12
Húsvét közeledtével bárányszemlén jártunk. Kiderült, az ál- lattenyésztők nem dicsekednek fényes jövőképpel. Felvá- sárló ugyan lenne a friss húsra, de a bevételek drasztikusan csökkentek. Székelysárdon a 28 éves Kovács Sándor Barnától érdeklődünk a „friss” bárányokról. A gazda éppen akkor rakta meg az akol jászlait száraz lucernával és takarmányga- bonával, majd beterelte az állatokat. A februári bárányok mustrálása mellett azonban a juhászat gondjai is szóba ke- rültek. Kovács Sándor kisgazdának számít, ugyanis egyelőre csak 130 felnőtt állattal rendelkezik, mellette a faluban még van három „major”. Nála csak 90 bárány béget húsvét előtt. Nem a piacon értékesíti az állatokat, hanem felvásárlók szállítják külföldre. Egy kamionnal, egyszerre 1000- 1500 bárányt is eladnak a környékbeli juhosgazdák. Kovács Sándor édes- apja Nyomát határában gazdálkodik. Háromszáz bárány tőle is teherkocsira kerül a napokban. Apa és fia a lehetőség szerint közösen dolgozik már két évtizede – Sándor apjától „örökölte” a mesterséget, ahogy öccse is. Közösen gondozzák, legeltetik az állatokat, csak télen Jogi csiki-csuki adóhátralék miatt Többen abba a helyzetbe kerültek, hogy a helyi ingatlanadóra kivetett el- maradás összege az idei adónak a többszörösét tette ki. Ez történt Nyá- rádremete községben is, ahol sokan ér- tetlenül keresték fel a polgármesteri hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. ____________4. Színes program az erdőszentgyörgyi Szent György Na- pokon Gazdag és színes programmal várják nemcsak a helybélieket, hanem a tér- ség és a megyeközpont lakóit is Erdő- szentgyörgyre április 21–23. között, a 26. alkalommal megszervezett Szent György Napokra. ____________11. Felvet a jólét? Látszólag erőst jólétben élünk a választások óta. A közszférában béreket emeltek, további hasonlóra is bőven van ígéret, és közben még a fejlesztésekre fel- használható pénzt sem vesszük igénybe. Legalábbis az európai újjáépítési és fejlesztési bank (EBRD) orszá- gunkért is felelős igazgatója szerint egymilliárd eurót hagyunk kihasználatlanul állni már évek óta. Az említett szakember egy bukaresti rendezvényen tette szóvá a múlt héten, hogy a szóban forgó bank egy négyéves ciklusra irányozta elő azt a bizonyos eurómil- liárdot infrastrukturális fejlesztésekre, de amióta ő két éve hivatalban van, ebből egy centre sem kötöttek pá- lyázati szerződést. Vagyis, nem csak a mostani, hanem az előző kormány sem kért ebből a komoly pénzösszeg- ből. Mert ha a méregdrágán épített észak-erdélyi pá- lyaszakaszt vesszük is alapul, ami kilométerenként 14,7 millió euróba került, ebből a fiókban heverő pénzből kijött volna közel százkilométernyi autópálya építési költsége. De akár ennek a duplája is, ha az amerikai építővel való szerződésbontást követő időszakot nézzük, amikor 7,2 millió eurós kilométerenkénti árért pályáz- tatták a jelenlegi kivitelezőket. Vagy a vasúthálózat (Folytatás a 3. oldalon) Fotó: Gligor Róbert László (Folytatás a 4. oldalon) 2017. április 5., szerda LXIX. évfolyam 79. (19568.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1 lej) Közigazgatási panasz a tanfelügyelőség ellen Alkotmánysértő diszkrimináció A polgármesteri hivatal sem tett eleget, és a pre- fektus nem teljesítette a szülőkkel folyatott már- cius végi tanácskozáson tett ígéretét, miszerint közigazgatási panaszt fog benyújtani a Maros Me- gyei Tanfelügyelőség törvénysértő határozata ellen, amelyben megtiltotta a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum cikluskezdő osz- tályainak indítását. Ha ígéretét betartotta volna, abban az esetben a tanfelügyelőség tiltása hivatal- ból felfüggesztődik, és beindulhatott volna a beirat- kozás. Utóbb a tanfelügyelőség vezetőtanácsa a tanintézményt is törölte az iskolahálózat-tervezet- ből. A tanfelügyelőségi tiltás kézhezvétele után a katolikus is- kola vezetőségének megbízásából Kincses Előd ügyvéd elő- zetes közigazgatási panaszt nyújtott be a tanfelügyelőségre, amelyben figyelmeztette az intézményt, hogy törvénytelenül járt el a cikluskezdő osztályok indításának megtiltásakor és indítványozta a határozat visszavonását. Az előzetes panaszt március 31-i 2370-es számú átiratában elutasította az intéz- mény. (Folytatás a 6. oldalon) Gligor Róbert László Benedek István Kamionokra várnak a juhtenyésztők Felvásárló van, jövőkép nincs Ne felejtse megújítani előfizetését! Kedves olvasóink tudomására hozzuk, hogy a lap havi előfizetési díja 21 lej + 4,17 lej postaköltség. Előfizetni továbbra is a postásoknál, a postai kirendeltsé- geken és a Népújság szerkesztőségében lehet. Köszönjük megértésüket és hűségüket!

Felvásárló van, jövőkép nincs › storage › pdf › 2017 › 04 › aprilis 05 szerda.pdf · hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. _____4. Színes program

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Felvásárló van, jövőkép nincs › storage › pdf › 2017 › 04 › aprilis 05 szerda.pdf · hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. _____4. Színes program

Húsvét közeledtével bárányszemlén jártunk. Kiderült, az ál-lattenyésztők nem dicsekednek fényes jövőképpel. Felvá-sárló ugyan lenne a friss húsra, de a bevételek drasztikusancsökkentek. Székelysárdon a 28 éves Kovács Sándor Barnátólérdeklődünk a „friss” bárányokról. A gazda éppen akkorrakta meg az akol jászlait száraz lucernával és takarmányga-bonával, majd beterelte az állatokat. A februári bárányokmustrálása mellett azonban a juhászat gondjai is szóba ke-rültek.

Kovács Sándor kisgazdának számít, ugyanis egyelőre csak 130 felnőttállattal rendelkezik, mellette a faluban még van három „major”. Nálacsak 90 bárány béget húsvét előtt. Nem a piacon értékesíti az állatokat,hanem felvásárlók szállítják külföldre. Egy kamionnal, egyszerre 1000-1500 bárányt is eladnak a környékbeli juhosgazdák. Kovács Sándor édes-apja Nyomát határában gazdálkodik. Háromszáz bárány tőle isteherkocsira kerül a napokban. Apa és fia a lehetőség szerint közösendolgozik már két évtizede – Sándor apjától „örökölte” a mesterséget,ahogy öccse is. Közösen gondozzák, legeltetik az állatokat, csak télen

Jogi csiki-csukiadóhátralék miattTöbben abba a helyzetbe kerültek,hogy a helyi ingatlanadóra kivetett el-maradás összege az idei adónak atöbbszörösét tette ki. Ez történt Nyá-rádremete községben is, ahol sokan ér-tetlenül keresték fel a polgármesterihivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, miis történt.

____________4.Színes program az erdőszentgyörgyi Szent György Na-pokonGazdag és színes programmal várjáknemcsak a helybélieket, hanem a tér-ség és a megyeközpont lakóit is Erdő-szentgyörgyre április 21–23. között, a26. alkalommal megszervezett SzentGyörgy Napokra.

____________11.

Felvet a jólét?Látszólag erőst jólétben élünk a választások óta. A

közszférában béreket emeltek, további hasonlóra isbőven van ígéret, és közben még a fejlesztésekre fel-használható pénzt sem vesszük igénybe. Legalábbis azeurópai újjáépítési és fejlesztési bank (EBRD) orszá-gunkért is felelős igazgatója szerint egymilliárd euróthagyunk kihasználatlanul állni már évek óta.

Az említett szakember egy bukaresti rendezvényentette szóvá a múlt héten, hogy a szóban forgó bank egynégyéves ciklusra irányozta elő azt a bizonyos eurómil-liárdot infrastrukturális fejlesztésekre, de amióta ő kétéve hivatalban van, ebből egy centre sem kötöttek pá-lyázati szerződést. Vagyis, nem csak a mostani, hanemaz előző kormány sem kért ebből a komoly pénzösszeg-ből. Mert ha a méregdrágán épített észak-erdélyi pá-lyaszakaszt vesszük is alapul, ami kilométerenként 14,7millió euróba került, ebből a fiókban heverő pénzbőlkijött volna közel százkilométernyi autópálya építésiköltsége. De akár ennek a duplája is, ha az amerikaiépítővel való szerződésbontást követő időszakot nézzük,amikor 7,2 millió eurós kilométerenkénti árért pályáz-tatták a jelenlegi kivitelezőket. Vagy a vasúthálózat

(Folytatás a 3. oldalon)

Fotó: Gligor Róbert László

(Folytatás a 4. oldalon)

2017. április 5., szerda LXIX. évfolyam 79. (19568.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1 lej)

Közigazgatási panasz a tanfelügyelőség ellen

Alkotmánysértő diszkrimináció

A polgármesteri hivatal sem tett eleget, és a pre-fektus nem teljesítette a szülőkkel folyatott már-cius végi tanácskozáson tett ígéretét, miszerintközigazgatási panaszt fog benyújtani a Maros Me-gyei Tanfelügyelőség törvénysértő határozataellen, amelyben megtiltotta a marosvásárhelyiRómai Katolikus Teológiai Líceum cikluskezdő osz-tályainak indítását. Ha ígéretét betartotta volna,abban az esetben a tanfelügyelőség tiltása hivatal-ból felfüggesztődik, és beindulhatott volna a beirat-kozás. Utóbb a tanfelügyelőség vezetőtanácsa atanintézményt is törölte az iskolahálózat-tervezet-ből.

A tanfelügyelőségi tiltás kézhezvétele után a katolikus is-kola vezetőségének megbízásából Kincses Előd ügyvéd elő-zetes közigazgatási panaszt nyújtott be a tanfelügyelőségre,amelyben figyelmeztette az intézményt, hogy törvénytelenüljárt el a cikluskezdő osztályok indításának megtiltásakor ésindítványozta a határozat visszavonását. Az előzetes panasztmárcius 31-i 2370-es számú átiratában elutasította az intéz-mény.

(Folytatás a 6. oldalon)Gligor Róbert László

Benedek István

Kamionokra várnak a juhtenyésztők

Felvásárló van, jövőkép nincs

Ne felejtse megújítani előfizetését!

Kedves olvasóink tudomására hozzuk,

hogy a lap havi előfizetési díja

21 lej + 4,17 lej postaköltség.

Előfizetni továbbra isa postásoknál,

a postai kirendeltsé-geken és a Népújságszerkesztőségében

lehet. Köszönjük

megértésüketés hűségüket!

Page 2: Felvásárló van, jövőkép nincs › storage › pdf › 2017 › 04 › aprilis 05 szerda.pdf · hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. _____4. Színes program

Könyvbemutató – Szász Hargita: 365

A Marosvásárhelyi Nőszervezet vendégeként április6-án, csütörtökön 17 órától a Bernády Házban elsőkönyvével mutatkozik be Szász Hargita csíkszeredaiszerző, volt sajtószóvivő. A kötet címe 365. A könyvegy mai tinédzser lány érdekes és izgalmas fordula-tokkal teli életét mutatja be egy év leforgása alatt. Aszerzővel Csata Éva pszichológus, blogger beszélget.

Hagyományőrző gyermekprogram a múzeumban

Április 8-án, szombaton délelőtt 10 órától a tavasziünnepkör szokásaival ismerkedhetnek meg az 1-4.osztályos gyerekek a marosvásárhelyi Néprajzi ésNépművészeti Múzeumban. A délelőtt során alkalomnyílik éneklésre, népi gyermekjátékokra, húsvéti zöld-ágazásra, tojásfestésre és egyéb kézműves-foglalko-zásokra. Az eseményen a szülőket, nagyszülőket isszívesen látják a szervezők. Belépő: 5 lej (testvérek

és csoportok esetén kedvezményes árú jegyek vált-hatók). Jelentkezni a következő elérhetőségekenlehet: [email protected], tel. 0720-671-640.A program szakmai partnere a Hagyományok Háza.

DumaszínházÁprilis 6-án, csütörtökön este 8 órától a Jazz&BluesClubban az RTL klubos Mogacs Daniel önálló humor-estjére kerül sor. Jegyek elővételben a Sörházban éselőadás előtt a helyszínen kaphatók.

Kreativitási verseny Április 7-én, pénteken és 8-án, szombaton a katolikuslíceum a Pro Vita Cristiana Alapítvánnyal közösenszervezi meg a kilencedik erdélyi katolikus főegyház-megyei kreativitási vetélkedőt Szent László éve tema-tikával. Eddig hét megyéből (Fehér, Bihar, Kolozs,Kovászna, Hargita, Maros és Temes) mintegy 1100diák nevezett be. A megnyitó 15 órakor lesz a Bolyailíceum dísztermében. A vetélkedők a Bolyai líceumdísztermében, az amfiteátrumban és a sportpályán,valamint a katolikus líceumban, illetve a Deus ProvidebitHázban lesznek. A díjazás a Keresztelő Szent János-templomban 18 órától kezdődő mise keretében lesz.

Pályázati útmutató A Magyar Ifjúsági Értekezlet – MIÉRT – a Maros megyeiIfjúsági Egyeztető Tanács, a MIET közreműködésével pá-lyázati útmutatót tart április 11-én, kedden 17 órától a Ber-nády Házban, ahol a civil és ifjúsági szervezetek képviselőia Communitas Alapítvány 2017-es, aktuális kiírásáról tá-jékozódhatnak. Regisztrálni a https://goo.gl/h0ZrrN web-címen lehet.

Tavaszi nagytakarításMarosvásárhelyen április 25-ig zajlik a tavaszi nagytaka-rítás. 5-én, ma a Romulus Guga, Mioriţa, Rovinari, Hattyú,Bethlen Gábor, Akác, Szitás utcákból, az Oneşti térről, aMilcov, Nicolae Bălcescu, Kőműves, Alsógát utcákból, 6-án, csütörtökön a Raktár, Felszabadulás, Otthon, Körös,Prut, Casin, Tazlău, Vlegyásza, Vasile Lupu, Kukorica,Meggyesfalvi, Măcin, I. H. Rădulescu, Băneasa, Băneasa-–Cukorgyár, Méh, Cserna utcákból viszik el a szemetet. 7-én, pénteken a meggyesfalvi erdő szélén, a Nagydisznódi,Hunyadi, Resica, Kudzsir, Domb, Dél, Kapa, Ősz, Március8., Termés utcából, április 8-án a Líceum, Petre Popescuhadnagy, Bernády György, Krizantém, Fürdő, Sáros (Târ-gului), Ion Creangă, Kogălniceanu, Borsos Tamás, Gh. Av-ramescu tábornok, Pádis, Zefír, Dr. Kozma Béla (Hargita)utcákból szedik össze a hulladékot. A magánházak és atömbházak lakói a szemetet (az építkezési, bontási hulla-dék kivételével) egy nappal a beütemezett időpont előtt he-lyezzék ki a járdára. A száraz faágakat külön kell gyűjteni.

Az élő bárányok piaci forgalmazásáról A marosvásárhelyi Cuza Vodă utcai piacon élő bárányt ésgidát április 7. és 15. között forgalmazhatnak a gazdák,ahol engedélyezett vágópont is működik majd. Azoknak agazdáknak, akik húsvét előtt a piacon élő bárány vagykecskegida értékesítésére készülnek, a következő iratok-kal kell rendelkezniük: a gazda személyazonossági igazol-ványa, termelői tanúsítvány, a település állatorvosa általkibocsátott, az élő állok szállítását engedélyező állat-egészségügyi tanúsítvány, az élő állat mozgását igazolóokmány, élelmiszer-biztonsági nyomonkövethetőségi iga-zolvány. Az állatok fülszámmal kell rendelkezzenek.

Gothic-koncertÁprilis 7-én 21 órától a Jazz &Blues Clubban bemutatjáka Gothic együttes Demons című új albumát.

Magántornaóra A marosvásárhelyi Vár sétány 16. szám alatt 18 órátólegészségmegőrző, jógaelemekkel kombinált légzés- ésizomfejlesztő gyakorlatokat tartanak. Érdeklődni a 0727-327-816-os telefonszámon.

Tolvajt fogtak Április 3-án tartóztatták le azt a 42 éves férfit, akit azzalgyanúsítanak, hogy március 11-én egy kövesdombi ven-déglátóegységben ellopott egy pénztárcát a kárvallott sze-mélyazonossági igazolványával, jogosítványával, 4500lejjel, 200 euróval és 40 dollárral. A tolvajt 24 órára vizs-gálati fogságba helyezték, a törvényszék 30 napos előze-tesbe helyezi.

Hírszerkesztő: Vajda György

Ma VINCE, holnap VILMOS, BÍBORKAnapja. VILMOS: a germán Wilhelmlatinos változata. Jelentése:erős akaratú, védelmező. BÍBORKA: régi magyar sze-mélynév felújítása.

5., szerdaA Nap kel

6 óra 55 perckor, lenyugszik

19 óra 55 perckor. Az év 95. napja,

hátravan 270 nap.

ELŐFIZETÉS A SZERKESZTŐSÉGBEN IS!Elfogadunk előfizetést lapunkra a következő

hónapra a Népújság szerkesztőségében: Marosvásárhely, Dózsa György utca 9. szám,

2. emelet, 57-es iroda. Borbély Ernő, naponta 8-14 óraközött, szombat – vasárnap zárva.

Tel. 0742-828-647

RENDEZVÉNYEK

2 NÉPÚJSÁG _______________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _________________________________________ 2017. április 5., szerda

VALUTAÁRFOLYAMBNR – 2017. április 4.

1 EUR 4,54521 USD 4,2666

100 HUF 1,46931 g ARANY 172,6741

IDŐJÁRÁSVáltozó időHőmérséklet:max. 200Cmin. 50C

Megyei hírek

Április 20–23. között Besztercén szervezik meg aMikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tan-tárgyverseny országos szakaszát. A megyei sza-kaszon, amelynek március 25-én a Bolyai FarkasElméleti Líceum adott otthont, 299 diák vettrészt, ebből 71 középiskolás.

Az országos szintű vetélkedőre 15 diák jutott tovább, azötödik osztályosok kivételével mindenik évfolyamról két-két diák képviseli Maros megyét. Mint minden évben, alegjobb eredményt a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diák-jai érték el, de vannak kivételek is, ami igazolja, hogy a ke-vésbé hírneves tanintézményekben is komolyan veszik azanyanyelv és magyar irodalom oktatását.

Az V. osztályosok közül a Sáromberki Technológiai Lí-ceum diákja, Pascoi Blanka Krisztina (tanára Páczkán Éva)érte el a legmagasabb pontszámot. A VI. osztályosok közüla Művészeti Líceum diákja, Pápai Imola (tanára Szabó Er-zsébet) és a bolyais Kiss Anna (tanára Soós Katalin) jutotttovább. A VII. osztályból a Római Katolikus Teológiai Lí-

ceum tanulója, Giliga Orsolya (tanára Brandner Emőke) ésa bolyais Nagy Brigitta Rebeka (tanára Soós Katalin), aVIII. osztályból a katolikus líceum tanulója, Lakó Anna(tanára Brandner Emőke), valamint Kulcsár Klementina,az erdőszentgyörgyi Szent György Technológiai Líceumdiákja (tanára Szilágyi Mária-Magdolna) vesz részt az or-szágos versenyen. A IX. osztályt a Bolyai Farkas ElméletiLíceum diákjai, Barabási Csenge (tanára Fekete Erzsébet)és Keresztes Béla (tanára Soós Katalin) képviselik. A X.osztályból szintén bolyaisok jutottak tovább: Koncz Karola(tanára Sikó Olga-Anna) és Péter Anna Fanni (tanára Mur-vai Éva Imola). A XI. osztályból Csibi Kriszta Zsuzsanna,a Művészeti Líceum diákja (tanára Kozma Edit) és a bo-lyais Nagy Márta (tanára Soós Katalin) bizonyult a leg-jobbnak. A XII. osztályból a bolyais Dénes Anita és SiposKrisztina (tanáruk Szakács Mátyási Tímea) vesznek részta besztercei vetélkedőn. Az országos tantárgyversenyenlegjobb eredményt elért diákok május 18–21. között a pécsiApáczai Csere János Kárpát-medencei döntőn vehetnekrészt – tájékoztatott Kiss Tünde, a magyar nyelv és iroda-lom oktatásáért felelős tanfelügyelő.

Besztercén versenyeznek a Mikes-vetélkedő legjobbjai

Április 22-én, szombaton 17 órától a marosvásárhelyiKultúrpalota nagytermében kerül sor a Jézus él! húsvéti if-júsági zenefesztiválra. A Maros-Mezőségi ReformátusEgyházmegye által szervezett rendezvényen hat ifjúságizenekar – Gordonka, IMM-PRO, KisKorál, Reménység,Szabadi úti ifjúsági kórus, Szela – lép fel, a mezőkölpényi if-júsági csoport pedig A tékozló fiú című színdarabot adja elő.

A húsvéti zenefesztivál a reformáció 500. évfordulójá-nak kiemelt rendezvénye a Maros-Mezőségi Egyházme-gyében.

A református identitás meghatározó része az a törekvés,hogy az örökségül kapott értékekhez friss, élő hitet és meg-

tapasztalást társítson az ifjúság. Ennek jegyében mindenfellépő zenekar vállalta, hogy egy-egy református énekes-könyvbeli éneket is feldolgoz, és új köntösben mutatja bea fesztiválon.

A rendezvényre a belépés ingyenes. Helyjegyek előze-tesen az egyházmegye lelkészi hivatalaiban és esperesi hi-vatalában – Marosvásárhely, Bernády tér 3. –, illetve afennmaradt helyek függvényében a helyszínen igényelhe-tők.

A rendezvényre minden korosztályt szeretettel várnak,hogy együtt ünnepeljék a húsvéti feltámadás örömhírét.(mezey)

Jézus él!Húsvéti ifjúsági zenefesztivál

Mit jelent, 2017-ből nézve, a világhír?Merthogy a régieknél a hírnév a mara-dandóság és halhatatlanság összefüggé-sében jelent meg – írja Szilágyi Ákos –,ami ma, a gyorsan lecsengő piaci sikerfelől nézve nevetséges és haszontalanképzelgés csupán. Akkor hát a 21. szá-zadban hány hét a világ? Hogyan változ-nak a népszerűségi listák a pop-rockvilágban, a könyvek piacán, mit mutat-nak a ranglisták labdarúgásban vagyprofi teniszben, úszásban? Miért nincsvilághír, ha van? – teszi fel a kérdéstMarkó Béla. Mi a fontosabb? A nemzet-

közi siker vagy a munka, a megszületőmű? – kérdezi a prózaíró DragománGyörgy. Hol van a magyarság helye Eu-rópában? Ezt a kérdést évszázadok törté-nelmére visszatekintve Romsics Ignácválaszolja meg. Összefoglalás olvashatóaz új Korunk-számban a magyar Nobel-díjasokról – és a gyógyszerkutatásról. Agazdag szerzői névsorban megtalálhatóBalázs Imre József, Buchwald Péter,Csapody Miklós, Demény Péter, GaalGyörgy, Jakabffy Tamás, Liviu Litianu,Kántor Lajos, Kovács András Ferenc, Ti-bori Szabó Zoltán és Visky András is.

Korunk, 2017. április: Világhír?

Mezey Sarolta

Page 3: Felvásárló van, jövőkép nincs › storage › pdf › 2017 › 04 › aprilis 05 szerda.pdf · hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. _____4. Színes program

2017. április 5., szerda _________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _____________________________________________ NÉPÚJSÁG 3

Beiktatták kolozsvári alpolgár-mesteri tisztségébe Oláh Emesét

A kolozsvári önkormányzati testület keddi ülésén be-iktatták alpolgármesteri tisztségbe az RMDSZ jelölt-jét, Oláh Emesét. A tisztség a korrupciós ügybenvizsgálat alatt álló Horváth Anna lemondásával üre-sedett meg. Oláh Emese az RMDSZ és a PNL helyiképviselőinek támogatásával foglalhatja el az alpol-gármesteri tisztséget. Az RMDSZ Kolozs megyeiszervezetének közleménye szerint a jogász-politikuskijelentette: azt tekinti legsürgetőbb feladatának,hogy újra megnyissa azokat a csatornákat, amelye-ken keresztül a kolozsvári magyarok elérhetik a vá-rosházi adminisztrációt. (MTI)

Képviselőházi alelnök lett a voltminiszterből

A képviselőház alelnökévé választották kedden Flo-rin Iordache szociáldemokrata párti képviselőt. Ior-dache alsóházi alelnökké való kinevezését 211-entámogatták, 77-en ellene voksoltak a titkos szava-záson. A volt igazságügyi minisztert a Szociáldemok-rata Párt javasolta a tisztségre, amely RovanaPlumb európai alapokért felelős miniszterré való ki-nevezése nyomán üresedett meg. (Agerpres)

A parlamentbe hívják a pénzügyminisztert

A kormány órája keretében a képviselőházba hívjákáprilis 10-ére Viorel Ştefan pénzügyminisztert. Azerre vonatkozó igénylést a Nemzeti Liberális Párt al-sóházi frakciója nyújtotta be, és a házbizottság keddiülésén jóváhagyták azt – jelentette be Ioana Branképviselőházi titkár. A PNL azt kéri a pénzügyminisz-tertől, ismertesse az ország jelenlegi gazdaságihelyzetét. (Agerpres)

Jelentősen nőtt a turisták számaAz első két hónapban 10,4 százalékkal több turistaérkezett a kereskedelmi szálláshelyekre a tavalyiazonos időszaknál – közölte hétfőn az országos sta-tisztikai intézet. Összesen 1,338 millió turistát je-gyeztek a kereskedelmi szálláshelyeken, ahol 2,543millió vendégéjszakát töltöttek. Ez utóbbi adat 6,3százalékos növekedést jelent 2016 első két hónap-jához mérten. A vizsgált időszakban 271 ezer külfölditurista érkezett Romániába, ami 6,9 százalékos nö-vekedésnek felel meg. Ugyanakkor a külföldi turistákáltal töltött vendégéjszakák száma csak 0,4 száza-lékkal nőtt, 526 ezerre. Tavaly egész évben 7,8 szá-zalékkal, 25,275 millióra nőtt a vendégéjszakákszáma Romániában a 2015-ös évvel összevetve. Akereskedelmi szálláshelyeket 10,4 százalékkal több,10,917 millió turista kereste fel, a külföldi turistákszáma 2,471 millió volt. (MTI)

fejlesztésére is lehetett volna költeni belőle, hiszen las-san már csak kerékpáros átlagtempóban lehet közle-kedni a vasútjainkon. És ezek a fejlesztések nemcsak aközlekedő által közvetlenül érzékelhető előrelépést je-lentették volna, hanem azt is, hogy ezek a munkálatokrengeteg embernek adnak elfoglaltságot, bért, és ezekután, meg a cégek bevételei után az államnak adókat.Mindezt persze akkor, ha az államot irányító politikusokés intézményrendszer képes a fejlesztésre rendelkezésreálló pénzt megfelelően elkölteni. Ehelyett nálunk – nemcsak az utóbbi két évet nézve, amikor ez a milliárd ren-delkezésre állt – csak a szövegelés megy jól, sőt, még akelleténél is jobban, a gyakorlatban viszont alig a töre-déke valósul meg a mellveregető ígéreteknek. Ebbennem csak a politikusok a ludasok, tavaly a technokratakormány és a parlamenti pártok egész évben oda-visszaüzengettek egymásnak, mindig a másikat okolva azért,hogy az ország képtelen az európai pénzeket lehívni, dearról senkinek nem volt mondanivalója, hogy példáulezt az egész komoly fejlesztési összeget miért hagyták afiókban. És a rossz hír az, hogy a közszférának most apénzt két kézzel szóró kormányzatnak esze ágában sincsa béremelésekért cserébe hatékonyabb munkát megkö-vetelni az állami intézményrendszertől. Nekik csak aszavazatok a fontosak, mert a hatalom abból ered. Deha az államgépezet hatékonyságán nem javítanak, azéletszínvonalbeli szakadék köztünk és a kontinens nyu-gati fele között nemhogy eltűnni, inkább mélyülni fog.

Felvet a jólét?(Folytatás az 1. oldalról)

Ország – világ

Európai uniós tagországok egy csoportja arról érte-sítette hétfőn az EU központi intézményeit, hogykonszenzus hiányában, úgynevezett megerősítettegyüttműködési eljárással is létre akarják hozni azeurópai ügyészséget – tudatta hétfőn a tagállamokkormányait tömörítő tanács sajtószolgálata.

A tájékoztatás szerint a levelet tizenhat ország írta alá: Bel-gium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Finnország, Franciaor-szág, Görögország, Horvátország, Litvánia, Luxemburg,Németország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákiaés Szlovénia.

A részt vevő országok képviselői folytatni fogják a tárgya-lásokat a szervezetre vonatkozó szabályokról – közölték.

Mint írták, arra számítanak, hogy később más tagállamokis csatlakoznak a hivatalhoz, erre az ügyészség megalakításaelőtt vagy után egyaránt van lehetőség.

Owen Bonnici, az EU soros elnökségét ellátó Málta igaz-ságügyi minisztere reményét fejezte ki, hogy a következő hó-napokban sikerül megállapodni a kérdésről. „Bár Málta nemvesz részt a megerősített együttműködésben, tartjuk magunkata szavunkhoz, és őszinte közvetítőként lépünk fel” – mondta.

A szabályozást az érintett tagállamok mellett az EurópaiParlamentnek is jóvá kell hagynia.

A megerősített együttműködési mechanizmus lehetővéteszi, hogy tagállamok egy jelentős számú csoportja teljeskonszenzus hiányában is előrelépjen az integráció elmélyíté-sében. A szabályok értelmében legalább kilenc tagország kö-zösen dönthet úgy, hogy végrehajt olyan intézkedéseket,amelyekről nem sikerült teljes egyetértésre jutni korábban. Amegerősített együttműködéshez utólag bármely tagállam csat-lakozhat.

Trócsányi László magyar igazságügyi miniszter nemrégi-ben arról számolt be, hogy Magyarország mellett Svédország,Hollandia és Lengyelország is jelezte, hogy a jelenlegi formá-jában nem támogatja az európai ügyészség létrehozásáról szólótervezetet. Mint mondta, több ország még nem döntött arról,hogy részt venne-e a megerősített együttműködésben, Nagy-Bri-tannia, Dánia és Írország pedig jelenleg sem vesz részt a bel- ésigazságügyi együttműködésnek ezen a területén.

A magyar kormány álláspontja szerint jelenleg is vannakolyan intézmények, mint például az uniós ügyészségi együtt-működési szervezet (Eurojust) vagy az Európai Csalás ElleniHivatal (OLAF), amelyek eljárnak az EU pénzügyi érdekeitsértő bűncselekményekkel szemben, s egy új intézmény lét-rehozása óhatatlanul e két jól működő szervezet meggyengí-tésével járna. (MTI)

Tizenhat tagállam hozná létre az európai ügyészséget

Évtizede „kipipált” jogok megsér-téséről tájékoztatták erdélyi ma-gyar civil jogvédők az EurópaTanács (ET) szakértőit, akik a ki-sebbségvédelmi keretegyezményratifikálásakor tett romániai vál-lalások tiszteletben tartásáról tá-jékozódtak Kolozsváron.

A civil jogvédők és az ET-szakértőkhétfői megbeszéléséről Szigeti Enikő, aCivil Elkötelezettség Mozgalom(CEMO) elnöke, Bethlendi András, azAdvocacy Group for Freedom of Iden-tity (AGFI) vezetője, valamint ToróTibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Ta-nács (EMNT) és a Székely Nemzeti Ta-nács (SZNT) szakértője számolt be egyhétfői kolozsvári sajtótájékoztatón. ACEMO és az AGFI, valamint az EMNTés az SZNT is árnyékjelentést nyújtott bea keretegyezménnyel kapcsolatos románkormányjelentéshez.

Amint a civil jogvédők hangsúlyoz-ták, olyan témákat ajánlottak a kisebb-ségvédelmi szakértők figyelmébe,amelyeket az ET több mint egy évtizede„kipipáltnak tekint”, és amelyeket azRMDSZ a politikai hatalom részesekéntnem vethetett fel.

Szigeti Enikő elmondta: az ET anyelvi jogokat először rögzítő románközigazgatási törvény 2001-es elfoga-

dása óta megoldottnak tekinti a több-nyelvű feliratozás kérdését. Hozzátette,most arra világítottak rá, hogy a keret-egyezménnyel kapcsolatos legutóbbiajánlás ellenére Marosvásárhelyen a ha-tóságok megakadályozzák a kétnyelvűutcanévtáblák kihelyezését, és a bírósá-gok az ET erre vonatkozó ajánlása elle-nére sem tekintik úgy, hogy atöbbnyelvűséget az utcanevek és azegyéb földrajzi nevek területén is érvé-nyesíteni kell.

Bethlendi András a kolozsvári több-nyelvű helységnévtábla példáját hoztafel arra, hogy immár 15 éve tagadnakmeg olyan jogokat a magyarságtól, ame-lyek teljesítését Románia vállalta a keret-egyezményben. Amint elmondták, ezek-ben az ügyekben azért hitelesebb a civil fel-lépés, mert mind Marosvásárhelyen, mindKolozsváron az RMDSZ is részese voltannak az adminisztrációnak, amely a jogokérvényesítését megtagadta.

Toró Tibor hozzátette: a politikatudo-mányban erősen él az a nézet, hogy a ki-sebbségi jogok kezelésére a legjobbmegoldás, ha a kisebbség reprezentatívszervezete része a hatalomnak. „Azt mu-tattuk be, hogy nem biztos, hogy ettőlmegoldódnak a problémák. A románkormány jelentésében feldolgozotthárom évből az RMDSZ kettőt kormá-

nyon töltött, és ez idő alatt csak gyűlteka problémák” – jelentette ki.

A politológus úgy vélte, hogy a szak-értők megértették: sokszor a magyar pol-gármesterek is „öndiszkriminációthajtanak végre”, mert rajtuk is múlik,hogy településükön nem érvényesülneka kisebbségi jogok.

A civil jogvédők elmondták: az ETszakértői júniusra készítik el a jelenté-süket a kisebbségvédelmi keretegyez-mény romániai tiszteletben tartásáról. Adokumentum az év második felébenkerül az ET miniszteri tanácsa elé, és azET körülbelül egy év múlva fogalmazzameg a Romániának szánt ajánlásait.Hozzátették, mind a jelentés, mind azajánlások fontos eszközei lehetnek az er-délyi magyar jogérvényesítésnek.

A román kormány 2016 márciusában,mintegy két és fél év késéssel nyújtott beaz Európa Tanácshoz jelentést arról,hogy miképpen teljesítette a kisebbség-védelmi keretegyezmény ratifikálásakor,1995-ben tett vállalásait. A 270 oldalaskormányjelentés a 2010 és 2013 közötti időszakot öleli fel, és a nemzetikisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesz-téséről számol be. A jelentéshez azRMDSZ és erdélyi magyar jogvédőszervezetek is árnyékjelentést csatoltak.(MTI)

Évtizede „kipipált” jogok megsértéséről tájékoztatták civil jogvédők az ET szakértőit

Tavaly 27,16 százalékkal, 32,99 milliárd lejre nőtteka magánnyugdíjpénztárak aktívái – közölte hétfőna magánnyugdíjpénztárakat felügyelő hatóság.

A pénzügyi felügyelet adatai szerint tavaly év végén 6,8millió személy volt tagja a magánnyugdíjrendszernek, ami 3,7százalékos növekedés az előző évhez képest.

A magánnyugdíjrendszer jelentős részét a második pillér-ként emlegetett kötelező magánnyugdíj-biztosítás teszi ki.Ennek a rendszernek minden 35 év alatti nagykorú állampol-gár tagja, a 35 és 45 év közöttiek számára opcionális a tagság.

A második pillérben kezelt aktívák értéke 31,47 milliárd lejvolt, egy biztosított személy számlájának átlagos értéke lejbenkörülbelül ezer eurónak felelt meg, ami 2015 végéhez képest22 százalékos növekedés.

A harmadik pillérként emlegetett fakultatív magánnyugdíj-rendszernek több mint 410 ezer tagja volt tavaly év végén. Akezelt aktívák értéke elérte az 1,5 milliárd lejt.

A hárompillérű nyugdíjrendszer 9 éve működik. Az első pil-lért az állami nyugdíjrendszer képezi. A magánbiztosítók általkezelt második pillért az állami nyugdíjként befizetett járulékegy részéből töltik fel úgy, hogy az állam átutalja a magánbiz-tosítóknak a biztosított személyt megillető járulékhányadot.

Viorel Ştefan pénzügyminiszter hétfőn cáfolta, hogy a kor-mányzat államosítani készülne a magánnyugdíjakat, miutánCătălin Predoiu, az ellenzéki PNL első alelnöke kijelentette:a szociálliberális kormány ezzel az intézkedéssel növelné azállami bevételeket, hogy GDP-arányosan 3 százalék alatttartsa az államháztartási hiányt.

A tárcavezető szerint az állami nyugdíjrendszer stabilizá-lódik, hiszen az idén kisebb összeget kell átutalni az államiköltségvetésből a nyugdíjalapba ez utóbbi hiányának fedezé-sére, így nincs racionális alapja egy ilyen intézkedésnek.(MTI)

Nőttek a magánnyugdíjpénztárak aktívái

Tizennégyre emelkedett a szentpétervári metróbanhétfőn elkövetett pokolgépes robbantás áldozatai-nak a száma – közölte kedden az orosz egészség-ügyi miniszter.

Veronyika Szkvorcova szerint 11 ember a helyszínen haltmeg, míg hárman később haltak bele súlyos sérüléseikbe. Aszentpétervári kórházakban 49 sebesültet ápolnak, közülük 12-nek súlyos az állapota. Georgij Poltavcsenko szentpétervárikormányzó közölte, hogy három külföldi – fehérorosz, tádzsikés üzbég – állampolgár van az áldozatok között. Az eddigi hírek11 halottról és 45 sebesültről szóltak. Az orosz média közbenarról adott hírt, hogy bombafenyegetés miatt lezárták keddena szentpétervári metróhálózat egyik legforgalmasabb csomó-pontját, a Szennaja Ploscsagy, a Szpaszkaja és a Szadovaja ál-lomást. A szerelvények megállás nélkül haladtak végig rajtuk.

Megnevezték a gyanúsítottatHivatalosan is a Kirgizisztánból Oroszországba elszárma-

zott Akbarzson Dzsalilovot nevezte meg a szentpétervári met-róban elkövetett öngyilkos robbantás gyanúsítottjaként keddenaz orosz Nyomozó Bizottság (SZK).

Az SZK ezzel megerősítette a kirgiz állambiztonsági szol-gálat korábbi bejelentését.

A legfontosabb bűnügyekben nyomozó orosz szövetségi ha-tóság szerint Dzsalilov genetikai nyomot hagyott a második,fel nem robbant pokolgépet tartalmazó táskán is. Ezért az SZKközleménye szerint a genetikai bizonyítékok és a biztonságikamerák felvételei alapján „okkal feltételezhető, hogy a met-rókocsiban elkövetett terrorcselekmény mögött ugyanaz azember áll, aki a Ploscsagy Voszsztanyija állomáson hagyottegy robbanószerkezetet tartalmazó táskát”. (MTI)

Emelkedett a szentpétervári robbantás áldozatainak száma

Page 4: Felvásárló van, jövőkép nincs › storage › pdf › 2017 › 04 › aprilis 05 szerda.pdf · hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. _____4. Színes program

A kialakult helyzetet figyelembevéve Kincses Előd a Megyei Tör-vényszék Közigazgatásai és Pénz-ügyi Tanácsához nyújtott beközigazgatási panaszt azzal a kérés-sel, hogy töröljék el a megyei tan-felügyelőség február 27-i 70-esszámú határozatát, amelyben meg-tiltotta a cikluskezdő osztályok in-dítását. A határozat törvénytelen ésmegalapozatlan – állítja az ügyvéd,és kifogásolja a korrupcióellenesügyészség helyi szerve által indítotteljárást, ami az iskola megalapítá-sának a törvényességét vonja két-ségbe. A hosszan tartó és durvabűnügyi kivizsgálás, amely a főtan-felügyelő és az iskolaigazgató fel-függesztésével járt, félelmet keltettaz illetékesek körében, akik ennekkövetkeztében olyan döntésekethoztak, amelyek megsértették az is-kolában tanító pedagógusok és a di-ákok jogait. A kivizsgálás soránönkényesen tanúnak idézték be aszülőket is, akiknek semmi közüknem volt az iskola alapításához. Báraz iskola önálló jogi személyiséggel

rendelkezik, amit az Egyetem ElőttiOktatás Minőségéért FelelősÜgynökség 2017. február 27-i 179-es átirata is igazol, az ártatlanságvélelmét figyelmen kívül hagyva amegyei tanfelügyelőség 2017/70-eshatározatával megtiltotta a ciklus-kezdő osztályok indítását. Ezzel ahatározattal megsértették azoknak agyermekeknek a jogait, akiket sze-rettek volna beíratni ezekbe az osz-tályokba. A tanfelügyelőség nemvonta vissza a kifogásolt határozatátMarosvásárhely polgármestere és aprefektus nyilvánosan kifejtett el-marasztaló véleményének hatásárasem.

Kincses Előd leszögezi, hogynem fogadható el a tanfelügyelőségérvelése az iskola törvénytelen mű-ködésére vonatkozóan, amelyben aDNA nyomozati eljárására hivatko-zik, mert az iskola állítólagos tör-vénytelen létrehozásáról nincsenvégleges bírói döntés. Nem vélet-len, hogy a korrupcióellenesügyészség sem állította össze a vád-iratot, mivel az esetleges adminiszt-ratív hibát, ami az alapításkor

becsúszhatott, a közigazgatási bíró-ságnak kellene tisztáznia, és nem azúgynevezett korrupció égisze alattindított bűnügyi eljárásnak – olvas-ható az ügyvéd által megfogalma-zott okiratban. Ebben Kincses Elődfelsorolja Románia alkotmányánakazokat a szakaszait, amelyeketmegsértett a tanfelügyelőség, ígypéldául azt, hogy a szülőknek jogukvan a meggyőződésüknek megfe-lelő nevelésben részesíteni gyer-meküket (26/9), a diákoktanuláshoz való jogát (1), a nemzetikisebbségekhez tartozó személyekjogát az anyanyelvű oktatáshoz (3).Megsérti továbbá a közoktatási tör-vény előírásait, miszerint az állam-nak biztosítani kell polgáraiszámára az oktatás valamennyi for-májában való részvételt mindenfajtahátrányos megkülönböztetés nélkül.

A panaszt azoknak a feltételek-nek a felsorolásával zárja, amelye-ket a katolikus egyház sajáttulajdonában levő épületben aRómai Katolikus Teológiai Líceumbiztosítani tud az ott tanuló diákokszámára. (bodolai)

Hivatali hatalommal való visz-szaélés vádjával feljelentéstnyújtottak be a Korrupcióelle-nes Ügyészség (DNA) maros-vásárhelyi kirendeltségéhezMarosvásárhely polgármes-tere és a helyi rendőrség pa-rancsnoka ellen – jelentettebe tegnap sajtótájékoztatónIzsák Balázs, a Székely NemzetiTanács elnöke és Kincses Elődügyvéd, a Siculitas Egyesületjogi képviselője.

Izsák Balázs, aki a székely sza-badság napi eseményeket a kórháziágyból követte okostelefonján, elé-gedetten állapította meg, hogy aszékely szabadság napján „min-denki a helyén volt”, és összehan-golt csapat dolgozik a SzékelyNemzeti Tanácsban.

Elmondta, hogy „visszatérése”után, március 16-án terjesztette be ajövő év március 10-re szóló előzetesbejelentést, azt követően, hogy már-cius 20-án összeült a láttamozó bi-zottság, és ennek a véleményealapján megkapták a polgármesterlevelét, amely tartalmában nem kü-lönbözik a 2015-ben 2016-ra meg2017-re vonatkozóan elküldött le-véltől. Amit lehet értelmezni, akártiltásnak is venni. „Újra elmondják,hogy túl korai a bejelentés, de na-gyon kevesen tudják azt, hogy 2014-ben is, amikor januárban tettük le abejelentést, azt mondták, túl korai.”

Kincses Előd szerint egyértelmű,hogy két esetben is bűncselek-ményt, hivatali hatalommal valóvisszaélést követett el a két köz-tisztviselő, Dorin Florea polgár-mester és Valentin ConstantinBretfelean, a helyi rendőrség pa-rancsnoka, mivel „a 60/1991-es tör-vényt nem akarják korrektülalkalmazni”.

Emlékeztetett, hogy két nappala március 10-i megmozdulás előttközzétettek egy sajtónyilatkozatot,„megpróbálva zavart kelteni, s meg-akadályozni, hogy törvényesen zaj-lodjon le a megemlékezés és atiltakozó menet. De mivel a csend-őrség és a prefektus a törvény olda-lán állt, incidensek nélkül, abejelentésnek megfelelően sikerültmegtartani ezt a megmozdulást.Ezért, amikor március 16-án IzsákBalázs a Siculitas Egyesület nevé-ben iktatta a jövő évi rendezvényrevonatkozó bejelentést, március 20-ra összehívták a láttamozó bizottsá-got, ahol azzal a kifogással álltakelő, hogy mivel a kórházak mellettnem lehet tiltakozó gyűlést tartani,a Szentgyörgy utcai kórház mellettiútvonalat nem hagyják jóvá, és a til-takozó megmozdulást csak a szé-kely vértanúknál lehet megtartani.És úgy, ahogy eddig, továbbra is aztjavasolták, hogy az emberek vonul-janak a Mihai Eminescu kultúr-házba. Vagyis a magyaroknak nemszabad bejönni a főtérre” – jelen-tette ki az ügyvéd.

Emlékeztetett, hogy erre vonat-kozóan jogerős döntése van a ma-rosvásárhelyi bíróságnak. Ráadásulott van a marosvásárhelyi tanács1998. december 17-i 188-as határo-zata, amely pontosan meghatározzaazokat az objektumokat, amelyekelőtt nem lehet tiltakozó nagygyű-lést tartani. „Erre a jogerős bíróságidöntésre, illetve a tanácsi határo-zatra hivatkozva, hivatali vissza-élés vádjával bűnvádi feljelentéstnyújtottunk be a DNA marosvásár-helyi kirendeltségéhez a polgár-mester és a helyi rendőrségparancsnoka ellen. Várjuk, hogy in-dítsák el az eljárást, hiszen teljesenegyértelmű, hogy megsértették a vo-natkozó büntetőjogi rendelkezése-ket” – mondta végül Kincses Előd.

Rég volt, igaz volt. 310 éve ezena napon II. Rákóczi Ferenc feje-delmi beiktatásával kezdődött amarosvásárhelyi országgyűlés. Azutolsó ilyen nagy jelentőségű tör-ténelmi esemény, amely városunk-ban zajlott. Ha hinni lehet akrónikáknak, 1439-től harminckétmásik előzte meg, de ez az 1707.április 5-i történéssor azért is rend-kívüli, mert az utolsó fejedelmi be-iktatás volt Erdélyben. Azt akkormég nem tudhatták, de olyan hatal-mas pompával rendezték meg,mintha sejtették volna, több ilyen ittnem lesz. Aki teheti, annak érdemeselolvasnia erről a nagy tekintélyűtörténetíró, Márki Sándor (1853–1925) II. Rákóczi Ferencről megje-lentetett háromkötetes művének idevonatkozó oldalait. Azokon a törté-nész részletesen megjeleníti mind-azt, ami aznap és a rá következőköntörtént. A legérzékletesebben nyil-ván a szertartást magát, onnankezdve, hogy Rákóczi és kísérete el-indult Mezőbándról. „A fejedelemszarvasszínű fakólovon ült, zöldbársony skófiummal készült egyet-más rajta, fejér kolcsag, köves, me-daillyos süveg a fejében” –olvasható Márkinál. Majd tovább:„Így érkeztek a Maros vásárhelyihídjához, hol az erdélyi rendek ló-háton várakoztak. A hídon átkelve,Pekri Lőrinc az ország nevébenüdvözölte. Ekkor jobbról-balról 3– 3 pompásan öltöztetett kengyel-futó csatlakozott s közrefogták őt avörös deliások. A követek párosansorakoztak a kornyéta után. Egye-bekben a régi rendet megtartva, anép örömrivalgása közt mentek amai Posta-rétre”. De elég az idé-zetekből, a beiktatás szabadtéri le-zajlásáról, a nevezetes nap mástörténéseiről, a vártemplomi or-szággyűlési szónoklatokról, dön-

téshozatalokról sokfelé lehet ol-vasni. Egyébként se szeretnékhosszasan időzni a múltnál. A jelenmost jobban izgat és érzékenyeb-ben érint, mint a három évszázadatörténtek. Állítólag holnap a várositanács ülésén eldől, megmaradhat-e a fejedelem nevével fémjelzettrómai katolikus iskola vagy sem. Akétkedő fogalmazást az magya-rázza, hogy már többször jelentettékbe, ekkor és ekkor tényleg végleges,és a magyar diákok és szülők szá-mára kedvező döntés születik azügyben. Aztán következett az újabbhalasztás. De talán ezúttal nem ér-vényesül a többségiek halogató tak-tikája. Ámbár láthatjuk, aszélsőséges nacionalisták megintnagyon aktivizálódtak. Az RMDSZ-frakció azonban tűnik annyira el-szántnak, hogy ne hagyja a jogosigényeket semmibe venni.

„Felségedet jó Atyánknak, azazpro Patre Patriae valljuk, ismerjükés manifestáljuk” – jelentették ki azegykori országgyűlés résztvevői. Azitt élőknek – nemzetiségtől függet-lenül – ma is hasonlóan kellene vi-szonyulniuk a jó atyához, elvégrevezérlő elvként ezt a jelmondatottűzte zászlajára: „Cum Deo propatria et libertate!” – „Istennel ahazáért és szabadságért!” Ebbenés ennek a szellemében fogant máshumánus törekvésekben ki találnakivetnivalót? Persze, hogy költői akérdés. Én meg zászlót emlegetek!Erről jut eszembe egy másik évfor-duló. Ma van Örkény István szüle-tésnapja. Az író mindenben képesvolt észlelni az abszurditást. Íme,hogy hangzik az egyik bejegyzése aSzóvirágok sorozatból: „A zászlótetetni, piszkálni, ingerelni szigo-rúan tilos!” És egy másik: „Vigyá-zat! A kapu harap!” Na, én már ittse vagyok! (N.M.K.)

4 NÉPÚJSÁG _____________________________________________________ AKTUÁLIS ________________________________________________ 2017. április 5., szerda

Erről jut eszembe

A Siculitas letette a jövő március 10-re szólóelőzetes bejelentést

Feljelentést nyújtottak be a DNA-hoz

A 102 nem adó jellegű illeték eltörléséről szóló tör-vény elfogadásával nem csak a környezetvédelmi bé-lyegilletéket szüntették meg, hanem a lehetőséget is amár befizetett illeték visszaigénylésére – hangsúlyoztakeddi sajtótájékoztatóján Daniel Constantin volt kör-nyezetvédelmi miniszter, aki szerint a kormánynakmeg kell találnia a módját az ebben a helyzetben levőszemélyek kártalanítására.

Constantin szerint hozzávetőlegesen 6,4 milliárdlejt kellene még így visszafizetnie az államnak. Eddigaz érintettek visszaigényelhették az illetékként befi-zetett összeget az Országos Adóhatósághoz benyújtottkérvénnyel, a 102 nem adó jellegű illeték eltörlésérőlszóló törvény életbe léptetésével azonban ez a lehető-

ség megszűnt. „Amennyiben az embereket arra kény-szerítik, hogy a bíróságon harcolják ki maguknak ezta jogot, 20 százalékkal nőhet a visszafizetendő ösz-szeg” – állítja a volt tárcavezető, aki szerint a kor-mánynak megoldást kell találnia a helyzetre.

A volt miniszter ugyanakkor elmondta, várhatóanősztől kezdik el használni azokat a színes matricákat,amelyek a járművek károsanyag-kibocsátási szintjé-ről tanúskodnak majd. Hatféle színű matricát ra-gaszthat majd a járművekre az OrszágosAutóbejegyzési Hivatal, a leginkább szennyező gép-kocsikra piros, a legkevésbé szennyezőkre pedigzöld matrica kerül – magyarázta Constantin.(Agerpres)

Milliárdokkal tartozik az állam a környezetvédelmi illeték fejében

Az a meglepetés érte több Maros megyei vi-déki település adófizetőjét, hogy a 2017-esértesítésen szerepelt három év adóhátralékaés annak a késedelmi kamata is. Többen abbaa helyzetbe kerültek, hogy a helyi ingatlana-dóra kivetett elmaradás összege az idei adó-nak a többszörösét tette ki. Ez történtNyárádremete községben is, ahol sokan értet-lenül keresték fel a polgármesteri hivatal ille-tékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt.

Magyari Péter polgármester megkeresésünkre el-mondta, 2014 októberében a Maros Megyei Számve-vőszék két ellenőre átvizsgálta a hivatal könyvvitelét,és megállapították, hogy a 2010. január 1. és 2013. de-cember 31. közötti időszakra az 571/2003-as pénzügyitörvény előírásaival ellentétben rosszul számították kiaz adót, ezért összesen 383.241 lej hiány keletkezett,ennek a késedelmi kamata pedig 268.379 lej. Tulajdon-képpen az történt, hogy alulértékelték a terület- és épü-letadókat, ugyanis az említett törvénynek megfelelőena települések bel- és külterületén egyaránt el kellettvolna határolni négy (A, B, C és D) kategóriájú öve-zetet. Mivel a polgármesteri hivatal illetékesei úgy ítél-ték meg, hogy a település „hátrányos övezetben” van,ezért a D kategóriának megfelelő kulccsal számítottákki az adót, amit nem tartottak helyesnek a számvevő-szék illetékesei. A polgármesternek azt mondták,amennyiben nem határolták el az övezeteket, köteleseklettek volna az A kategóriának megfelelően kivetni azadót mindenkire. Ezzel nem igazán értettek egyet azönkormányzatnál, ugyanis az ehhez az övezethez tar-tozó ingatlanokban többek között vezetékes víz és csa-tornázás kell legyen. Míg az előbbit 2008-banbevezették, a csatornahálózat még nincs kiépítve a köz-ségben, ennek a megvalósítására csupán az idén pá-lyáztak.

Mivel a polgármesteri hivatalnál úgy ítélték meg,hogy jogtalanul számolják fel a ki nem vetett adót,ugyanis az érintett ingatlantulajdonosok napirendentörlesztették az előző évekre kirótt kötelezettségeiket,és mivel utólag nem lehet behajtani a pénzt, 2015-benaz önkormányzat beperelte a számvevőszéket. Eztazért is tette, mert az említett évekre szóló adókat a

helyi tanács is elfogadta határozatában, ugyanakkor aprefektúra sem óvta meg, így tulajdonképpen a polgár-mesteri hivatal érvényben levő határozatot alkalmazott.

Egy év után, 2016 szeptemberében kapták meg avégleges, megfellebbezhetetlen döntést, elveszítettéka pert a számvevőszékkel szemben, és ennek megfele-lően a 2017-es adóértesítésen be kellett vezetni a hát-ralékot is és az erre számolt késedelmi kamatot.

Összesen 651.620 lejt kell behajtani, ebből 38.471lej az épület- (az erre kivetett késedelmi kamat 25.883lej), 344.770 lej a területadó (hátralék: 242.486 lej).

2014-től már a megfelelő övezeti felosztás szerintvetették ki az adót, így nem kell attól tartani, hogyújabb „meglepetés” éri a helyieket.

A polgármester szerint a kirótt összegeket ki kell fi-zetni. A törvény szerint amúgy is az elmaradást törlesz-tik, és amennyiben nem fizetik ki a teljes összeget, ahátramaradt részre a törvénynek megfelelően kése-delmi kamatot számítanak fel.

Az ügy következő lépése, hogy az érintettek, ameny-nyiben nem értenek egyet ezzel az adókivetési mód-szerrel, óvást (contestaţie) nyújthatnak be apolgármesteri hivatalhoz. Erre a hivatal köteles 45napon belül válaszolni, illetve a törvényszéki határozatkényszerhelyzetében elutasítja valamennyit. Utána, akiakarja, a közigazgatási bíróságon beperelheti a hivatalt.Aki pert indít, annak ki kell fizetnie az egy személyreeső illetéket, ami 50 lej.

A polgármester tudomása szerint hasonlóképpen jár-tak el Hodoson, bár ott nem a számvevőszéket perel-ték. A polgárok által benyújtott kereset alapján viszont,szintén bírósági döntés alapján, törölték a késedelmikamatot. Mivel a Nyárádremetei Polgármesteri Hivatalkifutott a határidőből, ez nem történhet meg. Amennyi-ben a fizetőknek kedvező törvényszéki döntés születik,a hivatal köteles kifizetni az összegeket, amelyek azingatlan nagyságától függnek. (Sz. m.: a legtöbbet aközbirtokosság kellett utólag fizessen, összesen 68.288lejt.)

A végleges törvényszéki határozat alapján az önkor-mányzat vagy a saját alapjaiból, vagy az állami költ-ségvetésből igényelt összegből utólag visszafizeti azérintetteknek az adót, illetve adott esetben leírhatja akövetkező éviből. A per egy évet is eltarthat, Hodosonnyolc hónap alatt sikerült rendezni az ügyet.

Több megyei településen Jogi csiki-csuki adóhátralék miatt

Alkotmánysértő diszkrimináció

Vajda György

Mózes Edith

(Folytatás az 1. oldalról)

Page 5: Felvásárló van, jövőkép nincs › storage › pdf › 2017 › 04 › aprilis 05 szerda.pdf · hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. _____4. Színes program

Mint fehér ragadozó ráncos, feketeszája, úgy csukódott be hirtelenaz autóbusz ajtaja. Egy pillana-

tig úgy tűnt, elkapta a hatvanas évei elejénjáró, vasárnapiasan elegáns asszonyt.

– Elnézést, sofőr úr, későn kaptam észbe– mentegetőzött, miközben nagy szuszogá-sok között fellépett az újra kinyitott ajtajújárműre. A buszvezető rezzenéstelen arccalindított, de az asszony mindenképpen kiakarta engesztelni.

– Az én koromban jobb, ha az esze gyor-sabban jár az embernek, mint a lába. Akkormár időben tudom, hogy ez a busz is jó lesznekem. De nem, én még mindig álmodozom,mint húszévesen.

A sofőr halvány mosollyal jelezte, hogynem haragszik, aztán a következő megállóiga rég várt felmelegedésről beszélgetett elsőszéken ülő utasával. Azon gondolkoztam,hogy ha engem csíp majdnem oda a buszajtó, biztos, hogy a járművezetőt hibáz-tatom, és valószínűleg jól kikiabálom ma-gamból az ijedtséget. Csodáltam azt a derűsnyugalmat, ami ebből az asszonyból áradt,és úgy éreztem, jó lenne közelebbről is meg-ismerni.

– Ha már viccelődni sem tudunk, mimarad nekünk, kedvesem? – jegyezte meg

beszélgetésünk elején, amelyre pár napmúlva a Vár sétány egyik padján kerítettünksort. Aztán mesélni kezdett. – Tudja, a nővé-remmel mindig ide jártunk. Nem volt könnyűélete szegénynek, de azt hiszem, ő tulajdon-képpen magára húzta a bajt. Már gyerekko-runkban is olyan melankolikusan, aggódvaszemlélte az életet,mindent tökéletesenakart elvégezni, ésakkor sem tudott lazí-tani, tiszta szívbőlörülni, amikor lettvolna rá oka. Azt mondta, én túl kelekótyavagyok, csak vihogok mindenen, ha kell, hanem. Aztán egy sikertelen felvételi, majd egytönkrement házasság után még sötétebbévált körülötte a világ. Sajnos, az italban ke-reste a feloldozást. Pár hónap telt el a vá-lása után, amikor felhívott a kamasz lánya,hogy menjek gyorsan, mert az édesanyjafekszik a konyhában, a földön, és nem moz-dul. Nagyon megijedtem, taxit hívtam, deszerencsére mire odaértem, már magáhoztért. Azután igyekeztem odafigyelni rá, színházba, moziba, sétálni hívtam, a lányá-

nak a tanulásban is segítettem. Egy időmúlva jobban ragaszkodott hozzám, mintaz édesanyjához. De ne értsen félre, nemítélem el a nővéremet. Nem volt rosszlélek, csak nagyon gyenge… Tavalyelőtttélen hagyott itt minket. Szívinfarktus vitteel.

– Önnek van csa-ládja?

– Nekem mindigcsak a bolondozá-son, szórakozásonjárt az eszem fiatal

koromban, de ha komolyra fordult a szó,megijedtem, begubóztam. Negyvenévesenmentem férjhez. Sokáig úgy tűnt, jól válasz-tottam. Aztán egyszer elém állt a férjem, ésbejelentette, hogy elköltözik. Magyarázatotnem adott, később mondta csak el, hogy hó-napok óta viszonya van egy fiatal kolléga-nőjével a gyárból. Így hát én is átestem aváláson. Csak én valahogy könnyebben vé-szeltem át azt az időszakot, mint a nővérem.Megtanultam eltávolodni a gondjaimtól, kí-vülről nézni, irányítani az egészet. Minthaegy üveggömb lenne az életem, amelyben

bármikor felrázhatom a mozdulatlan hó-pelyheket.

– Van gyermeke? – Sajátom nem lett. Nem is sajnálok mást,

csak azt, hogy sohasem tapasztaltam meg aszülés élményét. De amíg élt a nővérem,olyan volt nekem, mint a gyermekem. Gon-doskodni kellett róla, őrizni, fogni, hogy elne essen. Meg aztán a nővérem lányát is úgyszeretem, mintha az enyém lenne. Most márneki is van egy aranyos kisfia, az én tiszte-letbeli unokám. A mai napig látogatom őket,és a nyugdíjamból mindig jut nekik is annyi,amennyi csak kell.

– Mivel tölti a szabadidejét?– Olvasok, tévézek, internetezek. Kép-

zelje, megtaláltam a világhálón egy régi osz-tálytársam, aki annak idején sokáig csaptanekem a szelet. Magyarországon él, pár éveözvegy. Mindennap beszélgetünk a neten, ésúgy van, hogy a nyáron hazalátogat. Talánmajd elmegyünk ketten egy székelyföldi kör-útra. De nem élem bele magam túlságosanebbe az egészbe, aminek el kell jönni, úgyiseljön. Addig is elfoglalom magam. Mosta-nában sokat sétálok a virágruhás fák alatt,magamba szippantom az illatukat. Aztánelőveszem az üveggömböm, és jól megrá-zom, hadd hulljon benne a hó.

2017. április 5., szerda __________________________________________ KULTÚRA – OKTATÁS _______________________________________________ NÉPÚJSÁG 5

Tegnap nyilvánosságra hoz-ták a nyolcadikos, tizenegye-dikes és tizenkettedikesdiákok március 13–16. közöttzajlott próbavizsgáinak ered-ményeit. A részletekről aMaros Megyei Tanfelügyelő-ség szóvivője tájékoztatott.Mint kiderült, a megye diákjaiközül többen kaptak tízestegyes vizsgákon.

A kisérettségire készülő 4843nyolcadikos diák közül a románnyelv és irodalom vizsgán 4379-envettek részt, egy diák érdemelte kia tízest, 5-ös feletti osztályzatotpedig 57,68 százalékuk kapott. Ma-tematikából 4371 nyolcadikosmérte fel tudását, nyolcan kaptak tí-zest, 5-ös feletti jegyet pedig a diá-kok 34,07 százaléka szerzett. Azanyanyelvvizsgára 1670 magyar ta-gozaton tanuló diák iratkozott be, atudáspróbán végül 1513-an vettekrészt. 5-ös feletti jegyet 72,24 szá-zalékuk kapott. A német nyelvbőlzajlott tudásmérésről a 65 jelent-kező közül senki sem hiányzott, 5-ösnél nagyobb jegyet apróbavizsgázók 92,34 százaléka ér-demelt ki.

A próbaérettségi első, románnyelv és irodalomból zajlott vizsgá-ján 3285 tizenegyedikes és 3414 ti-zenkettedikes diák vett részt. Atizenegyedikesek közül egy diák ér-demelte ki a tízest, és 55,31 száza-lékuk kapott 5-ös feletti jegyet, atizenkettedikesek közül nyolcankaptak maximális osztályzatot, 5-ösfeletti jegyet pedig 58,70 százalé-kuk ért el.

Az anyanyelvvizsgán 1043 ma-gyar tagozatra járó tizenegyedikesés 1119 tizenkettedikes vett részt. Atizenegyedikesek közül egy diákkapott tízest, a résztvevők 68,17százaléka ért el 5-ös feletti osztály-zatot. A végzősök közül senki sem

kapott tízest, 5-ös feletti osztályza-tot 67,74 százalékuk ért el. Németanyanyelvből 44 tizenegyedikes és56 tizenkettedikes bizonyította tu-dását, utóbbiak közül egy kapottmaximális jegyet. A tizenegyedikespróbavizsgázók 84,09 százaléka, atizenkettedikeseknek pedig a 76,79százaléka kapott átmenő jegyet.

Ami a szaknak megfelelő köte-lező tárgyat illeti, történelemből1035 tizenegyedikes és 932 tizen-kettedikes adott számot tudásáról, akisebb tagozatosok közül tízen, anagyobbak közül hárman érdemel-ték ki a tízest, ötös feletti jegyet atizenegyedikesek 78,16 százaléka ésa tizenkettedikesek 69,42 százalékakapott. Matematikából 2227 tizen-egyedikes és 2395 tizenkettedikesmérte fel tudását, a tizenegyedike-sek közül hatan kaptak tízest, és adiákok 38,03 százaléka ért el 5-ösnél nagyobb osztályzatot, a tizen-kettedikesek közül 9-en érdemeltékki a maximális jegyet, és a diákok46,47 százaléka kapott átmenő osz-tályzatot. A többi kötelező tantárgy-ból összesen 3262 tizenegyedikesés 3327 tizenkettedikes próbavizs-gázott, a tizenegyedikesek közül16-an kaptak tízest, az átmenésiarány 50,77 százalék, a tizenkette-dikesek közül 12-en érték el a leg-magasabb pontszámot, az átmenésiarány pedig 52,90 százalék.

A választott tantárgyból csak avégzős diákok próbavizsgáztak.3284 résztvevőből 23-an kaptak tí-zest, és az 58,92 százalékuk érde-melte ki az 5-ös feletti osztályzatot.

A próbavizsgák célja, hogy a di-ákok felmérjék, hol tartanak a tan-anyag elsajátításában. A vizsga-jegyek tájékoztató jellegűek, nemkerülnek be az osztálynaplóba, vi-szont a tanintézetek az elért ered-mények alapján dolgozzák kiakcióterveiket. (nszi)

Próbavizsgák – eredményekJó pár tízes van

Egy marosvásárhelyi szár-mazású, fiatal zongoramű-vész játékábangyönyörködhet április 6-án amarosvásárhelyi Kultúrpa-lota közönsége. Péntek Attilával a csütörtökön este 7órakor kezdődő Filmzenékcímű rendkívüli szimfonikushangverseny kapcsán be-szélgettünk.

– Honnan a zene iránti szerete-ted, fogékonyságod? Családi örök-ség?

– Nincsenek művészi pályán te-vékenykedő családtagjaim, a szü-leim egész más területendolgoznak. Édesanyámnak ugyan-akkor jó hallása van, rengetegeténekelt gyerekkoromban, talánennek köszönhetem a zenei hallá-som. Öt-hat éves koromban a ma-rosvásárhelyi TalentumAlapítványhoz jártam ének- és ze-nefoglalkozásra. Csoportos ének-lésen vettem részt, népdalokat,gyermekdalokat tanultam.

– Hogyan folytatódott, fejlődöttmindez az iskolai évek alatt?

– Első osztálytól a MűvészetiSzaklíceum diákja voltam. Akko-riban a hegedűt vagy zongorát le-hetett választani, én utóbbinálmaradtam.

– A tanáraid közül ki volt rád alegnagyobb hatással?

– Ávéd Silló Éva tanárnő. Nyol-cadik osztályban kerültem hozzá.A zenei pályám is valamikor nyol-cadik osztály végén kezdődött.

– Emlékszel a fontosabb fellé-péseidre abból az időből?

– Az első talán a nyolcadik osz-tály első félévi vizsgája volt.Akkor kaptam először tízest a vizs-gán. Egy Haydn-szonátát, egyBach- és egy Liszt-etűdöt játszot-tam. Ávéd tanárnő mindig szerve-zett koncerteket nekünk, így egyretöbbet kezdtem játszani. Viszont afélévi koncerten fellépni a Palotá-ban kiemelt fontossággal bírt.Aztán tizedik osztályban jött a ko-lozsvári Bach-zongoraverseny,ami egy újabb mérföldkő volt azéletemben. Ez volt az első verse-nyem.

– Milyen eredményt értél el?– Kiválósági díjat kaptam, ami

az első díjnak felel meg. Ez egyelég fontos pontja volt a folyamat-nak, amely során eldöntöttem,hogy a zenei pályán maradok.

– Gondolom, ezután újabb ver-senyek következtek.

– Szintén tizedikben a Viva laMusica nemzetközi versenyen, ti-

zenegyedikben a Sigismund To-duţa nemzetközi zongoraverse-nyen szereztem első díjat. Alegfontosabb viszont a Carl Filtschzeneszerző- és zongoristaversenyvolt, ahol harmadik, zeneszerzéskategóriában pedig I. díjat kaptam.

– Már akkor zeneszerzéssel isfoglalkoztál?

– Ez csak próbálkozás volt. Egysikeres próbálkozás. Ha majd kellőtudásom és kompetenciám lesz,talán újra próbálkozom. Addig úgyérzem, merénylet lenne a zeneellen. Az az egyszeri alkalom vi-szont nagyon kellemes élményvolt. A verseny gáláján el is játsz-hattam a szerzeményem.

– Mi volt a címe, témája?– A címe Etude, ami pedig a

témát illeti, inkább technikai „bril-lír” próbált lenni, mint nagyonmély zene.

– Jelenleg negyedéves vagy akolozsvári Gheorghe Dima Zene-akadémián. Milyen az egyetemiélet?

– Mindenképpen érdekes.Könnyen el lehet veszni benne.Nekem viszont nagy szerencsémvan azzal, hogy Ávéd tanárnő utánifj. Csíky Boldizsár személyébenismét egy olyan kiváló tanárhozkerültem, aki meg tudott tartaniezen az úton. De, persze, nem voltkönnyű belerázódni ebbe az újéletciklusba. Kezdetben nehéz voltboldogulni a szüleim nélkül, megaz egyetemi oktatást is meg kellettszoknom. A líceumban heti háromzongoraórám volt, itt heti egy van.De ifj. Csíky Boldizsár tanár úrannyiszor meghallgat, ahányszorszükséges.

– A fellépések sora bizonyára azegyetemen is folytatódott.

– Van szólóestem a rádióban,koncertezem az egyetem zenekará-val, részt vettem a bukaresti Ma-gyar Zene Fesztiválon. Azegyetemi évek alatt a fejlődés voltszámomra a legfontosabb. Az,hogy előkészüljek a zenei élet„nagy pódiumára” való fellépésre.

– Kinek a műveit játszod a leg-szívesebben?

– Van néhány zeneszerző, akiérzékenyebben érint, ugyanakkorazt hiszem, mindannyiukban vanvalami fantasztikus. Azonban kü-lönös gyengédséget érzek az oroszposztromantika iránt, talán az áll alegközelebb a lelkemhez. Deigyekszem mindig azt játszani,amit nem tudok, olyat tanulni, amikényelmetlen. Például Mozart d-moll zongoraversenye is része a re-pertoáromnak, azt a kezdetekkezdetén rettenetesen nehéz voltjátszani. Nagyon átlátszó zene,tiszta, minden kihallatszik.

– Mesélj egy kicsit a soron kö-vetkező marosvásárhelyi fellépé-sedről.

– Csütörtökön Gershwin Kékrapszódia című szerzeményét ját-szom. Ami a filmzenéket illeti,számos zseniális alkotás van kö-zöttük. Nem tudnám elképzelni aCsillagok háborúját John Williamsvagy a Gladiátort Hans Zimmerzenéje nélkül. Ezzel el is árultam akét kedvencem. Mellettük perszeott van Henry Mancini, Gershwin.

– Milyen érzés itthon játszani?– Ez kétélű dolog. Egyrészt mi

többet kívánhat az ember, minthogy azon a színpadon játszhas-son, ahol éveken keresztül jobbnáljobb zenészeket hallgatott? Más-részt viszont pont emiatt nagy kihí-vás. Ez az első nagy koncertem, éshát otthon játszani, tudjuk, hogy afutballban is a legnehezebb. Magaselvárásoknak, illetve annak a vá-gyamnak kell megfelelnem, hogyméltó legyek ehhez a pódiumhoz.

– Hogyan látod az életed azegyetem után?

– Szerencsére még a mester-képző is hátravan, így még sokattanulhatok. A későbbiekben talán akülföldi életbe is belekóstolnék, demivel nagyon családcentrikus va-gyok, kizárt, hogy sokáig bírnámtávol a családomtól. Ami a későbbijövőt illeti, mindenképpen tanítaniszeretnék, hogy továbbadhassamazt a sok mindent, amit kaptam, éstermészetesen játszani is minéltöbbet. Igyekszem elvégezni, amittudok, az Úristen pedig majd el-dönti, merre menjek.

Méltó lenni ehhez a pódiumhozBeszélgetés Péntek Attila zongoraművésszel

Üveggömb

Iskolatörténeti kiállítás A Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriuma, a Maros-

vásárhelyi Református Kollégium és a Maros Megyei Múzeum Protestáns iskolatörténeti mozaik címmel nyit kiállítást április 7-én,pénteken 15 órától a marosvásárhelyi Vármúzeumban. Felszólal JakabIstván, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Kecs-kés Csaba, a Marosi Unitárius Egyházkör esperese, Péter Ferenc, aMaros Megyei Tanács elnöke, Novák Zoltán szenátor, dr. Papp Kornél,a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumának titkára, va-lamint Benedek Zsolt, a Marosvásárhelyi Református Kollégium igaz-gatója, történelemtanára. Fellépnek a Marosvásárhelyi ReformátusKollégium diákjai. A kiállítás a Reformáció Emlékbizottság támoga-tásával jött létre.

Nagy Székely Ildikó

Page 6: Felvásárló van, jövőkép nincs › storage › pdf › 2017 › 04 › aprilis 05 szerda.pdf · hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. _____4. Színes program

A Kovács Szilvia ötletgazda, Karcag alpolgármes-tere által létrehozott „A legszebb konyhakertek – Ma-gyarország legszebb konyhakertjei” országosprogramhoz csatlakozva a Romániai Magyar GazdákMaros szervezete meghirdeti A legszebb konyhakertekversenyfelhívást. A programmal a szervezők arra sze-retnék ösztönözni a lakosokat, hogy a saját, rokonokvagy barátok udvarán, kertjében alakítsanak ki ágyá-sokat, amelyekben a maguk és a család számára minéltöbb zöldséget és gyümölcsöt termesszenek. Az ideiverseny jelmondata: „Hasznos rovarokat a kertbe!”

A következő kategóriákban lehet benevezni: erké-lyen kialakított, mini (10 – 50 m), normál (50 m fe-lett), zárt (külön-külön zöldség, gyümölcs és vegyes),

valamint közösségi (csoportok, szervezetek által meg-művelt) kerttel. A tulajdonosnak vagy a kert megműve-lőjének kell beneveznie a versenyre. A jelentkezési lapotaz RMGE Maros Laposnya utca 23. szám alatti szék-helyén lehet igényelni, és kitöltve itt kell majd leadni,illetve megtalálható a www.alegszebbkonyhakertek.hu in-ternetes elérhetőségen. Benevezéskor és a versenyideje alatt fotókat kell készíteni a kertről, ami majdsegíti a zsűri munkáját. Előzetes egyeztetés alapján abírálóbizottság tagjai kétszer helyszíni szemlét is tar-tanak. Az eredményhirdetés és az ünnepi díjazás szep-tember 2-án a mikházi Csűrszínházban megtartandónemzetközi gazdanapon lesz. Jelentkezési határidő:2017. május 20-a.

A legszebb konyhakertek

A Kárpát-medencei MagyarGazdák Egyeztető Fórumának(KEF) tagjaitól érkezett ko-rábbi igénylésnek megfele-lően a Nemzeti Agrár-gazdasági Kamara (NAK)megkezdi a pártoló tagságbevezetését a határon túlimagyar gazdák körében is. Afórum soros ülésén bejelen-tették, hogy a NAK májusiküldöttgyűlésén módosítjaalapszabályát, így a tervekszerint már júniustól jelent-kezhetnek a határon túli ma-gyar gazdák. A tanácsko-záson elhangzott, hogy a NAKfőszervezésében megvalósulóMagyarok Kenyere karitatívprogram idén immár heted-szer indul el.

A Kárpát-medencei MagyarGazdák Egyeztető Fóruma (KEF)március 30-án tartotta soros ülésétBalatonfüreden, közel húsz szerve-zet részvételével. A KEF magyaror-szági alapítói – a MagyarGazdakörök és Gazdaszövetkeze-tek Szövetsége, a Nemzeti Agrár-gazdasági Kamara, az Orosháza ésTérsége Gazdakör, a Földművelés-ügyi Minisztérium – mellett Szlo-véniából, Horvátországból,Szerbiából, Romániából, Ukrajná-ból és Szlovákiából érkeztek ma-gyar gazdálkodó szövetségek ésegyesületek képviselői a találko-zóra.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Ag-rárgazdasági Kamara (NAK) ésegyben a KEF elnöke az egyezteté-sen bejelentette: a kamara a KEFtagszervezeteitől érkezett igénylés-nek megfelelően megkezdi a pár-toló tagság bevezetését. A NAKmájusi küldöttgyűlésén módosítjaalapszabályát, így a tervek szerintmár júniustól jelentkezhetnek a ha-táron túli magyar gazdák. Ennekköszönhetően a KEF 21 tagszerve-zetének tagjai válhatnak a Nemzeti

Agrárgazdasági Kamara pártolótagjaivá. A pártoló tagok minden in-formációhoz hozzájutnak, valamintszámukra is elérhetőek lesznek arendes tagságot megillető szolgál-tatások. Győrffy Balázs szerintazért is érdemes élni majd a lehető-séggel, mert a kamaránál felhalmo-zott tudás és a szakmaiigazgatóságokon folyó munkaolyan bázist kínál, amellyel min-denképpen érdemes élni. Az is apártoló tagság mielőbbi bevezetésemellett szól, hogy a tagsági viszonyegyfajta kapocs lesz minden ma-gyar gazda között, hiszen csak jólszervezett, összetartó, egymás tevé-kenységét segítő magyarság képesa jelen kihívások közepette talponmaradni – tette hozzá. A kamara azalapszabály módosítása után a tag-ság előnyeit bemutató kampánytszervez a határon túli gazdák köré-ben.

A KEF alkalmával KorinekLászló, a Magyarok Kenyere prog-ram ötletgazdája elmondta: 2017-ben immár hetedik alkalommalrendezik meg a karitatív búzagyűjtőkezdeményezést, amely mindig iskiemelt szerepet töltött be a Nem-zeti Agrárgazdasági Kamara éle-tében. A köztestület már a 2013-asmegalakulásakor a kezdeményezésmellé állt, segítette a közösségek ésrászorulók támogatását. A Magya-rok Kenyere programban a NAKrészvétele 2015-től vált igazánhangsúlyossá, amikortól már a szer-vezésben is közreműködött, 2016-ban pedig főszervezőként vettrészt a kezdeményezésben. Tavalya program ismét csúcsot döntött: aKárpát-medencében több mint513 tonna búzát adtak össze a ma-gyarországi és határon túli magyargazdálkodók, amiből 308 tonnaliszt készült. A kamara legfőbbcélja idén is az, hogy az adományo-zók száma növekedjen. (NAK-közlemény)

Alapszabályt módosít a NemzetiAgrárgazdasági Kamara

6 NÉPÚJSÁG _____________________________________________________ GAZDASÁG ________________________________________________ 2017. április 5., szerda

Szerkeszti: Vajda György

Felvásárló van, jövőkép nincs

Alig öt hónappal az AgroGo on-line (www.agrogo.ro) rendszer be-indításától, 211.000 tonnagabonára vonatkozó üzletet bonyo-lítottak le. Az AgroGót azzal a cél-lal hozták létre, hogy megóvják arésztvevőket a viszonteladókkénye-kedvétől, az általuk megsza-bott, gyakran változó árajánlatok-tól. Nemsokára az oldaltműködtetők egy olyan felületet isbeindítanak, ahol a gabona világpi-aci árának az alakulását is követhe-tik az érdeklődők – tájékoztatottVasile Topac, az AgroGo internetesfelületet kezelő, fejlesztő Interacti-ons Lab társalapítója.

Az AgroGo napi információtszolgáltat a gabona piaci áránakalakulásáról elemzések, grafiko-nok, erre vonatkozó hírek közlésé-vel, ugyanakkor szervezett keretetbiztosít az adásvétel lebonyolítá-sára. A legfontosabb nemzetközibörze (MATIF – Párizs,CBOT/CME – Chicago) áraitközli, amelyek kiegészülnek a me-zőgazdasági minisztérium, illetve akonstancai kikötő, valamint az Ag-roGo felületen jelen levő partner

viszonteladók ajánlataival. A felü-letet a számítástechnikai progra-mokat fejlesztő aradi InteractionsLab cég indította 2016 októberé-ben. Eddig az AgroGónak 800 be-jegyzett ügyfele van. Két hétigdíjmentesen lehet használni, utánaaz érdeklődők több előfizetési le-hetőség közül választhatnak. AzAgroGo Trade-en keresztül elérhe-

tőek a gabonaárakra vonatkozó in-formációk, az elemzések, hírek, éstermészetesen lehetőség van üzle-telésre is. Az AgroGo Profesionalezenkívül különböző elemző mo-dulokat ajánl, azonnal értesíti azelőfizetőket az árak változásáról, ésolyan szerződéseket is köthetnek,amelyek a jövőben is biztosíthatjáka tranzakciót.

AgroGo – online gabonabörze

Március 28-án tartották Bu-karestben az Országos Méhésze-gyesület tisztújító közgyű-lését, amelyen az ország ösz-szes megyéjében létező fiók-egységek képviseltették ma-gukat. 104 küldött újabbnégy évre megválasztotta akorábbi elnököt, a nagyvá-radi Ioan Fetea mérnököt.Erről Bota Vasile, a Maros me-gyei szervezet elnöke szá-molt be, akit február végén amarosvásárhelyi, maroslu-dasi, dicsőszentmártoni, se-gesvári és szászrégeni körökszintén megerősítettek funk-ciójában.

Bota Vasile elmondta, az újravá-lasztott elnök ellen Adrian Siceanuindult, de alulmaradt, azonban a„két tábor” éles vitát váltott ki a mé-hészek körében. Egyesek felrótták,hogy az egyesület nem tett semmit,hogy növelje a méz és a méztermé-kek exportját. A külkereskedelmiforgalom csökkenését azzal magya-rázzák, hogy az ukrán háború miattaz unió eltörölt bizonyos illetékeketés vámot, így a Romániával szom-szédos országból nagy mennyiség-ben került méz a német piacra, és ezjelentős konkurenciát jelent, mivela miénkhez hasonló, jó minőségűmézet állítanak elő Ukrajnában.(Sz. m.: a feltételek is megegyez-nek, a legtöbben a nálunk is honoskárpáti méhfajtával gyűjtetik be amézet.) Az EU országaiban élesversenyhelyzetet hoz létre a Kíná-ból és Argentínából behozott mézis, így elég szűk rés marad a piacona román termelőknek.

A vitán felmerült az is, hogy amúlt évben nagyon sok méhcsalád

elpusztult. Ez az ún. CCD-jelen-ség, amelynek egyelőre keresik azokát. Magyarországon az agráraka-démia szakbizottságot hozott létreennek érdekében. Nálunk is ta-pasztalják a méhészek, de hivata-losan még senki sem vizsgálja azokát. Egyrészt azzal magyarázzák,hogy 2016 nyara száraz, csapadék-mentes volt, majd ezt követően egyintenzív esős időszak következett.A méhek nem tudtak megfelelőmennyiségű virágport begyűjteni,raktározni, legyengülten teleltek átés emiatt is pusztultak el. Egymásik elmélet szerint a Föld mág-neses hullámainak megváltozása,hatása okozza, többen pedig azelővigyázatlanul alkalmazott vegy-szerezést okolják, ugyanis a méz-begyűjtési időszakban vegykezeltnövényekről begyűjtött virágporkárosan hat a méhekre. Ezért is jó,ha nem keresztezik a méheket,mert a hazai feltételekhez szokottkárpáti méh sokkal ellenállóbb,mint a keresztezett faj. Erről is szóvolt a közgyűlésén.

Egy másik téma, ami felmerült,az a – lapunkban már említett – kár-térítés. A méhészegyesületek jelez-ték a kormánynak, hogy tavaly akedvezőtlen időjárás miatt kevesebbméz termett, és kérték, hogy a mé-hészetnek nyújtott országos támoga-tási keretből fizessék ki a kárt.

A Maros Megyei Méhészegye-sület a prefektúra közvetítéséveljuttatta el beadványát a szaktárcá-hoz. Március 3-án a Mezőgazdaságiés Vidékfejlesztési Minisztérium akövetkezőket válaszolta:

A méhészek az országos méhé-szeti programon keresztül háromé-ves időszakra megszabotttámogatásban részesülnek. A pénz-keretet, valamint a szabályzatot az

Európai Bizottság határozza meg,és mind a 28 tagállam számára kö-telező. A következőket támogatják:a méhészek és/vagy a méhészegye-sületek műszaki segítsége, a külön-böző betegségek, fertőzésekleküzdése, a vándorméhészet „ra-cionalizálása”, a laboratóriumokfelszerelése, az újrapopuláció, azegyüttműködés szakintézmények-kel, kutatóállomásokkal, kutató-programok, piackutatás, a ter-mékek minőségének javítása.

2017-2019-re a bizottság össze-sen 21.508.480 euró támogatásthagyott jóvá, ebből 2017-re7.169.494 eurót. Az országos prog-ramban a támogatásból többek kö-zött gyógyszereket, kaptárakat,kiegészítőket, mézvizsgáló beren-dezéseket, anyaméheket és/vagycsaládokat, centrifugákat lehet vá-sárolni. A kedvezőtlen 2016-osidőjárás miatti kár megtérítéséérta minisztérium felkérte az érintettmegyék prefektúráit, a mezőgazda-sági igazgatóságokat és az orszá-gos meteorológiai szolgálatot,hogy tájékoztassa a szaktárcát,hogy melyik időszakban megyén-ként hány méhcsalád volt érintett.Tekintettel arra, hogy sem a méhé-szek, sem az egyesület nem készí-tett kimutatást, nem tudtákmeghatározni a kártérítés összegét.

Az átiratban még az áll, hogy améhészek a szakágnak szánt szub-venció mellett részesülnek üzem-anyag-támogatásban, ugyanakkor afiatal gazdák a farmfejlesztésre és amezőgazdasági egységek fejleszté-sére szánt beruházásokra, valamint atermékek feldolgozására is támoga-tást igényelhetnek az országos vi-dékfejlesztési pályázati kiírásokonkeresztül (6.1-es, 6.3-as, 4.1-es, 4.2-es kiírás).

Méhészgondok Egyesületi választások

kerülnek haza a juhai a sárdiakolba. Elmondta, nagyon szeretiezt a munkát, annak ellenére, hogykevés haszonnal jár, egyre keve-sebb a bevétel. Míg az utóbbi évek-ben a 10 lejt is meghaladta a báránykilónkénti ára élősúlyban, idén márcsak 8-9 lejért tudják értékesíteni. Afelnőtt állatok után járó állami tá-mogatás is drasztikusan csökken.Négy évvel ezelőtt 45 lejt, az idén25-öt fizetnek az állattartóknak,azt is késéssel tették eddig. A kéz-besített összeg alig fedezi a kaszá-lás költségeit.

A legelőt, kaszálót saját gépekkelgondozzák, ők termelik meg az ál-latok takarmányozásához szüksé-ges gabonát. Apjával közösen azállatállománynak megfelelő legelő-vel rendelkeznek. Nyáron elkelnea segítség, de nem találnak napszá-most.

Amint elszállítják a felvásárlók abárányokat, az állomány fiatalítá-sára meghagyottakat kiviszik a le-gelőre, majd elkezdik a fejést. Atejet feldolgozva értékesítik. Sajná-lattal mondják, hogy a sajt, a túró,az orda ára is változik. Tavasszal és

ősszel akár 17 lejért is értékesítik,míg nyáron jó esetben 15 lejért kelel a portéka. A gyapjút sem vásárol-ják már. Korábban akár 2 lejt isadtak kilogrammjáért, tavaly márcsak 50 banit fizettek érte. Ilyenkörülmények között csak óvato-san lehet tervezni. A kiadások ál-landóak, sőt növekednek, hiszenaz állatokat évente többször beol-tatják, kezelik, a bevétel pedigegyre kevesebb. Ha nem a családgondozná a nyájat, talán nem isérné meg ezzel foglalkozni –mondják, majd hozzáteszik –, ígyis csak a családnak szükségest tud-ják előteremteni. Ennek ellenéreKovács Sándor Barna növelné azállatállományt, ugyanis 150 egyedután már többlettámogatás is jár. Atámogatásért is az állatok törzs-könyvezettek, ugyanakkor kereset-tebbek a piacon. Tavaly atörzskönyvezett berbécseket és azanyaállatokat értékesítették, ígyegészítették ki a jövedelmet. Amed-dig a lehetőségek adottak, állatte-nyésztéssel foglalkoznak, hiszen aKovács családban ez már hagyo-mány. Hogy meddig? Az a jövőtitka.

(Folytatás az 1. oldalról)

Illusztráció Fotó: Nagy Tibor

Vajda György

Page 7: Felvásárló van, jövőkép nincs › storage › pdf › 2017 › 04 › aprilis 05 szerda.pdf · hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. _____4. Színes program

Erről a témáról szinte lehetetlentárgyszerűen írni, az érintettségténye mindegyre átdereng a szöve-gen. Az alábbi sorokban az olvasólépten-nyomon a címben is jelzettszemélyességgel szembesül.

A sákramentumok (szentségek)keresztyén hitünk legdrágább igaz-ságát fedik fel, Krisztus Urunkmegváltó szeretetét láttatják éséreztetik meg velünk, Isten kegyel-mének ígéretét közvetítik és az őszövetségébe kapcsolnak be minketegész életünket meghatározómódon. A sákramentumokat a pro-testáns terminológia látható – jegy-gyel kiábrázolt – igének (itt: isteniszó) is nevezi, hiszen azok ugyanaztaz üzenetet hirdetik és jelenítikmeg, ami az egész kijelentés „szí-vét” alkotja, hogy ti. Isten Krisztus-ban megváltott minket. „Az Igetestté lett”, és íme, az általa szerzettszentségek külső, testi jegyei bi-zonyságtevő igévé lesznek.

A „sacramentum” latin szó hű-ségesküt jelent. Ez a kifejezés el-sődlegesen a katonák ünnepélyeseskütételére vonatkozott, amellyelelkötelezték magukat a szolgálatra.A keresztyén hit kontextusába átvittértelmezés szerint a sákramentu-mok a Krisztust követők elkötele-zettségét, hűségét erősítik meg azönmagát mellettük már előbb elkö-telező Úr iránt. „A sákramentumkülső jegy, amellyel az Úr irántunkvaló jóakaratának ígéreteit a mi lel-kiismeretünkben gyenge hitünk tá-mogatására megpecsételi, ésamellyel viszont mi, kegyességünketirányában úgy előtte és az angyalokelőtt, mint az emberek előtt is bizo-nyítjuk”. (Kálvin János: Institutio)

Egyházunk felfogása szerint asákramentumnak három jellemzővonása van: a) Jézus Krisztus ren-delte, b) olyan külső, látható jegy-ben (szimbólumban) nyilvánulmeg, ami a megváltás titkát tárjafel, c) az üdvösség ígérete fűződikhozzá. Sokatmondó az a tény, hogya keresztség és úrvacsora sákramen-tumában Megváltó Urunk maga isrészesült. Magára vette saját áldo-zatának jegyeit, hogy Isten kegyel-mére utalt szükségünkben ezáltal ismellénk álljon, példát mutasson,mintegy önmagához vezető út le-gyen számunkra.

A keresztség a keresztyén egyházelső, alapot vető sákramentuma,szentsége. Minden formája – a víz-

zel történő külső leöntés, megszó-rás, alámerítés – a régi, igazi céljáttévesztő életünk Krisztus általimegtisztulását, a bűnök halálát és azúj élet kezdetét fejezi ki. A kereszt-ség elsősorban nem rólunk szól(ezért nem rituális tisztálkodás),hanem a Megváltó áldozatáról,melynek áldásaiban részesülünk,„megfürödve szeretetében”.

A református egyház szóhaszná-latában a keresztségre vonatkozópecsét kifejezés egyrészt a kereszt-ség jegyének (esetünkben a víz) lát-ható mivoltára utal. Ez nem hagykülső nyomot a testen (mint pl. atetoválás), mert egy lelki történéstábrázol ki: bélyegét a szívünkbenkell hordoznunk. Másrészt azthangsúlyozza: Krisztus eljegy-zett a maga számára. Keresztelésiénekünk szerint: „homlokomonpiros véred, tied vagyok, úgy ítéljmeg”.

A reformáció „emberi szikrája”,Luther Márton életének külső ésbelső kríziseiben gyakran idézte felmagában, a nyomatékosság kedvé-ért le is írta: meg vagyok keresz-telve, baptizatus sum. Meggyő-ződésem, hogy sok ember számárajelent a keresztség igazi tartalmá-nak, kegyelmi hátterének tudatosí-tása, elmélyítése vigasztalást, erőt.A szó akkor hat, ha meghalljuk, ahit, ha megéljük.

Sajnos, ha egy minket egziszten-ciálisan megszólító cselekménybőlüres szertartás, szokás lesz, akkorfennáll annak a veszélye, hogydöntő felismerésekről mondunk le,jelentős lelki értékeket hagyunk ve-szendőbe menni.

A következőkben ennek a sákra-mentumnak néhány jellemzőjét so-rolom fel.

1) A keresztség transzcendenshovatartozásunk kifejezője. A Hei-delbergi Káté első kérdés-feleleté-ben kimondjuk: „nem önmagamé,hanem hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak atulajdona vagyok”. Életem megha-tározója, lényegi vonása az, hogyvagyok valakié. Nemcsak emberikapcsolatrendszerekben élek (amikkétségtelenül fontosak), nemcsakevilági tényezők írnak körül engem,hanem van egy felsőbb kötődésem,rendeltetésem. Sokatmondó mozza-nat a Jézus megkeresztelése történe-tében, hogy megnyílik az ég, ésszózat hallatszik: te vagy az én sze-relmes Fiam. A keresztségben – azEgyszülött érdeméért – ez a „befo-

gadó nyilatkozat” fölöttünk is el-hangzik. Keresztyén létünk Krisz-tus életének leképzése. Hitben járvabennünk az ő sorsa valósul meg.Életünkre átmásolódik története,evangéliuma. A keresztség tehát„rosszra nem fordítható módon”megváltó Uramhoz, Krisztushozkapcsol – akár a jegygyűrű a meny-asszonyt a vőlegényhez –, úgyhogytőle senki és semmi el nem választ-hat. Általa felvétetünk a Szenthá-romság Isten kimondhatatlanintenzitású szeretetközösségébe, ésezzel Isten országának teljes jogútagja leszünk. A keresztelési for-mula így hangzik: „N., én téged ke-resztellek az Atya, és a Fiú, és aSzentlélek nevébe”. A keresztség akegyelemnek ezt a felfoghatatlantényét próbálja megértetni velünk,megerősíteni bennünk.

2) A keresztség beszél ennek azáráról is. Kegyelemben részesülé-sem nem egy eleve adott lehetőség.Bár a kereszteléssel kapcsolatosegyházi szokásrend mintha ezt su-gallná: beleszületek, automatikusanmegkapom, egyenesen öröklöm. Is-tenhez tartozásunk jogának meg-szerzése valakinek az életébe került.Jézus Krisztusnak önmagát kellettáldoznia ezért. A keresztség ezt áb-rázolja ki, tehát a Krisztus kereszt-jéből ered és arra mutat. Egy valóstörténet van mögötte, valakinek aszeretete, az odaadása, vére, áldo-zata. Értéke, ereje elsősorban nemaz elfogadó, hanem az ajándékozóviszonyulásából fakad. Nyilván,minket sem hagyhat közömbösen.Megragad, közösségbe von.

3) A keresztségben azonosulok aKrisztus halálával és életével, feltá-madásával. A víz (a tenger) a halálszimbóluma is. Krisztusnak megkellett halnia bűneimért, tehát bűne-imnek is meg kell halniuk azért,hogy én új élet élhessek Krisztusért.Az ószövetségi minta a vörös-ten-geri átkelés. A rabszolgaság tényé-nek, tudatának el kellett töröltetnieazért, hogy az ily módon Isten szol-gálatára szabaddá lett nép újat kezd-hessen. A keresztségben mindkétmozzanat jelen van, az a halálon ke-resztül megújuló életre mutat.

4) A víz a földi élet feltétele. Eltudjuk képzelni, mit jelent egy for-rás a sivatagban. Mózes a pusztában

Isten parancsára a sziklára sújt,annak sebéből víz fakad. Pál apostolígy magyarázza: az a kősziklaKrisztus volt. Jézus azt tanítja, hogyha elfogadjuk áldását, az bennünk„örök életre buzgó víznek kútfejévélesz”. Nos, a keresztség minketezzel a lelki forrással hoz kapcso-latba. Voltunk-e igazán szomjasak,amikor nyelvünk az ínyünkhöz ta-padt? Mi volt akkor az egyetlen,égető kívánságunk? Éreztük-e márazt valaha, hogy elepedt a lel-künk? Olyankor mire vágyakoz-tunk a legjobban? A víz Istencsodálatos ajándéka testünk szá-mára, Krisztus jótéteménye, ér-deme a mi lelkünknek: felüdülés,megújulás.

5) A keresztség a teljes helyreál-lítás, rehabilitáció kihirdetése. A vízmegmos: tiszta lesz az arc, a ruha,ahogy azoknak rendeltetésük sze-rint lenniük kell. Valami megrom-lott Istennel való kapcsolatunkban.(A bűn mindig kapcsolati vonatko-zású.) Valaminek történnie, valaki-nek lépnie kellett, hogy a békességhelyreálljon, hogy újra – a könyö-rülő szeretet, megtisztító kegyelemkiáradási pontjától – lehessen kez-deni mindent! Keresztelő János, akielőször keresztelt Jézus eljöveteléthirdetve, a bűnök bocsánatáranézve tette ezt. A keresztség a bo-csánatra emlékeztet. Az élettel meg-fizetett felmentésre. „Tiszta szívetteremts bennem, ó, Isten”, könyö-rög Dávid. Iszonyodik bűneitől,szabadulni akar azoktól. Ki mossameg a lelkemet? A keresztség szem-mel látható, szívvel elfogadhatómódon közli a jó hírt: van megol-dás. Azáltal, aki „tűzzel és Szentlé-lekkel keresztel”.

6) A keresztség kenet, felruházás,megbízatás. A meg vagyok keresz-telve nemcsak belső, privát remény-ség és bizonyosság, hanemfelhatalmazás a szolgálatra. Aki aKrisztusé, akit ő megmosott bűnei-től, az szerinte él, békességét, sze-retetét, sőt őt magát hordozza, az őéletét éli (az első századokban ter-jedt el a Christoforos név, ami szószerint Krisztus-hordozót jelent).

Ez részben ellentmond a napja-inkban divatossá lett önmegvalósí-tás eszményének. Mi azt valljuk,hogy Krisztusban bontakozik, telje-

sedik ki az életünk, általa lehetünkigazán önmagunk: azok, akiknekIsten teremtett. A boldogság útja isez. A keresztség – bár a gyakorlat-ban néha komor, merev szertartás-nak tűnik – erről az örömről isbeszél. „Elröppent múlt életünkminden aggodalma”, írja Augusti-nus Vallomásaiban megkeresztelke-désével kapcsolatban.

7) A keresztség egyszer s min-denkorra érvényes eseményét aSzentlélek teszi hathatóssá, az Atyá-val és Fiúval való közösségünketélővé. Általa „ölthetjük Krisztustmagunkra”. Csak „víztől és Lélek-től” születve lehet bemenni az Istenországába. Ilyen értelemben neveziaz Írás a keresztséget „a Szentlélek-ben való újjászületés és megújulásfürdőjének”.

Végül kérdezzük meg: akkor akeresztség garancia arra, hogymindez magától adatik, működik?Meg vagyok keresztelve, és exopera operato minden Isten akarataszerint alakul az életemben? Ke-resztelő János prófétikus felhívásaígy hangzik: térjetek meg és keresz-telkedjetek meg. A szereztetési igé-ben pedig ez áll: megkeresztelvén,és tanítván őket. A keresztség ki-nyilvánítja, hogy kegyelembe fo-gadtattam, Krisztusba oltattam.Nekem a kegyelemnek ezt az aján-dékát hittel meg kell ragadnom,egyre mélyebben magamévá kelltennem. Tanulnom kell. Napontagyakorolnom. A megkereszteltekhit útján való irányításában na-gyon fontos a szülők, keresztszü-lők, (hit)testvérek támogatása,lelki felelősségvállalása, életpél-dája, de az egész egyházi közösségsegítsége.

A keresztség el nem hallgathatóhitvallás is. Meg vagyok keresz-telve, azaz tudom, kinek hittem,tudom, kié vagyok és kit követek,tudom, hol a helyem és mi a fel-adatom ezen a világon. Közössé-gem van Istennel, keresztyéntestvéreimmel és – megbízatásomokán – minden emberrel. Ezt val-lom és vállalom. Ily módon az uni-verzális szeretet és az öröküdvösség távlatai nyílnak megelőttem.

Az oldalt szerkeszti: Ötvös József lelkipásztor

2017. április 5., szerda ______________________________________________ REFORMÁCIÓ __________________________________________________ NÉPÚJSÁG 7

A mezőbergenyei református templom Fotó: Magyari Hunor

Domahidi Béla

Fotó: Vajda György (archív)

500 éves a reformáció„Meg vagyok keresztelve”

Page 8: Felvásárló van, jövőkép nincs › storage › pdf › 2017 › 04 › aprilis 05 szerda.pdf · hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. _____4. Színes program

A kanadai Rákóczi Alapítvány pályázatot hir-det a 24. Magyarságismereti Mozgótáborprogramjain való részvételre. A pályázat be-nyújtásának határideje április 14.

Tanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív,talpraesett 15–19 éves középiskolai, gimnáziumi, lí-ceumi, szakközépiskolai tanulói jogviszonnyal ren-delkező fiatalok jelentkezését várják, akikérdeklődnek a magyarság történelme, hagyományai,irodalma és műemlékei iránt. Olyan magyar fiatalokpályázhatnak, akik a Kárpát-medencében, határon túlimagyar területen élnek; 15. életévüket 2017. június29-ig betöltötték, de még nem töltötték be a 19. élet-évüket; elkötelezetten érdeklődnek a magyar történe-lem és kultúra iránt; a megadott pályatételek egyikétkidolgozzák és benyújtják a területileg illetékes refe-rensnek; korábban nem vettek részt Magyarságisme-reti Mozgótáborban; vallásukat gyakorló fiatalok,felekezeti hovatartozástól függetlenül.

A tábor célja a határon túli magyar fiatalok ma-gyarországi körútja, melynek során megismerkedneka magyar történelemmel, kultúrával, művészetekkel,egymással, az otthonról hozott kulturális értékeket(ének, tánc, stb.) a tábor tagjai számára közkinccséteszik.

A mozgótábor helyszínei: Pécs, Miskolc (3–3 nap),Budapest (4 nap), időpont: 2017. június 29 – július10. Szervezők: II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kár-pát-medencei Fiatalokért (Budapest), Rákóczi Alapít-vány (Kanada) és a magyarországi TemplomosLovagrend.

A pályázathoz csatolni kell: önéletrajzi leírást, el-érhetőségeket – levelezési és e-mail-cím, telefon-szám, családi körülmények ismertetését; eddigitanulmányok, iskolák; vallási kapcsolatok, érdeklő-dési körök, szakkörök, önképzőkörök, versenyek ésazon elért helyezések; közösségi, egyházi feladatok;tanár (osztályfőnök, esetleg igazgató), lelkész ill. kö-zéleti személyiség ajánlását (2 db ajánlás); becsü-letbeli nyilatkozat arról, hogy korábban nem vettrészt Magyarságismereti Mozgótáborban; sajátcímre megcímzett és felbélyegzett válaszboríték(adott országon belül). A pályázatot a területileg il-letékes referensnek kell benyújtani. A pályázat be-nyújtásának határideje: 2017. április 14. (postaibélyegző dátuma). A pályatételek közül kidolgo-zandó az egyik, min. 2, max. 3 oldal terjedelemben– géppel (Times New Roman betűtípus, 12-es betű-méret) vagy kézzel írva: 1. Szent László-emlékév,Kodály Zoltán-emlékév, 3. Vallás mint magyarság-mentő erő, 4. Hogyan látom a sokszínű Európa jövő-jét?, 5. „Így éltem én…” – szülővárosod, szülőfaludneves személyének életútja, 6. Hetven éve történt (…). A kidolgozandó pályatételekről bővebben ahttp://www.rakoczialapitvany.hu/hu/node/1250 hon-lapon lehet tájékozódni. A nyertes pályázók részvételiköltségeit az alapítvány fedezi. A pályázati anyagot aMaros megyei és szórványsági pályázók az alábbicímre kell elküldjék: Péntek Bori, 407343, Şaula, nr.37, judeţul Cluj (Kolozs megye), e-mail:[email protected]. (szer)

Az előző részben a nonprofitszervezetekről beszéltünk, és el-kezdtük részletezni a három non-profit formából az elsőnek, azegyesületnek (asociaţie) a beírásifolyamatát. Fontos megjegyezni,hogy a nonprofit szervezetek acivil társadalom megnyilvánulásiés érdekérvényesítési eszközei,amelyeknek egy demokratikus tár-sadalomban nagyon hangsúlyosszerepük van, vagy kellene legyen.

Ezek azok a szervek, amelyek ahatalmi ágak (törvényhozó, tör-vénykező és végrehajtó – parla-ment, bíróságok, kormány) közöttifékek és ellensúlyok rendszerébena politikum egyfajta cenzorai is,sőt, normális esetben bizonyos po-litikai kérdésekben ezek vélemé-nyét előzetesen kikérik. A civilszervezeteknek elengedhetetlen hi-ánypótló szerepük van, felvállalvaolyan tevékenységet is, amelyet azállam nem tud, vagy nem akar el-végezni, illetve amelyekben a ke-reskedelmi vállalatok nemérdekeltek.

Amint azt láttuk, az egyesületetminimum három személy kell lét-rehozza, és a székhelye szerint il-letékes bíróság (judecătorie) jegyzibe. Az egyesület minimális törzstő-kéje 200 lej (ez egy éve van így, az-előtt a mindenkori bruttó nemzetiminimálbérrel volt egyenlő), azalapító okiratokat pedig minimumügyvéd kell ellenjegyezze (atestareavocaţială).

A bírósági bejegyzéskor a be-jegyzéssel egy időben a bejegyzésivégzés egy példányát hivatalból ki-közlik az egyesület székhelye sze-rint területileg illetékes adóügyihivatalnak adóügyi bejegyzés cél-jából, közölve az egyesületnek azegyesületek és alapítványok regisz-terében lajstromozott bejegyzésiszámát.

Amennyiben az egyesület be-jegyzéséhez szükséges törvényesfeltételek nem teljesültek, a bíróháromnapos határidő letelte utánbeidézi a tanácsterembe (camera deconsiliu) az egyesület képviselőjét,írásban meghagyva a kifogásoltakmódosítását.

Amennyiben a módosítások Ro-mánia alkotmányának a 40/2. pa-ragrafusában szabályozottrendelkezésekkel kapcsolatosak(politikai pluralizmus, területi egy-ség, szuverenitás, jogállami elvek),a megadott tárgyalási határidőre azilletékes bíróság mellett működőügyészséget (parchetul de pe lângăjudecătorie) is beidézik, ahova abíró másolatban megküldi a be-jegyzési kérést az egyesület alapítóokiratával, valamint statútumávalegyütt. Ebben az esetben az ügyé-szi állásfoglalás kötelező.

Amennyiben a megadott tárgya-lási napig a kifogásoltakat megfe-lelően módosították, a bíró,meghallgatva az ügyész állásfogla-lását is (amennyiben ez szükséges),és átvéve azokat a bírói végzésbe,bejegyezi az egyesületet az egye-sületek és alapítványok regiszte-rébe. Amennyiben a kifogásoltakatnem módosították, vagy, habár sza-bályszerűen meg volt idézve, de azegyesület képviselője igazolatlanulhiányzott, a bíró indokolt végzésselvisszautasítja a bejegyzési kérel-met.

A rendelet által szabályozottbírói végzéseket 24 órán belül hoz-zák meg a tárgyalás megtartásátólszámítva, és a döntéshozataltól leg-fennebb 48 órán belül megszer-kesztik. A bejegyzési vagyvisszautasítási végzések csak ren-des fellebbezéssel (apel) fellebbez-hetők meg.

Amennyiben az ügyész nem vettrészt a tárgyaláson, a megkeresettbíróság mellett működő ügyészség-nek a bejegyzési vagy visszautasításivégzéssel együtt az egyesület alapítóokiratát és statútumát is kiközlik.

A fellebbezési idő 5 nap, és a tár-gyaláson lévők esetében a döntés-hozatal napjától folyik, atárgyalásról hiányzó felek esetébenpedig a végzés kiközlésétől.

A fellebbezést a felek beidézésé-vel tárgyalják, tanácstermi tárgya-láson, sürgős és elsőbbségitárgyaláson. A rendeletnek az alap-fokú határozat meghozatalára ésindoklására vonatkozó rendelkezé-sei megfelelően alkalmazandók afellebbezésben is.

Az egyesületek és alapítványokregiszterébe történő bejegyzés abírói határozat jogerőre emelkedé-sének napján történik, amelyről ké-résre a bíróság az egyesületképviselőjének vagy meghatalma-zottjának írásos tanúsítványt állít ki(certificat de înregistrare), amelytartalmazza: az egyesület elnevezé-sét, székhelyét, érvényességi idejét,az egyesületek és alapítványok re-giszterébe történő bejegyzés szá-mát és dátumát.

Harmadik személlyel szemben ajogi személyiség bizonyítéka a bí-róság által kiadott írásos tanúsít-vány.

Az egyesület leányegysége (fili-ala) jogi személyiséggel rendelke-zik, amely saját nevében jogiügyleteket köthet az egyesület általa leányegységet létrehozó iratbanelőírtak szerint. A leányegységekrendelkezési jogügyleteket azegyesület nevében és erre nézvekötőerővel csak az egyesület igaz-gatótanácsának előzetes döntéseértelmében hozhatnak.

Amennyiben az egyesület, céljá-nak természetéből adódóan vagy atevékenysége miatt, olyan tevé-kenységeket folytat, amelyek vég-zéséhez a törvények értelmébenelőzetes közigazgatási engedélyekszükségesek, ezek a tevékenysé-gek bírói feloszlatás szankciójamellett nem végezhetők, csak azillető engedélyek megszerzéseután.

(Folytatjuk)

A nonprofit szervezetekről (II.)Gogolák H. Csongor ügyvé[email protected]

8 NÉPÚJSÁG _____________________________________________________ KÖZÉRDEK ________________________________________________2017. április 5., szerda

Szerkeszti: Szer Pálosy Piroska

Fotó: Nagy TiborAz eddigi bírságok tízszeresétszabhatják ki a természetbenvaló szemetelésért, a lopott faszállítása, feldolgozása és for-galmazása pedig bűncselek-ménynek számíthat, ameny-nyiben az okozott kár értékemeghaladja a 100.000 lejt, haelfogadják a képviselőházkörnyezetvédelmi bizottságá-nak a javaslatát.

„Elgondolkodtató, hogy a 2010–2014-es időszakban 17 millió köbmé-ter fa kitermelésére kaptak engedélytés 26 millió köbmétert vágtak ki. Akülönbözet a törvénytelen módon ki-vágott famennyiség” – idézte azAgerpres hírügynökség Remus Bor-zát, a Liberálisok és Demokraták

Szövetségének (ALDE) képviselőjét,a környezetvédelmi bizottság elnökét.A képviselőház környezetvédelmiszakbizottságának javaslata szerint5.000 lejről 50.000 lejre nőne a legki-sebb, és 10.000 lejről 100.000 lejre alegnagyobb kiszabható bírság a tör-vénytelen úton szerzett fa kitermelése,szállítása, feldolgozása és forgalmazásaesetén. Ha az okozott kár értéke meg-haladná a 100.000 lejt, az bűncselek-ménynek minősülne, a kiszabhatóbüntetés hat hónaptól három évig ter-jedő börtön, és a felhasznált eszközök,valamint a famennyiség, illetve annakmegfelelő értékű javak elkobzásávaljárna. A javaslat a mezőgazdasági bi-zottság, majd a képviselőház plé-numa elé kerül. (sz.p.)

Pályázat középiskolai diákoknakMagyarságismereti Mozgótábor

A megyei munkaerő-elosztó ügynökségek állásbörzéiTöbb mint félezer állásajánlat

Április 7-én, pénteken dél-előtt 9 órai kezdettel állásbör-zét szerveznek a megye többvárosában, amelyre 44 gazda-sági egység nyújtott be 646állásajánlatot, ebből a felső-fokú végzettségűek számáraeddig tizenkét állásajánlat ér-kezett.

Az eseményre várják mindazo-kat, akik munkahelyet keresnekvagy szakmát váltanának. Az állás-keresők közvetlenül találkozhatnaka munkáltatókkal, tájékozódhatnaka gazdasági egységek elvárásaifelől, valamint a betöltésre váró ál-láshelyekről – áll az ügynökségközleményében. A Maros megyeimunkáltatók által felajánlott állásokközött kereskedelmi dolgozó, pin-cér, kamionsofőr, szakács, közélel-mezési alkalmazott, készruha-összeállító, kábelgyári munkás, ke-rámiaöntő, CNC-operátor, szakkép-zetlen munkás alkatrész-összeszereléshez stb. szerepel, a fel-sőfokú végzettségűek termelési

mérnök, tervezőmérnök, földmérőmérnök, értékesítési menedzser,közgazdász, automatizálási almér-nök stb. álláslehetőségek között vá-logathatnak.

A Maros Megyei Munkaerő-el-osztó Ügynökség Marosvásárhe-lyen a Mihai Eminescu IfjúságiHázban, Szászrégenben a GeorgeEnescu Művelődési Házban, Dicső-szentmártonban az ügynökség Va-sile Milea u. 2. szám alattiszékhelyén, Segesváron a KoronaHotelben (Zaharia Boiu utca 12–14.szám), Marosludason a Köztársa-ság/Republicii utca 43. szám alattimunkaponton, Szovátán a Rózsautca 25. szám alatt tartják a börzét.Marosvásárhelyen 195, Szászré-genben 110, Dicsőszentmártonban165, Segesváron 120, Marosluda-son 56 álláslehetőségből válogat-hatnak az érdeklődők. A felsőfokúvégzettséggel rendelkezők számáratizenkét állást hirdettek meg a je-lentkező gazdasági egységek.(sz.p.p.)

A szemetelők és fatolvajok megfékezéséreTízszeresére emelnék

a bírságokat

Page 9: Felvásárló van, jövőkép nincs › storage › pdf › 2017 › 04 › aprilis 05 szerda.pdf · hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. _____4. Színes program

A magyar válogatott a francia, a skót és a fe-röeri csapattal került egy csoportba a horvátor-szági U17-es labdarúgó-Európa-bajnoksághétfői sorsolásán. A zágrábi eseményen SzélesiZoltán szövetségi edző csapata a B jelű né-gyesbe kapott besorolást, és a tervezett programszerint május 3-án a franciákkal, 6-án a skótok-kal, 9-én pedig a feröeriekkel találkozik.

„Itt már nincsenek könnyű csoportok, köny-nyű ellenfelek, így függetlenül attól, hogy kiklesznek az ellenfeleink, minden mérkőzésen amaximumot kell kihozni magunkból. Legfon-tosabb célunk, hogy minden meccsen tudásunklegjavát nyújtva, hiányérzet nélkül zárjuk anyolcvan percet” – mondta Szélesi a magyarszövetség honlapjának.

„Ami a konkrét csoportot illeti: Franciaor-szág első ránézésre kiemelkedik, de számomra fiatalonóriási motivációt jelentett, ha olyan ellenfelekkel játsz-hattam, mint a francia válogatott. Miután van tapasz-talatunk mind a skandináv, mind a brit stílust képviselőcsapattal kapcsolatban, jól tudjuk, hogy a franciák el-leni nyitányt követően is nagyon nehéz csaták várnakránk” – tette hozzá.

A szakember szerint meglepetés lenne, ha a magyarválogatott – amely a selejtező elitkörében kétszer is az

utolsó percekben szerzett góllal aratott fontos győzel-met – megszerezné a továbbjutást érő pozíciók egyikét,ugyanakkor egyáltalán nem mondanak le erről.

A május 3. és 19. között zajló Eb-t hat város hét sta-dionjában rendezik, a döntő Varasdon lesz. A négykvartettből az első és második helyezettek jutnak a ne-gyeddöntőbe, onnantól egyenes kieséses rendszerbenfolytatódik a torna.

A kontinensviadal öt legjobb csapata kijut Indiába,az októberi világbajnokságra.

2017. április 5., szerda __________________________________________________ SPORT ______________________________________________________ NÉPÚJSÁG 9

Concordia Chiajna – Zsilvá-sárhelyi Pandurii 0-1 (0-0)Gólszerző: Dragoş Firţulescu

(52.)Flavius Stoican győzelemmel mu-

tatkozott be a Pandurii kispadján, ésnem is akárhol, hiszen a Concordiaközvetlen riválisnak számít a kieséselkerüléséért folyó küzdelemben.Firţulescu gólja a három pontot je-lentette a zsilvásárhelyiek számára,akik sikerükkel megelőzték riválisu-kat. A chiajnai alakulatot eltiltásamiatt csak a lelátóról vezényelhetteDan Alexa, ha szakvezetőjüket a kis-padon tudja, talán Valentin Munte-anu és Marian Cristescu is jobbanösszpontosít, és kihasználja a kínál-kozó gólszerzési lehetőséget. Nemígy történt, az egyenlítés elmaradt.

Botoşani FC – MarosvásárhelyiASA 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Cătălin Golofca(49.), Gabriel Vaşvari (59

– büntetőből)Kis híján első meccse után kirúg-

ták az ASA új edzőjét. Ionuţ Chirilăa Botoşani FC otthonában elszenve-dett 2-0-s vereség után szinte la-pátra került, a döntésben azonbannem feltétlenül a kudarc játszotta azelsődleges szerepet, értesült a baj-nokságot közvetítő DigiSport TV.Állítólag a csapat nem fogadta bi-zalommal az 51 éves szakvezetőt,aki első meccsén megpróbált többjátékost beépíteni a klub másodikegyütteséből, az alakulat keretétmegtizedelő sérüléshullámra hivat-kozva: Mendy és Sin egyaránt háromhétre dőlt ki izomszakadás miatt, Mu-reşan ínszalagrándulást szenvedettegy múlt heti edzésen, Gorobsov-nak betört a feje, amikor összefejeltegyik társával, Lemnaru szerepelte-tése pedig húzódás miatt lehetetle-nült el – indokolta az edző, akinekigyekezetét azonban nem koronáztasiker. Mert bár a csapat lőhetettvolna gólt, összességében mégsem

tudott partiba kerülni a botoşani-iházigazdákkal, az öltözőben pedig ahangulat – finoman szólva – neméppen a legjobb. Mindezek után me-rült fel, hogy talán mégsem IonuţChirilă volt a legjobb választás azedzői tisztségre... Végül mégishagytak számára egy kis türelmiidőt, aki így elkerülte azt a szé-gyent, hogy két és fél évre (!) szólószerződése aláírása után mindösszenéhány nappal útra tegyék.

Jászvásári CSM Politehnica –Temesvári Poli ACS 1-0 (0-0)Gólszerző: Bőle Lukács (46.).

Kiállítva: Alexandru Ţigănaşu(62 – Jászvásár), illetve Josip

Soljic (64 – Temesvár)Már első félidei kapufájával is je-

lezte gólszerzési szándékát a ma-gyar középpályás, aki végül szünetután 35 másodperccel juttatta veze-téshez csapatát. Andrei Cristea kétízben is megkétszerezhette volna amoldvaiak előnyét, de kis szeren-csével Josip Soljic is ünnepelhettevolna – az egyenlítő találatot. Abánságiak idegenlégiósának azon-ban öröm helyett dupla bánat jutotterre a mérkőzésre, hiszen amellett,hogy csapata kikapott, őt magát kiis állította Horaţiu Feşnic játékve-zető, az ellentámadásra lódult Şte-fănescu buktatásáért. A temesváriakelső vereségüket szenvedték elJászvásáron az alsóházi rájátszás-ban.

USK Craiova – KolozsváriCFR 1-4 (0-2)

Gólszerzők: Gustavo (49 –büntetőből), illetve Ciprian Deac(18., 73.), Alexandru Păun (20.),

Tomislav Gomelt (69.).Kiállítva: Andrei Ivan (89.)

Nem csak két gólja miatt beszél-tek sokat Ciprian Deacról ez után amérkőzés után, de azért is, mert be-jelentették, hogy a következőidénytől Bukarestben, a FCSB-nélfolytatja. Ugyan a labdarúgót két ésfél éves szerződés köti a CFR-hez,

de abban olyan kitételt is rögzítet-tek, amely szerint ha a játékos szá-mára előnyös ajánlatot kap,bármikor távozhat. A fővárosi klub150 ezer eurós juttatást ígért neki azegyezmény parafálásakor, illetvehavi 15 ezer eurós fizetést már azelső hónaptól kezdve, amire a fut-ballista igent mondott. Pedig az elsőmegkereséskor még cáfolta, hogyérdekelné a lehetőség, és azt han-goztatta, hogy a CFR a szívecsücske. A csapat edzője, Vasile Mi-riuţă is jelezte, hogy Deac fontosszerepet tölt be a kolozsvári gépe-zetben, és a továbbiakban is ha-sonló módon számolna vele – afejlemények ismeretében viszontmár nem fog. Ellenben másokatnem szívesen látna távozni azimmár bajnokesélyesként is szám-bajövő csapat szakvezetője, éppenezért kijelentette: bízik benne, hogymielőbb sikerül lezárni a klubbalszemben folyó csődeljárást, hogyteljes értékű munkát végezhesse-nek, és élvezhessék is munkájukgyümölcsét. „A fiúk megérdemlikezt” – üzente nem minden él nélküla sportszervezet vezetőségének Va-sile Miriuţă.

Voluntari FC – Medgyesi GazMetan 2-2 (1-1)

Gólszerzők: Mihai Voduţ(28.), Laurenţiu Marinescu (86.),

illetve Alexandru Buziuc (41.),Iulian Cristea (90.)

Kétszer is vezetett a Voluntari, amedgyesiek mindkétszer egyenlítet-tek: előbb az első, majd a másodikfélidő hajrájában. A házigazdák ígynyeretlenek maradtak az alsóházirájátszásban, ez pedig Dinu Todo-ran vezetőedző menesztéséhez ve-zetett. Helyére Claudiu Niculescuérkezett, aki már el is kezdte a mun-kát a csapattal.

Bukaresti FCSB – BukarestiDinamo 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Denis Alibec(10.), Fernando Boldrin (75.), il-

letve Adam Nemec (57.).Kiállítva: Mihai Pintilii (88 –

FCSB), illetve Azer Busuladzic(90 – Dinamo)

Véglegessé vált a házigazda klubFCSB betűneve, miután tulajdonosaminden fokon elvesztette a Steauanév használati jogáért indított pert.A román igazságszolgáltatás szerinta hadsereget illeti az elnevezés, ígya George Becali tulajdonolta sport-szervezetnek életre szólóan kellettmódosítania. A FCSB (amellyel la-punkban már jó ideje találkozhat-nak) egy rövidítésből származóbetűszó, amelyben az S korábban aSteauát jelölte, most viszont a

Sportingból származtatják, rossznyelvek pedig úgy „fordították le”,hogy Faci Ce Spune Becali, vagyisAzt Teszel, Amit Becali Mond.Egyébként viszont a jogi huzavonalezárulta jót látszott tenni a csapat-nak, amely amellett, hogy legyőzteaz ősrivális Dinamót, a közönségtámogatását is élvezte – hosszúideje nem volt ennyi nézőjük apiros-kékeknek, mint vasárnap este.

Astra Giurgiu – KonstancaiViitorul 1-2 (1-2)

Gólszerzők: Daniel Florea(39.), illetve Aurelian Chiţu (14.),Cristian Săpunaru (21 – öngól)

A három gól, három kihagyottbüntető és egy les miatt tévesen

meg nem adott gól meccse volt ez.Külön érdekesség, hogy mindhá-rom büntetőt az első félidőben, 12perc leforgása alatt hagyták ki a kétcsapat játékosai! Elsőként a tenger-partiak hibáztak, 2-0-s állásnál:előbb Chiţu (30.), majd FlorinComan (36.) nem tudott túljárni azAstra kapusa, Plamen Iliev eszén. Atévesztés kis híján nagyon sokbakerült nekik, hiszen három perccela második kihagyott tizenegyesután a házigazdák gólt lőttek, majda 42. percben büntetőhöz jutottak,így egyenlíthettek is volna. A törté-net azonban nem lett volna kerek,ha a csapata találatát jegyző Floreabetalál – hát mellé lőtte!

U17-es labdarúgó-Eb: A magyarok a franciákkal, a skótokkal és a feröeriekkel találkoznak

Farczádi Attila

Első mérkőzése után meneszteni akarták az ASA edzőjét?!(a labdarúgó 1. ligás rájátszás 3. fordulójának összefoglalója)

Pacsi az ellenfél edzőjével: nem sok hiányzott ahhoz, hogy Ionuţ Chirilă első és utolsó alka-lommal tegye ezt mint a marosvásárhelyi csapat szakvezetője. Fotó: DigiSport

Együtt a négy kapitány a sorsolás után (Szélesi Zoltán magyar szövetségi edzőbalról az első). Fotó: mlsz.hu

A bajnokság állásaFelsőház

1. Viitorul 3 2 1 0 5-2 332. FCSB 3 2 0 1 5-4 303. CFR 3 2 0 1 7-5 284. Craiova 3 0 2 1 1-4 245. Astra 3 0 1 2 3-5 236. Dinamo 3 0 2 1 1-2 23

Alsóház1. Medgyes 3 1 2 0 4-2 252. Jászvásár 3 2 1 0 4-1 223. Botoşani 3 1 1 1 3-2 204. Voluntari 3 0 2 1 3-4 175. Pandurii 3 1 2 0 2-1 156. Poli ACS 3 2 0 1 3-2 137. Chiajna 3 0 0 3 2-6 138. ASA 3 1 0 2 2-5 9

Az 1. ligás rájátszás 4. fordulójának műsoraÁprilis 5., szerda:* 16.00 óra: Botoşani FC – Voluntari FC (alsóház)* 18.30 óra: Medgyesi Gaz Metan – Jászvásári CSM Politehnica

(alsóház)* 21.00 óra: Bukaresti Dinamo – Kolozsvári CFR (felsőház)Április 6., csütörtök:* 18.00 óra: Konstancai Viitorul – USK Craiova (felsőház)* 20.30 óra: Bukaresti FCSB – Astra GiurgiuValamennyi mérkőzést élőben közvetíti a DigiSport, a DolceSport

és a Look TV/Plus.A Marosvásárhelyi ASA – Zsilvásárhelyi Pandurii és Temesvári

Poli ACS – Concordia Chiajna mérkőzést tegnap lapzárta után ját-szották.

Ma játszanak a Románia-kupábanMa rendezik a 2017-2018-as labdarúgó Románia-kupa Maros

megyei szakaszának 4. fordulóját.A műsor: Nyárádremete – Szováta, Bátos – Marosoroszfalu, Ha-

rasztkerék – Ákosfalva, Mezőtóhát – Marosludas, Küküllődombó– Nyárádtő, Mezőceked – Nagysármás, Vámosgálfalva – Marosvá-sárhelyi MSE, Kutyfalva – Marosvásárhelyi Gaz Metan, Dános –Erdőszentgyörgy, Náznánfalva – Marosvásárhelyi Juvenes, Maros-vásárhelyi Atletic – Nyárádszereda.

Egy mérkőzést játszanak, az elsőként említett csapatok látják ela házigazdai feladatkört. Döntetlen állás esetén hosszabbítás, majdbüntetőpárbaj dönt a továbbjutó kilétéről.

Valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik.

Középiskolások Fociligája: Maros-vásárhely bajnoki címéért játszanakElkezdődött Marosvásárhelyen a Középiskolások Fociligájának mér-

kőzéssorozata. A bajnokságot hatodik alkalommal szervezi meg a Jomasportszergyártó, a küzdelmekbe a megyeszékhely valamennyi (17) tanin-tézete bekapcsolódott, ezeket négy csoportba sorolták:

* A csoport: Traian Vuia Szakképző Líceum, Aurel Perşu SzakképzőLíceum, Avram Iancu Szakképző Líceum, Mihai Eminescu PedagógiaiLíceum;

* B csoport: Római Katolikus Teológiai Líceum, Ion Vlasiu SzakképzőLíceum, Református Kollégium, Szász Albert Sportlíceum, ElektromarosSzakképző Líceum;

* C csoport: Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium, Unirea Főgimná-zium, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Gheorghe Marinescu Elméleti Lí-ceum;

* D csoport: Transilvania Közgazdasági Líceum, Művészeti Líceum,Traian Săvulescu Mezőgazdasági Líceum, Gheorghe Şincai SzakképzőLíceum.

Az eddigi eredmények:* A csoport: Traian Vuia SZL – Aurel Perşu SZL 3-5, Avram Iancu SZL

– Mihai Eminescu PL 7-7;* B csoport: Elektromaros SZL – Református Kollégium 15-0, Római

Katolikus Líceum – Ion Vlasiu SZL 5-5;* C csoport: Bolyai Farkas EL – Gheorghe Marinescu EL 5-0, Ale-

xandru Papiu Ilarian FG – Unirea FG 0-0, Unirea FG – Bolyai Farkas EL3-2, Gheorghe Marinescu EL – Alexandru Papiu Ilarian FG 1-7, Ale-xandru Papiu Ilarian FG – Bolyai Farkas EL 0-5, Unirea FG – GheorgheMarinescu EL 6-3;

* D csoport: Transilvania KL – Művészeti L 16-1, Traian SăvulescuML – Gheorghe Şincai SZL 3-3.

Page 10: Felvásárló van, jövőkép nincs › storage › pdf › 2017 › 04 › aprilis 05 szerda.pdf · hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. _____4. Színes program

ADÁSVÉTEL

TŰZIFA eladó. Tel. 0740-919-662. (98)

TŰZIFA eladó házhoz szállítva. Tel.0740-910-651. (16)

ELADÓ gyertyánfa. Tel. 0749-837-290. (17)

GYERTYÁNFA eladó. Tel. 0740-530-278. (97)

ELADÓ 5 ár beltelek Udvarfalván,19 ár Nyomáton. Tel. 0747-105-425. (93-I)

ELADÓK méhcsaládok. Tel. 0745-386-089. (48-I)

TŰZIFA eladó házhoz szállítva. Tel.0758-548-501. (142)

ELADÓ házi bor, Dacia-gumi ésalkatrészek, perzsaszőnyeg. Tel.0365/448-371. (214)

ELADÓ lucernamag. Tel. 0740-872-743.(215)

ELVESZETT

ELVESZTETTEM Imre Roland Leventenévre szóló autóbuszbérletem. Sem-misnek nyilvánítom. (204)

ELVESZTETTEM László Alexandrunévre szóló autóbuszbérletem. Sem-misnek nyilvánítom. (211)

MINDENFÉLE

FÉMSZERKEZETI MUNKÁT válla-lok: kapu, garázsajtó, ablakrács stb.Tel. 0744-966-747. (59691)

VÁLLALUNK tetőkészítést fém-cserépből, bármilyen tetőjavítást,csatorna, lefolyó és fateraszok ké-szítését, szigetelést. Nyugdíjasok-nak 15% kedvezmény. Tel.0758-639-258. (104-I)

KÉSZÍTÜNK, szerelünk: külső mű-anyag redőnyöket, szalagfüggö-nyöket, harmonikaajtókat, ter-mopán PVC-nyílászárókat, szú-nyoghálókat. Tel. 0744-121-714,0265/218-321. (59714)

MEGEMLÉKEZÉS

Fájó szívvel emlékezünk április5-én az ernyei születésű JÁNOSIDÉNES (Öcsi) marosszentgyör-gyi lakosra halálának első évfor-dulóján. Szívünk összeszorul, ha rád gon-dolunk, csak a szép emléked ma-radt, melyet gondosan ápolunk.Úgy mentél el, ahogy éltél, csen-desen és szerényen. Küzdöttélegy életen át, nekünk példaképmaradtál. Nyugodjál békében!Emléked legyen áldott, nyugal-mad csendes! Szerető élettársadés a gyászoló család. (68-I)

Mély fájdalommal és megtörtszívvel emlékezünk április 5-én adrága jó férjre, apósra, szeretőédesapára és nagytatára, id.RUSZ SÁNDOR gernyeszegi la-kosra halálának 10. évfordulóján.Emléke legyen áldott, nyugalmacsendes! Szerettei. (169)

Kegyelettel emlékezünk április 5-én a mezőcsávási NAGY ROZÁLIÁRA halálának első év-fordulóján. Pihenése legyen ál-dott! Gyászoló szerettei. (162-I)

Szomorú szívvel emlékezünk áp-rilis 5-én SÁROSI JOLÁNRA szü-letett Faluvégi halálának 3.évfordulóján. Emlékét őrzi bána-tos férje, fia, menye, unokája,öreg édesanyja, testvére ésannak családja, anyatársa, apa-társa és a közeli rokonok. Em-léke legyen áldott, nyugalmacsendes! Szerettei. (174-I)

Szomorú szívvel emlékezünk áp-rilis 5-én, amikor a kegyetlenhalál már 2 éve elvitte tőlünk aholtmarosi PAPP SÁNDORT.Nyugodjál csendesen! Emlékez-nek rá szerettei: felesége, két fia,két menye és három unokája.(171-I)

Fájó szívvel emlékezünk április5-én a sárpataki id. BÖJTE ALBERTRE halálának első évfor-dulóján. Nyugodjál békében,drága testvérem! Testvére, Sán-dor és családja Jeddről. (208)

Szomorú szívvel emlékezünk áp-rilis 5-én a nyárádszentmártoniTÖRÖK TIBORRA halálának 8.évfordulóján. Emlékét őrzi fele-sége, leánya, veje és unokája, Al-bertke. (213-I)

Megállt a szív, amely élni vágyott,pihen a kéz, mely dolgozni szo-kott.Szomorú szívvel emlékezünkKISS JÓZSEF volt jeddi lakosrahalálának 7. évfordulóján. Em-léke legyen áldott, nyugalmacsendes! Emlékét őrzik szerettei.(219)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal tudatjuk,hogy a szeretett férj, édesapa,nagytata, testvér, rokon ésszomszéd,

id. VAJDA RÉTI FERENC életének 75. évében április 4-éncsendesen megpihent. Drágahalottunk temetése 2017. április6-án 14 órakor lesz a sárom-berki temetőben. Emléke le-gyen áldott, nyugalmacsendes!

A gyászoló család. (-I)

Az elválás örök fájdalmával, deIsten akaratát elfogadva búcsú-zunk a göcsi születésű

ifj. NAGY SÁNDORTÓL. Örök álmod őrizze béke és nyu-galom. Édesanyja, húga, Jutka és csa-ládja. (200-I)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Őszinte együttérzésünketfejezzük ki Ferinek, Jutkának ésa gyászoló családnak id. VAJDARÉTI FERENC elhunyta miatt. Abaráti társaság. (-I)

A Sapientia Erdélyi MagyarTudományegyetem Maros-vásárhelyi Karának munkakö-zössége őszinte részvétét fejeziki kollégájának, Veress ImrénekÉDESANYJA elhunyta alkal-mával. (sz.-I)

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönetünket fejezzük kimindazoknak, akik özv. VERESSIMRÉNÉ szül. MAKKAI ILONAtemetésén részt vettek, sírjáravirágot helyeztek ésfájdalmunkban osztoztak. Agyászoló család. (1486-I)

FAHÁZ- és BÚTORGYÁRTÓ CÉG tapasztalattal rendelkező ASZ-TALOSOKAT alkalmaz franciaországi munkára. Követelmények: Bkategóriás jogosítvány, a francia nyelv ismerete előny. Az önéletrajzo-kat várjuk a [email protected] e-mail-címre. Tel. 0774-002-041, 9-18 óra között. (18761-I)

A VILA BRAN CLUB (Törcsvár, Brassó) alkalmaz SZAKÁCSOT,SZAKÁCSSEGÉDET, MOSOGATÓT. Tel. 0722-268-866. (59609)

TAPASZTALATTAL rendelkező AUTÓSZERELŐT keresünk ma-rosvásárhelyi SZERVIZBE. Tel. 0744-164-340. (-)

MAGÁNCÉG fiatal, jól képzett FINOMMECHANIKUST vagyérettségivel rendelkező, jó kézügyességű FÉRFIMUNKAERŐT alkal-maz. Érdeklődni a következő telefonszámon lehet 8–16 óra között:0265/211-127. (sz.-I)

A Tudor lakótelepi RED-CORNER bárba BÁROSNŐT alkalmazok.Tel. 0740-284-468. (18760-I)

AUTÓMOSÓ alkalmaz SZEMÉLYZETET és egy LÁNYT BÁRBA.Tel. 0741-411-334. (198)

NYÁRÁDKARÁCSON KÖZSÉG – székhely: Maros megye, Nyá-rádkarácson község/falu 166. szám, adószám 4323187, tel. 0265/332-112, e-mail-cím: [email protected] – nyilvános árverést hirdetegy 196 m2 területű ingatlan és a hozzá tartozó 19 m2-es terület keres-kedelmi célra történő bérbeadására, amely a volt néptanács székházá-ban, Nyárádkarácson 24. szám alatt található. Az árveréshez szükségesiratok ingyenesen hozzáférhetők a Nyárádkarácsoni Polgármesteri Hi-vatalban. Az ajánlatokat egy példányban kell benyújtani Karácsony-falva község székhelyén 2017. április 25-én 10 óráig. Az árverésidőpontja: 2017. április 25-e, 11 óra, Karácsonyfalva község székhe-lyén. Bővebb felvilágosítás a 0265/332-112-es telefonszámon. (59632)

KÜKÜLLŐSZÉPLAK KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVA-TALA versenyvizsgát szervez a 2017. április 24-26. közötti időszak-ban egy I/A fokozatú szerződéses REFERENSI állás betöltésére amezőgazdasági osztályra. Követelmények: középfokú végzettség, 5 évrégiség topográfusi szakterületen. Az iratkozási dossziék benyújtásánakhatárideje: 2017. április 13. További információk a 0265/456-190-estelefonszámon és a www.primariasuplac.ro weboldalon. (sz.-I)

ALKALMAZUNK SZAKÁCSOT, SEGÉDSZAKÁCSOT, MOSO-GATÓT. Tel. 0758-674-329. (18754-I)

TEXTILSZITAMŰHELYBE MUNKÁST keresünk. Munkaköri le-írás: matricák, sziták előkészítése számítógépen és ezek nyomtatásapapírra, műanyagra vagy szövetre; nyomtatás előkészítése és elvég-zése; a nyomtatott anyagok csomagolása és szállításának előkészítése;információs támogatás az ügyfeleknek és az eladási osztálynak; meg-rendelések befejezésének a követése. Az ideális jelölt: szakmai tapasz-talat legalább 1 év; számítógépes ismeretek (előny a Corel Draw);középfokú végzettség; felelős személy, rendezett, figyel a részletekreés kreatív. Az önéletrajzokat a következő e-mail-címre várjuk: [email protected] vagy személyesen a következő címre: Bodoni (Bu-diului) utca 68. szám, Marosvásárhely. Tel: 0265/264-656, fax:0265/260-906. (sz.)

PÉKSÉGBE alkalmazunk PERECEST. Tel. 0744-497-356. (212)

ÁRUKIHORDÁSRA B kategóriájú hajtásival rendelkező SOFŐRTalkalmazunk. Tel. 0728-169-805. (225-I)

Szolgáltatás – Üzleti ajánlat

10 NÉPÚJSÁG __________________________________________________ HIRDETÉS ________________________________________________ 2017. április 5., szerda

A hirdetési rovatban megjelentközlemények,

reklámok tartalmáért a hirdetésfeladó

vállalja a felelősséget!

Page 11: Felvásárló van, jövőkép nincs › storage › pdf › 2017 › 04 › aprilis 05 szerda.pdf · hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. _____4. Színes program

2017. április 5., szerda ___________________________________________ KÖZÉLET – REKLÁM_____________________________________________ NÉPÚJSÁG 11

A híres, jövőbe látó KLARA gyógyító és javasasszonysegíteni tud Önnek abban, hogy élete jóra forduljon.Kötéseket, átkokat old fel, kibékíti a szétesett családokat,cégeket ment meg a csődtől, sikert visz a házhoz ésnyereségessé teszi a vállalkozást, elűzi aszerencsétlenséget, segít impotencia, alkoholizmus,epilepszia, meddőség, depresszió, egyéb betegségesetén, sikert hoz a szerelembe. Minden problémájátmegoldja, az eseteket diszkrécióval kezeli.Köszönetnyilvánítások: a vásárhelyi Marina köszöniKlarának, hogy férjét kigyógyította az alkoholizmusból;Corina Bukarestben kétévi különélés után kibékült kedvesével; NémetországbanKlaus ismét feleségével él, és sikeres üzletember lett; Ferenc Olaszországbankigyógyult a depresszióból, 7 év után megnősült; Constantin Kolozsváron újra acsaládjával van; Cristian Nagyváradon összeházasodhatott szerelmével; azamerikai George sikeres vállalkozás tulajdonosa. Hívják bizalommal, Klara asszony 100% garanciát vállal munkájáért.Tel. 0755-270-381. (Fizetett hirdetés: mp.)

Gazdag és színes programmalvárják nemcsak a helybélie-ket, hanem a térség és a me-gyeközpont lakóit isErdőszentgyörgyre április 21–23. között, a 26. alkalommalmegszervezett Szent GyörgyNapokra. A háromnapos ren-dezvénysorozat ezúttal újhelyszínen várja a vendége-ket, és fénypontjaként a te-mesvári Csiky Gergely ÁllamiMagyar Színház a Hair címűmusicalt viszi színre – derültki a tegnapi sajtótájékozta-tón, ahol Csibi Attila, Erdő-szentgyörgy polgármestereés kollégái számoltak be arészletekről.

A polgármester hangsúlyozta, arendezvénnyel arra törekednek,hogy felkeltsék az emberek figyel-mét, hogy bemutassák nemcsak Er-dőszentgyörgy, hanem BalavásártólSzovátáig a teljes térség értékeit, le-hetőségeit. Fontos számukra, hogyne csak ez alatt a három nap alatt le-gyen együttműködés a kisrégiócivil szervezetei, különböző térentevékenykedő egyesületei között,hanem a hétköznapokban is úgy te-kintsenek egymásra mint közös-ségre, amelynek tagjai aktívan résztvesznek egymás eseményein. A pol-gármester elmondta, az idei rendez-vénysorozat nem a megszokotthelyszínen, azaz a futballpályánlesz, hanem a városközpontban, apolgármesteri hivatal, óvoda, iskolaáltal közrezárt téren.

Ugyanakkor a rendezvény egyikszínfoltjára is felhívta a figyelmet,egy olyan programra, amivel mégnem találkozott a Maros megyei kö-zönség, ezért vélhetően nagy sikertfog aratni. Április 23-án, vasárnap20 órától a temesvári Csiky Gergely

Állami Magyar Színház a Haircímű musicalt viszi színre. – Ezazért is fontos számunkra, mert egyszínésznő Erdőszentgyörgy szü-löttje, Tar Mónikának hívják, ésnagy öröm, hogy haza tudjuk hívniegy ilyen eseményre – jegyeztemeg Csibi Attila. Az erdőszentgyör-gyi előadás a temesvári társulat szá-mára is egyedi produkció lesz,ugyanis szabadtéri színpadon mégnem adták elő a darabot. A városve-zető kiemelte a Baja várossal fenn-tartott, rendkívül gyümölcsözőtestvértelepülési kapcsolatot. A te-lepülést a Szent György Napokon isképviselni fogja egy küldöttség, ésa híres bajai halászlé is megkóstol-ható lesz a rendezvényen. Az ideiSzent György Napok egyik újdon-sága, hogy a Székelyföldi Legendá-rium csapata a városhoz köthető,eddig még le nem jegyzett legendákfeltérképezését, begyűjtését és be-mutatását vállalta fel. Legendákatvárnak a Balavásár és Szováta kö-zötti településekről április 14-ig, adiákok az iskolákban is leadhatjáka munkákat. A legjobb írások meg-jelenhetnek a Székelyföldi Legen-dárium kiadványaiban.

Ambrus Róbert kulturális refe-rens hozzátette, a könyvbemutatók,sporttevékenységek mellett idén isfontos szerepet kap a néptánc, akézművesség, a sport és a nagy tö-megeket vonzó könnyűzenekoncer-tek. Kiemelt teret biztosítanak atérségbeli civil szervezeteknek,kézműveseknek, hogy bemutassáktevékenységüket. A három nap alatta város színpadán közismert ma-gyar és román együttesek lépnekfel. Többek között szombaton 18órától a népszerű Parno Graszt ro-mazenekar húzza a talpalávalót,majd 20 órától a Margaret Island,ezt követően pedig a Balkán Fana-tik szórakoztatja a közönséget. Va-

sárnap a népzenéé és néptáncé a fő-szerep, a Szent György Napok ke-retében IX. alkalommal kerülmegrendezésre a Vándorcsizmanéptánctalálkozó. Ennek méltó zá-róakkordja lesz a Bekecs néptánc-együttes nagyszínpadi előadása,amire vasárnap 17 órától kerül sor.

Menyhárt István, a Europe DirectKözpont menedzsere ismertette azuniós pályázatot, amelynek köszön-hetően előteremtették a rendez-vénysorozat megszervezéséhez azanyagi hátteret. A pályázati kiírás azeuroszkepticizmus témakört öleltefel, ezért érdekes, a migráció külön-böző vetületeit boncolgató előadá-sokra is sor kerül vasárnap, 23-án.A migráció történelmi perspektíváicímmel Hegyi László tart előadást,majd Halmen Balázs, a Van egytéglám Kenyában projekt felelősé-nek a beszámolóját hallgathatjákmeg az érdeklődők. A szombatinapon 15 órától A képviselők tehet-nek róla címmel beszélgetést szer-veznek, Császár Károlyszenátornak és Socotar Dinu képvi-selőnek tehetik majd fel kérdéseiketa városlakók.

Kérdésünkre, hogy a polgármes-teri hivatal szomszédságában lévőtér méretei miatt alkalmas-e egyilyen volumenű rendezvénysorozatlebonyolítására, Csibi Attila kifej-tette, a sportpályán esős időben asár miatt kedvezőtlen körülményekvoltak, ezért döntöttek úgy, hogykulturáltabb helyszínre költöztetikaz eseményt. Továbbá előny, hogypéldául a gyerekeknek szánt prog-ramokat az iskola udvarán, nyugodtkörülmények között tudják majd apedagógusok megszervezni.

A rendezvénysorozat részletesprogramjáról és az esetleges prog-ramváltozásról a kisváros Face-book-oldalán lehet majdtájékozódni.

A városközpontba költözik a rendezvénysorozat Színes program az erdőszentgyörgyi

Szent György Napokon

A Bolyai Farkas Elméleti Lí-ceum Diákszövetsége idén is elin-dította ösztöndíjprojektjét amarosvásárhelyi középiskolásokszámára, akik 2013 óta nem kaptakösztöndíjat. A projekt célja bátorí-tani a diákokat arra, hogy fordítsa-nak több figyelmet a tanulásra és atananyag elmélyítésére, valamintbuzdítani őket, hogy 8,50 fölötti át-lagot érjenek el.

Boga Balázs, a Bolyai Diákszö-vetség külkapcsolati referense úgyvéli, hogy „a projekt közös érdeketképvisel, mivel ösztöndíj által mo-tiválni lehet a diákokat. Miután aBolyai Diákszövetség tudomásárajutott, hogy más megyékben rend-szeresen osztanak ösztöndíjakat,beadvánnyal fordultunk a Marosvá-sárhelyi Városi Tanácshoz. Az alá-

írásos táblázatok már eljutottak 14helyi középiskolához, ahol a diá-kok kézjegyükkel látták el a kérést.Összesen 2844 aláírást sikerültösszegyűjteni. Azzal büszkélked-hetünk, hogy projektünket több or-szágos iskolai vagy ifjúságidiákszervezet, valamint a Marosmegyei tanfelügyelőség is támo-gatja”.

Tempfli Ákos, a Bolyai Diákszö-vetség elnöke szerint a tavalyiévben sikeres volt a projekt, és re-méli, hogy idén még több pénzt for-dítanak majd ösztöndíjakra:„Diákszövetségünk a tavalyi évbenis sikerrel vitte végig ezt a projek-tet: a tervezetet négy másik szerve-zet, a Mihai Eminescu PedagógiaiLíceum, az Alexandru Papiu IlarianNemzeti Kollégium, az Elektroma-

ros Szaklíceum és a Művészeti Lí-ceum diáktanácsai írták alá. A Vá-rosi Tanács megszavazta atervezetet, és 550.000 lejt különítettel a középiskolások ösztöndíjainakkifizetésére. Így sikerült kifizetni a2012–2013-as tanévre járó ösztön-díjakat”.

Bakó Szabolcs városi tanácsossalegyütt, aki támogatja a projektet ésegyszersmind segít a kivitelezésé-ben, a diákszövetség bízik a Maros-vásárhelyi Városi Tanács pozitívválaszában. A projekt kezdeménye-zői a tavalyi összeg négyszereséreszámítanak, azaz minimum2.100.000 lejre, hogy mindegyikmarosvásárhelyi középiskolánakjusson ösztöndíj.

A projektet április 6-án, a várositanács gyűlésén bírálják el.

A marosvásárhelyi középiskolások ösztöndíjprojektje

Menyhárt Borbála

Előzetes letartóztatásba helyeztetett a fővá-rosi törvényszék egy hackert, aki egy olyancsoport tagja volt, amely Bukarest, Argeş ésKonstanca megyében tevékenykedett, ésadathalász, azaz phishing módszerrel táma-dott meg romániai, olaszországi és amerikaiegyesült államokbeli bankokat és vállalato-kat.

Március 29-én a Szervezett Bűnözés és Terroriz-mus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei hét ház-kutatás során több laptopot, adatrögzítő eszközt,mobiltelefont, bankkártyát és 150.000 eurót foglal-tak le. Ugyanakkor őrizetbe vették S. A. A. gyanúsí-

tottat szervezett bűnözői csoport létrehozása, infor-matikai csalás és információs rendszerekbe történőtörvénytelen behatolás miatt. A gyanúsítottat 30napra előzetes letartóztatásba helyezte a bukaresti tör-vényszék.

Az ügyészek szerint a bűnbanda minden tagjánakjól meghatározott feladata volt. Egyesek hamis web-oldalakat hoztak létre, a csapat másik tagja hostingszolgáltatásokhoz vásárolt szervereket, és eltitkolta aszámítógépek valós IP-címét, míg a többiek a phishing nyomán szerzett adatokkal visszaélve inter-neten elköltötték az illegálisan szerzett összegeket.(Agerpres)

Román hackert tartóztattak le

Page 12: Felvásárló van, jövőkép nincs › storage › pdf › 2017 › 04 › aprilis 05 szerda.pdf · hivatal illetékeseit, hogy tisztázzák, mi is történt. _____4. Színes program

12 NÉPÚJSÁG ___________________________________________ REKLÁM – KÖZLEMÉNY _________________________________________ 2017. április 5., szerda

2.

A Maros Megyei

KereskedelmiKamara

bérbe ad 200 négyzetméteresfőtéri helyiséget.

Vendéglő működött benne, de bármilyen szolgáltató

tevékenységre megfelel (gyógy-tornaterem, fitnesz, szépség-

szalon, közétkeztetés stb). A helyiség a kereskedelmi

kamara földszintjén helyezkedik el.

Bejárata van a főútról és közművesített (víz, gáz,

áram). Ár: 5 euró/m2. Bővebb felvilágosítás

a Városháza utca 1. szám alatt, telefon:

0265/269-218.