Csikszeredai zsidosag (1)

8/20/2019 Csikszeredai zsidosag (1)

1/36

1

Csíkszeredi zsidók és keresztények viszonya a helyi saj tó tükrében

Péter Izabella

Csíkszereda, román nevén Miercurea Ciuc, 42 ezres lakosságú város, Hargita megye

közigazgatási központja melynek mára sajnos egyetlen zsidó lakosa sem maradt. Bár a városban

soha nem volt nagyszámú zsidó lakosság, hisz közismert volt a „nem székely származású

egyének” iránti intoleranciájáról1, a XIX. század utolsó évtizedétől kezdődően Csíkszeredában

is megtelepedtek a zsidók.

Az első zsidó, Hetman Móric betelepedésétől a deportálásig hosszú út vezetett, amely

alatt nemcsak a betelepedett zsidóság, hanem a város lakossága is sokat változott: a virtuskodózsidóellenességtől egyes zsidók teljes jogú polgárokként való elismeréséig, deportáláskor a

zsidók feljelentéséig, illetve az általuk használatlanul maradt lakások igényléséig vagy javaik

visszatértük esetére való megőrzéséig széles skálán mozogtak a keresztények és zsidók

interakciói.

Jelen tanulmány célja ezen kölcsönhatások vizsgálata a Hargita Megyei Levéltár

iratanyagára, a korabeli csíkszeredai sajtóra, a csíkszerdeai hitközség magánlevéltárában

található anyagokra, illetve Szabó Katalin mélyinterjúira támaszkodva.

Ennek érdekében tekintsük át röviden a csíkszeredai zsidóság történetét.

Néhány statisztikai adat a zsidóság betelepedéséhez Csík vármegye és Csíkszereda

területére

Csík vármegye és Csíkszereda területére viszonylag későn és kis számban telepedtek be

a zsidók. Ehhez hozzájárult a terület elszigeteltsége – a vasút csak későn, a XIX. század végén

1 A csíkszeredai zsidó hitközösség magánlevéltára – 70/1974 – dr. Adler Miklós levele Vántsa Zoltán református

tiszteleteshez.


2/36

2

kötötte össze Erdély többi részével – , valamint a hagyományos katolikus öntudat is, amely a Csík

vármegyei székelyek identitástudatának fontos részét képezte.

Az 1869-es népszámlálási adatok szerint a vármegyének 305 izraelita vallású lakosa

volt2

, amely viszont folyamatosan nőtt és 1910-re, elérte a 2357 főt. Az első világháborús nagyveszteségek – az 1920-as népszámlálás már csak 1861 zsidó nemzetiségűt mutat – után lassan

kezdett újra növekedni a zsidók lélekszáma, 1930-ra újra elérve az 1910-es szintet: ekkor 2345

személy vallja magát zsidónak. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a változás csak abszolút

számban tekinthető növekedésnek, hiszen a lakosság összlétszáma ebben az időszakban nagyobb

növekedést mutat, így a zsidók százalékos aránya a magyar lakosság körében tulajdonképpen

csökkent.3

A következő évtizedben újra lassú elszivárgás állapítható meg, egyes adatok szerint amagyar hatalomátvételkor a vármegye területén 1940-ben 2067 zsidó élt.4 Az 1941-es

népszámlálás a vármegye területén 70 kikeresztelkedett zsidót jegyzett, akik a zsidótörvények

alapján zsidónak számítottak.5

Csíkszereda adatai hasonlóképpen alakultak: a városban Zsögöd, Taploca, Somlyó

falvakkal együtt 1869-ben 5 zsidó élt, 1880-ban pedig 19. 1910-ben azonban már 241 izraelita élt

a városban és a város szerves részét képező falvakban. A nagy háború következtében a szeredai

zsidóság létszáma is csökkent. 1920-ban 205 zsidó lakosa volt a városnak, és csak 1930-ra éri el

újra az 1910-es szintet 302 izraelita vallású személlyel. Ez a szám az elkövetkező évtizedben

2 A népszámlálási adatoknál Varga E. Árpád, Erdély etnikai és felekezeti statisztikája című munkájára

támaszkodtunk (Hargita megye településeinek etnikai (anyanyelvi/nemzetiségi) adatai 1850-2002 valamint Hargita

megye településeinek felekezeti adatai http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002.htm 3 Ennek magyarázata valószínűleg a román népszámlálási biztosoknak abban a törekvésében keresendő, amellyel a

zsidókat arra bíztatták, hogy inkább izraelitának és zsidónak vallják magukat. Ez a román kormány hivatalos

propagandájának részét képezte, melynek célja a magyarság létszámának csökkentése volt a magyar zsidók

leválasztásával. Valószínűleg ennek a politikának valamint a cionizmus térhódításának következménye volt az, hogy

ekkor és a következő népszámláláson a magyar zsidók egy része már nem vallotta magát magyar nemzetiségűnek.

Lásd: Tibori Szabó Zoltán: Csík vármegye zsidósága a betelepüléstől a megsemmisítésig. I -III.

http://www.adatbank.ro/inchtm.php?kod=230 4 Ferencz S. Alpár: A csíkszeredai zsidókról . In: Székelyföld [Csíkszereda], IV. évf., 1. sz., 2000. január, 72. old.5 Tibori, i.m.

http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002.htmhttp://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002.htmhttp://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002.htmhttp://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002.htm


3/36

3

csak keveset változott, az 1941-es magyar népszámlálás 299 zsidót talált Csíkszeredában.

Ezekből a deportálás után három személy tér t viszza. Számuk a kivételezettekel, a túlélő

munkaszolgálatosokkal és a Csernovicból betelepedett zsidókkal együtt 1947- ben 126 fő.

Mindezek az adatok a magyarság lélekszámához viszonyítva csak kis arányokatmutatnak, melyet a következő táblázat szemléltet:

Év Összlakosság Izraelita Arány

1850 961 - 0

1857 1016 - 0

1869 1247 5 0,4

1880 1597 19 1,19

1890 1789 13 0,73

1900 2858 160 5,60

1910 3701 241 6,51

1920n 2675 188 7,03

1930** 4807 268 5,58

1941 6926 299 4,32

1947* 126

1948a 6143 69 1,121956a 11 996 7 0,06

1956n 11 996 61 0,51

1977n 30 069 15 0,05

1992 45 769 5 0,01

1999 47 000 4 0,008


4/36

4

Azonban ez a népességbeli növekedés is kiváltotta a helybeliek intoleranciáját. Vitos

Mózes6 Csíkmegyei füzetek. Adatok Csíkmegye leírásához és történetéhez című munkájában,

amely 1894 és 1902 között jelent meg, aggódva szól a zsidóság betelepedéséről.

„Egyedül Csíkmegye tiszta katholicizmusának kell tulajdonítanunk, hogy itt a múlbansoha nemzetiségi kérdésről szó nem lehetett. Így csíkmegye hitbeli és nemzetbeli egységének

eszméjét tényleg egymástól elkülönítve gondolni alig lehet, de nem is szabad. (...) Úgy hogy a

jelen rohamos idegen szemita faj invasiója miatt is aggódó sejtelemmel tekintek székely vérünk

messze jövője felé.”7

A befogadók

Egy közösségben, mely számára a csíksomlyói búcsú a nemzeti identitás része, mely

mítoszt kreált magának a vallás megőrzéséből, az idegen vallásúak betelepedése nagy tiltakozást

váltott ki. Ezért a zsidók hátrányban voltak a betelepülő örményekkel szemben, akik ugyan

hasonlóképen kereskedők voltak, viszont a vallásuk katolikus volt, ami a túlnyomóan katolikus

vármegyében az elfogadás alapjait teremtette meg számukra.

Vitos Mózes azon sajnálkozik, hogy valamikor a zsidóság aránya Csík vármegyében

0,61% volt, de ez a szám rövid idő alatt megszázszorozódott. A klasszikus antiszemitizmus

minden vádját felsorakoztatja a zsidók ellen: hogy a kocsmák bérletéből élnek, uzsorával

foglalkoznak, erénynek tartják, ha egy keresztényt rászedhetnek.8 „Látjuk, hogy elfoglalták a

földbirtokos (Magyarország-Erdélyben) a nagy és kisipart, nagy és kiskereskedelmet, az egész

sajtót, meghamisították a magyar közvéleményt s lefoglalták a magyar politikai közéletet, szóval

ők lettek a helyzet uraivá, vagyis Magyarország a zsidóság Eldor ádójává lett.”9

6 Vitos Mózes, (1847- 1902) helytörténész, szerkesztő, római katolikus pap. Nagy műve a Csíkmegyei füzetek.

Adatok Csíkmegye leírásához és történetéhez, amely 1894 és 1902 között jelent meg. A monográfia jellegű munka

1022 oladal terjedelmű, 34 füzetben, folytatásokban adta ki, hogy könnyebben hozzáférhetővé tegye a nép számára.

Minthogy Vitos Mózes hosszú időn keresztül a Csíki Lapok munkatársa is volt, hatása a csíki közvéleményre

számottevő volt.7 Vitos, I. 9. o.8 Ibidem, 37. o.9 Ibidem, 36. o.


5/36

5

Ebbe a zárt, így az idegenekkel szemben intoleráns és ugyanakkor gazdaságilag elmaradt

közösségbe telepednek be a zsidók.

A vármegye gazdasági helyzetéről szintén Vitos Mózesnél olvashatunk, aki a nemzetiségi

kérdésen kívül viszonylag objektíven értékeli a megye helyzetét: kereskedése és ipara a„kezdetlegesnél alig több”10, egyedül a fa és ásványvíz kivitel az, ami jelentősebb szerepet töltött

be a gazdaságban. A vasút, mely későn épült ki, sem jelentett igazi előrelépést, hiszen nem

tudták megszervezni a termékek eladását: „ha esetleg többet találnának dolgozni, mint amennyi

«Csíkország» belfogyasztására szükséges, azt se tudnák, mit tegyenek vele.”11

Csíkszeredáról Orbán Balázs sem nyilatkozik túl hízelgően: „Szereda egy oly gyarló

kicsiny helység, melynél nagyobb s városiasb küllemmel bíró falu Csíkban akárhány van. Az

egészet két utcza alkotja, melyek egyenes szögben találkozva az egésznek egy T alakot adnak, azészakról délnek tartó utcza déli végénél van a vár, e körül a volt határőri ezredek csinosabb tiszti

lakjai. A keletről nyugatnak tartó másik utcza nyugati végénél van a város (egyetlen, s nem

nagyon díszes) temploma, ezek közt pedig apró földszintes, deszkával fedett házikók, csak

néhány kisszer ű bolt, néhány iparos és sütőczég s a sok korcsmát jelölő gyalult forgácsczég

sejteti, hogy városban vagyunk. – A mint jelene igénytelen e városnak, úgy multjáról se sokat

tudunk.”12

A város még 1900- ban is a legelmaradottabbnak számított „az összes székely városok

közül az építészeti beruházások terén.”13 Az 541 lakásból csak 24 volt emeletes és csak ötnek

volt fürdőszobája!

Ez a vallásos, zárt közeg már akkor antiszemtita volt, amikor még egyetlen zsidó sem

lakta, bár ezt többen is annak számlájára írják, hogy keresztény lakosai nem ismerték,

csodabogárként, furcsaságként kezelték őket.14 Miután azonban több zsidó is betelepedett

10 Ibidem, 6. o.

11 Vitos, I. 261.o.12 Orbán Balázs: A székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból, Pest, 1868,

http://mek.oszk.hu/04800/04804/html/ 13 Frank Miklós: Csíkszereda város fejlődése – építőipari szempontból in: Az 50 éves ipartestület 1884-1934,

kiadó:Csíkszereda és vidéke ipartestülete, 1934, 80.14 Tivai: „Nálunk a nagy publikumnak fogalma sem volt a zsidóról.” I.m. 55.


6/36

6

Csíkba, ez a hozzáállásuk lassan megváltozott, elfogadták, befogadták őket. Ebben nagy szerepe

volt azoknak a gazdasági hatásoknak, amelyeket a zsidók betelepedése indított el: új

munkahelyek teremtése, magasfokú orvosi ellátás, szanatórium, a fogyasztási cikkek kínálatának

diverzifikációja.

Ennek ellenére, a különböző visszaemlékezések és újságcikkek alapján arra a

következtetésre juthatunk, hogy a befogadás soha nem volt teljes, a zsidók bármennyire is

szerettek volna integrálódni, a katolikus közösség mindig idegenként tekintett rájuk, és

kívülállóságukat mindig érzékeltette is velük.

A csíkszeredai zsidóság rövi d tör ténete

Székelyföldre Moldvából, Bukovinából, illetve Galíciából telepedtek be a zsidók, bár

elszórtan Erdély más területeiről is érkeztek . Ezek egy része vándorkereskedő volt, akik végül itt

megtelepültek, de főként a fakitermelés és fafeldolgozás illetve a gabonakereskedelem vonzotta

őket. Bár azelőtt is történtek próbálkozások a betelepülésre, 1890 előtt a vándorkereskedők

továbbáltak, mivel „nem tudtak beilleszkedni a „nem székely származású egyéneket nehezen

befogadó lakosság körébe”.15

Betelepedésüket azonban felgyorsította, hogy 1875-ben Csíkszereda megyeszékhely lett,

valamint az ún. székely körvasút16 megépítése is – ez alkalommal főként Háromszékről érkeztek

zsidók Csíkba. Mivel a jómódú zsidók főként a fafeldolgozó cégek tulajdonosaiként

munkahelyek teremtésével elősegítették a lakosság pénzhezjutását, valamint a jól felkészült

zsidó orvosok megbecsülést szereztek, lassan enyhült az ellenük érzett ellenszenv, és befogadják

őket a csíki társadalomba. Ez a befogadás azonban korántsem jelentett elfogadást is. Státusuk

inkább megtűrt volt.

Ez is előrelépést jelentett azonban az első Csíkszeredába betelepedett zsidó helyzetéhez

képest. Hetman Móric valamikor az 1860-as évek második felében költözhetett be családjávalCsíkszeredába. A fennmaradt feljegyzések szerint a város lakossága, bár megtűrték az ecetárust,

„virtusból” megfurták a hordóit, szekereikkel összetörték a tornácát, ablakait betörték, hiszen

15 Ibidem.16 A Brassó – Sepsiszentgyörgy – Csíkszereda – Gyergyószentmiklós – Déda – Marosvásárhely vasútvonal, amelyet 1897-

ben avattak fel, de teljesen csak 1909-re épült meg.


7/36

7

„zsidó volt, ami a legnagyobb hiba!”17 Annak ellenére, hogy Hetman előtt soha nem is láttak

zsidót, Csíkban „egy szakasztó szálig antiszemita volt minden ember.”18 Jogorvoslatra nem volt

esélye, a városvezetőség sem segített. Tivai Nagy Imre Emlékezés régi csíkiakról című

könyvében ezt úgy értékelte, hogy a város lakói számára „nagy gyalázat” volt, „hogy egy eleven

zsidó meg mert húzódni” a falai között, és mindenki gáncsolta, megkeserítette életét, sőt a

zsidóval való „virtuskodás” úgymond kötelességszámba ment!19 A városvezetés is közrejátszott

ebben, hiszen a legnagyobb télben szedette le a rozzant faházikó ajtaját, ablakait. Hetman Móric

csupán egyetlenegyszer vesztette el türelmét és kétségbeesésében Bécsbe írt levelet: „Euer

Majistät, hier ist ribillion...” melyre azonban választ nem kapott.

A betelepedés azonban, bár nem nagy arányban, folytatódott, és lassan a csíkiak is

megtanultak együtt élni a zsidókkal. A csíki újságokban, mint a Csíki Lapok, ill. Csíki Hírlap

helyet kaptak a zsidók hirdetései is és zsidó témájú cikkek is megjelenhettek. Közben

folyamatosan fejlődött a hitközség, Chevra Kadishát létesítettek, majd imaházat építettek és

Vorbetert, saktert szerződtettek. A XX. század első évtizedében zsidó iskola létesült, a temetőnek

földterületet vásároltak majd zsidó templomot is építettek.

A templomnak otthont adó kis utcában több zsidó család is lakott – ezért is nevezték

Zsidó utcának: a Nágler család, dr. Adler Miklós, Mandel Béla cipőkereskedő, a Berkovics és a

Popper család. Ezen kívül a város több részén szétszórtan több zsidó család élt: Friedman Jakab,

kávéháztulajdonos, az Adler család, Berkovics Samu, bádogosmester, Hauzer Hermann, órás és

ékszerész, Hirsch Hugó, főorvos, Ackermann Ignác, kiskereskedő, Klein Sámuel, fűrészgyáros,

Friedlander Emil, fakereskedő.20

A beilleszkedést teljesssé tette dr. Pál Gábor, a csíksomlyói gimnázium igazgatójának

lépése, mely által „Adler Miklóst, háromszéki szörcsei Adler József iparos fiát, mint első zsidó

17 Tivai Nagy Imre: Emlékezés régi csíkiakról. Csíkszereda, 2009, 55.18 Ibidem.19 Tivai, 56.20 Ferencz S. 20.


8/36

8

vallású tanulót a Katolikus Gimnázium tanulói közé felvette, megnyitván az utat a zsidók fiainak

itteni tanulására.”21

1913-ban saját rabbit is választottak Glasner Jakab személyében. Az eddig a tölgyesi

hitközséghez tartozó kis közösség önálló hitközséggé alakult: létrejött a Csíkszeredai OrthodoxIzraelita Anyahitközség.

A rabbiválasztás megosztotta nemcsak a város izraelita de keresztény lakóit is, és

figyelemel kísérték nemcsak Csíkszereda, de Erdély több városában is. A városban lévő két

hírlap, a Csíki Lapok és a Csíki Hírlap pártállástól függően ellentétes beszámolókat közölt a

kampány lezajlásáról, melyek azonban nem nélkülöznek némi antiszemita élt sem. Mivel

Kálmán Gusztáv, kereskedelmi államtitkár is részt vett a rabbiválasztásban, a választási ügy

országos szintű botránnyá dagadt. A Csíki Lapok 1913-as (XXV.) éfvolyamának első száma ígyértékeli a lezajlott eseményeket:

„E becsületes székely városban (...) főrabbiválasztásra készültek az izraelita polgártársak.

Mondanunk sem kell, hogy a választásban politikai szempontokat is belekevertek az okból

hasznot húzó illetékesek s a mungó képviselőválasztások megszokott eszközeivel: erőszakkal,

terrorizmussal, esetleg trafik- vagy italmérési engedély kilátásba helyezésével igyekeztek

tervüket valóra váltani. Mint hithű ember, természetesen Kálmán Guszti is beleütötte a

választásba az orrát, s így történt, hogy egy bizonyos Glasner Jakab nevű rabbi érdekében az

érdekelt hatóságok útján külön-külön igyekezett „meggyőzni” minden választót, hogy Glasner

révén üdvözülhet.

(…) Hallottunk a szomszédban főispáni presszióról, de a zaj ott is hamarosan elült (…)

Egyébbként úgy mondják itt izraelita polgártársaink, sőt összes laptársaink úgy könyvelték el a

választást, mint amely nyugodtan, presszió és trafik nélkül, impozáns módon adta meg Glasner

Jakabnak túlnyomó többséget.”22

A választást követően a rabbi beiktatása 1913 január 19-én viszont már a megbékélés

jegyében zajlott le, „a városon való összes díszfogatok kivonultak a rabbi fogadására s

21 dr. Adler 70/1974.22 Csíki Lapok, 1913. január 1, 1. sz., 2.o.


9/36

9

felbokrétázva, zászló elővitele mellett vonult be a városba a díszes menet.”23 A dolog nagy

horderejére utalva a Csíki Hírlap cikkírója így fogalmaz: „valósággal lázban volt e Csíkrendítő

esemény miatt Csíkszereda”24

A beiktatás utáni banketten adakozást rendeztek a Csík megyei árva- és szeretetház javára, melyből a zsidóság alaposan kivette a részét.25

A beiktatás kapcsán vetette papírra rövid elmélkedését Tivai Nagy Imre a csíki

zsidóságról. Röviden áttekintve a zsidók szívós kitartását, amellyel alig negyven év alatt az

egyetlen betelepült zsidótól kezdődően a városnak már saját hitközsége, temploma, saját

temetője van, nagy jövőt jósolt a zsidó közösségnek: „Egy cseppet se csodálkozzék majdan ötven

esztendővel ezután élő nemzedék azon, ha Csíkszeredában a zsidó templom fog a város

legyszebb helyén épülni és a rabbi lesz egyik legjelentősebb irányadó férfiú a város életében. Azsidó templom nem fog sokáig a régi disznópiac eldugott zugában szerényen meghúzódni,

előkerül az majdan a piac legszebb terére, mert a komoly, vallásos meggyőződés és összetartás

utat tör magának a legnehezebb akadályokon is, a vallástalan nemzetköziség pedig meg fog

lapulni s kézcsókra jelentkezik a szívós kitartással összeharácsolt aranyborjú előtt.”26 Ez a

hangnem, mely akkor is lenéz, ha dícsér, kíséri végig a zsidókról való legpozitívabb

megnyilvánulásokat is a város életében.

A csíkszeredai zsidók az első világháború végéig egyre jobban beilleszkedtek a

közösségbe, a 82-es székely gyalogezred honvédei között számos zsidó név szerepel. A háború

azonban nem kímélte a várost, házai egy része megsemmisült a keletkezett tűzvészben, lakossága

visszaesett, a pusztítás nyomai még 1922-ben is látszottak. A zsidó hitközség is komoly

23 Tivai, i.m. 53.24 Csíki Hírlap, III. évf., 1913. január 25, 4. sz., 3.

25„Glasner Jakab anyakönyvezető-rabbi beiktatása alkalmából (...) a Csík megyei árva- és szeretetház javára a

következők adományoztak: Zimmermann Adolf, dr. Harmat Leó, közkórházi főorvos 20-20 koronát, Boskovitz

Kolozsvárról, Habzelman Mór Kolozsvárról 3-3 koronát, Lazs Lázár MÁV-felügyelő Kolozsvárról, Aczél Ödön 2-2

koronát, Niszel Adolf, ifj. Berkovits Lázár, Gottlieb Géza 1-1 koronát, Magyar Hermann 5 koronát, Mátrai Ignácz 4

koronát. Fogadják a nemes szívű adományozók adományaikért köszönetünk kifejezését, Csík vármegye árva- és

szeretetháza igazgató választmányától. Csíkszereda 1913. évi március hó 31-én. Birtha József igazgató elnök.” Csíki

Lapok, XXV. Évf., 1913. április 9., 15.sz., 3.o.26 Tivai, 54.


10/36

10

veszteségeket szenvedett úgy anyagiakban, mint emberéletben. Az háború hősi halottai között

volt Magyar Herman, Fischer Frigyes, Josheph D. Hoffman, Grünwald Dezső, Breier Fülöp, de

dr Adler Miklós, Magyar Herman, Fischer Frigyes, Grünwald Dezső és Ackermann Ignác

hazatértek a frontról. A rituális fürdőt és az előimádkozó lakását ezalatt kifosztották, a

templomot megrongálták. Szerencsére az átvonuló regáti román zsidó katonák elvitték a

templom tóráit és egy romániai hitközségbe menekítették. A tóraszekrény ajtajára felírták, hol

találhatják majd meg a háború után, ahonnan később vissza is szerezték őket. 27

A háború elvesztése és a trianoni békeszerződés gyök eresen új helyzetbe kényszerítette

Csíkszereda minden polgárát. A zsidók számára, akik eddig is kisebbségben éltek, a

hatalomváltás nem volt akkora megrázkódtatás, mint a magyarok számára, nemzetiségi

szempontból kezdetben még enyhe javulást is hozott. A román hatóságok inkább a zsidó

nemzetiséget próbálták erősíteni a magyarság kárára, a zsidókat arra biztatták, hogy inkább

jiddisül beszéljenek, népszámláláskor magukat zsidónak és ne magyarnak vallják.28

Ennek hatására a nagyfokú asszimilálódást felváltják a „poszt-asszimilacionista” ill.

„poszt emancipacionista” tendeciák, a helyi zsidók is a cionizmus felé orientálódtak. 29 Az 1918

november 20-án megalakult Erdélyi Zsidók Nemzeti Egyeseületének célkitűzése a zsidók

nemzeti kisebbséggé nyilvánitása volt. 1930-ban pedig létrejött a Zsidó Párt. Ennek ellenére a

román politika azon törekvései, hogy a zsidókat szembeállítsák a magyarsággal és azok

létszámát csökkentendő magukat zsidó nemzetiségűeknek vallják, a legtöbb esetben csődöt

mondott. A helyi – így a csíkszeredai zsidók is magukat izraelita vallású magyaroknak

tekintették.

Talán ennek volt köszönhető az is, hogy bár a csíkiak alapvetően nem kedvelték a

zsidókat, a két világháború közötti időszakban, amelyben a román politikát az antiszemitizmus

egyre hangsúlyosabbá válása jellemzi, Csíkban nem voltak zsidóellenes uszítások.

27 Ferencz Salamon Alpár: A Holokauszt helytörténetének oktatása V-VIII. osztályban. A csíkszeredai zsidóság

története. Kiadatlan, 29.28 Randolph L. Braham: A magyar Holokaust, Gondolat, Budapest, 1988, I. 141.29 Ferencz S. 32.


11/36

11

A háború után, 1920-21-ben a hitközség újraépítette templomát, a hívek száma

növekedett, a város életében változatlanul részt vett a zsidóság is. 1928-ban új hitközségi elnököt

választanak a Madéfalván gőzgépes gáterrel rendelkező Grünberg Mátyás személyé ben és

miután Glasner Jakabot Kolozsváron főrabbivá választják, annak helyét Krausz Romeo foglalja

el.

Mindennek politikai háttere azonban az egyre fokozódó román antiszemitizmus

térhódítása: 1930-ban a Corneliu Zelea Codreanu által megalapított Szent Mihály Arkangyal

légiójából megalakul a hírhedt Vasgárda, majd 1937-től egyre több antiszemita rendelet lát

világot. A Goga-Cuza kormány idején Romániában egyre több zsidóellenes törvényt hoznak,

melyek céja „a zsidóság térhódításának visszaszorítása” és „a román nemzeti érdekek védelme

volt”. Ezekről az intézkedésekről a csíkszeredai média is rendszeresen tájékoztatott, hiszen a

zsidó közösség is a város polgáraihoz tartozott.

Változott azonban a helyzet a második bécsi döntés után, mikor a magyarországi

zsidótörvényeket Cskszeredában is bevezették, a zsidó lapokat erdélyszerte betiltották, a zsidók

állampolgárságát pedig visszavonták. Ennek ellenére a helyzet érdekessége, hogy míg a

Gyergyói Lapok és a sepsiszentgyörgyi Székely szó nyíltan felvállalta az antiszemita uszítást, a

Csíki Lapokban csak elvétve fordultak elő zsidóellenes élű cikkek.

A zsidókkal szembeni visszaéléseket általában az anyaországból Csíkba helyezett

városparancsnok, Éder Elemér számlájára írják, aki csak kisszámú hívet tudott maga köré

toborozni, azokat is inkább a „lecsúszott egzisztenciájú egyének közül”: „Általában azt a gonosz,

rossz, türelmetlen szellemet, amelyet a megszálló és idehozott vegyes, másodrangú tisztviselő

osztály magával hozott, az itteni lakosság csak kevés, elvakult, poziciót akaró, könnyű fajsúlyú

rétege fogadta szimpátiával, míg a komolyabb része távolmaradt és sokszor éreztük segíteni

akarását és részvétét a megalázásunkban. Volt aki résztvett a hírhedt Éder ezredesnek a görög

keleti templom értékeinek kifosztásában... ezekkel szemben hálánk és elismerésünk jár Dr.Kovács Károly, Dr. Pál Gábor, dr. Nagy András. Ifj. Dr. Gál József, Kovács Pál és még sok

csíkszeredai lakótársainknak, akik felülemelkedtek az akkori idők piaci hangulatán, nem

engedve, hogy a sár r eájuk freccsenjen.”30

30 Adler, 70/1974.


12/36

12

Ezekben az időkben válik jelentőségteljessé azonban a keresztény egyházak

képviselőinek – Bíró Ferenc katolikus plébánosnak, illetve Kovács Pál református lelkésznek – a

magatartása. Főként mert Bíró Ferenc nagy befolyással bírt a városvezetőség tagjaira, akiről

Adler Miklós úgy nyilatkozott, hogy „minden politikai városi ügynek fő irányítója volt.”31 Míg

Kovács Pál gyakran megpróbál közbelépni a zsidóellenes intézkedések enyhítése érdekében,

Bíró Ferenc nyíltan kifejezi rosszallását bármikor próbálják bevonni hasonló közbenjárásokra.

Pedig épp a város felsővezetésének aktív közbenjárására lett volna szükség amikor a Éder

Elemér ezredes – egyébként teljesen törvénytelenül – 80.000 pengő hadisarc befizetésére

kötelezte a város zsidóságát, és a későket vagy fizetésképteleneket kitoloncolással fenyegette.

Éder a zsidókat három kategóriába osztotta: azok, akiket ki kell toloncolni az országból,

ez kb. a zsidók 20%-át jelentette, akiket „csak” az ország más területeire kell küldeni – kb. 60%,és a maradék 20%-ot tekintette helyben annyira megbízhatónak, hogy a városban maradhasson.32

Ezt az elképzelését később meg is valósította: 1940 novemberében 24 családból 81 személyt,

akik a követelt 100-150 pengő közmunka díjat nem tudták befizetni, Gyimesfelsőlokra

szállítottak és ismételten megpróbálták átdobni a román határon. Ez a román határőrök

ellenállása miatt meghíúsult, így visszahozták őket a városi fogdába, majd november 16 -án

Kőrösmezőre deportálták őket. A deportáltak érdekében Slachta Margit, a Szociális Nővérek

főnöknője járt közben, amelynek hatására a deportálásokat leállították, a 36 ukrán határon

átdobott személyből azonban 21 személy eltűnt. Érdekükben Pál Gábor, ismert csíki közéleti

személyiség is közbenjárt. Bíró Ferenc katolikus lelkész azonban felháborodva követeli a hozzá

forduló Slachta Margittól, hogy őt hagyják ki az ilyen dolgokból, hiszen „nekem sem ingem, sem

gatyám, engem nem érdekel!”33A deportálásokat Shultz Benő és felesége élték túl.

1942- ben a következő deportálások alkalmával 19 majd újabb 22 család deportálását

rendelik el a 8130/1939-es törvény alapján. Az ok, amelyre hivatkoznak, hogy jelenlétük

nemzetbiztonsági érdekeket veszélyeztet. Bár Csíkszereda szociális munkása, Veres Juditmegpróbál Sándor Imre kolozsvári püspöki helytartóhoz fordulni segítségért, próbálkozása

sikertelen. Slachta durván elutasító levelet kap Bíró Ferenctől is, amikor az újabb deportálások

31 Ibidem.32 Bodea, 63.33 Adler, 70/1974.


13/36

13

leállítását szeretné elérni: „Bocsánatot kérek, ha ilyen hatalom áll rendelkezésére ott, ne

méltóztassék még egyszer engem is belekalkulálni, mert az ilyen papi szerepet én nem

vállalom.”34

Stróbl Emma közbenjárása Farkas Pál rendőrkapitánynál sokkal hetékonyabbnak bizonyult, hiszen még aznap ígéretet kap: a fellebezések elbírálásáig nem lesznek deportálások.

Ennek ellenére 1942-ben több családot dobtak át Ruténiába.

Közben a városban maradt zsidók helyzete is romlott: rendőri felügyelet alatt álltak,

hetente jelentkezniük kellett a KEOKH-nál (Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság)

hiszen állampolgárságukat visszavonták. A zsidó fiatalokat eleinte még besorozták katonai

szolgálatra, de a kitüntetéseiket nem hordhatták. Kezdetben az érettségizettek karpaszományos

önkéntesként szolgálhattak, de fokozatosan elvették tőlük a karpaszományt, a bajonettet, majd az

egyenruhát is. Ennek egyik példája Lempert Andor karpaszomány jogosultság elismerése iránti

kérelme, amelyet azon a címen utasítanak vissza, hogy a saját nyilatkozata szerint zsidónak

tekintendő.35 Hasonlóképpen besorozták Török Li pótot és fiát is, aki az első világháborúban

szerzett kitüntetéseit nem hordhatta.

Az 1939 márciusában életbe lépő honvédelmi törvény (1939:II) megteremtette a

munkaszolgálat alapját: a „megbízhatatlan” elemek et, mint például a zsidókat, kommunistákat és

más nemzetiségűek et a fegyvertelen munkaszolgálati egységekbe sorozták be. Az első

időszakban a munkaszolgálatosok főleg utakat, repülőtereket építettek, mocsarakat csapoltak le ,

később többek közt a második magyar hadsereg kötelékébe osztották be őket.

Székelyföldön több munkaszolgálatos század működött. 1942 nyarán két munkásszázadot

vezényeltek ide Bihar megyéből gyimesközéplokra és az Uzvölgyébe. A csíki és háromszéki

zsidók nagy részét s 110/40-es számú munkaszázadba sorozták be, melynek elsődleges f eladata a

csíkszeredai szálloda alapjainak kiásása volt. Később Ukrajnába vezényelték őket, ahonnan arendezetlen visszavonulás alkalmával többüknek is sikerült hazatérnie. Ennek ellenére sokan a

különböző betegségek, az alultápláltság, a hideg és nem utolsósorban a saját feletteseik

34 Majsai Tamás, Egy epizód az Észak- Erdélyi zsidóság második világháború alatti történetéből. Margit Slachta

fellépése a Csíkszeredáról kiutasított zsidók érdekében. In: MEDVETÁNC, 1988/4, 1989/1, 15.o. 35 Csíkszereda Város Polgármesteri Hivatalának iratai 1859-1968, 239/ 29 cs. 215, 216 lap. 1941. október 3.


14/36

14

kegyetlensége miatt haltak meg.36 A visszaemlékezők megemlítik a taplocai Szabó Zoltánt is, aki

szekérbe fogatta a zsidó munkaszolgálatosokat, úgy kínozta őket. A munkaszolgálat egyik neves

áldozata volt Sarkadi Elek karmester is, aki kiütéses tífuszban halt meg valahol Ukrajnában.

A munkaszolgálatban lévő zsidók számára egy menekülési lehetőséget lehetett akikersztelkedés. A keresztény munkaszolgálatosok ugyanis fehér karszalagot kaptak és

elbánásuk is különbözött a zsidókétól. A Gyulafehérvári Katolikus Érsekség levéltárában

található Reiszmann Gyula budapesti izraelita áttérési kérése, amelyet a Kolozsvári

Helytartóságnak küldött be. Reiszmann Gyula a 101/72-es munkaszázadban Csíkcsicsóban

teljesített szolgálatot, a szeredai vasút átépítésénél dolgozott. Felesége és kislánya már áttért, ő

viszont betegsége miatt nem tudott részt venni a felkészítőkön. A csicsói plébános, Buzás Imre

vasárnaponként oktatja és javasolja megkeresztelését. A helytartó azonban Márton Áron

1939/376-os rendeletére hivatkozva37 úgy értékeli, hogy a leghamarabb fél év elteltével

keresztelhető meg, „a vallási ismeretek teljes elsajátítása után”.38

A csíkszeredai Rosenthal Franciska esete egyáltalán nem kirívó, a szeredai főesperes Bíró

Ferenc csak akkor küldi fel kérését, amikor – jelentkezése után egy évvel – a rendeletben

megszabott felkészülés befejeződött. A főesperes megállapítja, hogy „lelkiismereti belső

fordulatról és minden világi indító ok teljes kizártságáról van szó”39. A válasz nem késik:

amennyiben házassága rendezett vagy rendezhető, megkeresztelheti.

Ennek ellenére a lakosság nem szimpatizált a fajgyűlölőkkel, inkább az „importált”

tisztviselőréteg számított antiszemitának a városban. Amikor Magyarország német megszállása

után Csíkban is bevezetik a sárga csillag viselés kötelezettségét, sok csíki lakos kiemelt

36 Ferencz S. i.m. 44.o.37 Márton Áron az 1939-es év első püspöki k örlevelében adta ki a zsidók keresztelésére vonatkozó utasításait, mely

az 1939/376-os jelzetet kapta. Ennek megfelelően a keresztség szentsége csak akkor szolgáltatható ki, ha a szándék

őszinteségéről meggyőződtek. Ennek eredményeként egy év elméleti és gyakorlati felkészülést írt elő. A felkészülés

minimum heti egy óra elméleti oktatást jelentett és bevezetést a liturgiába. Mindemellett más feltételeket is be kellett

tartani: pl. teljesíteni kellett az érvényben lévő polgári törvények előírásait, és a más egyházmegyékből jövő zsidók

nem kaphattak engedélyt a megkeresztelésre. Azok, akiknek előző házassága az egyház törvényei szerint nem volt

rendezhető, szintén nem kaphattak engedélyt 38 Gyulafehérvári Érseki Levéltár, Helytartósági Iratok, 25 cs. 2604/ 1943. augusztus 15.39 Ibidem, 433/ 1944. január 22.


15/36

15

tisztelettel tekint a csillagviselőkre. Dr. Nagy András írja: „ Bevezették a zsidók számára a sárga

csillagot, azt mi kicsinyes piszkoskodásnak vettük és aki ilyent viselt, annak szinte tüntetőbben

köszöntünk, elvégre Dávid csillaga megtisztelő jel, olyan, mint Krisztus híveinek a kereszt.”40

A gettósítás és deportálás azonban 1944. május 3-án elkezdődött, a csíkvármegyeizsidóságot két gettóba internálták: a csík- és kászonszéki zsidókat Sepsiszentgyörgyre, a

Gyergyó-székieket Szászrégenbe. Az 1942-ben olyan engedékenynek mutatkozó Farkas

rendőrkapitány most diadalmasan ünnepelte a város zsidótlanítását:

„E négyéves, küzdelmes idő után következett el az ominózus 1944. év május 4-ike

hajnala41, amikor minden zsidó lakta ház ajtajában megjelenő detektív-rendőr csoportok

felverték az alvókat és sürgetve bekísérték a rendőrségi fogdába a közösség minden tagját

szerény kis csomagjaikkal, ahol még alkalmuk volt az otthoni alkalmazottaknak aztmegdézsmálni, és ahol öregek, gyermekek a padlón fekve tölthették el a legtöbbük utolsó

csíkszeredai éjszakáját. A processust intéző Far kas főkapitány, mint egy győzelmes csatát

megnyert hadvezér – aznap délutánján szokásától eltérően – nem ment templomba, hanem az

udvaron székén lovaglóülésben kéjteljesen nézte a legyőzött ellenséget.”42

A városból és kör nyékéről 312 zsidó lakost szállítottak teherautókon a sepsiszentgyörgyi

gyűjtőtáborba. Szántó Mihály főmérnök családja valamint a Fried és az Ackermann család a

városban maradhatott. Bár Farkas Pál felajánlotta a mentességet az Adler családnak is, ezt nem

vették igénybe, ők is a deportáltakkal mentek.

A zsidók elszállítása után a rendőrök házkutatást tartottak azon családoknál is, akiket

„zsidóbarátoknak” ismertek, ott hagyott értékeik után kutatva. Annak ellenére, hogy nagyon

kevés ember volt, aki nyíltan ki mert volna állni a zsidók mellett, mindenki nagyon félt, mert már

a deportálás előtt zaklatták azokat is, aki a zsidó orvosokkal kezeltették magukat, voltak olyanok,

akik vállalták, hogy a zsidók értékeit megőrzik.43

40 dr. Nagy András: Lót visszanéz, Csíkszereda, 2001, 216. o. 41 Adler doktor tévesen emlékszik, a deportálás Csíkszeredában is május 3-án kezdődött.42 Dr. Nagy, i.m. 216. o.43 Bács Béla, Szabó Katalin, Voltak. Emlékezés a csíkszeredai zsidó közösségre, Csíkszereda, 1999, László Klára

visszaemlékezése, 17. o


16/36

16

A szentgyörgyi gettóból Szászrégenbe szállították, majd Auschwitzba deportálták a

csíkszeredai zsidókat is. Ezek közül Török Klárának, dr. Kiszelnik Ferdinándnak valamint Adler

doktornak sikerült hazatérniük. A munkaszolgálatra rendelt zsidóknak nagyobb esélyük volt a

hazatérésre: Popper Zoltán, Bermann Samu, illetve bátyja, Berkovics Arnold és egyik testvére

hazatért Ukrajnából, ahová a 110/40-es századot vezényelték, annak ellenére, hogy több

keresztény társuk akart tőlük mindenáron megszabadulni.

A hazatérők ugyanazokkal a problémákkal küszködtek, mint Magyarország más

városaiban is a visszatérő zsidók: javaik eltűntek, házaikba/üzleteikbe keresztények költöztek.44

A helyzet érdekességét viszont az adja, hogy míg Magyarország többi területein csak 1944-ben

kezdődött meg a zsidó ingatlanok igénylése, Csíkszereda Város Polgármesteri Hivatalának iratai

szerint már 1943-ban gondnokság alá helyezték azokat az ingatlanokat, „amelyeknek

tulajdonosai legalább egy éve távol vannak s tartózkodási helyük ismeretlen és hazatérésükben és

vagyonkezelésükben akadályozva vannak”.45

Ezt a csíkszeredai lakosok ki is használták. Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának Iratai

között a zsidók javainak adminisztrálása megnevezésű 72-es csoportban találhatunk olyan

kérelmet, amelyben már 1943 október 5-én özvegy Dávid Ferencné kéri, hogy özvegy Dazbek

Sándornénál a Kossuth Lajos utcai 66-os udvaron az üres szobát utalják ki számára. Egy hasonló

kérést azzal utasítanak el, hogy ezeket a lakásokat csak megbízható, nemzethű egyéneknek

utalhatják ki, különben is a városvezetőség még vár ezzel a dologgal.46

Azonban nemcsak az egyéni károk voltak nagyok, maga a hitközség is oly méretű

veszteségeket szenvedett, amelyből soha nem tudott felépülni teljesen: „A zsinagógának a

berendezését összetörték, a héber könyveket tönkretették, az épületeket megrongálták. A rituális

fürdő berendezését teljesen megsemmisítették, a sachter lakását tönkretették, a temetőkerítést

44 Nagy Teréz emlékezik, hogy a zsidó bérlői deportálása után, mikor hazaérkezett, a lákást kiürítve találta:

„Mikorra hazajöttem, a lakás le volt pecsételve. Egy nagy, esővíznek való üst volt, még azt is elvitték. A tiszta üres-

üres lakást kaptam. Ibidem, 25. o.45 Ide tartoznak az 1941 és 42-es deportálások áldozatainak lalásai is. Csíkszereda Város Polgármesteri Hivatalának

iratai 1859-1968, 239/ 28 cs. 53 lap. 1943. május 12.46 Csíkszereda Város Polgármesteri Hivatalának iratai 1859-1968, 239/72, 178. lap.


17/36

17

elhordták, a sírokat megrongálták a háború alatt.”47 Így az 1960-as években megkezdődik a

csíkszeredai zsidóság kivándorlása Izraelbe. Az 1947-ben még 129 lelket számláló közösség

létszáma folyamatosan csökken, és 1992-re már csak 5 lakosa maradt, mára pedig egyetlen zsidó

lakos sem él Csíkban.

Zsidók és keresztények vi szonya a helyi saj tó tükrében

Csíkszeredában a vizsgált időszakban több sajtótermék is működött. Ezek közül

kiemelkedő jelentőségű a Csíki Lapok . A közgazdasági és társadalmi hetilap 1888-tól 1944-ig

jelent meg, először Györgyjakab Márton nyomdájában, majd miután Vákár Lajos átveszi a

Szvoboda József-féle könyv- és papírkereskedést, az ő kiadásában. A lap felelős szerkesztőiközött volt Vitos Mózes katolikus pap, Élthes Gyula, Dr. Csipak Lajos kanonok majd 1926-tól

1944-ig Részegh Viktor töltötte be a főszerkesztői állást.

A román uralom alatti időszakban a lap nevét románul is ki kellett írni, Ziarul Ciucului

néven jelent meg, majd a 30-as években a főszerkesztő és laptulajdonos neve is románul volt

kiírva. A kezdetben társadalmi lap mindvégig figyelemmel követte a román illetve a magyar

politika eseményeit is, beszámolt a város életét befolyásoló fontosabb politikai eseményekről is.

Ugyanakkor a városban két másik – rövidebb élettartamú hetilap is működött: A Csíki

Hírlap szintén hetilapként jelent meg 1911-ben, a Csíki Lapok konkurenseként. Az akkori

alapítók, Pál Gábor és Gál József a lap célkitűzéseiként a függetlenséget , a közszolgálatiságot, és

az igazságosságot fogalmazták meg.

A Csíki Néplap 1931 és 1944 között jelent meg Csíkszeredában, politikai, társadalmi és

közgazdasági hetilapként. Főszerkesztője kezdetben Domokos Pál Péter, majd 1933-tól Péter

Ferenc nyomdatulajdonos. A lap helyet adott a környék irodalmi megnyilvánulásainak, a csíkiközélet deomokratizmusát képviseli az 1940-es évek „importált méltóságos-szellemével”

szemben.

47 Ferencz S Alpár: A Holocaust történetének tanítása V-VIII osztályban. A csíkszeredai zsidóság története, 2010,

53.o


18/36

18

Bár ezek a lapok adott pillanatban ellentétes szempontból mutatják be az eseményeket,

elemzésükből kibontakozik a csíkszeredai zsidóság és a magyar nemzetiségű „őslakosság”

viszonya. Ezt a fogalmat szándékosan használjuk, hiszen, a nagyfokú betelepülések ellenére bár

magában a városban nem is, de a Csíkszeredával egybeolvadt falvakban – mint Zsögöd,

Csíksomlyó és Taploca – ma is „jövevénynek” számít minden idegen.

A zsidók csíkszeredai története három különböző korszak ot ölel fel. Ezeket a vármegye

illetve a város különböző államalakulatokhoz való tartozása fémjelzi: míg az első világháború

végéig, illetve a trianoni döntésig az Osztrák-Magyar Monarchia törvényei érvényesek az itt élő

zsidókra, 1919 után a Románia részévé vált Csíkszereda, majd a második bécsi döntés 1940-ben

újra visszacsatolta Magyarországhoz. A három szóban forgó államalakulat törvényei

különbözőképpen viszonyultak a zsidósághoz, ugyanakkor a helyi lakosság magatartása ezentörvények alkalmazásával szemben is változik, attól függően is, hogy mennyire tekintik

sajátjuknak az adott politikai alakulatot, amelyben élnek. Ezen törvények meghatározzák a

zsidóság jogait illetve azok megvonását is Csíkszeredában.

A Monarchia területén élő zsidók számára az 1849. december 30-án proklamált Olmützi

Alkotmány jelenti az emancipáció egyik fontos állomását. Ebben ugyanis bennfoglaltatott az

állam összes lakóinak vallási egyenlősége, valamint a polgári és politikai jogoknak a

felekezetektől való függetlensége. Bár ezt az alkotmányt 1851-ben visszavonják, a polgároktörvény előtti egyenlősége érvényben marad. A neoabszolutizmus idején azoban az emancipáció

kérdése lekerül a napirendről és csupán az 1867-es kiegyezés hozza el a téma újratárgyalását. Az

egyenjogúsítás végül akkor valósult meg, amikor az Országgyűlés elfogadta gróf Andrássy

Gyula miniszterelnök törvénytervezetét, melynek megfelelően a 1867/XVII törvénycikk

kimondja, hogy az ország izraelita lakossága a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai

jog tekintetében egyenjogúvá válik. Az emancipáció utolsó lépése pedig a zsidó vallás „bevett

vallásá” való nyilvánítása volt 1895. november 2-án a 1895/ XLII törvénycikk által. Ugyanebben

az évben jelent meg a polgári házasságokról szóló törvény, mely az eddig prozelitizmusnak

minősülő zsidó-keresztény házasságokat is törvényesítette.48 Ezáltal megnyílt az út a vegyes

48 Gyémánt László: Evrei din Transilvania în epoca emancipării (1790 -1967), Editura Enciclopedică, Bukarest,

2000, 211. o.


19/36

19

házasságok között (amit viszont a katolikus egyház sérelmezett49), elősegítve és meggyorsítva

ezzel a zsidók asszimilálódását.

Ezek a törvények a zsidók számára elhozták a biztonságot, annak ellenére, hogy amint azt

a csíkszeredai Hetman Móric esetén is láthattuk, a helyi „virtuskodásoktól” nem tudta megvédeniőket. Ennek ellenére a törvény előtt zsidók a keresztényekkel egyenjogúaknak számítottak és a

csíkszeredai közösség integráns részét képezték. Ez a helyzet az újságok cikkein is nyomon

követhető: reklámjaik megjelentek a lapokban, a zsidók házassági illetve elhalálozási hirdetései

is szokványosak voltak, ugyanakkor minden lehető alkalommal adakoztak a köz javára.

A Csíki Lapokban ehhez hasonló hirdetéseket olvashatunk:

„Mózes József férfi-, női-, fiú- és gyermek-ruhás üzlete a Kossuth Lajos utcabeli

Grünwald féle új házban.”

„Dréher sör -forgalmazó Niszel-testvérek főraktára Csíkszeredán.”50

„Ébresztőgramofonok eladók Ackermann Ignácznál.”

Berkovics és Kóka bádogos üzletének reklámja 1921-ben majd minden számban

megjelenik.51

A házassági hirdetések is gyakoriak: „Friedlander Emil, csíkszeredai fakereskedő folyó

év aug. hó 11-én tartja egybekelési ünnepélyét Schuller Ella kisasszonyal Paşcani-ban

(Románia).” Ugyanakkor névváltoztatási kérelmek is megjelennek az újságok lapjain, melyek az

asszimilálódás vágyát fejezik ki: „Kesztenbaum Sámuel csíkszeredai lakos kérést nyújtott be a

49 Érdekes módon, bár a katolikus egyház tiltakozott a polgái házasság bevezetése ellen, mint amely jogait csorbítja,

a harmadik zsidótörvény esetén ugyanezt a hivatkozási alapot használják fel a törvény elutasítására. Serédi

Jusztinián esztergomi érsek a felsőház 1941. július 18-i ülésén így fogalmazott: "Az 1894: XXXI. tc. súlyos tévedést

követett el, amikor az állam hatáskörébe vonta a házasságot: ez a törvényjavaslat pedig, amely azt alátámasztja,

következetes marad a tévedésben, amikor új házassági akadályokat állít fel. Viszont a nagyméltóságú püspöki kar a

katolikus hívekkel együtt következetes az igazsághoz, amikor az isteni törvényre támaszkodva, az új házassági

akadályokkal éppúgy szembehelyezkedik, mint annakidején szembehelyezkedett a polgári házassággal is." A

püspöki kar tanácskozásai. Az 1939. évi június hó 10-ére összehívott országgyűlés felsőházának naplója (1939-

1944). II.kötet. Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat nyomása, Bp., 1942.II.k.) 283. o.50 Csíki Lapok, 1911. december 20, 51. sz. 6.51 Csíki Lapok, 1921. január 6, 1. Sz. 3.


20/36

20

m. Kir. Belügyminiszterhez, hogy saját mint kiskorú gyermekeinek nevét „Kertész”-re

változtassa.”52

A lap rendszeresen közli a különböző helyzetekben adakozók névsorát is. Ezek között

gyakran találunk zsidókat is: „...a csíkszeredai önkéntes tűzoltóegylet zenekarának hangszer

beszerzésére az alábbiak adakoztak: Klein Sámuel Fűrészgyára, Friedlander Emil (50 kor.), Fried

Samu, Magyar Herman (20 kor.), Zimmermann Adolf, Lacher Gyula, dr. Zakariás Manó,

Friedman Adolf, Niszel Jakab, Lebovits Lázár (10 kor.), Niszel Adolf, Grünwald Albert (6

kor.).”53

A közéleti, társadalmi témák megválasztásakor a lapok felelős szerkesztői figyelembe

veszik, hogy előfizetőik között sok a zsidó, így ebben az időszakban gyakran találhatunk olyan

cikkeket, amelyek a zsidóságot érintő kérdésekkel f oglalkoznak. Egyik ilyen visszatérő téma a

romániai zsidóság helyzete. A Csíki Lapok gyakran közölt összehasonlításokat a magyarországiés a regáti zsidók helyzetéről, előnyösen ítélve meg a helyi zsidók helyzetét, ugyanakkor elítélve

a román „barbarizmust”: „Az a helyezet, melyet a romániai zsidóság nyög, valóban tarthatatlan.

Minden modern állam a jogegyenlőség áldásait megosztja a zsidókkal. Csak egy -egy elmaradt

keleti ország tűri még meg azt a társadalmi bélyeget, amely a zsidóságot elkülöníti a keresztény

népektől. Románia azonban a kultur -államok lépcsőfokáig jutott. Nincs indokolva többé a

zsidóság visszaszorítása e földön.”54

Míg azonban a Csíki Lapok inkább filoszemita alaphangulatú, a Csíki Hírlap épp az

ellenkező álláspontról tudósít. Pár hónap eltéréssel jelenik meg a cikk a Hírlapban, amely a

zsidók jogokért való harcáról szól: „A romániai zsidók újabban akarják politikai és polgári

egyenjoguságukat kivívni. Romániában a zsidóknak korántsincs oly tág mozgási terük, mint

másutt, hazánk is említve. Az az irányzat uralkodik ma is, hogy a zsidók nem honpolgárok (...)

csak mint megtűrt idegenek szerepelnek ott. (...) Románia álláspontja körülbelül az önvédelmi

álláspont, mert látják, hogy az államnak több kárt okozhatnak a zsidók, f őleg a bevándorlók,

mint hasznot.”55

52 Csíki Lapok, 1913. július 2, 27. sz. 2.o. apud: Ferencz S. Alpár, i.m.53 Csíki Lapok, 1911. március 15, 11.sz.54 Csíki Hírlap, 1913. február 1, 5.sz. 4. o. A zsidók újból jogokat kérnek. apud: Ferencz S. Alpár, i.m.55 Csíki Hírlap, 1913. július 12, 28.sz.


21/36

21

Ennek ellenére, azt a hangnemet, amelyet Vitos Mózes a Csíkmegyei füzetekben használ

egyik újság sem teszi magáévá. Sőt, a Csíki Hírlap is megpróbál enyhíteni a cikk negatív

hangnemén, végszóként így fogalmazva: „Ezek ér íntése mellett azonban kalapot emelünk azon

zsidó honfitársak előtt, akik a magyar égisz hatása alatt asszimilálódva osztoznak jó és rossz

balsorsunkban.”56

A trianoni békeszerződés után sem tűnik úgy, hogy hangsúlyosan változna a lapok

orientációja. Mindkét nemzet kissebbségben lévén, egymást támogató álláspontot vehetünk észre

a cikkekben. Az 1921-es év 12. számbeli vezércikke Új Bábelt építünk címmel jelent meg.

Ebben Ágoston ignác hangsúlyozza: „Fajunk szeretete, vallásunkhoz való ragaszkodásunk nem

zárja ki embertársaink önzetlen szeretetét, mások hitbeli meggyőződésének tiszteletben

tartását.”57

Bár néha előforulnak olyan rövid hírek, amelyek rejtett antiszemitizmusról árulkodnak,ezek nem feltünőek a közéleti cikkek sokaságában. Például az aforizmák között találhatunk

ilyeneket: „Az uzsorás olyan, mint a vérszípó, azzal a különbséggel, hogy a vérszípó, ha

jóllakott, lefordul áldozatáról, ellenben az uzsorás soha nem tudván jóllakni, örökösen szipolyoz.

(San-Toy)”58 Bár ez az aforizma nem a zsidókról szól, a köztudatban már annyira

összekapcsolódott az uzsorás és a zsidó fogalma, hogy alapvetően mindenki elértette az utalást.59

Sajnos a Csíki Lapok évfolyamaiból 1921 és 1936 között nem maradt fenn kutatható

példány. A zsidók hirdetései azonban ebben az időszakban is folytatódnak, a Hutter kávéház

zene estélyeitől kezdve Özvegy Grishaber Mórné bornagykereskedő Daradics-házi pincéjéig

több zsidó reklámot is találhatunk.60

A két világháború közötti korszakot azonban Romániában egyre inkább az

antiszemitizmus eszkalálódása jellemzi. Az 1937. december 29-én hatalomra kerülő Goga-Cuza

kormány állampolitikai rangra emelte az antiszemititzmust és elkezdte a zsidók kiszorítását a

közéletből: betiltotta a zsidó lapokat, megvonta a kocsmaengedélyeket, kizárta őket a

56 Csíki Hírlap, 1913. július 12, 28.sz.

57 Ágoston Ignác: Új Bábelt építünk , Csíki Lapok, 1921, 12 sz. 1 o.58 Csíki Lapok, 1921. január 6. 1 sz. 3. o.59 A kérdésnek ez a vetülete a második világháború alatt válik ér dekessé, amikor a rendőrség fellép az „árdrágítók”

ellen. Ezekben az esetekben azonban gyakran nem a zsidók az árdrágítók, ahogy azt a felsorolásokból láthatjuk,

viszont a cikkek társadalmi visszhangja épp a zsidók elítéléséhez vezet.60 Csíki Lapok 1291. 12. sz, 3 o. és 18. sz. 6. o


22/36

22

közszállításból, megtiltotta a zsidóknak keresztény háztartási alkalmazottak tartását és ami a

legrosszabb, elrendelte a zsidók állampolgárságának felülvizsgálását. A Vasgárda tevékenysége

is egyre inkább hozzájárult ahhoz, hogy zsidóság fenyegetve érezze magát az országban.

Ez a Csíki lapokban a zsidó témájú cikkek fokozatos eltűnéséhez vezetett, bár még

mindig megjelennek a zsidó hirdetések:

„Dr. Adler Miklós orvos katonai szolgálatából hazaérkezett és rendeléseit megkezdte.”

„Dr. Fejér Mano (Emanuel) orvos rendel bel, nő, gyermek, bőr és nemibetegek részére.”61

Ugyanakkor a július 28-i szám hírül adja, hogy Csíkmegyében 8 zsidó orvost helyeztek

rendelkezési állományba: Dr. József Edvard gyergyóditrói, dr. Weisz Móric, kászonaltízi, dr.

Pokenaru Kahan Jenő, szentdomokosi, Dr. Gerson Samu gyergyótölgyesi, Berkovics József

csíkszeredai, Harnisch Marcel úzvölgyi, dr. Siegler Emil ditró-hodosi, és Herskovits József

gyimesközéploki orvosokat bocsátottak el szolgálatból.62 A második bécsi döntés előtti hónapban hasonlóképpen beszámol a lap arról is, hogy az

állami monopolpénztár „30 napos felmondással bezárja az összes zsidó kézben lévő

dohányárudákat.”63

A lap harminchatodik száma azonban már a második bécsi döntés után jelent meg, ennek

hangnemén már érezhető a törés a keresztény-zsidó kapcsolatokban. Ha eddig nem jelentek meg

számmottevő zsidóellenes cikkek, innen kezdve a lap átveszi a hivatalos kormánypolitikát és már

a hatalomátvétel utáni legelső lapban megtalálható egy burkolt zsidóellenes kirohanás:

A cikkíró rámutat arra, hogy bár „a bécsi döntéstől mostanáig csak pár nap telt el, de a

város kereskedelmében ez a pár nap az árdr ágításnak égig érő létráját állította fel.” Épp ezért

gyors és erélyes rendszabályokat sürget, megjegyezve, hogy „ez ma elsőrendű faji kötelesség,

melyet meg kell értenie kereskedőnek és fogyasztónak egyaránt.”64

Ennek ellenére, Alter Salamon nemzetiszínű zászlórudait még ebben a lapszámban is

reklámozzák.65 Észak-Erdély „visszatérése” az erdélyi zsidóság nagy részéből megelégedettséget

61 Csíki Lapok, 1940. július 14, 27. sz. 3 old.62 Csíki Lapok, 1940. augusztus 11, 32. sz. 4 o.63 Csíki Lapok, 1940. augusztus 18, 33. sz. 4 o.64 Csíki Lapok, 1940. szeptember 8, 36. sz. 3 o.65 Ibidem, 4.o


23/36

23

váltott ki, remélték, hogy ezáltal megszabadulnak a fokozódó román meghurcoltatásoktól.66

Mivel azonban nem voltak információik a magyarországi helyzetről, ez az öröm korainak

bizonyult: az észak-erdélyi zsidók a „visszatérés” által valójában rosszabb helyzetbe kerültek,

mint a Románia területén maradt társaik.67 A második bécsi döntés idején 1940. augusztus 30-án

Magyarországon már érvényben volt az első két zsidótörvény68, melyeket a terület katonai

megszállása után azonnal alkalmaztak az észak-erdélyi zsidók esetében is. A zsidók illúziói arról,

hogy a hatalomváltással a sorsuk jobbra fordul hamar szétfoszlottak. A zsidó lapokat, egyleteket,

szövetségeket betiltották. A katonai hatóságok zsidóellenes intézkedéseit a polgári hatóságok

még meg is tetézték.

Az erdélyi magyar sajtót átszervezték, ami által a hírlapok a jobboldal szócsöveivé

váltak. Bár az Erdélyi Lapok már 1932-es megalapításától kezdve antiszemtita hangokat ütött

meg, a kisebb városokban megjelenő lapok a fordulatig nem tartalmaztak nyílt zsidóellenes

úszításkat. Most a nagyobb lapokkal egyetemben (mint pl. A Hitel, Pásztortűz vagy a Katolikus

Szemle) a kisvárosi újságírók is átvették fajvédelem címen a zsidók elleni gyalázkodást. Így a

dési Szamosvölgye, a sepsiszentgyörgyi Székely Szó vagy a gyergyószentmiklósi Gyergyói

Lapok.

66 Braham, i.m. I. 144. o67 Ibidem, 143. o.68 Az 1938/XV. törvénycikk, vagy első zsidótörvény „ A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb

biztosításáról ” 1938. május 29-én lépett hatályba. A törvény kimondta, hogy a szabadfoglalkozású pályákon, illetve

a tíz személynél többet foglalkoztató vállalkozásoknál a zsidók aránya nem haladhatja meg a 20%-ot.

Az 1939:IV tc. „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról ” vagyis a második zsidótörvény

egyévre rá, május 5-én jelent meg. A törvény kimondta, hogy zsidók sem honosítás, sem házasságkötés útján nem

szerezhetnek magyar állampolgárságt, megtiltotta számukra az állami tisztségviselést, előírta hogy a zsidó

származású bírókat, ügyészeket nyugállományba kell helyezni, és a középiskolai tanárokat, tanítókat és

közjegyzőket el kell bocsátani. A szellemi pályákon 6 százalékban maximálta a zsidók számát, de nem zsidó lehetett

rendező vagy igazgató a filmgyártásban és színházaknál valamint az írott sajtóban sem.

A törvény részletesen meghatározta azt is, hogy ki tekinthető zsidónak. Zsidónak minősült, aki önmaga, legalább

egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy az előtt.

(V.ö. Braham, i.m. 106. és 130.o.)


24/36

24

Épp ezért érdekes megfigyelni, hogy a csíkszeredai hírlapok sokkal visszafogottabbak

ebben a tekintetben. 1940 és 1944 között ugyan megjelennek a zsidók magatartását helytelenítő

cikkek és a Csíki Lapok is átveszi a nagymagyarkodó – azaz inkább a székely vér védelmét

hangsúlyozó „importált méltóságos-szellemet”, de az öt évfolyam alatt alig találtunk nyíltan

gyalázkodó, úszító cikkeket.

Ebben a korszakban két érdekes tény figyelhető meg: az első időkben, közvetlenül a

hatalomváltás után felerősödik a „faji öntudat” hangoztatása, gyakran idéznek teljes

terjedelem ben ünnepi beszédeket, melynek fő motívuma a nemzethűség. Ugyanakkor ezzel

pár huzamosan eltűnnek a zsidó témájú cikkek a lapokból, mintha a zsidók nem is lennének már

tagjai a város társadalmának. Az előző évekhez képest nagyon kevés zsidó hirdetés jelenik meg,

hiszen míg az 1920-as években majdnem minden lapszámban több hirdetés is megjelent, az

1940. augusztus 30 és 1944 közötti időszakban összesen négy hirdetést találtunk, melyekben a

zsidó orvosok – dr. Berkovits József és dr. Fejér Manó János tudatják pácienseikkel, hogy

katonai szolgálatból hazatértek és a rendelésüket újra megkezdték. Az 1941-es évfolyam első

számában pedig Neumann Jenő vendéglős Boldog Új Évet Kíván a klienseinek. Mindeddig a

lapok tudósítottak még a romániai zsidók helyzetéről is, most viszont már a városparancsnok

zsidókra vonatkozó rendelkezései sem jelennek meg a lapokban.

Vizsgáljuk meg azonban a „visszatérés” utáni első lapszámok miként viszonyulnak a

megváltozott helyzethez. Az 1940. október 13-i 41. szám például első oldalon közli az

antiszemita kirohanásairól már ismert Bíró ferenc főesperes Horthy Miklósnak szóló köszöntőjét.

Bár a beszéd nem zsidóellenes, mégis felvonultatja a megszokott jobboldali szólamokat:

„Az emberi élet nagy értékeit, a szabadságot, a fajiság megbecsülését és az ezzel járó

szeretetet csak az a nép tudja igazán értékelni, amely nép ezeknek az értékeknek évszázadokon

keresztül birtokában volt. (...) Az elnyomatás ideje alatt tisztán őriztük meg és mentettük át

szabadságszeretetünket” – ez idő alatt „fajiságunk tudata még jobban kijegecesedett.”69

Ezt a kezdeti időszakot az országzászló avatások és nagy ünnepi beszédek jellemzik,amelyekben talán a leginkább érezhetők a zsidóellenes kirohanások. A cikkek, beszédek azonban

nem annyira a zsidók támadására, mint inkább saját nép, saját vér dicséretére törekszenek: „most

a visszacsatolás alkalmából hangsúlyoznunk kell, hogy a lapnak a célja a székely faji öntudat

69 Csíki Lapok, 1940. október 13, 41. sz. 1 o.


25/36

25

ébrentartása.”70 Ennek ellenére a cikk a lap politikai orientációját is meghatározza: „az országos

politikában a székely népnek az erőteljes jobboldalon van a helye!”71

A különböző ünnepi beszédek ugyanakkor lehetőséget adnak a helyieknek, hogy

kifejezzék a zsidósággal kapcsolatos ellenérzéseiket, és ebből az első időkben a lapokba is

beszivárog néhány idézet. Ilyenkor elsősorban a magyar néplélek nemességét, a székelység

nagyságát és küzdelmeit hangsúlyozzák, de mindezekben a beszédekben burkoltan vagy

nyíltabban mindig található egy főhajtás a fajelmélet előtt.

A román sajtónak az az állítása, miszerint Székelyföld visszasírja a román uralmat, óriási

tiltakozó akcióba torkollott: a csíkszeredai országzászló avatáson 1941. január 12.-én több, mint

tízezer ember tett esküt a magyar zászlóra. A rendezvényen Bíró Ferenc által mondott ünnepi

beszédből és annak fogadtatásá ból kaphatunk valamelyest képet az egyház ezen képviselőjének

elgondolásairól és annak hatásáról a csíkszeredai közvéleményre. Az újságíró szerint ugyanis„Minden szava nyomán égnek törő lelkesedésbe csapott a hatalmas gyülekezet”. 72

Szavai szerint „...minden nemzet vigyázzon saját lelkére, hogy az erős és tiszta legyen.

(...) ütött a forradalom tizenkettedik órája: a levitézlett liberalizmus és a benne burjánzó

szabadkőművesség elvégezte hit és nemzetromboló munkáját: megérdemli dicstelen sírját.”73

Amint látjuk, Bíró a klasszikus antiszemitizmus szólamait szólaltatja meg, amely a zsidókat a

liberalizmussal és a szabadkőművességgel azonosítja és bár a beszéd többi részéből a lap nem

közöl, láthatjuk, hogy hallgatóságát képes volt megragadni, tehát az általa közvetített eszmék

kedvező fogadtatásra találhattak.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy Dr. Csipak Lajos kanonok egyetlen idézett

beszédében sem találni meg ezt a fajelméletet igenlő jobboldali nézőpontot.

Hasonlóan érdekes Zadravecz István tábori püspök 74 csíkszeredai látogatása majd

csíksomylói zarándoklata volt. E látogatás alkalmával tartott szentmisén oly sok ember vett részt,

70 Csíki Lapok, 1940. október 27, 43. sz. 1.o71 Ibidem

72 Csíki Lapok, 1941. január 9. 3 sz. 3 o73 Ibidem74 Uzdóczy Zadravecz János István (1884-1965) ferences szerzetes, az Antibolsevista Comité és az Etelközi

Szövetség egyik alapító tagja, a Prónay-különítmény, valamint a Magyar Királyi Honvédség római katolikus tábori

lelkésze, a parlamenti Felsőház tagja, egyházi szónok és író, népszerű lelkipásztor „antibolsevista” nézeteiről volt

híres.


26/36

26

hogy a hívek nagy része nem fért el a templomban.75 Épp ezért volt olyan község is, ahol

zarándokútja alatt három-négy beszédet is tartott.

A lapok azonban csak elvétve közölnek olyan részleteket, amelyekben a zsidókat explicit

módon támadnák. A gyakorlat inkább az utalások módszere volt, amelyben nem zsidóztak,

hanem liberálisokról, szabadkőművesekről, bolsevistákról vagy uzsorásokról, árdrágítókról

beszéltek . Épp ezért a következő szövegrészlet, amelyet a felszabadulás után bevonult újoncok

eskütételekor Virág Ferenc alezredes mondott el, kirívó példának számít: „Ez a kufár csaló faj

nem átallotta akkor, mikor ott a harctereken véreztünk és küzdöttünk a szép hazánkért önző

érdekeikért a saját anyagi jólétükért alattomban hátulról kicsavarni a derék székely kezéből a

fegyvert.”

Az ilyen cikkek azonban ritkák, inkább közvetlenül az uralomváltáas után találkozhatunk

velük és majd később az 1944-es év folyamán. Ezekből is kifejeződik azonban a lap poitikaihovatartozása. Ez az irányultság azonban nem akadályozza meg a lap főszerkesztőjét, hogy a 45.

számban meg ne emlékezzen a város híres zsidó származású konvertita orvosáról, Hirsch

Hugóról, aki feleségével Kolozsvárra költözött.

Hirsch Hugó sebészorvos az első világháború alatt telepedett le Csíkszeredában, és újító

eljárásaival, nagylelkűségével elismerésre tett szert a csíkiak körében. Hirsch Hugó az

asszimilálódot zsidókat képviselte a városban, kikeresztelkedett és szoros kapcsolatban állt a

katolikus egyházzal, a ferencesrend tiszteletbeli tagja – konfrátere volt. Bár mindvégig zsidónak

tekintették – „és ezt sokszor fejéhez is vágták”76 a csíkiak bíztak benne és tisztelték.

Csíkszeredában ő hozta létre 1912-ben a kórház sebészeti osztályát, bevezette a röntgen-

és laborvizsgálatokat, majd saját gyógyintézetet hozott létre ami által a városban lévő kórházi

ágyak számát megkétszerezte. Az intézet Hirsch-szanatórium néven egész Erdély-szerte ismertté

vált. Mivel a rászorulókat nagyon olcsón vagy akár ingyen is kezelte, a gyerekekkel pedig

nagyon gyengéd volt, sokan szerették a városban, orvosi működésének huszonöt éves

évfordulójára „országot-világot megmozgató ünneplést szerveztek a számára, melylavinaszerűen hetekig tartott, és amely napokon körülbelül 5000 ember vonult fel köszöntésére

75 “De még a 8000 főt befogadó csíksomlyói és ditrói nagytemplom is szűknek bizonyult.”1941. mácius 2, 9. sz. 3.

o.76 dr. Nagy András, Városkép és ami hozzá tartozik, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1995, 57. o.


27/36

27

ajándékok tengerét rakva lábai elé. A köszöntések után a Vigadó mozitermében háromszáz

személyes közebéd volt estig tartó szónoklatokkal”77

Ez az ünneplés is mutatja, hogyan értékelték az emberek azt, ahogy „a város szellemi és

társadalmi életébe beleavatkozott. Néha csak a a háttérből, gyakrabban látható és kézzelfoghatómódon, bőkezűen osztogatva szellemieket és anyagiakat, de el is várva ezért az elismerést, sőt

hódolatot”78

Elköltözésekor a Csíki Lapok a következő kiscikkel emlékezett meg munkásságáról:

„Dr. Hirsch Hugó szinte 3 évtizeden keresztül állott nagy orvosi tudásával ennek a

népnek a szolgálatá ban. Ezen felül ide nőtt egész lelkével és szívével a csíki földhöz, amelyet

olyan mélyen megértett és szeretett. Most, amikor a nyugdíjas életének hátralevő idején

Kolozsvárra távozott és itt hagyta munkás életének minden emlékét, meghatódva búcsúzunk

Tőle, mindazoknak a nevében, akik szerették és nagyrabecsülték benne, nemcsak a tudós orvost,

hanem az egész kultúrájában magyar megépítésű és magyar sorsot vállaló embert, - aki

feleségével együtt annyi áldozattal állott népünk küzdelmében éppen annak legnagyobb

megpróbáltatása idején.”79

A főorvos halálakor az 1941. június 15.-i már számban másfél oldalas vezércikket

szentelnek Hirsch Hugó emlékének, amelyben újra a magyarsághoz való kötődését

hangsúlyozzák: „És mi láttuk, hogy Ő helyén állott, velünk állotta az őrhelyet, keresztény és

magyar szellemben, akkor is, amikor jól ment, akkor is, amikor egy világ összeomlott és a

magyar éjszaka eltemetni látszott.Velünk álmodott a magyar feltámadársól”.80 Temetésén a

Ferencrend tartományfőnöke mondott beszédet, testét Bíró Ferenc szentelte be.

Érdekes, hogy életében soha nem tartották magyarnak, csak amikor elköltözött a városból

és emlékezni kellett rá, akkor értékelték igazán „magyarságát”.

77 dr. Nagy, i.m. 57. o78 Ibidem.79 Csíki Lapok, 1940, november 10, 45. 5. o. 80 Csíki Lapok, 1941. június 15, 24 sz. 1. o.


28/36

28

A város másik kiemelkedő zsidó személyiségéről Sarkadi Elekről is szépen méltató

cikkek jelennek meg a Csíki Lapokban. Sarkadi Elek, akit ismerősei csak „Lekó”-nak neveztek

az 1930-as években a gimnázium zenetanára, ugyanakkor a város Dal- és Zeneegyletének

karvezetője volt. Hirsch Hugóhoz hasonlóan ő is kikeresztelkedett, mert keresztény nőt vett

feleségül. Vezetése alatt az addig pár főből álló dilettáns vonószenekar pár év alatt negyven tagú

szimfonikus zenekarrá változott. Kedélyes, szeretnivaló emberként emlékszik rá Dr. Nagy

András, aki „együtt táncolt a karmesteri emelvényen a Mágnás Miska pattogó ütemeivel”.81

A második bécsi döntés után Csíkszeredába bevonuló katonaság ünnepélyes fogadásakor

Sarkadi vezényli a magyar Himnuszt, majd több alkalommal is bebizonyítja, hogy a kisvárosi

enei élet is lehet kiemelkedő. Több országos versenyen első helyet ért el a Mátrai képek, Székely

keserves, Jézus és a kufárok című művekkel. Tevékenységéről a Csíki Lapok is beszámol: „A

Csíkszeredai dal- és Zeneegyesület, amely Sarkadi Elek karnagy vezetésével olyanfelbecsülhetetlen magyar munkát végzett és végez”82 Budapestre utazik. Az Országos Magyar

Dalszövetség erdély visszatértével ünnepi hangversenyt tartott, melyre Erdélyből mindössze 4

dalárda kapott meghívást. Ezek között volt a Sarkadi Elek vezette csíki dalegylet is, amely az 50.

szám tanusága szerint óriási sikert aratott. Természetesen itt sem felejtik el kihangsúlyozni a

dalárda magyar jellegét: „nemcsak a dalárda székely jellege biztosította a siekrt, hanem az a

megújult magyar énekkari szellem, amelyben a Csíkszeredai dal- és Zeneegyesület Sarkadi Elek

kiváló szaktudásában és irányításában úttörő volt a magyar dal életében.” 83

A kiváló karnagyot azonban ez a „magyar” munkássága sem tudta megmenteni a

zsidóságától: bár érdemeire hivatkozva egészen 1944-ig sikerült felmentését elérni a

munkaszolgálat alól, végül mégis be kellett vonulnia, és Ukrajnában, kiütéses tífuszban halt meg.

Hasonló rövid cikkben emlékeznek meg Michna Rezső kereskedő halálakor is:

„Hozzátartozott ehhez a városhoz, melyhez nemcsak a jó békebeli időkben volt hűséges, hanem

akkor is, mikor a sors nehéz megpróbáltatásokat mért ránk. Kemény, szép alakját ott láttuk az

elmúlt 22 esztendő minden magyar megnyilvánulásában.”84

81 Dr. Nagy, i.m. 49.82 Csíki Lapok, 1940. november 24, 47. sz., 5.o83 Csíki Lapok, 1940. december 15, 50. sz. 3.o84 Michna Rezső, mint a Magyar történelmi események számontartója. Csíki Lapok, 1941. május 11, 19 sz. 3 o.


29/36

29

Neumann Jenő, a „mindenki által tisztelt és becsült szállodás és vendéglős” is kiérdemel

néhány megemlékező sort halálakor.

Amint láttuk, mindeddig a cikkeknek csak nagyon kis része vonatkozott közvetlenül a

zsidókra, inkább a székelységr ől, mint felsőbbrendű fajról szóltak, és ebben implicit módon volt

csak benne a zsidók lenézése, nagy néha becsmérlése. Az öt évfolyam cikkeit áttekintve, ezek a

cikkek teszik ki a zsidókra vonatkozó írások nagy hányadát. A fennmaradt publikációk

körülbelül négy csoportba sorolhatók:

1.

Az első és talán legfontosabb zsidókérdéssel foglalkozó cikkek a fakitermelés és

kereskedés kérdésével kapcsolatban említik a zsidókat. Tudjuk azt, hogy a Székelyföldre

betelepedett zsidók nagy része a fakitermelésben volt érdekelt. Ez a kérdés viszont a székelyek

számára életbevágóan fontos volt. A megjelenő cikkek ebben a témakörben a zsidóknak a

faiparból való kiszorításáról szólnak, ezt követelik egyre hangosabban. Már 1940. október 20.-ánAntal Áron Csíkmenaság országzászló avatásán kifejtette, hogy „a zsidó kufárokat távol kell

tartani az erdőkitermeléstől, hogy legalább az oláh rabló gazdálkodásból megmaradt erdők igazi

segítségére legyenek népünk megélhetésének.”85

Hasonlóképpen a 43. szám is vezércikként hozza le „A székelység az új helyzetben” című

publikációt, amely ugyanezt a témát boncolgatja: „a fakereskedelem a székelység gazdasági

életének legjövedelmezőbb ága. Ki kell venni a zsidók kezéből. (...) Tűnjenek el tehát a

megbízhatatlan, a tolakodó és tülekedő elemek, akik a magyar ügynek az oláh uralom alatt árulói

voltak!”86

Az elv – miszerint az egész székely fakitermelést székely kezekbe kell venni –

megvalósítása azonban nem is olyan egyszerű. Már 1940 decemberében problémák adódnak a

kérdésben: „Az erdélyrészi gazdasági tanács legutóbbi ülésén foglalkozott a székelyföldi faipar

helyzetével és megállapította, hogy ennek az ősi székely iparnak jelentős része ma már nincs

keresztény kezekben. A meglévő keresztény vállalatok sem tudnak megfelelő számban

keresztényeket alkalmazni. A zsidó törvény végrehajtási utasításainak megfelelően gondoskodni

kell keresztény szakemberekről és új munkaalkalmakat kell teremteni.”87 Épp ezért már

januárban újra felmerül az erdőgazdálkodás „átállításának” kérdése, amelynek azonban

85 Csíki Lapok, 1940. október 20, 42. sz. 1 o.86 Csíki Lapok, 1940. október 27, 4.3 sz. 1 o.87 Csíki Lapok, 1940. december 22, 51. sz. 6. o.


30/36

30

kicsengése meglehetősen pesszimista: mindezekkel az intézkedésekkel sem oldható meg a

csík megyei erdőgazdálkodás problémája, erre egyedüli lehetséges megoldás a szövetkezeti

szerveződés lenne.88 Épp ezért a téma újra és újra felmerül, 1942-ben pedig már a Balassa féle

vizsgálatok a kultuszminiszter utasítására több százezer koronára menő pereket indítanak Haim

Simon, Haim Sulem, Segal Sulem fakitermelők ellen.89

2.

A cikkek egy külön kategógiája az Erdélyi Párt programját és munkásságát

mutatván be kitér a zsidókérdésre is. Ezek azért érdekesek, mert a pártprogram bemutatása által,

amelyhez a csíkszeredai Dr. Pál Gábor is tartozott egy érdekes, paradox kép bontakozik ki a

szeredai keresztény-zsidó viszonyról. Tudjuk azt, hogy Pál Gábor volt az az iskolaigazgató, aki

legelőször zsidó tanulókat fogadott be a Csíksomlyói Gimnáziumba, elősegítvén ezzel a zsidók

jobb beilleszkedését a kisváros közösségébe. Az erdélyi képviselők vezetőjeként az

országgyűlési beszédein azonban nem érezhető az a tolerancia, amelyről Adler doktor vagy NagyAndrás is megemlékeznek. 1940. december másodikán az országgyűlésen elmondott beszédében

külön kitért a zsidókédésre: „az uralomváltás után a zsidóság kivált a magyarságból, politikai

pártot alapított, amely velünk szemben lépett fel. A szembehelyezkedést és kiválást elősegítették

a Budapestről emigrált zsidók”, azonban azt is elismeri, hogy „voltak olyan zsidók is, akik a

magyarság érdekei mellett foglaltak állást.90

Ezzel szemben az Erdélyi Párt gyakran hangoztatja minden adandó alkalommal, hogy

„nemzeti vagyonnak tekintjük a földet és a tőkét, mindkettő megoszlásában és használatában

nemzeti szempontoknak kell érvényesülniük.” A párt nagyváradi gyűlésén felszólaló teleki Béla

gróf újra kihangsúlyozza: „a zsidókérdésről már többet beszéltek, mint amennyit cselekedtek”.

Mivel a zsidók iparengedélyeket nem kaphatnak, feketén dolgoznak, és csak a magyar haza

kárára vannak azáltal, hogy adót nem fizetnek. Enek a helyzetnek megoldását a magyar

állampolgárság nélküliek azonnali kitelepítésében látja.91

88 Dr. Karda Ferenc: A csíkmegyei erdőgazdálkodás átállítása, Csíki Lapok, 1941, január 19, 3. Sz, 2 o. „ Nem oldja

meg azt a nemzeti feladatot, hogy a csíki erdőkitermelésből örökre és végérvényesen kirekessze módszereikkel

együtt azokat a személyeket és szervezeteket, melyek a fakereskedelem kisajátításával fajtánk erkölcsi és vagyoni

romlását előidézték.” 89 Csíki Lapok, 1942. március 8, 10 sz, 3 o90 Csíki Lapok, 1940. december 8, 43. sz, 8. o.91 Csíki Lapok, 1943. április 4, 14. sz, 1 o.


31/36

31

Ugyanez a gondolat jelenik meg június 6-án Kállay Miklós beszédének átiratában,

amelyet az Erdélyi Párt nagyválasztmánya előtt tartott: a végleges megoldás a zsidóság lehető

teljes kitelepítése. A háború okozta lakásínség megoldását is abban látja, hogy el kell venni

azoktól, akik jogtalanul nagy lakásokat foglalnak el.92 Később egy cikkben találkozunk is az

elmélet alkalmazásának bemutatásával: a ditrói Rosenfeld Lipót örököseinek ingatlanját

kisajátították a polgári leányiskola céljaira.

Bálint József erdélyi képviselő 1943. december 17-én a zsidó kérdéssel kapcsolatban

kifejti, hogy „a zsidó kérdés már 2000 éves. Akkor keletkezett, amikor isten fiát elítélve a zsidók

önmaguk felett mondták ki az ítéletet. Kijelentette, hogy a keresztény egyházak megalapításával

megszűnik a zsidó vallás létjogosultsága.”93 Ugyancsak ő volt az, aki a zsidótörvény benyújtása

alkalmából így kiáltott fel: „debuisset fridem!” azaz, miér t nem hamarább?

3.

Zsidótörvényekről és azok alkalmazásukról beszámoló cikkek.A fenti cikkben történő utalás a zsidótörvényre azért érdekes, mert mint már rámutattunk

arra, a zsidókról és zsidótörvényekről meglepően kevés információt nyújtanak a szeredai

hírlapok. Nem találunk így egyetlen sort sem arról a tényről, hogy a hatalomváltás után azonnal

életbe lépett a Numerus Clausus törvény is, és ennek következtében a város gimnáziumában az

1940-41-es tanévben már egyetlen zsidó diákot sem fogadtak, de hasonlóképpen nem jelent meg

egy sor sem az érvényben lévő két zsidótörvényről sem.

1942. április 30-án arról tudósít a Csíki Lapok, hogy kormányrendeletre megtörtént a

zsidó üzletek azonnali hatállyal történő bezárása, november 15-én pedig arról, hogy a kormány

bevezette a zsidó vagyonadót. Csak lábjegyzetben jelenik meg, hogy irodaszerek,

nyomtatványok szállítására való versenytárgyalás alkalmával csak az jelentkezhet, aki igazolni

tudja, hogy nem esik az 1939/IV. törvénycikk hatálya alá, vagy a biztosítási, ügyletközvetítői

tanfolyamra csak zsidónak nem minősülő magyar állampolgárok vehetők fel. Magáról a

zsidótörvényról azonban egyetlen jelentést, értelmezést sem találhatunk. 1944-ben is csupán

három rövid cikkben jelentik a zsidó hadkötelesek behívását, a zsidó telefonelőfizetők adatainak

lekérését valamint azt, hogy június 30-i hatállyal az ország területén minden zsidó iskola

megszűnik. Mindössze ennyi található öt évfolyam alatt a zsidótörvényekről a Csíki Lapokban.

Ezen kívül pár alkalommal idéz a lap egy-egy részletet Hitler vagy Göbbels beszédéből,

92 Csíki Lapok, 1943. június 6, 23. sz, 2 o93 Csíki Lapok, 1944. április 23, 17. sz, 1 o.


32/36

32

amelyben megjelenik a zsidó, mint ellenfél: „az örök zsidó könyörtelen háborút erőszakolt

ránk”94 és „nincs késedelem a felkészülésre, le kell számolni ezzel a pusztító vésszel, mielőtt a

zsidók az egész világot forradalmasítanák.”95

4. Néhány cikk ezen kívül foglalkozik az árdrágításokkal, amelyek elkövetőiként

gyakran utalnak a zsidókra, viszont a tényleges letartóztatási listák közlésekor kiderül, hogy

legtöbbször magyar személyekről van szó. Az használt kifejezések viszont egyértelműen a

zsidókra engednek következtetni: „Ez a nemzet már egyszer megromlott a spekulánsok, az

árdrágítók lelkiismeretlen patkánykodásán”, ezért az árdrágítás elleni küzdelmet támogatni

nemzeti kötelesség. Egyik cikk azt is megemlíi, hogy országos megmozdulás történt, hogy „kötél

általi halálbüntetést érdemeljen mindenki, aki a közellátást veszélyeztető cselekedeteivel a

nemzet ellenségeinek számít.” Ezt az indítványt, a szerző szerint Csíkvármegye egyhangú

lelkesedéssel szavazná meg.96 Található még néhány kirohanás az „Aladárok” ellen, akik „a nemzet élete, fennmaradása

érdekében alkotott törvényeket – busás hasznért persze – segítik kijátszani, kerülgetni.97

Mindezen a kirohanások, bár nem számottevőek – az 5 évfolyam alatt összesen 13 olyan

cikket találtunk, amely explicit módon zsidókra vonatkozott és negatív értékítéletet vagy uszítást

tartalmazott – azt is figyelembe kell vennünk, hogy néhány zsidó halottat méltató cikken kívül

nem találtunk olant sem, ami a zsidókat pártfogásába venné. Csak néhány halk szó hallatszik,

mely szerint „nem időszerű ma az emberek lelkét politikai gyűlölködések felé hangolni.”98

Azok az emberek, akik „nem engedték, hogy a sár rájuk fr eccsenjen”99 és nem vettek

részt a csíkszeredai uszításokban, valószínűleg nagyon kevesek voltak. Bár a lapokban nem

ér ződött a zsidóellenes uszítás – ami meglepő, hisz tudjuk, hogy a városvezető Éder Elemér,

valamint a csendőrkapitány Far kas Pál tudvalevőleg antiszemita beállítottságú személyek voltak.

Emelett dr. Ábrahám Al

Documents

Csikszeredai zsidosag (1)