225
Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési és értékelési rendszere 1. Az értékelési rendszer alappillére Az értékelési rendszer kidolgozásánál alapvető céljainkra építettünk: Az iskolai képzés teljes időtartama alatt arra kell törekedni, hogy az értelmileg akadályozott tanuló személyisége a képzés végére minél harmonikusabban és teljesebben kibontakozzon, képes legyen a társadalom által elfogadott normák szerint, saját igényeit megvalósítva kiegyensúlyozott, boldog életet élni. A tanköteles korú értelmileg akadályozott tanulók képzésének során a legfontosabb figyelembe veendő szempontok: az értelmi, a testi és érzelmi fejlődés megváltozása, sajátos tanulási képességek, egyéni szükségletek, a felnőttkori élet behatárolt lehetőségei. Az iskolai képzés során elérni kívánt célok az egyéni bánásmód elvét alkalmazva: biztosítani a személyiség harmonikus fejlődését, megvalósítani hiányosan működő képességek korrekcióját, csökkenteni egyénre szabott terápiás eszközök, eljárások alkalmazásával a hátrányokat. 2. Mérés A tanulók tudását, képességeik fejlődését, fejlettségét mérjük, értékeljük. A mérés eszközeit a Helyi Tantervi követelményekre építve állítjuk össze, évenként felülvizsgáljuk, és a tanulói szükséglet szerint módosítjuk, kiegészítjük.Az értékelések során arra törekszünk, hogy a kulcskompetenciák lehető legtöbb területének mérése is beépítésre kerüljön.

Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési és

értékelési rendszere

1. Az értékelési rendszer alappillére

Az értékelési rendszer kidolgozásánál alapvető céljainkra építettünk:

Az iskolai képzés teljes időtartama alatt arra kell törekedni, hogy az értelmileg

akadályozott tanuló személyisége a képzés végére minél harmonikusabban és teljesebben

kibontakozzon, képes legyen a társadalom által elfogadott normák szerint, saját igényeit

megvalósítva kiegyensúlyozott, boldog életet élni.

A tanköteles korú értelmileg akadályozott tanulók képzésének során a legfontosabb figyelembe

veendő szempontok:

az értelmi, a testi és érzelmi fejlődés megváltozása,

sajátos tanulási képességek,

egyéni szükségletek,

a felnőttkori élet behatárolt lehetőségei.

Az iskolai képzés során elérni kívánt célok az egyéni bánásmód elvét alkalmazva:

biztosítani a személyiség harmonikus fejlődését,

megvalósítani hiányosan működő képességek korrekcióját,

csökkenteni egyénre szabott terápiás eszközök, eljárások alkalmazásával a

hátrányokat.

2. Mérés

A tanulók tudását, képességeik fejlődését, fejlettségét mérjük, értékeljük. A mérés

eszközeit a Helyi Tantervi követelményekre építve állítjuk össze, évenként felülvizsgáljuk, és

a tanulói szükséglet szerint módosítjuk, kiegészítjük.Az értékelések során arra törekszünk, hogy

a kulcskompetenciák lehető legtöbb területének mérése is beépítésre kerüljön.

Page 2: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Diagnosztikus mérés:

Diagnosztikus mérést alkalmazunk helyzetfeltárás céljából az iskolakezdéskor, tanév

elején, új tanuló érkezésekor, illetve kirívó eredménytelenség esetén. Diagnosztikus méréssel

információkat szerzünk a tanulók képességeiről, előzetes tudásáról, ismereteiről. Ezek,

valamint Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szakértői

véleményekben megfogalmazott korrekciós javaslatok hatékony segítséget nyújtanak a

pedagógiai tervező munkához, az egyéni fejlesztési tervek elkészítéséhez, a habilitációs

órákhoz. A mérés során kiemelt figyelmet fordítunk intézményünk hátrányos helyzetű és

halmozottan hátrányos helyzetű tanulóira. A diagnosztizálás végigkíséri a tanítás-tanulás

folyamatát és segíti a terápiás célok meghatározását.

Szummatív mérés:

Összegző minősítést ad arról, hogy a tanuló hogyan tett eleget a tanulmányi

követelményeknek az adott tanulmányi szakasz végén. Leggyakoribb formája a félévi és év

végi osztályzat, illetve vizsga.

A mérések eszközei és alkalmazásuk időpontja, gyakorisága:

Vizsgálat: 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf. 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf.

PAC év eleje

év vége

év

vége

év

vége

év

vége

év

vége

év

vége

év

vége

év

vége

PAC új tanuló érkezése esetén

Strassmeier

fejlődési

sklála

Óvodából, iskolába érkező gyermek esetén, illetve új tanuló érkezése

esetén, ha a pedagógus szükségét látja.

A Strassmeier eredeti profil-lap 60 hónapos korig mér, de mi kiegészítettük ezt 84 hónapra. Ezt

a módosítást azért vezettük be, mert az intézményünkbe járó gyermekek akár 7 éves korig is az

óvodába járnak, s tapasztalataink szerint a legnehezebb feladatok megoldása sem haladja meg

képességeiket a tesztben.

Page 3: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Mérőeszközeink bemutatása

1. PAC

/Pedagógiai Analízis és Curriculum a szociális- és személyiségfejlődés mérésére értelmi

fogyatékosoknál/

Az értelmileg akadályozottak személyiségfejlődésének mérési eszköze a P.A.C. Évek óta

az oktató és fejlesztő munka alapját ez a felmérés képezi. Ennek eredménye személyenként más

és más, csak az adott személyre jellemző. A P.A.C. felmérés eredményeinek figyelembe

vételével készül el az egyéni fejlesztési terv.

A P.A.C. felmérés ismertetése:

Dr. H. C. Günzburg: Pedagógiai Analízis és Curriculum a szociális és

személyiségfejlődés mérésére értelmi fogyatékosoknál, mely az eljárás négy változatát

tartalmazza (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar 2000)

A P-A-C (Progress Assesment Chart) egész rendszert alkot:

P-A-C 1 a 6-16 éves és idősebb középsúlyos értelmi fogyatékos személyek mérésére

P-A-C 2 a serdülő és felnőtt korú középsúlyos, enyhe és határeset szintű érzelmi

fogyatékosok mérésére

S/P-A-C 1 a súlyos értelmi fogyatékos személyek számára 1-5 év fejlettségi szint esetén

S/P-A-C 2 súlyos értelmi fogyatékos személyek mérésére

A P-A-C-1-teszt

A P-A-C-1-tesztben a megadott teljesítményszintek minden olyan gyermekre

alkalmazható, akinek az IQ-ja 55 alatt van, és aki a normál iskolarendszerből, mint nem

iskolaképes kiszorult, de képezhető és intézeti elhelyezésre nincsenek rászorulva.

Page 4: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

A P-A-C-1-teszt 12 diagrammban mutatja be az értelmi fogyatékos gyermekek átlagos

teljesítményszintjét, mindegyik alfejezetében a 6 és 15 év közti életkor minden egyes évére.

Egy korcsoportban a képességekből elért átlagos értéket a keresztben csíkozott rész jelöli,

ez utalásul szolgál a haladás értékelésére az adott gyermek esetében.

A diagrammok az egyes életkori csoportokban átlagosan elért teljesítményeket mutatnak,

függetlenül az értelmi fogyatékosság fokától.

Szociális tanulási céloknak megfelelően a nehézségi fokozatok szerint összeállított

tesztkérdésekből áll a négy fő terület:

1. Önkiszolgálás: étkezési szokások, közlekedés, wc használat és mosakodás, öltözködés.

2.Kommunikáció: beszéd, megkülönböztető-képesség, számfogalom, írás-olvasás.

3. Szocializáció: játék, házi munka.

4. Tevékenység: nagymozgás és finommotorika.

Minden fő területhez több kérdésből álló, egyre nehezebb fokozatok tartoznak.

2. Strassmeier fejlődési skála

A fejlõdési skála öt területet vizsgál, ezek: önellátás, finommotorika, nagymozgás, nyelv/beszéd

és a gondolkodás/érzékelés.

A vizsgálat rendszerint kétszemélyes helyzetben történik. Feladatsoronként végezzük a

Page 5: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

felmérést. A tesztsoron végighaladva "+" jellel jelöljük, ha a gyermek teljesíteni tudja az adott

feladatot. A vizsgálat végén területenként összegezzük a kapott eredményeket, és a profil-lapon

rögzítjük azt. Vízszintes vonallal jelöljük az egyes gyermekek valódi életkorát hónapra

átszámítva.

A kapott diagram grafikusan ábrázolja a gyermek aktuális életkorához viszonyított elmaradást

a mért területeken. A profil-lap pedig meghatározó dokumentuma a gyermekek egyéni

fejlesztési tervének. Jól mutatja, hogy a fejlesztés során mely területekre kell nagyobb hangsúlyt

fektetni.

3. Ellenőrzés

Az ellenőrzés során az értékelés szempontjából lényeges adatokat gyűjtünk a tanuló

fejlődéséről, viselkedéséről, teljesítményéről. Útmutató a további célok, feladatok

maghatározásához.

Az ellenőrzési rendszerünk két területet ölel fel:

Az adott tantárgyhoz, tanulmányi munkához kapcsolódó ismeretek, tevékenységek és

képességek fejlődésének ellenőrzését.

A tanulók személyiségfejlődésének, szocializáltságának, attitűdjének folyamatos

alakulását.

Az ellenőrzés célja:

Informálódni arról, hogy a tanuló milyen mértékben sajátította el a tananyagot.

A tanulási tevékenység megerősítése, további sikeres teljesítményre való ösztönzés.

Visszajelzést adni a tanuló, szülő, pedagógus felé.

Az ellenőrzés alapelvei:

Legyen differenciált, egyénre szabott.

Legyen folyamatos, rendszeres.

Feleljen meg a tanulók értelmi képességeinek, a tantárgy jellegének.

Jellemzői:

Az intézmény pedagógiai programjára, helyi tantervére épül.

Folyamatos és motiváló hatású, a tanuló állapotának megfelelően differenciált.

Egyénre szabott, konkrét.

A személyiség alakulására, az attitűd fejlődésére is irányul.

Page 6: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Pontosan feltárja a pozitívumokat és a hiányosságokat.

A szóbeli és írásbeli ellenőrzés komplex egységet alkot.

Alkalmazott ellenőrzési formák:

Az ellenőrzés során az értékelés szempontjából lényeges adatokat gyűjtünk a tanuló

fejlődéséről, viselkedéséről, teljesítményéről.

Folyamatos megfigyelés játékban, tanulásban, mindennapos élethelyzetben, spontán

megnyilvánulásokban

Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Képességmérés (iskolakészültség, önkiszolgálás szintje, neveltségi szint,

finommotorika, tanévenként P.A.C)

Tevékenységvizsgálatok: munkavégzés pontossága, sorrendje, munkatempó, kitartás;

Személyiség fejlődésének megfigyelése.

4. Értékelés

Az értelmileg akadályozott gyermek iskolai értékelése során a tanuló tudását, attitűdjét,

magatartását figyeljük meg, az egyénre szabott elvárt teljesítményekhez viszonyítunk és

önmagukhoz mért fejlődésük alapján teszünk megállapításokat. A tanulók értékelése a

pedagógiai munka egyik legfontosabb része. Az értékelés állandóan jelen van, áthatja az egész

iskolai életet, szűken értelmezve pedig a tanulók teljesítményeit méri, ellenőrzi, ezáltal jelzést

ad a további tennivalókra. Ezért az értékelés nem lehet pusztán minősítés, hanem a kitűzött

célokhoz, feladatokhoz a kiválasztott eszközöknek és terápiáknak a tanulói teljesítményre

gyakorolt hatásának vizsgálata történik.

Az értékelés legyen tárgyilagos, és objektív, következetes és felelősségteljes, folyamatos

és rendszeres, szakszerű, sokszínű és ösztönző hatású. Az értékelés tehát visszajelzés arra, mit

kell javítanunk, a tanulók fejlesztésében. Az értékelés nem a cél, hanem az eszköz szerepét tölti

be. Az értékelés során a tanuló önmagához mért fejlődését határozzuk meg.

Page 7: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Értékelés módja:

Értékelés

módja

1. o. 2. o. 3. o 4. o. 5. o. 6. o. 7. o. 8. o.

Szöveges

(szempontsor

alapján)

félév

év vége

félév

év vége

félév

év vége

félév

év vége

Numerikus - félév

év vége

félév

év vége

félév

év vége

félév

év vége

félév

év vége

félév

év vége

félév

év vége

Az általános iskola első évfolyamán az értékelt tantárgyak esetében évközben/félévkor

és év végén; a második évfolyamon az I. félévben és az I. félév végén csak szöveges minősítést

alkalmazunk. Ez kiegészülhet jellemzéssel mind a bizonyítványban, mind az e-naplóban a

félévi/év végi értékelés során. A második évfolyam II. félévében és a II. félév végén numerikus

értékelés is adható, a pedagógus megítélése alapján.

5-8. évfolyamon a szöveges értékelést, a numerikus értékelés váltja fel. Mindkét

értékelés egy általunk kidolgozott szempontsor alapján készül (helyi tantervben).

Az értékelés alapvető célja, hogy:

motiválja a tanulókat,

jelezze a tanuló számára tudásának, teljesítményének észlelt szintjét

jelezze a pedagógus számára, hogy a pedagógiai folyamat során milyen fejlődést ért el

a tanuló, s ezzel lehetővé váljon a pedagógiai folyamat hatékony irányítása

jelezze a szülő számára gyermeke teljesítményét az iskolai

követelményekhez képest, és mutassa a teljesítmény változásának irányát.

Alkalmazott értékelési formák:

Szóbeli értékelés:

lehetőség szerint a pozitívumokat kiemelve

fontos a gyakori, ösztönző hatású megerősítés (helyeslés, dicséret.)

Különböző szimbólumok, tárgyjutalmak:

pl. pontozás, csillag, matrica stb.

Szöveges értékelés:

1-4. osztály félév és év vége (szempontsor alapján lsd. melléklet)

kiválóan megfelelt

jól megfelelt

Page 8: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

megfelelt

gyengén felelt meg

felzárkóztatásra szorul.

Numerikus értékelés:

5-8. osztály félév és év vége (szempontsor alapján lsd. melléklet)

jeles (5)

jó (4)

közepes (3)

elégséges (2)

elégtelen (1)

Alapelvei:

Az értelmileg akadályozott gyermeknél jelentkező sajátos nevelési igény miatt fontos,

hogy az értékelés ösztönző hatású legyen, segítse a pozitív személyiségjegyek

továbbfejlődését.

Segítse az iskola oktatási és nevelési céljainak elérését. (NAT, Pedagógiai Program,

Helyi Tanterv)

Legyen: egyéni vonatkozású, önmagához mért nevelő hatású, folyamatos, fejlesztő és

ösztönző, (pozitívumokat kiemelő)

A teljesítmény mellett a tevékenység szándékát is értékelje

Mit értékeljünk?

szociális képességek, magatartási és viselkedési szokások alakulását;

tanuláshoz és munkához való hozzáállást;

cselekvőképességet és pszichomotoros fejlődést;

tanult ismeretek alkalmazásának képességét;

tantárgyi követelmények teljesítését az egyéni fejlesztési tervekkel összhangban;

a tanuló iskolai követelményeken túli tudását, más területeken megmutatkozó

képességeit;

a tanuló foglalkozásokon nyújtott érdeklődését, aktivitását, kooperációját.

A tantárgyi tudást folyamatosan értékeljük:

A tanuló szóbeli megnyilvánulásai és írásbeli munkája során.

Page 9: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Az elsajátított ismeretek alkalmazásakor különböző élethelyzetekben.

Témakörök lezárásakor:

Szóbeli és/vagy írásbeli számonkérés.

Félévkor és év végén:

Az általunk összeállított szempontsor alapján készült felmérőlapokat alkalmazunk.

Mit értékelünk? Ki értékel? Az értékelés típusai

Az értékelés

eredményének

ismertetése

Tanulmányi munka A tantárgyat tanító

tanár

Formatív

Szummatív

Szóbeli

Szöveges

Minősítő

Magatartás

Szorgalom

Osztályfőnök

Az osztályban tanító

tanárok

Megfigyelés

Tapasztalatok

rögzítése

Az értékelés regisztrálása az iskolai dokumentumokban:

A félévi értékelés:

a tájékoztató füzetbe kerül, valamint ennek másolata az e naplóba

Az év végi értékelés:

Törzslapba, bizonyítványba és az e- naplóba

A minősítés formái megegyeznek az iskolai dokumentumokba bejegyzettekkel.

4. 1. A szülők tájékoztatása a tanulók eredményeiről

Az érdemjegyekről a tanulót és a szülőt rendszeresen értesíteni kell. A szülők tájékoztatása a

tanulók előmeneteléről történhet szóban (szülői értekezleteken, személyes találkozásokkor), és

Írásban (az üzenő- és tájékoztató füzetben, bizonyítványban, e-naplóban)

Az elektronikus osztálynapló

Célja: A Tanár és a Szülő közti kommunikáció egy magasabb foka, mint az eddigi

nyomtatott formájú ellenőrző volt. Sokkal informatívabb, interaktívabb, ezáltal a szülők és a

tanár közt sokkal közvetlenebb és információdúsabb kapcsolat alakulhat ki.

Page 10: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Működési elve:

Az internet segítségével, azon keresztül megvalósított olyan tájékoztató felület, mely a

Tanár és a Szülő közti információáramlás leggyorsabb és legbiztonságosabb formája lehet. A

Tanár által felvitt adatok kódoltak, így ezek csak azok számára elérhetőek, olvashatóak, akik

számára rögzítésre kerültek. Adott diák szülője kizárólag a saját gyermeke jegyeit, értesítőit

láthatja, kaphatja meg. A szülő, diák és tanár hozzáférése a számára regisztráció után elfogadott

megerősítés alapján történhet meg. Az év közben történt, diákokat érintő adatok (jegyek,

dicséretek, megrovások, hiányzások stb.) bevitele az adott szaktanár vagy osztályfőnök által

történik. A bevitt adatról a regisztrációkor megadott értesítéskérés bejelölése esetén a rendszer

automatikusan email vagy SMS üzenetet képes küldeni az érintett szülőknek. Bizonyos

bejegyzésekhez a szülőnek joga van megjegyzéseket fűzni illetve üzenetet küldeni az illetékes

tanároknak, valamint általános bejelentési lehetőséget is biztosít a rendszer.

Félévkor az e-naplóból nyomtatott tájékoztatóban, tanév végén a bizonyítványban tájékoztatjuk

a szülőket a tanulók eredményeiről.

4.2. A magatartás és a szorgalom értékelése

A magatartás és szorgalom értékelési rendszere segíti az iskola nevelési és oktatási

céljainak megvalósítását, a tanulók önismeretének fejlődését, a szocializáltság elérését. Tanév

közben, a tanulók magatartását és szorgalmát rendszeresen értékeljük tanítási órákon és tanórán

kívüli foglalkozásokon. Egyezményes jelekkel (pontok, csillagok), szóbeli értékeléssel

egyaránt jelezzük tanulóink felé véleményünket, észrevételeinket a közösség és az adott tanuló

bevonásával. Az osztályfőnökök, és az osztályban tanítók, kiértékelik az osztály magatartását

és szorgalmát. Alsó tagozaton, alkalmazkodva a kisiskolások életkori sajátosságaihoz tárgyi

jutalmazásban is részesülhetnek a példamutató gyerekek a közösség előtt. Az egyes tanuló

magatartási és szorgalmi érdemjegye megállapítása céljából az osztályfőnök összegzi az osztály

és az osztályban tanító pedagógusok észrevételeit. A magatartás, szorgalom értékelésére a

tantárgyi értékelésekre megállapított elvek vonatkoznak. (2011. évi CXC. tv. 54.§ (2) bek.)

A tanulókat négy fokozatú skálán helyezzük el.

Page 11: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

a) A magatartás értékelése a következő:

- példás (5),

- jó (4),

- változó (3),

- rossz (2).

A magatartás értékelésének szempontjai:

a házirend és az iskolai elvárások, normák elfogadása, betartása,

a közösséghez és annak tagjaihoz való viszony,

az együttélés, a társas kapcsolatok, a közösségi normák elfogadása az

iskolán belül és kívül,

a tanuláshoz való viszony,

az iskola képviselete.

A magatartás érdemjegyek kialakításának szempontsora:

Példás az tanuló, aki minden szempontnak következetesen megfelel, nincs

osztályfőnöki figyelmeztetése.

Jó az a tanuló, aki kisebb hiányosságokkal felel meg a szempontsornak, nincs

osztályfőnöki intője.

Változó az a tanuló, aki a szempontsornak nem felel meg folyamatosan, osztályfőnöki

intője van.

Rossz az a tanuló, aki a követelményeknek sorozatosan nem tesz eleget, osztályfőnöki

rovója és/vagy igazgatói intője van.

A magatartás és a szorgalom értékelésénél maximálisan figyelembe vesszük az önmagához

képest elért pozitív változást, fejődést, amelynek szóban és írásban történő dokumentálással

adhatunk nagyobb hangsúlyt.

b) A szorgalom értékelése:

- példás (5),

- jó (4),

- változó (3),

- hanyag (2).

Page 12: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

A szorgalom értékelési szempontjai:

motiváltság,

az egyes tantárgyak követelményeinek eléréséhez tett erőfeszítés, akarat,

legjobb tudása szerint dolgozik

többletfeladatok vállalása, ellátása,

kooperatív feladatvégzés során együttműködő.

a közösségért végzett munka, a társak megsegítése, a kisebbek gondozása.

A szorgalom érdemjegyek kialakításának szempontsora:

Példás az a tanuló, aki maximálisan megfelel az elvárásoknak, a szabályozókat betartja.

Jó az a tanuló, aki a követelményeket általában teljesíti.

Változó az a tanuló, aki hozzáállásából, motívumaiból eredően a követelményeknek

nem felel meg folyamatosan.

Hanyag az a tanuló, aki nem is igyekszik megfelelni az elvárásoknak, vagy szándékosan

szembe helyezkedik, elutasítja azokat.

A magatartás és szorgalom minősítésének elvei:

Az iskolába járás rendszeressége, fegyelme

Társaival és a felnőttekkel szemben tanúsított magatartása

Tanórai és tanórán kívüli viselkedése

Page 13: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

A tantárgyak évfolyamonkénti értékeléséhez

készített szempontsor

1. osztály

Kommunikáció

Cél: Fejleszteni a hangképző szerveket és az utánzókészséget játékos tevékenységek során.

Ismereteket szerezni a szűkebb környezet tárgyaival, személyeivel kapcsolatban. Kellően

motiválni egyes kifejezési formák megnyilvánulása érdekében.

Feladat: A helyes testtartás, feszítés, lazítás, légzés megismerése. Beszédfunkciók fejlődését,

korrekcióját segítő gyakorlatok végzése. Környezetének ingereiből a számára fontos hallási és

vizuális információk felfedezése. Egyszerű utasítások végrehajtása. A foglalkozások során

használt tárgyak felismerése. Egyszerű kérdésekre cselekvéssel, vagy szóban válaszadás.

Egyszerű, ritmusos mondókák, dalok előadása önállóan vagy társaival együtt.

Elvárt teljesítmény: Érzékelje és figyelje meg a közvetlen környezetéből érkező ingereket, és

beszédállapotának megfelelően reagáljon azokra. Ismerje fel a mindennapi környezetében

előforduló személyeket, tárgyakat. Érzékelje a változásokat, amelyek térben és időben

személyéhez kapcsolódnak. Ne zavarja társait. Képes legyen rövid ideig egy tárggyal egy

helyen foglalkozni.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés és szóbeli értékelés élethelyzetekben, beszédében,

kommunikatív megnyilvánulásokban. Évente P.A.C. felmérés. Félévkor szóbeli értékelő

tájékoztató. Év végén szöveges minősítés.

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

Képes köszönni szóval, vagy gesztusokkal tanárainak, társainak.

Önállóan képes az artikulációs mozgások akaratlagos utánzására.

Aktív szókincse 15-20 szó legyen. ( Ha nem beszél a beszédmegértése érje el a kívánt

szintet)

Képes a felszólításokat, utasításokat megérteni és teljesíteni.

Page 14: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Együttműködéssel csoportosítani.

Képes rövid ideig egy játékkal egy helyen játszani.

Önállóan képes manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat,

jellegzetességeiket megfigyelni.

Képes érzékelni a változásokat, amelyek térben és időben személyéhez kapcsolódnak.

Önállóan képes felmérni és megnevezni a mindennapi környezetében előforduló

személyeket, tárgyakat.

Képes rövid ideig egy tárggyal egy helyen foglalkozni.

Önállóan képes érzékelni és megfigyelni a közvetlen környezetéből érkező ingereket,

és beszédállapotának megfelelően reagálni azokra.

Képes figyelemmel kísérni 5-10 perces foglalkozást.

Bekapcsolódik néhány mondóka, ének előadásakor.

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

Felszólításra képes köszönni szóval, vagy gesztusokkal tanárainak, társainak.

Irányítás mellett képes az artikulációs mozgások akaratlagos utánzására.

Aktív szókincse megsegítéssel 15-20 szó. ( Ha nem beszél a beszédmegértése érje el a

kívánt szintet)

Az egyszerű felszólításokat, utasításokat megérteni és teljesíteni.

Együttműködéssel csoportosítani.

Kevés irányítás mellett rövid ideig egy játékkal egy helyen játszani.

Manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat, jellegzetességeiket megfigyelni.

Részben képes érzékelni a változásokat, amelyek térben és időben személyéhez

kapcsolódnak.

Felmérni és megnevezni a mindennapi környezetében előforduló személyeket,

tárgyakat.

Rövid ideig egy tárggyal egy helyen foglalkozni.

Részben képes érzékelni és megfigyelni a közvetlen környezetéből érkező ingereket, és

beszédállapotának megfelelően reagálni azokra.

Figyelemmel kísérni pár perces foglalkozást.

Bekapcsolódni néhány mondóka, ének előadásakor.

Page 15: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

Kevés segítséggel képes köszönni szóval, vagy gesztusokkal tanárainak, társainak.

Irányítás mellett képes az artikulációs mozgások akaratlagos utánzására.

Aktív szókincse megsegítéssel 15-20 szó. ( Ha nem beszél a beszédmegértése érje el a

kívánt szintet)

Kevés segítséggel képes egyszerű felszólításokat, utasításokat megérteni és teljesíteni.

Segítséggel képes csoportosítani.

Irányítás mellett rövid ideig egy játékkal egy helyen játszani.

Némi megsegítés mellett képes manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat,

jellegzetességeiket megfigyelni.

Kevés segítséggel képes érzékelni a változásokat, amelyek térben és időben

személyéhez kapcsolódnak.

Némi segítséggel képes felmérni és megnevezni a mindennapi környezetében

előforduló személyeket, tárgyakat.

Rövid ideig egy tárggyal egy helyen foglalkozni.

Megsegítés mellett képes érzékelni és megfigyelni a közvetlen környezetéből érkező

ingereket, és beszédállapotának megfelelően reagálni azokra.

Csupán pár perces foglalkozást képes figyelemmel kísérni.

Megsegítéssel képes bekapcsolódni néhány mondóka, ének előadásakor.

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Segítséggel képes köszönni szóval, vagy gesztusokkal tanárainak, társainak.

Segítség mellett képes az artikulációs mozgások akaratlagos utánzására.

Aktív szókincse nem éri el a 15-20 szót. ( Ha nem beszél a beszédmegértése nem éri el

a kívánt szintet. )

Segítséggel képes egyszerű felszólításokat, utasításokat megérteni és teljesíteni.

Több segítséggel képes csoportosítani.

Segítség mellett rövid ideig egy játékkal egy helyen játszani.

Megsegítés mellett képes manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat,

jellegzetességeiket megfigyelni.

Több segítséggel képes érzékelni a változásokat, amelyek térben és időben személyéhez

kapcsolódnak.

Segítséggel képes felmérni és megnevezni a mindennapi környezetében előforduló

Page 16: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

személyeket, tárgyakat.

Képes segítséggel rövid ideig egy tárggyal egy helyen foglalkozni.

Megsegítés mellett képes érzékelni és megfigyelni a közvetlen környezetéből érkező

ingereket, és beszédállapotának megfelelően reagálni azokra.

Csupán pár perces foglalkozást képes figyelemmel kísérni.

Megsegítéssel képes bekapcsolódni néhány mondóka, ének előadásakor.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Segítséggel sem képes köszönni szóval, vagy gesztusokkal tanárainak, társainak.

Segítség mellett sem képes az artikulációs mozgások akaratlagos utánzására.

Aktív szókincse nem éri el a 15-20 szót. ( Ha nem beszél a beszédmegértése nem éri el

a kívánt szintet. )

Segítséggel sem képes egyszerű felszólításokat, utasításokat megérteni és teljesíteni.

Nem képes rövid ideig egy játékkal egy helyen játszani.

Nem képes manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat, jellegzetességeiket

megfigyelni.

Segítséggel sem képes érzékelni a változásokat, amelyek térben és időben személyéhez

kapcsolódnak.

Segítséggel sem képes felmérni és megnevezni a mindennapi környezetében előforduló

személyeket, tárgyakat.

Nem képes segítséggel rövid ideig egy tárggyal egy helyen foglalkozni.

Megsegítés mellett sem képes érzékelni és megfigyelni a közvetlen környezetéből

érkező ingereket, és beszédállapotának megfelelően reagálni azokra.

Nem képes pár perces foglalkozást figyelemmel kísérni.

Segítséggel sem képes bekapcsolódni néhány mondóka, ének előadásakor.

Page 17: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Olvasás-írás

Cél: Az olvasás-íráshoz szükséges alapkészségek (érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet,

gondolkodás kifejezőkészség) fejlesztése.

Feladatok: A tantárgy elsajátításához szükséges alapkészségek kialakítása, a környezet iránt

érdeklődés felkeltése. Egyszerű utasítások megértésének, követésének kialakítása. A

harmonikus személyiségfejlődés feltételeinek megteremtése, a csoportba való beilleszkedés

elősegítése. Megfelelő motiválással az együttműködés biztosítása. A közösségben való

viselkedés alapvető normáinak elfogadtatása, a feladatokhoz való pozitív hozzáállás,

feladattudat kialakítása.

Elvárt teljesítmény:

Elemi szinten illeszkedjen a csoportba, ismerje és nevezze meg társait és a vele foglalkozó

felnőtteket. Környezete iránt legyen érdeklődő, alakuljon ki alapvető kommunikációs készsége

(közeledésre adekvát reakció, részvétel közös tevékenységben (passzív is), elemi szükségletek,

igények jelzése). Eszközök (kanál, pohár, játékszerek, írószerek) rendeltetését ismerje, azokat

segítséggel használja. A feladathelyzetet fogadja el, legyen együttműködő, motiválható.

Figyelmét képes legyen néhány percig a feladatra irányítani.

Értékelés: A szöveges értékelés szempontjai: a közösségbe való beilleszkedés, az alapvető

viselkedési szabályok betartása, együttműködő készség, az egyéni adottságaihoz mért

intellektuális teljesítmény, a fejlődésében mutatkozó tendencia és a P.A.C. mérőeszközzel mért

teljesítmény

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

Képes köszönni szóval, vagy gesztusokkal tanárainak, társainak.

Képes az artikulációs mozgások akaratlagos utánzására.

Önállóan képes a környezet alapvető hangjait megkülönböztetni.

A bal-jobb oldalt, irányokat megkülönböztet.

A relációs fogalmakat megérti és helyesen alkalmazza cselekvés során.

Képes ritmikussort alkotni, balról jobbra halad spontán módon.

Fő testrészeit megmutatja, megnevezi.

Képes a könyvek, papírlapok kíméletes használatára, előre, hátra lapozásra egyesével.

Mondókákat megért, megtanul, és segítséggel visszamond.

Page 18: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Képes manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat, jellegzetességeiket

megfigyelni.

Mintákat, formákat kiszínez, munkájára igényes, nyomatéka megfelelő, vonalhatárokat

betart.

Íráselemeket ismer, megfelelő nyomatékkal átír.

Képeket megnevez, a szavakat szótagok szerint letapsolja.

Szavakat képekkel, képet képekkel párosít.

Változásokat képes észlelni, és képességei szerint jelezni.

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

Részben képes köszönni szóval, vagy gesztusokkal tanárainak, társainak.

Képes az artikulációs mozgások akaratlagos utánzására.

Részben képes a környezet alapvető hangjait megkülönböztetni.

A bal-jobb oldalt, irányokat kevés tévesztéssel megkülönböztet.

A relációs fogalmakat megérti és részben helyesen alkalmazza cselekvés során.

Részben képes ritmikussort alkotni, balról jobbra halad spontán módon.

Fő testrészeit megmutatja, kevés tévesztéssel megnevezi.

Részben képes a könyvek, papírlapok kíméletes használatára, előre, hátra lapozásra

egyesével.

Mondókákat megért, megtanul, és segítséggel visszamond.

Próbál manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat, jellegzetességeiket

megfigyelni.

Mintákat, formákat kiszínez, nyomatéka részben megfelelő, vonalhatárokat többnyire

betart.

Íráselemeket részben ismer, megfelelő nyomatékkal átír.

Képeket megnevez, a szavakat szótagok szerint kis segítséggel letapsolja.

Szavakat képekkel, képet képekkel párosít.

Változásokat részben képes észlelni, és képességei szerint jelezni.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

Kevesebb segítséggel képes köszönni szóval, vagy gesztusokkal tanárainak, társainak.

Kevesebb segítséggel képes az artikulációs mozgások akaratlagos utánzására.

Kevesebb segítséggel képes a környezet alapvető hangjait megkülönböztetni.

Page 19: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

A bal-jobb oldalt, irányokat kevés segítséggel megkülönböztet.

A relációs fogalmakat megérti és kis segítséggel képes helyesen alkalmazza cselekvés

során.

Kis segítséggel képes ritmikussort alkotni, balról jobbra halad spontán módon.

Fő testrészeit megmutatja, kevés megsegítéssel megnevezi.

Segítséggel képes a könyvek, papírlapok kíméletes használatára, előre, hátra lapozásra

egyesével.

Mondókákat megért, részben megtanul, és segítséggel visszamond.

Kevesebb segítséggel képes manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat,

jellegzetességeiket megfigyelni.

Kis segítséggel mintákat, formákat kiszínez, nyomatéka részben megfelelő,

vonalhatárokat többnyire betart.

Íráselemeket részben ismer, megfelelő nyomatékkal átír.

Képeket megnevez, a szavakat szótagok szerint kis segítséggel letapsolja.

Kevesebb segítséggel képes szavakat-képekkel, képet-képekkel párosít.

Változásokat segítséggel képes észlelni, és képességei szerint jelezni.

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Segítséggel képes köszönni szóval, vagy gesztusokkal tanárainak, társainak.

Segítséggel képes az artikulációs mozgások akaratlagos utánzására.

Segítséggel képes a környezet alapvető hangjait megkülönböztetni.

A bal-jobb oldalt, irányokat segítséggel különböztet meg.

A relációs fogalmakat megérti és segítséggel képes helyesen alkalmazza cselekvés

során.

Segítséggel képes ritmikussort alkotni, balról jobbra halad spontán módon.

Fő testrészeit megmutatja, megsegítéssel megnevezi.

Segítséggel képes a könyvek, papírlapok kíméletes használatára, előre, hátra lapozásra

egyesével.

Mondókákat megért, részben megtanul, és segítséggel visszamond.

Segítséggel képes manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat,

jellegzetességeiket megfigyelni.

Segítséggel mintákat, formákat kiszínez, nyomatéka részben megfelelő, vonalhatárokat

nem tart be.

Page 20: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Íráselemeket részben ismer, segítséggel átír.

Egyszerű képeket megnevez, a szavakat szótagok szerint segítséggel letapsolja.

Segítséggel képes szavakat-képekkel, képet-képekkel párosít.

Változásokat segítséggel képes észlelni, és jelezni.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Nem képes az artikulációs mozgások akaratlagos utánzására.

Nem képes a környezet alapvető hangjait megkülönböztetni.

A bal-jobb oldalt, irányokat segítséggel sem különböztet meg.

A relációs fogalmakat nem érti és segítséggel sem képes helyesen alkalmazni cselekvés

során.

Segítséggel képes ritmikussort alkotni, balról jobbra halad spontán módon.

Fő testrészeit segítséggel megmutatja, de nem képes megnevezni.

Segítséggel képes a könyvek, papírlapok kíméletes használatára, előre, hátra lapozásra

egyesével.

Mondókákat nem ért meg, nem képes megtanulni és visszamondani.

Nem képes manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat, jellegzetességeiket

megfigyelni.

Segítséggel sem képes mintákat, formákat kiszínezni, nyomatéka nem megfelelő,

vonalhatárokat nem tart be.

Íráselemeket nem ismer, segítséggel átír.

Egyszerű képeket sem képes megnevez, a szavakat szótagok szerint segítséggel

letapsolja.

Segítséggel sem képes szavakat-képekkel, képet-képekkel párosít.

Változásokat segítséggel sem képes észlelni, és jelezni.

Page 21: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Számolás-mérés

Cél: A számolás-méréshez szükséges alapkészségek (érzékelés, észlelés, figyelem,

gondolkodás) fejlesztése. A közös munka feltételeinek (az irányítás elfogadása, együttműködés

tanárral, társakkal) megteremtése.

Feladat: A tantárgy elsajátításához szükséges alapkészségek kialakítása, érdeklődés felkeltése.

Egyszerű utasítások megértésének, követésének, a feladatokhoz való pozitív hozzáállásának

kialakítása. A csoportba való beilleszkedés elősegítése, a közösségben való viselkedés alapvető

normáinak elfogadtatása. Megfelelő motiválással az együttműködés biztosítása.

Elvárt teljesítmény: A foglalkozás során legyen együttműködő, érdeklődő, irányított

csoportos tevékenységbe bevonható.

Ismerje az alapvető tér- és időbeli relációkat, és azokat (segítséggel) helyesen alkalmazza.

Ismerje meg a tárgyak alapvető mennyiségi és formai tulajdonságait.

A megszerzett tapasztalatokat, ismereteket képes legyen (segítséggel) használni.

Értékelés: Szóbeli értékelés az egyéni képességek figyelembevételével a hozzáállás,

együttműködő készség és a P.A.C. mérőeszközzel mért teljesítmény alapján.

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

A foglalkozás során együttműködő, érdeklődő, irányított csoportos tevékenységbe

bevonható.

A megszerzett tapasztalatokat, ismereteket képes használni.

Megmutatja az eleje-, vége helyzeteket.

Meg különbözteti a rövid-hosszú fogalmát.

Képes minta, vagy utasítás alapján ritmikus sorok alkotására.

Relációkat: több, kevesebb ugyanannyi ért, és megfelelően alkalmaz.

A sorbaállási, helycserés és helyváltoztatásos feladatokat megérti és elvégezi.

Képes érzékelni a tárgyak alapvető formai tulajdonságait, szín, forma és méret szerint

(segítséggel) differenciál.

Képes felismerni az alapvető tér- és időbeli relációkat, és azokat növekvő önállósággal

alkalmazza.

Képes felismerni a tárgyak alapvető mennyiségi tulajdonságait, a mennyiségi relációkat,

és azokat (segítséggel) helyesen alkalmazni.

Page 22: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

A foglalkozás során együttműködő, érdeklődő, irányított csoportos tevékenységbe

bevonható.

A megszerzett tapasztalatokat, ismereteket részben képes használni.

Megmutatja az eleje-, vége helyzeteket.

Kis segítséggel különbözteti meg a rövid-hosszú fogalmát

Részben képes minta, vagy utasítás alapján ritmikus sorok alkotására.

Relációkat: több, kevesebb ugyanannyi ért, és részben megfelelően alkalmaz.

A sorbaállási, helycserés és helyváltoztatásos feladatokat megérti és elvégezi

Részben képes érzékelni a tárgyak alapvető formai tulajdonságait, szín, forma és méret

szerint differenciál.

Részben képes felismerni az alapvető tér- és időbeli relációkat, és azokat növekvő

önállósággal alkalmazza.

Részben képes felismerni a tárgyak alapvető mennyiségi tulajdonságait, a mennyiségi

relációkat, és azokat helyesen alkalmazni.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

A foglalkozás során részben együttműködő, érdeklődő, irányított csoportos

tevékenységbe bevonható.

A megszerzett tapasztalatokat, ismereteket kis segítséggel képes használni.

Részben megmutatja az eleje-, vége helyzeteket.

Segítséggel különbözteti meg a rövid-hosszú fogalmát.

Kis segítséggel képes minta, vagy utasítás alapján ritmikus sorok alkotására.

Relációkat: több, kevesebb ugyanannyi ért, és kis segítséggel megfelelően alkalmaz.

A sorbaállási, helycserés és helyváltoztatásos feladatokat képes megérteni és kis

segítséggel elvégezni.

Kevés segítséggel képes érzékelni a tárgyak alapvető formai tulajdonságait, szín, forma

és méret szerint differenciál.

Kevés segítséggel képes felismerni az alapvető tér- és időbeli relációkat, és azokat

növekvő önállósággal alkalmazza.

Kevés segítséggel képes felismerni a tárgyak alapvető mennyiségi tulajdonságait, a

mennyiségi relációkat, és azokat helyesen alkalmazni.

Page 23: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

A foglalkozás során részben együttműködő, érdeklődő, irányított csoportos

tevékenységbe bevonható.

A megszerzett tapasztalatokat, ismereteket segítséggel képes használni.

Segítséggel megmutatja az eleje-, vége helyzeteket.

Segítséggel különbözteti meg a rövid-hosszú fogalmát.

Segítséggel képes minta, vagy utasítás alapján ritmikus sorok alkotására.

Relációkat: több, kevesebb ugyanannyi részben ért, és segítséggel megfelelően

alkalmaz.

A sorbaállási, helycserés és helyváltoztatásos feladatokat képes megérteni és

segítséggel elvégezni.

Segítséggel képes érzékelni a tárgyak alapvető formai tulajdonságait, szín, forma és

méret szerint differenciál.

Segítséggel képes felismerni az alapvető tér- és időbeli relációkat, és azokat növekvő

önállósággal alkalmazza.

Segítséggel képes felismerni a tárgyak alapvető mennyiségi tulajdonságait, a

mennyiségi relációkat, és azokat helyesen alkalmazni.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

A foglalkozás során részben vagy nem együttműködő, érdeklődő, irányított csoportos

tevékenységbe bevonható.

A megszerzett tapasztalatokat, ismereteket segítséggel sem képes használni.

Segítséggel sem mutatja meg az eleje-, vége helyzeteket.

Segítséggel sem különbözteti meg a rövid-hosszú fogalmát

Segítséggel sem képes minta, vagy utasítás alapján ritmikus sorok alkotására.

Relációkat: több, kevesebb ugyanannyi nem ért.

A sorbaállási, helycserés és helyváltoztatásos feladatokat nem képes megérteni.

Segítséggel sem képes érzékelni a tárgyak alapvető formai tulajdonságait, szín, forma

és méret szerint nem differenciál.

Segítséggel sem képes felismerni az alapvető tér- és időbeli relációkat.

Segítséggel sem képes felismerni a tárgyak alapvető mennyiségi tulajdonságait, és a

mennyiségi relációkat.

Page 24: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Játékra nevelés

Cél: A játékban kellő motivációval a játékszerek iránti érdeklődést felkelteni.

Feladat: A tárgyak (játékeszközök) használata közben érzékszerveit intenzíven fejleszteni.

Figyelmét, képzeletét, gondolkodását, manuális készségét fejleszteni.

Elvárt teljesítmény: Kapcsolódjon be egyszerű mozgásos, játékos tevékenységbe. Legyen

képes együttműködésre társaival. Adekvátan használjon játékszereket a gyakorló játékok

szintjén. Legyen képes együtt játszani társaival. Egyszerű szabályokat értsen meg.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés az egyszerű mozgásformák elvégzésénél, a

finommotorika, a megismerő tevékenységek végzésénél. Folyamatos szóbeli értékelés.

Félévkor szóbeli tájékoztatás, év végén szöveges értékelés, minősítéssel.

Évente P.A.C. felmérés.

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

Képes együttműködni felnőttel, társaival.

Képes különböző építőjátékokkal, konstrukciós játékok elemeivel elmélyülten

elfoglalni magát, a kirakott formákat utánozni és önállóan alkotni.

Képes eljátszani kezdetleges szinten a környezetében zajló eseményeket.

Képes bekapcsolódni és a szabályokat követni a didaktikai játékokban.

Képes bekapcsolódni a páros, illetve csoportos mozgásos játékba, követni a

szabályokat, társaira figyelni.

Képes segítséggel választani a felkínált játéklehetőségek közül, adekvátan játszani a

játéktárgyakkal. Képes elfoglalni magát a meglévő, illetve a készített bábokkal.

Képes társaival hosszabb ideig balesetmentesen játszani. Képes a játékeszközöket a

gyakorló játékok szintjén adekvátan használni.

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

Képes együttműködni felnőttel, társaival.

Részben képes különböző építőjátékokkal, konstrukciós játékok elemeivel elmélyülten

Részben képes eljátszani kezdetleges szinten a környezetében zajló eseményeket.

Részben képes bekapcsolódni és a szabályokat követni a didaktikai játékokban.

Page 25: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Részben képes bekapcsolódni a páros, illetve csoportos mozgásos játékba, követni a

szabályokat, társaira figyelni.

Képes segítséggel választani a felkínált játéklehetőségek közül, adekvátan játszani a

játéktárgyakkal. Képes elfoglalni magát a meglévő, illetve a készített bábokkal.

Képes társaival hosszabb ideig balesetmentesen játszani. Képes a játékeszközöket a

gyakorló játékok szintjén adekvátan használni.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

Részben képes együttműködni felnőttel, társaival.

Kis segítséggel képes különböző építőjátékokkal, konstrukciós játékok elemeivel

elmélyülten elfoglalni magát, a kirakott formákat utánozni és önállóan alkotni.

Kis segítséggel képes eljátszani kezdetleges szinten a környezetében zajló

eseményeket.

Kis segítséggel képes bekapcsolódni és a szabályokat követni a didaktikai játékokban.

Kis segítséggel képes bekapcsolódni a páros, illetve csoportos mozgásos játékba,

követni a szabályokat, társaira figyelni.

Képes kis segítséggel választani a felkínált játéklehetőségek közül, adekvátan játszani

a játéktárgyakkal. Segítséggel képes elfoglalni magát a meglévő, illetve a készített

bábokkal.

Részben képes társaival hosszabb ideig balesetmentesen játszani. Képes a

játékeszközöket a gyakorló játékok szintjén adekvátan használni.

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Részben képes együttműködni felnőttel, társaival.

Segítséggel képes különböző építőjátékokkal, konstrukciós játékok elemeivel

Segítséggel képes eljátszani kezdetleges szinten a környezetében zajló eseményeket.

Segítséggel képes bekapcsolódni és a szabályokat követni a didaktikai játékokban.

Segítséggel képes bekapcsolódni a páros, illetve csoportos mozgásos játékba, követni

a szabályokat, társaira figyelni.

játéktárgyakkal. Segítséggel képes elfoglalni magát a meglévő, illetve a készített

bábokkal.

Page 26: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Részben képes társaival hosszabb ideig balesetmentesen játszani. Képes a

játékeszközöket a gyakorló játékok szintjén adekvátan használni.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Részben vagy nem képes együttműködni felnőttel, társaival.

Segítséggel sem képes különböző építőjátékokkal, konstrukciós játékok elemeivel

elmélyülten elfoglalni magát, a kirakott formákat utánozni és önállóan alkotni.

Segítséggel sem képes eljátszani kezdetleges szinten a környezetében zajló

eseményeket.

Segítséggel sem képes bekapcsolódni és a szabályokat követni a didaktikai

játékokban.

Segítséggel sem képes bekapcsolódni a páros, illetve csoportos mozgásos játékba,

követni a szabályokat, társaira figyelni.

Segítséggel sem választani a felkínált játéklehetőségek közül, adekvátan játszani a

játéktárgyakkal. Segítséggel képes elfoglalni magát a meglévő, illetve a készített

bábokkal.

Részben képes társaival hosszabb ideig balesetmentesen játszani. Képes a

játékeszközöket a gyakorló játékok szintjén adekvátan használni.

Page 27: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Önkiszolgálás

Cél: Az iskoláskor előtti nevelési tapasztalatokra építve kialakítani és fejleszteni a tanuló

kompetenciáját és alapvető szociális képességeit. Nagy mozgásokat célirányossá tenni a

segítséggel végzendő önellátás érdekében. A rendszeretetet megalapozni.

Feladat: Célirányos tevékenységekkel, gyakorlással elemi önellátási szokások (testápolás,

étkezés, öltözködés stb.) kialakítása, begyakorlása, alkalmazása.

Terápiás fejlesztések: Nagy mozgások, megfigyelő-képességek, szem-, kézkoordináció,

motoros képesség, lateralitás kialakítása, fejlesztése. Testrészek fogalmának meghatározása,

megnevezése. Tér és időbeli fogalmak megnevezései. A használati tárgyak, eszközök neveinek

elsajátítása, felismerése.

Elvárt teljesítmény: Legyen együttműködő öltözésnél, vetkőzésnél. Jelezze szükségletét.

Segítséggel képes legyen WC használatára, mossa meg a kezét, az arcát, használjon zsebkendőt.

Tudjon kanállal enni, pohárból inni, szalvétát használni. Játéktárgyait, eszközeit tartsa rendben.

rtékelés: Folyamatos szóbeli értékelés. Évente egyszer P.A.C. felmérés alapján

állapotfelmérés. Félévkor és év végén szöveges minősítés és rövid értékelő tájékoztatás.

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

A tanuló képes együttműködésre az öltözködés során. Tud önállóan levetkőzni,

felöltözni.

Képes a saját ruhadarabjait felismerni.

Fokozódó önállósággal végezzen gondozási tevékenységet.

Képes jelezni, ha fázik, vagy melege van.

Képes segítséggel WC használatára, és a mosdó használatával kapcsolatos teendőket

elvégezni, szárazra törölközni, szükséges esetekben felszólítás nélkül zsebkendőt

használni.

Étkezése kulturált tiszta.

Képes a személyi higiéniával kapcsolatos teendőket elvégezni étkezések elött és után.

Képes megfelelő evőeszközzel enni, pohárból inni, kancsóból tölteni, szalvétát

rendeltetés szerint használni.

Képes a terem rendjére ügyelni, az eszközöket rendeltetés szerint használni, a helyére

tenni.

Képes saját tárgyait számon tartani, elkülönítve kezelni, másét tulajdonának átadni.

Page 28: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

A tanuló képes együttműködésre az öltözködés során. Részben önállóan tud

levetkőzni, felöltözni.

Képes a saját ruhadarabjait felismerni.

Fokozódó önállósággal végezzen gondozási tevékenységet.

Képes jelezni, ha fázik, vagy melege van.

Részben önállóan képes a WC használatára, és a mosdó használatával kapcsolatos

teendőket elvégezni, szárazra törölközni, szükséges esetekben felszólítás nélkül

zsebkendőt használni.

Étkezése részben kulturált tiszta.

Részben képes a személyi higiéniával kapcsolatos teendőket elvégezni étkezések elött

és után.

Részben képes megfelelő evőeszközzel enni, pohárból inni, kancsóból tölteni,

szalvétát rendeltetés szerint használni.

Képes saját tárgyait számon tartani, elkülönítve kezelni, másét tulajdonának átadni.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

A tanuló részben képes együttműködésre az öltözködés során. Részben önállóan tud

Részben képes jelezni, ha fázik, vagy melege van.

Kis segítséggel képes a WC használatára, és a mosdó használatával kapcsolatos

Kis segítséggel képes a személyi higiéniával kapcsolatos teendőket elvégezni

étkezések elött és után.

Kis segítséggel képes megfelelő evőeszközzel enni, pohárból inni, kancsóból tölteni,

Részben képes saját tárgyait számon tartani, elkülönítve kezelni, másét tulajdonának

átadni.

Page 29: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Fokozódó önállósággal végezzen gondozási tevékenységet.

Kérdezésre jelezni, ha fázik, vagy melege van.

Segítséggel képes a WC használatára, és a mosdó használatával kapcsolatos teendőket

elvégezni, szárazra törölközni, szükséges esetekben felszólítás nélkül zsebkendőt

használni.

Étkezése kevésbé kulturált, tiszta.

Segítséggel képes a személyi higiéniával kapcsolatos teendőket elvégezni étkezések

elött és után.

Segítséggel képes megfelelő evőeszközzel enni, pohárból inni, kancsóból tölteni,

szalvétát rendeltetés szerint használni.

Nem képes saját tárgyait számon tartani, elkülönítve kezelni, másét tulajdonának

átadni.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Önállósága nem fokozódik a gondozási tevékenységek végzése során.

Kérdezésre sem jelezni, ha fázik, vagy melege van.

Segítséggel is nehezen képes a WC használatára, és a mosdó használatával

kapcsolatos teendőket elvégezni, szárazra törölközni, szükséges esetekben felszólítás

nélkül zsebkendőt használni.

Étkezése kevésbé kulturált, tiszta.

Segítséggel sem képes a személyi higiéniával kapcsolatos teendőket elvégezni

étkezések elött és után.

Segítséggel sem képes megfelelő evőeszközzel enni, pohárból inni.

Részben képes saját tárgyait számon tartani, elkülönítve kezelni, másét tulajdonának

átadni.

Page 30: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ének-zene

Cél: Játékos, felszabadult légkör biztosításával segítséget nyújtani a harmonikus

személyiségfejlesztéshez, a félénkség, a gátlás, a szorongás leküzdéséhez.

Feladat: Néhány soros egyszerű dalok mozgással kísért előadása közösen. Hallásfejlesztés. Jól

elkülöníthető zörejek, hangok felismerése, néhány hangszer hangjának megkülönböztetése.

Elvárt teljesítmény: Együttműködéssel legyen bevonható a nevelő által kezdeményezett páros

játékokba. A páros játékok adjanak alkalmat a gyermekkel való kontaktus megteremtésére.

Tudjon néhány mondókát, gyermekdalt együttműködéssel elmondani, elénekelni.

Együttműködéssel, segítséggel érzékelje a mérő lüktetését járás közben.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, bármilyen kommunikatív

megnyilvánulásban, játékban. Félévkor rövid tájékoztatás, év végén szöveges minősítés és

értékelő tájékoztató.

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

Képes csoportban egyre nagyobb (hang)terjedelemű gyermekdalokat, népi játékokat,

körjátékokat énekelni.

Oldottan, örömmel vesz részt az éneklésben.

Érti a dallam és a szöveg jelentését.

Törekszik a szöveg tiszta szép ejtésére, a helyes artikulációra, a megfelelő tempó és

hangerő alkalmazására.

Felismeri a tanult dalokat dallamukról.

Képes egyszerű ritmusmotívumokat megszólaltatni, ritmushangszert használni.

Bekapcsolódik körjátékba, mozgásos-, táncos tevékenységbe.

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

Képes csoportban egyre nagyobb (hang)terjedelemű gyermekdalokat, népi játékokat,

körjátékokat részben elénekelni.

Részben oldottan, örömmel vesz részt az éneklésben.

Részben érti a dallam és a szöveg jelentését.

Részben felismeri a tanult dalokat dallamukról.

Page 31: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Be kapcsolódik körjátékba, mozgásos-, táncos tevékenységbe.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

Kis segítséggel képes csoportban egyre nagyobb (hang)terjedelemű gyermekdalokat,

népi játékokat, körjátékokat énekelni.

Részben oldottan, örömmel vesz részt az éneklésben.

Kis megsegítéssel érti a dallam és a szöveg jelentését.

Törekszik a szöveg tiszta szép ejtésére, a helyes artikulációra, a megfelelő tempó és

hangerő alkalmazására.

Részben felismeri a tanult dalokat dallamukról.

Kis segítséggel bekapcsolódik körjátékba, mozgásos-, táncos tevékenységbe.

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Segítséggel képes csoportban egyre nagyobb (hang)terjedelemű gyermekdalokat, népi

játékokat, körjátékokat énekelni.

Megsegítéssel érti a dallam és a szöveg jelentését.

hangerő alkalmazására, de segítséget igényel.

Segítséggel felismeri a tanult dalokat dallamukról.

Segítséggel bekapcsolódik körjátékba, mozgásos-, táncos tevékenységbe.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Segítséggel sem képes csoportban egyre nagyobb (hang)terjedelemű gyermekdalokat,

népi játékokat, körjátékokat énekelni.

Részben, vagy nem oldottan, örömmel vesz részt az éneklésben.

Megsegítéssel sem érti a dallam és a szöveg jelentését.

Segítséggel sem ismeri fel a tanult dalokat dallamukról.

Segítséggel sem kapcsolódik be körjátékba, mozgásos-, táncos tevékenységbe.

Page 32: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ábrázolás-alakítás

Cél: Az alkotóképesség megalapozása a különböző ábrázoló - alakító tevékenységekben rejlő

funkcióöröm motivációs hátterével.

Feladat: Figyelem, feladattudat, észlelés és finommotorika fejlesztése. Kooperabilitás

fejlesztése. A tantárgyhoz, tananyaghoz kapcsolódó eszközök használatának megismerése.

Tapasztalatgyűjtés vizuális és taktilis ingerek alapján.

Elvárt teljesítmény: A tanuló igyekezzen együttműködéssel tevékenykedni.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés, félévenként szóbeli tájékoztatás, tanév végén írásbeli

tájékoztatás minősítéssel. P.A.C. felmérés.

Tankönyv, taneszköz: Képeskönyvek, fotóalbumok. A tananyaghoz kapcsolódó eszközök és

alapanyagok.

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

Szívesen szerez tapasztalatot anyagokról, tevékenykedik azokkal.

Ismeri az ábrázolás-alakításhoz szükséges eszközöket, segítséggel használja őket.

Folyamatosan bővülnek a tanuló ismeretei a hagyományápolásról, népszokásokról, a

nevezetes napokról.

Képes elsajátítani különböző ábrázoló- alakító technikákat.

Képes vonalhatárt tartva kitölteni az előrajzolt formát.

Pontos illesztéssel hajt, egyszerű formákat tép, vág, illeszti a papírkép elemeit.

Képes kifestésnél, színezésnél vonalhatárt betartani.

Irányítással jellemző jegyeik alapján felismerhető ember-, állat-, növény-ábrázolásokat

készít.

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

Szívesen szerez tapasztalatot anyagokról, tevékenykedik azokkal.

Részben ismeri az ábrázolás-alakításhoz szükséges eszközöket, segítséggel használja

őket.

Lassabb haladásban folyamatosan bővülnek a tanuló ismeretei a hagyományápolásról,

népszokásokról, a nevezetes napokról.

Részben képes elsajátítani különböző ábrázoló- alakító technikákat.

Részben képes vonalhatárt tartva kitölteni az előrajzolt formát.

Page 33: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Kisebb hibával hajt, egyszerű formákat tép, vág, illeszti a papírkép elemeit.

Részben képes kifestésnél, színezésnél vonalhatárt betartani.

Irányítással jellemző jegyeik alapján felismerhető ember-, állat-, növény-ábrázolásokat

készít.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

Szívesen szerez tapasztalatot anyagokról, tevékenykedik azokkal.

Részben ismeri az ábrázolás-alakításhoz szükséges eszközöket, segítséggel használja

őket.

Lassabb haladásban folyamatosan bővülnek a tanuló ismeretei a hagyományápolásról,

népszokásokról, a nevezetes napokról.

Kevés segítséggel képes elsajátítani különböző ábrázoló- alakító technikákat.

Kevés segítséggel képes vonalhatárt tartva kitölteni az előrajzolt formát.

Kevés segítséggel hajt, egyszerű formákat tép, vág, illeszti a papírkép elemeit.

Kevés segítséggel képes kifestésnél, színezésnél vonalhatárt betartani.

Kevés segítséggel jellemző jegyeik alapján felismerhető ember-, állat-, növény-

ábrázolásokat készít.

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Kevésbé szívesen szerez tapasztalatot anyagokról, tevékenykedik azokkal.

Apróbb jegyekben bővülnek a tanuló ismeretei a hagyományápolásról,

népszokásokról, a nevezetes napokról.

Segítséggel képes elsajátítani különböző ábrázoló- alakító technikákat.

Segítséggel képes vonalhatárt tartva kitölteni az előrajzolt formát.

Segítséggel hajt, egyszerű formákat tép, vág, illeszti a papírkép elemeit.

Segítséggel képes kifestésnél, színezésnél vonalhatárt betartani.

Segítséggel jellemző jegyeik alapján felismerhető ember-, állat-, növény-ábrázolásokat

készít.

Page 34: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Kevésbé vagy nem szívesen szerez tapasztalatot anyagokról, tevékenykedik azokkal.

Nem ismeri az ábrázolás-alakításhoz szükséges eszközöket, segítséggel használja őket.

Nem bővülnek a tanuló ismeretei a hagyományápolásról, népszokásokról, a nevezetes

napokról.

Segítséggel sem képes elsajátítani különböző ábrázoló- alakító technikákat.

Segítséggel sem képes vonalhatárt tartva kitölteni az előrajzolt formát.

Segítséggel sem hajt, egyszerű formákat tép, vág, illeszti a papírkép elemeit.

Segítséggel sem képes kifestésnél, színezésnél vonalhatárt betartani.

Segítséggel sem készít felismerhető ember-, állat-, növény-ábrázolásokat.

Page 35: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Mozgásnevelés

Cél: Az értelmileg akadályozott kisgyermek mozgáskultúráját kialakítani, mozgás

összerendezettségét javítani. A játékot az örömforrás, a kapcsolatteremtés eszközévé tenni. A

mozgást a testtartási hibák, motorikus fejletlenségek, testtartási rendellenességek

korrekciójának eszközévé tenni. Az ügyességet, gyorsaságot, edzettséget fejleszteni. A pozitív

személyiségjegyeket erősíteni. (akarat, kitartás).

Feladat: A gyermek természetes mozgásainak fejlesztése. Az alapmozgások gyakorlása

(csúszás, kúszás, mászás, járás, futás). Az egyszerű szabályok betartása. A tér és időbeli

képzetek alapjainak lerakása, a feladattudat kezdeti kialakítása.

Elvárt teljesítmény: Tudjon egyhelyben állni. Tudjon ülésben és állásban egyszerű

gyakorlatokat végezni. Tudjon kúszni, mászni. Tanúsítson együttműködési hajlamot a közös

foglalkozásokon. Kapcsolódjon be egyszerű mozgásos tevékenységekbe. Tanuljon meg együtt

játszani társaival.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés és szóbeli értékelés a koordinált mozgásformák

kivitelezésében, az emlékezet, a feladatmegértés terén, az akaratlagosan kivitelezett

feladatokban. Félévkor tájékoztatás. Év végén szöveges minősítés, értékelő tájékoztatással.

Évente P.A.C. felmérés.

Eszközök: bordásfal, zsámoly, különböző méretű labdák, babzsák, karika.

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

Elsajátította a helyes légzés technikáját.

Bekapcsolódik egyszerű mozgásos tevékenységekbe.

Egyszerű cselekvéseket végrehajt irányítással.

Képes gyakorlatokat utánzással elvégezni.

Képes labdát dobni, gurítani, birtokba venni egyre nagyobb önállósággal.

Tud egyhelyben állni.

Tud ülésben és állásban egyszerű gyakorlatokat végezni.

Tud kúszni, mászni.

Képes együttműködni a közös foglalkozásokon.

Képes együtt játszani társaival.

Page 36: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

Részben elsajátította a helyes légzés technikáját.

Bekapcsolódik egyszerű mozgásos tevékenységekbe.

Egyszerű cselekvéseket részben végrehajt irányítással.

Részben képes gyakorlatokat utánzással elvégezni.

Részben képes labdát dobni, gurítani, birtokba venni egyre nagyobb önállósággal.

Az egyszerű szabályokat felismeri.

Lehetőség szerint bekapcsolódik a megismert játékokba.

Tud egyhelyben állni.

Tud ülésben és állásban egyszerű gyakorlatokat végezni.

Tud kúszni, mászni.

Részben képes együttműködni a közös foglalkozásokon.

Részben képes együtt játszani társaival.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

Részben elsajátította a helyes légzés technikáját.

Kis segítséggel bekapcsolódik egyszerű mozgásos tevékenységekbe.

Egyszerű cselekvéseket kevés segítséggel végrehajt.

Kevés segítséggel képes gyakorlatokat utánzással elvégezni.

Kevés segítséggel képes labdát dobni, gurítani, birtokba venni egyre nagyobb

önállósággal.

Az egyszerű szabályokat kevés segítséggel felismeri.

Kevés segítséggel bekapcsolódik a megismert játékokba.

Részben tud egyhelyben állni.

Kevés segítséggel tud ülésben és állásban egyszerű gyakorlatokat végezni.

Kis segítséggel kúszik, mászik.

Kevés segítséggel képes együttműködni a közös foglalkozásokon.

Részben képes együtt játszani társaival.

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Még nem elsajátította a helyes légzés technikáját.

Segítséggel bekapcsolódik egyszerű mozgásos tevékenységekbe.

Egyszerű cselekvéseket segítséggel végrehajt.

Page 37: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Segítséggel képes gyakorlatokat utánzással elvégezni.

Segítséggel képes labdát dobni, gurítani, birtokba venni egyre nagyobb önállósággal.

Az egyszerű szabályokat segítséggel felismeri.

Segítséggel bekapcsolódik a megismert játékokba.

Kis segítséggel tud egyhelyben állni.

Segítséggel tud ülésben és állásban egyszerű gyakorlatokat végezni.

Kis segítséggel kúszik, mászik.

Segítséggel képes együttműködni a közös foglalkozásokon.

Segítséggel képes együtt játszani társaival.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Még nem elsajátította a helyes légzés technikáját.

Segítséggel sem bekapcsolódik egyszerű mozgásos tevékenységekbe.

Egyszerű cselekvéseket segítséggel sem hajt végre.

Segítséggel sem képes gyakorlatokat utánzással elvégezni.

Segítséggel sem képes labdát dobni, gurítani, birtokba venni egyre nagyobb

önállósággal.

Az egyszerű szabályokat segítséggel sem ismer fel.

Nem szívesen kapcsolódik be a megismert játékokba.

Kis segítséggel sem tud egyhelyben állni.

Segítséggel sem tud ülésben és állásban egyszerű gyakorlatokat végezni.

Kis segítséggel sem kúszik, mászik.

Segítséggel sem képes együttműködni a közös foglalkozásokon.

Segítséggel sem képes együtt játszani társaival.

Page 38: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

2. osztály

Kommunikáció

Cél: A szűkebb környezet tárgyait, személyeit megismerni. Kellő motivációt nyújtani az egyes

kifejezési formák megnyilvánulásaira.

Feladat: Az aktív szókincs fejlesztése és használata szűkebb környezetében.

Elvárt teljesítmény: Az artikulációs mozgások akaratlagos utánzása. Köszönjön szóval vagy

gesztusokkal tanárainak, társainak. Képes legyen rövid ideig egy tárggyal, egy helyen játszani.

Társait ne zavarja. A felszólításokat, utasításokat értse meg és teljesítse azt. Aktív szókincse 20

– 30 szó legyen. (Ha nem tud beszélni, beszédmegértése érje el a kívánt szintet.) Néhány

mondóka, ének előadásakor kapcsolódjon be, próbálkozzon. Tudjon figyelemmel kísérni 10 –

15 perces foglalkozást.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés és szóbeli értékelés élethelyzetekben, beszédében,

kommunikatív megnyilvánulásokban. Évente P.A.C. felmérés. Félévkor szóbeli értékelő

tájékoztató. Év végén szöveges minősítés.

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

Ismeri a foglalkozásokat, a szakmákhoz kapcsolódó eszközöket.

Képes összefüggést találni az évszakok és jellemző jegyeik között, tájékozódni a

napszakokról.

Képes a közlekedés résztvevőit, eszközeit, szabályait, a helyes viselkedést megnevezni.

Képes felismerni, megnevezni és megmutatni képekről az említett ünnepeket.

Aktív szókincse 20-30 szó. ( Ha nem beszél a beszédmegértése érje el a kívánt szintet)

Képes felismerni és csoportosítani a tanult növényeket, gyümölcsöket, zöldségeket.

A táplálékokat a megfelelő állatokhoz rendeli, hangutánzással az állathangot utánoz.

Képen megmutatja az eladót, pénztárost, árut és a vásárlót, a mindennapos bevásárlás

kellékeit, kosarat, pénztárcát.

Képes a téli-nyári időjárási elemeket megkülönböztetni.

Page 39: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

Részben ismeri a foglalkozásokat, a szakmákhoz kapcsolódó eszközöket.

Részben képes összefüggést találni az évszakok és jellemző jegyeik között, tájékozódni

a napszakokról.

Részben képes a közlekedés résztvevőit, eszközeit, szabályait, a helyes viselkedést

megnevezni.

Részben képes felismerni, megnevezni és megmutatni képekről az említett ünnepeket.

Aktív szókincse megsegítéssel 20-30 szó. ( Ha nem beszél a beszédmegértése érje el a

kívánt szintet)

Részben képes felismerni és csoportosítani a tanult növényeket, gyümölcsöket,

zöldségeket.

A táplálékokat a megfelelő állatokhoz rendeli, hangutánzással az állathangot utánoz.

Képen megmutatja az eladót, pénztárost, árut és a vásárlót, a mindennapos bevásárlás

kellékeit, kosarat, pénztárcát.

Részben képes a téli-nyári időjárási elemeket megkülönböztetni.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

Kevés segítséggel képes felismerni a foglalkozásokat, a szakmákhoz kapcsolódó

eszközöket.

Kevés segítséggel képes összefüggést találni az évszakok és jellemző jegyeik között,

tájékozódni a napszakokról.

Kevés segítséggel képes a közlekedés résztvevőit, eszközeit, szabályait, a helyes

viselkedést megnevezni.

Kevés segítséggel képes felismerni, megnevezni és megmutatni képekről az említett

ünnepeket.

Aktív szókincse nincs 20-30 szó. ( Ha nem beszél a beszédmegértése nem éri el a kívánt

szintet)

Kevés segítséggel képes felismerni és csoportosítani a tanult növényeket,

gyümölcsöket, zöldségeket.

Kevés segítséggel a táplálékokat a megfelelő állatokhoz rendeli, hangutánzással az

állathangot utánoz.

Képen segítséggel megmutatja az eladót, pénztárost, árut és a vásárlót, a mindennapos

bevásárlás kellékeit, kosarat, pénztárcát.

Page 40: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Kevés segítséggel képes a téli-nyári időjárási elemeket megkülönböztetni.

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Segítséggel képes felismerni a foglalkozásokat, a szakmákhoz kapcsolódó eszközöket.

Segítséggel képes összefüggést találni az évszakok és jellemző jegyeik között,

tájékozódni a napszakokról.

Segítséggel képes a közlekedés résztvevőit, eszközeit, szabályait, a helyes viselkedést

megnevezni.

Segítséggel képes felismerni, megnevezni és megmutatni képekről az említett

ünnepeket.

Aktív szókincse nincs 20-30 szó. ( Ha nem beszél a beszédmegértése nem éri el a kívánt

szintet)

Segítséggel képes felismerni és csoportosítani a tanult növényeket, gyümölcsöket,

zöldségeket.

Segítséggel a táplálékokat a megfelelő állatokhoz rendeli, hangutánzással az állathangot

utánoz.

Segítséggel megmutatja az eladót, pénztárost, árut és a vásárlót, a mindennapos

bevásárlás kellékeit, kosarat, pénztárcát.

Segítséggel képes a téli-nyári időjárási elemeket megkülönböztetni.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Segítséggel sem képes felismerni a foglalkozásokat, a szakmákhoz kapcsolódó

eszközöket.

Segítséggel sem képes összefüggést találni az évszakok és jellemző jegyeik között,

tájékozódni a napszakokról.

Segítséggel sem képes a közlekedés résztvevőit, eszközeit, szabályait, a helyes

viselkedést megnevezni.

Segítséggel sem képes felismerni, megnevezni és megmutatni képekről az említett

ünnepeket.

Aktív szókincse nincs 20-30 szó. ( Ha nem beszél a beszédmegértése nem éri el a kívánt

szintet)

Segítséggel sem képes felismerni és csoportosítani a tanult növényeket, gyümölcsöket,

zöldségeket.

Page 41: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

A táplálékokat a megfelelő állatokhoz segítséggel sem rendeli, hangutánzással az

állathangot nem utánoz.

Segítséggel sem képes megmutatni az eladót, pénztárost, árut és a vásárlót, a

mindennapos bevásárlás kellékeit, kosarat, pénztárcát. Segítséggel sem képes a téli-

nyári időjárási elemeket megkülönböztetni.

Page 42: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Olvasás-írás

Cél: Az olvasás-írás elsajátításához szükséges alapvető készségek elsajátítása, a közös munka

feltételeinek kialakítása.

Feladatok: Az együttműködés feltételeinek - társakkal és felnőttekkel jó kapcsolat

kialakításának – megteremtése. Logopédiai gyakorlatokkal a beszédszervek tudatos

használatának kialakítása. Az olvasás-írás szempontjából alapvető téri relációk (balról jobbra,

fentről le) begyakorlása. A megfelelő érdeklődés felkeltésével az örömteli feladatvégzés

esélyének megteremtése.

Elvárt teljesítmény: A beszédszervi gyakorlatok végzése során legyen együttműködő. Ismerje

fel környezete hangjait, zörejeit, társai és a vele foglalkozó felnőttek hangját. Irányított

csoportos tevékenységbe be lehessen vonni. Törekedjen a feladatok elvégzésére, szabályok

betartására. Ismerje fel a soralkotás (két elemből álló) ritmusát, próbálja meg azt (segítséggel)

utánozni. Ismerkedjen az irányokkal: fentről le, balról jobbra, utánzással alkalmazza azokat.

A téri relációkat – megnevezésre – segítséggel alkalmazza. Alkalmazza a különböző

íróeszközöket (segítséggel), gyakorolja a ceruzafogást. Legyen képes a tanult verseket, dalokat,

mondókákat társaival csoportosan elmondani.

Értékelés: A szóbeli értékelés szempontjai: a közösségbe való beilleszkedés, az irányíthatóság,

együttműködő készség, a kommunikáció, valamint az eszközhasználat szintje a fogyatékosság

mértékének figyelembevételével, P.A.C. mérőeszközzel mért teljesítmény alapján

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

Önállóan képes a környezet alapvető hangjait megkülönböztetni.

A bal-jobb oldalt, irányokat megkülönböztet.

A relációs fogalmakat megérti és helyesen alkalmazza cselekvés során.

Képes ritmikussort alkotni, balról jobbra halad spontán módon.

Képes a könyvek, papírlapok kíméletes használatára, előre, hátra lapozásra egyesével.

Mondókákat megért, megtanul, és segítséggel visszamond.

Képes manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat, jellegzetességeiket

megfigyelni.

Mintákat, formákat kiszínez, munkájára igényes, nyomatéka megfelelő, vonalhatárokat

betart.

Íráselemeket ismer, megfelelő nyomatékkal átír.

Page 43: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Képeket megnevez, a szavakat szótagok szerint letapsolja.

Szavakat képekkel, képet képekkel párosít.

Változásokat képes észlelni, és képességei szerint jelezni.

Rákérdezésre adekvát válaszokat, jelzéseket ad.

Képes tárgyak két-, illetve három ujjal megfogni.

Képes környezetre vonatkozó önálló megállapításokat tenni, interaktív kapcsolatot

alakítani.

Rövid szavakat utánamond, ismétel, néhány percnyi szünet után felidéz.

Tanszereket rendeltetésszerűen, kíméletesen használja, a vonalközt figyelembe veszi.

Tudatosan alkalmazza az egyenes és görbe vonalakat.

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

Részben képes a környezet alapvető hangjait megkülönböztetni.

A bal-jobb oldalt, irányokat kevés tévesztéssel megkülönböztet.

A relációs fogalmakat megérti és részben helyesen alkalmazza cselekvés során.

Részben képes ritmikussort alkotni, balról jobbra halad spontán módon.

Részben képes a könyvek, papírlapok kíméletes használatára, előre, hátra lapozásra

egyesével.

Mondókákat megért, megtanul, és segítséggel visszamond.

Próbál manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat, jellegzetességeiket

megfigyelni.

Mintákat, formákat kiszínez, nyomatéka részben megfelelő, vonalhatárokat többnyire

betart.

Íráselemeket részben ismer, megfelelő nyomatékkal átír.

Képeket megnevez, a szavakat szótagok szerint kis segítséggel letapsolja.

Szavakat képekkel, képet képekkel párosít.

Változásokat részben képes észlelni, és képességei szerint jelezni.

Rákérdezésre részben adekvát válaszokat, jelzéseket ad.

Részben képes tárgyak két-, illetve három ujjal megfogni.

Részben képes környezetre vonatkozó önálló megállapításokat tenni, interaktív

kapcsolatot alakítani.

Rövid szavakat utánamond, ismétel, néhány percnyi szünet után részben felidéz.

Page 44: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Tanszereket rendeltetésszerűen, kíméletesen használja, a vonalközt részben figyelembe

veszi.

Részben tudatosan alkalmazza az egyenes és görbe vonalakat.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

Kevesebb segítséggel képes a környezet alapvető hangjait megkülönböztetni.

A bal-jobb oldalt, irányokat kevés segítséggel megkülönböztet.

A relációs fogalmakat megérti és kis segítséggel képes helyesen alkalmazza cselekvés

során.

Kis segítséggel képes ritmikussort alkotni, balról jobbra halad spontán módon.

Segítséggel képes a könyvek, papírlapok kíméletes használatára, előre, hátra lapozásra

egyesével.

Mondókákat megért, részben megtanul, és segítséggel visszamond.

Kevesebb segítséggel képes manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat,

jellegzetességeiket megfigyelni.

Kis segítséggel mintákat, formákat kiszínez, nyomatéka részben megfelelő,

vonalhatárokat többnyire betart.

Íráselemeket részben ismer, megfelelő nyomatékkal átír.

Képeket megnevez, a szavakat szótagok szerint kis segítséggel letapsolja.

Kevesebb segítséggel képes szavakat-képekkel, képet-képekkel párosít.

Változásokat segítséggel képes észlelni, és képességei szerint jelezni.

Rákérdezésre kisebb megsegítéssel adekvát válaszokat, jelzéseket ad.

Kevesebb segítséggel képes tárgyak két-, illetve három ujjal megfogni.

Kis segítséggel képes környezetre vonatkozó önálló megállapításokat tenni, interaktív

kapcsolatot alakítani.

Rövid szavakat utánamond, ismétel, néhány percnyi szünet után kis segítséggel felidéz.

Tanszereket rendeltetésszerűen, kíméletesen használja, a vonalközt segítséggel

figyelembe vesz.

Kis segítséggel alkalmazza az egyenes és görbe vonalakat.

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Segítséggel képes a környezet alapvető hangjait megkülönböztetni.

A bal-jobb oldalt, irányokat segítséggel különböztet meg.

Page 45: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

A relációs fogalmakat megérti és segítséggel képes helyesen alkalmazza cselekvés

során.

Segítséggel képes ritmikussort alkotni, balról jobbra halad spontán módon.

Segítséggel képes a könyvek, papírlapok kíméletes használatára, előre, hátra lapozásra

egyesével.

Mondókákat megért, részben megtanul, és segítséggel visszamond.

Segítséggel képes manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat,

jellegzetességeiket megfigyelni.

Segítséggel mintákat, formákat kiszínez, nyomatéka részben megfelelő, vonalhatárokat

nem tart be.

Íráselemeket részben ismer, segítséggel átír.

Egyszerű képeket megnevez, a szavakat szótagok szerint segítséggel letapsolja.

Segítséggel képes szavakat-képekkel, képet-képekkel párosít.

Változásokat segítséggel képes észlelni, és jelezni.

Rákérdezésre megsegítéssel adekvát válaszokat, jelzéseket ad.

Segítséggel képes tárgyak két-, illetve három ujjal megfogni.

Segítséggel képes környezetre vonatkozó önálló megállapításokat tenni, interaktív

kapcsolatot alakítani.

Rövid szavakat utánamond, ismétel, néhány percnyi szünet után segítséggel felidéz.

Tanszereket kevésbé rendeltetésszerűen, kíméletesen használja, a vonalközt segítséggel

figyelembe vesz.

Segítséggel alkalmazza az egyenes és görbe vonalakat.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Nem képes a környezet alapvető hangjait megkülönböztetni.

A bal-jobb oldalt, irányokat segítséggel sem különböztet meg.

A relációs fogalmakat nem érti és segítséggel sem képes helyesen alkalmazni cselekvés

során.

Segítséggel képes ritmikussort alkotni, balról jobbra halad spontán módon.

Segítséggel képes a könyvek, papírlapok kíméletes használatára, előre, hátra lapozásra

egyesével.

Mondókákat nem ért meg, nem képes megtanulni és visszamondani.

Page 46: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Nem képes manipulálni különböző tárgyakkal, tulajdonságaikat, jellegzetességeiket

megfigyelni.

Segítséggel sem képes mintákat, formákat kiszínezni, nyomatéka nem megfelelő,

vonalhatárokat nem tart be.

Íráselemeket nem ismer, segítséggel átír.

Egyszerű képeket sem képes megnevez, a szavakat szótagok szerint segítséggel

letapsolja.

Segítséggel sem képes szavakat-képekkel, képet-képekkel párosít.

Változásokat segítséggel sem képes észlelni, és jelezni.

Rákérdezésre megsegítéssel sem adekvát válaszokat, jelzéseket ad.

Segítséggel sem képes tárgyak két-, illetve három ujjal megfogni.

Segítséggel sem képes környezetre vonatkozó önálló megállapításokat tenni, interaktív

kapcsolatot alakítani.

Rövid szavakat után nem mond, nem ismétel, néhány percnyi szünet után segítséggel

sem idéz fel.

Tanszereket kevésbé rendeltetésszerűen használja, a vonalközt segítséggel sem képes

figyelembe venni.

Segítséggel sem alkalmazza az egyenes és görbe vonalakat.

Page 47: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Számolás-mérés

Cél: A számolás-méréshez szükséges alapkészségek, az észlelés, figyelem, utánzókészség

fejlesztésével, a személyi és tárgyi környezet egyre alaposabb megismerése.

Feladat: A közösségbe való beilleszkedés, a csoportmunkában való aktív részvétel elősegítése.

A tárgyak alapvető méretbeli és formai tulajdonságainak bemutatása, megismertetése.

Alapvető mennyiségfogalom kialakítása, a különbségek, változások érzékeltetése. Az

irányított, tudatos cselekvés, feladattudat alapjainak lerakása.

Elvárt teljesítmény: A foglalkozás során legyen együttműködő, érdeklődő, csoportos

tevékenységben aktívan vegyen részt. Érzékelje a tárgyak alapvető formai tulajdonságait, szín,

forma és méret szerint (segítséggel) differenciáljon. Az alapvető tér-, időbeli és mennyiségi

relációkat növekvő önállósággal alkalmazza. Az irányított, közös megismerő tevékenység

során társait magatartásával ne zavarja.

Értékelés: Szóbeli értékelés egyéni adottságok figyelembevételével a közösségbe való

beilleszkedés, együttműködés. A közös munkában való aktív részvétel és a P.A.C

mérőeszközzel mért teljesítmény alapján.

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

A foglalkozás során együttműködő, érdeklődő, irányított csoportos tevékenységbe

bevonható.

A megszerzett tapasztalatokat, ismereteket képes használni.

Megmutatja az eleje-, vége helyzeteket.

Meg különbözteti a rövid-hosszú fogalmát.

Képes minta, vagy utasítás alapján ritmikus sorok alkotására.

Relációkat: több, kevesebb ugyanannyi ért, és megfelelően alkalmaz.

A sorbaállási, helycserés és helyváltoztatásos feladatokat megérti és elvégezi.

Képes érzékelni a tárgyak alapvető formai tulajdonságait, szín, forma és méret szerint

(segítséggel) differenciál.

Képes felismerni az alapvető tér- és időbeli relációkat, és azokat növekvő önállósággal

alkalmazza.

Képes felismerni a tárgyak alapvető mennyiségi tulajdonságait, a mennyiségi

relációkat, és azokat (segítséggel) helyesen alkalmazni.

Page 48: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

3-as számkörben mennyiséget számképpel, számjeggyel egyeztet. Számjegyeket képes

átírni.

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

A foglalkozás során együttműködő, érdeklődő, irányított csoportos tevékenységbe

bevonható.

A megszerzett tapasztalatokat, ismereteket részben képes használni.

Megmutatja az eleje-, vége helyzeteket.

Kis segítséggel különbözteti meg a rövid-hosszú fogalmát

Részben képes minta, vagy utasítás alapján ritmikus sorok alkotására.

Relációkat: több, kevesebb ugyanannyi ért, és részben megfelelően alkalmaz.

A sorbaállási, helycserés és helyváltoztatásos feladatokat megérti és elvégezi

Részben képes érzékelni a tárgyak alapvető formai tulajdonságait, szín, forma és méret

szerint differenciál.

Részben képes felismerni az alapvető tér- és időbeli relációkat, és azokat növekvő

önállósággal alkalmazza.

Részben képes felismerni a tárgyak alapvető mennyiségi tulajdonságait, a mennyiségi

relációkat, és azokat helyesen alkalmazni.

3-as számkörben mennyiséget számképpel, számjeggyel részben egyeztet.

Számjegyeket részben képes átírni.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

A foglalkozás során részben együttműködő, érdeklődő, irányított csoportos

tevékenységbe bevonható.

A megszerzett tapasztalatokat, ismereteket kis segítséggel képes használni.

Részben megmutatja az eleje-, vége helyzeteket.

Segítséggel különbözteti meg a rövid-hosszú fogalmát.

Kis segítséggel képes minta, vagy utasítás alapján ritmikus sorok alkotására.

Relációkat: több, kevesebb ugyanannyi ért, és kis segítséggel megfelelően alkalmaz.

A sorbaállási, helycserés és helyváltoztatásos feladatokat képes megérteni és kis

segítséggel elvégezni.

Kevés segítséggel képes érzékelni a tárgyak alapvető formai tulajdonságait, szín,

forma és méret szerint differenciál.

Page 49: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Kevés segítséggel képes felismerni az alapvető tér- és időbeli relációkat, és azokat

növekvő önállósággal alkalmazza.

Kevés segítséggel képes felismerni a tárgyak alapvető mennyiségi tulajdonságait, a

mennyiségi relációkat, és azokat helyesen alkalmazni.

3-as számkörben mennyiséget számképpel, számjeggyel kevés segítséggel egyeztet.

Számjegyeket kevés segítséggel képes átírni.

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

A foglalkozás során részben együttműködő, érdeklődő, irányított csoportos

tevékenységbe bevonható.

A megszerzett tapasztalatokat, ismereteket segítséggel képes használni.

Segítséggel megmutatja az eleje-, vége helyzeteket.

Segítséggel különbözteti meg a rövid-hosszú fogalmát.

Segítséggel képes minta, vagy utasítás alapján ritmikus sorok alkotására.

Relációkat: több, kevesebb ugyanannyi részben ért, és segítséggel megfelelően

alkalmaz.

A sorbaállási, helycserés és helyváltoztatásos feladatokat képes megérteni és

segítséggel elvégezni.

Segítséggel képes érzékelni a tárgyak alapvető formai tulajdonságait, szín, forma és

méret szerint differenciál.

Segítséggel képes felismerni az alapvető tér- és időbeli relációkat, és azokat növekvő

önállósággal alkalmazza.

Segítséggel képes felismerni a tárgyak alapvető mennyiségi tulajdonságait, a

mennyiségi relációkat, és azokat helyesen alkalmazni.

3-as számkörben mennyiséget számképpel, számjeggyel segítséggel egyeztet.

Számjegyeket segítséggel képes átírni.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

A foglalkozás során részben vagy nem együttműködő, érdeklődő, irányított csoportos

tevékenységbe bevonható.

A megszerzett tapasztalatokat, ismereteket segítséggel sem képes használni.

Segítséggel sem mutatja meg az eleje-, vége helyzeteket.

Segítséggel sem különbözteti meg a rövid-hosszú fogalmát

Page 50: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Segítséggel sem képes minta, vagy utasítás alapján ritmikus sorok alkotására.

Relációkat: több, kevesebb ugyanannyi nem ért.

A sorbaállási, helycserés és helyváltoztatásos feladatokat nem képes megérteni.

Segítséggel sem képes érzékelni a tárgyak alapvető formai tulajdonságait, szín, forma

és méret szerint nem differenciál.

Segítséggel sem képes felismerni az alapvető tér- és időbeli relációkat.

Segítséggel sem képes felismerni a tárgyak alapvető mennyiségi tulajdonságait, és a

mennyiségi relációkat.

3-as számkörben mennyiséget számképpel, számjeggyel segítséggel sem egyeztet.

Számjegyeket segítséggel sem képes átírni.

Page 51: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Játékra nevelés

Cél: A téri orientációs képességet és a környezetben való tájékozódást fejleszteni. Egy-egy

játékeszközzel foglalkozni hosszabb ideig, és rendeltetésszerűen játszani a játékokkal.

Feladat: Részt venni szívesen és aktívan a mozgásos játékokban. Játékos mozgásos

gyakorlatokban próbálja követni az egyenletes lüktetést. Segítséggel tudjon tájékozódni a

játékok és játékszerek között.

Néhány játékszer adekvát használata. Csoportosítások segítséggel a játékszerek között. Rövid

mesék figyelmes meghallgatása, segítséggel 2-3 képpel a történet sorrendjét próbálja meg

követni. Egyszerű szabályjátékokban a szabályokat próbálja egyre pontosabban betartani.

Konstrukciós játékok összeillesztése.

Elvárt teljesítmény: Önálló játékában jelenjenek meg a szerepjáték elemei. Foglalkozzon

kitartóan konstrukciós játékok elemeivel, próbáljon utánzással és önállóan alkotni. Tudjon

társaival hosszabb ideig játszani.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés az egyszerű mozgásformák elvégzésénél, a

finommotorika, a megismerő tevékenységek végzésénél. Folyamatos szóbeli értékelés.

Félévkor szóbeli tájékoztatás, év végén szöveges értékelés, minősítéssel. Évente P.A.C.

felmérés.

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

Képes együttműködni felnőttel, társaival.

Képes különböző építőjátékokkal, konstrukciós játékok elemeivel elmélyülten

elfoglalni magát, a kirakott formákat utánozni és önállóan alkotni.

Képes eljátszani kezdetleges szinten a környezetében zajló eseményeket.

Képes bekapcsolódni és a szabályokat követni a didaktikai játékokban.

Képes bekapcsolódni a páros, illetve csoportos mozgásos játékba, követni a

szabályokat, társaira figyelni.

Képes segítséggel választani a felkínált játéklehetőségek közül, adekvátan játszani a

játéktárgyakkal. Képes elfoglalni magát a meglévő, illetve a készített bábokkal.

Képes társaival hosszabb ideig balesetmentesen játszani. Képes a játékeszközöket a

gyakorló játékok szintjén adekvátan használni.

Képes felismerni különböző tárgyak hangját bekötött szemmel, majd megmutatni,

illetve megnevezni azokat.

Page 52: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Képes nagyobb gyöngyöt felfűzni bőrszalagra, damilra.

Képes lefoglalni magát fakockával rövidebb ideig, elmélyülten rakosgatni, eleinte

vízszintes irányban.

Saját elgondolásokat megvalósít, a véletlenszerűen épített konstrukciókat utólag

megnevezi.

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

Képes együttműködni felnőttel, társaival.

Részben képes különböző építőjátékokkal, konstrukciós játékok elemeivel elmélyülten

elfoglalni magát, a kirakott formákat utánozni és önállóan alkotni.

Részben képes eljátszani kezdetleges szinten a környezetében zajló eseményeket.

Részben képes bekapcsolódni és a szabályokat követni a didaktikai játékokban.

Részben képes bekapcsolódni a páros, illetve csoportos mozgásos játékba, követni a

szabályokat, társaira figyelni.

Képes segítséggel választani a felkínált játéklehetőségek közül, adekvátan játszani a

játéktárgyakkal. Képes elfoglalni magát a meglévő, illetve a készített bábokkal.

Képes társaival hosszabb ideig balesetmentesen játszani. Képes a játékeszközöket a

gyakorló játékok szintjén adekvátan használni.

Részben képes felismerni különböző tárgyak hangját bekötött szemmel, majd

megmutatni, illetve megnevezni azokat.

Részben képes nagyobb gyöngyöt felfűzni bőrszalagra, damilra.

Részben képes lefoglalni magát fakockával rövidebb ideig, elmélyülten rakosgatni,

eleinte vízszintes irányban.

Saját elgondolásokat megvalósít, a véletlenszerűen épített konstrukciókat utólag

megnevezi.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

Részben képes együttműködni felnőttel, társaival.

Kis segítséggel képes különböző építőjátékokkal, konstrukciós játékok elemeivel

elmélyülten elfoglalni magát, a kirakott formákat utánozni és önállóan alkotni.

Kis segítséggel képes eljátszani kezdetleges szinten a környezetében zajló

eseményeket.

Kis segítséggel képes bekapcsolódni és a szabályokat követni a didaktikai játékokban.

Page 53: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Kis segítséggel képes bekapcsolódni a páros, illetve csoportos mozgásos játékba,

követni a szabályokat, társaira figyelni.

Képes kis segítséggel választani a felkínált játéklehetőségek közül, adekvátan játszani

a játéktárgyakkal. Segítséggel képes elfoglalni magát a meglévő, illetve a készített

bábokkal.

Részben képes társaival hosszabb ideig balesetmentesen játszani. Képes a

játékeszközöket a gyakorló játékok szintjén adekvátan használni.

Kevesebb segítséggel képes felismerni különböző tárgyak hangját bekötött szemmel,

majd megmutatni, illetve megnevezni azokat.

Kis segítséggel képes nagyobb gyöngyöt felfűzni bőrszalagra, damilra.

Képes lefoglalni magát fakockával rövidebb ideig, elmélyülten rakosgatni, eleinte

vízszintes irányban.

Saját elgondolásokat megvalósít, a véletlenszerűen épített konstrukciókat utólag

megnevezi.

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Részben képes együttműködni felnőttel, társaival.

Segítséggel képes különböző építőjátékokkal, konstrukciós játékok elemeivel

elmélyülten elfoglalni magát, a kirakott formákat utánozni és önállóan alkotni.

Segítséggel képes eljátszani kezdetleges szinten a környezetében zajló eseményeket.

Segítséggel képes bekapcsolódni és a szabályokat követni a didaktikai játékokban.

Segítséggel képes bekapcsolódni a páros, illetve csoportos mozgásos játékba, követni

a szabályokat, társaira figyelni.

Képes segítséggel választani a felkínált játéklehetőségek közül, adekvátan játszani a

játéktárgyakkal. Segítséggel képes elfoglalni magát a meglévő, illetve a készített

bábokkal.

Részben képes társaival hosszabb ideig balesetmentesen játszani. Képes a

játékeszközöket a gyakorló játékok szintjén adekvátan használni.

Segítséggel képes felismerni különböző tárgyak hangját bekötött szemmel, majd

megmutatni, illetve megnevezni azokat.

Segítséggel képes nagyobb gyöngyöt felfűzni bőrszalagra, damilra.

Képes lefoglalni magát fakockával rövidebb ideig, elmélyülten rakosgatni, eleinte

vízszintes irányban.

Page 54: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Segítséggel saját elgondolásokat megvalósít, a véletlenszerűen épített konstrukciókat

utólag megnevezi.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Részben vagy nem képes együttműködni felnőttel, társaival.

Segítséggel sem képes különböző építőjátékokkal, konstrukciós játékok elemeivel

elmélyülten elfoglalni magát, a kirakott formákat utánozni és önállóan alkotni.

Segítséggel sem képes eljátszani kezdetleges szinten a környezetében zajló

eseményeket.

Segítséggel sem képes bekapcsolódni és a szabályokat követni a didaktikai

játékokban.

Segítséggel sem képes bekapcsolódni a páros, illetve csoportos mozgásos játékba,

követni a szabályokat, társaira figyelni.

Segítséggel sem választani a felkínált játéklehetőségek közül, adekvátan játszani a

játéktárgyakkal. Segítséggel képes elfoglalni magát a meglévő, illetve a készített

bábokkal.

Részben képes társaival hosszabb ideig balesetmentesen játszani. Képes a

játékeszközöket a gyakorló játékok szintjén adekvátan használni.

Segítséggel sem képes felismerni különböző tárgyak hangját bekötött szemmel, majd

megmutatni, illetve megnevezni azokat.

Segítséggel sem képes nagyobb gyöngyöt felfűzni bőrszalagra, damilra.

Nem képes lefoglalni magát fakockával rövidebb ideig, elmélyülten rakosgatni, eleinte

vízszintes irányban.

Saját elgondolásokat nem valósít meg.

Page 55: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Önkiszolgálás

Cél: A szociális szokásrendszer kialakításával és alkalmazásával fejleszteni a tanuló praktikus

képességeit, alkalmazkodni tudását, önkiszolgálási, önellátási és önállósági szintjét.

Kismozgásokat célirányosan fejleszteni, ami lehetővé teszi az egyre önállóbb öltözést,

tisztálkodást.

Feladat: A személyi higiénia iránti igény kialakítása, a tanulók késztetése az ehhez kapcsolódó

eszközök alkalmazására. Önellátási szokások jártassági szintjének kialakítása.

Terápiás fejlesztések:

- kismozgások célirányos fejlesztése,

- megfigyelőképesség fejlesztése,

- célirányos lateralitás,

- tájékozódási, tér- és időbeli alapfogalmak rögzítése,

- testrészek pontos megnevezés,

- öltözködési ismeretek elsajátítása,

- időjárásnak megfelelő öltözködés,

- tárgyak, eszközök pontos megnevezése, helyes használata.

Elvárt teljesítmény: Tudjon kis segítséggel öltözni: nagy gombot, húzózárat, csatot használni.

Szükségletét kis segítséggel végezze el. Irányítással tudjon arcot, fogat mosni, zsebkendőt

használni. Tudjon rendet rakni, vigyázni környezete tisztaságára. Tájékozódjon közvetlen

környezetében. Használja az evőeszközöket rendeltetésszerűen, önállóan.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés. Évente egyszer P.A.C. felmérés alapján

állapotfelmérés. Félévkor és év végén szöveges minősítés és rövid értékelő tájékoztatás.

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

A tanuló képes együttműködésre az öltözködés során. Tud önállóan levetkőzni,

felöltözni.

Képes a saját ruhadarabjait felismerni.

Képes cipőit irányítással fűzni.

Tudjon az évszaknak megfelelően ruházatot kiválasztani, legyen igényes az

öltözködésben.

Fokozódó önállósággal végezzen gondozási tevékenységet.

Képes jelezni, ha fázik, vagy melege van.

Page 56: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Képes segítséggel WC használatára, és a mosdó használatával kapcsolatos teendőket

elvégezni, szárazra törölközni, szükséges esetekben felszólítás nélkül zsebkendőt

használni.

Képes fogmosást kis segítséggel végezni.

Étkezése kulturált tiszta.

Tud tájékozódni közvetlen környezetében, ismerje fel a mikrokörnyezetben található

tárgyak foglalkozási eszközök helyét, azokat önállóan a helyükre tudja rakni.

Képes a személyi higiéniával kapcsolatos teendőket elvégezni étkezések elött és után.

Képes megfelelő evőeszközzel enni, pohárból inni, kancsóból tölteni, szalvétát

rendeltetés szerint használni.

Képes az étkezéshez kapcsolódó udvariassági kifejezések spontán használatára.

Képes a terem rendjére ügyelni, az eszközöket rendeltetés szerint használni, a helyére

tenni.

Képes saját tárgyait számon tartani, elkülönítve kezelni, másét tulajdonának átadni.

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

A tanuló képes együttműködésre az öltözködés során. Részben önállóan tud

levetkőzni, felöltözni.

Képes a saját ruhadarabjait felismerni.

Részben képes cipőit irányítással fűzni.

Részben önállóan tud az évszaknak megfelelően ruházatot kiválasztani, legyen

igényes az öltözködésben.

Fokozódó önállósággal végezzen gondozási tevékenységet.

Képes jelezni, ha fázik, vagy melege van.

Részben önállóan képes a WC használatára, és a mosdó használatával kapcsolatos

teendőket elvégezni, szárazra törölközni, szükséges esetekben felszólítás nélkül

zsebkendőt használni.

Képes fogmosást kis segítséggel végezni.

Étkezése részben kulturált tiszta.

Részben önállóan képes tájékozódni közvetlen környezetében, felismeri a

mikrokörnyezetben található tárgyak foglalkozási eszközök helyét, azokat önállóan a

helyükre tudja rakni.

Page 57: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Részben képes a személyi higiéniával kapcsolatos teendőket elvégezni étkezések elött

és után.

Részben képes megfelelő evőeszközzel enni, pohárból inni, kancsóból tölteni,

szalvétát rendeltetés szerint használni.

Részben képes az étkezéshez kapcsolódó udvariassági kifejezések spontán

használatára.

Képes saját tárgyait számon tartani, elkülönítve kezelni, másét tulajdonának átadni.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

A tanuló részben képes együttműködésre az öltözködés során. Részben önállóan tud

levetkőzni, felöltözni.

Képes a saját ruhadarabjait felismerni.

Kis segítséggel képes cipőit irányítással fűzni.

Kis segítséggel tud az évszaknak megfelelően ruházatot kiválasztani, legyen igényes

az öltözködésben.

Fokozódó önállósággal végezzen gondozási tevékenységet.

Részben képes jelezni, ha fázik, vagy melege van.

Kis segítséggel képes a WC használatára, és a mosdó használatával kapcsolatos

teendőket elvégezni, szárazra törölközni, szükséges esetekben felszólítás nélkül

zsebkendőt használni.

Képes fogmosást kis segítséggel végezni.

Étkezése részben kulturált tiszta.

Kis segítséggel képes tájékozódni közvetlen környezetében, felismeri a

mikrokörnyezetben található tárgyak foglalkozási eszközök helyét, azokat önállóan a

helyükre tudja rakni.

Kis segítséggel képes a személyi higiéniával kapcsolatos teendőket elvégezni

étkezések elött és után.

Kis segítséggel képes megfelelő evőeszközzel enni, pohárból inni, kancsóból tölteni,

szalvétát rendeltetés szerint használni.

Kis segítséggel képes az étkezéshez kapcsolódó udvariassági kifejezések spontán

használatára.

Részben képes saját tárgyait számon tartani, elkülönítve kezelni, másét tulajdonának

átadni.

Page 58: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Segítséggel képes cipőit irányítással fűzni.

Segítséggel tud az évszaknak megfelelően ruházatot kiválasztani, legyen igényes az

öltözködésben.

Fokozódó önállósággal végezzen gondozási tevékenységet.

Kérdezésre jelezni, ha fázik, vagy melege van.

Segítséggel képes a WC használatára, és a mosdó használatával kapcsolatos teendőket

elvégezni, szárazra törölközni, szükséges esetekben felszólítás nélkül zsebkendőt

használni.

Képes fogmosást segítséggel végezni.

Étkezése kevésbé kulturált, tiszta.

Segítséggel képes tájékozódni közvetlen környezetében, felismeri a

mikrokörnyezetben található tárgyak foglalkozási eszközök helyét, azokat önállóan a

helyükre tudja rakni.

Segítséggel képes a személyi higiéniával kapcsolatos teendőket elvégezni étkezések

elött és után.

Segítséggel képes megfelelő evőeszközzel enni, pohárból inni, kancsóból tölteni,

szalvétát rendeltetés szerint használni.

Segítséggel sem képes az étkezéshez kapcsolódó udvariassági kifejezések spontán

használatára.

Nem képes saját tárgyait számon tartani, elkülönítve kezelni, másét tulajdonának

átadni.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Segítséggel sem képes cipőit irányítással fűzni.

Segítséggel sem tud az évszaknak megfelelően ruházatot kiválasztani, legyen igényes

az öltözködésben.

Önállósága nem fokozódik a gondozási tevékenységek végzése során.

Kérdezésre sem jelezni, ha fázik, vagy melege van.

Segítséggel is nehezen képes a WC használatára, és a mosdó használatával

kapcsolatos teendőket elvégezni, szárazra törölközni, szükséges esetekben felszólítás

nélkül zsebkendőt használni.

Étkezése kevésbé kulturált, tiszta.

Page 59: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Segítséggel sem képes tájékozódni közvetlen környezetében.

Segítséggel sem képes a személyi higiéniával kapcsolatos teendőket elvégezni

étkezések elött és után.

Segítséggel sem képes megfelelő evőeszközzel enni, pohárból inni.

Segítséggel képes az étkezéshez kapcsolódó udvariassági kifejezések spontán

használatára.

Részben képes saját tárgyait számon tartani, elkülönítve kezelni, másét tulajdonának

átadni.

Page 60: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ének-zene

Cél: A nagymozgásokat fejleszteni, a ritmusérzéket javítani. A koordinált mozgást és az

egyensúly érzéket fejleszteni.

Feladat: A zenei élmény segítségével az emlékezet, a megfigyelő képesség fejlesztése.

Elvárt teljesítmény: Érzékelje a mérő lüktetését. Tudjon társaival is kontaktust teremteni játék

közben. Ismerjen 8 – 10 mondókát, verset, gyermekdalt, segítséggel elő tudja adni. Kísérelje

meg a dal ritmusát együttműködéssel, segítséggel tapsolni, kopogni.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, bármilyen kommunikatív

megnyilvánulásban, játékban. Félévkor rövid tájékoztatás, év végén szöveges minősítés és

értékelő tájékoztató.

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

Képes csoportban egyre nagyobb (hang)terjedelemű gyermekdalokat, népi játékokat,

körjátékokat énekelni.

Oldottan, örömmel vesz részt az éneklésben.

Érti a dallam és a szöveg jelentését.

Törekszik a szöveg tiszta szép ejtésére, a helyes artikulációra, a megfelelő tempó és

hangerő alkalmazására.

Felismeri a tanult dalokat dallamukról.

Képes egyszerű ritmusmotívumokat megszólaltatni, ritmushangszert használni.

Bekapcsolódik körjátékba, mozgásos-, táncos tevékenységbe.

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

Képes csoportban egyre nagyobb (hang)terjedelemű gyermekdalokat, népi játékokat,

körjátékokat részben elénekelni.

Részben oldottan, örömmel vesz részt az éneklésben.

Részben érti a dallam és a szöveg jelentését.

Törekszik a szöveg tiszta szép ejtésére, a helyes artikulációra, a megfelelő tempó és

hangerő alkalmazására.

Részben felismeri a tanult dalokat dallamukról.

Be kapcsolódik körjátékba, mozgásos-, táncos tevékenységbe.

Page 61: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

Kis segítséggel képes csoportban egyre nagyobb (hang)terjedelemű gyermekdalokat,

népi játékokat, körjátékokat énekelni.

Részben oldottan, örömmel vesz részt az éneklésben.

Kis megsegítéssel érti a dallam és a szöveg jelentését.

Törekszik a szöveg tiszta szép ejtésére, a helyes artikulációra, a megfelelő tempó és

hangerő alkalmazására.

Részben felismeri a tanult dalokat dallamukról.

Kis segítséggel bekapcsolódik körjátékba, mozgásos-, táncos tevékenységbe.

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Segítséggel képes csoportban egyre nagyobb (hang)terjedelemű gyermekdalokat, népi

játékokat, körjátékokat énekelni.

Részben oldottan, örömmel vesz részt az éneklésben.

Megsegítéssel érti a dallam és a szöveg jelentését.

Törekszik a szöveg tiszta szép ejtésére, a helyes artikulációra, a megfelelő tempó és

hangerő alkalmazására, de segítséget igényel.

Segítséggel felismeri a tanult dalokat dallamukról.

Segítséggel bekapcsolódik körjátékba, mozgásos-, táncos tevékenységbe.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Segítséggel sem képes csoportban egyre nagyobb (hang)terjedelemű gyermekdalokat,

népi játékokat, körjátékokat énekelni.

Részben, vagy nem oldottan, örömmel vesz részt az éneklésben.

Megsegítéssel sem érti a dallam és a szöveg jelentését.

Segítséggel sem ismeri fel a tanult dalokat dallamukról.

Segítséggel sem kapcsolódik be körjátékba, mozgásos-, táncos tevékenységbe.

Page 62: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ábrázolás-alakítás

Cél: Az alkotóképesség megalapozása a különböző ábrázoló- alakító tevékenységekben rejlő

funkcióöröm motivációs hátterével.

Feladat: Figyelem, feladattudat, észlelés és finommotorika fejlesztése. Vizuális és taktilis

ingerek alapján tapasztalatgyűjtés. A tantárgyhoz, tananyaghoz kapcsolódó eszközök

használatának megismerése. Egyszerű vizuális jelek megértése és alkalmazása. Kooperabilitás

fejlesztése.

Elvárt teljesítmény: A tanulók igyekezzenek együttműködéssel tevékenykedni.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés, félévenként szóbeli tájékoztatás, tanév végén írásbeli

tájékoztatás minősítéssel. P.A.C. felmérés.

Tankönyv, taneszköz: Képeskönyvek, fotóalbumok.

A tananyaghoz kapcsolódó eszközök és alapanyagok.

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

Szívesen szerez tapasztalatot anyagokról, tevékenykedik azokkal.

Ismeri az ábrázolás-alakításhoz szükséges eszközöket, segítséggel használja őket.

Folyamatosan bővülnek a tanuló ismeretei a hagyományápolásról, népszokásokról, a

nevezetes napokról.

Képes elsajátítani különböző ábrázoló- alakító technikákat.

Képes vonalhatárt tartva kitölteni az előrajzolt formát.

Pontos illesztéssel hajt, egyszerű formákat tép, vág, illeszti a papírkép elemeit.

Képes kifestésnél, színezésnél vonalhatárt betartani.

Irányítással jellemző jegyeik alapján felismerhető ember-, állat-, növény-ábrázolásokat

készít.

Olló használatát próbálgatja, helyes használatát segítséggel gyakorolja.

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

Szívesen szerez tapasztalatot anyagokról, tevékenykedik azokkal.

Részben ismeri az ábrázolás-alakításhoz szükséges eszközöket, segítséggel használja

őket.

Lassabb haladásban folyamatosan bővülnek a tanuló ismeretei a hagyományápolásról,

népszokásokról, a nevezetes napokról.

Page 63: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Részben képes elsajátítani különböző ábrázoló- alakító technikákat.

Részben képes vonalhatárt tartva kitölteni az előrajzolt formát.

Kisebb hibával hajt, egyszerű formákat tép, vág, illeszti a papírkép elemeit.

Részben képes kifestésnél, színezésnél vonalhatárt betartani.

Irányítással jellemző jegyeik alapján felismerhető ember-, állat-, növény-ábrázolásokat

készít.

Olló használatát próbálgatja, helyes használatát segítséggel gyakorolja.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

Szívesen szerez tapasztalatot anyagokról, tevékenykedik azokkal.

Részben ismeri az ábrázolás-alakításhoz szükséges eszközöket, segítséggel használja

őket.

Lassabb haladásban folyamatosan bővülnek a tanuló ismeretei a hagyományápolásról,

népszokásokról, a nevezetes napokról.

Kevés segítséggel képes elsajátítani különböző ábrázoló- alakító technikákat.

Kevés segítséggel képes vonalhatárt tartva kitölteni az előrajzolt formát.

Kevés segítséggel hajt, egyszerű formákat tép, vág, illeszti a papírkép elemeit.

Kevés segítséggel képes kifestésnél, színezésnél vonalhatárt betartani.

Kevés segítséggel jellemző jegyeik alapján felismerhető ember-, állat-, növény-

ábrázolásokat készít.

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Kevésbé szívesen szerez tapasztalatot anyagokról, tevékenykedik azokkal.

Részben ismeri az ábrázolás-alakításhoz szükséges eszközöket, segítséggel használja

őket.

Apróbb jegyekben bővülnek a tanuló ismeretei a hagyományápolásról,

népszokásokról, a nevezetes napokról.

Segítséggel képes elsajátítani különböző ábrázoló- alakító technikákat.

Segítséggel képes vonalhatárt tartva kitölteni az előrajzolt formát.

Segítséggel hajt, egyszerű formákat tép, vág, illeszti a papírkép elemeit.

Segítséggel képes kifestésnél, színezésnél vonalhatárt betartani.

Segítséggel jellemző jegyeik alapján felismerhető ember-, állat-, növény-ábrázolásokat

készít.

Page 64: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Kevésbé vagy nem szívesen szerez tapasztalatot anyagokról, tevékenykedik azokkal.

Nem ismeri az ábrázolás-alakításhoz szükséges eszközöket, segítséggel használja őket.

Nem bővülnek a tanuló ismeretei a hagyományápolásról, népszokásokról, a nevezetes

napokról.

Segítséggel sem képes elsajátítani különböző ábrázoló- alakító technikákat.

Segítséggel sem képes vonalhatárt tartva kitölteni az előrajzolt formát.

Segítséggel sem hajt, egyszerű formákat tép, vág, illeszti a papírkép elemeit.

Segítséggel sem képes kifestésnél, színezésnél vonalhatárt betartani.

Segítséggel sem készít felismerhető ember-, állat-, növény-ábrázolásokat.

Page 65: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Mozgásnevelés

Cél: Az értelmileg akadályozott kisgyermek mozgáskultúráját kialakítani, mozgás

összerendezettségét javítani. A játékot az örömforrás, a kapcsolatteremtés eszközévé tenni.

A mozgást a testtartási hibák, motorikus fejletlenségek, testtartási rendellenességek

korrekciójának eszközévé tenni. Az ügyességet, gyorsaságot, edzettséget fejleszteni. A pozitív

személyiségjegyeket erősíteni. (akarat, kitartás).

Feladat: A gyermek természetes mozgásainak fejlesztése. Az alapmozgások gyakorolása

(csúszás, kúszás, mászás, járás, futás). Az egyszerű szabályok betartása. A tér és időbeli

képzetek alapjainak lerakása, a feladattudat kezdeti kialakítása.

Elvárt teljesítmény: Tudjon egyhelyben állni. Tudjon ülésben és állásban egyszerű

gyakorlatokat végezni. Tudjon kúszni, mászni. Tanúsítson együttműködési hajlamot a közös

foglalkozásokon. Kapcsolódjon be egyszerű mozgásos tevékenységekbe. Tanuljon meg együtt

játszani társaival.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés és szóbeli értékelés a koordinált mozgásformák

kivitelezésében, az emlékezet, a feladatmegértés terén, az akaratlagosan kivitelezett

feladatokban. Félévkor tájékoztatás. Év végén szöveges minősítés, értékelő tájékoztatással.

Évente P.A.C. felmérés.

Eszközök: bordásfal, zsámoly, különböző méretű labdák, babzsák, karika

Kiválóan megfelelt, aki önállóan képes:

Elsajátította a helyes légzés technikáját.

Bekapcsolódik egyszerű mozgásos tevékenységekbe.

Egyszerű cselekvéseket végrehajt irányítással.

Képes gyakorlatokat utánzással elvégezni.

Képes labdát dobni, gurítani, birtokba venni egyre nagyobb önállósággal.

Tud egyhelyben állni.

Tud ülésben és állásban egyszerű gyakorlatokat végezni.

Tud kúszni, mászni.

Képes együttműködni a közös foglalkozásokon.

Képes együtt játszani társaival.

Page 66: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Jól megfelelt, aki részben önállóan képes:

Részben elsajátította a helyes légzés technikáját.

Bekapcsolódik egyszerű mozgásos tevékenységekbe.

Egyszerű cselekvéseket részben végrehajt irányítással.

Részben képes gyakorlatokat utánzással elvégezni.

Részben képes labdát dobni, gurítani, birtokba venni egyre nagyobb önállósággal.

Az egyszerű szabályokat felismeri.

Lehetőség szerint bekapcsolódik a megismert játékokba.

Tud egyhelyben állni.

Tud ülésben és állásban egyszerű gyakorlatokat végezni.

Tud kúszni, mászni.

Részben képes együttműködni a közös foglalkozásokon.

Részben képes együtt játszani társaival.

Megfelelt, aki kevés segítséggel képes:

Részben elsajátította a helyes légzés technikáját.

Kis segítséggel bekapcsolódik egyszerű mozgásos tevékenységekbe.

Egyszerű cselekvéseket kevés segítséggel végrehajt.

Kevés segítséggel képes gyakorlatokat utánzással elvégezni.

Kevés segítséggel képes labdát dobni, gurítani, birtokba venni egyre nagyobb

önállósággal.

Az egyszerű szabályokat kevés segítséggel felismeri.

Kevés segítséggel bekapcsolódik a megismert játékokba.

Részben tud egyhelyben állni.

Kevés segítséggel tud ülésben és állásban egyszerű gyakorlatokat végezni.

Kis segítséggel kúszik, mászik.

Kevés segítséggel képes együttműködni a közös foglalkozásokon.

Részben képes együtt játszani társaival.

Gyengén felelt meg, aki segítséggel képes:

Még nem elsajátította a helyes légzés technikáját.

Segítséggel bekapcsolódik egyszerű mozgásos tevékenységekbe.

Egyszerű cselekvéseket segítséggel végrehajt.

Page 67: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Segítséggel képes gyakorlatokat utánzással elvégezni.

Segítséggel képes labdát dobni, gurítani, birtokba venni egyre nagyobb önállósággal.

Az egyszerű szabályokat segítséggel felismeri.

Segítséggel bekapcsolódik a megismert játékokba.

Kis segítséggel tud egyhelyben állni.

Segítséggel tud ülésben és állásban egyszerű gyakorlatokat végezni.

Kis segítséggel kúszik, mászik.

Segítséggel képes együttműködni a közös foglalkozásokon.

Segítséggel képes együtt játszani társaival.

Fejlesztésre szorul, aki folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes:

Még nem elsajátította a helyes légzés technikáját.

Segítséggel sem bekapcsolódik egyszerű mozgásos tevékenységekbe.

Egyszerű cselekvéseket segítséggel sem hajt végre.

Segítséggel sem képes gyakorlatokat utánzással elvégezni.

Segítséggel sem képes labdát dobni, gurítani, birtokba venni egyre nagyobb

önállósággal.

Az egyszerű szabályokat segítséggel sem ismer fel.

Nem szívesen kapcsolódik be a megismert játékokba.

Kis segítséggel sem tud egyhelyben állni.

Segítséggel sem tud ülésben és állásban egyszerű gyakorlatokat végezni.

Kis segítséggel sem kúszik, mászik.

Segítséggel sem képes együttműködni a közös foglalkozásokon.

Segítséggel sem képes együtt játszani társaival.

Page 68: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

3. osztály

Kommunikáció

Cél: A környezet jelenségeit elemi szinten megismerni. A hangképzés, az akusztikus és verbális

emlékezetet fejleszteni. A tanult nemverbális jelzéseket értelmezni.

Feladat: Az aktív szókincs és kifejező képesség fejlesztése.

Elvárt teljesítmény: Törekedjen a tiszta hangképzésre.

Jusson el passzív és aktív szókincse birtokában a kapcsolatteremtés elemi szintjére. Legyen

együttműködő szociális kapcsolataiban. Tájékozódjon az intézmény területén. A közvetlen

környezetében található tárgyakat, eszközöket tudja rendeltetésszerűen használni. Ismerje

közvetlen családi viszonyait. Ismerje fel az évszakok változásait, az idő múlását napszakok

viszonylatában érzékelje eseményhez kötötten. Nevezze meg, azonosítsa a környezetében

leggyakrabban előforduló állatokat, növényeket, legfontosabb jellemzőikkel együtt. Tudjon

elvégezni alapvető csoportosításokat. Legyen aktív részese a családi és iskolai ünnepeknek.

Ismerjen verseket, mondókákat, dalokat, és azokat mozgással, ritmussal tudja kísérni.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés és szóbeli értékelés élethelyzetekben, beszédében,

kommunikatív megnyilvánulásokban. Évente P.A.C. felmérés. Félévkor szóbeli értékelő

tájékoztató. Év végén szöveges minősítés.

Kiválóan megfelelt, aki:

Beszédállapotának megfelelően önállóan elmondja személyi adatait-

Segítséggel testrészeit érzékszerveit megmutatja.

Önállóan ismeri szűkebb környezete személyeit, tárgyait.

Segítséggel egyezeteti a tanult növényeket állatokat.

Segítséggel mond mondókákat.

Segítséggel él a nonverbális kommunikáció eszközeivel.

Ismeri az öltözködés sorrendjét, irányítással megnevezi a ruhadarabokat.

Jól megfelelt, aki:

Szociális kapcsolataiban együttműködő.

Az intézmény területén jól tájékozódik.

Page 69: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Együttműködéssel testrészeit, érzékszerveit megmutatja.

Irányítással ismeri szűkebb környezete személyeit, tárgyait.

Együttműködéssel egyezteti a tanult növényeket állatokat.

Együttműködéssel mondókákat mond.

Együttműködéssel él a nonverbális kommunikáció eszközeivel.

Irányítással ismeri az öltözködés sorrendjét, segítséggel megnevezi a ruhadarabokat.

Megfelelt, aki:

A szociális kapcsolatokban nem szívesen vesz részt.

Az intézmény területén csak sok segítséggel tájékozódik.

Testrészeit, érzékszerveit sok segítséggel képes megmutatni.

Szűkebb környezete személyeit, tárgyait csak sok segítséggel képes felismerni.

Mondókákat csak sok segítséggel mond.

A nonverbális kommunikáció eszközeit csak sok segítséggel használja.

Az öltözködés sorrendjét, a ruhadarabok neveit csak sok segítséggel ismeri.

Gyengén felelt meg, aki:

Környezete szociális kapcsolataiban nem vesz részt.

Az intézmény területén belül sok segítséggel sem képes tájékozódni.

Testrészeit, érzékszerveit együttműködéssel sem képes megmutatni.

Mondókákat együttműködéssel sem mond.

A nonverbális kommunikáció eszközeit nem használja.

Az öltözködés sorrendjét, a ruhadarabok neveit együttműködéssel sem ismeri fel.

Fejlesztésre szorul, aki:

Szociális kapcsolatokban nem vesz részt.

Az intézmény területén belül nem képes tájékozódni.

Testrészeit, érzékszerveit nem tudja megmutatni, felismerni.

Mondókákat sok együttműködéssel sem mond.

Az öltözködés sorrendjét, a ruhadarabok neveit sok együttműködéssel sem ismeri fel.

Page 70: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Olvasás-írás

Cél: Didaktikus játékok segítségével a kognitív funkciókat fejleszteni. Az elemi konstrukciós

játék során a finommotorikát fejleszteni.

Feladat: A beszédkészség és a szókincs fejlesztése. A játékeszközök helyes használata, a

rongálások elkerülése. A képzelet és az esztétikai érzék fejlesztése.

Elvárt teljesítmény: Tartsa be az egyszerű játékszabályokat, engedje társait is játszani.

Használja a játékszereket megfelelően és növekvő időtartamban. Segítséggel hozzon létre

térbeli konstrukciókat. Kövesse az egyenletes ritmust a mozgásos játékokban.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés az egyszerű mozgásformák elvégzésénél, a

finommotorika, a megismerő tevékenységek végzésénél. Folyamatos szóbeli értékelés.

Félévkor szóbeli tájékoztatás, év végén szöveges értékelés, minősítéssel. Évente P.A.C.

felmérés.

Kiválóan megfelet, aki:

Ritmusokat letapsol, szavakat önállóan ritmizál.

Tárgyakat, tárgyképeket szín, méret, forma szerint önállóan csoportosít.

Rövid mesét dramatizálással/ bábozással/ lejátszik, vagy felidéz, visszamond.

Rögzült a balról- jobbra haladás, spontán módon, önállóan is alkalmazza.

Utánzással képes az íráselemek vázolására, átírására.

A tanult betűket/a, i, í, o, ó, m, l/ önállóan felismeri.

Önállóan gyűjt szavakat egy adott hanggal.

Önállóan képes a hang és betűegyeztetésre.

A tanult betűket önállóan írja füzetbe előírás után.

A tanult betűket másolja írottról írottra.

A tanult betűket diktálás után leírja.

Jól megfelelt, aki:

Irányítással ritmusokat letapsol, szavakat ritmizál.

Irányítással csoportosít tárgyakat, képeket , méret, forma szerint.

Rövid mesét, történetet irányítással felidéz, visszamond.

Írásjeleket ír sorközbe , majd segítséggel vonalrendszerbe.

A balról- jobbra haladást irányítással alkalmazza.

Page 71: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

A tanult betűket irányítással felismeri.

Egy adott hanggal irányítással képes szavak gyűjtésére.

Irányítással képes hang és betűegyeztetésre.

A tanult betűket előírás után irányítással írja füzetbe.

A tanult betűket irányítással másolja írottról, írottra.

A tanult betűket kisebb tévesztésekkel írja diktálás után.

Megfelelt, aki:

Segítséggel képes szavakat letapsolni, ritmizálni.

Csoportosításokat segítséggel végez.

Rövid mesét, történetet segítséggel képes felidézni, visszamondani.

Segítséggel képes írni írásjeleket sorközbe, vonalrendszerbe.

A balról- jobbra haladást segítséggel alkalmazza.

A tanult betűket segítséggel ismeri fel.

Szavak gyűjtésére egy adott hanggal segítséggel képes.

A tanult betűket előírás után segítséggel másolja írottról, írottra.

A tanult betűket több tévesztéssel írja diktálás után.

Gyengén felelt meg, aki:

Sok segítséggel képes ritmizálni, szavakat letapsolni.

Csoportosításokra sok segítséggel képes.

Rövid mesét sok segítséggel tud felidézni, visszamondani.

Írásjeleket sorközbe, vonalrendszerbe sok segítséggel képes írni.

A balról- jobbra haladást csak együttműködéssel képes alkalmazni.

A tanult betűket együttműködéssel képes felismerni.

Szavak gyűjtésére egy adott hanggal együttműködéssel képes.

A tanult betűket előírás után is csak sok segítséggel másolja.

A tanult betűket diktálás után csak sok segítséggel tudja leírni.

Fejlesztésre szorul, aki:

Sok segítséggel sem képes ritmizálni, szavakat letapsolni.

Csoportosításokra sok segítséggel sem képes.

Rövid mesét sok segítséggel sem tud felidézni, visszamondani.

Page 72: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Írásjeleket sorközbe, vonalrendszerbe sok segítséggel sem képes írni.

A balról jobbra haladást segítséggel sem képes alkalmazni.

A tanult betűket segítséggel képes felismerni.

Szavak gyűjtésére egy adott hanggal nem képes.

A tanult betűket előírás után sok segítséggel sem tudja másolni.

A tanult betűket diktálás után sok segítséggel sem tudja leírni.

Page 73: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Számolás-mérés

Cél: A számolás-méréshez szükséges alapkészségek (érzékelés, észlelés, figyelem,

gondolkodás) fejlesztése. A közös munka feltételeinek megteremtése (az irányítás elfogadása,

együttműködés tanárral, társakkal).

Feladat: A tantárgy elsajátításához szükséges alapkészségek kialakítása, érdeklődés felkeltése.

Egyszerű utasítások megértésének, követésének, a feladatokhoz való pozitív hozzáállásának

kialakítása. A csoportba való beilleszkedés elősegítése, a közösségben való viselkedés alapvető

normáinak elfogadtatása. Megfelelő motiválással az együttműködés biztosítása.

Elvárt teljesítmény: A foglalkozás során legyen együttműködő, érdeklődő, irányított

csoportos tevékenységbe bevonható. Ismerje az alapvető tér- és időbeli relációkat, és azokat

(segítséggel) helyesen alkalmazza. Ismerje meg a tárgyak alapvető mennyiségi és formai

tulajdonságait. A megszerzett tapasztalatokat, ismereteket képes legyen (segítséggel)

használni.

Értékelés: Szóbeli értékelés az egyéni képességek figyelembevételével a hozzáállás,

együttműködő készség és a P.A.C. mérőeszközzel mért teljesítmény alapján.

Kiválóan megfelelt, aki:

Önállóan végez megkülönböztetéseket méret alapján/ pl. kicsi, rövid, hosszú stb./

Önállóan végez csoportosításokat, válogatásokat szín, méret, forma alapján.

Önállóan rendel napszakokhoz tevékenységeket

Érti az évszakok körforgását.

Relációs jeleket önállóan alkalmaz./ Több, kevesebb, ugyanannyi/.

Önállóan képes az 1-2-3 számjegy , számkép és mennyiség felismerésére,

egyeztetésére.

Egyszerű összefüggéseket önállóan felismer, megfogalmaz.

Érti és önállóan alkalmazza a növekedés és csökkenés fogalmát.

Térbeli viszonyokat/ előtte, mögötte stb/ önállóan felismer.

Jól megfelelt, aki:

Irányítással végez megkülönböztetéseket méret alapján.

Irányítással végez csoportosításokat, válogatásokat szín, méret és forma szerint.

A relációs jeleket irányítással alkalmazza.

Page 74: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

A számjegyek, számképek, mennyiségek egyeztetésére irányítással képes.

Összefüggéseket irányítással képes felismerni, megfogalmazni.

A növekedés és csökkenés fogalmát irányítással alkalmazza.

Térbeli viszonyokat irányítással ismer fel.

Megfelelt, aki:

Megkülönböztetéseket méretek alapján segítséggel végez.

Segítséggel végez csoportosításokat , válogatásokat szín, méret és forma alapján.

A relációs jeleket segítséggel képes alkalmazni.

A számjegyek, számképek, mennyiségek egyeztetésére segítséggel képes.

Segítséggel képes összefüggésekt felismerni, megfogalmazni.

Segítséggel képes alkalmazni a növekedés és csökkenés fogalmát.

A térbeli viszonyokat segítséggel képes alkalmazni.

Gyengén felet meg, aki:

Megkülönböztetéseket együttműködéssel végez.

Segítséggel képes végezni csoportosításokat, válogatásokat szín, méret és forma

alapján.

A relációs jeleket sok segítséggel képes alkalmazni.

A számjegyek, számképek, mennyiségek egyeztetésére sok segítséggel képes.

Sok segítséggel képes alkalmazni a növekedés, csökkenés fogalmát.

A térbeli viszonyokat sok segítséggel képes alkalmazni.

Fejlesztésre szorul, aki:

Megkülönböztetéseket együttműködéssel sem végez.

Csoportosításokat, válogatásokat szín, méret és forma alapján segítséggel sem képes

végezni.

A relációs jeleket sok segítséggel sem képes alkalmazni.

A számjegyek, számképek, mennyiségek egyeztetésére sok segítséggel sem képes.

Sok segítséggel sem tudja alkalmazni a növekedés csökkenés fogalmát.

A térbeli viszonyokat sok segítséggel sem tudja alkalmazni.

Page 75: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Játékra nevelés

Cél: Didaktikus játékok segítségével a kognitív funkciókat fejleszteni. Az elemi konstrukciós

játék során a finommotorikát fejleszteni.

Feladat: A beszédkészség és a szókincs fejlesztése. A játékeszközök helyes használata, a

rongálások elkerülése. A képzelet és az esztétikai érzék fejlesztése.

Elvárt teljesítmény: Tartsa be az egyszerű játékszabályokat, engedje társait is játszani.

Használja a játékszereket megfelelően és növekvő időtartamban. Segítséggel hozzon létre

térbeli konstrukciókat. Kövesse az egyenletes ritmust a mozgásos játékokban.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés az egyszerű mozgásformák elvégzésénél, a

finommotorika, a megismerő tevékenységek végzésénél. Folyamatos szóbeli értékelés.

Félévkor szóbeli tájékoztatás, év végén szöveges értékelés, minősítéssel. Evénte P.A.C.

felmérés.

Kiválóan megfelelt, aki:

Montessori- jellegű jétékot irányítással játszik.

Segítséggel labdát falhoz ütöget, elkap.

Segítséggel autót tologat, húzogat.

Irányítással játszik építő kockával, legoval.

Irányítással szerepjátékokat játszik/pl. fodrász, sofőr stb./

Irányítással bábozik, mesét dramatizál.

Segítséggel képes 3-4- be vágott kép összerakására.

Irányítással képes az eddig tanult összes szabályjáték ismétlésére.

Segítséggel körjátékokat játszik.

Irányítással játszik a játszótéri és a természet kínálta játékokkal.

Figyelme egy-egy tanult játékkal 15- 20 percig leköthető.

Jól megfelelt, aki:

Segítséggel játszik gyakorló játékokat,/ Montessori- jellegű játékokat./

Együttműködéssel labdát ütöget, autót tologat.

Építőkockával, legoval segítséggel játszik.

Segítséges képes egyszerű foglalkozásokat szerepjátékban megeleveníteni.

A tanult szabályok ismétlésére segítséggel képes.

Page 76: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Segítséggel játszik a játszótéri és természet kínálta játékokkal.

Megfelelt, aki:

Együttműködéssel játszik gyakorló játékokat/ labda ütögetés, autó húzogatása,

tologatása stb./

Konstrukciós játékokkal / építőkocka, lego/ együttműködéssel játszik.

Együttműködéssel képes egyszerű foglalkozásokat szerepjátékban megjeleníteni.

Együttműködéssel képes a tanult szabályok ismétlésére.

Együttműködéssel játszik a játszótéri és természet kínálta játékokkal.

Gyengén felelt meg, aki:

Sok segítséggel képes gyakorló játékot játszani/ labdaütögetés, autó tologatása, stb./

Sok segítséggel játszik konstrukciós játékokkal.

Sok segítséggel képes egyszerű foglalkozásokat szerepjátékban megjeleníteni.

A tanult szabályokhoz sok segítséggel alkalmazkodik és csak így képes azok

felidézésére.

Sok segítséggel játszik játszótéri és a természet kínálta játékokkal. Csak sok segítséggel

játszik játszótéri és a természet kínálta játékokkal.

Fejlesztésre szorul, aki:

Sok segítséggel sem játszi gyakorló játékokat.

Sok segítséggel sem játszik konstrukciós játékokat.

Sok segítséggel sem képes egyszerű foglalkozásokat szerepjátékban megjeleníteni.

A tanult szabályokhoz sok segítséggel sem alkalmazkodik.

Page 77: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Önkiszolgálás

Cél: Az önkiszolgálási készségek kialakításával az egészséges életmódot megalapozni, a helyes

magatartást és az elemi munkakészség szokásait kialakítani.

Feladat: Olyan önkiszolgálási, önellátási képességek, valamint szociális motívumok

kialakítása, amelyek képessé teszik magasabb szintű gondolkodási-, életviteli- és gyakorlati

ismeretek befogadására. A kulturált étkezés szabályainak betartása és a gyakorlottság szintjén

alkalmazása.

Terápiás fejlesztések:

- finommotorika fejlesztése,

- koordinált, logikus gondolkodás, mozgás kialakítása, alkalmaztatása,

- helyes tárgy- és eszközhasználat,

- tér-és időbeli fogalmak megfelelő használat,

- jobb, bal oldal tudatosítása.

Elvárt teljesítmény: Tudjon önállóan levetkőzni, felöltözni és irányítás mellett cipőt fűzni.

Tudjon az évszaknak megfelelő ruházatot kiválasztani, legyen igényes az öltözködésben.

Fokozódó önállósággal végezzen gondozási tevékenységet. Alkalmazza az evőeszközök helyes

használatát. Irányítással tartsa be a kulturált étkezés szokásrendjét. Tudjon tájékozódni

közvetlen környezetében, ismerje fel a mikrokörnyezetben található tárgyak foglalkozási

eszközök helyét, tudja azokat önállóan a helyükre rakni.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés. Évente egyszer P.A.C. felmérés alapján

állapotfelmérés. Félévkor és év végén szöveges minősítés és rövid értékelő tájékoztatás.

Kiválóan megfelelt, aki:

Önállóan levetkőzik, felöltözik.

Irányítással képes cipőt fűzni.

Önállóan képes az évszaknak megfelelő ruházat kiválasztására.

Az evőeszközöket/ kanál, villa/ önállóan is helyesen használja.

Közvetlen környezetében önállóan is jól tájékozódik.

A mikrokörnyezetében található tárgyakat önállóan is felismeri.

A foglalkozási eszközöket önállóan a helyükre rakja.

Page 78: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Jól megfelelt, aki:

Irányítással levetkőzik, felöltözik.

Segítséggel képes cipőt fűzni.

Irányítással képes az évszaknak megfelelő ruházat kiválasztására.

Az evőeszközöket irányítás mellett használja megfelelően.

Közvetlen környezetében irányítással tájékozódik.

A mikrokörnyezetében található tárgyakat irányítással ismeri fel.

Irányítással képes a foglalkozási eszközök helyrerakására.

Megfelelt, aki:

Segítséggel képes felöltözni, levetkőzni.

Segítséggel képes az évszaknak megfelelő ruházat kiválasztására.

Az evőeszközöket segítséggel képes használni megfelelően.

Közvetlen környezetében segítséggel tájékozódik.

A mikrokörnyezetében lévő tárgyakat segítséggel ismeri fel.

Segítséggel képes a foglalkozás eszközeinek helyrerakására.

Gyengén felelt meg, aki:

Együttműködéssel képes felöltözni, levetkőzni.

Együttműködéssel képes az évszaknak megfelelő ruházat kiválasztására.

Az evőeszközöket csak sok segítséggel képes megfelelően használni.

Közvetlen környezetében is csak sok segítséggel képes tájékozódni.

A mikrokörnyezetében lévő tárgyakat csak sok segítséggel képes felismerni.

A foglalkozás eszközeinek helyrerakására sok segítséggel képes.

Fejlesztésre szorul, aki:

Segítséggel sem képes felöltözni, levetkőzni.

Nem képes az évszaknak megfelelő öltözet kiválasztására.

Az evőeszközöket nem tudja megfelelően használni.

Közvetlen környezetében sok segítséggel sem tud tájékozódni.

A mikrokörnyezetében lévő tárgyakat sok segítséggel sem képes felismerni.

A foglalkozás eszközeinek helyrerakására sok segítséggel sem képes.

Page 79: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ének-zene

Cél: A nagymozgásokat aktivizálni és a finommotorikát fejleszteni

Feladat: A zenei élmény segítségével az emlékezet, a megfigyelő képesség fejlesztése. A

hallási figyelem fejlesztése.

Elvárt teljesítmény: Érzékelje és kövesse az egyenletes lüktetést. Tudjon társaival is

kontaktust teremteni játék közben. Ismerjen 10 – 15 verset, gyermekdalt, segítséggel elő tudja

adni. Kísérelje meg a dal ritmusát együttműködéssel, segítséggel tapsolni, kopogni. Keltse fel

a figyelmét a zenehallgatás.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, bármilyen kommunikatív

megnyilvánulásban, játékban. Félévkor rövid tájékoztatás, év végén szöveges minősítés és

értékelő tájékoztató.

Kiválóan megfelelt, aki:

Irányítással képes gyermekjátékokban részt venni/ simogatók, ujj- játékok, hintáztatók,

lovagoltatók stb./

Segítséggel ismer néhány gyermekdalt/ fogócska, körjáték stb./

Segítséggel ismer néhány családi ünnepi dalt.

Együttműködéssel képes ritmushangszerek használatára.

Jól megfelelt, aki:

Segítséggel képes gyermekjátékokban részt venni.

Együttműködéssel ismer néhány gyermekdalt.

Együttműködéssel ismer néhány családi ünnepi dalt.

Segítséggel képes ritmushangszerek használatára.

Megfelelt, aki:

Együttműködéssel képes gyermekjátékokban részt venni.

Segítséggel ismer néhány gyermekdalt.

Segítséggel ismer néhány családi ünnepi dalt.

Sok segítséggel képes ritmushangszerek használatára.

Page 80: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Gyengén felelt meg, aki:

Nem, vagy csak sok segítséggel képes gyermekjátékokban részt enni.

Nem, vagy csak sok segítséggel ismer néhány gyermekdalt.

Nem, vagy csak sok segítséggel ismer néhány családi ünnepi dalt.

Nem képes ritmushangszerek használatára.

Fejlesztésre szorul, aki:

Sok segítséggel sem vesz részt gyermekjátékokban.

Sok segítséggel sem ismeri a tanult gyermekdalokat.

Sok segítséggel sem ismeri a tanult családi ünnepi dalokat.

Sok segítséggel sem képes ritmushangszerek használatára.

Page 81: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ábrázolás-alakítás

Cél: Az alkotóképesség megalapozása a különböző ábrázoló- alakító tevékenységekben rejlő

funkcióöröm motivációs hátterével. A kreatív önkifejezés igényének kialakulása a vizuális

művészetek eszköztárának felhasználásával.

Feladat: Figyelem, feladattudat, észlelés és finommotorika fejlesztése. A környezet látható és

tapintható tulajdonságainak megfigyeltetése, tapasztalat-gyűjtés. A tantárgyhoz, tananyaghoz

kapcsolódó eszközök megismerése és használata növekvő önállósággal. Tantárgy-specifikus

ismeretek, jártasságok elsajátítása.

Elvárt teljesítmény: A tanuló képességeihez mérten igyekezzen elsajátítani a különböző

ábrázoló- alakító technikákat.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés, félévenként szóbeli tájékoztatás, tanév végén írásbeli

tájékoztatás minősítéssel. P.A.C. felmérés.

Tankönyv, taneszköz: Képeskönyvek, fotóalbumok. A tananyaghoz kapcsolódó eszközök és

alapanyagok

Kiválóan megfelelt, aki:

Segítséggel képes formázni különböző anyagokból/homokozás, gyurmázás

gipszmunka/.

Irányítással próbálkozik emberalakot formázni.

Irányítással képes kétféle színű és nagyságú tárgyat ciklikusan felfűzni.

Segítséggel végezzen az ollóval nyíró mozdulatokat.

Irányítással használja az ecsetet, ceruzát.

Segítséggel képes papír formálására, alakítására/ gyűrés, simítás, hajtogatás/.

Vizuális ábrázolásra/ festés, rajzolás/ segítséggel képes.

Jól megfelelt, aki:

Együttműködéssel képes formázni különböző anyagokból.

Emberalakot segítséggel formáz.

Segítséggel képes kétféle tárgyat ciklikusan felfűzni.

Együttműködéssel végez nyíró mozdulatokat az ollóval.

Segítséggel használja az ecsete, ceruzát.

Papír formálására együttműködéssel képes.

Page 82: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Együttműködéssel képes vizuális ábrázolásra.

Megfelelt, aki:

Formázni különböző anyagokból csak sok segítséggel képes.

Emberi alakot együttműködéssel formáz.

Kétféle tárgyat ciklikusan együttműködéssel képes felfűzni.

Segítséggel végez nyíró mozdulatokat ollóval.

Együttműködéssel használja az ecsetet, ceruzát.

Papír formálására segítséggel képes.

Gyengén felet meg, aki:

Formázni csak nagyon sok segítséggel képes.

Emberalakot sok segítséggel formáz.

Kétféle tárgyat ciklikusan sok segítséggel képes felfűzni. -Sok segítséggel végez nyíró

mozdulatokat ollóval.

Sok segítséggel használja az ecsetet, ceruzát.

Papír formálására sok segítséggel képes.

Fejlesztésre szorul, aki:

Nem képes formázni különböző anyagokból.

Emberi alakot együttműködéssel sem formáz.

Sok segítséggel sem képes fűzni.

Sok segítséggel sem végez nyíró mozdulatokat ollóval.

Sok segítséggel sem használja az ecsetet, ceruzát.

-Papír formálására sok segítséggel sem képes.

Page 83: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Mozgásnevelés

Cél: A mindennapi élethez szükséges összerendezett mozgáskészségeket kialakítani. Az

ügyességet, állóképességet, gyorsaságot, bátorságot, edzettséget fejleszteni. A tanulók

érdeklődését felkelteni a saját és társai mozgása iránt.

Feladat: Mozgáskészség fejlesztése. Mozgászavarok csökkentése, javítása. Mozgásigény

kielégítése. Az alapmozgások fejlesztése: csúszás, mászás, ugrás, dobás. Egyszerű szabályokat

betartása. A tér és időbeli képzetek alapjainak lerakása, a feladattudat kezdeti kialakulása.

Elvárt teljesítmény: Segítséggel tájékozódjon alapvető téri helyzetben. Értsen meg egyszerű

utasításokat. Tudjon szóbeli utasításra utánzással egyszerű alapmozgásokat, elemi

szabadgyakorlatokat végrehajtani. Egyszerű mozgásos tevékenységekbe kapcsolódjon be.

Tudja adott jelre mozgását elindítani, megállítani. Tudjon labdát dobni, elkapni.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés és szóbeli értékelés a koordinált mozgásformák

kivitelezésében, az emlékezet, a feladatmegértés terén, az akaratlagosan kivitelezett

feladatokban. Félévkor tájékoztatás. Év végén szöveges minősítés, értékelő tájékoztatással.

Évente P.A.C. felmérés.

Eszközök: kéziszerek, labdák, zsámoly, pad, tornaszőnyeg, babzsák, bordásfal.

Kiválóan megfelelt, aki:

Segítséggel képes testfordulatokra megadott jelre.

Segítséggel képes sorakozásra magasság szerint.

Önállóan képes egyszerű alakzat kialakítására, rövid utasítások végrehajtására.

Segítséggel képes egyensúlyozó járásra tornapadon /előre- hátra/.

Segítséggel felugrik, leugrik alacsony tárgyakon.

Segítséggel képes játékos utánzó gyakorlatokra/ nyuszi és békaugrás./

Segítséggel gurul teste hossztengelye körül.

Segítséggel képes guruló átfordulásra guggolásból hajlított ülésbe érkezve.

Irányítással képes statikus helyzetek/törökülés,nyújtott ülés/ felvételére.

Lépcsőn felfelé önállóan kapaszkodással, folyamatosan, lefelé utánlépéssel képes.

Irányítással kúszik akadályok alatt.

Irányítással szökdel ,/ ki és beugrik karikába/.

Segítséggel végez egyszerű szabadgyakorlatot két ütemre.

Segítséggel képes egykezes és kétkezes alsó- és felsődobásra társnak.

Page 84: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Önállóan labdát gurít társnak ülő helyzetben.

Képes versenyfutásra meghatározott célig.

Jól megfelelt, aki:

Együttműködéssel képes testfordulatokra megadott jelre.

Sorakozásra magasság szerint együttműködéssel képes.

Irányítással képes egyszerű alakzat kialakítására, rövid utasítások végrehajtására.

Együttműködéssel képes egyensúlyozó járásokra tornapadon.

Együttműködéssel fel és leugrik alacsony tárgyakon.

Játékos utánzó gyakorlatokat együttműködéssel végez.

Egyszerű statikus helyzetek felvételére segítséggel képes.

Lépcső fel és lefelé segítséggel közlekedik.

Segítséggel kúszik akadályok alatt.

Segítséggel ugrik ki- és be karikába.

Együttműködéssel képes egykezes és kétkezes alsó és felsődobásra.

Irányítással képes labdát gurítani társanak ülő helyzetben.

Irányítással képes versenyfutásra meghatározott célig.

Megfelelt, aki:

Segítséggel képes testfordulatokra megadott jelre.

Sorakozásra magasság szerint segítséggel képes.

Segítséggel képes egyszerű aalakzat kialakítására, rövid utasítások végrehajtására.

Segítséggel képes egyensúlyozó járásokra tornapadon.

Segítséggel képes fel és leugrani alacsony tárgyakon.

Játékos utánzó gyakorlatokat segítséggel végez.

Segítséggel képes egy és kétkezes alsó és felsődobás végrehajtására.

Segítséggel képes labdát gurítani társnak.

Segítséggel képes versenyfutásra meghatározott célig.

Gyengén felelt meg, aki:

Sok segítséggel képes testfordulatok végrehajtására.

Sorakozásra csak sok segítséggel képes.

Egyszerű alakzat kialakítására, rövid utasítások végrehejtására csak sok segítséggel

Page 85: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

képes.

Egyensúlyozó járásra tornapadon sok segítséggel képes.

Játékos utánzó gyakorlatokat sok segítséggel végez.

Sok segítséggel képes labdát gurítani társnak.

Fejlesztésre szorul, aki:

Testfordulatok végrehajtására sok segítséggel sem képes.

Sorakozásra sok segítséggel sem képes.

Sok segítséggel sem képes egyszerű alakzatok kialakítására.

Rövid utasításokat sem hajt végrehajtani.

Egyensúlyozó járásra tornapadon sok segítséggel sem képes.

Játékos utánzó gyakorlatokat sok segítséggel sem végez.

Labdát gurítani társnak sok segítséggel sem képes.

Page 86: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

4. osztály

Kommunikáció

Cél: Fejleszteni a fogalmi gondolkodást a környezet tér és időbeli fogalmainak

megismerésével. Fejleszteni az aktív szókincset készség szintre metakommunikatív jelzésekkel

kísérve.

Feladat: Az artikuláció és a beszédszervek ügyesítése. Egyszerű analóg mondatok alkotása,

kérdésekre válasz adása mondatokban.

Elvárt teljesítmény: Legyen egyre pontosabb az artikulációja. Bővítse, és egyre pontosabban

használja meglévő szókincsét a témakörök kapcsán. Használja egyre biztosabban a beszéd

közlő, kérő funkcióját. Hiányos mondatokat tudjon kiegészíteni. Tudjon főfogalmi

csoportosításokat végezni tárgyi cselekvéses szinten. A tanult tér- és időbeli fogalmakat tudja

cselekedeteiben segítséggel használni. Ismerje és mutassa meg testrészeit, érzékszerveit.

Használja egyre gyakrabban a viszonyszavakat és a melléknévfokozást. Hallgasson szívesen

verseket, meséket, dalokat, vegyen részt azok előadásában.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés és szóbeli értékelés élethelyzetekben, beszédében,

kommunikatív megnyilvánulásokban. Évenként P.A.C. felmérés. Félévkor szóbeli értékelő

tájékoztató. Év végén szöveges minősítés.

Kiválóan megfelelt, aki:

Fejlettségi szintjének megfelelően önállóan használ gyűjtőfogalmakat.

Gondolatait, élményeit bővített mondatokban fogalmazza meg.

Beszédkészségének megfelelően 1- 2 mondatot képekről önállóan elmond.

Testrészeit, érzékszerveit önállóan megnevezi.

Önmaga és környezete tisztaságára ügyel.

Néhány verset, mondókát önállóan is ismer.

Napszakokat és kapcsolódó eseményeket önállóan felismer.

Jól megfelelt, aki:

Fejlettségi szintjének megfelelően irányítással használ gyűjtőfogalmakat.

Gondolatait, élményeit segítséggel képes megfogalmazni.

Page 87: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

2 mondatot képekről segítséggel elmond.

Testrészeit, érzékszerveit segítséggel megnevezi.

Önmaga és környezete tisztaságára irányítással ügyel.

Verseket, mondókákat irányítással mond.

A napszakokat és kapcsolódó eseményeket irányítással ismer fel.

Megfelelt, aki:

Gyűjtőfogalmakat csak segítséggel használ.

Két mondatot képekről együttműködéssel elmond.

Testrészeit, érzékszerveit együttműködéssel nevezi meg.

Önmaga és környezete tisztaságára segítséggel sem ügyel.

Verseket, mondókákat csak segítséggel mond.

A napszakokat és a kapcsolódó eseményeket csak segítséggel ismeri fel.

Gyengén felet meg, aki:

Gyűjtőfogalmakat együttműködéssel használ.

1- 2mondatot együttműködéssel sem képes mondani képekről.

Testrészeit, érzékszerveit együttműködéssel képes megnevezni.

Önmaga és környezete tisztaságára csak együttműködéssel ügyel.

A tanult verseket, mondókákat csak együttműködéssel mondja.

A napszakokat és a kapcsolódó eseményeket együttműködéssel képes felismerni.

Fejlesztésre szorul, aki:

Gyűjtőfogalmakat együttműködéssel sem használ.

1-2 mondat elmondására képekről nem képes.

Testrészeit, érzékszerveit együttműködéssel sem képes megnevezni.

Önmaga és környezete tisztaságára együttműködéssel sem ügyel.

A tanult verseket, mondókákat együttműködéssel sem mondja.

A napszakokat és a kapcsolódó eseményeket együttműködéssel sem képes felismerni.

Page 88: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Olvasás-írás

Cél: A betűk növekvő számával egyre több értelmes szó leírása, a betű, mint információs

eszköz értelmezése. Az írás-, és beszédkészség folyamatos fejlesztése.

Feladatok: Betűk keresése, felismerése „semleges” területeken (utcán, újságban), szavak

értelmezése. A betűk felismerése, kiolvasása, másolása, betűformák alakítása, javítása. Betű és

hang kapcsolatának folyamatos gyakorlása. Állandó harc a logopédiai problémákkal. A tanult

betűk felismerése, hangoztatása, új betűk tanítása gyakorlása. Az egész ismert betű-készlet

állandó felszínen tartása.

Elvárt teljesítmény: A tanult betűket ismerje fel, és saját manuális szintjén írja le. Megadott

kezdőbetűvel gyűjtsön szavakat. Tudjon betűt, hangot írott és kimondott szavakban felismerni.

Differenciáljon szóképeket néhány tanult betű alapján. Írja a betűket, szótagokat diktálás után.

Képes legyet szógyűjtésre tartalom illetve alaki kritériumok alapján.

Értékelés: Az elbírálásnak tükröznie kell a tanuló elért eredményeit a térbeli tájékozódás, a

tanult betűk felismerése, írása, szavak önálló olvasása, írása terén figyelembe véve a P.A.C.

mérőeszközzel mért objektív eredményeket. Az értékelés 1-5-ig érdemjeggyel történik.

Tankönyv, taneszköz: Esztétikus tankönyv nagy szókészlettel, egyértelmű ábrákkal, írólap,

füzet, írószerek, betűkártyák, betűsín, puzzle.

Kiválóan megfelelt, aki:

Többtagú szót önállóan letapsol, lekopog.

Önállóan képes 3- 4 képből álló képsor kirakására, mondatalkotásra.

Önállóan képes hanghelyzetek felismerésére szó elején, végén, benne.

Önállóan képes a tanult betűk felismerésére, írására.

Önállóan képes rövid mondatok olvasására, értelmezésére.

Önállóan alkot szavakat szókártyák segítségével,azokat értelmezi, lemásolja.

Adott szavakka lönállóan képes a mondatalkotásra.

Jól megfelelt, aki:

Irányítással többtagú szót letapsol, lekopog.

Irányítással képes képsorok kirakására, mondatalkotásra.

Hanghelyzetek felismerésére/ szó eleje, vége, benne/irányítással képes.

A tanult betűket irányítással felismeri, írja.

Page 89: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Irányítással képes rövid mondatok olvasására, értelmezésére.

Irányítással képes kirakni szavakat szókártyák segítségével, azokat szintén irányítással

értelmezi, lemásolja.

Adott szavakkal irányítással képes mondatalkotásokra.

Megfelelt, aki:

Szavakat segítséggel letapsol, lekopog.

Képsorok kirakására, mondatalkotásra segítséggel képes.

Segítséggel képes a hanghelyzetek felismerésére.

A tanult betűket segítséggel ismeri fel és írja.

Segítséggel képes rövid mondatok olvasására, értelmezésére.

Segítséggel rak ki szavakat szókártyák segítségével, azokat segítséggel értelmezi és

másolja.

Adott szavakkal segítséggel képes mondatalkotásokra.

Gyengén felelt meg, aki:

Szavakat csak sok segítséggel képes letapsolni, lekopogni.

Képsorok kirakására, mondatalkotásra csak sok segítséggel képes.

Hanghelyzetek felismerésére nem, vagy csak sok segítséggel képes.

A tanult betűket nem, vagy csak sok segítséggel képes felismerni, írni.

Rövid mondatok olvasására nem képes.

Szavakat csak sok segítséggel, vagy nem képes értelmezni, másolni.

Fejlesztésre szorul, aki:

Szavakat sok segítséggel sem tud lekopogni.

Képsorok kirakására, mondatalkotásra sok segítséggel sem képes.

Hanghelyzetek felismerésére sok segítséggel sem képes.

A tanult betűket sok segítséggel sem képes felismerni, írni.

Szavakat sok segítséggel sem képes értelmezni, másolni.

Rövid mondatok olvasásra, értelmezésére sok segítséggel sem képes.

Page 90: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Számolás-mérés

Cél: A tárgyak kiterjedéséről, formai tulajdonságairól szerzett ismeretek bővítése. Az

időfogalmak és azzal kapcsolatos kifejezések bővítése helyes használatuk. A balról jobbra

haladási irány automatizmusának kialakítása. Mennyiségek megváltoztatása, (növelés,

csökkentés) logikájának megértése.

Feladat: Tárgyak összehasonlítása különböző jellemzőik alapján (méret, szín, forma). A

tárgyak formájára, helyére vonatkozó viszonyszavak körének bővítése. Napirend összeállítása,

az események egymásutániságának időbeli sorrendjének érzékelése. Térorientációs

gyakorlatok a teremben, iskolában és iskolán kívül. Számjegy – számkép - tárgykép

azonosítások a számfogalom megerősítésére.

Elvárt teljesítmény: alakuljon ki biztos számfogalma, tárgyakat megbízhatóan számláljon

meg 5-ös körben. Eseményképek segítségével állítson össze (kommentárral) napirendet.

Alkosson sort különböző tárgyakkal (balról jobbra), jelölje a sor elejét, végét, közepét.

ennyiségi átalakításokat 5-ös körben önállóan végezzen.

Értékelés: Szóbeli értékelés és 1-5-ig érdemjeggyel a munkához való hozzáállás, a

képességekhez mért eredmény és a P.A.C. mérőeszközzel mért teljesítmény alapján.

Tankönyvek, feladatlapok, taneszközök, játékszerek, logikai készlet.

Kiválóan megfelelt, aki:

Önállóan képes nagyság szerinti differenciálásra/ pici, óriás, vékony, vastag, keskeny

stb./

Önállóan alkalmazza a viszonyszavakat/alá, fölé, felső, alsó, stb./

A napi tevékenységeket időben önállóan elhelyezi.

A sok- kevés, semmi fogalmát önállóan, helyesen használja.

Önállóan képes 5- ös számkörben számjegy, számkép, mennyiség azonosítására.

Műveleteket 5- ös számkörben önállóan végez.

Érti és alkalmazza a 0 fogalmát.

Önállóan megnevezi az évszakokat, hónapokat, a hét napjait, a napszakokat.

A tegnap, holnap fogalmát kis segítséggel meghatározza.

Page 91: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Jól megfelelt, aki:

A viszonyszavakat irányítással alkalmazza.

A napi tevékenységeket időben irányítással képes elhelyezni.

Irányítással képes alkalmazni a sok, kevés , semmi fogalmát.

5- ös számkörben irányítással képes a számjegy, számkép, mennyiség egyeztetésére.

Irányítással végez műveleteket az 5- ös számkörben.

Irányítással képes megnevezni az évszakokat, hónapokat, a hét napjait és a napszakokat.

A tegnap, holnap fogalmát irányítással képes használni.

Megfelelt, aki:

A napi tevékenységeket időben csak segítséggel képes behelyezni.

Segítséggel képes alkalmazni a sok, kevés, semmi fogalmát.

5- ös szk. -ben segítséggel képes a számjegy, számkép, mennyiség egyeztetésére.

Műveleteket segítséggel végez az 5- ös szk.-ben.

Segítséggel képes megnevezni az évszakokat, hónapokat, a hét napjait, a napszakokat.

A tegnap, holnap fogalmát segítséggel képes alkalmazni.

Gyengén felelt meg, aki:

A napi tevékenységeket csak sok segítséggel képes időbe behelyezni.

A sok, kevés, semmi fogalmát csak együttműködéssel, képes alkalmazni.

Műveleteket sok segítséggel végez az 5- ös számkörben.

Sok segítséggel képes megnevezni a hónapokat, évszakokat, napszakokat, a hét napjait.

A tegnap, holnap fogalmát sok segítséggel érti.

Fejlesztésre szorul, aki:

A napi tevékenységeket nem képes időbe behelyezni.

-A sok, kevés, semmi fogalmát nem tudja alkalmazni.

-Műveleteket az5- ös szk.-ben segítséggel sem végez.

-Nem tudja megnevezni a hónapokat, évszakokat, napszakokat, a hét napjait.

Page 92: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Játékra nevelés

Cél: Didaktikus játékok segítségével a kognitív funkciókat fejleszteni. Az elemi konstrukciós

játék során a finommotorikát fejleszteni.

Feladat: A beszédkészség és a szókincs fejlesztése. A játékeszközök helyes használata, a

rongálások elkerülése. A képzelet és az esztétikai érzék fejlesztése.

Elvárt teljesítmény: A tanuló képes bekapcsolódni a dramatizálásba, neki megfelelő szerepet

vállalni. Képes szabályokat elfogadni, követni és újakat alkotni a tárgyakkal folytatott

tevékenység közben. Képes figyelni az akusztikus, vizuális, kinesztetikus ingerekre, a téri

orientációs képesség alakulására, a sorrendiség alapjaira. Képes együtt játszani társaival és

egyszerű játékszabályokat betartani. Képes fogni, emelni, letenni, összeilleszteni, dobni,

gurítani, nyitni, csukni, játékon keresztül az anyagok, tárgyak alapvető tulajdonságaival

ismerkedni. Képes önállóan kitalált tevékenységeket játszani növekvő időtartamban, tárgyakat

mással helyettesíteni. Képes betartani a balesetvédelmi szabályokat játék közben.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés az egyszerű mozgásformák elvégzésénél, a

finommotorika, a megismerő tevékenységek végzésénél. Folyamatos szóbeli értékelés.

Félévkor szóbeli tájékoztatás, év végén szöveges értékelés, minősítéssel. Evénte P.A.C.

felmérés.

Kiválóan megfelelt, aki

Segítséggel játszik Montessori jellegű gyakorló játékot.

A labdát önállóan ütögeti, elkapja, autót húzogat, tologat.

Segítséggel játszik konstrukciós játékokkal/ építőkocka, lego/.

Segítséggel szerepjátékban könnyen utánozható foglalkozásokat lejátszik.

Képes segítséggel bábozni.

Mesét hallgat, irányítással dramatizál.

Együttműködéssel tárgyakat válogat több szempont szerint.

3-4- be vágott képet segítséggel összerak.- Didaktikus játékok közül önállóan képes

dominó, egyszerűbb puzle kirakására .

Segítséggel képes megismételni az eddig tanult összes szabályjátékot.

Segítséggel társasjátékot, körjátékot játszik.

Page 93: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Jól megfelelt, aki:

Együttműködéssel játszik gyakorló játékokat.

Labdát irányítással ütöget.

Konstrukciós játékokat együttműködéssel játszik.

Könnyen utánozható foglalkozásokat szerepjátékban együttműködéssel lejátszik.

Együttműködéssel képes bábozni.

Néhány szempont szerint együttműködéssel válogat tárgyakat.

Az eddig tanult szabályájátékokat együttműködéssel képes megismételni.

Társasjátékot, körjátékot együttműködéssel játszik.

Megfelelt, aki:

Gyakorló játékokat segítséggel játszik.

Labda ütögetésére segítséggel képes.

Konstrukciós játékokat segítséggel játszik.

Szerepjátékokban egyszerű foglalkozásokat segítséggel játszik le.

A tanult szabályokat segítséggel képes megismételni.

Társasjátékot, körjátékot segítséggel játszik.

Gyengén felelt meg, aki:

Sok segítséggel játszik gyakorló játékokat.

Sok segítséggel képes bábozni.

Segítséggel képes néhány szempont szerint tárgyak válogatására.

A tanult szabályjátékokat sok segítséggel képes megismételni.

Társasjátékot, körjátékot sok segítséggel játszik.

Sok segítséggel játszik labdával.

Sok segítséggel játszik konstrukciós játékokkal.

A könnyen utánozható foglalkozásokat csak sok segítséggel képes lejátszani.

Egyszerű szempontok szerint is csak sok segítséggel válogat tárgyakat.

A tanult szabályjátékokat nem csak sok segítséggel képes megismételni.

Sok segítséggel játszik körjátékot, társasjátékot.

Page 94: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Fejlesztésre szorul, aki:

Sok segítséggel sem játszik egyszerű gyakorló játékokat.

Sok segítséggel sem képes bábozni.

Sok segítséggel sem képes egyserű szempontok szerin tárgyak válogatására.

A tanult szabályokat sok segítséggel sem képes megismételni.

Társasjátékot, körjátékot sok segítséggel sem játszik.

Sok segítséggel sem játszik labdával, konstrukciós játékokkal.

Nem képes egyszerű szempontok szerinti válogatásra.

A tanult szabályokat sok segítséggel sem képes megismételni.

Sok segítséggel sem játszik körjátékokat, társajátékokat.

Page 95: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Életvitel és gyakorlat

Cél: A konyhai, takarítási, önkiszolgálási munkák műveleti elemeinek megfigyeltetése után

egyes részfolyamatok végzésére felkészíteni.

Kialakítani a varrás elemi szintű technikáját.

Feladat: A különböző textilek tulajdonságainak megismerése, ezzel kapcsolatos egyszerű

feladatok elvégzése irányítással (vágás, tűbe fűzés, csomózás, fonalgombolyítás). Az egyszerű

háztartási munkák végzése (mosogatás, terítés, takarítás) folyamatosan növekedő önállósággal.

Elvárt teljesítmény: Segítséggel tudjon tűbe fűzni, textilt felvágni, gombolyítani. Tudja

megnevezni a konyha berendezését, edényeket, eszközöket. Segítséggel próbálja meg a

rendrakást. Tudja megnevezni a takarítás eszközeit. Tudja használni a tépőzárat önállóan,

ismerje fel a ruházkodás alapvető darabjait.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés tevékenységek végzése közben. Félévkor tájékoztató

értékelés arról, mely tevékenységekben mutat nagyobb önállóságot, illetve lemaradást. Év

végén osztályzat kiegészítve rövid szöveges értékeléssel. Évente P.A.C. felmérés.

Kiválóan megfelelt, aki:

Segítséggel tudja alkalmazni a varrásban a le-és felöltés /fércelő öltés/technikáját.

Segítséggel textilt nyír, textilcsíkot gombolyít.

Irányítással részfolyamatokat végez a konyhában/ terítés,mosogatás,törölgetés,konyhai

eszközök helyre rakása, rendrakás/.

Adekvátan használja a megfelelő eszközöket.

Évszaknak megfelelően képes kiválasztani ruházatát.

Önállóan öltözik.

Irányítással tudja lábbelijét ápolni, megfelelő helyen és módon tárolni.

Segítséggel képes a kertgondozásra/ gereblyézés,kapálás/.

Irányítással tud gyomlálni, locsolni.

Segítséggel képes használni a seprűt, lapátot.

Irányítással port töröl, felmos.

Segítséggel képes a cipőfűző bekötésére, tépőzár használatára.

Irányítással képes a felsőruházat, fehérnemű, lábbeli fogalmának alkalmazására.

Page 96: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Jól megfelelt, aki:

Együttműködéssel alkalmazza a le- fel öltés technikáját.

Együttműködéssel textilt nyír, textilcsíkot gombolyít.

Segítséggel részfolyamatokat végez a konyhában/ terítés, mosogatás, törölgetés/.

Irányítással képes kiválasztani az évszaknak megfelelő ruházatot.

Irányítással öltözik.

Segítséggel tudja lábbelijét ápolni,megfelelő helyen és módon tárolni.

Együttműködéssel képes a kertgondozásra, gereblyézésre, kapálásra.

Segítséggel tud gyomlálni, locsolni.

Együttműködéssel képes használni a seprűt, lapátot.

Segítséggel port töröl, felmos.

Együttműködéssel képes a cipőfűző bekötésére, tépőzárhasználatára.

Segítséggel képes a felsőruházat, fehérnemű, lábbeli fogalmának alkalmazására.

Megfelelt, aki:

A le- fel öltés technikáját sok együttműködéssel alkalmazza.

Textil nyírására, textilcsík gombolyítására csak sok együttműködéssel képes.

Segítséggel képes kiválasztani az évszaknak megfelelő ruházatot.

Együttműködéssel részfolyamatokat végez a konyhában/mosogatás, törölgetés/.

Segítséggel öltözik.

Együttműködéssel tudja lábbelijét ápolni,megfelelő helyen és módon tárolni.

Sok együttműködéssel képes a kertgondozásra,gerblyézésre, kapálásra.

Együttműködéssel tud gyomlálni, locsolni.

Sok együttműködéssel képes használni a seprűt, lapátot.

Együttműködéssel port töröl, felmos.

Sok együttműködéssel képes a cipőfűző bekötésére, tépőzárhasználatára.

Együttműködéssel képes a felsőruházat, fehérnemű, lábbeli fogalmának alkalmazására.

Gyengén felelt meg, aki:

A le- fel öltés technikáját sok együttműködéssel sem képes alkalmazni.

Textil nyírására, textilcsík gombolyítására sok együttműködéssel sem képes.

Együttműködéssel képes kiválasztani az évszaknak megfelelő ruházatot.

Page 97: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Sok együttműködéssel képes részfolyamatokat végezni a konyhában/ mosogatás,

törölgetés/.

Együttműködéssel öltözik.

Sok együttműködéssel tudja a lábbelijét ápolni, a megfelelő helyen és módon tárolni.

A kertgondozásra, gereblyézésre sok együttműködéssel sem képes.

A lapátot, seprűt nem képes használni.

Sok együttműködéssel tud csak port törölni, felmosni.

Cipőfűzőjének bekötésére nem képes.

Sok együttműködéssel képes a felsőruházat, fehérnemű, lábbeli fogalmának

alkalmazására.

Fejlesztésre szorul, aki:

A le-fel öltés technikájának kivitelezésére nem képes.-

Textilt nyírni, textilcsíkot gombolyítani nem tud.

Az évszaknak megfelelő ruházatot nem tudja kiválasztani.

Részfolyamatokat sok együttműködéssel sem végez a konyhában.

Sok együttműködéssel sem öltözik, öltöztetésre szorul.

Sok együttműködéssel sem képes lábbelije ápolására,a megfelelő helyen való

elhelyezésére.

Kertgondozásra nem képes.

Seprűt, lapátot használni nem tud.

Sok együttműködéssel sem képes port törölni, felmosni.

Cipőfűzőt megkötni nem tud.

Sok együttműködéssel sem képes a felsőruházat, fehérnemű, lábbeli fogalmának

alkalmazására.

Page 98: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ének-zene

Cél: A hallás, észlelés, figyelem, emlékezet képességeit fejleszteni. A zene és ének

hallgatásával számára esztétikai élményt szerezni.

Feladat: A zenei élmény segítségével az emlékezet, az ének, a megfigyelő képesség fejlesztése.

Elvárt teljesítmény: Érzékelje a mérő lüktetését. Tudjon társaival is kontaktust teremteni játék

közben. Ismerjen 3-4 kiszámolót. Irányítással vegyen részt körjátékokban, párbeszédben.

Kísérelje meg a dal ritmusát együttműködéssel, segítséggel tapsolni, kopogni. Ismerjen meg

hangszereket, alakuljon ki a hangos, halk fogalma, és tudja differenciálni.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, bármilyen kommunikatív

megnyilvánulásban, játékban. Félévkor rövid tájékoztatás, év végén szöveges minősítés és

értékelő tájékoztató.

Kiválóan megfelelt, aki:

Irányítással részt vesz közös éneklésben, körjátékokban.

Önállóan ismer 3- 4 kiszámolót.

Egyszerű ritmust segítséggel letapsol.

4- 5 egyszerű ritmushangszert segítséggel megszólaltat.

Együttműködéssel ismer néhány magyar népdalt.

Segítséggel ismer néhány családi ünnepi dalt.

Irányítással képes zenehallgatásra.

Jól megfelelt, aki:

Segítséggel vesz részt közös éneklésben, körjátékokban.

Segítséggel ismer 3- 4 kiszámolót.

Egyszerű ritmust együttműködéssel letapsol.

Egyszerű ritmushangszereket együttműködéssel megszólaltat.

Együttműködéssel ismer népdalokat, családi ünnepi dalokat.

Megfelelt, aki:

Együttműködéssel vesz részt közös éneklésben, körjátékokban.

3- 4 kiszámolót együttműködéssel ismer.

Egyszerű ritmust segítséggel letapsol.

Page 99: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Egyszerű ritmushangszereket segítséggel képes megszólaltatni.

Népdalokat , ünnepi dalokat csak segítséggel ismer.

Gyengén fellet meg, aki:

Közös éneklésben, körjátékban nem, vagy csak sok segítséggel vesz részt.

A tanult kiszámolókat csak sok segítséggel ismeri.

Egyszerű ritmust együttműködéssel letapsol.

Egyszerű ritmushangszert együttműködéssel képes megszólaltatni.

Népdalokat, ünnepi dalokat csak sok segítséggel ismer.

Fejlesztésre szorul, aki:

Közös éneklésben, körjátékokban sok segítséggel sem vesz részt.

A tanult kiszámolókat segítséggel sem ismeri.

Egyszerű ritmust együttműködéssel sem képes letapsolni.

A tanult népdalokat, ünnepi dalokat együttműködéssel sem ismeri.

Page 100: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ábrázolás-alakítás

Cél: Az alkotóképesség fejlődése a különböző ábrázoló- alakító tevékenységekben rejlő

funkcióöröm motivációs hátterével.A kreatív önkifejezés igényének kialakulása a vizuális

művészetek eszköztárának felhasználásával.

Feladat: Figyelem, feladattudat, észlelés és finommotorika fejlesztése. A környezet látható és

tapintható tulajdonságainak megfigyelése, tapasztalatok gyűjtése. A tantárgyhoz, tananyaghoz

kapcsolódó eszközök megismerése és használata növekvő önállósággal. Tantárgy-specifikus

ismeretek, jártasságok elsajátítása.

Elvárt teljesítmény: A tanuló képességeihez mérten igyekezzen elsajátítani a különböző

ábrázoló- alakító technikákat.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés, félévenként szóbeli tájékoztatás, tanév végén írásbeli

tájékoztatás minősítéssel. P.A.C. felmérés.

Tankönyv, taneszköz: Képeskönyvek, fotóalbumok. A tananyaghoz kapcsolódó eszközök és

alapanyagok.

Kiválóan megfelelt, aki:

Iránytással képes formázásra különböző anyagokból/ homok, gyurma.

Fűzésre önállóan képes.

Irányítással képes papír formálásra, alakításra/ gyűrés, hajtogatás stb./

Önállóan képes tépésre, nyírásra.

Irányítással képes festésre, színezésre, rajzolásra.

Jól megfelelt, aki:

Segítséggel képes formázásra különböző anyagokból.

Fűzésre segítséggel képes.

Segítséggel képes papír formálásra, alakításra/ gyűrés, hajtogatás/

Irányítással képes tépésre, nyírásra.

Segítséggel képes festésre, színezésre, rajzolásra.

Megfelelt, aki:

Együttműködéssel képes formázásra különböző anyagokból.

Fűzésre együttműködéssel képes.

Együttműködéssel képes papír formálására, alakítására.

Page 101: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Segítséggel képes tépésre, nyírásra.

Együttműködéssel képes festésre, színezésre, rajzolásra.

Gyengén felelt meg, aki:

Sok segítséggel képes formázásra különböző anyagokból.

Fűzésre sok segítséggel képes.

Papír formálásra, alakításra csak sok segítséggel képes.

Sok segítséggel képes tépésre, nyírásra.

Festésre, színezésre, rajzolásra csak sok segítséggel képes.

Fejlesztésre szorul, aki:

Sok segítséggel sem képes formázni különböző anyagokból.

Sok segítséggel sem képes fűzésre..

Sok segítséggel sem képes papír formálására, alakítására.

Sok segítséggel sem képes tépésre, nyírásra.

Sok segítséggel sem képes festésre, színezésre, nyírásra.

Page 102: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Mozgásnevelés

Cél: A mindennapi élethez szükséges összerendezett mozgáskészségeket kialakítani. Az

ügyességet, állóképességet, gyorsaságot, bátorságot, edzettséget fejleszteni. A tanulók

érdeklődését felkelteni a saját és társai mozgása iránt.

Feladat: Mozgáskészség fejlesztése. Mozgászavarok csökkentése, javítása. Mozgásigény

kielégítése. Az alapmozgások fejlesztése: csúszás, mászás, ugrás, dobás. Egyszerű szabályokat

betartása. A tér és időbeli képzetek alapjainak lerakása, a feladattudat kezdeti kialakulása.

Elvárt teljesítmény: Segítséggel tájékozódjon alapvető téri helyzetben. Értsen meg egyszerű

utasításokat. Tudjon szóbeli utasításra utánzással egyszerű alapmozgásokat, elemi

szabadgyakorlatokat végrehajtani. Egyszerű mozgásos tevékenységekbe kapcsolódjon be.

Tudja adott jelre mozgását elindítani, megállítani. Tudjon labdát dobni, elkapni.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés és szóbeli értékelés a koordinált mozgásformák

kivitelezésében, az emlékezet, a feladatmegértés terén, az akaratlagosan kivitelezett

feladatokban. Félévkor tájékoztatás. Év végén szöveges minősítés, értékelő tájékoztatással.

Évente P.A.C. felmérés.

Eszközök: kéziszerek, labdák, zsámoly, pad, tornaszőnyeg, babzsák, bordásfal.

Kiválóan megfelelt, aki:

Rendgyakorlatokat/sor, oszlop, igazodás/ segítséggel végez.

Segítséggel képes statikus helyzetek/kéz -és lábtámaszok/ felvételére.

Segítséggel képes egyensúlyozó járásra hátrafelé tornapadon.

Segítséggel végez függeszkedést,bordásfalon lábgyakorlatokat/térdfelhúzás- nyújtás/.

Alacsony akadályokat segítséggel átugrik.

Segítséggel gurulóátfordulást végez előre guggolásból guggolásba érkezve.

Segítséggel ütemesen jár emelkedőn, lejtőn.

Segítséggel egyensúlyozó járásra képes tárggyal a kézben.

Önállóan kúszik akadályok alatt és között.

Önállóan mászik szabadtéri játékokra, tornaszerekre.

Önállóan, folyamatosan szökdel előre- hátra.

Page 103: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Jól megfelelt, aki:

Rendgyakorlatokat együttműködéssel végez.

Együttműködéssel képes statikus helyzetek / kéz- és lábtámaszok /felvételére.

Együttműködéssel képes egyensúlyozó járásra hátrafelé tornapadon.

Együttműködéssel végez függeszkedést bordásfalon.

Alacsony akadályokat együttműködéssel ugrik át.

Együttműködéssel jár emelkedőn, lejtőn.

Együttműködéssel szökdel előre- hátra.

Megfelelt, aki:

Rendgyakorlatokat segítséggel végez.

Segítséggel képes statikus helyzetek/ kéz- és lábtámaszok/ felvételére.

Segítséggel képes egyensúlyozó járásra hátrafelé tornapadon.

Segítséggel végez függeszkedést bordásfalon.

Segítséggel alacsony akadályokat átugrik.

Segítséggel jár emelkedőn, lejtőn.

Segítséggel szökdel előre- hátra.

Gyengén felelt meg, aki:

Rendgyakorlatokat nem, vagy csak sok segítséggel végez.

Statikus helyzetek felvételére csak sok segítséggel képes.

Egyensúlyozó járásra nem, vagy csak sok segítséggel képes.

Függeszkedésre bordásfalon nem, vagy csak sok segítséggel képes.

Alacsony akadályokat nem, vagy csak sok segítséggel képes átugrani.

Emelkedőn, lejtőn sok segítséggel képes járni.

Szökdelni nem, vagy csak sok segítséggel képes.

Fejlesztésre szorul, aki:

Rendgyakorlatokat sok segítséggel sem képes végezni.

Statikus helyzetek felvételére sok segítséggel sem képes.

Egyensúlyozó járásra sok segítséggel sem képes.

Függeszkedésre bordásfalon sok segítséggel sem képes.

Alacsony akadályokat sok segítséggel sem képes átugrani.

Page 104: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Emelkedőn, lejtőn sok segítséggel sem képes járni.

Szökdelni sok segítséggel sem tud.

Page 105: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

5. osztály

Kommunikáció

Cél: A kapcsolatteremtő készség tájékozódó képességét fejleszteni közvetlen környezetében.

A jól artikulált beszédet kialakítani, a bővített mondatokat megjelentetni a beszédében.

Feladat: Kívánságait tudja közölni környezetével, társaival alakítson ki jó kapcsolatot.

Elvárt teljesítmény: Aktív szókincse bővüljön a tanult témakörökben. Fejezze ki magát

bővített mondatokkal. Jelenjenek meg a hangulati elemek beszédében. Jelenjenek meg

melléknevek, határozószók, igekötők spontán beszédében. Jelezze észrevételeit, szükségleteit,

tudjon segítséget kérni, megköszönni. Ismerjen fel és fogalmazzon meg tulajdonságokat.

Étkezésnél kiránduláskor magatartása megfelelő legyen. A témakörök fő fogalmait beszédében

megfelelően használja. Tudjon főfogalom alá rendezni az állat és növényvilág témakörökben

különböző tulajdonságok alapján. Használjon mondatbővítményeket és múlt időt. Legyen

tisztában a legfontosabb ünnepek jelentőségével. Közös ünnepeken alkalmanként legyen

közreműködő. Ismerje legfontosabb személyi adatait. (név, cím) Ismerje fel, mutassa meg

érzékszerveit és tudja azok funkcióit. Ismerje fel természeti kincseinket, néhánynak ismerje

meg hasznát, jelentőségét.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés és szóbeli élethelyzetekben, beszédében, kommunikatív

megnyilvánulásokban. Évenként P.A.C. mérés. Félévkor szóbeli értékelő tájékoztató. Év végén

szöveges minősítés.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

bővítménnyel mondatot alkotni.

kérdést megfogalmazni, kérdésre adekvát választ adni.

felhívó jellegű kommunikációs megnyilvánulásokra.

a hangulati elemeket megjeleníteni beszédében.

felismerni és megfogalmazni tulajdonságokat.

felismerni, megmutatni érzékszerveit és tudja azok funkcióit.

egyszerű terítési és főzési műveletet elvégezni, azokat szavakkal, mondatokkal

magyarázni, indokolni.

megbízhatóan részt venni mindennapjain a közlekedésben.

Page 106: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

észrevételeit, szükségleteit jelezni, segítséget kérni, megköszönni.

Étkezésnél, kiránduláson megfelelő magatartást tanúsít.

Természeti kincseinket és néhány hasznát, jelentőségét ismeri.

A témakör fő fogalmait beszédében megfelelően használja.

leolvasni az egész órát, használni a volt és lesz kifejezéseket az idő megállapításánál.

az elmúlással kapcsolatos történéseket megérteni.

mondanivalóját kérdések segítségével bővített mondatokkal is megfogalmazni.

főfogalom alá rendezni az állat- és növényvilág témakörökben különböző tulajdonságok

alapján.

együttműködni a helyes viselkedési és magatartási szabályok tudatos betartásában.

aktív szókincsét bővíteni a tanult témakörökben.

legfontosabb személyi adatait elmondani (név, cím).

a legfontosabb ünnepek jelentőségét átélni, az ünnepekkel kapcsolatos tárgyismeretét,

és a fogalmak használatával beszédét gazdagítani, közös ünnepeken alkalmanként

közreműködni.

jó (4): Irányítással képes

bővítménnyel mondatot alkotni.

kérdést megfogalmazni, kérdésre adekvát választ adni.

felhívó jellegű kommunikációs megnyilvánulásokra.

a hangulati elemeket megjeleníteni beszédében.

felismerni és megfogalmazni tulajdonságokat.

felismerni, megmutatni érzékszerveit és tudja azok funkcióit.

egyszerű terítési és főzési műveletet elvégezni, azokat szavakkal, mondatokkal

magyarázni, indokolni.

megbízhatóan részt venni mindennapjain a közlekedésben.

észrevételeit, szükségleteit jelezni, segítséget kérni, megköszönni.

Étkezésnél, kiránduláson megfelelő magatartást tanúsít.

Természeti kincseinket és néhány hasznát, jelentőségét ismeri.

A témakör fő fogalmait beszédében megfelelően használja.

leolvasni az egész órát, használni a volt és lesz kifejezéseket az idő megállapításánál.

az elmúlással kapcsolatos történéseket megérteni.

mondanivalóját kérdések segítségével bővített mondatokkal is megfogalmazni.

Page 107: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

főfogalom alá rendezni az állat- és növényvilág témakörökben különböző tulajdonságok

alapján.

együttműködni a helyes viselkedési és magatartási szabályok tudatos betartásában.

aktív szókincsét bővíteni a tanult témakörökben.

legfontosabb személyi adatait elmondani (név, cím).

a legfontosabb ünnepek jelentőségét átélni, az ünnepekkel kapcsolatos tárgyismeretét,

és a fogalmak használatával beszédét gazdagítani, közös ünnepeken alkalmanként

közreműködni.

közepes (3): Segítséggel képes

bővítménnyel mondatot alkotni.

kérdést megfogalmazni, kérdésre adekvát választ adni.

felhívó jellegű kommunikációs megnyilvánulásokra.

a hangulati elemeket megjeleníteni beszédében.

felismerni és megfogalmazni tulajdonságokat.

felismerni, megmutatni érzékszerveit és tudja azok funkcióit.

egyszerű terítési és főzési műveletet elvégezni, azokat szavakkal, mondatokkal

magyarázni, indokolni.

megbízhatóan részt venni mindennapjain a közlekedésben.

észrevételeit, szükségleteit jelezni, segítséget kérni, megköszönni.

Étkezésnél, kiránduláson megfelelő magatartást tanúsít.

Természeti kincseinket és néhány hasznát, jelentőségét ismeri.

A témakör fő fogalmait beszédében megfelelően használja.

leolvasni az egész órát, használni a volt és lesz kifejezéseket az idő megállapításánál.

az elmúlással kapcsolatos történéseket megérteni.

mondanivalóját kérdések segítségével bővített mondatokkal is megfogalmazni.

főfogalom alá rendezni az állat- és növényvilág témakörökben különböző tulajdonságok

alapján.

együttműködni a helyes viselkedési és magatartási szabályok tudatos betartásában.

aktív szókincsét bővíteni a tanult témakörökben.

legfontosabb személyi adatait elmondani (név, cím).

Page 108: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

a legfontosabb ünnepek jelentőségét átélni, az ünnepekkel kapcsolatos tárgyismeretét,

és a fogalmak használatával beszédét gazdagítani, közös ünnepeken alkalmanként

közreműködni.

elégséges (2): Együttműködéssel képes

bővítménnyel mondatot alkotni.

kérdést megfogalmazni, kérdésre adekvát választ adni.

felhívó jellegű kommunikációs megnyilvánulásokra.

a hangulati elemeket megjeleníteni beszédében.

felismerni és megfogalmazni tulajdonságokat.

felismerni, megmutatni érzékszerveit és tudja azok funkcióit.

egyszerű terítési és főzési műveletet elvégezni, azokat szavakkal, mondatokkal

magyarázni, indokolni.

megbízhatóan részt venni mindennapjain a közlekedésben.

észrevételeit, szükségleteit jelezni, segítséget kérni, megköszönni.

Étkezésnél, kiránduláson megfelelő magatartást tanúsít.

Természeti kincseinket és néhány hasznát, jelentőségét ismeri.

A témakör fő fogalmait beszédében megfelelően használja.

leolvasni az egész órát, használni a volt és lesz kifejezéseket az idő megállapításánál.

az elmúlással kapcsolatos történéseket megérteni.

mondanivalóját kérdések segítségével bővített mondatokkal is megfogalmazni.

főfogalom alá rendezni az állat- és növényvilág témakörökben különböző tulajdonságok

alapján.

együttműködni a helyes viselkedési és magatartási szabályok tudatos betartásában.

aktív szókincsét bővíteni a tanult témakörökben.

legfontosabb személyi adatait elmondani (név, cím).

a legfontosabb ünnepek jelentőségét átélni, az ünnepekkel kapcsolatos tárgyismeretét,

és a fogalmak használatával beszédét gazdagítani, közös ünnepeken alkalmanként

közreműködni.

Page 109: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégtelen (1): Nem képes

bővítménnyel mondatot alkotni.

kérdést megfogalmazni, kérdésre adekvát választ adni.

felhívó jellegű kommunikációs megnyilvánulásokra.

a hangulati elemeket megjeleníteni beszédében.

felismerni és megfogalmazni tulajdonságokat.

felismerni, megmutatni érzékszerveit és tudja azok funkcióit.

egyszerű terítési és főzési műveletet elvégezni, azokat szavakkal, mondatokkal

magyarázni, indokolni.

megbízhatóan részt venni mindennapjain a közlekedésben.

észrevételeit, szükségleteit jelezni, segítséget kérni, megköszönni.

Étkezésnél, kiránduláson megfelelő magatartást tanúsít.

Természeti kincseinket és néhány hasznát, jelentőségét ismeri.

A témakör fő fogalmait beszédében megfelelően használja.

leolvasni az egész órát, használni a volt és lesz kifejezéseket az idő megállapításánál.

az elmúlással kapcsolatos történéseket megérteni.

mondanivalóját kérdések segítségével bővített mondatokkal is megfogalmazni.

főfogalom alá rendezni az állat- és növényvilág témakörökben különböző tulajdonságok

alapján.

együttműködni a helyes viselkedési és magatartási szabályok tudatos betartásában.

aktív szókincsét bővíteni a tanult témakörökben.

legfontosabb személyi adatait elmondani (név, cím).

a legfontosabb ünnepek jelentőségét átélni, az ünnepekkel kapcsolatos tárgyismeretét,

és a fogalmak használatával beszédét gazdagítani, közös ünnepeken alkalmanként

közreműködni.

Page 110: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Olvasás-írás

Cél: Érdeklődés felkeltése a környezetében található olvasnivalók iránt. Az értő olvasás

alapjainak lerakása, az összeolvasás technikájának fejlesztése, a tempó gyorsítása. Az

analizáló-szintetizáló készség fejlesztésével az önálló írás megalapozása. Az írás külalakjának

állandó javítása (általános rendezettség, sor, szóköz betartása, betű alakítása).

Feladatok: Verbális kommunikáció folyamatos fejlesztése, mondatok megfogalmazása.

Szavak diktálás utáni írása, a mondatalkotás szabályainak betartása, rövid mondatok írása

szavanként diktálással. A 9 magánhangzó és 11 mássalhangzó betűkártyáival szavak önálló

alkotása, leírása. A hangok helyes kiejtésének folyamatos gyakorlása, a kiejtett hang és a

megfelelő betű közötti kapcsolat állandó megerősítése.

Elvárt teljesítmény: A tanult betűket ismerje fel, mondja ki, alkosson szótagokat és írja le

azokat diktálás után is. Alakuljon ki alapvető íráskészsége. Az írás irányát és helyét a

vonalközben automatikusan alkalmazza. Képes legyen szavak elemzésére, betűkártyával való

kirakására, másolására, hiányzó betűk pótlására.

Értékelés: 1-5 érdemjeggyel, és szöveges értékeléssel, figyelembe véve a munkához való

hozzáállást, a tanuló beszédszervi hátrányait. Évenként P.A.C. felmérés.

Tankönyvek, taneszközök: Olvasás-írás tankönyv, feladatlapok, mágnes tábla, betűkártyák,

könyvek, újságok

jeles ( 5 ) : Önllóan képes

a helyzetnek megfelelő bővített mondatokat, kérdéseket, válaszokat alkotni.

saját helyzetéhez képest relációkat megfogalmazni.

felismerni, kimondani a tanult betűket, szótagokat alkotni és leírni azokat diktálás után

is.

szavak elemzésére, betűkártyával való kirakására, másolására, hiányzó betűk pótlására.

szavakat, rövid mondatokat kiolvasni.

rövid mondatokat alkotni és leírni azokat a mondatalkotás szabályainak betartásával.

automatikusan alkalmazni az írás irányát és helyét a vonalközben.

felismerni a tanult betűket, rövid szavakat leírni.

egyszerű szöveget elolvasni, értelmezni.

utcai tájékoztató táblákat értelmezni.

Page 111: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

jó (4): Irányítással képes

a helyzetnek megfelelő bővített mondatokat, kérdéseket, válaszokat alkotni.

saját helyzetéhez képest relációkat megfogalmazni.

felismerni, kimondani a tanult betűket, szótagokat alkotni és leírni azokat diktálás után

is.

szavak elemzésére, betűkártyával való kirakására, másolására, hiányzó betűk pótlására.

szavakat, rövid mondatokat kiolvasni.

rövid mondatokat alkotni és leírni azokat a mondatalkotás szabályainak betartásával.

automatikusan alkalmazni az írás irányát és helyét a vonalközben.

felismerni a tanult betűket, rövid szavakat leírni.

egyszerű szöveget elolvasni, értelmezni.

utcai tájékoztató táblákat értelmezni.

közepes (3): Segítséggel képes

a helyzetnek megfelelő bővített mondatokat, kérdéseket, válaszokat alkotni.

saját helyzetéhez képest relációkat megfogalmazni.

felismerni, kimondani a tanult betűket, szótagokat alkotni és leírni azokat diktálás után

is.

szavak elemzésére, betűkártyával való kirakására, másolására, hiányzó betűk pótlására.

szavakat, rövid mondatokat kiolvasni.

rövid mondatokat alkotni és leírni azokat a mondatalkotás szabályainak betartásával.

automatikusan alkalmazni az írás irányát és helyét a vonalközben.

felismerni a tanult betűket, rövid szavakat leírni.

egyszerű szöveget elolvasni, értelmezni.

utcai tájékoztató táblákat értelmezni

Page 112: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

rövid mondatokat alkotni és leírni azokat a mondatalkotás szabályainak betartásával.

automatikusan alkalmazni az írás irányát és helyét a vonalközben.

felismerni a tanult betűket, rövid szavakat leírni.

egyszerű szöveget elolvasni, értelmezni.

utcai tájékoztató táblákat értelmezni

elégtelen (1): Nem képes

a helyzetnek megfelelő bővített mondatokat, kérdéseket, válaszokat alkotni.

saját helyzetéhez képest relációkat megfogalmazni.

felismerni, kimondani a tanult betűket, szótagokat alkotni és leírni azokat diktálás után

is.

szavak elemzésére, betűkártyával való kirakására, másolására, hiányzó betűk pótlására.

szavakat, rövid mondatokat kiolvasni.

rövid mondatokat alkotni és leírni azokat a mondatalkotás szabályainak betartásával.

automatikusan alkalmazni az írás irányát és helyét a vonalközben.

felismerni a tanult betűket, rövid szavakat leírni.

egyszerű szöveget elolvasni, értelmezni.

utcai tájékoztató táblákat értelmezni

Page 113: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Számolás-mérés

Cél: tárgyak, síkidomok differenciálása, összehasonlítása, különbségek megfogalmazása.

Időfogalmakkal kapcsolatos kifejezések bővítése.Számkör-bővítés 10-ig. Műveleti jelek

használata fokozódó önállósággal.Mennyiségekkel végzett tevékenységek során a logikai

összegfüggések megértése.

Feladatok: Tárgyak, síkidomok összehasonlítása, a különbségek megfogalmazása.

Időfogalmak, körének bővítése, használatának gyakorlása. Mennyiségekkel végzett tudatos

tevékenységek, megfogalmazásuk, példák felírása, számjegy – számkép - mennyiség

azonosítása, számfogalom megerősítése.

Elvárt teljesítmény: Alakuljon ki biztos számfogalma, megbízhatóan számláljon 10-es körben.

Eseményképeket (ötnél többet) rendezzen sorba, számozzon be, néhány szóval kommentáljon.

Biztosan igazodjon el sorok és vonalak között.

Értékelés: szóbeli értékeléssel kiegészített érdemjegy illetve osztályzat a munkához való

hozzáállás, a képességekhez mért eredmény és P.A.C. mérőeszközzel mért teljesítmény alapján.

Tankönyvek, taneszközök: a környezet személyei, tárgyai, számolási segédeszközök,

számkártyák, feladatlapok, munkafüzet, tankönyvek.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

felismerni, differenciálni, megnevezni, felismerhetően másolni minta után tanult formákat;

munkavégzése során észlelni különbségeket, megfelelő kifejezéssel jellemezni a tárgyakat,

érzékelni és megfogalmazni az aránytalanságokat;

felismerni lakóhelye, Budapest és Magyarország térképét, az irányokat, égtájakat

segítséggel meghatározni;

felismerni a hasonlóságot az alaprajz és a térkép között, érteni az alaprajz lényegét, saját

helyét megtalálni a tanterem alaprajzán;

eseményképeket (4-5 ) sorba rendezni, beszámozni, néhány szóval kommentálni;

spontán beszédben az időbeli fogalmakat helyesen alkalmazni;

megkülönböztetni a bal és jobb irányt készség-szinten;

figyelmesen közlekedni az utcán, és felfedezni a tanult ismeretek gyakorlati előfordulását;

megbízhatóan felismerni, és felismerhetően írni a számjegyeket;

megbízhatóan számlálni 10-es körben, körben műveleteket önállóan végezni 10-es, körön

belül;

Page 114: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elvégezni segédeszközökkel egyszerű műveleteket, felolvasni az írásban elvégzett

műveleteket;

a sorszámneveket helyesen alkalmazni spontán tevékenysége során;

eligazodni segítséggel a leggyakoribb mértékegységek használatában, méréseket tudatosan

és pontosan végezni;

viszonylag tartós figyelemkoncentrációra, kitartó feladatvégzésre;

felismerni direkt összefüggéseket, logikus gondolkodást igénylő feladatok iránt érdeklődik;

rávezetéssel megállapítani a sorozat szabályát;

biztosan eligazodni sorok és oszlopok között, és képes az oszlopok és sorok egyidejű

figyelembevételére.

jó (4): Irányítással képes

felismerni, differenciálni, megnevezni, felismerhetően másolni minta után tanult formákat;

munkavégzése során észlelni különbségeket, megfelelő kifejezéssel jellemezni a tárgyakat,

érzékelni és megfogalmazni az aránytalanságokat;

felismerni lakóhelye, Budapest és Magyarország térképét, az irányokat, égtájakat

segítséggel meghatározni;

felismerni a hasonlóságot az alaprajz és a térkép között, érteni az alaprajz lényegét, saját

helyét megtalálni a tanterem alaprajzán;

eseményképeket (4-5 ) sorba rendezni, beszámozni, néhány szóval kommentálni;

spontán beszédben az időbeli fogalmakat helyesen alkalmazni;

megkülönböztetni a bal és jobb irányt készség-szinten;

figyelmesen közlekedni az utcán, és felfedezni a tanult ismeretek gyakorlati előfordulását;

megbízhatóan felismerni, és felismerhetően írni a számjegyeket;

megbízhatóan számlálni 10-es körben, műveleteket végezni 10-es körön belül;

elvégezni segédeszközökkel, irányítással egyszerű műveleteket, felolvasni az írásban

elvégzett műveleteket;

a sorszámneveket helyesen alkalmazni spontán tevékenysége során;

eligazodni segítséggel a leggyakoribb mértékegységek használatában, méréseket tudatosan

és pontosan végezni;

viszonylag tartós figyelemkoncentrációra, kitartó feladatvégzésre;

felismerni direkt összefüggéseket, logikus gondolkodást igénylő feladatok iránt érdeklődik;

rávezetéssel megállapítani a sorozat szabályát;

Page 115: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

biztosan eligazodni sorok és oszlopok között, és képes az oszlopok és sorok egyidejű

figyelembevételére.

közepes (3): Segítséggel képes

felismerni, differenciálni, megnevezni, felismerhetően másolni minta után tanult formákat;

munkavégzése során észlelni különbségeket, megfelelő kifejezéssel jellemezni a tárgyakat,

érzékelni és megfogalmazni az aránytalanságokat;

felismerni lakóhelye, Budapest és Magyarország térképét, az irányokat, égtájakat

segítséggel meghatározni;

felismerni a hasonlóságot az alaprajz és a térkép között, érteni az alaprajz lényegét, saját

helyét megtalálni a tanterem alaprajzán;

eseményképeket (4-5) sorba rendezni, beszámozni, néhány szóval kommentálni;

spontán beszédben az időbeli fogalmakat helyesen alkalmazni;

megkülönböztetni a bal és jobb irányt készség-szinten;

figyelmesen közlekedni az utcán, és felfedezni a tanult ismeretek gyakorlati előfordulását;

megbízhatóan felismerni, és felismerhetően írni a számjegyeket;

számlálni 10-es körben, műveleteket végezni 10-es körön belül;

elvégezni segédeszközökkel, irányítással egyszerű műveleteket, felolvasni az írásban

elvégzett műveleteket;

a sorszámneveket helyesen alkalmazni spontán tevékenysége során;

eligazodni segítséggel a leggyakoribb mértékegységek használatában, méréseket tudatosan

és pontosan végezni;

viszonylag tartós figyelemkoncentrációra, kitartó feladatvégzésre;

felismerni direkt összefüggéseket, logikus gondolkodást igénylő feladatok iránt érdeklődik;

rávezetéssel megállapítani a sorozat szabályát;

biztosan eligazodni sorok és oszlopok között, és képes az oszlopok és sorok egyidejű

figyelembevételére.

elégséges (2): Együttműködéssel képes

felismerni, differenciálni, megnevezni, felismerhetően másolni minta után tanult formákat;

munkavégzése során észlelni különbségeket, megfelelő kifejezéssel jellemezni a tárgyakat,

érzékelni és megfogalmazni az aránytalanságokat;

Page 116: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

felismerni lakóhelye, Budapest és Magyarország térképét, az irányokat, égtájakat

segítséggel meghatározni;

felismerni a hasonlóságot az alaprajz és a térkép között, érteni az alaprajz lényegét, saját

helyét megtalálni a tanterem alaprajzán;

eseményképeket (4-5 ) sorba rendezni, beszámozni, néhány szóval kommentálni;

spontán beszédben az időbeli fogalmakat helyesen alkalmazni;

megkülönböztetni a bal és jobb irányt készség-szinten;

figyelmesen közlekedni az utcán, és felfedezni a tanult ismeretek gyakorlati előfordulását;

megbízhatóan felismerni, és felismerhetően írni a számjegyeket;

számlálni 10-es körben, műveleteket végezni 10-es körön belül;

elvégezni segédeszközökkel, irányítással egyszerű műveleteket, felolvasni az írásban

elvégzett műveleteket;

a sorszámneveket helyesen alkalmazni spontán tevékenysége során;

eligazodni segítséggel a leggyakoribb mértékegységek használatában, méréseket tudatosan

és pontosan végezni;

viszonylag tartós figyelemkoncentrációra, kitartó feladatvégzésre;

felismerni direkt összefüggéseket, logikus gondolkodást igénylő feladatok iránt érdeklődik;

rávezetéssel megállapítani a sorozat szabályát;

biztosan eligazodni sorok és oszlopok között, és képes az oszlopok és sorok egyidejű

figyelembevételére.

elégtelen (1): Nem képes

felismerni, differenciálni, megnevezni, felismerhetően másolni minta után tanult formákat;

munkavégzése során észlelni különbségeket, megfelelő kifejezéssel jellemezni a tárgyakat,

érzékelni és megfogalmazni az aránytalanságokat;

felismerni lakóhelye, Budapest és Magyarország térképét, az irányokat, égtájakat

segítséggel meghatározni;

felismerni a hasonlóságot az alaprajz és a térkép között, érteni az alaprajz lényegét, saját

helyét megtalálni a tanterem alaprajzán;

eseményképeket (ötnél többet) sorba rendezni, beszámozni, néhány szóval kommentálni;

spontán beszédben az időbeli fogalmakat helyesen alkalmazni;

megkülönböztetni a bal és jobb irányt készség-szinten;

figyelmesen közlekedni az utcán, és felfedezni a tanult ismeretek gyakorlati előfordulását;

Page 117: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

felismerni, és felismerhetően írni a számjegyeket;

számlálni 10-es körben, műveleteket végezni 10-es körön belül;

elvégezni segédeszközökkel, irányítással egyszerű műveleteket, felolvasni az írásban

elvégzett műveleteket;

a sorszámneveket helyesen alkalmazni spontán tevékenysége során;

eligazodni segítséggel a leggyakoribb mértékegységek használatában, méréseket tudatosan

és pontosan végezni;

viszonylag tartós figyelemkoncentrációra, kitartó feladatvégzésre;

felismerni direkt összefüggéseket, logikus gondolkodást igénylő feladatok iránt érdeklődik;

rávezetéssel megállapítani a sorozat szabályát;

biztosan eligazodni sorok és oszlopok között, és képes az oszlopok és sorok egyidejű

figyelembevételére.

Page 118: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Társadalmi ismeretek

Cél: A tantárgy célja bővíteni a tanulók azon ismereteit, amelyek a társadalmi környezet jobb

megismerését segítik elő. Feladata, hogy a középsúlyosan értelmi fogyatékos tanuló szerezzen

gyakorlati ismereteket a szűkebb és tágabb környezetben, valamint sajátítsa el a társadalmi

elvárásoknak megfelelő szociális készségeket. Fokozódó önállósággal tudja alkalmazni a

beszédfejlesztés tantárgy témakörein belül tanult ismereteket, fejleszti a kifejezőkészséget és

bővíti a szókincset.

Feladat: Megszerzett ismereteit az élet különböző színterein a gyakorlatban alkalmazhassa.

Elvárt teljesítmény: Személyes adatokat ismerni. Ismerni az iskola címét, a tanárok nevét.

Külső és belső tulajdonságokat differenciálni, segítséggel megnevezni és felismerni. Az

alapvető viselkedési szabályokat ismerni, figyelmeztetésre használni azokat. A tanuló

lakóhelyének megnevezése. Ismerni az irányokat. Térképen megtalálni saját lakóhelyét.

Ismerni a közlekedés elemi szabályait. A kerékpárosokra vonatkozó szabályokat ismerni és

gyakorolni közlekedési parkban, gyér forgalmú területen.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés, félévenként szóbeli tájékoztatás. Tanév végén

írásbeli tájékoztatás minősítéssel. P.A.C. felmérés.

Tankönyv, taneszköz: A tananyaghoz kapcsolódó eszközök és alapanyagok. Tankönyvek,

újságok, tv-műsorok, könyvek, albumok, diafilmek, füzet.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

legfontosabb személyi adatait, lakóhelye, iskolája címét közölni.

megfelelően alkalmazni a tanult viselkedési és magatartási normákat, érintkezési formákat

a mindennapi élethelyzetekben.

a gyalogos közlekedés főbb szabályai szerint közlekedni, segítséggel a tömegközlekedési

járműveket használni.

Ismeri az útvonalat és a járműveket, amelyekkel az iskolába jár.

jó (4): Irányítással képes

legfontosabb személyi adatait, lakóhelye, iskolája címét közölni.

megfelelően alkalmazni a tanult viselkedési és magatartási normákat, érintkezési formákat

a mindennapi élethelyzetekben.

Page 119: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

a gyalogos közlekedés főbb szabályai szerint közlekedni, segítséggel a tömegközlekedési

járműveket használni.

felismerni az útvonalat és a járműveket, amelyekkel az iskolába jár.

közepes (3): Segítséggel képes

legfontosabb személyi adatait, lakóhelye, iskolája címét közölni.

megfelelően alkalmazni a tanult viselkedési és magatartási normákat, érintkezési formákat

a mindennapi élethelyzetekben.

a gyalogos közlekedés főbb szabályai szerint közlekedni, segítséggel a tömegközlekedési

járműveket használni.

felismerni az útvonalat és a járműveket, amelyekkel az iskolába jár.

elégséges (2): Együttműködéssel képes

legfontosabb személyi adatait, lakóhelye, iskolája címét közölni.

megfelelően alkalmazni a tanult viselkedési és magatartási normákat, érintkezési formákat

a mindennapi élethelyzetekben.

a gyalogos közlekedés főbb szabályai szerint közlekedni, segítséggel a tömegközlekedési

járműveket használni.

felismerni az útvonalat és a járműveket, amelyekkel az iskolába jár.

elégtelen (1): Nem képes

legfontosabb személyi adatait, lakóhelye, iskolája címét közölni.

megfelelően alkalmazni a tanult viselkedési és magatartási normákat, érintkezési formákat

a mindennapi élethelyzetekben.

a gyalogos közlekedés főbb szabályai szerint közlekedni, segítséggel a tömegközlekedési

járműveket használni.

felismerni az útvonalat és a járműveket, amelyekkel az iskolába jár.

Page 120: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Életvitel és gyakorlat

Cél: Elsajátítani újabb varrási technikákat. Elvégezni a pszichomotoros funkciók célzott

fejlesztésével 2-3 elemből álló műveletsort. Kialakítani a pontosságot és rendszeretet.

Feladat: Egyszerű varrási fogások önálló elvégzése, (gomb felvarrása) újabb öltéstechnikák

elsajátítása. Ruházatrendben tartása, az esetleges hiányosságok megtalálása és javítása.

A háztartási munkákban egyre nagyobb önállósággal kapcsolódjon be, egyes részmunkákat

végezzen önállóan.

Elvárt teljesítmény: Ismerje fel a használatos anyagokat, eszközöket, segítséggel tudjon

néhány munkafolyamatot elvégezni. Segítséggel tudjon rendet tartani, teríteni, vegyen részt a

mosogatásban, törölgetésben. Próbálkozzon meg a kenyér megkenésével. Segítséggel vegyen

részt a takarítás egyes fázisaiban. Segítséggel tudja használni a ruházati zárószerkezeteket.

Ismerje néhány alapvető árucikk beszerzési helyét. Tudjon segítséggel egyszerű ajándékot

készíteni síkban.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés tevékenységek végzése közben. Félévkor tájékoztató

értékelés arról, mely tevékenységekben mutat nagyobb önállóságot, illetve lemaradást. Év

végén osztályzat kiegészítve rövid szöveges értékeléssel. Évente P.A.C. felmérés.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

a baleset- és munkavédelmet figyelembe venni veszélyes eszközök használata során.

rendet tartani, teríteni, részt venni a takarításban, mosogatásban, törölgetésben.

a kenyér megkenésével próbálkozni

használni a ruházati zárószerkezeteket, cipőt fűzni, segítséggel csokrot kötni.

Néhány alapvető árucikk beszerzési helyét és a vásárlás módját ismeri.

vásárolni egy tételt.

minta alapján esztétikus alkotást készíteni változatos technikával.

Page 121: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

vásárolni egy tételt.

minta alapján esztétikus alkotást készíteni változatos technikával

közepes (3): Segítséggel képes

a baleset- és munkavédelmet figyelembe venni veszélyes eszközök használata során.

rendet tartani, teríteni, részt venni a takarításban, mosogatásban, törölgetésben.

a kenyér megkenésével próbálkozni

használni a ruházati zárószerkezeteket, cipőt fűzni, segítséggel csokrot kötni.

Néhány alapvető árucikk beszerzési helyét és a vásárlás módját ismeri.

vásárolni egy tételt.

minta alapján esztétikus alkotást készíteni változatos technikával

elégséges (2): Együttműködéssel képes

a baleset- és munkavédelmet figyelembe venni veszélyes eszközök használata során.

rendet tartani, teríteni, részt venni a takarításban, mosogatásban, törölgetésben.

a kenyér megkenésével próbálkozni

használni a ruházati zárószerkezeteket, cipőt fűzni, segítséggel csokrot kötni.

Néhány alapvető árucikk beszerzési helyét és a vásárlás módját ismeri.

vásárolni egy tételt.

minta alapján esztétikus alkotást készíteni változatos technikával

elégtelen (1): Nem képes

a baleset- és munkavédelmet figyelembe venni veszélyes eszközök használata során.

rendet tartani, teríteni, részt venni a takarításban, mosogatásban, törölgetésben.

a kenyér megkenésével próbálkozni

használni a ruházati zárószerkezeteket, cipőt fűzni, segítséggel csokrot kötni.

Néhány alapvető árucikk beszerzési helyét és a vásárlás módját nem ismeri.

vásárolni egy tételt.

minta alapján esztétikus alkotást készíteni változatos technikával

Page 122: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Környezetismeret

Cél: A környezet igényessé, széppé, tisztábbá formálni, gondozni. Az egészséges életmódra

nevelést megalapozni.

Feladat: Tájékozódás a természeti környezetben. A közvetlen környezetében megtalálható

élőlények és tulajdonságaik megismerése. Az időjárás környezetre gyakorolt hatásai, azok

megfigyelése. Az emberi testtel és érzékszervekkel kapcsolatos ismeretek szerzése. A baleset

megelőzéssel, és az orvosi ellátással kapcsolatos ismeretek bővítése.

Elvárt teljesítmény: Ismerje fel, mutassa meg testrészeit, érzékszerveit, segítséggel tudja testét

ápolni. Öltözködésénél irányítással vegye észre az adott évszakra jellemző ruhadarabokat.

Szerezzen ismereteket a közvetlen környezetéből eredő veszélyforrásokról. Segítséggel

végezzen főfogalmi csoportosításokat az állat és növényvilág körében. Segítséggel tartson

rendet közvetlen környezetében. Szívesen tartózkodjon, mozogjon a szabadban.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, tanulásban. Szóbeli értékeléssel, a

pozitívumok folyamatos megerősítése. Egyszerű feladatlapok megoldása s szükséges

segítségnyújtás mellett. Félévkor szóbeli tájékoztatás, év végén osztályzat, szöveges

értékeléssel kiegészítve. Évente P.A.C. felmérés.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

felismerni, megmutatni testrészeit, érzékszerveit, ismeri azok elemi funkcióit;

érzékszerveire vigyázni, a szükséges segédeszközöket megfelelően használni;

teste reakcióit érzékelni, a változásokat jelezni, panaszait megfogalmazni;

testét ápolni, öltözékét rendezetten, tisztán tartani, gondozni;

őszintén, bizalommal együttműködni orvosi vizsgálaton az egészségügyi dolgozókkal;

főfogalmi csoportosításokat végezni az állat- és növényvilág körében.

a környezetben található élőlényekről, élőhelyeikről, testfelépítésük legjellemzőbb

tulajdonságairól ismereteket szerezni, rendszerezni;

felismerni a víznek mint nélkülözhetetlen, éltető elemnek a jelentőségét, megjelenési

formáit (halmazállapotát) és a felszíni vizek folyásait;

egyszerű környezetmegóvó tevékenységet végezni (szemétszedés, törekvés a víz

takarékos használatára);

halmazállapotok differenciálására, a csapadékfajták megkülönböztetésére

Page 123: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Page 124: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Page 125: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ének-zene

Cél: Dalok és dramatikus játékokon keresztül fejleszteni térben való tájékozódását, erősíteni

szabálytudatát.

Feladat: A zenei élmény segítségével az emlékezet, az ének a megfigyelő képesség fejlesztése.

A hangos, halk fogalmának kialakulása, tudja azt felismerni és differenciálni. Egyre bátrabban

és szívesen szerepeljen.

Elvárt teljesítmény: Érzékelje a mérő lüktetését. Tudjon társaival is kontaktust teremteni játék

közben. Ismerjen 3-4 kiszámolót. Irányítással vegyen részt körjátékokban, párbeszédben.

Kísérelje meg a dal ritmusát együttműködéssel, segítséggel tapsolni, kopogni.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, bármilyen kommunikatív

megnyilvánulásban, játékban. Félévkor rövid tájékoztatás, év végén szöveges minősítés és

értékelő tájékoztató.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

a hangsúlyos és hangsúlytalan részeket mozgással kifejezni.

megadott hangra dalt elkezdeni és végig énekelni.

az adott ünnepnek megfelelő dalt, verset kiválasztani, előadni.

megkülönböztetni a halk, hangos, a magas, mély beszédet.

ütemkezdő hangsúlyokat kiemelni.

a dal ritmusát együttműködéssel, segítséggel tapsolni, kopogni

Szívesen hallgat zenét, van kedvenc zenedarabja.

jó (4): Irányítással képes

-a hangsúlyos és hangsúlytalan részeket mozgással kifejezni.

a dal ritmusát tapsolni, kopogni

Page 126: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

közepes (3): Segítséggel képes

-a hangsúlyos és hangsúlytalan részeket mozgással kifejezni.

a megadott hangra dalt elkezdeni és végig énekelni.

az adott ünnepnek megfelelő dalt, verset kiválasztani, előadni.

megkülönböztetni a halk, hangos, a magas, mély beszédet.

ütemkezdő hangsúlyokat kiemelni.

a dal ritmusát tapsolni, kopogni

Szívesen hallgat zenét, van kedvenc zenedarabja.

elégséges (2): Együttműködéssel képes

.a hangsúlyos és hangsúlytalan részeket mozgással kifejezni.

a megadott hangra dalt elkezdeni és végig énekelni.

az adott ünnepnek megfelelő dalt, verset kiválasztani, előadni.

megkülönböztetni a halk, hangos, a magas, mély beszédet.

ütemkezdő hangsúlyokat kiemelni.

a dal ritmusát együttműködéssel, segítséggel tapsolni, kopogni

Szívesen hallgat zenét, van kedvenc zenedarabja

elégtelen (1): Nem képes

-a hangsúlyos és hangsúlytalan részeket mozgással kifejezni.

a megadott hangra dalt elkezdeni és végig énekelni.

az adott ünnepnek megfelelő dalt, verset kiválasztani, előadni.

megkülönböztetni a halk, hangos, a magas, mély beszédet.

ütemkezdő hangsúlyokat kiemelni.

a dal ritmusát együttműködéssel, segítséggel sem tapsolni, kopogni

Nem hallgat szívesen zenét, nincs kedvenc zenedarabja.

Page 127: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ábrázolás-alakítás

Cél: Az alkotó- és befogadóképesség fejlődése. A kreatív önkifejezés igényének kialakulása a

vizuális művészetek eszköztárának felhasználásával. A felfedezés, a siker örömével a tanuló

pozitív énképének kialakulása, önismeretének fejlődése. A tantárgy szemléletformáló hatása

által a tanuló esztétikai érzékének fejlődése.

Feladat: Tárgyak, élőlények, jelenségek alapos megfigyelése. A tantárgyhoz, tananyaghoz

kapcsolódó eszközök megismerése és használata növekvő önállósággal. Tantárgy-specifikus

ismeretek, jártasságok elsajátítása. Az önálló alkotótevékenység iránti igény kialakítása.

Elvárt teljesítmény: A tanuló képességeihez mérten igyekezzen elsajátítani a különböző

ábrázoló- alakító technikákat. Törekedjen az ábrázolás- alakítás eszközeinek és anyagainak

adekvát használatára.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés, félévenként szóbeli tájékoztatás. Tanév végén

írásbeli tájékoztatás minősítéssel. P.A.C. felmérés.

Tankönyv, taneszköz: Képeskönyvek, fotóalbumok, művészeti albumok. A tananyaghoz

kapcsolódó eszközök és alapanyagok.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

jellemző jegyeik alapján felismerhető rajzot készíteni különböző élőlényekről;

pontosan összekapcsolni a vízszintes és függőleges egyeneseket;

megfelelően használni színeket;

tematikus ábrát készíteni;

egyszerű tárgyakat készíteni

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára.

Képességeihez mérten alkalmazza a különböző ábrázoló-alakító technikákat

Page 128: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Képességeihez mérten alkalmazza a különböző ábrázoló-alakító technikákat

közepes (3): Segítséggel képes

jellemző jegyeik alapján felismerhető rajzot készíteni különböző élőlényekről;

pontosan összekapcsolni a vízszintes és függőleges egyeneseket;

megfelelően használni színeket;

tematikus ábrát készíteni;

egyszerű tárgyakat készíteni ;

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára.

Képességeihez mérten alkalmazza a különböző ábrázoló-alakító technikákat

elégséges (2): Együttműködéssel képes

jellemző jegyeik alapján felismerhető rajzot készíteni különböző élőlényekről;

pontosan összekapcsolni a vízszintes és függőleges egyeneseket;

megfelelően használni színeket;

tematikus ábrát készíteni;

egyszerű tárgyakat készíteni együttműködéssel;

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára.

Képességeihez mérten alkalmazza a különböző ábrázoló-alakító technikákat

elégtelen (1): Nem képes

jellemző jegyeik alapján felismerhető rajzot készíteni különböző élőlényekről;

pontosan összekapcsolni a vízszintes és függőleges egyeneseket;

megfelelően használni színeket;

tematikus ábrát készíteni;

egyszerű tárgyakat készíteni

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára.

Page 129: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Mozgásnevelés

Cél: Mozgást megszerettetni. Mozgásigényt kielégíteni. Túlmozgásos vagy mozgásszegény

állapotot megszüntetni. Állóképességet fokozni. Közösségi szellemet kialakítani. A

félénkséget, szorongást leküzdeni. A magabiztosságot fejleszteni.

Feladat: Egyszerű testhelyzetek leutánozása, kar, lábtartások. Egyszerű lépéskombinációk

elvégzése. Labda dobása, -alsó, felső, kétkezes dobás. Ütemtartás (dob, síp, egyéb hangszer).

Négyütemű kar, láb, törzsgyakorlatok bemutatás utáni végrehajtása segítséggel.

Elvárt teljesítmény: Tartson be egyszerű szabályokat. Ismerje fel és reprodukálja az egyszerű

alapmozgásokat, járásmódokat. Utánozza a legegyszerűbb testhelyzeteket. Tudjon két elemből

álló mozdulatsort bemutatás után visszaadni.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés és szóbeli értékelés az emlékezet, feladatmegértés terén, a

célszerűen, akaratlagosan kivitelezett feladatokban. Félévkor tájékoztatás. Év végén szöveges

minősítés, értékelő tájékoztatással. Évente P.A.C. felmérés.

Eszközök: különböző méretű labdák, medicinlabda, zsámoly, pad, tornaszőnyeg, karika, kis

labda (bőr), bordásfal, szalag, bot.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

nagyság szerint sorakozni.

vezényszóra különböző sorakozási gyakorlatokat elvégezni.

felismerni és reprodukálni egyszerű alapmozgásokat, járásmódokat.

egyszerűbb testhelyzeteket utánozni.

bordásfalon függeszkedni.

gimnasztikai gyakorlatokat leutánozni.

utánzással négyütemű gyakorlatokat végezni.

légzését szabályozni.

egykezes alsó és felső dobással célba dobni.

lábbal irányt tartva labdát vezetni (mindkét lábbal), cél felé elrúgni.

csapatához alkalmazkodni, örül mások sikerének.

Kialakult benne a versenyszellem.

Page 130: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

jó (4): Irányítással képes

nagyság szerint sorakozni.

vezényszóra különböző sorakozási gyakorlatokat elvégezni.

felismerni és reprodukálni egyszerű alapmozgásokat, járásmódokat.

egyszerűbb testhelyzeteket utánozni.

segítséggel bordásfalon függeszkedni.

gimnasztikai gyakorlatokat leutánozni.

utánzással négyütemű gyakorlatokat végezni.

légzését szabályozni.

egykezes alsó és felső dobással célba dobni.

lábbal irányt tartva labdát vezetni (mindkét lábbal), cél felé elrúgni.

csapatához alkalmazkodni, örül mások sikerének.

Kialakult benne a versenyszellem.

közepes (3): Segítséggel képes

nagyság szerint sorakozni.

vezényszóra különböző sorakozási gyakorlatokat elvégezni.

felismerni és reprodukálni egyszerű alapmozgásokat, járásmódokat.

egyszerűbb testhelyzeteket utánozni.

bordásfalon függeszkedni.

gimnasztikai gyakorlatokat leutánozni.

utánzással négyütemű gyakorlatokat végezni.

légzését szabályozni.

egykezes alsó és felső dobással célba dobni.

lábbal irányt tartva labdát vezetni (mindkét lábbal), cél felé elrúgni.

csapatához alkalmazkodni, örül mások sikerének.

Kialakult benne a versenyszellem.

elégséges (2): Együttműködéssel képes

nagyság szerint sorakozni.

vezényszóra különböző sorakozási gyakorlatokat elvégezni.

felismerni és reprodukálni egyszerű alapmozgásokat, járásmódokat.

Page 131: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

egyszerűbb testhelyzeteket utánozni.

bordásfalon függeszkedni.

gimnasztikai gyakorlatokat leutánozni.

utánzással négyütemű gyakorlatokat végezni.

légzését szabályozni.

egykezes alsó és felső dobással célba dobni.

lábbal irányt tartva labdát vezetni (mindkét lábbal), cél felé elrúgni.

csapatához alkalmazkodni, örül mások sikerének

Nem alakult ki benne a versenyszellem.

elégtelen (1): Nem képes

nagyság szerint sorakozni.

vezényszóra különböző sorakozási gyakorlatokat elvégezni.

felismerni és reprodukálni egyszerű alapmozgásokat, járásmódokat.

egyszerűbb testhelyzeteket utánozni.

segítséggel bordásfalon függeszkedni.

gimnasztikai gyakorlatokat leutánozni.

segítséggel, utánzással négyütemű gyakorlatokat végezni.

légzését szabályozni.

egykezes alsó és felső dobással célba dobni.

lábbal irányt tartva labdát vezetni (mindkét lábbal), cél felé elrúgni.

csapatához alkalmazkodni, örül mások sikerének.

Nem alakult ki benne a versenyszellem.

Page 132: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

6. osztály

Kommunikáció

Cél: A szocializációs képességet fejleszteni.

Feladat: A személyes adatok ismerete. Összehasonlítások, csoportosítások elvégzése. A

mondatalkotási képesség fejlesztése, bővítmények használata.

Elvárt teljesítmény: Tudja mondanivalóját kérdések segítségével bővített mondatokkal is

megfogalmazni. Legyen képes felhívó jellegű kommunikációs megnyilvánulásokra. Tudjon

együttműködni a helyes viselkedési és magatartási szabályok tudatos betartásában.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, beszédében, kommunikatív

megnyilvánulásokban. Évenként P.A.C. felmérés. Szóbeli értékelés. Félévkor szóbeli értékelő

tájékoztató. Év végén szöveges minősítés.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

bővítménnyel mondatot alkotni.

kérdést megfogalmazni, kérdésre adekvát választ adni.

felhívó jellegű kommunikációs megnyilvánulásokra.

a hangulati elemeket megjeleníteni beszédében.

felismerni és megfogalmazni tulajdonságokat.

felismerni, megmutatni érzékszerveit és tudja azok funkcióit.

egyszerű terítési és főzési műveletet elvégezni, azokat szavakkal, mondatokkal

magyarázni, indokolni.

megbízhatóan részt venni mindennapjain a közlekedésben.

észrevételeit, szükségleteit jelezni, segítséget kérni, megköszönni.

Étkezésnél, kiránduláson megfelelő magatartást tanúsít.

Természeti kincseinket és néhány hasznát, jelentőségét ismeri.

A témakör fő fogalmait beszédében megfelelően használja.

leolvasni az egész órát, használni a volt és lesz kifejezéseket az idő megállapításánál.

az elmúlással kapcsolatos történéseket megérteni.

mondanivalóját kérdések segítségével bővített mondatokkal is megfogalmazni.

Page 133: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

főfogalom alá rendezni az állat- és növényvilág témakörökben különböző tulajdonságok

alapján.

együttműködni a helyes viselkedési és magatartási szabályok tudatos betartásában.

aktív szókincsét bővíteni a tanult témakörökben.

legfontosabb személyi adatait elmondani (név, cím).

a legfontosabb ünnepek jelentőségét átélni, az ünnepekkel kapcsolatos tárgyismeretét,

és a fogalmak használatával beszédét gazdagítani, közös ünnepeken alkalmanként

közreműködni.

jó (4): Irányítással képes

bővítménnyel mondatot alkotni.

kérdést megfogalmazni, kérdésre adekvát választ adni.

felhívó jellegű kommunikációs megnyilvánulásokra.

a hangulati elemeket megjeleníteni beszédében.

felismerni és megfogalmazni tulajdonságokat.

felismerni, megmutatni érzékszerveit és tudja azok funkcióit.

egyszerű terítési és főzési műveletet elvégezni, azokat szavakkal, mondatokkal

magyarázni, indokolni.

megbízhatóan részt venni mindennapjain a közlekedésben.

észrevételeit, szükségleteit jelezni, segítséget kérni, megköszönni.

Étkezésnél, kiránduláson megfelelő magatartást tanúsít.

Természeti kincseinket és néhány hasznát, jelentőségét ismeri.

A témakör fő fogalmait beszédében megfelelően használja.

leolvasni az egész órát, használni a volt és lesz kifejezéseket az idő megállapításánál.

az elmúlással kapcsolatos történéseket megérteni.

mondanivalóját kérdések segítségével bővített mondatokkal is megfogalmazni.

főfogalom alá rendezni az állat- és növényvilág témakörökben különböző tulajdonságok

alapján.

együttműködni a helyes viselkedési és magatartási szabályok tudatos betartásában.

aktív szókincsét bővíteni a tanult témakörökben.

legfontosabb személyi adatait elmondani (név, cím).

Page 134: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

a legfontosabb ünnepek jelentőségét átélni, az ünnepekkel kapcsolatos tárgyismeretét,

és a fogalmak használatával beszédét gazdagítani, közös ünnepeken alkalmanként

közreműködni.

közepes (3): Segítséggel képes

bővítménnyel mondatot alkotni.

kérdést megfogalmazni, kérdésre adekvát választ adni.

felhívó jellegű kommunikációs megnyilvánulásokra.

a hangulati elemeket megjeleníteni beszédében.

felismerni és megfogalmazni tulajdonságokat.

felismerni, megmutatni érzékszerveit és tudja azok funkcióit.

egyszerű terítési és főzési műveletet elvégezni, azokat szavakkal, mondatokkal

magyarázni, indokolni.

megbízhatóan részt venni mindennapjain a közlekedésben.

észrevételeit, szükségleteit jelezni, segítséget kérni, megköszönni.

Étkezésnél, kiránduláson megfelelő magatartást tanúsít.

Természeti kincseinket és néhány hasznát, jelentőségét ismeri.

A témakör fő fogalmait beszédében megfelelően használja.

leolvasni az egész órát, használni a volt és lesz kifejezéseket az idő megállapításánál.

az elmúlással kapcsolatos történéseket megérteni.

mondanivalóját kérdések segítségével bővített mondatokkal is megfogalmazni.

főfogalom alá rendezni az állat- és növényvilág témakörökben különböző tulajdonságok

alapján.

együttműködni a helyes viselkedési és magatartási szabályok tudatos betartásában.

aktív szókincsét bővíteni a tanult témakörökben.

legfontosabb személyi adatait elmondani (név, cím).

a legfontosabb ünnepek jelentőségét átélni, az ünnepekkel kapcsolatos tárgyismeretét,

és a fogalmak használatával beszédét gazdagítani, közös ünnepeken alkalmanként

közreműködni.

Page 135: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégséges (2): Együttműködéssel képes

bővítménnyel mondatot alkotni.

kérdést megfogalmazni, kérdésre adekvát választ adni.

felhívó jellegű kommunikációs megnyilvánulásokra.

a hangulati elemeket megjeleníteni beszédében.

felismerni és megfogalmazni tulajdonságokat.

felismerni, megmutatni érzékszerveit és tudja azok funkcióit.

egyszerű terítési és főzési műveletet elvégezni, azokat szavakkal, mondatokkal

magyarázni, indokolni.

megbízhatóan részt venni mindennapjain a közlekedésben.

észrevételeit, szükségleteit jelezni, segítséget kérni, megköszönni.

Étkezésnél, kiránduláson megfelelő magatartást tanúsít.

Természeti kincseinket és néhány hasznát, jelentőségét ismeri.

A témakör fő fogalmait beszédében megfelelően használja.

leolvasni az egész órát, használni a volt és lesz kifejezéseket az idő megállapításánál.

az elmúlással kapcsolatos történéseket megérteni.

mondanivalóját kérdések segítségével bővített mondatokkal is megfogalmazni.

főfogalom alá rendezni az állat- és növényvilág témakörökben különböző tulajdonságok

alapján.

együttműködni a helyes viselkedési és magatartási szabályok tudatos betartásában.

aktív szókincsét bővíteni a tanult témakörökben.

legfontosabb személyi adatait elmondani (név, cím).

a legfontosabb ünnepek jelentőségét átélni, az ünnepekkel kapcsolatos tárgyismeretét,

és a fogalmak használatával beszédét gazdagítani, közös ünnepeken alkalmanként

közreműködni.

elégtelen (1): Nem képes

bővítménnyel mondatot alkotni.

kérdést megfogalmazni, kérdésre adekvát választ adni.

felhívó jellegű kommunikációs megnyilvánulásokra.

a hangulati elemeket megjeleníteni beszédében.

felismerni és megfogalmazni tulajdonságokat.

felismerni, megmutatni érzékszerveit és tudja azok funkcióit.

Page 136: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

egyszerű terítési és főzési műveletet elvégezni, azokat szavakkal, mondatokkal

magyarázni, indokolni.

megbízhatóan részt venni mindennapjain a közlekedésben.

észrevételeit, szükségleteit jelezni, segítséget kérni, megköszönni.

Étkezésnél, kiránduláson nem megfelelő magatartást tanúsít.

Természeti kincseinket hasznát, jelentőségét nem ismeri.

A témakör fő fogalmait beszédében nem megfelelően használja.

leolvasni az egész órát, használni a volt és lesz kifejezéseket az idő megállapításánál.

az elmúlással kapcsolatos történéseket megérteni.

mondanivalóját kérdések segítségével bővített mondatokkal is megfogalmazni.

főfogalom alá rendezni az állat- és növényvilág témakörökben különböző tulajdonságok

alapján.

együttműködni a helyes viselkedési és magatartási szabályok tudatos betartásában.

aktív szókincsét bővíteni a tanult témakörökben.

legfontosabb személyi adatait elmondani (név, cím).

a legfontosabb ünnepek jelentőségét átélni, az ünnepekkel kapcsolatos tárgyismeretét,

és a fogalmak használatával beszédét gazdagítani, közös ünnepeken alkalmanként

közreműködni.

Page 137: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Olvasás-írás

Cél: Beszédfejlesztés, szókincs-bővítés, a kiejtés, beszédtempó és hanghordozás folyamatos

korrekciója. A bővülő betű-készlettel egyre hosszabb szavak, mondatok írása olvasása

értelmezése.

Feladatok: Logopédiai és kommunikációs gyakorlatok, új betűk tanítása, hang-betű

egyeztetések. Szavak, rövid mondatok önálló írása, elemzése, kiegészítése, értelmének

megváltoztatása. A mondatalkotás szabályainak betartásával önálló feladatok megoldása

(kérdés, válasz, kiegészítés).Spontaneitásra törekvés az írás és olvasás és olvasás alkalmazására

a mindennapi életben. A hangok kihallásával, szóelemzéssel önálló írás gyakorlása egyre

magasabb szinten.

Elvárt teljesítmény: A tanult betűket ismerje fel, rövid szavakat önállóan írjon le szavakat,

rövid mondatokat önállóan olvasson ki. A mondatalkotás szabályainak betartásával alkosson

rövid mondatokat és írja le azokat. Érdeklődjön a környezetében fellelhető írásos információk

iránt. Rövid mondatokat önállóan fogalmazzon meg és írjon le.

Értékelés: 1-5 érdemjeggyel és szöveges értékeléssel az olvasás-írás terén mutatott érdeklődés,

önállóság és a képességeihez, a saját és a csoport teljesítményéhez mért egyéni fejlődés

figyelembevételével, a P.A.C. mérőeszközzel mért objektív eredmények alapján.

Tankönyv, taneszköz: Tankönyvek, újságok, tv-műsorok, könyvek, albumok, diafilmek,

füzet.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

a helyzetnek megfelelő bővített mondatokat, kérdéseket, válaszokat alkotni.

saját helyzetéhez képest relációkat megfogalmazni.

felismerni, kimondani a tanult betűket, szótagokat alkotni és leírni azokat diktálás után

is.

szavak elemzésére, betűkártyával való kirakására, másolására, hiányzó betűk pótlására.

szavakat, rövid mondatokat kiolvasni.

rövid mondatokat alkotni és leírni azokat a mondatalkotás szabályainak betartásával.

automatikusan alkalmazni az írás irányát és helyét a vonalközben.

felismerni a tanult betűket, rövid szavakat leírni.

egyszerű szöveget elolvasni, értelmezni.

utcai tájékoztató táblákat értelmezni.

Page 138: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

jó (4): Irányítással képes

a helyzetnek megfelelő bővített mondatokat, kérdéseket, válaszokat alkotni.

saját helyzetéhez képest relációkat megfogalmazni.

felismerni, kimondani a tanult betűket, szótagokat alkotni és leírni azokat diktálás után

is.

szavak elemzésére, betűkártyával való kirakására, másolására, hiányzó betűk pótlására.

szavakat, rövid mondatokat kiolvasni.

rövid mondatokat alkotni és leírni azokat a mondatalkotás szabályainak betartásával.

automatikusan alkalmazni az írás irányát és helyét a vonalközben.

felismerni a tanult betűket, rövid szavakat leírni.

egyszerű szöveget elolvasni, értelmezni.

utcai tájékoztató táblákat értelmezni.

közepes (3): Segítséggel képes

a helyzetnek megfelelő bővített mondatokat, kérdéseket, válaszokat alkotni.

saját helyzetéhez képest relációkat megfogalmazni.

felismerni, kimondani a tanult betűket, szótagokat alkotni és leírni azokat diktálás után

is.

szavak elemzésére, betűkártyával való kirakására, másolására, hiányzó betűk pótlására.

szavakat, rövid mondatokat kiolvasni.

rövid mondatokat alkotni és leírni azokat a mondatalkotás szabályainak betartásával.

automatikusan alkalmazni az írás irányát és helyét a vonalközben.

felismerni a tanult betűket, rövid szavakat leírni.

egyszerű szöveget elolvasni, értelmezni.

utcai tájékoztató táblákat értelmezni

elégséges (2): Együttműködéssel képes

a helyzetnek megfelelő bővített mondatokat, kérdéseket, válaszokat alkotni.

saját helyzetéhez képest relációkat megfogalmazni.

felismerni, kimondani a tanult betűket, szótagokat alkotni és leírni azokat diktálás után

is.

szavak elemzésére, betűkártyával való kirakására, másolására, hiányzó betűk pótlására.

szavakat, rövid mondatokat kiolvasni.

Page 139: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

rövid mondatokat alkotni és leírni azokat a mondatalkotás szabályainak betartásával.

automatikusan alkalmazni az írás irányát és helyét a vonalközben.

felismerni a tanult betűket, rövid szavakat leírni.

egyszerű szöveget elolvasni, értelmezni.

utcai tájékoztató táblákat értelmezni

elégtelen (1): Nem képes

a helyzetnek megfelelő bővített mondatokat, kérdéseket, válaszokat alkotni.

saját helyzetéhez képest relációkat megfogalmazni.

felismerni, kimondani a tanult betűket, szótagokat alkotni és leírni azokat diktálás után

is.

szavak elemzésére, betűkártyával való kirakására, másolására, hiányzó betűk pótlására.

szavakat, rövid mondatokat kiolvasni.

rövid mondatokat alkotni és leírni azokat a mondatalkotás szabályainak betartásával.

automatikusan alkalmazni az írás irányát és helyét a vonalközben.

felismerni a tanult betűket, rövid szavakat leírni.

egyszerű szöveget elolvasni, értelmezni.

utcai tájékoztató táblákat értelmezni

Page 140: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Számolás-mérés

Cél: Időfogalmak további bővítése, kifejezések pontosítása. Térbeli tájékozódás kiterjesztése;

alaprajz, térkép fogalmának megismertetése. Műveletek egyre önállóbb végzése egyre

kevesebb segédeszközzel.

Feladatok: Időbeli fogalmak összehasonlítása, tájékozódás a naptárban. Alaprajz, térkép

használatának gyakorlása közvetlen tapasztalatok segítségével. Elemi számolási feladatok

gyakorlása. Számjegyek pontos írása, feladatok önálló írása, műveleti jelek értelmezése,

használata. Szöveges feladatok felállításának logikájának megértése, gyakorlása.

Elvárt teljesítmény: Az időbeli fogalmakat alkalmazza helyes a spontán beszédben. Ismerje

fel Budapest és Magyarország térképét, az irányokat, égtájakat határozza meg. Műveleteket

önállóan végezzen 10-es körön belül. Logikus gondolkodást igénylő feladatok iránt érdeklődő,

pozitív hozzáállást mutasson.

Értékelés: 1-5 érdemjeggyel, illetve osztályzattal és szóbeli értékeléssel a tanuló képességeihez

viszonyított eredmény, és a P.A.C. mérőeszközzel mért teljesítmény alapján.

Tankönyvek, taneszközök: a környezet személyei, tárgyai, számolási segédeszközök,

számkártyák, feladatlapok, munkafüzet, tankönyvek.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

felismerni, differenciálni, megnevezni, felismerhetően másolni minta után tanult formákat;

munkavégzése során észlelni különbségeket, megfelelő kifejezéssel jellemezni a tárgyakat,

érzékelni és megfogalmazni az aránytalanságokat;

felismerni lakóhelye, Budapest és Magyarország térképét, az irányokat, égtájakat

segítséggel meghatározni;

felismerni a hasonlóságot az alaprajz és a térkép között, érteni az alaprajz lényegét, saját

helyét megtalálni a tanterem alaprajzán;

eseményképeket (5-6) sorba rendezni, beszámozni, néhány szóval elmondani

spontán beszédben az időbeli fogalmakat helyesen alkalmazni;

megkülönböztetni a bal és jobb irányt készség-szinten;

figyelmesen közlekedni az utcán, és felfedezni a tanult ismeretek gyakorlati előfordulását;

megbízhatóan felismerni, és felismerhetően írni a számjegyeket;

megbízhatóan számlálni 20-as körben, körben műveleteket önállóan végezni 20-as, körön

belül;

Page 141: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elvégezni segédeszközökkel egyszerű műveleteket, felolvasni az írásban elvégzett

műveleteket;

a sorszámneveket helyesen alkalmazni spontán tevékenysége során;

eligazodni segítséggel a leggyakoribb mértékegységek használatában, méréseket tudatosan

és pontosan végezni;

viszonylag tartós figyelemkoncentrációra, kitartó feladatvégzésre;

felismerni direkt összefüggéseket, logikus gondolkodást igénylő feladatok iránt érdeklődik;

rávezetéssel megállapítani a sorozat szabályát;

biztosan eligazodni sorok és oszlopok között, és képes az oszlopok és sorok egyidejű

figyelembevételére.

jó (4): Irányítással képes

felismerni, differenciálni, megnevezni, felismerhetően másolni minta után tanult formákat;

munkavégzése során észlelni különbségeket, megfelelő kifejezéssel jellemezni a tárgyakat,

érzékelni és megfogalmazni az aránytalanságokat;

felismerni lakóhelye, Budapest és Magyarország térképét, az irányokat, égtájakat

segítséggel meghatározni;

felismerni a hasonlóságot az alaprajz és a térkép között, érteni az alaprajz lényegét, saját

helyét megtalálni a tanterem alaprajzán;

eseményképeket (5-6) sorba rendezni, beszámozni, néhány szóval bemutatni;

spontán beszédben az időbeli fogalmakat helyesen alkalmazni;

megkülönböztetni a bal és jobb irányt készség-szinten;

figyelmesen közlekedni az utcán, és felfedezni a tanult ismeretek gyakorlati előfordulását;

megbízhatóan felismerni, és felismerhetően írni a számjegyeket;

megbízhatóan számlálni 20-as körben, műveleteket önállóan végezni 20-as körön belül;

elvégezni segédeszközökkel, irányítással egyszerű műveleteket, felolvasni az írásban

elvégzett műveleteket;

a sorszámneveket helyesen alkalmazni spontán tevékenysége során;

eligazodni segítséggel a leggyakoribb mértékegységek használatában, méréseket tudatosan

és pontosan végezni;

viszonylag tartós figyelemkoncentrációra, kitartó feladatvégzésre;

felismerni direkt összefüggéseket, logikus gondolkodást igénylő feladatok iránt érdeklődik;

rávezetéssel megállapítani a sorozat szabályát;

Page 142: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

biztosan eligazodni sorok és oszlopok között, és képes az oszlopok és sorok egyidejű

figyelembevételére.

közepes (3): Segítséggel képes

felismerni, differenciálni, megnevezni, felismerhetően másolni minta után tanult

formákat;

munkavégzése során észlelni különbségeket, megfelelő kifejezéssel jellemezni a

tárgyakat, érzékelni és megfogalmazni az aránytalanságokat;

felismerni lakóhelye, Budapest és Magyarország térképét, az irányokat, égtájakat

segítséggel meghatározni;

felismerni a hasonlóságot az alaprajz és a térkép között, érteni az alaprajz lényegét, saját

helyét megtalálni a tanterem alaprajzán;

eseményképeket (5-6) sorba rendezni, beszámozni, néhány szóval bemutatni;

spontán beszédben az időbeli fogalmakat helyesen alkalmazni;

megkülönböztetni a bal és jobb irányt készség-szinten;

figyelmesen közlekedni az utcán, és felfedezni a tanult ismeretek gyakorlati

előfordulását;

megbízhatóan felismerni, és felismerhetően írni a számjegyeket;

megbízhatóan számlálni 20-as körben, műveleteket végezni 20-as körön belül;

elvégezni segédeszközökkel, irányítással egyszerű műveleteket, felolvasni az írásban

elvégzett műveleteket;

a sorszámneveket helyesen alkalmazni spontán tevékenysége során;

eligazodni segítséggel a leggyakoribb mértékegységek használatában, méréseket

tudatosan és pontosan végezni;

viszonylag tartós figyelemkoncentrációra, kitartó feladatvégzésre;

felismerni direkt összefüggéseket, logikus gondolkodást igénylő feladatok iránt

érdeklődik;

rávezetéssel megállapítani a sorozat szabályát;

biztosan eligazodni sorok és oszlopok között, és képes az oszlopok és sorok egyidejű

figyelembevételére.

Page 143: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégséges (2): Együttműködéssel képes

felismerni, differenciálni, megnevezni, felismerhetően másolni minta után tanult

formákat;

munkavégzése során észlelni különbségeket, megfelelő kifejezéssel jellemezni a

tárgyakat, érzékelni és megfogalmazni az aránytalanságokat;

felismerni lakóhelye, Budapest és Magyarország térképét, az irányokat, égtájakat

segítséggel meghatározni;

felismerni a hasonlóságot az alaprajz és a térkép között, érteni az alaprajz lényegét, saját

helyét megtalálni a tanterem alaprajzán;

eseményképeket (5-6) sorba rendezni, beszámozni, néhány szóval bemutatni;

spontán beszédben az időbeli fogalmakat helyesen alkalmazni;

megkülönböztetni a bal és jobb irányt készség-szinten;

figyelmesen közlekedni az utcán, és felfedezni a tanult ismeretek gyakorlati

előfordulását;

megbízhatóan felismerni, és felismerhetően írni a számjegyeket;

számlálni 20-as körben, műveleteket végezni 20-as körön belül;

elvégezni segédeszközökkel, irányítással egyszerű műveleteket, felolvasni az írásban

elvégzett műveleteket;

a sorszámneveket helyesen alkalmazni spontán tevékenysége során;

eligazodni segítséggel a leggyakoribb mértékegységek használatában, méréseket

tudatosan és pontosan végezni;

viszonylag tartós figyelemkoncentrációra, kitartó feladatvégzésre;

felismerni direkt összefüggéseket, logikus gondolkodást igénylő feladatok iránt

érdeklődik;

rávezetéssel megállapítani a sorozat szabályát;

biztosan eligazodni sorok és oszlopok között, és képes az oszlopok és sorok egyidejű

figyelembevételére.

Page 144: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégtelen (1): Nem képes

felismerni, differenciálni, megnevezni, felismerhetően másolni minta után tanult

formákat;

munkavégzése során észlelni különbségeket, megfelelő kifejezéssel jellemezni a

tárgyakat, érzékelni és megfogalmazni az aránytalanságokat;

felismerni lakóhelye, Budapest és Magyarország térképét, az irányokat, égtájakat

segítséggel meghatározni;

felismerni a hasonlóságot az alaprajz és a térkép között, érteni az alaprajz lényegét, saját

helyét megtalálni a tanterem alaprajzán;

eseményképeket (5-6) sorba rendezni, beszámozni, néhány szóval kommentálni;

spontán beszédben az időbeli fogalmakat helyesen alkalmazni;

megkülönböztetni a bal és jobb irányt készség-szinten;

figyelmesen közlekedni az utcán, és felfedezni a tanult ismeretek gyakorlati

előfordulását;

felismerni, és felismerhetően írni a számjegyeket;

számlálni 20-as körben, műveleteket végezni 20-as körön belül;

elvégezni segédeszközökkel, irányítással egyszerű műveleteket, felolvasni az írásban

elvégzett műveleteket;

a sorszámneveket helyesen alkalmazni spontán tevékenysége során;

eligazodni segítséggel a leggyakoribb mértékegységek használatában, méréseket

tudatosan és pontosan végezni;

viszonylag tartós figyelemkoncentrációra, kitartó feladatvégzésre;

felismerni direkt összefüggéseket, logikus gondolkodást igénylő feladatok iránt

érdeklődik;

rávezetéssel megállapítani a sorozat szabályát;

biztosan eligazodni sorok és oszlopok között, és képes az oszlopok és sorok egyidejű

figyelembevételére.

Page 145: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Társadalmi ismeretek

Cél: A tantárgy célja bővíteni a tanulók azon ismereteit, amelyek a társadalmi környezet jobb

megismerését segítik elő. Feladata, hogy a középsúlyosan értelmi fogyatékos tanuló szerezzen

gyakorlati ismereteket a szűkebb és tágabb környezetben, valamint sajátítsa el a társadalmi

elvárásoknak megfelelő szociális készségeket. Fokozódó önállósággal tudja alkalmazni a

beszédfejlesztés tantárgy témakörein belül tanult ismereteket, fejleszti a kifejezőkészséget és

bővíti a szókincset.

Feladat: Megszerzett ismereteit az élet különböző színterein a gyakorlatban alkalmazhassa.

Elvárt teljesítmény: Az alapvető viselkedési szabályokat ismerni, figyelmeztetésre használni

azokat. A helyes viselkedés formáinak, fordulatainak ismerete, saját érzelmeinek kezelése. A

tanuló lakóhelyének megnevezése. Az iskola és otthon útvonalának ismerete. Ismerni az

irányokat. Ismerni és alkalmazni a térkép jelzéseit. A falu és város közötti különbség ismerete.

Térképen megtalálni saját lakóhelyét. A térkép színeit, a térkép fontos jelzéseit (város, határ,

úthálózat) leolvasni. Jelentősebb folyóink nevét, tájegységét, települését ismerni. Tájékozódni

a földgömbön, megkeresni és megmutatni Magyarországot és néhány szomszédos országot.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés, félévenként szóbeli tájékoztatás. Tanév végén

írásbeli tájékoztatás minősítéssel. P.A.C. felmérés.

Tankönyv, taneszköz: A tananyaghoz kapcsolódó eszközök és alapanyagok. Tankönyvek,

újságok, tv-műsorok, könyvek, albumok, diafilmek, füzet.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

legfontosabb személyi adatait, lakóhelye, iskolája címét közölni.

megfelelően alkalmazni a tanult viselkedési és magatartási normákat, érintkezési

formákat a mindennapi élethelyzetekben.

a gyalogos közlekedés főbb szabályai szerint közlekedni, a tömegközlekedési

járműveket használni.

Ismeri az útvonalat és a járműveket, amelyekkel az iskolába jár.

jó (4): Irányítással képes

legfontosabb személyi adatait, lakóhelye, iskolája címét közölni.

megfelelően alkalmazni a tanult viselkedési és magatartási normákat, érintkezési formákat

a mindennapi élethelyzetekben.

Page 146: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

a gyalogos közlekedés főbb szabályai szerint közlekedni, segítséggel a tömegközlekedési

járműveket használni.

felismerni az útvonalat és a járműveket, amelyekkel az iskolába jár.

közepes (3): Segítséggel képes

legfontosabb személyi adatait, lakóhelye, iskolája címét közölni.

megfelelően alkalmazni a tanult viselkedési és magatartási normákat, érintkezési formákat

a mindennapi élethelyzetekben.

a gyalogos közlekedés főbb szabályai szerint közlekedni, a tömegközlekedési járműveket

használni.

felismerni az útvonalat és a járműveket, amelyekkel az iskolába jár.

elégséges (2): Együttműködéssel képes

legfontosabb személyi adatait, lakóhelye, iskolája címét közölni.

alkalmazni a tanult viselkedési és magatartási normákat, érintkezési formákat a mindennapi

élethelyzetekben.

a gyalogos közlekedés főbb szabályai szerint közlekedni, segítséggel a tömegközlekedési

járműveket használni.

felismerni az útvonalat és a járműveket, amelyekkel az iskolába jár.

elégtelen (1): Nem képes

legfontosabb személyi adatait, lakóhelye, iskolája címét közölni.

megfelelően alkalmazni a tanult viselkedési és magatartási normákat, érintkezési formákat

a mindennapi élethelyzetekben.

a gyalogos közlekedés főbb szabályai szerint közlekedni, még segítséggel sem a

tömegközlekedési járműveket használni.

felismerni az útvonalat és a járműveket, amelyekkel az iskolába jár.

Page 147: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Életvitel és gyakorlat

Cél: Segíteni a korábbi évfolyamokon elsajátított tevékenységek gyakorlásával a

pszichomotoros funkciók érését, valamint az önálló munkavégző képesség kialakulását.

Fejleszteni esztétikai érzéket, a pontosságot, a rendszeretetet.

Feladat: A biztonságos eszközhasználat megalapozása a baleset megelőzése. A háztartási

munkák egyre önállóbb elvégzése.

Elvárt teljesítmény: Ismerje az anyagokat, eszközöket, azok használatát, tudjon segítséggel

egyszerű munkafolyamatokat elvégezni, pl. gombolyítás. Ismerje az eszközöket azok közül az

egyszerűbbek használatát. Segítséggel tudjon teríteni, mosogatni, törölgetni. Segítséggel

alkalmazza az eszközök használatát. Tudja megnevezni az eszközöket, ismerje fel, melyiket

mire lehet használni. Tudjon segítséggel vásárolni egy tételt. Ismerje az alapanyagokat, tudjon

segítséggel egyszerű tárgyat készíteni térben.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés tevékenységek végzése közben. Félévkor tájékoztató

értékelés arról, mely tevékenységekben mutat nagyobb önállóságot, illetve lemaradást. Év

végén osztályzat kiegészítve rövid szöveges értékeléssel. Évente P.A.C. felmérés.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

a baleset- és munkavédelmet figyelembe venni veszélyes eszközök használata során.

rendet tartani, teríteni, részt venni a takarításban, mosogatásban, törölgetésben.

a kenyér megkenésével próbálkozni

használni a ruházati zárószerkezeteket, cipőt fűzni, segítséggel csokrot kötni.

Néhány alapvető árucikk beszerzési helyét és a vásárlás módját ismeri.

vásárolni egy tételt.

minta alapján esztétikus alkotást készíteni változatos technikával.

jó (4): Irányítással képes

a baleset- és munkavédelmet figyelembe venni veszélyes eszközök használata során.

rendet tartani, teríteni, részt venni a takarításban, mosogatásban, törölgetésben.

a kenyér megkenésével próbálkozni

használni a ruházati zárószerkezeteket, cipőt fűzni, segítséggel csokrot kötni.

Néhány alapvető árucikk beszerzési helyét és a vásárlás módját ismeri.

vásárolni egy tételt.

Page 148: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

minta alapján esztétikus alkotást készíteni változatos technikával

közepes (3): Segítséggel képes

a baleset- és munkavédelmet figyelembe venni veszélyes eszközök használata során.

rendet tartani, teríteni, részt venni a takarításban, mosogatásban, törölgetésben.

a kenyér megkenésével próbálkozni

használni a ruházati zárószerkezeteket, cipőt fűzni, segítséggel csokrot kötni.

Néhány alapvető árucikk beszerzési helyét és a vásárlás módját ismeri.

vásárolni egy tételt.

minta alapján esztétikus alkotást készíteni változatos technikával

elégséges (2): Együttműködéssel képes

a baleset- és munkavédelmet figyelembe venni veszélyes eszközök használata során.

rendet tartani, teríteni, részt venni a takarításban, mosogatásban, törölgetésben.

a kenyér megkenésével próbálkozni

használni a ruházati zárószerkezeteket, cipőt fűzni, segítséggel csokrot kötni.

Néhány alapvető árucikk beszerzési helyét és a vásárlás módját ismeri.

vásárolni egy tételt.

minta alapján esztétikus alkotást készíteni változatos technikával

elégtelen (1): Nem képes

a baleset- és munkavédelmet figyelembe venni veszélyes eszközök használata során.

rendet tartani, teríteni, részt venni a takarításban, mosogatásban, törölgetésben.

a kenyér megkenésével próbálkozni

használni a ruházati zárószerkezeteket, cipőt fűzni, segítséggel csokrot kötni.

Néhány alapvető árucikk beszerzési helyét és a vásárlás módját sem ismeri.

vásárolni egy tételt.

minta alapján esztétikus alkotást készíteni változatos technikával

Page 149: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Környezetismeret

Cél: A helyes egészségügyi szokásokat elsajátíttatni. Az egészséges és kulturált életmódra

nevelés, a tiszta, rendezett környezet, a személyi higiénia igényét kialakítani.

Feladat: Ismeretek saját teste és annak működésének megismeréséhez. A leggyakrabban

előforduló betegségek tüneteinek és a gyógyulást elősegítő terápiák megismerése, az orvos és

a gyógyszerek szerepének tudatosítása. Összefüggés keresése a természeti környezet és az

élőlények életmódja között. Az élő és élettelen környezet megfigyelése alapján vonjon le

következtetéseket, tapasztalatait a későbbiekben a természet megóvása érdekében hasznosítsa.

Elvárt teljesítmény: Önállóan ismerje fel és mutassa meg testének részeit, legyen ismerete

azok működéséről. Legyen ismerete az egészséges életmódról, ismerje fel a környezetét

károsító hatásokat. (szemét, füst) Ismerje fel segítséggel, és jelezze, ha beteg. Igyekezzen

betartani az orvos utasításait Ismerjen néhány balesetvédelmi szabályt. Tudjon tájékozódni

környezete élővilágában, segítséggel ismerje fel a lehetőségeihez mérten, óvja azokat.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, tanulásban. Szóbeli értékeléssel a

pozitívumok folyamatos megerősítése. Egyszerű feladatlapok megoldása, a szükséges

segítségnyújtás mellett. Félévkor szóbeli tájékoztatás, év végén osztályzat, szöveges

értékeléssel kiegészítve. Évente P.A.C. felmérés.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

felismerni, megmutatni testrészeit, érzékszerveit, ismeri azok elemi funkcióit;

érzékszerveire vigyázni, a szükséges segédeszközöket megfelelően használni;

teste reakcióit érzékelni, a változásokat jelezni, panaszait megfogalmazni;

testét ápolni, öltözékét rendezetten, tisztán tartani, gondozni;

őszintén, bizalommal együttműködni orvosi vizsgálaton az egészségügyi dolgozókkal;

főfogalmi csoportosításokat végezni az állat- és növényvilág körében.

a környezetben található élőlényekről, élőhelyeikről, testfelépítésük legjellemzőbb

tulajdonságairól ismereteket szerezni, rendszerezni;

felismerni a víznek mint nélkülözhetetlen, éltető elemnek a jelentőségét, megjelenési

formáit (halmazállapotát) és a felszíni vizek folyásait;

egyszerű környezetmegóvó tevékenységet végezni (szemétszedés, törekvés a víz

takarékos használatára);

halmazállapotok differenciálására, a csapadékfajták megkülönböztetésére

Page 150: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Page 151: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Page 152: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ének-zene

Cél: Kibontakoztatni a tanuló harmonikus személyiségét és képességeit. A zenehallgatás során

az esztétikai értékrendjét fejleszteni, élményeivel világképét tágítani.

Feladat: A zenei élmény segítségével az emlékezet, az ének, a megfigyelő képesség fejlesztése.

Ismerjen meg hangszereket. A hangos, halk fogalmát tudja differenciálni. Egyre bátrabban és

szívesen vállaljon szereplést.

Elvárt teljesítmény: Érzékelje a mérő lüktetését. Tudjon társaival is kontaktust teremteni játék

közben. Ismerjen 3-4 kiszámolót. Irányítással vegyen részt körjátékokban, párbeszédben.

Kísérelje meg a dal ritmusát együttműködéssel, segítséggel tapsolni, kopogni.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, bármilyen kommunikatív

megnyilvánulásban, játékban. Félévkor rövid tájékoztatás, év végén szöveges minősítés és

értékelő tájékoztató.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

a hangsúlyos és hangsúlytalan részeket mozgással kifejezni.

megadott hangra dalt elkezdeni és végig énekelni.

az adott ünnepnek megfelelő dalt, verset kiválasztani, előadni.

megkülönböztetni a halk, hangos, a magas, mély beszédet.

ütemkezdő hangsúlyokat kiemelni.

a dal ritmusát együttműködéssel, segítséggel tapsolni, kopogni

Szívesen hallgat zenét, van kedvenc zenedarabja.

jó (4): Irányítással képes

a hangsúlyos és hangsúlytalan részeket mozgással kifejezni.

megadott hangra dalt elkezdeni és végig énekelni.

az adott ünnepnek megfelelő dalt, verset kiválasztani, előadni.

megkülönböztetni a halk, hangos, a magas, mély beszédet.

ütemkezdő hangsúlyokat kiemelni.

a dal ritmusát együttműködéssel, segítséggel tapsolni, kopogni

Szívesen hallgat zenét, van kedvenc zenedarabja.

Page 153: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

közepes (3): Segítséggel képes

a hangsúlyos és hangsúlytalan részeket mozgással kifejezni.

a megadott hangra dalt elkezdeni és végig énekelni.

az adott ünnepnek megfelelő dalt, verset kiválasztani, előadni.

megkülönböztetni a halk, hangos, a magas, mély beszédet.

ütemkezdő hangsúlyokat kiemelni.

a dal ritmusát együttműködéssel, segítséggel tapsolni, kopogni

Szívesen hallgat zenét, van kedvenc zenedarabja.

elégséges (2): Együttműködéssel képes

a hangsúlyos és hangsúlytalan részeket mozgással kifejezni.

a megadott hangra dalt elkezdeni és végig énekelni.

az adott ünnepnek megfelelő dalt, verset kiválasztani, előadni.

megkülönböztetni a halk, hangos, a magas, mély beszédet.

ütemkezdő hangsúlyokat kiemelni.

a dal ritmusát együttműködéssel, segítséggel tapsolni, kopogni

Szívesen hallgat zenét, van kedvenc zenedarabja

elégtelen (1): Nem képes

a hangsúlyos és hangsúlytalan részeket mozgással kifejezni.

a megadott hangra dalt elkezdeni és végig énekelni.

az adott ünnepnek megfelelő dalt, verset kiválasztani, előadni.

megkülönböztetni a halk, hangos, a magas, mély beszédet.

ütemkezdő hangsúlyokat kiemelni.

a dal ritmusát együttműködéssel, segítséggel tapsolni, kopogni

Nem hallgat szívesen zenét, nincs kedvenc zenedarabja.

Page 154: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ábrázolás-alakítás

Cél: Az alkotó- és befogadóképesség fejlődése. A kreatív önkifejezés igényének kialakulása a

vizuális művészetek eszköztárának felhasználásával. A felfedezés, a siker örömével a tanuló

pozitív énképének kialakulása, önismeretének fejlődése. A tantárgy szemléletformáló hatása

által a tanuló esztétikai érzékének fejlődése.

Feladat: A környezet megfigyelésén, megismerésén keresztül a vizuális jelek megértése és

kreatív használata. A tantárgyhoz, tananyaghoz kapcsolódó eszközök megismerése és

használata növekvő önállósággal. Tantárgy-specifikus ismeretek, jártasságok elsajátítása.

Az önálló alkotótevékenység iránti igény kialakítása.

Elvárt teljesítmény: A tanuló képességeihez mérten igyekezzen elsajátítani a különböző

ábrázoló- alakító technikákat. Törekedjen az ábrázolás- alakítás eszközeinek és anyagainak

adekvát használatára.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés, félévenként szóbeli tájékoztatás. Tanév végén

írásbeli tájékoztatás minősítéssel. P.A.C. felmérés.

Tankönyv, taneszköz: Képeskönyvek, fotóalbumok, művészeti albumok. A tananyaghoz

kapcsolódó eszközök és alapanyagok.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

jellemző jegyeik alapján felismerhető rajzot készíteni különböző élőlényekről;

pontosan összekapcsolni a vízszintes és függőleges egyeneseket;

megfelelően használni színeket;

tematikus ábrát készíteni;

egyszerű tárgyakat készíteni

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára.

Képességeihez mérten alkalmazza a különböző ábrázoló-alakító technikákat

jó (4): Irányítással képes

jellemző jegyeik alapján felismerhető rajzot készíteni különböző élőlényekről;

pontosan összekapcsolni a vízszintes és függőleges egyeneseket;

megfelelően használni színeket;

tematikus ábrát készíteni;

egyszerű tárgyakat készíteni

Page 155: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára.

Képességeihez mérten alkalmazza a különböző ábrázoló-alakító technikákat

közepes (3): Segítséggel képes

jellemző jegyeik alapján felismerhető rajzot készíteni különböző élőlényekről;

pontosan összekapcsolni a vízszintes és függőleges egyeneseket;

megfelelően használni színeket;

tematikus ábrát készíteni;

egyszerű tárgyakat készíteni ;

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára.

Képességeihez mérten alkalmazza a különböző ábrázoló-alakító technikákat

elégséges (2): Együttműködéssel képes

jellemző jegyeik alapján felismerhető rajzot készíteni különböző élőlényekről;

pontosan összekapcsolni a vízszintes és függőleges egyeneseket;

megfelelően használni színeket;

tematikus ábrát készíteni;

egyszerű tárgyakat készíteni együttműködéssel;

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára.

Képességeihez mérten alkalmazza a különböző ábrázoló-alakító technikákat

elégtelen (1): Nem képes

jellemző jegyeik alapján felismerhető rajzot készíteni különböző élőlényekről;

pontosan összekapcsolni a vízszintes és függőleges egyeneseket;

megfelelően használni színeket;

tematikus ábrát készíteni;

egyszerű tárgyakat készíteni

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára.

Page 156: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Mozgásnevelés

Cél: Mozgást megszerettetni. Mozgásigényt kielégíteni. Túlmozgásos vagy mozgásszegény

állapotot megszüntetni. Állóképességet fokozni. Közösségi szellemet kialakítani. A

félénkséget, szorongást leküzdeni. A magabiztosságot fejleszteni.

Feladat: Egyszerű testhelyzetek leutánozása, kar, lábtartások. Egyszerű lépéskombinációk

elvégzése. Labda dobása, -alsó, felső, kétkezes dobás. Ütemtartás (dob, síp, egyéb hangszer).

Négyütemű kar, láb, törzsgyakorlatok bemutatás utáni végrehajtása segítséggel.

Elvárt teljesítmény: Tartson be egyszerű szabályokat. Ismerje fel és reprodukálja az egyszerű

alapmozgásokat, járásmódokat. Utánozza a legegyszerűbb testhelyzeteket. Tudjon két elemből

álló mozdulatsort bemutatás után visszaadni.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés és szóbeli értékelés az emlékezet, feladatmegértés terén, a

célszerűen, akaratlagosan kivitelezett feladatokban. Félévkor tájékoztatás. Év végén szöveges

minősítés, értékelő tájékoztatással. Évente P.A.C. felmérés.

Eszközök: különböző méretű labdák, medicinlabda, zsámoly, pad, tornaszőnyeg, karika, kis

labda (bőr), bordásfal, szalag, bot.

jeles ( 5 ) : Önállóan képes

nagyság szerint sorakozni.

vezényszóra különböző sorakozási gyakorlatokat elvégezni.

felismerni és reprodukálni egyszerű alapmozgásokat, járásmódokat.

egyszerűbb testhelyzeteket utánozni.

bordásfalon függeszkedni.

gimnasztikai gyakorlatokat leutánozni.

utánzással négyütemű gyakorlatokat végezni.

légzését szabályozni.

egykezes alsó és felső dobással célba dobni.

lábbal irányt tartva labdát vezetni (mindkét lábbal), cél felé elrúgni.

csapatához alkalmazkodni, örül mások sikerének.

Kialakult benne a versenyszellem.

Page 157: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

jó (4): Irányítással képes

nagyság szerint sorakozni.

vezényszóra különböző sorakozási gyakorlatokat elvégezni.

felismerni és reprodukálni egyszerű alapmozgásokat, járásmódokat.

egyszerűbb testhelyzeteket utánozni.

segítséggel bordásfalon függeszkedni.

gimnasztikai gyakorlatokat leutánozni.

utánzással négyütemű gyakorlatokat végezni.

légzését szabályozni.

egykezes alsó és felső dobással célba dobni.

lábbal irányt tartva labdát vezetni (mindkét lábbal), cél felé elrúgni.

csapatához alkalmazkodni, örül mások sikerének.

Kialakult benne a versenyszellem.

közepes (3): Segítséggel képes

nagyság szerint sorakozni.

vezényszóra különböző sorakozási gyakorlatokat elvégezni.

felismerni és reprodukálni egyszerű alapmozgásokat, járásmódokat.

egyszerűbb testhelyzeteket utánozni.

bordásfalon függeszkedni.

gimnasztikai gyakorlatokat leutánozni.

utánzással négyütemű gyakorlatokat végezni.

légzését szabályozni.

egykezes alsó és felső dobással célba dobni.

lábbal irányt tartva labdát vezetni (mindkét lábbal), cél felé elrúgni.

csapatához alkalmazkodni, örül mások sikerének.

Kialakult benne a versenyszellem.

elégséges (2): Együttműködéssel képes

nagyság szerint sorakozni.

vezényszóra különböző sorakozási gyakorlatokat elvégezni.

felismerni és reprodukálni egyszerű alapmozgásokat, járásmódokat.

Page 158: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

egyszerűbb testhelyzeteket utánozni.

bordásfalon függeszkedni.

gimnasztikai gyakorlatokat leutánozni.

utánzással négyütemű gyakorlatokat végezni.

légzését szabályozni.

egykezes alsó és felső dobással célba dobni.

lábbal irányt tartva labdát vezetni (mindkét lábbal), cél felé elrúgni.

csapatához alkalmazkodni, örül mások sikerének

Kialakult benne a versenyszellem.

elégtelen (1): Nem képes

nagyság szerint sorakozni.

vezényszóra különböző sorakozási gyakorlatokat elvégezni.

felismerni és reprodukálni egyszerű alapmozgásokat, járásmódokat.

egyszerűbb testhelyzeteket utánozni.

segítséggel bordásfalon függeszkedni.

gimnasztikai gyakorlatokat leutánozni.

segítséggel, utánzással négyütemű gyakorlatokat végezni.

légzését szabályozni.

egykezes alsó és felső dobással célba dobni.

lábbal irányt tartva labdát vezetni (mindkét lábbal), cél felé elrúgni.

csapatához alkalmazkodni, örül mások sikerének.

Nem alakult ki benne a versenyszellem.

Page 159: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

7. osztály

Kommunikáció

Cél: A szocializációs képességet fejleszteni.

Feladat: Hangerőt szabályozni, suttogni, súgni. Szókincs bővítése és pontosítása. Szavakat

értelmezni szövegösszefüggésben. Analóg mondatokat alkotni. Törekvés érthető, összefüggő

beszédre. Felismerni és megváltoztatni a rossz szokásokat. Tiszteletben tartani és érzékelni a

személyes tér határait. A helyes és helytelen viselkedést megnevezni, indokolni, és a helyes

viselkedést a gyakorlatban alkalmazni. A tanuló erkölcsi érzéke helyesen működjön. Helyesen

használni az elsajátított és begyakorolt udvariassági formulákat. Tudni, hogy mit tehet a tanuló

mások előtt és mit nem (pl.: diákszerelem megnyilvánulásai). Egyszerűbb szókincsű írott

anyagból a lényeget megérteni. Kedvenc műsorát kiválasztani és figyelemmel kísérni. A

papíralapú termékeket helyesen, kímélően használni. Egyensúlyra törekedni a szabadidő

eltöltése során. Törekedni az önkorlátozásra.

Elvárt teljesítmény: A tanuló képes verbális közlésre (organikus akadályozottság esetén

nonverbálisra). Képes mondatbővítményeket és múlt időt használni, kifejezni magát bővített

mondatokkal, mellékneveket, határozószókat, igekötőket használni spontán beszédében. A

tanuló képes helyesen használni megtanult nyelvtani formákat, tiltó mondatokat fogalmazni.

A tanuló képes megérteni a tárgyalt eseteket, észrevenni a helytelen viselkedést, indokolni a

választott megoldást, helyes erkölcsi érzéke kialakult. A tanuló képes elsajátítani a szociális

beilleszkedéshez szükséges készségeket, képességeket, tiszteletben tartani és érzékelni a

személyes tér határait. A tanuló képes önmagát és környezetét reálisan értékelni. A tanuló képes

önkifejezéséhez verbális és nonverbális közlési formákat használni. A tanuló képes hétköznapi

helyzetekhez adekvát megnyilvánulással viszonyulni, ismerni és alkalmazni a társadalmi

együttélés normáit.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés, félévenként szóbeli tájékoztatás. Tanév végén

írásbeli tájékoztatás minősítéssel. P.A.C. felmérés.

Tankönyv, taneszköz: A tananyaghoz kapcsolódó eszközök és alapanyagok. Tankönyvek,

újságok, tv-műsorok, könyvek, albumok, diafilmek, füzet.

Page 160: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

jeles ( 5 ): Önállóan képes

a verbális közlésre (organikus akadályozottság esetén nonverbálisra),

megérteni a tárgyalt eseteket, észre venni a helytelen viselkedést,

a tájékozódáshoz, feladata elvégzéséhez segítséget kérni, elfogadni,

a helyes és helytelen viselkedést megnevezni és a gyakorlatban alkalmazni,

őszinte kapcsolatot kialakítani,

kerülni a feltűnő, oda nem illő viselkedést,

érzelmein uralkodni,

az elsajátított viselkedésmódok szerint kulturált módon kapcsolatot tartani

egyszerűbb helyzetekben,

megérteni az ábrák, szimbólumok, szituációk információit, egyszerűbb szókincsű

írott anyagból a lényeget megérteni,

az önkorlátozásra a szórakoztató elektronikai eszközök használatakor,

kiválasztani és figyelni kedvenc műsorát,

a papíralapú termékeket helyesen, kímélően használni.

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

Page 161: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

a verbális közlésre (organikus akadályozottság esetén nonverbálisra),

megérteni a tárgyalt eseteket, észre venni a helytelen viselkedést,

a tájékozódáshoz, feladata elvégzéséhez segítséget kérni, elfogadni,

a helyes és helytelen viselkedést megnevezni és a gyakorlatban alkalmazni,

őszinte kapcsolatot kialakítani,

kerülni a feltűnő, oda nem illő viselkedést,

érzelmein uralkodni,

az elsajátított viselkedésmódok szerint kulturált módon kapcsolatot tartani

egyszerűbb helyzetekben,

megérteni az ábrák, szimbólumok, szituációk információit, egyszerűbb szókincsű

írott anyagból a lényeget megérteni,

az önkorlátozásra a szórakoztató elektronikai eszközök használatakor,

kiválasztani és figyelni kedvenc műsorát,

a papíralapú termékeket helyesen, kímélően használni.

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

Page 162: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

a verbális közlésre (organikus akadályozottság esetén nonverbálisra),

megérteni a tárgyalt eseteket, észre venni a helytelen viselkedést,

a tájékozódáshoz, feladata elvégzéséhez segítséget kérni, elfogadni,

a helyes és helytelen viselkedést megnevezni és a gyakorlatban alkalmazni,

őszinte kapcsolatot kialakítani,

kerülni a feltűnő, oda nem illő viselkedést,

érzelmein uralkodni,

az elsajátított viselkedésmódok szerint kulturált módon kapcsolatot tartani

egyszerűbb helyzetekben,

megérteni az ábrák, szimbólumok, szituációk információit, egyszerűbb szókincsű

írott anyagból a lényeget megérteni,

az önkorlátozásra a szórakoztató elektronikai eszközök használatakor,

kiválasztani és figyelni kedvenc műsorát,

a papíralapú termékeket helyesen, kímélően használni.

Page 163: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Olvasás-írás

Cél: Az olvasás és írás minden területén az önállóság fokozása. Az olvasás, mint információs

eszköz spontán felhasználása a gyakorlatban. Önálló eligazodás írásos anyagokban

(telefonkönyv, tv-újág, naptár stb.).

Feladatok: A betűkészlet további növelése, a helyes kihallás, kiejtés és leírás folyamatos

gyakorlása. Rövid mondatok önálló olvasása, értelmezése. Nyelvi játékok, rejtvények,

személyre szabott feladatok a tanulók különböző szintjének megfelelően. A kulturált

kommunikáció minden formájának gyakorlása különböző élethelyzetekben. A rendezett

külalakú, olvasható írás tempójának folyamatos gyorsítása.

Elvárt teljesítmény: Az összes betűt ismerje fel, rövid mondatokat olvasson ki, értelmezzen.

Írásban feltett kérdésekre önálló, adekvát választ adjon írásban. A különböző betűalakokat,

írásmódokat, rövidítéseket, közismert idegen helyesírású szavakat ismerje fel és megfelelően

használja. A helyesírás elemi szabályait tartsa be.

Értékelés: 1-5 érdemjeggyel a kommunikációs készség, a környezet felé irányuló érdeklődés,

a szövegértés, és az íráskészség terén megmutatkozó jártasság és a P.A.C. mérőeszközzel mért

objektív eredmények alapján.

Tankönyvek, taneszközök: Tankönyvek, könyvek, munkafüzetek, rejtvényfüzetek, a

környezetben fellelhető reklám- és tájékoztató kiadványok.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

felismerni és megfelelően használni a különböző betűalakokat, írásmódokat,

rövid szöveget önállóan elolvasni, értelmezni,

a mindennapi életben adódó olvasási feladatok megoldására, önállóan megírni –

értékelhető tartalommal – néhány mondatos levelet.

adekvát választ adni írásban, az írásban feltett kérdésekre,

közkeletű rövidítéseket, olvasni, írni.

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

felismerni és megfelelően használni a különböző betűalakokat, írásmódokat,

rövid szöveget önállóan elolvasni, értelmezni,

a mindennapi életben adódó olvasási feladatok megoldására, önállóan megírni –

értékelhető tartalommal – néhány mondatos levelet.

Page 164: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

adekvát választ adni írásban, az írásban feltett kérdésekre,

közkeletű rövidítéseket, olvasni, írni.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

felismerni és megfelelően használni a különböző betűalakokat, írásmódokat,

rövid szöveget önállóan elolvasni, értelmezni,

a mindennapi életben adódó olvasási feladatok megoldására, önállóan megírni –

értékelhető tartalommal – néhány mondatos levelet.

adekvát választ adni írásban, az írásban feltett kérdésekre,

közkeletű rövidítéseket, olvasni, írni.

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

felismerni és megfelelően használni a különböző betűalakokat, írásmódokat,

rövid szöveget önállóan elolvasni, értelmezni,

a mindennapi életben adódó olvasási feladatok megoldására, önállóan megírni –

értékelhető tartalommal – néhány mondatos levelet.

adekvát választ adni írásban, az írásban feltett kérdésekre,

közkeletű rövidítéseket, olvasni, írni.

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

felismerni és megfelelően használni a különböző betűalakokat, írásmódokat,

rövid szöveget önállóan elolvasni, értelmezni,

a mindennapi életben adódó olvasási feladatok megoldására, önállóan megírni –

értékelhető tartalommal – néhány mondatos levelet.

adekvát választ adni írásban, az írásban feltett kérdésekre,

közkeletű rövidítéseket, olvasni, írni.

Page 165: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Számolás-mérés

Cél: Időbeli tájékozódás további fejlesztése, időegységek megismerése, összehasonlítása

(órától az évig).Térbeli tájékozódás fokozása, önálló eligazodás térképen. Számkör bővítés 20-

ig. Több lépcsős műveletek megértése, felállítása, összefüggések megértése. Szöveges

feladatok során logikai összefüggések önálló felismerése.

Feladatok: Naptárban, újságban időpontok keresése, összehasonlítása. Térképen ismert

útvonalak, helyszínek megkeresése. Műveletek végzése 10-es átlépéssel, helyiérték fogalmának

megértése, gyakorlása.

Elvárt teljesítmény: A logikai gondolkodás elvárható szintjén az összefüggéseket keresse,

ismerje fel, fogalmazza meg. Idő- és térbeli tájékozódási készségét spontán alkalmazza a

gyakorlatban. Elemi számolási feladatokat egyre magasabb szinten, egyre nagyobb

önállósággal oldjon meg.

Értékelés: 1-5 érdemjeggyel illetve osztályzattal a képességekhez mért eredmény és a P.A.C.

mérőeszközzel mért teljesítmény alapján.

Tankönyvek, taneszközök: a környezet személyei, tárgyai, számolási segédeszközök,

számkártyák, feladatlapok, munkafüzet, tankönyvek.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

alapvető ismeretekkel rendelkezni az égtájakról,

biztosan eligazodni az iskolán belül;

lényeges információkat megfigyelni és elmondani;

műveleteket végezni, segédeszközökkel kis hibaszázalékkal, egyre nagyobb

önállósággal megoldani elemi számolási feladatokat;

feladatát kitartóan, igényesen végezni;

a környezetében levő tárgyakon pontos mérést végezni,

megérteni az időegységek különböző nagyságrendjét, a gyakorlatban spontán

alkalmazni az idő- és térbeli tájékozódási készségét,

megtanulni a pénz gondos megőrzését, megbecsülését, a gyakorlatban használni

(segítséggel) a pénzt, mint fizetőeszközt;

közös játékban részt venni a szabályok betartásával, konfliktusok elkerülésével.

Page 166: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

alapvető ismeretekkel rendelkezni az égtájakról,

biztosan eligazodni az iskolán belül;

lényeges információkat megfigyelni és elmondani;

műveleteket végezni, segédeszközökkel kis hibaszázalékkal, egyre nagyobb

önállósággal megoldani elemi számolási feladatokat;

feladatát kitartóan, igényesen végezni;

a környezetében levő tárgyakon pontos mérést végezni,

megérteni az időegységek különböző nagyságrendjét, a gyakorlatban spontán

alkalmazni az idő- és térbeli tájékozódási készségét,

megtanulni a pénz gondos megőrzését, megbecsülését, a gyakorlatban használni

(segítséggel) a pénzt, mint fizetőeszközt;

közös játékban részt venni a szabályok betartásával, konfliktusok elkerülésével.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

alapvető ismeretekkel rendelkezni az égtájakról,

biztosan eligazodni az iskolán belül;

lényeges információkat megfigyelni és elmondani;

műveleteket végezni, segédeszközökkel kis hibaszázalékkal, egyre nagyobb

önállósággal megoldani elemi számolási feladatokat;

feladatát kitartóan, igényesen végezni;

a környezetében levő tárgyakon pontos mérést végezni,

megérteni az időegységek különböző nagyságrendjét, a gyakorlatban spontán

alkalmazni az idő- és térbeli tájékozódási készségét,

megtanulni a pénz gondos megőrzését, megbecsülését, a gyakorlatban használni

(segítséggel) a pénzt, mint fizetőeszközt;

közös játékban részt venni a szabályok betartásával, konfliktusok elkerülésével.

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

alapvető ismeretekkel rendelkezni az égtájakról,

biztosan eligazodni az iskolán belül;

lényeges információkat megfigyelni és elmondani;

Page 167: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

műveleteket végezni, segédeszközökkel kis hibaszázalékkal, egyre nagyobb

önállósággal megoldani elemi számolási feladatokat;

feladatát kitartóan, igényesen végezni;

a környezetében levő tárgyakon pontos mérést végezni,

megérteni az időegységek különböző nagyságrendjét, a gyakorlatban spontán

alkalmazni az idő- és térbeli tájékozódási készségét,

megtanulni a pénz gondos megőrzését, megbecsülését, a gyakorlatban használni

(segítséggel) a pénzt, mint fizetőeszközt;

közös játékban részt venni a szabályok betartásával, konfliktusok elkerülésével.

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

alapvető ismeretekkel rendelkezni az égtájakról,

biztosan eligazodni az iskolán belül;

lényeges információkat megfigyelni és elmondani;

műveleteket végezni, segédeszközökkel kis hibaszázalékkal, egyre nagyobb

önállósággal megoldani elemi számolási feladatokat;

feladatát kitartóan, igényesen végezni;

a környezetében levő tárgyakon pontos mérést végezni,

megérteni az időegységek különböző nagyságrendjét, a gyakorlatban spontán

alkalmazni az idő- és térbeli tájékozódási készségét,

megtanulni a pénz gondos megőrzését, megbecsülését, a gyakorlatban használni

(segítséggel) a pénzt, mint fizetőeszközt;

közös játékban részt venni a szabályok betartásával, konfliktusok elkerülésével.

Page 168: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Társadalmi ismeretek

Cél: A beszédfejlesztés tantárgy témakörein belül tanult ismereteket alkalmazni fokozódó

önállósággal. Látókörét kibővíteni, tágabb környezetét pontosabban megismerni.

Feladat: Megszerzett ismereteit az élet különböző színterein a gyakorlatban alkalmazhassa.

Elvárt teljesítmény: Tudja legfontosabb személyi adatait, lakóhelye, iskolája címét.

Bővüljenek ismeretei a legfontosabb szolgáltató és közintézményekről. Ismerje a gyalogos

közlekedés főbb szabályait, segítséggel használja a tömegközlekedési járműveket. Ismerje a

legfontosabb ünnepeket, és azok jelentőségét. Legyenek ismeretei arról milyen módon töltheti

hasznosan szabadidejét. Legyen együttműködő a helyes önismeret kialakításában. Legyen

egyre valósabb az önmagáról alkotott képe. Elemi szinten legyen képes egyszerű

következtetéseket levonni tevékenysége során. Legyenek ismeretei a térkép használatával

kapcsolatban.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, tevékenységekben, szóbeli értékeléssel.

Félévkor szóbeli tájékoztatás, év végén érdemjegy, szöveges értékeléssel. Évente P.A.C.

felmérés.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

használni a szolgáltató- és közintézményeket, az igazolványokat megfelelően használni,

ismerni a magyar történelem kiemelkedő eseményeit, a legfontosabb ünnepeket, azok

jelentőségét, a nemzeti ünnep fogalmát, a magyar zászlót és címert,

Himnuszt (segítséggel) elénekelni,

alkalmazni a közlekedési szabályokat,

felismerni a lakóhelye és az ország fontos nevezetességeit.

legyen egyszerű élethelyzetekben helyesen cselekedni, felismerni a konfliktushelyzetet,

segítséget kérni, kapcsolatot teremteni

önismerete váljon egyre biztosabbá.

Állampolgári érzései kialakulóban, elmélyülőben vannak.

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

használni a szolgáltató- és közintézményeket, az igazolványokat megfelelően használni,

ismerni a magyar történelem kiemelkedő eseményeit, a legfontosabb ünnepeket, azok

jelentőségét, a nemzeti ünnep fogalmát, a magyar zászlót és címert,

Page 169: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Himnuszt (segítséggel) elénekelni,

alkalmazni a közlekedési szabályokat,

felismerni a lakóhelye és az ország fontos nevezetességeit.

legyen egyszerű élethelyzetekben helyesen cselekedni, felismerni a konfliktushelyzetet,

segítséget kérni, kapcsolatot teremteni

önismerete váljon egyre biztosabbá.

Állampolgári érzései kialakulóban, elmélyülőben vannak.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

használni a szolgáltató- és közintézményeket, az igazolványokat megfelelően használni,

ismerni a magyar történelem kiemelkedő eseményeit, a legfontosabb ünnepeket, azok

jelentőségét, a nemzeti ünnep fogalmát, a magyar zászlót és címert,

Himnuszt (segítséggel) elénekelni,

alkalmazni a közlekedési szabályokat,

felismerni a lakóhelye és az ország fontos nevezetességeit.

legyen egyszerű élethelyzetekben helyesen cselekedni, felismerni a konfliktushelyzetet,

segítséget kérni, kapcsolatot teremteni

önismerete váljon egyre biztosabbá.

Állampolgári érzései kialakulóban, elmélyülőben vannak.

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

használni a szolgáltató- és közintézményeket, az igazolványokat megfelelően használni,

ismerni a magyar történelem kiemelkedő eseményeit, a legfontosabb ünnepeket, azok

jelentőségét, a nemzeti ünnep fogalmát, a magyar zászlót és címert,

Himnuszt (segítséggel) elénekelni,

alkalmazni a közlekedési szabályokat,

felismerni a lakóhelye és az ország fontos nevezetességeit.

legyen egyszerű élethelyzetekben helyesen cselekedni, felismerni a konfliktushelyzetet,

segítséget kérni, kapcsolatot teremteni

önismerete váljon egyre biztosabbá.

Állampolgári érzései kialakulóban, elmélyülőben vannak.

Page 170: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

használni a szolgáltató- és közintézményeket, az igazolványokat megfelelően

használni,

ismerni a magyar történelem kiemelkedő eseményeit, a legfontosabb ünnepeket,

azok jelentőségét, a nemzeti ünnep fogalmát, a magyar zászlót és címert,

Himnuszt (segítséggel) elénekelni,

alkalmazni a közlekedési szabályokat,

felismerni a lakóhelye és az ország fontos nevezetességeit.

legyen egyszerű élethelyzetekben helyesen cselekedni, felismerni a

konfliktushelyzetet,

segítséget kérni, kapcsolatot teremteni

önismerete váljon egyre biztosabbá.

Állampolgári érzései nincsenek kialakulóban.

Page 171: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Életvitel és gyakorlat

Cél: Munkavégzése legyen egyre magabiztosabb és gördülékenyebb. j technikákat megtanulni

és a munkát segítő munkaeszközök, háztartási és konyhai kisgépek használatát megismerni.

Feladat: Újabb varrási technikák és textilkezeléssel kapcsolatos munkafolyamatok

megismerése. (kefélés, mosás, folttisztítás, vasalás). Vásárlásoknál több szempont mérlegelése

és a célszerű választás gyakorlása. (nézze meg a piktogramok, ár, szavatosság, minőség).

Takarítási, mosási munkák végzéséhez szükséges tisztítószerek fajtái és azok gazdaságos

használata.

Elvárt teljesítmény: Ismerje az alapvető munkafolyamatokat, néhányat segítséggel tudjon

végezni. Ismerje az edényeket, eszközöket, egyszerű konyhai gépeket. Segítséggel vegyen részt

a konyhai munkákban. Megadott helyiségek takarításának részmunkáit tudja elvégezni

segítséggel. Ismerje az alapanyagokat, azok elemi tulajdonságait, ismerje a vasaló használatát.

Tudjon tájékozódni az üzletben, segítséggel tudjon egy tételt vásárolni. Tudja, hol találhatók a

piktogramok. Ismerje az anyag megmunkálásának különböző módjait.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés tevékenységek végzése közben. Félévkor tájékoztató

értékelés arról, mely tevékenységekben mutat nagyobb önállóságot, illetve lemaradást. Év

végén osztályzat kiegészítve rövid szöveges értékeléssel. Évente P.A.C. mérés.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

felismerni a tanult textilfajtákat, a tanult öltésformák közül néhányat (segítséggel

tud) alkalmazni;

egyszerű gombot felvarrni;

részt venni az eddig tanult és begyakorolt munkatevékenységekben;

részt venni a konyhai munkákban, elkészíteni egy-egy hideg, illetve egyszerű meleg

ételt, ismeri az edényeket, eszközöket, az egyszerű konyhai gépek használatát;

megadott helyiséget takarítani;

válogatni a ruhát színe, anyaga, szennyezettsége alapján, ismeri a mosás, vasalás

eszközeit, használatkor a piktogramok utasításait figyelembe venni;

tájékozódni az üzletben, segítséggel tud néhány tételt vásárolni;

tevékenységei során néhány piktogramot értelmezni, tudja hogy hol találhatóak a

terméken azok;

a tanult technikák alapján elemi figura készítésében részt venni.

Page 172: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

felismerni a tanult textilfajtákat, a tanult öltésformák közül néhányat (segítséggel

tud) alkalmazni;

egyszerű gombot felvarrni;

részt venni az eddig tanult és begyakorolt munkatevékenységekben;

részt venni a konyhai munkákban, elkészíteni egy-egy hideg, illetve egyszerű meleg

ételt, ismeri az edényeket, eszközöket, az egyszerű konyhai gépek használatát;

megadott helyiséget takarítani;

válogatni a ruhát színe, anyaga, szennyezettsége alapján, ismeri a mosás, vasalás

eszközeit, használatkor a piktogramok utasításait figyelembe venni;

tájékozódni az üzletben, segítséggel tud néhány tételt vásárolni;

tevékenységei során néhány piktogramot értelmezni, tudja hogy hol találhatóak a

terméken azok;

a tanult technikák alapján elemi figura készítésében részt venni.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

felismerni a tanult textilfajtákat, a tanult öltésformák közül néhányat (segítséggel

tud) alkalmazni;

egyszerű gombot felvarrni;

részt venni az eddig tanult és begyakorolt munkatevékenységekben;

részt venni a konyhai munkákban, elkészíteni egy-egy hideg, illetve egyszerű meleg

ételt, ismeri az edényeket, eszközöket, az egyszerű konyhai gépek használatát;

megadott helyiséget takarítani;

válogatni a ruhát színe, anyaga, szennyezettsége alapján, ismeri a mosás, vasalás

eszközeit, használatkor a piktogramok utasításait figyelembe venni;

tájékozódni az üzletben, segítséggel tud néhány tételt vásárolni;

tevékenységei során néhány piktogramot értelmezni, tudja hogy hol találhatóak a

terméken azok;

a tanult technikák alapján elemi figura készítésében részt venni.

Page 173: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

felismerni a tanult textilfajtákat, a tanult öltésformák közül néhányat (segítséggel

tud) alkalmazni;

egyszerű gombot felvarrni;

részt venni az eddig tanult és begyakorolt munkatevékenységekben;

részt venni a konyhai munkákban, elkészíteni egy-egy hideg, illetve egyszerű meleg

ételt, ismeri az edényeket, eszközöket, az egyszerű konyhai gépek használatát;

megadott helyiséget takarítani;

válogatni a ruhát színe, anyaga, szennyezettsége alapján, ismeri a mosás, vasalás

eszközeit, használatkor a piktogramok utasításait figyelembe venni;

tájékozódni az üzletben, segítséggel tud néhány tételt vásárolni;

tevékenységei során néhány piktogramot értelmezni, tudja hogy hol találhatóak a

terméken azok;

a tanult technikák alapján elemi figura készítésében részt venni.

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

felismerni a tanult textilfajtákat, a tanult öltésformák közül néhányat nem tud

alkalmazni;

egyszerű gombot felvarrni;

részt venni az eddig tanult és begyakorolt munkatevékenységekben;

részt venni a konyhai munkákban, elkészíteni egy-egy hideg, illetve egyszerű meleg

ételt, ismerni az edényeket, eszközöket, az egyszerű konyhai gépek használatát;

megadott helyiséget takarítani;

válogatni a ruhát színe, anyaga, szennyezettsége alapján, nem ismeri a mosás,

vasalás eszközeit, használatkor a piktogramok utasításait figyelembe nem veszi;

tájékozódni az üzletben, segítséggel sem tud néhány tételt vásárolni;

tevékenységei során néhány piktogramot értelmezni, nem tudja hogy hol találhatóak

a terméken azok;

a tanult technikák alapján elemi figura készítésében részt venni.

Page 174: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Környezetismeret

Cél: A betegségeket megelőzni. A baleset-megelőzés egyszerűbb szabályait ismerni.

Szocializációs szintet fejleszteni.

Feladat: Az egészség megőrzése, és megtartásának fontossága. A helyes táplálkozás és az

egészséges életmód megismerése. Személyi higiéniájában és öltözködésében az igényesség

megjelenése. A balesetvédelmi szabályok betartása és a tennivalók váratlan események

alkalmával. Önálló telefonhasználat adott helyzetekben.

Elvárt teljesítmény: Legyen elemi ismerete teste biológiai működéséről. Tudja ruházatát

ízlésesen kiválogatni, gondozni, tisztán tartani. Fejlődjön a testi higiénia iránti igénye, igényelje

a mozgást és a szabad levegőn való tartózkodást. Legyen ismerete a helyes és helytelen

táplálkozásról. Ismerje fel és kerülje a balesetveszélyt, tudja azt elkerülni, életkorának és

értelmi szintjének megfelelően tudjon segítséget kérni és nyújtani. Legyen elemi ismerete a

környezeti hatásokról és azok következményeiről, ismerje fel az élőlények és a környezetük

kölcsönhatását.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, tanulásban, szóbeli értékeléssel. A

pozitívumok folyamatos megerősítése. Egyszerű feladatlapok megoldása a szükséges

segítségnyújtás mellett. Félévkor szóbeli tájékoztatás, év végén osztályzat, szöveges

értékeléssel kiegészítve. Évente P.A.C. felmérés.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

elemi ismeretekkel rendelkezni a teste biológiai működéséről,

a testi higiénia, a mozgás, a szabad levegőn való tartózkodás iránti igényét

fejleszteni,

ruházatát ízlésesen kiválogatni, gondozni, tisztán tartani,

a helyes és helytelen táplálkozást megkülönböztetni, ismeretei vannak róla,

elemi ismereteket szerezni a növény- és állatvilágról, azok élőhelyeiről,

hasznukról, kárukról, környezeti hatásokról és azok következményeiről,

felismerni az élőlények és környezetük kölcsönhatásait,

tájékozódni kis segítséggel a térképen és a könyvekben,

fejlettségi szintjének megfelelően kialakítani környezetvédő szemléletét.

Page 175: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

elemi ismeretekkel rendelkezni a teste biológiai működéséről,

a testi higiénia, a mozgás, a szabad levegőn való tartózkodás iránti igényét

fejleszteni,

ruházatát ízlésesen kiválogatni, gondozni, tisztán tartani,

a helyes és helytelen táplálkozást megkülönböztetni, ismeretei vannak róla,

elemi ismereteket szerezni a növény- és állatvilágról, azok élőhelyeiről,

hasznukról, kárukról, környezeti hatásokról és azok következményeiről,

felismerni az élőlények és környezetük kölcsönhatásait,

tájékozódni kis segítséggel a térképen és a könyvekben,

fejlettségi szintjének megfelelően kialakítani környezetvédő szemléletét.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

elemi ismeretekkel rendelkezni a teste biológiai működéséről,

a testi higiénia, a mozgás, a szabad levegőn való tartózkodás iránti igényét

fejleszteni,

ruházatát ízlésesen kiválogatni, gondozni, tisztán tartani,

a helyes és helytelen táplálkozást megkülönböztetni, ismeretei vannak róla,

elemi ismereteket szerezni a növény- és állatvilágról, azok élőhelyeiről,

hasznukról, kárukról, környezeti hatásokról és azok következményeiről,

felismerni az élőlények és környezetük kölcsönhatásait,

tájékozódni a térképen és a könyvekben,

fejlettségi szintjének megfelelően kialakítani környezetvédő szemléletét.

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

elemi ismeretekkel rendelkezni a teste biológiai működéséről,

a testi higiénia, a mozgás, a szabad levegőn való tartózkodás iránti igényét

fejleszteni,

ruházatát ízlésesen kiválogatni, gondozni, tisztán tartani,

a helyes és helytelen táplálkozást megkülönböztetni, ismeretei vannak róla,

elemi ismereteket szerezni a növény- és állatvilágról, azok élőhelyeiről, hasznukról,

kárukról, környezeti hatásokról és azok következményeiről, felismerni az élőlények

és környezetük kölcsönhatásait,

Page 176: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

tájékozódni a térképen és a könyvekben,

fejlettségi szintjének megfelelően kialakítani környezetvédő szemléletét.

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

elemi ismeretekkel rendelkezni a teste biológiai működéséről,

a testi higiénia, a mozgás, a szabad levegőn való tartózkodás iránti igényét

fejleszteni,

ruházatát ízlésesen kiválogatni, gondozni, tisztán tartani,

a helyes és helytelen táplálkozást megkülönböztetni, ismeretei nincsenek róla,

elemi ismereteket szerezni a növény- és állatvilágról, azok élőhelyeiről, hasznukról,

kárukról, környezeti hatásokról és azok következményeiről, felismerni az élőlények

és környezetük kölcsönhatásait,

tájékozódni a térképen és a könyvekben,

fejlettségi szintjének megfelelően kialakítani környezetvédő szemléletét.

Page 177: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ének-zene

Cél: Versek, népdalok, népi játékok megismerésével segíteni a nemzeti identitás kialakulását.

Kibontakoztatni a tanuló harmonikus személyiségét és képességét.

A zenehallgatás során fejleszteni esztétikai értékrendjét.

Feladat: A zenei élmény segítségével az emlékezet, az ének a megfigyelő képesség fejlesztése.

Hangszerek megismerése. Alakuljon ki a hangos, halk fogalma, és tudja azt differenciálni.

Előadása legyen egyre bátrabb, vállaljon szívesen szereplést. A Himnusz és Szózat

megismerése és a helyes viselkedéskialakítása elhangzásuk során.

Elvárt teljesítmény: Irányítás mellett huzamosabb ideig hallgasson értelmi képességének

megfelelő zenét. Irányítás mellett tudjon egyszerű ritmust utánozni hangszeres kísérettel.

Segítséggel tudjon énekelni 8-10 egyszerű népdalt, tudjon eljátszani 1-2 gyermek táncot.

Ismerje a Himnuszt és Szózatot. Viselkedjen megfelelően.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, bármilyen kommunikatív

megnyilvánulásban, játékban.

Félévkor rövid tájékoztatás, év végén szöveges minősítés és értékelő tájékoztató.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

(segítséggel) énekelni legalább 8-10 egyszerű népdalt és eljátszani 1-2

gyermektáncot,

ismerni a Himnuszt és a Szózatot, elhangzásukkor megfelelően viselkedni,

ritmusképletet lejegyezni és visszaolvasni,

észlelni a különbséget a lassú és a gyors zene között,

hangszerrel erősíteni, halkítani,

kialakult a belső hallása,

felismerni megszólaltatás után a hangszereket,

felismeri a szólamokat,

irányítás mellett egyszerű ritmust utánozni hangszeres kísérettel,

irányítás mellett huzamosabb ideig értelmi képességének megfelelő zenét hallgatni,

a többször hallott részleteket felismerni zenedarabokban.

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

énekelni legalább 8-10 egyszerű népdalt és eljátszani 1-2 gyermektáncot,

Page 178: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

ismerni a Himnuszt és a Szózatot, elhangzásukkor megfelelően viselkedni,

ritmusképletet lejegyezni és visszaolvasni,

észlelni a különbséget a lassú és a gyors zene között,

hangszerrel erősíteni, halkítani,

kialakult a belső hallása,

felismerni megszólaltatás után a hangszereket,

felismeri a szólamokat,

irányítás mellett egyszerű ritmust utánozni hangszeres kísérettel,

irányítás mellett huzamosabb ideig értelmi képességének megfelelő zenét hallgatni,

a többször hallott részleteket felismerni zenedarabokban.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

énekelni legalább 8-10 egyszerű népdalt és eljátszani 1-2 gyermektáncot,

ismerni a Himnuszt és a Szózatot, elhangzásukkor megfelelően viselkedni,

ritmusképletet lejegyezni és visszaolvasni,

észlelni a különbséget a lassú és a gyors zene között,

hangszerrel erősíteni, halkítani,

kialakult a belső hallása,

felismerni megszólaltatás után a hangszereket,

felismeri a szólamokat,

irányítás mellett egyszerű ritmust utánozni hangszeres kísérettel,

irányítás mellett huzamosabb ideig értelmi képességének megfelelő zenét hallgatni,

a többször hallott részleteket felismerni zenedarabokban.

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

énekelni legalább 8-10 egyszerű népdalt és eljátszani 1-2 gyermektáncot,

ismerni a Himnuszt és a Szózatot, elhangzásukkor megfelelően viselkedni,

ritmusképletet lejegyezni és visszaolvasni,

észlelni a különbséget a lassú és a gyors zene között,

hangszerrel erősíteni, halkítani,

kialakult a belső hallása,

felismerni megszólaltatás után a hangszereket,

Page 179: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

felismeri a szólamokat,

irányítás mellett egyszerű ritmust utánozni hangszeres kísérettel,

irányítás mellett huzamosabb ideig értelmi képességének megfelelő zenét hallgatni,

a többször hallott részleteket felismerni zenedarabokban.

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

énekelni legalább 8-10 egyszerű népdalt és eljátszani 1-2 gyermektáncot,

ismerni a Himnuszt és a Szózatot, elhangzásukkor megfelelően viselkedni,

ritmusképletet lejegyezni és visszaolvasni,

észlelni a különbséget a lassú és a gyors zene között,

hangszerrel erősíteni, halkítani,

kialakult a belső hallása,

felismerni megszólaltatás után a hangszereket,

felismeri a szólamokat,

irányítás mellett egyszerű ritmust utánozni hangszeres kísérettel,

irányítás mellett huzamosabb ideig értelmi képességének megfelelő zenét hallgatni,

a többször hallott részleteket felismerni zenedarabokban.

Page 180: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ábrázolás-alakítás

Cél: Az alkotó- és befogadóképesség fejlődése. A kreatív önkifejezés igényének kialakulása a

vizuális művészetek eszköztárának felhasználásával. A felfedezés, a siker örömével a tanuló

pozitív énképének kialakulása, önismeretének fejlődése. A tantárgy szemléletformáló hatása

által a tanuló esztétikai érzékének fejlődése.

Feladat: A környezet megfigyelésén, megismerésén keresztül a vizuális jelek megértése és

kreatív használata. A tantárgyhoz, tananyaghoz kapcsolódó eszközök megismerése és

használata növekvő önállósággal. Tantárgy-specifikus készségek fejlesztése. Az önálló

alkotótevékenység iránti igény kialakítása.

Elvárt teljesítmény: A tanuló képességeihez mérten igyekezzen elsajátítani a különböző

ábrázoló- alakító technikákat. Törekedjen az ábrázolás- alakítás eszközeinek és anyagainak

adekvát használatára.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés, félévenként szóbeli tájékoztatás. Tanév végén írásbeli

tájékoztatás minősítéssel. P.A.C. felmérés.

Tankönyv, taneszköz: Képeskönyvek, fotóalbumok, művészeti albumok, műtárgy

reprodukciók, fotók, folyóiratok, tanári segédletek. A tananyaghoz kapcsolódó eszközök és

alapanyagok.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

(irányítással) összefüggést felfedezni a színek és érzelmek között,

(irányítással) saját élményeit rajzos formában megjeleníteni,

végezni el a feladatokat,

képességeihez mérten elsajátítani különböző ábrázoló-alakító technikákat,

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára,

irányítással felismerni és szétválogatni a különböző anyagfajtákat,

(irányítással) egyszerű tárgyakat készíteni,

(irányítással) megismert néhány népművészeti alkotást,

(irányítással) szemlélgetni művészeti alkotásokat, a neki tetszőt kiválasztani, elemezni.

Page 181: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

(irányítással) összefüggést felfedezni a színek és érzelmek között,

(irányítással) saját élményeit rajzos formában megjeleníteni,

végezni el a feladatokat,

képességeihez mérten elsajátítani különböző ábrázoló-alakító technikákat,

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára,

irányítással felismerni és szétválogatni a különböző anyagfajtákat,

(irányítással) egyszerű tárgyakat készíteni,

(irányítással) megismert néhány népművészeti alkotást,

(irányítással) szemlélgetni művészeti alkotásokat, a neki tetszőt kiválasztani, elemezni.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

(irányítással) összefüggést felfedezni a színek és érzelmek között,

(irányítással) saját élményeit rajzos formában megjeleníteni,

végezni el a feladatokat,

képességeihez mérten elsajátítani különböző ábrázoló-alakító technikákat,

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára,

irányítással felismerni és szétválogatni a különböző anyagfajtákat,

(irányítással) egyszerű tárgyakat készíteni,

(irányítással) megismert néhány népművészeti alkotást,

(irányítással) szemlélgetni művészeti alkotásokat, a neki tetszőt kiválasztani, elemezni.

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

összefüggést felfedezni a színek és érzelmek között,

saját élményeit rajzos formában megjeleníteni,

felismerni és szétválogatni a különböző anyagfajtákat,

egyszerű tárgyakat készíteni,

megismert néhány népművészeti alkotást,

szemlélgetni művészeti alkotásokat, a neki tetszőt kiválasztani, elemezni.

Page 182: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

összefüggést felfedezni a színek és érzelmek között,

saját élményeit rajzos formában megjeleníteni,

végezni el a feladatokat,

képességeihez mérten elsajátítani különböző ábrázoló-alakító technikákat,

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára,

irányítással felismerni és szétválogatni a különböző anyagfajtákat,

egyszerű tárgyakat készíteni,

megismert néhány népművészeti alkotást,

szemlélgetni művészeti alkotásokat, a neki tetszőt kiválasztani, elemezni.

Page 183: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Információs eszközök használata

jeles ( 5 ): Önállóan képes

ismerni a számítógép tartozékainak és az irodatechnikai eszközök neveit,

tudni azt, hogy melyik eszköz mire használható,

elemi szinten kezelni az egeret, a billentyűket és a telefont,

kulturáltan telefonálást kezdeményezni és folytatni, tisztában van a telefonhasználat

anyagi vonzatával,

különböző típusú játékprogramok használatát elsajátítani egyéni szintekhez mért

nehézségi fokon.

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

ismerni a számítógép tartozékainak és az irodatechnikai eszközök neveit,

tudni azt, hogy melyik eszköz mire használható,

elemi szinten kezelni az egeret, a billentyűket és a telefont,

kulturáltan telefonálást kezdeményezni és folytatni, tisztában van a telefonhasználat

anyagi vonzatával,

különböző típusú játékprogramok használatát elsajátítani egyéni szintekhez mért

nehézségi fokon.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

ismerni a számítógép tartozékainak és az irodatechnikai eszközök neveit,

tudni azt, hogy melyik eszköz mire használható,

elemi szinten kezelni az egeret, a billentyűket és a telefont,

kulturáltan telefonálást kezdeményezni és folytatni, tisztában lenni azzal, hogy van a

telefonhasználatnak anyagi vonzata,

Page 184: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

ismerni a számítógép tartozékainak és az irodatechnikai eszközök neveit,

tudni azt, hogy melyik eszköz mire használható,

elemi szinten kezelni az egeret, a billentyűket és a telefont,

kulturáltan telefonálást kezdeményezni és folytatni, tisztában lenni azzal, hogy van a

telefonhasználatnak anyagi vonzata,

különböző típusú játékprogramok használatát elsajátítani egyéni szintekhez mért

nehézségi fokon.

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

ismerni a számítógép tartozékainak és az irodatechnikai eszközök neveit,

tudni azt, hogy melyik eszköz mire használható,

elemi szinten kezelni az egeret, a billentyűket és a telefont,

kulturáltan telefonálást kezdeményezni és folytatni, nincs tisztában a telefonhasználat

anyagi vonzatával,

különböző típusú játékprogramok használatát elsajátítani egyéni szintekhez mért

nehézségi fokon.

Page 185: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Testnevelés

Cél: A rendszeres mozgás, testedzés, és az egészséges életmód iránti igényt kialakítani. Az

egészséges testi fejlődést biztosítani. A mozgásnevelés tantárgy tanítása során kialakított és

begyakorolt mozgáselemeket rögzíteni. A sportjátékokhoz szükséges elemi és tájékozódási

képességet /figyelem/ fejleszteni. Ügyességet, erőt, állóképességet, kitartást, edzettséget,

bátorságot, akaratot fejleszteni.

Feladat: A sportjátékok alapvető játékelemeinek megismerése. Gimnasztikai alapformájú

gyakorlatok rögzítése. Térbeli irányok viszonyfogalmak használata. Alapmozgások gyakorlása.

Testi fejlődés zavarainak korrekciója. Labda- biztonság növelése. Növekvő elem és ütemszámú

mozgássorok elsajátítása.

Elvárt teljesítmény: Irányítással végezzen összetett utánzó gyakorlatokat, törekedjen az

ütemtartásra. Próbálkozzon hosszabb labdavezetéssel. Tudjon alsó és felső dobással célba

dobni. Mind hosszabb időtartamban végezze az izomerősítő gyakorlatokat. Ismerje az általa

használt tornaszerek nevét, azok balesetmentes használatát. Aktívan kapcsolódjon be a

versenyjátékokba, tudjon csapatához alkalmazkodni.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés és szóbeli értékelés a versenyzésekben, sportjátékokban, a

szocializáció terén a küzdés, kitartás képességének kialakulásában. Félévkor szóbeli

tájékoztatás. Év végén minősítés osztályzattal, kiegészítve részletes írásbeli tájékoztatással.

Évenként P.A.C. felmérés.

Eszközök: karika, labda, zsámoly, bot, szalag, bordásfal, kötél, rúd, tornaszőnyeg, magnó, kézi

szerek.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

a vezényszavakat követni,

megállásnál, vonulásnál a megfelelő lábrend érzékelésére,

irányítással összetett utánzó gyakorlatokat végezni, törekedni az ütemtartásra,

testtömeghez igazodó erőkifejtésre a gyakorlatok végzésekor,

mind hosszabb időtartamban végezni az izomerősítő gyakorlatokat,

egyensúlyozni változó feltételek között,

kitartóan, javuló technikával futni,

törekedni az egészséges életmódra és a rendszeres fizikai aktivitásra,

a megfelelő mozgásmintát követni,

Page 186: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

megnevezni a tornaszereket, és ismeri azok balesetmentes használatát,

aktívan részt venni sportjátékokban.

Adottságainak megfelelő labdás ügyességgel, együttműködési készséggel rendelkezik.

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

a vezényszavakat követni,

megállásnál, vonulásnál a megfelelő lábrend érzékelésére,

irányítással összetett utánzó gyakorlatokat végezni, törekedni az ütemtartásra,

testtömeghez igazodó erőkifejtésre a gyakorlatok végzésekor,

mind hosszabb időtartamban végezni az izomerősítő gyakorlatokat,

egyensúlyozni változó feltételek között,

kitartóan, javuló technikával futni,

törekedni az egészséges életmódra és a rendszeres fizikai aktivitásra,

a megfelelő mozgásmintát követni,

megnevezni a tornaszereket, és ismeri azok balesetmentes használatát,

aktívan részt venni sportjátékokban.

Adottságainak megfelelő labdás ügyességgel, együttműködési készséggel rendelkezik.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel tud

a vezényszavakat követni,

megállásnál, vonulásnál a megfelelő lábrendet érzékelni,

testtömeghez igazodó erőkifejtésre gyakorlatokat végezni,

mind hosszabb időtartamban izomerősítő gyakorlatokat végezni,

megfelelő mozgásmintát követni,

Page 187: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

a vezényszavakat követni,

megállásnál, vonulásnál a megfelelő lábrend érzékelésére,

irányítással összetett utánzó gyakorlatokat végezni, törekedni az ütemtartásra,

testtömeghez igazodó erőkifejtésre a gyakorlatok végzésekor,

mind hosszabb időtartamban végezni az izomerősítő gyakorlatokat,

egyensúlyozni változó feltételek között,

kitartóan, javuló technikával futni,

törekedni az egészséges életmódra és a rendszeres fizikai aktivitásra,

megfelelő mozgásmintát követni.

megnevezni a tornaszereket, és ismeri azok balesetmentes használatát,

aktívan részt venni sportjátékokban.

Adottságainak megfelelő labdás ügyességgel, együttműködési készséggel rendelkezik.

elégtelen( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

használni tornaszerek nevét, azok balesetmentes használatát.

aktívan részt venni sportjátékokban.

Page 188: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

8. osztály

Kommunikáció

Cél: A szocializációs képességet fejleszteni.

Feladat: Szókincs bővítése és pontosítása. Szavakat értelmezni szövegösszefüggésben.

Nyelvtani ismeretek bővítése és rendszerezése. Önmagát és környezetét reálisan értékelni.

Törekvés érthető, összefüggő beszédre. Tiszteletben tartani és érzékelni a személyes tér

határait. Megítélni a látott helyzetek motivációját. A helyes és helytelen viselkedést

megnevezni, indokolni, és a helyes viselkedést a gyakorlatban alkalmazni. Az elsajátított

viselkedésmódok szerint kulturált módon kapcsolatot tartani egyszerűbb helyzetekben. A

tárgyalt eseteket megérteni. A tanuló erkölcsi érzéke helyesen működjön. Észrevenni a

helytelen viselkedést, indokolni a választott megoldást. Személyes véleményt alkotni. Őszinte

kapcsolatot kialakítani az általa kiválasztott felnőttel. Gondjait megosztani. Ismeretlen

helyzetekben helyes viselkedési formát választani. Törekedni a nyílt, őszinte kommunikációra.

Tudni, hogy mit tehet a tanuló mások előtt és mit nem (pl.: diákszerelem megnyilvánulásai).

Egyszerűbb szókincsű írott anyagból a lényeget megérteni. Helyesen viselkedni a könyvtárban.

A papíralapú termékeket helyesen, kímélően használni. Tudni: a könyv és folyóirat érték,

kímélni kell! Baleset- és rongálásmentesen használni az eszközöket a megszabott keretek

között. Egyensúlyra törekedni a szabadidő eltöltése során. Törekedni az önkorlátozásra.

Elvárt teljesítmény: A tanuló képes verbális közlésre (organikus akadályozottság esetén

nonverbálisra). Képes mondatbővítményeket és múlt időt használni, kifejezni magát bővített

mondatokkal, mellékneveket, határozószókat, igekötőket használni spontán beszédében. A

tanuló képes helyesen használni megtanult nyelvtani formákat, tiltó mondatokat fogalmazni.

A tanuló képes megérteni a tárgyalt eseteket, észrevenni a helytelen viselkedést, indokolni a

választott megoldást, helyes erkölcsi érzéke kialakult. A tanuló képes a tájékozódáshoz,

problémamegoldáshoz, feladata elvégzéséhez segítséget kérni, elfogadni és hasznosítani. A

tanuló képes elsajátítani a szociális beilleszkedéshez szükséges készségeket, képességeket,

tiszteletben tartani és érzékelni a személyes tér határait. A tanuló képes önmaga és mások

viselkedését igazságosan megítélni. A tanuló képes önmagát és környezetét reálisan értékelni.

A tanuló képes önkifejezéséhez verbális és nonverbális közlési formákat használni. A tanuló

képes személyes véleményalkotásra. A tanuló képes hétköznapi helyzetekhez adekvát

Page 189: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

megnyilvánulással viszonyulni, ismerni és alkalmazni a társadalmi együttélés normáit. A tanuló

képes a helyes és helytelen viselkedést megnevezni, indokolni, és a gyakorlatban alkalmazni.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés, félévenként szóbeli tájékoztatás. Tanév végén

írásbeli tájékoztatás minősítéssel. P.A.C. felmérés.

Tankönyv, taneszköz: A tananyaghoz kapcsolódó eszközök és alapanyagok. Tankönyvek,

újságok, tv-műsorok, könyvek, albumok, diafilmek, füzet.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

verbális közlésre (organikus akadályozottság esetén nonverbálisra),

mondatbővítményeket és múlt időt használni, kifejezni magát bővített

mondatokkal, mellékneveket, határozószókat, igekötőket használni spontán

beszédében,

helyesen használni megtanult nyelvtani formákat, tiltó mondatokat fogalmazni,

megérteni a tárgyalt eseteket, észrevenni a helytelen viselkedést, indokolni a

választott megoldást,

a tájékozódáshoz, problémamegoldáshoz, feladata elvégzéséhez segítséget kérni,

elfogadni és hasznosítani,

elsajátítani a szociális beilleszkedéshez szükséges készségeket, képességeket,

tiszteletben tartani és érzékelni a személyes tér határait,

önmagát és környezetét reálisan értékelni,

az önkifejezéséhez verbális és nonverbális közlési formákat használni,

személyes véleményalkotásra,

hétköznapi helyzetekhez adekvát megnyilvánulással viszonyulni, ismerni és

alkalmazni a társadalmi együttélés normáit,

a helyes és helytelen viselkedést megnevezni, indokolni, és a gyakorlatban

alkalmazni.

őszinte kapcsolatot kialakítani, gondjait megosztani az általa kiválasztott felnőttel,

az interakciós fél érzelmeinek, gesztusainak, igényeinek felfogására, kerülni a

feltűnő, oda nem illő viselkedést,

érzelmein uralkodni,

megérteni az ábrák, szimbólumok, szituációk információit, egyszerűbb szókincsű

írott anyagból a lényeget megérteni,

Page 190: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

az önkorlátozásra a szórakoztató elektronikai eszközök használatakor, és az

életkori kötöttségeket figyelembe venni műsorválasztás során,

a valóságot és a virtuális valóságot elkülöníteni,

kiválasztani és figyelni kedvenc műsorát,

megfelelően viselkedni a könyvtárban, a papíralapú termékeket helyesen,

kímélően használni.

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

verbális közlésre (organikus akadályozottság esetén nonverbálisra),

mondatbővítményeket és múlt időt használni, kifejezni magát bővített

mondatokkal, mellékneveket, határozószókat, igekötőket használni spontán

beszédében,

helyesen használni megtanult nyelvtani formákat, tiltó mondatokat fogalmazni,

megérteni a tárgyalt eseteket, észrevenni a helytelen viselkedést, indokolni a

választott megoldást,

a tájékozódáshoz, problémamegoldáshoz, feladata elvégzéséhez segítséget kérni,

elfogadni és hasznosítani,

elsajátítani a szociális beilleszkedéshez szükséges készségeket, képességeket,

tiszteletben tartani és érzékelni a személyes tér határait,

önmagát és környezetét reálisan értékelni,

az önkifejezéséhez verbális és nonverbális közlési formákat használni,

személyes véleményalkotásra,

hétköznapi helyzetekhez adekvát megnyilvánulással viszonyulni, ismerni és

alkalmazni a társadalmi együttélés normáit,

a helyes és helytelen viselkedést megnevezni, indokolni, és a gyakorlatban

alkalmazni.

őszinte kapcsolatot kialakítani, gondjait megosztani az általa kiválasztott felnőttel,

az interakciós fél érzelmeinek, gesztusainak, igényeinek felfogására, kerülni a

feltűnő, oda nem illő viselkedést,

érzelmein uralkodni,

megérteni az ábrák, szimbólumok, szituációk információit, egyszerűbb szókincsű

írott anyagból a lényeget megérteni,

Page 191: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

az önkorlátozásra a szórakoztató elektronikai eszközök használatakor, és az

életkori kötöttségeket figyelembe venni műsorválasztás során,

a valóságot és a virtuális valóságot elkülöníteni,

kiválasztani és figyelni kedvenc műsorát,

megfelelően viselkedni a könyvtárban, a papíralapú termékeket helyesen,

kímélően használni.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

verbális közlésre (organikus akadályozottság esetén nonverbálisra),

mondatbővítményeket és múlt időt használni, kifejezni magát bővített

mondatokkal, mellékneveket, határozószókat, igekötőket használni spontán

beszédében,

helyesen használni megtanult nyelvtani formákat, tiltó mondatokat fogalmazni,

megérteni a tárgyalt eseteket, észrevenni a helytelen viselkedést, indokolni a

választott megoldást,

a tájékozódáshoz, problémamegoldáshoz, feladata elvégzéséhez segítséget kérni,

elfogadni és hasznosítani,

elsajátítani a szociális beilleszkedéshez szükséges készségeket, képességeket,

tiszteletben tartani és érzékelni a személyes tér határait,

önmagát és környezetét reálisan értékelni,

az önkifejezéséhez verbális és nonverbális közlési formákat használni,

személyes véleményalkotásra,

hétköznapi helyzetekhez adekvát megnyilvánulással viszonyulni, ismerni és

alkalmazni a társadalmi együttélés normáit,

a helyes és helytelen viselkedést megnevezni, indokolni, és a gyakorlatban

alkalmazni.

őszinte kapcsolatot kialakítani, gondjait megosztani az általa kiválasztott felnőttel,

az interakciós fél érzelmeinek, gesztusainak, igényeinek felfogására, kerülni a

feltűnő, oda nem illő viselkedést,

érzelmein uralkodni,

megérteni az ábrák, szimbólumok, szituációk információit, egyszerűbb szókincsű

írott anyagból a lényeget megérteni,

Page 192: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

az önkorlátozásra a szórakoztató elektronikai eszközök használatakor, és az

életkori kötöttségeket figyelembe venni műsorválasztás során,

a valóságot és a virtuális valóságot elkülöníteni,

kiválasztani és figyelni kedvenc műsorát,

megfelelően viselkedni a könyvtárban, a papíralapú termékeket helyesen,

kímélően használni.

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

verbális közlésre (organikus akadályozottság esetén nonverbálisra),

mondatbővítményeket és múlt időt használni, kifejezni magát bővített

mondatokkal, mellékneveket, határozószókat, igekötőket használni spontán

beszédében,

helyesen használni megtanult nyelvtani formákat, tiltó mondatokat fogalmazni,

megérteni a tárgyalt eseteket, észrevenni a helytelen viselkedést, indokolni a

választott megoldást,

a tájékozódáshoz, problémamegoldáshoz, feladata elvégzéséhez segítséget kérni,

elfogadni és hasznosítani,

elsajátítani a szociális beilleszkedéshez szükséges készségeket, képességeket,

tiszteletben tartani és érzékelni a személyes tér határait,

önmagát és környezetét reálisan értékelni,

az önkifejezéséhez verbális és nonverbális közlési formákat használni,

személyes véleményalkotásra,

hétköznapi helyzetekhez adekvát megnyilvánulással viszonyulni, ismerni és

alkalmazni a társadalmi együttélés normáit,

a helyes és helytelen viselkedést megnevezni, indokolni, és a gyakorlatban

alkalmazni.

őszinte kapcsolatot kialakítani, gondjait megosztani az általa kiválasztott felnőttel,

az interakciós fél érzelmeinek, gesztusainak, igényeinek felfogására, kerülni a

feltűnő, oda nem illő viselkedést,

érzelmein uralkodni,

megérteni az ábrák, szimbólumok, szituációk információit, egyszerűbb szókincsű

írott anyagból a lényeget megérteni,

Page 193: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

az önkorlátozásra a szórakoztató elektronikai eszközök használatakor, és az

életkori kötöttségeket figyelembe venni műsorválasztás során,

a valóságot és a virtuális valóságot elkülöníteni,

kiválasztani és figyelni kedvenc műsorát,

megfelelően viselkedni a könyvtárban, a papíralapú termékeket helyesen,

kímélően használni.

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

verbális közlésre (organikus akadályozottság esetén nonverbálisra),

mondatbővítményeket és múlt időt használni, kifejezni magát bővített

mondatokkal, mellékneveket, határozószókat, igekötőket használni spontán

beszédében,

helyesen használni megtanult nyelvtani formákat, tiltó mondatokat fogalmazni,

megérteni a tárgyalt eseteket, észrevenni a helytelen viselkedést, indokolni a

választott megoldást,

a tájékozódáshoz, problémamegoldáshoz, feladata elvégzéséhez segítséget kérni,

elfogadni és hasznosítani,

elsajátítani a szociális beilleszkedéshez szükséges készségeket, képességeket,

tiszteletben tartani és érzékelni a személyes tér határait,

önmagát és környezetét reálisan értékelni,

az önkifejezéséhez verbális és nonverbális közlési formákat használni,

személyes véleményalkotásra,

hétköznapi helyzetekhez adekvát megnyilvánulással viszonyulni, ismerni és

alkalmazni a társadalmi együttélés normáit,

a helyes és helytelen viselkedést megnevezni, indokolni, és a gyakorlatban

alkalmazni.

őszinte kapcsolatot kialakítani, gondjait megosztani az általa kiválasztott felnőttel,

az interakciós fél érzelmeinek, gesztusainak, igényeinek felfogására, kerülni a

feltűnő, oda nem illő viselkedést,

érzelmein uralkodni,

megérteni az ábrák, szimbólumok, szituációk információit, egyszerűbb szókincsű

írott anyagból a lényeget megérteni,

Page 194: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

az önkorlátozásra a szórakoztató elektronikai eszközök használatakor, és az életkori

kötöttségeket figyelembe venni műsorválasztás során,

a valóságot és a virtuális valóságot elkülöníteni,

kiválasztani és figyelni kedvenc műsorát,

megfelelően viselkedni a könyvtárban, a papíralapú termékeket helyesen, kímélően

használni.

Page 195: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Olvasás-írás

Cél: Érdeklődés, az ismeretek megszerzésére irányuló spontán törekvés kialakítása,

elősegítése. Értő olvasás készségének megszerzése, tovább fejlesztése, spontán alkalmazása a

mindennapi életben. Az olvasás és az írás, mint információs eszköz beépítése a tanuló

eszköztárába. Az íráskészség spontán alkalmazása.

Feladatok: Néma olvasás, szöveg értelmezése, tartalom megfogalmazása, lényeg kiemelése,

elmondása. A kommunikációs készség fejlesztése a beszédkészség, az írás és az olvasás terén.

Szó- és betűrejtvények, szórakoztató feladatok, keresztrejtvény megfejtése. Írásban adott

utasítások elvégzése, írásbeli kérdésekre válaszok önálló megfogalmazása, leírása, önálló

levélírás, űrlap kitöltése személyi adatokkal.

Elvárt teljesítmény: Legyen képes a mindennapi életben adódó olvasási feladatok önálló

megoldására. Néhány mondatos levelet - értékelhető tartalommal – önállóan írjon mega

helyesírás elemi szabályait tartsa be, az írásjeleket helyes használja, törekedjen a rendezett

külalakra. Az olvasás épüljön be a spontán szabadidő-tevékenységek sorába.

Értékelés: Az egyéni adottságok figyelembe vételével az értő olvasás, és az olvasható és

értelmezhető, önálló írás terén nyújtott teljesítmény, és a P.A.C. mérőeszközzel mért objektív

eredmények alapján 1-5 érdemjeggyel.

Tankönyv, tananyag: Tankönyvek, munkafüzetek, rejtvényújságok, albumok, könyvek és a

környezetben fellelhető minden írásos anyag.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

betartani a helyesírás elemi szabályait, helyesen használni az írásjeleket, és

rendezett külalakra törekedni,

a betűk megismerésével összeolvasni, illetve szóképfelismerés segítségével rövid

szöveget önállóan elolvasni, értelmezni,

a mindennapi életben adódó olvasási feladatok megoldására, önállóan megírni –

értékelhető tartalommal – néhány mondatos levelet,

adekvát választ adni írásban, az írásban feltett kérdésekre,

a környezeti elvárásoknak megfelelő alapvető írásos kommunikációs készséggel

feladatot megoldani,

Page 196: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

olvasási gyakorlata spontán módon a szabadidős-tevékenységek sorába

illeszkedik, képes olvasás-írás készségét információszerzésre, szórakozásra

alkalmazni,

közkeletű rövidítéseket, közismert idegen helyesírású szavakat olvasni, írni.

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

betartani a helyesírás elemi szabályait, helyesen használni az írásjeleket, és rendezett

külalakra törekedni,

a betűk megismerésével összeolvasni, illetve szóképfelismerés segítségével rövid

szöveget önállóan elolvasni, értelmezni,

a mindennapi életben adódó olvasási feladatok megoldására, önállóan megírni –

értékelhető tartalommal – néhány mondatos levelet,

adekvát választ adni írásban, az írásban feltett kérdésekre,

a környezeti elvárásoknak megfelelő alapvető írásos kommunikációs készséggel

feladatot megoldani,

olvasási gyakorlatát spontán módon a szabadidős-tevékenységek sorába illeszteni,

képes olvasás-írás készségét információszerzésre, szórakozásra alkalmazni,

olvasás-írás készségét információszerzésre, szórakozásra alkalmazni,

Page 197: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

betartani a helyesírás elemi szabályait, helyesen használni az írásjeleket, és rendezett

külalakra törekedni,

a betűk megismerésével összeolvasni, illetve szóképfelismerés segítségével rövid

szöveget önállóan elolvasni, értelmezni,

a mindennapi életben adódó olvasási feladatok megoldására, önállóan megírni –

értékelhető tartalommal – néhány mondatos levelet,

adekvát választ adni írásban, az írásban feltett kérdésekre,

a környezeti elvárásoknak megfelelő alapvető írásos kommunikációs készséggel

feladatot megoldani,

olvasási gyakorlatát spontán módon a szabadidős-tevékenységek sorába illeszkedni,

olvasás-írás készségét információszerzésre, szórakozásra alkalmazni,

közkeletű rövidítéseket, közismert idegen helyesírású szavakat olvasni, írni.

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

betartani a helyesírás elemi szabályait, helyesen használni az írásjeleket, és

rendezett külalakra törekedni,

a betűk megismerésével összeolvasni, illetve szóképfelismerés segítségével rövid

szöveget önállóan elolvasni, értelmezni,

a mindennapi életben adódó olvasási feladatok megoldására, önállóan megírni –

értékelhető tartalommal – néhány mondatos levelet,

adekvát választ adni írásban, az írásban feltett kérdésekre,

a környezeti elvárásoknak megfelelő alapvető írásos kommunikációs készséggel

feladatot megoldani,

olvasási gyakorlatát spontán módon a szabadidős-tevékenységek sorába illeszteni,

képes olvasás-írás készségét információszerzésre, szórakozásra alkalmazni,

közkeletű rövidítéseket, közismert idegen helyesírású szavakat olvasni, írni.

Page 198: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Számolás-mérés

Cél: Fokozódó önállósággal eligazodás a mindennapi élet idő- és térbeli viszonyai terén.

Számkör-bővítés 100-ig. Mérések, mérőeszközök megfelelő használata a tevékenységek

szintjén. Önállóság fokozása a szöveges feladatok végzése terén. Elemi ismeretek a pénzről,

értékéről, használatáról, elméletben és gyakorlatban.

Feladatok: Gyakorlatok a tér- és időbeli összefüggésekkel kapcsolatban (időpontok, kor- és

időtartam meghatározások.). Becslések, mérések, ellenőrzések a tanult mértékegységekkel.

Számolási feladatok 100-as körben, ellenőrzés, javítás önállóan.

Differenciált szöveges feladatok egyre magasabb szintű elvégzése, ellenőrzése, önálló javítása.

Elvárt teljesítmény: Fokozódjon önállósága a tér- és időbeli viszonylatok felismerésében,

megfogalmazásában. Képes legyen logikus gondolkodásra a feladatok megtervezése,

elvégzése során. A tanult mértékegységeket alkalmazza a gyakorlás során önállóan, a

gyakorlatban segítséggel. Rendelkezzen elemi ismeretekkel a pénzzel kapcsolatban, (értékek

összehasonlítása, nagyságrendbeli megkülönböztetése). Használja (segítséggel) a pénzt a

gyakorlatban.

Értékelés: 1-5 érdemjeggyel illetve osztályzattal a képességekhez mért eredmény és a

munkához való hozzáállás, valamint a P.A.C. mérőeszközzel mért teljesítmény alapján.

Tankönyvek, taneszközök: a környezet személyei, tárgyai, számolási segédeszközök,

számkártyák, feladatlapok, munkafüzet, tankönyvek.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

alapvető ismeretekkel rendelkezni az égtájakról,

felismeri saját települése és Magyarország térképét,

megbízhatóan tájékozódik a mindennapi tevékenységek szintjén,

biztosan eligazodni, üzeneteket, küldeményeket megbízhatóan átadni az iskolán

belül;

lényeges információkat megfigyelni, összegyűjteni és elmondani;

reális terveket, elképzeléseket alakítani a jövőre vonatkozóan;

műveleteket végezni, segédeszközökkel kis

hibaszázalékkal, ismeri a számológép funkcióját, használatának alapjait;

egyre magasabb szinten, egyre nagyobb önállósággal megoldani elemi számolási

feladatokat;

Page 199: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

feladat megértésére, megtervezésére, kiszámolására, megválaszolására;

feladatát kitartóan, igényesen végezni;

a környezetében levő tárgyakon pontos mérést végezni, alapvető jártassággal

rendelkezik a tanult mértékegységek terén;

megérteni az időegységek különböző nagyságrendjét, a gyakorlatban spontán

alkalmazni az idő- és térbeli tájékozódási készségét.

megtanulni a pénz gondos megőrzését, megbecsülését, a gyakorlatban használni

(segítséggel) a pénzt mint fizetőeszközt;

az árakat nagyságrendileg differenciálni (200 Ft alatti, 1000 Ft feletti (négyjegyű

összegek);

közös játékban részt venni a szabályok betartásával, konfliktusok elkerülésével;

keresni, felismerni, megfogalmazni az összefüggéseket a logikai gondolkodás

elvárható szintjén, felfedezni és megfogalmazni a logikai hibákat.

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

alapvető ismeretekkel rendelkezni az égtájakról,

felismeri saját települése és Magyarország térképét,

megbízhatóan tájékozódik a mindennapi tevékenységek szintjén,

biztosan eligazodni, üzeneteket, küldeményeket megbízhatóan átadni az iskolán

belül;

lényeges információkat megfigyelni, összegyűjteni és elmondani;

reális terveket, elképzeléseket alakítani a jövőre vonatkozóan;

műveleteket végezni, segédeszközökkel kis

hibaszázalékkal, ismeri a számológép funkcióját, használatának alapjait;

egyre magasabb szinten, egyre nagyobb önállósággal megoldani elemi számolási

feladatokat;

feladat megértésére, megtervezésére, kiszámolására, megválaszolására;

feladatát kitartóan, igényesen végezni;

a környezetében levő tárgyakon pontos mérést végezni, alapvető jártassággal

rendelkezik a tanult mértékegységek terén;

megérteni az időegységek különböző nagyságrendjét, a gyakorlatban spontán

alkalmazni az idő- és térbeli tájékozódási készségét.

megtanulni a pénz gondos megőrzését, megbecsülését, a gyakorlatban használni

Page 200: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Page 201: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Page 202: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

reális terveket, elképzeléseket alakítani a jövőre vonatkozóan;

műveleteket végezni, segédeszközökkel kis

hibaszázalékkal, ismeri a számológép funkcióját, használatának alapjait;

egyre magasabb szinten, egyre nagyobb önállósággal megoldani elemi számolási

feladatokat;

feladat megértésére, megtervezésére, kiszámolására, megválaszolására;

feladatát kitartóan, igényesen végezni;

a környezetében levő tárgyakon pontos mérést végezni, alapvető jártassággal

rendelkezik a tanult mértékegységek terén;

megérteni az időegységek különböző nagyságrendjét, a gyakorlatban spontán

alkalmazni az idő- és térbeli tájékozódási készségét.

megtanulni a pénz gondos megőrzését, megbecsülését, a gyakorlatban használni

(segítséggel) a pénzt mint fizetőeszközt;

az árakat nagyságrendileg differenciálni (200 Ft alatti, 1000 Ft feletti (négyjegyű

összegek);

közös játékban részt venni a szabályok betartásával, konfliktusok elkerülésével;

keresni, felismerni, megfogalmazni az összefüggéseket a logikai gondolkodás

elvárható szintjén, felfedezni és megfogalmazni a logikai hibákat.

Page 203: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Társadalmi ismeretek

Cél: Kifejezőkészséget és szókincset fejleszteni. A szociális kapcsolatokat gazdagítani.

Feladat: A megszerzett ismeretek gyakorlati alkalmazása.

Elvárt teljesítmény: Biztosan tudja legfontosabb személyi adatait. Segítséggel ismerje fel a

szolgáltató és közintézményeket. Ismerje szerepüket, szolgáltatásaikat, az ott dolgozók

munkáját. Bővüljenek ismeretei a szárazföldi-, vízi- és légi közlekedésről. Segítséggel tudja a

menetjegyváltás helyét és módját. Ismerje meg az ünnepeinkhez kapcsolódó szokásokat, és

szerezzen tapasztalatokat a vendéglátás terén. Szerezzen széleskörű ismereteket a

konfliktuskezelési technikák körében, néhányat segítséggel alkalmazzon. Váljon egyre

biztosabbá énképe. A megismert tulajdonságok figyelembe vételével alakuljon saját

kapcsolatrendszere. Tudja mi a munka. Alakuljon pozitív irányba a munkához való viszonya.

Legyenek elemi ismeretei Magyarország földrajzáról.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, tevékenységekben, szóbeli értékeléssel.

Félévkor szóbeli tájékoztatás, év végén érdemjegy, szöveges értékeléssel. Évente P.A.C.

felmérés.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

használni a szolgáltató- és közintézményeket, fejleszteni feladattudatát,

felelősségérzetét,

az igazolványokat megfelelően, kíméletesen és biztonságosan használni,

a térkép színeit leolvasni, ismeri a térkép fontos jelzéseit (város, határ, úthálózat),

elemi ismeretei vannak saját településéről, Magyarország földrajzáról, ismeri a falu,

város közötti különbséget,

ismerni a magyar történelem kiemelkedő eseményeit, ismeri és tiszteli híres

uralkodóit, hőseit,

ismerni a legfontosabb ünnepeket, azok jelentőségét, a nemzeti ünnep fogalmát, a

magyar zászlót és címert,

a Himnuszt és a Szózatot elénekelni,

egyszerű élethelyzetekben helyesen cselekedni, egyszerű oksági összefüggéseket

alkotni,

felismerni a konfliktushelyzetet, a begyakorolt konfliktuskezelési minták segítik a

megoldásban, érzelmeit tudja kezelni,

Page 204: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

a megismert tulajdonságok figyelembe vételével saját kapcsolatrendszert kialakítani,

Állampolgári érzései kialakulóban, elmélyülőben vannak.

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

használni a szolgáltató- és közintézményeket, fejleszteni feladattudatát,

felelősségérzetét,

az igazolványokat megfelelően, kíméletesen és biztonságosan használni,

a térkép színeit leolvasni, ismerni a térkép fontos jelzéseit (város, határ, úthálózat),

elemi ismeretei vannak saját településéről, Magyarország földrajzáról, ismeri a falu,

város közötti különbséget,

ismerni a magyar történelem kiemelkedő eseményeit, ismeri és tiszteli híres uralkodóit,

hőseit,

ismerni a legfontosabb ünnepeket, azok jelentőségét, a nemzeti ünnep fogalmát, a

magyar zászlót és címert,

a Himnuszt és a Szózatot elénekelni,

egyszerű élethelyzetekben helyesen cselekedni, egyszerű oksági összefüggéseket

alkotni,

felismerni a konfliktushelyzetet, a begyakorolt konfliktuskezelési minták segítik a

megoldásban, érzelmeit tudja kezelni,

a megismert tulajdonságok figyelembe vételével saját kapcsolatrendszert kialakítani,

Állampolgári érzései kialakulóban, elmélyülőben vannak.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

használni a szolgáltató- és közintézményeket, fejleszteni feladattudatát,

felelősségérzetét,

az igazolványokat megfelelően, kíméletesen és biztonságosan használni,

a térkép színeit leolvasni, ismerni a térkép fontos jelzéseit (város, határ, úthálózat),

elemi ismeretei vannak saját településéről, Magyarország földrajzáról, ismeri a falu,

város közötti különbséget,

ismerni a magyar történelem kiemelkedő eseményeit, ismeri és tiszteli híres uralkodóit,

hőseit,

Page 205: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

ismerni a legfontosabb ünnepeket, azok jelentőségét, a nemzeti ünnep fogalmát, a

magyar zászlót és címert,

a Himnuszt és a Szózatot elénekelni,

egyszerű élethelyzetekben helyesen cselekedni, egyszerű oksági összefüggéseket

alkotni,

felismerni a konfliktushelyzetet, a begyakorolt konfliktuskezelési minták segítik a

megoldásban, érzelmeit tudja kezelni,

a megismert tulajdonságok figyelembe vételével saját kapcsolatrendszert kialakítani,

Állampolgári érzései kialakulóban, elmélyülőben vannak.

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

használni a szolgáltató- és közintézményeket, fejleszteni feladattudatát,

felelősségérzetét,

az igazolványokat megfelelően, kíméletesen és biztonságosan használni,

a térkép színeit leolvasni, ismerni a térkép fontos jelzéseit (város, határ, úthálózat),

vannak ismeretei saját településéről, Magyarország földrajzáról, ismerni a falu, város

közötti különbséget,

ismerni a magyar történelem kiemelkedő eseményeit, ismeri és tiszteli híres uralkodóit,

hőseit,

ismerni a legfontosabb ünnepeket, azok jelentőségét, a nemzeti ünnep fogalmát, a

magyar zászlót és címert,

a Himnuszt és a Szózatot elénekelni,

egyszerű élethelyzetekben helyesen cselekedni, egyszerű oksági összefüggéseket

alkotni,

felismerni a konfliktushelyzetet, a begyakorolt konfliktuskezelési minták segítik a

megoldásban, érzelmeit tudja kezelni,

a megismert tulajdonságok figyelembe vételével saját kapcsolatrendszert kialakítani,

Állampolgári érzései kialakulóban, elmélyülőben vannak.

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

használni a szolgáltató- és közintézményeket, fejleszteni feladattudatát,

felelősségérzetét,

az igazolványokat megfelelően, kíméletesen és biztonságosan használni,

Page 206: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

a térkép színeit leolvasni, ismerni a térkép fontos jelzéseit (város, határ, úthálózat),

elemi ismeretei nincsenek a saját településéről, Magyarország földrajzáról, nem ismeri

a falu, város közötti különbséget,

ismerni a magyar történelem kiemelkedő eseményeit, ismeri és tiszteli híres uralkodóit,

hőseit,

ismerni a legfontosabb ünnepeket, azok jelentőségét, a nemzeti ünnep fogalmát, a

magyar zászlót és címert,

a Himnuszt és a Szózatot elénekelni,

egyszerű élethelyzetekben helyesen cselekedni, egyszerű oksági összefüggéseket

alkotni,

felismerni a konfliktushelyzetet, a begyakorolt konfliktuskezelési minták segítik a

megoldásban, érzelmeit tudja kezelni,

a megismert tulajdonságok figyelembe vételével saját kapcsolatrendszert kialakítani,

Állampolgári érzései nincsenek kialakulóban.

Page 207: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Életvitel és gyakorlat

Cél: Felfedeztetni az alkotómunka örömét, a kreativitást fejleszteni új ötletek gazdagításával.

Sikertelenség esetén a kudarcot elviselni, és újra és újra próbálkozni az eredmények érdekében.

Feladat: Kisebb segítséggel a korábban elsajátított technikák alkalmazása a komplex alkotó

tevékenységben. Balesetmentes és megbízható eszközhasználat elsajátítása. A mindennapi

háztartási munkák végzésénél legyen kreatív, figyelme terjedjen ki a piktogramok, használati

utasítások, szakácskönyvek alkalmazására is.

Elvárt teljesítmény: Ismerje fel a tanult textilfajtákat, a tanult öltésformák közül néhányat

segítséggel tudja alkalmazni. Tudjon egyszerű gombot varrni. Ismerje egy hideg vagy meleg

étel elkészítési módját, vegyen részt a konyhai munkafolyamatok végzésében. Vegyen részt az

eddig tanult és begyakorolt munkatevékenységekben. Tudja megkülönböztetni a fehér és tarka

ruhát, ismerje a mosás, vasalás eszközeit. Segítséggel tudjon néhány tételt kiválasztani a

vásárlás során. Ismerjen fel néhány egyszerű piktogramot. A tanult technikák alapján elemi

figura készítésében vegyen részt.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés tevékenységek végzése közben.

Félévkor tájékoztató értékelés arról, mely tevékenységekben mutat nagyobb önállóságot, illetve

lemaradást. Év végén osztályzat kiegészítve rövid szöveges értékeléssel. Évente P.A.C.

felmérés.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

ismerni az alapvető munkafolyamatokat, néhányat segítséggel tudjon végezni,

megadott helyiségeket takarítani

részt venni a konyhai munkákban, elkészíteni egy-egy hideg, illetve egyszerű meleg

ételt, ismeri az edényeket, eszközöket, az egyszerű konyhai gépek használatát;

válogatni a ruhát színe, anyaga, szennyezettsége alapján, ismeri a mosás, vasalás

eszközeit, használatkor a piktogramok utasításait figyelembe veszi;

megismerni az alapanyagokat, azok elemi tulajdonságait, a vasaló használatára,

tájékozódni az üzletben, segítséggel tud néhány tételt vásárolni,

tevékenységei során néhány piktogramot értelmezni, tudja hogy hol találhatóak a

terméken azok;

a tanult technikák alapján elemi figura készítésében részt venni,

ismerni az anyag megmunkálásának különböző módjait.

Page 208: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

ismerni az alapvető munkafolyamatokat, néhányat segítséggel tudjon végezni,

megadott helyiségeket takarítani

részt venni a konyhai munkákban, elkészíteni egy-egy hideg, illetve egyszerű meleg

ételt, ismeri az edényeket, eszközöket, az egyszerű konyhai gépek használatát;

válogatni a ruhát színe, anyaga, szennyezettsége alapján, ismeri a mosás, vasalás

eszközeit, használatkor a piktogramok utasításait figyelembe veszi;

megismerni az alapanyagokat, azok elemi tulajdonságait, a vasaló használatára,

tájékozódni az üzletben, segítséggel tud néhány tételt vásárolni,

tevékenységei során néhány piktogramot értelmezni, tudja hogy hol találhatóak a

terméken azok;

a tanult technikák alapján elemi figura készítésében részt venni,

ismerni az anyag megmunkálásának különböző módjait

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

ismerni az alapvető munkafolyamatokat, néhányat segítséggel tudjon végezni,

megadott helyiségeket takarítani

részt venni a konyhai munkákban, elkészíteni egy-egy hideg illetve egyszerű meleg

ételt, ismeri az edényeket, eszközöket, az egyszerű konyhai gépek használatát;

válogatni a ruhát színe, anyaga, szennyezettsége alapján, ismeri a mosás, vasalás

eszközeit, használatkor a piktogramok utasításait figyelembe veszi;

megismerni az alapanyagokat, azok elemi tulajdonságait, a vasaló használatára,

tájékozódni az üzletben, segítséggel tud néhány tételt vásárolni,

tevékenységei során néhány piktogramot értelmezni, tudja hogy hol találhatóak a

terméken azok;

a tanult technikák alapján elemi figura készítésében részt venni,

ismerni az anyag megmunkálásának különböző módjait.

Page 209: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

ismerni az alapvető munkafolyamatokat, néhányat segítséggel tudjon végezni,

megadott helyiségeket takarítani

részt venni a konyhai munkákban, elkészíteni egy-egy hideg, illetve egyszerű meleg

ételt, ismeri az edényeket, eszközöket, az egyszerű konyhai gépek használatát;

válogatni a ruhát színe, anyaga, szennyezettsége alapján, ismeri a mosás, vasalás

eszközeit, használatkor a piktogramok utasításait figyelembe veszi;

megismerni az alapanyagokat, azok elemi tulajdonságait, a vasaló használatára,

tájékozódni az üzletben, segítséggel tud néhány tételt vásárolni,

tevékenységei során néhány piktogramot értelmezni, tudja hogy hol találhatóak a

terméken azok;

a tanult technikák alapján elemi figura készítésében részt venni,

ismerni az anyag megmunkálásának különböző módjait.

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

ismerni az alapvető munkafolyamatokat, néhányat segítséggel tudjon végezni,

megadott helyiségeket takarítani

részt venni a konyhai munkákban, elkészíteni egy-egy hideg, illetve egyszerű meleg

ételt, ismerni az edényeket, eszközöket, az egyszerű konyhai gépek használatát;

válogatni a ruhát színe, anyaga, szennyezettsége alapján, nem ismeri a mosás,

vasalás eszközeit, használatkor a piktogramok utasításait figyelembe nem veszi;

megismerni az alapanyagokat, azok elemi tulajdonságait, a vasaló használatára,

tájékozódni az üzletben, segítséggel tud néhány tételt vásárolni,

tevékenységei során néhány piktogramot értelmezni, tudja hogy hol találhatóak a

terméken azok;

a tanult technikák alapján elemi figura készítésében részt venni,

ismerni az anyag megmunkálásának különböző módjait.

Page 210: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Környezetismeret

Cél: A szocializációs szintet emelni. Az egészséges életmódot veszélyeztető anyagokat, azok

káros hatásait és a megelőzés módját ismerni.

Feladat: A jelenségek közötti összefüggések megfigyelése. Következtetések levonása. Saját

vélemény megfogalmazása a felmerülő témákban. A nemek közötti különbségek ismerete, a

nemi szerepek megismerése. A higiénia fontosságának ismerete, és szokásait e szerint alakítsa.

Az egészséges környezet legfontosabb tényezőinek megismerése.

Elvárt teljesítmény: Legyen elemi ismerete teste biológiai működéséről. Tudja ruházatát

kiválogatni, gondozni, tisztán tartani. Fejlődjön a testi higiénia iránti igénye, igényelje a

mozgást és a szabad levegőn való tartózkodást. Legyen ismerete a helyes és a helytelen

táplálkozásról. Tudja, hogy betegség esetén hova kell fordulni, ismerje az egészségügyi

intézmények funkcióját. Ismerje fel a balesetveszélyt, tudja azt elkerülni, életkorának és értelmi

szintjének megfelelően tudjon segítséget kérni és nyújtani. Legyen elemi ismerete a növény- és

állatvilágról, azok élőhelyeiről, hasznukról, kárukról. Legyen elemi ismerete a környezeti

hatásokról és azok következményeiről, ismerje fel az élőlények és a környezetük

kölcsönhatásait. Ismerkedjen meg a környezetszennyezés fogalmával, a környezetet károsító

anyagokkal. Ismerkedjen a természetvédelem fogalmával, ismerjen néhány védett növényt,

állatot. Fejlettségi szintjének megfelelően alakuljon ki környezetvédő szemlélete.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, tanulásban, szóbeli értékeléssel. A

pozitívumok folyamatos megerősítése. Egyszerű feladatlapok megoldása a szükséges

segítségnyújtás mellett. Félévkor szóbeli tájékoztatás, év végén osztályzat, szöveges

értékeléssel kiegészítve. Évente P.A.C. felmérés.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

rendelkezni elemi ismeretekkel teste biológiai működéséről,

tudni azt, hogy betegség esetén hova kell fordulni, ismerni az egészségügyi

intézmények funkcióját,

a testi higiénia, a mozgás, a szabad levegőn való tartózkodás iránti igényét fejleszteni,

ruházatát ízlésesen kiválogatni, gondozni, tisztán tartani,

a balesetveszélyt felismerni, elkerülni, életkorának és értelmi szintjének megfelelően

segítséget kérni és nyújtani,

megkülönböztetni a helyes és helytelen táplálkozást,

Page 211: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

néhány védett növényt, állatot és a természetvédelem fogalmát ismerni,

ismereteket szerezni a növény- és állatvilágról, azok élőhelyeiről, hasznukról,

kárukról, környezeti hatásokról és azok következményeiről, felismerni az élőlények és

környezetük kölcsönhatásait,

tájékozódni kis segítséggel a térképen és a könyvekben,

a környezetszennyezés fogalmát és a környezetet károsító anyagokat ismerni,

fejlettségi szintjének megfelelően kialakítani környezetvédő szemléletét,

alkalmazni a tanult ismereteket, aktív kísérletek végzésekor be tud számolni saját

megfigyeléseiről.

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

rendelkezni elemi ismeretekkel teste biológiai működéséről,

tudni azt, hogy betegség esetén hova kell fordulni, ismerni az egészségügyi intézmények

funkcióját,

a testi higiénia, a mozgás, a szabad levegőn való tartózkodás iránti igényét fejleszteni,

ruházatát ízlésesen kiválogatni, gondozni, tisztán tartani,

a balesetveszélyt felismerni, elkerülni, életkorának és értelmi szintjének megfelelően

segítséget kérni és nyújtani,

megkülönböztetni a helyes és helytelen táplálkozást,

néhány védett növényt, állatot és a természetvédelem fogalmát ismerni,

ismereteket szerezni a növény- és állatvilágról, azok élőhelyeiről, hasznukról, kárukról,

környezeti hatásokról és azok következményeiről, felismerni az élőlények és

környezetük kölcsönhatásait,

tájékozódni a térképen és a könyvekben,

a környezetszennyezés fogalmát és a környezetet károsító anyagokat ismerni,

fejlettségi szintjének megfelelően kialakítani környezetvédő szemléletét,

alkalmazni a tanult ismereteket, aktív kísérletek végzésekor be tud számolni saját

megfigyeléseiről.

Page 212: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Page 213: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

a környezetszennyezés fogalmát és a környezetet károsító anyagokat ismerni,

fejlettségi szintjének megfelelően kialakítani környezetvédő szemléletét,

alkalmazni a tanult ismereteket, aktív kísérletek végzésekor be tud számolni saját

megfigyeléseiről.

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

rendelkezni elemi ismeretekkel teste biológiai működéséről,

tudni azt, hogy betegség esetén hova kell fordulni, ismerni az egészségügyi intézmények

funkcióját,

a testi higiénia, a mozgás, a szabad levegőn való tartózkodás iránti igényét fejleszteni,

ruházatát ízlésesen kiválogatni, gondozni, tisztán tartani,

a balesetveszélyt felismerni, elkerülni, életkorának és értelmi szintjének megfelelően

segítséget kérni és nyújtani,

megkülönböztetni a helyes és helytelen táplálkozást,

néhány védett növényt, állatot és a természetvédelem fogalmát ismerni,

ismereteket szerezni a növény- és állatvilágról, azok élőhelyeiről, hasznukról, kárukról,

környezeti hatásokról és azok következményeiről, felismerni az élőlények és

környezetük kölcsönhatásait,

tájékozódni a térképen és a könyvekben,

a környezetszennyezés fogalmát és a környezetet károsító anyagokat ismerni,

fejlettségi szintjének megfelelően kialakítani környezetvédő szemléletét,

alkalmazni a tanult ismereteket, aktív kísérletek végzésekor nem tud beszámolni saját

megfigyeléseiről.

Page 214: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ének-zene

Cél: A gyermek akarati szféráját fejleszteni. A zenehallgatás során esztétikai értékrendjét

fejleszteni. Zenei élményeivel világképét alakítani.

Feladat: Alakuljon zenei ízlése, legyen kedvenc zeneszáma. Ismerjen hangszereket, alakuljon

ki a hangos, halk fogalma, tudja azt differenciálni. Előadása legyen egyre bátrabb, vállaljon

szívesen szereplést. A Himnuszt és Szózatot ismerje és tudja a helyes viselkedést

hallgatásukkor.

Elvárt teljesítmény: Irányítás mellett huzamosabb ideig hallgasson értelmi képességének

megfelelő zenét. Irányítás mellett tudjon egyszerű ritmust utánozni hangszeres kísérettel.

Segítséggel tudjon énekelni 8-10 egyszerű népdalt, tudjon eljátszani 1-2 gyermek táncot.

Ismerje meg a Himnusz és Szózat és azok jelentőségét.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés élethelyzetekben, bármilyen kommunikatív

megnyilvánulásban, játékban. Félévkor rövid tájékoztatás, év végén szöveges minősítés és

értékelő tájékoztató.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

(segítséggel) énekelni legalább 8-10 egyszerű népdalt és eljátszani 1-2

gyermektáncot,

ismerni a Himnuszt és a Szózatot, elhangzásukkor megfelelően viselkedni,

ritmusképletet lejegyezni és visszaolvasni,

észlelni a különbséget a lassú és a gyors zene között,

hangszerrel erősíteni, halkítani,

kialakult a belső hallása,

felismerni megszólaltatás után a hangszereket,

felismeri a szólamokat,

irányítás mellett egyszerű ritmust utánozni hangszeres kísérettel,

irányítás mellett huzamosabb ideig értelmi képességének megfelelő zenét hallgatni,

a többször hallott részleteket felismerni zenedarabokban.

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

énekelni legalább 8-10 egyszerű népdalt és eljátszani 1-2 gyermektáncot,

ismerni a Himnuszt és a Szózatot, elhangzásukkor megfelelően viselkedni,

Page 215: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

ritmusképletet lejegyezni és visszaolvasni,

észlelni a különbséget a lassú és a gyors zene között,

hangszerrel erősíteni, halkítani,

kialakult a belső hallása,

felismerni megszólaltatás után a hangszereket,

felismeri a szólamokat,

irányítás mellett egyszerű ritmust utánozni hangszeres kísérettel,

irányítás mellett huzamosabb ideig értelmi képességének megfelelő zenét hallgatni,

a többször hallott részleteket felismerni zenedarabokban.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

énekelni legalább 8-10 egyszerű népdalt és eljátszani 1-2 gyermektáncot,

ismerni a Himnuszt és a Szózatot, elhangzásukkor megfelelően viselkedni,

ritmusképletet lejegyezni és visszaolvasni,

észlelni a különbséget a lassú és a gyors zene között,

hangszerrel erősíteni, halkítani,

kialakult a belső hallása,

felismerni megszólaltatás után a hangszereket,

felismeri a szólamokat,

irányítás mellett egyszerű ritmust utánozni hangszeres kísérettel,

irányítás mellett huzamosabb ideig értelmi képességének megfelelő zenét hallgatni,

a többször hallott részleteket felismerni zenedarabokban.

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

énekelni legalább 8-10 egyszerű népdalt és eljátszani 1-2 gyermektáncot,

ismerni a Himnuszt és a Szózatot, elhangzásukkor megfelelően viselkedni,

ritmusképletet lejegyezni és visszaolvasni,

észlelni a különbséget a lassú és a gyors zene között,

hangszerrel erősíteni, halkítani,

kialakult a belső hallása,

felismerni megszólaltatás után a hangszereket,

felismeri a szólamokat,

Page 216: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

irányítás mellett egyszerű ritmust utánozni hangszeres kísérettel,

irányítás mellett huzamosabb ideig értelmi képességének megfelelő zenét hallgatni,

a többször hallott részleteket felismerni zenedarabokban.

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

énekelni legalább 8-10 egyszerű népdalt és eljátszani 1-2 gyermektáncot,

ismerni a Himnuszt és a Szózatot, elhangzásukkor megfelelően viselkedni,

ritmusképletet lejegyezni és visszaolvasni,

észlelni a különbséget a lassú és a gyors zene között,

hangszerrel erősíteni, halkítani,

kialakult a belső hallása,

felismerni megszólaltatás után a hangszereket,

felismeri a szólamokat,

irányítás mellett egyszerű ritmust utánozni hangszeres kísérettel,

irányítás mellett huzamosabb ideig értelmi képességének megfelelő zenét hallgatni,

a többször hallott részleteket felismerni zenedarabokban.

Page 217: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Ábrázolás-alakítás

Cél: Az alkotó- és befogadóképesség fejlődése. A kreatív önkifejezés igényének kialakulása a

vizuális művészetek eszköztárának felhasználásával. A felfedezés, a siker örömével a tanuló

pozitív énképének kialakulása, önismeretének fejlődése. A tantárgy szemléletformáló hatása

által esztétikai érzékének fejlődése.

Feladat: A környezet megfigyelésén, megismerésén keresztül a vizuális jelek megértése és

kreatív használata. A tantárgyhoz, tananyaghoz kapcsolódó eszközök megismerése és

használata növekvő önállósággal. Tantárgy-specifikus készségek fejlesztése. Az önálló

alkotótevékenység iránti igény kialakítása.

Elvárt teljesítmény: A tanuló képességeihez mérten igyekezzen elsajátítani a különböző

ábrázoló- alakító technikákat. Törekedjen az ábrázolás- alakítás eszközeinek és anyagainak

adekvát használatára.

Értékelés: Folyamatos szóbeli értékelés, félévenként szóbeli tájékoztatás. Tanév végén írásbeli

tájékoztatás minősítéssel. P.A.C. felmérés.

Tankönyv, taneszköz: Képeskönyvek, fotóalbumok, művészeti albumok, műtárgy

reprodukciók, fotók, folyóiratok, tanári segédletek. A tananyaghoz kapcsolódó eszközök és

alapanyagok

jeles ( 5 ): Önállóan képes

(irányítással) összefüggést felfedezni a színek és érzelmek között,

(irányítással) saját élményeit rajzos formában megjeleníteni,

végezni el a feladatokat,

képességeihez mérten elsajátítani különböző ábrázoló-alakító technikákat,

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára,

irányítással felismerni és szétválogatni a különböző anyagfajtákat,

(irányítással) egyszerű tárgyakat készíteni,

(irányítással) megismert néhány népművészeti alkotást,

(irányítással) szemlélgetni művészeti alkotásokat, a neki tetszőt kiválasztani, elemezni.

Page 218: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

(irányítással) összefüggést felfedezni a színek és érzelmek között,

(irányítással) saját élményeit rajzos formában megjeleníteni,

végezni el a feladatokat,

képességeihez mérten elsajátítani különböző ábrázoló-alakító technikákat,

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára,

irányítással felismerni és szétválogatni a különböző anyagfajtákat,

(irányítással) egyszerű tárgyakat készíteni,

(irányítással) megismert néhány népművészeti alkotást,

(irányítással) szemlélgetni művészeti alkotásokat, a neki tetszőt kiválasztani, elemezni.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

(irányítással) összefüggést felfedezni a színek és érzelmek között,

(irányítással) saját élményeit rajzos formában megjeleníteni,

végezni el a feladatokat,

képességeihez mérten elsajátítani különböző ábrázoló-alakító technikákat,

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára,

irányítással felismerni és szétválogatni a különböző anyagfajtákat,

(irányítással) egyszerű tárgyakat készíteni,

(irányítással) megismert néhány népművészeti alkotást,

(irányítással) szemlélgetni művészeti alkotásokat, a neki tetszőt kiválasztani, elemezni.

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

összefüggést felfedezni a színek és érzelmek között,

saját élményeit rajzos formában megjeleníteni,

végezni el a feladatokat,

képességeihez mérten elsajátítani különböző ábrázoló-alakító technikákat,

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára,

felismerni és szétválogatni a különböző anyagfajtákat,

egyszerű tárgyakat készíteni,

megismert néhány népművészeti alkotást,

szemlélgetni művészeti alkotásokat, a neki tetszőt kiválasztani, elemezni.

Page 219: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

összefüggést felfedezni a színek és érzelmek között,

saját élményeit rajzos formában megjeleníteni,

végezni el a feladatokat,

képességeihez mérten elsajátítani különböző ábrázoló-alakító technikákat,

az ábrázolás-alakítás eszközeinek és anyagainak adekvát használatára,

irányítással felismerni és szétválogatni a különböző anyagfajtákat,

egyszerű tárgyakat készíteni,

megismert néhány népművészeti alkotást,

szemlélgetni művészeti alkotásokat, a neki tetszőt kiválasztani, elemezni.

Page 220: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Információs eszközök használata

jeles ( 5 ): Önállóan képes

ismerni a számítógép tartozékainak és az irodatechnikai eszközök neveit,

tudni azt, hogy melyik eszköz mire használható,

elemi szinten kezelni az egeret, a billentyűket és a telefont, a fénymásolót,

kulturáltan telefonálást kezdeményezni és folytatni, tisztában van a telefonhasználat

anyagi vonzatával,

különböző típusú játékprogramok használatát elsajátítani egyéni szintekhez mért

nehézségi fokon,

használni az internetes böngészőket,

elsajátítani a számítógépes környezetben való viselkedés szabályait,

a számítógéppel és programokkal kapcsolatos egyszerű szóbeli utasításokat megérteni

és végrehajtani,

a képernyőn változásokat előidézni (betűnagyság, szín, forma megváltoztatása, rajz, kép

készítése, tetszőleges változtatása).

Page 221: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel képes

ismerni a számítógép tartozékainak és az irodatechnikai eszközök neveit,

tudni azt, hogy melyik eszköz mire használható,

elemi szinten kezelni az egeret, a billentyűket és a telefont, a fénymásolót,

kulturáltan telefonálást kezdeményezni és folytatni, tisztában van a telefonhasználat

anyagi vonzatával,

különböző típusú játékprogramok használatát elsajátítani egyéni szintekhez mért

nehézségi fokon,

használni az internetes böngészőket,

elsajátítani a számítógépes környezetben való viselkedés szabályait,

a számítógéppel és programokkal kapcsolatos egyszerű szóbeli utasításokat megérteni

és végrehajtani,

a képernyőn változásokat előidézni (betűnagyság, szín, forma megváltoztatása, rajz, kép

készítése, tetszőleges változtatása).

elégséges ( 2 ): Folyamatos segítségnyújtás mellett képes

ismerni a számítógép tartozékainak és az irodatechnikai eszközök neveit,

tudni azt, hogy melyik eszköz mire használható,

elemi szinten kezelni az egeret, a billentyűket és a telefont, a fénymásolót,

kulturáltan telefonálást kezdeményezni és folytatni, tisztában van a telefonhasználat

anyagi vonzatával,

különböző típusú játékprogramok használatát elsajátítani egyéni szintekhez mért

nehézségi fokon,

használni az internetes böngészőket,

elsajátítani a számítógépes környezetben való viselkedés szabályait,

a számítógéppel és programokkal kapcsolatos egyszerű szóbeli utasításokat megérteni

és végrehajtani,

a képernyőn változásokat előidézni (betűnagyság, szín, forma megváltoztatása, rajz, kép

készítése, tetszőleges változtatása).

Page 222: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

elégtelen ( 1 ): Folyamatos segítségnyújtás ellenére sem képes

ismerni a számítógép tartozékainak és az irodatechnikai eszközök neveit,

tudni azt, hogy melyik eszköz mire használható,

elemi szinten kezelni az egeret, a billentyűket és a telefont, a fénymásolót,

kulturáltan telefonálást kezdeményezni és folytatni, tisztában van a telefonhasználat

anyagi vonzatával,

különböző típusú játékprogramok használatát elsajátítani egyéni szintekhez mért

nehézségi fokon,

használni az internetes böngészőket,

elsajátítani a számítógépes környezetben való viselkedés szabályait,

a számítógéppel és programokkal kapcsolatos egyszerű szóbeli utasításokat megérteni

és végrehajtani,

a képernyőn változásokat előidézni (betűnagyság, szín, forma megváltoztatása, rajz, kép

készítése, tetszőleges változtatása).

Page 223: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

Testnevelés

Cél: A rendszeres mozgás, testedzés, és az egészséges életmód iránti igényt kialakítani. Az

egészséges testi fejlődést biztosítani. A mozgásnevelés tantárgy tanítása során kialakított és

begyakorolt mozgáselemeket rögzíteni. A sportjátékokhoz szükséges elemi és tájékozódási

képességet /figyelem/ fejleszteni. Ügyességet, erőt, állóképességet, kitartást, edzettséget,

bátorságot, akaratot fejleszteni.

Feladat: A sportjátékok alapvető játékelemeinek megismerése. Gimnasztikai alapformájú

gyakorlatok rögzítése. Térbeli irányok viszonyfogalmak használata. Alapmozgások gyakorlása.

Testi fejlődés zavarainak korrekciója. Labda- biztonság növelése. Növekvő elem és ütemszámú

mozgássorok elsajátítása.

Elvárt teljesítmény: Irányítással végezzen összetett utánzó gyakorlatokat, törekedjen az

ütemtartásra. Próbálkozzon hosszabb labdavezetéssel. Tudjon alsó és felső dobással célba

dobni. Mind hosszabb időtartamban végezze az izomerősítő gyakorlatokat. Ismerje az általa

használt tornaszerek nevét, azok balesetmentes használatát. Aktívan kapcsolódjon be a

versenyjátékokba, tudjon csapatához alkalmazkodni.

Értékelés: Folyamatos megfigyelés és szóbeli értékelés a versenyzésekben, sportjátékokban, a

szocializáció terén a küzdés, kitartás képességének kialakulásában. Félévkor szóbeli

tájékoztatás. Év végén minősítés osztályzattal, kiegészítve részletes írásbeli tájékoztatással

Évenként P.A.C. felmérés.

Eszközök: karika, labda, zsámoly, bot, szalag, bordásfal, kötél, rúd, tornaszőnyeg, magnó, kézi

szerek.

jeles ( 5 ): Önállóan képes

a vezényszavakat követni,

megállásnál, vonulásnál a megfelelő lábrend érzékelésére,

irányítással összetett utánzó gyakorlatokat végezni, törekedni az ütemtartásra,

testtömeghez igazodó erőkifejtésre a gyakorlatok végzésekor,

mind hosszabb időtartamban végezni az izomerősítő gyakorlatokat,

egyensúlyozni változó feltételek között,

kitartóan, javuló technikával futni,

törekedni az egészséges életmódra és a rendszeres fizikai aktivitásra,

a megfelelő mozgásmintát követni,

megnevezni a tornaszereket, és ismeri azok balesetmentes használatát,

Page 224: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)

aktívan részt venni sportjátékokban.

Adottságainak megfelelő labdás ügyességgel, együttműködési készséggel rendelkezik.

jó ( 4 ): Részben önállóan képes

a vezényszavakat követni,

megállásnál, vonulásnál a megfelelő lábrend érzékelésére,

irányítással összetett utánzó gyakorlatokat végezni, törekedni az ütemtartásra,

testtömeghez igazodó erőkifejtésre a gyakorlatok végzésekor,

mind hosszabb időtartamban végezni az izomerősítő gyakorlatokat,

egyensúlyozni változó feltételek között,

kitartóan, javuló technikával futni,

törekedni az egészséges életmódra és a rendszeres fizikai aktivitásra,

a megfelelő mozgásmintát követni,

megnevezni a tornaszereket, és ismeri azok balesetmentes használatát,

aktívan részt venni sportjátékokban.

Adottságainak megfelelő labdás ügyességgel, együttműködési készséggel rendelkezik.

közepes ( 3 ): Kevés segítséggel tud

a vezényszavakat követni,

megállásnál, vonulásnál a megfelelő lábrendet érzékelni,

irányítással összetett utánzó gyakorlatokat végezni, törekedni az ütemtartásra,

testtömeghez igazodó erőkifejtésre gyakorlatokat végezni,

mind hosszabb időtartamban izomerősítő gyakorlatokat végezni,

egyensúlyozni változó feltételek között,

kitartóan, javuló technikával futni,

törekedni az egészséges életmódra és a rendszeres fizikai aktivitásra,

megfelelő mozgásmintát követni,

megnevezni a tornaszereket, és ismeri azok balesetmentes használatát,

aktívan részt venni sportjátékokban.

Adottságainak megfelelő labdás ügyességgel, együttműködési készséggel rendelkezik.

Page 225: Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai mérési ...gollesz.hu/images/pdf/kozepmeres.pdf · Értelmi teljesítőképesség mérése írásban (egyszerű feladatlappal)