4
I. évfolyam 3. szám 1992.augusztus A Képviselőtestület hírei A Képviselőtestület július lo-én rendkívüli testületi ülésen egyetlen napirendi pontként a Kőfaragó Válla- lat Ipari Tanuló Szállójának a meg- vásárlásáról tárgyalt. A képviselők az épület megvásárlásá- ról nem döntöttek, megbízták a pol- gármestert és a jegyzőt, hogy az épület hasznosításáról és a várható fenntartási költségekről további in- formációkat szerezzenek be. A Képviselőtestület július 3o-i ülé- sén az alábbi napirendeket tárgyal- ta: 1. Beszámoló a lejárt határidejű ha- tározatok végrehajtásáról, a két ülés között végzett munkáról, a tett intézkedésekről. 2. Az 1992. Augusztus 2o-i rendez- vény. 3. Egyebek. A Képviselőtestület meghallgatta és elfogadta a polgármester beszámoló- ját a két ülés között végzett munká- ról, a tett intézkedésekről: Július 19-én a szlovákiai testvér településünkön, Dunamocson a II.Vi- lágháború dunamocsi áldozatainak felállított emlékmű avatásán vet- tünk részt. Községünk önkormányzata nevében elhelyeztük a megemlékezés koszorúját. Július 2o-án délben a VEGYLET KFT telephelyén tűz volt. Az eset kap- csán kértem a nyergesújfalui Tűz- oltóparancsnokot', hogy a telepen vé- gezzenek tűzbiztonsági szemlét. A Dunamenti Költségvetési Üzem 1991. évi tevékenységéről és mérlegéről kaptam tájékoztatást, mely ülésen az érintett települések polgármesteri hivatalainak vezetői vettek részt. Az 1991. évi adózott eredmény 3.37o eFt. Az érdekelt települések polgár- mestereinek döntése értelmében a nyereséget az üzem kezelésében hagy- ják. Nyergesújfalu Város Polgármes- teri Hivatala pályázatot nyújtott be szeméttelepi fejlesztésre, mely a- lapján 2.000 eFt támogatásban része- sült. A céltámogatás kérése a hat önkormányzat nevében történt, a tu- lajdonjognak megfelelő %-os arány- ban. 1992-ben szeméttelepi beruhá- zásra községünknek 2o9 eFt-ot kell biztosítania. A Képviselőtestület a beérkezett ár- ajánlatok közül az ÉGÁZ RT-t java- solta a gáz fogadóállomás és a köz- ségi hálózat kiviteli terveinek el- készítésére. Mivel a gázhálózat és a csatorna tervezése egyidőben tör- ténik, július 3o-án tervegyeztetés- re került sor a tervezők között. A Képviselőtestület a május 28-i ülésén hozott határozatát módosí- totta, melynek érdelmében az Augusz- tus 2o-i rendezvény programjának megszervezésével a Baráti Egyesület vezetését bízta meg. Ezen költségek fedezésére a Baráti Egyesületnek egyösszegben 51o eFt-ot utal át. Az egyesület éves támogatására 2oo eFt- ot biztosít. Az Augusztus 20-i program: 16,oo h-kor a BM Rendőrzenekar 17,oo h-kor Ünnepi köszöntő

I. évfolyam 3. szám 1992.augusztus A Képviselőtestület hírei · 2010-10-26 · I. évfolyam 3. szám 1992.augusztus A Képviselőtestület hírei A Képviselőtestület július

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: I. évfolyam 3. szám 1992.augusztus A Képviselőtestület hírei · 2010-10-26 · I. évfolyam 3. szám 1992.augusztus A Képviselőtestület hírei A Képviselőtestület július

I. évfolyam 3. szám 1992.augusztus

A Képviselőtestület hírei A Képviselőtestület július lo-én rendkívüli testületi ülésen egyetlen napirendi pontként a Kőfaragó Válla­lat Ipari Tanuló Szállójának a meg­vásárlásáról tárgyalt. A képviselők az épület megvásárlásá­ról nem döntöttek, megbízták a pol­gármestert és a jegyzőt, hogy az épület hasznosításáról és a várható fenntartási költségekről további in­formációkat szerezzenek be. A Képviselőtestület július 3o-i ülé­sén az alábbi napirendeket tárgyal­ta: 1. Beszámoló a lejárt határidejű ha­

tározatok végrehajtásáról, a két ülés között végzett munkáról, a tett intézkedésekről.

2. Az 1992. Augusztus 2o-i rendez­vény.

3. Egyebek.

A Képviselőtestület meghallgatta és elfogadta a polgármester beszámoló­ját a két ülés között végzett munká­ról, a tett intézkedésekről: Július 19-én a szlovákiai testvér településünkön, Dunamocson a II.Vi­lágháború dunamocsi áldozatainak felállított emlékmű avatásán vet­tünk részt. Községünk önkormányzata nevében elhelyeztük a megemlékezés koszorúját.

Július 2o-án délben a VEGYLET KFT telephelyén tűz volt. Az eset kap­csán kértem a nyergesújfalui Tűz­oltóparancsnokot', hogy a telepen vé­gezzenek tűzbiztonsági szemlét. A Dunamenti Költségvetési Üzem 1991. évi tevékenységéről és mérlegéről kaptam tájékoztatást, mely ülésen az érintett települések polgármesteri hivatalainak vezetői vettek részt. Az 1991. évi adózott eredmény 3.37o eFt. Az érdekelt települések polgár­mestereinek döntése értelmében a nyereséget az üzem kezelésében hagy­ják. Nyergesújfalu Város Polgármes­teri Hivatala pályázatot nyújtott be szeméttelepi fejlesztésre, mely a-lapján 2.000 eFt támogatásban része­sült. A céltámogatás kérése a hat önkormányzat nevében történt, a tu­lajdonjognak megfelelő %-os arány­ban. 1992-ben szeméttelepi beruhá­zásra községünknek 2o9 eFt-ot kell biztosítania. A Képviselőtestület a beérkezett ár­ajánlatok közül az ÉGÁZ RT-t java­solta a gáz fogadóállomás és a köz­ségi hálózat kiviteli terveinek el­készítésére. Mivel a gázhálózat és a csatorna tervezése egyidőben tör­ténik, július 3o-án tervegyeztetés­re került sor a tervezők között. A Képviselőtestület a május 28-i ülésén hozott határozatát módosí­totta, melynek érdelmében az Augusz­tus 2o-i rendezvény programjának megszervezésével a Baráti Egyesület vezetését bízta meg. Ezen költségek fedezésére a Baráti Egyesületnek egyösszegben 51o eFt-ot utal át. Az egyesület éves támogatására 2oo eFt-ot biztosít. Az Augusztus 20-i program: 16,oo h-kor a BM Rendőrzenekar 17,oo h-kor Ünnepi köszöntő

Page 2: I. évfolyam 3. szám 1992.augusztus A Képviselőtestület hírei · 2010-10-26 · I. évfolyam 3. szám 1992.augusztus A Képviselőtestület hírei A Képviselőtestület július

17,15 h-kor Vértessomlői Német Nem­zetiségi gyermek és if­júsági tánccsoport műso­ra

19,oo h-kor Osztrák Kugler Big Bánd

Az Augusztus 21-i program: 16, oo h-kor Humorista zenekar

Gúnya együttes Markos György - Nádas

György 19,oo h-kor Osztrák Heimatland Ehó

Rendezvényünk mindkét napján 8o -8o,- Ft lesz a belépőjegy ára a 14 éven felüli vendégek részére. 14 é-ven aluliak részére a belépés díjta­lan. Az értékes tomboladíjak sorsolására 21-én 22 órakor kerül sor. Tombolajegyek ára 2o,- Ft/db. Az Általános Iskola igazgatói állá­sára egy fő, ifj. Czermann János pá­lyázott. A Képviselőtestüleg augusz­tus 13-i rendkívüli ülésén foglalko­zik az igazgató megválasztásával. Az ülésen részt vett Ácsné Pikó Ka­talin, a nyergesújfalui gimnázium igazgatónője, aki az ipari tanuló szállóban tervezett kollégium kiala­kításával kapcsolatosan a vétel tá­mogatását kérte a testülettől. A kollégiumi átalakítás és üzemeltetés költségeit a Megyei Önkormányzatnak kellene viselnie, melyről a megyei főjegyző távollétében pontos infor­mációval nem rendelkezünk. Ennek hiányában a Képviselőtestület vásárlásról nem döntött.

Ebek összeírása

A 3/1992/II.lo/FM. rendelet alapján 1992. augusztus hó lo-14. napjáig az ebek összeírására kerül sor. Az összeírást önkormányzati dolgozók végzik. Kérem, hogy a munkájukat se­gíteni szíveskedjenek! Amennyiben valakinek az állata nem kerül nyilvántartásba vételre - a fenti időszak alatt -. szíveskedjék

a Polgármesteri Hivatalba bejelente­ni. Az összeírás után - az ebek pon­tos nyilvántartása érdekében - az eb tulajdonosa köteles a jegyzőnek be­jelenteni, ha az állata a 3 hónapos kort elérte, elhullott, vagy elve­szett, tartási helye 3 hónapnál hosszabb időre megváltozott, vagy új tulajdonoshoz került. A fenti intézkedésre az eboltás meg­szervezése, az oltóanyag megrendelé­se, valamint a kóbor ebek befogása, megsemmisítése érdekében került sor.

Tájékoztatom az érintetteket, hogy az összeírást és az eboltást követő­en a település belterületén kóborló ebek befogásáról - 3 napig őrzésé -ről értékesítéséről, vagy megsemmi­sítéséről intézkedni fogok. A befo­gás és őrzés költségét az eb tulaj­donosa (amennyiben ismertté válik) köteles megfizetni (+bírság!). Kérem fentiek végrehajtásának előse­gítését, az állatokról való gondos­kodást, megfelelő tartást!

Házhelyrendezési tervek

Elkészültek a Rákóczi utca - Arany János (régi Rózsa Ferenc) utca - Lá­batlan közigazgatási határ, valamint a Rákóczi utca - Diósvölgyi utca -Ipari tanuló szálló által határolt területekre készített házhelyrende­zési tervek. Felhívom a község lakosságát, hogy a terveket a Polgármesteri Hivatalban megtekinthetik (munkanapokon 8 - 1 5 óráig).

Kárpótlás

Ha a kárpótlásra jogosult az őt meg­illető kárpótlási jegyért termőföl­det kíván szerezni, akkor az igényét - az 1991. évi XXV. tv. alapján kár­pótlásra jogosult 1992. augusztus 15-ig

- az 1992. évi XXIV. tv. alapján kárpótlásra jogosult 1992. október 15-ig

Page 3: I. évfolyam 3. szám 1992.augusztus A Képviselőtestület hírei · 2010-10-26 · I. évfolyam 3. szám 1992.augusztus A Képviselőtestület hírei A Képviselőtestület július

- az 1992. XXXII. tv. alapján kárpót­lásra jogosult 1992. október 3o-ig

bejelenti a megszerezni kívánt föld fekvése szerint illetékes Polgármeste­ri Hivatalban. A bejelentést a Postán vásárolható formanyomtatványon lehet megtenni.

Az önkormányzat a feladatok végrehaj­tása érdekében 1992. augusztus 27-i ülésén földrendező bizottságot alakít.

A bizottság tagjai: a helyi önkormány­zat megbízottja, az igénybejelentők közül a képviselőtestület által megvá­lasztott 6-lo személy.

Volt-e római őrtorony..?

Az 195o-es évek végén névtelen szerzők monográfiát írtak Süttőről. Ebben említés történt a falusi templom helyén emelt katonai őrtoronyról is, mely a limest védte a barbárok támadá­saitól. Még a méretei is szerepeltek a helytörténeti műben. Fentiek nyomán indultam el a római építmény felkuta­tására. Borovszky: Esztergom megye c. munkája említést tesz arról, hogy Lepavista közelében kis erődítmény állt, míg a nagyobb erősség Crumerumnál (Nyerges-újfalu) volt. Községünk valószínű romai kori neve Lepavista. A bizonyosság érdekében személyesen megkerestem dr. Torma István tudomá­nyos munkatársat, aki a "Komárom me­gye régészeti topográfiája (1979/c. rendkívül alapos munka társszerzője. Válasza egy kedves feltételezés alap­talanságát igazolja. "A süttői templom helyére képzelt ró­mai őrtorony a rosszul értelmezett lokálpatriotizmus terméke semmi konkrét adat nincs, amiből erre az őr­toronyra lehetne következtetni " Így hát az újabb helytörténeti munká­kat ennek értelmében kell helyesbíte­ni.

Süttő, 1992. július 2o.

Növényvédelmi tanácsok

A szőlőn érés előtt a legnagyobb ká­rokat a szürkepenészes rothadás okoz­za. A kórokozó főleg csapadékos, pá­rás időben, sebzéseken keresztül fer­tőz. A kártételt csökkenthetjük a seb­zéseket előidéző szőlőmolyok és dara­zsak elleni védekezéssel, a fürtök előtti levelek eltávolításával. A szürkepenész ellen most már felszí­vódó szereket (Rovral, Ronilan, Sumi-lex) használjuk. Ezek megállítják a már bekövetkezett fertőzést is. A várakozási idő figyelembevételével végezzük az utolsó permetezést! Az uborka veszélyes ellensége a pero­noszpóra. 6-8 naponként kell védekez­ni ellene. Tapasztalatok szerint jó eredményt így is csak kordonművelés­nél várhatunk. Drága, de igen jó hatású a Mikal C-64 ami felszívódik a növénybe (várakozási ideje 5 nap). Olcsó, kontakt szerek közül a Rézoxiklorid, Bordói por, Bordói lé (várakozási idejük 3-5 nap) használható eredményesen. Fontos, hogy a levelek fonáka is be legyen permetezve.

Lernyei Csaba

ami elérhető

dr. Sághy Antal

Page 4: I. évfolyam 3. szám 1992.augusztus A Képviselőtestület hírei · 2010-10-26 · I. évfolyam 3. szám 1992.augusztus A Képviselőtestület hírei A Képviselőtestület július

A I I . v i l á g h á b o r ú s ü t t ő i á l d o z a t a i n a k n é v s o r a

1./ Ápriiy József 2./ Bangha Deésö 3./ Barakká Ernő 4./ Barakká László 5./ Beck György 6./ Buzál Antal 7./ Éberle Rezsó 8./ Ehrenfeld Béla 9./ Ehrenfeld Béláné

lo./ Ehrenfeld György 11./ Ehrenfeld Endre 12./ Eramer Antal 13./ Engelbrecht Sándor 14./ Erber Ernó 15./ Fülöp András 16./ Glndl Sándor 17./ Goldschmldt Ferenc 18./ Goldschmldt Józsefné 19./ Holdampf István 2o./ Boldam£f Katalin 21./ Holdampf Lipót

22./ Holdampf Sándor

23./ Holdampf Sándorné

24./ ifj. Holdampf Sándorné

25./ Jancz Jánosné

26./ Jánoska István

27./ Kell János

28./ Kltzing Rezsó

29./ Kostorják Béla

3o./ Kurman Frigyes

31./ Lehrer Henrik

32./ Mann Béla

33./ Mann Ferenc

34./ Mann Károly

35./ Marton Lajos

36./ Mórocz Béla

37./ Pikét Tibor

38./ Pikó Béla

39./

4o./

41./

42./

43./

44./

45./

45./

47./

48./

49./

5o./

51./

52./

53./

54./

55./

56./

53./

58./

59./

6o./

61./

62./

63./

64./

65./

66./

67./

68./

69./

7o./

71./

72./

73./

74./

75./

76./

Pikó László

Póder János

Póder Jánosné

Polhammer József

ifj. Pozsonyi Sándor

Rábl István

Reichnach János

Róth János

Schmidt Istvánné

Schmidt öőzsef Schmidt László Schmidt Magdolna Schmidt Teréz Schnábl Anna Sóki Rudolf Sterczer Albert Sterczer Antal Sterczer Ferenc Sterczer Ilona Sterczer János Sterczer Mihály Sterczer Sándor Sterczer Miklós Sterczer Sándor Sterczer Vendel Szakmáry Antal Szakmáry István Szakmáry Lázár Szám István Tick János Vörös Géza Welsch József Wendl Alfréd Wendl Sándorné Wendl Viktor Wittman Egyed Wittman Ferenc Zachár Imre