2
 „Nemszeretem” halak vizeinkben Természetes körülmények között a fajok a számukra alkalmas és elérhet ő élőhelyeket meghódítják. Ahol az adott fajok ily módon el őfordulnak, azt a fajok természetes el őfordulási területének nevezzük. A fajoknak mindössze kis része terjedt el a Föld valamennyi kontinensén vagy valamennyi tengerében a számára alkalmas élőhelyeken. Ezek az ún. kozmopolita fajok. A legtöbb faj esetében azonban valamilyen természetes földrajzi képződmény, pl. egy hegylánc vagy egy tenger jelent olyan akadályt (barriert), amelyen a faj „magától” nem képes átkelni, és újabb területeket meghódítani. Ennek köszönhet ő, hogy a világ különböz ő pontjain hasonló élőhelyeket más-más fajok népesítenek be. A biológiai sokféleség kialakulásának és fennmaradásának egyik oka a földrajzi barrierek létezése. Sok faj esetében az ember az elmúlt kétezer évben tevékenysége során akarva-akaratlanu l megszüntette ezeket az akadályokat. Szándékosan, amikor a barriereket átlépve telepítette új területekre az egyes fajokat halászati, horgászati, vadászati vagy egyéb célokból. Ugyancsak szándékos tevékenység volt, amikor az ember egyes fajok terjedését segítend ő azok ragadozóit vagy konkurenseit szorította vissza, vagy éppen pusztította ki teljesen. Számos esetben azonban az ember tudta nélkül is hozzájárult ezen akadályok leküzdéséhez,  például a hajók ba llasztvizével vagy a n em kell ően ellenőrzött élelmiszerszállítmányokkal sok faj jutott el újabb területekre. Miért baj, hogy az ember ily módon behurcol, betelepít fajokat? Minden egyes él őhelyre jellemző, hogy az eredetileg ott él ő fajok összessége teljesen kihasználja a környezeti feltételek által nyújtott lehet őségeket. Az ökológiában azt a „helyet”, illetve szerepet, amelyet a faj betölt, „niche”-nek (fülkének) nevezzük. Egy természetes él őhelyen nincs üres niche, minden fülke foglalt. Ezért ha egy, az ember által behurcolt faj valahol megtelepedett, azaz egy niche-t betöltött, azt mindenképp egy vagy több faj rovására tette. Azokat az élőlényeket, melyek megtelepedésüket követ ően nagyon sikeresek, azaz – a betelepítésüket, behurcolásukat követően már mindenfajta emberi segítség nélkül – gyorsan, nagy számban elszaporodnak , és ezáltal sok, eredetileg ott élő szervezet f ennmaradásá ra veszélyt jelentenek, invázív fajoknak nevezzük . Sajnos a hazai halfauna is számos ilyen taggal rendelkezik . Lássuk közülük a legjelent ősebbeket:  Razbóra (Pseudorasbora parva ) A hatvanas években a telepítésre szánt amur- és a  busaivadéko k közé keveredve jutott el Európába. Tömeges jelenléte miatt a hazai pontyfélék ivadékainak komoly táplálék-konkurense. A faj az oldalán futó sötét csíkról és fels őállású szájáról könnyen felismerhet ő.  Ezüstkárász (Carassius gibelio ) Európába kerülésének körülményei, illetve eredeti elterjedése ma még nem kell ően tisztázott. Az mindenesetre tény, hogy mára tömeges elszaporodásával számos pontyféle komoly táplálék-konkurense lett. Az őshonos széles kárász eltűnésében különösen nagy szerepe van, mert e fajjal (sőt más fajokkal is) kereszteződve hibrideket alkot. A széles kárászétól eltér ően bognártüskéje csak fele hosszában fogazott.

Nemszeretem halak

Embed Size (px)

DESCRIPTION

invasive plant species in Hungary

Citation preview

  • Nemszeretem halak vizeinkben Termszetes krlmnyek kztt a fajok a szmukra alkalmas s elrhet lhelyeket meghdtjk. Ahol az adott fajok ily mdon elfordulnak, azt a fajok termszetes elfordulsi terletnek nevezzk. A fajoknak mindssze kis rsze terjedt el a Fld valamennyi kontinensn vagy valamennyi tengerben a szmra alkalmas lhelyeken. Ezek az n. kozmopolita fajok. A legtbb faj esetben azonban valamilyen termszetes fldrajzi kpzdmny, pl. egy hegylnc vagy egy tenger jelent olyan akadlyt (barriert), amelyen a faj magtl nem kpes tkelni, s jabb terleteket meghdtani. Ennek ksznhet, hogy a vilg klnbz pontjain hasonl lhelyeket ms-ms fajok npestenek be. A biolgiai sokflesg kialakulsnak s fennmaradsnak egyik oka a fldrajzi barrierek ltezse. Sok faj esetben az ember az elmlt ktezer vben tevkenysge sorn akarva-akaratlanul megszntette ezeket az akadlyokat. Szndkosan, amikor a barriereket tlpve teleptette j terletekre az egyes fajokat halszati, horgszati, vadszati vagy egyb clokbl. Ugyancsak szndkos tevkenysg volt, amikor az ember egyes fajok terjedst segtend azok ragadozit vagy konkurenseit szortotta vissza, vagy ppen puszttotta ki teljesen. Szmos esetben azonban az ember tudta nlkl is hozzjrult ezen akadlyok lekzdshez, pldul a hajk ballasztvizvel vagy a nem kellen ellenrztt lelmiszerszlltmnyokkal sok faj jutott el jabb terletekre. Mirt baj, hogy az ember ily mdon behurcol, betelept fajokat? Minden egyes lhelyre jellemz, hogy az eredetileg ott l fajok sszessge teljesen kihasznlja a krnyezeti felttelek ltal nyjtott lehetsgeket. Az kolgiban azt a helyet, illetve szerepet, amelyet a faj betlt, niche-nek (flknek) nevezzk. Egy termszetes lhelyen nincs res niche, minden flke foglalt. Ezrt ha egy, az ember ltal behurcolt faj valahol megtelepedett, azaz egy niche-t betlttt, azt mindenkpp egy vagy tbb faj rovsra tette. Azokat az llnyeket, melyek megtelepedsket kveten nagyon sikeresek, azaz a beteleptsket, behurcolsukat kveten mr mindenfajta emberi segtsg nlkl gyorsan, nagy szmban elszaporodnak, s ezltal sok, eredetileg ott l szervezet fennmaradsra veszlyt jelentenek, invzv fajoknak nevezzk. Sajnos a hazai halfauna is szmos ilyen taggal rendelkezik. Lssuk kzlk a legjelentsebbeket:

    Razbra (Pseudorasbora parva) A hatvanas vekben a teleptsre sznt amur- s a busaivadkok kz keveredve jutott el Eurpba. Tmeges jelenlte miatt a hazai pontyflk ivadkainak komoly tpllk-konkurense. A faj az oldaln fut stt cskrl s felslls szjrl knnyen felismerhet.

    Ezstkrsz (Carassius gibelio) Eurpba kerlsnek krlmnyei, illetve eredeti elterjedse ma mg nem kellen tisztzott. Az mindenesetre tny, hogy mra tmeges elszaporodsval szmos pontyfle komoly tpllk-konkurense lett. Az shonos szles krsz eltnsben klnsen nagy szerepe van, mert e fajjal (st ms fajokkal is) keresztezdve hibrideket alkot. A szles krsztl eltren bognrtskje csak fele hosszban fogazott.

  • Fekete trpeharcsa s trpeharcsa (Ameiurus melas s A. nebulosus)

    E kt szak-amerikai fajt abban a remnyben teleptettk hazai vizeinkbe, hogy velk nvelhet lesz a vizek halhs termelse. Mivel nlunk egyik faj sem n meg az eredeti lhelyn jellemz mretv, a hozzjuk kapcsold gazdasgi elvrsok nem teljesltek. Ugyanakkor tmeges fellpsk miatt szmos shonos faj fennmaradst veszlyeztetik, mind ikra- s ivadk-fogyasztsukkal, mind tpllk-konkurencijukkal. 8 bajuszszluk alapjn knnyen meg-klnbztethetek a les harcsa fiatal pldnyaitl.

    Amurgb (Perccottus glenii)

    E tvol-keleti szrmazs halfaj eredetileg akvriumi halknt kerlt Eurpba. A termszetes vizekbe kikerlve terjedni kezdett, az elmlt vtizedben megjelent haznk vizeiben is. Kisebb llvizekben a megtelepedett amurgbek szinte minden apr halat, halivadkot elfogyasztanak, ezrt idvel kizrlag e faj alkotja az ottani halfaunt. A hozz leginkbb hasonlt s fokozottan vdett lpi pctl egyrtelmen megklnbzteti kt rszbl ll htszja.

    Busafajok (Hypophthalmichthys spp.)

    Az els buskat 1963-ban importltk Kelet-zsibl, mivel gy gondoltk, hogy ezen planktonev halak j hatssal lesznek vizeink minsgre, s kzben rtkes halhs is termeldik. Utbbi termszetes vizekben a nehzkes visszafogs miatt nem kihasznlhat, ugyanakkor e halak kzvetve a hazai fauna tpllkbzist cskkentik. Sajnos e fajok planktonfogyasztsukkal csak meggyorstjk az algk szaporodst, ezrt az eutrofizcit nem lasstjk. A hazai termszetes vizekben is megfigyeltk szaporodsukat, klnsen a Tisza fels szakaszn. Miknt segthetnek a horgszok az invzv halfajok tovbbi elszaporodsnak, illetve jabb vizekbe trtn bejutsnak megakadlyozsban?

    A horgszvizek halastsakor a horgsz egyesletek ilyen halakat ne vsroljanak, illetve teleptsenek!

    Amennyiben ilyen hal akad a horgukra, azt lehetsg szerint ne engedjk vissza! Amennyiben a fenti fajok pldnyt csaliknt hasznljk horgszat sorn, a megmaradt

    egyedeket ne engedjk a vzbe! Nagyon fontos, hogy tanuljunk e halfajok hazai megtelepedsbl, elterjedsbl s kros kolgiai szerepbl! A hasonl esetek megelzse rdekben az a legblcsebb, ha nem ksrleteznk haznkban nem honos fajok beteleptsvel, belertve a megunt akvriumi halak kiengedst is!

    Fotk: Sallai Zoltn