Kertész Ödön: A MIKÉFE százéves muködésének története

Kertész Ödön

mikefe_borito.qxp 2011.09.11. 23:31 Page 1

Bevezető sorok Nem a történelmi szabályokhoz mereven alkalmazkodó könyvet kap az olvasó. Megszólalhat a kritikus az anyag megválasztása, rendszerezése, feldolgozása tekintetében, számon kérheti egyes tények kihagyását, avagy elmosódó beállítását, viszont kifogásolhatja pleonazmusként ható jelentéktelenségek meghagyását, sőt kidomborítását és talán – az intézmény iránti jószándékkal – csupán annyit mond, hogy ez nem az ő ügye. És igaza van, mert ez az írás néhány ezer tagból álló családnak készült, melynek minden hozzátartozója tudományos kutató módszerrel készült monográfia helyett csak emlékeket keres. Mennél többet kap, annál dicséretesebb. Nem talál felesleges szakaszokat és a múltból felhozott kis jelentőségű, szentimentális, elmaradható adatokat. És mert a szerkesztő is családbeli, – mint a közepes szintű színész – átérezte, átlelkesedte és átszenvedte teljesítését, úgy a rendelkezésére álló okmányok, jegyzőkönyv- és napló fóliánsokban való kutatásnál, mint az újabb korszakban szerzett személyes élmények felvázolásánál. Látta, hogy ily hatalmas időméhből emberek bontakoznak ki. Bekapcsolódnak, egyszerű szavakkal, vagy ékesszólással dicsérnek és bírálnak, eszméket bányásznak, időt és pénzt áldoznak, alkotnak, áldást hoznak és – legtöbbnyire a hatvan egynéhány esztendejükkel – meghalnak. Azután méltatásuk és emlékápolásuk következik. Így megy ez generációról generációra. De a letűnt egyének még ha nem is főszereplők, hanem csak epizód személyiségek, hacsak szerény támogató tagok, az utódok lelkében tovább élnek. Mert cedoko tancil mimoveth, az erényes, az igazi jó gyakorlója megmenekül a haláltól, halhatatlanná lesz, eszméi érlelődnek és lelki munkája folytatódik, sokszor vérbeli hozzátartozói által. Felemelő, hogy késői utódok miképp járnak az elődök nyomdokain. A művet nem ereklyeként kezelik, hanem folyton csiszolják, bővítik és díszítik, mert folyton használatban van, mert mindig nélkülözhetetlen és kezelőkül mindig embereket, igaz embereket kíván. Élnek, örökké élnek a Mikéfe családjának fényszórói, mert a százesztendős próbaidő lejárt. Nem volt nehéz a szavak és tettek fényfelvétele kitűnő elődeim ügyszeretete és rendérzéke miatt, akik az írott emlékeket oly odaadó16

an ápolták. Közülük ki kell emelni bold. Kemény Dávidot, kinek 3 évtizedes áldásos működése a nagy tettek idejére esik, aki oly kitűnően feltárta a működése alatt legördülő eseményeket és minden jegyzőkönyve, naplója és fogalmazványa a nemes megőrzési gondolatot fejezi ki. Ő boldog világosságban láthatta a félévszázad ünnepségét, mi utódok alig vesszük észre a nagyobb határkövet és imbolygó léptekkel haladunk tovább a mindennapi kötelességek útján. Budapest, 1942.

Kertész Ödön