Christian Jacq

RAMSZESZ

*

A kadesi csata

A szerzőtől az Európa Könyvkiadónál eddig megjelent:

RAMSZESZ * A fény fia

RAMSZESZ * Évmilliók temploma

EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 1998

A FORDÍTÁS AZ ALÁBBI KIADÁS ALAPJÁN KÉSZÜLT:

CHRISTIAN JACQ: RAMSÈS - LA BATAILLE DE KADESH

ROBERT LAFFONT, PARIS 1996

© ÉDITIONS ROBERT LAFFONT, S.A., PARIS 1996

HUNGARIAN TRANSLATION © FERY VERONIKA, 1998

1

Danio lova az Oroszlántanya nevű kis dél-szíriai városka felé vezető, keskeny, forróhomokú ösvényen ügetett. A kisvárost a híres-nevezetes Széti fáraó alapította. Danio, akinek azapja egyiptomi, az anyja pedig szíriai volt, a tiszteletre méltó futári foglalkozást választotta:sürgős üzeneteket továbbított. Az egyiptomi kormány biztosította neki a lovat, az élelmet és a

ruházatot. Daniónak szolgálati lakása volt Szilában, az északkeleti határ egyik városában és apostaállomásokon ingyen szállhatott meg. Röviden: kellemes élete volt, szüntelenül utazott ésszámtalan alkalma volt közelebbről is megismerkedni a szelíd, engedékeny szíriai nőkkel is, akikazonban szívesen mentek volna férjhez egy köztisztviselőhöz. Ám Danio sebesen menekült, ha akapcsolat túl komolyra fordult.

Danio, akinek a természetét szülei a helybeli csillagjós segítségével időben megismerték,rosszul tűrte a kötöttséget és még a legtapasztaltabb szerető karjaiból is elmenekült. Számárasemmi sem volt fontosabb, mint a legyőzendő távolság, a poros országút, amelyen végig kellettlovagolnia.

Gondos, módszeres ember volt a futár, és felettesei is felfigyeltek rá. Pályafutása soránsohasem veszített el egyetlen levelet sem, és gyakran a megjelölt időpontnál is hamarabb értcélba, hogy kedvére tegyen a türelmetlen megbízónak. Szent elkötelezettséggel végezte feladatát,azaz a lehető legrövidebb időn belül célba juttatta a küldeményeket.

Széti halála után, Ramszesz trónraléptekor Danio attól félt – sok egyiptomihoz hasonlóanhogy az ifjú, heves vérű fáraó netán hadvezéri babérokra vágyik és seregét Ázsia meghódításáravezeti, abban a reményben, hogy sikerül helyreállítania azt a végtelen nagy birodalmat, amelynekhajdanán Egyiptom volt a központja. Az ifjonti hévtől fűtött Ramszesz uralkodása első négyesztendejében bővítette a luxori templomot, felépítette Karnakban a hatalmas oszlopcsarnokot,hozzáfogott a Thébától nyugatra fekvő parton az Évmilliók templomának az építéséhez és a Nílusdeltájában új fővárost emeltetett: Per-Ramszeszt. Nem változtatott azonban apja külpolitikáján:betartotta a megnemtámadási egyezményt a hettitákkal, ezekkel a félelmetes anatóliaiharcosokkal, akik minden jel szerint lemondtak arról, hogy megtámadják Egyiptomot, éselismerték Egyiptom fennhatóságát Dél-Szíria fölött.

A jövő derűsnek ígérkezett volna, ha a Per-Ramszesz és a Hórusz-út mentén sorakozóerődök között nem indult volna meg egy szokatlanul sűrű katonai levélváltás.

Danio megkérdezte feletteseit, kifaggatta a tiszteket, de senki sem tudott semmit.Ugyanakkor a szóbeszéd szerint Észak-Szíriában zavargások voltak, sőt még az egyiptomibefolyás alatt álló Amurra* tartományban is. A Danio által továbbított üzenetek céljanyilvánvalóan az volt, hogy felkészítsék a Hórusz-út mentén sorakozó erődök – az északkeletivédővonal – parancsnokait, és riadókészültséget rendeljenek el.

Hála Széti határozott politikájának, Kánaán (amely magában foglalta Palesztinát ésFöníciát), Amurra és Dél-Szíria meglehetősen nagy kiterjedésű ütközőzónát képezett, amely megtudta védeni Egyiptomot egy erőszakos támadástól. Ennek ellenére természetesen szüntelenülszemmel kellett tartani ennek a nyugtalan vidéknek az uralkodóit, és gyakorta józanságra ésrendre kellett őket inteni. Núbia aranya hamar észre térítette a pártütőket, és véget vetett azavargásoknak, amelyek az évszakok váltakozásával rendszeresen ki-kiújultak. Az egyiptomicsapatok jelenléte, a nagy ünnepekhez, például az aratási ünnephez kapcsolódó katonai parádékszintén megfelelő eszköznek bizonyultak a törékeny béke megőrzéséhez.

A múltban a Hórusz-út mentén sorakozó erődök sokszor bezárták kapuikat, és ilyenkoregyetlen külföldi sem léphette át a határt. A hettiták ezeket az erődöket sohasem támadták meg,és így komoly harcoktól nem kellett tartani.

Danio is bizakodó volt: a hettiták jól ismerték az egyiptomi sereg erejét, az egyiptomiakpedig féltek az anatóliaiak erőszakosságától és kegyetlenségétől. A két ország közvetlenösszecsapás esetén azt kockáztatta, hogy mindkettő teljesen elvérzik. Az volt az érdekük, hogykitartsanak eddigi álláspontjuk mellett, s beérjék a szóbeli kihívásokkal.

Ramszeszt teljesen lekötötték a nagy építkezési tervek, és nem állt szándékában egyösszecsapás kikényszerítése.

Danio sebesen vágtatott el az előtt a sztélé előtt, amely az Oroszlántanyához tartozómezőgazdasági területek határát jelölte. Ám hirtelen megállította a lovát és visszafordult. Valamirendellenes dolgon akadt meg a szeme.

Az oszlop előtt leszállt lováról.Felháborodottan állapította meg, hogy az ívet lerombolták és kalapáccsal több hieroglifát

levertek az oszlopról. Ily módon a varázserejű felirat olvashatatlanná lett és nem oltalmazta többéa helyet. Bizonyára szigorú büntetést kap az, aki ezt a pusztítást véghezvitte: az élő, fontosüzenetet hordozó kő megrongálásáért nemegyszer halálbüntetés járt.

A futár kétségkívül az első tanúja volt ennek a drámának, és elhatározta, hogy azonnaljelenti az esetet a kerület katonai kormányzójának. Amint a kormányzó értesül a katasztrófáról,azonnal részletes jelentést fog küldeni a fáraónak.

A települést téglából emelt fal övezte, a kapu két oldalán két fekvő szfinx őrködött. Afutárt a megdöbbenés szinte megbénította: a városfal legnagyobb része romokban hevert, a kétszfinxszobor ledöntve, oldalára fordítva.

Oroszlántanyát megtámadták.Körös-körül néma csend. Rendes körülmények között a városkában pezsgett az élet:

gyalogos és lovas katonák gyakorlatoztak, a főtéren a kút körül férfiak és asszonyok diskuráltak,gyerekek kiabáltak, szamarak nyerítettek. A szokatlan csendtől összeszorult a futár torka.Kiszáradt a szája, elővette tökkulacsát és jól meghúzta.

Kíváncsisága legyőzte félelmét. Tudta, hogy vissza kell fordulnia és fellármáznia alegközelebbi helyőrséget, de előbb tudni akarta, mi történt. Danio szinte mindenkit ismert ebbena városkában, a kormányzótól a fogadósig, és akadtak köztük jó barátai is. A ló felnyerített ésfelágaskodott, a futár megveregette a nyakát, hogy megnyugtassa, de az állat egy tapodtat semmozdult. Így azután Danio gyalogosan lépett be a csendes városkába.

A gabonaraktárak kifosztva, a tartályok összetörve. Semmi sem maradt az élelem- ésitalkészletekből.

A kis kétszintes házaknak csak a romjai álltak, egy sem menekült meg a támadók pusztítódühétől, akik a kormányzó lakhelyét sem kímélték. A kis templom falai sem maradtak épségben.Az istenség szobrát hatalmas ütésekkel darabokra törték és lefejezték.

És mindenütt nyomasztó, súlyos csönd.A kutakban szamarak tetemei. A főtéren egy máglya maradványai, amelyen bútorokat és

iratokat égettek el.A bűz!Mocskos, szúrós, undorító, orrfacsaró szag, amelyet követve a mészárszék felé haladt, a

település északi vége felé. A mészárszéket széles oszlopcsarnok védte a naptól. Ott darabolták felaz elvéreztetett marhákat, főzték nagy kondérokban a hússzeleteket, és ott sütötték nyárson aszárnyasokat. Nyüzsgő, zajos hely volt ez, ahol szívesen időzött máskor a futár, miutánkézbesítette a rábízott postát.

Amikor meglátta a mészárszéket, Daniónak elakadt a lélegzete.Mind ott voltak: a katonák, a kereskedők, a kézművesek, az öregek, a nők, a gyermekek, a

csecsemők. Mindet lemészárolták, s a hullákat egymásra hányták. A kormányzót karóba húzták, ahelyőrség három tisztjét felakasztották a mészárszék tetejét tartó gerendára.

Egy faoszlopon hettita írásjelekkel ez a felirat volt olvasható: Muwatallisnak, Hattihatalmas uralkodójának serege győzelmet aratott. Így fog elpusztulni minden ellensége.

A hettiták… Szokásuk szerint rendkívül kegyetlen módon támadtak, egyetlen ellenfelüketsem kímélték meg, de ezúttal túllépték befolyási övezetük határát, és Egyiptom északkeletihatárától nem messze csaptak le.

Páni félelem fogta el a futárt. És ha a hettita osztag még mindig a környéken portyázik?Danio reszketve hátrált, s képtelen volt levenni a szemét a szörnyű látványról. Hogyan

lehettek olyan kegyetlenek, hogy halomra ölték az embereket és temetetlenül hagyták a holtakat?Danio lázban égve sietett a szfinxekkel őrzött kapu felé.A lova eltűnt.A rettegő futár a láthatárt kémlelte, attól tartott, hogy hettita katonákat pillant meg. A

domb aljában hatalmas porfelhő kavargott.Harci szekerek… Harci szekerek tartottak felé!Danio a félelemtől őrülten, lélekszakadva futásnak eredt.

2

Per-Ramszeszben, a Ramszesz által a Nílus torkolatánál emelt új egyiptomi fővárosbanmár több mint százezer ember élt. A Rá és az Avarisz, a Nílus két ága ölelte körül a várost,amelynek rendkívül kellemes volt az éghajlata még a nyári hónapokban is. A várost számoscsatorna szelte át, a nagy, mesterséges tavon remek hajókirándulásokat lehetett tenni, halastavakkínáltak bőséges zsákmányt a horgászoknak.

A termékeny vidék sokféle élelmiszerrel látta el a fővárost. Per-Ramszeszt„türkizváros”-nak nevezték, mert a házak homlokzatát csodaszép, ragyogó kék csempékkeldíszítették.

Furcsa város volt, meg kell hagyni: két világot egyesített magában; a békés, harmonikuskörnyezethez egy katonaváros jellege társult, amelyre a négy nagy kaszárnya és egyfegyverműhely utalt. Ezek a palota közelében helyezkedtek el, és jó néhány hónapja szorgosmunka folyt bennük: a kézművesek éjjelnappal dolgoztak, szekereket, páncélokat, kardokat,lándzsákat, nyílhegyeket, pajzsokat készítettek. A műhely középpontjában egy nagy bronzöntödeállt.

A munkások épp végeztek egy erős, ugyanakkor könnyű harci szekérrel. Ott állt annak arámpának a tetején, amely az oszlopcsarnokkal övezett nagy udvarra vezetett, ahol a hasonlójárművek sorakoztak. Ekkor a munkafelügyelő megveregette annak az asztalosnak a vállát, aki azutolsó simításokat végezte a harci szekéren.

– Ott lent, a rámpa tövében… Ő az!– Ő?A munkás lepillantott.Igen, valóban ő volt, a fáraó, Alsó- és Felső-Egyiptom ura, a Fény fia, Ramszesz.

Széti utóda huszonhat éves volt, és már négy éve uralkodott, népe szeretetétől éscsodálatától övezve. Atlétatermetű, száznyolcvan centiméternél is magasabb férfi volt, hosszúkásarcát pompás szőke fürtök keretezték. Homloka széles, és magas volt, szemöldökcsontja ívelt,szemöldöke sűrű, az orra hosszú, keskeny és egy kicsit hajlott, tekintete ragyogó és átható, fülekerek és finoman ívelt, az ajka telt, az álla határozott. Ramszeszben oly erő lakozott, amelynektermészetfölötti voltában senki sem kételkedett.

Apja először kemény próbáknak vetette alá, és így készítette fel fokozatosan a királyihatalom gyakorlására. Ramszesz megörökölte Széti, dicső elődje messze sugárzó tekintélyét is.Még ha nem viselte is szokásos rituális öltözetét, puszta megjelenésével tiszteletet parancsolt.

A király felment a rámpán és megvizsgálta a szekeret. A munkafelügyelő és az asztalosdermedten, félve várták véleményét. A fáraó váratlan látogatása arról tanúskodott, hogy mennyire

érdeklődik a műhelyben előállított fegyverek minősége iránt.Ramszesz nem érte be egy felületes szemlével. Minden fa alkatrészt megvizsgált,

megtapogatta a kocsirudat, megbizonyosodott afelől, hogy elég szilárdak-e a kerekek.– Szép munka – szólalt meg – de a harci szekér ellenálló képességét a terepen lehet igazán

kipróbálni.– Meg is tesszük, felség – helyeselt a munkavezető. – Ha valami baleset adódik, a hajtó

megmutatja nekünk a hibás alkatrészt, és mi azonnal megjavítjuk.– Sok a baleset?– Nem felség, de a műhely számára a balesetek is tanulságosak. Kiderülnek a hibák és

hogy hol kell jobb anyagot alkalmaznunk.– Csak így tovább!– Felség… Kérdezhetek valamit?– Hallgatlak.– A háború… mikorra várható?– Félsz tőle?– Mi fegyvereket készítünk, de tartunk a háborútól. Hány egyiptomi esik majd el, hány

asszony lesz özveggyé, hány gyermek veszíti el az apját? Az istenek óvjanak meg bennünket egyháborútól!

– Bárcsak meghallgatnának téged! De mi a kötelességünk, ha Egyiptomot ellenségfenyegeti?

A munkafelügyelő lehajtotta a fejét.– Egyiptom a mi anyánk, a múltunk és a jövőnk – vette át a szót ismét Ramszesz. –

Egyiptom mindennel elhalmoz bennünket, és nem kér semmit cserében, Egyiptom bőkezűvelünk… Viszonozhatjuk-e ezt hálátlansággal, önzéssel és gyávasággal?

– Élni szeretnénk, felség!– Ha szükség lesz rá, a fáraó az életét fogja adni azért, hogy Egyiptom éljen. Dolgozz

csak békében, felügyelő!

Milyen vidám volt is a fővárosa! Per-Ramszesz maga volt a megvalósult álom, aboldogság egy pillanata, amelyet az idő napról napra növelt. Az ősi Avariszból, az ázsiaimegszállók átkos emlékű székhelyéből ragyogó, elegáns város lett, ahol akácok és szikomorfáknyújtottak árnyat gazdagnak és szegénynek egyaránt.

A király szívesen sétált a dús füvű réteken, a virágokkal szegélyezett ösvényeken, afürdőzésre is alkalmas csatornák mentén. Szívesen megkóstolt egy-egy mézízű almát, édeshagymát, bejárta a hatalmas olajfaültetvényeket, amelyek annyi olajat adtak, mint a folyóparthomokja, s belélegezte a kertek illatát. Az uralkodó sétája általában a belső kikötőben ért véget,amelynek a forgalma egyre nőtt s ahol közraktárak emelkedtek, befogadva a város mindengazdagságát, nemesfémeket, ritka fafajtákat, gabonakészleteket.

Ám az utóbbi hetekben Ramszesz nem sétált a réteken, sem türkizvárosa utcáin, hanemideje java részét a kaszárnyákban töltötte, magas beosztású tisztek, a lovasság és a gyalogságkatonái társaságában, akik sokra tartották új, kényelmes szálláshelyüket.

A hivatásos hadsereg katonái, akik között számos zsoldos akadt, elégedettek voltakzsoldjukkal és az élelem minőségével. Sokan felpanaszolták azonban a kiképzés szigorúságát, éssajnálták, hogy néhány évvel korábban, egy olyan időszakban, amikor úgy tűnt, semmi semzavarhatja meg a békét, felcsaptak katonának. Senkit sem vonzott az a lehetőség, hogy a mégolykemény gyakorlatozást a hettiták elleni igazi harcra cserélje; erre még a legharciasabb hivatásos

katonák sem vágytak. Mindannyian tartottak a kegyetlen anatóliai harcosoktól, akik még sohasemszenvedtek vereséget.

Ramszesz észlelte, hogy a félelem lassacskán hatalmába keríti a lelkeket, és azzal próbáltalegyőzni a bajt, hogy sorra látogatta az összes kaszárnyát, részt vett a különböző seregtestekhadgyakorlatain. A királynak nyugodtnak kellett mutatkoznia, és akkor is lelkesítenie kellettcsapatait, amikor az ő lelkét is kétségek mardosták.

Hogyan is lehetett volna boldog abban a városban, ahonnan Mózes, gyermekkori barátja,aki a zsidó téglavetők csapatait irányította – ezekből a téglákból épültek a paloták, villák és házak– elmenekült? Mózest egy egyiptominak, a király sógorának, Szárünek a meggyilkolásávalvádolták. Ramszesz azonban nem hitte el a dolgot, mert Szárü, egykori nevelője, összeesküdöttellene, és gyalázatosan bánt az alája rendelt munkásokkal is. Mózest talán kelepcébe csalták?

Amikor éppen nem eltűnt és fellelhetetlen barátjára gondolt, hosszú-hosszú órákat töltöttfivére és külügyminisztere, Sénar, valamint Ása, a kémszolgálat főnöke társaságában. Sénarmindent megtett, hogy megakadályozza, hogy az öccséből fáraó legyen, de kudarcaiból láthatóanokult, és komolyan vette a rábízott feladatot. Ása, az intelligens és kiváló diplomata Ramszesz ésMózes diáktársa volt, és a király teljes bizalmát élvezte.

A három férfi minden nap együtt nézte át a Szíriából érkező jelentéseket, és igyekezetthiggadtan mérlegelni a helyzetet.

Meddig tűrheti Egyiptom a hettiták előrenyomulását?Ramszesz megszállottan vizsgálgatta a dolgozószobájában levő, Közel-Keletet és Ázsiát

ábrázoló nagy térképet. Északon terült el Hatti* királysága, amelynek fővárosa, Hattusas, azanatóliai fennsík közepén feküdt. Attól délre terült el a hatalmas Szíria, a Földközi-tenger partján,amelyet az Orontész folyó szelt keresztül. Szíria legjelentősebb erődítményét, Kadest, már ahettiták tartották ellenőrzésük alatt. Délen viszont Amurru tartománya, Büblosz, Türosz ésSzidon kikötője Egyiptom fennhatósága alá tartozott, akárcsak Kánaán, amelynek uralkodóihűséget fogadtak a fáraónak.

Per-Ramszeszt, az egyiptomi fővárost nyolcszáz kilométer választotta el Hattusastól, ahettita uralkodó, Muwatallis székhelyétől. Az Egyiptom északkeleti határától Szíria középsőrészéig húzódó védővonalnak köszönhetően, a Két Föld védve volt mindenféle agresszióvalszemben. Legalábbis úgy tűnt.

A hettiták azonban nem akarták elfogadni a Széti által rájuk kényszerített status quo-t.Elhagyták saját területüket és előrenyomultak a legjelentősebb szíriai város, Damaszkuszirányában.

Ása, aki véleményét a hozzá befutó jelentésekre alapozta, így látta a helyzetet. ÁmRamszesz biztos akart lenni a dolgában, mielőtt serege élére állt volna azzal az eltökéltszándékkal, hogy visszaszorítsa észak felé az ellenséget. Sem Sénar, sem Ása nem vállalta, hogykimondja a döntő szót: ez csakis és kizárólag a fáraót illette meg, ő mérlegelte a tényeket és őhatározott a cselekvésről. A hirtelen természetű Ramszesz, amint hírét vette a hettitafenyegetésnek, azonnal ellentámadásba lendült volna, de nagyon jól tudta, hogy csapatainak –amelyeket Memphiszből Per-Ramszeszbe költöztetett – még sok-sok hétre, ha nem hónapra vanszüksége a felkészüléshez. A késlekedést a király nehezen viselte, de talán megvolt az a haszna,hogy elkerülhetővé tett egy kétes kimenetelű és fölösleges összecsapást. Eltelt vagy tíz nap ésSzíria középső területeiről nem érkezett többé rossz hír.

Ramszesz a palota madárháza felé indult, ahol kényeztetett kolibrik, szajkók, cinkék,búbos bankák, bíbicek és egyéb madarak éltek, élvezve a szikomorfák árnyékát, a kék

lótuszokkal borított medencék vizét.Biztosra vette, hogy ott találja majd, amint lantján valami régi melódiát penget.Nofertarit kereste, az első hitvest, drága szerelmét, az egyetlen asszonyt, aki betöltötte a

szívét. Nofertari nem származott nemesi családból, de szebb volt, mint a palota legszebbjei, éssoha egyetlen felesleges szó sem hagyta el édes ajkát.

A fiatal Nofertarit arra szánták, hogy egy vidéki templom papnőjeként az elmélkedésnekszentelje életét, de ekkor Ramszesz herceg őrülten beleszeretett. Egyikük sem gondolt arra, hogyegyszer olyan királyi pár lesz belőlük, amely kezében tartja majd Egyiptom sorsát.

A ragyogó fekete hajú, kékeszöld szemű, a csendet és az elmélkedést kedvelő Nofertarimeghódította az udvart. Tapintatos volt és ügyes, mindenben Ramszeszt támogatta, és csodálatosmódon egyesítette magában a királyné és a hitves legfőbb erényeit.

Nofertarira hasonlított Meritamon, a kislány, akit Ramszesznek szült. Nofertarinak nemlehetett több gyermeke, de ez a szenvedés úgy siklott le róla, mint a tavaszi szél simogatása. Az aszerelem, amelyet kilenc év alatt épített fel Ramszesszel, a fáraó szemében népe jóléte ésboldogsága egyik forrása volt.

Ramszesz elnézte Nofertarit, aki látszólag nem vette észre közeledtét. A királyné egybúbos bankával beszélgetett, amely ott röpködött körülötte, kedves hangján dalolt valamit, majdmegpihent a királyné karján.

– Itt vagy a közelemben, ugye?A férfi előlépett. Felesége szokása szerint megérezte jelenlétét és gondolatait.– Ma zaklatottak a madarak – jegyezte meg a királyné. – Vihar készül.– Miről beszélnek a palotában?– Meg vannak rökönyödve az ellenség gyávaságán, és gúnyolódnak rajta. Dicsekednek

seregünk erejével, esküvőket jelentenek be, és azt lesik, legközelebb kiket léptetek elő.– És mit mondanak a királyról?– Hogy egyre jobban hasonlít az apjára és hogy meg fogja védeni országát a

szerencsétlenségtől.– Bárcsak igazat szólnának az udvaroncok…Ramszesz átölelte Nofertarit, az asszony férje vállára hajtotta a fejét.– Rossz híreket kaptál?– Minden csendesnek látszik.– Nincs több hettita betörés?– Ása nem kapott riasztó híreket.– Felkészültünk már a harcra?– Katonáink nem lelkesednek azért, hogy szembeszálljanak az anatóliai harcosokkal. A

veteránok szerint semmi esélyünk sincs a győzelemre.– Te is így gondold?– Egy ilyen nagyszabású háború olyan tapasztalatokat kíván meg, amelyekkel én nem

rendelkezem. Még apám sem volt hajlandó egy ilyen kockázatos vállalkozásba belevágni.– Ha a hettiták változtattak magatartásukon, azért tették, mert biztosak a győzelemben. A

múltban Egyiptom királynéi minden erejükkel harcoltak azért, hogy megőrizzék országukfüggetlenségét. Az erőszak elborzaszt, de melletted leszek, ha nem marad más megoldás, mint aháború.

A madárház hirtelen felbolydult. A búbos banka felröppent a szikomorfa legmagasabbágára, a többi madár szerteszállt.

Ramszesz és Nofertari egyszer csak megpillantottak egy fáradtan köröző postagalambot,amely nem találta leszállóhelyét. A király hívogatólag feléje tárta a karját. A galamb az uralkodó

előtt ereszkedett földre.Jobb lábára kicsiny, ujjnyi hosszú papirusztekercs volt erősítve, amely olvasható, de

nagyon apró hieroglifákkal íródott, és amelyet a sereg egyik írnoka látott el kézjegyével.Amikor Ramszesz végigolvasta, úgy érezte, egy kard hasít a húsába.– Igazad volt, Nofertari, vihar készült… és már ki is tört.

3

Per-Ramszesz királyi palotájának fogadóterme Egyiptom egyik csodája volt. Hatalmaslépcsősor vezetett fel a teremhez; a lépcsősort legyőzött ellenségek szobrai díszítették. A szobroka szüntelenül újjászülető gonosz erőket testesítették meg; ezeket egyedül a fáraó tudta Máát, aharmónia törvénye alá rendelni, amelynek földi megtestesítője a királyné volt.

A bejárati ajtó fölött és kétoldalt az uralkodó koronázási nevei voltak felfestve, kékkelfehér alapra, kartussal, azaz ovális keretező ornamentikával körülvéve, amely avilágmindenséget, a fáraó, a teremtő fiának és földi képviselőjének birodalmát idézte. Mindazok,akik átlépték Ramszesz lakhelyének küszöbét, elámultak derűs szépségén.

A padlót színes mázas cseréppel rakták ki, a mozaikképek friss vizű medencéket ésvirágos kerteket ábrázoltak. Kacsa ringatózott egy tavacska zöldeskék vizén, hal siklott a fehérlótuszok között. A falakon halványzöld, mélyvörös, világoskék, aranysárga és törtfehér színekbenpompáztak a vízparton szökdécselő madarak. A tekintetet elbűvölték a virágdíszes frízek,amelyeken lótuszok, pipacsok, mákvirágok, margaréták és jégmadarak váltakoztak.

Ebben a teremben a legjelentősebb remekmű, amely az engedelmességre hajtott természettökéletességét hirdette, egy fiatal elmélkedő nő arcmása volt, amelyet egy nagy csokormályvarózsa előtt helyeztek el. Olyannyira nagy volt a szobor és Nofertari között a hasonlóság,hogy senki sem kételkedett abban: az uralkodó ezzel is tisztelegni kívánt felesége előtt.

Amikor az uralkodó felment az aranytrónusához vezető lépcsőn – a lépcsősor utolsó fokátegy oroszlánszobor díszítette, amelynek fogai között ott vergődött a sötétség birodalmábólérkezett ellenség –, egy pillantást vetett az egyiptomi fennhatóság alatt álló Dél-Szíriából hozatottrózsákra, amelyek tövise megsebezte a szívét.

Az összesereglett udvar elcsendesedett.Jelen voltak a miniszterek a munkatársaikkal, a szertartásmesterek, a királyi írnokok, a

varázslók és a szent tudományokban járatos szakértők, a mindennapos áldozatok felelősei, atitkok őrzői, a különféle hivatalokat betöltő előkelő hölgyek, és mindazok, akiket Romé, a palotagondnoka, egy kedélyes, de felettébb aggályos ember, beengedett.

Ramszesz csak nagyon ritkán hívott össze ily népes gyülekezetet: az volt a célja, hogyhallgatósága rövid idő alatt elterjessze az egész országban azt, amit mondani szándékozott. Azegybegyűltek visszatartott lélegzettel várták valami nagy szerencsétlenség hírének a bejelentését.

A király fejét az Alsó- és Felső-Egyiptom összetartozását, az ország feltétlenül szükségesegységét jelképező vörös-fehér kettős korona díszítette. Mellén ott volt a sekhem, a hatalomjogara, amely azt jelentette, hogy a fáraó ura az elemeknek és az életerőnek.

– Egy hettita egység elpusztította Oroszlántanyát, egy olyan települést, amelyet atyámalapított. A barbárok lemészárolták az összes lakost, beleértve a nőket, a gyermekeket és acsecsszopókat is.

A méltatlankodás moraja hallatszott. Egyetlen sereg egyetlen katonájának sem szabad ígyviselkednie.

– Egy futár fedezte fel a rettentő tényt – folytatta a király. – Már félőrült volt a félelemtől,amikor találkozott egy egyiptomi őrjárattal, amely azután eljuttatta hozzám a hírt. A hettiták

nemcsak gyilkoltak, de romboltak is, feldúlták a település szentélyét és meggyalázták a Széti általállított sztélét is.

Az udvaroncok tömegéből kivált egy megrendült, szép öregember, a palota irattáránakőre, aki a „titkok feje” címet viselte, és meghajolt a fáraó előtt.

– Felségednek bizonyítéka van arról, hogy a hettiták követték el ezt a gaztettet?– Íme, saját nyilatkozatuk: „Muwatallisnak, Hatti hatalmas uralkodójának serege

győzelmet aratott. Így fog elpusztulni minden ellensége.” Azt is tudatni kívánom, hogy Amurrués Palesztina uralkodói is szövetségre léptek a hettitákkal. Megölték az egyiptomi kiküldötteket, atúlélők a mi erődeinkbe menekültek.

– De hát felség, akkor ez…– A háború.

Ramszesz dolgozószobája tágas volt és világos. Az ablakokon át, amelyeknek keretétkékre és fehérre festették, a király élvezhette az évszakok tökéletes szépségét és ezeregy virágillatától részegülhetett meg. Aranyozott állványokon liliomcsokrok pompáztak. Egy hosszúakácfa asztalon feküdtek a papirusztekercsek. A terem egyik sarkában elhelyezett dioritszobor atrónján ülő Szétit ábrázolta. A fáraó szeme a távolba, a túlvilágba tekintett.

Ramszesz szűk körű tanácskozást hívott egybe: Aménit, barátját és megbízható személyititkárát, a bátyját, Sénart és Ását kérette magához.

A sápadt, finom, hosszú kezű, alacsony, vézna és huszonnégy éves létére már csaknemteljesen kopasz Améni egész életét Ramszesznek szentelte, odaadóan szolgálva a fáraót. Agyenge fizikumú, görnyedt hátú Améni semmiféle sportot sem űzött, de fáradhatatlanuldolgozott. Éjjelnappal az irodájában volt, keveset aludt, és egyetlen óra alatt annyi iratot voltképes feldolgozni, amennyit magasan képzett írnokainak csapata egy hét alatt. Améni Ramszeszszandálhordozójaként bármilyen fontos miniszteri tisztségre is pályázhatott volna, de ő inkább afáraó árnyékában kívánt maradni.

– A mágusok megtettek minden szükséges lépést – jelentette. – Az ázsiaiakat és ahettitákat ábrázoló viaszszobrocskákat készítettek s azokat a tűzbe vetették. Nevüket felírtákcserépvázákra és edényekre, aztán összetörték őket. Meghagytam, hogy mindennap ismételjékmeg ezeket a szertartásokat, amíg csak útra nem kel seregünk.

Sénar megvonta a vállát. Ramszesz bátyja testes, zömök, kerek, holdvilágképű férfi volt.Ajka duzzadt és érzéki, apró szeme barna, kenetes, éneklő hangon beszélt és körszakállt viselt, azatyja, Széti halála miatti gyász jeléül.

– Ne a varázslatokban bízzunk – jelentette ki. – Én külügyminiszterként azt javasolom,hogy hívjuk vissza a Szíriában, Amurruban és Palesztinában állomásozó követeinket. Gyávaféreg valamennyi, s nem láttak át a hálón, amelyet a hettiták szőttek a fennhatóságuk alá tartozóterületeken.

– Erre már sor is került – vallotta be Améni.– Engem is értesíthettek volna róla – vágott vissza a megbántott Sénar.– A dolog megtörtént, s most ez a lényeg.Ramszesz nem figyelt erre a szópárbajra, mutatóujját az akácfa asztalon kiterített nagy

térkép egyik pontjára szegezte.– Elrendelték a riadókészültséget az északkeleti határon lévő helyőrségeinkben?– Igen, felség – válaszolta Ása – Egyetlen líbiai sem kelhet át a határon.Ása gazdag nemesi család egyetlen gyermeke volt, tipikus arisztokrata, elegáns,

kifinomult, a divat szakértője és irányítója. Hosszúkás, finom vonású arcában ragyogó szemének

pillantása kissé lenéző volt. Több nyelven beszélt, és szenvedélyesen érdeklődött a külpolitikairánt.

– Határőreink ellenőrzik a líbiai tengerpartot és a Nílus deltájától nyugatra elterülősivatagos területet. Riadókészültségben vannak az erődök is, és szükség esetén könnyűszerrelvisszavernek minden támadást, amit én személy szerint egyébként valószínűtlennek tartok. Ajelenlegi helyzetben nincs ember, aki képes volna szövetséget létrehozni a líbiai törzsek között.

– Ez feltételezés vagy bizonyosság?– Bizonyosság.– Végre egy biztató hír!– Ez azonban az egyetlen, felség. Ügynökeimhez sorra érkeznek a segélykérések a

városfőnököktől. Eddig Megiddó, a karavánok érkezési állomása, Damaszkusz, valamint akereskedőhajók számára fontos föníciai kikötők folyamodtak hozzánk segítségért. Akereskedelem máris veszteségeket szenvedett a hettita betörések és a terület bizonytalanná válthelyzete miatt. Ha nem avatkozunk közbe gyorsan, a hettiták először elszigetelnek bennünketszövetségeseinktől, majd megsemmisítik őket. Lerombolják azt a birodalmat, amelyet Széti ésősei építettek fel.

– Azt hiszed, Ása, hogy én nem látom ezt ugyanilyen jól?– Vajon képesek vagyunk valaha is teljes egészében érzékelni a halálos veszedelmet?– Valóban bevetettük már a diplomácia valamennyi eszközét?– kérdezte Améni.– Egy kis település lakosságát lemészárolták – felelte Ramszesz. – Ekkora borzalom után

milyen diplomáciai fogáshoz lehetne még folyamodni?– A háborúban ezrek fognak meghalni.– Csak nem megadást ajánl, Améni? – kérdezte csúfondáros hangon Sénar.A fáraó személyi titkára ökölbe szorította a kezét.– Azonnal vonja vissza, amit mondott, Sénar.– Tehát készen áll a harcra, Améni?– Elég! – vágott közbe Ramszesz. – Tartogassátok erőiteket Egyiptom védelmére. Sénar,

támogatsz egy azonnali és közvetlen katonai beavatkozást?– Nem is tudom. Nem volna jobb várni és megerősíteni védelmünket?– A hadbiztosság még nem készült fel – szögezte le Améni.– Ha elhamarkodjuk a dolgot és kellő előkészületek nélkül kezdünk hadjáratot, az

katasztrófához vezethet.– Minél tovább várunk, annál jobban elharapódzik a lázadás Kánaánban. Gyorsan el kell

fojtani, hogy helyreálljon az ütközőzóna köztünk és a hettiták között. Ha késlekedünk, a hettitákelőretolt állásokra tesznek szert, előkészítve ezzel országunk megszállását.

– A fáraó nem kockáztathatja meggondolatlanul az életét – mondta ingerülten Améni.– Csak nem könnyelműséggel vádolsz? – kérdezte fagyosan Ása.– Nem ismered csapataink valódi helyzetét! A felszerelésük még hiányos, pedig a

fegyverműhelyek éjjelnappal dolgoznak.– Bármilyen nehézségeink is vannak, késedelem nélkül helyre kell állítani a

protektorátusokban a rendet. Ettől függ Egyiptom fennmaradása.Sénar óvakodott attól, hogy beavatkozzon a két barát vitájába. Ramszesz, aki egyformán

bízott Améniben és Ásában, nagy figyelemmel hallgatta őket.– Távozzatok – parancsolta aztán.Amikor a király egyedül maradt, a napra tekintett, a fény forrására, amelytől ő is

származott.A Fény fia volt, megadatott neki a képesség, hogy nappal is a ragyogó égitestre függessze

tekintetét, anélkül hogy elvakítaná.„Minden lényben – ajánlotta neki Széti – tiszteld kisugárzását és teremtő erejét,

mindenkiben azt keresd, ami pótolhatatlan. De neked egyedül kell döntened. Szeresd Egyiptomotjobban, mint önmagadat és akkor feltárul előtted az út, amelyet követned kell.”

Ramszesz gondolatban visszatért a három férfi által mondottakra. A határozatlan Sénarmindenekelőtt azon igyekezett, hogy ne vívja ki az uralkodó nemtetszését. Améni úgy szerettevolna megőrizni az országot, mint egy szentélyt, és nem akart tudomást venni a külső valóságról.Ása átlátta helyzetet és nem is igyekezett rejtegetni annak súlyosságát.

Más gondok is gyötörték a királyt: Mózest magukkal sodorták az események? Ását bíztameg, hogy kutassa fel Mózest, de még nem bukkant semmiféle nyomra. Informátorai hallgattak.Ha a zsidó elhagyta Egyiptomot, Líbia felé vehette útját, vagy akár az edomi, netán a moabifejedelemség felé, esetleg Kánaánba vagy Szíriába is mehetett. Nyugodtabb időkben egy kémrövid időn belül a nyomára bukkant volna. A mostani helyzetben, ha Mózes még egyáltalánéletben van, csak a véletlennek köszönhetik majd, ha megtalálják rejtekhelyét.

Ramszesz elhagyta a palotát, és a tábornokok szállására indult. Egyetlen gondja mostantóla sereg felkészítésének a meggyorsítása lesz.4

Sénar helyükre tolta a két fareteszt külügyminisztériumbeli irodája ajtaján, majdkipillantott az ablakon, hogy megbizonyosodjék: senki sincs a belső udvaron.Elővigyázatosságból az előszobájában tartózkodó őröknek is megparancsolta, hogy húzódjanakvissza a folyosó végébe.

– Senki sem hallgathat ki bennünket – mondta Ásának.– Nem lett volna okosabb máshol tartani a megbeszélést?– Azt a benyomást kell keltenünk, hogy éjt nappallá téve dolgozunk az ország biztonsága

érdekében. Ramszesz kiadta az utasítást, hogy a nyomós ok nélkül távol lévő tisztviselők mindtérjenek vissza a munkához. Háború van, kedves Ásám!

– Még nincs.– A király már döntött, ez nyilvánvaló! Sikerült meggyőznie.– Remélem, így van, de legyünk elővigyázatosak. Ramszesz kiszámíthatatlan.– Remekül alakítottuk a szerepünket. Az öcsém azt hitte, habozok, és nem merem

elkötelezni magam attól való félelmemben, hogy valami neki nem tetszőt mondok. Ön azonban,épp ellenkezőleg, nagyon határozottan és világosan kinyilvánította véleményét, kiemelve ezzel azén erélytelenségemet. Hogyan is gyaníthatná Ramszesz, hogy szövetségesek vagyunk?

Sénar elégedetten töltött tele két serleget fehérborral, amely Imauban, a szőlőiről híresvárosban termett.

A külügyminiszter irodája, a királyétól eltérően, nem egyszerűségével tűnt ki.Lótuszdíszes, faragott támlájú székek, pazar párnák, bronzlábú állványok, vadászjelenetekkelékes falak – amelyeken a mocsarak madárvilága volt látható és seregnyi becses váza Szíriából,Babilonból, Krétáról, Rhodoszról, Görögországból és Ázsiából. Sénar bolondult a vázákért, aritka példányokért drága árat fizetett, de mindez csak szította szenvedélyét és e műremekkelzsúfolta tele thébai, memphiszi és Per-Ramszesz-i villáit is.

Az új főváros alapítását úgy élte meg, mint Ramszesz elviselhetetlen diadalát. Ám előnyeis származott a dologból, mert ily módon közelebb került a hettitákhoz, akik elhatározták, hogyhatalomra segítik őt, és közelebb került azokhoz a helyekhez is, ahol a csodás vázák készültek.Elmondhatatlan örömöt szerzett neki a szép edények látása, érintése, és az, hogy felidézte

történetüket, miféle úton-módon jutott hozzájuk.– Améni miatt aggódom – vallotta be Ása. – A látszattal ellentétben meglehetősen ravasz

és…– Améni ostoba és erőtlen, Ramszesz nélkül senki és semmi. Szolgai odaadása apasztja

Ramszesz fülét és elvakítja szemét.– Bírálta viselkedésemet.– Ez a kis írnok azt képzeli, hogy csak Egyiptom létezik a világon, hogy elrejtőzhet

erődítménye mögé, hogy lezárhatja a határait, és így megakadályozhatja, hogy az ellenségmegszállja Egyiptomot. Megszállottan ellenzi a háborút, meg van győződve róla, hogy a békeegyetlen záloga, ha az ország bezárkózik s körülbástyázza magát. Elkerülhetetlen volt azösszecsapás önök között, de most ez is hasznunkra fog válni.

– Améni Ramszesz legbelsőbb tanácsadója – vetette ellen Ása.– Békeidőben igen; a hettiták azonban hadat üzentek nekünk, és az ön okfejtése nagyon

meggyőző volt. Nem szabad megfeledkeznie Tuja anyakirálynéról és a nagy királyi hitvesről,Nofertariról sem!

– Gondolja, hogy szeretik a háborút?– Gyűlölik, de Egyiptom királynéi mindig is a végsőkig küzdöttek a Két Föld

megmentéséért és gyakran ők maguk kezdeményeztek bizonyos lépéseket. Valaha a thébaielőkelő hölgyek szervezték újra a hadsereget, és elérték, hogy kiűzze a hükszosz megszállókat aDelta-vidékről. Tiszteletre méltó anyám, Tuja, és Nofertari, ez a varázslónő, aki megigézte azudvart, sem fognak másképp cselekedni. Arra fogják biztatni Ramszeszt, hogy vegye kézbe akezdeményezést, és támadjon.

– Bárcsak beigazolódna derűlátása.Ása csak megnedvesítette ajkát a zamatos, erős borban, Sénar mohón felhajtotta italát.

Bár ő is drága tunikát és inget viselt, közel sem volt olyan elegáns, mint a diplomata.– Úgy lesz, úgy lesz, kedves barátom! Nem uraságod-e a kémszolgálat feje, Ramszesz

gyermekkori barátainak egyike, és az egyetlen ember, akire külpolitikai kérdésekben hallgat?Ása helybenhagyólag bólintott.– Közel vagyunk célunkhoz – folytatta túlfűtött izgalommal Sénar. – Ramszeszt vagy

megölik harc közben, vagy legyőzik; ha elveszíti becsületét, arra kényszerül, hogy lemondjon atrónról. Mindkét esetben én leszek az egyetlen, aki képes arra, hogy tárgyaljon a hettitákkal ésmegmentse Egyiptomot a pusztulástól.

– Azt a békét meg kell majd fizetni – pontosított Ása.– Nem felejtettem el tervünket. Arannyal halmozom el Kánaán és Amurra fejedelmeit,

mesés ajándékokat kínálok fel a hettiták uralkodójának, és nem fogok takarékoskodni a nemkevésbé mesés ígéretekkel! Lehet, hogy Egyiptom egy ideig szegényebb lesz, de én fogokuralkodni, Ramszeszt pedig hamarosan el fogják feledni. Az ostoba, birkatermészetű nép, amelyirtózik attól, akit tegnap imádott: íme ez is olyan fegyver, amely majd hasznomra lesz.

– Lemondott arról az elképzeléséről, hogy óriási birodalmat hozzon létre, amely Afrikaszívétől az anatóliai fennsíkig terjed?

Sénar elmerengett.– Valóban beszéltem ilyesmiről, de mindig csak kereskedelmi szempontból. Ha helyreáll

a béke, új kereskedelmi kikötőket hozunk létre, fejleszteni fogjuk a karavánutakat és gazdaságikapcsolatokat építünk ki a hettitákkal. Akkor Egyiptom már túl kicsi lesz számomra.

– És ha uraságod birodalma… politikailag is létrejönne?– Nem törekszem rá.– Muwatallis vasmarokkal kormányozza a hettitákat, de a hattusasi udvarban hemzsegnek

a cselszövők. A trón várományosainak egyike, Uri-Tesub, nyíltan tör a hatalomra, a másik,Hattusilis, Istár istennő papja, óvatosan a háttérben húzódik meg. Ha Muwatallis elesik egycsatában, egyikük ragadja majd magához a hatalmat. A két férfi gyűlöli egymást és párthíveikbármikor összecsaphatnak.

Sénar végigsimította az állát.– Többről van szó, mint egyszerű udvari viszálykodásról?– Sokkal többről. A hettita birodalmat a felbomlás veszélye fenyegeti.– Ha darabokra esik, egy erőskezű megmentő a zászlaja alatt egyesítheti és

hozzácsatolhatja a hettiták területeit az egyiptomi tartományokhoz. Micsoda birodalom, Ása,micsoda birodalom! Babilónia, Asszíria, Ciprus, Rhodosz, Görögország és az északi területekalkotják majd jövendő protektorátusaimat!

A fiatal diplomata elmosolyodott.– A fáraókból hiányzott a becsvágy, hiszen pusztán arra áhítoztak, hogy népük

boldogságát, Egyiptom jólétét biztosítsák. Uraságodat más fából faragták. Ezért kell így vagy úgyeltávolítani Ramszeszt.

Sénar nem érezte mindezt árulásnak. Ha a betegség nem gyengítette volna meg Szétielméjét, az elhunyt fáraó őreá, idősebbik fiára hagyta volna trónt. Sénar igazságtalanság áldozatavolt és azért harcolt, hogy visszaszerezze azt, ami jogosan őt illette.

Fürkésző tekintettel figyelte Ását.– Természetesen nem mondott el mindent Ramszesznek.– Természetesen, de azok a jelentések, amelyek az ügynökeink közvetítésével eljutnak

hozzám, bármikor hozzáférhetők a király számára is. Ebben a minisztériumban iktatják ésosztályozzák ezeket, egyetlenegyet sem lehet eltüntetni vagy megsemmisíteni anélkül, hogy felne hívnám magamra a figyelmet és hűtlen kezelés gyanújába ne keverednék.

– Ramszesz végzett már ellenőrzést?– Eddig még sohasem, de egy háborús konfliktus küszöbén állunk. Óvatosnak kell tehát

lennem, és nem tehetem ki magam egy váratlan ellenőrzés kockázatának.– Hogyan fog nagyságod eljárni?– Mondtam már: egyetlen jelentés sem hiányzik, egyetlenegy sincs megcsonkítva.– Akkor hát Ramszesz mindent tud!Ása finoman végighúzta ujját az alabástromserleg peremén.– Sénar, a kémkedés nagyon nehéz mesterség; fontosak a puszta tények, de az

értelmezésük még fontosabb. Az én feladatom az, hogy összesítsem a tényeket,megmagyarázzam azokat a királynak, és így késztessem cselekvésre. A mostani helyzetben nemvádolhat sem gyengeséggel, sem határozatlansággal: elszántan sürgettem, hogy a lehetőleggyorsabban szervezzünk meg egy ellentámadást.

– Akkor az ő kezére játszik, és nem a hettitákéra!– Uraságod – vágott vissza Ása – csak a puszta tényeket látja, és Ramszesz is így reagál

majd. De ki vethet majd a szemére bármit is?– Fejtse ki ezt nekem érthetőbben.– A csapatok átirányítása Memphiszből Per-Ramszeszbe rengeteg, máig megoldatlan

gyakorlati problémával járt. Ha Ramszeszt arra ösztökéljük, hogy siessen, máris elérünk valamit,ami a javunkra válik: katonáink felettébb előnytelen helyzetbe kerülnek, felszerelésük sem amennyiség, sem a minőség szempontjából nem lesz kielégítő.

– És a többi előny?– Maga a hadműveleti terület és szövetségeseink elpártolásának a mértéke. Nem

hallgattam el semmit Ramszesz elől, de nem hangsúlyoztam, hogy milyen nagy területen izzik a

felkelés parazsa. A hettita betörések vadsága és az Oroszlántanyán bekövetkezett mészárlásmegrettentette Amurra és Kánaán uralkodóit és a tengerparti kikötők kormányzóit. Széti tiszteltea hettita harcosokat, de Ramszesszel nem ez a helyzet. Az összes helyi hatalmasság attól retteg,hogy előbb-utóbb rájuk is sor kerül, Muwatallis védelmét fogják kérni.

– Meg vannak győződve arról, hogy Ramszesz nem fog a segítségükre sietni, s ezértelhatározták, hogy ők támadnak elsőként Egyiptomra, csak hogy kivívják új uruk, Hattikirályának a megelégedését… Ehhez mit szól?

– Ez a tények egyik lehetséges értelmezése.– Egybeesik-e az önével?– Az enyém kiegészül néhány részlettel. Az a tény, hogy néhány erődünkből nem kapunk

híreket, vajon nem azt jelenti-e, hogy már el is foglalta őket az ellenség? Ha ez a helyzet,Ramszesz a vártnál sokkal keményebb ellenállásba fog ütközni. Ezenkívül valószínű, hogy ahettiták bőségesen ellátták fegyverekkel a lázadókat.

Sénar ajka bizakodó mosolyra nyílt.– Nagyszerű meglepetések várnak az egyiptomi csapatokra! Ramszeszt már az első

csatában legyőzhetik, még mielőtt a hettitákkal szembekerülne!– Nem elhanyagolható feltételezés – vélekedett Ása.

5

Egy kimerítő nap alkonyán Tuja anyakirályné a palota kertjében pihent. Hajnalbanszertartást celebrált Hathor, a Nap női istenségének egyik kápolnájában, majd protokollügyekkelfoglalkozott, panaszos udvaroncokat fogadott, Ramszesz kérésére tárgyalt a mezőgazdaságiminiszterrel, végül elbeszélgetett Nofertarival, a nagy királyi hitvessel.

Az apró termetű, mandulaszemű, komoly, átható tekintetű, finom, egyenes orrú, csaknemszögletes állú Tuja vitathatatlan erkölcsi tekintély volt. Fülét és tarkóját takaró, fonotthajfürtökből készült parókát és csodálatos szép, hosszú, berakásokkal díszített gyolcsruhát viselt.Nyakában hatsoros ametiszt nyakék, karján arany karperecek. Tuja öltözéke mindig, mindenpillanatban tökéletes volt.

Napról napra jobban hiányzott neki Széti. Az idő egyre fájdalmasabbá tette az elhunytfáraó hiányát, és az özvegy arra vágyott, hogy mihamarabb csatlakozhasson férjéhez.

A királyi párban azonban sok örömét lelte: Ramszeszben megvolt egy nagy uralkodó ésNofertariban egy nagy királyné minden tulajdonsága. Szétihez és hozzá hasonlóan mindkettenszenvedélyesen szerették országukat és, ha a sors megkövetelte volna, az életüket is feláldoztákvolna érte.

Amikor meglátta a közeledő Ramszeszt, Tuja azonnal tudta, hogy a fia fontos döntésthozott. A király a karját nyújtotta anyjának, és elindultak a homokkal felszórt sétányon, amelyetkétoldalt virágzó tamariszkuszok szegélyeztek. A levegő meleg volt és illatos.

– Kegyetlen nyár lesz – mondta a királyné. – Szerencsére rátermett mezőgazdaságiminisztert választottál; megerősíti a gátakat és kibővíti a víztárolókat. Lesz mivel öntözni. Nagyáradás várható, a termés bőséges lesz.

– Uralkodásom hosszú és boldog lehetne.– És miért ne lenne az? Az istenek kedvelnek, és maga a természet is elhalmoz

jótéteményeivel.– A háború elkerülhetetlen.– Tudom, fiam. Helyesen határoztál.– Szükségem van a jóváhagyásodra.

– Nem, Ramszesz; mivel Nofertari is úgy gondolkodik, mint te, a királyi párcselekvőképes.

– Atyám lemondott arról, hogy a hettiták ellen harcoljon.– Akkoriban úgy látszott, hogy a hettiták mondtak le arról, hogy Egyiptom ellen

harcoljanak. Ha megsértették volna a fegyverszünetet, Széti késedelem nélkül megtámadta volnaőket.

– A katonáink még nem készültek fel.– Félnek, ugye?– Ki kárhoztathatná ezért őket?– Te.– A veteránok rettenetes történeteket mesélnek a hettitákról.– Olyan történetek ezek, amelyek megrettenthetik a fáraót is?– Időre volna szükségem, hogy eloszlassam e téveszméket…– Majd a harcmezőn eloszlanak, amikor a bátorság lesz a Két Föld megmentője.

Méba, az előző külügyminiszter, nem szerette Ramszeszt. Meg volt győződve arról, hogya király ok nélkül mozdította el a helyéről, és csak az alkalomra várt, hogy bosszút állhasson. Azudvar számos tagjához hasonlóan a fiatal fáraó vereségére számított, aki a négyévnyi siker utánössze fog roppanni a megpróbáltatás súlya alatt. Vagy tíz kiválóság társaságában a széles arcú,katonás modorú, gazdag és nagyvilági Méba épp a Per-Ramszesz-beli előkelő társaságróldiskurált. Az étel remek volt, a nők csodaszépek: igyekeztek kellemesen eltölteni az időt,miközben Sénar hatalomra kerülésére vártak.

Egy szolga néhány szót suttogott Méba fülébe. A diplomata azonnal felállt.– Barátaim, a király érkezik, megtisztel bennünket jelenlétével.Méba keze remegett. Ramszesznek nem volt szokása váratlanul megjelenni egy

magánjellegű fogadáson.A vendégek szinte egyszerre hajoltak meg.– Mekkora megtiszteltetés, felség! Megkérhetem, hogy foglaljon helyet?– Nincs rá idő. Azért jöttem, hogy bejelentsem a háborút.– A háborút…– Ilyen kellemes mulatságok közepette eljutott önökhöz a hír, hogy ellenségeink

Egyiptom kapujában állnak?– Ez a mi legfőbb gondunk – biztosította Méba.– Katonáink kételkednek benne, hogy valóban elkerülhetetlene az összecsapás – jelentette

ki egy tapasztalt írnok. – Tudják, hogy a tűző napon kell menetelniük, nehéz felszerelést cipelveés, szinte járatlan utakon. Nem olthatják kedvükre szomjukat, hiszen a vízzel takarékoskodni kell.Akkor is tovább kell haladniuk, ha a lábuk már-már cserbenhagyja őket, és meg kell feledkezniüka fájó hátról és a korgó gyomorról. Hogy majd a táborban pihennek? Hiábavaló remény, hiszenannyit kell robotolni, mielőtt végigdőlhetnének gyékényükön. Ha riadó van, nyomban fel kellkelni, álomtól fátyolos tekintettel. Az élelem? Közepes. A szolgáltatások? Még csak nem isátlagosak. És mit mondjunk az ellenség íjairól és dárdáiról, a szüntelen veszélyről, a settenkedőhalálról!

– Írástudóhoz illő szép szónoklat – állapította meg Ramszesz én is fejből tudom ezt a régiszöveget. Ám ezúttal nem irodalomról van szó.

– Bízunk seregünk hősiességében, felség – jelentette ki Méba –, és tudjuk, hogy győznifog, bármilyen megpróbáltatásokat kell is kiállnia.

– Megható szavak, de ennyivel nem érem be. Megtapasztaltam bátorságodat és az itt jelenlevő nemes urakét is, és büszke leszek, ha itt és most fogadhatom önkéntes jelentkezésteket aseregbe.

– Felség… Hivatásos seregünknek egyedül is meg kell birkózni a feladattal!– A seregnek szüksége van jó képességű emberekre, hogy oktassák a fiatal újoncokat.

Nem a gazdagoknak és a nemeseknek illik-e jó példával elöl járni? Holnap reggelmindannyiótokat elvárom a központi kaszárnyába.

A türkizváros forrongott. Per-Ramszesz katonai támaszponttá változott, itt volt a harciszekerek parancsnoksága, itt gyülekeztek a gyalogság ezredei és a város kikötőjében horgonyzotta hadiflotta. Hajnaltól alkonyatig folytak a hadgyakorlatok és zajlott a kiképzés is. Ramszesz abelügyek intézését Nofertarira, Tujára és Aménire bízta, és napjait a kaszárnyákban és afegyvergyártó műhelyekben töltötte.

Az uralkodó jelenléte mindenkit megnyugtatott és lelkesedéssel töltött el. Ramszeszellenőrizte a lándzsák, kardok, pajzsok minőségét, megszemlélte az újoncokat, és szívélyesenelbeszélgetett a magas rangú tisztekkel éppúgy, mint az egyszerű katonákkal. Ezeknek is,azoknak is vitézségükkel arányos fizetséget ígért, a zsoldos katonáknak pedig szép jutalmat, hagyőztesen térnek meg Egyiptomba.

A király nagy figyelmet szentelt a lovaknak: megkövetelte, hogy jól tartsák őket, hiszennagyrészt a lovak fizikai állapotán múlt egy-egy csata kimenetele. Minden istálló közepén,amelynek kaviccsal kirakott padlóját csatornák szelték át, víztartály szolgált az állatok itatására ésa tisztaság megőrzésére. Ramszesz mindennap más istállóba látogatott el, megvizsgálta a lovakat,és szigorú büntetést szabott ki a hanyagságokért.

A Per-Ramszeszben összegyűlt sereg egyre inkább olyan testként funkcionált, amelyetegyetlen fő irányított. Bármely ügyben magához a királyhoz lehetett fordulni, aki mindenkinek arendelkezésére állt, gyorsan intézkedett, nem tűrt semmiféle hanyagságot és pillanatok alattmegoldotta a vitákat. A bizalom légköre uralkodott el a hadseregben. Minden katona érezte, hogya parancsokat a legjobb szándékkal adják ki, és hogy a csapatok valódi hadigépezetet alkotnak.

Az, hogy a fáraót ilyen közelről láthatták a katonák, sőt időnként beszélhettek is vele,olyan kiváltság volt, amely egyaránt elkápráztatta a magas rangú tiszteket és a közlegényeket.Sok udvaronc szeretett volna hasonló helyzetbe kerülni. A király magatartása új erőt, szokatlanenergiát adott ezeknek az embereknek. Ugyanakkor Ramszesz távoli és elérhetetlen maradt. Ővolt a fáraó, az a páratlan lény, akit egy másik lét éltetett.

Amikor az uralkodó megpillantotta Aménit a kaszárnyában, ahol egykor Ramszesz hercegmentette ki a kínzói kezéből, elcsodálkozott. Hűséges titkára irtózott az ilyen helyektől.

– Karddal vagy lándzsával akarsz gyakorlatozni?– Költő barátunk Per-Ramszeszbe érkezett, és látni szeretne.– Megfelelően helyezted el?– Éppen olyan a szállása, mint Memphiszben volt.

Homérosz kedvenc fája, egy citromfa alatt üldögélt, és illatos, ánizzsal és korianderrelfűszerezett bort kortyolgatott. Vaskos csigahéj pipába tömött zsályaleveleket szívott. Bőrétolívaolajjal kente be, és rekedt hangon üdvözölte a királyt.

– Maradj ülve, Homérosz.– Arra még képes vagyok, hogy meghajlással köszöntsem a Két Föld urát. – Ramszesz

leült egy székre a görög költő mellé. A költő fekete-fehér macskája, Hektor, felugrott az uralkodóölébe. Alighogy Ramszesz megsimogatta, máris dorombolni kezdett.

– Ízlik a borom felségednek?– Egy kicsit karcos, de az illata csábító. Hogyan érzi magát?– Sajognak a csontjaim, a látásom egyre romlik, de ez az éghajlat enyhíti bajaimat.– Meg van elégedve a szállásával?– Teljes mértékben. A szakács, a szobaasszony és a kertész velem tartott, derék emberek,

akik tudják, hogyan viseljék gondomat anélkül, hogy a terhemre lennének. Ők is kíváncsiakvoltak az új fővárosra, akárcsak én.

– Nem volt nyugodtabb az élete Memphiszben?– Memphiszben már nem történik semmi! Itt dől el a világ sorsa. Egy költőnél ki

illetékesebb ennek az eldöntésére? Hallgassa csak: „…Apollón / jött az Olümposz csúcsairól,haragudva szívében, íját és kétfödelű tegezét hordozza a vállán / és a haragvó válla fölöttcsörrentek a vesszők minden mozdulatára / közelgett, mint a sötét éj. Majd a hajóktól messzeleült, s röpítette a vesszőt / rettenetes pengés hangzott, bongott az ezüst íj. Kezdetben csak azöszvérekre s a fürge kutyákra lőtte hegyes nyilait, de utána magára a népre / szüntelen és sűrűntetemek máglyái lobogtak.” A haláltól ugyan ki menekülhet meg?*

– Az Iliászból valók ezek a verssorok?– Igen, de valóban csak a múltat idézik? Ez a kertekkel és víztükrökkel ékes türkizváros

katonai táborrá lett!– Nincs más választásom, Homérosz.– A háború az emberiség szégyene, annak a bizonysága, hogy az ember elfajzott,

láthatatlan erők mozgatják. Az Iliász minden verssora a rontó hatalmakkal száll szembe, azértíródott, hogy kiirtsa az erőszakot az emberek szívéből, de varázslatom néha még nekem isnevetségesnek tűnik.

– A maga feladata maradjon továbbra is az írás. Nekem kormányoznom kell, még hakirályságom harcmezővé is változik.

– Ez lesz első nagy háborúja, ugye? És egyben ez lesz a Nagy Háború is…– A háború engem éppen annyira elborzaszt, mint önt, de sem időm, sem jogom nincs a

félelemre.– Elkerülhetetlen a háború?– Elkerülhetetlen.– Apolló irányítsa a karját, Ramszesz, és a halál legyen a szövetségese.

6

A közepes termetű, eleven barna szemű, kis, hegyes szakállt viselő Raja volt aleggazdagabb szíriai kereskedő Egyiptomban. Már régen letelepedett az országban, számos üzletevolt Thébában, Memphiszben és Per-Ramszeszben. Első osztályú húskészítményekkel ésSzíriából és Ázsiából importált drága vázákkal kereskedett. Jómódú és kifinomult ízlésűüzletfelei nem haboztak magas árat fizetni a külföldi kézművesek műremekeiért, amelyeketazután lakomáikon s fogadásaikon mutogattak, hogy elkápráztassák a meghívottakat.

Az udvarias és diszkrét Raja kitűnő hírnévnek örvendett. Üzlethálózata gyorsan bővült,így vásárolhatott vagy egy tucat hajót és háromszáz szamarat, és ezek segítségével igen rövid időalatt az egyik városból a másikba juttathatta az élelmiszereket és egyéb áruit. Rajának sok barátjavolt a közigazgatás, a hadsereg és a rendőrség soraiban, és az udvarnak és az előkelőknek isszállított.

Senki sem gondolt arra, hogy a szeretetre méltó kereskedő a hettiták szolgálatában állókém, aki megjelölt vázákba rejtett kódolt üzeneteket kapott rendszeresen megbízóitól. Raja egymegbízható ügynöke segítségével juttatta el a hettitákhoz az általa összegyűjtött információkat. Afáraó legnagyobb ellensége így pontosan tájékozódhatott az egyiptomi politikai helyzetalakulásáról, a lakosság hangulatáról, a Két Föld gazdasági és katonai helyzetéről.

Amikor Raja bejelentkezett Sénar pompás palotája intendánsánál, Ramszesz bátyjának azalkalmazottja szemmel láthatóan zavarba jött.

– Uram rendkívül elfoglalt, most nem zavarhatom.– Megbeszéltük, hogy fogad – vágott vissza Raja.– Nagyon sajnálom.– Értesítse legalább arról, hogy itt vagyok, és mondja meg neki, hogy egy egészen

különleges vázát, egy páratlan darabot szeretnék neki megmutatni, amelyet egy olyan mesterkészített, akinek a keze alól már nem kerül ki több műremek.

Az intendáns habozott. Jól ismerte ura szenvedélyét a műgyűjteménybe illő ritka darabokiránt és elhatározta, hogy szól neki, még ha esetleg meg is zavarja.

Negyedórával később Raja tanúja volt egy fiatal, túlságosan is kifestett, kibontott hajú nőtávozásának, akinek fedetlen bal vállán tetoválás látszott: kétségkívül Per-Ramszeszlegelegánsabb sörházának egyik csinos külföldi alkalmazottja volt.

– Uram várja – jelentette be a háznagy.Raja átvágott egy pompás kerten, amelynek a közepén pálmák árnyékolta tó csillogott.A fáradtnak látszó Sénar egy nyugágyon pihent.– Kedves leány, de kissé kimerítő… Kérsz sört, Raja?– Szívesen.– Az udvarban se szeri, se száma a hölgyeknek, akik arról álmodoznak, hogy hozzám

jönnek feleségül, de én nem vagyok kapható effajta őrültségre. Ráérek megfelelő feleségetkeresni magamnak, ha majd trónra kerülök. Pillanatnyilag a változatos örömöket kedvelem. És te,Raja… Még nem hódoltál be egy asszonyszemélynek?

– Az istenek megóvtak, uram! A kereskedés nem hagy nekem szabad időt.– Intézőm szerint valami rendkívülit találtál a számomra.Szövettel bélelt zsákjából a kereskedő lassan kiemelt egy aprócska porfírvázát, melynek a

fogantyúja őzt formázott. A váza oldalát vadászjelenetek díszítették.Sénar megsimogatta a vázát, alaposan megnézett minden részletet. Elbűvölten felemelte

és körbeforgatta.– Milyen gyönyörű… páratlanul gyönyörű!– Az ára meg igazán kedvező.– Szólj az intézőmnek, kifizeti neked.Ramszesz bátyja fojtott hangon szólalt meg.– És mennyit ér hettita barátaim üzenete?– Ó, uram! Oly elszántan támogatják önt, mint még soha, és Ramszesz utódjának tekintik.Sénar egyrészt felhasználta Ását arra, hogy ártson Ramszesznek, másrészt Raja, a hettiták

megbízottja közvetítésével saját jövőjét egyengette. Ása nem ismerte Raja valódi szerepét, ésRaja nem tudott Ásáéról. Sénar egyedül irányította a játékot, kedve szerint mozgatta a bábukat, éstitkos szövetségesei közé áthatolhatatlan falakat emelt.

Az egyetlen, de jelentős ismeretlen tényező a hettiták voltak.Sénar egybevetette az Ásától kapott híreket azokkal, amelyeket Raja szállított neki, és így

megalapozott véleményt alakíthatott ki anélkül, hogy bármit is meggondolatlanul kockáztatottvolna.

– Mekkora lesz a támadás ereje, Raja?– A hettita portyázó csapatok pusztítottak-gyilkoltak Szíria középső és déli részén, a

föníciai partokon és Amurra tartományban, hogy megfélemlítsék a lakosságot. Legnagyobbfegyvertényük az Oroszlántanya és Széti sztéléjének a lerombolása volt. Olyan felbolydulástkeltettek a lakosok körében, hogy a helyi vezetők nem remélt módon siettek szövetséget kötnivelük.

– Fönícia és Palesztina hettita ellenőrzés alatt áll?– Ami ennél sokkal jobb: fellázadtak Ramszesz ellen! Uralkodóik fegyvert ragadtak, és

sorra foglalják el az erődöket, ahonnan elűzik az egyiptomi katonákat. A fáraó nem tudja, hogyegymást követő védelmi vonalakba fog ütközni, amelyek felmorzsolják majd csapatai erejét.Amikor azután Ramszesz veszteségei kellően nagyok lesznek, a hettita sereg lecsap rá ésmegsemmisíti. Akkor jön el az ön pillanata, Sénar. Elfoglalja Egyiptom trónját, és tartósszövetségre lép a győztessel.

Raja jövőről alkotott képe sokban eltért Ásáétól. Ám Sénar-ból mindkét esetben fáraólesz, aki a halott vagy legyőzött Ramszesz helyébe lép. Az első esetben Sénar a hettiták hűbéreselenne, míg a másodikban elfoglalná a hettiták birodalmát is. Minden attól függ, milyen súlyosvereséget szenved majd Ramszesz, és mekkora károkat okoz a hettita hadseregnek. A cselekvésilehetőségek igen korlátozottak voltak, de azért bízni lehetett a sikerben, csupán egyetlen kitűzöttcélt kellett mindig szeme előtt tartani: Egyiptomban bármi áron át kell venni a hatalmat. Erről azalapról kiindulva más hódításokra is volt esély.

– Hogyan reagálnak minderre a kereskedővárosok?– Szokás szerint az erősebb oldalára állnak. Aleppó, Damaszkusz, Palmüra és a föníciai

kikötők már el is feledték Egyiptomot, hogy behódoljanak Hatti uralkodójának, Muwatallisnak.– Mindezt nem sínyli meg túlságosan a virágzó egyiptomi kereskedelem?– Ellenkezőleg! A hettiták Ázsia és a kelet legjobb harcosai, de nagyon rossz kereskedők.

Önre fogják bízni a nemzetközi kereskedelem újjászervezését… és hagyják, hogy lefölözze majda jogos hasznot. Ne feledje el, hogy én magam is kereskedő vagyok. Azt tervezem, hogyEgyiptomban maradok, és itt meggazdagszom. A hettiták megadják nekünk azt a biztonságot,amelyre oly nagy szükségünk van.

– Te leszel a pénzügyminiszterem, Raja.– Ha az istenek is úgy akarják, megcsináljuk a szerencsénket. A háború nem tart örökké,

csak az a fontos, hogy a háttérben maradjunk és begyűjtsük a fáról lehulló gyümölcsöt.A sör kitűnő volt, az árnyék frissítő.– Ramszesz viselkedése nyugtalanít – vallotta be Sénar.A szíriai kereskedő arca elborult.– Mibe fogott a fáraó?– Sorra járja a kaszárnyákat és szüntelen jelenléte olyan erőt ad katonáknak, amelyre soha

nem volna szabad szert tenniük. Ha így megy tovább, a végén még azt fogják hinni, hogylegyőzhetetlenek.

– Mi van még?– A fegyvergyártó műhelyek éjjelnappal dolgoznak.Raja megvakargatta kis szakállát.– Ez nem olyan nagy baj… A késlekedés a hettitáknak kedvez. Ramszesz minden

befolyása szertefoszlik majd az első összecsapáskor. Amikor azután a hettitákkal találják majdszemben magukat, megkezdődik a sereg felbomlása.

– Nem becsülöd le csapatainkat?– Ha valaha is látott volna hettita támadást, senkinek sem vetné a szemére, hogy

szörnyethal félelmében.– Van azonban legalább egyvalaki, aki cseppet sem fél.– Ramszesz?– Én Ramszesz testőrségének a parancsnokáról beszélek, egy szárd óriásról,

Szerramannáról. Egykor kalóz volt, és elnyerte Ramszesz bizalmát.– A híre már hozzám is eljutott. Miért zavarja önt ez az ember?– Mert Ramszesz kinevezte egy főként zsoldosokból álló elit alakulat parancsnokává.

Szerramanna kényelmetlen példakép lehet, aki hősies cselekedetekre buzdít másokat is.– Kalóz és zsoldos… Könnyű lesz megvásárolni.– Egyáltalán nem! Nagyon ragaszkodik Ramszeszhez, és kutyahűséggel őrködik a

biztonsága felett. Egy kutya szeretetét, hűségét pedig nem lehet megvásárolni.– Viszont el lehet őt tenni láb alól.– Forgattam ilyesmit a fejemben, kedves Rajám, de jobb, ha lemondunk bármilyen

látványos vagy brutális beavatkozásról. Szerramanna erőszakos és nagyon bizalmatlan ember.Képes lenne lerázni magáról a támadóit, egy gyilkosságra pedig felfigyelne Ramszesz.

– Mit óhajt tehát?– Valami más módszerrel kell eltávolítani Szerramannát. Sem te, sem én nem

avatkozhatunk az ügybe.– Én magam óvatos ember vagyok, uram, és van egy ötletem…– Ismétlem: Szerramanna ösztönei éppoly jól működnek, mint egy vadállaté.– Megszabadítom önt tőle.– Ramszesz számára ez nagy csapás lesz, téged pedig gazdagon megjutalmazlak.A szíriai kereskedő megdörzsölte a kezét.– Nagyuram, van egy másik jó hírem is. Tudja, hogy a külföldön állomásozó egyiptomi

csapatok hogyan tartják a kapcsolatot Per-Ramszesszel?– Lovas futárokkal, fényjelekkel és postagalambokkal.– Azokon a területeken, ahol zavargások törtek ki, csak a postagalambok jöhetnek szóba.

Nos, ezeknek a madaraknak a fő-fő tenyésztője nem hasonlít Szerramannához. Bár a seregnekdolgozik, nem volt nehéz megvesztegetni. Gyerekjáték lesz hát megsemmisíteni az üzeneteket,illetve szükség esetén meghamisítani vagy másokkal helyettesíteni őket. Így lehet felbomlasztaniaz egyiptomi kémszolgálatot, anélkül hogy bármit is sejtenének…

– Raja, ez nagyszerű terv! De számítok rá, hogy több ilyen vázát is talál még számomra.7

Szerramanna nem jó szemmel nézte ezt a háborút. A szárd óriás – aki felhagyott akalózkodással, hogy Ramszesz testőrségének a parancsnoka legyen – megtanulta nagyra becsülniEgyiptomot, szolgálati lakását és az egyiptomi nőket, akikkel kellemes órákat töltött. Nénofar,jelenlegi szeretője, minden előző nőt felülmúlt. Utolsó szerelmi találkájukon még őt, egy szárdotis sikerült kimerítenie!

Átkozott háború, amely annyi boldog pillanattól fogja megfosztani, bár a Ramszeszbiztonsága feletti őrködés sem volt gondtalan foglalatosság. Hányszor, de hányszor vettesemmibe az uralkodó a szavait, melyekkel óvatosságra intette! De ez a király nagy király volt ésSzerramanna csodálta. Ha hettitákat kell ölnie, hogy megmentse Ramszesz birodalmát, háthalomra gyilkolja őket. Abban is reménykedett, hogy a saját kardjával vágja majd át Muwatallistorkát, akit katonái „nagy főnök”-nek hívtak. A szárd gúnyosan mosolygott: a „nagy főnök”, akiegy barbárokból és gyilkosokból álló banda élén áll! Ha majd véget ér a küldetése, Szerramanna

beillatosítja pödrött bajszát és ismét indul: újabb és újabb egyiptomi nőket hódít meg.Amikor Ramszesz kinevezte ennek az elit egységnek a parancsnokává, amelyre

veszedelmesebbnél veszedelmesebb feladatok vártak, Szerramannát büszkeség töltötte el. Az afajta büszkeség, amely visszaadja az embernek ifjonti erejét. Ha a Két Föld ura ennyiremegtiszteli bizalmával, a szárd fegyverrel a kézben fogja megmutatni, hogy ura nem tévedett. Aparancsnoksága alatt álló embereket olyan kemény kiképzésre fogta, hogy a kérkedők és atúlsúlyosak már ki is hullottak a rostán; csak a harcra termetteket tartotta meg, azokat, akik akártízzel is felvették a harcot és zokszó nélkül tűrték, ha több sebből véreztek is.

Senki sem ismerte a csapatok indulásának az időpontját, de Szerramanna ösztöne aztsúgta, hogy nem kell már sokáig várni. A kaszárnyákban egyre izgatottabbak voltak a katonák. Apalotában a vezérkar egyre sűrűbben ülésezett. Ramszesz gyakran fogadta Ását, a kémhálózatvezetőjét.

A rossz hírek szájról szájra jártak: a lázadás tovább terjedt, Föníciában és Palesztinábankivégezték az Egyiptomhoz hű vezetőket. A sereg postagalambjai azonban olyan híreket hoztak,hogy az erődök ellenállnak az ellenség ostromának.

Kánaánban tehát nem lesz nehéz helyreállítani a rendet. Ramszesz azután valószínűlegészakra vonul majd, Amurru és Szíria felé. A hettita sereggel való összecsapás elkerülhetetlen. Ahettita portyázó csapatok a hírszerzők szerint, már visszavonultak Dél-Szíriából.

Szerramanna nem félt a hettitáktól. Bár vérengző gyilkosok hírében álltak, benne égett avágy, hogy megküzdjön ezekkel a barbárokkal, minél többet lekaszaboljon és lássa, amintüvöltve menekülnek.

Ám mielőtt még elkezdődtek volna a harcok, amelyeknek az emlékét az egyiptomiakmajd meg fogják őrizni, Szerramannára még egy elvégzendő feladat várt.

A palotából elindulva csak rövid utat kellett megtennie a műhelyekig, amelyek a raktárakközelében voltak. Nagy sürgésforgás volt a műhelyek közötti szövevényes kis utcákban is,dolgoztak az asztalosok, a szabók, a sarukészítők. Kicsit távolabb, a kikötő irányában álltak azsidó téglavetők szerény hajlékai.

Az óriás megjelenése zavart keltett a munkások és családtagjaik körében. Mióta Mózeselmenekült, a zsidóknak nem volt többé olyan tekintélyes vezetőjük, aki megvédte volna őket azerőszak minden formája ellen, visszaadva nekik már-már elfeledett önérzetüket. Amikormeglátták a hírhedt szárdot, úgy érezték, semmit jót sem várhatnak tőle.

Szerramanna megragadott az ágyékkötőjénél fogva egy menekülő fiút.– Maradj nyugton, te gyerek! Hol lakik a téglavető Abner?– Nem tudom.– Ne mérgesíts fel!A gyerek komolyan vette a fenyegetést, és hosszú előadásba kezdett. Arra is hajlandó

volt, hogy elvezesse a szárdot Abner szállásáig. Abner kendővel a fején szobája sarkában ült.– Velem jössz – adta ki a parancsot Szerramanna.– Nem megyek!– Mitől félsz, barátom?– Nem tettem semmi rosszat.– Akkor hát nincs mitől tartanod.– Kérlek, hagyj békén!– A király kíván látni téged.Mivel Abner még jobban összekucorodott, a szárd se szó, se beszéd fél kézzel felemelte, s

felültette egy szamár hátára, amely lassú, de biztos léptekkel elindult Per-Ramszesz királyipalotája felé.

Abnert elöntötte a rémület.Földre borult Ramszesz előtt, és nem merte felemelni a tekintetét.– Nem vagyok elégedett a Szárü halálával kapcsolatos nyomozás eredményével, mondta a

király. – Szeretném tudni, mi is történt a valójában: te, Abner, jól tudod.– Felség, én csak egy téglavető vagyok…– Mózest azzal vádolták, hogy megölte Szárüt, a nővérem férjét. Ha bebizonyosodik,

hogy valóban elkövette a bűntettet, a legszigorúbb büntetés vár rá. De miért vetemedett volnailyesmire?

Abner reménykedett, hogy senkit sem fog érdekelni, hogy ő milyen szerepet játszottannak idején ebben az ügyben, de úgy látszik megfeledkezett arról a barátságról, amely a fáraótMózeshez kötötte.

– Mózes bizonyára megbolondult, felség.– Ne tréfálj velem, Abner!– Felség!– Szárü nem kedvelt téged.– Ez csak pletyka, felség, nem több, mint pletyka…– Nem, vannak bizonyítékok is. Állj fel!A remegő zsidó habozott. Továbbra is lehajtotta a fejét, nem állta Ramszesz tekintetét.– Ilyen gyáva lennél, Abner?– Én csak egy egyszerű téglavető vagyok, aki békében szeretne élni, felség, íme, ez

vagyok.– A bölcsek nem hisznek a véletlenekben. Hogyan keveredtél bele ebbe a tragédiába?Abner tovább akart hazudni, de a fáraó hangja megtörte ellenállását.– Mózes… Mózes a téglavetők vezetője volt. Én és a társaim neki tartoztunk

engedelmességgel, de olyan nagy volt a tekintélye, hogy az beárnyékolta Szárüét is.– Ez utóbbi rosszul bánt veled?Abner néhány érthetetlen szót motyogott.– Beszélj érthetően – parancsolt rá a fáraó.– Szárü… Szárü nem volt jó ember, felség.– Nagyon jól tudom, hogy ravasz volt és kegyetlen.Ramszesz helyeslése felbátorította Abnert.– Szárü megfenyegetett – vallotta be a zsidó arra kényszerített, hogy adjam oda neki

keresetem egy részét.– Szóval zsarolt… Miért engedelmeskedtél neki?– Féltem, felség, annyira féltem! Szárü megvert, kifosztott…– Miért nem tettél panaszt?– Szárünek remek kapcsolatai voltak a rendőrségnél. Senki sem mert szembeszállni vele.– Senki, kivéve Mózest!– Balszerencséjére, felség, balszerencséjére…– Neked is részed volt a dologban, Abner.A zsidó legszívesebben a föld alá süllyedt volna, hogy elmeneküljön az uralkodó éles

elméje és éles tekintete elől, amely hidegen fúródott bele.– Te mindent elmondtál Mózesnak, nem igaz?– Mózes jó volt és bátor…– Az igazságot, Abner!

– Igen, felség, mindent elmondtam neki.– Hogyan reagált rá?– Vállalta, hogy megvéd engem.– Hogyan képzelte?– Úgy gondolom, meg akarta parancsolni Szárünek, hogy ne zaklasson többé… Mózes

nem volt bőbeszédű.– A tényeket, Abner, csakis a tényeket.– Otthon pihentem, amikor egyszer csak Szárü rettenetes haraggal rám rontott. „Zsidó

kutya – üvöltötte –, te beszélni mertél!” Megütött, én a kezemmel védtem az arcomat, ésmegpróbáltam elmenekülni. Ekkor lépett be Mózes, összeverekedett Szárüvel, Szárü meghalt…Ha Mózes nem lép közbe, én maradtam volna ott holtan.

– Más szavakkal, jogos önvédelemről volt szó! Hála a tanúvallomásodnak, Abner, Mózestfelmentheti a bíróság, és visszatérhet az egyiptomiak közé, újra elfoglalva posztját.

– Én nem tudom, én…– Miért hallgattál, Abner?– Féltem!– Kitől? Hiszen Szárü meghalt. Egy másik munkafelügyelő üldöz talán?– Nem, nem.– Akkor mitől rettegsz?– Az igazságszolgáltatástól, a rendőrségtől…– A hazugság bűn, Abner. De talán te nem hiszel annak a túlvilági mérlegnek a

létezésében, amelyen megmérettetnek tetteink.A zsidó az ajkát harapdálta.– Hallgattál – folytatta Ramszesz mert abban reménykedtél, hogy a nyomozók nem

érdeklődnek majd utánad. Szemernyit sem törődtél azzal, hogy megsegítsed Mózest, azt azembert, aki megmentette az életedet.

– Felség!– Ez az igazság, Abner: azért akartál a háttérben maradni, mert te magad is zsaroló vagy.

Szerramannának sikerült megoldania a kezdő téglavető munkások nyelvét, akiket te mindenlelkiismeretfurdalás nélkül szipolyozol.

A zsidó letérdelt a király elé.– Segítek nekik munkát találni, felség… Az csak a jogosan nekem járó rész.– Hitvány ember vagy, Abner, de számomra nagyon értékes, mert be tudod bizonyítni

Mózes ártatlanságát és igazolni tudod tettét.– Felséged megbocsát nekem?– Szerramanna elvisz egy bíróhoz, aki előtt tanúvallomást teszel. Eskü alatt leírod az

eseményeket, és nem hagysz ki egyetlen részletet sem. Én pedig nem akarok többé hallanifelőled, Abner.8

A Kopasz, a héliopoliszi Élet Házának tisztviselője, azt a feladatot kapta, hogy ellenőrizzeazoknak az élelmiszereknek a minőségét, amelyet a földművesek és a halászok szállítottak.Gondosan, mondhatni aprólékosan vizsgált meg minden gyümölcsöt, zöldséget, halat. Az árusokféltek tőle, de becsülték is, mert mindig a kellő árat fizette, és senki sem férkőzhetett a kegyeibe,senkit sem tett meg első számú szállítójának, mert nem rutinszerűen végezte a dolgát és senkitsem részesített előnyben. Számára csak az volt a fontos, hogy az élelem, amelyet a szertartások

során megszentelnek, majd felajánlanak az isteneknek s végül szétosztanak az emberek között,kifogástalan minőségű legyen.

Miután kiválasztotta a megfelelő élelmiszereket, a Kopasz az Élet Házának konyháibaküldte az aznap vásárolt húst, halat, zöldséget. A konyhák neve – „a tiszta hely” – elárulta, milynagy gondot fordítanak a higiéniára. A pap sokszor tartott váratlan ellenőrzést, amelyetnemegyszer szigorú büntetések követtek.

Ezen a reggelen abba a raktárba indult, ahol a szárított és sózott halakat tartották.A bejárati ajtó faretesze, amelynek nyitját egyedül ő és a raktáros ismerte, át volt

fűrészelve.Megdöbbenve lökte be az ajtót.Bent a szokásos csend és félhomály uralkodott.Nyugtalanul haladt tovább, de nem tapasztalt semmi szokatlant. Már kezdett

megnyugodni, megállt minden egyes címkével ellátott tartály előtt. A címkén a konzervált halneve és mennyisége és a besózás időpontja volt feltüntetve.

Az ajtó mellett egy hely üres volt.Valaki ellopott egy korsót.

Az udvar minden asszonya arról a megtiszteltetésről álmodott, hogy egy napon a királynéudvartartásához fog tartozni. Nofertari főként a hozzáértésnek és a komolyságnak tulajdonítottfontosságot, és nem törődött a vagyonnal és a ranggal. Akárcsak Ramszesz kormányaösszeállításakor, Nofertari is rengeteg meglepetést okozott, amikor egyszerű származású lányokatválasztott fodrásznak, szövőnőnek vagy szobalánynak.

A nagy királyi hitves fehérnemű-felügyelője irigyelt tisztét egy Memphisz külvárosábólszármazó csinos barna lány nyerte el. Az ő feladata volt, hogy rendben tartsa Nofertari kedvencruháit. A királyné, óriási ruhatára ellenére, ragaszkodott régi ruháihoz s főleg egy régi sáljához,amelyet rendszerint alkonyatkor terített a vállára. A királyné nemcsak az est hűvösétől félt,hanem az is az eszébe jutott mindig, hogy ebbe a sálba burkolózott a Ramszesz herceggel valómegismerkedését követő éjjelen is. Eszébe jutott az akkori szenvedélyes s mégis gyengéd ifjú,akit ő annyiszor visszautasított, mielőtt önmagának is bevallotta volna iránta táplált érzéseit.

Mint a királyné udvarának többi tagja, a fehérneműk felügyelőnője is igazi tisztelettelviseltetett Nofertari iránt, aki képes volt kedvességgel kormányozni, mosolyogva parancsokatosztogatni. Semmilyen feladatot nem tartott alantasnak vagy elhanyagolhatónak, és nem tűrte azindokolatlan késést vagy hazugságot. Ha felmerült valami nehézség, szívesen beszélt ő maga azérintett szolgálóval, és türelmesen végighallgatta magyarázatát. Az anyakirályné barátnője ésbizalmasa volt. A nagy királyi hitves meghódította a szíveket.

A fehérnemű-felügyelőnő meglocsolta a szöveteket a palota laboratóriumából származófinom illatszerekkel, és gondosan összehajtogatta a ruhákat, mielőtt elhelyezte volna őket afaládákban és szekrényekben. Az est leszálltakor a királyné régi kendőjéért indult, amelyetNofertari olyankor szokott a vállára teríteni, amikor a nap utolsó szertartásait celebrálta.

Hirtelen halálsápadtra vált.A sál nem volt a helyén.Lehetetlen, gondolta, eltévesztettem a ládát. Végigkutatott egy másikat, majd harmadikat,

azután a szekrények kerültek sorra.Minden hiába.Kikérdezte a szobalányokat, a királyné fodrászát, a mosónőket… Senki sem tudott

semmilyen felvilágosítással szolgálni.

Valaki ellopta Nofertari kedvenc vállkendőjét.

Per-Ramszeszben, a királyi palota fogadótermében összeült a haditanács. A négyfegyvernemet vezénylő tábornokok gyűltek össze a király hívására, aki a csapatok legfőbbparancsnoka volt. Améni jegyzetelt, hogy azután jelentést készíthessen.

A tábornokok kivétel nélkül érett korú, művelt írnokok voltak, nagybirtokosok, akikértettek az ügyek intézéséhez. Ketten közülük már harcoltak a hettiták ellen Széti parancsnokságaalatt, de az az összecsapás inkább csak jelentéktelen csetepaté volt. A valóságban e magas rangútisztek egyike sem volt még részese igazi és kétséges kimenetelű nagy háborús konfliktusnak.Ahogyan közeledett a háború, egyre kényelmetlenebbül érezték magukat.

Fegyverzetünk állapota?– Jó, felség.– A termelés?– Nem csökken a munka tempója. Utasításai szerint kétszeresére emelték a

fegyverkovácsok és a nyílgyártók fizetségét. De a közelharchoz még több kardra és tőrre leszszükségünk.

– A harci szekerek?Néhány hét múlva elegendő lesz belőlük.– A lovak?– Kellőképp gondjukat viselik. Az állatok remek kondícióban kelhetnek útra.– Az emberek hangulata?– Itt van a bajok gyökere – vallotta be a legfiatalabb tábornok. – Felséged jelenléte

nagyon jó hatást gyakorol rájuk, de továbbra is ezernyi ostoba híresztelés kering a hettitákkegyetlenségéről és legyőzhetetlenségéről. Számtalanszor cáfoltuk már ezeket a rémhíreket, dehiába, nyomot hagynak a lelkekben.

– Tábornokaim lelkében is?– Nem, felség, természetesen nem… Ám bizonyos kérdésekkel kapcsolatban bennünk is

kétségek merültek fel.– Nevezetesen?– Nos… Az ellenség jelentős számbeli fölényben van?– Kánaánban kezdünk hozzá a rendcsináláshoz.– A hettiták már ott vannak?– Nem, seregük nem merészkedett el ilyen messzire a bázisaitól. Csak portyázó csapataik

dúltak-fosztogattak, lázadást szítottak, majd visszatértek Anatóliába. Sikerült rávenniük a helyikiskirályokat, hogy pártoljanak el tőlünk, azt remélve, hogy ily módon olyan összecsapásokbakényszerítenek bele minket, amelyek felmorzsolhatják erőinket. De nem fog beválni aszámításuk. Villámháborúban visszahódítjuk tartományainkat, s ez megadja majd katonáinknak akellő lendületet, hogy tovább folytassák útjukat észak felé és nagy diadalt arassanak.

– Néhányan aggódnak… az erődök miatt.– Nincs igazuk. Tegnapelőtt és tegnap vagy tíz postagalamb érkezett a palotába, és

megnyugtató üzeneteket hoztak. Egyetlen erőd sem került az ellenség kezére, a várakban van elégélelem és fegyverzet, hogy visszaverjék az esetleges ostromot, amíg oda nem érünk. Ennekellenére sietnünk kell, máris késésben vagyunk.

Ramszesz szava paranccsal ért fel. A tábornokok meghajoltak, s visszatértekkaszárnyáikba, eltökélve, hogy minden erejükkel siettetik az indulás előkészületeit.

– Csupa alkalmatlan fráter – mormolta Améni, és letette finoman metszett nádtollát.

– Nagyon szigorúan ítélsz – vélte Ramszesz.– Nézd csak meg őket: gyávák, túlságosan gazdagok, megszokták a kényelmes életet!

Sokkal több időt töltöttek kertjeikben és villákban mulatozva, mint harcban a csatamezőn.Hogyan fognak szembeszállni a hettitákkal, akiknek a háború az életük? A te tábornokaid márishalottak, vagy látom őket, amint fejvesztve menekülnek.

– Azt javasolod tehát, hogy váltsam le őket?– Már késő, és mire mennél vele? Az összes főtisztet ilyen fából faragták.– Azt szeretnéd, ha Egyiptom semmiféle katonai akcióban sem venne részt?– Az halálos hiba volna… Igazad van, cselekedni kell, de egy dolgot világosan kell

látnod: győzelmi esélyeink kizárólag tőled, csakis tőled függenek.

Ramszesz késő éjjel fogadta barátját, Ását. A király és a kémszolgálat vezetője csaknagyon rövid pihenőt engedélyezett magának: a fővárosban egyre inkább érzékelhető volt afeszültség.

A két férfi egymás mellett állt a fáraó dolgozószobájának egyik ablakánál, és az éjszakaieget nézte, amelynek lelkét sok millió csillag alkotta.

– Van valami újság, Ása?– A helyzet nem változott: az egyik oldalon a lázadók, a másikon a mi erődeink.

Párthíveink fellépésedre várnak.– Majd' szétvet a türelmetlenség, de nincs jogom katonáim eletét kockáztatni.

Felkészületlenség, elégtelen felszerelés… Túlságosan sokáig ringattuk magunkat abban azillúzióban, hogy a béke megőrizhető. Az ébredés kegyetlen, de üdvös.

– Bárcsak meghallgatnának az istenek.– Kételkedsz a segítségükben?– Helyt fogunk-e állni a kellő pillanatban?– Akik az én parancsnokságom alatt harcolnak, az életük árán is megvédik Egyiptomot.

Ha a hettitáknak sikerül elérni kitűzött céljukat, a sötétség uralma következik.– Gondoltál arra, hogy meghalhatsz?– Nofertari magára vállalja a régensséget, s ha kell, uralkodni is fog.– Milyen szép ez az éjszaka… Vajon miért nincs más gondjuk az embereknek, mint hogy

egymást öldössék?– Békés uralkodásról álmodtam. A sors másként határozott és nem vonom ki magamat

döntése alól.– A sors ellened is fordulhat, Ramszesz.– Már nem bízol bennem?– Talán én is félek, mint mindenki más.– Rábukkantál Mózes nyomára?– Sehol semmi. Elnyelte a föld.– Nem, Ása.– Honnan ez a bizonyosság?– Te nem is kerestetted igazán.A fiatal diplomata nem zökkent ki nyugalmából.– Nem küldted Mózes után az embereidet – folytatta Ramszesz – mert nem akarod, hogy

letartóztassák és halálra ítéljék.– Nem a barátunk-e Mózes? Ha visszahozatom Egyiptomba, valóban halálra ítélik.– Nem, Ása.

– Fáraó, még te sem szegheted meg a törvényt!– Nem áll szándékomban. Mózes szabadon élhet Egyiptomban, mert az

igazságszolgáltatás fel fogja menteni.– De hiszen… megölte Szárüt!– Jogos önvédelemből tette, és ezt annak rendje s módja szerint rögzített tanúvallomás

bizonyítja.– Nagyszerű újság!– Kerestesd Mózest és találd meg.– Nem lesz könnyű… a mostani zavaros helyzetben… talán valami elérhetetlen helyen

rejtőzködik.– Találd meg őt, Ása.

9

Szerramanna a téglavetők negyedébe tartott. Forrt benne a düh. Négy fiatal,Közép-Egyiptomból érkezett zsidó zsarolással vádolta Abnert. Az ő segítségével jutottakmunkához, de milyen áron!

A rendőrség szánalmas módon vezette a nyomozást. Szárü nem volt valami kiválószemélyiség, de komoly befolyással rendelkezett, Mózes pedig sokak szemében szálka volt: azelső halála és a második eltűnése sok mindenkinek kapóra jöhetett.

Lehet, hogy értékes nyomokat nem vettek figyelembe. A szárd ezért rengeteg kérdést tettfel mindenütt, mielőtt ismét rárontott volna Abnerra.

A téglavető egy számokkal teleírt táblácskát tanulmányozott, s közben fokhagymávalbedörzsölt kenyeret rágcsált. Amint meglátta Szerramannát, ráült a táblácskára.

– Nos, Abner, számolgatunk?– Ártatlan vagyok!– Ha újra kezded kisded játékaidat, velem gyűlik meg a bajod.– A király meg fog védeni!– Erről ne is álmodj.A szárd felkapott egy édes hagymát és elropogtatta.– Nincs valami innivalód?– Ott, a ládában.Szerramanna felnyitotta a láda fedelét.– Bész istenre mondom, itt azután nagy ünnepséget lehet csapni, egészen a

lerészegedésig! Boros és sörös amforák… Jól jövedelmezhet a mesterséged.– Ezeket itt… ajándékba kaptam.– Nagyszerű lehet, ha így szeretik az embert.– Mit akarsz tőlem? Megtettem a tanúvallomásomat!– Nem tehetek róla, élvezem a társaságodat.– Már elmondtam mindent, amit tudok.– Ezt nem hiszem el. Amikor még kalóz voltam, én magam hallgattam ki a foglyokat.

Nagyon sokan sehogy sem emlékeztek a rejtekhelyre, ahova a zsákmányukat dugták. Aztán csaksikerült meggyőznöm őket, és menten megjavult az emlékezőtehetségük.

– Nekem nincs vagyonom!– A te eldugott pénzed nem érdekel.Abner láthatóan megkönnyebbült. Mialatt a szárd kidugaszolt egy amfora sört, a zsidó a

kis táblát egy gyékény alá csúsztatta.

– Miket irkáltál erre a fadarabra, Abner?– Semmit, semmit…– Gondolom, azokat az összegeket, amelyeket kizsaroltál zsidó testvéreidtől. Nagyszerű

bizonyíték a bíróságon.A halálra rémült téglavető nem is tiltakozott.– Értsük meg egymást, barátom: én nem vagyok sem rendőr, sem bíró.– Mit… mit javasolsz tehát?– Engem Mózes érdekel, nem te. Te jól ismerted, igaz?– Annyira, amennyire a többieket…– Ne hazudj, Abner. A pártfogását kerested, tehát kikémlelted, hogy milyen ember,

hogyan viselkedik, kikkel tart kapcsolatot.– Minden idejét munkával töltötte.– Kikkel járt össze?– Az építkezések vezetőivel, a munkásokkal…– És munka után?– Szívesen vitázott a zsidó közösség vezetőivel.– Miről beszélgettek?– A mi népünk büszke és gyanakvó… Időnként kacérkodunk a függetlenség gondolatával

is. Egy rajongó kisebbség szemében Mózes vezérnek tűnt. Ha egyszer befejeződik Per-Ramszeszépítése, az egész őrültség feledésbe merül.

– Az egyik általad „pártfogolt” munkás beszámolt nekem arról, hogy járt nálatok egyfurcsa ember, akivel Mózes hosszasan, négyszemközt tárgyalt a lakásán.

– Így van. Senki sem ismerte azt a férfit. Azt beszélték, hogy egy délről érkezett építészvolt az illető, aki műszaki tanácsokkal látta el Mózest, de sohasem látogatott el egyetlenépítkezésre sem.

– Írd le nekem ezt az embert.– Hatvan év körüli, magas, sovány, ragadozómadár-képű, nagyorrú, kiugró pofacsontú,

keskeny ajkú, előreugró állú férfi.– A ruházata?– Közönséges tunikát viselt… Egy építész szebben is öltözhetett volna. Megesküdnék rá,

hogy a férfi észrevétlen akart maradni. Csakis Mózessel állt szóba.– Zsidó volt?– Bizonyosan nem.– Hányszor fordult meg Per-Ramszeszben?– Legalább kétszer.– Látta-e őt valaki Mózes szökése után?– Nem.A szomjas Szerramanna felhajtott még egy korsó édes sört.– Remélem, semmit sem titkoltál el előlem, Abner. Ellenkező esetben nagyon ideges

leszek és olyankor nem állok jót magamért.– Erről az emberről mindent elmondtam!– Nem kérem, hogy légy becsületes, ez túl nagy megerőltetés volna a számodra, de

próbálj meg úgy viselkedni, hogy legalább elfeledkezhessünk rólad.– Szeretne… még néhány ilyen korsót, mint amilyent az előbb felhajtott?A szárd a hüvelyk- és a mutatóujja közé fogta a zsidó orrát.– És ha büntetésképpen letépném az orrod?Olyan erős volt a fájdalom, hogy Abner elájult.

Szerramanna megvonta a vállát, kiment a téglavető szállásáról, és gondolataiba mélyedveelindult a palota felé.

Sok mindenre rájött a nyomozás során.Mózes összeesküvést szőtt. A zsidó közösség feje szeretett volna lenni, kétségkívül azért,

hogy újabb előnyöket csikarjon ki népe számára, talán egy autonóm várost a Delta-vidéken. És haa rejtélyes idegen külföldi volt, aki azért kereste fel Mózest, hogy külső segítséget ajánljon neki?Ebben az esetben Mózes talán még hazaárulásban is vétkes.

Ramszesz sohasem volna hajlandó ilyen tényekkel alá nem támasztott vádakatvégighallgatni. Szerramannának bizonyítékokra volt szüksége és csak azután állhatott a királyelé, hogy figyelmeztesse, óvakodjék attól, akit a barátjának tartott.

A szárd egy parázsserpenyő fölé tartotta a kezét.

A szép Iszetnek, Ramszesz második feleségének és a kis Ká édesanyjának, csodálatoslakosztály állt rendelkezésére a palota övezetén belül. Bár Nofertarival felhőtlen volt akapcsolata, Iszet szívesebben élt Memphiszben, kellemes kábulatban, mert ott a lakomákonmindenki az ő szépségét dicsőítette.

Zöld szeme, egyenes kis orra, finom ajka volt. A bájos, eleven és játékos Iszet fényűző ésüres életre volt ítélve. Fiatal kora ellenére már csak az emlékeiből élt. Ő volt Ramszesz elsőszeretője, őrülten szerette és még mindig ugyanazzal a szenvedéllyel, de nem volt irigy és nem isharcolt, hogy visszahódítsa.

Volt nap és volt óra, amikor gyűlölte ezt a királyt, akit az istenek minden adományukkalelhalmoztak. Köztük volt a csábítás adománya is: a király meghódította Iszetet, de a szíveNofertarié volt.

Ha legalább a nagy királyi hitves csúnya, buta és utálatos lett volna, de a szép Iszetet iselbűvölte bája és lényének különös kisugárzása, és akarva-akaratlan elismerte, hogy rendkívüliteremtés és Ramszeszhez méltó királyné.

Milyen különös sors, gondolta a fiatal nő, a szeretett férfit egy másik nő karjaiban látni, éselismerni, hogy ez így van rendjén.

Ha Ramszesz megjelent, a szép Iszet soha nem tett neki szemrehányást. Ugyanazzal akábulattal, szédüléssel kínálkozott fel neki, mint első egyesülésükkor, abban a vidéki eldugott kisnádkunyhóban. Ramszesz lehetett volna egyszerű paraszt vagy halász, akkor is ilyen heves vágyláncolta volna hozzá Iszetet.

Iszetet egyáltalán nem érdekelte a hatalom, nem lett volna képes betölteni Egyiptomkirálynéjának a posztját s megfelelni mindazon kötelezettségeknek, amelyek Nofertari válláranehezedtek. A szép Iszettől távol állt az irigység és a féltékenység, s hálát adott az égihatalmaknak, hogy abban a páratlan boldogságban részesítették, hogy szeretheti Ramszeszt.

Ez a nyári nap boldog nap volt.A szép Iszet a kilencesztendős Kával játszott és Meritamonnal, Nofertari kislányával, aki

már csaknem négyéves volt. A két gyermek nagyszerűen megértette egymást: Kának az írás ésolvasás iránti szenvedélye most is megmutatkozott, tanítgatta kishúgának a hieroglifák rajzát ésvezette is elbizonytalanodó kezét írás közben. Aznap madarakat kellett rajzolni, s ez a feladatkézügyességet és pontosságot igényelt.

– Gyere fürödni, nagyon kellemes a víz.– Inkább tanulok – válaszolta Ká.– Úszni is meg kell tanulnod.– Egyáltalán nem érdekel.

– A húgod talán pihenni szeretne egy kicsit.Ramszesz és Nofertari lánya olyan szép volt, mint az anyja. Meritamon habozott, szeretett

volna mindenkinek a kedvére tenni. Jólesett volna úszni egyet, de nem szívesen ellenkezettKával, aki annyi de annyi titkot ismert!

– Megengeded, hogy én belemenjek a vízbe? – kérdezte aggodalmasan a testvérétől.Ká elgondolkodott.– Rendben, de ne maradj el sokáig. Újra meg kell rajzolnod a fürjcsibét, a feje nem eléggé

kerek.Meritamon odaszaladt a szép Iszethez, aki boldog volt, hogy Nofertari ennyire bízik

benne, és engedi, hogy ő is részt vegyen a kislány nevelésében.A fiatal nő és a kislány a szikomorfa árnyékában beléptek a medence friss és tiszta vizébe.

Igen, ez boldog nap volt.10

Memphiszben fojtó volt a hőség. Az északi szél elült, a forró légáramlatok kiszárították azemberek és az állatok torkát. A házak tetői között sűrű szövésű vásznakat feszítettek ki, hogyárnyék boruljon a kis utcákra. A vízárusok azt sem tudták, hol áll a fejük.

Ofir, a varázsló, kényelmes villájában nem szenvedett a kánikulától. A falakon magasanelhelyezett nyílások biztosították a levegő áramlását. A környezet nyugodt volt, pihentető. Ilyenkörülmények között remekül lehetett összpontosítani, márpedig ez elengedhetetlenül szükségesvolt azoknak a rontó varázslatoknak a véghezviteléhez, amelyekkel Ofir foglalatoskodott.

Ofir egyfajta eksztázisban volt. A líbiai mágus általában hideg fővel, csaknemközömbösen gyakorolta tudományát. Sohasem vállalt el azonban még ilyen nehéz és nagyhorderejű feladatot. Az ügy jelentősége felajzotta. Ő, Ehnaton egyik líbiai tanácsosának a fia,most végre bosszút állhat.

Előkelő vendége, Ramszesz bátyja, a külügyminiszter Sénar a délután közepén érkezett,amikor a város utcái, a nagyok éppúgy, mint a kicsik, kihaltak voltak. Sénar óvatosságbólszövetségese, Méba kocsiján utazott, és a járművet egy néma szolga hajtotta.

A mágus tisztelettel üdvözölte Sénart, aki éppúgy, mint előző találkozásuk alkalmával,hirtelen kínosan érezte magát: a ragadozómadár-arcélű líbiai tekintete fagyos volt. Sötétzöldszemével, kiugró orrával, túlságosan keskeny ajkával inkább hasonlított démonra, mint emberre.A hangja, a viselkedése ugyanakkor végtelenül nyájas volt és néha már-már azt hitte az ember,hogy egy megnyugtató szavú öreg pappal társalog.

– Miért hívattál ide, Ofir? Nem nagyon kedvelem az ilyen eljárást.– Mert tovább munkálkodtam közös ügyünkön, uram. Nem fog csalódni.– Kegyelmed miatt is remélem, hogy nem.– Ha lenne szíves követni… a hölgyek ránk várnak.A villát Sénar bocsátotta a mágus rendelkezésére, hogy teljes biztonságban gyakorolhassa

mesterségét és ily módon segítségére legyen a hatalom megszerzésében. TermészetesenRamszesz bátyja elővigyázatosságból a házat nővérére, Dolantra íratta. Mennyi értékesszövetséges, akiket kedve szerint felhasználhat… Ása, a király gyerekkori barátja, a zseniálisösszeesküvő; Raja, a szíriai kereskedő, az ügyes hettita kém, és most Ofir, akit a külügyek voltirányítója, a naiv Méba mutatott be neki, akinek elfoglalta a hivatalát s akivel elhitette, hogymellőzését Ramszesznek köszöneti. Ofir különös és veszélyes világot képviselt, amelytől tartottSénar, de amelynek ártó hatalmáról nem akart lemondani. Ofir azt állította magáról, hogy ő aszellemi szülőatyja annak a politikai tervnek, amely Ehnaton eretnekségét akarta feltámasztani,

helyreállítva mint államvallást, Atonnak, az egyetlen istennek a tiszteletét. A mozgalom egybenaz őrült király egy jelentéktelen leszármazottját akarta Egyiptom trónjára emelni. Sénar elhitetteOfirral, hogy helyesli ennek a szektának a terjeszkedését, amelynek az eszméi vonzerőtgyakorolhattak Mózesra. Ezért lépett a varázsló kapcsolatba a zsidóval: be akarta nekibizonyítani, hogy közös eszményeket követnek.

Sénar arra gondolt, hogy egy belső ellenzék, még ha csekély számú is, újabb akadálytjelent Ramszesz számára. Azután, majd ha elérkezik a pillanat, megszabadul terhesszövetségeseitől, hiszen a hatalom emberének nem szabad, hogy múltja legyen.

Sajnos Mózes gyilkosságot követett el és elmenekült. A zsidók támogatása nélkül Ofirnaknem volt semmi esélye rá, hogy kellő számú párthívet toborozzon Atonnak, s ily módon ingassameg Ramszesz hatalmát. A varázsló bebizonyította már hozzáértését, amikor megnehezítetteNofertari szülését, olyannyira, hogy kis híján belehalt anya is, a lánya is. Ám végül mindkettenéletben maradtak. Habár a királyné nem hozhat több gyermeket a világra, a királyi ház varázslatalegyőzte a líbiaiét.

Ofir feleslegessé, mondhatni kényelmetlenné vált. Amikor megkapta az üzenetét, hogysürgősen keresse fel Memphiszben, Sénarban felvetődött a gondolat, hogy ideje lenne eltenni lábalól a varázslót.

– Vendégünk megérkezett – jelentette be Ofir a félhomályban ülő, egymás kezét fogó kétnőnek.

Az egyik Dolant volt, Sénar nővére, egy mindig fáradt barna nő, a másik, Lita,gömbölyded szőkeség, akit Ofir úgy mutatott be, mint Ehnaton unokáját. Sénar szerint a nőszellemileg visszamaradott volt, aki teljesen alávetette magát a fekete mágiát űző Ofirakaratának.

– Jól van az én kedves nővérem?– Örülök, hogy látlak, Sénar. Jelenléted azt igazolja, hogy a jó úton járunk.Dolant és Szárü, a férje, abban reménykedett, hogy Ramszesz kiváltságos helyet biztosít

nekik az udvarnál. Amikor ebben csalatkozniuk kellett, összeesküvést szőttek a király ellen. Azösszeesküvésre fény derült, és Tuja anyakirályné és Nofertari, a nagy királyi hitves együttesközbenjárására volt szükség ahhoz, hogy Ramszesz megkegyelmezzen nekik. Szárü, Ramszeszegykori nevelője, kénytelen volt beérni a munkafelügyelői liszttel. A megkeseredett, zsémbesSzárü a zsidó téglavetőkön töltötte ki dühét. Igazságtalanságaival és gyalázatos viselkedésévelkihívta maga ellen Mózes haragját, és ez vezetett halálához. Dolant teljesen Ofir és Litabűvkörébe került. A nagydarab barna asszony már csak Atonra esküdött, az egyetlen istenre,küzdött kultusza visszaállításáért és az istentelen fáraó, Ramszesz trónfosztásáért.

Dolant gyűlölete felkeltette Sénar érdeklődését: fontos szerepet ígért neki jövendőállamában. Elhatározta, hogy valamilyen módon ezt a negatív erőt is felhasználja a testvére ellen.Ha a nővére bolondériája majd elviselhetetlenné válik, egyszerűen száműzi.

– Van valami híred Mózesről? – kérdezte Dolant.– Eltűnt – felelte Sénar. – Zsidó testvérei bizonyára megölték és eltemették a sivatagban.– Értékes szövetségest veszítettünk el vele – ismerte el Ofir –, de az egy isten akarata be

fog teljesedni. Nem vagyunk-e egyre többen?– A legfontosabb az óvatosság – intette Sénar.– Aton megsegít bennünket! – kiáltotta az izgatott Dolant.– Nem tévesztettem szem elől eredeti tervemet – jelentette ki a varázsló –, meg kell

gyengítenem Ramszesz mágikus védelmét, hiszen ez az egyetlen komoly akadály utunkban.– Első próbálkozását nem koronázta siker – jegyezte meg Sénar.– Elismerhetné, hogy azért valamennyire hatékony voltam.

– Az eredmény nem volt kielégítő.– Egyetértek uraságoddal. Ezért is döntöttem úgy, hogy ezúttal más technikai

megoldásokhoz folyamodom.– Milyenekhez?A varázsló jobb kezével egy felcímkézett korsóra mutatott.– Szíveskedjék elolvasni.HÉLIOPOLISZ, AZ ÉLET HÁZA. NÉGY TENGERI PÉR.– Mi ez, sózott hal?– Nem az a fontos, hogy sózva vannak-e a halak vagy sem, hanem hogy olyan halakról

van szó, melyeket áldozati ajándéknak szántak, gonddal válogattak ki és máris varázserővelrendelkeznek. Megszereztem ezt a kelmedarabot is.

Ofir meglengetett egy vállkendőt.– Megesküdnék rá…– Igen, igen, uram, ez bizony a nagy királyi hitves, Nofertari kedvenc vállkendője.– Maga… ellopta a kendőt?– Sok szövetségesem van, mint már mondottam.Sénar meglepődött. Vajon ki lehetett a varázsló cinkosa?– A továbblépéshez feltétlenül szükségem volt a megszentelt élelemre és a kendőre,

amely érintkezett a királyné testével. E holmiknak és uraságod elszántságának hála, helyre fogjukállítani Aton kultuszát. Litát illeti a trón: ő lesz a királyné és uraságod a fáraó.

Lita bizakodó és bámuló tekintetét Sénarra emelte. A kicsike meglehetősen vonzó volt,megfelelő ágyas lesz majd belőle.

– De ott van Ramszesz…– Ő is csak ember – jelentette ki Ofir – és nem lesz képes ellenállni az ismétlődő

erőszakos támadásoknak. De a sikerhez segítségre van szükségem.– Az enyémet már megszerezte! – kiáltott fel Dolant, s egyre erősebben szorította Lita

kezét, aki le nem vette többé izgatott tekintetét a líbiairól.– Mi a terve? – kérdezte Sénar.Ofir keresztbe fonta karját a mellén.– Uraságod segítsége is nélkülözhetetlen számomra.– Az enyém? De…– Mind a négyen a királyi pár halálát óhajtjuk. Mi négyen jelképezzük a négy égtájat, az

idő korlátait, az egész világot. Ha e négy erő egyike hiányzik, a varázslat nem lesz hatékony.– Én nem vagyok varázsló!– Elegendő a jó szándék.– Egyezz bele! – könyörgött Dolant.– Mit kell tennem?– Csak egy egyszerű mozdulatot – állította Ofir. – Az is hozzájárul Ramszesz

megsemmisítéséhez.– Lássunk hozzá.A mágus felnyitotta a korsót, s kivette belőle a négy sózott, szárított halat. Lita, mintegy

álomban, ellökte magától Dolantot és hanyatt feküdt. Ofir a mellére terítette Nofertari kendőjét.– Fogjon meg a farkánál fogva egy halat – parancsolta Ofir Dolantnak.A lágy idomú, nagydarab barna nő engedelmeskedett. Ofir a tunikája zsebéből elővett egy

apró kis szobrocskát, amely Ramszeszre hasonlított, és beledugta a hal torkába.– A második halat, Dolant.A varázsló újra kezdte a műveletet.

A négy hal négy Ramszesz szobrocskát nyelt el.– Vagy a háborúban éri utol a halál a királyt, vagy csapdába esik, amit akkor állítunk neki,

amikor hazafelé tart majd – jósolta Ofir. – Akár így, akár úgy, de örökre el fog szakadni akirálynétól.

Ofir ekkor átment egy kis szobába, ahova Dolant követte, kinyújtott kezében tartva a négyhalat. Sénar is utánuk ment: a remény, hogy árthat Ramszesznak, felülkerekedett a félelmén.

A szoba közepén parázstartó állt.– Uram, vesse a tűzre a halakat, így teljesedik be az akarata.Sénar habozás nélkül engedelmeskedett.Már a negyedik hal sült a parázson, amikor üvöltés harsant: Sénar talpra ugrott. A hármas

visszatért a fogadóterembe.Nofertari kendője magától lángra kapott, megperzselve a szőke Litát, aki csaknem elájult.Ofir leemelte róla a kelmedarabot és a láng kihunyt.– Mire a kendő teljesen elég – magyarázta Ofir – Ramszesz és Nofertari a pokolbéli

démonok martaléka lesz.– Litára még további szenvedés vár? – nyugtalankodott Dolant.– Lita vállalta ezt az áldozatot. A varázslat egész időtartama alatt tudatánál kell lennie.

Dolant, viselje gondját: amint begyógyulnak a sebei, újra kezdjük, míg csak porrá nem hamvad akendő. Időbe fog telni, Sénar úr, de célba érünk.11

Pariamaku doktor, Észak és Dél orvosainak az elöljárója, a palota főorvosa ápolt, szépkezű, mozgékony ötven év körüli férfi volt. Gazdag ember hírében állt, felesége egy memphiszinemes hölgy három szép gyermeket szült neki. Elmondhatta magáról, hogy páratlan karriertfutott be. Nem csoda hát, hogy általános megbecsülésnek örvendett.

Pariamaku doktor ezen a nyári reggelen azonban előszobázott és rendkívül haragos volt.Nem elég, hogy Ramszesz sohasem volt beteg, de a kiváló doktort már több mint két órájavárakoztatta.

Végre megjelent egy kamarás, és bebocsátotta Ramszesz dolgozószobájába az orvost.– Felség, alázatos szolgája vagyok, de…– Hogy érzi magát, kedves doktor?– Felség, nagyon nyugtalan vagyok! Az udvarban azt rebesgetik, hogy ön engem

szándékozik kinevezni az északra induló sereg főorvosává.– Nem gondolja, hogy ez nagy megtiszteltetés?– Dehogynem, felség, de nem venné több hasznomat a palotában?– Lehet, hogy igaza van. Még megfontolom a dolgot.Pariamaku nem rejtette véka alá aggodalmát.– Felség… Megtudhatom, hogyan döntött?– Ha jobban belegondolok, osztanom kell a véleményét. Jelenléte a palotában

nélkülözhetetlen.Az orvos csak nagy üggyel-bajjal tudta visszafojtani megkönnyebbült sóhaját.– Segédeim teljes bizalmamat élvezik, felség: bárkit is választ közülük, elégedett lesz

vele.– Már választottam is. Azt hiszem, ismeri a barátomat, Szétaut?Egy zömök, parókát nem viselő, rosszul borotvált, szögletes fejű, agresszív tekintetű férfi

közeledett a hírneves orvos felé, számtalan zsebbel ellátott antilopbőrből varrt tunikában. Az

orvos önkéntelenül hátralépett.– Örülök, hogy találkozunk, doktor! Az én pályafutásom nem valami fényes, ezt

elismerem, de a kígyók jó barátaim. Nem óhajtja megsimogatni ezt a viperát, amelyet tegnap estefogtam be?

Az orvos még egy lépést hátrált. Megrökönyödve nézett a királyra.– Felség, az orvosi szolgálat irányításához szükséges szakértelem…– Távollétem alatt különösen éber legyen, doktor. Személy szerint ön felel a királyi család

egészségéért.Szétau az egyik zsebébe mélyesztette a kezét. Pariamaku, attól tartva, hogy egy kígyót

húz elő belőle, sietve üdvözölte az uralkodót és eltűnt.– Meddig nyüzsögnek még körülötted ilyen férgek? – kérdezte a kígyóbűvölő.– Ne légy ennyire szigorú; időnként sikerül meggyógyítania a betegeit. Erről jut

eszembe… Elvállalnád a sereg orvosi szolgálatának a vezetését?– A tisztség nem érdekel, de nem hagyhatom, hogy egyedül útra kelj.

A héliopoliszi Élet Házából egy korsó szárított hal és Nofertari királyné vállkendője…Két lopás, egyetlen tettes! Szerramanna bizonyos volt benne, hogy tudja, ki a vétkes: nem lehetmás, mint Romé, a palota intendánsa. A szárd már régóta gyanakodott rá. Ez a túlontúl kedélyesjóember elárulta a királyt, mi több, merényletet kísérelt meg ellene.

Ramszesz rosszul választotta meg az intendánsát.A szárd nem beszélhetett sem Mózesről, sem Roméról Ramszesznek anélkül, hogy ne

váltotta volna ki a fáraó dühét, amely azután bizonyára nem vezetett volna ennek a semmirekellőintézőnek a letartóztatásához, mint ahogyan nem zúzta szét azt a barátságot sem, amely azuralkodót a zsidóhoz fűzte. Kihez forduljon hát, ha nem Aménihez? Ramszesz személyi titkáraértelmes és gyanakvó ember, aki biztosan meghallgatja.

Szerramanna áthaladt az Améni dolgozószobájába vezető ajtó két oldalán őrt álló katonákközött. A fáradhatatlan írnok egy olyan osztályt irányított, ahol húsz magas rangú tisztviselőtanulmányozta és dolgozta fel a fontos ügyiratokat. Améni az összefoglalókat készítette ésismertette őket Ramszesszel.

A szárd mögött lépések zaja hallatszott.Meglepetten fordult hátra. Vagy tíz gyalogos katona lándzsájának a hegye meredt rá.– Mi ütött belétek?– Parancsra tesszük.– Én adom nektek a parancsokat!– Le kell tartóztatnunk.– Mi ez az őrültség?– Mi csak engedelmeskedünk.– Kotródjatok innen, vagy agyoncsaplak benneteket!Kinyílt Améni irodájának az ajtaja, és a király személyi titkára jelent meg a küszöbön.– Améni, mondd meg ezeknek az ütődötteknek, hogy tűnjenek el!– Én parancsoltam meg nekik, hogy tartóztassanak le.A hajdani kalózt még egy hajótörés sem hozta volna ki ennyire a sodrából. Egy pillanatig

nem is fogta fel a dolgot. A katonák ezt kihasználva lefegyverezték és a karját hátracsavarvamegkötözték.

– Magyarázd meg…Améni intésére a katonák belökdösték Szerramannát Ramszesz személyi titkárának az

irodájába. Az írnok egy papiruszt tanulmányozott.– Ismersz egy bizonyos Nénofart?– Hát persze, az egyik ágyasom. Hogy pontos legyek, időrendben az utolsó.– Volt valami vitátok?– Csak szerelmes szavak, az akció hevében.– Megerőszakoltad?A szárd elmosolyodott.– Néha kicsit durván csaptunk össze, de ez olyan háború volt, amelyben az élvezet

meghódítása volt a cél.– Nem vethetsz tehát semmit sem ennek a lánynak a szemére?– Dehogynem! Szégyentelen módon kifáraszt engem.Améni megőrizte fagyos arckifejezését.– Ez a Nénofar nagyon komoly vádakat hozott fel ellened.– Ugyan már… Megesküszöm neked, hogy mindennel egyetértett!– Nem a szexuális kilengéseidről van most szó, hanem az árulásodról.– Árulás?… Ezt a szót használtad?– Nénofar azzal vádol, hogy a hettiták zsoldjában álló kém vagy.– Gúnyt űzöl belőlem, Améni?– Ez a leány szereti a hazáját. Amikor rábukkant néhány meglehetősen furcsa

fatáblácskára a hálószobádban levő fehérneműs ládában, helyesebbnek látta, ha elhozza nekem.Felismered ezeket?

Améni megmutatta a tárgyakat a szárdnak.– Egyik sem az enyém!– A bűnödet bizonyítják. A meglehetősen otrombán fogalmazott szövegek tanúsága

szerint azt jelented hettita megbízódnak, hogy elintézed, hogy az elit egység, amelynek te vagyparancsnoka, ne legyen harcképes.

– Ez teljességgel lehetetlen!– Az ágyasod tanúvallomását feljegyezte egy bíró. Tanúk előtt hangosan felolvasták neki

és ő megerősítette a hallottakat.– Olyan mesterkedésről van szó, amelynek az a célja, hogy engem rossz hírbe keverjen és

meggyengítse Ramszeszt.– A táblácskák tanúsága szerint már nyolc hónapja folytatod üzelmeidet. A hettiták

királya szép vagyont ígért neked, amelyet akkor kapsz majd meg, ha Egyiptomot legyőzték.– Én hűséges vagyok Ramszeszhez… Megkegyelmezett, pedig elvehette volna az

életemet, így most ő rendelkezik felette.– Ezek szép szavak, amelyeket a tettek megcáfolnak.– Ismersz engem, Améni! Kalóz voltam, ez igaz, de sohasem árultam el egyetlen

barátomat sem!– Azt hittem, ismerlek, de te azokhoz az udvaroncokhoz tartozol már, akiknek a haszon az

egyetlen uruk. Egy zsoldos nem a legtöbbet ígérőnek adja el magát?A megsértett Szerramanna kihúzta magát.– Ha a fáraó személyes testőrsége parancsnokává nevezett ki, és én lettem a sereg elit

osztagának a vezetője, azt jelenti, hogy megbízik bennem.– Nagyon rosszul választotta meg, hogy kibe helyezze a bizalmát.– Tagadom, hogy elkövettem volna a bűnöket, amelyekkel vádolsz.– Oldjátok le a kötést a kezéről!Szerramanna óriási megkönnyebbülést érzett. Améni a rá jellemző szigorral hallgatta ki,

de a végén elismerte ártatlanságát.A király személyi titkára egy fekete tintába mártott, megmetszett nádszálat adott a szárd

kezébe és egy darabka felfényezett mészkövet.– Írd fel ide a neved és a rangod.Az ideges szárd engedelmeskedett.– Az írás azonos a fatáblákon olvasható írással. Ezt az újabb bizonyítékot is csatoljuk az

iratokhoz. Szerramanna, te bűnös vagy.Az egykori kalóz őrjöngve Aménire vetette magát, de négy lándzsa hegye szegeződött az

oldalának, még vére is kiserkedt.– Szép vallomás, nem gondolod?– Szeretném látni ezt a lányt és az arcába vágni a hazugságait!– Találkozol majd vele a per alkalmából.– Améni, ezt valaki kitervelte ellenem!– Szerramanna, készülj a védőbeszédedre. Az olyan árulók számára, mint amilyen te

vagy, csak egyetlen büntetés létezik: a halál. Ne is számíts rá, hogy Ramszesz megbocsát.– Hagyd, hogy beszéljek a királlyal, nagyon fontos dolgokat akarok elébe terjeszteni.– Seregünk holnap kel útra. Távolléted meglepi majd hettita barátaidat.– Nagyon kérlek, engedd meg, hogy beszéljek a királlyal!– Vessétek börtönbe és gondosan őrizzétek! – adta ki a parancsot Améni.

12

Sénar remek hangulatban volt és farkasétvággyal evett. Reggelije, a „szájmosás”,árpalevesből, két sült fogolyból, kecskesajtból és kerek, mézes süteményekből állt. Ezen a szépnapon, amelyen Ramszesz és serege elindul észak felé, Sénar még valami ínyencséget isengedélyezett magának: egy rozmaringgal, köménnyel és turbolyával fűszerezett sült libacombot.

Azzal, hogy Szerramannát börtönbe vetették, az egyiptomi csapatok támadó erejejelentősen csökkent.

Sénar épp a szájához emelt egy kupa friss tejet, amikor Ramszesz lépettmagánlakosztályába.

– Az istenek védelmezzék arcodat – állt fel Sénar a reggeli üdvözléseknél szokásos ősiudvariassági formulát használva.

A király fehér kötényt viselt és rövid ujjú inget, csuklóján ezüst karperecek voltak.– Szeretett testvérem, úgy látom, még nem állsz készen az indulásra.– De hiszen… Arra számítottál, hogy veled tartok, Ramszesz?– Nem él benned a harci szellem, mondhatom.– Belőlem hiányzik az az erő és bátorság, ami tebenned megvan.– Íme, a parancsaim. Távollétem alatt te gyűjtesz össze minden külföldről érkező hírt,

azokat Nofertari, Tuja és Améni elé tárod, ők alkotják régenstanácsomat, amelyet felhatalmaztamarra, hogy döntéseket hozzon. Én az első sorban harcolok, Ása oldalán.

– Tehát Ása veled tart?– Helyismerete nélkülözhetetlenné teszi jelenlétét.– A diplomácia sajnálatos módon csődöt mondott…– Sajnálom, Sénar, de már nincs idő a habozásra.– Mi lesz a stratégiád?– Helyre kívánom állítani a rendet az egykor velünk szövetséges tartományokban, azután

pihenőt tartok, mielőtt Kades ellen vonulnék és közvetlenül a hettitákkal ütköznék meg. Amikor

elkezdődik a hadjáratnak ez a második szakasza, lehet, hogy magam mellé rendellek.– Nagy megtiszteltetés lesz az oldaladon kivívni a végső győzelmet.– Egyiptom most is túléli a megpróbáltatásokat.– Légy óvatos, Ramszesz, hazánknak szüksége van rád!

Ramszesz csónakon tette meg az utat a csatornán, amely elválasztotta a műhelyek és araktárak városnegyedét Per-Ramszesz legősibb részétől, Avarisztól, a baljós emlékezetű ázsiaimegszállók, a hükszoszok egykori fővárosától. Ott állt Szét, a vihar és az égi háború rettenetesistenének, a világmindenség leghatalmasabbikának a temploma. Szét volt Ramszesz atyjánakvédelmezője. Széti volt az egyetlen király Egyiptomban, aki fel merte venni Szét nevét.

Ramszesz elrendelte a félelmetes Szét templomának bővítését és szépítését. Atyja ezen ahelyen szembesítette Ramszeszt Széttel, amikor titokban a legmagasabb méltóságra készítette fela fiát.

A fiatal herceg szívében akkor a félelem és a félelmet legyőzni képes erő küzdöttegymással. A összecsapásból tűz támadt, Széthez méltó tűz. Ebből Széti erkölcsi követelménytfogalmazott meg: „Az emberek jóságában bízni olyan hiba, amelyet egy fáraó nem engedhet megmagának”.

A templom előtti udvarban rózsaszínű gránitsztélé emelkedett.* A csúcsán az a különösállat állt, amelyben Szét megtestesült, a vörös szemű, hegyes fülű, lecsüngő pofájú kutyaféle.Ember nem látott még ehhez hasonló teremtményt és nem is fog látni soha. A sztélé ívében Szétetemberi alakban ábrázolták. Fején kúpos tiarát, a napkorongot és két szarvat viselt. Jobbjában azélet kulcsát, baljában a „hatalom jogarát” tartotta.

A felirat a 400-as* év nyarán kelt, a negyedik hónap negyedik napján. A sokszorosanhangsúlyozott négyes szám, a kozmosz szervező száma így kifejthette mágikus erejét. A sztélérevésett, hieroglifákkal feljegyzett szöveg invokációval kezdődött:

„ Üdv neked, Szét, az ég istennőjének fiaNeked, akinek nagy a hatalma az évmilliók bárkájábanNeked, aki ott állsz a fény bárkájának orrában és levered ellenségeitNeked, akinek mennydörgő a hangja!Engedd meg a fáraónak, hogy kövesse a te ká-dat. „Ramszesz belépett a templom fedett részébe, és sokáig elmélkedett Szét szobra előtt.

Feltétlenül szüksége lesz az isten erejére abban a hadjáratban, amelyet vezetni fog.Szét, aki képes négyévnyi uralmat négyszáz kőbe faragott évvé változtatni, talán nem a

legjobb szövetséges?

Améni irodája zsúfolva volt összegöngyölt, bőrtokba zárt, korsókba csúsztatott vagyfaládákban felhalmozott papirusztekercsekkel. Minden tekercsen címke tüntette fel a papirusztartalmát és az iktatás időpontját. Az adminisztrációnak ezen a területén nagyon szigorú renduralkodott és Améni irodájában senki sem rendezkedhetett. Csak Améni nyúlhatott atekercsekhez, csak ő rakhatott rendet, csak ő takaríthatott. Mindezt a rá jellemző gondossággalvégezte.

– Úgy szeretnék veletek tartani – vallotta meg Ramszesznek.– A te helyed itt van, barátom. Mindennap tanácskozol a királynéval és anyámmal.

Bármilyen igényekkel áll is elő Sénar, ne ruházz rá semmilyen döntési jogkört.– Ne maradj távol túl hosszú ideig!

– Gyorsan és keményen szeretnék lecsapni.– Szerramanna nélkül kell boldogulnod.– Miért?Améni beszámolt a szárd letartóztatásának a körülményeiről. Ramszesz szemmel

láthatóan elszomorodott.– Szerkeszd meg világosan a vádiratot – követelte a király. – Ha visszatérek, személyesen

én fogom kihallgatni, nekem majd elmondja tettének indítékait.– Egy kalóz mindig kalóz marad.– Pere és büntetése példás lesz.– Jó hasznát vehetted volna egy olyan erős karnak, mint az övé – sajnálkozott Améni.– Ez a kar hátba döfhetett volna.– Csapataink valóban készen állnak a harcra?– Nincs más választásuk.– Felséged hisz abban, hogy van valódi esélyünk a győzelemre?– Legyűrjük a lázadókat, akik a fennhatóságunk alatt álló területeken elhintették a

zendülést magját, de azután…– Mielőtt Kades ellen indulnál, kérlek, engedd meg, hogy csatlakozzam hozzád.– Nem, barátom. Te itt, Per-Ramszeszben vagy leginkább hasznomra. Ha velem történne

valami, Nofertarinak szüksége lesz a segítségedre.– A hadi termelés nem fog csökkenni – ígérte meg Améni továbbra is nagy számban

fogjuk gyártani a fegyvereket. Én… én megkértem Szétaut és Ását, hogy vigyázzanak rád.Szerramanna nélkül mindenféle vigyázatlanságot fogsz elkövetni.

– Ha nem állnék seregem élére, az nem annyit jelentene, mintha máris elveszítettem volnaa háborút?

A haja feketébb volt az éjszaka sötétjénél, ajka édesebb a fügefa gyümölcsénél, a fogafehérebb a gipszpornál, keble kemény, akár a gránátalma.

Nofertari, a hitvese.Nofertari, Egyiptom királynéja, akinek ragyogó tekintete a Két Föld öröme volt.– Miután találkoztam Széttel – mesélte neki Ramszesz –, beszélgettem anyámmal.– Mit mondott neked?– Beszélt Szétiről, arról, hogy milyen hosszasan elmélkedett minden egyes csata előtt,

hogy képes volt megőrizni erejét a végtelenül hosszú utazások alatt.– Benned él tovább atyád lelke. Ott fog harcolni az oldaladon.– A te kezedbe helyezem a királyságot, Nofertari. Tuja és Améni lesznek hű

szövetségeseid. Szerramannát le kellett tartóztatni, Sénar pedig biztosan fölétek akar majdkerekedni. Tartsd szilárdan az állam hajójának a kormányát.

– Ne számíts másra, Ramszesz, csakis önmagadra.A fáraó karjába szorította feleségét, mintha attól félne, soha többé nem látja viszont.

A kék koronáról két széles, hajtogatott lenszalag csüggött derékig, Ramszesz gyapottalkitömött bőrruházatot viselt, mellvértet és kötényt. Az egész páncélszerű volt, mert kisfémlemezkékkel borították be. Egy óriási, áttetsző, hihetetlenül fenséges köpeny borította betestét.

Amikor Homérosz megpillantotta a fáraót ebben a harci díszben, abbahagyta a pipázást és

felállt. Fekete-fehér macskája, Hektor a szék alá bújt.– Elérkezett hát a döntő pillanat, felség.– Üdvözölni akartalak, mielőtt északra indulok.– Íme a sorok, amelyeket most írtam: „…ostora indított, s a lovak nem késve röpültek

végig a nagy térségen a föld meg a csillagos ég közt. Mint amilyen távolra tekinthet a légiködökbe szirten ülő ember, szemlélve a borszínű tengert, éppen olyan nagyot ugrottak nyihogóparipáik. „*

– Két lovam meg is érdemli ezt a megtiszteltetést, már napok óta azon vagyok, hogyfelkészítsem őket a megpróbáltatásokra, amelyeket együtt fogunk átélni.

– Milyen kár, hogy útra kel, hercegem… Most tanultam egy érdekes receptet. Azárpakenyérbe datolya levét kell keverni – a gyümölcsöt magam magoztam ki –, és az erjedés utánolyan sört kapok, amely elősegíti az emésztést. Szeretném, ha megkóstolná.

– Ez ősi egyiptomi recept, Homérosz.– Ha egy görög költő készíti el, bizonyára különleges íze lesz.– Ha hazatérek, együtt fogunk inni ebből a sörből.– Akármilyen házsártos öregember is vagyok már, de utálok egyedül inni, különösen, ha

meghívhatom egy kedves barátomat, hogy osztozzon velem ebben az élvezetben. Az udvariasságmegköveteli tehát, hogy mihamarább visszatérjen, felség.

– Nekem is ez a szándékom. Ráadásul szeretném elolvasni az Iliászodat.– Még sok-sok év kell hozzá, hogy lássam a munka végét. Azért öregszem olyan lassan,

hogy ki tudjam használni az időt. Szorítsa jó erősen a markába, felség, el ne szálljon.– Minden jót, Homérosz.

Ramszesz felszállt harci szekerébe, amelyet két legjobb lova vontatott, az egyiket úgyhívták: „Győzelem Thébában”, a másikat pedig: „Mut istennő elégedett”. A fiatal, erős, okoslovak örvendezve vágtak neki a kalandnak, alig várták, hogy legyőzzék a nagy távolságokat.

A király a kutyáját, Vigyázót, Nofertarira bízta, a hatalmas núbiai oroszlán, Vérengzőpedig harci szekere jobb oldalán ügetett. A bámulatos erejű vadállatban égett a vágy, hogymegmutassa harci képességeit.

A fáraó felemelte jobb karját.A szekér meglódult, a kerekek forogni kezdtek, az oroszlán az uralkodó mozgásához

igazította járását. A sok-sok ezer gyalogos, akiket körülvettek a harci szekerek egységei, követteRamszeszt.13

A szokásosnál is nagyobb júniusi forróság ellenére az egyiptomi sereg azt hitte, hogy ahadjárat nem lesz több egy kellemes vidéki kiruccanásnál. Az átkelés a delta északkeleti részéncsodálatos volt. A Két Földet fenyegető veszedelmet feledve, a parasztok sarlóval aratták atönkölyt. Könnyű tengeri szellő lengette a kalászokat és a mezők zöld és arany színbenpompáztak. A király erőltetett iramot diktált, de a katonák el-elgyönyörködtek a mezőkben,amelyek fölött pelikánok, rózsaszínű flamingók és gémek repültek.

A csapatok a falvakban, ahol megszálltak, szíves fogadtatásban részesültek. Mindenkibetartotta a fegyelmet, zöldséget és friss gyümölcsöt ettek, és csak kevés helyi bort kevertek avízbe, no meg számos jókora kupa édes sör is fogyott. Milyen távol állt ettől a seregtől aszomjazó és éhező katona képe, aki felszerelésére hajtja le a fejét.

Ramszesz volt serege főparancsnoka. A sereg négy, egyenként ötezer embert magábanfoglaló hadosztályból állt, amelyeket Ré, Ámon, Szét és Ptah isten védelme alá helyeztek. Ehheza húszezer gyalogoshoz csatlakoztak a tartalékosok, akiknek egy része Egyiptomban maradt, ésaz elit egység, a harci kocsizok. Hogy ezt a nehézkes, rosszul irányítható szervezetetmozgékonyabbá tegye, a király kétszázasával kisebb egységekbe, századokba szervezte akatonákat s mindegyik egység fölé egy zászlótartót rendelt.

A harci szekerek egységének a tábornoka, a hadosztályparancsnokok, a sereg írnokai ésaz ellátásért felelős tiszt semmit sem kezdeményezett és minden egyes felmerülő nehézséggelRamszeszhez fordult. Szerencsére a király számíthatott Ása gyors és határozott fellépésére, akirea magas rangú tisztek is mind felnéztek.

Szétaunak külön szekeret igényelt, hogy fel tudja felpakolni mindazt, amire véleményeszerint egy a forrongó északi területekre tartó jóravaló embernek szüksége van: öt bronzborotvát,kenőcsökkel és balzsamokkal teli edényeket, egy köszörűkövet, egy fafésűt, számos, friss vízzelteli ivótököt, egy fejszét, mozsártörőket, sarukat, gyékényeket, egy köpenyt, kötényeket,tunikákat, nádszálakat, vagy tíz ólom-oxiddal, aszfalttal, vörös földdel, timsóval töltött edényt,mézeskorsókat, köményt, ricinust, valeriánát, büdös gönyét tartalmazó zacskókat. Egy másikszekéren voltak a gyógyszerek, a főzetek, az orvosságok. Minderre Lótusz, Szétau feleségeügyelt. Ő volt a seregben az egyetlen asszony. Mivel köztudott volt, hogy a félelmetes kígyókkalfegyverként bánik, senki sem merészkedett a karcsú, magas, szép núbiai nő közelébe.

Szétau nyakában fokhagymafüzér lógott, amely távol tartotta a miazmákat és óvta afogait. Számos katona utánozta, mert ismerték ezt a kiváló tulajdonságú növényt, amely alegenda szerint épen tartotta a fiatal Hórusz tejfogait, amikor a Delta mocsaraiban rejtőzöttanyjával, Izisszel, hogy megmeneküljön Szét haragjától, aki el akarta pusztítani Ozirisz fiát ésutódját.

Az első táborveréskor Ramszesz, Ása és Szétau társaságában, sátrába vonult.– Szerramanna el akart árulni – hozta tudtukra a hírt.– Meglepő – vélte Ása. – Jó emberismerőnek tartom magam, és meg voltam győződve

róla, hogy ez az ember hűséges lesz hozzád.– Améni konkrét bizonyítékokat gyűjtött ellene.– Furcsa ügy – vélte Szétau.– Te nem kedvelted túlságosan Szerramannát.– Voltak közöttünk nézeteltérések, ez igaz, de én próbára tettem Szerramannát. Ez a volt

kalóz becsületes ember, aki betartja az adott szavát. Márpedig neked szavát adta.– Megfeledkezel a bizonyítékokról!– Améni tévedett.– Nem szokása.– Améni sem csalhatatlan. Biztos lehetsz benne, hogy Szerramanna nem árult el, csak

valaki vagy valakik el akarták távolítani a közeledből, hogy meggyengítsenek.– Te mit gondolsz, Ása?– Szétau feltételezését nem tartom lehetetlennek.– Amint helyreállítottuk a rendet a protektorátusokban – jelentette ki a király, s amint

térdre kényszerítettük a hettitákat, fényt derítünk az ügyre. Vagy áruló Szerramanna, vagy valakihamis bizonyítékokat gyártott. Mindkét esetben szeretném megtudni a teljes igazságot.

– Nos, erről én már lemondtam – ismerte be Szétau. – Ott, ahol emberek élnek, virágzik ahazugság.

– Az én feladatom az, hogy felvegyem a harcot a hazugsággal és győzedelmeskedjemfelette – jelentette ki Ramszesz.

– Nem is irigyellek érte. A kígyók sohasem támadják hátba az embert.– Ha csak nem próbál elmenekülni előlük az ember – helyesbített Ása.– Ez esetben megérdemled a rád mért büntetést.Ramszesz megértette, hogy milyen rettenetes gyanú merült fel két barátjában. Órákon át

vitatkozhattak volna, hogy kivessék lelkükből a kételyt: és ha maga Améni fabrikálta a hamisbizonyítékokat? A szigorú Améni, a fáradhatatlan írnok, akire a király az állam gyakorlatiirányítását bízta, abban a tudatban, hogy sohasem fogja elárulni. Sem Ása, sem Szétau nem mertenyíltan vádolni Aménit, de Ramszesznek nem volt joga befogni a fülét.

– Miért viselkedett volna így Améni? – tette fel a kérdést.Szétau és Ása összenézett, és nem szólt semmit.– Ha Szerramanna megtudott volna a titkáromról valamit, ami gyanúba keverhette volna

Aménit – folytatta Ramszesz –, akkor nyomban tájékoztatott volna.– Ki tudja, nem azért tartóztatta-e le őt Améni, hogy ebben megakadályozza? – vetette fel

Ása.– Nem valószínű – jelentette ki Szétau ez az egész csak puszta feltételezés. Ha hazatérünk

Per-Ramszeszbe, majd meglátjuk.– A bölcsesség szól belőled – értékelte Ása.– Nem szeretem ezt a szelet – szólalt meg Szétau –, ez nem a szokásos nyári szél. Ez a

szél betegséget és pusztulást hoz, mintha csak az esztendő idő előtt érne véget. Légy óvatos,Ramszesz, ez az ártalmas fuvallat nem ígér semmi jót.

– Sikerünk legbiztosabb záloga a gyors cselekvés. Nincs az a szél, amely feltartóztathatnáelőrenyomulásunkat.

Egyiptom északkeleti határán erődök sora alkotta a Király Falát. Ezek az erődökfényjelekkel érintkeztek egymás között, és szabályos időközökben jelentést küldtek az udvarba.Békeidőben a bevándorlás ellenőrzése volt a feladatuk. Az általános mozgósítás elrendelése utáníjászok és felderítők fürkészték a láthatárt az őrtornyok magasából. Ezt a nagy falat századokkalkorábban építtette I. Szészosztrisz, hogy megakadályozza, hogy a beduinok elhajtsák aDelta-vidék jószágait, és hogy megelőzzön minden betörési kísérletet.

„Bárki átlépi ezt a határt, a fáraó fia lesz”, vésték fel a törvényoszlopra, sztélére, amelyetminden egyes erődben felállítottak. A gondosan karbantartott erődökben jól felfegyverzett és jólfizetett helyőrség állomásozott. A katonák együtt laktak a vámosokkal, akik beszedték a vámot azEgyiptomba árut szállító kereskedőktől.

A Király Fala, amelyet az idők folyamán többször is megerősítettek, biztonságot nyújtottaz egyiptomi népnek. E bevált védelmi rendszernek hála, az országot nem érte semmeglepetésszerű támadás, sem barbár betörés, pedig a Delta-vidék gazdagsága sokakat csábított.

Ramszesz serege akadálytalanul haladt előre. Néhány veterán már azt hitte, nem is lesztöbbről szó, mint ellenőrző körútról, amelyet a fáraónak időről időre illik megtennie, hogyfitogtassa katonai erejét. Amikor megpillantották az első erőd fokán a lövésre kész íjászokat, azoptimizmus némileg alábbhagyott.

A nagy kettős kapu azonban feltárult Ramszesz előtt. Alig állt meg harci szekere ahomokkal felszórt udvaron, amikor egy pocakos férfi, akinek egy szolga napernyőt tartott a fejefölé, az uralkodó elébe szaladt.

– Dicsőség felségednek! Jelenléte az istenek ajándéka!Ása előzőleg átadott Ramszesznek egy jelentést a Királyi Fal főkormányzójáról. A gazdag

földbirtokos a memphiszi királyi egyetemen tanult. Nagyevő, négy gyermek apja, gyűlölte a

katonai életet, és igyekezett minél hamarabb megszabadulni ettől a feladattól, amely nagyonmegtisztelő, de egyben unalmas is volt. Per-Ramszeszben szeretett volna főtisztviselő lenni, és akaszárnyák felügyelői posztjára vágyott. A Királyi Fal főkormányzója sohasem fogott fegyvert akezébe, s irtózott az erőszaktól, de a számadásai kifogástalanok voltak, s hála ínyencségének, azerődök helyőrsége kiváló élelmezésben részesült.

A király leszállt szekeréről és megsimogatta lovait, amelyek barátságos pillantássalnyugtázták kedvességét.

– Felség, lakomával várjuk. Bizonyos lehet benne, itt semmiben sem kell majd hiánytszenvednie. Szobája talán nem lesz olyan kényelmes, mint a palotabeli, de remélem, elnyeritetszését és jól fog pihenni.

– Nem pihenni jöttem ide, hanem hogy elfojtsak egy lázadást.– Természetesen, felség, természetesen! De hát az legfeljebb néhány napot vesz majd

igénybe.– Miért olyan biztos ebben?– A kánaáni erődökből érkező hírek nagyon megnyugtatóak. A lázadók képtelenek

megszervezni erőiket, és szünet nélkül viszálykodnak.– Megtámadták állásainkat?– Egyáltalán nem, felség! Íme, az utolsó üzenet, amelyet ma reggel hozott a postagalamb.Ramszesz elolvasta az okmányt, amelyet a kézírásból ítélve nyugodt körülmények között

vethetett valaki papiruszra. Úgy látszott, hogy Kánaánban a rend helyreállítása könnyű feladatlesz.

– A lovaimmal gondosan bánjanak – parancsolta az uralkodó.– Jól fogják érezni magukat és ízleni fog nekik a takarmány – ígérte a kormányzó.– Hol van a térképszoba?– Odavezetem felségedet.A kormányzó futott a király mellett, aki egy pillanatot sem akart elvesztegetni, és a nagy

igyekezettől csaknem elveszítette egyensúlyát. Napernyőhordozója csak nagy üggyel-bajjal tudottvele lépést tartani.

Ramszesz Ását, Szétaut és a tábornokokat vitte magával.– Holnap – mutatott egy útvonalat az alacsony asztalon kiterített térképen – erőltetett

menetben megindulunk egyenesen északnak. Jeruzsálemtől nyugatra vonulunk majd, a partmentén nyomulva előre, felvesszük a kapcsolatot első erődünkkel és leverjük a kánaánilázadókat. Megiddóban ütünk majd tábort, erőt gyűjtünk és ismét támadásba lendülünk.

A tábornokok helyeseltek, Ása hallgatott.Szétau kiment a szobából, az eget kémlelte, és visszatért Ramszeszhez.– Mi van veled?– Nem tetszik nekem ez a szél, nagyon csalóka.

14

A sereg hangulata vidám volt és elégedett, a fegyelem egy kicsit fellazult. A fáraófennhatósága alá tartozó, neki adót fizető Kánaán földjére lépve az egyiptomi sereg egyáltalánnem úgy érezte, hogy idegen országba érkezett, ahol bármiféle veszély leselkedhetne rá.Ramszesz talán túl komolyan vett egy jelentéktelen helyi incidenst?

Az egyiptomi csapatok olyan tökéletes csatarendbe álltak fel, hogy a lázadók bizonyárasietve leteszik majd a fegyvert, a király bocsánatért könyörögve. Íme, egy újabb hadjárat, amelyszerencsére halottak és súlyos sebesültek nélkül ér majd véget.

A tengerparton vonulva a katonáknak feltűnt, hogy az a kis erőd, ahol általában három, anyájak vonulását ellenőrző ember állomásozott, romokban hever, de a dolog senkit semnyugtalanított.

Szétau továbbra is savanyú képet vágott. Egyedül hajtotta szekerét, a feje a tűző napellenére is fedetlen volt, és egy árva szót sem szólt Lótuszhoz, aki pedig a pillantásokkereszttüzében állt. Minden gyalogos tekintete rászegeződött, minden gyalogosé, aki olyanszerencsés volt, hogy a szép núbiai lány kocsija mellett masírozhatott.

A tengeri szél mérsékelte a hőséget, az út nem volt túl göröngyös, nem fájdult meg tőle akatonák lába, a vízhordók sűrűn kínálták nekik az életmentő nedűt. A katonalét jó fizikaierőnlétet és kitartást – főleg a gyaloglásban – kívánt meg, de egyáltalán nem volt az a pokol,amelynek az írnokok írták le, akik hajlamosak voltak lebecsülni a többi foglalkozást.

Gazdája jobbján ott volt mindig Ramszesz oroszlánja. Senki sem merészkedett aközelébe, attól félve, hogy a vadállat netán széttépi, de azért a jelenlétének mindenki örült, mertaz oroszlán egyfajta természetfeletti erőt testesített meg, amelyet csakis a fáraó tudott fékentartani. Szerramanna távollétében az oroszlán volt Ramszesz legjobb védelmezője.

Felbukkant a sereg előtt az első kánaáni erőd.Tekintélyes építmény volt, hat méter magas, kettős téglafalával, megerősített

mellvédjeivel, széles bástyáival, őrtornyaival és csipkés oromzatával.– Ki a helyőrség parancsnoka? – kérdezte Ramszesz Ásától.– Egy Jerikóból való tapasztalt katona. Egyiptomban nevelkedett, alapos kiképzésben

részesült, és azután nevezték ki erre a posztra, hogy előtte több ellenőrző körutat teljesítettPalesztinában. Én találkoztam vele: megbízható és komoly ember.

– Tőle származik a kánaáni lázadásról szóló, nekünk küldött jelentések zöme, igaz?– Pontosan, felség. Ez az erőd nagyon fontos stratégiai ponton helyezkedik el, és a régió

hírei ide futnak be.– Jó kormányzója lenne ez a férfi Kánaánnak?– Meg vagyok róla győződve.– A jövőben elejét kell vennünk az efféle zavargásoknak. A tartományt nagyobb

hozzáértéssel kell kormányozni. Semmiféle okot nem szabad adni az elégedetlenkedésre.– Ennek egyetlen módja van – vélte Ása – ki kell küszöbölni a hettita befolyást.– Pontosan ez a szándékom.Egy felderítő az erőd bejáratához vágtatott. A bástya magasából egy íjász barátságosan

intett neki.A felderítő visszafordult. Egy zászlótartó jelt adott, hogy az első sorok induljanak el. A

fáradt katonáknak már csak az iváson, evésen és az alváson járt az eszük.Hirtelen nyílzápor zúdult rájuk s szögezte őket a földhöz.Sok tucatnyi íjász jelent meg a sáncgyűrű tetején gyors egymásutánban lőve ki nyilaikat a

lőtávolságon belül lévő, védtelen, eleven célpontokra. Az egyiptomi gyalogosok sorra zuhantak aföldre, holtan vagy sebesülten, nyíllal a fejükben, a mellükben vagy a hasukban. Az indulástelrendelő zászlótartóban feltámadt a büszkeség: a túlélőkkel el akarta foglalni az erődöt.

Ám az íjászok oly pontosan céloztak, hogy a támadóknak semmi esélyük sem volt. Azászlótartó átlőtt torokkal roskadt a bástya tövéhez.

Alig néhány pillanat alatt sok-sok veterán és tapasztalt katona vesztette életét.Akkor vagy száz gyalogos, lándzsával a kézben, felkészült, hogy bosszút álljon társaiért,

de Ramszesz közbelépett.– Vissza!– Felség – könyörgött egy altiszt –, végezzünk ezekkel az árulókkal!

– Ha ilyen rendezetlenül sorokban nyomultok előre, benneteket fognak lemészárolni.Vissza!

A katonák engedelmeskedtek.Nyílzápor hullott a földre, alig két méterre a királytól, aki körül ott álltak pánikba esett

főtisztjei.– Az embereikkel vegyék körbe az erődöt, de lőtávolságon kívül. Az első sorban az

íjászok legyenek, azután a gyalogosok és hátul a harci szekerek.A király hidegvére lehűtötte a kedélyeket. A katonák visszaemlékeztek a kiképzéskor

kapott utasításokra, és a csapatok rendben hajtották végre a kapott parancsot.– Össze kell szedni és el kell látni a sebesülteket – követelte Szétau.– Ez most lehetetlen, az ellenséges íjászok leterítenék azokat is, akik a sebesültekért

indulnak.– Ez a szél valóban szerencsétlenséget hozott ránk.– Nem értem az egészet – panaszkodott Ása. Egyetlen ügynököm sem jelezte, hogy a

lázadók a hatalmukba kerítették ezt az erődöt.– Bizonyára cselhez folyamodtak – mondta Szétau.– Még ha igazad van is, a parancsnoknak elég idő állt rendelkezésére, hogy több

postagalambot bocsásson útjára, jó előre megszerkesztett, mozgósító papiruszokkal.– A valóság egyszerű és kegyetlen – zárta le a vitát Ramszesz. – A parancsnokot

megölték, helyőrségét lemészárolták, mi pedig hamis üzenetet kaptunk, melyeket maguk afelkelők írtak. Ha hadseregemet kisebb egységekre osztva Kánaán különféle erődjei ellenküldtem volna, súlyos veszteségeket szenvednénk. A lázadás jobban elharapódzott, mintsemgondoltuk. Csak a hettita egységek képesek ilyen rajtaütésszerű támadásra.

– Gondolod, hogy még itt vannak a tartományban? – kérdezte Szétau.– Késedelem nélkül el kell foglalnunk hadállásainkat.– Ennek az erődnek a helyőrsége sem állhat ellen sokáig – mérte fel a helyzetet Ása. –

Szólítsd fel őket megadásra. Ha vannak köztük hettiták, majd szóra bírjuk őket.– Állj egy szakasz élére, Ása, és te szólítsd fel őket!– Veled megyek én is – mondta Szétau.– Hagyd, hadd bizonyítsa diplomáciai képességeit. Mi addig összeszedjük a sebesülteket,

te pedig készítsd elő orvosságaidat, és hívd össze az ápolókat.Sem Ása, sem Szétau nem vitatta Ramszesz parancsait. Még a kígyóbűvölő is meghajolt a

fáraó tekintélye előtt, pedig ő hajlott az engedetlenségre.Ása parancsnoksága alatt öt harci szekér indult útnak az erőd felé. A fiatal diplomata

mellett a kocsihajtó lándzsája hegyére fehér kendőt tűzött, annak jeléül, hogy az egyiptomiaktárgyalni kívánnak.

A kocsiknak idejük sem volt, hogy megálljanak. Amint lőtávolba kerültek, a kánaánilövészek nyílzáport zúdítottak rájuk. Két nyíl fúródott a kocsihajtó torkába, a harmadik Ása balkarját súrolta, véres barázdát szántva húsába.

– Visszafordulni! – kiáltotta Ása.

– Ne mozogj – kérte Szétau –, mert különben nem tudom jól feltenni a mézes borogatást.– Nem neked fáj – morgott Ása.– Ilyen puhány vagy?– Egyáltalán nem lelkesítenek a sebek, és jobban szeretném Lótuszt látni magam mellett

orvosként.

– A reménytelen esetekkel én foglalkozom. A legjobb mézemet áldozom rád, meg kellgyógyulnod. A seb gyorsan beheged majd és nem fog elgennyesedni.

– Micsoda vademberek… Még a védelmi rendszerüket sem tudtam megfigyelni.– Felesleges arra kérni Ramszeszt, hogy kegyelmezzen meg a lázadóknak. Soha nem

bocsátja meg, hogy megkísérelték megölni a barátait, még ha azok a diplomácia tekervényesútjain járnak is.

Ása fintorgott a fájdalomtól.– Remek kifogás, hogy ne kelljen részt venned az ostromban – tréfálkozott Szétau.– Jobban örültél volna, ha pontosabban céloz az íjász?– Ne beszélj ostobaságokat és pihenj! Ha a kezünk közé kerül egy hettita, szükségünk lesz

tolmácsi képességeidre.Szétau kiment a nagy sátorból, amely tábori kórházként működött, s amelynek Ása lett az

első páciense. A kígyóbűvölő Ramszeszhez sietett, hogy megvigye neki a rossz hírt.Ramszesz oroszlánja kíséretében körbejárta az erődöt, tekintetét a síkságot uraló nagy

téglaépítményre szegezve. A béke és biztonság jelképe egyszeriben fenyegető veszedelemmévált, amelyet el kell törölni a föld színéről.

A bástyák magasából a kánaáni őrszemek figyelték a fáraót.Nem hallatszott sem kiabálás, sem szitkozódás. Volt még egy lehetőség: az egyiptomi

sereg letesz az erőd ostromáról, részekre oszlik és felderíti Kánaánt, mielőtt stratégiát alakítanaki. Ebben az esetben a hettita kiképzők által kitervelt kelepcék arra késztették volna Ramszeszseregét, hogy visszavonuljon.

Szétau meg volt győződve arról, hogy átlát az ellenség tervén, és feltette magában akérdést, hogy első lépésként nem volna-e célravezetőbb általános képet kialakítani a helyzetről,mint megostromolni egy jól védett erődöt, hiszen az ostrom bizonyára sok emberéletet követelne.

A tábornokok is felvetették maguk közt ezt a kérdést és megvitatván, arra jutottak, aztjavasolják az uralkodónak, hogy hagyjon ott egy csapatot, így akadályozva meg, hogy azostromlottak elhagyják az erődöt, a csapatok zöme pedig vonuljon tovább észak felé éstérképezze fel pontosan a helyzetét.

Ramszesz annyira elmerült gondolataiban, hogy senki sem mert a közelébe merészkedni,míg mozdulatlanul, méltóságteljesen heverő oroszlánja sörényét simogatta. Ember és vadállattökéletes egységet alkotott, s a belőlük áradó erő lenyűgözte és zavarba ejtette a közelükbenlévőket.

A legidősebb tábornok, aki már szolgált Szíriában Széti alatt, vállalta a kockázatot, hogymagára haragítja az uralkodót.

– Felség… Szólhatok?– Hallgatom.– Társaimmal meghánytuk-vetettük a teendőket. Véleményünk szerint legelőször is fel

kell mérni a lázadás kiterjedését. A hamis hírek következtében nem látunk világosan.– Mit javasolnak, hogy tisztán láthassunk?– Ne igyekezzünk mindenáron bevenni ezt az erődöt, hanem derítsük fel Kánaán egész

területét. Így aztán majd ott és akkor csaphatunk le az ellenségre, ahol és amikor a legnagyobb azesély a győzelemre.

– Nagyon érdekes lehetőség.Az idős tábornok megkönnyebbült; lám, Ramszesz mégiscsak hajlik a józan ész szavára

és a mérsékletre.– Hívjam egybe a haditanácsot, felség, hogy kiadhassa utasításait?– Szükségtelen – felelte a király –, mert mondanivalómat néhány szóban össze lehet

foglalni: késedelem nélkül megtámadjuk ezt az erődöt.15

Ramszesz lőtte ki az első nyilat akácfa íjából, amit csak ő tudott felajzani. Az íj húrja,amely egy bika ínjából készült, Szét istenhez méltó erőt követelt meg.

Amikor a kánaáni őrszemek látták, hogy a király az erődtől háromszáz méterre lőállástvesz fel, mosolyogtak. Nem lehetett többről szó, mint a sereg bátorítására szolgáló gesztusról.

A bronzzal borított, keményfa hegyű, nádból készült, bemetszett farkú nyílvessző nagyívet leírva szállt a tiszta levegőben, majd belefúródott az első őrszem szívébe. A meglepett harcoselőször csak nézte, hogy ömlik testéből a vér, majd előrecsukló fejjel a mélybe zuhant. Amásodik őrszem hatalmas ütést érzett a homlokán, megingott és követte társát a mélybe. Amegrettent harmadiknak volt annyi ideje, hogy segítséget kérjen, de ahogy megfordult, a nyíl ahátába fúródott és lebukfencezett az erőd udvarába. Közben az egyiptomi íjászok egyre közelebbnyomultak a várhoz.

A kánaáni íjászok igyekeztek felállni a várfalak mentén, de az egyiptomiak, akik többenvoltak és nagyon pontosan céloztak, az első sorozattal leterítették a kánaániak felét.

A helyükbe állókra ugyanez a sors várt. Amikor az ellenséges íjászok annyiramegfogyatkoztak, hogy már nem tudták biztosítani az erőd környékét, Ramszesz parancsot adotta műszaki alakulat gyalogosainak, hogy hozzák ostromlétráikat. Vérengző, a hatalmas oroszlánnyugodtan szemlélte a jelenetet.

A gyalogosok sorra kapaszkodtak fel a falakhoz támasztott létrákon. A kánaániakmegértették, hogy az egyiptomiak nem ismernek sem irgalmat, sem kegyelmet, így azután ők isvégső erejüket bevetve küzdöttek. A bástyák magasából köveket hajigáltak, és sikerült isledönteniük az egyik létrát. Sok támadó kezét-lábát törve a földre zuhant. De a fáraó íjászainyomban le is terítették a lázadókat.

Száz és száz gyalogos kapaszkodott fel fürgén a falakra és elfoglalták az őrfolyosót.Velük tartottak íjászok is, akik a belső udvaron összegyűlt ellenséget vették célba.

Szétau és az ápolók a sebesültekkel foglalkoztak, akiket hordágyon vittek vissza azegyiptomi táborba. Lótusz keresztformában felrakott tapadó szalagokkal fogta össze az egyszerű,sima szélű sebek száját. A szép núbiai nő szükség esetén össze is varrta a sebszéleket. Hogy avérzést elállítsa, a sebre friss húst helyezett, amit néhány órával később mézből, a sebetösszehúzó füvekből és penészes kenyérből* készített borogatással váltott fel. Szétau sajátkészítésű gyógyszereihez folyamodott, a különféle főzetekhez, fájdalomcsillapító labdacsokhoz,pasztillákhoz, kenőcsökhöz és kanalas orvosságokhoz. Csillapította a fájdalmat, a súlyosansebesült katonákat elaltatta és a lehetőségekhez képest kényelmesen elhelyezte őket asátorkórházban. Akik szállítható állapotban voltak, azokat útnak indították Egyiptomba, ahalottakkal együtt, mert senkit sem akartak idegen földön eltemetni. Ha az elesettnek családjavolt, életük végéig nyugdíjat élveznek majd.

A még életben maradt kánaániak erejéből már csak gyenge ellenállásra futotta az erődben.A harc végén már kézitusa zajlott. Mivel túlerőben voltak, hamarosan legyűrték a lázadókat. Aparancsnokuk tőrével elvágta saját torkát, hogy elkerülje a könyörtelennek ígérkező kihallgatást.

Feltárult a nagy kapu és a fáraó bevonult a visszafoglalt erődbe.– Égessétek el a holttesteket – parancsolta – és tisztítsátok meg az erődöt.A katonák nátronnal locsolták meg a falakat, és kifüstölték a szállásul szolgáló szobákat,

az élelmiszerraktárakat és a fegyvertárat. A győztesek orrát betöltötte ez a két szag.Mire a parancsnok ebédlőjében feltálalták a vacsorát, eltakarították a csata minden

nyomát.A tábornokok Ramszesz döntését dicsérték és kezdeményezése nagyszerű eredményét.

Szétau Lótusszal együtt a sebesültek mellett maradt, Ása nyugtalan volt.– Nem örülsz a győzelemnek, barátom?– Még hány hasonlóra lesz szükségünk?– Sorra visszafoglaljuk az erődöket s helyreállítjuk a békét Kánaánban. Többé nem bénít

meg bennünket a meglepetés, és ezért nem is lesz többé ilyen nagy veszteségünk.– Ötven halott és vagy száz sebesült…– A mérleg szomorú, de olyan csapdába estünk, amelyet senki sem láthatott előre.– Gondolnom kellett volna erre – ismerte be Ása. – A hettitákra nem csak a nyers erő

jellemző, mesteri cselszövők.– Nincsenek hettiták a halottak között?– Egy sincs.– Csapataik tehát visszavonultak északra.– Ez azt jelenti, hogy további csapdákra kell még számítanunk.– Szembe fogunk szállni velük. Aludj, Ása, mert holnap útra kelünk.

Ramszesz erős helyőrséget hagyott hátra a szükséges élelmiszer-tartalékokkal. Több futárútban volt már Per-Ramszesz felé. Améninek vitték a parancsot, hogy küldjön szekérkaravánokata visszahódított erődbe.

A király vagy száz harci szekér élén vezette seregét.Tízszer ismétlődött meg ugyanaz a jelenet. A lázadók által elfoglalt erődtől háromszáz

méterre Ramszesz megállt, és pánikot keltett a védők között azzal, hogy sorra lelőtte a bástyákonálló íjászokat. Az egyiptomi nyilak nem szűnő zápora megakadályozta, hogy a kánaániakviszonozzák a támadást, és közben az egyiptomi gyalogosok felállították a nagy létrákat, pajzsaikfedezékében felkapaszkodtak a falakra és elfoglalták az őrfolyosókat. Az egyiptomiak sohasemintéztek támadást az erődkapuk ellen.

Alig egy hónap leforgása alatt Ramszesz ismét uralma alá hajtotta Kánaánt. Mivel alázadók lemészárolták a kis egyiptomi helyőrségeket, beleértve az ott állomásozó katonákasszonyait s gyermekeit is, senki sem adta meg magát, a fáraó kegyelmében reménykedve. Elsődiadala óta Ramszesz híre-neve rettegéssel töltötte el a felkelőket. Az utolsó észak-kánaáni erődvisszafoglalása szinte már csak jelképes aktus volt, oly páni félelem kerítette hatalmába avédőket.

Galilea, a Jordántól északra fekvő völgy, a kereskedelmi utak ismét egyiptomi ellenőrzésalatt álltak. A terület lakói a fáraót éltették, s örök hűséget esküdtek neki.

Egyetlen hettita sem esett fogságba.

Gázának, Kánaán fővárosának a kormányzója pazar lakomát adott az egyiptomi vezérkartiszteletére. Polgártársai mindenben a hadsereg rendelkezésére álltak, buzgón teljesítették akatonák kívánságait, gondozták és etették a lovakat és szamarakat. A rövid háború, amelynek acélja Kánaán visszahódítása volt, örömben és barátságban ért véget.

A kánaáni kormányzó heves beszédben ostorozta a hettitákat, ezeket az ázsiai barbárokat,akik sikertelenül próbálták elszakítani a megbonthatatlan kötelékeket országa és Egyiptomközött. Az istenek kegyét élvezve a fáraó, megingathatatlan szövetségesei segítségére sietett, akikbizonyosak voltak abban, hogy a fáraó nem hagyja őket cserben. Természetesen nagyon sajnálják

az egyiptomi rezidensek halálát. Ramszesz azonban Máát törvényét követte, legyőzte a azűrzavart és helyreállította a rendet.

– Micsoda álszent viselkedés, felfordul tőle a gyomrom – mondta a király Ásának.– Ne gondold, hogy megváltoztathatod az embereket.– Leváltani viszont leválthatom őket.Ása mosolygott.– Valaki mást akarsz a helyébe ültetni? Természetesen megteheted. Az emberi természet

azonban megváltoztathatatlan. Amint a következő kánaáni kormányzó érdekei azt diktálják majd,hogy eláruljon, nem fog habozni. Ezt a mostanit legalább már ismerjük: hazug, korrupt éspénzsóvár. És éppen ezért kézben tartható.

– Megfeledkezel arról, hogy megtűrte a hettita csapatokat az egyiptomiak által ellenőrzöttterületeken?

– Egy másik ugyanígy fog tenni.– Azt tanácsolod tehát, hogy hagyjam meg tisztében ezt a hitvány alakot?– Fenyegesd meg, hogy az első hibás botlása után el fogod kergetni.– Létezik olyan személy, akit te becsülsz, Ása?– Hivatásomnál fogva hatalommal rendelkező emberekkel találkozom, akik mindenre

készek, hogy hatalmukat megtartsák vagy növeljék. Ha a legkisebb mértékben is megbíznékbennük, hamarosan végem lenne.

– Nem válaszoltál a kérdésemre.– Téged csodállak, Ramszesz, és meg kell mondanom, hogy számomra ez kivételes érzés.

De nem vagy-e te is a hatalom embere?– Én a Törvény és népem szolgája vagyok.– És ha egy nap megfeledkezel erről?– Azon a napon a varázserőm szertefoszlik, és vereségem elkerülhetetlen lesz.– Adják az istenek, hogy ilyen balszerencse sohase következzék be, felség.– Milyen eredményekre vezetett a nyomozásod?– A gázai kereskedők és néhány kellően kártalanított tisztviselő hajlandó volt beszélni:

természetesen hettita ügynökök bujtogattak a lázadásra, ők tanácsolták a kánaániaknak, hogycsellel foglalják el az erődöket.

– Milyen módszerrel?– A szokásos élelmiszer-szállítmányok…, de a szekereken fegyveresek voltak. Minden

erődünket egyszerre támadták meg. A parancsnokok – abban a reményben, hogy így megkímélika túszul ejtett nők és gyermekek életét – megadták magukat. Végzetes hiba volt. A hettiták abbana hitben ringatták a kánaániakat, hogy az egyiptomiak nem fognak keményen visszavágni. Afelkelők lemészárolták helyőrségeinket, amelyekkel különben kitűnő kapcsolatokat tartottak fenn,és azt hitték, hogy nincs mitől tartaniuk.

Ramszesz nem bánta meg keménységét. Egy sereg hitvány, gyáva féregre sújtott leEgyiptom ökle.

– Beszélt neked valaki Mózesről?– Nem bukkantam semmilyen komoly nyomra.

A királyi sátorban összeült a haditanács. Ramszesz összecsukható aranyozott faszékénülve elnökölt, oroszlánja a lábánál feküdt.

Az uralkodó felkérte Ását és az összes főtisztet, hogy fejtse ki véleményét. A legidősebbtábornok utolsóként kapott szót.

– A sereg hangulata kiváló, az állatállomány és a felszerelés szintén jó állapotban van.Felséged olyan ragyogó diadalt aratott, amely előkelő helyet foglal majd el az évkönyvekben.

– Ebben kételkedem.– Felség, büszkék vagyunk, hogy részt vehettünk ebben a hadjáratban és…– Hadjárat? Ezt a szót tartogasd későbbre, amikor majd valódi ellenállásba ütközünk.– Per-Ramszesz készen áll, hogy köszöntse uralkodóját.– Per-Ramszesz várhat.– Miután helyreállítottuk a fennhatóságunkat Palesztinában, és Kánaán egész területén

ismét béke van, vajon nem jött-e el az ideje a hazatérésnek?– Még hátravan a legnehezebb feladat: Amurru tartomány visszahódítása.– Ott a hettiták már valószínűleg jelentős erőket vontak össze.– Talán félsz a harctól, tábornok?– Időre van szükségünk, hogy stratégiát dolgozzunk ki, felség.– Már ki van dolgozva: indulunk egyenesen északra.

16

Nofertari rövid parókát viselt, amelyet kétfelé ágazó s a vállára hulló szalag szorított le.Hosszú, testhez simuló tunikáját vörös öv fogta össze a derekán. Megmosta a kezét a szent tóbólmerített vízben és belépett Ámon isten templomába, hogy esti táplálékként finom esszenciákatkínáljon fel az istenségnek, imigyen aktivizálva jelenlétét. A királyné, mint egy isten hitvese, aFény leánya címének megfelelően járt el. Annak a teremtő hatalomnak volt a gyermeke, amelyszüntelenül formálta a világegyetemet.

A királyné bezárta a naosz ajtaját, pecsétet tett rá, kiment és követte a ritualistákat, akik aPer-Ramszesz-beli Élet Háza felé vezették ahol, mint a távoli, hol a halált, hol az anyát jelentőistennő megtestesítője, megkísérelte elűzni a gonosz erőit.

Ha a szeme a Nap szemévé lesz, átörökíti az életet és biztosítja a természeti ciklusokállandóságát. A napok nyugodalmas boldogsága attól a képességétől függött, hogy harmóniává ésderűvé tudja-e alakítani a veszedelmes szelek szállította pusztító erőt.

Egy pap íjat adott át a királynénak, egy papnő pedig négy nyílvesszőt.Nofertari megfeszítette az íjat, és kilőtte az első nyilat kelet, a másodikat észak, a

harmadikat dél és a negyediket nyugat felé. Így semmisítette meg a Ramszeszre leselkedőláthatatlan ellenségeket.

Tuja kamarása várta Nofertarit.– Az anyakirályné a lehető legsürgősebben látni kívánja.Egy hordszékben utazott a nagy királyi hitves.A törékeny Tuja páratlanul elegáns volt: finoman redőzött hosszú, gyolcsruhát viselt, amit

csíkos öv fogott össze a derekán. Csuklóját arany karperecek, nyakát hatsoros, lazúrkövekbőlfűzött lánc díszítette.

– Ne nyugtalankodj, Nofertari. Egy Kánaánból érkezett futár kitűnő híreket hozott.Ramszesz ura az egész tartománynak. A rend helyreállt.

– Mikor tér haza?– Ezt nem üzente meg.– Ez annyit jelent tehát, hogy a sereg tovább vonul északra?– Valószínűleg.– Ön is így döntött volna?– Habozás nélkül – válaszolta Tuja.

– Kánaántól északra fekszik Amurru tartomány, amely határvidékként az egyiptomi és ahettita érdekövezetet választja el egymástól.

– Széti akarta így, hogy elkerülje a háborút.– Ha a hettita csapatok átlépik ezt a határt…– Akkor megütközünk velük, Nofertari.– Én kilőttem a nyilakat mind a négy égtáj felé.– Ha a szertartás rendben lezajlott, akkor nincs mitől tartanunk.

Sénar ki nem állhatta Aménit. Nem örült, hogy minden reggel találkoznia kellett ezzel acsenevész, rátarti kis írnokkal, hogy híreket kapjon tőle Ramszesz hadjáratáról. Micsodanyomasztó kényszerűség! Ha ő, Sénar kerül a trónra, Améni egy vidéki ezred istállóit fogjatakarítani és felőrlődik maradék egészsége is.

Az egyetlen öröme az volt, hogy a fáraó személyi titkárának csüggedt arca napról naprahosszabbra nyúlt. Ez kétségkívül annak volt a jele, hogy az egyiptomi sereg egy helybentopogott.

A király fivére lesújtott arcot vágott és megígérte, hogy könyörög az istenekhez, hogykegyesebb legyen hozzájuk a sors.

Sénar nem sokat törődött a külügyekkel, de mindenkivel elhitette, hogy buzgón dolgozik.Rajával, a szíriai kereskedővel kerülte az érintkezést. Az ilyen nehéz, nyugtalan időkbenmegbotránkozást keltett volna, ha egy Sénar pozíciójában levő személyiségnek az a legfőbbgondja, hogy külhoni drága és ritka vázákat vásároljon. Beérte Raja kerülő utakon eljuttatott ésmeglehetősen örvendetes tartalmú üzeneteivel. A hettiták zsoldjában álló szíriai megfigyelőkszerint Ramszesz – a kánaániak által felállított – csapdába esett. A túlságosan magabiztos fáraóheves természetére hallgatott, és megfeledkezett arról, hogy ellenfelei mesteri cselszövők.

Sénar megoldotta azt a kis rejtélyt is, amely izgalomban tartotta az egész udvart: ki loptael Nofertari királyné vállkendőjét és a szárított halakat tartalmazó korsót a héliopoliszi ÉletHázából? A bűnös nem lehet más, mint a királyi ház kedélyes intézője, Romé. Így azután, mielőttaz Aménivel való szokásos találkozójára ment volna, valamilyen jelentéktelen ürüggyel magáhozhívatta a kövér férfiút.

A pocakos, pufók, dupla tokájú Romé tökéletesen végezte a munkáját. Nehézkes volt éslassú, ez igaz, ám megszállottan ügyelt a részletekre és a higiéniára, személyesen kóstolta meg akirályi családnak felszolgált ételeket, és kemény kézzel bánt a személyzettel. Bár az uralkodószemélyesen nevezte ki erre a nehéz posztra, sikerült elhallgattatnia a bírálókat, és ráerőltetnieakaratát a palota seregnyi szolgájára. Ha valaki nem engedelmeskedett neki, az azonnalielbocsátást jelentett.

– Mit tehetek uraságodért? – kérdezte Romé Sénartól.– Az intendánsom nem mondta meg?– Említett valami protokolláris kérdést egy lakomával kapcsolatban, de nem értem…– És ha arról a korsóról beszélünk, amelyben szárított halak voltak s amelyet elloptak a

héliopoliszi Élet Házából?– A korsó… de hiszen arról semmit sem tudok…– És Nofertari királyné vállkendője?– Természetesen tudomásomra jutott ez a botrányos ügy, el is ítéltem, de…– Felkutattad a bűnöst?– Sénar úr, nem az én feladatom, hogy nyomozzak…!– Pedig elég magas posztot töltesz be Romé. Neked mindenről tudnod kellene.

– Szó sincs róla…– De igen, gondolkozz csak! Te vagy a palota kulcsembere, akinek semmi sem kerülheti

el a figyelmét.– Uraságod túlbecsül engem.– Miért vetemedtél ilyen gonosztettekre?– Én? Csak nem képzeli, hogy…– Én semmit sem képzelek, én biztosan tudom. Kinek adtad át a királyné vállkendőjét és a

halas edényt?– Igaztalanul vádol engem!– Én jó emberismerő vagyok, Romé, és bizonyítékaim is vannak.– Bizonyítékok…– Miért kockáztattál ilyen sokat?Romé dúlt arcvonásai, a homlokát és arcát elborító egészségtelen pír, megereszkedett

bőrének hirtelen megmutatkozó petyhüdtsége – megannyi áruló jel.Sénar nem tévedett.– Vagy busásan megfizettek, vagy gyűlölöd Ramszeszt. Mindkettő nagyon súlyos bűn.– Sénar úr, én…A kövér ember szorongása szinte megindító volt.– Kitűnő gondnok vagy, szívesen fátylat borítanék erre a sajnálatos ballépésre. Ha

azonban a jövőben netán szükségem lenne rád, ne mutatkozz hálátlannak.Améni Ramszesznek szóló napi jelentését készítette. Keze gyorsan és biztosan mozgott.

– Zavarhatnám egy kis időre? – kérdezte nyájasan Sénar.– Ön sohasem zavar engem. Mindketten a királynak engedelmeskedünk, aki megköveteli,

hogy naponta egyeztessük nézeteinket.Az írnok a földre helyezte írótábláját.– Kimerültnek látszik, Améni.– Ez csak a látszat.– Nem kellene kicsit többet törődnie az egészségével?– Számomra csak Egyiptomé a fontos.– Csak nincsenek… rossz hírei?– Ellenkezőleg.– Nem fejtené ki bővebben?– Arra vártam, hogy megerősítsék a hírt, mielőtt tudatnám önnel Ramszesz sikerét.

Miután a postagalambok által szállított hírek hamisnak bizonyultak, megtanultam, hogy óvatoslegyek.

– A hettiták ötlete?– Amire kis híján csúnyán ráfizettünk! Kánaáni erődjeink a lázadók kezére kerültek. Ha a

király megosztotta volna erőit, veszteségeink borzalmasak lettek volna.– Szerencsére nem így történt…– Kánaán tartomány ismét behódolt, szabadon ki lehet jutni a tengerpartra. A kormányzó

megesküdött, hogy hűséges alattvalója lesz a fáraónak.– Micsoda siker… Ramszesz dicső tettet vitt végbe, elhárítva fejünk fölül a hettita

veszélyt. Feltételezem, hogy a sereg már meg is indult hazafelé.– Ez katonai titok.– Hogyhogy katonai titok? Én vagyok a külügyminiszter, ne feledje!

– Nem rendelkezem más értesülésekkel.– Lehetetlen!– Márpedig így van.A dühöngő Sénar visszavonult.

Améninek lelkifurdalása volt, de nem a Sénarral szembeni viselkedése miatt. Azért asommás ítéletért tett magának szemrehányást, amit Szerramanna ügyében hozott. A szárd ellenfelhozott bizonyítékok valóban nagyon súlyosak voltak, de az írnok mégis úgy érezte, hogy túlkönnyen elhitt mindent. A sereg indulását kísérő lelkes hangulatban Améni nem járt el a szokásosgondossággal. Ellenőriznie kellett volna a bizonyítékokat és a tanúvallomásokat, amelyek alapjánbörtönbe került a szárd. Talán az egész procedúra feleslegesnek bizonyult volna, de eztkövetelték a szigorú előírások.

Améni, önmagával elégedetlenül, ismét kézbe vette a Szerramanna-dossziét.17

Megiddó erődje, a Szíria bejáratát őrző katonai támaszpont, egy messziről is jól láthatódomb tetején magasodott. Mivel a zöldellő síkság közepén ez volt az egyetlen kiemelkedő pont,bevehetetlennek látszott: pártázatos kőfalak, magas, szögletes tornyok, faemelvények, nagy éstömör kapuk.

A helyőrséget egyiptomiak és a fáraóhoz hű szíriaiak alkották, de lehetett-e hinni ahivatalos híradásoknak, amelyek szerint ez az erőd nem került a felkelők kezére?

Ramszesz szokatlan vidékkel ismerkedett: magas, erdővel borított dombok, göcsörtöstörzsű tölgyek, iszapos folyók, mocsarak, helyenként homokos talaj. Nehéz terep, ellenséges,zárkózott ország, amely nagyon-nagyon különbözött a szépséges Nílustól és a szelíd egyiptomitájtól.

Egy csapat vaddisznó kétszer is rátámadt az egyiptomi felderítőkre, akik megzavarták egynőstény és kicsinyei nyugalmát. A sűrű, buja növényzet akadályozta a lovasokat, akiknek csaknémi nehézség árán sikerült utat vágniuk a bozótban s keresztülnyomakodniuk a szorosanegymás mellett sorakozó nagy fatörzsek között. Ezekért a kellemetlenségekért kárpótolta őket az,hogy bőviben voltak a víznek és vadnak.

Ramszesz pihenőt rendelt el, de a sátrak felverésére nem adott parancsot. SzemétMegiddóra függesztve várta a felderítők visszatérését.

Szétau kihasználta az időt: ellátta betegeit orvossággal, jó tanáccsal. Mivel a súlyossebesülteket hazaszállították, a seregben csak jó fizikai állapotban levő katonák maradtak.Mindössze néhányan szenvedtek váltóláztól és emésztési problémáktól. A kisebbrendellenességeket Szétau büdös gönyével, köménnyel és ricinussal orvosolta. Megelőzéscéljából fokhagymát és hagymát etetett a katonákkal. A hagymafélék közül a leghatásosabbnak akeleti sivatag peremén tenyésző „kígyófát” tartotta.

Lótusz megmentett egy szamarat, amelynek a lábát egy vízi kígyó marta meg. Lótusznaksikerült elfogni a kígyót. A szíriai utazás kezdett érdekessé válni, mert eddig csak a már ismertkígyófajokra bukkant. Ez a kígyó, annak ellenére, hogy csak kis mennyiségű mérget termelt,újdonság volt számára.

Két gyalogos folyamodott a szép núbiai nő segítségéért: azt állították, hogy ők iskígyómarás áldozatai. Csattanó pofonok torolták meg a hazugságot. Amikor azután Lótusz egyzsákból előhúzott egy sziszegő viperát, a fickók jobbnak látták, ha társaik közé menekülnek.

Több mint két óra telt el így. A király engedélyével a lovasok és a kocsihajtók leszálltak anyeregből, illetve a szekérről. A gyalogosok letelepedtek a földre, körülöttük őrszemek cirkáltak.

– Már jó ideje, hogy elindultak a felderítők – vélte Ása.– Én is úgy gondolom – mondta Ramszesz. Hogy van a sebesülésed?– Begyógyult. Ez a Szétau valóságos varázsló.– Mi a véleményed erről a helyről?– Csöppet sem tetszik. Előttünk belátható a síkság, de mocsaras. Minden oldalon

tölgyesek, bozótosok, magas fű. Csapataink óhatatlanul szétszóródnak.– A felderítők nem fognak visszatérni – jelentette ki Ramszesz. – Vagy megölték, vagy

foglyul ejtették őket.– Ez annyit jelent, hogy Megiddó is az ellenség kezére került, és nem szándékozik

megadni magát.– Ez az erődített hely Dél-Szíria kulcsa – hangsúlyozta Ramszesz. – Még ha hettiták

foglalták is el, kötelességünk visszaszerezni.– Nincs szó hadüzenetről – fejtette ki véleményét Ása –, csak egy olyan terület

visszafoglalásáról, amely a mi befolyási övezetünkhöz tartozik. Mi tehát bármely pillanatbantámadhatunk, anélkül hogy előzetesen értesítenénk az ellenfelet. Jogilag arról van szó, hogy egylázadást kell elfojtanunk, és ennek semmi köze sincs az államok közötti szembenálláshoz.

A környező országok diplomatái bizonyára helytállónak találták volna Ása érvelését.– Értesítsd a tábornokokat, hogy készüljenek az ostromra.Ásának azonban nem maradt ideje arra, hogy meghúzza lova kantárját. A király balján

elterülő sűrű erdőből lovas csapat vágtatott elő, és megrohamozta a harci szekerek pihenőszemélyzetét. A rövid lándzsák sok szerencsétlennel végeztek, sok lónak elvágták a nyakát vagyaz inait. A túlélők karddal és dárdával próbáltak védekezni. Volt, akinek sikerült felszállni aszekerére és visszavonulni oda, ahol a gyalogosok álltak, pajzsaik fedezékében.

Úgy látszott, hogy a váratlan és heves rajtaütést siker koronázza. A támadók szíriaiakvoltak, erről árulkodott a bozontos üstöküket leszorító fejpánt, a hegyesre nyírt szakáll, a bokáigérő, rojtokban végződő hosszú ruha és a derekukra kötött színes kendő.

Ramszesz furcsamód nyugodt maradt. Ása izgatott volt.– Meg kellene erősíteni sorainkat!– Korán örvendenek támadásuk sikerének.A szíriai előrenyomulás megtorpant. Az egyiptomi gyalogosok a szíriaikat az íjászok felé

terelték, akik azután gyilkos nyílzáport zúdítottak rájuk.Az oroszlán felmordult.– Még nincs vége. Újabb veszedelem leselkedik ránk – mondta Ramszesz. – Most fog

eldőlni csata.Ugyanabból az erdőből újabb, több száz fős szíriai csapat rontott elő, rövid nyelű

bárdokkal felfegyverkezve. Nem kellett nagy távolságot megtenniük, hogy hátba támadhassák azegyiptomi íjászokat.

– Indulás! – parancsolta a király lovainak.– A két harci mén gazdája hanghordozásából megértette, hogy minden erejüket meg kell

feszíteniük. Az oroszlán talpra szökkent. Ása vagy ötven harci szekérrel követte a fáraót.Az ütközet szokatlanul heves volt. A vadállat karmaival szétmarcangolta azoknak a fejét

és mellét, akik Ramszesz kocsijára támadtak. Ezenközben a király sorra lőtte ki a nyilakat,szíveket, torkokat, fejeket ütve át. A szekerek keresztülgördültek a sebesülteken, a királysegítségére siető gyalogosok a menekülő szíriaiakat vették célba.

Ramszesznek feltűnt egy furcsa szerzet, aki az erdő felé iramodott.

– Fogd el – parancsolta az oroszlánnak.Vérengző mancsával leterített két lemaradót, majd rávetette magát a menekülőre, és a

földre döntötte. A vad igyekezett fékezni az erejét, de így is halálra sebezte foglyát, akiszétmarcangolt háttal vonaglott a földön. Ramszesz közelebbről is szemügyre vette a hosszú hajú,torzonborz szakállú férfit, akin cafatokban lógott vörös-fekete csíkos, hosszú ruhája.

– Hívjátok azonnal Szétaut! – rendelkezett az uralkodó.A harc véget ért. A szíriaiakat az utolsó szálig megölték az egyiptomiak, akik csak kisebb

veszteségeket szenvedtek.Szétau kifulladva érkezett Ramszeszhez.– Mentsd meg ezt az embert – kérte a király. – Nem szíriai, hanem beduin. Adjon számot

arról, hogy mit keresett itt.Egy beduin… ilyen messze táborhelyétől, a Sínai-félszigettől, ahol társai a karavánokat

fosztogatják… A dolog izgatta Szétaut.– Az oroszlánod jól ellátta a baját.A sebesült arcát verejték borította, orrából vér patakzott, a tarkója megmerevedett. Szétau

kitapintotta a pulzusát, meghallgatta a szívét, amely olyan gyengén vert, hogy nem volt nehézmegállapítani: a beduin haldokolt.

– Képes lesz beszélni? – kérdezte a király.– Az állkapcsa teljesen merev. Egyvalamivel még megpróbálkozhatom.Szétaunak sikerült egy kelmébe csavart facsövet bevezetni a haldokló szájába, és azon

keresztül ciprusgyökérből kivont folyadékkal itatta meg.– Ez az orvosság csökkenti a fájdalmat. Ha elég szívós legény, még elélhet néhány óráig.A beduin megpillantotta a fáraót. Rémületében megpróbált feltápászkodni, fogai a

facsövet morzsolták és olyan mozdulatokat tett, mint egy repülni képtelen, menekülő madár.– Nyugodj meg, barátom – tanácsolta Szétau. – Én majd gondodat viselem.– Ramszesz…– Valóban, Egyiptom fáraója kíván beszélni veled.A beduin a kék koronára szegezte tekintetét.– A Sínai-félszigetről jöttél? – kérdezte a király.– Igen, ott van a hazám…– Miért harcoltál a szíriaiak oldalán?– Az arany miatt… Aranyat ígértek nekem…– Találkoztál hettitákkal is?– Tőlük kaptuk a haditervet, de azután magunkra hagytak.– Több beduin is volt veled?– Mind elmenekültek.– Nem találkoztál egy Mózes nevezetű zsidóval?– Mózes…Ramszesz leírta neki a barátját.– Nem, nem ismerem.– Hallottál beszélni róla?– Nem, nem hiszem…– Hány ember van az erődben?– Nem… nem tudom.– Ne hazudj.A sebesült meglepő hirtelenséggel előrántotta a tőrét, felemelkedett és megkísérelte

megölni a királyt. Szétau villámgyorsan megragadta a csuklóját és lefegyverezte a támadót.

A beduint teljesen kimerítette az erőfeszítés, az arca összerándult, a teste ívbenmegfeszült, majd holtan zuhant vissza a földre.

– A szíriaiak megkíséreltek szövetségre lépni a beduinokkal – jegyezte meg Szétau. –Mekkora ostobaság! Ez a két nép sohasem fogja megérteni egymást.

Szétau visszatért az egyiptomi sebesültekhez, akiket Lótusz és az ápolók időközben márelláttak. A halottakat gyékénybe csavarták és szekerekre rakták. A fegyveresek kísérte karavánvisszaindult velük Egyiptomba, hogy a szerencsétlenek részesülhessenek a feltámadást biztosítószertartásokban.

Ramszesz megsimogatta lovait és oroszlánját, amelynek reszelős morgása már szintedorombolásnak hatott. A katonák a fáraó köré sereglettek, karjukat az égnek emelve köszöntöttékuralkodójukat, aki tapasztalt harcos módjára győzelemre vezette őket.

A tábornokoknak sikerült utat törni az uralkodóhoz, és ők is lelkesen gratuláltakRamszesznek.

– Találtak még szíriaiakat a közeli erdőkben?– Nem, felség. Engedélyezi, hogy letáborozzunk?– Annál fontosabb dolgunk van: vissza kell foglalnunk Megiddót.

18

Améni csak egy nagy tál lencsét vacsorázott, amelytől bizonyosan szemernyit sem hízott,hiszen az éjszakát a hivatalában töltötte és dolgozott, igyekezett előre többórányi munkátelvégezni, hogy másnap legyen ideje a Szerramanna-üggyel foglalkozni. Amikor már nagyonsajgott a háta, megérintette azt az aranyozott fából készült, oszlopformájú, liliommal díszítettecsettartót, amelyet Ramszesztől kapott, amikor titkárává fogadta. Így újította meg erejét.

Kamaszkora óta különleges, láthatatlan kötelék fűzte Ramszeszhez, és ösztönösen tudta,ha Széti fia veszélyben forgott. Többször is érezte, hogy a halál Ramszesz közelében ólálkodik,és hogy csak a személyét védő varázs segítségével sikerült elkerülnie a szerencsétlenséget. Haösszeomlik ez a többszörös védőgyűrű, amelyet az istenek vontak a fáraó köré, vajon Ramszesztvakmerősége nem sodorja-e halálos veszedelembe?

Ha Szerramanna ennek a bűvös védőgyűrűnek egyik láncszeme volt, Améni súlyosanhibázott, amikor megakadályozta, hogy betöltse tisztét. Jogosak-e azonban önvádjai?

A vád főként Nénofarnak, Szerramanna ágyasának a tanúvallomásán alapult. Améni tehátkérte, hogy hozzák elé a lányt, akit alaposan ki akart kérdezni. Ha a lány hazudott, ő majdrákényszeríti, hogy igazat beszéljen.

Hétkor a nyomozásért felelős, testes, ötven év körüli férfi, jelentkezett a király személyititkára irodájában.

– Nénofar nem fog eljönni – jelentette Améninek.– Megtagadta, hogy kövessen téged?– Nem volt otthon.– A magadott címen lakik?– A szomszédok szerint igen, de már több napja elment hazulról.– Nem mondta, hogy hová?– Senki sem tudja.– Átkutatták a szállását?– Nem találtunk semmit. Még a fehérneműs ládák is üresen álltak, mintha a lány el akarta

volna tüntetni létezése minden nyomát.– Mit tudtatok meg róla?

– Nagyon könnyűvérű teremtés lehet. A rossz nyelvek szerint a bájait árulta.– Akkor bizonyára egy sörházban dolgozott.– Nem, az ő esetében nem erről van szó. Ellenőriztettem.– Akkor férfiak jártak hozzá?– A szomszédok azt állítják, hogy nem, viszont a lány gyakran kimaradt, különösen

éjszaka.– Meg kell találni azokat, akiknek dolgozott.– Meg is fogjuk őket találni.– Igyekezzenek.A nyomozó elment, Améni pedig újra elolvasta azokat a fatáblákat, amelyekre

Szerramanna írta hettita cinkosának a bűnösségét bizonyító szövegeket.Irodája csendjében, a hajnali órán, amikor a lélek még éber, egy merész feltételezés

fogalmazódott meg benne. Hogy igazolhassa megalapozottságát, meg kellett várnia Ásahazatértét.

Megiddó sziklaszirten épült, hatalmas erődítménye valósággal lenyűgözte a síkságonfelvonuló egyiptomi sereget. Mivel bástyái nagyon magasak voltak, hatalmas létrákat kellettkészíteni. Előrelátható volt, hogy ezeket bizony nem lesz könnyű a falakhoz támasztani, hiszen afalak tetejéről lezúduló kövek és nyilak megtizedelhetik a támadókat.

Ása kíséretében Ramszesz nagy sebességgel körbehajtott az erődítmény körül, így nemvált az íjászok könnyű céltáblájává.

Egyetlen nyilat sem lőttek ki rájuk, egyetlen íjász sem jelent meg a várfalakon.– Az utolsó pillanatig rejtőzködnek – mondta Ása takarékoskodnak a nyilakkal. A legjobb

volna kiéheztetni őket.– Megiddóban akár több hónapra elegendő élelmiszer-tartalék is lehet, és nincs

kétségbeejtőbb, mint egy végtelenbe nyúló ostrom.– Ha támadunk, mégpedig több hullámban, sok embert fogunk veszíteni.– Olyan keményszívűnek tartasz engem, aki csak egy újabb győzelemről álmodik?– Egyiptom dicsőségét nem kell-e az emberi sorsok fölébe helyezni?– Minden élet értékes számomra, Ása.– Te mit javasolsz?– Harci szekereink lőtávolságon belül felállnak az erőd körül, így íjászaink sorra kilőhetik

a falakon megjelenő szíriaiakat. Három csapat önkéntes fogja felállítani a létrákat, pajzsaikfedezékében.

– És ha Megiddó bevehetetlen?– Először próbáljuk meg bevenni. Ha a kudarc gondolata felmerül bennünk, akkor

bizonyosan kudarcot is vallunk.A Ramszeszből áradó erő új lendületet adott a katonáknak. Seregnyi önkéntes

jelentkezett, az íjászok egymást lökdösve igyekeztek feljutni a szekerekre, amelyek majdbekerítik az erődöt, ezt a nyugtalanítóan csendes, lapuló prédát.

A gyalogos oszlopok ezenközben kissé ideges menetben megindultak a létrákkal a falakfelé. Amint nekik támasztották létráikat, szíriai íjászok jelentek meg a legmagasabb bástyán ésfelajzották íjaikat. Egyiküknek sem sikerült azonban kilőni nyilát, mert Ramszesz és azegyiptomi íjászok végeztek velük. Helyüket a hegyes szakállú, bozontos üstökű, hajpántos védőkújabb csoportja foglalta el. Sikerült néhány nyilat kilőniük, de egyetlen egyiptomit semsebesítettek meg. A király és válogatott lövészei velük is végeztek.

– Közepes ellenállás – mondta bizalmasan az idős tábornok Szétaunak. – Megesküdnékrá, hogy ezek az emberek még sohasem harcoltak.

– Annál jobb, legalább kevesebb lesz a munkám, és végre egy éjszakát Lótusszaltölthetek. Ezek a csaták teljesen kimerítenek.

A gyalogosok kezdtek felkapaszkodni a létrákon, amikor egyszer csak vagy ötven nőjelent meg a falakon.

Az egyiptomi sereg nem öldösött nőket és gyermekeket. Az volt a szokás, hogygyermekeikkel együtt a nőket hadifoglyokként Egyiptomba vitték, ahol azután szolgálókénturadalmakban dolgoztak. Megváltoztatták a nevüket, és teljes mértékben beilleszkedtek azegyiptomi társadalomba.

Az öreg tábornok megrökönyödve nézte a jelenetet.– Azt hittem, hogy engem már semmi sem lephet meg… Ezek a szerencsétlenek

megőrültek!Két szíriai asszony egy parázstartó edényt cipelt fel a fal tetejére és tartalmát a felfelé

kapaszkodó katonákra zúdította. A parázsló széndarabok megégették a támadókat, akikigyekeztek a létra fokaihoz tapadni. Az íjászok a nők szeme közé céloztak, s az asszonyok amélybe zuhantak. Az újabb parázstartót hozó nők, akik a halottak helyébe léptek, hasonló sorsrajutottak. Egy rendkívül izgatott lelkiállapotban levő leány izzó széndarabokat tett parittyájába sazokat lőtte ki. Az egyik ilyen lövedék a combján sebesítette meg az öreg tábornokot.Összeroskadt, kezét görcsösen az égett sebre szorította.

– Ne érjen hozzá – rendelkezett Szétau –, ne mozogjon, és bízza rám a dolgot.A kígyóbűvölő felemelte kötényét és az égési sebre vizelt. A tábornok is tudta, hogy a

vizelet, a kutak és a folyók vizétől eltérően steril, és azzal a fertőzés veszélye nélkül meg lehettisztítani a sebet. A hordágyvivők a sebesültek sátrába szállították a tábornokot.

A gyalogosok feljutottak a falakra, ahol immár nem voltak védők.Néhány perccel később kitárult Megiddó erődítményének főkapuja.A várban csak néhány asszony és rémült gyerek maradt.– A szíriaiak az erődön kívül próbáltak meg visszaverni bennünket, minden erejüket ott

vonták össze – jegyezte meg Ása.– Azt a manővert siker is koronázhatta volna – elmélkedett Ramszesz.– Még nem ismernek téged.– Barátom, ki dicsekedhet azzal, hogy ismer engem?Egy tucatnyi katona hozzáfogott a vár alabástromedényekkel és ezüstszobrocskákkal

tömött kincstárának a kifosztásához.Dicstelen tevékenységüknek az oroszlán morgása vetett véget.– Tartóztassák le ezeket az embereket – rendelkezett Ramszesz. – Tisztítsák meg és

füstöljék ki a szállásul szolgáló helyiségeket.A király kinevezett egy kormányzót, és első feladatául azt tűzte ki, hogy válassza ki

azokat a tiszteket és közlegényeket, akik Megiddóban maradnak. A raktárakban több hétreelegendő élelem volt. Egy szakasz máris útnak indult, hogy felderítse a vadállományt és anyájakat.

Ramszesz, Ása és az új kormányzó újraszervezte a régió gazdasági életét: a parasztok,akik már azt sem tudták, ki is a gazdájuk, felhagytak a mezőgazdasági munkákkal. Nem egészenegy hét leforgása alatt az egyiptomi jelenlét ismét a biztonság és a béke záloga volt.

A király Megiddótól bizonyos távolságra kis erődöket építtetett: mindegyikben négyőrszemet és lovakat helyezett el. Hettita támadás esetén a helyőrségnek lesz ideje felkészülni.

A legjelentősebb bástya magasából Ramszesz olyan tájat látott maga előtt, amely cseppet

sem nyerte meg tetszését. Valóságos kínszenvedés volt számára a Nílustól, a pálmaligetektől, azöldellő mezőktől és a sivatagtól távol élni.

Ebben a csendes órában Nofertari bizonyára éppen az esti szertartásokat celebrálta.Mennyire hiányzott neki a királyné!

Ása zavarta meg a királyt elmélkedésében.– Kérésednek megfelelően beszéltem a tisztekkel és a katonákkal.– Nos, hogyan vélekednek?– Teljes mértékben megbíznak benned, de nem gondolnak másra, csak a hazatérésre.– Szereted Szíriát, Ása?– Veszedelmes ország ez, tele kelepcével. Csak hosszú-hosszú idő alatt lehet kiismerni.– A hettiták földje Szíriához hasonló?– Még vadabb, még durvább. Anatólia magas fennsíkjain telente jeges szél fúj.– Gondolod, hogy lenyűgöz majd?– Te Egyiptom vagy, Ramszesz. Más föld számára nincs hely a szívedben.– Amurra tartománya közel van.– Az ellenség is.– Szerinted a hettita sereg megszállta Amurrat?– Nem rendelkezünk megbízható információkkal.– És neked mi a véleményed?– Kétségkívül ott várnak ránk.

19

Amurru tartomány a tenger mentén, Türosz és Büblosz között, a Hermon hegyétől és anagy kereskedővárostól, Damaszkusztól keletre feküdt. Amurru volt az utolsó egyiptomiprotektorátus, ezen túl már a hettita befolyási övezet terült el.

Egyiptomtól több mint négyszáz kilométerre a fáraó katonái nehezen haladtak előre.Ramszesz, tábornokai tanácsa ellenére nem a parti utat követte, hanem egy keskeny hegyiösvényt, amely embert és állatot egyaránt próbára tett. Nem harsant több nevetés, nem hallatszottbeszélgetés, lélekben mindenki a hettitákkal való összecsapásra készült. A hettiták vadságának ahíre a legbátrabbakban is félelmet ébresztett.

A diplomata Ása elemzése szerint Amurru visszahódítása nem jelent nyílt háborút, de kitudja, hányan fognak holtan a véres földre hanyatlani? Sokan abban reménykedtek, hogy a királymegelégszik Megiddó bevételével és elindul hazafelé. Ramszesz azonban csak rövid pihenőtengedélyezett a seregnek az újabb próbatétel előtt.

Egy felderítő vágtatott visszafelé a vonuló katonák oszlopa mellett és megállt Ramszeszelőtt.

– Ott vannak, az ösvény végén, a parti sziklafal és a tenger között.– Sokan vannak?– Sok százan, lándzsával és íjakkal felfegyverkezve rejtőznek a bozótban. Mivel a parti

úton várnak bennünket, mi hátba támadhatjuk őket.– Hettiták?– Nem, felség, Amurru tartomány lakói.Ramszesz meglepődött. Ugyan milyen kelepcét állítottak már megint az egyiptomi

seregnek?– Vezess oda.A harci kocsizok tábornoka közbeavatkozott.

– A fáraó nem vállalhat ekkora kockázatot.Ramszesz tekintete lángolt.– Nekem látnom kell ahhoz, hogy megítélhessem a helyzetet és döntést hozzak.A király követte a felderítőt. Az utolsó szakaszt gyalog tették meg: ingatag sziklák

koszorúzta lejtős területre jutottak.Ramszesz mozdulatlanná dermedt.A tenger, partján kanyargó út, a bozótosok, a rejtőzködő ellenség, a sziklafal… Sehol sem

kínálkozott olyan rejtekhely, ahol hettita katonák bújhattak volna meg. A láthatárt azonban egymásik sziklafal zárta le. Nem lehet, hogy amögött rejtőznek az anatóliai harci szekerek tucatjai,hogy szükség esetén villámgyorsan beavatkozzanak az összecsapásba?

Ramszesz a kezében tartotta katonái életét, akik viszont Egyiptom biztonságának azálogai voltak.

– Csatarendbe állunk – mormolta.

Amurru hercegének katonái békésen szunyókáltak. Ha a parti úton dél felől netánfeltűnnének az első egyiptomi katonák, rajtaütéssel lecsapnak rájuk és legyőzik őket.

Benteszina herceg a hettita kiképzők által kidolgozott stratégiát követte, akik meg voltakgyőződve róla, hogy Ramszesz előbb-utóbb csapdába esik, el sem jut idáig. Ha mégis, ereje márannyira megfogyatkozik, hogy könnyű lesz végleg térdre kényszeríteni.

Benteszina, ez a jól megtermett, fekete bajuszú, ötven év körüli férfi nem kedvelte ahettitákat, de félt tőlük. Amurru olyan közel volt befolyási övezetükhöz, hogy nem állhatottérdekében ellenkezni velük. Igaz, hogy Egyiptom alattvalója, az adót a fáraónak fizette, de ahettiták most azt követelték tőle, hogy lázadjon fel és adja meg a kegyelemdöfést a kimerültegyiptomi seregnek.

Benteszina torka kiszáradt, pohárnokától hideg bort kért. Az uralkodó a sziklafal egyikbarlangjába húzódott be a tűző nap elől.

A szolga csak néhány lépést tett.– Uram… Nézze!– Siess, szomjas vagyok.– Nézze, a sziklafalon… Sok száz, sok ezer egyiptomi!Benteszina döbbenten állt fel, de a pohárnok nem hazudott.Egy magas férfi, fején kék koronával, aranyfényű kötényben éppen a parti síkságra vezető

ösvényen ereszkedett lefelé. Jobbján hatalmas oroszlán haladt.Először csak egy-két libanoni katona fordult hátra, majd egyre többen: mindegyikük elé

ugyanaz a látvány tárult. Az alvókat azonnal felébresztették.– Hol rejtőzködsz, Benteszina? – kérdezte Ramszesz erős, átható hangon.Amurru uralkodója remegve közeledett a fáraó felé.– Nem az én alattvalóm vagy-e?– Felség, mindig híven szolgáltam Egyiptomot!– Miért állított csapdát nekem a sereged?– Arra gondoltunk… tartományunk biztonsága…A levegőt tompa, lódobogáshoz hasonló zaj töltötte be. Ramszesz tekintete a távolba

meredt, oda, ahol a sziklák mögött talán hettita harci szekerek rejtőztek.A fáraó számára elérkezett az igazság pillanata.– Elárultál engem, Benteszina.– Nem, felség! A hettiták kényszerítettek, hogy engedelmeskedjem nekik. Ha ellenkezem

velük, lemészárolják egész népemet. Vártuk felséged jövetelét, hogy megszabadítson bennünket ahettita igától.

– Hol vannak a hettiták?– Elvonultak, mert meg voltak győződve róla, hogy csupán az egyiptomi sereg töredéke ér

majd el ide, annyi akadályt állítottak az útjába.– Mi ez a furcsa zaj?– A nagy hullámok robaja ez, amelyek a szirteken átgördülve a sziklafalnak csapódnak.– Embereid készen álltak, hogy harcba bocsátkozzanak velem. Az enyémek is készen

állnak a csatára.Benteszina térdre borult.– Milyen szomorú, felség, alászállni a csend birodalmába, ahol a halál uralkodik! Az

álmából felriasztott ember ott örökre elalszik. Annak a birodalomnak a lakói olyan mélyenlaknak, hogy hangjuk nem ér el hozzánk, mert ott alant nincs sem ajtó, sem ablak. A holtakszomorú birodalmát egyetlen napsugár sem deríti fel, a szíveket ott nem frissíti fel szellő. Senkisem kívánkozik ebbe a félelmetes országba. Könyörgök a fáraó bocsánatáért! Kímélje megAmurru lakosságát, amely szíves-örömest szolgálja tovább felségedet.

A libanoni katonák, látva hogy uruk hódol a fáraó előtt, eldobták fegyvereiket.Amikor Ramszesz felemelte az előtte mélyen meghajló Benteszinát, az egyiptomiak és

szövetségeseik torkából örömkiáltások törtek fel.

Sénar teljesen letörve hagyta el Améni irodáját. Egy hihetetlen gyorsasággal lebonyolítottkatonai hadjárat után Ramszesz visszahódította a már hettita befolyás alá került Amurrut is!Ugyan miképpen sikerülhetett ennek a fiatal, tapasztalatlan királynak, aki először vezette seregétellenséges földre, sorra elkerülnie a kelepcéket és ilyen ragyogó diadalt aratnia?

Sénar már régóta nem hitt az istenek létezésében, de nyilvánvaló volt, hogy Ramszeszvalamilyen titkos szertartásnak köszönhetően olyan mágikus védelem alatt áll, amelyet Szétiörökített rá. Ez az erő vezérelte a fáraót útján.

Sénar szolgálati feljegyzést készített Améninek. Bejelentette, hogy külügyminiszteriminőségében Memphiszbe utazik, hogy a helybeli előkelőségekkel tudassa a pompás híreket.

– Hol a mágus? – kérdezte Sénar a nővérét, Dolantot. A dús idomú, nagydarab, ernyedtbarna nő magához ölelte a szőke Litát, Ehnaton örökösét, akit megrémített Ramszesz bátyjának adühkitörése.

– Dolgozik.– Azonnal látnom kell.– Légy egy kicsit türelemmel: újabb varázslatot készít elő Nofertari vállkendőjével.– Mondhatom, nem működik valami hatékonyan! Tudod-e, hogy Ramszesz ismét uralma

alá hajtotta Amurrut, visszafoglalta az összes kánaáni erődöt és újfent kiterjesztette fennhatóságátészaki protektorátusainkra. Veszteségeink csekélyek, szeretett fivérünkön egy karcolás sincs és akatonái istenítik!

– Bizonyos vagy benne…– Améni kitűnő hírforrás. Ez az átkozott írnok olyan óvatos, hogy talán alá is becsüli a

valóságot. Kánaán, Amurru és Dél-Szíria nem kerülnek át a hettita érdekövezetbe. Hidd el, hogyRamszesz ezekben a tartományokban olyan erődítményrendszert és olyan ütközőzónát alakít ki,amelyen többé nem hatol át az ellenség. Ahelyett, hogy elpusztítottuk volna a fivéremet,megerősítettük védelmi rendszerét… Nagyszerű eredmény!

A szőke Lita Sénart figyelte.

– Szeretett nővérem, jövendő királyságunk késik. Csak nem űz csúfot belőlem avarázslójával együtt?

Sénar megragadta a fiatal nő ruhájának felső részét, és leszakította a vállpántjait. Litamellén szörnyű égési sebek éktelenkedtek.

Lita zokogni kezdett és Dolant ölében keresett menedéket.– Ne gyötörd, Sénar. Ő és Ofir a mi két legértékesebb szövetségesünk.– Nagyszerű szövetségesek, amint látom.– Ne kételkedjék ebben, uram – mondta egy nyugodt, magabiztos hang.Sénar megfordult.Mint mindig, most is nagy benyomást tett Ramszesz bátyjára Ofir mágus

ragadozómadár-arca. A líbiai sötétzöld tekintete olyan gonosz varázslatok hordozójának tűnt,amelyek néhány pillanat alatt meg tudják semmisíteni az ellenfelet.

– Ofir, nem vagyok megelégedve a szolgálataiddal.– Láthatta, hogy sem Lita, sem én nem takarékoskodunk erőinkkel. Amint már

elmagyaráztam uraságodnak, nagyon nagy a tét, és időre van szükségünk a cselekvéshez. AmígNofertari vállkendője nem semmisül meg teljesen, nem semmisül meg a bűvös védelem sem. Hakapkodunk, megöljük Litát, és semmi reményünk nem marad rá, hogy megfosszuk trónjától abitorlót.

– Mennyi időre van még szükség, Ofir?– Lita törékeny, éppen, mert olyan kiváló médium. Minden varázslat, minden szeánsz

után Dolant és én ápoljuk a sebeit. És meg kell várni, míg behegednek a sebek, mielőtt újrafelhasználhatjuk képességeit.

– Nem cserélhető le a kísérleti állat?A mágus tekintete megkeményedett.– Lita nem az, hanem Egyiptom jövendő királynéja és az ön reménybeli hitvese. Hosszú

évek óta készül erre a könyörtelen harcra, amelyből mi kerülünk majd ki győztesen. Litát senkisem helyettesítheti.

– Megértettem… De Ramszesz dicsősége nőttön-nő!– A balsors egy pillanat alatt véget vethet mindennek.– Fivérem nem közönséges halandó, különleges erő élteti.– Tisztában vagyok vele. Éppen ezért mozgósítom tudományom legrejtettebb tartalékait.

A sietség súlyos hiba volna. Mindezek ellenére…Sénar feszülten figyelt.– Mindezek ellenére megpróbálkoznék valamivel. Egy határozott akcióval Ramszesz

ellen. A győzelemtől könnyen megmámorosodik az ember, és lanyhul az ébersége. Ki fogjukhasználni egy gyenge pillanatát.20

Amurru tartomány ünnepelt. Benteszina herceg emlékezetessé kívánta tenni Ramszeszjelenlétét és a béke visszaállítását. Az ünnepélyes szövetségi nyilatkozatokat papiruszonrögzítették, és a herceg kötelezte magát, hogy a lehető legrövidebb időn belül hajón eljuttatjaEgyiptomba azokat a cédrustörzseket, amelyeket az egyiptomi templomok pülonjai előtt állítanakfel majd. A libanoni katonák túláradó szívélyességgel bántak egyiptomi kollégáikkal, patakokbanfolyt a bor, a visszahódított provincia asszonyai elbájolták védelmezőiket.

Szétau és Lótusz nem ültek fel ennek az erőltetett vigasságnak, de azért a mulatozásbanrészt vettek, és abban a szerencsében volt részük, hogy találkoztak egy öreg varázslóval, aki

szerelmese volt a kígyóknak. A helybeli kígyófajoknak nem volt különlegesen erős mérgük, nemvoltak támadóbb természetűek, mint az egyiptomiak, de a szakértők kicseréltek néhány szakmaititkot.

Vendéglátója figyelmessége ellenére Ramszesz nem volt vidám. Benteszina ezt annaktudta be, hogy a világ leghatalmasabb emberének, a fáraónak minden körülmények között megkell őriznie méltóságteljes viselkedését.

Ása nem így vélekedett.Egy lakoma végén, amelyen együtt mulattak Egyiptom és Amurra főtisztjei, Ramszesz

visszavonult a hercegi palota teraszára, mert Benteszina a palotában szállásolta el előkelővendégét.

A király tekintetét északra fordította.– Megzavarhatlak elmélkedésedben?– Mit óhajtasz, Ása?– Úgy látszik, nem értékeled kellőkép Amurru uralkodójának bőkezűségét.– Elárult, s megint el fog árulni. De jól az eszembe véstem a tanácsodat: miért ültessünk a

helyébe mást, ha egyszer az ő hibáit már ismerjük?– Te most nem vele foglalkozol gondolatban.– Tudod, hogy mi az, ami engem aggaszt?– Te Kades felé tekintesz.– Kades, a hettiták büszkesége, az Észak-Szíria feletti uralmuk jelképe, az Egyiptomot

fenyegető állandó veszély! Igen, Kadesről gondolkodom.– Kades erődjének megtámadása egyet jelent a hettita érdekszférába való behatolással. Ha

így döntesz, szabályosan hadat kell üzennünk.– Ők talán betartották a szabályokat, amikor lázadást szítottak a mi fennhatóságunk alá

tartozó területeken?– Nem volt szó többről, mint zavargásokról. Kades megtámadása azonban annyit

jelentene, hogy átlépjük az igazi határt Egyiptom és a hettita birodalom között. Más szavakkal: ezmár az igazi háború. Olyan összecsapás, amely sok hónapig is eltarthat és bele is bukhatunk.

– Mi készen állunk.– Nem, Ramszesz. Ne engedd, hogy a siker elbizakodottá tegyen.– Úgy véled, hogy jelentéktelen sikerekről van szó?– Eddig csak közepes képességű harcosok felett győzedelmeskedtél, az amurrubeliek

pedig harc nélkül adták meg magukat. A hettitákkal más lesz a helyzet. Embereink pedig márkimerültek, és haza szeretnének térni. Ha most belekeveredünk egy ilyen méretű konfliktusba, azcsak szerencsétlenséghez vezethet.

– Olyan gyönge volna a seregünk?– Testben-lélekben olyan hadjáratra volt felkészülve, amelynek célja területeink

visszafoglalása, nem pedig egy erős birodalom megtámadása, amely katonailag fölötte állEgyiptomnak.

– Óvatosságod nem rejt magában veszélyeket?– Megvívunk Kadesért, ha így kívánod, de tudd, hogyan készülj fel rá.– Még ma éjjel meghozom döntésemet.

Az ünnepség véget ért.Hajnalban a szállásokon kiadták a parancsot: harcra felkészülni. Két órával később

Ramszesz megjelent szekerén, amely elé két hűséges, kedves lova volt befogva. A király harci

mellvértjét viselte.Sok gyomor összerándult. Megalapozott volt tehát az esztelennek tűnő híresztelés?

Megtámadják Kadest, a bevehetetlen hettita fellegvár ellen vonulnak, megütköznek a páratlanulkegyetlen barbárokkal… Nem, az ifjú királyban nem fogalmazódhatott meg ilyen oktalan terv! Ő,aki örökölte atyja bölcsességét, tiszteletben tartja az ellenség befolyási övezetét és a békemegerősítésére fog törekedni.

Az uralkodó szemlét tartott csapatai felett. Az arcokon feszültség, nyugtalanság ült. Akatonák, a zöldfülűektől kezdve a tapasztalt veteránokig mind-mind mereven, fájdalmasanmegfeszített izmokkal álltak. Jövendő életük függött attól, amit a fáraó készült mondani.

Szétau irtózott a katonai parádéktól. Hason feküdt szekere alján, Lótusz masszírozta,akinek mezítelen keble Szétau lapockájához ért.

Benteszina herceg a palotájában maradt: ezúttal egy falatot sem volt képes lenyelni akrémes süteményekből, amelyekkel egyébként szívesen megédesítette reggelijét. Ha Ramszeszháborút üzen a hettitáknak, Amurruban lesz az egyiptomi hadsereg főhadiszállása, és lakosaitzsoldosként besorolják a seregbe. Ha pedig Ramszesz elveszíti a háborút, a hettiták lángba-vérbeborítják az országot.

Ása megpróbálta kifürkészni a király szándékát, de Ramszesz arcáról semmit sem lehetettleolvasni.

A szemle végeztével Ramszesz kanyarokat írt le kocsijával. Lovai először észak, Kadesfelé indultak, majd a fáraó délnek, Egyiptom irányába fordult.

Szétau megborotválkozott egy bronzborotvával, megfésülködött egyenlőtlen fogazatúfafésűjével, arcát bekente kenőccsel, amely távol tartotta tőle a rovarokat, megtisztította a sarujátés összetekerte gyékényét. Nem volt olyan elegáns, mint Ása, de a szokásosnál megnyerőbbnekszeretett volna mutatkozni, hiába hallotta Lótusz kristálykacagását.

Miután az egyiptomi sereg lelkesen elindult hazafelé, Szétau-nak és Lótusznak végrealkalma nyílt a szerelmeskedésre szekerük belsejében. A katonák szünet nélkül Ramszesztdicsőítő dalokat harsogtak, a szekerek utasai, a kivételezett fegyvernemhez tartozók beérték adudorászással. Minden katona meg volt győződve arról, hogy a katonaélet gyönyörű, ha nem kellharcolni!

A sereg jó iramban haladt, átvonult Amurrun, Galileán és Palesztinán. A lakosságmindenütt ünnepelte a katonákat, és zöldséget és friss gyümölcsöt hozott nekik. Mielőttnekivágtak volna az út utolsó szakaszának, amely már a Delta vidékére vezetett, aSínai-félszigettől északra, a Negevtől nyugatra vertek tábort, egy forró puszta vidéken, ahol asivatagi őrség ellenőrizte a nomádok mozgását és védte a karavánokat.

Szétau ujjongott. Ezen a vidéken csak úgy hemzsegtek a hatalmasra nőtt, roppant erősmérgű kobrák. Lótusz a rá jellemző ügyességgel már vagy egy tucatot fogott be a tábor körül.Mosolyogva látta, hogyan térnek ki útjából a katonák.

Ramszesz a sivatagot kémlelte. Tekintete észak, Kades felé fordult.– Bölcs és józan döntést hoztál – jelentette ki Ása.– A bölcsesség annyit jelent, hogy meg kell hátrálni az ellenség előtt?– A bölcsesség azt jelenti, hogy nem szabad lemészároltatni magunkat és nem szabad

megkísérelni a lehetetlent.– Tévedsz, Ása: az igazi bátorság éppen az, amikor a lehetetlennel próbálkozunk.

– Ramszesz, megrémítesz, most először. Mibe akarod belerántani Egyiptomot?– Azt hiszed, hogy a kadesi veszedelem csak úgy magától elmúlik?– A diplomácia segítségével látszólag feloldhatatlan konfliktusokat is rendezni lehet.– A te diplomáciád lefegyverzi talán a hettitákat?– Miért is ne?– Szerezd meg nekem, Ása, azt a igazi békét, amelyre vágyom. Ha nem, én magam fogom

megteremteni.Százötvenen voltak.

Százötven sivatagi rabló, beduinok és zsidók portyáztak hetek óta a Negev vidékén,eltévedt karavánokra vadászva. Mindenki egy negyvenéves, félszemű férfinak engedelmeskedett,akinek sikerült megszöknie egy katonai börtönből a kivégzése előtt. Vargoz harminc támadástvezetett karavánok ellen és huszonhárom egyiptomi és külföldi kereskedő halála száradt a lelkén.Törzse szemében igazi hős volt.

Amikor az egyiptomi sereg megjelent a láthatáron, a portyázók először azt hitték,délibábot látnak. Szekerek, lovasok, gyalogos katonák… Vargoz az embereivel egy barlangbanrejtőzött el. Elhatározták, hogy nem jönnek elő, amíg el nem vonul az ellenség.

Éjszaka egy arc jelent meg Vargoz álmában.Ragadozómadárra emlékeztető fej, kellemes, rábeszélő hang, éppen olyan, amilyen Ofiré,

egy líbiai varázslóé volt. Vargoz ifjúkorában jól ismerte a mágust. Ofir volt az, aki egy Líbia ésEgyiptom közötti, eldugott oázisban megtanította őt írni és olvasni, médiumként használvavarázslataihoz.

Ezen az éjszakán a parancsoló arc felmerült a múltból, és a meggyőző hang ismét olyanutasításokat osztogatott, amelyek alól Vargoz nem tudta kivonni magát.

A bandavezér vad tekintettel, elfehéredő ajakkal rázta fel álmukból cinkosait.– Ez lesz a legnagyszerűbb fogásunk – magyarázta. – Kövessetek.A többiek szokás szerint engedelmeskedtek. Ahova Vargoz vezette őket, ott mindig akadt

zsákmány.Amikor elérték az egyiptomi sereg táborhelyét, több bandita is tiltakozott.– Mit akarsz te innen ellopni?– Nézzétek, ott lent, ott a legszebb sátor. Abban kincsek vannak.– Nincs itt semmi keresnivalónk!– Alig néhány őrszemet állítottak és nem számítanak támadásra. Ha elég gyorsak vagytok,

egy csapásra gazdag ember lesz belőletek.– Ez a fáraó serege – vetette ellen egy beduin –, még ha sikerrel járunk is, előbb-utóbb

elfognak bennünket!– Bolond… Csak nem hiszed, hogy itt maradunk? Azzal az arannyal, amit ellopunk a

fáraótól, uralkodóknál is gazdagabbak leszünk.– Arany…– A fáraó sohasem kel útra nagyobb mennyiségű arany és drágakövek nélkül. Ezzel

vásárolja meg vazallusait.– Honnan tudod ezt?– Megálmodtam.A beduin Vargozra meresztette a szemét.– Tréfálsz?– Engedelmeskedsz-e vagy sem?

– Csak nem fogom vásárra vinni a bőrömet egy álom miatt… Meghibbantál?Vargoz bárdja lecsapott a beduin nyakára, és kettéhasította a koponyáját. A törzsfőnök

összerugdosta a haldoklót, és még egyszer lesújtva elválasztotta a fejet a törzstől.– Ki akar még vitába szállni velem?A száznegyvenkilenc férfi kúszni kezdett a fáraó sátra felé.Vargoz annak a parancsnak engedelmeskedett, amelyet álmában Ofir sugallt neki: vágja

le Ramszesz fél lábát, nyomorítsa meg egy életre!21

Az őrszemek közül sokan bóbiskoltak. A többiek a családi tűzhelyről és szeretteikrőlábrándoztak. Egyetlenegy vette csak észre a feléje kúszó furcsa alakot, de Vargoznak sikerültidejében megfojtania, mielőtt még fellármázhatta volna a tábort.

A törzs tagjainak el kellett ismerniük, hogy vezérüknek ismét igaza volt. Nem jelentettkülönösebb nehézséget megközelíteni a királyi sátrat.

Vargoznak fogalma se volt arról, hogy Ramszesz hozott-e magával kincseket vagy sem,és meg sem fordult a fejében, mit fognak szólni haramiatársai, ha rájönnek hogy becsapta őket.Egy rögeszme vezérelte: engedelmeskednie kellett Ofirnak, hogy megszabadulhasson az arcától,a hangjától.

Minden veszélyről megfeledkezve futott a nagy sátor bejárata mellett szunyókáló tisztfelé. Vargoz olyan erővel rontott neki, hogy az egyiptominak a kardját sem sikerült kirántania.Támadója csapásától elakadt a lélegzete és ájultan esett össze.

Vargoz előtt szabad volt az út.Még ha isten is volt a fáraó, nem állhatott ellen egy ilyen nekibőszült támadónak.Egy bárdcsapás felszakította a vászonajtót.Ramszesz álmából riadva igyekezett felállni. Vargoz fegyverét feje fölé emelve az

uralkodóra rontott.Óriási súly lökte a földre. Hihetetlen fájdalmat érzett a hátában, mintha egyszerre több

kést forgattak volna meg a húsában. A fejét elfordítva, egy röpke pillanatra megpillantott egyóriási oroszlánt, amelynek az állkapcsa úgy roppantotta össze a koponyáját, mint egy diót, érettgyümölcsként loccsantva ki agyvelejét.

A Vargozt kísérő beduin rémült ordítása riasztott mindenkit. A vezér nélkül maradtharamiák teljesen elvesztették a fejüket, nem tudták: támadjanak vagy meneküljenek. Nyilakvégeztek velük. Vérengző egymaga ötöt ölt meg, azután, amikor látta, hogy az íjászok derekasanvégzik a dolgukat, visszatért aludni gazdája ágya mögé.

A dühös egyiptomiak úgy álltak bosszút az őrszemek haláláért, hogy az utolsó száliglemészárolták a banditákat. Az egyik sebesült könyörgése felkeltette egy tiszt figyelmét, aki szólta fáraónak.

– Felség, egy zsidó.A rabló hasába két nyíl fúródott. Haldokolt.– Egyiptomban éltél, zsidó?– Nagyon fáj…– Beszélj, ha azt akarod, hogy meggyógyítsunk! – parancsolt rá a tiszt.– Nem, nem Egyiptomban… én mindig itt éltem.– Befogadott-e a törzsed egy Mózes nevű férfit? – kérdezte Ramszesz.– Nem…– Miért támadtatok ránk?

A zsidó néhány érthetetlen szót mormolt és meghalt.Ása ment oda a királyhoz.– Nem esett bántódásod?– Vérengző megvédett.– Kik ezek a banditák?– Beduinok, sivatagi rablók. Úgy látszik, egy zsidó is volt közöttük.– Kész öngyilkosság, amit műveltek.– Valaki rábeszélhette őket erre az esztelen akcióra.– Hettita bajkeverők?– Lehetséges.– Te kire gyanakszol?– Számolatlanul sok démonja van a sötétségnek.– Nem tudtam elaludni – vallotta be Ása.– Mi okozza álmatlanságodat?– A hettiták viselkedése. Biztosra veszem, hogy nem sokáig maradnak tétlenek.– A szememre veted, hogy nem vonultam Kades ellen?– A lehető leggyorsabban meg kell erősíteni protektorátusaink védelmi rendszerét.– Ez lesz a következő feladatod, Ása.

Améni takarékossági okokból letisztogatott egy régi fatáblát, hogy ismét felhasználhassaés írjon rá. Az alatta szolgáló tisztviselők jól tudták, hogy a király személyi titkára nem tűri apazarlást és tiszteli a felhasználandó anyagot.

Ramszesznek a protektorátusokban aratott diadala és a Nílus egész Egyiptomra nézveáldásos örömünneppé változtatott minden napot Per-Ramszeszben. Gazdagok és szegényekegyaránt a fáraó fogadtatására készültek, a hajók naponta szállították az élelmet és az italt azóriási lakomához, amelyen majd részt vesz a város egész lakossága.

Az áradás alatti kényszerpihenő időszakában a parasztok pihentek, vagy bárkáikon közeliés távoli rokonaik látogatására indultak. A Nílus deltája valódi tengerré változott, amelyből csaka falvak és városok szigetei emelkedtek ki. Ramszesz fővárosa olyan hajónak látszott, amely evégtelen víztükör közepén horgonyzott le.

Csak Améni gyötrődött. Ha egy ártatlant vetett börtönbe, aki ráadásul még Ramszesznekis hű támasza, ez a ballépése nagy súllyal esik majd latba, amikor megmérettetnek tettei atúlvilágon. Az írnok nem merte meglátogatni Szerramannát, aki továbbra is fennen hirdetteártatlanságát.

Késő este jelentkezett Améni irodájában az az ember, akit Szerramanna ágyasának,Nénofarnak, a vád tanújának a felkutatásával bízott meg.

– Eredménnyel járt?A nyomozó nem sietett a válasszal.– Eredménnyel.Améni fellélegzett: végre világosan fog látni ebben az ügyben!– Nénofar?– Megtaláltam.– Miért nem hozta magával?– Mert halott.– Baleset?– Az orvos véleménye szerint, akinek a holttestet megmutattam, bűntényről van szó.

Nénofart megfojtották.– Bűntény… El akarták hát hallgattatni a tanút. De miért… Mert hazudott, vagy mert

fennállt a veszély, hogy netán túl sokat mond majd?– Bocsásson meg, ha megkérdem: ez a dráma nem teszi kétségessé Szerramana

bűnösségét?Améni a szokásosnál is sápadtabb lett.– Bizonyítékaim vannak ellene.– A bizonyítékokat nem lehet kétségbe vonni – ismerte el a nyomozó.– Nos, erről még beszélünk! Tegyük fel, hogy ezt a Nénofart lepénzelték, hogy valljon

Szerramanna ellen, azután megijedt, hogy bíróság előtt is meg kell jelennie és eskü alatt a törvényellenében hazudnia kell. Megbízójának nem volt más választása, el kellett tennie láb alól. Vanazonban még egy megcáfolhatatlan bizonyítékunk! De ha az is hamis, ha valaki utánozta a szárdkézírását?

– Nem lehetett nehéz feladat: Szerramanna minden héten szolgálati utasítást írt, amelyetkifüggesztett a királyi testőrség kaszárnyájának a kapujára.

– Szerramanna mesterkedések áldozata lett. Te ezt hiszed, ugye?A nyomozó bólintott.– Talán Ása visszatérte előtt is felmentethetem Szerramannát, anélkül hogy az igazi

bűnöst letartóztatnánk… Van valami nyom, amelyen elindulhatunk?– Nénofar nem védekezett. Valószínűleg ismerte gyilkosát.– Hol ölték meg a lányt?– A kereskedőnegyed egy kis házában.– Ki a tulajdonos?– A ház lakatlan volt, a szomszédok sem tudtak semmit sem mondani a tulajdonosáról. A

telekkönyveket átvizsgálva biztosan találok valami nyomot.– A szomszédok nem észleltek semmi gyanúsat?– Egy idős, félig vak asszony azt állította, hogy látott egy alacsony férfit kijönni a házból

az éjszaka közepén, de leírni nem tudta.– Összeírta Nénofar kapcsolatainak a listáját?– Reménytelen vállalkozás volna… És ha Szerramanna volt az első nagy hal a hálójában?

Nofertari élvezte a langyos zuhanyt. Lehunyt szemmel gondolt a közelgő boldogságra.Minden perc közelebb hozta Ramszesz hazaérkezését, akinek a távolléte valóságos kínszenvedésvolt számára.

Szolgálói finoman bedörzsölték a bőrét hamuval és nátronnal, azaz szódabikarbóna ésszénsavas só keverékével, amely szárította és tisztította a bőrt. Az utolsó lemosás után a királynéelnyúlt a meleg kőlapokon és egy masszírozónő terpentin, olaj és citrom keverékéből állókenőccsel dörzsölte be, amely egész napra illatossá tette a testét.

Az álmodozó Nofertarit ezután a pedikűrös, a manikűrös és a kozmetikus vette gondjaiba.Ez utóbbi halványzölddel körülrajzolta a szemét: ez egyszerre volt díszítés és védelem. MivelRamszesz bármikor megérkezhetett, a fésülőnő bekente a királyné pompás hajkoronáját egy,ünnepi alkalmakra tartogatott illatszerrel, amelynek a fő alkotórésze a stórax és a benzoé volt.Azután egy felfényezett réztükröt nyújtott oda a királynénak, amelynek a nyele mezítelen fiatallányt formázott, Háthor mennyei szépségének földi mását.

Már csak az emberi hajból készült parókát kellett feltenni, amelynek két hosszú fürtje akirályné kebléig ért, s amely hátul göndör fürtökben omlott alá. A tükör másodszor is hízelgő

képet mutatott.– Engedelmével – mormolta a fésülőnő –, még sohasem láttam ilyen szépnek felségedet.A szolgálók makulátlan lenvászon ruhát adtak Nofertarira, amely a palota

szövőműhelyében készült.A királyné éppen leült, hogy megvizsgálja, elég bő-e a ruha, amikor egy aranysárga,

izmos, zömök, lelógó fülű, spirál farkú, rövid pofájú kutya rontott be és a térdére ugrott. A kutyaa nemrégiben öntözött kertből érkezett és besározta a királyi öltözéket.

Az egyik elszörnyedt szobalány felkapott egy rongyot, amellyel a legyeket szoktákagyoncsapni és meg akarta ütni a kutyát.

– Ne bántsd – parancsolta Nofertari. – Ő Vigyázó, Ramszesz kutyája. Ha így viselkedik,oka van rá.

A kutya rózsaszín, nedves, gyöngéd nyelvével megnyalta a királyné arcát, elkenve rajta afestéket. Vigyázó bizakodó szeméből leírhatatlan öröm áradt.

– Ramszesz holnapra megjön, igaz?Vigyázó a ruha vállpántjára tette a mancsát, és csalhatatlan lelkesedéssel csóválta a farkát.

22

Az erődök őrszemei és a kis megfigyelőállomások fényjelekkel adták hírül Ramszeszközeledtét.

A főváros is lázasan készülődött. A Ré temploma melletti negyedektől a kikötő közelébenlevő műhelyekig, a magas rangú tisztviselők villáitól az egyszerű emberek hajlékaiig, a palotáktóla raktárakig, mindenhol mindenki igyekezett elvégezni a rábízott feladatot és felkészülni akivételes pillanatra, amikor az uralkodó bevonul majd Per-Ramszeszbe.

Romé, a palota intendánsa rövid paróka alá rejtette a feje búbján virító és egyre terjedő tarfoltot. Mivel már negyvennyolc órája nem aludt, megállás nélkül gyötörte alárendeltjeit,lassúsággal és hanyagsággal vádolva őket. Csak a királyi asztalra több száz sült felnegyedeltmarha, sok tucatnyi nyársra húzott liba, kétszáz kosárnyi hús és szárított hal, ötven fazék tejszín,és vagy száz tál fűszerezett halétel kerül majd, nem számítva a zöldséget és a gyümölcsöt. Aboroknak első osztályúaknak kell lenniük, akárcsak az ünnepi alkalomra készült söröknek. Aváros különböző negyedeiben ezer másik lakomát kellett szervezni, hogy a legszegényebbek iskivehessék a részüket az ünneplésből, a király dicsőségéből és Egyiptom boldogságából. Ha akára legkisebb hiba is becsúszik, ugyan kire fognak ujjal mutogatni, ha nem rá, Roméra?

Újraolvasta az utolsó szállítólevelet: a legfinomabb lisztből készült, különböző formájúkenyérből ezer darab, kétezer aranybarnára sült ropogós cipó, húszezer mézzel ésszentjánoskenyérlével ízesített, fügével töltött sütemény, háromszázötvenkét szakajtó szőlő,amelyet tálakra kellett rendezni, száztizenkét zsák gránátalma és ugyanennyi zsáknyi füge…

– Jönnek! – kiáltott a pohárnok.A konyha fölötti tetőn egy kukta integetett széles mozdulatokkal.– Nem lehet…– Igen, ő az!A kukta leugrott a tetőről, a pohárnok pedig futva megindult a főváros fákkal szegett fő

útvonala felé.– Maradj itt! – kiáltotta Romé.Nem egészen egy perc alatt a konyha és a palota összes melléképülete kiürült. Romé

leroskadt egy háromlábú zsámolyra. Ki fogja kirakni a szőlőt a szakajtókból és ki fogja művészimódon elrendezni a gyümölcsöket?

Lenyűgöző jelenség volt.Ő volt a Nap, az erős bika, Egyiptom védelmezője, külországok legyőzője, a diadalmas

király, akit az isteni fény választott ki.Ő volt Ramszesz.Aranykoronát, ezüstözött mellvértet, arannyal szegett kötényt viselt. Bal kezében íjat

tartott, a jobbjában kardot. Kihúzott derékkal állt liliomokkal díszített szekerén, amelyet Ásahajtott. Vérengző, a dús sörényű núbiai oroszlán, a lovak iramához alkalmazkodva ügetett aszekér mellett.

Ramszesz szépségében a hatalom a ragyogással egyesült. Ő volt a fáraó legtökéletesebbmegjelenítése.

A tömeg az Ámon templomához vezető hosszú felvonulási út két oldalán tolongott.Virágot tartó, ünnepi olajjal illatosított énekesek és zenészek ünnepelték a király visszatértét.„Ramszesz látása – zengett az üdvözlő himnusz – megörvendezteti a szívet.” Ott tolongottmindenki az uralkodó útvonalán, hogy egy pillantást vethessen rá.

A templom előtti szent területen Nofertari, a nagy királyi hitves várt. A testet öltött édesszerelem, akinek a hangja boldogsággal tölti el a szíveket, a Két Föld uralkodónője, akinek kétnagy tollal díszített koronája az eget érte, s akinek lazúrkő szkarabeusszal díszített arany nyakékea feltámadás titkát rejtette, egy mérőrudat, Máátnak, az örök Törvénynek a jelképét tartotta akezében.

Amikor Ramszesz leszállt a kocsiról, a tömeg elcsendesedett.A király lassú léptekkel elindult a királyné felé, s megállt három méterre tőle. Letette az

íjat és a kardot, és jobb öklét a szívére szorította.– Ki vagy te, aki Máátra mered emelni tekinteted?– A Fény fia vagyok, az istenek hagyatékának örököse, az igazság záloga, aki nem tesz

különbséget az erős és a gyenge között. Egész Egyiptomot kell megvédenem a bajoktól, legyenekazok külső vagy belső bajok.

– A szent földtől távol is tiszteletben tartottad Máátot?– Gyakoroltam a Törvényt, és tetteimet elébe terjesztem, ítéljen Ő. Így fog az országban

szilárdan uralkodni az igazság.– Kívánom, hogy egyenes embernek ismerjen el a Törvény.Nofertari felemelte a napsütésben szikrázó arany mérőrudat.A tömeg hosszú percekig éltette a királyt. Még Sénart is lenyűgözte a jelenet és szinte

akaratán kívül öccse nevét mormolta.

Ámon templomának fedetlen első nagy udvarában ott várakoztak Per-Ramszesz előkelői,hogy tanúi legyenek a szertartásnak, amelynek során átadják a „bátorság aranyát”. Vajon kit fogkitüntetni a fáraó, kit fog előléptetni? Sok név forgott közszájon, még fogadásokat is kötöttek akinevezésekre.

Amikor a király és a királyné megjelentek a „megmutatkozás ablakában”, mindenkivisszafojtotta a lélegzetét. A tábornokok ott álltak az első sorban és feszülten figyeltek.

Két legyezőtartó állt készen arra, hogy az ablak alá vezesse a boldog kiválasztottakat. Atitkot most is szigorúan megőrizték, még az udvar legjobban értesült hölgyei is teljesbizonytalanságban voltak.

– Először is legderekabb katonámat szeretném kitüntetni – jelentette ki Ramszesz aki

sohasem habozik életét kockáztatni, hogy megmentse a fáraóét. Lépj előre, Vérengző.A szolgálattevők ijedten nyitottak utat az oroszlánnak, aki láthatóan élvezte, hogy minden

tekintet ráirányult. Puha, ringó léptekkel ment egészen a „megmutatkozás ablakáig”. Ramszeszkihajolt, megsimogatta a sörényét, és aranyláncot akasztott a nyakába, amely egy csapásra azudvar egyik első személyévé tette a vadállatot. Az elégedett oroszlán egy szfinx pózábanheveredett le a földre.

A király két nevet súgott a legyezőtartók fülébe, akik megkerülték Vérengzőt,átnyomakodtak a tábornokok csoportján, a főtisztekén, az írnokokén majd megálltak Szétau ésLótusz előtt, kérve hogy kövessék őket. A kígyóbűvölő tiltakozott, de szép felesége kézen fogta.

Az aranybőrű, sudár núbiai nő látványa a legközönyösebbeket is megörvendeztette, ám asokzsebes antilopruhába öltözött, durva külsejű Szétau nem aratott hasonló sikert.

– Kapják meg a tiszteletet azok, akik a sebesülteket ápolták és sok életet megmentettek –mondta Ramszesz. – Tudásuknak, áldozatos munkájuknak köszönhetően sok derék katonalegyőzte a szenvedést és hazatérhetett hazájába.

A király kihajolt, és számos arany karperecet húzott fel Szétau és Lótusz karjára. A szépnúbiai lány meghatódott, a kígyóbűvölő dörmögött.

– Ezennel megbízom Szétaut és Lótuszt a palota laboratóriumának a vezetésével – tettehozzá Ramszesz. – Az lesz a feladatuk, hogy tökéletesítsék a kígyóméregből készülőorvosságokat és eljuttassák azokat az ország minden pontjára.

– Jobban szeretnék a sivatagi házamban élni – dünnyögte Szétau.– Tán nem örülsz, hogy ezentúl a közelünkben élhetsz majd? – kérdezte Nofertari.A királyné mosolya lefegyverezte a morgolódót.– Felség…– Szétau, jelenléted a palotában nagy megtiszteltetés lesz az egész udvar számára.Szétau mély zavarában elvörösödött.– Minden úgy lesz, ahogyan felséged óhajtja.A meghökkent tábornokok óvakodtak bármilyen bíráló megjegyzéstől. Ők talán nem

vették igénybe Szétau és Lótusz segítségét és tudását, amikor éppen emésztési problémáik vagylégzési zavaraik voltak? A kígyóbűvölő és felesége a hadjárat alatt mintaszerűen végezte dolgát.Jutalmukat – amely a magas rangú tisztek szemében túlzottnak látszott – érdemeikért kapták.

Már csak annak kellett kiderülnie, hogy melyik tábornokot éri az a kitüntetés, hogy afáraó közvetlen felügyelete alatt az egyiptomi hadsereg főparancsnoka lehet. A tét nagy volt: aszerencsés kiválasztott neve egyben Ramszesz jövendő politikájáról is sokat elárul majd. Ha afőtisztek legidősebbjét választja, az passzivitást és visszavonulást jelent. Ha pedig választása aharci szekerek egységének a parancsnokára esik, az közeli háborút.

A két legyezőtartó Ása mellé lépett.Az elegáns, előkelő megjelenésű, könnyed fiatal diplomata tiszteletteljes pillantást vetett a

királyi párra.– Tisztelettel adózom neked, nemes és hű barátom – mondta Ramszesz –, mert a

tanácsaidnak nagy hasznát vettem. Te magad sem haboztál, vállaltad a veszélyeket és tudtad,miképpen győzz meg arról, hogy változtassak terveimen, ha a helyzet úgy kívánta. A békéthelyreállítottuk, de ez nagyon törékeny béke. Gyors fellépésünk megzavarta az ellenséget, devajon mi lesz erre igazi ellenségeinknek, a hettitáknak a válasza? Természetesen újjászerveztükkánaáni erődeink helyőrségét, Amurra tartományban pedig, ahol a legnagyobb a veszélye annak,hogy az ellenség kegyetlen bosszút áll, csapatokat hagytunk hátra. Protektorátusainkban arra vanszükség, hogy valaki összehangolja védelmi erőfeszítéseinket, nehogy ismét lázadás törjön ki.Ezt a feladatot bízom Ására. Ettől kezdve Egyiptom biztonsága jórészt az ő vállán nyugszik.

Ása meghajolt, Ramszesz három aranyláncot akasztott a nyakába. A fiatal diplomata ezzelEgyiptom nagyjai közé emelkedett.

A tábornokok szívét keserűség töltötte el. Egy ilyen nehéz feladatot nem lett volna szabadegy olyan udvari emberre bízni, aki híján van minden katonai tapasztalatnak. A király nagy hibátkövetett el: megbocsáthatatlan bűn kimutatni, hogy nem bízik a katonai vezetésben.

Sénar elveszítette a külügyminisztérium második emberét, de értékes és nagyhatalmúszövetségesre tett szert. Azzal, hogy a barátját erre a posztra kinevezte, Ramszesz saját vesztéberohant. Az a cinkos pillantás, amelyet Ása és Sénar váltott, az utóbbi számára a szertartáslegszebb pillanata volt.

Ramszesz oroszlánja és kutyája kíséretében – mindkettő boldog volt, hogy újra együttlehetnek és játszhatnak – elhagyta a templomot, felszállt kocsijába, hogy teljesítse egy ígéretét.

Homérosz megfiatalodott. Citromfája alatt üldögélve datolyát eszegetett, amelyetfekete-fehér macskája, Hektor, aki már teletömte magát friss hússal, megvetően szemlélt.

– Felség, sajnálom, hogy nem vehettem részt a szertartáson. A lábam ellustult, már nemtudok órákon át egy helyben állni. Örülök, hogy épen és egészségesen látom viszont.

– Megkínál azzal a datolyasörrel, amit saját kezűleg készített?A békés estében a két férfi élvezettel kortyolgatta a finom italt.– Homérosz, ön kivételes örömben részesít engem. Itt egy percre azt hihetem, hogy épp

olyan ember vagyok, mint a többi, aki élvezi a perc nyugalmát és nem aggódik a holnapért. Jólhalad az Iliásszal?

– Az is tele van, mint az emlékeim, öldökléssel, holtakkal, elveszett barátságokkal ésisteni machinációkkal. De hát van-e az embernek más sorsa, mint a saját őrültsége?

– Annak a nagy háborúnak a veszélye, amelytől népem tart, még nem hárult el. Aprotektorátusok mindenesetre visszatértek Egyiptom fennhatósága alá és remélem, hogy sikerüláthatolhatatlan védőfalat emelnem közénk és a hettiták közé.

– Nos, ez valóban nagyon bölcs gondolat egy fiatal és tüzesvérű uralkodó részéről!Felséged ötvözi magában Priamosz bölcsességét és Akhilleusz hősiességét!

– Bizonyosra veszem, hogy a hettiták nem hagyják annyiban a dolgot, és megpróbálnakelégtételt venni. Ez nem béke, ez csak fegyvernyugvás… A világ sorsa nemsokára Kadesnél fogeldőlni.

– Ez a békés este miért terhes a holnappal? Kegyetlenek az istenek.– A ma esti lakomán megtisztel azzal, hogy a díszvendégem lesz?– Csak ha hamar hazatérhetek. Az én koromban már a jó alvás a legfontosabb.– Álmodozott-e valaha arról, hogy nem létezik többé háború?– Az Iliász írásával az a fő célom, hogy olyan iszonytató színben tüntessem fel a háborút,

hogy az emberek megrettenjenek saját pusztító ösztönüktől. De vajon meghallják-e valaha ahadvezérek egy költő szavát?23

Tuja mandulavágású szeme, komoly, fürkésző tekintete megenyhült Ramszesz láttán.Büszkén állt tökéletes szabású gyolcsruhájában, a csíkos öv leomló szalagjai csaknem a bokájáigértek. Hosszasan szemlélte a fáraót.

– Valóban nem sebesültél meg?– Gondolod, hogy eltitkolnám előled? Csodálatos vagy!

– Szaporodnak a ráncok a homlokomon és a nyakamon, a legjobb arckikészítők semképesek csodákra.

– Még mindig a fiatalság árad belőled.– Talán Széti ereje… A fiatalság számomra olyan idegen tartomány, ahol már csak te

laksz. De ne engedjük át magunkat a szomorúságnak ezen az örömünnepen. Légy nyugodt, ottleszek ma este a lakomán.

A király átölelte anyját.– Te vagy Egyiptom lelke.– Nem, Ramszesz, én már csak az emlékezete vagyok, egy olyan múlt visszfénye,

amelyhez hűnek kell lenned. Egyiptom lelke ti vagytok, Nofertari és te. Sikerült tartós békétlétrehoznod?

– Békét igen, de nem tartósat. Helyreállítottam Egyiptom hatalmát aprotektorátusainkban, Amurrut is beleértve, de félek, hogy a hettiták nem hagyják annyiban adolgot.

– Ugye gondoltál arra, hogy megtámadod Kadest?– Ása lebeszélt róla.– Igaza volt. Apád is lemondott erről a háborúról, mert tudta, hogy túl nagy veszteségei

lettek volna.– Nem változott-e azóta a helyzet? Kades olyan fenyegetés, amelyet sokáig nem tűrhetünk

el.– A vendégek várnak bennünket.

A lakoma, amelyet Ramszesz, Nofertari és Tuja rendezett, minden baj nélkül lezajlott.Romé megállás nélkül szaladgált oda-vissza az ebédlő és a konyhák között, ellenőrzött mindenfogást, megkóstolt minden mártást és belekortyolt mindegyik borba.

Ása, Szétau és Lótusz ültek a díszvendégeknek fenntartott helyeken. A fiatal diplomataragyogó társalgása elbűvölt két zsémbes tábornokot, Lótuszt elszórakoztatta a szépségét dicsőítőszámtalan bók, Szétau pedig alabástromtányérjára összpontosított, amelyet újabb és újabb ízletesfalatokkal rakott meg.

Az előkelőségek és a magas rangú katonák békés légkörben töltötték az estét, senkit semgyötört a jövő miatti félelem.

Ramszesz és Nofertari végre egyedül maradtak palotabeli hatalmas szobájukban, amelyettucatnyi virágcsokor illata töltött be. A jázminé és a földi manduláé érződött a legjobban.

– Ezt jelenti hát az uralkodás? Úgy kell ellopni néhány órát, hogy együtt lehessek azzal anővel, akit szeretek!

– Hosszú ideig voltál távol, nagyon hosszú ideig…Leheveredtek szorosan egymás mellé a nagy ágyra, kéz a kézben, és élvezték az

együttlétet.– Olyan furcsa – mondta Nofertari –, a távolléted nagyon fájt, de te mindig jelen voltál

bennem. Minden reggel, amikor elindultam, hogy elvégezzem a hajnali szertartásokat atemplomban, felmerült előttem a képed, lelépett a falakról és ő irányította cselekedeteimet.

– A hadjárat legszörnyűbb perceiben sem hagyott el soha az arcod. Éreztem, hogy ottvagy a közelemben, hogy te mozgatod Ízisz szárnyait, amikor feltámasztja Oziriszt.

– A mi szoros kapcsolatunkat a varázslat teremtette meg, semmi sem árthat hát neki.– Mi is jöhetne közbe?– Néha egy hideg árny jelenlétét érzékelem… Közelít, eltávolodik, majd ismét közelít, s

végül szertefoszlik.– Ha van ilyen, megsemmisítem. De a szemedben nem látok mást, csak azt a tüzet, amely

egyszerre édes és égető.Ramszesz oldalra fordult és megcsodálta Nofertari tökéletes testét. Kibontotta a haját,

lecsúsztatta ruhája vállpántját, és lassan, olyan lassan vetkőztette le, hogy Nofertaribeleborzongott.

– Fázol?– Nagyon messze vagy tőlem.Ramszesz ráborult, testük összefonódott, vágyuk egyesült.

Améni lezuhanyozott és nátronnal, sóoldattal kiöblítette a száját. Hat órakor már azirodájában volt. Oda vitette főtt árpából, aludttejből, friss sajtból és fügéből álló reggelijét.Ramszesz titkára gyorsan evett, tekintetét egy papiruszra szegezve. Hirtelen felkapta a fejét.Bőrsaru csattogott a kövezeten. Ilyen korán bejött valamelyik tisztviselője? Améni egy kendővelmegtörölte a száját.

– Ramszesz!– Hogyhogy nem voltál ott lakomán?– Nézz körül: nyakig vagyok a munkában! Megesküdnék, hogy az iratcsomók maguktól

szaporodnak. Azt is tudod, hogy nem szeretem az efféle társasági eseményeket. Arra gondoltam,hogy ma reggel kihallgatást kérek tőled, és beszámolok arról, mit végeztem a távollétedben.

– Meg vagyok győződve arról, hogy mindent remekül csináltál.Améni komoly arcát egy futó mosoly derítette fel. Ramszesz bizalma volt legnagyobb

kincse.– Mondd meg, minek köszönhetem ezt a hajnali látogatást?– Szerramannának.– Ez lett volna az első dolog, amiről beszélni akartam veled.– Hiányzott nekünk a hadjárat alatt. Te vádoltad őt árulással, igaz?– Igen súlyos bizonyítékok merültek fel ellene, de…– De?– Újraindítottam a nyomozást.– Miért?– Az az érzésem támadt, hogy valaki irányította a háttérből a dolgokat. A Szerramanna

elleni bizonyítékokat egyre kevésbé találtam meggyőzőnek. Vádlóját, Nénofart, ezt a könnyűvérűlányt, meggyilkolták. Ami pedig az okmányokat illeti, amelyek a hettitákkal való összejátszásátbizonyítják, alig várom, hogy az ilyesmiben jártas Ása elé tárhassam őket.

– Ébresszük fel, benne vagy?Ramszeszben eloszlott minden gyanú, amelyet Ása ébresztett benne Aménivel

kapcsolatban, de ezt az örömét a fáraó nem osztotta meg senkivel.

Ását szolgái mézzel édesített tejjel ébresztették. Éjszakai hálótársát masszőrje és fodrászatapasztalt kezére bízta.

– Ha felséged nem állna itt személyesen előttem, a szemem sem merném kinyitni.– Nyisd ki a füledet is – javasolta Ramszesz.– A király és a titkára sohasem alszanak?– Egy olyan ember esete, akit igazságtalanul börtönöztek be, megér egy rossz ébredést –

hangsúlyozta Améni.– Kiről beszélsz?– Szerramannáról.– De hát… nem te voltál…– Nézd meg jól ezeket a fatáblákat.Ása megdörzsölte a szemét, és elolvasta azokat az üzeneteket, amelyeket állítólag

Szerramanna küldött hettita cinkosának s amelyekben megígérte, hogy az elit csapatokat nem vetibe összecsapás esetén az ellenség ellen.

– Ez tréfa?– Miért mondod ezt?– Mert a hettita udvar kiemelkedő személyiségei mind rendkívül gyanakvóak.

Mérhetetlen fontosságot tulajdonítanak a formáknak, a titkos üzenetek és küldemények esetébenis. Ahhoz, hogy egy ilyen levél eljusson Hattusasba, azt megfelelően kell megszerkeszteni,megjegyzésekkel, kérdésekkel ellátni, és Szerramanna nyilvánvalóan mindezzel nincs tisztában.

– Akkor hát valaki utánozta Szerramanna írását!– Nem lehetett nehéz feladat, meglehetősen elnagyolt írás. Arról is meg vagyok

győződve, hogy ezeket leveleket soha senki sem küldte el.Ramszesz is megvizsgálta a táblácskákat.– Nem tűnt fel nektek valami?Ása és Améni elgondolkodott.– A Kap, e kiváló memphiszi tanintézet egykori diákjainak találékonyabbnak kellene

lenniük.– Túl korán van még – mentegetőzött Ása. – Annyi világos, hogy ezt a szöveget csakis

egy szíriai írhatta. Jól beszéli a nyelvünket, de két nyelvi fordulat is szíriai eredetre vall.– Egy szíriai – ismételte meg Améni. – Biztos vagyok benne, hogy ugyanarról a

személyről van szó, aki lefizette Szerramanna szeretőjét, Nénofart, hogy tegyen Szerramannaellen hamis tanúvallomást! Azután attól tartva, hogy eljár a szája, jobbnak látta végezni vele.

– Egy asszonyt meggyilkolni! – kiáltott fel Ása. – Micsoda borzalom!– Egyiptomban sok ezer szíriai él – emlékeztette beszélgetőtársait Ramszesz.– Reménykedjünk, hogy elkövetett valami hibát, valami egyszerű kis hibát – szólt közbe

Améni. – Én vezetem a hivatalos nyomozást, és remélem, előbb-utóbb nyomra bukkanok.– Lehet, hogy ez az ember nem csak közönséges gyilkos – jegyezte meg Ramszesz.– Mire gondolsz? – kérdezte Ása.– Egy szíriai, aki összejátszik a hettitákkal… Csak nem épült ki egyiptomi földön egy

ellenséges kémhálózat?– Semmi sem bizonyítja, hogy kapcsolat áll fenn a között a férfi között, aki Szerramannát

bevádoltatta és legfőbb ellenségünk között – tiltakozott Ása.– Azért beszélsz így, barátom, mert dühös vagy. Te vagy a kémszolgálat vezetője és most

olyan igazságra bukkantál, amely egyáltalán nincs az ínyedre! – Améni megjegyzése Ásaelevenébe vágott.

– Rosszul kezdődik a mai nap – állapította meg a diplomata –, és a következő napok, attóltartok, nagyon mozgalmasak lesznek.

– Találd meg a lehető leghamarabb ezt a szíriait – parancsolta Ramszesz.

Szerramanna a cellájában a maga módján edzette magát: miközben fennhangon hirdetteártatlanságát, ököllel verte a falat. A per napján szét fogja zúzni vádlóinak a fejét, bárkik is

legyenek azok. Az egykori kalóz haragjától rettegő börtönőrök a farács lécein keresztül adták beneki az élelmet.

Amikor az ajtó végre kitárult, Szerramana rá akarta vetni magát az emberre, aki be mertlépni hozzá.

– Felség!– Látom, nem viselt meg nagyon ez a hitvány hely, Szerramanna.– Nem árultam el felségedet!– Tévedésből börtönöztek be, s azért jöttem, hogy kiszabadítsalak.– Tényleg kimehetek ebből a ketrecből?– Csak nem kételkedsz a fáraó szavában?– Felséged még… megbízik még bennem, felséged?– Te vagy a személyi testőrségem parancsnoka.– Akkor, felség, mindent el fogok mondani, mindent, amit felfedeztem, az igazságot,

amely miatt el akartak hallgattatni.24

Ramszesz, Améni és Ása jelenlétében Szerramanna falt. Kényelmesen elhelyezkedett apalota ebédlőjében, és evett, rendületlenül evett: galambpástétomot, tejszínes uborkát,marhasültet, libazsírral készült babot, görögdinnyét, kecskesajtot. Étvágya kielégíthetetlenneklátszott, alig maradt ideje arra, hogy kortyoljon a drága vörösborból, amelyet nem is hígítottvízzel.

Amikor végre jóllakott, gonosz pillantást vetett Aménire.– Miért börtönöztél be, írnok?– Bocsánatot kérek tőled. Nemcsak becsaptak, de el is siettem a döntést, hiszen a sereg

éppen akkor kelt útra észak felé. Egyetlen szándék vezetett, az, hogy megvédjem a fáraót.– Szánalmas mentegetőzés… Vonulj csak be helyettem a börtönbe, majd meglátod! Hol

van Nénofar?– Meghalt – válaszolta Améni. – Meggyilkolták.– Nem tudom gyászolni. Ki állt mögötte? Ki próbált megszabadulni tőlem?– Ma még nem tudjuk, de meg fogjuk tudni.– Én jól tudom!A szárd felhajtott egy újabb kupa bort, és megtörölte a bajuszát.– Beszélj – kérte a fáraó.Szerramanna kioktató hangon mondta:– Felség, én figyelmeztettem. Amikor Améni letartóztatott, éppen meg akartam nevezni

felségednek valakit, azt is kockáztatva, hogy megharagszik rám.– Hallgatunk, Szerramanna.– Az az ember, felség, aki megkísérelt félreállítani engem, nem más, mint Romé, a palota

intendánsa, akit felséged választott ki. Amikor egy skorpiót csempésztek felséged kabinjába,először Szétaura gyanakodtam, de tévedtem. Amikor felséged barátja kezelt, közelrőlmegismertem. Egyenes ember, képtelen arra, hogy hazudjon, másokat becsapjon, másoknakártson. Romé viszont romlott ember. Ugyan kinek nyílhatott jobb alkalma rá, hogy ellopjaNofertari vállkendőjét? És vagy ő, vagy az egyik embere lopta el a szárított halas korsót is.

– Miért tette volna?– Azt nem tudom.– Améni szerint nem kell tartanom Rométól.

– Améni sem csalhatatlan – vágott vissza a szárd. – Az én esetemben tévedett… Romévalkapcsolatban is ez a helyzet!

– Én magam fogom kihallgatni – jelentette ki Ramszesz. – Améni, még mindig védedRomét?

A fáraó titkára a fejét rázta.– Van valami más mondanivalód, Szerramanna?– Igen, felség.– Hadd halljam.– Felséged barátjáról, Mózesről van szó. Vele kapcsolatban határozott vélemény alakult ki

bennem. Mivel az a feladatom, hogy védjem felségedet, őszinte leszek.Ramszesz szigorú tekintete még jobban megkeményedett. Szerramanna kortyolt még az

erős borból, és megszabadította a tehertől a lelkét.– Szerintem Mózes áruló és összeesküvő. Az volt a célja, hogy a zsidó nép élére álljon, és

önálló államot teremtsen a Delta-vidéken. Kezdetben talán érzett barátságot felséged iránt, de hamég él, egy napon ő lesz felséged legkérlelhetetlenebb ellensége.

Améni attól tartott, hogy a király dühkitöréssel reagál ezekre a szavakra, de Ramszeszfurcsamód nyugodt maradt.

– Egyszerű feltételezésről van szó, vagy egy vizsgálat eredményéről?– A lehető legalaposabb vizsgálatot végeztem. Azt is megtudtam, hogy Mózes többször is

találkozott egy idegennel, aki építésznek adta ki magát. Ez az ember azért jött, hogy bátorítsa éssegítse Mózest. Az ön zsidó barátja összeesküvést szőtt Egyiptom ellen.

– Azonosítottad ezt az álépítészt?– Améni nem hagyott rá időt.– Felejtsük el kettőtök vitáját, még ha szenvedtél is. Egyesíteni kell erőinket.Hosszú habozás után Améni és Szerramanna kissé vonakodva megölelték egymást. Az

írnok azt hitte, megfullad a szárd ölelésében.– Ennél baljósabb feltételezés el sem képzelhető – mondta a király. – Mózes makacs

ember, ha feltételezésed igaznak bizonyul, Szerramanna, Mózes semmitől sem riad vissza majd.De ki ismeri az elképzeléseit? Talán még ő maga sem! Mielőtt hazaárulással vádolnánk, megkellene hallgatnunk. Ahhoz pedig hogy meghallgassuk, először is meg kell találnunk.

– Ez az álépítész – szólt közbe Ása – nem valami veszedelmes bajkeverő?– Mielőtt végleges választ adnánk a kérdésre – vélte Améni még sok homályos pontra kell

fényt deríteni.Ramszesz a szárd vállára tette a kezét.– Őszinteséged nagyon ritka jó tulajdonság, Szerramanna. Sohase veszítsed el.

A Ramszesz diadalmas hazatértét követő héten, Sénar külügyminiszteri minőségébencsakis jó híreket közölhetett a fivérével. A hettiták nem tiltakoztak hivatalosan, és válasz nélkülhagyták Ramszesz lépéseit, kész tényként fogadva el őket. Az egyiptomi sereg erőfitogtatása, ahadművelet gyorsasága láthatóan meggyőzte őket arról, hogy jobb lesz, ha tartják magukat aSzétivel kötött megnemtámadási egyezményhez.

Mielőtt Ása elindult volna a protektorátusokban teendő ellenőrző körútjára, Sénarvacsorát adott, amelyen egykori munkatársa volt a díszvendég. Ása a házigazda jobbján ült,akinek fogadásai és lakomái elbűvölték a Per-Ramszesz-beli előkelőségeket. A fiatal diplomata isnagyra értékelte a három, csaknem mezítelen, pusztán egy színes övet viselő fiatal lány táncát. Azöv nem rejtette koromfekete szeméremszőrzetüket. Kecsesen mozogtak arra a hol élénk, hol lassú

muzsikára, amelyet egy hárfából, három fuvolából és egy oboából álló női zenekar játszott.– Melyiket kívánod éjszakára, Ása?– Meg fogsz lepődni, Sénar, de kimerítő hetet töltöttem egy kielégíthetetlen özveggyel, és

nincs más vágyam, csak hogy egy pár órát aludhassak, mielőtt útnak indulok Kánaánba ésAmurruba.

– Hála a zenének és a vendégeim zsivajának, itt nyugodtan beszélgethetünk.– Bár nem dolgozom többé a minisztériumban, úgy gondolom, az új küldetésem nincs az

ellenére, Sénar.– Mi ketten ennél jobbat nem is remélhettünk volna.– De igen, Sénar. Ramszeszt megölhették, megsebesíthették volna, vagy csúfos vereséget

szenvedhetett volna.– Nem sejtettem, hogy veleszületett hevessége stratégiai képességekkel párosul. Ám ha

jól meggondoljuk, győzelme csak viszonylagos. Hiszen nem tett mást, csupán visszahódította aprotektorátusokat. Meglep, hogy a hettiták válasza elmaradt.

– Most elemzik a helyzetet. Ha elmúlik a meglepetés hatása, le fognak csapni.– Milyen magatartást kíván tanúsítani a jövőben, Ása?– Ramszesz teljhatalommal ruházott fel a protektorátusokban, és ezzel döntő jelentőségű

fegyvert adott a kezembe. Védelmi rendszerünk újjászervezésének az örve alatt én apránkéntlerombolom ezt a rendszert.

– Nem fél attól, hogy leleplezik?– Már sikerült rávennem Ramszeszt, hogy hagyja meg a tartományok élén Kánaán és

Amurra hercegét. Ez a két alattomos, romlott ember annak ajánlja fel szolgálatait, aki többet ígérnekik. Nem lesz nehéz átcsábítanom őket a hettita táborba, és ily módon az a híres ütközőzóna,amelynek megteremtésén Ramszesz fáradozik, álom marad csupán.

– Legyen óvatos, Ása, nagyon nagy a tét.– Nem nyerhetjük meg a játszmát, ha nem kockáztatunk. A legnehezebb feladat a hettiták

stratégiájának a felmérése lesz, de szerencsére ezen a téren rendelkezem némi tapasztalattal.Egy hatalmas birodalom, amely Núbiától Anatóliáig terjed, s amelynek ő lesz az ura…

Sénar hinni sem merte, de íme: álma lassacskán valósággá válik. Ramszesz rosszul választottameg a barátait: Mózes gyilkos volt és lázadó, Ása áruló, Szétau szűk látókörű különc. CsakAméni maradt, a megvesztegethetetlen és rendíthetetlen Améni, akiből azonban teljességgelhiányzott a becsvágy.

– Azt kellene elérnünk, hogy Ramszesz belesodródjon egy esztelen háborúba – folytattaÁsa. – Akkor azután ő lesz Egyiptom tönkretevője, ön pedig a megmentője: nos, ez az azirányvonal, amelyről nem szabad megfeledkeznünk.

– Ramszesz más feladattal is megbízta?– Igen, meg kell találnom Mózest. A király szemében a barátság szent dolog. Még ha a

szárd hazaárulással is gyanúsítja Mózest, a fáraó nem ítéli el, míg meg nem hallgatta.– Rábukkant valami komoly nyomra?– Nem. A zsidó vagy szomjan halt a sivatagban, vagy a Sínai-félszigeten és a Negev

sivatagban portyázó számtalan törzs egyike fogadta be. Ha Kánaánban vagy Amurrabanrejtőzködik, arról hamarosan tudomást fogok szerezni.

– Ha egy lázadó törzs élére állna, Mózes hasznos is lehetne számunkra.– Napvilágra került egy aggasztó részlet – pontosított Ása – Szerramanna szerint Mózes

rejtélyes kapcsolatot tartott egy idegennel.– Itt, Per-Ramszeszben?– Pontosan.

– Tudják már, hogy ki volt az az ember?– Nem, csak annyit lehet tudni, hogy építésznek adta ki magát.Sénar megpróbált közönyösnek mutatkozni. Így hát Ofir nem maradt észrevétlen. Bár a

mágus alakja egyelőre még bizonytalan, homályos árny, de veszélyes lehet. Mindenáron el kellkerülni, hogy netán kapcsolatba hozzák vele, a külügyminiszterrel. A fáraó ellen irányuló feketemágiát halállal büntetik.

– Ramszesz megparancsolta, hogy azonosítsuk ezt az embert – mondta Ása.– Bizonyára egy rendezetlen helyzetű zsidó volt… Talán éppen őt követte a száműzetésbe

Mózes. Szerintem egyiküket sem fogják megtalálni.– Ez valószínű… De számítani kell arra is, hogy Améni mindent meg fog tenni, hogy

fényt derítsen az ügyre. Főleg most, hogy ilyen súlyos hibát vétett.– Gondolja, hogy Szerramanna megbocsát neki?– Azt hiszem, a szárd meglehetősen haragtartó ember.– Nem lehet, hogy mindkettőjüknek csapdát állítottak, Szerramannának és Améninak is?

– tudakozódott Sénar.– Egy szíriairól van szó, aki felbérelt egy prostituáltat. Azután pedig, hogy a nő bevádolta

a szárdot, a fickó megfojtotta, hogy ne fecseghessen. Ugyanaz a külföldi lesz, aki utánoztaSzerramanna írását, hogy elhitesse, a szárd hettita zsoldban álló kém. Elég ügyes hazugság, detúlságosan felületes.

Sénarnak nem kis erőfeszítésébe került, hogy megőrizze nyugalmát.– Ez azt jelenti…– Hogy országunk területén kémhálózat működik.Veszélyben van Raja, a szíriai kereskedő, Sénar legfőbb szövetségese. És éppen Ása,

másik nagyon jelentős szövetségese igyekszik leleplezni és letartóztatni!– Kívánja, hogy a minisztériumom nyomozzon a szíriai után?– Améni és én kaptuk a megbízatást. Jobb egyelőre titokban eljárni, nehogy felriasszuk a

vadat.Sénar nagyot kortyolt a Delta fehér borából. Ása sohasem fogja megtudni, milyen óriási

segítséget nyújtott neki.– Egy magas rangú tisztviselőre nagy kellemetlenség vár – jelentette be jót mulatva a

fiatal diplomata.– Kire?– A kövér Roméra, a palota háznagyára. Szerramanna megfigyelés alatt tartja, mert meg

van győződve róla, hogy Romé megérett a börtönre.Sénarnak úgy sajgott a háta, mint egy kimerült birkózónak, de sikerült jó arcot vágnia.Gyorsan kellett cselekednie, nagyon gyorsan, hogy eloszlassa a feje fölött gyülekező

viharfelhőket.25

Közeledett az áradás vége. A parasztok kijavították, megerősítették ekéiket, amelyek eléazután két ökröt fogtak és úgy szántották a Nílus termékeny iszapjába a sekély barázdákat anyomukban járó magvetőknek. Mivel az áradás pontosan olyan volt, amilyennek lennie kellett,sem túl magas, sem túl alacsony, az öntözési szakembereknek megfelelő mennyiségű víz álltrendelkezésükre a termés beéréséig. Az istenek kegyesek voltak Ramszeszhez, ebben az évben istele lesznek a magtárak, és a fáraó népe jóllakhat majd.

A palota intendánsa, Romé, nem élvezte az enyhe, szelíd októbervéget, amelyet néha

viharok frissítettek fel. Amióta gondok gyötörték, egyre csak hízott. Ahogyan nőttek a bajok, akövérség néha még a lélegzetét is elfojtotta, arra kényszerítve, hogy néhány pillanatra leüljön,mielőtt újra belefogna lázas ténykedésébe.

Szerramanna mindenhová követte, egy percre sem tévesztve szem elől. Amikor nem aszárd ügyelt rá személyesen, akkor kopóinak egyike. Ez a tény nem maradt észrevétlen sem apalotában, sem a piacokon, ahol Romé saját maga vásárolta a királyi konyhára szánt portékát.

Romé nemrégiben még örömét lelte volna benne, hogy kipróbálhat egy új receptet: többvízben főzött lótuszgyökérből, farkasbabból, apró tökökből, csicseriborsóból, édesfokhagymából, mandulából, kis darab roston sült sügérekből készült az ételkülönlegesség, demost még ez sem feledtette vele a tényt, hogy minden lépését szemmel tartják.

A rettenetes Szerramanna, miután visszahelyezték korábbi tisztségeibe, azt hitte, hogymindent megengedhet magának. Romé azonban még csak nem is tiltakozhatott: amikor az emberszíve összeszorul a félelemtől és a lelkiismerete nem tiszta, hogyan is élhetne békébenönmagával?

Szerramannában egy kalóz türelme lakozott. Várta, hogy prédája, ez a puha arcú, feketelelkű, kövér intéző elkövessen valami ballépést. Az ösztöne nem tévedett: már több hónapjalopással gyanúsította Romét, azzal a bűnnel, amely a legrosszabb fajta áruláshoz vezethet. BárRomé nagyon fontos tisztséget töltött be, de volt egy rossz tulajdonsága, amit nem tudottlevetkőzni: a kapzsiság. Nem érte be pozíciójával: közepes hatalmához vagyont is akart gyűjteni.

A folytonos megfigyeléssel Szerramanna kemény próbára tette az intendáns idegeit.Előbb-utóbb elkövet majd valamilyen baklövést, talán csak azért, hogy végre bevallhassa vétkeit.

Ahogyan azt Szerramana jó előre látta, Romé nem merészelt panaszt tenni. Ha ártatlan lettvolna, bizonyára habozás nélkül a fáraóhoz fordul. A szárd a Ramszesznek tett napi jelentéseibennem győzte hangsúlyozni ezt a fontos tényt.

Néhány napi személyes megfigyelés után Szerramanna megbízta embereit, hogy nagyondiszkréten, láthatatlanul folytassák a megfigyelést. Ha Romé azt hiszi, hogy már nem követik,talán felveszi a kapcsolatot azzal a cinkosával, aki megfizette, hogy lopjon.

A szárd jóval napnyugta után felkereste irodájában Aménit. A titkár az aznapi iratokatrendezte egy nagy szikomorfa szekrényben.

– Van valami újság, Szerramanna?– Még nincs. Romé ellenállóbb, mint gondoltam volna.– Még mindig haragszol rám?– Nos… Nem könnyű elfeledni, hogy hála neked, miféle megpróbáltatásban volt részem.– Hasztalan mentegetőznék. Ehelyett van egy javaslatom. Eljössz velem a telekkönyvi

hivatalba?– Bevonsz engem is a nyomozásba?– Pontosan erről van szó.– Szikrányi harag sincs már bennem. Múló rosszkedv volt csupán. Veled megyek!

A telekkönyvi hivatal gondos tisztviselőinek többhavi munkájukba került, amíg elértékazt a hatékonysági fokot, amellyel memphiszi kollégáik dolgoztak. Meg kellett szokni az újfővárost, leltárba kellett venni a telkeket és a házakat, azonosítani a tulajdonosokat és a bérlőket.Mindez nagyon sok munkát jelentett. Ezért történhetett, hogy Améni kérésének, bár sürgősnekminősítették, csak hosszabb idő után tudtak eleget tenni.

Szerramanna véleménye szerint a telekkönyvi hivatal vezetője, egy sovány, kopaszhatvanas éveiben járó férfi, még Améninél is gyászosabb kinézetű férfiú volt. Betegesen sápadtarcszínén látszott, hogy sohasem éri nap, s szabad levegőn sem igen tartózkodik. A tisztviselőfagyos udvariassággal fogadta vendégeit és végigvezette őket az egymásra tornyozott fatáblák ésállványokon elrendezett papiruszok labirintusán.

– Köszönöm, hogy ilyen későn fogad bennünket – mondta Améni.– Gondoltam, hogy kedvére lesz, ha a dolgot a legnagyobb diszkrécióval kezeljük.– Pontosan erről van szó.– Nem titkolom ön előtt, hogy a kérése rengeteg túlmunkát jelentett számunkra, de végül

sikerült azonosítani a kérdéses ház tulajdonosát.– Kiről van szó?– Egy memphiszi kereskedőről, a neve Rénuf.– Tudják, hogy hol az állandó lakása Per-Ramszeszben?– Egy villában lakik, a régi város déli részén.

A járókelők ijedten tértek ki a Szerramanna hajtotta kétlovas kocsi útjából. Améninek atorkában dobogott a szíve és lehunyta a szemét. A kocsi anélkül, hogy lassított volna, átrobogotta főváros új negyedeit és az ősi várost, Avariszt elválasztó csatorna fölött ívelő hídon. A kerekekcsikorogtak, a kocsi rázkódott, de felborulni nem borult fel.

A régi városrészben az ápolt kertekkel övezett szép villák békésen megfértek aszerényebb, kétemeletes épületekkel. Ezen a hűvös őszi estén a fázósabbak már befűtöttekházaikban.

– Megérkeztünk – mondta Szerramanna.Améni olyan erősen szorította a lószerszám egyik szíját, hogy hirtelen nem is tudta

elengedni.– Nem jön velem?– De, persze…– Akkor rajta! Ha a madárkát a fészkében találjuk, hamar megoldódik ez az ügy.Améninek végre sikerült lekászálódnia a kocsiról, és remegő lábbal követte a szárdot.Rénuf kapusa a futónövénnyel díszített, nyers téglából rakott kerítésfal előtt ült és

kenyeret evett sajttal.– Szeretnénk beszélni Rénuffal, a kereskedővel – mondta Szerramanna.– Nincs itthon.– Hol találhatjuk meg?– Elutazott Közép-Egyiptomba.– Mikor tér haza?– Fogalmam sincs róla.– Van valaki, aki tudja?– Hát… nem hinném.– Értesíts bennünket, ha visszatér.– Miért kellene megtennem?Szerramanna ádáz pillantást vetett a kapusra, és a hónaljánál fogva a levegőbe emelte.– Azért, mert ez a fáraó parancsa. Ha csak egy órát késlekedsz, velem gyűlik meg a bajod.

Sénar álmatlanságtól szenvedett és égett a gyomra. Raja távol volt Per-Ramszesztől, neki

kellett tehát a lehető legsürgősebben Memphiszbe mennie, figyelmeztetni a szíriai kereskedőt a ráleselkedő veszélyre és tárgyalni Ofirral. A külügyminiszternek ki kellett találnia valami ürügyet,hogy ellátogathasson a régi fővárosba. Szerencsére több közigazgatási rendeletet is meg kellettvitatnia a memphiszi főtisztviselőkkel. Így azután Sénar a fáraó nevében indult hivatalos utazásraegy olyan hajó fedélzetén, amely véleménye szerint túl lassú volt.

Vagy Ofirnak kell elhallgattatnia Romét, vagy Sénar kényszerül rá, hogy megszabaduljona mágustól, még ha az nem is fejezte be a hosszú varázslási procedúrát.

Sénar nem bánta meg, hogy gondosan mindig távol tartotta egymástól szövetségeseit. Azesemények igazolták stratégiája helyességét. Egy olyan kifinomult és veszélyes ember, mint Ása,nem nagyon örült volna, ha felfedezi, hogy Sénar kapcsolatban áll egy hettitabarát kémhálózattal,amelyről a fiatal diplomatának nem is volt tudomása. Egy olyan kegyetlen és körmönfont egyén,mint Raja, aki azt hitte, hogy kézben tarthatja és irányíthatja Ramszesz bátyját, nem viselte volnael, hogy Sénar kettős játékot játszik, amelyben nemcsak a hettitákkal való szövetség, hanem asaját érdekeit is szem előtt tartja. Ofirnak pedig meg kell maradnia félelmetes képességei ésvitathatatlan őrültsége körébe zárva.

Ása, Raja, Ofir… Három olyan vad, amelyeket Sénarnak sikerült kezessé tenni, s ígybiztosítani a kedvező jövendőt, anélkül hogy bármi baja származhatott volna szövetségeseiesetleges elővigyázatlanságából.

Memphiszi tartózkodása első napján Sénar fogadta a főtisztviselőket, akikkel tárgyalniakellett és villájában megrendezte azoknak a pazar lakomáknak egyikét, amelyeknek csak őismerte a titkát. Kihasználva az alkalmat, megparancsolta háznagyának, hogy hívassa villájábaRaját, a kereskedőt. Raja majd ritka vázákat kínál neki megvételre, amelyek fogadóterme díszeilehetnek.

Amikor erősen lehűlt a levegő, a meghívottak bevonultak a kertből a házba.– A kereskedő megérkezett – jelentette a háznagy Sénarnak.Ha Ramszesz bátyja hitt volna az istenekben, most bizonyára hálát adott volna nekik.

Szándékos nemtörődömséggel indult villája bejáratához.

A férfi, aki üdvözölte, nem Raja volt.– Ki vagy te?– Raja memphiszi raktárának a vezetője.– Ó… Én rendszerint a gazdáddal tárgyalok.– Elutazott Tébába és Elephantinéba üzleti tárgyalásra. Távollétében azonban én is

ajánlhatok önnek néhány szép vázát.– Mutasd, mit hoztál?– Sénar szemügyre vette a vázákat.– Semmi különös… kettőt azért veszek belőlük.– Az ár nagyon kedvező, uram.Sénar alkudozott egy keveset a forma kedvéért, majd kifizettette a vázákat a háznaggyal.Nem volt könnyű feladat mosolyogni, csevegni, hiábavalóságokkal foglalkozni, de

Sénarnak sikerült jól megoldania feladatát. Senki sem gyanította, hogy a szokásához hívenelbűvölően kedves, remekül társalgó Sénart komoly aggodalmak gyötrik.

– Nagyon szép vagy – bókolt a nővérének, Dolantnak.A nagydarab, ernyedt, barna nő hagyta, hogy az üresfejű fiatal nemesek körüludvarolják.– Csodálatos a fogadás, Sénar.A fivére odanyújtotta neki a karját, és kivezette a fogadóterem előtti oszlopcsarnokba.

– Holnap reggel meglátogatom Ofirt. Ami a legfontosabb: ki ne lépjen a házból, mertveszélyben van.26

Dolant személyesen nyitotta ki villája kapuját.Sénar hátrafordult. Senki sem követte.– Lépj be, Sénar.– Minden rendben van?– Igen, légy nyugodt. Ofir kísérletei jól haladnak – biztosította fivérét a nagydarab barna

nő. – Lita csodálatosan viselkedik, de az egészsége törékeny, és nem lehet siettetni az eljárást. Minyugtalanít ennyire?

– Felkelt már a mágus?– Megyek, megkeresem.– Ne rajongj érte túlságosan, húgocskám.– Ofir csodálatos ember, aki vissza fogja állítani az igaz Isten uralmát. Meg van győződve

róla, hogy te vagy a sors eszköze.– Vezesd ide hozzám, nagyon sietek.A hosszú fekete köntösbe öltözött líbiai mágus meghajolt Sénar előtt.– Még ma el kell költöznötök innen, Ofir.– Mi történt, uram?– Láttak téged Per-Ramszeszben, amikor Mózessel beszéltél.– Pontos személyleírást adtak rólam?– Nem hinném, de a nyomozók tudják, hogy külföldi vagy és építésznek adtad ki magad.– Ez még nem jelent semmit, uram. Észrevétlen tudok maradni, ha kell.– Elővigyázatlanul viselkedtél.– Mindenképpen szükségünk volt arra, hogy felvegyük Mózessel a kapcsolatot. Maholnap

talán örülni fogunk ennek a lépésnek.– Ramszesz épen-egészségesen tért haza a protektorátusokbeli hadjáratból, fel akarja

kutatni Mózest, és már tud a te létezésedről is. Ha a tanúk felismernek, letartóztatnak éskihallgatnak.

Ofir mosolya láttán Sénar ereiben megfagyott a vér.– Csak nem hiszi, hogy le lehet tartóztatni egy olyan embert, mint én?– Azt hiszem, elkövettél egy végzetes hibát.– Mi lenne az?– Megbíztál Roméban.– Miből gondolja, hogy a bizalmamba fogadtam?– A te parancsodra lopta el Nofertari kendőjét és a halas edényt a héliopoliszi Élet

Házából, mert szükséged volt rájuk a varázslataidhoz.– Nagyszerű következtetés, Sénar úr, de nem egészen pontos. Romé lopta el a kendőt, és

egyik barátja, egy memphiszi szállító vállalkozott a halas korsó megszerzésére.– Egy szállító… és ha beszélni fog?– A szerencsétlen szívroham következtében elhunyt.– Természetes… halállal halt meg?– A végén minden halál természetes, Sénar úr, mert megszűnik dobogni a szív.– De ott van még a kövér Romé… Szerramanna meg van győződve a bűnösségéről és

szüntelenül a nyomában van. Ha Romé kinyitja a száját, biztosan feljelent. Márpedig azokra, akik

a királyi családot akarják megrontani, halálbüntetés vár.Ofir arcáról nem tűnt el a mosoly.– Menjünk be a laboratóriumomba.A tágas szoba zsúfolva volt papiruszokkal, feliratos elefántcsont darabokkal, színes

folyadékokkal teli üvegcsékkel és kötéldarabokkal. Ennek ellenére nem volt rendetlenség, éskellemes tömjénillat terjengett. A szoba inkább hasonlított egy kézműves műhelyéhez vagy egyírnok hivatalához, mint egy olyan rejtekhelyhez, ahol fekete mágiát űznek.

Ofir egy háromlábú állványra erősített réztükör fölé emelte mindkét kezét. Azután vizetlocsolt rá, és megkérte Sénart, hogy lépjen közelebb.

A tükörben lassan kirajzolódott egy arc.– Romé! – kiáltott fel Sénar.– Ramszesz háznagya derék ember – magyarázta Ofir –, de gyenge, kapzsi és

befolyásolható. Nem kell nagy varázslónak lenni ahhoz, hogy hatalmába kerítse az ember. Alopás, amit elkövetett, belülről emészti-marja, mintha savat ivott volna.

– Ha Ramszesz kihallgatja, Romé beszélni fog.– Nem, Sénar úr.Ofir bal keze kört írt le a tükör fölött. A víz forrni kezdett és a réz megrepedt.Sénarra olyan hatást tett a látvány, hogy hátralépett.– Ez a varázslat elegendő lesz Romé elhallgattatására?– Vegye úgy, hogy ez a gond már megoldódott. Nézetem szerint nem szükséges

kiköltöznünk innen, hiszen a ház az ön húgának a nevén van, nem igaz?– De igen.– Ő nyugodtan mutatkozhat, járhat-kelhet tetszése szerint. Lita és én az ő buzgó szolgái

vagyunk, s szemernyi kedvünk sincs a városban sétafikálni. Amíg meg nem semmisítettük akirályi párt övező mágikus védelmet, sem Lita, sem én nem fogjuk elhagyni a házat.

– És Aton hívei?– Az ön húga az összekötőnk. Parancsomra a hívek példás visszavonultságban élnek, s

úgy várják a nagy esemény beköszöntét.Sénar félig megnyugodva távozott. Szemében a múltba visszavágyók bandája csak gúny

tárgya lehetett. Csak az nyugtalanította, hogy nem saját kezűleg végezhet Roméval. Nem maradtmás hátra, mint abban bízni, hogy a varázsló ígérete nem üres dicsekvés.

Hátravolt még egy kiegészítő óvatossági rendszabály.

A Nílus csodálatos folyó volt, erős sodra sebesen röpítette a hajót és Sénar nem egészenkét nap alatt megtette a Memphiszt Per-Ramszesztől elválasztó távolságot.

A király bátyja azonnal bement hivatalába, összehívta főbb munkatársait, betekintett akülföldről érkezett legfrissebb jelentésekbe, és a protektorátusokban állomásozó diplomatáktólszármazó postába. Ezután hordszéken átvitette magát a királyi palotába, a borús, esőfelhőktőlterhes ég alatt.

Per-Ramszesz szép város volt, de hiányzott belőle Memphisz patinája, az a varázs,amelyet csak a múlt adhat. Ha trónra kerül, Sénar megvonja majd Per-Ramszesztől a fővárosjogát, főleg azért, mert erre a városra Ramszesz meghatározó módon rányomta bélyegét. A városlakói vidáman és lelkesen végezték napi teendőiket, mintha a béke örökké tartana, mintha ahatalmas hettita birodalom örökre eltűnt volna az emlékezet feneketlen kútjában. Egy pillanatraSénart magával ragadta a békés, egyszerű létnek a káprázata, amelynek ritmusát az évszakokváltakozása adta. Nem kellene-e neki is – Egyiptom egész lakosságához hasonlóan – elfogadnia

Ramszesz uralmát?Nem, ő nem arra született, hogy szolgáljon.Benne megvannak egy nagy király képességei, akire a történelem is emlékezni fog majd.

Őt más fából faragták, mint Ramszeszt vagy a hettita „nagy főnököt”, ő másképpen széleslátókörű, mint azok ketten. Ideáiból új világ fog születni, amelynek ő lesz az ura.

A fáraó nem várakoztatta meg testvérét. Ramszesz éppen befejezte Aménivel folytatottbeszélgetését. Vigyázó gondosan végignyalta Améni arcát. Az uralkodó személyi titkára és Sénarhidegen üdvözölte egymást, az aranysárga kutya odafeküdt, ahol egy napsugár vetődött a padlóra.

– Kellemesen utaztál, Sénar?– Remekül. Talán megbocsátod nekem, de én nagyon szeretem Memphiszt.– Ki kárhoztatna ezért téged? Kivételes város, olyan, amellyel Per-Ramszesz sohasem

fogja tudni felvenni a versenyt. Ha a hettita fenyegetés nem öltött volna ilyen méreteket, nem lettvolna szükségem arra, hogy új fővárost alapítsak.

– A memphiszi közigazgatás mindig is a hivatásszeretet és a lelkiismeretes munka példájamarad.

– Per-Ramszeszben is hatékonyan működnek a különböző hivatalok, a te minisztériumodnem éppen erre példa?

– Hidd el, nem okoz nagy gondot az igazgatása. Nem kaptunk semmilyen nyugtalanítóhírt, sem hivatalosat, sem félhivatalosat. A hettiták hallgatnak.

– Diplomatáink sem kommentálják a dolgot?– Az anatóliaiakat kellemetlenül érintette beavatkozásod. Nem is képzelték, hogy az

egyiptomi sereg ilyen gyors és ilyen erős.– Lehetséges.– Miért kételkednél benne? Ha a hettiták hinnének magukban, abban, hogy

legyőzhetetlenek, legalábbis hevesen tiltakoztak volna.– Kétlem, hogy tiszteletben tartják a Széti által kijelölt határokat…– Felség, csak nem vagy borúlátó?– A hettita birodalom létalapja a területi hódítás.– Nem túl nagy falat-e Egyiptom, még egy kiéhezett ellenség számára is?– Amikor a katonák háborút akarnak, sem a bölcsesség, sem az értelem nem fogja őket

eltántorítani.– A hettitákat csak egy hozzájuk mérhető ellenfél tudja visszakozásra késztetni.– Ha jól értem, az erőteljesebb fegyverkezés és a hadsereg létszámának a növelése mellett

vagy, Sénar.– Mi lehet ennél jobb megoldás?Eltűnt a napsugár, Vigyázó felugrott a király térdére.– Ha így cselekszünk, vajon nem jelente ez hadüzenetet? – nyugtalankodott Ramszesz.– A hettiták nem értenek más nyelven, csak az erőszakén, és ha nem tévedek, neked is ez

a véleményed.– Én ragaszkodom védelmi rendszerünk megerősítéséhez is.– Tudom, protektorátusainkból ütközőzónát kívánsz létrehozni… Nehéz feladat lesz ez

Ása barátod számára, még ha nem is hiányzik belőle a becsvágy.– Szerinted túlságosan nagyok az ambíciói?– Ása fiatal, te kitüntetted és az állam legfőbb vezetői közé emelted. Egy ilyen gyors

előrelépés megszédítheti… Senki sem vonja kétségbe kivételes képességeit, de talán helyesmégis fenntartással élni.

– Tudom, hogy a katonai vezetés úgy érezte, nem részesült kellő megbecsülésben, de Ása

volt a pillanat embere.– Van még egy nem túl fontos apróság, de úgy érzem, kötelességem szólni róla. Jól tudod,

hogy a palota személyzete hajlamos rá, hogy mindenkiről összevissza beszéljen, de időnkéntakad néhány pletyka, amely figyelmet érdemel. Az én háznagyom elmondása szerint, akikifejezetten baráti viszonyban van Nofertari egyik szobalányával, a leány azt állítja, hogy látta,amikor Romé ellopta Nofertari kendőjét.

– Hajlandó tanúskodni is?– Romé rettegésben tartja. A lány attól tart, hogy az intendáns kitekeri a nyakát, ha

megvádolja.– Zsiványok országában élünk-e vagy abban, amelyet Máát kormányoz?– Talán az volna a helyes, ha előbb te kényszerítenéd Romét arra, hogy bevallja az igazat,

s akkor a kicsike is tanúskodni fog.Sénar veszedelmes játékba fogott, amikor bírálta Ását, bevádolta Romét és sürgette

Ramszesz fellépését az ügyben, viszont ha beigazolódnak állításai, a fáraó egyre inkább hitelt admajd szavainak.

Ha Ofir okkult mesterkedéseit nem koronázza siker, saját kezűleg fogja megfojtani avarázslót, határozta el Sénar.27

Romé egyetlen megoldást talált arra, hogy falánksági rohamait kiváltó aggodalmaitcsillapítsa. Ez pedig egy merőben új páclé elkészítése volt, amelynek a „Ramszesz csemegéje”nevet adta s amelynek a receptjét a szakácsok nemzedékei fogják egymásnak átadni. Azintendáns elhatározta, hogy egyedül készíti el a pácot a palota konyhájában. Ő maga válogattaössze hozzá a nyersanyagokat: az édes fokhagymát, a legjobb minőségű hagymát, az oázisokbólszármazó kiváló vörösbort, a héliopoliszi olívaolajat, a Szét földjének legjobb sójával ízesítettecetet, többféle fűszernövényt, roston sült, s mégis omlós nílusi sügérdarabokat, és olyanmarhahúst, amely méltó lett volna arra is, hogy az isteneknek ajánlják fel áldozatul. A pácléutánozhatatlan illatot és ízt ad majd a húsoknak, amely nagyon is ínyére lesz az uralkodónak ésnélkülözhetetlenné teszi Romé személyét.

A Romé által kiadott határozott parancsok ellenére is kinyílt a konyha ajtaja.– Megmondtam, hogy… felség? Felség, az ön helye nem itt van!– Létezik olyan hely birodalmamban, ahova nekem tilos belépnem?– Nem ezt akartam mondani. Bocsásson meg nekem, én…– Megengeded, hogy megkóstoljam?– A páclé nincs még egészen kész, csak most fogtam neki. De ha elkészül, olyan

ételkülönlegesség lesz, amely bekerül Egyiptom konyhaművészetének az évkönyveibe!– Kedveled a titkokat, Romé?– Nem, nem… De a jó konyhához kell egyfajta titoktartás. Bevallom, féltékenyen őrzöm

találmányaim titkait.– Nincs valami más is, amit esetleg be akarsz nekem vallani? – Ramszesz magas alakja

Romé fölé tornyosult. Az intendáns összegörnyedt és lesütötte a szemét.– Az én életemben nincsenek titkok, felség, itt zajlik a palotában, felséged szolgálatában,

kizárólag felséged szolgálatában.– Bizonyos vagy benne? Minden embernek vannak gyengéi, azt mondják. A te gyengéd

mi?– Nem… nem is tudom. Bizonyára a falánkság.

– Nem vagy megelégedve a fizetséggel, amit kapsz?– Szó sincs róla!– Az intendánsi poszt nagyon kívánatos, sokan irigyelnek is érte, de itt nem lehet

meggazdagodni.– Nem is az a célom, biztosíthatom!– Ki állna ellen egy előnyös ajánlatnak, amiért cserében csak kisebb szolgálatokat kérnek?– Felséged szolgálata olyannyira boldoggá tesz…– Elég a hazudozásból, Romé! Emlékszel arra a sajnálatos esetre, amikor skorpiót

csempésztek a szobámba?– Szerencsére nem esett bántódása felségednek!– Azt mondták neked, hogy a skorpiócsípés nem halálos, és hogy senki sem fog vádolni

téged, igaz?– Nem igaz, felség, nem igaz!– Nem lett volna szabad engedned a csábításnak, Romé. Aztán másodszor is kihasználták

a gyengeségedet, amikor azt követelték, hogy lopd el a királyné kendőjét. Bizonyára van közöd ahalaskorsó eltűnéséhez is.

– Nem, felség, nem…– Van, aki látott téged.Romé fulladozott. Homlokán hatalmas verejtékcseppek gyöngyöztek.– Nem lehet…– Valóban romlott ember vagy Romé, vagy csak a körülmények játékszere voltál?A felügyelő mellkasába éles fájdalom nyilallt. Legszívesebben mindent elmondott volna a

királynak, meg akart szabadulni a mardosó önvádtól.Letérdelt, a homlokát beverte az asztal szélébe, ahol felhalmozta a pácléhez valót.– Nem, nem vagyok rossz ember… Csak gyenge voltam, túlságosan gyenge. Felség,

bocsásson meg nekem.– Azzal a feltétellel, Romé, ha végre elmondod nekem az igazat, a színtiszta igazat.A rosszullét ködén keresztül Romé előtt megjelent Ofir mágus arca. Keselyűarc, az orr

helyén horgas csőr, amely a húsát marcangolta és a szívét mardosta.– Ki parancsolta neked, hogy ilyen gonosz dolgokat cselekedj?Romé szólni akart, de ajka nem volt képes kiejteni Ofir nevét. Rettenetes félelem

fojtogatta, olyan félelem, amely lehetővé tette, hogy átcsusszanjon a semmibe és megmeneküljöna büntetéstől.

Romé könyörgő tekintetét Ramszeszre emelte, jobb keze megragadta a tálat, amelyben apáclé volt és magára borította. A fűszeres mártás végigfolyt az arcán, és az intendáns holtan esettössze.

– Túlságosan nagy – mondta Ká, miközben Vérengzőt, Ramszesz oroszlánját nézegette.– Úgy gondolod? – kérdezte a király a fiától.Ramszesz és a szép Iszet fia, a kilencéves Ká olyan komoly volt, mint egy öreg írnok. A

korához illő játékok untatták, csak írni és olvasni szeretett, és ideje legnagyobb részét a palotakönyvtárában töltötte.

– Egy kicsit félek tőle.– Igazad van, Ká. Vérengző rendkívül veszedelmes állat.– Te nem félsz tőle, mert te vagy a fáraó.– Ez az oroszlán és én összebarátkoztunk. Amikor egészen fiatal volt, Núbiában

megmarta egy kígyó. Én találtam rá, Szétau meggyógyította, és azóta nem hagytuk el egymást.Egyszer pedig Vérengző mentette meg az én életemet.

– Veled mindig barátságos?– Mindig. De egyedül csak velem.– Beszél hozzád?– Igen, a szemével, a mancsával a hangokkal, amelyeket kibocsát… és megérti, amit

mondok neki.– Szeretném megérinteni a sörényét.A hatalmas oroszlán szfinx módjára hevert, és figyelte a férfit és a gyermeket. Amikor

mély, erős hangján elbődült, a kis Ká szorosan apja combjához simult.– Mérges?– Nem, hagyja, hogy megsimogassad.Apja nyugalma biztonságot adott Kának, aki közelebb ment az állathoz. Először habozott,

majd apró keze végigsimította a dús sörény szőrét és ettől felbátorodott. Az oroszlán dorombolt.– Felülhetek a hátára?– Nem, Ká. Vérengző büszke lény és harcos. Nagy kegyben részesített téged, de ennél

többet nem lehet tőle kérni.– Meg fogom írni a történetét, és elmesélem a húgomnak, Meritamonnak. Szerencsére ő a

palota kertjében maradt a királynéval… Egy kicsi lány nagyon megrémülne egy ilyen hatalmasoroszlántól.

Ramszesz megajándékozta a fiát egy új, tinta- és írónádtartó palettával és egy tokkal,amelyben ecsetek voltak. Az ajándék nagyon tetszett a kisfiúnak, nyomban ki is próbálta újszerszámait és elmerült az írásban. Az apja nem is zavarta, élvezte ezeket a ritka kellemespillanatokat. Nemrég végig kellett néznie Romé halálát: a háznagy arca hirtelen olyanpergamenszerű lett, mint egy öregemberé.

A tolvaj szörnyethalt félelmében, anélkül hogy felfedte volna felbujtójának a nevét, aki ahalálba kergette.

A sötétség birodalmának egyik árnya harcolt a fáraó ellen, és ez az ellenség sem voltkevésbé félelmetes, mint a hettiták.

Sénar ujjongott.Romé szívbénulás okozta hirtelen halála, egy pillanat alatt megsemmisítette a nyomokat,

amelyek esetleg elvezethettek volna Ofirhoz. Tehát nem puszta hetvenkedés volt, amit a mágusmondott és tett. Varázslata megölte a kövér intendánst, aki nem állta volna ki egy komolykihallgatás próbáját. A palotában senkit sem lepett meg Romé halála. A falánk, haspók Roméegyre csak hízott és egyre idegesebb volt. A kövérség és a szüntelen idegesség aláásta egészségétés a szíve felmondta a szolgálatot.

Megoldódott tehát egy kényes probléma, amelyet Romé puszta létezése jelentett.Sénarnak még egy kellemes meglepetésben volt része: visszatért Per-Ramszeszbe a szíriaikereskedő, Raja, aki kihallgatást kért tőle, hogy vételre ajánljon neki egy becses vázát. Atalálkozót egy enyhe, napsütéses novemberi késő délelőttre tűzték ki.

– Kellemes volt a délen tett utazás?– Nagyon fárasztó, Sénar úr, de szép haszonnal járt.A szíriai gondozott, rövid szakálla hegyesre volt nyírva, apró, eleven barna szeme

kutatóan siklott végig Sénar oszlopos fogadótermén, ahol a házigazda gyűjteménye legszebbdarabjait állította ki.

Raja egy stilizált szőlőindákkal és szőlőlevelekkel díszített hasas bronzvázát bugyolált kiegy kendőből.

– Krétáról származik, egy gazdag thébai nőtől vásároltam vissza, aki már ráunt. Manapságmár nem készítenek ehhez hasonlót.

– Csodálatos! Máris megkötöttük az üzletet.– Nagyon örülök, uram, de…– A nemes hölgynek voltak talán feltételei?– Nem, de az ára meglehetősen borsos… Egyedi darabról van szó, valódi ritkaságról.– Állítsd ezt a gyönyörűséget egy talapzatra, és gyere velem az irodába. Biztos vagyok

benne, hogy meg tudunk egyezni.Bezárult a tömör szikomorfa ajtó, senki sem hallgathatta ki őket.– Az egyik segédem elmondta, hogy leutazott Memphiszbe, hogy vázát vásároljon tőlem.

Lerövidítettem utazásomat, és a lehető leggyorsabban visszatértem Per-Ramszeszbe.– Jól tette.– Mi történt?– Szerramannát szabadon bocsátották, és ismét élvezi Ramszesz bizalmát.– Kellemetlen.– Ez a minden lében kanál Améni kételkedni kezdett a bizonyítékok valódiságában,

azután Ása is beleártotta magát az ügybe.– Ne bízzon meg abban a fiatal diplomatában! Nagyon okos és jól ismeri Ázsiát.– Szerencsére nem dolgozik többé a minisztériumomban. Ramszesz kitüntette, és

megbízta azzal, hogy protektorátusainkban erősítse meg a védelmi rendszert.– Ez nagyon kényes, mondhatni lehetetlen feladat.– Ása és Améni felettébb kellemetlen következtetésekre jutott. Valaki utánozta

Szerramanna írását, hogy elhitesse, a hettitákkal levelezik. A hamisítóról annyit tudnak, hogyszíriai az illető.

– Nagyon kínos – jegyezte meg Raja.– Megtalálták Szerramanna szeretőjének, Nénofarnak a holttestét is, azét a lányét, akit te

arra használtál, hogy kelepcébe csaljuk a szárdot.– Meg kellett tőle szabadulni, fennállt a veszély, hogy az az ostoba lány kifecsegi a

dolgot.– Helyeslem, amit tettél, de nem voltál eléggé elővigyázatos.– Mire nem ügyeltem?– Nem jól választottad meg a gyilkosság helyét.– Nem volt választásom. A nő csaknem fellármázta a környéket, gyorsan kellett

cselekednem, s utána elmenekültem.– Améni keresteti a ház tulajdonosát, hogy kikérdezhesse.– Egy sokat utazó kereskedőé a ház. Találkoztam vele Thébában.– Fel fogja fedni a nevedet?– Azt hiszem igen, hiszen a bérlője vagyok.– Ez baj, nagy baj, Raja! Améni meg van győződve róla, hogy egy hettitabarát

kémhálózat működik egyiptomi földön. Annak ellenére, hogy ő tartóztatta le Szerramannát, a kétférfi kibékült és egyesült erővel dolgozik. Államüggyé vált annak a személynek a felkutatása, akihamis bizonyítékokat gyártott a szárd ellen, és megölte az ágyasát. És számos nyom hozzádvezet.

– Nincs még semmi sem elveszve.– Mi a terved?

– Meg kell találnom az egyiptomi kereskedőt.– És…– És természetesen el kell tennem láb alól.

28

Közeledett a tél, rövidültek a napok, a nap veszített erejéből. Az uralkodó jobban szerettea nyarat, védelmező csillagának, a napnak hevét, a napét, amelybe egyedül ő volt képes úgybelenézni, hogy sugarai nem vakították a szemét. Ez az elbűvölően enyhe, édes őszi nap azonbankivételes örömmel ajándékozta meg: egy kellemes délutánnal a palota kertjében, Nofertari, akislányuk, Meritamon, és a fia, Ká társaságában.

A víztükör mellett összecsukható székeken ült a királyi pár, és a két gyermeket figyelte.Ká azzal próbálkozott, hogy egy nehéz szöveget elolvastasson Meritamonnal, amely az írnokokelengedhetetlenül szükséges erényeiről szólt, míg Meritamon a hátúszás rejtelmeibe akartabeavatni Kát. A kisfiú, valódi hajlandóságát leküzdve, végül engedett, de megállapította, hogy avíz nagyon hideg és hogy meg fog fázni.

– Meritamon olyan bátor, mint az anyja – állapította meg Ramszesz. – El fogja bűvölni azegész világot.

– Ká pedig valóságos varázsló… Nézd, már vonszolja is a húgát a papiruszhoz. A kislányel fogja olvasni a szöveget, ha akarja, ha nem.

– A nevelőik meg vannak velük elégedve?– Ká kivételes gyermek. Nedzsem földművelésügyi miniszter szerint, aki a neveltetésére

felügyel, máris le tudná tenni az első írnokvizsgát.– És le is szeretné tenni?– Nem gondol másra, mint a tanulásra.– Adjuk meg hát neki azt a szellemi táplálékot, amire vágyik, hogy kibontakozhassanak

képességei. Kétségkívül sok próbát kell még kiállnia, hiszen a középszer mindig igyekszikháttérbe szorítani a kiemelkedő személyiségeket. Remélem, Meritamon élete kellemesebb lesz.

– A kislánynak senki sem fontos, csak az apja.– És nekem olyan kevés időm van rá…– Egyiptom fontosabb, mint a gyermekeink, így szól a Törvény.A kert bejáratánál figyelmesen őrködött az oroszlán és az aranysárga kutya. Senki sem

közeledhetett anélkül, hogy Vigyázó ne riasztotta volna Vérengzőt.– Jöjj, Nofertari.A kibontott hajú fiatal királyné Ramszesz ölébe ült, és fejét férje vállára hajtotta.– Te vagy az élet illata, te vagy az én boldogságom. Mi is lehetnénk olyan pár, mint a

többiek, sok ilyen kellemes órát tölthetnénk együtt…– Nagyszerű dolog ilyesmiről álmodozni itt a kertben, de az istenek és atyád fáraót

csináltak belőled, és te felajánlottad életedet a népednek. És amit egyszer már odaadtak, azt nemlehet visszavenni.

– Ebben a percben semmi sem számít, csak egy asszony illatos haja, egy asszonyé, akibeeszeveszetten szerelmes vagyok, s akinek a haja táncol az esti szélben és arcomat simogatja.

Ajkuk a fiatal szerelmesek forró csókjában forrt össze.Rajának cselekednie kellett.

Ezért ment ki Per-Ramszesz kikötőjébe, amely kisebb volt, mint a memphiszi, de

ugyanolyan forgalmat bonyolított le. A folyami rendőrség nagyon ügyesen tartotta fenn a rendet akikötő és a rakodó hajók között.

Raja bőséges ebédre akarta invitálni egy jó fogadóba kollégáját, Rénufot. Így szükségesetén számos tanú bizonyíthatja majd, hogy milyen kellemesen szórakoztak együtt és mindenkiszámára nyilvánvaló lesz, hogy kiváló a kapcsolatuk. Éjjel azután Raja behatol majd Rénufházába és megfojtja. Ha valamelyik szolga netán közbeavatkozna, rá is hasonló sors vár. Ahettiták észak-szíriai kiképzőtáboraiban a kereskedő megtanulta, hogyan kell ölni. Valószínűlegezt a gonosztettet is Nénofar gyilkosának a számlájára fogják írni. Kit érdekel? Ha Rénufotelteszi láb alól, ismét biztonságban érezheti majd magát.

A rakpartokon kereskedők kínálták portékájukat: gyümölcsöt, zöldséget, sarut,mindenféle kelmét, olcsó nyakláncokat és karpereceket. A vevők hevesen alkudoztak, azalkudozás öröme elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy mindkét fél úgy érezze, jó vásártcsinált. Ha lett volna ideje, Raja szívesen megszervezte volna ezt a zsibvásárt, hogy aztán hasznothúzzon belőle.

– A szíriai az egyik kikötői ellenőrhöz fordult.– Megérkezett Rénuf hajója?– Ötös rakpart, a komp mellett.Raja sietősre fogta lépteit.A Rénuf hajójához vezető feljárón egy tengerész aludt. A szíriai felment a pallón és

felébresztette.– Hol a gazdád?– Rénuf… Én nem tudok semmit.– Mikor érkeztetek meg?– Kora reggel.– Éjszaka hajóztatok?– Különleges engedéllyel, mert a memphiszi nagy tejfeldolgozóból hoztunk friss sajtot.

Egyes itteni nemesurak nem is hajlandóak mást enni.– A kikötéssel járó ügyek elintézése után a gazdád hazament?– Az biza meglepne.– Miért?– Mert az a nagybajuszú szárd óriás arra kényszerítette, hogy szálljon fel a kocsijába.

Nem látszott valami kellemes embernek.Raja úgy érezte, hogy rászakad az ég.

Rénuf kedélyes, kellemes modorú ember volt, három gyerek apja, hajós- éskereskedőcsalád sarja.

Amikor Per-Ramszeszbe érkezése után Szerramanna felszólította, hogy menjen vele,nagyon meglepődött. A szárd igencsak rosszkedvűnek látszott, ezért a kereskedő úgy gondolta,okosabb, ha nem ellenkezik és minél előbb eloszlatják a félreértést, amelynek áldozatául esett.

Szerramanna sebesen hajtotta a kocsit a palotáig, és azonnal Améni hivatalába vezette akereskedőt. Rénuf először találkozott a király személyi titkárával, akinek hírneve nőttön-nőtt.Mindenki a komolyságáról, munkabíró képességéről, odaadó hűségéről beszélt, azt tartották,hogy ő az igazi miniszterelnök, aki a háttérből irányítja példás tisztességgel az állam ügyeit ésnem tör sem kitüntetésekre, sem világi örömökre.

Améni sápadtsága mély benyomást tett Rénufra. A szóbeszéd szerint az írnok jóformán kisem mozdul irodájából.

– Ez a találkozás nagy megtiszteltetés számomra – kezdte Rénuf –, de nem ismerem azokát. Bevallom, az az erőszakos mód, ahogyan idehoztak, meglep.

– Bocsánatát kérem, de egy nagyon súlyos ügyben nyomozunk.– És ez az ügy… velem is kapcsolatos?– Lehetséges.– Miben segíthetnék önnek?– Azzal, hogy őszintén válaszol a kérdéseimre.– Kérem, kérdezzen.– Ismer egy bizonyos Nénofart?– Ez nagyon gyakori név. Legalább egy tucatnyit ismerek!– A szóban forgó személy egy nagyon csinos, fiatal, kellem-dús hajadon, aki

Per-Ramszeszben lakik és a bájait árulja.– Egy… prostituáltról van szó?– Aki nagyon diszkréten űzi a foglalkozását.– Én szeretem a hitvesemet, Améni. Habár sokat utazom, sohasem csaltam meg.

Biztosíthatom, hogy tökéletesen megértjük egymást. Kérdezze meg a szomszédaimat és abarátaimat, ha nem hisz nekem.

– Máát törvénye előtt is hajlandó vagy megesküdni rá, hogy sohasem találkoztál ezzel aNénofar nevű leányzóval?

– Igen – ígérte meg ünnepélyesen Rénuf.A kereskedő nyilatkozata mély benyomást gyakorolt Szerramannára, aki csendben jelen

volt a kihallgatáson. A férfi őszintének látszott.– Furcsa – állapította meg idegesen Améni.– Mi ebben a furcsa? Mi, kereskedők, nem örvendünk valami jó hírnévnek, de én

becsületes ember vagyok és örülök is neki! Alkalmazottaimnak tisztes fizetést adok, a hajómatkarban tartom, ellátom a családomat, a számadásaim rendben vannak, fizetem az adókat éssohasem volt összeütközésem a pénzügyi hatóságokkal…. Ezt találja ön furcsának?

– Nagyon kevés az önhöz hasonló ember, Rénuf.– Ez igazán sajnálatos.– Amit én furcsának találok, az az a hely, ahol Nénofar holttestét felfedezték.A kereskedő felkapta a fejét.– A holtestét… ez azt jelenti…– A lányt meggyilkolták.– Micsoda borzalom!– Csak egy rosszéletű leányzó volt, de minden gyilkosra halálbüntetés vár. Ami az ügyben

furcsa, az az, hogy a holttestet az ön Per-Ramszesz-i házában találták meg.– Nálam, az én villámban?Rénufot rosszullét kerülgette.– Nem a villájában, hanem ebben a házban itt.A szárd az Améni által elébe terített és Per-Ramszeszt ábrázoló térkép egyik pontjára tette

a mutatóujját.– Nem értem az egészet… én…– Ez a ház az öné, nem igaz?– Igen, de ez nem lakóház.Améni és Szerramanna összenézett. Rénuf megbolondult talán?– Ez nem lakóház – magyarázta a kereskedő, hanem raktár. Úgy véltem, szükségem lesz

egy épületre, ahol az áruimat tárolhatom, azért vettem meg ezt itt ni. De nagyobb volt a szemem,

mint a gyomrom. Az én koromban már nincs nagy kedve az embernek a vállalkozásabővítéséhez. Amint lehetséges, visszavonulok vidékre, Memphisz környékére.

– Az a szándéka, hogy eladja a raktárépületet?– Már bérbe adtam.Remény csillant Améni szemében.– Kinek?– Egy Raja nevű kollégámnak. Nagyon gazdag és tevékeny ember, számos hajója van és

sok raktára Egyiptom-szerte.– Mivel kereskedik ez az ember?– Igen jó minőségű húskészítményeket és ritka vázákat importál, amiket azután a felső

köröknek ad el.– Milyen származású az illető?– Szíriai, de már sok-sok éve Egyiptomban él.– Köszönöm, Rénuf, nagyon sokat segített nekünk.– Nincs… nincs többé szükségük rám?– Azt hiszem, nincs. De arra kérem, hogy tartsa titokban ezt a beszélgetést.– Szavamat adom rá.Raja, egy szíriai… Ha Ása jelen lett volna, elégedetten nyugtázta volna, hogy

beigazolódtak feltételezései. Améninek annyi ideje sem volt, hogy felálljon, a szárd máris futott akocsijához.

– Szerramanna, várj meg!29

A hideg ellenére Uri-Tesub nem viselt mást, csak egy durva gyapjúból varrt ágyékkötőt.Meztelen felsőtesttel vágtázott sebesen, arra kényszerítve a parancsnoksága alá rendelt lovasokat,hogy a lehető legtöbbet hozzák ki lovaikból. Uri-Tesub, a nagydarab, izmos, vörös szőrrelborított, hosszú hajú férfi, Muwatallis hettita uralkodó fia, nagyon büszke volt rá, hogykinevezték a sereg főparancsnokának az egyiptomi protektorátusokban szított zavargások kudarcaután.

Ramszesz válaszlépésének gyorsasága meglepte Muwatallist. Badük, a korábbifőparancsnok véleménye szerint – az ő feladata volt a felkelések előkészítése és a lázadás sikereután neki kellett volna ellenőriznie és elfoglalnia az Egyiptomtól elszakított területeket, az egészhadművelet nem jelenthetett nagyobb nehézséget.

Az a szíriai kém, akit már évekkel ezelőtt Egyiptomba telepítettek, kevésbé biztatójelentéseket küldött. Szerinte Ramszesz nagy fáraó volt, szilárd jellemű, hajlíthatatlan akaratú.Badük erre azt az ellenvetést tette, hogy a hettitáknak nincs félnivalójuk egy tapasztalatlankirálytól és egy zsoldosokból, gyávákból és tehetetlenekből álló seregtől. A Széti által rájukkényszerített béke Hatti javát is szolgálta, hiszen Muwatallisnak időre volt szüksége hatalmamegszilárdításához, ahhoz, hogy megszabaduljon a trónjára ácsingózó becsvágyók hadától. Ámmost már senkivel sem kellett osztoznia a hatalmon.

Ismét vissza lehetett térni a terjeszkedési politikához, s ha volt ország, amelyet a hettitákmeg akartak hódítani, hogy a világ urai lehessenek, az természetesen a fáraók Egyiptoma volt.

Badük tábornok szerint a gyümölcs beérett. Ha Amurru és Kánaán a hettiták kezére kerül,csak a előre kell nyomulni a Delta felé, aztán bevenni a Királyi Falat alkotó erődöket és végülmegszállni Alsó-Egyiptomot.

Ez a nagyszerű terv fellelkesítette a hettita vezérkart.

Csak egyvalamit, pontosabban egyvalakit nem vettek számításba: Ramszeszt.Hattusasban*, a hettita fővárosban mindenki azt kérdezgette, mit vétett a birodalom az

istenek ellen. Csak Uri-Tesub nem tette fel ezt a kérdést. Szerinte a kudarc Badük tábornok hozzánem értésének és ostobaságának volt a következménye. Így azután a hettita király fia nemcsakellenőrző körúton volt országában, nemcsak a várakat látogatta sorra, hanem Badükkal istalálkozni kívánt, aki csak nem akart visszatérni a fővárosba.

Uri-Tesub úgy vélte, hogy Gavur Kalesziben* ebben a dombtetőn épült erődítménybenmegtalálja. Három fegyveres óriás alakja jelképezte a hettita birodalom harcos, hódító jellegét. Abirodalom ellenfelei két dolgot tehettek: vagy megadták magukat, vagy belenyugodtak önnönpusztulásukba. Az utak mentén, a folyók menti sziklákon, a mezőkön heverő kőtömbökön akőfaragók agresszív jeleneteket ábrázoltak, menetelő gyalogosokat, dárdával jobb kezükben, íjjala bal vállukon. A hettiták földjén a háború szelleme uralkodott.

Uri-Tesub sebesen vágtatott a víz öntözte, diófák szegélyezte termékeny síkságokon. Nemlassított a mocsarakkal váltakozó juharerdőkben sem. A király fia embereket és állatokat nemkímélve igyekezett Maszat* vára felé.

Ez volt az utolsó olyan hely, ahol Badük tábornok meghúzhatta magát.Állóképességük és kemény kiképzésük dacára is kimerülten érkeztek a hettita katonák

Maszat alá. A vár egy dombon épült, két hegylánc közötti nyílt síkság közepén. A dombtetőrőlkönnyen belátható volt a környező vidék. Az őrtornyokban éjjelnappal ott posztoltak az íjászok.A nemesi családokból válogatott tisztek könyörtelenül betartatták a fegyelmet.

Uri-Tesub vagy százméternyire az erőd bejáratától megállt. Egy dárda fúródott mélyen aföldbe, pontosan a lova előtt.

A király fia leugrott a lóról, és előrelépett.– Nyissátok ki! – üvöltötte. – Nem ismertek fel?Maszat várának kapuja megnyílt. A küszöbön tíz katona szegezte lándzsáját az érkezőnek.Uri-Tesub félretaszította őket.– A király fia látni kívánja a parancsnokot.Ez utóbbi olyan sietve jött le a lépcsőn, hogy csaknem a nyakát törte.– Herceg, micsoda megtiszteltetés!A katonák a levegőbe emelték lándzsáikat tisztelgő köszöntésül.– Itt tartózkodik Badük tábornok?– Igen, a saját lakosztályomban szállásoltam el.– Vezess azonnal hozzá.A két férfi magas, csúszós lépcsőn indult meg felfelé.Az erőd tetején süvöltött a szél. Durván faragott nagy kövekből épült a parancsnok

szállása, mindenütt olajlámpások világítottak, sűrű füstjükkel feketére festve a mennyezetet.Egy testes, ötven év körüli férfi állt fel, amikor megpillantotta Uri-Tesubot.– Uri-Tesub herceg…– Jól van, Badük tábornok?– Nem találok magyarázatot tervem kudarcára. Ha az egyiptomi sereg nem reagált volna

olyan gyorsan, a kánaáni és az amurrui lázadóknak több idejük maradt volna a szervezkedésre.Ám még nincs minden veszve… Az egyiptomiak fölénye csak látszólagos. Azok ahatalmasságok, akik most hűséget fogadtak a fáraónak, csak az alkalmat várják, hogy agyámságunk alá helyezhessék magukat.

– Miért nem parancsolta meg Kadesnál állomásozó erőinknek, hogy támadják meg azellenséget, amikor az megszállta Amurrut?

Badük tábornok meglepődött.

– Ahhoz szabályos hadüzenet kellett volna… és az nem az én hatáskörömbe tartozik!Ilyen döntést csakis az uralkodó hozhat.

Badük tábornok, aki nemrég éppúgy égett a harci vágytól, mint Uri-Tesub, immár csakegy kimerült öregember volt. Haja és szakálla megszürkült.

– Megvonta tevékenysége mérlegét?– Ezért tartózkodom itt egy ideje… Pontos, minden szépítés nélküli jelentésen dolgozom.– Visszavonulhatok? – kérdezte az erőd parancsnoka, aki nem óhajtott megismerkedni a

felső vezetésnek szánt katonai titkokkal.– Nem – válaszolta Uri-Tesub.A parancsnok nem akart tanúja lenni Badük tábornok megalázásának, hiszen ez a kiváló

katona egész életében odaadóan szolgálta hazáját. A hettita erények között azonban az elsőhelyen az engedelmesség állt, és senki sem mert volna ellenszegülni a herceg parancsának.Minden engedetlenséget azonnali halállal büntettek, mert nem létezett más eszköz egyszüntelenül háborúban álló sereg összetartására.

– A kánaáni erődök ellenálltak az egyiptomiak ostromának – jegyezte meg Badük –, ahelyőrségek, amelyeket mi képeztünk ki, nem voltak hajlandók megadni magukat.

– Ez mit sem változtat a végeredményen – vélte Uri-Tesub. – A lázadókat leverték,Kánaán ismét egyiptomi uralom alatt áll. A kudarc megismétlődött Megiddónál is.

– Sajnos igen! Pedig embereink valóban nagyszerű kiképzésben részesítettékszövetségeseinket. Majd a király akaratának megfelelően visszatértek Kadesba, hogy Kánaánbanés Amurruban senki sem bukkanhasson a hettiták nyomára.

– Beszéljünk Amurruról! Hányszor, de hányszor állította, hogy Amurru hercege az öntenyeréből eszik, és hogy sohasem fog behódolni Ramszesznek?

– Ez volt legnagyobb tévedésem – ismerte be Badük. – Az egyiptomi sereg figyelemreméltó taktikát követett. Ahelyett, hogy a tengerparti utat választotta volna, amelynek a végén újszövetségeseink csapdát állítottak neki, a szárazföld belsejébe vonult. A hirtelen hátba támadottamurrui uralkodónak nem volt más választása, mint a megadás.

– Megadás, megadás! – mennydörögte Uri-Tesub –, mást sem hallok uraságodtól! Az önáltal kidolgozott stratégia célja talán nem az egyiptomi sereg meggyengítése volt, amelynekgyalogságát és szekérhadát is meg kellett volna semmisíteni? Ehelyett az történt, hogy a fáraóserege alig szenvedett veszteségeket, a csapatok bíznak Ramszesz győzelmében és saját harcratermettségükben!

– Tisztában vagyok vele, hogy kudarcot vallottam, és nem is próbálom jelentéktelennekbeállítani. Hibáztam, amikor megbíztam Amurru uralkodójában, aki inkább vállalta a gyalázatot,mintsem a harcot.

– Egy hettita tábornok nem szenvedhet vereséget.– Herceg, nem katonáim vereségéről van szó, hanem az egyiptomi protektorátusok

destabilizációs tervének helytelen alkalmazásáról.– Félt Ramszesztől, vallja be.– Serege erősebbnek bizonyult annál, mint amire számítottunk. Küldetésem az volt, hogy

a lázadást szítsam, és nem az, hogy szembeszálljak az egyiptomiakkal.– Néha tudni kell rögtönözni is, Badük.– Herceg, én katona vagyok és egy katona parancsnak engedelmeskedik.– Miért húzta meg magát itt, ahelyett, hogy visszatért volna Hattusasba?– Megmondtam hercegségednek: bizonyos távolságból akartam szemlélni az eseményeket

és így írni meg jelentésemet. Van egy jó hírem. Hála amurrui szövetségeseinknek, újra fellángol alázadás tüze a tartományban.

– Ez csak álom, Badük.– Nem, hercegem… Adjon nekem egy kis időt, és sikerre viszem a tervet.– Ön többé már nem a hettita sereg feje. A király úgy döntött, hogy én lépek az ön

helyébe.Badük néhány lépést tett a nagy kandalló felé, amelyben tölgyhasábok égtek.– Gratulálok, Uri-Tesub. Hercegséged győzelemre fog vezetni bennünket.– Van még egy üzenetem az ön számára, Badük.A volt hadvezér a tűz fölé tartotta a kezét, és hátat fordított a király fiának.– Hallgatom, herceg.– Uraságod egy gyáva féreg.Uri-Tesub kihúzta kardját hüvelyéből, és Badük ágyékába mélyesztette.A parancsnok dermedten figyelte a jelenetet.– Ez a gyáva féreg áruló is volt – jelentette ki Uri-Tesub –, nem volt hajlandó

belenyugodni rangfosztásában és rám támadt. Te vagy rá a tanúm.A parancsnok meghajolt.– Vedd a válladra a tetemet, vidd le az udvar közepére és égesd el, a harcosokat megillető

temetési szertartás nélkül. Így végzik a legyőzött hadvezérek.Mialatt Badük holttestét tűz emésztette, Uri-Tesub saját kezűleg kente be birkafaggyúval

harci kocsijának a tengelyét, amely a fővárosba viszi, hogy ott az Egyiptom elleni totális háborúthirdesse.30

Uri-Tesub nem is álmodhatott volna szebb fővárosról. Hattusas, a hettita birodalom szíveKözép-Anatólia fennsíkján épült, ahol a száraz sztyeppék hegyi patakokkal és szakadékokkal, aforró nyarak fagyos telekkel váltakoznak. A hegyi város tizennyolcezer árnyi területet foglalt el,olyan nehéz terepen, amely ugyancsak próbára tette az építők ügyességét. Alsó- és felsővárosbólállt, az egész fölött pedig ott magasodott a királyi palota. Hattusas első pillantásrakőerődítmények roppant együttesének tűnt, amely a felszín összevisszaságát követte. A várostolyan erődítmények vették körül, amelyek lehetetlenné tettek minden erőszakos behatolást. Ahettita főváros sziklás hegycsúcsokon álló erődnek tűnt, amelyet szabályos alapzatú hatalmastömbök alkottak. A városban az alapokat mindenütt kőből rakták le, míg a falakat nyers téglábólés fából emelték.

A büszke és vad Hattusas, Hattusas a harcos, a legyőzhetetlen, amely nemsokáraUri-Tesub nevét visszhangozza majd.

A kilenc kilométer hosszú, bástyákkal, tornyokkal és oromzattal szabdalt várfal látványaminden katonát örömmel töltött el. A fal hol meredeken kapaszkodott felfelé, hol lépcsőzetesenemelkedett, hol mély szurdokokba ereszkedett alá, a terep egyenetlenségeit követve. Az emberikéz legyőzte a természetet, elorozta tőle ereje titkát. Az alsóváros falán két kapu nyílt, afelsővárosi falnak három kapuja volt. Uri-Tesub nem ment be sem az Oroszlános Kapun, sem aKirály Kapun, hanem egyenesen a legmagasabb rangúak számára fenntartott Szfinx Kapuhozindult, amelynek fő jellegzetessége az volt, hogy onnan egy negyvenöt méter hosszú föld alattifolyosó vezetett a külvilágba.

Az alsóváros egy pompás épülettel, a vihar istenének és a napistennőnek a templomávaldicsekedhetett és a szentélyek városrészében huszonegy kisebb-nagyobb emlékmű emelkedett.Uri-Tesub azonban jobban kedvelte a felsővárost és a királyi palotát. Szerette elnézni afellegvárból az egymás mellé rakott kövekből épült teraszokat, amelyeken a hivatalos épületek, a

magas rangúak házai álltak, mintegy véletlenszerűen szétszórva a hegyoldalon.A városba belépve a király fia megtört három kenyeret, bort loccsantott egy kőtömbre, és

elmondta a rituális formulát: „Legyen ez a szikla örök életű.” Itt-ott olajjal és mézzel telt edényekálltak, amelyek a gonosz szellemek kiengesztelésére szolgáltak.

A palota hatalmas, hármas sziklacsúcson trónolt. A magas tornyokkal koronázott és az elitalakulatok katonái őrizte falak elszigetelték a királyi lakhelyet a főváros többi részétől,lehetetlenné téve minden támadást. Az óvatos és ravasz Muwatallis nagyon jól emlékezett ahettita történelem sorsfordulóira, a hatalomért vívott ádáz küzdelmekre, amelyekben gyakran akard és a méreg volt a leggyakrabban használt érv. Csak nagyon kevés hettita „nagy főnök” haltmeg természetes halállal. Így azután előnyösebbnek látszott, ha a „nagy erőd” – ahogyan a néphívta – három oldalról megközelíthetetlenné vált. Csak egy szűk, éjjelnappal őrzött bejáratonjuthattak be a gondosan ellenőrzött és megmotozott látogatók.

Uri-Tesub is alávetette magát a motozásnak. Az őrség tagjai, a katonák többségéhezhasonlóan jó szemmel nézték a király fiának a kinevezését. Fiatal volt, bátor, bizonyára nem fogennyit tétovázni, mint Badük tábornok.

A palota falain belül számos, a nyári hónapokban nélkülözhetetlen víztartály volt. Azistállók, fegyverraktárak, az őrség szobái a kikövezett udvarra nyíltak. A királyi lakhely alaprajzaés beosztása egyébként hasonlított a többi, kisebb-nagyobb hettita épületéhez: a különfélehelyiségek általában egy négyszögletes központi teret vettek körül.

Egy tiszt üdvözölte Uri-Tesubot, és bevezette egy terembe, amelynek tetejét vaskososzlopok támasztották alá. Az uralkodó rendszerint itt fogadta a vendégeit. A bejáratotkőoroszlánok és szfinxek őrizték, és ugyanilyen szobrok álltak az irattárnak helyet adó teremküszöbén is, ahol a hettita sereg diadalainak az emlékeit őrizték. Ezen a helyen, amely abirodalom legyőzhetetlenségét szimbolizálta, Uri-Tesub úgy érezte, felnőtt a feladatához, képeslesz betölteni küldetését.

Két férfi lépett be a terembe. Az első Muwatallis császár volt, közepes termetű, ötven évkörüli férfi, széles mellkasú, rövid lábú. Fázósan burkolózott hosszú, vörös-feketegyapjúkabátjába. Barna szeme szünet nélkül figyelt.

A másik férfi Hattusilis volt, a király öccse. Kicsi, vézna ember volt, a haját pántszorította le, nyakában ezüstlánc függött, a bal könyöke felett karperec csillogott. Tarka kelmébőlkészült ruhát viselt, amely szabadon hagyta a vállát. Mint a napistennő papja, feleségül vette aszép Putuhepát, egy főpap intelligens és befolyásos leányát. Uri-Tesub irtózott mindkettőjüktől,de a király szívesen meghallgatta tanácsaikat. Az új fővezér szemében Hattusilis csak egy hitványcselszövő volt, aki meghúzódott a hatalom árnyékában, a kedvező pillanatra várva.

Uri-Tesub letérdelt apja elé, és megcsókolta a kezét.– Megtaláltad Badük tábornokot?– Igen, apám. A maszati erődben rejtőzködött.– Milyen magyarázatot adott viselkedésére?– Rám támadt, én pedig megöltem. A vár parancsnoka a tanúm.Muwatallis az öccséhez fordult.– Szörnyűség – jegyezte meg Hattusilis –, de feltámasztani senki sem támaszthatja fel ezt

a legyőzött tábornokot. Halála az istenek büntetésének tűnik majd fel.Uri-Tesub nem is próbálta leplezni meglepetését. Első ízben fordult elő, hogy Hattusilis

az ő oldalára állt!– Bölcs szavak – jelentette ki a király. – A hettita nép nem szereti a vereségeket.– Az a véleményem, hogy azonnal meg kell szállni Amurrut és Kánaánt – javasolta

Uri-Tesub –, azután pedig meg kell támadni Egyiptomot.

– A Király Fala szilárd védelmi vonal – vetette ellen Hattusilis.– Ez csak a látszat! A kis erődök nagy távolságra vannak egymástól. Elszigeteljük és

bevesszük mindegyiket, gyors egymásutánban ostromolva meg őket.– Túlzott derűlátás. Vajon Egyiptom nem bizonyította-e kellőképpen erejét?– Csak gyávák felett diadalmaskodott! Ha az egyiptomiak a hettitákkal, kerülnek szembe,

meg fognak futamodni.– Megfeledkezel Ramszesz létezéséről?A király kérdése lehűtötte a fiát.– Uri-Tesub, te győztes sereg élén fogsz állni, de a győzelmet elő is kell készíteni.

Bázisainktól távol harcba bocsátkozni nagy hiba volna.– Akkor hát… hol fogunk támadni?– Olyan helyen, ahol az egyiptomiak is távol lesznek a bázisaiktól.– Azt akarja mondani, hogy…– Kadesnél. Ott kerül majd sor a nagy csatára, amelyben legyőzzük Ramszeszt.– Szívesebben támadnék a fáraó protektorátusaira.– Gondosan tanulmányoztam kémeink jelentéseit, és Badük kudarcából is levontam a

megfelelő következtetéseket. Ramszesz igazi hadvezér, sokkal félelmetesebb, mint gondoltuk.Hosszú felkészülésre van szükségünk.

– Csak az időnket vesztegetjük!– Nem, fiam! Nekünk erővel és pontosan kell lesújtanunk.– Seregünk jelentős számbeli fölényben van a gyülevész zsoldosokból és tapasztalatlan

önkéntesekből álló egyiptomi sereggel szemben. Mi erősek vagyunk. A pontosságot én mutatommajd meg, amikor megvalósítom terveimet. A fejemben már minden összeállt, nincs szükség üresfecsegésre. Csak ki kell adnom a parancsot, és csapataim ellenállhatatlan lendülettel nyomulnakmajd előre!

– Én kormányzom Hattit, Uri-Tesub. Te az én parancsaimat fogod követni és csakis az énparancsaimat. Most pedig készülj a szertartásra: egy óra múlva szólni kívánok az udvarhoz.

A király kiment az oszlopos teremből.Uri-Tesub Hattusilisra támadt.– Te kísérled meg keresztülhúzni a terveimet, nem igaz?– Én nem foglalkozom a sereggel.– Gúnyt űzöl belőlem? Néha már azt kérdem magamtól, nem te kormányozod-e a

birodalmat?– Ne sértsd meg apádat, Uri-Tesub. Muwatallis a király, és én szolgálom őt, legjobb

tehetségem szerint.– És közben a halálára vársz!– Szavaid túlzóbbak, mint a gondolataid.– Ez az udvar csupa ármánykodás, s ebben te vagy a nagymester. De ne reméld, hogy

diadalmaskodhatsz.– Olyan szándékot tulajdonítasz nekem, amely nincs meg bennem. Elhiszed, hogy az

ember képes határt szabni becsvágyának?– Ez nem jellemző rád, Hattusilis.– Úgy látom, hiábavaló próbálkozás meggyőzni téged.– Teljesen hiábavaló.– A király kinevezett fővezérré, és igaza volt. Kitűnő katona vagy és csapataink

megbíznak benned. De ne hidd, hogy a saját fejed után mehetsz, minden ellenőrzés nélkül.– Elfeledkezel egy lényeges dologról, Hattusilis. A hettitáknál a sereg diktálja a törvényt.

– Tudod-e, hogy országunkban mit szeretnek leginkább az emberek? A házukat, aföldjüket, a szőlőjüket, az állataikat…

– Csak nem a békét prédikálod?– Még nincs hadüzenet, ha jól tudom.– Bárki, aki Egyiptommal kapcsolatban a békét hirdeti, árulónak minősül.– Megtiltom, hogy kiforgasd a szavaimat!– Ne állj az utamba, Hattusilis, mert megbánod!– A fenyegetés a gyengék fegyvere, Uri-Tesub.A király fia kardja markolatára tette a kezét. Hattusilis elfintorodott.– Csak nem emelsz fegyvert Muwatallis testvérére? Uri-Tesubból dühödt kiáltás tört fel

és döngő léptekkel elhagyta a termet.31

Uri-Tesub, Hattusilis, Putuhepa, a viharisten, valamint a napistennő főpapja, a munkásokvezetője, a piacfelügyelő és a birodalom összes méltósága összegyűlt, hogy meghallgassa a királybeszédét.

Az embereket megzavarta, hogy az egyiptomi protektorátusok meggyengítését célzó tervkudarcot vallott. Senki sem kételkedett benne, hogy ez a tragikus módon elhunyt Badük tábornokhibája, de vajon milyen politikát követ ezután Muwatallis? A katonai köröket a forrófejűUri-Tesub befolyásolta, és ők az Egyiptommal való azonnali és nyílt összecsapást pártolták. Ajelentős pénzügyi hatalommal bíró kereskedők jobban örültek volna a „se háború, se béke”állapot meghosszabbításának, mert ez kedvezett a kereskedelmi kapcsolatok fejlődésének.Hattusilis fogadta képviselőiket, és azt tanácsolta a királynak, hogy vegye figyelembe az őálláspontjukat is. Hatti tranzitország volt, az áthaladó karavánok súlyos adókat fizettek a hettitaállamnak, és ez a pénz is a katonákat gazdagította. Egy közepes erejű szamár hatvanöt kilókülönféle árut vagy akár nyolcvan kiló kelmét is elbírt. A városokban és a falvakban akereskedők valódi kereskedelmi központokat alakítottak ki, és – hála a terméklistáknak, aszállítási utasításoknak, a szerződéseknek, az adósságot elismerő okmányoknak és a különlegesjogi eljárásoknak – hatékony gazdasági rendszert működtettek. Ha például egy kereskedőgyilkosságot követett el, elkerülhette a bíróságot és a börtönt, ha hatalmas összegért megvette aszabadságát.

A sereg és a kereskedelem: ez volt az uralkodó hatalmának két pillére. Egyiket semlehetett a másik ellen kijátszani. Mivel Uri-Tesub a katonai körök bálványa lett, Hattusilis vállaltaa kereskedők képviseletét. A papok Hattusilis felesége, Putuhepa befolyása alatt álltak, aki ahettita arisztokrácia leggazdagabb családjából származott.

Muwatallis sokkal okosabb volt annál, hogysem elkerülte volna a figyelmét a fia és atestvére közötti ádáz, alattomos küzdelem. Mindkettőjüknek bizonyos befolyást biztosított,kielégítette becsvágyukat, de kézben tartotta a helyzetet. Vajon meddig? Hamarosan dönteniekellett.

Hattusilis nem ellenezte Egyiptom meghódításának a tervét, de azt nem akarta, hogy aháború végén Uri-Tesubot hősként és jövendő királyként ünnepeljék. Barátokat kellett hátszereznie a seregen belül is, hogy kikezdhesse Uri-Tesub hatalmát. Vajon nem az volna-e alegnagyobb dicsőség a király fiának, ha a csatamezőn halna hősi halált?

Hattusilis nagyra értékelte Muwatallis kormányzási képességeit és boldogan szolgáltavolna tovább az uralkodót, ha annak fia, a forrófejű Uri-Tesub nem veszélyeztette volna abirodalom egyensúlyát. Muwatallis a fiától nem várhatott sem tiszteletet, sem hálát. A hettitáknál

a családi kötelékek nem voltak nagyon fontosak. A vérfertőzés elfogadott gyakorlat volt, nemtiltotta a törvény, ha nem okozott kárt senkinek. Az erőszaktételt sem büntették súlyosan, sőtegyáltalán nem büntették, ha feltételezték, hogy a megtámadott nő beleegyezett a dologba. Haegy fiú megölte az apját, hogy elragadja tőle a hatalmat, az eset nem sértette mélyen aközerkölcsöket.

Zseniális ötlet volt a fővezérséget Uri-Tesubra bízni. A tekintélye növelésével elfoglaltherceg nem fog – legalábbis egyelőre – apja megbuktatására törni. Ám előbb-utóbbtermészetesen ismét felmerül majd ez a veszély, Hattusilisnak ki kell használnia ezt az időszakotés csökkentenie kell Uri-Tesub ártó hatalmát.

A felsővárosban jeges szél fújt, korán köszöntött be a tél. A méltóságokat felkérték, hogyfáradjanak a fogadóterembe, amelyet parázstartókkal fűtöttek.

Feszült és nyomott volt a hangulat. Muwatallis nem kedvelte sem a beszédeket, sem azösszejöveteleket. Szívesebben dolgozott a háttérben, egyenként manipulálva beosztottjait, ésigyekezett elkerülni, hogy valamiféle tanács nyomasztó létezése rontsa munkakedvét.

Az első sorban Uri-Tesub vadonatúj páncélja csillogott, élesen elütve Hattusilis szerényöltözékétől. Hattusilis hitvese, Putuhepa, királynőnek tűnt pompás vörös ruhájában. Rengetegékszert viselt, az arany karperecek Egyiptomból származtak.

Muwatallis helyet foglalt a trónján, egy durva, faragatlan, dísztelen kőszéken.Ritka nyilvános szereplései alkalmával mindenkit meglepett, hogy ez a jelentéktelen,

ártalmatlan kinézetű ember egy ilyen harcias nemzet uralkodója volt. A figyelmesebb szemlélőazonban hamarosan felfedezhette tekintetében, viselkedésében a visszafogott, ám bármelypillanatban kirobbanni kész agresszivitást. Muwatallisban a nyers fizikai erő ravaszsággalpárosult, úgy csapott le áldozatára, akár a skorpió.

– Reám, csakis reám bízta a vihar istene és a napistennő ezt az országot, városaival ésfalvaival egyetemben – jelentette ki a király. – Én, az ország uralkodója, én fogom megvédeni,mert csakis reám és nem másra ruházták a hatalmat és a harci szekeret.

Az ősi formulákkal Muwatallis azt hangsúlyozta, hogy őt, csakis őt illeti meg a döntésjoga, és fia és testvére, bármekkora is a befolyásuk, teljes engedelmességgel tartoznak neki.Amint hibáznak, könyörtelenül lesújt rájuk, és a döntést senki sem fogja vitatni.

– Északon, délen, keleten és nyugaton – folytatta Muwatallis – Anatólia fennsíkját hegyekszegélyezik, amelyek védenek bennünket. Határaink sérthetetlenek. Népünk azonban nem arrahivatott, hogy csak ezen a földön, határai közé zárva éljen. Elődeim óhaja az volt, hogy „a hettitabirodalmat minden oldalról tenger nyaldossa”. Én pedig hozzáfűzöm: a Nílus partja is legyen amiénk!

Muwatallis felállt, befejezte beszédét.Elhangzott a hadüzenet.

Uri-Tesub fényes és fennen magasztalt fogadást adott kinevezése megünneplésére.Várkapitányok, magas rangú tisztek, az elit alakulatok katonái idézték fel múltbeli tetteiket ésbeszéltek az eljövendő győzelmekről. A király fia bejelentette, hogy ezentúl nagy gondot fordít aharci szekerek egységére, amelyek új felszerelést kapnak.

Kegyetlen és heves összecsapás látomásától részegültek meg a jelenlévők.Hattusilis és felesége éppen távozni készült a fogadásról, amikor vagy száz fiatal rabnő

rontott a terembe, akiket Uri-Tesub afféle csemegének szánt a lakoma végén. Parancsot kaptak,

hogy elégítsék ki a vendégek minden kérését, szeszélyét. Megfenyegették őket, ha valaki nemengedelmeskedik, azt megkorbácsolják és a sóbányákba küldik dolgozni. A számos sóbánya voltHatti gazdagságának egyik fő forrása

– Már hazamentek, barátaim? – lepődött meg a herceg.– Holnap nagyon nehéz napunk lesz – válaszolta Putuhepa.– Hattusilisnak szüksége volna egy kis kikapcsolódásra… Ebben a csapatban tizenhat

éves ázsiai lányok is vannak, szépek, mint a fiatal kancák. A rabszolga-kereskedő azt ígérte, hogykivételes szolgáltatásokat fognak nyújtani. Menj hát haza, kedves Putuhepa, és engedélyezz aférjednek egy kis szórakozást.

– Nem minden férfi disznó – vágott vissza a hölgy. – A jövőben kímélj meg bennünket ahasonló meghívásoktól.

Hattusilis és Putuhepa hazatértek palotabeli lakosztályukba, amelynek rideg, szigorúlégkörét alig-alig élénkítették a beszegett gyapjúszőnyegek. A falakat medvetrófeák és keresztbenfelerősített lándzsák díszítették.

Putuhepa idegesen elbocsátotta szobalányát, és egyedül fogott hozzá arcfestéselemosásához.

– Uri-Tesub veszélyes őrült – jelentette ki.– De az uralkodó fia.– Te pedig a testvére vagy!– Sokak szemében Uri-Tesub a Muwatallis által kijelölt utód.– Kijelölt utód… Ily nagyot tévedett volna a király?– Mindez csak szóbeszéd.– Miért nem teszel valamit, hogy ne így legyen?– Mert nem nyugtalanít különösebben.– Nem csak tetteted a nyugalmat?– Nem, kedvesem. Nyugalmam a helyzet logikus elemzéséből fakad.– Lennél szíves engem is felvilágosítani?– Uri-Tesub megkapta azt a tisztet, amelyről álmodozott, most egy darabig nem fog

összeesküvést szőni az uralkodó ellen.– Ilyen naiv lettél? Ő a trónra vágyik!– Ez nyilvánvaló, Putuhepa, de vajon képes lesz-e megszerezni? És főleg megtartani?A papnő figyelmesen tekintett férjére. A csenevész, cseppet sem vonzó külsejű Hattusilis

az eszével és éleslátásával hódította meg. Megvolt benne egy nagy államférfi minden adottsága.– Uri-Tesub nem látja át a helyzetet – jelentette ki Hattusilis –, fel sem foghatja ésszel,

milyen hatalmas feladat hárul rá. A hettita sereg irányítása olyan képességeket igényel,amelyeknek ő bizony híján van.

– De hát kitűnő katona, aki nem ismeri a félelmet!– Ez igaz, de egy sereg parancsnokának gyakran különféle, sőt ellentétes irányzatokat és

érdekeket kell összeegyeztetnie. Ehhez pedig tapasztalat és türelem szükségeltetik.– Ez a leírás nem nagyon illik Uri-Tesubra!– Mi is lehetne ennél örömtelibb? Ez a megszállott előbb vagy utóbb komoly hibákat fog

elkövetni, és sorra maga ellen hangolja a tábornokokat. A már most is meglévő pártok megfognak erősödni, megosztottak lesznek, szóhoz jutnak azok, akik más véleményen vannak és azéles fogú vadak széttépik a zsarnokot, aki nem lesz képes rájuk kényszeríteni akaratát.

– Az uralkodó bejelentette a háborút… s ebben a legfontosabb szerepet Uri-Tesubnak

szánja!– Látszólag, csakis látszólag!– Bizonyos vagy ebben?– Csak megismételni tudom neked, hogy Uri-Tesub túlságosan nagyra tartja magát. Rá

fog jönni, hogy bonyolult és kegyetlen körülötte a világ. Háborús álmai összetörnek majd akatonák pajzsain, szilánkokra zúzódnak a harci szekerek kerekei alatt. És ez még nem minden…

– Ne engedd, hogy elemésszen a kíváncsiság, drága férjem.– Muwatallis nagy király.– Ki fogja használni a fia hibáit?Hattusilis mosolygott.– A birodalom erős és egyben gyenge is. Erős, mert jelentős hadereje van. Gyenge, mert

irigy szomszédok veszik körül, akik készek kihasználni a legkisebb ballépését is. Jó ötletmegtámadni és megszerezni Egyiptomot, de a rögtönzések katasztrófához vezethetnek. Akeselyűk nyomban lecsapnak majd, és tetemeinkből fognak lakomázni.

– Muwatallisnak vajon sikerül-e féken tartani egy olyan őrültet, mint Uri-Tesub?– Uri-Tesubnak fogalma sincs apja igazi terveiről és arról, hogy Muwatallis mi módon

szándékozik megvalósítani őket. Az uralkodó mindenről beszélt neki, hogy elnyerje a bizalmát,de a lényeget nem fedte fel előtte.

– És neked… neked felfedte?– Ebben a megtiszteltetésben részesültem, Putuhepa. A király egy feladattal is megbízott:

tervét úgy kell megvalósítanom, hogy nem avatom bele a fiát.

Felsővárosi szolgálati lakása teraszáról Uri-Tesub az újholdat nézte. Benne rejlett a jövő,az ő jövőjének a titka. Hosszasan beszélt a holdhoz, megvallotta neki az álmát, hogy győzelemreakarja vezetni a hettita sereget, eltaposva mindenkit, aki az útjába áll.

A herceg az éjszaka csillagára emelte vízzel teli kupáját. Ebben a tükörben akartakikémlelni az ég titkait. A hettiták mind-mind foglalkoztak jövendőmondással, de közvetlenül aholdhoz fordulni olyan kockázatos volt, amit csak kevesen mertek vállalni.

A hold, ha megzavarták csendjét, görbe karddá változott, amely átvágta az okvetetlenkedőtorkát, akinek megnyomorított testét azután a bástyák tövében találták meg. Ám imádóinakmegadta a harc esélyét.

Uri-Tesub tisztelgett az éjszaka hűtlen és arcátlan királynője előtt.A hold egy óra hosszat néma maradt.Azután a víz megredősödött és forrni kezdett. A kupa felforrósodott, de Uri-Tesub nem

engedte el.A víz megnyugodott. A felszínén egy férfiarc jelent meg, fején Alsó- és Felső-Egyiptom

kettős koronájával.– Ramszesz!Ez volt hát Uri-Tesub nagyszerű jövője: megöli Ramszeszt, és Egyiptomot engedelmes

rabszolgájává teszi.32

A tökéletesen nyírt szakállú, vastag tunikába öltözött Raja, a szíriai kereskedő,jelentkezett Améni hivatalában. A király titkára azonnal fogadta.

– Azt hallottam, hogy mindenütt kerestet a városban – mondta Raja nem túl magabiztos

hangon.– Pontosan így van. Szerramanna feladata volt, hogy vezesse ide, ha kell, erővel is.– Erővel… De miért?– Nagyon súlyos gyanú merült fel önnel kapcsolatban.A szíriai megrendültnek látszott.– Gyanú… velem kapcsolatban?– Hol rejtőzött?– De hát… én nem rejtőztem! A kikötőben voltam egy raktárban, ahol egy

húskészítmény-szállítmányt állítottam össze. Amint a fülembe jutott ez a hihetetlen szóbeszéd,azonnal idesiettem! Becsületes kereskedő vagyok, sok-sok éve élek már Egyiptomban, éssohasem sértettem meg a törvényt. Érdeklődjék a környezetemben, a vásárlóim körében…Tudnia kell, hogy szüntelenül bővítem-fejlesztem vállalkozásomat, éppen most készülök egy újteherhajót venni. Húskészítményeimet a legjobb házak vásárolják, és drága vázáim, amelyekigazi remekművek Théba, Memphisz és Per-Ramszesz legszebb otthonait díszítik… A palotánakis szállítok!

Raja ideges hangon adta elő cikornyás védekezését.– Nem vonom kétségbe kereskedői erényeit – mondta Améni.– De hát akkor… mivel vádolnak?– Ismer egy Nénofar nevű könnyűvérű leányzót, aki Per-Ramszeszben lakik?– Nem.– Nem házasember?– A foglalkozásom nem hagy elegendő időt arra, hogy asszonnyal és családdal

foglalkozzam.– Csak vannak kapcsolatai nőkkel?– A magánéletem…– Saját érdekében kérem, hogy válaszoljon.Raja habozott.– Vannak barátnőim, itt-ott… Hogy őszinte legyek, olyan sokat dolgozom, hogy az alvás

a kedvenc szórakozásom.– Tagadja tehát, hogy találkozott ezzel a Nénofarral?– Tagadom.– Beismeri, hogy van egy raktára Per-Ramszeszben?– Természetesen! Bérlek a rakparton egy nagy raktárat, de ez is szűknek bizonyult. Így

hát elhatároztam, hogy a városban bérlek egy másikat is. A jövő hónaptól veszem használatba.– Ki a raktár tulajdonosa?– Rénuf, egy egyiptomi kollégám. Derék ember, és becsületes kereskedő. Azzal a

szándékkal vette meg a raktárat, hogy majd terjeszkedik, de mivel nem használta, ésszerű áronfelajánlotta bérbe.

– Most üres a raktár?– Igen.– Gyakran felkeresi?– Csak egyszer jártam ott, Rénuffal, hogy aláírjuk a bérleti szerződést.– Abban a házban találták meg Nénofar holttestét, Raja.Ez a kijelentés szemmel láthatóan fejbe kólintotta Raját.– A szegény lányt megfojtották – mesélte tovább Améni –, mert szándékában állt felfedni

annak az embernek a nevét, aki őt hamis tanúzásra kényszerítette.Raja keze remegett, az ajka elfehéredett.

– Gyilkosság… Gyilkosság, itt, a fővárosban! Gyalázat!… Teljesen fel vagyok dúlva.– Uraságod hová valósi?– Szíriai vagyok.– Nyomozásunk során arra a következtetésre jutottunk, hogy a bűnös szíriai.– Ezrével élnek szíriaiak Egyiptomban!– Ön szíriai, az ön raktárában gyilkolták meg Nénofart. Különös egybeesés, nemde?– Csak véletlen egybeesés, nem más!– Ez a bűntény kapcsolatban van egy másik, rendkívül súlyos bűnténnyel. Ezért kért a

király, hogy a lehető leggyorsabban járjak el.– Én csak egy egyszerű kereskedő vagyok! Minden bizonnyal gyarapodó vagyonom

keltett irigységet és adott tápot a rágalmaknak. Ha gazdagszom, azt kitartó munkámnakköszönhetem! Sohasem loptam senkitől semmit!

Ha ő az az ember akit keresünk, gondolta Améni, akkor ez a Raja pompás színész.– Olvassa el ezt – parancsolta az írnok, és a Raja kezébe nyomta a Nénofar holttestének

megtalálásakor készített jegyzőkönyvet, amelyben szerepelt a bűntény időpontja.– Hol tartózkodott ezen a napon és ezen az éjszakán?– Olyan zavart vagyok, hadd gondolkodjam… Rengeteget utazom, könnyen tévedhetek…

Nos, eszembe jutott! Bubasztiszi raktáramban leltároztam.Bubasztisz, Básztet macskaistennő szép városa, Per-Ramszesztől nyolcvan kilométerre

feküdt. Gyors hajóval, jó szélben öt vagy hat órányira volt a fővárostól.– Látta ott valaki?– Igen, a raktárvezető és a területi eladásokért felelős igazgató.– Mennyi ideig maradt Bubasztiszban?– A gyilkosság előestéjén érkeztem oda és másnap keltem útra Memphiszbe.– Tökéletes alibi, Raja.– Alibi… hiszen ez az igazság!– Kérem a két ember nevét.Raja felírta a neveket egy kis darab már használt papiruszra.– Ellenőrizni fogom a dolgot – ígérte meg Améni.– Meg fogja látni, hogy ártatlan vagyok!– Felkérem, hogy ne hagyja el Per-Ramszeszt.– Le akar tartóztatni?– Esetleg szükséges lesz egy újabb kihallgatás…– És az ügyleteim? Nekem vidékre kell utaznom, hogy eladjam a vázáimat.– Az ügyfelei várnak majd egy kicsit.A kereskedő sírással küszködött.– El fogom veszíteni a gazdag családok bizalmát… Eddig mindig mindent napra pontosan

szállítottam.– Itt most nagyobb dolog jött közbe. Hol van a szállása?– Egy kis házban, a rakparton levő raktáram mögött… Meddig tarthat ez a

meghurcoltatás?– Hamarosan végére járunk az ügynek, efelől legyen egészen nyugodt.

Három kupa erős sörre volt szüksége a szárd óriásnak, hogy lehűtse haragját, amikorvisszatért a bubasztiszi villámlátogatásából.

– Kihallgattam Raja alkalmazottait – mondta Améninek.

– Megerősítették az alibijét?– Meg.– Hajlandók a bíróságon is esküt tenni?– Ezek szíriaiak, Améni! Mit érdekli őket a holtak feletti ítélkezés? Szégyentelenül

hazudnak, ha jól megfizetik őket! Számukra a törvény semmit sem jelent. Ha engedélyem lettvolna, hogy a magam módján hallgassam ki őket, mint azokban az időkben, amikor kalózvoltam…

– De már nem vagy többé kalóz, és az igazságszolgáltatás Egyiptom legfőbb kincse. Egyemberi lénnyel rosszul bánni bűn.

– És futni hagyni egy kémet, akit két gonosztett is terhel, az nem bűn?Egy futár érkezése vetett véget a vitának. Aménit és Szerramannát Ramszesz hívatta tágas

dolgozószobájába.– Hogy állunk? – kérdezte a király.– Szerramanna meg van győződve arról, hogy Raja, a szíriai kereskedő kém és gyilkos.– És te?– Én is.A szárd hálás pillantást vetett az írnokra. Kettőjük között immár teljes volt az egyetértés.– A bizonyítékok?– Egyetlen sincs, felség – vallotta be Szerramanna.– Ha csak puszta feltételezések alapján tartóztatjuk le Raját, kérni fogja, hogy a bíróság

hallgassa meg, és fel is fogják menteni.– Tisztában vagyunk vele – sajnálkozott Améni.– Bízza rám a dolgot, felség – könyörgött Szerramanna.– Nekem kell emlékeztetnem testőrségem parancsnokát arra, hogy a gyanúsított személye

elleni bárminemű erőszak súlyos büntetést von maga után… a támadó terhére?Szerramanna felsóhajtott.– Tehetetlenek vagyunk – vallotta be Améni. – Valószínű, hogy ez a Raja egy hettitabarát

kémhálózat tagja, esetleg ő maga a hálózat feje. A férfi okos, ravasz s nagy komédiás. Képesfegyelmezni magát, tud siránkozni, méltatlankodni és megjátssza a dolgos, becsületes kereskedőt,aki egész életét munkájának szenteli. Nem szabad azonban elfeledni, hogy állandóan úton van,beutazza egész Egyiptomot, városról városra jár, rengeteg emberrel találkozik. Van-e ennél jobbmódszer annak megfigyelésére, hogy mi is történik országunkban? Utána már csak át kell adni apontos információkat az ellenségnek.

– Raja Nénofarral hált – erősítette meg Szerramanna –, és lefizette, hogy hazudjon. Azthitte, a lány hallgatni fog, és itt hibázott. Amikor a lány megzsarolta, hogy leleplezi, a férfimegölte.

– Hogyan követhette el a szíriai azt az elővigyázatlanságot – töprengett fennhangonRamszesz hogy egy általa bérelt házban ölte meg a lányt?

– A ház nem az ő nevén volt – emlékeztette Améni. – Nem volt könnyű kideríteni atulajdonos személyét – akinek semmi köze sincs az ügyhöz, majd tőle eljutni Rajához.

– Raja bizonyára azt tervezte, hogy a tulajdonost is elteszi láb alól – fűzte hozzáSzerramanna – mert attól tartott, hogy elárulja a nevét, de mi időben közbeavatkoztunk. Ha nemígy történik, a szíriai kiléte örökre homályban maradt volna. Szerintem Raja nem tervelte ki előreNénofar megölését. Egy olyan városrészben találkozott vele, ahol senki sem ismerte őket, és ígynem kockáztatott semmit. Raja azt hitte, elég lesz ráijeszteni a lányra, de a helyzet elmérgesedett,a lánynak az az ötlete támadt, hogy a hallgatásért cserében egész kis vagyont zsarol ki Rajából.Ha nem kap még pénzt, mondta a lány, mindent elmesél a rendőrségnek. Raja megölte és

elmenekült. Arra már nem volt módja, hogy elrejtse a holttestet. Ám szíriai cinkosainak hála,alibit sikerült bizonyítania.

– Ha a hettiták elleni háború küszöbén állunk – mérte fel a helyzetet Ramszesz – felettébbnagy hátrány számunkra egy, a területünkön működő kémhálózat. Nagyon meggyőzőenrekonstruáltad a tényeket, de mindennél fontosabb volna megtudni, hogyan juttatja el Rajaüzeneteit a hettitákhoz.

– Egy célratörő kihallgatás… – javasolta Szerramanna.– Egy kém sohasem beszél.– Felséged mit tanácsol? – kérdezte az írnok.– Kérdezd ki újra, azután engedd el. Hitesd el vele, hogy már nem gyanakszunk rá.– Nem lesz könnyű becsapni.– Tudom – ismerte el a király – de ha érezni fogja, hogy szorul körötte a hurok, kénytelen

lesz kapcsolatba lépni a hettitákkal. És akkor megtudjuk, hogyan csinálja.33

November végén vette kezdetét a mezőgazdasági évnek az az időszaka, amikor az elvetettgabonamag csírázásnak és fejlődésnek indult, megmutatván, hogy diadalmaskodik a sötétségfelett és az egyiptomi népnek felkínálja a benne rejlő életet.

Ramszesz kisegítette a hordszékből Homéroszt, és leültette egy karosszékbe, egy finomfalatokkal megrakott asztal mellett, a pálmák árnyékában, egy csatorna partján. Nem messze egygázló volt, azon keltek át a nyájak a vízen. A kezdődő tél gyengéd napsugarai az agg költőhomlokát simogatták.

– Kedvére való ez az ebéd a szabadban? – kérdezte Ramszesz.– Az istenek kegyesek Egyiptomhoz.– Vajon nem épített-e nekik a fáraó méltó lakhelyeket, ahol kellő tiszteletben részesítik

őket?– Felség, Egyiptom a titkok földje, és felséged maga is titok. Ez a nyugalom, az életnek ez

az édessége, a pálmák szépsége, a fényes levegő áttetsző ragyogása, az étkek kivételes zamata…Mindebben van valami természetfeletti. Maguk, egyiptomiak csodát műveltek és a varázslatbirodalmában élnek. De hány évszázadig fog ez még tartani?

– Addig, amíg Máát Törvénye marad számunkra a legfőbb érték.– Ramszesz, megfeledkezik a külvilágról, amely mit sem törődik ezzel a törvénnyel. Azt

hiszi, Máát útját állhatja a hettita seregnek?– Máát lesz legfőbb védőbástyánk a veszélyek közepette.– Én a saját szememmel láttam a háborút, láttam, milyen kegyetlenek az emberek, láttam

az elszabaduló dühöt, a gyilkos őrületet, amint a józanokat és mérsékelteket is hatalmába keríti. Aháború… az öröklött bűn, az ember vérében lappangó, gyógyíthatatlan kór, amely el fogjapusztítani a civilizáció minden formáját. Egyiptom sem lesz kivétel ez alól a szabály alól.

– De igen, Homérosz. A mi országunk valódi csoda, igaza van, de olyan csoda, amelyetfáradságos munkával nap mint nap tovább építünk. Én pedig szétzúzom a támadókat, akárhonnanis érkeznek majd.

A költő lehunyta a szemét.– Én már nem vagyok többé száműzetésben, felség. Sohasem fogom elfeledni

Görögországot, nyerseségét, varázsát, de csak itt, ezen a fekete és termékeny földön érintkeziklelkem az éggel. És ezt az eget fogja most feldúlni a háború.

– Honnan ez a borúlátás?

– A hettiták csak a hódításról álmodnak. A harc a lételemük, amint sok, egymásraacsarkodó görög számára is az volt. Felségednek a közelmúltban aratott győzelmei nem fogjákeltéríteni a hettitákat háborús szándékaiktól.

– Seregem készen fog állni a harcra.– Felséged egy nagy vadállatra hasonlít; felségedre gondoltam, amikor e sorokat írtam:

„Rögtön, amint meglátta… nagy léptekkel mint siet ez seregének elébe, úgy megörült, valamint azoroszlán, hogyha hatalmas testre talál: szarvasra akár, vagy vadkecskére és éhezve mohón nyelihúsát, bárha magára fürge kutyák törnek már és viruló deli ifjak. „*

Nofertari újra elolvasta a meglepő üzenetet, amelyet Sénar juttatott el hozzá. Lovasfutárok hozták Hattiból Dél-Szíriáig, azután mások egészen Egyiptomig, míg el nem jutott végüla külügyminisztériumba.

Nővéremnek, a nagyon kedves Nofertarinak, Egyiptom királynéjának.

Én, Putuhepa, Hattusilisnak, a hettita uralkodó fivérének a hitvese baráti gondolataimatosztom meg veled. Távol élünk egymástól, országaink, népeink különbözőek, de vajon nemugyanazt a békét áhítják-e? Ha te és én előmozdítanánk a megértést népeink között, vajon nem jótcselekednénk-e? Részemről mindent elfogok követni. Tudnál-e, tiszteletre méltó nővérem,hasonlóképpen cselekedni? Öröm és megtiszteltetés lesz, ha válaszleveledet olvashatom majd.

Az istenek oltalmazzanak.

– Mit jelent ez a furcsa üzenet? – kérdezte a királyné Ramszesztől.– A szárított sárból készült két pecsét formája és az írás nem hagy kétséget afelől, hogy a

levél eredeti.– Válaszolnom kell Putuhepának?– Habár Putuhepa nem királyné, de úgy kell tekinteni, mint a hettita birodalom első

asszonyát, amióta Muwatallis felesége meghalt.– Hattusilis, a férje lesz a jövendő király?– Muwatallis inkább a fiát, Uri-Tesubot ültetné a trónra, aki az Egyiptom elleni háború

elszánt híve.– Akkor ennek az üzenetnek nincs semmi értelme.– Megmutatja, hogy vannak más irányzatok is a országban, amelyet talán a papok és a

kereskedők támogatnak, akiknek a pénzügyi befolyása, Ása szerint, nem elhanyagolható. Őktartanak egy háborútól, amely visszavetné üzleti ügyeiket.

– Kellően befolyásosak ahhoz, hogy elkerülhető legyen egy összecsapás?– Bizonyosan nem.– Ha Putuhepa őszinte, miért ne segíthetnék neki? Így talán marad némi remény, hogy

elkerülhető sok-sok ezer ember halála.

Raja, a szíriai kereskedő idegesen simogatta hegyes szakállkáját.– Ellenőriztük az alibijét – mondta Améni.– Nagyszerű!– Uraságod szempontjából valóban nagyszerű, hiszen az alkalmazottai igazolták az

állításait.– Én az igazat mondtam, és nincs semmi titkolnivalóm.

Améni tovább játszadozott egy ecsettel.– Be kell vallanom… hogy talán mi tévedtünk.– Íme az értelem szava!– Ismerje el, hogy a körülmények igencsak terhelőek voltak uraságodra nézve. Engedje

meg, hogy a bocsánatát kérjem.– Az egyiptomi igazságszolgáltatás nem üres szó tehát.– Ennek mindannyian örülünk.– Szabadon mehetek oda, ahova akarok?– Újrakezdheti a munkáját, szabadon dolgozhat.– Minden vád alól felmentettek?– Igen, Raja.– Nagyra becsülöm az őszinteségét, és remélem, hogy mihamarabb megtalálja annak a

szegény lánynak a gyilkosát.

Raja úgy tett, mint aki a szállítólevelekkel foglalatoskodik. Ám az esze máshol járt,miközben nagy léptekkel rótta az utat raktára és hajója között.

Az Améni által előadott komédia egy percre sem tévesztette meg. Ramszesz személyititkára túlságosan makacs ember volt ahhoz, hogy ilyen gyorsan megváltoztassa a véleményét kétszíriai tanúskodása alapján. Az írnok nem hajlandó erőszakot alkalmazni, így hát bizonyáracsapdát állít neki. Nyilván azt reméli, hogy Raja abban a hiszemben, hogy sikerült tisztázniamagát, felújítja titkos tevékenységét és előbb-utóbb elvezeti Szerramannát a hálózat tagjaiig.

Ha belegondol, a helyzet súlyosabb, mint képzelte. Akármit is csinál, kémhálózatabukásra van ítélve. Améni hamarosan rájön, hogy csaknem mindegyik alkalmazottja Hattinakdolgozik, valóságos árnyékhadsereget alkotva. Ám elég egy letartóztatási hullám, s aszervezetének vége.

Tovább kell kereskedni, szokása szerint. Ez azonban ideiglenes megoldás és nem vezetsehova.

Mihamarabb értesítenie kell Sénart, anélkül hogy akár csak a legcsekélyebb mértékben isráterelné a gyanút.

Raja Per-Ramszesz számos előkelő házába szállította a vázákat. Sénar is rendszeresvásárlója volt, neve szerepelt ügyfelei listáján. Így hát a szíriai elment a király bátyjának avillájába és felkereste a háznagyot.

– Sénar úr nincs itthon.– Ó… de hamarosan visszatér?– Nem tudom.– Sajnos nincs időm rá, hogy megvárjam, mert Memphiszbe kell utaznom. Az elmúlt

napokban számos kellemetlen dolog hátráltatott munkámban. Megtenné nekem azt a szívességet,hogy átadja ezt a vázát Sénar úrnak?

– Természetesen.– Adja át neki, kérem, üdvözletemet is. Ó, majd elfelejtettem… A váza nagyon drága, de

higgye el, e kis remekmű megéri az árát. A fizetést majd a visszatértemkor rendezzük.Raja még három másik állandó vevőjét is felkereste, mielőtt hajóra szállt volna Memphisz

felé.Megszületett az elhatározása: a dolog nem tűr halasztást, kapcsolatba kell lépnie a

felettesével, tanácsot kell kérni tőle, csak előbb meg kell szabadulnia Szerramanna embereitől,akik szüntelenül a nyomában vannak.

A külügyminisztérium írnoka, akinek a feladata a jelentések szerkesztése volt, parókájárólés hivatala méltóságáról megfeledkezve rohant egészen Sénar irodájáig, kollégái bíráló pillantásakereszttüzében. Egy művelt ember első számú erénye vajon nem az önuralom-e?

Sénar nem volt az irodában.Szörnyű dilemma… Várja-e be a miniszter visszatértét, vagy ugorjon egyet a ranglétrán,

és vigye az üzenetet egyenesen a királynak? Valószínűleg meg fogják fedni érte, de afőtisztviselő a második megoldást választotta.

Kollégái meglepetten látták, hogy szolgálati időben elhagyja a minisztériumot, és mégmindig paróka nélkül felugrik egy szolgálati kocsira, hogy mielőbb a palotába érjen.

Améni fogadta a tisztviselőt, és nyomban megértette felindultságát.A dél-szíriai diplomáciai szolgálat útján érkezett levélen a hettiták császárának,

Muwatallisnak a pecsétje volt.– A miniszterem nem volt a hivatalában, úgy hittem, helyesen cselekszem…– Jól tetted, hogy ide jöttél. Ne aggódj a karriered miatt, a király nagyra becsüli a

kezdeményező szellemet.Améni a kezébe vette a küldeményt: fatábla volt, kelmébe bugyolálva, amelyet szárított

sárpecsétek zártak le, az írás pedig hettita írás volt.Az írnok lehunyta a szemét, remélve, hogy mindez csak lidércnyomás. Amikor kinyitotta,

a küldemény nem tűnt el és továbbra is égette az ujjait.Améni lassú léptekkel, száraz torokkal tette meg a távolságot, amely elválasztotta

Ramszesz dolgozószobájától. Miután a napot mezőgazdasági minisztere és az öntözésért felelősszemélyek társaságában töltötte, a király egyedül volt és a gátak karbantartásáról szóló rendeleténdolgozott.

– Feldúltnak látszol, Améni.Az írnok kinyújtott kezében ott volt az a hivatalos üzenet, amelyet Hatti császára küldött a

fáraónak.– A hadüzenet – mormolta Ramszesz.

34

Ramszesz minden sietség nélkül feltörte a pecséteket, kibontotta a fatáblát a kelméből ésvégigfutott a szövegen.

Améni ismét lehunyta a szemét, élvezte a béke utolsó perceit, még mielőtt elszabadulna apokol, még mielőtt a fáraó lediktálná neki a választ, amely véglegesíti a tényt, hogy Egyiptomhadba száll Hatti ellen.

– Mindig ilyen józan vagy, Améni? A kérdés meglepte az írnokot.– Én, józan? Hát persze!– Kár, mert ihattunk volna egyet valami különleges borból. Olvasd.Améni elolvasta a tábla szövegét.

Hatti császára, Muwatallis, fivérének, Ramszesznek, a Fény Fiának, Egyiptomfáraójának.

Hogy vagy? Remélem, hogy anyád, Tuja, a feleséged, Nofertari és a gyermekeid jólvannak. A te és a nagy királyi hitves hírneve nőttön-nő és vitézségedet Hatti minden lakosa

ismeri.Hogy vannak a lovaid? Itt, minálunk nagy becsben állnak és gondjukat viseljük. A lovak

nagyszerű állatok, és világ legszebb teremtményei.Az istenek védelmezzék Hattit és Egyiptomot.

Améni arcát széles mosoly derítette fel.– Hiszen ez… hiszen ez nagyszerű!– Én nem vagyok róla meggyőződve.– Ezek a szokásos diplomáciai formulák, a szöveg távol áll bármilyen hadüzenettől!– Ezt csak Ása tudná megmondani.– Te egyáltalán nem bízol Muwatallisban…– A hettiták királya hatalmát az erőszak és az ármány szövetségére alapozta. Számára a

diplomácia csak afféle pótfegyver és nem a békéhez vezető út.– És ha megelégelte a háborút? Te visszahódítottad Kánaánt és Amurrut, és ő rádöbbent,

hogy komolyan kell vennie az egyiptomi sereget!– Muwatallis nem becsüli alá erőnket. Éppen ezért készül az összecsapásra és ilyen

barátságos üzenetekkel próbálja meg elaltatni gyanúnkat. Homérosz, akinek a tekintete messzire,a jövőbe lát, nem reménykedik tartós békében.

– És ha téved? Ha Muwatallis megváltozott? Ha a kereskedők a katonák fölébekerekedtek? Erre utal Putuhepa levele is.

– A hettita birodalom gazdaságának alapja a háború, a nép lelkében él az erőszakszeretete. A kereskedők a katonákat fogják támogatni, egy nagy háborúból ők is hasznot húznak.

– Szerinted tehát elkerülhetetlen a háború?– Szeretném, ha nem lenne igazam. Ha Ása nem küld jelentést nagy hadgyakorlatokról,

feszített ütemű fegyverkezésről, általános mozgósításról, akkor ismét reménykedhetem.Améni zavart volt, egy furcsa gondolat cikázott át az agyán.– Ásának hivatalosan az a feladata, hogy újjászervezze protektorátusaink védelmi

rendszerét. Ahhoz, hogy az általad remélt híreket megküldhesse, nem kell-e behatolnia hettitaterületre?

– De igen – ismerte el Ramszesz.– Hiszen ez őrültség! Ha elfogják…– Ása szabadon dönthetett, hogy elfogadja-e a megbízatást.– Ramszesz, ő a barátunk, gyermekkori barátunk, olyan hűséges hozzád, mint én…– Tudom, Améni, és kellőképp méltányolom is a bátorságát.– Nincs semmi esélye arra, hogy élve hazatérjen! Még ha el is tud juttatni hozzád néhány

üzenetet, előbb vagy utóbb elfogják.Az írnok életében először neheztelt Ramszeszre. Pedig a fáraó nem követett el hibát,

amikor Egyiptom érdekeit mindenek fölébe helyezte. Ám feláldozott egy barátot, egy kivételeslényt, aki megérdemelné, hogy száztíz évig éljen, mint a bölcsek.

– Améni, lediktálom neked a válaszomat. Biztosítsuk fivérünket, Hatti királyát, hogyrokonaim és lovaim jól vannak.

Sénar aprókat harapott egy almából, miközben azt a vázát nézegette, amelyet a háznagytett elé.

– Maga Raja hozta ezt ide?

– Igen, uram.– Ismételd el, hogy mit mondott!– Megemlítette, hogy ez a remekmű sokba kerül, s hogy reméli, rendezik majd a

pénzügyeket, miután ő is visszatér a fővárosba.– Adj még egy almát, és mostantól senki se zavarjon többé!– Uram, ön fogadni akart egy fiatal leányt…– Küldd el!Sénar tekintetét a vázára függesztette.Másolat.Ügyetlen és csúnya másolat, annyit sem ér, mint egy pár átlagos minőségű saru. Még egy

vidéki jómódú ember is meggondolta volna, mielőtt kiállítja a fogadószobájában.Világos volt Raja üzenete. Leleplezték, és többé nem fog kapcsolatba lépni Sénarral. A

külügyminiszter stratégiájának egyik sarkköve omlott össze. Hogyan fog továbblépni, ha mindenkapcsolata megszakad a hettitákkal?

Két dolog azonban megnyugtatta.A hettiták egy ilyen döntő fontosságú időszakban bizonyára nem fognak lemondani arról,

hogy kémhálózatot működtessenek egyiptomi földön. Raját felváltja majd valaki más és az utódbiztosan felveszi a kapcsolatot Sénarral.

A másik dolog Ása kivételes pozíciója volt. Miközben aláássa a protektorátusok védelmirendszerét, bizonyára kapcsolatba kerül a hettitákkal, és erről hírt fog adni Sénarnak is.

Maradt Ofir mágus, a varázslatai talán hatékonynak bizonyulnak.Mindent összevetve, Raja balesete őt nem is érinti olyan hátrányosan. A szíriai kém pedig

tudni fogja, hogyan vágja ki magát a csávából.

Per-Ramszesz templomai meleg, okkersárga fényben fürödtek. Az alkonyi szertartásokután Ramszesz és Nofertari Ámon temploma előtt találkozott, amelynek az építése még javábanfolyt. A főváros napról napra szebb lett, úgy tűnt, a béke és a boldogság városa lesz.

A királyi pár a szentély előtt telepített kertben sétált, ahol szikomorfák, jojobafákemelkedtek ki a leanderbokrok közül. Kertészek öntözték a fiatal növényeket, amelyekhez kedvesszavakat is intéztek: mindenki jól tudta, hogy ezekre legalább annyira szüksége van anövényeknek, mint a tápláló vízre.

– Mi a véleményed a kapott levelekről?– Egyáltalán nem megnyugtatóak – felelte Nofertari. – A hettiták a fegyverszünet

káprázatával igyekeznek elkábítani bennünket.– Azt hittem, valami vigasztalóbbat hallok tőled.– Ha nem az igazat mondanám, elárulnám szerelmünket. El kell mondanom neked,

milyennek látom a jövőt, még ha ennek a jövendőnek az ege viharfellegekkel terhes is.– Hogyan is lehet elképzelni a háborút, amelyben annyi fiatal leli majd halálát, amikor itt

élvezzük ennek a kertnek a szépségét.– Nincs jogunk ahhoz, hogy visszavonuljunk ebbe a paradicsomba, és megfeledkezzünk a

pusztulással fenyegető viharról.– Vajon képes lesz-e seregem visszaverni a hettita támadásokat? Sok veterán csak a

visszavonulásra gondol, a fiatalok tapasztalatlanok, a zsoldosokat pedig csak a fizetség érdekli…Az ellenség jól ismeri gyengéinket.

– És mi nem ismerjük-e az övéiket?– A mi felderítésünk nincs jól megszervezve, évek munkája kell hozzá, hogy valóban

hatékonyan működjék. Abban bíztunk, hogy Muwatallis tiszteletben fogja tartani az apám általrögzített határokat. Apám eljutott egészen Kades kapujáig. A király azonban, elődeihezhasonlóan, hódításokról álmodik, és Egyiptomnál nincs csábítóbb préda.

– Kaptál jelentést Ásától?– Nincs róla semmi hír.– Aggódsz az életéért, igaz?– Nagyon veszélyes feladatot bíztam rá. Be kell hatolnia az ellenség területére, hogy a

lehető legtöbb információt gyűjtse össze. Améni nem bocsátja ezt meg nekem.– Kinek az ötlete volt ez?– Nofertari, én sohasem fogok hazudni neked: az enyém, nem Ásáé.– Vissza is utasíthatta volna.– Ki utasítja vissza a fáraó kérését?– Ása erős jellem, aki tudja irányítani a sorsát.– Ha kudarcot vall, én leszek felelős letartóztatásáért és haláláért.– Ása Egyiptomért él, mint te. Amikor útnak indult Hattiba, abban reménykedett, hogy

megmentheti országát a csapástól.– Egy álló éjszakán át beszélgettünk erről. Ha Ásának sikerül értékes információkat

szereznie a hettita haderőről és katonai stratégiáról, talán vissza tudjuk majd verni a támadókat.– És ha te támadnál elsőnek?– Megfordult a fejemben. De először hagynom kell Ását, hogy ő cselekedjen.– A levelek, amelyeket kaptunk, azt bizonyítják, hogy a hettiták időt akarnak nyerni, és

ennek kétségkívül a belső megosztottság az oka. Nem volna szabad elszalasztani a megfelelőpillanatot.

Nofertari édes, dallamos hangjából Egyiptom királynéjának hajthatatlan akarata éskeménysége csendült ki. Ahogyan Tuja egykor Széti oldalán, úgy testesítette meg ő is a királyságlelkét és táplálta annak erejét.

– Gyakran gondolok Mózesra. Hogyan viselkedne most, amikor a Két Föld léte forogveszélyben? Bár tudom, milyen furcsa gondolatokat forgatott a fejében, meg vagyok győződveróla, hogy az oldalunkon harcolna a fáraók országának a megmentéséért.

A nap lement, Nofertari megborzongott.– Hiányzik a régi kendőm, olyan jó meleg volt.

35

Edomtól délre, az Akabai-öböltől keletre, Madián földjén békésen, nyugodtan folyt azélet. Néha itt találtak menedéket a Sínai-félszigeten vándorló beduinok is. A madiániak őriztéknyájaikat és távol tartották magukat a moábi arab törzsek közötti viszályoktól.

Egy idős pap, hét leánygyermek apja volt a kis madiáni közösség feje. Az emberek nempanaszkodtak sem a szegénységre, sem a szélsőséges éghajlatra. Az öreg épp egy birka lábátkezelte, amikor szokatlan zaj ütötte meg a fülét.

Lovak.Vágtázó lovak és szekerek.Az egyiptomi sereg egyik őrjárata… Pedig az őrjáratok sohasem léptek Madián földjére,

mert az ottaniaknak nem voltak fegyvereik, és nem is tudták, hogyan kell harcolni. Mivel nagyszegénységben éltek, nem fizettek adót, és a sivatagi őrség tudta, hogy nem rejtegetnek beduinrablókat, mert a büntetésük az oázisaik elpusztítása és a száműzetés lett volna.

Amikor az egyiptomi szekerek elérték a települést, a férfiak, nők, gyermekekbemenekültek durva vászonsátraikba. Az öreg pap felállt és méltóságteljesen fogadta az

érkezőket.Az őrjárat parancsnoka fiatal, hetyke tiszt volt.– Ki vagy te?– Madián papja.– Te vagy ezeknek a nyomorultaknak a vezetője?– Engem ért ez a megtiszteltetés.– Miből éltek itt?– Birkát tenyésztünk, a datolyapálmák gyümölcsét esszük, és kútjaink vizét isszuk. Kis

kertjeinkben megterem némi zöldség.– Vannak fegyvereitek?– Nem tartunk fegyvert.– Parancsom van, hogy kutassam át a sátraitokat.– Nyitva állnak bárki előtt, nincs rejtegetnivalónk.– Azt beszélik, menedéket adtok beduin gonosztevőknek.– Csak nem vagyunk olyan bolondok, hogy magunkra haragítsuk a fáraót? Lehet, hogy ez

a föld szegény és eldugott szeglete a világnak, de a miénk és mi szeretjük. Ha megszegnénk atörvényt, az a végünket jelentené.

– Bölcs vagy, öreg, de én azért átkutatom a sátraitokat.– Ismétlem, nyitva állnak előtted. De nem vennél-e részt egy szerény kis ünnepségen? Az

egyik leányom fiúgyermeket szült. Bárányt eszünk és pálmabort iszunk ennek örömére…Az egyiptomi tiszt kínosan érezte magát.– Nem valami szabályszerű…– Amíg katonáid a kötelességüket végzik, gyere ülj ide a tűz mellé.A madiániak az öreg pap köré gyűltek, aki megnyugtatta őket, és kérte, hogy könnyítsék

meg az egyiptomiak munkáját.Az őrjárat parancsnoka elfogadta a meghívást az ünnepi lakomára. Az anya még feküdt,

de az apa, egy szakállas, hajlott hátú férfi, akinek arcvonásait akárha véső mintázta volna,karjában tartotta fiát és ringatta.

– Pásztor, aki azt hitte, nem lehet gyermeke – magyarázta az idős pap –, de ez a gyermekbearanyozza majd öregkorát.

A katonák nem találtak sem fegyvert, sem beduinokat.– Tiszteld továbbra is a törvényt – tanácsolta a tiszt a madiáni papnak –, és népedet senki

sem fogja zaklatni.A szekerek és a lovak eltűntek a sivatagban.Amint elült a homokfelhő, felállt az újszülött apja. A tiszt meglepődött volna, ha látja a

görnyedt pásztort átváltozni széles vállú, szálfa termetű férfivá.– Megmenekültünk, Mózes – szólt az öreg pap a vejéhez. – Nem fognak többé

visszajönni.

Théba nyugati partján építőmesterek, kőfaragók és szobrászok időt és fáradságot nemkímélve, szorgosan építették a Ramesszeumot, az Évmilliók templomát, amelyet a Fény fiának aparancsára emeltek. A Törvény előírásainak megfelelően először a templomhajót, a rejtőzködőisten lakhelyét építették meg, akinek az igazi alakját sohasem fogják megismerni az emberek. Azépítkezési területen, ahol szigorú rendet tartottak és igen szervezetten folyt a munka, rengeteghomokkő, szürke gránit- és bazalttömb volt felhalmozva. Már álltak az oszlopcsarnokok falai,már épült a jövendő királyi palota. Ramszesz kívánsága szerint temploma mesés épület lesz,

amely évszázadokig fennmarad majd. Ebben a templomban fogják tisztelni apja emlékét,szertartásokon ünnepelni anyját és hitvesét, itt kerül sor majd annak a láthatatlan energiának azátadására, amely nélkül az igazságos hatalom gyakorlása lehetetlen.

Nébu, a karnaki főpap arcán mosoly játszott. Ezt a fáradt, köszvénytől gyötört öregembertbízta meg Ramszesz, hogy irányítsa a legnagyobb és leggazdagabb egyiptomi szentélyt, ésmindenki úgy vélte, hogy a fáraó választása cinikus és stratégia diktálta választás volt. Aszenilitás korának küszöbére ért Nébu csak báb lesz, akit hamarosan felvált majd az uralkodó egymásik, ugyancsak idős és szolgalelkű teremtménye.

Senki sem látta előre, hogy az öregedő Nébu olyan lesz, mint a gránit: kemény éskikezdhetetlen. A kopasz, lassú mozgású, kevés beszédű öreg pártatlanul kormányzott. Hű voltkirályához, és néhány elődjétől eltérően nem ártotta bele magát a politikába. Ramszesz szolgálataigazi fiatalító kúra volt számára.

Ma azonban Nébu megfeledkezve mindenről, a hatalmas templomról, az óriásiszemélyzetről, papjairól, földjeiről, falvairól, egy fácska, egy kis akác fölé hajolt, amelyetRamszesz ültetett el uralkodása második évében az Évmilliók templomának a helyén. A karnakifőpap megígérte az uralkodónak, hogy gondozza-vigyázza a meglepően gyorsan növekvő fát. Ahely varázserejéből táplálkozván a fa a szokásosnál sokkal gyorsabban tört az ég felé.

– Elégedett vagy az akácfámmal, Nébu?A főpap lassan megfordult.– Felség… Senki sem értesített jöveteléről!– Ezért nincs kit hibáztatnod. A palota nem jelentette be utazásomat. Milyen gyönyörű ez

a fa!– Azt hiszem, sohasem láttam még ilyen meglepő dolgot: nem adta át felséged e fának

saját életerejét? Az én kiváltságom, hogy a fa gyermekkorára felügyeljek, ön meg fogja látni afelnőtt fát is.

– Szerettem volna viszontlátni Thébát, templomomat, az Évmilliók templomát, a síromatés az akácfámat, mielőtt magával ragadna a förgeteg.

– Elkerülhetetlen a háború, felség?– A hettiták az ellenkezőjéről igyekeznek meggyőzni bennünket, de ugyan ki hiszi el a

megnyugtató hangú nyilatkozataikat?– Itt minden rendben van. Karnak gazdagsága az öné. Felvirágoztattam mindazt, amit

felséged rám bízott.– Az egészséged?– Amíg a szív csatornái nem zárulnak el, ellátom feladatomat. Ennek ellenére, ha felséged

jónak látja, hogy kinevezzen valakit a helyembe, nem zúgolódom. Legfőbb vágyam az, hogy aszent tó közelében lakjam és a fecskék röptét figyelve elmélkedjek.

– Megkockáztatom, hogy csalódást okozok neked, de nem látom szükségét annak, hogyváltoztassak a mostani hierarchián.

– A lábam nem engedelmeskedik, a fülem nem hall, a csontjaim sajognak…– A gondolat azonban oly eleven benned, mint a sólyom röpte, és pontos, mint az íbiszé.

Csak így tovább, Nébu, és őrködj az akácfám felett. Ha nem térnék vissza, te leszel agyámolítója.

– Felséged vissza fog térni… Felségednek vissza kell térnie.

Ramszesz körbejárta az építkezést, visszaemlékezve azokra az időkre, amikor ő maga iskőfaragók és kőfejtők között dolgozott. Ők építették nap mint nap Egyiptomot, ők emelték a

templomokat és az örök lakhelyeket, amelyek nélkül a Két Föld az emberi fajra oly jellemzőanarchiában és alantasságban élne. A fény hatalmát tisztelni, Máát törvényét betartani annyitjelent, mint őszinteségre tanítani embert, igyekezve leszoktatni önzéséről és hiúságáról.

Az uralkodó álma megvalósult. Lassan testet öltött az Évmilliók temploma, s márműködött is, mágikus energiát termelt és bocsátott ki magából, a szentély falára faragotthieroglifáknak és jeleneteknek köszönhetően. Ramszesz végigjárta a termeket, amelyeknek akörvonalai már kirajzolódtak, önmagába mélyedve elmélkedett a jövendő kápolnákban, az ég ésföld házasságából született kő erejéből töltekezett fel. Magába szívta ezt az erőt, de nem önmagaszámára, hanem hogy képes legyen szembeszállni az árnyakkal, amelyekkel a hettiták akartákbeborítani az istenek szeretett földjét.

Ramszesz úgy érezte, hogy az örököse az összes dinasztiának, a fáraók hosszú sorának,akik Egyiptomot a világmindenség képére formálták.

A huszonhét éves fiatal uralkodó egy pillanatra megingott, ám a múlt erőt adott neki, nemteherként nehezedett a vállára. Az Évmilliók templomában elődei jelölték ki számára az utat.

Raja leszállította vázákat a memphiszi előkelőségeknek. Ha azok, akik minden lépésétfigyelik, kikérdezik alkalmazottait, megtudhatják, hogy a szíriai kereskedő továbbra is igyekszikvásárlói kedvére tenni és a nemesi családok szállítója kíván maradni. Raja a szokásos módszereitalkalmazta, személyesen kötött szerződéseket, csevegett, hízelgett.

Azután útnak indult a meruri nagy hárembe, ahol már két éve nem járt. Tudta, hogy ez alátogatás meg fogja lepni Améni és Szerramanna kopóit. Azt hihetik majd, hogy Rajánakcinkosai vannak ebben az előkelő és ősi intézményben és rengeteg időt és energiát fecsérelnekmajd a hamis nyom felderítésére.

Raja még egy hamis nyomról gondoskodott. Útban a hárembe megállt egy kis faluban ésszóba elegyedett néhány paraszttal, akiket azelőtt sohase látott. Nyilván a parasztokat is azzalgyanúsítják majd a nyomozók, hogy összejátszanak a szíriaival.

Miután így feladta a leckét a nyomába szegődött kopóknak, visszatért Memphiszbe, hogyfelügyelje a Per-Ramszeszbe és Thébába küldendő húskészítmény-szállítmányait.

Szerramanna tajtékzott.– Ez a kém gúnyt űz belőlünk! Tudja, hogy követjük, és jót szórakozik azon, hogy az

orrunknál fogva vezet.– Nyugodj meg – ajánlotta Améni. Előbb-utóbb elkövet valami hibát.– Milyen hibát?– A Hattiból küldött üzenetek vagy húskészítményekben, vagy a drága vázákban vannak

elrejtve. Én inkább az utóbbiakra gondolok, mert azok főként Dél-Szíriából és Ázsiábólszármaznak.

– Nos, akkor vizsgáljuk meg valamennyit!– Hiábavaló volna, mint vödörrel kimerni a tengert. Mindenekelőtt azt kell kiderítenünk,

hogy Raja milyen úton-módon továbbítja a híreit és milyen hálózatra támaszkodik. Jelenlegihelyzetében arra kényszerül, hogy tudassa a hettitákkal, nem dolgozhat tovább. Ki kell várnunk apillanatot, amikor Szíriába indít útnak szállítmányt.

– Van egy másik ötletem – mondta Szerramanna.– Remélem, törvényes!– Ha nem csinálok botrányt, és ha a kezedbe adom az eszközt, amellyel törvényesen

letartóztathatod Raját, megengeded, hogy cselekedjek?Améni írnokecsetjét csavargatta.– Mennyi időre van szükséged?– Holnapra mindennel készen leszek.

36

Bubasztiszban a mámor ünnepét tartották. Az ifjak és a fiatal lányok egy héten át az életélvezetét megtestesítő macskaistennő, Básztet cinkos tekintete előtt ízlelgették a szerelmet. Azifjak a város környékén harci játékokban bizonyíthatták erejüket, elcsavarva szép nézőik fejét.

Raja alkalmazottai is kaptak két nap szabadságot. A főraktáros, sovány, görnyedt szíriai,bezárta a raktár ajtaját, ahol tucatnyi, nem a legdrágábbak közül való vázát tartottak. Nem voltellenére, hogy a tömegbe vegyüljön és szerencsét próbáljon egy már nem egészen fiatal, dekikapós hölgynél. Raja szigorú főnök volt, a raktáros nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem,amikor mulathatott egy kicsit.

Összefutott a nyál a szájában a reá váró örömökre gondolva, amikor egy kis utcán átmegindult a terecske felé, ahol már gyülekeztek az ünnepség résztvevői.

Hirtelen egy óriási mancs ragadta meg és húzta vissza a hajánál fogva. Egy tenyértapasztotta be a száját, hogy elfojtsa fájdalomkiáltását.

– Maradj nyugton – parancsolta Szerramanna –, vagy megfojtalak.A megrettent szíriai hagyta, hogy bevonszolják egy kis üzlethelyiségbe, amely fonott

árukkal volt tele.– Mióta dolgozol Rajának?– Négy éve.– Tisztességes fizetséget kapsz?– A gazdám meglehetősen zsugori.– Félsz tőle?– Egy kissé…– Raját le fogják tartóztatni – jelentette ki Szerramanna – és halálra fogják ítélni, mert a

hettitáknak kémkedik. A cinkosaira is hasonló büntetés vár.– Én csak az alkalmazottja vagyok!– Nem szép dolog hazudni.– Raktárosnak alkalmazott, nem kémnek!– Rosszul teszed, ha hazudsz, és továbbra is azt állítod, hogy itt volt Bubasztiszban,

amikor éppen egy gyilkosságot követett el Per-Ramszeszben.– Gyilkosságot!… Ez lehetetlen… Erről nem tudok!– Most már tudod. Fenntartod a tanúvallomásodat?– Nem… azaz igen, mert különben bosszút áll rajtam!– Barátom, nem sok lehetőséget hagysz nekem: ha továbbra is elhallgatod az igazságot,

szétloccsantom az agyvelődet itt a falon.– Nem meri megtenni!– Tucatnyi olyan hitvány alakot öltem már meg, mint te!– Raja… bosszút áll rajtam, ha beszélek…– Sohasem fogod viszontlátni.– Ez biztos?– Biztos.– Akkor rendben van… Lefizetett, hogy azt mondjam, itt volt Bubatiszban.

– Tudsz írni?– Nem túl jól.– Akkor együtt elmegyünk egy írnokhoz, aki lejegyzi a vallomásodat. Azután futhatsz a

lányok után.

Ragyogó zöld szempár, finoman kifestett ajak, kecses termet – a szép Iszet, a kis Ká anyjamit sem veszített ifjonti bájából, éppoly eleven, életvidám teremtés volt, mint régen. E hűvös télidélutánon gyapjúsálat terített a vállára.

Théba környékén erős szél fújt. A szép Iszet találkára sietett, ahová egy furcsa levélszólította:

A nádkunyhóban. Ugyanolyan, mint a memphiszi volt. A nyugati parton, a luxoritemplommal szemben, egy búzaföld szélén áll.

Az ő írása… Nem lehet senki máséval összetéveszteni. De miért ilyen titokzatosan,boldog múltjukat, meghitt együttléteiket felidézve hívja őt magához?

A szép Iszet végigment egy öntözőcsatorna mentén, elérte a lenyugvó nap fényébenaranyló gabonatáblát és észrevette a kunyhót. A kunyhó felé tartott, amikor a szél megemelteruhája alját, és a kelme beakadt egy bokorba.

Lehajolt, nehogy elszakítsa a ruháját, de akkor egy kéz odanyúlt és kiszabadította a ruhaalját.

– Ramszesz…– Még mindig ugyanolyan elbűvölő vagy, Iszet, mint régen. Köszönöm, hogy idejöttél.– Az üzeneted nagyon felkavart.– A palotától távol szerettelek volna látni.Ramszesz atlétatermete, mozgásának nemessége, tekintete ereje felébresztette Iszetben a

régi szenvedélyt. Sohasem szűnt meg Ramszeszt szeretni, még ha tisztában is volt azzal, hogynem versenyezhet Nofertarival. A nagy királyi hitves teljesen betöltötte Ramszesz szívét, amelyfelett egyedül ő uralkodott. A szép Iszet nem volt sem féltékeny, sem irigy. Belenyugodottsorsába, büszke volt rá, hogy olyan fiút szült a királynak, akinek kivételes képességei márismegmutatkoztak.

Igen, gyűlölte Ramszeszt, amikor feleségül vette Nofertarit, de ez a heves érzelem aszerelmi csalódás fájdalma volt csupán. Iszet megpróbálta leleplezni a Ramszesz ellen szőttösszeesküvést, amelybe őt is be akarták vonni. Sohasem lett volna képes elárulni azt a férfit,akitől annyi boldogságot kapott s aki fénnyel töltötte be szívét és testét.

– Miért ez a titokzatosság? És miért utaltál első találkozásainkra, amelyeknek színhelyeegy ugyanilyen kunyhó volt?

– Nofertari akarta így.– Nofertari… Nem értem…– Azt szeretné, ha még egy fiunk születne, hogy biztosítsuk a királyság jövőjét arra az

esetre, ha Kát netán valami baj érné.A szép Iszet megszédült, és Ramszesz karjaiba hullott.– Ez álom, csodaszép álom – mormolta. – Te nem a király vagy, én nem Iszet vagyok,

nem Thébában vagyunk, nem azért fogunk szerelmeskedni, hogy testvért adjunk Kának. Tudom,hogy ez csak álom, de szeretném mélyen-mélyen átélni, hogy örökre megőrizhessem emlékét.

Ramszesz levette a tunikáját, és a földre terítette. A láztól remegő Iszet hagyta, hogy

levetkőztesse.Átélte az eszeveszett boldogság pillanatát, amikor teste gyermeket fogant Ramszesztől.

Olyan öröm volt ez, amelyben már nem is reménykedett.

A hajóról, amely visszavitte Per-Ramszeszbe, a király magányosan szemlélte a Nílust.Nofertari képe egy percre sem hagyta el. Igen, Iszet szerelme őszinte volt és szépsége változatlan,de ő nem érezte iránta azt az érzést, amely parancsoló volt, mint a nap, és mérhetetlen, mint asivatag, s amely egész lényét betöltötte, mióta, hogy először találkozott Nofertarival. Szerelmüknapról napra erősödött. Ahogyan a Ramesszeum és a főváros nőttön-nőtt, az építőmunkásokszorgos keze nyomán, ugyanúgy Ramszesznek a hitvese iránt táplált szenvedélye is egyre épültés erősödött.

A király nem árulta el Iszetnek Nofertari igazi óhaját: a királyné azt szerette volna, haIszet valóban elfoglalja a második feleség helyét és számos gyermeket szül az uralkodónak,akinek hatalma és mindent megsemmisítő egyénisége minden bizonnyal elbátortalanítja majd alehetséges utódokat. Egyiptom történetében már volt erre egy elrettentő példa: II. Pepiszázévesnél idősebb korában halt meg, túlélte a gyerekeit, és halálakor olyan űrt hagyott magaután, amely az országot veszedelmes válságba sodorta. Ha Ramszesz megéri az öregkort, mi lesza királysággal, ha Ká vagy Meritamon valamilyen okból nem léphet az örökébe?

A fáraó nem élhette a mindennapi emberek életét. Még szerelmei és családja is annak azintézménynek a továbbörökítését szolgálta, amelyet a fáraó testesített meg.

Az övé volt Nofertari, az asszonyok asszonya, és az övé volt az általa nyújtott felemelőszerelem. Ramszesz nem akarta elárulni hivatását, de a vágyát sem akarta megosztani felesége ésegy másik nő között, lett légyen az a szép Iszet.

A Nílus adott választ a kérdéseire, a Nílus, amelynek az ereje, áradáskor kimeríthetetlenbőkezűséggel termékenyíti meg a partokat.

Az udvar összegyűlt a Per-Ramszesz-i palota fogadótermében, ahol nagyban folyt atalálgatás. Apjához, Szétihez hasonlóan, Ramszesz is ritkán rendezett efféle ünnepséget.Szívesebben dolgozott szűk körben minisztereivel, és nem kedvelte a haszontalan, fényesösszejöveteleket, amelyeken a résztvevők csak őt dicsőítették.

Amikor a fáraó megjelent, jobbjában kötéllel körültekert botot tartva, sok jelenlevőnekelakadt egy pillanatra a lélegzete. A bot azt jelképezte, hogy Ramszesz olyan rendeletet készülkiadni, amely kihirdetésekor azon nyomban törvényerőre emelkedik. A bot az Igét szimbolizálta,a kötél pedig az Ige és a valóság kapcsolatát, amelyet a király teremtett meg, amikor bejelentetteérett megfontolás után hozott döntését.

Az udvart izgalom és aggodalom kerítette hatalmába. Senki sem kételkedett benne, hogyRamszesz azt fogja bejelenteni, hogy hadban állnak a hettitákkal. Követet küld majd Hattiba, akiátadja a hettita királynak a fáraó üzenetét és pontosítja az összecsapás időpontját.

– A szavak, amelyeket hallotok, királyi rendelet szavai – jelentette ki Ramszesz. – Ezeketa szavakat sztélékre fogják vésni, hírnökök fogják kihirdetni a városokban és a falvakban, és aKét Föld minden lakója tudomást szerez majd róla. Ettől a naptól kezdve és utolsó leheletemig„királyi fiú” és „királyi leány” rangra emelem azokat a gyermekeket, akik a palota iskolájábantanulnak majd és gyermekeimmel, Kával és Meritamonnal azonos nevelésben részesülnek.Számuk korlátlan, és közülük fogom kiválasztani az utódomat, anélkül hogy ezt a kellő pillanatelérkezte előtt tudatnám vele.

Az udvar meglepetten, de felderülve hallgatta az uralkodót. Minden apa és anya titokbanmáris abban reménykedett, hogy az ő gyermekét emelik majd erre a méltóságra. Egyesek azonnaldicsérni kezdték csemetéiket, hogy ezzel is befolyásolják Ramszesz és Nofertari választását.

Ramszesz egy nagy kendőt terített Nofertari vállára, aki egy meghűlés után lábadozott.– A legjobb szaiszi műhelyből való. A templom főnökasszonya saját kezűleg szőtte.A királyné mosolya felragyogtatta a Delta barátságtalan egét.– Annyira szeretnék délre utazni, de tudom, hogy lehetetlen.– Nagyon sajnálom, Nofertari, de felügyelnem kell csapataim kiképzését.– Iszet ismét gyermekkel fog megajándékozni, ugye?– Erről az istenek döntenek majd.– Így van jól. Mikor találkozol vele újra?– Nem tudom.– De… azt ígérted…– Meghoztam döntésemet.– Iszettel kapcsolatban?– Nofertari, teljesül az akaratod: száznál is több fiúnk és lányunk lesz, utódlásom

biztosítva van.37

– Bizonyítékom van rá, hogy Raja hazudott – jelentette be lelkesen Szerramanna.Améninek arcizma sem rezdült.– Hallasz engem?– Igen, igen – válaszolt a király személyi titkára.A szárd már értette, miért nem reagál Améni: az írnok megint nem aludt többet két vagy

három óránál, és még félálomban révedezett.– Íme, itt van Raja raktárosának a tanúvallomása, aláírással és tanúkkal hitelesítve. Ebben

az alkalmazott világosan előadja, hogy a gazdája, aki állításával ellentétben nem tartózkodottBubasztiszban Nénofar meggyilkolásának a napján, lefizette őt, hogy hamis tanúvallomás tegyen.

– Gratulálok, Szerramanna, szép munka volt. Ez a te raktárosod… ép és egészséges?– Amikor elhagyta az írnok hivatalát, kifejezte azt a forró óhaját, hogy részt vegyen a

városi népünnepélyen és találkozzon néhány kikapós ifjú hölggyel.– Szép munka, valóban…– Nem is fogtad még fel: Rajának volt-nincs alibije! Letartóztathatjuk és kivallathatjuk!– Lehetetlen.– Miért volna lehetetlen? Ki merne szembeszegülni…– Raja lerázta az embereinket és nyoma veszett egy kis memphiszi utcában.

Sénart nem fenyegeti veszély, hiszen sikerült értesítenie. Most rajta a sor, hogy véglegeltűnjön üldözői elől. Raja meg volt győződve róla, hogy Améni átvizsgáltat minden Dél-Szíriábaútnak indított küldeményt, az utolsó tárolóedényig, s így nem tud többé kapcsolatba lépni ahettitákkal. Azt, hogy a hálózata egyik tagjára bízza az üzenetet, túlságosan kockázatosnaktalálta. Oly könnyen elárulják a menekülőt, akit a fáraó rendőrsége üldöz! Nincs más megoldás, ahálózat vezetőjével kell kapcsolatba lépnie, hiába tilos! Raja az első pillanattól kezdve errekészült, amint gyanúba keveredett.

Nem volt könnyű lerázni a nyomában lévő rendőröket. Hál' istennek alkonyatkor nagy

vihar tört ki Memphiszben, sikerült megszabadulnia a kellemetlen társaságtól, úgy, hogybemenekült egy műhelybe, amelynek két kijárata volt.

A tetőkön át bejutott a hálózat vezetőjének a szállására. Odakünn tombolt a vihar, az egetvillámok csíkozták és a szél porfelhőket kavart az üres utcákon.

A ház teljes sötétségbe merült és elhagyatottnak tetszett. Raja szeme hamar hozzászokotta fény hiányához és óvatos léptekkel, zajtalanul osont előre az épületben. Egyszer csak nyögésthallott.

A kereskedő nyugtalanul megállt, majd tovább óvakodott.Ezúttal fájdalmas sírás ütötte meg a fülét. Egy ajtó alatt fénysugarat pillantott meg.A hálózat vezetőjét letartóztatták és megkínozták volna? Ez lehetetlen! Csak Raja tudta,

hogy ki ő.Kinyílt az ajtó, és egy fáklya fénye vakította el a szíriait, aki hátrált, s kezével eltakarta a

szemét.– Raja… mit keresel itt?– Bocsásson meg, de nem volt más választásom.A szíriai kereskedő csak egyetlenegyszer találkozott a hálózat vezetőjével Muwatallis

udvarában, de nem felejtette el. Magas, ösztövér ember volt, kiugró arccsonttal, sötétzöldszemmel, egész tartása ragadozó madáréra emlékeztetett.

Raja hirtelen megrémült, hogy Ofir ott helyben végez vele. A líbiai azonban megőriztenyugtalanító nyugalmát.

A laboratóriumban a szőke Lita tovább nyöszörgött.– Egy kísérletre készítem fel – magyarázta Ofir, és behúzta maga mögött az ajtót.A félhomály félelemmel töltötte el Raját. A fekete mágia birodalmában volt.– Itt nyugodtan beszélgethetünk. Megszegted az utasításokat.– Tudom, de Szerramanna emberei le akartak tartóztatni.– Gondolom, még itt vannak a városban.– Igen, de leráztam őket.– Ha követtek, ide is be fognak rontani. Ebben az esetben kénytelen leszek megölni téged,

és azt fogom mondani, hogy megtámadott egy betörő.Dolant az emeleten aludt altatótól kábultan, ő majd igazolja Ofir állítását.– Ismerem a mesterségemet, senki sem követett.– Reméljük, hogy így van, Raja. Mi történt?– A balszerencsés események egész sora.– Nem inkább a sorozatos ügyetlenségeidről van szó?A szíriai mindent elbeszélt, egyetlen részletet sem hagyott ki, Ofirral szemben ez nem is

lett volna ajánlatos, hiszen a mágus még az emberek gondolataiban is olvasott!Raja előadását hosszú csönd követte. Ofir elgondolkodott, mielőtt közölte volna

határozatát.– Valóban balszerencsés voltál, ez igaz, de kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy a

hálózatod összeomlott.– A raktáraim, az árukészletem, egész felhalmozott gazdagságom, minden odaveszett…– Mindent visszakapsz, amikor Hatti meghódítja Egyiptomot.– Bárcsak meghallgatnának a háború démonai!– Kételkedsz a végső győzelemben?– Egy percig sem! Az egyiptomi sereg még nem készült fel. Legutolsó információim

szerint még mindig hiányos a fegyverzetük, és a magas rangú tisztek tartanak a hettita erőkkelvaló nyílt összecsapástól. Márpedig azok a katonák, akik félnek, csak vesztesek lehetnek.

– A túl nagy önbizalom is vezethet vereséghez – jegyezte meg Ofir. – Semmit sem szabadfigyelmen kívül hagynunk, ami Ramszeszt romlásba döntheti.

– Sénart továbbra is a befolyása alatt tartja?– A fáraó gyanakszik rá?– Nem bízik a testvérében, de az meg sem fordul a fejében, hogy Sénar az ön

szövetségese lett. Hogyan is sejthetné, hogy egy egyiptomi, a királyi család tagja éskülügyminiszter elárulja a hazáját? Véleményem szerint Sénar kulcsfigura. Ki fog a helyembelépni?

– Neked azt nem kell tudnod.– Ofir, önnek jelentést kell írnia rólam…– Csak dicséretet fog tartalmazni. Híven szolgáltad Hattit, a király ezt nem fogja

elfelejteni, és megkapod jutalmadat.– Mi lesz az új feladatom?– A tervemet Muwatallis elé terjesztem. Ő fog dönteni.– Aton híveinek szervezkedése komoly dolog?– Mit érdekelnek engem Aton hívei! Éppúgy gúnyt űzök belőlük, mint a többi hívőből, de

olyan birkák ők, akiket könnyű a vágóhídra vinni. A kezesnél is kezesebbek, miért ne használnámki hát hiszékenységüket?

– Ez a lány, aki itt van önnél…– Megszállott és gyengeelméjű, de kiváló médium, a segítségével olyan értékes

információkhoz jutok, amelyeket különben nem kaphatnék meg. Remélem, sikerülmeggyengítenem a Ramszeszt védő erőket.

Ofir Mózesre gondolt, a lehetséges szövetségesre. Nagyon sajnálta, hogy Mózesnekmenekülnie kellett, és hogy eltűnt a szeme elől. Lita transzban felfedte előtte, hogy Mózes mégéletben van.

– Pihenhetek itt néhány napot? – kérdezte Raja. – Az események ugyancsak próbára tettékaz idegeimet.

– Ez nagyon kockázatos volna. Menj azonnal a kikötő legdélibb részébe, és szállj fel aPer-Ramszeszbe tartó kompra.

Ofir megadta Rajának a szükséges jelszavakat, és elmagyarázta, kikkel vegye felkapcsolatot, hogy kijusson Egyiptomból, átutazhasson Kánaánon és Dél-Szírián, és elérje ahettita befolyási övezetet.

Miután Raja elhagyta a házat, a mágus ellenőrizte, hogy Lita valóban mélyen alszik-e,majd ő is elment otthonról.

A vihar nem csillapodott. A zord idő kapóra jött Ofirnak: észrevétlen maradhat s hamarvisszatérhet a házba, miután utasítást adott Raja utódjának, hogy lásson mielőbb munkához.

Sénar lakomázott. Észérvekkel nyugtatgatta magát, de aggodalmait igazán csak az evésenyhítette. Éppen egy sült fürjet falatozott, amikor háznagya Méba, az egykori külügyminiszterlátogatását jelentette, akinek ő foglalta el a helyét s akivel elhitette, hogy mellőzéséért kizárólagRamszesz a felelős.

Méba egyike volt a méltóságteljes, kimért viselkedésű, magas rangú tisztviselőknek,akiknek családjában az írnoki mesterség apáról fiúra száll, akik könnyen eligazodnak aközigazgatás útvesztőiben, akiket elkerülnek a mindennapok gondjai és így csakiselőmenetelükkel törődnek. Amikor miniszter lett, Méba elérte a csúcsot, és azt hitte, ott is maradnyugalomba vonulásáig. Sénar váratlan beavatkozása azonban, amelyről neki sejtelme sem volt,

megfosztotta miniszteri posztjától. Tétlenségre kárhoztatva a diplomata visszavonult Memphiszmelletti nagy birtokára, és csak ritkán jelent meg a Per-Ramszesz-i udvarban.

Sénar megmosta a kezét, kiöblítette a száját, beillatosította magát és megigazította aparókáját. Tudta, mily választékosan elegáns a látogatója, és nem akart lemaradni mögötte.

– Kedves Mébám! Milyen öröm a fővárosban látni téged… remélem, megtisztelsz azzal,hogy megjelensz a holnap esti fogadásomon?

– Szíves örömest.– Jól tudom, hogy a pillanat nem alkalmas a vigadozásra, de azért nem kell mogorvaságba

süllyedni. A király maga is azon van, hogy ne változzanak a palota szokásai.A széles, nyájas arcú Méba még mindig elegáns mozgású, nyugodt hangú, vonzó férfi

volt.– Meg van elégedve a tisztével, Sénar?– Nem könnyű feladat, de igyekszem legjobb tudásom szerint végezni, országunk

dicsőségére.– Ismeri Raját, a szíriai kereskedőt?Sénar megmerevedett.– Értékes vázákat vásárolok tőle. Valóságos műremekek, de az áruk is meglehetősen

magas.– Beszélgetéseik során más témákat nem érintettek?– Hová akarsz kilyukadni, Méba?– Tőlem nem kell tartania, Sénar, sőt!– Tartani… mit akarsz ezzel mondani?– Vártad már Raja utódát, nem igaz? Íme, itt vagyok.– Te, Méba…– Rosszul tűröm a tétlenséget. A hettita hálózat felvette velem a kapcsolatot, én pedig

megragadtam az alkalmat, hogy bosszút álljak Ramszeszen. Nem lep meg, hogy az ellenséghercegségedet választotta Ramszesz utódául. Feltételem az, hogy visszakapjam, az ön hatalomrajutása után, a külügyminiszteri posztomat.

A király bátyja zavarban volt.– A szavát, Sénar.– Megígérem, Méba, megígérem…– Átadom hercegségednek barátaink utasításait. Ha van valami üzenni valója, általam

juttathatja el nekik. Mivel mától hercegséged maga mellé vesz helyettesének, hogy pótolja Ását,gyakran lesz alkalmunk találkozni. Senki sem gyanakodhat ránk.38

Jeges eső zuhogott Hattusasra, a hettita birodalom fővárosára. Fagypont alá szállt ahőmérséklet, tőzeggel és fával tüzeltek a lakosok, hogy melegedhessenek. Ilyenkor nagyon sokgyermek halt meg, a túlélőkből azután nagyszerű katonák váltak. A lányoknak nem volt öröklésijoguk, egyetlen reményük egy jó házasság lehetett.

A zord időjárás ellenére Uri-Tesub, a király fia, az új főparancsnok, szigorúbbra fogta akiképzést. Nem volt megelégedve a gyalogság fizikai állóképességével, ezért sok-sok órán át,teljes felszerelésben meneteltette őket, mintha csak egy nagy hadjáratban vennének részt. Sokkimerült ember nem bírta a megpróbáltatásokat. Uri-Tesub ott hagyta őket az út szélén, úgy ítéltehogy az alkalmatlanok nem érdemelnek temetést sem. Holttestükön a keselyűk osztoztak.

A király fia nem kímélte a harci szekerek személyzetét sem. Megkövetelte tőlük, hogy

állataikat és járműveiket erejük végső megfeszítésével olyan gyorsan hajtsák, amilyen gyorsancsak lehet. A sok halálos baleset arról győzte meg, hogy egyes kocsihajtók nem sajátították el jóla legfrissebb tudnivalókat és elpuhultak a hosszú béke alatt.

A katonák közül senki sem tiltakozott a bánásmód ellen. Mindenki gyanította, hogyUri-Tesub a háborúra készíti fel a csapatokat, és hogy a győzelem záloga a hadvezér szigorúsága.Uri-Tesubot elégedettséggel töltötte el növekvő népszerűsége, de nem feledkezett meg róla, hogya legfőbb parancsnokság Muwatallist illeti. A hadgyakorlatokat az udvartól távol, Anatóliaelhagyatott vidékein vezényelte le, és ez önmagában is kockázatos vállalkozás volt: többudvaroncot lefizetett hát, hogy a lehető legtöbb hírrel szolgáljanak neki apja és Hattusilistevékenységéről.

Amikor Uri-Tesub meghallotta, hogy Hattusilis ellenőrző körútra indult a szomszédos,hettita befolyás alatt levő országokba, elcsodálkozott és meg is nyugodott. Csodálkozott, mert akirály fivére csak ritkán hagyta el a fővárost. És megnyugodott, mert távolléte azt jelentette, hogynem árthat neki, nem osztogathatja álnok tanácsait a kereskedők védelmében.

Uri-Tesub gyűlölte a kereskedőket. Ha legyőzi Ramszeszt, elkergeti Muwatallist,elfoglalja Hatti trónját, Hattusilist a sóbányákba küldi, hogy ott pusztuljon, fondorkodó,fennhéjázó feleségét, Putuhepát pedig egy vidéki bordélyba száműzi. Ami a kereskedőket illeti,őket erőszakkal besorozza a hadseregbe.

Hatti jövője immár világosan kirajzolódott: Uri-Tesub korlátlan uralma alatti katonaidiktatúra vár rá.

Most még korai lett volna a királyt támadni, akinek sok-sok éves ügyes és kegyetlenkormányzása után is csorbítatlan volt a tekintélye. A forróvérű Uri-Tesub is képes lesz uralkodnitürelmetlenségén, és kivárni apja első baklövését. Akkor azután Muwatallis vagy hajlandó leszlemondani, vagy a fia leszámol vele.

Hatti királya vastag gyapjúköpenyébe burkolózva a tűz mellett ült, de hiába, így is fázott.Kora előrehaladtával egyre rosszabbul viselte el a tél megpróbáltatásait, de a hóval borítotthegyek fenséges látványa mindig lenyűgözte. Időnként megfordult a fejében, hogy lemond ahódításokról és beéri saját országa természeti kincseivel. Ez az illúzió azonban hamarszertefoszlott, mert tudta, ha nem terjeszkedik, népe fennmaradását veszélyezteti. Hameghódítják Egyiptomot, egy kimeríthetetlen bőségszaru birtokosai lesznek. Az országkormányzását eleinte a becsvágyó Sénarra, Ramszesz bátyjára bízná, hogy a lakosságmegnyugodjék. Azután megszabadul attól az árulótól is, és a Két Föld hettita irányítás alá kerül,amely csírában fojt el majd minden lázadást.

A legfőbb veszélyt saját fia, Uri-Tesub jelentette. A királynak szüksége volt rá, hogy újerőt és harci kedvet öntsön a csapatokba, de meg kell majd akadályoznia, hogy esetleges diadaláta saját javára fordítsa és fölébe kerekedjen. Uri-Tesub rettenthetetlen katona, de szemernyi érzékesincs az államügyekhez és nagyon rosszul kormányozná a birodalmat.

Hattusilis esetében másról volt szó. A király fivérében törékeny egészsége, vézna termetedacára megvoltak egy nagy uralkodó tulajdonságai, képes volt a háttérbe húzódva dolgozni,feledtetni valódi befolyását. De mit is akart valójában? Muwatallis nem tudta megválaszolni ezt akérdést, s ezért kétszeresen bizalmatlan volt fivérével.

Hattusilis megjelent a király színe előtt.– Szerencsével jártál, fivérem?

– Az eredmények megfelelnek várakozásainknak.Hattusilis többször tüsszentett.– Tán megfáztál?– A postaállomásokon nem fűtenek rendesen. A feleségem készített forralt bort, forró

lábfürdőt, remélem, kilábalok ebből a szörnyű megfázásból.– Szövetségeseink jól fogadtak?– Látogatásom meglepte őket, attól féltek, hogy újabb adókat vetünk ki rájuk.– Szövetségeseink és alattvalóink körében helyes fenntartani a félelem légkörét. Ha a

vezetés nem kellőképp rugalmas, azonnal felüti fejét az engedetlenség.– Ezért idéztem fel sorra az uralkodók múltbeli tévedéseit, a király velük szemben

tanúsított elnéző magatartását, és csak azután tértem rá látogatásom valódi céljára.– A zsarolás, Hattusilis, a diplomácia egyik legkedveltebb fegyvere, és úgy látom, te

nagyon ügyesen forgatod ezt a fegyvert.– Nehéz mesterség ez, nem könnyű elsajátítani, de mindig hatékony. Minden

szövetségesünk, kivétel nélkül elfogadta a… meghívásunkat.– Kedves testvérem, kitűnő munkát végeztél, nagy örömömre. Mikorra végeznek a

felkészüléssel?– Három vagy négy hónapra van szükségük.– Szükség lesz hivatalos okmányokra?– Azokat talán jobb lenne mellőzni – vélte Hattusilis. – Kémeink behatoltak az ellenséges

területre, az egyiptomiak is megtehetik ugyanezt.– Nem valószínű, de jobb az óvatosság.– Szövetségeseink számára elsődleges fontosságú Egyiptom összeomlása. Amikor

szavukat adták Hatti hivatalos küldöttének, akkor magának a királynak kötelezték el magukat.Megőrzik a titkot a hadjárat kezdetéig.

Hattusilis szeme láztól ragyogott, és élvezte a szoba melegét, ahol az ablakokat szövetbeburkolt fatáblákkal zárták le.

– Hogyan halad seregünk felkészülése?– Uri-Tesub nagyszerűen végzi feladatát – válaszolta Muwatallis. – Azt hiszem,

csapataink hamarosan elérik harcképességük felső határát.– Gondolja, hogy felséged és hitvesem levele eloszlatta az egyiptomi királyi pár

bizalmatlanságát?– Ramszesz és Nofertari nagyon kedvesen válaszoltak, és mi folytatni fogjuk ezt a

levelezést. Ha mást nem is érünk el vele, legalább foglalkoztatjuk, nyugtalanítjuk őket. Mi történta kémhálózatunkkal?

– Raja szíriai kereskedőé összeomlott, tagjai szétszóródtak. Ám fő ügynökünk, a líbiaiOfir továbbra is értékes információkat juttat el hozzánk.

– Mi legyen ezzel a Rajával?– Én helyeseltem volna az azonnali megsemmisítését, de Ofirnak jobb ötlete támadt.– Élvezd megérdemelt pihenésedet bájos feleséged oldalán.

A fűszeres forralt bor lenyomta a lázát, könnyített a légzésén, a forró lábfürdő kellemesérzéssel töltötte el. Hattusilis így próbálta kipihenni hosszú ázsiai utazása fáradalmait. Egyszolgáló masszírozta a hátát és a nyakát, egy borbély borotválta Putuhepa felügyelete alatt.

– Teljesítetted feladatodat? – kérdezte Putuhepa, amikor magukra maradtak.– Azt hiszem, igen, kedvesem.

– Én is elvégeztem a magamét.– A te feladatod… miről beszélsz?– Tudod, hogy képtelen vagyok ölbe tett kézzel ülni és várni.– Magyarázd el, kérlek, miről van szó!– Annyira kimerült vagy, hogy nem találtad még ki?– Ne mondd nekem, hogy…– De bizony, kedves diplomatám! Mialatt te a király parancsait hajtottad végre, én a

vetélytársaddal foglalkoztam, az egyetlen vetélytársaddal.– Uri-Tesubbal?– Ki más fékezi felemelkedésedet és igyekszik semlegesíteni befolyásodat? Mióta

kinevezték főparancsnoknak, teljesen a fejébe szállt a dicsőség. Máris királynak képzeli magát!– Egyelőre Muwatallis irányítja őt, és nem fordítva!– Mind a ketten alábecsülitek a veszélyt.– Tévedsz, Putuhepa, a király nagyon is világosan látja a helyzetet. Ha erre a tisztségre

kinevezte a fiát, azért tette, hogy új lendületet adjon a seregnek, hogy az az összecsapás napján amaximumot nyújtsa. Muwatallis azonban tisztában van vele, hogy Uri-Tesub nem alkalmas Hattikormányzására.

– Ezt meg is mondta neked?– Én így érzem.– Ez nekem nem elég. Uri-Tesub erőszakos, veszedelmes ember, aki gyűlöl

mindkettőnket, és arról ábrándozik, hogy félreállít minket. Mivel a király testvére vagy, nem merszembetámadni, de hátba fog döfni.

– Légy türelemmel, Uri-Tesub önmagát fogja kiütni a játszmából.– Már késő.– Hogyhogy késő?– Én azt tettem, amit tennem kellett.Hattusilis nem akarta megérteni felesége szavait.– A kereskedők egyik képviselője úton van Uri-Tesub főhadiszállása felé – magyarázta

Putuhepa. – Kihallgatást fog kérni tőle, és arról beszél majd, hogy számos gazdag kereskedő jószemmel látná Uri-Tesubot a trónon, Muwatallis helyén. Emberünk eközben tőrt ránt elő, ésleszúrja Uri-Tesubot és végre megszabadulunk ettől a szörnyetegtől.

– Hattinak szüksége van rá… Elhamarkodott terv, nagyon elhamarkodott! Seregünketcsakis Uri-Tesub tudja felkészíteni a csatára.

– Tán megpróbálod megmenteni őt? – kérdezte gúnyos hangon Putuhepa.A lázas, sajgó, rogyadozó térdű Hattusilis felállt.– Most nyomban indulok.

39

Abban a kopott és durva köpenyű küldöncben, aki Észak-Szíria útjait járta, nehéz lettvolna felismerni az elegáns, előkelő Ását. Jól megtermett szamáron ült, vele tartott két másikállat, mindegyik vagy hatvankilónyi különféle irattal megrakva. Ása már a hettita befolyásiövezetben járt.

Előzőleg több hetet töltött Kánaánban és Amurruban, közelről megvizsgálta aprotektorátusok védelmi rendszerét, tárgyalt azokkal az egyiptomi tisztekkel, akiknek a feladatavolt az ellenállás megszervezése egy hettita támadás esetén és tucatnyi fiatal és találékony nővelgyarapította szeretői listáját.

Benteszina, Amurru uralkodója, nagyra értékelte Ása viselkedését. Az egyiptomirendkívül kellemes, derűs vendég volt, nem követelődzött, beérte azzal, hogy felkérte afejedelmet: értesítse Ramszeszt, ha hettita támadásra utaló jeleket tapasztalna.

Azután Ása visszaindult Egyiptomba, vagy legalábbis ezt mondta mindenkinek. Aparancsnak megfelelően kísérete a parti úton haladt dél felé, a diplomata pedig levetette éselégette egyiptomi öltözékét, küldöncruhába bújt, és egy tökéletesen hamisított hettita okmánnyalfelszerelkezve északra indult.

A pontatlanul fogalmazott, egymásnak ellentmondó jelentésekből hogyan is alkothatottvolna képet Hatti valódi terveiről anélkül, hogy ki ne kémlelte volna, mi folyik valójában azországban? Mivel Ramszesz óhaja egybeesett a sajátjával, Ása vonakodás nélkül elfogadta amegbízást: ha első kézből származó információi lesznek, kénye-kedve szerint irányíthatja majd ajátékot.

Nem abban állt-e a hettiták félelmetes ereje, hogy elhitették mindenkivel, hogylegyőzhetetlenek és készen állnak a világ meghódítására? Íme ez volt az az alapvető kérdés,amelyre választ akart találni, és ehhez kézzelfogható tényekre volt szüksége.

A hettita határállomást vagy harminc haramiaábrázatú, állig felfegyverzett katona őrizte.Hosszú percekig négy katona kerülgette-vizsgálgatta Ását és három szamarát. Az álküldöncmegrökönyödve, de mozdulatlanul várt.

Egy lándzsa hegye érintette Ása bal orcáját.– A megbízóleveled?Köpenyéből Ása előhúzott egy hettita nyelven, hettita betűkkel íródott táblácskát.A katona elolvasta, majd odaadta egy társának, aki szintén elolvasta.– Hová mégy?– Leveleket és számlákat kézbesítek a hattusasi kereskedőknek.– Mutasd meg, mit viszel!– Bizalmas írásokról van szó.– A sereg előtt semmi sem maradhat titokban.– Nem szeretném, ha meggyűlne a bajom a címzettekkel.– Ha nem engedelmeskedsz, velünk gyűlik meg a bajod.A hidegtől merev ujjakkal Ása bontogatni kezdte a zsineget, amellyel a táblácskákat

tartalmazó zsák száját kötözte össze.– Kereskedők zagyvaságai – állapította meg a katona. – Most pedig megmotozunk.A küldöncnél nem volt fegyver, a hettiták semmit sem róhattak fel neki.– Mielőtt bemennél egy faluba, előbb jelentkezz mindig az ellenőrző ponton.– Ez valami új rendelkezés?– Te nem tehetsz fel nekünk kérdéseket. Ha nem jelentkezel mindegyik ellenőrző ponton,

ellenségnek fognak tekinteni és kivégeznek.– Hettita földön nincs ellenség!– Te csak engedelmeskedj, ez minden.– Jó, jó…– Kotródj, elegünk van belőled!Ása ráérősen ballagott el, mint az olyan békés ember, aki nem követett el semmi

törvénytelen dolgot. A legelöl baktató szamár nyugodt lépteihez igazodva ráfordult az Anatóliaszívébe, Hattusasba vezető útra.

Tekintete egyre a Nílust kereste, nem volt könnyű hozzászokni ehhez a változatosdomborzatú tájhoz, amelyben nem volt meg az isteni folyó öntözte síkság egyszerűsége. Ásánakhiányzott a megművelt földek és a sivatag, a mezők zöldje és a homok aranya közötti éles

ellentét, a sokszínű naplemente. Mindezt azonban el kellett felejtenie és csak Hattival, ezzel ahideg, ellenséges földdel kellett foglalkoznia, hogy kifürkészhesse titkait.

Az ég nyomasztóan alacsony volt, időnként heves zivatarok törtek ki. A szamarakkerülgették a pocsolyákat és meg-megálltak legelészni. Ízlett nekik a nedves fű.

Ez a vidék nem a békét sugallta. Vadság áradt belőle, amely arra késztette lakóit, hogy alétezést örökös háborúként fogják fel, a jövőt pedig, mint mások elpusztítását. Hány nemzedékrelesz szükség, hogy ezek a zord hegyek övezte, elhagyott völgyek termékennyé váljanak és akatonákból parasztok legyenek? Itt mindenki arra született, hogy harcoljon, és harcoltak isszüntelen.

Ásának szeget ütött a fejébe, hogy minden település bejáratánál ellenőrző helyetlétesítettek. Csak nem attól tartottak a hettiták, hogy kémek szaglásznak országukban, amelyetpedig olyan szigorúan ellenőriztek a biztonsági erők? Ez a szokatlan intézkedés is jelzésértékűvolt. Talán titkos hadgyakorlatok folynak, amelyeket avatatlan szem nem láthat?

Cirkáló őrjáratok kétszer is ellenőrizték az Ása által szállított okmányokat éstudakozódtak úti célja felől. Ám válaszait kielégítőknek ítélték, és továbbengedték. Az első faluellenőrző pontján ismét alaposan megmotozták. A katonák idegesek, feszültek voltak, Ása pedigegy szóval sem tiltakozott.

Az éjszakát egy istállóban töltötte. Reggelire kenyeret és sajtot evett, majd elégedettenfolytatta útját, hiszen bebizonyosodott, hogy személye senkiben sem ébreszt gyanút, hihetőenjátssza a szerepét. Kora délután letért egy erdő széli ösvényre, és eldobott néhány olyan táblát,amelyek nem létező kereskedőknek szóltak. Ahogyan közeledett a fővároshoz, úgy szabadultmeg fokozatosan terhétől.

Az erdő széle egy kőgörgeteggel teli vízmosásig nyúlt. Az óriási sziklatömbök nyilván ahó és az eső pusztító hatására szakadtak le a hegyoldalról. A meredély szélén göcsörtös tölgyekgyökerei kapaszkodtak.

Amikor Ása kibontotta a vezérállat hátára kötözött zsákot, az az érzése támadt, hogyfigyelik. Az állatok is idegesek voltak, s megzavart vörösbegyek röppentek fel.

Az egyiptomi felragadott egy követ és egy darab száraz fát: nevetséges fegyverek egyesetleges támadóval szemben. Amikor meghallotta a lódobogást, lehasalt egy farönk mögé.

Négy lovas bukkant elő az erdőből, és közrefogta a szamarakat. Nem katonák voltak,hanem íjjal és tőrökkel felfegyverzett rablók. Hattiban nagyon szigorúan büntették a karavánokfosztogatóit: akit elfogtak, nyomban kivégezték.

Ása egészen a földre lapult: ha a négy rabló észreveszi, elvágják a torkát.A bandavezér, szakállas, ragyás arcú férfi, vadászkutya módjára beleszimatolt a levegőbe.– Nézd csak – szólt oda neki a társa –, nem valami gazdag zsákmány. Csak írótáblák. Te

tudsz olvasni?– Nem volt időm rá, hogy megtanuljak.– Ér ez valamit?– Nekünk semmit sem.A feldühödött rabló összetörte a táblákat, és az egészet lehajította a szakadékba.– A szamarak tulajdonosa nem lehet messze, és biztosan nála van a pénz.– Oszoljunk szét és keressük meg! – parancsolta a bandavezér.Ása félelemtől és a hidegtől megborzongott, de megőrizte higgadtságát. Egyetlen rabló

tartott felé. Az egyiptomi átkúszott egy fagyökéren. A rablóvezér megkerülte anélkül, hogyészrevette volna.

Ása lesújtott a tarkójára egy nagy kővel. A férfi előrezuhant, arccal a sárba.– Ott, ott lent! – kiáltotta az egyik rabló, aki látta a jelenetet.

Ása felragadta áldozata tőrét, és pontosan, nagy erővel elhajította. A fegyver a rablómellében állt meg.

A két túlélő felajzotta íját.Ásának csak a menekülés maradt. Egy nyíl süvített el a füle mellett, amikor megindult a

meredélyen lefele. Észvesztve futott, el akart érni egy szúrós növényekből álló bozótot, aholfedezéket remélt.

Egy másik nyíl a lábikráját súrolta, de sikerült elérnie az ideiglenes fedezéket.Összekarmolva, vérző kézzel törtetett előre a tüskés bozótban, elesett, ismét felállt és újra futnikezdett.

Amikor kifulladt, megállt. Félt, ha üldözői utolérik, nem lesz ereje küzdeni. A szakadékraazonban csend borult, amelyet csak néha tört meg a fekete fellegek alatt repülő hollócsapatokkárogása.

A bizalmatlan Ása az éjszaka leszálltáig mozdulatlanul lapult rejtekhelyén. Akkorfelkapaszkodott a meredélyen és visszaindult oda, ahol szamarait hagyta.

Az állatok eltűntek, csak a két rabló holtteste volt ott.Az egyiptomi csak felületi, ám nagyon fájdalmas sérüléseket szenvedett. Megmosdott egy

forrás vizében, sebeit bedörzsölte háromféle találomra leszakított fűvel, felmászott egy nagytölgyre, és két, csaknem párhuzamos ágon elnyúlva álomba merült.

Azt álmodta, hogy azon fényűző villák egyikének kényelmes ágyában pihen, amelyeketSénar ígért neki az együttműködésért cserében. Volt ott egy pálmák övezte tó, egy kupa finombor és egy csinos hárfás lány, aki előbb a fülét bájolta el, mielőtt felkínálta volna neki a testét.

Hajnal előtt jeges eső ébresztette fel. Ása továbbindult észak felé.Mivel elveszítette az írótáblákat és a szamarakat, személyazonosságot kellett váltania.

Egy szállítmány és teherhordó állatok nélküli küldönc azonnal gyanút keltett volna, és biztosan leis tartóztatják. Nem jelentkezhetett tehát a legközelebbi falu ellenőrző pontján.

Ha beveti magát az erdőbe, kikerüli az őrjáratokat, de vajon megmenekül-e a medvék,hiúzok és az ott megbúvó rablók elől? Víz volt mindenütt bőségesen, élelmet nehezebb leszszerezni. Ha egy kis szerencséje van, sikerül tőrbe csalnia egy vándorkereskedőt, és akkor ahelyébe léphet.

A helyzete nem túl rózsás, de semmi sem akadályozhatja meg benne, hogy eljussonHattusasba és kifürkéssze a hettita sereg valódi erejét.40

Uri-Tesub az egész napot nyeregben töltötte; a harci szekerek gyakorlatát vezényelte.Utána hideg vízben megmosdott. Az egyre keményebb kiképzésnek már megmutatkoztak azeredményei, de a herceg még mindig nem volt elégedett. A hettita seregnek szemernyi esélyt semszabad adnia az egyiptomi csapatoknak, és egyetlen pillanatot sem tétovázhat a támadáskülönböző szakaszaiban.

Miközben az erős szélben szárítkozott, a szárnysegédje jelentette, hogy egy hattusasikereskedő kíván beszélni a fővezérrel.

– Legyen türelemmel, holnap hajnalban fogadom, a kereskedők arra születtek, hogyengedelmeskedjenek. Miféle ember?

– Az öltözetéből ítélve fontos ember.– Akkor is várni fog. A legkevésbé kényelmes sátorban szállásoljátok el.– És ha panaszkodik?– Hagyjátok siránkozni.

Hattusilis és kísérete erőltetett iramban vágtatott. A császár testvére nem törődött sem amegfázásával, sem a lázával, csak egy gondolat járt a fejében: hogy időben odaérjen Uri-Tesubfőhadiszállására, még mielőtt megtörténik a jóvátehetetlen.

Amikor az éjszaka közepén megpillantotta a katonai tábort, minden nyugodtnak tűnt.Hattusilis jelentkezett az őröknél, akik kitárták előtte a faajtót. A király testvérét a biztonságiszolgálatért felelős tiszt bevezette Uri-Tesub sátrába.

A fiatal hadvezér rosszkedvűen ébredt. Cseppet sem örült Hattusilisnek.– Mi ennek a váratlan látogatásnak az oka?– Az életed.– Ez mit jelent?– Összeesküvést szőttek ellened. Meg akarnak ölni.– Komolyan beszélsz?– Kimerítő utazásból tértem haza, lázas vagyok és nincs más vágyam, csak hogy

pihenhessek… Gondolod, hogy ilyen gyorsan idevágtattam volna, ha nem valami komolydologról lenne szó?

– Ki akar engem megölni?– Tudod, hogy jó kapcsolataim vannak a kereskedőkkel… Távollétem alatt egyikük

elmondta a feleségemnek, hogy egy őrült elhatározta, hogy megöl téged. Abban reménykedik,hogy így elkerülhető a háború Egyiptommal és ő megtarthatja kiváltságait.

– Hogy hívják?– Azt nem tudom, de igyekeztem, hogy minél hamarabb figyelmeztesselek.– Te sem nagyon akarod ezt a háborút…– Tévedsz, Uri-Tesub, a háború szerintem szükségszerű. Győzelmednek hála, a birodalom

tovább fog terjeszkedni. Ha a császár téged nevezett ki fővezérré, azért tette, mert rátermettkatona és vezető vagy.

Hattusilis szavai meglepték Uri-Tesubot, de nem oszlatták el bizalmatlanságát. A királyfivére mesterien értett a hízelgéshez.

Annyi bizonyos, hogy egy kereskedő kívánt sürgősen beszélni vele. Ha Uri-Tesubazonnal fogadta volna, talán már nem is élne. Nagyon egyszerűen ki lehet deríteni az igazságot ésmeggyőződni Hattusilis őszinteségéről.

A kereskedő álmatlanul töltötte az éjszakát, s egész éjjel az a mozdulat járt a fejében, amitmásnap majd meg kell tennie. Úgy tervezte, hogy Uri-Tesub torkát vágja át, nehogy kiáltanitudjon, majd nyugodtan kisétál a sátrából, s mint aki jól végezte dolgát, kiporoszkál a táborból.Azután gyorsabb ügetésre ösztökéli a lovát, végül átül egy kis erdőben elbújtatott másik lóra.

A kockázat nagy volt, de a kereskedő gyűlölte Uri-Tesubot. Egy évvel korábban egyostoba hadgyakorlaton a háborúnak ez a megszállottja halálra hajszolta két fiát. Akkor húsz ifjúpusztult el végkimerülésben. A tervet Putuhepa sugallta neki, s ő lelkesen vállalkozott rá. Nem aza kisebb vagyon érdekelte, amelyet Hattusilis felesége ígért neki. El is foghatják, ki is végezhetik,de bosszút áll a fiaiért, és megöl egy szörnyeteget.

Hajnalban Uri-Tesub szárnysegédje érte jött, és a fővezér sátrába vezette. Azítélet-végrehajtónak úrrá kellett lennie felindultságán és meggyőzően kellett beszélnie barátainevében, akik meg akarják dönteni a király hatalmát és fiát akarják a trónra ültetni. Aszárnysegéd megmotozta, de nem talált nála fegyvert. A kétélű rövid tőrt a gyapjúsipka alárejtette, amelyet a hideg évszakban viseltek a kereskedők.

– Lépjen be, a fővezér várja.

Uri-Tesub háttal állt a látogatónak, és egy térkép fölé hajolt.– Köszönöm, hogy fogad, tábornok.– Fogja rövidre a mondanivalóját.– A kereskedők megosztottak. Az egyik csoport a béke híve, a másik nem. Én ahhoz a

csoporthoz tartozom, amely Egyiptom meghódítását akarja.– Folytassa.Az alkalom nagyon megfelelőnek tűnt, Uri-Tesub nem fordult meg, kis köröket rajzolt a

térképre.A kereskedő levette fejfedőjét, marokra fogta a kis tőrt, és lopva közelebb lépett a

fővezérhez.– A barátaimmal együtt meg vagyunk győződve róla, hogy a király nem képes diadalra

vezetni bennünket, olyan diadalra, amilyenre mi vágyunk. Hercegséged ellenben, a kiváló katona,hercegséged… Pusztulj, kutya, pusztulj, megölted a fiaimat!

A katona abban a pillanatban fordult meg, amikor a kereskedő lesújtott. A bal kezében őis tőrt tartott. A kereskedő pengéje áldozata nyakába hatolt, a katonáé pedig támadója szívébe.Holtan zuhantak egymásra.

Az igazi Uri-Tesub felemelte az egyik sátorlapot.Hogy kiderítse az igazságot, fel kellett áldoznia egy közlegényét, aki hasonló testalkatú

volt, mint ő. Az ostoba elügyetlenkedte a dolgot, hiszen megölte a kereskedőt, akit a fővezérszeretett volna kihallgatni. Ahhoz azonban épp eleget hallott, hogy megbizonyosodjon róla,Hattusilis nem hazudott.

A király józan és óvatos testvére is az ő zászlaja alá állt abban a reményben, hogyUri-Tesub, a győztes hadvezér és Hatti jövendő ura nem lesz majd hálátlan.

Hattusilis ebben tévedett.

Ása nem fosztott ki sem kereskedőt sem utazót, mert jobb ötlete támadt. Egyhúszesztendős szegény özvegyasszonyt talált magának. A férje, aki Kadesban szolgált, meghaltegy balesetben, amikor a katonák a megáradt Orontész folyón keltek át. Egyedül élt, gyermekeknélkül, és kínkeservesen művelte sovány, hálátlan földjét.

Az ő tanyája előtt esett össze a fáradtságtól Ása. Elmesélte az asszonynak, hogy rablókfosztották ki, a tüskés bozótban rejtőzött el, így menekült meg. Nyomorúságos helyzetében azértkönyörgött, hogy legalább egy éjszakára fogadja be.

Amikor azután a tűzhelyen agyagedényben felmelegített vízben megmosdott, afiatalasszony félelme egy csapásra elmúlt, s másfajta érzelmek ébredtek benne. Alig várta, hogyvégigsimíthassa ezt a pompás férfitestet. Hónapok óta nélkülözte már a szerelmet, sietvelevetkőzött hát. Amikor a dús idomú parasztasszony Ása nyaka köré fonta a karját és mellét ahátához szorította, az egyiptomi nem ellenkezett.

A szeretők két napig ki sem tették a lábukat a kunyhóból. A parasztasszony nem volttapasztalt, de tüzes volt és adakozó, és egyike lett azon kevés asszonynak, akire Ása szívesengondolt vissza.

Esett.Ása és az asszony meztelenül feküdtek a tűzhely mellett. A diplomata keze végigsiklott a

fiatal asszony testének domborulatain. A nő kéjesen nyöszörgött.– Ki vagy te valójában?– Mondtam már, egy kirabolt és tönkretett kereskedő.– Nem hiszek neked.

– Miért?– Mert te finomabb, elegánsabb vagy. Mozdulataid, beszéded nem vall kereskedőre.Ez jó lecke volt Ásának. A memphiszi egyetemen és a külügyminisztériumban eltöltött

évek úgy látszik kitörölhetetlen nyomokat hagytak benne.– Te bizonyosan nem vagy hettita, mert hiányzik belőled minden durvaság. Amikor

szerelmeskedsz, törődsz a másikkal is: a férjem csak a saját élvezetével törődött. Ki vagy hát?– Megígéred, hogy megőrzöd a titkomat?– A vihar istenére esküszöm!A parasztasszony szeme ragyogott az izgalomtól.– Nem könnyű erről beszélni…– Bízzál bennem! Nem bizonyítottam-e be neked szerelmemet?A férfi megsimogatta a nő mellét.– Egy szíriai nemes fia vagyok – hazudta Ása és szerettem volna belépni a hettita seregbe.

Apám azonban megtiltotta, mert nagyon kemény a kiképzés. Megszöktem, és elhatároztam, hogyegyedül, kíséret nélkül fedezem fel Hattit, bebizonyítom bátorságomat, míg a végén be nemvesznek a seregbe.

– Ez őrültség! A katonák vérengző vadállatok.– Harcolni akarok az egyiptomiak ellen. Ha nem teszem, elfoglalják a földjeimet és

kiforgatnak minden vagyonomból.A nő a férfi mellére fektette a fejét.– Gyűlölöm a háborút.– Gondolod, hogy elkerülhetetlen?– Mindenki meg van győződve róla, hogy háború lesz.– Tudod, hogy hol tartják a hadgyakorlatot?– Ez titok.– Itt a környéken felbukkantak katonák?– Nem, ezen az elhagyatott helyen nem.– Hajlandó vagy velem jönni Hattusasba?– A fővárosba? Én?… Még sohasem jártam ott.– Itt a remek alkalom. Hattusasban bizonyára találkozom majd tisztekkel, és felvetetem

magam a seregbe.– Nagyon kérlek, ne tedd meg! Ennyire vágysz a halálra?– Ha ölbe tett kézzel várok, tönkreteszik a szülőföldemet. Harcolni kell a gonosz ellen, és

ez a gonosz Egyiptom.– A főváros messze van…– A színben halomnyi szép cserépedényt láttam. A férjed csinálta?– Fazekas volt, mielőtt erőnek erejével elvitték a seregbe.– Eladjuk az edényeket, és letelepszünk Hattusasban. Mindenki azt mondja, hogy

páratlanul szép város.– A földem…– Tél van, a föld pihen. Holnap indulunk.A nő elnyúlt a tűz mellett, és kitárta karját, hogy magához szorítsa szeretőjét.

41

A héliopoliszi Élet Háza, a legrégebbi az országban, élte szokásos életét. A ritualisták aszövegeket tanulmányozták, amelyekkel Ozirisz misztériumait ünneplik, az állam szolgálatában

álló mágusok azon igyekeztek, hogy a balsorsot jobbra fordítsák és megzabolázzák az ártóhatalmakat, az asztrológusok a következő hónapokra készítettek előrejelzéseket, a gyógyítókorvosságokat kevertek. Szokatlan esemény volt, hogy a könyvtár – ahol sok-sok ezer papirusztőriztek, köztük a Piramisok Szövegei első változatát és a Fáraó újjászületésének a rituáléját –egy napig zárva tartott.

Kivételes olvasója volt a könyvtárnak Ramszesz személyében.Az uralkodó éjszaka érkezett, és bezárkózott a kőfalú nagy könyvtárba, amelynek ládái és

szekrényei az egyiptomi tudomány legjavát zárták magukba, mindazt, ami láthatatlanra ésláthatóra vonatkozott. Ramszesz úgy érezte, hogy tanulmányoznia kell az iratokat. A fáraótNofertari egészségi állapota aggasztotta.

A nagy királyi hitvest titokzatos kór emésztette. Sem az udvari orvos, sem Szétau nem jöttrá a baj okára. Az anyakirályné diagnózisa nyugtalanító volt: a sötétség erői támadtak, amelyekellen a szokásos orvosságok mit sem értek. A király ezért tanulmányozta az iratokat, régidokumentumokat, amelyeket előtte már annyi uralkodó végigböngészett.

Több mint tízórás kutatás után úgy érezte, megtalálta a megoldást, és azon nyombanvisszaindult Per-Ramszeszbe.

Nofertari fogadta az Egyiptom templomaiból összesereglett szövőnőket, és utasításokatadott nekik, milyenek legyenek a szertartási ruhák, amelyeknek el kell készülniük a következőáradásig. A királyné vörös, fehér, zöld és kék kelmecsíkokat ajánlott fel az isteneknek. Két papnőtámogatta, amikor kijött a templomból. Beült egy hordszékbe, amely visszavitte a palotába.

Parimaku doktor azonnal a nagy királyi hitves betegágyánál termett, és erősítő italt adottneki, de nem nagyon bízott abban, hogy megszabadítja a napról napra növekvő kimerültségtől.Amikor Ramszesz belépett feleségéhez, a doktor eltűnt.

A király Nofertari kezét és homlokát simogatta.– Nagyon kimerült vagyok.– Könnyíteni kell hivatalos elfoglaltságaidon.– Ez nem múló gyengeség… Úgy érzem, hogy lassan elfolyik belőlem az élet, mint az

egyre vékonyabb és vékonyabb sugárban csordogáló víz.– Tuja szerint nem közönséges betegségről van szó.– Tujának igaza van.– Valaki az árnyak világából támad bennünket.– A vállkendőm… A kedvenc kendőm! Azt használja fel ellenem egy varázsló.– Én is erre a következtetésre jutottam, és megkértem Szerramannát, hogy tegyen meg

mindent a bűnös felkutatására.– Sietni kell, Ramszesz, nagyon kell sietnie!– Nekünk is megvannak a magunk eszközei a harchoz, Nofertari. De hogy használhassuk

őket, el kell utaznunk Per-Ramszeszből. Holnap indulunk.– Hova viszel?– Egy olyan helyre, ahol nem árthat neked láthatatlan ellenségünk.

Ramszesz hosszú órákat töltött Aménivel. A fáraó szandálhordozója és személyi titkáraminden jelentősebb ügyről beszámolt az uralkodónak. Az írnokot mindig aggasztotta, haRamszesz hosszabb időre távozott, s mindig megígérte, hogy mindenre odafigyel, semmit semhanyagol el, nehogy bármivel is veszélyeztesse az ország jólétét. Ramszesz megállapította, hogyAméni minden iratot példás alapossággal tanulmányoz, és nagyszerűen osztályozza azinformációkat.

A király számos döntést hozott és Aménire bízta, hogy a minisztériumokkal végrehajtassaőket. Szerramanna több feladatot is kapott: ezek közül az egyik legfontosabb az volt, hogyfelügyelje a Per-Ramszeszben állomásozó elit csapatok kiképzését és gyakorlatozását.

Aztán az uralkodó sétát tett anyjával abban a kertben, ahol Tuja annyira szeretettmeditálni. Az anyakirályné vállát redőzött kendő borította, fülében lótusz formájú fülbevalófüggött, szigorú arcát ametiszt nyakék lágyított meg.

– Anyám, délre utazom Nofertarival. Itt az udvarban túl nagy veszélynek van kitéve.– Igazad van. Amíg nem ismerjük ki a homályban rejtező démon szándékait, s nem tudjuk

felvenni vele a harcot, a legjobb, ha eltávolítjuk innen a királynét.– Őrködj a királyság felett. Sürgős esetekben Améni végrehajtja a parancsaidat.– És mi van a fenyegető háborúval?– Minden nyugodt… túlságosan is nyugodt… A hettiták kivárnak. Muwatallis beéri azzal,

hogy semmitmondó protokolláris leveleket írogat.– Mindez nem belső ellentétekről árulkodik? Muwatallis nem egy ellenfelét eltette láb

alól, hogy megragadhassa a hatalmat, nyilván nem csillapultak még az emiatti indulatok.– Ez nem túl biztató, hiszen a háború a legjobb eszköz, hogy leküzdjék az ellentéteket és

újrakovácsolják az egységet.– Ebben az esetben a hettiták nagy szabású támadást készítenek elő.– Bárcsak tévednék… Talán Muwatallis már megcsömörlött a csatáktól és a kiontott

vértől.– Ne egyiptomi módra gondolkozz, fiam. A boldogság, a nyugalom, a béke nem hettita

érték. Ha a király lemond a hódításról és a terjeszkedésről, elveszíti a trónját.– Ha a támadás a távollétemben kezdődik, ne várjatok a visszatértemig, hanem induljon a

sereg a hadjáratba.Tuja kis szögletes álla megkeményedett.– Egyetlen hettita sem jut át a Delta határán.

Mut istennőnek, az „Anyá”-nak a templomában háromszázhatvanöt szobra voltSzehmetnek, az oroszlán-istennőnek, hogy nap mint nap elvégezhessék a reggeli békéltetőszertartásokat, a másik háromszázhatvanöt szobor pedig az esti rítusokhoz szolgált. A királyságnagy orvosai itt, ebben a templomban kutatták a betegségek és a gyógyítás titkait.

Nofertari éneklő hangon előadta azt a formulát, amely a nőstény oroszlán gyilkos dühétteremtő hatalommá változtatta, olyan erővé, amely képes az élet elemeinek megzabolázására ésszabályozására. Szehmet hét papnőből álló kollégiuma kapcsolatba lépett a királyné lelkével, akiáldozatát bemutatván fényességet gyújtott annak a szentélynek a homályában, ahol a félelmetesistennő trónolt.

A főpapnő vizet öntött a dioritból, ebből a kemény és fénylő kőből faragott nőstényoroszlán fejére. Az istennő testén lecsorgó folyadékot a szertartáson segédkező egyik papnő egykehelybe fogta fel.

Nofertari ivott a gyógyító vízből, magába szívta Szehmet mágikus erejét. Az istennőmérhetetlen energiája segíti majd, hogy leküzdje a vérében lappangó, testébe férkőzöttgyengeséget. Ezután a nagy királyi hitves egy nap és egy éjszaka egyedül maradt a csendben és asötétben a nőtestű oroszlánnal.

Amikor Ramszesz vállára támaszkodva átkelt a Níluson, Nofertari nem érezte már magátolyan gyengének, mint az elmúlt hetekben. A király szerelméből is varázserő áradt, legalábbolyan hatékony, mint az istennőé. Kocsi vitte őket a Fenség Fenségéhez, Hatsepszut királyné

óriási teraszok sorából álló templomához. A templom előtt kert terült el, amelynek fő ékességei aPuntból idetelepített tömjénfák voltak. Hathor istennő uralkodott itt, a csillagok, a szépség és aszerelem istennője. Nem ő volt-e Szehmet egyik megjelenési formája?

A templom egyik épületében kórházféle működött, ahol a betegek napi fürdőkúrát és néhaalvókúrát is vettek. A langyos vizű medencék kövezetébe vésett hieroglifák elűzték abetegségeket.

– Nofertari, szükséged van egy kis pihenésre.– Királynéi kötelességeim…– Az első számú kötelességed az, hogy életben maradj, hogy a királyi pár

megmaradhasson Egyiptom sarkkövének. Akik ellenünk támadnak, megkísérlik, hogyelválasszanak bennünket egymástól, és így gyengítsék meg az országot.

Deir el-Bahari templomának kertje mintha egy másik világhoz tartozott volna. Atömjénfák levelei csillogtak a gyengéd téli napfényben. A nem nagy mélységben elhelyezettföldalatti öntözőcsatornák a hőmérséklet alakulásának megfelelően biztosították az állandóöntözést.

Nofertari úgy érezte, hogy Ramszesz iránti szerelme egyre nő, olyan, mint a végtelen ég.A király tekintetéből kiolvashatta, hogy ő is osztozik ebben a szédületben. Ez a boldogságazonban nagyon, de nagyon törékeny volt…

– Ne áldozd fel Egyiptomot értem, Ramszesz. Ha meghalok, tedd meg a szép Iszetet nagykirályi hitvesnek.

– Te élsz, Nofertari és én téged szeretlek.– Esküdj meg nekem, esküdj meg, Ramszesz, hogy csakis Egyiptom érdeke fogja

irányítani a cselekedeteidet. Egyiptomnak szenteled egész életedet, nem pedig egy emberilénynek, bárki is légyen az. Egy nép, mi több az egész őseink megalapozta civilizáció sorsa függettől. E civilizáció nélkül ugyan mi lenne a világból? A barbár hordák, a haszonhajhászás és ajogtalanság prédájává válna. Tiszta szívemből szeretlek, és utolsó gondolatom is ez a szerelemlesz, de nincs jogom ahhoz, hogy magamhoz láncoljalak, mert te vagy a fáraó.

Leültek egy kőpadra, Ramszesz magához ölelte Nofertarit.– Te az vagy, aki Hóruszt és Szétet egynek látod – emlékeztette Ramszesz Nofertarit a

küldetésére, azt a rituális formát használva, amelyet az első dinasztia óta a királynéraalkalmaznak. – A tekinteted élteti a fáraót, aki a fény befogadója, s aki a fényt az egyesítettKettős Földre árasztja. Elődeim uralma Máát törvényéből táplálkozott, de egyik sem hasonlított amásikra, mert az emberi gyarlóság mindig más és más köntösben jelentkezik. A tekintetedneknincs párja, Nofertari: Egyiptomnak és a fáraónak szüksége van rá.

E megpróbáltatás közepette Nofertari egy újfajta szerelmet fedezett fel.– Héliopoliszban, az Élet Házában őrzött dokumentumokat tanulmányozva megtaláltam a

láthatatlan támadóval szembeni védekezés módjait. Szehmet és Hathor kettős hatásának és azitteni pihenésednek köszönhetően, erőd nem fogyatkozik többé. Ez azonban nem elegendő.

– Visszatérsz Per-Ramszeszbe?– Nem, Nofertari. Hiszek benne, hogy létezik egy hatékony orvosság, amely meg fog

téged gyógyítani.– Micsoda az?– Az iratok szerint Núbiában van egy kő, amely Hathor istennő védelme alatt áll. Ez a kő

egy eldugott helyen található és a századok során feledésbe merült létezése.– Tudod, hol van ez a kő?

– Meg fogom találni.– Attól tartok, utazásod hosszú lesz…– Hála a folyó erős sodrásának, a visszaút rövid lesz. Ha szerencsém van, és hamar

megtalálom a követ, távollétem nem fog hosszúra nyúlni.– A hettiták…– Anyám kormányoz addig. Ha bekövetkezik a támadás, érted fog küldeni, és ketten

cselekedtek majd.Átölelték egymást, s sokáig úgy maradtak összesimulva a tömjénfák lombja alatt.

Nofertari szíve szerint marasztalta volna Ramszeszt, hogy hátralevő napjait mellette tölthesse atemplom békességében.

Ám ő volt a nagy királyi hitves, a férje pedig Egyiptom fáraója.42

Lita könyörgő tekintetet vetett Ofirra, a mágusra.– Meg kell lennie, gyermekem.– Nem, nagyon fáj még…– Ez csak azt bizonyítja, hogy hatékony a varázslat, folytatnunk kell hát.– A bőröm…– A király nővére ápol téged, meglátod, nyoma sem marad az égési sebeknek.Ehnaton leszármazottja hátat fordított a varázslónak.– Nem, nem akarom többé, nem vagyok képes elviselni ezt a szenvedést!Ofir a hajánál fogva magához húzta a lányt.– Ebből elég, te kis bolond! Fogadj szót, vagy bezárlak a pincébe.– Azt nem, könyörgök, csak azt nem!A szőke médium nem viselte el, ha bezárva tartották, és mindennél jobban irtózott ettől a

büntetéstől.– Gyere a laboratóriumba, vetkőzz le derékig és feküdj hanyatt.Dolant, Ramszesz testvére, nem helyeselte a mágus durva viselkedését, de igazat adott

neki. Az udvarból érkező friss hírek nagyszerűek voltak: Nofertari rejtélyes és gyógyíthatatlanbetegségben szenved. Elutazott Thébába, ahol Deir el-Bahariban Hathor szentélyében bevégzimajd napjait. Lassú haldoklása összetöri Ramszesz szívét, aki bele fog halni bánatába.

Sénar előtt szélesre tárul a hatalom kapuja.

Ramszesz elutazása után Szerramanna felkereste Per-Ramszesz négy kaszárnyáját, ésmegparancsolta a tiszteknek, hogy gyorsítsák meg a felkészülést. A zsoldosok zsoldjuk emelésétkövetelték, ami azzal járt, hogy az egyiptomi katonák is hasonló kéréssel álltak elő.

Ennek a problémának a megoldása meghaladta Szerramanna hatáskörét; Aménihezfordult hát, Améni pedig az anyakirálynéhoz. Tuja válasza nem késett: a zsoldosok és a katonákvagy engedelmeskednek, vagy azonnal betölti a helyüket újoncokkal. Ha Szerramanna elégedettlesz a hadgyakorlatokban nyújtott teljesítményükkel, Tuja esetleg különleges jutalomban részesítia katonákat.

A katonák elfogadták a javaslatot, és a szárd másik feladatának szentelhette magát:megkísérelte kézre keríteni a varázslót, akinek a megbízásából Romé ellopta Nofertari kendőjét.Ramszesz nem titkolta előtte gyanúját, amelyet Romé furcsa halála és a királyné nem kevésbéfurcsa betegsége is megerősített.

Ha az az átkozott háznagy nem patkolt volna el, a volt kalóznak gyerekjáték lett volnaszóra bírnia. A kínvallatást ugyan Egyiptomban tiltotta a törvény, de hát a királyi pármegrontására tett kísérlet nem volt-e kivételes eset?

Romé meghalt, és titkát magával vitte a démonok lakta semmibe. Úgy látszott, hogyhalála eltüntette a megbízójához vezető nyomokat. És ha nem is ő volt a tolvaj? Lehet, hogy afecsegő, könnyen barátkozó Romé valakit – férfit vagy nőt – megbízott a feladat elvégzésével?

Szerramanna tudta, hogy a Roméhoz közel álló személyek kihallgatása csakis akkor járhateredménnyel, ha a kérdéseket kellő meggyőző erővel teszik fel neki. Aménihez sietett, és rávetteaz írnokot, hogy fogadja el az általa kigondolt stratégiát.

A palota egész személyzetét összehívták az északi kaszárnyába. Fehérnemű-gondozók,szobalányok, arckikészítőnők, fodrászok, szakácsok, takarítók és más szolgák és szolgálólányokgyűltek össze egy nagy teremben, amelyet Szerramanna elszánt arcú íjászai őriztek.

Amikor a sisakos, páncélos szárd megjelent, mindenkinek összeszorult a szíve.– A palotában ismét lopásokra került sor – jelentette be. – Tudjuk, hogy ezeket Romé

háznagy cinkosa követte el. A hitvány és megvetendő Romé már elnyerte méltó büntetését. Mostegyenként ki foglak benneteket kérdezni. Ha nem sikerül kiderítenem az igazságot,mindannyiótokat Kargeh oázisba száműznek. Ott majd beszélni fog a bűnös.

Szerramannának nem kis erőfeszítésébe került, hogy kicsikarja Améni beleegyezésétahhoz, hogy minden törvényes alap nélkül hazudhasson és fenyegetőzzék. A szolgálókbármelyike tiltakozhatott volna a szárd eljárása ellen, és a bíróság Szerramannát ítélte volna el.

A királyi testőrség parancsnokának félelmetes külseje, parancsoló modora, a helynyomasztó jellege azonban mindenkinek elvette a kedvét a tiltakozástól.

Szerramannának szerencséje volt: a harmadikként kihallgatott asszony bőbeszédűnekbizonyult.

– Az én feladatom a hervadt virágok kicserélése a vázákban – tudatta. – Utáltam ezt aRomét.

– Miért?– Mert együtt kellett hálnom vele. Ha visszautasítom, bizonyosan elkerget.– Panaszt kellett volna tenned. Őt ítélték volna el.– Könnyű ezt mondani… Romé egész kis vagyont ígért nekem, ha hozzá megyek

feleségül.– Hogyan gazdagodott volna meg?– Erről nem nagyon akart beszélni, de az ágyban mégiscsak sikerült megpuhítanom.– És mit mondott neked?– Hogy egy ritka holmit nagyszerű áron, aranyért fog eladni.– És hogyan akart szert tenni efféle ritka holmira?– Egy alkalmazott, egy helyettes fehérnemű-gondozónő segítségével.– És mi lett volna az a holmi?– Azt nem tudom. De azt tudom, hogy a kövér Romé nekem sohasem adott semmit, még

egy amulettet sem! Most, hogy uraságodnak mindent elmondtam, kapok valami jutalmat?

„Egy helyettesítő fehérnemű-gondozónő”… Szerramanna azonnal Aménihez sietett, akielővetette annak a hétnek a személyzeti beosztását, amikor eltűnt Nofertari kendője.

– Valóban, azon a héten egy bizonyos Nanü helyettesített, a királyné egyik szobalánya alávolt beosztva. Ez utóbbi leírta a lányt, és megerősítette, hogy könnyen bejuthatott az uralkodó pármagánlakosztályába és így el is lophatta a kendőt.

A szobalány megadta azt a címet, amelyet Nanü diktált be felvételekor.– Kérdezd ki – mondta Améni Szerramannának –, de semmi durvaság! Tartsd tiszteletben

a törvényt!– Pontosan ez volt a szándékom – mondta nagy komolyan a szárd.

A főváros keleti negyedében egy öregasszony szundikált viskója küszöbén. Szerramannafinoman megérintette a vállát.

– Ébredj föl, öreganyám.Az öregasszony kinyitotta az egyik szemét, és bütykös kezével elhessentett egy legyet.– Hát te ki vagy?– Szerramanna vagyok, Ramszesz testőrségének a feje.– Hallottam már rólad… Nem voltál te valamikor kalóz?– Az ember nemigen változik, öreganyám. Ugyanolyan kegyetlen vagyok, mint régen,

főleg, ha hazudnak nekem.– És miért hazudnék én neked?– Mert mindenfélét fogok tőled kérdezni.– A fecsegés bűn.– Az a körülményektől függ. Ma kötelező a fecsegés.– Menj utadra, kalóz! Az én koromban az embernek már nincsenek kötelezettségei.– Te vagy Nanü nagyanyja?– Miért lennék az?– Mert Nanü itt lakik.– Már nem, elment.– Miért menekült el, amikor megvolt a lehetősége, hogy a palotában

fehérnemű-gondozónő lehessen?– Nem azt mondtam, hogy elmenekült, hanem, hogy elment.– Hová ment?– Azt én nem tudom.– Újra mondom neked: gyűlölöm a hazugságot.– Csak nem fogsz megütni egy öregasszonyt?– Arra is képes vagyok, csak hogy megmentsem Ramszeszt.Az öregasszony aggódó tekintetet vetett Szerramannára.– Nem értem… A fáraó veszélyben van?– Az unokád tolvaj, de az is lehet, hogy gonosztevő. Ha hallgatsz, a cinkosa leszel te is.– Ugyan hogyan keveredhetett bele Nanü egy fáraó elleni összeesküvésbe?– Hogy belekeveredett, arra bizonyítékom van.A légy ismét ott repkedett az öregasszony körül, Szerramanna agyoncsapta a rovart.– A halál áldás, kalóz, ha nagy szenvedéstől kíméli meg az embert. Volt egy jó férjem,

egy jó fiam, de az utóbbi szerencsétlenségére egy rettenetes nőt vett feleségül, aki egy retteneteslányt szült neki. A férjem meghalt, a fiam elvált, és én neveltem fel az átkozott kölyköt. Mennyiidőt töltöttem a nevelésével, a táplálásával, erkölcsi oktatásával, és te jössz, és azt mondod, hogytolvaj és bűnöző!

A nagyanya újrakezdte, Szerramanna meg hallgatott. Remélte, hogy folytatja bizalmasvallomását.

– Nanü Memphiszbe utazott. Büszkén és lenézően annyit mondott nekem, hogymegengedheti magának, hogy szép házban lakjon, az orvosi iskola mögött, én meg itt fogok

meggebedni ebben a viskóban!

Szerramanna ismertette Aménivel nyomozásai eredményét. – Ha bántalmaztad azöregasszonyt, panaszt fog tenni ellened.

– Az embereim a tanúk rá, hogy egy ujjal sem nyúltam hozzá.– Most mit javasolsz?– Pontos személyleírást adott Nanüról. Ez megegyezik azzal, amit a szobalánytól kaptunk.

Ha meglátom, fel fogom ismerni.– Hogyan találsz rá?– Végigkutatok minden házat Memphisznek abban a részében, ahol lakik.– És ha az öregasszony hazudott, hogy védje Nanüt?– Ez olyan kockázat, amivel számolni kell.– Memphisz nincs messze, de rád itt van szükség Per-Ramszeszben.– Magad mondtad, hogy Memphisz nincs messze. Tegyük fel, hogy megtalálom ezt a

Nanüt, és ő elvezet bennünket a varázslóhoz: nem gondolod, hogy Ramszesz elégedett lenne?– Azt hiszem az „elégedett” szó nem elég kifejező…– Akkor engedd, hogy cselekedjem.

43

Ása és szeretője ámultan fedezték fel Hattusast. A hettita birodalom fővárosát, Hattusast aháború és az erő kultuszának szentelték. Mivel a felsőváros három kapuja – a Király, a Szfinx ésaz Oroszlán Kapu – zárva volt a kereskedők előtt, a pár az alsóváros két kapujának egyikén jutottbe Hattusasba. A kaput lándzsás katonák őrizték.

Ása megmutatta nekik cserépedényeit, sőt az egyiknek jó áron fel is kínált egyet. Akatona félrelökte, és ráparancsolt, hogy takarodjék. A pár minden sietség nélkül a kézművesek éskiskereskedők negyede felé vette az útját.

A sziklás csúcsok, az egymás mellé illesztett kövekből épült teraszok, az óriásikőtömbökből emelt templom, a viharisten temploma… A parasztasszonyt mindez éppúgylenyűgözte, mint a társát. Ása azonban észrevette, hogy ez a durva építészet nélkülözött mindenbájt és eleganciát. Az egész város erődítmények összessége volt, amelyek bevehetetlenné tettékaz anatóliai hegyek között épült Hattusast. A béke és az élet édessége nem tanyázhatott egy olyanhelyen, ahol minden kő erőszakot sugallt.

Az egyiptomi hiába kereste szemével a kerteket, a fákat, a medencék vagy tavakvíztükrét. Reszketett a hideg szélben. Felmérte, milyen paradicsomi ország a hazája.

Mindkettőjüknek többször is a téglafalhoz kellett lapulniuk, hogy utat engedjenek egy-egyőrjáratnak. Aki nem húzódott félre idejében, azt félretaszították, sőt fel is lökték a futólépésbenérkező katonák. Nem kímélték sem a nőket, sem a gyerekeket, sem az öregeket.

A sereg jelenléte mindenütt érezhető volt. Minden utcasarkon katonák posztoltak.Ása megmutatott egy cserépedényt egy háztartási eszközöket árusító nagykereskedőnek.

Hettita szokás szerint az asszony mögötte állt és hallgatott.– Tisztes munka – becsülte fel az árut a kereskedő. – Hány ilyet tudsz készíteni egy hét

alatt?– Van egy kis készletem, még odahaza, vidéken csináltam őket. Szeretnék itt letelepedni.– Van már szállásod?– Még nincs.

– Én bérbe adok szobákat az alsóvárosban. Átveszem az edényeidet egyhavi bér fejében.Lesz időd, hogy műhely után nézz és munkához láss.

– Rendben, de adjon még három darab ónt is.– Keményen tudsz alkudni.– Ennivalót is kell vásárolnom.– Nyélbe ütöttük az üzletet.Ása s a szeretője beköltöztek egy nedves, rosszul szellőző, döngölt föld padlójú viskóba.– A tanyám szebb volt – sóhajtott az asszony. – Ott legalább nem fáztunk.– Nem fogunk sokáig itt maradni. Fogd ezt a darab ónt, és menj, vegyél takarókat és

valami ennivalót.– És te hová mégy?– Ne aggódj, estére itthon leszek.Hála tökéletes hettita nyelvtudásának, Ásának sikerült szóba elegyednie több

kereskedővel is, akik egy hírhedt kocsmát ajánlottak neki, az egyik őrtorony tövében.Az olajlámpák füstjétől sötét helyiséget kereskedők és kézművesek látogatták.Ása összemelegedett két szakállas, bőbeszédű fickóval, akik harci szekerekhez csináltak

alkatrészeket. Asztalosok voltak, de felhagytak a székgyártással és átnyergeltek erre a sokkaljövedelmezőbb foglalkozásra.

– Milyen csodás város – lelkendezett Ása –, nem is képzeltem, hogy ilyen nagyszerű!– Először jársz Hattusasban, barátom?– Igen, de azt tervezem, hogy műhelyt nyitok itt.– Akkor a seregnek dolgozz! Ha nem, koplalhatsz és nem ihatsz mást, mint vizet.– A társaim azt beszélik, hogy háború készül…A két asztalos nevetésben tört ki.– Te azután nem vagy valami jól értesült! Hattusasban ez nem titok senki előtt sem.

Amióta Uri-Tesubot, a király fiát nevezték ki fővezérré, szüntelenül folynak a hadgyakorlatok.Azt is rebesgetik, hogy rohamcsapataink ezúttal nem ismernek majd sem irgalmat, semkegyelmet. Jaj, a legyőzött Egyiptomnak!

– Nagyszerű!– Persze folyik még a vita, főleg a kereskedők között. Hattusilis, a király testvére, sokáig

nem volt híve a háborúnak, végül azonban hagyta meggyőzni magát, és most már ő is támogatjaUri-Tesubot. Mi csak hasznát látjuk a dolognak, már egy kis vagyont gyűjtöttünk. Ha továbbra isilyen ütemben folyik a harci szekerek gyártása, Hatti hamarosan megháromszorozza a számukat.Akkor aztán több kocsi lesz, mint hajtó!

Ása felhajtotta nehéz borral telt kupáját, és megjátszotta a részeget.– Éljen a háború! Hatti vágóhíddá változtatja Egyiptomot… Mi pedig ünnepelni fogunk!– Akkor még egy kicsit várnod kell, barátom, mert a király nem nagyon siet kiadni a

parancsot a támadásra.– Ó… És mire vár?– Mi nem ismerjük a palota titkait! Kérdezd meg talán Kenzor kapitányt.A két asztalos jót nevetett saját tréfáján.– Ki ez a Kenzor?– Ő az összekötő tiszt a hadsereg főparancsnoka és a király között… és mindenekfelett

nagy szoknyavadász, nekünk elhiheted! Amikor Hattusasban tartózkodik, a szép lányok mindlázban égnek. Ő az ország legnépszerűbb katonatisztje.

– Éljen a háború, és éljenek a nők!A beszélgetés attól kezdve a nők bájairól folyt és a főváros bordélyairól. A két asztalos

rokonszenvesnek találta Ását, és ők állták a számlát.Ása minden este másik kocsmába ment. Rengeteg ismeretséget kötött, könnyed témákról

csevegett és időnként megemlítette Kenzor kapitány nevét is.Végül aztán értékes információhoz jutott: a kapitány Hattusasba készült.Ha sikerülne kifaggatnia a főtisztet, sok időt nyerne. Meg kell tudnia, hol találhatja meg,

ügyesen a közelébe kell férkőznie, és olyan ajánlatot kell tennie, amelyet biztosan nem utasítvissza… Támadt egy ötlete.

Ása hazament, és ruhát, köpenyt, sarut vitt magával. A fiatalasszony elcsodálkozott.– Ezt nekem hoztad?– Van más asszony is az életemben?– Nagyon sokba kerülhetett!– Lealkudtam az árából.A nő fel akarta próbálni a ruhákat.– Nem, nem most rögtön!– De hát mikor?– Várjunk egy különleges estére, amikor kedvemre csodálhatlak majd. Hagyj időt a

felkészülésre!– Ahogyan akarod.A nő a nyakába ugrott, és hevesen átölelte.– Tudod-e, hogy meztelenül is nagyon csinos vagy…Ahogyan a király hajója dél felé tartott, Szétau mintha egyre fiatalodott volna. Lótuszt

magához szorítva állt a fedélzeten és ámulva fedezte fel újra Núbia ragyogó fényben fürdő tájait.Ebben az áttetsző ragyogásban a Nílus csillogóan kék égi folyamnak tetszett.

Szétau a bárdjával vágott magának egy villás botot, amellyel kobrákat akart befogni, hogymérgüket egy rézedénybe gyűjtse. A fedetlen keblű, szép Lótusz aprócska, széllebegtetteágyékkötőjében élvezettel szívta be szülőföldje balzsamos levegőjét.

Ramszesz irányította a hajót. A tapasztalt legénység gyorsan és pontosan hajtotta végre azutasításokat.

Az étkezések alatt a kapitány lépett a király helyébe. A központi kabinban Ramszesz,Szétau és Lótusz szárított marhahúst, fűszeres salátát, édes hagymával kevert, cukrozottpapiruszgyökeret ebédelt.

– Felség, igazi barát vagy – ismerte el Szétau. – Csodálatos ajándék, hogy magaddalhoztál bennünket.

– Szükségem van a tudásotokra.– Habár elszigetelten élünk palotabeli laboratóriumunkban, de bizonyos riasztó hírek a mi

fülünkbe is eljutottak. Háború készül, ugye?– Tartok tőle, hogy igen.– Nem veszélyes ilyen nyugtalan időkben elhagynod Per-Ramszeszt?– Mindennél fontosabb, hogy Nofertarit megmentsük.– Én sem voltam sokkal okosabb, mint a derék Pariamaku doktor – sajnálkozott Szétau.– Núbiában reméled megtalálni azt a csodás orvosságot, amely meggyógyítja Nofertarit,

igaz? – kérdezte Lótusz.– Igen. Az Élet Házában őrzött dokumentumok tanúsága szerint Núbiában egy eldugott,

elhagyatott helyen van egy varázserejű kő, amelyet Hathor istennő teremtett.– Semmi közelebbit nem tudsz a kő helyéről, felség?– Csak egy homályos utalást találtam: „Núbia szívében, aranyhomokú öbölben, ott, ahol a

hegy szétválik és egyesül…”

– Egy öbölben, tehát egészen közel a Nílushoz!– Sietnünk kell – mondta Ramszesz. – Hála Szehmet hatalmának és az odaadó

gondoskodásnak és ápolásnak, amelyben a Deir el-Bahari templom szakértői részesítik, nem szállel minden erő Nofertari testéből. Ám a sötétség erőinek ártó hatalmát nem törtük meg. Mindenreményünk ebben a kőben van.

Lótusz a messzeséget kémlelte.– Ez az ország szereti felségedet, ahogyan felséged is szereti az országot. Szóljon hozzá,

és válaszolni fog.Egy pelikán repült el a királyi hajó felett. Vajon a nagy szárnyú, pompás madár nem

Ozirisznak, a halál legyőzőjének volt-e az egyik megjelenési formája?44

Kenzor kapitány túl sokat ivott.Háromnapos eltávozás a fővárosban jó alkalom volt arra, hogy bortól-nőtől mámorosan

megfeledkezzék a katonai élet szigoráról. Rekedt hangú, bajuszos, nagy termetű férfi volt,megvetette a nőket, és azt tartotta, csakis a gyönyörszerzésre valók.

Amikor a bor már teljesen ködbe borította az agyát, Kenzor ellenállhatatlanul nőrevágyott. Ezen az estén olyan erős bort ivott, hogy azonnali és erős élményeket kívánt. Akocsmából kilépve egy percig habozott, majd elindult a bordély felé.

A kapitány még a kemény hideget sem érzékelte. Remélte, hogy sikerül egy kellően riadtszüzet találnia, annál szórakoztatóbb lesz elvennie szüzességét.

Ekkor egy férfi lépett oda hozzá, és tiszteletteljes hangon megszólalt.– Beszélhetek önnel, kapitány úr?– Hát te mit akarsz tőlem?– Szeretnék felkínálni önnek valami gyönyörűséget – felelte Ása.Kenzor elmosolyodott.– Mit árulsz?– Egy ifjú szüzet.Kenzor kapitány tekintete kigyúlt.– Mibe kerül?– Tíz darab ón, a legjobb minőségűből.– Nagyon drága!– Az áru is kivételes.– Szeretném azonnal látni.– Most éppen ráér.– Csak öt darab ón van nálam.– Majd holnap odaadja a többit.– Így megbízol bennem?– Ez után a szűz után másokkal is szolgálhatok majd.– Értékes fickó vagy… Menjünk, menjünk, sürgős a dolog.Kenzor olyan izgatott volt, hogy a két férfi igencsak szaporán szedte a lábát.Az álomba merült alsóváros kis utcácskái teljesen kihaltak voltak.Ása belökte a szerény hajlék ajtaját.Ott ült a parasztasszony, szépen megfésülve, az Ásától kapott új ruhákban. A jókedvre

derült Kenzor kapitány tetőtől talpig végigmustrálta.– Mondd csak, te kereskedő… Nem túl idős ahhoz, hogy szűz legyen?

Ása olyan erőteljes mozdulattal penderítette a falhoz Kenzort, hogy a tiszt kis híjánelveszítette az eszméletét. Ezt használta ki az egyiptomi, kirántotta a tiszt rövid kardját és hegyétKenzor tarkójához nyomta.

– Ki… ki vagy te? – dadogta a hettita.– Én tudom, hogy te a sereg és a palota közötti összekötő tiszt vagy. Vagy válaszolsz a

kérdéseimre, vagy megöllek!Kenzor megpróbált kiszabadulni, de a kard hegye belemélyedt a húsába és kiserkent a

vére. A töméntelen bor, amit megivott, megfosztotta a kapitányt erejétől és teljesen ki voltszolgáltatva támadója kénye-kedvének.

Az ijedt parasztasszony a szoba egyik sarkába húzódott.– Mikor kerül sor az Egyiptom elleni támadásra? – kérdezte Ása. – És miért gyártanak a

hettiták oly sok harci szekeret?Kenzor arca megrándult. Az ismeretlen férfi máris komoly információkkal rendelkezett.– A támadás… katonai titok.– Ha hallgatsz, a sírba viszed magaddal a titkodat.– Te sohasem mernél…– Tévedsz, Kenzor. Ha kell, habozás nélkül megöllek, és utánad addig folytatom a sort,

míg csak ki nem derítem az igazságot.A kard hegye ismét belemélyedt a tiszt nyakába, aki fájdalmában felkiáltott. Az asszony

elfordította a fejét.– Csak a király ismeri a támadás időpontját… Velem nem közölték.– De azt tudod, ugye, hogy miért van szüksége olyan sok szekérre a hettita seregnek?A sajgó tarkójú, bortól elborult agyú Kenzor pár szót motyogott, mintha csak magában

beszélne.Ása hallása elég éles volt ahhoz, hogy megértse a rémisztő hírt, nem kellett elismételtetni

a kapitánnyal a mondottakat.– Megőrültél? – kérdezte dühösen Kenzortól.– Nem, ez az igazság…– Lehetetlen!– Ez az igazság.Ása teljesen el volt képedve. Rendkívül fontos információhoz jutott, olyanhoz, amely

megváltoztathatja a világ jövőjét.Ekkor az egyiptomi gyors és határozott mozdulattal beledöfte a kardot Kenzor tarkójába,

aki azonnal meghalt.– Fordulj meg! – parancsolta Ása az asszonynak.– Ne, kérlek, ne bánts!Ása a szeretője felé indult a kivont karddal.– Nagyon sajnálom, szépségem, de nem hagyhatlak életben.– Én semmit sem láttam, érted?– Bizonyos vagy benne?– Csak mormogott valamit, egy szavát sem értettem, esküszöm!Az asszony térdre borult.– Ne ölj meg, könyörgök! Segítségedre leszek, amikor elhagyod a várost!Ása habozott. A parasztasszonynak igaza volt. A városkapukat éjszaka zárva tartották,

meg kellett várnia a hajnalt, hogy útra kelhessen. Szüksége volt az asszonyra ahhoz, hogyfeltűnés nélkül kijuthasson a városból. Ráér majd eltenni láb alól egy elhagyott ösvényen.

Ása leült a holttest mellé. Nem tudott elaludni, nem akart mást, mint mielőbb útra kelni

Egyiptom felé, és hasznosítani a megszerzett ismereteket.

A núbiai tél nagyon kellemes volt, csak a reggelek voltak hűvösek. Ramszesz a meredekfolyóparton észrevett egy oroszlánt nőstényei kíséretében. A dumpálmákon majmok kergetőztek,éles rikoltásokkal üdvözölték az arra elhaladó királyi bárkát.

Egy pihenőhelyen a falusiak vadon termett banánnal és tejjel kínálták az uralkodót éskíséretét. A rögtönzött ünnepségen Ramszesz a törzsfőnökkel, egy fehér hajú öreg varázslóvalbeszélgetett, aki kilencven békés esztendőt élt meg már, övéi között, a vezetőjükként.

Amikor az idős férfi le akart térdelni, Ramszesz megakadályozta, és karjánál fogvafelemelte:

– Öreg koromra fény derült… Az istenek megengedték, hogy lássam a fáraót! Nemkötelességem-e meghajolni és tisztelegni előtte?

– Nekem kell tisztelegnem bölcsességed előtt!– Én csak egy falusi varázsló vagyok!– Mindazok, akik életük során betartották Máát törvényét, sokkal tiszteletre méltóbbak,

mint bármely hazug, álnok és hamis bölcs.– Nem te vagy-e a Két Föld és Núbia ura? Én csak néhány család felett uralkodom.– Mégis nekem van szükségem a te emlékezetedre.A fáraó és a varázsló leült egy pálmafa alá, amely az öreg napernyőjeként szolgált,

amikor már túl erősen tűzött a nap.– Az én emlékezetem… Kék ég, játszadozó gyermekek, mosolygó nők, szökellő gazellák,

áldást hozó áradások – ezek az én emlékeim, fáraó! És most mindezért felséged a felelős!Felséged nélkül az emlékeim nem léteznének, és a jövendő nemzedékek nem szülnének mást,csak szívtelen lényeket.

– Nem emlékszel egy olyan áldott helyre, ahol egy varázserejű kő található? Núbiaszívében levő, elhagyatott helyről van szó, és a követ a szerelem istennője teremtette.

A varázsló nádpálcájával egyfajta térképet rajzolt a homokba.– Apám apja hozott egy ilyen követ a falunkba. Amikor az asszonyok megérintették,

visszanyerték az egészségüket. Sajnos a nomádok elrabolták tőlünk.– Honnan származott a kő?A nádpálca a Nílus mentén egy meghatározott pontra mutatott.– Erről a titokzatos helyről, onnan, ahol Kus tartománya kezdődik.– Mit kérsz a faludnak?– Semmit. Mi beérjük azzal, amink van. Beérjük azzal, ha mindezt megőrizhetjük. De

vajon nem nagy kérés már ez is? Védelmezz bennünket, fáraó, és őrizd meg érintetlenül Núbiát.– Núbia általad szólt hozzám, és én megértettem a szavát.

A királyi bárka elhagyta Uauat tartományt, és megérkezett Kusba, ahol hála Széti ésRamszesz fellépésének, béke uralkodott a törzsek között, amelyek ugyan mindig készen álltak azösszecsapásra, de tartottak a fáraó katonáitól.

Vad, fenséges vidék volt ez, amelynek léte-nem léte csakis a Nílustól függött. A folyó kétpartján csupán keskeny sávban húzódott a megművelt föld, de sokféle pálma nyújtott árnyat aföldműveseknek, akik szüntelen harcot vívtak a sivataggal.

Aztán a folyó hirtelen meredek sziklafalak közé ért.Ramszesznek az volt a benyomása, hogy a Nílus kirekesztett minden emberi jelenlétet, s a

természet mintegy önmagába zárkózott a fenséges térben. Mintha a világ végére értek volna.Csak a mimóza bódító illata enyhítette ezt a hangulatot.

Két, csaknem azonos formájú hegyoldal ereszkedett a folyó felé, a hegyeket homokosvölgy választotta el egymástól. A homokkő nyúlványok tövében virágzó akácfák,„…aranyhomokú öbölben, ott, ahol a hegy szétválik és egyesül…”

Ramszesz mintha hosszú álomból ébredt volna, mintha lerázott volna magáról egyvarázslatot, amely sokáig béklyóban tartotta: végre felismerte a helyet. Miért is nem gondolt ráhamarabb?

– Kössünk ki – parancsolta. – Itt van, nem lehet máshol, csakis itt…Lótusz mezítelenül beugrott a folyóba, és kiúszott a partra. Testén csillogtak az ezüstös

vízcseppek, a parton egy gazella kecsességével szaladt, amíg a fák alatt egy alvó núbiaira nembukkant. Felébresztette, kérdezgette, aztán továbbszaladt a hegy felé, felkapott egy követ, ésvisszatért a partra.

Ramszesz tekintetét a sziklafalra függesztette.Abu Szimbel… Abu Szimbel volt az a hely, amely egyesítette a hatalmat és a varázslatot,

itt akart templomokat építtetni. Ez volt Hathor birodalma, amelyet elhanyagolt és amelyrőlmegfeledkezett.

Szétau felsegítette Lótuszt a fedélzetre. A lány egy kődarabot tartott a jobb kezében.– Ez az istennő varázserejű köve, de ma már senki sem tudja, mit kell tenni, hogy hasson

gyógyító ereje.45

A nyirkos és hideg ház apró ablakán keskeny fénysugár hatolt be. A fiatalasszony egyőrjárat lépteinek a zajára riadt fel. Rémülten talpra szökött, amikor megpillantotta a kapitányhulláját.

– Ott van… Még mindig ott van!– Ne gyötörjön a lidércnyomás, ez a tiszt már nem fog ellenünk vallani – nyugtatgatta

Ása.– Én nem csináltam semmit!– A feleségem vagy. Ha engem elfognak, téged is kivégeznek velem együtt.Az asszony Ásának ugrott, és ököllel püfölte a mellkasát.– Ma éjszaka – mondta a férfi – gondolkoztam.Az asszony rettegve félbeszakította. A halált látta szeretője fagyos tekintetében.– Nem, nincs jogod…– Gondolkodtam – ismételte Ása. – Vagy most nyomban megöllek, vagy segítesz nekem.– Hogy én segítsek neked… de miképpen?– Én egyiptomi vagyok.A hettita nő úgy nézett Ására, mintha egy másik világból érkezett volna.– Egyiptomi vagyok, és a lehető legsürgősebben vissza kell térnem hazámba. Ha velem

valami történne, neked kell átjutni a határon, és elmenni ahhoz, akinek dolgozom.– Miért kockáztatnék ennyit?– Hogy azután jó módban élhess. Rád bízok egy fatáblát. Ha ezt átadod annak, akit illet,

kapsz egy házat a városban, egy szolgálót és életjáradékot. Meglásd, a gazdám nagyon bőkezűlesz.

A parasztasszony még legmerészebb álmaiban sem mert effélére gondolni.– Rendben van.

– Mindegyikünk más-más kapun próbál majd kijutni a városból – rendelkezett Ása.– És ha te előttem érsz Egyiptomba? – nyugtalankodott a nő.– Te csak végezd el a feladatodat, és ne aggódj semmiért.Ása hieratikus írással jegyezte le, amely a hieroglifikus írás egyszerűsített változata volt.

Aztán átadta a szeretőjének a kis fatáblát.Amikor átölelte, a nőnek nem volt bátorsága ellökni magától.– Találkozunk Per-Ramszeszben – ígérte Ása.Amikor Ása az alsóváros külső részébe ért, seregnyi kereskedő között találta magát, akik

szintén kifelé igyekeztek a fővárosból.Lépten-nyomon ideges katonákkal találkoztak.Visszafordulni sem lehetett, mert egy csapat íjász csoportokra osztotta a polgári

lakosokat, és mindenkit megmotoztak.Folyt az ellenőrzés, sokan panaszkodtak, mindenki lökdösődött, a szamarak s az öszvérek

is izgatottak voltak, de a nagy zűrzavar sem enyhített a kaput őrző katonák szigorán.– Mi történt? – kérdezte Ása egy kereskedőtől.– Tilos belépni a városba, és nagyon nehéz kijutni… Egy eltűnt tisztet keresnek.– Csak nem minket tesznek felelőssé a dologért?– Egy hettita tiszt nem tűnik el csak úgy. Bizonyára megtámadták, talán meg is ölték. A

tettest keresik.– Gyanakodnak valakire?– Feltehetően egy másik katona tette… íme, ez a következménye a király fia és fivére

közötti viszálynak. Az egyik előbb-utóbb végleg leszámol a másikkal.– Az őrök mindenkit megmotoznak…– Meg akarják akadályozni, hogy a gyilkos, akinél bizonyára van fegyver, kereskedőnek

álcázva kijuthasson a városból.Ása megkönnyebbült.A motozás lassú és felettébb gondos volt. Egy harminc év körüli férfit a földre löktek, a

barátai tiltakoztak, és azt állították, hogy kelmeárus és sohasem szolgált a seregben. A végénelengedték a kereskedőt.

Ására került a sor.Egy szögletes arcú katona a vállára tette a kezét.– Hát te ki vagy?– Fazekas.– Miért akarod elhagyni a várost?– A tanyámon raktározom az edényeimet, oda tartok.A katona meggyőződött róla, hogy a kézművesnél nincs fegyver.– Elmehetek?A katona megvetően intett.Ásától néhány lépésnyire ott volt a hettita főváros kapuja, a szabadság, az Egyiptomba

vezető út…– Egy pillanat. – szólalt meg valaki Ása balján.Közepes termetű, fürkésző tekintetű, nyestképű férfi volt, kis hegyes szakállal.

Vörös-fekete csíkos gyapjúruhát viselt.– Tartóztassátok le ezt az embert! – parancsolta az őröknek.Egy tiszt rámordult:– Itt én parancsolok.– Raja a nevem – mondta a szakállas férfi. – A palota rendőrségéhez tartozom.

– Milyen bűnt követett el a kereskedő?– Nem hettita, és nem is fazekas. Egyiptomi, a neve Ása, és magas tisztséget tölt be

Ramszesz udvarában.

Hála a folyó erős sodrának és jól épített hajójának, Ramszesz két nap alatt tette meg aháromszáz kilométert, amely Abu Szimbelt elválasztotta Elephantinétól, Egyiptom első,legdélibb városától. További két napra volt szüksége, hogy eljusson Thébába. Hajósai remekülhelytálltak, mintha mindegyikük tisztában lett volna a helyzet súlyosságával.

Az utazás alatt Szétau és Lótusz szüntelenül az istennő kövének, ennek a különlegeshomokkőnek a darabkáival kísérleteztek. A karnaki kikötőhöz közeledve, hangot adtakcsalódottságuknak.

– Nagyon rejtélyes kő ez – vallotta be Szétau. – A szokványostól eltérő tulajdonságokkalrendelkezik, ellenáll a savaknak, meglepő elszíneződések jelentkeznek rajta, és nyilvánvalóanvalamiféle energiát bocsát ki, amelynek a mértékét és hatását nem tudom felmérni. Hogyankezeljük a királynét, ha nem ismerjük a formulát, amely szerint ez a kő vegyül más anyagokkal ésha nem ismerjük a megfelelő adagolást?

Az uralkodó érkezése meglepte a templomi személyzetet és felborította a protokollt.Ramszesz Szétau és Lótusz társaságában azon nyomban Karnak legnagyobb laboratóriumábasietett, ahol Szétau és Lótusz ismertették a vegyészekkel és a gyógyszerészekkel kísérleteikeredményeit.

A kutatómunka a király felügyelete alatt indult el. Hála a könyvtár Núbia természetikincseit és termékeit felsoroló tudományos műveinek, a szakértőknek sikerült összeállítaniukazoknak az anyagoknak a listáját, amelyeket valami módon vegyíteni kellett az Abu Szimbel-iistennő kövével. Csak így volt rá remény, hogy elűzhetik a démont, amely megmérgezte akirályné vérét, és arra ítélte, hogy végelgyengülésben haljon meg.

Ehhez azonban ki kellett választani a megfelelő hozzávalókat, megállapítani azorvosságot alkotó részek arányát: a munka alighanem több hónapot vesz majd igénybe. Alaboratórium lesújtott vezetője nem is titkolta kétségbeesését és zavarát.

– Rakják ki egy kőasztalra a szóba jöhető matériákat, és hagyjanak magamra! –parancsolta Ramszesz.

A király összpontosított, és megragadta azt a varázsvesszőt, amellyel egykor az apja és őis vizet talált a sivatagban.

Ramszesz a vesszővel sorra megérintett minden kikészített anyagot, és ha a vesszőmegrezdült valamelyik felett, azt külön tette. A vessző segítségével, ugyanezzel a módszerrelállapította meg az adagokat is.

Az akácgumi, az ánizs, a szikomor gyümölcsének kisajtolt leve, a földitök, a réz és azistennő kövének darabkái alkották a gyógyszert.

A művészien kikészített Nofertari mosolygós volt és derűs. Amikor Ramszeszmegérkezett, a királyné épp Szinuhé híres történetét olvasta kéziratban, amit egy nagyon ügyeskezű írnok másolt. A királyné összetekerte a papiruszt, felemelkedett, és a király karjába vetettemagát. Sokáig álltak szenvedélyesen összeölelkezve a tömjénfák balzsamos illatában és acsalogányok dalolása közepette.

– Megtaláltam az istennő kövét – mondta Ramszesz –, és a karnaki laboratóriumorvosságot készített belőle.

– Vajon segíteni fog-e?– Apám varázsvesszejét használtam, hogy újraalkossam a feledésbe merült receptet.– Írd le nekem a núbiai istennő lakhelyét.– Aranyhomokú öböl, két egyesülő hegyoldal tövében… Abu Szimbel, amelyről

megfeledkeztem, pedig elhatároztam, hogy ott állítok örök emléket szerelmünknek. Abu Szimbel.Ramszesz erős testének melege visszaadta Nofertari lassan fogyó életerejét.– Még ma egy építőmester és kőfaragók csapata indul Abu Szimbelbe – folytatta a király.

– A két sziklafalból két templom lesz, amelyek örökre össze fognak tartozni, mint te meg én.– Meglátom-e én ezt a csodát?– Mi sem természetesebb!– Bárcsak teljesülne a fáraó akarata!– Ha nem így lenne, méltó volnék-e az uralkodásra?

Ramszesz és Nofertari Karnakba tartva átkelt a Níluson. Együtt celebrálták Ámontemplomában a szertartásokat, majd a királyné visszavonult Szehmet istennő szentélyébe. Akőből faragott istennő mintha elégedetten mosolygott volna.

A fáraó maga adta át a nagy királyi hitvesnek az orvosságos kelyhet. Egyedül ez azorvosság győzhette le a királynét emésztő bűvös kórt.

A folyadék édes volt és langyos.Nofertarit szédülés fogta el, lefeküdt, behunyta a szemét. Ramszesz nem mozdult el az

ágya mellől, vele együtt küzdött a véget nem érő éjszakán, mialatt az istennő köve felvette aharcot a királyné vérét megrontó démonnal.46

A borzas hajú, sápadt, hebegő-habogó Améni teljesen belezavarodott mondókájába.– Nyugodj meg – tanácsolta Tuja anyakirályné.– A háború – felség – ez már a háború!– Nem kaptunk semmilyen hivatalos értesítést.– A tábornokok megbolondultak, a kaszárnyák forronganak, ahány hely, annyi egymásnak

ellentmondó parancs.– Mi az oka ennek a felfordulásnak?– Nem tudom, felség, de én képtelen vagyok úrrá lenni a helyzeten… A katonák már nem

hallgatnak rám!Tuja magához kérette a főszertartásmestert és a palota két fodrászát. Hangsúlyozni

kívánta tiszte szent jellegét, ezért olyan parókát tétetett fel, amely egy keselyű tollazatát utánozta,a szárnyak a homlok közepétől egészen a vállig csüggtek. A nőstény keselyű mindenki számára agondos anya jelképe volt, Tuja ily módon úgy jelenhetett meg, mint a Két Föld oltalmazója.

Csuklóját és bokáját aranykarikák ékesítették, nyakában féldrágakövekből összeállított,hétsoros nyakék csillogott. Redőzött gyolcsruháját széles szalagokból font öv fogta össze aderekán. Tuja a legfőbb tekintély megtestesítője volt.

– Kísérj el az északi kaszárnyába – kérte Aménit.– Ne menjen oda, felség! Várja meg, amíg kissé megnyugszik a helyzet.– A felfordulás és a zűrzavar magától nem szűnik meg. Rajta, induljunk.

Per-Ramszesz olyan volt, akár a felbolydult méhkas. Volt, aki azt állította, hogy a hettitákmár a Deltához közelednek, mások máris csatákról számoltak be, és ismét mások arra készültek,hogy délre meneküljenek.

Az északi kaszárnya kapuját senki sem őrizte. A kocsi, amely Aménit és az anyakirálynétvitte, egyenesen behajtott a nagy udvarba, ahol nyoma sem volt a fegyelemnek.

A lovak megálltak a nagy térség közepén.A harci kocsizók alakulatának egyik tisztje észrevette az anyakirálynét, értesítette

tiszttársait, akik azután riasztották a katonákat. Rövid idő múlva több száz ember gyűlt össze,hogy meghallgassa Tuja szavait.

Az apró termetű, törékeny Tuja ott állt a szálfa termetű katonák között, akik egyszempillantás alatt eltiporhatták volna… Améni minden ízében remegett és öngyilkos lépésnekminősítette az anyakirályné viselkedését. Otthon kellett volna maradnia a palotában, a válogatottkatonákból álló őrség védelme alatt. De talán a megnyugtató szavak enyhíteni fogják afeszültséget, ha Tuja kellően diplomatikus lesz.

Egyszerre csend lett.Az anyakirályné megvetően hordozta körbe tekintetét.– Csupa gyáva és tehetetlen alakot látok magam körül – jelentette ki száraz hangon, amely

Améni fülében mennydörgésként hangzott. – Gyávákat és ostobákat, akik képtelenek megvédenihazájukat, mert hitelt adnak az első rémhírnek, ami a fülükbe jut.

Améni lehunyta a szemét. Sem Tuja, sem ő nem menekülhet meg a katonák haragjától.– Miért szidalmaz minket felséged? – kérdezte a harci kocsizók hadnagya.– Ha a valóságot lefestem, az már szidalmazás? Nevetséges és gyalázatos módon

viselkednek s ezért inkább a tiszteket kárhoztatom, mintsem az egyszerű katonákat. Ki határozarról, hogy hadba vonulunk a hettiták ellen vagy sem? Ki más, mint a fáraó vagy távollétében énmagam?

Még nyomasztóbb csend támadt. Amit az anyakirályné mondani fog, az nem pusztahíresztelés lesz, hanem az egész nemzet sorsára kiható bejelentés.

– Én nem kaptam semmiféle hadüzenetet a hettita királytól – jelentette ki Tuja.Lelkes éljenzés fogadta ezeket a szavakat. Tujáról mindenki tudta, hogy sohasem hazudik.

A katonák gratuláltak egymásnak.Az anyakirályné mozdulatlanul állt kocsijában, a hallgatóság rájött, hogy még van

mondanivalója. Ismét csend lett.– Nem állíthatom, hogy a béke tartós lesz, és arról is meg vagyok győződve, hogy a

hettiták minden áron háborút akarnak kirobbantani, könyörtelen háborút. Ám a háborúkimenetele a ti erőfeszítéseitektől is függ. Azt akarom, hogy Ramszesz hazatérte után – és ez márnem késik soká – büszke lehessen a hadseregére és bízzék benne, hogy ezzel a sereggellegyőzheti az ellenséget.

A katonák megéljenezték az anyakirálynét.Améni kinyitotta a szemét, őt is lenyűgözte a Széti özvegyének szavaiból áradó

meggyőző erő.A kocsi nekilódult, a katonák félrehúzódtak, Tuja nevét kiabálták ütemesen.– Visszamegyünk a palotába, felség?– Nem, Améni. Gondolom, az öntöde munkásai is abbahagyták a munkát.A király személyi titkára lesütötte a szemét.Tuja rábeszélésére a Per-Ramszesz-i fegyverműhelyek újra felvették a munkát, és teljes

kapacitással dolgoztak, lándzsákat, íjakat, nyílhegyeket, kardokat, páncélokat, lószerszámot ésszekéralkatrészeket gyártottak. Senki sem kételkedett benne, hogy hamarosan kitör a háború, de

új igény fogalmazódott meg: az egyiptomi felszerelésnek felül kell múlnia a hettitákét.Az anyakirályné sorra látogatta a kaszárnyákat, elbeszélgetett a tisztekkel és az egyszerű

katonákkal. Azt a műhelyt is felkereste, ahol a harci szekerek készültek, és elismerését fejezte kia munkásoknak.

A főváros megfeledkezett a félelemről, és felfedezte a harc örömét.

Milyen bársonyos, puha volt ez a szép, elegáns kéz, a szinte valószínűtlenül finom, hosszúujjak, amelyeket egyenként végigsimított Ramszesz, mielőtt tenyerébe zárta volna az egész kezet,hogy soha el ne eressze. Nofertarinak nem volt egyetlen olyan porcikája sem, amely ne sugalltvolna szerelmet. Az istenek akaratából Ramszesz vállára nehezedett a legsúlyosabb teher, de azövé volt a világ legnagyszerűbb asszonya is.

– Hogyan érzed magad ma reggel?– Jobban, sokkal jobban… Érzem, hogy a vér újra kering ereimben.– Volna kedved kikocsizni a zöldbe?– Ez leghőbb vágyam.Ramszesz két öreg, nagyon nyugodt lovat választott, amelyeket ő maga fogott be a

kocsiba. Lassan kocogtak a nyugati part ösvényein, az öntözőcsatornák mentén.Nofertari nem tudott betelni a magasba szökő pálmafák és a sarjadó, zöldellő mezők

látványával. Kapcsolatba lépett a föld erőivel, és bevégezte, amit a varázserejű kő elkezdett:akarata megfeszítésével sikerült kiűznie magából a gyilkos kórt, amely annyira legyengítette.Leszállt a kocsiból, szélben lobogó hajjal sétált a Nílus partján. Ramszesz megértette, hogy azistennő köve megmentette a nagy királyi hitvest, és hogy Nofertari meg fogja látni Abu Szimbelkét templomát, amellyel örök szerelmüknek kíván emléket állítani.

A szőke Lita halvány mosollyal üdvözölte Ramszesz nővérét, Dolantot, aki levette róla amézzel, szárított akácgyantával és porrá zúzott sártökkel átitatott kötést. Az égési sebek szinteteljesen begyógyultak.

– Nagyon fáj – panaszkodott Ehnaton unokája.– Pedig szépen gyógyulnak a sebeid.– Ne hazudj, Dolant… sohasem fognak eltűnni.– Tévedsz, nagyon hatásosak az orvosságaink.– Kérd meg Ofirt, hogy hagyjon föl ezzel a kísérlettel… Nem bírom tovább!– A te önfeláldozásodnak hála le fogjuk győzni Nofertarit és Ramszeszt. Még egy kis

kitartás, és véget érnek a megpróbáltatásaid.Lita letett róla, hogy meggyőzze Ramszesz nővérét, aki legalább olyan fanatikus volt,

mint maga a líbiai mágus. Dolantot látszólagos kedvessége ellenére is csak a bosszú éltette. Agyűlölet minden más érzést kiszorított a szívéből.

– Végigcsinálom – ígérte meg a fiatal médium.– Biztos vagyok benne! Pihenj, mielőtt Ofir magához szólít a laboratóriumba. Nanü visz

majd neked valami ennivalót.Lita utolsó reménye Nanü, a szolgálólány maradt. A személyzet tagjai közül egyedül ő

léphetett be Lita szobájába. Amikor a szolgáló megérkezett egy fügepürét és sültmarhahúsdarabokat tartalmazó tállal, Lita megragadta ruhája övét.

– Segíts rajtam, Nanü!– Mit akarsz tőlem?

– Ki akarok innen jutni, el akarok menekülni!A szolgáló elfintorította az arcát.– Nagyon veszélyes volna.– Nyisd ki az utcára nyíló ajtót!– Elveszítem a helyemet.– Segíts rajtam, könyörgök!– Mit fizetsz érte?Lita hazudott.– A híveimnek van aranya… Bőkezű leszek.– Ofir nagyon fukar.– Aton hívei megsegítenek téged is és engem is.– Egy házat akarok és egy tehéncsordát.– Megkapod.A mohó Nanü már szép összegre tett szert, amikor ellopta a mágus számára Nofertari

kendőjét, de Lita ígérete minden várakozását felülmúlta.– Mikor akarsz indulni?– Amint leszáll az éj.– Megpróbálom.– Neked biztos sikerülni fog! Ettől függ a szerencséd, Nanü.– Nagyon kockázatos vállalkozás… Ezért kérek még húsz vég első osztályú kelmét is.– Szavamat adom, meglesz.Litát egész délelőtt egy látomás gyötörte: egy csodaszép, sugárzó mosolyú asszony sétált

a Nílus partján és kitárta a karját egy magas, atlétatermetű férfi felé.A médium ebből tudta, hogy Ofir varázslata csődöt mondott, és hogy a líbiai feleslegesen

kínozta őt.

Szerramanna és emberei végigkutatták az orvosi iskola mögötti negyedet és kikérdezték alakosokat. A szárd egy Nanüt ábrázoló rajzot mutogatott, és szörnyű büntetéssel fenyegette azembereket, ha netán hazudnának neki. Ez az elővigyázatosság felesleges volt, mert az óriáspuszta látványa elég volt ahhoz, hogy sorra tegyék a vallomásokat, amelyek azonban sajnálatosmódon teljesen érdektelenek voltak.

A volt kalóz azonban makacs volt, és az ösztöne azt súgta, hogy a közelben a zsákmány.Amikor egy vándorkereskedőt vezettek elé, aki kis kerek kenyereket árult, Szerramanna érezte,elérkezett a döntő pillanat: összerándult a gyomra.

A szárd meglobogtatta a rajzot.– Ismered ezt a lányt?– Láttam a környéken… Egy cseléd. Nem régen él itt.– Melyik villában szolgál?– Az egyik legnagyobban, a régi kutak közelében.Száz rendőr vette körül a gyanús házakat, senki sem menekülhetett.Nem csúszhat ki Szerramanna kezei közül az a varázsló, aki megpróbálta megrontani és

megölni Egyiptom királynéját.47

A nap lenyugvóban volt.

Litának nem maradt már túl sok ideje a szökésre, mert közeledett a pillanat, amikor Ofir alaboratóriumába szólítja. Miért késlekedik Nanü?

A médiumot tovább üldözte egy szép, sugárzóan boldog asszony képe… Egyiptomkirálynéjának arca. Lita adósnak érezte magát Nofertarival szemben, és rendezni kívánta ezt azadósságát, még mielőtt visszanyerné szabadságát.

A fiatal szőke nő zajtalanul mozgott a csendes házban. Ofir, szokásához híven,hermetikus iratait tanulmányozta, a fáradt Dolant pedig aludt.

Lita felnyitotta a faláda tetejét, amelyben ott volt Nofertari vállkendőjének utolsófoszlánya. Még két-három szeánsz és a kendő teljesen elszenesedett volna. Lita szét akartaszaggatni a maradékot, de nem bírta eltépni az erős szövésű anyagot.

Zaj hallatszott a konyha felől.Lita a ruhaujjába rejtette a kelmedarabot, amely azon nyomban perzselni kezdte a bőrét.– Te vagy az, Nanü?– Készen vagy?– Igen… csak még egy pillanat.– Siess!Lita az olajlámpás lángja fölé tartotta a kelmefoszlányt.Sistergő hang, fekete felcsapó füst jelezte annak a gonosz varázslatnak a kudarcát,

amelynek a célja a királyi pár mágikus védelmének a megsemmisítése volt.– Ó milyen szép, milyen szép!Lita az égnek emelte karját, Atonhoz imádkozott, aki majd új életet ad neki.– Induljunk – sürgette Nanü –, aki közben összeszedte és egy zsákba rejtette a házban

található összes réztárgyat.A két nő az utcára nyíló hátsó ajtó felé igyekezett.Nanü hirtelen beleütközött az összefont karral, mozdulatlanul álló Ofirba.– Hová mégy?Nanü hátrált, mögötte ott állt a megrémült Lita.– Lita… mit akar tőled ez a lány?– Ő… ő beteg – felelte Nanü.– Csak nem szökni próbáltatok?– Ő volt az, Lita, aki rávett…– Mit mondott el neked Lita?– Semmit, semmit sem.– Hazudsz, kicsikém.Ofir ujjai a szolgáló nyakára fonódtak. Olyan erősen szorította, hogy belefojtotta a

tiltakozó szavakat. Nanü hasztalan igyekezett szabadulni, nem volt képes enyhíteni a szorításon.Szeme kidülledt, lélegzete bennakadt és a földre zuhant, a mágus lába elé, aki egy rúgással odébbpenderítette a holttestet.

– Lita… mi történt veled, gyermekem?Az olajlámpás fényében Ofir észrevette az elszenesedett kelmedarabot.– Lita! Miféle őrültséget műveltél?A mágus felmarkolt egy húsdaraboló kést.– Volt merszed megsemmisíteni Nofertari kendőjét, volt merszed tönkretenni az egész

eddigi munkánkat!A fiatal nő megpróbált elmenekülni, ám beleütközött egy olajlámpásba, elveszítette az

egyensúlyát. A mágus ragadozó madárként vetette rá magát, és megragadta a hajánál fogva.– Elárultál, Lita, többé már nem bízhatok benned. Holnap ismét el fogsz árulni.

– Maga egy szörnyeteg!– Kár… nagyon kiváló médium vagy.Lita térdre borulva könyörgött.– Aton teremtette az életet, és elutasítja a halált…– Fütyülök Atonra, te kis ostoba. Miattad hiúsult meg a tervem.Ofir biztos kézzel átvágta Lita nyakát.A zilált hajú, gyűrött arcú Dolant rontott be a helyiségbe.– Az utcában itt van a rendőrség… Ó, Lita! Lita…– Megzavarodott, rám támadt egy késsel – magyarázta Ofir. – Védekeznem kellett, és

akaratom ellenére megöltem. A rendőrség van itt, azt mondtad?– Hallottam őket a szobám ablakából.– Hagyjuk el a házat.Ofir magával vonszolta Dolantot egy gyékénnyel elrejtett csapóajtóhoz. Onnan egy

folyosóra lehetett jutni, amely egy raktárba vezetett. Most már sem Lita, sem Nanü nembeszélhet.

– Már csak egy villa van hátra – mondta egy rendőr Szerramannának. – Kopogtattunk, denincs válasz.

– Törjétek be a kaput!– Ez törvénytelen!– Itt most fontosabb dolgokról van szó.– Előbb értesíteni kell a tulajdonost, és kérni a hozzájárulását.– Most én adom meg a hozzájárulást!– Nekem hivatalos engedély kell, nem akarok később kellemetlenségeket.Szerramanna egy kerek órát vesztegetett el a formaságokkal, amelyeket megkívánt a

memphiszi rendőrség. Végül négy megtermett rendőr leverte a reteszeket és benyomult a házba.A szárd lépett be elsőként. Egy fiatal szőke nő, majd Nanü szolgáló élettelen testére

bukkant.– Igazi mészárlás – mormolta az egyik megdöbbent rendőr.– Két hidegvérrel elkövetett gyilkosság – jegyezte meg a szárd. – Kutassatok át mindent.A laboratórium átvizsgálása bebizonyította, hogy valóban egy varázsló rejtekhelyén

járnak. Habár túl későn érkeztek, az egyik lelet megvigasztalta Szerramannát: az elszenesedettkelmefoszlány bizonyára Nofertari kendőjének a maradványa volt.

Ramszesz és Nofertari egy nagyon tevékeny, nyüzsgő, de a megszokottnál kevésbé vidámfővárosba tért vissza. A katonai fegyelem határozta meg az egész város légkörét, s a lakosság főcélja, foglalatossága a fegyvergyártás és a harci szekerek előállítása lett. Az életöröm jegyébenépült Per-Ramszesz lázas ritmusban dolgozó hadiüzemmé vált.

A királyi pár legelőször Tuját látogatta meg, aki éppen az öntöde jelentéséttanulmányozta.

– A hettitáktól érkezett hivatalos hadüzenet is?– Nem, fiam, de meg vagyok győződve róla, hogy ez a hallgatás semmi jót nem ígér.

Nofertari… meggyógyultál?– A betegség már csak rossz emlék.– A kormányzás feladata kimerített… Nincs már bennem elég erő ennek a nagy országnak

az irányításához. Intézz beszédet az udvarhoz és a sereghez, szükségük van rá, hogy hallják aszavadat.

Ramszesz hosszasan tárgyalt Aménivel, azután fogadta Szerramannát, aki éppenvisszaérkezett Memphiszből. A tőle hallottak alapján bizonyosra lehetett venni, hogy véglegmegszűnt a királyi párt veszélyeztető mágikus fenyegetés. Az uralkodó kérte a szárdot, hogyfolytassa a nyomozást, és derítse ki, ki is a baljós villa igazi tulajdonosa és ki volt a kegyetlenvadsággal lemészárolt, fiatal szőke nő.

A fáraónak más gondja is volt. Íróasztalán egyre sokasodtak a Kánaánból és Amurrubólérkező riasztó jelentések. Az erődök parancsnokai nem adtak hírt semmilyen komolyabbincidensről, de részletesen ismertették a mendemondákat és szóbeszédet, amelyek szerint a hettitasereg nagyszabású hadgyakorlatokat folytat.

Sajnos Ása még csak egy pár szavas jelentést sem küldött, ami segíthette volnaRamszeszt, hogy tisztábban lásson. A hettitákkal való összecsapás helyszínétől függött a csatakimenetele. A király pontos információk híján nem tudta eldönteni, hogy védelmi vonalaiterősítse-e meg, vagy megindítsa a támadást. Ez utóbbi esetben a csata színhelye északabbratevődött volna. Nem volt bizonyos benne, hogy érdemes-e neki kezdeményeznie és vaktábanekkora kockázatot vállalnia.

A hadsereg, a tábornoktól a közkatonáig, erőt merített a királyi pár jelenlétéből. Ramszeszmár legyőzött egy láthatatlan ellenséget: vajon ez nem kellő biztosíték-e arra, hogy a barbárhettiták felett is győzedelmeskedni fog? A katonák, az egyre halmozódó hadi készletek láttántudatára ébredtek erejüknek, és már nem rettegtek annyira az ellenséggel való nyíltösszecsapástól. A harci kocsizó alakulat főtisztjeinek a jelenlétében Ramszesz több könnyenirányítható, gyors szekeret is kipróbált. Hála a kézművesek tehetségének, számos technikai újítástis bevezettek a gyártásban. Az uralkodó nagy figyelmet szentelt a pajzsoknak és páncéloknak,azaz a védekezéshez szükséges felszerelésnek is, hiszen számos emberi élet múlhat ezekminőségén.

A királyné ismét ellátta feladatait, és ez is megnyugvással töltötte el az udvart. Azok, akikmár-már eltemették Nofertarit, most nem győztek gratulálni a bátorságához, és azt bizonygatták,hogy aki ilyen nehéz próbán keresztülesett, bizonyára hosszú életű lesz.

A nagy királyi hitves nem törődött mások fecsegésével. Legfőbb gondja az volt, hogylegyen mibe öltöztetni a katonákat, és az ország gazdagsági életének ezeregy más problémájátigyekezett megoldani, Améni aprólékos jelentéseire támaszkodva.

Sénar üdvözölte a királyt.– Meghíztál – jegyezte meg Ramszesz.– Nem mintha nem dolgoznék eleget – tiltakozott a külügyminiszter–, de a szüntelen

aggódás nem tesz jót nekem. A háborús hírek, a mindenütt jelen levő katonaság… Ez volnaEgyiptom?

– A hettiták nemsokára meg fognak támadni bennünket, Sénar.– Bizonyára igazad van, de minisztériumom nem rendelkezik egyetlen olyan adattal sem,

ami megerősítené a félelmeket. Ha jól tudom, egyre-másra kapod a baráti hangú leveleketMuwatallistól?

– Mind csak ámítás!– Ha megőrizzük a békét, sok ezer életet kímélünk meg.– Az hiszed, nem ez az én leghőbb óhajom is?– Vajon a mérséklet és az elővigyázatosság nem a legjobb tanácsadók-e?

– Csak nem a tétlenséget hirdeted, Sénar?– Természetesen nem, de tartok egy dicsőségre szomjas hadvezér elhamarkodott

kezdeményezésétől.– Légy nyugodt, fivérem, kézben tartom seregemet, és efféle baleset nem fordulhat elő.– Ezt boldogan hallom.– Elégedett vagy új munkatársaddal, Mébával?– Olyan boldog, hogy ismét munkát kapott a minisztériumban, hogy úgy viselkedik, mint

egy kezdő: buzgó és engedelmes. Nem bántam meg, hogy kizökkentettem tespedtségéből: a jószakembernek lehetőséget kell adni. A nemeslelkűség vajon nem a legszebb erények egyike?48

Sénar bezárkózott Mébával az irodájába. Élelmes helyettese ügyelt rá, hogy papiruszokatis vigyen magával, és így egy közönséges munkamegbeszélés látszatát keltse.

– Találkoztam a királlyal – mondta Sénar. – Még habozik, nem tudja, mitévő legyen, mertnem rendelkezik megbízható információkkal.

– Nagyszerű – vélte Méba.Sénar nem vallhatta be cinkosának, hogy furcsállja Ása hallgatását. Vajon miért nem

számolt be ténykedéséről a fiatal diplomata? Pedig milyen nagy szüksége volna a híreire, hogysiettesse Ramszesz vereségét. Biztosan valami baj érte. E miatt az aggasztó hallgatás miatt Sénarsem rendelkezett pontos hírekkel.

– Hogy állunk, Méba?– Kémhálózatunk parancsot kapott, hogy ne kezdeményezzen, és szüntessen be minden

tevékenységet. Ez annyit jelent, hogy közel az óra. Bárhogy határozzon is a fáraó, semmi esélyenincs a győzelemre.

– Honnan ez a bizonyosság?– A hettita hatalom csúcspontjára ér majd, erről meg vagyok győződve. Ön minden órával

közelebb kerül a legfőbb hatalomhoz. Nem kellene-e felhasználnia ezt az időszakot arra, hogy aközigazgatás különböző szintjein baráti kapcsolatokat építsen ki?

– Ez az átkozott Améni mindent szemmel tart… Óvatosnak kell lenni.– Javasol esetleg egy radikális… megoldást?– Túl korai még, Méba. Fivérem haragja rettenetes volna.– Ne feledje a tanácsomat, a hetek gyorsan peregnek, és hettita barátaink kívánságának

megfelelően készen kell állnia az uralkodásra.– Oly régen várom azt a pillanatot… Légy nyugodt, én készen fogok állni.

A teljesen megzavarodott Dolant követte Ofir mágust. A szőke Lita szörnyű halála, arendőrség, a hirtelen menekülés… Nem tudott józanul gondolkozni, nem tudta, hova menjen.Amikor Ofir arra kérte, hogy adja ki magát a feleségének és folytassa a harcot Aton, az egyetlenisten kultuszának a helyreállításáért, Dolant lelkesen beleegyezett.

A pár elkerülte Memphisz kikötőjét, amelyet a rendőrség szigorúan ellenőrzött.Vásároltak egy szamarat, és parasztnak öltöztek; Ofir levágatta a szakállát és Dolant nem festetteki az arcát. Délre tartottak. A kém tudta, hogy Memphisztől északra, a határ körzetében fogjákkeresni őket. Nem sok esélyük volt rá, hogy sikerül elkerülniük az utakon felállított ellenőrzőállomásokat és kijátszaniuk a folyami rendőrség éberségét, hacsak nem viselkednek előre ki nemszámítható módon.

Ofir úgy gondolta, hogy a leghelyesebb, ha az eretnek király, Ehnaton lelkes híveikörében keresnek menedéket, akik Közép-Egyiptomban, Ehnaton egykori fővárosában, azelhagyatott napvárosban* telepedtek le. Ofir nem bánta meg, hogy eddig komédiázott, a dologmost felettébb hasznosnak bizonyult számára. Azzal, hogy sikerült elhitetnie Dolanttal, hogyélete értelme az egyetlen isten szeretete és szolgálata, feltétlen és jóhiszemű szövetségesekre ésbiztos menedékre lel majd e megszállottak között mindaddig, míg a hettiták meg nem szálljákEgyiptomot.

Szerencsére, még mielőtt menekülnie kellett volna, rendkívül fontos üzenetet kapott Ofir,amelyet sikerült eljuttatnia Mébához: Muwatallis terve megvalósulni látszik. Nem maradt máshátra, mint várni a végső összecsapásra.

Ramszesz halálhírének bejelentése után Sénar eltávolítja Tuját és Nofertarit, majdelfoglalja a trónt, hogy méltó módon fogadhassa a hettitákat. Sénar még nem tudja, hogyMuwatallis nem osztozik a hatalmon. Ramszesz bátyja csak rövid ideig fog a fáraók trónján ülniés a Két Föld a hettiták gabonaraktára lesz.

A lehiggadt Ofir utazás közben már élvezni is tudta az egyiptomi vidék nyugodtszépségét.

Ását, mint magas rangú, becses foglyot nem az alsóváros egyik sötét és nyirkostömlöcébe zárták, ahol a rabok egy évig sem maradtak életben, hanem egy kőből épült börtönbe afelsővárosban. Az étel egyszerű volt, a fekvő alkalmatosság meglehetősen kényelmetlen, de azifjú diplomata alkalmazkodott mindenhez, és napi testgyakorlatokkal igyekezett megőrizni jófizikai állapotát.

Letartóztatása óta egyszer sem hallgatták ki. Rabsága bármikor kivégzéssel is végetérhetett.

Egyszer csak kitárult cellája ajtaja.– Hogy érzi magát? – kérdezte Raja.– A körülményekhez képest jól.– Az istenek nem fogadták uraságodat pártfogásukba. Nélkülem megszökhetett volna.– Én nem menekültem.– Nehéz dolog letagadni a tényeket!– A látszat néha csal.– Ön Ása, Ramszesz gyermekkori barátja! Láttam uraságodat Memphiszben és

Per-Ramszeszben és adtam is el vázákat a családjának. A király különösen vakmerő és veszélyesküldetéssel bízta meg, és uraságodból nem hiányzott sem a bátorság, sem az ügyesség.

– Egy lényeges ponton téved csak. Ramszesz valóban megbízott egy feladattal, de én másurat szolgálok. Hozzá, és nem a fáraóhoz juttattam el nyomozásaim valódi eredményét.

– Kiről beszél?– Ramszesz bátyjáról, Sénarról, a jövendő egyiptomi fáraóról.Raja megsodorta a szakállát, kockáztatva, hogy tönkreteszi a borbély által művészien

elrendezett szőrzetet. Tehát Ása a hettiták szövetségese volna? Nem, egy döntő részlet cáfoltaállításait.

– Ha így áll a helyzet, miért öltözött fazekasnak?Az ifjú diplomata mosolygott.– Mintha uraságod nem tudná!– Magyarázza meg nekem.– Muwatallis ül a trónon, ez bizonyos, de melyik pártra támaszkodik, melyik párt a

hatalom igazi birtokosa? Fia és testvére szüntelenül viszálykodik, vagy már eldőlt volna azutódlás kérdése?

– Hallgasson!– Íme, nekem ezekre a lényeges kérdésekre kellene választ találnom… így már érti, miért

akartam nevemet és rangomat eltitkolni? Erről jut eszembe: uraságod nem tudna választ adni akérdéseimre?

A feldúlt Raja bevágta maga mögött a cella ajtaját.Talán nem kellett volna szántszándékkal felingerelnie a szíriait. Ám Ása azt remélte, hogy

titkának felfedésével megmentheti az életét.

Muwatallis király díszes szertartási öltözetben vonult ki palotájából. Kíséretének a tagjai atestükkel védték, elrejtve a járókelők tekintete elől és megóva egy esetleges orvlövész nyilától.Hírnökök jártak előttük, így mindenki tudomást szerezhetett róla, hogy Hatti ura az alsóvárosbanlevő nagy templomba igyekszik, hogy a viharisten pártfogását kérje.

Nem volt ennél ünnepélyesebb módja annak, hogy kihirdesse, Hattiban hadiállapot van,és hogy az ország az erőit a végső győzelem elérésére mozgósítsa.

Cellájából Ása hallotta, ahogyan a tömeg a királyt éltette. Megértette, hogy nagyon fontosdöntés született.

A hettita istenségek fölött a viharisten uralkodott. A papok lemosták a szobrokat, hogy nevonják magukra az ég haragját. Ezentúl egyetlen hettita száját sem hagyhatják el kétkedő vagybíráló szavak: elérkezett a cselekvés ideje.

Putuhepa papnő mondta el azt az ősi formulát, amely a termékenységistennőketfélelmetes harcos amazonokká változtatják. Ezután hét vas-, hét réz- és hét bronzszöget vert egydisznóba, hogy a jövendő az uralkodó kívánságának megfelelően alakuljon.

A könyörgő imák alatt Muwatallis a fiát, a sisakba, páncélba öltözött Uri-Tesubotfigyelte. Uri-Tesub eszeveszetten boldog volt, hogy végre harcolhat és kedvére gyilkolhatja azellenséget. Hattusilis nyugodtan, kifürkészhetetlenül viselkedett.

Ezek ketten sorra eltették láb alól vetélytársaikat, és Putuhepával hármasban a királylegszűkebb körét alkották. Uri-Tesub azonban gyűlölte Hattusilist és Putuhepát, akik ugyanúgyéreztek iránta.

Az Egyiptom elleni háború lehetővé teszi majd, hogy Muwatallis megoldja a belsőellentéteket, kiterjessze hatalmát, megnövelje birodalmát, megerősítse fennhatóságát a Kelet ésÁzsia felett, mielőtt más országokat is megtámadna. Nem annak a jele mindez, hogy az ég kegyeshozzá?

A szertartás végeztével a király lakomára hívta a tábornokokat és a magasabb rangútiszteket. Az ünnepség elején áldozatot mutattak be, négy tál ételt kínáltak fel az isteneknek. Apalota pohárnoka az első tálat a királyi trónra helyezte, a másodikat a tűzhely közelébe, aharmadikat a díszasztalra és a negyediket az ebédlőterem küszöbére. Ezután kezdetét vehette alakmározás: a vendégek degeszre falták magukat és lerészegedtek, mintha csak utolsólakomájukat fogyasztották volna.

Amikor Muwatallis felállt, egyszeriben elnémult a beszélgetés és a nevetgélés. Alegittasabbak is igyekeztek méltóságteljesen viselkedni.

A háború kitörését csak egyetlen esemény késleltethette volna. A császár és kísérete afelsőváros egyik kapuján, a Szfinx Kapun át elhagyta a fővárost, és egy sziklás domb felé tartott.Odaérvén Muwatallis, Uri-Tesub és Putuhepa felkapaszkodtak a domb tetejére.

Ott álltak mozdulatlanul, tekintetüket a felhőkre szegezve.

– Ott vannak! – kiáltott fel Uri-Tesub.A király fia felajzotta íját, és célba vette a főváros felett repülő keselyűk egyikét. A kilőtt

nyíl átdöfte a ragadozó madár nyakát.Egy tiszt odavitte a madártetemet a főparancsnokhoz, aki egy késsel felmetszette a madár

hasát és kiemelte a gőzölgő belső részeket.– Vizsgáld ezt meg – kérte Muwatallis Putuhepát –, és mondd meg nekünk, kegyes lesz-e

hozzánk a sors.Az erős szag ellenére a papnő elvégezte feladatát és megvizsgálta a keselyű beleit.– A jelek kedvezőek.Uri-Tesub harci kiáltása megremegtette az anatóliai hegyeket.

49

A fáraó nagytanácsának ülése – amelyre az udvar számos előkelőségét is meghívták –nagyon mozgalmasnak ígérkezett. A miniszterek savanyú arcot vágtak, a magas rangútisztviselők a világos utasításokat hiányolták, a jósok katonai összeomlást emlegettek. Az Améniés emberei által emelt védőgát nem oltalmazta többé Ramszeszt. Mindenki tőle vártmagyarázatot.

Amikor a fáraó elfoglalta trónját, a fogadóterem zsúfolva volt. A méltóságoklegidősebbjére hárult a feladat, hogy feltegye az uralkodónak az összegyűjtött kérdéseket. Ígynem volt semmiféle felfordulás, és megőrizték a fáraói hivatal ezeréves méltóságát. A barbárokvitatkoztak, kiabáltak és egymás szavába vágtak. Ezzel szemben az egyiptomi udvarnál szépsorjában mindenki szóhoz jutott és meghallgatásra talált.

– Felség – kezdte az agg méltóság –, az ország nyugtalan és szeretné tudni, hogyküszöbön áll-e a hettiták elleni háború.

– Igen – válaszolta Ramszesz.A rövid és félelmetes bejelentést hosszú csend követte.– Elkerülhetetlen a háború?– Elkerülhetetlen.– Seregünk felkészült a harcra?– A kézművesek szorgosan dolgoztak, és dolgoznak most is. Bizony néhány hónapig

lenne még dolguk elég, de annyi időnk már nincs.– Miért nincs, felség?– Mert seregünknek a lehető legrövidebb időn belül útra kell kelnie észak felé. Az

összecsapásra Egyiptomtól távol kerül majd sor. Protektorátusainkban, Kánaánban és Amurrubanhelyreállítottuk a rendet, ezeken a tartományokon háborítatlanul keresztülvonulhatunk.

– Kit nevez ki felséged főparancsnoknak?– Én magam állok a sereg élére. Távollétemben a nagy királyi hitves, Nofertari

kormányozza a Két Földet, és Tuja anyakirályné segíti munkájában.Az agg méltóság meg is feledkezett a többi kérdésről: minden más elveszítette

jelentőségét.

Homérosz kagylópipájából pöfékelt: zsályaleveleket szívott. Citromfája alatt ülve élveztea tavaszi napot, amely enyhítette köszvényes fájdalmait. Hosszú fehér, borbély illatosítottaszakálla megnemesítette ráncos, mintegy véső metszette arcát. A költő térdén ott doromboltfekete-fehér macskája, Hektor.

– Reméltem, hogy látom még elutazása előtt felségedet. Ez lesz a nagy háború, igaz?– Egyiptom fennmaradása a tét, Homérosz.– … Ő meg a porba zuhant, valamint az a nyárfa, mely tágsíkú mocsár földjén fölnő a

magasba, sima, s a legtetején terjednek szét csak az ágak: s jő a szekérmíves s fénylő vasa végrekivágja… és azután száradva hever partján a pataknak… *

– És ha a fa ellenáll a vasnak?Homérosz egy kupa ánizzsal és korianderral fűszerezett vörösborral kínálta meg a királyt.

Ő maga is nagyot kortyolt a borból.– Meg fogom írni az ön eposzát is, Ramszesz.– A munkája engedi majd?– Én háborúkat és utazásokat éneklek meg, és szeretem a hősöket. Ha győz, halhatatlan

lesz.– És ha legyőznek?– El tudja képzelni, amint a hettiták betörnek a kertembe, kivágják a citromfámat,

összetörik írópultomat, megijesztik a macskámat? Az istenek ezt nem engedhetik meg. Hol fogjamegvívni a döntő csatát?

– Ez katonai titok, de önnek megmondhatom: Kadesnél.– A kadesi csata… Nagyon jó cím. Sok kisebb munka a feledés homályába vész majd, de

ez fenn fog maradni. Minden tehetségemet latba vetem majd. Csak egy megjegyzés, felség:szeretem, ha jól végződik a történet.

– Igyekezni fogok, hogy ne okozzak önnek csalódást.

Améni tanácstalan volt. Ezer kérdést kellett volna feltennie Ramszesznek, száz iratotelébe tárnia, tíz lelkiismereti kérdést megbeszélnie vele. Csakis a fáraó dönthetett. A titkár sápadtvolt, nehezen lélegzett, a keze remegett és láthatóan fogytán volt az ereje.

– Pihenned kellene – javasolta a fáraó.– De hiszen… te távol leszel! Mennyi ideig is? Nem kockáztathatom meg, hogy hibázzak

és meggyengítsem a királyságot.– Améni, én bízom benned, és a királyné segíteni fog, hogy helyesen dönts.– Mondd meg az igazat, felség: van valami esélyed rá, hogy legyőzd a hettitákat?– Mit gondolsz, harcba vezetném az embereimet, ha már előre legyőzöttnek érezném

magam?– Azt állítják, hogy ezek a barbárok legyőzhetetlenek.– Ha tudjuk, ki az ellenség, le is győzhetjük. Viseld gondját az országnak, Améni.

Sénar megkóstolta a petrezselyemmel és zellerrel fűszerezett sült bárányt. Mivel kisséízetlennek találta, bőven szórt még fűszert a húsra. A különben kiváló vörösbort is közepesnekítélte. Sénar a főszakácsát hívatta éppen, amikor váratlan vendég toppant az ebédlőbe.

– Ramszesz! Velem tartasz?– Köszönöm, nem.Kimért, száraz hangja azonnal elvette Sénar étvágyát. Jobbnak látta, ha feláll az asztaltól.– Menjünk ki a lugasba.– Ahogyan akarod.Sénar, akinek az étel kissé megfeküdte a gyomrát, letelepedett egy kerti karszékbe.

Ramszesz állva maradt, a Nílust szemlélte.

– Felséged ingerültnek látszik… talán a háború közelsége az oka?– Más okom is van az elégedetlenségre.– Velem is kapcsolatos?– Igen, Sénar.– Van valami panasz a munkámra, a minisztériumra?– Te sohasem kedveltél engem, igaz?– Ramszesz! Volt olyan időszak, amikor nem értettük meg egymást, de ez már a múlté.– Úgy gondolod?– Bizonyos vagyok benne!– Én nem. Az egyetlen célod az, hogy megragadd a hatalmat, akár a leghitványabb árulás

árán is.Sénar úgy érezte, ököllel a gyomrába vágtak.– Ki terjeszt rólam ily ocsmány rágalmakat?– Én meg sem hallom a pletykákat. Az én véleményem tényeken alapul.– Az lehetetlen!– Egy memphiszi házban Szerramanna két nő holttestét és egy varázsló laboratóriumát

fedezte fel. Azét, aki megpróbált rontást hozni a királynéra.– Miért gondolod, hogy közöm van ehhez a gyalázathoz?– Azért, mert az a ház a tiéd, még ha voltál is olyan elővigyázatos, és a nővérünk nevére

írattad. A telekkönyvi beírások csak formálisak.– Nekem olyan sok házam van, főként Memphiszben, hogy még a pontos számukat sem

ismerem. Hogyan is tudhatnám, mi folyik bennük?– Nem volt-e a barátod egy Raja nevezetű szíriai kereskedő?– Nem a barátom volt, hanem egzotikus vázákat adott el nekem.– A valóságban Raja a hettiták kémje volt.– Ez… ez rettenetes! Honnan is tudhattam volna? Sok száz emberrel állt kapcsolatban.– Nagyon ügyesen védekezel, de tudom, hogy mérhetetlen becsvágyad arra késztetett,

hogy eláruld a hazádat és együttműködj az ellenséggel. A hettitáknak cinkosokra volt szükségükországunkban, és a legfőbb szövetségesük te voltál, a tulajdon fivérem.

– Micsoda őrült feltételezés, Ramszesz! Csak egy alávaló ember volna képes ilyesmire!– Te vagy ez az alávaló ember, Sénar.– Örömödet leled abban, hogy ok nélkül sértegetsz.– Elkövettél egy végzetes hibát: azt hitted, hogy mindenki megvesztegethető.

Megpróbáltad behálózni a környezetem tagjait, a gyermekkori barátaimat, de nem tudtad, hogyegy barátság oly erős is lehet, mint a gránit. Ezért estél a magad ásta verembe.

Sénar tekintete elborult.– Ása nem árult el engem, Sénar, és sohasem dolgozott neked.A király bátyja a szék karfájába kapaszkodott.– Ása barátom beszámolt nekem a terveidről és a tetteidről – folytatta Ramszesz. – Te a

csontod velejéig gonosz ember vagy, Sénar és nem is fogsz megváltozni soha.– Nekem… nekem jogom van bírósági eljáráshoz!– Ne félj, sor kerül a bírósági eljárásra is, és a bíróság hazaárulásért halálra ítél majd.

Mivel azonban hadban állunk, most a memphiszi nagy börtönbe kerülsz, majd a kargehifegyházba, és ott várod a peredet. A törvény értelmében a fáraónak ki kell végeztetnie a belsőellenséget, mielőtt a harcba indul.

Sénar szája gúnyos fintorra húzódott.– Nem lesz bátorságod megölni, mert a fivéred vagyok… A hettiták úgyis legyőznek! És

ha halott leszel, rám fogják ruházni a hatalmat!– Egy uralkodó számára felettébb üdvös, ha találkozik a gonosszal, és megismeri az igazi

arcát. Hála neked, Sénar, mostantól kezdve jobb katona leszek.50

A hettita parasztasszony elmesélte Ramszesznek az Ása oldalán átélt viszontagságokat ésutazását Egyiptomig, ahol a diplomata által rábízott üzenetnek hála, szívesen fogadták, és azonnala fáraóhoz vezették.

Ása ígéretéhez híven Ramszesz szállást biztosított a hettita nőnek Per-Ramszeszben ésakkora életjáradékot, amely elegendő volt a megélhetésre, a ruházkodásra és még egy szolgálót isfizethetett belőle. Az asszony túlcsorduló hálájában szeretett volna Ása sorsáról is hírt adni azuralkodónak, de fogalma sem volt, hogy mi történt a férfival.

Ramszesz meghajolt a nyilvánvaló tények előtt: a barátját bizonyára letartóztatták, és ki isvégezték. Ása persze kijátszhatta volna utolsó kártyáját, elhitethette volna fogvatartóival, hogySénar küldte, tehát voltaképpen a hettitáknak dolgozott. De vajon hagytak-e neki annyi időt, hogyerről beszéljen és meggyőzze fogvatartóit? Akárhogy is alakult Ása sorsa, küldetését teljesítette.Rövid üzenete csupán három szóból állt, de ezek alapján Ramszesz elhatározta, hogy hadba lép:

Kades. Gyorsan. Veszély.Ása nem írt többet, attól tartva, hogy esetleg elfogják az üzenetét és a hettita asszonyban

sem bízott meg teljesen, félt, hogy elárulhatja őt. A három szó azonban eleget mondott.

Amikor Mébát a nagytanács elé idézték, bement mosdóhelyiségébe és hányt, s hogy rosszleheletét leplezze, a leghódítóbb illatú ázsiai rózsákból készült illatszereket locsolta magára.Sénar letartóztatása után – amely megdöbbentette az udvart – Méba azt várta, hogy őt, Sénarhelyettesét szintén börtönbe vetik. Ha elmenekül, azzal beismeri Sénarral való cinkosságát. Megaztán a menekülőben lévő Ofirt sem tudta volna értesíteni.

A palotába vezető úton Méba megpróbált higgadtan gondolkozni. Hátha Ramszesz nem isgyanít semmit? Nem számított Sénar barátjának, hiszen Sénar foglalta el a hivatalát, sokáig távoltartotta őt a külügyektől, és csak azzal az egyetlen és nyilvánvaló céllal hívta ismét magához,hogy megalázza. Ez volt az udvar véleménye, és hátha ez a királyé is. Nem olyan áldozat-eMéba, akinek igazságot szolgáltatott a sors, amikor megbüntette üldözőjét, Sénart?

Mébának visszafogottan kell viselkednie, és nem szabad azonnal magának követelnie amegüresedett miniszteri széket. Az lesz a leghelyesebb, ha a magas rangú tisztviselőméltóságteljes hallgatásába burkolózik, a háttérbe vonul, és ott várja ki, hogy a szerencseRamszesz vagy a hettiták mellé szegődik-e. Ez utóbbi esetben tudni fogja, hogyan húzzonhasznot a dologból.

A nagytanácsban jelen volt az összes tábornok és főtiszt. A fáraó és a nagy királyi hitvesegymás mellett foglalt helyet a trónon.

– A hozzánk eljutott hírek alapján – jelentette be Ramszesz – Egyiptom ezennel hadatüzen Hattinak. Parancsnokságom alatt csapataink holnap reggel útra kelnek észak felé.Muwatallis királynak elküldjük a hivatalos hadüzenetet. Bárcsak sikerülne legyőznünk a

sötétséget és megőriznünk Máát törvényét országunkban.Amióta Ramszesz trónra került, ez volt a legrövidebb nagytanácsi ülés. A fáraó

bejelentését nem követte vita. Az udvaroncok és a katonák csendben szétoszlottak.Szerramanna úgy ment el Méba előtt, hogy nem is vette észre.Amikor a diplomata visszaért hivatalába, megivott egy egész korsónyit az oázisok

fehérborából.

Ramszesz megölelte gyermekeit, Kát és Meritamont, akik azután vad versenyfutástrendeztek Vigyázóval, a fáraó kutyájával. A két gyermek, Nedzsem, a kertészből lettmezőgazdasági miniszter irányításával gyakorolták a hieroglifák írását és játszották akígyójátékot, amely abból állt, hogy el kellett kerülni a sötétség csapdáit, hogy a győztes eljussona fény birodalmába. A fiúcska és a kislány számára ez a nap is olyan boldog nap volt, mint atöbbi. Megkérték a kedves Nedzsemet, hogy olvasson fel nekik egy mesét.

Ramszesz és Nofertari a fűben ülve élvezték a meghitt együttlét pillanatait, nézték azírisz-, búzavirág-, szarkalábágyások fölött magasodó akácokat, gránátalmafákat,tamariszkuszokat, füzeket és a jojobafákat. A tavaszi nap felébresztette a föld rejtett erőit. Akirály csak kötényt viselt, a királyné pedig egy rövid ruhát, amelynek a vállpántjai fedetlenülhagyták a keblét.

– Hogyan viseled testvéred árulását?– Engem a hűsége lepett volna meg. Remélem, hogy sikerült levágnom a sárkány fejét,

hála Ása bátorságának és ügyességének. Ám sok homályos részlet maradt még. Nem találtuk mega varázslót, és Sénarnak valószínűleg voltak más cinkosai is, egyiptomiak vagy külföldiek. Légynagyon óvatos, Nofertari!

– A királyságra lesz gondom, nem magamra, mialatt te az életed kockáztatod az országért.– Szerramannát itt hagyom Per-Ramszeszben, hogy vigyázzon rád. Nem fog egykönnyen

belenyugodni döntésembe, hiszen alig várta már, hogy a hettitákat kaszabolhassa.Nofertari Ramszesz vállára hajtotta a fejét, kibontott haja a király karját cirógatta.– Alig kerültem ki a halál torkából és most te teszed ki magad a veszélynek… Vár-e ránk

is néhány olyan békés boldog esztendő, mint amilyenben a szüleidnek volt része?– Talán. De ennek az a feltétele, hogy legyőzzük a hettitákat. Ezt a harcot meg kell

vívnunk, különben Egyiptom elpusztul. Ha nem térek vissza, te leszel a fáraó, Nofertari,kormányozz, és állj ellen a veszedelmeknek. Muwatallis a legyőzött népeket rabszolgaságrakárhoztatja. Bárcsak a Két Föld lakói sohasem ismernék meg ezt a sorsot.

– Bármit is tartogat számunkra a sors, mi már megismertük a boldogságot, azt, amelyetminden pillanatban meg kell teremteni, ami olyan tünékeny, mint a parfüm illata vagy mint a szélsusogása a fa levelei között. Én hozzád tartozom, Ramszesz, mint a hullám a tengerhez, mint anyíló virág a napsütött mezőhöz.

Nofertari bal vállpántja lecsúszott. A király ajka a meleg, illatos bőrre tapadt, miközbenlassan levetkőztette a királyné elomló testét.

Vadlibák csapata repült át a Per-Ramszesz-i királyi palota kertje felett, miközbenRamszesz és Nofertari égő vágyban egyesült.

Ramszesz valamivel hajnal előtt felöltözött Ámon templomának „tiszta helyén”, ésmegszentelte azokat az ételeket, melyeket a szertartások során felajánlanak majd az isteneknek.Azután kilépett a tiszta helyről és végignézte a napfelkeltét. A nap, a fáraó védelmezője, amelyet

az ég istennője alkonyatkor elnyel, hajnalban újraszületik, a sötétség erőivel vívott ádázküzdelemben. Széti fia nem hasonló harcra készül-e a hettita hordák ellen? A láthatáronemelkedő két domb között megjelent az újraszülető nap. A dombokon az ősi legenda szerint kétóriási türkizfa nőtt, amelyeket kivágtak, hogy utat engedjenek a fénynek.

Ramszesz elmondta azt az imádságot, amelyet minden elődje elimádkozott:– Üdv neked fény, amely megszületsz az ősi vizekből, megjelensz a föld hátán,

bevilágítod szépségeddel a Két Földet. Te vagy az az eleven lélek, amely önmagából születik,anélkül hogy bárki is ismerné az eredetét. Úgy jelensz meg az égen, mint egy tarka tollú sólyom,és megsemmisíted a rosszat. Jobbodon az éjszaka bárkája, balodon a napé, örvendezik a fénybárkájának a legénysége.

Ha a halál vár rá Kadesnél, soha többé nem mondhatja el ezt az imát, de akkor egy másikhang veszi át a helyét, és a fény szava nem fog elveszni.

A főváros négy kaszárnyájában az indulás előtti utolsó ellenőrzéseket végezték. Hálaannak, hogy az előző hetekben az uralkodó mindenütt megjelent, a hangulat kitűnő volt, pedigmindenki nagyon kemény összecsapásra számított. A fegyverzet mennyisége és minősége aleginkább aggódókat is megnyugtatta.

Amikor a csapatok útnak indultak a kaszárnyákból a város főkapujához, Ramszeszszekerén Ámon templomától áthajtott Szét templomához, amely a város legrégebbi negyedébenemelkedett, ott, ahol századokkal korábban a hükszosz megszállók telepedtek le. Hogy örökreszétzúzzák a gonosz hatalmát, a fáraók szentélyt emeltettek ezen a helyen a világegyetemlegnagyobb erejének. Széti, Szét isten embere, úrrá tudott lenni ezen az erőn, és titkát átadta afiának.

Ma Ramszesz nem azért járult a szentélyhez, hogy szembeszálljon Szét istennel, hanemhogy egy mágikus aktussal Szétet a szíriai és a hettita viharistennel azonosítsa. Így majd az övélesz a villám ereje, amellyel lesújthat ellenségeire.

Az istennel való szembesülés gyors volt és nagy erejű.Ramszesz a szobor vörös szemébe nézett. A szobor álló emberalakot ábrázolt, hosszú

pofájú, nagy fülű kutyafejjel.A talapzat megremegett, úgy tetszett, mintha az isten lába előrelendült volna.– Szét, te, aki magad vagy a hatalom, add nekem a ká-dat, add nekem az erődet.A vörös szempárt éltető fény lassan kihunyt. Szét meghallgatta a fáraó kérését.

A madiáni pap és a lánya nyugtalan volt. Mózesnak, aki a törzs legnagyobb nyáját hajtottaki a legelőre, már két napja haza kellett volna térnie. Az öreg pap veje, ez a magányos, komorférfi sokszor felment a hegyre elmélkedni. Időnként furcsa látomásai voltak, ám sohasemválaszolt felesége kérdéseire és sohasem játszott a fiával, akinek a „Száműzött” nevet adta.

Az öreg pap jól tudta, hogy Mózes gondolatai szüntelenül Egyiptom körül forognak, akörül a csodálatos ország körül, ahol született és ahol fontos tisztségeket töltött be.

– Vissza fog menni oda? – kérdezte aggódó hangon a pap lánya.– Nem hinném.– Miért vonult el, ide, Madiánba?– Nem tudom, és nem is akarom megtudni. Mózes becsületes, dolgos ember:

kívánhatunk-e ennél többet?– A férjem olyan távoli, olyan titokzatos…– Fogadd el őt olyannak, amilyen, lányom, és boldog leszel.– Ha visszatér, apám.

– Bízzál, és törődj a kisfiaddal.Mózes visszatért, de az arca megváltozott, ráncok barázdálták, a haja pedig megőszült.A felesége a nyakába ugrott.– Mi történt veled, Mózes?– Egy bokorból lángot láttam felcsapni. Égett, de nem hamvasztotta el a bokrot. A

bokorból Isten szólt hozzám. Felfedte előttem a nevét és küldetést bízott rám. Isten az, aki létezik,és nekem engedelmeskednem kell neki.

– Engedelmeskedni neki… Ez azt jelenti, hogy elhagysz bennünket, engem és agyermeket?

– Beteljesítem küldetésemet, mert mindenkinek engedelmeskednie kell Istennek. Az Őparancsai túlmutatnak rajtunk, rajtad és rajtam. Kik is vagyunk mi, ha nem az Ő akaratát szolgálóeszközök?

– És mi a te küldetésed, Mózes?– Megtudod, ha eljön az ideje.A zsidó visszavonult sátrába, és újra végigélte találkozását Jahve angyalával, Ábrahám,

Izsák és Jákob istenével.Elmélkedését kiáltások zavarták meg. Lovas vágtatott az oázisba és elfulladva adta hírül,

hogy egy óriási sereg, élén a fáraóval, elindult északra, hogy megvívjon a hettitákkal.Mózes Ramszeszre gondolt, gyermekkori barátjára, és arra a hihetetlen erőre, amely a

fáraót éltette. Ebben a pillanatban szívből kívánta győzelmét.51

A hettita sereg felsorakozott a főváros bástyái alatt. Egy őrtorony tetejéről Putuhepapapnő figyelte a szekerek, az íjászok s végül a gyalogosok felvonulását. A sereg tökéletesfegyelmében rejlett a birodalom legyőzhetetlen ereje, az az erő, amely hamarosan hettitatartománnyá igázza le Ramszesz Egyiptomát.

Ahogyan a szokás kívánta, Muwatallis hasonló hangú, protokolláris levélben válaszoltRamszesz hadüzenetére.

Putuhepa maga mellett szerette volna tartani a férjét, de a király megkívánta, hogylegfőbb tanácsadója vele tartson a harcmezőre. Uri-Tesub fővezér fáklyával a kezében indultkatonái felé. Lángra lobbantotta egy nagy parázstartó tartalmát, és egy sohasem használt harciszekeret hozatott a tűzhöz. A szekeret egy doronggal darabokra törte, és a roncsokat elégette.

– Ez a sors vár minden katonára, aki meghátrál az ellenség elől. Így fogja a viharistenhamuvá változtatni!

Uri-Tesub ezzel a mágikus szertartással olyan egységbe forrasztotta csapatait, amelyet alegkíméletlenebb összecsapás sem bonthat meg.

A király fia engedelmessége jeléül Muwatallisnak nyújtotta a kardját.A királyi harci szekér elindult Kades felé. Kades lesz az egyiptomi sereg temetője.

Ramszesz szekerét két pompás lova vontatta. Az egyik a „Győzelem Thébában”, a másik„Mut istennő elégedett” nevet viselte. A sereg, amelyet maga a fáraó vezetett négy, egyenkéntötezer embert számláló hadosztályból állt. A hadosztályok Ámon, Ré, Ptah és Szét védelme alattálltak. A tábornokok alatt csapatparancsnokok, hadnagyok és zászlótartók szolgáltak. Az ötszázharci szekeret öt egységbe osztották. A katonák tunikát, inget, páncélt, bőr lábszárvédőt, sisakotviseltek és egy kétélű, rövid nyelű bárddal voltak felfegyverkezve. A többi fegyvert a sereg

írnokai osztják majd szét a kellő pillanatban.Menna, Ramszesz fegyvernöke tapasztalt katona volt, aki jól ismerte Szíriát, de nem

nagyon élvezte az óriási núbiai oroszlán, Vérengző társaságát, amely lobogó sörénnyel ügetettRamszesz kocsija mellett.

Ramszesz figyelmeztetése ellenére Szétau és Lótusz ragaszkodtak hozzá, hogy a csatákalatt is ők vezessék az orvosi szolgálatot. Mivel nem ismerték Kades környékét, abbanreménykedtek, hogy rábukkannak néhány még ismeretlen kígyófajtára.

Április végén kelt útra a sereg a fővárosból, Ramszesz uralkodásának ötödikesztendejében. Az időjárás kegyesnek bizonyult, a sereg zavartalanul nyomulhatott előre. AmikorSzilánál átlépték a határt, Ramszesz a parti utat választotta, ahol kis erődök sorakoztak és bővenállt rendelkezésre víz. Ezután a sereg átvonult Kánaánon és Amurrun.

Amikor Büblosz mellett elérték a „Cédrusok völgyé”-nek nevezett helyet, a királymegparancsolta az ott állomásozó háromezer embernek – akiknek a feladata addig aprotektorátusok védelme volt –, hogy induljanak északra, majd Kades magasságában, északkeletfelől foglalják el helyüket a csatamezőn. A tábornokok ellenezték ezt a tervet, azzal érveltek,hogy a kisegítő sereg erős ellenállásba fog ütközni, és feltartóztatják a parton. Ramszesz azonbannem hallgatott ezekre az érvekre.

A Kadeshez vezető útvonalat a király jelölte ki. A sereg átvonult a Libanon és azAnti-Libanon hegyláncai között elterülő Bekaa völgyén. A barátságtalan, vad vidék mélybenyomást gyakorolt az egyiptomi katonákra. Voltak, akik úgy tudták, hogy a mocsaras folyókkrokodiloktól hemzsegnek és a hegyek sűrű erdeiben medvék, hiénák, vadmacskák és farkasoktanyáznak. A ciprusok, fenyőfák, cédrusok lombja olyan sűrű volt, hogy amikor a katonák erdősterületre értek, nem látták többé a napot, s ez szinte megőrjítette őket. Az egyik tábornoknakbeszédet kellett intéznie a katonákhoz, hogy elejét vegyék a pániknak. Elmagyarázta nekik, hogynem fognak megfulladni az erdőkben.

Az Amon hadosztály menetelt az élen, utána a Ré és a Ptah hadosztály következett, és aSzét hadosztály zárta a menetet. Egy hónappal azután, hogy útnak indultak, az egyiptomicsapatok megközelítették az Orontész bal partján, a Bekaa völgyének bejáratánál emelt hatalmaskadesi várat. Ez az erőd jelezte a hettita birodalom határát és ez volt azoknak a csapatoknak abázisa, amelyek azt a feladatot kapták, hogy bizonytalanságot és zavart keltsenek Amurruban ésKánaánban.

Május vége esős volt, a katonák panaszkodtak a nyirkosságra, de a bőséges, jó minőségűélelmezés, a tele gyomor feledtette az időjárás okozta kellemetlenségeket.

Kadestől néhány kilométerre, Labwi sűrű, sötét erdeje előtt Ramszesz megállítottaseregét. A hely igen alkalmasnak látszott rá, hogy az ellenség csapdát állítson nekik, és akkor aszekerek megbénulnak, a gyalogság nem tud manőverezni. A király nem akart elhamarkodottandönteni, mert szüntelenül Ása üzenete járt az eszében: „Kades, Gyorsan. Veszély”.

Ramszesz csak ideiglenes letáborozáshoz adott engedélyt, a sereget szekerek és íjászokvonala védte. Összeült a nagytanács, a tanácskozáson részt vett Szétau is, aki felettébb népszerűvolt a katonák körében, hiszen Lótusz segítségével ezernyi kisebb-nagyobb bajukra találtorvosságot.

Ramszesz hívatta fegyvernökét, Mennát.– Terítsd ki a nagy térképet!

– Mi itt állunk – mutatott Ramszesz a labwi erdőszélre az Orontész keleti partján. Azerdőn túl van egy gázló, amely lehetővé teszi, hogy a vár bástyáin elhelyezkedő hettita íjászok

lőtávolságán kívül átkeljünk a folyón. A második gázló északabbra van a folyón, sokkal közelebba várhoz. Mi az erődtől távol vonulunk el, és táborunkat északkeleten verjük fel, hogy hátulróltámadhassunk. Megfelelőnek tartják a tervet?

A tábornokok vitatták a tervet.A király tekintete kigyúlt.– Tán elment a józan eszük?– Ez az erdő némiképp zavaró tényező – mondta az Amon hadosztály tábornoka.– Micsoda éleselméjűség! Azt hiszik talán, hogy a hettiták hagyják majd, hogy nyugodtan

átkeljünk a folyón, felvonuljunk az erőd elé, és ott tábort üssünk? Ez az a terv, amit önök,tábornokaim, elém terjesztettek. Csak egyvalamit felejtkeztek meg: a hettita hadsereg jelenlétéről.

– A hettiták bizonyára az erődben maradnak, a falak védelmében – jegyezte meg a Ptahhadosztály parancsnoka.

– Ha Muwatallis átlagos katona volna, bizonyára így cselekedne. Ám ő Hatti királya!Egyszerre fog támadást intézni ellenünk az erdőnél, a gázlónál és az erőd előtt, elvágja egymástólhadosztályainkat, megakadályozva ezzel az ellentámadást. A hettiták nem követik el azt a hibát,hogy védekezésre rendezkedjenek be. Még hogy egy erődbe zárják hadseregüket, amelyneklegfőbb erőssége támadó kedve és lendülete! Ismerjék el, hogy ez képtelenség!

– A helyszín kiválasztása döntő fontosságú – érvelt a Szét hadosztály parancsnoka. –Erdőben harcolni, ehhez mi nem értünk, nekünk inkább megfelel a sík, belátható vidék. Keljünkát hát Labwi erdeje előtt az Orontészen.

– Lehetetlen, ott nincs gázló.– Nos, akkor gyújtsuk fel azt az átkozott várat!– A szél felénk sodorhatja a lángokat és a füstöt, az elszenesedett, kidőlt fatörzsek pedig

akadályozhatják mozgásunkat.A Ré hadosztály parancsnoka, saját magának ellentmondva, kijelentette, hogy a

véleménye szerint helyesebb lett volna a parti utat választani, és észak felől támadni Kadesre.– Ez ostobaság lett volna – vélekedett a Ptah hadosztály tábornoka. – Minden tiszteletem

felségedé, de a kisegítő seregnek semmi esélye sincs rá, hogy csatlakozzék hozzánk. A hettitákbizalmatlanok, nyilván kellő számú katonát állítottak a parti út torkolatához, hogyvisszaverhessenek egy esetleges támadást. A lehető legjobb stratégiát választottuk.

– Persze – gúnyolódott a Szét hadosztály parancsnoka –, de nincs többé lehetőségünk azelőrenyomulásra! Azt javaslom, hogy küldjünk vagy ezer gyalogost a labwi erdőbe, és figyeljükmeg, mi lesz a hettiták válaszlépése.

– Hogy legyen ezer halottunk? – kérdezte Ramszesz.A Ré hadosztály parancsnoka megszégyenülten elhallgatott.– Hátráljunk meg, mielőtt harcoltunk volna? A hettiták kinevetnek bennünket, és felséged

tekintélye súlyos csorbát szenved.– És az talán nem fog ártani a hírnevemnek, ha pusztulásba vezetem a seregemet?

Egyiptomot kell megmenteni, nem az én tekintélyemet.– Hogyan döntött, felség?Szétau feladta addigi visszafogott tartózkodását.– Kígyóbűvölőként leginkább egyedül szeretek dolgozni, vagy a társnőmmel. Ha száz

katona társaságában indulok sétára, egyetlen kobrát sem fogok látni.– Térjen a lényegre! – szólította fel a Szét hadosztály tábornoka.– Küldjünk ki egy előőrsöt az erdőbe – javasolta Szétau –, ha átjutnak az erdőn,

kifürkészhetik az ellenség erőit. Akkor azután tudni fogjuk, hogy a támadás mely módjátválasszuk.

Szétau maga állt a kis csapat élére, amely egy tucatnyi fiatal, jól képzett katonából állt.Parittyákkal, íjakkal és tőrökkel voltak felfegyverkezve. Mindannyian zajtalanul mozogtak.

Amint behatoltak a nappal is félhomályos erdőbe, szétoszlottak. Gyakran fel-felnéztek amagasba, a fák csúcsait kémlelve, nem hasal-e íjász az ágakon.

Szétau minden érzékszerve fokozottan működött, de nem észlelt ellenséges jelenlétet. Őbukkant ki elsőnek az erdőből, és lekuporodott a magas fűbe. Hamarosan csatlakoztak hozzá atársai, akiket meglepett, hogy ilyen kényelmesen keresztülsétáltak az erdőn.

Az erdő széléről látszott az első gázló.A környéken nem mutatkozott egyetlen hettita katona sem.A távolban látszott a dombon épült kadesi vár. Az erőd előtt kihalt síkság. Az

egyiptomiak csodálkozva néztek egymásra.Hitetlenkedve még több mint egy órát várakoztak mozdulatlanul, de végül meg kellett

hajolniuk a nyilvánvaló tények előtt: a hettita sereg nem volt Kadesben.– Ott lenn – mutatott előre Szétau a gázló melletti három tölgyre. – Ott valami

megmozdult.A csapat tagjai gyors bekerítő hadmozdulatot végeztek. Egyikük hátramaradt: ha társai

csapdába esnek, visszasiet, hogy értesítse Ramszeszt. Ám nem történt semmilyen rendkívüliesemény, és az egyiptomiaknak sikerült elfogniuk két férfit, akik a ruházatuk alapján beduintörzsfőnökök voltak.52

A két fogoly meg volt rettenve.Az egyik hórihorgas volt és sovány, a másik középtermetű, kopasz, szakállas. Egyikük

sem merte a szemét Egyiptom fáraójára emelni.– Mi a nevetek?– Én Ámosz vagyok – válaszolta a kopasz –, a társamat pedig Badüsnak hívják.– Kik vagytok?– Beduin törzsfőnökök.– Mit kerestek ezen a vidéken?– Kadesben egy hettita tisztségviselővel kellett találkoznunk.– Mi okból?Amosz az ajkát harapdálta, Badüs lehajtotta a fejét.– Válaszolj! – parancsolta Ramszesz.– A hettiták szövetséget ajánlottak nekünk Egyiptom ellen. Azt kérik tőlünk, hogy a

Sínai-félszigeten támadjuk meg a karavánokat.– És ti elfogadtátok a javaslatot?– Nem, mi tárgyalni akartunk!– És mi lett a tárgyalások eredménye?– Nem került sor tárgyalásra, felség, mert Kadesban egyetlen hettita főtisztviselő sem

tartózkodik. Az erődben kizárólag szíriaiak vannak.– És a hettita sereg hol van?– Több mint tizenöt nappal ezelőtt elhagyták Kadest. Az erőd szíriai parancsnoka szerint

Aleppó alá vonultak vissza, amely ide több mint százötven kilométerre fekszik. Ottgyakorlatoztatják több száz új harci szekerüket. A társam meg én haboztunk, hogy nekivágjunk-e

ennek az útnak.– A hettiták nem itt, Kadesnél vártak ránk?– De igen, felség… de más, hozzánk hasonló nomádok jelezték nekik, hogy milyen

hatalmas az egyiptomi sereg. Nem számítottak rá, hogy felségednek ily tekintélyes haderő állrendelkezésére és ezért elhatározták, hogy számukra kedvezőbb helyen ütköznek meg azegyiptomiakkal.

– Te és beduin társaid jeleztétek tehát érkezésünket!– Bocsánatáért esedezünk, felség! Mint annyian mások, én is azt hittem, hogy a hettiták

létszám- és erőfölényben lesznek. Felséged jól tudja, hogy ezek a barbárok nem hagynak nekünknagy választási lehetőséget: vagy engedelmeskedünk nekik, vagy lemészárolnak bennünket.

– Hány ember van az erődben?– Legalább ezer szíriai. Meg vannak győződve róla, hogy Kades bevehetetlen.

Összeült a haditanács. A tábornokok szemében Szétau tekintélye egy csapásra megnőtt,rászolgált egy kitüntetésre.

– A hettita sereg visszavonult – jelentette ki büszkén a Ré hadosztály parancsnoka. –Vajon nem ér-e ez fel egy győzelemmel, felség?

– Nagyon ingatag és kétséges előny ez. Felvetődik a kérdés: ostrom alá kell-e vennünkKadest?

A vélemények megoszlottak, a többség azt javasolta, hogy a sereg nyomban kerekedjenfel és erőltetett menetben vonuljon Aleppó felé.

– Ha a hettiták lemondtak róla, hogy itt ütközzenek meg velünk – vélekedett Szétau csakisazért tették, hogy minél mélyebben becsalogassanak bennünket a saját területükre. Nem volna-ehát okosabb elfoglalni az erődöt, biztosítva ezzel magunknak hátországot, ahelyett, hogy mindenhadosztályunkat egyszerre vetnénk be, és gyakorlatilag az ellenség tervei szerint cselekednénk?

– Az ostrommal értékes időt vesztegetünk el – vetette ellen az Ámon hadosztályparancsnoka.

– Nekem nem ez a véleményem. Mivel nem a hettita sereg védi Kadest, hamar elfoglaljukmajd. Az is lehet, hogy sikerül meggyőznünk a szíriaiakat, hogy adják meg magukat, és cserébenmegkíméljük az életüket.

– Megostromoljuk és bevesszük Kadest – jelentette ki Ramszesz. – Ezentúl Kades éskörnyéke is a fáraó fennhatósága alá tartozik majd.

Az Ámon hadosztály a fáraó vezetésével átkelt a labwi erdőn, majd az első gázlón, elértea síkságot és a csipkézetes falú impozáns erődítménytől északnyugatra megállt. Az erőd ötbástyájából szíriaiak figyelték, ahogy a Ré hadosztály feláll az erőddel szemben. A Ptahhadosztály a gázló mellett táborozott le, a Szétről elnevezett pedig az erdő szélén maradt. A tervszerint másnap – miután egy éjszakát és egy délelőttöt pihentek –, az egyiptomi csapatokbekerítik Kadest, és megindítják az első támadást a vár ellen.

Az utászok munkához láttak: tábort vertek. Először magas pajzsokból négyszögetalakítottak ki, majd felállították az uralkodó nagy sátrát, amelyben egy háló-, egy dolgozó- és egyfogadóhelyiség volt. Majd több kisebb és szerényebb sátrat vertek fel a tiszteknek. A csapatok aszabad ég alatt aludtak, ha esett az eső, ponyvák védelmében. A tábor bejáratánál fakaputállítottak fel, két oldalán oroszlánszobrokkal. A kaputól egyenes út vezetett a táboron át Ámonisten szentélyéig, ahol a király szertartást celebrált.

Amint a hadosztályok parancsnokai engedélyt adtak a fegyverek letételére, a katonák,beosztásuknak megfelelően, nekiláttak mindennapos teendőiknek. Lecsutakolták a lovakat,ellátták a szamarakat és az ökröket, kimosták a ruhát, megjavították a rázós utakon tönkrementkerekeket, kiélesítették a tőröket és a lándzsákat, elkészítették és szétosztották a vacsorát. Az ételillata feledtette Kadest, a hettitákat és a háborút. A katonák tréfálkozni kezdtek, történeteketmeséltek és játszottak, a zsoldjukba fogadva. A legnyugtalanabbak birkózóversenyt szerveztek.

Ramszesz maga etette meg lovait és oroszlánját, amelynek változatlanul kitűnő étvágyavolt. A tábor pihenőre tért, a csillagok birtokukba vették az eget. A király merőn nézte a hatalmaserődöt, amelyet apja sohasem ostromolt meg, mert jobbnak látta, ha nem csatolja birodalmához.Ha sikerül elfoglalnia, nagy csapást mér vele a hettita birodalomra. Válogatott helyőrséget hagymajd az erődben, és így meg tudja védeni országát egy esetleges támadástól.

Ramszesz leheveredett ágyára, amelynek a lábai oroszlánmancsokban végződtek. Fejeegy papiruszokkal és lótuszokkal díszes párnán nyugodott. A párna – kifinomult ízlésre vallómintázatú – mosolyra késztetett: milyen távol volt tőle a Két Föld kényelme!

Amint lehunyta a szemét, Nofertari csodaszép arca jelent meg előtte.

– Állj fel, Sénar.– Tudod, kivel beszélsz, fegyőr?– Egy árulóval, aki halált érdemel.– Én a király bátyja vagyok!– Te nem vagy már semmi sem, a neved örökre feledésbe merül. Állj fel, vagy

megismerkedsz a korbácsommal.– Nincs jogod bántalmazni egy rabot.– Egy rabot nem… De téged!Sénar komolyan vette a fenyegetést, és felállt.A memphiszi nagy börtönben nem érte semmilyen bántódás. A többi elítélt a mezőkön

dolgozott, a gátakat javította, de a király testvére a cellájában maradhatott, és naponta kétszerkapott enni.

A fegyőr egy folyosóra lökte. Sénar azt hitte, hogy kocsira szállnak és az oázisokhozhajtanak, de a durva őrök egy irodába terelték, ahol az az embert várt rá, akit Ramszesz és Ásaután a legjobban gyűlölt: Améni, a hű írnok, a megtestesült megvesztegethetetlenség!

– Rossz oldalra álltál, Améni, a legyőzöttek oldalára: diadalod csak múló diadal.– Nem szállt el még a dühöd, Sénar?– Nem is fog, amíg egy tőrt nem döfök a szívedbe! A hettiták eltapossák Ramszeszt, és

engem kiszabadítanak innen.– Úgy látszik, a börtönben megbomlott az elméd, de az emlékezetedet talán még nem

veszítetted el.Sénar elkomorodott.– Mit akarsz tőlem, Améni?– Bizonyára voltak cinkosaid.– Cinkosok… ó, igen, rengeteg cinkosom van! Az egész udvar, az egész ország a

cinkosom! Ha egyszer trónra lépek, mindenki leborul majd előttem, és én megbüntetem azellenségeimet.

– Sénar, áruld el nekem a cinkosaid nevét.– Túl kíváncsi vagy, kis írnok, túlontúl kíváncsi… Tán nem hiszed, hogy elég erős

vagyok ahhoz, hogy egyedül cselekedjem?

– Téged kihasználtak, Sénar, azután pedig magadra hagytak a barátaid.– Tévedsz, Améni, Ramszesznek már nincs sok ideje hátra.– Ha beszélsz, Sénar, rabságod kevésbé sanyarú lesz.– Úgysem maradok sokáig rab. A te helyedben, kis írnok, elmenekülnék! Bosszúm senkit

sem fog kímélni, különösen téged nem.– Utoljára kérdem, Sénar, hajlandó vagy elárulni cinkosaid nevét?– Hogy a pokol démonjai marcangolják az arcodat és szaggassák a beleidet!– A kényszermunka majd megoldja a nyelvedet.– A lábam előtt fogsz csúszni, Améni.– Vezessétek el.Az őrök feltuszkolták Sénart egy két ökör vontatta szekérre, amelyet egy őr hajtott. Négy

másik őr lovon kísérte Sénart a kényszermunka telepre.Sénar egy durván faragott deszkán ült, és az út minden egyes göröngyét érezte. Ám nem

bánta a fájdalmat és a kényelmetlenséget. Oly közel állt már a legfőbb hatalomhoz és oly mélyrezuhant: mindez fékezhetetlen bosszúvágyat ébresztett benne.

Körülbelül félúton Sénar elbóbiskolt, a jövendő diadalokról álmodott.Hirtelen homokszemek zúdultak az arcába. Meglepetten térdelt fel, és körülnézett.A sivatag felett az eget hatalmas szürkéssárga fellegek borították. A vihar hihetetlen

gyorsasággal közeledett.A két ló annyira megrémült, hogy levetette lovasát. Mialatt a társaik nekik igyekeztek

segíteni, Sénar megragadta a hajtót, lelökte a kocsiról, a helyére állt és egyenesen a viharirányába hajtott.53

A reggel párás volt, és a kadesi erőd csak lassan bontakozott ki a ködből. A hatalmasépítmény lenyűgöző méretei, erős falai valóságos kihívást jelentettek az egyiptomi sereg számára.Az egyik oldalról az Orontész folyótól, a másik oldalról erdős domboktól védett erődítménybevehetetlenek tűnt. Arról a magaslatról, ahol a király és az Ámon hadosztály állt fel, Ramszeszjól látta a vár előtt elterülő síkságon a Ré hadosztályt és a labwi erdő, valamint az első gázlóközött felsorakozott Ptah hadosztályt. A Ptah hadosztály hamarosan átkel majd a gázlón, és anyomában a Szét hadosztály is.

Akkor a négy seregtest egyszerre megrohamozza és elfoglalja az erődöt.A katonák ellenőrizték fegyvereiket: a tőrök, lándzsák, kardok, rövid szablyák,

buzogányok, bárdok és íjak szinte égették a kezüket. A csata közeledtével egyre nyugtalanabbaklettek a lovak. A sereg írnoka parancsára kitakarították a tábort, s bő vízben elmosogatták akonyhai felszerelést. A tisztek szemlét tartottak csapataik felett, és a borbélyhoz küldték ahanyagul borotvált katonákat. A seregben nem tűrték a rendetlen öltözetet és ápolatlan külsőt: avétkeseket többnapi kényszermunkára ítélték.

Nem sokkal dél előtt, amikor végre előbukkant a forrón tűző nap, Ramszesz fényjelekkelutasította a Ptah hadosztályt az indulásra. A katonák felkerekedtek, hogy átkeljenek a gázlón.Hírnök értesítette a labwi erdőben levő Szét hadosztályt is.

Hirtelen mennydörgés hallatszott.Ramszesz az égre emelte tekintetét, de nem látott egyetlen felhőt sem.A kiáltások a síkság felől érkeztek. A fáraó hitetlenkedve fedezte fel a Kades környékét

betöltő rettenetes lárma valódi okát.Tengernyi hettita szekér kelt át az erőd közelében levő második gázlón, és oldalba

támadta a Ré hadosztályt. Egy másik hatalmas hullám a Ptah hadosztályra támadt. A harciszekerek nyomában sok-sok ezer gyalogos haladt, sáskafelhőként lepve el a hegyeket ésvölgyeket.

Ez az óriási sereg az erődtől keletre és nyugatra elterülő erdőkben rejtőzött, és akkorrohamozta meg az egyiptomi csapatokat, amikor azok a legsebezhetőbbek voltak.

Az ellenség létszáma megdöbbentette Ramszeszt. Amikor azután feltűnt Muwatallis, afáraó mindent megértett.

Hatti királya körül ott voltak Szíria, Mitanni, Aleppó, Ugarit, Karkemis, Arzawauralkodói és sok más apró fejedelemség vezetői, akiket Hattusilis a király utasítására rávett, hogycsatlakozzanak a hettitákhoz és közösen zúzzák szét az egyiptomi sereget.

– Egy koalíció… Muwatallis létrehozta a valaha is létezett legszélesebb szövetséget atengerig nyúló területen fekvő összes barbár ország részvételével. A koalíció összekovácsolásarengeteg aranyba és ezüstbe került.

Negyvenezer ember és háromezer-ötszáz harci szekér zúdult a rosszul elhelyezkedő és ameglepetéstől szinte megbénult egyiptomiakra.

Az ellenség nyílzáporában a Ptah hadosztály katonái százával estek el, a szekerekfelborultak, és akadályozták a gázlón való átkelést. A túlélők a labwi erdő felé özönlöttek, ottremélve menedéket, és így lehetetlenné tették, hogy a Szét hadosztály harcba szálljon. Azegyiptomi seregnek ez a része nem tudott részt venni a csatában, hiszen könnyű célpontotkínáltak volna a koalíciós sereg íjászainak.

A Ptah hadosztály szekereit az ellenség csaknem mind megsemmisítette, a Szét egységkocsijai ott álltak mozdulatlanul, a földhöz szegezve. A síkságon katasztrofálisra fordult ahelyzet. A kettészakított Ré hadosztály teljesen megbénult, az emberei tanácstalanul bolyongtak.A koalíciós sereg katonái halomra ölték az egyiptomiakat, a fegyverek vasa a csontokatroppantott, húst kaszabolt, a véknyakban lándzsák, a hasakba tőrök fúródtak.

A szövetséges uralkodók Muwatallist éltették. A király stratégiája tökéletesen bevált. Kihitte volna, hogy Ramszesz büszke seregét így, szinte harc nélkül meg lehet semmisíteni? Atúlélők úgy menekültek, mint az ijedt nyulak, és életüket csakis gyors lábuknak köszönhették.

Már csak a végső csapás volt hátra.Az Ámon hadosztály és a fáraó tábora még ép és érintetlen volt, de bizonyára nem fog

tudni sokáig ellenállni a rájuk zúduló, üvöltő hordáknak. Akkor teljes lesz Muwatallis győzelme:ha Ramszesz meghal, a fáraók Egyiptoma végre fejet hajt majd Hatti előtt és a rabszolgája lesz.

Apjától eltérően Ramszesz beleesett a kadesi csapdába és tévedéséért az életével kellfizetnie.

Ekkor egy zilált hajú, csapzott külsejű harcos lépett Hatti királya elé.– Atyám, mi történik itt? – kérdezte Uri-Tesub, két fejedelmet férletaszítva. – Miért nem

tudattad velem, seregünk fővezérével, a támadás időpontját?– Rád meghatározott feladatot bíztam: neked Kadest kellett védened, tartalék

csapatainkkal.– De hát az erőd nem is forgott veszélyben!– Te ezt a parancsot kaptad, Uri-Tesub, és a parancsot végre kell hajtani. Ne feledkezz

meg egy lényeges tényről: nem bíztam rád a szövetséges sereg parancsnokságát.– De hát akkor ki…– Ki más tölthetné be ezt a nehéz tisztet, mint a fivérem, Hattusilis? Ő folytatott hosszú és

türelmes tárgyalásokat, hogy meggyőzze szövetségeseinket: vállalják a kivételes hadi

erőfeszítéseket, ezért őt illeti a szövetség parancsnoki tiszte.Uri-Tesub gyűlölködő pillantást vetett Hattusilisra, és kezét kardja markolatára tette.– Eredj vissza a helyedre! – parancsolta hidegen Muwatallis.

A hettita lovasok elsöpörték a pajzssáncot, amely a fáraó táborát védte. Azt a néhányegyiptomi katonát, akik megpróbáltak ellenállni, lándzsák döfték át. A harci kocsizók egyikhadnagya kiáltozva ellenállásra buzdította fejvesztetten menekülő katonáit, de egy hettita nyílfúródott a szájába, és a tiszt meghalt, miközben kétségbeesetten harapdálta az életét kioltónyílvesszőt.

Több mint kétezer harci szekér indult meg robogva a királyi sátor felé.– Gazdám! – kiáltott fel Menna, a fáraó fegyvernöke –, felség, ki védelmezi Egyiptomot a

harcokban, felség, aki maga a megtestesült bátorság, nézzen körül. Magunkra maradtunk, atengernyi ellenség között! Ne várjuk be őket, meneküljünk!

Ramszesz megvető pillantást vetett fegyverhordozójára.– Látom, a gyávaság lett úrrá a szíveden, takaródj hát a szemem elől!– Felség, könyörgök! Ez nem bátorság, ez őrültség. Mentse az életét, az országnak

szüksége van felségedre!– Egyiptomnak nincs szüksége vesztesre. Én harcolni fogok, Menna.Ramszesz feltette a fejére a kék koronát, rövid páncélt öltött, amely kötényből és apró

fémlemezekkel borított felsőrészből állt. Karját arany karperecek díszítették, a csatjukonaranyfarkú lazúrkő vadkacsákkal.

Az uralkodó nagy-nagy nyugalommal – mintha egy szokásos, csendes hétköznap állnaelőtte – vörös, kék és zöld pamutból készült takarót borított a lovaira. A „Győzelem Thébában”nevezetű csődör és a „Mut istennő elégedett” nevezetű kanca fejét pompás vörös tollbokrétadíszítette, a tollak vége kékbe játszott.

Ramszesz felszállt aranylemez borítású, három méter hosszú fogatára, amelynek felsőrésze tengelyre és kocsirúdra támaszkodott. A darabokat tűzben edzették, aranylemezzelborították és csapokkal rögzítették. A súrlódásnak kitett részeket bőrrel vonták be. A hátul nyitottfelső rész aranyborítású deszkákból készült, az alja összefont bőrszíjakból.

A kocsi két oldalán térdre borulva hódoló ázsiaiak és núbiaiak. Egy szétesőben levőkirályság álma, Egyiptom hatalmának, Észak és Dél feletti uralmának utolsó jelképe. Két tegezvolt a kocsira erősítve, az egyik a nyílvesszők, a másik az íjak és kardok számára. Ezekkel aszánalmas fegyverekkel készült a fáraó szembeszállni egy egész hadsereggel.

Ramszesz a lovak gyeplőjét dereka köré tekerte, hogy szabaddá tegye a két kezét. A kétokos, bátor állat egyenesen a kavarodás közepébe rontott. A király mély morgást, prüszkölésthallott maga mellett – a hang megvigasztalta. Oroszlánja, Vérengző, hű maradt hozzá, és azoldalán fog harcolni mindhalálig.

Egy oroszlán és két ló: Egyiptom királyának három utolsó szövetségese. Az Araonhadosztály harci szekereit és katonáit szétszórta az ellenség.

„Ha hibázol, mondta neki Széti, ne kárhoztass érte senki mást, csak önmagadat, ésigyekezz helyreütni hibádat. Úgy küzdj, mint egy bika, egy oroszlán és egy sólyom, csapj le avihar erejével. Ha nem, legyőznek.”

A szövetségesek harci szekerei fülsiketítő zajjal, nagy porfelhőt kavarva amegrohamozták a magaslatot, ahol Egyiptom fáraója állt kocsijában.

Ramszeszen erőt vett az érzés, hogy nagy-nagy igazságtalanság történik vele. Miért nemkegyes hozzá a sors? Miért kell Egyiptomnak a barbárok csapásai alatt elvesznie?

A síkságon addigra már semmi sem maradt a Ré hadosztályból, a menekülők dél felétartottak. Azok, akik a Ptah és a Szét hadosztályból életben maradtak, az Orontész keleti partjánvesztegeltek. Az Amon hadosztály, amely pedig a harci kocsizók legjobbjait tudhatta soraiban,gyáván, nagyon gyáván viselkedett. Összeomlott a szövetségesek első támadására. Nem volttöbbé egyetlen magas rangú tiszt, egyetlen pajzshordozó, egyetlen íjász sem, aki készen állt volnaa harcra. Rangjuktól függetlenül a katonák a puszta életüket akarták megmenteni, ésmegfeledkeztek Egyiptomról. Menna, a király fegyvernöke letérdelt, és arcát kezébe rejtette,hogy ne lássa, amikor rátör az ellenség.

Öt év uralkodás. Ez alatt az öt év alatt Ramszesz igyekezett hű maradni Szétiszelleméhez, igyekezett folytatni apja művét, egy boldog, gazdag ország építését. Ez az öt évmost szerencsétlenségbe torkollik s ez a szerencsétlenség csak az előjátéka a Két Földmegszállásának és az egyiptomi nép rabszolgasorba süllyesztésének. Nofertari és Tuja csak rövidideig fognak tudni ellenállni a Deltát elözönlő, prédára vágyó siserahadnak, akik végig fogjákpusztítani a Nílus völgyét.

A lovak felnyerítettek, mintha csak kitalálták volna gazdájuk gondolatait.S ekkor Ramszesz fellázadt.Szemét a napra emelve, Ámonhoz fohászkodott, a fényben rejtező istenhez, akinek

egyetlen teremtmény sem ismerheti meg soha igazi alakját.– Hozzád fordulok, Ámon atyám! Vajon egy atya megfeledkezhet-e az ellenség gyűrűjébe

zárt fiáról? Mi történt, hogy így viselkedsz? Voltam-e akárcsak egyetlenegyszer is engedetlenveled szemben? Az összes idegen ország ellenem szövetkezett. Habár sok katonám van, mégiselmenekültek, s íme itt állok egyedül, segítség nélkül. De kik is ezek a barbárok? Csupakegyetlen lény, akik nem gyakorolják Máát törvényét. Templomokat építtettem neked atyám, ésmindennap áldozatot mutattam be. A legszebb virágok illatát szívhattad be, hatalmas pülonokatemeltem a tiszteletedre, zászlórudakat állíttattam, amelyek jelenlétedet hirdetik a szentélyekben,az elephantinéi kőbányákban obeliszkeket faragtattam, a te dicsőségedre. Hozzád fordulok,Ámon atyám, mert egyedül vagyok, teljesen egyedül!

Szerető szívvel cselekedtem a javadra. Ebben a nagy veszedelemben te is tégy azért, akiérted tett. Ámon többet ér nekem, mint katonák milliói és a harci szekerek százezrei. A sokasághősiessége nevetséges, Ámon erősebb egy egész hadseregnél.

A táborhely bejáratát védő sánc engedett, és megnyílt az út az ellenséges szekerek előtt.Még egy pillanat és Ramszesz halott.

– Atyám – kiáltott fel a fáraó –, miért is hagytál el engem?54

Muwatallis, Hattusilis és a szövetséges uralkodók csodálták a fáraó viselkedését.– Igazi harcosként fog meghalni – mondta Hatti ura. – Egy ilyen nagy uralkodó

megérdemelte volna, hogy hettita legyen. Győzelmünk mindenekelőtt a te győzelmed, Hattusilis.– A két beduin tökéletesen alakította szerepét. Az ő hazugságaik győzték meg Ramszeszt

róla, hogy csapataink távol vannak Kadestől.– Uri-Tesubnak nem volt igaza, amikor ellenezte a tervedet, és az erőd előtti síkságon

akart megütközni az ellenséggel. Nem fogok megfeledkezni erről a tévedéséről.– Nem az-e a lényeg, hogy diadalmaskodik a szövetség? Egyiptom meghódítása több

évszázadra biztosítani fogja számunkra a jólétet.– Nézzük végig Ramszesz halálát, akit elárultak saját csapatai.A nap hirtelen kétszeres erővel tűzött, elvakította a hettitákat és szövetségeseiket. A kék

ég egyszer csak megdördült.Mindenki azt hitte, álmodik… A derült égből nem hallatszódhat a kozmosz hangja!

Egyedül Ramszesz értette meg az üzenetet: „Én vagyok Amon az atyád, kezem a kezedben, azatyád vagyok, én, a győzelem ura!”

Fénysugár burkolta be a fáraót, teste úgy ragyogott, akár a napon szikrázó arany.Ramszesz, Ré fia, elnyerte a nappali csillag erejét, és a támadóira vetette magát, akiketmegbénított a meglepetés.

Ramszesz nem volt többé a legyőzött magányos vezér, aki utolsó harcát vívja, hanempáratlan erejű, fáradhatatlan karú király, pusztító láng, ragyogó csillag, heves szél, hegyes szarvúvad bika, erős karmú sólyom, amely mindenkit széttép, aki szembeszáll vele. Ramszesz nyilatnyíl után lőtt ki, sorra ölte meg a hettita kocsik hajtóit. A gazdátlan lovak megzavarodtak,felbuktak, egyik a másikra esett, a kocsik felborultak, nagy zűrzavar támadt.

A núbiai oroszlán, Vérengző, valóságos mészárlást rendezett. Háromszáz kilójával vetettemagát a küzdelembe, mancsa csapásaival leterítette az ellenfeleit, majd tíz centiméter hosszútépőfogait az áldozatok nyakába és koponyájába mélyesztette. Pompás sörénye lobogott, mialattmancsai nagy erővel, pontosan dolgoztak.

Ramszesz és Vérengző megállította a lendületesen rohamozó ellenfelet, s áttörte azellenséges vonalakat. A hettita gyalogosok vezére meglengette lándzsáját, de nem maradt idejemozdulata befejezésére: a fáraó nyila a bal szemébe fúródott. Ugyanabban a pillanatban azoroszlán állkapcsa összezárult a királyi harci szekér-alakulat parancsnokának megrettent arcán.

A szövetségesek számbeli fölényük ellenére meghátráltak, és a dombról leereszkedve asíkság felé vonultak vissza.

Muwatallis elsápadt.– Ez nem is ember – kiáltotta –, hanem Szét isten maga, olyan kivételes lény, akiben sok

ezer harcos győzni akarása és ereje egyesül! Nézzétek, valahányszor rá akarnak támadni, a testmegbénul, a kéz elgyengül, kihull belőle a lándzsa és az íj!

A rendíthetetlenül hidegvérű Hattusilis is döbbenten figyelt. Megesküdött volna, hogyRamszesz tüzet szór maga körül, amely eléget mindenkit, aki a közelébe merészkedik.

Egy hettita kolosszus kezében tőrt szorongatva felkapaszkodott Ramszesz kocsijára, ámekkor a láncszemekből készült páncélinge mintha egy szempillantás alatt elszenesedett volna, aférfi felüvöltött, majd összeégett testtel, holtan zuhant a földre. Ramszesz tovább robogott és azoroszlán sem lassított. A fáraó érezte, hogy Ámon keze vezeti az övét, hogy a győzelem istene ottáll mögötte és erősebbé teszi egy egész seregnél. Egyiptom királya viharként gázolt át ellenfelein,mint megannyi szalmaszálat, úgy roppantva össze őket.

– Fel kell tartóztatni! – kiáltotta Hattusilis.– Embereinken úrrá lett a pánik – felelte neki Aleppó fejedelme.– Akkor vegye kézbe őket, és állítsa helyre a rendet! – parancsolta Muwatallis.– Ramszesz nem ember, hanem isten…– Dehogy. Ő is csak ember, még ha a bátorsága emberfeletti is. Rajta, herceg, öntsön

bátorságot katonáinkba, és akkor véget ér majd a csata.Aleppo fejedelme egy pillanatig tétovázott, aztán megsarkantyúzta a lovát, és levágtatott a

dombról, ahonnan a szövetségesek vezérkara figyelte a küzdelmet. Elhatározta, hogy véget vetRamszesz és oroszlánja őrült ámokfutásának.

Hattusilis a nyugati dombokat fürkészte. Amit ott látni vélt, attól meghűlt a vér az ereiben.– Felség, ott lent, mintha… Egyiptomi harci szekerek közelednek nagy sebességgel!– Honnan kerültek ide?– Nyilván a parti úton jöttek.

– De hogyan jutottak át?– Uri-Tesub nem volt hajlandó lezárni azt az utat. Azt állította, hogy egyetlen egyiptomi

sem kockáztatja meg, hogy a parton vonuljon végig.A kisegítő sereg gyorsan megtette az utat, s mivel semmiféle ellenállásba nem ütközött,

felfejlődött a síkság egész szélességében és benyomult a Ramszesz által nyitott résbe.– Ne meneküljetek! – üvöltötte Aleppó fejedelme. – Öljétek meg Ramszeszt!Néhány katona engedelmeskedett, de amint megfordultak, az oroszlán karmai

szétmarcangolták arcukat és mellüket.Amikor Aleppó fejedelme látta, hogy Ramszesz aranyszekere felé robog, szeme-szája

elnyílt rémületében, és nyomban feladta a harcot. Lova hettita szövetségeseket tiport el,miközben megpróbált elmenekülni a fáraó elől. A megrettent herceg elengedte a kantárt, az állataz Orontészbe vetette magát, amely már nagyon sok harci szekeret elnyelt. A szekerekösszetorlódva álltak a vízben, volt, amelyik alámerült, másokat a sodrás ragadott el. A katonákvagy megfulladtak, vagy megpróbáltak kiúszni, de mind inkább a folyót választotta, mintsemszembeszálljon az égi tűzhöz hasonló, rettentő istenséggel.

A felmentő sereg befejezte Ramszesz művét, számtalan szövetségest ölt meg, amenekülőket pedig beszorította az Orontészbe. A harci kocsizók egyik hadnagya a lábánál fogvafelemelte Aleppó hercegét, akinek így sikerült kiköpnie a rengeteg lenyelt vizet.

Ramszesz kocsija egyre közelebb ért a kis dombhoz, amelyet az ellenség vezérkara foglaltel.

– Vonuljunk vissza – tanácsolta Hattusilis a királynak.– Vannak még friss erőink a folyó nyugati partján.– Azokkal a csapatokkal nem érünk sokat. Ramszesz még képes felszabadítani a gázlót, és

akkor harcba szállhat a Ptah és a Szét hadosztály.A király keze fejével megtörölte a homlokát.– Mi folyik itt, Hattusilis? Egyetlen ember képes legyőzni egy egész sereget?– Ha az az ember a fáraó, ha az Ramszesz…– Az egyedülvalóság, amely legyőzi a sokaságot… De hát ez csak egy mítosz, itt pedig a

csatamezőn vagyunk!– Felség, legyőztek bennünket, vissza kell vonulnunk.– Egy hettita sohasem hátrál meg.– Mindenáron meg kell óvnunk felséged életét. Majd valamilyen más módon folytatjuk a

harcot.– Mi a javaslatod?– Meneküljünk be az erődbe.– Kelepcébe kerülünk.– Nincs más választásunk – vélte Hattusilis. – Ha észak felé menekülünk, Ramszesz a

csapataival üldözőbe vesz minket.– Reménykedjünk, hogy Kades valóban bevehetetlen.– Ez nem olyan erődítmény, mint a többi, felség. Maga Széti is lemondott az ostromáról.– A fia másképp fog dönteni.– Igyekezzünk, felség!Muwatallis kelletlenül felemelte jobbját, hogy elrendelje a visszavonulást, aztán

hosszú-hosszú, végtelennek tetsző pillanatokig így maradt.Uri-Tesub ajkát véresre harapva tehetetlenül szemlélte a vereséget. Az a seregtest, amely

az első gázlón való átjutást akadályozta az Orontész keleti partján, már vissza is vonult a másodikgázlóig. A Ptah hadosztály életben maradt katonái nem mertek a nyomukba eredni, újabb

csapdától tartva. A hadosztály tábornoka jobbnak látta, ha küldöncöt meneszt a Széthadosztályhoz, és hírül adja, hogy szabad az út, és hogy a hadosztály átkelhet a labwi erdőn.

Aleppó fejedelme visszanyervén lélekjelenlétét, lerázta magáról a katonát, akinek azéletét köszönhette, átúszta a folyót, és csatlakozott a Kades felé menetelő szövetségeseihez. Afelmentő sereg íjászai közben halomra öldösték a menekülőket.

Az egyiptomiak holttesteken gázoltak keresztül, és mindegyiknek levágták a fél kezét,hogy elvégezhessék azt a gyászos számlálást, amelynek az eredménye bekerül majd a hivatalosiratokba, feljegyzésekbe.

Senki sem merészkedett a fáraó közelébe: Vérengző szfinx pózban odafeküdt a lovak elé.A vértől szennyes Ramszesz leszállt aranyozott fogatáról, és sokáig simogatta lovait ésoroszlánját, egyetlen pillantásra sem méltatva a mozdulatlanságba dermedt katonákat.

Menna lépett oda elsőként a királyhoz. Minden ízében remegett, és csak nehezenrakosgatta a lábát.

Közben a második gázló túloldalán a hettita sereg és a szövetséges erők életben maradtkatonái a kadesi erőd nagy kapuja felé igyekeztek. Az egyiptomiak már nem tudtákmegakadályozni, hogy Muwatallis és az emberei bemeneküljenek az erődítménybe.

– Felség… – szólalt meg Menna bátortalan hangon. – Győztünk.Ramszesz tekintetét az erődre szegezve, gránitszoborként állt.– A nagy hettita főnök meghátrált felséged elől – folytatta Menna –, és elmenekült.

Felséged egymaga sok ezer katonát ölt meg! Ki fogja megénekelni diadalát?Ramszesz fegyvernökéhez fordult.A rettegő Menna leborult, úgy érezte, földre sújtja az uralkodóból áradó erő.– Te vagy az, Menna?– Igen, felség, én vagyok, felséged fegyvernöke, hű szolgája! Bocsásson meg nekem,

bocsásson meg seregének. A győzelem nem feledteti-e hibáinkat?– A fáraó feladata nem a megbocsátás, hű szolgám, hanem a kormányzás és a cselekvés.

55

A hettiták megtizedelték az Ámon és a Ré hadosztályt, jelentősen meggyengült a Ptahhadosztály is, de a Széth érintetlen maradt. Sok ezer egyiptomi esett el, még több hettita ésszövetséges katona, de csak egyvalami számított igazán: Ramszesz megnyerte a kadesi csatát.

Muwatallis, Hattusilis, Uri-Tesub és néhány szövetségesük, például az aleppói fejedelem,ugyan életben maradt és menedéket talált az erődben, ám szertefoszlott a hettitáklegyőzhetetlenségének a mítosza. Számos, Hattival szövetséges uralkodó odaveszett a csatában:vagy a folyóba fulladtak, vagy a nyílvessző terítette le őket. Ezentúl a kisebb-nagyobbállamocskák fejedelmei és hercegei tudni fogják, hogy Muwatallis pajzsa a jövőben nem leszképes megvédeni őket Ramszesz haragjától.

A fáraó a sátrába hívatta az életben maradt összes tisztet, köztük a Ptah és a Széthadosztály parancsnokait is.

A győzelem felett érzett öröm ellenére sem mosolygott senki. Ramszesz aranyozottfatrónusán ült, összehúzott szemmel akár egy felingerelt, prédájára lecsapni kész sólyom.

– Önök mind, akik itt jelen vannak, felelős parancsnoki feladatot kaptak. Rangjuknakköszönhetően különféle előnyöket élveztek. És mégis mind gyáván viselkedtek! Jó ellátásbanrészesültek, kényelmes szállásuk volt, adót nem kellett fizetniük, köztiszteletnek örvendtek,mindenki irigyelte önöket, seregem vezetőit, és a döntő pillanatban mégis mind hitvány, gyávamódon viselkedtek.

A Szét hadosztály parancsnoka előrelépett.– Felség…– Ellent mersz mondani nekem?A tábornok visszalépett a sorba.– Többé nem bízhatom meg önökben. Holnap ismét megfutamodnak, szétrebbennek a

veszély közeledtére, mint a verebek. Ezért mindnyájukat megfosztom a rangjuktól. Örüljenek, haközkatonaként megmaradhatnak a seregben, és így szolgálhatják hazájukat. Ezért zsoldot ésidővel nyugdíjat fognak kapni.

Senki sem mert tiltakozni. A többség ennél sokkal keményebb büntetésre számított.A király még aznap új tisztikart nevezett ki, a kisegítő sereg emberei közül válogatott.

Győzelme másnapján Ramszesz megindította az ostromot Kades vára ellen. A bástyákonhettita zászlók lobogtak.

Az egyiptomi íjászok nyílvesszői nem találtak célba, hanem összetörtek a csipkézettfalakon, amelyek mögött ott rejtőztek az ostromlottak. A többi szíriai erődtől eltérően a kadesibástyák és tornyok teteje lőtávolon kívül volt.

A katonák szerették volna bebizonyítani bátorságukat, ezért felkapaszkodtak a sziklásmagaslatra, amelyen a vár épült, és fából készült létráikat a falnak támasztották. A hettita íjászokazonban megtizedelték őket, és az életben maradottaknak fel kellett adniuk tervüket. Háromújabb kísérletük szintén kudarcba fulladt.

Másnap, s harmadnap néhány vakmerő katonának sikerült felmászni a fal feléig, de alezúduló kőzápor maga alá temette őket.

Kades bevehetetlennek tetszett.A komor Ramszesz ismét egybehívta haditanácsát, amelynek a tagjai egymással

versengve igyekeztek kitűnni a király előtt.A király belefáradt a sok beszédbe, elbocsátotta a tanács tagjait, és csak Szétaut tartotta

vissza.– Lótusz és én soktucatnyi ember életét mentettük meg – mondta Szétau –, csak arra

ügyeltünk, nehogy mi is összeroskadjunk a kimerültségtől. Ha ilyen iramban kell továbbdolgoznunk, hamarosan kifogyunk a gyógyszerekből.

– Ne rejtőzz a szavak mögé!– Térjünk vissza Egyiptomba, Ramszesz!– És feledkezzünk meg Kades váráról?– A győzelem már a miénk.– Amíg Kades nem kerül egyiptomi kézre, addig létezni fog a hettita fenyegetés.– Az erőd ostroma túl nagy erőfeszítésbe kerülne és túl sok emberéletet követelne.

Térjünk vissza Egyiptomba, ápoljuk betegeinket és erősítsük meg a sereget.– Ennek az erődnek is el kell esnie, mint a többinek.– És ha kitartásod és makacsságod nem vezet eredményre?– Körülöttünk a természet bővelkedik kincsekben, Lótusz és te bizonyára találtok elég

alapanyagot, amelyből elkészíthetitek orvosságaitokat.– És ha Ását is ebben az erődben őrzik?– Ez csak eggyel több ok rá, hogy bevegyük a várat és kiszabadítsuk Ását.Menna fegyvernök érkezett futva, és leborult a király előtt.– Felség, Felség! Valaki a bástyákról egy lándzsát dobott le. A fémhegyre üzenet volt

erősítve!

– Add ide.Ramszesz elolvasta a szöveget.

Ramszesznek, Egyiptom fáraójának, fivérétől, Hatti királyától, Muwatallistól.Mielőtt tovább folytatnánk a harcot, nem volna-e helyes, ha találkoznánk és tárgyalnánk?

Állítassék fel egy sátor a síkságon, félúton a táborod és az erőd között. Én egyedül megyek oda, afivérem is egyedül jön, holnap, amikor delelőjén áll a nap.

A sátor alatt egymással szemben két trónszék állt, köztük alacsony asztal, rajta két kupaés egy kis korsó friss víz.

A két uralkodó egyszerre foglalt helyet, közben szüntelenül szemmel tartották egymást. Aforróság ellenére Muwatallis hosszú, vörös-fekete gyapjúköpenyt viselt.

– Boldog vagyok, hogy találkozhatom fivéremmel, Egyiptom fáraójával, akinek dicsőségenőttön-nő.

– Hatti királyának hírneve sok-sok országban kelt félelmet.– E téren Ramszesz fivéremnek nincs miért irigyelnie engem. Legyőzhetetlen szövetséget

kovácsoltam össze és te legyőzted. Mely isten pártfogását élvezted?– Ámon atyámét, akinek a karja segítette az enyémet.– Nem hihetem, hogy ekkora erő lakozhassák egy emberben, még ha a fáraó is az.– Te nem haboztál a hazugságot és ravaszságot is felhasználni ellenünk.– A hazugság és a ravaszság fegyver, mint a többi! Ezek a fegyverek legyőztek volna, ha

nem költözött volna beléd természetfeletti erő. Apád, Széti lelke táplálta esztelen bátorságodat, ezfeledtette el veled a félelmet és a vereséget.

– Muwatallis fivérem, hajlandó vagy megadni magad?– Ramszesz fivéremnek szokása tán ily kíméletlennek mutatkozni?– Sok-sok ezer ember meghalt Hatti terjeszkedő politikája miatt. Nincs helye többé az

üres fecsegésnek. Készen állsz a megadásra?– Fivérem tudja, ki vagyok én?– Hatti királya, aki Kades várában csapdába esett.– Velem van a testvérem, Hattusilis, a fiam, Uri-Tesub, a hűbéreseim és a szövetségesem.

Ha megadjuk magunkat, az annyi, mintha lefejeznénk a birodalmat.– A vesztesnek le kell vonnia vereségéből a következtetéseket.– Megnyerted a kadesi csatát, ez igaz, de az erőd érintetlen maradt.– Előbb vagy utóbb el fog esni.– Eddig hiába ostromoltad. Ha így folytatod, rengeteg embert veszítesz, és Kades falain

még csak karcolás sem esik.– Éppen ezért szándékozom más stratégiát alkalmazni.– Itt most egymás között vagyunk, felfeded-e hát előttem új stratégiádat?– Nem találtad-e ki máris? Türelemmel vértezzük fel magunkat. Ti sokan vagytok az

erődben, mi kivárjuk, míg elfogy benn az élelem. Nem kívánatosabb-e az azonnali megadás, minta hosszan tartó szenvedés?

– Ramszesz fivérem nem jól ismeri ezt az erődöt. Hatalmas raktáraiban rengeteg élelemvan felhalmozva, ami lehetővé teszi, hogy több hónapig is álljuk az ostromot. Körülményeinkjobbak lesznek, mint az egyiptomi seregé.

– Üres kérkedés.

– Egyáltalán nem az, fivérem, egyáltalán nem az! Ti, egyiptomiak nagyon messzevagytok országotoktól, és egyre nehezebb napok várnak rátok. Mindenki tudja, hogy nemszívesen vagytok távol hazátoktól, és hogy Egyiptom sem szereti, ha sokáig kell nélkülözniefáraóját. Jön az ősz, majd a tél, jön a hideg és jönnek a betegségek. A katonákon erőt vesz majd akiábrándultság és a kimerültség. Biztosra veheted, Ramszesz fivérem, hogy hozzátok képest mikiváltságos helyzetben leszünk. Arra pedig ne számíts, hogy a várban híján leszünk a víznek: akadesi ciszternák színültig vannak, és az erőd közepén kutat is ásattunk.

Ramszesz ivott egy kis vizet, nem mintha szomjas lett volna, de időt akart nyerni, hogyelgondolkozhasson a hallottakon. Muwatallis érvei nem nélkülöztek minden alapot.

– Fivérem nem kíván inni?– Nem, jól tűröm a meleget.– Csak nem méregtől tartasz, amelyhez oly gyakran folyamodnak a hettita udvarnál?– Rég nem dívik már ez a szokás, de azért megkívánom, hogy a pohárnokom megkóstolja

a feltálalt ételeket. Ramszesz fivérem bizonyára tudja, hogy az egyik gyermekkori barátját, afiatal, kiváló diplomatát, Ását letartóztattuk, mert kereskedőnek öltözve kémkedett? Habetartottuk volna a törvényt, ma már halott lenne, de feltételeztem, örülni fogsz, ha megmenthetszegy számodra kedves lényt.

– Tévedsz, Muwatallis, bennem az uralkodó már régen felfalta az embert.– Ása nemcsak a barátod, de ő az egyiptomi diplomácia igazi vezetője és Ázsia

legkiválóbb ismerője. Ha az ember érzéketlen is marad, az uralkodó nem fogja feláldozni azegyik legfontosabb bábuját, mert akkor könnyen elveszítheti az egész játszmát.

– Mit javasolsz?– Békét, még ha ideigleneset is. Nem jobb-e egy szerencsétlen kimenetelű csatánál?– Békét… Az lehetetlen!– Gondold meg, Ramszesz fivérem: ebben a csatában én nem vetettem be a teljes hettita

sereget. Hamarosan megérkeznek felmentő csapataink, újabb csaták várnak majd rád, miközbenfenn kell tartanod az ostromot is. Ekkora erőfeszítés meghaladja lehetőségeidet, ehhez nincs elégkatonád, s fegyvered sem, és akkor diadalod csúfos vereségbe fordul majd.

– Elveszítetted a kadesi ütközetet, Muwatallis, és még békét mersz kérni!– Hajlandó vagyok elismerni vereségemet, erről szerkeszthetünk egy hivatalos iratot. Ha

megkapod ezt az okmányt, felhagysz az ostrommal és megállapodásunk szerint birodalmamhatára végérvényesen Kadesnél húzódik majd. Seregem sohasem fog Egyiptom meghódításáraindulni.56

Kinyílt Ása cellájának az ajtaja.Hidegvére ellenére a fiatal diplomata összerázkódott: a két őr elszánt arca semmi jót sem

ígért. Bebörtönzése óta Ása mindennap várta, hogy kivégezzék. A hettiták nem szoktakmegkegyelmezni a kémeknek.

Bárd vagy tőr fog végezni vele? Esetleg arra kényszerítik, hogy levesse magát egyszakadékba? Az egyiptomi gyors halálra vágyott, remélte, hogy nem kerül sor valamilyenlátványos kegyetlen színjátékra.

Ását bevezették egy hideg, komor terembe, amelyet pajzsok és lándzsák díszítettek.Hattiban a háború jelen volt a mindennapok életében is.

– Hogy érzi magát? – kérdezte tőle Putuhepa papnő.– Hiányzik a testgyakorlat, és nincs igazán ínyemre a kapott élelem, de még élek. Nem

csoda-e ez?– Bizonyos értelemben igen.– Az az érzésem, hogy fogytán fogy az erőm, és a remény, hogy kiszabadulhatok… Az ön

jelenléte azonban megnyugtató: egy asszony sohasem könyörtelen.– Sohase számítson egy hettita nő gyengeségére.– Vonzerőm hatását veszítette volna?A papnő arcán harag cikázott át.– Tisztában van a helyzetével?– Egy egyiptomi diplomata képes mosolyogva meghalni, még ha minden ízében reszket

is.Ása elképzelte, mennyire haragszik rá Ramszesz. A szemére fogja vetni még a túlvilágon

is, hogy nem sikerült kijutnia Hattiból és beszámolni neki a király által szervezett hatalmasszövetségről. Vajon a parasztasszonynak sikerült-e átadnia rövid, mindössze háromszavasüzenetét? Nem nagyon hitt benne, de ha mégis sikerült, a fáraóban bizonyosan volt annyiintuíció, hogy megértse az üzenet jelentését.

Információk nélkül az egyiptomi sereg megsemmisülne Kadesnél, és Sénar elfoglalná elEgyiptom trónját. Ha jól meggondolja, jobb meghalni, mint elviselni egy zsarnok uralmát.

– Ön nem árulta el Ramszeszt – mondta Putuhepa –, és sohasem állt Sénar szolgálatában.– Ezt ítélje meg ön.– A kadesi csata már lezajlott – fedte fel előtte a valót a papnő. – Ramszesz legyőzte a

szövetséges csapatokat.Ása szinte megrészegedett a hírtől.– Bizonyára gúnyolódik velem…– Nem vagyok tréfás kedvemben.– Legyőzte a szövetséges csapatokat… – ismételte bámulattal Ása.– Királyunk él és szabad – tette hozzá Putuhepa –, és a kadesi erőd is áll.A diplomata arca elborult.– Milyen sorsot szánnak nekem?– Én legszívesebben megégettetném, mint kémet, de most már ön is a játszma egyik

szereplőjévé lépett elő.

Az egyiptomi sereg ott táborozott az erőd falai alatt, amelyek a meleg júniusi napfénybenis szürkén meredtek az ég felé. Ramszesz és Muwatallis találkozója óta a fáraó emberei nemindítottak több támadást Kades ellen. A bástyák magasából Uri-Tesub és a hettita íjászokfigyelték ellenfeleiket, akik békésen tettek-vettek a táborban. A lovakat, szamarakat, marhákatgondozták, társasjátékokat játszottak, birkózóversenyeket rendeztek, ettek-ittak.

A magasabb rangú tisztek csak egyetlen parancsot kaptak Ramszesztől: tartassák be afegyelmet. Senki sem tudhatott meg semmilyen bizalmas hírt a Muwatallissal kötött egyezségről.

A Szét hadosztály új parancsnoka megpróbált tudakozódni az uralkodónál.– Felség, tanácstalanok vagyunk.– Egy ilyen nagy győzelem után nem érzik magukat kellemesen?– Mind tisztában vagyunk vele, hogy felséged az egyedüli kadesi győztes. De miért nem

ostromoljuk meg az erődöt?– Mert semmi esélyünk sincs rá, hogy elfoglaljuk. Seregünk felét fel kellene áldoznunk, s

még akkor sem lehetnénk biztosak a sikerben.– Meddig vesztegelünk még itt tétlenül, meddig nézzük ezt az átkozott erődöt?

– Egyezséget kötöttem Muwatalissal.– Ez annyit jelent, hogy békét kötött?– Bizonyos feltételekkel: ha Muwatallis nem tartja be őket, újra kezdődnek a harcok.– Mennyi időt adott neki felséged?– A határidő e hét végén jár le, akkor tudom majd meg, mennyit ér a hettita király szava.

Az északi úton a távolban porfelhő tűnt fel. Több hettita kocsi közeledett Kades felé.Talán annak a felmentő seregnek az előőrse, amely Muwatallis és az övéi kiszabadítására keltútra.

Az egyiptomi tábor felbolydult, ám Ramszesz lehűtötte a kedélyeket. Felszállt kocsijába,amelyet két kedves lova, „Győzelem Thébában” és „Mut istennő elégedett” húzott, és oroszlánjakíséretében a hettita egység elé indult.

A hettiták a gyeplőn tartották a kezüket, Ramszesz és oroszlánja híre egész Hattit bejártamár.

Az egyik kocsiból egy férfi szállt le és a fáraó felé tartott.Ása, az elegáns, ruganyos járású, finom arcú, gondozott, keskeny bajuszú Ása

megfeledkezett a protokollról, és futva igyekezett Ramszesz felé.A fáraó és barátja megölelte egymást.– Hasznát vetted az üzenetemnek, felség?– Igen is meg nem is. Ne tudtam tartani magam a figyelmeztetésedhez, de a sors kegyes

volt Egyiptomhoz. Hála neked, gyorsan tudtam cselekedni. Ámoné a győzelem.– Azt hittem, már sohasem fogom viszontlátni Egyiptomot. A hettita börtönök felettébb

zordak. Igyekeztem meggyőzni ellenfeleimet, hogy Sénar cinkosa vagyok; alighanem ennek ahazugságnak köszönhetem az életemet. Azután felgyorsultak az események. Egy hettitatömlöcben meghalni, ez megbocsáthatatlanul rossz ízlésre vallott volna.

– Döntenünk kell: fegyvernyugvás vagy az ellenségeskedés folytatása. Számítok atanácsaidra.

Ramszesz a sátrában megmutatta Ásának az okmányt, amelyet a hettita uralkodó küldöttneki.

Én, Muwatallis, a te szolgád vagyok, Ramszesz, és elismerlek, mint a Fény Fiát, a belőleszármazottat. Országom a te szolgád, a lábaidnál hever. De ne élj vissza a hatalmaddal!

Tekintélyed vitathatatlan, bebizonyítottad, amikor nagy győzelmet arattál. De miértpusztítanád tovább szolgád népét, miért táplálsz iránta haragot?

Mivel te vagy a győztes, ismerd el, hogy a béke jobb a háborúnál, és adj lehetőséget ahettitáknak, hogy fellélegezzenek.

– Nagyon szép diplomáciai stílus – mondta elismerően Ása.– Szerinted az okmány eléggé világosan beszél, megértik majd a környék minden

országában?– Az okmány igazi remekmű! Az, hogy egy hettita uralkodót csatában legyőztek,

meglehetős újdonság. Az, hogy el is ismeri a vereségét, újabb csoda, és ez neked köszönhető.– Nem tudtam elfoglalni Kadest.– Ugyan kit érdekel az az erőd? Te egy döntő csatát nyertél meg. A legyőzhetetlen

Muwatallis pillanatnyilag alattvalódnak tekinti magát, legalábbis szavakban… Ez az erőnekerejével kikényszerített alázatos gesztus rendkívüli módon megnöveli a tekintélyedet.

Muwatallis állta a szavát: elfogadható okmányt szerkesztett, és szabadon bocsátotta Ását.Így azután Ramszesz kiadta a parancsot a táborbontásra és az Egyiptomba való visszatérésre.

Mielőtt elhagyta volna a helyet, ahol annyi honfitársa veszítette életét, Ramszesz mégegyszer utoljára hátrafordult, és szemügyre vette az erődöt, ahonnan bántatlanul és szabadontávozik majd Muwatallis a fivérével és a fiával. A fáraónak nem sikerült elfoglalnia éslerombolnia a hettita hatalomnak ezt a jelképét, de ugyan mi marad meg ebből a hatalomból aszövetség súlyos veresége után? Muwatallis Ramszesz alattvalójának nyilvánította magát. Kimert ilyen sikerről álmodni? A király sohasem fogja elfelejteni, hogy csakis mennyei atyjának,akihez segítségért fohászkodott, csakis neki köszönheti, hogy a szerencsétlenséget sikerültdiadallá változtatni.

– Nincs már egyetlen egyiptomi sem a Kades alatti síkságon – jelentette a felderítőkvezetője.

Muwatallis megparancsolta Uri-Tesubnak, a fiának, hogy küldjön felderítőket déli, keletiés nyugati irányba.

– Ramszesz talán tanult a leckéből, és a környező erdőkben elrejtette katonáit, hogymegtámadjon bennünket, amikor elhagyjuk az erődöt.

– Még meddig bujdosunk?– Vissza kell térnünk Hattusasba – vélte Hattusilis –, meg kell erősítenünk seregünket és

felülvizsgálnunk stratégiánkat.– Nem egy vert tábornokhoz intéztem a szavaim, hanem a hettiták királyához! – fortyant

fel Uri-Tesub.– Csillapodj, fiam – avatkozott közbe Muwatallis. – Véleményem szerint a szövetséges

sereg fővezére nem érdemtelen mihaszna. Mindannyian alábecsültük Ramszesz személyes erejét.– Ha hagytátok volna, hogy én cselekedjem, győztünk volna!– Tévedsz. Az egyiptomi fegyverek kiváló minőségűek, a fáraó szekerei érnek annyit,

mint a mieink. A te általad szorgalmazott összecsapás a síkságon balul ütött volna ki aszámunkra, és csapataink súlyos veszteségeket szenvedtek volna.

– És apámuram belenyugszik ebbe a megalázó vereségbe…– A mi kezünkön maradt ez az erőd, Hattiban nincsenek megszállók, az Egyiptom elleni

háború folytatódni fog.– Folytatódni fog? Azután, hogy apámuram aláírta azt a gyalázatos okmányt?– Nem békeszerződésről van szó – pontosított Hattusilis hanem egy közönséges levélről,

amit egy uralkodó a másiknak írt. Az a tény, hogy Ramszesz beérte ennyivel, atapasztalatlanságáról árulkodik.

– Muwatallis világosan kijelenti benne, hogy a fáraó alattvalójának tekinti magát!Hattusilis elmosolyodott.– Amíg az alattvalónak kellő számú csapat áll a rendelkezésére, senki sem tilthatja meg

neki, hogy fel ne lázadjon.Uri-Tesub Muwatallisra emelte tekintetét.– Apámuram, ne hallgasson többé erre a tehetetlen senkire, és adja meg nekem a katonai

teljhatalmat! A diplomáciai ügyeskedés és a ravaszkodás semmire sem vezetett. Én, csakis éntudom legyőzni Ramszeszt.

– Térjünk vissza Hattusasba – szakította félbe a király. – Hegyeink levegője majd

felfrissíti gondolkodásunkat.57

Ramszesz hatalmas ugrással vetette magát annak a medencének a vizébe, amelybenNofertari fürdőzött. A király a víz alatt úszott, és átölelte felesége derekát. Az asszonymeglepetést színlelt, hagyta, hogy lehúzza magával, majd összeölelkezve lassan a felszínreemelkedtek. Vigyázó, az aranysárga kutya, ugatva szaladgált a medence körül, míg Vérengző egyszikomorfa árnyékában aludt. Az oroszlán nyakát vékony aranylánc díszítette, amelyetvitézségéért kapott.

Ramszesz nem tudott úgy Nofertarira nézni, hogy a szépsége ne bűvölte volna el. Azérzéki vonzódáson, a testi egyesülésen túl rejtélyes kötelék kapcsolta őket össze, amely erősebbvolt az időnél és a halálnál is. A szelíd őszi nap jótékony fényében fürdette arcukat, miközbentestük a medence kékeszöld vizében siklott tova. Amikor kiléptek a vízből, Vigyázó felhagyott azugatással és megnyalta a lábukat. A király kutyája irtózott a víztől, és nem értette, hogy a gazdájami örömet talál abban, hogy összevizezi magát. A királyi pár simogatásától eltelve Vigyázóodafeküdt az oroszlán hatalmas mancsai közé és élvezte a megérdemelt pihenést.

Nofertari olyan kívánatos volt, hogy Ramszesz forró keze az ismeretlen országotfelfedező utazó lázas kíváncsiságával és hevével barangolta be a fiatal nő kitárulkozó testét.Nofertari először hagyta, hogy meghódítsák, majd válaszolt szerelmese hívására.

Ramszeszt az egész országban máris Nagy Ramszeszként emlegették. Amikor hazatértPer-Ramszeszbe, hatalmas tömeg ünnepelte a kadesi győztest, a fáraót, akinek sikerült vereségetmérni a hettitákra és visszaszorítani őket saját földjükre. Több hétig tartó vigasságokat tartottakvároson és falun egyaránt, és így ünnepelték meg méltóképpen ezt a páratlan diadalt.Egyiptomnak többé nem kellett megszállástól tartania, és az ország átadta magát a rá jellemzőéletörömnek. Mindezt egy remek áradás koronázta meg, amelyben ott rejlett a bő termés ígérete.

Széti fia uralkodásának ötödik esztendeje diadallal ért véget. Az új katonai vezetés odaadóhűséggel szolgálta uralkodóját, és az udvar hódolt a fáraó előtt. Ramszesz ifjúkora lezárult: ahuszonnyolc esztendős fáraó, aki a Két Földet kormányozta, a legnagyobb uralkodók fajtájábólvaló volt és máris rányomta bélyegét korára.

Homérosz botjára támaszkodva ment Ramszesz elébe.– Befejeztem, felség.– Szívesen sétálna egy kicsit a karomra támaszkodva, vagy inkább üljünk le a citromfa

alá?– Járjunk egyet. A fejem és a kezem sokat dolgozott az utóbbi időben, most a lábamon a

sor.– Ez az új munka arra kényszerítette, hogy félbehagyja az Iliászt.– Ez igaz, de ön pompás témát kínált nekem.– Hogyan dolgozta fel?– Az igazsághoz híven, felség, nem titkoltam sem serege gyávaságát, sem az ön

magányos, kétségbeesett harcát s azt sem, hogy mennyei atyjához folyamodott segítségért. Enneka rendkívüli győzelemnek a körülményei felgyújtották a képzeletemet, mintha csak ifjú költővolnék, aki első művet írja. A versek szinte daloltak ajkamon, a jelenetek maguktól rendeződtek

írónádam alá. Améni barátunk sokat segített, hogy elkerüljem a nyelvtani hibákat. Az egyiptominem könnyű nyelv, de pontossága és hajlékonysága nagy örömöt szerez a költőnek.

– A kadesi csata leírását felvéstem a karnaki templom nagy oszlopcsarnokának déli, külsőfalára – jelentette be Ramszesz a luxori templom udvarának külső falára és pülonjánakhomlokzatára, az abüdoszi templom külső falára és új templomnak, az Évmilliók templománakelőudvarában is megörökíttetem.

– Így az örökvalóság köve őrzi majd az idők végezetéig a kadesi csata emlékét.– A rejtőző istent szeretném ezzel ünnepelni, Homérosz, a rend győzelmét a rendetlenség

felett, azt, hogy a Törvény képes visszaszorítani a káoszt.– Felséged meglep engem, és az országa is, napról napra egyre jobban. Én nem hittem,

hogy Felséged híres Törvénye segít legyőzni egy olyan ellenséget, amely felesküdött felséged ésEgyiptom elpusztítására.

– Ha többé nem Máát szeretete irányítaná gondolkodásomat és akaratomat, uralmam isvéget érne, és Egyiptom másik jegyest találna magának.

Améni rengeteget evett, mégsem hízott meg. A király személyi titkára mindig cingár,sápadt, beteges külsejű volt, sohasem hagyta el az irodáját és maroknyi munkatársával lenyűgözőmennyiségű irathalmazt volt képes feldolgozni. Közvetlenül tárgyalt a vezérrel és aminiszterekkel, mindenről tudott, ami az országban történt, és ügyelt rá, hogy mindenfőtisztviselő kifogástalanul végezze munkáját. Ramszesz gyermekkori barátja szerint a jóközigazgatás nagyon egyszerű elveken alapszik: minél magasabb posztot tölt be valaki, annálnagyobb a felelőssége és annál keményebb büntetést érdemel, ha hibázik vagy rosszul látja elfeladatát.

A minisztertől kezdve a különböző területek felelős vezetőiig mindenkinek vállalniakellett a felelősséget alárendeltjei tévedéseiért. Améni szigorát tanúsíthatták a visszahívottminiszterek és a ranglétrán lejjebb sorolt tisztviselők.

Amikor az uralkodó Per-Ramszeszben volt, szürke eminenciása minden nap találkozottvele. Ha az uralkodó elutazott Thébába vagy Memphiszbe, Améni részletes jelentéseket küldöttneki, amelyeket a király nagy figyelemmel olvasott, hogy azután meghozhassa döntéseit.

Az írnok éppen a jövő évi gáterősítési terveket ismertette a királlyal, amikor Szerramanna,megkapván az engedélyt, belépett az irodába, ahol a legnagyobb körültekintéssel és gonddalelrendezett iratok borították a polcokat. A szárd óriás meghajolt a király előtt.

– Még mindig haragszol rám? – kérdezte Ramszesz.– Én nem hagytam volna magára felségedet a csatában.– Hitvesemre és anyámra vigyázni, annál fontosabb és felelősségteljesebb feladat aligha

képzelhető el.– Ezt nem is vitatom, de jobb szerettem volna felségeddel tartani, és a másvilágra küldeni

néhány hettitát. Mérhetetlenül bosszant ezeknek az embereknek a fennhéjázása. Ha magukat akatonák katonájának tartják, nem illene egy erődbe menekülniük!

– Az időnk nagyon drága – szólt közbe Améni. – Mire jutottál a nyomozás során?– Semmire – felelte Szerramanna.– Semmi nyom?– Megtaláltam a kocsit és az egyiptomi rendőrök holttestét, de Sénarét nem. A kereskedők

tanúvallomása szerint, akik egy kőből épült kunyhóban húzták meg magukat, a homokviharrendkívül heves volt és szokatlanul sokáig tartott. Elmentem egészen a Kargeh oázisig, ésbiztosíthatom felségedet, hogy az embereimmel tűvé tettük a sivatagot Sénar után.

– Mivel Sénar is csak vaktában haladhatott – töprengett fennhangon Améni, bizonyárabeleesett egy kiszáradt patakmederbe, és a holttestét betemette a homok.

– Ez az általános vélemény – ismerte el Szerramanna.– Én nem osztom ezt a nézetet – jelentette ki Ramszesz.– Felség, nem volt semmi esélye sem rá, hogy megszabaduljon abból a pokolból. Ha letért

az útról, bizonyosan eltévedt, és nem bírhatta sokáig a homokviharban, étlen-szomjan.– Sénarnak nincs szüksége ételre-italra. Őt a bensejében lobogó gyűlölet élteti. Tudom,

hogy nem halt meg.

A király a külügyminisztérium bejáratánál megállt imádkozni Thot szobra előtt, miutánelhelyezte az áldozati oltáron liliomokból és papiruszsásból kötött csokrát. A fején félholdatviselő, ülő pávián alakjában megtestesült isten, a tudás istene tekintetét az égre emelte, túl azemberi esetlegességeken.

Amerre Ramszesz elhaladt, a minisztérium tisztviselői felálltak és meghajoltak. Ása, az újkülügyminiszter, saját maga nyitotta ki irodája ajtaját. A király és barátja – aki az udvarszemében valódi hős volt – megölelték egymást. Az uralkodó látogatása nagyrabecsüléséneknyilvánvaló jele volt, és megerősítette Ását új tisztében.

Ása dolgozószobája igencsak különbözött Améni irodájától. Szíriából származórózsákból, nárciszból és körömvirágból kötött csokrok, talapzatokra helyezett karcsúalabástromvázák, állólámpák, akácfa ládák, színes függönyök alkották a kifinomult, színesberendezést. A helyiség inkább emlékeztetett egy pompás villa magánlakosztályára, mintsemmunkahelyre. Az elegáns, laza fürtű, illatosított parókát viselő, értelemtől csillogó tekintetű Ásaúgy festett, mint egy lakoma nagyvilági, léha, kissé rátarti vendége. Ki gondolta volna, hogy ez alegjobb körökben forgó, előkelő világfi képes felcsapni kémnek, magára ölteni egy kereskedőruháját, és bejárni a hettiták ellenséges földjét? Az új miniszter irodája fényűző hangulatát nemzavarták meg irathalmok: Ása bámulatra méltó emlékezetében tárolta a legfontosabbinformációkat.

– Attól tartok, felség, hogy le kell mondanom.– Miféle súlyos hibát követtél el?– Nem érek el sikereket. Embereim nem kímélték magukat, de Mózest továbbra sem

találják. Ez nagyon furcsa… Az emberek általában fecsegnek. Szerintem csak egyetlenmagyarázat lehetséges: elmenekült valami isten háta mögötti helyre és nem mozdul ki onnét. Hamegváltoztatta a nevét, és beilleszkedett egy beduin családba, nagyon nehéz, mondhatnám,lehetetlen lesz megtalálni.

– Folytasd a kutatást. És mi a helyzet az Egyiptomban működő hettita kémhálózattal?– Eltemették a meggyilkolt fiatal szőke lányt, anélkül hogy sikerült volna azonosítani. A

mágus pedig eltűnt. Kétségkívül sikerült kijutnia Egyiptomból. Minden egyebet homály borít,mintha a hálózat minden tagja néhány nap alatt eltűnt volna. Óriási veszedelemben forogtunk,Ramszesz.

– Valóban sikerült lefejezni és felszámolni az egész kémhálózatot?– Ha ezt állítanám, alaptalan dicsekvés volna – ismerte be Ása.– Továbbra is légy résen.– Én leginkább azon töröm a fejem, hogy ebben az új helyzetben mit fognak tenni a

hettiták – vallotta be Ása. Megalázó vereséget kellett elszenvedniük, belsőleg erősenmegosztottak. Nem fogják beérni a békével, de több hónapra, esetleg évekre lesz szükségükahhoz, hogy talpra álljanak.

– Hogyan viselkedik Méba?– Kegyelmes elődöm buzgó beosztott, aki tudja, hol a helye.– Óvakodj tőle. Mint egykori miniszter, bizonyára féltékeny rád. Mit jelentenek

Dél-Szíriából helyőrségeink parancsnokai?– Teljes a nyugalom, de én nem bízom meg teljesen az ítélőképességükben. Ezért is

indulok holnap Amurru tartományba. Ott kell egy olyan egységet szervezni, amely azonnalbevethető egy esetleges invázió esetén.58

Putuhepa papnő, hogy haragját csillapítsa, bezárkózott a hettita főváros legszentebbhelyére, a felsővárosnak egy sziklába vájt, földalatti termébe, amely a királyi rezidenciát ismagában foglaló fellegvár közelében volt. Muwatallis a kadesi vereség után elhatározta, hogyegyformán távol tartja magát a fivérétől és a fiától, a saját hatalmát igyekszik erősíteni,megmutatva, hogy ő az egyetlen, aki egyensúlyozni képes a vetélkedő pártok között.

A földalatti terem boltozatos volt, falain a domborművek az uralkodót mint harcost ésmint papot ábrázolták, feje felett a szárnyas nappal. Putuhepa a Poklok oltára felé tartott, amelyenegy vértől foltos kard feküdt.

Idejött, hogy megtudja: miképp mentheti meg a férjét Muwatallis haragjától és miképpjuttathatja vissza a király kegyébe. Uri-Tesub, akire továbbra is hallgatott a katonák harciasabbcsoportja, szintén nem tétlenkedett. Azon igyekezett, hogy végleg félreállítsa Hattusilist éskiszorítsa a hatalomból Muwatallist.

Putuhepa fél éjszakán át elmélkedett, csakis a férjére gondolt.És a Poklok istene megadta neki a kért választ.

Az a tanácsülés, amelyen csak Muwatallis király, a fia, Uri-Tesub és a fivére, Hattusilisvett részt, heves összecsapássá fajult.

– Egyedül Hattusilist terheli a felelősség a vereségünkért – jelentette ki Uri-Tesub. – Haén álltam volna a szövetséges csapatok élén, szétzúztuk volna az egyiptomi sereget.

– Szét is zúztuk – vágott vissza Hattusilis de ki láthatta előre, hogy Ramszesz maga fogközbeavatkozni?

– Én őt is legyőztem volna!– Ne kérkedj – szólt közbe a király –, azt a roppant erőt, amely a csata napján költözött a

fáraóba, senki sem gyűrhette le. Amikor az istenek beszélnek, képesnek kell lennünk rá, hogymegértsük szavukat.

Muwatallis kijelentése megakadályozta Uri-Tesubot, hogy a kitervelt utat kövesse, ezértmás területen támadt.

– Mire készül a jövőben, apám?– Még gondolkodom.– Nincs idő a gondolkodásra! Nevetségessé tettük magunkat Kadesnél, fontos, hogy

mielőbb visszavágjunk. Bízza rám a szövetséges erők maradékát, és megszállom Egyiptomot.– Képtelenség – vélte Hattusilis –, ha rám hallgattok, hát az legyen a legfőbb gondunk,

hogy megőrizzük szövetségeseinket. A szövetségesek nagyon sok embert veszítettek, többfejedelem trónja inog, és el is veszíthetik, ha nem nyújtunk nekik anyagi segítséget.

– A legyőzött sirámai! – kiáltott fel Uri-Tesub. – Hattusilis egyszerűen időt akar nyerni,így palástolja gyávaságát és közepes képességeit.

– Vigyázz a szádra – figyelmezette fiát Muwatallis –, szitkokkal és sértegetésekkelsemmire se megyünk!

– Elég volt a tétovázásból, apám: magamnak követelem a teljhatalmat.– Én vagyok a király, Uri-Tesub, nem te fogod megszabni, hogy mit tegyek.– Ragaszkodjon csak rossz tanácsadójához, ha így kívánja. Én visszavonulok a

szállásomra, amíg csak parancsot nem kapok, hogy vezessem diadalra csapatainkat.Uri-Tesub ideges léptekkel elhagyta a fogadótermet.– Van némi igazság a szavaiban – ismerte be Hattusilis.– Mit akarsz ezzel mondani?– Putuhepa tanácskozott a Poklok isteneivel.– Mit üzentek?– El kell feledtetnünk a világgal a kadesi vereséget.– Van valamilyen terved?– Kockázatos, de én vállalom a kockázatot.– Te a testvérem vagy, Hattusilis, az életed fontos nekem.– Úgy érzem, nem követtem el hibát Kadesnél, és a leghőbb vágyam, hogy helyreállítsam

a birodalom nagyságát. Meg fogom tenni azt, amit a pokolbéli istenek kívánnak.

Nedzsem, a kertész, akit Nagy Ramszesz tett meg mezőgazdasági miniszternek, egyben afáraó fiának, Kának a nevelője is volt. Nedzsem csodálta a gyermek tehetségét, azt, hogy milyenkönnyen sajátította el az írás-olvasás tudományát, és hagyta, hogy kedvére tanuljon és kutasson.

A miniszter és a király fia bámulatosan megértették egymást, és Ramszesz nagyon isegyet értett ezzel a nevelési módszerrel. Ám a békés Nedzsem most először úgy érezte, hogyellent kell mondania Ramszesz egyik parancsának, bár tudta, hogy ezért el is bocsáthatják.

– Felség…– Hallgatlak, jó Nedzsem.– A fiáról van szó.– Felkészült?– Igen, de…– Csak nem beteg?– Nem, felség, de…– Akkor jöjjön ide azonnal.– Minden tiszteletem felségedé, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy egy ilyen zsenge

korú gyermek képes lesz szembeszállni azzal a veszéllyel, amelynek felséged ki akarja őt tenni.– Hagyd, hogy ezt én ítéljem meg, Nedzsem.– A veszély… a veszély nagyon nagy!– Kának találkoznia kell sorsával, bármi legyen is az. Ő nem olyan gyermek, mint a többi.A miniszter megértette, hogy hiába is érvelne.– Néha sajnálom is, felség.

Hideg északi szél fujt a Delta vidékén, de nem sikerült elűznie az esőtől terhes, nagyfekete felhőket. A kis Ká, aki apja mögött ült egy pompás szürke lovon, reszketett.

– Fázom, apám, nem lehetne lassabban menni?– Sietős az utunk.– Hová viszel?

– Megmutatom neked a halált.– A szelíd mosolyú szépséges Nyugat-istennőt?– Nem, az a halál az igazak halála, és te nem vagy még közülük való.– Szeretnék azzá válni!– Nos, akkor küzdd le az első akadályt!Ká összeszorította a fogát. Sohasem fog csalódást okozni az apjának.Ramszesz megállt egy csatornánál. Ott, ahol a csatorna és a Nílus egyik ága összefolyt kis

gránitszentély emelkedett. A környék csendes volt.– Itt van a halál?– Ennek a szentélynek a belsejében. Ha félsz tőle, ne menj be.Ká leugrott a lóról, és mesékből tanult varázsigéket mormolt, amelyek megvédenek a

veszedelmektől. Apja felé fordult, aki mozdulatlan maradt. Ká megértette, hogy nem számíthat afáraó segítségére, neki egyedül kell bemennie a szentélybe.

Egy felhő eltakarta a napot, az ég elsötétedett. A gyermek habozva ment előre ésmegtorpant félúton. Az ösvényen egy tintafekete, lapos, széles fejű, egy méternél is hosszabbkobra ágaskodott, támadásra készült.

A megdermedt gyermek moccanni sem mert.A kobra teste megfeszült és feléje lendült.A hüllő mindjárt le fog csapni. Az ősi formulákat mormolva a gyermek behunyta a

szemét, épp abban a pillanatban, amikor a kobra hirtelen elernyedt.Egy villás bot szorította a földre a csúszómászót.– Ez a halál nem a te halálod – jelentette ki Szétau –, menj vissza apádhoz, kisfiam.Ká egyenesen Ramszesz szemébe nézett.– A kobra azért nem mart meg, mert a megfelelő varázsigéket mormoltam… Belőlem is

igaz ember lesz, ugye?

Tuja egy kényelmes karosszékben élvezte a magánkertjének fáit bearanyozó langyos télinapot, és egy nagydarab barna asszonnyal beszélgetett, amikor Ramszesz betoppant.

– Dolant! – kiáltott fel a király felismervén a nővérét.– Ne légy vele szigorú – tanácsolta Tuja mert nagyon sok mondanivalója van a számodra.A sápadt, kimerült Dolant Ramszesz lábához vetette magát.– Bocsáss meg nekem, kérlek!– Tán bűnösnek érzed magad, Dolant?– Az az átkozott mágus engem is elvarázsolt… Azt hittem, jóravaló ember.– És ki ő voltaképpen?– Egy varázslatokban jártas líbiai. Bezárva tartott egy memphiszi házban, és kényszerített,

hogy kövessem, amikor onnan el kellett menekülnie. Ha nem engedelmeskedem, elvágja atorkomat.

– Ugyan miért lett volna ennyire kegyetlen?– Azért, mert… mert…Dolant zokogni kezdett. Ramszesz felemelte a földről, és leültette.– Mondj el mindent!– A varázsló… a varázsló megölt egy szolgálót és egy fiatal szőke nőt, aki a médiuma

volt. Mindkettőt meggyilkolta, mert megtagadták az engedelmességet, és nem segítettek többéneki.

– Láttad, amikor megölte őket?

– Nem, én be voltam zárva… De láttam a holtesteket, amikor elhagytuk a házat.– Miért tartott fogva ez a varázsló?– Azt hitte, hogy engem is felhasználhat médiumként, mégpedig ellened, fivérem!

Kábítószert adott be nekem, és kikérdezett a szokásaid felől… Én azonban nem voltam képesválaszolni neki. Líbiába akart menekülni, és útközben elengedett engem. Rettenetes időket éltemát, Ramszesz, meg voltam győződve, róla, hogy velem is végezni fog.

– Nem voltál-e te is elővigyázatlan?– Sajnálom, ha tudnád, mennyire sajnálom!– Ne hagyd el a Per-Ramszesz-i udvart!

59

Ása jól ismerte Amurru fejedelmét, Benteszinát. A herceg nemigen hallgatott az istenekszavára, jobban kedvelte az aranyat, a nőket és a bort. Hitvány, megvesztegethető ember volt, akicsakis saját boldogulásával és élvezeteivel törődött.

Mivel Amurrunak rendkívüli stratégiai jelentősége volt, az egyiptomi diplomácia feje nemválogatott az eszközökben, és nem fukarkodott az ígéretekkel meg az arannyal, hogy biztosítsaBenteszina tevékeny segítségét. Ása a fáraó nevében és megbízásából személyesen látogatott elAmurruba, ezzel is jelét adva a fejedelem iránti megbecsülésnek. Gazdag ajándékokkal halmoztael, drága kelmékkel, pompás borokat tartalmazó korsókkal, alabástromedényekkel, díszesfegyverekkel és a fejedelmi udvarhoz méltó bútorokkal.

Az Amurruban állomásozó egyiptomi katonák zömét abba a kisegítő seregbe sorozták be,amelynek a fellépése végül is eldöntötte a kadesi csatát. Ezek a hadviselt katonák hosszabbpihenőre hazatérhettek Egyiptomba, mielőtt újra felvették volna a szolgálatot. Ását ötven tiszt iselkísérte Amurruba. Az ő feladatuk lesz a helyi csapatok kiképzése. A tiszteket vagy ezerPer-Ramszesz-i gyalogos és íjász követi majd. Az egyiptomiaknak az volt a terve, hogyAmurruban komoly katonai támaszpontot építenek ki.

Ása Péluszionban szállt hajóra, és észak felé tartott. Útját kellemessé tette a kedvező szélés a nyugodt tenger. A hajózás örömeit csak fokozta, hogy vele tartott egy bájos fiatal szíriaileány is.

Amikor az egyiptomi hajó beért Bejrút kikötőjébe, Benteszina fejedelem udvaroncaivalmár a rakparton várta. A testes, nagy, fekete, fénylő bajszú, szívélyes ötven év körüli hercegarcon csókolta Ását, és hosszasan dicsőítette a csodás győzelmet, amelyet Ramszesz aratottKadesnél, s amellyel gyökeresen megváltoztatta a világ egyensúlyát.

– Micsoda nagyszerű pályafutás, kedves Ása! Ilyen fiatal, és máris a hatalmas Egyiptomkülügyminisztere… Hódolatom jeléül meghajlok uraságod előtt.

– Erre nincs szükség, barátként jöttem ide.– A palotámban szállásolom el, és minden óhaját teljesítjük.Benteszina tekintete kigyúlt.– Óhajtana netán… egy ifjú szüzet?– Ki olyan bolond, hogy lemondana a természet csodáiról? Vedd szemügyre ezt a néhány

szerény ajándékot, Benteszina, és mondd meg, elnyerték-e tetszésedet.A tengerészek kirakták a hajó rakományát.A mohó Benteszina nem palástolta elégedettségét: egy kivételesen finom kivitelezésű ágy

láttán elragadtatottan felkiáltott:– Önök, egyiptomiak, önök aztán tudnak élni! Alig várom, hogy kipróbáljam ezt a

csodát… és nem egyedül!

Mivel a fejedelem pompás kedvében volt, Ása kihasználta az alkalmat és rögvestbemutatta neki a kiképzőtiszteket.

– Egyiptom hű szövetségese lévén segítened kell, hogy olyan védelmi vonalat építhessünkki, amely megvédi Amurrut, és elveszi a hettiták kedvét a támadástól.

– Ez az én leghőbb vágyam is – jelentette ki Benteszina. – Elegem van a háborúkból,amelyek tönkreteszik a kereskedelmet. A népemet meg kell védeni.

– Ramszesz néhány héten belül csapatokat küld ide, és itt vannak ezek a tisztek, akikmostantól fogva a katonáid kiképzését irányítják.

– Nagyszerű, nagyszerű… Hatti súlyos vereséget szenvedett. Muwatallisnak szembe kellnéznie azzal a ténnyel, hogy országa megosztott: állandó harcok dúlnak a fia, Uri-Tesub és atestvére, Hattusilis között.

– A katonák kinek a pártján állanak?– A katonák is megosztottak, Uri-Tesubnak és Hattusilisnek is vannak hívei. E pillanatban

a király fenntartja az egység látszatát, de nem lehet kizárni egy államcsíny lehetőségét sem. Aztsem szabad elfeledni, hogy a kadesi szövetség némelyik tagja nagyon sajnálja, hogy hagytamagát belerántani ebbe a balszerencsés, oly sok emberéletet követelő és annyi, de annyi aranyatfelemésztő kalandba. Egyesek új gazda után fognak nézni, s az lehetne a fáraó is.

– Pompás távlatok.– Én pedig megígérem, hogy felejthetetlen estéje lesz.

A súlyos keblű, vaskos combú fiatal libanoni nő Ására dőlt és finoman masszírozta, egésztestével előre-hátra csúszkálva rajta. Teste minden porcikája illatos volt, és nemi szerve szőkeszőrzete varázslatos erdőnek tetszett.

Bár már több győztes akció állt mögötte, Ása ezúttal sem maradt érzéketlen. Amikor afiatal libanoni nő masszása elérte a kívánt eredményt, maga mellé hengerítette a nőt. Felfedezte ahozzá vezető kellemes utat, és újabb heves gyönyörben volt mindkettőjüknek része.

A nő már jó ideje nem volt szűz, de a szerelmeskedés terén felhalmozott ismereteifeledtették ezt a kis hiányosságot. Sem ő, sem a férfi nem szólt egyetlen szót sem.

– Hagyj békén – szólalt meg egyszerre Ása – álmos vagyok.A nő felkelt és kiment a nagy szobából a kertbe. Ása már meg is feledkezett róla, és azon

morfondírozott, amit Benteszina mesélt a Muwatallis által összekovácsolt s most felbomlóbanlévő szövetségről. Nehéz lesz jól manőverezni, de izgalmas feladatnak ígérkezett a dolog.

Vajon a renegátok, akik elveszítették Hatti királyába vetett bizalmukat, melyik másnagyhatalomhoz fordulhatnak? Bizonyára nem Egyiptomhoz. A fáraók országa túlságosan távolvolt, gondolkodásmódja, mentalitása túlságosan különbözött a harcias, ingatag kis ázsiaifejedelemségekétől. Hirtelen egy gondolat villant át Ása agyán, egy nyugtalanító gondolat.Nyomban fel akart kelni, hogy elővegyen egy térképet. Ekkor kinyílt a szoba ajtaja.

Egy vézna kis ember lépett be a szobába, haját szalag szorította le, nyakában szerényezüstlánc, bal könyökén karperec. Ruhája sokszínű anyagból készült és szabadon hagyta a vállát.

– A nevem Hattusilis és Muwatallisnak, Hatti királyának vagyok a fivére.Ása egy pillanatig teljesen összezavarodott. Az út fáradalmai vagy a szerelmi csaták

okozzák-e látomását?– Nem álmodik, Ása. Én pedig örülök, hogy megismerhetem az egyiptomi diplomácia

vezetőjét és a nagy Ramszesz egyik közeli barátját.– Uraságod itt, Amurruban…– Ön a foglyom, Ása. Hiába is próbálna menekülni. Az embereim elfogták az egyiptomi

tiszteket, és a hajója legénységét. Hatti ismét ura Amurra tartománynak. Ramszesz hibázott,amikor azt hitte, sokáig nem leszünk képesek a visszavágásra. Engem, mint a Kadesnél legyőzöttkoalíció vezetőjét, tűrhetetlen megaláztatás ért. Ha nincs Ramszesz mindent elsöprő haragja ésesztelen bátorsága, szétzúztam volna az egyiptomi sereget. Ezért a lehető legrövidebb időn belülbizonyítanom kellett rátermettségemet és cselekednem kellett, amíg önök a babéraikon pihentek.

– Amurra fejedelme ismét elárult bennünket.– Benteszina annak adja el magát, aki többet kínál, ő már csak ilyen. Ez a tartomány

sohasem kerül vissza Egyiptom fennhatósága alá.– Uraságod megfeledkezik Ramszesz haragjáról!– Ellenkezőleg, tartok tőle. Nem is akarom felszítani.– Amint megtudja, hogy a hettita sereg elfoglalta Amurrut, azonnal cselekedni fog. Én

pedig meg vagyok győződve róla, hogy ennyi idő alatt nem sikerült olyan sereget felállítaniuk,amely képes lenne ellenállni neki.

Hattusilis mosolygott.– Éleslátása félelmetes, de mit sem ér vele, hiszen Ramszesz csak sokára fogja megtudni

az igazságot.– Hallgatásom is ékesszóló lesz.– Ön, Ása, nem fog hallgatni, hanem azonnal ír egy megnyugtató levelet Ramszesznek,

amelyben előadja, hogy küldetése a tervek szerint alakul, és hogy a kiképzőtisztek jó munkátvégeznek.

– Azt akarja mondani, hogy a seregünk jóhiszeműen útnak indul majd Amurruba és ittcsapdába esik?

– Igen, ez is része a tervemnek.Ása megpróbált olvasni Hattusilis gondolataiban. Az ifjú diplomata nagyon jól ismerte a

vidék lakóinak jó és rossz tulajdonságait, törekvéseit, panaszait. Hamar rájött az igazságra.– Íme, még egy alávaló szövetség a beduinokkal.– Jobb megoldás nem kínálkozik – ismerte el Hattusilis.– De hiszen a beduinok rablók és gyilkosok.– Ezt én is tudom, de hasznomra lesznek, amikor Egyiptom szövetségesei között kell

elvetnem a viszály magját.– Nem elővigyázatlanság felfedni előttem ilyen titkokat?– Hamarosan mindez nem titok lesz többé, hanem valóság. Öltözzön, Ása, és kövessen.

Levelet kell diktálnom önnek.– És ha nem vagyok hajlandó megírni a levelet?– Akkor meghal.– Készen állok rá.– Nem, ön nem áll készen. Egy férfi, aki annyira szereti a nőket, mint ön, az nem áll

készen rá, hogy egy nyilvánvalóan vesztes ügyért lemondjon az élet örömeiről. Ön meg fogja írniezt a levelet Ása, mert élni akar.

Az egyiptomi habozott.– És ha engedelmeskedem?– Akkor egy olyan börtönbe záratom, amelyet remélem, kényelmesnek talál majd, s

életben marad.– Miért nem ölet meg?– Ha egyszer tárgyalásokra kerül sor, az egyiptomi diplomácia feje nagyon hasznos

csereeszköz lehet. Kadesnél is ez volt a helyzet, nem igaz?– Azt kéri, hogy áruljam el Ramszeszt.

– Ön kényszerből teszi, amit tesz… Ez tulajdonképpen nem is igazi árulás.– Az életemért cserébe… Nem túl szép ígéret ez?– Szavamat adom önnek, Hatti királyának a nevében, Hatti istenei előtt.– Akkor hát megírom a levelet, Hattusilis.

60

A madiáni pap hét leánya, akik között ott volt Mózes felesége is, épp vizet húzott akútból, hogy megtöltsék a vályúkat és megitassák a birkákat, amikor vagy egy tucat lovas beduinvágtatott be az oázisba. A szakállas, íjjal és tőrrel felfegyverzett férfiakat szemmel láthatóan arossznál is rosszabb szándékok vezérelték.

A birkák szerteszéledtek, a hét lány sietve elrejtőzött a sátrakban, az öreg pap pedigbotjára támaszkodva nézett szembe az érkezőkkel.

– Te vagy ennek a közösségnek a feje?– Én vagyok.– Hány hadra fogható férfi van itt?– Én és a pásztorom.– Kánaán hettita támogatással felkel a fáraó ellen. Hála a hettitáknak, nekünk is lesz saját

földünk. Minden törzsnek segítséget kell nyújtani az egyiptomiak elleni harchoz.– Mi nem alkotunk törzset, mi csak egy család vagyunk, amely már nemzedékek óta él itt

békében.– Hívasd ide a pásztorodat!– Fenn van a hegyekben.A beduinok tanakodtak.– Még látjuk egymást – jelentette ki a szóvivőjük. – Akkor majd magunkkal visszük a

pásztorodat és harcolni fog. Ha nem, betemetjük homokkal a kútjaidat és felégetjük sátraidat.

Az éj leszálltával Mózes hazatért sátrába. A felesége és az apósa felkelt.– Hol voltál? – kérdezte az asszony.– A szent hegyen, ott, ahol atyáink istene megmutatkozik nekem. Arról beszélt, hogy a

zsidók nagy-nagy nyomorúságban élnek Egyiptomban, hogy a népem a fáraó uralma alattsínylődik, hogy a testvéreim panaszkodnak, és szeretnének megszabadulni az elnyomatástól.

– Van ennél sokkal nagyobb baj is – jelentette ki a madiáni pap. – Beduinok jártak itt. Beakarnak sorozni, hogy az oldalukon harcolj – mint e vidék minden épkézláb férfija –, abban afelkelésben, amelyet Kánaán indít a fáraó ellen.

– Ez őrültség. Ramszesz elsöpri a lázadókat.– Akkor is, ha a hettiták támogatják őket?– Nem győzték-e le az egyiptomiak a hettitákat Kadesnél?– Ezt beszélték a karavánokkal utazók – ismerte el a pap –, de hát meg lehet-e bízni a

szavukban? El kell rejtőznöd, Mózes.– Mivel fenyegetőztek a beduinok?– Azzal, hogy ha nem harcolsz az oldalukon, megölnek bennünket.Cippóra, Mózes felesége, férje nyakába ugrott.– Elrejtőzöl, ugye?– Isten azt parancsolta nekem, hogy térjek vissza Egyiptomba.– De hát ott perbe fognak majd és elítélnek! – emlékeztette az öreg pap.– Veled megyek én is – határozott Cippóra –, és viszem a gyermekünket is.

– Az utazás veszélyesnek ígérkezik.– Nem számít. A férjem vagy, s én a feleséged vagyok.Az öreg pap összeomlott.– Nyugodj meg, Isten őrködni fog az oázisod felett – jósolta Mózes. – A beduinok nem

jönnek vissza.– Mit érdekel engem, ha nem láthatlak többé benneteket, téged, a lányom és a fiatokat!– Igazat beszélsz. Adj nekünk búcsúcsókot és bízzuk lelkünket az Úrra.

Per-Ramszesz templomaiban a télközép megünneplésére készültek. Az ünnep alkalmábólolyan szertartásokat celebrálnak majd, amelyek során a világegyetem titkos energiái újjáteremtika szobrokat és a szertartásokon használt tárgyakat. Mivel a rituális eszközöket megtöltő erőfogytán volt, sőt kimerült, a királyi párnak kapcsolatba kellett lépnie a fénnyel, áldozati ajándékotkínálva fel Máátnak, a világegyetem összetartó erejének.

Az egyiptomiakat megnyugvással töltötte el a kadesi győzelem. Senki sem gondoltatöbbé, hogy a hettita sereg legyőzhetetlen, mindenki tudta, hogy Ramszesz képes visszaverni azellenséget és megőrizni a mindennapok jólétét.

A főváros egyre szépült. A fő templomok, Ámon, Ptah, Ré és Szét szentélyei a kőfaragókés kőművesek keze nyomán egyre nagyobbak lettek. Az előkelők és a főtisztviselők villáivetekedtek a thébai és a memphiszi villákkal. A kikötő egyre nagyobb forgalmat bonyolított le, araktárak tömve voltak értékes áruval, az erre szakosodott műhely pedig valósággal ontotta azokata kékmázas csempéket, amelyekkel Per-Ramszeszben a házak homlokzatát díszítették. Méltánnevezték Per-Ramszeszt a „türkiz városnak”.

A lakosok egyik kedvenc időtöltése a csónakázás volt. Hosszú vízi kirándulásokat tettek ahalban bővelkedő csatornákon, horgásztak, a viruló vidék valamelyik gyümölcsöséből valómézízű almát ropogtatva, és hagyva, hogy csónakjukat sodorja a víz, a csatorna mentén elterülővirágzó kerteket, az íbiszek, rózsaszínű flamingók és pelikánok röptét csodálva. Gyakran még ahorogra akadó halról is megfeledkeztek.

Ramszesz maga kormányozta hajóját, amelyen csónakázni vitte gyermekeit. Meritamontés Kát. Ká elbeszélte kis húgának kalandját a kobrával. A gyermek megfontoltan, minden túlzásnélkül adta elő a történetet. E néhány órai kikapcsolódás után Ramszesz vacsorára volt hivatalos,amelyre Nofertari, a nagy királyi hitves meghívta a szép Iszetet is.

A kikötéskor Améni várt Ramszeszre.Nagy dolognak kellett történni ahhoz, hogy az írnok elhagyja irodáját.– Levél Ásától.– Valami nincs rendben?– Olvasd el magad.Ramszesz Nedzsemre bízta a gyermekeket, aki mostanáig aggódott, hogy netán valami

bajuk esik a hajókiránduláson, hiszen még a palota kertjében tett sétákon is szüntelenül szemmeltartotta őket. A mezőgazdasági miniszter kézen fogta és elvezette a gyermekeket, miközbenRamszesz kibontotta a papirusztekercset, melyet Améni nyújtott át neki.

Egyiptom fáraójának Asától, a külügyminisztertől.Felséged parancsának megfelelően találkoztam Amurru fejedelmével, Benteszinával, aki a

legszívélyesebb fogadtatásban részesített. Kiképzőtisztjeink, élükön egy királyi írnokkal, akihozzád és hozzám hasonlóan a híres thébai tanintézetben tanult, hozzákezdtek a libanoni sereg

felállításához. Amint feltételeztük, a hettiták a kadesi vereség után északabbra vonultak vissza.Ennek ellenére ébernek kell lennünk. A helyi erők nem tudnak visszaverni egy jövőbeni esetlegestámadást. Késedelem nélkül ide kell tehát küldeni egy jól felfegyverzett sereget, hogy olyanvédelmi támaszpontot hozzunk létre, amely biztosítja országunknak a tartós békét.

Kívánom, hogy a fáraó egészsége továbbra is kiváló maradjon.A király összetekerte az iratot.– Ez Ása írása.– Azt látom, de…– Ása írta a szöveget, de kényszer hatása alatt.– Én is így gondolom – hagyta helyben Améni –, különben sohasem írta volna, hogy ti

ketten Thébában diákoskodtatok!– Nem, hiszen tudjuk, hogy a memphiszi Kap-ba jártunk. Ásának különben is remek az

emlékezőtehetsége.– Akkor mit jelent ez a hiba a levélben?– Azt, hogy fogva tartják Amurruban.– Megbolondult Benteszina?– Nem, valószínűleg ő is kényszerből tette azt, amit tett, előtte azonban kétségkívül

kialkudta segítsége árát.– Úgy kell értenünk, hogy…– A hettiták ellentámadása villámgyors lehetett – vélekedett Ramszesz. – Elfoglalták

Amurrut, és újabb csapdát állítottak nekünk. Ha Ása nem ilyen ravasz, Muwatallisnak sikerültvolna visszavágnia.

– Mit gondolsz, Ása még életben van?– Nem tudom, Améni. De Szerramanna segítségével nyomban útnak indítok egy

válogatott katonákból álló, különlegesen kiképzett egységet. Ha a barátunk fogságban van,kiszabadítják.

Amikor a fáraó kiadta a parancsot az öntöde elöljárójának, hogy kezdjenek hozzá újra avédelmi és támadó fegyverek gyártásához, a hír gyorsan elterjedt a fővárosban és néhány napalatt egész Egyiptomban.

Nem jó a homokba dugni a fejünket. A kadesi vereség nem vette el a hettiták kedvét ahódítástól. Per-Ramszesz négy nagy laktanyájában riadókészültséget rendeltek el, és a katonákmegértették, hogy hamarosan ismét hadba kell indulniuk északra.

Ramszesz bezárkózott a dolgozószobájába, és egy álló nap, egy álló éjszaka ki semmozdult. Hajnalban azután kiment a palota teraszára, hogy végignézze, amint védelmező csillaga,a nap újjászületik a sötétség sárkányával vívott ádáz küzdelem után.

A terasz keleti sarkában, az alacsony falon ott ült Nofertari. Olyan szép volt és olyantiszta, akár a hajnal rózsás fénye.

Ramszesz magához ölelte.– Azt hittem, a kadesi győzelem megnyitotta a béke korszakát, de túlbecsültem az elért

eredményt. Körülöttünk itt kavarognak az árnyak: Muwatallisé, Sénaré, aki talán még életbenvan, a líbiai mágusé, aki kicsúszott a kezünk közül, Mózesé, akinek csak nem sikerül a nyomárabukkannunk, Ásáé, aki fogoly Amurruban, vagy tán már nem is él… lesz-e elég erőnk hozzá,hogy ellenálljunk a viharnak?

– A te feladatod az, hogy a szél erejéhez igazodva tartsd a hajó kormányrúdját. Nekednincs sem időd, sem jogod a kétkedésre. Ha ár ellenében kell hajózni, akkor is neki kell vágnod,neki kell vágnunk.

A nap beragyogta a látóhatárt, első sugarai a nagy királyi hitvesre és Ramszeszre, a FényFiára estek.

EURÓPA KÖNYVKIADÓ, BUDAPEST

FELELŐS KIADÓ OSZTOVITS LEVENTE IGAZGATÓ

SZEDTE A TYPOSTÚDIÓ KKT.

NYOMTA ÉS KÖTÖTTE AZ ALFÖLDI NYOMDA RT.

FELELŐS VEZETŐ GYÖRGY GÉZA VEZÉRIGAZGATÓ

A NYOMDAI RENDELÉS TÖRZSSZÁMA 5418.66.14.1

FELELŐS SZERKESZTŐ V. DETRE ZSUZSA

A KÖTETET NÉVERY TIBOR TERVEZTE

ISBN 963 07 6261 9

* Körülbelül a mai Libanon területén.* A mai Törökország területe.* Devecseri Gábor fordítása.* 2,20 m magas és 1,30 m széles.* Ezért nevezik ezt a rendkívüli dokumentumot az egyiptológusok a „400-as év

sztéléjé”-nek* Devecseri Gábor fordítása.* A keverék antibiotikumként hat.* Bogazköy, Ankarától (Törökország) 150 km-re keletre.* Ankarától 60 km-re délnyugatra. Gavur-Kaleszi volt az első az anatóliai fennsíkot

szegélyező erődök sorában.* Masat-Höyük, Hattusastól 116 km-re északkeletre.* Devecseri Gábor fordítása.* Ahet-Aton: „a Korong Fényhegye”.* Devecseri Gábor fordítása.