D'Avenia Fehér, Mint a Tej, Piros, Mint a Vér

8/19/2019 D'Avenia Fehér, Mint a Tej, Piros, Mint a Vér

1/193


2/193

Alessandro D'Avenia

FEHÉR, MINT A TEJ,

PIROS, MINT A VÉR

EURÓPA

KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2011


3/193

Alessandro D'Avenia

Bianca come il latte, rossa come il sangue

2010 Arnoldo Mondadori Editore S.p.A., Milano

Hungarian translation © Gál Judit, 2011


4/193

FEHÉR, MINT A TEJ, PIROS, MINT A VÉR

Szüleimnek, akik megtanítottak, hogy kétlábbal a földön állva nézzem az eget.

Tanítványaimnak, akik nap mint nap

megtanítanak újjászületni.


5/193

Egyszer egy királyfi az asztalnál ült és falatozott. Amikortúrót szelt, megvágta az ujját, és egy vér -csepp hullott a túróra.Azt mondta az anyjának:

- Anyám, én olyan asszonyt szeretnék, aki fehér, mint a tej,és piros, mint a vér.

- Haj, fiam, aki fehér, az nem piros, aki meg piros, az nemfehér. De te csak keresd, hátha megtalálod.*

A három gránátalma szerelmese(Italo Calvino A Nap lánya - Olasz népmesék

című kötetéből)

* Szénási Ferenc fordítása.


6/193

Minden dolog egy-egy szín. Minden érzés valamilyen szín. Acsönd fehér. A fehéret speciel ki nem állhatom, merthatártalan. Fehér éjszakák, fehér zászló, fehér papírlap, fehérhajszál... Sőt a fehér tulajdonképpen nem is szín. Maga asemmi, mint a csönd. Szavak nélküli, zene nélküli csönd. Acsönd: fehérség. Nem bírom a csöndet, sem az egyedüllétet,ami ugyanaz. Megfájdul tőle valami közvetlenül a hasamfölött, vagy a hasamban, nem is tudom, amitől muszájfelülnöm a fék nélküli, tiszta roncs robogómra (mikor fogomvégre megcsináltatni?), és cél nélkül járom az utcákat, közben

jól belenézek minden lány szemébe, mert csakis így lehetek benne biztos, hogy nem vagyok egyedül. Ha valamelyik lányvisszanéz rám, akkor létezem.

Miért vagyok ilyen? Kiborulok. Nem bírom az egyedüllétet.Szükségem van... hogy mire, azt én sem tudom. Rohadt egydolog! Viszont van egy iPodom. Igen, mert amikor elindulsz,

és tudod, hogy a suliban porízű és aszfaltízű nap vár rád, és

utána is csupa merő dögunalom: a lecke, a szüleid, a kutya, ésaztán újra elölről, amíg csak ásó, kapa, nagyharang el nemválaszt, hát tényleg nincs más menekvés, mint a megfelelőzenei aláfestés. Belemélyeszted a fülhallgatót a füledbe, ésegy másik dimenzióba jutsz. Belépsz a megfelelő színűhangulatba. Ha szerelmes akarok lenni: melodikus rock. Ha

energiára van szükségem: színtiszta, kőkemény metál. Ha felakarok dobódni, rap meg egyéb vadságok, főleg jó vaskostrágárságok. Így nem maradok egyedül, azaz fehéren. Velemvan valaki, aki színt ad a napnak. Nem mintha unatkoznék. Mert ezer tervem volna, tízezer

vágyam, milliónyi álmom, amit valóra válthatnék, milliárddolog, amibe belefoghatnék. De végül egyetlenegy dologba

sem fogok bele, mert úgysem érdekel senkit. Úgyhogy azt


7/193

mondom magamban: ugyan, Leo, minek stra pálnád magad?Hagyd a picsába, örülj annak, ami van.

Csak egy életünk van. Amikor az életem kifehéredik, az alegjobb módszer a kiszínezésére, ha odaülök a számítógépemelé: mindig találok valakit, akivel chatelhetek (a nicknevemKalóz, Johnny Depp tiszteletére). Mert ehhez tényleg ér tek:meghallgatni másokat. Jól érzem magam tőle. Vagy pedigfelülök a fék nélküli robogómra, és cél nélkül csavargok. Néhamégis van úti célom: felugr om Nikóhoz, eljátszunk egy-kétnótát, ő basszgitáron, én meg elektromos gitáron. Egy na pon

majd híresek leszünk, mi meg a bandánk, The Crew lesz aneve. Niko szerint énekelnem is kellene, mert jó hangom van,de én lámpalázas vagyok. A gitáron az ujjaival énekel azember, márpedig az ujjaid sosem vörösödnek el. Egy gitárostsenki se fütyül ki, egy énekest bezzeg...

Ha Niko nem ér rá, a megállóban találkozom a többiekkel. Asuli előtti buszmegálló falán tudatja a világgal a szerelme

nevét az összes szerelmes fiú. Valakit mindig talál itt azember, néha lányokat is. Néha Beatricét is. Én Beatrice miatt

járok a suli előtti megállóba. Fura dolog: délelőtt ki nem állhatod a sulit, délután meg ott

lóg mindenki. A különbség az, hogy délután nincsenek ott avámpírok, vagyis a tanárok. Hazamennek a vérszívók,

bezárkóznak a szarkofágjukba, és várják az újabb áldozatokat.Igaz, a vámpírokkal ellentétben a tanárok nappal vadásznak.

Ha viszont a suli előtt ott van Beatrice, az teljesen más ügy.Zöld szeme, amikor elkerekedik, betölti az egész arcát. Vöröshaja, amikor kibontja, mint a hajnali nap fénye. Keveset

beszél, de csupa klassz dolgot mond. Ha mozi volna: még nemtalálták ki az ő műfaját. Ha illat volna: a homok illata korán

reggel, amikor a part még egyedül van a tengerrel. Ha szín:


8/193


9/193

infarktust nem kap (persze kilencvenéves korban ez aminimum).

Vajon miért esik olyan nehezükre megérteni a hajamat?Először azzal jönnek, hogy legyél eredeti, fejezd ki az énedet,légy önmagad! Aztán, ha megpróbálsz úgy kinézni, amilyen

belül vagy: nincs egyéniséged, úgy viselkedsz, mint a többiek!Akkor most hogy van ez? Vagy önmagadat adod, vagy olyanvagy, mint mindenki más. Ezeknek úgyse jó soha semmi. Azigazság az, hogy irigyek, főleg a kopaszok. Ha kopasz leszek,én megölöm magam.

Mindenesetre ha Beatricének nem tetszik a ha jam, akkormuszáj lesz levágatnom, de ezt azért még meggondolom. Mertéppenséggel ütőkár tya is lehet. Beatrice, vagy így szeretsz,ahogy vagyok, a hajammal együtt, vagy felejtsük el azegészet. Mert ha az ilyen apróságokban sem értünk egyet,akkor hogyan is járhatnánk együtt? Mindenkinek önmagátkell adnia, és el kell fogadnia a másikat olyannak, amilyen -

mindig ezt magyarázzák a tévében -, máskülönben hol aszerelem? Ugyan, Beatrice, mit nem értesz ezen? Különben isnekem minden tetszik benned, úgyhogy egy-null a javadra.

Mindig a lányok győznek. Hogy csinálják? Egy széplánynak a lába előtt hever a világ, azt választ ja, akit akar, aztvesz föl, amit akar... tök mindegy, úgyis mindenki elájul tőle.Micsoda mázli.

Én bezzeg bizonyos napokon legszívesebben ki se dugnámaz orrom hazulról. Néha olyan csúnyának látom magam, hogyszeretném elbarikádozni a szobám ajtaját, ne is lássam atükröt. Fehér vagyok. Fehér az arcom. Színtelen. Készkínszenvedés. Más napokon viszont én is vörös vagyok.

Mutassatok még egy ilyen srácot! Fölveszem a legjobb


10/193

pólómat, belebújok a farmeromba - az is pont jól áll rajtam -,és istenien nézek ki. Zac Efron legfeljebb a titkárom lehetne.Egyedül csatangolok. Az első lánynak, aki szembejön velem,odaszólhatnék: „Figyelj, szivi, tölthetjük együtt az estét.Érdemes kihasználnod ezt a fantasztikus lehetőséget, mert havelem vagy, mindenki megbámul majd, és azt kérdezimagában: hogy a francba szedte föl ezt a szuper pasit? A

barátnőid bele fognak őszülni az irigységbe." Milyen tuti csávó vagyok! És milyen tartalmas az életem!

Egy percre sem állok le. Ha nem volna a suli, sokkal

kipihentebb, szebb és híresebb lehetnék.

Az iskolám Horatius nevét viseli. A falakról málladozik avakolat, a termek kopottak, a táblák inkább szürkék, mintfeketék, a szamárfüles térképeken megfakult kontinensek ésországok sodródnak az óceánokon... A falak kétszínűek -fehérek meg barnák -, mint a tejszínhabos csokifagyi, de a

suliban az égvilágon semmi édes nincs, csak az utolsókicsöngetés. Ilyenkor néha beragad a csengő, és mintha aztüvöltené: „Egy újabb délelőttöt vesztegettél el ezek között akétféle színű falak között. Menekülj!"

A suli csak néha jó valamire. Amikor elfog a kétségbeesés,és fuldoklom a fehér gondolatok áradatában. Amikor nemtudom, merre tartok, mit is csinálok, viszem-e valamire azéletben... De szerencsére a suli az a játszótér, ahol a legtöbbvelem egyforma helyzetben lévő ember zsúfolódik össze.Dumálunk mindenféléről, és elfelejtjük a sehová sem vezetőgondolatokat. A fehér gondolatokkal semmire nem megy azember, a fehér gondolatoktól meg kell szabadulni.


11/193

Forró sült krumplit falok egy mekiszagú Mekiben, miközben Niko hangosan szörcsög a szívószálával a maxikóláspoharában.

- Ne gondolj a fehérre. Niko mindig ezt mondja. Nikónak mindig igaza van. Nem

véletlenül a legjobb barátom. Olyan ő nekem, mint WillTurner Jack Sparrow-nak. Havonta legalább egyszermegmentjük egymás életét, hiszen erre valók a barátok. Énmegválogatom a barátaimat. Ez a jó a haverokban.Kiválasztod őket, és jól érzed magad velük, hiszen pont azokat

választottad, akiket akartál. Az osztálytársait bezzeg nemválaszthatja meg az ember. Megkapja őket, és hát bizony néhakész sorscsapás egyik -másik. Niko a B- be jár (én a D- be), de együtt focizunk az iskolai

csapatban, a Kalózokban. Két fenomén. Az osztályban viszontegy örökké ideges lány ül mellettem: Elektra. Már a neve semígér semmi jót.

A szülők néha nagyon kiszúrnak a gyerekkel, amikor nevetadnak neki. Engem Leónak hívnak, és nincs is bajom anevemmel. Mázlim volt. Egy ilyen névről szép és erős valaki

jut az ember eszébe, aki úgy jön elő a sűrűből, mint valamikirály, a nagy sörényével. És üvölt. Vagy legalábbismegpróbálkozik vele, mármint az én esetemben...Kinek-kinek nevében a sorsa, sajnos... Itt van például Elektra:miféle név ez? A lány is olyan, mint az áram, már a neve ismegráz. Nem csoda, hogy örökké ideges.

De az igazi profi balfék: Giacomo, alias Görény. Na, ez anév se jelent semmi jót! Ugyanígy hívták Leopardit, aki púposvolt, nem barátkozott vele senki, ráadásul költő is volt.Giacomóval senki nem áll szóba. Mert büdös. És senki nem

meri neki megmondani. Én, amióta szerelmes vagyok


12/193

Beatricébe, naponta zuhanyozom, és havonta egyszer meg is borotválkozom. Végül is az ő baja, ha nem mosakszik.Legalább az anyja megmondhatná neki. De nem. Nekemugyan semmi közöm hozzá. Nem menthetem meg az egészvilágot. Arra ott van Spiderman.

Niko böfögése visszatérít a földre. Vihogva válaszolom:- Igazad van. Nem szabad a fehérre gondolnom...

Niko hátba vág: - Holnap csúcsformában akarlak látni! Meg kell mutatnunk

azoknak a csicskáknak! Megvilágosodom a végtelennel: mi is volna a suli focibajnokság nélkül?

„Nem tudom, miért csináltam, nem tudom, miért élveztem,és azt sem tudom, miért fogom újra megtenni": egyetlentanítómesterem, Bart Simpson e megvilágosító erejű szavai

remekül összefoglalják az életfilozófiámat. Például. Ma betega töri- és filótanárunk. Juhé! Biztos valami helyettes jön majd

be. A szokásos balfék. Meg ne halljam ezt a szót! Fenyegetőn visszhangzik a fülemben anya dör gedelme, de

akkor is használom azt a szót. Ami igaz, az igaz. Ahelyettesítő tanárnő meghatározásánál fogva a balfékségnetovábbja.

Először: mert egy tanárt helyettesít, aki már önmagában is balfék, a helyettesítő tanárnő tehát balfék a négyzeten.

Másodszor: miért helyettesít? Miféle élet az, hogy valaki beteg emberek helyett dolgozik? Vagyis nemcsak balfék, demásokra is ráhozza a pechet. Balfék a köbön.


13/193

Az ajtóban vártuk a helyettes tanárnőt, aki csúnya, mint ahalál, és kifogástalan lila ruhát visel, hogy kifogyottgolyóstollainkból nyálas papírgalacsinok sokaságát zúdítsukrá gyilkos pontossággal.

Csakhogy ez egy fiatal férfi. Ingben, zakóban. Snájdig. Aszeme túl fekete az ízlésemnek. A túlságosan hosszú orrán ülőszemüvege is fekete. A táskája tele könyvekkel. Folyton azthajtogatja, hogy szereti, amivel foglalkozik. Már csak ezhiányzott: a tanár, aki hisz a hivatásában. A legpocsékabbfajta.

A nevére nem emlékszem. Pedig mondta, de pont Silviával beszélgettem. Silviával bármiről lehet beszélni. Nagyon bírom őt, és egy

csomószor megölelem. De csak azért, mert örül neki, és perszeén is. De nem az esetem. Vagyis belevaló lány, akármiről

beszélhetsz vele, nagyon tud másokat hallgatni, és tanácsokatis ad. De hiányzik belőle valami plusz, a varázslat, az igézet.

Ami Beatricében megvan. Nincs vörös haja, mint Beatricének.Beatrice egyetlen pillantásától meglódul a képzeletem.Beatrice vörös. Silvia kék, mint minden jó barát. A helyettestanár viszont csak egy fekete pötty egy menthetetlenül fehérnapban.

Pech, pech, halálos pech!

Fekete a szeme. Fekete a haja. Fekete a zakója. Tisztára minta Halálcsillag a Csillagok háborújá- ban. Csak az hiányzik,hogy a leheletével halomra ölje a diákokat meg a kollégákat.

Nem tudja, mit csináljon, mert senki nem mondott nekisemmit, Argentieri tanárnő mobilja meg ki van kapcsolva.Argentieri tanárnő nem is tudja használni a mobilját. A

gyerekeitől kapta ajándékba. Fényképezni is lehet vele. De ő


14/193

abszolút nem ért hozzá. Csak a férje miatt kell neki a mobil.Igen, mert az Argentieri férje beteg. Rákos szegény. Egycsomó ember megkapja a rákot. Ha egyszer belefészkelimagát a májadba, nincs mit tenni. Ez aztán tényleg pech. Aférjének májrák ja van.

Az Argentieri soha nem beszélt róla, Nicolosi mesélte el, atornatanárnő. Orvos a férje. És az Argentieri férjét a Nicolosiférjének a kórházában kezelik kemoterápiával. Basszus, ez azArgentieri peches egy nő! Dögunalmas és halálosanszőrszálhasogató, folyton azzal az illetővel jön, aki azt

mondta, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba,ami szerintem egyébként tisztára evidens... De amikorrásandít a mobiljára, hogy nem hívta-e a férje, olyankor azértsajnálom.

A helyettes mindennek ellenére megpróbál órát tartani, dehiába erőlködik, mint minden helyettes, rá se hederít senki.Sőt kihasználjuk az alkalmat, és tombolunk, kiröhögünk egy

csődtömeg felnőttet. Egyszer csak jelentkezem, és egészenkomoly arccal megkérdezem:

- Miért választotta ezt a ... lúzer foglalkozást?Mindenki röhög.

Neki a szeme se rebben:

- A nagyapám az oka.Ez tisztár a buggyant.- Amikor tízéves voltam, a nagyapám elmesélt egy történetet

víz Ezeregyéjszaka meséi-bői. Síri csönd. - De most térjünk vissza a karoling reneszánszhoz.Az egész osztály rám bámul. Én kezdtem, nekem kell

folytatnom. Igazuk van. Én vagyok az osztály hőse.


15/193

- Elnézést, tanár úr, és Az Ezeregy... szóval izé... az atörténet?

Valaki fölvihog. Csönd. Westernfilmbe illő csönd. Merőn aszemembe néz.

- Nem is gondoltam, hogy érdekel, hogyan lesz valakibőllúzer...

- Hát nem is érdekel. Pedig igazából érdekel. Tudni akarom, miért pont a

lúzerségről álmodik valaki, és aztán neki is áll valóra váltaniezt az álmot. És látszólag még örül is neki. A többiek

rosszallón néznek rám. Silvia sem ért velem egyet: - Mesélje már el, tanár úr, érdekel minket. Miután Silvia is elpártolt tőlem, elmerülök a fehérségben,

miközben a tanár megszállott tekintettel mesélni kezd: - Mohamed el-Magrebi Kairóban lakott egy viskóban, a

kertjében egy fügefa állt meg egy szökőkút. Szegény embervolt. Egyszer elaludt, és álmában egy csuromvizes embert

látott, aki egy aranypénzt vett elő a szájából, és így szólthozzá: „Perzsiában vár rád a szerencse, Iszfahánban... kincsettalálsz... menj!" Mohamed felébredt, és sietve útnak indult.Ezer viszontagság után halálosan fáradtan érkezett megIszfahánba. Éppen valami ennivalót keresett volna magának,de egy tolvaj helyett tévedésből őt fogták el.

Bambuszbotokkal ütötték, majdnem agyonverték. Végül akapitány megkérdezte: „Ki vagy, honnan jöttél, mi járatbanerrefelé?" Mohamed az igazat felelte: „Álmomban egycsuromvizes ember azt parancsolta, hogy jöjjek ide, mertkincset találok. Szép kis dolog, mondhatom, kincs helyettnemulass!" A kapitány nevetve válaszolta: „Osto ba, te hiszelaz álmoknak? Ugyan... én háromszor láttam álmomban egy

kairói viskót, a kertjében egy fügefát, a fügefa mellett egy


16/193

szökőkutat, a szökőkút alatt meg hatalmas kincset. Csakhogyén ki nem tettem innen a lábamat, te bolond! Eriggy innen, te

balga!" Az ember hazament, ásni kezdett a kertjében aszökőkút alatt, és megtalálta a kincset!

Úgy mesélte el, mint egy színész, a megfelelőhatásszünetekkel. Néma csönd és tágra nyílt szemek azosztályban, mint amikor a Kócos elszív egy jointot. Rossz jel.Már csak ez hiányzott: a mesemondó helyettes. A történetvégén felkacagok.

- Ennyi az egész?

A tanár föláll, egy szót sem szól. Visszaül a katedrára. - Ennyi az egész. A nagyapám azon a napon elmagyarázta,hogy mi, emberek mások vagyunk, mint az állatok, mert azállatok csak azt teszik, amit a természetük parancsol. De azemberek sza badok. Ez a legnagyobb ajándék, amelybenrészesültünk. A szabadságunk teszi lehetővé, hogy mássáváljunk, mint akik vagyunk. A szabadság azt jelenti, hogy

álmodhatunk, az álmok pedig az életünk éltetői, még hagyakran hosszú utazások meg egy-két pofon árán érjük is előket. „Soha ne mondj le az álmaidról! Legyen bátorságodálmodni, még ha a többiek kinevetnek is! - mondta anagyapám. - Önmagadról mondanál le." Ma is emlékszem,hogy csillogott a szeme, amikor ezt mondta.

Mindenki szájtátva hallgat. Idegesít, hogy ez a valaki van afigyelem középpontjában, amikor a helyettesítők óráin nekemkellene a figyelem központjában lennem.

- De tanár úr, hogy jön ez az egész a töri- meg filótanításhoz? Merőn néz rám. - A történelem tele van az olyan emberek által megvalósított

tervekkel, akiket az tett naggyá, hogy volt bátorságuk valóra

váltani az álmaikat, a filozófia pedig az a csönd, amelyben az


17/193

ilyen álmok születnek. Igaz, hogy az álmok sajnos néharémálmok voltak, főleg azoknak, akik megfizettek értük. Azolyan álmok, amelyek nem a csöndből születnek, rémálmokkáváltoznak. A történelemből, akárcsak a filozófiából, aművészetből, a zenéből, az irodalomból tanulhatjuk megleginkább, mi az ember. Nagy Sándor, Augustus császár,Dante, Michelangelo... ezek az emberek mind a legjobb

módon éltek a szabadságukkal, és önmagukkal együtt atörténelem folyását is megváltoztatták. Talán itt, ebben azosztályban ül a következő Dante vagy Michelangelo... lehet,

hogy pont te vagy az!A tanárnak csillog a szeme, miközben ezekről az emberekről beszél, akik az álmaiknak, a szabadságuknak köszönhetőenlettek nagy emberek. Ki vagyok akadva, de még jobbankiakaszt, hogy figyelmesen hallgatom ezt a félnótást.

- Az emberiség csakis akkor képes előrehaladni, és ezáltalhinni önmagában, ha az egyes em ber hisz abban, ami

meghaladja a korlátait - vagyis az álmaiban. Nem is rossz szöveg, bár szerintem csakis a fiatal és

álmodozó természetű tanárok löknek ilyet. Kíváncsi vagyok,egy év múlva mi marad belőled meg az álmaidból! Ezért aztánelneveztem őt Álmodozónak. Klassz dolog álmodozni, klasszdolog hinni az álmokban.

- Tanár úr, szerintem ez az egész csak rizsa.Kíváncsi voltam, hogy komolyan gondolja-e, vagy csak

kitalálta magának ezt az egész álomvilágot, hogy eltakarjavele a maga lúzeréletét. Az Álmodozó a szemembe nézett, ésrövid szünet után megkérdezte:

- Mitől félsz?


18/193

Aztán megszólalt a csengő, és megmentette a gondolataimat,csakhogy a gondolataim egy csa pásra elfehéredtek éselnémultak. Nem félek én semmitől. Harmadikos gimnazista vagyok.

Humán gimibe járok. A szüleim döntötték el. Nekem lövésemnem volt. Anyu humán gimibe járt. Apu humán gimibe járt. Anagyi maga a megtestesült humán gimi. Csak a kutyánk nem

járt oda. Rácsodálkoztat a világra, kitágítja a látóhatárodat, rendet

rak a fejedben, rugalmasságra tanít...

És egy perc nyugtod sincs tőle reggeltől estig. Ez az igazság. Semmi értelme ebbe az iskolába járni. Atanárok legalábbis soha egy szóval se magyarázták meg. Elsőnap a gimiben: bemutatkozás, ismerkedés az iskola épületévelés a tanárokkal. Afféle állatkerti séta. A tanárok mint valamivédett állatfajta, amely reményeink szerint végérvényesen kifog halni...

Aztán egy-két szintfelmérő teszt, hogy kiderüljön, ki hol tart. E szívélyes fogadtatás után pedig... maga a pokol: árnyakkéntmeg porként lebegünk benne. Leckék, előadások, feleltetések,mint még soha. Felsőben fél órát ha tanultam, sokat mondok.Utána foci bármilyen pályára emlékeztető helyen, legyen azaz előszobánk vagy a házunk előtti parkoló. Legrosszabbesetben foci a PS-en.

A gimi teljesen más ügy. Már elsőben is, ha át akartál menni,tanulnod kellett. Én így se sokat tanultam, mert az ember aztcsinálja, amiben hisz. Márpedig soha egy tanárnak semsikerült elhitetnie velem, hogy érdemes. Ha pedig azoknaksem sikerül, akik ennek szentelték az életüket, én minek isstrapálnám magam?


19/193

Beleolvastam az Álmodozó blogjába. Bizony, a helyettestöri- meg filótanár blogot ír, és én kíváncsi vagyok aszövegére. A tanároknak nincs valódi életük az iskolán kívül.Az iskolán kívül nem léteznek. Ezért aztán látni akartam,miről ír olyasvalaki, akinek elméletileg nincs miről írnia. Egyfilmről ír, amit ezredszer látott: a Holt Költők Társaságá-ról.Hogy neki is szenvedélye a tanítás, mint a főszereplőnek.Hogy ez a film ébresztette rá, mi dolga van ezen a földön.Aztán ezt a rejtélyes, de szép mondatot írta: „Leszakítani aszépséget, bárhol teremjék is, és megajándékozni vele a

közelemben lévőket. Ezért vagyok a világon." Jó a szövege az Álmodozónak, azt azért meg kell hagyni. Kétmondatból kiderül, hogy megértette az életét. Persze, őharmincéves, volt ideje megérteni az életét. De akkor se tudjamindenki ilyen világosan el is mondani. Annyi idős volt, mintén, amikor megálmodta az álmát. Megpillantotta a célt, és el isérte.

Én tizenhat vagyok, és nincs semmi különösebb álmom, csakamit éjjelente álmodom, de azt reggelre elfelejtem. Aká- betűs-Erika azt mondja, hogy az álmaink a reinkarnációból

jönnek, az előző életünkből. Mint az a focista, aki állítólagvadkacsa volt az előző életében, és talán ez segített neki ilyensokra vinni a fociban. A ká- betűs-Erika azt mondja, ő

jázminbokor volt. Attól olyan illatos mindig. Nekem tetszik aká- betűs-Erika illata.

Szerintem én egyszer se születtem újjá. De ha választhatnék,akkor azt hiszem, nem növény lennék, hanem inkábbvalamilyen állat: oroszlán, tigris, skorpió... A reinkarnáció

persze nehéz ügy, de túl bonyolult, most nem tudok velefoglalkozni, különben sem emlékszem, hogy milyen volt,

amikor oroszlán voltam, bár a sörényem megmaradt, és az


20/193

oroszlán erejét is érzem az ereimben. Ebből gondolom, hogyoroszlán voltam, és ezért Leo a nevem. A leo latinul oroszlánt

jelent, a leo rugiens pedig üvöltő oroszlánt. Mindenesetre most harmadikos vagyok, miután sikerült

majdnem csont nélkül átvészelnem az első két évet. Elsőben pótvizsgáztam görögből meg matekból. Másodikban csakgörögből. A görög a suliban az, ami a kajában a zöldség.Rossz ízű, és csak arra való, hogy segítse a bélműködést, azazhogy becsinálj a feleltetés napján...

A Massaroni miatt volt. A legszigorúbb tanár az egész

suliban. Kutyabundát hord, mindig csak is ugyanazt.Kétféleképpen tud felöltözni: télen, ősszel meg tavasszal akutyabundát hordja, nyáron meg... a nyári kutyabundáját.Hogy élhet így valaki? Lehet, hogy az előző életében kutyavolt? Szeretek előző életeket kitalálni az embereknek, így

próbálom megmagyarázni a tulajdonságaikat. Beatrice például holtbiztos, hogy csillag volt az előző

életében. Több száz méterről is észreveszi az ember, ahogycsillog a haja. Ki tudja, sikerül-e megcsókolnom egy szépnapon. Mellesleg nemsokára szülinapja lesz. Lehet, hogymeghív a bulijára. Ma délután elmegyek a suli elé amegállóba, hogy találkozzam vele. Beatrice vörösbor.Megrészegít: szerelmes vagyok belé.

Amikor délután meccs van, semmi másra nem jut idő. Azembernek föl kell rá készülnie agyilag, rá kell hangolódniaérzelmileg. Minden mozdulat roppant jelentőségre tesz szert,és mindennek tökéletesnek kell lennie. A kedvenc pillanatomaz, amikor fölhúzom a sportszárat: lassan végigsimít ja alábszáramat, mint valami harci viselet, mint a középkori

lovagok lábvértje.


21/193

Ma negyedik B-sek ellen játszunk. Az úrifiúk osztálya.Muszáj véresre vernünk őket. Kalózok kontra Nagymenők.Az eredmény nem lehet kétséges. Csak a halottak száma. Alehető legtöbbet kell kinyírnunk közülük. A harmadikgenerációs pálya műfüve megbizsergeti minden porcikámat.Máris ott virítunk a még mindig meleg őszi napsütésben, pirosmezünkön középen a halálfej, alatta a felirat: Kalózok. Ittvagyunk mindannyian: Niko, a Kócos, a Létra meg a Szivacs,aki nem is kapusnak néz ki, hanem inkább páncélozottajtónak. A harci kedvünk is velünk van. Ez a lényeg. Amazok

pattanásosak, és inkább Balfékeknek néznek ki, mint Nagymenőknek. Annyi idejük sincs, hogy ráeszméljenek, kivel állnak

szemben, és máris két góllal vezetünk. Az egyiket Niko lövi be, a másikat én. A tizenhatos kalózai. Csukott szemmel,egymásnak háttal is mindig tudjuk, hol van a másik: mint kéttestvér. Miközben a gyilkosan pontos saroklövésem fölött

ujjongok, megpillantom Silviát. Egy kupacban ülve nézik ameccset, ő meg a többi lány: a ká- betűs-Erika, Elektra, Simo,Eli, Fra meg Bar bie. Beszélgetnek. Mint mindig. A lányokfütyülnek a meccsre. Egyedül Silvia tapsol meg a gólomért.Puszit dobok neki, mint a híres focisták, amikor megköszönika biztatást a szurkolóknak. Egy napon Beatrice fog majd

puszit dobni nekem. A legszebb gólomat fogom neki ajánlani,odafutok a közönséghez, hogy mindenki lássa a feliratot atrikómon: „I belong to Beatrice".

Meghalt az Argentieri férje. Nem is jön vissza tanítani, úgydöntött, hogy idő előtt nyugdíjba vonul. Össze van omolva.Persze ott vannak mellette a gyerekei, de a férje volt az élete

értelme, már régen nem a töri meg a filó. Az Álmodozó velünk


22/193

marad: a helyettesek tényleg szerencsétlenséget hoznak.Meghalasztják a szegény tanárnők férjeit, csak hogymunkához jussanak.

Mindenesetre ott kell lennünk az Argentieri férjének atemetésén, márpedig nekem fogalmam sincs, hogy kellilyenkor viselkedni. Nem tudom, mit vegyek föl. Silvia, azegyetlen nő, akiben stílus dolgában megbízom, azt mondja,sötét cuccokat kell fölvennem, mondjuk sötétkék pulóvertmeg inget. A farmer is jó lesz, tekintve, hogy nincs másgatyám. A templomban egy csomó ember van a suliból. A

padsor végében ülök le, mert azt se tudom, mikor kell fölállni,mikor lehet visszaülni. És ha szembetalálkozom a tanárnővel?Mit kell mondani ilyen helyzetben? Az, hogy részvétem - ígykell mondani? -, olyan közönségesen hangzik. Jobb, hameghúzódom a félhomályban, elvegyülök a tömegben,láthatatlan és jelentéktelen figuraként.

Az a pap mondja a misét, aki a vallásórákat is tartja nekünk:

Gandalf, ez a picurka ember, szinte törpe, az arca meg csupaderűs és eleven ránc, ezért hívja mindenki Gandalfnak , mint AGyűrűk Ura mágusát.

Argentieri tanárnő az első padban ül, kívül feketében, belülfehéren. Zsebkendőjével törölgeti a könnyeit. Mellette ülnek agyerekei, egy negyven körüli férfi meg egy valamivelfiatalabb nő, egész jó bige. A tanárok gyerekei mindigtitokzatosak, mert sose lehet tudni, hogy normálisak -e: tuti,hogy reggeltől estig órát tartanak nekik! Szörnyű lehet...

Viszont az Argentieri sír, emiatt sajnálom. A végén - tudtam!- összetalálkozunk, ő rám néz, és úgy érzem, vár valamit.Rámosolygok. Más nem telik tőlem. Ő lesüti a tekintetét, éskifelé indul a koporsó mögött. Hát én tényleg egy kalóz

vagyok. Szembejön velem egy nő, akinek meghalt a férje, és


23/193

én egyvalamire vagyok képes: mosolygok. Bűntudatom van.Talán mondhattam volna neki valamit. De bizonyosszituációkban nem tudom, hogy viselkedjek, nem tehetek róla.

Otthon semmihez sincs kedvem. Szeretnék egyedül lenni, denem bírom a fehérséget. Bekapcsolom a zenét, és fölmegyek anetre. Nikóval dumálok chaten a temetésről.

Ki tudja, hol van most az Argentieri férje. Reinkarnálódott? Vagy csak hamu?

Szenved?

Remélem, nem szenved, mert annyit szenvedett már így is. Niko azt mondja, nem tudja. Azt gondolja, valami van utánais. De ahhoz semmi kedve, hogy légy alakjában szülessenújra. Miért pont légy? Azt mondja, azért, mert odahaza folytonazt mondják rá, hogy idegesítő, mint egy légy.

Erről jut eszembe, illetve nem egészen erről jut eszembe: elne felejtsem Beatrice szülinapját. Sőt mindjárt küldök is neki

egy SMS-t: „Szia, Beatrice. Leo vagyok, az őrült hajú srác a 3.D- ből. Nemsokára szülinapod lesz, szervezel valamit? Üdv,Leo §:-)" Nem válaszol. Ez rosszulesik. Megvolt a napi pofára esésem.

Ki tudja, mit gondol most rólam Beatrice. A szokásos balfék,aki SMS- ben próbálkozik. A csönd úgy furakodik be aszívembe, mint egy szobafestő, aki fehérre akarja festeni aszívem falait, hogy eltüntesse Beatrice nevét, és egyfor mafehér réteggel borítson be mindent. A mobilom némasága afájdalom, a félelem, a magány harapófogójába szorítja a zsigereimet...

Előbb a temetés, most meg Beatrice... Két fehér vasredőnycsukódik le az orrom előtt, a csörgő-csattogó fehérségre


24/193

ráadásul ez van odaírva: „Vigyázz, autókijárat!" Zárva a kapu,és el is kell állnod innen. Jobb, ha elfelejted. Mégis hogyan?

Fölhívom Silviát. Két órán át beszélünk. Tud ja, hogy csakarra volt szükségem, hogy legyen velem valaki, és meg ismondja. Röptükben kap ja el a gondolataimat, akkor is, hamellébeszélek. Silvia tutira angyal volt az előző életében.Mindent röptében lát át, mint állítólag az angyalok,máskülönben nem volna szükségük szárnyakra. Legalábbisígy magyarázza az Apáca (Anna, az egyik osztálytársunk, akinagyon vallásos): „Mindenki mellett ott van az őrangyala.

Csak beszélned kell a problémáidról, és ők röptében megértikmindennek az okát." Én ezt nem hiszem. Azt viszont igen,hogy Silvia az őrangyalom. Megkönnyebbülök. Felhúzta a kétvasredőnyt. Jó éjt kívánunk egymásnak, és én megnyugodvaalszom el, mert vele mindig beszélhetek. Reméljük, hogySilvia mindig itt lesz velem, akkor is, ha nagyok leszünk. DeBeatricébe vagyok szerelmes.

Elalvás előtt megnézem a mobilomat. Üzenet! Beatriceválasza lesz, megmenekültem. „Ha nem tudsz elaludni, csakhívj. S." Mit nem adnék érte, ha az S helyett egy B volna...

Ad jatok egy motort, akár csak egy ócska robogót, és énkifordítom sarkaiból a világot. Igen, mert amikor elmész asulihoz, és ott találod Beatricét a barátaival, annál jobb dolognincs is. Megállni nincs bátorságom, hátha mindenki előttodaszól, hogy nem kíváncsi a balfék üzeneteimre. Így aztáncsak elrobogok előtte, a sisak alól kilógó ha jam lobog aszélben, és egy pillantást dobok felé Cupido nyila gyanánt. Eza pillantás csak neki szól. Ennyi is elég hozzá, hogy egészenfeldobód jak. Igen, mert ha ez sincs, akkor a pornóoldalakon

kötök ki, és magamhoz nyúlok. Csakhogy utána még jobban


25/193

depresszióba esem, kénytelen vagyok fölhívni Silviát, ésmellébeszélni, mert az igazat mégsem mondhatom meg neki.Kinek is mondhatná el az ember az ilyesmit?

Még szerencse, hogy a vörös fényű csillag hátrafordult, ésrám nézett. Tudja, hogy én küldtem az üzenetet, és a pillantásamegerősíti, hogy van értelme a létezésemnek.Megmenekültem!

Úgy repülök az utcákon a dugóban veszteglő milliónyi autóközt, mintha ott sem lennének.

A világ összes levegője az arcomat simogatja, és én úgy

iszom a levegőt, mintha maga a szabadság volna. Énekelek:„Te vagy az első gondolat, amire reggel fölébredek", és miretényleg fölébredek, besötétedett.

Céltalanul röpködtem a repülő szőnyegemen, és észre semvettem az idő múlását. Amikor az ember szerelmes, az időnem létezhet. Az anyám viszont létezik, ő nem szerelmesBeatricébe, és tiszta pipa, amiért nem tudja, hová lettem. Nem

tehetek róla, a szerelem az oka. Ilyenek a vörös pillanatok azéletben. Nem hordanak órát. Mégis hol jár az eszed? Afelnőttek nem is emlékeznek rá, hogy milyen az, amikor azember szerelmes. Mi értelme van elmagyarázni valamit vala-kinek, aki nem emlékszik rá? Mi értelme van a vörös színtmagyarázni egy vaknak? Anya nem ért semmit, ráadásul aztakarja, hogy mindennap én hordjam pisilni Terminátort.

Terminátor a nyugdíjas tacskónk. Eszik, csúszkál a másfélméter hosszú hasán, és egymillió litert pisil. Én csak olyankorviszem le ömleszteni, amikor nincs kedvem leckét írni, ezértakár kétórás pisilést is engedélyezek neki, és kutyasétáltatásürügyén a kirakatokat meg a csajokat nézegetem. Vajon miértvesznek kutyát az emberek? Talán hogy munkát adjanak a

filippínó bejárónőknek, akik aztán pisilni hordják a kutyát. A


26/193

park tele van kutyát sétáltató filippínó bejárónőkkel. Ahol pedig nincs filippínó bejárónő, ott kin csattan az ostor?Rajtam. Az állatok mindenesetre csak statiszták. Terminátorcsak pisilni tud, és kész: kutya egy élet.

Nem tudok elaludni. Szerelmes vagyok, és ilyenkor az aminimum, hogy álmatlan az ember. A legfeketébb éjszaka isvörös lesz. Olyan rengeteg sok gondolat kavarog a fejedben,hogy az összeset egyszerre akarnád végiggondolni, és köz benmajd kiugrik a szíved. Meg az is fura, hogy mindent olyan

szépnek látsz. Csak éled az életedet, csupa egyforma, unalmashétköznap követi egymást. Aztán szerelmes leszel, és ugyanazaz élet hirtelen kitágul és átváltozik. Tudod, hogy egyvilágban élsz Beatricével, és onnantól kezdve mit törődsz vele, ha rosszul feleltél, ha defektes lett a motorod, haTerminátornak pisilnie kell, ha elered az eső, és nincs náladernyő? Nem számít, mert tudod, hogy mindez elmúlik. De a

szerelem, az nem. A te vörös csillagod mindig ott ragyog.Beatrice Beatrice marad, a szerelem ott van a szívedben ésnem apad, táplálja az álmaidat, és senki sem veheti el tőled,mert olyan helyen van, ahová senki sem férkőzhet be. Nemtudom jobban elmagyarázni, csak azt remélem, hogy sosemúlik el.

Végül ezzel a reménységgel a szívemben aludtam el. CsakBeatrice legyen, és az élet mindennap megújul. A szerelemújítja meg az életet. Milyen igaz mindez, amit most mondtam:muszáj lesz megjegyeznem. Egy csomó fontos dolgotelfelejtek, miután rájöttem. Vagyis tudom, hogy későbbhasznát venném, de kimegy a fejemből, mint a nagyoknak. A

problémák minimum fele ebből fakad a világban. Az én


27/193

időmben ezek a problémák nem is léteztek. Hát ez az! A teidődben!

Talán ha mindig fölírom valahová, amire rájövök, akkor nemfelejtem el, és nem követem el többször ugyanazt a hibát.Pocsék a memóriám. A szüleim miatt van: minőségen aluli aDNS-ünk. De egyvalamit nem felejtettem el: holnapfocimeccs.

Nem is igaz. Van még egy dolog: Beatrice nem válaszolt azSMS-emre. Nincs reményem. Csavarjatok fehérbe, mint egy

múmiát. Gandalf egy széllelbélelt alak, az embernek az az érzése,hogy bármelyik pillanatban elrepülhet, mint egy lufi, és nemérted, hogy bír szembeszállni a gimisek barbár hordáival.Ráadásul mindig mosolyog. Mindenütt teleszórta amosolyával az iskola kőpadlóját. Ahányszor szembejön veled,mosolyog, akkor is, amikor belép a suliba, nem úgy, mint a

többi tanár. Mintha nem is az övé volna a mosolya.Belép a terembe, mosolyog és hallgat. Aztán fölír a táblára

egy mondatot. Mindig várjuk ezt a pillanatot. Ma bejött, és eztírta föl: „Ahol a kincsed, ott a szíved is."

Megkezdődik a szokásos játék. - Jovanotti!

- Nem.

-

Max Pezzali?

- Nem.

-

Elisa?

- Nem. Régebbi... - Battisti?

- Nem.

-

Megvan!


28/193

Kitárt karral üvöltöm a terem végéből, a diadalt fölvezetőszínpadias mozdulattal:

- Dagobert bácsi! Kitör a röhögés az osztályban. Gandalf is mosolyog, hallgat.

Ránk néz, aztán így szól:- Jézus Krisztus. - Mindig van valami trükk - szólok közbe -, az atya egy

percig sem bír meglenni Jézus nélkül. - Szerinted ebben a ruhában járnék, ha meg tudnék lenni

nélküle? - mosolyog.

- De mit jelent a mondat?- Szerintetek?

- Gollam például folyton azt mondogatja: „drágaszágom".Másra se gondol, ott van a szíve - magyarázza az Apáca.Általában nem beszél, de ha megszólal, csupa okos dolgotmond.

- Nem tudom, ki ez a Gollam, de ha te mondod, elhiszem.

Bármilyen hihetetlen, Gandalf nem ismeri Gollamot. Ígyfolytatja:

- Azt jelenti, hogy amikor az hisszük, hogy nem gondolunksemmire, valójában arra gondolunk, ami a legközelebb áll aszívünkhöz. A szeretet afféle gravitációs erő, ugyanolyanláthatatlan és egyetemes, mint a tömegvonzás. A szívünk, aszemünk, a szavaink óhatatlanul, akaratlanul is mindig ottkötnek ki, annál a valaminél, amit szeretünk, akárcsak az almameg a gravitáció eseté ben.

- És ha semmit nem szeretünk? - Az lehetetlen. El tudod képzelni a Földet tömegvonzás

nélkül? Vagy a világűrt tömegvonzás nélkül? Örökösdodzsem volna. Az is szeret valamit, aki nem gondolná. Nem

veszi észre, mégis folyton ott járnak a gondolatai. Nem az a


29/193

kérdés, hogy szeretünk -e vagy sem, hanem hogy mitszeretünk. Az emberek mindig imádnak valamit: a szépséget,az észt, a pénzt, az egészséget, Istent...

- Hogy szerethetjük Istent, ha meg sem érinthetjük? - Dehogynem érintjük meg.- Hogyhogy?

- A testét érintjük meg áldozáskor. - De atya, azt csak úgy mondjuk, jelképesen... - Szóval szerintetek én az életemet tettem valamire, amit

csak úgy mondunk? Te mit szeretsz, Leo, mire gondolsz,

amikor nem gondolsz semmire?Hallgatok, mert szégyellem hangosan kimondani a választ.

Silvia úgy néz rám, mint feleléskor: vagy mondom végre ahelyes választ, vagy ha nem, ő majd megsúgja. Tudom aválaszt, szeretném beleüvölteni a világba: Beatrice, éngravitációs erőm, súlyom, vérem, vörösöm.

- Én a vörösre gondolok.

Valaki fölnevet, mintha elértette volna a poént, pedig nem isvolt semmiféle poén. Gandalf mindjárt tudta, hogy nemviccelek.

- És milyen ez a vörös? - Mint az ő haja... A többiek úgy bámulnak rám, mintha elszívtam volna egy

jointot a terembe jövet. Egyedül Silvia néz rám helyeslőn,cinkos pillantással.

Gandalf a szemembe néz, sőt a szemem belsejé be.Mosolyogva mondja:

- Én ugyanígy vagyok vele... - És milyen? - Mint az ő vére.


30/193

Most mi nézünk rá úgy, mintha elszívott volna egy jointot.Odamegy a táblához, és némán fölírja: „Az én szerelmemfehér is, piros is." Elölről kezdődik a játék.

Mindig ez van Gandalf óráin: percről percre változik a téma,és mintha mindig készen állna az újabb mondattal, csak előkell vennie a varázskönyvét...

Ezt a mondatot senki sem ismeri. Amikor Gandalf elárulja,hogy a Bibliából való, senki nem hiszi el, így aztán hittanból iskapunk leckét: elolvasni az Énekek ének é-t.

A hittanleckét úgyse csinálja meg senki.

Az életben csak az számít, amire jegyet kapsz.

Nincs is annál jobb, mint amikor az alábbi menetrend szerinttöltjük a napot Nikóval:

Könnyű ebéd a Mekiben, majd böfögőverseny hazafelé amotoron.

Pihentető PS-ezés Nikóéknál: kétórányi GTA. Legalább

tizenöt rendőrt szeleteltünk föl motoros fűrésszel. Úgyfölmegy tőle az emberben az adrenalin, hogy utána muszáj azellenséges focicsapaton levezetnie a feszültséget. Semmireményük.

Felkészülés a meccsre házi doppingszerrel: Nikoanyukájának titkos recept szerint készülő banánturmixáról vanszó. Niko anyukája az egyik legmegveszekedettebbdrukkerünk, ő lát el bennünket banándoppinggal.

Aztán végre elkezdődik a meccs. Ma a Fantafoci ellen játszunk. Kemény csapat, két évvel fölöttünk járnak. Tavalymegvertük őket, éppen ezért most be vannak indulva, bosszútakarnak állni. Már a szeméből is látszik a kapitányuknak, aVandálnak. Folyton engem néz. Nem is sejti, mi vár rá.


31/193

Ma senki nem szurkol nekünk. Talán mert holnap dogátírunk bioszból. Én előrelátó voltam: úgy döntöttem, hogy nemveszek tudomást a dogáról.

Gyilkos erejű lapos lövésekkel melegítjük be a Szivacs berozsdásodott ujjait. A Kócos mintha le volna lassulva.

De itt vagyunk mi, Niko meg én, dolgozik bennünk a banánturmix meg a GTA hatására fölgyülemlett adrenalin. Afű alig várja, hogy végigsimítsunk rajta a cipőnkkel.

Az első félidőben végig null-null az állás. A Vandál egészidő alatt Nikót szekírozta. Szoros emberfogásban. Lélegzethez

se jut tőle. Másképpen kellene csinálnunk valamit, de nemtudom, mit. Csak azt tudom, hogy amikor a Vandál megintrátapad Nikóra, és vérebként kapkod a bokája után, és nemhagyja se gondolkodni, se lőni, a GTA-féle adrenalin elönti

Niko agyát, és hátulról nekimegy a Vandál bokájának, akimegint elvette tőle a labdát. A Vandál kétségbeesett ordítássalcsuklik össze. Kész csoda, ha nem tört el a lába. Ráhajol a

lábfejére, rángatózik, mint Gollam. Mindenki köré gyűlik.Oda sem érek, amikor valaki orrba vágja Nikót, kétrétgörnyed, tiszta vér a keze. Gondolkodás nélkül rohannikezdek a srác felé, aki beverte Niko orrát:

- Mit művelsz, bazmeg, te agyatlan? Nem emberi tekintet villan a szemében, hanem valami

ördögi fény. Úgy veti rám magát, mintha rugóra járna. Alökéstől két métert repülök a levegőben, mielőtt a fenekemenlandolnék. Nem kapok levegőt.

-

Mit mondtál rám? Érzem, ahogy a büdös lehelete fölfelé kúszik az orromban.

Nincs bátorságom visszaszólni. Agyonverne. Csak ekkor lépközbe - szerencsére - a bíró, és kiállítja Nikót is, meg a

forrófejű díjbirkózót is.


32/193

Niko nélkül meghal a meccs. A Vandál összeszedi magát, ésféktelen dühében belövi a gólt.

Egy-null a Fantafoci javára. Mire az öltözőbe érek, Niko már nincs sehol. A kijáratnál a Vandál vár rám a barbárjaival. Ennek nem lesz

jó vége. - A haverodnak ma mázlija volt. Legközelebb nem jön le

élve a pályáról... eriggy, vigasztald meg... köcsög! A Kalóznak és legénységének a torkára forrasztja a szót a

dühödt barbárok hordájától elszenvedett vereség és

megaláztatás.

Niko egy-egy fekete karikával a szeme alatt jött ma suliba. Afiú, aki beverte az orrát, nem játszhat többet a bajnokságban.

- Ezért még megfizet. El se tudod képzelni, amit ezért kapnifog tőlem. El se tudod képzelni... Nikónak a hangulata is olyan sötét, mint a karikák a szeme

alatt.- Ugyan már, Niko, eltiltották őt a bajnokságtól. Te se bántál

éppen finoman a Vandállal... Niko résre nyitott szeme villámokat szór felém. - Még igazat is adsz neki. Hogy lehetsz ilyen köcsög, mi van,

otthon hagytad a töködet? - Ha nem izgágáskodsz, nem vesztettünk volna tegnap...- Szóval az én hibám... Na, menj a picsába, Leo... És hátat fordít, válaszolni sincs időm. Ez a nap is jól

kezdődik.

Az Álmodozó egy vékonyka kis könyvvel a kezében jött beórára. Száz oldal ha van.


33/193

- Ez a könyv megváltoztatja az ember életét - mondta.Eszembe nem jutott soha, hogy a könyvek

megváltoztathatnának bármit is, nemhogy az ember életét.Csakhogy az Álmodozó egy álmodozó, muszáj nekiálmodozni. De mi köze a történelemhez a könyvének? AzÁlmodozó azt mondta, hogy ha meg akarjuk érteni a korszakot, amiről tanulunk, akkor bele kell élnünk magunkat akorabeli emberek érzésvilágába. És elkezdte fölolvasni DanteAlighieri egyik könyvét. Nem az Isteni színjáték -ot , mert azegy oltári dögunalom. Egy kicsike kis könyvet, ami Dante

szerelmi története. Ez hihetetlen. Dante egy egész könyvet írt Beatricének. Belevolt zúgva, mint én. Az a címe a könyvnek, hogy Az új élet,

pont amire én is rájöttem: hogy a szerelemtől minden új lesz.És ha én vagyok az új Dante? Ha az Álmodozónak most azegyszer igaza volt? Mindenesetre Dante pont ar ról írta akönyvet, hogy hogyan találkozott Beatricével, és hogyan

változott meg attól kezdve az élete. Ez hihetetlen. Egyközépkori fazon ugyanazt éli át, mint én! Lehet, hogy énvagyok Dante reinkarnációja?

Ki tudja, mit szólna hozzá Rocca tanár úr, aki szerint azírásmódom hanyag és nyakatekert, és soha nem ad jobbatkettes-alá-alánál, ami az álcázott karók közül a legrosszabb

jegy... Akkor mégse én vagyok Dante reinkarnációja! Igaz,hogy Dantét se könnyű megérteni manapság, úgyhogy lehet,hogy az én írásomat is azért nehéz megérteni, mert Dantéhozméltó jövő vár rám... Lehet, hogy nem vagyok egy Dante, deBeatrice akkor is Beatrice, és én sem tudom megállni, hogy negondoljak rá és ne beszéljek róla, mint ahogy Dante írja:„Szeretnék hölgyemről beszélni néktek. / Nem mintha


34/193

tudnám, hogy szóm véget érhet, / hanem, hogy enyhülésttaláljon elmém."

Danténak mindig igaza van! Muszáj lesz elolvasnom akönyvét, ki is másolhatnék belőle egypár verset Beatricének,és elküldhetném neki. Sőt elküldök neki SMS- ben egy híresrészt a könyvből. Erre tuti válaszol. Nem fogok leégni vele.Ebből látni fogja, hogy komolyan gondolom a dolgot, mintDante. Nem hátrálhatok meg, egy meghátráló oroszlán nem isoroszlán. Egy megfutamodó kalóz nem is kalóz. Meg fogjaérteni, mert ezeket a dolgokat ő tavaly tanulta, vagy ha nem

emlékszik, akkor majd visszakérdez... Beatrice idénnegyedikes. Nagyon jól tanul. Elküldöm az üzenetet: „IncipitVita Nova..." Nem semmi, így, latinul, irtóra elegáns. A T9nem tud latinul, de Beatrice érteni fogja.

Csak egyvalami idegesít. Az Álmodozó mindenkivéleménye szerint kezd határozottan kifelé mászni a

balfék -mesemondó- pechláda skatulyából. Az én véleményem

szerint is, sajna, és ezt nem bírom elviselni... ki kell találnomvalamit, hogy nevetségessé tegyem. Meg kell találnom agyönge pontját, és ott kell rászabadítanom a Kalóztámadását...

A T9, a huszonegyedik század találmánya. Egy csomó időtmegspórolsz vele, és még szórakoztató is, mert miközben írszlefele egy szót, a T9 egy másikat ajánl helyette, néha pont azeredeti ellentétét. Ha például azt írom, hogy „Sorry", azt

javasolja a helyébe, hogy „rossz". Érdekes egybeesés, merttényleg rosszulesik bocsánatot kérnem, mindig elfog ilyenkora félelem.

Jópofa dolog a T9. Ki tudja, vajon Danténak volt-e valami

T9-szerűsége, ami segített neki megírni azt a rengeteg verset.


35/193

Néha csak pislog az ember, hogy egyesek honnan szedikmindazt, amit tudnak. Így születnek? Én még semmiben nemvagyok nagymenő, de azért bizakodom. Az angoltanárunk aztmondja rám: van esze, csak lusta használni. Ez az: aképességeim megvannak, csak még nem szántam el magam,hogy komolyan foglalkozzak valamivel. Lehet, hogy Dante

vagyok, lehet, hogy Michelangelo, Einstein, Jovanotti vagy

Eminem, még nem tudom. Meg kell próbálnom rájönni. Az Álmodozó szerint meg kell keresnem az álmomat, és

tervvé kell átdolgoznom. Muszáj lesz tőle megkérdeznem,

hogy találhat rá az ember az álmára. Meg is kérdezném, csakcikinek találom, és igazat is adnék neki... különben meg nemhiszem, hogy az embernek már tizenhat évesen feltétlenültudnia kellene, mi az álma. Akár így, akár úgy, holtbiztos,hogy az én álmomban Beatrice is benne van.

Erről jut eszembe, hogy nem válaszolt az üzenetemre.Rosszulesik a dolog. Reméltem, hogy legalább Dante hatással

lesz rá. Összeszorul a gyomrom, és elfehéredik a szívem.Mintha maga Beatrice próbálna eltüntetni engem fehérhibajavító festékkel a föld színéről. Úgy érzem magam,mintha hiba volnék, egy helyesírási hiba. Kettősmássalhangzó ott, ahová csak szimpla kellene, hosszú í a rövidhelyett. Egy ecsetvonás a javítófestékkel, és eltűnök, mint ahelyesírási hibák. Újra fehér a lap, tiszta, senki nem látja afehér festék alatt rejtőző fájdalmat.

A vers csak rímekbe szedett maszlag. Dante meg tehet egyszívességet!

Beatricének vörös a haja. Beatricének zöld a szeme.Beatricének... Délutánonként ott marad a suli előtt beszélgetni

a barátaival. Beatrice nem jár senkivel. Tavaly voltam a


36/193

szülinapján. Csodálatos volt. Egész idő alatt folyton elbújtamvalaki vagy valami mögé, hogy zavartalanul bámulhassam,hogy emlékezetembe véshessem minden mozdulatát.Videokamerává változtattam az agyamat, hogy a szívem

bármelyik percben újra és újra levetíthesse magának a világonvalaha forgatott legszebb filmet.

Nem is tudom, honnan volt annyi bátorságom, hogyelkérjem a számát. Nem is volt... Silvia adta meg - ők kettenugyanis jóban vannak - a nyári szünet után. De nem hiszem,hogy az orrára kötötte, hogy aztán megadta nekem is. Talán

ezért nem válaszol. Talán nem is tudja, kitől érkeznek azüzenetek. „Vörös" név alatt mentettem el a számát atelefonomban. Vörös csillag: nap, rubin, cseresznye. Azértválaszolhatna, legalább kíváncsiságból.

Ki is mondta, hogy oroszlán volt az előző életében? Azértsem adom fel. Elrejtőzöm az erdőben, és a megfelelő

pillanatban előugrom a sűrűből, becserkészem és egy tisztásra

terelem a zsákmányomat, ahonnan esélye sincs elmenekülni,így fogom becserkészni Beatricét. Szemtől szembe találjamagát velem, és csak engem választhat.

Az Isten is egymásnak teremtett bennünket. Én tudom. Ő nem. Nem tudja, hogy szeret. Még nem.

Ma beszéltem Terminátorral. Igen, mert amikor fontos problémákat kell megoldanom, úgyis tudom, hogy anagyoknak kár is szóba hoznom. Vagy végig se hallgatnak,vagy azt mondják: ne törődj vele, majd elmúlik. Nemgondolod, hogy esetleg pont azért akarom megbeszélni veled,mert nem múlik el? Vagy pedig rávágják a varázsigéjüket: egynapon. Egy napon majd megérted, egy napon, amikor


37/193

gyerekeid lesznek, majd megérted, egy napon te is dolgozni fogsz, és akkor majd megérted.

Abban az egyben bízom, hogy soha nem jön el az a nap, mertakkor minden egyszerre fog a nyakamba szakadni: az

érettségi, a munka, a gyerekek... szerintem semmi értelme,hogy az ember csak akkor érti meg a dolgokat, ha mindez asok ménkűcsapás egyszerre éri. Nem lehetne elkezdeni mármost, szépen lassan? Minek megvárni azt az elátkozott napot?Ma. Ma akarom megérteni, nem egy napon. Ma. Most. Denem: azon a na pon majd jól megnézheted magad, akkor már

késő lesz, pedig te szerettél volna időben felkészülni, csaképpen nem találtál senkit, aki méltóztatott volna válaszolni.Csak olyan felnőttet találtál, aki úgy vetítette előre azt a napot,mintha halált meg pusztulást jövendölne...

A tanárokról aztán már nem is szólva. Ha valami komolydolgot próbálsz kérdezni, rávágják: most nem, ami azt jelenti:soha. A rosszat, azt rögtön megmondják: jegyeket, feleltetést,

beírást, leckét... A jó dolgokat bezzeg nem kötik az or rodra,máskülönben - ahogy ők mondják - el pihensz a babérjaidon,

pedig nem hiszem, hogy olyan kényelmesek volnának. Egyébközös témánk nincs is.

A szüleim? Na, azt már nem. A puszta gondolat is tisztáraciki. Úgy látszik, ők sose voltak annyi idősek, mint én.Különben is apa mindig holtfáradtan jön haza a munkából, ésa meccset akar ja nézni. Anya? Az tényleg ciki. Az énkoromban mégse beszélhetek meg mindent anyucival! Tanárok kizárva, szülők kipipálva, Niko nem szól hozzám aFantafoci-meccs óta. Ki marad? Terminátor. Ő legalább szónélkül meghallgat, főleg, ha utána adok neki arántottmacska-ízű kekszéből.


38/193

- Tudod, Terminátor, mióta erről az álomdologról beszéltnekünk az Álmodozó, újra meg újra eszembe jut, mint amikorviszket valamid, csak mélyebben. Te mire vágyakoztál, Terminátor, mi akartál lenni nagykorodban? Te csak kutyalehetsz, kutya módjára eszel, alszol, pisilsz, és kutyakéntdöglesz is meg. De én nem. Nekem nagyra törő vágyaimvannak. Egy nagy álmom. Hogy mi az, még nem tudom, deszívesen álmodom róla, hogy egyszer majd lesz egy álmom.Csöndben fekszem az ágyon, és az álmomról álmodozom.

Nem csinálok semmi mást. Sorra veszem az álmokat, és

fontolgatom, melyik hogy tetszik. Alkotok valamimaradandót? Csak az álmok maradandók. Terminátor rángatja a pórázt, ő sem képes koncentrálni. Ki

tudja, mit akar. Sétálunk tovább. - Ne szakíts félbe! Az álmok klassz dolgok. Szeretem őket.

De hogy találjak rá az álmomra, Terminátor? Te készentaláltad a tiédet. De én nem vagyok kutya. Az Álmodozónak

elég volt a mesemondó nagypapája meg egy film. Talántöbbet kéne moziba járnom, mivel nagypapám nincs, anagymamámnak meg kiabálni kell, ha mondani akarok nekivalamit, különben se bírom a szagát, folyton tüsszentenemkell az öregségszagától. Vagy talán több könyvet kelleneolvasnom. Az Álmodozó azt mondja, hogy az álmainkazokban a dolgokban rejtőznek, amik igazán közel állnakhozzánk, amiket szeretünk: egy szép helyen, egy könyvben,egy filmben, egy képben... az álmainkat a szépség nagyalkotóitól kapjuk kölcsön.

Ezt mondja az Álmodozó. Hogy mit jelent, azt nem tudom.Azt viszont tudom, hogy tetszik. Meg kell próbálnom.Tanácsot kell kérnem, bár nem akarom túlságosan belelovalni

magam, mert én két lábbal állok a földön. Az élet álmok


39/193

nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül, a lehetetlen álmokkalteli élet viszont olyan, mint a művirágokkal teli kert... nekedmi a véleményed, Terminátor?

Terminátor válaszképpen lecövekel egy oszlop előtt, és pisil.A pisilése egyenesen arányos az eszmefuttatásaimidőtartamával.

- Kösz, Terminátor, egyedül te értesz meg...

Beatrice biztos beteg. Egy csomóan influenzásak, én bezzegegyszer se kapom el... Két napja nem látom Beatricét. Hajának

vörös fénye nélkül üresebbnek érzem a napokat. Fehérnek,mint amikor nem süt a nap. Silviával megyek haza. Elviszem a motoromon, ő meg

folyton azt hajtogatja, hogy lassítsak. Ezek a nők. Sokáigdumálunk, és én megkérdezem, neki van-e olyan álma, mintamiről az Álmodozó magyarázott. Elmesélem, hogy Nikónakvan egy konkrét álma. Azt mondja, az apja nyomdokaiba

szeretne lépni. Fogorvos az apja. Nikóék gazdagok.Fogorvosit fog végezni, és az apja rendelőjében fog dolgozni.Azt mondja, ez az álma. De szerintem ez nem igazi álom. Mertmindent előre lehet tudni. Az álomban viszont - ha jól értem -kell lennie valami titokzatosnak, amit még föl kell fedezni.

Niko viszont mindent tud.

Nekem még nincs konkrét álmom, de pont ez a jó. Annyiranem tudok róla semmit, hogy ha csak rágondolok, lázba

jövök. Silviának is van egy álma. Festőművész akar lenni.Silvia nagyon jól fest, ez a kedvenc hobbija. Egyszer kaptamtőle ajándékba egy képet. Híres képeket másol. Szép kép, egynőt ábrázol, aki fehér napernyőt tart. Ez egy különleges kép,mert a nő ruhája, az arca, az egész alak olyan légies, hogy alig

lehet megkülönböztetni a rásütő napfénytől. Mintha maga a nő


40/193

is abból a fényből volna, amitől az ernyő alatt keres védelmet.Ez az egyetlen eset, hogy nem találom félelmetesnek a fehéret.Ezen a képen Silvia kibabrált a fehérrel. Tetszik. Legalábbtizenöt halálos balesetet úszunk meg szárazon - muszáj leszmegcsináltatnom a féket -, mire odaérünk Silviáékhoz.

- A szüleim ellenzik. Azt mondják, csak hobbi lehet, a jövőmnem szólhat erről, ez egy nehéz pálya, csak nagyon kevesen

futnak be, akinek viszont nem sikerül, annak könnyen felkopikaz álla.

A szülők csak arra jók, hogy megtanítsanak félni mindattól,

amitől egyébként nem félnél. Ők félnek. Én viszont örülök,hogy Silviának ez az álma. Csillog a szeme, amikor beszélróla, mint ahogy az Álmodozónak csillog a szeme, amikormagyaráz. Ahogy Nagy Sándor, Dante, Michelangelo szemecsillogott... csupa vérvörös, eleven tekintet... Szerintem jóálmot talált Silvia. Megkérem, hogy nézze a szememet, ésszóljon, amikor csillog, talán így rájövök, mi az én álmom,

miközben beszélek valamiről, mert lehet, hogy észre semveszem, amilyen szétszórt vagyok .

- Szólok, ha látom, hogy megcsillan az álmod a szemedben. Megkérem, hogy fessen nekem még egy képet. Igent mond.

Fény gyúl a szemében, és én úgy ér zem, hogy a tekintete a bőrömet melengeti. Csillog a kék szeme. Az álma. Nekemmég nincs meg az álmom, de érzem, hogy hamarosan rámtalál. Hogy honnan tudom? A szemem alatti karikákról. Igen,táskák vannak a szemem alatt, ott tartom az álmaimat. Amikormajd rátalálok az igazi álomra, kiürítem a táskákat, ésmegkönnyebbülten fog csillogni a szemem.

Gázt adok, és úgy érzem, fék nélkül, álmok nélkül repülök amélykék láthatáron...


41/193

Beatrice még mindig nem jött suliba.A megállóban sincs délutánonként.Üresek a napjaim.

Fehérek, mint Dante napjai attól fogva, hogy nem láthattatöbbé Beatricét.

Nincs mit mondanom, mert ha szerelem nincs, elfogynak a

szavak.

Fehérek lesznek a lapok, nincs tinta az életben.

Végre beszéltem az Álmodozóval. - Tanár úr, hogy találja meg az álmát az ember? De

komolyan tessék válaszolni. - Keresd.

- De hogyan?

- Tedd föl a megfelelő kérdéseket. - Ezt hogy érti? -Olvass, figyelj, érdeklődj... légy lelkes, szenvedélyes,

alapos. Ha valami izgalmassal, valami lelkesítővel találkozol,mindig tedd föl a kérdést: miért tetszik? Így találod meg aválaszt az álmodra. Nem a szavunk számít, hanem a szívünk.

Ezt mondta az Álmodozó. Hogy bizonyos dolgok honnan jutnak az eszébe, azt csak ő tudja. Meg kell keresnem azt, amiközel áll a szívemhez. De csak úgy találhatom meg, ha időt ésenergiát feccölök bele, és ez nem hangzik valami jól...

Megpróbálom követni az Álmodozó módszerét. Abból kellkiindulnom, amit tudok. Közel áll a szívemhez a zene. Közeláll a szívemhez Niko. Közel áll a szívemhez Beatrice, közel

áll a szívemhez Silvia, a motorom, az álmom, amit még nem is


42/193

ismerek. Közel áll a szívemhez apa és anya, amikor nemszekálnak. Közel áll a szívemhez... talán ennyi... Ez túl kevés,több kell. Meg kell keresnem a szívemhez közel álló összesdolgot, és mindegyikről föl kell tennem a megfelelő kérdést.

Kérdés: miért áll közel a szívemhez Silvia? Válasz: bírom őt,szeretném, ha valóra válthatná az álmát, ha vele vagyok,nyugalom önt el, mint régen, amikor anya kézen fogott atömegben az áruházban. Niko miért? Mert jól érzem magamvele. Neki nem kell semmit megmagyaráznom. Nem ítél meg.Mellesleg muszáj csinálnom valamit, ez így nem mehet

tovább, hogy nem szólunk egymáshoz, nemsokára itt akövetkező meccs, márpedig ha mi ketten nem játszunk össze,hajótörés vár a Kalózokra...

Aztán a zenémet kérdeztem ki, és azt felelte, hogy szabadnakérzem tőle magam. Megkérdeztem a fék nélküli motoromat is,és ugyanez volt a válasz. Pár darabja már megvan akirakójátéknak: közel áll a szívemhez a többiek szeretete,

közel áll a szívemhez a szabadság. Ezek az alkotórészei azálmomnak. Legalább ennyit megtaláltam. Persze még kevés.

Miért áll közel a szívemhez Beatrice? Ez már keményebbdió. Egyelőre nem találtam meg a választ. Van benne valamititokzatos. Valami plusz, amit nem értek. Vörös ez a titok,mint a felkelő nap vörösének titka: a hajnal előtt mégsötétebbre festi az éjszakát. Ő az álmom, és kész, ezért nincsrá magyarázat. Ki tud így aludni? Megnézek egy horrorfilmet.Ki tud így aludni? Fehér éjszakák a négyzeten.

Ez volt az egyetlen göröglecke, amit szerettem. Afordításokból ki kellett írnunk a füzetbe néhány görög szónaka jelentését, és keresni hozzájuk egy-egy olasz szót, ami segít


43/193

megjegyezni a görög eredetit. Így tanultam meg jó alaposankét szót. Leukosz: fehér. Ebből van az olasz luce, fény szó. Aima: vér. Ebből származnak a vérrel kapcsolatos

hemo-előtagú szavak. Ha ezt a két félelmetes szót összerakjuk, egy még

félelmetesebb jön ki: leukémia. így hívják a vérrákot. Görögeredetű szó (minden betegség neve a görögből jön), és azt

jelenti: fehér vér. Tudtam én, hogy a fehérrel nem stimmel valami. Hogy lehet

fehér a vér? A vér vörös, és kész. A könny meg sós, és kész.

Könnyes szemmel mondta Silvia: - Beatrice leukémiás. Az ő könnye az enyém lett.

Szóval ezért nem jött suliba. Ezért tűnt el. Mint az Argentieriférje. Sőt annál is rosszabb: vérrák. Leukémia. Viszont talángyógyítható. Beatrice nélkül nekem végem, az én vérem iskifehéredik.

Ez az álomdolog egy orbitális átverés. Tudtam. Mindig issejtettem. Mert a végén úgyis fájni fog, és onnantól semmiértelme az egésznek. Az ember csak épít meg épít meg épít,aztán valaki vagy valami lerombol mindent. Akkor meg mirevolt jó? Az álmomnak része volt Beatrice, Beatrice volt azálom titokzatos része. Ő volt a titok nyit ja. Erre most jön ez azizé, és el akarja őt szakítani tőlem. Ha ő eltűnik, eltűnik azálom is. És a legsötétebb sötétségben marad az éjszaka, mertnem jön el a hajnal.


44/193

Miért is kell léteznie egy ilyen kibaszott betegségnek, amitőlfehér lesz az ember vére? Hazug vagy, Álmodozó, méghozzáa legrosszabb fajtából, azok közül, akik hisznek is ahazugságaikban! Holnap összevagdosom a lúzer biciklidnek akerekeit. Most éhes vagyok. SMS: „Niko, beszélnem kellveled."

Délután a Mekiben: a Tejútrendszer legcsüggesztőbb dolga.Csak a mekiszag van bent ilyenkor, meg felsős taknyosok. Denem érdekel, most ezzel is kibékülök. Soha nem beszéltem

Nikónak Beatricéről. Mindig titokban tartottam Beatricét.Magányos szigetem, titkos menedékem volt a Karib-tengerkristálytiszta vizén. Nikóval bigékről meg jó csajokróldumálunk... Beatrice nem bige, és hiába jó csaj, ebbe akategóriába se tartozik bele. A „röntgenesek" közé sesorolható, akiknek a méreteit meg a legjobb testrészeitszoktuk kidumálni... Nem, Beatricéhez nem szabad hozzáér ni,

még szavakkal sem. Most sem beszélek róla, magamba fojtomminden dühömet és fájdalmamat. Niko megérkezik, unott

pofával leül. - Na, mi van?

- Hagyjuk ezt a hülyeséget, jó? A Kalózok nemveszekszenek, mint az óvodások... Niko másra se várt. Elmosolyodik, látom, hogy olvadozik a

boldogságtól. Hátba vág:-Jó nagy marhák vagyunk... - Beszélj a saját nevedben, jó? Röhögünk. Iszogatjuk az óriás kólánkat, Niko a böfögési

tudományát fitogtatja, és dumálunk. Dumálunk. Pontosan ottfolytatjuk, ahol abbahagytuk. Erre is csak az igaz barátok

képesek.


45/193

- Muszáj egyet zenélnünk, rég tomboltunk. -

Hát igen. Meg a következő meccsre is föl kell készülnünk. - Ki ellen játszunk? - A mamlasz harmadik Á-sok ellen.- Az X-Men?

- Aha.

- Gyerekjáték... - Niko!

Rám néz. - Te félsz a haláltól?

- Hogy jön ide a halál, bazmeg, amikor kólával a kezedbenülsz a Mekiben? Te tisztára meg vagy hülyülve, Leo.Szerintem a hajad miatt van, le kéne vágatnod. Nem kap tőleelég levegőt az agyad...

Fölröhögök, pedig legszívesebben bőgnék. -

Hányszor kell még elmondanom?Utánozom Niko bádoghangját:

-

Nem szabad a fehérre gondolnod! - Menjünk be csajozni a városba! - Nem lehet, haza kell mennem... tanulni...

Niko nevet.

Én úgy teszek, mintha nevetnék. - Akkor holnap.

- Holnap. Bedaráljuk őket.

Nem könnyű gyöngének lenni.

Silviától megtudtam, hogy Beatrice kórház ban van.Bizonyos dolgokat csak Silviának van joga közölni velem.Beatricének vérre van szüksége. Vérátömlesztésre, a saját

vércsoportjából. Szembe kell szállni a fehér vérrel, hátha


46/193


47/193

kezdenél hozzá, máris az utadat állják. Irigykednek. És akkorazzal jönnek, hogy engedélyt kell rá kérned, csak akkor nem,ha nagykorú vagy. Hazamentem. Úgy éreztem magam, mint aki fehér tengeren hánykolódik: sehol egy kikötő, sehol egymóló. Egy lépéssel se jutottam előbbre. Nem beszéltemBeatricével, és vért se adtam neki. Fölhívom Silviát,máskülönben nem lesz jó vége.

- Hogy vagy? - kérdezem. - Megvagyok, és te?

-

Pocsékul. Nem engedték, hogy vért adjak Beatricének. - Hogyhogy?- Kiskorúaknak engedély kell.

-

Szerintem igazuk van, veszélyes is lehet... - A szerelemben minden lehetséges! Nincs szükség holmi

engedélyekre! - Hát igen... - mondja Silvia, és elhallgat.

-

Mi van? Olyan fura vagy ma...Gépiesen elismétli az utolsó előtti mondatomat, mintha nem

is figyelne rám: - A szerelemben minden lehetséges...

Képtelen vagyok bármire is koncentrálni. Az álmom úgyomlik össze, mint a homokvár, amikor jön a dagály. Pár centivastag romkupac marad belőle. Fehér lett az álmom, mertBeatrice rákos. Az Álmodozó azt mondja, a megfelelőkérdéseket föltéve közelebb jutok az álmomhoz. Na, akkorlássuk ezt a kibaszott leukémiát! Mi a fészkes fenének állközénk? Miért akar tönkretenni egy életet, ami még csak mostkezdődne el igazán? Nincs semmiféle válasz erre a kérdésre.

Csak. Akkor viszont kár is álmodni. Vagy legalábbis jobban


48/193

teszi az ember, ha nem álmodozik, mert csak fájdalmat okozmagának. Inkább úgy kell álmodni, mint Niko, olyan tuti

biztos, boltban kapható álmokat. Megyek, veszek magamnakegy új cipőt, Dreams a márkája, legalább a földbe tiprom azálmaimat.

Én két lábbal járok a földön, és lábbal tiprom az álmaimat.Az Álmodozó azt mondja, a vágyak a csillagokkal vannakösszefüggésben. Latinul: desidera, amiből a sidera acsillagokat jelenti. Tiszta humbug. Az ember nem a

vágyakozástól lát csillagokat, hanem a fájdalomtól. - Hol a francban vagy? Niko hangja mennydörög a telefonból, fölébreszt a kómából.

A másodperc töredéke alatt rájövök, hogy öt óra van, fél óramúlva kezdődik a meccs az X-Men ellen.

-

Össze kellett pakolnom a szobámban, külön ben anya nemengedett volna el...

Niko egy percig se hiszi el, amit mondok.- Húzd a beled, vissza kell szereznünk a csoportelsőséget. .. Letette.

Életemben először feledkezem meg egy meccsről. Én nem tudom, mi történik velem. Biztos beteg vagyok.

Megmérem a lázamat, de sehol semmi. Együtt üvöltöm a Kalózokkal, mint minden meccs előtt: -

Vesszen a bálna! Hét-kettőre alázzuk az X-Men csapatát, én három gólt lövök. De valahogy nem tudok szívből ujjongani. Én látom a fehér bálnát. Óriási. Félek, hogy tényleg fölfal.

Az Álmodozó ma megint meglepetés-órát tartott. Ezek a

legjobb órái!


49/193

Azzal kezdi, hogy fölolvas egy részt egy könyvből, amikülönösen megtetszett neki, vagy ami éppen foglalkoztatjavagy érdekli. Úgy olvassa föl, olyan csillogó szemmel, mintamikor valakit ak kora öröm ér, hogy muszáj elmesélnie aszembe jövő első járókelőnek. Mint amikor én önkívület benhangosan ismételgetem Beatrice nevét, vagy amikormindenkinek el akarom mesélni, milyen jól feleltem, ami

persze elég ritka... Ma a Csillagórák című könyvből olvasta föl azt az

elbeszélést, amelyik három város ostromáról és kifosztásáról

szól. - Róma, Alexandria, Bizánc. Három dúsgazdag,gyönyörűséges, műkincsekkel zsúfolásig tömött város. Háromváros, amelynek hatalmas könyvtáraiban évszázadokirodalma és tudománya gyűlt össze. Az addig élt összes emberálmaival teleírt tekercsek és kódexek, amelyekből mégegyszer annyi vagy még több ember is meríthetett volna újabb

álmokat. Csakhogy ezek az álmok füstbe mentek a barbárok,az arabok meg a törökök ostromának tüzében. Egyetlenlángoló mozdulatuk az élet titkait őrző többemeletnyi papírtemésztett el. Felperzselték a szellemet és a szellem szárnyait.

Nem szárnyalhatott többé, nem szabadulhatott ki a történelem börtönéből, mint előtte századokon át. Égtek a könyvek lapjai,mint Bradbury nagyszerű regényében, amit tényleg el kellolvasnotok...

Ezeket a szavakat mondja az Álmodozó, hogy pontosan mit jelentenek, azt nem tudom, de jól hangzanak. Igaz, erről aBradburyről még sose hallottam.

A szenvedélyes szónoklat végén az Álmodozó föltettenekünk a kérdést: - Miért? - Senki nem tudott válaszolni. Erre

azt mondta, gondolkodjunk el rajta, és írjunk róla házi


50/193

dolgozatot. Az Álmodozó egy őrült. Azt hiszi, hogy képesekvagyunk ilyesmiről gondolkodni. Nekünk sokkal egyszerűbbés gyakorlatiasabb problémákkal kell foglalkoznunk. Rövid távú és hasznos dolgokkal. Honnan másold le a görögfordítást,hogyan vedd rá azt a helyes lányt, hogy járjon ve led, hogyankunyerálj pénzt feltöltőkártyára három napon belülmásodszor, miután öt-hat szavas SMS-ekre költötted el azegész egyenlegedet... hát ilyesmivel. Egyáltalán nem vagyunkhozzászokva az olyan kérdésekhez, mint amiket az Álmodozótesz föl. Bizonyos dolgokra egyszerűen nincs ráállva az

agyunk. Azt se tudjuk, hol keressük a választ. Mert az ő kérdéseire nem adja ki a választ a Google, ha beírod: Róma, Alexandria, Bizánc, tűzvész, álmok, célok,könyvek... Nem jön ki semmi. Mert nincs fönt olyan szöveg azinter neten, amelyikben együtt fordulnának elő ezek a teljesenössze nem illő szavak. Máshol kell keresni az összefüggést.Ezért olyan nehéz.

Nem tudom, meg fogom-e írni ezt a dolgozatot. Tényleg baromi nehéz, viszont van benne valami titokzatos, mert mostelőször fordul elő, hogy nincs honnan kimásolni a választ.

Nekünk kell megtalálni. És talán még ennél is nagyobb a tét.Muszáj megpróbálnom. Utálom az Álmodozót, amiért mindigkifog rajtam, mindig fölpiszkálja a kíváncsiságomat.

A tudatlanság a legkényelmesebb dolog, a világon, amitismerek - a nappalinkban lévő kanapé után.

Megpróbáltam beszélni anyámmal erről a véradásdologrólmeg Beatricéről. Nem érti. Azt hiszi, valami vámpírhistóriátmesélek, mostanában nagy divat az ilyesmi. Elmagyarázom.Azt mond ja, majd meglátjuk, szerinte jó ötlet, de biztosan


51/193

másoknak is eszükbe jutott már. Tovább erősködöm. Kérdezdmeg apádat.

Ezzel a varázsszóval rázzák le az anyák a gyerekeiket,amióta a világ világ. Jó, megkérdezem. Fölhívom Nikót, ésátmegyek hozzá. Nekiültem az Álmodozó házi dolgozatának,de semmi nem jutott eszembe, gondoltam, hátha a zene segít.A zenében az ember néha minden keresgélés nélkül ismegtalálja a választ a kérdéseire. Ha meg mégsem, hátlegalább szembetalálkozik a saját érzéseivel. Más is éreztemár ugyanazt. Nem vagy egyedül. Szomorúság, magány, düh.

Majdnem az összes jó nóta ezekről szól. Ezeket a számokat játszva, mintha megküzdenék ezekkel a rémekkel, főleg,amikor még néven se tudom őket nevezni.

Igen ám, de amikor a zene véget ér, a dolgok akkor ismegmaradnak. Persze most talán közelebbről ismered őket, deakkor se tűntek el varázsütésre. Talán be kéne rúgnom ahhoz,hogy eltűnjenek. Niko szerint a pia működik. Beatrice to-

vábbra is beteg, és mielőtt berúgok, oda akarom neki adni avéremet, nehogy az alkohol kárt tegyen benne, mert ő olyantiszta. Muszáj beszélnem apával. Most rögtön.

Apa nem ért haza vacsorára. Olyan későn jött meg, hogynem volt bátorságom szóba hozni a dolgot. Nem volt alkalmasa pillanat. Belém fojtotta volna a szót, márpedig én nem

játszhatom el az egyetlen lehetőségemet. Még ébren vagyok,mert próbálom megírni a dogát az Álmodozónak. Soha nemizgattam magam a nehéz dolgozatok miatt. Ha nem tudommegírni, nyugisan lefekszem aludni, aztán másnap lemásolomvalakiről. Nem is tudom, miért, de most valahogy nagyobbtétje van a dolognak, ami miatt muszáj belemennem a játékba.Mintha elárulnám az Álmodozót, vagy önmagamat, ha most

kiszállnék.


52/193

A számítógép képernyője előtt ülök. Beírom a címbelikérdéseket: „Miért gyújtották föl a hódítók Rómát,Alexandriát, Bizáncot? Milyen indítékok vezették a

barbárokat, az arabokat, a törököket? Mi volt a közös ezekbenaz egymástól olyannyira különböző emberekben?" Fehérség.Semmi nem jut az eszembe. Fehér minden, mint ez anyomorult képernyő. Fehér, mint Beatrice vére. HívomSilviát. Nem veszi föl. Silvia mindig bekapcsolva hagyja amobilját, hogy bármikor hívhassam őt, ha a segítségére vanszükségem. Silvia az én őrangyalom. Az egyetlen különbség,

hogy ő éjszaka alszik, és néha nem hallja a mobilja zizegését,mint például most. Egyedül kell megoldanom a problémát. Késő van. Odakint fekete éjszaka, a fejemben meg fehér

minden. Megpróbálok fosztogató katonává változni, ésfölteszem magamnak a kérdést: mi a célom a könyvekelégetésével? Róma, Alexandria, Bizánc - amiből, mintrájöttem, később Konstantinápoly, majd Isztambul lett -

porlepte utcáit járom, körülöttem őrült zaj meg kiabálás, és énezrével égetem el a könyveket. Hamuvá változtatom a papírraírt álmokat, hogy megszabaduljak tőlük. Fehér füsttéváltoztatom az álmokat.

Ez a megoldás. Elhamvasztani az álmokat. Föl perzselni azálmokat: íme a titok, hogyan győzzük le végleg azellenségeinket, hogy soha többé ne legyen erejük talpra állniés újrakezdeni. Ne álmodhassák újra a városaiknak, másokéletének legszebb emlékeit, ne álmodhassanak másokszabadsággal és szeretettel teli elbeszéléseiről. Neálmodhassanak semmiről. Ha elveszed az emberektől azálmaikat, rabszolgákká válnak. Márpedig nekem, a városokatkifosztó hódítónak csakis rabszolgákra van szükségem, hogy

nyugodtan és háborítatlanul uralkodhassam. Úgyhogy tűzbe a


53/193

szavakkal. Csak fehér hamu marad az ősi álmokból. Ez alegkegyetlenebb pusztítás: megfosztani az embereket azálmaiktól. Az álmaikkal együtt kiégett emberekkel telilágerek. Álomrabló nácik. Ha nincsenek álmaid, ellopod őketa többiektől, hogy nekik se legyenek. Irigység lángol aszívedben, és ez a láng elemészt mindent...

Amikor elkészülök, ugyanolyan sötét van odakint, mintamikor hozzáfogtam az íráshoz. Az éjszaka feketeségébőlloptam el a fehér képernyőt betöltő jeleket. Fölfedeztemvalamit, méghozzá tanulás közben, írás közben. Ez az első

eset, de nem fogok rászokni... Természetesen ki van fogyva afekete tinta a nyomtatóból, úgyhogy kénytelen vagyokszínesben kinyomtatni.

Vörössel.

Az Álmodozó végigmegy a padok közt, hogy ellenőrizze aleckét. Úgy látszik, mindenki megír ta. Aki akarja,

fölolvashatja. Mintha évszázadokkal ezelőtti por és füstgomolyogna körös-körül, pedig idebent vagyunk a teremben.Mindenki írt valamit, amire büszke, legalábbis azok, akik fölmerik olvasni. Én természetesen nem vagyok köztük,hangosan fölolvasni valamit ugyanolyan ciki, mint énekelni.Kicsöngetnek. Gyorsan beadnánk a dogákat, de az Álmodozónem kéri őket. Ez hihetetlen! Azt mondja, inkább tegyük el mia választ, amire rátaláltunk. Tegyük el magunknak.

Az Álmodozó tényleg őrült. Föladja a házi dolgozatot, aztánmeg le se osztályozza. Miféle tanár az olyan, aki nemosztályoz? Azt viszont sikerült elérnie, hogy mindenkimegírja a dogát. Még én is megírtam, a fekete éjszaka kellősközepén. Talán nem is feltétlenül az osztályzat miatt tanul az

ember. Az Álmodozó csak ül, miközben kiürül a terem.


54/193

Mosolyog, csillog a szeme. Bízik bennünk. Hiszi, hogyképesek vagyunk klassz dolgokat véghezvinni. Lehet, hogynem is teljesen balfék. Nem fogom hagyni, hogy a fosztogatók elégessék,

elhamvasszák az álmaimat. Nem hagyom senkinek, hogy ezttegye. Máskülönben nem fogok tudni talpra állni. MárpedigBeatricének rám van szüksége, nem egy jajgató romhalmazra.

Nem szabad elfelejtenem, amire rájöttem. Nem szabad, mert borzasztó fontos, nekem pedig pocsék a memóriám. Muszájfölírnom mindent, különben elfelejtem. Talán az egyetlen

módja a memóriám megmentésének, ha író leszek. El akarom mondani Silviának. Ő az egyetlen ember, aki nemröhögne ki. Mintha a gondolataimban olvasna, odajönhozzám, belém karol, és a vállamra hajtja a fejét.

- Miért kerestél tegnap? Csak ma reggel láttam, hogy hívtál. - A dogához kellett volna segítség. Silvia fölemeli a fejét, és szomorúan néz rám:

-

Hát persze. Mi más kellett volna. Elengedi a karomat ésotthagy.

Nézek utána, és az az érzésem, hogy valamit nem értek, mintamikor apa mást mond, mint amit gondol. Apropó: beszélnemkell apával, mielőtt elfelejtem...

Ha van valami, amitől tutira eldobom az agyam, hát az az,amikor Nikóval „hősködünk". A hősködés azt jelenti, hogyveszélyes dolgokat művelünk, amiktől úgy fölmegy bennünkaz adrenalin, hogy szinte hallom, ahogy száguldozik a vér azereim ben. Az egyik kedvenc hősködésem a vészfékezés.Padlógázzal hajtjuk a motort, és csak a legeslegutolsó

pillanatban f ékezünk. Az nyer, aki közelebb ér az előttünk

lévő kocsihoz anélkül, hogy nekiütközne, így tettem tönkre a


55/193

fékemet. Ebben a műfajban verhetetlen vagyok, mert alegvégén Niko mindig bemajrézik, én viszont mindig egy

pillanattal később fékezek, mint ahogy az életösztönöm súgja.Csak egy másodperc az egész, de ezen múlik a győzelem. Ez atitka a hősködésnek: egy másodperccel később teszed meg,amit tenned kell.

Amikor megláttuk a csillogó fekete Porsche Carrerát a piroslámpánál, egymásra néztünk, és gázt adtunk. Egymás mellettszáguldunk. Csak a levegő próbálja fékezni a motorunkat, denem sok sikerrel. Csikorog a töredezett aszfalt, ahogy a

kerekeink beleharapnak. Egyre közelebb kerül a Porschehátulja, egy vonalban rohanunk, teljes gázzal. Még egyszer Nikóra pillantok, mielőtt elkezdődne a végső

szakasz. Nem veszíthetek. Csupán tíz méter választ el aPorsche csillogó fekete farától, Niko fékez. Én egyszempillantásnyit várok, csak annyit, amíg kimondom: „egy".Ha most nem fékezel, halál fia vagy. De én nem fékezek: az a

pillanat olyan hosszú, mint egy évszázad. Zúg a vér afülemben. Az első kerekem finoman - mint anyuka azújszülött kisbabát - megcsókolja a Porsche sárhányóját. Nikofelé fordulok, zilált sörényem a szemembe lóg, azadrenalinhullám elhomályosítja a tekintetemet. Mosolygok,mint a filmekben szoktak a párbajgyőztesek. Niko jön nekemaz ezeregyedik fagyival. Fagyi nélkül nincs hősködés.

- Hogy csinálod? Nekem magától rátapad a kezem a fékre. Nem tehetek róla.

Nyalom a fagyimat: vanília-eper.- A félelem fehér. A bátorság vörös. Amikor meglátod a

fehéret, erősen koncentrálsz a vörösre, és egyig számolsz... Niko úgy néz rám, ahogy az olyan bolondokra szokás nézni,

akik azt hiszik, értelmesen beszélnek.


56/193

- Holnap meccs. Vissza kell szereznünk az első helyet. Csakgyőznünk kell, és reménykednünk, hogy a Vandál csapatadöntetlent játszik.

- A Vandál... meg fogja keserülni... Niko hátba vág, amitől az orrom a fagyimban landol.- Jól áll! Rohan előlem, én meg üldözöm, mint a fehér képű, piros

orrú bohócok a cirkuszban...

Apával a kórházban, ahol Beatrice fekszik. Megnézik a

vércsoportomat. Ugyanaz, mint Beatricének. Biztos voltam benne, egyforma a vérünk, ugyanaz a vér folyik az ereinkben.Bizonyos dolgokat megérez az ember. Beatrice élete vérségikötelékben van az én életemmel. Megkérdezik, drogozok -e.

Nem, mondom. Azért mondom, hogy nem, mert itt van apa,aki villámló tekintettel dörögné a kedvenc fenyegetését: „Azárnyékod porává zúzlak." Nem rossz köpés, meg kell hagyni.

De amikor egyedül mara

Documents

D'Avenia Fehér, Mint a Tej, Piros, Mint a Vér