Kerekes Edit

Kolozsvári magyar napjaim Majd minden falunak van falunapja, legalábbis ott, ahol kicsit is jobban ad magára a közösség. Az utóbbi években, évtizedekben annyiszor hívtak mindenfelé, Kalotaszegtől a Mezőségig, főleg nyáron-ősszel, annyit és annyiszor írtunk már kollégáimmal együtt és felváltva a helybeliek közös mulatságairól. Hogy a virtuskodó versenyeken, gyerekprogramokon, főzőcskézéseken, sporton és táncházakon, bulikon, koccintgatásokon túl ilyenkor még valami más is ott csiklandozik-ágaskodik a szülőhelyükhöz ragaszkodók lelkében-elméjében-nevetésében-falunapozásában, az csak tavaly derült ki, amikor először szerveztek magyar napokat Kolozsváron.

Hitetlenkedő ámuldozással vártam augusztus közepét: lehetséges, hogy Kolozsvárt tényleg magyar fesztivál tölti be egy kerek hétig? Hogy ehhez megszületnek a hatósági engedélyek, elmaradnak a gáncsoskodások? Hogy mindehhez előkerül a pénz? S hogy ez a páratlanul változatos, sokszínű, mindenféle korosztálynak és világfelfogásnak számtalan érdekességet kínáló program hiánytalanul létrejön? És bizony belaktuk a tereket és épületeket, feltártuk önmagunk és a más nyelven beszélők előtt egykori és mai közösségünk sajátosságait és a vénséges falak titkait. A sok tárlatra, könyvbemutatóra, ifjúsági programra, előadásra, családi rendezvényre, válogatott neveket és különféle stílusokat felsorakoztató tucatnyi koncertre hús-vér barátainkkal együtt velünk jött Dsida Jenő és Kós Károly, ott gyönyörködött a plakátokban Misztótfalusi (s elégedetten szagolgatta a friss Szabadság nyomdaillatát – ezt nem hagyhattam ki, na…),

leste a kéklő gyalui havas alkonyatát Reményik, ebben a kolozsvári éjjelben ezúttal ránk ismert Áprily, miközben Bánffy Miklós keserédesen nyugtázhatta: bár megszámláltattunk, és nap mint nap még mindig sokféle értelemben darabokra szaggattatunk, azért ezúttal nem találtattunk híjával. Az anekdotákkal tűzdelt házsongárdi sétáról szaladtunk a bábelőadásra, a néptáncról a jurtaállításra, a könyvbemutatóról a szerkesztőségbe, valahogy megpróbálni mindezt megírni, belesűríteni újságoldalakba, majd vissza az estébe, a sűrű estébe. Mindegyre ismerősök köszöntek rád, s hogy még sziruposabb-felejthetetlenebb legyen: rám még a gyermekkorom is, hiszen régóta

A B O R N E M I S Z A P É T E R T Á R S A S Á G K U L T U R Á L I S É R T E S Í T Ő J E Új sorozat, VI. évfolyam, 6. (46.) szám Bécs, 2011 szeptember

A tartalomból: MEGHÍVÓ: Dr. Mózes Huba irodalomtörténész, Dr. Kabán Annamária nyelvész (3. oldal) MÓZES HUBA Kölcsey Hymnusának lehetséges ritmikai előzményeiről (4. -5. oldal) KABÁN ANNAMÁRIA Egyszerre fény gyúlt (Dsida Jenő: Laterna

magica) (5. -6. oldal) GYERMEKEK OLDALA MÓRICZ ZSIGOMD: Iciri-piciri (7. oldal) FIGYELŐ: Előzetes, kiállítások, színház, impresszum (8. oldal)

2. VI/6. 2011 szeptember

külföldön élő húgom a távozása óta először lehetett itthon ráérősen, pontosan azokban a napokban. Az én küzdelmektől tépázott városomban minden belvárosi kisutca megtelt szép élettel, hangulatos történetekkel, jó mondanivalóval, oldott jókedvvel, mindenkinek egyéni emlékeivel, miközben percenként születtek az új mesélnivalók, s csak úgy fecsegtek a kövek máról, múltról, meg nem is olyan régről, s holnapról. Hazaérkeztem, végre hazaérkeztem úgy igazán. Máris itt a következő: elkezdődött, s hétfőtől egy egész héten át reggeltől estig többszáz helyen várnak téged, csak győzd szusszal és idővel.

Mindenki tucatjával talál igazán neki való szórakozást. A fölöttébb megilletődött Mikó Imrével bort kóstolgathatunk az EME-nél, és vitázhatunk a róla elnevezett tervről, politikáról és közéletről, helytörténésszel megismerhetjük a város nyilvánvaló arcait, amelyek mellett csak úgy elrohanunk a hétköznapokban, gyerekeinkkel nemezelhetünk, agyagozhatunk, játszhatunk, zenélhetünk a romkertben, válogatnunk kell a könyvbemutatók között, lesz foci-kosárlabda s egyéb sport, lecsót főzünk-kóstolunk, fesztiválutcázunk a Farkas utcában, a kőszínház közelében maratoni utcaszínház lesz sötétedésig, operánk kiváló hangjai is felcsendülnek majd, várnak a koncertek délutántól estig több helyszínen is, eljön Charlie,

Rúzsa Magdi, a Kolompos, Deák Bill és Benkóék, Kistehén és TransylMania, szól gitár és hegedű is, aztán a 100 Tagú Cigányzenekar húzza le a függönyt. (...) Van, aki egy hét szabadságot kért, sőt hazajön a kolozsvári magyar napokra. Megértem. Mert ott mocorog, suttog, éledezik és kiabál bennünk az érzés, örökhangulat: a város mindig részünk, és mi mindig részei leszünk tagadhatatlanul, akár itt élünk, akár a nagy-világban.

(Szabadság, 2011. augusztus 14.)

Kászoni Bence fotói (a Magyar Napok idején a látogatók felmehettek a Szent Mihály templom tornyába)

VI./6. 2011 szeptember 3.

M E G H Í V Ó a Bornemisza Péter Társaság októberi rendezvényére

"Az intertextualitás a 20. és 21. század magyar költészetében és

fordításirodalmában" Mózes Huba: Dsida Jenő fordításainak szövegközisége

Kabán Annamária: Költői maszkok Kovács András Ferenc verseiben

Meghívottaink: dr. Mózes Huba, irodalomtörténész, és

dr. Kabán Annamária nyelvész, a Miskolci Egyetem docensei

2011. október 2.-án, vasárnap, d.u. 17:30 órakor

Az előadás helyszíne: Bécs 6., Capistrangasse 2/15

Dr. Mózes Huba 1993-tól tanít a Miskolci Egyetem Összehasonlító Irodalomtörténeti, majd Közép-Európa Irodalma és Kultúrája Tanszékén. Kandidátus. Publikációinak száma több mint háromszáz, ebből 31 kötet, közülük több két-, illetve háromnyelvű. Kutatási területei: a verstan, irodalom- és sajtótörténet.

Dr. Kabán Annamária szintén 1993-tól tanít a Miskolci Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékén. Kandidátus.

Értekezését a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének Kiadója jelentette meg. Fő kutatási területei: a szövegtan, stilisztika és lexikográfia. Publikációinak száma száz körüli.

A szerzők újabb kiadványai: Kabán Annamária: Szövegek színeváltozása. Szórend és értékszerkezet. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2005. Kabán Annamária: Komplex alakzat és intertextualitás. (Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal.) Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006. (Az alakzatok világa, 17.) Kabán Annamária: Lét és nyelv. Tanulmányok a nyelvtudomány és nyelvhasználat történetéből. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2006. Mózes Huba: Amit az ember álmodni tud. Jegyzetek erdélyiségről, irodalomról. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2006. Mózes Huba: Repülőhíd a sínek felett. Barangolás irodalmi téridőben. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2006. Mózes Huba: A kötöttség körei. Állandóság és változás egyidejűsége a versben. Koinónia, Kolozsvár, 2006. Kabán Annamária − Mózes Huba: Vers és lélek. Dsida Jenő és költészete. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2007.

4. VI/6. 2011 szeptember

Mózes Huba Kölcsey Hymnusának lehetséges ritmikai előzményeiről

Zsille Gábor kérdéseire válaszolva, Szentmártoni Szabó Géza az Új Ember hasábjain azt a számomra elfogadhatatlan véleményt is felidézte, amely szerint Kölcsey Hymnusa „egy az egyben végigénekelhető” a Megismerni a kanászt… kezdetű népdalra, amiképpen „Balassi Bálint lengyel énekre írt, Áldj meg minket, Úristen… felütésű verse is illeszkedik e dallamhoz”. A felvetést Szentmártoni Szabó maga is elutasította, jelezve, hogy feltételezése szerint „a Hymnus megírásakor Kölcseynek” Szenci Molnár Albert „azonos szótagszámú és rímképletű” 130. zsoltára járhatott a fejében. Ezt az újabb felvetést azonban nehéz volna igazolni. A Hymnus dallamelőzményeinek keresése helyett így célszerűbb szövegének feltehető ritmikai előzményei között tallóznunk. Az alábbiakban erre vállalkozom tehát, annál is inkább, mert erre utaló (nyilván akaratlan) biztatás Balassi énekének fenti említéséből is kiolvasható.

A ritmikai előzményeket a 4/3/6 tagolású goliárd- vagy más néven vágánssor magyar megvalósulásai között kereshetjük. A legkorábbiak ezek közül a Nyugat-Európában elterjedt sor hazai használatát átmenetileg a szakrálisra korlátozzák. A Winkler-kódex Emlékezjél, keresztyén… kezdetű énekének sorai 1506-ban kerültek lejegyzésre. Oh, halandó keresztyén, ezeket megmondjad, Édességes Jézusnak kénját meggondoljad, Keserő szent halálát szívedbe forgassad, Hogy halálod idején szent színét láthassad! A 16. század első negyedére datálhatók a Peer-kódex tévesen Beda Venerabilisnak tulajdonított sorai is. Áldott Krisztus keresztfán hét igét megmonda, Bínes népnek példáját kiáltani hagyja. Krisztus testamentomba ez földön marada, Írást róla mint íra bódog doktor, Béda. Hasonló ritmusú, de már nem kifejezetten négyes, hanem kissé lazább rímelésű Bogáti Fazakas Miklós kéziratos Psalteriumának 147. zsoltára. Énekekkel az Urat, szentek, dicsírjétek, Mert az mi Istenünket illeti szent ének, Mert méltó s dicsíretes hálát adni ennek, Bölcs és kellő dicsíret legyen az felségnek!

VI./6. 2011 szeptember 5.

Szenci Molnár Albert 1607-ben közreadott zsoltároskönyvének Szentmártoni Szabó Géza említette 130. zsoltárában az eredetileg 13 szótagos sorokat 7+6 arányban osztja kétfelé, s az ily módon kialakított rövidebb sorok mindegyikét rímben csendíti össze.

Te hozzád teljes szívből Kiáltok szüntelen Ez siralmas mélységből, Hallgass meg, Úr Isten, Nyisd meg te füleidet, Midőn téged hívlak, Tekints[d] meg én igyemet, Mert régen óhajtlak.

Keletkezésének idejét tekintve, Tolnai Bálint Historia de moribus in convivio című, hosszú sorokban írt világi éneke tulajdonképpen a fenti két zsoltárfordítás előtt szerepelhetne. Doxológiát tartalmazó utolsó strófája sorvégi ismétléssel, ún. epiforával megerősített áldáskérése miatt kívánkozik ide.

Legyön áldott ő neve, szálljon ránk áldása, Szent fiáért mirajtunk maradjon áldása, Atya, fiú, szentlélök az egy istenségben Dicsértessék örökké mennyei fölségben.

A strófa önrímben összecsendített első két sora ugyanúgy kegyelemért fohászkodik, mint a 67. zsoltár alább idézendő két parafrázisa. Az keresztyéni gyülekezetben való isteni dicséretek… című, 1593. évi bártfai kiadványban megjelent zsoltárfordítás sorai nemcsak rímtelenek, hanem más korabeli énekszövegekhez viszonyítva nehézkesebbek is.

Úr Isten, áldj meg minket irgalmasságodból, Világosíts[d] elműnket az te szent színedből, Esmerhessük ez földön te szent utaidat, Mutasd emberek előtt kegyelmességedet.

Balassi Bálint ifjúkori, Jakub Lubelczyk lengyel zsoltárfordítását magyarító, rímes zsoltárszövege, bár az Új magyar irodalmi lexikon 1994. évi kiadásának Balassi-cikke szerint „a szokványos gyülekezeti énekektől” alig különbözik, a fenti parafrázisnál mégis szükségképpen természetesebb, gördülékenyebb. Olyannyira, hogy harmadik sorának ritmusváltását is feledtetni képes.

Áldj meg minket, Úr Isten, az te jó voltodból, Világosíts meg minket irgalmasságodból Orcád világosságával, lelkek ajándékával, Hogy éltünkben ez földön járjunk igazsággal!

A két zsoltárparafrázis első két, illetve első három sora a 3, 5 és 7 szóból építkező, az eredetiben is ritmikus ároni áldás (4Móz/ Szám 6,24−26) sajátos változata. Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!

Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!

A Hymnus áldásért fohászkodó indítása, amelyben a jó kedvvel kifejezés a régi nyelvi kegyesen, kegyelmesen megfelelője, Balassi Bálint zsoltárparafrázisát idézi emlékezetünkbe. A Hymnust indító első két sor −

Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel

− mégis mintha a bártfai énekeskönyvben közreadott zsoltárfordítás első sorához állna közelebb: Úr Isten, áldj meg minket irgalmasságodból…

Ebben a közel állásban a szövegköziség munkálkodására ismerhetünk.

Kabán Annamária

Egyszerre fény gyúlt (Dsida Jenő: Laterna magica)

A költemény előbb a Pásztortűzben, majd a Nagycsütörtök kötet Szerelmes ajándék című ciklusában jelent meg. Kétszeres ellentétre épül, a mindent beborító sötétség és a fény, a végtelen magány és a szerelmes megtalált emlékképének az ellentétére. Az ellentétek egyben párhuzamot is sejtetnek. Első hat és fél sorában mindjárt párhuzamot érzékelhetünk: az alkonyodó, majd egyre inkább sötétbe merülő természet és a lírai én egyre mélyülő magányának a párhuzamát. Az alkonyt tapintási és látási érzetet keverő szinesztézia és megszemélyesítés teszi képszerűvé. A színek lassan eltompulnak, az alkonyatban egyneművé válnak.

6. VI/6. 2011 szeptember

Előbb még borzongató hűvös-kék szín borít el mindent, a magányos ődöngő is kék úton jár, és bőrét is hamvas túlvilági kékség borítja, nyitva a transzcendens felé:

Az alkony lassan hűvös-kékbe sápadt s kék úton jártam ődöngőn, magamban. Kezemre néztem: hamvas, túlvilági kékség imbolygott bőröm bársonyán is.

Majd elsötétül a táj, egyre sötétebbé válik minden, és a sötétség olyannyira betölt mindent, hogy már hang sem hallatszik, csupán a végtelen magány zenél:

Sötétbe mentem, mind nagyobb sötétbe. Aranycselló mély húrjain zenélt a végtelen magány.

A magánynak tehát hangja van, és nem akármilyen, mert zenél, de ez a zene szomorkás, hiszen a cselló mély húrjain szólal meg. Van valami szokatlan és bizarr az aranycselló szín- és hangélményt társító megnevezésében. A mérhetetlen sötétségben, amikor minden elszíntelenedik, csak a hangszernek van, mégpedig csillogó színe. De itt nem is a szín, hanem inkább a fémes hanghatás számít, amely a végtelen csendben akár fájó is lehet. Fájna is, ha a hanghatásokat a vers drámai jambusai ki nem egyenlítenék. A kihalt tájon a sápadt és imbolygott igék mellett a jártam és a mentem ige visz mozgalmasságot a színek játékába. Arról viszont nem kapunk hírt, hogy honnan hova történik elmozdulás, ugyanis itt az úton levés a lényeges, és az, hogy ez az út a magány útja. A sötétségben és magányban eszmélkedik a lírai én, és próbálja emlékezetébe idézni hajdani szerelmét:

……………Akkor megálltam kinyújtott karral, mint világtalan kéregető s utánad tapogattam.

Kérdések sorával igyekszik a kedvesről őrzött emlékképeket felidézni. A kérdő névmások halmozása egyre türelmetlenebbé teszi a keresést:

Milyen voltál és milyen volt a hangod hogyan néztél rám és hogyan szerettél? − jaj, elfeledtem.

Ez a rész intertextuálisan Juhász Gyula Milyen volt… című versét idézi, amelyben háromszor ismétlődik a Milyen volt kérdés a kedves más-más tulajdonságára utalva. Dsida kétszer a milyen, kétszer pedig a hogyan kérdő névmás eszközéhez folyamodik. Míg Juhász Gyula háromféleképp ismétlődő kérdésében van egyfajta személytelen távolságtartás (Milyen volt szőkesége, Milyen volt szeme kékje, Milyen volt hangja selyme), addig a Dsida-vers kérdései személyesek, a kedvest szólítják meg, négyszer is, egyes szám második személyben: Milyen voltál, milyen volt a hangod, sőt a kedves és a lírai én viszonyára is ráirányítják a figyelmet: hogyan néztél rám, és hogyan szerettél (engem). A lírai én tehát nemcsak a lány vonásait, hangját keresgéli emlékezetében, hanem kettejük szerelmét is megpróbálja emlékezetébe idézni. Juhász Gyula a háromszor feltett kérdésre mindháromszor azonnal választ ad: nem tudom már. Rövid, lakonikus felelet. Valójában a három szakaszból álló verset a három, szinte szó szerint ismétlődő kérdés és a három gyors válasz tagolja. Dsida ezzel szemben válasz nélkül hagyja a kérdéseket, amelyek egyre sürgetőbben követik egymást. Választ csak a negyedik kérdés után fogalmaz meg: jaj, elfeledtem. Juhász Gyula lakonikus válasza helyett a jaj indulatszó érzelmi többletet, fájó szomorúságot visz a felelet tényszerűségébe. Az el igekötő pedig a cselekvés befejezettségét, lezártságát nyomatékosítja. Juhász Gyula a rövid kérdések utáni rövid lemondó válaszhoz háromszor három verssornyi cáfolatot fűz: a természet élénk színeiben, tavaszi hangjaiban mégis egyre inkább jelenlevőnek érzi szerelmét. A Dsida-vers fájó, lemondó válaszát viszont egyre komorabb, téren és időn átívelő, vészjósló, fenyegető, kozmikus sötétséget sejtető természeti képek követik, amelyek még inkább kiemelik a lírai én magányát:

……………Csak az éjszak meredt felém a térben és időben, csak tücskök szóltak fekete mezőn és hajladozó nyárfák sugdosódtak.

A kozmikus sötétségben és végtelen magányban hirtelen gyúl ki a fény, de nem a Húsz év múlva című Vajda János-vers zárlatában megidézett módon. Az ottani tündöklő látomás helyett az egykor talán valóban bűvös lámpának számító laterna magica végső soron egyszerű eszköziségével vetíti ki a lélek a kedves megidézhető emlékképét:

…Egyszerre fény gyúlt és a messzi égre, mint nagy vászonra berregő motor, zúgó, öles nyalábbal vetítette tünődő lelkem − lassú reszketéssel − lehúnyt pillájú alvó arcodat…

Az egykori szerelem nagyságát csak a mindent betöltő sötétségben hirtelen felvillanó, már-már kozmikus sugarú fény érzékelteti. Így válik a felidézett egykori szerelem − amely a sötét jelen és a fénylő emlék ellentétét is magában hordozza − a kozmikus magány ellentétévé is.

VI./6. 2011 szeptember 7.

Gyermekek oldala Gyermekek oldala Gyermekek oldala Gyermekek oldala ---- Gyermekek oldala Gyermekek oldala Gyermekek oldala Gyermekek oldala ---- Gyermekek oldala Gyermekek oldala Gyermekek oldala Gyermekek oldala

Móricz Zsigmond

Iciri-piciri

Ajjaj, hol volt, hol nem…

Volt egyszer egy iciri-piciri házacska, ott lakott az iciri-piciri kis macska.

Volt annak két iciri-piciri kis ökre, rákaptak egy iciri-piciri kis tökre.

Csizmát húz az iciri-piciri kis macska. Hová lett az iciri-piciri barmocska?

Bejárja az iciri-piciri kis erdőt, s nem leli az iciri-piciri tekeregőt.

Bejárja az iciri-piciri kaszálót, s nem látja az iciri-piciri kószálót.

Rátalált az iciri-piciri kis tökre, bánatában iciri-picirit meglökte.

Felfordult az iciri-piciri tököcske, benne a két iciri-piciri ökröcske.

Megörült a két iciri-piciri ökrének, vége van az iciri-piciri mesének!

8. VI/6. 2011 szeptember

˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜

ELŐZETES

A Bornemisza Péter Társaság novemberi meghívottja: Bujdosó Alpár (1935) író, intermediális művész, költő, performer, a Magyar Műhely című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat volt szerkesztője, az osztrák és a nemzetközi PEN tagja. 2011. november 6; Bécs, Capistrangasse 2/15.

KIÁLLÍTÁSOK

ROBERT CAPA – Képek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből

A magyar származású, és a koreai háborúban egy aknarobbanás következtében elhunyt híres fotós és haditudósító, Robert Capa (Friedmann Endre Ernő) 937 fotójából álló, 2009 óta a Nemzeti Múzeum tulajdonát képező nagy értékű gyűjtemény anyagából lett összeválogatva a bécsi Collegium Hungaricum UngArt galériájában október 1.-én megnyíló kiállítás anyaga. A kiállítás december 15-ig lesz megtekinthető.

GUSTAV KLIMT / JOSEF HOFFMANN – Pioniere der Moderne (A modernség úttörői)

Október 25-én nyílik Bécsben, az Unteres Belevedere termeiben a fenti kiállítás, melyben a világhírű osztrák festő művei közösen lesznek láthatók a vele kortárs és egyben kongeniális osztrák építész Josef Hoffmann alkotásaival. A két alkotó szoros együttműködésére is sor került, többek között a bécsi Secession-ban 1902-ben megrendezett Beethoven kiállítás keretében, vagy a brüsszeli Stoclet palota (1905-1912) megalkotásánál. A kiállítás 2012 március 4-én zár.

SZÍNHÁZ

Bessenyei György: A FILOZÓFUS

A budapesti Katona József Színház 2011. október 8-án mutatja be Gothár Péter rendezésében a bécsi császári testőrségben szolgált magyar nemesi író (szobra Bécsben, a Trautson palota előtti téren áll) 1777-ben megjelent vígjátékát. Szereplők: Kocsis Gergely, Ötvös András, Fullajtár Andrea, Tasnádi Bence e.h., Dankó István, Pálmai Anna, Mészáros Béla, Borbély Alexandra e.h., Kulcsár Viktória e.h., Tenki Réka

Georg Bernard Shaw: SZENT JOHANNA 2011. szeptember 30-án, 19 órakor mutatja be Budapesten a Nemzeti Színház G.B. Shaw drámáját, Nádasdy Ádám új fordításában. A főbb szerepekben: Bánfalvi Eszter (A szűz), Bodrogi Gyula, Kulka János, Nagy Zsolt, Fehér Tibor, Marton Róbert, Stohl András és mások.

Absender: P.b.b. Péter Bornemisza Gesellschaft A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. www.bornemisza.at “Wiener Post“ Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung. Erscheinungsort: Wien Verlagspostamt: A-1060 Wien Medieninhaber und Herausgeber: Péter Bornemisza Gesellschaft, A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. Tel.: +43/6767196330. E-Mail: zoltan_ka@yahoo.com Redaktion: Zoltán Kászoni /// Bankverbindung: Creditanstalt Bankverein, A-1011 Wien, Schottengasse 6 BLZ: 11000. Konto Nr. 00207578600, IBAN: AT581100000207578600; SWIFT (BIC): BKAUATWW

Österreichische Post AG Info.Mail Entgelt bezahlt

Lapunk letölthető a BPT honlapjáról: www.bornemisza.at