1
Az NKM okoshálózati projektet indít Az NKM Áramhálózati Kft. a Zsombón telepített ener- giatároló átadásával párhuzamosan bemutatta Smart Grid (okoshálózat) projektjét, amely az új, növekő ügyféligények mellett a költséghatékonyságra, valamint a teljesítmény-egyensúlyra fókuszál. „Az MVM Csoport, mint kiemelkedően sikeres, nemzeti energetikai vállalat- csoport, nagymértékben hozzájárul Magyarország ellátásbiztonságához, ezáltal garanciát jelent a mindennapok működéséhez. A mi célunk az, hogy mindenben megfeleljünk a jövő kihívásainak, valamint ügyfeleink és a piac igényeinek. Ennek egyik állomása az NKM Áramhálózati Kft. Smart Grid, vagyis okoshálózat projektje. A projekt sikere fontos állomás lesz az átalakuló és megváltozott energiaszektorhoz vezető úton, amelynek a végén egy rugalmas, az ügyfeleink igényeihez gyorsan alkalmazkodó, jelentős szabályozói képességgel bíró energetikai rendszer jön létre, amelynek az MVM Csoport meghatározó részévé kíván válni” – mondta Kóbor György, az MVM elnök-vezérigazgatója, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnöke. A Smart Grid projekt célja a 2040 környékén várható ügyféligények és hálózati kihívások azonosítása, az ezekből lebontható hálózati hatások és ezen hatások kezelésére alkalmas technológia, valamint az ehhez illeszkedő hálózatkép kialakítása egy meglévő transzformátorkörzetben. A legnagyobb kihívást a megújulók integrálása és az általuk termelt áram elosztása jelenti, erre igyekszünk megoldásokat találni a projekt keretében. „A nagymértékben terjedő megújulóenergia-termelés miatt az elosztóhá- lózatoknak a jövőben egyre inkább meg kell felelniük az új, és a koráb- biaktól nagyban különböző igényeknek. Részben ezekre az igényekre reagál Smart Grid (okoshálózati innovációs) projektünk. Az energiatárolóknak kiemelt jelentőségük van a háztartási és hálózati napelemes penetráció kezelésében annak érdekében, hogy Magyarország klímavédelmi céljai teljesülhessenek, és gyermekeinknek egy élhetőbb jövőt teremtsünk” – mondta Alkér Zoltán, az MVM NKM-hálózatokért felelős infrastruktúra vezérigazgató-helyettese. Az MVM Csoporthoz tartozó NKM korábban Kecelen is telepített közcélú energiatárolót a hálózati feszültség szabályozásának céljából. A Smart Grid projekt keretében Zsombón jelenleg már az energiatároló tesztüzeme zajlik, amellyel a kisfeszültségű hálózat feszültségingadozása kezelhető lesz. Ez biztosítani fogja a hálózati feszültség engedélyezett tartományon belül tartását, valamint az ügyfelek megfelelő energiaellátását. Az NKM a Smart Grid projekt tanulságai és eredményei alapján pontosabban meg tudja határozni a jövő kihívásait és lehetőségeit az energiaszektorban, ezáltal továbbra is egy sikeres, innovatív, ügyfelei igényeit maximálisan kiszolgáló, az ügyfelek otthonainak energiáját biztosító vállalatot tud működtetni. Smart Grid Projekt A JÖVŐ OKOSHÁLÓZATI STRATÉGIÁJA PILOTPROJEKT „A smart grid, azaz az okoshálózat egy olyan összefoglaló keretrendszer, mely az infokommunikációs infrastruktúrára, mérő- és beavatkozó berendezésekre támaszkodva elősegíti a biztonságos, minőségi és költséghatékony villamosenergia- ellátást, adatokra támaszkodva új műszaki és piaci megoldásokat tesz lehetővé a villamosenergia-rendszer teljes spektrumán.” A háztartási méretű kiserőművek intenzív terjedése feszültségproblémákat okoz a kisfeszültségű hálózaton Okoshálózati pilotprojekt a Zsombó 042-014 transzformátorkörzetben 0 50 100 150 200 250 300 350 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 NKM Többi elosztóhálózati engedélyes Forrás: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal H á z t á s i m é t ű i s e ő m ű v k ö s e s s e tt b p í í í e tt e l j l l e s ít m é n e [ M W ] db új, 30 kW teljesítményű, 140 kWh kapacitású közcélú kisfeszültségű Li-ion akkumulátoros energiatároló a feszültségviszonyok javítása céljából db 400 kVA teljesítményű, 22/0,4 kV feszültségáttételű oszloptranszformátor, ami a körzet hálózati ellátását biztosítja 1 1 m 0,4 kV feszültségű elosztóhálózat 2 452 168 16 db új hálózati mérő- berendezés (áram- és feszültségmérő szenzor) 1 db új elektromosautó- töltő állomás 2×22 kW töltőkapacitással 1 db új felügyeleti ellenőrző és mérési adatgyűjtő (SCADA) rendszer 2 db új szabályozható háztartási méretű PV naperőmű és háztartási méretű energiatároló db új okosmérő, melyek közel 99%-os lefedettséggel, 15 perces időbontásban pontos fogyasztási adatokat szolgáltatnak 11 db meglévő háztartási méretű PV naperőmű, melyek összes beépített teljesítménye 74,3 kW A nagyszámú időjárásfüggő megújuló energiaforrás (jellemzően háztartási méretű kiserőmű) létesítése miatt jelentkező problémák egy olyan lokális (körzetesített) automatikus (emberi beavatkozás nélküli) Peer-to-Peer piac létrehozásával kerüljön kezelésre, mely egyaránt figyelembe veszi a pillanatnyi műszaki adottságokat és a rendszer- szintű igényeket. INTERRFACE (H2020) Projekt

Az NKM okoshálózati projektet indít Smart Grid Projekt · Az NKM a Smart Grid projekt tanulságai és eredményei alapján pontosabban meg tudja határozni a jövő kihívásait

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Az NKM okoshálózati projektet indít Smart Grid Projekt · Az NKM a Smart Grid projekt tanulságai és eredményei alapján pontosabban meg tudja határozni a jövő kihívásait

Az NKM okoshálózati projektet indít Az NKM Áramhálózati Kft. a Zsombón telepített ener-giatároló átadásával párhuzamosan bemutatta Smart Grid (okoshálózat) projektjét, amely az új, növekő ügyféligények mellett a költséghatékonyságra, valamint a teljesítmény-egyensúlyra fókuszál.

„Az MVM Csoport, mint kiemelkedően sikeres, nemzeti energetikai vállalat-csoport, nagymértékben hozzájárul Magyarország ellátásbiztonságához, ezáltal garanciát jelent a mindennapok működéséhez. A mi célunk az, hogy mindenben megfeleljünk a jövő kihívásainak, valamint ügyfeleink és a piac igényeinek. Ennek egyik állomása az NKM Áramhálózati Kft. Smart Grid, vagyis okoshálózat projektje. A projekt sikere fontos állomás lesz az átalakuló és megváltozott energiaszektorhoz vezető úton, amelynek a végén egy rugalmas, az ügyfeleink igényeihez gyorsan alkalmazkodó, jelentős szabályozói képességgel bíró energetikai rendszer jön létre, amelynek az MVM Csoport meghatározó részévé kíván válni” – mondta Kóbor György, az MVM elnök-vezérigazgatója, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnöke.

A Smart Grid projekt célja a 2040 környékén várható ügyféligények és hálózati kihívások azonosítása, az ezekből lebontható hálózati hatások és ezen hatások kezelésére alkalmas technológia, valamint az ehhez illeszkedő hálózatkép kialakítása egy meglévő transzformátorkörzetben. A legnagyobb kihívást a megújulók integrálása és az általuk termelt áram elosztása jelenti, erre igyekszünk megoldásokat találni a projekt keretében.

„A nagymértékben terjedő megújulóenergia-termelés miatt az elosztóhá-lózatoknak a jövőben egyre inkább meg kell felelniük az új, és a koráb-biaktól nagyban különböző igényeknek. Részben ezekre az igényekre reagál Smart Grid (okoshálózati innovációs) projektünk. Az energiatárolóknak kiemelt jelentőségük van a háztartási és hálózati napelemes penetráció kezelésében annak érdekében, hogy Magyarország klímavédelmi céljai teljesülhessenek, és gyermekeinknek egy élhetőbb jövőt teremtsünk” – mondta Alkér Zoltán, az MVM NKM-hálózatokért felelős infrastruktúra vezérigazgató-helyettese.

Az MVM Csoporthoz tartozó NKM korábban Kecelen is telepített közcélú energiatárolót a hálózati feszültség szabályozásának céljából. A Smart Grid projekt keretében Zsombón jelenleg már az energiatároló tesztüzeme zajlik, amellyel a kisfeszültségű hálózat feszültségingadozása kezelhető lesz. Ez biztosítani fogja a hálózati feszültség engedélyezett tartományon belül tartását, valamint az ügyfelek megfelelő energiaellátását.

Az NKM a Smart Grid projekt tanulságai és eredményei alapján pontosabban meg tudja határozni a jövő kihívásait és lehetőségeit az energiaszektorban, ezáltal továbbra is egy sikeres, innovatív, ügyfelei igényeit maximálisan kiszolgáló, az ügyfelek otthonainak energiáját biztosító vállalatot tud működtetni.

Smart Grid ProjektA JÖVŐ OKOSHÁLÓZATI STRATÉGIÁJA PILOTPROJEKT

„A smart grid, azaz az okoshálózat egy olyan összefoglaló keretrendszer, mely az infokommunikációs infrastruktúrára, mérő- és beavatkozó berendezésekre támaszkodva elősegíti a biztonságos, minőségi és költséghatékony villamosenergia-ellátást, adatokra támaszkodva új műszaki és piaci megoldásokat tesz lehetővé a villamosenergia-rendszer teljes spektrumán.”

A háztartási méretű kiserőművek intenzív terjedése feszültségproblémákat okoz a kisfeszültségű hálózaton

Okoshálózati pilotprojekta Zsombó 042-014 transzformátorkörzetben

0

50

100

150

200

250

300

350

2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018

NKM Többi elosztóhálózati engedélyes

Forrás: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Háztartási méretű kiserőművek összesítsíts ett beépítítí ett teljljl esítménye [MW]

db új, 30 kW teljesítményű, 140 kWh kapacitású közcélú kisfeszültségű Li-ion akkumulátoros energiatároló a feszültségviszonyok javítása céljából

db 400 kVA teljesítményű, 22/0,4 kV feszültségáttételű oszloptranszformátor, ami a körzet hálózati ellátását biztosítja

11 m 0,4 kV

feszültségű elosztóhálózat2 452

168 16 db új hálózati mérő-berendezés (áram- és feszültségmérő szenzor)

1 db új elektromosautó-töltő állomás 2×22 kW töltőkapacitással

1 db új felügyeleti ellenőrzőés mérési adatgyűjtő(SCADA) rendszer 2

db új szabályozható háztartási méretűPV naperőmű és háztartási méretű energiatároló

db új okosmérő, melyekközel 99%-os lefedettséggel,15 perces időbontásban pontosfogyasztási adatokat szolgáltatnak

11 db meglévő háztartási méretű PV naperőmű, melyek összesbeépített teljesítménye 74,3 kW

A nagyszámú időjárásfüggő megújuló energiaforrás (jellemzően háztartási méretű kiserőmű) létesítése miatt jelentkező problémák egy olyan lokális (körzetesített) automatikus (emberi beavatkozás nélküli) Peer-to-Peer piac létrehozásával kerüljön kezelésre, mely egyaránt figyelembe veszi a pillanatnyi műszaki adottságokat és a rendszer-szintű igényeket.

INTERRFACE (H2020) Projekt