Upload
others
View
0
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
„Nem szükséges, hogy énírjak verset, de úgy látszik,szükséges, hogy vers írassék,különben meggörbülne a világgyémánttengelye.” Ezzel a Jó-zsef Attila-idézettel hívta ün-nepi műsorára az érdeklődőketPacsa Város Önkormányzataés a a MagyarVárosi Könyvtárköltészet napja alkalmából.
„A világ gyémánttengelye”
A rendezvényen Bokor Fe-rencné alpolgármester megnyi-tója után a zalaegerszegi Ének-mondó Együttes adott zenésirodalmi műsort Helyzetdalcímmel, melynek keretébenmagyar és határon túli költőkverseit adták elő megzenésítettformában, nagy sikert aratvaezzel a hallgatóság körében.
A Kelemen-testvérek (Énekmondó Együttes) adtak alkalomhozillő műsort.
Fotó: Oláh GyörgyFotó: Oláh György
Motorok dübörgésére lettekfigyelmesek minap la-Pacsakói, ugyanis közel 50 motoros„szállta” meg a város templo-mának előterét. Nem jöttek hí-vatlanul, a helyi plébános vártaőket. Ahogy szer-Kocsis Zsoltvező elmondta, József atyátmég Hegyeshalomban ismertékmeg, majd egy motoros ba-rátjától is hallotta, hogy Pacsán
Motorosok, motorok megáldása PacsánK ö z é l e t i h a v i l a p I. évfolyam 2018. április
Pacsa és KörnyékePacsa és KörnyékeNemesrádói templomNemesrádói templom
már többször tartottak motor-áldást, így jött az ötlet, hogy aszezon kezdetén eljönnek azalai településre. , aNagy Imretársaság vezetője hozzátette,hogy nem egy hivatalosan be-jegyzett egyesületről van szó,inkább csak egy baráti társa-ságról, amelynek ő a kine-vezett vezetője, így a túrák ésegyéb rendezvények szerve-
zése az ő feladatai közétartozik.
A motorosok immár ne-gyedik alkalommal jártak Pa-csán, s mivel mindig jól érzik
Szitás József plébános osztotta az áldást.
itt magukat, ígéretet tettek arra,hogy jövőre is eljönnek, hogySzitás József plébános újramegáldhassa a motort és mo-torost egyaránt.
Elérhetõségeink:
Telefon: 92/596-936,e-mail cím:
Fotó: Oláh GyörgyFotó: Oláh György
www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu
2 Pacsa és Környéke 201 .8 április
Idén március 25-én, vasár-nap várták a kicsiket és na-gyokat , aNemesrádón GöncziFerenc Közösségi Házba kéz-műves foglalkozásra.
Az és aönkormányzat Ku-rázsi Kulturális Egyesület szer-vezésében megvalósuló prog-ram ez alkalommal a közelgőhúsvét jegyében telt. A KirályErnőné, Márti Tollár-néni ésKránicz Renáta által vezetettfoglalkozáson készült ajtódísz,
asztali dísz és az ügyes kezűgyerekek húsvéti üdvözlőlapotis készítettek. Jó volt látni,hogy a nagyobb gyerekek mi-lyen lelkesen segítettek kisebbtársaiknak.
S míg a díszek készültek,addig Gazdagné Gecse Anna,Pánczél Ivett Pánczél Rékaéssegítségével gyümölcssalátátkészített, melyet a jól végzettmunka után jó étvággyal fo-gyasztottak el kicsik és nagyok.
Ünnepi készülődés Nemesrádón
A gyermekek szorgalmasak voltak, így számos dísz, üdvözlő-lap készült.
A választás hajnalán az eger-aracsai polgárőrök szolgálattel-jesítés közben (még mi nyu-godtan aludtunk) megakadá-lyoztak egy betörést. Még hanem is látjuk őket, ők mindenéjjel figyelnek és védenek min-ket. Ezért jómagam és a falulakosságának nevében szeret-ném megköszönni kiemelkedőmunkájukat!
A 2018-2019-es Start Min-taprogram keretein belül a ta-vasz beköszöntével már elkez-
Betörést akadályoztak megdődtek a kerti munkák. 40 kgvöröshagyma, 10 kg lila hagy-ma, 5 kg cukorborsó, 1 300 kgburgonya, 10 csomag gyöngy-hagyma, 10 csomag cékla, 26kg bab került elültetésre.
Falunkban még található 6db fóliasátor, amiben 3 köz-munkásunk dolgozott a napok-ban és beültette paprika ésparadicsom palántával (2200 tőpaprika, 200 tő erős paprika,100 tő paradicsom).
(i)
A tartósító üzemben dolgozzák fel a terményeket.
Februári számunkban márolvashattak arról a szándékról,hogy natúrpark létesül Zalamegyében. Az egyesület alaku-ló ülésére április 19-én kerültsor . ,Pacsán Dancs Zoltán Za-laszentmárton polgármestere, akezdeményezők egyike beveze-tőjében elmondta: Németor-szágban mintegy 100, Ausztriá-ban több mint ötven, Magyar-országon 10 natúrpark találhatójelenleg, Zala megyében mégegyetlen sincs. Az ökoturizmusmegteremtését, majd fejleszté-sét jelentené ennek létrejötteszűkebb pátriánkban is.
Kiss Gábor, a Hermann Ot-tó Intézet szakmai tanácsadójarészletesen szólt azokról azérvekről, amik a zalai natúrparklétrehozása mellett szólnak.Mint mondta, a Balaton közel-
Zalában az első…ségében még nem működikilyen, tehát ez is indokolja lét-jogosultságát.
Az ülésen 24 települést kép-viselők ezt követően döntöttekaz egyesület nevéről, ami a kö-vetkező lett: Zalai Dombhátak- Balaton Natúrpark. Az alap-szabály elfogadása után megvá-lasztották a vezetőséget. Azelnök , BókaházaLóth Eszterpolgármestere lett, az elnökség-ben (PacsaKelemen Tamáspolgármestere), Horváth Zoltán(Tófej polgármestere), DancsLászló (Egeraracsa polgármes-tere) és (GyenesdiásGál Lajospolgármestere) kapott helyet. Afelügyelőbizottság tagjai: VinczeTibor (Zalaapáti polgármeste-re), (PötréteGáspár Károlypolgármestere), Czémán László(Felsőrajk polgármestere).
Kiss Gábor adott tájékoztatást a natúrparkokról. Balról Kele-men Tamás, dr. Csikós Andrea Dóra munkaszervezet vezető ésDancs Zoltán.
Az ülésen döntöttek a névről és megválasztották a vezetőséget.
www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu
A Zala Megyei Közgyűlés2018. április 26-i ülésén atestület meghallgatta dr. SiposGyula megyei rendőrfőkapi-tány beszámolóját Zala megyeközbiztonsági helyzetéről és aközbiztonság további javításaérdekében tett intézkedésekről.Elhangzott, hogy az elmúlt év-ben jelentősen csökkent a re-gisztrált bűncselekmények szá-ma, s csökkenő tendenciát mu-tat a közterületen elkövetettbűncselekmények száma is. Abűncselekmények struktúrájá-ban nem látható elmozdulás,továbbra is a vagyon ellenibűncselekmények domináltak.
Napjaink kihívása ugyanak-kor az internetes bűncselekmé-nyek – jelentős látencia melletti– terjedése. Kiemelte, hogy azelőző évvel összehasonlítva je-lentős, 32,0 %-os csökkenéskövetkezett be az összes ide-genrendészeti eljárás számá-ban, s az eljárás alá vont sze-mélyek döntően európai orszá-gok állampolgárai voltak, akikfőként gazdasági jellegű mig-ránsok, és a jobb megélhetésreményében, viszont megfelelőutazási okmányok hiányábanpróbálkoztak a tiltott határátlé-pések elkövetésével. Sajnálatosugyanakkor, hogy ismét növe-kedett a személyi sérüléssel, il-letve halállal végződő közútibalesetek száma, amelyek dön-tő többségét a sebesség hely-telen megválasztása okozta.Kiemelendő, hogy jelentősenmegnőtt a kerékpárosok általokozott balesetek száma, ame-lyek nagy részénél szerepet ját-szott az ittasság is.
Fontos feladatként tekint arendőrség a bűnmegelőzésre,melynek keretében számos újí-tást is bevezettek az elmúltévekben, s továbbra is kiemeltfigyelmet fordítanak a fiatalokés az időskorúak tájékoztatá-sára. A lakosság biztonságérze-tének megerősítése érdekében –
Jelentősen csökkent a regisztrált bűncselekmények számaÜlést tartott a megyei közgyűlés
az önkormányzatok kérésénekmegfelelően – igyekeznek biz-tosítani, hogy a körzeti meg-bízottak minél több szolgálatiidőt tölthessenek a területükön.
A Zala Megyei Közgyűléselfogadta a beszámolót.
A következőkben a Zala-erdő Zrt. tevékenységéről ka-pott tájékoztatást a közgyűlés,kiemelve az erdőgazdálkodástés a megyei célokkal össz-hangban lévő turisztikai, köz-jóléti fejlesztéseket és tevé-kenységeket, mint például azegyre népszerűbb erdei iskolá-kat, illetve a személyforgalmatis bonyolító erdei vasutakat.
2018. július 1-én hatálybalép a büntetőeljárásról szóló2017. évi XC. törvény, mely-nek rendelkezései megváltoz-tatják a fiatalkorúak elleni bün-tetőeljárásban résztvevő ülnö-kök összetételére vonatkozószabályokat, ezért szükségessévált 1 ülnök soron kívüli meg-választása a Zalaegerszegi Tör-vényszékhez. A megyei gré-mium a Szociális és Gyermek-védelmi Főigazgatóság ZalaMegyei Kirendeltsége javas-latára Horváthné Szép Rózsátválasztotta ülnöknek az érintettszakterület képviseletében.
A megyei értékek kate-góriáinak bővülése miatt újtagokkal bővítették a Zala Me-gyei Értéktár Bizottságot, így aközgyűlés döntése alapján Hor-váth Gyula, a ZMKH Agrár- ésVidékfejlesztést Támogató Fő-osztály főosztályvezetője az ag-rár- és élelmiszergazdaság, Sza-kály István, a Zalaszám-ZACügyvezető igazgatója pedig asport kategória képviseletétlátja majd el a bizottságban.
A Zala Megyei Önkor-mányzat és a Muravidéki Ma-gyar Önkormányzati NemzetiKözösség közel 30 éve tartóegyüttműködése alapján, amelyjelentős mértékben segíti a Mu-ravidéken élő magyarság nem-
zeti kultúrájának, hagyomá-nyainak megőrzését és a két-nyelvű oktatás intézményeinekműködését, ez évben is 1 millióforint összegű támogatás nyúj-tásáról döntött a közgyűlés aszervezet által meghatározotttevékenységek megvalósításaérdekében.
Jóváhagyta a testület a ZalaMegyei Önkormányzat vezetőpartnersége mellett megvalósí-tandó, az Interreg V-A. Auszt-ria-Magyarország Program ke-retében WoMen-Puls elnevezé-sű, 85% ERFA és 10% nemzetihozzájárulással támogatott pá-lyázat benyújtását, melynekcélja a közszférában foglalkoz-tatott nők munkaerőpiaci ésesélyegyenlőségi helyzeténekjavítása tréningprogram fejlesz-tése és megvalósítása, valaminta vezetők és döntéshozók
Balról Pácsonyi Imre, Bene Csaba (alelnökök), dr. Pál Attila el-nök és dr. Mester László főjegyző.
Dr. Sipos Gyula megyei rendőrfőkapitány tartott beszámolót.
szemléletformálása révén, illet-ve határon átnyúló intézményiegyüttműködési hálózat kiala-kításán keresztül.
Egyhangúlag jóváhagyta aközgyűlés a Zala Megyei Vál-lalkozásfejlesztési Alapítvány2017. évi működéséről szólóbeszámolót és a Zala MegyeiTerületfejlesztési ÜgynökségKözhasznú Nonprofit Kft. 2017.évi egyszerűsített éves beszá-molóját és közhasznúsági mel-lékletét. Rendeletet alkotott azönkormányzat 2017. évi gaz-dálkodásának zárszámadásáról,a maradvány megállapításáról,módosította 2018. évi költség-vetését, elfogadta az önkor-mányzat közép- és hosszútávúvagyongazdálkodási tervét és ahivatal 2017. évi belső ellen-őrzési jelentését. (Forrás: ZalaMegyei Közgyűlés)
www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu
3Pacsa és Környéke2018. április
4 201 .8 áprilisPacsa és Környéke
Április utolsó vasárnapjántartották az évtizedes ha-Pacsángyományokkal rendelkező hegyibúcsút, melynek keretében aSzőlőhegyi Szent Márk kápolná-nál Szitás József plébános mu-
Hegyi búcsú Pacsán
tatott be szentmisét a szép szám-mal érkező híveknek, gazdáknak.
A rendezvény végén a bir-tokok, ültetvények megáldásasem maradhatott el a bőséges,egészséges termés reményében.
Szitás József mutatott be szentmisét.
Április 21-én seprűvel, ge-reblyével, ásóval, vödrökkelfelszerelkezett gyermekek hadalepte el a Pacsai Általános Is-kola udvarát. A közelgő Földnapjához kapcsolódva, a kör-nyezeti nevelés jegyében diá-kok és tanárok valamennyieniskolánk zöldövezetének fel-frissítésén munkálkodtak.
Szorgalmas gyermekek ke-ze nyomán lassan eltűnt a sze-mét és a zöldhulladék az ud-varról. A betonos pályák ésjárdák gazmentessé váltak, ésvárják a szabadidejüket töltő,vagy sportolni vágyó tanulókat.A virágládák megszépültek; afű frissen zöldell.
A munkában szerencséremost sem maradtunk támogatásnélkül. Ismét összefogásról ad-va tanúbizonyságot a Szülőimunkaközösség, az intézménykezdeményezését anyagi és hu-
Összefogással a környezetünkért!
mán erőforrás tekintetében istámogatta. Ennek köszönhetőenöt facsemetével gazdagodott tá-gas udvarunk, továbbá 18 tujakerült beültetésére az utcafontikertben. A meglévő és új nö-vények esztétikai egymáshozillesztése is megtörtént a gyer-mekek és a szülők közös erő-feszítései nyomán.
Szervezett munka folyt az is-kola környezetének szebbé téte-léért. Büszkék vagyunk tanítvá-nyainkra, akik töretlen szorga-lommal dolgoztak, és aktívan ki-vették részüket a számunkra olyszokatlan tevékenységekből is,mint a faültetés, tujasor telepítés.
Ezen a napon közös erővelsokat tettünk azért, hogy elő-deink munkáját megbecsülveelősegítsük közvetlen környeze-tünk megóvását és megújulását.
Zsigmond Istvánnéintézményvezető-helyettes
Szorgos munka folyik…
A megyei és térségi lapjaihoz (Zalatáj, Észak-Nyugat Zala,Zalatáj KiadóKözép-Zala, Lenti és Vidéke, Zalalövő és Környéke,
Szentgrót és Vidéke, Dél-Zala Murahíd, )Pacsa és Környékekeres a megye minden részéből.tudósítókat
Elengedhetetlen szempont a fotózás, s az alapvetőszámítástechnikai ismeretek
alkalmazása.
Tudósítókat keresünk!
Érdeklődni lehet:30/378-4465, [email protected]
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy
PacsaLomtalanításának időpontja
2018. május 17. CsütörtökA lomhulladékot az adott napon reggel 6 óráig kell kihelyezni azingatlan elé a gyűjtőjárat számára, úgy hogy a forgalmat neakadályozza
A lomtalanítás során kihelyezhető hulladékok az alábbiak:
• bútor, berendezési tárgy, eszköz (ülőgarnitúra, polc, szekrény,asztal, szék, fogas)• hordó• kerti garnitúra• szőnyeg• nagyobb játék• évi egyszer maximum gumiabroncs4 db / porta
Maximum 10 kg/fő súlyban kerül lom hulladék elszállításra azingatlan portálok elől.
Lomtalanítás során nem szállítja el a következő hulladékokat :
– a háztartásokban naponta képződő hulladék (kommunálishulladék (gyűjtőedényben elhelyezhető vegyes kommunálishulladék)– ipari, mezőgazdasági, szolgáltatási tevékenység következtébenkeletkezett hulladék gazdálkodó szervezetek által kihelyezetthulladék– veszélyes hulladék (pl: festék illetve festékes doboz, vegy-szeres dobozok, hígító, pala, akkumulátor, stb.)– építési törmelék (pl: törmelék, bontott ajtó, ablak üvegettartalmazó nyílászáró, kőzetgyapot, lapátos áru: homok, cement,mészhidrát stb.)– elektronikai hulladék (pl: hűtő, TV és egyéb elektronikaiháztartási eszközök)– autóbontási hulladék, gépjárműroncs– ruhanemű– zöldhulladék (ág, nyesedék, lomb, fű)– állattetem– szénpor, hamu, föld– elkülönítetten gyűjtött üveg, papír, műanyag és fém hulladék
Amennyiben a kihelyezett lom hulladékok között a felsorolthulladékok bármelyike kihelyezésre kerül,, abban az esetben azegyéb, nem lom hulladék nem kerül elszállításra.
Segítő közreműködésüket megköszönve, tisztelettel:
ZALAISPA Nonprofit Zrt.
LOMTALANÍTÁS
5Pacsa és Környéke2018. április
Tizenkét éve plé-Felsőrajkbánosa , akiCsonka NándorPacsán született, s keszthelyiszolgálati évei után majdhogy-nem visszatért gyermekkorahelyszínére.
– Plébános úr! Hány tele-pülés hitélete tartozik Önhöz?
– Két plébániát vezetek: afelsőrajkit és a hahótit. Előb-bihez értelemszerűen Felsőrajk,továbbá Alsórajk és Pötréte
„A történelem ismétli önmagát”Beszélgetés Csonka Nándor plébánossal
tartozik. Utóbbihoz Hahótonkívül a közigazgatásilag hozzátartozó Fakospuszta, amelyönálló településrész, miséző-hellyel, ahol önálló búcsút istudunk rendezni.
– A misék celebrálása, segyéb szertartások (keresztelő,esküvő, temetés) mellett a hit-oktatás is feladatai közé tarto-zik. Hogyan ítéli meg ennekhelyzetét?
– A felsőrajki iskolában vanhitoktató Czémán László pol-gármester úr személyében, akiegyébként kántor is. Hahótonsajnos nincs iskola, ott a plé-bánia szervezésében történik ahitoktatás. Több csoportban is.
– Milyennek tartja a hit-életet Felsőrajkon?
– Nem panaszkodhatom. Vanegy felnőtt beszélgetős prog-ramsorozatunk, ami a nyárihónapokat leszámítva rendsze-res. Ezen három-négy telepü-lésről vesznek részt családok.Nem felnőtt hittan, de a be-szélgetések tartalma bibliai ala-pokra épül. Ezek a beszélge-tések túlmutatnak a szertartáso-kon, a háttér is előtérbe kerül.Ennek köszönhetően egyretöbb kérdésre választ kap az
illető, s elkezdődik egy belsőmegtérés.
– Fogékonyak az emberek?– Igen. Az Ószövetségben,
a Bírák könyvében szerepelegy ilyen rész: felnőtt egy nem-zedék, amely nem ismeri azIstent. Mintha összecsengeneez a mai korral. A jelenlegi fia-talokat annyi hatás, információéri, hogy nem tudnak a hit-élettel lépést tartani, kicsúszotta kezük közül. A Bírák könyvé-ben ez is szerepel: Aztánmindenki azt tette, amit akart,amihez kedve volt. Amikor eh-hez a záró részhez érkeztünk,mindenki megdöbbent: félel-metes a hasonlóság a mai kor-ral. A történelem ismétli ön-magát.
E.E.
Csonka Nándor: – Egyre több kérdésre kap választ az illető, selkezdődik egy belső megtérés.
Felsőrajk temploma.
Zalaigricén folytatódik aStart munkaprogram. Erről tá-jékoztatta lapunkat HorváthGyöngyi polgármester.
– Ennek keretében vetemé-nyeznek, krumplit ültetnek és aközterületeken, a házak előtt
Start munkaprogram Zalaigricénfüvet nyírnak, így a tulajdono-soknak nem kell ezzel foglalkoz-niuk – mondta a falu vezetője.
– Hány embernek tudnak ígymunkát biztosítani?
– Hét zalaigriceinek jelentez rendszeres elfoglaltságot.
6 201 .8 áprilisPacsa és Környéke
A TIT EGYESÜLET AZ ALÁBBIKÉPZÉSEKET INDÍTJA:
Építő és anyagmozgató gépkezelője E-000803/2014/A001
Kisteljesítményű kazán fűtőE-000803/2014/A007
Gépkezelő hatósági vizsgaTűzvédelmi szakvizsga
Munkavédelmi képviselőktovábbképzése
TIT Egyesület8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7.Telefon: 30-477-6070 / 92-510-159
A Pötréte Fejlődéséért Köz-alapítvány fontos szereplője afalu közéletének. Vezetőjével,Polák Józsefnével beszélget-tünk.
– Mióta irányítja az ala-pítványt?
– Körülbelül tíz éve. Egyéb-ként az alapítás az 1980-asévekre nyúlik vissza, tehátnagy múltja van Pötrétén azalapítványnak.
– Született pötrétei?– Igen. Mindenkit jól isme-
rek, s a falubeliek is engem. Ezmegkönnyíti a dolgomat.
– Mi a legfontosabb felada-ta az alapítványnak?
– Közhasznú alapítványkénta falu szépítése, rendezvényekszervezése, természetesen azönkormányzattal közösen. Kis-
„Szerethető ez a falu”településként nagy lehetősé-geink nincsenek, de igyekszünkminden alkalmat megragadni afalu fejlődése érdekében.
– Sok rendezvény van Pöt-rétén?
– Nem csak nőnapi ünnep-séget rendezünk, köszöntjük aférfiakat is, s természetesennem maradhat el az idősekrőlvaló megemlékezés. A MikulásPötrétére is ellátogat, a kará-csonyi ünnepségre pedig mű-sorral is készülünk. Szeretnémkiemelni az önkormányzat ésaz alapítvány szoros együtt-működését, minden település-nek ilyen jó kapcsolatot kívá-nok. S mindehhez társul mégPötréte családias légköre. Sze-rethető ez a falu, ezt a kül-földiek is felfedezték. Polák Józsefné szerint kitűnő a kapcsolatrendszer a faluban.
2009 óta dolgozik megbí-zási szerződéssel a pötréteiönkormányzatnál Polák Anett,aki azon kívül, hogy a digitálisjólét programot irányítja afaluban, vezeti a könyvtárat is.Vele beszélgettünk.
– Hány beiratkozott olva-sója van a könyvtárnak?
– Pillanatnyilag ötvenhat,ami a 250 körüli lakosságszám-
Szorgalmas könyvtárlátogatók a pötréteiek
hoz képest nagyon jó arány.Egy nyolcéves kislány, CsanádiKitti Réka például nem csakmesekönyveket olvas, hanemkikölcsönözte Örkény IstvánEgyperces novelláit is.
– Melyik városi biblioté-kával vannak kapcsolatban?
– A keszthelyi Fejér GyörgyKönyvtár a partnerünk, ez azintézmény frissíti az állomá-
nyunkat. Ha náluk nem talál-ható valamelyik kért kötet, ak-kor a zalaegerszegi DeákFerenc Megyei és VárosiKönyvtár segít. Tevékenyenrészt veszünk a falu rendez-vényein, tavaly például egyközös bográcsozásra invitáltuk
a fiatalokat, vagy éppen játszó-sarkot alakítottunk ki a könyv-tárban. Partnerek vagyunk akarácsonyi és a húsvéti ün-nepekre való készülődésben, afalu alapítványával karöltve.Az önkormányzattal is nagyonjó a kapcsolatunk.
A lakosság számához képest sok látogatója van a könyvtárnak.
keresünk a megye minden részébõl!Érdeklõdni lehet: 92/596-936,
8-12 óráig, illetve 30/378-4465.
Hirdetésszervezõket
Értesüljön híreinkről,írásainkról, képgalériákról
a Facebookon is!Keresse ott a
adatlapját,Zalatáj Kiadóés a Tetszik gombra
kattintás utánértesülhet
internetes tartalmainkról is.
www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu
7Pacsa és Környéke2018. április
A szociális ügyintézőPacsai Közös Önkormányzati Hivatalmunkakörbe munkatársat keres. A jelentkezés feltételeiről awww.kozigallas.hu weboldalon olvashatnak.
Márciusban is bővelkedhet-tek programokban az óvodánk-ba járó gyerekek. Városi könyv-tárunkban a megyei könyvtár„Könyvtármozi” elnevezésű óvo-dai programon töltöttünk anagycsoportokkal egy délelőt-töt. A helyi iskola által szer-vezett hangversenyen is öröm-mel vettek részt óvodásaink,ahol „Mesterségünk címere”címmel a vígopera szépségeibekalauzolták játékos formában afellépő művészek a gyerekeket.Közben a fiúk a NemzetköziNőnapra készülődve családjuknőtagjainak, óvodás társaiknakkészítettek apróbb kis aján-dékokat.
Nemzeti ünnepünkről már-cius 15-ről a gyerekek életkori
Tavasz a Pacsai Napsugár Óvodábansajátosságait figyelembe véveemlékeztünk meg dalok, mon-dókák tanulásával, zászlók, ko-kárdák készítésével, melyeket agyerekek ki is tűzhettek a pa-csai Petőfi szobor köré.
Március 3. hete a „Víz vi-lágnapja” jegyében zajlott óvo-dánkban. Szerencsére az idő-járás kedvezett ahhoz, hogymárcius 22-én még a Pacsai-tópartjára is le tudtunk sétálni agyerekekkel, megfigyelni azébredező természet vízi világát.
Március 23-án nagycsopor-tosaink az iskola által szer-vezett „Sulikukucskálón” ve-hettek részt szüleikkel, bete-kintve az iskolások életében. Ahúsvétvárás a gyerekeket is iz-galommal töltötte el. Felele-
venítve a népszokásokat ver-seltünk, énekeltünk, kézműves-kedtünk.
Április elején óvodánkba ismegérkezett a húsvéti nyuszi. ASzülői Munkaközösségünk jó-voltából édességeket, játékmo-torokat hozott, melyeket bol-dogan fedeztek fel a gyerekekaz óvoda udvarán, elrejtve afűben.
Séták során megfigyeltük agyerekekkel az Afrikából visz-szatért gólyákat, fecskéket, anyíló tavaszi virágokat.
A helyi iskola szervezé-sében az „Ifjúsági Hangversenyprogram” keretében különbözőfúvós hangszerekkel ismerked-hettek meg az óvodások április11-én az iskolában. A „Könyv-tár mozi program” keretén be-
lül április 18-án a városi könyv-tárban vettek részt a középsőcsoportosok a „Vízipók csoda-pók” és Úszik a csigaház” címűprogramokon.
Nagycsoportosaink rajzok-kal készültek a Gelsei Szivár-vány Óvoda rajzpályázatára,amelyet a „Föld Napja” alkal-mából hirdettek meg a környe-zetvédelem jegyében. E jelesnap alkalmából április végén aPacsai Városvédő és SzépítőEgyesülettel óvodásainkkal sze-métgyűjtési akciót szervezünkaz óvoda körüli utcákban, tu-datosítva a gyermekekben azt,hogy már egy kisgyermek so-kat tehet a környezet védel-méért.
Vági Gabriellaóvodavezető
A nagycsoportosok a „Könyvtármoziban” voltak.
A Pacsai Általános Iskolaalsós munkaközösségének szer-vezésében a szülői munkakö-zösség támogatásával rendez-ték meg a hagyományos Ta-vaszköszöntő versmondó ver-senyt a városi könyvtárban. Azalsó és felső tagozatosok közül41-en gondolták úgy, hogy azéletkori sajátosságaikhoz, ér-deklődésükhöz igazodó versük-kel megméretik magukat a ren-dezvényen, amelyen az alábbieredmények születtek:
1. osztály: 1. Fehér Cson-gor, 2. Tatár Lázár, 3. Horváth
A tavaszt köszöntöttékVersmondó verseny Pacsán
Eszter Nóra, Fábián Laura.2. osztály: 1. Biró Attila, 2.Horváth Valter Ferenc, 3.Sárközi Erik. 3. osztály: 1.Tollár Benedek, Bali Panna, 2.Tatár Zsófia. 4. osztály: 1.Kocsmár Patrícia, 2. NagySándor Botond. 3. KelemenEmma Sára, Tóth Regina.Különdíj: Dobor Panka, SabjánHuba.
Felső tagozat: 1. BogdánRamóna (6.o.), 2. Ament Blan-ka (6.o.), különdíj: MagyarRéka (6.o.), Horváth Cintia(7.o.).
A verseny résztvevői.
Szociális ügyintézőt keresnek
www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu
HIRDETÉSÉT feladhatja ahavilapban.Pacsa és Környéke
Telefon: (92) 596-936;E-mail: [email protected]
Hirdessen
nálunk !
8
Jelentős az igény a Zala megyei foglalkoztatási paktum támogatásairaA Zalai Innovatív fog-
lalkoztatási paktum meg-valósítása elnevezésű pro-jekt a foglalkoztatás zalaihelyzetének javítása érde-kében közel 963 millió forinttámogatási összeget hasz-nálhat fel 2021. június vé-géig.
A paktum kiemelt célja,hogy mozgósítsa a megyemunkaerő tartalékait, illetvehogy fejlessze a munkaerőkínálatot. A megyében je-lentős inaktív réteg nem je-lenik meg a munkaerő-pia-con. A foglalkoztatási pak-tum feladata, hogy ezeninaktív réteg távolmaradá-sának okait megkíséreljefelszámolni, vonzóvá tegyea munkaerő-piacot az addigpasszív csoportok számára is.
A projekt segítséget nyújta 25 év alatti fiataloknak, a30 év alatti pályakezdők-nek, az alacsony iskolaivégzettségűeknek, az 50 évfeletti álláskeresőknek, aGYES-ről, GYED-ről, ápolá-si díjról visszatérőknek, va-lamint a foglalkoztatást he-
lyettesítő támogatásban ré-szesülőknek. Továbbá vár-ják a roma nemzetiségheztartozók, megváltozott mun-kaképességűek, inaktívak,tartós munkanélküliséggelveszélyeztettek, valamint aközfoglalkoztatottak jelent-kezését is.
A paktum konzorciumipartnereiként a Zala MegyeiKormányhivatal Társada-lombiztosítási és Foglalkoz-tatási Főosztálya, valaminta Zala Megyei Vállalkozás-fejlesztési Alapítvány szoro-san együttműködve biztosít-ják a munkaerőpiaci szol-gáltatásokat, folyamatos kap-csolatot tartanak az ügy-felekkel, illetve tanácsadá-sokat (munka, -pálya, -ál-láskeresési), mentori szol-gáltatásokat nyújtanak ré-szükre.
A célcsoport támogatá-sához kapcsolódó program-rész 2017. június 20-ánkezdődött meg az első kép-zésbe vonással, augusztus-tól pedig foglalkoztatási tá-mogatásokat is tudtak igény-
be venni a munkáltatók, vál-lalkozók és az ügyfelek.
Mind munkavállalói, mindmunkáltatói oldalról jelentősigény van a foglalkoztatásipaktum által nyújtott támo-gatásokra.
2018. február 23-ig 228fő részesült munkaerőpia-ci szolgáltatásban, akik kö-zül 8-an vállalkozóvá váltak,109 fő elhelyezkedett támo-gatással, 69 fő pedig csakszolgáltatásban részesült.51 ügyfél került képzésbe,mindannyian sikeres vizs-gával zárták a tanfolyamot.
A közeljövőben új kép-zések is indulnak, a tá-mogatott foglalkoztatásokrapedig folyamatosan pályáz-hatnak a munkaadók.-------------------------------------
ZALAI INNOVATÍVFOGLALKOZTATÁSI
PAKTUMMEGVALÓSÍTÁSA
Támogatás: 962,99 millióforint
Projektazonosító:TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-
00001
www.zalapaktum.hu
Fotó: Zala megyei foglalkoz-tatási paktum kiadványa
Pacsa és Környéke 2018. április
9Pacsa és Környéke2018. április
Május 19-én, Pacsai-tópart, horgászverseny, kizárólag azegyesület saját tagjai részére.
Május 19-én Civil Nap, helyszín: tóparti szabadidő park.Május 26-27. Hajómodell Magyar Bajnokság, helyszín a
Pacsai-tó.
A pacsai autóbusz-pályaud-varon a várakozó utasok ré-szére rendelkezésre álló háromfaépület felújítása történt meg.A külső faburkolat teljes cse-réjére, festésére, új esőcsatornakiépítésére került sor.
A Szent István téri üzletsorelőtt új kerékpártartót és hulla-
A szépülő Pacsa
dékgyűjtőt helyeztek ki, térkö-ves aljzat kialakításával.
A ésJózsef Attila utcábanSzent István téren 90 darabnemesített mályvacserje kerültkiültetésre, az iskola melletttalálható Jubileumi Parkbanpedig hárs- és juharfák lettekültetve.
Az egyik felújított váró.
Új kerékpártartót és hulladékgyűjtőt helyeztek el.
Április 14-én a KisfaludyStróbl Zsigmond Kulturális ésHagyományőrző Egyesület tag-jai tavaszi bált szerveztekAlsórajkon. A bál vendégeitélőzenével, vacsorával és tom-bolanyereményekkel várták. Atombola felajánlásaink számaelérte a hatvanat.
– Ezúton köszönjük mind-azoknak, akik egyesületünketezen felajánlásokkal is támo-gatták – mondta lapunknakMarton Nóra elnök. – Kiemel-ném Hodola Richárdot, az ÚjPalini-Hús Zrt. ügyvezető igaz-gatóját, aki rendszeresen támo-gatja egyesületünket felajánlá-saival. Szeretnénk, ha a bál év-ről évre megrendezésre kerül-
Tavaszi bál Alsórajkonne. A tél folyamán farsangibálunk is volt, amelyre szinténa jó hangulat volt a jellemző.Jelmezbe öltözve érkeztek ven-dégeink, akiket szintén megtudtunk kínálni egy vacsorával.A farsangi bál jó hangulata adtaaz ötletet kis csapatunknak,hogy szervezzünk egy tavaszibált is. Házi disznótorossaltudtuk a vendégeket fogadni,köszönhetően Szegedi Ferenc-nek, aki felajánlása nélkül eznem jöhetett volna létre. Egye-sületünk tagjai nagyon sokenergiát fektetnek bele a kü-lönböző programok szervezé-sébe, ezúton köszönöm nekikis kitartó, önzetlen munká-jukat.
A tombolanyeremények…
Hungarikum
Hungarikum
• • •Bérfőzés Kereskedelmi főzés Palackozás
A főzési díj szeszadóval együtt 1600 Ft/l
Nálam az 50-60 l pálinkának a főzési ideje 10-12 óra,
nem egylépcsős rendszerben, hanem hagyományos módon,
kétszeri lepárlással és egy új, korszerű technológiával.
Mert a minőségi, jó, zamatos pálinkához idő kell és a
mester több, mint 30 éves tapasztalata!
Várom régi és leendő megrendelőimet:Farkas Tibor pálinkafőző mester
NagylengyelTelefon: 30/586-3090 • 92/380-037
Zalatáj naponta!Nem kell a következõ nyomtatott számára várnia,Zalatájha a laptól megszokott érdekes, kényes témájú cikkekrekíváncsi. Elég, ha rákattint honlapunkra:
A cikkek oldalunkon meg is oszthatók!facebookNaponta új riportok, interjúk, jegyzetek!
www.zalatajkiado.hu
Pacsai programajánló
HIRDETÉS
10 2018. áprilisPacsa és Környéke
11Pacsa és Környéke2018. április
Pacsa és KörnyékeK ö z é l e t i h a v i l a p
Ekler ElemérKiadó-főszerkesztő:Szerkesztőségi ügyfélszolgálat:
8901 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 1/B. Pf.: 381.Tel.: (92) 596-936
E-mail: [email protected]: Zalatáj Kiadó
Göcsej Nyomda Kft.,Készült:Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. tér 2. Tel./fax: (92) 316-783
A falu keletkezéséről ada-tokat és a szájhagyomány általösszegyűjtött leírásokat a szent-péterúri plébánián található „His-toria domus” örökítette meg.
Az a kérdés: létezett-e a ré-gi hajdan korokban Szentpéter-úr mint helység, vagy mintmagánhely? Keresztényies ne-ve, melyet Szent Péterről, mintvédőszentjétől nyert, mely az„úr” köznév hozzáragasztásá-val még feltűnő is, valószí-nűsíti, hogy létezett.
1166-ban Vidó Zalai gróf aJános rendű ispotályosok szá-mára apátságot alapított SzentPéter és Pál tiszteletére. Ahosszas Szent Péteri apátúr akönnyebb kiejtés miatt SzentPeturra rövidített, mely megrö-vidítés későbben – bár az apát-ság a tatárok által feldulatvánvalószínűleg elpusztult – a ne-ve mégis fennmaradt, és a kö-zelben lévő község, Szent-Pé-terúrra egészítette ki.
Az apátság alapításáról Fux-hoffer: Monostoriológia 159.oldalán tesz említést. CzinárMór elismeri a Fuxhoffer féleadatokat, és bizonyítja, hogySzent Péter Ur, vagy rövidítvePetur, Zala vármegyében, Ka-pornokhoz közel fekvő község-ben egy apátság létezett. Azapátság léte Szentpéterúr ésGétye község lakói között amai napig is szájhagyomány-ként él, helyét azonban többváltozatban feltételezik: Egyikváltozat szerint a markalházi,úgynevezett „Kerengetési” dű-lőben, ahol a szántóvas a mainapig nagy, régiségre emlékez-tető romokat forgat fel, tehát itttelepülés nyomai láthatók.
A másik változat az apátsághelyére szintén a Markalházidűlőben van, Gétye és Szent-péterúr között, az úgynevezettSzent-völgyben, mely elneve-
Szentpéterúr történetezés katonai térképen feltüntetveis megtalálható. Elmondásokszerint az apátság elpusztulásaután még sokáig élt egy Péternevű remete ezen a helyen. Egy1850-ben készült, Gétye köz-ség tagosított határának térkép-részleten „szentegyházi-dűlő”néven találjuk a Szent-völgyet.E két elnevezés engedi való-színűsíteni, hogy az apátság evölgyben állt és pusztult el.
A XIV. században Szent-Péterúr a nagykapornaki járás-hoz tartozott.
A mai falu határán belültöbb elpusztult település nevétőrző dűlőneveket lehet találni.Ilyenek Lengyel, Markalháza,Rokolyán és Meleghegy.
A középkori falu történe-téről elég kevés adat van, 1513-ban két Vas, Markalf és Kisnevű egytelkes nemesi csalá-dok lakták.
Az 1550-es években a for-rások az örvényesi pálos kolos-torral együtt említik. A terü-leten élők a szokásos gabona-termelés mellett jelentős szőlő-termeléssel is foglalkoztak.
Szentpéterúr nevének leírá-sát levéltári adatokban többféleváltozatban találjuk:
– Petur, Zenthperhetwr (1439-ben), Szent-péter-úr, Szentpéter-úr, Szent-péterúr, Szentpéterúr
A népi szájhagyomány sze-rint Szent Péter apostol tiszte-letére emelt kolostor közelébenkisebb falu tényleg létezett,ahol főleg Markal nevű csa-ládok laktak. Ők a háborúspusztítások után feljebb húzód-ta a mostani Szentpéterúr he-lyére, és a régi un. „Kis Ig-ricze” menekült lakosaival, va-lamint a IV. Béla király előttidetelepedett „Kun” családok-kal együtt megalkották a mos-tani, elég nagy Szentpéterúrközséget.
A szájhagyomány szerint erégi Szent-Péterur a mostanihelyétől délre, mintegy 2000 öltávolságra feküdt, melynek he-lyét az „Égett-kertek” nevű dű-lő jelzi, mivel a törökök aszentgotthárdi nagy vereségbőlpusztító dühvel hazafelé tartvafelégették a falut. Ebben adűlőben még az 1940-50-esévekben is találtak épületma-radványokat.
Az új Szentpéterúr ezértnem a régi helyén, hanem jóvalfeljebb, az erdővel borítottmostani helyre épült, hogy ül-döztetés esetén a lakói köny-nyebben menekülhessenek va-lamely rejtett vidékre.
Az utca és mezőnevek bi-zonyítják e szájhagyományt:Gyertyános utca – a mai AdyEndre utca – ahol gyertyán er-
dőt írtottak ki a házak építé-séhez. Kunszer, ahol kun csa-ládok telepedtek le.
A letelepedés szeres formá-ban történt, melyre bizonyíték:
– Alszer (a mai KossuthLajos utca)
– Főszer (Gyertyános, a maiAdy Endre utca)
– Kunszer (a mai Móra Fe-renc utca)
E szerek eleinte elkülönül-tek, majd később összeépültek.Nevüket ma is ismerik éshasználják is.
Az utcákat közök kötöttékössze, melyek többsége ma ismegvan, és amelyeken csak né-hány ház épült, vagy csakösszekötő földút. Ezeket a kö-zöket az ott élő emberekről ne-vezték el (pl. Miska-köz, Piller-köz, Rigó-köz stb).
Szentpéterúr temploma.
Indítógátlós (IMMOBILIZERES)
autókulcsmásolás az
autótípusok 85 %-ához
kedvezõ áron!
Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5.
Tel.: 30/471-1000
Nyitva tartás: h-p.: 8 -16 sz.: 9 -1200 30 00 00•
00 00Ebédszünet: 11 -12
12 201 .8 áprilisPacsa és Környéke
A képek illusztrációk • Az árak bruttó árak
AKCIÓ AKCIÓ
109.900 Ft helyett 86.900 Ft 84.900 Ft helyett 69.900 Ft
Nyitva tartás: H-P 9:00-18:00 Sz 9:00-13:00Telefon: +36 30/587-98-88Cím: 8900 Zalaegerszeg, Belso elkerülo út vége(Hock János csatlakozásánál)Facebook: Rexton Bútor • E-mail: [email protected]
Ülogarnitúrák, matracok és ágyak akár egyedi méretben is!
Az akció a megjelenéstol június 15.-ig vagy a készlet erejéig tart.
Alabama160 ágy Rita Kanapéágy
GardróbokÜlogarnitúrák
Fenyobútorok, étkezok, szekrénysorok, nappalik, ágyak, matracok…
Gellénházi Közös Önkormányzati Hivatalpályázatot hirdet
pénztáros és adóügyi ügyintézõmunkakör betöltésére.
Pályázati feltételek megtekinthetõk:Gellénháza Község honlapján,
KÖZIGÁLLÁS honlapján.