X I. évfolyam, 3. szám 1997. október BALMAZÚJVÁROS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HÍRADÓJA Ara: 20 Ft Költségvetési gazdálkodás, fejlesztések, tanévkezdés, gyermekek védelme Gtoíte i wárostóiároi a város lakóinak Hogyan alakult a város gazdálkodása az első félévben, mire lehet számítani az év hátralévő részében? Mikorra készül el a városközponti utak rekonstru kciója ? Aszfaltoznak-e utakat még ebben az évben? Hogyan indult az idei tanév? Milyen változásokat hoz a gyermekek védelm éről és a gyámügyi igaz gatásr ól szóló új törvény? Ezekről a sokakat érintő és érdeklő kérdésekre kértünk választ a polgármest eri hivatal irodavezet őit ől. Az önkormányzat fizetőképességét sikerült megőrizni A z 1997. évi költségvetési gaztìilrocoli I. féléve A z önkormányzat 1997. évi költségvetési el ő irányzata 1.056 millió forint. Az első félévben a bevételi előirányzatot 66%-ban, a kiadási oldalt 52%-ban teljesítettük. Az önkormányzat likviditását sikerült megőrizni és várhatóan ez a jövő ben is így lesz. A sikeres gazdálkodás az odafigyelés, a megszon'tó intézkedések, a racionális intézményhálóz at kialakításán ak eredménye. Bevételeink döntő hányadát az önkormányzati költségvetési támogatás és az átengedett központi adók adják. Az összes bevételnek 56% -a származik e forrásokból. A helyi adókból származó bevételek nagysága 20,5 millió forint, melyből legnagyobb arányt az iparűzési adó 16,6 millió forin tja képvi sel. A Képviselő-testület értékes ítette a T1GÁZ részvények egy részét 43 millió forint összegben, mely a főtéri útkorszerűsítés saját forrása. Működési kiadások A működési kiadások összege 498 millió forint, mely magába foglalja az intézmények összes személyi jellegű kiadását, a munkaadókat terhelő járulékokat és a dologi kiadásokat. Szintén a működési kiadások része a szociális ellátások, támogatások körében kifizetett összeg. Az önkormányzat helyi rendeletének figyelembevételével 2,8 millió forint került kifizetésr e a z első lakáshoz jutók és helyi lakásépítési támogatás címen. Sajnos városunkban a munkanélküliek aránya támogatásban és tartósan munkanélküliek rendszeres szociális segélyében 610 fő részesült, melynek kiadásai a szociális ágazatot terhelik. A Képviselő-testület által jóváhagyott tankönyvtámogatás is ezen ágazaton kerül elszámolásra, mely az általános iskola első osztályaiban gyerekenként 3-0 00 Ft, 2-8. osztályaiban gyerekenként 2.000 Ft. A középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán 3.000 Ft, a helyben tanulók és az eljárók esetében egyaránt. A felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulók 4.500 Ft támogatásban részesülnek. Fejlesztések A z első félév során az 1994-ben felvett fejlesztési célú hitel tartoz ásunk utolsó részlete is kifizetésre került. A fejlesztési, felhalmozási kiadásaink előirányzata 122 millió forint, melynek 51%-a telje sült az első félévben. A kifizetésb ől a legnagyobb nagyságrendet a Kos suth utcai óvodaépítés jelentette. A beruházás összesen 65 millió forintba került, melynek 50%-a címzett támogatás a központi költségvetésből. A kivitelező a tervezett befejezési határidőt betartotta, az óvoda átadása megtörtént. Jelentős összeget fordítunk még lakótelkek közművesítésére, a Veres Péter, a Batthyány és a Tóthfalusi utcában. A Városi Egészségügyi Szolgálatnál az első félévben a laboratórium műszereinek beszerzésére 3 millió forintot, a második félév során további 2 millió forintot biztosít az önkormányzat. Többlettámogatások A Képviselő-testület 1997. szeptember 11-i ülésén tárgyalta meg és fogadta el az 1997. évi költségvetés I. féléves helyzetét tárgyaló beszámolót és döntött a többletbevételek terhére több támogatás megítéléséről. Az önkormányzat biz tosítja a 450 ezer forintos céltámogatáshoz szükséges 1.050 eFt saját forrást fogászati röntgen beszerzéséhez. További összeget biztosított a Képviselő-testület a Futball Club, a női és férfi kézilabda, valamint a közművelődés támogatására. A lakossági önerős útépít ésekhez az útlezárásokra 11,7 millió forintot kíván fordítani az önkormányz at a II . félévben. Fentiekből is kitűnik, hogy az önkormányzat törekszik a globális, minden ágazatra kiterjedő és odafigyelő gazdálkodás megvalósí tására. Ki s József né irodavezető Fejleszti )7-ben Főtéri utak korszerűsítése A városközponti utak rekonstrukciója egyik kiemelt fejlesztési célja az önkormányzatnak. Az utakat, így a Debreceni utca-Veres Péter utca-Kastélykert utca főtéri szakaszát és a kapcsolódó közműveket érint ő beruhá zásho z jele nt ős, 100 millió f orintot meghaladó forrás el őteremtése volt szükséges. A beruházás megkezdésé hez ez évben együttműködési megállapodást kötöttünk az állami közút kezel őjéve l, a HBm. Közútk ezel ő Közhasznú Társasággal. A forrásokat egyrés zt az "útalap"-ból elny ert több , mint 60 millió forintos központi támogatásból, másrészt saját forrásból fedezzük. A teljes f őtéri szakasz kor szer űsítése érdekében további pénzeszközök váltak szükségessé, így a HBm. Területfejlesztési Tanácshoz is pályázatot nyújtottunk be és közel 30 millió forint összeg ű területfejlesztési célú támogatá st is elnyertünk. A korszer űsítési munkák generál-kivitelezését versenytárgy alás útján a MAGYAR ASZFALT Kft. nyerte el. Az útburkolat korszer űsít éséhez, leállósá- vok kiépítéséhez kapcsolódó közmű vek, így a zárt csapadékvíz csatorna, közvilágítás elektrom os hálózat, szennyvíz, víz, távközlési hálózatok kiváltását alvállalkozók végzik. Az útkorszer űsí tés és a kapc soló dó k özműépítési munkák kivitelezésének folyamatossága miatt elkerülhetetlenné vált a főutakr ól a forg alom elte relése. A Debr eceni utc a-Cseg ei út és a Kastély kert utca a városi forgal mon túl az átkelési utak forgalmát is lebonyolítja, ezért a f ő elterel őút a Bethlen utca - Bocskai utca - Árpád utca - Szoboszlói utca útvonalán van kijelölve. A terel őút kijelöl ésénél figyelemb e vették a Dózsa György utca, Kossuth tér, Batth yány utca gye rmekintézményeinek védelmét. A beruhá zá s várhatóan 1997. dece mber hónapra befejeződik, s reményei nk szerint jóval kedve zőbb közlek edési fel tételekkel adják át a főtéri utakat a városközponti forgalomnak. Lakóutcák aszfaltozása A városi burkolt utak kiépítéséhez 1997-be n több lakóutca közös sége szervezt e meg anyagi hozzájárulással az útalapok kiviteleztetését. Épít őközösségi szervezésben útalapok épültek a szigetkerti településr észen a Szamuel y utcán, az újtelepen a Pokrócz Ferenc utcán, továbbá a Jókai utca egy szakaszán, a Tóth Árpád utcán és a Szabó Ervin utcán. A teljes útépítési költségből ezáltal a lakosság mintegy 30- 4 0 % értéket vállalt. A Képviselő-testület szeptember hónapban döntött az elkészült útalapok felüleüezárásáról, az aszfaltozási munkák kivitelezésér ől. A beruházások 60-70%-át kitevő önko r mányzati költségvállalással (tervezési munkák és aszfaltozás) nem csak a lakóutcák környezeti állapota, kedvezőbb utcaképe javul jelentősen, de a lakótelek, ingatlanok értéke is növekedik. A városi úthálózat a novemb er hónapra tervezett aszfaltozások befejezésével mintegy 1,5 kilomét errel bővül . Emödi Sándor városi f őmérnök A z 1997/98-as induló tanév margójára tanévindítás A szeptember elsején megszólaló iskolai csengők jelezték az 1997/98-as tanév kezdetét. Városukban 275 kisdiáknak először szólalt meg ez a csengő. Ok még most indulnak el a komoly munkát jelentő tanulás, a betűk és a számok birodalmában. Eredményesen csak megfelel ő személyi és tárgyi feltételek mellett indulhat egy tanév. Hogyan él ez Balmazúj város oktatási és nevelési intézményei vonatkozásában? A legnag yobb és legjelentősebb beruházás az óvodai nevelés vonatkozásában történt. 1997 . augusztus 19-én adták át rendeltetés szerinti használat ra a 6 csoportos, legkorszerűbb igényeket is kielégítő Kossuth utcai óvodát. Az idejáró kisgyermekek a legkülönfélébb szülői kívánalmaknak is eleget tevő ideális körülmények között nevelődhetnek. Emel lett a város valamennyi óvodájában sor került a legszükségesebb festési és felújítási munkálatok elvégzésére. Iskolák vonatkozásában a legnagyobb megújulás a Széchenyi István Szakmunkásképző és Szakközépiskolában történt. A munkálatok már a tanév befejezése előtt megkezdődtek, s az intézmény valamennyit saját forrásból oldotta meg. A tanulást a diákok megújult, esztétikus környezetben kezdhették meg. A többi oktatási intézményben igény szerint az IPÚSZ szakemberei segítségével történt meg a zökkenőmentes tanévindítás feltételeinek a megteremtése. zámíiógéms beruházások A személyi feltételek tekintetében minden intézményben megfelelően képzett szakemberek végzik a gyermekek-óvodások nevelését, oktatását. Jelentős az a beruházás, az oktatási intézmények vonatkozásában, amely az informatika-számítástechnika oktatást kívánja magasabb színvonalra emelni. A beruházás részben saját erőből, részben önkormányzati támogatás odaítéléséből történt. így a Bocskai 1. Ált. Isk. 500 eFt-ot, a Kalmár Z. Ált. Isk. 700 eFt- ot, a Veres P. Ált. Isk. és Gimn. 2.300 eFt-ot fordíthatott számítógépes beruházásra. M fi tantervek, továbbképzések Minden tanév részben hasonló, másrészt különbözőek egymástól. Minde n tanév hoz valami újat a gyermekeknek, szülőknek és a pedagógusoknak egyaránt. Az 1997/9 8-as tanév a pedagógusoktól követeli a legnagyobb erő feszítést. Ez a tanév a NA T bevezetését megelőző utolsó tanév. Folyamatban van és lassan a végső stádiumba érkezik az iskolák pedagógiai programjának és a helyi tanterveknek a kidolgozása. Ezek a programok kerülnek majd szakértői megmérettetés után a Képviselő-testület elé elfogadtatásra. A NAT, a pedagógiai programok megkívánják a pedagógusok szellemi megújulását is. Mindennek anyagi forrásigénye van. Idén először 3,4 milliárd forintot biztosí tott a pedagógusok továbbképzésére és átképzésére az állam. A tantestület ek hosszú távú továbbképzési tervben határoznak a támogatási forma felhasználásáról. A fontos az, hogy a felhasználás ról a nevelőtestületek döntenek, ez biztosítéka annak, hogy a pénzek felhaszná lása a legcélszerűbben történik. Nem elhanyagolható a helyi önkormányzatnak az a törekvése sem, amellyel könnyíteni igyekszik az oktatás növekvő terheit felvállaló szülőkön. Ez a segítség ebben a tanévben könyvtámogatás formájában jelent meg. Nem kevés az a feladat, mely ebben a tanévben az intézményekben dolgozó pedagógusokra vár. Remél hetőleg ezek a feladatok látható időn belül mérhető eredményekhez vezetnek. Szabó Lászlóné irodavezető Gyermsfiö rtteiiKB, ipmügyi igagptás Ez év április 22-é n a Parlame nt el fogadta a "gyerm ekek védelmér ől és a gyámügyi igazgatásról" szól ó tör vényt, mely 1997. novem ber l-jén lép hatályba. 1901. után újra van jogszabályunk, ez gyerm ekein k érd ekében az 1997. évi XXXI. törvény. Miért volt szükség az új törvényr e — miért kell fokozottabban védeni gyermekeinket? A törvény címében és tartalmában a gyer mekek vé delmér ől, s nem a sz űkebb en értelmezett gyermekvé delemr ől szól. Nézzünk néhányat a f őbb okok közül: A gyer meke k joga iról szóló Egyezmén ynek való m egfelelés, a Mo.-i jogharm onizáci ó, a megjelent új törvények mint pl. a Btk. (1978. IV.) a Csjt. (1952. IV.) módosítása, a több ször módo sított 1993- III. "szociális törvény", a közoktatási tör vény stb. Kiemelendő a Büntet ő tör vénykönyv (Btk.) módosításának két témája: a) vádelhalasztás, el őzetes letartóztatásban lévő fiatalkorúak javí tóintézeti elhelyezése; b) kiskorúak "kihasználásának", a pornográfiának, stb. bünteth et ősége , a büntetési tételek szaporítása. Szintén említeni kell a Családjogi törvényt (Csjt.) pl. az örökbefogadás szabályozását, a zaz a külföldi örökbefogadás szigorítását. A törvény két legfonto sabb a lapelve: - Kizárólag anyagi okok miatt gyermeket ne emeljünk ki vérszerinti családjából. - Intézkedéseinknél a gyermek mindenek felett álló érdekét kell fi gyelembe vennünk, mely az esetek zömében a családban maradás. (Folytatás a 4. oldalon...)