kallay/letolt/2011/CNC-RJ.docx · Web viewAz időpontok vonatkozásában a római jog praesumptio iuris et de iure-val élt, azaz megdönthetetlen vélelemként alkalmazta a fent

RJ: 1170JJ: -

Azonosság: nincs

Különbség: A római jog szerint szolgalom csak szomszédos telkek között állhat fenn. E szabály alól kivételt képezhetnek elsősorban bizonyos városi szolgalmak (pl. a kilátás).

A japán Ptk.-ban ilyen szabályozást nem találunk.

RJ: 1177JJ: -

Azonosság: nincs

Különbség: a római jog a fent említett eseten kívül még további két okot sorol fel, amikor megszűnik a szolgalom: a; ha a szolgáló és az uralkodó telek egy kézben egyesül, b; a szolgálótelek végleges jellegű megváltozása esetén (pl. a forrás elapad, a szántóföld elmocsarasodik).

A japán jogban erre vonatkozóan utalást nem találunk.

CNC RJ: 846

K: a római jog felsorolja a relatív házassági akadályokat, míg a CNC-ben nem találhatóilyen meghatározás.

CNC: RJ: 851.

Azonosságok: Mind a Code Civil, mind a Római jog ismeri a beleegyezéssel megszűnő házasságot.Különbségek: A CNC szerint bizonyos feltételek és próbák után nyilvánított közös beleegyezés szükséges annak bizonyítására, hogy a felek számára az együttélés elviselhetetlen és ez ok a válásra.

CNC-- RJ 1604

Különbség: Rj kimondja, hogy eredetileg csak ingó dolgokat lehetett haszonkölcsönbe adni, de később ingatlanokat, sőt lakhatást is.

CNC - RJ 851

KÜlönbség : A római jog alapján a válni kívánó fél köteles volt hét tanú előtt bejelenteni szándékát, a francia jog ezt nem említi.

CNC - RJ 855

Különbség : Míg a római jogban tilos volt az ajándékozás a házastársak közt, a Code Napoleon Civilben nem találunk ilyen szabályt.

CNC - RJ 851Különbség: A római jog alapján a válni akaró fél köteles 7 tanú előtt bejelenteni szándékát. A Code Civil ezt nem írja elő.

CNC - RJ 855Különbség: Míg a római jogban tilos volt az ajándékozás házastársak között, a francia jog ezt nem szabályozza.

CNC -- RJ 812

Különbség:Ha az apa a fiát háromszor eladta,a fiú felszabadul.

CNC-- RJ 766

Különbség:RJ kimondja,hogy az önjogú nő élete végéig gyámság alatt állott.

CNC -- RJ 693

Különbség:római jogban a polgárjog megszerzéséhez elegendő volt a római anyától való születés.

CNC -- RJ 693

Különbség:római jogban a polgárjog megszerzéséhez elegendő volt a római anyától való születés.

CNC-- RJ 851

Különbség:RJ-ben a válni kívánó fél köteles 7 tanú előtt kijelenteni akaratát.

CNC -- RJ 855

Különbség:mert RJ-ben házastársak közti ajándékozás tiltva van.

CNC -- RJ 860

Különbség:CNC-ben nincs szó a hozományról.RJ-ben szerepe volt.

CNC-- RJ 677

Különbség:A római társadalom szerkezetéből adódóan nem minden ember volt személynek tekinthető.

CNC-- RJ 842

Különbség:RJ-ben kialakulhat kettő,a házassághoz hasonló életforma,amelyhez jogkövetkezmények fűződnek.

CNC-- RJ 845

Különbség:RJ-ben nem köthet házasságot,aki serdületlen,rabszolga,elmebeteg,már érvényes házasságban él,herélt.

CNC-- RJ 846

Különbség:RJ-ben nem köthet házasságot gyám gyámoltjával,gondnok gondnokoltjával.

CNC -- RJ 812

Különbség:Ha az apa a fiát háromszor eladta,a fiú felszabadul.

CNC-- RJ 766

Különbség:RJ kimondja,hogy az önjogú nő élete végéig gyámság alatt állott.

CNC-- RJ 851

Különbség:RJ-ben a válni kívánó fél köteles 7 tanú előtt kijelenteni akaratát.

CNC -- RJ 855

Különbség:mert RJ-ben házastársak közti ajándékozás tiltva van.

CNC -- RJ 860

Különbség:CNC-ben nincs szó a hozományról.RJ-ben szerepe volt.

CNC-- RJ 677

Különbség:A római társadalom szerkezetéből adódóan nem minden ember volt személynek tekinthető.

CNC-- RJ 842

Különbség:RJ-ben kialakulhat kettő,a házassághoz hasonló életforma,amelyhez jogkövetkezmények fűződnek.

CNC-- RJ 845

Különbség:RJ-ben nem köthet házasságot,aki serdületlen,rabszolga,elmebeteg,már érvényes házasságban él,herélt.

CNC-- RJ 846

Különbség:RJ-ben nem köthet házasságot gyám gyámoltjával,gondnok gondnokoltjával.

CNC -- RJ 829

Különbség:RJ-ben a házasságnak 2 fajtáját különböztetjük meg.

CNC -- RJ 832

Különbség:RJ-ben megtalálható az eljegyzés,mint kölcsönös ígéret.CNC ezt nem írja.

CNC -- RJ 833-839

Különbség:a hivatalos római házassághoz különféle szertartások is hozzájárultak.

CNC -- RJ 846

Különbség: RJ kimondja,hogy minden férfi 25. és 60. éve,minden nő pedig 20. és 50.életéve közt római házasságban köteles élni.CNC-ben nem találunk erre utalást.

6. CNCRJ

-1089.

Dologegyesülés

A folyókkal kapcsolatos accesióknál az RJ megkülönbözteti a felmért telket a felméretlentől. A CNC erre nem tesz utalást.

10. CNCRJ

-848.

A RJ-ban Augustus családjogi törvénye elrendelte, hogy minden férfi római polgár életének 25. és 60. életéve között, minden nő, pedig 20. és 50. életéve között római házasságban kell, hogy éljen. Ilyen rendelkezést a CNC nem ismer.

10. CNCRJ

-848.

A RJ-ban Augustus családjogi törvénye elrendelte, hogy minden férfi római polgár életének 25. és 60. életéve között, minden nő, pedig 20. és 50. életéve között római házasságban kell, hogy éljen. Ilyen rendelkezést a CNC nem ismer.

6. CNCRJ

-1089.

Dologegyesülés

A folyókkal kapcsolatos accesióknál az RJ megkülönbözteti a felmért telket a felméretlentől. A CNC erre nem tesz utalást.

Code Napoleon Civile

Római jog

Válás

Azonosság:

Különös megegyezéssel történő elválás mindkét jogban rögzítve van.

Különbség:

A római jog szerint egy oldalú nyilatkozattal is el lehet válni, a CNC szerint ok lehet az elválásra: házasságtörés, egyik fél által elkövetett súlyos bűntett, kölcsönös megegyezés, bántalmazás. A Római jogban válási akadályok is fel vannak tüntetve, míg a CNC- ben nincsenek ilyen okok felsorolva.

CNC 0§ - RJ 846 - Házassági akadályokRJ – A római jog felsorolja a relatív házassági akadályokat, míg a CNC-ben nem található ilyen meghatározás.

CNC 1. RJ 316

Azonosság: A császári rendeletek (edictumok) az egész birodalom területén hatályosak.

Különbség: A római jogban az edictumok csak a császár uralkodási ideje alatt hatályosak. De a gyakorlatban sokat megőriztek az utódok, amelyek jól működtek.

Code Napoleon 1. Római jog 316.

Azonosság: Az edictumok(császári rendelet) az egész birodalom területén érvényesek.

Különbség: Az edictumok csak a császár uralkodása idején érvényesek a római jogban.

131.)Ptk tervezet: 1: 3.§Római jog: 597

Azonosság: Mindegyik szabályozás általános alapelvként rögzíti a jóhiszeműség elvét, ami a jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése terén elsősorban objektív kategóriaként van jelen. Így tehát nem az egyén belső meggyőződését, hitét, hanem a szótartás, a jóhiszeműség és tisztesség érvényre juttatását írja elő. Ez a külvilág számára is tapasztalható viselkedésre, megbízhatóságra, szavahihetőségre és korrektségre utal.

Különbség: A római jog a bona fidesre elsősorban a peres eljárások, főként a praetori perrend kapcsán hivatkozott. Ez elsősorban abban nyilvánult meg, hogy a bonae fidei actiókat a praetor erre hivatkozva adta meg, ahol az alperes mindazt köteles volt teljesíteni, amit a bona fides, mint objektív követelményrendszer előírt. Ezáltal az aequitas szinonímájaként a ius strictum ellentétévé vált. A magyar törvényjavaslat a polgárjogi viszonyokban szereplő felek kölcsönös bizalmának garanciájaként vezetné be. A javaslat megfogalmazása nem követi azt a több európai kódexben megtalálható kétértelműséget, melynek hatására a szubjektív és objektív értelmezés elhatárolása nem egyértelmű. Ennek oka, hogy a jóhiszeműség mellett a tisztesség elvét is kiemeli, utalva a bona fides objektív jellegére. Az indoklás az elv alkalmazásának szükségességét elsősorban azzal támasztja alá, hogy a modern gazdasági és társadalmi viszonyok között a döntési és cselekvési szabadságot biztosító magánautonómia csak a kölcsönös bizalom elvének érvényesítésével kapja meg tartalmát, jelentőségét.

132.) Tervezet: 1: 7. §RJ: 498, 502

Azonosság: Mindegyik jog kimondja azt az alapelvet, hogy a jogérvényesítés alapvetően a bíróságok közreműködésével történik. Egyértelmű, hogy amennyiben valakinek a jogai érvényesülnek, megvalósulnak, akkor nincs szükség hivatalos eljárásra, a jogérvényesítés a jogsértéshez kötődik. Ennél fogva jogérvényesítés a jogi norma parancsának érvényre juttatását és a megsértett alanyi jog orvoslását valósítja meg.

Különbség: A római jog rendszerében még viszonylag nagy teret kapott az önhatalmú jogérvényesítés kiiktatására vonatkozó szabályok megfogalmazása, hiszen a magánharc útján történő jogérvényesítés a kifejlődő államhatalmat bomlasztotta. A decretum divi Marcii, vagy a lex Iulia de vi privata éppen ezért rendelte büntetni a jogosulatlan önhatalmat. Ezek a rendelkezések a modern jogi felfogásban nyilván büntetőjogi értelmezésűek, s ezért a Ptk. sem hivatkozik az önhatalom kérdésére. Mindössze egy félig eljárási szabályt rögzít azzal, hogy a jogérvényesítést bírósági útra tereli. Emellett kivételként azt is megfogalmazza, hogy a törvényi rendelkezések más eljárást is előírhatnak, s mint az indoklásból ez kiderül, itt elsősorban az egyes birtokvédelmi és családjogi kérdések rendezését érti. A korábbiakhoz képest a törvény már nem szól a választottbíráskodás esetéről sem a túlszabályozás elkerülése végett, hiszen ezt külön törvényi rendelkezés amúgy is szabályozza.

CNC 2. RJ 1278

Azonosság: A római jogban a klasszikus korban az ex nunc (=mostantól), vagyis a feltétel beálltától való érvényesülés volt jellemző.

Különbség: Iustinianusnál azonban általánosabb a visszaható hatály, ex tunc (=akkortól). A japán ptk-ban is vannak olyan paragrafusok, melyek visszaható hatályúak.

JPTK: 1-2. § RJ: 766.

Azonosság: Mindkét törvénykönyvben találkozunk a cselekvőképességet befolyásoló tényezőkkel.

Különbség: A Japán Polgári Törvénykönyv az emberi méltóságból és a nemek alapvető egyenlőségéből indul ki.

A Római jog pedig megkülönbözteti a női nemet. Hátrányos helyzetben voltak a nők a jog- és cselekvőképességük szempontjából, mivel e tekintetben az egész köztársasági koron át akkor is korlátozást szenvedtek, ha elérték a serdült kort. Az önjogú nő ugyanis élete végéig gyámság alatt állott, s bár vagyonát maga kezelhette, jelentősebb civiljogi jognyilatkozataihoz, nemkülönben az általa történő perindításhoz gyámja hozzájárulása volt szükséges. Nő nem szerepelhetett továbbá formális szerződések és végrendeletek tanújaként, és nem lehetett perbeli képviselő sem. A nők a cselekvőképesség tekintetében csak a Kr. u. IV. századtól kezdve váltak egyenlőkké a férfiakkal.

121.)Ptk. tervezet: 2: 1. §Római jog: 677

Azonosság: Mindegyik jog meghatározza a jogképesség fogalmát, ami azt a képességet jelenti, hogy valaki jogok és kötelezettségek alanya lehet. Így például tulajdonjoga, követelési joga, tartozásai stb. lehetnek. Azt az embert, aki ily módon jogalanynak minősül, jogképesnek nevezzük.

Különbség: A római jog szemléletében nem minden ember rendelkezik jogképességgel, s ezt az is kifejezésre juttatta, hogy külön fogalmat, a személy (persona, caput) kifejezést alkották meg a jogképesekre. A római jog megkülönböztetett jogképeseket, korlátozottan jogképeseket és jogképteleneket. A jogképesség egyenlőtlensége az egész európai alkotmányosság történetét végigkíséri. A magyar javaslat ezzel szemben már nem tesz ilyen megkülönbözetést, és kimondja – a hatályos Ptk.-hoz hasonlóan-, hogy minden ember jogképes. Ez az elv számos nemzetközi szerződésből és a nemzetközi jog sarkalatos dokumentumaiból is levezethető. Ezek közül is a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmányára hivatkozik az indoklás, melynek 16. §- a kimondja, hogy minden embernek joga van arra, hogy jogképesnek ismerjék el. Ez a rendelkezés a hatályos Ptk.-ban is jelen van, követve az Alkotmány 56. §-ának rendelkezését. Ezzel egyidejűleg azt az elvet is megfogalmazza, hogy a jogképességet korlátozó jognyilatkozat semmis. Ezzel egyben azt is kimondja, hogy a jogképességtől senkit megfosztani nem lehet, s senki nem mondhat le jogképességéről.

135.)Tervezet: 2: 2.§RJ: 679

Azonosság: A jogképesség kezdetével kapcsolatos rendelkezések a két jogban hasonlóan rögzülnek. A jogképesség kezdete ugyanis főszabályszerűen az élveszületés, de a méhmagzat helyzetével kapcsolatos szabályozás eltér, s ennek oka nagyban az orvostudomány fejlődésében keresendő.

Különbség: A jogképesség kezdetét tekintve a magyar tervezet a fogantatás napját jelöli meg az élveszületés vélelmezésével. Ezzel már elszakad a modern szabályozás a római jogi méhmagzat-fikciótól, mely szerint a méhmagzat helyzete függő jogi helyzet, csak akkor tekinthető jogképesnek, ha érdekei védelméről van szó. A fogantatás időpontját tekintve a római jog a születéstől visszaszámított 182. és 300. nap közé teszi azt, míg a tervezet a 300. napot tekinti a fogantatás időpontjának. Az időpontok vonatkozásában a római jog praesumptio iuris et de iure-val élt, azaz megdönthetetlen vélelemként alkalmazta a fent említett két határnapot, ezek helyességével kapcsoltban ellenbizonyításnak nem volt helye. A modern viszonyok között már az időpont-meghatározás tekintetében is lehetséges ellenbizonyítás: „ bizonyítani lehet azonban, hogy a fogamzás korábbi vagy későbbi időpontban történt.” Ezenkívül a születés napjával kapcsoltban azt a határidőbe beszámítandónak minősíti. Ilyen szabályozást sem találunk a római jogban.

Római jogMagyar Ptk. tervezet

677-6792:2.§

A jogképesség

Magyar Ptk.-tervezet:

(1) A jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának időpontjától illeti meg.

(2) A fogamzás időpontjának a születéstől visszafelé számított háromszázadik napot kell tekinteni; bizonyítani lehet azonban, hogy a fogamzás korábbi vagy későbbi időpontban történt. A születés napja beleszámít a határidőbe.

1. A Javaslat 2:2. § (1) bekezdése az ember jogképességének kezdő időpontját határozza meg.

Az embernek az a képessége, hogy polgári jogi jogosultságok és kötelezettségek alanya legyen, a fogamzásának az időpontjától illeti meg, feltéve, hogy élve születik. A jogképesség megszerzését nem érinti, ha az újszülött az élveszületéskor bizonyítottan életképtelen volt: ha a születést követően bármely rövid ideig is életben volt, fogamzásának és halálának időpontja közötti időszakra jogképessé válik. A jogképesség vonatkozásában ezért a születés tényleges órája és perce irreleváns.

A fogamzás és a születés közötti időszakban az ember jogképessége feltételes:az élveszületéstől, mint bizonytalan eseménytől, feltételtől függ. A Javaslat nem tartja hivatásának eldönteni azt a sokat vitatott és feltehetően a jövőben is még sok vitát kiváltó kérdést,hogy a méhmagzat maga absztrakt értelemben embernek tekinthető-e vagy sem. A Javaslat a szóban forgó szabállyal annyit állít mindössze, hogy a magzat még nem jogalany, de feltételes jogalanyisága már van.

2. A fogamzás időpontját – a korábbi szabályokkal megegyezően –a születéstől visszafelé számított háromszázadik napra vélelmezi a Javaslat, a megdönthető vélelemmel szemben azonban bizonyítani lehet, hogy a fogamzás korábban vagy később történt. A bizonyítás történhet a gyermek (magzat) érdekében vagy annak ellenében is.

Római jog a következő képen értelmezi és definiálja a jogképességet:

A római jogban azt a képességet, hogy valaki jogok és kötelezettségek alanya lehet, jogképességnek, őt magát jogképesnek nevezzük.

A személyiség Rómában rendszerint a szabad anyától való élveszületéssel kezdődött.

A római jogban nem voltak személyek:

· Halvaszületett

· Elvetélt magzat (abortus)

· Szörnyszülött (monstrum)

· Méhmagzat (nasciturus)

Annak ellenére, hogy a méhmagzatot nem tekintették személynek, ha érdekeiről volt szó, abban az esetben élőként kezelték.

Azonosság: mindkettő alapján a jogképesség azt jelenti, hogy valaki jogok és kötelezettségek alanya lehet, feltétel az élve születés, illetve a méhmagzat esetében a születéstől visszafelé számított 300. naptól számították a fogamzás legkorábbi időpontját.

Különbség: míg a római jog elengedhetetlen feltételnek minősítette a szabad anyától való élve születést, a Ptk- tervezet nem rendelkezik erről, mivel a rabszolgaság intézménye már nem létezik.

,

2:2. § [A jogképesség kezdete]

(1) A jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának időpontjától illeti meg.

(2) A fogamzás időpontjának a születéstől visszafelé számított háromszázadik napot kell tekinteni; bizonyítani lehet azonban, hogy a fogamzás korábbi vagy későbbi időpontban történt. A születés napja beleszámít a határidőbe.

1. A Javaslat 2:2. § (1) bekezdése az ember jogképességének kezdő időpontját határozza meg.

Az embernek az a képessége, hogy polgári jogi jogosultságok és kötelezettségek alanya legyen, a fogamzásának az időpontjától illeti meg, feltéve, hogy élve születik. A jogképesség megszerzését nem érinti, ha az újszülött az élveszületéskor bizonyítottan életképtelen volt: ha a születést követően bármely rövid ideig is életben volt, fogamzásának és halálának időpontja közötti időszakra jogképessé válik. A jogképesség vonatkozásában ezért a születés tényleges órája és perce irreleváns.

A fogamzás és a születés közötti időszakban az ember jogképessége feltételes:az élveszületéstől, mint bizonytalan eseménytől, feltételtől függ. A Javaslat nem tartja hivatásának eldönteni azt a sokat vitatott és feltehetően a jövőben is még sok vitát kiváltó kérdést,hogy a méhmagzat maga absztrakt értelemben embernek tekinthető-e vagy sem. A Javaslat a szóban forgó szabállyal annyit állít mindössze, hogy a magzat még nem jogalany, de feltételes jogalanyisága már van.

2. A fogamzás időpontját – a korábbi szabályokkal megegyezően –a születéstől visszafelé számított háromszázadik napra vélelmezi a Javaslat, a megdönthető vélelemmel szemben azonban bizonyítani lehet, hogy a fogamzás korábban vagy később történt. A bizonyítás történhet a gyermek (magzat) érdekében vagy annak ellenében is.

Római jog 677-679.

A római jogban azt a képességet, hogy valaki jogok és kötelezettségek alanya lehet, jogképességnek, őt magát jogképesnek nevezzük.

A személyiség Rómában rendszerint a szabad anyától való élveszületéssel kezdődött.

Tehát a római jogban nem volt személy:

1. halvaszületett

2. elvetélt magzat (abortus)

3. szörnyszülött (monstrum)

4. méhmagzat (nasciturus)

Ez utóbbi esetében a rómaiak mégis jogtételként mondták ki, hogy „a méhmagzatot, valahányszor érdekeiről van szó, úgy kell védelemben részesíteni, mintha már élő volna”.

Ez a fikció, praesumptio iuris et de iure, alapján a fogamzás lehetséges legkorábbi időpontjától, vagyis a születéstől visszafelé számított 300. naptól számították, mintha a magzat már akkor megszületett volna. A születésig ezért a magzatot csak feltételesen tekintették jogképesnek. (ún. függő jogi helyzet)

Azonosság: A két jog szabályozásában azonosság figyelhető meg. Ugyanis mindkettő alapján a jogképesség azt jelenti, hogy valaki jogok és kötelezettségek alanya lehet. Emellett megegyeznek a jogképesség kezdetében is. Hiszen mindkét jog szerint feltétel az élve születés, illetve azonosak abban is, hogy a méhmagzat esetében a születéstől visszafelé számított 300. naptól számították a fogamzás legkorábbi időpontját.

Különbség: A római jogban fontos feltétel a szabad anyától való élveszületés.

137.) Tervezet: 2: 3. §RJ: 878-879

Azonosság: A római jogi méhmagzat fikcióból kiindulva a magyar tervezetben is megtalálható az a szabály, hogy a méhmagzat érdekeinek védelméről jogilag gondoskodni kell, azaz akár hivatalból vagy kérésre gyám ill. gondnok rendelhető ki a méhmagzat „mellé”. ( Egyes törvénykönyvek egyáltalán nem teszik szükségessé az ilyen fikcióval kapcsolatos szabályokat, pl. az új perui ptk., mely a személyiség kezdetét a fogantatástól számítja.) A gyám ill. gondnok kinevezés kettőssége nemcsak a római és a magyar jog, hanem a hatályos és a készülő Ptk. között is megtalálható.

Különbség: A római jog a méhmagzat mellé gondnokot nevezett ki. Ez valószínűleg abból az elvből vezethető le, hogy az apai hatalom csak a születéssel keletkezett a római jogban, s aki nem állt apai hatalom vagy gyámság alatt, az gondnokág alá került. (Ha ügyeinek önálló vitelére részben vagy egészen képtelen volt.) A hatályos magyar polgári törvénykönyv is gondnokot rendel a méhmagzat mellé, a tervezet szerint azonban a gyámhatóság már gyámot nevezne ki. Ezt abból az elvből vezeti le, hogy a kiskorúak mellé gyámot, a nagykorúak mellé gondnokot kell kinevezni. Az indoklás azonban külön felhívja a figyelmet arra, hogy a változás nem érdemi, hiszen a törvény rendelkezései szerint a gondnok hatáskörében ugyanúgy jár el, mint a gyám. Egyben a gyámhatóság jogkörébe utalja, hogy döntsön a gyámrendelés szükségességéről. Erre elsősorban akkor kerülhet sor, ha a törvényes képviselő és a méhmagzat között kerül sor jogvitára.

122.) Tervezet: 2: 4. §RJ: 680

Azonosság: Mindegyik jog általános érvénnyel mondja ki, hogy a jogképesség végét a halál jelenti. A halál beálltával már nem keletkeznek a személynek új jogai ill. kötelezettségei, s a meglévők- amennyiben nem voltak kifejezetten személyhez kötődők- átszállnak az öröklés után a jogutódokra.

Különbség: A halál értelmezésével kapcsolatban a római jog ismeri a polgári halál fogalmát, a capitis deminutio maxima és media formájában. Érdekes, hogy a capitis deminutio folytán történő személyiség-megszűnést a római jog sem tekintette halálnak abban az értelemben, hogy az ennek hatására keletkező vagyonátszállást nem nevezte öröklésnek. A magyar szabályozás már nem tesz említést a polgári halál fogalmáról. Az indokolás kifejti azt is, hogy a halál megállapítása elsősorban orvosi kérdés, ez is egyértelműen a természetes halál kizárólagos elismerésére való utalás. A természetes halállal kapcsolatban az indoklás kifejti, hogy az állapot visszafordíthatatlansága és az ezt igazoló hatósági orvosi bizonyítvány megléte szükséges a halál kimondásához. Ez a szabályozás a klinikai halál jelenségére kíván reflektálni, ill. megoldást találni. Az indoklás itt tesz különbséget a halál tényének hivatalos megállapítása és a holttá nyilvánítás között, hiszen a holttá nyilvánítás esetén éppen a halál tényének egyértelmű bizonyítékai, biológiai jellemzői hiánya teszi szükségessé a bírósági eljárást.


6802:4.§

A jogképesség megszűnése

A magyar Ptk- tervezet szerint:

2:4 .§ [A jogképesség megszűnése ]

A jogképesség a halállal szűnik meg.

A halál tényével a jogképesség megszűnik: az embernek nem keletkezhetnek új jogai vagy új kötelezettségei, vagyis nem válhat új jogviszonyok alanyává, a halál pillanatában fennálló jogok és kötelezettségek pedig – ha azokat a halál nem szüntette meg – mint egész szállnak át öröklés útján a jogutódra.

A római jog alapján:

A személyiség rendszerint az ember halálával (mors) szűnik meg. Az eltűnés, ha az eltűnt huzamosabb időn át nem adott életjelet magáról, sok tekintetben a halállal esett azonos megítélés alá.

Azonosság: mindkét jog szerint a jogképességet a halál szünteti meg.

Különbség: a római jog szerint az eltűnés is megszünteti a jogképességet, mivel ezáltal az eltűntet halottá is lehet nyilvánítani.

I. A jogképesség megszűnése

2:4 .§ [A jogképesség megszűnése ]

A jogképesség a halállal szűnik meg.

A halál tényével a jogképesség megszűnik: az embernek nem keletkezhetnek új jogai vagy új kötelezettségei, vagyis nem válhat új jogviszonyok alanyává, a halál pillanatában fennálló jogok és kötelezettségek pedig – ha azokat a halál nem szüntette meg – mint egész szállnak át öröklés útján a jogutódra.

Római jog 680.

A személyiség rendszerint az ember halálával (mors) szűnik meg. Az eltűnés, ha az eltűnt huzamosabb időn át nem adott életjelet magáról, sok tekintetben a halállal esett azonos megítélés alá.

Azonosság: Mindkét jog megegyezik abban, hogy a jogképesség a halállal szűnik meg. Ez egyértelműen megállapítható.

Különbség: A római jog ebben a részben említi az eltűnés esetét is.


680 2:5. §

A halál beállta, holtnak nyilvánítás

Magyar Ptk- tervezet:

2:5. § [Holtnak nyilvánítás]

(1)Az eltűnt embert bírósági határozattal holtnak lehet nyilvánítani, ha eltűnésétől öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismeretes volna.

(2)A holtnak nyilvánított személyt az ellenkező bizonyításáig halottnak kell tekinteni.

(3 )A holtnak nyilvánítást az eltűnt egyenes ági rokona, házastársa, az ügyész, a gyámhatóság és az kérheti, akinek az eltűnt holtnak nyilvánításához jogi érdeke fűződik.

1. A holtnak nyilvánítás anyagi jogi feltételeit a Javaslat 2:5. § (1) bekezdése a hatályos törvény rendelkezéseivel egybehangzóan állapítja meg. A holtnak nyilvánítás – amint azt a (2) bekezdés megállapítja –vélelem a halál bekövetkeztéről, amely vélelem természetesen megdönthető. Indoka ennek a jogintézménynek az az érdek, hogy a túlzottan hosszú ideig fennálló bizonytalan állapot megszűnjön, az eltűnt után függőben maradt jogi helyzetek megnyugtatóan rendeződjenek. A holtnak nyilvánítás anyagi jogi feltétele az, hogy a személy eltűnése után öt évelteljen anélkül, hogy ezalatt az életben létére utaló bármilyen adat ismeretes volna. Nyilvánvaló, hogy holtnak nyilvánítani kizárólag az eltűnt személyt lehet, ha ugyanis az érintett bizonyíthatóan egy adott helyen és időben meghalt, úgy szükség esetén nem holtnak nyilvánításnak, hanem a halál ténye bírósági megállapításának van helye.

eltűnést követő hónap tizenötödik napja.

2. Ha a rendelkezésre álló adatok szerint a holtnak nyilvánítás feltételei fennállnak, a bíróság az eltûntet holtnak nyilvánítja. A jogerõs holtnak nyilvánító bírósági határozat az érintett személy halálának a vélelmét állítja fel,a holtnak nyilvánított személyt az ellenkezõ bizonyításáig halottnak kell tekinteni. A vélelem kettõs természetû : nemcsak azt kell vélelmezni, hogy az érintettet a végzésben meghatározott idõponttól kezdve kell halottnak tekinteni, de azt is, hogy addig életben volt. A határozatban megállapított idõponttól kezdve bekövetkeznek azok a jogkövetkezmények, amelyeket a k ülönbözõ jogszabályok a halál mint jogi tény bekövetkeztéhez fûznek. Ezek kimerítõ felsorolása nemcsak lehet etlen, de felesleges is lenne. A legfontosabb joghatás, hogy a holtnak nyilvánított jogképessége megszûnik,azaz jogai és kötelezettségei a továbbiakban nem lehetnek, vagyonának azon részére pedig, amely hagyatékként jogutódlás tárgya lehet, megnyílik az öröklés. Fontos következmény, hogy a holtnak nyilvánított házastársa visszanyeri házasságkötési szabadságát, s ha az özvegy él ezzel a lehetőséggel, az újabb házasságkötéssel megszűnik a holtnak nyilvánítottal kötött korábbi házassága. A holtnak nyilvánító végzés olyan bírósági határozat, amely mindenkire kihat, aki a holtnak nyilvánított személy hátrahagyott jogviszonyaival bármilyen módon érintkezésben áll vagy érintkezésbe kerül. A holtnak nyilvánításnak tehát nem külön-külön az eltűnt egyes jogviszonyaira, hanem egységesen, jogképessége egészére nézve van helye.

3. A holtnak nyilvánítási eljárás megindítására jogosultak körét a hatályos szabályozás csak rendeleti szinten [1/1960. (IV. 13.) IM rendelet] határozz a meg. Az eltűnt személy jogképességének megszűnését eredményező, tehát igen jelentős joghatást kiváltó nemperes eljárás kezdeményezésére feljogosítottak felsorolását a Javaslat indokoltnak tartja törvényi szintre emelni.

Ezt tartalmazza változatlan formában a (3) bekezdés.

A római jog a következőket mondja:

A személyiség rendszerint az ember halálával (mors) szűnt meg. Rómában nem volt anyakönyvi rendszer, amely akár a születéseket, akár a halálozásokat nyilvántartotta volna, ezért a halál tényét annak kellett bizonyítania, aki erre hivatkozott. Az eltűnés , ha az eltűnt huzamos időn át nem adott életjelt magáról, sok tekintetben a halállal egy megítélés alá esett; ilyenkor a feleség elválhatott, vagy férjét halottnak nyilvánítathatta, és új házasságot köthetett. Ellenbizonyítás lehetősége fennállott, pl.: hadifogoly.

Azonosság: mindkét jog szerint aki eltűnt, azt holtnak lehet nyilvánítani, illetve akit eltűntként halottnak nyilvánítanak, azt az ellenkező bebizonyításáig annak kell tekinteni, a holtnak nyilvánítást a házastárs kérheti.

Különbség: a Ptk- tervezet szerint akit halottnak kívánnak nyilvánítani, azt az eltűnt házastársán kívül igényelheti az eltűnt egyenes ági rokona, ügyész, gyámhatóság és akinek jogi érdekében áll. A Római jog szerint csak a halott házastársa.

123.) Tervezet: 2: 8. § (1), (2). bek. RJ: 755

Azonosság: Mindegyik jogban megtalálható a cselekvőképesség fogalma, mely az embernek azt a képességét jelenti, hogy valaki saját cselekedeteivel jogokat és kötelezettségeket szerezhet magának és másnak. Ezzel tulajdonképpen mindegyik jog elismeri, hogy az a tény, hogy valaki jogképes nem jelenti egyúttal azt is, hogy jogait ill. kötelezettségeit saját cselekedeteivel szerezte. A jogéletben való részvételhez szükség van a cselekvőképességre, ami elsősorban azt biztosítja, hogy a jogügyletek megkötésekor, jogok ill. kötelezettségek felvállalására megfelelő döntési képesség eredményeként kerüljön sor. A római jog ezt a modern kifejezést természetszerűen nem ismerte, de a fogalom mögött rejlő tartalmat igen.

Különbség: Eltérés abban a vonatkozásban jelentkezik, hogy a római jog a cselekvőképesség definiálásakor arra helyezi a hangsúlyt, hogy kinek van ilyen képessége. Ez azért fontos, mert a római jogban lehetséges volt az az eset is, amikor valaki ugyan cselekvőképes volt, de nem volt jogképes. Ez elsősorban a rabszolgákra vonatkozott. A modern jogban ilyen eset nincs, ezért a cselekvőképesség tekintetében azt szabályozza, hogy ki nem cselekvőképes. Azaz főszabályszerűen mindenki jogképes, és aki jogképes, az cselekvőképes is. A cselekvőképtelenséget csak törvény mondhatja ki, pl. a kiskorúak esetén; illetve a bíróság helyezhet valakit cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gyámság alá.

II. A cselekvőképesség

2:8 .§ [Cselekvőképesség ]

(1) Cselekvőképes az, akinek cselekvőképességét a törvény vagy bíróság gondnokság alá helyezést elrendelő ítélete nem korlátozza vagy nem zárja ki.

(2) Aki cselekvőképes, saját cselekményeivel jogokat szerezhet, és kötelezettségeket vállalhat.

(3) A cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró jognyilatkozat semmis.

(4) Aki cselekvőképességét illetően a másik felet megtéveszti, ezért felelősséggel tartozik, és ennek alapján a szerződés teljesítésére is kötelezhető.

1. A cselekvőképesség az embernek – és csak az embernek – az a képessége, hogy saját akarat-elhatározásával, saját cselekvéseivel jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat. A cselekvőképességet ilyen értelemben szokás megkülönböztetni a jogképességtől: egyrészt a cselekvőképesség csak az ember tulajdonsága lehet, a jogi személyek és más jogalanyok fogalmilag cselekvőképtelenek,azaz a forgalomban való részvételük érdekében képviseletre szorulnak; másrészt szűkebb kategória a cselekvőképesség azért is,mert míg minden ember – még a méhmagzat is feltételesen –jogképes, addig a cselekvőképesség nem egyformán illet meg minden természetes személyt: a cselekvőképességnek fokozatai vannak.

A Javaslat fenntartja azt a korábbi, bevált megoldást, hogy a cselekvőképesség szabályozásánál abból az elvből indul ki, hogy a cselekvőképesség mindenkit megillet, akinek cselekvőképességét a törvény vagy bíróság gondnokság alá helyezést elrendelő ítélete nem korlátozza vagy nem zárja ki.

A Javaslatban tehát nem a cselekvőképesek, hanem a cselekvőképességükben korlátozott és cselekvőképességgel nem rendelkező személyek körét kell pontosan meghatározni.

A cselekvőképesség tartalmi összetevőit, előfeltételeit a Javaslat továbbra sem kívánja definiálni, de magától értetődő, hogy az ember belátási képességének épségét és érettségét, valamint ésszerű akarat-elhatározásra való képességét tekinti ilyeneknek.

2. Az előbbiekkel ellentétben a cselekvőképesség meglétéhez fűződő jogi hatást a Javaslat pontosan meghatározza: „Aki cselekvőképes, saját cselekményeivel jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat.” A cselekvőképesség tehát érvényes jognyilatkozatok tételére vonatkozó képességet jelent, amely jognyilatkozatok többsége szerződési nyilatkozat,ilyen értelemben szokás a cselekvőképességet szerződőképességnek is nevezni. A Javaslat szövege maga ugyan nem utal rá, de ismert, hogy a jognyilatkozati képesség aktív oldala mellett megkülönböztetjük az ún. passzív cselekvőképességet is, amely arra ad választ, hogy az érintett személy mennyiben fogadhatja el a hozzá intézett jognyilatkozatokat. Az aktív és passzív cselekvőképesség szabályai néhány kivételtől eltekintve általában azonosak. A Javaslat 2:8. § (2) bekezdése általában a jognyilatkozatokra utal, hangsúlyozva ezzel, hogy a cselekvőképesség követelményei nem csupán a kötelmi jog területén érvényesülnek: a saját akarat-elhatározással, saját cselekvésekkel való jogszerzések, illetve kötelezettségvállalások érvényességének szabályait más magánjogi területeken is alkalmazni kell, így különösen a dologi jogban (például birtokátruházás, találás, sajátkénti birtoklás stb.).

3. A Javaslat 2:8. § (3) bekezdés e rendelkezik a cselekvőképesség korlátozásának tilalmáról. Az ember számára alanyi jogként biztosított cselekvőképesség rendeltetésével, funkciójával összeegyeztethetetlen lenne a cselekvőképesség kizárására vagy korlátozására irányuló szerződés vagy egyoldalú jognyilatkozat megengedése. Az érintett ilyen tartalmú rendelkező cselekménye tehát akár szerződés, akár egyoldalú jognyilatkozat formájában semmis, a Javaslat azonban – a jogképesség korlátozásánál írtakkal összhangban – kizárólag a jognyilatkozati korlátozásra tartalmaz szabályt.

4. A (4) bekezdés változatlan megfogalmazásban fenntartja a hatályos jogból ismert azon szabályt, hogy aki a cselekvőképességét illetően a másik felet megtéveszti,ezért felelősséggel tartozik,és a felelősség alapján a szerződés teljesítésére is kötelezhető.

Római jog 755.

Cselekvőképesség alatt az embernek azt a képességét értjük, hogy saját cselekedeteivel jogokat és kötelezettségeket szerezhet magának vagy másnak.

Azonosság: Mindkét jog azon az állásponton van, hogy a cselekvőképesség nem más, mint az a képessége az embernek, hogy jogokat és kötelezettségeket szerezhet magának, tehát jogokat és kötelezettségeket vállalhat, saját cselekedeteivel.

Különbség: A római jog szerint a cselekvőképesség magában foglalja azt is, hogy az ember nemcsak magának, hanem másnak is szerezhet jogokat és kötelezettségeket saját cselekedeteivel.


7582:9.§

Korlátozottan cselekvőképes kiskorú

A magyar Ptk.- tervezet szerint korlátozottan cselekvőképes kiskorú:

(1) Korlátozottan cselekvőképes az a kiskorú, aki a tizennegyedik életévét betöltötte és nem cselekvőképtelen.

(2) Kiskorú az, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be, kivéve, ha házasságot kötött.

(3) A házasságkötéssel megszerzett nagykorúságot a házasság érvénytelenségének megállapítása vagy a házasság felbontása nem érinti. A házasságkötés nem jár a nagykorúság megszerzésével, ha a házasságot a bíróság a cselekvőképesség hiánya vagy a kiskorúság miatt szükséges gyámhatósági engedély hiánya miatt nyilvánította érvénytelennek.

1. A Javaslat 2:9. §-a a korlátozottan cselekvőképes kiskorúak körét határozza meg.

Az (1) bekezdés értelmében korlátozottan cselekvőképes az a kiskorú, aki a tizennegyedik életévét már betöltötte és nem cselekvőképtelen.

2. Kiskorú az, aki tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, kivéve, ha házasságot kötött. A kiskorúság a 18. életévig tart, a születésnap 0. órájától kezdve már nagykorúnak számít az érintett, függetlenül attól, hogy születése ténylegesen melyik napszakra esett. A hatályos törvény megoldásával egyezően szabályozza a Javaslat a házasságkötés nagykorúságot eredményező hatását is. Házasságot nagykorú férfi és nő köthet,de a gyámhatóság a korlátozottan cselekvőképes kiskorúnak a házasságkötésre indokolt esetben engedélyt adhat, feltéve, hogy a házasuló a tizenhatodik életévét már betöltötte. Az érvényes házasságkötés tényével a tizennyolcadik életévét még be nem töltött kiskorú nagykorúvá válik. A házasságkötéssel megszerezhető nagykorúság cselekvőképességet eredményez a polgári jog szabályai szerint,tehát az ilyen módon nagykorúvá vált személy saját maga köthet szerződéseket,tehet vagy fogadhat el jognyilatkozatokat. A nagykorúsítás csak magánjogi cselekvőképességet eredményez , és nem jelenti azt, hogy más törvények alkalmazása szempontjából is nagykorúnak kell tekinteni a házasságot kötött kiskorú személyt. Választójogot kiskorú még házasságkötéssel sem szerezhet.

3. A Javaslat fenntartja a Ptk. azon megoldását, amely szerint a házasságkötés nem jár a nagykorúság megszerzésével, ha a bíróság jogerős ítélettel a házasságot érvénytelenné nyilvánítja a házasfél cselekvőképtelensége vagy a házasságkötéshez szükséges gyámhatósági engedély hiánya miatt.

A római jog pedig a következő képen határozza meg a korlátozottan cselekvőképes kiskorút:

1. serdületlenek (impuberes)

2. serdültek (puberes)

Iustinianus a pubertas határát a fiúknál egységesen a 14., a lányoknál a 12. életévben állapította meg.

Életkor alapján az impuberes maiores teljesen cselekvőképtelen, a pupilli korlátozottan cselekvőképes. Az impuberes maiores 7 éves koráig, nemtől függetlenül, a pupilli amennyiben leány 12 éves koráig, abban az esetben ha fiúgyermek 14 éves koráig tartozik a serdületlen cselekvőképességűek közé tartozik. A serdült cselekvőképességűek közé a puberes és miorok tartoznak. A 12- 20 éves korig tartoznak ide a leányok, akikből 20 éves koruk után maioresek lesznek. A 14- 18 éve közötti fiúgyermekek puberesek, 18. életévük betöltése után maioresekké válnak. A puberesek és a maioresek egyaránt teljes cselekvőképességgel rendelkeznek.

Azonosság: mindkét jog fontosnak tartja az életkor számítását a cselekvőképességet befolyásoló tényezőknél.

Különbség: A római jog több szempontot is feltüntet, hogy ki nyilvánul cselekvőképtelennek, és a serdületleneket is két csoportra osztja. A magyar Ptk. Tervezet nem tesz különbséget fiú és lánygyermek között, és egységesen 14 éves korban állapítja meg, a római jog pedig fiú és leány gyermeknél más- más módon határozza meg. A Ptk. –tervezetben megjelenik a házassággal történő nagykorúsítás is, melyre példát nem találni a római jogban.

124.) Tervezet: 2: 9. §RJ: 759-765

Azonosság: A cselekvőképesség vonatkozásában mindegyik jog legfontosabbnak a kiskorúak-nagykorúak elhatárolását tartja. Mindegyik jogban megtalálható az az elv, hogy bizonyos életkori határ felett ugyan még a nagykorúság nem áll be, de bizonyos korlátozott belátási képesség már megfigyelhető, s ezáltal nem teljes cselekvőképtelenségről, hanem immár korlátozott cselekvőképességről van szó. Ez a magyar szabályozásban a 14. életév betöltéséhez kapcsolódik, míg a római jogban a serdületlenekhez tartozó impuberes infantia maiores és a serdültekhez tartozó minores kategóriájára vonatkoztatható.

Különbség: A római jogban a iustinianusi korban a serdültség korhatára a fiúknál 14 év, a lányoknál 12 év, a magyar jogban egységesen 18 évet határoz meg. A serdültek és a serdületlenek kategóriáján belül is megtalálhatók a római jogban egyéb cselekvőképességi határok. Így a serdületlenek csoportján belül megkülönböztethetünk infantes és impuberes infantia maiores megnevezést. A serdülteknél pedig létezik a minor-maior elhatárolást. A magyar jogban már megtalálható az a lehetőség, hogy valaki házasság révén nagykorúvá nyilváníttasson, s amennyiben a nagykorúság ilyen módon történő kimondására sor került, az a házasság felbontásánál fogva nem szűnik meg. A római jogban ennek nem volt még jelentősége olyan szempontból, hogy a serdületlenek általában pater familias hatalma alatt álltak, s csak a pater familias halálával vagy emancipatióval válhattak önjogúvá, s ezen a házasság ténye nem változtatott. Nők esetében a cselekvőképesség mindig korlátozott volt, és ez az elkülönítés a IV. századig fenn is maradt.

III. A korlátozottan cselekvőképes kiskorú

2:9. § [Korlátozottan cselekvőképes kiskorú ]

(1) Korlátozottan cselekvőképes az a kiskorú, aki a tizennegyedik életévét betöltötte és nem cselekvőképtelen.

(2) Kiskorú az, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be, kivéve, ha házasságot kötött.

(3) A házasságkötéssel megszerzett nagykorúságot a házasság érvénytelenségének megállapítása vagy a házasság felbontása nem érinti. A házasságkötés nem jár a nagykorúság megszerzésével, ha a házasságot a bíróság a cselekvőképesség hiánya vagy a kiskorúság miatt szükséges gyámhatósági engedély hiánya miatt nyilvánította érvénytelennek.

1. A Javaslat 2:9. §-a a korlátozottan cselekvőképes kiskorúak körét határozza meg.

Az (1) bekezdés értelmében korlátozottan cselekvőképes az a kiskorú, aki a tizennegyedik életévét már betöltötte és nem cselekvőképtelen.

2. Kiskorú az, aki tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, kivéve, ha házasságot kötött. A kiskorúság a 18. életévig tart, a születésnap 0. órájától kezdve már nagykorúnak számít az érintett, függetlenül attól, hogy születése ténylegesen melyik napszakra esett. A hatályos törvény megoldásával egyezően szabályozza a Javaslat a házasságkötés nagykorúságot eredményező hatását is. Házasságot nagykorú férfi és nő köthet,de a gyámhatóság a korlátozottan cselekvőképes kiskorúnak a házasságkötésre indokolt esetben engedélyt adhat, feltéve, hogy a házasuló a tizenhatodik életévét már betöltötte. Az érvényes házasságkötés tényével a tizennyolcadik életévét még be nem töltött kiskorú nagykorúvá válik. A házasságkötéssel megszerezhető nagykorúság cselekvőképességet eredményez a polgári jog szabályai szerint,tehát az ilyen módon nagykorúvá vált személy saját maga köthet szerződéseket,tehet vagy fogadhat el jognyilatkozatokat. A nagykorúsítás csak magánjogi cselekvőképességet eredményez , és nem jelenti azt, hogy más törvények alkalmazása szempontjából is nagykorúnak kell tekinteni a házasságot kötött kiskorú személyt. Választójogot kiskorú még házasságkötéssel sem szerezhet.

3. A Javaslat fenntartja a Ptk. azon megoldását, amely szerint a házasságkötés nem jár a nagykorúság megszerzésével, ha a bíróság jogerős ítélettel a házasságot érvénytelenné nyilvánítja a házasfél cselekvőképtelensége vagy a házasságkötéshez szükséges gyámhatósági engedély hiánya miatt.

Római jog 758.

A római jog az embereket kor szerint két alapvető kategóriára osztotta:

1. serdületlenek (impuberes)

2. serdültek (puberes)

Iustinianus a pubertas határát a fiúknál egységesen a 14., a lányoknál a 12. életévben állapította meg.

A serdületlenek csoportját a rómaiak szintén kétfelé osztották:

1. akik még nem tudnak beszélni (infantes)

2. infantia koránál idősebb serdületlenek (impuberes infantia maiores)

Az utóbbi csoporton belül megkülönböztettek egy sajátos kategóriát is, amelybe az önjogú serdületlenek tartoztak. (pupilli)

Iustinianus az infantia határát egységesen a 7. életévben határozta meg.

Infantes: teljesen cselekvőképtelenek. Érvényes jognyilatkozatot nem tehettek, sőt delictumaikért sem voltak felelősek, helyettük szüleik vagy gyámjuk cselekedett.

Impuberes infantia maiores: korlátozott cselekvőképességgel rendelkeztek. Olyan jogügyleteket, amelyekből egyoldalúan csak jogot szerezetek, teljesen szabadon köthettek. Ahol részben kötelezettségek is keletkeztek, csak gyámjuk hozzájárulásával hozhattak létre.

Azonosság: Mindkét jog megegyezik abban, hogy a cselekvőképességet befolyásoló tényezők közé tartozik az életkor számítása.

Különbség: A római jog sokkal részletesebb szabályozást tartalmaz abból a szempontból, hogy a serdületlenek csoportján belül két további csoportot különböztet meg. A Ptk. Tervezet szerint ugyanis egységesen a 14. életév jelenik meg, a római jogban pedig ez eltérő fiúknál, illetve lányoknál. Emellett megjelenik a házassággal való nagykorúsítás is, ebből a szempontból pedig a római jog hiányosabb.

136.) Tervezet: 2: 10. § (2)RJ: 680, 741

Azonosság: A jogképesség megszűnése tekintetében megtalálható a halál fizikai beálltán túl a holttá nyilvánítás lehetősége is, melynek folytán bírósági eljárás keretében kezdeményezhető a halál tényének kimondása, ha valaki huzamos ideje nem adott életjelt magáról. Egyik jog sem vélelmezi az eltűnt személy halálát, azt külön eljárás keretében kell igazolni. Ez a szabályozás elsősorban a személyi és vagyoni viszonyok tisztázatlanságának elkerülésére szolgál.

Különbség: A holttá nyilvánítás lehetőségével kapcsolatban a tervezet megállapítja, hogy az kizárólag a házastárs, egyenes ági rokon, ügyészség és gyámhatóság által kezdeményezhető, ha az eltűnt személy több, mint 5 éve nem adott életjelt magáról. A római jog ebben a vonatkozásban csak a longe tempore transacto követelményét fogalmazza meg. A hadifoglyokra vonatkozóan külön rendelkezéseket fogalmaznak meg, itt ugyanis nem holttá nyilvánításról van szó, hanem capitis deminutióról, polgári halálról. A holttá nyilvánított személyt a magyar jog szerint az ellenkező bizonyításáig kell halottnak tekinteni. A római jog csak a hadifoglyok visszatérésével kapcsolatban fogalmaz meg szabályt arra, ha a halottnak nyilvánított személy mégis visszatérne; ilyenkor a ius postliminii jogát engedélyezte, melynek alapján az eltűnt személy jogai álltak vissza, de a hozzá kapcsolódó jogi tények nem. A magyar jog ebben az esetben a 2: 7.§ (3). bek. alapján rendelkezik a nyilatkozat hatálytalanításáról.

126.) Tervezet: 2: 10. § (2)RJ: 878-879

Azonosság: Mindegyik jog meghatározza azokat az eseteket, amikor a cselekvőképesség hiány vagy korlátozottsága megállapítható. Ilyenkor ha meghatározott jogi, általában bírósági eljárás során megállapítást nyert a belátási képesség korlátozottsága, akkor gondnokság rendelhető el. A római jog a gondnokság fogalmának meghatározásakor megfogalmazza, hogy gondnokság alá az került, aki ügyeinek önálló vitelére teljesen vagy részben képtelen volt, és nem állt apai hatalom vagy gyámság alatt, az gondnokság alá került. A mai jogban ez a cselekvőképességet korlátozó vagy azt kizáró gyámság fogalmával írható le, míg az apai hatalom ill. gyámság helyett a kiskorúságot említhetjük. A cselekvőképesség korlátozására kerül sor akkor, ha a valaki ügyeinek önálló vitelére pszichés állapota, vagy szellemi fogyatékossága miatt nem képes.

Különbség: A római jog ezen kívül ismerte még a távollévő gondnokságát (cura absentis), a 25 évnél fiatalabb serdületlenek gondnokságát (cura minorum), a nyugvó hagyaték gondnokságát, a testileg fogyatékos személy gondnokságát (cura debilium personarum), és a tékozlók (cura prodigi) gondnokságát. Bár ez utóbbi kategóriát a császárkorban már felszámolták. Ilyen eseteket a magyar jog nem állapít meg. A római jogban pedig a szenvedélybetegségre való hivatkozás hiányzik, ami a modern kor terméke, bár a szerencsejátékra, tékozlásra vonatkozó szabályok jelzik, hogy ez nem volt ismeretlen az ókorban sem.

IV. A korlátozottan cselekvőképes nagykorú

2:10 .§ [Korlátozottan cselekvőképes nagykorú ]

(1) Korlátozottan cselekvőképes az a nagykorú, akit a bíróság ilyen hatállyal gondnokság alá helyezett.

(2) Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorút helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége pszichés állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt általános jelleggel vagy ügyek meghatározott körére vonatkozóan, tartósan vagy időszakonként visszatérően, nagymértékben csökkent.

A Javaslat nem kívánt változtatni a korlátozott cselekvőképességet eredményező gondnokság alá helyezés anyagi jogi feltételrendszerén, így továbbra is csak a pszichés állapot, a szellemi fogyatkozás vagy a szenvedélybetegség szolgálhat az eljárás megindításának alapjául.

Római jog 760. 880.

A gondnokság fogalma: aki ügyeinek önálló vitelére egészen vagy részben képtelen volt és nem állott apai hatalom vagy gyámság alatt, az gondnokság alá került.

A gondnokság fajai:

1. elmebetegek gondnoksága (cura furiosi) – infantes elbírálása alá esett

2. tékozlók gondnoksága (cura prodigi) – impuberes infantia maiores

3. 25 évnél fiatalabb serdültek gondnoksága (cura minorum)

4. távollevők gondnoksága (cura absentis)

5. serdületlenek és nők gondnoksága (nők a Kr.u. IV: sz.-tól egyelnőkké váltak a férfiakkal cselekvőképesség tekintetében)

6. méhmagzat gondnoksága

7. testileg fogyatékos személy gondnoksága (süket, néma, vak, herélt)

A római jog a serdültek csoportján belül is megkülönböztette a 25 év alatti serdült személyek (minorok) és a 25. életévüket betöltött nagykorúak (maiores) csoportját.

Azonosság: Mindkét jog ugyan azon az állásponton van abban a tekintetben, hogy azt a személyt cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezi, aki ügyeinek önálló vitelére egészen vagy részben képtelen volt

Különbség: Ez konkrétan nem jelenik meg a római jogban, csak közvetett módon.


755-7692:18.§ (1)-(3)

Cselekvőképtelenség

A modern magyar jogrendszer is ismeri és használja a cselekvőképesség fogalmát, ezen belül a cselekvőképtelenséget is, ugyan úgy, mint az ókori Római jog. Elsőször is a cselekvőképesség fogalmát kell tisztázni. A Római jog a következő képen definiálja: „Cselekvőképesség alatt az embernek azt a képességét értjük, hogy saját cselekedeteivel jogokat és kötelezettségeket szerezhet magának vagy másnak.” A magyar Ptk. –tervezetben pedig így fogalmazzák meg: „A cselekvőképesség csak azt a személyt illeti meg, akinek belátási képessége ügyei vitelében ép és sértetlen”. A magyar Ptk- tervezet azt is hozzáteszi, hogy a belátási képesség átmeneti vagy tartós hiányát ugyanakkor számos ok előidézheti -gyógyszer, kábítószer, alkoholfogyasztás, altatás következtében előállt bódult állapot stb. –amelyek időleges jellege miatt a gondnokság alá helyezés szükségtelen vagy még nem történt meg, viszont a törvénynek rendelkeznie kell a cselekvőképtelen állapotban tett jognyilatkozatok jogkövetkezményeit illetően. Tehát mindkét jog szerint cselekvőképtelen az, aki a fent említett kívánalmaknak nem tud eleget tenni.

A magyar Ptk- tervezet külön kiemeli azt, hogy gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az, aki olyan állapotban van, hogy ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik. Ilyen személy egyaránt lehet 14-18. Életéve közötti kiskorú és nagykorú is. A cselekvőképtelen állapot csak a belátási képesség teljes hiánya esetén állhat fenn, ha a belátási képesség csak csökkent valamely okból, az ilyen állapotban megtett jognyilatkozat érvényes.

A Római jog szerint meg kell különböztetni a cselekvőképességet befolyásoló tényezőket, melyek a következők: az életkor számítása, életkor jelentősége, a női nem, az elmeállapot és a testi fogyatékosság. Életkor alapján az impuberes maiores teljesen cselekvőképtelen, a pupilli korlátozottan cselekvőképes. Az impuberes maiores 7 éves koráig, nemtől függetlenül, a pupilli amennyiben leány 12 éves koráig, abban az esetben ha fiúgyermek 14 éves koráig tartozik a serdületlen cselekvőképességűek közé tartozik. A serdült cselekvőképességűek közé a puberes és miorok tartoznak. A 12- 20 éves korig tartoznak ide a leányok, akikből 20 éves koruk után maioresek lesznek. A 14- 18 éve közötti fiúgyermekek puberesek, 18. életévük betöltése után maioresekké válnak. A puberesek és a maioresek egyaránt teljes cselekvőképességgel rendelkeznek.

A fenti feltételek mellett döntötte el a római jogrendszer azt, hogy ki tartozik gondnokság és ki gyámság alá.

A magyar Ptk.- tervezet is megkülönböztet teljes és korlátozottan cselekvőképes személyeket. E szerint a tizennegyedik életévét be nem töltött gyermek cselekvőképtelenségének kimondását az életkori sajátosságokból eredő belátási képesség éretlensége indokolja, s lényegét tekintve összhangban áll a Btk. büntethetőségi korhatárának [Btk. 23. §] szabályozásával. A 14 évesnél fiatalabb kiskorú ugyanakkor a polgári jog szabályai szerint már rendelkezhet vétőképességgel, s ha cselekvőképességét illetően a vele szerződő felet megtéveszti, ezért felelősséggel tartozhat, s ennek alapján a szerződés teljesítésére is lehet kötelezni [Javaslat 2:8. § (4) bekezdés]. Ilyenkor a cselekvőképtelen által kötött szerződés kivételesen mégis kikényszeríthető kötelmet eredményezhet.

A magyar Ptk.- tervezet szerint cselekvőképtelen az a tizennegyedik életévét betöltött személy is, akit a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett. Ha a bíróság kiskorút helyez cselekvőképességet kizáró gondnokság alá, a gondnokság alá helyezés hatálya a nagykorúság elérésével áll be, de a kiskorú már a határozat jogerőre emelkedésével cselekvőképtelenné válik. A (2) bekezdés arra ad lehetőséget, hogy a bíróságok a korlátozottan cselekvőképes (14 -18. életév közötti) kiskorút vagy a nagykorút érdekeinek védelme céljából cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezze.

A Római jog a gondnokságot a serdülteknél alkalmazta csak, de a leányoknál életük végéig tartott a gondnoki felügyelet, míg a fiúknál 18 éves korukig. A magyar jogban a gondnokságot a következő szempontok alapján ítélik szükségszerűnek: „Gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az, aki olyan állapotban van, hogy ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a jognyilatkozat megtételekor teljesen hiányzik.” Kiskorú esetén azonban a gondnokság hatálya csak a nagykorúság elérésével áll be: a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett kiskorú 18. életévének eléréséig szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll.

Azonosság: mindkét jog egyaránt használja a cselekvőképesség fogalmát, és alkalmazza is azt. A cselekvőképesség és cselekvőképtelenség esetén felmerülő gondnoki kérdést is tisztázzák.

V. A cselekvőképtelenség

2:18 .§ [Cselekvőképtelenség ]

(1) Cselekvőképtelen az a kiskorú, aki a tizennegyedik életévét nem töltötte be.

(2) Cselekvőképtelen az a tizennegyedik életévét betöltött személy is, akit a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett. Ha a bíróság kiskorút helyez cselekvőképességet kizáró gondnokság alá, a gondnokság alá helyezés hatálya a nagykorúság elérésével áll be,de a kiskorú már a határozat jogerőre emelkedésével cselekvőképtelenné válik.

(3) Gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az, aki olyan állapotban van, hogy ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a jognyilatkozat megtételekor teljesen hiányzik.

1. A Javaslat a Ptk. rendszerétől eltérően egy Fejezetben foglalja össze a cselekvőképtelenség eseteit. Ezzel a megoldással elkerülhetőek a hatályos szabályozás széttöredezettségéből fakadó jogalkalmazási nehézségek. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy a cselekvőképtelenekre vonatkozó szabályok –a cselekvőképtelenség okától függetlenül –főszabályként azonosak.

A Javaslat 2:18. § (1) bekezdés e értelmében cselekvőképtelen az a kiskorú,aki tizennegyedik életévét nem töltötte be. Az e korhatárt be nem töltött kiskorú a magyar jog szerint nem köthet szerződést és nem tehet jognyilatkozatot. A tizennegyedik életévét be nem töltött gyermek cselekvőképtelenségének kimondását az életkori sajátosságokból eredő belátási képesség éretlensége indokolja, s lényegét tekintve összhangban áll a Btk. büntethetőségi korhatárának [Btk. 23. §] szabályozásával. A 14 évesnél fiatalabb kiskorú ugyanakkor a polgári jog szabályai szerint már rendelkezhet vétőképességgel, s ha cselekvőképességét illetően a vele szerződő felet megtéveszti, ezért felelősséggel tartozhat, s ennek alapján a szerződés teljesítésére is lehet kötelezni [Javaslat 2:8. § (4) bekezdés]. Ilyenkor a cselekvőképtelen által kötött szerződés kivételesen mégis kikényszeríthető kötelmet eredményezhet.

Római jog 761. 880.

A római jog szerint cselekvőképtelen az infantes (tehát a 7 éven aluliak), a női nem is hátrányos helyzetben volt ebből a szempontból, valamint a súlyos elmebajban szenvedők (furiosi).

Azonosság: Mindkét jog megegyezik abban, hogy ismeri a cselekvőképtelenség fogalmát.

Különbség: Ide tartoznak a Ptk. Tervezet szerint a 14. életévüket be nem töltött személyek, illetve a bírósági úton ettől megfosztottak. A római jog szerint teljes cselekvőképtelenséggel rendelkeztek a infantesek, valamint velük azonos megítélés alá estek az elmebetegek. Korlátozottan voltak pedig cselekvőképesek az impuberes infantia maiores köré tartozók, illetve a velük egy megítélés alá eső tékozlók.

VI. A cselekvőképesség kizárása gondnokság alá helyezéssel

2:19 .§ [A cselekvőképesség kizárása gondnokság alá helyezéssel ]

A cselekvőképességet kizáró gondnokság alá a bíróság azt a személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – pszichés állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt – tartósan és teljes mértékben hiányzik.

A Javaslat 2:19. §-a a cselekvőképességet kizáró hatályú gondnokság szabályait a hatályos törvénnyel egyező tartalommal szabályozza, s kimondja, hogy cselekvőképtelen az a nagykorú, illetve 14.életévét betöltött kiskorú,akit a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett. Cselekvőképességet kizáró gondokság alá a bíróság azt a személy t helyezi, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – pszichés állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt – tartósan teljes és mértékben hiányzik.

Római jog 877-880.

A gondnokság fogalma: aki ügyeinek önálló vitelére egészen vagy részben képtelen volt és nem állott apai hatalom vagy gyámság alatt, az gondnokság alá került.

A gondnokság fajai:

1. elmebetegek gondnoksága (cura furiosi) – infantes elbírálása alá esett

2. tékozlók gondnoksága (cura prodigi) – impuberes infantia maiores

3. 25 évnél fiatalabb serdültek gondnoksága (cura minorum)

4. távollevők gondnoksága (cura absentis)

5. serdületlenek és nők gondnoksága (nők a Kr.u. IV: sz.-tól egyelnőkké váltak a férfiakkal cselekvőképesség tekintetében)

6. méhmagzat gondnoksága

7. testileg fogyatékos személy gondnoksága (süket, néma, vak, herélt)

A gondnokot kérésre vagy hivatalból a praetor jelölte ki. Szükség esetén a gondnokolt személyi felügyeletét is magában foglalta. Gondnoknál csak alakszerűtlen jóváhagyásra volt szükség, sőt gondnoka teljesen cselekvőképes személynek is lehetett. (távollevő)

Azonosság: Mindkét jog megegyezik abban, hogy aki ügyeinek önálló vitelére egészen vagy részben képtelen volt, az gondnokság alá került.

Különbség: A római jog ehhez feltételként fűzi, hogy csak abban az esetben, ha nem állott apai vagy gyámi hatalom alatt.


878 2:26.§

A gondnokrendelés


2:26. § [Gondnokrendelés]

(1) A bíróság által gondnokság alá helyezett személy részére gondnokot a gyámhatóság rendel. Gondnok lehet minden cselekvőképes személy, aki a gondnoki tisztséget vállalja.

(2) Nem lehet gondnokul rendelni azt, aki ellen a gondnokság alá helyezett kifejezetten tiltakozik.

(3) Gondnokul – ha ez az érdekeivel nem ellentétes – a gondnokság alá helyezett által még cselekvőképes állapotában, közokiratban megjelölt vagy a gondnokság alá helyezés során megnevezett személyt, ha ez nem lehetséges, akkor elsősorban a gondnokolttal együtt élő házastársat kell rendelni. Ha ilyen nincs vagy a házastárs gondnokul rendelése veszélyeztetné a gondnokság alatt álló érdekeit, a gyámhatóság gondnokul olyan személyt rendel, aki a gondnokság ellátására az összes körülmény figyelembevételével alkalmasnak mutatkozik.

(4) A gondnok rendelésénél az arra alkalmas személyek közül előnyben kell részesíteni a szülőket vagy a szülők által a haláluk esetére közokiratban vagy végrendeletben megnevezett személyt, ilyenek hiányában azokat a hozzátartozókat, akik szükség esetén a személyes gondoskodást is el tudják látni.

(5) Ha gondnok az (1)-(4) bekezdésben foglaltak alapján nem rendelhető, a gondnokolt számára hivatásos gondnokot kell rendelni. Hivatásos gondnok csak olyan büntetlen előéletű személy lehet, aki a törvényben meghatározott képesítési előírásoknak megfelel.

1.A gondnok személyének,tevékenységének alapvető jelentősége van a gondnokság alá helyezett személyek szempontjából. A gondnok rendelésével, tevékenységével, a tisztség megszüntetésével összefüggő alapvető, garanciális jellegű szabályokat ezért a törvény,a részletszabályokat pedig továbbra is a Gyer. tartalmazza.

A Javaslat nem kíván változtatni azon a rendelkezésen, hogy gondnokká csak olyan nagykorú, cselekvőképes személy rendelhető, aki a gondnoki tisztséget elvállalja. A gondnoki tisztség betöltésének további feltételeit a Gyer. 134. § (6) bekezdése tartalmazza.

A római jog szerint:

a gondnokot a praetor hivatalból vagy kérésre rendeli ki, végrendeletben csak javaslatot lehetett rá tenni.

Azonosság: azon kívül ,hogy mindkét jog rendelkezik a gondnokságról, annak ellenére nincs azonosság a két jogban ezen a ponton.

Különbség: A tervezet pontosabban szabályozza a kérdést, mint a római jog.

127.) Tervezet: 2: 26. §RJ: 878-879

Azonosság: Mindegyik jogban megtalálható a gondnokság intézménye, mely azokra vonatkozik akik ügyeiknek önálló vitelére részben vagy egészen képtelenek. A gondnokot mindig hivatalos eljárás keretében rendelik ki, a római jogban ez a praetor feladata, a modern jogban pedig az eljáró bíróság döntése alapján a gyámhatóságé. Mindegyik jogban közös, hogy végrendeletileg ki nem nevezhető a gondnok, de javaslat tehető a személyére nézve, s ezt a rendelkezést figyelembe is veszik, ha a törvény által előírt személy nem vállalja a feladatot, vagy alkalmatlan rá. Ha így sem találnak gondnokot, akkor hivatalból kirendelt személy tölti be azt a feladatot. Egyértelmű előírás, hogy gondnok csak cselekvőképes nagykorú személy lehet.

Különbség: A római jogban a gondnok általában a legközelebbi agnát rokon volt, azaz nők ezt a pozíciót nem tölthették be, hiszen ők nem tagjai az agnátiónak. A magyar jog azt írja elő, hogy a gondnok a bíróság ítéletében meghatározott személy, vagy ennek nemlétében a gondnokolttal együtt élő házastársat nevezik ki. Előnyben részesítik a szülőket ill. az azok végrendeletében javasolt személyt. Amennyiben hivatalból rendelnek ki gondnokot, akkor neki büntetlen előéletűnek kell lennie, és meg kell felelnie a törvényi előírásoknak. A tervezet ezenkívül külön hangsúlyozza, hogy a gondnoki feladatok ellátására senkit kötelezni nem lehet.

VII. A gondnokrendelés

2:26. § [Gondnokrendelés]

(1) A bíróság által gondnokság alá helyezett személy részére gondnokot a gyámhatóság rendel. Gondnok lehet minden cselekvőképes személy, aki a gondnoki tisztséget vállalja.

(2) Nem lehet gondnokul rendelni azt, aki ellen a gondnokság alá helyezett kifejezetten tiltakozik.

(3) Gondnokul – ha ez az érdekeivel nem ellentétes – a gondnokság alá helyezett által még cselekvőképes állapotában, közokiratban megjelölt vagy a gondnokság alá helyezés során megnevezett személyt, ha ez nem lehetséges, akkor elsősorban a gondnokolttal együtt élő házastársat kell rendelni. Ha ilyen nincs vagy a házastárs gondnokul rendelése veszélyeztetné a gondnokság alatt álló érdekeit, a gyámhatóság gondnokul olyan személyt rendel, aki a gondnokság ellátására az összes körülmény figyelembevételével alkalmasnak mutatkozik.

(4) A gondnok rendelésénél az arra alkalmas személyek közül előnyben kell részesíteni a szülőket vagy a szülők által a haláluk esetére közokiratban vagy végrendeletben megnevezett személyt, ilyenek hiányában azokat a hozzátartozókat, akik szükség esetén a személyes gondoskodást is el tudják látni.

(5) Ha gondnok az (1)-(4) bekezdésben foglaltak alapján nem rendelhető, a gondnokolt számára hivatásos gondnokot kell rendelni. Hivatásos gondnok csak olyan büntetlen előéletű személy lehet, aki a törvényben meghatározott képesítési előírásoknak megfelel.

1.A gondnok személyének,tevékenységének alapvető jelentősége van a gondnokság alá helyezett személyek szempontjából. A gondnok rendelésével, tevékenységével, a tisztség megszüntetésével összefüggő alapvető, garanciális jellegű szabályokat ezért a törvény,a részletszabályokat pedig továbbra is a Gyer. tartalmazza.

A Javaslat nem kíván változtatni azon a rendelkezésen, hogy gondnokká csak olyan nagykorú, cselekvőképes személy rendelhető, aki a gondnoki tisztséget elvállalja. A gondnoki tisztség betöltésének további feltételeit a Gyer. 134. § (6) bekezdése tartalmazza.

Római jog 878.

A római jog csak annyi szabályozást tartalmaz ezzel a témával kapcsolatban, hogy a gondnokot kérésre vagy hivatalból a praetor rendeli ki, végrendeletben legfeljebb javaslat volt tehető a gondnok személyére.

Azonosság: Mindkét jog foglalkozik ezzel a kérdéssel, azonban számottevő azonosság nem figyelhető meg közöttük.

Különbség: A római jog szabályozása ebben a pontban kissé hiányos. A Ptk. Tervezet ugyanis sokkal részletesebb szabályozást ismer, de ez az időbeli különbségeknek tudható be java részt, véleményem szerint. Rómában ugyanis nem valószínű, sőt nem is volt még ekkor gyámhatóság, hogy ő jelölte volna ki a gondnokot, vagy a gyámot. Ezt a feladatot a praetor látta el.

VIII. A gondnok tevékenysége

2:28. § [A gondnok tevékenysége]

(1) A gondnok –általános jelleggel vagy a cselekvőképesség részleges korlátozása esetén az ügyek bíróság által meghatározott körére – a gondnokság alá helyezett személy vagyonának kezelője és törvényes képviselője.

(2) A gondnok indokolt esetben – vállalása esetén – a gondnokság alá helyezett gondozását is ellátja.

1. A Javaslat nem kíván változtatni a gondnok tevékenységére vonatkozó törvényi szabályokon. A gondnok a gondnokolt személy vagyonának kezelője és törvényes képviselője azon ügycsoportok kivételével, a melyek tekintetében a bíróság a cselekvőképességet nem korlátozta. E jogosultságokat a törvény értelmében a gondnok vagy általános jelleggel, vagy ügycsoportokra korlátozottan látja el.

Római jog 877-880., 872

A cura az ókori Rómában gondoskodással, felügyelettel járó közhivatali tevékenységet jelentett. A szűkebb értelemben vett cura a magánjog intézményei közé tartozik: aki ügyeinek önálló vitelére egészben vagy részben képtelen volt és nem állott apai hatalom vagy gyámság alatt, az gondnokság alá esett.

Azonosság: A Ptk. Tervezetben megfogalmazottak a római jogi gyámság (tutela) fogalmának felelnek meg. Ebben az esetben számos azonosság figyelhető meg a két jog között, hiszen ez alapján a római jogban a klasszikus korban a gyám feladata a gyámolt érdekeinek szolgálata. „A gyámság erő és hatalom egy szabad személy fölött annak védelmére, aki kora miatt magát megvédeni nem képes.”-mondja Paulus. Tehát ez alapján a gyám feladata elsősorban a vagyonkezelés. Hűtlen kezelés esetén a gyámot a XII táblás törvény alapján lehetett elmozdítani. A gyám az infans helyett jognyilatkozatokat tett, szerződéseket kötött, az impuberes infantia maior gyámja a pupillus helyett csak annak távollétében kötött jogügyleteket. Tehát ezek alapján a Ptk. Tervezettel megegyezik a római jog, persze a kor felfogásának megfelelően, s azt figyelemben tartva. Illetve megegyeznek mindezen kívül abban is, hogy a gondnok szükség esetén a gondnokolt személyi felügyeletét is ellátja. Ez a momentum azonban, a római jogban a gondnokságot megkülönbözteti a gyámságtól.

Különbség: A Ptk. Tervezetben megfogalmazottak a római jogi gyámság (tutela) fogalmának felelnek meg.

IX. A gondnok vagyonkezelése

2:30. § [A gondnok vagyonkezelése]

(1) A gondnok vagyonkezelésének a gondnokolt érdekeit kell szolgálnia.

(2) A gondnok köteles a gondnokolt személyes kívánságait meghallgatni és lehetőség szerint teljesíteni.

1. A gondnok a tisztségét a gondnokolt érdekeit szem előtt tartva köteles ellátni. A gyakorlatban a gondnok alapvető tevékenységét a vagyonkezelés jelenti, amelynek során figyelemmel kell lennie a törvény azon szabályaira, amelyek meghatározzák, hogy mely ügyekben járhat el a gondnokolt a gondnok közreműködése nélkül önállóan, illetve mikor van szükség a gondnok jognyilatkozatának érvényességéhez gyámhatósági jóváhagyásra. E határok között a gondnok tevékenysége a vagyon kezelése során igen nagy jelentősséggel bír,meg kell ugyanis akadályoznia a gondnokolt vagyonának elherdálását (vagyonátadási kötelezettség), a rendes gazdálkodás szabályai szerint kell azt kezelnie, ugyanakkor figyelemmel kell lennie a gondnokolt jólétére, jogos kívánságaira. Az e §-ban megfogalmazott szabályok megsértése esetén a gyámhatóság a gondnokot tisztségéből elmozdíthatja.

Római jog 872-875.

A római jog szerinti gyámságot figyelembe véve, a gyám feladata elsősorban a vagyonkezelés volt. Ez eredetileg a gyám érdekeit szolgálta.

Azonosság: Ha ezekből a feltevésekből indulunk ki, akkor a két jog között azonosság figyelhető meg, ugyanis ez alapján mindkét esetben a gondnok (gyám) feladata a vagyonkezelés. A későbbiekben a római jogban is egyre fontosabbá vált a gondnokolt vagyonának épségben tartása. (hűtlen kezelésre vonatkozó rendelkezése a XII táblás törvénynek)

Különbség: A római jogban konkrétan nem jelenik meg, hogy a gondnokolt személyes kívánságait meghallgatni és lehetőség szerint teljesíteni kellett volna.

X. A gondnoki tisztség megszűnése:

2:33 .§ [A gondnoki tisztség megszűnése ]

(1) A gyámhatóság megállapítja a gondnokság megszűnését,ha

a) a gondnokság alá helyezést a bíróság megszüntette;

b) a gondnokolt meghalt.

(2) A gyámhatóság a gondnokot tisztségéből felmenti,ha

a) a gondnok a felmentését kéri;

b) utóbb keletkezik olyan kizáró ok, amely a gondnok kirendelésének is akadályát jelentette volna;

c) a gondnok a kötelezettségét nem teljesíti vagy olyan cselekményt követ el, olyan magatartást tanúsít, amellyel a gondnokolt érdekeit súlyosan sérti vagy veszélyezteti.

1. A Javaslat szakít a hatályos szabályokkal,és „A gondnoki tisztség megszűnése ”paragrafuscím alatt két bekezdésben szabályozza a megszűnési okokat. A gondnokság alá helyezés bírósági megszüntetése, valamint a gondnokolt halála esetében logikailag értelmetlen a gondnok felmentése; ezekben az esetekben a gondnokság megszűnésének gyámhatóság általi,deklaratív jellegű megállapítása lehet indokolt.

Római jog 871.

Ha az előbbiekben megfogalmazott feltevésekből indulunk ki, akkor ebben az esetben is a gyámság megszűnésére vonatkozó szabályok az irányadóak.

A gyámság megszűnik:

1. gyám vagy gyámolt halálával (mors)

2. capitis deminutiojával

3. gyámolt felserdülésével

4. ha a gyámot a saját kérésére a praetor felmentette tisztsége alól

5. büntetésként elmozdította abból

Azonosság: Mindkét jogban megszűntető tényként jelenik meg a halál, ha a gondnok (gyám) a felmentését kéri, valamint a felmentéssel (praetor, bíróság)

Különbség: A római jogban még megjelenik a capitis deminutio, a gyámolt felserdülése, a büntetésként való elmozdítás. A Ptk. Tervezet pedig két olyan eseményt is megfogalmaz, amely a római jogban nem található:

b) utóbb keletkezik olyan kizáró ok, amely a gondnok kirendelésének is akadályát jelentette volna;

c) a gondnok a kötelezettségét nem teljesíti vagy olyan cselekményt követ el, olyan magatartást tanúsít, amellyel a gondnokolt érdekeit súlyosan sérti vagy veszélyezteti.

128.) Tervezet: 2: 36. §RJ: 770

Azonosság: Mindegyik jogban megtalálható az az elv, hogy nemcsak emberek lehetnek jogképesek, hanem emberek egyesülései is. Erre vonatkozóan dolgozza ki a modern terminológia a jogi személy fogalmát, mely ilyen formában a római jogban nem alakult ki, de már megfogalmazta azokat a szabályokat, melyeket Kaser és Jellinek a jogi személy fogalmában foglaltak össze. Elsődleges megállapítani, hogy a jogi személy, miután jogképes jogok és kötelezettségek alanya lehet, de jogai csak nem személyhez fűződő jogok lehetnek. Így a jogi személy a római jogban nem gyakorolhatott apai hatalmat. A jogi személy a tagjaitól független jogképességgel rendelkezik.

Különbség: A római jogban a jogi személy soha nem egy elvont jogalany volt, hanem mint testület mindenkori tagjainak összességét tekintették. A magyar tervezet értelmezése megfogalmazza ezzel szemben, hogy a jogi személy alapítóinak vagy tagjainak jogalanyiságától függetlenül, saját nevében szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket. A magyar jog a jogi személy jogképességét abszolútnak minősíti, ami azt jelenti, hogy a jogi személy által a hatáskörét túllépve kötött jogügyletei, jognyilatkozatai pusztán ennél a ténynél fogva nem érvénytelenek.


7702:36.§

A jog személy jogképessége


2:36. § [A jogi személy jogképessége]

(1) A jogi személy jogképes: jogai és kötelezettségei lehetnek.

(2) A jogi személy jogképessége kiterjed mindazokra a jogokra és kötelezettségekre, amelyek jellegüknél fogva nem csupán az emberhez fűződhetnek.

1. A Javaslatnak az a rendelkezése, amely kimondja, hogy a jogi személy jogképes, a jogi személy szabályozásának központi elemét képezi, hiszen ebből következik,hogy a jogi személy az alapítóinak vagy tagjainak jogalanyiságától függetlenül, saját neve alatt szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket. Ehhez az is szükséges, hogy a jogi személy saját névvel rendelkezzen, s e megkülönböztető névvel jelölt jogi alakulat lépjen polgári jogi jogviszonyokba. Ezért fogalmaz meg a Javaslat az „Alapvető szabályok ” cím rendelkezései között a jogi személy nevére vonatkozó anyagi jogi szabályokat.

A jogi személy jogképességét illetően a Javaslat fenntartja a jogi személy abszolút jogképességét.

2. A Javaslat az abszolút jogképesség megfogalmazásának módján nem változtat: a jogi személy jogképessége kiterjed mindazokra a jogokra és kötelességekre, amelyek jellegüknél fogva nem csupán az emberhez fűződhetnek.

A római jog alapján:

Jogi személyek:

1. jogképességgel felruházott személyegyesületek

2. jogképességgel felruházott vagyontömegek

A rómaiak a személyegyesülések esetében a jogalanynak nem az elvont „jogi személyt”, hanem a jogi személy mint testület mindenkori tagjainak összességét tekintették

Azonosság: mindkét jog azonosan definiálja a jogi személyt, tehát a jogi személy mint testület mindenkori tagjainak összességét tekintették, a jogi személy, jogképes, tehát jogai és kötelezettségei lehetnek

Különbség: a két jog között lényegi eltérés nem figyelhető meg.

XI. A jogi személy jogképessége

2:36. § [A jogi személy jogképessége]

(1) A jogi személy jogképes: jogai és kötelezettségei lehetnek.

(2) A jogi személy jogképessége kiterjed mindazokra a jogokra és kötelezettségekre, amelyek jellegüknél fogva nem csupán az emberhez fűződhetnek.

1. A Javaslatnak az a rendelkezése, amely kimondja, hogy a jogi személy jogképes, a jogi személy szabályozásának központi elemét képezi, hiszen ebből következik,hogy a jogi személy az alapítóinak vagy tagjainak jogalanyiságától függetlenül, saját neve alatt szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket. Ehhez az is szükséges, hogy a jogi személy saját névvel rendelkezzen, s e megkülönböztető névvel jelölt jogi alakulat lépjen polgári jogi jogviszonyokba. Ezért fogalmaz meg a Javaslat az „Alapvető szabályok ” cím rendelkezései között a jogi személy nevére vonatkozó anyagi jogi szabályokat.

A jogi személy jogképességét illetően a Javaslat fenntartja a jogi személy abszolút jogképességét.

2. A Javaslat az abszolút jogképesség megfogalmazásának módján nem változtat: a jogi személy jogképessége kiterjed mindazokra a jogokra és kötelességekre, amelyek jellegüknél fogva nem csupán az emberhez fűződhetnek.

Római jog 770.

Jogi személyek:

3. jogképességgel felruházott személyegyesületek

4. jogképességgel felruházott vagyontömegek

A rómaiak a személyegyesülések esetében a jogalanynak nem az elvont „jogi személyt”, hanem a jogi személy mint testület mindenkori tagjainak összességét tekintették.

Azonosság: Mindkét jog megegyezik a jogi személy definiálásával kapcsolatban. Tehát ebben az esetben jogalanynak nem az elvont „jogi személyt”, hanem a jogi személy mint testület mindenkori tagjainak összességét tekintették. A Ptk. Tervezetben természetesen ez a jelenkorhoz, illetve a felfogásához illeszkedve van megfogalmazva, de a lényeg ugyanaz. Illetve megegyeznek abban is, hogy a jogi személy, jogképes, tehát jogai és kötelezettségei lehetnek.

Különbség: Ebben a kérdésben lényegi eltérés nem figyelhető meg a két jog között, vagyis csak annyi, hogy mindkettő a kor felfogásának megfelelően szabályoz.

129.)Tervezet: 2: 37. §RJ: 771

Azonosság: Mindegyik szabályozásban megtalálható, hogy a jogi személy létrehozásához ( a római jogi collegium szabályait tekintve) meghatározott eljárásra van szükség. Ez elsősorban a létesítő okirat kiállítását jelenti. Ebben kerül rögzítésre a jogi személy működési szabályzata, amely a római jogban elvileg nem volt kötelező, de a senatus az engedélyt csak ennek meglétében adta meg.

Különbség: A magyar jog szerint meg kell adni az alapító okiratban a jogi személy nevét, vagyonát és szervezeti szabályait. Külön rögzíti, hogy a jogi személy létesítése törvényi kényszer folytán is lehetséges, azaz ilyenkor az alapító okiratot a törvény vagy külön okirat rögzíti. A római jog ilyen meghatározást nem tett, egyed�

Documents

kallay/letolt/2011/CNC-RJ.docx · Web viewAz időpontok vonatkozásában a római jog praesumptio iuris et de iure-val élt, azaz megdönthetetlen vélelemként alkalmazta a fent