Ki a bolond?Szakszóval bolond az, akinek zavarodott az elméje, aki a józanésszel ellentétesen cselekszik, beszél, gondolkodik. „Meghökkentően vagy bosszantóan furcsa, különös. Aki megadással tűr mindent. Aki más helyett is dolgozik. Aki beszéde, cselekedetei vagy hiszékenysége miatt nevetség tárgya.”[Értelmező szótár]De nem mindenki bolond, akinek ez a jelzője, az udvari bolondok például nem mentális képességeik miatt váltak „bolonddá”, hanem az akkori társadalom számára „mókásnak” ható megjelenésükkel. Képzőművészeti alkotásokon többnyire apró termet, vagy valamilyen testi fogyatékosság jellemzi őket. [A vigyor fájdalmas grimaszba torzulása

jól látható Johann G. Umstadt: A golyvás udvari bolond című, XVIII. század

eleji festményén, melyet a budapesti Orvostörténeti Múzeum

őriz.] Azonban többek voltak ennél. Egy idő után szociális és politikai karakter formálódott köréjük, bolondságuknál fogva olyan jogokkal is felruházták őket, vagy ők magukat, ami más, „normális” ember esetében fejvesztés terhe mellett lett volna lehetséges. Íratlan joguk volt kérdőre vonni magas rangú embereket, még a királyt is, ahogy a XVI. századi Oroszországban ajurogyivijek, „Krisztus bolondjai” is megkérdőjelezhették a cárokat. Kivételes helyzetükből fakadt a hátrányuk is, el kellett szenvedniük a gúnyt, a megvetést, főleg a gyermekek tréfáinak estek áldozatul. Ami a világhoz való hozzáállásukat illeti, egy szóval összefoglalhatjuk: semmibevétel.

Maga a fogalom előkerül a Bibliában is, Szent Pál a „bolondságot” a következőképpen határozza meg: „Mi oktalanok vagyunk Krisztusért” (1 Kor 4,10). Mit jelent ez? Azt, hogy a hithez túl kell menni a józanész fokán. És ezt valósította meg a SZENT BOLOND, akinek, vagy akiknek személye nehezen levezethető, mert a hagiográfiában (szentek életrajza) gyakran a

semmiből kerülnek elő.Krisztus is tulajdonképpen a szent bolond titulusában került a keresztre. Kínozták, csúfolták, gúnyt űztek belőle, leköpdösték, bekötötték szemét, keresztjére ráírták: INRI, Iesus Nazarenus Rex Iudaeorum, vagyis Názáreti Jézus, a zsidók királya. 

“De én csak féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya s a népek megvetettje. Mind, aki lát, gúnyt űz belőlem, elhúzza száját és csóválja

fejét.” (Zsolt 22,7-8)   

„Krisztusért balga” Szent András Ανδρέας σάλος [Andréasz szálosz], vagyis „hibbant” András. A görög σάλος jelentése szó szerint: felfordulás, botrány. Mindkettőből volt bőven, felfordulásból, botrányból is, hiszen előfordult, hogy a szent egy döglött kutyát húzott maga után, a kofák asztalát felborogatta,

kővel dobálta a templomot…stb., vagyis minden olyat csinált, ami nem szent emberhez való. De mégis különleges volt. Nem egy elhanyagolható, marginális személy, olyannyira nem,

hogy például az Istenszülő oltalma ikontípusokon mindig, de hagiografikus ikonokon is feltűnik önálló alakja. Az előbbi esetben templomot vagy templombelsőt látunk, egy ikonosztázt, előtte a szertartást végzőkkel, akik nem veszik észre a szentek, próféták, apostolok társaságában megjelenő Istenszülőt. Azonban van valaki, az ikon jobb szélén, egy félmeztelen, ruhával éppen csak betakart, ám dicsfény övezte férfi, aki Szent Epifánhoz szól, és közben fölfelé mutat. Ő „Krisztusért balga” Szent András. De tényleg bolond volt a szónak abban az értelmében, ami a zavarodott elmére utal? Nos, az a fajta tevékenység, megnyilvánulás, ami a korabeli lakosság szemében a bolondságot jelentette (és biztosan jelentené ma is), a szent részéről egyfajta szimulált ostobaságként határozható meg, semmi köze nincs a mentális képességekhez. Annak inkább egy gyakorlata, próbája vagy játéka volt az egész, lényege szerint pedig ezzel a viselkedéssel: a szentség legkisebb látszata nélkül, önsanyargatással, az emberek általi megvetettséggel érte el a legnagyobb megbecsülést. 

„Senki ne ámítsa magát. Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék balgává, hogy csakugyan bölcs lehessen. Hiszen a világ bölcsessége

balgaság Isten előtt.” (1 Kor 3, 18)