Denderai zodiákus és Toérisz csillagkép

Asztrológiai szemlélet

Amikor visszalapozunk a történelemkönyvekben és a lexikonokban az ismert és mért idő

kezdetéig, akkor ott többek között azt a meglepő felfedezést tehetjük, hogy konkrét

csillagvallások és csillagistenségek sokasága népesíti be az archaikus ember életét. A mai

ember nemes egyszerűséggel elvont vallást gyanít a csillaghit mögött és arra következtet,

hogy elődeink biztosan fejletlenek voltak, s csak ezért hittek a csillagok alá rendelt végzetben.

Primitívnek hitt felmenőink hitét ma idejétmúltnak és kezdetlegesnek hisszük és akarva-

akaratlanul a jelenkori képes újságokból ismert horoszkóp rovatok tartalmával hozzuk

összefüggésbe. De olyan is előfordul, hogy asztrológiának, magyarul csillagtudománynak

nevezzük az ősi szemléletet, mely az égi jelenségeket és összefüggéseket kutatta.

Sajnálatos, de hatalmasat tévedünk ilyenkor, mert mi irracionálisnak tartjuk a

csillagtudományt, holott nem az. Csak nem értjük meg teljes egészében, mert nem

rendelkezünk olyan fejlett intellektussal és tudással, amelyik számunkra ezt kellőképpen

megvilágítaná. A mai emberek közül sokan hallani sem akarnak jóslásról, főként nem

csillagokból megfejtett jóslatokról, mert azt a kuruzslás tárgykörébe utalják. A modern,

technikailag fejlett, felgyorsult világban élők világnézetétől meglehetősen messze esik a

sorsban való hit és a sorsnak való kiszolgáltatottság érzése, melytől folyamatosan menekülni

vágyik és hallani sem akar a sorsát kormányzó felsőbb hatalmak csillagmozgásokon keresztül

megnyilvánuló erőiről.

Kezdetleges babonaságot orrontunk minden olyan képzet mögött, amelyik kiveszi sorsunk

irányítását a kezünkből és máséba helyezi azt. Erre megvan a magyarázatunk is: a régiek

biztosan ki akartak bújni a felelősség alól, ezért fejlesztettek ki olyan világnézetet,

amelyikben isteni lények döntenek helyettük. Ha pedig szembe akartak szegülni a

végzetükkel, akkor a mágia eszközeihez folyamodtak és erőszakkal vagy kiskapukon

keresztül próbálták megváltoztatni a sorsukat. Ebből látszik tisztán, mekkora szellemi

szakadék tátong a mai gondolkodás-okoskodás és az ősi tudás hordozóinak tudatossága

között.

Valójában nehéz megérteni, miként érzett az antik világ lakója az istenek iránt és milyen

viszonyban állt a csillagokkal, de ha félre tudjuk tenni az előítéleteinket és a hamis

képzeteinket, akkor képesekké válunk az igaz asztrológia befogadására. Nem kell mást

tennünk, mint visszatérni az asztrológia kiindulópontjához, Egyiptomhoz.

Az asztrológia akárcsak a többi csillagfejtéssel foglalkozó tudományterület alapvetően leírja

és megismerteti az emberrel a sorsát annak minden apró részletével együtt. Ezáltal a sorsunk

lehetőségeit tárja fel és a sorsunk alakításának eszközét adja a kezünkbe, tehát nem hárítja át

az egyéni felelősséget másra, sem istenekre, sem külső erőkre. Ebből kell kiindulnunk.

Amit mágiának neveztek Egyiptomban, az az élet tudománya volt. Nem kuruzslás, hanem

felsőbbrendű tudás, mely az élet teljességét áthatotta, irányította. A mágia tehát maga az élet,

így amikor asztromágiáról beszéltek, akkor a csillagok erejéről és befolyásoló hatalmára

gondoltak. Aki képes volt megismerni az élet (a mágia) törvényeit és olvasni tudott a

csillagok üzeneteiből, értve ezalatt, hogy átlátta az asztrológiai folyamatokat, az mindig

aktuális esélyt kapott arra, hogy elfogadja saját sorsa megváltoztathatatlan részeit és

befolyásolja, alakítsa sorsa megváltoztatható részeit. Itt komoly asztrológiai tudásról, illetve

tudományról van szó, olyanról, melyet máig nem sikerült megfejtenie, rekonstruálnia a

tudósainknak. Csupán a fennmaradt adatokból, feljegyzésekből, dokumentumokból és

régészeti leletekből következtethetnek az 5000 évvel ezelőtti asztrológia fejlettségi szintjére.

Ezúttal mi is ezt tesszük. Ellátogatunk Denderába, Egyiptom asztrológiai központjába és

vallatóra fogjuk a köveket és a falakat, hátha elárulják a titkaik egy részét számunkra.

Hathor istennő

Egyiptom csodálatraméltó templomai közül a legépebb állapotban maradt ránk Dendera,

Hathor istennő templomkomplexuma. De kicsoda volt Hathor? Nevének jelentése: Hórusz

háza. Itt Hórusz alatt egy napjelleggel rendelkező istenséget érthetünk, Ízisz és Ozirisz fiát,

ugyanakkor Hórusz jelenti az ember fejlődni vágyó tudatát, illetve felemelkedő szellemét. A

„ház” pedig nem más, mint az égbolt rajta minden csillaggal. Összegezve „Hórusz háza” egy

olyan hely, ahol az emberi tudatosság felemelkedhet a csillagokba. Vagyis Hathor istennő a

kozmosz háza, egy kozmikus erő, mely beavatja a jelöltet az univerzum titkaiba, tegyük

hozzá, égre írt titkaiba.

E mellett Hathort többféleképpen tisztelték: a szerelem, a szépség és az öröm, valamint a tánc,

a vidámság istennője. Ugyanakkor a nők és a gyermekek védelmezője. Továbbá hozzá

tartoznak a bányák és Thébában a temető úrnője is ő volt. Nut és Ré leánya, aki egyúttal

Hórusz felesége is. Ábrázolták őt tehén és ember alakban egyaránt. Jellegzetességei

amennyiben emberalakban jelenítették meg: a tehén fülek és speciális hangszere, a szisztrum.

Hathor kultuszközpontja Denderában volt.

A denderai zodiákus

A denderai Hathor-templomot a mágikus tudományoknak, a csillagászatnak, az

asztrológiának, és a matematikának szentelték. A papok a templomtetőkről tanulmányozták a

csillagképeket, valamint a zodiákus által sugárzott energiákat és az erők hatásait. Minden

megfigyelésüket gondosan dokumentálták. Tisztában voltak a csillagok mozgásával,

ciklikusságával, ismerték a Nílus áradásának pontos dátumát és a legmesszebbmenőkig

fürkészték a világ sorsának alakulását. Megfejtették a nagy világkorszakok titkait, de

elemezték az egyes ember mindennapi problematikáit is.

Hathor istennő templomának tetején található Ozirisz-kápolnák egyikének a mennyezetén

található a világhírű zodiákus. Maga a zodiákus az állatöv csillagképeit takarja. Ez az

amelyből a mai asztrológia tizenkettőt használ: a Kostól a Halakig. Azt szinte mindenki tudja

magáról, hogy születése percében a Nap melyik csillagképben tartózkodott. Így létezik Kos-

ember, Bika-ember, Ikrek-jegyű ember és így tovább.

A denderai állatöv azonban mást mutat: egy sokkalta bonyolultabb rendszert vonultat fel,

melyben sok furcsa, ismeretlen lény szerepel. Ezt a zodiákust csak részben sikerült

megfejteniük a kutatóknak, sőt az igazat megvallva, csak feltételezéseik vannak a

megoldásokat illetően és még mindig sok a fehér folt a teóriáikban. Kezdve onnan, hogy

heves viták dúlnak a keletkezési dátum körül is. Kézenfekvőnek tűnik, hogy egy zodiákus

keletkezési korát elárulja maga az ábrázolt állatöv, hiszen a megörökített konstelláció

(együttállás) mintegy lefényképezi az égbolt pillanatnyi képét és plasztikus formába önti azt.

Amennyire nyilvánvalónak tűnik, annyira nehéz erre visszakövetkeztetni, ezért a kutatók a

következő dátumokra tippelnek: lehetséges az i.e. 15000 év, de elképzelhető az i.e.25000 év

is. Ez számunkra roppant távlat és valljuk be, kissé meseszerűen hangzik, de korabeli szerzők

írják, hogy az egyiptomiak közel 50 ezer éve foglalkoznak csillagászattal.

Az i.e. III. századi dátum mellett szól az az érv, miszerint a templom falain található

névgyűrűk (cartouche-ok) római-kori császárok neveit tartalmazza, valamint az a tény, hogy

megjelenik a Mérleg csillagkép is a zodiákusban, amit állítólag csak az időszámításunk előtti

első századtól tekintenek elterjedtnek. Persze ezek nem bizonyosságok, csak elméletek, hiszen

az egyiptomi templomokat nem egyszer újjáépítették, sőt még forgatták is a szerint, hogy

melyik csillagképeket szerették volna megfigyelni, így nem meglepő, hogy az időszámításunk

előtti néhány évszázadban éppen korabeli emlékekkel találkozunk.

A találgatások helyett most vessük tekintetünket magára a denderai zodiákusra.

A zodiákus kör alakú, ami már eleve megmutatja, miként gondolkoztak az egyiptomi

csillagtudósok. A világ gömbszerűsége és a mindenség szférikus volta mutatja, hogy tisztában

voltak csillagászati és a metafizikai tények sokaságával. Náluk a geocentrikus világkép nem

azt jelentette, hogy a világegyetem középpontjában a Föld áll, hanem, hogy mindent a

Földhöz viszonyítanak, pontosabban minden csillagászati jelenséget a Földön adott ponton élő

ember látószögéből szemlélnek. Ez óriási különbség például a középkori asztronómiai

vitákhoz képest, amelyek még azon dilemmáztak, hogy a Föld kering-e a Nap körül, vagy

fordítva, a Nap rotál a Föld körül. A gömbszerű univerzum lekicsinyített, földre vetített mása

a denderai zodiákus.

Ha alaposan megvizsgáljuk, akkor három világosan elkülöníthető csoportra oszthatjuk a rajta

található képeket. A legbelső körben felismerhető a szarvasmarhacomb, a sakál, a majom és

egy furcsa szerzet, amelynek vízilófeje, állapotos női teste, oroszlánlába és krokodilfarka van.

Ezek a cirkumpoláris csillagképek, azaz sarkkörüli csillagképek, melyeket „pusztulást nem

ismerő” jelzővel láttak el, mivelhogy sohasem buktak a horizont alá. Ez volt az égbe

emelkedő lelkek végső célja, hazája, maga a halhatatlanság birodalma.

Istenigazából az egyetlen beazonosítható csillagkép az előbbiek közül a Marhacomb,

egyiptomi nyelven Mesehtiu és Hepes. Mi Göncölszekérnek hívjuk. Szerepe kiemelkedő,

mint amilyen az égbolton elfoglalt helye: Széthnek, Ozirisz gyilkos fivérének a csillagzata,

mely a szilárdságot, a maradandóságot és a kozmikus egyensúlyt jelképezi.

A Széth csillagképe melletti sakál egy rögtörő kapát tart a lábaival. De ez a sakál nem

Anubisz, sokkal valószínűbb, hogy Upuaut, vagyis az „utak megnyitója”. Upuaut egyes

elképzelések szerint Ozirisz fia, vagy legalábbis hozzátartozója, aki halotti és hadistenség

egyben. Igazából a sakál és a vízilószerű állat esetében nem lehet pontosan megállapítani,

hogy melyik mai csillagképnek felelnek meg. Legvalószínűbb, hogy a sakál a Sárkány

csillagkép és a Kis-Göncöl, míg a víziló a Sárkány és a Víziló egyes csillagait foglalja

magában.

A második kör az általunk is ismert állatöv kisebb-nagyobb eltérésekkel. A Kos fekszik és

fejét hátrafordítja, mellette látjuk az ugró Bikát, majd következik az Ikrek és Rák. A rák alatt

van az Oroszlán, amely a Hidrán áll. Az egyiptomi Szűz kalászt tart a kezében. A mérleghez

egy ujját szopó gyermekisten is tartozik. Az óriási skorpiót a Nyilas követi, aminek elöl

emberi, hátul sólyomarca van. A Bak alsóteste halformájú. A Vízöntő koronát visel és két

korsóból önti a vizet, majd a Halak csillagkép következik.

A bolygókat is megtalálhatjuk a denderai Zodiákuson. A Merkúr a Szűzben található, jelképe

egy álló emberalak jogarral a kezében. A Vénusz a Halakban van, szimbóluma kezében jogart

tartó, álló ember, akinek a fején csillag van. A Mars a Bakban van, jogart tart, sólyomfejű

emberalak jelzi. A Jupiter a Rákban áll éppen, jogaros sólyomfejű ember jelképezi. A

Szaturnusz a Mérlegben található, amit egy bikafejű, jogart tartó ember jelenít meg.

Érdekességként említem, hogy minden bolygót az egzaltációjában ábrázoltak. Az egzaltáció

itt azt jelöli, hogy minden bolygó valamelyik csillagjegyben fejti ki legerősebben a hatását.

Tehát nem csillagászati, hanem asztrológiai hatásokat tükröz ez a megfeleltetés.

A harmadik kör, vagyis a legkülső, a dekáncsillagokat sorakoztatja fel. Ezek a többnyire

emberszerű lények és állatfejű emberek, de találkozunk állatokkal is. Megjegyzem, ezek nem

mitológiai alakokat jelölnek, hanem dekánokat. A dekánok olyan lények, akik az

univerzumunk határán élnek és onnan irányítják isteni hatalmukkal az élőlények sorsát.

A fentebb említett csillagképeken túlmenően találkozunk még egyebekkel is, de ezek

azonosítása nem bizonyos. Sőt, kissé összezavarodtak a kutatók, amikor egy másik denderai

zodiákuson azt vették észre, hogy minden bolygóval kétszer találkozunk: a Merkúrral a

Szűzben és az Ikrekben, a Vénusszal a Bikában és az Ikrekben, a Marssal a Halakban és a

Nyilasban, a Jupiterrel a Skorpióban és a Kosban, míg a Szaturnusszal a Bakban és a

Vízöntőben. Ez azért van így, mert minden bolygónak két lakhelyet tulajdonítottak.

De mi a helyzet a Nappal és a Holddal? A zodiákusban találkozunk a szent udzsat-szemmel.

Valószínűsítik, hogy ez Hórusznak, a sólyomistennek a jobb szeme, vagyis a Nap, merthogy

bal szeme a Hold. A Nap tehát a Kosnál található, de hiányzik a Hold, amelynek a Bikában

kellene lennie. Viszont az udzsat-szem felett találunk egy ülő majmot, ami pedig Thot

attribútuma (jelképe), akit pedig a Holddal azonosítottak.

A denderai csillagtérképet tizenkét figura támasztja alá. Ők tartják az éggömböt. Közülük

négy nő és nyolc sólyomfejű férfialak. A négy női személy minden bizonnyal a négy égtáj

úrnői, erről feljegyzések szólnak. Nem így áll a helyzet a sólyomfejű lényekkel, akiket

valamiféle gigászi erő reprezentánsaiként azonosíthatunk. Logikusnak tűnik olyan

istencsoportra gondolni, akikről konkrétan tudjuk, hogy az eget támasztották alá, nevezetesen,

a Hehek csoportja. Más kérdés, hogy az Égi Tehén mítosza a Heh istenekről azt mondja, hogy

sötétségben élnek, máshol az olvashatjuk, hogy ők a végtelenség istenei.

Ha mindezek után megnézzük a denderai zodiákust, akkor egy nagyon szépen kidolgozott,

kiforrott asztrológiai ismerettárral találjuk magunkat szembe, mely rengeteg spirituális tanítást

foglal magában.

A denderai Hathor-templomban található valódi kozmológiai térképet ma a párizsi Louvre-

ban tekinthetik meg a turisták, az eredetit Denderában egy gipszmásolat helyettesíti.

Boldog napot!

Száraz György

Toérisz csillagkép

Thoérisz, Ta-weret vagy Toérisz a csecsemők és a terhes anyák, a szülés és a szoptatás

védőistene. Nevének jelentése: „a nagy (istennő)”. Ő az a kozmikus istenség, aki távol tartja a

gonosz démonokat a születésnél. Amit a denderai zodiákusnál még nem sikerült

beazonosítaniuk a tudósoknak, azt mi most megtesszük. Toérisz csillagképének alakja volt az

a különleges lény a sarkkörüli, vagyis a pusztulást nem ismerő csillagok közül, akit így

jellemeztem: vízilófejű, állapotos nő oroszlánlábakkal és krokodilfarokkal.

Toériszt úgy ábrázolják, hogy két védőerővel bíró mágikus hurokra támaszkodik.

A vízilóistennő egy igencsak furcsa, bonyolult jellemet takar. Kezében gyakran tartja a „za”

(védelem) hieroglifáját. Szimbóluma, a víziló, egyike a Szétheet megtestesítő állatoknak,

ugyanakkor ez nehezen egyeztethető össze az istennő pozitív, védő aspektusaival. A papság

ezt úgy oldotta fel, hogy megalkották az Ozirisz-mítosz egy újabb variációját, mely szerint

Toérisz eredetileg Széth kedvese, aki átáll Hórusz oldalára. Hórusz pedig megöli az istennőt

üldöző kígyót.

A vízilókultusz emlékét őrzi egy Thébában felállított szobor, mely Nitókrisz főpapnő

vagyonának megóvására rendeltetett. S bár ebből a példából is látszik, mily magas körökben

is fohászkodtak az istennőhöz, mégsem illesztették bele egyetlen nagy teológiai rendszerbe

sem. Mi lehetett ennek az oka?

Talán a nevében keresendő a válasz erre a kérdésre. Toérisz egyiptomi neve Ta-Weret (A

Nagy), ami egy démoncsoportra utal, tudniillik, a weretekre. Ebből több kutató arra

következtet, hogy Toérisz rokonságban állhat a mindenhol jelen lévő démonokkal. Főként az

Újbirodalom óta tartotta magát ez a nézet. Azonban felhívom a figyelmet, hogy a démon

(daimon) nem azonos a dekánnal, illetve a méltóságteljes Toérisz istennővel. Mellesleg azért

sem hangolható össze Toérisz a démoni mivolttal, mert amulettjei éppen a gonosz erők

elhárítására hivatottak.

Toérisz szerepköréhez tartozott, hogy biztosítja az újszülöttek lelkének megérkezését és a

testbe történő befészkelődését. Ezt a lélekfajtát Egyiptomban KA-léleknek nevezték. Ez az

ember valódi önvalója, a Felső Lélekből leszülető lélekszikra, amely a tiszta, őseredeti

személyazonosságunkat hordozza. A Ka fejlődik a Földön úgy, hogy összegyűjti és szállítja a

megtapasztalásokat a Felső Lélek számára. Ez az ember isteni összetevői közül az egyik

leglényegesebb és legnemesebb. Jellegzetessége, hogy elpusztíthatatlan és halhatatlan éppen

úgy, ahogy Toérisz csillagképe is ezt hivatott kifejezni. A lélekszikra valóban eltávozik a

halált követően, ugyanis visszaolvad a Felső Lélekbe, képletesen kifejezve, visszatér Toérisz

világába, aki beültette őt az emberbe. Ily módon érhető a halottkultuszban játszott szerepe,

amikor képletesen ő fogadta az eltávozott lelket a túlvilág bejáratánál.

A gyermeküket váró nők Toérisz istennő oltalma alatt álltak. Az egyiptomiak külön kis

szülőkunyhót emeltek, amikor közelgett a szülés ideje. A Késői Korban ezek változatai a

mammiszik, az istennők szülőházai.

A szülés téglákon történt. Ezeket a téglákat a teljes élet szimbólumainak tekintették. A vallás

szerint Thot ezekre a bizonyos téglákra írta fel az emberek sorsát. Sőt mi több, a szülőtégla a

túlvilágra is elkísérte a lelket és sokszor megjelenik a túlvilági ítélet képén a bírák előtt, mint

a sors megtestesítője.

Külön hangsúlyt érdemel Toérisz bajelhárító és démonűző, védelmező státusza. Amulettjei,

szobrai elüldözték a rossz, gonosz szellemeket. Az egyiptomi nők előszeretettel viseltek

Toériszt ábrázoló ékszereket, mert nem csak a rosszindulatú szellemeket tartotta távol, hanem

a szoptatós anyáknak tejbőséget okozott.

Hatásköre sokrétű, például a Késői Korban a 36 csillagkép úrnőjeként is tisztelték, illetőleg

Toériszt tartották a tiszta vizek pártfogójának Gebel esz-Szilszile környékén.

Kultuszának központja eredetileg Théba volt, de mint sokoldalúsága is bizonyítja, tisztelete

egész Egyiptomban elterjedt. Thébában Ozirisz anyjaként tisztelték őt. Gyakori motívum volt

bútorzaton, gyógyító köveken és mágikus papiruszokon, valamint amuletteken.

A házi szentélyeken Bész isten társaságában Toériszt tisztelték, mint a termékenység forrását.

Toérisz társadalmi rangtól függetlenül minden nő mellett ott állt, aki gyermekáldásra vágyott,

vagy meddőségben szenvedett, ezzel mintegy népi istennővé lépett elő.

Boldog napot!

Száraz György

Egyiptomi ékszerek története

Egyiptomban a férfiak és nők egyaránt viseltek ékszert. Így többek között homlokpántot,

fülbevalót, kar- és bokapereceket, gyűrűket, szalagokat, medálokat, diadémot, nyakéket,

gallért és övláncot. Jelentőségük abban állt, hogy ezzel is mind markánsabban fejezzék ki a

szociális státuszukat kifelé, a külvilág felé.

Az egyiptomi ékszerek sajátossága a síkszerűség és a szimmetria. Minden színhatást ezt

igyekszik hangsúlyozni. Ezt legtöbbször rekeszzománc hatásnak megfelelő fémkeretekbe

foglalt színes üveg- és porcelándarabokkal éri el. Az ékszerkészítést szigorú és erősen stilizáló

irány jellemzi. Roppant fejlettségű volt az egyiptomi ékszerkészítés mestersége. Témái,

motívumai a mitológiából, illetve vallásból, valamint a növény- és állatvilágból merít. Így

jellegzetesnek mondható a lótusz-motívum, a szkarabeusz, az ureusz kígyó, a keselyű, de a

félistenek állati jelvényei szintén visszanéznek ránk a csodálatos ékszerekről.

A ma ismeretes egyiptomi ékszerek legtöbbje érintetlen sírokból került elő, lévén, a

kincsvadászok éppen a felbecsülhetetlen értékű, nemesfémekből és drágakövekből készített

ékszerek utáni vágytól felajzva fosztogatták végig Egyiptomot.

Anyagbeszerzés

A kőfejtők és a bányák királyi monopóliumként működtek. A sivatagokban féldrágakövek

után kutattak. A malachitot, a türkizt és a smaragdot a keleti bányákból szállították, míg az

ametisztet, a karneolt és a jáspist Núbiából vagy a Keleti-Sivatagból hozatták. Ezen kívül

obszidiánnak, zöld földpáttal és gránáttal is dolgoztak. Lazúrkövet pedig a mai Afganisztán

területéről szereztek be. Az arany külön fejezetet érdemel.

Az aranynak mint nemesfémnek kiemeltem fontos szerepe volt az ókori Egyiptomban. Ott a

Napisten, Amon-Ré attribútumának tartották. Benne öltött testet mindaz a nemesség, tisztaság

és fény, ami a spirituális felemelkedéshez nélkülözhetetlen energiát szolgáltatta. A fáraók,

azok feleségei és a papság előszeretettel készítette ékszereit, maszkjait és kiegészítőit

aranyból milliónyi apró drágakővel cicomázva. Ennek oka azonban a pompás, sziporkázó

mivoltán túlmenően abban rejlett, hogy az arany különleges tulajdonsággal bír. Az arany

képes az energiák csúcsminőségű vezetésére és egyes esetekben tárolására. Amikor feltárták I.

Széthi fáraó sírját, bizony igencsak elámultak a régészek a több mint száz tonna aranyból

készült kegytárgy és használati eszközök láttán. Elegendő csupán a súlyát lemérni, s máris

képet alkothat magának a laikus, hogy micsoda gazdagság és hatalom húzódhatott meg az

istenkirály mögött.

Az arany a Napisten „húsa” volt. Az arany tehát isteni fémnek számított Egyiptomban, amely

örök életet adott. Elsősorban a hegyekben lévő kvarcit között bukkantak aranyra az

egyiptomiak.

Elektrumot, vagyis arany és ezüst természetes ötvözetét csak Núbiában bányásztak. Az

ezüstöt, melyet az arany egyik megjelenési formájának tartottak, szintén importálták. Réz- és

türkizbányákat találunk a Sínai-félszigeten.

Az aranyművesség a fővárosban, a nagyobb városokban és templomi műhelyekben virágzott.

Kiemelten híres műhely volt Ptah isten memphiszi temploma. Az aranyat először

megtisztították egy olvasztótégelyben, majd öntőformákba öntötték. Még mielőtt kihűlt volna

az arany, rudakat, csíkokat vagy huzalokat kalapáltak belőle. A magas karátszámú arany

puhasága lehetővé tette a könnyebb megmunkálást: forrasztással, veréssel, kalapálással,

öntéssel, domborítással, véséssel, berakással, sávozással, trébeléssel stb. készültek a

műremekek.

A különféle fémeket féldrágakő berakásokkal dekorálták. Fantasztikus színharmóniákat

sikerült összehozniuk a mesterembereknek. Egy műhelyben szigorú felügyelet alatt dolgoztak

az aranyművesek, a drágakőmetszők, a drágakőcsiszolók és a gyöngykészítők.

Miután a drágakőcsiszolók az ékköveket megfaragták és kifúrták, a berakásos mesterek

fejezték be a munkát.

Az egyiptomiak ékszerekkel látták el az isteneket is, különösen akkor, amikor áldozati

szertartást végeztek az istenek tiszteletékre a templomokban.

Az ékszerkészítés színvonalát mutatják és dicsérik a középbirodalmi királyok és hercegnők

dahsúri és el-lahúni kincsei, a Királyok Völgyéből származó Tutanhamon-sír leletei, továbbá

a taniszi leletek. De a szegényebb és szerényebb életvitelt folytatók is adtak magukra, és

viseltek ékszereket, illetve az ünnepségek alkalmából ők is felcicomázták magukat

ékszerekkel.

Amulettek

A szerencsehozó ékszerek között előkelő helyen szerepeltek az amulettek. Szegények és

gazdagok egyaránt viselték. Találkozunk amulettekkel az élők és a holtak esetében is. Ezek

voltaképpen segítő, támogató isteni erőket magukba záró ékszerek voltak. Fő céljuk, hogy

viselőjüket megvédjék a gonosz erőktől és eseményektől. Bajelhárító és védelmi szerepüket

szinte minden veszélyforrás ellen működtették, természetesen csak abban az esetben, ha a

megfelelő drágakövekből készítették el a hozzáillő szertartással.

Így betegségek és vadállatok ellen, balesetek megelőzésére, sőt még természeti katasztrófák

elhárítása céljából is készítettek amuletteket, amely szó valószínűsíthetően az arab hamulet

kifejezésből ered. (hamulet = viselt tárgy)

Nézzünk néhány konkrét példát!

A Hórusz-szemet ábrázoló amulett a teljességet és az épséget volt hivatva szolgálni.

A jobb szem Ré isteni szeme, míg a bal szem Thot isteni szeme volt. A két szem együtt

szimbolizálja Hórusz isten szemét. Imígyen az udzsat-szem igencsak népszerű amulettnek

számított, hiszen a Nap és a Hold erejét egyaránt közvetítette. Udzsatnak azért nevezték

ezeket, mert nap- illetve holdfogyatkozások alkalmával szimbolikusan elveszíthették

épségüket. Ez egyébként Hórusz Széth-tel vívott harcának emlékére céloz, akit azután Thot

gyógyított meg. Az udzsat szó épet jelent. Az udzsat-szemet gyakran készítették lapis

lazuliból vagy smaragdból, amelyet arannyal díszítették, de sok zöld és kevesebb kék színű

fajanszból előállított udzsat-szemmel is találkozhatunk. Funkcióját tekintve a rontások

elhárítása és a szemmel verés visszafordítása volt a céljuk.

Az Ankh-amulett az élet és az életerő jelképe volt, tehát az örök, halhatatlan életet

biztosította viselője számára. A fogantyús keresztet csak királyok és istenek viselhették, vagy

tarthatták kezükben. A fáraók a tudás, a hatalom és az örök élet szimbólumaiként viselték.

Később aki Ankh-amulettet hordott, az növelte a vitalitását, távol tartotta magától a

betegségeket és a démonokat, de jó volt rontás ellen, és nem utolsó sorban hosszú és boldog

életet biztosít tulajdonosa számára. Többféle fémből, fából és fajanszból is készítettek ilyen

ékszert.

A tjet-csomó a termékenység erejével ruházta fel viselőjét, illetve a megtermékenyítő

energiákat erősítette az emberben. A tjet-csomót nevezték más néven Ízisz-csomónak, mivel

Ízisz istennő szimbóluma volt, mely feltehetően a vérét jelölte. Különösen a nők körében

örvendett népszerűségnek a tjet-amulett. Minthogy formája az ankh-ra emlékeztet, mégis Ízisz

vérét jelképezi, ezért általában vöröses árnyalatú féldrágakőből készítették. Ilyen volt a

karneol, a jáspis vagy a tűzachát. A szegényebbek számára készülhetett vörösre festett

fajanszból is. Többek között arra volt jó, hogy enyhítse a nők menstruációs fájdalmait és

általában a női betegségek gyógyítására szolgált.

Ezen kívül mágikus támadások elhárítására, kivédésére is használták, hiszen maga Ízisz a

mágia istennője. Az élőket védte a rontásoktól és a szemmel veréstől, a halottakat pedig

megóvta a túlvilági szörnyek támadásaitól.

A szkarabeusz-amulett az újjászületést, az örökös megújhodás képességét ajándékozta

hordozójának. A dzsed-oszlop a stabilitást, a maradandóságot, a tartósságot és a feltámadást

jelképezte és eme princípiumok mágikus erejével fokozta az ember képességeit.

A mágikus amulettek és talizmánok ereje elkísérte a lelket a túlvilágra is. A mágikus védő

amulettek befolyásolták a túlvilági vándorlást és célba érést.

Az aranygallér-amulett például erőt adott a halottnak, hogy a pólyáitól megszabaduljon.

Aranyból készítették és a temetés napján kellett a halott nyakába akasztani. Ez egy viszonylag

ritka amulettnek számított, amely egy 26. dinasztiában dívott hiedelemből fejlődhetett ki.

Hathor amulettje volt a menat, amelyet nyakláncon hordtak hátul ellensúlyként. A menat

boldogságot, életet és termékenységet ajándékozott a tulajdonosának.

Gyűrűk és karperecek

Ma úgy tudjuk, hogy az ókori egyiptomiak viszonylag ritkán használtak aranyat

gyűrűkészítésre. Ha mégis, akkor a menyasszony a bal kezének a középső ujján hordta az

arany gyűrűt. Fajanszból, egyszerűbb mintával viszont sokféle gyűrűt készítettek. Sokszor a

gyűrűkbe szent szövegeket, istenek vagy királyok neveit vésték bele. De elterjedt volt a

szkarabeusszal dekorált gyűrű is.

Az uralkodók gyűrűi valóságos műalkotásoknak számítanak. Például Tutanhamonnak egyik

gyűrűjére egy Nap-bárkát helyeztek, II. Ramszesz egyik gyűrűjét két ló díszítette.

A karperecek, melyeket a felkaron viseltek, már csak a privilegizált személyeknek járt. A

legszebbek Tutanhamon sírjából kerültek elő.

Nyakláncok, gallérok és övláncok

Már a történelemelőtti korban viseltek fajansz gyöngyökből készült nyakláncokat és

nyakékeket. Ma ezeket jobbára múzeumokban csodálhatjuk meg.

Külön említést érdemel a gallér, mely mindkét nem által szívesen viselt dekoratív ékszer volt.

Előnye, hogy védte a felsőtestet a Nap túlzott sugárzásától. Bőrből, fémből vagy textilből is

készítették ilyen gallérokat, amelyeket színesre festették és drágakövekkel díszítették.

Az uzeht („széles”) vagy uszekh-nyakék jellegzetessége, hogy több gyöngysorból áll,

melyeket a végükön elhelyezkedő széles dísz tart össze. Általában nők és férfiak egyaránt

viselték különleges összejövetelek alkalmával. Isteneket is dekoráltak ilyen nyakékkel,

ugyanakkor szerényebb változataival a hétköznapi emberek életében szintén találkozunk.

Övláncokat már a predinasztikus időktől készítettek, többnyire gyöngyöket használtak fel

készítésükhöz.

Korona és diadém

Mind az isteneknek, mind a fáraóknak saját különleges és jellegzetes koronájuk, illetve

fejdíszük volt. Ezek alapján ma is bárki könnyen megkülönböztetheti őket egymástól.

A királlyá koronázásnak komoly hagyományai voltak Egyiptomban. A koronázási ceremónia

mikéntjéről tanúskodik a medinet-habui templom is. A koronázási évtől számított 30. évben

külön jubileumi ünnepséget rendeztek.

Az egyiptomiak készítettek egyszerű és díszes homlokéket. Ezek alapanyagául a

legkülönfélébb fémeket és ásványokat használták fel. A királyi korona és a diadém nem

ugyanazt az ékszert jelöli, mert a diadémot külön készítették el. Utóbbinak különleges

mágikus erőt tulajdonítottak, melynek köszönhetően a fáraó képes az ellenségeit legyőzni.

A fülbevalók

Már Egyiptomban divatnak számított a fülek átfúratása és a fülbevalók viselése. Nagyon

tetszetős, művészi alkotások készültek fülbevalók gyanánt. Elsősorban nők, de arra is akad

példa, hogy férfiak viseltek fülbevalókat.

Boldog napot!

Száraz György

Afrika Korps

Németek titkos kutató akciói Egyiptomban

A német náci okkultistákat hihetetlenül vonzotta minden, ami mágikus hatalmat

adhatott a kezükbe, spirituális alapokon nyugvó, világuralmi terveik valóra váltásához.

Végigfosztogatták a hat kontinenst csak, hogy összegyűjtsék a rejtélyes kegytárgyakat,

ereklyéket és végső soron az ősi felsőbbrendű faj tudását. Mindezt egy álomért, a III.

Birodalom megteremtéséért.

A nemzetiszocializmus eredete

Ez az ideológia is, mint minden szellemi irányzat, az erőn, a hatalmon, a fölényen és az

uralmon alapult. Kívülről nézve fantazmagóriákon és pszichikailag-morálisan alantas

indíttatásokból táplálkozott, belülről nézve viszont – a fanatikus tagjai és a megszállott hívei

számára – nagyon is komoly és megalapozott, tényekkel alátámasztott fundamentumon

nyugodott. Lássuk, melyek voltak ezek!

A nemzetiszocializmus megteremtői, illetve a nácizmus vezetőinek álmai a múlt sötét

kútjából eredtek. Az ezotéria, vagyis az ősi beavatotti tudás és a kiválasztottság eszméi

mozgatták és juttatták el a végletekig e vezetőket. Adolf Hitler, Heinrich Himmler és a többi

vezető mind mélyen hitt a természetfelettiben. Ők végigjárták a spirituális beavatások jó

néhány lépcsőfokát. Ők és társaik egyaránt rendelkeztek szellemi képességekkel és roppant

járatosak voltak a világ titkaiban. Okkultisták voltak ők, akik minden fellelhető eszközt

megkerestek vagy megszereztek, minden titkot feltártak csak, hogy céljaikat elérjék. Sokszor

önkényesen válogattak a tudományos elméletek, a vallásos eszmék és hiedelmek, a legősibb

és a legmodernebb felfedezések és teóriák között. Vallatóra fogták a történelmet,

áttanulmányozták az emberiség ősi iratait, a védáktól az egyiptomi hieroglifáikon át a sumér

ékírásos anyagokig, a kínai bölcseletektől a germán rúnákon át a maja feljegyzésekig az

összeset. Miszticisták és okkultisták voltak, akik az alkímia, a mágia és az asztrológia

kelléktárában kutattak eszközök után világhatalmi elsőségük elérése érdekében.

A náci boszorkánymesterek az egyes népek és bizonyos letűnt kultúrák és elsüllyedt

civilizációk tudása után kutattak és számos expedíciót indítottak ezek örökségének

megszerzésére. Rejtélyes ősöket kerestek spirituális és archeológiai eszközökkel. Előbbi úgy

történt, hogy okkultista (titkos) rituálékat és ceremóniákat végeztek el rejtett szentélyeikben,

ahol a szellemvilág lényeit szólították meg és hívták segítségük. A náci boszorkányok és

mágusok okkult praktikái hatalmas támogatást élveztek eleinte. Régmúlt korok nagy

szellemei támogatták Hitleréket és árultak el több ezer éves szent titkaikat nekik. Nem

ismerték vagy nem akarták figyelembe venni a tér és az idő korlátait. A germán nép eredetét

kutatták és egy tiszta, magas rezgésű és felsőbbrendű faj létrehozásán, de mondhatjuk

nyugodtan, hogy kitenyésztésén munkálkodtak. Ez lett volna az új árja faj. Az árja védikus

nyelven egyaránt jelent kiválasztottat, tisztát és beavatottak. Tehát törekvéseik abszolút

idealisztikusak voltak.

A náci elit párhuzamosan és összehangoltan dolgozott a tudományos és a fajtudományos

kutatás, az ideológiaalkotás, az archeológia, a politika, a katonai fejlesztések és nem utolsó

sorban a spirituális hadviselés felségterületein. Nem kímélt sem időt, sem fáradságot, sem

pénzt, sem emberéletet azért, hogy megteremtsék álmukat: a III. Birodalmat. Titkos

társaságok tucatjait hozták létre a nácik és igyekeztek meggyőzni és maguk mellé állítani

koruk nagy beavatottjait. Heinrich Himmler, a náci okkultisták nagymestere, későbbi SS-

Reichführer, például maga állított fel egy halálfejes lovagrendet, mely a germán mitológiát, az

ősi lovagrend mítoszát, a rasszizmust és a genetikát ötvözte magában.

Antropológiai méréseket végeztek a lakosságon, az Ahnenerbe tudósai az egész világot

átkutatták és ásatásokat végeztek bizonyos spirituális-régészeti leletekért, szent ereklyékért és

mágikus hatalommal rendelkező talizmánokért. A teljesség igénye nélkül említeném meg a

Szent Lándzsát, avagy a Végzet Lándzsáját, mellyel Krisztus oldalát döfte át egy római

centúrió, az Atlanti óceánban elsüllyedt Atlantisz és Thule szigetének egykori nyomait és

hagyatékát, a maja Kristálykoponyák fellelhető darabjait, a Frigyládát, vagyis a Szövetség

Ládáját és így tovább.

E mániákus vezetők fixa ideája volt, hogy a német faj vérvonala okán felsőbbrendű, mint a

zsidóság, illetve a különböző kevert rasszok. Továbbá mélyen elutasították a kereszténységet,

helyette a német pogányságban és a pogány ősök hőstetteiben látták az etalonjukat. Egy új

korszakot akartak elindítani, s egy birodalmat, mely ezer évig fog virágozni és uralkodni a

világ felett.

Felsőbbrendűség és expedíciók

A nácik fajpolitikájának legerősebb pillére az az elképzelés volt, hogy a germán nép ősei

hordozói voltak egy vérvonalnak, mely tisztaságáról és nemességéről volt híres. Ezek az árja

ősök megidézhetők a szellemvilágból, illetve genetikai örökségük révén, látens módon ma is

megjelenhetnek a germán nép sarjaiban, feltéve persze, hogy gondos kezek és tudományos-

spirituális képzésben, kondicionálásban részesül a gyermek. A felsőbbrendű faj, mint ahogyan

a neve is mutatja, vezetésre hivatott, mégpedig a világ irányítására, minden nemzet fölötti

hatalom gyakorlására.

Ebbéli törekvésük mély ellenérzéseket váltott ki a világ legtöbb népéből. A nácik nyíltan

egyházellenesek voltak, ki nem állhatták a kereszténységet és a zsidó hitet. Erősen

megkérdőjelezték például a Bibliát és azt, hogy a héber volt az ősi nyelv a Földön. Lássuk,

miért!

Az árja faj mítoszának gyökereit Indiában kell keresnünk, s a közvetítője, aki révén a nácik is

megismerhették ez a legendát, Sir William Jones volt. Ő feltételezte-felfedezte, hogy a görög,

a latin és a szanszkrit nyelv olyannyira hasonlít egymáshoz, hogy minden bizonnyal egy ősi

nyelvből ered mindhárom. Az a faj, aki ezt a nyelvet használta, azonban már kihalt vagy

eltűnt, de nyomait Indiában kell keresni. Ezzel a tézisével nyíltan szembehelyezkedetett a

Biblia teremtéstörténetével és egy sor részletével. E szerint létezett egykoron Észak-Indiában

egy harcos, felsőbbrendű, szanszkrit nyelven beszélő árja faj, aki meghódította az egész

világot. Így eljutottak Egyiptomba, az amerikai kontinensre, Európába és keletre is.

Mindenhol fejlett civilizációkat hoztak létre és mindenhol indogermán nyelveken beszéltek.

De nem csupán az ősök, a kultúra és a nyelv, hanem az alkatuk is hasonlított: nordikus

(északi) jellegű volt.

Mindez egy olyan korszakban született és hatott, amikor elindult a német nemzeti

összekovácsolódás. A pángermán mozgalmaknak éppen kapóra jött az árja fajelmélet, amely a

modern német nemzet születésének hajtóanyaga lett. Ebből az aspektusból szemlélve a

zsidóság nem volt sem indogermán eredetű, sem indogermán nyelvű, tehát idegennek

számított. A faji ellentétek kiéleződni látszottak.

Ezt csak tovább fokozta E.H.P August Haeckel, német biológus, anatómiaprofesszor és

pszichológus, aki kőkemény darwinista alapon bizonyította a fajok alsóbbrendűségét és

felsőbbrendűségét, valamint hogy minden faj a genetikai állományában hordozza múltját,

tudását, s ezáltal egész küldetését. Ebből már logikusan következett, hogy a keveredés, mint

olyan nem kifizetődő, s nem is megengedhető az árják számára. Így megszületett a

„herrenvolk, herrenrasse, übermensch” elmélet, vagyis a felsőbbrendű emberi faj ideológiája,

melyet ezután már nem esett nehezére a német szellemi elitnek elterjeszteni.

Ezt támogatták akarva-akaratlanul a teozófusok is, élükön H. P. Blavatskyval, aki többek

között beszámolt egy ősi mitikus népről, amely a történelem előtti időkben szuperfejlett

civilizációt hozott létre a Földön és amelynek tudása el van rejtve a világ különböző pontjain.

Az árják olyan pszichikai és spirituális képességekkel rendelkeztek, melyek messze

felülmúlják a ma emberének tudását és technikai vívmányait. Jelesül, képesek voltak

telepatikus úton kommunikálni, az akaratuk erejével befolyásolni, sőt irányítani tudták a

természet erőit, elemeit, kapcsolatba tudtak lépni az angyali lényekkel, hozzáfértek régi korok

szent tárgyaihoz és ereklyéihez, melyek segítségével más világokba tudtak eljutni, mágikus

eszközeik voltak, melyekkel gyógyítottak és betekinthettek a múltba, illetve a jövőbe. Ez az

isteni tudás és eme isteni eredetű lények földön hagyott öröksége, a mindenkori

kiválasztottak, a legnemesebb nemzet jussa volt Hitler és Himmler álma. Ezekért a tárgyakért

és relikviákért nem átallották fenekestől felforgatni a földkerekséget. Céljuk nem kevesebb

volt, mint hogy önmagukban látva a felsőbbrendűség színe-javát, birtokba venni a világ fölötti

uralom gyakorlásának eszközeit. Expedíciók sokaságát indították a szélrózsa minden

irányába, hogy archeológiai álca alatt okkultista tárgyakat és tudás gyűjtsenek be.

Erwin Rommel karizmája

A II. világháborúban az észak-afrikai hadszíntéren számos német tábornok bizonyította

rátermettségét és zsenialitását, mindazonáltal még így is kimagaslik soraikból a DAK, azaz a

Deutschen Afrikakorps (Afrika Hadtest), vezére. A DAK tábornagyáról azt kell tudni, hogy

soha nem sebesült meg, noha mindig az első vonalból irányította katonáit. Zseniális taktikus

volt, aki tankönyvekbe illő módon leckéztette meg az ellenséget hadviselés tárgyából.

Lovagias eszmeiség hatotta át egész lényét, ami megmutatkozott bátorságában, moralitásában

és emberségességében. A katonái valósággal imádták, szinte hősnek és példaképnek

tekintették. Ellenségei rettegtek tőle. Legendák keltek szárnyra róla a brit hadsereg berkein

belül. Nem jött jól ki a német parancsnoksággal, mert modora hagyott néni kívánnivalót maga

után, viszont megkérdőjelezhetetlen erényei roppant hatékonnyá tették. Ideológiai hűségéről,

önfeláldozásáról és beállítódásáról legyen elég annyi, hogy Adolf Hitler nevezte ki

személyesen testőrsége élére és abszolút mértékben elégedett volt a munkájával, minekután

páncéloshadosztály élére nevezte ki. Vasmarkú és maximalista parancsnok volt. Többször

felülbírálta elöljárói parancsait. A 7. páncéloshadosztály parancsnokaként páratlan

eredményeket ért el: napi 50-60 kilométert haladt előre, több száz páncélost lőtt ki, összesen

97 ezer hadifoglyot ejtett, miközben kétszáznál kevesebb katonájától és 42 páncélosától

kellett megválnia.

Afrika Korps

(Afrika Hadtest)

Az észak-afrikai hadszíntér megnyitása elsősorban Benito Mussolini érdekeit szolgálta. A

Duce hegemonikus törekvései között szerepelt az óceánokra való kijutás és a gyarmatosítás is,

de végső soron a nagy álma a Római Birodalom feltámasztása volt. Mussolini olyannyira

féltékeny volt Hitler és a Harmadik Birodalom katonai sikereire, hogy nem sok teketóriázás

után rárontott az Egyiptomban állomásozó brit katonai erőkre. Mussolini alábecsülte az

ellenséget és az átgondolatlan offenzíva terve hamarosan megrekedéshez vezetett az észak-

afrikai fronton.

Hitler és tábornokai sem rajongtak az ötletért, hogy német csapatokat küldjenek a térsége egy

gyengén szervezett és vezetett olasz hadsereg mellé az angolok ellenében. A helyzetet

némiképp bonyolította, hogy Mussolini vágyott a németek technikai segítségére, ugyanakkor

német katonát látni sem akart a térségben, mondván, ez Róma hatásköre. Hitler sem óhajtott

kidobni az ablakon páncélosokat és repülőgépeket, hiszen ő a Szovjetunió elleni offenzívára

szeretett volna összpontosítani. Végül az egészből nem lett semmi. A nemzetközösségi

csapatok válaszcsapást mértek az olaszokra és kiűzték azokat Egyiptomból. Az olaszok

drámai vereséget szenvedtek.

Bár a Führer nem volt elragadtatva a gondolattól, mégis hosszú távú érdekei azt kívánták,

hogy csapatokat vezényeljen Afrikába és ezáltal támogassa Olaszországot. Kompromisszum

született tehát a két fasiszta nemzet között és az Afrikába küldött sivatagi hadtest élére Erwin

Rommel került. Rommel néhány parancsot megtagadva rövid időn belül ellentámadásba

lendült a nemzetközösségi csapatok ellen. Az offenzíva hatalmas diadalokat eredményezett

Rommelnek. A támadó hadműveletek eredményei minden tekintetben óriásiak voltak: az

elfoglalt terület, a hadifoglyok és a harckocsik száma és a tekintély megnövekedése képes volt

fordítani a csúfondáros olasz helyzeten.

A britek olyannyira felbőszültek a veszteségeik láttán, hogy orvgyilkosokat küldtek Rommel

elveszejtésére. Abban bizakodtak, hogy ha eltávolítják a németek emblematikus tábornokát,

akkor meginog német-olasz morál, ami majd a britek malmára hajtja a vizet. A Rommel

meggyilkolására küldött különítmény akciója szégyenletes kudarcba fulladt. A brit hírszerzés

talán egyik legnagyobb fiaskója volt ez, hiszen a célpont nem is tartózkodott a

főhadiszálláson, hanem a frontvonalban harcolt.

Innentől nem folytatnám a sivatagi háború forgatókönyvének ismertetését Montgomery

tábornok feltűnésétől El Alameinen keresztül a németek és olaszok végső felőrlődéséig, bár az

egyik legérdekesebb hadszíntere volt a II. világháborúnak. Inkább arra térnék ki, hogy mi

mozgatta és motiválta Hitlert a szemmel látható berzenkedése ellenére Észak-Afrika

elfoglalására.

A Keleti terv értelmében az Afrika Korps feladata Közel-Kelet elfoglalása lett volna, azon

belül elsősorban Egyiptomé. Ha Rommel rendelkezett volna elégséges erőforrásokkal, akkor

minden valószínűség szerint emberi és parancsnoki nagysága és kvalitásainál fogva véghez-

vitte volna ezt a tervet. Vizsgáljuk meg, mit nyert volna Hitler ezzel a manőverrel!

Az okkult teóriák szerint a kontinenseket földalatti járatok kötik össze. Ezek sok ezer

kilométeres alagutak, amelyek bejáratát gondosan elrejtették. Földalatti, elfeledett városok

léteznek ezek mentén, ahol több tízezer éves spirituális kultúrák maradványai pihennek.

Ezekről számolt be annak idején a teozófia nagyasszonyaként tisztelt Madame Blavatsky, de

hasonló legendákra bukkanunk az ősi amerikai indiánok mitológiájában: észak-, közép- és

dél-amerikai bennszülöttek ősi tudásának kelléktárában. Ezek a helyek vagy központok az

emberiség ősi bölcsői, a felsőbbrendű faj őshona, a fehérbőrű, magas, világos szemű árják

eredeti birodalma.

Madame Blavatsky azt állította, hogy Egyiptomban maga fedezett fel ilyen a végtelenbe tartó

földalatti járatokat a Királyok Völgyében. (Ezek nem összetévesztendők a királysírok

járataival.) Összegezve, Hitler a germán genetikai örökség magjához vezető utat kereste

Egyiptomban. Ebbéli törekvéseiben erősítette meg a vezért Edward Bulwer Lytton Az

eljövendő faj című regénye. Eredeti címe e műnek Vril: Az eljövendő faj hatalma. Ezt azért

jegyeztem meg, mert innen kapta nevét a Vril Társaság, más néven a Fény Páholya, melyet

Karl Haushofer alapított Berlinben. A Vril Társaságot voltaképpen egy náci ezoterikus

csoportosulás, a Thule Társaság legbelsőbb köreibe tartozók alkották. A Vril Társaság

elnevezésében szereplő vril egy mindent átható természeti erő, egyfajta végtelen

energiaforrás.

Hitler egyértelműen természetfeletti hatalom megszerzése céljából látta mégiscsak

előnyösnek az Afrika Korps megalakítását. De vizsgáljuk meg, mit várhatott a rejtélyes ősök

energiájának kulcsaitól Hitler!

Egy vízözön előtti civilizáció leszármazottainak tudásáról és energiájáról van szó, amit

Vrilnek hívhatunk. Ez a Vril képessé tette ezeket a föld alatt élő felsőbbrendű lényeket arra,

hogy egy fejlett technológiával rendelkező tökéletes társadalmat és egy komplex életformát

alakítsanak ki a maguk számára. A Vril egy energiaforrás, amelyet tökéletesen uralnak és

akaraterejük segítségével irányítanak spirituálisan felemelkedett mesterek. Ők képesek uralni

a környezetüket, irányítani az élőlények fejlődését, betegségek gyógyítására, teremtésre vagy

akár pusztításra használni ezt a fluidumot. S ami nem elhanyagolható körülmény: ez

öröklődik, van, aki jobban és van, aki csupán kevésbé képes használni a Vrilt. A Vril

életerővel töltheti fel az embert, gépezeteket működtethet, természeti jelenségeket, mint a

villám vagy az eső – idézhet elő, de ugyanakkor városokat is romba dönthet. Eme lények

világában nincs erőszak, nem ismerik a bűnözést és a szegénységet sem. Az egész

életformájuk alapja a Vril, mely civilizációjuk szinonimája is.

Ennyiből már szerintem sejthető, hogy Hitler nagy víziója volt, hogy ilyesfajta, Atlantiszról

származó ősökkel találkozzon, felvegye velük a kapcsolatot és megpróbálja kihasználni a

tudásukat, megkaparintani a titkaikat, hogy azután átvegye a hatalmat, legalábbis a földfelszín

felett.

A náci okkultisták számára a Vril és minden természetfeletti hatalom faktum (tényszerűség)

volt. Nekik ez volt a bibliájuk. Sok más forrást is említhetnék, melyek egyöntetűen

bizonyítják, hogy Hitler és holdudvara az atlantiszi és a thulei szupercivilizációk vérségi

örökösei közül a germán népet tartották a legéletrevalóbbnak. Így adva volt a családfa, már

csak a megvalósítás hiányzott. Megszületett az ötlet: expedíciókat küldeni mindenhova, ahol a

szent iratok szerint gyanítani lehet a kapcsolatfelvétel lehetőségét a titkos felsőbbrendű fajjal,

vagy annak leszármazottaival.

A Frigyláda nyomában

Hitler valósággal élt-halt a természetfeletti relikviákért és igyekezett minden felelhető olyan

kultikus tárgyat, szent ereklyét begyűjteni, amelyek hozzásegíthetik hatalma totális

kiterjesztéséhez. Kiváltképp foglalkoztatta őt a földönkívüli vagy isteni beavatkozással

készült Frigyláda. Kevesen tudják, de ez a bibliai ereklyét legutoljára Egyiptomban rejtették

el, majd nyoma veszett, s a mai napig keresik a rejtekhelyét. A Führer is tisztában volt azzal,

hogy egy időben Egyiptom különböző pontjain helyezték, illetve dugták el a Szövetség

Ládáját. Érdekességképpen a Biblia említi, de nem minden forrás tartja a zsidó nép isteni

ajándékának. Egyesek azt vélelmezik, hogy az ősi egyiptomiak kapták valamelyik idegen

fajtól, talán éppen a Hitler által keresett atlantiszi leszármazottaktól. E mágikus hatalommal

bíró szerkezetet – mert láda formája még nem bizonyítja, hogy átlagos holmikat tároltak

benne – különleges erők megmozdítására és működtetésére volt képes, amely éppen kapóra

jött volna Hitlernek.

A keresztény világ ótestamentuma említi meg a Frigyládát. A Biblia részletesen taglalja, hogy

milyen céllal keletkezett, valamint hogy ki, hogyan és miből készítette. A Biblia beszámol

arról, hogy mekkora volt a mérete és leírást ad a Frigyláda által produkált

megmagyarázhatatlan, természetfeletti anomáliákról is, amelyekre a mai napig nem sikerült

elfogadható magyarázatot találni a tudósoknak.

A legkézenfekvőbb feltevés, hogy a Frigyláda az Istennel kötött szövetség szimbóluma volt, s

mint ilyen arra is szolgálhatott, hogy Úr rajta keresztül tartsa a kapcsolatot a kiválasztott

népével. De hogyan? Biztosan, nem telefonálgatott rajta az Úr Mózessel! Vagy mégis?

A ládát kívül és belül aranylemezek borították és állítólag csak a tízparancsolatot megörökítő

két kőtáblát tartalmazta, amelyet Mózes helyezett bele. A természetfeletti anomáliák a láda

tetején elhelyezkedő, egymással szembefordított arany kerubok között keletkeztek. Anélkül,

hogy belemennék a lehetséges fizikai magyarázatok gyártásába, azt mindenképpen

megjegyzendő, hogy az arany a legkitűnőbb tároló és közvetítő közeg a spirituális energiák

számára. Amennyiben egy felsőbbrendű lény – nem feltétlenül a Teremtő, hanem egy angyal

az Úr nevében kommunikálni óhajtott volna egy beavatottal, akkor bizonyára egy megfelelő

tervrajz alapján elkészített, aranyból készült eszköz lett volna a legalkalmasabb erre a célra.

Mi sem jöhetett volna jobban Hitlernek, mint egy kommunikációs eszköz, melyen keresztül

felsőbbrendű lényekkel vagy magával az Úrral cserélhetett volna eszmét. Itt most adódik egy

logikai bukfenc, miszerint miért akart volna Hitler a zsidók istenével kommunikálni, ha

antiszemita volt? Nos, nem gondolnám, hogy Hitlernek ez volt a célja. A vezért komoly

beavatott okkultista volt, tehát tisztában kellett lennie azzal, hogy a Frigyláda egy mágikus

célokra szolgáló eszköz, amely egyáltalán nem veszélytelen és nem emberi tulajdon.

Ami a veszélyességét illeti, több személyt is említ a Szentírás, aki életét vesztette, mert

megérintette a Frigyládát vagy a közelébe ment. Uzza példája, avagy Áron főpap két fiának.

Nádábnak és Abihunak esete is alátámasztja ezt. De maga Mózes sem mert mindig a láda

közelében tartózkodni. A Frigyláda körül tevékenykedő papok maguk is különleges

védőruházattal védekeztek az ereklye sugárzása ellen.

Ami a Frigyláda tulajdonosát illeti, erről az a véleményem, hogy nem meghatározható.

Ahogyan egy Kristálykoponyáról sem jelenthető ki, hogy ennek vagy annak a tulajdona, úgy a

Frigyládával kapcsolatban sem határozható ez meg egyértelműen. Gyanítható, hogy

felsőbbrendű faj készítette és adta át bizonyos beavatottaknak egykoron a Frigyládát, de hogy

mikor hova került és hogyan vándorolt kézről-kézre, azt mi nem tudhatjuk. Annyi bizonyos,

hogy még időszámításunk előtt eltűnt és utoljára Egyiptomban látták, bár mások Etiópiát,

illetve Jeruzsálemet, a Templom-hegyet jelölik meg lelőhelyeként. Bármi is legyen az igazság,

Hitlert módfelett csábította a Frigyláda misztikus hatalma, ezért hadászati szempontból

roppant jól járt volna, ha tűvé tehette volna érte Egyiptomot, de a Sors másként rendelte.

Boldog napot!

Száraz György