Kassák Lajos

és a magyar és a magyar avantgardeavantgarde

KASSÁK LAJOS

KASSÁK LAJOS

1915

1916-1919

Bécs,

1920-1925

1922

1926-1927

1928-1938

Egyensúly

Farelief

Képarchitektúra

Képarchitektúra

Képarchitektúra

Kompozíció

FESTMÉNYEIM ELŐTT

Állok a képeim előtta képeim előttamiket én szültemnagy erőfeszítésselde veríték nélkülegy jó napomjó órájána világosságbana csendbenoly távol mindentőlhogy megkülönböztethetetlenvoltam a való világtól.

Ugyanaz a vágy gyötört mint a szüzeketugyanaz a mozdulatlanság súlyosodott bennemmint a kövekbens mégis a távolság vonzása röpítettegy színegy formaegy vonal felémelyek az énhalhatatlanságomatrejtik magukban.

Népi motívumok

Vörös szőnyeg

Kassákné Simon Jolán

József Attila:SIMON JOLÁN

egyszer ha nem veszi észrenézzetek az arcába hosszanmagános férfiak gondolták kiamikor én még futbaloztam.

élete penge levegőbenboritsátok be nagykabáttalsosem szavalt még verset tőlemsurol szalad egy könyvállvánnyal.

piros idegen gyerekeknyugszanak meg majd szaváraelhallgatott – locsolókocsikcsörömpölnek föl budavárba.

Kassákné Simon Jolán

Kassák LajosHALK KIS BALLADA

Meghalt az asszony, aki szép volt s akit versben dicsértem énmondom bizony, meghalt már szegény.Mint az árva, búsan és sutánegyre sírdogált. Csak sírdogált s letért a földi utakrólörökre egy ünnep délután.Az enyém volt ő s engemet, mint rózsát viselt a kebeléns maga is egy rózsa volt szegény.Ki érti meg súlyos bánatát?Virágot szedett a réteken egy nyárvégi nap alkonyánaztán sírt és megölte magát.

Képversek (= kalligrammák)

Képversek

A képvers (kalligramma): olyan költemény, amely vizuális megformálásával is többletjelentéseket fejez ki. A hangritmust az illusztráció és a különös elrendezés helyettesíti vagy kiegészíti.

Képversek -

Guillaume APOLLINAIRE

A MEGSEBZETT GALAMBÉSASZÖKŐKÚT

SZÍV,KORONAÉSTÜKÖR

Apollinaire: FÜST - FUMÉES

Amíg a háború vadVérözönei dúlnakIllatba színeketZamatot lehelek                        Füstöl

                         ci                            ga                            ret                            tám                                a                                ZÓNA

Lent virágok lesik könnyű kézzel hogy oldtadSzét csigás fürtjeit lassan az illatoknakDe tudok fűszeres barlangról is ahol csakA mámorok azúr felhői gomolyognakÉs tisztán mint a nap szelíden mint az éjOly istenként heversz akit levert a kéj

    Tüzet bűvölsz a lángok    Lábadhoz kúsznak ott    Hevernek lanyha lányok    Lengő papírlapok

Kassák képversei

Weöres Sándor:

Tapéta és árnyék

Nemes Nagy Ágnes

Bortnyik Sándor:

Kassák Lajos

KÖLTÉSZETEM

              I.

Mentenem kéne ami menthetős én csak ülöksúlyosanakár egy kőtömbakár az az óriási madárakit kamaszkoromban megsebeztem és némán vérzett el a füzes árnyékában.Csendben a világ ismeretlen részének mély csendjébenkölteményeimet írom amelyek egyszerre innen és túl vannak az irodalmona megszokás törvényeina hülyék révületén.

Elég volt az ömlesztett szépbőlaz örökölt effektusokból.Az én költészetem nem az álmok kusza burjánzásábólhanem a geometria szigorú rendjéből születiklefejti a gyümölcs héjátmegszerkeszti az alaprajzottérbeállítja a tárgyakateltakarítja a múlt romjaits egy szebb jövendőt ígér.Íme költészetem valóságlényegeszavaim tartalmavallomásaim értelmetlennek vélt értelmetűzesőés jégcsapok csengéseamik az ellentétek törvénye szerintegyszerre egymás mellett élnekés betöltik a világismertismeretlentájait.

              II.

Nemcsak a szív énekel mostnem is csak a nyelv.Szemem kék vizefogaim kemény fehéretestem klasszikus szerkezeteszellemem felfoghatatlan anyagafejem milliónyi hajszálakezem tíz ujjaakár egy orkesztertíz megszállott tagjaegyszerre csenghogy hírt adjanak rólama világnak.

Énekeleka fénybenés árnyékbanmindazokért akik szerencsétlenül születtekvagy később érte őket a szerencsétlenséga süketekérta vakokérta hitetlenekértaz együgyűség áldozataiért azokért akik halálba ugranak a hegycsúcsróls azokért is akik nem mernek előbújni a barlangból.

Úgy énekelekhogy valaki mássorsa mélyéről visszhangozzaés képessé váljék rá hogy elinduljona part feléahol korunk anyaméhe vajúdikahol a földbevetett mag csírát fogahol a magtár kapuja nem tűri a lakatotahol a pásztor nem hagyja cserben nyájátahol az ember ráismer embertársárakezébe vesziaz anyagota szerszámotés megalkotjaélete értelménekvértől pirosszenvedésektől feketejegyeit.

VAGYONOM ÉS FEGYVERTÁRAM Kedves tárgyaim az asztal üveglapján.

Nagyon szegényes az összbenyomás.Különböző világtájakról érkezett festéktubusokbarátaim küldték akik feloldani kívánjákmagányomat és megértik képeimetmelyek az egyszerűség és tisztaságnyelvén beszélnek.Néhány megfakult fénykép összekuszált múltamat idézik.Fehér papírlapok szétfolyt vércseppek nyomaival.A költő elvetélt magzatairól vallanak.És leveleklevelek amiket nem válaszoltam meg s ezért állandóannyugtalanítanak.Ecsetek tollak ceruzák.Íme az én vérrel be nem mocskolt fegyvereim.

Városok fekete tavaiban fürdetjükéletünket néha felénk hajolnak a dol-gok hogy megsimogassanak néha kiál-tunk néha jégoszlopok alszanak ben-nünk mozdithatatlanulegészen kicsi pont vagyokó jaj jajálmaim gabonaföldjén virágzom egyedülhangok és vonalak vannak az életben amiketsoha sem fogunk megfejteniaz egyik állandóan vonz a másik állandóantaszit bennünketadjátok ide a kezeiteket hitek és emelkedésekáradnak belőlemhalleluja hallelujaa világ mechanikus lendülete az én anyám éspiros ruhás lányomma élünk de ki tudja mi lesz velünk holnaparanytollú madarak sirnak az idegeimbeninduljunk el hogy idejében találkozhassunk velea mesterlegénnyelaki boldog szamarán ép most érkezett le ahegyekből.

43.

(25 új vers)

44 Tenyereimbe virágmagvakat ültettem

a nap fölissza körülöttünk a pocso-lyákat a tulajdon erőnk az ami szim-patikussá vagy antipatikussá tesza gyönge ember szappanbuborék alatt ül ésharmonikázikaz erős ember sorsa egyszerü az állatok meg-érzik a jóságot ami pirosra süti az arcátés benne ugrál az izmaibande vannak tüzek amik mindnyájunkat megéget-nek a legveszedelmesebbiket tavasznakhivják a sziv fiatalon elporlad ha találko-zik vele37 éve annak hogy az anyám utnak inditottazt mondta eredj és vigyázz keresztben elne szaladjon előtted a fekete macska

aki elindul mindig árkok felé indul minden 24órában rászáll az estemég látni ahogy a méhek teli kosaraikkal át-vándorolnak a folyón de ez már csak azesemények utójátékaaludni szeretnék és észrevétlenül átváltoznimagammáki lát majd le a kút fenekére ahol az előttünkmég ösmeretlen idők képe van elrejtveegy bécsi szobaasszony lámpája alatt ülök er-dők és viharok sirnak ki belőlem éssemmi nem igaz abból amit mondok.

46 Az ember szive alatt hőforrások van-

nak elrejtve ezt néha a szerelemmélységének is nevezzük kosarainkperemére kifektetjük a virágokata fák szomoruan elvirágoznak az esztendők iselvirágoznaksemmi kétség tehát a dolgok belénkfogóznakgyökereikkel amit az öregek kimondanakaz kővévállik a gyerekek emlékezetébenó barátocskám állj föl a munkapadokhoz ésmondd ki a rendet ami benned vannincsenek többé kimerithetetlen tintásüvegeinkpropagáljuk a tömegsportot a városépités-ben követeljük az egyenes vonalvezetéstki gondol vissza a dalra az elszenesedett le-gelőkre

megéltük az órát mikor a papagályok csőrénelfordul a világaz élet egyszerü törvényei szerintpillantások összegyüjtik a messzita kör közepén vagyokszemeimen átvándorol a tárgyak ismeretlen áb-rázatahallom a kisarjadt növények beszédét.

54

Lámpák vörös fejét kibontani a ködbőlez a feladatés a vér ami megtört kezeinkből cse-pereg de nem eztaz épités törvényeit a földet és a gyerekekszolgaságát akarjuk elmondania vékonytollazatu madár megfagyott a kilin-csen látni amint a fiatal házaspár elvonula tulsó parton az éjszaka emlői friss vi-zet permeteznekreménykedni reménykedniharcolni harcolni

a szenvedés ize szétmállik a reggelben és egy-általán meg tudunk-e halni a termékeny-ség rózsáival körmeink alattzuhanó harangoka tűz fellobogott a kakasok álmában s az ár-nyék észrevétlenül átváltozott a hintánvölgyek ásitanak és zokognakkifeszitett háló vagyok ég és föld között me-netelni fölfelécsak menetelni fölfelé a hegyre melyet anyánk-ból és szeretőnkből neveltünk és mind-azonáltal mégisigy alszik bennünk szagos rózsafa ágyán azördöga nap megitatja az állatok szemeitnyomoruságunk fészkeiből megszületik a kiál-tás és a gyöngy ami a vizek szinén világit.

„Hej, Kassák Lajos, derék Kassák Lajosde sokan neheztelnek rád, vicsoritják fogaikat és fenik a késüket.Miért mondod, kedves és bőkezű hazádban nincs semmiami előtt érdemes lenne mélyen kalapot emelniegyügyű képpel hajlongni jobbra, balraa hála és köszönet nevében.”

(Kassák Lajos: A költő önmagával felesel)

Vége