A következő három írás — Király Pál, dr. Sali E m i l és Rakonczay Zoltán tanulmányai — előadásként hangzottak el azon, az 1879. évi erdőtörvény évforduló­jának tiszteletére rendezett ünnepségen, amelyről lapunk tavalyi 11. számában, az „Egyesületi Közlemények" között adtunk hírt és a közlést előre jeleztük.

634.0.902

1

ELSŐ MODERN ERDŐTÖRVÉNYÜNK TÖRTÉNELMI ELŐZMÉNYEI 1. RÉSZ

KIRÁLY PÁL

Jogga l merülhet fel a kérdés: miért tulajdonítunk még egy évszázad e l ­múltával i s o l y a n n a g y jelentőséget egy száz é v előtti j o g i ak tusnak , hogy ünnepi külsőségek között tisztelgünk emléke előtt?

A kérdésre helyes választ a d n i csak úgy tudunk , ha folyamatában és az ösz-szefüggéseket is f igyelembe véve vizsgáljuk az erdőtörvény létrejöttét és k ö ­vetkezményeit.

A történelmi előzményeket szemügyre véve azt tapasztalhat juk, hogy az erdő­v e l , i l l e tve az erdőgazdálkodással kapcsolatos központi intézkedések sz in te egyidősek állami létünkkel. U t a l h a t o k i t t az államalapítással c saknem egy­idejűleg létrehozott erdőispánságokra, a királyi erdőóvók intézményére, ma jd a további századok során a királyi és állami főtisztviselői ok leve lekben egyre g y a k r a b b a n felbukkanó erdészeti tárgyú rendeletekre , m i n t a m i l y e n például a Zsigmond királyunk által, 1426-ban kiadott szabályozó rendelet, v a g y a Miksa király által 1565-ben kibocsátott erdőpátens, a híres „Constitutio Maximiliana".

A z erdők helyzete a X V I I I . század derekán

Témák szempontjából azonban csak a X V I I I . század társadalmi-gazdasági v i s z o n y a i vizsgálatának v a n behatóbb, közvetlen jelentősége. A 150 évig tartó török u r a l o m és a kurucháborúk lezajlása után ebben, a viszonylag békés év­században vett nagyobb lendületet a demográfiai, gazdasági, majd kulturális fejlődés hazánkban. Az ország újjáépítése, a városiasodás megindulása sok fát igényelt. U g y a n a k k o r megindult a mezőgazdaság fejlődése is, m e r t a kuszált b i r tokv i szonyoka t rendezték, a népesség szaporodása és az európai külkereske­delembe való bekapcsolódásunk pedig konjunkturális helyzetet teremtett az élelmiszertermelés számára. E z egyrészt erdőterületeknek mezőgazdasági terü­letté átalakításával (vagyis erdőirtásokkal), másrészt ped ig az e rde i állattartás (legeltetés, makkoltatás) kiterjesztésével, az e rde i takarmánygyűjtés fokozó­dásával járt, a m i kedvezőtlenül hatott az erdők állapotára, elsősorban azok ter­mészetes felújulására.

Fokozta a fafogyasztást a prekapitalista iparosodás, különösen a bányászat és kohászat fejlődése is, a m i az uralkodó, Mária Terézia császárnő m e r k a n t i l i s ­ta politikájából is következett. M i n t ismeretes, ennek lényege az országon belül a nemesfémkészletek növelése, felhalmozása, országon kívül ped ig a külkeres­k e d e l m i aktívum fenntartása. E z utóbbi a X V I I I . században n e m utolsósorban

7

a fahamuból előállított, ún. hamuzsír, vagy i s egy bepárolt bázikus vegyület nagyarányú exportját jelentet te a fej let tebb, iparosodó n y u g a t i országok irá­nyában, és a m i n e k mérhetetlenül sok, értékes erdőnknek az elhamvadása vo l t a velejárója.

A legnagyobb faigénylő azonban a birodalmi hadsereg volt, a m e l y Európa számos frontján küzdött a virágzásának zenit je felé közelgő H a b s b u r g - b i r o ­da lomnak uralkodó európai nagyhatalommá tételéért, sőt a k k o r i értelemben vet t világhatalommá tételének illúziójáért. A fegyverzet és felszerelés b iz to­sítása nemcsak az a r a n y - és ezüstpénzverdékre rótt nagy feladatot, de még inkább a fémiparra és kohászatra, a lőporgyártásra, a bőriparra s t b , azon keresztül pedig a faszén és cserzőanyag, bányafa és más e rde i termékek ter­melésére. A z t se feledjük, hogy a török b i r o d a l o m határa részben még a múlt században is megegyezett Erdély délkeleti határával, és a magya r közgondol­kodásból, az örökre kitörölhetetlen n y o m o t hagyot t török veszély még n e m múlt e l véglegesen. A k a t o n a i határőrvidékek funkciójának biztosítása erdészeti jellegű intézkedéseket is kívánt. N e m véletlen tehát, hogy elsősorban az udvari haditanács és a hadsereg fővezérsége ösztönözte az uralkodót, hogy adjon ki intézkedést egyrészt a bányáknak és kohóknak hosszú távon is biztonságos fa-ellátása érdekében, másrészt (stratégiai okokból) az ország pusztasággá vált középző—déli részeinek beerdősítése érdekében. A Kárpát-medencében a X V I I I . és X I X . században uralkodó abszolút fabőségen belül ugyanis az e g y k o r i i r a tok bizonysága szer in t kétségtelenül jelentkezett relatív, lokális fahiány a nagyobb városok, ipartelepek és vízi utak mentén (min t a m i l y e n a Vág, a G a r a m , a T i sza , a Szamos és a M a r o s vol t ) .

A szabályozás első kísérletei

I l y e n előzmények után je len t m e g számos h e l y i törvényhatósági intézkedés mel le t t a k o r legismer tebb és legjelentősebb s z a k m a i rendelete, a Mária Terézia királynő által, 2769 decemberében kibocsátot t , ,erdőreTidtar íás" (Holz- u n d W a l d -ordnung) , teljes magya r elnevezésével: „A fáknak és erdőknek neveléséről, és megtartásáról való rendelés". E z t a rendeletet v a l a m e n n y i vármegyei törvény­hatóság és nagyobb erdőbirtokos megkapta .

A z Erdőrendtartás 55 pon tban fogla l ta össze a k o r legjobb s z a k m a i i s ­meretei t , i l l e t v e az erdőgazdálkodással kapcso la tban ezeken alapuló l eg fe l ­sőbb elhatározást. 1770-ben könyv a l a k b a n is megjelent magyar nye lven . Tartalma még mai szemmel olvasva is meglepően korszerű. Szó v a n benne az erdők felméréséről, a fakitermelésnek szabályos térszakozáson és fafajonként meghatározott vágásfordulón alapuló szabályozásáról, természetes és mester­séges vágásfelújításról, gyorsan növő f a f a j o k k a l végzett erdőtelepítésről, a megte rmel t és a k i t e rme l t faanyaggal való takarékos gazdálkodásról, műszaki kérdésekről, az e rde i károk megelőzéséről és még egy sor olyan kérdésről, amelyek változatlanul az erdőgazdálkodás alapelvei, illetve legfontosabb fel­adatai közé tartoznak napjainkban is. A z any ja halála után trónra lépő í í . Jó­zsef császár c saknem szó szer in t azonos Erdőrendtartást adotlt k i 1781-ben Erdély számára.

A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a gondosan kidolgozot t és a k o r s z a k m a i színvonalán álló rendeletek nem gyakoroltak komoly hatást a hazai erdőgazdálkodás menetére, bár a n y u m u k b a n jelentkező nagyszámú oki ra t azt bizonyítja, hogy a lúdtollpercegtetőket alaposan megmozgatták.

A gyenge hatás oka abban keresendő, hogy a gazdasági és azon keresztül a polgári társadalmi haladás útját egyengető királyi szándék megtört az ősi

8

kiváltságokat biztosító feudális jogok, a rendi alkotmány védelmének bástyá­ján. Mária Terézia és II . József a m a g a módján felvilágosult uralkodó v o l t még a k k o r is , ha haladó, a fejlesztést szolgáló eszméit királyi módszerekkel igyekezet t valóra váltani (ezért i s n e v e z i a történelemtudomány ezt a k o r s z a k o t felvilágosult abszolutizmusnak). A ke le t - és nyuga-t-európai fejlődés közötti idő­be l i eltolódás már e k k o r megmuta tkozot t . A Mária Terézia-féle Erdőrend­tartás nem is vo l t törvény, a jogszabályok e l emi feltételeivel s e m rende lke ­zett, inkább csak uralkodói ajánlás vo l t . P l . be n e m tartás esetére csak fenye­getéseket ta r ta lmazot t i t t -ot t , de konkrétan meghatározott szankciókat n e m .

A X V I I I . századot egy rendkívül jelentős nemzetközi esemény zárta: a f r an ­ciaországi nagy polgári fo r rada lom, a m e l y halálos sebet ütött a feuda l izmus európai rendszerén. Eszméi gyorsan e l ju tot tak a kon t inens országaiba, így hazánkba is . A z elvetet t m a g azonban egyelőre sivár ta la jba hul lo t t , hiába öntözték bőven vérükkel Budán az eszme magyarországi képviselői. A haza i feudal izmus erejét tükrözte a nevezetes tollvonás is, a m e l l y e l II. József csá­szár halálos ágyán, 1790-ben, kénytelen v o l t v a l a m e n n y i Magyarországra v o ­natkozó rendeletét v i s szavonn i . Ez: a történelmi jelenség is bizonyította, hogy az ekkor még roppant erős magyar rendi ellenállást lehetetlen volt felülről jövő reformokkal megtömi, még ha legfelsőbb helyről e rednek is azok. E z e k az események és az a körülmény, hogy a f o r r a d a l m i eszméket Európa-szerte szétvivő napóleoni csapatok csak n a g y o n rövid időre és szűk felületre korlá­tozott kon tak tus t tud tak t e remten i az országgal, a polgári fejlődés radikális megindulását fél évszázadra elodázta hazánkban. E z a történelmi fáziseltolódás azután végigvonult a magya r történelem további menetén, és tulajdonképpen sz in te n a p j a i n k i g éreztette hatását.

A szakmai értelmiség kialakulása

A polgári átalakulás azonban, ha lassan is , de a XIX. század első felében mégis megindult hazánkban. A napóleoni háborúval járó kontinentális zárlat p iac i konjunktúrát eredményezett, ame lye t azután egy depresszió követett. M i n d a fellendülés, m i n d a válság élesen rávilágított a haza i termelőerők e lmaradot t állapotára, a m e l y e k képtelenek vo l t ak a l k a l m a z k o d n i a változó p iac i helyzethez és ez felgyorsította a X V I I I . században meg indu l t fo lyama to ­kat , elmélyítette haza i földön is a feuda l izmus válságát.

A század első felének történelmi menete, a r e f o r m k o r nemzedékének dere­kas munkássága teljesen közismert. Történetünk szempontjából az események tömegéből k i k e l l e m e l n i egy nagyon lényeges mozzanatot . Ez a természettu­dományos gondolkodás terjedése és a nyugat-európai ipari forradalom nyomán a szakoktatás kifejlődése, majd annak következtében a műszaki-tudományos értelmiség kialakulásának megindulása hazánkban és azon belül szakmánkban is. A műszaki értelmiség létrejötte egyik fontos feltétele és egyben mozgató­ereje volt a társadalmi-gazdasági polgári átalakulásnak. Ismeretes, hogy Európa egyik legrégibb műszaki felsőfokú oktatási intézményét: a Selmecbányái Bá­nyászati Akadémiát még Mária Terézia emel te akadémiai r ang ra 1770-ben. A z már kevésbé ismert , hogy ez az alapítás már tulajdonképpen egy pre-kapitalista jelenség, m e r t a bányászati i s k o l a létesítését a Felvidéken bánya­kitermelési koncessziókat kapo t t Fugger-család kezdeményezte már jóval k o ­rábban, a bánya- és erdőkitermelések szakszerűbbé tétele és ezen keresztül profitjának növelése érdekében. A z első önálló erdészeti szakoktatási intéz­ményt H r a d e k e n (Liptóújvárott) alapították hazánkban, 1796-ban. Ez t a t an ­intézetet erdészeti népiskolának nevezték ugyan , tantervének és tananyagának

9

meglepő színvonalassága alapján azonban felső tagozatát nyugod tan t ek in t ­hetjük középfokú szakoktatási intézménynek.

A z i s k o l a 1815-ben ugyan kénytelen vol t működését beszüntetni, feltehetően a megfelelő a n y a g i támogatás hiányában. Közben azonban 1808-ban, a S e l m e c ­bányái akadémián belül megkezdte működését az önálló felsőfokú Erdészeti Tanintézet, braunschweig-—wolfenbütteni dr. Wilckens Henrik Dávid előadásai­v a l . A tanintézet azután zömmel német származású, de kiváló professzorok köz­reműködésével, egyre bővülő t ananyag oktatása mel le t t , évtizedeken k e r e s z t ü l bocsátotta k i fa la i közül a jól képzett, felsőfokú végzettségű erdészeti szak­embereke t (forstingendeur-öket). Néhány évtized múlva ez a gárda lett szakmai fejlődésünk legfőbb motorja és az önálló, modern magyar erdőtörvény létre­hozásának kezdeményezője, harcosa, illetve megalkotója.

Magyarországon az említettek mel le t t fo ly t még felsőbb és alsóbb szintű erdészeti szakoktatás, a gróf Festetics György által 1797-ben, Kesz the lyen a l a ­pított, nagyhírű Tudományos Gazdasági Iskola , a Georgicon erdész- és vadász­iskolájában, a herceg Eszterházy Miklós által 1806-ban K i s m a r t o n b a n (E i sen -stadt) alapított erdészeti iskolában és az 1817-ben Nagyszebenben alapított e r ­dészeti iskolában (amely valószínűleg az abszolut izmus ideje alatt , az 1860-as években szűnt meg).

A z O M G E , mint az erdészet támogatója

A szakoktatásnak a társadalmi-gazdasági fejlődésre gyakoro l t hatását pél­dázza az agrárszakemberek képzésének története is . A már említett és nyo lc szakosztállyal működött Georg i con mel le t t 160 évvel ezelőtt, 1818-ban magán tanintézetként megkezdte munkáját a későbbi magyaróvári Gazdasági Akadé­m i a is , a m e l y egyúttal a mezőgazdasági kutatásunknak is bölcsője lett . A z a g ­rárszakemberek létszámának gyors szaporodása eredményeként az 1825-ben, gróf Széchenyi István kezdeményezésére alakult, pálya- és lófuttató társaság­ból 1835 júniusában megalakult az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (497 taggal!), hazánk első műszaki-gazdasági egyesülete.

Az OMGE, fennállásának első fél évszázadában, rendkívül fontos szere­pet játszott a nemzetgazdaság fejlesztéséért folytatott küzdelemben és betöl­tötte hazánkban azt a szakmai érdekképviseleti szerepet, amelye t a fejlettebb kap i t a l i s t a országokban a mezőgazdasági kamarák láttak e l . A z 1848-as p o l ­gári f o r r a d a l o m előtti évtizedekben a már említett gr. Széchenyi István mel le t t többek között Kossuth Lajos O M G E - b e l i szereplése is fémjelzi működését. A z egyesület feladatának tekintet te a m a g y a r mezőgazdaság m i n d e n ágának f e l ­lendítését, s z a k m a i érdekeinek védelmét, és ezért számos szakosztállyal, közöt­tük nemzetgazdasági és erdészeti szakosztállyal dolgozott . Az OMGE erdészeti szakosztálya lett később azoknak a hazafias érzelmű erdészeti szakemberek­nek a fellegvára, a k i k a korszerű m a g y a r erdőgazdaság kifejlesztésén, s ennek érdekében a korszerű magyar erdőtörvény létrehozásán fáradtak. M i v e l ebben az időben m a g y a r erdészeti szaksajtó még egyáltalán nem, magyar nyelvű erdészeti s z a k i r o d a l o m is csak a l i g - a l i g létezett, az OMGE biztosított számukra nyilvános fórumot szaklapjában, a „Magyar G a z d a " hasábjain a s z a k m a i és gazdaságpolitikai eszmecseréhez. A m i n t később látni fogjuk, a kiegyezést elő­készítő években az OMGE erdészeti szakosztályában dolgozták ki az első teljes erdőtörvény-javaslatot és az O M G E egyengette nagy szeretettel az első önálló m a g y a r erdészeti szakmai-érdekképviseleti szervnek, az Országos Erdészeti Egyesületnek a létrehozását is, ame lynek azután döntő szerep ju to t t az erdő­törvény kivívásában.

10

/

A z O M G E k o r a b e l i erdészeti irányú működésének érzékeltetése céljából idé­zek egy részletet abból a felterjesztésből, amelye t Magyarország nádorához és a királyi helytartó tanácshoz intézett 1845 októberében, az erdészet ügyének hathatósabb felkarolása ügyében:

„ . . . A z erdők je len állapotjára t ek in tve h o n u n k b a n . . . n e m tagadhat juk e l fájdalmunkat, . . . hogy magánbirtokosaink legtúlnyomóbb része e rde i gazda­ságunk e lhanyagol t s pangó állapotján erélyesen javítani, bár a m a g u k saját érdekében is képesbülnének. A kiáltó szükség, me ly e hanyagság következtében a hon jövendőjét fenyegeti , s n a p o n k i n t magasabbra szökő fa-ár alapos aggo­d a l o m elegendő ösztön vo l t fo ly ton a r ra , hogy a gazdaközönséget, a bi r tokost , a nemzetet éber f igyelemre , értelmesb erdőszetkezelésre, a pusztítások mér­séklésére, s az e lhanyagol t homoktengerek beültetésére egyesületi orgánumaink által se rken tsük . . . "

(Tagányi Károly: M a g y a r erdészeti oklevéltár. Budapes t , 1896. — „Pátria" kiadás. III. kötet, 512—513. oldal.)

A feudalizmus erdőtörvényei

A X V I I I — X I X . század fordulójának idejéből feltétlenül m e g k e l l említeni történetünk szempontjából három jogszabályt: a m a g y a r országgyűlés által 1791. március 12-én hozott, 57. törvénycikket az erdők pusztulásának meg­akadályozásáról (De s y l v a r u m devastatione praecavenda), v a l a m i n t az u g y a n ­csak a magya r országgyűlés által, 2807. december 15-én a lkotot t , 20. és 21. törvénycikket a futóhomok-területek befásításáról és az erdők megóvásáról. Jogtörténetünk ezeket a jogszabályokat nevezi az első magyar erdőtörvények­nek, mint olyanokat, amelyek már valóban a magyar közjogban gyökereznek. U g y a n a k k o r azonban azt i s kénytelenek v o l t a k megállapítani jogászaink és erdészeink egyaránt, h o g y gyengének bizonyult, hiányos törvényhozási alkotá­sok voltak, me lyeke t inkább csak az erdőtulajdonnak idegen személyek j o g ­ta lan támadásai e l len igyekez tek o l t a lma t biztosítani. A z erdőbirtokosoknak a szabad rendelkezési jogát a z okszerű erdőgazdálkodás szempontjából vagy egyáltaln n e m korlátozták, v a g y •— a m e n n y i b e n i l y e n korlátokat fel is állítot­tak (pl. zár alá helyezés) — a törvény szigorú végrehajtásáról nem gondoskod­tak. A későbbiekben hozott néhány kiegészítő rendelkezéssel együtt (mint p l . az 1836. évi 6., 7., 16. t e , az 1840. évi 9. tc. a mezőrendőrségről, az 1844. évi 10. tc.) inkább csak megengedték, hogy i l y e n irányúi gény jelentkezése esetén v a l a m e l y érdekelt fél lépéseket tehessen birtokának védelmében a további károk meggátlása, i l l e t v e a károsult ta la jok újrahasznosítása érdekében, b i r ­tokostársai ellenében is . A törvényhatóságok törvényvégrehajtó működése jó­formán csak felmerülő panaszok esetről esetre való orvoslására terjedt ki. Nem volt megfelelő személyzetük sem a hatásosabb fellépéshez.

E hiányosságok ellenére, mégis nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk ezek­nek az első erdőtörvényeknek, hiszen (a neo-abszolut izmus évtizedét leszámít­va) mintegy 70—80 évig, az 1879. évi, X X X I . tc. hatályba lépéséig, ezeken a köz­jogi alapokon folytatták az erdőgazdálkodást az ország nagyobb részében (Erdélyben 1858-tól 1880-ig az osztrák b i r o d a l m i erdőtörvény vo l t érvény­ben). Már puszta létükkel is befolyásolták a közgondolkodást és serkentették a progresszív erőket egy korszerűbb jog i szabályozás megteremtésére.

A polgári erdőtörvény első csírája

Nemze t i történelmünk alakulása szempontjából a XIX. század legnagyobb fontosságú eseménye és fordulópontja az 1848—49-es nemzeti szabadságharccal

11

párosult polgári forradalom volt, ame ly e g y i k e vo l t az 1840-es évek közepén létrejött gazdasági válság talaján k i r o b b a n t európai polgári f o r r ada lmaknak . N a g y lépés v o l t ez a m a g y a r társadalom politikai-gazdasági berendezésének; r a ­dikális átalakítására és egyidejűleg egy e lavul t , funkcióját vesztett h a t a l m i kötelékből való kiszakadásra. ( A m i n t ismeretes, a kísérlet csak félig sikerült, és ez a körülmény t r ag ikusnak b i z o n y u l t történelmünk további alakulása szem­pontjából. A nemzet ereje elégséges le t t v o l n a a szándék végrehajtásához, a z o n ­ban a külföldi intervenció legyőzhetetlen túlerőnek bizonyul t . ) Az 1848 már­ciusában az országgyűlés által, sz inte futószalagon hozott törvények a jobbágy­ság megszüntetéséről, a hűbéri intézmények felszámolásáról, megroppantották a magyarországi feudalizmus nyolcszáz éves intézményét és megteremtették a feltételét a termelőerők és a termelési viszonyok polgári fejlődésének.

A feladat, m i n t ismeretes, az volt , hogy az alapvető termelőeszköz, a föld, feudális tulajdonból polgári tulajdonná, vagy i s áruvá váljék és azok kezébe juthasson, a k i k a prof i t reményében képesek és hajlandók a termelés k o r ­szerű fejlesztésére. A másik feladat p e d i g az vo l t , hogy a földesurához és an ­n a k földjéhez láncolt j obbágy bérmunkássá, vagy i s szintén áruvá váljék, a k i ­nek a számára kényszerű lehetőség munkaerejének áruba bocsátása, és így a gazdaságnak a z o k r a a területeire l egyen irányítható, ame lyek a progresszió élén járnak.

Történetünk szempontjából kicsi, de rendkívül jelentős adat a polgári fo r ­r a d a l o m időszakából a m a g y a r országgyűlés által 1848. április 11-én hozott 10. törvénycikk 8. §-a, a m e l y a következőket rögzíti:

„A minisztérium az erdőknek sikeresebb művelése és fenntartása iránt a leg­közelebbi országgyűlésnek r é s z l e t e s törvényjavaslatot fog elő­terjeszteni." (Ez a törvény a vo l t úrbéres legelők elkülönítéséről és a faírásról, vagy i s a közös erdőhasználat területi-birtokjogi elkülönítéséről rendelkezett .)

Ezt a paragrafust tekinthetjük első, valóban modern, polgári erdőtöwényünk jogszabályban is megjelent, a f o r r a d a l o m lázas, mámorító nap ja iban keletkezet t , első csírájának! V e l e kapcso la tban is j e l en tkez ik azonban a történelmi „ha" kérdése: „ . . . m i le t t v o l n a belőle, ha megvalósult, h a megvalósulhatott v o l ­na!?" . M e r t sajnos ennek a k i s reménysugárnak n e m le t t folytatása. A m i n t ismeretes, az 1848 szeptermberében már megkezdődött ha rc a túlerővel s zem­ben e lbuko t t és a n n y i más kérdéssel együtt, az erdőtörvény ügye is hosszú évekre a neo-abszolut izmus p o l i t i k a i süllyesztőjébe került.

A z osztrák erdőtörvény kiterjesztése hazánkra

A magya r szabadságharcnak orosz cári segítséggel történt leverése után a H a b s b u r g uralkodóház, herceg Schwarzenberg miniszterelnök koncepciójának jegyében, még egy utolsó kísérletet tett egy n a g y és egységes közép-európai H a b s b r u g - b i r o d a l o m létrehozására. E z t a célt szolgálták a neo-abszolut izmus másfél évtizedének Magyarországgal szemben a lka lmazo t t kemény intézkedé­sei , közöttük az erdőtörvényünk előtörténete szempontjából i gen f igye lemre méltó, a z 1857-ből származó intézkedés i s : az 2852. december 3-án, császári nyílt paranccal k ih i rde t e t t birodalmi (vagy másként: általános) erdőtörvénynek Magyarországra, Erdélyre, Horvátországra stb. való kiterjesztése 1858. január 1-i hatállyal, ugyancsak császári nyílt parancs útján. A rendelkezés egyúttal hatályon kívül helyezte az ezekben az országrészekben e d d i g létezett erdő­rendészeti szabályokat.

A „császári nyílt parancs" fogalmával kapcsola tban érdemes emlékezetbe

12

idézni, hogy a szabadságharc leverése után, az A u s z t r i a i B i r o d a l o m h o z történt bekebelezésünkkel állami önállóságunk megszűnt, állam- és kormányformánk n e m volt , hanem csak m i n t a császári b i r o d a l o m tartományai éltünk. H a ­zánkban szünetelt a törvényhozás és egyéb törvényes jogszabályok alkotása, a m a g y a r állami szervek működése. I. Ferenc József a fegyverek erejével u r a l ­kodot t az országon, országgyűlést n e m hívott össze, jog i ak tusa i a m a g y a r alkotmányjog szer in t n e m v o l t a k érvényesek. Egyrészt császári nyílt p a r a n ­csokka l (pátensekkel) kormányzott az ö t tartományra beosztott Magyarországon (amint ezt más császári elődei is megtették), v a l a m i n t az osztrák b i r o d a l m i r e n ­deleteket léptette hatályba és a gyakor l a tban alkalmazták azokat . Így került sor a b i r o d a l m i erdőtörvény magyarországi bevezetésére i s .

A 77 paragrafusból álló és hét szakaszra osztott birodalmi erdőtörvény meg­lepően fejlett, magas színvonalú jogszabály volt, a már említett magyar erdé­szeti törvényekhez viszonyítva. E n n e k főként két magyarázata v a n . Az egyik az, hogy ebben az időben A u s z t r i a már lényegesen e lőbbre ha ladt a polgári társadalmi-gazdasági fejlődés útján m i n t Magyarország, és dacára a m o ­na rch ikus államformának, az 1848-as f o r r a d a l m a k b a n gyökerező polgári esz­mék, pontosabban az erősödő polgárság jelentősen éreztette hatását az állam­irányítás mechanizmusában, így a törvényalkotásban i s .

Megnyilvánult ez abban is (és ez a másik magyarázat), hogy a birodalmi erdőtörvényt egy igen tekintélyes erdészeti szakember: Rudolf Feismantel irá­nyításával dolgozták ki. Fe i sman te l , W i l c k e n s Henr i ik után, 1835-től 1847-ig v o l t a S e l m e c b á n y á i Erdészeti Tanintézet tanára. E z követően különböző b é c s i kormányzati hatóságoknál teljesített szolgálatot. A m i k o r 1848 után felállították Bécsben a földművelésügyi és bányászati minisztériumot, Fe i sman te l t bízták meg az erdészeti osztály vezetésével. Fe i sman te l igen korszerűen gondolkodó erdészeti szakember volt , a k i az erdőgazdálkodást kifejezetten állami feladat­nak nyilvánította. Osztálya újjászervezte az állami erdők kezelését, elválasz­totta a bányászati adminisztrációtól és k ido lgoz ta a szóban forgó általános osztrák erdőtörvényt.

Bizonyára n e m a lap ta l anu l írta tehát egy k o r a b e l i szerző, Mészáros Károly Pesten, 1857-ben (tehát a nyílt parancs évében) k i ado t t és „ A z új erdőtörvény a polgári magánjog és nemzetgazdászati érdekek szempontjából" címet viselő munkájában a következő soroka t :

„ A z erdőtörvény valóban, t ek in tve azt a m a g a egészében, egy ik legbecse­sebb ültetvénye hazánk földén az ausz t r i a i törvényhozásnak, s b iz ton remél­jük, hogy miután e v a d o n csemete j ó földbe v a n o l t v a : n e m sok idő múlva gazdag és nemes gyümölcsöket ha j tand."

A császári nyílt parancs visszavonása

Ez a törvény más politikai atmoszférában komoly kihatással lehetett volna a magyar, erdők sorásra. Lényegében a polgári f o r ada lom következetlenségei­nek, i l l e t v e félbemaradt voltának centra l is ta megoldását jelentette v o l n a a s za ­badságharc után az erdőgazdálkodás területén. A passzív nemzeti ellenállás időszakában azonban széles körű hatása nem lehetett, bizonyára már csak azért sem, mer t a törvény végrehajtását — érdekes módon — a b i r o d a l m i belügy­minisz te r hatáskörébe utalták. ( A Földművelési és a Gazdasági Minisztériumot egyébként ezekben az években meg is szüntették Ausztriában.) A belügyminisz­ter pedig az a báró Bach Sándor vol t , a k i r e valóban ráillik a „ legjobb rablóból lesz a legjobb pandúr"mondás, m i v e l 1848-ban, f ia ta l ügyvédként, még a fo r -

13

r a d a l m i barrikádon állt, később azonban egy ike le t t a császári aka ra t legbuz-góbb végrehajtóinak és rendőri módszereivel örökre gyűlöletessé tette nevét a m a g y a r nép szemében.

így azután a végrehajtására bízott erdőtörvény n e m is marad t sokáig ér­vényben Magyarországon. A m i n t ismeretes, a birodalom külpolitikai, főként katonapolitikai helyzetének kedvezőtlen alakulása kényszerítette az uralkodót, hogy a birodalom belső helyzetét politikai engedmények révén szilárdítsa és közjogi felépítését biztosabb talajra helyezze. A z erre irányuló próbálkozás v o l t az 1860. október 20-án aláírt, ún. „Októberi Diploma", v a l a m i n t az 1861. február 26-án kibocsátott, „Februári Pátens". Mindkét rendelet a b i roda lom újraszabályozását v o l t h iva to t t szolgálni.. Engedményeket adó, de a b i r o d a l o m népeinek igényeivel reálisan n e m számoló kísérletek vo l t ak ezek, ame lyekben n e m vol t nehéz fe l i smern i az alkotmányos intézkedések mögött meghúzódó abszolu t i sz t ikus , centralizáló elemeket . A magyar. uralkodó osztályok u g y a n ­i l y e n felemás fogadtatásban részesítették a császárnak ezekben az okmányok­ban megnyilvánuló szándékát: összességében elutasították a „Diplomát" és a „Pátenst", számos részlet azonban megvalósult, i l l e t v e tárgyalási a lap lett és államjogi vona lon is m e g i n d u l t az a fo lyamat , a m e l y végül is az 1867-es k i ­egyezéshez vezetett.

Magának az 1852-es osztrák erdőtörvénynek hazánkban az az ún. „Ország­bírói Értekezlet" vetett véget, a m e l y a császár felhívására, 1861 elején, gróf Apponyi György országbíró elnökletével ült össze és főképpen neves jogászokból állt. A z értekezlet azt vizsgálta meg, hogy m e n n y i b e n lehet az 1848 előtti m a g y a r perjogi , büntetőjogi, magánjogi szabályokat a l k a l m a z n i , i l l e tve m i ­l y e n kiegészítő intézkedések szükségesek ezek alkalmazhatóságához. A z érte­kezle t munkájának eredménye „Ideiglenes Törvénykezési Szabályok" e lneve­zéssel került be a magya r állam- és jogtörténetbe. Bár ebben a gyászos idő­szakban a m a g y a r jogfejlődést sz inte kizárólag az „Országbírói Értekezlet" munkája jelentette, az „Ideiglenes Törvénykezési Szabályok" zömmel mégis a nagybirtokosság érdekeit s zem előtt tartó k o m p r o m i s s z u m o k sorát jelentették, m i v e l a polgárosodást célzó császári pátensekhez képest visszalépést jelentet­tek az 1848-as vagy 48 előtti magánjogi viszonyokhoz, anélkül azonban, hogy a feuda l izmus alapvető intézményeit vissza tudták v o l n a állítani. Ezért, bár csupán érzés alapján állíthatjuk, de talán n e m járunk messze az igazságtól, ha ennek a kompromis szumos magatartásnak tulajdonítjuk, hogy az uralkodó az „Országbírói Éértekezlet" javaslatára visszavonta az egyébként feltétlenül fejlődést jelentő 1852. évi, általános erdőtörvénynek Magyarországra vonatkozó hatályát.

Érdekességként említem meg, hogy ez az erdőtörvény Erdélyben egészen 1880 júliusáig, vagyis az 1879. évi X X X I . tc. hatályba lépéséig érvényben vo l t (mive l az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok hatálya Magyarországra ter­jedt k i , Erdélyre nem). Ausztriában ped ig egészen 1975-ig (!) az új, mai osztrák erdőtörvény megalkotásáig volt érvényben. És még az 1970-es években is heves v i t a dúlt Ausztriában akörül, hogy szüksége van-e az országnak új erdőtör­vényre?! Anélkül, hogy e v i t a érdemi részével kapcsola tban bármiféle k r i t i k a i megjegyzést tennék, a n n a k puszta ténye és a császári erdőtörvény 123 éves élettartama egy dologra felhívja a f igye lme t : ar ra , hogy egy erdőtörvényt, m i n t s z a k m a i alaptörvényt, úgy k e l l mega lko tn i , hogy időtálló legyen, ne k e l l j e n 6—8 évenként hozzányúlni, módosítgatni. A z erdőtörvény az erdé­szet és a társadalom közötti legfontosabb kapcs és ezt n e m árt szem előtt t a r t an i n a p j a i n k b a n sem, a m i k o r egy új, szocial is ta erdőtörvény (és egy új, önálló vadászati törvény) előkészületi stádiumában v a g y u n k .

14