8
Litéri Hírmondó A MARATON LAPCSOPORT TAGJA 2016. április 22. • II. évfolyam 2. szám AJÁNLÓ Egész életét meghatározza a szeretet Beszélgetés Rokalyné Csizmadia Margittal, a Csivitelő Óvoda és Bölcsőde vezetőjével 6. oldal Újabb fejlesztést terveznek Labdarúgótorna a műfüvesen Új bölcsőde építésére adott be pályázatot Litér Község Önkormányzata. Duplájára emelkedhet a bölcsődei férőhelyek szá- ma. n 3. OLDAL A sportszerűség jegyében zajlott a negyedik alkalom- mal megrendezett Nyuszi Kupa. n 7. OLDAL Bódi Mária Magdolná- ról nevezték el a Litér és Balatonfűzfő kö- zötti kerékpárutat, az útszakaszt Márfi Gyula érsek szentelte fel. A 71 esztendővel ezelőtt elhunyt Bódi Mária Mag- dolna vértanúságának év- fordulóján egész napos kerékpáros zarándoklat indult szülőfalujából, Szig- ligetről. A részt vevő ke- rékpárosok Badacsonyon és a Káli-medencén ke- resztül értek április 15-én Litérre, hogy részt vegye- nek a kerékpárút felszen- telésén, amelyről támoga- tó döntést is hozott a litéri képviselő-testület. Közben Szigligeten és Köveskálon megkoszorúzták a vértanú emléktábláit, Badacsony- tördemicen pedig – ahol annak idején Magdit meg- keresztelték – áldást kap- tak a túrázók. A kerékpár- út pénteki megszentelése után szombaton ezúttal is Litéren tartottak szentmi- sét Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért. (Részletek a 2. oldalon.) Márfi Gyula érsek szentelte fel a Litér és Balatonfűzfő közötti kerékpárutat, amelyet Bódi Mária Magdolnáról neveztek el. A háttérben a kerékpáros zarándoklat résztvevői FOTÓ: UGRAY Magdi nevét viseli a kerékpárút Egy vödör hideg vízzel locsolták meg a litéri leá- nyokat a Zöldág Néptánc- együttes fiataljai, akik húsvéthétfőn zenekari kí- sérettel járták körbe a fa- lut. Hagyomány Litéren, hogy húsvéthétfőn már dél- előtt hosszú sétára indul- nak a népviseletbe öltözött táncosok. Szabó Sándor és a Zöldág Néptáncegyüttes fiataljai idén is összegyűl- tek a művelődési háznál, majd egy-egy vödör vízzel a kézben nekivágtak a falu- nak. A táncegyüttes lányai már minden háznál szép ruhába öltözve várták őket. A kötelező locsolóvers el- mondása után aztán jött a fekete leves, illetve a friss víz, amelyből bőséggel kap- tak a nyakukba a lányok, akik hangos hujjogatások közepette próbáltak elszök- ni a hideg fürdő elől. Persze nem sikerült, de így van ez minden évben. A lelkes csapatot minden portánál piros tojással, süte- ményekkel, üdítővel és jófaj- ta pálinkával várták a házi- gazdák. A finomságok elfo- gyasztása közben pedig Koncz Gergő prímás és ba- rátai muzsikáltak. Dr. So- mogyi István, Szabó Sán- dor, Pintér Katalin, Harnos Balázs, a Zavada- Kis család, Palkó László, il- letve Medovits Zóra család- ja egyaránt kiváló vendéglá- tónak bizonyult. Délután aztán a művelő- dési házba hívott mindenkit a Zöldág Kulturális Egyesü- let. A hagyományos locsoló- bálban tanítós gyermek és felnőtt táncház, valamint ba- tyus mulatság is várta a ven- dégeket, ahol többek között Heffler Györgyné képviselő asszony és a Litéri Nyugdí- jasklub asszonyai által ké- szített finom házi sütemé- nyeket is megkóstolhatták a vendégek. Idén is vödörrel indultak locsolkodni húsvétkor a litéri legények Minden portánál örömmel fogadták a locsolkodni érkező iakat, noha hideg vízzel érkeztek vendégségbe

Litéri Hírmondó - 2016. 04. 22

Embed Size (px)

DESCRIPTION

© Maraton Lapcsoport

Citation preview

Page 1: Litéri Hírmondó - 2016. 04. 22

Litéri HírmondóA M AR ATO N L APC SO PO R T TAG JA 2016. április 22. • II. évfolyam 2. szám

AJÁNLÓ

Egész életét meghatározza a szeretetBeszélgetés Rokalyné Csizmadia Margittal, a Csivitelő Óvoda és Bölcsőde vezetőjével 6. oldal

Újabb fejlesztést terveznek

Labdarúgótorna a műfüvesen

Új bölcsőde építésére adott be pályázatot Litér Község Önkormányzata. Duplájára emelkedhet a bölcsődei férőhelyek szá-ma. n 3. OLDAL

A sportszerűség jegyében zajlott a negyedik alkalom-mal megrendezett Nyuszi Kupa. n 7. OLDAL

Bódi Mária Magdolná-ról nevezték el a Litér és Balatonfűzfő kö-zötti kerékpárutat, az útszakaszt Márfi Gyula érsek szentelte fel.

A 71 esztendővel ezelőtt elhunyt Bódi Mária Mag-dolna vértanúságának év-fordulóján egész napos kerékpáros zarándoklat indult szülőfalujából, Szig-ligetről. A részt vevő ke-rékpárosok Badacsonyon és a Káli-medencén ke-resztül értek április 15-én Litérre, hogy részt vegye-nek a kerékpárút felszen-telésén, amelyről támoga-tó döntést is hozott a litéri képviselő-testület. Közben Szigligeten és Köveskálon megkoszorúzták a vértanú emléktábláit, Badacsony-tördemicen pedig – ahol

annak idején Magdit meg-keresztelték – áldást kap-tak a túrázók. A kerékpár-

út pénteki megszentelése után szombaton ezúttal is Litéren tartottak szentmi-

sét Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért.

(Részletek a 2. oldalon.)

Márfi Gyula érsek szentelte fel a Litér és Balatonfűzfő közötti kerékpárutat, amelyet Bódi Mária Magdolnáról neveztek el. A háttérben a kerékpáros zarándoklat résztvevői FOTÓ: UGRAY

Magdi nevét viseli a kerékpárút

Egy vödör hideg vízzel locsolták meg a litéri leá-nyokat a Zöldág Néptánc-együttes fiataljai, akik húsvéthétfőn zenekari kí-sérettel járták körbe a fa-lut.

Hag yomány Litéren, hogy húsvéthétfőn már dél-előtt hosszú sétára indul-nak a népviseletbe öltözött táncosok. Szabó Sándor és a Zöldág Néptáncegyüttes fiataljai idén is összegyűl-tek a művelődési háznál, majd egy-egy vödör vízzel a kézben nekivágtak a falu-nak. A táncegyüttes lányai már minden háznál szép ruhába öltözve várták őket. A kötelező locsolóvers el-mondása után aztán jött a

fekete leves, illetve a friss víz, amelyből bőséggel kap-tak a nyakukba a lányok, akik hangos hujjogatások közepette próbáltak elszök-

ni a hideg fürdő elől. Persze nem sikerült, de így van ez minden évben.

A lelkes csapatot minden portánál piros tojással, süte-

ményekkel, üdítővel és jófaj-ta pálinkával várták a házi-gazdák. A finomságok elfo-gyasztása közben pedig Koncz Gergő prímás és ba-

rátai muzsikáltak. Dr. So-mogyi István, Szabó Sán-dor, Pintér Katalin, Harnos Balázs, a Zavada-Kis család, Palkó László, il-letve Medovits Zóra család-ja egyaránt kiváló vendéglá-tónak bizonyult.

Délután aztán a művelő-dési házba hívott mindenkit a Zöldág Kulturális Egyesü-let. A hagyományos locsoló-bálban tanítós gyermek és felnőtt táncház, valamint ba-tyus mulatság is várta a ven-dégeket, ahol többek között Heffler Györgyné képviselő asszony és a Litéri Nyugdí-jasklub asszonyai által ké-szített finom házi sütemé-nyeket is megkóstolhatták a vendégek.

Idén is vödörrel indultak locsolkodni húsvétkor a litéri legények

Minden portánál örömmel fogadták a locsolkodni érkező ifjakat, noha hideg vízzel érkeztek vendégségbe

Page 2: Litéri Hírmondó - 2016. 04. 22

2 2016. április 22.

Litéri HírmondóIDŐSZAKOS KIADVÁNY

A MARATON LAPCSOPORT TAGJA

IMPRESSZUM:Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Kiadja: Maraton Lapcsoport – Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Kázmér Judit és Kinde Kálmán ügyvezető igazgatók PLT ingyenes divízió igazgató: Heffler GyörgySzerkesztőség és hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém Házgyári u. 12., 06-30-9571-240, [email protected] munkák: Extra Média Nyomda Kft, Székesfehérvár Felelős vezető: Szabó Dániel • A lap ingyenes • Megjelenik 750 példányban

közélet

Valami nagyot tenni az Úrért, ez volt Magdi szándéka. Így nőtt fel, ez volt rövid, de teljes életének célja.

Palánki Ferenc debre-cen-nyíregyházi megyés-püspök mondta el mindezt a Litéren, a 71 éve meggyil-kolt Bódi Mária Magolna tiszteletére tartott szent-misén. Az egykori kastély, ma általános iskola udva-rán, itt halt ugyanis vérta-núhalált 1945 márciusában az akkor 24 éves lány, aki szüzességi fogadalmát a végsőkig megtartva ellen-állt az óvóhelyre betörő s őt meggyilkoló szovjet kato-náknak.

Mártírhalálának évfor-dulójára Litéren minden évben ünnepséggel emlé-keznek meg. A program a litéri régi temetőben, Bódi Mária Magdolna sírjánál indult, ahol a résztvevők, köztük Márfi Gyula veszp-rémi érsek, közösen mond-tak el egy imát a vértanú boldoggá avatásáért. A folytatásban közösen za-

rándokoltak át az iskolá-hoz, ahol koszorúkat s vi-rágokat helyeztek el a vér-tanú 2005-ben felszentelt emlékművénél.

Az ünnepség a hagyomá-nyok szerint Bódi Mária Magdolna boldoggá avatá-sáért tartott szentmisével zárult, amelyet ezúttal Pa-lánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüs-pök pontifikált. – Szokás

azt mondani, hogy a mai világban nem lehet jónak lenni, mert sok a bűn, a go-noszság, s rosszak az em-berek. Az ország különbö-ző szegleteiből mi mégis eljöttünk ide Litérre, hogy egy fiatal lány életét meg-ünnepeljük. Hogy mit lehet ünnepelni egy gyalázatos halálon? Hát mit lehet ün-nepelni Jézus Krisztus ke-resztre feszítésén? Nem a

kínokat ünnepeljük, hanem a szeretetet. Bódi Mária Magdolna dicsőséges, min-dent odaadó tettét, s benne a mindenkit feltétel nélkül szerető Istent. Az egykori gyilkosnak a neve sem ma-radt fönn, de az áldozatot ma is sokan példaképnek tekintik – mondta el az ösz-szegyűlt mintegy 100 meg-emlékező előtt Palánki Fe-renc megyéspüspök.

Ma is sokan példaképnek tekintik

Palánki Ferenc megyéspüspök hangsúlyozta: nem a kínokat ünnepeljük, hanem a szeretetet. Bódi Mária Magdolna dicsőséges, mindent odaadó tettét

Zöldágjárással köszön-tötték a tavaszt, s járták körbe dalolva a telepü-lést húsvét előtt a helyi néptáncos fiatalok.

Szép tradíció Litéren a zöldágjárás, amelyet min-den évben húsvét előtt tar-tanak meg. – A Bakonyban és Balaton-felvidéken máig élő néphagyomány szerint a néptáncos lányok szala-gokkal díszített, rügyeket bontó ágakat tartva, ének-kel, kapuzós vonulással táncolják végig a falu utcá-it, így jelezve a tavasz meg-

érkezését és a természet megújulását – mondta el kérdésünkre Csiszárné

Baranyai Anita, a szerve-ző Litéri Zöldág Kulturális Egyesület vezetője.

A jó hangulatú menet, amelyhez a helyiek közül is sokan csatlakoztak, Pintér Katalin vezetésé-vel a művelődési háztól in-dult, s oda is tértek vissza a táncos felvonulás után a fiatalok. Nem véletlenül, hiszen az intézményben a húsvéti készülődésé volt a főszerep. A gyermekeket népi játékokkal várták, de Bakó Ildikó, a magyar kultúra lovagja irányítása mel lett tojásfestésre, Egyedné Kamondi Tünde jóvoltából pedig húsvéti kézműves foglalkozásra is volt lehetősége az érdeklő-dőknek.

Zöldágjárással köszöntötték a tavaszt a táncosok

Szalagokkal díszített, rügyeket bontó ágakat tartva, énekelve és táncolva járták körbe Litért szombaton a helyi néptáncos fiatalok

GerinctornaNagy érdeklődés mellett

zajlott a gerinctorna a litéri művelődési házban. A fog-lalkozásra főként az idő-sebb korosztály érkezett, de a fiatalok is lelkesen tor-náztak Kamrás Kinga gyógy tornász vezetésével. A gerincproblémák kezelé-sére és megelőzésére sok-féle gyakorlat létezik, ezek begyakorlásában és helyes kivitelezésében is segített a szakember. A Balatonalmá-di Egészségfejlesztési Iroda szervezésében megvalósu-ló ingyenes foglalkozáso-kon bárki részt vehet, az ér-deklődőket minden ked-den 17 és 18 óra között vár-ják a művelődési házban.

KicsavartaMárcius elején a viharos

szél kicsavarta a helyéről a litéri művelődési ház előtt álló, közel tíz méter magas fát, ami rádőlt az épület te-tejére és komoly károkat okozott annak szerkezeté-ben. Szerencsére az épület falszerkezete nem sérült meg, s a balesetben szemé-lyi sérülés sem történt. Az esetet követően az önkor-mányzat ideiglenesen hely-reállította a sérült tetőrészt, a teljes felújítást pedig a Belügyminisztériumtól igé-nyelt vis maior támogatás-ból szeretnék megoldani.

Birkafőzőverseny a közparkban

Komoly hagyományok-kal bíró főzőversenyre hív-ja és várja az érdeklődőket április 23-án Litér Község Önkormányzata. A XVI. Szent György-napi birkafőzőversenyre a ne-vezés már lezárult, a főzés 8 órától indul a litéri köz-parkban. A várhatóan jó hangulatú rendezvény ke-retében 10 és 12 óra között gyermekprogramokkal is várják a családokat.

Page 3: Litéri Hírmondó - 2016. 04. 22

32016. április 22.

Az új bölcsődei épület látványterve. Zárt folyosón kötnék össze a Csivitelő Óvoda és Bölcsőde jelenlegi épületével

önkormányzat

Litér Község Önkormányzata egyik kiemelt feladatának tekinti az óvodai és bölcsődei nevelés feltételeinek javítását, a gyermekek minőségi körülmények között történő fejlődé-sének biztosítását.

Az előrelátó tervezés kere-tében, a felmerülő igények-nek megfelelő mértékű óvo-dai és bölcsődei férőhely biz-tosítása érdekében az önkor-mányzat ingatlant vásárolt a meglévő nevelési intézmény szomszédságában és terve-ket készíttetett egy új bölcső-deépület építésére.

A beruházás anyagi fede-zetét külső forrásból biztosí-taná az önkormányzat, ezért a képviselő-testület úgy döntött, 225 millió fo-rintnyi támogatást igényel a TOP-1.4.1-15. kódszámú „A foglalkoztatás és az életmi-nőség javítása családbarát, munkába állást segítő intéz-mények, közszolgáltatások fejlesztésével” című pályá-zaton. Támogató döntés ese-tén a Litér, Előd u. 1. és az Árpád u. 2. szám alatti in-gatlan összevonásával ki-alakult 93-as helyrajzi szá-mú, 2586 m2 területű ingatla-non új bölcsődeépület építé-sére kerül sor, amelyet zárt folyosón összekötnek a meg-lévő Csivitelő Óvoda és Böl-csőde nevelési intézmény-nyel.

A projekt célja a várólistán szereplő bölcsődés és óvodás korú gyermekek számának nullára csökkentése, az édesanyák, illetve a gyerme-kekkel otthon maradó szülők munkába állásának elősegí-tése. Az új bölcsőde felépíté-sével és egy óvodai csoport-szoba kialakításával az óvo-da esetében a jelenlegi 90 fé-rőhely 115 férőhelyre, a böl-csőde esetében a jelenlegi 12 férőhely 24 férőhelyre emel-kedik. Az új nevelési eszkö-zök, játékok beszerzésével pedig még korszerűbbé válik a bölcsődei ellátás Litéren. A kapacitásbővítés mellett az építési beruházással munka-helyteremtés is megvalósul, 2 óvodapedagógussal, 1 daj-kával, 2 bölcsődei szakgon-dozóval és 1 bölcsődei kisegí-tővel gyarapodik a nevelési intézmény, amelynek dolgo-

zói létszáma így 23-ról 29 főre nő.

Arról is döntött a képvise-lő-testület, hogy vis maior pályázatot nyújt be a műve-lődési ház megrongálódott tetőszerkezetének felújítá-sára. Mint ismert, március 4-én a viharban egy nagy-méretű nyárfa rádőlt az épü-letre, s komoly károkat oko-zott a tetőzetben. A Belügy-minisztériumtól ezért a 7,4

millió forintos önerő és a biztosító által fizetett 1 mil-lió forint mellé vis maior tá-mogatásként 17,2 millió fo-rintot igényelt Litér Község Önkormányzata. A bruttó 25,6 millió forintos összkölt-ségű beruházás a művelődé-si ház tetőzetének teljes cse-réjét fedezné.

Litér Község Önkormány-zatának Humán Értékek Bi-zottsága döntött a civil szer-vezetek 2016-os támogatásá-ról. A Litéri Sportegyesület részére sporttevékenységre 400 000 Ft támogatást állapí-tott meg az OTP Bank Bo-zsik-programjában való részvétel, játékosok igazolá-sa, átigazolása, sportorvosi szolgáltatás igénybevétele, tornák, rendezvények szer-vezése, edzésekre, mérkőzé-sekre utazási költség biztosí-

tása, szerelés mosása támo-gatása tárgyában.

A Western Lövész Sport-egyesület részére sporttevé-kenységre 100 000 Ft támo-gatást állapított meg. Az egyesület két tagja a magyar válogatott tagjaként képvise-li Magyarországot a 2016. augusztus 13–21. között Ma-gyarországon (Sarlós-pusztán) megrendezett elöl-töltős fekete lőporos világbaj-nokságon. A versenyen való részvétel költségeinek támo-gatására kapták a támoga-tást.

A Sólyi Szőlőhegyi Kertba-rátok Egyesülete részére la-kóközösségi és érdekképvi-seleti tevékenységre 150 000

Ft támogatást állapított meg az áprilisi környezetvédelmi napra gyomirtó, növény-védőszer, üdítő, élelmiszer vásárlása, térségi borver-seny, Litér–Sóly nyugdíjas-találkozó, Márton-napi ün-nepség megrendezése, litéri ünnepségeken való közre-működés – piac évfordulója, mindenki karácsonya, Mo-gyorósi napok –, eldobható poharak, tányérok, élelmi-szer beszerzése tárgyában.

A Litéri Zöldág Kulturális Egyesület részére kulturális és közművelődési, valamint ifjúsági, oktatási és nevelési tevékenységre 2 200 000 Ft támogatást állapított meg.

A gyermektánccsoport eb-ben az évben szakmai zsűri előtt szeretne megmutatkoz-ni. Ehhez a fő cél a csoport összekovácsolása, tánctudás

erősítése, kifejezőkészség fejlesztése, szakmai progra-mok, táncoktatók bevonása (edzőtábor, nyári szakmai tábor, táncos alkalmakon fel-lépés), szükséges egy jó ze-nekari kíséret, az elhaszná-lódott ruhák újra cserélése. Az ifjúsági csoportban a lét-szám emelése a legfontosabb cél. A fiúknak székely haris-nya, fekete mellény beszerzé-se, vidéki edzőtáborban való részvétel. Az egyesület ki-emelkedő eseményei az év folyamán: határon túli vendé-gekkel kapcsolattartás, tan-folyamok szervezése, isme-retterjesztő előadások tartá-sa, önálló és közös műsorok, fesztivál szervezése, lebo-

nyolítása, jótékony rendezvé-nyek támogatása. A gyer-mektánccsoport és az ifjúsá-gi csoport egyformán 1 100 000 Ft – 1 100 000 Ft támogatásban részesül.

A Litéri Táncosok Baráti Köre részére kulturális és közművelődési tevékenység-re 300 000 Ft támogatást ál-lapított meg az Országos Csepeli Öregtáncos Találko-zón, a Szamosújvári Mező-ségi Találkozón (Erdély) való részvételre, a 2016. júli-us 2-án megrendezésre ke-rülő VII. Litéri Szenior Néptánctalálkozóra, vala-mint az év folyamán további tájegységek táncainak, ha-gyományainak megismeré-se, ehhez szükséges visele-tek beszerzése, zenekari költségek támogatása tár-gyában.

A Litéri Református Egy-házközség részére kulturá-lis, közművelődési tevékeny-ségre 350 000 Ft támogatást állapított meg a 2016. május 15-én rendezett 1. Litéri Re-formátus Találkozó, május 16-án pünkösdi hangver-seny, júliusban a Mogyorósi napokhoz kapcsolódó kiállí-tás szervezése, 2016. advent-je, 2016. őszi egyházmegyei hittanverseny szervezése, valamint a programokhoz kapcsolódóan a gyülekezeti terembe porszívó és villany-tűzhely vásárlása tárgyá-ban.

A Litéri Református Egy-házközség részére ifjúsági, nevelési, oktatási tevékeny-

ségre 100 000 Ft támogatást állapított meg a 2016. évi – az OM Magyarország, a Litéri Református Általános Iskola és a helyi angolul beszélő fia-tal gimnazisták közreműkö-désével – angoltábor meg-szervezése, megtartása (dél-előtt tanítás, ebéd után sport- és szabadidős programok, strandolás, környékbeli ki-rándulás) tárgyában

A Római Katolikus Egy-házközség részére kulturá-lis, közművelődési tevékeny-ségre 350 000 Ft támogatást állapított meg a litéri Római Katolikus Egyházközség hit-életi tevékenysége, progra-mok szervezése, Bódi Mária Magdolna vértanú tiszteleté-nek előmozdítása, a megem-lékezés költségeihez való hozzájárulás támogatása tárgyában.

Pályázati forrásból épülhet új bölcsőde Litéren

Page 4: Litéri Hírmondó - 2016. 04. 22

4 2016. április 22.közélet

Egy mai fiatal számára 1848 már-már való-szerűtlenül régen volt. Hatásai és a szabad-ságharc által kivívott eredményei azonban ma is meghatározzák mindennapjainkat, az akkor meghatározott ideák ma is érvénye-sek.

Szedlák Attila, Litér pol-gármestere mondta el mind-ezt március 15-én az általá-nos iskola előtt, az 1848/49-es forradalom és szabadság-harc évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlé-kezésen. A Csivitelő Óvoda gyermekeinek műsorát köve-tően a polgármester beszé-dében kiemelte, hiába volt régen 1848, azóta is egyfoly-tában ugyanazokkal az el-döntendő kérdésekkel, di-lemmákkal kell szembesül-nünk. – Fontolva haladó re-formok vagy egy mindent ki-söprő vihar szolgálja jobban a nemzet fejlődését? Ki kell-e tartani a végsőkig vagy a kompromisszumok hozzák el a boldogulást? Egyszer az egyik, máskor a másik út visz közelebb minket a közös és egyértelmű céljainkhoz: a közjó szolgálatához és a nemzet gyarapodásához.

Túl azonban a vissza-vissza-térő dilemmákon, amelyek sajnos sokszor – ha időlege-sen is – különböző táborokra osztják a magyarokat, egy-valamiben teljes a konszen-zus. Ez pedig a mindent felül-író szabadságvágy. Nem a rendszer nélküli, zűrzavart szülő változat, ami sokszor a liberalizmus köpönyegébe burkolózik, miközben na-gyon is egyéni érdekek áll-nak a hátterében. Hanem a szabadság, a szó nemes ér-telmében. Ne feledjük, a Pil-vaxban gyülekező fiatalok nem anarchiára szólítottak fel, hanem a 12 pontban sor-ba szedett követeléseik rög-

tön politikai és jogi progra-mot is adtak – mondta el Szedlák Attila.

Litér polgármestere hang-súlyozta, az 1848/49-es forra-dalom és szabadságharc nem egy rövid epizód a ma-gyar történelem lapjain, ha-nem egy olyan küzdelem, amelynek során őseink ösz-szekovácsolódtak, s kijelöl-ték számunkra az utat, ame-lyen, ha kell, ésszel, ha kell, tűzzel és vér árán jutunk előrébb. – A 48-as fiatalok egy erős és független Ma-gyarországot álmodtak meg. Tudták, hogy az országnak csak úgy lehet esélye, ha béke, nyugalom és egyetér-

tés van legfőbb közös ügye-inkben. Tudták, hogy Ma-gyarország csak úgy erősöd-het, ha stabilitás van, s a nemzet csak úgy vethet véget az állandó nyomásgyakor-lásnak, s csak úgy válhat Eu-rópa részévé, ha előbb kiáll saját magáért és a magyar nemzet érdekeiért. Olyan kormányt és parlamentet akartak, amely nem idegen hatalmaknak akar megfelel-ni, hanem kizárólag a ma-gyar népet akarja szolgálni. Szerencsére ma ezekért a célokért nem kell fegyverek-kel megharcolnunk. Nem kell csatába indulnunk, hogy ne kelljen az idegen hatalmak akarata előtt meghajolnunk, s hogy ne kelljen messzi, ide-gen kultúrákból érkezett em-berekkel együtt élnünk. Nincs tehát igazuk azoknak, akik a demokráciában de-mokráciáért kiáltanak. Az

elmúlt évek összefogása eredményeként visszasze-reztük nemzeti önbecsülé-sünket, s nem szabad enged-nünk, hogy valaki erről az útról letérítsen bennünket – szögezte le Szedlák Attila.

Az ünnepi program ré-szeként a litéri általános iskolások szavaltak az al-kalomhoz illő verseket, majd a veszprémi  HAMÜV Band  (Pannon Egyetem Hallgatók a Művészetért Egyesület rock zenekara) adta elő a Nemzeti dalt, il-letve a Kormorán a Költő visszatér című dalát.

A megemlékezés a hősi emlékparkban folytatódott, ahol a litéri önkormányzat mellett koszorút helyeztek el az emlékműnél a Felvidékről érkezett Berencs község ve-zetői, valamint a helyi intéz-mények és szervezetek kép-viselői.

Az országnak csak úgy lehet esélye, ha béke, nyugalom és egyetértés van legfőbb közös ügyeinkben

A 48-as hősök üzenete: kiállni a nemzet érdekeiért

A Csivitelő Óvoda gyermekeinek színvonalas műsorával indult a március 15-ei megemlékezés

Szedlák Attila hangsúlyozta, elődeink kijelölték számunkra a követendő utat A HAMÜV Band zenélt élőben az iskolánál tartott ünnepségen

Page 5: Litéri Hírmondó - 2016. 04. 22

52016. április 22. 5közélet

Kiállítás egyenruhákból

Korhű egyenruhákból összeállított kiállítás nyílt a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon. A tárlaton a Veszprémi Méretes Szabóság által készített 23 katonai, csendőri és rendőri egyenruhát láthatja a közönség. A török idők katonaöltözetétől a XX. századi egyenruhákig tartó kort íveli át az arannyal, ezüsttel dú-san díszített, színpom-pás öltözékek sora. A kiállítás megnyitóján részt vevő óvodásoknak, talán friss tanulmánya-ik alapján, az 1848-s sza-badságharc idején viselt tiszti egyenruhák tet-szettek legjobban.

A kiállítás 2016. júni-us végéig a Balatonal-mádi Rendőrkapitány-ság épületében tekint-hető meg, hétfőtől csü-törtökig 8–16 óra között, pénteken 8–13 óra kö-zött.

A nagy háború idején és utána keletkezett nép-dalokon keresztül mutatja be a magyar katonák sorsát a Kákics együttes rendhagyó zenés estje, amelyet litéri általános iskolában mutatott be a zenekar.

Két éve járja a Kárpát-medencét különleges pro-dukciójával a székesfehér-vári zenekar, most pedig kibővült műsorral indult újabb körútra a csapat. A Ferenc Jóska fújatja a trombitát… című, a történelmi tényekhez hű est lényege, hogy a zene nyelvén kalau-zolja el a nézőt a 100 esztendővel ezelőtti első világháborúba.

A művelődési ház helyett rendhagyó módon az iskola tor-natermében előadott produkció gerincét a székesfehérvári 17-es gyalogezred és a székesfehérvári 10-es huszárok történe-te adja. Korabeli fel-jegyzésekből, leve-

lekből olvastak fel a zene-számok között a muzsiku-sok, miközben kivetített archív fényképfelvételek idézték meg a korszak, a frontok hangulatát.

A Tárnok Ákos és Hor-váth Árpád vezette együt-testől megtudtuk, a koráb-bi műsorokhoz képest to-vább bővült a repertoár. A másfél órás előadás során ennek megfelelően fel-csendült például Bartók Béla tápiószelei gyűjtésé-ből egy lassú csárdás, a Kormányos úr arra tart-son a part felé… kezdetű népdal, emellett pedig Damó Elemér, a fehérvári

17-es honvéd gyalogezred tisztjének visszaemléke-zése nyomán nemcsak a húsvét, de a karácsony há-borús megünneplését is bemutatták a zenészek. A nézők így gondolatban a honvédekkel járhatták be a szomorúan dicsőséges harcok helyszíneit Szerbi-ától Galíciáig, Erdélytől Doberdóig.

A műsor külön érde-kessége volt, hogy a nép-

zenében alkotó Ká-kics eg yüttes tag-jai nemcsak vonós hangszereken ze-néltek az este fo-lyamán, hanem a parasztság á lta l használt hangsze-reket is bevetették a minél autentiku-sabb előadás érde-kében. A tekerő-lant, a bőrduda, a gyimesi ütőgardon, a koboz vagy épp a különböző furulyák sokat tettek hozzá a múlt idéző est hangulatához.

A kutyaterápiás foglalkozás óriási sikert aratott a gyerekek körében. Újra megtartották az óvodában a hagyományos Csivitelő Hetet sok érdekes és színes programmal.

Az idei rendezvénysoro-zat mottója akár az is lehe-tett volna, vegyük észre, hogy a gyermekünkkel töl-tött idő a legértékesebb. Ennek jegyében tartották meg a bölcsődében a Kere-kítő elnevezésű foglalko-zást, ahol az édesanyák és csemetéik ölbeli játékokkal

töltötték a délutánt. A Ke-rekítő célja nemcsak az, hogy minél több játékkal, dalocskával, mondókával ismertesse meg a szülőket, a gyerekeket. Az ölben való közös játék bizony intim pillanatokat hoz, érzése-ket, érzelmeket közvetí-tünk a gyerkőcök felé, ön-

kéntelenül is tanítunk. Az érintésekkel, tapintások-kal, simogatásokkal, csik-landozásokkal pedig fej-lesztjük a kicsi testtudatát, mozgását. Mindenki na-gyon élvezte a foglalko-zást, nem csoda, ha az óvo-dában azt tervezik, ezt a programot beépítik majd a mindennapokba is.

A kutyaterápiás foglal-kozás valamennyi óvodai és bölcsődei csoportban nagy sikert aratott. János-ka Anikó terapeuta remek feladatokkal készült, s ezek során még azok a gye-rekek is felbátorodtak, akik korábban féltek, tar-tottak a négylábúaktól.

A kutyaterápiás órák so-rán az óvó nénik azt ta-pasztalták, a legkisebbek-től a legnagyobbakig min-denki sok-sok önfegyelmet, türelmet és bátorságot ta-nult. A kudarcszűrésben is sokat segítenek ezek a fog-lalkozások, amely minden

gyermek életében tanulan-dó, fejlesztendő.

A Csivitelő héten az anyu-kákra, apukákra is gondol-nak, az idén sem maradt el a Szülő Akadémia, ahol a gyereknevelés témában rendre érdekes és hasznos információkkal gyarapod-hatnak a résztvevők.

Ebben a hónapban még a Föld Napja kiemelt rendez-vénye az intézménynek, amikor a gyerekek növé-

nyeket ültetnek, kertész-kednek a környezettuda-tosság jegyében. Szeren-csére Litéren a természet szeretetét senkinek sem kell tanítani, hiszen itt cso-dálatos környezet ölel kör-be bennünket, amit a kicsik is nagyon élveznek.

Májusban az anyák nap-ja, majd az évzáró szerepel még a programban, ezek is mind-mind nagyon fontos eseményei a tanévnek.

Színes programsorozat – Csivitelő hét az óvodában

Vidám hangulatban teltek a programok FOTÓ: UGRAY

A legkisebbek is jól szórakoztak a rendezvényeken FOTÓ: UGRAY

Az első világháborúról a muzsika nyelvén

Népdalokon keresztül mutatta be a magyar katonák sorsát a Kákics együttes

Page 6: Litéri Hírmondó - 2016. 04. 22

6 2016. április 22.portré

Ő maga az építő energia. Akit a problémák is előre visznek, s akit a kihívások éltetnek. Be-szélgetésünk legnagyobb tanulsága azonban nem feltétlenül az, hogy Rokalyné Csizmadia Margit kiválóan vezeti a Csivitelő Óvodát. Sokkal inkább az: őszinte, remek embert ismerhettünk meg, aki él-hal a gyerekekért, s ez a szeretet egész életét meghatározza.

Harminchat éve él Litéren Rokalyné Csizmadia Margit, a szerelem hozta a település-re. Jánoshalmán született, majd Kecskeméten végezte el az óvónőképző főiskolát. Itt ismerkedett meg férjével, aki fűzfői, s ezért természetes volt, hogy a Nitrokémiánál elhelyezkedő párjával ideköl-töznek.

Előtte Margó egyéves kité-rőt tett, szülővárosában he-lyezkedett el, kezdő óvónő-ként.

– A helyi kultúrházban alakítottak ki egy óvodai csoportot, egy olyan helyi-séget kaptunk meg, amely délután nyugdíjasklubként üzemelt. Soha nem felejtem el, szombatonként diszkó volt az épületben, így hét-főnként úgy kezdtük a na-pot, hogy a hétvégi romo-kat, szemetet el kellett ta-karítani. A büfé volt a gye-rekek öltözője. Teleszkópos asztalokból kellett kialakí-tanunk a csemetéknek is megfelelő berendezést –

idézte fel Margó a nem min-dennapi kezdeteket.

Aztán Litérre költöztek szerelmével, itt építkeztek, és a helyi óvodában helyez-kedett el. Harmincnégy éve dolgozik a Csivitelő oviban, s huszonhat éve a vezetője.

– Nagyon fiatalon, harminc-évesen neveztek ki az óvoda vezetőjének. Épp a rendszer-váltáskor, az első közalkal-mazotti törvény megalkotása-kor. Az első önkormányzati ciklus nem volt könnyű, hi-szen még tanultuk az önkor-mányzatiságot, én ezzel együtt az óvoda vezetést.

Akkoriban mindössze ti-zenhárman dolgoztak az in-tézményben, köztük több idősebb, tapasztaltabb szak-ember is, akivel Margó gyor-san megtalálta a közös han-got.

– Számomra a személyes kapcsolatok nagyon fonto-sak. Már a főiskolán nagyon tetszett a vezetéselmélet el-nevezésű tantárgy. Valahol legbelül tudtam, hogy vezető

alkatú ember vagyok. Mindig is határozott elképzelésem volt az óvodás korú gyerme-kek neveléséről, és ennek rendszeresen hangot is ad-tam, s arra törekedtem, hogy az általam képviselt pedagó-giai szemléletet valósítsuk meg. Azt hiszem, nem véletle-nül kerültem erre az útra.

Margó szerint a harminc-hat év alatt folyamatos kihí-vásokkal került szembe, azonban a teher soha nem nyomta össze. Sőt, az aktív munkavégzés, a pörgés még többre és jobbra sarkallta. A munkát sosem teherként élte meg, inkább feladatként, amit meg kell oldani.

– Nem ijedek meg, ha ko-pogtatnak az ajtón. Mindig magasra tettem a lécet, de tudom, mások is ezt várják tőlem – húzta alá.

Ahogy a bevezetőben is említettük, Margó maga az építő energia. Jánoshalmán pályakezdőként a teleszkó-pos asztaloktól indulva Lité-ren is folytatódott az építke-zés. Eleinte csupán három csoporttal működött az in-tézmény, aztán olyan kevés gyerek volt, hogy úgy tűnt, egy csoportot be kell zárni. azonban nem akart hátrafelé lépni, inkább belevágott a fel-újításba, hogy még vonzóbb legyen az intézmény a kis-gyerekeseknek, s a szülők ne a közeli Veszprémbe vagy Fűzfőre hordják az aprósá-

gokat. A felújítást a bölcsődei bővítés követte, 2005 volt az igazi fordulópont. Ma már 120 kisgyermeknek adnak helyet, s remélhetőleg hama-rosan újabb épületekkel gaz-dagodhatnak az új pályáza-toknak köszönhetően.

Nem mehetünk el szó nél-kül amellett sem, hogy Mar-gó tevékenyen részt vett és vesz a falu életében. Évek óta tagja a humán értékek bizott-ságának (az egykori szociá-lis bizottságnak), tizenhá-rom évig szerkesztette a Lité-ri Hírmondót, a helyi refor-mátus közösség meghatáro-zó alakja.

Önmagát úgy jellemzi, mint egy igazi tyúkanyót, aki szereti pátyolgatni, dédelget-ni a kicsiket. A segítőkészsé-ge a hátrányos helyzetű cse-metéknél, az érzelmileg rá-szorulóknál pedig megsok-szorozódik.

Saját bevallása szerint ka-tolikusnak keresztelték, ám a hit a református egyház kötelékeibe sodorta.

– Az igazi nyugalom, az elcsendesedés engem a templomban talál meg. Édesanyámat nagyon ko-rán, ötévesen elvesztettem, édesapám 1998-ban hunyt el. Akkor igazi mélyponton voltam, hiszen apukám ha-lálával többé nem volt kibe kapaszkodjak. A hit azon-

ban átsegített a nehézsége-ken. Abban az évben konfir-máltam, majd református presbiter lettem. A helyi egy-házi közösség aktív tagja vagyok, nagyon fontos szá-momra ez a küldetés.

Két felnőtt lánya 29 és 33 évesek, mellett ma már több szabadideje van. Természe-tes számára, hogy maga süti a kenyeret, férjével szívesen járnak kerékpározni, szín-házba, hangversenyekre, a szíve csücske pedig a veszp-rémi kézilabdacsapat, amelynek, ha lehet, egyetlen hazai meccsét sem hagyja ki.

Közben a karrierjét is to-vább építette: közoktatás-ve-zetői szakvizsgát tett, majd tanfelügyeleti és minősítési szakképzést tett, így szakér-tőként is dolgozik.

– Sokfelé meg kell felel-nem, de még mindig rengeteg energiám van. Az elmúlt évti-zedekben hatalmas tapasz-talatra tettem szert, azt egy-szer szeretném majd átadni egy rátermett, megfelelő fia-talnak. Hálás vagyok az Úr-istennek, hogy erre az útra sodort. Azt hiszem, végső so-ron engem mindig ugyanaz az erő vitt és visz tovább és tovább, ez pedig a gyerekek iránt érzett szeretet. Ugyan-is, amit ezek az apróságok képesek adni, azért érdemes élni és csinálni ezt a pályát.

Margó, az építő energia

Mindig ugyanaz az erő visz tovább, a gyermekek iránt érzett sze-retet, nyilatkozta lapunknak Rokalyné Csizmadia Margit

IGAZI MAGYAR. ÉS JAPÁN.

Bővebb információért keresd szervizünket:Mészáros Autó Kft.Várpalota, Grábler-Tó u. 10. • Tel.:06-88/575-920email: [email protected]

InGyenes TAVAszI áTVIzsGálás neM csAK suzuKI TulAjdonosoKnAK!

Kibővült szervizszolgáltatásokkal!InGyenes áTVIzsGálássAl VárunK

Hozd be autódat, hogy ellenőrizhessük…

Az ak

ció 20

16. á

prilis

15–m

ájus 3

1-ig

tart!

3473

36

Page 7: Litéri Hírmondó - 2016. 04. 22

72016. április 22.

EREDMÉNYEK: I. korcsoport: 1. Gömb-villám (Varga Milán, So-mogyi Bence, Somogyi Milán – Veszprém) 2. Menő Nyuszik (Litér) 3. NIKE (Litér). Legtöbb gólt lövő: Somogyi Ben-ce, Gömbvillám (6). II. korcsoport: 1. LKK (Far-kas Levente, Gardó Leven-te, Gerencsér Achilles, Göndöcs Bálint, Király Mátyás, Szőnyegh Ádám – Litér) 2. LFC (Litér) 3. WFC (Veszprém). Leg-több gólt lövő: Farkas Levente LKK (7). III. korcsoport: 1. Nagyfi-úk (Balogh Erik, Kiss Dáni-el, Kiss Péter, Kovács Krisz-tián, Fodor József, Füstös Gergő, Somogyi István, Szőnyegh Imre – Litér) 2. Puffin (MVH Veszprém) 3. LSD (Litér). Legtöbb gólt lövő: Tóth József Puf-fin (3).

7sport

A résztvevők a litéri műfüves labdarúgópályán. Több generáció is pályára lépett a negyedik alkalommal megrendezett kupán

Nagy iramú, kemény, de sportszerű mérkőzéseken dőltek el a he-lyezések az immár hagyományos tornán

Bölcsődei és óvodai beíratás

A litéri Csivitelő Óvoda és Bölcsőde a 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendeletének 20.§ (1) bekezdése sze-rint beíratásra várja azokat az elsősorban litéri és királyszentistváni szülőket, akik szolgáltatásainkat a 2016/2017-es nevelési évben igénybe szeretnék ven-ni.

A beíratás ideje – leendő bölcsődések számára 1,5 éves kortól

2016. április 27-én (szerda) 8.00–17.00-ig, április 28-án (csütörtök) 8.00–12.00 óráig.

A leendő óvodások számára kötelező az óvodai be-íratás azoknak a gyermekeknek, akik 2016. augusz-tus 31-ig betöltik a 3. életévüket és Litéren vagy Ki-rályszentistvánon állandó lakóhellyel vagy tartózko-dási hellyel rendelkeznek, amit a védőnő is igazolni tud.

Ideje: május 4-én (szerda) 8.00–17.00 óráig és má-jus 5-én (csütörtök) 8.00–17.00 óráig.

A beíratásra bölcsődések esetén kérjük, hozzák magukkal a munkahelyi igazolást, oltási könyvet, a gyermek taj- és lakcímkártyáját. Az óvodásoknál a munkahelyi igazolás kivételével a fent megjelölt ok-mányokat kérjük bemutatni.

Litér, 2016. április 5.Rokalyné Csizmadia Margit intézményvezető

Immár negyedik alkalommal rendezték meg a Nyuszi Kupa kispályás labdarúgótornát a litéri műfüves pályán.

A nyuszihoz képest ki-csit megkésve, de a szép időt kivárva hívták április 9-én egy jó hangulatú és sportszerű tornára a fut-ballcsapatokat a hagyomá-nyos Nyuszi Kupa szerve-zői. A megnyitó után a ki-csik vették birtokba a pá-lya felét, sok remek pillana-

tot láthattunk tőlük. Tizen-egy óra után a felső tagoza-tosok már a teljes pályát használhatták és bizonyít-hatták tudásukat.

Az ebéd utáni idő a felnőt-teké volt. A mérkőzések után mindenki kellemesen elfáradva, érmekkel, ku-pákkal és sok édességgel

térhetett haza. Örültünk a szurkolók részvételének is, jövőre is mindenkit sok sze-retettel várunk – mondta el lapunknak Somogyi Vince és Szőnyegh Imre, a ver-senybíróság elnökei.

Becsülettel helytálltak a körzeti döntőben a litéri iskola II. korcso-portos ifjú labdarúgói.

A fűzfői selejtező után – ahol nagy lelkesedéssel, ügyesen játszottak és vívták ki a továbbjutást a fiatalok – a fináléban három iskola

képviselte a körzetet: Bala-tonalmádi, Balatonfűzfő és Litér.

Az első meccsen az almá-di focisuli növendékeivel csaptak össze a litéri gyere-kek. A nehéz mérkőzésen folyamatos védekezésre kényszerültek a mieink, s sajnos a bravúr sem sike-rült, az almádiak nyerték a találkozót.

A második mérkőzésen a fűzfőiek ellen már az elején magához ragadta a kezde-ményezést a litéri gárda. Hamar megszereztük a ve-zetést, majd a fűzfői egyen-lítést követően sokáig dön-tetlenre állt a meccs. A haj-rára azonban kissé elfárad-tak a litári ifjak, a koncent-rációs hibákat pedig ki-használta az ellenfél, így ezt a találkozót sem sike-rült megnyerni.

A két vereséggel a 3. he-lyet szerezte meg litéri csa-pat. Teljesítményük, tisztes helytállásuk elismerést érde-mel, hiszen kis iskolaként két nagy, s a labdarúgásban kü-lönösen erős iskolával kellett megmérkőzniük. A litéri csa-pat névsora: Hanthy Bian-ka, Fellner Máté, Fellner Levente, Tóbiás Barnabás, Auerbach Marcell, Ábra-hám Zalán, Gál Botond, Vidics Ádám.

Nyuszi Kupa a sportszerűség jegyében

Alsós labdarúgóink a legjobbak között

Az ifjú litéri labdarúgók a fűzfői torna után

Page 8: Litéri Hírmondó - 2016. 04. 22

8 2016. április 22.

Hasznos telefonszámokKÖRZETI RENDŐR MEGBÍZOTT Vaszari Attila rendőr tzls. 70/459-23-19 

POLGÁRŐRSÉG Polgárőr Egyesület elnöke: Fodor Gábor 70/941-92-33

ÁLLATORVOS Dr. Kégl Tamás 20/997-33-33

HULLADÉKGYŰJTÉS ÉS -SZÁLLÍTÁS Depónia Kft. 22/507-666, [email protected] 

IVÓVÍZ- ÉS SZENNYVÍZ-SZOLGÁLTATÁS Bakonykarszt Zrt. 88/411-141, 88/423-222

FALUGAZDÁSZ Léber Dávid 70/903-68-80 Fogadóóra: községháza kedd 11.00−13.00

HÁZIORVOSI RENDELŐ telefon: 463-072Rendelési idő: hétfő, szerda, péntek: 9.00–12.00; kedd, csütörtök: 15.00–17.00

VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT Telefon: 463-003 Védőnő: Ujvári Attiláné

ZSÁLYA GYÓGYSZERTÁR Telefon: 463-716 Nyitvatartás:  hétfő, szerda, péntek: 8.00–12.00, 13.00–17.00; kedd, csütörtök: 8.00–12.00, 13.30–17.30

FOGÁSZATI ALAPELLÁTÁS Telefon: 463-742 Rendelési idő:  hétfőn, szerdán 8–14 óra; kedden 13–19 óra; pénteken 8–13 óra (A rendelésre előzetes időpont-egyeztetés telefonon történik.)

programajánló

Április 23. szombat 8.00XVI. Szent György-napi Birkafőző-

verseny helyszín: Litéri Közpark Bővebb információ:Lukáts Gábor: 20/353-60-73, Kondics

István: 30/258-12-20

Csivitelő Óvoda és Bölcsőde ANYÁKnapi műsoraiMájus 2–3. 16.30 órakor előzetes

egyeztetés szerint a középső és nagycsoportban

Május 2–3. délelőtt és délután elő-zetes egyeztetés szerint a mini csoportban

Május 4. 16.30 órakor a nagycso-portban

Május 5. 16.30 órakor kis-középső csoportban

Május 4–5. előzetes egyeztetés szerint a bölcsődei csoportban

Május 4–6., szerda-péntek SZÜLETÉS HETELitér Község Önkormányzata támo-

gatásávalA programok létrehozói és résztve-

vői: Litéri Baba-Mama Klub, Csivi-telő Óvoda és Bölcsőde, Litéri Református Általános Iskola, Alkotmány Művelődési Ház és Könyvtár.

Részletes program szórólapokon.

Május 6–7. Vasat gyűjt a Litéri Nyugdíjas Klub

Május 19-én Fekete Párduc Kupa – labdarúgó-

mérkőzések a környékbeli isko-lákkal

helyszín: Litéri Református Iskola

Május 23. 16.30 órakor A Csivitelő Óvoda mini csoportjának

évzáró műsora

Május 25. 16.30 órakor A Csivitelő Óvoda kis- és középső

csoportjának évzáró műsora

Május 27. 16.30 órakor A Csivitelő Óvoda középső-nagycso-

portjának évzáró műsora

Május 27.14.00–18.00Litéri GyermeknapVetélkedők, sportversenyek a sport-

pályákon, iskola udvarábanKözlekedésbiztonsági, ügyességi

versenyek és kézműves foglalko-zások

Ugrálóvár, arcfestés, lovaglás17.00 Holle anyó Meseszínház elő-

adásában – Kisvakond mese

Május 28.Ertl Pálné Veszprém Megyei Gyer-

mek Néptánctalálkozó10.00 – gyülekező a Litéri Sportpá-

lyán10.30 – Métabajnokság16.00-tól – Megnyitó – métabaj-

nokság eredményhirdetése16.15 – Ertl Pálné Veszprém Megyei

Gyermek Néptánctalálkozó a Zagyva Banda kíséretében

18.00 – ÉrtékelésGyermek táncház Szabó SancivalÉlő Forrás Hagyományőrző Egyesü-

let és Litéri Zöldág Kulturális Egye-sület szervezésében

helyszín: Litéri KözparkTámogatók: NKA, Élő Forrás Hagyo-

mányőrző Egyesület, Litéri Zöld-ág Kulturális Egyesület, Litéri Tán-cosok Baráti Köre, Litér Község Önkormányzata

Június 1. 16.30 órakor – A Csivitelő Óvoda

nagycsoportjának évzáró műso-ra

Június 3.Csivitelő Óvodai gyermeknap dél-

előtt az óvoda udvarán

Június 10.Diáknap a Litéri Református Általá-

nos Iskolában

Június 15. Utolsó tanítási nap a Litéri Reformá-

tus Általános Iskolában

Június 15. 15–18 óráig – VÉRADÁS a litéri

művelődési házban

Június 18. 10.00 órakor – Ballagás, tanévzáró

ünnepélya Református Általános Iskolában

Július 2.VII. Litéri Szenior Néptánctalálkozó

REFORMÁTUS GYÜLEKEZET PROGRAMJAI:

Május 1.10:00 óra Édesanyák köszöntése az

istentiszteleten

Május 15. 10:00 óra Pünkösd ünnepi istentisz-

telet, Konfirmáció vasárnapja

Május 16. 10:00 óra Pünkösd ünnepi istentisz-

telet, amelynek keretében az első litéri konfirmandus találkozót tartjuk

Jubiláló konfirmációi fogadalmat tettek köszöntése az istentisztelet keretében, szeretetvendégség-gel

Május 16. 16:00 óra Pünkösdi koncertFellép: Vizsolyi Lívi fagott, Varga

Laura fuvola, Klebniczki György zongora

Május 21.Szeretethíd 2016 – Litéri HétpróbaAkadályverseny és adománygyűjtésaz iskolaudvaron

FELHÍVÁS!Tisztelt Litéri Lakosok!A nyugdíjasklub idén is megszervezi

a vasgyűjtést május 6–7. között. Kérjük, hogy a felesleges vasat ne rakják ki az utcára, hanem jelez-zék a következő telefonszámo-kon.

88/463-255 vagy 463-302, mobil: 30/852-61-86 vagy 70/555-00-46

Köszönettel: Litéri Nyugdíjas Klub vezetősége

Két csapattal is képvi-seltette magát a Litéri Re-formátus Általános Iskola a FUNtastic megyei angol-versenyen, amelyet Bala-tonfüreden rendeztek a közelmúltban. Veszprém megyéből összesen 11 csa-pat mérte össze tudását írásban, dalszöveg-kiegé-szítésben és szituációs gyakorlatban. A litéri in-

tézmény 6. osztályos nebu-lóiból (Bakos Béla Gergő, Supán Szilveszter, Király Mátyás és Kucserka Sza-bolcs) álló csapat az előke-lő 3. helyen végzett, míg a 8. osztályosok (Supán Va-lentin, Rada Kinga, Pén-zes Judit, Felber Gábor) csapata a 8. helyen zárta. A felkészítő Dézsiné Bán Helga angoltanárnő volt.

A költészet napja alkalmából április 8-án a TIT Váci Mihály Irodal-mi Színpad adott színvonalas műsort a litéri művelődési házban. A „Ha megszeretlek…” című zenés esten a magyar és a világiro-dalom legszebb műveiből hallhattak az érdeklődők a több évtize-des hagyománnyal bíró veszprémi társulat előadóművészeinek tolmácsolásában. Képünkön Rábai Zsanett és Horváth Imre lát-ható az előadás közben. FOTÓ: UGRAY

A versek igazi ünnepe

Angolból is kitűnő diákok