KELEMEN HUNOR

MÍNUSZÉVEK

2

TARTALOM

LEZÁRT ÉVSZAKOKIDEGENVEZETŐ

ÖTÖDIK HALMAZÁLLAPOTTÜKÖRBÖLCSŐBEN AMŐBATÁNC

MAGAMHOZPÓKHÁLÓ ÉS ÜRES REFLEX

ÁTUTAZÁSLÁGYPOFON

ŐSZI ESTTE ÉS ÉN

VÁRAKOZÓBANTÓ TÜKRÉRŐL A SUGARAK

ÖSSZHANGZÁSILAGALIGHOGY

A SZÍV TÜZÉREIVALAHOL BENNEM...

EGY LEVÉL MÁSODIK RÉSZE G.-hezARCPARÓKA, MOHASZOKNYÁD ÉS GRÍZGALUSKA

HA MEGJÖSSZHÍRMONDÓK LEHETÜNKA CSEND FELEZŐIDEJE

NÉMA HAVAZÁS

A KÖLTŐ ÉJSZAKÁIARCOMSÓHAJ 1.SÓHAJ 2.

ÉVVÁLTÁSOH, MENNYI

MINT LÓHALÁLAZ ÉLET EGY TANGÓA KÖLTŐ ÉJSZAKÁI

MÍNUSZÉVEKTÁJAK, ARCOK ÉS ÉVSZAKOKA TÜKRÖK VÉGTELENJÉBEN

ÁTJÁRÓHÁZLASSÍTOTT KAKUKKÓRA

A FORDÍTOTT TÉRSZARVAS SZÍVÉBEN POKOLGÉP

AZ ÜVEGCSENDÉLETRŐLEGYSZEMÉLYES VARÁZSLAT

KETTEN A TORONYBANTINTAHALAK, CÁPÁK ÉS MINDENFÉLE VÍZISZÖRNYEK

CÁPAEZREDESSZÉLTANGÓ

VIGASZVANNAK MÉG

SZÉLTANGÓZÓ BOHÓCMÍNUSZÉVEK

3

LEZÁRT ÉVSZAKOK

IDEGENVEZETŐ

1

lekéstünk a búcsúkoncertrőlcsendben járunk mint harcosoka csata előtti-utáni-----------------------békemezőbenmint a kertész ki virágjaiálmát őrzi------------------------------------------------------lábujjhegyensárguló képekkel kezünkbenaz utolsó akkord után

2

itt volt a város!itt az utca!a sarkon volt a szülőháza!a téren a szobra!a többire nem emlékszem!?!

3

talán itt volt az utolsó koncerttalán itt állt az énekestalán eddig tartott az úttalán innen új út indult---------------------talán?!

ÖTÖDIK HALMAZÁLLAPOT

úgy élek ahogy a hit virrasztszememben ott az álruhám---------a telehold véres mosolyát------------magamra öltöm nagy leszek--------fű-fa keresi önmagát------------------fekete szeretőm a föld----------------lelkemet beszívja őrli------------------------------------------------morzsolgatjaarcomon gyűlnek a városok---------szemem dörzsölöm harmatosra ---

4

időnként vagyis hébe-hóba----------dalolva jön a postás-------------------fűszállal írt levelet hozva:-----------

Kelt: lefekvés előtt

KEDVES ÖNMAGAM ÉS TI MINDNYÁJAN!A SÖTÉTKAMRÁBAN LÁTCSŐVELFARKASSZEMET NÉZTEM A SÖ-TÉTSÉGGEL OTTHONTALAN A KÉZ A ZSEBBŐL KIKACSINT A ZSEBBŐL KI----NÉZ

ÉRVERÉSEM ÁRVERÉSEM HALÁLO-MAT IS TÚLÉLEM MEGVÉD MEG-ŐRIZ A FEGYELEM LÉZER ARCU-KAT FIGYELEM NE FÉLJ MÁR NEMKERÜLÖK KÉZRE BÁR ÁTVILÁGÍT ATÜKÖR LÉLEGZÉSE AHOGY ÉLEKAHOGY FÉLEK SÖTÉTBEN ÜLÖK SÍGY BESZÉLEK:--- éldegélek ahogy a hit virrasztfekete szeretőm a föld fű-fakeresi önmagát fönt van a lentés lent a fönthogy így történt nem rajtam múlottéletem ötödik halmazállapot

TÜKÖRBÖLCSŐBEN AMŐBATÁNC

1

átvágják köldökzsinórját a szónaktükörbölcsőben amőbatáncra perdülszmelyik térben élsz alszol fázol?ameddig itt vagy nem lehetsz ott sa semmiből egy ráncot arcodra másolhangyaszorgalommal a láthatatlan írnok

vak vándorlás! hát hol vagy? na hol?állábaid tükörfalakhoz érnek: hideg hidegaz éveket párhuzamos esők mossákóperenciás tengerré és a láthatár túlsófelére úsznak a janicsár szerelmek

5

2

elhalványulnak az évszakok az évekde szépek valánk együtt egykoronmadame szenes fasírt a lélekés arcunk borban oldódó korom

magadba nézel hány évad az élet?altszakszofon sír benned szemedben fehérpékruha maroknyi liszt az emlékezettükörbölcsőben amőbák síró mosolya

MAGAMHOZ

valaha liliom seregeknéma harcosa voltála nyár vadcsapásainvirágháborút játsztálma már béke van újrade a pipacsok és a tavirózsamég mindig nem barátaidés vége a nyárnakcsavargók s szerelmekvolt-évszakának-------------------------------------------------------

hajnal kabátban elsietsza pontosan kezdődő napszakokbaalkonyba görnyedve érkezelmint juhok az akolbaa ma is már a tegnapé

némaságod senkiségedécsak korall csenddé válnicsak írni írni írnie sivatagi szélfúvásbancsak élni élni élnia mindennapi elbukásban

álmodsz erdőt havat a télnektavaszt álmodsz a nyárnak tüzetálmodsz őszt pörgő kereketnyitott kaput utat végtelent

6

PÓKHÁLÓ ÉS ÜRES REFLEX

van gyíksurranás van tánc a fűbenvan szem és szív és képzelettorkunkban szó rág - gégerákmint hamu alatt parazsakés van hogy műméz tapad ránkés persze vannak madarak a szívre pókháló tapad pók szalad a vérerekben hangyák nyüzsögnek bőr alatt hangyasavban önfeledtena felvillanó fénytől megremegsz(hány évszakot már elfeledtem)útra kel néhány üres reflexés pók szalad a vérerekben

ÁTUTAZÁS

(prológus)

és mindörökkön örökké á---------tutazom a lezárt évszakokoncsont-mező-hajnalokon vágok át(megsimogatjuk egymás árnyékát)egyszemélyes és egyirányú u-tak felezővonal nélkül futnakát a lezárt évszakokon telek vöröshaván havak örök pusztításán vénítőhidegeken széttépett idegeken jég-kristály arcokon fagyremények hó-lángpírján tavasz vágyán szeretőkpünkösdi ágyán nyarak alattomosmelegében barna bőrű álmokon őszbeőszülő tájakon mert----------------------

--------------------mindörökkön örökké á--tutazom az eljövendő évszakokonaraszolok a kitalált jövő felézenélő esőben bukdácsolok a megál-modott tájakon jól benne vagyok amindennapokban bámulva rohamoszta-gok menetelését a szelídülő haláltdédelgetem és nem mentegetőzömhogy csak átutazóban vagyok és sem-mi más vagy hogy anyám rám szabtaezt a ruhát-----ez itt így szokás---------------------------------------

7

kelő-naptól hanyatló-napigvarjú-holdtól éhes-holdigez már hányadik évszak?már hányadik lehetősége amegálmodott megérkezésnek

(játék szárazföldön és vizeken)

búcsú az északi sarktólfókafejedelem hazájábólcsontig kitakarva távozomés dülöngélő lábnyomomegy biztos kéz besatírozza

az első állomás grönlandasszonyom egy volt hollandtulipános mosolyávalsüllyedő hazájával

álomfehér alaszkábankutyát fogok minden szánbaátrepülök a bermudákonmi marad a retinámon?

láthatáron az antilláksosem lesz hétvégi villánknaponta új rongyokkal vállamonemlékeinket vállalom

csikorgó ébredés utántúl a pokol szigetekentúl a döglesztő trópusoncsak nevetek a volt bajokon

tűz-földön üdvözöl gyerekkoroma horn-fokon is átutazomfalkland szigetek éjszakájade messze van a himalája

várnak a déli-antillákhívnak afrikai szavannáka zöldben fürdő hebridákszerelemsárga ázsiák

de újra csak a tél köszönészakról a déli sarkra szökömátölel a forró antarktiszhidegszülte álomba visz

8

(utazás versben)

asszonytestű éjszakánlorca jön fekete lovánandalúz dalt hoz a széllorca elment lorca él

mert én mindörökkön örökkéversben is utazomaz egyetlen biztos menekülésbenmegépítem a szó csónakátújra olvasom villon franszoátelbújok több ezer versbezöldszemű sokarcú szerelembetalálkozom elégett arcokkalszeretők melegével

hold- és arcfogyatkozássalhit-apállyal remény-dagállyaltalálkozom az egyszerivela sosem lesszel a csörgő-kígyó hívogató fémszemévela kiárusított tudással millióránk leső júdássalszétrobbantott elmék fényévelegyes és többes számmaltalálkozom a halállal

(epilógus)

átutazom a védtelen tájakon------------------------------------iszom a parancslevetmegbocsátok az ellenemsosem vétkezőknekmost és mindörökkön örökké CIKL-ÁMEN

LÁGYPOFON

bár lábnyomodra cipő kénekékfürtökben integet a nyáravarfüggöny mögött a testedprémesruhákra reszketve vármindenhol utolér lágypofonne ásd a vermet megteszi másúgy első barátsági fokonés ellene nincs ellen-fogás

9

(na vigyázz! csak semmi áthallás)rázd bele magad a gatyábapontosan tudod minő dolog

olyan vagy mint e szonett: kábas a kerék így is úgy is forog

teázunk s megyünk grúziába

ŐSZI EST

öltözöm beléd őszi estsárga lesz hajam citromulbarátom saját hátára festházat lassan megcsigulgesztenye sül egy kapualjbanszemünkben meggypiros parázsreggelre én is megjövökaludj el szépen kisbalázs

egy padon leizzadt mikuláskorán indult hát megpihenmint tűzfalon a vakoláshideg vagy őszi estruhafogaim közt ott szép szavakés a város egyre mostoha

TE ÉS ÉN

te vagy bennem az óraaz olvadó időt veled méremegyütt ültünk a csend lovairaa te véred is az én vérem

ha beszélek rólad szólokolyankor azt hiszem te beszélszha félsz én is félekha én remélek te is remélsz

sírni is ketten sírunkén és te ki bennem vagyállunk torz tükrök előttki vagyok én és te ki vagy?

10

VÁRAKOZÓBAN

B-nek

születésed óta jösszcipőd szakadt bőrig ázolszemed lehunyod - sérteneka vakító távolságok

a végtelenem része lettélel már nem pusztíthatósem tűz sem nyár sem télmaradsz a legtisztább tó

diófacsend vigyáz ránka lassan süllyedő tájbanfelnyergelt lovainkra várunkkegyetlen hóhullásban

TÓ TÜKRÉRŐL A SUGARAK

kilépnek belőled napjaima felfüggönyzött éjszakáksuttog a szív a vérerekbens egy ismétlődő látomástaz emlékek közé feszítek

két telehold mi felragyogátvilágít a kékruhána grafithomályra felkasírozhalványulván a délután

szemünkből szúr a távolságmint tó tükréről a sugarakmegkövült legenda leszelépülő váramba falazlak

nem hallok érzek semmi mástcsak vízesést csak zuhanást

ÖSSZHANGZÁSILAG

sistergő éjszakába olvad mindenkörforgó hinta őrült szédületállítsd meg magadban a démontkioltom magamban a fényeket

11

a magány bort permetez számba majdpipára gyújt és könyvek közt kutataz évek akár a szertehulló porhósaját arcomba látok általad

a mai napig nem is tudtam hogynémák vagyunk összhangzásilag

ALIGHOGY

bújnék de nincs rejtekhely bennemvagyok mint akváriumi halakfolyton ver az eső s az istenalighogy elgondoltalak

alighogy ismét egy tavaszzáportól hólyagos a hajnala rügyben halál nő ősz leszrettegve megszólítalak

alighogy szavak a számonéjszakán halk dadogásomkapaszkodnék semmi sem tartmagával visz semmi-álmom

állok a tükörben mögöttemzöldfényű titkos néma zónamegszökött zongorafutamokmintha mozdulna mintha szólna

mintha látnálak mintha jönnéltátogok mint akváriumi halakver az eső és ver az istenalighogy ismét elgondoltalak

A SZÍV TÜZÉREI

„Jaj hol voltál, mondd, szép tekintetű?”

(Bob Dylan)

vonatra szállsz----------------atávolságok évszaknyi ködökminden állomáson várlakvivaldi évszakokba öltözömvárlak mint telet a hóemberekvégül állomásfőnök leszekés már menetrend szerint várlakhanyatt dőlve az éjszakának

12

a felismerés játszikbőröm alatt hahotázik

arcomon a hit borostáilőnek a szív nehéztüzéreihalványulsz és dal leszelés vers leszel alkonyi tájeső után---------------------rég nem látott messzi rokonvadludak járnak át a szívenlidércek a várromokon

a tengerész int és így beszél:vihar előtt ne indulj útrahiába támaszkodnál a kormányrúdraszárazföld nincs és víz megtagada tegnap fölött a holnap alatt

aztán a tengerészarcát feszíti a szélneksivatagban maradsz égő kaktuszénekmenetrend szerint várlakszolgája egy látomásnakrám lő a szív------------------a szív lesben áll évszakokkifosztott állomásainálláthatár----------léthatármint vadludak vagy messzi rokonés lidércek a várromokon

VALAHOL BENNEM...

valahol bennem ácsorogsza higanynehéz szürke lázbana szíven csöndben átcsorogszaz arcokon makulátlan máz van

a tükrökben a tér lakatlana smink alatt az idő telikszememben a fordított katlanmélyén halál leselkedik

a hajszálerekben leragadszmár csak úgy vagy mint a többiéber bennem a börtönőrhiába próbálnál szökni

a sejt láthatatlan tágas ólnem érkezel - nem távozol

13

EGY LEVÉL MÁSODIK RÉSZE G.-hez

„Csörömpölnek-most béke van Éjszaka, páncélos konvojok Képzelt vagy nem hitt valóság Holott most is rád gondolok”

(Király László)

My Dear,(így kezdődik a levélha éppen levelet írkedvesének a költőjanicsár szerelmek havában)

elvakított az éjszakádhavaztak rám az évszakokszívemben tartott razziátegy kimondhatatlan állapot

Kedvesem,egymagám vagyok két világki elbújna s ki eltakarpuszta név vagyok semmi másés nem lesz nyugtom egyhamarés Kedvesemameddig a szem ellát----------------------------csakzöld szemű fekete macskáks gondolatbeli báránykákostromolják a szívet

(az éjszaka dolmányos varjú voltamszavakat szórtam az emberek közéismeretlen vadászok jöttekpuskát emeltek arcuk elé)

Kedvesem,délután eljátszadoztam egy kirándulás gondolatával:- tarka tömegű terek zaján átsosem látott járművel indulnánkmagunkra öltenők a bohócruhátnem is tudom nyár lenne-e vagy őszde talán télutó lenne olvadóhóemberek hava én mokaszinthúznék lábamra s te puha őzbőrcsizmát de mindez mellékesfontos a szavakon túli lényegbelénk sütve ez a mi utazásunkvisszapillantó tükör nélkülkirekesztve a valós környezetettalán csak párbeszéd is lehetnevalahol bent az éjszaka közepében

14

néznénk a grúz teában csillogócukorkristályok játékátutaznánk-----------------------------

ARCPARÓKA, MOHASZOKNYÁDÉS GRÍZGALUSKA

mohaszoknyád a széltől libbenaz arcparóka már félre állgrízgyár szüli a grízgaluskátlomha ősz van de égbe száll

lomha ősz van mint grízgaluskagrízgyárban készül de égbe szállaz arcparóka lobog a széltőlmohaszoknyád oly ferdén áll

az arcparóka is grízgaluskalomha grízgyárunk égbe szállősz van moccan a széltőlmohaszoknyád csak kalimpál

lomha ősz van a szél csak libbenmohaszoknyád az égbe szállgrízgyárban készül az arcparókaa grízgaluska félúton leáll

mohaszoknyád mint grízgaluskas a grízgyár térdig csődben álla szél lendülne ám lomha ősz vanaz arcparóka égbe száll

a grízgyárban ősz van: lomhaa grízgaluska égbe szállmohaszoknyád lesz arcparókalódul a szél és meg-megáll

és aztán elmégy önmagadbakívül-belül is vérkaszárnyarácspuha élet vagdalózásrepülhetne de vér a szárnya

HA MEGJÖSSZ

kedvesem ha megjössz a messzi keletrőlkreolpírt hozzál szemeinknekhozz amnesztiát a hallgatás börtönébőlbűntelen vagyunk elítéltekújra őszt kárognak közénk a varjak

15

megért szerelmünket betakarítjákfázós kárókatonák csupaszok leszünk

csontig vetkőzöttek hideget nyüszítőkmire megjön a tél emlékeink jég-csappá dermednek kedvesem s mégnem tudjuk ha arcunkról elolvad a hómi lesz az első kimondott szómost még csak ősz van vársz és várokmost még virágért is sorba állokszemeidben a tüzek táncot járnaknyár illatú zsebkendőidtitokban vigyáznak de tél jönpusztító dér s túl a tejfehér ködönvakító fényével hóföld üdvözöl----------------------------------------kedvesem ha megjössz a messzi keletrőlhozzál kreolpírt téli arcunkralopj közénk új szerelmet hakibírjuk a telet s ha megjössz kedvesem

HÍRMONDÓK LEHETÜNK

arcunkra üzenetet írt az időmiközben rohantunk macskakövessötét utcáin az évszázadnaknyomokat hagyva egymás lelkébenlázas napok ködfüstjébenvoltunk fekete bárányaimegöregedett apáinknak jövőtépíteni nem akaró kistestvérektükörben látszanak a követőklátcsőben az elöl haladókmi változtatjuk helyünkettörvények szerint szabályosanvigyázva jó hírnevünkrebőrünkre és egyébfélteni való dolgainkranagyra nő az árnyék udvarombanén is láttam nemzedékem legjobbjait...az évszakok nem hoznak újataz évek ismétlik magukats mi csak visszük arcunkonaz idő egyre mélyülő üzenetéthisz hírmondók lehetünk egyszeregyszer amikor már szükség leszszavahihető hírmondókra

16

A CSEND FELEZŐIDEJE

kaktuszok játszanak velünknéha a ködöt felhasítjákmint nagyapáink arcáta múló pillanat-----------------

a kövek sötétben szétpattannakgyümölcsről álmodnak a fákálmukat hűvös harmat takarjamikor megnyílnak az éjszakák

újra lobban a játék arcaa csendnek nincs eleje végea csendnek nincs felezőidejecsak szigete van és perzselése

NÉMA HAVAZÁS

Ismét rajtam a tél, a némahavazás sápadt arcomra némánrátapad. Csak hitegesd magad,mesékből szakíts éltető álmokat.Megbújhatsz még a gyerekkor mögé,volt-arcod arcodra húzhatod:eltakar, ha már el nem kopott.De bármit is teszel, végül ottmaradsz, meztelenül kitárva,a véget nem érő néma havazásban.

Lombjaidról fagyott levelek hullanak,szavakat keresel, horizontokat,árnyék maradsz, tested csak eszköz,gyenge vigasz, de verssé vetkőzz,és ne hajolj ki ebből a tájból,nagyapád csontujjain éveket számol.A rögökhöz simulva őrizzük egymást:Földet a Hold, folyót a híd, kísérőtűlevelek a tűkön heverő éveket.

Ismét rajtam a tél, kiutazoma hanyatló és védtelen őszből.Ez lesz a leghosszabb visszatérés.

Menekülés a hó elől - lehetőség.Várakozás a havazásban, az elmúlásválasztása, mind-mind végtelenlehetőség. De csak magaddal vagy osztható,a haláltól meg nem fosztható.

17

A KÖLTŐ ÉJSZAKÁI

- intermezzo -

ARCOM

amire vártam megtörtént s én mégisfelperzselt puszta maradokarcom fehér palatáblaa beleégett szavakatnem rejtem a pusztulásba

SÓHAJ 1.

nagy asztal körül ülünkkezünkben éles késekszemeinkben az éhesekpusztító tüzei égnek

pontos időközökben jeleza halálra fáradt óratestünkre feszül a jelmezházunkat árnyék borítja

a kertben sírnak a bokrokkihűlt szavak a forró szájbancserbenhagyja magát a szívfeleútján a dobbanásnak

SÓHAJ 2.

tekintet földön sárbanarcom lebegő hópehelyforró havazásban hang-verseny minden mozdulatmenekülnek a vágyak mintriasztott vadak s mint hajtókaz árkon átbucskázom a lezártévszakokon-----------------------------éjszaka az álom szélkéntsurran át a házon----------------------ismerős arcok fehér kavicsok

18

európa távoli tájaiban--------------------------------------------levél pestről hát megvagyunk...bécsben esténként rátok gondolunk,zürich utcái zajosak-némák...--------------------------------------------és jönnek a levelek szél hátánszéllel évszaktól s hatalomtólfüggetlenül----------------------------------------------------tekintetföldön sárban----------------------------------------lebegő hópelyhekégő havazásban--------jelenidő

ÉVVÁLTÁS

két évszám közészorult szavak hamvát a

szél széthordjaaz első másod-

percben lepke szárnyakvállamon fátyolszárnyaimat át-

szakítják a félbesza-kadt mozdulatoks az évek foltos

pókhálóján a mosolyvégleg fennakad

OH, MENNYI

oh, mennyi tető egy házonés mennyi alap nélküli házmintha épülne de inkább omlikmintha egészség pedig hát láz

oh, mennyi nő egy ágybanés ahány ágy mind üresha akarom akkor a melleha megkérem akkor tüzes

oh, mennyi vakondok csörtetkórusban mondják - fényre felelvakított fényes elmea sötétben is otthonra lel

19

oh, mennyi kegyes hazugságés az úr a csalóval is kegyesoh, mennyi tiszta lélekés ahány igazság mind vegyes

oh, mennyi igaz ügy lett ésközben piszoktól bűzlik a házelveszem a kabátodatmert hideg és hogy ne fázz

oh, mennyi humanizmusmindenhol van már mannaolyan mindegy a halálnaklegyen new york vagy havanna

oh, mennyi csillag a lékenömlik ránk valami mennyországül az isten a trónján éskérődzik körbe a sok jószág

MINT LÓHALÁL

(1) az alkonyat borostás arca kékül sárga az út a nap vörös a tenger barna a házakat a tornyokat átlátszó tejszínhab szorosan összetartja(2) zöld lovon a selymes nyár eltrapp bor cseppen szőlőből az őszre vágyástól bújnak kaptárba a méhek puffosodik dúvadak megritkult szőre(3) a gesztenyeárus asszony csak mosolyog ő nem billen meg és nem kapaszkodik(3) ő nem billen meg és nem kapaszkodik mert gesztenyeárus hát mosolyog(4) jól alátámasztva biztonsággal(5) nem dühömben de megteszem(6) képeslappá préselem a várost vigye a postás bár nem nekem(7) maradj még egy fülhegyzésnyi időre foghíjas jövőnkön osztozom(8) A SEMMI IS MEGSEMMISÜL(9) hírt visz a vér mint lóhalál a szív egy nagy távíróoszlop(1) kékül az alkonyat borostás arca már sárga az út a nap vörös a tenger barna(0) HULL TERVEINK HÓHARMATJA(10) mint lóhalál a menny felé akár a nyár egy zöld lovon

20

AZ ÉLET EGY TANGÓ

az élet egy tangó kösz megvagyunktangóbérünk éppen csak kitelika vers rezgése lomha ásításamint bontogatja jeges szárnyait

apám hite gyökeret eresztettfogva tartja egy nagy habostortaégettünk hozzá cukrot preciőztorkunkat mégis összemarta

szemeinkre hályogot növesztetta lábon járó ellenkáprázatvoltunk kapaszkodás megbillenésbősz egyensúly kaptunk lázat

az élet egy tangó semmi mása játszma vége nulla-nullaa vers rezgése lomha ásításfelpuffadt gondok akár egy vízihulla

A KÖLTŐ ÉJSZAKÁI

forró testedrőlgyöngyként patakzanak

a rubin fénybena szavak

végtelen lehetőség a szóminden elmondható

szóval síppal nádihegedűvel------------------------------------

értelemmel szerelemmelnincs tízparancsolatszeresd felebarátodat

szeresd azt is kit nem szeretszjobbat már úgysem tehetsz

évekké válnak az órákelment barátok arca

súlyos hamuként hull rám

emlékeim elfogyhatnaka szó hazája megmarad

hűség a szó a tettanyád szavaival etetett

a szó utolsó esélyszavat el ne vetélja szó utolsó esélya szó megtartó erő

21

a szótlanság is túlélhetőa szó megtartó erő

forró testedrőlgyöngyként patakzanak

a rubin fénybena szavakgyémánt

leszel kagylóba zártmaradsz

vigyáznak ráda szófalak

22

MÍNUSZÉVEK

TÁJAK, ARCOK ÉS ÉVSZAKOK

Az egykori táj már lakhatatlan;gyerekarcomra tapad a homály.Hol vagytok vakító fények? Homálymögött minden álom lakhatatlan.

Elvarázsolt, ismeretlen arconönmagukat sirató évszakok:minden összeáll - álmok, évszakokés tájak - akár rögök az arcon.

Szememből vágtázó vad madaraktörnek egy tükrön át egy táj felé;torz tükrökben torzabb tájak felérepülnek. Nyughatatlan madarak

Céltábla lesz minden álom, sodoraz árvizek szomja, robban a hang.Napokig visszacseng egyetlen hang,kavicsként hullámban el-elsodor

Végül lakhatatlan lesz minden táj,arc, évszak, álom - vakító homályTükrökben fehér, gomolygó homály,elsodort kavics a dalban a táj.

A TÜKRÖK VÉGTELENJÉBEN

tükröt tartasz a végtelen szeméhezhallgatag riadt éjszaka vana ronggyá tépett fák is tente-tentemadarak szállnak a tükrök végtelenjébenmögöttük ásító üresség maradés a szárnyak felkavarta portólnem látszik a szétrobbantott nap

tíz tonna boldogság ha lenneaz is tán puha gúzsba kötnefutóhomok az élet futóhomokmajd a porból egyszer csak felviláglikhogy bármely célpont egyre távolabbés az égbolt mélyén óriási lyuk vanelügetsz a tükrök végtelenjében

23

ÁTJÁRÓHÁZ

átjárnak rajtam a szavakmint angyalok a ház falánszemeimben ott ragyoga felfedezett óceán

átjárnak rajtam a házakaz utcák a városokbéla bácsik és juliska néniktáncukat járják az időt

borban mérik belőlemszületnek csillagok s taláncsak puszta mennyiség vagyokvalakinek az asztalán

vagy sirály vagy medúzanegatív évek kiáltásazenélő esőbe pólyáltszerelmek utóhatása

átjárnak rajtam a temetőkcsendélet testű őseimcsupa-csont pallosa megvág------------------------------------

a hangok is átjárnak rajtamdöngetve a szívkamrák oldalátkiáll a szó a szájsarkáraa szem néz és odalát

LASSÍTOTT KAKUKKÓRA

teher a láz a félelemaz útkeresés zaja csöndje a remény - kimerült elemutolsó robbanás zenéje a szív csak önmagáért vera hittől távol - száz fényévre öreg muzsikusok jönnekmegkövült dalok reménye öreg muzsikusok jönnekhomlokukon sötét felleg ázott arcú gyerekeiknapról napra egyre mennek (elsötétült utcasarkonmindig bizakodó lányok sóhajokba burkolózvacsontig kitakarva várók)

24

élünk egymás szemeibeneltűnünk a retinákon erőltetett keringés ezfáradt táncos búcsúbálon a hittől távol - százfényévre mint lassított kakukkóra élünk egymás szavaibannapról napra szóról szóra

A FORDÍTOTT TÉR

Azokban a régmúlt időkben, így emlékezett a barátom, amikor hétvé-geken vadászni jártunk a Tündérvölgybe, amikor sízni tanultunk nyá-ron és úszni télen, játszani és megjátszani az életet, amikor nyarantaharmatos fűben aludtunk, azokban az időkben, mondotta a barátom,sohasem hittem volna el, hogy minden történet megmarad szalagra,papírra és az emlékezetbe rögzítve. Sohasem hittem, hogy a cseleke-detnek súlya van, mint szaga a puskapornak, ott Tündérvölgyben akora reggeli vadászatkor.-------------------------------------------------------------------------------------

kinövök lassan mindenbőlrajtam is túlnő a történetfejemet nő ölébe hajtomvelem még valami történhet?a szú is alszik a fábanszájban a szó pengén az éla tükörben a néptelen tájegy másodperccel tovább élvan bennem egy fordított téregy más irányba járó óraegy naptár ahol télre ősz jönlombhullatás a színes hórakiforrott borból lesz a szőlős lefelé nézek fel a holdrahalálra szédített világ ezs egy más irányba járó óra-------------------------------------------------------------------------------------Amikor barátommal vadászni jártunk a messzi Tündérvölgybe, váro-sokat és újabbnál újabb tájakat laktunk be, végigkóstoltuk az adriaitengert szegélyező homokos dombokon termő szőlők levét egészen aFekete-tenger menti borokig, amikor hajnalonta a Hableányok ölébőlkibontottuk magunkat, akárcsak sztaniolból a nyárson sült fácánt,amikor vadászni jártunk a messzi Tündérvölgybe, nem tudtam, hogyvan fordított idő és fordított emlékezet, hogy van fordított űr, ahollefelé kell felnézni a Holdra. Akkor nem tudtam, hogy nincs örökreérvényes mondat, hogy a mondat sohasem fejezhető be.......

25

SZARVAS SZÍVÉBEN POKOLGÉP

a haláltól egy újabb évet rendelekés arcomon a láthatatlan rendjeleksokasodnak sűrű ráncba futnakmíg a grúz teában legenda olvad elmegajándékozlak egy szarvas szívével

a kakukk már a pokolgépben ketyega pokolgép a szarvas szívébenaz idő láthatatlanul ível le-fölföl-le akár az időben a történetmegálmodtam a meg nem történtet:

egy elásott térképet mutattálrajta egy tengert és egy vízzelkörbezárt szigetet ahol----------és hajnalig meséltél arrólhogy mi van azon a szigetenahová együtt fogunk menni abbanaz évben amit a haláltól rendeltem

a grúz teában azon az éjjelegy ismeretlen földrész mállott széjjelhajad ezüst szálaiból hajnalt fontama kakukkidő köré boldog pirkadatotamelyben eltűnhet az előásott térképa szarvas szívében lassuló pokolgép

AZ ÜVEGCSENDÉLETRŐL

elutazom majd skizofréniábaüvegcsendéletemből meglógnak azatomok és egy távoli tájbanismét összeállnak új formátöltenek de lelkük ugyanaz maradám gazdagabbak lesznek a távolsággalérdesebbek a magányos útporától tiszták lesznek mint azújszülött és bennük ott rejlikévezredek legendája sűrűn benneaz atomokban láthatatlanul deérezhetően mint jelenléted aszobában ahol sohasem jártálaz üvegcsendéletben tudathasadás járkál

26

EGYSZEMÉLYES VARÁZSLAT

eljött az idő hogy figyelj önmagadra bátorlégy a nagyvizek partján a csend mélységébeereszkedj alá az egyedüllét sziklafalánijesztő árnyak lesznek és nyugtató színekérteni fogod a dolgok logikáját a történetfonalát felismered amint szótlanul vársza nagyvizek partján - ne freuddal menjélönmagadba a varázslat egyszemélyes csupán

KETTEN A TORONYBAN

áprilisnak bolondjafelmászott a toronyba----------------------------harangoznak szívében délreamőba teste megfeszülfigyelmesen néz le a térreelőtte-alatta lent a mélybenemberek járnak talpig dérbenmindenki mögött áll egy árnyék saz árnyék mögött egy másik árnyékvégtelen zene pörgeti őketködből jönnek - ködbe tűnneka torony nyakában lóg egy órafölöslegesen járó toronyóra-----------------------------------fél tizenkettőbolond mind a kettő

TINTAHALAK, CÁPÁK ÉSMINDENFÉLE VÍZISZÖRNYEK

tintahalak úsznak fel az égrearcomon az ősz kerekpecsétje----------------szobámban komorférfiak egymásnak háttal ülnekén volnék mindahány vagy mégsem?

skatulya évek lassú ügetése olvad a gyerekkor hava tántorgás az üres mesébe álmok apadó ezüst tava

27

volt úgy hogy lesz egy indulás a repülőtérre szurkot kentek a lendület végül ott ragadt arcára terpesznyi ráncok égtek

------------------ajtó csapódikelment valaki nyomait és azutca kövét párhuzamos esőksimogatják míg eltűnik a ki-kötő sós párájában------------(távirat a hajótársaság részérőlhajónk melyen az ön hozzátartozójastop bizonyos kelemen hunor stopismeretlen cél felé tartott stop egyviharos éjszakán a bermudáknál nyom-talanul stop eltűnt stop őszinterészvétünk stop)

(kihalászott palackposta egy távoliszigeten az Úr 2967. esztendejében:óperenciás remények kergetnekországok s szerelmek útvesztőibenkeresem magam hajóra ültem alét-félidőben megtaláltmeleg lüktet a télben nyo-momban vérzik a tengerszerteszét hordja arcoma bohócruhájú szél a földsírása leszek csend leszekcsupasz tájban jajkiáltáslámpagyújtáskor kivonuló seregaz elmúlás rozsdalugasából...)

az alkony cápái szétmarcangolnaka mellkas mélyéből jönnekát az agy labirintusain a pupillaszűk résén a fény áldott útján isjönnek az alkony ordas cápáinevenincs óceán vitézei nyomombanvannak --- ők a szabad átutazókfogaik helyén fekete tulipánok nőnekfogaik helyén kőrisfák nőnekmérges kaktuszok nőnek illatoslevendulák nőnek útilapu is nőfodormenták nőnek--------------a harapás helyén még szőr sem nő!

ketten maradtunk mégis---riadtak?! bátrak?!farkasszemet néztünk szívünkbenvadak háltak leöltünk néhány

28

engedetlen évet félmegoldásnem más mint fél élet!volt egy táskám benne színesceruzák befestem lassana tél havát a nyári záportaz ősz pecsétjeit – tintahalakúsznak s szobám falait kibön-gészhetetlen jelekkel írják telemilyen lesz életem? milyen is lehetne?

hajnalban hajamból ködökkelnek mindent ellepő fehérpárák áttekinthetetlen semmiségtitkos mező amelyben ott élminden és mindenki remegő tejfehérköd tintahalak cápákés mindenféle víziszörnyekotthona rejtekhelye

CÁPAEZREDES

mint óceánban a halakbezárva s mégis szabadonsötét jégfolyosón hallakdélben is az éjt bámulomnem viszlek táncba többéte kedves primadonnamég mindig azt hiszem élekvágy őrület és mannatakar be szívemből ázottatomok zuhognak agyambacápaezredes leszek kedvesörökre bezárva önmagamba

SZÉLTANGÓ

(Dave Brubecket hallgatva BSZ-nek)

1

összetart ha összeköt ha mégsehosszú nap után a fény emlékeaz óramutatóban szörny lapulmintha ő lenne mégis legalul

mintha ő lenne fent és bent és kintott a fény a sötétséggel összeahol a kakukk kitekint a lyuk

29

ahol az árvamadár kikacsinttalán ott érhetne össze végreösszefutna talán összetörneés mázsás pelyhekben alá hullnaalatta-felette huzat volna ésa zenekar széltangót húzna

szörny suttog a mutatókban egyrelassul a lélegzése hosszú napután a fény emléke felragyogragyog a felejtés testközelébeés mielőtt önmagához visszatérnemintha a reggel mintha az estemintha vége sose lenne minthakezdete sem volna és minthaminden pont a közepe volna vagymintha közepe sem volna talánmintha lenne mintha lett volna vanszavam szavad szava szószavannaa kakukk lassított repülésbena kakukk bukórepülésbenhosszú nap után az ájulásvége nincsen csak pihenésea présben suttogása nyöszörgéseösszetart ha összeköt ha mégsemajd elrejtőzik egy apró résbenahol összeér ahol összeérneahol apró darabokra törne ésmázsás pelyhekben alá hullnaés csak hullna és csak hullna és csakés a zenekar széltangót húzna

2

táncra tánc s a véges tánc utána távtalannak tűnő hosszú éjszakánéjszakám fonalát bogozza valaki fonjavalami összetartja mely mindig ugyanőígy mindig tűnő táncra múló éjszakaés minden éjszaka tű nő s mintha tűorrba szúr a kékékékéjszaga bárcsak álomkönnyű álom volna altatna ringatna össze-omlana mint a tánc mint az éjszaka mikormár nincsen ritmusa nincs többé erejecsak vágya van csak ágya van csak vak-vágánya van és alig szívverésea szív e rése ahol kitekinta kakukk ahonnan kikacsint halk

30

pihegése s fölötte ott van ugyanőaz éjszakából kinövő az éjszakábapusztuló a puszta tánc s a pusztulóa pusztulásba vágtatóa hófehér a hóra véra hó ekkor már nem fehér a távtalannaktűnő éjszaka a véges táncra ráborulölemre rászorulde mielőtt összeérne mielőtt végleg összenőnemég egyszer visszanéz a semmire nézmire is nézhetne? sem erre sem arraa naponta véget érő napra mely csakannyit ér amennyit ő ér amennyit éraz én ameddig ér az énaz én az égig ér?ha benne ég ha benne lángra gyúlégig érő én ha benne ég fölötte ottmarad a kék mely távtalannak tűnőéjszakába vált ahonnan visszanézahonnan visszalát amibe végül belevészamiből újra lesza kéjszaka halványulni kezd:hajnala a táncnak hajnala az éjnekhajnala a félelemnek hajnalafélelem a távtalannak tűnő tánc előtta nap ahonnan visszanéz ahonnanvisszalát ahol semmi sincs ahol csaksemmi van ahol semmiért sem kárahol évek óta széltangót jár

3

most őrködöm mert őr vagyokmost én vagyok talán ő vagyokmajd te leszek miközben őrködélekaz én felett az én alatt akék éj alatt a mozdulat mögött a hosszútánc előtt lelőtt madarak előttaz énem őrködél a te felett talánaz ő körül agyamra őr-köd ülbeüget pirkadat a kakukk felrepüla hajnal patyolat az éjbőlkiderül a kéjből kikerül szokásoslélegzés nyugodt lélek hajnalaszabványos virradat szokványos tánc előtta félelemnek hajnala irtózat hajnalakakukk pirkadat ahova tűnne amibe úsznaa zenekar halkan széltangót húzna

31

VIGASZ

falnánk csak egymást rőt vigasz lehetnénkszéltangót járnánk ultrahang zenére sjól tudnánk hogy mindennek egy a vége

keresnénk folyton s néha rátalálnánkmohón szürcsölnénk pár kortyot belőleakárcsak vándor cukrozott fahéjas

borból mielőtt kérdeznének tőle:bár szavakban élek - mondatom nincsenvígjátékomat átírják naponta

s ha már közönség sem volna ki sírógörcsömet döbbenten szétbogozza habohóc arcom mögött nevetni tudnék

s e tangóprérin egyedül maradnékki tudja hogy mindennek egy a végeszéltangóznék ultrahang zenére majd

önmagam vigasza lennék: az embermint szükséges és állandó fölöslegki nélkül nincs hiány és nincs fölösleg

VANNAK MÉG

vannak még üres szobák ki nem nyitottajtók az emlékezet végtelen la-birintusaiban rejtett és el nem

érhető birodalmak van mindennekneve mégsem tudható kaméleonévszakok mögé bújva ismeretlen

marad szemre vár éber tekintetrepillanatra hogy mutathassa magátesőre mely lemossa róla a port

halk kopogásra nyári éjszakákonkandalló lángjára óbor tüzéreszóra és szájra vár zenére hangra

kulcsra egyetlen jelre mozdulatrahogy pörgetni kezdhesse a filmkocká-kat a fehér lapra az emlékezet

32

SZÉLTANGÓZÓ BOHÓC

a kakukkos óráról mesélekés kaukázusról évek ótaszéltangózó bohócokról akikszámára a mindenség a kvóta

időnként barbár vagyok időnkéntgörög és néha megvénült inkaszavakkal babráló öreg futárakinél mindig van toll és tinta

aszték arcomat rég elfeledtéksumer múltamban már nincs vigaszaz egyiptomi fáraólányrólszóló mese sohasem volt igaz

kétségek között kelve motyogokmert rámömlik minden bizonytalana kereket könnyen megpörgetemholnap hajnalig ismét súlytalan

a kakukkosóra bennem ketyeghallgatom már hosszú évek ótaegy széltangózó bohóc akinekmár csak a semmiből jutott kvóta

MÍNUSZÉVEK

a betűket kihúzod valahonnanmár évezredek óta szépül a versa szó ragyogó papirosra koppande bárhogy is rakod már semmit sem nyersza mínuszévek egyre-másra gyűlneka honnan elindul s nem tudja hovaösszetört mítoszcserepeken vágtat jó-lovadon quijoteként megérkezik na lám’nem nappal lesz és nem is éjszakas a képzeletben ágaskodó tájnakmár nem lesz mibe kapaszkodnia

szélmalomharc e nyegle játékolyan mintha nem volna mintha vanjégszínű vodka-trappolás a hajnaljötte legkevesebb száz lába száz arcavan s összeszorít vagy száz iránybólimmár a hencegő vagy gúzsba köt ne félja holnap folyton rárímel a máraa szél bevág a mínuszévek közé

33

a betűk kihullnak innen-onnanmár évezredek óta vigasz a versa szó ragyogó papirosra koppande bárhogy is rakod már semmit sem nyersz