Halakbúvár zsebkönyvek

Móra

WIESINGER - LEWIT

Halak

BÚVÁR ZSEBKÖNYVEKMÓRA KÖNYVKIADÓ, 1988

ÍRTA DR. WIESINGER MÁRTON

RAJZOLTA LEWIT PÉTER

A CÍMLAPOT URAI ERIKA TERVEZTE

NEGYEDIK FELÚJÍTOTT, BŐVÍTETT KIADÁS

© DR. WIESINGER MÁRTON, 1973© LEWIT PÉTER 1988

Harminckét éve annak, hogy egy általános iskolás kisdiák az óbu-dai Duna-parton, a Tímár utca táján akváriumban tartott fiatal csukái részére apró küszökre halászott egy lepkehálóval. Az idő már ősziesre fordult, de a ragadozó halaknak táplálék kellett. Egyszer csak hálójába akadt egy különös halacska: három tüske volt a hátán, és rögtön feltűnt testének szokatlanul széles orsó alakja – tüskés pikó volt. Az első példány, amit Magyarország területén fogtak. Ma az Országos Természettudományi Múzeum egyetlen bizonyító példánya, és ennek alapján került be a faj a Berinkey-féle magyar halmonográfiába. Így segíthet egy diákgyerek is a halfauna megismerésében.

Könnyű észrevenni az útszélen növő vadvirágot, még a rajta pihe-nő pillangó megfigyelése sem okoz különösebb gondot, de a vizek mé-lye „titkokat" rejt. A titok fátyla csak akkor libben fel, ha a hal egy célszerűen berendezett akváriumba kerül, és életének egyes mozzana-tait elleshetjük a csillogó üvegfalon át.

Ez a kis könyv a természetes vizeinkben élő halakat és az akváriu-mi díszhalakat mutatja be. A halak leírása után testhosszukat is feltün-tettük, a gazdasági halaknál viszont a testsúly is szerepel. A zárójelbe tett számok a rendkívül nagy példányok adatait jelölik, illetve egy-egy akváriumban tartott trópusi hal vadvízi példányaira vonatkoznak. A könnyű kezelés érdekében az úszóképleteket, a garatfogak adatait és a pikkelysorok számszerű megjelölését mellőztük. Bár ez utóbbiak nél-kül szöveges határozó el sem képzelhető, az egyes halfajokat ábrázoló élethű festmények a Magyarországon fellelhető halak közel 70%-ának felismerésére alkalmas, könnyen kezelhető kalauzzá teszik zsebköny-vünket.

1. Dunai ingola (Eudontomyzon danfordi). Hengeres testű, pikkely nélküli, 20–30 cm hosszú állat, a fején hét pár, szabadba nyíló kopoltyúréssel. A körszájúak közé tartozik. Gerincoszlopa nincs, csak gerinchúrja, ál-lkapcsa is hiányzik. Átalakulással fejlődik, lárvája vak. Az átalakulás után az ingolák egy ideig halakon szoktak élősködni, azok szövetned-veit szívják, a dunai állomány azonban nem élősködő. Hazánkban ma már nagyon ritka. Vízszennyeződésre és főleg hirtelen hőváltozásra rendkívül érzékeny. (0,5 °C hőmérséklet-különbség is számít!) Ter-mészetvédelmi területen vagy akváriumban még megmenthető volna a kipusztulástól. 1974 óta védett faj.

2. Kecsege (Acipenser ruthenus). Az ivarérett állat testhossza 55–70 cm, súlya 1,5–2,5 kg. Ritkán nagyobb példányok is előfordulnak. A tokféle halak közül ez a faj kifejezetten édesvízi hallá vált. Nagyobb folyóinkban kecsegehálóval vagy fenekező szerszámmal fogható. Csa-létkül a horgászok kérészálcát használnak, amit a partoldalból fém-csővel („bagger") gyűjtenek össze. Legkisebb kifogható mérete 40 cm. Védett halfaj, de halászata és horgászata VII. 1–II. hó utolsó napjáig megengedett.

3. Viza (Huso huso). A viza a legnagyobbra megnövő édesvízi halfaj. Az átlagos példány 2–3 m testhosszúságú és 1,5–2 q súlyú, de ismer-tek 7–9 m hosszú, 1-1,5 tonnás óriások is! A Duna szabályozása és a korszerű al-dunai halászat következtében ma már szenzációnak számít egy-egy példány hazai megjelenése. Pedig régen Angyalföld Duna-parti részét – találó megjelöléssel – „Vizafogó”-nak hívták. A halászok 1987-ben egy 2,90 m hosszú példányt fogtak. Ez volt a millennium éve óta a magyarországi vizekből kiemelt legnagyobb halászzsákmány. Amióta a vaskapunál megépült a hatalmas duzzasztómű, azóta nagyon ritkán fogták a magyar szakaszon. A viza az angolnával ellentétben, a tengerből a folyókba vándorol fel ívni. Ikrája értékes kaviár.

4

I. tábla

1. Sebes pisztráng (Saimo trutta m. fario). Nagy oxigénigénye miatt főleg gyors folyású, tiszta vizű hegyi patakok lakója. Télen ívó hal. A vízszennyezések, másrészt az orvhalászat következtében a mi vizeink-ben megfogyatkozott. Újabban mesterségesen megtermékenyített ikrá-ból keltetik. Ilyen pisztrángkeltető állomás működik a Tapolca közelé-ben levő Ódörögön, továbbá Szilvásváradon és a Lillafüred melletti Garad-na-völgyben. Kitűnő sporthal. Az évszaknak megfelelő színű műlegyet tesznek csaliként a horogra. Hossza 25–40 cm, súlya 0,2–0,8 kg.

2. Szivárványos pisztráng (Saimo gairdneri). Nyújtottabb testű, mint a sebes pisztráng. Fekete pettyei körül nincs fehér udvar. A hím oldal-vonala mentén széles, kissé elmosódott piros sáv húzódik. Észak-amerikai származású. Hazánkba 1885-ben telepítették, a dejthei tógaz-daságba. A sebes pisztránggal ellentétben nem télen, hanem kora ta-vasszal ívik. Oxigénigénye valamivel kisebb, és ezért sík vidéki tavak-ban is megél. Húsa keresett, akárcsak őshonos pisztrángunké. Súlya 1–1,2 kg (6 kg).

3. Dunai galóca (Hucho hucho). A pisztrángfélék családjába tartozik, a Duna egykori bennszülött hala volt. Régebben a Tiszában, fáklya-fénynél éjjel szigonyozták. Felbukkanása most meglepetésszámba megy. Már-már úgy tűnt, hogy hazánkban a „Saimo hucho" nevet csak a szilvásváradi pisztrángos tógazdaság motorcsónakja viseli, nyomta-tott nagybetűkkel az oldalára festve. 1969-ben azonban egy félméteres példányát kifogták a Tiszalöki Duzzasztómű alatt. 70–75 cm hosszú (1–1,5 m), 3–4 kg (40–50 kg) súlyú halunk. A dunai galóca védett halfajaink közé tartozik. Ausztriában, Csehszlovákiában tömegesen te-nyésztik.

6

II. tábla

1. Lápi póc (Umbra krameri). Kutyahalnak is hívják. Jobb és bal olda-li páros úszóit ugyanis felváltva képes használni, és ilyenkor szaladó kiskutyára emlékeztet. Bennszülött halfajunk. Elterjedési központja Magyarország. Legközelebbi rokonai Észak-Amerikában élnek. Egy-kor – 50–100 évvel ezelőtt – a réti csíkkal együtt került piacra; he-lyenként disznót hizlaltak vele. A mocsarak lecsapolásával állománya megritkult, kipusztulásától azonban még nem kell tartani. Megmaradt láp vizeink hűvös homályában megtalálja életfeltételeit. Az alföldi Kolon-tóban (Izsák mellett), védett körülmények között tömegesen előfordul, de a Kis-Balaton mocsaras világában is megtalálható. Akváriumban már sikerült a tenyésztése. Hossza 8–10 cm. Védett faj.

2. Csuka (Esox lucius). Lapos fejű, rendszerint közvetlenül a víz tükre alatt leselkedő ragadozó. Ahogy képletesen mondják: „vizeink tigrise”. Legkisebb kifogható mérete a zárt horgászvizekben 40 cm, másutt 30 cm. Tilalmi ideje II. 1–IV. 15., illetve III. 1–III. 31. A nyilvántartott magyar fogási rekord 14,63 kg-os példány. A nála kisebb halakat – be-leértve fajtestvéreit is – ragadozza. Zsákmányát – miután megragadta – úgy forgatja, hogy az fejjel lefelé csússzon szájába, nyelőcsövébe. Té-len is táplálkozik, ezért a jég alatt, horoggal fogják. Noha meglehető-sen szálkás, mégis keresett piaci hal, tógazdaságokban is tenyésztik. A nőstény 1,5, a hím 0,9 m testhosszúságú is lehet.

3. Fürge cselle (Phoxinus phoxinus). Népies nevén csetri, a hegyi pa-takok apró termetű, csapatokban élő hala. A tapolcai patakban (Vesz-prém megye) nagy tömegben fordul elő, és föld alatti vizeken át lejut a tavasbarlangba is. Ezen a halacskán mutatták ki először a sérült példá-nyok testéből felszabaduló és a csapat többi tagját menekülésre készte-tő riasztóanyagok jelenlétét. A pápai vízvezetékből egy ilyen halacska csurgott ki a tapolcafői forrásoktól érkező víz szűrőberendezésének megépítése előtt. Hossza 8–10 cm.

8

III. tábla

1. Kurta baing (Leucaspius delineatus). Első leírója, Heckel, Lem-berg halpiacán fedezte fel. A legkisebb magyarországi pontyféle (test-hossza legfeljebb 9 cm). Kisebb állóvizek, levezető árkok lakója, a budapesti Városligeti-tóban is gyakori volt. Egy régi halászrege szerint nem anyától születik, hanem az iszapból kel ki. A valóság viszont az, hogy a nőstény az ikrát vízinövényekre rakja, és azt a kikelésig a hím őrzi, miközben fejével az ikrákat hordozó fűszálat, hínárt bökdösi, oxi-géndús vizet hajtva oda. Mint akváriumi hal több figyelmet érdemelne!

2. Bodorka (Rutilus rutilus). 10–20 cm (30–35 cm), 50–200 g. Rend-kívül szapora: 80–100 ezer ikrát is lerak. Ragadozó halaink tápláléka-ként jelentős. Nemcsak tömegénél fogva, hanem azért is, mert a legkü-lönbözőbb típusú vizeinkben előfordul. Ami táplálkozását illeti, főleg rovarlárvát, apró csigát, planktonrákokat és kisebb részben hínárhajtá-sokat fogyaszt. A vörösszárnyú keszeggel (Scardinius erythrophthal-mus) együtt jól megfér, akár közös medencében is.

3. Leánykoncér (Rutilus pigus virgo). 40 cm, 1 kg. Teste nyújtottabb, mint a bodorkáé, szája kissé a torka felé nyíló. Kizárólag folyókban fordul elő. Előnyben részesíti a gyors folyású hegyi vizeket. Bár fő el-terjedési területe a Duna völgye, amibe beleesik hazánk területe is, mégis sokkal ritkább, mint a bodorka. Piacra azzal együtt kerülhet.

4. Nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus). 20–25 cm, 200–400 g. A fe-jes domolykónak kisebb termetű, pataki rokona. Azzal ellentétben szá-ja kicsi, alsó állású, fark alatti úszójának hátsó szegélye homorú, fark-úszója hosszú, erősen kimetszett. Pisztrángos vizekben kártékonynak tartják, mert a pisztrángnak táplálékkonkurense. Mint hideg vízi akvá-riumi hal jöhet számításba. Egyébként gazdaságilag nem jelentős.

10

IV. tábla

1. Fejes domolykó (Leuciscus cephalus). 25–30 cm (50 cm) hosszú, 1–2 kg. Ivadéka is aránylag könnyen megkülönböztethető a fiatal kü-szöktől, mert hengeres testű, és nem kétoldalt lapított. Tápláléka kez-detben a többi pontyfélével egyezik, csak később válik ragadozóvá. Leginkább hídpillérek mellett vagy vízimalmoknál tartózkodik, ki-sebb-nagyobb társaságban. Nemcsak halat, hanem békát is fogyaszt. Pisztrángos vizekben nem szívesen látott, mert különösen az ivadékot tizedeli. Húsa nagyon szálkás. Piacra ritkán kerül.

2. Jász-keszeg (Leuciscus idus). Teste kissé magas hátú, oldalról lapí-tott, szája ún. középállású, csúcsba nyíló. 35–70 cm, súlya 0,5–1,5 kg. Ez a keszeg formájú halunk a tisztább, mélyebb és hűvös vizet kedveli. Folyó- és nagyobb állóvizeinkben egyaránt megtalálható. Húsa kevés-sé szálkás, ezért a legkeresettebb fehér halak egyike. Vízi rovarokat, csigákat, kagylókat, halivadékot, szerves hulladékot fogyaszt. Április-tól júliusig – szinte folyamatosan – ívik a parti részeken, méghozzá csoportosan, élénk csobogással, nászjátékkal. A vízszennyezést arány-lag jól bírja, ezért pl. a Duna egyik legközönségesebb hala. Narancs-sárga színváltozatát, az ún. arany orfát medencékben díszhalként tart-ják. A századfordulón hazánkban különösen divatos volt, amikor is Migazzi Vilmos Aranyosmaróton nagyban tenyésztette.

3. Vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus). 20–35 cm, 200–400 g. A bodorkához annyira hasonlít, hogy egyes esetekben csak csonttani (garatfogak) alapon különböztethető meg tőle. Úszói viszont többnyire élénkebb piros színűek, és a szeme pirosas-narancssárgás. Lassú folyású és állóvizekben a hínáros részeket kedveli. Itt a kárász és a compó társhala. Hazánkban tömeghal, de csak ritkán fogyasztják. Külföldön konzervet készítenek belőle. A Fővárosi Állatkert nyilvános akváriumában több nemzedéken át sikerült tenyészteni.

12

V. tábla

1. Balin (Aspius aspius). 50–70 cm, 2–6 kg. Idősebb példányai rend-szerint a víz színéhez közel úsznak, úgyhogy „iramodáskor" barázdát szántanak rajta. Ilyenkor tizedelik a küszcsapatokat. A sporthorgászok nagyra becsülik, egyben keresett piaci cikk. Legkisebb kifogható mé-rete a zárt horgászkezelésű vizeken 40 cm, másutt 30 cm. Tilalmi ideje a Balatonon III. 1–IV. 2; a zárt horgászvizeken III. 1–IV. 15. A legna-gyobb magyar horgászzsákmány 7060 g.

2. Paduc (Chondrostoma nasus). 25–30 cm, 200–300 g. Lefelé nyíló szája jelzi, hogy táplálékát az aljzatról, a talajról szedegeti. Folyóink-ban szinte mindenütt előfordul. Különösen kedveli a gyors mozgású vizeket. A márnával együtt él. Igazán a kemény aljú meder fölött érzi jól magát. Különösen sok moszatot legel le a fenék köveiről és a vízbe nyúló gyökerekről. Csapatosan tartózkodik a folyók mély vizében tar-tózkodni. Nyáron szívesen felkeresi a paduccsapat a kőfalak melletti sekély vizet. Ún. másodrendű haszonhalnak számít. Egyes folyószakaszokon a halászok és a horgászok legfőbb zsákmánya. Kedvelt sporthal. Csont-kukaccal, gilisztával, sajttal felcsalizott horogra szívesen rámegy.

3. Compó (Tinca tinca). 25–30 cm (50–60 cm), 300–400 g (1,5–2,5 kg). Zömök, kevéssé lapított teste és apró, aranysárga pikkelyei köny-nyen megkülönböztethetővé teszik a többi pontyfélétől. Cigányhalnak is hívják. A néphit szerint ő a halak doktora, ugyanis feltételezik róla, hogy a beteg halak nyálkás testéhez dörzsölik sebeiket. A legújabb megfigyelések szerint, ahol a halastóban compó is van, onnan eltűnnek a halpiócák, ezek a kellemetlenkedő, vérszívó férgek. Lehet, hogy a compók piócairtó halak? Némelyik pontyos tógazdaságban mellékhal-ként tartják. Az ónos jászhoz hasonlóan ennek is van egy narancssárga színváltozata, az aranycompó, amely vérvörös ajkaival és csillogó pikkelyeivel kontinensünk legszebb halai közé tartozik. Húsa nagyon ízletes, de szálkás.

14

VI. tábla

1. Fenékjáró küllő (Gobio gobio). 14–15 cm (20 cm), 15–25 g. Nevét bizonyára onnan kapta, hogy a vízfenéken elhelyezkedő küllőcsapat tagjai fejüket egymás felé fordítva a kerékküllőre emlékeztető alakza-tot adnak ki. Kifejezetten folyóvízi, méghozzá gyors folyást kedvelő, fenéklakó faj. Emberi fogyasztásra hazánkban nem használják, csak a ragadozó halak táplálékaként jelentős. Táplálékául az apró állatok, sz-erves törmelék szolgálnak. Ivadéka csapatosan rajzik.

2. Felpillantó küllő (Gobio uranoscopus). 8–9 cm (10–12 cm). Közeli rokona a fenékjáró küllőnek, de kisebb termetű, hát- és farkúszója ke-vésbé pigmentált. Hátrahajlított bajusza eléri a szemgödör hátsó szélét. A Duna vízrendszerének bennszülött hala. Kristálytiszta vizű patakok-ban érdemes keresni! Védett faj.

3. Garda (Pelecus cultratus). 25–40 cm (50–60 cm), 300–400 g (1 kg). Sugárkardosnak is hívják. Leginkább felfelé irányuló szája és ka-nyargós lefutású oldalvonala jellemzi. A folyókból ősszel csapatosan a tengerbe szokott vonulni. A Balatonban élő példányok egész éven át a tóban tartózkodnak. Főleg a víz felszínére hulló rovarokat eszi. Húsa ízletes, de szálkás. Testéről könnyen leváló pikkelyéből gyöngyház es-zencia készíthető, pl. körömlakkhoz.

A „látott hal” Márton-napi halászatának emléke néprajzi érdekes-ség. Erről Herman Ottó számolt be irodalomtörténeti értékű leírásában. Ebből tudjuk, hogy november 11-e tájt a tihanyi kútba vonuló garda-csapat vándorlási irányát a hegytetőn felállított őrszem subája lengeté-sével jelezte a „halászbokroknak”.

4. Karikakeszeg (Blicca bjoerkna). 25–35 cm, 1 kg. Leginkább a dé-vérkeszegre emlékeztet, de páros úszóinak töve vöröses, és hátvonala a tarkón nyergesen hajlik. A dévérkeszeggel együtt kerül piacra, mert rendszerint nem különböztetik meg tőle. A csendes, homokos vagy agyagos fenekű vizeket kedveli. Íváskor úszóival élénken csapkod, akárcsak a ponty („fürdik”).

16

VII. tábla

1. Szivárványos ökle (Rhodeus sericeus amarus). 6–9 cm. Ennek az apró pontyfélének a hímje ívás idején a szivárvány minden színében pompázó nászruhát ölt. A nőstény 6–7 cm hosszú tojócsövet növeszt, és azzal a festő- vagy a tavikagyló kopoltyúlemezei közé juttatja ikráit. A kikelt ivadék a szikzacskó felszívódásáig itt védve van, és oxigén-dús vízhez jut. Ívásának akváriumi megfigyelése rendkívüli élmény. Különös szaporodásmódja miatt csak olyan vízben tud megélni, ahol kagylók is találhatók.

2. Küsz (Alburnus alburnus). 15–18 cm. Folyóvizeink partján horgá-szó gyermekek gyakori zsákmánya. Általában „schneci" néven isme-rik. Halliszt, vagyis állati takarmány gyártására használható, továbbá a fényes pikkelyeiből nyert guaninból műgyöngyök töltésére alkalmas gyöngyeszencia készül. A ragadozó halak (csuka, süllő) kedvelt zsák-mánya.

3. Dévérkeszeg (Abramis brama). 15–25 cm (40–50 cm), 200–600 kg (4–5 kg). Nagy természettudósunk, Herman Ottó szerint „a keszegjel-lem legtörzsökösebb alakja”, mivel a magyar halászok mindig széles, lapos, ezüstös pikkelyű halat értenek keszegen. Ívás előtt az ivarérett állatok bőrén feltűnő, vajfehér, apró szemölcsök, nászkiütések jelen-nek meg, amelyeket a halászok dorozsmának neveznek. Csapatosan ívik, és ilyenkor sok más hallal ellentétben nagyon félénk. Svédország nagy tavainak környékén dévérkeszegíváskor még a harangozás is ti-los. Húsa szálkás, de sülve finom, ropogós. A Balaton egyik legna- gyobb tömegben előforduló hala: a halászok zsákmányának 80–82%-át adja.

4. Bagolykeszeg (Abramis sapa). 30–35 cm, 0,60–0,80 kg. Akárcsak a többi keszegfaj, ez is nagyobb folyó- vagy állóvizeinkben található. Szájára boruló tompa orra alapján lehet a legkönnyebben megkülön-böztetni a lapos keszegtől. Szeme nagyobb, mint a többi keszegfajé. Húsa szálkás, ezért nem túl gyakran fogyasztják.

18

VIII. tábla

1. Lapos keszeg (Abramis ballerus). 20–30 cm (40 cm), 0,30-0,50 kg (1 kg). A dévérkeszegnél kevésbé magas hátú, de rendkívül lapított testű hal. Farok alatti úszója feltűnően hosszú alapú. Folyóink és na-gyobb állóvizeink lakója. Húsa nagyon szálkás.

2. Szilvaorrú keszeg (Vimba vimba). 25–30 cm, 0,20–0,40 kg. Azért hívják „szilvaorrú keszegnek”, mivel orra kissé kékes és gömbölyded (akárcsak a szilva), piszén áll, túlnyúlik a szájon. Szája alsó állású, mintegy jelezve ezzel, hogy táplálékát (rovarlárvák, férgek, stb.) főleg a vízfenékről gyűjti. Nagyobb folyóvizeinkben – a Dunában, a Tiszá-ban – él, és többnyire a talaj közelében tartózkodik. Májusban-június-ban ívik. Ikráját – egy-egy nősténytől akár 50–100 000 is származhat – növényekre bocsátja.

3. Márna (Barbus barbus). 30–50 cm (70–80 cm), 1–1,5 kg. Sebes fo-lyású, mélyebb vizekben, az aljzat közelében él. A horgászok ezért a márna fogásához nagy ólomsúlyt tesznek a fenekezőkészségre. Legki-sebb kifogható mérete: 35 cm, tilalmi ideje: V. 2–VI. 2. Rózsaszínű húsa szálkás, de jóízű. Ikrája mérgező.

4. Petényi-márna (Barbus meridionalis petényi). 20–25 cm. Tiszta vi-zű patakokban él. Nevét felfedezőjéről, Petényi János Salamonról kap-ta. A márnától könnyű megkülönböztetni, mert farok alatti úszója eléri a farokúszó vonalát. Íváskor az ikrás „leül”, ami annyit jelent, hogy teste meglepő módon csaknem derékszögben megtörik. Ikrája mérgez. Hátúszójában – testvérfajával ellentétben – nincs kemény úszósugár.

5. Ezüstkárász (Carassius auratus gibelio). 20–25 cm (30 cm), 0,50–1 kg. A kínai aranyhal törzsalakja, nálunk nem őshonos. A betelepítésé-hez fűzött reményeket nem váltotta be. Meglepő a szaporodásmódja: a nőstény ikráját más, a pontyfélékhez tartozó halak „teje” serkenti ba-rázdálódásra. A szakirodalom adatai szerint a hímek kétéves korukban átalakulnak nőstényekké.

20

IX. tábla

1. Kárász (Carassius carassius). 20–30 cm (50 cm), 0,1–0,3 kg (1 kg). A pontyhoz hasonlít, de bajuszszálai nincsenek. Egészen tányérszerű, magas hátú formái kiérdemlik az irodalomban gyakran használt széles kárász nevet. Mocsarakban, lápokban is megél, olyan helyeken, ahol már csak a réti csík a társhala. A ponttyal kereszteződhet (pontyká-rász). Varsával is halásszák.

2. Ponty (Cyprinus carpio). Ivarérett korában 55–70 cm testhosszúsá-gú és 5–8 kg súlyú. Legfontosabb gazdasági halunk. Kultúrformái a pikkely nélküli bőrponty és a csak néhány pikkelyt viselő tükörponty. Szereti a vízinövényekkel sűrűn benőtt sekély tavakat. Legkisebb ki-fogható mérete: 30 cm. Horgászati tilalmi ideje a Balatonon: IV. 1–VI. 15. Az. ország valamennyi többi vizén V. 2–VI. 20. A legnagyobb magyar horgászzsákmány: 22,60 kg. Külföldi adatok 1 m hosszú és 30 kg súlyú pontyról is megemlékeznek.

3. Kövicsík (Nemachilus barbatulus). 10–13 cm. Gyors folyású hegyi patakok, kavicsos fenekű patakok, folyók lakója. Táplálék után éjjel jár, nappal kövek alatt szokott rejtőzködni. Apró termete miatt gazda-sági jelentősége nincs, bár régebben cseh területen, kisebb tavakban étkezési célra tenyésztették. Április-május hónapban, ívási időben a hím pasztellszínekben pompázó, márványos nászruhát ölt. Védett faj.

4. Vágó csík (Cobitis taenia). 9–11 cm. Ezt a halat ne próbáljuk kézzel megfogni, mert szem alatti tüskéje könnyen megsértheti a kezünket! Oxigéndúsabb vizet kíván, mint a réti csík. Homokos, valamint iszapos fenekű folyó- és állóvizekben él. Különös szokása, hogy táplálék után kutatva szájába veszi a homokot, és azt kopoltyúívei között dobálja ki. Mielőtt a trópusi díszhalak tartása divatba jött, gyakran gondozták ak-váriumban. Védett faj.

22

X. tábla

1. Balkáni csík (Cobitis aurata balcanica). 8–11 cm. A Balkán-félszi-get bennszülött hala, de elterjedési területébe hazánk is beletartozik. A vágócsík közeli rokona, ahhoz nagyon hasonlít: különbség, hogy az oldalán levő nagy foltok mindig téglalap alakúak. A folyók sodrában él, rendkívül magas az oxigénigénye. Ha hirtelen hőmérséklet-változás éri, elveszti az egyensúlyát, miáltal a hátára fordul, és rövidesen el-pusztul. Akváriumi tartása nagy gyakorlatot kíván. Védett faj.

2. Réti csík (Misgurnus fossilis). 20–25 cm (30 cm). Ez a kígyó for-májú hal „béllélegzést" is folytat. A vízfelszínről nyelt levegőt, miután annak oxigéntartalmát a végbél hajszálerei felszívták, a végbélnyílásán át engedi ki. Ez a jelenség különösen vihar előtti légnyomáscsökke-néskor figyelhető meg. (Üvegedényben tartva időjósnak is használták.) A nedves fűbe kitéve percenként 1 méter sebességgel halad. Régebben a csíkászat hazánkban külön foglalkozási ág volt. A régmúlt idők halá-szai, pákászai ízletes húsát káposztával összefőzték, és úgy fogyasztot-ták. A mocsarak és lápok lecsapolásával a réti csík gazdasági jelentő-sége megszűnt. Védett faj.

3. Tüskés pikó (Gasterosteus aculeatus). 5–6 cm (7 cm). Meglepő iva-dékgondozásáról nevezetes. A hím vízinövények törmelékeiből fészket készít. A nőstény ide rakja ikráját, majd a hím átveszi azok gondozá-sát. Az ivadékot is védelmezi támadóival szemben. Első magyarorszá-gi példánya a Dunából került ki.

4. Magyar bucó (Aspro zingel). 30–40 cm, 1 kg. A Duna vízrend-szerének halkülönlegessége. Alakja miatt orsósügérnek is mondják. A folyók sodrában vagy a mellékfolyók torkolata közelében kialakult homokzátonyok sekély vizében található. Tömegesen sehol sem él, így piacra is csak ritkán került. Védett faj.

24

XI. tábla

1. Német bucó (Aspro streber). 15–20 cm. Hasonlít a magyar bucó-hoz, de faroknyele sokkal vékonyabb, hengeresebb. A Dunában és mellékfolyóiban fordul elő. Az erős áramlású mély vizeket kedveli, és talán éppen ezért rendkívül ritkán találkozunk vele. A Fővárosi Állat-kertnek valamikor volt egy példánya, amit a Lánchíd pesti hídfőjénél horoggal fogtak, majd az akváriumban kézhez szokott. Rendkívül fé-lénk, ijedős hal. Védett.

2. Botos kölönte (Cottus gobio). 10–12 cm. Nevét onnan kapta, hogy a hegyvidék lakossága botra erősített villával szigonyozta. Jellemző rá békaszerűen lapos feje, és alacsony hártyával összekötött kettős hátúszó-ja. Íváskor a hím gödröt ás, párja ebbe rakja az ikrákat, majd a fészket a hím őrzi, sokszor nálánál nagyobb halakkal szemben is védelmezve. Pisztrángos vizekben ikrafalásával sok kárt okozott. Alacsony vízállás idején helyenként a Duna-parti kövek alatt is fellelhető.

3. Harcsa (Silurus glanis). A kifejlett példányok 1–1,5 méteresek és 10–15 kg súlyúak. Legnagyobb ragadozó halunk. Alámosott mederré-szekben, vízbe dőlt fák, tuskók mellett szokott tartózkodni. A nappalt rendszerint nyugalmi állapotban tölti, de ahogy alkonyodik, egyszeri-ben megelevenedik. Egész éjjel keresi kutatja táplálékát. Tájékozódá-sát jól segítik hosszú, tapogató bajuszszálai. A Duna-Tisza-csatornából fehér testű, piros szemű albínóját is ismerjük. Legkisebb kifogható mé-rete: 40 cm (csak 5 kg-nál kisebb példányok). Tilalmi ideje: V. 2–VI. 30. A rekordnak számító harcsát 1986 júliusában fogták, Fadd-Dom-boriban. A termetes vízi ragadozó testhossza 238 centi, súlya 95,8 kg volt! Egy búvárhalász 1939-ben Gönyű határában sziklaodúból 1 ton-nányi harcsát hordott ki, köztük 60–80 kg-os példányokat is. Tógaz-daságban sikerrel tenyésztik, és egyben megmaradt nyílt vizű halásza-tunk legfontosabb halának. Ahhoz, hogy 1–1 kilóval gyarapítsa súlyát, legalább 9-11 kilónyi halat kell megennie.

26

XII. tábla

1. Törpeharcsa (Ictalurus nebulosus). 12–25 cm, 0,3 kg (0,5 kg). 1902-ben került hazánkba ez a Mississippi vízrendszeréből származó hal. A telepítéséhez fűzött remények azért nem váltak be, mert a hazá-jában megszokott tápláléka hiányában nálunk satnyán fejlődött. Vize-inkben nincs természetes ellensége (főleg azért, mert mellúszóinak kemény, szúrós sugara igen kellemetlen sebet ejthet), és így mint ikra- és ivadékrabló nagy tömegben elszaporodhat. Nyolc bajuszszála alap-ján könnyen megkülönböztethető a két hosszú bajuszszállal rendelkező lesőharcsa fiatal példányaitól. Szívós az akváriumban. Különösen iva-dékai, a kis „fekete krampuszok" mutatósak. Medencében búvóhelyet igényel.

2. Angolna (Anguilla anguilla). 70–80 cm (1–1,5 m), 0,7–1 kg. A mély tenger szülötte, de édesvízben éli le élete nagy részét. Amikor hajtja a fajfenntartás ösztöne, visszavándorol a tengerbe. Onnan soha többet nem jön a felszínre, csak utódai jelennek meg mint gyufaszálnyi „üvegangolnák" a folyók torkolatánál. Legkisebb kifogható mérete: 50 cm. Minthogy vizeinkben nem szaporodik, minden egyes példány ten-geri származású. Nagy ritkán feltéved folyóinkba, de a legtöbb angol-nánk 1962 óta mesterséges betelepítésnek köszönheti hazai előfordulá-sát. Húsa rendkívül ízletes, de zsíros. Friss vére mérgező, ha szemünk-be fröccsen – pl. tisztítása közben –, égő fájdalmat, kötőhártya-gyulla-dást okoz.

3. Menyhal (Lota lota). 60–80 cm, 5–8 kg. Az egyetlen édesvízi tőke-halféle. Az álla közepéről egy hosszabb bajuszszál lóg le, ami a csa-ládra jellemző. Ragadozó hal. Ivadéka egyébként a fiatal lesőharcsára emlékeztet. Rejtőzködő életmódja miatt ritkán kerül elő. Télen ívik a jéghideg vízben. Húsa fehér, szálkátlan, kellemes ízű. Sok fáradsággal akváriumba is beszoktatható. A szerző egyik 12 cm-es példánya kéz-ből evett. Legeredményesebben februárban fogható horoggal, a folyók köves akadóinál.

28

XIII. tábla

1. Fekete sügér (Micropterus salmoides). Testhossza 0,3–0,5 m, súlya 1–1,5 kg. Észak-Amerikából származik, és a századforduló után került hazánkba. Ragadozó hal, de ivadékát mindkét szülő féltékenyen őrzi. Kiváló sporthal, húsa ízletes, ritkasága miatt azonban gazdasági jelen-tősége nincs. Akváriumi megfigyelések szerint sokkal gyorsabb, „szemfülesebb”, mint itteni ragadozó rokonai. Somogy megyei tógaz-daságokban vannak féltve őrzött állományai. Kisebb példányai jól szel-lőztetett akváriumban tarthatók.

2. Naphal (Lepomis gibbosus). 10–15 cm. Észak-Amerikában, a Mis-sissippiben és a Nagy-tavak környékén honos. Nevét a kopoltyúleme-zén elhelyezkedő, a felkelő napra emlékeztető vörös foltról kapta. Már a múlt század nyolcvanas éveiben betelepítették Európába. Hazánkban takarmányhalként tógazdaságokban helyezték el. 1909-ben a sárdi tó-gazdaságból jutott a Balatonba, és innen a Sión át a Dunába, majd az egész országban elterjedt. Ikráját a vízfenéken készített fészekben őrzi. Bár ikrarabló és ivadékpusztító, mégis kevésbé kártékony, mint gon-dolták. Csodálatos színei miatt közkedvelt hideg vízi, akváriumi hal.

3. Sügér (Perca fluviatilis). 20–25 cm (50 cm), súlya 0,3–0,5 kg (1–1,5 kg). Tetszetős külsejű ragadozó halunk. A gyors folyású hegyi pa-takok kivételével szinte minden vizünkben megtalálható. Ívása néhány nappal megelőzi közeli rokonáét, a süllőét. Ikráját hosszú füzérekben rakja a homokos, kavicsos talajra. Minthogy falánk ikrarabló, valamint ivadékpusztító, tógazdaságokban irtják. Kicsiny termete miatt piacra ritkán kerül. A Fővárosi Állat- és Növénykert akváriumában sikerült tenyészteni. Ízletes húsa vetekszik a fogaséval.

30

XIV. tábla

1. Kősüllő (Stizostedion volgense). 30–50 cm, 1–2 kg. Zömökebb termetű és meredekebb homlokélű, mint a süllő. Leginkább folyóvi-zekben él, de tavakban is előfordul. Oxigénigénye kisebb, mint a sül-lőé, így érthető, hogy az iszapos vizet is jobban elviseli. A Káspi-tó és a Fekete-tenger környékének édesvizeiben őshonos, és csak a XIX. században kezdett nálunk feltűnni. A piacon kevésbé keresik, mint hír-neves rokonát.

2. Süllő (Stizostedion lucioperca). Az ivarérett állat testhossza 40–50 cm, testsúlya 1–2 kg, persze akadnak ennél nagyobb példányok is. A Balaton híres hala (az 1,5 kilónál nehezebb példányokat fogasnak ne-vezik), de más álló- vagy folyóvizekben is előfordul. Balatonudvari-ban, Dinnyésen, Százhalombattán védett körülmények között szaporít-ják, majd az ivadékot a Balatonba telepítik. Legkisebb kifogható mére-te: 30 cm. Tilalmi ideje a Balatonon: III. 1–V. 20. Az ország minden más vizén: III. 20.–IV. 30. A legnagyobb horgászzsákmány 11,50 kg volt. Húsában kevés szálka van, zsírt alig tartalmaz, és nagyon ízletes. A süllő ragadozó hal, még késő télen is rámegy a csalihalra. Találtak már olyan példányt is, melynek gyomrában egyszerre 37 apró hal volt! Röntgenvizsgálatokkal megállapították, hogy nyáron 1, télen 10 napra van szüksége a lenyelt táplálék megemésztéséhez.

3. Vágó durbincs (Acerina cernua). 10-15 cm. Élettere minden vi-zünk, a hegyi patakok kivételével. Népi neve „paptetű”, bőrében ugyanis szívóférgek lárvái tanyáznak, és azt feketén pettyegetetté te-szik. Falánk természete miatt könnyen harap a fenékhorogra. A kiszá-radófélben levő Duna-parti tócsák iszapos vizében is gyakran nagy tömegben gyűjthető. A német akvaristák egyik legkeresettebb és „Kaulbarsch” néven sokat emlegetett hideg vízi hala. Annak ellenére, hogy kemény úszósugarai meglehetősen hegyesek, szúrósak – a süllő-nek egyik legfontosabb tápláléka. Néhány évtizede a Balatonban még nagy állományai voltak.

32

XV. tábla

1. Selymes durbincs (Acerina schraetzer). 20-25 cm. A vágó dur-bincsnál nyúltabb testű ragadozó hal. Kizárólag a Duna vízrendszer-ében honos, testvérfajánál ritkább. Az elevenebb folyású vizet kedveli. Ez is ikra- és halivadék-pusztító, gazdaságilag értéktelen. Gyakoribb kapásából a horgászok a folyó közelgő áradására következtetnek. Vé-dett halfaj.

2. Tarka géb (Proterhorinus marmoratus). 5–8 cm (9–11 cm). A Feke-te-tengerből származik, de édesvizeinkben már meghonosodott. Ösz-szenőtt hasúszóival megtapad a sziklákon, és így a hullámok nem so-dorhatják el. Tapadós ikráját kövekre rakja, méghozzá azok alsó felü-letére; ikraőrző. Azért tűnik ritkának, mert nehezen fogható a közhasz-nálatú halászeszközökkel. Kis ügyesség kell csak hozzá, és könnyű ki-fogni, ha Duna-kiöntésekben ételborító szitával vagy méhészálarccal halászgatva kutatunk utána. Akváriumában legyen a vízfelszínen úszó-növény, amelyre felfeküdhet, ugyanis nincs úszóhólyagja, és így pipál-ni sem tud; ha tehát kevés a vízben az oxigén, könnyen megfullad. Vé-dett faj.

3. Folyami géb (Neogobius fluviatilis). 10-11 cm. Ez a Fekete-tenger-ből felvándorolt hal a Balatonból került elő 1970-ben. Itteni előfordu-lásáról Bíró Péter tájékoztatta a szakembereket. A folyami géb hasonlít a vizeinkben rendkívül ritka, és eddig csak Ópalánkán a Dunából fo-gott Kessler-gébhez. Második hátúszójának úszósugarai azonban hát-rafelé nem maradnak azonos hosszúságúak, hanem fokozatosan rövi-dülnek. Keveset mozog, jellegzetesen fenéklakó hal. Néhány példányt bemutatnak a Szántódpusztán létesített, igen tetszetős Balaton-akvári-umban. A Balatonban elszaporodott, mint süllőtáplálék jelentős.

34

XVI. tábla

1. Amur (Ctenopharyngodon idella). 1 m, 30 kg. 1963-ban Kínából te-lepítették hazánkba. Mint növényevő hal, száras növényekkel, főleg hínárfélékkel táplálkozik, így eddig ki nem aknázott táplálékforrást hasznosít. Kína édesvízi halászatának a felét ez a hal biztosítja. Legki-sebb kifogható mérete: 35 cm. A horgon hevesen védekezik. Utóbbi időben kidolgozták mesterséges megtermékenyítésének módszerét – hipofizálás segítségével –, ami hazai tógazdasági nevelésének feltétele volt. 40–70 kilónyi hínárt kell elfogyasztania ahhoz, hogy 1 kilónyi súlygyarapodást érjen el. Húsa száraz, de kissé mocsárízű, mely meg-szűntethető, ha a halszeleteket elkészítés előtt 24 órára enyhén besóz-zák. Képünk egy közel-rokon amurfajt, a véletlenül hazánkba behur-colt fekete amurt, más néven amuri koncért (Mylopharyngodon piceus) ábrázolja.

2. Fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix). 1 m, 15 kg (20 kg). Az amurral együtt Kínából telepítették hazánkba. Ez is növényevő hal. Külsőre egyetlen hazai halunkhoz sem hasonlít, mert szemei rendkívül alacsony fekvésűek. Innen kapta nevét: busa, vagyis erős, széles hom-lokú állat. Ivadéka a fiatal amurokhoz hasonlóan először planktonráko-kat, kerekesférgeket fogyaszt, csak később tér át fokozatosan a lebegő növényi táplálék – egysejtű algák – hasznosítására. 23-24 °C-os folyó-vízben ívik. Az ikrája a vízben lebeg.

3. Pettyes busa (Hypophthalmichthys nobilis). 10-12 kg (35-40 kg). Szemei még a fehér busáénál is alacsonyabban találhatók. A Délkelet-Ázsiából importált növényevő halak közül az ivadékkor utáni első két-három évben ez fejlődik a leggyorsabban. Meleg folyóvízben ívik (23–25 °C). Ikrái lebegnek. A fehér busával mesterséges úton keresztezhe-tő, mint ahogy ezt a Szovjetunióban és másutt is létrehozott hibridek bizonyítják.

36

XVII. tábla

AKVÁRIUMI DÍSZHALAK

1. Fekete tetra (Gymnocorymbus ternetzi). 5–6 cm. A Rio Paraguay felső folyásában terjedt el. 1966-ban egy lengyel akvarista medencéjé-ben váratlanul több száz fátyolfarkú tetra kelt ki, a törzshalakhoz tar-tozó ivadék között. Ezt a rendhagyó alkatú formát sikerült felnevelni és továbbtenyészteni.

2. Lángvörös pontylazac (Hyphessobrycon flammeus). 3,5–4 cm. Ezt a Rio de Janeiro környékéről származó tűzpiros halacskát szokták ajánlani azoknak, akik először kísérlik meg az ikrázó díszhalak tenyésztését. A pontylazacok egyik legközönségesebb képviselője. Népszerűsége nap-jainkban alábbhagyott. Akár 4–5 literes akváriumban, lágy vízben, 25–26 °C körüli hőmérsékleten tartva is könnyen ívatható. Az ivadék fel-nevelése sem nehéz. Társas akváriumban még itt-ott felbukkan.

3. Rózsahal (Hyphessobrycon ornatus). 4,5–5 cm. Sok akvarista „Rosaceus” néven ismeri. A rózsahal hazája Holland Guayanától az Amazonas alsó folyásáig terjed. Ivari kétalakúsága feltűnő: a hím hát-úszója nagy, bumeráng formájú, a nőstényé kisebb, kevésbé megnyúlt, porcelánfehér szegélyű. Kifejezetten társas természetű hal.

4. Ciklámenlazac (Hyphessobrycon callistus). 4 cm. „H. Serpae” né-ven került be az akvaristák medencéjébe, pedig az eredeti serpalazacot Európában már nem tartják. A ciklámenlazac hasonlít a rózsahalhoz, de oldalán könnycsepp alakú, ún. váll-foltot visel.

5. Neonhal (Paracheriodon innesi). 3,5 cm. Rabaut francia orchidea-gyűjtő 1936-ban találta az Amazonas perui tájain. Pontos recept sze-rint, lágy, savanyú vízben ívatják. Ívás után a szülőket zseblámpa fé-nyénél kell az elsötétített tenyészmedencéből eltávolítani, mert az ikra rendkívül fényérzékeny.

38

XVIII. tábla

1. Vörös neonhal (Lamprocheirodon axelrodi). 4–4,5 cm. A Rio Neg-roból kerülhetett Európába, 1956-ban. Névadó sajátsága: az élénkvö-rös hasrész, felette széles ragyogó zöld csík. Tenyésztési módja az „innesi”-éhez hasonlít, de nehezebb, már csak azért is, mert a hímek sokszor nem mutatnak érdeklődést nőstényeik iránt.

2. Vörössávos pontylazac (Hemigrammus erythrozonus). 4 cm. A díszhalak rajongói „Glühlicht tetra" néven ismerik, és ez az elnevezés egyben rangot is jelent. Oldalsávja vörös fényben izzik. Dél-Amerika trópusi övének északkeleti erdei vízfolyásaiban honos.

3. Díszöves pontylazac (Hyphessobrycon heterorhabdus). 3,5 cm. Ha-zája az Amazonas alsó folyása. Ez a nagyon csinos halacska más pontylazacokkal együtt társas akváriumban is jól tartható. Kedveli az esetenkénti napsütést. Tenyésztésekor keményebb vizet is eltűr, mint a neonhalak. A hím fekete csíkja 1/3-dal keskenyebb, mint a nőstényé.

4. Áttetsző pontylazac (Pristella riddlei). 3,5-4,5 cm. Tarka hátúszója miatt „vízistiglic”-nek is mondják. Dél-Amerika északi tájain, folyó- és állóvizekben él. Meglepő sajátsága, hogy a 12 hetes „pristellák” nö-vekedése megáll, és csak féléves szünet után nőnek tovább.

5. Rózsás törpeszájú hal (Nannostomus beckfordi aripirangensis). 4 cm. Az Amazonas Aripiranga szigetén honos. A hosszanti csíkozás karcsú testét még keskenyebbnek tünteti fel. Ez a sajátsága, valamint apró szája különbözteti meg sok más pontylazactól. A hím feltűnőbb színezetű, a nőstény viszont teltebb formájú.

40

XIX. tábla

1. Barlangi vaklazac (Anoptichthys jordani). 6–8 cm. Egyik legkülö-nösebb akváriumi halunk. Nemzetségének neve is szem nélküli halat jelent. Mexikó, San Luis Potosi barlangjaiban él. A bőrében lévő tapintó és ízlelőszervek segítségével kitűnően tájékozódik, táplálékát másod-perceken belül megtalálja. Bőre festékanyag nélküli, ezért rózsaszínű. Úszása tapogatódzó siklásnak tűnik, de minden akadály elöl kitér.

2. Citromlazac (Hyphessobrycon pulchripinnis). 4 cm. Brazíliából im-portálták. Elterjedését az akvaristák körében az gátolja, hogy tenyész-tése nem könnyű.

3. Izzófényű hal (Hyphessobrycon gracilis). Azonos faj a vörössávos pontylazaccal. A két kép közötti különbség abból is adódik, hogy az akvaristák kedvenc „glühlicht tetrá”-ja, mint annyi más halfaj, lelőhely szerint variál.

4. Aranyfoltos pontylazac (Hemigrammus pulcher). 5 cm. Karbunku-luslazacnak is mondják, csillogó foltja ugyanis olyan, mintha drágakő ékesítené. Az Amazonas perui partjáról származik.

5. Parázsszemű pontylazac (Hemigrammus ocellifer). 4 cm. Az őser-dei halak gyakran fényjelekkel közlik egymással jelenlétüket. Guaya-natól az Amazonas vidékéig elterjedt halunk ilyen jelzésre alkalmas fényvisszaverő felületet a faroktövén és szemének szivárványhártyáján visel. Tűző naptól óvjuk.

6. Tüskésszemű leopárdcsík (Acanthopthalmus semicinctus). 10 cm. Ezt a fekete alapon sárga övekkel díszített indiai csíkot az akvaristák „kuhli"-nak becézik. Régebben azt hitték róla, hogy íváskor habfészket fúj, de valószínű, hogy csak az állatok erőteljes mozgása keltett bubo-rékképződést. Teljesen beáshatja magát a homokba, így az akvárium-ban is napokra eltűnhet a szemünk elől.

42

XX. tábla

1. Darázshalacska (Brachygobius nunus). 4 cm. Az akvaristák több-sége B. xanthozona néven ismeri ezt a sárga-fekete mintázatú, apró in-diai gébet. Összenőtt hasúszóival kövekre vagy az akvárium üvegfal-ára tapad. Tipikus brackvízi (félsós vízi) hal. Ikráit üregek kőboltoza-tára ragasztja, és azokat a hím őrzi.

2. Foltos páncélos harcsa (Corydoras paleatus). 7,5 cm. Csaknem egész Dél-Amerikában honos, délen egészen a La Plata vidékéig. Tes-tét pikkelyek helyett csontpajzsok borítják. Rendkívül szívós, hosszú életű. Magyarországon is tartottak már 25 évig néhány példányt akvá-riumban. Érdekes látvány, amikor a páncélosharcsák szinte tankok módjára közlekednek az akvárium sziklás altalaján.

3. Rózsás díszmárna (Barbus conchonius). 5–8 cm (15 cm). Kezdő akvaristáknak is ajánlható, nem nagyon hőigényes (20–22 °C) indiai díszhal.

4. Bíborfejű díszmárna (Barbus nigrofasciatus). 5–6 cm (8 cm). Ha-zája Sri Lanka. Különösen szépek a nászruhás hímek.

5. Szumátrai díszmárna (Barbus tetrazona). 5 cm. Fajtársaival együtt külön medencében tartható. A lassúbb mozgású halakat ugyanis élénk úszkálásával nyugtalanítja, s gyakran beleharap más halak úszóiba. Csak lágy, savanyú vízben tenyészthető.

6. Nagypikkelyű díszmárna (Barbus oligolepis). 5 cm. A Nagy-Szunda-szigeteken a szumátrai díszmárnával él együtt, áramló vizek csendes öbleiben. A hímek imponáló magatartásához tartozik, hogy kissé merev mozdulatokkal, fejjel lefelé fordulva körültáncolják egy-mást. A szaporítómedencébe egy nőstény mellé csak egy hímet szok-tak tenni, mert a hímek nagyon féltékenyek egymásra.

44

XXI. tábla

1. Leopárddánió (Brachydanio frankei). 5–6 cm. Sok vita folyt róla a szakértők körében. Bár az egyik híres halkutató, Meinken külön fajnak írta le, eredete még nem tisztázott. Valószínűnek látszik, hogy a zebra-dánió egyik, mutáció útján keletkezett színváltozata.

2. Malabári dánió (Danio malabaricus). 10 cm (15 cm). Elő-Indiából és Sri Lanka kristálytiszta vizeiből került Európába. A hím hosszanti csíkjai a farokúszó felső lebenyébe húzódnak. A kevésbé színes és domborúbb hasfalú nőstény csíkozása egyenletes. A tekintélyes nagy-ságkülönbség ellenére kereszteződhet a zebradánióval.

3. Zebradánió (Brachydanio rerio). 5–6 cm. Csíkozott, ezért fegyenc-halacskának is szokták becézni. Csak csapatban érzi jól magát. Hajnali napsütésben ívik. Tenyésztésre az aranysárga alapszínű hímek alkal-masabbak, mint a krémszínűek. A nőstényt egy-két nappal előbb szok-ták a tenyészakváriumba kitenni, mint a hímeket, hogy már előre meg-ismerje új környezetét.

4. Színjátszó dánió (Brachydanio albolineatus). 5–6 cm. Világos alapszínű teste a szivárvány minden színében csillog. Fokozott mértékben áll ez a hímre. Hátsó-India, Malakka és Szumátra patakjaiban és folyóiban él. Van egy aranyos tónusú akváriumi tenyészváltozata is.

5. Ékfoltos razbora (Rasbora heteromorpha). 4,5 cm. Ékszernek is beillene ez a hátsó-indiai szigetekről és Thaiföld déli részéről szárma-zó parányi díszhal. Csaknem fél évszázadon át ellenállt minden te-nyésztési kísérletnek. Később kiderült, hogy a razbora hazájában az esős évszak beköszöntekor mészkőben rendkívül szegény talajon, csaknem tiszta esővízben ívik, ami a vízbe hulló lombok, gyümölcsök gyengén savanyítanak. Ezért ragaszkodik hasonló közeghez az akváriumban is.

46

XXII. tábla

1. Kolibrihal (Tanichthys albonubes). 4 cm. Kanton közelében, a „Fe-hér Felhő Hegye” mögötti patakban fedezte fel egy Tan nevű kínai fiú. Ivadéka a neonhalhoz hasonlóan zöldes fényben csillog.

2. Brokát-díszmárna (Barbus schuberti). 6–6,5 cm. Ősei Ceylon he-gyi patakjaiból származnak. Mivel könnyen tenyészthető, sokan ked-velik. Előnyére válik az is, hogy békés természetű, így társas akvári-umban tartható. Szaporításához megfelel a közepes kemény, semleges kémhatású, 22–25 °C hőmérsékletű víz. A nemek könnyen felismerhe-tők, mert a nőstény nagyobb és teltebb, a hím kisebb és karcsúbb.

3. Stendhal-hal (Labeo bicolor). 10–15 cm. Stendhal egyik legismer-tebb művéről, a Vörös és feketéről kapta nevét. Példányai heves har-cokat folytatnak az egyeduralomért. Hátsó-Indiából és Thaiföldről im-portálták.

4. Közönséges aranyhal (Carassius auratus auratus). 10-12 cm (40 cm). A kínai néphit szerint Ping Vang császár uralkodásának idején, nagy szárazság alkalmával, a föld mélyéből felfakadt forrás vizéből szökdelt elő. Valójában az ezüstkárászból tenyésztették ki a Távol-Keleten. Az aranyhal volt a legelső díszhal. A kínaiak díszes porcelánedényekben, majd Európa népei üvegserlegekben vagy üveggömbökben tartották.

5. Fátyolfarkú aranyhal (Carassius auratus auratus var. japonicus bicaudatus). 8–10 cm. Régebben egy szép példányért saját testsúlyá-nak hússzorosát is kifizették színaranyból. Ma a „fátyolhalak” érték-megállapítása nemzetközileg elismert pontozással történik. Ez figye-lembe veszi a farkúszó alakját, hosszát, a test méretarányait, stb. Kü-lönösen közkedvelt a teleszkópszemű, az égrenéző, a buborékszemű, az oroszlánfejű, valamint tojásalakú tenyészváltozata.

48

XXIII. tábla

1. Kubai patakhalacska (Rivulus cylindraceus). 5–6 cm. Kuba cukor-nádültetvényeinek egzotikus hangulatát hozza lakásunkba, déltengeri szigetek vízesésekkel tarkított csörgedező patakjaihoz vezet ez a közkedvelt halacska. Az elevenszülő fogaspontyokhoz hasonlóan, gyakran kiugrik a vízből, majd csobbanva szökken vissza. Medencéjét mindig le kell fedni!

2. Zanzibári tarkacsuka (Pachypanchax playfairi). 8–10 cm. Kelet-Afrika trópusi éghajlatú tájain terjedt el, mindenütt félsós vízben. Ma-rakodó, összeférhetetlen természete miatt kisebb halak közé ne telepít-sük. Rejtekhelyre van szüksége.

3. Vöröstorkú díszcsuka (Epiplatys chaperi sheljuzhkoi). 6–7 cm. Az Elefántcsontpart, valamint Libéria pocsolyáiban, vizesárkaiban tenyé-szik. Gyakran csuka módjára a víz színéhez közel leselkedik zsákmá-nyára, ami szúnyoglárva is lehet.

4. Cifra fogasponty (Aphyosemion australe). 6 cm. Amíg a nőstény egyszínű szürke, a hím mesés színei szinte palettára kívánkoznak. Nem való társas akváriumba.

5. Szúnyogírtó fogasponty (Gambusia affinis). A nőstény 6 cm, a hím 3,5 cm. A maláriaellenes küzdelem idején mint az Anopheles szúnyog-lárvák pusztítóját széthurcolták az egész világon. Eredeti hazája Te-xas. Más halakkal összeférhetetlen, ragadozó. A Hévízi-tóban és Mis-kolctapolcán betelepített állományban, vadon él. Elevenszülő.

6. Szivárványos guppi (Lebistes reticulatus). 2,5 (4–5) cm. Csaknem minden akvarista ezzel a kis elevenszülő fogasponttyal kezdi a díszhal-tartást. Rendkívül szapora hal. Apró színes hímje a nagyobb egyszínű nősténynek szinte mindig udvarol. Eredeti hazája: Venezuela, Trinidad és Barbados szigete, valamint Guayana.

50

XXIV. tábla

1. Mexikói kardfarkú hal (Xiphophorus helleri). Hímje 8 cm („kard” nélkül). Egyik legelterjedtebb elevenszülő akváriumi halunk. A hím nemcsak előre, hanem hátrafelé is úszik. A faj érdekessége, hogy a nőstény hímmé alakulhat akkor is, ha már előzőleg utódokat szült.

2. Törpe fogaspontyocska (Heterandria formosa). A hím 2 cm, a nős-tény 3-3,5 cm. A világ egyik legkisebb gerinces állata. Dél-Karolina és Florida napsütötte tavaiban és tócsáiban él. Apró hímjei féltékenység-ből viaskodnak egymással. Ez a halacska valóban igénytelen, ezért kis (2–3 literes) medencével is megelégszik.

3. Jukatáni fogasponty (Poecilia sphenops). Hímje 4-8 cm, nősténye 6-12 cm. A törzsalak Mexikótól Venezueláig terjedt el, főleg a partvi-déki vizekben. Az akvaristák leginkább hibridjeinek kisebb termetű, fekete színváltozatát tenyésztik „Black Molly” néven. Elevenszülő.

4. Vitorlás fogasponty (Poecilia velifera). 10–12 cm. A hím hátúszója szokatlanul magas. Mexikó Yucatán-félszigeti partvidékén, főleg fél-sós vízben él, de előfordul a tengerben is. Nagyobb nősténye egy alka-lommal száznál is több utódot is szülhet.

5. Széleshátú fogasponty (Xiphophorus maculatus). A hím 3, a nős-tény 5 cm. Mexikóban és Guatemalában honos. A farktövön jellegze-tes sötét folt látható, ami színváltozatain is feltűnő. Újszülött ivadéka, sok más elevenszülő hallal ellentétben, nagy szikzacskós és gyámolta-lan. A mexikói kardfarkú hallal keresztezhető.

6. Félcsőrös csuka (Dermogenis pusillus). Hímje 5 cm, nősténye 7 cm. Indonéziában és Malájföldön a bennszülöttek cölöpházai körül úszkál a sekély vízben, főleg vízbe hulló rovarokat fogyaszt. Élő utódokat szül.

52

XXV. tábla

1. Törpe gurámi (Colisa lalia). 6 cm. Mint valamennyi labirintkopol-tyús hal, az oxigénben szegény vizekben is jól megél, hiszen a légköri oxigént – pipálással – hasznosítja. Indiából importálták. Habfészkébe a hím úszónövényeket (pl. úszó májmoha) is beépít. Nász idején a hím különösen színpompás, a nőstény csak ezüstszürke.

2. Ajakos gurámi (Colisa labiosa). 10 cm. A törpe gurámihoz hason-lít, de annál nagyobb termetű, és mintázatában is eltér. Hátsó-India ví-zinövényekkel sűrűn benőtt, erősen beárnyékolt, zavaros vizű tócsái-ban él, fonálszerű hasúszóival tájékozódik. Életmódja és szaporodása is a törpe gurámiéra emlékeztet. Neve arra utal, hogy az ivarérett hí-mek szája felett feltűnő ajakduzzanat van.

3. Kék gurámi (Trichogaster trichopterus sumatranus). 10–12 cm. In-dia sekély vizeiben honos ez a halványkék, ezüstcsillogású labirinthal. Hasúszói hosszú tapogatókká módosultak. Ívás előtt, a család többi tagjához hasonlóan, a hím habfészket fúj a víz felszínén. Ebbe rakja be a nőstény – a felejthetetlen szépségű nászjáték után – olajtartalmú apró ikráit. A fészekben levő ikrákat és a már kikelt ivadékot is a hím őrzi.

4. Gyöngygurámi (Trichogaster leeri). 10 cm. Egyik legkeresettebb díszhalunk. Hátsó-India, Jáva, Szumátra és Borneó sekély, meleg, ví-zinövényekkel sűrűn benőtt tavaiból került a szobaakváriumokba. Ije-dős, sérülésekre érzékeny, de álomszép mintázatú hal, és főleg nászjá-téka felejthetetlen látvány.

5. Csókos gurámi (Helostoma temminckii). 12-15 cm (30 cm). Vas-tag, húsos ajkukat tapadókorong-szerűén kifordítják, és azt egymáshoz támasztva „csókolóznak". Ezt fiatal halak és azonos nemű példányok is megteszik. A csókos gurámit Hátsó-India és Indonézia lakossága szívesen fogyasztja.

54

XXVI. tábla

1. Kínai paradicsomhal (Macropodus opercularis). 8-10 cm. Egy francia hadihajó fedélzetén érkezett Európába, még 1869-ben. Utána rövidesen megkezdte diadalútját az akváriumokban – ezzel az aranyhal egyeduralmát megszakította. Mint labirinthal, légköri levegőből is tud lélegzeni. Ragadozó. Kínában rizsföldek sekély vizeiben elvadultan él. Alsógödön, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem kísérleti telepén több ezer ilyen hal található, mert fontos magatartástani kísérleteket hajtanak végre velük.

2. Sziámi harcoshal (Betta spelndens). A nőstény 5-6 cm, a hím 8-10 cm. A hímek egy ideig csak akkor tűrik meg egymást, ha egy ívásból valók, és együtt nevelkedtek. A sziámiak, kihasználva a harcoshalak verekedő természetét, sajátos viadalokat rendeznek velük. Sokan ve-szítették már el egész vagyonukat a fogadásokkal egybekötött betta-viadalokon. Az ikra a víznél nagyobb fajsúlyú; a hím a szájába veszi, majd beköpi a habfészekbe.

3. Ausztráliai szivárványhal (Melanotaenia macculochi). 7 cm. Nevét a szivárvány minden színében pompázó mustrázatáról kapta. Minthogy Északkelet-Ausztráliában folyókban él, oxigénigénye is meglehetősen nagy. Társasösztönét csak akkor tudja kielégíteni, ha fajtársai között, csapatban tartjuk. Érdemes gondozására nagy figyelmet fordítani, már csak azért is, mert Ausztráliából eddig nagyon kevés díszhal érkezett.

4. Indiai üvegsügér (Ambassis lala). 3–3,5 cm (7 cm). Aki egy ilyen parányi halat megpillant, hirtelen úgy érzi, most röntgenfelvételt lát. Az üveghalak átlátszósága abból adódik, hogy izmaik fénytörése ha-sonló a környező vízéhez. A parányi halacska teste annyira áttetsző, hogy még szívének mozgása is megfigyelhető. Ívás előtt a hím a nős-tényt szép, kimért mozdulatokkal úszkálja körül, miközben pikkelyei-nek aranycsillogása különösen tetszetős. Első táplálékát az evezőlábú rákok „nauplius" lárvái képezik.

56

XXVII. tábla

1. Egyiptomi szájköltő hal (Haplochromis multicolor). 7 cm. A Nílus deltájától egészen a közép-afrikai Nagy-tavakig előfordul ez a furcsa életmódú, apró hal. A nőstény lerakott ikráit torokzacskójába szedegeti fel, és ott is kelti ki. Csaknem két hétig egyetlen falatot sem fogyaszt, míg végre kiköpi az időközben kikelt apró halakat. Veszély esetén azok azonnal visszaúsznak élő bölcsőjükbe, sőt még néhány napig aludni is visszajárnak anyjuk szájába.

2. Vöröstorkú sügér (Cichlasoma meeki). 8–12 cm. Imponáló megje-lenésű egy „méki”-pár, amint népes családját kotlóstyúk módjára vezeti. A szülők pajzsszerűen előrefordított kopoltyúfedőikkel rontanak minden igazi vagy vélt ellenségre, miközben vörös torkuk szinte izzik.

3. Kubai bölcsőszájú hal (Cichlasoma tetracanthus). 10–15 cm. Újab-ban kezd medencéinkben elterjedni. A hímet elég nehéz megkülönböz-tetni a nősténytől, mert mintázatuk hasonló. Mindössze annyi különb-ség mutatkozik, hogy a hím hát- és fark alatti úszója hegyesebb végű.

4. Nílusi bíbor tarkasügér (Hemichromis bimaculatus). 10–12 cm (15 cm). Afrika nagy részén elterjedt, és számos helyi változata léte-zik. Búvóhelyül szolgáló akváriumi kőépítményeit a fenéküvegre kell helyezni, mert úgyis kiásná alóluk a homokot, és végül a kövek az üveget eltörhetnék. Medencéjét mindenképpen saját igényeinek megfe-lelően átrendezi, és előbb-utóbb „holdbéli kráterek” jelzik működését. Több száz ikrát rak.

5. Kék akara v. széleshomlokú tarkasügér (Aequidens latifrons). 10-12 cm. Bár nagy testű, bölcsőszájú hal, nem túrja ki az akvárium növényeit. Kolumbiában és Panamában őshonos. Szereti, ha akváriu-mának vizét rendszeresen frissítik.

58

XXVIII. tábla

1. Vitorláshal (Pterophyllum scalare). 15 cm, magassága 25 cm. Há-romszög alakú lapos testével az Amazonas szikláihoz simul. Ikráit ví-zinövények levelére rakja. Ívás előtt a hím a levelet a szájával gondo-san megtisztítja. Akkor is megteszi ezt, ha műanyag levélre ívatjuk az akváriumban. A bennszülöttek „őrült halnak" hívják, mert az idősebb példányok ijedősek, és ha megzavarják őket, fejjel a homoknak rohan-nak.

2. Diszkoszhal (Symphysodon discus). 10–13 cm. Sok akvarista szíve vágya ez az egyelőre még nehezen elérhető, drága trópusi csoda. Alak-ja, mintázata egyaránt mesébe illő. Az Amazonas vízrendszerében ter-jedt el, főleg a Rio Negroban. Életmódját az teszi rendkívülivé, hogy a szülők kezdetben bőrük hámváladékával táplálják kicsinyeiket. A két szülő felváltva etet, és váltáskor ügyesen kimért mozdulatokkal adja át egymásnak a hámmezőkön „legelésző” apróságok népes csapatát. Te-nyésztésében a magyar Zsilinszky Sándor kimagasló eredményeket ért el.

3. Pillangó tarkasügér vagy szivárvány törpesügér (Apistogramma ramirezi). Hímje 6 cm, nősténye 5 cm. Tarka és mozgékony, mint egy pillangó. Dél-Amerikában, Venezuelában őshonos. A nemek könnyen felismerhetők, mert a hímek hátúszójának harmadik sugara szembetű-nően megnyúlt, a nőstények zömökebbek, és hasrészük enyhén vörös színű. A nőstények sokszor hím módjára viselkednek.

4. Törpe tarkasügér (Apistogramma agassizi). Hímje 6-8 cm, nősté-nye 4-6 cm. A törpe bölcsőszájú halak egyik képviselője. Nem talajtú-ró, és megkíméli az akvárium növényzetét. Az Amazonas mellékfolyó-iban honos. Ivadékát csaknem kizárólag a nőstény gondozza, de azért a hímet nem zavarja el a költőhely közeléből.

60

XXIX. tábla

NÉVMUTATÓ

(A római számok a színes táblákat, az arab számok a képeket ismertető szövegoldalakat jelölik.)

Amur XVII., 36Angolna XIII., 28Aranyhal, fátyolfarkú XXIII., 48– közönséges XXIII., 48Ausztráliai szivárványhal XXVII., 56

Balin VI., 14Barlangi vaklazac XX., 42Bodorka IV., 10Botos kölönte XII., 26Bucó, magyar XI., 24– német XII., 26Busa, fehér XVII., 36– pettyes XVII., 36

Compó VI., 14Csík, balkáni XI., 24– kövi X., 22– réti XI., 24– vágó X., 22Csuka III., 8

Dánió, leopárd XXII., 46– malabári XXII., 46– színjátszó XXII., 46– zebra XXII., 46Darázshalacska XXI., 44

Diszkoszhal XXIX., 60Díszmárna, bíborfejű XXI., 44– brokát XXIII., 48– nagypikkelyű XXI., 44– rózsás XXI., 44– szumátrai XXI., 44Domolykó, fejes V., 12– nyúl IV., 10Dunai galóca II., 6Dunai ingola I., 4Durbincs, selymes XVI., 34– vágó XV., 32

Egyiptomi szájköltő hal XXVIII., 58Ékfoltos razbora XXVII., 46

Félcsőrös csuka XXV., 52Fekete tetra XVIII., 38Fogasponty, cifra XXIV., 50– jukatáni XXV., 52– széleshátú XXV., 52– szúnyogirtó XXIV., 50– törpe XXV., 52– vitorlás XXV., 52Foltos páncélos harcsa XXI., 44Fürge cselle III., 8

Garda VII., 16Géb, folyami XVI., 34– tarka XVI., 34Gurámi, ajakos XXVI., 54– csókos XXVI., 54– gyöngy XXVI., 54– kék XXVI., 54– törpe XXVI., 54

Harcsa XII., 26– törpe XIII., 28

Indiai üvegsügér XXVII., 56Izzófényű hal XX., 42

Kárász X., 22– ezüst IX., 20Kecsege I., 4Kék akara XXVIII., 58Keszeg, bagoly VIII., 18– dévér VIII., 18– jász V., 12– karika VII., 16– lapos IX., 20– szilvaorrú IX., 20– vörösszárnyú V., 12Kínai paradicsomhal XXVII., 56Kolibrihal XXIII., 48Koncér, leány IV., 10Kubai bölcsőszájú hal XXVIII., 58Kubai patakhalacska XXIV., 50Kurta baing IV., 10

Küllő, felpillantó VII., 16– fenékjáró VII., 16Küsz VIII., 18

Lápi póc III., 8Lazac, ciklámen XVIII., 38– citrom XX., 42

Márna IX., 20– petényi IX., 20Menyhal XIII., 28Mexikói kardfarkú hal XXV., 52

Naphal XIV., 30Neonhal XVIII., 38– vörös XIX., 40

Paduc VI., 14Pisztráng, sebes II., 6– szivárványos II., 6Ponty X., 22Pontylazac, aranyfoltos XX., 42– áttetsző XIX., 40– díszöves XIX., 40– lángvörös XVIII., 38– parázsszemű XX., 42– vörössávos XIX., 40

Rózsahal XVIII., 38Rózsás törpeszájú hal XIX., 40

Stendhal–hal XXIII., 48

Sügér XIV., 30– fekete XIV., 30– vöröstorkú XXVIII., 58Süllő XV., 32– kő XV., 32Sziámi harcoshal XXVII., 56Szivárványos guppi XXIV., 50Szivárványos ökle VIII., 18

Tarkasügér, nílusi bíbor XXVIII., 58– pillangó XXIX., 60

– törpe XXIX., 60Tüskés pikó XI., 24Tüskésszemű leopárdcsík XX., 42

Vitorláshal XXIX., 60Viza I., 4Vörösszárnyú keszeg V., 12Vöröstorkú díszcsuka XXIV., 50

Zanzibári tarkacsuka XXIV., 50

HU ISSN 0324–3168

ISBN 963 11 5561 7

Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, BudapestFelelős kiadó: Sziládi János igazgatóKossuth Nyomda (87.0615), Budapest, 1988Felelős vezető: Bede István vezérigazgatóFelelős szerkesztő: Karádi IlonaSzakmailag ellenőrizte: dr. Pénzes BethenA szöveget gondozta: Makai JuditMűszaki vezető: Szakálos MihályKépszerkesztő: Árva IlonaMűszaki szerkesztő: Deák FerencnéTerjedelem: 2,76 (A/5) ív. IF 6063

A Búvár Zsebkönyvekeddig megjelent kötetei:

Madarak 1. (5. kiadás)Vadvirágok 1 (4. kiadás)Gombák (4. kiadás)Halak (4. kiadás)Lepkék (4. kiadás)Dísznövények (3. kiadás)Csigák, kagylók (2. kiadás)Fák, bokrok (3. kiadás)Legyek, hangyák, méhek, darazsak (3. kiadás)Vadak (3. kiadás)Ásványok (2. kiadás)Mohák, zuzmók, harasztok (2. kiadás)Bogarak (3. kiadás)KövületekKutyák (3. kiadás)Kígyók, békák (2. kiadás)Díszmadarak (3. kiadás)Vadvirágok 2. (3. kiadás)Kultúrnövények 1. (2. kiadás)Pókok, skorpiók (3. kiadás)Háziállatok (3. kiadás)Gyümölcsök (3. kiadás)Ősállatok (3. kiadás)Kultúrnövények 2.Felhők (2. kiadás)Állatkerti emlősök (2. kiadás)

Állatkerti madarak (2. kiadás)GyógynövényekTengeri állatok 1. (2. kiadás)Tengeri állatok 2. (2. kiadás)Emberek (2. kiadás)Kaktuszok, pozsgások (2. kiadás)Fűszernövények (2. kiadás)Különös növényekKisemlősök (2. kiadás)EmberelődökTrópusi pillangókKabócák, bodobácsokŐsnövényekHavasi virágokHagymások, gumósokSzitakötők, kérészek, hangyalesőkMadarak 2.Különös állatokEgyszervolt állatokTrópusi orchideákLovakKína kerti virágaiMacskákVízinövényekGombák 2.GyomnövényekEgzotikus hüllőkSzobanövények

38,- Ft