Embed Size (px)
Citation preview
1
2
PANNON EGYETEM
Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
Külső tőkeforrásból létrejött borászati befektetések hatása a magyar
szőlő-bor ágazat fejlődésére
Doktori (PhD) értekezés
Szerző:
Brazsil Dávid
Témavezető:
Dr. habil. Pupos Tibor
Keszthely
2013.
3
KÜLSŐ TŐKEFORRÁSBÓL LÉTREJÖTT BORÁSZATI BEFEKETETÉSEK HATÁSA A MAGYAR
SZŐLŐ-BOR ÁGAZAT FEJLŐDÉSÉRE
Értekezés doktori (PhD) fokozat elnyerése érdekében
Írta:
BRAZSIL DÁVID
Készült a Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája keretében
Témavezető: Dr. habil. PUPOS TIBOR, egyetemi tanár
Elfogadásra javaslom (igen / nem) ……………………………
(aláírás)
A jelölt a doktori szigorlaton ........%-ot ért el,
Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom:
Bíráló neve: …........................ …................. igen /nem
……………………….
(aláírás)
Bíráló neve: …........................ ….................) igen /nem
……………………….
(aláírás)
A jelölt az értekezés nyilvános vitáján …..........%-ot ért el.
Keszthely, ………………………….
a Bíráló Bizottság elnöke
A doktori (PhD) oklevél minősítése….................................
…………………………
Az EDHT elnöke
4
Köszönetnyilvánítás
Ezúton kívánok köszönetet mondani mindazoknak, akik közvetve vagy közvetlenül segítették
munkájukkal, tanácsaikkal, emberi hozzáállásukkal ennek a dolgozatnak az elkészülését.
Külön köszönet illeti Dr. habil. Pupos Tibor Professzor Urat, aki témavezetőmként, illetve a kutatási
helyként szolgáló PE-GK Vállalatökonómiai és Vidékfejlesztési Tanszék tanszékvezetőjeként
önzetlenül támogatta francia kutatásaimat és türelmesen irányította hazai munkámat.
Köszönettel tartozom Etienne Montaigne Professzor Úrnak, a SupAgro Montpellier UMR MOISA
vezetőjének, aki 2006-ban felhívta a figyelmemet a kutatási területre francia tanulmányaim során.
Szakmai vezetése, kutatás-módszertani javaslatai a disszertáció írása közben is segítséget nyújtott.
Prof. Dr. Tenk Antal és Dr. Kovács Attila opponens uraknak a munkahelyi vita során tett kritikai
észrevételeikért, és alapos munkájukért tartozok köszönettel.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkára, Horváth Csaba Úr által biztosított alkotói szabadságok
és munkatársaim megértő hozzáállása nagyban hozzájárultak e tudományos munka lezárásához.
Egy PhD dolgozat köszönetnyilvánítása során nem szokás név szerint köszönetet mondani közvetlen
hozzátartozónak, de aki ismeri e dolgozat elkészülésének rögös útját, bizonyára megértéssel fogadja e
sorokat. Köszönettel tartozom Dr. Brazsil József egyetemei docens Úrnak, Édesapámnak, aki
tudósként és szülőként sem engedte, hogy a dolgozat kutatási eredményei ujjaimban maradjanak.
Végül, de nem utolsó sorban köszönet illeti Édesanyámat és Húgaimat, akik kutatómunkám
valamennyi fázisában helytállásukkal tehermentesítettek családi gazdaságunkban, biztosítva a
nyugodt, alkotó munka feltételeit.
5
Tartalomjegyzék
TARTALOMJEGYZÉK ........................................................................................................................... 5
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE ................................................................................................................... 8
ÁBRAJEGYZÉK ...................................................................................................................................... 9
TÁBLÁZATJEGYZÉK .......................................................................................................................... 10
KIVONAT ..................................................................................................................................... 11
ABSTRACT ..................................................................................................................................... 12
RÉSUMÉ ..................................................................................................................................... 13
BEVEZETÉS ..................................................................................................................................... 14
I. PROBLEMATIKA .............................................................................................................................. 16
II. A KUTATÁS ELMÉLETI HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA ......................................................... 18
1. Külföldi működő tőkebefektetés .................................................................................................... 18
1.1. A külföldi működő tőkebefektetés irodalmi áttekintése ............................................................. 19
1.2. FDI szerepe az agrár-élelmiszer szektorban ............................................................................... 23
1.3. Külföldi működő tőkebefektetések a magyar agrár-élelmiszer ágazatban ................................. 25
2. Anyag és módszer ........................................................................................................................... 30
2.1. Ágazati tanulmányok .................................................................................................................. 30
2.2. Esettanulmányokra alapozott ágazati tanulmány során alkalmazott kutatási módszerek ........... 35
3. Szőlő-bor piaci befektetések ........................................................................................................... 40
3.1 Borpiac történelmi fejlődése ....................................................................................................... 41
3.2 Oligopólimok a szőlő-bor ágazatban .......................................................................................... 42
3.3 A Borászati koncentráció jellemzése .......................................................................................... 43
III. VILÁGPIACI ÉS HAZAI TRENDEK A BORPIAC ALAKULÁSÁBAN ..................................... 56
1. Nemzetközi borpiaci trendek .......................................................................................................... 56
2. Az Európai Unió borpiaci szabályozása ......................................................................................... 63
3. A magyar borpiac történelmi változásai ......................................................................................... 68
4. A magyar szőlő-bor ágazat termelési szerkezete ............................................................................ 81
6
4.1. A magyar szőlő-bor ágazat gazdasági szereplői ......................................................................... 84
4.2. A szőlő-bor ágazat intézmény rendszere .................................................................................... 87
IV. KÜLSŐ TŐKEFORRÁSBÓL LÉTREJÖTT PINCÉSZETEK HATÁSAI
KÜLFÖLDI PÉLDÁKON KERESZTÜL BEMUTATVA .................................................................... 89
1. Befektetések Rioja borvidéken ....................................................................................................... 89
2. Új borvidék születése: Malborough és a Sauvignon blanc ............................................................. 96
V. KÜLSŐ TŐKEFORRÁSOKBÓL SZÁRMAZÓ SZŐLÉSZETI-BORÁSZATI
BEFEKTETÉSEK HATÁSA A VILLÁNYI BORVIDÉKEN ............................................................ 100
1. A történelmi változások hatásai a termelési szerkezetre .............................................................. 100
1.1. Gazdasági átmenet : az első befektetők megjelenése ............................................................... 101
2. A Villányi borvidék termelési struktúrájának változása a rendszerváltozástól napjainkig .......... 104
3. A Villányi borvidék gazdasági szereplői ...................................................................................... 106
4. A külső tőkeforrásból megvalósult befektetések tulajdonosi struktúrája ..................................... 112
5. A befektetők megjelenésének periodizációja ............................................................................... 113
6. A Villányi borvidéken befektetett tőke eredetének vizsgálata ..................................................... 114
7. Befektetői motivációk ................................................................................................................... 115
7.1. A bor mint társadalmi szimbólum............................................................................................. 115
7.2. A szőlő-bor ágazat, mint gazdasági beruházás ......................................................................... 116
7.3. Villány : a magyar rendszerváltozás győztese .......................................................................... 117
8. Külső tőkeforrásból megvalósult befektetések hatása a Villányi Borvidék fejlődésére .............. 118
8.1. A befektetések közvetlen hatásai .............................................................................................. 118
8.1.1. Pénzügyi hatások ................................................................................................................... 118
8.1.2. Technológiai hatás................................................................................................................. 118
8.1.3. Új vállalati kultúra ................................................................................................................. 119
8.1.4. Árrobbanás Villányban ......................................................................................................... 120
9. Konfliktusok és szövetségek ........................................................................................................ 124
7
VI. KÜLSŐ TŐKEFORRÁSBÓL MEGVALÓSÍTOTT BORÁSZATI BEFEKTETÉSEK HATÁSA
A TOKAJI BORVIDÉKRE .................................................................................................................. 126
1. A Tokaji legenda rövid története .................................................................................................. 126
2. A Tokaji borvidék termelési struktúrájának változása a rendszerváltozást követően .................. 132
3. A Tokaji borvidék gazdasági szereplői ........................................................................................ 136
4. A külső tőkeforrásból megvalósult beruházások megjelenésének és tulajdonosi szerkezetének
vizsgálata.............................................................................................................................................. 142
5. A külső befektetők gazdasági motivációi ..................................................................................... 144
6. Külső tőkeforrásból létrejött vállalkozások gazdálkodásának jellemzése .................................... 146
7. A külső tőkeforrásból megvalósult befektetések hatása a Tokaji borvidék fejlődésére ............... 148
7.1. Pénzügyi hatás .............................................................................................................................. 148
7.2. Technológiára és termékstruktúrára gyakorolt hatás .................................................................... 149
7.3. A vállalati kultúrára gyakorolt hatás ............................................................................................. 150
8. A külső forrásból megvalósult beruházások társadalmi és szakmai megítélése .......................... 151
VII. KUTATÁSI EREDMÉNYEK, KÖVETKEZTETÉSEK ÉS JAVASLATOK ............................. 155
1. Kutatási hipotézisek értékelése ..................................................................................................... 155
2. Önálló kutatási eredmények és értelmezési tartományuk ............................................................. 160
3. A kutatás további irányai .............................................................................................................. 162
4. Összefoglaló ................................................................................................................................. 163
5. New scientific results ....................................................................................................................... 165
IRODALOMJEGYZÉK ....................................................................................................................... 166
MELLÉKLETEK .................................................................................................................................. 173
8
Rövidítések jegyzéke
AMC Agrármarketing Centrum
ÁPV Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.
ÁVÜ Állami Vagyonügynökség
CMO Common market Organization; Közös Piacszervezés
FDI foreign direct investment; külföldi működő tőkebefektetés
FVM Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
HNT Hegyközségek Nemzeti Tanácsa
HORECA Hotels - Restaurants – Cafés; Hotel – Étterem - Kávézó
KSH Központi Statisztikai Hivatal
MgSzH Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal
MgSzH-BI Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal Központ –
Borminősítési Igazgatóság
MVH Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal
OEM oltalom alatt álló eredetmegjelölés
OFJ oltalom alatt álló földrajzi jelzés
TBB Tokaji Borminősítő Bizottság
UNCTAD United Nations Conference on Trade and Development;
Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Fóruma
USD United States Dollar
VBB Villányi Borminősítő Bizottság
VM Vidékfejlesztési Minisztérium
9
Ábrajegyzék
1. ÁBRA: KÜLFÖLDI MŰKÖDŐ TŐKE-MEGOSZLÁS AZ ÉLELMISZERIPARON BELÜL ....... 28
2. ÁBRA: A VILÁG BORTERMELÉSÉNEK ÉS BORFOGYASZTÁSÁNAK ALAKULÁSA ......... 60
3. ÁBRA: KÜLÖNBÖZŐ BORÉRTÉKESÍTÉSI CSATORNÁK RÉSZESEDÉSE
ORSZÁGONKÉNT, 2002-BEN ............................................................................................................. 63
4. ÁBRA: BORKATEGÓRIÁK VÁLTOZÁSA A BORREFORM KAPCSÁN ................................... 67
5. ÁBRA: A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM HATÁSAI A MAGYAR SZŐLŐ-BOR ÁGAZATRA*71
6. ÁBRA: A SZŐLŐ-BOR ÁGAZAT SZERVEZÉSI MODELLJE A SZOCIALISTA
PIACGAZDASÁGBAN ......................................................................................................................... 76
7. ÁBRA MAGYARORSZÁG BORTERMELÉSE A RENDSZERVÁLTOZÁSTÓL NAPJAINKIG 82
8. ÁBRA: A MAGYAR SZŐLŐ-BOR ÁGAZAT SZEREPLŐI ........................................................... 88
9. ÁBRA: RIOJA FEHÉR- ÉS VÖRÖSBORSZŐLŐ TERMŐTERÜLETÉNEK VÁLTOZÁS 1985 –
2008 KÖZÖTT. 92
10. ÁBRA: RIOJA SZŐLŐ-ÉS BORTERMELÉSÉNEK FEJLŐDÉSE 1985 – 2007 KÖZÖTT ......... 93
11. ÁBRA: RIOJA BOROK EXPORTJÁNAK MEGOSZLÁSA BORTÍPUSOK SZERINT .............. 94
12. ÁBRA: KAPACITÁS VÁLTOZÁSA BORÁSZATI TÍPUSONKÉNT 1982-2008 KÖZÖTT
RIOJA BORVIDÉKEN .......................................................................................................................... 95
13. ÁBRA: ÚJ-ZÉLAND SZŐLŐTERÜLETÉNEK FEJLŐDÉSE 1996-2009 KÖZÖTT BORVIDÉKI
MEGOSZTÁSBAN ................................................................................................................................ 97
14. ÁBRA: MALBOROUGH PINCÉSZETEI SZÁMÁNAK VÁLTOZÁSA 1994-2007 KÖZÖTT ... 98
15. ÁBRA: FEHÉR-ÉS VÖRÖSBORSZŐLŐ ÜLTETVÉNYEK ARÁNYÁNAK VÁLTOZÁSA A
VILLÁNYI BORVIDÉKEN ................................................................................................................ 104
16. ÁBRA : A FEHÉR- ÉS VÖRÖSBORSZŐLŐ ÜLTETVÉNYEK TERÜLETÉNEK VÁLTOZÁSA
A VILLÁNYI BORVIDÉKEN............................................................................................................. 105
17. ÁBRA: AZ ÁRUHÁZLÁNCOKBAN TALÁLHATÓ BORKÍNÁLAT STRUKTÚRÁJA A
LEGFONTOSABB OEM BOROK ESETÉBEN A BORVIDÉK TERÜLETÉHEZ VISZONYÍTVA110
18. ÁBRA: VILLÁNY BORVIDÉK SZERKEZETI ÁBRÁJA ........................................................... 111
19. ÁBRA: A SZŐLŐTERÜLET VÁLTOZÁSA TOKAJ-HEGYALJÁN ......................................... 133
20. ÁBRA: AZ ÁRUTERMŐ BORSZŐLŐ ÜLTETVÉNYEK FAJTAÖSSZETÉTELE A TOKAJI
BORVIDÉKEN 134
21. ÁBRA: A TOKAJI BORVIDÉKEN NYILVÁNTARTOTT HEGYKÖZSÉGI TAGOK
SZÁMÁNAK VÁLTOZÁSA (2004-2010) .......................................................................................... 136
22. ÁBRA: A TOKAJI BORVIDÉK SZERKEZETE GAZDASÁGI SZEREPLŐK SZERINT ......... 141
10
Táblázatjegyzék
1. TÁBLÁZAT AZ FDI-T ELEMZŐ ELMÉLETEK CSOPORTOSÍTÁSA JANSIK (2001B)
SZERINT 20
2. TÁBLÁZAT A KÜLFÖLDI MŰKÖDŐ TŐKEBEFEKTETÉSEK MOTIVÁCIÓINAK
OSZTÁLYOZÁSA ................................................................................................................................. 22
3. TÁBLÁZAT : VIZSGÁLAT ANYAGA ÉS MÓDSZEREI ............................................................ 38
4. TÁBLÁZAT A BORTERMELÉS KONCENTRÁCIÓJA NÉHÁNY ORSZÁGBAN .................... 44
5. TÁBLÁZAT A VILÁG NEGYVEN LEGNAGYOBB BORÁSZATI VÁLLALKOZÁSA NETTÓ
ÁRBEVÉTEL ALAPJÁN ...................................................................................................................... 45
6. TÁBLÁZAT A TÍZ LEGNAGYOBB MENNYISÉGBEN ÉRTÉKESÍTETT MÁRKA AZ
EGYESÜLT KIRÁLYSÁG BORPIACÁN ............................................................................................ 50
7. TÁBLÁZAT A VILÁG SZŐLŐTERÜLETÉNEK VÁLTOZÁSA AZ 1980-AS ÉVEK
KÖZEPÉTŐL (EZER HEKTÁRBAN) .................................................................................................. 57
8. TÁBLÁZAT A VILÁG BORTERMELÉSÉNEK VÁLTOZÁSA AZ 1980-AS ÉVEK
KÖZEPÉTŐL NAPJAINKIG ................................................................................................................. 59
9. TÁBLÁZAT NÉHÁNY JELENTŐS BORTERMELŐ ORSZÁG TERMELÉSE ÉS
FOGYASZTÁSA KÖZÖTTI ELTÉRÉS ............................................................................................... 61
10. TÁBLÁZAT A MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA EU FORRÁSBÓL ODAÍTÉLT, AZ EURÓPAI
BIZOTTSÁG ÁLTAL JÓVÁHAGYOTT NEMZETI BORÍTÉK FELOSZTÁSI TERVE AZ EGYES
TÁMOGATÁSI INTÉZKEDÉSEK KÖZÖTT 2009-2013 KÖZÖTTI IDŐSZAKRA .......................... 65
11. TÁBLÁZAT NÉHÁNY RIOJAI PINCÉSZET SZŐLŐTERÜLETÉNEK NAGYSÁGA ÉS SAJÁT
FORRÁSBÓL BIZTOSÍTOTT SZŐLŐTERMÉSÉNEK ARÁNYA .................................................... 91
12. TÁBLÁZAT A VILLÁNYI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TAGJAINAK CSOPORTOSÍTÁSA
AZ ÁLTALUK MŰVELT SZŐLŐTERÜLET ALAPJÁN (2009)...................................................... 107
13. TÁBLÁZAT SZŐLŐFELVÁSÁRLÁSI ÁRAK ALAKULÁSA A KUNSÁGI ÉS VILLÁNYI
BORVIDÉKEN 123
14. TÁBLÁZAT A DECENTRALIZÁLT PRIVATIZÁCIÓ SORÁN LÉTREJÖTT GAZDASÁGI
TÁRSASÁGOK 130
15. TÁBLÁZAT A TOKAJI BORMINŐSÍTŐ BIZOTTSÁG ÁLTAL MINŐSÍTETT MINTÁK
MENNYISÉGE 135
16. TÁBLÁZAT : A TOKAJI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TAGJAINAK CSOPORTOSÍTÁSA AZ
ÁLTALUK MŰVELT SZŐLŐTERÜLET ALAPJÁN ........................................................................ 137
17. TÁBLÁZAT NÉHÁNY TOKAJI VÁLLALKOZÁS FOGLALKOZTATÁSRA VONATKOZÓ
ADATAI 2009-BEN 147
11
Kivonat
Külső tőkeforrásból létrejött borászati befektetések hatása a magyar szőlő-bor ágazat
fejlődésére
A második világháborút követően a mezőgazdaság termelési rendszerében, illetve az agrár-
élelmiszeripari termékek kereskedelmében lezajlott koncentrációs és liberalizációs folyamatok erős
hatást gyakoroltak a szőlő-bor ágazat fejlődésére is. A világon új szőlőtermelési központok jöttek létre,
valamint a globális kereskedelemi hálózatok térnyerése miatt minden földrészen megfigyelhető a
szőlő-bor ágazat kínálati oldalának erőteljes koncentrációjára. E szerkezeti átalakulást gyorsították a
globális tőkepiaci mozgások: a hagyományosan családi gazdaságokra és szövetkezetekre alapozott
termelési szerkezetben egyre nagyobb számban jelentek meg a külső tőkeforrással finanszírozott
pincészetek, melyek az ezredfordulón dinamizálták az ágazat fejlődését. Tehát új típusú, borászati
beruházásokra specializálódott vállalatcsoportok jelentek meg az ágazatban. Másként fogalmazva, a
szőlő-bor ágazat kellően attraktív beruházási formát jelent a globális tőkepiacon, mely ugyanakkor az
ágazat új típusú koordinációjának a problémáját veti fel.
A szőlő-bor ágazaton belül megfigyelhető borászati koncentrációs folyamatok a magyar ágazat
fejlődésére is hatást gyakoroltak, jóllehet annak eseményeit speciális történelmi körülmények
befolyásolták: e folyamatok szorosan összekapcsolódnak a gazdasági átmenet és a privatizáció
történéseivel. A témával foglalkozó publikációk szerint hazánkban a koncentráció elsősorban a
privatizáció időszakában a külföldi működő tőke hatására zajlott le.
A disszertáció a külső tőkeforrásokból megvalósult szőlészeti- és borászati beruházásoknak az adott
termelési körzet koordinációs folyamataira gyakorolt hatásait vizsgálja két magyar borvidék példáján
keresztül (Villány és Tokaj), kiemelve azoknak ökonómiai, szakmai és társadalmi aspektusait.
12
Abstract
Impact of external sources of capital investment on the development of the established
Hungarian wine industry
After the Second World War, the agro-food trade liberalization and concentration processes took place
within the agricultural production system having a strong influence on the development of the wine
industry. New world wine production centres were established, and for the expansion of global trade
networks on all continents a strong concentration in the supply side of the wine industry became
recognisable. In order to accelerate the structural transformation of the global equity market
movements: the traditional family wineries and cooperatives based production structures, the wineries
set up external sources of capital, which have boosted the millennium development of the sector.
Therefore, new types of wine investor groups have appeared within the sector. In other words, the
grape and wine industry is a sufficiently attractive form of investment in the global capital markets,
which raises new types of coordination problems within the industry.
It was observed within the wine industry that concentration processes affected the development of the
Hungarian wine sector, although the events of special historical circumstances influenced by these
processes are closely related to economic transition and privatization concepts. The publications
related to this subject notify that the concentration is primarily a result of the privatization period
which took place in our country through foreign direct investors.
Overall, the thesis examines the impact of external sources of capital investments realized in wine
business for the coordination processes through two examples of Hungarian wine regions (Tokaj and
Villany), highlighting the economic, technical and social aspects.
13
Résumé
Les effets des investissments extra-sectoriels au développement de secteur viti-vinicole de
Hongrie
La concentration de système de production en aval a été accéléré par les flux des fonds mondiaux,
notamment des investissements directs étrangers. La production de vin a été traditionnellement basé
aux domaines familiaux et des coopératives. Malgré cette structure historique, nous trouvons des
domaines fondés par des investisseurs extra-sectoriels, dont le nombre augmente. L’apparition de ces
domaines au cours des dernières vingt années a été le moteur de développement du secteur.
Notre thèse se focalise sur la création des caves en propriété extra-sectorielle en Hongrie. Leur
apparition est lié à la transition économique et elles ont fortement influencé le développement du
secteur viti-vinicole hongrois.
Nous approchons le sujet des investissement extra-sectoriels dans le secteur de vin par la théorie des
investissments directs étrangers et les études de filière. En analysant deux bassins de production de vin
hongrois (Tokaj et Villány), nous mesurons les effets de ces investissements à leur développement.
14
„Én vagyok a szőlőtő, s Atyám a
szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem
hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig,
amely terem, megtisztítja, hogy még több
teremjen”
(János Evangéliuma)
Bevezetés
A bor története szorosan összekapcsolódik az emberiség történelmével. Az európai kultúrában
mindig szakrális terméknek tekintették, ami összeköti az embert a transzcendens világgal. Különösen
igaz ez a megállapítás a keresztény kultúrára, hiszen Jézus Krisztus első csodatétele is a borhoz
kötődik, illetve az utolsó vacsorán a bort vérének szimbólumává emelte az Apostolok előtt.
A bor, mint az egyik legősibb írott emlékekben fellelhető szavunk, a magyar kultúrában több ezer
éves múltra tekint vissza. A magyar szőlészet és borászat története jól tükrözi a mindenkori magyar
gazdaság és a magyar társadalom állapotát, hiszen a szőlőtermesztéshez és borászathoz nyugodt,
lelkében és testében egészséges emberre van szükség.
A bor az öröm és bánat itala, egyben végig kíséri a magyar ember egész életét: születésünkre apáink
borral koccintanak, boros poharat ad az édesapa felnőtté váló gyermekének kezébe legelőször, a neves
napokon borral koccintunk az ünnepi asztalnál, és borral búcsúztatnak szeretteink földi életünk végén.
A bor annak köszönhetően őrizte meg különleges szerepét az európai társadalmakban, hogy a
szőlőtermelők büszke emberek. Büszkék arra a tájra, ahol a szőlőt művelik, büszkék arra a borra amit
az ott termelt szőlőből készítettek, büszkék arra, hogy hegyoldalukban készített bor különbözik a többi
bortól, és büszkék arra, hogy barátaik saját boruk ízét keresik, amikor más vidékek borát kóstolják.
Különösen büszkék arra, hogy a szőlő és a föld szeretetét szüleiktől és nagyszüleiktől tanulták.
Felgyorsuló, a mobilitásra alapozott, modern társadalmunkban a bor transzcendens jellege egyre
inkább a marketing martalékává válik. A bor erkölcsi degradációja miatt fokozatosan elveszíti
különleges jellegét és egy átlagos alkoholos termékké válik, ami megbetegíti a helyüket nem lelő
emberek testét és lelkét. A bor eggyé válik a többi élelmiszeripari termékkel.
A dolgozatban ökonómiai szemszögből vizsgálom a szőlő-bor ágazatban az elmúlt hatvan év
folyamán végbement változások legújabb hatásait. A világon új szőlőtermelési központok jöttek létre,
valamint a globális kereskedelemi hálózatok térnyerése miatt minden földrészen felfigyelhetünk a
szőlő-bor ágazat kínálati oldalának erőteljes koncentrációjára.
Valójában egy ágazat-koordinációs paradigma váltásának lehetünk szemtanúi. Az európai családi
gazdaságokra, illetve termelők által alapított szövetkezetekre alapozott szőlő- és bortermelés mellett
egyre nagyobb teret hódítanak azok a pincészetek, amelyeket külső tőkeforrásokból alapítottak. A
15
nemzetközi tőkeáramlások korában a szőlő-bor ágazatot egy befektetési ágazatként kezelik, amely
attraktív lehetőséget jelent a tőkepiacok részére.
A doktori értekezésben ezt a paradigmaváltást kívánom vizsgálni és részletesen elemezni azok
hatását, két magyar borvidék példáján keresztül, a magyar szőlő-bor ágazat fejlődésének bemutatása
érdekében. Vajon ez lenne a magyar szőlő-bor ágazat jövője?
16
„A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik?”
(Petőfi Sándor: Az Apostol)
I. Problematika
A második világháborút követően az agrár-élelmiszeripar termelési és kínálati oldalán jelentős
koncentráció figyelhető meg. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelmére
vonatkozó liberalizációs megállapodások hozzájárultak az élelmiszerkereskedelemben megfigyelhető
koncentrációs folyamatok felgyorsításához.
Az agrár-élelmiszeriparon belül atomizált termelési szerkezettel bíró szőlő-bor ágazatban a
kereskedelemben zajló koncentrációs folyamatokra a szövetkezeti rendszer fejlesztése több országban
évtizedeken keresztül megfelelő válasznak tűnt.
A kilencvenes évek kereskedelem-liberalizációs folyamatainak hatására a szőlő-bor ágazat kínálati
oldalán újabb termeléskoncentrációra figyelhetünk fel. E folyamatokat azonban új típusú, borászati
beruházásokra specializálódott vállalatcsoportok indukálták az ágazatban. Másként fogalmazva, a
szőlő-bor ágazat kellően attraktív beruházási formát jelent a globális tőkepiacon, mely az ágazat új
típusú koordinációjának a problémáját veti fel.
A szőlő-bor ágazaton belül megfigyelhető borászati koncentráció a magyar ágazat fejlődésére is
folyamatosan hatással van, jóllehet annak eseményei speciális történelmi körülmények között zajlottak
le. A szakirodalomban fellelhető publikációk szerint e folyamatok összekapcsolódnak a gazdasági
átmenet és a privatizáció történéseivel. A témával foglalkozó publikációk szerint a koncentrációt
elsősorban a privatizáció időszakában a külföldi működő tőke hatására zajlott le.
A doktori disszertáció a magyar szőlő-bor ágazatban lezajló koncentrációs folyamatok vizsgálatával
foglalkozik. A kutatások során a külső tőkeforrásokból a szőlő-bor ágazatban megvalósult
befektetésekre fókuszáltam és azoknak a magyar ágazatra gyakorolt hatásait kívánom számba venni.
A kutatások célkitűzése az alábbi hipotézisek igazolásának vagy cáfolatának bizonyítása:
1. hipotézis:
A külső tőkeforrások a privatizációhoz kötődően jelentek meg a magyar szőlő-bor ágazatba és
a befektetések külföldi működő tőkebefektetéseknek minősülnek;
17
2. hipotézis
A magyar borvidékek termelési szerkezetének megújulását egyértelműen a külső
tőkeforrásból megvalósult befektetések dinamizálták;
3. hipotézis
A külső forrásból megvalósult befektetések hatásai pozitívak a helyi gazdasági szereplők
fejlődésére;
A kutatások során külön figyelmet szentelek a beruházások mögött meghúzódó befektetők
meghatározására, illetve a befektetési motivációk számbavételére.
A dolgozatban a külső tőkeforrásokból megvalósult szőlészeti- és borászati beruházásoknak az adott
termelési körzetre gyakorolt hatásait vizsgálom, kiemelve azoknak ökonómiai, szakmai és társadalmi
aspektusait.
18
„A földet is sugárok érlelik, de
Ezek nem nap sugárai, hanem
Az embereknek lelkei.
Miden nagy lélek egy ilyen sugár, de
Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem;”
(Petőfi Sándor: Az Apostol)
II. A kutatás elméleti háttere és módszertana
Az első fejezetben megfogalmazott problematika alapján megállapítható, hogy a dolgozat a szőlő-
bor vertikum gazdasági átmenetének problémaköréhez és így a külföldi működő tőkebefektetések
elemzéséhez kapcsolódik. A témakör vizsgálatához az ágazati tanulmányok gazdaságtana mellett tehát
a külföldi működő tőkebefektetések elméletének irodalmi feldolgozása szükséges.
1. Külföldi működő tőkebefektetés
A világgazdaság országhatárokat átlépő integrációjának, azaz a globalizációnak egyik meghatározó
eleme - a fokozódó nemzetközi kereskedelem mellett – a tőkejavak nemzetközi áramlása. A „foreign
direct investment” (FDI) azaz a külföldi működő tőkebefektetésnek a legrészletesebb és
legelfogadottabb definícióját az Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Fóruma (United
Nations Conference on Trade and Development; UNCTAD) évente megjelenő, „A világ befektetési
jelentés” című éves kiadványa tartalmazza:
„A külföldi működő tőkebefektetés egy hosszú távú befektetési forma, ahol az adott rezidens
országban működő vállalkozás, a külföldi működő tőkebefektető vagy az anyavállalat tartós
érdekeltségének és kontrolljának kiépítése egy fogadó ország vállalkozásában, leányvállalatában„
Jansik (2001) megállapítja, hogy a külföldi tőkebefektetés folyamatosan áramlik a rezidens
országokból a fogadó országok felé, így beszélhetünk az FDI flow megközelítéséről. Fontos
ugyanakkor a nemzetgazdasági szinten az FDI beáramlás (inflows) és FDI kiáramlás (outflows)
vizsgálata. A külföldi működő tőkebefektetésnek - mikroökonómiai szinten - három formája ismert:
tulajdonrész vásárlás (minimum 10% általában) /tőzsdebefektetés;
visszaforgatott jövedelmek;
vállalaton belüli kölcsönök.
A kumulált külföldi működő tőkeállomány már stock típusú mutató, amit a nemzetközi irodalomban
attól függően csoportosítjuk, hogy az a
rezidens ország vállalatainak az ország határain kívül tulajdonában lévő érdekeltségeinek az
19
összessége (outward FDI stock), vagy
a fogadó ország vállalatai által fogadott külföldi működő tőkebefektetések összessége
(inward FDI stock).
A külföldi működő tőkebefektetés elsődleges formái történelmileg a XIX. századra nyúlnak vissza.
A második világháborúig terjedő időszakban a külföldi működő tőkebefektetések alapvetően az
ásványi kincsekhez és a mezőgazdasági termékekhez való hozzáférést biztosították. Ebben az
időszakban a külföldi befektetések valójában a gyarmatosítási politika részének tekinthetők. Az ilyen
típusú beruházásokban lévő külföldi működő tőkeállomány, a második világháború előtti időszakban
több mint 60%-ra tehető, míg a 80-as évekre ennek aránya 30% alá csökkent. (Duning, 1992)
A rezidens országban megtermelt javak értékesítése a fogadó országban a piacszerzés elemi célja.
Ezen új FDI befektetési stratégiák esetén a leányvállalatok elszigetelt gyártó üzemekként jelennek meg
és nem hálózatban működnek. A ’80-as évek végén az ilyen típusú befektetések a közvetlen működő
tőkebefektetések 45%-át tették ki, amiből a fejlődő országok 30%-ban részesültek. (During, 1992)
A 90’-es évek elejétől, a transznacionális vállalatok többféle célt fogalmaznak meg befektetéseik
hátterében, és gyakran kombinálják azokat. A ’90-es évek jelentős változásokat indukáltak az FDI
fejlődése tekintetében, melynek elméleti hátterét Williamson 1985-ben megjelent írása alapján
kialakult ideológia alapozta meg, melyet a szakirodalomban washingtoni konszenzus néven ismerünk.
A konszenzus hetedik pontja vonatkozik a külföldi működő tőkebefektetésekre, miszerint el kell
törölni és meg kell szüntetni minden olyan akadályt, ami az FDI szabad áramlását korlátozná.
(Reardon – Timmer, 2005)
A washingtoni konszenzust követő időszaktól az FDI-áramlás robbanásszerűen növekedett a
világban: 1982-2001 között 12-szeresére emelkedett, 1990 és 2001 között 3,6 szorosára nőtt, és a
globális FDI áramlás elérte a 735 milliárd USD-t, ami a világ GDP-jének 2,3%-a, és az éves
világkereskedelem 10%-át teszi ki. Legmagasabb értékét a jelenlegi gazdasági válság előestéjén, 2007-
ben érte el: 1 979 milliárd USD volt, ami 2008-ra 1 697 milliárdra zsugorodott. 2009-ben újabb, 44%-
os visszaesés figyelhető meg 2008-hoz képest. Az előrejelzések szerint a külföldi működő
tőkebefektetések 2011-ben (1 800 milliárd $) sem érik el a 2007-es szintet. (UNCTAD, 2009)
1.1. A külföldi működő tőkebefektetés irodalmi
áttekintése
A külföldi működő tőkebefektetésekkel (FDI) foglalkozó, szerteágazó elméleteket a
szakirodalomban számos módon csoportosították. Általános megközelítésben az elméletek két fő
csoportra osztók:
20
a befektetések motivációit (determinánsait) elemző elméletekre, illetve
a befektetések hatásait elemző elméletekre.
Jansik (2001a) ugyanakkor hozzáteszi, hogy a külföldi működő tőkebefektetések hatásaival
foglalkozó irodalom valójában nem elméleteket, hanem hatásokat számszerűsítő empirikus
tanulmányokat csoportosít.
Cantwell (1991) szerint a külföldi működő tőkebefektetésekkel foglalkozó empirikus tanulmányok a
nemzetközi tőkemozgást három szinten vizsgálják:
makrogazdasági szinten: a nemzetközi tendenciák vizsgálatával foglalkoznak;
mezogazdasági szinten: a vállalatok közti kapcsolatokat, kölcsönhatásokat ágazati
tanulmányozzák;
mikrogazdasági szinten: az egyes vállalatok külföldi befektetéseit és növekedését jellemzik.
Jansik (2001b) Agarwal (1980) munkásságából kiindulva összefoglalja és csoportosítja a
szerteágazó FDI elméleteket, melyeket az 1. táblázat foglal össze.
Az FDI irodalmában talán a legnépszerűbb modellnek tekinthető Dunning (1977) eklektikus
elmélete (más néven OLI), melyet az internalizációs és a szervezeti elmélet szintézisének tekinti
Jansik (2001b). Mateos (2003) ugyanakkor az eklektikus jelzőt azzal indokolja, hogy Dunning
elmélete összefoglalja az Industrial Organisation (IO), a kereskedelem elméletét, és a tranzakciós
költségek elméletét.
Dunning (1977, 1992) számos, alapvetően az UNCTAD által megrendelt, tanulmányban vizsgálja a
külföldi működő tőkebefektetést meghatározó faktorokat. Tanulmányaiban rámutat a multinacionális
vállalatok stratégiájára, és azok hatására egy adott rezidens országban. Ahhoz, hogy egy külföldi
befektetés megvalósuljon, három feltételnek együttesen kell teljesülnie az eklektikus elmélet szerint:
1. Táblázat Az FDI-t elemző elméletek csoportosítása Jansik (2001b)
szerint
1. Tökéletes piacon alapuló elméletek
Eltérő megtérülési ráta elmélete
Portfólió elmélet
Kibocsátás és piaci méret elmélete
2. Tökéletlen piacon alapuló elméletek
Szervezeti elmélet
Internalizációs elmélet
Eklektikus paradigma
Termékciklus elmélet
Oligopolisztikus reakciók elmélete
3. A befektetési hajlandóság elméletei
Likviditási elmélet
Valutaterületi elmélet
Egyéb determináns tényezők
4. FDI beáramlás determinánsai
Gravitációs modell
Tényezőárak
Politikai instabilitás és kockázat
Kormányzati ösztönzők
Forrás: Jansik (2001b)
21
„O” Az internalizáció útjára lépő vállalatnak a helyi vállalkozásokkal szemben specifikus
tulajdonosi előnyökkel kell rendelkeznie (Ownership advantages):, például: egy bevezetett
márka, termelési technológia, termék, marketingismeretek, speciális kapcsolat a
felvevőpiaccal vagy a beszállítókkal.
„I” A vállalat által birtokolt előnyre alapozott befektetésnek hasznosabbnak kell lennie az
adott termék exportjánál vagy az arra vonatkozó licensz -megállapodásnál.
(internationalisation advantages).
„L” A multinacionális vállalat akkor tud profitálni a tulajdonosi és a nemzetközi környezet
nyújtotta előnyökből, ha a választott országban meglévő előnyök igazolják a beruházás
helyválasztását (locational advantages). Ilyen pozitív feltételnek tekinthető az input források,
a humán erőforrás, a szolgáltatások, a protekcionista gazdaságpolitika, a piac mérete és
növekedési üteme stb. Másként megfogalmazva a fenti első két előny (O + I) használata, a
rezidens ország piacán elérhető inputok kombinációjával, eredményesebbnek kell lennie a
hazai inputokkal kombinált termelésnél.
Az OLI modell három elemét alkotó előny – tulajdonosi, internalizációs és lokalizációs –
kombinációja alapján Dunning (1992) osztályba sorolja a beruházandó vállalkozás motivációit:
Erőforrás költségének csökkentése, mellyel a vállalkozás a rentabilitását és
versenyképességét kívánja javítani az adott piacon. E befektetési modell leginkább az
agrártermékek piacára jellemző.
Piackeresés: a vállalat célja egy új piac megtartása, védelme, kizsákmányolása vagy
fejlesztése, melyet saját márkájával vagy technológiájával kíván elérni.
Hatékonyság növelés és termelési eszközök (termék vagy technológia) keresése, melynek
során a multinacionális vállalat a területileg szétszórt beruházásait kívánja racionalizálni.
Stratégiai kapacitások keresése létező cégek vagy technológiák megszerzésével a cég
elsődleges célja a hosszú távú versenyképesség biztosítása.
Miként az a felsorolásból kitűnik, az első két modell a nemzetköziség útjára lépő vállalat kezdeti
lépéseinek tekinthető, ahol az anyavállalat és a leányvállalat közötti integráció alacsony szintű. Ezzel
szemben a másik két modellben az anya- és leányvállalatok kapcsolata integrált, és a cégek jelentősen
tudják befolyásolni - akár irányítani is - az adott ország kompetenciájának fejlődését.
Mateos (2003) Dunning munkái alapján az alábbi táblázatban osztályozza az OLI modellben
bemutatott FDI motivációs tényezőket. Mateos (2003) szerint motivációs célok a vállalkozás életében
is változhatnak: a vállalkozások többsége a nemzetközi színtéren először piacot és erőforrást keres. A
vállalat fejlődésével a cél fokozatosan a befektetések összehangolására és racionalizálására, valamint a
hatékonyság növelésére tevődik át. Mindez feltételezi a nyitott és fejlett piaci szabályozási rendszer
meglétét.
22
2. Táblázat A külföldi működő tőkebefektetések motivációinak
osztályozása
FDI motiváció „O” Vállalat tulajdonosi előnye
„L” Rezidens ország helyi előnye
„I” Vállalat Nemzetközi előnye
Termelés iránya és a leányvállalat-anyavállalat kapcsolata
Alapanyag keresése
Piacszerzés Természeti
erőforrások;
Alacsonyan képzett
munkaerő;
Fejlett innováció;
Alapanyagforrások
megfelelő áron
történő biztosítása
Termelés a fejlett
országokba irányul;
Alacsony szintű
integráció;
Piackeresés Termelési technológia,
és vagy bevezetett
márka
FDI ösztönzés;
Piaci méret és annak
növekedési üteme;
Tranzakciós
költségek
csökkentése;
Fogadó országok belső
piaca;
Autonóm egységek;
Hatékonyság növelése
Több lábon álló
gazdasági modell;
földrajzi diszperzitás,
inputok nemzetközi
piacról történő
beszerzése;
Specializáció előtérbe
helyező gazdaság-
politika,
Változatos alapanyag
piac;
Közös vezetési
modell;
Vertikális integráció
és horizontális
diverzifikáció;
Nemzetközi termelés
szervezése;
Integrált piacszemlélet;
Erős vállalatcsoporton
belüli integráció;
Stratégiai eszközök és kapacitások megszerzése
A meglévő forrásokból
eredő szinergiák
kihasználása
Az anyavállalat
számára hiányzó
technológiával
rendelkező, fúzióra,
együttműködésre és
felvásárlásra hajlandó
helyi vállalkozások
Közös vezetési
modell;
Vállalaton belüli
előnyök kiaknázása;
Kockázat
mérséklése;
Erős integráció;
Új piacok;
Részpiacok;
Erős vállalatcsoporton
belüli integráció;
Forrás: Mateos (2003)
Dolgozatom további részének elméleti magalapozásához szükséges annak gazdasági vizsgálata is,
hogy a szakirodalomban az FDI-nak milyen pozitív és negatív hatásait figyelhetjük meg a fogadó
ország gazdaságában.
Oszlay (1999) – makroökonómiai szinten – az FDI pozitív hatásai között említi meg, hogy a külföldi
működő tőkebefektetések, az elégtelen hazai megtakarításokat kiegészítve, elősegíti az addig pénzügyi
hiány miatt elhalasztott beruházások megvalósulását, melyek az intenzív gazdasági növekedést
indukálhatnak az adott országban. A külföldi cégek munkaerő-kereslete felhajtja a béreket, és
jelenlétük átgyűrűző hatásának eredményeként a gazdaság egészében a termelékenység és a
hatékonyság növekedéséhez vezet.
Moulins (1997) három tényező köré csoportosítja a külföldi működő tőkebefektetések pozitív
hatásait:
pénzügyi apport, mely lehetővé teszi a leányvállalat kereskedelmi és fejlesztési terveinek
megvalósulását, és nyitottabbá teszi a nemzetközi kereskedelem irányába;
lehetővé teszi a modern technológia megjelenését és elterjedését az adott országban;
új menedzseri kultúrát honosítanak meg az adott országban.
23
Oszlay (1999) a külföldi működő tőkebefektetések negatív hatásai közül kiemeli, hogy a külföldi
működő tőke eleve tökéletlen piaci versenyközegben „érzi jól magát”. A külföldi befektetők –
megjelenésüket követően – abban érdekeltek, hogy megakadályozzák új versenytársak megjelenését az
adott piacon, és ellenérdekeltek a termelési költségeket növelő, a társadalmi jólétet javító szabályok
elfogadásában (pl.: környezetvédelmi előírások). Több esetben megfigyelhető, hogy a külföldi
vállalkozások befektetéseiket nem külső forrásból finanszírozzák, hanem beszűkítve a helyi
vállalkozások lehetőségeit, a helyi pénzpiacról szerzik be a forrásokat. A kívánatos jövedelemelosztás
helyett, a külföldi vállalkozások növelhetik az egyenlőtlenséget az adott országban, mert megjelenésük
hatására emelkedhet a munkanélküliség. Adott esetben a fogadó ország felzárkózási folyamatait is
gátolhatja, amennyiben a külföldi vállalkozás piaci erőfölénye nem kényszeríti rá a legkorszerűbb
termelési eljárások alkalmazására.
1.2. FDI szerepe az agrár-élelmiszer szektorban
Az FDI kumulált összegéhez viszonyítva a mezőgazdaság részaránya rendkívül alacsony. A
mezőgazdaságban felhalmozott külföldi működő tőkebefektetés 2007-ben 32 milliárd USD.
Ugyanakkor részarányuk országonként eltérő értéket mutat: a fejlődő és az átmenetben lévő
gazdaságokban, az agráriumba áramló külföldi működő tőke részaránya sokkal magasabb az összes
FDI-hoz viszonyítva.
Reardon és Timmer (2005) megállapítják, hogy a ’90-es évek második felétől a külföldi közvetlen
tőkebefektetések az agrobusiness-en belül elsősorban a feldolgozóipar, a kereskedelem és a
mezőgazdasági szolgáltatások felé tolódott el. Így míg a világ 100 legnagyobb transznacionális
vállalata között nem található egyetlen mezőgazdasági transznacionális vállalkozás sem, addig 1997-
ben kilenc élelmiszeripari vállalkozás került fel erre a listára.
Az agrár-élelmiszeripari vállalatokkal kapcsolatban Mateos (2003) megjegyzi, hogy
transznacionális voltuk ellenére ezek a vállalkozások alapvetően nemzeti kötődésű vállalkozások
maradnak. A legnagyobbak az amerikaiak, majd az európai és japán cégcsoportok következnek. E
vállalkozások több termékcsoporttal foglalkoznak, és nagy nemzetközi márkaneveken értékesítik
azokat a fogyasztók felé.
Az WIR2009 adatai szerint az élelmiszeriparban majdnem tizenötszörös külföldi működő tőke
került befektetésre, mint a mezőgazdaságban.
Rastoin (2006) megjegyzi továbbá, hogy az élelmiszeriparban, az utóbbi két évtized folyamán
megfigyelhető magas FDI beáramlására az élelmiszerpiac dinamikus, minőségi és mennyiségi
fejlődése, különösen pozitívan hatott. Ezen belül fontos kiemelni két meghatározó tényezőt:
a turizmus, a migráció és a média hatására fokozatosan nemzetközivé váló fogyasztási
modellek elterjedésével,
24
a tömegtermelés, a logisztika, a liberalizáció fejlődésével a transznacionális vállalatok egyre
nagyobb felvevőpiachoz tudják eljuttatni termékeiket.
Az élelmiszeripari és a mezőgazdaságba felhalmozott külföldi működő tőkefelhalmozás közötti
jelentős eltérés egyik magyarázata lehet, hogy az élelmiszeriparban a technológiai diffúzió, azaz az
innováció és szellemi tőke átadása - vállalati fúzió és akvizíció révén - ugyanolyan hangsúlyos
szerepet játszik, mint a többi iparágban. (Jansik, 2001b).
A transznacionális vállalatok befektetéseinek vizsgálata nem szorítkozhat csak a pénzügyi
kérdésekre, fontos feltárni az FDI a szociál-ökonómia hatásait is.
Reardon és Timmer (2005) kutatásai szerint az agrobusiness-be irányuló FDI a legjelentősebb
változásokat a disztribúciós rendszerben okozta: a főként európai, amerikai és japán tulajdonban lévő
értékesítési csatornák a fejlett országokat követően a fejlődő országokra fókuszáltak. Mára a fejlődő
országokban is a hyper- és szupermarketek részaránya az élelmiszer-kiskereskedelemben (pl.:
Csehország: 55%; Argentína 60% 2000-ben) közelít a fejlett országokra jellemző 70-80%-os értékhez.
A WIR 2009 szerint az adott fogadó ország mezőgazdaságba befektető transznacionális
vállalkozások pozitív hatásai alapvetően az alábbiakban foglalhatók össze:
költségvetési forrásokat biztosít, melyekkel az agrárfejlődést biztosító intézményeket állíthat
fel az adott kormányzat;
új technológiát honosít meg az adott országban;
munkahelyeket teremt;
képzi az alkalmazottakat;
üzleti kapcsolatokat alakít ki a helyi beszállítókkal;
újabb vállalkozásokat ösztönöz az ágazatba történő befektetésre;
új piaci lehetőségeket nyithat meg a helyi gazdálkodók számára.
Az UNCTAD 2009. foglalkozik a transznacionális vállalatok negatív hatásaival is, melyek közül az
egyik legérzékenyebb kérdés a környezetre gyakorolt negatív hatás. Társadalmilag negatív hatásként
emeli ki, hogy a „pénzügyileg erős lobbi csoportok és vállalatok erős hatást gyakorolhatnak az általuk
érintett ágazat szabályozására, szakpolitikájára és az alkalmazott szabványaira, melyek eredményeként
egyszerűsödhet az élelmiszer-előállításra vonatkozó jogszabályrendszer, és negatív hatást gyakorolhat
az élelmiszerek egészségvédelmére, élelmiszerbiztonságára, minőségére és árára.” A helyi
gazdálkodók kiszorulnak a termelésből, melyek eredményeként a beruházás elindításakor nem várt
foglalkoztatási és vidékpolitikai problémák kerülnek felszínre.
Korten (1996) különösen éles kritikával illeti a mezőgazdaságba beruházó transznacionális
vállalatok tevékenységét, amelyek fenntarthatatlan, ipari termelési modelleket vezetnek be az adott
25
országban. Működésük a társadalom szerves fejlődését töri meg, és hosszú távon épp a helyi lakosság
elszegényedését és kiszolgáltatottságát növeli. Termelésük ugyan exportnövelő hatású, ugyanakkor az
adott országban au élelmiszerhez való hozzáférését nem növelik jelentősen.
1.3. Külföldi működő tőkebefektetések a
magyar agrár-élelmiszer ágazatban
A külföldi működő tőkebefektetések megjelenése Magyarországon - így a magyar agrár-
élelmiszeripari ágazatban is – a gazdasági átmenet1 folyamatához, és azon belül is a privatizációhoz
kötődik. Mivel vizsgálataim során fontos szerepet szánok a közvetlen külföldi működő
tőkebefektetések megjelenésének, így elengedhetetlennek tartom a magyar privatizáció folyamatának
vázlatos bemutatását.
Andreff (2002a) tanulmánya szerint a privatizáció magyarországi kezdete 1982-re tehető, amikor az
első állami cégek tulajdonrésze külföldi befektetők részére értékesítésre került.
A privatizációnak az 1992-ig tartó szakaszát tekintjük a spontán privatizáció időszakának, mely
alatt állami kontrol nélkül, az állami vállalatok vezetői döntöttek a privatizáció módjának lefolyásáról.
A masszív, spontán privatizáció jogi alapját valójában a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI.
törvény teremtette meg azzal, hogy külföldi vagy magyar természetes és jogi személyek
Magyarországon gazdasági társaságokat alapíthattak.
A spontán privatizációnak legismertebb módszerei Sárközi (1991) szerint:
adott termelési egység közvetlen értékesítése a befektető részére;
jövedelmező termelési tevékenységek kiszervezése egy közös vállalatba, ahol az állami
vállalat tőkeapportjával (termelési eszközök, márka, know-how) és a többnyire külföldi
befektetők pénzügyi apportjával szereztek tulajdont, és bizonyos mértékű beleszólást a
vállalat irányításába. Kezdetben a befektetők nem kívántak többségi tulajdont szerezni a
vállalkozásban, de tőkeemelésekkel, és a tulajdonostársak kivásárlásával részesedésük
fokozatosan emelkedett;
külföldi befektetők közvetlenül is tehettek ajánlatott korábban meg nem hirdetett vállalat
megvásárlására.
A spontán privatizáció folyamatát az 1990-ben felállított Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) sem
tudta jelentős mértékben korlátozni, hiszen az csak a közvetlenül állami tulajdonban lévő cégek egy
részében volt jogosult a tulajdonos érdekeinek képviseletére. A spontán privatizációnak véglegesen az
1990-ben elfogadott privatizációs törvény vetettek véget, ami 1992. márciusában lépett életbe.
1 Gazdasági átmenet fogalmán – Kornai definíciója szerint - a klasszikus szocializmusból a kapitalista piacgazdaságba való átmenetet értjük, melynek
átmeneti formájaként jelenik meg a szocialista piacgazdaság
26
Az 1992-től kezdődő időszakot tekintjük a decentralizált privatizáció kezdetének, amikortól az
állami vagyont állami irányítás alatt értékesítették. A decentralizált jelző arra utal, hogy az állami
vállalatokat nem komplexen értékesítették. Először önálló, életképesnek tekintett egységekre osztották
fel őket, amelyeket külön-külön értékesítettek a befektetők felé. A decentralizált privatizáció kezdeti
időszakában az állam a többségi magyar befektetői tulajdon biztosítására törekedett. A külföldi
befektetők, a privatizációt követően hamarosan megszerezték a többségi tulajdont.
1996-1997-től, az állami vagyon jelentős része értékesítésre került. A privatizáció során több
vállalkozást, gyakran spekulatív céllal vásároltak meg. Ezek többségét az új tulajdonosok rövid időn
belül értékesítették általában külföldi befektetők részére. Ezt a folyamatot másodlagos privatizációnak
nevezzük.
A magyar élelmiszeriparban a külföldi működő tőkebefektetések megjelenése a spontán
privatizáció időszakára datálódik. A 138 állami alapítású agrár-élelmiszeripari vállalatból 1992 végéig
80 alakult át gazdasági társasággá, melyek közül 35 vállalkozásban a részbeni vagy teljes privatizáció
is megtörtént. A magyar gazdaság szempontjából történelmileg meghatározó élelmiszeripar
privatizációjának gyorsaságát bizonyítja az a tény, hogy 1990-1992 között az állami privatizációs
bevételek mintegy 50%-a az ágazatból származott. (Raskó, 2000)
A magyar élelmiszerágazat privatizációjának sajátossága, hogy a vállalatok többsége szakmai
befektető csoportok kezébe került. A befektetők között elsőként a legnagyobb élelmiszer-ipari multi-
és transznacionális vállalatok (pl.: Coca-Cola, Unilever, Nestlé, Heinz, Beghin-Say) és más regionális
élelmiszeripari-társaságok (pl.: Henkell-Söhnlein, Underberg, Parmalat, Austria Tabac) jelentek meg.
Velük párhuzamosan, de kisebb arányban pénzügyi befektető csoportok (pl.: Első Magyar-Amerikai
Alap, CP Holdings) is részvettek a privatizációban. Beruházásaik mögötti motivációs tényként jelenik
meg, hogy
Magyarország a keleti blokk elismerten legfejlettebb mezőgazdaságával rendelkező
hagyományos exportorientált ország, kiváló kapcsolatokat ápol a befektetők számára akkor
ismeretlen kelet-európai piacokon;
a mezőgazdasági alapanyagok kellő mennyiségben és minőségben termelhetők, amit a
képzett és kreatív szakemberek irányítottak;
helyi gyártókapacitások megszerzése és piacszerzés;
márkanevek és gyártási technológiák megvásárlása;
a magyar állam által elfogadott beruházás-védelmi szabályok. (Raskó, 2000)
A magyar élelmiszeripari vállalatok vezetőségét a spontán privatizáció előmozdításában motiválta:
az állandósult tőkehiány és likviditási problémák;
piacszerzés reménye a nyugati piacokon;
szükséges beruházások megvalósítás;
27
gyártási jogok megszerzése.
Az 1992-ig tartó időszakban a jövedéki termékeket előállító vállalatok meghatározó többsége
külföldi befektetők kezébe került (dohányipar, szeszipar), de magas volt a magánosítás az
édességiparban, cukoriparban és a növény-olaj gyártás területén is. A külföldi tulajdonosok
megjelenése azokban a vállalatokban különösen gyorsan zajlott le, melyeknek az államszocializmus
időszakában is volt kapcsolata egy külföldi vállalattal, például licensz jogok, termelési rendszerek
megvásárlása miatt. Nem elhanyagolható tény a befektetések motivációjának keresésekor, hogy
számos külföldi befektető jó személyes kapcsolatot tartott fenn a megvásárlandó vállalat vezetőivel.
Raskó (2000) továbbá azt is megjegyzi, hogy a spontán privatizáció időszakában a menedzsment
viszonylag szabadon alakította a privatizációs stratégiát, az állam, és az 1990-ben felállított ÁVÜ
passzívan figyelte a privatizációs döntéseket.
1992 végétől kezdődött meg a decentralizált privatizáció a magyar élelmiszeriparban is, mely abban
is különbözött az előbbi időszaktól, hogy a magyar kormányzat immár szakágazati stratégiák mentén
kívánta a privatizáció lebonyolítását lefolytatni. E stratégia része volt, hogy valamennyi állami
élelmiszeripari vállalatot kötelezően át kellett alakítani életképes gazdasági társaságokká. E vállalatok
magánosítása során a hazai érdekeltségű vásárlókat (munkavállalók, mezőgazdasági termelők
kárpótlási jegyének beszámítása) előnyben kellett részesíteni. Több esetben előírták, hogy a termelők a
vállalat privatizációja során 25%+1 szavazatig a tulajdonszerzés során előnyben részesültek, és
tulajdonrészüket kárpótlási jegyekkel is kifizethették.
Az új magánosítási stratégia ugyanakkor nem foglalkozott a létrejövő magyar tulajdonú vállalatok
fennmaradásának, és fejlődésének problémáival, így nem kapcsolódtak a programhoz az új
vállalkozásokat megsegítő, speciális finanszírozási programok. Ennek következtében, az elsődleges
privatizáció befejeződésével párhuzamosan megkezdődött a másodlagos privatizáció folyamata is.
Számos esetben az első körben győztes vevők tőkeerős befektető-társat kerestek, vagy teljes
részesedésüket felajánlották a legtöbbször külföldi érdekeltségű befektetők részére. (pl.: Magyar
Cukor Rt.)
A külföldiek rövid idő alatt bekövetkező gyors térnyerésével kapcsolatosan számos ellenérzés
fogalmazódott meg a privatizációs időszak alatt (Alvincz et al. 1994):
közvetlen és közvetett tőkekivonás;
az esetleges monopolhelyzettel való visszaélés;
a piac meghódítása a megszerzett termelőkapacitások leépítésével és importtal;
az ismert hazai élelmiszermárkák kiszorítása piacról;
a megszerzett vállalat vagyonának felélése gyors profitszerzés céljából.
A masszív privatizációt követően az élelmiszeriparon belül a külföldi vállalkozások jelenléte
jelentős tényezővé vált. 1997-ben az élelmiszeriparban jegyzett tőke 61,4%-a külföldi tulajdonosok
28
kezében volt. Raskó (2000) aláhúzza, hogy a külföldi tőke aránya ekkor csak a gépiparban és a
nemesfém ásványi termékek gyártásában volt magasabb az élelmiszeriparénál. Ezzel szemben a
mezőgazdasági nyersanyagtermelésben a külföldi részvétel továbbra is minimális, a jegyzett tőkét
tekintve 5,9%.
Jansik (2000) a külföldi részesdés arányáról megállapítja, hogy az élelmiszeriparon belül a külföldi
tőke eloszlása jelentős különbségeket mutat. A gyors és masszív privatizációnak következtében egész
szakágazatok kerültek külföldi tulajdonosok kezébe, gyakran egy-két befektetői csoport kezébe.
Ezekre Rontóné (2005) példaként említi a növényolaj-ipart vagy a borágazaton belül a pezsgőipart.
Az 1. ábrán szembetűnő, hogy 1992 és 1997 között valamennyi élelmiszeripari szakágazatban
növekedett a külföldi működő tőke aránya. Ez alól kivételt jelent a bortermelés, ahol ha minimális
mértékben is, de 25%-ról 23%-ra csökkent az FDI aránya.
1. ábra: Külföldi működő tőke-megoszlás az élelmiszeriparon belül
Forrás: AKI adatok
Az élelmiszeripari befektetők (multinacionális és egyéb külföldi vállalatok) más országokban
szerzett profitjukat, illetve idegen forrást mozgósítottak magyarországi befektetéseik
megvalósításához.
A kívánatos piaci pozíció elérésével a magyar termelő egység az anyavállalatba integrálódva annak
koherens részévé válik és alárendelődik a tulajdonos vállalat globális vagy regionális stratégiájának.
Amíg a pótlólagos beruházások hatékonyság- vagy méretgazdaságosság-növekedéséből származó
határhaszna pozitív, illetve várható megtérülése nemzetközi összehasonlításban magas, addig a
külföldi befektetők folytatják a magyar leányvállalatnál képződött nyereségük visszaforgatását. Amint
29
azonban céljaikat elérték, vagy másutt kedvezőbb befektetési lehetőségek adódnak, kivonják a profitot
az országból, és - fenntartva a működő tőke állandó mozgását - azt máshol fektetik be.
A profit repatriálás teljesen természetes és elfogadható gazdasági folyamat, amíg legális és
ellenőrzött keretek között zajlik. Az élelmiszeriparban azonban az a külföldi tulajdonosok által
gyakorolt eredménykivonásnak létezik egy releváns veszélye és elítélendő megnyilvánulása, az ún.
rejtett profit-repatriálás. Mértéke nem ismeretes, mert általában az anyavállalat és a leányvállalat
közötti belső vállalati elszámolási módszerek követhetetlenné teszik. (Jansik, 2001)
A rejtett profit-repatriálás legfontosabb három megnyilvánulási területe, Alvincz et al (1994) szerint
a következő:
költségalapú profitrepatriálás - a leányvállalat költségeinek növelése az anyavállalat javára;
profitrepatriálás eszközei törzstőke-emeléssel;
kereskedelem-alapú profitrepatriálás (transzferárak): az anyavállalat és leányvállalat közötti
belső export-import útján.
Az élelmiszeriparon belül a külföldi befektetők viszonylag rövid idő alatt vetették meg lábukat,
amely szorosan kapcsolódik a gazdasági átmenethez, és azon belül is a privatizáció időszakához. A
külföldi működő tőke jelentős része a spontán privatizáció időszaka alatt áramolt be az országba,
melyek megvalósulását –állami stratégia híján – a legtöbb esetben az állami vállalatok vezetői
irányították. Bár a decentralizált privatizáció alatt az állam elő kívánta mozdítani a hazai
tulajdonosok szerepét, de a privatizált vállalatok működéshez szükséges finanszírozási források
híján számos vállalat új vezetőinek tőkeerős, külföldi befektetőpartnert kellett keresniük.
A magyar élelmiszeriparon belül a külföldi tőke aránya kimagaslóan magas más ágazatokhoz
viszonyítva is, és jelentős különbségeket mutat az ágazaton belüli megoszlása. A külföldi
tulajdonban lévő vállalatok egy nagy vállalatcsoport részeként működnek tovább, és működésük,
valamint fejlődésük a csoporton belüli nemzetközi munkaerő-megosztástól nagymértékben függ.
30
2. Anyag és módszer
A kutatások középpontjában a külső tőkeforrásból származó szőlészeti-borászati befektetéseknek a
magyar szőlő-bor ágazatra gyakorolt hatása áll. Az elemzések tehát mezoökonómiai, azaz ágazati
szinten vizsgálják az új gazdasági szereplők hatásait a szektor fejlődésére. Az ágazat, mint vizsgálatom
tárgya, annak fogalom-meghatározását követően arra keresem a választ, hogy e összetett gazdasági
halmaz vizsgálatát milyen elvek és módszerek alkalmazásával lehet eredményesen és hatékonyan
elvégezni.
2.1. Ágazati tanulmányok
Az ágazat (angolul: industry) először a modern közgazdaságtan atyja, Adam Smith híres művében, a
„Nemzetek gazdaságtana” munkamegosztás részében jelenik meg. Szemléletesen az ollógyártók
példáján keresztül mutatja be az ágazatban dolgozó mesteremberek összességét.
Az ágazat koncepciójának megújítása a rendszerelmélet megjelenését követően kap új lendületet
(ld.: Barel (1971) és Rosnay (1975) munkái). Ezen elméletek közös alapja, hogy az ágazatot, mint
hierarchikus rendszert vizsgálják. Toledano (1978) egy láncként tekint az ágazatra, amelyben fentről
lefelé haladva a félkész termékekből végtermék keletkezik: „..a molnár lisztjét használja a pék a
kenyérhez…”
Az ágazati kutatások valódi áttörése Goldberg (1968) nevéhez fűződik, aki az ágazat rendszerszintű,
vertikális megközelítéséből kiindulva alkotja meg az agribusiness koncepcióját. „A megközelítés
magába foglalja az adott mezőgazdasági termék alapanyag-termelésében, a feldolgozásában és a
kereskedelemében résztvevőket. Tartalmazza a mezőgazdasági beszállítókat, a mezőgazdasági
termelőket, a raktározással foglalkozó vállalkozókat, a feldolgozókat, a nagy- és kiskereskedőket, akik
lehetővé teszik a nyersanyagnak a fogyasztókig történő eljutását. Vonatkozik valamennyi szervezetre,
mint az állami szervekre, a piacokra, a kereskedelmi egyesületekre, melyek koordinálják és
befolyásolják a termékáramlás különböző szintjeit.”
Rastoin (2006) a fenti koncepció tekintetében kiemeli, hogy az agribusiness definíciójában, e
rendszer működésének tökéletesebb megismerése miatt, a „kereskedelmi egyesületek” kifejezést
helyettesíteni kell a”szakmai és fogyasztóvédelmi szervezetekkel”.
Malassis (1973) az ágazat (franciául: filière) egy részletesebb, rendszer szemléletű definícióját
alkotta meg: „az ágazat az agrár-élelmiszeripar egy adott termékéhez vagy termékcsoportjához
kapcsolódik; és magába foglalja az összes szereplőt (vállalatok és adminisztráció) és (termelési-,
feldolgozási-, pénzügyi-) folyamatot, melyek hozzájárulnak a termék előállításához, szállításához
31
annak végső felhasználásig, és magába foglalja éppúgy a termelési tényezők összehangolását azaz a
logisztikát.”
E a megközelítés az ágazati koncepció három fontos elemét emeli ki:
a terméket, a termelési csatornákat, a szereplőket és a folyamatokat;
a piacszabályozási folyamatokat, szerkezetét és működését, az állami beavatkozások körét;
a szereplők közötti versenyt.
Morvan (1980) az ágazat három alapvető tulajdonságát határozza meg:
az ágazat „technikai” megközelítésből részekre bontható, egymás után következő műveletek
sorozata;
az ágazat „kapcsolati” megközelítés tekintetébe a szereplők közötti kereskedelmi és
pénzügyi kapcsolatok összessége, mely a termelés teljes folyamatát felöleli;
az ágazat „stratégiai” megközelítésből gazdasági folyamatok összessége, mely a döntések
alapjait vizsgálja a konkurencia aspektusait is figyelembe véve.
Modern megközelítésben az ágazatot vizsgálnunk kell mint dinamikus rendszert is: az előbb említett
három tényező bármelyikére ható jelentékeny változás dinamizálja az egész ágazatot és megváltoztatja
működési elvét, szerkezetét.
Az előzőekben leírt Goldberg (1968) és Malassis (1973) definíció alapján megállapítható, hogy
azok közelebb állnak a magyar „vertikum” fogalmához, mint az ágazatéhoz. Míg előbbi a feldolgozott
élelmiszernek teljes útját - az inputoktól a fogyasztókig - is magába foglalja az, addig utóbbi csak a
mezőgazdasági alapanyag-termelés és az élelmiszer-feldolgozás részeit tartalmazza.
E kettőség magyarázatául szolgálhat Szénay-Villányi (2000) megközelítése, miszerint a magyar
ágazat szó megközelítése közelebb áll a német „Productionszweige” fogalmához, mint az angol
„industry” megközelítéshez. A szerzőpár az ágazat, gazdasági ág, szakágazat fogalmakat szinonim
kategóriáinak tekinti. A magyar „ágazat” kategória ugyanis a hagyományos mezőgazdaság
korszakában alakult ki, amikor az agrártermelés elsősorban nyersanyagtermelést jelentett. A
technológiai fejlődéssel az ágazat fogalma fokozatosan kibővülni látszik annak horizontális, illetve
vertikális aspektusaival, hiszen ezek együttesen tekinthetők a gazdasági elemzések egységének: a
mezőgazdasági ágazatökonómiai vizsgálatok ma legtöbbször vertikális egységeket fognak át,
melyeken belül olykor szükséges lehet a nyersanyagtermelő „alapágazat” külön vizsgálata.
A kutatási területet jelentő szőlő- és bortermelés tekintetében is megfigyelhető a magyar valamint az
angolszász és francia szakirodalom közötti különbség: míg a magyar szakirodalomban a szőlő-bor
ágazatként megjelölt fogalom a szőlőtermesztés és borászat fogalmát öleli fel, addig az angol „wine-
industry” kifejezés magában foglalja a termeléstől a fogyasztásig résztvevő valamennyi gazdasági
szereplőt. A szőlő-bor szektort vizsgáló magyar szerzők (Brazsil (2000), Mayer-Lakatos (2005) stb.)
32
nagyon gyakran használják szinonim kifejezésként az ágazat és a vertikum fogalmakat, holott az
előzőek alapján a kettő egymástól jelentősen különbözik.
Egy adott termék, esetünkben a szőlőbor, vizsgálata során nincs lehetőség arra, hogy az előállítástól,
a disztribúciós csatornákon át a kereskedelmi hálózatokig minden gazdasági folyamatot
megfigyeljünk.
Az ágazatra (franciául: filière, angolul: industry) tehát sokkal inkább koncepcióként
(absztrakcióként) tekintek. Ez lehetővé teszi a valóság egy részének mérését, megértését valamint a
vizsgált terület szerkezetének és működési elvének magyarázatát. Az ágazati vizsgálatok során a
termelési- és értékesítési rendszer egy kiemelt területére koncentrálok.
Az ágazati tanulmányok módszereinek részletes elemzése előtt fontos annak hangsúlyozása, hogy -
Lauret (1983) megállapításaival élve – a vizsgálatok során a folyamatok értelmezésére és nem azok
mérésére helyezem a hangsúlyt.
Az ágazati tanulmányok nem csupán a termelési folyamatok leírására szolgálnak, de fokozatosan
három különböző irányba fejlődtek (Rastoin, 2006):
a termelési technológia fontosságát kiemelő tanulmányok a technológiának az ágazat
fejlődésére gyakorolt hatását mérik;
az integráció folyamatainak vizsgálata, melynek során a magasabb fokú együttműködésben
rejlő szinergiákat kívánják mérni esettanulmányok formájában;
ágazati kapcsolatok mérlegéből kiinduló tanulmányok az ágazatok egymásra irányuló
hatásait mérik.
E három irány külön-külön egyik sem biztosít Rastoin (2006) szerint olyan kellően kifinomult
módszereket, amellyel egy ágazatban tevékenykedő gazdasági szereplők közötti kapcsolatokat valóban
fel lehet tárni. Tehát a három módszer nem konkurensei, hanem komplementerei egymásnak a kutató
számára. Véleménye szerint egy ágazati tanulmánynak ma az alábbi részekre kell kitérnie:
gazdasági aspektus, melyben az ágazatra rendszerként tekintünk, mely egy vagy több piac
által irányított termelési és fogyasztási rendszer. E rendszert a termékáramlás irányával és
ökonómiai adatok (mennyiség, hozzáadott érték, ágazati termelési költség, ágazati
jövedelem, ágazatok közötti kereskedelem) segítségével jellemezhetjük;
technológia és termék aspektus, mely alapvetően a termelési folyamatokat vizsgálja az
innováció szemszögéből;
szervezeti és vállalati aspektus, mely számba veszi az ágazat fontos és periferikus
vállalkozásait, azok beszállítóit és vevőkörét. A gazdasági szereplőket karakterizálja, és
vizsgálja azok gazdaságpolitikáját;
földrajzi aspektus, mely az adott ágazatot az adott földrajzi környezetben vizsgálja,
33
különösen figyelembe véve az adott területen kialakult klasztereket. Új megközelítést
jelenthet a terroir koncepció bevezetése ezen a téren.
Rastoin (2006) meglátása szerint az adott ágazat dinamikájának és lehetőségeinek megértéséhez
mindig szükség van egy történelmi aspektus felvázolására is.
Bencharif et al. (1999) tanulmánya szerint az agrár-élelmiszeripar ágazati megközelítése különösen
alkalmas az átmenet gazdaságainak vizsgálatára. Új látásmódot nyit meg a szociál-ökonómiai valóság
feltárása révén. Az átmenetben lévő országokban az agrár-élelmiszeripar torzulásai révén rendkívül
heterogén képet mutatnak, és ebből adóan a szereplők között kialakult kapcsolatok nagyon
szerteágazóak, bonyolultak. E torzulások legtöbbje a termékek szabad áramlását akadályozza.
Pouliquen - Nidenberg (1993) megállapítják, hogy az ágazati megközelítést az átmeneti
gazdaságokban szükségessé teszi, hogy nem létezik globális elmélet az ott felmerülő problémákra,
tehát szükség van egy következetes, a helyi kapcsolatokat mélyen ismerő „folyamatos reflexióra”
sokkal inkább, mint az „előzetesen a stabil gazdaságokra felállított modellekre.”
Lauret (1983) jelentős különbségekre mutat rá a magukat ágazati kutatásoknak nevező írások
között:
Az úgynevezett élelmiszer-lánc típusú kutatások ugyanis a beszállító-vevő közötti
kapcsolatokat vizsgálják, és mindezek láncolatát helyezik előtérbe;
A disztribúciós csatornákat vizsgáló tanulmányok azt kutatják, hogy milyen úton kerül el az
adott termék az alapanyag-termelőtől a végső fogyasztóig. Mindezt a kereskedelmi
folyamatok vizsgálatával érik el.
A kereskedelmi hálózatokat vizsgáló tanulmányok alapvetően az ágazati szereplők közötti
információcserére fókuszálnak.
A vállalati láncokat, csatornákat és hálózatokat vizsgáló tanulmányok közös tulajdonsága, hogy
konkrét, közvetlenül megfigyelhető tevékenységet vizsgálnak. Térben és időben könnyen
lehatárolhatók az adott társadalom egy részére, egy adott vállalkozáscsoportra koncentrálnak,
melyeket struktúrájuk vagy kereskedelmi kapcsolataik alapján könnyen csoportosíthatók. Lauret
(1983) felhívja a figyelmet, hogy ezek a tanulmányok nem teszik lehetővé az adott termék gazdasági
vonatkozásainak teljes megismerését. Az ágazati tanulmányok megkezdéséhez mindig szükséges
meghatározni:
a vizsgált terméket vagy termékcsaládot;
a vizsgálat tárgyát jelentő terület pontos lehatárolását (ország, régió, termelési körzet stb.)
a vizsgált időszakot.
Itt kell kicsit részletesebben beszélni a földrajzi területről, mint az ágazati tanulmány egyik
tényezőjéről, hiszen több borvidék vizsgálatát kívánom elvégezni.
34
Benko - Lipietz (1992) kiemelik, hogy bár a technológiai fejlődés sok tekintetben csökkentette a
termőhely és az adott tevékenység közötti szoros kapcsolatot, továbbra is felmerül az a kérdése, hogy
mire alapozzuk egy heterogén termék ágazati vizsgálatát egy globalizálódó, homogén piacon? Erre a
válasz egyértelműen a területben, mint meghatározó tényezőben keresendő, ami különösen
megkerülhetetlen kérdést jelent az olyan termékek esetében, melyek kereskedelmében alapvető
szempont annak minősége. Különösen bonyolítja a kutató munkáját a földrajzi árujelzőkkel
forgalomba hozott termékek sokasága, mint az oltalom alatt álló eredetmegjelöléses és oltalom alatt
álló földrajzi jelzéses borok esete.
A szerzőpár által ajánlott megoldás, hogy nem megfeledkezve a területi különállóság problémájáról,
de nem szabad túl sok felvetéssel egyszerre dolgozni, ugyanis nagyon gyakran a minőségre vonatkozó
eltérések alapvetően marketingbeli okokra vezethetők vissza.
Egy ágazati tanulmány tehát egy többé-kevésbé könnyen lehatárolható terméknek egy strukturált és
differenciált egészként való bemutatása. Belső tartalma rendkívül heterogén, hiszen az ágazaton belül
többé-kevésbé modern és tradicionális technológiákkal, különböző típusú vállalatokkal, valamint
különböző kereskedelmi csatornákkal éppúgy találkozhat a kutató.
Az előzőekben felsorolt, összetett kapcsolatok bemutatása miatt egy ágazati tanulmány elkészítése
Lauret (1983) szerint rendkívül időigényes folyamat, amely megköveteli a vizsgálat tárgyának pontos
lehatárolását, és a kutató különleges „belsőséges” kapcsolatát az adott területtel. Ez utóbbi és a rászánt
kutatási idő eredménye az ágazati tanulmányok értéke és megbízhatósága.
Lauret és Perez (1992) a bensőséges kapcsolat mellett a sikeres ágazati tanulmány előfeltételének
tekinti, hogy
a kutató folyamatosan az észlelt és az elméleti folyamatok kölcsönhatásában éljen,
fogékony legyen a társadalmi problémák iránt,
rendszerszemléletben gondolkozzon,
ismerje a közgazdaságtan működésének alapfeltételeit, de képes legyen elfogadni a
szabályozás és a döntések sokszínűségét.
A fenti – főleg francia - szerzők ágazati tanulmányokra vonatkozó kutatásai jól mutatják, hogy
annak sikerét a kutató személye és előismerete alapvetően befolyásolja. Tehát a kutató egyénisége,
objektivitása alapvetően meghatározza az eredmények hitelességét. E szubjektív elem miatt fontos
annak pontosítása, hogy milyen szabályokat kell figyelembe venni a kutatónak.
A kutató szakmai jártasságának fontosságát hangsúlyozza Porter (1980) is: a gazdasági szereplőkkel
folytatott irányított interjúk során, a kutató szakmai felkészültségének jelzése arra ösztönzi az
interjúalanyt, hogy részletesebb, pontosabb adatokkal szolgáljon a kutatónak.
Lemoigne (1984) az ágazati tanulmányokat a modellek egy formájának tekinti, és ebből kiindulva
úgy véli, hogy a kutatónak az alábbi négy szabály figyelembevételével kell eljárnia:
35
Helytállóság: vizsgálat tárgyát minden esetben a modellt készítő kutató implicit és
explicit szándéka határozza meg. Ezt az alapszabályt abban az esetben sem szabad
elfelejteni, ha kutatásaink előre haladtával a vizsgált valóság ellentmond eredeti
felvetésnek;
Komplexitás: a vizsgált jelenséget mindig egy nagy egész, aktív és szerves részének kell
tekinteni. Először a kutatónak globálisan, a környezetével való kapcsolatait kell
megvizsgálni, majd azt követően kell belső struktúráját kutatni;
Teológiai elvek: a kutatónak soha sem a jelenséget önmagát, hanem annak
„magatartását”, kiváltó okát kell megmagyaráznia úgy, hogy azt soha sem szabad néhány
gyakorlati szabállyal egyoldalúan értelmezni;
Megerősítés és annak beismerése, hogy valamennyi modell elfogult. Ez nem a kutató
alaposságának hiánya, de fontos valamennyi vizsgált elem teljes objektív
megismerésének illúzióját kizárni, és olyan elfogadható támpontokat találni, amellyel a
vizsgált elemek kiválaszthatók.
A dolgozatban az ágazaton, a szőlő-bor vertikumnak a termelési (szőlészet és borászat) oldalát
értem. Dinamikus rendszerként kezelve az ágazat fogalmát, vizsgálataim középpontjában a
befektetői csoportok megjelenésének hatásai állnak a választott magyar borvidékek gazdasági
szereplőire. Heterogén, a földrajzi eredetük által jelentős minőségi különbségű terméket előállító
ágazat. A gazdasági, technológiai, történelmi, szervezeti aspektusokat figyelembe véve,
esettanulmányokon keresztül kívánom a kutatási hipotéziseimre a válaszokat megtalálni.
Kutatásaim során a rendszerváltástól napjainkig terjedő időszakot elemzem.
2.2. Esettanulmányokra alapozott ágazati
tanulmány során alkalmazott kutatási
módszerek
Az esettanulmányok olyan elemző, empirikus kutatások, amelyek a kiválasztott ágazati jelenségek
összefüggéseit vizsgálják. Az esettanulmányok nem kvantitatív méréseken, hanem az adatgyűjtés
során felhalmozott ismeretanyagok kvalitatív elemzésén alapulnak. Nem csupán a statisztikai elemzés
és a feltevések számokkal történő igazolása válik fontossá, hanem a jelenségek mélyebb megismerése,
ami az általános elemzési elvek segítségével kerül kiértékelésre. Az esettanulmányok eredményei
alapján csak korlátozottan lehet olyan általános kijelentéseket megfogalmazni, mint az ökonometriai
vizsgálatok esetében. Az ágazati esettanulmány a jelenséget ugyanis a környezetével együtt vizsgálja,
és viszonylag nagyszámú változó emelhető ki az eredményekből.
Sidlovits (2008) megállapítása szerint, az esettanulmányokat gyakran az a kritika éri, hogy a
vizsgálatot végző személy szubjektivitásából adódóan, az eredmények torzulhatnak. A vizsgálat
36
nehezen reprodukálható, a tényezők változékonyak. Az elemzések alapjául szolgáló, irányított
interjúkra alapozott esettanulmányokat az interjú alanyok is kevésbé kedvelik a kérdőívekhez képest,
mivel sok időt vesz el az összetett kérdésekre adott választ. Ugyanakkor a nyitott kérdések, és az
irányított interjúk alkalmazása lehetővé teszi a kutató számára, hogy holisztikus képet alkosson a
kutatás tárgyáról. Az eredmények más forrásból történő alátámasztásával, a különböző interpretációk
megvitatásával az interjúk során, több információforrás alkalmazása (pl.: éves beszámolók,
sajtóanyagok) jelentősen csökkentheti a kutatási eredmények torzulását.
Az irodalmi kutatások és esettanulmányok készítéséből álló kutatásokat időben öt egymásra épülő
szakaszra lehet osztani:
1. PhD dolgozat első szakaszában bibliográfiai kutatásokat végeztem, mely a kutatási téma
lehatárolását tette lehetővé. A globális szőlő-bor vertikum fejlődési tendenciáinak, illetve a
magyar szőlő-bor ágazat átalakulásának és szerkezetének megismerésén túl a kutatások
fokozatosan a szőlő-bor ágazaton belül megvalósult koncentrációs folyamatok felé irányultak.
Ezen összetett gazdasági folyamatok megértéséhez és elemzéséhez számba vettem azokat a
közgazdasági elméleteket (átmenet gazdaságtana, a külföldi működő tőkebefektetések, a
vertikális koordináció, evolucionista közgazdaságtan, mezo-ökonómia elméletek), amelyek
lehetővé tehetik a kutatási terület mélyebb megismerését.
2. Ismerve a tudományos munkák esetleges korlátait – Porter (1982) ajánlása alapján - az irodalmi
adatgyűjtés lezárását megelőzően, irányított interjúkat készítettem az ágazat szakmai
szervezeteinek országos és helyi tisztségviselőivel, valamint több, a szőlő-bor ágazattal
foglalkozó elemzővel. Kutatásaim második szakaszában végzett előzetes irányított interjúk
hozzájárultak ahhoz, hogy átfogóbb képet kaphassak a szőlő-bor vertikum aktuális helyzetéről,
illetve a szőlő-bor ágazatban lezajló koncentrációs folyamatok magyar vetületeiről, különös
tekintettel a rendszerváltást követően lezajlott eseményekről.
3. Kutatásaim harmadik szakaszában összesítettem, elemeztem és összevetettem az első két
szakaszból származó adataimat, így
megfogalmaztam kutatásom problematikáját;
a gazdasági elméletek közül kiválasztottam a kutatásaim alapjául szolgálókat (átmenet
gazdaságtana, vertikális koordináció, evolucionista közgazdaságtan kizárása);
térben lehatároltam kutatásaim területét (két magyar borvidék kiválasztása);
a borvidékek ágazati struktúrájából kiindulva beazonosítottam és osztályba soroltam az
ágazati gazdasági szereplőket;
felállítottam borvidéki ágazati szereplőket összesítő adatbázisomat, különös tekintettel a
külső tőkeforrásból származó borászati beruházásokra;
kidolgoztam az irányított interjúk alapját jelentő kérdőívet az 1. számú melléklet szerint;
37
E szakaszban végeztem el az elemzések alapjául szolgáló külföldi működő tőkebefektetések és
mezo-ökonómiai gazdasági elméletek irodalmának kutatását.
4. A negyedik szakaszban lefolytatott irányított interjúk alatt valamennyi borvidéken arra
törekedtem, hogy az adott termelési körzet szerkezetét figyelembe véve, valamennyi ágazati
szereplő típussal találkozzak, azok véleménye megjelenhessen kutatásomban.
Kiemelt fontosságúnak tartottam az eltérő nézőpontok ütköztetését, a működő tőkebefektetések
megítélésének, valamint a gazdasági szereplők között létező és vélt ellentétek, szövetségek és
kapcsolatok megismerését.
5. A fenti négy szakasz összegzését, egyben befejező, ötödik szakaszát jelenti a disszertáció
megírása, mely szakasz alatt kiegészítő irodalmi kutatást is végeztem.
A problematikában meghatározott kutatási hipotézisek megválaszolásához a 3. táblázatban
feltüntetett vizsgálatokat végeztem el.
Kutatásaim során két elsődleges célt fogalmaztam meg:
A magyar szőlő-bor ágazat piaci környezetének megismerése első sorban szekunder
adatgyűjtésre alapozva:
o A világban, és azon belül az Európai Unió bortermelő országaiban, a szőlő-bor
termelési- és fogyasztási struktúrában az elmúlt évtizedek folyamán bekövetkezett
változások (különösen a koncentrációs folyamatokra);
o A rendszerváltást követően a magyar szőlő-bor ágazat termelési és fogyasztási
oldalán bekövetkező változások, melyeket befolyásolt a második világháború utáni
magyarországi gazdaságpolitikai rendszerek változásai, különös tekintettel a
gazdasági átmenetre (irányított interjúk alapján).
Kutatásaim második része a külső forrásokból megvalósult ágazati beruházásokra, és a
termelésben megfigyelhető koncentrációs folyamatokra fókuszál nemzetközi majd hazai
példákon keresztül.
A világ koncentrációs folyamatainak vizsgálatához, a tudományos írásokon túl, a szakmai
folyóiratok cikkeit, illetve szakmai szervezetek éves beszámolóit használtam. A folyamatok
vizsgálata során ismertem fel azt, hogy a külső tőkebefektetések aránya, és a helyi
fejlesztési modellben betöltött szerepe borvidékenként eltér. Ennek bizonyítására kizárólag
szekunder adatgyűjtésre alapozva, két külföldi borvidéken mutattam be a külső
tőkebefektetések hatásait: az újvilági Új-Zéland Malbeck borvidéken, valamint a
hagyományos borhatalom, Spanyolország Rioja borvidéken.
38
3. Táblázat : Vizsgálat anyaga és módszerei
Elemzett
témakörök
Résztéma Kutatási
módszerek
Adatforrás Elemzési
módszerek
A magyar
szőlő-bor
ágazat piaci
környezetének
elemzése
A világ és az
EU borpiacának
elemzése
Szekunder
adatgyűjtés
OIV, FAO,
KSH, EuroStat,
HNT adatok;
szakmai
kiadványok
Leíró statisztika,
összehasonlító
elemzés
Hazai borpiac
elemzése a
gazdasági
átmenet
szemszögéből
Szekunder és
primer
adatgyűjtés
HNT, KSH,
VPOP adatok,
Tudományos és
szakmai
folyóiratok
Irányított interjú
szakértőkkel
Leíró statisztika,
összehasonlító
elemzés, tartalom
elemzés
Külső
befektetők
hatása a
magyar szőlő-
bor ágazatban
Külső
tőkebefektetések
a globális szőlő-
bor ágazatban
Rioja és
Malbeck
példáján
keresztül
Szekunder
adatgyűjtés
Tudományos és
szakmai
folyóiratok;
Szakmai
szervezetek
kiadványai
Tartalomelemzés,
összehasonlító
elemzés
Külső
tőkebefektetések
Villányi
borvidéken
Szekunder és
primer
adatgyűjtés,
Tudományos és
szakmai
folyóiratok;
KIM E-
beszámoló,
Opten adatbázis;
Irányított interjú
(15 pincészet)
Tartalomelemzés,
összehasonlító
elemzés
Külső
befektetők
Tokaji
borvidéken
Szekunder és
primer
adatgyűjtés,
Tudományos és
szakmai
folyóiratok;
KIM E-
beszámoló,
Opten adatbázis;
Irányított
interjúk (21
pincészet)
Tartalomelemzés,
összehasonlító
elemzés
Forrás: saját eredmények
A külföldi esettanulmányok igazolták az ágazati tanulmányok minőségi, területi és
történelmi elveinek a fontosságát. Magyarország esetében kettő önálló, elsősorban irányított
interjúkra alapozott esettanulmányból (Tokaji és Villányi borvidék) határoztam meg
következtetéseimet és adtam meg a problematikában felvetett hipotéziseimre a választ.
39
Tekintettel a hazai borászatok nagy számára, a kutatás korlátozott anyagi forrásai nem tették
lehetővé, hogy a borvidékeken statisztikailag reprezentatív vizsgálatokat végezzek. Az
irányított interjúk előkészítését jelentő bibliográfiai tanulmányaim és adatbázisom alapján
választottam ki a borvidéki szereplőket, melyet minden esetben egyeztettem a Hegyközségi
Tanács titkárával. Ennek célja a valós helyzet megismerése és az egyoldalú következtetések
elkerülése volt.
Borászati nagyvállalkozások esetében a vállalkozás több alkalmazottjával készült interjú.
Több esetben sikerült a vállalat menedzsmentjének alkalmazottjain túl a befektetőkkel is
interjút készíteni (pl.: Tokaji borvidék). A szőlészeti, borászati vállalkozásokon túl minden
esetben interjú alá vontam a szakmai szervezetek (általában Hegyközségi Tanács)
képviselőit is, akik egyben a termelésben is érintettek.
Az irányított interjúk alapját jelentő kérdőívet, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának
munkatáraival, illetve Hegyközségi Tanácsok titkáraival teszteltem, és alakítottam ki első
változatát. Ezt követően a kérdőívet két irányított interjú során teszteltem, és módosítottam
szerkezetét.
Porter (1982) ajánlásából kiindulva a kérdőívet inkább egy logikai fonalnak tekintettem
amelyet a kutatónak úgy kell ismernie, hogy az interjú alanya által adott információkat
rögzíteni tudja. Az interjúk hatékonyabb lefolyását segítette elő, hogy az interjú alanyok
többsége engedélyezte hangrögzítő berendezés használatát. Az esetlegesen nyitott adatokat
telefonon vagy e-mailen pontosítottam az interjú alanyával.
Az interjúk megkezdése előtt informálódtam az interjú alanyáról. Az így szerzett
információkat, illetve az interjúk eredményeit több esetben jeleztem az interjú alanyának.
Ezen apró megjegyzéseket, hozzáfűzéseket pozitív jelzésként értékelték, és nyíltabbá váltak.
Nem volt példa nélküli az sem, hogy az interjú alanya bizonyos kérdésemre - például üzleti
titokra hivatkozva - nem adott választ. Ezek legtöbbször az alapítás körülményeire
vonatkoztak, azaz a rendszerváltás hajnalán bekövetkező változásokra. A gazdasági átmenet
időszakára végül a legtöbb adatot a szakmai szervezetek képviselőitől, illetve a helyi
kisvállalkozóktól szereztem meg.
Az irányított interjúk általános tapasztalata, hogy a valós helyzet megismerését elősegítő
információk jelentékeny része az interjú lezárását követően került elő. Több esetben
hangzott el az a mondat, hogy „ezt ne tessék írni, de …” Ezeket az információkat minden
esetben próbáltam felvetni a későbbi interjúk folyamán, és igyekeztem azok megerősítésére,
illetve cáfolatára választ kapni.
Hasonló tapasztalatként mondható el és kutatásaimat nagyban nehezítette, hogy a
borászatban és szőlészetben minden pincészet és termelő rendelkezik egy számára
megkérdőjelezhetetlen igazsággal, filozófiával. Ezekben az esetben a kutatónak nagy
40
empátiával és megértéssel kell figyelnie, teljes egyetértést mutatva, hogy az interjú alanya
őszintén kifejtse személyes véleményét.
Vizsgálataim szempontjából releváns vállalkozási adatok hitelességét nyílt hozzáférésű
cégadatokból ellenőriztem, mint például mérleg és eredménykimutatások, üzleti beszámolók
stb. Ezeket az adatokat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium E-beszámoló
adatbázisból, illetve az OPTEN információs rendszerből szereztem be.
Az irányított interjúk és szekunder adatgyűjtés mellett több alkalommal részt vettem a
borvidéki szakmai rendezvényeken, ahol korábban nem ismert gazdasági szereplőkkel
ismerkedtem meg. Különösen sok információt szereztem a borászokat tömörítő egyesületek
közgyűlései során.
3. Szőlő-bor piaci befektetések
E szakirodalmi részben – a problematikában megfogalmazottak szerint – kutatásaim a szőlő-bor
ágazat területén történt befektetések nemzetközi folyamatait elemzik.
Vizsgálataimat nehezítette az a tény, hogy a borászati befektetések témakörében született
tudományos és szakmai írások száma korlátozott. A téma feldolgozást tovább hátráltatta, hogy a
publikációk jelentékeny része a borral befektetetési eszközként foglalkozik: ökonometriai modellekkel
vizsgálják a magas presztízsű ikon borok érleléséből adódó értéknövekedésének és az egyéb
befektetési formák nyújtotta hozamok viszonyát, és keresik a vásárlás és az értékesítés ideális
időpontját különböző piacokon. (ld.: Fogarty (2007); Burton – Jabobsen (2001); Sanning (2007))
E megfigyelést támasztja alá Couderc et al (2003) véleménye, miszerint a termelői piac
koncentrációjának vizsgálata csak a nemzeti ágazati kutatásokból jellemezhető, ugyanis a globális
borkereskedelem szerkezetére vonatkozó egységes statisztikai adatok hiányoznak.
A szakmai szervezetek statisztikai adatai, és a témában született tudományos írásokon túl, kitekintek
tehát a tárgyban íródott szakmai lapok és internetes portálok írásaira, jelentéseire is, és egy esetben a
témában született audiovizuális dokumentum is felhasználásra került. A vizsgálatok során a
befektetések tényszerű jellemzésén túllépve, kiemelt szerepet szentelek a befektetők motivációjának,
és a kialakult vállalat-vezetési formáknak.
41
3.1 Borpiac történelmi fejlődése
A borpiac történelmi fejlődését jelentékenyen befolyásolja az agrár-élelmiszeripari termékek iránti
fogyasztási szokások változása. Coelho – Rastoin (2004) Malassi (1973) elmélete2 alapján a borpiac
fejlődését szintén négy korszakra osztják fel, azzal a megkötéssel, hogy annak története a
mezőgazdasági korszakkal kezdődik:
a borpiac kialakulásának konkrét kezdeti időpontja nehezen határozható meg, az eltérő
társadalmi fejlettségű népcsoportok, a történelmi viszályok, és vallási hatások miatt. Borpiacról
akkor beszélhetünk, amikor az adott területen élő parasztok az önellátáson túl, értékesítési
céllal is állítanak elő bort. A termelési többlet megjelenése a Földközi-tenger birodalmaihoz
(Egyiptom, Fönícia, Hellasz, Nagy Sándor Birodalma) kötődik, melynek csúcspontja a Római
birodalom korszaka: több százezer kilométeres szállítási útvonalak és szabályozott
kereskedelmi, jogi és pénzügyi előírások segítették elő a bor kereskedelmet és hatottak ki
annak fejlődésére.
Az ipari forradalommal kialakult európai tömegpiac igényeit az adott ország vagy a
hazai termelésből vagy behozatalból elégítette ki. A hagyományos bortermelő országokban a
bor mindennapi italként jelenik meg, és kereskedelme alapvetően a belpiacon történik. A nem
bortermelő országok alkoholfogyasztási igényüket egyéb alkoholokkal elégítik ki, így a bor
mint luxustermék szerepe a külkereskedelemben marginális. Az export csak néhány különleges
földrajzi elhelyezkedésű és minőségű bort előállító borvidék esetében meghatározó: pl.: Sherry
vagy Xerez, Portó, Bordeaux, Tokaj.
A harmadik időszak kezdete a fejlett országokban az 1970-es - 80-as évekre tehető, mely a
globalizálódó világában magával hozza a termelési technológia forradalmát, a városiasodást
és a tercier szektor fejlődését. Borászati ágazatban fontos változás a specializáció megjelenése:
a bor jelentékeny részét a bortermelésre szakosodott termelők és képzett szakemberek
irányítják. Bár az életmódbeli változások miatt a hagyományos országok fogyasztása
jelentősen csökkent ettől az időszaktól kezdve új termelő és fogyasztó országok jelentek meg a
piacon: előbbire Észak-Amerika és a déli félteke országai, utóbbira Észak-Európa szolgál
például. E piaci bővülés nyújtotta lehetőségekkel alapvetően az újvilági bortermelő országok
éltek, míg Európa leginkább versenyképességének visszaszerzésével és a túltermelés
levezetésével foglalatoskodott.
A negyedik, napjainkban kezdődő szakasz a piaci koncentrációval jellemezhető, melyben az
újvilági bortermelő országok részesedési aránya stabilizálódik, a hagyományos bortermelő
országok pedig szembenéznek a piacukra jellemező valós gazdasági és társadalmi
problémákkal. Ebben a fázisban, Porter (1990) elmélete szerint, megjelennek a kifinomult
vásárlók, akik a versenytársakat szegmentációra kényszerítik. Ennek következtében a verseny
2 Pre-agrár korszak; Mezőgazdasági korszak; Agrár-élelmiszeripari korszak; Tercier korszak
42
tovább növekszik és a vállalkozások száma csökkeni fog. A borszektorban tehát szintén
megfigyelhetők a differenciált oligopóliumok kialakulásának feltételei.
Hannin et al (2010) tanulmányukban aláhúzzák, hogy a koncentráció valódi okát nem a
Porteri értelemben vett kifinomult fogyasztók megjelenése idézte elő, sokkal inkább a nem
borfogyasztó országok tömegfogyasztói igényei. Ausztrália marketingtervén keresztül arra a
megállapításra jutottak, hogy az új borfogyasztó országok a borok kínálatának
leegyszerűsítését igénylik
3.2 Oligopólimok a szőlő-bor ágazatban
A szőlő-bor ágazat beszállítói és felvevő piacán kialakult oligopóliumok megjelenése változásokat
generált a szőlő-bor vertikum egyéb szereplői között, különös tekintettel a termelői oldalra. Coelho -
Rastoin (2004) agrobusiness kutatásai szerint a borászati ipar egy differenciált oligopóliumokból álló
piaccá változott. A termelés koncentrációja különösen az 1990-es évektől vált meghatározóvá, és az
ágazat egy új szervezési formáját alakította ki, melynek a legfontosabb újdonsága - Coelho (2005)
szerint - a beruházások finanszírozási stratégiájában figyelhető meg:
egyrészt borászati befektetésekre specializálódott pénzügyi befektetők jelent meg az
ágazatban;
befektetés-kezelési alapok, tőzsdére bevezetett borászati cégek részvényeinek vásárlásával
(akvizíció) kívánják ügyfeleik befektetéseit vonzóbbá tenni.
Tehát először a borágazat történetében, egy új finanszírozási modell globálisan veti fel annak
problémáját, hogy a hozzáadott érték létrejöttének a helye és ennek eredményeként keletkezett
jövedelem, globális szinten különválik. (Coelho - Rastoin, (2005)) Megtört tehát az a családi
gazdaságokra, és szövetkezetekre alapozott korábbi európai fejlesztési modell, melyben a helyben élő
termelők boldogulását szolgálja kizárólag a termelésből származó jövedelem. Ezen újtípusú vállalatok
működését és szervezését a modern vállaltszervezési módszerek alapján alakították ki.
A borágazat koncentráltságáról - FAO adatokból és a vállalatok beszámolói alapján - Coelho és
Rastoin (2005) megállapítják, hogy a világ negyven legnagyobb borászati vállalata realizálja az ágazat
nettó árbevételének több mint 35%-át. E vállalatok nettó árbevétele 14 milliárd Euró volt 2002-ben. A
szerzőpár e változásokat a borpiac elmúlt húsz évben bekövetkezett fejlődése motorjaként tekinti,
mely legdinamikusabban a pezsgőiparban (Champagne, Cava stb.) növekedett.
A koncentrációra vonatkozó adatok első hallásra ugyan jelentékenynek tűnnek, de a szesz- és
üdítőiparhoz képest jelentős elmaradást mutatnak. Az adott élelmiszeripari szakágazat első három,
legjelentősebb vállalata által realizált nettó árbevétel részaránya a szakágazat által realizált nettó
árbevételből, az égetett szeszipar esetében 25%, a söripar esetében 28%, az üdítőiparban pedig 80%.
43
Ez az érték a szőlő-bor ágazatban csupán 11%-ot tesz ki (Heijbroek, 2007). A szőlő-bor ágazatban
tevékenykedő vállalatcsoportok által realizált nettó árbevétel, az élelmiszeriparban vagy az élelmiszer
kiskereskedelemben tevékenykedő multi- és transznacionális vállalatokéhoz képest, marginálisnak
tekinthető. Az összehasonlítás alapján kijelenthető, hogy a szőlő-bor ágazatbeli termelési koncentráció
folyamatának feltételezhetőleg egy korai, kezdeti szakaszában tart jelenleg az ágazat, és a termelési
koncentráció a jövőben tovább fog fokozódni.
Ezt a megállapítást erősíti Hannin et al (2010), akik különösen a hard discount üzletláncok
térnyerése kapcsán arra számítanak, hogy a márkaborok iránti kereslet tovább növekszik, így a
beszállítói oldal koncentráltsága tovább fokozódik.
Coelho - Rastoin (2004) kiemelik, hogy a differenciált oligopóliumok megjelenése viszonylag új
keletű jelenség, és annak mértéke országok szerint változik, amit elsősorban az újvilági országok
szőlő-bor ágazatának speciális fejlődési modellje hozott létre. Ezt a folyamatot tovább erősítették a
cégek közötti fúziók, felvásárlások, melyekre az ezredforduló során került leginkább sor.
3.3 A Borászati koncentráció jellemzése
Couderc et al (2003) véleménye szerint a termelői piac koncentrációjának vizsgálata csak a nemzeti
ágazati kutatásokból jellemezhető. A piaci koncentráció foka országonként eltérő képet mutat.
Franciaországban a piacot alapvetően az a körül belül 870 szövetkezet határozza meg, melyek a
francia termelés közel 45%-át teszik ki. E vállalatok jelentős bormennyiség előállítását és
forgalmazását koncentrálják, egyes pinceszövetkezetek éves termelése eléri a 1,5 millió hektolitert.
(Brazsil, 2009)
Miként azt az előző részben bemutattam, a bortermelés nagyarányú koncentrációja az újvilági
bortermelő országokra jellemző. A 4. számú táblázat adatai is ezt az eltérést támasztják alá: míg
bolygónk déli féltekéjén egy adott ország bortermelését kevés számú borászati cég uralja, melyek
nemzetközi szinten is meghatározóak, befektetői csoportok tulajdonában vannak, addig a tradicionális
borhatalmaknál (pl.: EU) több szövetkezeti tulajdonban lévő borászat is megtalálható a legnagyobbak
között. Utóbbi országokban a befektetők alapvetően a pezsgőiparban érdekeltek, mely tőkeerős
vállalatok számos esetben befektetőként jelennek meg a világ más borvidékein.
A 4. táblázat adatai szerint az újvilági bortermelő országokban – Argentína kivételével – négy-öt
vállalkozás keretein belül összpontosul egy adott ország termelésének több mint 50%-a. Ezzel
szemben a hagyományos bortermelő országokban a legjelentősebb tíz vállalkozás részaránya sem
haladja meg együttesen a nettó árbevétel egynegyedét.
44
4. Táblázat A bortermelés koncentrációja néhány országban
Ország Vezető
vállalkozások
száma
Termelési
arány
Legjelentősebb vállalkozások
megnevezése
Új-Zéland 4 vállalkozás 85% Montana Wines Ltd, Nobilo Vintners
Ltd, Villa Maria Estate Ltd, Corbans
Dél-Afrikai
Köztársaság
2 vállalkozás 80% Distell Group Limited, KWV
Ausztrália 4 vállalkozás 60% Southcorp, Foster’s/Beringer Blass, BRL
Hardy, Orlando Wyndham,
Argentína 10 vállalkozás 50% Tittarelli, Bodegas y Vinedos Etchart,
Bodegas Chandon, Bodegas Norton stb.
USA 4 vállalkozás 50% E&J Gallo, Constellation Brands, The
Wine Group, Robert Mondavi Corp. stb.
Chile 5 vállalkozás 25% Concha y Toro, Vina San Pedro, Vina
Santa Rita stb.
Franciaország 10 vállalkozás 25% LVMH, Castel, Val d’orbieu, Baron
Philippe de Rotschild, Pernot Ricard, stb.
Spanyolország 5 vállalkozás 15% Freixenet, Codoniu, Bodegas y Bebidas
stb.
Németország 4 vállalkozás 12% Oetker, Schloss Wachenheim, stb.
Forrás: Word Wine Data in: Coelho – Rastoin (2004)
Megjegyzendő, hogy ez utóbbi kijelentést kellő körültekintéssel kell kezelni, hiszen a piaci
részesedés mellett mindig figyelembe kell venni a piac nagyságát is. Jóllehet, hogy pl. Új-Zélandon
négy vállalkozás adja a termelés 85%-át, de a szigetország éves átlagos termelése nem haladja meg a
1,5 millió hektolitert. Ezzel szemben Franciaország átlagos, éves 56 millió hektoliteres termelésének
egynegyedét tíz vállalkozás állítja elő! Tehát a termelés koncentrációja abszolút értékben az öreg
kontinensen sem elhanyagolható.
A beszédes, országos statisztikák mellett fontos megvizsgálni a vállalatcsoportokat összesítő
globális listákat, amelyet az 5. táblázat mutat be: több borászati szempontból meghatározó vállalkozás
az élelmiszeripar, és azon belül is a szesz- és üdítőipar egyéb területén is fontos gazdasági szereplőnek
számít (pl.: Oetker, Pernod Ricard).
45
5. Táblázat A világ negyven legnagyobb borászati vállalkozása nettó
árbevétel alapján
Hely
ezés
Cégcsoport Származási
ország
Alapítás
vagy
fúzió éve
Tulajdonosi
struktúra
Összes
nettó
árbevétel
(millió
USD)
Borászati
tevékenység
árbevétele
(millió USD)
Vilá
gp
iaci ré
szesed
és
Befektetéssel
érintett
országok
1 Constellation
Brands
USA 1954 tőzsde 4090 2850 4,7% Ausztrália, Új-
Zéland,
Olaszország,
Chile
2 E & J Gallo USA 1933 magántulajdon 3000 2000 3,3%
3 LVMH Franciao. 1987 tőzsde 15681 1560 2,6% USA,
Spanyolország,
Új-Záland,
Ausztrália,
Argentína,
Brazília
4 Group Castel Franciao. 1949 magántulajdon 1932 1178 2% Marokkó,
Tunézia, Kína
5 Allied Domesq Egyesült Kir. 1994 tőzsde 5823 771 1,3% USA, Argentína,
Új-Zéland,
Spanyolország
6 Oetker Gruppe Németország 1987 tőzsde 6334 743 1,2% Magyarország,
Franciaország,
Ausztria,
Lengyelország,
Csehország,
Szlovákia,
Románia
7 Foster's Group Ausztrália 1888 tőzsde 2697 743 1,2% USA, Chile, Új-
Zéland,
Olaszország
8 Southcorp Ausztrália 1888 tőzsde 799 740 1,2% USA,
Franciaország
9 Pernod Ricard Franciao. 1975 tőzsde 4872 650 1,1% Ausztrália,
Argentína, Új-
Zéland, Dél-
Afrikai Közt.,
Kína,
Spanyolország
10 Grands Chais
de France
Franciao. 1979 magántulajdon 553 553 0,9%
46
11 Freixenet Spanyolország 1861 magántulajdon 523 523 0,9% Franciaország,
Ausztrália,
Urugay, USA,
Mexikó,
Argentína
12 The Wine
Group
USA 1981 magántulajdon 511 511 0,9% Olaszország
13 Robert
Mondavi
USA 1966 magántulajdon 468 468 0,8% Olaszország,
Chíle
14 Günter Reh AG Németország 1988 tőzsde 460 460 0,8% Franciaország,
Ausztria,
Magyarország,
Csehország,
Szlovákia,
Románia,
Bulgária
15 Val d'Orbieu Franciao. 1967 szövetkezet 445 445 0,7%
16 Kendall
Jackson
USA 1982 magántulajdon 425 425 0,7% Franciaország,
Ausztrália,
Chíle,
Argentína,
Olaszország
17 Rotkaeppchen Németország 1856 magántulajdon 423 423 0,7%
18 Brown-Forman
Corp.
USA 1870 tőzsde 2213 416 0,7% Olaszország
19 Trinchero
Family Estates
USA 1947 magántulajdon 412 412 0,7% Ausztrália
20 Vincor
International
Inc.
Kanada 1992 tőzsde 364 364 0,6% USA, Ausztrália,
Új-Zéland, Dél-
Afrikai
Köztársaság
21 Vina Concha y
Toro
Chíle 1883 tőzsde 338 338 0,6% Argentína
22 Gruppo Italiano
Vini
Olaszország 1986 szövetkezet 314 314 0,5%
23 Vranken-
Pommery
Monopole
Franciao. 1975 tőzsde 313 313 0,5% Portugália,
Spanyolország
24 Diageo Egyesült Kir. 1997 tőzsde 16161 300 0,5% USA,
Franciaország
25 Boisset Franciao. 1961 tőzsde 298 298 0,5% Kanada,
Uruguay
26 Lanson
International
Franciao. 1989 magántulajdon 298 298 0,5%
27 Distell Group Dél-Afrikai 2000 tőzsde 921 293 0,5%
47
Ltd Közt.
28 Cavit Olaszország 1950 szövetkezet 281 281 0,5%
29 Banfi Products
Corporation
USA 1919 magántulajdon 262 262 0,4% Olaszország
30 Laurent-Perrier Franciao. 1979 tőzsde 260 261 0,4%
31 Codorniu Spanyolország 1551 magántulajdon 256 252 0,4% USA, Argentína
32 Bronco Wine
Co.
USA 1973 magántulajdon 250 250 0,4%
33 Arco Bodegas
Unidas
Spanyolország 1877 magántulajdon 248 248 0,4% Argentína
34 Marie Bizard &
Roger Int
Franciao. 1755 tőzsde 470 244 0,4% Spanyolország
35 Mc Guigan
Simeon Wines
Ausztrália 1992 tőzsde 232 232 0,4%
36 Baron Philippe
de Rotschild
Franciao. 1933 magántulajdon 230 230 0,4% Olaszország,
Portugália,
Chíle,
Argentína, USA,
Dél-Afrikai
Közt.
37 Champagne N.
Feuillate
Franciao. 1971 szövetkezet 220 220 0,4%
38 Caviro Olaszország 1966 szövetkezet 286 210 0,3%
39 The Terlato
Wine Group
USA 1947 magántulajdon 200 200 0,3% Ausztrália,
Franciaország
40 Miguel Torres
SA
Spanyolország 1984 magántulajdon 190 190 0,3% Chíle, USA
Forrás: Word Wine Data in: Coelho – Rastoin (2004)
Megállapítható továbbá, hogy az agrár-élelmiszeripar egyéb ágazataival szemben, a külső
tőkeforrásból származó borászati befektetések esetében alacsony a tőzsdére bevezetett vállalatok
száma, ugyanakkor magasnak tekinthető a családi tulajdonban, illetve családi vezetés alatt álló
vállalkozások (pl.: Oetker, Freixenet) aránya.
Miként azt korábban kifejtettem, a múlt század kilencvenes éveinek végére általánossá válik a
befektetők jelenléte a szőlő-bor ágazatban: a speciális borászati pénzügyi befektetők mellett
befektetési alapok jelennek meg. Befektetéseiket magyarázhatja az ágazat jövedelemtermelő
képessége, illetve az a hipotézis, hogy a befektetők nem találtak más, kellően fejlődőképes befektetést.
A külső tőkeforrásból származó befektetések számának növekedését elősegítették többek között a
világ tőkepiacaira és árukereskedelmére vonatkozó liberalizációs folyamatok, ide értve a kelet-európai
rendszerváltozásokat is. Erősítette ezt a folyamatot az 1980-as évek elejétől az 1990-es évek végéig
48
tartó bortermelési és borfogyasztási expanzió: az újvilági országok jelentősen növelték szőlőterületeik
nagyságát.
A vállalatalapítás mellett, a borászati befektetések esetében is megfigyelhető a külföldi működő
tőkebefektetések esetében bemutatott tőkepiaci mozgások: egyesülések, fúziók, akvizíciók révén a
vállalati koncentráció tovább fokozódik. Ennek a folyamatnak az előfutára volt, amikor 1983-ban a
Kanadai Seagram csoport felvásárolta a Coca-Cola Company Wine Spectrum divízióját.
Coelho és Rastoin (2006) az 1980-2005 közötti periódus időszakában 1265 fúziót és akvizíciót
(M&A) regisztráltak a bor ágazatban. Évenkénti megbontásban vizsgálva azokat a szerzőpár
megállapítja, hogy 2003-ban 110 ilyen jellegű tranzakciót regisztráltak, míg a kilencvenes évek elején
ezek száma nem haladta meg átlagosan a negyvenet évente. A vállalati növekedés eme formája a
magas fejlődési potenciállal rendelkező piacok esetében jellemző, holott a fejlődésnek ezt az extern
módját a szakirodalom sok veszéllyel járó növekedési formának tekinti (pl.: vállalat integrációjának
sikere).
Hannin et al. (2010) vizsgálata szerint az első két évtizedében (1980-1999), a fejlődés extern
módját elsősorban a borpiac dinamikus fejlődése motiválta. A fúziókból és akvizíciókból az újvilági
bortermelő országok éppúgy részesültek, mint a hagyományos bortermelő országok, jóllehet ezek
száma legnagyobb arányban az öreg kontinensen emelkedett. E tőkeműveletek területi megoszlását
tekintve első helyen a tradicionális borhatalmak állnak (Franciaország, Spanyolország, Németország),
majd Észak-Amerika (USA, Mexikó) és Óceánia bortermelő országai következnek.
A szőlő-bor ágazatba történő befektetéseket Coelho-Rastoin (2006) négy okkal magyarázza.
Csoportosításukban felhívják arra is a figyelmet, hogy az alábbi motivációs tényezők sosem önállóan,
hanem együttesen, de különböző súllyal jelennek meg egy befektetési döntés meghozatalakor.
Alapanyag (szőlő) biztosítása tekintetében a befektetők két különböző stratégiát követnek:
o a szőlőtermesztés kiszervezése, és a szőlő, illetve bor felvásárlása és a bor saját
márkanév alatt történő forgalmazása.
Ezt a stratégiát követi elsősorban az Ernest & Julio Gallo csoport, mely a
Compagnie Rhônadienne cégcsoporttal kötött együttműködés alapján értékesít
Côtes du Rhône OEM borokat „Pont d’Avignon” márkanév alatt, vagy dél-
franciaországi vörösbort „Red Bicyclette” márkanéven az Egyesült Államok piacán.
E borok előállítását a partner pincészetek végzik, a E&J Gallo csoport „csak” a
kiszerelésre, és a marketingre összpontosít.
o a szőlőtermesztés integrálása különösen fontos az OEM termékeket előállító
borvidékeken, hiszen e stratégia jelentős kezdeti befektetési összeget igényel,
ugyanakkor a befektetők a minőségi bortermelés alapjának tekintik. A befektetési
vállalkozások többségében a szőlőhöz és ezáltal a termőföldhöz való szabad
hozzáférés egy alapvető feltételként jelenik meg.
49
Champagne borvidéken működő Taittinger és Lanson International pincészetek
példáján keresztül bemutatva ennek a stratégiának a jelentőségét kizárólag akkor
lehet megérteni, ha ismert az a tény, hogy Champagne-ban a szőlőpiacon több
évtizede keresleti piac jellemző. Jóllehet a Lanson International csoport marketing
kampányainak eredményeként számos vevői megkeresése volt, de nem rendelkezett
kellő alapanyaggal az igények kielégítésére. Ugyanezen időszak alatt a Taittinger a
szőlőterületek vásárlására összpontosított, melynek eredményeként termelésének
60%-át saját forrásból tudta biztosítani, és ki tudta elégíteni a Lanson Internationaltól
„elküldött” vásárlók igényeit.
A saját termőterületre alapozott termelés elsősorban a külső tőkebefektetők
alapigényeként jelenik meg. Ezt a stratégiát követi következetesen borászati
befektetései során a Crédit Agricole francia mezőgazdasági bank.
Terjeszkedési lehetőség a mérethatékonyság biztosítása szempontjából meghatározó a
borászati vállalkozásoknál: olyan nagyságot kívánnak a befektetők elérni, mely lehetővé
teszi, hogy hatékonyan tudjanak tárgyalni a felvevő piac multi- és transznacionális
élelmiszer-felvásárló központjaival. A nagy élelmiszerláncoknak (pl.: Wal-Mart, Tesco,
Metro) való beszállítás szükségességét magyarázza, hogy mára ez az értékesítési lánc
megkerülhetetlen a borpiacon.
A mérethatékonyság fontosságát emeli ki Hannin et al. (2010) a winery típusú befektetői
pincészetek esetében. A leader márkák beszállítói a beszállításhoz kapcsolódó költségük a
nettó forgalmának 2%-át teszik ki, míg egy hozzájuk képest 10-szer kisebb vállat esetében a
bejutás költsége az adott láncon belül realizált árbevételének a 20%-át is meghaladhatja.
Márkaépítés a prémium kategóriákban: a pincészetek által bevezetett márkák biztosították
alapvetően az újvilági országok pincészeteinek sikerét, amelyek a modern fogyasztók
életvitelének megfelelő borokat kínálnak a piacon. A márka nem csupán önállóan lehet érték
a piacon, de az eredetmegjelölés kiegészítésének egyik alternatívája is.
A márka értéke adja talán a legjobb magyarázatot az újvilági bortermelő országok szakmai
sikerére az új piacokon (USA, Egyesült Királyság). Ezen országok borászatai széles és
tudatos márkapalettával rendelkeznek a csúcsborokat összesítő „ultra premium”
kategóriában és a gyors fogyasztásra szánt, egyszerűbb borokat tömörítő „basic”
kategóriában.
A 6. táblázat példáján keresztül a márkának a modern borfogyasztókra gyakorolt hatása
elemezhető. Az új borfogyasztó nagyhatalom, Nagy-Britannia piacán egyetlen közösségi
márkának tekinthető eredetmegjelölés sem került be a legismertebb 10 bormárka közé.
Ennek a ténynek az ismerete azért is fontos, hiszen a borászati termékek jelölése és piaca
minden egyéb élelmiszeripari terméknél szorosabban kötődik a földrajzi árujelzőkhöz. A
kilencvenes évekig az Egyesült Királyság legjelentősebb borbeszállítójának számító
50
Franciaország csupán egy márkanévvel került fel a tíz legnagyobb mennyiségben értékesített
borok listájára.
6. Táblázat A tíz legnagyobb mennyiségben értékesített márka az
Egyesült Királyság borpiacán
Márka Bor származási
országa
Tulajdonos Értékesített
millió rekesz
(12*0,75l)
Hardy’s Ausztrália Constellation Brands 3 712
Blossom Hill USA Diageo 2 826
Jacobs Creek Ausztrália Pernod Ricard 2 301
Gallo USA E&J Gallo 1 906
Stowells különböző Constellation Brands 1 773
Kumala Dél-Afrika Vincor International 1 501
Banrock Station Ausztrália Constellation Brands 1 315
Lindemans Ausztrália Southcorp 1 303
Stamps Ausztrália Constellation Brands 1 087
Piat Franciaország Le Piat 0,776
Forrás: AC Nielsen
A borpiac fejlődését bemutatott részben leírtak megismételve fontos látni, hogy a második
világháborút követően megnövekedett globális borfogyasztást indukáló új borfogyasztó
országok lakosai körében a márkák sikerét úgy is magyarázhatjuk, mint a hagyományos
bortermelő országok túlszegmentált kínálatának bonyolultságából adódó érthetetlenségre
adott sikeres választ.
A disztribúciós csatornákhoz való hozzáférés az adott vállalkozás sikerének alapvető
záloga. Coelho és Rastoin (2006) megállapítják, hogy globálisnak tekinthető
bordisztribúciós hálózatok még nem alakultak ki az ágazatban. A borok értékesítése
legtöbbször területi képviselőkön keresztül történik.
A most ismertetett befektetési motivációk alapvetően a nagy borászati gyárak fontosabb stratégiai
megfontolásait összesítik, melyek mellett egyéb tényezők (financiális, regionális) is inspirálhatják egy
beruházás megvalósulását.
51
Brazsil (2007) vizsgálatai szerint a márka szerepének vizsgálatát, iparjogvédelmi szempontból, ki
kell terjeszteni a földrajzi árujelzők vizsgálatára is, melyek különösen az ikon borok piacán
elengedhetetlen motivációs tényezőt jelentenek. Ezeknél a boroknál ugyanis elsődlegesen a
termőterület, a terroir hangsúlyozása áll az üzleti kommunikáció középpontjában, és másodlagos
szerepet kap a pincészet neve. A magas presztízsű közösségi márkának tekinthető eredetmegjelölések
(pl.: Bordeaux, Rioja, Tokaj) használatának a joga az ikon borászatok számára elsődleges szempontot
jelent.
A befektetések egy további aspektusára, nevezetesen a rövid távú viszonteladási céllal történő
befektetésre világít rá Nossiter (2004) a Mondavi csoport az olaszországi Toscana borvidéken
befektetésén keresztül. 1998-ban vásárolta meg Robert Mondavi az Ornellaia birtok tulajdonrészének
a felét, és 2002-re kizárólagos tulajdonosa lett. A birtok megvásárlásakor egy üveg bor
kiskereskedelmi ára 20-30 € között mozgott. A termelésbe és elsősorban a marketingbe történt
beruházás következtében a pincészetből kikerült új évjáratok kiskereskedelmi ára meghaladta a 200
Eurot. 2004-ben Robert Mondavi a Frescobaldi családnak értékesítette a birtokot jelentős haszonnal. E
befektetési motiváció célja, hogy egy ismert eredetmegjelölésű borvidéken vásárol az adott cég
pincészetet magának, melynek imázsát fejlesztve értékesít tovább 5-10 éven belül jelentős haszonnal.
A korábban bemutatott új típusú szőlő-bor ágazati befektetők meghatározó motivációt
csoportosítják Coelho - Rastoin (2006) aszerint is, hogy milyen típusú befektető vásárolja meg az
adott borászatot:
- A kockázati tőkebefektetők borászati beruházásaik során az elsődleges céljuk a meghatározó
szavazati hányad megszerzése (vezető kinevezése, aktív részvételi lehetőség a közgyűlésben),
majd a befektetés felértékelődését követően, előre meghatározott időben történő távozás,
melynek során az üzletrészüket nyilvános kibocsátással (IPO) értékesítik általában pénzügyi
vagy ipari befektető részére;
- Beruházási bankok és biztosító társaságok a legváltozatosabb motivációkkal fektetnek be az
ágazatba, de közülük a két legfontosabb:
egy presztízs portfóliót tartalmazó pincészetekből álló cégcsoport felállítása (pl.:
Axa csoport borberuházásokra specializálódott leányvállalata az Axa Millésimes
beruházásai Bordeaux, Duoro (Portó) és Tokaji borvidékeken);
Korábban a bank által finanszírozott nehéz helyzetben lévő pincészetek
felvásárlása (pl.: a számos borászati beruházással rendelkező francia Crédit
Agricole 2004-ben vásárolta meg a Val d’Orbieu szövetkezettől az általa
finanszírozott Domaine Listel céget);
- Állami intézmények hosszú távon ruháznak be borászati vállalkozásokba (pl.: a kanadai
foglalkoztatási szolgálat, a CalPERS);
- A kizárólag borászati befektetésekre specializálódott befektetők szőlőbirtokok és pincészetek
52
felvásárlásával foglalkoznak hosszú távra.
Coelho és Rastoin (2005) a borászati befektetők ágazati sikerét három faktorban határozták meg:
a termelési eszközök területén ezen pincészetek előnye a beszállítói piaccal való hatékony
tárgyalóképességben rejlik, így termelési költségük alacsonyabb versenytársaiknál.
A márkaépítés területén tett invesztíciójuk jelentős. Alapvetően a borpiacon a prémium,
ultra-prémium és ikon kategóriában vannak jelen, ahol a piaci verseny sokkal kisebb az
alacsony árú, basic kategóriához képest.
Értékesítési csatornáik fejlettek, melynek kiépítése során egyszerre jellemzi őket a verseny
és az együttműködés,
A boripari óriások erős versenyt folytatnak a piacon, ugyanakkor számos esetben találunk
együttműködési megállapodásokat közöttük. Coelho és Rastoin (2006) 1980-2005 között 66 ilyen
együttműködési megállapodást regisztrált a nagy borászati cégek között, amely szám messze elmarad
az ugyanezen időszak alatt bekövetkezett felvásárlásokétól. Az együttműködés alapvetően az alábbi
területekre koncentrálódott:
termelési együttműködések;
értékesítési csatornákhoz való hozzáférést biztosító együttműködések;
marketing és promóciós tevékenység területén történő együttműködések.
Coelho és Rastoin (2006) megállapítják, hogy a legritkábbak az értékesítési csatornákhoz való
közös hozzáférést garantáló együttműködések, és a leggyakoribb együttműködéssé az ezredfordulóra a
marketing és promóciós együttműködések lettek.
Mint minden befektetést, így a szőlő-bor ágazatba történő befektetések esetében is vizsgálni kell a
beruházások tőkeigényét és megtérülési mutatóikat. Hasonlóan választ kell adni arra a kérdésre is,
hogy milyen volumenű pincészet garantálja a befektető számára a legkisebb kockázatot.
Figyelembe véve, miszerint viszonylag szegény a szőlő-bor ágazati befektetéssel foglalkozó
szakirodalom, azzal a megállapítással kell élni, hogy a beruházások tőkeigényével és azok
megtérülésével foglalkozó naprakész szakirodalom jelentős hiányosságokat mutat. A témában született
elemzések legtöbbjét a borászati befektetések finanszírozására specializálódott hitelintézetek
készítenek, de azok a kutatóknak nagyon magas áron hozzáférhető. A legpontosabb elemzéseket a dán
Rabobank végzi e területen.
Castaldi (1984), Castaldi – Folwell (1987) kelet-amerikai pincészeti beruházásokat vizsgálva arra a
megállapításra jutnak, hogy a legjobb megtérülési mutatókkal a 11 350 hl éves kapacitású pincészetek
rendelkeznek. A matematikai modell kidolgozása során feltételezték, hogy a különböző nagyságú
pincészetek azonos termékportfólióval rendelkeznek, az általuk előállított bor minősége állandó, és azt
53
azonos átlagáron értékesíti valamennyi borászat, tehát figyelmen kívül hagyták a mérethatékonyság
kérdését.
Dillon et al. (1994) modellje szerint, amerikai viszonylatok szerint, a 378 hl-es gazdaság jelenti a
legéletképesebb gazdaságot. Ugyanakkor a fenti vállalatok a termésük jelentős részét szőlőmustként
értékesítették a feltételezések szerint.
Folwell et al. (2001), 2 000 (180 hl), 5 000 (450 hl), 10 000 (900 hl), 50 000 (4 500 hl), 200 000
(18 000 hl), és 500 000 (45 000 hl) karton3 bor kapacitású pincészetek beruházásigényét, működési
költségeit, és a befektetések megtérülését vizsgálták Nyugat-Amerikában (USA) ökonometriai
vizsgálataik során. Fontos egyszerűsítést jelent viszont, hogy az alapanyag-ellátást teljesen külső
forrásból kívánták megoldani, és az évjárathatásoktól eltekintettek. Valamennyi pincészet esetében
fajtánként azonos technológiát és érlelési időt feltételeztek. Modelljük felállítása során számos
szakmai szempontot figyelembe véve határozták meg a beruházások technológiai igényeit, a
különböző méretű pincészetek termelési portfólióját és értékesítési csatornáit.
Számításaik szerint Nyugat-Amerikában a pincészetek beruházási költsége 451 170 USD és
26 225 720 USD között változik. A legjelentősebb beruházási összeget –az 50 000 karton kapacitású
pincészet kivételével - az épület kivitelezése jelenti, majd azt követi az érlelést szolgáló hordók. Egy
üvegre számítva 18,80 $ és 4,37 $ között változik a fajlagos beruházási összeg, fajlagos működési
költségük pedig 8,47$ - 3,24 $ között változik.
A beruházások mindegyike, az első év kivételével, pozitív cash flow összeggel zárt. A beruházások
megtérülését a nettó jelenérték (NPV), valamint a belső megtérülési ráta alapján (IRR) rangsorolták a
szerzők. A 200 000 és 500 000 karton kapacitású pincészetek negatív nettó jelenértéket értek el, így
ezeket a beruházásokat ebből a szempontból nem tekintették jó befektetésnek. NPV és IRR
szempontjából legjobb beruházásnak az 5 000, 2 000 majd az 50 000 kartont előállító pincészetek
bizonyultak.
A fenti számítások rámutatnak arra, hogy a borászat szempontjából a mérethatékonyságon túl a
portfóliónak, illetve az értékesítési csatornáknak meghatározó szerepe van. A modellben szereplő két
legkisebb pincészet kizárólag prémium borokat állított elő, és azoknak jelentékeny részét közvetlenül
értékesítette a fogyasztók részére.
A beruházások társadalmi megítélése
Egy beruházás megvalósulását, fennmaradását, szakmai sikerét a gazdasági és technológiai
faktorokon túl számos szociológiai tényező is befolyásolja. Figyelembe véve, hogy a szőlő-bor
3 1 karton = 12 * 0,75 liter
54
ágazatba befektető vállalkozások rurális területeken valósítják meg beruházásukat, annak társadalmi
megítélése és elfogadottsága nélkülözhetetlen sikeres működésükhöz.
Az életét az adott szűk területen megélt lakosok helyismerete, társadalmi tőkéje adott esetben nem
kívánt konfliktusokat hozhat felszínre. Ennek a konfliktusnak a legismertebb példája a Mondavi
cégcsoportnak a dél-franciaországi Languedoc borrégióba, Aniane-ba tervezett borászati beruházása,
melyet a borász szakma borháború néven ismer. A beruházás tervezett összértéke 180 millió Franc (~
27,6 millió €), amiből a tervek szerint kb. 80 ha-os szőlészetet, és egy évi 300 ezer palackos borászati
üzemet kívántak megvalósítani.
Languedoc borrégió, mely a középkorban a Mediterránium leghíresebb borvidék volt, a XX.
században leginkább borászati megmozdulásairól, és túltermelési válságáról volt híres, ami egyben a
közösségi borpiaci szabályozásban meghirdetett támogatott kivágások és szerkezetátalakítási
programok első számú kedvezményezettjévé vált. A helyi politikusok – különösen a polgármester –
támogatását bíró befektetés egy közösségi tulajdonban lévő, ugyanakkor természetvédelmi
szempontból kiemelten védett területen valósult volna meg. A polgármester 99 éves bérleti
szerződéssel adott volna át a megvásárolt terület mellett a Mondavi csoportnak 50 ha szőlőterületet,
azzal a kikötéssel, hogy a helyi vadászok számára szabad bejárást biztosít a cégcsoport a
szőlőterületekre, és a szőlészeti beruházás kivitelezésénél fokozottan ügyelnek a természetvédelmi
szempontokra.
Torres (2006) könyvében érzékletesen elemzi, hogy a helyi lakosok, különösen a vadászok, a
közösségi tulajdonuknak és szülőföldjüknek az elvesztéseként tekintenek az idegen, amerikai Mondavi
csoport beruházására. A helyi borászok pedig az egyenlőtlen fejlődést, és a cégcsoport egyoldalú
erőfölényét látják a beruházásban.
Torres (2006) munkájában külön hangsúlyozza, hogy a befektetővel szemben a helyi lakosok
mozgósítják társadalmi tőkéjüket és különböző helyi érdekvédelmi szervezetekben betöltött szerepüket
kihasználva mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a beruházás megvalósulását. Az ügy
akkor bonyolódik igazán, amikor egy helyi családi termelő bejelenti, hogy 25 ha szőlőterületet
szeretne bérelni a Mondavi által kiszemelt területen. A fokozódó ellenállás csillapítására, a Mondavi
csoport arra is hajlandóságot mutatott, hogy a helyi szövetkezettel közös márkát alakítson ki, és
vezessen be a piacra egy prémium kategóriájú vörösbort.
Végül a Mondavi ügy miatt választásokat elveszítő megyegyűlés elnöke és polgármester
távozásával megszűnik a befektető politikai támogatottsága, és a projektet ellenző politikusok és a
helyi lakosok nyomására a francia hatóságok élnek a Mondavi által kiszemelt területek elővásárlási
jogával, amivel véglegesen megakadályozzák a boróriás letelepedését.
A Mondavi csoport sikertelensége jól példázza, milyen módon tudja elősegíteni vagy gátolni egy
cég fejlődését a helyi lakosokkal való kapcsolata, akikben mindig erősen él a településhez való
kötődés érzése. Egy befektető megjelenése a helyi lakosokban gyakran felkeltheti annak veszélyét,
hogy a helyi értékek elvesznek, megsemmisülnek, idegen kézre jutnak, a közösségi élet pedig új,
55
idegen személyek irányítása alá kerül. Termelői oldalról tekintve Torres (2006) rávilágít arra a tényre,
hogy a helyi borászok félelme abból adódik, hogy a vitathatatlanul pénzügyi erőfölényben lévő
pincészet mögött másodlagos szereplővé válnak. A semmiből kinövő, legmodernebb technológiával
felszerelt, képzett szakembereket alkalmazó pincészetek mellett a hagyományos technológiával
dolgozó, saját, megtermelt jövedelmükből fejlesztő családi pincészetek életüket és megélhetésüket
féltik. A helyi lakosok személyes kapcsolataikat, meggyőződésük szerint mindkét irányban, mind a
befektető mellett, mind pedig annak ellenében, képesek mozgósítani, attól függően, hogy a cég
mennyire fűzi szorosra, és ápolja kapcsolatait a helyben élő termelőkkel.
56
A szőlő a napsugaraktul érik;
Mig édes lett, hány napsugár
Lehelte rája élte melegét,
Hány százezer, hány miljom napsugár?...
(Petőfi Sándor: Az Apostol)
III. Világpiaci és hazai trendek a borpiac alakulásában
1. Nemzetközi borpiaci trendek
A nagy világégést követő társadalmi és gazdasági hatások átalakították a szőlő-bor vertikum
szerkezetét. E változások legszembetűnőbb példája, hogy az Európai kontinens szőlészeti-borászati
dominanciáját új termelő országok törték meg, melyek többségében a szőlő és bortermelés a második
világháborút követően indult látványos fejlődésnek.
A világ szőlőtermő területe az 1970-es évek végére érte el tetőpontját (10,2 millió ha), és ezt
követően fokozatos csökkenésnek indult. Mélypontját az ezredforduló környékén érte el, majd ezt
követően globális szinten lassú emelkedésnek indult. A jelenlegi szőlőterület 7,4 millió hektár körül
alakul. (7. táblázat)
A világ legnagyobb szőlőterületével az EU 27 tagállama rendelkezik, ahol az Eurostat adatai alapján
összesen 3,78 millió hektár szőlőt műveltek4 2010-ben. Közülük is ki kell emelni Spanyolországot,
Olaszországot és Franciaországot, mely tagállamok az EU-27 összes szőlőterületének 78%-át, a világ
összes szőlőterületének több mint 1/3-át művelik.
Az OIV statisztikai adatai alapján megfigyelhető, hogy Európa és azon belül az EU szőlőterületének
részaránya fokozatosan csökken, melynek legfontosabb oka, hogy az EU-ban a támogatott kivágási
programmal és a telepítések korlátozásával kívánják helyreállítani a piaci egyensúlyt. Az Európai
Bizottság jelentése alapján, a szőlő-bor CMO reform keretében meghirdetett kivágási programban
további 161 166 hektár szőlőterület érintett. Az OIV 2010. októberi konjunktúra jelentése azt vetíti
előre, hogy a támogatott kivágások mellett további 60-70 ezer hektár szőlőterület kivágására lehet
számítani az EU-27 területén.
4 Itt kell megjegyezni, hogy több ország esetében az OIV illetve az Eurostat szőlőterületre vonatkozó statisztikai adatai
között szignifikáns eltérés mutatkozik több tagország esetében (pl.: Olaszország, Magyarország)
57
7. Táblázat A világ szőlőterületének változása az 1980-as évek
közepétől (ezer hektárban)
Megnevezés 1986-
1990
átlaga
1991-
95
átlag
1996-
2000
átlag
2001-
2005
átlag
2005 2006 2009
Világ összesen 8 813 8 091 7 704 7 878 7 823 7 818 7 694
Afrika ebből: 380 344 320 374 388 391 378
Algéria 142 97 59 87 95 95 74 Tunézia 30 28 28 25 24 24 30 Marokkó 47 50 49 50 50 50 48 Dél Afrika 100 101 111 131 134 134 132 Amerika
ebből:
876 807 868 959 967 977 1 005
Argentína 261 209 208 211 219 223 229 Brazília 58 60 59 74 78 83 91 USA 329 331 376 411 399 399 404 Urugay 19 12 10 10 9 9 9 Mexikó 57 46 43 37 33 31 28 Chile 124 124 147 186 193 196 199 Ázsia
ebből:
1 383 1 367 1 420 1 636 1 647 1 656 1 676
Kína 148 153 218 423 439 450 518
India 21 38 44 60 65 71 86
Irán 228 245 275 315 330 330 300
Szíria 121 90 75 57 58 60 60
Üzbegisztán … 121 103 104 104 106 107
Grúzia … 87 76 62 59 54 53
Törökország 635 615 583 563 555 552 505
Európa ebből: 6 110 5 501 4 998 4 730 4 629 4 598 4 423
Franciaország 995 940 915 894 895 888 836 Németország 102 106 104 102 102 102 102 Görögország 160 138 131 116 113 112 113 Olaszország 1 074 985 910 863 842 844 812 Portugália 282 270 257 248 248 249 244 Spanyolország 1 506 1 290 1 183 1 200 1 180 1 174 1 113 Ausztria 57 56 50 49 52 50 47 Bulgária 138 136 113 103 95 102 81 Magyarország 142 133 127 91 83 78 70 Ciprus 30 22 20 17 16 13 11 Románia 244 251 253 234 217 213 206 Csehország … 12 13 17 19 18 17 Szlovákia … 26 22 18 20 18 20 Szlovénia … 18 17 17 18 18 17 Svájc 14 15 15 15 15 15 15 Ukrajna … 165 124 100 96 93 94 Moldova … 195 162 150 148 146 148 Óceánia ebből: 63 71 117 179 192 196 212
Ausztrália 58 64 106 159 167 169 176
Új-Zéland 5 7 11 20 25 27 36
Forrás: OIV adatok
58
Európa szőlőterületeinek csökkenése ellenére a világ szőlőterületeinek nagysága nem ugyanolyan
ütemben csökkent. Ennek legfontosabb oka, hogy olyan újvilági országokban, mint Ausztrália,
Egyesült Államok, Chile, a szőlőterületek jelentősen növekedtek a ’80-as évektől napjainkig. Ezen
országokban a szőlőterületek növekedésének üteme az ezredfordulót követő években érte el
csúcspontját. Az OIV 2012. októberi konjunktúra jelentésében megállapította, hogy már a déli félteke
országaiban is a termőterület csökkenésére lehet számítani. Ausztrália, Új-Zéland és a Dél-Afrikai
Köztársaság esetében, a túltermelés és a gazdasági válság miatt, a gazdálkodók bizonyos területek
felhagyására kényszerülhetnek. Ázsia robbanásszerű gazdasági növekedéséből a szőlő-bor ágazat is
fokozatosan profitál. Kína és India szőlőterületeinek növekedésére akár úgy is tekinthetünk, mint a
„legújabb világ” bekapcsolódására a piac vérkeringésébe, melyekben a korábban meghatározó étkezési
szőlő-termesztés felől fokozatosan a borszőlő termelés irányába mozdul el a termelés.
A bortermelés tekintetében a szőlőtermeléshez hasonló tendenciák figyelhetők meg. Jelenleg az
éves bortermelés 280-260 millió hektoliter között alakul, melynek több mint kétharmadát az európai
országok adják. Ezen belül is az EU tagországok bortermelése a legjelentősebb, évi 140-160 millió hl
között változik (2011: 163,5 millió hl). A két örök versenytárs a termelés mennyiségét tekintve
Franciaország és Olaszország (~50-50 M hl), őket pedig Spanyolország követi (~38 M hl). (8.
táblázat)
A ’80-as évek közepétől a bortermelés mennyiségének legnagyobb mértékű visszaesése a volt
szocialista országokra jellemző. Az OIV statisztikái alapján megállapíthatjuk, hogy az EU új
tagállamaiban a ’90-es évek elejére jellemző gyors visszaesés napjainkban stabilizálódni látszik. Az
elmúlt évtizedben a legnagyobb termelésbővülés Ázsiában mutatkozott meg: elsősorban a Közel-
illetve a Távol-Kelet (Kína) országaiban. Érdekességként megemlíthető Új-Zéland is: a szigetország 5
év alatt 0,6 millió hektóliterről 1,2 millió hektóliterre bővítette bortermelését.
A 260-280 millió hl bortermeléssel szemben a világ éves borfogyasztása 240 - 250 millió hl körül
változik. Tényként kell kezelni, hogy éves szinten a bor túltermelés nagysága 30-40 millió hl között
változik (2. ábra). Jogosan merül fel az a kérdést, hogy miként történik meg a túltermelés levezetése és
mely országokban fognak a túltermelésért felelős szőlőterületek eltűnni.
Az OIV statisztikai adatai alapján megdőlni látszik az a megfogalmazás, miszerint az újvilági
országok gyors ütemű növekedését exportorientált termelési stratégiájuknak köszönhetik. Ez az állítás
csak akkor igaz, ha az Európai Unió térségét egy”országnak” tekintenénk, ahol a termelése és
fogyasztása közötti különbség csak 13% lenne5
. Európa három borhatalmának (Spanyolország,
Olaszország és Franciaország) termelése és belső fogyasztása közötti eltérés 37 – 65% között változott
2006-ban, ami összesen 69 millió hektoliter többlet-termelést jelent. (9. táblázat)
5 2008-as Eurostat adatok alapján számolva
59
8. Táblázat A világ bortermelésének változása az 1980-as évek
közepétől napjainkig
(ezer hektoliter)
Ország 1986-
1990
átlaga
1991-95
átlag
1996-2000
átlag
2001-2005
átlag
2005 2006 2009
Világ összesen 304 192 263 092 272 557 272 780 280 106 283 149 271 061
Afrika ebből: 9 259 9 494 9 091 9 582 10 181 11 078 11 321
Algéria 687 518 391 742 920 770 558
Tunézia 306 297 365 309 331 340 245
Marokkó 401 322 350 334 375 419 330
Dél Afrika 7 742 8 228 7 837 8 040 8 406 9 398 9 986
Amerika
ebből:
48 595 42 776 44 815 47 533 52 380 48 867 49 151
Argentína 19 914 15 588 13 456 14 488 15 222 15 396 12 135
Brazília 2 968 3 095 2 920 3 185 3 199 2 372 2 720
USA 18 167 17 619 20 386 20 399 22 888 19 440 21 965
Urugay 856 878 999 886 876 939 629
Mexikó 1 905 1 760 1 340 1 144 1 100 1 050 369
Chile 4 135 3 326 5 066 6 389 7 885 8 448 10 093
Ázsia
ebből:
4 448 6 968 11 703 13 385 13 832 13 723 14 613
Kína 2 734 5 140 9 581 11 460 12 000 12 000 12 800
Törökország 222 275 311 270 287 253 499
Európa ebből: 237 165 198 601 199 000 188 899 188 393 193 886 182 217
Franciaország 64 641 52 886 56 271 51 919 52 105 52 127 46 269
Németország 10 012 10 391 9 989 9 225 9 153 8 916 9 228
Görögország 4 244 3 668 3 832 3 727 4 027 3 938 3 366
Olaszország 65 715 60 768 54 386 46 936 50 566 52 036 47 314
Portugália 8 455 7 276 6 828 7 311 7 266 7 542 5 868
Spanyolország 33 519 26 438 34 162 37 323 37 808 38 137 35 166
Ausztria 2 733 2 485 2 351 2 531 2 264 2 256 2 352
Bulgária 4 434 3 462 2 811 2 043 1 708 1 757 1 397
Magyarország 10 974 3 823 4 126 4 034 3 103 3 271 3 198
Ciprus 682 619 586 346 197 183 145
Románia 7 133 55 298 6 173 4 975 2 602 5 014 6 703
Csehország … 487 514 500 436 432 570
Szlovákia … 685 482 408 296 325 346
Szlovénia … 781 476 599 634 527 539
Svájc 1 310 1 218 1 222 1 082 1 001 1 011 1 112
Ukrajna … 1 741 1 414 2 146 2 130 2 160 3 181
Moldova … 4 008 2 151 2 511 2 520 1 938 1 240
Óceánia ebből: 4 724 5 253 7 948 13 380 15 321 15 595 13 760
Ausztrália 4 285 4 810 7 380 12 543 14 301 14 263 11 710
Új-Zéland 439 443 568 837 1 020 1 332 2 050
Forrás: OIV adatok
60
2. ábra: A világ bortermelésének és borfogyasztásának alakulása
Forrás: OIV adatok
Az adott ország termelése és belső fogyasztása közötti eltérést szemléltető 9. táblázat adatai alapján
a bortermelő országok három csoportját különböztetem meg, amennyiben Németországnak, mint
bortermelő országtól eltekintünk:
Azok a bortermelő országok, melyek fogyasztása és termelése között kis mértékű különbség
mutatkozik, ugyanakkor behozatalra szorulnak. Pl.: Kína és az Egyesült Államok. Több
évtizeden keresztül Argentína is ebbe a csoportba tartozott, de az ezredforduló óta termelése
magabiztosan meghaladja a belső fogyasztás mennyiségét.
Azon bortermelő országok, melyek borainak első számú felvevő piaca a belső piac maradt
(pl.: Olaszország, Franciaország). Ezen nettó exportőr országokban a kivitel aránya általában
a termelés egyharmadát teszi ki és részaránya emelkedik. Hosszú távon vagy termelési
potenciáljuk csökkenésével, vagy export tevékenységük növelésével tudják fenntartani a
piaci egyensúlyukat. E csoportba sorolhatjuk az ezredforduló óta Argentínát is.,
A nettó exportőr országok termelésük több mint 60%-át értékesítik külpiacon. Ezen
országok példája Ausztrália, Chile, Dél-Afrikai Köztársaság és Spanyolország.
A világ borfogyasztásának változását vizsgálva megállapítható, hogy a ’90-es évek végén érte el
mélypontját (~227 millió hl), majd az új évezredben a 235-240 millió hektóliteres szint körül
stabilizálódott. A világszintű adatok azonban még nem jelzik azokat a változásokat, amelyek az egyes
térségekben zajlottak le.
0
100
200
300
2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011
Borfogyasztás Bortermelés
61
9. Táblázat Néhány jelentős bortermelő ország termelése és
fogyasztása közötti eltérés
Megnevezés
1986-
1990
átlaga
1991-
95
átlag
1996-
2000
átlag
2001-
2005
átlag
2005 2006 2007
Dél Afrika
Bortermelés (ezer hl) 7 742 8 228 7 837 8 040 8 406 9 398 9 783 Borfogyasztás (ezer
hl)
3 359 3 651 3 944 3 624 3 401 3 407 3 557 Különbség (ezer hl) 4 383 4 577 3 893 4 416 5 005 5 991 6 226 Eltérés % 57 56 50 55 60 64 64
Argentína
Bortermelés (ezer hl) 19
914
15
588
13
456
14
488
15
222
15
396
15
046 Borfogyasztás (ezer
hl)
17
804
15
720
12
899
11
689
10
972
11
103
11
166 Különbség (ezer hl) 2 110 -132 557 2 799 4 250 4 293 3 880 Eltérés % 11 -1 4 19 28 28 26
USA
Bortermelés (ezer hl) 18
167
17
619
20
386
20
399
22
888
19
440
19
870 Borfogyasztás (ezer
hl)
20
791
18
759
20
814
23
808
26
300
27
150
28
250 Különbség (ezer hl) -2 624 -1
140
-428 -3
409
-3
412
-7
710
-8
380 Eltérés % -14 -6 -2 -17 -15 -40 -42
Chile
Bortermelés (ezer hl) 4 135 3 326 5 066 6 389 7 885 8 448 8 227 Borfogyasztás (ezer
hl)
3 499 2 350 2 410 2 458 2 644 2 380 2 980 Különbség (ezer hl) 636 976 2 656 3 931 5 241 6 068 5 247 Eltérés % 15 29 52 62 66 72 64
Kína
Bortermelés (ezer hl) 2 734 5 140 9 581 11
460
12
000
12
000
12
000 Borfogyasztás (ezer
hl)
2 739 5 098 9 858 11
907
12
652
13
279
13
586 Különbség (ezer hl) -5 42 -277 -447 -652 -1
279
-1
586 Eltérés % 0 1 -3 -4 -5 -11 -13
Franciaország
Bortermelés (ezer hl) 64
641
52
886
56
271
51
919
52
105
52
127
45
672 Borfogyasztás (ezer
hl)
41
715
37
310
35
505
33
913
33
530
33
003
32
169 Különbség (ezer hl) 22
926
15
576
20
766
18
006
18
575
19
124
13
503 Eltérés % 35 29 37 35 36 37 30
Németország
Bortermelés (ezer hl) 10
012
10
391
9 989 9 225 9 153 8 916 10
261 Borfogyasztás (ezer
hl)
18
389
18
544
19
279
19
949
19
845
20
210
20
782 Különbség (ezer hl) -8 377 -8
153
-9
290
-10
724
-10
692
-11
294
-10
521 Eltérés % -84 -78 -93 -116 -117 -127 -103
Olaszország
Bortermelés (ezer hl) 65
715
60
768
54
386
46
936
50
566
52
036
45
981 Borfogyasztás (ezer
hl)
36
621
35
122
31
950
28
504
27
016
27
332
26
700 Különbség (ezer hl) 29
094
25
646
22
436
18
432
23
550
24
704
19
281 Eltérés % 44 42 41 39 47 47 42
Spanyolország
Bortermelés (ezer hl) 33
519
26
438
34
162
37
323
37
808
38
137
34
755 Borfogyasztás (ezer
hl)
17
402
15
439
14
427
13
916
13
686
13
514
13
100 Különbség (ezer hl) 16
117
10
999
19
735
23
407
24
122
24
623
21
655 Eltérés % 48 42 58 63 64 65 62
Ausztrália
Bortermelés (ezer hl) 4 285 4 810 7 380 12
543
14
301
14
263
9 620 Borfogyasztás (ezer
hl)
3 297 3 208 3 606 4 213 4 523 4 583 4 769 Különbség (ezer hl) 988 1 602 3 774 8 330 9 778 9 680 4 851 Eltérés % 23 33 51 66 68 68 50
Forrás:OIV
Fontos kiemelni azt a tényt, hogy a világ legnagyobb borfogyasztásával Európa, és azon belül is az
EU 27 tagországa büszkélkedik: 2006-ban az EU-27 borfogyasztása 141,7 M hl, míg az öreg
62
kontinensé 162,8 millió hektoliter, ami a világ borfogyasztásának 67,2%-a. A legmagasabb egy főre
jutó borfogyasztással Luxemburg után Franciaország rendelkezik [53,8 liter/fő (2006)]. Az EU-n
kívüli európai országok közül Ukrajnát, illetve Oroszországot kell kiemelni.
Az Amerikai kontinensen a borfogyasztás összességében növekszik, jóllehet a földrész északi és
déli felén jelentős eltérések mutatkoznak: a fejlett ipari országokban (Kanada, USA) a borfogyasztás
lassan emelkedik, míg a déli féltekén Argentína kivételével jelentősen csökkent. Afrikában az éves
borfogyasztás rendkívül alacsony (6,6 millió hl) a kontinens népességéhez viszonyítva. Az első számú
borfogyasztó ország a kontinensen Dél-Afrikai Köztársaság.
Óceániában az utóbbi időszakban a belső kereslet növekedését tapasztalhatjuk. Ázsiában a két
legfontosabb borfogyasztó ország Japán és Kína. Míg Japánban a magas jövedelmi viszonyok, addig
Kínában a magas lélekszám és a nyugati értékrend terjedése jelentenek jelentős piaci lehetőségeket.
A GATT keretei között, illetve később a Világkereskedelmi Szervezetben (WTO) folyó
liberalizációs egyezmények eredményeként a bort érintő importvámok jelentősen csökkentek a
kilencvenes évek óta. A borexport folyamatosan növekszik, értéke 2007-ben 91,3 millió hl volt,
melynek kétharmadát Olaszország, Franciaország és Spanyolország realizálja. Míg 1986-1990 között a
világ borfogyasztásának csupán 18,2 %-át tette ki az export aránya, addig 2007-re a borok 38%-a
átlépte legalább egy ország határát.
A világ elsőszámú exportőre az EU-27 bortermelő országai (2007: 61,7 millió hl6), ugyanakkor az
exportált borainak közel kétharmada az EU belső piacán (2007: 43,5 millió hl) kerül értékesítésre. Az
újvilági országok export részaránya folyamatosan emelkedik: 1996-tól napjainkig Ausztrália, Dél-
Afrika és Chile megháromszorozta exportmennyiségét.
A borexport legfontosabb iránya tehát az Európai Unió, így a világ importőreit szintén az Európai
Unió tagországai jelentik. A világ borimport-struktúrájának megértéséhez ismerni kell azt a tényt,
hogy a világ négy borimportőre között három tradicionális bortermelő ország. Az Egyesült Államokba
nagy mennyiségben importálnak elsősorban francia magas értékű vörösborokat, Németország
alapvetően szintén vörösborokat importál, míg Franciaország spanyol és olasz földrajzi jelzés nélküli
borokkal házasítja, hazai, alacsony árkategóriájú export borait.
Az OIV statisztikái szerint az EU borimportja jelentősen növekedett az új, közép-kelet európai
országok csatlakozásával. Érdekesség, hogy a legnagyobb százalékos importbővülés éppen a
bortermelő országokban volt megfigyelhető: Bulgária, Románia, Magyarország, és Csehország.
A kereskedelem mennyiségi bővülése mellett lényeges változás történt annak szerkezetében. Az
élelmiszerláncok megjelenésével a borkereskedelem is átalakult. A 3. ábra érzékletesen szemlélteti,
hogy a nagy kereskedelmi láncok részaránya a legtöbb fejlett országban meghaladja az 50%-ot, azaz
két palackból egyet legalább itt értékesítenek.
6 DG AGRI adatok
63
3. ábra: Különböző borértékesítési csatornák részesedése
országonként, 2002-ben
Forrás: ONIVINS
2. Az Európai Unió borpiaci szabályozása
A világ legnagyobb bortermelője, és egyben első számú exportőre az Európai Unió, melynek
borpiaci szabályozása a vizsgálatom tárgyát jelentő borvidékek termelési struktúráját is meghatározza.
Az első közösségi borpiaci szabályozást 1960-as évek végén dolgozták ki, és 1970-től vezették be.
Kiemelendő továbbá 1976, amikor az asztali bort érintő túltermelési válságok hatására a piaci
egyensúlyt megteremteni akaró intézkedések kerültek bevezetésre: a szőlőterületek növelésének
tilalma (telepítés csak újratelepítési joggal lehetséges), valamint a feleslegek levezetésére lepárlási
intézkedéseket foganatosítottak.
A kibővülő Európai Közösségben a ’80-as években a piacstabilizáció elveinek fenntartása mellett
fokozatosan ösztönözik az ágazat termelési szerkezetének minőségi átalakítását. Ekkor vezetik be a
melléktermékek kötelező lepárlása, a kivágási támogatás és a szőlőültetvények szerkezetátalakítási
programcsoportokat.
A Világkereskedelmi Szervezetnek az agrártámogatásokra és a földrajzi árujelzőkre vonatkozó
előírásai, az új évezred túltermelési válsága, az európai bortermelés versenyképességének csökkenése,
az egyre gyakoribb krízislepárlások, valamint a pazarló európai borpiaci szabályozás eredményeként
0% 25% 50% 75% 100%
Dánia
Hollandia
Egyesült Kir.
Argentína
Németo.
Belgium
Franciao.
Olaszo.
Spanyolo.
USA
Japán
Bevásárló közp. HORECA Közvetlen ért Spec. Boltok
64
született meg a 2008. augusztus 1-től két ütemben bevezetett új közös borpiaci szabályozás. Fontos
változás, hogy a korábbi borpiaci szabályozáshoz képest már nem az EU osztja fel az egyes támogatási
intézkedések között, hanem a tagállamok számára állapít meg egy bizonyos költségvetési keretet, amit
nemzeti borítéknak nevezünk. Ezt a támogatási összeget oszthatja fel az adott tagállam a bizottsági
rendeletben meghatározott programok között, a nemzeti prioritásokat figyelembe véve.
A tagországok a támogatási program kidolgozása során a közösségi jogszabály által meghatározott
intézkedések listájából választhatnak, amelyek a következők lehetnek:
SPS (egységes farmtámogatás): jövedelempótló, területalapú támogatás jelent.
Szőlőültetvények szerkezetátalakítási támogatása: Magyarország számára ez stratégiai
támogatást jelent, melyben a szőlőültetvények fajtaváltására és áttelepítésére nyújt
támogatást.
Borászati technológiai támogatás: borászati üzemek technológiai fejlesztését teszi lehetővé
a beruházási költségek 30%-os támogatási szintjével.
Harmadik országba irányuló promóciós támogatással maximum 50%-os intenzitás
támogatás Magyarországon 2012-ben került meghirdetésre.
Zöldszüret: az éretlen szőlőfürtök eltávolítási költségének legfeljebb 50%-os támogatása.
Szüreti biztosítás: piaci alapú biztosítás társfinanszírozása a biztosítási díjak 50% illetve
80%-os támogatásával.
Kockázatkezelési alap (piaci kockázat): a piaci kockázat biztosítására szolgáló alap
adminisztratív költségeinek támogatására.
Melléktermék lepárlás: a melléktermék lepárlóhoz történő beszállítási költségeinek
kompenzációja támogatható.
2012-ig adható átmeneti intézkedések voltak:
Szeszesital piacot támogató lepárlás;
Sűrítmény felhasználási támogatás természetes alkoholtartalom növelésre;
Krízis lepárlás.
Magyarország számára 2008 és 2013 között rendelkezésre álló nemzeti boríték felhasználási tervét a
10. táblázat foglalja össze.
65
10. Táblázat A Magyarország számára EU forrásból odaítélt, az
Európai Bizottság által jóváhagyott nemzeti boríték felosztási
terve az egyes támogatási intézkedések között 2009-2013 közötti
időszakra
Intézkedés
(555/2008/EK Bizottsági rendelet szerint)
2008/
2009*
2009/
2010*
2010/
2011*
2011/
2012**
2012/
2013**
Összesen
(1 000 €)
1. SPS 0 0 0 0 0 0
2. Promóciós tevékenységek harmadik
országok piacán 0 0 0 500 1 000 1 500
3. Szőlőültetvények szerkezetátalakítása és
átállása 13 802 19 110 21 513 22 455 22 081 98 961
4. Zöld szüret 0 0 0 0 0 0
5. Kockázati alap 0 0 0 0 0 0
6. Szüreti biztosítás 0 0 0 0 0 0
7. Borászati beruházások 0 0 1 063 4 000 4 000 9 063
8. Melléktermék-lepárlás 1 964 1 628 758 2 000 2 000 8 350
9. Szeszesital piac ellátását szolgáló lepárlás
(területi alapon) 438 1 757 0 0 - 2 195
10. Krízislepárlás 0 0 0 0 - 0
11. Sűrített szőlőmust felhasználása
alkoholtartalom növeléshez 612 519 475 500 - 2 106
Összesen 16 816 23 014 23 809 29 455 29 081 122 175
* Valós adatok
** Tervezett adatok 2011. december 2-ai állapot szerint
Forrás: FVM Agrárpiaci Főosztály, 2010
Kivágási támogatás
Az Európai Unió a piaci egyensúly visszaállítását továbbra is a szőlőültetvények csökkenésével látja
biztosíthatónak rövidtávon. Ennek legfontosabb eszközeként a szőlőültetvények támogatott kivágását
tekinti, amire 1,074 milliárd Euro-t különített el a 2008/09 – 2010/11-es borpiaci évek között,
amelyből 161 166 ha szőlő kivágása valósult meg.
A Bizottság által nyilvánosságra hozott adatok szerint, Magyarországon a termelők összesen 5 678
ha szőlőt vágtak ki a három borpiaci év alatt, ami a 2008. július 31-én regisztrált magyar szőlőterület
7%-át teszi ki. Ez az érték Ciprus (11%) és Spanyolország (8,5%) után a harmadik legmagasabb érték
az EU 27 tagországa között. A kivágási program keretében hazánk 11,3%-kal, azaz 367 876
66
hektoliterrel csökkentette termelési potenciálját. Arányszámát tekintve ez az érték az EU tagországai
között a legmagasabb.
Eredetmegjelölések és földrajzi jelzések
A borelnevezések és kategóriák tekintetében gyökeres változások következtek be, amelyek közül a
legfontosabb, hogy az EU bevezette a élelmiszerjelölés horizontális szabályait, melynek lényege, hogy
az általános borászati termékekre7
fókuszál. A közösségi borok versenyképességét úgy kívánja
elősegíteni, hogy az általános borászati termékek számára is biztosítja a korábban csak a földrajzi
árujelzővel ellátott boroknak engedélyezett jelölési lehetőségeket. Oltalmat csak azoknak a különleges
minőségű termékeknek kíván biztosítani, melyek a fogyasztók által elismert, egyedi tulajdonságokkal
bír. Három új termékkategóriát vezettek be:
bor, melyen a termelő ország jelölése mellett lehetővé válik bizonyos esetekben a fajta és az
évjárat feltűntetése. E kategóriát legtöbbször földrajzi jelzés nélküli bornak vagy FN bornak
nevezik a szakmában.
oltalom alatt álló földrajzi jelzésű borok (OFJ) különleges hírneve vagy egyéb jellemzői
az adott földrajzi eredethez kapcsolhatók. A borok legalább 85 %-ban a földrajzi területen
termett, ott feldolgozott, Vitis vinifera és interspecifikus fajtákból származó szőlőből készül.
Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott borok (OEM) minősége alapvetően vagy
kizárólag egy adott földrajzi környezethez a természeti, valamint emberi tényezőkhöz
köthető. Kizárólag a lehatárolt földrajzi területen termett és feldolgozott Vitis vinifera
szőlőből készülhet.
Joghatás és jogérvényesítés szempontjából utóbbi két kategória között nincs különbség, tehát az EU
a nemzetközi megállapodásokban, illetve a saját belső piacán mindkét kategóriát ugyanúgy védi. A két
kategória között tartalmi különbségeket figyelhetünk meg. (Sidlovits, 2008)
Egységes közösségi borregisztrációs rendszert vezettek be az EU piacán: az oltalom iránti kérelem
eljárásában, a tagállami elismerést követően, Bizottsági jóváhagyás is szükséges a közösségi
lajstromozáshoz. A kérelemhez kötelezően termékleírást kell csatolni, mely biztosítja az érdekeltek
számára a termelés körülményeinek megismerését és ellenőrzését. A 2009. július 31-ei állapot szerint
a létező védett eredetű és m.t. minőségi borok és tájbor elnevezések automatikus védettséget élveznek:
előbbiek OEM, utóbbiak OFJ borként azzal, hogy 2011. december 31-ig az Európai Bizottsághoz be
kellett nyújtani a fent ismertetett tartalmú termékleírást. (Brazsil – Sidlovits, 2009)
A 4. ábra segítségével foglalom össze a borkategóriák tekintetében bekövetkező magyar
változásokat.
7 Az 1234/2007/EK Tanácsi rendelet 17 borkategóriát különböztet meg
67
4. ábra: Borkategóriák változása a borreform kapcsán
Forrás: Brazsil – Sidlovits (2009)
Borászati eljárások szabályai
A borászati eljárások tekintetében a reform után az EU lényegesen nagyobb mozgásteret biztosít,
melyet leginkább az újvilági termelők borpiaci sikerei tettek szükségessé. Az újonnan engedélyezett
OIV által jóváhagyott borászati eljárások elsődleges célja az európai bortermelők
versenyképességének javítása. (pl.: faforgács hozzáadása a borhoz)
Jelölési és címkézési szabályok
Az Európai Unió integrálja a borok címkézésének és jelölésének szabályrendszerébe az élelmiszerek
jelölésére vonatkozó horizontális szabályokat, ami a bortermelők számára sokszor érthetetlen
adminisztrációs terheket jelent. A fogyasztó egészségének védelme az EU egyik legfontosabb
célkitűzése, ami az allergének feltüntetésének kötelezettségét jelenti.
Adatszolgáltatásra vonatkozó előírások
Az adatszolgáltatás tekintetében valamennyi, 0,1 ha felett termelő kötelezett. Új szabályként jelenik
meg, hogy az adatokat integráltan kívánja kezeltetni a tagállamokkal. Ezen integráció alapja az
úgynevezett gazdasági akta, melyben a termelőre és annak birtokára, termelési szerkezetére vonatkozó
adatokon túl megjelennek a támogatási kifizetésekre vonatkozó adatok is.
Védett eredetű bor
M.t. minőségi bor
Tájbor
Asztali bor
Oltalom alatt álló
eredet-megjelöléses
bor
(OEM)
Oltalom alatt álló
földrajzi jelzéses bor
(OFJ)
Bor
(Földrajzi jelzés nélkül,
fajta feltűntethető)
Szabályos átmenet
Kategóriaváltás
Átmenet termékleírás elmulasztása
esetén
Meghatározott
termőhelyről
származó
minőségi bor
Asztali bor
EU Magyarország
68
Termelési potenciálra vonatkozó szabályok változása
A borpiac stabilitásának megőrzése érdekében az Európai Unió továbbra is fenn kívánja tartani a
termőpotenciál növelésére vonatkozó tilalmát. Az újratelepítési jogok rendszere 2015. július 31-ig
marad fenn, amit az egyes tagországok saját hatáskörben 2018. július 31-ig meghosszabbíthatnak. Ez
az intézkedés sok vitát vált ki az EU-n belül, ezért a terület komplex újragondolása várható európai
szinten.
A fő veszélyt alapvetően az jelenti a földrajzi jelzéses (OEM és OFJ) borok számára, hogy a korábbi
fajta- és évjárat feltüntetésre vonatkozó privilégiumuk megszűnt, ugyanakkor a földrajzi név
használatához kötött előírások jelentősen szigorodtak. Immár a termelő szabad döntésén múlik, hogy
kilép-e a földrajzi árujelzők szigorúbb rendszeréből, és csak fajta, valamint az évjárat feltüntetése
mellett hozza forgalomba borait saját márkaneve alatt.
A szakmai szervezetek nyugtalansága nem megalapozatlan, ha a tejtermelés korábbi szabályozási
rendszerének megszüntetését követő gazdasági hatásokat vesszük figyelembe. A tejkvóták eltörlését
követően, a kínálat növekedésével az árak jelentősen csökkentek, ami számos családi gazdaságot
sodort csőd közeli helyzetbe.
Hasonló árvisszaeséstől, és egy jövőbeli túltermelési válságtól félnek Franciaország és Németország
termelői is. Szakmai szervezeteik nemzeti szinten elérték, hogy az európai mezőgazdasági tárgyalások
egyik megoldandó kérdésévé vált a telepítési jogok megszüntetésének kérdése. (Brazsil, 2010)
3. A magyar borpiac történelmi változásai
Magyarország területén a szőlő-bor termesztés hagyománya több mint kétezer évre, azaz a Római
Birodalmi hódoltság előtti időszakra tekint vissza. Az ágazat fejlődésére a történelmi események és a
gazdaság-politikai ideológiák erősen rányomták a bélyegüket.
Domiciánus császárt követően, aki rendeletében tiltotta meg az Itálián kívüli szőlőtermelést, a
Szerémségi vincellér családból származó Marcus Aurelius Probus császár engedélyezte és támogatta a
Pannoniai szőlőtermesztés fejlődését.
A IX. században az ország területére érkező magyar törzsek számára a szőlő és bortermelés helyi
hagyománya nem volt ismeretlen, melyre bizonyítékot jelent, hogy szőlészeti és borászati ősi szavaink
jelentős része türk eredetű.
69
A kereszténység felvételét követően Árpád-házi királyaink jelentős területeket – legtöbbször
szőlőterületeket - ajándékoztak a frissen alapított egyház, illetve szerzetesrendek részére, amelyek a
minőségi szőlőtermelés- és borászat fontos központjává váltak.
A trónviszályokat követően kialakult viszonylag nyugodt belpolitikai időszakban érte a középkori
magyar szőlő- és borkultúra a virágkorát, mely Mátyás király uralkodása alatt volt a legfejlettebb. A
bor a külkereskedelmi kapcsolatok meghatározó áruja. Sajátos termékként a szőlészek- és borászok
sajátos előjogokkal rendelkeztek az úri kilenced megfizetésében is, mely a szakmai szerveződések
egyik mozgató rugójává vált. A promontoriumok, majd hegyközségek megalakulásával az ágazat
önszabályozása is a középkorra nyúlik vissza.
A mohácsi vész és az ország három részre szakadását követően nagyhírű borvidékeink (pl.:
Szerémség, Villány, Zala) elnéptelenedtek, és tevődött át a bortermelés magyar központja a
nyugodtabb gazdálkodási körülményeket biztosító Erdély, illetve Felső-Magyarországi területekre.
Feltehetőleg az elnéptelenedett terültekre a törökök által betelepített rácok hozták magukkal több új
borszőlő-fajtát, köztük a kadarkát. A hódoltsági időszak alatt kezdődött meg Tokaj-hegyalja
fejlődésének története.
A török alól felszabadult Magyarország elnéptelenedett területein, a Habsburg uralkodók által
betelepített külföldi telepesek (svábok, rácok) jelentős hatást gyakoroltak a magyar szőlőtermelés
fejlődésére is. Különösen a svábok hatását kell kiemelni, akik új fajták (pl.: Oportó) mellett új
eszközöket (pl.: puttony, hébér) és új borászati eljárásokat (pl.: héjon erjesztéses vörösborkészítés)
honosítottak meg hazánkban.
III. Károly király rendeletében 1737-ban, a világon elsőként határolta le egy borvidék (Tokaj-
hegyalja) területét, majd Mária Terézia 1772-ben rendeletében határolta le a világon elsőként e
borvidék dűlőit. Mária Terézia abszolút monarchiájának merkantilista gazdaságpolitikája különösen
negatív hatást gyakorolt a magyar borexport alakulására: a kettős vámhatár komoly versenyhátrányt
okozott a magyar borok számára. Ennek következtében a magyar borkereskedők elvesztették
hagyományos porosz, és orosz piacaikat.
A XIX. század számos kihívást és változást hordozott magában. Számos korabeli szakember,
valamint Gróf Széchenyi István is felismerte azt a tényt, hogy Magyarországon elaprózott
fajtaszerkezettel dolgoznak a termelők, ugyanakkor a legjelentősebb lemaradások a borászat területén
figyelhetők meg. A reformkor pozitív hatása, hogy eltörölték a kettős vámhatárt Magyarország körül,
mellyel felszámolták a magyar borok külkereskedelmének adminisztrációs akadályát.
A szabadságharc leverését követő időszakban számos amerikai eredetű kártevő és kórokozó
pusztította a szőlőskerteket: 1847-ben jelent meg elsőként a peronoszpóra, majd a lisztharmat és a
szőlőmolyok. Ezen új kihívások, és a világ színvonalától való jelentős lemaradás arra ösztönözte a kor
fontos gondolkodóit, hogy felállítsák a tudományos és szakmai fejlődés megalapozását jelentő
kutatóintézeteket és szőlészeti-borászati szakiskolákat. A Kiegyezés beruházásösztönző
70
gazdaságpolitikájának köszönhetően épültek ki többek között a királyi Magyarország nagy
pezsgőgyártási központjai Pozsonyban, Pécsett és Budafokon.
Az 1875-től megjelenő filoxéravész csaknem két évtized alatt a korábbi 425 ezer hektáros
szőlőterület 120 ezer hektár alá csökkent, mellyel számos fajta is elveszett. Az újjáépítési programmal
együtt szakmai reformok is bevezetésre kerültek, melynek közigazgatási hozadéka az 1893-as
bortörvény és az 1894-es hegyközségi törvény. Jelentős változás az alföldi homoktalajon telepített
szőlőültetvények arányának növekedése, illetve számos külföldi fajta termesztésbe vonása (pl.: Olasz
rizling).
A filoxéra vész követő újjáépítési program még be sem fejeződött, amikor az I. világháborút lezáró
Trianoni békediktátum okozott ismételt kihívást az ágazat számára. E szerződés következtében
jelentősen megnövekedett a tájborok termelésére specializálódott alföldi szőlőterületek országos
aránya, illetve olyan nagyhírű borvidék került az ország határán túlra, mint a Ruszti, Pozsonyi,
Szerémségi, Érmelléki, illetve a Zalai és Tokaj-hegyaljai borvidékeket az új államhatárok szelték
ketté. (5. ábra) Magyarország szőlőterülete –Horvátországot nem számítva – 325 ezer hektárról 215
ezer hektárra csökkent. Hazai fogyasztóinak ugyanakkor 2/3 részét, és export piacait szinte teljes
egészében elveszítette. 1913-ban Magyarország 785 ezer hektoliter bort, 28 millió korona értékben
exportált.
A piacok elvesztésének következtében felhalmozódó készletek, és csökkenő szőlő-, illetve borárak
az ágazat fejlődésének megtorpanásához vezettek. A piaci nyomás a ’30-as évek közepére enyhült
valamelyest, majd a II. világháború időszaka törte meg a fejlődést, amikor a munkaerő-, eszköz-, és
anyaghiány okozta a legnagyobb károkat az ágazatban. A korábbi kereskedelemi hálózatban pedig a
holokauszt jelentette az egyik legnagyobb pusztítást.
A kommunista hatalomátvételtől a szocialista piacgazdaság bukásáig
A kommunista hatalomátvételtől a gazdasági átmenetig tartó részek vizsgálata során, a tárgyban
született kevés számú irodalmi munka miatt, e történelmi korszakok bemutatását az irányított interjúim
során szerzett információk elemzésén keresztül mutatom be.
Még zajlottak az országban a harci események, amikor az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletet
alkotott a nagybirtokrendszer felszámolásáról, mely a szőlészet területén az egykori uradalmi és
egyházi birtokok, és a hozzá tartozó termelési eszközök államosítását jelentette. A államosított
területek egy része állami gazdaságok, illetve szövetkezetek tulajdonába, míg másik része a kezdeti
földosztások során az „agrár-proletariátus” tulajdonába került, melynek keserű hozadéka a
szőlőültetvények további állapotleromlása volt. A kollektív bűnösség elvén kitelepített sváb
lakosokkal a több évszázad alatt felhalmozott szaktudás is száműzésre került.
71
5. ábra A Trianoni Békediktátum hatásai a magyar szőlő-bor
ágazatra*
* A négyzetek alatt feltüntetett értékek az adott vármegye szőlőterületét mutatja hektárban kifejezve
Forrás: Teleki (1921)
Az 1949-ben bekövetkező kommunista hatalomátvétel után fokozott erővel zajlott a
magántulajdonban lévő területek szövetkezetesítése, illetve egy új, központosított intézményrendszer
kiépítése az ágazatban. 1949-ben felszámolták a szőlészeti- és borászati felügyelőségeket, és a
hegyközségeket, a kutatóbázisok egy részén rövid ideig pedig mediterrán növények termesztését
tanulmányozták (lásd: Georgikon – Cserszegtomaji telep). Az „önkéntes” szövetkezetesítés során az
államhatalom nem riadt meg az állambiztonsági és rendvédelmi szervek nyomásgyakorlásának
alkalmazásától sem, hogy e politikai célkitűzés megvalósuljon. A szövetkezeti tagok azonban nem
veszítették el földjeik tulajdonjogát, „csupán” földjeik használati jogát ruházták át „önkéntesen” a
szövetkezethez. Az 1968-as földtörvény bevezette a szövetkezetek részére a földmegváltás
intézményét. Ezt követően a szövetkezetek néhány évnyi földjáradék fejében örökre megválthatták a
szövetkezetből kilépő szövetkezeti tagok8, illetve a szövetkezeti tagok örököseinek földjeit. Ez a
folyamat nagyban felgyorsította a szövetkezeti földtulajdon gyarapodását.
8 Az aktív korú szövetkezeti tagok részére törvény írta elő a személyes munkavégzést a szövetkezetben.
72
Az államosítások és szövetkezetesítések után kialakult új termelési struktúrában a szőlőtermesztés
és a borászat teljes mértékben elvált egymástól. Míg előbbit elsősorban a szövetkezetek koordinálták,
addig a bortermelés az állami pincegazdaságokban összpontosult.
A kommunista politika embertelen, nyomasztó szorításai következtében az ország szőlőterülete az
1948-as 243 ezer hektárról 195 ezer hektárra zsugorodott, és vele párhuzamosan krónikus borhiány
alakult ki az országban. Az ötvenes évek végére az ágazat megújítására volt szükség. A második
ötéves terv (1961-65) időszaka alatt 47 ezer hektár nagyüzemi szőlőt telepítettek, elsősorban a szovjet
importból származó traktoroknak megfelelő sortávra, olykor szőlőművelésre alkalmatlan, fagyzugos
területekre is. Vele párhuzamosan fejlesztették a szőlő feldolgozására specializálódott
pincegazdaságokat is.
Az új gazdasági mechanizmus a szőlő- és bortermelés területén is változásokat indukált, felismerve
a borágazat exporttermelő képességét. A hatvanas évek végén bekövetkezett újabb szőlőterület
csökkenést visszafordítása érdekében, 1973-ban újabb ágazati modernizációs program indult meg
hazánkban: a hetvenes évek második felét követő években mintegy 30 ezer hektár került betelepítésre.
Az alacsony hektáronkénti tőkeszámmal telepített ültetvényeken, a világfajták mellett termesztésbe
kerültek a magyar kutatóintézetek által nemesített, a nagyüzemi termesztés igényeket kiszolgáló fajták
és klónok is. A borászatban tovább folytatódott a pincegazdaságok fejlesztése, valamint lendületet
kapott a szövetkezeti nagyüzemi pincészetek kiépítése is.
Az új gazdasági mechanizmus fontos vívmánya a háztáji gazdaságok rendszere, melyben
valamennyi szövetkezeti tag és alkalmazott a saját tulajdonában lévő 0,3 ha szőlőn túl, bérbe vehetett
hasonló nagyságú szőlőt művelésre. Az esetek döntő részében ez a bérlet valójában a kézi munka
elvégzésére korlátozódott, hiszen a gépi munkákra a szövetkezeteknek volt csak megfelelő eszköze.
Mindezek ellenére a háztáji gazdaságból származó bevételek egy olyan többlet jövedelmet jelentett a
szövetkezeti tagok részére, mellyel lehetőségük volt a családtagok önálló életének anyagi alapjait
megteremteni. A szövetkezetek számára viszont egyrészt olcsóbb volt ez a művelési forma, hiszen a
tagok szabadidejükben végezték ezt a tevékenységet, másrészt biztosította számukra azt a megfelelő
minőségű borászati alapanyagot, amelyet alkalmazottakkal nem, vagy csak nagy költségek révén
tudtak volna előállítani.
A ’80-as évek téli fagykárai a szőlőültetvények újabb rekonstrukcióját igényelték. Az olajválság,
illetve az ország eladósodottsága viszont nem tette ekkor már lehetővé újabb állami támogatási
program bevezetését, mely a „szakcsoporti” ültetvények, és tartós háztáji ültetvények megjelenéséhez
vezetett.
A szakcsoporti művelési forma lényege, hogy a termelők által felállított szakcsoportok 25-30 éves
földbérleti szerződéssel, bérleti jogot kaptak általában 10-30 hektáros területre az állami gazdaságtól,
melyen az ültetvényt a szakcsoporti tagok hozták létre. A tagok általában 0,3 – 0,5 ha szőlőterületet
műveltek családonként. Elvált tehát a föld tulajdonjogától annak használati jogával együtt a területén
létrehozott szőlőültetvény tulajdonjoga: előbbi az állami gazdaság, utóbbi a szakcsoporti tag
73
tulajdonában került. A bérleti díjat a szakcsoporti tagok terményben fizették meg az állami gazdaság
részére. A szakcsoport a szőlő gépi munkáit általában közösen szervezte, illetve értékesítette a szőlő
termését a borkombinát vagy állami gazdaság felé. Néhány esetben a szakcsoporti pincében dolgozták
fel azt.
Ezen előprivatizációs gazdasági forma előnyét az jelentette a borkombinátok részére, hogy a
szőlőültetvények újratelepítésére a falusi lakosság megtakarításaiból került sor. Hasonlóan a háztáji
gazdaságokhoz, a szakcsoporti ültetvények műveléséből származó bruttó jövedelem további bevételi
forrást jelentett. A ’80-as évek elején, elmondások szerint, 0,5 hektár szakcsoporti szőlő két évi
jövedelme lehetővé tette egy új Trabant gépkocsi vásárlását.
A magyar szőlő-bor ágazat szerkezete a szocialista piacgazdaságban
A külső tőkeforrásból származó befektetések hatásainak vizsgálata szempontjából fontosnak tartom
ezen időszak termelési szerkezetének mélyebb megismerését, azaz azt az ágazati termelési struktúrát,
amely a rendszerváltás pillanatában jellemezte Magyarország szőlő-bor ágazatát.
A nyolcvanas évek közepére a szocialista piacgazdaságban meghatározó volt az állami és a
szövetkezeti szektor jelenléte. Különleges tulajdonságként jelent meg, hogy a történelemben először a
szőlőtermelés és borászat teljesen szétváltak egymástól.
Az állami tulajdonban lévő földterületek hasznosítására létrehozott Állami Gazdaságok
(továbbiakban: ÁG) az adott területen több ágazat tevékenységét koordinálták, melyen belül
– a helyi adottságoknak megfelelően – a szőlészet többé-kevésbé meghatározó szerepet
töltött be. Ezen állami gazdaságok pincészeti kapacitása meghaladta több esetben a százezer
hektolitert, mely pincék „Borkombinát” néven kerültek a magyar köztudatba. Ezek jelentős
részét a hetvenes években modernizálták.
Az állami gazdaságok általában több száz hektár szőlővel rendelkeztek, és legtöbbször egy
egész borvidék termelését koordinálták. A borászatok alapanyag-ellátásának alapját a saját
területeken termelt szőlő jelentette, de a helyi kistermelők saját tulajdonában művelt szőlők
egy részét is felvásárolták. A szakcsoportok megjelenésével a szőlőtermelés egy része
kiszervezésre került a korábban bemutatott indokok miatt. A rendszerváltás pillanatában 22
ÁG Borkombinátja létezett Magyarországon (pl.: Móri ÁG; Tokaj-hegyaljai ÁG; BB).
A bortermelés valódi központjait az a 7 Pincegazdaság jelentette, melyek az ország
bortermelésének több mint felét koncentrálták és koordinálták. E hét pincegazdaság a
Hungarovin, Egervin, Kecskemétvin, Promontorvin, Pannonvin, Dél-alföldi Pincegazdaság
és Badacsonyi Pincegazdaság voltak, melyek nevei jól jelzik, hogy egy adott régió
borászatának koordinálását végezték. E borászati „gyárak” termelési kapacitása meghaladta
74
a több százezer hektolitert. Ezek közül kiemelkedett a Kecskemétvin, melynek kapacitása
meghaladta az egymillió hektolitert.
E gazdaságok szőlőterületeinek nagysága borászati kapacitásukhoz képest elenyésző volt,
ugyanis a pincegazdaságok a szőlőfeldolgozás ipari központjai voltak. Szőlőellátásukat
alapvetően az adott régió szövetkezeteinek szőlőtermelésre alapozták, és kis mértékben
vásároltak fel a kistermelők saját tulajdonú ültetvényeiről származó szőlőt is.
Az ágazat szempontjából meghatározó szövetkezetek száma mintegy ötvenre tehető, melyek
három fontos csoportját különböztetjük meg:
o A több ágazatban termelő szövetkezeteknek szőlészeti tevékenysége a helyi
adottságoknak megfelelően került fejlesztésre. E szövetkezetek jelentős része a szőlőt
a pincegazdaságok felé értékesítette, illetve a hetvenes években megvalósult
beruházásoknak megfelelően a szövetkezeti pincészetben dolgozta fel borrá.
Általában ezek a borok a pincegazdaságok felé, folyóborként kerültek értékesítésre.
E pincészetek kapacitása többségében 10 000 hl alatti volt, és csak elvétve
rendelkeztek a magasabb feldolgozottsági szintet jelentő, és új piaci lehetőségeket
teremtő palackozó berendezésekkel. Ilyen kivételek közé tartozott a Zánkai Magyar
Tenger MgTSz.
o A szőlőtermesztésre és borászatra specializálódott szövetkezetek a szőlőtermesztéstől
a bor piaci értékesítéséig integrálták az ágazatot. Ezen pincészetek kapacitása
megközelítette a borkombinátok kapacitását. (pl.: Soltvadkerti szövetkezet)
o Az ország szőlőoltvány-termesztési központjaiban (pl.: Mátra, Villány)
találkozhattunk olyan szövetkezetekkel, melyek az oltványtermesztés folyamatát
integrálták. Ezen szövetkezetek által művelt törzsültetvények termése számukra
mellékterméket jelentett, és azt a pincegazdaságok felé értékesítették.
Az új gazdasági mechanizmus indirekt irányítási rendszerében ezen állami és szövetkezeti
vállalatok, a szocialista rendszeren belül viszonylag nagyfokú önállósággal rendelkeztek, és saját
termelési struktúrát alakíthattak ki. Az állami és szövetkezeti borászatok működésére az állam
közvetett módon hatott: ezek közül Kornai (1997) az árfolyam-változtatás, kamatpolitikát, árpolitikát
ás a támogatási politikát emelte ki. A nagy borászati cégek szempontjából fontos befolyásoló erővel
bírtak a szüreti időszakot megelőzően kérelmezhető, kedvező kamatozású (3-5%), úgynevezett „zöld
hitelek”, illetve azon 30%-os exporttámogatások, mellyel a bor külkereskedelmét kívánták ösztönözni.
E két tulajdonforma mellett a magánszektor viszonylag erőteljes jelenléte figyelhető meg az
ágazaton belül különösen, a munkaigényesebb szőlőtermesztés területén, mellyel biztosítható volt a
helyi lakosság szűkös jövedelemének pótlása.
A nyolcvanas évek közepére Magyarország bortermelése átlagosan 5 – 5,5 millió hektoliter között
alakult, melyből 2,5 – 3 millió hektoliter biztosította a belső magyar fogyasztást. A magánszektor erős
75
jelenlétét mutatja, hogy a hazai fogyasztás több mint egyharmadát (kb. évi 1 millió hl) a saját
fogyasztásra termelt borok tették ki.
Magyarország borexportja évi 2 – 2,5 millió hektoliter között alakult. Az export 80%-ban a KGST
országok felé irányult. Magyarország két legfontosabb kereskedelmi partnere a Szovjetunió, illetve a
Német Demokratikus Köztársaság volt, amely államok a KGST felé irányuló kivitelünk 80%-át
jelentették. A borexport fennmaradó 20%-a a kapitalista országok felé irányult (Borszéki, 1990). A
borászati termékek exportját a MONIMPEX állami vállalat szervezte és irányította.
Az exportorientált ágazatszervezési modell szervesen illeszkedett a magyar gazdaságpolitika azon
kényszerű irányvonalába, hogy minél többet kell exportálni, bármi áron. Az ország nagyfokú
eladósodottsága miatt, különösen a nyugati, úgynevezett „kemény valutával” fizető országok
jelentettek stratégiai piacot, ahova minőségi borokat exportáltunk. A borágazat abban a szerencsés
helyzetben volt, hogy a világ borpiacának kezdeti konjunkturális szakaszában versenyképes terméket
jelentett a kapitalista országokban is a magyar bor. Versenyképessége a nyolcvanas évek végére
fokozódó túltermelési válság alatt jelentős mértékben csökkent, melynek következtében a magyar
borok alulértékelten kerültek értékesítésre Nyugat-Európában. A nagyvállalatok számára a nyugati
export csak a magas szintű exporttámogatás mellett volt kifizetődő.
Az ágazat exportorientált szemlélete, és a kelet-európai, mennyiségi export dominanciája áthatotta
az ágazat egész működését. Elsődleges szempont a mennyiségi export-igények kielégítése volt, ezért
olyan borászati eljárások is engedélyezve voltak (pl.: erősített csemegebor), amelyek a hatályos
közösségi borpiaci szabályozás szerint nem engedélyezettek. A nyolcvanas évek elejének fagykárai
következtében kialakult szőlőhiány ellensúlyozására akár külföldi szőlőbehozatalt is felvállaltak a
pincészetek, és értékesítették a belőle készült bor magyar termékként. Az ország valuta-éhsége miatt
fenntartott exporttámogatási rendszer arra ösztönözte a hazai vállalatokat, hogy az export arányát még
kedvezőtlen évjáratok esetén sem voltak hajlandók csökkenteni: a belföldi fogyasztás valós hiányát
olykor importból fedezte az ország.
A Népszabadság 1987. évi szüretről írt beszámolója is ezt a megállapítást támasztja alá: a téli
fagyok rendkívül alacsony szőlőtermése miatt bolgár és szovjet importszőlővel biztosították a magyar
pincészetek alapanyag-igényét. A száraz csapadékmentes ősz ellenére, ebben az évben még a
lékihozatal is jelentősen emelkedett. Az exportigények kielégítésére 900 ezer hektoliter bort importált
az ország Algériából és Bulgáriából.
A rögzített piaci árrendszer is hozzájárult ahhoz, hogy a belföldi piacon is csak korlátozott lehetőség
nyílt a minőség elismertetésére. Ebből adódóan valamennyi pincegazdaság standard minőséggel jelent
meg a belföldi piacokon, melyet legtöbbször földrajzi árujelzőkből képzett márkanevekkel hoztak
forgalomba (pl.: Egri Bikavér, Debrői Hárslevelű, Badacsonyi Szürkebarát, Csopaki Olaszrizling,
Soproni Kékfrankos). E „ál-földrajzi árujelzős borok” közös jellemzője, hogy azok eredete nem
feltétlenül felelt meg a földrajzi árujelzők használatának nemzetközi szerződésekben meghatározott,
76
szigorú előírásainak (pl.: eredet-azonosság, fajtaazonosság stb.), így e nevek értéke jelentősen
devalválódott az évek folyamán.
A belpiacon a borok értékesítése a szövetkezeti (pl.: ÁFÉSZ) és állami kereskedelmi láncon
keresztül került értékesítésre. A minőségre negatív hatást gyakorló gazdasági- és ágazati politika
következtében Magyarországon a borfogyasztás a nyolcvanas évek végére visszaesett, a 20 l/fő/év
szint körül alakult.
Az ágazatban a szövetkezeti és állami szervezetek dominanciája ellenére viszonylag hangsúlyos
szerepet kap a magánszektor, mely a belpiaci borigény kielégítése, valamint a borászati szervezetek
minőségi szőlő-alapanyagellátásában játszott meghatározó szerepet. Az elő-privatizációs termelési
formáknak köszönhetően ezen gazdasági szereplők, a szőlőtermesztés területén szerzett valós szakmai
ismeretekkel rendelkeznek majd a rendszerváltás idején, és így a magyar szőlő-bor ágazat
megújulásának egyik mozgató rugói lesznek. Bár az új gazdasági mechanizmusnak köszönhetően az
állami tulajdonú szőlészeti és borászati vállalatok, valamint a szövetkezetek irányítása terén valós
decentralizációs folyamatok indultak meg, az állam indirekt gazdasági ösztönzőkkel irányította a
termelést. (6. ábra)
6. ábra A szőlő-bor ágazat szervezési modellje a szocialista
piacgazdaságban
Forrás : Brazsil (2007)
Szőlőtermelők
(„Háztáji”)
Állami gazdaság Szőlészeti-
borászati
szövetkezet
Állami kereskedelmi hálózat
Pincegazdaság
(7)
„Szakcsoport”
Mezőgazdasági
szövetkezet
Szövetkezetei kiskereskedelmi
láncok
Export
(80% KGST)
saját fogyasztás
ÁLLAM MONIMPEX
77
A rendszerváltástól napjainkig
A kilencvenes évek elejétől, a világban felgyorsuló átrendeződési folyamatokat (liberalizáció
következményei) Magyarországon speciális körülmények befolyásolták. A változás fő tényezői:
a szocialista piacgazdaságból való átmenet a kapitalista piacgazdaságba; illetve
az Európai Unióhoz való csatlakozásunkra való felkészülés.
Az elmúlt húsz év radikális változásainak következtében:
Megszűntek, átalakultak, tulajdonost váltottak az egykori állami gazdaságok,
pinceszövetkezetek és borkombinátok, és a termőföld magántulajdonba került;
Az ágazaton belül állami tulajdon lényegében megszűnt;
Új szereplők (külföldi és magyar tulajdonú) jelentek meg a piacon;
Megváltoztak a fogyasztói igények, elmozdulás a minőségi termékek irányába;
Új értékesítési csatornák alakultak ki;
Új, a közösségi normáknak megfelelő intézményrendszer és törvényi szabályozás került
bevezetésre;
Átalakult a kutatás és az oktatási rendszer szerkezete.
A magántulajdon helyreállítása
A változások kezdeti időszakára leginkább a bizonytalanság volt jellemző, mivel a valós politikai
döntés, és a magánosítás folyamata csak 1992-93 környékére tisztul le Magyarországon. A nyolcvanas
évek végétől az átalakulási időszak stratégiáját megalapozó stratégiai döntések hosszú időn keresztül
várattak magukra: bár az első kárpótlási törvényt 1990-ben már elfogadta az országgyűlés, a valós
kárpótlás 1993-1994 között zajlott le. Ez alatt a rövid időszak alatt került magántulajdonba az állami
és szövetkezeti földek 90%-a. (Mihályi, 1998)
Hasonló tétovaság volt megfigyelhető a privatizációs folyamatok területén is, hiszen az elméleti
részben leírtak szerint, a privatizációs törvény csak 1992-től érzetette valós hatását. Az új szövetkezeti
törvény értelmében megszűnt a szövetkezeti földtulajdon, a szövetkezeteknek vagy újtípusú
szövetkezetté, vagy gazdasági társasággá kellett átalakulniuk. Az átalakulások végére a szövetkezetek
90%-a alakult át gazdasági társasággá.
78
Ez a kaotikus helyzet a szőlőültetvények újabb állapotleromlását okozta: több olyan eset ismeretes,
amikor az adott terület már nem volt szövetkezeti vagy állami gazdasági tulajdonban, de a kárpótlási
folyamat sem indult meg, így a szőlőt több éven keresztül senki sem művelte meg.
Magyarország nyolcvanas évek végi pénzügyi krízisének hatására a hitelkamatok drasztikusan
megemelkedtek, és a zöldhitelek, illetve beruházási hitelek állami kamattámogatása fenntarthatatlanná
vált. Az évtized elejére jellemző magas exporttámogatásokat is fokozatosan csökkentette a magyar
állam, amivel nyugat-európai export jövedelmezősége kérdőjeleződött meg. A hazai kedvezőtlen
gazdasági környezetet tovább súlyosbította, hogy a KGST rendszer felbomlása. Magyarország két
legfontosabb külkereskedelmi partnere, az NDK és a SZU, 1991-re államként nem léteztek tovább, és
az oda irányuló exportlehetőségek is befagytak. Ezt jól mutatja, hogy az 1989. évi 2,2 millió
hektoliteres magyar kivitel 1992-re 667 ezer hektoliterre esett vissza. Ennek következtében hatalmas
készletek halmozódtak fel, ami erőteljesen visszafogta a bortermelést.
A magántulajdon térnyerése a szőlő-bor ágazaton belül már a rendszerváltozást megelőző
időszakban megkezdődött. Az előzőekben bemutatott kedvezőtlen makrogazdasági és politikai
környezetben, a csődhelyzet szélére sodródott a legtöbb állami és szövetkezeti szőlészeti és borászati
vállalat. A fizetésképtelenség elkerülésére több pincegazdaság, szövetkezet és állami gazdaság
értékesítésre szánta vagyonelemeik mobilizálható részét. A spontán privatizáció időszakában,
ellenőrizetlen körülmények között értékesítettek számos földterületet, használaton kívüli pincéket. Az
egyedüli szempont a vásárló kiválasztásánál legtöbb esetben az volt, hogy a lehető legmagasabb
vételárat fizessék be az állami gazdaság, esetleg pincegazdaság bankszámlájára. Erre konkrét
példaként említhető a Pannonvin pincegazdaság története, ahol 1987-től több tíz hektár szőlő
termőhelyi kataszterbe sorolt villányi földterület került értékesítésre a rendszerváltás előtt.
A privatizációs törvény életbe lépését követően az állami kontrollal módosult a privatizáció
folyamata. A privatizációs törvény által felállított ÁPV Rt csak a pincegazdaságoknak és állami
gazdaságoknak a spontán privatizációt követő időszakára megmaradt vagyonelemeinek magánosítását
felügyelte. Ugyanakkor a kárpótlási törvény értelmében állami gazdasági földterületeket is jelöltek ki
kárpótlásra. Fontos tehát aláhúzni, hogy a privatizációs és a kárpótlási törvény értelmében a borászati
vállalkozások és a szőlőültetvények értékesítése általában eltérő értékesítési módon történt. A
decentralizált privatizáció folyamán az állami tulajdont képző pincegazdaságok és az állami gazdasági
borkombinátok értékesítése eltérő módokon történt.
A hét pincegazdaságból kettő gazdaság (Hungarovin, Pannonvin) rendelkezett termelési
volumenéhez képest jelentős szőlőterületekkel. Három pincegazdaság (Kecskemétvin, Dél-Alföldi
Pincegazdaság, Badacsonyi Pincegazdaság9) a decentralizált privatizációt megelőzően csődbe ment,
így azok értékesítése vontatottan, részenként történt (pl.: Badacsonyi Pincegazdaság Badacsonyörsi
9 A részvénytársasággá átalakult Badacsonyi Pincegazdaság részvényeit a valóságban a dolgozók között osztották szét,
viszont ezt követően a vállalkozás hamar csődöt jelentett (Borászati Füzetek, 1993)
79
Üzeme – Varga Péter és társai részére; üzemének több részét Demján Sándor vállalkozó vásárolta
meg).
Az Egervin, Promontorvin és Hungarovin pincegazdaságokat teljes egészében értékesítették, nem
volt szükség azok feldarabolására. Ezek közül utóbbit stratégiai külföldi befektetőnek, a Henkel
Söhnlein német cégcsoportnak értékesítették.
A Pannonvin által művelt területek közül bár több a spontán privatizáció alatt értékestésre került,
így is jelentős vagyonnal rendelkezett. A fennmaradó pincegazdaságot életképesnek tekintett
gazdasági egységenként értékesítették részben magyar (pl.: Villányi pincészet), részben külföldi
befektetőknek (lásd: Pécsi Pezsgőüzemet svéd befektetők vásárolták meg) a decentralizált
privatizáció folyamán. A Villányi részleg területein és eszközeinek apportjával megalapított Szőlő-
Bor Villány Kft-t 1993-ban a Magyar Fejlesztési Bank szerezte meg. E vállalat sorsa ugyanakkor
példaként szolgál a másodlagos privatizáció folyamatára is, hiszen a bank törzstőkéjét egy olyan
befektetési csoport számára adta el, melyben 2001-re a többségi tulajdont Csányi Sándor bankár
szerezte meg.
Az állami gazdaságok szinte mindegyikét életképes gazdasági egységenként értékesítették
befektetők részére. Az egyik legjelentősebb szőlőterületekkel rendelkező Tokaji Borkombinátot
elsősorban külföldi befektetők részére értékesítették e módon. A legtöbb borkombinátot nem tudták
egységes csomagban értékesíteni, többüknek elhúzódott a privatizációs folyamata (pl.: Móri ÁG
Borkombinátja).
Ezzel szemben – a pezsgőiparban jelentős piaci részesedéssel rendelkező – BB Borkombinát egy
egységes ajánlati csomagként jelent meg a privatizációs felhívásban. A pályázati tendert végül
ugyanaz a német Henkel Söhnlein nyerte meg, amely a szintén fontos pezsgőgyártási központ
Hungarovin tulajdonosává vált korábban.
A privatizációs folyamatokkal egy időben zajlottak a kárpótlási árverések, melyek során borászati
üzemek nem kerültek kalapács alá. A kárpótlási jegyekért – szőlő-bor ágazati szempontból
megközelítve – kizárólag szőlőterületekre tudtak licitálni az 1989. előtti diktatórikus rendszerek
károsultjai. Arra vonatkozóan adat, hogy hány hektár szőlő művelési ágú terület pontosan hány
termelő részére kerül értékesítésre kárpótlási jegy ellenében nem hozzáférhető. Ha létezne is ilyen adat
sem lehetne abból konkrét elemzéseket végezni, mert a kárpótlási jegyek körül több fajta visszaélésére
(pl.: kárpótlási jegyek értékesítése, hamisítások, elszámolás rendje) nyílt lehetőség. (Ld.: Mihályi
(1998))
Disszertációm problematikájában megfogalmazottak szempontjából lényeges e helyen is kitérni a
külföldi működő tőkebefektetések jelenlétének vizsgálatára a magyar szőlő-bor ágazatban. Általános
az a nézet, hogy Magyarország szőlészeti-borászati átalakulásában vezető szerepet játszanak azok a
külföldi vállalkozások, amelyek a rendszerváltozás pillanatában jelentek meg hazánkban. A magyar
szőlő-bor ágazatban végbemenő változások egyik meghatározó mozgatórugójaként tartja számon
80
Botos és Montaigne (1998) valamint Szabó és Botos (2007) szerzők a külföldi működő tőke
beáramlását.
Ezzel szemben Hajdúné és Lakner (2002) aláhúzzák, hogy a magyar szőlő-bor ágazatban a külföldi
működő tőke aránya messze alulmarad az agrár-élelmiszeripar átlagáétól: a magyar agrár-
élelmiszeriparban befektetett FDI-nak csupán 2,5%-a került befektetésre a szőlő bor ágazatban és a
külföldi működő tőke aránya a szőlő-bor ágazatban felhalmozott tőkének csupán 12%-a.
Radóczné és Györe (2006) is megállapítják, hogy a külföldi tőke aránya rendkívül alacsony, amit az
alábbi tényezőkkel magyaráznak:
Az 1994-ben életbe lépő magyar földtörvény megtiltotta külföldi magánszemélyeknek és
valamennyi gazdasági társaságnak a földtulajdon szerzését;
A rendszerváltozás pillanatában erős versenyt folyt a tőkepiacokon. Magyarország mellett
több egykori KGST ország, valamint az újvilági országok is fontos alternatívát jelentettek a
befektetők számára;
a szőlő-bor ágazatnak viszonylag magas a belépési küszöbe.
A külföldi működő tőkebefektetések akkumulációja rendkívül egyenetlen az ágazaton belül mind
térben, mind pedig tevékenységek szerint. Sidlovits (2004) kutatásai arra mutatnak rá, hogy a külföldi
tőkebefektetők viszonylag rövid idő alatt jelentek meg a szőlő bor ágazatban és speciális piacokon.
Beruházásaik fő helyszíne a természetes édes borairól világhírű Tokaji borvidék volt továbbá 90%
feletti a külföldi tőke aránya a pezsgőipari vállalatok esetében. Ezen kívül olyan jelentős külföldi
beruházások valósultak meg a privatizáció folyamán, ahol magas ár-érték arányú borok állíthatók elő a
nemzetközi piacra (pl.: Danubiana Rt beruházásai a Tolnai és Mátrai borvidékeken).
A szőlő-bor ágazaton belül a magántulajdon restaurációja viszonylag rövid idő alatt zajlott le
Magyarországon. A kezdeti stratégiai döntések hiánya, valamint a privatizációt és a kárpótlást kísérő
visszaélések a magánosítás társadalmi elfogadottságát erősen megkérdőjelezték. A magánosítási
politikával szembeni egyik legjelentősebb kritikaként említendő, hogy nem használta ki e történelmi
pillanatot arra, hogy megváltoztassa a szocialista ágazatszervezési modell kettősségét, azaz mérsékelje
a szőlészet és a borászat közötti koncentrációs különbségeket.
A szövetkezeti földtulajdon, valamint az állami tulajdon szinte teljes felszámolását követően a
politika iránya az új szerkezetű szőlő-bor ágazat ágazatszabályozási rendszer megalkotása és az
Európai Unióhoz való csatlakozásunk volt. Az 1994-ben elfogadott hegyközségi törvény visszaállította
az ágazat hagyományos, önigazgatáson alapuló szabályozását. Az 1997-ben elfogadott bortörvény és
annak végrehajtási rendeletei pontosan deffiniálták a szőlő- és bortermelés szabályait, az egyes
hatóságok valamint a hegyközségek szerepét az ágazaton és az eredetvédelmi rendszeren belül.
A kedvezőtlen termelési szerkezet, az ágazat jövedelmezőségi rendszerének felbomlása, a termelők
túlzott adminisztrációs terhei (pl.: jövedéki törvény) valamint az ágazati támogatások hiánya mind
81
hozzájárultak ahhoz, hogy EU-s csatlakozásunk pillanatára Magyarország szőlőterükete 137 ezer
hektárról (1989) 87 ezer hektárra csökkent.
2004. május 1-ei EU-s csatlakozásunkkal Magyarország bevezette a közösségi borpiaci szabályozás
rendszerét, melyhez való alkalmazkodás számos új problémát vetett fel a közösségi szabályok
végrehajtása területén. A korábban is túlzottnak tartott adminisztrációs terhek elszabadultak, az ágazat
jövedelemtermelésének eloszlása tovább torzult, az import jelentősen emelkedett a csatlakozás első
éveiben. A kedvezőtlen helyzetben egyre több termelő élt a közösségi kivágási programok nyújtotta
lehetőséggel, ami miatt Magyarország szőlőterülete a 64 ezer hektáros (2012) szintre esett vissza.
4. A magyar szőlő-bor ágazat termelési szerkezete
Magyarországon a rendszerváltás óta a szőlőterületek jelentős csökkenésére figyelhetünk fel. A
Berlini fal leomlásától eltelt 21 év alatt hazánk szőlőterülete a felére csökkent, azaz az 1989-es 137
ezer ha-ról, 2012-ben már csak 64 ezer hektár szőlőt tartottak számon. Ez az érték 60 év távlatában
még szignifikánsabb visszaesést mutat: 1948-2010 között Magyarország szőlőterülete 70%-kal
csökkent.
A helyzetet tovább rontja a, hogy az elmaradó telepítések miatt a magyar ültetvények 41%-ának
életkora meghaladja a 25 évet (2012), mely a jelenlegi gazdasági helyzetben további termőterület-
csökkenéshez vezethet. E negatív folyamatokkal párhuzamosan természetesen számos ültetvény
újratelepítésre, felújításra került. 1989 - 2004. május 1. között állami támogatásból 16 436 hektár új
ültetvény került eltelepítésre. Ez átlagosan 2050 ha/év új ültetvényt jelentett, számottevően elmaradva
az ekkor kívánatosnak tartott 3 000 – 3 500 hektáros szinttől, ami 100 000 hektár ültetvényfelület
fenntartását feltételezte volna 25 éves átlagos életkorral számolva. A támogatási intenzitás a
számlákkal igazolt költségek 40-50%-a volt. Brazsil (2001) a termőterület csökkenésének egyik okát
abban látta, hogy a kistermelők ezt a támogatást nem tudták igénybe venni, mert számos közgazdasági
értelemben vett költség elszámolására (pl.: saját munka) a számviteli szabályok nem adtak lehetőséget.
A 2004-ben bevezetett és 2006/2007-es borpiaci évtől általány elszámolású rendszerre módosított
szerkezetátalakítási program bevezetése jelentősen javította a szőlőtermesztés modernizációját.
Jelenleg, éves szinten 1 800 – 2 200 hektár új ültetvény jön létre az áttelepítés illetve a fajtaváltás
intézkedések keretében. Ez a szint hosszú távon a 50-55 ezer hektáros magyar termőfelületet vetíti
előre. A jelenlegi, mintegy 64 ezer hektár termőterület fenntartásához számításaim szerint éves szinten
legalább 2 300 – 2 800 ha szőlőt kellene telepíteni. Az 500 ha eltérés azzal magyarázható, hogy a
nyolcvanas években telepített, leromlott állapotú ültetvényekben szükséges lenne a kivágás
felgyorsítása. A kilencvenes évek közepétől telepített, minőségi borszőlőültetvények esetében, az
átlagos termelési idő növekedésére lehet számítani.
82
A szőlőterületek csökkenésével párhuzamosan a magyar bortermelés mennyiségi szempontból is
számottevő visszaeséséről tesz tanúbizonyságot: a ’90-es évek elején jellemző 5 millió hektoliteres
éves átlagterméssel szemben, 2006-2009 között 3,5 - 3,6 millió hektoliterre csökkent a magyar átlagos
bortermelés. Különösen nagy visszaesés figyelhető meg a rendszerváltozást követő években, amikor
az exportpiacok összeomlása gerjesztette megnövekedett átmenő készletek, és finanszírozási
problémák sújtották az ágazatot. Miként azt az EU közösségi borpiaci szabályozásának bemutatásánál
kifejtettem, a Bizottság statisztikái szerint Magyarország termelési potenciálját 2009-2011 közötti
támogatott kivágási időszakban 11,3%-kal, azaz 367 ezer hektoliterrel csökkentette. A jelenlegi adatok
azt látják igazolni, hogy Magyarország termelési potenciálja 3 millió hektoliter körül stabilizálódik az
elkövetkező évtizedben. (7. ábra)
7. ábra Magyarország bortermelése a rendszerváltozástól napjainkig
Forrás: HNT és Európai Bizottsági adatok
A magyar borok külkereskedelme is jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedek
folyamán. A KGST piac összeomlása miatt bekövetkezett visszaesést követően biztos emelkedést
mutatott a magyar kivitel. 1996-ban 1,2 millió hektoliter bort exportáltunk, ami 2005-re 550 ezer
hektoliterre zsugorodott, és azóta is az 550-750 ezer hektoliteres10
intervallumban ingadozik a magyar
kivitel, átlagosan 1,08 €/liter áron. Ez az érték jól mutatja, hogy a magyar borok döntő része a „basic
wine” kategóriában kerül értékesítésre külföldön. Fontos megjegyezni, hogy az export számottevő
részét az anyavállalat és a leányvállalat közötti árumozgatás teszi ki.
10
2010-ben Magyarország exportja 813 ezer hl, amelynek egyedi kimagasló szintjét elsősorban a Közép Kelet-Európát
sújtó rossz termelési feltételek és átmenő készletek drasztikus csökkenése magyarázza. 2012-ben 658 e hl.
0
1
2
3
4
5
6
19
90
19
91
19
92
19
93
19
94
19
95
19
96
19
97
19
98
19
99
20
00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
20
12
Millió hl
83
Az export mennyiségi változásai mellett annak iránya is jelentősen módosult az elmúl 20 év alatt. A
magyar kivitel szempontjából meghatározó kereskedelmi partnerünk Németország, a Visegrádi
országok, Egyesült Királyság, a volt szovjet tagköztársaságok, valamint Skandinávia.
A csökkenő exporttal szemben, európai csatlakozásunkat követően, a borimport a 2004. évi 64 ezer
hl-ről 2012-ben 867ezer hl-re emelkedett11
. Elsősorban olasz asztali borok kerülnek nagy
mennyiségben az ország területére, ami a magyar borimport több mint felét teszi ki. Az import
drasztikus növekedését magyarázta az erős forint, valamint az olcsó asztali borok iránti kereslet
növekedése.
A borok kereskedelmi hálózata is jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedek
folyamán. A borkereskedelem szerkezetéről, az értékesítés irányáról rendelkezésre álló tudományos és
szakmai írások száma ugyanakkor rendkívül korlátozott. A témában született kutatások általában egy
kereskedelmi típus tulajdonságait vizsgálják (pl.: Kisari és Sidlovits 2005) a borkereskedelemben. Az
egyes kereskedelmi szereplők kapcsolatrendszerét vizsgáló tanulmány nem készült. Fenti okok alapján
disszertációm jelen részében csak egy rövid, ugyanakkor átfogó képet kívánok adni a disztribúciós
hálózatról, melyet az irányított interjúk folyamán szerzett adatok felhasználásával teszek meg.
A Magyarországon közfogyasztásra forgalomba hozott borok 65-70%-a a fejlett hálózattal
rendelkező élelmiszer-kereskedelmi láncokban (Hyper- és szupermarketek) kerül
értékesítésre. E láncok többsége a rendszerváltozást követően került kiépítésre, többségében
külföldi tulajdonban vannak (pl.: Auchan, Tesco, Metro, Spar csoport, CBA).
A koncentrált kínálati igények kielégítése miatt valamennyi élelmiszerlánc fejlett logisztikai
rendszert hozott létre. A beszerzéseket központosított rendszeren keresztül végzik. A
beszállítókkal való szállítási feltételeket, illetve a velük való kapcsolattartást több
kereskedelmi lánc egy beiktatott cégen keresztül végzi (pl.: Provera Kft – Smatch csoport),
de arra is találunk példát, hogy az egymástól függetlenül dolgozó kereskedelmi láncok közös
beszerzési csoportot hoznak létre (pl.: Metro és Spar csoport által alapított MetSpa), így még
jobb alkupozíciót biztosítva a vállalataik számára.
Az élelmiszer kereskedelemben új versenyhelyzetet teremtettek az egyre nagyobb számban
megjelenő hard discount-ok. A nagy borászati vállalkozásokat is kihívás elé teszik e
kereskedelmi láncok, melyek a bor egy részét a nemzetközi piacról szerzik be.
A bor mint bizalmi, transzcendens és ünnepi termék kereskedelmében a borászati
kereskedők, azaz vinotékák kiemelt szerepet játszanak. A magyar borpiacon a borászati
kereskedők kiemelt szerepet töltenek be a vendéglátóipar kiszolgálásában, különösen a
fővárosban és a nagyvárosokban a gasztronómiában. Jelenleg tényként kezelhető, hogy
valamennyi borászati szaküzlet mögött egy jelentős kereskedelmi hálózat is található. A
11
2010-ben Magyarország 138 ezer hl bort hozott be, ezzel szemben 2012-ben a magyar borimport 867 ezer hektolitert
(NAV adat);
84
borászati kereskedelmi cégek szerepe egy pincészet életében nélkülözhetetlen azok
érvényesüléshez.
A borkereskedők egyben a kiskereskedelmi élelmiszerláncok egyik fontos kereskedelmi
beszállítói.
A HORECA –n belül értékesített borok mennyisége és minősége a gazdasági válságot
megelőző időszakig töretlenül növekedett mind mennyiségben mind értékben, és egyben a
minőségi borfogyasztás legfontosabb helyszínévé váltak.
Borvidékenként és borászatonként eltérő jelentőségű a közvetlen értékesítés. A borutak,
borturisztikai programok (pl.: borfesztiválok) fellendülésével a közvetlen értékesítés és a
hozzá kapcsolódó vendéglátás jelentős bevételi forrást jelent egyes erre specializálódott
borászatok számára. Aránya országos szinten nem haladja meg a 10%-ot.
A disztribúciós csatorna átalakulása, különösen a közvetlen értékesítés és a borkereskedő változások
robbanásszerű fejlődését a társadalomnak a borról alkotott nézetének változása nagyban elősegítette. A
rendszerváltozás pillanatában még egyszerű alkoholos termékként kezelt bor mára a nemzeti
hagyományok, és a magyar termőföld különlegességének a szimbólumává vált.
Az elmúlt húsz év alatt a borfogyasztás mind mennyiségileg mind pedig minőségileg is
robbanásszerűen fejlődött. Az egykori szocialista országok közül talán hazánkban figyelhető meg a
leglátványosabb kulturális fejlődés a borfogyasztás területén. Ezt támasztják alá a statisztikai adatok
is: a 90-es évek eleji 21 liter/fő/év fogyasztási szintről az ezredfordulóra 30 liter/fő/év szint fölé
emelkedett, ami 2010-re 27 liter/fő/év értékre zsugorodott. Ezzel párhuzamosan egy jelentős minőségi
elmozdulásra is felfigyelhetünk: a bor fokozatosan visszaszerzi egykori helyét a mindennapokban, a
modern magyar kultúra részévé és társadalmi szimbólummá válik. A fiatal generációk különösen
nyitottak a jó minőségű borok iránt.
4.1. A magyar szőlő-bor ágazat gazdasági
szereplői
A magyar szőlő-bor ágazaton belül végbement folyamatok az ágazat egyes szereplőit eltérő módon
érintette. Az ágazatban dolgozó vállalkozások tipizálása előtt fontos annak ismételt hangsúlyozása,
hogy a magyar szőlő-bor ágazatban a szőlőtermelés és a borfeldolgozás szerkezete lényegében
elkülönül egymástól. E tulajdonsága jelentősen eltér az európai hagyományos bortermelő országokban
megfigyelhető szerkezettől, ahol a szövetkezeti rendszer teremti meg a szőlészet és a borászat közötti
kapcsolatot. Magyarországon, ezzel szemben lényegében hiányoznak a a szőlőtermelőket összefogó,
közös feldolgozásra és értékesítésre létrehozott szövetkezetek, pincegazdaságok. Valójában a
85
privatizáció és a kárpótlás folyamatának különbözősége, valamint az azt követő magyar agrárpolitika
ágazati stratégiájának hiánya miatt a szövetkezetek szerepének növelése csupán szakmai és
tudományos kívánalom maradt.
A két alrendszere között jelentékeny koncentrációs eltérésekre figyelhetünk fel: a hegyközségi
nyilvántartás szerint negyvenháromezer gazdasági aktával rendelkező szőlőtermesztő műveli az ország
64 ezer hektár szőlőterületét. Ezzel szemben a Vám-és Pénzügyőrség 8 700 – 8 800 egyszerűsített
adóraktári telephelyet tart számon az országban. Még beszédesebb azonban az az adat, miszerint a
magyar bortermelés 70-80 %-át az ország 400 legnagyobb kapacitású borászati vállalkozás adja.
Sidlovits (2006) munkájából kiindulva a magyar szőlő-bor ágazat gazdasági szereplőit az alábbi
módon tudjuk kategorizálni
1. Prosperáló családi pincészetek
E magas minőségű borokat előállító családi alapon működő pincészetek átlagosan 10-80 ha közötti
területen gazdálkodnak. E pincészetek jelentik a magyar bortermelés minőségi átalakulásának példáját.
A saját szőlőterületük borászati kapacitásuknak csupán 60-70%-át biztosítja, a fennmaradó részt helyi
termelőktől vásárolják fel.
A vállalkozás életére a folyamatos fejlesztés jellemző, melyben nagy szerepe van a közvetlen
értékesítési formáknak, a fogyasztókkal való kapcsolattartásnak. Ennek aránya meghaladhatja akár a
25%-ot.
Értékesítési portfóliójukban a magas minőségű palackos borok jelentik a fő hangsúlyt, amelyet
általában valamely borkereskedő kizárólagos kereskedelmi joggal értékesít a gasztronómia és a
kereskedelmi láncok felé. E csoport száma folyamatosan bővül, ugyanis egyre több családi gazdaság
orientálódik a minőségi bortermelés irányába.
2. A kis családi pincészetek
Az ebbe a csoportba tartozó pincészetek sok közös jellemzőt hordoznak a prosperáló családi
pincészetekében leírtakkal, ugyanakkor termelésük legfeljebb 15-20 hektáros saját szőlőbirtokra
koncentrálódik. Minőségben még elmaradnak a prosperáló családi gazdaságokban található
minőségtől, melynek egyik legfontosabb oka a tőkehiányban keresendő. A bort, borkereskedő partner
hiányában, legtöbbször alacsonyabb feldolgozottsági szinten tudják csak értékesíteni, hordós és kannás
kiszerelésben.
86
3. Egykori szövetkezetek
A szövetkezetek száma és a termelésben betöltött szerepe nagyban alulmarad a kívánatos szinttől.
Az új szövetkezeti törvény értelmében egykori tulajdonukat elveszítették, és tagszámuk is jelentősen
megfogyatkozott. Jelentős részük nagy pénzügyi problémákkal küzd, melynek következtében a kívánt
beruházásokat nem tudták megvalósítani. Ez fokozatosan növelte lemaradásukat a csúcsborászatok
színvonalától, ami miatt nem alakultak ki az újtípusú értékesítési csatornákban kapcsolataik. Sok
esetben működésüket a túlélési stratégia és a vagyonfelélés jellemzi.
4. Wineries típusú borászatok
Ezeknek a pincészeteknek a jelentős része a rendszerváltás környékén jött létre és alapításuk
szorosan összefonódik a privatizáció történetével. Tulajdonosi körüket tekintve általában külső
tőkebefektetők köréből kerül ki, akik közül a magyar és a külföldi tulajdonosok egyaránt
megtalálhatók.
Jelentős szőlőterülettel és borászati kapacitással rendelkeznek, és borászatuk 90%-ban a saját
szőlőterületről származó szőlőt dolgozzák fel. Szőlőterületük nagysága változatos, 10-150 hektár
között változik. Céljuk a magas minőségű, ultra prémium és ikon borok előállítása, melyet a belpiacon
a kereskedelmi láncok és borkereskedő cégek felé értékesítenek. Export orientált vállalkozások, de a
közvetlen értékesítést előmozdító helyi kezdeményezéseket is támogatják. A rendszerváltozást követő
néhány évben e tőkeerős cégek jelentették a magyar borágazat elitjét.
5. Koordinátorok
Alapításuk szintén a privatizációhoz köthető, de az egykori borkombinátok és pinceszövetkezetek
üzemeinek helyén jöttek létre. Ebből adódóan szőlőterületük nagysága kapacitásukhoz képest
elenyésző. Az ebbe a csoportba tartozó pincészetek legalább 70-80%-ban felvásárlással biztosítják
alapanyagigényüket. Borászati kapacitásuk meghaladja a százezer hektolitert.
Legfontosabb értékesítési csatornájuk a magyar élelmiszerláncok, ahova mérethatékonyságukból
adódóan, a családi gazdaságokénál kedvező feltételekkel tudnak beszállítani bort. Elsődleges termelési
céljuk a jó ár-érték arányú borok.
6. Szőlőtermelők
Számuk mintegy 40 ezerre tehető, akik általában 0,3-0,5 hektár szőlőt művelnek. Közöttük nagy
számban található a szőlőtermesztést másodállásban végző termelő, illetve nyugdíjas korú vagy ahhoz
közeledő őstermelő.
A rendszerváltás első számú veszteseinek tekinthetők az ágazaton belül. A szőlőtermesztés
jövedelmezőségének megszűnése, illetve a felvásárlások körüli bonyodalmak miatt, ültetvényeik nagy
része újratelepítésre szorulna. Koruk, valamint a szőlőtermesztésben való megkeseredettségük miatt
egyre többen szeretnének véglegesen felhagyni a szőlőtermesztéssel.
87
4.2. A szőlő-bor ágazat intézmény
rendszere
A szőlő-bor ágazat egy szabályozott termékpálya, a részletekre is kiterjedő intézményrendszerrel
rendelkezik. Magyarországon a XIII. századi promontóriumoktól indulva a kommunista
hatalomátvételig nemzetközi szinten is egyedülálló és korszerű szakmai intézményrendszer működött.
A második világháborút követően a központi irányítás került előtérbe és az 1990-es évektől indult
meg a szakmai szervezetrendszernek az európai minták szerinti újraszervezése. A folyamatnak a 2004-
es Európai Unióhoz való csatlakozásunk, valamint az EU 2009-ben teljes körűen hatályba léptetett
borpiaci reformja adott további lendületet.
A magyar szőlő- és borgazdaság szabályozása az intézményrendszerén keresztül valósul meg. A
rendszer alapját a központi intézmények és szakmai szervezetek összehangolt működése képezi.
Magyarországon az ágazati intézményrendszer tekintetében még mindig jelentős a lemaradás a
kívánatoshoz képest, különösen a szakmai szervezetek valós önigazgatási szerepének javítása
területén. A szakmai illetve szakmaközi szervezet fejlődése a magyar szőlő-bor ágazat
versenyképesség-javulásában és minőségorientált fejlődésének az egyedüli záloga. Az Európai Unión
belül a 2008-as borreform is meghatározó szerepet tesz lehetővé e szervezetek számára az ágazat-
irányításon belül. A küszöbön álló közösségi minőségpolitika fejlődésével a szakmai szervezetek
nélkülözhetetlenek lesznek az oltalom alatt álló eredetmegjelöléses és földrajzi jelzéses borok
termelési rendszerének szabályozásában, ugyanis ezeket az EU már kötelezően a szakmai és
szakmaközi szervezetek hatáskörébe kívánja átadni. Tehát az állam szerepe ezen a területen csak az
audit típusú ellenőrzésre fog szorítkozni. (Brazsil, 2010)
Az intézményrendszer funkciói alapján az alábbiak szerint rendszerezhető:
ágazatszabályozási és ellenőrzési intézményrendszer,
önigazgatási és szakmai érdekérvényesítési intézményrendszer,
minőségszabályozási és eredetvédelmi intézményrendszer,
oktatási, kutatási és ágazatfejlesztési intézményrendszer,
nemzetközi szakmai intézményrendszer,
egyéb speciális intézmények.
E fejezet negyedik részében leírtakat a 7. ábra szemlélteti.
88
8. ábra: A magyar szőlő-bor ágazat szereplői
Forrás: Brazsil (2007)
Szőlőtermelők
Wineries-k
Szövetkezetek
Közvetlen értékesítés
Hyper- és szupermarketek
HORECA
Saját márkás termékek
Prosperáló
családi pincék
Vinothékák
Koordinátorok
Szakmai szervezetek;
Állami intézményrendszer
Kis családi pincék
Borkereskedők
89
„Utazásaim egyik legfőbb tapasztalata volt,
hogy van bor-ország és van pálinka-ország.
Eszerint van bornép és pálinkanép.”
(Hamvas Béla: A bor filozófiája)
IV. Külső tőkeforrásból létrejött pincészetek hatásai külföldi példákon keresztül bemutatva
1. Befektetések Rioja borvidéken
Rioja borvidék Spanyolország északi részén, az Ebro völgyben terül el. Szőlőterületének nagysága
2003-ban 61 993 ha. Közigazgatásilag a terület legnagyobb része Rioja Autonóm Tartományban
helyezkedik el. Mind a borvidék mind pedig a térség gazdasági központja Logrono. A borvidéken a
XX. század végéig a fehérborszőlő dominált, amelyből hosszú fahordós érleléssel állítottak elő egy
Sherry típusú fehérbort.
A borvidék fejlődésének fellendülése a XIX. század második felére tehető, amikor a filoxéra
járványt követően, Jean Pineau bordeaux-i borász először tett valós kísérletet a kisfahordós érlelés
meghonosítására. Bár a helyi gazdák sokáig idegenkedtek ennek jogosságáról, Pineau szakmai sikerei
után, többen hagytak fel a nagyfahordós, illetve amforákban történő borérleléssel.
A borvidék 1926-ban kapott – Xerez-szel egy időben – oltalmat, és ettől kezdve a helyi Consejo
Regulador (szakmai szervezet) szervezi a termelés ellenőrzését a szőlőtermesztéstől a kereskedelemig,
így 1991-ben a borvidék elsőként kapta meg az ellenőrzött eredetmegjelölést, azaz a Denominación de
Origen Calificada Rioja rangot Spanyolországban.
Fajtaösszetétel szerint a borvidéken több mint 75%-ban kékszőlőt termesztenek, amelyek közül a
Tempranillo, Grenache (Garnacha), Graciano és Mazuelo a legfontosabb fajták. A Tempranillo jelzi
egyik legjobban a borvidék termelési szerkezetének módosulását: 1990-ben az összes szőlőterület
54%-ról 2008-ra 77%-ra emelkedett. Fehérborszőlő-fajták közül szinte egyeduralkodó a Viura (80%),
amit a Malvasia és a Garnacha blanca (Grenache blanc) fajták követnek.
A borvidék fejlődése folyamán a termelés körülményeit szabályozó termékleírásban fokozatosan
jelentek meg az érlelt vörösborok, és alakultak ki az alábbi hagyományos, riojai bortípusok:
- „vino joven” azokat a fehér, rozé és vörösborokat foglalja magában, amelyeket érlelés
nélkül, éven belül értékesítenek. E bortípuson belül különül el a vino cosechero de maceracion
carbonica, ami a Flánzi módszerrel előállított vörösbor.
90
- „vino de crianza” azokat a borokat csoportosítja, melyeket legalább két évig érleltek,
amiből fehér és rozéborok esetében legalább fél éves, vörösborok esetében legalább egyéves
fahordós érlelés az előírás.
- „vino de reserva” kifejezést azok a fehér és rozéborok viselhetik, melyeket legalább két
éves érlelésük alatt legalább fél évig fahordóban érleltek, és azok a vörösborok, melyeket
minimum egy évig érleltek fahordóban a három éves érlelési idő alatt.
- „vino de gran reserva” kifejezés a legnemesebb borokat fogja egy bortípusba. Gran
reserva vörösborok esetében minimum két év fahordós, és legalább három év palackos érlelés
az előírás. Fehér és rozéborok esetében legalább fél éves fahordós és négy éves palackos
érlelés kötelező. (Dominé, 2008)
A termékleírás tehát fokozatosan nyitott az érlelt vörösborok irányába, ami beruházásokat igényel a
helyi pincészetektől, hiszen az érlelés biztosításához új tárolóterek és új érlelő terek szükségesek.
A Franko rezsim Spanyolországának egyik legelmaradottabb vidéki térsége szintjéről küzdötte fel
magát Rioja, és vált újra az ország legismertebb, és legnagyobb presztízsű vörösbortermő borvidékévé.
A térség ma több gazdasági mutató alapján Spanyolország leggazdagabb vidékének számít, ahol az
egy főre jutó GDP eléri az EU átlagot.
A tartomány fejlődésének egyik, de nem egyedüli mozgató rugója a szőlő-bor vertikum volt, mely
nem csak a helyi gazdasági életében meghatározó, de a spanyol borágazat oltalom alatt álló
eredetmegjelöléses (OEM) borexportjának 42%-át adja, míg az európai OEM borkereskedelemnek a
4,5%-át. A hordóban érlelt spanyol borok több mint felét Riojai tölgyfából készült barrique hordóban
érlelik. A Spanyol Statisztikai Hivatal 2002-es adatai szerint az autonóm terület 2002. évi 9 milliárd
Euro GDP-jéhez a szőlő-bor vertikum 1,3 milliárd Euroval járult hozzá. (Consejo Regulador de Rioja)
A borvidék sikeres fejlődésének egyik motorját az újtípusú borászati vállalkozások, XX. század
végi, masszív megjelenése jelenti. A borászati vállalkozások befektetői között a kockázatkezelési
alapok (pl.: Mercapital), bankok (pl.: holland Rabobank), befektetési csoportok (pl.: Chivite group)
mellett az iparban vagyont szerzett magánszemélyek (pl.: Alvarez család) a meghatározók.
Ezen új típusú borászati vállalkozások az alábbiakkal jellemezhetjük:
Premium, ultra-premium és ikon kategóriájú, magas minőségű vörösborokat állítanak elő;
Exportorientált vállalkozások;
Saját szőlőterületükről származó szőlőn túl a helyi termelők termelését integrálva biztosítják
alapanyag-ellátásukat. A 11. táblázat adatai szerint Rioja négy meghatározó borászati
vállalkozás bortermelésének átlagosan 16%-át biztosítja az adott pincészet saját
szőlőterületeiről. A fennmaradó szőlőmennyiséget a szőlőpiacról szerzi be.
91
11. Táblázat Néhány Riojai pincészet szőlőterületének nagysága és
saját forrásból biztosított szőlőtermésének aránya
Pincészet
neve
Művelt
szőlőterület
(ha)
Saját
szőlőterületről
származó
szőlő aránya
(%)
Baron de
Ley
240 8
CVNE 540 20
Federico
Paterina
130 5
Bodega
Riojanas
200 30
Forrás: Gómez-Bezares és Larreina (2008)
A termékleírásban szabályozott 6 500 kg/ha maximális terméshozam mellett, a borászatok
alapigényből adódóan, keresleti szőlőpiac alakult ki a borvidéken. A szőlő minőségétől függően, a
felvásárlási árak (0,5 – 2,5 €/kg), ami jelentősen meghaladja a szőlőtermelés önköltségét (0,27€/kg).
Ezen termelési költségek és felvásárlási árak mellett az autonóm terület mezőgazdaságának
meghatározó, és legjövedelmezőbb kultúrája a szőlő. Jövedelmezősége messze meghaladja a többi
kultúráét. (Goberino de La Rioja, 2000)
A szőlőtermelés kimagasló profitabilitásából, és a befektetők által indukált keresletből adódóan a
termőföldárak is emelkedtek: egy hektár szőlő 2002-ben 50 000 és 120 000 €12
között került
értékesítésre, ami Spanyolországban a legmagasabb termőföldárak közé tartozik. Ezzel szemben a
lehatárolt termőterületen kívüli, földrajzi jelzés nélküli szőlőföldek átlagos ára a tartományban, 36 000
€, a szántóföldeké 15 000 – 18 000 € sávban mozog.
Fent említett gazdasági környezetet figyelembe vételével megállapítható, hogy Riojaban a
szőlőtermesztés alacsony rizikófaktorú mezőgazdasági tevékenységnek számít, amely a
legjövedelmezőbb mezőgazdasági szakágazat a tartomány területén a helyi lakosság számára.
12 2002. decemberében az Ocóni Vistahermonas 347 ha-os mezőgazdasági állami vállalat privatizációjakor a 120 ha-os
szőlőterület becsült ára 6-7 millió € volt. A privatizáció teljes összege 8,3 millió €-t tett ki.
92
Ezt a folyamatot erősíti a termékleírásban rögzített helyi önszabályozási rendszer: a Consejo
Regulador (magyar fogalmak szerint a hegyközséghez közel álló szervezet) szigorúan ellenőrzi a
termékleírásban szereplő (például maximális terméshozam) szabályok betartását.
A Riojai Szakmaközi Szervezet adatait vizsgálva elmondható, hogy az elmúlt több mint 25 év alatt a
borvidéken a kékszőlők aránya fokozatosan növekedett a fehérszőlőkkel szemben. A 9. ábra adataiból
jól látszik, hogy a ’90-es évektől, különösen 1995-től, a borvidék szőlőterülete robbanásszerű
növekedésnek indult.
9. ábra: Rioja fehér- és vörösborszőlő termőterületének változás
1985 – 2008 között.
Forrás: Consejo Regulador de la Deominación de Origen Calificada de Rioja
Ezt a borvidék többek között úgy tudta elérni, hogy a növekvő kereskedelmi sikerek hatására, 1998-
ban 1 080 ha, 1999-ben 1 300 ha telepítési jogot kapott a nemzeti tartalékból, majd 2 500 ha és 4 620
ha telepítési jogot más borvidékektől csoportosított át számára az állam.
A szőlőterületek növekedési ütemétől kis időbeli eltolódással, de nagyobb ütemben nőtt a borvidék
szőlő és bortermése (10. ábra), melyet az az ok magyaráz, hogy a kilencvenes évektől a szőlőtermelők
előnyben részesítették az intenzív szőlőtermesztést a korábbi extenzív technológiával szemben:
növelték az ültetvénysűrűséget, áttértek a kordonos művelésmódokra és a legtöbb ültetvényben fejlett
öntözőrendszert építettek ki.
A termésmennyiség növekedését viszont aggasztó folyamatként figyelhetjük meg. A szakmaközi
szervezet adatai szerint, a borpiac éves szinten, átlagosan 2 700 000 hl Rioja bort vásárol fel, amely
szintet az ezredforduló elején ért el a borvidék. Amennyiben tehát a piaci keresletet nem tudják
növelni a borvidék termelői, úgy félő, hogy hosszútávon túltermelési válság alakulhat ki. Ezt a
feltételezést támasztja alá, hogy az ezredforduló óta tovább növekedett a szőlőültetvények nagysága,
illetve a szakmaközi szervezet adatai szerint, 2008-ban, a gazdasági válság kezdetén, 7%-kal kevesebb
0
10000
20000
30000
40000
50000
60000
198519871989199119931995199719992001200320052007
h
e
k
t
á
r
Kékszőlő (ha) Fehérszőlő (ha)
93
Riojai bort értékesítettek 2007-hez képest. A fenti válság hatására a Consejo Regulador a
terméshozamok további szigorítását vetítette előre.
10. ábra: Rioja szőlő-és bortermelésének fejlődése 1985 – 2007
között
Forrás: Consejo Regulador de la Deominación de Origen Calificada de Rioja
A mennyiségi növekedéssel egy időben – részben az új típusú, és új stílusú pincészetek
megjelenésének hatására – jelentősen átalakul Rioja borkínálata és tolódott el az érlelt vörösborok
irányába: ezek részaránya 2005-ben a teljes termelés közel 50%-át tette ki.
Az új típusú, exportorientált pincészetek intenzív marketing tevékenységének hatására, 2005-ben az
értékesítések 28%-át, 2008-ban már 31%-át külföldi országokban realizálták. Az exportált borok 95%-
a vörösbor, aminek közel háromnegyede az érlelt, magas minőségű vörösborokból tevődik össze. (11.
ábra) Jelentős eltérés figyelhető meg ugyanakkor a kül- és belpiacokon értékesített riojai borok
termékstruktúráját tekintve: a spanyolországi fogyasztók által megvásárolt minden második Rioja bor
„vino joven” bortípusba tartozik.
A termelési szerkezeten túl, a befektetők megjelenése, a borvidék ágazati szereplőinek egy sajátos
szerkezetét alakította ki az új évezredre Riojaban. Az érlelt vörösborok előállításához a meglévő
pincészeteket új terekkel kellett kibővíteni, így az új befektetők által létrehozott feldolgozó-érlelő
pincészetekkel együtt, ezek aránya jelentősen megnövekedett.
0
1 000 000
2 000 000
3 000 000
4 000 000
5 000 000
6 000 000
19
85
19
86
19
87
19
88
19
89
19
90
19
91
19
92
19
93
19
94
19
95
19
96
19
97
19
98
19
99
20
00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
borelőállítás (hl) Szőlőtermés (q)
94
11. ábra: Rioja borok exportjának megoszlása bortípusok szerint
Forrás: Consejo Regulador de la Deominación de Origen Calificada de Rioja
A Consejo Regulador de Rioja adatai és Gómez-Bezares és Larreina (2008) tanulmánya alapján a
Riojai borvidék 19 ezer regisztrált szőlőtermelőjét az alábbiak szerint lehet csoportosítani:
Mintegy 8 000 –re tehető azoknak a hobbigazdálkodóknak a száma, akik saját fogyasztásra
állítanak elő bort. Az általuk művelt összes terület nem haladja meg a 9 000 ha-t.
Hasonló számban vannak azok a szőlőtermelők, akik tagjai azoknak a szövetkezeteknek,
melyeket az 1950-es években alapítottak, és hosszú időn keresztül meghatározó szereplői
voltak a borvidék termelésében. E szőlőtermelők, gyakran másodállásban, általában 2-5 ha
közötti területet művelnek, összesen körülbelül 19 000 hektáron.
3 000 nagy szőlőtermelő integrációs szerződésben áll valamelyik újtípusú pincészettel. A
termelés teljes folyamatában szigorú ellenőrzés alatt állnak. Az általuk művelt összes
szőlőterület meghaladja a 25 000 hektárt. E termelők jelentős része a befektetők megjelenését
követően lépett ki a szövetkezetből. Őket tekinthetjük a Riojai gazdasági modell egyik
nyerteseinek.
További több mint 700 termelőt nevezünk „cosechero”-nak, akik közel 6 000 hektáron
művelnek szőlőt, amelynek termését részben vagy egészben, saját pincéjükben dolgozzák fel.
Legtöbbjük érlelés nélkül, az adott évben, folyóborként hozza forgalomba termékét, de közel
100, dinamikus családi pincészet nyitott az új stílusú, érlelt vörösborok felé, és borukat
palackban értékesítik.
Az érlelt vörösborokat előállító pincészetek, a „crianza”-k, melyek az összes Riojai bor több mint
felét jelentik. Méretüket tekintve a kis érlelő-kapacitású pincészetektől (maximum 2 000 hl) a nagy
40%
30%
26%
4%
Vino joven Crianza Reserva gran reserva
95
termelőkig (100 000 hl feletti pincék) találhatunk itt pincészeteket. A Rioja-ba beruházó termelők
szinte kizárólag ebbe a csoportba tartoznak.
A befektetői tulajdonú pincészetek számának és súlyának növekedését igazolja a táblázat, miszerint
a crianza típusú pincészetek aránya robbanásszerűen növekedést mutat az elmúlt két évtized folyamán.
Borászati kapacitásuk meghaladja a 10 millió hektolitert. Vele párhuzamosan, de nem azonos
mértékben növekedett a szövetkezetek kapacitása is. Míg a családi pincészetek kapacitása meghaladta
a szövetkezetekéét 1998-ig, addig 2008-ra azok kapacitása a felére esett vissza. (12. ábra)
12. ábra: Kapacitás változása borászati típusonként 1982-2008
között Rioja borvidéken
Forrás: Consejo Regulador de la Deominación de Origen Calificada de Rioja
Mindez felveti annak kérdését, hogy milyen okok vezettek ehhez a csökkenéshez? Feltételezhetőleg
ebben komoly szerepe volt annak a kiélezett gazdasági helyzetnek, amelyet az új pincészetek által
kikényszerített verseny okoz a termelők részére.
Rioja borvidéken, az új típusú borászatok megjelenése mellett, fontos vizsgálni a pincészetek
tulajdonosi szerkezetének változását is. A kockázat kezelési alapok (pl. Mercapital – LAN pincészet és
Barón de Ley tulajdonosa) mellett fejlesztést finanszírozó bank is megjelenik rövidebb időre a
tulajdonosok között. Ez utóbbira jelenthet példát a holland Rabobank csoport, mely a Vina Salceda
pincészetben fokozatosan vásárolta fel a többi tulajdonos maradék részvényeit. Ezt követően, 1997-
ben részesedését átadta a Chivite csoportnak. Ebben az esetben a pincészet értékének növekedése
jelentette tette rentábilissá a Rabobank számára a befektetetést.
0
2000000
4000000
6000000
8000000
10000000
12000000
1982 1988 1993 1998 2008
Érlelő pincészetek Kereskedők Szövetkezetek Családi pincészetek
96
Rioja példája jól mutatja, hogy miként szolgálhatja a borvidék fejlődését a külső befektetők
megjelenése. Az alapvetően borászatra koncentráló beruházások keresleti piacot alakítottak ki a szőlő
iránt, mely a régió legjövedelmezőbb mezőgazdasági tevékenységévé vált. A kereslet hatására
átalakult és növekedett a szőlő termőterülete, és a bortermelés is. Mindkettő esetében fontos
megjegyezni ugyanakkor, hogy a túltermelés jelei mutatkoznak, ami a borvidék túlfejlesztésének
vízióját vetíti előre. Az újtípusú pincészetek megjelenésének fontos hozadéka az kereskedelmi
csatornák megnyitása, melyből a csládi és szövetkezeti pincészetek is profitálnak. Ugyanakkor a
családi pincészetek súlya jelentősen csökkent az ezredforduló óta a borvidéken.
2. Új borvidék születése: Malborough és a
Sauvignon blanc
Malborough a világ azon kevés borvidéke közé tartozik, amelynek valódi születésnapja van: 1973.
augusztus 24-én a Montana Winerie ünnepélyes keretek között telepítette el az első Sauvignon blanc
szőlőtőkét, ami egy legenda születésének kezdő dátumává vált.
A borvidék első, és máig legnagyobb borászata, a Montana, 1973-as szőlőtelepítését követően 1985-
ig kellett arra várni, hogy az új-zélandi Sauvignon blanc valódi elismerést szerezzen a világban. Ezen
évjáratban született David Hohen Ausztrál borász, Cloudy Bay márkanevű Sauvignon blanc-ja, hozta
meg a világ valódi elismerését. Ezt tovább erősítette az a rövid idejű állami szerkezetátalakítási
program, mely 1987-ben az egykori meghatározó Müller Thurgau fajta leváltását tűzte ki célul.
(Dominé, 2008)
A sokáig másodlagos, kicsi, új-zélandi borvidék mára az ország legnagyobb bortermő területévé
vált. A 13. ábra adatai jól mutatják, hogy Malborough borvidék a szigetország legdinamikusabban
fejődő borvidéke: az ország szőlőterületének több mint a felét a Malborough borvidék adja.
Malborough sajátos, hűvös, de kiegyensúlyozott, óceáni klímáján, és terméketlen, homokos talaján a
Sauvignon blanc egy teljesen új arca, egyedi stílusa mutatkozott meg a szakma és a fogyasztók előtt. A
Malborough-i Sauvignon blanc – melyet a szakma nemes egyszerűséggel csak MSB-nek nevez – mára
a Sancerres-i és Savinières-i borok között büszkén veszi fel a versenyt.
97
13. ábra: Új-Zéland szőlőterületének fejlődése 1996-2009 között
borvidéki megosztásban
Forrás: New Zeeland Winegrowers
Kutatási témám szempontjából meghatározó ugyanakkor Malborough születésének gazdasági
háttere és az a dinamikus fejlődési modell, mely e új borvidéket Új-Zéland leghíresebb és legnagyobb
borvidékévé tette: a befektetői pincészetek.
A Malborough-ban sokszínű tulajdonosi szerkezettel, termelési kapacitással és termelési filozófiával
rendelkező borászati vállalkozást találunk:
befektetési alapok;
családi farmergazdaságok;
a bor imázsától megfertőződött befektetők;
helyi és városi befektetők;
off-shore befektetők;
nyugdíjas korú szőlészek és borászok és aktív korú, egykori borászati alkalmazottak;
A borvidék születése is szorosan kapcsolódik kutatási témámhoz, hiszen az Auckland központú,
Montana cégnek egyik tulajdonosa az alkohol- és italipari óriás, a Seagrams-sel volt.
A Montana ma Malborough és Új-Zéland legnagyobb borászati vállalkozása, mely a szigetország
éves termelésének 45%-át kontrolálja. Az országban a legtöbb nagy borászat ma is külső befektetők
tulajdonában áll. Több céget külföldi, alapvetően ausztrál befektető alapított új-zélandi vállalkozókkal,
illetve külföldi tőkebefektetők hoztak létre önálló borászatokat a borvidéken (pl.: Domaine Henry
Bourgeois, Franciaország). Ez utóbbiak megjelenésének másik módszere, hogy korábbi helyi
98
vállalkozás felvásárlásával kerültek a borvidékre, mint például a champagne-i Le Brun vállalkozás,
mely a híres Cloudy Bay borászatot vásárolta meg az Ausztrál Cape Mentelle csoporttól.
A szakirodalomban Malborough sikerére úgy tekintetnek, mint egy olyan fejlődési modellre, ahol a
nagy borászatok befektetései által indukált borvidéki sikerekből sikeresen profitáltak a kis borászati
vállalkozások is. A Montana cégcsoport malborough-i sikere egy sor kisvállalkozás alapításához
szolgált mintául. Az 14. ábra adatait jól bizonyítják ezt az ösztönző hatást: 1994-től négyszeresére
növekedett a borvidéki pincészetek száma. Sajnálatosan az országos statisztikák nem bontják meg
borvidéki szinten a borászatok kapacitását, azonban az országos statisztikai adatokból arra
következtethetünk, hogy az új pincészetek 90%-a a 2 000 hl alatti pincészetekből tevődött össze.
14. ábra: Malborough pincészetei számának változása 1994-2007
között
Forrás: New Zeeland Winegrowers
A befektetők által inspirált új pincészeteket Hayward-Lewis (2008) az alábbi csoportokra osztja:
általában egykori szőlészeti és borászati alkalmazottak által alapított kézműves borászatok,
melyek minőségorientált, kis volumenű termelése tovább színesítette és emelte a borvidék
rangját a világban (pl.: Allan Scott Wines);
malborough-i családi pincészetek az 1970-es, 80-as években megkezdett szőlőtermesztési
tevékenységüket fejlesztették tovább, és kezdtek borászati tevékenységet a borvidéken;
Ágazaton kívüli befektetők (bankárok, üzletemberek) jelentek meg, akik gyakran kézműves
értékeket képviselnek. Pl.: a halászati vállalkozással rendelkező Duncan McFarlane;
99
Helyi, más művelési ágú területeket birtokló farmerek nyitottak a szőlészet és borászat felé.
Pl. a kezdeti gombatermesztő farmer 1998-tól elindított borászati vállalkozása, a Yealand
Estate, mára Malborough legnagyobb családi borászata lett.
Új-zélandi, de borvidéken kívüli befektetők is profitáltak Malborough gyors fejlődési
sikeréből, és hoztak létre borászati vállalkozást a borvidéken.
Malborough fejlődési paradoxonja abban áll, hogy a befektetők jelentékeny része egy
meghatározott, rövid időszak alatt valósította meg beruházásait a borvidéken. Viszont a borvidék
arculatát, és nemzetközi sikerét a helyi borászok kitartó munkája alapozta meg, hiszen ők vezették be
az MSB-t a piacra. Tehát jelentős tendenciaváltozás a befektetők megjelenésének motivációjában,
hogy a ’80-as évek végétől megjelenő befektetők már a helyi vállalkozások sikerére fektettek be a
borvidéken. (Forgaty, 2006)
A borvidéken előállított borok 39,8%-át, 2009-ben export piacon értékesítették. A legfontosabb
felvevő országok az EU borimport országai (Egyesült Királyság, Skandinávia, Németország), valamint
Ausztrália.
A befektetéseknek az árnyoldalához tartozik, hogy néhány borászati vállalkozás – pl.: Montana,
Nobilo – oligopóliumként működik a borvidéken, és jelentősen befolyásolja annak fejlődését a piacon.
Természetesen ez a tulajdonság nem csak borvidéki sajátosság: a szigetország termelésének 90%-át
négy borászati vállalkozás adja.
Új folyamatként értékelhető az ezredfordulón, hogy a ’90-es években hazai befektetők által alapított
vállalatok közül sok vállalkozás inter- és transznacionális befektetési csoportok tulajdonába került. Az
egyesült államokbeli bejegyzésű Constellation Brands 1998-2006 között tíz borvidéki, korábban új-
zélandi tulajdonos tulajdonában lévő borászatot vásárolt fel, köztük a legnagyobbak közé tartozó
Nobilot, így a Constallation Brands évi 2 millió liter Malborough bort állít elő.
Malborough sikere szembe állítható Új-Zéland ’70-es években meghatározó borvidékének,
Gisborne történetével. Gisborne-ben befektető borászatok nem vezették be a borvidék nevét a
nemzetközi piacon, így sok borvidékhez hasonlóan leginkább fajtaborokként hozzák forgalomba
termékeiket. A borvidéki márkanév alacsony értéke nem inspirálja a magánbefektetőket a borvidékre,
így a nagy vállalkozások profitabilitásra törekvő stratégiája uralja a Gisborne borvidéket.
Malborough fejlődéstörténete egy tipikus újvilági fejlesztési stratégiának tekinthetjük, melynek
értékelése és értelmezése csak a gazdasági és társadalmi környezet mélyebb vizsgálatával lenne
lehetséges: az ország a Keynes-i csoport tagjaként elzárkózik a mezőgazdasági támogatások bármilyen
formája elől.
Ugyanakkor jól példázza, hogy a nagy pincészetek sikeréből miként profitálhatnak a kis családi
pincészetek. A beruházások megjelenése mindig újabb és újabb pincészetek alapítását indukálta. Az
elméleti részben tárgyalt motivációk mellett Malborough példáján keresztül egy új befektetési
motivációt figyelhetünk meg: a befektetők egy részét a bor imázsa hívta a borvidékre.
100
„A Villányi az elegáns bor, a gavalléroké
és a dámáké.”
(Hamvas Béla: A bor filozófiája)
V. Külső tőkeforrásokból származó szőlészeti-borászati befektetések hatása a Villányi borvidéken
1. A történelmi változások hatásai a
termelési szerkezetre
Hazánk legdélebbi dombvidéki borvidéke a Villányi borvidék, amely korábban a Villány-Siklósi
borvidék nevet viselte. Ez utóbbi elnevezés utal a borvidék kettős termelési szerkezetére is : a nyugati,
Siklósi körzetben a fehérszőlők termesztése dominál, míg a borvidék keleti, Villányi körzetbeli
hegyoldalain a kékszőlők termesztése meghatározó. A jelenlegi 2 460 ha-os szőlőterületű borvidéken a
szőlő és bortermelés hagyománya a Krisztus előtti időszakra, a kelták korára nyúlik vissza, és
történelmét jelentősen befolyásolták a történelem viharai is:
A honfoglalást követően, a hűbérpolitika következtében a szőlőterületeket is több nemesi család
birtokolta. Közülük megemlítendő a XIV-XV. századból a „Villány” család.
A török megszállás alatt elnéptelenedett vidékre első sorban rác telepeseket telepítettek, akik a
Kadarka fajta termesztését honosították meg.
Karlócai békét követően a Habsburgok németajkú, sváb telepesek letelepedését preferálták, akik
meghonosították a kékszőlők termesztését (pl.: Oportó), a héjon-erjesztést (pl.: káci) és kialakították a
falubeli pincesorokat.
A filoxéra 1875-ös megjelenését követően Teleki Zsigmond és Teleki Sándor munkássága révén a
térség hosszú évtizedeken keresztül a szőlőoltvány nemesítés és termesztés egyik európai központja
lett.
A II. világháborút követően a németek kollektív bűnösségét kimondó jogszabályok miatt több száz
sváb családot telepítettek ki Németországba és lakásaiba legtöbbször Felvidékről kitelepített
magyarokat költöztettek be.
Az államosítás és a szövetkezetesítés következtében a borvidéken az egykori Teleki birtok alapjain
létrehozott állami gazdaság kontrolálta a szőlészeti és borászati tevékenységet.
101
1.1. Gazdasági átmenet : az első befektetők
megjelenése
A rendszerváltás szele a kilencvenes évek elején érte el a Villányi borvidéket, melynek legnagyobb
hozadéka a mennyiséget előtérbe helyező termelési stratégia végleges elhagyása. Az elmúlt húsz év
alatt Villány Magyarország legismertebb vörösbortermő vidékévé vált, és egyben a hazai és az egykori
szocialista országok borvidékei számára példaértékű fejlődésen ment keresztül.
A rendszerváltozás pillanatában a borvidék termelési szerkezetére a koncentráltság volt jellemző. A
pincegazdaság a szocialista hatalomátvételt követően folyamatosan egyesült a megye szőlészeti profilú
állami gazdaságaival, és így jött létre 1978-ra a Pannonvin Pincegazdaság, amely a borvidéki
szőlőterületek 70-75%-át birtokolta.
A szövetkezeti tulajdon a borvidéken másodlagos szerepű volt. Laposa (1993) a rendszerváltozás
pillanatában két szövetkezet működéséről számol be, amelyek a szőlőterületek 15%-át művelték : az
Új Alkotmány Mezőgazdasági Szövetkezetben a szőlészet egy szakágazat volt (100 ha szőlő). A
Teleki Zsigmond Szőlőtermelő Szakszövetkezet az oltványtermesztésre szakosodott (150 ha). Mindkét
szövetkezet a szőlőt a Pincegazdaság felé értékesítette.
A szövetkezeti és pincegazdasági telepítések hatására a borvidék arculata is jelentősen
megváltozott : a vörösbor alacsony kereslete miatt a borvidéken a fehérborszőlő aránya meghaladta a
45%-ot.
Az államosítás és szövetkezetesítés ellenére a borvidéken továbbra is jelentős maradt (~ 15%) a
háztáji szőlő szerepe. A saját termésű szőlő jelentős részét a családi pincékben dolgozták fel. A
készített bor egy része a saját fogyasztást és a helyi értékesítést szolgálta, míg a „másod vonalbeli
borokat” a pincegazdaság vásárolta fel, jellemzően pezsgő alapanyagnak.
1986-ban a téli fagy, majd 1987-ben a jégeső tizedelte a szőlőterületet, ami a szakcsoporti
szőlőültetvények nagyarányú megjelenéséhez vezetett (250-300 ha) A folyamatos pénzügyi
problémákkal küzdő Pincegazdaságnak az állami zöldhitelek fokozatos megszűnése, a hitelkamatok
növekedése után a KGST piacok összeomlása jelentette a kegyelemdöfést.
A megkérdezett termelők többsége, a makrogazdasági körülményeken túl, a Pincegazdaság
vezetőségének elhibázott lépéseiben látja a Pannonvin csődjének az okát. A nyolcvanas években a
Pannonvin számos irrentábilis beruházásba kezdett (pl. : Siklósi pinceberuházás). A beruházási- és
zöldhitelek megnövekedett kamatterheinek hatására a Pannonvin pénzgazdálkodása ellehetetlenedett.
Az államszocializmus időszakában a Villányi borokat közepes minőségű borként tartották számon a
piacon. A vörösborokat félszáraz - félédes formában értékesítették « Villányi Kékoportó » néven,
illetve más pincegazdaságoknak adták el házasítási alapnak. Máig él az a legenda a borvidéken, hogy a
102
Villányi borokat az Egervin az Egri bikavér bor alapboraként használta fel. A fehérborokat « Siklósi
Olasz rizling » néven forgalmazták, illetve pezsgő-alapborként került felhasználásra a Pannonvin Pécsi
üzemében. A fennmaradó borokra a KGST országok jelentettek felvevő piacot.
A Pannonvin nyolcvanas évek végétől, fokozódó pénzügyi nehézségei miatt az értékesíthető
üzletrészeit fokozatosan kínálta fel eladásra. Ez a folyamat a kilencvenes évek legelején, a spontán
privatizáció időszaka alatt gyorsult fel, de a helyi termelők elmondása szerint már a nyolcvanas évek
végén megkezdődött. Több ma ismert helyi borász mellett ekkor vásárolt jelentős szőlő termőhelyi
kataszterbe sorolt földterületet például Debreczeni Pál és üzlettársa Zdeborszky György, akik később
közösen alapították meg a Vylyan borászati vállalkozást.
Az állami cég egykori alkalmazottai szerint a kiválasztás egyetlen kritériuma a kínált vételár, és a
fizetési határidő volt. A befolyt összeget a hitelek visszafizetésére, munkabérekre stb. használta fel a
Pincegazdaság.
A spontán privatizáció olyan sikeres volt, hogy az állami felügyelet alatt zajló decentralizáció
privatizáció során a Pannonvin már csak kb. 325 ha művelt szőlőterülettel, és a tartós bérletbe adott
szakcsoporti szőlőültetvények földterületének tulajdonjogával rendelkezett.
1992-től, a decentralizált privatizáció jegyében a vállalatot felkészítették az értékesítésre : a Villányi
borvidéki telephelyből megalapították Villányi Szőlő-Bor Kft. A kilencvenes évek közepének
pályázati felhívására több cég, köztük a német Henkel cégcsoport is adott be ajánlatot, melyet egy
befektetői konzorcium nyert meg. E konzorciumon belül a fő részvényes 2002-re Csányi Sándor
bankár lett.
A fenti okokból adódóan az összes szőlőterülethez képest elenyésző volt a kárpótlás folyamán
árverezett szőlőterületek aránya. A kárpótlási földek döntő részben az egykori két szövetkezet
tulajdonában lévő szőlőterületekből került kijelölésre.
A rendszerváltozás éveiben kezdődött meg Villány azon minőségi forradalma, mellyel a borvidék
egykori középszerű hírnevét elfelejtette. Mára a Villányi nevet a fogyasztók egyértelműen a magas
minőségi vörösborokkal azonosítják. Fejlesztésük alapja, hogy a helyi termelők újra felismerték :
a termőhelyi adottságok alkalmasak különleges minőségű vörösborok előállítására ;
egy modern társadalomban a fogyasztó igényli a bor misztikumának megismerését,
melyet Magyarországon újra kell építeni ;
a hosszú távú fejlődés alapja a borturizmus és a közvetlen értékesítés fejlesztésén
alapulhat ;
a fejlődés egyetlen útja a közös gondolkodás, és a belső ellentétek csak a helyieket
érintik.
A szakmai elhivatottságot szakmai sikerek követték : 1991-től négy helyi termelő kapta meg az « év
bortermelője » kitüntetést : Tiffán Ede (1991), Gere Attila (1994), Polgár Zoltán (1996) és Bock József
103
(1997). Utóbbi pincészete 2007-ben az év pincészete címet nyerte el. E négy bortermelő, kiegészülve
Wunderlich Lajossal, az „ötös fogat” néven ismert a borvidéken, akik egyben a borvidék meghatározó
arcai lettek. Természetesen a sztárbortermelők mellett számos helyi termelő követte a minta-fogat
gazdasági modelljét, és vált ismertté a fogyasztók számára,
1994-ben a helyi termelők megalapították a Villány-Siklósi Borút Egyesületet. Pinceminősítési
rendszerük etalonként szolgál hazánkban. Jelenleg 40 minősített borturisztikai állomás tagja a
szervezetnek, köztük helyi pincék, panziók és éttermek. Ugyanebben az évben, bár törvényi előírásra,
6 településen alapítottak Hegyközséget, melyek delegáltjait a Villányi Hegyközségi Tanács fogja
össze.
Az EU-hoz való csatlakozásunk eredetvédelmi szempontból külön érintette a borvidék fejlődését :
ettől kezdve a « Kékoportó » fajtából készült bort csak « Portugieser » néven lehetett forgalomba
hozni. A 2004-es borörvény által bevezetett „védett eredetű bor” kategóriából kiindulva a borvidék
eredetvédelmi szabályzatát 2005-ben hirdették ki a miniszteri rendeletben, melynek szabályait a
későbbiekben részletezem.
A Pannonvin és jogutódja privatizációját követően, de különösen az ezredforduló után számos olyan
új pincészet alapítására került sor, melyek többségi tulajdonosai a más ágazatokban szerzett
jövedelmüknek találtak attraktív befektetési lehetőséget a Villányi borvidéken.
E tulajdonosok egy része helyi, ismert termelővel összefogva alapította meg cégét (pl. : Wunderlich
Pincészet). Más tulajdonosok önálló lábra állva, saját birtokot hoztak létre (pl. : Sauska Pincészet).
A Villányi-borvidéki átmenetben tehát :
a privatizáció időszakában kevés számú külső befektető jelent meg a borvidéken,
ugyanakkor azok számottevő területtel rendelkeznek ;
a külső forrásból származó befektetők számát tekintve a legtöbb az ezredfordulót követően
jelent meg ;
a kárpótlás aránya a borvidéken marginális, a területek jelentős része a spontán privatizáció
folyamán került magántulajdonba ;
a borvidék fejlődését és hírnevét a helyi termelők alapozták meg.
104
2. A Villányi borvidék termelési struktúrájának változása a rendszerváltozástól napjainkig
A rendszerváltozást követő években a Villányi borvidék arculata, termelési struktúrája átalakult. A
következő fejezetben ezeket a változásokat követem nyomon. Az elemzések nélkülözhetetlenek a
problematikában meghatározott célkitűzés eléréséhez, miszerint a külső tőkeforrásokból származó
befektetések hatásainak a termelési körzetre, mint gazdasági rendszerre gyakorolt hatását kívánom
vizsgálni.
Villány azon kevés borvidékek közé tartozik, mely a borvidéki települések számának növelése
nélkül növelte szőlőterületét. 1998 és 2012 között a borvidék területe közel 1 100 hektárral
növekedett, elérve a 2 460 hektáros szintet. A mennyiségi növekedéssel együtt a fajtaszerkezet is
átalakult : 2012-re a kékszőlők aránya meghaladta a 81%-ot, ami az ország borvidékei között a
legmagasabb vörösborszőlő-arányt jelenti. (15. ábra)
15. ábra: Fehér-és vörösborszőlő ültetvények arányának változása a
Villányi borvidéken
Forrás : HNT
A kékszőlők százalékos arányának változása nehezen értelmezhető a 16. ábra nélkül, amely a fehér-
és vörösborszőlő abszolút területének változását követi nyomon. A két utóbbi ábra alapján
megállapítható, hogy
a fehérborszőlő arányának csökkenése nem magyarázható egyértelműen a kékszőlők
területnagyságának növekedésével. A felújított ültetvényeken legtöbbször fajtaváltás is
történt, aminek hatására 1998 és 2012 között a fehérborszőlő nagysága 200 hektárral
csökkent a borvidéken. Ennek oka, hogy a fehérborszőlő-ültetvények felújítási üteme (16%)
jóval elmarad a kékszőlőkétől (46%).
0%
50%
100%
1998 2002 2005 2012
Vörös-borszőlő Fehér-borszőlő
105
16. ábra : A fehér- és vörösborszőlő ültetvények területének
változása a Villányi borvidéken
Forrás : HNT
A nagyarányú szakcsoporti fehérborszőlő ültetvények miatt feltételezhetőleg ennek aránya a
jövőben tovább fog csökkeni. A fajtaszerkezetet tekintve bár továbbra is az Olasz rizling a
meghatározó fajta, de az új telepítések az aromatikus fajták irányába tolódtak el.
A kékszőlők arányának növekedése elsősorban a nagyüzemi termesztésre alkalmatlan,
magas termesztési potenciállal rendelkező domboldalak termésbe vonásának eredményeként
magyarázható.
A fajtákat tekintve a Zweigelt kivételével valamennyi szőlőterület nagysága jelentősen
emelkedett az elmúlt évtizedekben. Az őshonos fajták közül bár a Kékoportó és a
Kékfrankos területe is emelkedett, de azok részaránya a világfajták térnyerésével
visszaszorult. Különösen fontos közülük kiemelni a Cabernet fajtakört, illetve a Pinot noirt.
A folyamatos felújításoknak és új telepítéseknek köszönhetően a borvidék ültetvényeinek
korösszetétele igen fiatal : az ültetvények 73%-át a rendszerváltást követően telepítették. Jelentős
részük állami, majd közösségi támogatással valósult meg.
A Villányi borvidék védett eredetű borairól szóló 91/2005 (X. 18.) FVM rendelet új alapokra
helyezte a borvidék termékstruktúráját, melyet a 2009-es közösségi eredetvédelmi szabályok
megerősítettek. A korábbi termékstruktúra a minőségi és védett eredetű borok különbözőségén alapult,
mely szabály 2009. augusztus 1-től megváltozott. A következőkben a 2012/13-as borpiaci évtől
alkalmazandó termékleírás alapján mutatom be a Villányi termékstruktúrát, mely tartalmazza a
nemzeti kifogásolási szakaszban meghirdetett módosított termékleírást.
0
500
1000
1500
2000
2500
Fehérborszőlő
Vörösborszőlő
1998
2002
2005
2012
+1270 ha
- 200 ha
106
Villányi védett eredetű borok : (Villányi fehér, vörös, rozé és késői szüretelésű bor): A
villányi szőlőből készült borokon fajta nem tüntethető fel13
, viszont bármilyen kiszerelés
megengedett.
Villányi védett eredetű classicus borok : Kikerics logóval ellátott, évjárat feltüntetéses fehér,
vörös, rozé és késői szüretelésű palackos kiszerelésű borok, melyeken engedélyezett a fajták és
a település nevének feltüntetése. Az engedélyezett maximális terméshozam 13 t/ha, és tiltott az
édesítés.
Villányi védett eredetű prémium borok: Kikerics logóval ellátott, évjárat feltüntetéses fehér,
vörös és késői szüretelésű palackos kiszerelésű borok, melyeken engedélyezett a fajták és a
település és a dűlő nevének feltüntetése. Az engedélyezett maximális terméshozam 8,5 t/ha, és
tiltott az édesítés. Vörösborok esetében kötelező az egy éves fahordós érlelés14
. Valamennyi
védett eredetű bor csak palackban hozható forgalomba, amennyiben a Villányi Borminősítő
Bizottság arra vonatkozóan pozitív érzékszervi bírálatot adott az adott tételnek. A borokon a
fajta neve, illetve a védett eredetű borokra vonatkozó kikerics lógó feltüntethető.
Villányi pezsgő: a fehér és rozé pezsgők előállítása lehetséges.
Villányi szén-dioxid hozzáadásával készült gyöngyözőbor: fehér és rozé előállítása
engedélyezett.
A Villányi borvidék éves termése 40 – 50 ezer hektoliter között változik, melynek 90%-át oltalom
alatt álló eredetmegjelöléssel hozznak forgalomba. A borászati termékeket a Villányi Borminősítő
Bizottság bírálja el érzékszervileg. 2010-ben 55 028,79 hektoliternek megfelelő 645 mintát bírált el,
amiből 47 664,35 hektoliter, azaz 456 minta Classicus minőségű bor, valamint 7364,44 hektoliter,
azaz 131 minta Prémium minőségű bor. Összesen 58 tétel nem kapta meg első körben a minősítést.
A fennmaradó borok döntő többségét Dunántúli oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel, valamint
Pannon oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel hozzák forgalomba.
3. A Villányi borvidék gazdasági szereplői
A Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa 2 665 tagot tart nyilván (2009), melyből a borvidék
elaprózott szőlőtermesztési szerkezetére következtethetünk. A statisztikai adatokból kitűnik, hogy a
tagok 84,35%-a 1 hektárnál kisebb területen művel szőlőt, ami a borvidéki összes terület 20,94%-át
teszi ki. Ugyanakkor a 10 hektárnál nagyobb területet művelők aránya meghaladja a borvidék 45%-át.
13 Kivétel a Villányi késői szüretelésű védett eredetű boron
14 Kadarka és Portugieser fajta esetén minimum fél év kötelező
107
A Csányi Pincészet ugyanakkor önmagában a Villányi szőlőterületek közel 1/3-át műveli. (12.
táblázat)
12. Táblázat A Villányi borvidék hegyközségi tagjainak csoportosítása
az általuk művelt szőlőterület alapján (2009)
Művelt szőlőterület
Tagok száma % Összes szőlőterület
%
- 1ha 2 248 84,35 528,8 20,94
1 - 5 ha 317 11,89 517,2 20,28
5-10 ha 54 2,02 314,1 12,48
10-30 ha 37 1,39 529,5 20,98
30 - 100 ha 7 0,27 404,3 16,04
100 ha - 2 0,08 234 9,28
Összesen 2665 100 2527,9 100
Forrás : HNT
A fenti statisztikai elemzéseket ki kell egészíteni a személyes tapasztalatokkal. A családi
vállalkozások jelentős része adózási okok miatt felosztja a szőlőbirtokot a családtagok között, akik azt
őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként művelik. Az irányított interjúk során találkoztam olyan 30
hektáros borászattal, amelyik szőlőterületét 6 őstermelő családtag művelte hivatalosan. Mindezek az
adatok tehát a 10-50 ha közötti családi gazdaságok nagyobb arányát mutatják a valóságban. Új
tendencia továbbá, hogy a borászatok az alkalmazottak részére is haszonbérbe adnak szőlőterületeket,
melynek termését kötelező a pincészet részére értékesíteni.
Az előbb említett koncentráció ellenére, az 1 ha alatt szőlőt művelő termelők nagy számából arra
lehet következtetni, hogy sok termelő a mai napig önellátási célból termel szőlőt és készít belőle bort a
borvidéken. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az 1 981 pincészetből csupán 263 rendelkezik
borpalackozási engedéllyel, tehát nagy része nem közfogyasztásra állítja elő borát.
Az ágazati statisztikai adatokból az is kitűnik, hogy több, borvidéken kívüli vállalkozás vásárol a
borvidék területéről szőlőt illetve bort, hogy így szélesítse termékpalettáját. A borvidék egyik
legjelentősebb felvásárlója a Henkel csoport, amelyik hordós kiszerelésben szállítja ki az egyszer
fejtett bort.
A külső forrásból realizálódott szőlészeti-borászati befektetések hatásainak elemzését a borvidéken
belül csak úgy lehet elvégezni, ha pontosan ismertek a borvidéken dolgozó gazdasági szereplők. A
hegyközségi és adatvédelmi törvény viszont nem teszi lehetővé a vállalkozási minőségi adatok
(kapacitás, termelt borok minősége stb.) megismerését. Fenti okok miatt a következőkben bemutatott
osztályozási rendszert, a magyarországi szőlészeti-borászati ágazati rendszerben ismertetett kutatási
108
eredményekből kiindulva, az irányított interjúk során gyűjtött adatok minőségi elemzésével végeztem
el.
1. Borászati vállalkozások (wineries)
Ezek a borászati vállalkozások a borvidéken legalább 50 hektár szőlőterületen gazdálkodó
szőlészeti-borászati vállalkozások, melyek némely esetben hosszú távú integrációs szerződéssel
biztosítják alapanyag-ellátásukat. Felvásárlásuk aránya, az összes kapacitáshoz képest, nem haladja
meg a 25%-ot. Ezek a pincészetek a Villányi árubortermelésnek 35-45%-át kontrolálják.
Túlnyomó részt külső forrásból létrejött pincészetek, melyek szinte kizárólag magyar tulajdonban
vannak. Létrehozásuk két nagy periódushoz kötődik : a privatizációhoz és az új évezredtől
bekövetkező befektetési hullámhoz.
Tevékenységük során jelentős szőlészeti beruházásokat realizáltak. Jellemzően magas hozzáadott
értékkel bíró, legalább prémium minőségű borokat állítanak elő, melyet elsősorban a nagy
kereskedelmi láncok irányába értékesítenek, és kereskedőkön keresztül meghatározó jelenlétük a
vendéglátóiparban is. A borturizmusban speciális befektetéseket hajtottak végre, ahol általában fiatal,
több nyelven beszélő alkalmazottakat foglalkoztatnak. A magas kvalitású menedzsment egy-egy
szakterületre specializált szakemberekből áll össze.
2. Kézműves (családi) pincészetek
Ezek a családi kisvállalkozás a rendszerváltozást követő években indultak gyors fejlődésnek, és
formálták a borvidéket Magyarország leghíresebb vörösboros vidékévé. Ezt támasztja alá az a
korábban említett tény, hogy e családi gazdaságok vezetői közül került megválasztásra a borvidék
négy év bortermelője.
A vállalkozások gazdasági sikeréből adódóan mára szinte valamennyi családtag a gazdaságban
dolgozik. A fiatal generáció a szőlészeti-borászati, illetve kereskedelemi - vendéglátóipari
tanulmányokat folytattak. A hiányzó munkaterületeken helyi állandó és szezonális munkavállalókat
alkalmaznak.
Beruházásaikat fokozatosan saját erőforrásaik figyelembevételével valósították meg, melyek ütemét
nagyban befolyásolták a támogatási források. A beruházásaik tervezése során a szőlészet, illetve
borászat mellett mindig meghatározó a borturizmus fejlesztése, mely e termelők gazdasági
fejlődésének alapját jelentik. Sikerük egyik további meghatározó eleme az innováció : több pincészet
egyetemekkel (pl. : Tiffán Ede – Budapesti Corvinus Egyetem szén-dioxid maceráció) vagy
kutatóintézetekkel (pl. : Pécsi Szőlészeti Kutatóintézet – Gere Tamás Syrah fajta vinifikációja)
109
dolgozik együtt, illetve a beszállítói oldal vállalati termékfejlesztéshez kapcsolódó fejlesztéseiben vesz
részt (pl. : Gere Attila – Bücher - Vaslin SA kooperációja).
A családi pincészetek általában 10-60 ha közötti területet művelnek, melynek termését 30-40%-ban
helyi termelőktől felvásárolt szőlővel egészítik ki. A családi gazdaságok által kontrolált szőlőterület
nagysága 30-40%-ra tehető Villányban, melyek többségét a rendszerváltozást követően fokozatosan
vásárolták. A gazdasági fejlődésüket megalapozó szőlőterület felvásárlása szoros párhuzamosságot
sejtet a privatizáció időszakával.
Legfontosabb értékesítési csatornájuk a közvetlen értékesítés (10-30%) mellett, általában
kizárólagos kereskedelmi jogot követelő kereskedőkön keresztül értékesítik boraikat. E kereskedelmi
partnerek foglalkoznak ezt követően a pincészet borainak értékesítésével a gasztronómia és az
élelmiszerláncok irányába.
3. Szőlőtermelők
A gazdasági szereplők közül egy rendkívül heterogén közösséget jelent. Közülük többen a helyi
termelők gazdasági sikereit kiaknázva fejlesztik szőlészeti tevékenységük mellett a borászatukat is,
míg mások a szőlőtermesztést gazdasági kényszerként kezdték meg a Pannonvin felszámolása után,
illetve bizonyos termelők részére ez egy kiegészítő, másodlagos tevékenységet jelent. Fenti okok miatt
e termelők két csoportját lehet megkülönböztetni :
A fejlődésben lévő szőlőtermelők általában 2-15 hektár közötti szőlőterületet művelnek,
melyről származó szőlőtermés 90%-át a helyi borászatok, elsősorban a családi pincészetek,
illetve a wineries-k részére értékesítenek. Némely közülük bort állít elő, melyet folyóborként
lédig kiszerelésben ad el borászati cégek részére (pl. Henkel csoport).
E termelői csoport közös vonása, hogy tervezik a borászatba való befektetésüket, de azt a
tőkehiány jelentősen korlátozza.
A kis szőlőtermelők a saját fogyasztásra, illetve értékesítésre szánt szőlő mennyiségen felüli
termést a helyi családi pincészetek részére értékesítik. Közülük sok idős ember található,
akiknek a leszármazottai között nagyon kevesen foglalkoznak szőlőtermesztéssel.
E termelési körzet szerkezetét összehasonlítva a világ, illetve a magyar szőlő-bor ágazatban leírt
elemzésekkel kapcsolatban megállapítható, hogy :
a Villányi borvidéken hiányoznak a szövetkezetek és a koordinátorok.
110
A borvidék fejlődésének motorját a családi pincészetek jelentik, akik egyben a helyi
szőlőtermelők termését is feldolgozzák.
A borvidéken tevékenykedő pincészetek számára meghatározó a közvetlen értékesítés
szerepe, melynek működését egy közösségi szervezet fogja össze.
Meghatározó értékesítési csatornájuk a kereskedőházak, amelyek a gasztronómia mellett
több esetben az élelmiszer-áruház láncok irányába is értékesítik.
A Villányi borok kereskedelmi sikerét hivatott bemutatni az az összefoglaló ábra, amelyet Sidlovits-
Kisari (2005) munkája alapján készítettem. A magyar borkereskedelmet meghatározó élelmiszer-
áruház láncokban a Villányi borok, a borvidék területéhez képest a legnagyobb kínálattal vannak jelen.
17. ábra: Az áruházláncokban található borkínálat struktúrája a
legfontosabb OEM borok esetében a borvidék területéhez
viszonyítva
Forrás: Sidlovits-Kisari (2006)
Elemzéseim befejezéseként a Villányi borvidék termelési szerkezetét az 18. számú összefoglaló
ábrával mutatom be:
-5
0
5
10
15
20
25
30
35
-2 0 2 4 6 8 10 12 14 16 18
Bo
rvid
ék
terü
lete
/ o
rsz
ág
sző
lőte
rü
let
Belistázott termékek aránya az élelmiszerláncokban
Tokaj Balatonboglár Mátra Kunság Etyek-Buda
Balatonfüred-Csopak Ászár-Neszmély Villány Eger Szekszárd
Balatonfelvidék Badacsony Sopron Somló Tolna
111
18. ábra: Villány borvidék szerkezeti ábrája
Szőlőtermelők
Wineries Borvidéken kívüli
felvásárlók
Kereskedők
Közvetlen
értékesítés
Élelmiszerláncok HORECA
Szakmai szervezetek
Saját
márkás
termékek
Családi pincészetek
Borászati
szaküzletek
Fejlődő termelők Kistermelők
112
4. A külső tőkeforrásból megvalósult befektetések tulajdonosi struktúrája
A vizsgálatok és irányított interjúk során a Villányi borvidéken beazonosított nyolc, külső pénzügyi
forrásból megvalósult pincészet részletes bemutatását a dolgozat 2. számú melléklete tartalmazza. A
bemutatott pincészetek, számításaim szerint, a Villányi szőlőterület mintegy 40-45%-át kontrolálják és
éves szinten 3,5-4 millió palack bort állítanak elő, ami Villány éves termelésének közel felét teszi ki. E
cégek gazdasági ereje a háztáji szerződések lejártát követően tovább fog növekedni, hiszen a Csányi
Pincészet önmagában a borvidéki szőlőterületek 20-25%-át fogja saját kezelésben tartani. Itt fontos
megjegyezni, hogy a Csányi és Vylyan pincészetek önmagukban a bortermelés 1/3-át adták 2006-ban.
A nyolc pincészet közül négy pincészet kapacitása nem tér el jelentősen a családi tulajdonban lévő,
helyi borászatok üzemméretétől.
A tulajdonosi struktúrát tekintve könnyen belátható, hogy a szakemberek körében ismert befektetők
vállalkozásaikon keresztül szereznek meghatározó tulajdonrészt a létrehozandó borászati
vállalkozásokban. Tehát nem közvetlen magánvagyonukat fektetik be a borászati vállalkozásokba,
hanem tulajdonukban lévő gazdasági társaságaik, mint önálló jogi személyeken keresztül gyakorolják
a tulajdonosi jogokat. A tulajdonosi kör több esetben komplikált áttételeken keresztül valósul meg, és
adott esetben offshore cégek is lehetnek a tulajdonosok között (Ld.: Csányi Pincészet ZRt. – CSIM Pte
Ltd Szingapúr).
Feltételezhetőleg a nem közvetlen befektetési struktúra mögött adópolitikai és finanszírozási
kérdések húzódnak meg. A borászati vállalkozások éves beszámolóit vizsgálva a beruházásokat és az
esetleges éven belüli likviditási igényeket nem a külső pénzpiacról finanszírozzák, hanem
tőkeemeléssel, vagy vállalatcsoporton belüli hitellel.
A befektetők megjelenésének időpontja, a beruházások mögött meghúzódó gazdasági döntések,
illetve a beruházások indukálta társadalmi és gazdasági változások megítélése olyan folyamatok,
melyek elemzése külön-külön vizsgálatokat igényel. Az irányított interjúk, illetve a szekunder
adatgyűjtésből származó információk értékelése során e kérdéskörökkel foglakozok a dolgozat
következő részeiben.
113
5. A befektetők megjelenésének periodizációja
E külső tőkeforrásból létrejött szőlészeti-borászati vállalkozások megjelenése a Villányi borvidéken
- miként arra röviden a történelmi részben utaltam – a rendszerváltozást követő időszak különböző
periódusaira tehető.
A privatizáció időszaka rendkívül összetett és ellentmondásos volt a Villányi borvidéken is.
Ugyanakkor a két legnagyobb szőlőterülettel rendelkező, külső forrásból megvalósult borászati
vállalkozás létrejötte is ehhez az időszakhoz köthető:
o Debreczeni Pál és befektetőtársa Zdeborsky György a spontán privatizáció
időszakában vásárolt területeken hozták létre borászati befektetésüket a mai Vylyan
ZRt-t.
o A Dr. Csányi Sándor későbbi tulajdonos által vezetett konzorcium a decentralizált
privatizáció során jutott az egykori állami vállalat tulajdonukba.
E két beruházóra jellemző, hogy vállalkozásukkal jelentős, egybefüggő szőlőterületet
vettek birtokba a privatizáció során, melyek közül sokat újratelepítettek szőlővel,
vagy fajtaváltással együtt felújítottak az elmúlt időszakban. A beruházók kiemelkedő
borászati beruházásokat is megvalósítottak.
Az új borászati befektetők legnagyobb számban az új évezred folyamán telepedtek le a borvidéken,
amikor a borvidék renoméja már országos szinten is elismert volt. Közgazdasági értelemben könnyen
nevezhetnénk őket első olvasatra „potyautasoknak”, de a borászat, és különösen a kereskedelem és a
borturizmus területén tett meghatározó befektetéseikkel sokkal árnyaltabb megítélésük.
Beruházásaikat két módon valósították meg :
o Egy ismert helyi termelővel való fúzió választásával egy jó csengésű, a „családi
borászat” hagyományára alapozott márkanévre tettek szert, feltételezhetőleg a
gyorsabb megtérülés és a beruházás szakmai irányításának biztosítása érdekében.
(pl.: Wunderlich Pincészet)
o Új pincészet alapítása nagyobb autonómiát biztosít a befektetőnek, és lehetővé teszi
egy teljesen új brand felépítését a piacon. Ezt a befektetési stratégiát követte a
Jackfall, illetve a Sauska Pincészet, valamint a legújabb Csillagvölgy Kft.
Az új évezred befektetői jellemzően nagyszabású, gigantikus pincészeteket építettek. Vele
párhuzamosan jelentős szőlő termőföld felvásárlásba kezdtek a legnevesebb dűlőkben, hogy minél
nagyobb arányban saját termelésre tudják alapozni bortermelésüket.
A periodizáció alapján megállapítható, hogy a külső tőkeforrásokból létrejött szőlészeti- és borászati
vállalkozások letelepedése alapvetően nem köthető kizárólag a privatizáció időszakához. A
114
nemzetközi szakirodalomban jellemző azon megállapítás, miszerint a külső befektetők bevonása a
szőlő-bor ágazatba az ágazati modernizációt elősegíteni akaró gazdasági politika részeként történt meg
cáfolható, különösen a befektetett tőke származásának vizsgálata alapján.
6. A Villányi borvidéken befektetett tőke eredetének vizsgálata
A magyar ágazati modernizációt vizsgáló tudományos vizsgálatok (Szabó és Botos 2007, Szedlák
2004) a borászati befektetések tőkéjét, FDI szemlélet alapján, a külföldi befektető származása alapján
veszik számba, és kutatásaik csak a külföldi befektetésekre koncentrálnak.
A Villányi borvidék esetében, a létező szakirodalom által javasolt vizsgálati módszer nem
eredményezne valós eredményeket, hiszen a Villányi borvidéken a külföldi működő tőkebefektetések
marginálisak.
Annak ellenére, hogy Sauska Krisztián vagyonára Kaliforniában tett szert, kettős állampolgársága
alapján a helyi termelők őt is magyar befektetőnek minősítik. A külső működő tőkebefektetések
szakirodalma alapján sem tekinthetjük a Sauska pincészetet külföldi vállalkozásnak, ugyanis
tulajdonosa egy magyar lakhellyel rendelkező állampolgár, valamint egy magyar székhelyű társas
vállalkozás a vállalat fő tulajdonosa. Ugyanakkor a kilencvenes évek második felében létezett a
borvidéken egy francia befektető, akinek gazdasági csődjét követően Sauska Krisztián vásárolta fel a
szőlőterületeket.
A külföldi működő tőkebefektetések hiányát a Villányi borvidéken három tény magyarázza :
A rendszerváltozás pillanatában a Villányi borvidék egy volt a magyar borvidékek között. A
nemzetközi piacon ismeretlen volt.
A spontán privatizáció folyamán a termőföld jelentős része a magyar befektetők és a helyi
termelőknek értékesítették.
Az 1994. évi földtörvény bevezetése óta, 2004. május 1-ig külföldi állampolgár nem
vásárolhatott legális úton földet Magyarországon. Ez az előírás vonatkozik a társas
vállalkozásokra is.
Ez a megközelítés nagyban összecseng Radóczné - Győre (2006) megállapításaival, miszerint a
szőlő-bor ágazat alacsony szintű külföldi működő tőke-vonzó képességét a föld tulajdonjog körüli
szigorú szabályozás.
A Villányi borvidéken befektető magyar vállalkozók a földtörvény szabályainak eleget téve, a
szőlőföldet természetes személyként vásárolják meg, amelyet legtöbbször hosszú távú haszonbérleti
115
szerződésben adnak haszonbérbe a társas vállalkozásnak. Másik elterjedt módszer, hogy a
szőlőterületet egyéni vállalkozóként, esetleg őstermelőként művelik, és annak termését vásárolja fel a
vállalkozás. Tehát ez utóbbi esetben a szőlészeti befektetéseket adózott jövedelemből realizálták.
A beruházó magyar szakemberek mindegyike az üzleti szférából került ki, és közülük többen
szerepelnek a 100 magyar leggazdagabb embereket csoportosító listán: az első három leggazdagabb
között számon tartott Dr. Csányi Sándor mellett, Dr. Szűcs Róbert és Varjas Sarolta házaspá is
szerepel ezen a listán.
7. Befektetői motivációk
Az irányított interjúk egyik fontos iránya azoknak a motivációknak tisztázása volt, amelyek a külső
tőkebefektetők befektetési mögött húzódtak meg. Kérdéseim nem csupán a gazdasági motivációkra
szorítkoztak, de igyekeztem számba venni az egyes befektetői döntések mögött meghúzódó egyéb
tényezőket is (emocionális, családi hagyományok stb.). Az ágazati tanulmányok módszertanánál
leírtaknak megfelelően e kérdéseimet a helyi termelőknek is feltettem, mely lehetővé tette az eltérő
álláspontok megismerését és azok ütköztetését egymással.
7.1. A bor mint társadalmi szimbólum
A Villányi borvidék esetében a befektetések első számú motivációjaként jelölték meg mind a helyi
termelők, mind pedig a külső befektetők, hogy a befektetésekben fontos szerepe volt a bor pozitív
társadalmi megítélésének.
A bor, mint transzcendens termék, illetve a borász, mint alkotó művész képének a megjelenése
pozitív üzenettel bír a magyar társadalomban. A tömegborokhoz szokott magyarság különös
nyitottsággal és rajongással fordul a magyar borok felé a rendszerváltozást követően.
Már a „borkultúra” fogalma is hungaricumnak tekinthető, hiszen az vagy nem létezik ilyen
formában a legtöbb európai nyelvben, vagy annak jelentése jelentősen eltér a magyarétól. A magyar
„borkultúra” ugyanis egy kifejezésben ötvözi a bor ismeretét, szeretetét és a mérsékelt borfogyasztás
eszményét. Részét képzi a fogalomnak a nagyszámú fogyasztói szaklapok, borgasztronómiára
specializált vendéglátóipari egységek és a bort népszerűsítő rendezvények, csoportosulások.
A mai magyar társadalomban borral foglalkozni, és borászatot birtokolni egyben a nemzeti kultúra
fenntartását, ápolását és a magyar ugar felvirágoztatásának képzetét jelenti a városi közép- és felső
réteg szemében.
116
A bor tehát társadalmi szimbólum, a baráti beszélgetések egyik fontos témájává vált. Malatinszky
Csaba megfogalmazása szerint „Minden ember híres akar lenni. Nincs még egy olyan termék, mint a
bor, amely egy üzletember számára ilyen népszerűséget biztosítana.”
A borászati befektetések a vagyonukat erősen titkoló magyar üzletembereknél is különös elbírálást
jelent. Dr. Csányi Sándor vagy Dr. Szűcs Róbert médiának adott nyilatkozataiból arra kitűnik, hogy a
borászati befektetésükről minden kérdésre szívesen válaszolnak.
A bort körüllengő pozitív imázsából adódóan a befektetők mindegyike meggyőződése az volt, hogy
a magyar szőlő-bor ágazat nagy fejlődési potenciállal rendelkezik, így az üzleti befektetés hosszú
távon biztosított.
7.2. A szőlő-bor ágazat, mint gazdasági
beruházás
Az ágazat jövedelem-termelő képessége a befektetések szempontjából szintén meghatározó
motivációként jelenik meg a Villányi borvidéken. Abban ugyanakkor valamennyi befektető egyet
értett, hogy nem számviteli szempontból tekintenek az ágazat jövedelemtermelő képességére. Az
ágazatot, mint az ingatlanbefektetés egyik módját vizsgálják, és befektetéseik megtérüléseként a
földpiacon várható árnövekedést tekintik a legfontosabb megtérülési mutatónak. Tehát a befektetések
megtérülését az amúgy veszteséges szőlőtermesztéstől várják a beruházók. Az irányított interjúk során
erre vonatkozóan konkrét válaszokat kaptam több pincészet esetében.
Bakonyi Antal, a Csányi Pincészet egykori birtokigazgatójának megfogalmazása szerint a
tulajdonos szempontjából a birtok összértéknek növekedése a fontos, ami mellett bizonyos számviteli
veszteséget engedélyez a vállalkozás részére. Jelenleg hektáronkénti 7 millió Forint telepítési
költséggel és a hozzá kapcsolódó közösségi támogatással számolva (3,2-3,8 millió Forint) egy hektár
nettó telepítési költsége mintegy 3,5 millió Forint. Jelenleg Villányban egy hektár termő szőlő értéke
eléri a 20 millió Forintot.
A termőföld értéknövekedése különösen fontos szempont volt a privatizáció környékén földterületet
vásárolt befektetők körében.
A borászati beruházások esetében a létrehozott befektetett eszközök értéknövekedése szintén
kiemelt szempont lehet, ugyanakkor a külső forrásból létrehozott pincészetek egyikében sem jelölték
meg a központi támogatásokat motivációs tényezőként. Az EU-csatlakozásunk előtti állami, illetve a
jelenlegi magas támogatási szintű, közösségi beruházásösztönző-rendszert inkább adottságként kezelik
a befektetők, mint külön lehetőségként. Ugyanakkor valamennyi pinceberuházásukat állami,
SAPARD, NVT vagy ÚMVP programok keretében valósították meg.
117
A jelenleg leírt általános megállapítások a szőlő-bor ágazat befektetőket vonzó hatásai a Tokaji
termelési körzet elemzéseim megalapozását is jelentik. Ennek alapján megállapítható, hogy a
befektetések mögött a bor kiemelkedő társadalmi szerepe húzódik meg, illetve a szőlő-termőföld
piacon várható ugrásszerű árnövekedés a földpiac liberalizációját követően.
Kutatásaim további részében arra keressem a választ, hogy miért éppen Villányban valósították meg
borászati befektetéseiket a beruházók.
7.3. Villány : a magyar
rendszerváltozás győztese
A különböző időpontokban a borvidéken megjelenő befektetők eltérő szempontok alapján jelentek
meg a borvidéken.
A privatizációhoz kötődő befektetők számára Villány egy volt a többi borvidék közül, ahol a
rendszerváltozás pillanatában közepes minőségű tömegborokat állítottak elő. Számukra a
beruházáskor az egyetlen szempont az volt, hogy racionális áron, összefüggő szőlőterülethez jussnak,
ahol megfelelő ár/érték arányú borok előállítása lehetséges. Befektetéseik nem voltak Villányhoz
köthetőek, azok az ország bármely területén megvalósulhattak volna.
Ezzel szemben az új évezred befektetői akkor jelentek meg a borvidéken, amikor a Villányi borok
nemzeti és nemzetközi szinten is komoly elismerésre tettek szert. Ennek köszönhetően az itteni borok
magas hozzáadott értékkel kerültek piacra, ami jelentősen csökkentette a pénzügyi befektetések
kockázatát.
Hasonlóan a Villányi beruházásokat ösztönözte a borvidéknek a rendszerváltástól produkált
dinamizmusa. A közepes minőségű borokat elfelejtve 15 év alatt a nemzetközi borversenyeken is
elismert borokat tudott előállítani a borvidék. Valamennyi befektető kiemelte, hogy Villány
fejlődésének dinamizmusa szintén a befektetések melletti döntést erősítették, amit tovább erősít az a
tény, hogy az utóbbi tizenöt évben Magyarországon a vörösbor iránti kereslet jelentősen emelkedett.
118
8. Külső tőkeforrásból megvalósult befektetések hatása a Villányi Borvidék fejlődésére
8.1. A befektetések közvetlen hatásai
A külső tőkeforrásból megvalósult befektetéseket nem tekinthetjük egy a borvidékre érkezett
egyszerű pénzügyi tranzakciónak. Felhasználva az FDI elméleti részében leírtakat, a befektetők fontos
szerepet játszanak az új technológiák bevezetésében, illetve korábbi menedzsmenti kultúra
megváltoztatásában is. A következőkben e három terület vizsgálatával foglalkozok.
8.1.1. Pénzügyi hatások
Vizsgálataim szerint az új évezredben a külső tőkebefektetők 45-50 millió Eurot fektettek be a
Villányi borvidéken. A többi élelmiszeripari ágazathoz mérten relatív alacsonynak tűnő összeget
fontos az országos adatokkal összevetni. Ezek szempontjából releváns adattal csak Radóczné és Györe
(2006) tanulmányában találkozhatunk. A szerzőpáros számítása szerint Magyarországon, a szőlő-bor
ágazatban lévő külföldi leányvállalatok jegyzett tőkéje 22,7 millió Euro volt 2006-ban.
Számításaim arra is rámutatnak, hogy a külső tőkeforrásból származó befektetések 60-65%-a, azaz
mintegy 32 millió Euro a borászatban és borturizmusban, 20-25% a szőlőtermesztésben került
befektetésre.
A vizsgált nyolc vállalat a rendszerváltozás óta mintegy 400 ha szőlőültetvényt újított fel, vagy
telepített újra, ami a borvidék szőlőterületének közel 20%-át teszi ki. A fennmaradó 10-15%, tehát
mintegy 4,5-5 millió Euro összeg a borturizmus fejlesztését szolgálta közvetlenül. A borászati
befektetések esetén azonban nagyon nehéz elválasztani a technológiai jellegű fejlesztést a turisztikai
jellegű beruházástól.
8.1.2. Technológiai hatás
Az FDI befektetések irodalmában a befektetők megjelenésének vizsgálata során a technológiai
apportot jelölik meg az egyik legfontosabb pozitív hatásként. Ez a megállapítás különösen fontos
olyan feltörekvő régiók esetében, mint az egykori szocialista államok.
119
Az első befektetők megjelenés és fejlesztése közel azonos időben folyt, mint a helyi borászok
beruházásai. Tehát az új technológia bevezetése nem köthető az új típusú borászatok megjelenéséhez,
azokat a helyi borosgazdák lehetőségeik szerint vezették be lépésről-lépésre a borvidéken.
Az új évezred folyamán megjelent szereplők – ide értve a Csányi Pincészet borászati befektetését is
– az innovatív helyi pincészetek tapasztalatából kiindulva alakíthatták ki azt a technológiai sort, amely
a borvidéken biztosan adaptálható a helyi természeti adottságokhoz.
Technológia tekintetében az egyedüli valódi innovációt a Sauska pincészet megjelenése jelentette,
amely mindig igyekszik a legmodernebb borászati gépek használatával tökéletesíteni borai minőségét.
Megemlítendő a hazánkban egyedülálló Delta Vistalys nevű optikai válogatóasztalt, mely a géppel
szüretelt szőlőt is képes szemenként több frakcióra válogatni.
A helyi borászatok innovatív szerepét, és szaktudását a borvidéken az újtípusú borászatok
tulajdonosai is elismerik. Megfogalmazásuk szerint az új, tőkeerős pincészetek különösen az anyagi
biztonság területén jelentenek biztonságosabb termelési feltételeket a borászok számára. A pincészetek
működésének gazdasági feltételeivel a későbbiekben részletesebben foglalkozok.
8.1.3. Új vállalati kultúra
A vállalatszervezésbeli különbségek közül a legszembetűnőbb eltérés a családi gazdaságok és az
újtípusú borászatok között az a tény, hogy a külső befektetők korlátozottan vesznek csak részt a
vállalat irányításában. Szerepük leginkább a stratégiai döntésekre koncentrálódik. A szakmai
döntéseket, és a vállalat irányítását magasan kvalifikált szakemberekre bízza a befektető. Ez alól
kivételt jelenthet a Vylyan Pincészet, ahol a legjelentősebb üzletrésszel rendelkező tulajdonos,
Debreczeni Mónika tölti be az ügyvezető igazgatói posztot.
A vállalatok vezetésében helyet kapó szőlészeti és borászati vezetők a saját szakterületükre
specializálódtak. Ez viszont önmagában még nem jelent eltérést a helyi családi pincészetektől, hiszen a
legnagyobb területen gazdálkodók régóta alkalmaznak hasonló beosztású embereket a borvidéken.
A külső forrásból származó pincészetek jellegzetes vonása, hogy magas kvalitású, képzett
szakembereik munkáját gyakran szaktanácsadók alkalmazásával egészítik ki. Ezek a szakemberek
általában más neves borvidékeken szerzett tapasztalatukkal kívánják javítani az adott pincészet
munkáját, és elősegíteni a borok minőségének javulását. (Például Vylyan – Kovács Tibor szőlészeti
szaktanácsadó; Sauska Pincészet – Chioccioli borász). A szaktanácsadók véleménye fontos szempont
az alkalmazottak kompetenciájának megítélésében.
A vállalati kultúrában a legszembetűnőbb eltérés a kereskedelmi és marketing feladatok
szabályozása. Jellemző, hogy az újtípusú pincészetek esetében a szellemi foglalkozású szakemberek
jelentős része e területeken dolgozik, akik munkáját egy kereskedelemre specializált szakember fogja
120
össze. Ezt a munkát családi tulajdonú vállalatok esetében a tulajdonosok szokták kizárólag
koordinálni. Jellemző példa, hogy míg a Vylyan Pincészetnél 8 kereskedelmi szakember dolgozott,
addig a Bock Pincészetben két szakember segítette a tulajdonos munkáját.
Ezen újtípusú borászatok mindegyike arról számolt be, hogy költségeik 5-15%-át teszik ki a
marketing típusú kiadások, ami a családi gazdaságoknál szokásos maximum 5%-os értéket, jelentősen
meghaladja.
A magasabb marketingkiadások, illetve a kereskedelmi szakemberek nyújtotta szakmai munka
következtében a vállalkozások ugyan együtt dolgoznak a legnagyobb borkereskedelmi
vállalkozásokkal, ugyanakkor a nagy hyper- és szupermarketek részére közvetlenül szállítanak, és
velük közvetlenül tárgyalnak.
Az export aránya a Villányi borvidék termékei esetében marginálisnak tekinthető: A Villányi borok
versenyképessége hátrányt mutat a többi magyar vörösbor-termelő borvidékünkkel szemben: az
elmondások szerint a legtöbb pincészet esetében az export értékvesztést jelent, azaz a magyar piacon
jobban pozícionáltak a Villányi borok. A versenyképességüket tovább nehezíti az a tény, hogy a
borvidék termelési szerkezetéből adódóan csak a két legnagyobb pincészet, és különösen a Csányi
Pincészet rendelkezik megfelelő mennyiségű piacképes borral az export igények kielégítésére.
A marketing szakemberek jelenléte az újtípusú pincészetek termékstruktúrájában is felfedezhető.
Ezen pincészetek jól alkalmazzák a modern bormarketing eszközeit (termékdifferenciálás,
termékpozicionálás, márkaépítés), és a különböző fogyasztói csoportok számára eltérő
termékcsaládokat fejlesztett ki. Jellemző, hogy az új pincészetek csak a többi pincészet által már
hosszú ideje sikeresen alkalmazott fajtákat és bortípusokat forgalmazzák.
8.1.4. Árrobbanás Villányban
Az újtípusú pincészetek megjelenése, valamint grandiózus befektetési terveik jelentős hatást
gyakoroltak a piacra a keresleti oldalon is. Figyelembe véve, hogy egy oltalom alatt álló
eredetmegjelölés termelési potenciálját rövid idő alatt nem lehet jelentősen növelni, így új gazdasági
szereplők megjelenése esetén a kereslet növekedése időben nagy eltolódással képes a kínálati oldal
reagálni. Ebből adódóan a keresleti oldal növekedése miatt kiélezett verseny alakult ki a szőlőföldek és
a borszőlő piacán.
Mielőtt vizsgálataimat megkezdeném a földpiacon bekövetkezett változásokról, fontosnak tartom
ismételten kiemelni az oltalom alatt álló eredetmegjelöléses termékek előállításának legfontosabb
gazdasági szempontjait. A termékleírás egyik meghatározó eleme a termőterület lehatárolása. A
növekvő piaci igények ellenére egy oltalom alatt álló eredetmegjelölés termelési potenciálja – ide értve
121
a termőterületet és a termésmennyiséget – rövidtávon nem növelhető. Tehát az oltalom alatt álló
eredetmegjelölés egyik értékét annak termelési korlátja jelenti a fogyasztó számára.
Villány szempontjából ezt a kérdést kiemelten kell kezelni, hiszen a 2 600 ha termőhelyi kataszterbe
sorolt területből szinte valamennyi I. termőhelyi kataszterbe sorolt termőföld az elmúlt húsz év
folyamán betelepítésre került. Szőlőtelepítésre tehát már csak a kisebb ökológiai potenciállal
rendelkező területek maradtak meg. E területek betelepítése ugyanakkor magasabb termelési
kockázatot jelent, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Villányi borvidék szőlőterületének
szignifikáns növekedésére nincs rövidtávon lehetőség.
A grandiózus befektetési tervek mindegyikében a befektetők saját szőlőterületekre kívánták
alapozni saját termelésüket. A megnövekedett kereslet hatására egyértelmű árnövekedés következett
be a szőlő-termőföld piacán. 2006-ban 1 hektár telepítési jog nélküli, I. termőhelyi kataszterbe sorolt
termőföld minimális ára a Villányi borvidéken 2 millió Forintvolt, de gyakoriak voltak a 4 millió Ft/ha
értéken meghirdetett szőlőföldek is. Összehasonlításként, ugyanebben az időben, a frekventáltnak
tekinthető Balaton borrégióban, egy hektár termőhelyi kataszterbe sorolt szőlőföld ára 1 millió Ft/ha
körül mozgott, míg egy 15-20 év körüli termő ültetvény átlagosan 2,5-3 millió Forintért cserélt gazdát.
A megemelkedett szőlőföld árak mellett a helyi termelők sokkal sértőbbnek találják az új befektetők
termőföld vásárlási magatartását. A helyi termelők által nehezen kialkudott árra a befektetők gyakran
három-négyszeres árat ajánlanak. A hegyközségi törvény nyújtotta elővásárlási jog ellenére, a helyi
termelő nem tud 15 millió Forintos hektáronkénti árat kifizetni. Ez kimondottan nehezen érinti a
fejlődésben lévő pincészeteket, illetve a szőlészetre specializálódott fiatal mezőgazdasági termelőket,
akik jelenleg szeretnék hagyományos családi tevékenységüket fejleszteni.
Több interjúalany ismételte meg azt a problémát, hogy a nagy pincészetek hallgatólagosan
elismerték egymás „elsőbbségét” bizonyos dűlőkben. Ezt a helyzetet zavarták meg az új pincészetek.
A termőföldek árának növekedése kihatással van a termőföld bérleti piacra is, melyet a szakcsoporti
földek esetében figyelhetünk meg. A földhasználati jog és a rajta lévő ültetvény tulajdonjogára
vonatkozó vásárlások esetén is jelentős árnövekedést figyelhető meg. Ismereteim szerint 2006-ban,
egy 2011-ben lejáró használati joggal rendelkező, fehérszőlővel beültetett, egyesfüggöny művelésű,
magas tőkehiányú ültetvényért az egyik befektető hektáronként 800-900 ezer Forintot fizetett.
A szakcsoporti szőlőterületek körüli bizonytalanságok miatt viszont nagyon nehéz megítélni a
villányi szőlő-termőföld piac alakulásának jövőbeli helyzetét. A bizonytalanság egyrészt abból fakad,
hogy a Nemzeti Földalap nem ad senkinek valós felvilágosítást arról, hogy Villány környékén hány
hektár szőlő művelési ágú szakcsoporti hasznosítású terület maradt a privatizációt követően állami
tulajdonban. A helyi termelők elmondásából kiindulva viszont az állami területek nagysága száz
hektáros nagyságot éri el.
A helyi termelők – függetlenül attól, hogy melyik termelői csoporthoz tartoztak – mindannyian
beszámoltak arról az új jelenségről, miszerint az utóbbi években a Villányi szőlőárak alakulása
122
jelentősen eltér az országos szőlőár tendenciáitól. Ugyanakkor az elmúlt évek szőlőár növekedését
több faktor együttes hatása okozta a Villányi borvidéken.
Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy az újtípusú pincészetek mögött meghúzódó
magánbefektetők saját szőlőterületek létesítésébe kezdtek, ugyanakkor a borászat kapacitását az öt év
múlva termőre forduló szőlőre alapozták. A megtérülés előmozdítása érdekében az átmeneti
időszakban a külső piacról kívántak szőlőt felvásárolni.
Valamennyi vállalkozás – különösen az EU-hoz való csatlakozásunk előtti években,
illetve 2008. után – jelentős szőlőtelepítési és szerkezetátalakítási programba kezdődött
meg a borvidéken. Ez a tevékenység a nagy és családi tulajdonban lévő pincészetekre
egyaránt jellemző. A kiesést valamennyien a szőlőpiacról kívánták biztosítani, ami a
keresleti oldalt növeli átmenetileg. Ezt támasztja alá, hogy 2007-ben az ültetvények 25%-a
5 év alatti.
A Villányi borok iránti kereslet folyamatosan növekszik, így valamennyi pincészet az
igények kielégítésében érdekelt, tehát kapacitását bővíteni szeretné.
Az utóbbi évek klimatikus viszontagságai erősen rányomta bélyegét a szőlőtermesztésre.
A tavaszi fagykár, a gyakori jégkár mellett 2010-ben a csapadékos hűvös nyár, 2012-ben a
szárazság okozott valamennyi termelőnél jelentős kiesést.
A Villányi borok sikerének, és a megnövekedett keresletnek köszönhetően a szőlőárak a Villányi
borvidéken a legmagasabbak az egész országban. A 13. táblázat adatait megvizsgálva megállapítható,
hogy a Villányi szőlőfelvásárlási árak többszörösen (2-3-szorosan) meghaladják a Kunsági borvidék
felvásárlási árait. Megfigyelve a táblázatot a kékszőlők esetében találjuk a legjelentősebb eltéréseket:
adott vörösborszőlő-fajta esetében akár tízszeres árkülönbségre is létezik.
Interjúim során valamennyi újtípusú pincészetnél kiemelten kezelték, hogy a pincészetek jelentős
kontroll mellett hajlandóak csak szőlőt átvenni a termelőtől. Ezt a mérvadó családi, illetve újtípusú
pincészetek is megerősítették. Az egyedüli eltérést az jelentette, hogy míg a családi tulajdonú
pincészetek a személyes ismeretségre hivatkozva szóbeli megállapodásokról beszéltek, addig a
befektetői tulajdonban lévő birtokok felelősei mindig írásbeli megállapodást kötnek elmondásuk
szerint.
Ugyanakkor a szőlőtermelőkkel történt irányított interjúk alapján elmondható, hogy egyetlen
szőlőtermelő sem rendelkezett írásos megállapodással. Ezt sokan azzal magyarázták, hogy az írásbeli
megállapodás sem jelentett felvásárlási garanciát a szőlőtermelő részére. Több olyan esetről tudunk,
amikor a termelővel a tavasszal megkötött felvásárlási szerződést augusztus elején felmondta a
felvásárló.
Ez a magatartásforma nagyban összecseng Sidlovits (2008) szőlőpiacot az új intézményi
közgazdaságtan elmélete alapján végzett vizsgálati eredményeivel, miszerint a felvásárlók és a
123
termelők egyaránt opportunista szemlélettel viselkednek a szőlőpiacon, és valamennyi fél elsődleges
viselkedési mozgatórugója a pillanatnyi haszonszerzés maximalizálása.
13. Táblázat Szőlőfelvásárlási árak alakulása a Kunsági és Villányi
borvidéken
2003 2004 2005 2006 2010 2011
(Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg)
Kunság
Kékfrankos 70-80 44-50 35-47 33-45 80-90 85-95
Cabernet franc 76-80 38-52 35-54 34-55 80-85 85-90
Merlot 76-80 38-52 35-54 34-55 80-85 85-90
Zweigelt 55-80 44-50 37-48 36-47 80-85 85-95
Irsai Olivér 46-60 33-39 34-50 90-100 100-150
Arany sárfehér 46-60 30-36 31-40 70-80 75-85
Ezerjó 46-50 20-36 27-40 80 80
Villány
Kékfrankos 140 140 140 170 120 140
Cabernet franc és sauvignon 180 170 160-200 220-300 120-250 160-250
Merlot 180 170 150-160 200-220 140-180 160-200
Portugieser 130 120 120-150 140 100-130 120-140
Olaszrizling 80 60 50-80 70-80 90 100
Rajnai rizling 70 50 50-80 70-80 90 100
Forrás : HNT
A szőlőtermelők és a családi pincészetek képviselői egyaránt beszámoltak az újtípusú pincészetek
árfelhajtó hatásáról. A helyi borászokat különösen nehezen érinti, hogy akár a szüret előtti napon is
124
képesek néhány forintot ráígérni egy helyi borász ajánlatára csak azért, hogy az új pincészetek szőlő-
alapanyaghoz jussanak.
A fejlődésben lévő családi pincészetek sérelmezik azt is, hogy a szőlőtermelők egy prosperáló
családi pincészetnek legtöbbször a tábla szélén kell kifizetniük a szőlő árát, míg egy prosperáló pince
akár egy-két hónapos fizetési feltételt is megszabhat.
Az árváltozásokról összefoglalóan megállapítható, hogy az elmúlt években jelentős árnövekedés
ment végbe a Villányi borvidéken. Ez az árrobbanás egyszerre érintette a szőlő-termőföld, illetve a
borszőlő piacot.
9. Konfliktusok és szövetségek
A dolgozatnak ebben a részében arra keresem a választ, hogy az újtípusú pincészetek megjelenése
okoz-e konfliktusokat a helyben lakó ágazati szereplők és az új szereplők között. E terület vizsgálatát
kiemelten fontosnak tekintem, hiszen a helyi termelők viszonya az újakkal megerősítheti, vagy akár el
is lehetetlenítheti azok gazdasági tevékenységét.
A vizsgálatok megkezdése előtt fontos ugyanakkor kiemelni a villányi térségben élő embereknek
egy tulajdonságát. A környéken élők büszkén vállalják sváb származásukat, és magyarságukat, amely
különös erőt és összetartást kölcsönöz nekik. Bár a felszín alatt komoly nézetletérések húzódhatnak a
családok között, de kifelé mindig egységesen lépnek fel. Összefognak minden jó kezdeményezés
jegyében, és összefogásra képesek valamennyi, a borvidéket és Villányi térséget fenyegető külső erő
ellen egyaránt.
A Villányban letelepülő befektetőkről fontos tudni, hogy befektetéseik megvalósítása előtt
mindannyian jó kapcsolatot alakítottak ki a helyi meghatározó, véleményformáló borászokkal.
Befektetéseikhez, pincéjük kialakítása során biztosan számíthattak a legtöbb helyi borász jóindulatára.
A befektetők pozitív megítélését első sorban az adja, hogy a befektetők magyar állampolgárok.
Mindenki úgy vélekednek, hogy a létrejött beruházások hosszú távra szólnak, és az új pénzügyi és
humán források a borvidék dinamizmusát erősítik. A helyiek számára a magyar származás egyben
garanciát jelent arra, hogy a befektetők hosszú távon képzelik el jövőjüket a borvidéken.
Az irányított interjúk kezdetén megismert lelkesedését követően gyakran találkoztam kritikus
felhangokkal. A privatizáció folyamán a borvidékre érkező két pincészet megítélése teljes mértékben
különbözik az újonnan érkező befektetőékétől. A Csányi Pincészet ugyanis az egykori Pincegazdaság
tevékenységét folytatja. Kiemelik ugyanakkor, hogy boraik minősége nem rontja a borvidék hírnevét.
A Pincészet kereskedelmi politikája viszont sokak szemében jelent ellentétes érzelmeket, gondolva itt
különösen a nagy élelmiszerláncok, és a hard discountok polcain megjelenő, az átlagosnál alacsonyabb
áron bevezetett termékekre.
125
A Vylyan Pincészet a borvidék peremterületén, a központi nyüzsgéstől távol fejlesztette birtokát,
borainak minősége és üzletpolitikája hasonló a borvidék többi borászatának tevékenységével. A
befektetői pincészetek közül ez a pincészet kapta a legkevesebb kritikát.
Ezzel szemben a legújabb befektetők megítélése sok embernek az ellenszenvét váltotta ki. A helyi
termelők közül sokan sérelmezik az új pincészetek stílusát, nagyságát, kialakítását. Gyakran
köszöntött vissza az a válasz, hogy hova tűnt Villány eredeti arca, illetve miért engedték a falu
bejáratához ezeket a gigantikus épületeket felépíteni.
A helyiek válaszában gyakran visszahallatszik az a megkülönböztetés, miszerint a helyiek szemében
az újakat amolyan „gyütment” embereknek tekintik, akik nem ismerik a helyi termesztési
hagyományokat, a villányi dűlők egyediségét.
Különösen erős szembenállás mutatkozott meg egy időben a Sauska Pincészet chilei borászával
kapcsolatban, akinek borait túlzottan újviláginak, hosszú távú érlelésre alkalmatlannak tekintették a
helyi termelők.
Az új pincészetek „viselkedésével” kapcsolatban felmerült legnagyobb ellenérzés azok föld- és
borszőlőpiacon végzett tevékenységével kapcsolatban lelhető fel.
Kritika viszont éri a helyi termelőket is a befektetők részéről, akik a kistermelőket veszik gyakran
górcső alá. A befektetéseik elértéktelenedését, az általuk fölépített imázs lerombolását látják azoknak a
kistermelőknek a tevékenységében, akik egyszerű technológiával előállított, olykor közepes minőségű
borokat is forgalomba hoznak folyóborként és értékesítik a borvidékre érkező turisták részére.
Tevékenységükről gyakran lenézően szólnak, és értetlenül állnak azzal szembe, hogy miért nem
változtatnak megszokott borászati eljárásaikon.
E kistermelők tevékenysége létezik, és némely esetben valóban megkérdőjelezhető, de a helyi
prosperáló pincészetek véleményét figyelembe véve marginális probléma. Az előbb említett
kistermelő bár szintén profitál a Villányi borok pozitív imázsából, de feltételezhetőleg fogyasztói
célközönsége is nagyban különbözik az előbbitől.
E nem elhanyagolható konfliktus gócok ellenére egy hallgatólagos egyezséget lehet felfedezni a
borvidéki szereplők között:
A valós szociális tőkével rendelkező helyi borászok tartják kezükben a borvidék szakmai
irányítását, és ezt az újtípusú pincészetek támogatják.
A családi pincészetek és az új befektetők hasonló stílusú borokat állítanak elő, és azonos
termék-fejlesztési irányt követnek.
Turisztikai fejlesztéseik egy olyan új közönséget céloz meg, amelyet saját erőből a helyi
termelők nem tudnak elérni, ezért valamennyien kiegészítő beruházásnak tekintik a
szállodafejlesztésre vonatkozó terveket.
126
„Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél”
(Kölcsey Ferenc: Himnusz)
VI. Külső tőkeforrásból megvalósított borászati befektetések hatása a Tokaji borvidékre
1. A Tokaji legenda rövid története
Magyarország borai és borvidékei közül ma is Tokaj a legismertebb. A honfoglaló magyarok is
találtak ezen a vidéken szőlőterületeket, és a borvidék borainak értékét is elismerték. Az Árpád-házi
királyok fejlett szőlőművelési kultúrával rendelkező szőlőműveseket telepítettek Tokaj-hegyaljára.
A Tokaji borok hazai és nemzetközi hírneve az ország török megszállásának időszakára tehető. A
mohácsi vészig a királyi Magyarország leghíresebb borvidéke a Szerémség volt. Annak ellenére, hogy
Tokaj, Szerencs és Sárospatak végvárak voltak, Tokaj-hegyalja nem került a török uralom alá.
Az aszúbor történetének különlegessége, hogy keletkezése a hagyomány szerint pontos dátumhoz és
személyhez köthető. 1631-ben készítette Szepsy Laczkó Máté, református prédikátor az első aszúbort,
amelyet húsvétkor Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszonynak ajánlott fel. Valószínűleg az aszúbor
már korábban is létezett, Szepsy Laczkó Máté pedig az első volt, aki leírta az aszúkészítés folyamatát.
Szikszai Fabricius Balázs 1590-ben kiadott, Nomenclatura című művében ugyanis szerepel már a
„vinum passum-asszu szőlő bor” kifejezés. Zelenák (2000) szerint viszont már 1571-ben Garay Máté
halála kapcsán kötött öröklési szerződés említi is az aszúbort.
A XVII-XVIII. században a terület legnagyobb tulajdonosa a Rákóczi család, és vált különösen a
Thököly- és Rákóczi féle szabadságharcok idején a diplomáciai kapcsolatok egyik szereplőjévé. Így
kortyolhatta a Tokajit XIV. Lajos, akitől a híres mondást eredeztetik: „A borok királya, a királyok
bora.” Nagy Péter cár fiatalkori utazásainak köszönhetően az orosz cári udvar 1800-ig ügynököt
rendelt Bodrogkeresztúrra a cári család Tokaji szállítmányainak biztosítására.
III. Károly király 1737. évi rendelete lehatárolásával Tokaj-hegyalja a világ első hivatalos borvidéke
lett és teremtette meg a későbbi eredetvédelem alapjait. A terület ettől kezdve 2004-ig zárt borvidék.
1772-ben Mária Terézia rendeletben hirdette ki a borvidék dűlőit, azaz a világon először emelkedett
jogszabályi szintre egy borvidék dűlő-klasszifikációja.
Mária Terézia kettős vámrendelete átmenetileg visszavetette a Tokaji bor kereskedelmét, amely
szabályozás alól a Tokaji borok hamarosan mentességet kaptak. Az aszúknak hagyományosan ugyanis
Lengyelország volt a legjelentősebb piaca, ahova elsősorban zsidó származású borkereskedők
szállították ki vérségi alapon a bort.
127
A XIX. században a lisztharmat és a peronoszpórát, illetve a szőlőmolyt követően az 1885-ben
megjelenő filoxéra tíz év alatt tönkretette a termőterületek 90%-át. Az ágazati újrakezdés szakmai
alapját jelentő 1893. évi bortörvény külön fejezetben rendelkezett a Tokaj-hegyaljai borvidékről és
megerősítette annak zárt borvidéki státuszát.
A trianoni békediktátum a sátoraljaújhelyi határcsonkítással elszakította a borvidéktől Szőlőske,
Kistornya és Újhely településeket, valamint Sátoraljaújhely egy részét. A határmódosítások és az
1920-as években bevezetett inflációs politika nagyban csökkentették a szőlő értékét, majd az 1930-as
évek gazdasági válsága még kedvezőtlenebbül hatottak a bor forgalmazására.
Az 1936. évi bortörvény megerősítette Tokaj-hegyalja zárt borvidéki státuszát és megszűntette a 2
puttonyos aszú termékkategóriát. Az engedélyezett borászati eljárások között az 1936-os bortörvény
nem sorolja fel már a tokaji bornak alkohollal történő stabilizálását, azaz a bor mutálását.
A II. világháború többszörösen érzékenyen sújtotta a borvidéket: a magyar és lengyel zsidóság
tragédiájával megszűnt egy több évszázados kereskedelmi kapcsolatrendszer. A megszálló német,
majd szovjet hadtestek előszeretettel dézsmálták meg a tokaji készleteket.
Egy szervtelen fejlődés kezdete…
Az 1945 után bekövetkezett államosítás kedvezőtlenül hatott Hegyalja minőségi bortermelésre.
Mivel a borvidéken a legnagyobb területek egyházi- és királyi birtokok, illetve arisztokrata családok
(pl.: Degenfeld, Dessewffy, Windisch-gratz) tulajdonai voltak, így a borvidék területének legnagyobb
részét államosították. Hasonló módon állami kézbe kerültek a zsidó kereskedőházak is.
A legjelentősebb koordinátor a korábbi állami gazdaságok (Mád, Tolcsva, Tarcal, Sátoraljaújhely)
fúziójával létrejött Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát lett, amely 1971-re érte el végleges
formáját. Mellette működött a borvidéken néhány szövetkezet is (pl.: Tállya, Bodrogkeresztúr),
melyek boraikat folyóborként, illetve legtöbbször a Borkombinát részére értékesítettek.
Tokaj-hegyalján a magánszféra elsősorban a szőlőtermesztésre specializálódott a szocializmus
idején. Szinte valamennyi család rendelkezett háztáji ültetvénnyel, melynek termését a Borkombinát
részére értékesítették szőlő, vagy must formájában. A legtöbb család szőlő-feldolgozásához és
borérleléshez szükséges kapacitással nem rendelkezett, így a háztáji borok aránya a többi borvidékhez
képest elenyésző volt.
A hatvanas évek végén indult meg Tokaj-hegyalján is a szőlőültetvényeknek a nagyüzemi termelési
feltételekhez való átalakítása. E szerkezetváltozása jegyében a szőlő eltűnt szinte teljesen a leghíresebb
dűlőkből, és legtöbbször a domboldalak szoknyáján hozták létre az ültetvényeket.
Az állami gazdaság, az új gazdasági mechanizmus nyújtotta lehetőségeket kihasználva, több típusú
terméket állított elő, amelyek minőségét nagyban meghatározta annak célközönsége:
128
A belföldi értékesítés a Borkombinát egyik fontos, de nem a legjelentősebb piaci
szegmensét jelentette. A belső piacokon a gasztronómiába szánt magas minőségű Tokaji
borkülönlegességek mellett, az átlagfogyasztó az állandó minőségű borászati termékekkel
találkozott leginkább, mint például a Tokaji Furmint, Tokaji Hárslevelű és Tokaji
Sárgamuskotály félszáraz, félédes, illetve édes formában.
A külpiacok közül a legfontosabbat a KGST jelentette, ezen belül is a Szovjetunió volt a
Tokaji első számú importőre. A térségbe szállított borok kilencven százaléka alacsony
minőségű termék volt, illetve boron kívül „erősített csemegebor” kategóriájú terméket is
exportáltak. A KGST országok közül fontos volt még a lengyel, illetve a csehszlovák piac.
Az ország erős-deviza éhsége miatt a Borkombinát részéről is „elvárás” volt bizonyos
mennyiségű termék exportálása a kemény devizával fizető országok irányába. A nyugati
exportra szánt magyar borok meghatározó részét a Tokaji borkülönlegességek jelentették,
melyek minőségére kiemelt figyelmet szentelt mindig a Borkombinát szakmai vezetése. E
termékek exportára a nyolcvanas évek végére jelentősen csökkent, hiszen a magyar állam a
termékek népszerűsítésére nagyon mérsékelten költött, így a tokaji borok imázsa csak a
múltra építkezett. A külkereskedelmet elsősorban a MONIMPEX vállalat irányította.
A tokaji borkészítés szinte kizárólag a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát feladata lett.
Így a borvidék szinte teljes borkészlete egy kezelésbe került, ami azt eredményezte, hogy megszűnt a
különböző dűlők kínálta sokféleség. Általában közepes-alacsony minőségű borkülönlegességek került
a piacra.
Rendszerváltozás, új útkeresés: befektetők
A rendszerváltozás különösen érzékenyen érintette a Tokaj-hegyaljai borvidéket, és számos
változást indukált az azóta eltelt két évtized. A változások a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság
Borkombinátját érintette súlyosan, hiszen egyik évről a másikra vesztette el a legfontosabb külpiacát, a
Szovjetuniót. Helyzetét tovább nehezítette, hogy a korábban felvett zöldhitelek kereskedelmi
hitelkamata is ugrásszerűen megnövekedett. Tehát létezett egy több száz főt foglalkoztató bevételek
nélküli Borkombinát, aki nagy mennyiségben rendelkezett eladhatatlan borkészlettel.
Tokaj-hegyalján a privatizáció a rendszerváltozást követő években rögtön megkezdődött. A
borvidék privatizációs folyamatának kidolgozója és felelőse Bacsó András, a Borkombinát akkori
vezérigazgatója volt. A decentralizáció jegyében elsők között leépítették a Borkombinát
tevékenységébe nem illeszkedő szakágazatokat (pl.: szállítmányozást és ipari tevékenységek).
Másodsorban előkészítették a szőlészeti- és borászati tevékenység újjászervezését, és a politikai
döntésnek megfelelően a privatizációs tervben szereplő elképzelések megalapozását.
129
A privatizációs elképzelések a decentralizált privatizáció mentén indultak meg, azaz olyan
életképes birtokok kialakítása volt a cél, melyeket könnyen lehet értékesíteni. A birtokok kialakítása
során a bordeaux-i típusú château koncepció volt a követendő, tehát valamennyi később létrejött
vállalkozás egy adott dűlőben szerezhetett meghatározó tulajdont. A borászati technológia
megalapozásához valamennyi pincészet részére jelöltek ki érlelő pincéket. A bordeaux-i koncepció
érvényesülésének egyik szimbolikus jelképe lett, hogy a birtokokhoz a privatizáció folyamán csatoltak
egyet, a Borkombinát tulajdonát képző egykori uradalmi kastélyokból, vagy főúri kúriákból.
A privatizációs folyamat során az állam ezeket az új birtokokat hirdette meg nemzetközi,
úgynevezett stratégiai befektetők részére. Az akkori szabályok szerint a birtokokon vegyes vállalatokat
alapítottak a nyertes pályázóval, amelyben a Borkombinátnak 19% és 49% közötti tulajdonrésze volt.
A Borkombinát alapítói joga a társaságok rendelkezésére bocsátott ingatlanok és tárgyi eszközök
apportján alapult, a külföldi befektetők tulajdonosi érdekeltségét az általuk teljesített
készpénzszolgáltatás alapozta meg. (Bacsó, 1994) A folyamatos tőkeemelések eredményeként a Tokaj
Kereskedőház ZRt a legtöbb egykori vegyes vállalatban 2011-re nem rendelkezik üzletrésszel.
Az irányított interjúk szerint az értékesítés folyamán a vételár mellett fontos szempont volt az is,
hogy a jelentkező tulajdonos mennyi elfekvő borkészlet felvásárlására tett ajánlatot. Ezt támasztja alá
Bacsó (1994), miszerint a külföldi társaságok 50 ezer hl alapbor-készletet vásároltak fel a borvidéken
megalakulásuk során.
A legelső értékesített birtokot 1991-ben a francia GMF Biztosító Társaság és a Santory szeszesital
kereskedő cég által alapított francia-japán érdekeltségű Grand Millésimes de France vásárolta meg a
tokaji Dessewffy kastéllyal együtt. Érdekessége, hogy a vállalat 99 éves haszonbérleti jogot szerzett
csak a szőlőterületek fölött, míg a többi birtok tulajdonosai mindannyian megvásárolhatták a
földterületet is. Erre az akkori jogszabály lehetőséget biztosított.
A fennmaradó állami üzletrészekkel alapították meg 1993-ban a Tokaj Kereskedőház ZRt-t, amely
néhány dolgozói részvénytől eltekintve állami tulajdonban van. Bár az évtizedek folyamán többször
felmerült a Kereskedőház értékesítése, az állam végül a stratégiai állami vagyon részévé nyilvánította
a részvénytársaságot. A Tokaj Kereskedőház vagyonának legfontosabb elemeit a tolcsvai
palackozóüzem, a bodrogolaszi borkezelő-lepárló, a szegi pincészet, tolcsvai és sátoraljaújhelyi
érlelőpincék és a tolcsvai Rákóczi kastély jelentette. A Kereskedőház megnevezés utal arra a tényre,
hogy a kárpótlások után az állami vállalat saját tulajdonú földterületei jelentősen lecsökkentek, így a
szolgáltatások, kereskedelem és a kistermelők integrációjának irányába mozdult el a társaság.
A decentralizált privatizáció tervezett, legnagyobb ügylete az lett volna, hogy 1992-ben a német
Underberg csoport vételi ajánlatot nyújtott be a teljes kereskedőházi vagyonrészre. A nagy szakmai és
politikai ellenállás következtében a tranzakció nem kapott zöld utat. A decentralizált privatizáció során
értékesített vállalkozásokról az összefoglaló, 14. táblázat ad számot.
130
14. Táblázat A decentralizált privatizáció során létrejött gazdasági
társaságok
Birtok neve Vásárló Tulajdonos
nemzetisége
Történt-e azóta
értékesítés?
Disznókő AXA-Millésime francia nem
Tokaj-Hétszőlő GMF francia igen, Domaines
Reybiers – francia
Chateau Megyer (Compagnie Financière des
Grands Vin de Tokaj) CFDGVT
francia igen, Jean Louis
Labord
Chateau Pajzos GAN VIE francia igen, Jean Louis
Labord
Oremus Vega Sicilia spanyol nem
Forrás: Bacsó (1995) és saját kutatási eremények
A privatizáció másik vonalát a nyilvános pályáztatás útján történő vagyonértékesítés jelentette.
Az ÁVÜ jóváhagyásával eladásra kínált vagyonelemek jegyzékét a Borkombinát két országos
napilapban hirdette meg, majd versenyeztetés alapján választotta ki a legkedvezőbb ajánlatokat. A
hirdetésekben szereplő vagyonelemek értékét az ÁVÜ hivatalos listáján szereplő szakértő szervezetek
határozták meg. A privatizációnak ezen a módján 1992. augusztusa és decembere között 14
versenytárgyaláson 35 pincét és 77 500 űrtartalmú tárolóedényzetet értékesítettek a befektetők részére.
A hivatalos politikai elvárásoknak megfelelően a Borkombinát támogatta a termelői
Pinceszövetkezetek, vagy más néven Pincegazdaságok létrejöttét is. A Borkombinát egykori
dolgozóinak ajánlott fel ingyen egy-egy érlelő pincét bizonyos induló borkészlettel és feldolgozói
gépkapacitással. 1992-93 fordulóján a helyi kistermelők önszerveződésének eredményeképpen 19
pinceszövetkezet alakult meg, és 40 millió Forint értékű vagyonelemet vettek át a Borkombináttól.
A magánosítás ezen formájában 40 pince és 44 ezer hektoliter tárolótér került a pinceszövetkezetek
tulajdonába. Ezek az új gazdaságok mindegyike tiszavirág életűnek bizonyult, mert a pincegazdaságok
működéséhez egyéb segítséget (pl.: adópolitika, kedvezményes hitelek) az állam részéről nem kaptak,
illetve az új tulajdonosok értékesítési tapasztalattal nem rendelkeztek. (Bacsó, 1994) A
pincegazdaságok tulajdonában lévő érlelő pincéket a később érkező befektetők, vagy helyi termelők
vásárolták meg a legtöbb esetben.
Borkombinát átszervezésének másik ága a kárpótláshoz kötődött. A helyi földosztó bizottságokkal
közösen kijelölték azokat a szőlőterületeket, amelyek a kárpótlási árveréseken kalapács alá kerültek.
Ennek következtében a Borkombinát elveszítette szőlőterületeinek jelentős részét.
131
Az átalakulásnak egy fontos, párhuzamosan futó vonulatának tekinthető a borvidéken a
szövetkezetek átmenete a kapitalista piacgazdaságba. A szövetkezetek itt is két utat követtek:
a szövetkezeti törvény szerint átalakultak újtípusú szövetkezetté vagy gazdasági társasággá
a spontán privatizáció nyújtotta lehetőségekkel élve értékesítették.
Utóbbira tipikus példát jelent a jelenlegi Dereszla Pincészet jogelődjének a Bodrogvárhegy Kft-nek
a létrejötte. Az egykori Bodrogkeresztúri Szövetkezet tagjai a Loire-völgyi, Ancenis központú
szövetkezettel, a CANA-val alapítottak közös vállalatot, és ajánlották fel a magyar alapítók
szőlőterületeik egy részét a vegyesvállalat számára.
A családi pincészetek és a külföldi befektetők mellett az új évezred első éveiben újabb termelők
megjelenésére lett figyelmes a borvidék. Ekkor jelent meg a Patrícius Borház, Béres Szőlőbirtok vagy
a Vivamus Kft.
EU csatlakozás és névhasználat
Európai Unióhoz való csatlakozásunk is jelentős változásokat indukált a Tokaji borvidéken. Első
változást az jelentette, hogy a borvidék neve 2004. óta Tokaji borvidékre. A Tokaji bor előállítására
alkalmas Oremus fajta, a közösségi névhasználatra vonatkozó szabályok miatt Zétára változtatták.
Magyarország csatlakozási dokumentációjában külön fejezet foglalkozott a Tokaji
borkülönlegességek, különösen a Tokaji Esszencia borként való elismeréséről. A csatlakozási
dokumentációban az EU garantálta, hogy 2007-től az elzászi és a dél-tiroli termelők kivezetik a piacról
a Tokay névvel forgalomba hozott termékeiket.
A borvidék életében az egyik legjelentősebb változást az jelenti, hogy 2004-ben Németh Imre
magyar és Simon Zsolt szlovák agrárminiszterek megállapodást írtak alá arra vonatkozóan, hogy
Magyarország elismerve a szlovák tokaji termőterületben való érintettségét, közös, mindkét fél által
kötelezően betartandó termelési szabályrendszert vezetnek be, és Szlovákia csak a magyar
szabályoknak megfelelő borokat hozza Tokajska/ -ské/ -sky néven forgalomba. Ezzel Magyarország
1920. óta először ismerte el hivatalosan északi szomszédunk jogát a Tokaji név használatára.
Jóllehet a közösségi borreformot bevezető 479/2008/EK/Tanácsi rendelet külön lehetőséget nyújt a
határon átnyúló borvidékek egységes szabályozására, a magyar-szlovák tokaji borvita nem került
2004. óta megoldásra. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a Magyar Köztársaság hivatalosan pert
indított az Európai Bizottsággal szemben, mivel a Bizottság 2009. augusztus 1-e után változtatta meg
az E-Bacchus európai borászati adatbázisban a szlovák Tokajska/ -ské/ -sky nevet „Tokaj” névre. A
pert Magyarország 2012-ben elveszítette az Európai Bíróságon.
132
A Tokaj név körüli joghasználati vita összetettsége alapján a téma külön PhD dolgozat témájául
szolgálhatna. Ennek okán csak vázlatosan emelem ki azokat a pontokat, amelyek a magyar-szlovák
közös termékleírás benyújtását gátolták:
jelentős eltérés figyelhető meg a szlovák termelők által igényelt (908 ha) és a magyar
termelők által elismert (328 ha), Tokaji termelésére alkalmas lehatárolt termőterület között.
A 2004-es megállapodás 542,5 ha-t rögzített, míg Szlovákia az EU felé történő
adatszolgáltatási jelentéseiben 1 474 ha-t jelöl meg a „Tokajska vinohradnícka oblast”
területen;
a magyar Tokaji termékekre vonatkozó előírások szigorúbb termelési és forgalombahozatali
szabályokat határoznak meg. E tekintetben a magyar termelők több silány minőségű, Tokaj
néven forgalomba hozott terméket kifogásoltak a szlovák termelőknél;
jelenleg nem létezik Szlovákiában a magyar hegyközségi rendszerhez hasonló, a termelők
termelési körülményeit felügyelő, kötelező tagságot előíró, reprezentatív szakmai szervezet;
jelentős hiányokat mutat a szlovák ellenőrzési rendszer.
A névhasználati vita új állomását jelenti 2011. december 31-e, hiszen a két állam önálló
termékleírásokat nyújtott be a Bizottság részére. A jelenlegi helyzet ellentmondásos, mivel a közösségi
jogszabályok értelmében egy áruosztályon – jelen esetünkben a szőlőbor (33) – egy földrajzi árujelző
egy terméket jelölhet. Ebben az esetben viszont az a helyzet állt elő, hogy Tokaj név alatt két önállóan
lehatárolt termőterületen lehet bort előállítani.
Tokaj számos EU-harmadik országgal kötött kereskedelmi egyezmények esetében került külön
szabályozásra. A 2010. szeptember 1-én életbe lépő EU-Ausztrália kereskedelmi megállapodás
viszonylag hosszú, azaz 10 éves átmeneti időt biztosít az ausztrál termelőknek arra, hogy Tokay
névvel hozzanak forgalomba borászati termékeket a piacon. Erről a jogról Ausztrália 2011.
novemberében, tehát jóval a megállapodás lejárta előtt lemondott.
2. A Tokaji borvidék termelési struktúrájának
változása a rendszerváltozást követően
A Tokaji borvidéket 1737-től 2004-es EU-s csatlakozásunkig zárt borvidékként tartották nyílván a
jogszabályok. Ennek értelmében a borvidéken csak meghatározott fajtákat lehet termeszteni, illetve a
borvidékre más borvidékről folyóbort csak külön borvidéki titkári engedéllyel lehetett beszállítani. Ezt
a tilalmat 2004-től a borvidéki rendtartásban szabályozzák.
133
A borvidéken jelenleg hat fajta termesztése engedélyezett hivatalosan, amiből tokaji bor illetve
pezsgő készülhet. A hetvenes évek borkombináti és szövetkezeti telepítése során megjelentek további
fajták, de azok összterülete nem éri el az 5%-ot. Ezen fajtákból készült bor csak Zempléni néven
hozhatók forgalomba.
Tokaj esetében a szerkezeti változás vizsgálata, zárt borvidéki státuszából adódóan nehezebben
nyomon követhető, mint Villányi borvidék esetében volt. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy
Tokajban a rendszerváltozást követően jelentős ültetvény felújításba kezdtek az ágazati szereplők,
amely több szempontból is minőségi változást jelentett. Magasabb minőséget biztosító klónokat
telepítettek és a minőségi borszőlőtermesztéshez szükséges művelésmódokat vezettek be.
A rendszerváltozás pillanatában a tisztázatlan tulajdonviszonyok és a rossz piaci lehetőségek miatt a
szőlőterület jelentős részét nem művelték meg, és a kilencvenes évek közepére ötezer hektár alá
csökkent a borvidék szőlőterülete. Az újabb növekedést a kilencvenes évek közepén bevezetett állami
támogatások jelentették, így 1998-ra 5 300 hektár fölé emelkedett a borvidék területe. A növekedés
egészen az uniós csatlakozásunkig töretlenül tartott, elérve a 6 400 hektáros szintet. A 19. ábra
adataiból kitűnik, hogy ezt követően ismét csökken a borvidék szőlőterülete, amit a szőlőtermesztés
jövedelmezőségének visszaesése, illetve a közösségi támogatott kivágási program indukálta leginkább.
19. ábra: A szőlőterület változása Tokaj-hegyalján
Forrás: HNT adatok
A fajtaszerkezeten belül kisebb elmozdulások figyelhetők meg. Az aszúsodásra alkalmasabb
Furmint részaránya jelentősen megnövekedett a borvidéken (20. ábra). A Hárslevelű mind területileg,
mind pedig arányában jelentősen csökkent. Helyét az illatos fajtakörbe tartozó Sárga muskotály és
Zéta vette át, mely mögött szakmai és kereskedelmi indokok feltételezhetők.
A borvidéki fajtaszerkezetben 2/3-ad részt tesz ki a Furmint, a Hárslevelű aránya valamivel
kevesebb, mint 20%, míg a Sárga muskotályé 9%, és az összes többi fajtát a borvidék 3%-án művelik.
0
1000
2000
3000
4000
5000
6000
7000
1998 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010termő ültetvény telepítés
134
20. ábra: Az árutermő borszőlő ültetvények fajtaösszetétele a Tokaji
borvidéken
Forrás: HNT adatok
Miként a történelmi részben bemutattam, a Tokaji borvidéken alkalmazható szőlészeti- és borászati
eljárásokat több évszázada jogszabályok írják elő. E jogszabályi változásnak fontos mérföldköve az
1893. év bortörvény. Természetesen kisebb módosulások történtek a szabályozásban, hiszen 1936-ig
létező kategória volt a Tokai pecsenyebor, illetve a Tokaji 2 puttonyos aszú is. A hatályos termékleírás
szerint Tokajban az alábbi borkategóriákat lehet előállítani:
Tokaji bor, amelyet a hat alapfajtából állítanak elő, és fajta jelöléssel vagy küvé névvel
hoznak forgalomba. Ezeken a borokon, ha a szüreti körülmények lehetővé teszik,
feltüntethető a késői szüretelésű hagyományos kifejezés.
Tokaji borkülönlegességek:
Tokaji szamorodni (száraz, vagy édes)
Tokaji 3, 4, 5, 6 puttonyos aszú
Tokaji aszúeszencia
Tokaji eszencia
Tokaji fordítás
Tokaji máslás
Tokaji pezsgők
Az imént bemutatott széles termékpalettát tovább bonyolítja a termékleírásban a település, illetve
dűlőnév feltüntetésének szabályai, amelyekre szigorúbb feltételek (csökkentett terméshozam, édesítés
tiltása) vonatkoznak.
0
1000
2000
3000
4000
5000
6000
1998 2008
Egyéb borszőlőfajta
Kabar
Kövérszőlő
Zéta
Sárga muskotály
Hárslevelű
Furmint
135
A termékkategória sokszínűségéből kitűnik, hogy Tokaji borvidéken az őszi időjárás körülmények
határozzák meg alapvetően az évjárat minőségét: a borkülönlegességek mennyisége a vénasszonyok
nyarától és a bothrytisesedés mértékétől függ.
A termékleírás szerint a tokaji borkülönlegességek közül az aszút, az aszúeszenciát, legalább három
évig kell érlelni forgalmazás előtt, amiből két évet legalább fahordóban kell érlelni a bort. A tokaji
szamorodni, máslás és fordítás esetében minimum két éves érlelés, amiből legalább egy éves fahordós
érlelés az előírás. A Tokaji borkülönlegességek előállítási költsége tehát rendkívül magas, ami adódik
egyrészt annak magas élőmunka igényéből, illetve az érlelési költségekből.
A Tokaji borvidéken éves szinten 250-300 ezer hektoliter bort állítanak elő, amelynek egy része
Zempléni oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel, illetve Tokaj oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel kerül
forgalomba. A megtermelt szőlőnek viszont közel egyharmadát borvidéken kívüli borászatk vásárolják
fel, és földrajzi jelzés nélküli kategóriában hozzák forgalomba.
2008. óta a Tokaji borkülönlegességek érzékszervi bírálatát a Tokaji Borminősítő Bizottság (TBB)
végzi, és Tokaji borkülönlegességet csak a Tokaji Hegyközségi Tanács által kiadott minőségi
tanúsítvánnyal lehet forgalomba hozni. A Tokaji Hegyközségi Tanács adatai alapján (15. táblázat) a
borkülönlegességek éves forgalma 20 ezer hektoliter körül mozog évente.
15. Táblázat A Tokaji Borminősítő Bizottság által minősített minták
mennyisége
Év TBB-re beküldött minták
mennyisége (e hl)
2008 18,2
2009 21,2
2010 20,3
Forrás: Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa
A Tokaji borok termelési struktúrájának elemzése után kiemelten fontosan tartom a Tokaji borok
kereskedelmi rendszerének rövid bemutatását. Miként az a történelmi leírásból is kitűnt, a Tokaji
borok legfontosabb piaca történelmileg nem a magyar piac volt. Különösen a Tokaji
borkülönlegességek legnagyobb részét külföldi piacokon értékesítették.
Az irányított interjúink és szekunder adatgyűjtésünk alapján a borvidéken termelő pincészeteknél az
export aránya meghaladja a 30%-ot, ami magasabb az országos átlagnál. Az export legfontosabb
iránya az Európai Unió (Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Skandinávia), valamint USA,
a FÁK és Távol-Kelet. Kereskedelmi szempontból a Tokaji borok értékesítését nehezíti, hogy
136
külföldön a Tokaji szó azonos a borkülönlegességekkel. Az édes desszertborok piaca egy különleges
niche piacnak tekinthető, ahol kiélezett verseny folyik a termelő országok között. A Tokaji
borkülönlegességek legnagyobb vetélytársai a Sauternes-i, a Sherry, a Ruszti, a Coteaux du Layon
desszertborok, valamint a Kanadai jégborok.
E niche piacra kívánnak újra betörni a Tokaji borkülönlegességek, amelyen a Tokaji borok 50 éven
keresztül nem képviseltették magukat rangjukhoz és hírnevükhöz méltó választékkal és minőséggel. A
Tokaji bort elfelejtették a magas vásárlói potenciállal rendelkező nyugati piacokon.
Az életmódbeli változások, az egészséges táplálkozás előtérbe helyezése, illetve a civilizációs
betegségek (pl.: cukorbetegség) ugrásszerű növekedése, továbbá a gazdasági válság tovább szűkítette a
piaci keresletet a desszertborok piacán, így a Tokaji borkülönlegességek lehetőségei is csökkentek.
3. A Tokaji borvidék gazdasági szereplői
A Tokaji Borvidék Hegyközség Tanácsának nyilvántartása szerint 8 280 hegyközségi tag dolgozik a
borvidék területén 2010-ben, ami a borvidék termőterületének nagyfokú elaprózottságára utal. A
tagstatisztikai adatok idősoros elemzéséből megállapítható a hegyközségek taglétszámának
erodálódására. Az EU-hoz történt csatlakozásunktól eltelt időszak alatt a Tokaji borvidék hegyközségi
tagjainak száma 59%-kal csökkent (21. ábra). Ezt a számot mérsékli az a tény, hogy a hegyközségi
törvény 2007. évi módosítása következtében a hegyközségek száma 21-ről 8-ra csökkent, ami a több
hegyközségnél nyilvántartott azonos személyek számát mérsékelte.
21. ábra: A Tokaji borvidéken nyilvántartott hegyközségi tagok
számának változása (2004-2010)
Forrás: HNT adatok
0
2000
4000
6000
8000
10000
12000
14000
16000
2005 2006 2007 2008 2009 2010
137
Ugyanakkor a tagok létszámának 42%-kal történő csökkenését magyarázza az a tény, hogy a
szőlőtermesztés jövedelemtermelő képessége megszűnt, a hegyközségi tagok jelentős része belefáradt
e tevékenységbe, és szőlőtermesztésükkel felhagynak. Az elhagyott és kivágott területek aránya
sajnálatos módon e híres borvidéken is növekszik. Több termelő bántóan alacsony áron értékesíti
termőterületét, hogy végleg meg szabaduljon a szőlőtermesztés gyötrelmétől. Ezt erősítik azok a
tagstatisztikát részletező adatok, miszerint 10 év alatt az 1 ha alatt szőlőt művelő hegyközségi tagok
száma 32%-kal, az általuk hasznosított szőlőterület nagysága 24%-kal csökkent. (16. táblázat)
16. Táblázat : A Tokaji borvidék hegyközségi tagjainak csoportosítása
az általuk művelt szőlőterület alapján
Művelt
szőlőterület
Tagok száma Összes szőlőterület
1999 2010 1999 2010
< 1 ha 9057 6209 2828 2167
1-5 ha 779 907 1450 1731
5-10 ha 89 112 602 784
10-30 ha 47 54 762 871
30-100 ha 11 10 470 466
100 ha < 1 0 106 0
Forrás: HNT adatok
Szintén csökkent az 1-5 ha között szőlőt művelők száma, viszont az általuk művelt szőlőterület
91%-kal emelkedett. Ez a koncentrációs folyamat az 5 ha fölött szőlőt művelő hegyközségi tagoknál is
megfigyelhető az elmúlt évtized folyamán. Különösen az 5-30 hektár között szőlőt művelő
hegyközségi tagok száma és az általuk hasznosított terület aránya emelkedett meg.
A pincestatisztikai adatokat vizsgálva figyelhetünk fel arra a tényre, hogy a Tokaji borvidéken is
jelentős koncentrációs eltérés figyelhető meg a szőlőtermelés és a borászat között. Míg 7 921 tag
szőlőtermesztéssel, addig borászattal már csak 1 919 hegyközségi tag foglalkozik. Jelentős részük
önellátásra termelhet vagy hordós kiszerelésben értékesíti borait, ugyanis palackozási engedéllyel csak
382 egyszerűsített adóraktár, kannatöltési engedéllyel 164 egyszerűsített adóraktár került
regisztrációra a hegyközségi szervezetnél.
A fentiekben bemutatott borvidéki adatok, illetve a magyar szőlőbor ágazatot bemutató elemzésből
kiindulva, a borvidéken végzet primer adatgyűjtés alapján a Tokaji borvidék gazdasági szereplőit az
alábbi módon lehet csoportosítani. Ismeretük a befektetők hatásainak vizsgálatakor különösen fontos
szerepet kap.
138
1. Borászati vállalkozások, Wineries
A Tokaji borvidék arculatát meghatározó pincészetekről beszélünk. Valamennyi külső tőkeforrásból
létrejött beruházásnak tekinthető, melyek tulajdonosi struktúrája befektetésenként változik.
Jellemzően e vállalatok 30 hektár feletti szőlőterülettel rendelkeznek, melyek tartós tulajdonát
képezik a vállalkozásnak. Az általuk művel szőlőterület nagysága nem haladja meg a borvidék összes
területének 15%-át. Borászatuk szőlő alapanyag ellátását a saját területről származó szőlővel
biztosítják. Szőlőfelvásárlásuk ad-hoc jellegű. Letelepedésüket követően a legtöbb pincészet a
szőlőterületek felújítását fontos célként jelölte meg, és jelentős borászati beruházásokat valósítottak
meg. A borturizmus fejlesztése a borászati beruházások során, az épület tervezésénél már prioritásként
jelent meg.
A pincészetek menedzsmentje magasan kvalifikált, egy-egy területre specializált szakemberekből
áll. Értékesítésük általában kereskedőkön keresztül történik a HORECA irányába, illetve a hyper- és
szupermarketeknek több esetben közvetlenül szállítanak. Fontos kiemelni, hogy az értékesítésüknek
általában 20-40%-át az exportpiacok teszik ki.
2. Családi pincészetek
E családi tulajdonban lévő borászati vállalkozások száma alacsonynak mondható. A
rendszerváltozást követően létrejött családi gazdaságok a szőlőtermesztéstől a borértékesítésig terjedő
teljes skálát felölelik, és alapvetően saját tulajdonban lévő szőlőik termelésére alapoznak. E családi
pincészetek általában 2-10 ha közötti területen gazdálkodnak. Több esetben szőlőtermésüknek csak
egy részét dolgozzák fel saját borrá.
Ezen családi pincészetek lehetőségüknek megfelelően fejlesztenek, és próbálnak minél magasabb
hozzáadott értékű terméket előállítani. Fejlesztéseiket a tőkehiány korlátozza, hiszen a Tokaji
borkülönlegességek előállítása magas eszközállományt és hosszú idejű érlelést kíván. Több családi
pincészetként nyilvántartott vállalkozás valójában befektető társsal tudta meglépni a minőségi
termeléshez szükséges fejlesztéseit vagy más gazdasági szektorban szerzett vagyonát fektette be a
borvidéken. (pl.: Barta Pince)
A családi pincészetek termékkínálata széles. Legtöbbjük általában hagyományos érlelési
technológiákkal állítja elő termékeit. A Tokaji borvidék jellegzetessége, hogy általában azok a családi
pincészetek tudnak fejlődni, amelyek elhelyezkedése valamilyen turisztikailag frekventáltabb részén
található a borvidéken.
Értékesítésük elsősorban a vendéglátóhelyek irányába történik, illetve helyben értékesítenek. Ez
elsősorban azzal a ténnyel magyarázható, hogy a családi gazdaságok közül a prosperáló, híres családi
139
pincészetek száma más borvidékhez képest erősen korlátozott (pl.: Szepsy Pince, Árvay Pince,
Kikelet).
3. Koordinátor(ok)
E csoport általános meghatározása nehezen megoldható, hiszen a borvidéki székhellyel mára egy
fontos koordinátor van jelen. A borvidék életében meghatározó szerepet játszik a Tokaj Kereskedőház
ZRt, melynek bemutatását a történelmi részben fejtettem ki. Több mint 2 500 termelővel kötött hosszú
távú felvásárlási szerződést, amit adott esetben a szabadpiacról történő felvásárlással egészítenek ki.
Koordinátorként lehetett számon tartani továbbá a Tállyai központú Promontorbor Csoportot, amely
szőlőt a szabadpiacról vásárol, illetve nagy mennyiségben vásárolt hordós kiszerelésű bort a helyi
termelőktől. A jogelődként létező Promontorbor Kft. Gágány Tibor és társai tulajdonát képezte. A
vállalkozás működését 2010/11-ben megszűntette.
Az utóbbi koordinátor tevékenységének beszüntetését követően a koordinátori szerepet Duna
borrégióban található központtal rendelkező vállalkozások vették át, akik szőlőt és hordós kiszerelésű
földrajzi jelzés nélküli bort szállítanak el a piacról.
4. Szőlőtermelők
Az ágazatban dolgozók legnagyobb számát a szőlőtermelők teszik ki. Jellemző, hogy a
szőlőtermesztés nem tekinthető az adott család első számú megélhetési forrásának. A helyi termelők,
lehetőségeik szerint, munka mellett próbálják ezt a tevékenységet folytatni.
A Tokaji szőlőtermelők részére a szőlőtermesztés azért tekinthető még „jövedelemtermelő”
tevékenységnek, mert nem a „normál” szüretben szüretelt szőlő jelenti az egyetlen bevételi forrásukat.
A szőlőből származó bevétel meghatározó része az aszúsodáshoz kapcsolódik. Tudni kell azonban,
hogy tíz évből három-négy év tekinthető jó évnek. A szőlőtermelőnek pedig minden évben döntést kell
hoznia arról, hogy a termésének mekkora részén vállalja a további termelési kockázatot, és hagyja fent
a szőlőt aszúsodni.
A korábban említett „jövedelem-érzete” e szőlőtermelőknek abból adódik, hogy a legnagyobb
munkaidő-szükségletettel bíró munkákat (szüret, aszúszüret, zöldmunkák) családi alapon, kalákában
próbálják megoldani.
Számos termelő integrációs szerződést kötött a Tokaj Kereskedőházzal, vagy az aktuális piaci
lehetőségek között adja el a szőlőt valamely magyar vagy esetenként szlovák pincészet részére.
140
Kis részük a családi pincében állít elő hagyományos technológiával borokat, amiket folyóborként
értékesítenek végső fogyasztóknak, vagy valamely integrátor részére. Pincéjük kapacitása viszont
legfeljebb 1 hektár termését tudja feldolgozni.
5. A szőlőmunkások
A Tokaji borvidéken a szőlő-bor ágazat a vidéki lakosság meghatározó foglalkoztató ágazata. Talán
nincs az országban még egy ilyen terület, ahol a szőlőből szerzett jövedelem kistérségi szinten ennyire
meghatárzó lenne, mint Hegyalján.
Az Észak-Magyarországi régió a legújabb EuroStat adatok alapján, az EU 10 legfejletlenebb régiója
közé tartozik. A borvidék területén a Szerencsi, Tokaji, Sárospataki, Sátoraljaújhelyi és Bodrogközi
Kistérségek találhatók, melyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyén belül is az elmaradott térségek közé
tartoznak.
A kistérségek demográfiai adatait tanulmányozva a legtöbb településen a 60 év feletti lakosság
aránya meghaladja a 30%-ot, és vele párhuzamosan a rendszerváltozás óta erőteljes elvándorlási
hullám figyelhető meg, ami elsősorban a fiatal lakosságot érinti. A foglalkoztatottsági szint az
országos, és megyei átlag alatti valamennyi kistérségben. A Szerencsi Kistérségben a
foglalkoztatottság 24%-os, míg a munkanélküliségi ráta kistérségi szinten 30,9%. (2010)
Kiemelkedő problémát jelent a borvidéken a halmozottan hátrányos helyzetű lakosok számának
folyamatos növekedése. Helyzetüket és társadalmi beilleszkedésüket tovább sújtja, hogy e társadalmi
csoport általában e szegény települések peremvidékén, szegregációban lakik.
A vidéki élet ellehetetlenülését mutatja, hogy több falukörnyéki szőlőoldalban gyakoriak télvíz
idején a támrendszer lopások (karók, oszlopok), amivel a termelőknek a mindennapi gazdálkodásban
okoznak nehézségeket a fázó tolvajok.
Mindezen adatok ismeretében nyugodtan kijelenthető, hogy a falusi területeken az egyetlen munkát
a szőlő-bor ágazat jelenti a lakosoknak. Több száz ember kezdi a vegetációs időszakban a reggelt a
szőlőben, akiket a pincészetek toboroznak reggelente a falvakban.
Szakmai szervezetek közül a borvidéken kiemelt szerep jut a hegyközségi rendszernek. A Tokaji
Borminősítő Bizottságot a Tokaji Borvidék Hegyközség Tanácsa működteti, amely a minősített
tételekre minősítő tanúsítványt bocsát ki.
A borvidéken több, a borok népszerűsítésére létrejött szervezet létezik. Közülük az egyik
legismertebb a Tokaj Reneszánsz Egyesület, ami leginkább a wineries típusú borászatokat és néhány
prosperáló családi pincészet promóciós tevékenységét fogja össze. Hasonló szerveződést jelent a
Tokajvinum Hungaricum Egyesület, amely a Tokaj Kereskedőház ZRt vezetésével a hagyományos
141
tokaji borstílust népszerűsíti. A helyben fogyasztás és a borturisztikai attrakciók összehangolására
hozták létre a borvidéken a Tokaj-Hegyaljai Borút Egyesületet, amely pincészetek mellett a panziók és
vendéglátók hely összefogását tűzte ki céljául.
A borvidék szerkezetére jelentősen rányomta bélyegét az elmúlt húsz év politikai és gazdasági
változása. A borvidéken a nagy pincészetek dominanciája nem lenne történelmileg kifogásolható,
hiszen a borvidék arculatát egykor is a királyi, egyházi és arisztokrata birtokok határozták meg a
második világháború előtt.
A borvidék jellegzetessége, hogy a külső arculatát alapvetően a wineries típusú pincészetek
határozzák meg, míg a családi pincészetek legtöbbje visszahúzódott körülmények között termel.
Hegyalján is hiányoznak a szövetkezetek, melyek szerepét két integrátor vette át, akik a szőlőtermelők
és a családi kispincék terméseit felvásárolva biztosítják alapanyag ellátásukat. A Tokaji borvidék
termelési struktúráját az alábbi ábrával kívánom összefoglalni.
22. ábra: A Tokaji borvidék szerkezete gazdasági szereplők szerint
Szőlőtermelők
Koordinátor(ok) Wineries
Kereskedők
Közvetlen
értékesítés
Élelmiszerláncok HORECA
Szakmai szervezetek
Családi pincészetek
Borászati
szaküzletek
142
4. A külső tőkeforrásból megvalósult beruházások
megjelenésének és tulajdonosi szerkezetének
vizsgálata
A Tokaji borvidéken a külső tőkeforrásból létrejött pincészetek felkutatását nehezítette, hogy több
vállalkozás esetében nehéz volt beazonosítani a tulajdonosi kört. Miként a Tokaji gazdasági szereplők
tipológiájában említettem, több helyi gazdálkodó valójában befektető társának az anyagi
hozzájárulásával végezte el beruházását.
A pincészetek nagy száma miatt azoknak a külső tőkeforrásból létrejött borászati vállalkozásoknak a
bemutatására szorítkozok, amelyek meghatározóak a borvidék fejlődésében, vagy kutatásom
szempontjából különlegesnek tekinthetők. (3. melléklet)
A történelmi részben leírtaknak megfelelően a Tokaji borvidéken külső tőkeforrásból megvalósult
borászati befektetések jelentős része a privatizáció időszakához, illetve a privatizáció folyamatához
kötődik. A külföldi tőke a magyar állam által meghirdetett decentralizált privatizációhoz kapcsolódóan
jelent meg első sorban a borvidéken.
A külföldi stratégiai befektetők részére történő privatizációs elképzelések ideológiai alapját az
jelentette, hogy az állam az új gazdasági szereplők megjelenésével kívánta felgyorsítani az ország
legismertebb borvidéke felzárkózását. Ez a modernizációs elképzelés nem csak a technológia
lemaradás oldaláról értendő, de az ágazat külpiacainak elvesztése miatt égetően szükségessé vált a
nyugati disztribúciós csatornákhoz való gyors hozzáférés biztosítása.
Bár a legtöbb szakmai értekezés (lásd.: Szabó – Botos 2006) a külföldi befektetők megjelenését
egyértelműen összeköti a decentralizált privatizáció folyamával, ez kutatásom eredménye szerint nem
helytálló megközelítés.
A privatizáció kezdeti időszakában, 1989-ben külföldi (angol: Hugh Johnson és Ben Howkins) és
magyar magánemberek (pl.: Szepsy István) önkéntes részvételével alapították a Tokaj-Royal
szőlőbirtokot, ami tehát nem kötődik sem a szövetkezeti átalakuláshoz, sem pedig államgazdasági
részek értékesítéséhez. A Dereszla Szőlőbirtok jogelődjének számító Bodrog-Várhegy Kft. a helyi
szövetkezettel közösen alapított vállalatot, ami sokkal inkább a spontán privatizáció jegyeit hordozza
magán. Hasonlóan Antony Hwang is 1997-ben, tehát a Borkombinát privatizációjának befejezése után
érkezett a borvidékre és alapította meg a Királyudvar birtokot.
A privatizációs folyamatoknál megfigyelhető a másodlagos privatizáció eseményei is, hiszen a
Tokaj Kereskedőház a létrejött új vállalatokban kapott minimális tőkerészét is értékesítette. Hasonló
folyamatnak tekintendők azok a közös vállalatok is, amelyeket magyar termelőkkel együtt alakítottak
a külföldi befektetők. Mind a Dereszla, mind pedig a Royal-Tokaj esetében a külföldi befektetők
megvásárolták a társtulajdonosok üzletrészét.
143
A külföldi befektetők megjelenésének második hulláma az új évezredre tehető, amikor a külföldi
kézben lévő, tartósan veszteségesen működő vállalatokat értékesítették a tulajdonosok. Ezen fúziós és
egyesülési eljárások legtöbbje a magyar vállalkozásban tulajdonosként bejegyzett külföldi vállalat
tulajdonosváltásával ment végbe (akvizíció).
Az ezredfordulót követően jelentek meg a borvidéken azok a más ágazatokban tevékenykedő
magyar üzletemberek, akik fantáziát látván a Tokaji borvidékben, szőlészeti és borászati
befektetéseiket itt valósították meg. Megjelenésük során két stratégiát különböztetünk meg:
a kezdeti beruházást valamely ismert helyi borásszal fuzionálva tette meg a befektető. Erre
Hegyalján számos példát találunk: Pl.: Árvay - Sauska együttműködés; Tokajicum borház –
Majoros László.
önálló, új birtokot alakítottak a borvidéken: Pl.: Bartha Károly, Béres család;
A külső tőkeforrásból létrehozott és vizsgált Tokaji szőlészeti-borászati vállalkozások esetében a
külső befektető minden esetben jogi személyiség. Függetlenül attól, hogy a szakmában magánemberek
befektetéseiről beszélünk, valójában a borászati befektetéseket a vállalkozók más iparágukban, vagy
adott esetben más országukban sikeresen működő vállalkozásuk nevében hozzák létre, amely így
tartós befektetést szerez az adott borászatban.
Abban az esetben, amikor a befektető helyi borásszal lép fúzióra, fontos különbségnek tekinthető,
hogy a borász és családja magánszemélyként jelennek meg minden esetben a tulajdonosok között.
Az 1994. évi földtörvénynek a földvásárlásra vonatkozó szigorú szabályai miatt a szőlészeti
beruházásokat a magyar befektetők magánszemélyként valósították meg. A szőlőt vagy egyéni
vállalkozóként művelik, vagy hosszú távú haszonbérleti jogot biztosítanak saját vállalkozásuk részére.
Külföldi befektetések esetén a tőke származási ország szerinti csoportosítása csak a kívülálló
szemlélő számára tekinthető egyszerű feladatnak. A világ tőkepiacára jellemző áttételek miatt számos
vállalkozó szülőhazájától eltérő vállalatokon keresztül realizálta befektetését. Erre példa lehet az angol
Hugh Johnson, amely egy Hollandiában bejegyzett vállalkozáson keresztül birtokolja a Royal-Tokaj
ZRt.-t, míg a Királyudvar Kft-ben Antony Hwang és a Brit Virgin Szigetekre bejegyzett Rinsberg
Limited vállalkozás szerzett hivatalosan tulajdonrészt. A Patricius Borház Kft tulajdonosa 2011-ig, a
Lichteinsteini bejegyzésű Patricius Holding Anstalt Mindhátom említett eset off shore cégen keresztül
történt befektetésnek tekinthető.
A külső befektetők között találhatunk biztosító társaságot, kockázat kezelő alapot, tehát borászati
befektetésre specializált vállalatcsoportok ruháztak be Tokaj-hegyalján.
144
A külföldi befektető vállalkozások mindegyike ágazati szempontból stratégiai befektető, azaz
rendelkezik már borászat-üzemeltetési tapasztalattal a világ más borvidékein, vagy szakmai
gyakorlattal bírnak a kereskedelem (pl.: Hugh Johnson), illetve gasztronómia területén.
A magyar befektetőket vizsgálva az „ágazati stratégiai befektető” kifejezést nem lehet alkalmazni
egyetlen befektető esetében sem, hiszen valamennyien az üzleti szférában (gyógyszeripar, pénzpiacok)
elért sikerüket követően jelentek meg a borvidék területén és alapították meg első borászati
vállalkozásukat.
Összegezve megállapíthatjuk, hogy Tokaj-hegyalján a külső befektetések két nagy hullámban
érkezetek a borvidékre:
a külföldi befektetők zömmel a rendszerváltozást követő néhány évben jelentek meg a
borvidéken. Az új évezred folyamán tulajdonrészt szerzett külföldi befektetők valójában a
magyar vállalkozás anyavállalatában szerzett üzletrésszel jutottak döntő befolyáshoz a
magyar vállalatban.
az új évezredben alapvetően magyar vállalkozók, vagy magyar állampolgársággal is
rendelkező tulajdonosok jelentek meg befektetőként a borvidéken.
5. A külső befektetők gazdasági motivációi
Tokaji borvidék esetében a motivációk meghatározásánál jelentős eltérések figyelhetők meg a
külföldi és a magyar tulajdonosok között.
Az irányított interjúk alatt valamennyi külföldi tulajdonú vállalat megerősítette, hogy a Tokaji
borvidék egykori különleges hírnevének köszönhetően jelent meg Hegyalján a befektető. A legtöbb
befektető eddigi profiljába beilleszthető volt a tokaji termékcsalád, és több vállalatcsoport esetében
hiányoztak a magas minőségű desszert borok. Több külföldi tulajdonú borászat kiemelte, hogy az
anyavállalat szintén prémium és szuper prémium, illetve ikon borairól híres, így a tokaji beruházást
bizonyos tekintetben presztízs beruházásnak tekintették. Tehát Tokaji befektetésük egyben portfólió
bővítését jelentik.
Kiemelkedő motivációs tényezőt jelentett valamennyi külföldi befektetőnek a Tokajiban rejlő
különös fejlődési lehetőség. A borvidék páratlan mikroklímájának köszönhetően egy egyedülálló
termék előállításának lehetőségéhez jutottak a befektetők.
A motivációk megítélését tekintve a helyi termelők is azonos véleményüknek adtak hangot a
külföldi befektetők motivációjával kapcsolatban, gyakran kiegészítetve, hogy a befektetők a nyugati
145
árszínvonalhoz viszonyítva kedvező feltételekkel jutottak földtulajdonhoz a világ egyik leghíresebb
borvidékén és annak is az első osztályú dűlőiben. Ezt az állítást a külföldi tulajdonú vállalatok sem
vonták kétségbe, ugyanakkor kiemelték azt, hogy valójában csak lehetőséget kaptak a termelésre,
hiszen mind szőlészeti szempontból, mind a borászati területen jelentékeny beruházásokat kellett
megvalósítaniuk a magas minőségű termékek előállítási feltételeinek biztosításához.
A magyar és külföldi eredetű tőkebefektetések közötti átmenetként lehet értékelni azokat a
beruházásokat, amelyeket hazánkból emigrált emberek és azok leszármazottai valósítottak meg a
Tokaji borvidéken. Közülük külön megemlítendők azon egykori arisztokrata családok, akiknek
egykori birtokukat államosították a kommunizmus idején. A rendszerváltozást követően a
leszármazottak leginkább a nosztalgia és a családi hagyományok miatt alapítottak birtokot a
borvidéken. (Pl.: Degenfeld birtok – Degenfeld család, Patrícius borház – Kékesi család)
A borvidéken befektető magyar tulajdonú vállalatok esetében az első számú tényező a bor imázsa
volt. Az e mögött meghúzódó társadalmi és emocionális vetületekről a Villányi borvidéki
esettanulmányban részletes elemzést adtam. A bor imázsa mellett külön ki kell emelni a „Tokaji bor”
imázsát, amely a magyar kultúrával ivódott bele minden ember lelkületébe. Tokaj, mint a beruházás
helyszíne különös lehetőségeket sugall. A „borok királya” termelésének lehetősége különös társadalmi
megbecsülést ad a befektető részére.
A Tokaji borhoz fűződő világhírnév magyar vízióját több válaszadó megfogalmazta. A borvidék
hírneve tehát garanciát jelent bizonyos tekintetben a befektető számára, hogy beruházása rentábilis
lesz. Közgazdasági számításokat, beruházás megtérülési mutatót egyetlen befektető sem tudott
megnevezni.
A külföldi tulajdonú pincészetek sem tudtak pontos választ adni a tulajdonosok megtérülési
számításairól. Talán magyarázza ezt az a vállalatok bemutatásában jelzett adat, hogy a vállalatok
többsége az elmúlt években folyamatosan veszteségesen üzemelt. A beruházások finanszírozásán túl a
napi ügymenethez is forrásokat kellett biztosítani az anyavállalatoknak. Az egyedüli érdemleges
válasz e kérdésemre a tulajdonosoknak azon elvárása miszerint a kétezres évek elején bezáruló
masszív beruházásokat követően a további fejlesztéseket, illetve a működéssel kapcsolatos kiadásokat
a leányvállaltnak önállóan kell biztosítania.
Megtérülés szempontjából e külföldi tulajdonú pincészeteknél nem csupán az önfinanszírozó
működés jelent fontos szempontot. Kiemelkedő számukra a pincészet egészének megítélése, amibe a
termőföld és egyéb tárgyi eszközökön túl, bele tartozik a márka értéke, a vállalat piaci szerepe és
szakmai megítélése a versenytársakhoz képest. Elsődleges tehát a pincészet imázsának kiépítése, hogy
a vállalat egy esetleges értékesítési terv esetén könnyen mobilizálható legyen a leányvállalat.
146
6. Külső tőkeforrásból létrejött vállalkozások
gazdálkodásának jellemzése
A külső tőkebefektetésből létrejött vállalatok gazdálkodásának vizsgálatát nagyban megnehezíti az a
tény, hogy az adatok nem összevethetők más típusú vállalkozások adataival. Különösen fontos
elemzési terület lenne a befektetői pincészeteknek a családi pincészetek működésével való
összehasonlítása. A szőlőtermesztés felosztása az egyes családtagok között, tehát a családon belüli
őstermelői és egyéni vállalkozói tevékenységből származó adatokhoz gyakorlatilag a kutatók számára
elérhetetlenek.
A következőkben bemutatott rövid elemzés kizárólag a külföldi befektetők tulajdonában lévő
vállalkozásokra szorítkozik. Fontosnak tartom előre vetni azt a tényt, hogy semmilyen módon sem
szeretném e vállalkozásokat a többi vállalkozáshoz képest kedvezőtlen színben feltüntetni.
Ugyanakkor csak ezeknek a vállalatoknak az esetében találtam értékelhető adatokat, mivel e vállalatok
a szőlőtermesztéstől az értékesítésig tartó teljes tevékenységet egy vállalaton belül végzik. Egyéb,
hasonló tevékenységet folytató vállalatot az OPTEN nyilvántartás szerint esetemben nem találtam.
A külföldi tulajdonú vállalatok esetében – miként arról a bemutató részben említést tettem –export
orientált vállalkozásoknak tekinthetők, ugyanakkor a vállalat legfontosabb célpiaca a tulajdonos
országa jelenti. Ennek legfontosabb oka, hogy több vizsgált leányvállalat esetében (pl.: Dereszla,
Disznókő, Oremus és Hétszőlő a tulajdonosváltás előtt) az export tevékenységet a nyugati piacokra az
anyavállalat kereskedő cégén keresztül bonyolítják le. Ennek az értékesítési stratégiának az előnyét
jelenti, hogy az anyavállalat a kereskedelmi rendszerében tudja elhelyezni a Tokaji borokat, így
jelentősen csökkentve a piacrajutás marketing költségeit.
Fontos megjegyezni, hogy több Tokaji külföldi tulajdonú vállalat kiegészítő melléklete szerint az
anyavállalat kereskedelmi cége jelentős összegű tartozást halmozott fel a magyarországi leányvállalata
felé. Ez a Disznókő ZRt esetében 26 millió Forint, viszont a Megyer ZRt és Pajzos ZRt tulajdonosa a
két vállalattól összesen 216 millió Forint értékben szállított el bort Franciaországba annak kifizetése
nélkül. A vállalatközi kapcsolatokra vonatkozó adatok üzleti titoknak minősülnek, és ebből adódóan a
vállalkozások közötti belső elszámolásba nincs betekintési lehetőség.
A vizsgált vállalatok esetében fontos hangsúlyozni, hogy árbevételük a gazdasági válság hatására
jelentősen csökkent. A csökkenő árbevétel elsősorban azokat a vállalatokat érintette leginkább,
amelyek esetében a magyar piac szerepe meghatározó volt.
A vállalatok költségszerkezetén belül az anyag jellegű ráfordítások értéke kiemelkedő, olykor a
nettó árbevételt is megközelíti. Ennek az értéknek sajnos részletesebb elemzésére nincs lehetőségem,
hiszen a kumulált adatok nem teszik lehetővé annak megosztását az egyes tevékenységi körök, illetve
költséghelyek között. A részletesebb eredménykimutatást közlő vállalkozások adatai szerint, az
anyagköltségen belül az igénybe vett szolgáltatások értéke jelenti a jelentősebb költségtételt. Az
147
anyagköltség értéke kiemelkedően magas a szőlőt a helyi termelőktől beszerző pincészetek (pl.:
Dereszla és Tokaj Kereskedőház) esetében.
A másik kiemelkedően magas tételt a személyi jellegű ráfordítások jelentik a pincészeteknél,
amelyet nem lehet egyoldalúan a tokaji szőlőtermesztés magas munkaerő-szükségletével lehet
magyarázni. A vizsgált cégeknél az összes létszámhoz képest nagyszámú szellemi foglalkozású
dolgozót alkalmaznak. Az ő részükre kifizetett személyi jellegű ráfordítások aránya a vállalat összes
személyi jellegű ráfordításának 30 – 70%-át teszi ki vállalkozásoktól függően. Az egy szellemi
dolgozóra jutó átlag bruttó bérköltsége 5-6 szorosa a fizikai dolgozókéhoz képest! (17. táblázat)
17. Táblázat Néhány Tokaji vállalkozás foglalkoztatásra vonatkozó
adatai 2009-ben
Vállalat neve Alkalmazottak
száma (fő)
Ebből fizikai
(fő)
Ebből
szellemi (fő)
Összes
személyi
jellegű ráfor.
(ezer Ft)
Fizikai állomány
személyi jell. ráf.
(ezer Ft)
Szellemi állomány
szem. jel. ráf.
(ezer Ft)
Dereszla Kft 23 13 10 68 428 n.a. n.a.
Megyer ZRt 12 9 3 47 571 13 622 34 949
Béres Szőlőbirtok 10 4 6 66 332 9 866 42 720
Pajzos ZRt 8 5 3 41 818 10 809 31 009
Sauska-Tokaj 21 15 6 65 296 31 050 34 246
Forrás: OPTEN adatbázis és Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A magyarországi leányvállalatok működése számviteli szempontból veszteséges és helyzetüket a
gazdasági válság tovább rontotta. Ugyanakkor az eredménytartalékban felhalmozott, esetenként 500
millió Forint feletti hiány azt tükrözi, hogy a vállalatok veszteséges gazdálkodása nem csak a
gazdasági válság eredménye. A veszteséges gazdálkodást a magas anyag- és személyi költségek
mellett az utóbbi időszakban realizált beruházások amortizációs költsége is fokozta több vállalat
esetében.
A kiegészítő mellékletek szerint a szőlészeti és borászati beruházások állami, illetve közösségi
beruházási támogatásokon felüli önrészét az anyavállalatok tőkeemeléssel, illetve vállalatcsoporton
belüli beruházási hitellel biztosították a leányvállalatok részére. Több esetben a hitelt folyósító
anyavállalat, a hitelek fedezetéül a leányvállalat legértékesebb ingatlanaira jegyeztetett be fedezeti
jogot. A vizsgált vállalataim esetében bank által folyósított beruházási hitelekkel alig találkoztam,
illetve azok mértéke az anyavállalati kölcsönökhöz képest elenyésző. Megfigyelhető olyan vállalkozás
is, amely veszteséges gazdálkodását éppen az anyavállalat számára fizetett kamatok okozták.
148
7. A külső tőkeforrásból megvalósult befektetések
hatása a Tokaji borvidék fejlődésére
7.1. Pénzügyi hatás
A külső befektetők viszonylag hosszú időintervallumban végezték el befektetéseiket. A beruházások
jelenértékének megállapításához szükséges számítások elvégzéséhez szükséges alapadatokra, tehát az
évek folyamán beruházott összegekre, nem kaptam választ az irányított interjúk folyamán. Másrészt a
családi pincészetek mögött meghúzódó „csendes társak” jelenlétét biztosan nem sikerülhet minden
esetben igazolni.
A kutatásaim során azonosított 18 külső tőkeforrásból létesült pincészet jegyzett tőkéje meghaladta
a 11 milliárd Forintot (2011. december 31-ei állapot). Amennyiben a Tokaj Kereskedőház, mint állami
tulajdonú vállalat jegyzett tőkéjét is figyelembe vesszük, úgy a vállalatok jegyzett tőkéje 13,5 milliárd
Forintra emelkedik.
A befektetők pozitív hatása, hogy mintegy 220 embernek biztosítanak állandó munkahelyet a
borvidék területén, és számos magasan kvalifikált szakembert sikerült a borvidékre csábítani. Az
állandó alkalmazottak mellett figyelembe kell venni azokat a szezonális munkásokat is, akik számára
az egyik fő bevételi forrást az idénymunka jelenti.
A külföldi leányvállalatokkal kapcsolatban negatív hatásként a rejtett profit-repatriálás esetleges
veszélyét tartom jelenleg egy lehetséges fenyegetettségnek a borvidéken, ami annak fejlődését
gátolhatja hosszú távon:
- Néhány likviditási problémával küzdő vállalat esetében megfigyelhető, hogy a
tulajdonosi hitelek mellett az anyavállalat kereskedelmi cége jelentős tartozást halmozott
fel a leányvállalat felé. Ez a viselkedési forma felveti a szakirodalomban költségalapú
rejtett profitrepatriálás fogalmát. Ebben az esetben az árbevétel elmaradásával a
pincészet termelési költségei ellentételezése nélkül maradnak.
- A folyamatos tőkeemelések folyamatát Alvincz et. al (1994) szintén a rejtett
profitrepatriálás eseteként mutatja be. A vállalkozások bemutatása során erre több példát
lehetne e helyen megismételni.
- A kereskedelmi transzferárakon keresztül történő rejtett profitrepatriálás folyamatára
vonatkozóan adatokkal nem rendelkezek, hiszen azok a vállalatcsoportok üzleti titkának
minősülnek.
149
7.2. Technológiára és termékstruktúrára
gyakorolt hatás
A mennyiségi adatok mellett fontosak azoknak a minőségi változásoknak a bemutatása, amellyel a
befektetések hozzájárultak a borvidék fejlődéséhez. A rendszerváltozás követően megjelenő első
borászati befektetések mindegyike külföldi vállalat volt. Az általuk meghonosított technológia
egyszersmind a többi befektető, illetve a helyi termelők számára sok tekintetben az etalont jelentette.
A szőlő feldolgozására vásárolt modern, bendős és mechanikus horizontális prések, az alapborok
előállítására használt kóracél hűthető-fűthető tartályok, a hőstabilizációs borászati berendezések,
illetve palackozó gépsorok önmagában egyik sem volt ismeretlen a magyar borász társadalom előtt, de
kevés olyan pince volt, ahol mindezt egy teljes rendszerben lehetett alkalmazni.
A szőlőtermesztés területén a termelés technológiájában előrelépést a minőségi termesztésnek
kedvező klónok és termesztési módszerek jelentik, mint a közepes és alacsony tőkeformák tömeges
elterjesztése, a magas hektáronkénti tőkeszám, továbbá az alany választásának igénye.
Borászati technológiai terén a legnagyobb változást az eltérő borászati megközelítésből adódik, amit
borászati termékfejlesztésnek is nevezhetünk. A borkülönlegességek és különösen az aszú érlelése
területén okozták talán a legnagyobb változásokat, amellyel kapcsolatos szakmai és társadalmi vitáról
a későbbiekben kívánok beszélni. Az új pincészetek ugyanis alapvetően új tölgyfahordókban és nem
élesztőhártya alatt érlelik az aszú borokat. Ennek az eljárásnak a célja a frissebb, gyümölcsösebb
Tokaji aszú előállítása.
Fontos ugyanakkor megemlíteni azt a tényt is, hogy a szakzsargonban reduktív technológiának
nevezett feldolgozási eljárásnak köszönhetően a külföldi borászatok jelentős előrelépést tettek a Tokaji
alapborok fejlesztése területén. A szocializmus Tokaji típusborai után a magyar fogyasztók számára is
meglepő volt az a változatosság és gyümölcsösség, ami egy száraz Tokaji borban mutatkozik.
Hasonló termékfejlesztésnek tekinthető a Tokaji borvidéken korábban nem jellemző késői
szüretelésű borok bevezetése a piacra. E termék legfontosabb előnye, hogy rövidebb érlelést követően
értékesítik. Bár ez a bortípus nem tartozik a hagyományos Tokaji borok közé, de kedvezőbb árfekvése
és különleges minősége, gyümölcsössége révén egy nagyobb fogyasztói közönség részére teszi
lehetővé a Tokaji borok világának felfedezését. A termékfejlesztések között kell kiemelni azokat a
késői szüretelésű jellegű „cuvée” borokat, amelyeket a birtok nevével hoznak forgalomba a
borvidéken.
A termékfejlesztésekkel kapcsolatban a borászok szeretnek az „első” szerepében feltűnni. Szakmai
körökben az új Tokaji bortípusokat egy-egy borászathoz kötik. Széles körben ismert az a mondás,
miszerint az első új stílusú aszút a Disznókő, az első új stílusú száraz Furmintot az Oremus míg az első
„cuvée” bort a Royal Tokaj állította elő. A termékfejlesztés olyan sikeres volt, hogy ma már
150
valamennyi borászat termékpalettáján találunk késői szüretelésű bort, illetve „cuvée”-t, valamint a
gasztronómiai sikerek után a száraz Furmint is megjelent valamennyi pincészetnél.
7.3. A vállalati kultúrára gyakorolt hatás
Az új vállalkozások közvetlen hatásaként kell megemlíteni azt a vállalati kultúrát, amit
meghonosítottak a Tokaji borvidéken. Különösen kiemelendők a külföldi szaktanácsadóknak a
szerepe. Többek közülük hivatalos megbízásukat követően a borvidéken telepedtek le és kezdtek saját
vállalkozásba.
E vállalati kultúra és borászati szemléletmód több helyi borász számára is mértékadó volt. Ennek
közvetett bizonyítéka, hogy a borvidékről megválasztott két év borásza is újtípusú pincészetben
dolgozott hosszabb időn keresztül. Árvay János a Disznókő Birtokon, míg Szepsy István a Royal
Tokaj, majd a Királyudvar főborászaként tevékenykedett mielőtt végleg önálló vállalkozásba kezdett
volna.
Az újtípusú borászatok a legnagyobb változást a marketing és kereskedelem szervezése területén
hozták a borvidéken. A modern marketingszemlélet áthatotta az újtípusú pincészetek termékpalettáját,
alkalmazva a márkaépítés és termékdifferenciálás eszközeit. A fogyasztói igényeknek megfelelően a
legtöbb pincészet korlátozott számú, jól elkülöníthető termékkel lép a különböző piacokra. (Pl.:
HORECA és élelmiszerláncok különválasztása)
Piacszerzés
A vállalati kultúra hozadékának tekinthető, de külön kell tárgyalni a befektetői tulajdonban lévő
(különösen külföldi) pincészeteknek a nyugati piacokon végzett marketing tevékenységének hatásait,
mellyel új piaci csatornákat nyitottak meg a borvidék vállalkozásai számára. A piacra történő belépés
költségeit felvállalva, az adott piacra belépő első pincészet szakmai sikeréből viszont a többi pincészet
is hasznot húzhat, ami összességében a borvidék fejlődését segíti elő. Ezt a hatást szokták a
marketingben „potyautas effektusnak” is nevezni.
Erre a legtöbb pincészet által említett, klasszikus példa az Oremus betörése a spanyol piacra. A
Vega Sicilia szakmai ismeretét kihasználva vezette be a Tokajit a Ibériában, mely történelmileg
semmilyen módon sem kötődött a Tokaji borokhoz. A spanyol kereskedelmi siker hatására több
spanyol kereskedő keresett szintén partnert a többi Tokaji termelő között, hogy az ő kínálatába is
megjelenhessen a Tokaji bor.
151
8. A külső forrásból megvalósult beruházások
társadalmi és szakmai megítélése
Az első befektetők Hegyalján a rendszerváltozást követő években, egy rendkívül zűrzavaros
időszakban jelentek meg. A társadalom és a szakma részéről nagy elvárások és elképzelések
fogalmazódtak meg, amit mai szemmel inkább illúziónak tekinthetünk. Gyakran hangoztak el olyan
titkos elvárások, miszerint a befektetők egyben integrációs szerepet töltenek be a borvidéken, a
termelés folytatódhat ahogy eddig folyt, és a külföldi befektetőknek köszönhetően hatalmas nyugati
piacok nyílnak meg a világhírű borvidék előtt. Senki sem számolt azzal, hogy az új borászatok eltérő
gazdasági szemlélettel érkeznek, és alapvetően a saját birtokukra alapozva képzelik el borászati
tevékenységüket.
A befektetők megjelenésével szemben már a kezdetekkor is megfogalmazódtak olyan szkeptikus
hangok, miszerint a külföldiek ellopják a Tokaji földet. Ez a hang pedig az idővel egyre hangosabbá
vált.
A valódi sokk akkor érte a termelőket, amikor először szembesültek több vállalatvezetési
koncepcióval:
- A létrejött birtokok alapvetően saját termelésükre alapozva képzelik el borászati
tevékenységüket és szőlőt is csak kis mennyiségben vásárolnak fel a borvidék gazdáitól;
- Új technológiát és szemléletet vezettek be, amivel a régi metódusoktól eltérő ízvilágú
borok kerültek Tokaji név alatt a piacra;
Az első új stílusú aszút követően a helyi termelők és a befektető pincészetek között kialakult
nézeteltérés már mindenki számára ismert tény lett. Ekkor került elő a „reduktív aszú” és az „oxidatív
aszú” fogalma a közéletben. Valójában az igazságot a két aszú-stílussal kapcsolatban soha nem fogjuk
megismerni, hiszen mindkét fél valós érvrendszereket sorakoztat fel saját oldalán.
A helyi termelők a borok fejlődésének gátlásáról beszélnek, miszerint az aszú bor nem tud
kiteljesedni a reduktív viszonyok között. Így a bor nem lesz hosszú távon úgy tárolható, mint egy
hagyományos aszú. Sokszor úgy tekintenek ezekre a borokra, mint „hamisított” termékekre, amik
megmásítják Tokaj valódi arcát. Egyes vélemények szerint régen a tokajit annyi év + 2 évig kellett
érlelni, amekkora puttonyszámú volt. Sérelmezik továbbá, hogy az új pincészetek számos
borkülönlegesség termelését mellőzik a kínálatukból, amivel Tokaj sokszínűségét csorbítják.
A másik oldalon, a befektetők oldalán a legfőbb érv, hogy igazából az elmúlt 50 éve alatt mindenki
hozzászokott egy technológiához és senki nem emlékszik már arra, hogy dédszüleink hogyan
készítették valóban a Tokaji borkülönlegességeket. Az érlelési idő és a puttonyszám közötti
összefüggést legendának tartják, mivel az egyetlen leírásban sem szerepelt. Mivel a legelső évjárat ami
az új pincékből kerültek forgalomba 1992-es évjáratúak, hosszú távon nem lehet egyértelműen
kijelenteni, hogy az új stílusú aszúk rövidebb ideig lennének palackban érlelhetők. Másik fontos
152
érvük, hogy a számukra fontos nyugati piacokon a gyümölcsös, alacsonyabb alkoholtartalmú (max.:
12,5 % vol.) termékek a keresettek. A legnagyobb problémát a régi típusú aszúval kapcsolatban abban
látják, hogy az amúgy is telített desszertborok piacán a magasabb alkoholtartalmú (13-14% vol.),
oxidatív jegyekkel rendelkező borok nem versenyképesek. Igazából a régi stílusú aszút nem is
stílusnak tekintik, hanem sokkal inkább technológiai hiányosságnak, ami abból adódik, hogy többször
használt, nem teli töltött fahordókban érlelve oxidatívvá válik a bor.
A prosperáló, híres családi pincészetek véleménye árnyaltabban fogalmazza meg a problémát. A
befektetők ostorozása helyett arra hívják fel a figyelmet, hogy egy nagy pincészetnek a piaci
elvárásoknak megfelelően, állandó minőséggel kell megjelennie a piacon. Véleményük szerint ez
független a vállalkozási formától, és igaz egy szövetkezeti pincészetre is. A befektetői tulajdonban
lévő pincészetek sok energiát és pénzt fektettek és fognak fektetni a termékfejlesztésbe, történelmi
szerepüket Tokaj újraszületésében nem lehet és nem szabad megkérdőjelezni sem most, sem a
jövőben. Tokaj valódi áttörését viszont a befektetői tulajdonban lévő vállalatok üzletpolitikájának
törvényszerű következtében nem feltétlenül ezek a pincészetek fogják meghozni. Erre sokak
véleménye szerint az olyan családi pincészetek lesznek alkalmasak, mint a Szepsy, a Nobilis vagy az
új Árvay Birtok, akik bár szintén gazdasági tevékenységet folytatnak, de vásárlóik ismeretében
megengedhetik a kisebb tételekkel, az úgynevezett dűlőszelektált borokkal való „kísérletezést.”
A két aszú stílus közötti probléma valójában arra vezethető vissza, hogy a termelők megijedtek
attól, hogy elveszíthetik ismételten a vezetést a borvidék felett. Véleményük szerint a helyi termelők
szociális tőkéjüket felhasználva meghatározó többségbe kerültek a szakmai szervezetek irányításában
és állnak ellen a befektetők szakmai elvárásainak.
Ennek a folyamatnak a újabb felvonása a borpiaci reform folyamán részletesen bemutatott
termékleírások elkészítése volt. A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanács keretében létrehozott
Bizottságban ugyan minden szakmai csoportosulás helyet kapott, mégis három év kemény vitái után
született olyan megállapodás, ami mindenki számára elfogadható kompromisszum volt.
A befektetői tulajdonban lévő pincészetek a terméshozamok erőteljes korlátozását és szigorú
borászati szabályozást kívántak elérni, amivel egységesebb képet lehet adni a borvidéknek. A
termékstruktúra tekintetében úgy látják, hogy a jelenlegi számos területen egyszerűsítésre szorulna.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a nyugati piacokon Tokajt egyértelműen a borkülönlegességekkel
azonosítják, így számukra az is elfogadható eljárás lett volna, ha a Tokaji termékleírásba csak a
borkülönlegességek jelennek meg. Különösen sérelmezték azt, hogy jelenleg Tokaji bort értékesítenek
PET palackban a borvidéki kistermelők. Javasolják továbbá a „Tokaji alapborok” édesítésének tiltását
és a helyben palackozás előírását. Véleményük szerint a borvidéken kívüli felvásárlók dömping áron
forgalomba hozott kétes minőségű borai negatívan hatnak mind bel mind külpiacon a borvidék
fejlődésére.
153
A prosperáló családi pincészetek szintén osztották azt a véleményt, miszerint a szőlőtermesztési és
borászati eljárásokra vonatkozó szabályokat erőteljesen szigorítani kell, hiszen a termék minősége
csak így növelhető. A legfontosabb célkitűzésük az volt, hogy a dűlő-, illetve település feltüntetéssel
megkülönbözetett borokra még szigorúbb termelési előírások vonatkozzanak. Ennek megalapozására
kérték a dűlők lehatárolását.
A szőlőtermelők, a családi pincészetek és a borvidéki koordinátorok véleménye szerint olyan
termékleírást kell készíteni, amely biztosítja a borvidék termelői minél szélesebb körének a Tokaji
néven való értékesítését. Az alapborok kizárását a termékleírásból elfogadhatatlannak tartják, hiszen
minden pincészet eddig is Tokaj névvel adta el azokat. Véleményük szerint a Tokaji alapkategóriában
a jelenleg hatályos szabályokat kell érvényesíteni, viszont elfogadható számukra az az érv, hogy a
település- és dűlőfeltüntetés esetén szigorodjanak a termelési szabályok.
Végül a Tokaji termékleírás körüli vitát a politika oldotta meg, hiszen a szlovák-magyar Tokaji ügy
miatt olyan termékleírást engedett továbbítani, amely teljesen megfelel a 2009. július 31-ei
előírásoknak. Így a közös kompromisszumként elfogadott termékleírás a mai napig nem léphetett
életbe.
A két tábor közötti összecsapás harmadik és legújabb állomása a hegyközségi törvény 2012. évi
módosítása és annak helyi végrehajtásához kötődik. A jelenlegi ellentétek már nem az új és régi stílusú
aszú körül zajlanak, hiszen ez a vita már eldőlni látszik. A prosperáló pincészetek teljesen új alapokra
kívánják helyezni a helyi szabályozási rendszert:
A Tokaji termékleírás módosításával ki kell zárni a nem természetes édes borokat,
kötelezővé tenni valamennyi terméktípusra a helyben palackozást, továbbá egyszerűsíteni a
termékstruktúrát. Utóbbi az aszúszámok feltüntetésének elhagyását, és több
borkülönlegesség megszűntetését jelentené. (Inforádió, 2013)
A Tokaji termékleírásból kizárt termékeket Zempléni oltalom alatt álló földrajzi jelzés
kategóriába kívánják átcsoportosítani;
A helyben palackozás előírásával ki kell szorítani a nem borvidéki felvásárlókat a borvidék
területéről;
A Tokaji Borminősítő Bizottságot véleményük szerint újjá kell szervezni, hogy abban több
világot látott szakember kapjon helyet;
Az alacsony minőségű termékek szabályozási és szakmai kizárásával a valódi Tokaji borok
iránti kereslet és az értékesítési árak is növekedni fognak;
A helyi borászatot és termelőket képviselő oldal nyitottnak mutatkozik a javaslatok elfogadására.
Véleményük szerint viszont a változásokat nem lehet egyik napról a másikra véghez vinni, hanem
alaposan elő kell készíteni, és hatástanulmányokon keresztül vizsgálni annak az egyes szereplőkre
gyakorolt hatását. Véleményük szerint a Zempléni OFJ kategóriába átsorolt borok ára 20-30%-kal
154
csökkenne, ami maga után vonzza a szőlő felvásárlási árak csökkenését, és adott esetben újabb
szőlőkivágási hullámot indítana el.
A két tábor közötti szembenállás a hegyközségi törvény által előírt kötelező tisztségviselő
választások alkalmával csúcsosodott ki. A jelöltállítás és a területalapú szavazások után új fordulatra
számíthatunk. A HVG (2013) cikke alapján a változásokra „megnyílik az esély”, mert az új tagokkal
felálló hegyközségi és borvidéki vezetés is azonos elveket vallja. Tehát a befektetői tulajdonban lévő
pincészetek és a prosperáló családi pincészetek által felvázolt változásokat végrehajthatóvá válnak.
Összességében elmondható, hogy a Tokaji borvidéken a befektetők megjelenése a helyi termelők
látens ellenállásába ütközött, amelyet alapvetően a borvidék feletti koordináció elvesztésétől való
félelem hozott a felszínre. Külön problémaként jelenik meg, hogy a külső forrásból létrejött borászatok
jelentős technológiai és kereskedelmi erőfölényre tettek szert a helyi termelőkkel szemben.
A Tokaji borvidék új gazdasági szereplőinek vitathatatlan szerepe van abban, hogy újra
megismertették a Tokaji bort a nyugati piacokon. A szocialista piacgazdaság ágazat-szervezési
modellje miatt a fizetőképes külföldi piacokon a Tokaji bor nem volt jelen megfelelő minőségben és
választékban, ezért a fogyasztók számára a Tokaji bor ismeretlen volt a rendszerváltozás pillanatában.
Ezt a folyamatot változtatták meg jelentősen azok a külföldi tulajdonú vállalatok, amelyek
anyavállalataikon keresztül hozzáférést szerezetek a legfontosabb nyugati disztribúciós csatornákba.
A másik fontos ütközései pont abból adódik, hogy a feltörekvő családi pincészetek számára nagyon
nehéz kitörni a nagy pincészetek árnyékából. A befektetői pincészetek jelenlegi termékfejlesztési
szerepéből adódóan, húsz év alatt ők váltak a borvidék arculatává, kiépítve kapcsolatrendszerüket a
hazai és külföldi szakmai emberekkel. Olyan szakmai kapcsolati tőkére tettek szert, amelyet a
kispincészetek csak nagyon nagy erőfeszítések árán tudnak elérni.
155
„S parányi művemnek nyoma
Elvész az óriási munka közt,”
(Petőfi Sándor: Az Apostol)
VII. Kutatási eredmények, következtetések és javaslatok
1. Kutatási hipotézisek értékelése
Kutatási témámhoz kapcsolódóan végzett szakirodalmi vizsgálatok és irányított interjúk során
szerzett adatok kvalitatív elemzésére alapozott ágazati esettanulmányok segítségével két külföldi és
két eltérő termelési struktúrájú magyar borvidék példáján keresztül mutattam be a külső tőkeforrásból
megvalósult szőlő-bor ágazati befektetők megjelenésének hatásait az egyes termelési körzetek
fejlődésére. Az alábbiakban a problematikában meghatározott kutatási hipotéziseimre kívánok választ
adni.
1. Hipotézis
Kutatásom első hipotézise volt azon állítás értékelése, miszerint a külső tőkeforrások a
privatizációhoz kötődően jelentek meg a magyar szőlő-bor ágazatban és e befektetéseket külföldi
működő tőkebefektetéseknek minősülnek.
Miként az irodalmi részben kifejtettem, a magyar szőlő-bor ágazat gazdasági átmenetét és
modernizációját elemző mértékadó tanulmányok szerint (ld.: Szabó és Botos 2007, Botos és
Montaigne (1998)) a magyar ágazat megújulása első sorban a privatizáció során hazánkban beruházó
külföldi stratégiai befektetőknek köszönhető.
A tőkebefektetések eredetének vizsgálata során arra a megállapításra jutottam, hogy nem kizárólag
FDI típusú beruházásokról van szó. A privatizáció során több külföldi befektető jelent meg az
ágazatban, de velük párhuzamosan több magyar beruházó is a privatizációs tenderek győztese lett. A
külföldi beruházások térnyerését erőteljesen gátolták az 1994-es földtörvény földtulajdonra vonatkozó
előírásai.
Az ágazatba beáramló kizárólagos külföldi működő tőkebefektetések cáfolataként említhető a
Villányi borvidék példája, ahol a külső tőkeforrásból létrejött beruházások döntő többsége magyar
állampolgárságú üzletemberek vállalataihoz kötődik.
156
Elemzéseim eredményei arra is rámutattak, hogy bár a külső működő tőkebefektetések jelentékeny
része a privatizáció elhúzódó folyamatához köthető, ennek ellenére az ezredfordulót követően számos
új külső tőkeforrásból létrejött beruházás valósult meg a két vizsgált borvidéken.
A két borvidék példája egyértelműen cáfolja az első hipotézisnek azt az állítását, miszerint a
privatizációhoz kötődően jelentek meg kizárólag külső befektetők az ágazatban. A hozott példáim
ugyanis azt mutatják, hogy a szőlő-bor ágazat fejlődését az ezredfordulót követően a magyar tulajdonú
új típusú vállalkozások generálták.
A Tokaji borvidék esetében fontos látni hogyan jöttek létre olyan külföldi tulajdonú vállalatok,
melyek nem közvetlenül a privatizáció folyamatához kapcsolhatók (lásd.: Királyudvar).
Összefoglalva: első kutatási hipotézisemre részben nemleges választ kell adni. Külső ágazati
befektetők jelentős számban jelentek meg a privatizáció időszakában, de letelepedésük nem
kizárólag e rövid időszakhoz köthető. A külső ágazati befektetők közül a külföldi működő
tőkebefektetések alapvetően a privatizációhoz kötődően jelentek meg, de jelenlétük nem érinti
valamennyi borvidéket. Több állami gazdaság és pincegazdaság került magyar befektetői csoportok,
illetve magánszemélyek tulajdonába. A külső tőkeforrásból létrejött vállalkozások száma az
ezredfordulót követően jelentősen emelkedett a vizsgált borvidékeken.
2. Hipotézis
Az adatok kvalitatív elemzése során igazolást vagy cáfolatot kerestem azon hipotézisemre, miszerint
a magyar borvidékek termelési szerkezetének megújulását egyértelműen a külső tőkeforrásból
megvalósult befektetések dinamizálták.
Ahogy az első hipotézisre adott válaszomban kifejtettem, a befektetéseknek csak egy része minősül
külföldi működő tőkebefektetésnek. Ennek ellenére az FDI szakirodalmának a tőkebefektetések
ágazatdinamizáló állításai jól hasznosíthatók a külső tőkeforrásból létrejött beruházásoknak az ágazat
termelési szerkezetére gyakorolt hatásának vizsgálatához. Az elméleti részben megfogalmazottak
szerint a tőkebefektetések pozitív hatása, hogy elősegítik az adott ágazat termelési struktúrájának
modernizálását.
A Villányi borvidéken történ befektetéseket vizsgáló esettanulmány kiemeli a termelési szerkezet
jelentős módosulását, amelyet leginkább a fajtaszerkezet összetételén ek változása mutat. Ennek a
változásnak az elindítói azok az innovatív családi gazdaságok voltak, melyek borászati sikerei
példaként szolgáltak a helyi termelők és a befektetők számára is.
157
A Villányi borvidék példája alapján e sikeres helyi családi pincészetek a technológiai innováció
legfontosabb kezdeményezői a szőlőtermesztés és a borászat területén egyaránt. Innovációik sikere a
borvidék töretlen fejlődésének az egyik legfontosabb mozgatórugója. Ennek köszönhetően vált a
szocializmus idején tömegborairól ismert borvidék Magyarország legsikeresebb vörösbortermelő
borvidékévé.
Villány példája bizonyítja, hogy a külső tőkeforrásból létrejött borászati beruházásoknak fontos
szerepe volt a borvidék termékdifferenciálásnak kialakításában, illetve a borvidék értékesítési
rendszerén belül az export arányának növelésében.
Tokaji borvidék példája alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a külső tőkeforrásból létrejött
borászati befektetések voltak az élenjárói a borvidék termelési szerkezete modernizációjának.
Tevékenységük a szőlőterületek minőségi szerkezetváltásán túl a borászat területére is kiterjedt.
Utóbbival kapcsolatban fontosak azoknak a termékfejlesztéseknek a kiemelése, mellyel Tokaj ismét
ismertté vált a nemzetközi piacon.
A külső tőkeforrásból létrejött borászatok – általában anyavállalataik kereskedelmi hálózatán
keresztül – jelentősen átalakították a borvidék értékesítési alrendszerét. Különösen fontos
tevékenységük a Tokaji boroknak a fejlett nyugati piacokra történő sikeres bevezetése.
Az új borászatok által bevezetett termékdifferenciálás rávilágít arra is, hogy az – egyes bortípusok
szinte teljesen eltűntek a termékkínálatból - együtt járhat a termelési szerkezetet korlátozásával is.
Fontos ugyanakkor kiemelni azt a tényt, hogy az innováció területén a kezdeményező szerepet egyre
erőteljesebben a legsikeresebb helyi bortermelők veszik át. A befektetői pincészetekétől eltérő
gazdasági modelljük és piaci szerkezetüknek köszönhetően nagyobb fokú önállóságot biztosít a
borászoknak. E prosperáló családi borászatok szerepe meghatározó a borvidék egyediségének
javításában, különösen a történelmi dűlőklasszifikáció várható jövőbeni szerepének helyreállításában.
A két borvidék eltérő történelmi hagyományait figyelembe véve megállapítható, hogy a külső
tőkeforrásokból létrejött pincészeteknek a borvidék termelési szerkezetének modernizációjában
betöltött szerepét nagyban befolyásolja megjelenésük időpontja. További módosító hatással bír, hogy
a befektetők megjelenésének pillanatában milyen mértékű a családi borászatok gazdasági aktivitása
és versenyképessége.
Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a tőkeerős befektetői borászatok minden esetben pozitív
hatást gyakorolnak az adott termelési körzet értékesítési rendszerének modernizációjára.
158
3. Hipotézis
Esettanulmányaim során több elemzési szemszögből igyekeztem választ találni azon hipotézisre,
miszerint a külső forrásból megvalósult befektetések hatásai pozitívak a helyi gazdasági szereplők
fejlődésére.
A külföldi működő tőkebefektetések elméletének bemutatása során felfigyeltem számos irodalmi
munkára, amelyek szerzői az FDI fejlődésben betöltött negatív hatásaira hívták fel a figyelmet. Ennek
alapján az irányított interjúk során külön szempontnak tekintettem a borvidékeken megfigyelhető
esetleges negatív hatások feltárását is.
A Villányi esettanulmány eredményei alapján megállapítható, hogy a külső tőkeforrásból létrejött
pincészetek új piaci lehetőségeket, új marketingszemléletet hoztak a borvidékre. A borturizmushoz
kapcsolódó beruházásaik új, eddig elérhetetlen célközönség megjelenését eredményezték a borvidék
valamennyi termelője számára.
Az új típusú borászatok megjelenése egy oltalom alatt álló eredetmegjelölésű területen egyoldalúan
a termelési javak keresletének növekedését vonja maga után. A korlátos termelési potenciálból
adódóan, a külső befektetők megjelenése esetén, a termőföld és a mezőgazdasági alapanyag
(esetünkben borszőlő) iránti kereslet növekszik, melyet a kínálati oldal nem tud azonos ütemben
követni.
A külső tőkebefektetők megjelenésének hatására a termőföld és a borszőlő piacon jelentékeny
árnövekedést tapasztalunk. Mindez pozitívan hat az ágazati szereplők közül a szőlőültetvénnyel
rendelkező termelőkre, mivel ingatlanuk értéke és szőlőültetvényük jövedelemtermelő képessége
robbanásszerűn emelkedik. A keresleti piac jelentékenyen mérsékli a borszőlő felvásárlási árak
hektikusságát, ami javítja az oltalom alatt álló eredetmegjelöléses bor alapanyagát előállító
szőlőtermelők termelési biztonságát.
Villány példája viszont azt is mutatja, hogy a külső tőkebefektetések megjelenése gátolja a
fejlődésben lévő családi gazdaságokat, különös tekintettel a fiatal szőlészekre, borászokra. A termelési
javak árnövekedéséből adódóan versenyhelyzetük számottevően romlik. Helyzetüket Villány esetében
tovább rontja, hogy a tőkeerős pincészetek több bizonyítható estben morálisan kifogásolható gazdasági
magatartást tanúsítanak a termelési javakért folyó versenyben.
A Tokaji borvidékről szóló kvantitatív elemzésekben számos pozitív példát emeltem ki a külső
tőkebefektetéseknek a helyi termelőkre gyakorolt hatására. Ezek közül kiemelendők a befektetőknek a
borvidék imázsának felépítésére vonatkozó erőfeszítéseik. A tőkeerős vállalatoknak a belső és külső
piacon tett marketing befektetéseik javítják a helyi vállalkozások piaci lehetőségeit, új értékesítési
159
csatornákat nyitva meg azok számára. Termeléstechnológiai rendszerük és szemléletük példát és
követendő utat jelent a családi pincészetek számára, és folyamatos fejlesztésre ösztönzi őket.
A Tokaji borvidéken a rendszerváltozás pillanatában megjelent, alapvetően külföldi befektetők
beruházásai a kor legmodernebb technológiájának berendezésével szerelték fel pincészeteiket.
Mindennek hatására a termékfejlesztés területén meghatározó versenyelőnyre tettek szert a helyi
termelőkkel szemben.
Másként fogalmazva a helyi, tőkeszegény családi gazdaságok, amelyek a külföldi befektetők
megjelenésének pillanatában családi gazdaságuk újraalapítására koncentráltak, technológiai hátrányba
kerültek a borvidék új szereplőivel szemben. A modern technológia hiányában termékeik minősége
folyamatosan alulmaradt a befektetői pincészetek termékeivel szemben, így kiszorultak a legfontosabb
minőségi piacokról.
Mindezek a tények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a külső tőkeforrásból létrejött beruházásokat,
különösen a külföldi tulajdonú pincészeteket, erős társadalmi kritika éri gazdasági tevékenységük
miatt. A gazdasági szereplők közötti szembenállás a borvidék arculatának egészét jelentősen rontja.
Rioja példája ugyanakkor azt mutatja, hogy a külső tőkeforrásból létrejött pincészetek térnyerésével
egy időben, a borvidéken dolgozó tradicionális pincészetek száma csökkent, tehát egyre több helyi
termelő hagyott fel véglegesen a szőlő- és bortermelés ősi hagyományával.
A két magyar példa és a bemutatott spanyolországi tendencia alapján ki lehet jelenteni, hogy a
külső tőkeforrásból létrejött pincészetek számos pozitív hatása ellenére több negatív hatást is
gyakorolnak a borvidék egyes gazdasági szereplőinek tevékenységére.
E negatív hatások leginkább a fejlődésben lévő családi pincészeteket, helyi termelőket érintik,
tehát mindazokat, akiknek az ősei megteremtették az adott borvidék arculatát, imázsát. Ez utóbbi
tény jelentősen ronthatja a befektetők társadalmi megítélését.
160
2. Önálló kutatási eredmények és értelmezési
tartományuk
A hazai és külföldi borvidéki esettanulmányokon keresztül az alábbi önálló kutatási eredmények
kerültek megfogalmazásra.
1. Tézis
Az agrár-élelmiszeripar egyéb szakágazataihoz viszonyítva megállapítható, hogy a szőlő-bor
ágazatban lezajlott koncentrációs folyamatok a kezdeti szakaszban járnak. A keresleti oldalon
(disztribúciós csatornák) megfigyelhető verseny hatására a szőlő- és bortermelés további
koncentrációjára lehet számítani.
2. Tézis
Magyarországon a koncentrációs folyamatok speciális körülmények között zajlottak le, hiszen a
bortermelési oldal koncentrációja a szocialista piacgazdaságban alakult ki, amelyet a privatizáció
folyamata konzervált. A külföldi működő tőkebefektetések hazánkban szorosan összeforrtak a
privatizáció folyamatával. A külső tőkeforrásból származó befektetések száma és aránya várhatóan
Magyarországon is emelkedni fog az elkövetkező évtizedben. A szőlő-bor ágazat jövedelemtermelő
képességének csökkenése, különösen a szőlőtermesztés jövedeltermelő képességének megszűnése a
vázolt koncentrációs folyamatokat gyorsíthatja.
3. Tézis
A szakmai megítéléssel szemben, a szőlő-bor ágazatba befektető magánszemélyek borászati
beruházásaikat nem kizárólag magánvagyonukból hozzák létre, és markáns eltérés figyelhető meg a
borászati és szőlészeti befektetések között. Pincészeti vállalkozásukat elsősorban más ágazatban
sikeresen működő vállalkozásaik, olykor offshore vállalkozások tőkeapportjával alapítják meg. A
földtörvény földtulajdonra vonatkozó szigorú előírásaiból adódóan a szőlőterületeket jellemzően
magyar állampolgárként, magánemberként, adózott jövedelmükből vásárolják meg a befektetők.
161
4. Tézis
A külső tőkeforrásból létrejött borászati beruházások alapítását számos szubjektív, közgazdaságilag
nehezen értelmezhető és mérhető tényező befolyásolja. A szőlészeti-borászati befektetések gazdasági
megtérülését nem a vállalkozás számviteli szempontból vett nyereséges gazdálkodása jelenti a
befektetők számára, hanem a létrehozott pincészet jövőbeli várható értéknövekedése és hírneve. A
befektetés helyszínének megválasztása szempontjából meghatározó az adott borvidék hírneve és
termékeinek fejlődési potenciálja. A borászati befektetést inspirálja a bor pozitív társadalmi
megítélése, és a „borkultúrába” történt beruházáson keresztül szerezhető ismertség.
Fenti önálló és újszerű eredményeket nem szabad általános érvényű megállapításoknak tekinteni. A
disszertáció térben és időben kiterjedt vizsgálatai is azt kívánták alátámasztani, hogy a problémakör
közgazdasági és társadalmi megítélése borvidékenként eltérő következtetéseket hoznak felszínre.
Ez a megfogalmazás összecseng Rastoin (2006) megállapításával, miszerint egy agrobusiness-hez
kötődő ágazati tanulmánynak minden esetben figyelembe kell vennie a vizsgált területnek a földrajzi
helyzetéből és történelméből adódó gazdasági, technológia (bele értve termékstruktúráját) és
szervezeti aspektusait.
Kutatási eredményeim egyértelműen a szocialista piacgazdaságból a kapitalista piacgazdaságba
történő átmenetben lévő országok mezőgazdasági és élelmiszeripari befektetéseinek kvantitatív
elemzése során alkalmazhatók. Ezen belül is az értelmezési tartomány az oltalom alatt álló
eredetmegjelöléses és földrajzi jelzéses, minőségi agrár-élelmiszeripari termelési körzetek vizsgálatára
szorítkozik.
162
3. A kutatás további irányai
A szélesebb értelmezési tartományú következetések és megállapítások megfogalmazásához indokolt
a kutatási eredmények érvényességét további magyar termelési körzetekben folytatott ágazati
tanulmányokon keresztül tesztelni. Kiemelt fontosságú lenne a külső tőkeforrásból létrejött
befektetések és azok hatásainak vizsgálata a Balaton és a Duna borrégióban. Utóbbi vizsgálat
fontosságát mutatja, hogy Magyarország borászati kapacitásának jelentékeny része a Duna-Tisza közi
területen koncentrálódik.
A vizsgálatok eredményeinek nemzetközi szintű disszeminációját jelentősen javítaná, a vizsgálatok
kiterjesztése az EU 2004 után csatlakozott bortermelő országaira, különös tekintettel Bulgáriára,
Romániára és a Cseh Köztársaságra. Az eltérő szocialista gazdasági modellek és a rendszerváltozást
követő gazdaságmodernizációs politikák hatására a külső tőkeforrásból létrejött borászati befektetések
volumene, gazdasági szerepe és hatásai is eltérőek lehetnek az egyes tagországokban.
A vizsgálati módszertan fejlesztését jelentené a kvantitatív elemzési módszerek bevezetése. Ez
elsősorban a vizsgált vállalatok gazdálkodási tevékenységének pénzügyi elemzését jelenti, különös
tekintettel a beruházás megtérülési számításokra. Ez esetben viszont újabb irányított interjúkat vagy
olyan szekunder adatforrásokat szükséges találni, melyek elegendő információt nyújtanak a kvalitatív
elemzésekhez.
A kutatás újabb irányát jelentheti - az új intézményi közgazdaságtan elméletéből kiindulva - a
szabályozási környezet változásának a szőlészeti-borászati befektetésekre gyakorolt hatásának
vizsgálata. 2014. május 1-jétől lejáró földvásárlási moratórium és az új földtörvény szintén jelentős
változásokat indukálhat a magyar ágazatban.
További kutatási lehetőséget jelentene az irányított interjúk eredményeinek szociológiai elemzése. A
társadalmi kapcsolatok, emberi érzések (hit, szeretet, gyűlölet, bizalom, gyanakvás, érdekszövetségek)
olyan szubjektív, ökonómiai szempontból nehezen definiálható fejlődési faktorokat jelentenek, melyek
hosszú távon befolyásolhatják egy borvidék fejlődésének irányát és ütemét.
163
4. Összefoglaló
A világ szőlő-bor termelési rendszerében a második világháborút követően jelentős szerkezeti
változások zajlottak le. A hagyományos bortermelő országok szőlőterülete és belső fogyasztása a
hetvenes évek második felétől folyamatos csökken. Míg ezen országok belső strukturális problémáik
leküzdésére koncentráltak, a korábban szőlő- és bortermeléssel nem foglakozó, perspektivikusan
fejlődő államok jelentékeny termelési potenciálra tettek szert, és jelentek meg a világpiacon.
Fejlődésüket segítette elő, hogy koncentrált termelési szerkezetükkel, és új marketing szemléletükkel
versenyképesebbnek bizonyultak a korábban bort nem fogyasztó, prosperáló piacokon.
A termelési szerkezetben bekövetkező koncentrációra azonban nem lehet úgy tekinteni, mint ami
csak az újvilági országok sajátossága. E folyamatok, más élelmiszeripari ágazatok tapasztalatából
kiindulva, csak a bortermelés koncentrációjának a kezdeti szakaszaként értelmezhetők.
Kutatásaim eredményei megerősítik azt a feltételezést, miszerint egy ágazat koordinációs
paradigmaváltásának vagyunk szemtanúi: a hagyományosan családi gazdaságokra és a
szőlőtermelőket egyesítő szövetkezetek kényes egyensúlyára alapozott, hagyományos bortermelő
ágazatszervezési modelljein is a repedés nyomai látszanak. Ezekben az országokban is egyre
hangsúlyosabb szerepet kapnak azok a külső tőkeforrásból megvalósult pincészetek, melyek a
termelés koncentrációjának új mozgatórugóiként jelennek meg az ágazatban.
A külső tőkeforrásból létrejött borászati vállalkozások számának növekedése azt mutatja, hogy a
szőlő-bor ágazat versenyképes befektetési formát jelent a globális tőkepiacokon a többi befektetési
formával szemben. Az ágazat attraktív befektetési lehetőségének köszönhetően, számára korábban
elérhetetlen tőkeforrások dinamizálták az ágazat fejlődését a kilencvenes években. E befektetések
mögött meghúzódó beruházások viszont nem minden esetben vívták ki a helyi lakosság támogatását,
különösen a hagyományos bortermelő országokban. A társadalom több esetben a vidéki hagyományok
pénzzé váltását és értékeik eltűnésétől félve szembekerültek a befektetők beruházásaival.
A világban lezajló koncentrációs folyamatok Magyarországon is megfigyelhetők, ugyanakkor
annak lefolyását a rendszerváltozás és az Európai Unióhoz való csatlakozásunk befolyásolta. E két
esemény hatására Magyarország történelmi hagyományai alapján újraszervezte az ágazat
intézményrendszerét és szabályozását a közösségi joganyag alapján határozta meg. A decentralizáció
legfontosabb lépése a termelők önrendelkezését biztosító hegyközségi szervezet visszaállítása volt.
A szocialista piacgazdaság koncentrált bortermelési szerkezetét figyelembe véve, Magyarországon
az igazi változást a tulajdonosi struktúra megváltozása jelentette. Míg a szőlészet területén a termelés
atomizált szerkezete alakult ki, addig a bortermelésünknek a II. világháború után kialakult koncentrált
szerkezete konzerválódott. A borászati üzemek privatizációja során jelentek meg Magyarországon az
164
első külső tőkeforrások az ágazatban. A befektetők között kezdetben nagy számban találhatunk
külföldi tőkebefektetőket is, akik általában stratégiai befektetőként jelentek meg Magyarországon.
Szekunder adatforrásokra alapozott kutatások eredményei azt mutatják, hogy a befektetők
megjelenése az egyes bortermelési szakágazatokban és borvidékeken heterogén: legnagyobb számban
a híres borvidékeken (pl.: Tokaj) jelentek meg, illetve a pezsgőiparban. A föld tulajdonjogához
kapcsolódó speciális jogi szabályozás miatt a külföldi befektetők száma a többi élelmiszeripari
ágazathoz képest alacsony.
Kutatásaim közvetlen témáját jelentő külső tőkeforrásokból megvalósult szőlő-bor ágazati
befektetések hatásainak vizsgálatai során megállapítottam, hogy Malborough (Új-Zéland) és Rioja
(Spanyolország) borvidékek gazdasági fejlődését ágazaton kívüli tőkebefektetők dinamizálták. Bár
Új-Zélandot újvilági, Spanyolországot hagyományos bortermelő országként tartják számon, a két
borvidék fejlesztési modellje a külső befektetőkön alapult. Megjelenésük és gazdasági sikerük újabb
befektetők érdeklődését keltették fel, melyek mindegyike a borvidék hírnevének javítását tűzte ki
célul. E vállalatok újszerű marketingszemléletének köszönhetően, a két borvidék neve mára minden
borkedvelő számára azonos a magas minőségű termékekkel.
Az ágazati tanulmányok módszertanát figyelembe véve arra a következtetésre jutottam, hogy a
külső tőkeforrásból létrejött szőlő-bor ágazati befektetések hatásait nem lehet egyértelműen országos
szinten vizsgálni. Az eltérő történelmi hagyományok és társadalmi viszonyok miatt az egyes
borvidékeken a befektetések eltérő gazdasági fejlődést indukáltak és azok társadalmi és szakmai
megítélése is eltérő.
Vizsgálataim alapján kijelenthető, hogy a külső forrásból létrejött pincészetek hatásainak megítélése
abban az esetben lesz egyértelműen pozitív a helyi borászati vállalkozások számára, ha utóbbiak
gazdasági és technológiai fejlettsége a befektetők megjelenésének pillanatában megfelelő. Ellenkező
esetben a befektetői pincészetek sikere akár fokozhatja is a helyi termelők lemaradását.
165
5. New scientific results
Through national and international case studies, the following sub independent research is formulated.
1-Thesis
Compared to the other sectors of agribusiness industry it is concluded that in the wine business
concentration processes were involved in the initial stage. On the demand side (distribution channels)
the effects of competition in the vine and wine production can be observed, and we can calculate with
further concentration.
2-Thesis
In Hungary, the concentration process fell under special circumstances, as the concentration of wine
production on the socialist market economy emerged, which is conserved under the process of
privatization, to which foreign direct investment in Hungary was closely welded. The amount and
proportion of investment capital from external sources is expected to rise in Hungary over the next
decade. The decrease in the wine business income-generating capacity - particularly the loss of vine
growing profitability - could also accelerate the outlined concentration processes.
3-Thesis
In contrast to the professional judgment of the wine business investor, private investments did not
exclude capital brought in from investor’s private properties and sharp differences were observed
between the vine and wine investments. The winery business is primarily founded by capital
contributions of their companies in other sector, sometimes even offshore companies. Due to strict
laws governing land ownership, typically reserved for those with Hungarian citizenship, vineyards are
commonly purchased from personal taxed income payments, by investors posing as private Hungarian
citizens.
4-Thesis
Investments of externally sourced capital established the foundations of many subjective and difficult
to interpret economically measurable factors. The economic return on wine business investments is not
a profitable business in terms of accounting for investors. However it establishes the expected future
increase in the value and reputation of the winery. The reputation of the wine region as well as the
development potential of its products are crucial points when choosing the investment location.
Winery investments are inspired by positive social perception, and the celebrity obtained through
investment in the "wine culture."
166
IRODALOMJEGYZÉK
AGARWAL Jamuna (1980), „Determinations of foreign direct invetment: a survey”, Review of world
economics, Volume 116, pp. 739-773.
ALVINCZ József, TANKA Endre, UDOVECZ Gábor (1994), A külföldi tőke megjelenése a magyar
élelmiszergazdaságban, AKII, Budapest, pp. 36-68.
ANDREFF Vladimir (2002a), „Privatisation et Gouvernement d’entreprise dans les économie de
transition”, Conférence d’Angers, Angers
BACSÓ András (1994), „Szőlőbirtokok és pincészetek újjászerveződése Tokaj-hegyalján”, Borászati
Füzetek, 4, pp. 13-15.
BALASSA Iván (1991), Tokaj Hegyalja szőlője és bora, 471. p.
BAREL Yves (1971), Prospective et analyse des systemes, La documentation francaise, Paris, p 173.
1991,
BENCHARIF Hamid, KACI Mohamed, RASTOIN Jean-Louis, SAID-OUAMEUR Hamiche, SAHLI
Zoubir (1999), Introduction au management agro-industriel dans les économies en transition,
Le cas de Maghreb, Montpellier : CIHAEM-IAM. Programme SEFCA.
BENKO Gérard et LIPIETZ Alain (1992), Les régions qui gagnet – Distrcits et Réseaux :les nouveaux
paradigmes de la géographie économique ou encore la réflexion collective menée dans le
cadre du séminaire J.T. Le Coz à Montpellier
BORSZÉKI Éva (1990), „Internatioinal Competitiveness of the Hungarian Viticulture and Enology”,
Vine and Wine Economy, Proclamation of the International Symposium, Kecskemét,
Hungary, 25-29 June 1990, pp. 221-226.
BOTOS Ernő Péter and MONTAIGNE Etienne (1998), The competitiveness of Hungarian wine,
Working paper, april
BURTON Benjamin J. – JACOBSEN Joyce P. (2001), “The rate of return on investment in wine”,
Economic Inquiry, Vol 39, No. 3, pp. 337-350
BRAZSIL Dávid (2009): „A bortermelés struktúrájának változásai” Gazdálkodás, 53 (5), pp. 12-16.
BRAZSIL Dávid (2006) Des investissements extra-sectoriels dans une appellation d’origine controlée
hongroise: La cas de Villány, Mémoire de fin d’étude, Master 2 EGDAAR, SupAgro
Montpellier, 137 p.
BRAZSIL Dávid – SIDLOVITS Diána (2009): „Az eredetmegjelölés koncepcionális kérdései a
Balatoni Borrégióban” Gazdálkodás, 53 (4), pp. 376-383.
167
BRAZSIL József (2000), „A Balaton-felvidék borszőlőtermelés technológiai rendszerének ökonómiai
értékelése és munkaszervezési modellezése a fenntartható gazdálkodás
követelményrendszerében”, Doktori (Ph.D.) értekezés, Veszprémi Egyetem, Keszthely
CANTWELL John (1991); A survey of theories of international production, in: JANSIK Csaba (2001)
Külföldi működő tőkebefektetések a magyar élelmiszeriparban, Nemzetközi kitekintés az
FDI-koncentrációs térképek módszerével, Agroinform Kiadó, Budapest, 299 p.
CASTALDI, M.A. (1984) An investment analysis of small premium Washington state wineries, MA
thesis, Department of Agricultural Economics, Washington State University, Pullman.
CASTALDI, M.A. FOLWELL, R.J. (1987) „Economies of size in wineries and impacts of pricingand
product mix decisions”, Agribusiness, 3, 281–292.
COELHO Alfredo, RASTOIN Jean-Louis (2004), „Globalisation du marché du vin et restructuration
des entreprises multinationales”, Ooenometrie XI, Université de Bourgogne, Dijon, 22-22 mai
2004
COELHO Alfredo (2005), Les strategies de développement des grandes firmes de l’industrie mondiale
du vin sur la longue période (1980-2005) , Progrès Agricole et viticole, Montpellier,
COUDERC Jean – Pierre, LAHERRER Francois, RAMUAD Hervé (2003), Analyse financière des
caves coopératives de la filière vitivinicole en France (1999-2001), Recherche action Crego
Université de Montpellier II, UMR MOISA Agro Montpellier et Crédit Agricole SA, pour le
compte d’Onivins, Paris 76 p.
DILLON, C.R., MORRIS, J., PRICE, C. and METZ, DAVID (1994a) The technological and
economic framework of wine and juice production in Arkansas, Bulletin 941, Arkansas
Agricultural Experiment Station, Division of Agriculture, University of Arkansas, Fayetteville
DOMINÉ André (2008): Bor, Vince Kiadó, Budapest p. 928
DUNNING John H. (1977): „Trade, location of economic activity and the multinational enterprise: a
search for an eclectic approach”, in: B. Ohlin, P. 0. Hesselborn and P. M. Wijkman (eds.), The
International Allocation of Economic Activity, London: Macmillan, 1977, pp. 395-418.
DUNNING John H. (1992): The Theorv of Transnational Corporations, UNCTC Library on
Transnational Corporations, Routledge, London, 454. p.
FORGATY James (2007), „Rethinking wine investment int he UK and Australia”, American
Association of Wine Economics, 6, 20. p
FORGATY James (2006), „The return to Australian fine Wine”, European Review of Agricultural
Economics, 33 (4), pp. 542-561.
168
FOLWELL Raymond J., BALES Timothy A., Edwards Charles G. (2001), „Cost Economies and
Economic Impacts of Pricing and Product Mix Decisions in Premium Tabel Wine Wineries”,
Journal of Wine Research, 12 (2), pp. 111-124.
GOBIERNO DE LA RIOJA (2000) Costes de producción de cultivos agrícolas en La Rioja, sección
de estadsítica n 4. Logrono: Gobierno de La Rioja.
GOMES-BEZARES Fernando, LARREINA Mikell (2008), “An Approach to the Valuation of Rioja
Wine”, Journal of Wine Research, 19 (1), pp. 33-50.
GOLDBERG Ray A. (1968), Agrobusiness coordination, a system approach to the wheat, soybean and
Florida oranges economies, Mass (EUA), Boston, 1968, p. 256
HAJDÚ Istvánné – LAKNER Zoltán (2002), The Competitiveness of Hungarian Food Industry a
Systeme Based Approach, Budapest: Mezőgazdasági Kiadó, p. 165
HANNIN Hervé, COUDERC Jean-Pierre, D’HAUTVILLE Francois, MONTAIGNE Etienne (2010),
„La Vigne et le vin” La documentation Francaise, Paris, 2010, pp 103-156.
HAYWARD David, LEWIS Nick (2008), „Regional dynamics in the globalising wine industry:the
case of Marlborough, New Zealand” The Geographical Journal, 174 (2), pp. 124-137.
HEIBROEK Arend (2007), Changing competitiveness in the wine industry, The rise and fall of wine
countries, Rabobank International
JANSIK Csaba (2001a), „A magyar élelmiszeriparba áramló külföldi működő tőkebefektetések
determinánsai és hatása közép-kelet-európai kontextusban”, Ph.D. értekezés, Budapesti
Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Budapest
JANSIK Csaba (2001b), Külföldi működő tőkebefektetések a magyar élelmiszeriparban, Nemzetközi
kitekintés az FDI-koncentrációs térképek módszerével, Agroinform Kiadó, Budapest, 299 p.
KISARI István, SIDLOVITS Diána (2005), A magyar élelmiszerkereskedelem bor- és
pezsgőválasztéka, Borászati Füzetek, 15(2), pp. 1-5.
KORNAI János (1998), From socialism to capitalism What is meant by the ’Change of System’?, The
Social Market Fondation, Centre for Post-Collectivist Studies, London.
KORTEN David C. (1996), Tőkés társaságok világuralma, Korrekt, Budapest, 405 p.
LAPOSA József (1993), A magyar borvidékek ékessége Villány, Budapest : Kossuth Kiadó, pp 74-92.
LAURET Francois (1983), “Sur les études de filières agro-alimentaires”, Economie et Société, Cahier
de l’Institut de sciences mathématiques et économiques appliquées, 15 (5), mai, pp. 721-740.
LAURET Frédéric et PEREZ Roland (1992), Méso-analyse et économie agroalimentaire, Economies
et Sociétés, série du développement agroalimentaire, 1992, pp 99-118.
169
LEMOIGNE Jean-Louis (1984), La théorie du système général, Théorie de la modélisation, Paris :
PVF, 2ème Edition, pp. 47-70
LINDERT Peter H., PUGEL Thomas A. (1996), International Economics, International edition,
Richard D. Irwin, Burr Ridge, Illinois, 27. fejezet.
MÁJER János, LAKATOS Anita (2005), „A Balatoni Borrégió borvidékeinek stratégiáját megalapozó
kutatási eredmények” Közép-Európa mezőgazdasága – lehetőségek és kockázatok, XLVII.
Georgikon Napok Konferencia / 15. ÖGA éves találkozó, Keszthely, 2005. szeptember 29-30.
pp. 150-153.
MALASSIS Louis (1973), Economie Agro-Alimentaire, Paris
MATEOS Monica (2003), Les investissement direct étranger et les formes de coordination du système
alimentaire, le cas de l’Argentine, Ph.D. értekezés, Ecole Nationale Supérieure d’Agronomie
de Montpellier
MIHÁLYI Péter (1998), A kárpótlás, Budapest : ÁPV Rt. pp. 7-71.
MORVAN Yves (1980), Fondements d’économie indusrielle, Paris : Economica. 2ème édition. 1991
MOULINS Franck (1997) „Une analyse dinamique du role de l’investissement direct étranger dans les
restructurations industrielles des pays d’Europe centrale et orientale” Revue d’études
comparatives Est-Ouest, 2, pp. 5-15.
OSZLAY András (1999): „Elméletek és tények a külföldi működő tőkebefektetésekről” Bankszemle,
43 (10-11), pp. 44-81.
PORTER Michael E. (1982): Choix stratégique et concurrence; Techniques d’analyse des secteurs et
de la concurence dans l’industrie, Paris, Economica, pp. 400-415.
PORTER Michael E. (1990): The Competitive Advantage of Nations, The free Press. Macmilillan,
New York, in: PORTER Michael E. (1993): L’avantage concurrentiel des nations,
InterEditions, Paris, 883 p.
POULIQUEN Alain, NIDENBERG Simone (1993), “Avant propos“, Economie Rurale, contribution
d’un colloque SFER, 214-215, mars-juin, pp. 3-5.
RADÓCZNÉ KOCSIS Teréz, GYÖRE Dániel (2006), A borpiac helyzete és kilátásai, Budapest°:
AKI,
RASKÓ György (2000), Az élelmiszeripar privatizációja Magyarországon, Budapest : ÁPV Rt. 187 p.
RASTOIN Jean-Louis (2006), Economie et Stratégie Agro-Industrielle : Le système alimentaire,
Document pédagogique, Agro-Montpellier, 219 p.
REARDON Thomas, TIMMER Christopher P. 2007. “Transformation of Markets for Agricultural
Output in Developing Countries Since 1950: How Has Thinking Changed?” chapter 55 in
170
R.E. Evenson, and P. Pingali (eds). Handbook of Agricultural Economics, 3: Agricultural
Development: Farmers, Farm Production and Farm Markets. Amsterdam: Elsevier Press:
2808-2855.
RONTÓNÉ NAGY Zsuzsanna (2005), A külföldi tőke szerepe és a gazdálkodás eredményességére
gyakorolt hatása a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, AKII, Budapest
ROSNAY Joel de (1975), Le Macroscope, Paris 1971, in: Lauret Francois (1983), “Sur les études de
filières agro-alimentaires”, Economie et Société, Cahier de l’Institut de sciences
mathématiques et économiques appliquées, 15 (5), mai, pp. 721-740.
SANNING Lee W., SHAFFER Sherrill, SHARRAT Jo Marie, (2007), „Bordeaux Wine as a Financial
Investment”, Journal of Wine Economics, 3 (1), pp. 51-71.
SÁRKÖZY Tamás (1991), A rendszerváltás és a privatizáció joga, Magyar Tudományos Akadémia,
Budapest, pp. 43-95.
SIDLOVITS Diána (2008), Vertikális koordináció a szőlő- és borágazatban, A magyar és a francia
gyakorlat összehasonlítása, Doktori értekezés, Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest
SIDLOVITS Diana (2006), Le secteur vitivinicole des nouveaux états-membres PECO et leurs
expérience en réalisation de l’introduction de l’OCM-vin, Budapest : Hegyközségek Nemzeti
Tanácsa. Working paper.
SIDLOVITS Diana (2004), La viticulture hongroise au seuil de l’Union Européenne. ONIVINS,
Disponible en ligne sur http://www.onivins.fr
SZABÓ Attila, BOTOS Ernő Péter (2007), „Changements de structure dans le secteur vitivinicole
hongrois” XXXth World Congress of Vine & Wine, Office International du Vin, Budapest,
Hungary, 10-16 juin 2007,
SZEDLÁK Anikó (2004), “Une forme d’organisation collective dans la filière vitivinicole:
l’Association Tokaj renaissance en Hongrie”, Thèse Européenne Doctorat, Ecole Nationale
Supérieure d’Agronomie de Montpellier
SZÉNAY László, VILLÁNYI László (szerk.) (2000), Agrárgazdaságtan, Mezőgazdasági Szaktudás,
Budapest, p. 342
TELEKI Pál Gróf (1921), Magyarország gazdasági térképeken, Béketárgyalást Előkészítő Iroda,
Pallas Nyomda, Budapest, Hatodik kiadás pp. 27-38.
TOLEDANO Joelle (1978), „A propos des filieres industrielles” Revue d’Economie Industrielle, 6,
pp. 149-158.
TORRES Oliviers (2006), Borháború, Tradíció vagy globalizáció? Alinea Kiadó, Budapest
WILLIAMSON Oliver E. (1985), The Economics Institutions of Capitalism, Free Press, New York
171
ZELENÁK István (2000), Az első „asszú szőlő bor”, Borbarát
Internet alapú források:
Annual Report (2004), New Zeeland Winegrowers, Auckland, Elérhető: www.nzwine.com , letöltve:
2010. augusztus 09.
Annual Report (2009), New Zeeland Winegrowers, Auckland, Elérhető: www.nzwine.com , letöltve:
2010. augusztus 09.
DG AGRI – Situation du marché de vin, Bruxelles, Elérhető: ec.europa.eu/agriculture/markets/wine;
Letöltve: 2011. július 27.
HVG (2013), Tokaji Tesco gazdaságos: innen szép nyerni, Elérhető: www.hvg.hu, Letöltve: 2013.
május 6.
INFORÁDIÓ (2013), Így startol a magyar borreform, Elérhető: www.inforadio.hu, Letöltve: 2013.
május 6.
Memoria 2008, Consejo Regulador de la Denominacion de Origen Calificada Rioja, Estadísticas El
Rioja en cifras, Elérhető : es.riojawine.com ; Letöltve : 2010. augusztus 9.
UNCTAD (2009), World Investment Report 2009 - Transnational Corporations, Agricultural
Protection and Development, New York and Geneva, p. 314 www.unctad.org; Letöltve: 2010.
november 15.
AUDIOVIZUÁLIS források:
NOSSITER Jonathan (2004), Mondovino
0
MELLÉKLET
1. melléklet: Kérdőív …………………………………………………………………………… 1.
2. melléklet: A Villányi borvidéken külső tőkeforrásból alapított pincészetek bemutatása …... 7.
3. melléklet: A Tokaji borvidéken külső tőkeforrásból alapított pincészetek bemutatása …... 12
1
1. Melléklet: Kérdőív
Vállalat neve és címe: ………………………………………………………………………………
Megkérdezett személy neve: ………………………………….. Funkciója:……………………..
Felvétel helye: ………………. ideje: …… . év ……..hó ……nap
1. Alapítási körülmények: 1.1. 1945 előtt foglalkoztak-e szőlőtermesztéssel borászattal? Ha igen, mi lett a gazdaság
orsa az államszocializmus idejében? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.2. Tulajdonos mivel foglalkozott az államszocializmus idején? (Szövetkezeti tag) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.3. Foglalkoztak-e Önök borászattal, szőlészettel a rendszerváltás előtt (1945-90)?
(Háztáji, saját pince, szakcsoport) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.4. Milyen okokból kezdték el a szőlészetet borászatot a rendszerváltás után? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.5. Milyen módon vett Ön részt a kárpótlásban, privatizációban? (Esetleg üzletrész
tulajdon, decentralizált privatizáció, spontán privatizáció) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.6. A borvidéken lezajló kárpótlási/privatizációs folyamatokat miként értékeli?
(□ az érvényes jogi szabályok szerint zajlott lett, □ kisebb visszaélések voltak, □ egyes érdekkörök erősen befolyásolták, □ abszolút eltorzult, átláthatatlan eseménysor, □ egyéb: ……………………
……………………………………………………………………………………………………) 1.7. Szakmai szempontból mennyire volt megalapozott a kárpótlás/privatizáció az Ön
véleménye szerint? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.8. A kárpótlás folyamán mennyibe került a borvidéken egy hektár termőföld? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.9. Milyen okok vezették arra, hogy borászati-szőlészeti vállalkozást kezdjen? (családi
hagyományok, területek megléte, pince létezése, életkörülmények megváltozása, életkörülmények változása)
………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.10. Amennyiben Ön befektető, mi motiválta a befektető választását? (Bor imázsa, státus
szimbólum, a borvidék hírneve, a borágazat jó jövedelmezősége, a borágazat előtt álló fejlődési lehetőségek stb.)
……………………………………………………………………………………………………….
2
………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.11. Milyen körülmények között alapította a befektető a borászati vállalkozást? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ……………………………………………………………………………………………………….
2. Befektetők megítélése a borvidéken 2.1. Véleménye szerint javította-e a borvidék hírnevét a befektetők megjelenése? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 2.2. Milyen pozitív hatása van a befektetőknek a borvidéken? (Új technológia,
szervezésmód, szakmai ismeretek, innováció, fajta, minőségjavítás, beszállítók) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 2.3. Milyen pozitív hatása van a befektetőknek a nemzetközi és hazai piacokon? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 2.4. Mennyire élvezi véleménye szerint a vezető borászatok sikere a kevésbé ismert,
feltörekvő pincészeteket? Érezhető-e az ismert borászatok (családi és befektető) húzó hatása a borvidéken? (látogatók, bor ismertsége és keresettsége a piacon)
………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 2.5. A befektető pincészetek hozzájárultak-e az eredetvédelmi szabályzat
kidolgozásához? Miként vesznek részt a befektetők a közösségi helyi akciókban? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 2.6. Milyen negatív hatásai lehetnek a befektetők megjelenésének az Önök borvidékén?
(piaci betörés, földárak növekedése, stb.)? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 2.7. Milyen feltételekkel jut hozzá vállalkozása a beruházási és forgóeszköz hitelekhez? ………………………………………………………………………………………………………. ……………………………………………………………………………………………………….
3. Általános információk
3.1. Vállalkozási forma: …………………………………………………………………………….. 3.2. Tulajdonosi szerkezet.: 3.2.1. családi tulajdon ……..% 3.2.2. Külső befektető: ……..%
3.2.2.1. □ hazai □ külföldi 3.2.2.2. □ Természetes személy □ jogi személy
Változás a tulajdonosi szerkezetben a rendszerváltás óta?: 3.3. Alkalmazottak száma: ……… fő állandó, ebből …….fő tulajdonos is
……… fő időszakos, ebből …….fő tulajdonos is ……… fő alkalmi
3
3.4. Alkalmazottak végzettsége: - tanulmányok szintje: - szakmai gyakorlat:
3.5. Szőlőterület nagysága: ……… ha saját tulajdonban ……. ha bérlet 3.6. Fajták
Fajta neve Ha v %15
3.7. Pince teljes kapacitása: ……..hl. Átlagos előállított éves bormennyiség: hl16
3.8. Alapanyagellátás:
A feldolgozott szőlő: Saját termelésű ……% Felvásárlás ….. % módja:
□ Egyszeri megállapodással
□ hosszú távú megállapodással □ szóbeli írásbeli
□ időtartama: …. év
A borvidéki átlagárnál alkalmaz-e magasabb árat? Mely szőlők esetében differenciál?
……………………………………………………………………………………………………………
Ad-e Ön prémiumot (minőség, fajta, dűlő, termesztéstechnológia)?
……………………………………………………………………………………………………………
Milyen terméshozam korlátozást alkalmaznak (saját területen) illetve írnak elő (felvásárlás
estetén)? ………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………
Kérjük vázolja fel a megállapodás módját! ………………………………………………………….
……………………………………………………………………………………………………………
3.9. Pincetechnológia
Típus
Prés - Hagyományos
- Mechanikus horizontális
- Pneumatikus
- új generációs vertikális
15 A gazdaság területének százalékában kifejezve. Beleértve a bérelt területeket
16 Utolsó három év százalékában
4
Zúzó-bogyózó
Szűrő gép - Lap
- Kova
- vákumdob
- Keresztirányú
Palackozó - kapacitás: …. pal/h
Hőmérséklet szabályzás
- hűtő - hűtő-fűtő
Hordók
- ászok: - barrique:
…… hl ……. hl
Tartályok - beton - műanyag - inox
…… hl ……. hl ......... hl
3.10. Nettó árbevétel ….. M Ft
□ < 5 M Ft □ 5-15 M Ft □ 15-30 M Ft □ 30-80 M Ft □ 80-120 M Ft □ 120-200 M Ft □ > 200 M Ft
3.11. Mely szakmai szervezetnek tagja Ön? (Hegyközség, Borútegyesület, Tokaj Reneszánsz, MSZBSZ, Borakadémia, Vindependent stb.) ……………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………………. 3.12. Termesztési rendszer:
□ Bio (ha igen: kezdete: ÁKG: igen nem) Indok:
□ Integrált (ha igen: kezdete: ÁKG: igen nem) Indok:
□ Hagyományos
4. Fejlesztések: 4.2. Szőlészeti beruházások 4.2.1. EU csatlakozás előtt? (millió Ft vagy ha)
o Területvásárlás (termőültetvény, szőlőföld) o kárpótlás o családi területek visszaszerzése o szövetkezeti illetve állami területek bérlete o telepítés (állami támogatás?) milyen fajta, művelésmód,
támberendezés? o Termelési rendszer modernizálása o Továbbképzés o gépek (traktor, művelőgép, kombájn) (állami SAPARD, PHARE támogatás)
5
4.2.2. EU csatlakozás után? (Kb. millió Ft vagy ha) o területvásárlás o telepítési jog vásárlása o telepítés o szerkezetátalakítás EU támogatással o Termelési rendszer modernizálása (ÁKG) o Továbbképzés o gépek (traktor, művelőgép, kombájn) (AVOP támogatás) o )
4.3. Borászati beruházások 4.3.1. EU csatlakozás előtt? (Támogatás állami, PHARE, SAPARD) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 4.3.2. EU csatlakozás után? (SAPARD, AVOP támogatás) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 4.4. Marketing beruházás 4.4.1. Belistázás hyper- szupermarketekbe 4.4.2. Éttermi beszállítókkal kapcsolatrendszer, marketing hozzájárulás 4.4.3. Direkt eladás ………………………………………………………………………………………………………. 4.4.4. Kiegészítő borturisztikai szolgáltatások fejlesztése ………………………………………………………………………………………………………. 4.4.5. Promóció (Ft/év) (kiállítás, honlap) Az utóbbi időszakban marketingköltségei
növekednek /csökkenek? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 4.5. Miként ítéli meg az Uniós csatlakozás előtti és utáni támogatási rendszert? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 4.6. Milyen veszélyeket és előnyöket jelent az Ön vállalkozása számára a tervezett
közösségi borpiac szabályozás változása?
……………………………………………………………………………………………………….
……………………………………………………………………………………………………….
……………………………………………………………………………………………………….
……………………………………………………………………………………………………….
5. Termékpozicionálás 5.2. Értékesítési ország: …% Magyarország ….% Külföld, azaz: 5.3. Értékesítési csatorna:
□ Direkt értékesítés …%
□ Borászati kereskedelmi cég ….%
6
Valamely kereskedőtársaság rendelkezik-e valamely termék kizárólagos kereskedelmi
jogával?
□ Hyper és -szuper marketek □ HORECA □ Kocsma □ Speciális szakboltok
5.4. □ …%; palack (-2l)….% kannás(2-60 l), esetleg BIB ….folyóbor (60 l ) 5.5. Árkategória: Bruttó eladási ár folyóbor: Bruttó eladási ár palackos supermarket
□ < 300 Ft …% □ 300-800 Ft …% □ 800-2000 Ft …% □ 2001 …% Bruttó eladási ár palackos HORECA Bruttó eladási ár palackos szaküzlet Bruttó eladási ár palackos és folyóbor direkteladás esetén (pincétől)
5.6. Jelentős borverseny eredmények □ Hazai borverseny □ Nemzetközi borverseny
5.7. Borkiállításokon való részvétel □ Hazai borverseny □ Nemzetközi borverseny
5.8. Mely egyéb szakmai és országos valamint helyi jelentőségű rendezvényeken vesz részt? (borfesztiválok, nyitott pincék stb.)
………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ……………………………………………………………………………………………………….
6. Milyen fejlesztési stratégiája van az elkövetkező 10 évre?
6.1. Új ültetvények létesítése: ….. ha □ igen □ nem (6.2.)
Világfajta
Helyi fajták
Régi magyar Új nemesítésű Rezisztens
Vörösbort adó szőlő
Fehérbort adó szőlő
Csemege szőlőfajta
6.2. Gépi beruházás? □ szőlő-művelő gépek …………………………………………
……………………………………………. □ szőlőfeldolgozó gépek □ borászati gépek
………………………………………………………………………………………………
□ tárolóedények beszerzése □ pince modernizálása/bővítése
□ borturisztikai bővítés □ egyéb: ……………………………
7
2. melléklet: A Villányi borvidéken külső tőkeforrásból alapított, jelentős
borászati válalkozások bemutatása
Csányi Pincészet ZRt
A vállalat a borvidék legnagyobb borászati vállalkozása, mely a decentralizált privatizáció
folyamán 375 ha szőlőterület tulajdonjogát szerezte meg, melyből jelenleg 75-ha-t bérbe adott.
Hasonlóan tulajdonjogot szerzett azokra a szakcsoporti területekre, melyek használati joga jelenleg a
szakcsoporti tagoké. A szakcsoporti szőlőterületek és bérbeadott földek újratelepítése esetén a
vállalatcsoport művelné a borvidék összes szőlőterületének mintegy egyharmadát !
Az 1996-os privatizációs pályázaton nyertes konzorcium által alapított Villányi Borászat Rt-ben
2002-ben szerzett többségi tulajdont Dr. Csányi Sándor üzletember, és változtatta a cég nevét Csányi
Pincészetre. A privatizációs konzorciumban tulajdonos szereplők köréről pontos információval nem
rendelkezünk, ugyanakkor több helyi termelő vélelmezte, hogy abban hosszabb ideig tulajdonos volt,
egy Medgyessy Péter érdekkörébe tartozó vállalat, melyet 2001-2002 körül, a választások nyomán
értékesített Dr. Csányi Sándor részére.
2011-ben a részvénytársaság nettó árbevétele 1 349 millió Forint, jegyzett tőkéje 1 880 millió
Forint volt, melynek többségi tulajdonosa Dr. Csányi Sándor, aki magánszemélyként közvetlenül
44,07% részvénypakettel rendelkezik. A 100%-ban Dr. Csányi Sándor tulajdonában lévő Bonitás
2002 ZRt. 76%-os tulajdonnal rendelkezik a Singapoori székhelyű CSIM Pte Ltd társaságban, mely a
Csányi Pincészet ZRt. 29,08%-os tulajdonosa. Ebből következően Dr. Csányi Sándor a közvetve és
közvetlenül a vállalat 66,1%-os tulajdonosának tekinthető.
A tulajdonosváltással egy időben kezdődött meg a cégcsoport nagyirányú fejlesztése : a hetvenes
években épített pincét lerombolva, 2002-2004 között 3,5 milliárd forint beruházási összegből újult
meg a pincészet teljes feldolgozó része. A beruházáshoz állami és SAPARD támogatást nyert el a
részvénytársaság. A vállalat éves termelése 2 000 000 palack körül alakul, melynek mintegy 80%-a
nagy kereskedelmi láncok részére, belföldön kerül értékesítésre. A fennmaradó részen belül az export
a kiemelkedő. A 2011. évi beszámoló szerint ennek fő iránya : Svájc, Horvátország, Kanada,
Lengyelország, és Németország voltak.
Vylyan Winery
A cégcsoport egyik alapítója Debreczeni Pál, aki a spontán privatizáció során vásárolta meg a
Pannonvin cégtől szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt területeket üzlettársával, Zdeborsky György
8
banki szakemberrel. A szőlészeti-borászati vállalkozás 1994-től indult fejlesztésnek, és vált Villány
egyik legsikeresebb borászatává.
A szőlészeti-borászati vállalkozás jelenleg két gazdasági társaságból áll :
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet ZRt.
Vylyan Vinum Borászati Kft, melynek 97%-os tulajdonosa a Vylyan ZRt.
A tulajdonos feltérképezésére fenti okok miatt csak a részvénytársaság esetében van szükség. A
ZRt. 30%-os tulajdonrészével rendelkezik Zdeborsky György, a CIB Bank egykori vezérigazgatója.
A fennmaradó tulajdonrésszel a kereskedelmi tevékenységet folytató, szegedi székhelyű DOMET
ZRt rendelkezik. Ezen utóbbi gazdasági társaság 70%-os tulajdonosa Debreczeni Pálné. A további
tulajdonrésszel Debreczeni Pál gyermekei rendelkeznek.
A birtok 200 hektárral rendelkezik, amiből jelenleg 125 hektár van művelésben. Valamennyi
ültetvény 1994 után került eltelepítésre. A szőlők termőre fordulásával egy időben, 1998-ban
építették fel a kisharsányi pincészetet, ami a mai napig a vállalat központja.
A vállalat gazdasági tevékenységének koherens bemutatását nehezíti, hogy a tevékenységek és
bevételek a különböző vállalatok között kerültek felosztásra. A vállalkozások éves beszámolóinak
kiegészítő dokumentumaiból megállapítható, hogy a szőlészeti tevékenységet alapvetően a Vylyan
ZRt, a borászati tevékenységet pedig a Vylyan Vinum Kft. végzi a cégcsoporton belül. Mivel a
vállalat harmadik személy részére kizárólag bort értékesít, így jogosan feltételezhető, hogy a
cégcsoport nettó árbevétele 482 millió forint volt 2009-ben.
A pincészet éves szinten 500 – 600 ezer palackot állít elő, amelynek 60-65%-át belföldi piacon
értékesíti egy országos szinten jelentős kereskedő hálózaton keresztül. A fennmaradó részt Hollandia,
Svédország, Lengyelország, Dánia, Belgium, Csehország valamint Kína irányába exportálják.
2004-től a cégnek valamennyi régióban van egy kereskedelmi képviselője, akinek a feladata a
Vylyan borok promóciója, elsődlegesen a borszerető fogyasztók és a gasztronómia irányába.
Wunderlich Pincészet
A cégcsoport névadója Wunderlich Alajos, aki a rendszerváltást követően kezdte el borászati
tevékenységét. Renoméját, saját elmondása szerint, annak köszönheti, hogy 1998-ban az Országos
Borversenyre benevezett nyolc borából ötöt aranyéremmel értékelt a bírálóbizottság. Ezt követően a
gazdaság gyors fejlődési pályára lépett, fokozatosan növelve kapacitását.
2003-ban a borász elfogadta Dr. Szűcs Róbert, orvosi gépek kereskedelmével foglalkozó
üzletember felkérését, és közös vállalkozásba kezdtek, melynek első lépéseként 2004-ben egy
modern pince felépítésébe fogtak. 2006-ban megépült a borturizmusra specializált Bortrezor rész,
9
illetve kész tervek vannak egy Wunderlich luxusszálloda megépítésére, mely utóbbi több éve
húzódik.
A cégcsoport tulajdonosi szerkezetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy jelenleg 3 Wunderlich
névvel kezdődő vállalkozás került bejegyzésre, melyek tulajdonosi struktúrája a következő:
A borászati tevékenységre specializálódott Wunderlich Kft, melyben 15-15%-os
tulajdonrésszel volt jelen 2011. év végéig: Wunderlich Alajos, Wunderlich Alajosné, Dr.
Szűcs Róbert, Varjas Sarolta Judit magánszemélyek. A fennmaradó üzletrész tulajdonosai a
Jammertal Borászati Kft (3%), illetve Green Lime Vagyonkezelő és Tanácsadó Kft (37%)
voltak. A névadó alapító és felesége nyugdíjba vonulását követően Dr. Szűcs Róbert és
Varjas Sarolta Judit és a közvetve, illetve közvetlenül a tulajdonukban lévő két említett
gazdasági társaság tulajdonolja a borászati vállalkozást.
Wunderlich Pincészet Borászati és Kereskedelmi Kft. tulajdonosai között Dr. Szűcs
Róbertet (10%), Varjas Sarolta Judit (10%) és a Jammertal Borászati és Kereskedelmi Kft
(80%) találjuk.
Wunderlich Hotel Szállodaipari Kft, melynek tulajdonosi szerkezete 2010. január elsején
úgy alakult, hogy Dr. Szűcs Róbert (1,79%), Varjas Sarolta Judit (1,79%) mellett a
Jammertal Kft (14,28%) és a Green Lime 6270 Kft (82,14%) rendelkezik üzletrésszel.
Miként a felsorolásból kiderült a Wunderlich család csak a Wunderlich Kft-ben rendelkezett 2011-
ig tulajdonnal. A cégcsoport szempontjából fontos kiemelni még a többször említett, szőlészeti
főtevékenységgel működő Jammertal Kft., amely az éves beszámoló alapján borkereskedelemmel is
foglakozik.
Az összetett vállalkozási csoporton belül a legjelentősebb árbevétellel a Wunderlich Kft
rendelkezik (237 millió Ft), majd ezt követi a Jammertal Kft. (82 millió Ft). A másik két Wunderlich
nevet viselő cég árbevétele elenyésző.
A pincészet 45 ha-on gazdálkodik, valamint ugyanekkora területről vásárol fel szőlőt. Éves
termelése 600 ezer palackra tehető, melynek jelentős részét (40-50%) a nagy élelmiszer láncok felé
értékesítik. A közvetlen értékesítés aránya a Bortrezor megnyitásával meghaladta a 30%-ot. Az
export nagysága jelenleg 10% körüli értékre tehető.
Malatinszky Kúria
Malatinszky Csaba, egy arisztokrata család leszármazottja, a ’90-es évek elején alapította meg
birtokát, aminek következő lépése az 1997-ben felépített pincészet volt. A birtok alapítása előtt
10
budapesti előkelő hotelek sommelier-eként járta be a világ szőlőtermő vidékeit, és az itt szerzett
tapasztalatot ültette át a gyakorlatba Villányban.
Jelenleg közel 40 hektáron gazdálkodik, mely ültetvényeket a rendszerváltást követően újított fel,
ahol a Chardonnay-n kívül csak kékszőlők termesztésével foglakozik.
A megfelelő talaj-alany-fajta választásnak, és a magas szintű szőlészeti odafigyelésnek (alacsony
tőketerhelés) köszönhetően magas minőségű ikon borokat termel a Kúria. Éves termelése 90 000 -
120 000 palack között változik évjáratonként.
Az Opten nyilvántartásból kitűnik, hogy a Malatinszky vállalkozás tevékenysége több társas
vállalkozás között került felosztásra, melyben több esetben tulajdonostárs is megjelenik. Malatinszky
Csaba közvetlen, illetve közvetett tulajdonában lévő vállalkozások:
Malatinszky és Társa Kft, amelynek egykori társtulajdonosa Kalla Kálmán volt.
A korábban Malatinszky Borászati Kft névre hallgató cég, 2011. januári nevén Vin’Otel
Kft egyedüli tulajdonosa a Malatinszky és Társa Kft.
A Malatinszky Wine&Bar Kft tulajdonosa az első helyen kiemelt Kft, illetve Brádi Márton
magánszemély.
A három Kft 2009-beli 90 millió Forintos árbevétele arra enged következtetni, hogy más
vállalkozási formát is fenntart a tulajdonos.
Borai legfontosabb értékesítési csatornája a közvetlen értékesítés, illetve a gasztronómia, mely a
teljes eladás mintegy 60-65%-át képviseli. Az export alapvetően az angol-szász országokba irányul.
A fennmaradó részt az élelmiszerláncok teszik ki, ahova főleg az alapborokat értékesíti.
Weninger-Gere
Az osztrák Franz Weninger és Gere Attila 1992-ben alapították meg közös vállalkozásukat, mely
az első külső befektetőkkel létrehozott konzorciumot jelentette a borvidéken. Új pincéjük ekkor
etalon pincészetnek számított. Jelenleg ez a vállalkozás csak 8 ha szőlőt művel közösen, ugyanis
Gere Úr Villányban, Weninger Úr pedig Soproni borvidéken kezdett jelentős fejlesztésekbe.
Előbbi több mint 50 hektár saját szőlőre, és felvásárlásra alapozott borászati vállalkozást indított
Villány településen.
2010-ben, borászával Alain Rousse-szal, valamint két befektetővel (Schubert Vilmos és Schubert
Anna) közösen alapítottak új, elsődlegesen fehér és rozé borokra specializálódott vállalkozást, a
Csillagvölgy Kft-t, mely szintén új pincét épített Villány új „pincesorán.”
11
Jackfall Bormanufaktúra
A pincészetet, azaz a Jackfall Bormanufaktúra Kft-t, 2001-ban alapította Jandrasics Gábor és Elek
Sára két helyi termelővel közösen, akik mára nem tulajdonosai többé a Kft.-nek. A vállalat neve
Kisjakabfalva sváb nevére utal. A vállalkozás jelenleg 13 ha szőlőt művel, amelyeket a vállalkozás
alapítását követően telepítettek. Az évi 45 000 – 55 000 palack alapvetően a Budapesti lerakaton
keresztül kerül értékesítésre.
A Bormanufaktúra célja az éves termelést a 100 000 palack szintre emelni.
Sauska Pincészet
Sauska Krisztián a fiatalon „disszidált” és Kaliforniában telepedett le, ahol lámpa gyárosként tett
szert vagyonára. Tíz évvel a rendszerváltást követően kezdte el első borászati vállalkozását Árvay
János Tokaji borásszal.
A Sauska & Társa Kft. 2005-ben alakult, melynek tulajdonosa Sauska Krisztián és a Lighttech Kft.
Utóbbi tulajdonosa szintén Sauska Krisztián, illetve a Nagy-Britanniába bejegyzett SCC
A vállalat 2007-re hozta létre a mintegy 9 millió Euro értékre becsült pincészetet, amely a 60
hektár saját művelésű szőlőn túl helyi termelők szőlőjének feldolgozására alapozza alapanyag-
ellátását.
12
3. melléklet: A Tokaji borvidéken külső tőkeforrásból alapított, jelentős
borászati vállakozások bemutatása
Disznókő ZRt
A Borkombinát privatizációja során alakították ki az 1772-es rendelet alapján első osztályú dűlőbe
sorolt Disznókő dűlőn annak a birtoknak a 150 hektáros szőlészeti gerincét Mádon, amelyet 1992-
ben az Axa Biztosító társaságnak a szőlészeti beruházásokra specializálódott szervezete, az Axa-
Millésimes vásárolt meg. Az Axa csoport már számos borászattal rendelkezik elsősorban Bordeaux-i
Borrégióban, Bourgogne-ban, Languedoc Roussillonban és Portóban.
Kezdetben a vállalkozásban 5%-os tulajdonrészt birtokolt a Tokaj Kereskedőház Rt, amelyet a
95%-os Axa Millésimes tulajdonos 1995-ben vásárolt meg, így biztosítva a kizárólagos tulajdonosi
jogot a vállalatban.
A cégcsoport 1992-óta folyamatos beruházásokat hajtott végre a borvidéken: a szőlő felújításával
egy időben a dűlő fajtaszerkezete is megújult. A borvidéki átlagtól elérően a Disznókő dűlőben 10%
a Zéta fajta aránya, míg a Sárga muskotály csak 2%-ot tesz ki. Az egyre szélsőségesebb időjárás
okozta eróziós károk mérséklésére a részvénytársaság meliorációs utak építésével védekezik. Ez
utóbbi beruházások nagyságát mutatja, hogy 2009-ben a vállalat 118 millió forintnyi meliorációs
útépítési beruházást aktivált.
1995-ben kezdte meg az Axa-Millésimes Ekler Dezső tervei alapján a Tokaji borvidék talán
építészetileg a leghíresebb pincéjének építését, melyben a modern technológia követelmények és a
hagyományos hegyaljai építészet összhangra talált.
A vállalat jegyzett tőkéjét 1998-ig három alkalommal emelték, így érve el az 2 288 millió Forintot.
Saját tőkéje 1 747 millió Forint (2009), amelyet a vállalkozás tartósan veszteséges gazdálkodása
miatt kialakult -666 millió forintos eredménytartalék csökkentett a jegyzett tőkéhez viszonyítva
szignifikáns mértékben.
A vállalat nettó árbevétele 2011-ben 367 millió Forint volt, ami jelentős csökkenést jelent a 2007-
es szinthez képest. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a Disznókő ZRt egy rendkívül export-orientált
vállalkozás, hiszen minden évben exportból származó bevétele meghaladja az összes árbevételének a
felét. Legfontosabb kereskedelmi partnere az Axa cégcsoporthoz tartozó francia Compagnie
Medocaine, amely 2009-ben 127 millió forint értékben vásárolt borokat a magyar leányvállalattól.
Legfontosabb felvevőpiacuk az Európai Unió tagországai valamint az Egyesült Államok. A hazai
piacon a Disznókő borok értékesítését a Zwack csoport irányítja.
13
1. táblázat: Néhány meghatározó pincészet jellemző gazdasági adata
1. táblázat /1
Disznókő ZRt Tokaj-Hétszőlő ZRt
2007 2008 2009 2010 2011 2007 2008 2009 2010 2011
Belföldi értékesítés 164 727 160 758 112 191 116 098 167 742 111 970 78 378 70 486 69 198 70 605
Export 213 710 185 464 153 874 194 875 199 335 51 033 62 928 58 330 62 602 102 447
Értékesítés nettó
árbevétele
378 437 346 222 266 065 310 943 367 077 163 003 141 306 128 816 131 791 173 052
Aktivált saját
teljesítmények
értéke
44 495 6 892 107 555 109 736 -5 377 72 187 81 935 91 331 72 172 59 503
Egyéb bevétel 7 667 6 969 11 392 7 577 50 823 8 743 16 964 36 871 4 837 38 640
Anyagjellegű
ráfordítások
230 605 295 230 250 809 283 182 232 156 105 644 105 671 96 317 127 903 147 449
Személyi jellegű
ráfordítások
133 377 132 681 136 181 133 024 129 790 114 035 105 671 139 813 140 373 150 387
Értékcsökkenési
leírás
36 429 38 085 39 244 37 572 35 787 34 067 37 000 40 047 41 213 43 213
Egyéb ráfordítások 13 625 17 672 19 802 12 643 21 298 5 549 60 136 7 207 71 498 40 404
Üzemi tevékenység
eredménye
16 563 -61 885 -61 024 -38 195 4 246 -15 272 -86 564 -26 366 - 172 637 -110 258
Adózás előtti
eredmény
-8 746 -91 951 -82 349 -65 241 -34 537 -42 862 -143 358 -53 272 -165 596 -253 213
Adózott eredmény -8 746 -91 951 -82 349 -66 195 -35 397 -42 862 -143 358 -53 272 -166 142 -253 642
Mérleg szerinti
eredmény
-8 746 -93 085 -83 207 -66 195 -35 397 -43 267 -143 858 -53 800 - 166 142 -253 642
Forrás: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
14
1. táblázat /2
Tokaj-Oremus ZRt Megyer ZRt
2007 2008 2009 2010 2011 2007 2008 2009 2010 2011
Belföldi értékesítés 223 329 258 459 152 536 186 293 377 410 301 823 325 687 269 031 200 694 172 801
Export 270 174 275 755 196 615 257 345 203 808 125 993 64 746 27 200 20 458 48 991
Értékesítés nettó
árbevétele
493 513 534 214 349 151 443 638 581 218 427 816 390 433 296 251 221 152 221 792
Aktivált saját
teljesítmények
értéke
55 958 53 520 n.a. n.a. n.a. 19 961 -15 516 -58 874 - 75 330 -49 246
Egyéb bevétel 41 529 31 951 n.a. n.a. n.a. 10 900 9 274 6 653 37 351 1 990
Anyagjellegű
ráfordítások
197 851 234 953 n.a. n.a. n.a. 351 978 337 707 204 853 132 642 152 635
Személyi jellegű
ráfordítások
175 804 170 895 94 536 120 740 127 744 66 906 61 605 47 571 25 495 13 597
Értékcsökkenési
leírás
116 107 128 761 n.a. 129 993 139 152 21 778 20 112 18 470 17 676 13 879
Egyéb ráfordítások 65 552 48 417 n.a. 54 769 31 426 13 227 18 537 13 111 8 433 3 454
Üzemi tevékenység
eredménye
35 686 36 659 -9 465 6 712 -13 151 4 788 -49 770 -39 975 -1 073 -9 029
Adózás előtti
eredmény
32 110 52 537 3 328 18 985 3 153 7 241 -66 179 -51 519 -13 508 - 34 526
Adózott eredmény 32 530 26 431 2 134 17 515 1 700 6 235 -67 496 -52 491 -14 263 -34 854
Mérleg szerinti
eredmény
35 686 36 659 2 134 17 515 1 700 6 235 -67 496 -52 491 -14 263 -34 854
Forrás: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
15
1. táblázat /3
Pajzos ZRt Royal Tokaj ZRt
2007 2008 2009 2010 2011 2007 2008 2009 2010 2011
Belföldi értékesítés 130 482 115 206 81 705 70 095 149 361 107 906 106 233 85 494 156 867 170 699
Export 33 653 23 444 53 969 109 487 50 297 289 719 237 222 278 615 338 947 320 293
Értékesítés nettó
árbevétele
164 135 138 650 135 674 179 582 199 658 397 625 343 455 364 109 495 814 490 992
Aktivált saját
teljesítmények
értéke
17 278 22 209 38 897 22 633 -30 765 107 479 263 644 159 387 -113 735 130 179
Egyéb bevétel 9 017 7 574 7 462 5 075 6 579 2 597 2 224 11 076 5 193 8 607
Anyagjellegű
ráfordítások
92 691 84 146 113 113 134 767 109 925 397 177 512 178 397 979 290 503 522 226
Személyi jellegű
ráfordítások
54 490 55 445 41 818 43 811 44 495 119 535 125 133 140 267 123 339 143 526
Értékcsökkenési
leírás
20 807 22 464 22 934 21 127 22 135 27 950 26 739 29 129 47 962 51 438
Egyéb ráfordítások 8 672 3 390 10 476 4 750 3 965 10 656 7 052 39 896 21 108 21 245
Üzemi tevékenység
eredménye
13 700 2 988 -6 308 2 835 -5 048 -47 617 -61 779 -72 699 -95 640 -108 657
Adózás előtti
eredmény
13 810 -9 932 -10 548 -5 717 -33 763 -108 476 -149 304 -167 977 -223 997 -486 227
Adózott eredmény 12 962 -10 430 -11 040 -6 268 -34 178 -109 102 -149 805 -169 202 -225 476 -487 294
Mérleg szerinti
eredmény
12 962 -10 430 -11 040 -6 268 -34 178 -109 102 -149 805 -169 202 -225 476 -487 294
Forrás: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
16
1. táblázat /4
Tokaj Kereskedőház ZRt Királyudvar Kft.
2007 2008 2009 2010 2011 2007 2008 2009 2010 2011
Belföldi értékesítés 2 810 792 2 695 690 2 273 491 1 984 361 2 105 987 n.a. n.a. n.a. n.a. n.a.
Export 781 244 1 087 708 1 101 961 1 725 839 1 423 004 n.a. n.a. n.a. n.a. n.a.
Értékesítés nettó
árbevétele
3 592 036 3 783 398 3 375 452 3 710 200 3 528 991 45 722 73 651 21 091 65 279 36 768
Aktivált saját
teljesítmények
értéke
376 827 365 843 -151 021 - 512 859 227 369 92 005 61 859 45 397 46 019 56 358
Egyéb bevétel 164 237 190 346 178 174 21 387 14 118 7 981 9 673 7 369 11 154 4 942
Anyagjellegű
ráfordítások
2 630 093 2 823 498 1 995 607 1 918 806 2 582 542 82 268 97 659 84 245 80 775 71 358
Személyi jellegű
ráfordítások
763 171 802 807 696 021 738 333 746 395 52 947 31 806 27 114 24 554 24 034
Értékcsökkenési
leírás
251 940 230 110 219 195 204 456 183 283 19 567 15 151 12 199 13 550 13 027
Egyéb ráfordítások 395 135 381 036 441 401 306 455 239 543 13 741 20 126 7 138 2 831 6 640
Üzemi tevékenység
eredménye
92 761 102 136 50 381 50 678 18 715 -24 815 -19 559 -56 839 742 -17 081
Adózás előtti
eredmény
114 103 94 528 8 438 35 164 60 898 -9 004 -65 090 -57 995 -27 763 -15 616
Adózott eredmény 74 749 71 020 5 380 15 349 50 261 -9 208 -65 199 -57 995 -27 895 -15 636
Mérleg szerinti
eredmény
74 749 71 020 5 380 15 349 50 261 -9 208 -65 199 -57 995 -27 895 -15 636
Forrás: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
17
1. táblázat /5.
Béres Szőlőbirtok Dereszla Kft
2007 2008 2009 2010 2011 2007 2008 2009 2010 2011
Belföldi értékesítés 71 133 72 408 60 540 85 236 80 272 n.a. n.a. 110 921 n.a. n.a.
Export 1 036 3 285 23 506 65 864 n.a. n.a. 148 439 n.a. n.a.
Értékesítés nettó
árbevétele
71 133 73 444 63 825 108 742 146 136 265 637 343 614 259 360 354 686 347 782
Aktivált saját
teljesítmények
értéke
42 689 97 664 108 318 81 068 18 726 39 094 38 670 72 333 66 348 30 807
Egyéb bevétel 6 486 3 673 10 174 6300 17 039 6 320 9 853 22 757 2 403 5 527
Anyagjellegű
ráfordítások
161 999 176 222 168 141 187 655 182 030 156 524 222 069 219 991 242 586 226 596
Személyi jellegű
ráfordítások
55 935 65 494 66 332 75 838 71 181 64 541 68 785 68 428 73 873 81 825
Értékcsökkenési
leírás
73 931 76 751 71 463 72 960 71 181 57 357 60 063 56 095 61 047 58 355
Egyéb ráfordítások 7 683 8 275 20 115 8 014 12 502 9 563 11 593 15 645 13 164 9 316
Üzemi tevékenység
eredménye
-179 240 -151 781 -143 734 - 148 357 -157 322 23 066 29 627 -5 709 32 767 8 024
Adózás előtti
eredmény
-213 904 -149 668 -141 275 -147 517 -163 214 14 876 -18 245 -9 155 10 632 -44 003
Adózott eredmény -213 904 -149 668 -141 275 -147 517 -163 214 14 277 -19 383 -9 155 10 632 -44 003
Mérleg szerinti
eredmény
-213 904 -149 668 -141 275 -147 517 -163 214 14 277 -19 383 -9 155 10 632 -44 003
Forrás: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
18
Tokaj-Hétszőlő ZRt
A borvidéken a legelső külföldi tulajdonból létrejött vállalkozása a Tokaj-Hétszőlő ZRt.,
amelyet 1991-ben a GMF biztosító társaság vásárolt meg. A részvények 95%-át a francia
GMF illetve a Tokaj Lencsés dűlő Kft birtokolta, míg 5%-os részvénypaketten a
birtokigazgató, illetve a Tokaj Kereskedőház osztozik. A Tokaj Lencsés-dűlő Kft
tulajdonrészén a GMF, illetve az Electricité et Eaux de Madagascar francia cégek osztoztak.
A tranzakció érdekessége, hogy a privatizációs szerződés értelmében a részvénytársaság
csak 99 éves haszonbérleti jogot szerzett a 45 hektáros terület felett, amelyek a Nagyszőlő és
Hétszőlő dűlők első osztályú határrészeiben találhatók.
A vállalat másik érdekessége, hogy a francia GMF vállalat 2008. szeptemberében
értékesítette tulajdonrészét Michel Reybier Úr tulajdonában lévő cégeknek. A Tokaj-Hétszőlő
ZRt 95%-os részvénytulajdonosa a Tokaj-Lencsés Dűlő Kft. Utóbbi vállalkozásban a
franciaországi Cos d’Estournel pincészetet irányító MJ France 65%-os tulajdonrésszel,
valamint az Electricité et Eaux de Madagascar párizsi székhelyű vállalat rendelkezik 35%-os
tulajdonrésszel.
A pincészet a legnagyobb birtokrészről, a Hétszőlőről kapta nevét, ahol egyben annak
központja is található, amit a kilencvenes évek közepén építettek fel a tulajdonosok. A
borászati beruházás mellett a két dűlőben lévő valamennyi ültetvényt felújították, és azokban
ma bio szőlőtermesztést folytatnak. A dűlők déli fekvése miatt az ültetvények közel ¾-e
Furmint fajtából tevődik össze, amit a Hárslevelű, a Kövérszőlő és a Sárga muskotály követ.
A pincészet éves kapacitása 1000 hektoliter körül alakul.
A vállalkozás jegyzett tőkéje 989 millió Forint (2011), saját tőkéje 383 millió Forint. A
saját tőkének a jegyzett tőkéhez viszonyított alacsony értékét elsősorban a részvénytársaság
veszteséges gazdálkodása miatt kumulált - 630 millió Forintos (2011) eredménytartalék
okozza.
A részvénytársaság éves nettó árbevétele három év átlagában 173 millió Forint (2011),
aminek 40%-át az export teszi ki. Az export területén a legjelentősebb kereskedelmi partner
Franciaország, mely alapvetően a vállalat korábbi tulajdonosának kereskedelmi hálózatát
jelentette. Ismereteim szerint az új tulajdonos különös hangsúlyt fektet az exportpiacok
bővítésére.
19
Tokaj – Oremus Kft
A borvidék északi területén elhelyezkedő, Oremus dűlőt magában foglaló privatizációs
felhívásra a spanyol Alvarez család kínálta ajánlatát fogadta el az ÁVÜ. A birtok igazgatására
hozták létre a Tokaj - Oremus Kft, melynek alapításakor csupán ¾ részben volt tulajdonosa az
Alvarez család tulajdonát képző, riojai Bodegas Vega Sicilia SA. A fennmaradó törzstőkével
a Tokaj Kereskedőház ZRt rendelkezett.
A Vega Sicilia által diktált folyamatos tőkeemelések során a Kereskedőház törzstőkéjének
aránya egyre kevesebb lett. A vállalat 3 063 millió Forint (2011) törzstőkéjének 99,89%-os
tulajdonosa a Vega Sicilia, a fennmaradó 0,11%-os törzstőkével a Tokaj Kereskedőház
rendelkezik.
Hasonlóan a többi vállalkozás fejlesztési stratégiájához, a szőlőterületek folyamatos
felújítása mellett 2000-ben egy borászati zöldmezős beruházást hozott létre Tolcsván. Jelenleg
92 hektáron gazdálkodik. A szőlőterületek jelentős része Erdőbénye és Tolcsva határában
találhatók. A névadó Oremus dűlőn lévő szőlőterületek nagysága néhány hektárra tehető.
A vállalat nettó árbevétele jelentős ingadozásokat, és nagymértékű visszaesést mutat az
elmúlt három év folyamán. Ugyanakkor fontos aláhúzni, hogy a vállalat erősen exportorientált
vállalkozásnak számít, hiszen mindhárom vizsgált évben az exportból származó árbevétel az
értékesítés nettó árbevételének 55-60%-át adta. Legfontosabb exportpiacuk az EU
tagországok, azon belül Spanyolország, valamint USA.
Fontos ugyanakkor kiemelnünk azt a tényt, hogy a vállalat a belföldi piacon realizált
árbevételének 2008-ban 1/3-át, 2009-ben 13%-át a hordós borértékesítés adta a 2009. évi
beszámolója alapján.
Royal-Tokaj ZRt.
Royal – Tokaj ZRt, az azonos nevű, 1989-ben alapított korlátolt felelősségű társaságból jött
létre. A vállalkozás kezdeti tulajdonosai, az angol Hugh Johnson mellett mádi helyi termelők
voltak, akik saját szőlőterületeiket apportálták az új vállalatba. Az együttműködés a helyi
termelőkkel a ’90-es évek végén szakadt meg és azóta a vállalat fő tulajdonosa Hugh Johnson
tulajdonában lévő vállalatok. A vállat részvényesei a 2011. év végi állapot szerint a
Hollandiába bejegyzett Tisza Holding B.V. (59,6%), valamint a londoni székhelyű The Royal
Tokaji Wine Company Limited (40,4%).
A mádi központú vállalat jegyzett tőkéje 49 millió Forint, saját tőkéje 2011. év végén 636
millió Forint. A részvénytársaság a borvidék leghíresebb, Mád környéki dűlőin gazdálkodik
20
összesen 107 hektáron, amiből 58 hektárt képez a saját tulajdonú ültetvény. A fennmaradó 48
hektáros területet haszonélvezeti joggal tulajdonolja vállalat.
A szőlőültetvények felújítása mellett a borászati beruházás is fontos prioritást jelentett a
befektetők számára. A kilencvenes években felépített kisebb picét követően 2008-ban kezdtek
újabb jelentős borászati beruházásba, melynek beruházási összege 382 millió forintra
tervezték.
A kiváló minőségű borairól híres mádi vállalat elsősorban külföldön értékesíti borait. 2009-
ben a nettó árbevétel 76%-át az export adta. Legfontosabb kereskedelmi partnere az Európai
Unió tagországai, különösen Nagy Britannia, Németország és Svédország, valamint a
tengeren túli Kanada és Egyesült Államok. A vállalat szinte kizárólag (98,6%) palackos bort
értékesít.
Pajzos ZRt és Magyer ZRt
Miként a vállalat megnevezése is mutatja, két dűlőből kialakított „privatizációs egységről”
van szó, mely vállalatokat 1991-ben alapítottak meg az akkori tulajdonosok. A Megyer ZRt-t
és a Pajzos ZRt megalakulásuk óta közös menedzsment vezetése alatt állt.
A Pajzos ZRt-t a Jean Louis LABORDE vezetésével alapított CFGVT (Compagnie
Financière des Grands Vins de Tokaj) befektetői csoport alapította. 2000-re LABORDE Úr
valamennyi üzlettársa tulajdonrészét megvásárolta a CFGVT cégben, így annak és közvetve a
Pajzos ZRt-nek egyedüli tulajdonosa lett.
A Megyer dűlőre kiírt privatizációs tendert a francia GAN Biztosító társaság nyerte meg, de
2000-re a Jean Louis LABORDE tulajdonában lévő JLL Participations SOCIÉTÉ megvette a
biztosító társaság részvényeit, így a két cég tulajdonosi köre is azonos lett. Mindkét
részvénytársaságban rendelkezett a Tokaj Kereskedőház Rt. 5% alatti részvénypakettel, de
mára ezek tulajdonrészét a jelenlegi tulajdonos megvette.
A Pajzos ZRt 68 hektár, a Megyer ZRt 79 hektár szőlőültetvénnyel rendelkezik, aminek
döntő részét a rendszerváltozást követően telepítettek újra. Szemben a többi vállalattal, a
cégcsoport nem végzett jelentős borászati beruházásba. A szőlő feldolgozása a sárospataki
központban történik zömmel, ahonnan az érlelésre szánt borokat szállítják ki a hegyoldalban
található érlelő pincék valamelyikébe.
A Pajzos ZRt 240 millió Forint jegyzett tőkével és 422 millió Forint saját tőkével
rendelkezik, míg a Megyer ZRt 315 millió Forint jegyzett tőkével és 191 millió Forint saját
tőkével rendelkezik. A vállalatok állandó veszteséges működésére enged következtetni, hogy
21
a Pajzos ZRt eredménytartaléka -266 millió Forint, a Megyer ZRt-é -428 millió Forint volt
2011-ben.
Mindkét vállalatról elmondható, hogy számukra elsődleges a belföldi piac, ahol bevételeik
65-70%-át realizálják. A két vállalat a cégcsoporton belül eltérő értékesítési filozófiával
rendelkezik: míg a Megyer borok széles termékpalettája az élelmiszerláncokban éppúgy
megtalálható, mint a gasztronómiában, addig a Pajzos borok magasabb minőséget jelentenek
és alapvetően a HORECA részére értékesítik.
Dereszla Kft
A vállalatot 1992-ben alapította a Sopardex SA francia és a bodrogkeresztúri Béke
Mezőgazdasági Szakszövetkezet Bodrog-Várhegy Kft néven. A Sopardex mögött álló CANA
szövetkezet 2001-ben értékesítette tulajdonrészét, a d’Aulan család részére, amely a vállalat
felhalmozott adóságának rendezését követően kezdett jelentős beruházásokba. A
szerencsejáték-iparban vagyonra szert tett d’Aulan család a XIX. század óta birtokolja a Piper
Heidsieck pezsgőgyárat, ami a Champagne-i borvidék öt leghíresebb márkája közé tartozik. A
d’Aulan család mára fontos befektetésekkel rendelkezik Bordeaux-ban (Edonia és Chateau
Sansonnet), Argentínában (Alta Vista).
A vállalat jelenlegi tulajdonosa a SOPARDEX S.A., valamint 100 ezer Forint törzstőkével
a jelenlegi ügyvezető igazgató, Kalocsai László. A vállalat jegyzett tőkéje 1 288 millió Forint
-380 millió Forint eredménytartalékkal (2011).
A vállalat alapítási körülményeiből adódóan szőlő alapanyag-ellátását általában hosszú távú
szerződésekkel biztosítja, ugyanis a vállalat saját tulajdonú területei 10 hektár alatt van.
Termékeinek jelentős részét a d’Aulan család tulajdonában lévő francia kereskedelmi
vállalaton keresztül értékesíti külföldön. Az export bevételek jelentőségét mutatja, hogy 2009-
ben nettó árbevételének 60%-át jelentette az export, melynek további fontos célállomása
Lengyelország, Szlovákia, Románia és Ukrajna.
Sauska-Tokaj
A Villányi borvidéken már bemutatott tulajdonos, Sauska Krisztián első magyar borászati
befektetéséről van szó. A céget Árvay Borászati Kft. néven az Árvay család alapította 1998-
ban, melyben 2000-ben Sauska Krisztián cége, az amerikai SCC vállalat, valamint a Lighttech
Kft szerzett tulajdonrészt, és változott a vállalkozás neve Árvay és Társai Kft névre. 2008. év
végén a Kft-ben lévő üzletrészüket az Árvay család tagjai eladták Sauska Krisztián cégei
22
részére, aki 2009-ben Sauska-Tokaj Kft névre módosította vállalkozása nevét, amelynek
jelenlegi tulajdonosa a Cerlux Kft (46,2%), valamint a Lighttech Kft (45%) mellett 8%-ban
Dr. Bándy Dezső, és 0,8%-ban az SCC.
A vállalat 120 millió forintos átlagos árbevétele mellett, 2007 óta valamennyi évben
veszteséges tevékenységet folytatott, így eredménytartaléka 2009-ben -730 millió forint.
Az Árvay család és Sauska Krisztián fúziójának létrejöttekor a vállalkozás egy fontos
borászati beruházást kezdett meg Tokaj városában, az egykori Kaszinó területén, ami a mai
napig a vállalkozás központja.
Béres Szőlőbirtok Kft
A 2002-ben alapított borászati vállalkozás a privatizáció folyamán egy spanyol
befektetőnek értékesített birtoktesten alakult ki azzal az érdekességgel, hogy az erdőbényei
templom alatt húzódó érlelőpincét nem vásárolta meg a Béres család. A Kft. Béres József
Károly, Béres Józsefné valamint a Béres Befektetési ZRt tulajdonát képzi.
Az alapítást követően a vállalat borászati beruházásba kezdett Erdőbénye külterületén, ami
2006-ban került átadásra. A beruházás összege meghaladta az 1 milliárd Forintot. A
zöldmezős beruházással párhuzamosan felújították a 45 hektáros szőlőbirtok egy részét.
Viszonylag fiatal vállalkozásról lévén szó 2009-ben jelent meg első borkülönlegességeivel,
ami magyarázhatja a több vállalatéhoz képest viszonylag alacsony nettó árbevételét.
A vállalat fiatalságára utal az a tény is, hogy Tokaji birtokhoz képest az export bevételek
5% alatt maradnak. A vállalat vezetése ugyanakkor jelentős erőfeszítéseket tesz annak
érdekében, hogy a külföldi piacok is megismerjék a Béres Birtok borait.
