj le, leányom, a pincébe, hozz fel egy kancsó bort.

A leány fog egy kancsót, elfut le a pincébe. A káposztás kád

mellett egy széken egy nagy darab káposztanyomtató kő volt. Amint

ereszteni kezdte a bort, kezdett gondolkodni magában. „Istenem,

Istenem, ha most ez a legén elveszen engemet feleségül, nemsokára fog

születni szép fiúgyermekünk, és veszünk egy ködmönkét neki. Mikor az

nagyobbat nő, lejő játszódni a pincébe, és véletlenül reá zuhan a

káposztanyomtató kő. Ez úgy megüti, hogy meghal, és akkor kire marad a

kicsi ködmonke?" Úgy belégondolt ebbe a sorsába, hogy megfeledkezett

még a kancsóról es, és sírni kezdett, de keservesen.

Megunták odafent várni a bort, azt mondja a gazda az asszonynak :

— Eredj, hallod-é, nézd meg azt a leányt, mi van vélle.

Menyen az asszony a pincébe, hát hallja, hogy milyen keservesen sír a leánya.

— Mi bajod van, leányom?

— O, ne es kérdezze édesanyám, úgy belegondoltam a jövendőbeli sorsomba, hogy

azért sírok ilyen keservesen.

— Jó, jó, de mibe gondoltál bele?

— Ó, be okos vagy, édes leányom !

Már megunta várni odafel a gazda és a legény a bort, lement a gazda es a

pincébe. Kérdezi:- Mét sírtok olyan keservesen?

Elmondják neki es minden bajokat, bánatjokat.

Jaj, édes jó Istenem, milyen okos a mü leányunk, hogy belé tudott

gondolni a jövendőbeli sorsába.

Erre a gazda es keservesen elkezdett sírni. A legény már nem győzte

várni őköt, ő es lement hézzok a pincébe. Hát hallja, hogy mind a

hárman sírnak odabé. Elmondja a gazda, hogy miért sírnak.

Mikor ezt meghallja a legény, azt mondja a gazdának:

- No, gazduram, én most elmenyek a nagy világba, más leányt

keresni, de ha valahol akadok még ilyen három bolondra, mint

kijetek amilyenek, akkor visszajövök, és megkérem a leányt.

- Mit csinál kelmed, atyafi?

- Ó, hagyja, ne es kérdezze, fiatal legény. Már mindjárt van három hete, hogy ezt a

kicsi diót hányom fel a hídba, mégsem akar fogyni innét a földről fel.

- Ó, bátya, azt nem úgy hányják fel! Van-é egy kassa?

- Van nekem még kettő es, nemcsak egy.

Akkor az ember előhozta a kast, a legény megmerte dióval, fölvitte házhídjába, és letette.

És amikor negyedszer megtöltötte a kast, nem maradt még egy se a földön.

Ekkor a legény megint ment tovább. Gondolta magában, „akadtam egy jó nagy bolondra,

még csak kettő kell, akkor térhetek vissza a leányhoz."

Alig ment egy mérföldet, meglát az útmentén egy házat. Látja, hogy egy ember

háromágú vasvillával egy zsák érő diót fel akar hányni a ház hídjába. Kérdezi a

legény az embert:

Alig ment tovább egy falu hosszát, meglátja,

hogy egy öregasszony a juhot élve felkötte a guzsalyra,

úgy fonja le a gyapját róla.

- Mit csinál, Öreganyám?

- Én gyapjat fonok, fiatal legény.

- O, öreganyám, azt nem úgy kell fonni.

— No, csak ne tanítson éngemet, mert eddig es úgy

fontam.

— Jól van, de méges nem úgy kell.

— Hát hogy kell akkor?

— Nyírja le a juhról a gyapjat, azt mossa ki

jól, tépesse meg, mikor szép fehér lesz, akkor fonja

meg.

Megköszönte az asszony a tanácsot.

A legény megint ment tovább — addig, amíg megint elért egy új házat. Meglátja,

hogy egy véle egykorbéli házasulandó legény, mint ő, felépítette azt a szép új

házat, de ajtó, se ablak rajta. Alul a talpfa alatt egy lyukon hordta bé dagasztó

tekenővel a világosságot a házba.

- Mit csinálsz, jó testvér?

- Három esztendeje fölépítettem ezt a házat, azután örökké hordom be a

világosságot, méges olyan sötétség van benn, hogy alig lehet látni.

- Hó, testvér, azt nem úgy kell csinálni. Adj nekem egy jó nagy fúrót és egy

fűrészt. A többit bízd rám.

Felmérte az ajtó helyét, fúróval megfúrta az ajtószemöldökfát, az ostor fűrészt

keresztüldugta a likon, és méret szerint kivágott egy ajtóhelyet. Ekkor vágott rea

még két nagy ablakot.

Szerencséjekre nem fiuk született, hanem leány. Annak nem kellett ködmönke, csak cipő, és így nem nyomta meg a káposztáskő. Aztan éltek boldogul, s még most es élnek boldogul.

No, gondolta magában, nemcsak ez a három bolond van a világon, mert vágynák

ezeknél még nagyobb bolondok es. Most már megkérem a leányt."

-Meg is kérte a leányt.

Készítette: Pál Katalin V. C. osztályos tanuló