Steve Andreas - Énkép - Válj azzá, aki lenni szeretnél!

Köszönetnyilvánítás

Valahányszor elgondolkoztam azon, hogy kiknek fejezhetném ki köszönetemet, amiért segítségükkel hozzájárultak e könyv tartalmához és elkészüléséhez, mindig megakadtam az első két gondolatnál: kivel kezdjem a sort? És kivel zárjam?

Oly rengetegen járultak hozzá e munkához és az életemhez, amelyből a könyv fakad, hogy felsorolásuk megtöltené egy másik könyvet!

Az elmúlt bő kétharmad évszázad alatt számtalan ember vállalt szerepet életemben és munkámban: a szüleim, a tanáraim, a barátaim, a családom, a mestereim, a gyermekeim, a kurzusok résztvevői. A művészet, a tudomány és a természet szépsége; sőt, ismeretlenekkel való véletlen találkozásaim, alkalmi megjegyzések, könyvek, újságok, tévéműsorok és megannyi egyéb esemény alakította életemet.

Ki tudná megmondani, hogy kinek volt nagyobb szerepe életem sodrában, annak kialakításában, amit ma „énnek" nevezek? Kit említsek meg, és kit hagyjak ki a felsorolásból?

Kivételes alkalom, hogy az események e csomópontjában élhetek - mintha kicsiny hullám lennék, amely csak egy pillanatra bukkan fel a tengerből, majd gyorsan vissza is tér! Szemem a hála könnyeivel telik meg.

Mindezek miatt úgy döntöttem, hogy egyszerű leszek. Legtöbben úgyis tudjátok, hogy kire gondolok; köszönöm Nektek! Mindannyian részesei voltatok e rövid utazásnak és annak, ahogy azzá váltam, aki ma vagyok. Hálás vagyok Nektek.

12

Bevezetés

Előfordul veled, hogy ilyesmiket mondasz vagy gondolsz: „csalódtam magamban; azt hittem, hogy meg tudom csinálni, de elszúrtam; most aztán pocsékul érzem magam", vagy „olyan dühös vagyok magamra; a legkisebb kritikára összezavarodom", esetleg „olyan tehetetlennek érzem magam; saját magam ellensége vagyok; állandóan keresztbe teszek magamnak", netán „bárcsak rá tudnám magam venni, hogy megcsináljam (vagy abbahagyjam)"?

Elgondolkodtál már azon, hogy kerültél ebbe a furcsa küzdelembe önmagáddal, és azon, hogy miképpen kerülhetsz ki belőle? E küszködésre nyilván nincs szükség, hiszen máskor tökéletesen elégedett vagy önmagáddal, a döntéseiddel és a tetteiddel. Mind a kudarcaink, mind a sikereink gyakran erednek az önmagunkról alkotott hiedelmeinkből, amelyeket identitásnak vagy énképnek hívunk. Ez a könyv gyakorlati útmutató, amelyből megtanulhatod, hogyan erősítsd meg azokat a tulajdonságaidat, amelyeket szeretsz, és változtasd meg azokat, amelyeket nem szeretsz, hogy ezáltal teljesebben és elégedettebben élhesd az életedet.

Magyarázzuk vagy csináljuk?

Körülbelül tíz évvel ezelőtt meghívtak, hogy tartsak csoportfoglalkozást egy terapeutáknak és szociális munkásoknak szervezett, drog- és alkoholfogyasztásról szóló kétnapos konferencián. Egyike voltam a húszegynéhány előadónak, akik között többen e szakterület hírességei voltak. Bár csak a második nap

13

STEVE ANDREAS

Énkép ' azzá, aki lenni szeretnél

S t e v e A n d r e a s

É n k é p

Válj azzá, aki lenni szeretnél

Nyitott Könyvműhely Budapest, 2008

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Transforming Your Self. Becoming xoho you want tó be

© Steve Andreas, 2002 Hungár ián edition © 2008 by Nyitott K ö n y v m ű h e l y

M i n d e n jog fenntartva

Fordította M o n á t h G á b o r

Nyelvi- és szaklektor Murányi Péter

A fordítást az eredetivel egybevetette

Stenger György i

Kiadja a Nyitott K ö n y v m ű h e l y wwvv.nyitottkonyv.hu

Fele lős k iadó: H a l m o s Á d á m Felelős szerkesztő: Angyalosy Eszter

Olvasószerkesztő: Macskássy Zsuzsanna Borítóterv: Cser Petra

N y o m d a i előkészítés: K e b o k N y o m d a i munkák: Séd N y o m d a

Fele lős vezető: Katona Szilvia

I S B N 978-963-9725-49-2

Feleségemnek, Connirae-nek,

aki évek óta hű társam otthon és a hivatásomban

http://wwvv.nyitottkonyv.hu

Tartalomjegyzék

A szerző előszava

Előszó a magyar kiadáshoz


Bevezetés

A L A P V E T É S E K

8

10

12

13

1. Énképünk, értékeink és önértékelésünk 29 Miként vezet az értékeinkkel összeegyeztetett énkép magas önértékeléshez?

2. Az énkép ereje 46 Miért elengedhetetlen boldogulásunkhoz az egészséges énkép?

3. Az egészséges énkép jellemzői 57 Milyen az egészséges énkép?

A Z É N M E G E R Ő S Í T É S E

4. Az énkép szerkezetének alakítása 79 Fedezd föl és tökéletesítsd énképed egyedi szerkezetél!

5. Az énkép és az idő 110 Tegyél arról, hogy az énképed mindig tükrözze az idő múlását!

6. Az énkép tartalmának alakítása 134 Gazdagítsd énedet és fejleszd képességeidet!

A Z É N K I T E R J E S Z T É S E

7. Az ellenpéldák felhasználása 163 Miként erősíthetik és pontosíthatják az énképedet a hibáid?

8. Az ellenpéldák átalakítása 190 Miként használhatod fel a hibáidat, hogy még inkább azzá válj aki lenni szeretnél?

9. Új tulajdonság beépítése az énképbe 211 Alkoss egy teljesen új tulajdonságot magadnak!

A Z É N Á T A L A K Í T Á S A

10. Bizonytalan tulajdonság átalakítása 245 Alakítsd egy bizonytalan tulajdonságodat vágyott éned biztos alapjává!

11. A negatív énkép átalakítása 282 Miként oldjuk fel a negatív énképből származó nehézségeket?

12. Nemkívánatos tulajdonság átalakítása 306 Alakítsd át egy nem kedvelt tulajdonságodat olyanná, amilyet szeretnél!

A Z É N H A T Á R A I

13. A határaink felfedezése és átalakítása 339 Miként alakítsunk ki belső határokat, amelyek eredményesebben védelmeznek ?

14. Kapcsolódás másokhoz 370 Miként engedjünk magunkhoz közel másokat megtartva erős identitásunkat?

Zárszó

Ráadás - Perspektivikus minták

A szerzőről

Irodalomjegyzék

390

400

420

422

A szerző előszava

Régóta tudjuk már, hogy az énképünk - ahogy magunkról és képességeinkről gondolkodunk - igen fontos szerepet játszik abban, hogy életünket áthatja-e, vagy éppen e'kerüli a siker. Ahogy Henry Ford mondta: „Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van."

Énképünk olyan, mint egy vitorlás tőkesúlya és kormánylapátja. Lehetővé teszi, hogy a hajó szembeszálljon a széllel, és stabilitást nyújt váratlan viharokban. Tőkesúly és kormánylapát nélkül a hajó csak ide-oda hánykolódna kiszolgáltatva a folytonosan változó szeleknek, árapálynak és zátonyoknak. Ellenben kormánylapát és tőkesúly segítségével szembeszállhatunk a hullámokkal kihasználva azok erejét, elkerülhetjük az akadályokat, és a váratlan nehézségek dacára is elérhetjük úti céljainkat.

Mindeddig azonban nem kaptunk választ arra a kérdésre, hogy valójában miként befolyásolja életünket az énkép, vagyis miből áll és hogyan működik. Csakúgy, mint bármely más meggyőződésünk és véleményünk, az énképünk is élményeink sokaságából áll, amelyeket az életünk során átélt számtalan esemény közül választunk ki, és gyűjtünk össze úgy, hogy azok egy erős és maradandó „élménytárban" rögzülnek. Mivel mindezt szinte teljesen tudattalanul tesszük, így mi, emberek igencsak változatos módon rendezzük élményeinket. Bár az élmények szerkezetének felfedezésekor tudattalan vagy alig tudatos emlékeket hívunk elő, ha tudjuk, hogy mit keressünk és hogyan kérdezzünk, viszonylag gyorsan és egyszerűen ismerhetjük meg énképünket. Amikor valaki számára tudatossá válik énké-

8

A SZERZŐ ELŐSZAVA

pének szerkezete, egyszerű változtatásokat javasolhatunk, amelyekkel erősebbé, hatékonyabbá, harmonikusabbá teheti azt.

Mielőtt megírtam ezt a könyvet, biztos akartam lenni abban, hog-- teljes egészében értem az énkép működését, ezért kisebb-nagyobb kihagyásokkal csaknem tizenkét éven át kutattam. Ez idő alatt foglalkoztam egyénekkel, tanítottam az énképet tanfolyamokon, teszteltem és nyomon követtem az eredményeket az Egyesült Államokon kívül más országokban is, mert meg akartam győződni arról, hogy amit felfedeztem, független a kulturális sajátosságoktól. Miután bő öt évvel ezelőtt megjelent ez a könyv, tovább folytattam a tanítást és a kutatást, de az énkép egyéb sajátosságait nem fedeztem fel. így ezeken az oldalakon Te is megtalálod, és kipróbálhatod mindazokat a módszereket, amelyek segítségével egyre jobban hasonlíthatsz majd arra, aki valóban lenni szereméi.

Minden jót kívánok a saját utazásodhoz!

9

Előszó a magyar kiadáshoz

Kedves Olvasó! A könyv, amelyet a kezedben tartasz, érdekes utazásra hív. Sosem véletlen, hogy éppen milyen könyvet kapunk ajándékba vagy veszünk le a polcról. Kész vagy elindulni? Vagy előbb összecsomagolsz a nagy útra? Mekkora bőröndöt tervezel telegyömöszölni? Vagy csak a legszükségesebb dolgokat dobálod be egy hátizsákba? Kitakarítasz? Rendet raksz, mielőtt útra kelnél? Tudnod kell, hogy amikor visszatérsz, már más ember leszel!

Steve Andreas - aki számomra az NLP (neurolingvisztikus programozás) élő legendája - megalkotta az NLP esszenciáját, az énképet. Több mint tíz év kutatómunka, egyéni és csoportos foglalkozás eredményeként ebbe a könyvbe sűrítve megtalálhatod a változás csodáját. Megtudhatod, hogyan lehet könnyen, elegánsan tartós és mély változást elérni. Közel háromszáz oldalon keresztül kizárólag önmagunkkal foglalkozunk, énünket formáljuk, énképünket alakítjuk, változtatjuk. Azt tanulhatjuk meg, hogyan lehet megváltoztatni mindazt, amit magunkról gondolunk. Természetesen csakis azt, amivel nem vagyunk elégedettek, és csak akkor, ha már azt is tudjuk, hogy mit szeretnénk helyette.

Amikor Steve-et először hallottam beszélni az énkép erejéről, beleremegtem. Azt mondta, hogy nagy különbség van aközött, amit a világról és annak dolgairól gondolunk és aközött, amit saját magunkról. Ha valaki azt gondolja, hogy ez a világ szörnyű hely, akkor elbújhat valakinek a karjai közé, vagy végső soron elvonulhat egy barlang mélyére is. De az elől, amit magadról hiszel, nem menekülhetsz! Mindig és mindenütt veled van.

10

ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ

Már több mint három éve tanítom ezt a módszert, és minden alkalommal csodálatos élményeket élünk át a csoportjaimban. Néha még számomra is megdöbbentően gyors változásoknak lehetünk szem- és fültanúi, amelyek teljesen átformálják a résztvevők életét. Amikor végére érsz belső utazásodnak, megérzed az énkép erejét, és szívesen szereznél még több tapasztalatot csoportos foglalkozás keretében, a könyv végén azt is megtudhatod, hogyan teheted ezt meg.

Legyen csodálatos az utad! Élvezd minden percét!

S tenger Györgyi

2008. szeptember


Valahányszor elgondolkoztam azon, hogy kiknek fejezhetném ki köszönetemet, amiért segítségükkel hozzájárultak e könyv tartalmához és elkészüléséhez, mindig megakadtam az első két gondolatnál: kivel kezdjem a sort? És kivel zárjam?

Oly rengetegen járultak hozzá e munkához és az életemhez, amelyből a könyv fakad, hogy felsorolásuk megtöltené egy másik könyvet!

Az elmúlt bő kétharmad évszázad alatt számtalan ember vállalt szerepet életemben és munkámban: a szüleim, a tanáraim, a barátaim, a családom, a mestereim, a gyermekeim, a kurzusok résztvevői. A művészet, a tudomány és a természet szépsége; sőt, ismeretlenekkel való véletlen találkozásaim, alkalmi megjegyzések, könyvek, újságok, tévéműsorok és megannyi egyéb esemény alakította életemet.

Ki tudná megmondani, hogy kinek volt nagyobb szerepe életem sodrában, annak kialakításában, amit ma „énnek" nevezek? Kit említsek meg, és kit hagyjak ki a felsorolásból?

Kivételes alkalom, hogy az események e csomópontjában élhetek - mintha kicsiny hullám lennék, amely csak egy pillanatra bukkan fel a tengerből, majd gyorsan vissza is tér! Szemem a hála könnyeivel telik meg.

Mindezek miatt úgy döntöttem, hogy egyszerű leszek. Legtöbben úgyis tudjátok, hogy kire gondolok; köszönöm Nektek! Mindannyian részesei voltatok e rövid utazásnak és annak, ahogy azzá váltam, aki ma vagyok. Hálás vagyok Nektek.

12

Bevezetés

Előfordul veled, hogy ilyesmiket mondasz vagy gondolsz: „csalódtam magamban; azt hittem, hogy meg tudom csinálni, de elszúrtam; most aztán pocsékul érzem magam", vagy „olyan dühös vagyok magamra; a legkisebb kritikára összezavarodom", esetleg „olyan tehetetlennek érzem magam; saját magam ellensége vagyok; állandóan keresztbe teszek magamnak", netán „bárcsak rá tudnám magam venni, hogy megcsináljam (vagy abbahagyjam)"?

Elgondolkodtál már azon, hogy kerültél ebbe a furcsa küzdelembe önmagáddal, és azon, hogy miképpen kerülhetsz ki belőle? E küszködésre nyilván nincs szükség, hiszen máskor tökéletesen elégedett vagy önmagáddal, a döntéseiddel és a tetteiddel. Mind a kudarcaink, mind a sikereink gyakran erednek az önmagunkról alkotott hiedelmeinkből, amelyeket identitásnak vagy énképnek hívunk. Ez a könyv gyakorlati útmutató, amelyből megtanulhatod, hogyan erősítsd meg azokat a tulajdonságaidat, amelyeket szeretsz, és változtasd meg azokat, amelyeket nem szeretsz, hogy ezáltal teljesebben és elégedettebben élhesd az életedet.

Magyarázzuk vagy csináljuk?

Körülbelül tíz évvel ezelőtt meghívtak, hogy tartsak csoportfoglalkozást egy terapeutáknak és szociális munkásoknak szervezett, drog- és alkoholfogyasztásról szóló kétnapos konferencián. Egyike voltam a húszegynéhány előadónak, akik között többen e szakterület hírességei voltak. Bár csak a második nap

13

ÉNKÉP - VÁLJ AZZÁ, AKI LENNI SZERETNÉL

14

BEVEZETÉS

beszéltek, de nem nagyon tudták, hogy mihez kezdenének a gyakorlatban.

Amint a folyosón sétáltam a bemutató után, egy igencsak el-gondolkodónak tűnő férfi lépett mellém, és azt mondta: „Tudja, már évek óta tanítom az énkép és az önértékelés rejtelmeit, sőt még könyvet is írtam erről. De amikor feltette a kérdéseit, teljesen tanácstalan voltam."

Probléma vagy megoldás

Sok ezer „segíts magadon" jellegű könyv sorakozik a könyvesboltok és könyvtárak polcain szerte a világon. Amikor rákerestem az Amazon könyváruház honlapján az „énkép" kifejezésre, százhetvenhét címet találtam. Az „identitás" szó hatezer-ötszáz-kilencvenhárom címben szerepelt, az „önmagunk" valamilyen formája pedig harminckétezerszer fordult elő! Sajnos majdnem mindegyik problémákról és nem megoldásokról szól; számtalan problémát taglalnak - elméletekkel, példákkal, élményekkel és esettanulmányokkal -, de igencsak kevés megoldást javasolnak. A legutóbbi könyv, amelyet az énképről olvastam, 184 oldalon keresztül fejtegette, hogy miként nem működik jól az énkép, és mindössze az utolsó 7 oldal foglalkozott a lehetséges megoldásokkal, ráadásul homályosan és elméleti síkon.

Az amerikai pszichiáterek által használt diagnosztikai és statisztikai kézikönyv* 873 oldalon keresztül taglalja a mentális betegségeket, de egyetlen oldalt sem szán arra, hogy tanácsot adjon ezek gyógyítására! Képzeld el, mi lenne, ha egy általános orvos kerülne ilyen helyzetbe; 873 oldalas kézikönyve szólna arról, hogy milyen betegségekben szenvedhetünk, de egy szóval sem említené, hogy miképp lehet ezeket a betegségeket kezelni! Szomorú, de manapság a pszichológia és a pszichoterá-

* Diagnostic and Statistical Manuál of Mentái Disorders, DSM IV-R.

15

végére osztottak be, részt vettem az egész konferencián, mert kíváncsi voltam, mi újat tudhatok meg. Számos előadó fejtegette, hogy milyen jelentős szerepet játszik az énkép és az önértékelés a drogokról való leszoktatásban. Azonban gyakorlatilag senki sem tett említést arról, hogy valójában mi is az énkép és az önértékelés, vagy hogy miként tudnánk segíteni az embereknek ezek alakításában.

Végül vasárnap délután eljött az én pillanatom, és összeültem a csoportommal. így kezdtem: „A megfelelő énkép és önértékelés sok itt felszólaló előadó szerint rendkívül fontos ahhoz, hogy leszoktassunk valakit a drogokról. Az elmúlt másfél nap során sokat hallottam ezt. Egyetértenek önök ezzel?" „Hát persze", bólintottak mindannyian. „Rendben", mondtam. „Két kérdésem van. Az első: mi is valójában az énkép, amiről azt.mondják, hogy olyan fontos? A második: miként segítenének valakinek, hogy változtatni tudjon ezen?" Amikor feltettem ezt a két kérdést, a szobára mély csend ült. Ekkor azt mondtam: „Tegyük fel, hogy drogfüggő vagyok. Segítsenek harmonikusabbá tenni az énképemet, és hogy jobb véleménnyel legyek önmagamról! Kérem, segítsenek!"

Egyikük ezt felelte: „Hát, próbálkozhatnánk operáns kondicionálással." „Remek", mondtam. „Kondicionáljanak most! Mutassák meg, mire képesek!" Néma csend. Aztán valaki szóba hozta a múltbéli traumák gyógyítását, mire én azt mondtam: „Rendben, képzeljük el, hogy gyermekkoromban szexuálisan bántalmaztak. Mutassák meg, hogyan gyógyítanának meg!" A szobára ismét mély csend ült.

Ezt folytattam körülbelül fél órán át, majd bemutattam néhány egyszerű módszert, mellyel megismerhetjük és átalakíthatjuk az énképünket. Azt akartam, hogy egyértelműen felismerjék a különbséget az általam bemutatott és az általuk ismert módszerek között. Ezenkívül meg akartam mutatni nekik, hogy az énképről beszélni és az önmagunkról szóló gondolatainkat megváltoztatni két nagyon is különböző dolog. Elméletekben


16

BEVEZETÉS

pes legyen megbocsátani. A módszerrel általában egy szűk óra alatt eredményt érhetünk el, és ezreknek tanítottuk meg a gyakorlatban, hogy miként oktassák ezt másoknak, (vö. Andreas, S. 1992b; 1999) Néhány évvel azelőtt egy hasonlóan hatékony módszert dolgoztunk ki, amely képessé tesz a gyász feloldására, olyan élménnyé alakítva azt, amelyben hálát tudunk adni azért, hogy ismerhettük az elhunyt szerettünket. (vö. Andreas, C. 1987; Andreas, C.-Andreas, S. 1989) Ez a könyv hasonlóan egyszerű módszereket mutat be, amelyek segítségével olyan emberré válhatsz, amilyenné szereméi.

Az én és a társadalom

A legtöbb hagyományőrző társadalomban az emberek általában nem foglalkoznak az énképükkel, hiszen a közösség a születésüktől fogva meghatározza a szerepüket, és a kultúra nem kínál más lehetőséget. Minden hagyományőrző kultúrának megvannak a hiedelmei az emberiségről, és annak az isteneikhez, illetve a világegyetemhez való viszonyáról, így gyakorlatilag senki sem kérdőjelezi meg ezeket. Amint azt Tevje mondja a Hegedűs a háztetőn című darabban: „A hagyományainkat követve mindenki tudja közülünk, hogy ki ő, és mit vár el tőle Isten." Hagyományőrző kultúrákban az egyén identitása egyszerűen a tágabb társadalom közös identitásának egy csekély és megkérdőjelezetlen része.

Sokszor mondták már, hogy egy közösség kultúrája valójában annak felhalmozott bölcsessége. Ugyanakkor a kultúra az illető közösség felhalmozott ostobasága is, és ez alól a sajátunk sem kivétel. Mi a saját hibáinkat egy kicsivel könnyebben megvizsgálhatjuk, mert a környezetünkben temérdek különböző kultúrával találkozunk.

Körülbelül harminc évvel ezelőtt Utah állam délkeleti részén, egy Moab nevű kisvárosban éltem, ahol tizenhárom különbö-

17

pia legnagyobb részének ez a hozzáállása, a pszichiátria pedig, amely ráadásul főként gyógyszerezéssel próbál segíteni, még siralmasabb képet mutat.

Amikor egyes könyvek tényleg érdemes célokat és megoldásokat javasolnak, legtöbbször nem mutatják be, hogy mit kellene valójában tennünk ezek eléréséhez. Ha egy orvosi szöveg lenne ilyen, akkor javasolna ugyan gyógymódot egy adott betegségre - például a beteg szövet eltávolítását -, de nem mutatná be ennek a mikéntjét, vagyis a sebészi beavatkozás részleteit, a szike, fogók, varratok, fertőtlenítők és érzéstelenítők alkalmazását, amelyek egy ilyen hasznos cél eléréséhez szükségesek.

Üres beszéd vagy oktatás és tanítás

Az üres beszéd és az oktatás közötti különbséget nem mindenki ismeri fel, különösen az oktatásügyben és a személyiségfejlesztésben. Prédikálással kitűzhetünk érdemes célokat, amelyek - hasznos első lépésként - a megoldás felé irányítanak. Azonban az érdemes célok tényleges eléréséhez a tanítás vezet. További különbséget tehetünk a tanítás és a gyakorlati oktatás vagy „tréning" között is. Az alkalmazott oktatás ugyanis magában foglalja az élményszerű gyakorlást, ami a megfelelő tanítást gyakorlati készségekké formálja.

Körülbelül kétezer évvel ezelőtt Jézus Krisztus arról prédikált, hogy milyen fontos megbocsátanunk annak, aki megbántott minket. Miközben ő maga számtalan esetben tanúsított megbocsátást, úgy tűnik, másoknak nem tudta megtanítani, hogy ténylegesen miként bocsássanak meg.

Csak mostanában fedeztük fel, hogy milyen módon tudjuk valakinek megtanítani azt az együtt érző megértést, amit megbocsátásnak nevezünk. Connirae-vel, a feleségemmel körülbelül tíz éve dolgoztunk ki egy módszert, amely bárkit rövid idő alatt hozzásegíthet, hogy egyértelműen és teljes átérzéssel ké-


18

BEVEZETÉS

Hiedelmek a világról és magunkról

Jó ideje felismerték már, hogy a másokról és a környezetünkről alkotott hiedelmeink önbeteljesítők. Aki a világot veszélyesnek és fenyegetőnek tartja, fél, boldogtalan és csalódott lesz, akármi is történik. Aki úgy gondolja, hogy a világ rengeteg lehetőséggel és csodával vár ránk, végtelen változatosságot, gazdagságot és elégedettséget talál ugyanott.

Ezeknél a hiedelmeknél azonban még nagyobb jelentőséggel bírnak az önmagunkról alkotott meggyőződések, mivel énképünk mindig velünk van, és kihat valamennyi élményünkre. Ha úgy gondolod, hogy az emberek rosszindulatúak, ostobák, visszahúzódhatsz a természetbe és élvezheted a magányt. Am ha önmagadat tartod rosszindulatúnak és ostobának, nem menekülhetsz - kivéve a rendkívüli elragadtatás, a kábító drogok és az alvás múló pillanataiban. Azonban a jóságodba és a talpraesettségedbe vetett hited éltetni, támogatni fog még akkor is, ha nehéz helyzetben találod magadat.

Az énkép kialakulása esetleges

Identitásunk meglehetősen kiszámíthatatlanul, próba szerencse típusú tanuláson keresztül formálódott, amelyben összeadódtak a különféle - jó vagy rossz - élményeink, és a szüleink vagy mások által mondottak és tanítottak. Noha szüleink és tanáraink a legjobb szándékukkal akarták az énképünket jobbítani, ez a folyamat elég véletlenszerű és esetleges. Néhányan szerencsések voltunk, és kellően hasznos énképet alakítottunk ki, míg másoknak ez nem sikerült.

Ebből adódik, hogy sok embernek igen gyenge az énképe, amely éppen a legnagyobb szükségben hagyja őket cserben. Azonban még a legszerencsésebbek is - több különlegesen talpraesett és sikeres emberrel dolgoztam együtt - jelentős

19

ZŐ egyház szolgálta a hozzávetőlegesen ötezer lakost. Alig száz kilométerre délre volt egy másik kisváros, ahol majdnem ugyanennyi lakosra egyetlen egyház jutott. Moabban - vallásos sokszínűségének köszönhetően - sokkal több embert érdekelt önmaga megismerése. Számosan próbálták megérteni, hogy mit is jelent férfinak vagy nőnek lenni, illetve milyen is valójában az egészséges ember.

Ha csak egyféle világnézettel érintkezünk, ezeket a kérdéseket még gondolatban felvetni is nagyon nehéz. És ha mégis ilyesmik jutnának az eszünkbe, még nehezebb lenne olyasvalakit találni, aki szívesen töprengene és beszélgetne is ezekről a kérdésekről.

A modern társadalom számtalan vallást, világnézetet és életstílust fogad el, így vagy választanunk kell ezek közül, vagy kitalálni a magunkét. Sokan éppen azt kutatjuk, hogy mi is az emberi élet értelme, míg a válasz erre csaknem minden hagyományőrző kultúrában adott. Talán ellenérzésed van egy olyan kultúrával szemben, amelyben a férfiak birtokolnak és irányítanak mindent, míg a nők csak férjük és apjuk tulajdonai (pontosan úgy, ahogy ez szűk száz évvel ezelőtt az Egyesült Államokban volt), de a közösségben élők ezt - és az ebből táplálkozó boldogtalanságot - egyszerűen elfogadják, mivel más lehetőség meg sem fordul a fejükben.

A tudományos világ szintén szerepet játszik mostanában az énünk felé fordult érdeklődésünk felerősödésében, hiszen a tudomány kísérleteken keresztül kutatja és fedezi fel a világ működését ahelyett, hogy egyszerűen elfogadná egy próféta vagy ősi szöveg magyarázatát. Habár a tudomány a természet megismerésének a szándékával jött létre, ugyanez a kíváncsiság irányulhat magára a kérdezőre és annak a közösségére vagy kultúrájára is.


20

BEVEZETÉS

A könyv szerkezete

E kötet túlnyomó részét háromnapos tanfolyamokon rögzítettek leírása alapján szerkesztettem. A résztvevők e tanfolyamokon kalauzolt gyakorlatok során fedezték fel az énképük különféle tulajdonságait. Ezek után alkalmuk nyílt kérdéseket feltenni és megbeszélni a homályos részleteket. Miután pontosan feltérképezték, hogy miként gondolnak önmagukra, megtanulták több módon megerősíteni és alakítani az énképüket.

Több lényeges okból a könyvben megtartottam az oktató kurzusok felépítését. Hogy a tanulást megkönnyítsem, a tanfolyamokat úgy állítottam össze, hogy egyszerre csak néhány fogalmat mutatok be, amelyeket az elméleti oktatást gyakorlati tanítássá változtató gyakorlatok követnek. Ezek után fokozatosan általánosabb egységbe foglalom a már ismert fogalmakat és készségeket. Mivel a könnyebb tanulás érdekében én így rendezem a gondolataimat, és eszerint tanítok, a könyvben is így a legegyszerűbb bemutatnom a témát. Ha olvasás közben szünetet tartva elvégzed a gyakorlatokat, a tanfolyamhoz igen hasonló élményben lesz részed.

Ennél is fontosabb, hogy a könyv ebben a formában bepillantást enged abba, amit csinálok, és megkönnyíti a módszerek elsajátítását. El sem tudom mondani, hány olyan bemutatót láttam már, amely szinte semmiben nem hasonlított a szerző leírásához arról, amit csinálni vélt. A könyvbeli leírások a tény-

E mű gyakorlati útmutató olyan készségek megszerzéséhez, melyekkel rövid idő alatt megerősítheted és szilárd alapokra helyezheted az énképedet, illetve összhangba hozhatod az értékrendeddel és a céljaiddal. Ha ezeket a készségeket elsajátítod, képes leszel arra, hogy megszabadulj a gyenge énkép hátrányaitól, valamint arra, hogy váratlan helyzetekben is helytáll), s ezzel folyamatosan jobbítsd az életedet.

21

mértékben javíthatnak az énképükön. Valójában még senkivel sem találkoztam, aki ne tudott volna számottevően jobbítani az énképén. Az elmúlt évek során temérdek, számomra új, hasznos készséget tanultam azoktól, akikkel együtt dolgoztam. Mindezeket a készségeket úgy rendeztem el a könyvben, hogy könnyen követhetők legyenek, hátha megtetszik valamelyik, és szeretnéd elsajátítani.

Amiről nem szól ez a könyv

Ez a könyv nem a tudatosság kérdéséről szól, amellyel filozófusok évszázadok óta küszködnek elefántcsonttornyaikban, sem az énkép logikai, kognitív vagy matematikai elméleteiről.

Ez a könyv nem a tudatosság és az énkép idegrendszeri, élettani vagy vegytani hátteréről szól, sem az énképet befolyásoló vagy romboló különféle fizikai és biokémiai rendellenességekről.

Ez a könyv nem az énképet magyarázó különböző filozófiai vagy vallásos eszmékről szól, sem az énkép kialakulásában szerepet játszó vallásról, erkölcsről, politikáról, kultúráról, társadalomról vagy családról.

Ezekről a kérdésekről már éppen elég könyv született. Noha néhányuk érdekes, és több hasznos is más területen, a legtöbbjüknek vajmi kevés köze van ahhoz, amiről ez a könyv szól.

Miről is szól ez a könyv?

Ez a könyv az énképed személyes megtapasztalásáról és működésének megismeréséről szól, valamint megtanít arra, hogyan erősítsd meg az énképedet, és hogyan alakítsd tudatosan azzal a céllal, hogy teljesebben és elégedettebben élhesd az életedet.


22

BEVEZETÉS

gyakran sokkal hasznosabbaknak bizonyultak, mint azok, amelyekre számítottam, ami azt jelezte, hogy valóban felfedeztem valamit, és nem csupán saját korábbi feltételezéseimre és hiedelmeimre találtam megerősítést.

A könyv vázlata

A könyv tartalma alaposan átgondolt sorrendet követ, kezdve az énkép, az értékek és az önértékelés alapvető fogalmainak rövid és általános ismertetésével. Ezt követően kifejtem, hogy miért olyan nagy jelentőségű az énkép énünk alakulásában, illetve hogy milyen ismérvek alapján működik az értékeinkkel összehangolt, egészséges énkép (1., 2., 3. fejezet).

Ezután gondosan megtervezett gyakorlatok következnek, amelyeken keresztül megtapasztalhatod az énképed különféle jellemzőit. Ezen túl megtanulhatod megerősíteni az énképed értékes tulajdonságait azáltal, hogy kis lépésekben módosítod az önmagádról alkotott gondolataidat, ennek gyakran mélyreható és szerteágazó hatásai lesznek lényedre (4., 5., 6. fejezet).

Ezt követően felfedezheted, hogyan tudod felhasználni énképed megerősítésére azokat a helyzeteket, amelyekben hibáztál, majd megtanulhatod e hibákat átformálni, hogy legközelebb, amikor hasonló élethelyzetbe kerülsz, már természetes módon tudj viselkedni, úgy, ahogy szereméi (7., 8. fejezet).

A 9. fejezetben egy teljesen új, általad vágyott tulajdonságot építhetsz be énképedbe, amely lényed részévé válik.

Ezek után megvizsgálhatod egy bizonytalan tulajdonságodat (amikor hol ilyennek, hol olyannak tartod magadat), és az ebből származó kellemetlen kétség érzését nyugodt magabiztossággal válthatod fel. Egyszerűen tudod, hogy olyan vagy, amilyen lenni szeretnél (10. fejezet).

A l i . fejezetben megvizsgáljuk, hogy miért veszélyes önmagadat másokhoz mérned, valamint önmagadat egy tulajdonság

23

leges beszélgetéseket tartalmazzák, amelyek során tanulásra és változásra tanítottam a résztvevőket. A hozzászólások felfedik az énkép sokszínűségének felfedezése közben tapasztalt számtalan különféle élményt, míg a kérdések olyan témákat vetnek fel, amelyek megvilágítják a könyv módszereinek a felhasználását.

Ez a könyv felfedező és kísérletező útra hív, amelyen a tanultakat önmagad alakítására és tökéletesítésére használhatod. A pszichológusok, terapeuták és segítő foglalkozásúak azt is elsajátíthatják, miként kalauzoljanak másokat személyes fejlődésük és énképük alakításának útján, hogy kiaknázhassák a bennük rejlő lehetőségeket, és elégedettebb emberekké válhassanak.

A gyakorlatok elméleti alapja

Több mint tizenkét évvel ezelőtt kezdtem vizsgálni a neuro-lingvisztikus programozás (NLP) felfogásának és módszereinek segítségével, hogy miként gondolkozunk önmagunkról. Az NLP módszereit eredetileg Richárd Bandler és John Grinder dolgozta ki az 1970-es évek elején. Mivel egyre többet tudunk az elménk működéséről és arról, hogy miként változtathatunk önmagunkon, az NLP módszereinek tárháza jelenleg is bővül és fejlődik. A könyv írása közben arra törekedtem, hogy még az NLP-t egyáltalán nem ismerők számára is érthető legyen. Ezzel együtt, mivel a könyv az NLP-n alapul, előfordul, hogy olyan kifejezésekre, módszerekre és gondolatokra utalok, amelyeket nem fejtek ki bővebben. Ilyen esetekben megadom, hogy hol találhatod e fogalmak bővebb magyarázatát, hátha szeretnél az NLP-ről teljesebb képet kapni. Az interneten szintén megtalálható egy NLP-enciklopédia (Dilts-DeLozier 2000).

Miközben az emberek énképének a működését kutattam, több számomra új gondolkodási mintát ismertem meg. Ezek


24

BEVEZETÉS

A 13. fejezet a módszer egy másik, közvetlen alkalmazását mutatja be: miként tudod megvédeni magadat mások véleményétől, befolyásolásától és tolakodásától határaid módosításával.

A 4. fejezetben kezdjük feltérképezni az énkép szerkezetét, valamint megerősítésének és módosításának mikéntjét.

A Ráadásban szintén találhatsz olyan egyszerű eljárásokat, amelyekkel rövid idő alatt érhetsz el változást. Ezek az úgynevezett „perspektivikus minták". Hasznos az élményeinket megfelelő perspektívából látni; ez a képesség egyben énképünk egyik alapvető funkciójaként működik.

Ezenkívül ízelítőt kaphatsz a témákról a fejezetek végén található összefoglalásokból is.

Miután csemegéztél a felsorolt részekből, remélem, visszatérsz az elejére, és végighaladsz a könyvön. így értheted meg a legteljesebben és tanulhatsz belőle a legtöbbet. Kérlek, tarts velem és a tanfolyamok résztvevőivel, fedezd fel, hogyan gondolkodsz önmagádról, ismerd meg a módszereket, amelyekkel az énképeden egyszerűen módosítva olyan emberré válhatsz, amilyenné szeretnél.

Néhány alapkérdés

Mielőtt elindulunk ezen a felfedezőúton, kérlek, gondold át ezeket az alapvető és lényeges kérdéseket, melyekre a könyvben részletes válaszokat találsz.

• Mi is az énkép? • Mire való az énkép? • Miből áll az énkép? • Hogyan működik az énkép? • Mitől olyan mélyreható az énkép? • Hogy változtathatsz, alakíthatsz az énképeden?

25

hiányával jellemezned (amilyen nem vagy). Azt is megtanulhatod, hogy miként kerülheted el az ezek által okozott komoly problémákat.

A 12. fejezetből megtanulhatod, hogy miként alakíthatod át egy nem kedvelt tulajdonságodat olyanná, amely jobban kifejezi vágyaidat és életcéljaidat.

Ezután figyelmünket az énkép határai felé fordítjuk, és felfedezzük, hogy miként változtathatjuk meg a viselkedésünket olyan rugalmas határok kialakításával, amelyek megvédenek mások véleményétől, hiedelmeitől és tolakodásától (13. fejezet).

A 14. fejezetben felfedezzük, hogy - önmagadat biztonságban tudva - miként módosíthatod az énképed határait bensőséges emberi kapcsolatok könnyebb kialakítása érdekében.

Végül néhány záró gondolatban összefoglalom, hogy miként használhatod fel mindazt, amit tanultál.

Ha csemegézni szeretnél

Mivel szeretném, ha a gyakorlatban is elsajátítanád a könyv lényegét, nagyon gondosan szerkesztettem sorrendbe a fejezeteket, hogy megkönnyítsem a tanulást. Valamennyi fejezet ismertnek veszi és ráépül az előzőekben tanított fogalmakra, készségekre. A korábban kifejtett fogalmak nélkül a későbbi fejezetek egyes részei zavarosnak tűnhetnek. Mindezek miatt azt javaslom, hogy a fejezeteket sorrendben olvasd. Ám ha szeretnél először rövidebb részeken keresztül ismerkedni a könyvvel, hadd ajánljam a következőket:

A 9. fejezetben egy résztvevővel végzett bemutató gyakorlat szó szerinti leírását találod, amely során az illető megtanulta, hogy miként lássa önmagát szeretetre méltónak. A gyakorlat után vele és a feleségével készült interjú tükrözi a házasságukban és az életében bekövetkezett mélyreható változásokat.


• Mi a különbség az énkép és az önértékelés között?

• Mi az összefüggés az ember énképe és a vallásos vagy misztikus élmény között?

Ha gyakorlati választ szeretnél kapni e kérdések bármelyikére, olvass tovább!

ALAPVETÉSEK

1. fejezet

Énképünk, értékeink és önértékelésünk

Mielőtt pontosan felfedeznénk, milyen szerepe is van az énképünknek, szeretném - a későbbieket megalapozandó - némileg tisztázni a három fenti fogalmat. Mindannyian gondolunk önmagunkra így vagy úgy, tulajdonképpen ezt hívjuk énnek, énképnek vagy identitásnak. Az „énkép"' kifejezés kissé félreérthető és túl szűk értelmű, szabatosan tulajdonképpen „énfogalom"" lenne, hiszen az önmagunkról alkotott „kép" szavakat, hangokat, érzéseket, sőt néha szagokat és ízeket is magában foglalhat. Az „identitás" igen régi kifejezés számtalan különböző lehetséges jelentéssel, amelyek közül néhánynak az értelmezésébe most nem szívesen mennék bele. Az „én" kifejezés nem annyira tág értelmű, mint az identitás, de még mindig jó néhány jelentéssel bír. Az „énfogalom" meglehetősen új keletű kifejezésnek tűnik, nem is szerepel az 1966-os kiadású nagy Webster's enciklopédiámban. Ebben a könyvben éppen az önmagunkról alkotott fogalmainkat, az énünkről szóló gondolatainkat szeretném vizsgálni, ezt nevezem együttesen „énképnek"'" a kissé nehézkes „énfogalom" helyett. Igazság szerint énképeknek kellene hívnom többes számban, hiszen számtalan

* Self-image (a ford.). ** Self-concept. **" Noha a szerző szándékosan és következetesen különbséget tesz „énkép" (self-image) és „énfogalom" (self-concepl) között, alkalmas, bevett szakszó híján az eredetiben használt self-concept kifejezés magyar megfelelője a könyvben ezentúl a közismert „énkép" lesz (a ford.).

29


3 0

ÉNKÉPÜNK, ÉRTÉKEINK ÉS ÖNÉRTÉKELÉSÜNK

É N K É P Ü N K ÖNMAGUNKRÓL ALKOTOTT TÉRKÉPHEZ IS HASONLÍTHATÓ.

MINT A TÉRKÉPEK ÁLTALÁBAN, EZ IS NAGYON LEEGYSZERŰSÍTVE ÁBRÁZOL

JA A BEMUTATOTT TERÜLETET, ÉS PONT EZ TESZI OLYANNYIRA HASZNOSSÁ.

NOHA E G Y DARAB PAPÍRON LÁTHATÓ PÁR VONAL E G Y NAGYVÁROSNAK

CSUPÁN RENDKÍVÜL LEEGYSZERŰSÍTETT KÉPÉT MUTATJA, NAGYON JÓL

JÖN, AMIKOR ISMERETLEN TERÜLETEN KELL ELIGAZODNUNK ÉS MEGTALÁL

NUNK ÚTI CÉLJAINKAT. AKÁRMILYEN JÓ IS EGY TÉRKÉP, MINDIG KEVE

S E B B RÉSZLETET, E S E M É N Y T ÉS INFORMÁCIÓT TARTALMAZ, MINT AZ ÁLTALA

BEMUTATOTT TERÜLET. CSAK AZ A TÉRKÉP LENNE TÖKÉLETES, AMELY TELJE

SEN, A LEGAPRÓBB RÉSZLETEKIG MEGEGYEZNE A TERÜLETTEL. CSAKHOGY

AZ ÍGY MEGALKOTOTT TÉRKÉP MÉRETE ÉS KEZELHETETLENSÉGE AZ EREDE

TI TERÜLETÉVEL MEGEGYEZŐ LENNE, ÉS É P P E N AZT AKADÁLYOZNÁ M E G ,

HOGY TÉRKÉPKÉNT HASZNÁLJUK.

AZ ÖNMAGUNKRÓL ALKOTOTT TÉRKÉPÜNKNEK, AZ ÉNKÉPÜNKNEK HA

SONLÓ SZEREPE VAN, MINT E G Y VÁROS TÉRKÉPÉNEK. SEGÍT ELIGAZODNI,

UTAT MUTAT A VILÁGBAN, KÜLÖNÖSEN A NEHEZEN KEZELHETŐ HELYZE

TEKBEN. AZ É N K É P Ü N K KICSIT OLYAN, MINT AZ UTAZÁSI IRODA, SEGÍT,

HOGY ELJUSSUNK VÁGYOTT ÚTI CÉLJAINKHOZ ÉS ÓHAJTOTT ÉLMÉNYEINK

HEZ. MIVEL AZ ÖNMAGUNKRÓL ALKOTOTT TÉRKÉPÜNK ERŐSEN EGYSZE

RŰSÍTETT, S O S E M TUDJA TÖKÉLETESEN TÜKRÖZNI, HOGY KIK IS VAGYUNK.

S O S E M ISMERHETJÜK M E G ÖNMAGUNKAT MARADÉKTALANUL, ÉS HA

M É G I S , ILYEN ÖSSZETETT ÉS BONYOLULT TÉRKÉPNEK N E M TUDNÁNK

HASZNÁT VENNI.

S Z Á M O S KÖNYVET ÍRTAK MÁR „VALÓDI", „IGAZI" ÉNÜNK FELFEDEZÉ

SÉRŐL. SZERINTEM EZ NAGYRÉSZT ABBÓL A FELTEVÉSBŐL FAKAD, M I S Z E

RINT SOKAKNAK VAN E G Y MÁSOKNAK MUTATOTT VALÓTLAN, HAMIS ÉNJE.

EZT A „ H A M I S ÉNT" GAZDÁJA GYAKRAN MÁSOK IGÉNYEI SZERINT ALA

KÍTJA KI, VAGY OLYAN IDEALISTA ESZMÉKNEK AKAR MEGFELELNI, A M E

LYEK N E M ARRA KÍVÁNCSIAK, AMILYEN VALÓJÁBAN, HANEM ELŐÍRJÁK,

HOGY MILYEN LEGYEN. NÉHÁNYAN OLYAN ERŐSEN ÉLIK M E G A HAMIS

ÉNJÜKET, HOGY ELFELEJTIK ÉRTÉKEIKET ÉS MEGGYŐZŐDÉSEIKET, ÉS EL

VESZÍTIK A KAPCSOLATOT A VALÓDI IDENTITÁSUKKAL, AMELYET GYAKRAN

„ÁRNYÉKÉNNEK" NEVEZNEK.

UGYANAKKOR VALÓDI ÉNÜNK KERESÉSE AHHOZ HASONLÍTHATÓ, MINT

3 1

GONDOLATUNK VAN ÖNMAGUNKRÓL, DE A KÖNYVBEN AZ EGYES S Z Á M Ú

KIFEJEZÉSSEL EGYSZERRE UTALOK E G Y BIZONYOS GONDOLATRA, ÉS AZ ÖN

MAGUNKRÓL ALKOTOTT VALAMENNYI MEGGYŐZŐDÉSÜNKRE.

AZ É N K É P KIFEJEZÉS ÚGY HANGZIK, MINTHA VALAMI KONKRÉT DO

LOGRA UTALNA, HOLOTT N E M LÁTHATÓ ÉS N E M KÉZZELFOGHATÓ. VALÓJÁ

BAN INKÁBB AZ É N K É P MEGALKOTÁSÁRÓL VAN SZÓ, ARRÓL A FOLYAMAT

RÓL, AHOGY AZ ÉNÜNKRŐL GONDOLKOZUNK; A TOVÁBBIAKBAN É P P E N

EZT FOGJUK FELDERÍTENI. É N K É P Ü N K M Ű K Ö D É S E CSAK RÉSZBEN FÜGG

A TARTALMÁTÓL, VAGYIS ATTÓL, HOGY MIT GONDOLUNK MAGUNKRÓL.

SOKKAL INKÁBB HAT RÁ AZ, AHOGYAN EZEKET A GONDOLATAINKAT M E G

JELENÍTJÜK. M I N D E Z ELSŐRE KISSÉ REJTÉLYESNEK TŰNHET, DE HAMARO

SAN VILÁGOSSÁ VÁLIK.

É N K É P Ü N K JELENTŐS RÉSZBEN AZ EMLÉKEZETÜNKBEN RAKTÁROZOTT

ÉLMÉNYEINKEN ALAPUL. ÖNMAGUNKRÓL TEMÉRDEK ÉLMÉNYÜNK

GYŰLT ÖSSZE. E G Y E S E K SZERINT MINDENT FEL TUDUNK IDÉZNI, A M I VA

LAHA TÖRTÉNT VELÜNK, BÁR EZ AZÉRT MEGKÉRDŐJELEZHETŐ. BÁRHOGY

IS LEGYEN, HOSSZÚ ÉVEK ÉLMÉNYEIT TÁROLJUK AZ EMLÉKEZETÜNKBEN.

AZONBAN É N K É P Ü N K ALAPJÁT N E M PUSZTÁN MAGUK AZ EMLÉKEK

ADJÁK, H A N E M AZ E M L É K E K ELRENDEZÉSE ÉS FELIDÉZÉSÜK MIKÉNTJE

IS. ÜRES VÁSZONNAL, ECSETTEL ÉS FESTÉKEKKEL EGY M Ű V É S Z RENGETEG

KÜLÖNBÖZŐ KÉPET TUD FESTENI, ÉS UGYANEZ IGAZ AZ ÉLMÉNYEINKBŐL

ALKOTOTT ÉNKÉPÜNKRE IS.

A M I K O R MAGUNKRA GONDOLUNK, ELŐSZÖR IS válogatunk AZ E M

LÉKEINK SOKASÁGÁBÓL. KÉPTELENEK VAGYUNK EGYSZERRE GONDOLNI

MINDRE, EZÉRT VÁLASZTANUNK KELL, ÉS M I K Ö Z B E N KIVÁLASZTUNK BI

ZONYOS ÉLMÉNYEKET, FIGYELMEN KÍVÜL HAGYUNK MÁSOKAT. HA ÉLES

ESZŰNEK TARTOD MAGADAT, OLYAN HELYZETEKET IDÉZEL FEL, AMELYEK

B E N JÓL VÁGOTT AZ ESZED, ÉS N E M GONDOLSZ FÉLREÉRTÉSEIDRE VAGY

TÉVEDÉSEIDRE. A K I OSTOBÁNAK TARTJA MAGÁT, AZ ELLENKEZŐJÉT TESZI.

M I N D E N K I N E K VAN É L M É N Y E ÖNMAGÁRÓL, AMINT É P P E N ÉRTELMESEN

VAGY OSTOBÁN VISELKEDIK, ÍGY A JELENLEGI É N K É P Ü N K CSAK E G Y AZ

ÉLMÉNYEINK SOKASÁGÁBÓL KIALAKÍTHATÓ RENGETEG LEHETSÉGES KÖ

ZÜL, A M I E G Y B E N AZT IS JELENTI, HOGY AZ ÉNKÉPÜNKET KEDVÜNKRE

ALAKÍTHATJUK BÁRMIKOR, HA N E M TARTJUK MEGFELELŐNEK.


3 2


ni, azt mondhatjuk, hogy énképünk az élményeink általánosítása, és így magasabb, általánosabb logikai szinten van, mint az egyes élmények, amelyekre vonatkozik. Az önértékelés pedig az énképünk általánosítása, tehát még az énképnél is magasabb logikai szinten áll. Egy tágabb, magasabb szinten lévő általánosítás több mindent foglal magába, megmutatva, hogy egy sor élménv miben hasonlít, miközben figyelmen kívül hagyja a különbségeket. Az ilyen nagyobb általánosításoknak ezért vannak előnyei és hátrányai is.

Itt szeretnék tisztázni néhány gyakori félreértést az önértékeléssel kapcsolatban. Többen úgy gondolják például, hogy társadalmunkba az alacsony önbecsülésű emberek illeszkednek be nehezebben, és ez néha igaz is. Amikor valaki rosszul érzi magát a bőrében, boldogtalanságában és tehetetlenségében gyakran hoz rossz döntéseket, és esetleg pusztító módon viszonyul másokhoz vagy a társadalomhoz.

Máskor azonban a közösségnek gondot okozó emberek értékei megegyeznek a társadaloméval, ezek az egyének csupán az értékeik kifejezésének módjában térnek el a többiektől. Például egy középületet összefirkáló fiatal tette bátorságot, művészi tehetséget, csoporthoz tartozást is mutathat, amitől ő nagyon jól érezheti magát. Legtöbbünk úgy gondolná, hogy ezek értékes tulajdonságok, de kívánatosabb lenne, ha máshogy fejezné ki őket.

Vannak olyanok is, akiknek esetleg - gyakran egy eltérő kultúrából vagy szubkultúrából adódóan - teljesen más az egész értékrendszerük. Ha a saját értékeiknek megfelelően viselkednek, magas lesz az önbecsülésük, noha tetteikkel a társadalom egésze nem ért egyet. Évekkel ezelőtt hallottam a rádióban egy beszélgetést a maffia egyik bérgyilkosával, aki tizenkilenc embert ölt meg. Elmondta, hogy a munkájával helyes célokat szolgál, és büszke volt magára. Követte a közössége értékeit. Nem holmi - pénzért megvehető - bérgyilkos volt ám! Részletesen elmesélte, hogy egyszer százezer dollárt ajánlott neki egy férfi,

3 3

amikor egy közigazgatási, domborzati vagy autóstérképről próbáljuk eldönteni, hogy hűen ábrázolja-e a területet. Mindegyik térkép értékes, feltéve, hogy hasznos információval szolgál. Azt nevezem hasznosnak, ami a céljaink - a számunkra fontos, élvezetes, érdekes vagy kellemes dolgok - elérésében segíthet. Többek között ezért is hasznos az „igazi énünket" kutatnunk: hogy az értékeinkkel összehangolt énképet alakítsunk ki, amely segít életcéljaink elérésében.

Önértékelésünk

Mielőtt megvizsgálnánk énképünket, szeretném tisztázni a különbséget az énkép és az önértékelés között. E két kifejezést ugyanis sokan szinonimaként használják, jóllehet jelentésük egészen más. Tegyük fel például, hogy kedves embernek tartod magadat. A „kedvesség" énképed része, általánosan igaz rád. Amikor pedig felteszed a kérdést, hogy kedveled-e ezt a tulajdonságodat, és a válasz igen, jó véleményed lesz magadról. Ha kedvesen teszel valamit, és értékeled a kedvességet, kellemes érzésed lesz, és magas önértékelésről beszélhetünk. Ha durván viselkednél, rossz érzésed támadna, és alacsony lenne az önértékelésed.

Mindazonáltal ha valaki különösen veszélyes és próbára tévő környezetben nőtt fel, például egy embertelen háború közepette, életben maradása talán éppen az érzéketlenségén és kegyetlenségén múlt. Ebben az esetben többre becsülné a kegyetlen viselkedést, ami nála magas önértékeléshez vezetne, miközben az érzékenység, a kedvesség nyugtalanító, veszélyes lenne számára, ezért alacsony önértékeléshez vezetne. Amikor énképünk nincs összehangolva az értékeinkkel, alacsony az önértékelésünk. Amikor énképünk összhangban van az értékeinkkel, magas az önértékelésünk.

Ha ugyanezt logikai szinteken keresztül próbáljuk megérte-


3 4


- Ugyan! Hívjuk inkább „információs alultápláltságnak". Számos jó szándékú szülő dicséri gyermekeit a következő

képpen: „Nagyszerű kölyök vagy!" Azt remélik, hogy ez a fajta „más-értékelés" segíti gyermekeiket az önértékeléshez. De ha A szülő nem indokolja meg a dicséretet, nem magyarázza meg az alapját, nem ér el tartós hatást, hiszen a gyermek nem fogja tudni, hogy mivel érdemelte ki. Olyan ez, mintha egy remek étteremről beszélnénk, de nem említenénk meg, hogy milyen a főztje. Talán éppen kiváló, tüzes csilit szolgálnak fel, miközben akinek mesélünk, nem ehet csípőset, és nem szereti a babot!

Ha túlzásba visszük a megalapozatlan dicséretet, akár az ellenkező hatást is kiválthatjuk. A gyermek a dicséret mögöttes értelméről kezd töprengeni. „Miért csinál a papám ekkora ügyet ebből? Talán aggódik, hogy ügyetlen vagyok, és emiatt dicséretre van szükségem?"

Sokan követik el ugyanezt a hibát a „boldogság" keresése közben. A boldogságot nem lehet közvetlenül megszerezni, éppúgy, ahogy az önértékelést sem. Rá kell találni azokra az élményekre, amelyek boldoggá tesznek, és ennek eredménye lesz A boldogság érzése. Ahogyan a boldogság természetes eredménye azoknak az élményeknek, amelyek boldoggá tesznek, úgy A magas önbecsülés is természetes hozadéka az értékeinkkel összehangolt énképünknek.

Amikor a gyermek egy meghatározott viselkedésre kapja a dicséretet, tudni fogja, hogy mit értékel a szülő. „Emlékszel, tegnap, mikor az öcséd elesett a biciklivel és megütötte magát, te segítettél neki felállni és bekötözni a sebét? Szép dolog volt. Nagyon jó érzés, hogy ilyen segítőkész vagy!" A gyermek itt tudja, hogy miért értékelik, miért kapta a dicséretet, és megtanulja a viselkedést összekötni a kívánalmakkal, ami hozzásegíti A magas önbecsüléshez.

Ha megvizsgáljuk az emberek önértékelésének javítására alkalmazott módszereket, kiderül, hogy az eredményesebbek éppen az énképet erősítik. A kisebbségi gyermekek érthető-

3 5

amiért kellemetlenkedő, várandós szeretőjét kellett volna meggyilkolnia. Elbeszélgetett vele, kitudakolva a férfi és a szeretője telefonszámát, címét, majd azt mondta: „Ha két héten belül nem adja oda a felajánlott összeget a nőnek, magát nyírom ki!" Talán nem értünk egyet a bérgyilkos értékeivel, vagy ahogyan azokat a gyakorlatban megvalósította, de rendkívül következetes volt. „Tisztogatóként" gondolt magára, aki elpusztítja „a kártevőket meg a férgeket", és a munkájából adódóan roppant magas volt az önértékelése.

Száz évvel ezelőtt az Egyesült Államokban a legtöbb nő háziasszony volt. A kultúra ezt a szerepet nagyra értékelte, ezért a nők önbecsülésüket akkoriban általában az ehhez szükséges képességekre alapozták. Manapság azonban, amikor a nőket sokkal többre is képesnek tartjuk, a háziasszonyszerepet gyakran kevesebbre értékelik, ami miatt egyes, a háztartásban tevékenykedő nőknek már nem olyan magas az önbecsülése. Mindeközben egy üzletasszony igen büszke lehet a munkájára még akkor is, ha nem boldogul olyan ügyesen a házimunkával. Ez csak néhány példa volt; gondolom te is találnál hasonlókat.

Tehát az önértékelés az énkép megítéléséből alakul ki. Vajon mi történne akkor, ha anélkül próbálnánk az embereket magasabb önbecsüléshez segíteni, hogy figyelembe vennénk az énképünket?

Az egyik kedvenc Kázmér és Huba jelenetemben Huba így szól a gazdájához:

- Nem a házi feladatodat kéne most csinálnod? - Többé nem csinálok házit. A házi feladat rosszat tesz az ön

értékelésemnek. - Tényleg? - Naná! Azt sugallja, hogy nem tudok eleget. Mindig helye

sen kell válaszolni, ezért ha elrontom, rosszul érzem magam. Ezentúl ahelyett, hogy megpróbálnám megtanulni, inkább arra figyelek, hogy kedveljem magam úgy, ahogy vagyok.

-Javítja az önértékelésedet, ha tudatlan maradsz?

ÉNKÉP - VÁLJ AZZÁ, AKI LENNI SZERETNÉL ÉNKÉPÜNK, ÉRTÉKEINK ÉS ÖNÉRTÉKELÉSÜNK

EN NEHEZEN AZONOSULNAK A TÖBBSÉG SIKERES SZEMÉLYISÉGEIVEL.

AZONBAN A SAJÁT KÖZÖSSÉGÜKBŐL VAGY NEMZETISÉGÜKBŐL VALÓ

SPORTOLÓKKAL, SZÍNÉSZEKKEL, ÉNEKESEKKEL, ZENÉSZEKKEL, POLITIKU

SOKKAL ÉS TUDÓSOKKAL KÖNNYEBBEN AZONOSULNAK, ÉS EZ A SIKER

LEHETŐSÉGÉT KÖTI AZ ÉNKÉPÜKHÖZ. ENNEK TERMÉSZETES KÖVETKEZ

M É N Y E A POZITÍV ÖNÉRTÉKELÉS.

MIVEL A NEGATÍV ÖNÉRTÉKELÉS AZ ÉRTÉKEKKEL ÖSSZE N E M HANGOLT

É N K É P KÖVETKEZMÉNYE, ÉRDEMES NÉHÁNY JELÉT MEGVIZSGÁLNUNK,

HISZEN EZEK ELÁRULJÁK, HOGY MIKOR ÉRDEMES VÁLTOZTATNI AZ ÉNKÉ

PÜNKÖN. AZ ALACSONY ÖNBECSÜLÉS EGYIK GYAKORI JELE PÉLDÁUL AZ

ÖNBIZALOMHIÁNY, VAGYIS AMIKOR KEVESEBBET TESZÜNK, MINT AMI

RE K É P E S E K VAGYUNK. A Z O K , AKIK N E M TARTJÁK SOKRA MAGUKAT, ÁL

TALÁBAN N E M IS NAGYON PRÓBÁLKOZNAK, ÍGY N E M IS ÉRNEK EL SOKAT.

C S A K N E M MINDENKIVEL ELŐFORDUL, HOGY MÁSOKHOZ MÉRI M A

GÁT, ÉS HIÁNYOLJA MAGÁBÓL AZ ÁLTALA FONTOSNAK TARTOTT TÁRSADAL

MI ÉRTÉKEKET, IDEÁLOKAT, AMELYNEK GYAKORI KÖVETKEZMÉNYE AZ

ALACSONY ÖNBECSÜLÉS. EZ E G Y B E N REMEK, KIAKNÁZHATÓ ERŐFORRÁS,

HISZEN HA AZ E M B E R E K TÖBBRE TARTJÁK MAGUKAT, SOKKAL TÖBB SI

KERÉLMÉNYÜK LESZ, MIND A HAGYOMÁNYOS ÉRTELEMBEN, MIND ÖN

MAGUK EGYÉNI KÉPESSÉGEINEK KIBONTAKOZTATÁSÁBAN.

A GYENGE ÖNÉRTÉKELÉS E G Y MÁSIK JELE, AMIKOR VALAKI ÁLLANDÓ

AN SZABADULNI SZERETNE ÖNMAGÁTÓL TUDATMÓDOSÍTÓ SZER, ÉTEL,

TÉVÉ VAGY E G Y É B FIGYELEMELTERELŐK SEGÍTSÉGÉVEL. BÁR AZ E M B E

REK ÁLLÍTÓLAG AZÉRT HASZNÁLNAK DROGOKAT, HOGY „ELSZÁLLJANAK",

A LEGTÖBB ADDIKTOLÓGIAI SZAKÉRTŐ EGYETÉRT ABBAN, HOGY INKÁBB

EGY SOR ROSSZ ÉRZÉS - TEHETETLENSÉG, BŰNTUDAT, SZÉGYEN, SAJNÁLAT,

DÜH - ELŐL MENEKÜLNEK, ÉS VALÓJÁBAN EGYSZERŰEN NORMÁLISAN

AKARJÁK ÉREZNI MAGUKAT. GYAKORI PÉLDÁJA ENNEK, AMIKOR VALA

KI TÁRSASÁGBAN ZAVART, IDEGES, DE NYOMBAN FELOLDÓDIK E G Y KIS

ITAL HATÁSÁRA. ÉVEKKEL EZELŐTT E G Y EGYETEMI BULIBAN ODALÉPETT

HOZZÁM E G Y KISSÉ ITTAS BARÁTOM, KÍVÁNCSIAN ÉS NÉMILEG ZAVARTAN

EGÉSZEN KÖZEL HAJOLT ÉS AZT MONDTA: „VALAMIT N E M ÉRTEK. S E M M I T

S E M ITTÁL, ÉS M É G I S JOBBAN ÉRZED MAGAD, MINT É N ! "

PERSZE EZ A SZABADULÁS ÖNMAGÁTÓL CSAK ÁTMENETI, HISZEN M I -

KOR „VISSZATÉR", M É G ROSSZABBUL ÉRZI MAGÁT RÉSZBEN A RÉVÜLET

ALATTI TETTEI, RÉSZBEN AZ ELSZALASZTOTT LEHETŐSÉGEI MIATT. E G Y É B ,

ISMÉTLŐDŐ ÖNSORSRONTÓ VISELKEDÉS IS LEHET EGYSZERŰEN ALACSONY

INTELLIGENCIA VAGY NEMTÖRŐDÖMSÉG JELE, DE GYAKRAN INKÁBB ARRA

UTAL, HOGY AZ ILLETŐNEK AZ É N K É P É B E N KELLENE KERESNIE A MEGOL

DÁST.

AZ ÖNTELTSÉG, ARROGANCIA ÉS FONTOSKODÁS SZINTÉN A GYENGE ÖN

BECSÜLÉS JELE. E G Y MÁSIK KEDVENC KÉPREGÉNYEMBEN A FELESÉG AZT

MONDJA A FÉRJÉNEK:

- GONDOLTÁL MÁR ARRA, HOGY ÉVENTE DOLLÁRMILLIÁRDOKAT KÖL

TÜNK PROGRAMOKRA, M E L Y E K AZ E M B E R E K ÖNÉRTÉKELÉSÉN HIVATOT

TAK JAVÍTANI?

- MI A GOND EZZEL?

- TALÁN S E M M I . DE MI VAN AZOKKAL A KELLEMETLEN ALAKOKKAL,

AKIKNEK TÚL MAGAS AZ ÖNÉRTÉKELÉSÜK? MIÉRT N E M KÖLTÜNK INKÁBB

ARRA, HOGY AZ Ő FONTOSSÁGÉRZETÜKET CSÖKKENTSÜK? TUDOD, HÁNY

EMBERREL DOLGOZOM, AKINEK ERRE VOLNA SZÜKSÉGE?

AZ ÖNTELTSÉG - AZ EMLÍTETT, TÚL MAGAS ÖNÉRTÉKELÉS - IGAZÁBÓL

É P P E N A NAGYON TÖRÉKENY É N K É P JELE. AZ ILYEN, ÖNMAGÁBAN NA

GYON BIZONVTALAN E M B E R TÚLZOTT ÖNBIZALOMMAL, FONTOSKODÁSSAL,

ARROGANCIÁVAL VAGY DICSEKVÉSSEL PRÓBÁLJA AZ ÖNBIZALOMHIÁNYÁT

ELFEDNI. A K I TÉNYLEG M E G VAN ELÉGEDVE ÖNMAGÁVAL, M É G ANNAK

S E M ÉRZI SZÜKSÉGÉT, HOGY EZT MÁSOKNAK EMLÍTSE, NEMHOGY- KÉR

KEDJEN VELE.

A TÚ 1 MAGAS VAGY TÚL ALACSONY ÖNÉRTÉKELÉS PON TOSAN JELZI, HOGY

AZ ILLETŐNEK É R D E M E S LENNE AZ É N K É P É N ALAKÍTANIA. A MEGFELELŐ

ÖNBECSÜLÉS P E D I G AZ ÉRTÉKEKKEL ÖSSZHANGBA HOZOTT ÉNKÉPET JELZI

A SZÁMUNKRA. ENNÉL RÉSZLETESEBBEN N E M FOGLALKOZUNK AZ ÖNÉR

TÉKELÉSSEL, HANEM INKÁBB OLYAN É N K É P KIALAKÍTÁSÁRA HELYEZZÜK

A HANGSÚLYT, AMELYBŐL TERMÉSZETESEN ADÓDIK AZ ÖNBECSÜLÉS. AZ

ÉNKÉPÜNKET FOGJUK AZ ÉRTÉKRENDSZERÜNKHÖZ IGAZÍTANI, ÉS ENNEK

EGYENES KÖVETKEZMÉNYE LESZ AZ ÖNBECSÜLÉS.

3 7 3 6


38


39

Értékeink

Noha most nem az értékrendszerünket vizsgáljuk, szeretnék szólni erről is, mivel az énképünkből értékeink alapján ered olyan viselkedés, amely önbecsüléshez vezet. Az értékeink végeredményben annak az általánosításai, hogy mi fontos nekünk. A jó érzéssel járó élményeket értékeljük, míg a rossz érzéssel járókat igyekszünk elkerülni. Mivel számtalan dolog és esemény különféle módon fontos nekünk, ezért rengeteg különböző értékkel bírunk. Egy bizonyos esemény ráadásul sokféleképpen lehet fontos, és sok különböző élmény esetleg ugyanabból a szempontból jelentős számunkra. Az is előfordul azonban, hogy az értékeink ellentmondásba kerülnek egymással. Még az olyan egyszerű helyzetekben is, mint amikor egy étteremben az étlapról választunk, több érték játszik szerepet, és el kell döntenünk, hogy melyek a legfontosabbak számunkra. Talán éhesek vagyunk, ezért többet ennénk, de edzeni szeretnénk étkezés után, és emiatt a kevesebb jobb lenne. Az édesség lehet, hogy kívánatos, de fogyni is akarunk. Talán drága helyen eszünk, és mivel spórolnánk, kevesebbet rendelünk, bár elég éhesek vagyunk. Az ehhez hasonló, gyakori nehéz döntésekben egymás mellé kerülnek azok az értékek, amelyeket az adott pillanatban tartunk fontosnak, és azok, amelyeket máskor.

Kocsi vásárlásakor szintén el kell döntenünk, hogy melyek a fontosabb tulajdonságai, és melyek az elhanyagolható szempontok. Mondjuk, hogy valaki a biztonságosságot, a takarékosságot, a formát, a színt, a tágasságot, a kényelmet, a gyorsulást és az árat tartja fontosnak. Ám a takarékos jármű valószínűleg kevésbé gyorsul, a kényelmesebb autó esetleg kevésbé biztonságos, egy bizonyos forma csökkentheti a belső teret, míg mindezek növelhetik az autó árát.

Az élet fontos döntései összehasonlíthatatlanul összetettebbek, mint egy tál étel vagy egy kocsi kiválasztása. Ahhoz, hogy eldöntsük, melyek a legfontosabb értékeink, érdemes fontossá-

gi sorrendbe rendeznünk őket. Aki nem így tesz, lehet, hogy sok jelentős szempontot figyelmen kívül hagy a döntéseiben. Meglátja az ízletes desszertet vagy a szép piros autót, és megveszi, miközben eszébe sem jut, hogy mi másra költhetné azt a pénzt máskor vagy máshol, vagyis figyelmen kívül hagyja azokat a lehetőségeket, amelyek sokkal fontosabb értékeket elégíthetnének ki.

Mindannyian tapasztaljuk néha az értékeink összeütközését, még ha mindezek az értékek az élményeinkből fakadnak is. Ám átveszünk a szüléinktől vagy másoktól is értékeket, amelyek nem a saját élményeinken alapulnak. Ennek is vannak előnyei; egy gyermek például megtanulhat óvatosan közlekedni az utcán anélkül, hogy elütné az autó. Ám az értékeink még akkor is ütközhetnek, ha egyébként elfogadjuk a társadalom értékrendjét. Lehet, hogy igazából ingyen szeretnék ebédelni egy étteremben, de mégis jobban teszem, ha visszafogom ezt a vágyam.

Mindazonáltal akkor is elsajátítunk értékeket, ha azok nem illenek hozzánk, egyszerűen azért, mert általánosan elfogadottak a kultúránkban. Minden kultúrának - egymástól sokszor nagyon különböző - sajátos értékrendje van. Nagyon visszafogottan talán úgy fogalmazhatok, hogy ezek az értékek gyakran ellentétben állnak más közösségek értékeivel, egyesek közülük pedig semmilyen emberi lény számára nem alkalmasak. Amikor valaki egy hozzá nem illő társadalmi értékrendet fogad el, és ez ellentmondásba kerül a természetes érzéseivel, az utóbbiakat vissza kell fognia. Az is előfordul, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja vagy akár meg is tagadja érzéseit, gondolatain és énképén kívül rekesztve őket.

Ráadásul minden kultúrának vannak egymással ellentmondó értékei is. A tízparancsolat egyike - Ne ölj! - nem tesz semmilyen kivételt, és társadalmunkban számos törvény bünteti a gyilkosságot. Ennek ellenére más törvények megengedik az önvédelemből elkövetett emberölést, helyeslik a gyilkosok kivég-


4 0


4 1

zését, és a haza védelmében megengedik a háborús öldöklést is. Ha elfogadjuk mindezeket az értékeket, és komolyan is vesszük őket, néha nagyon nehéz eldöntenünk, hogy mit is tegyünk.

Mindezek miatt gyakran előfordul, hogy egy bizonyos helyzetben nem egyeznek az értékeink, és bárhogyan is döntünk, egyeseket megszegünk. Az 1950-es években Ábrahám Maslow összegyűjtött bizonyos értékeket, és megpróbálta hierarchikus, fontossági sorrendbe rendezni őket. Az önfenntartást ítélte a legfontosabb, az önmegvalósítást pedig a legkevésbé fontos értéknek. Ebben a hierarchiában a kevésbé jelentős értékek csak a fontosabb értékek után merülnek fel. A katonai rangsorban magasabb rangúak mindig utasíthatják az alacsonyabb rangúa-kat, és kötelesek engedelmeskedni a náluk magasabb rangúaknak. Tehát egy értékrendszeri hierarchia azt jelentené, hogy a magasabb szinten lévő értékek mindig fontosabbak az alacsonyabb szinteken lévőknél. Azonban Maslow annyi kivételt talált a sorrend felállításakor, hogy végül elvetette az ilyenfajta hierarchiát. Az emberek ugyanis sokszor kockáztatják életüket, hogy megvalósíthassák önmagukat, sőt akadnak, akik lemondanak az életükről csak azért, hogy másvalaki megvalósíthassa önmagát.

A valóságban az értékeink jelentősége függ az élethelyzeteinktől, ráadásul az idő múlásával is változik. Lehet, hogy amit fontosnak tartunk egy bizonyos időpontban és helyzetben, veszít jelentőségéből máskor és máshol. Remélem például, hogy most fontosnak érzed e könyv olvasását. De egy kicsit később talán elfáradsz, vagy megszólal a telefon, esetleg megkondul a gyomrod, és az olvasásról figyelmed más, fontosabb dologra terelődik.

Az értékrendszerek működésének létezik egy másik, sokkal pontosabb leírása is, amelyre W. S. McCulloch hívta fel a figyelmet, aki elsőként alkalmazott matematikai fogalmakat az idegpályahálókra. McCulloch - többek között - az agytörzsben elhelyezkedő retikuláris aktiválórendszert vizsgálta. Ez a rend-

szer irányítja a figyelmünket, így éppen az értékek és döntések ••/iTvi alapját képezi. McCulloch szerint ezt a rendszert nem hierarchiaként, hanem „heterarchiaként" lehet a legjobban jellemezni.

A heterarchikus rendszer olyan bizottsághoz hasonlítható, ,i melyben mindenki egyszerre tud beszélni és figyelni a másikra. A rendszer különböző részei mind kommunikálnak egymással, és megegyeznek abban, hogy mely észlelések és tevékenységek a legmegfelelőbbek egy bizonyos helyzetben. A rendszer elemei állandó kapcsolatban állnak egymással, és mindig egyikük veszi át ideiglenesen az irányítást, a többi résszel együttműködve. A heterarchia - amely nemcsak az emberben, de az összes gerincesben is a figyelemközpont agyi alapja - egy több százmillió éve jól működő, ősi mechanizmus.

A rendszernek szükségszerűen irányításredundanciával kell rendelkeznie, azaz a szükséges, sürgős információ az információt birtokló résznek adja az irányítást.

Abból, hogy ez a mechanizmus a törzsfejődés során oly kiválóan bevált anélkül, hogy megváltozott volna, arra következtethetünk, hogy ez a helyes viselkedés szervezésének természetes megoldása. (McCulloch 1965:397)

A heterarchia pontosan jellemzi értékeink kölcsönhatását: Értékeink rendszere bármely adott pillanatban hierarchikusnak tűnik, amelyben egyes elemek felülkerekednek másokon. Ám hosszabb időn át vizsgálva kiderül, hogy a figyelem és az irányítás valójában részről részre vándorol, hol ezt, hol azt a szükségletet kielégítve.

A merev hierarchiát jól példázza a hagyományos tekintélyelvű család, ahol a szülők többet tudnak a világról, mint gyermekeik, különösen amíg a gyermekek kicsik. De ahogyan növekednek és ügyesebbek lesznek, egyre inkább részt akarnak majd vállalni a döntéshozatalban, és a család egyre természetesebben, heterarchiaként kezd működni.


42


azt döntjük el, hogy általában mi fontos nekünk. Azonban a túl merev vagy túl részletes hierarchia káros is lehet. A bulimia és az anorexia a merev hierarchia példái, amelyben a karcsúság kulturális értéke teljesen kiszorítja az evésre és az egészségre vonatkozó alapvető és halaszthatatlan szükségleteket.

Vannak, akik az értékeiket objektív módon próbálják meghatározni, netán egy sor hierarchikus szabály, elv vagy írott szöveg alapján kísérlik meg logikai úton levezetni, de ezek az értékek általában nem bizonyulnak hasznosnak valódi élethelyzetekben. A logikai rendszerek ugyanis objektivitásra, kizárólagosságra törekszenek, aminek az ára a részletek elvesztése. Valódi élethelyzetekben ezek csak akkor működnének jól, ha a világ, valamint mi is végtelenül egyszerűek és változatlanok lennénk. Akármennyire is hasznos lehet néhány iránytűként alkalmazott elv, senki sem képes felfogni az ember végtelen összetettségét a még ennél is bonyolultabb fizikai világban és a társadalomban, amely ráadásul folyamatosan változik.

Néhányan objektív értékekről beszélnek, ám az objektivitás mindig hamis, hiszen még a leggondosabban és a legnagyobb figyelemmel megszűrt tudományban is megbújik egy szubjektív észlelő. „Ez és ez, az alábbi hipotézisekből kiindulva, ezt és ezt vizsgálva az említett módszerekkel és eszközökkel, ilyen és ilyen feltételek mellett azt fedezte fel, hogy...", mondjuk mindig. Heinz von Foerster igen meggyőzően foglal állást az objektív tudás mítoszával szemben (Von Forester, 1996):

„Nyelvtanilag és jelentéstanilag helyénvaló azt mondanunk, hogy szubjektív kijelentés szubjektumoktól származhat. Hasonlóképpen megállapíthatjuk, hogy objektív kijelentés forrása objektum lehet. Kár, hogy ezek az átkozott tárgyak nem tesznek kijelentéseket!"

Közös testfelépítésünknek és egyedfejlődésünknek köszönhetően van néhány mindenki által elfogadott alapvető értékünk. Azonban még az olyan egyszerű szükségleteket is, mint az éh-

43

A tudatos elménk inkább hierarchia alapján működik, míg a tudattalan szükségleteink heterarchikusan rendeződnek. A kreativitásról szóló tanulmányok újra és újra bebizonyították, hogy mennyire hasznos a figyelem megszakítása problémamegoldás közben. Ha szünetet tartunk vagy „alszunk rá egyet", megszakítjuk - a helyzetet megoldani nem képes - tudatos gondolatainkat, és lehetőséget adunk a heterarchiának, hogy újrarendeződjön és rátaláljon a megoldásra.

A lóverseny szintén példa a heterarchikus rendszerre. Vegyünk mondjuk egy versenyt három lóval, A-val, B-vel és C-vel. A legyőzi B-t, B legyőzi C-t és C legyőzi A-t. Ennek - hierarchikusan gondolkodva - semmi értelme nincs. Ám ha a lóverseny szabályos hierarchia volna, nem lenne értelme fogadni sem! A lóverseny természetesen a győzelemhez szükséges számtalan különböző tényezőn múlik. Az egyik ló esetleg melegben, száraz pályán a leggyorsabb, a másik jobban helyt áll a saras pályán, míg a harmadik hideg időben fut jobban. A győzelemhez még rengeteg egyéb tényező is hozzájárul, mint például a ló és a lovas egészsége és állóképessége. Ez az összetettség meghiúsítja a hierarchikus rendszerben való gondolkodást, amely így csak nagy általánosságban alkalmazható, és egyben értelmet ad a fogadásnak is.

Az izraeli katonaság, amely a világ egyik leghatékonyabb hadereje, szintén elkezdett néhány, a heterarchikus rendszerekre jellemző mechanizmust alkalmazni. Amikor csak lehetséges, a katonákat mindig összeszokott kis egységben vezénylik, ahol jól ismerik egymás képességeit, szakismeretét, erősségeit és gyengéit. Bár egyikük a kijelölt parancsnok, valójában minden helyzetben az abban legalkalmasabb társuknak adják át az irányítást.

Az értékek hierarchiája mindig mesterségesen helyettesíti azt a természetes heterarchiát, amely évmilliók óta biztosítja az állatok fennmaradását. A hierarchikus rendszereknek jó hasznát vesszük, amikor - általános útmutatóként alkalmazva őket -


44


vagy inkább máshogy fejeznéd ki, hogy abban a helyzetben mi

a legfontosabb neked? Feltételezem, hogy vannak értékeitek, nagyjából ismeritek

őket és tudjátok, hogy melyek a fontosabbak. Azt szeretném megmutatni, hogyan válhattok olyan emberré, akinek az énképe jól működik, és összhangban van az értékeivel.

Összegzés

Az énképünk egy sor énünket térképszerűen tükröző folyamatból áll. Ez a térkép olyan, mint egy idegenvezető, aki eljuttat úti céljainkhoz és kívánt élményeinkhez. Az énképünk valamennyi eddigi élményünkből kiválasztott, majd egyéni formában ösz-szegyűjtött élményekből áll. Mivel az élményeinket számtalan különféle módon tudjuk válogatni és rendezni, az énképünket szabadon tudjuk kedvünkre alakítani, hogy hasznosabb legyen számunkra.

Ideális esetben az énképünk összhangban áll az értékeinkkel, ami jó érzéssel tölt el; ezt általában pozitív önértékelésnek hívjuk. Ám nagyon eltérő értékeket tartunk - különböző okok miatt - fontosnak, ezért hasznos, ha képesek vagyunk általános hierarchiába rendezni őket, amiből megtudjuk, hogy melyek a jelentősebbek. így több időt szánhatunk kedvelt időtöltéseinkre, és nem pazaroljuk az életünket lényegtelen dolgokra.

Ezzel együtt fontos felismernünk, hogy értékrendszerünk heterarchiaként működik, amelyben az értékek jelentősége a belső tudatállapotunk, a külső helyzet, az ismereteink, élményeink és céljaink függvényében változik. Sok probléma adódik abból, ha merev hierarchiába rendezzük - az emberre oly jellemző - heterarchikus alapon működő értékeinket.

A következőkben szeretném bemutatni az énkép azon leglényegesebb jellemzőit, amelyek miatt mélyreható, jelentős és pozitív szerepet játszik életünkben.

45

ség, számtalan módon lehet kielégíteni, és egy közösség konyhaművészete talán egyáltalán nincs ínyére egy másik kultúra tagjainak. Értékeinket mindig szubjektív módon alakítjuk; az emberek egészen eltérő dolgokat és cselekedeteket kedvelnek. Gondold csak meg, hogy mennyire eltérőek az értékeid másokétól! Ha belegondolok, számos - mások által nagyra értékelt - dolog és időtöltés teljesen értelmetlennek tűnik a számomra. Vannak, akik önszántukból és kedvtelésből fordítanak időt és pénzt olyasmire, amit én csak akkor tennék meg, ha fizetnének érte. Természetesen éppígy számos nekem kedves dolog és időtöltés tűnik értelmetlennek más számára.

A könyvben abból indulok ki, hogy ismered az értékeidet, emlékszel a fontos élményeidre, és tudod, melyekben érezted jól magadat, és melyekben nem. Ha nem tudod, hogy mit tartasz értékesnek és mit nem, vizsgáld meg, hogy egy konkrét - valódi vagy kitalált - élethelyzetben jól vagy rosszul érzed-e magad. Figyeld az érzéseidet rövid és hosszú távon is, hiszen egyes élmények esetleg kellemetlenek most, de kellemes érzéssel töltenek el később, míg más élményekre ennek pont az ellenkezője igaz.

Amint így ellenőrzöd az értékeidet, felfedezheted, hogy mit tartasz fontosnak, és ezek az értékek mennyire hasznosak. Valóban fontosak a számodra, vagy egyszerűen elfogadtad mások, esetleg a társadalom értékeit anélkül, hogy megvizsgáltad volna, mennyire illenek hozzád?

Gondolj vissza, milyen értékeket juttattál kifejezésre, amikor legutóbb valamit tettél, de nem voltál ezzel megelégedve, vagy valaki a nemtetszését fejezte ki miatta! Mely értékekről nem vettél szándékosan tudomást, mely értékeket söpörtél félre, és melyek felett hunytál szemet? Az a telefonhívás például, amelyet a feleséged elfelejtett megemlíteni, és ami miatt dühös lettél, valóban fontosabb annál, hogy szeretitek egymást? Ha ismét hasonló helyzetben találnád magad, újra bosszankodnál,

2. fejezet

Az énkép ereje

Az énkép jelentőségét és erejét már régóta ismerjük. Ám tudjuk-e, hogy mitől van ránk olyan nagy hatással? Énképünk - bizonyos jellemzőinél fogva - nagyon erősen befolyásolja a viselkedésünket. Bár az alább felsorolt ismérvek részben fedik egymást, érdemes egyenként megvizsgálnunk őket. Tehát az énkép:

Énünkről alkotott nagy általánosítás. Időbeli és térbeli folytonosságot teremtő rendszer. A jövő felé irányuló, „előrecsatoló" rendszer. Önmagát folyamatosan leíró és magára visszaható rendszer.

Az énkép énünkről alkotott túl nagy általánosítás

Amikor magunkra gondolunk, általában valamilyen tulajdonságunk vagy viselkedésünk jut az eszünkbe, bár egy adott tulajdonságunk csak része teljes énképünknek. Ha kitartónak vélem magam, egyetlen fogalomba sűrítem az összes élményemet, amelyben kitartó voltam. Túl sokáig tartana ugyanis számba venni, hogy életem során ki mindenkivel, milyen helyzetekben, mivel kapcsolatban voltam megszámlálhatatlanul sokféleképpen kitartó.

A „kitartó vagyok" hatalmas általánosítás, hiszen e kijelentéssel ezt a tulajdonságomat az egész életemre vonatkoztatom. Mint minden általánosítás, ez is torzítja a valóságot, hiszen

46

Az ÉNKÉP EREJE

n e m mindig vagyok kitartó; sokszor érdemes hamar fölhagyni .izzal, amit csinálok. Nemigen vagyok kitartó alvás közben sem, pedig ez életem egyharmadát teszi ki, és sorolhatnám a kivételeket. Azonban mégis van értelme kitartónak gondolnom magam, ugyanis ez megmutatja, hogy milyen szeretnék lenni most és a jövőben.

Mivel énképünk általánosítás, változása egész életünkre kihatással van; élményeinkben is érzékeljük a hatását. Előfordul az is, hogy a változás eredménye sokkal szélesebb körű, mint gondolnánk. Egy asszony például sokat panaszkodott a férje veszélyes vezetési stílusára, aki önmagára „szegény fiúként" gondolt. Miután a férfi módosította énképét, és többé már nem tartotta magát „szegény fiúnak", számos szokása magától átalakult, ideértve a vezetést is, ami így már nem zavarta a feleségét.

Az énkép időbeli és térbeli folytonosságot teremt

Énképünk mindig, mindenütt velünk van. Mindenhol és mindig ugyanazok vagyunk, bár viselkedésünk a helyektől és a múló időtől függően változik. Még az álmainkban is tudjuk, kik vagyunk. Előfordult veled valaha, hogy nem tudtad, ki vagy? Kamaszként esetleg bizonytalan voltál, és zavaros gondolataid voltak arról, hogy ki is vagy valójában, de azt tudtad, hogy egy bizonytalan, összezavarodott kamasz vagy.

Énképünk szilárd, állandó belső viszonyítási rendszert nyújt a változó külső világban, amelynek segítségével megérthetjük, hogy mi történik velünk. Minden gondolatunk, érzésünk és tettünk belőlünk ered, és lényünk alapját képező énképünk része.

Amikor valaki szokatlan dolgot tesz, gyakran mondja: „mintha nem is én lettem volna". De ki is állítja ezt? Miközben így szól, továbbra is az énről beszél, aki a szokatlan viselkedés ellenére folytonos. Egy bizonyos szinten önmaga marad, jólle-

47


het nem úgy viselkedett, ahogy megszoktuk tőle. Azt mondja: „mintha nem is én lettem volna"; nem pedig azt: „mintha nem is o lett volna".

Hasonlóképpen, ahelyett hogy ilyesmit mondanánk: „amikor hároméves volt", azt szoktuk mondani: „amikor hároméves voltam". Hároméves korunkban egészen mások voltunk, mint ma, mégis, mindezen különbségek ellenére a legtöbben ugyanannak a személynek tartjuk magunkat megannyi éven és változáson át. Persze, ha ezt kétségbe vonják, talán hozzátesszük, hogy „hát, akkoriban azért teljesen más voltam", de még ilyenkor is, amikor a változásokról szólunk, fenntartjuk önmagunk azonosságát: „voltam".

Hadd világítsam meg e folytonosság jelentőségét! Amikor valaki megszabadul a fóbiájától, azaz egy megmagyarázhatatlan rettegéstől, ennek hatása csak bizonyos környezetben rövid ideig érzékelhető. A fóbia naponta egyszer vagy kétszer néhány percig fordul elő, de az is lehet, hogy az ilyen félelmek legtöbbször havonta egyszer-kétszer vagy még ennél is ritkábban jelentkeznek. Ráadásul az ilyen félelmekkel élők általában megtanulják elkerülni a „veszélyes" helyzeteket, és így csak évente egynéhányszor - figyelmetlenségből - élnek át hasonlót. Sokan vannak, akik évek óta nem kerültek a fóbiát kiváltó helyzetbe, és esetleg nem is tudják, hogy még mindig ugyanúgy viselkednének-e, hiszen oly rég élték át a félelmet. így aztán, noha e félelem rendkívül kellemetlen lehet, az illetőre általában csupán rövid ideig és ritkán van hatással. A fóbia megszűntének hatása csak ezekben a helyzetekben lesz érzékelhető.

Az ilyen fóbiák megszűnése általában nincs jelentős hatással az illető énképére, bár ez attól is függ, hogy miképpen viszonyul hozzájuk. Ha pusztán szokásnak vagy nehézségnek tartja valaki, esetleg el is felejti, hogy valaha megmagyarázhatatlanul félt valamitől. Egyik hétvégi tanfolyamunkra eljött egy nő, akinek Connirae-vel segítettünk a felvonóktól való fóbiáját megszüntetni, felhasználva egy módszert, amit még az NLP megalkotói

48

A Z ÉNKÉP EREJE

fejlesztettek ki (vö. Andreas, C.-Andreas, S. 1989). Fontosnak tartjuk a munkánk ellenőrzését, ezért néhány héttel később felhívtam, és megkérdeztem tőle, hogy áll a fóbiával.

- Mivel? - kérdezte. - Hát nem emlékszik? Két hete eljött a tanfolyamunkra, és

kezeltük a felvonóktól való fóbiáját. - Ja, igen, tényleg! - És? Volt azóta liftben? Elgondolkozott, majd azt mondta:

- Nahát, tényleg, a múlt héten többször is előfordult, hogy

lifteztem! Észre sem vette, hogy felvonóban utazott, és ez egyébként nem

ritka. Ez az eredmény bizonyítja a módszer fantasztikus erejét, bár - mivel már nem is emlékezett a problémára - nem gyarapította a referenciáit. És egyértelműen kiderül belőle, hogy az illető énképére nem volt hatással a változás.

Ezzel ellentétben az énképünk mindig velünk van, és hat ránk. Mivel énképünk hatalmas általánosítás, változása szétárad egész lényünkben és kihat minden élményünkre. Mindössze néhány kivétel - a többszörös személyiség, a szerek hatására fellépő megváltozott tudatállapotok, vagy egyéb szokatlan, magunkénak nem érzett vagy emlékezetvesztéssel járó élmények -szakítja meg az énkép természetes folytonosságát.

Az is előfordulhat azonban, hogy egy bizonyos viselkedés - például fóbia - megváltoztatása hatással lesz az énképre is. Miután valakinek megszűnt a felvonótól való félelme, és liftbe lép, rádöbbenhet az élmény újdonságára, és mondhatja, hogy „más ember lettem", esetleg „olyan ember vagyok, aki képes gyors változásra", vagy levonhat bármilyen egyéb következtetést önmagáról.

Ha így szeretnénk változást előidézni valakinek az énképében, érdemes célzatosan - még a módszer alkalmazása előtt -beszélni vele, és rávilágítani az ok-okozati összefüggésre a viselkedésében és az énképében kívánt változás között: „Huszon-

49


két éve szenved ettől a fóbiától, és bár számos módszerrel kísérletezett, hogy megváltoztassa, nem járt sikerrel. Ha most képesek lennénk egy egyszerű vizualizációs módszerrel nagyon rövid idő alatt megszüntetni a rettegését, ez ugye megerősítené abban, hogy ön olyan ember, aki képes gyors és mély változásokra - éppen csak eddig nem ismerte ennek a változásnak a mikéntjét -, és egyben megtalálná az utat megannyi, évek óta áhított változáshoz is, igaz?"

Ha elérjük, hogy az illető egyértelműen elfogadja ezt az ok-okozati összefüggést, a fóbia megszűntével önmagára is másképpen fog gondolni. Ilyen módon tudunk egy szűk viselkedésbeli változást sokkal erősebb, énképbeli változtatásra felhasználni. Tulajdonképpen bármilyen egyszerű, személyiségfejlesztő módszerrel el tudjuk érni, hogy a viselkedés változásával az énkép is módosuljon, ha ezt először tudatosítjuk a változást óhajtó személyben.

Bármilyen változás előidézheti az énkép átalakulását, ám egy Richárd Bandler által kidolgozott NLP-módszernek - a „süttyölésnek"* - kifejezetten az a célja, hogy közvetlenül az énképet alakítsa, bár általában nem erről az oldaláról ismerik. Szeretném röviden bemutatni ezt a módszert, mert segíthet abban, hogy belekóstoljatok az énkép működésének alapjába.

„Süttyöléskor" elképzeljük a jövőbeni önmagunkat, azt a kívánt ént, akivé válni szeretnénk, és aki túl van az eredeti problémán. „Képzelje el, hogyan is nézne ki a problémája nélkül!" - mondja a terapeuta a páciensnek, márpedig ez nagyon egyértelmű utasítás új énkép alkotására. Ezek után ezt az új énképet rögzítjük azokhoz a helyzetekhez, ahol korábban problémánk adódott, vagyis ahol nem megfelelően viselkedtünk. Ezenkívül persze még több dologra is oda kell figyelnünk, hogy a módszer hasson, amiről részletesebben máshol olvashatsz (vö. Andreas, C.-Andreas, S. 1987; 1989). Azonban a módszer lelke az énkép, amelyre annyira vágyunk, hogy végül megvalósítjuk. Ez az én-

* Swish Pattem.

5 0

A z ÉNKÉP EREJE

kép a jövőbeni megváltozott énünket mutatja, azt az embert, .ikiben megvannak a problémát megszüntető tulajdonságok, mini például az érzékenység, megértés vagy egyértelműség.

Szeremém felhívni a figyelmet a „süttyölés" egy másik lényeges vonására. Amikor elképzeljük magunkat a jövőben, feltétlenül el kell kerülnünk, hogy magunkat egy bizonyos cselekvés közben vagy egy adott helyzetben lássuk. A viselkedés és a hely kiiktatásával az énkép ránk lesz igaz,függetlenül attól, amit épp csinálunk, ahol vagyunk, és ennek eredményeképpen ez a kép - időn és téren túl - az énképünk részévé válik.

Ha megfelelően „süttyölünk", az átalakulás megdöbbentően gyorsan megtörténik, gyakran néhány perc, néha pedig néhány másodperc alatt! Világosan látszik ez a Connirae-vel sok évvel ezelőtt készített videofelvétel első bemutató gyakorlatában (vö. Andreas, C.-Andreas, S. 1986). Ez a módszer tényleg szédítő sebességgel idézi elő az átalakulást. Engem még mindig lenyűgöz a gyorsasága, jóllehet pontosan tudom, és számtalanszor tanúja voltam, hogy miként működik. Ezt a gyors átalakulást az énkép két tulajdonsága teszi lehetővé, nevezetesen, hogy az énkép a jövő felé irányuló „előrecsatoló rendszer", illetve önmagát leíró és magára visszaható rendszer.

Az énkép a jövő felé irányuló előrecsatoló rendszer

Az „előrecsatolás"* alapján működő rendszerek nagyban eltérnek a legtöbbünk számára ismerősebb visszacsatolási" rendszerektől. Az utóbbiak működési elve, hogy állapotuk jellemzőit folyamatosan „visszacsatolják", visszavezetik a rendszerbe. Ennek célja, hogy a rendszer - bizonyos határokon belül - fenntartsa a kívánt állapotot. A hőszabályozásra használt

* Fecd-forward. ** Fecdback.

51


52

Az ÉNKÉP EREJE

gignéz a polcokon, bekukkant a szőnyeg alá; szüntelenül az Iratot keresi mindenhol. Végül, a katona többnapos állhatatos keresgélése után, a pszichológus feladja, és azt mondja:

- Hát, fiam, úgy tűnik, a katonaság kissé megviselte magát. A/l hiszem, jobb lesz, ha pszichológusi szakvéleménnyel leszereljük.

kitölti a szükséges iratot, majd átnyújtja a kiskatonának, mire az boldogan felkiált:

- Ez az, megvan! így működik az előrecsatoló rendszer. Először kitűzzük a

célt, majd kigondoljuk, hogy mit kell tennünk az eléréséért. Az ii/leti életben és az iparban ezt „stratégiai tervezésnek" vagy „visszafelé való tervezésnek" nevezik. Különösen feltűnő példája volt ennek az ember holdra szállásához és visszatéréséhez szükséges sokrétű tervezési munka. Az űrutazás megtervezése a végső célnál kezdődött - ebben az esetben a Holdról a Földre való visszatérésnél -, amit a jelenig tartó visszafelé tervezés követett. A fizikai világban céljainkat számos gyakorlati feladat elvégzése után valósíthatjuk meg, és ez gyakran elég sok időt vesz igénybe. Azonban amikor ugyanezzel a módszerrel az ön-

iagunkról alkotott gondolatainkat alakítjuk, a változás általában meglepően gyors. Ennek oka énképünk egy másik tulajdonságában rejlik, nevezetesen, hogy az énkép folyamatosan visszahat magára.

Az énkép önmagát folyamatosan leíró és magára visszaható rendszer

Amikor elképzelem magam, én vagyok a kép alkotója és a tartalma is. Én vagyok a képalkotás alanya és a tárgya is, vagyis ez a zárt körfolyamat, amelyben jellemzem magam, visszahat rám. Épp ez az a tulajdonság, ami az énképet mélyrehatóvá teszi - jó és rossz értelemben egyaránt. Az ilyen zártkörű visz-

53

termosztát közismert példája a visszacsatolási rendszereknek. Amíg a beállított határértékeket át nem lépi a hőmérséklet, a termosztát nem kapcsol be. Amikor azonban melegebb vagy hűvösebb lesz, a készülék jelet küld a fűtő- vagy a hűtőberendezésnek, amely visszaállítja a hőmérsékletet az előre beállított értékre. Minden élőlény ilyen visszacsatolási rendszerek ezreit alkalmazza a hőmérsékletének, vízháztartásának, vérképének egyensúlyban tartására és ezáltal a teljes rendszer egységének megőrzésére.

Pusztán visszacsatolási rendszerekkel azonban soha nem haladnánk meg a képességeinket, és mindössze igen összetett termosztátok lennénk. Szerencsére az emberekben működnek olyan „előrecsatoló" rendszerek is, amelyek a jelenlegi képességeink felülmúlására ösztönöznek. Egyik kedvenc viccem jól példázza, miként is működik az „előrecsatoló" rendszer:

Egy reggel a fiatal sorkatona felébred a laktanyában, és nagyon különösen kezd viselkedni. Megállás nélkül kutat valami után, megszállottan tűvé teszi a laktanya minden zugát. A tiszt meglátja, és megkérdi tőle, mit csinál.

- Egy iratot keresek, kérem. - Elveszette? - Nem, kérem. - Milyen iratot keres? - Nem tudom, kérem. - Mégis, hogy néz ki? - Nem tudom, kérem. A tiszt egy ideig hasztalan kérdezgeti, majd feladja, miköz

ben a kiskatona továbbra is csak keresgél. Végül, miután a katona napokat tölt szakadatlan keresgéléssel, a tiszt átküldi a pszichológushoz, aki megkérdi tőle:

- Nos, mi a gond?

- Hát, egy iratot próbálok megtalálni - mondja a katona. Miközben a pszichológus kérdéseket tesz fel neki, a kiskatona átnézi az íróasztalon lévő papírokat, átkutatja a szemetest, vé-


54

Az ÉNKÉP EREJE

alkot, amelyben képesnek és eléggé eltökéltnek látja magát a Irliigyáshoz szükséges táplálkozásra, testedzésre és egyebekre, a belső változás gyakorlatilag csak egy pillanat műve, hiszen a íaját elméjében alkotja meg. Persze ettől még nem lesz karcsúbb egy pillatat alatt! Súlyfeleslegünket leadni az anyagi világban csak egy bizonyos idő elteltével tudjuk, azonban az ezt lehetővé tévő, önmagunkról szóló hiedelmeinket egy szempillantás alatt képetek vagyunk megváltoztatni.

A könyvben eddig a magunkról szóló hiedelmekről volt szó. Ám a környezetünkről és a körülöttünk lévő emberekről szintén vannak meggyőződéseink, és fontos felismernünk, hogy egy korlátozó hiedelem vonatkozhat mind magunkra, mind a Világra, esetleg mindkettőre. A világról és önmagunkról szóló hiedelmeink ugyanis gyakran ugyanazoknak az élményeknek a két oldalát mutatják - eltérő nézőpontból. Ha például elviselhetetlennek érzem a világot, valójában talán magamat tartom erőtlennek. Számos olyan nehézséget lehet egyszerűen feloldani az énkép megváltoztatásával, amely elsőre látszólag az illetőnek a világhoz való viszonyáról szól.

Összegzés

Az énkép ereje és hatása abban rejlik, hogy több ismérve egyszerre hat ránk. Énképünk hatalmas általánosítás önmagunkról, amely időbeli és térbeli folytonosságot teremt, és hat szinte az egész viselkedésünkre. Ezen túl a jövő felé irányuló előrecsatoló rendszer is, amely állandóan visszahat magára, rövid időn belül újraalkotva és fenntartva önmagát.

Mint ahogy az erő minden formájára igaz, az énkép ereje is lehet építő vagy romboló, aszerint, hogy, mire irányul. Mindannyiunknak van énképe, valamiféle tudása arról, hogy kicsoda is ő. Az is nyilvánvaló, hogy egyesek énképe nem működik megfelelően, jelentősen korlátozva ezzel az illető erőforrásait és

55

szahatást példázza az „önbeteljesítő jóslatként" ismertjelenség. Amikor önbizalommal gondolunk egy elvégzendő feladatra, minden erőforrásunkat mozgósítva fogunk hozzá, és amint jól haladunk vele, egyre magabiztosabbnak érezhetjük magunkat. Ez önmagát erősítő, pozitív körfolyamat.

Ezzel ellentétben, ha valaki előre aggódik, hogy hallgatóság előtt beszélve ideges lesz, aggodalma éppen az elkerülni kívánt idegességet idézi elő. Idegessége pedig - ördögi körként - éppen az ettől való félelmét fogja növelni. Ilyen helyzetben nem lesz sikerélménye, ami a legközelebbi nyilvános előadás előtt még idegesebbé teszi majd. Tehát a visszahatás mind jó, mind rossz irányba történhet az elképzelt céltól függően, különösen amikor a célt tagadva fogalmazzuk meg, vagyis nem akarunk idegeskedni.

Egy kőről való képzetünk befolyásolhatja, hogy miként gondolunk és viszonyulunk hozzá, de mindez nem változtatja meg a kő tulajdonságait. A magunkról szóló gondolataink azonban igenis visszahatnak ránk, alakítva az életszemléletünket és a viselkedésünket. Aki ügyetlennek tartja magát, valóban esetlenebbül mozog, mint ha nem így vélekedne magáról. Gyakrabban veszi észre a botlásait, a rosszul dobott labdát és egyéb ügyetlen mozdulatait. Ezek az alkalmak ráadásul igazolják és megerősítik az önmagáról szóló hiedelmét. Aki viszont ügyesnek és gyakorlottnak tartja magát, előbb figyel fel arra, amikor jól dobja a labdát, és ezek az élmények erősítik az önértékelését. Az énkép folyamatosan fenntartja és újraalkotja önmagát.

Az emberek nem pusztán hús-vér lények, hanem egyúttal információt hordozó rendszerek, és az elménkben élő énképünk ennek az emberi információs rendszernek a része. A rendszerek önmagára való folyamatos visszahatásának sebessége pedig megegyezik az információ sebességével. Bár az emberi idegrendszer jóval lassabb a számítógépnél, ez a visszahatás még így is villámgyors; a másodperc törtrésze alatt megy végbe.

Ha például valaki fogyni szeretne, és önmagáról olyan képet


3 . f e j e z e t

Az egészséges énkép jellemzői

Amikor elkezdtem vizsgálni az énkép működését, kigondoltam, hogy milyen feltételeknek kellene megfelelnie. Akkoriban m e g nem tudtam, hogyan is működik valójában, de nagyon határozott elképzelésem volt arról, hogy milyen szerepet kellene betöltenie az életünkben.

Ez nagyon hasonlít ahhoz, amit Connirae-vel tettünk úgy tizenöt évvel ezelőtt. Akkor olyan módszert dolgoztunk ki, amely-lyel gyászolókat taníthatunk meg, hogy az életükben bekövetkezett nagy veszteséget elfogadják, és normálisan élhessenek tovább. Első lépésként megfogalmaztuk magunknak, hogy milyen embert szeretnénk modellezni," hiszen nem a lemondó beletörődésre, a depresszióra, a tagadásra vagy egyéb erőforrás nélküli érzelemre voltunk kíváncsiak. Ha ugyanis sikerül jól modelleznünk egy nem kívánt állapotot, eredményül szintén a nemkívánatos dolgot kapjuk. Ezért olyan különlegesen rugalmas embereket szerettünk volna modellezni, akik tudtak örülni annak, hogy ismerték elhunyt szeretteiket, könnyen tovább tudtak lépni az életben, és képesek voltak új, számukra fontos kapcsolatokat kialakítani. Ez a megközelítés megkönnyítette a feladatunkat, hiszen tudatosabban kereshettük kifejezetten azokat, akik így viszonyultak elvesztett szeretteikhez.

Amikor egy tárgyat leírunk, beszélhetünk a színéről, a súlyáról, a történetéről, akár a hasznáról is, de mindezek a tulajdonságok ugyanazt a dolgot mutatják különböző oldalról. A jól

M o d e l l e z é s : E g y s z e m é l y b i z o n y o s v i s e l k e d é s é n e k e g y m e g h a t á r o z o t t r e n d

s z e r s z e r i n t i e l t a n u l á s a . J e l e n t ő s r é s z b e n e b b ő l fe j lődött ki az NLP (a l ek tor) .

57

képességeit. Mások énképe ezzel szemben életük sziklaszilárd alapja. Boldog és megelégedett életet élnek akkor is, ha nehézségekkel néznek szembe, testi fogyatékosságaik vannak, esetleg a környezet korlátozza őket.

Énképünket az élményeink sokaságából kiválasztott néhány jellegzetes esemény alkotja, amelyekkel azonosulunk: „ilyen vagyok". Az énkép önmagára visszaható és előrecsatoló jellege szintén ezt a kiválasztást erősíti, így az önmagunkról szóló hiedelmeink megerősítést nyernek a már „irányított" érzékelésünkben, viselkedésünkben és emlékezetünkben. A korlátozó hiedelmektől egyre inkább beszűkülünk, míg egy önmagunkat erősítő gondolat egyre magabiztosabbá tesz. Énképünk változása ezért gyors - egyben széles körű és átható - változást idéz elő, mialatt kihat szinte egész életünkre. A könyv hátralévő részében elsősorban azt fedezheted fel, hogy ez a változás pontosan miként történik, illetve hogyan tudjuk korlátozó hiedelmeinket „fellazítani" és átalakítani hasznos meggyőződésekké. Először azonban vizsgáljuk meg, hogy milyen jellemzők teszik énképünket egészségessé és jól működővé!


58

Az EGÉSZSÉGES ÉNKÉP JELLEMZŐI

pontos énkép

l ontos, hogy énképünk pontosan tükrözze a valós viselkedés i m ket, tetteinket és életszemléletünket. Túl sok olyan emberrel találkoztam, aki hozzáértőnek, intelligensnek, netán figyelmesnek tartotta magát, miközben környezetének homlokegyenest ellenkező véleménye volt erről.

Az egyik kedvenc viccemben a pszichiáter így szól a páciens h e z : „Van egy jó meg egy rossz hírem. A jó az, hogy sokat

javult az önértékelése. A rossz pedig az, hogy kezd elszakadni a valóságtól."

Szeretném, ha mindenki tudná, hogy mihez ért és mihez n e m , különösen ha olyasvalakiről van szó, akinek a segítségére leltotlenül szükségem van, mondjuk az orvosom vagy pénzügyi tanácsadóm. Annak ellenére, hogy a legtöbben átlagos képessegekkel és önbizalommal rendelkezünk, szeretném jellemezni a csekély hozzáértés és a szakértelem, valamint a magabiztosság és az önbizalomhiány lehetséges szélsőségeit.

Csekély hozzáértés, gyenge önbizalom. A csekély tapasztalattal és gyenge önbizalommal rendelkezők legalább nem kerülnek túl nagy bajba. Az ilyen ember nem vágja nagy fába a fejszéjét. Ha tudja, hogy nem ért valamihez, nem fog másokat rábírni, hogy kockázatos dolgokra sok pénzt adjanak neki. Előfordulhat, hogy az énképe nem túl pozitív, de legalább megbízható, így helyesen méri fel a képességeit. Mivel ismeri a jelenlegi képességeit, el tudja dönteni, mire van szüksége ahhoz, hogy fejlessze őket és magabiztosabbá váljon.

Komoly szakértelem, nagy önbizalom. A nagy önbizalommal rendelkező, hozzáértő emberek tudják, hogy mire képesek. Sokat elérnek az életben, mert tudják, hogy mennyit bírnak, és csak annyit vállalnak, amennyit teljesíteni képesek. A hozzáértés és a nagy önbizalom jól kiegészítik egymást. Aki mindkettővel rendelkezik, magabiztosan belevág abba, amihez jól ért.

működő énkép ismérvei hasonlóképpen összefüggnek egymással, és egy folyamat jellemzőiként is felfoghatjuk őket. A nyelvünk és a gondolkodásunk korlátai miatt választottam külön és mutatom be egyenként ezeket a jellemzőket. Úgy gondoltam, hogy az egészséges énkép:

• erős, ellenálló és tartós (megbízhatunk benne, amikor a legnagyobb szükségünk van rá);

• pontos (jól tükrözi az életszemléletünket és viselkedésünket);

• érzékeny a visszajelzésre és önmagát javító; • tudattalan és automatikus (mint amikor „csúcsformában"

vagyunk);

• kapcsolatot teremt, inkább összeköt, semmint elválaszt; • mentes a fontosságtudattól és gőgtől, illetve az önzés

egyéb jellemzőitől.

Az erős énkép

Identitásunk sok szempontból a létünk alapja, amelyből kiindulva érthetjük meg az életünket, környezetünket. Fontos, hogy énképünk erős és tartós legyen minden élethelyzetben. Nem szerencsés, ha énképünk az annak ellentmondó események hatására összeomlik, hiszen megrázó élmény, amikor az identitásunk romokban hever.

Erős énkép nélkül általában tanácstalannak és elveszettnek érezzük magunkat, mint egy felfedező az őserdőben, aki nemcsak a térképét és az iránytűjét veszítette el, de még azt sem tudja, hogy ki is ő egyáltalán és mit keres ott. Emiatt rendkívül fontos, hogy énképünk erős és tartós legyen.


60


V i s s z a j e l z é s r e é r z é k e n y é s ö n m a g á t j a v í t ó é n k é p

Életünk folyamán a körülöttünk lévő, folyamatosan változó helyzetekhez igazodva tanulunk és alakulunk, tehát ha azt il .ujuk, hogy az énképünk továbbra is pontos legyen, folyamatosan érzékenynek kell maradnunk a visszajelzésre. Sok i il van emberrel találkoztam, akinek az énképe talán pontos volt élete egy korábbi szakaszában, ám sajnos eljárt felette az idő, és úgy tűnt, teljesen vak ennek nyilvánvaló jeleire.

A visszajelzésre érzéketlen énkép olyan, mint az az autóvez e t ő , aki nem vesz tudomást a műszerfal figyelmeztető jelzés e i r ő l . Csökken az olajszint, és kigyullad az ezt jelző fény, mire az illető leragasztja szigetelőszalaggal, hogy ne zavarja. Aztán, amikor kifogy az olaj, és kopogni kezd a motor, bedugja a fülét. Ez persze arra is jó, hogy ne zavartassa magát más autók tül-kölésétől, szirénák zajától és egyéb hangoktól. Végül, amikor a motor felrobban, és az autó leáll, az illetőnek rá kell döbbennie, hogy valami nincs rendben.

Sokkal többre megyünk, ha az olajszintjelző lámpa kigyulla-dásakor pótoljuk az olajat, vagyis figyelünk a visszajelzésekre, és nem söpörjük félre a figyelmeztető jeleket. A környezetünk tele van visszajelzéssel, és ha énképünk érzékeny erre, idejében megérthetjük, és könnyebb lesz igazítanunk az önmagunkról alkotott képen. Minden időtálló élő rendszer gyors és hatékony visszajelzésre képes, míg azok a rendszerek, amelyekből hiányzik a visszajelzés, egy idő után összeomlanak.

Az énkép nagyon eltávolodhat a valóságtól - és egészen eltérhet mások véleményétől -, ha valaki nem veszi figyelembe a környezete jelzéseit. Az ilyen identitást gyakran hívják „hamis énnek", míg a háttérben meghúzódó - a „hamis én" árnyékában rejtőző - el nem ismert viselkedést „árnyékénnek". Az ilyen ember rendszerint védekezik, amikor identitásának erre a kettősségére emlékeztetjük, és megtalálja a módját, hogy kima-

61

Önbizalma segíti elérni a céljait, a siker pedig növeli magabiztosságát. A kettő erősíti egymást, az illető felfelé vivő spirálba kerül, így egyre hozzáértőbb lesz. Az ilyen ember énképe szintén pontos.

K o m o l y szakér te lem, g y e n g e ö n b i z a l o m . A jó képességű, de

magában kevéssé bízó ember kevesebbet vállal, mint amennyire képes, mivel énképe nem pontos. Sikeresen elvégzi, amit vállal, hiszen megvannak hozzá a képességei, de nem vállal sokat, mert nem méri fel helyesen, hogy még mennyi mindenre lenne képes. Az ilyen embernek nagyon jót tesz, ha egyszerűen megerősíti az önbizalmát, hiszen képességei már adottak.

Jellemző példája ennek a lámpaláz. Egyszerűen megállapíthatjuk, hogy tud-e valaki beszélni. Nyilvánvaló, hogy képes összefüggő mondatokat mondani, valószínűleg lélegezni és állni is tud. Mindenre képes, ami ahhoz kell, hogy a közönséghez szóljon, és mégis, amikor kiáll egy csoport elé, elakad a szava, és elhal a hangja. Ilyen esetben nincs más dolgunk, mint megerősíteni az illető önbizalmát, és összekötni azzal a helyzettel, amelyben előad. Ez a magabiztosság segíti majd ahhoz, hogy előhozza a meglévő képességeit.

C s e k é l y h o z z á é r t é s , n a g y ö n b i z a l o m . A gyenge képességű,

ám magabiztos emberek különösen sok gondot okoznak. Úgy gondolják, hogy sok mindenre képesek, amire valójában nem. Gyakran előfordul velük, hogy magabiztosan belevágnak valamibe, és - sok csalódást és sérülést okozva - megbántanak másokat vagy kárt tesznek önmagukban. Róbert Fulghum remekül fejezi ezt ki: „A tudatlanság, hatalom és büszkeség együtt életveszélyes." Elsősorban az ilyen emberek miatt aggódom, ugyanis töméntelen bajt okoznak a világon mind maguknak, mind másoknak. Amikor énképünket alakítjuk, legyünk óvatosak, ne váljunk önhitté.


6 2

AZ EGÉSZSÉGES ÉNKÉP JELLEMZŐI

A tudattalan énkép

Mindenki ismeri a feszélyezettség kellemetlen érzését, és a légii >bbünk azt is megtapasztalta már, hogy milyen kellemetlen •gy /.avarban lévő személy társaságában lenni.

Most arra kérlek, hogy idézz fel egy olyan eseményt, ami-kor nagyon jól csináltál valamit, csúcsformában voltál, „ment minden, mint a karikacsapás"! Mindegy, hogy minek nevezed ezt az élményt, és éppen mit csináltál, ami nagyon könnyedén, erőfeszítés nélkül ment. Fel tudsz idézni ilyen élményt?

Befolyásolta-e, amit csináltál, ha észrevetted, hogy milyen könnyedén teszed, vagy ha magadban ilyesmit gondoltál: „Ez aztán tényleg jól megy!"? Ilyenkor általában a helyzet tudatos értékelése kissé kizökkent a tudatállapotból, nehezünkre esik ugyanúgy folytatni, sőt még az is lehet, hogy elhibázzuk. Úgy iimik ugyanis, hogy amikor ilyen állapotban tudatosan gond o l u n k önmagunkra, „kiesünk a formánkból", és rosszabbul teljesítünk. Persze amikor tanulni kezdünk valamit, hasznos és elkerülhetetlen ez a tudatos figyelem, de amikor már jól tudjuk, az a legjobb, ha automatikusan és tudattalanul végezzük.

Később hasznos lehet értékelni magunkat, de miközben a legtöbbet hozzuk ki magunkból, nem érdemes arra gondolnunk, hogy milyen jól is csináljuk. Például, ha egyszer ilyen automatikus cselekvés közben megkérdeznének, hogy mi a neved, gondolom, könnyedén tudnál válaszolni. Azonban a figyelmed el-terelése valószínűleg hatással lenne arra is, amit éppen csinálsz. Mielőtt megkérdeztek, a neved tudattalan volt, nem gondoltál rá, hiszen az egész figyelmedet lekötötte az, amit éppen teljes odaadással csináltál.

Ha a figyelmedet a hibáidra irányítod, még valószínűbb, hogy ki fogsz esni ebből a tudatállapotból. Hogy tanulhass az elkövetett hibáidból, arra biztatlak, hogy később vizsgáld meg őket, de a cselekvés közben ne fordíts rájuk tudatos figyelmet, mert ez szinte mindig rosszul sül el.

6 3

gyarázza vagy tagadja az ilyen visszajelzést. Mások közléseit egyszerűen azok értetlenségeként értelmezi.

Amikor végül megérti a visszajelzést, döbbenten és csalódva veszi észre, hogy énképe hamis, hazugságban élt. Ilyenkor énképe általában összeomlik, az illető pedig összezavarodik, és elveszettnek érzi magát.

Ez az alapgondolata - többek között - az Anonim Alkoholisták tizenkét lépéses programjának is, amely szerint az önromboló viselkedést csak akkor tudja valaki megváltoztatni, ha „nagyot koppan" vagy „elég mélyre süllyed". Ezek a kifejezések jellemzőek arra a helyzetre, melyben az élmények gyűlnek-gyűlnek, aztán egyszer csak átlépnek egy határt. Ez egy olyan embernek lehet hasznos, akinek énképe hosszú időn keresztül figyelmen kívül hagyta a visszajelzést. Azonban ha már gyermekkorban megtanítanánk az embereknek, hogy a visszajelzést megfelelő módon feldolgozzák, soha nem kellene megtapasztalniuk az efféle összeomlást.

Amikor először elkezdtem vizsgálni az énkép szerepét, aggódtam. Úgy gondoltam, hogy azok a jellemzők, amelyek az énképet érzékennyé teszik a visszajelzésre, egyben gyengítik is, míg azoktól, amelyek erősítik, egyben merevebbé is válik. Ha ez tényleg így lenne, az erős és egyben visszajelzésre érzékeny énkép csak e két tényező nagyon kifinomult kiegyensúlyozásával lenne fenntartható, hiszen ha erősebbé válna, veszítene az érzékenységéből, és fordítva.

De szerencsére remek hírrel szolgálhatok: Nagyot tévedtem! Mindazok a jellemzők, amelyek az énképet erősebbé teszik, egyben rá is hangolják a visszajelzésre. Nehéz szavakba öntenem, hogy milyen örömmel töltött el ennek a felismerése. Ez persze azt is mutatta, hogy valóban rábukkantam egy - tőlem függetlenül létező - jelenségre, és nem csupán a véleményemet és előítéleteimet „fedeztem fel". Az egyik feladatunk éppen az lesz, hogy kiderítsük, hogyan tegyük az énképünket erősebbé és érzékenyebbé a visszajelzésre.


64


nt.i, hogy ne legyen énképünk, mert a tudatos én akadályozza ,i misztikus és vallásos egységérzés élményét. Azonban ha arra figyelünk, hogy ne legyen énünk, tudatunkat éppen az énünkre Irányítjuk, és pont azt nem tudjuk megvalósítani, amit szeretnénk!

\ negatív utasítások, mint például: „Szabadulj meg az éned-Inl'" éppen arra irányítják figyelmünket, amire nem kellene landolnunk, akárcsak a „Ne gondolj rózsaszín elefántra!" utasítás, amiről pont egy rózsaszín elefánt jut az eszünkbe. Ez ihelyett, hogy megszüntetné az énről való tudatos gondolko-/.r.l, megkétszerezi azt. Először ugyanis magunkra gondolunk, Utána pedig arra, hogy nem kellene magunkra gondolni! Ez kettéosztja a figyelmünket, és a két cselekvés ellentétbe kerül

mással. Ezek után egy zen kóanra vagy a mester pálcacsa-Ktsára van szükségünk ahhoz, hogy kizökkentsen ezekből az ellentmondásos gondolatokból, és visszatereljen a pillanatba. Ieh.it az ilyesféle utasításokkal nem megyünk sokra.

Akkor hát mire is gondoltak ezek a spirituális tanítók, ami-r azt hirdették, hogy szabaduljunk meg az énünktől? A mánkról alkotott meggyőződéseink gyakran korlátoznak ben-nket, és kevésbé támogatják céljainkat. Sokszor inkább arról Inak, hogy mik nem vagyunk és mik nem lehetünk, ahelyett,

ik vagyunk és amivé válhatunk. Valószínűleg a tanításoknak ez egyik mondanivalója. Mindazonáltal szerintem lényegében azt értették alatta, hogy baduljunk meg a tudatos énünktől, ami rendkívül érdemes

I annak ellenére, hogy ez a tanács a szándékukkal éppen el-hntétes hatást is kiválthat. Miközben a legtöbbet hozod ki (nagadból, azt szeretném, ha énképed, csakúgy mint a neved, in.Úttalan szinten maradna, mindaddig amíg valaki rá nem kérdez, vagy más okból nincs szükséged erre a tudásra.

65

A „süttyölés" vizsgálata segít abban, hogy jobban megértsük a tudatos énkép által okozott nehézségeket. Mint már korábban említettem, „süttyöléskor" arra kérünk valakit, hogy tudatosan jelenítse meg önmagát, tehát tudatosan alkossa meg egy tulajdonságát, amelyet aztán bizonyos lépések sorával hozzákötünk a nehézséget kiváltó ingerhez. A rögzítésnek ezeket a lépéseit e g y r e gyorsabban és gyorsabban végezzük, amíg a folyamat tudattalanná nem válik. Tehát kezdhetjük tudatosan a tanulást, amíg a képesség gyorsan tudattalan szintre és a hétköznapi tudatállapotunkon kívülre nem kerül mindaddig, amíg valaki rá nem kérdez.

Az alábbi eset - amely évekkel ezelőtt egy tanfolyamon történt - jól mutatja, hogy a „süttyölés" közben kialakított tulajdonság mennyire tudattalan szintre süllyedhet. Az egyik alkalommal Connirae a „süttyölést" mutatta be egy résztvevővel a csoportnak. Egy héttel később az illető a következőt mondta Connirae-nek:

- Nagyon furcsa dolog történik velem. Állandóan egy villogó türkizkék foltot látok, ami tulajdonképpen nem zavar, de elég érthetetlen, és szeretném tudni, hogy mi is ez.

- Na, lássuk - mondta Connirae. - A múlt héten veled mutattuk be a „süttyölést". Használt?

- Igen, használt, sikerült megszabadulnom a problémámtól. De időről időre ezt a felvillanó kék foltot látom.

Connirae elgondolkodott, majd megkérdezte: - Amikor megjelenítetted önmagadat a problémád nélkül, milyen ruhát viseltél?

- Aááá! Türkizkék ruha volt rajtam! A legtöbb esetben a „süttyöléskor" alkotott énkép teljesen tu

dattalan szintre kerül. De számára minden alkalommal, amikor a „kezelt" helyzetbe került, halványan felderengett a kék szín, noha egyébként minden tudattalan szinten maradt.

Számos spirituális eszmerendszer - különösen a buddhista, a szúfi és más misztikus tanítások - szorgalmazza évezredek

http://Ieh.it


66


n, általában nem segít, ha énünket önmagunkon kívül érzékiünk.

I l.i huzamosabb időn keresztül kívülről érzékelnénk a kép-íHeinket, elválasztódnánk tőlük is, és attól is, akinek tartjuk magunkat. Eredetileg aggasztott a gondolat, hogy az énkép így elválaszthat önmagunktól, és ennek következtében másoktól is. Igencsak nehezünkre esne másokkal kapcsolatot teremteni, ha i n . n önmagunktól is el lennénk távolodva!

Itt is érdemes megemlíteni, hogy mindez miként történik a iiltyölés" során. Bár első lépésként önmagunkon kívül látjuk

i n |onnan alkotott kívánt énünket, hihetetlen gyorsan azono-lulunk vele. Mivel ez az elkülönülés nem tart sokáig, nem vál u n k el az énképünktől.

Azonban a másokkal való kapcsolatunkat gátolhatja egy má-|lk - nagyon is gyakori, és sajnos sokszor tapasztalható - gondolkodásmód, nevezetesen, amikor összehasonlítjuk magunkat másokkal, és a közöttünk lévő különbségekre figyelünk. Igen sokféleképpen tudjuk önmagunkat, családunkat, focicsa-patunkat vagy hazánkat másmilyennek (általában jobbnak)

I inteni másoknál. Az effajta megkülönböztetés számtalan imberi szenvedés forrása, ideértve a különböző politikai csop o r t o k , nemzetek, kultúrák és vallások közötti csatározásokat

i. Mindenféleképpen el akarom kerülni, hogy az énképpel való lalkozásunk során növeljem az ehhez hasonló különbségit.

A megkülönböztetésnek ezt a formáját két módon előzhetjük i n r g : az egyik a módszerre vonatkozik, a másik a tartalomra. A módszer abból áll, hogy kerüljük az összehasonlítást. Amikor a / t mondom: „kedves vagyok", nem hasonlítom magam sen-lihez, hanem egyszerűen azt állítom, hogy én ilyen vagyok. Ahhól, hogy én kedvesnek tartom magam, nem következik, h o g y mások nem azok, még akkor sem, ha netán ismerek ilyen •./cmélyeket is. Mivel bárki lehet kedves, ez az állítás nem sugallja a másoktól való elkülönülést. Az egészséges énkép a

67

A kapcsolatot teremtő énkép

Szintén fontos jellemzője az egészséges énképnek, hogy kapcsolatot teremt, nem pedig elválaszt másoktól. Sokan szenvednek attól, hogy elszigetelve érzik magukat a környezetüktől, és szeretnének bensőségesebb kapcsolatba kerülni a szeretteikkel, a hivatásukkal vagy a természettel. Számtalan spirituális eszmerendszer célja az istennel és a világegyetemmel való egység közvetlen megtapasztalása, a mindennel való bensőséges kapcsolat. Connirae évekkel ezelőtt „mély, belső átalakulás"* néven kidolgozott egy módszert, amely egy problémából vagy belső ellentmondásból kiindulva vezet el ehhez a mély kapcsolathoz. A legtöbben ezt az állapotot belső békének, létezésnek, szeretetnek vagy egységnek hívják.

Csúcsteljesítmény vagy az úgynevezett áramlásélmény során („flow experience") az emberek mindig ilyen egységérzésről számolnak be. Öntudatlan, harmonikus kölcsönhatásban vannak a környezet eseményeivel, az egész részének érzik magukat. Ilyenkor mentesek az en-tudattol és a „mas-tudattól", semmi nem különül el semmitől, nincs bennük ellentmondás, fesztelenek, és semmi sem zavarja meg élményeik átélését, cselekvésük könnyed sodrát.

Az énkép egyik legalapvetőbb szerepe az én és a környezet megkülönböztetése, de fontos, hogy ez a különbségtétel ne vezessen az elkülönülés vagy elszigeteltség érzéséhez. A tudatos énkép elkülönüléshez vezet, ami így gátolja az egység átélését.

Amikor önmagunkra gondolunk, „elképzeljük" magunkat; e képzetek akár hangokat és érzéseket is magukban foglalhatnak. Ezekben a képzetekben látjuk magunkat valahol (még ha ez a „valahol" csak az elménkben létezik is), tehát énképünk egy bizonyos távolságra helyezkedik el tőlünk. Noha önmagunk ilyen, kívülről való megfigyelése átmenetileg nagyon hasznos lehet bizonyos helyzetekben, például problémamegoldás köz-

* C o r e T r a n s f o r m a t i o n .


valós tulajdonságaimra irányítja a figyelmemet anélkül, hogy összehasonlítanám - és következésképpen jobbnak vagy rosz-szabbnak tartanám - magam másoknál. Élesen különbözik ez a „kedvesebb vagyok X-nél" jellegű véleménytől, ami magasztal engem miközben el is választ a másiktól.

Ami a tartalmat illeti, elkerülhetjük az összehasonlítást előfeltételező kifejezéseket. A „király vagyok" kifejezés alattvalókat feltételez, a „Nobel-díjas vagyok" vagy „szent vagyok" kijelentés pedig azokra is utal, akik nem azok. Bár mindannyian mondunk efféléket időről időre, sokan rendszeresen összehasonlítják és elkülönítik magukat másoktól: „én ilyen vagyok, míg te olyan", esetleg „én sikeres vagyok, te pedig nem". Ez különösen szembetűnő, amikor megvizsgáljuk a sok embert érintő viszályokért, pusztításokért és mészárlásokért felelős személyeket. A sors furcsa fintora, hogy míg a legtöbb vallást olyan próféták kezdeményezik, akik mind elfogadást, megértést, az emberek közötti kapcsolatok fontosságát és a világgal való egységet hirdetik, a követők gyakran erőszakos keresztes hadjáratokban, szent háborúkban térítik vagy pusztítják az eltérő hitűeket.

Az összehasonlításra, elkülönülésre és ellentmondásra való hajlamunk - úgy vélem - szintén hozzájárul ahhoz, hogy számos misztikus az énünk feloldását hirdeti. Túl sokszor gondolunk önmagunkra olyan összehasonlításokon keresztül, amelyek elválasztanak másoktól és a világtól. Mivel a misztikusok többségének célja a teremtés egészéhez való kapcsolódás és az élet élményének elősegítése, bármilyen összehasonlítás és elkülönülés természetszerűen gátolja az egység spirituális megtapasztalását.

Önmagunk összehasonlítás alapján történő meghatározása áll minden súlyos emberi nézeteltérés mélyén is. Ezeket az ellentmondásokat mindig a két fél közötti hasonlóságok felfedezésével oldhatjuk föl, vagyis ha a figyelmünket hasonlóságainkra és nem különbségeinkre fordítjuk. Amikor az énünket

68


/111 v formában, hasonlítgatás nélkül jelenítjük meg, és elkü-i ni lés helyett inkább összekapcsolódunk másokkal, átélhetjük

i \ llággal való egység mélyen spirituális élményét, ami szerin-i" in megszünteti a misztikus tanítókat aggasztó problémát,

'/.ímos spirituális hagyomány másik jól ismert tanítása, ogy már eleve egyek vagyunk mindennel, a kérdés csupán az,

hogy ezt felismerjük-e. Talán még nem élted át ezt az állapotot, de remélem, a gondolat azért ismerős. „Eggyé válni minden-.( I" azt is jelenti, hogy feloldottuk a belső ellentmondásainkat,

i " . konfliktus nélkül tudunk élni. Több NLP-módszer létezik az ellentétek feloldására, amelyek közül az alábbi különösen jól

i i i t . i t ja be, hogy miként is érhető el ez az élmény.

A/ e l l e n t é t e k k i b é k í t é s e á t v é s é s s e l . Az átvésés" nevű mód-erben (vö. Andreas, C.-Andreas, S. 1989) megkérjük az ille

tni, hogy gondoljon egy kellemetlen múltbeli élményére. Ez az mlék az illető számára általában kellemetlen, elkülönül lénye

többi részétől, egyes esetekben kifejezetten zavaró. Az emlék n \ 11 vánvalóan az illető elméjében él, része annak, akármennyire is idegennek tűnik a számára. Valahol az elméjében megjelenik

/. emlék, egy másik részében pedig ennek hatására kellemetlen

rfrzések támadnak. Először is megkérjük az illetőt hogy élje át élményét a jelen

ben, kiderítendő, hogy milyen, meglévő erőforrás, viselkedés vagy gondolat segítené a helyzet könnyebb kezelésében. Lehet például, hogy ha tágabb összefüggéseiben is értette volna a helyzetet, vagy a hosszabb távú célját is figyelembe vette volna, •Serleg ha higgadtabb vagy nyugodtabb lett volna, megfelelőb-l u n tudott volna viselkedni az adott helyzetben. Ezután segíti i n k, hogy teljesen belemerülhessen a megfelelő erőforrásba, és az élmény részévé tegye azt.

Amikor ezt - a helyzet megoldására alkalmas erőforrással -megfelelően elvégezzük, az illető sokkal jobban fogja magát

* R e i m p r i n t i n g .

http://it.it


70


mintha rajtam kívülálló és tőlem különböző lenne. Erre az emlékre reagálok, amikor dühös vagyok azért, amit „ő" tett.

II ven helyzetben általában rajtunk kívülállónak, saját akarat-i.il bírónak és tőlünk függetlennek érzékeljük az emlékünkben élő személyt. Az emlékkép vagy -hang a legkellemetlenebb, legszerencsétlenebb helyzetekben jelentkezhet, és előfordul, hogy „kínozza" az emlékezőt. Szélsőséges esetekben az illetőnek akár olyan élménye is lehet, mintha gonosz szellem szállta vi ilna meg.

Amikor valaki így elkülönül idegrendszerének egy részétől, t«li iször elveszti az irányítást felette, majd egy másik része harcba száll az elidegenedett résszel, például dühös lesz vagy bosz-

\ ágy kezdi fűteni. Ilyen helyzetben az illető amúgy meglévő I épességei jelentősen beszűkülnek. Ha kapcsolatban tudna ma-i ni ni az elkülönült résszel, jobb képességű, teljesebb, egészebb

i és egységesebb lenne. Ráadásul, az elkülönült rész elvesztésén 1111 az illető figyelmének jelentős hányadát ez a harc köti le, ami nagymértékben elvonja az élet egyéb területeihez szükséges energiáját.

A Dilts-féle átvésés rendkívül nagy lépés az ilyenfajta belső megosztottság feloldása felé. Amikor az apámról bennem élő emléket töltöm meg erőforrásokkal, valójában kiterjesztem az t>rő forrásaimat egy részemre. Az „apám" érthetőbbé, elfogadóbbá Válik, és közelebb kerül hozzám; végül barátságos szövetséges-

I sé és erőforrásommá lesz, aki támogatni tud az életem valós nehézségeiben. Amikor lezárul ez a gyógyító folyamat, megszűnik a megosztottság a valaha különálló, elutasított részem és aközött, akinek általában gondolom magamat. Kiteljesedem,

I egészségesebb leszek, és közelebb kerülök a világhoz. Azt hi-I szem, a misztikusok erre utalhattak, amikor kijelentették, hogy

„már eleve egyek vagyunk mindennel; a kérdés csupán az, hogy ezt felismerjük-e". A 14. fejezetben visszatérünk erre a fontos témára, ahol bővebben megismerkedünk a másokhoz és a világhoz való kapcsolódással.

71

érezni, és az emlék már nem lesz kellemetlen számára. Sőt, kellemes élménnyé formálódik, hiszen azt éli át, hogy miként tudort megfelelően viselkedni egy nehéz helyzetben. Az addig különálló emlék élménye egyesül vele, beépül az önmagáról és a saját képességeiről alkotott énképébe.

Az eredeti, kellemetlen helyzetben az illető nemcsak az emlékkel nem érezte egynek magát, de a számára megkönnyebbülést jelentő erőforráshoz sem fért hozzá. Mindezek benne éltek, de elérhetetlennek tűntek. Mondhatjuk azt is, hogy már eleve „egy volt az erőforrásaival és a kellemetlen emlékével is", csak éppen nem ismerte fel ezt.

Ezt a módszert még tovább is vihetjük. Az átvésés Róbert Dilts által kidolgozott változatában (vö. Dilts-DeLoizer 2000) úgy is átalakíthatunk egy múltbeli kellemetlen emléket, amelyben más vagy mások okozták a nehézséget, hogy a kellemetlenséget okozó személyeknek ugyanilyen módon adunk erőforrásokat. Tegyük fel, hogy az apám üvöltött velem gyerekkoromban, amikor elhibáztam valamit, ezért dühös vagyok rá. Újraélve az élményt felruházom az apámat a szükséges türelemmel (szeretettel, a hiba tágabb összefüggéseinek figyelembevételével), hogy az ő viselkedése legyen - erőforrásokkal megerősödve -megfelelőbb. így nem lesz mérges és nem kiabál rám, hanem képes lesz nyugodtan szólni hozzám, és elmondani, hogy mit is kéne csinálnom legközelebb. Ezzel az átalakított emlékkel én érezhetem magam jobban, és az eredeti élmény már nem lesz kellemetlen.

Hogyan is történik mindez? Hogyan lehetséges, hogy az emlékemben mást segítve fogom magam jobban érezni? Az apám ötvenöt évvel ezelőtt meghalt, tehát csak a képe él az idegrendszeremben, az elmém jeleníti meg. Mondhatom, hogy „az apám ordítozott velem", de ez - ebben a pillanatban - csupán emlék arról, ami valójában elég rég történt. Más szóval az apám emléke tulajdonképpen az én részem, azonban „apámnak" hívom,


72


A/, önteltség valójában a bizonytalan, kétségekkel terhelt énkép tudatos oldala. Az öntelt ember igazából roppant bizonyul, m önmagában, ezért sok időt és energiát fordít arra, hogy másoktól külső bizonyságot és támogatást nyerjen önmaga jo-

HGÁNAK megerősítésére. Minél több támogatásra van szüksége, i inn. i l jobban függ majd másoktól, és annál kevésbé lesz képes i Megbízni a saját önértékelésében. Nemrég egy remek - bár elég 1 uiiéletlen - idézetet olvastam dr. Herbert Shofieldtől: „Az önteltség a természet fájdalomcsillapítója az ostobaságra."

Ezzel éles ellentétben áll, amikor tudjuk, kik vagyunk, és jól érezzük magunkat a bőrünkben, nincs szükségünk arra, hogy i i másoknak kinyilatkoztassuk, esetleg kérkedjünk vele. AmiKOR AZ énképünk szilárd és egyértelmű, belülről fakad önmag u n k ismerete, tudjuk, hogy kik vagyunk, és nem kell saját fontosságunk tudatában tetszelegnünk, sem mások tömjénezé-

^ M e n keresnünk a magunk és a világban lévő helyünk igazo-l., .ii

\'.innak, akik - szavak nélkül - pusztán jelenlétükkel sugá-•ozzák, hogy kik ők és milyen emberek. Ez természetes tulaj-•pnságuk, mások kérése nélkül nem is beszélnek róla. Nem

véletlen, hogy pont ezt a fajta képet használja a „süttyölés" gya-I korláta is.

A/ egészséges énkép jellemzőinek felfedezése

i nkép megismeréséhez számomra egy ma is élő misztikus Volt az egyik legjobb modell. Követők nélkül, csendesen él a feleségével egy kisvárosban, ahol szinte senki nem ismeri élete lényegét. Nagyon kíváncsi ember, nyugalma rendíthetetlen; li.i .rohadéknak" neveznék, egyszerűen érdeklődne: „Tényleg? I logy érti ezt? Fejtse ki bővebben, hogy értsem, mire gondol!" Csodálatos érzés a társaságában lenni, mert nincs semmi takar-

F gatnivalója, könnyed, nincsenek elvárásai, nem játszik szere-

73

Fölényesség és önteltség

Mindannyiunkkal előfordul néha, hogy fölényeskedők, önelégültek vagyunk és „fenn hordjuk az orrunkat", sokan elég gyakran viselkednek így. Miközben az énképünket alakírjuk, mindenképpen szeretném elkerülni, hogy ezek a tulajdonságok erősödjenek bennetek. Több misztikus tanítása szerint az önteltség nemcsak az életünket nehezíti, hanem a spirituális élmények átélését is gátolja. A Carlos Castaneda könyveiben szereplő Don Jüan különösen meggyőzően szól erről. A legtöbb misztikus a hatalmas egész hihetetlenül apró és jelentéktelen porszemének tartja magát, míg az önhitt világa önmaga, a tulajdona és a közvetlen környezete körül forog.

A fontosságtudat a gőgös emberek életét is megnehezíti, környezetüknek pedig még több nehézséget okoz. Az öntelt embereknek nehezükre esik másokat értékesnek tartani, ráadásul ez a beszűkültség sok egyéb módon is meggátolja őket az élményeik teljesebb átélésében. Sőt, miközben megkísérlik másoknál többre értékelni magukat, és növelni önbizalmukat, elítélők, gúnyolódok és megvetők a környezetükkel szemben, és ezzel meg is bántják társaikat. Szélsőséges esetben ezt a jelenséget „narcizmusnak" nevezzük a mondabeli Narcisszusz után, akit úgy lenyűgözött önmaga vízben tükröződő tükörképe, hogy ügyet sem vetett a környezetére.

Az öntelt ember másokhoz hasonlítja magát, és úgy ítéli meg, hogy „különb" náluk. Ha fontosabbnak tartjuk magunkat másoknál, azt hisszük, hogy jogosan bánhatunk velük rosszul, akár meg is kínozhatjuk, esetleg meg is ölhetjük őket. Vizsgáljátok csak meg a világban zajló - egyes emberek és népek közötti -összetűzéseket, látni fogjátok, hogy mindre igaz ez a megállapítás. Éppen a nagyképűség és a hiúság iránti ellenérzésem indított arra eredetileg, hogy az énképet tanulmányozzam. Ugyanis jobban meg akartam érteni az önteltséget, és ha lehet, gyógyírt találni rá.

http://iinn.il


74


ehatóbban, amíg megfelelőnek nem találtam az együtt kigon-

. >|i válaszokat.

összegzés

bben a fejezetben megismerhetted a jól működő énkép légim ilosabb általános jellemzőit (erős, pontos, önmagát javító, tudattalan, kapcsolatot teremtő és fontosságtudattól mentes). .Letudhattad, hogy az egészséges énkép erős, tartós és elég

I llenálló ahhoz, hogy magabiztosan tudjuk fogadni és kezelni a hibáinkkal kapcsolatos visszajelzéseket. Az építő visszajelzések Hyomán pontosíthatod énképedet, így mindig tudod, hogy ki

vagy valójában, és nem válsz képzeletedben puszta legendá-. Az egészséges énkép tudattalan - hacsak az alakítás szánkával nem tudatosítjuk -, és ez meggátolja, hogy tudatosan térbe helyezzük magunkat. Emiatt sokkal több figyelmet tünk szentelni a körülöttünk lévő embereknek, eseményeknek, „itt és most"-nak, így valódi kapcsolatokat alakíthatunk ki

liik. Mindez megóv a magányosságtól, és megakadályozza a eszélyes hamis én kialakulását, amely bármelyik pillanatban Iszeomolhat.

A következőkben felfedezheted énképed pontos működését, azt, hogy miként tudod megerősíteni, ha tetszik neked, és

l.il.ikítani, ha nem.

péket, csupán mérhetetlenül kíváncsi, hogy miért hozott össze minket Isten, és mit tanulhat ebből a találkozásból. Önmagát a világmindenség egyik legapróbb és legjelentéktelenebb porszemének tartja, mélyen átérzi a mindenséghez való kötődését, és mentes a fontosságtudattól. Nevetséges viccnek tartja saját identitását is, amely csak arra jó, hogy tudja, milyen nevet írjon egy csekkre vagy az útipoggyászára.

Egyébként rendkívül sokoldalú a gyakorlati világban, az élet számos területén tehetséges, amitől akár önteltté is válhatott volna. Könyvet írt a miszticizmusról (vö. Van Dusen 1996) és egykor egy nagy elmegyógyintézet vezető pszichológusa volt. Képletet dolgozott ki a másodlagos jelzálogok hozamának a kiszámítására, és írt is erről egy könyvet. Mesterlövész, tengerész másodtiszti képesítése van, és az USA parti őrségének az oktatója. Mindig is bizalmatlan voltam az olyan misztikusokkal szemben, akik a spirituális világ szakértőinek tartották magukat, miközben a földi világban komoly nehézségeik támadtak a főzéstől kezdve a cipőfűzésig.

Az énkép modellezésekor szintén felhasználtam Jézus Krisztus, a zen buddhizmus, Carlos Castaneda és a szúfizmus egyes meglátásait, illetve sok más érdekes spirituális hagyomány gondolatait az énről, az egóról, és a fontosságtudatról. Mindezek sok hasznos ötlettel szolgáltak ahhoz, hogy rájöjjek, milyen kérdésekkel deríthetném ki, vajon mit gondolnak magukról az emberek, és hogyan értsem meg a válaszaikat.

De ez csak a kezdet volt, mert a felsorolt ismérvek sokat finomodtak az első, meglehetősen homályos gondolataimhoz és céljaimhoz képest. Az egészséges énkép jellemzőinek felfedezését a tanfolyamok (leginkább a korai kurzusok) résztvevőinek köszönhetem, hiszen ők osztották meg velem énképük különböző tulajdonságait, amelyeket ebben a könyvben bemutatok. Gyakran voltak lenyűgöző meglátásaik, és tettek föl kérdéseket, melyek - mivel megválaszolni nem tudtam őket - arra sarkalltak, hogy továbbgondoljam őket, és addig kísérletezzek egyre

A Z É N M E G E R Ő S Í T É S E

4 . f e j e z e t

Az énkép szerkezetének alakítása

nképünk rendkívül összetett, és számos, önmagunkról alkot n i i hiedelmet, általánosítást foglal magába; meghatározhat

jyedi testi jellemzőket, környezetünkről szóló általánosítá-il es viselkedést. A „szőke vagyok", „New York-i vagyok",

lu i,iutósofőr vagyok" és hasonló kijelentések a testünkkel, lyezetünkkel és munkánkkal való azonosulásunkat jelzik.

L-nben ha azt mondjuk: „szőke a hajam", „New Yorkban vagy „teherautót vezetek", inkább cselekedeteinkről vagy

njdonunkról beszélünk, semmint önmagunkról. Az így fogal-,izók kevésbé azonosítják magukat ezekkel a jellemzőkkel,

lilnt azok, akik azt mondják, „ilyen vagyok". A legmélyebb szinten a világegyetemben elfoglalt helyünket meghatározhatja önazonosságunk: „Isten gyermeke vagyok"

Wigy „egy rendkívül összetett és közömbös univerzum tudattal >író apró porszeme vagyok". Az ilyen tág, meglehetősen ho-

Slyos önmeghatározásokban elvesznek a pontos részletek, a i különbségek, a megkülönböztető jegyek, és kiemelődnek az

11.11. i nos hasonlóságok és összefüggések. lentitásunk más elemei e két véglet között helyezkednek el, ^határozva a világszemléletünket, képességeinket, tulajdonúnkat. Ha „kedves emberként" jellemzem magam, sokkal lánosabban fogalmazok, mintha azt mondom: „könyvelő /ok", ám ez is sokkal konkrétabb annál, hogy: „keresztény /ok". Ezek a közepesen általános önmeghatározások vi-

79


szonylag jól körülhatárolhatók, mégis elég sokrétű élményekből táplálkozhatnak, és éppen ezért különösen sokat segítenek énképünk működésének megértésében. Mivel általában fontos emberi értékeket testesítenek meg, a módosításuk jelentős hatással van viselkedésünk széles körére.

Kérlek benneteket, hogy most egy ilyen közepesen konkrét jellemzőt válasszatok, mert így a viselkedésetek jelentős részére kiható, fontos és hasznos átalakulásban lesz részetek, miközben sok konkrét élménnyel is kísérletezhettek. Később felfedezhetitek az identitásotok ennél általánosabb, valamint részletesebb elemeit is, most azonban azt szeretném, hogy egy ilyen közepesen általános önmeghatározással kezdjük, mert ez fogja a leginkább megkönnyíteni az énkép működésének megértését.

Az első néhány gyakorlathoz válasszatok olyan kedvelt tulajdonságot vagy képességet, amelyről tudjátok, hogy igaz rátok: intelligencia, érzékenység, jó felfogóképesség, kitartás, alkalmazkodóképesség vagy valami hasonló. Ki is mondhatjátok: „Tudom, hogy vagyok", és meglátjátok, mi jut az eszetekbe (például kedves, őszinte, előzékeny, állhatatos, rugalmas, szorgalmas, szeretetteljes, vidám, hű, megbízható, természetes, alapos stb.). Természetesen sokkal többek vagytok, mint bármelyik tulajdonság ezek közül, mégis arra kérlek benneteket, hogy egyet válasszatok, és azon keresztül fedezzétek fel az énképetek szerkezetét!

Vannak, akik önmagukat inkább a tetteiken és a tulajdonukon keresztül határozzák meg, mint a jellemük alapján. Számukra érdemes lehet elszakadni attól, amit csinálnak, vagy amilyen élményeik gyakran vannak, hogy felfedezzék, milyenek. Ha például valaki sokat gondoskodik másokról, gondoskodónak is mondhatjuk.

Miután átgondoltatok néhány lehetőséget, válasszatok egy olyan tulajdonságot, amelyet erősnek és tartósnak éreztek! Az is fontos, hogy kedveljétek ezt a tulajdonságot, hiszen ez jelzi, hogy összhangban van az értékeitekkel, és az önértékelésetek alapjá-

80

Az ÉNKÉP SZERKEZETÉNEK ALAKÍTÁSA

81

LLL szolgál. Később az énképetek bizonytalan vagy nem kedvelt oldalait is megismerhetitek, de jóval egyszerűbb és könnyebb kt'dvelt, ellentmondásmentes képességgel kezdeni a felfedez i " . !

Amikor egy ilyen folyamatot szeretnénk megérteni, mindig (t/l kérdezzük, „hogyan is csinálod7" Ezzel a folyamatra irányu-l i ' I érdessel az élmények rendszerint tudattalan részeire kérdezünk rá, amelyeket tudatosíthatunk, ha kiélesítjük a figyelmünkéi. Tehát itt nagy szerep jut a tudattalannak. Ben, tegyük fel, hogy beszélgetünk, és megkérdezem tőled: „Te kedves ember v.igv?" Mit mondanál? I " Igen.

I i lem. Honnan tudod, hogy kedves ember vagy?" Van egy képem arról, hogy milyen kedvesnek lenni.

I Tehát van egy képed arról, hogy milyen kedvesnek lenni. A Ben fejében lévő kép gyorsan előhívható, egy tulajdonsa-

k á t , ebben az esetben a kedvességét mutatja; az ilyet „összegző" | megjelenítésnek nevezem. „Kedves ember vagy?", kérdeztem, l«ne gyorsan és egyértelműen válaszolt, bár nem volt tudatában, 1 hogy honnan eredt a válasz, amíg meg nem kérdeztem, honnan

tudja. E belső képe helyett hallhatta volna magában: „kedves •Vagyok", vagy érezhette volna, milyen kedvesnek lenni, sőt I kedvességének belső megjelenítése vagy mindezek bármely •Változata is lehetett volna. Az érzékszervi csatornát, amelyben f valamilyen belső élményünk előbukkan (képek, hangok, érzé-liek; kisebb mértékben szagok és ízek), megjelenítő rendszernek I hívjuk. Minden élményünk, emlékünk és gondolatunk ilyen •rzékszervi megjelenítésekből áll.

I la azt kérdezném, tudjátok-e, milyen egy szék, biztosan idannyian igennel válaszolnátok, és valószínűleg egy tél

iesen hétköznapi szék képét lámátok. Ritkább, de - belső kép helyett - erezhetitek is, hogy milyen széken ülni, esetleg hall-

•* A t a n f o l y a m o n r é s z t v e v ő k é s z r e v é t e l e i t k ö v e t ő b e k e z d é s m i n d i g a s z e r z ő

• s/.a.


82


| ) r ahogyan egyre jobban megismeritek a magatokról alkotott élményeitek belső térképét, mindez világosabbá válik.

I la mindenki pontosan ugyanúgy alkotná meg az énképét, Vagy ennek csak egyetlen helyes módja lenne, ez a tanfolyam hamar véget érne. Megtanítanám nektek a „helyes" módszert, i I e s z is lennénk. Azonban rengeteg különféle módon tudunk

működő énképet kialakítani magunknak, ezért szeretném, ha lel fedeznétek, hogy ti miként csináljátok, mielőtt mást is kipróbáltok.

Bár sokféleképpen alakítjuk énképünket, léteznek bizonyos hasznos, általános elvek, amelyek érthetővé és kezelhetővé téve

•Igyszerűsítik ezt a sokszínűséget. Ám ha először ezeket mutat-h . í m meg, csak egy csomó különböző bőröndfület kapnátok a kezetekbe; személyes élmények nélkül ezek csupán üres szavak

•tnnének. Nem akarlak benneteket még több információval elbizony-

i.il.mítani, sem megnehezíteni az egyedi élményeitek felfede-í lését. A sok elmélettel ráadásul megfosztanálak benneteket Ittól, hogy megtanuljátok egyedül megismerni az elmétek mű

ködését, pedig ez az értékes képesség számos más helyzetben |l .1 hasznotokra válhat. Sok egyéb képesség és nehézség megismerése mellett kideríthetitek vele, hogy miképpen tanultok, miként hoztok döntéseket, hogyan ösztönzitek magatokat kellemetlen feladatok elvégzésére. Tehát ne elvekkel kezdjük, han e m először a belső élményeitekre figyeljetek, majd meséljétek el egymásnak, amit tapasztaltatok. Csak azt követően fogalmazunk meg általánosításokat, hogy példáitok gazdag tárházából merítve megismertétek a személyes élményeiteket. így az elvek nem maradnak pusztán üres kifejezések, hanem valódi értelmet kapnak és használhatóbbak lesznek.

83

hatjátok egy szék hangját, amint ráültök. Sőt, székre gondolva ezeket egyszerre is átélhetitek. Ez a belső megjelenítés a szék legjellemzőbb tulajdonságainak leegyszerűsített élménye, és azért hívom „összegző" megjelenítésnek, mert összefoglalja a szék legalapvetőbb tulajdonságait.

Persze rengeteg különféle székkel találkoztunk már életünkben, és az egyszerűsített megjelenítésből kiindulva számtalan más széket is fel tudunk idézni, például konyhaszéket, kényelmes karosszéket, irodai és összecsukható széket, fa-, bőr-, műanyag és fémszéket vagy akár olyan ládát, tuskót, esetleg követ, amit egyszer székként használtunk. A „széket" felidéző összegző megjelenítés olyan, mint egy bőrönd füle; segít, hogy megtaláljuk a benne lévő élményeinket. Élményeink tárháza sokkal, de sokkal több információt tartalmaz az összegző megjelenítésnél.

Önmagunkról igen hasonlóan alkotunk általánosításokat, mint a környezetünkről. Ahogyan megismeritek, hogy magatokról milyen módon fogalmaztok meg általánosításokat, azt is felfedezitek majd, hogy miként értitek meg az embereket és a világot. Azonban az önmagunkról szóló általánosításaink sokkal érdekesebbek, mert nagyobb hatással vannak az életünkre.

Először is találjátok meg az előbb választott tulajdonság ösz-szegző megjelenítését, ami - mint emlékeztek rá - a három leggyakoribb érzékszervi megjelenítésből állhat: képekből, hangokból és érzésekből, esetleg ezek bármely változatából. Ezt a legtöbben nagyon könnyen és gyorsan felfedezik.

Miután ezt kiderítettétek, idézzétek fel az ehhez tartozó példatárat, vagyis az általánosítást alátámasztó élményeket. A bőrönd füle ugyanis csak cipelésre való; valójában a tartalma a hasznos és lényeges számunkra.

Mivel most befelé fordulva az élményeitek általában tudattalan vagy alig tudatos részleteire figyeltek, lehet, hogy ezeket elsőre kissé homályosnak vagy nehezen elérhetőnek találjátok.


84


K é s ő b b még részletesebben útbaigazítalak benneteket, de DSt szeretném, ha egyedül fedeznétek fel, amit kértem. Utána

egyűlünk, hogy beszélgessünk a tapasztalataitokról. Agy a-atról van kérdésetek? •s; - Elmagyaráznád újra az összegző megjelenítés és az él-

r i i v e k közötti különbséget? Kgy példával tudnám bemutatni. Tulajdonságokkal kapcso-

llban gyakran a kedvességet hozom fel példának, mert fon-ik tartom, és szeretném, ha többször találkoznánk vele a

Világban. A már említett belső hang, amely általánosságban megállapítja, hogy: „kedves ember vagyok" nem magyarázza irg, hogy mit is értünk ezalatt. Viszont élményeink gazdag

Hieményében rengeteg példát találunk arra, hogy miként r./éljünk, érintsünk meg valakit kedvesen, találjunk kedves pvakat vagy tegyünk valamit kedvesen. • Mostantól szinte csak ezzel a példatárral foglalkozunk, mert ikepünket a példákon keresztül ismerhetjük meg. Amikor rken keresztül változtatunk az énképünkön, valóban mély-[fctó és hasznos változásokat tudunk elérni. Életünk megany-

éve alatt összegyűjtött megszámlálhatatlan élményünkből nan tudjuk, hogy kedvesek - vagy akár kitartóak, érzéke-

ek - vagyunk? Milyen élményeink vannak a kedvességünk-és - ami még fontosabb - hogyan jelennek meg bennünk j az élmények? Az énképünket akkor tudjuk valóban jobbí-

li, amikor a példatárat módosítjuk; ám mielőtt bármit is meg-toztatnánk, fontos kiderítenünk, hogy a példatárban most yan jelennek meg az élmények.

* * * ég biztosan nem fejeztétek be a gyakorlatot, de azt akartam,

9gy kezdjétek el a felfedezést mielőtt tovább kalauzollak ben-i. leket. Hamarosan több időtök lesz a további felfedezésekre.

B d d i g milyen élményeket találtatok? Irán: - Amikor megkérdeztem magamtól: „Honnan is tudom,

ilyen vagyok?", egy kép ugrott a szemem elé, majd továb-

85

4 . 1 . gyakorlat: Az énkép felfedezése ( h á r m a s b a n , 1 5 p e r c )

Most két társatokkal alakítsatok hármas csoportokat, és induljatok rövid felfedezőútra. Gondolom, már mindenki választott olyan személyes tulajdonságot vagy jellemzőt, amelyben biztos és amit kedvel. Amint együtt leültök, behunyhatjátok a szemeteket, hogy csendben - körülbelül öt percen keresztül - átéljétek, mi merül fel bennetek az alábbi kérdésre: „Honnan tudom,

hogy vagyok?" Valószínűleg elég könnyen felbukkan az összegző megjelenítés; talán már meg is van. Főként arra fordítsátok ezt az öt percet, hogy megvizsgáljátok e megjelenítés mögött rejlő élményeiteket. Milyen képeket, érzéseket, hangokat vagy szavakat találtok, hol vannak ezek, és hogyan érzékelitek őket?

Ezután nyissátok ki a szemeteket, és beszéljétek meg az élményeiteket; tíz percetek van erre. Már azzal is sokat tanulhattok, ha ezt magatokban átélitek. Még több tapasztalatot szerezhettek, ha élményeiteket megosztjátok egymással, és kérdésekkel segítitek egymást. Fontos, hogy ne beszéljetek a tartalomról, vagyis a vizsgált tulajdonságot ne említsétek. Ha a tulajdonság tartalmáról beszéltek, nem tudtok arra figyelni, hogy kiderítsétek, hogyan jelenítitek meg azt. Kizárólag a belső élményeitekről - képekről, hangokról és érzésekről - beszélgessetek, illetve arról, hogy ezeket hogyan és hol jelenítitek meg, más szóval az élményeitek szerkezetéről. Később persze beszélgethettek a tartalomról is, ha akartok.

„Hát, bennem ez és ez van; és benned?" Beszéljétek meg ezeket az élményeket, és ha valakinek nehézsége támad, segítsétek kérdésekkel! „Mégis honnan tudod?" Ha figyelitek egymás mozdulatait és gesztusait - amelyek gyakran egyértelműen utalnak a belső képek és hangok méretére, távolságára és helyére - kideríthetitek az élményeitek szerkezetének legalapvetőbb jellemzőit.


86


rgyeiliségét, úgy tapasztaltam, hogy mindig akad számos olyan Riód, amivel jelentősen javíthatunk bárkinek a módszerén. Finoman tapogatózva és kísérletezve megtalálhatjátok azokat, amelyek a legjobban beválnak számotokra. Egyes anyukák a r.'imaszoló gyermekeiket azzal fenyegetik, hogy úgy marad |E arcuk, holott ettől valójában senkinek sem kell tartania. Az élményeinkkel hasonlóképpen szabadon kísérletezhetünk, hi-a/.en a változás csak akkor lesz maradandó, ha jobban működik a/ flotté megszokottnál.

Amikor ehhez hasonló - általában tudattalan - folyamatok-hal ismerkedünk, sokan gyakran úgy vélik, hogy csak „kitalállak", amit felfedeztek. Azonban biztos vagyok abban, hogy amikor kísérletezni kezdtek, bizonyos változtatásokat sokkal kellemesebbnek és „odaillőbbnek" fogtok érezni, mint másokat. Du bármit mondhatok; a ti igazságotok az élményeitekben rejlik, iihl'uii, amilyen hatással rátok lesz a kísérletezgetés. Van persze néhány általánosan használható elv is, de mielőtt ezeket megismeritek, szeretném, ha jobban eligazodnátok énképetek változatos •íjain.

(.vűjtöttem pár kérdést, amit érdemes felhasználnotok a to-Hibbi felfedezésben. Kérdésekre válaszolni általában elég köny-tiyíí. Jó kérdéseket kigondolni viszont nehéz. Amikor a megfe-Itlő kérdést tesszük fel, a válasz néha azonnal nyilvánvaló. Ha (például megkérdeznénk egy idegent az utcán, hogy a fejében •lozgófilmet vagy állóképeket lát-e, valószínűleg egy kissé za-Hrtan nézne: „Tessék?", „Fogalmam sincs."

I »e ha megkérjük: „Gondoljon egy jó barátjára!", valószínűleg azt fogja mondani: „Hmm. Jó, gondoltam."

., figyelje meg a képet! Film vagy állókép?" „Ööö... film." I la a belső élménye egy konkrét részletéről érdeklődünk,

könnyen tud válaszolni: „Jé, ez érdekes. Sose gondoltam rá." A/ónban amíg nem irányítottuk rá figyelmét, soha nem jutott

(tszébe. A továbbiakban ezeket a kérdéseket olvashatjátok.

87

biak, akár a pattogatott kukoricaszemek. Egy idő után kitöltötték a látóteret, de még mindig jöttek.

Kirk: - Előttem egy - kartávolságnyira lévő - sok-sok kicsi képből összeállt kollázs terül el, a képek mind olyan helyzeteket mutatnak, amikor ilyen voltam. Néhány kép villog is, olyan mintha rám kacsintanának.

]an: - Én hangokat hallok; mintha a bal fülem alá lennének bedugdosva. Mindegyik egy bizonyos esetre emlékeztet, amikor így viselkedtem.

Fred: - Nekem mintha egy kis iratrendezőm lenne magam előtt, lent. Amikor kíváncsi vagyok egy mappára, kihúzok egyet (a jobb kezével mutatja). Az íróasztalomon látom - olyan 60><60 cm-es - közvetlenül magam előtt kb. 30 cm-re. Először a képet látom, aztán hangot hallok, majd jön az érzés.

Bob: - Nekem a bal oldalamon van egy hosszú képszalag, amin a képek időrendi sorrendben helyezkednek el; a legrégebben történtek mögöttem, míg a legfrissebbek kicsit előttem, de oldalt. És a képek a jelen felé egyre nagyobbak.

Pam: - Nekem először egy érzésem volt, aztán rengeteg kép jelent meg, illetve szavak és hangok is, amelyek megerősítették az érzést.

Remek. Ezek mind nagyon jó példák, hiszen énképünk szerkezete egyedi és jellemző ránk. Amikor megkérdezzük, hogy más miképpen jelenít meg valamit, tiszteletben tartjuk az egyéniségét, és egyben rendkívül megkönnyítjük a munkánkat. Ami egyikünknek a hasznára válik, az másikunknak talán egyáltalán nem való. Összetett lények vagyunk, ezért az énképünknek pontosan kell idomulnia a lényünk többi eleméhez. Az énképet sokféleképpen rendezhetjük jól; nem ismerek egyetlen olyan módszert sem, ami a „legjobb" lenne.

Ami azt illeti, mindannyian lényegében véletlenszerűen és akaratunktól függetlenül, nem pedig szülő vagy tanár módszeres segédletével fejlesztettük ki az élményeink elraktározásának a módját. így, bár nagyon fontos tiszteletben tartanunk egymás


Énképünk alkotóelemeinek jellemzői

A példák száma. Hány élményed van (körülbelül) a tulajdonságról? Egy, öt, harminc, száz?

A példák helye. Hol érzékeled ezeket az élményeket a testedben és körülötte?

A példák sorrendje. A példáid egy időben, egyszerre jelennek meg vagy sorrendben, egymás után (vagy mind a kétféleképpen)?

Megjelenítő rendszerek. Élményeidet látod, hallod és érzed is?

Átélés. Könnyedén bele tudsz lépni, és belülről megélni az élményeket?

Szubmodalitások. (A megjelenítő rendszerek részletesebb jellemzői.) Mely szubmodalitások (méret, fényesség, távolság, mozgás, hangszín, hangerő) teszik az élményeidet erőteljessé és jelentőssé, illetve valódivá és meggyőzővé?

4 . 2 . gyakorlat: Az énkép alakítása ( h á r m a s b a n , 1 5 p e r c )

Most ismét körülbelül öt percen át csendben merüljetek bele az élményeitekbe, a fenti kérdéseket követve! Ezután beszéljétek meg egymással a tapasztalataitokat, miközben figyelitek egymás mozdulatait és gesztusait, és ügyes kérdéseket tesztek fel!

Ezt követően kezdjetek kísérletezni az élményeitekkel! Változtassátok meg a példatáratok bizonyos jellemzőit, és figyeljétek meg, hogy ez hogyan hat rátok! Csinálhatjátok úgy is, hogy - egyenként változtatva - követitek a fent felsorolt jellemzőket. Próbáljátok ki, mi történik, amikor további példákat építetek be, illetve elvesztek a meglévőkből! Kipróbálhatjátok a példák számának jelentős növelését vagy csökkentését is. Ha az élményeiteket egyenként, egymás után élitek át, alakítsátok őket úgy, hogy egy időben jelenjenek meg; és fordítva!

8 8


Ikíl sétek, illetve bővítsétek a megjelenítő rendszerek számát! i igyan változik a tulajdonság, amikor beleélitek magatokat az

lm.•nyeitekbe, mintha ott lennétek, és amikor kiléptek belőle, tj állóképként vagy képernyőn filmként látjátok? Játsszatok a yubmodalitásokkal is; erősítsétek és gyengítsétek a képeket,

I v e hangokat, közelítsétek és távolítsátok, nagyítsátok és kinn ii sétek őket!

i'.. rletezhettek úgy is, hogy „felpróbáljátok" a csoporttársaiéi menyeinek szerkezetét. Ha például az élményed öt nagy, előtted kiterített képből áll, miközben a társad harminc ki-\ epet lát a bal oldalán, kipróbálhatod úgy, ahogyan a má-

i•sinálja! Egyszerre egy jellemzőt változtassatok meg, hogy vegyétek mindegyik hatását külön-külön! Először kiegé-

lhetitek a már meglévő öt képeteket még huszonöttel; ettől lyan változik a tulajdonság? Ezután vegyétek az eredeti ötöt, lássátok kisebbnek a képeket! Újra visszatérve az öt nagy

iegyétek a képeket balra! Végül alakítsatok át mindent, és basztaljátok meg teljesen társatok belső élményét! Felfedezés közben elsősorban arra figyeljetek, hogy meny-Ve érzitek biztosnak és erősnek a tulajdonságotokat, miközben er.ves jellemzőket változtatjátok! Az előző példával élve: mi ulnnbség aközött, hogy egy adott tulajdonsághoz öt vagy JRunc élmény kapcsolódik? Melyiket érzitek erősebbnek, Ódibbnak vagy igazabbnak? Ezzel tudjátok felmérni a tu-JWlság tartósságát és erősségét. Kezdjétek el a gyakorlatot, BÖr öt percen át - a fenti felsorolást követve - csendben ifigyelve az élményeiteket, majd beszéljétek meg a tapaszaitokat és „próbáljátok fel" a csoporttársaitok élményének

rkezetét! * * *

•.i térjünk vissza az alkotóelemek jellemzőihez, és lássuk, tapasztaltatok a példák számának változtatásakor!

Mux: - Nekem elég kevés példám volt, talán öt vagy hat, és ikor többet építettem be, sokkal erősebb érzésem lett. Fan-

89


90


| keresztbe tett ujjakkal, és én egy pillanat alatt köddé válok, abbahagyom a kíváncsiskodást! így nyugodtan kérdezős-

d hetek és játszhatunk, mert tudom, hogy bármikor szabadon Iráll írhattok.

Sarah: - Ha még több példát gyűjtök, még eresebbnek érzem ,1 inlajdonságot. Amikor csak egy volt előttem, csak egy helyiéiben láttam magamat, és azt gondoltam: „hát, ott talán meg haltam csinálni, de nem biztos, hogy máshol is képes vagyok

L í " . Értem. Ezért kérjük a felfedezőt, hogy „süttyölésnél" ne egy

» d o t t helyzetben lássa magát, mert az énképében bekövetke-•tt változás így terjed ki legjobban. Arra is kérjük, hogy ne egy ü l l ő i t viselkedés közben lássa magát, hiszen akkor csak az a

Iselkedés változna meg. Amikor nem meghatározott helyzet-11 es viselkedéssel látjuk magunkat, hanem tulajdonságokkal, kkal mélyrehatóbban tudunk átalakulni. Sarah, kérlek, újra .1 k egy képet képzelj el, de most próbáld ki, mi történik, ha ki-i löd a környezetet! Továbbra is magadat látod, de környezet

élkül; mintha színpadon állnál egyes-egyedül, majd eltűnné-k a díszletek és a többi szereplő. mgrah: - így jobb. Most erősebben érzem, hogy valószínűleg eg tudnám csinálni különböző helyzetekben, de még mindig in olyan erős, mintha tényleg látnám magamat, amint ezt te-e i n a legkülönfélébb helyeken. Értem. Ha több helyzetben látod magad, jobb érzésed lesz, Intha környezet nélkül jelennél meg. Ez az egyik oka annak, "gy a példatár átalakítása még a „süttyölésnél" is eredménye-bb lehet. Kuli: - Egy kicsit együtt csináltam most Sarah-val, amit mon-

•ott. Tetszett, hogy kihagyom a sok apró részletet a környezet-•61 és a példákból. Amikor ezt sok eseménnyel megcsináltam, t i e i n maradt más a képen, mint én, egyedül, amint egy széken

h e , előrehajolva, nyílt tekintettel figyelek és nagyon-nagyon Iváncsi vagyok. Ez sokkal jobban erősítette azt az érzést, hogy

9 1

tasztikus volt! Előtte azt gondoltam: „igen, ilyen vagyok", most pedig: „nahát, tényleg ilyen vagyok!"

Sarah: - Nekem több tucat példám van, de amikor csak egyet vettem alapul, elbizonytalanodtam abban, hogy ez vajon tényleg igaz-e rám. Úgy gondoltam, talán igen, de nem voltam biztos benne.

Remek. Nagyon örülök, hogy ezt éltétek meg. Vannak, akik egyszer megcsinálnak valamit, és azután azt gondolják, hogy bárhol, bármikor, bármilyen helyzetben képesek újracsinálni, még függőágyban állva is!

Bő húsz évvel ezelőtt Connirae és én résztvevői voltunk egy ötnapos NLP-tanfolyamnak. Az első nap ebédnél egyik társunk kijelentette, hogy teljesen elégedett, már mindent megtanult, amit lehet, és ha maradna, csak az idejét pocsékolná, így inkább hazamegy! Elmondása szerint egyszer már tanult repülőgépet vezetni is, tehát tudja, hogyan kell. Elmesélte, hogy egy alkalommal boldogan röpködött, amikor egyszer csak észrevette, hogy a felhők összezárultak előtte, és nem látja a földet. Noha megtanulta látvány alapján vezetni a gépet, fogalma sem volt arról, hogy miként tud a műszerek segítségével földet érni felhős időben. Az irányítótoronytól kért tanácsot, miközben mindannyian egyre nyugtalanabbak lettek, amikor egy helyen szétnyílt a felhőzet, így lejjebb tudott ereszkedni, és leszállt.

O jó példa a már említett nagy önbizalmú, ám csekély hozzáértéssel rendelkező emberekre, akikre az a jellemző, hogy egy nagy, fényes, általánosított belső képük van önmagukról, ám ezt rendkívül kevés valódi élmény támasztja alá. Ezek az emberek előbb-utóbb „kiesnek a játékból", és sajnos gyakran másokat is magukkal rántanak. Egy repülős mondás szerint „vannak öreg pilóták, és vannak vakmerő pilóták, de öreg vakmerő pilóták nincsenek".

Sarah - visszatérve hozzád - mi történik, ha több, akár száz példát gyűjtesz össze? Itt jut eszembe, hogy ha bármikor úgy érzitek, nincs kedvetek válaszolni a kérdéseimre, csak jelezzé-


92


Lipótnak érzem - mintha eltávolodnék a valóságtól. Általában m így csinálom, de tetszett a kísérletezgetés. Jobban szerein, ha a környezetet is érzékelem, mert az teljesebbé teszi az

Iményt. Erősíti az érzésemet: „ez vagyok én, az ott a valóság, ét* így kapcsolódunk".

I gen, jó fenntartani ezt a kapcsolatot. Most ped ig térjünk visz-ü/.i a példák számához. Ha több példánk van, általában erő-lödik a tulajdonság, míg kevesebbel gyengül. Ez így logikus, •az? Ha - egy vagy két példa helyett - sok-sok élményünk van, itiiicly mutatja, hogy egy bizonyos tulajdonságunkat számos különböző helyzetben kifejeztük, biztosabbnak érezzük, hogy •nyleg olyanok vagyunk.

Azonban úgy tűnik, léteznek ez alól kivételek is. A több példa az élmény egyéb elemeit is befolyásolhatja, így ha jobban frtegvizsgáljuk, a fordított kölcsönhatás is logikus lehet. Van i il\ . i n , akinek a több példa gyengítette a tulajdonságát, nem péti i)', erősítette?

Al: - Amikor több példát építettem be, teljesen magukkal ra-M i u l l a k , mintha egy multimédiás show lett volna, de utána las-wt<ittam a folyamatot, és akkor már rendben volt.

Kernek. Tudtál állítani rajta, amivel kellemesebbé tetted. I Sue: - Nekem körülbelül öt példám volt, és amikor sokkal

boblvt gyűjtöttem össze, gyengült az élményem. I logyan gyengítette a több példa, el tudnád mondani?

I - A több képpel a színek elhalványultak; mintha kifakultak V o l n a .

I gyszerre jelennek meg a példáid? Egy időben látod őket? Igen, néhány távolabb van, néhány közelebb, de mind egy-

K e r r e jelent meg. Amikor több képet láttam, mind halványabb k halkabb lett.

|ó. Amikor a képeid egyszerre jelennek meg, és még többet helyezel melléjük, valószínűleg a méretüknek is csökkennie kell. I - Igen, így volt.

9 3

ez a tulajdonság velem született képességem, ilyen vagyok, nem pedig egyszerűen valami érdekes dolog váltja ki belőlem. Én vagyok az, akiből az érdeklődés jön; ez most sokkal inkább a személyes tulajdonságomnak tűnik. Sokkal erősebbnek érzem.

Szóval ezzel erősebben tartozik hozzád, semmint a környezethez, hiszen a környezet eltűnt.

- Pontosan. Amikor kitöröljük az élethelyzeteket a példákból, kitágul az

általánosítás. Remélhetőleg ez a tulajdonság illene bármilyen környezetbe, de persze ez lehet egy kicsit félrevezető is, hiszen vannak olyan tulajdonságok, amelyek nem minden helyzetben hasznosak és megfelelők. Tehát ez okozhat nehézséget. De okozhat más gondot is. Mondanál pár szót a tartalomról?

- Hát, több különböző dolog: számítógépes munka, zenélés, főzés.

Elnézést, félreérthető volt a kérdésem. Gondolom, ez a példák tartalma. De mi a tulajdonság?

- Kíváncsiság. Értem. Ez szerencsés választás ehhez a gyakorlathoz, hiszen

a kíváncsiság leginkább belső tudatállapot. De mindebből nem feltétlenül derül ki, hogy pontosan miképpen vagy kíváncsi. Más szóval: pontosan mire figyelsz, amikor kíváncsi vagy? A kíváncsiság érzésén túl milyen modalitásban jeleníted meg a tulajdonságod és milyen viselkedéssel jár?

- Továbbra is látom a fényes képeket, hallom a hozzájuk tartozó hangokat, és még mindig érzem azt a jó érzést, mintha húznának előre.

Értem. De ezek mind benned vannak, igaz? - Hát éppen ez a lényeg; ez az én kíváncsiságom. A sok kü

lönböző élmény mind tartalmaz hasonlóságokat. És ez a kíváncsiság megmutatkozik a viselkedésedben is,

mint például az előredőlés és az érdeklődő tekintet. - Hát, ez nem okoz gondot. Rá tudok nézni Mike-ra innen,

miközben egyszerűen kíváncsi vagyok. így tényleg inkább belső


94


| ten. Amikor belépünk egy élménybe, szinte újra átéljük, így tnészetes, hogy valóságosabbnak érezzük. Az egzotikus tá-

KRA csalogató plakát kedvelt példám erre, mert jól mutatja az télés jelentőségét. Ezekből a csodálatos képekből hiányzik a unvogokzümmögése, izzadt ingünk ragacsossága. Ha igazán le tudnánk lépni a képbe, átélve a hozzá tartozó hangokat és

i /éseket, talán máshova mennénk nyaralni! A Playboy kihajtató plakátjai szintén jó példák, hiszen nem halljuk bennük a

I ínyörű nő nyafogását, nem idegesítenek a kibírhatatlan sze-élyei sem, és az együttélés egyéb, kevésbé élvezetes velejáróit ni tapasztaljuk meg. / km: - Nekem épp ennek az ellenkezője jutott eszembe. Be

d / e l t e m már telefonon csodálatosan meleg hangú nővel, elkép-vlli'in, hogy milyen gyönyörű, de amikor találkoztunk, egyál-Mán nem úgy nézett ki! Szerintem a legtöbb férfi sokkal jobban járna, ha a nők hang-

ii ügyelne, amikor életre szóló kapcsolatot keres. A szeméit fűnkről általában sokkal többet árul el hangunk, mint a

ül' o n k , és egy kapcsolatban valószínűleg többet hallgatjuk a i i i n kat, mint nézzük. Sue: - Van jelentősége annak, hogy az összegző megjelenítést

BÉlem-e vagy sem? I Szerintem nincs. Ha beleéled magad, talán egy kicsit tovább kart, míg az érzést is megtapasztalod, de egyben teljesebb és •a/.dagabb is lesz az élményed.

Sue, hadd kérjelek fel most egy kis kísérletezésre! Nagyon ló In így képes vagy átélni az élményeidet, ezt szeretnénk megö l i / . n i . De annak is van előnye, ha egyszerre sok képen látod Biagadat és másokat az összes olyan helyzetben, ahol jelen volt i ' , ' .1 tulajdonságod. Pusztán a képek tömege megerősít és bizony isságérzetet ad; „Ez igen!",mondhatnád.

Igen, értem. A/ónban a sok egyszerre megjelenő példa sokkal kisebb, és

.ill.ilában halványabb, fakóbb is, ami miatt nehezebben látod

És ha kisebbek, nehezebben látod őket, így gyengül az érzésed. Azt is mondtad, hogy elhalkultak, tehát amikor kisebbek lettek, gondolom, a hangok is elcsendesedtek. Próbáld meg felnagyítani az egész látómeződet!

- Akkor egyáltalán nem látom őket. Már eleve elég nagyok; körben látom őket. (Láthatóan jólesik neki.)

És ennek mi az előnye? - (élénken) Hát az, hogy bármikor beléjük ugorhatok! Fan

tasztikus! És mitől fantasztikus? -Át tudom élni az összes érzéssel és hanggal együtt. Teljesebb

az élmény. Igen, fontos, hogy képesek legyünk belépni, beleélni magun

kat egy élménybe, mert ez segít felidézni számunkra az ott tapasztalt hangokat és érzéseket. Ettől válik az élmény olyan teljessé és gazdaggá, ami a „kívülről megfigyelt" élményekre nem igaz.

Próbáljatok csak ki valamit mindnyájan! Vannak közöttetek, akik a megjelenített élménybe könnyedén bele tudtak lépni, és olyanok is, akik távolságot tartva kívül maradtak. Szeretném, ha azok, akik átélték az élményt, most hátralépnének, és egy kis időre kívülről tapasztalnák meg. Azok pedig, akik kívül voltak, most válasszanak egy képet, nagyítsák fel, hogy beleférjenek, és „magukra húzva" éljék át újra az élményt. Hasonlítsátok össze, mit tapasztaltok, ha kívül maradtok, és milyen, ha beléptek... Melyiktől érzitek eresebbnek és valósabbnak a tulajdonságot?

Dave: - Amikor kilépek, olyan, mintha egy ismerős filmet néznék, ahol tudom, mi következik. De ha beleélem magam, olyan, mintha színpadon állnék, ahol bármi megtörténhet.

Ez nagyon érdekes észrevétel, de nem egészen erre gondoltam. Melyiktől érzed eresebbnek és valósabbnak a tulajdonságot?

- J a , a „színpados" élménytől. Hiszen az élet valójában ilyen; sosem tudjuk biztosan, hogy mi következik.

95


96


97

őket. Szeretném, ha elgondolkoznál azon, hogy miként élvezhetnéd egyszerre a sok-sok példa és a kevesebb, ugyanakkor nagyobb és színesebb képek előnyeit.

Hadd ajánljak valamit, ami sokaknak bevált; lássuk, hogy neked tetszik-e. Több emberben működik egy kis ösztönös folyamat. Amikor egyetlen példára összpontosítanak, a kép hirtelen nagyra nő, kiszínesedik, és könnyedén beleléphetnek, átélve az élmény érzéseit és hangjait. Próbáld ki ezt...

- Ez beválik nekem. Amikor egyszerre látom a képeket, nem tudom jól kivenni őket. Inkább csak tudom, hogy mi van rajtuk. Aztán közelebb lépek egyhez, és az megnő. Ez először elég lassan ment, de már egyre gyorsabb, és az az érzésem, hogy gyakorlással éppen olyan gyors lesz, mint az, amit előtte csináltam.

Amikor újba fogunk, általában először lassabban megy, hiszen nincs benne gyakorlatunk. Ám ha a változás hasznunkra válik, már néhány alkalom után felgyorsul a folyamat, és ugyanolyan tudattalan és természetes lesz, mint amit előtte megszoktunk.

A lényeg, hogy a már meglévő szerkezetet vegyük alapul, és tegyük fel a kérdést: „Hogyan adhatnék hozzá példákat úgy, hogy megőrizzem az eredeti hasznosságát?" Számodra fontos, hogy képes légy átélni az élményt. Tehát a következő a kérdés: „Hogyan tudnám továbbra is átélni az élményeket, miközben sokkal több példát jelenítek meg?"

George: - Megpróbáltam, amit Sue-nak javasoltál, de nekem nem vált be. Nekem csak néhány nagy képem van, amiket részletesen látok. Értem, hogy mi az előnye a több példának, mégis nekem jobban esik csak egy pár nagyot látni. És amikor megpróbáltam ráközelíteni a képekre egyenként, kellemetlenül felkavarodtam.

Tehát rád a méret és a részletesség hat. Mi történik, ha a nagy és részletes képeket sorrendben, egymás után jeleníted meg?

- Az sem működik. Több időt akarok az élményekkel tölteni

élvezni őket. Azt hiszem, az kavar fel, ha túl sok példát váltóNK, mert mindegyik más érzést vált ki belőlem.

Értem. Próbáld ki ezt: válassz egy nagy, részletes képet, és ulmányozd élvezettel, ameddig csak akarod! (George mo-

IVOG.) És miközben ezt tökéletesen átéled, láthatod az összes Hu kép sarkát kikukucskálni mögüle, mintha asztalra kite

li kártyacsomag lenne. Mert tudod, hogy a többi kép is ott ftkozik e mögött, várva, hogy rákerüljön a sor...

Igen, ez sokkal kellemesebb. ''Imi: - Nekem a részletesség is csak egy határig esett jól. \ 11 tortént, ha túlságosan részletesek voltak a képek?

Nagyon megterhelő volt, és kiestem az élményből, mert CM tudtam felfogni az egészet.

Másnak is volt ilyen élménye? / hm: - Én nagyon sok részlettel gazdagítottam a képeimet, de

I NEM okozott gondot. IRTEM. És mit csináltál ennek érdekében? Talán rájövünk, >R,V miként csináltad, és megtaníthatjuk Stannek.

I lát, nagyon sok élményem van, és nem látom mindegyiket fcletesen egyszerre. De amikor beleugrom egybe, olyan mint-

bői ott lennék az élményben, l é h á t egyszerre egy képre vagy egy kép bizonyos részletére yelsz. man: - Igen, így is ki lehet küszöbölni a fölösleges részleteket, ember egy részre összpontosít.

IRV van. Stan, te egyszerre próbálsz figyelni az összes kép •DEN részletére? Ha mindegyik nagyon részletes, nem lehet

ígészet egyszerre felfogni, de bármikor megvizsgálhatsz y-EGY részletet. mtan: - Persze. Könnyen meg tudom csinálni. nlice: - Nekem mintha nagyítóm lenne. Átfutok azokon a kéKEN, amelyekre kíváncsi vagyok, és az az egy, amit éppen népi NAGY és részletes. I I egy másik remek módszer. A lényeg, hogy rugalmasan


!

tudjatok váltani a sok kép és egy között, hogy figyelmetek egyetlen élményre vagy egy élmény bizonyos részletére összpontosuljon.

Élményeitek leginkább képekben jelentek meg, ami nem csoda, hiszen az amerikai erősen vizuális kultúra. A képi megjelenítés különösen alkalmas nagy mennyiségű információ egyszerre történő bemutatására, ezért roppant hasznos, amikor sok mindent akarunk gyorsan átnézni. Ha pedig egy kép mozgófilmmé válik, egymás után is képes megjeleníteni az információt.

Bár sok hangot is képesek vagyunk egyszerre meghallani, a hangokra inkább jellemző, hogy összekeverednek, hacsak nem vagyunk képzett zenészek, akik meg tudják különböztetni őket. Noha lehetséges bizonyos számú hanginformációt egyszerre érzékelni, a legtöbb látó ember nem igazán ügyes ebben. A hallott élményeket legtöbbször sorrendben érzékeljük, ezért számottevően több ideig tart feldolgozni ezeket. Az érzések szintén leginkább sorrendben jelennek meg, így általában egyszerre egyet tapasztalunk meg.

Igen hasznos, ha egy élményt „le tudunk fordítani" az egyik megjelenítő rendszerből egy másikra, és így alkalmazkodni valakihez, aki nem vizuális típus, vagy akit a hallott vagy érzett információ jobban ösztönöz. Például, amit George csinál, lefordíthatjuk hangokra és érzésekre is. A nagy kép lehetne a szóló, míg a mögötte sorakozó sok, a sarkát mutató többi kép lefordítható a szóló hang hátterében finoman hallható kórusra. Az érzések szintjén - pontos kifejezések hiányában - kissé nehezebben írható le ugyanez. De mondhatnánk, hogy egy bizonyos helyzetben megjelenő tulajdonság erős érzésként jelenik meg a testünkben, miközben a testünk más részeiben gyengébben érezhetnénk, hogy milyen lenne ugyanennek a tulajdonságnak az átélése más helyzetekben.

Molly: - Nekem egymás után, egy helyen jelentek meg a képeim. Egy darabig mozdulatlanok voltak, aztán amikor átalakultak, az érzéseim mintha átugrottak volna a következőre.

9 8


i n igazán álltak össze eggyé, amíg gyorsabban nem kezdtem l i . i n i egyikről a másikra; akkor összeolvadtak és egyszerre ér-keltem mindegyiket, nem pedig egyenként. lom: - Én egy számomra fontos érzésből indultam ki. Foko-tosan jöttem rá, hogy van egy kép a hátam mögött, de nem lá-

. Ez a kép váltja ki ezt a nagyon erős érzést, de nem tudom, |t ábrázol. Azt sem tudom, hogy egyszerre vagy sorrendben i lenik mindez, de az érzés, amit kivált, nagyon fontos. I i lem. Szerintem érdemes lenne egy kicsit eljátszanod ezzel elménnyel. Az érzések fontosak, de a részletek mindig el-

s/nek, ha kizárólag az érzésekre figyelünk. Az érzelmek kü-Bsen arra jók, hogy sok információt összegezzenek, egységbe l.iljanak egy élményt. Ám sokkal kevésbé alkalmasak arra,

jpgy részleteket jelenítsenek meg. Mivel a kép mögötted van, Bármikor hátrafordulhatsz, és megnézheted. Azt is kipróbál-Htod, hogy áthelyezed valahova előre; talán nem közvetlenül •tagad elé, ahol útban lenne, hanem oldalra, ahol jobban látod. | Az eddigiekben arra is fény derült, hogy a példák száma

Bel lett miként változtathatjuk meg az énkép alkotóelemeinek fcyéb jellemzőit is. Hadd foglaljam össze ezeket: körülbelül fcyharmadunknak egyszerre jelennek meg az élményei, egy-fcrmadunknak sorrendben egymás után, míg egyharmadunk Hjrözi a két móds/ert. Az egyidejűleg megjelenő képek lehe-^•é teszik, hogy az összes példa egyszerre - és nagvon meg-wőzően - hasson. A sorrendben történő megjelenítés viszont Bbh információt ad, több részletet mutat, valamint megköny-Híti, hogy átéljük élményeinket, még több részlethez jutva ez-•lt.il. Ez szintén nagyon megerősíti a tulajdonságot. A kétfajta Megjelenítést ötvözni is lehet, amivel kiaknázhatjuk mindkettő •lőnyeit, amint azt Sue és George példái mutatták. I Az érzékszervi megjelenítés részletesebb jellemzőit, a szub-

RIIK (alifásokat- mint például a kép helye, mérete, színe, fényeslége - mindannyian használjuk arra, hogy szó szerint „kiemel-

k" a számunkra fontos részleteket. Azokat az élményeket,

9^

http://lt.il


100


Állóképet, csinálj belőle filmet, majd megint fényképet, és ha-ptuilílsd össze a két élményt! Melyiktől érzed erősebben, hogy

\p/ a tulajdonság igaz rád? - A filmtől. Amikor elindul a film, ki is fényesedik a kép. Persze. A film végül is állóképek sora, nyilván sokkal több

fllormációt tartalmaz. Már beszéltünk arról, hogy mennyire onlos belépnünk az élményekbe és - a hangokat, érzéseket is

!•)•,tapasztalva - a lehető legtöbb információhoz jutnunk. A következőkben szeretném, hogy - Dorishoz hasonlóan - a

Ily megváltoztatásával kísérletezzetek egyéb módosítás nél-nI Hagyjátok a példatárat úgy, ahogy van, de helyezzétek níshová. Ha magasan volt, rakjátok alacsonyabbra; ha a jobb Idalon volt, toljátok át balra; ha közel volt, távolítsátok el, és Ijétck át a különbséget...

Molly: - Nekem nem esett jól. Rögtön vissza is ment. Az élmények helye különösen fontos szubmodalitás, ugyan-nimdhárom fő megjelenítő rendszerben hat. Akár képekre fi-cliink, akár hangokra, akár tapintásra, ezek mindegyike ered Itilhiuiian. Az élmények helyének érzékelése hozzásegíti az

|gyunkát, hogy egységbe foglalja, amit átélünk; ez amúgy a leg-111(>sabb feladata. Gondoljátok csak el, milyen furcsa lenne, ha

állanánk egy hangot, de nem látnánk semmit! Vagy lámánk Alakit a közelünkben, de felé nyújtva a kezünket a semmibe árkolnánk! Az elme legfőképpen az élményeink térbeli elhe-ívkedése révén képes egységes, összefüggő egészbe foglalni | iilönféle érzékszerveink által begyűjtött információt. I egáltalánosabban úgy fogalmaznék, hogy minél részlete-

tbb a példatárunk, annál erősebb az énképünk. A feladatunk l, liogy olyan módon rakjuk össze az információt tartalmazó

f lenieket, hogy azok egymást felerősítve énképünket is erősít-pék. Amikor néhány perc múlva visszatértek a csoportotokba, | íéretném, hogy az általam bemutatott módon kísérletezzetek, ét* laláijátok meg annak a módját, hogyan tudjátok tovább erő-(teni énképeteket!

101

amelyeket nagynak, színesnek és magunkhoz közelinek érzékelünk, általában sokkal eresebbnek, valóságosabbnak és fon-tosabbnak tartjuk. Ha ezt a kölcsönhatást még nem ismeritek, próbáljátok gyengítem az élményeitek szubmodalitásait; kicsinyítsétek a képet, halványítsátok el, helyezzétek távolabb! Ez rendszerint elbizonytalanít a tulajdonságotokat illetően, akárcsak Sue-t, amikor a képei kisebbek és halkabbak lettek.

Doris: - Az én élményem is jó példa erre. Nekem négy vagy öt képem van, körülbelül harminc centiméteresek, és hat méterre helyezkednek el, egy kicsit jobbra tőlem. Amikor közelebb kerülnek, közelebbinek érzem az élményeket is, és amikor belépek a képekbe, kiráz a hideg, szinte elsírom magam. Kipróbáltam milyen, ha a bal oldalon látom őket, de közel sem kerültem annyira a hatásuk alá. Azzal is kísérleteztem, hogy felnagyítsam a képeket majdnem egyméteresre, és ezzel is közelebbinek éreztem az élményt, pedig továbbra is hat méterre voltak tőlem.

Sam: - Azon töprengek, hogy nekem először egymás után jöttek a képeim, de most egyszerre látom mindet összeillesztve, pedig nem is szándékoztam az eredeti szerkezetet megváltoztatni.

Ez gyakran előfordul. Miközben a részletek változtatásával kísérletezgetünk, és megbeszéljük a különböző élmények előnyeit, a tudattalanunk résen van, és ha valamit hasznosnak ítél, egyszerűen fogja és magától megváltoztatja az élmény szerkezetét. Ez az egyik oka annak, hogy a gyakorlat elején nem akartalak túlságosan irányítani benneteket. Azt szerettem volna, ha először felfedezitek az élményeitek eredeti szerkezetét anélkül, hogy befolyásolnálak titeket.

Melissa: - Nekem állóképeim voltak, de a csoporttársaim filmet láttak. Ha jól értem, amit mondasz, a film jobb lenne az állóképnél.

Nem akarom, hogy nekem higgy, és azt sem, hogy az eszeddel próbáld meg kitalálni. Egyszerűen próbáld ki! Válassz ki egy


A visszajelzésre való érzékenység

Mielőtt azonban belefognátok ebbe, gondolkozzatok el a következő - az eddigiektől teljesen eltérő - kérdésen: „Az énkép eddig felfedezett elemei hogyan befolyásolják a visszajelzésre való érzékenységeteket, amikor egy bizonyos tulajdonságotokkal össze nem egyeztethető módon viselkedtek?"

A válaszhoz tágítanunk kell a látóterünket, és a viselkedésünket irányító énkép mellett figyelembe kell venni az adott viselkedést, valamint azt, hogy időről időre mindannyian melléfogunk és hibázunk. Akármennyire kedvesek vagyunk, biztosan előfordul, hogy olykor valaki barátságtalannak tart. Ilyen esetben fontos, hogy észrevegyük ezt, és képesek legyünk változtatni a viselkedésünkön.

Amikor szokatlan viselkedésen kapjuk magunkat, megörülhetünk, és rájövünk, hogy már nem igaz, amit eddig gondoltunk magunkról. Előfordulhat például, hogy a bátorságot értékes tulajdonságnak tartjuk, de magunkat nem gondoljuk bátornak. Aztán egyszer csak észrevesszük, hogy nyilvánvalóan bátran viselkedtünk.

Az is lehet azonban, hogy az énképünk már eleve összhangban van az értékeinkkel. Ha ilyen esetben az énképünkkel ellentétes módon viselkedünk, nagyon erős késztetést fogunk érezni, hogy megváltoztassuk a viselkedésünket, és összehangoljuk az értékeinkkel.

Egy munkatársam - Róbert McDonald - esete különösen bámulatos példája ennek. Róbert egyik legfontosabb értéke és az egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy igyekszik nem bántani a védteleneket. Már évek óta erős dohányos volt, és persze sokat olvasott és hallott a dohányzás tüdőt károsító hatásairól is.

Egyszer elhatározta, hogy megismeri a dohányzás tüdejére gyakorolt hatását, és szemét lehunyva elképzelte önmagát, amint egészen apró lényként sétálgat a tüdejében. Kíváncsi volt, hogy a tüdőhólyagocskái mit szólnak a dohányfüsthöz,

102

Az ÉNKÉP SZERKEZETÉMEK ALAKÍTÁSA

megkérdezte őket, mire ezt a válasz kapta: „Tehetetlenek .igyunk. Tűrnünk kell, hogy mérgezel minket, és kárt teszel ennünk." Róbert hirtelen gyámoltalan csecsemőknek látta tii-..holyagocskáit, és rádöbbent, hogy ezzel a viselkedéssel az

énképe egyik legfontosabb tulajdonságát sérti rneg. Annyira megsajnálta őket, hogy zokogva kért tőlük bocsánatot kímé-•tlen viselkedéséért. Soha többet nem gyújtott rá, és egyáltalán nem voltak elvonási tünetei vagy bármilyen, a leszokással Jftró egyéb nehézsége. Ez példázza, hogy miként vegyük észre ,i visszajelzést, és hogyan módosítsuk viselkedésünketa hatá-'..ii a, nemkülönben azt, hogy énképünk milyen erővel hat a vittel kedésünkre.

Kobert sok éven át dohányzott, mielőtt rádöbbent, hogy a viselkedése és az énképe között óriási szakadék tátong. Ha a Visszajelzés azt sugallja, hogy a viselkedésünk eltér az énké-I M i n k t ő l , nagyon erős késztetést érzünk az énkép vagy a viselkedés megváltoztatására a kettő összehangolása érdekében. I a példa világírja meg a következő kérdést, amin szeretném, ha most elgondolkoznátok, és a következő gyakorlat során is lazben tartanátok. Az énkép mely elemei teszik lehetővé, hogy ei /ekenyek legyünk a visszajelzésre, és minél gyorsabban felfe-mezzük az említett eltéréseket?

Kezdjük azzal, hogy visszatérünk a 4.2. gyakorlat előtti fel-•orolásra, és sorban mindegyik változót újragondoljuk. Azt de-11leltük ki, hogy a több élmény megerősíti a tulajdonságainkat. Vajon a több élménnyel könnyebben vagy nehezebben ismerjük fel a javító célzatú visszajelzéseket?

Ben: - Hát, szerintem több élménnyel könnyebben tudjuk eldönteni, hogy a viselkedésünk mennyire összehangolt az énképpel, hiszen a belső élményekből többet tudunk összevetni a kifelé mutatott viselkedéssel.

Igen, pontosan így van. Hadd mondjak egy végletes példát, ugyanis ez néha segít átgondolni ezeket a kérdéseket. Ha példá-ul valakit „moháj" embernek nevezek, fogalma sincs róla, hogy

103


mit értek ezalatt, hiszen nincs élménye a mohájságról, ráadásul képtelen lenne eldönteni, hogy mikor viselkedett mohájul. Ha mondanék egy példát a mohájságra, legalább értené a szót, de nem jutna vele sokra, mert nem élt meg egyéb, mohájságra utaló helyzetet.

A „kedvesség" kifejezés például nagyon gazdag és részletes jelentéssel bírhat, ha számos élményünk van róla a legkülönfélébb helyzetekből, hiszen bizonyára voltunk kedvesek sokféle, eltérő korú, és kultúrájú emberrel, önmagunkkal, állatokkal, sőt talán még élettelen tárgyakkal is, mondjuk az autónkkal. Ezeket az alkalmakat hasonlítjuk össze a jelen történéssel, mikor ösztönösen felismerjük a környezetünkben megjelenő kedvességet. Amikor a belső példatárunk egyezik a viselkedésünkkel, újabb példával gazdagíthatjuk a tulajdonságra vonatkozó élménytárunkat. Ha viszont nem egyezik a kettő, fontos észrevennünk az eltérést.

A legtöbbünk énképe nem ilyen végletes. Rendelkezünk egy bizonyos számú példával, amelyeket összevethetünk a viselkedésünkkel; mindig gyűjthetünk még többet, viszont soha nem éljük át az összes lehetséges alkalmat. Akármiről is van szó, kevesebb élménnyel kevésbé leszünk képesek felmérni, hogy az énképünk és a viselkedésünk mennyire összehangolt.

Sue: - Azt hiszem, van erre egy példám. Sohasem gondoltam, hogy kedves lehetnék az autómhoz. Amikor ezt említetted, egészen megrázott, ugyanis rádöbbentem, hogy nem bánok valami gyengéden az autómmal. Ha törődnék azzal, hogy gondosabb legyek a dolgaimmal, talán jóval tovább tartanának!

Igen, ez egy jó példa. Szeretném, ha felismernétek valami fontosat: több élmény nemcsak erősebbé és tartósabbá teszi valamilyen tulajdonságunkat, hanem egyidejűleg érzékenyebbé is tesz a visszajelzésre! Már említettem, milyen boldogan fedeztem fel, hogy az énkép erőssége és ez az érzékenységünk kéz a kézben jár, hiszen addig azt hittem, hogy az erős énkép kevésbé érzékeny a visszajelzésre, mint a gyenge. Rendkívül örülök,

104


hogy tévedtem, és hogy az erős énkép és a visszajelzésre való érzé-krin/ség valójában felerősitik egymást.

Most vizsgáljuk meg a sorrendiséget! A sorrendben egymás u i , i n vagy az egy időben történő megjelenítés könnyíti meg in-

ább az énképünk és a viselkedésünk közötti esetleges eltérés ismerését? / red: - Gondolom, ha nagy méretben „kivetítve", egyszerre

•Uk az élményeinket, nagyon gyorsan át tudjuk őket nézni, és önteni, hogy melyik hasonló és melyik nem. Úgyhogy szelem az egyidejű megjelenítés hasznosabb.

Melissa: - De ha az élmények egymás után jelennek meg, sok-1 részletesebben éljük meg őket, és ezzel apróbb eltéréseket is fedezhetünk. Az egymás utáni megjelenítés lehetővé tenné,

In így kisebb eltérések alapján tegyünk finomabb megkülönböz-btéseket.

Mindkettőtökkel egyetértek, ugyanis mindkét stratégiának jelentős előnyei vannak; ezért is ajánlanám a kettő ötvözetét. Az

b g y időben megjelenő képek egyszerre sok információval szol-fclnak, míg ha egyenként éljük át az élményeket, alkalmunk

>an finomabb részleteket is megkülönböztetni. I érjünk át az érzékszervi megjelenítésre és az átélésre! A kettő

porosan összefügg egymással is és a sorrendben egymás után egjelenő példákkal is. Már beszéltünk a külső megfigyelőként tort, valamint a belülről átélt, hangokkal és érzésekkel teli él-

íinények közötti különbségekről. Melyik segít érzékenyebbnek lennünk a visszajelzésre: a külső vagy a belső érzékelés?

/ red: - A belülről átélt élmény mind a három elsődleges -1 NÉHA mind az öt - érzékszervünkkel felfogható információt

nyújt, és lényegesen kiszélesíti az összehasonlítási alapunkat. A belülről átélt élmény ezért érzékenyebbé tesz a visszajel

zésre. [gy van. Ha csak kívülről látott élményekre támaszkodhat-

N.INK, csupán a látható különbségeket vennénk észre, a többit nem. Ha egy illetőnek csak képei vannak a kedvességről ér-

105


106


Végül térjünk rá a szubmodalitásokra! A belülről átélés az RGYIK elsődleges és különösen fontos szubmodalitás, mivel

Bmint már említettük - több érzékszervünknek nyújt infor-ációt. A legtöbb szubmodalitásnak kettős szerepe van: több •..•Jettel szolgál, valamint kihangsúlyoz, azaz felhívja a figyel

ni miket bizonyos részletekre. Egyesek - például a hanglejtés-li rvábbi finom megkülönböztetéseket tesznek lehetővé.

Egyéb szubmodalitások - a méret és közelség például - el-lősorban a képen megjelenő információ fontosságát hangsú-vozza. Ugyanakkor nagyobb, közeli képen a részleteket is I•.Minyebben ki tudjuk venni, tehát több adathoz jutunk. Más

uhmodalitások, mint a színek, a térhatás vagy a filmszerűség IBBB információt adnak, és egyben kihangsúlyozzák a megjeLENÍTETT részleteket is. Összegzésképpen: minél több részletet jelcin lünk meg belső élményeinkben, annál könnyebben ismerjük fel az esetleges eltérést énképünk és viselkedésünk között.

4.3 . gyakorlat: A visszajelzésre való érzékenység (HÁRMASBAN, 15 PERC)

Most kérlek, 15 percre térjetek vissza a hármas csoportokba, ÉS kísérletezzetek tovább: változtatgassátok az élményeitek jellemzőit! Próbáljátok ki, hogy milyen érzés a példákat különféleképpen megjeleníteni, figyeljétek meg, mennyire biztosak, fen isek, majd ebből az érzésből kiindulva gondolkozzatok azon, IN »gy miként tehetnétek az adott tulajdonságot még erősebbé és i.N losabbá! Bármilyen módon erősítitek az énképeteket, az egyken érzékenyebbé is válik azokra a visszajelzésekre, amelyek bemutatnak arra, hogy a viselkedésetek és az énképetek nincs B• •./hangban. Most is azt tanácsolom, hogy először csendben, M.igatokban kezdjétek a felfedezést, és csak ez után beszéljétek llneg, és segítsétek egymást kérdésekkel ebben a játékban.

* * *

107

zések nélkül, valószínűleg nem jönne rá, hogy durván érintett meg valakit, hacsak az nem rezzen meg vagy rándul össze láthatóan. Sőt, ha esetleg meg is látná, hogy a másik összerándul, talán értetlenül nézne, hiszen nem ismerné fel az összefüggést érintése és a kiváltott mozdulat között. Ugyanez áll olyasvalakire, akinek az élményei csak hangokban vagy érzésekben jelennek meg. Ha valaki kizárólag a kedvességet kifejező szavakra figyelne, nem valószínű, hogy felismerné durva vagy bántó hanglejtését.

Alice: - En a választott tulajdonságot nagyon nehéz helyzetekben élem meg, és nem akartam beleélni magam ezekbe a kellemetlen példákba. Később rájöttem: éppen az bizonyítja ennek a tulajdonságnak a fontosságát számomra, hogy képes vagyok ilyen lenni még azokban a nagyon nehéz helyzetekben is. Örültem ennek, és határozottabban éreztem, hogy megvan ez a képességem, de továbbra sem akarom beleélni magam az élményekbe.

Ez ebben az esetben okos döntésnek hangzik, és egyben szép példája annak, hogy miként válik hasznunkra pusztán élményeinkjobb megismerése. Emlékezzetek rá, hogy a hasznos nem mindig jelent kellemest! A kellemetlen élmények gyakran rendkívül hasznosak.

Még egy fontos dologra hívnám fel a figyelmeteket. Többen említettetek egy tulajdonságot „jobban" kifejező élményeket, és gondolom, ezzel különösen erős és gazdag élményekre utaltatok. Igaz, hogy ezek a kiemelkedő élmények rendkívül fontosak és nagy hatásúak, ám általában viszonylag ritkák. Az élet minőségét lényegesen nagyobb mértékben befolyásolják a kevésbé jelentékeny, nem annyira kiemelkedő alkalmak - mint például egy bolti eladónak címzett mosoly vagy egy idegen előreenge-dése az úton csúcsforgalomban -, hiszen ezek a mindennapos események sokkal gyakrabban fordulnak elő, és ez megtöbbszörözi a hatásukat.


108


Van valamilyen kérdésetek, észrevételetek most, miután az énképnek ezekkel az elemeivel is kísérleteztetek?

Al: - Ahogy a példáimat szemügyre vettem, feltűnt, hogy néhány tulajdonképpen olyan alkalmat mutat, amikor éppen nem volt meg bennem az adott tulajdonság. Azt hiszem, ezeknek van jelentősége, és kíváncsi vagyok, miért nem említetted őket.

Ezek az ellenpéldák nagy jelentőségűek, és később sokat fogunk velük foglalkozni. Most azonban szeretném félretenni őket, hogy előbb az alapvető kérdésekkel legyünk tisztában. Persze mindezek a jelenségek egyszerre történnek, így a felfedezés sorrendje némileg önkényes. Ám úgy találtam, hogy az ellenpéldák megismerése előtt hasznosabb behatóbban megérteni az énkép egyszerűbb jellemzőit.

Összegzés

Ebben a fejezetben felfedeztük, hogy miként választjuk ki és gyűjtjük össze élményeinket olyan szerkezetbe, amelyből tudjuk, hogy milyen tulajdonságaink vannak. Megvizsgáltuk néhány lényeges változó hatását, úgymint a példák számát, helyét, sorrendjét, modalitásait, szubmodalitásait, valamint az átélésük módját.

Azt is megfigyelhettük, hogy a fenti változók módosítása miként hat példáink tartalmára. Mindezek a jellemzők egyszerre teszik énképünket erősebbé és érzékenyebbé a visszajelzésre. Önmagunk alakításának ez az első lépése: megerősítjük a kedvelt tulajdonságainkat és kiélesítjük őket a visszajelzésre.

Szeretném, ha tudnátok, hogy az énkép számtalan lehetséges szerkezetei közül eddig csak egy töredékét ismertétek meg annak, hogy az emberek milyen módon rendezik el élményeiket, amelyre önismeretüket alapozzák. Azonban betekintést nyertetek a folyamat néhány alapelvébe, amellyel képesek lesztek felfedezni és megérteni bármilyen tulajdonság szerkezetét még akkor is, ha az jelentősen eltér az eddig megismertektől.

Most arra kérlek benneteket, hogy pár percig menjetek visz-La az időben oda, ahol elkezdtük ezt a felfedezést, és emlé-í í z z e t e k arra, amikor először megkértelek benneteket, hogy beleié fordulva derítsétek ki, miként jelenítitek meg egy tulajdonságotokat. Valószínűleg egy kicsit tanácstalanok voltatok,

en a tulajdonságaink szerkezete rendszerint nem tudatos. Am hasonlóan elménk más területeihez, igenis hozzáférhetünk

[tudatosan is, ha elegendő időt szánunk rá, befelé fordulunk, j megfelelő kérdéseket teszünk fel, és elég érzékenyek vagyunk K válaszainkra.

A következő fejezetben azt vizsgáljuk meg, hogy milyen sze-Mtpe és hatása van az időnek - mint fontos változónak - az énk é p ü n k gazdagságára és hatékonyságára.

5. fejezet

Az énkép és az idő

Az eddigiekben olyan változókat ismertünk meg, amelyek főként az énképünk működésére vannak hatással, vagyis arra, hogy miként jelenítjük meg egy tulajdonságunk példáit. Az élmények tartalmával keveset foglalkoztunk, csupán arra figyeltünk, hogy mindegyik a kiválasztott tulajdonságot tükrözze. A működés és a tartalom ilyen elválasztása tulajdonképpen némileg mesterséges, hiszen amikor a folyamatra hatunk, gyakran a tartalom is megváltozik.

A példák pusztán sokféleségükkel is képesek rengeteg eltérő tartalmat és környezetet megjeleníteni. Az érzékszervi megjelenítésen változtatva módosítjuk a tartalom milyenségét és mennyiségét is. Egy kép például tökéletesen tudja ábrázolni az élmény egy részét, de nem tudja megjeleníteni a csak hallható és érezhető elemeket, és ez fordítva is igaz. A szubmodalitások kihangsúlyozzák az élmény egyébként jellegtelen részeit, miközben hatnak magára a tartalomra is. A nagyobb kép jobban vonzza a tekintetünket, és egyben - a finomabb részletek előtű-nésével - könnyebben kivehető is.

Az idő szintén fontos változó, amely erősen hat a tartalomra. Az élmények pusztán sokféleségükkel képesek megjeleníteni rengeteg eltérő tartalmat és környezetet - a különböző időből való példák hasonló hatással bírnak. Tulajdonságaink időben való megjelenítése különösen erősen meghatározza az énképünk tartósságát, vagyis identitásunk egyik leglényegesebb vonását, a folytonosságot. Az élményeinket többféleképpen ren-

110

AZ ÉNKÉP ÉS AZ IDŐ

/Inijük el az időben. Összegyűjtöttem néhány szempontot, lyeket útmutatóként használhattok énképünk e lényeges jel-

•ttzőjének felfedezésében. Ugyanazzal a tulajdonsággal játszhatok, amit az előbb már megvizsgáltatok!

példatár jellemzői

últ, jelen, jövő. Honnan válogatod élményeidet: a múltból, a énből vagy a jövőből? A múltad több időszakában is felfedez-i / példákat, melyek tükrözik ezt a bizonyos tulajdonságot,

fegy a jelenben is, és jó tudni, hogy a jelent mindenki másképp ntározza meg. Vannak, akik számára a jelen egyetlen pillanata 1111 és a jövő találkozásában, míg mások tágabban értelmezik, menyeidet gyűjtheted a közeli vagy távoli jövőből is. Az élményeink időbeli eloszlása. A példatárunk élményeit

létünk különböző korszakaiból gyűjtjük. Lehet, hogy nagyjá-61 egyenletesen oszlanak el az életedben, előfordulhat, hogy Ind a közelmúltból származnak, esetleg kizárólag a távoli ultból, sőt akár életed derekáról. Még az is előfordulhat, hogy

)',v ember összes példája a jövőjéből származik. Ha egy bizo-yos időszakból feltűnően hiányoznak az élmények, eldönthe-il, hogy ez így megfelelő-e, vagy jobb lenne ebből a korból is

álasztanod és hozzáadnod a meglévőkhöz. Az élményeink időtartama. Az élményeid tarthatnak másod-

ercekig, percekig, órákig, napokig, esetleg évekig. Hasznodra Válhat megvizsgálni, hogy mennyi ideig tartanak, és mennyire l n i i ' i i és megfelelően tükrözik a tulajdonságodat.

A tulajdonságaink kiterjesztése. Milyen időszakra terjed ki Így tulajdonság? Az emberek gyakran beszélnek „rossz napitól" vagy „jó évről", mintha ez idő alatt minden pillanat rossz Vagy jó lett volna. Ez azonban szinte mindig jókora általánosítás, hiszen a pocsék napnak is bizonyára volt néhány kellemes

111


112

Az ÉNKÉP ÉS AZ IDŐ

Múlt, jelen, jövő és a jövőbe vetített példák

Kinek nem voltak jövőbeni példái? Nagyjából a csoport három-legyedének. És mi történt, amikor beépítettetek néhányat?

\nii: - Fantasztikus volt! A jövőből vett példákkal megváltott a jelen. Minden megváltozott! Tudnál egy kissé kevésbé homályosan fogalmazni? - Kitisztult. Mindent tisztábban láttam és hallottam; részlete-hh is volt és jobban átéltem. Jövőbeni példákkal valóságosabbnak tűnt ez a tulajdonsá-

ud? - De még mennyire! Igaz ez itt mindenkire? Tartalmasabbá tette, nem? A un: - Magabiztosabbá tett, igen; erősebbé. Amikor a jövőbe vetítve egy bizonyos tulajdonságunkkal lát-

Uk magunkat, valójában ugyanazt csináljuk, mikor „a jövőbe llildünk", azaz jövőbeli környezetbe helyezünk egy kívánt vi-•Ikedést. Fred: - Nekem úgy tűnt, hogy a tulajdonságomat nem befo

lyásolták a jövőből vett példák. Már eleve olyan szilárdnak érez-K i i , hogy ezek a példák jelentéktelennek tűntek. Arra gondolo m : olyan jövőbeli helyzetbe küldhetném ezt a tulajdonságot, •melyben eddig nem gondoltam, hogy ilyen lehetek. Es amikor ky tettem, abban a helyzetben magabiztosabb lettem. I Remek. Néhányatoknak már eleve voltak jövőből vett példái.

Mi történt, amikor kitöröltétek ezeket? / ori: - Borzasztó volt. Kiürült a jövőm. Úgy éreztem, mintha

ti jövőben már nem lehetnék ilyen. Bili: - Amikor elvettem a jövőbeli példákat, a belső hangom

e/t mondta: „valamikor csináltam", pedig előtte úgy gondoltam, hogy „ilyen vagyok".

Igen. „Régebben csináltam." Ha egy tulajdonságunkról csak últbéli élményeink vannak, valószínűleg ma már nem igaz

113

pillanata, és a jó évben is biztosan akadtak rossz napok. Derítsd ki, hogy a tulajdonság időbeli kiterjedésének változtatása milyen hatással van arra, ahogyan megéled!

5.1. gyakorlat: Az időbeliség felfedezése (hármasban, 15 perc)

Először csendben ismerkedjetek meg a vizsgált tulajdonság fenti, időre vonatkozó változóival, majd a fennmaradó tíz percben beszéljétek meg élményeiteket a csoporttársaitokkal! Segítsétek egymást ezen a felfedezőúton kérdésekkel, miközben figyeljétek egymás gesztusait! Ezután kísérletezzetek a felsorolt változók módosításával, és vegyétek észre, ez miként hat a tulajdonságra.

Próbáljátok ki, milyen, amikor különböző időből származó élményeket vesztek el vagy tesztek hozzá a tulajdonsághoz, kül önös tekintettel a jövőbeni példákra és az élmény nélküli időszakokra!

Figyeljétek meg az élményeitek időtartamát, majd kísérletezzetek vele! Hogyan változik a tulajdonság megtapasztalása rövid és hosszú ideig tartó élményekkel?

Vizsgáljatok meg egy időszakot, amelyben megtapasztaltátok a tulajdonságotokat, és derítsétek ki, hogy ténylegesen menynyi ideig viselkedtetek annak megfelelően! Ezután bővítsétek és szűkítsétek az adott időszakot, hogy a következményeivel tisztában legyetek!

Hasonlóan az előző gyakorlatokhoz, figyeljétek meg, hogy mennyire érzitek biztosnak és szilárdnak a tulajdonságotokat! Ezt is tartsátok szem előtt: a módosítások miként hatnak arra, hogy énképetek mennyire érzékeny a visszajelzésre?

* * *


114


111 létre és hogyan erősíthetjük ezt a folytonosságot. Amikor Ilyen határozott érzésünk van arról, hogy kik vagyunk, minden, •/. énképünkkel ellentétes viselkedésünkről szóló visszajelzés Csak arra vonatkozik, amit tettünk, nem pedig arra, akik va-jyunk. Ezért nem kell begubóznunk, hanem nyitottan - sőt akár fcrömmel is - fogadhatunk észrevételeket, hiszen ezek így épPEN arra adnak lehetőséget, hogy továbbfejlesszük valamelyik i u 1, 11 d onságunkat, képességünket.

AZ NLP módszereiben jó ideje fontos szerepet kap az énünk n a viselkedésünk megkülönböztetése. A nehézségekkel küsz-k< időknek sokat segíthetünk azzal, hogy határt húzunk e kettő között: „Figyelj csak, ez nem rólad szól. Nem arról van szó, hogy ki vagy, hanem csak egy viselkedésről, amin szeretnél változtatNI Azonban nem mindegy, hogy ezt csak mondjuk, vagy az LLLELŐ el is hiszi, miután segítettünk neki az énképe meghatározó élményének szerkezetét úgy átalakítani, hogy ez a megkülönböztetés nyilvánvaló és teljesen tudattalan legyen számára. \iuit mondasz, Rich, azt tükrözi, hogy ezt a különbséget ma-ndtól is felismered.

Más szemszögből viszont egy kicsit természetellenes megkü-bnböztetnünk az énünket a viselkedésünktől, hiszen - ameny-yire én tudom - az „énünk" valójában cselekedeteink összes

be és amikor egy tulajdonságról beszélünk, voltaképpen egy M viselkedést jellemzünk. Viselkedése nélkül nem tudnánk egállapítani, hogy valakinek milyen életszemlélete vagy tu-

a|ilonságai vannak. Pontosabb lenne úgy fogalmaznunk, hogy •z illető viselkedésének 99,99%-a megfelelő, és ez biztos alapot Ayújt az éppen nehézséget okozó 0,01% megváltoztatására. De legtöbbünknek ez a megkülönböztetés énünk és viselkedésünk •özött sokkal egyszerűbbé és érthetőbbé teszi a dolgokat.

Rich: - Többé már nem változik. Ez jóval mélyebb a viselke-ésemnél.

Igen, ez az identitás; ez vagy. Ez állapot, amelyet különféle \ I.elkedésekben és helyzetekben megélhetsz, de tulajdonság-

115

ránk, és a jövőben sem leszünk olyanok. A jövőbe küldött példák viszont megerősítik a tulajdonságot a jövőnkben, ráadásul színesítik az élményeink tárházát, és több információt is nyújtanak.

Rich: - Miután gyorsan átnéztem a jövőbeli példáimat, a múltam felé fordultam. Eljutottam az egyik legkorábbi élményemhez, de Al egyfolytában csak azt kérdezte, hogy mi történt az előtt. Akkor egyre visszább és visszább jutottam az időben, olyan régre, amikor még nem is tudtam beszélni. Eleinte ugyanis felnőttként kerestem pozitív tudatállapotokat, ezért nem is nagyon érdekeltek a kisgyermekkori emlékeim. Ám akkor rájöttem, hogy azok még fontosabbak, mint a felnőttkoriak, hiszen azok bizonyítják, hogy már a kezdetektől fogva - szocializáció, egyebek előtt - kíváncsi természetű voltam. Lelkesen érdeklődő ember vagyok. Ha ennek az ellenkezőjéről kapok visszajelzést, segítségével alakíthatok viselkedésemen, de akkor is tudom, hogy ilyen vagyok, ilyen voltam és mindig ilyen leszek, hiszen nyilvánvalóan ugyanaz az ember maradok. Kíváncsi ember vagyok. A visszajelzés csak a viselkedésemre vonatkozik, és semmi közük ahhoz, aki vagyok.

így van. A múltadban és jövődben széles körben előforduló példák megerősítik ezt a tulajdonságodat. Sokan gondolják úgy, hogy adott tulajdonságok csak bizonyos korú emberekre lehetnek igazak, és ezért elvetik más korukból származó példáikat. Ezért érdemes felfedezni az elutasított élményeket, kideríteni, hogy milyen szempontok alapján hagyjuk figyelmen kívül őket, és megvizsgálni, hogy mi a céljuk. A mozdulataitok, gesztusaitok megfigyelésével könnyebben észrevehetitek ezt, ugyanis amikor valaki elutasít egy élményt, gyakran tesz olyan mozdulatokat a kezével, mintha elhajítana vagy félrelökne valamit.

Az énképünk egyik leglényegesebb vonása, hogy biztosítja az énünk időbeli folytonosságát. Az időbeliség jellemzőit vizsgálva pedig éppen arra kaphatunk választ, hogy miként hoz-


116


ivei - alkalomadtán - könnyebben felismerjük, hogy valami lényleg úgy történik-e, ahogy terveztük vagy sem.

Vegyünk egy egyszerű példát: mondjuk, megígéred valakin e k , hogy átnézel hozzá ma délután öt után öt perccel. Ebben

esetben sokkal valószínűbb, hogy észreveszed az érkezésed íjét, mint ha nem ígérted volna meg ilyen pontosan. Tegyük I, hogy nem határoztad meg az érkezésed idejét, csak azt

no nidod, hogy valamikor a héten beugrasz. A rákövetkező hé-ii talán rádöbbennél, hogy még nem látogattad meg, de nem

i\ pontos időhöz viszonyítanál. A jövőbeli alkalom megalkotása "nmagában is érzékennyé tesz annak eldöntésére, hogy a visel-jedésed mennyire egyezik az eltervezettel. Minél pontosabb és

Mszletesebb az előrejelzés, annál könnyebben vesszük észre az ipró eltéréseket, és annál hasznosabb lesz a visszajelzés.

Sid: - Számomra minden megtörténhet a jövőben, beleértve .1,1 i s , hogy ez a tulajdonságom egy adott időpontban elveszíti .i |elentőségét. Ha ezt a lehetőséget is a jövőbe vetítem, úgy ízem, korlátozom magam és megrekedek, hiszen elkötelezem

agam valami mellett, amit többé nem leszek képes megvál-ztatni. Ez nagyon furcsán hangzik. Azzal kezdted, hogy „megtör-

énhet a jövőben", és hogy a tulajdonság jelentősége változhat. ' ztán hirtelen úgy döntöttél, hogy elkötelezed magad amellett, ogy „minden megtörténhet", és hogy nem leszel képes változ

tatni! Szerintem a jövőbe küldött élményeket is bármikor megváltoztathatod.

Amikor a jövőbe küldök egy élményt, csak tervet készítek . i m d I most, hogy mit szeretnék később. Ezt bármikor felülbí-i.ilhatom, egy pillanat múlva is. Megmásíthatatlan esküt tenni azt jelentené, hogy most okosabbnak képzeled magad, mint .múlven a jövőben lehetnél. Ez vagy azért történhet meg, mert i . n i számítasz arra, hogy fejlődni fogsz, vagy azért, mert arra

azámítasz, hogy butulni fogsz! Remélem egyik sem igaz, mert • jövőben is - egyre többet - fogsz tanulni, és így képes leszel

1 1 7

ként - viselkedéstől és helyzetektől függetlenül - szakadatlanul igaz rád. Minél több, a múltból, a jelenből és a jövőből származó példád van rá, és ezek minél különfélébb helyzetekre vonatkoznak, annál erősebben fogod érezni, hogy a tulajdonságod elválaszthatatlan tőled és független a külső körülményektől.

A jövőbe vetített élmények jelentősen megerősítik az énképünket. Az énképünk szilárdsága pedig megfelelő alapot teremt arra, hogy nyitottan fogadjuk a visszajelzéseket. Azonban nem biztos, hogy felismerjük a visszajelzést, akármennyire nyitottak és elfogadóak is vagyunk. Hadd tegyek fel ezért egy, az előbbitől némileg eltérő kérdést: Hogyan tesznek érzékenyebbé benneteket a visszajelzésekre a jövőbeli élmények, hogy ne csak hajlandóak, hanem képesek is legyetek azok felismerésére?

Sue: - Hát, én mindig jobban szeretném csinálni a dolgaimat. Finomítani akarom a képességeimet és a viselkedésemet, hogy hűen tükrözzék, ki vagyok. Mindig ennek a módjait keresem.

Értem. Tehát fontos neked a folytonos fejlődés, ezért figyelsz arra, hogy miként tudnád jobban csinálni a dolgaidat. Gondolom, ez úgy zajlik le benned, hogy először megvizsgálod, amit tettél, talán elképzeled, hogy miként lehetne a legközelebb jobban csinálni, aztán ezeket előrevetíted a jövődbe.

Csakhogy nem teljesen ezt kérdeztem. Még ha nem is akarnál fejlődni, hogyan tudnak pusztán a jövőből származó élmények kiélesíteni a visszajelzésre? Amikor egy kedvelt képességünket vagy tulajdonságunkat megjelenítő élményt alkotunk, majd ezt a jövőnkbe küldjük, valójában önmagunkban rögzítjük a kívánt viselkedést, hasonlóan ahhoz, ahogyan bármilyen egyéb viselkedést a jövőbe küldünk. Ez teszi lehetővé, hogy a valóságban is olyanok legyünk, amikor elérkezünk a jövőbeni időponthoz. Egyben több élményünk is lesz, szilárdabbá válik énképünk, erősödik a tudás, mely szerint a tulajdonság folytonosan énünk része.

Ezzel együtt azonban a jövőbe vitt élmény előrejelzés is arról, amilyen leszel: „Ez lesz." Az előrejelzés érzékenyebbé tesz,


118


egtettünk, sokkal könnyebbnek tűnik. „Itt vagyok a jövőben, nme vágytam. Mit kellett tennem, hogy idejussak?" Ez remek

módszer, és nagyon sokaknak hasznára válhat. / mn: - Szeretnék embereket bátorítani; ezt küldtem a jövőm-

La Amikor ezt megtettem, rájöttem, hogy nem feltétlenül aka-Ok másokat bátorítani; inkább sokkal óvatosabb és figyelme-

kebb akarok lenni arra nézve, hogy mire, illetve hogyan bátorítom Iket. Ráadásul szívesebben fogadtam a visszajelzést, és igazítottam hozzá a viselkedésemet.

Nagyon jó azt hallani, hogy körültekintőbben akarsz bátorítani másokat. Tehát ha olyasmit mondasz, hogy „Persze, meg Udod csinálni!", jobban figyelsz mind a válaszukra, mind pe-lg a saját viselkedésedre, vagyis a hangszínedre, hangerődre

lh? Erre gondolsz? Fran: - Igen. Az egész helyzetre jobban figyelek. Erre való a jövő; elképzeljük, hogy milyenek szeretnénk len

n i , és megfigyeljük, miként változtathatnánk meg azt, amivel n e m vagyunk elégedettek. Az eddigiek mind jó módszerek,

elvek segítségével folyamatosan előrevetíthetjük és módosít-tjuk a jövőt. Hasznos lehet észben tartani, hogy a „jövő" csupán a jelenből

•/armazó előrejelzés. Ebben az értelemben a legtöbb állatnak valószínűleg nincs jövője. Viselkedésük befolyásolja a jövőjüket, de - amennyire tudjuk - nem valószínű, hogy tudatában vannak a viselkedésük jövőre tett hatásának, vagy módszereién képesek lennének változtatni rajta egy jövőbeli cél elérése érdekében.

Még egy fontos észrevételt hadd tegyek hozzá mindehhez. I la kizárólag múltbeli élményeket küldtök a jövőtökbe, előfordulhat, hogy a jövőben is a múltbeli viselkedésetekre szorít-Ici/tok majd. Persze a már megbeszélt szempontok szerint hai mikor tudtok módosítani egy jövőbe vitt élményt. Azonban találékonyságforrást is építhettek: alkothattok néhány némileg ködös helyzetet, amelyben kellemes meglepetésként tudjátok

119

bármikor felülbírálni a terveidet. Ez nem korlátoz téged semmiben; pusztán a terveid felé irányítja a figyelmedet.

A jövőm egyszerűen az, ahogy - egy adott pillanatban - a legjobb tudásom szerint elképzelem, hogy mi történik majd, milyen szeretnék lenni, mit szeretnék csinálni, és hogyan akarom a velem történteket megélni. Ezen mindig lehet változtatni. Van közöttetek olyan, aki még sohasem változtatott a tervén új információ birtokában, esetleg amikor már másra vágyott, netán váratlan események közbejöttekor? A jövőbe küldött példák - irányítva a figyelmemet és a viselkedésemet - egyszerűen valamelyest hatni engednek arra, hogy mi fog történni később. Ha a jövőben szeretnék valamilyen lenni, a jövőbe vitt élmények segíthetnek abban, hogy ezt megvalósítsam. Azt hiszem, Alan Kay mondta egyszer, hogy „a jövőt legpontosabban úgy jósolhatjuk meg, ha megalkotjuk".

Al: -Valami ehhez hasonlót csináltam. Amikor a jövőmet vizsgáltam, felfedeztem néhány részletét, és átalakítottam, hogy jobb legyen, mint amilyennek előtte terveztem.

Tehát miközben új példákat küldtél a jövőbe, megvizsgáltad a már meglévő élményeket is, és találtál néhányat, ami átalakítva jobban tükrözné a tulajdonságot.

Lori: - Amikor először helyeztem a jövőmbe példákat, nem tűntek valósnak, amíg fel nem erősítettem a szubmodalitásai-kat, hogy vonzóbbak legyenek.

Fred: - Én a jövőmből néztem vissza, és láttam a korábbi önmagamat. Több dolgot is felfedeztem, amelyen változtattam korábban azért, hogy valóban ez történjen velem.

Tehát a jövőbe mentél - Milton Erickson ezt „időbeli átrendeződésnek" nevezte -, és a már elért helyzetből néztél vissza, hogy lásd, mit tettél azért, hogy odajuss. Sokszor azért tűnik nehéznek változtatni a jövőn, mert arra figyelünk, hogy mi mindent kéne még tennünk a cél eléréséhez. Azonban, ha minderre a jövőnkből tekintünk, abból a helyzetből, ahol már megváltoztunk, visszanézve a sok szükséges változtatásra, amelyeket már


120


lyen változtatásba kezdenétek - fontosnak tartjátok minden •első ellenvetés őszinte beismerését és feloldását.

Én az ökológia ellenőrzésekor általában befelé fordulok és ir,v szólok: „Figyelem! Hé, srácok, ezt és ezt tervezem. Van kitolásotok ellene?" Majd csendben várok és figyelek. Legtöbbször rgy sereg embert látok mosolyogni és tapsolni, ami azt jelenti, hogy egyetértenek a tervemmel. De megtanultam, hogy figyelm e s e n körül kell néznem, hátha a széleken valaki elégedetlen. I l,i néhányan unottak vagy máshol jár az eszük, nincs gond; c//el csak azt üzenik, hogy egy cseppet sem érdekli őket ez a bizonyos változás. De ha valaki ráncolja a homlokát, vagy bármi Ken más módon elégedetlen, feltétlenül szánnom kell időt .H i . i , hogy mindkettőnk számára kielégítő megoldást találjunk, m i e l ő t t továbbhaladunk. Az ökológiát mindenképpen ellen-<h izzétek, mielőtt bármilyen lehetőséget küldtök a jövőbe!

Talán épp ez a megfelelő alkalom, hogy megemlítsek egy jontos dolgot, amire John McWhirter hívta fel a figyelmünket. A/ NLP-ben bő húsz éve „ökológiai vizsgálatként" ismert fo-iramat valójában csupán egyértelműségi vizsgálat. Az illető belső ökológiáját, belső részeinek és működésének egyértelműségét ellenőrizzük, nem pedig a családjának, barátainak, munkatár-kninak, élethelyzetének vagy társadalmi csoportjának tágabb ei leiemben vett ökológiáját vizsgáljuk. Még amikor ezekről az emberekről kérdezünk, akkor is az illető véleményét kapjuk ártól, hogy a párjuk vagy a főnökük mit szólna a tervezett vál-fezáshoz. Ha tényleg megkérdeznénk a párját vagy főnökét, talán nagyon is mást mondana. Ugyan az „ökológiai vizsgálat" terepe rendkívül fontos, pontosabb lenne egyértelműségi vizsgálatnak hívni, ami egyben emlékeztemé arra, hogy a tágabb értelemben vett ökológiát ezzel még nem ellenőriztük.

Ellentétben egyéb személyiségváltozás érdekében alkalmazott módszerekkel, amikor egy tulajdonságunk példáit a jövőbe küldjük, bizonyos tényezők eleve csökkentik kifogás vagy probléma felmerülésének az esélyét.

121

a tulajdonságotokat újszerűen vagy szokatlan környezetben megélni, akár olyanokkal is, akikkel addig máshogyan viselkedtetek. Ezek majd előrevetítenek olyan lehetőségeket, amelyeket egy barátom „fordított dejá vu" élménynek hív, vagyis amikor hirtelen rádöbbenünk, hogy életünkben először csinálunk valamit. Az ilyen előrejelzések lehetőséget adnak arra, hogy kitágítsátok a tulajdonságaitok - tudatosan és tudattalanul alkotott - határait.

Ökológia és egyértelműség

Lou: - Nekem úgy tűnik, hogy a jövőbe vitt élmények ökológiai szempontból okozhatnak nehézségeket. El tudom képzelni, hogy bizonyos lehetőségek fantasztikusnak tűnnek, de valójában képtelen vagyok a megvalósításukra, vagy kellemetlen, esetleg váratlan következményekkel járnak. Hogyan ellenőrizzük ilyen esetekben az ökológiát?

Természetesen a jövőnk megalkotásakor bármikor adódhatnak ökológiai problémák, különösen, ha ez a jövő nagyon eltér a múltunktól. Ám érdekes módon maga a jövőbe vetítés a legbiztosabb módja az ökológia ellenőrzésének. Amikor részletesen elképzeljük és minden érzékszervünkkel megtapasztaljuk, hogy mi történik majd a jövőben, pontosan kidolgozott tervvel állunk elő, amelyet minden részünk átgondolhat és akár ellenezhet is. Amikor Al és Fran megvizsgálta a jövőjét, ösztönösen felismerte azokat a részleteket, amelyeken változtatni akart.

Elsősorban mindazt a sokféle módszert igyekeztem megtanítani nektek, amelyekkel a jövőbeli élményeket az énkép megerősítésére és a visszajelzésre való kiélesítésére használhatjátok. Egyben azt is feltételezem, hogy tisztában vagytok az ökológiai ellenőrzés fontosságával - mindig megbizonyosodtok a változás hasznosságáról, nehogy nagyobb gondot okozzatok, mint amit megoldanátok. Azt is feltételezem, hogy - mielőtt bármi-


122


rglclwttek. Nem muszáj megtennetek; ezzel csupán a pillanat-\ i tudásotok alapján megtervezitek, hogy milyenek szeretnétek mii. Sid az előbb figyelmen kívül hagyta e kettő különbségét,

• azt hitte, ez gondot fog okozni. Amikor a jövőből jelen lesz, eloíordulhat, hogy megváltoznak a körülmények, és dönthet-

k úgy, hogy mást tesztek. A felsorolt szempontok miatt tulajdonságok jövőbe vetítése-

I "i az egyértelműségi vizsgálatot nem szükséges előre elvégezni várhat a jövőbeli pillanatig - ellentétben azokkal az ese-i. I kel, amikor konkrét viselkedést küldünk egy meghatározott |üvőbeli időpontba.

Az egészséges énkép kialakításához különösen fontos, hogy példákat tegyünk a jövőbe. Eddig csak a csoport egynegyede eli ezzel a lehetőséggel. Nekem sem voltak a jövőben példáim mindaddig, amig az énkép tanulmányozásának korai szakasza-Bán el nem tanultam az egyik résztvevőtől. Gondoskodjatok te-h. i t arról, hogy a jövőbeli példák természetes részeivé váljanak énképeteknek.

Az élmények időbeli eloszlása

Már hallottunk példát az időbeli eloszlás jelentőségére Richtől, nki eredetileg csak a felnőttkori élményeiből válogatott példákat a kíváncsiságra. Azonban a gyermekkorában keresgélve egyre korábbi - a kíváncsi természetét jól tükröző - alkalmakat Is talált, és amikor ezeket beillesztette az élménytárba, sokkal határozottabban érezte, hogy a kíváncsiság veleszületett tulajdonsága.

Amikor egy tulajdonság példáit kiválasztjuk az élményeinkből, élménytárunk biztosan egyoldalú lesz. A legtöbb ember például csak bizonyos alkalmakkor készít fényképeket a családjáról és egyéb eseményekről. A családi albumot lapozgatva pontos képet kapnánk az életükről? Hasonlítana ez a kép egy

123

Eleve azzal kezdtük, hogy kedvelt és erősnek érzett tulajdonságotokat válasszatok. Egy ilyen tulajdonság eleve összhangban van az értékeitekkel, és valószínűleg elég alapos ökológiai vizsgálatokon szűrtétek át hosszú időn keresztül különféle élethelyzetekben. Ha tehát a múltatokban és jelenetekben felhalmozódott élményeiteket veszitek alapul, és ezekből küldtök a jövőbe, csak az időbeliségen változtattok, de - hacsak nem változnak rendkívüli módon életkörülményeitek - ugyanazt éritek el velük a jövőben is, mint a múltban. Ilyen esetekben nincs ellenőrzendő változás.

Amikor a jövőbe küldött élményeitek jelentősen eltérnek a jelenlegi példáktól, mondjuk a mások viselkedését, az élethelyzeteteket, vagy a bennük lévő embereket akarjátok megváltoztatni, inkább előfordulhat, hogy nehézségbe ütköztök.

Am tulajdonságok vagy képességek előrevetítésekor jóval kisebb a valószínűsége annak, hogy bármi megzavarná belső összhangunkat. Ha ma úgy döntesz, hogy holnap reggel tízkor a Bahamák felé fogsz vezetni egy nagy utasszállító repülőgépet, fedélzetén egy csomó szupermodellel, érdemes még ma komoly egyértelműségi vizsgálatot végezni! Azonban ha azt tervezed, hogy holnap kíváncsisággal vagy kedvességgel fogsz minden felé fordulni, sokkal könnyebben tudod majd apró módosításokkal alakítani a felmerülő helyzeteket. Egy jövőbe küldött képességnek elég kevés köze van ahhoz, amit csinálni fogsz, viszont nagy hatással lesz arra, ahogyan csinálod.

A biztonságunkat az is növeli, hogy a jövő eleve bizonytalan. Még ha részletesen el is terveztétek, be is osztottátok a holnapi napotokat, a valóságban csak nagyon általános képetek van a várható eseményekről, és - feltételezem - tudatában vagytok annak, hogy ez nagyon eltérhet attól, amit elképzeltetek. Amikor a jövőnkre gondolunk, bölcsen tesszük, ha ezzel a lehetőséggel számolunk, és némileg bizonytalanra tervezzük.

Es végül ilyen fontos szempont az is, hogy képességeket, illetve készségeket küldtök a jövőbe, vagyis olyasmiket, amiket


kicsit is arra, amit akkor kapnánk, ha folyamatosan vagy véletlenszerűen fényképezték volna a családot?

Egy ilyen fényképalbum igencsak egyoldalú lenne, hiszen az emberek általában csak születésnapokon, szabadság alatt, vendégeskedéskor és más különleges alkalmakkor készítenek fényképeket. Nagyon ritkán látunk képeket alvó emberekről (életünk egyharmada!), veszekedésről, mosogatásról, illetve egyéb hétköznapi tevékenységekről, és ugyanez igaz az emlékeinkre is. Úgyhogy a kiválasztott élményeinket érdemes megvizsgálnunk ebből a szempontból is. Most ismét plakátokat hoznék fel példaként. Az Írországot bemutató plakátokon mindig kristálytiszta az ég, ragyog a nap, és legfeljebb egy-két apró felhőcskét látunk. A helyszínen viszont kiderül, hogy háromból két nap borús vagy esős, és az ír égboltról kialakult képünk enyhén szólva pontatlan. Ezért olyan fontos megvizsgálni az élményeinket, és rájönni, hogy mikor történtek. Ha kiderül, hogy bizonyos időszakokban nem éltétek meg a tulajdonságot, vagy csak ritkán, képesek lesztek felismerni, hogy miként vált a tulajdonságotokhoz tartozó élménytáratok egyoldalúvá.

Sue: - Amikor megvizsgáltam az élmények időbeli eloszlását, találtam néhány alkalmat a kisgyermekkoromból, elég sokat a felnőttkoromból, de egyet sem találtam az iskolás éveimből. Ezután átnéztem ezt az időszakot, és e tulajdonságom számos példáját fedeztem fel, amelyeket - édesanyám hozzáállása miatt - korábban másként értelmeztem. Ez a tulajdonságom most sokkal teljesebbnek tűnik.

Az ilyen - látszólag élmény nélküli - időszakokra érdemes kihasználatlan erőforrásokként gondolnunk. Néha persze előfordulhat, hogy életed egy bizonyos szakaszában nem élted meg a tulajdonságot, de sokkal valószínűbb, hogy egyéb, fon-tosabbnak tűnő események miatt egyszerűen figyelmen kívül hagytad ezeket az alkalmakat. Az élmények egyenletes eloszlásával biztosíthatjuk, hogy énképünk pontos, a külső körülmé-

124

AZ ÉNKÉP ÉS AZ IDŐ

Vektől függetlenül tartós, időtálló legyen. Hányan találtatok Inimyeket az életetek valamennyi időszakából? Körülbelül a

| lőport fele. Kérlek, most átmenetileg töröljétek ki a tulajdon-i egy adott tízéves időszakból; kíváncsi vagyok a különb

s é g r e . .. Milyen érzés? W. - Nem jó. Üresnek érzem azt a tíz évet. Semmi sem bizo

n y í t j a , hogy akkor olyan voltam-e, ezért kissé bizonytalannak •rzem most a tulajdonságot.

[gen. Újra és újra arra jövünk rá, hogy több, változatosabb elmennyel erősebbnek érezzük a tulajdonságunkat. Ha életünk mmden szakaszából vannak példáink, énképünk érzékenyebb lesz-e a visszajelzésre?

/ red: - Az apósom sportolóként gondol magára, mivel sike-ie , atléta volt a középiskolás és az egyetemi évei alatt. Ezek az élményei viszont már legalább harmincévesek, tehát az énképe ugyancsak idejétmúlt. Szerintem a közelmúltból nincsenek is hasonló élményei, hiszen amióta én ismerem, sosem láttam őt löröskorsónál nehezebb tárgyat emelgetni.

Értem. Vajon mi történne, ha nekiállna olyan élményeket keié ni az elmúlt harminc évből, ahol sportos volt, és kizárólag korsóemelgető karhajlításokat találna?

- Szerintem kénytelen lenne pontosítani az énképét, és rájönni, hogy valaha sportos volt. Akkor az is lehet, hogy többet már nem hajtogamá ezt nekem olyan sokszor. Esetleg az életmódján p. változtathatna oly módon, hogy megfeleljen - a sportosságot luk röző - énképének.

Igen. Akár így, akár úgy, de jobban megismerné, hogy valójában miként élte meg ezt a tulajdonságát, és ez mennyire illik össze az énképével. A példák egyenletesebb eloszlása kiélesít a visszajelzésre, és ezzel pontosítja az énképünket.

Ann: - Egy, az Anonim Alkoholisták csoportjába járó barát o m jut eszembe. Ők ragaszkodnak ahhoz, hogy a programban 11 ( 8 2 1 vevők alkoholistának tartsák magukat még akkor is, ha 10-15 éve nem ittak egy kortyot sem. Ilyen helyzetben úgy tűnik,

125


126


élvezett sportolásról szerzett rengeteg emlékem - énképem ré-• e k e n t - bennem él, és segít eldönteni, hogy milyen tevékeny

legeket kedvelek. Ráadásul erőforrásként felhasználom őket, hogy a térdemet kímélőbb mozgásformákat találhassak.

I la valaki jelentős életmódváltást fontolgat, hasznos a régi viselkedést valaha végzett cselekvésként értelmezni, és gondoskodni arról, hogy jövőjében erről ne legyen élménye. Termé

ét esen az új viselkedésről igenis akarunk a jövőbe küldeni példákat. Ha erre az új viselkedésre esetleg talál példákat a m i i ltjában is, ezeket meggyőző bizonyítékként használhatja fel • r r a , hogy már képes is rá, így könnyebbé és szilárdabbá téve • i változást.

Kidig néhány éves vagy ennél hosszabb életszakaszainkról I M s/éltünk. Egyesek életük bizonyos részéből nem vesznek pél-< Likat, amikor egy bizonyos tulajdonságra gondolnak, pedig ha igv tennének, gazdagabb és pontosabb képet kapnának magukról. Most fedezzük fel az élményeink időtartamát!

Az élményeink időtartama

A tulajdonságainkat tükröző élményeinkre nem csupán az jellemző, hogy valamikor történnek, hanem az is, hogy adott ideig tartanak még akkor is, ha csak egy fél pillanatig tartó állóképkent jelennek meg. Lehetnek azonban percekig vagy órákig t a r t ó , esetleg napokat, hónapokat vagy akár több évet is megjelenítő élményeink. Bizonyos tulajdonságokat, mint például a rögtönzés képességét vagy a lelkesedést rövid idő alatt is megfelelően lehet kifejezni. Azonban - mondjuk - a kitartás vagy a hűség képessége szükségszerűen sokkal tovább tart, így csak lenvegesen hosszabb időszak alkalmas a kifejezésükre. Az ilyen tulajdonságokat megjeleníthetjük akár egy folyamatos mozgó-lilmen, akár egy hosszabb időszakból válogatott képekből álló rövidfilmen is.

127

hasznos alkoholistaként gondolni magukra, noha így az énképük pontatlan.

Ez érdekes példája annak, hogy milyen szerepet kaphat énképünk. Az alkoholista-énkép valószínűleg pontosan tükrözi, hogy valaki mennyire kiszolgáltatott az alkoholnak. Az AA-program nagyon értékes módszer, amely már sokaknak nyújtott segítséget, azonban nem teszi lehetővé, hogy valaki „társasági italozóvá," esetleg volt alkoholistává váljon. Sőt, az AA-program szerint ez lehetetlen. Ugyanis egyik elvi alapgondolata az, hogy ha egy volt alkoholista csak egy pohárkával is iszik, le fog részegedni, ezért az egyetlen megoldás a teljes lemondás. Eszerint az illető továbbra is alkoholista, vagyis kizárólag teljes lemondással képes féken tartani e szokását. Ideális esetben azonban az alkoholista megtanulhatná eldönteni, hogv mikor iszik, így véglegesen felülkerekedhetne beteges ivásza-tán. Ha karácsonyeste véletlenül megenne egy szelet rumos tortát, nem kellene feltétlenül lerészegednie. Léteznek „társasági italozók", és egyes volt alkoholisták is megtanulták, hogy miként váljanak azzá, tehát ez mindenképpen lehetséges, még akkor is, ha pillanatnyilag nem ismerünk megbízható módszert rá. Egy ilyen embertől viszont rengeteget megtudhatnánk arról, hogy ő miképpen csinálja.

Ez a példa fontos szemponttal gazdagítja általánosításunkat, miszerint az a jó, ha az élményeink minél egyenletesebben oszlanak el életünkben. Jelentős életmód-változtatás után teljesen elfogadható, ha az illetőnek nincs élménye a változtatást megelőző vagy azt követő időszakból, akár a múltról, akár a tervezett jövőről beszélünk.

Nekem nemrégiben kellett abbahagynom két kedvenc sportomat, a röplabdát és a síelést, mert nagyon megerőltették a reumás térdemet. Már nem vagyok síelő, sem röplabdázó, és valószínűleg nevetségessé tenném magamat - illetve nagy fájdalmak közepette teljesen tönkretenném a térdemet -, ha továbbra is így gondolnék magamra. De a bő ötven éven át


128


Itiirlo élményekkel - tudva, hogy bármikor viselkedhetek másképpen - kötetlenebbnek érzem magam, miközben a tartósabb példák megerősítenek abban, hogy - amikor akarok és a hely-

Bit úgy kívánja - huzamosabb ideig is tudok ilyen lenni. Kernek. Jó, ha hosszabb és rövidebb ideig tartó élményeink is

alátámasztják a képességeinket, hiszen mindkettőnek megvannak az előnyei.

A tulajdonságok kiterjesztése

Mint már említettem, létezik még egy - az énképet is megha-•Irozó - módja az idő és az események besorolásának. Erre jó P É L D A a „szörnyű hét" vagy a „vidám este" kifejezés. Ha köze

l e b b r ő l végignézünk egy „szörnyű hetet", láthatjuk, hogy mi-I-1 ízben számos dolog ment elég jól, néhány fontos ügy igencsak

izul alakult. Ilyenkor nem jó hétről beszélünk, amelyben Ukadt egy-két - esetleg még ennél is sokkal kevesebb - kellemetlen óra, hanem gyakran kiterjesztjük a kellemetlen érzéseinket, és azt mondjuk: pocsék hetünk volt. Mintha a kellemetlen élmény átterjedne a hét többi részére, és kitörölné a jó elméin eket. Hasonlóképpen, még egy különösen vidám estének is \ ( i l t valószínűleg legalább néhány unalmas vagy üres pillanata,

ont elég sok minden alakult jól ahhoz, hogy ezekről ne ve-T Y Ü N K tudomást, és „vidám estének" nevezzük az egészet.

Fontos jellemzője ennek a folyamatnak, hogy irányulhat mind I jövőre, mind a múltra. Ha például valami rossz történik a hét e l e j é n , sokan már „borzalmas hétről" beszélnek függetlenül a H o l , hogy mi jó történik később. Mások, akikkel viszont egy ftmekül eltöltött nyaralás vége felé történik valami kellemetlen, Igy kiáltanak fel: „Ez elrontotta az egész szabadságomat!"

Ráadásul ezt a szemléletet bármekkora időszakra ki lehet terjeszteni. Hiába élnek emberek boldog házasságban sok éven keresztül, ha csúnya válás a vége, sokszor kijelentik: „rossz há-

129

Könnyen felfedezhetitek ezt a saját élményeitekben, ha valamilyen tulajdonság egy példájára gondoltok, majd ugyanennek a tulajdonságnak az előbbi példától jelentősen eltérő ideig tartó megjelenéseit vizsgáljátok meg. Talán kedvesek voltatok egy bolti eladóval néhány percen át, egy baráttal több órán át és egy beteg családtaggal hónapokon keresztül. Hasonlítsátok össze ezeket az élményeket! Melyiktől érzitek a tulajdonságotokat szilárdabbnak, és melyik élesít ki jobban a visszajelzésekre?

Bili: - A hosszabb ideig tartó élményben sokkal biztosabbnak érzem a tulajdonságomat. Könnyű ugyanis rövid időn át megélni egy tulajdonságot; ha hosszabb időn keresztül jelenik meg, bizonyítja, hogy fenn tudom tartani, még ha a körülmények változnak is.

Ann: - De a hosszabb időszak sokkal több dolgot foglal magába; például különféle eseményeket, tevékenységeket, embereket, helyzeteket, ezért szerintem ez pontatlan összehasonítás. Én egy hosszabb időszakot vetettem össze több rövidebbel, amelyek együttesen körülbelül ugyanannyi időt tesznek ki. A hosszabb ideig tartó élmény még így is fontosabbnak tűnt, de a különbség nem volt nagy.

Nagyon jó. Azzal, hogy egy hosszabb ideig tartó és több rövidebb élményt hasonlítottál össze, amelyek együttes időtartama megegyezett, kicsit bonyolultabb lett az összehasonlítás, de pontosabb is. Ha a mérleg két serpenyőjében nagyjából ugyanannyi esemény van, a hatásuk könnyebben összevethető.

Tess: - Nekem jólesik, hogy vannak mind hosszabb, mind rövidebb ideig tartó élményeim. Amikor ugyanis megpróbáltam kitörölni a rövid ideig tartó alkalmakat, mintha hosszú távra belekényszerültem volna az adott viselkedésbe, ezért meg kellett állnom és elgondolkodnom, hogy tényleg ilyen akarok-e lenni egy bizonyos helyzetben. A rövidebb ideig tartó példák felbátorítottak: inkább éreztem azt, hogy akármelyik pillanatban viselkedhetek így, ellenben ezekkel nem tűnt olyan szilárdnak és valósnak a képességem. Rövidebb és hosszabb ideig


130


l i i ' i n csak ezt a tulajdonságomat példázta; egyéb tulajdonságaim-HAL is összeforrt, és ettől egészebbnek éreztem magam. A tu-í*|il(>n.ságaim nem különálló dolgok, amelyekből egyszerre •gyet mutatok meg, hanem együtt élnek bennem, bármit is csinálok.

Igen, ez nagyon értékes meglátás. Mindig igen sokféleképPEN értékelhetjük magunkat, még akkor is, amikor csak egy-H|t - nyilvánvalóbb vagy jelentékenyebb - tulajdonságunk tű-|FUK kiemelkedőnek, fontosnak egy adott pillanatban. Amikor Valaki kedves, egyúttal fogékony és érdeklődő, határozott és kezdeményező is, más tulajdonságokról nem is beszélve. Néha PAK utólag jövünk rá, hogy egy helyzetben a legfontosabbnak Vélt viselkedésünk valójában jelentéktelenebb volt, mint valami jívéb, amit csináltunk.

lobb mint huszonöt évvel ezelőtt egy hétvégi tanfolyamon I i.ittam, és persze leginkább arra figyeltem, hogy érthető le-

ek, eredményesen tanítsak. Ha ma visszanézek erre az alka-mra, nyilvánvaló, hogy a tanfolyam valóban fontos és időtálló

leménye egy fiatal nővel való megismerkedésem volt, aki ké-bb a feleségem lett. Ben: - Amikor megpróbáltam hosszabb időszakra kiterjesz-

ni az élményemet, elsőre elég mesterkéltnek tűnt. Először az In lényem előtt és után történtek tűntek fel, és ez a tágabb né-őpont összekapcsolta ezt a tulajdonságomat az életem többi

ével, amitől teljesebbnek és céltudatosabbnak éreztem ma->•,.iMi. Aztán közelebbről megvizsgáltam az eredeti példa előt-li és utáni eseményeket, és Sue-hoz hasonló dolgot éltem át. I 11) t te úgy gondoltam, hogy azokban a helyzetekben nem éltem meg ezt az oldalamat, mivel más tulajdonságaim erőteljesebbek voltak. De a részletekből kiderült, hogy az eredeti tulajdonság valójában jelen volt, csak éppen nem arra figyeltem. És ez döbbentett rá, hogy ténylegesen milyen tartós ez a tulajdonságom.

Tehát teljesebbnek és egységesebbnek érezted magad, és ettől a tulajdonságot szilárdabbnak, akárcsak Sue, amikor rádöb-

131

zasság volt", és kitörlik emlékezetükből az összes együtt töltött csodálatos évet. Ez a depressziónak is jellemzője, amikor valaki egész életére kiterjeszt egy rossz érzést: „te mocskos élet" Mások a halálos ágyukon vélik úgy, hogy „egész életük hiábavaló volt". Még ha valaki tényleg eltékozolta életének a nagy részét, biztosan volt legalább néhány ezt ellensúlyozó, boldog pillanata.

Úgy tűnik, hogy az emberek inkább a kellemetlent, semmint a kellemest húzzák szét az időben. Gyakran beszélnek például „dicsőséges pillanatokról", viszont „depressziós időszakokról". Az ilyet mindig visszásnak találtam; miért ne lehetnének depresz-sziós pillanataink és dicsőséges időszakaink? Mint a legtöbb, az elménkben lejátszódó folyamat, ez is általában tudatunkon kívül áll, de csak amíg fel nem fedezzük, és céltudatos döntéssel fel nem használjuk az életünk jobbítására.

Kérlek, most válasszatok egy közepesen hosszú ideig tartó példát, és kísérletezzetek ennek rövidebb és hosszabb időszakra való kiterjesztésével! Ha például olyan alkalmat választotok, amelyben egy-két órán át barátságosan viselkedtetek, vizsgáljátok meg, hogy ebben az időszakban mely „pillanatok" mutatnak benneteket valóban barátságosnak, és milyen egyéb tulajdonságaitokat fedezitek még fel! Bizonyára nem voltatok rosszindulatúak, de talán egyes pillanatokban más tulajdonságotok került előtérbe...

Mikor ezzel megvagytok, terjesszétek ki ugyanezt az élményt a távolabbi jövőre és a múltra is úgy, hogy jóval hosszabb időszakon át jelenjen meg! Fedezzétek fel, hogy mik történtek ez alatt az idő alatt, és derítsétek ki, mennyire éltétek meg az adott tulajdonságot az eredeti élmény előtt és azt követően! Néhány perces felfedezés után megbeszéljük, hogy miket tapasztaltatok...

Sue: - Amikor az élményt alaposabban szemügyre vettem, a vizsgált tulajdonságon kívül sok más jellemzőmet is felfedeztem, és ettől sokkal gazdagabban éltem meg. Az adott alkalom


132


jövőre, majd még ennél is sokkal rövidebb időszakokra oszt-tjuk, valójában az idő minden megjelenítése a jelenben él. Agyunk

Bször felosztja az időt, melynek a folytonosságát aztán kü-nféle módokon visszaállíthatjuk. A múltat, jelent és jövőt kések vagyunk egyszerre, egy adott pillanatban felfogni, tehát múltunk belép a jelenünkbe és a jövőnkbe, meghatározva a ©stani és a későbbi viselkedésünket. A jövőképeink szintén l|utnak a jelenbe és a múltba. A jövő megjelenítése pedig hat rra, ahogyan a múltunkra és a jelenünkre ma gondolunk, és I tegnap is igaz volt. így a múltunk meghatározza a jövőnket, inely ellenben visszahat a jelenünkre. És mégis, mindez e pilla-Hibán történik.

sszegzés

egvizsgáltuk az élményeink és a tulajdonságaink időbeli egjelenítésének különböző szempontjait, hiszen mindegyik

Itassál van az énképünk egyik nagyon lényeges jellemzőjére: folytonosságra. Ezt a folytonosságot teremtjük meg - többek

itt - az élményeink időben történő elosztásával és különösen jövőbe vitt példákkal, az élményeink időtartamának meghatározá-val és a tulajdonságaink időbeli kiterjesztésével. Emlékezzetek ra, hogy valamennyi tulajdonságunk megjelenítése szemé-s és elfogult, tehát nem az „igazságot" keressük, hanem az képünket megalapozó élmények olyan elrendezését, amely gít olyanná válnunk, amilyenné szeretnénk. I d dig az énkép működésének olyan változóit vizsgáltuk, ame-

ek segítségével egy-egy tulajdonságunkat megerősíthetjük lés énképünket a visszajelzésre érzékenyebbé tehetjük. A követ-I e / o fejezetben közvetlenül a példatárat alkotó élmények tartalmával foglalkozunk; ezzel az átalakulás egy másik módját Unitom meg nektek.

133

bent, hogy egyszerre több jellemvonását éli meg. Ha ezt a tulajdonságotokat az egész életetekre ki tudjátok terjeszteni, még erősebben át fogjátok élni.

Amikor eddig jutunk az énképünk megismerésében, szinte mindig akad valaki, aki megkérdezi, hogy a sok különböző tulajdonságunk miként épül össze egy egységes énbe. Ezen a kérdésen én is éveken át töprengtem, és hiába gondolkoztam rajta sokat, nem találtam kielégítő választ. Nem olyan rég rádöbbentem, hogy ez a kérdés különálló tulajdonságokat feltételez, ám ez a feltevés hamis. A gyémánt tisztasága, ragyogása és szilárdsága mind egyetlen tárgy jellemzője. Nem kell egységbe foglalni őket, hiszen már eleve egységben vannak. Amikor erre végre rájöttem, egyszerre éreztem magam roppant ostobának és mélységesen boldognak!

Természetesen lényeges különbség az ember és a gyémánt között, hogy mi - a gondolkodásunkat alakítva - tudunk változtatni a tulajdonságainkon. És csupán azért próbáljuk megismerni a tulajdonságainkat egyenként, mert az elménknek nem könnyű átfogóan megérteni az egészet, viszont a részekkel könnyebben bánik.

Egy élmény kisebb elemekre való felbontásának a képessége nagyon hasznos tudás, amelyet a szakállas találós kérdés jól példáz: „Hogyan lehet megenni az elefántot? Falatonként!" Egyszer olvastam egy emberről, aki egy egész kisrepülőgépet fogyasztott el három év leforgása alatt! Mindennap ledarált belőle egy kicsit, és belekeverte a krumplipüréjébe. A cikkből nem derült ki, de gondolom, előtte leengedte a kerozint és az olajat. Néhány évvel ezt megelőzően egy biciklit evett meg fizetett mutatványként, majd egyre nagyobb és izgalmasabb dolgokat választott! Erre persze nem mondanám, hogy kifejezetten jó példa életünk hasznos eltöltésére, de mindenképpen látványosan mutatja, hogy egy lehetetlennek tűnő feladatot részekre bontva miként tudunk mégis megvalósítani!

Érdemes észben tartanunk, hogy bár az időt múltra, jelenre

6. fe jezet

Az énkép tartalmának alakítása

Az előző két fejezetben számos olyan változtatható tényezőt vizsgáltunk meg, melyek énképünk működését és időben való megjelenítését befolyásolják. Ha ezeket módosítjuk, az énkép tartalma is átalakul, vagyis mindaz, amit megjelenítünk. Azonban élményeink tartalmát közvetlenül is tudjuk módosítani; ezzel pedig sokszínűbbé és alkalmasabbá tehetjük az élménytárunkat megválogatva a tartalmát, kitörölve a haszontalan részeket. Az alábbi felsorolás a legfontosabb szempontokat mutatja be.

Az élmények tartalmának jellemzői

Érzékelési helyzetek. Megjelenik-e mindhárom érzékelési helyzet - a sajátod, a külső megfigyelőé és a helyzetben részt vevő másiké? Például választhatsz egy alkalmat, amikor a helyzetet a saját szemszögedből látva kedves voltál valakivel. Ugyanezt a helyzetet - önmagadat és az illetőt - láthatod egy külső megfigyelő szemszögéből is, illetve megfigyelheted magadat a helyzetben a másik szemével nézve. Derítsd ki, hogy mely nézőpontok jelennek meg példáidban, majd próbáld ki, mi történik, ha kihagysz vagy beépítesz egy érzékelési helyzetet!

Valósághűen részletes vagy metaforikus. Élményeid valós élethelyzeteket és alkalmakat mutatnak, például részletes fény-

134

Az ÉNKÉP TARTALMÁNAK ALAKÍTÁSA

p, film formájában, vagy inkább metaforikusok, szimbolikusak, etleg jelszernek? Az élmények apró részletei - melyeket át-

•ésükkor tapasztalunk - teszik a példákat gazdaggá és való-Kágliűvé. Ilyen a ruhák anyagának érzete, látványa, susogása, n bekapcsolódó hűtőgép hangja, az érzet a karunkban, amint i.it.imaszkodunk az asztalra, az ablakon kopogó esőcseppek, I karunkon lévő szőrszálak által megtört fény vagy az ujjaink közötti árnyék.

Gyakran megkérdezik, hogy mit is értek metaforikus vagy ••/imbolikus példa alatt, hiszen lényeges különbség van a meta-

Era, a szimbólum, a jel, a diagram stb. között. Azonban mindeknek közös vonása, hogy részletek nélküli, egyszerűsített, /ontabb tartalmat mutatnak, ezért mi most nem teszünk kü

lönbséget közöttük. Lényegében az a kérdés, hogy vannak-e "Kan példáid, amelyek nem valós élethelyzetet ábrázoló mozgóképek, és ha igen, mik ezek? Az erőt például megjelenítheted egy ló képében, a nyerítése vagy a fujtatása erőteljes hangjával, a/ izmai tapintásával; ezek mind valósághű, részletes példák. I fgyanezt az információt azonban megjeleníthetjük a ló leegyszerűsített, vázlatos rajzában, ló alakú matricán, egy mondabeli |i i kepében vagy bármilyen más jelentősen leegyszerűsített me-t.ilorikus vagy jelszerű képen. Hangokat és érzéseket szintén egyszerűsíthetünk így.

Ha minden élményed életszerű, próbáld ki, milyen, amikor fcgyet metaforikusán, elvontan ábrázolsz, és hasonlítsd össze őket! Ha pedig vannak szimbolikus példáid, válassz egyet, és alakítsd át valós, részleteket is megjelenítő „élethelyzetté", majd vesd össze a metaforikus megjelenítéssel!

Más szereplők. A kedvelt tulajdonságú vagy képességű személyek gyakran szerepelnek a példáinkban, hogy velük azonosulva átvegyük a tulajdonságaikat. Ez az emberi tanulás egyik legalapvetőbb, nagyon hasznos vonása, amelyet legnyil-vánvalóbban a kisgyermekek játéka közben fedezhetünk fel, amikor papás-mamást játszva azonosulnak a felnőttekkel, hogy

135


136


Bukat. Ha hasonló pontatlanságot találsz az énképedben, kísérletezz vele, fedezd fel, mit tanulhatsz ezekből a példákból és italáld meg a számodra legmegfelelőbb megjelenítést.

6.1. gyakorlat: Az élmények tartalmának lel fedezése (hármasban, 15 perc)

M o s t a megbeszélt szempontok szerint vizsgáljátok meg egy lul.íjdonságotok példáit, majd kísérletezzetek az átalakításuk

kal! Milyen érzékelési helyzeteket találtok? Mit tapasztaltok, ka kitöröltök és beépítetek különböző érzékelési helyzeteket lartalmazó élményeket? Hasonlítsátok ezt össze azzal, amikor ,i három érzékelési helyzet egyaránt előfordul példáitokban! Mi történik, ha egyes példákat részletekkel gazdagítva valósze-m b b é , illetve sematizálva metaforikusabbá alakítotok? Vegyétek észre a példáitok más szereplőit, és vizsgáljátok meg, hogy ész-n vesztek-e náluk olyan viselkedést, amellyel nem akartok azonosulni! Fedezzétek fel a példáitok legjelentősebb élethelyzeteit, i " , vegyétek észre, hogy bizonyos élethelyzetek hiányoznak-e tagy csak ritkán jelennek meg! Mit tapasztaltok, ha egyes élethelyzeteket kitöröltök, illetve beépítetek az élménytáratokba? Vizsgáljátok meg az önmagatokról alkotott belső képeiteket: lelledeztek-e bármilyen eltérést a valóságtól? Ha igen, vizsgáljátok meg ezek hasznosságát, és döntsétek el, hogy nem volna-e érdemesebb valósághűbben látni magatokat!

Most ismét ötperces csendes felfedezéssel kezdjétek a gyakorlatot! Ezután - tíz percben - osszátok meg tapasztalataitokat a csoporttal, majd a fenti szempontok szerint kísérletezzetek él-menytáratok átalakításával! Figyeljetek arra, hogy a változások miként hatnak az adott tulajdonság erősségére és tartósságára, Valamint gondolkozzatok el azon, hogy mindezek hogyan befolyásolják az énképetek visszajelzésre való érzékenységét!

* * *

137

elsajátítsák a felnőtté váláshoz szükséges legfontosabb tudnivalókat.

Azonban mindeközben óvatosnak kell lennünk, hiszen így nem hasznos dolgokat is megtanulhatunk. Ha egy illető minden viselkedésével azonosulunk, esetleg olyan magatartásformákat is elsajátítunk, amelyeket nem kedvelünk. Sok felnőtt fedezi fel, hogy a szüleihez hasonlóan viselkedik bizonyos helyzetekben, még akkor is, ha az adott viselkedést nem kedvelte. Ezért érdemes megvizsgálni, hogy rajtad kívül ki más jelenik meg a példáidban, és gondoskodni arról, hogy kizárólag az általad kedvelt viselkedést jelenítsd meg.

Fontosabb élethelyzetek. A példákban előforduló jellemző élethelyzetek meghatározzák, hogy hol és mikor éljük meg egy tulajdonságunkat. Az élet megannyi tevékenységét a legtöbben néhány fontosabb területre osztjuk; ilyen élettér az otthon, a munka, a játék, az iskola stb. Ha valaki a kedvességét csak otthon élte meg, valószínűleg a jövőben is itt fogja ezt a tulajdonságát átélni, nem pedig a munkahelyén vagy egyéb élethelyzetben. Ezért hasznodra válhat, ha felfedezed példáid legjellemzőbb élethelyzeteit, majd eldöntheted, hogy a hiányzó, vagy csak ritkán előforduló élethelyzetekben is szeretnéd-e kifejezni a tulajdonságot.

A példák torzításai és pontatlanságai. Hasonlítsátok össze a magatokról alkotott belső képet egy fényképpel! Mennyire találjátok pontosnak? Torzít-e esetleg bármilyen módon? Sokan egészen máshogy látják önmagukat, mint amilyennek kívülről tűnnek és ahogyan viselkednek. Például aki szégyelli magát, felerősíti az összes „hibáját" (vö. Andreas, C.-Andreas, S. 1989), gyakran látja magát alacsonyabbnak, torzabbnak vagy csúnyábbnak a valóságnál. Ezzel szemben a büszke ember gyakran fest magáról idealizált képet, amelyen sokkal előnyösebb színben tünteti fel magát, és tudomást sem vesz a hibáiról. Mások lényegesen fiatalabbnak vagy idősebbnek, magasabbnak vagy alacsonyabbnak, ügyesebbnek vagy esetlenebbnek látják ma-


138


139

rövid szünetet, és aztán folytassuk." Amikor már ügyesebben lépsz a megfigyelő helyzetébe, beszélgetés közben is képes le-izel olyan gyorsan váltani, hogy ezt beszélgetőtársad csupán lélegzetvételnyi szünetnek érzékelje.

Andy: -A megfigyelő szemén át nézve sokkal többet értettem m e g abból, hogy miként alakítottam a helyzetet. Nem mindennel voltam megelégedve, amit csináltam, és ebből megtudtam, hogy legközelebb mit csináljak másképpen.

Dot: - Volt egy nagyon megkérdőjelezhető példám. Amikor e/t megfigyelői helyzetből szemléltem, az egész szituáció átalakult, és végül sokkal erőteljesebb példája lett az adott tulajdonságnak.

Ez gyakran előfordul. Az új nézőpont önmagában is elég ahhoz, hogy a vizsgált helyzet hasznunkra válva alakuljon át.

Kinek voltak már eleve példái egy másik szereplő nézőpontjából? Körülbelül a csoport negyedének. És mi történt, amikor valaki ezt a nézőpontot először tapasztalta meg a kérdéses helyzetben?

Tess: - Döbbenetes volt! A legtöbb kérdésedre az a válaszom: „igen, igen, persze, ezt meg tudom csinálni". Viszont amikor a másik helyzetébe léptem, teljesen megdöbbentem. Mintha forgószél söpört volna végig rajtam, és hirtelen minden kitisztult! Valósággal megvilágosodtam! Most már tudom, hogy mit él át a másik - erről előtte fogalmam sem volt!

Néha valóban megdöbbentő, ám hasznos tanulsággal gazdagodhatunk, amikor rájövünk, hogy a másik miként él meg egy szituációt; ennek ellenére távolról sem használjuk ki eléggé ezt az érzékelési helyzetet. A másik helyzetének átélése az egyik legfontosabb képességünk, amely megkülönböztet bennünket az állatoktól, és emberré tesz. Ez a képesség elengedhetetlen feltétele az empátiának és a részvétnek, továbbá annak, hogy mozgásos készségeket tudjunk elsajátítani egyszerűen csak azáltal, hogy miközben megfigyelünk másokat, „belebújunk a bőrükbe".

Érzékelési helyzetek

Kíváncsi vagyok, mit tapasztaltatok az érzékelési helyzetekkel kapcsolatban. Gondolom, majdnem mindegyikőtöknek volt legalább néhány élménye, amelyet a saját szemszögéből látott, hiszen ez a legjellemzőbb érzékelési helyzet. Kinek volt külső megfigyelő helyzetéből érzékelt példája? Körülbelül a csoport felének. Akiknek az élménytárából eredetileg hiányzott ez az érzékelési helyzet, mit tapasztaltak, miután beépítették a megfigyelő helyzetéből átélt példákat?

Fran: - A megfigyelő szemével látva a tulajdonságomat, egy teljesen más oldalát fedeztem fel.

És mi volt ennek a felfedezésnek a hatása? - Két különböző hatása volt. Egyrészt ez a tulajdonságom

erősebbnek tűnt, mert ebből az új nézőpontból is megláttam magamat. Másrészt ez a nézőpont választ adott több, mások reakcióival kapcsolatos rejtélyre, és így tisztábban láttam, hogy mit kel] változtatnom.

Tehát a megfigyelői helyzet hirtelen fényt derített addig tisztázatlan kérdésekre, és egyben ráirányította figyelmedet a megoldásra.

- Viszont az emberek nem szeretik, ha beszélgetés közben külső megfigyelői helyzetből társalgunk, mert ilyenkor távolságtartók vagyunk, akár egy szenvtelen tudós.

Hát ez általában igaz, de mindig akadnak kivételek. Ha például éppen egy szenvtelen tudóssal beszélgetnél, egyáltalán nem lenne ez ellen kifogása, hiszen tökéletesen összeillenétek. Tartsd észben, hogy a megfigyelői helyzet célja a tulajdonság megerősítése. Ha egy adott helyzetben nem akarsz a megfigyelő nézőpontjából is látni, később ezt bármikor megteheted, hátha megértesz valamit; pont úgy, ahogy az előbb történt. Sőt, beszélgetés közben is átválthatsz erre a nézőpontra, ha egyértelműen kifejezed ebbéli szándékodat: „Egy percre lenne szükségem, hogy átgondoljam, amiről beszélgetünk. Tartsunk egy


140


sokkal több hasznát veszed, mint ha később „összeomlanál". M o s t , hogy felfedezted, miként fogod felhasználni ezt a tanulságot?

- Hát, először is kideríthetem, hogy az illető milyen visel-I édessel azonosítja ezt a tulajdonságot, és akkor eldönthetem, hogy akarok-e úgy viselkedni. Esetleg kibővíthetem az illető értelmezését, hogy a viselkedésem beleférjen a tulajdonságról általa alkotott képbe.

Kitűnő. Okosan használnád ki a kapott visszajelzést; lényegéten okosabban, mint ha csupán rosszul éreznéd magad a tévedésed miatt.

Ann: - Nekem feltűnt, hogy az összes példámban - magam helyett - valaki mást látok, akit valahogyan érint ez a tulajdonságom.

Vagyis a példáid inkább a tulajdonságod hatását mutatják, nem pedig önmagadat, amint éppen a tulajdonságodból fakadóan viselkedsz, erre gondolsz? Az eredmény ismerete remekül (is/tönözhet, és egyben visszajelzéssel is szolgál arról, hogy más o k r a miként hat a tulajdonság. Magadat is látod a képeken?

- Nem, magamat nem; csak a másik reakcióját. Szeretném, ha magadat is látnád, amint megéled a tulajdon

ságot. Nagyon hasznos, ha mások reakcióját is beépíted az él-menybe, de neked is mindenféleképpen benne kell lenned a helyzetben. Mindenképpen jelenítsd meg magadat ezzel a tu-l.i|donságoddal.

Ben: - A megfigyelő és a másik ember szemszögéből megtapasztalt élményeket nem találomra akartam visszahelyezni, hanem a saját nézőpontom példája mellé. Hologramot alkottam a három nézőpontot megjelenítő példából, amelyet gyorsan tudok forgatni attól függően, hogy honnan akarom látni a helyzetet.

Ügyesen összekapcsoltad őket, megoldva, hogy mindhárom helyzethez gyorsan és könnyen hozzáférj.

Tess: - Amikor kipróbáltam, hogy milyen kitörölni a saját né-

141

Egészen kis gyermekek még nem képesek erre, mint ahogy az autisták sem, jóllehet néhányuk különösen jó külső megfigyelő tud lenni. Sok felnőtt sem sajátította el megfelelően ezt a nézőpontot, és csak ritkán, bizonyos kapcsolatokban él vele. A pszichopaták például, úgy tűnik, egyáltalán nem képesek a másik helyzetébe lépni. Nem tudom, hogy ez mentális hiányosságaik vagy tudatos döntésük következménye, de azt gyanítom, legalább egy részüket meg lehetne tanítani erre.

Feltételezve, hogy az adott tulajdonságot örömmel fejezitek ki, és szívesen veszitek másoktól is, a másik helyzetének átélése megkétszerezi ezt az örömöt. Ráadásul hasznos visszajelzésként is szolgál, amiből megtudhatjuk, hogy a másik valóban azt éli-e át, amit akartunk. Nem is gondolnátok, hogy ennek megtapasztalása milyen helyzetben lehet különösen élvezetes! Éppen akkor követtem figyelemmel egy csoportot, amikor ezzel kísérleteztek, és mikor Joe belépett a másik nézőpontjába, fülig elvörösödött!

Ennek pont az ellenkezője történik a katonaságnál, ahol a kiképzés alapja, hogy megakadályozzák az ellenség helyzetének átélését, hiszen sokkal nehezebb megölni valakit, ha tudatában vagyunk az érzéseinek. Háborúban az ellenséget mindig alacsonyabb rendűnek, ostobának, ördöginek, brutálisnak, emberi bánásmódra méltatlannak ábrázolják. Ezzel segítik elő, hogy tisztességes emberek hajlandók legyenek másokat öldökölni.

]im: - Amikor beléptem a másik helyzetébe, rájöttem, hogy az illető nem kedveli a tulajdonságomat. Ez megerősítette, hogy tényleg ilyen vagyok, ugyanakkor arra figyelmeztetett, keressek mást, aki értékeli ezt.

Stan: -A másik helyzetének átélése nekem gyengítette a tulajdonságomat. Ugyanis arra jöttem rá, hogy a másik szemszögéből nézve egyes példák valójában nem tükrözik azt. Ez fontos visszajelzés volt, de gyengítette a tulajdonságomat. Hosszú távon bizonyára hasznomra válik, de most nem valami jó érzés.

Az ilyen visszajelzés sohasem nagy öröm, de biztos, hogy


142


gy tudjuk megvalósítani, ha a helyzetet átéljük a saját szemünkből és a társunkéból is.

Még akkor is előfordulhat, hogy két ember teljesen másképpen értelmezi ugyanazt, amikor elismerik egymás igényeit. A/ őszinteség talán udvariasságot és tapintatosságot jelent az egyiknek, míg a másiknak nyerseséget és szókimondást. Mivel -i 1 1 . i Iában azt feltételezzük, hogy mások hozzánk hasonló dol-|i »kat kedvelnek, ebből gyakran származnak nehézségek.

( onnirae-nek és nekem is jólesik, ha megérint a másik, ám tgészen eltérő módon. Én szeretem, ha nagyon lágyan az ujjhe-|yével simogat, amit „csiki-siminek" hívok, ám ezt ő ki nem • ilIhatja. Azt kedveli, ha erőteljesebben simogatom az egész te-nveremmel, amit viszont én találok idegesítőnek. Eltartott egy i la rabig, amíg megtanultuk úgy simogatni egymást, ahogy a másik szereti, és nem úgy, ahogyan magunknak kívánjuk. Időről Időre átlépve a másik nézőpontjába felfedezhetjük az ilyen jell e g i i eltéréseket, és még inkább tiszteletben tarthatjuk őket.

A megfigyelő és a másik ember helyzetéből tanultakat ideáll', esetben arra használhatjuk, hogy kibővítsük és gazdagítsuk I saját nézőpontunkat, amely továbbra is a legfontosabb helyzet marad. Annak érdekében, hogy ezek a nézőpontok minél Inkább hasznunkra váljanak, érdemes úgymond „összeegyeztet-iiinik" őket, hogy tisztán elkülönüljenek egymástól, és ne keveredjenek. Connirae ebből a célból kifejlesztett egy hasznos módszert „Az érzékelési helyzetek összeegyeztetése"* néven, 'veretnék most néhány példát mutatni azok számára, akik nem Ismerik ezt az eljárást.

A megfigyelő helyzete akkor semleges és tárgyilagos, ha salat magától és a másik személytől egyenlő távolságra van. Ha ugyanis a megfigyelő közelebb van az egyikhez vagy a másikhoz, valószínűleg elfogult lesz a közelebbi személy javára. Fontos, hogy mindhárom helyzetet azonos magasságból tapasz-

" A i g n i n g P e r c e p t u a l P o s i t i o n s .

143

zőpontomat, mintha kihúztam volna az antennát a tévéből. Zavaros és érthetetlen lett az egész.

Hát persze. A saját nézőpontunk az egyetlen helyzet, amelyben valóban a saját életünket élhetjük. Megfigyelői helyzetből nagyon hasznos dolgokat tudhatunk meg a másokkal való kapcsolatunkról, valamint arról, hogy a viselkedésünk miként hat másokra. Továbbá hasznos lehet egy rövid időre olyankor is, amikor nehezen kezelhető helyzetek zűrzavarából menekülünk, hogy megoldást találjunk, illetve amikor fizikai fájdalmat élünk át. Azonban a megfigyelő helyzetében ragadva pusztán közönyös bámészkodók lennénk, és nem igazán élnénk meg a saját életünket. Évekkel ezelőtt egy viccben azt olvastam, hogy „a csalódottságtól és aggodalomtól mentes élet kulcsa, ha nem veszünk részt személyesen a saját életünkben". Ez tényleg így van, de nagy árat kellene fizetnünk érte. Az egzisztencialisták regényei, például Camus Közöny című műve tökéletes példája ennek az állapotnak.

A másik ember nézőpontjának megtapasztalása kiválóan alkalmas arra, hogy megértsük, átéljük azt, amit ő, és elengedhetetlenül szükséges az együttérzéshez, az illető - együttérzésből adódó - mély megértéséhez. Ám ha kizárólag más nézőpontjából látnánk a világot, a saját életünk helyett az övét élnénk. A gyakran társfüggőségnek nevezett jelenségnek ez a háttérben meghúzódó oka. Az ilyen ember alárendeli a saját életét valaki más szükségleteinek, értékeinek, és úgy érzi, hogy felelősséggel tartozik a másik életéért, miközben a saját igényeiről általában megfeledkezik, figyelmen kívül hagyja azokat. Hadd mondjam el a kedvenc viccemet ezekről a személyekről: „Honnan lehet megtudni, hogy társfüggő vagy? A halálod előtt valaki más élete pörög le a szemed előtt."

Ha kizárólag a saját nézőpontunkból látjuk a világot, szintén korlátozzuk magunkat, gondoljatok csak a kisgyermekekre és a pszichopatákra! Jó kapcsolatban mind az én, mind a másik nézőpontját elismerjük: „így neked is és nekem is jó?" Ezt csak


táljuk meg. Ha valamelyikérzékelési helyzet magasabban van, valószínű, hogy „felsőbbrendű", ítélkező vagy kritikus lesz, nem pusztán egy eltérő, de egyenértékű nézőpontot mutat. Ha egy érzékelési helyzet alacsonyabban van a többinél, általában gyengébb, alacsonyabb rendű, és jelentéktelenebb nézőpontra utal. Az érzékelési helyzeteket még sok más szempont alapján is egymáshoz lehet igazítani; a teljesen kiegyensúlyozott érzékelési helyzetek alaposan kitisztítják az összekuszálódott érzéseket, sőt néha nehéz élethelyzeteket is tökéletesen megoldanak.

Most újra felteszem a visszatérő kérdéseimet. Hogyan hat mindhárom érzékelési helyzet megjelenítése egy tulajdonság példáiban az énkép erősségére és a visszajelzésre való érzékenységére?

Jim: - Több nézőpontból többet tudunk meg egy helyzetről, és ez erősíti az énképünket, miközben a több információ segít felfedezni az esetleges eltéréseket az énképünk és a viselkedésünk között. Minél gazdagabb a belső világunk, annál finomabb megkülönböztetéseket tudunk tenni a külső valóságban.

így van. Ha az énképünk pontos, ezt bármely hiányzó érzékelési helyzet hozzáadása igazolja, és egyben meg is erősíti. Ha az énképünk pontatlan, a hiányzó érzékelési helyzet hozzáadása értékes információval szolgál arról, hogy mely jellemzői szorulnak kiigazításra.

Bő 200 évvel ezelőtt Róbert Burns így fejezte ezt ki találóan:*

Ó adná nekem egy hatalom, Hogy magamat kívülről láthatom. Mennyi hibámtól szabadulnék Azon a napon.

* R ó b e r t B u r n s : To a Louse.

144


145

Valósághűen részletes vagy metaforikus

kinek voltak metaforikus példái? A csoport körülbelül 20%-flnak. Már beszéltünk arról, hogy valósághű részletekkel pont o s a b b képet kapunk a tulajdonságainkról. Mit tapasztaltatok, •imikor összehasonlítottatok egy valós helyzetet megjelenítő fényképet vagy filmet egy jelszerű vagy metaforikus élménynyel?

Alice: - Én nem teljesen értem a különbséget a jelképes és a jolszerű élmény között.

Igaz, hogy ez a két különböző kifejezés eltérő jelentéssel bír, de én most figyelmen kívül hagyom a kettő közötti különbséget. A/ énkép szempontjából annak van jelentősége, hogy mindkettő, igyben többet is és kevesebbet is mutat egy valóságos élmény filmszerű részleténél. Például minél színtelenebbnek látod a példáidat, annál metaforikusabbak. Minél több részletet hagysz ki a példákból, annál metaforikusabbá, jelképesebbé válnak.

l-'ran: - Nekem több képem volt, amelyeket valahogyan egybesöpörtem, és ez az egy, összefoglaló kép lett a tulajdonság (Blképe. Ebben a jelképben már nem pusztán a viselkedésemet láttam, hanem az identitásomat. A tulajdonságot most sokkal eiosebbnek és valóságosabbnak érzem.

Értem. Tehát választottál néhány példát, „egybesöpörted" o k é t , és mintegy összesűrítve megalkottad a tulajdonság archetípusát, jelképét. Ezt ügyesen csináltad énképed példatárának leiképben való összefoglalására. A jelképek hasonló eseményeket foglalnak egy megjelenítésbe, és ezzel eltörlik a közöttük lévő különbségeket. Viszont annak érdekében, hogy tényleg gazdagon részletezett élmények legyenek a tulajdonságok hátterében, általában érdemesebb a példák minél több jellemző elemét megtartani.

- Ez számomra nem gond, mert az egyes élményeket is magam elé tudom idézni, amikor szükségem van rájuk.

Remek. Amíg tudod, hogy - szükség esetén - miként idézd


fel a konkrét példákat, minden rendben. Vannak viszont, akik a vizsgált tulajdonságot csak egy rendkívül vonzó jelképben vagy leegyszerűsített ábrában jelenítik meg, amelyekből hiányoznak a tulajdonság kifejezéséhez szükséges részletek. Ez pedig gondot okozhat.

Nekem például csak elvont fogalmaim vannak a fizikai környezetünkről, amelyeket egyetemi fizika órákon szedtem ösz-sze sok-sok évvel ezelőtt. Amikor megpróbáltam elmagyarázni ezeket a fiaimnak, rájöttem, hogy a részletek többségét és a fogalmak hátterében meghúzódó matematikai elveket bizony elfelejtettem, vagyis ismereteim igencsak hiányosak.

Egy fizikus és egy „new age-es" is mondhatja valamire, hogy „minden energia", ám a mondat mögött rejlő belső élményük bizonyára eléggé eltérő. Az „new age-es" számára ez egy igencsak elvont, homályos metafora, hasonló az én fizikai fogalmaimhoz. A fizikus kijelentése viszont részletesen kidolgozott alapokon nyugszik, hiszen ismeri a különböző energiafajták matematikailag pontos mennyiségét, az anyag energiává alakulásának folyamatát, feltételeit, és így tovább.

Al: - En egy jelképet helyeztem a példatáramba, méghozzá élő jelképet, ami számomra a kitartást testesíti meg: oroszlánt. Nagy képernyőt láttam, amin a sok részletes példa egybeolvadt az oroszlánnal. Bele is tudtam lépni az oroszlánba, ami nagyon felerősítette a kitartás élményét, még az esetleges kétségek, negatív élmények ellenére is.

Es ezt a jelkép segítette elő. Tudod azt is, hogy mitől volt ez a hatása?

- Eltávolított az egyes különálló élményektől, és valamennyit egyszerre jelenítette meg nagyon részletesen. Mintha egyszerre léptem volna bele minden élményem lényegébe.

Igen. A jelkép szinte összegzi mindazokat az érzéseket, amelyeket az általa megtestesített példák váltanak ki. A leglényegesebb vonásokat hangsúlyozva segít általánosítanunk. Például egy emelőkar működését ábrázoló leegyszerűsített, vázlatos áb-

146


147

lévai megérthetjük az alkarunk, a kocsiemelő vagy bármilyen kiás, emelőkarnak tűnő tárgy működését is. A jelkép különösen $lknlmas összegző megjelenítés ábrázolására, mert az élménytár va-fcmennyi példáját általánosítva gyűjti össze egy erőteljes képben. Éppen ezért néhány jelkép a példatáratokban is a haszno-kkra válhat, feltéve, hogy megtörtént alkalmakat megjelenítő, •Észletes élményeitek is vannak.

< ,i >rögországban sok teherautót látni oldalukon „metaphora" felirattal, mivel a szó eredeti jelentése „szállítás": egyik helyről ,i másikra vinni valamit. A metaforák jelentést visznek az egyik helyzetből a másikba. A jelképbe való belépés sok erőt ad, érez-,ul , hogy képesek vagyunk az illető tulajdonságot bármilyen élethelyzetben megélni, akár ismeretlenben is.

Viszont mi történne akkor, ha a példatáratok minden példája Ji-lképszerű lenne7

Al: - Azzal nem sokra mennék. Nem tűnne valóságosnak a tulajdonság, hiszen nem volna róla semmilyen konkrét élmé-hyem.

Vajon a metaforák vagy a konkrét alkalmakat megjelenítő Béldák alkalmasabbak arra, hogy érzékennyé tegyenek a visel-ledésetekre kapott visszajelzésekre?

Adam: - A metaforával pusztán egy általános megjelenítést dnék összehasonlítani a viselkedésemmel. De ha példáim teli

knnak valósághű részletekkel, a viselkedésemet is sokkal fino-labban érzékelem, és az apróbb eltéréseket is észreveszem. Valóban, a jelkép jól összefoglalja az élményeket, ám nem

nnvira alkalmas tényleges magatartásformák megjelenítésé-•. Milyen hangszín vagy testhelyzet volna megfelelő? Hogyan i intenénk meg valakit? Milyen távol kell állnunk valakitől egy flott helyzetben? Ilyen kérdésekre a példatár részletei vála-nlnak. Igaz ugyan, hogy a részletes megjelenítés csupán egy

módját mutatja annak, hogy miként éljük meg a tulajdonságot e>;v adott helyzetben.

Mind a részletes képeknek, mind a jelképeknek vannak hasz-


i i s


kolna, minden élményünk ezt tükrözné, és fogalmunk sem lenne arról, hogy másképpen is lehet viselkedni. Amikor elégedetlenek vagyunk a viselkedésünkkel, bizonyos esetekben egy-

ei űen arról van szó, hogy a példáink nem alkalmasak annak megjelenítésére, amilyenek lenni szeretnénk. A példatárunkban

ijelenített élmények átalakításával rengeteget segíthetünk ezen; a példák szereplőivel való azonosulásunkat pedig így Mészen közvetlen módon tudjuk kihasználni.

/ ori: - Megdöbbentem, hogy a példáim sok szereplője szemü v e g e t visel és túlsúlyos. Ezekkel a jellemzőkkel nem akarnék izonosulni, mégis valamiképpen szemüveggel és súlyfelesleggel hoztam összefüggésbe a tulajdonságot. Ezért most olyan modellek után fogok nézni, akik úgy képviselik ezt a tulajdons á g o t , hogy közben nem viselnek szemüveget, és nincsenek lúlyproblémáik.

Sok-sok évvel ezelőtt Gestalt-terápiát tanultam az erős dohá-n v n s Fritz Perlstől. Egyik nap elképzeltem magam, amint csoportfoglalkozást tartok az este, és elképedve láttam, hogy cigaretta van a kezemben! Noha sohasem szerettem a dohányzást, azon kaptam magam, hogy Perls terápiás készségein túl ezzel a szokásával is azonosultam.

A példák, amelyekben mások szerepelnek, gazdagon és részletesen megjeleníthetik a vágyott tulajdonságainkat is. Ám bármi legyen is, amit megjelenítünk, akár értékeljük, akár nem, hajlamosak vagyunk azonosulni vele. Ezért mindenképpen érdemes átvizsgálni a másokat megjelenítő példákat, hogy csak olyasmit tartalmazzanak, amit szívesen elsajátítunk. A belső képek, filmek apró kiigazítása általában elég ahhoz, hogy a példában szereplők kifogásolt tulajdonságai ne jelenjenek meg. Néha azonban érdemesebb olyan modellt választani, akinek kizárólag nekünk tetsző tulajdonságai vannak.

149

nos jellemzői; ezeket felismerve túljuthatunk a korlátaikon, és kihasználhatjuk az előnyeiket. Hadd említsek néhány módszert, amelyekkel kombinálhatjuk a jelképeket és a konkrét részletes élményeket, egyszerre használva ki az előnyeiket. Például az állhatatosság és kitartás általános tulajdonságát képviselheti egy nagy teknős - ez a jelkép -, miközben a teknőjén kicsi, sötétzöld képek részletesen mutathatják a valóságban megtörtént élményeket. Esetleg a teknősön átlátva, a körvonalán belül - vagy akár mögötte - jeleníthetitek meg a konkrét élményeket. Vagy a jelkép ülhet piramis alakba rendezett példák tetején is. Az ilyen jelkép egységesíti és összefoglalja, ugyanakkor gyorsan elérhetővé teszi a vele egy ábrában megjelenített részletes élményeket. Érdemes játszani ezzel: vajon hogyan tudjátok hasonló módon egységbe foglalni a példáitokat?

Más szereplők

Amikor átnéztétek a tulajdonság példáit, találtatok benne magatokon kívül másokat is?

Paul: - Meglepődtem azon, hogy milyen sok élményben szerepelnek a szüleim, pedig nem a legjobb példák erre a tulajdonságra. Az is feltűnt, hogy elég sok származik a gyermekkoromból, úgyhogy azt hiszem, frissítenem kellene őket. Néha előfordul, hogy a szüleimhez hasonlóan viselkedem, noha nem tetszik, amit csináltak, és azt hiszem, ha rendezem a belső képeimet, ez is megoldódhat.

Igen, sokan veszik észre magukon, hogy a szüleikhez hasonlóan viselkednek még akkor is, ha ezt nem szívesen teszik, és ennek egyszerű oka, hogy a példákban a szüleik szerepelnek. Számos pszichológiai elmélet állítja, hogy a szülők ilyen utánzásának valamilyen rejtett oka van, de szerintem rendszerint csupán a példák alkalmatlanok. Ha felnőtté válásunk során kizárólag bizonyos módon viselkedő emberekkel találkoztunk


150


la munkahelyemről származnak. Egészen kevés személyes és Ifcsaládi élethelyzetet találtam; ezeket inkább kerülöm. A szüle

im nem voltak valami jó fejek, ezért a munkámban próbáltam kiteljesedni. Mintha igazából csak a munkahelyemen tudnám, hogy ki vagyok, miközben családi ügyekben tehetetlennek

lés sutának érzem magam. Amikor több családi példát adtam [• példatáramhoz, sokkal teljesebbnek éreztem magam, és így Icgyre nyilvánvalóbb, hogy több - például tervezéssel, tárgya-I lássál kapcsolatos - üzleti készségem felhasználható a családiban is. Azt hiszem el fog tartani egy darabig, amíg körülbelül

ugyanannyi új példát tudok gyűjteni a családból, mint régit a munkahelyemről.

Lehet, hogy ez hamarabb bekövetkezik, mint gondolnád. Felismerted, hogy több munkahelyi készségedet közvetlenül fel tudod használni a családodban, és ez sokat fog segíteni. Még inkább elősegítheted a változást, ha választasz egy munkahelyi szituációt, amelyben valamelyik - mondjuk tárgyalási - készséged eleve adott. Képzeletben tökéletesen átélve ezt a helyzetet

Mérhetővé válik az összes többi képességed is. Ezután cseréld ki a szereplőket, és alakítsd át a helyzetet családon belüli nézet-eltérésre. Ezt követően felhasználhatod a munkahelyi környezetből ismert összes tapasztalatodat, miközben arra figyelsz, hogy viselkedésed jobban idomuljon a családi vitához.

Vannak, akik egy-két élethelyzetre összpontosítva élik az életüket, és emiatt összes tulajdonságukat korlátok közé szorítják. Amikor aztán kimerészkednek ezekből a helyzetekből, elveszettnek érzik magukat, és nem találják a helyüket. Ismertem egy idősödő röplabdázót, akinek a röplabda volt a mindene, és életének nagy része a játék körül forgott. Emlékszem, amint egy alkalommal ezt mondta: „Az egész életem a röplabda volt." Amikor abba kellett hagynia a játékot, nehéz helyzetbe került, mert nagyon kevés egyebet talált az életében, amiben ki tudott teljesedni. Gyakran ez a legjelentősebb oka a középkorúak válságának és az úgynevezett identitásválságnak.

151

Fontosabb élethelyzetek

Milyen élethelyzeteket találtatok a példákat megvizsgálva? Sue: - Minden példám a családomból vagy más személyes kapcsolatomból származik. Amikor ezeket kiegészítettem személytelenebb élethelyzetekkel, mint például a munkahelyemmel vagy vásárlással, egyszerre éreztem magam furcsán és megkönnyebbülve, a tulajdonság pedig egyértelműen sokkal erő-sebb lett. Személytelenebb élethelyzetekben mindig másképpen viselkedtem, amit gyakran meg is jegyeztek, és néha tudakolták az okát, de sosem tudtam megmagyarázni. Azt hiszem, mostantól sokkal következetesebb leszek.

Cathy: - A tulajdonság példáit - a helyzettől függően - két különböző filmen láttam. Főként üzleti tanácsadással foglalkozom, és ezek az élményeim nagyméretű, egészen világos, részletes, minden érzékszervemmel átélhető hangosfilmként jelentek meg, amelyekbe kedvem szerint bele tudok lépni, és amelyeket mindhárom érzékelési helyzetből meg tudok figyelni. Azonban a férfiakkal való - több gondot okozó - kapcsolataimat kis képekben láttam, csak a megfigyelő szemszögéből, érzelmek nélkül. Mindkét élethelyzetben ugyanúgy viselkedem, de az utóbbiakban távolságtartó vagyok. Amikor kipróbáltam, hogy milyen a férfiakkal való kapcsolataimat megjelenítő példákat a munkahelyi helyzethez hasonlóvá tenni, gyökeresen megváltoztak ezek az élmények. Szinte biztos vagyok abban, hogy ilyen nehézségeim a férfiakkal a jövőben már nem lesznek.

Ez tökéletesen mutatja, hogy az élethelyzetek belső megjelenítése hogyan határozza meg a viselkedésünket. Ráadásul arra is remek példa, hogy mennyit számít, ha a példákat több érzékszervi információval és nézőponttal egészítjük ki.

Ed: - Nyíltan munkamániásnak vallom magam, és amikor megvizsgáltam a példákat, rá is leltem ennek - legalább egy -okára. A megjelenített élmények ugyanis szinte kivétel nélkül


A világon sok ember él mind fizikailag, mind kulturálisan erősen korlátozott környezetben. Amikor ezek az emberek az otthonuk elhagyására kényszerülnek szárazság, háború, esetleg gazdasági okok miatt, az identitásuk komolyan megsínyli a változást. Legtöbbünknek van hasonló élménye külföldi utazásokról, ahol nem beszéltük az adott kultúra nyelvét; anyanyelvünk ugyanis szintén megszabja énünk határait. Akinek például élete nagyrészt alkohol vagy kábítószerek körül forog, érthetően vonakodva hagy fel a szerekkel, amíg nem alakít ki erős, pozitív énképet, amellyel képes szerek nélküli környezetben is boldogulni.

Minél több különféle élethelyzetből származnak a tulajdonságaink példái, annál könnyebben alkalmazkodunk a változáshoz. Gyakran előfordul, hogy valaki irigylésre méltóan feltalálja magát egy bizonyos környezetben, ám nem ismeri fel, hogy ugyanez a viselkedése más élethelyzetben is felhasználható. Persze egyes magatartásformák megfelelőbbek az üzleti vagy családi életben, mégis, a legtöbb tulajdonságunkat általában szeretnénk eltérő környezetekben is hasonlóan kifejezni.

A példák torzításai és pontatlanságai

Ki tapasztalt eltérést az önmagáról alkotott belső képe és a valóság között? Körülbelül a csoport harmada. És milyen hatással volt rátok az, hogy élethűbbé alakítottátok ezeket a képeket?

Carl: - Kis időbe telt, amíg észrevettem, hogy általában alacsonyabbnak és „nyámnyilábbnak" látom magam annál, amilyennek a fényképek mutatnak. Azt hiszem, ennek a következménye, hogy számos környezetben nem vagyok elég magabiztos. Rendszerint inkább visszahúzódom, semmint hogy kezdeményezzek még akkor is, ha tényleg értek valamihez, és sok tapasztalattal rendelkezem. Amikor a képeimet átalakítottam, hogy magasabbnak és kissé erőteljesebbnek tűnjek, érez-

152


lem, ahogy a testem kiegyenesedik, és enyhén előrelendül - így jobban „ugrásra készen állok". Ez tetszik.

Andy: - Én huszonhat éves sudár, sötét hajú ember vagyok Uz összes példámban, nem pedig hatvanéves, túlsúlyos és kopaszodó.

Ez hasznodra válik? - Gondolhatod! Megpróbáltam valóságosabbá alakítani a ké

p e k e t , és rémisztő volt! I i á t , előfordul, hogy az ijesztő dolgok egyben hasznosnak bi

zonyulnak. Reggelente igencsak megdöbbennél, ha így látnád liagad a fürdőszobai tükörben. A túl nagy eltérés a belső megjelenítés és a valóság között olyan viselkedéshez is vezethet, amit mások esetleg különösnek tartanak. Szerintem érdemes l e n n e ezt megvizsgálnod különböző élethelyzetekben, hogy kiderítsd, valóban hasznodra válik-e ez az énkép, vagy - legalább bizonyos környezetben - érdemes-e inkább felfrissítened belső kepéidet néhány évvel.

Bili: - Én úgy találtam, hogy - főleg az arcomat és a fejemet nézve - valamelyest fiatalabbnak látom magam a valóságosbál; a testem többi részéről alkotott képem elég pontos. Meg lis szokták jegyezni, hogy legalább tíz évvel fiatalabbnak tűnök ,i koromnál, és elgondolkodtam, hogy mi lehet az összefüggés a belső képek és a külsőm között. Megpróbáltam kideríteni, hogy ez okozhat-e gondot; mondjuk vállalok-e olyasmit, amire .1 koromnál fogva már nem vagyok képes. Nem találtam semmi ilyesmit, ezért úgy hagytam, ahogy volt. Emiatt arra gondolok, hogv talán Andynek sem kéne változtatnia példáin, és továbbra is a koránál fiatalabbnak láthatná magát, ha ez nem okoz semmilyen nehézséget.

Ne felejtsétek, hogy bizonyos szintű torzítás elkerülhetetlen. Az emberi felismerőképességet vizsgáló legújabb kutatások kiderítették, hogy az emberek hamarabb ráismernek hírességekre karikatúráik, mint a róluk készült fényképek alapján. Ez arra mged következtetni, hogy emlékeinket hasonló módon torzít-

153


154


I la valaki „nagyobb a valóságosnál", szükségszerűen valótlant él át, amitől általában bizonytalan, ingatag érzése támad. lalan azt gondolja, el bírja intézni az egész társaságot, de köz

ben bizonyára fel is ismeri, hogy ez nem túl valószínű. Vagyis alighanem valójában az erő és a gyengeség között ingadozik, I r l s é g e i vagy ellentétes érzései vannak. Ezt a helyzetet később meg részletesebben meg fogjuk vizsgálni.

Barb: - Nekem mindig nehézséget okozott a szégyenérzet, és a/t fedeztem fel, hogy a példák eltúlozzák a hibáimat és mind nagyon kritikusak. Úgy döntöttem, hogy ennek épp az ellenkezőjét fogom tenni, és kihangsúlyozom mindazt, amit jól csinálok. Ha tudnátok, milyen jólesett! Éreztem, ahogy felegyenesedik a testem, kitárult előttem a világ, és kész voltam bármire! I mlom, hogy ez is torzítás, de azt hiszem, egy ideig szeretném

e/t is átélni, mintegy az előző viselkedésem ellenszereként, mielőtt megszokom, hogy a valóságnak megfelelően lássam magam.

Szerintem ez okos döntés, feltéve, hogy nem hagyod tartósan így az önmagádról alkotott képet. A büszkeség biztosan sokkal jobban esik most neked, különösen a szégyenkezés után. Azonban mindkettő torzít. A büszkeség és a szégyen is önmagunk másokkal való összehasonlításán alapul, és ettől már óvtalak benneteket korábban. Az ilyen összehasonlítás mindig a bizonytalanság kockázatával jár, ugyanis bármikor találhatunk önmagunknál jobb és rosszabb példát minden tulajdonságra. Vagyis az összehasonlítással mindig kiszolgáltatjuk magunkat környezetünknek, valamint annak, amivel összemérjük magunkat.

A büszkeség hozzájárul ahhoz is, hogy egy önmagunknál pozitívabb hamis én és egy kevésbé értékelt árnyékén alakuljon ki bennünk. A szégyen ezzel szemben egy önmagunknál negatívabb hamis ént és egy értékesebb árnyéként alakít ki. Pusztán önismerettel megelőzhetjük mind a büszkeség, mind a szégyen érzését.

155

juk. Gondoljátok végig: tényleg sokkal gyorsabban ismernénk fel egy barátunk arcát, ha csak a másoktól megkülönböztető vonásait vennénk észre, majd ezeket eltúloznánk, hogy könnyebben emlékezzünk rájuk. A cél az, hogy tudatosuljanak ezek a folyamatok és a következményeik annak érdekében, hogy megbizonyosodjunk a hasznosságukról.

Ann: - Azt vettem észre, hogy bizonyos környezetben elég kicsi vagyok, míg máshol viszonylag nagy a koromtól függetlenül. Az életkornak semmi köze nem volt a megjelenítéshez.

Megpróbáltad ezeket a példákat átalakítani? - Nem, mert nagyon kíváncsi voltam a méretkülönbségekre. Akkor most válassz egy példát, amiben kicsi vagy, és változ

tasd magad életnagyságúra! - Ez sokkal jobb érzés. Most válassz egy olyan példát, ahol nagyobbnak tűnsz, és

változtasd a képed életnagyságúra! - De nekem tetszik, hogy ilyen nagy vagyok. Értem, szóval tetszik. Rendben. Gondolkozz el, vajon miért

szeretsz ilyen nagy lenni ebben a környezetben! Érzékelsz valamit, ami nem annyira kellemes így? Előfordul, hogy az élmények egyrészt kellemesek, miközben vannak kellemetlen vonásaik is.

- Talán, ha a másik szemszögéből látom a helyzetet. Akkor talán nem annyira kellemes.

Most gondoljon mindenki egy olyan helyzetre, ahol a „valóságosnál nagyobbnak" érezte magát. Biztos vagyok abban, hogy ennek volt előnye, például erőteljesnek ereztétek magatokat; de vajon volt az élménynek olyan eleme is, amelyet nem élveztetek?

Dan: - Egyszer egy bárban voltam, és azt éreztem, hogy az egész bandát el tudnám intézni!

Alice: - Tanítás közben jó, ha magabiztos az ember, viszont túlzott határozottsággal elnyomhat másokat, ráadásul észre sem veszi a hibáit vagy a fejlődés lehetőségeit.


156


n.ilkoztatnunk, és kigondolnunk olyan általánosítást, amely a (harmadik elemet is magában foglalhatja.

Amit az előző fejezetekben összegző megjelenítésnek hív-11 nik, valójában egy tulajdonságról alkotott általánosítás, miközben a példatár az élményekből általánosított példákat tartalmazza. Az összegző megjelenítés magában foglalja az összes leltételt, amely alapján az élményeket a példatárba helyezzük. Az összegzés tulajdonképpen így szól: „A kedvesség ezt, ezt, ezt és ezt jelenti..."

Az összegző megjelenítésben rejlő feltételeket - különböző módon és környezetben - a példák is mind magukban hordozzák. Ismerve az összegzés feltételeit, biztosak lehetünk abban, hogy az egyes példák is megfelelnek ezeknek az ismérveknek; . 1 / ilyen következtetést dedukciónak hívjuk. Az egyes példák általában több információt hordoznak ezeknél az alapvető feltételeknél, amelyek - bár nem feltételek - szintén ismérvei lehetnek a tulajdonságnak. A példatár tulajdonképpen így szól: „A kedvesség ezt vagy ezt vagy ezt vagy ezt jelenti..." Ha sok példánk van, könnyebben tudunk új viselkedésmintákat kialakítani az egyes élmények különböző elemeinek társításával.

Összegzés

A példáink tartalmának ebben a fejezetben tárgyalt jellemzői - az érzékelési helyzetek, a valósághűen részletes és metaforikus példák, más szereplők, illetve a torzítás és a pontatlanság- mind jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy tárgyilagos képet kaphassunk magunkról. Az önmagunkról alkotott fogalmaink ugyanis mindig torzítottak és korlátozottak valamilyen mértékben, hiszen még akkor sem ismerhetnénk meg magunkat tökéletesen, ha egyáltalán nem változnánk.

Korlátaink ellenére azonban megismerhetjük az énképünket alkotó tulajdonságainkat, felfedezhetjük ezek pontatlanságait,

157

Az összehasonlítás csapdáját elkerülhetitek, ha figyelmeteket az éppen átélt élményre irányítjátok, majd beéritek az élmény által nyújtott elégedettséggel. Nem méritek magatokat másokhoz, sem valamilyen nektek tetsző társadalmi ideálhoz. Az elégedettséget - bármihez is kapcsolódjon - a saját élményeitek váltják ki, így nem függ másoktól, és sokkal erősebb.

Andy: - Korábban különbséget tettél a létezés és a cselekvés között: van, aki azt mondja: „teherautósofőr vagyok", míg más úgy fogalmaz: „teherautót vezetek". Nekem úgy tűnik, hogy egyesek ugyanolyan erősen azonosulnak a viselkedésükkel, mint a létükkel.

Igen, tényleg vannak ilyen emberek. Azonban még az ő esetükben is van eltérés a kettő között. A legtöbbünknek ugyanis sokkal egyszerűbb elképzelni, hogy változtatunk - például új viselkedés tanulásával - azon, amit csinálunk, mint azon, amilyenek vagyunk. Ezt más formában már említettem, amikor az én és a viselkedés megkülönböztetéséről beszéltünk. Az, hogy megváltozom, rengeteg különböző viselkedés egyidejű megváltoztatását feltételezi. Amikor azonban pusztán a viselkedésünkön változtatunk, érintetlenül hagyjuk identitásunkat, csupán egy - vagy néhány - viselkedésmintát alakítunk át.

Mindeddig azt elemeztük, hogy miként alkotunk általánosításokat magunkról. Az élményeinket vizsgálva arra voltunk kíváncsiak, hogy mi a közös bennük, vagyis - a logika kifejezésével élve - induktív módon közelítettük meg őket. Ez a megközelítés minden emberre általánosan jellemző, amit példáz az alábbi találós kérdés: Mi a közös ezekben: születésnap, házassági évforduló, WC? (A férfiak ritkán találják el!)

Részben azért jönnek rá kevesen a válaszra, mert a vicc szokatlan általánosításon, az „eltalálni" szó kétértelműségén alapul. És azért is, mert hajlamosak vagyunk azonnal általánosításba foglalni a felsorolás első két eleme közötti nyilvánvaló hasonlóságot - hiszen mindkettő évente megtartott ünnep. Ezt az induktív következtetést levonva már sokkal nehezebb elvo-


158


lyen tulajdonságokat értékelnek. Tudnál nekem segíteni ebben tléhány percig?" Nem érdemes hosszasan magyarázni, hogy mii hívunk tulajdonságnak, egyszerűbb felsorolni pár példát:

I í >bb barátom van, akik - mondjuk - azt gondolják magukról, hogy őszinték, kedvesek, vagy intelligensek, esetleg társaság-I cd velők, vagy valami hasonlót. Tudnál te is mondani egy tulajdonságot, ami igaz rád, és amit kedvelsz?"

Mikor erre válaszolt, ismerd meg összegző megjelenítését: „Engem az is érdekel, hogy ezt miből tudod. Képet látsz arról, 111 így vagy? Talán érzed, hogy vagy, esetleg egy hang .i/l súgja?"

Ezután fedezd fel az összegző megjelenítés mögött meghúzódó példák szerkezetét, azaz a példatárat: „Jó, hogy ilyen gyorsan meg tudod állapítani, hogy ez a tulajdonság valóban igaz rád. Gondolom, sok példád is van arról, hogy vagy, igaz? Az egyik barátom például sok-sok képen látja magát ba-i álságosnak, mintha egy nagy kollázs lenne erről a fejében. En viszont egy iratrendező-féleséget látok, amiben a képek egymás után ugranak fel. Te mit tapasztalsz, amikor ezekre az élményekre gondolsz? És hány ilyen példád van?"

Amint fokozatosan megismered énképe e szeletének a szerkezetét, tedd fel a megismert kérdéseket, és vess föl olyan lehetőségeket a módosításukra, amelyek szerinted az illető hasznára válnának: „Milyen lenne, ha több élményed volna arról, hogy

vagy? Bele is tudsz lépni a képekbe, és érezni, milyen lenne újra átélni az eredeti helyzetet? Van olyan élményed, ami a jövőben mutat téged ezzel a tulajdonsággal? Tudod, mit érezhet az, akivel vagy? A munkahelyedről és otthonról is vannak példáid arról, hogy vagy?" És így tovább.

Szeretnélek emlékeztetni az összes eddig megismert változóra, ezért készítettem egy összefoglaló listát; ennek a sorrendje követi a fejezetekben megismert jellemzők sorrendjét.

Eddig azokat az élményeket, példákat vizsgáltuk, amelyek alátámasztják az énképed egy tulajdonságát. A következő fe-

159

megbizonyosodhatunk a fennmaradó pontatlanságok hasznosságáról, illetve kiegészíthetjük, átrendezhetjük és átalakíthatjuk a példatárban lévő példákat, hogy minél kevésbé torzítva tükrözzék valóságos énünket. Mindezek eredménye pedig valótlan „hamis énünk" és el nem ismert árnyékénünk „elhalvá-nyodása" lesz - az utóbbi egyes elemeinek énképünkbe való beépítésével. Bár sokan úgy gondolják, hogy az árnyékén tulajdonságai nehézséget okozhatnak, rendszerint számos értékes, vonzó tulajdonság is rejlik benne.

Az eddigi gyakorlatokban jó néhány módszert tanultatok énképetek megerősítésére, pontosítására és a visszajelzésre való kiélesítésére. Noha még csak most kezdtetek felfedezni az énképeteket, ezek az eljárások már önmagukban is nagyon hatékonyak, és általuk „felhangolhatók" a kedvelt tulajdonságok, hogy még erősebbek, valamint a visszajelzésre érzékenyebbek legyenek. Még nem találkoztam senkivel, aki ezeket a módszereket tökéletesen alkalmazná; a tanfolyamra nem járók és könyveket nem olvasók táborának pedig még nagyobb szükségük volna rájuk.

6.2. gyakorlat: A módszerek alkalmazása

Most próbáld ki az eddig tanultakat a gyakorlatban egy-két emberrel! Először is kezdeményezz beszélgetést egy családtaggal, pincérnővel, esetleg hívd föl egy barátodat! Beszélgetés közben tudd meg egy kedvelt tulajdonságát, és a már megismert kérdésekkel derítsd ki, hogy mi bizonyítja számára az adott tulajdonság meglétét! Az eddigiekben tartalom nélkül dolgoztunk, mivel nem akartam, hogy az énkép tartalma elvonja a figyelmedet, miközben a szerkezetéről tanulsz; most viszont figyelned kell majd a tartalomra is.

Mondhatod egyszerűen ezt az illetőnek: „Épp most tanulok arról, hogy az emberek miképpen gondolnak magukra, és mi-


160

A Z É N K I T E R J E S Z T É S E

jezetekben énképünk talán leglényegesebb elemeivel ismerkedünk meg: az ellenpéldákkal, vagyis olyan élményekkel, amelyek ellentmondanak egy tulajdonságról alkotott általánosításnak. Ha például kedvesnek tartod magad, hogyan dolgozod fel azokat az élményeket, amikor nyers, goromba, érzéketlen voltál? A példatárunkban lévő ellenpéldák megjelenítésének módja erőteljesen hat az énképünkre: befolyásolja a tartósságát és értékes információt hordozó visszajelzésekre való érzékenységét is.

A példatár jellemzői

4. fejezet: Az énkép alkotóelemeinek jellemzői A példák száma A példák helye A példák egyidőben, vagy egymás után jelennek meg Megjelenítés - modalitások (képek, hangok, érzések) Átélés Szubmodalitások

5. fejezet: A példák időbeliségének jellemzői Múlt, jelen, jövő Az élmények időbeli eloszlása Az élmények időtartama A tulajdonságok kiterjesztése

6. fejezet: A példák tartalmának jellemzői Érzékelési helyzetek Valósághűen részletes vagy metaforikus Más szereplők Fontosabb élethelyzetek Az élmények torzításai és pontatlanságai

7 . fejezet

Az ellenpéldák felhasználása

Ebben a fejezetben énképünk egyik legfontosabb alkotóelemét vesszük szemügyre, azokat az alkalmakat, amikor egy kedvelt luÚjdonságunkkal ellentétesen viselkedve „hibáztunk". Ezeket . 1 / eseteket ellenpéldának nevezem. Az ellenpélda olyan élmény, .miely ellentétes az önmagunkról kialakított általánosítással, v.igvis olyan esemény, amikor nem a tulajdonságnak megfelelően viselkedtünk. Minden általánosításban akadnak kivételek (még ebben is!). Bármennyire kitartóak vagyunk, előfordul, hogy hamar feladjuk. Bármennyire becsületesek vagyunk, lesznek olyan alkalmak, amikor nem mondjuk el a teljes igazságot, sót esetleg hazudunk. Az ellenpéldáink belső megjelenítése

öntőén befolyásolja az énképünket, valamint az ebből származó viselkedésünket és reakcióinkat.

Fedezzétek fel, hogyan jelennek meg az előzőkben vizsgált - igaz és kedvelt - tulajdonság ellenpéldái! Ezúttal mindenki magában fedezze fel ellenpéldáit; majd - az alábbi listát útmutatóként használva - az ellenpéldák különböző megjelenítési módjait egyenként meg is beszéljük.

Az ellenpéldák jellemzői

Tudatában vagy ellenpéldáknak? (Ha nem, keress!) Milyen formában jelennek meg az ellenpéldáid? Hol és hogyan jeleníted meg őket?

Beépültek az ellenpéldák az adott tulajdonság példatárába?

163


164

Az ELLENPÉLDÁK FELHASZNÁLÁSA

Bár elméletileg ez is lehetséges, még nem találkoztam ilyen bel-•6 szerkezettel.

II lenpéldák a példatárban

tilőször halljuk azokat, akiknek az ellenpéldái beépültek a példatárukba! Miként jelenítettétek meg ezeket, és hogyan külön-I ii»/tettétek meg őket a példáktól?

Terry: - Egy kis képekből álló kollázst látok, amelyben néhány kép sötétebb, füstkarikák szivárognak belőlük. Ezek mulatlak azokat az alkalmakat, amikor csődöt mondtam.

Frank: - Én a példáimat egy kis irattartóban sorakozó kárt y a cskákon látom. A néhány ellenpélda szintén kártyákon jelenik meg itt-ott bedugva a többi közé, de ezeknek sötétebb a ./ele. Tudom, hogy ott vannak a többi között, akkor is, ha csak

a sarkukat látom. Jean: - Az ellenpéldáim kis címkéken tűnnek fel a többi pél

dámat megjelenítő nagyobb képek szélein. Ezek mind kitűnő példák. Olyannyira világosak és ponto

sak, hogy egész könnyen meg lehetne tanítani másoknak, hogy ugyanígy jeleníthessék meg ellenpéldáikat. Most próbáljátok ki, milyen, ha átmenetileg kiveszitek az ellenpéldákat a példatárból. Egyszerűen emeljétek ki és rakjátok félre az ellenpéldákat egy biztonságos helyre, ahonnan később visszatehetitek őket a helyükre! Hasonlítsátok össze, mit éltek át ellenpéldákkal, és mit nélkülük!

Jean: - Amikor a példákról leveszem a kis címkéket, tisztább és gazdagabb lesz a példatár. Jobb érzés.

Szerintem is tisztább az élménytár ellenpéldák nélkül, de inkább arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire érzed erősnek tulajdonságodat.

- Hát, azt hiszem, tiszta példatárral nem tűnik olyan erősnek.

165

Esetleg azoktól elkülönülten, más helyen és/vagy más megjelenítő rendszerben (modalitásban) vannak?

Ellenpéldáid szembetűnőek vagy többé-kevésbé rejtettek, kevésbé észrevehetők?

Milyen modalitás és szubmodalitás különbözteti meg az ellenpéldákat a többi példától?

7 . 1 . gyakorlat: Az ellenpéldák szerkezetének felfedezése

Most öt percen át figyeljetek csendesen befelé és fedezzétek fel, hogyan jelennek meg az ellenpéldáitok! Még ne változtassatok semmit, mert ha anélkül kezdenétek megváltoztatni az ellenpéldákat, hogy ismernétek a megfelelő eljárást, kellemetlen érzéssel is járhat! Egyszerűen csak vegyétek észre a jelenlegi elrendezést! Miután felfedeztétek a belső megjelenítést, fokozatosan és nagyon óvatosan fogunk kísérletezni az átalakításukkal. Egyelőre arra kérlek benneteket, hogy pusztán az ellenpéldák jelenlegi szerkezetét derítsétek fel!

* * *

Mielőtt kísérletezni kezdenénk, tegye fel a kezét, akinek az ellenpéldái nem különülnek el a többi példától! Körülbelül a csoport egyharmada.

Ez azt jelenti, hogy a többiek kihagyták az ellenpéldákat a példatárukból. Ki tapasztalta, hogy az ellenpéldák ugyanabban a megjelenítő rendszerben, de más helyen jelentek meg? Ismét körülbelül a csoport egyharmada.

Gondolom, a többiek olyan ellenpéldákat találtak, amelyek nem csak máshol, de más modalitásban is jelentek meg; mondjuk a példák többsége kép, miközben az ellenpéldák hang vagy érzés formájában szerepeltek.

Van olyan köztetek, akinek az ellenpéldái a többi példával megegyező helyen, de más modalitásban jelentek meg? Nincs.


166

A z ELLENPÉLDÁK FELHASZNÁLÁSA

Értem. Tehát ezek olyan helyzetek, ahol például kedves vol-l,i I valakivel, miközben az illető nem talált téged kedvesnek. Fel lm ltok idézni olyan alkalmakat, amikor szívességet akartatok l e n n i valakinek, de az illető ezt korántsem fogadta szívesen? Szerintem ezek is ellenpéldák, hiszen nem a kívánt célt értétek el vele. Ráadásul nyilvánvalóan rávilágítanak arra, hogy milyen helyzetekben lenne szükségetek a tulajdonság „finomabb hangolására". Lehet, hogy bizonyos személyek esetében érdemes lenne többféle módon kifejezni a kedvességeteket. Sokat segít ibben, ha kiderítitek, hogy a másik ember miként értékeli az Ikdott tulajdonságot. Egyik hathatós módja ennek, ha beléptek a másik helyzetébe, de egyszerűen meg is kérdezhetitek tőle.

Ellenpéldák elkülönülve (azonos modalitásban)

Most azoknak az élményére vagyok kíváncsi, akiknek az ellenpéldái a többi példával azonos modalitásban, de elkülönülve, más helyen voltak. Elmesélnétek, mit tapasztaltatok?

Connie: - A példák szemmagasságnál valamivel magasabban, karnyújtásnyira vannak kiterítve egy hosszú csíkon. Az ellenpéldák viszont egy kisebb sávban éppen a példáim alatt vannak. Kisebbek, halványabbak, be vannak keretezve és sárgásbarnák, mint a régi fényképek.

Andy: - Én egy nagy, körülbelül száz színes képből álló kollázst látok, amelyekbe belépve könnyen át tudom élni az eredeti érzéseket és hangokat. Az ellenpéldáim azonban kétdimenziós fekete-fehér képeken jelennek meg a fejem mögött.

Beth: - A példáim balra vannak tőlem és színesek, míg az ellenpéldáim jobbra, hasonló távolságra helyezkednek el, de kisebbek, sötétebbek, kétdimenziósak és nincs hangjuk.

Vegyétek észre, hogy a legtöbb ellenpélda valamilyen módon jelentéktelenebbnek tűnik, hiszen kisebb, halványabb, kétdimenziós, bekeretezett, sárgásbarna, ellentétben az életszerűbb szí-

167

Stuart: - Amikor kiemelem az ellenpéldákat, kevésbé erősnek, kevésbé valóságosnak érzem; olyan, mintha „valami nem lenne rendben". Ez éppen ellentétes azzal, amire számítottam. Amikor visszahelyeztem az ellenpéldákat, az egész testem helyrezökkent, kiegyensúlyozottabbnak és nyugodtabbnak éreztem magam.

Alice.:- Az én ellenpéldáim oldalt vannak, pasztellszínűek, de homályosak, és zsinórok kötik őket a többi példához. Amikor megpróbáltam elvágni ezeket a zsinegeket, hogy az ellenpéldák eltávolodhassanak, telj esen kibillentem az egyensúlyomból, és arra gondoltam, hogy „így aztán tényleg átesnék a ló másik oldalára".

így van. Néhány ellenpélda valójában erősíti az énképünket. En is meglepődtem ezen, amikor elkezdtem vizsgálni az ellenpéldákat. Aztán rájöttem, hogy ez egy kicsit olyan, mintha vasból kevés szénnel vagy volfrámmal acélt csinálnánk, ami sokkal erősebb a tiszta vasnál. Az ellenpéldákkal megtűzdelt példatár kevésbé tiszta, de valódibb, és éppen ettől erősebb is. Volt valakinek eltérő tapasztalata?

Al: - Nekem nagyon sok ellenpéldám volt, és amikor mindet kitöröltem, megkönnyebbültem, de ugyanakkor egy kicsit ingatagnak és bizonytalannak éreztem a tulajdonságot. Aztán kipróbáltam, hogy milyen, ha csak néhányat helyezek vissza, és ettől volt a legjobb érzésem. A többit pedig félreraktam valami dobozfélébe.

Remek. Ez rávilágít az egyik legfontosabb szempontra, amire figyelnünk kell az ellenpéldák esetében: viszonylag kevés legyen belőlük. Túl sok, esetleg túl nagy, túl közeli, túl hangos vagy bármilyen más módon túlságosan szembetűnő ellenpélda gyengíti az általánosítást. Ez pedig kételkedéshez vezet, amivel egyébként később még foglalkozunk.

Wendy: - Nem tudom, hogy amiket találtam, ellenpéldák-e vagy sem. Azokat az alkalmakat mutatják, amikor megéltem a tulajdonságot, de nem a várt módon hatottam másokra.


168


kiterített kártyacsomaghoz hasonlítanak, amelyben a kártyák hdik egymást, de a szélük látszik. A beépített ellenpéldák sötét •./elűek- ellentétben a világos példákkal- ezért akkor is látom, hogy a példák között vannak, ha nem is tudom kivenni, amit ábrázolnak. Az ellenpéldákat nem volt jóérzés mind együtt látni Viszont amikor beépültek a többi példa közé, sokkal jobb érzésem lett, mert így - a többi példához képest - kedvező arányban voltak jelen.

Andy: - Amikor a példák közé helyeztem az ellenpéldákat, ipirált formálva körülölelték a többi - montázsban megjelenő -példát, ami így enyhén összement és bekorlátozódott.

Chris: - Az áthelyezés közben az derült ki, hogy míg az ösz-szes példát a saját nézőpontomból látom, addig az ellenpéldák | megfigyelő helyzetéből jelennek meg. Ezután kipróbáltam milyen, ha a saját nézőpontomból szemlélem őket; sokkal fel-./abadultabbnak és a helyzet kezelésére képesnek éreztem ma

gam. Sally: - A példáim életnagyságú, háromdimenziós, a saját

szemszögemből látott színes filmek. Az ellenpéldák viszont hozzám közelebb lévő, kisebb, kétdimenziós állóképek. Rájuk nézve bűntudatom támadt, ijesztők voltak; nem is akartam foglalkozni velük. Viszont amikor áthelyeztem őket a példatárba, háromdimenziósak és hangosak lettek; továbbra is kicsik maradtak, kívülről láttam bennük magam, és jobb érzés volt az általuk megjelenített alkalmakra gondolni.

Mit gondolsz, miért volt jobb rájuk gondolni, miután térbeli hangosfilm lett belőlük?

- Azt hiszem, könnyebb szemügyre vennem ezeket, ha ott van körülöttük a sok pozitív példa is; jobban is látom, hogy pontosan mit mutatnak. Inkább információforrásnak tekintem őket.

Az ellenpéldákat a többi példa között látni lényegesen jobb érzés, hiszen így mindkettő hat ránk, és így tágabb összefüggésben - „perspektívában" - látjuk azokat (lásd a Ráadást).

169

nes élményekkel, amelyek a tulajdonságot tükrözik. Ez roppant fontos jellemzőjük. A kevésbé szembeötlő ellenpéldák hasznos visszajelzéssel szolgálnak anélkül, hogy elfednék a többi példát. Mivel nem feltűnőek, tárolhatunk belőlük többet is. Ám ha túlságosan jelentéktelenek, előfordulhat, hogy elveszítjük a bennük rejlő információt.

Azok, akiknél az ellenpéldák a példatáruktól elkülönülten, de megegyező modalitásban vannak, rendkívül óvatosan kísérletezzenek, és várják meg, amíg végigmondom, mi következik. Válasszatok először egy ellenpéldát, és azt nagyon lassan, odafigyelve közelítsétek a többi példához! Amint az ellenpélda a többi élmény közé vegyül, gondoskodjatok arról, hogy sötétebb, kétdimenziós, kisebb, bekeretezett, vagy egyéb módon jelentéktelenebb legyen a környezeténél!

Ha az ellenpélda - miközben lassan a többi példa közé helyezitek - szembetűnőbbé válik a környezeténél, azonnal tegyétek vissza az ereded helyére. Ezután kísérletezzetek: hogyan tudjátok jelentéktelenebbé alakítani? Vagy várjátok meg, amíg segítek!

Miután egy ellenpéldát beillesztettetek a többi példátok közé, tartsatok szünetet és figyeljétek meg, hogyan változtak érzéseitek! Ezután - egyenként - kísérletezhettek több ellenpélda áthelyezésével is, építsetek be néhányat az élménytáratokba! Az ellenpéldák megfelelő aránya a példák számától és jelentőségétől függően változó. Azonban azt tapasztaltam, hogy az 5-10%-os arány a leghasznosabb. Ezután tartsatok rövid szünetet, és figyeljétek meg, hogy ez milyen érzést vált ki belőletek! Ha úgy érzitek, hogy túl sok ellenpéldát tettetek a példák közé, egyszerűen helyezzetek vissza néhányat az eredeti helyére! Van kérdésetek? Rendben, kezdhetitek...

* * *

Először azoknak a tapasztalatára vagyok kíváncsi, akiknek sikerült ellenpéldákat beépíteni a többi élményük közé.

Ann: - A példáim egyfajta időrendi sorrendben vannak, félig


170


Igodhatok: tudom, hogy követünk el hibákat, és ettől megszűnik n feszültség.

Igen; ha az élmény táradban kizárólag tökéletes példák vannak, mindig ezt az elérhetetlen szintet fogod hajszolni, amivel összeegyeztethetetlen a hibázás. Emiatt aztán tényleg izgulhatsz! Néhányan ezt „ideális énnek" hívják, amely gyakran a társadalom, valamilyen vallásos tanítás vagy egyéb idealista el-I épzelés következménye arról, amilyennek lennünk kellene.

Akkor is lehetnek előrevivő céljaink, ha nem törekszünk minidig a tökéletességre. Elégedettek lehetünk azzal, amit teszünk, és - amíg megelégedettséggel tölt el - folyamatosan törekedhetünk arra, hogy egyre jobbak legyünk. Ám a perfekcionizmus .ilok, hiszen az általa megkövetelt, valóságtól elrugaszkodott elvárásokat soha nem érhetjük el. Henny Youngman helyesen Ingalmazott: „A tökéletességre való törekvés az ember legalapvetőbb illúziója. A világegyetemben ilyen egyszerűen nem létezik... A perfekcionisták bármibe fognak, kudarcra vannak ítélve."

Ha a pozitív példák között ellenpéldák is vannak, nem kell mindig a tökéletességet kitűzni célul, és ez megkímél a vele járó felelősség terhétől. Egyúttal pedig elejét veszi annak, hogy másokra is ráerőltessük a perfekcionizmus elérhetetlen ideálját. Ugyanis amikor valaki más hibázik, ellenpéldák hiányában könnyű hozzámérnünk magunkat és eltelni a felsőbbrendűség gőgös érzésével. A perfekcionisták gyakran hajszolják magukat rendkívüli eredmények eléréséig, ám jócskán meg is fizetnek ezért. Ha mindig a tökéletesre törekszünk, óriási munkát vállalunk nagyon szerény bérért.

Ha ismertek ilyen embert, sokat segíthettek neki azzal, hogy megtanítjátok, miként illessze be ellenpéldáit a többi példája közé. Egyszer segítettem ebben egy nőnek, akitől ezután megkérdezte egy barátja, hogy mivel változtatta meg külsejét. Észrevette ugyanis, hogy sokkal lágyabbak lettek a vonásai és vonzóbb a megjelenése. A barát az asszony sminkjére gyana-

171

Ráadásul amikor eltávolodunk egy kellemetlen vagy nehezen kezelhető élménytől, az rendszerint még a korábbinál is ijesztőbbé válik, hiszen kevesebb információt kapunk róla. Távolabbról nehezebb megállapítani, hogy mitől ijesztő, és köny-nyen veszélyesebbnek képzelhetjük a valóságnál. Amikor többet tudunk meg róla, kevésbé lesz fenyegető.

Évekkel ezelőtt, amikor pszichológiát tanítottam az egyetemen, a legtöbb diáknak elég szélsőséges fogalmai voltak az elmebetegekről. Filmekben és regényekben gyökerező, vad elképzeléseikben gyilkos pszichopaták és sikoltozó őrültek szerepeltek. Azt akartam, hogy valósághűbb képet kapjanak az elmebetegekről, ezért elvittem őket a legközelebbi elmegyógyintézetbe, ahol közvetlen, személyes tapasztalatot szerezhettek.

A látogatásra készülődve elmondtam nekik, hogy, bár az elmegyógyintézetben van néhány eléggé különös figura, elsőként mégis azt fogják észrevenni, hogy a legtöbb beteg az ismerőseikhez hasonlóan viselkedik, és azon fognak tűnődni, hogy hol is vannak a „bolondok". Ezután azt a feladatot adtam nekik, hogy egyedül sétálgassanak, majd szólítsák meg a betegeket, és beszélgessenek velük; nem akartam, hogy egy csapat bámészkodó turistának tűnjenek. A látogatás után lényegesen nyugodtabban viszonyultak az elmebetegséghez, mint előtte.

Bili: - Amikor áthelyeztem egy ellenpéldát, túl nagynak bizonyult. Úgyhogy lekicsinyítettem, valamelyest elhalványítottam, és ekkor úgy éreztem, rendben van. Ezután még néhányat áttettem a példákhoz, csak úgy elszórva, itt-ott. A végén feltűnt, hogy a vállam ellazult, megkönnyebbültem.

Ez hasonlóan hangzik ahhoz, amit Stuart mondott az imént, és amit sokan mások is átélnek. Van fogalmad arról, hogy mitől könnyebbültél meg? Miért könnyebbülünk meg, nyugszunk meg, ha az ellenpéldák bekerülnek a pozitív példák közé?

- Többé nem kell feltétlenül tökéletesnek lennem. Ezelőtt csak pozitív példáim voltak, ezért nem hibázhattam. Most megnyu-


kodott, és miután rákérdezett, hogy azon változtatott-e, az asz-szony így felelt: „Igen, változtattam a sminkemen; belülről".*

Dan: - A perfekcionista pácienseim többsége a probléma gyökerét a családjukban látja és abban, hogy mindig a tökéletességet elváró szüleiknek próbáltak megfelelni.

Többféleképpen kezelhetjük ezt a problémát. Feltárhatjuk a múltat és a belső élmények szerkezetét is. Kétségtelen, hogy a múltunk tükröződik az élményeink szerkezetében is, ezért a múlt átalakítása maga után vonhatja az élmények szerkezetének átalakulását.

Most azt tanítom meg nektek, hogy miként dolgozzatok közvetlenül a szerkezetiéi, és így gyakran már nem is szükséges a múlttal foglalkozni. Amikor arra kérlek benneteket, hogy az ellenpéldákat helyezzétek a többi példa közé, pusztán a szerkezetet alakítjuk, hiszen nem az a feladat, hogy az ellenpéldákban megjelenített eseményeken módosítsatok. Az új viselkedés teljesen a szerkezet átalakításának tudható be, nevezetesen annak, hogy hol és hogyan jelenítitek meg képeiteket. Az NLP fóbia-gyógymódja** (vö. Andreas, C.-Andreas, S. 1989) még ennél is nyilvánvalóbban példázza, hogy miként tudunk kizárólag élményeink szerkezetével változást elérni, hiszen ebben a módszerben egyáltalán nem kell megismernünk az illető félelmének tárgyát, sem a múltbéli okait. Egyszerűen átalakítjuk az illető emlékeit, hogy ne a saját szemszögéből élje át azokat, hanem külső megfigyelőként lássa a megtörtént eseményeket.

Előfordulhat, hogy a szerkezettel dolgozva a múlt is nagyobb jelentőséget kap, és ilyenkor foglalkoznunk kell azzal is. Azonban ilyen esetben biztosak lehetünk abban, hogy a múlt feltárása közvetlenül az elérni kívánt célunkhoz segít hozzá.

Az apám például perfekcionista volt, és teljesen világos, hogy miképpen lett azzá. A nagyapám ugyanis harmadik generációs

* A „ s m i n k " k i f e j e z é s a n g o l eredet i je - make-up - k é t é r t e l m ű : a m á s i k j e l e n t é s e „össze té te l , f e l é p í t é s " (a ford.) . * * F a s t P h o b i a P r o c e s s .

172


baptista hittérítő volt Burmában, és ragaszkodott ahhoz, hogy az apám minden vasárnap reggel meghallgassa a prédikációt, majd emlékezetből mondja fel szóról szóra; ráadásul az istentisztelet a helyi karén nyelven hangzott el, nem angolul! Amikor hibázott, bőrszíjjal verte el. Később, amikor a nővérem egyszer Hszta kitűnő bizonyítványt vitt haza, az apánk csak ránézett,

. szigorúan ennyit mondott: „Legközelebb igyekezz egy kicsit jobban!" Egyértelmű, hogy a múltunknak nagy jelentősége van, és a legtöbb élményünk természetesen tükrözi a múltunkat.

A legtöbben arról meséltetek, hogyan viszonyultok másként az ellenpéldáitokhoz, miután beillesztettétek őket a példatárba. Most ugyanazt a kérdést fogom feltenni nektek, mint az előző csoportnak, akiknek az ellenpéldái már eleve beépültek a példatárba. Hogyan hatott az ellenpéldák beillesztése a tulajdonság erősségére? Volt-e olyan érzésetek, hogy a tulajdonságotok erősödött vagy gyengült, miután beépítettetek néhány ellenpéldát?

Beth: - Én valódibbnak éreztem. Ilyen a világ. Ellenpéldák nélkül valahogy naivan optimistának tűnt az egész, mesterkéltnek és valótlannak, egy kicsit „elrugaszkodottnak". Mintha jégen síeltem volna, ahol egy apró megcsúszástól eleshetek, ellentétben a porhóval, amely erősebb támasztékot ad.

Bár az ellenpéldák csökkentik egy tulajdonság tisztaságát vagy általános érvényét, növelik a megbízhatóságát, amitől valódibbá és erősebbé válik.

Sandy:- Amikor beillesztettem az ellenpéldákat, feltűnt, hogy azok jelenléte a példákat - az előbbiektől való különbözőségük révén - intenzívebbé, így határozottabbá és erősebbé tették.

Ismét egy remek példa! Okozott valakinek nehézséget az ellenpéldák beillesztése?

Lee: - Az én képeim egymás mögött vannak; egyszerre mindig csak egyet látok, amíg egy idő után a következő fel nem tűnik. Amikor az első ellenpéldát behelyeztem a többi közé, kellemetlenül éreztem magam, mivel egy ideig csak az az egy

173

É N K É P - VÁLJ AZZÁ, AKI LENNI SZERETNÉL

174


összefüggésben értelmezed, rájössz, hogy voltaképpen örül-I ül sz neki, hiszen éppen azt jelenti, hogy ragaszkodsz az elképzeléseidhez. Ha nem érdekelne, nem lennél elégedetlen. Tehát minél erősebb bűntudatod van egy ballépés miatt, annál jobban örülhetsz neki!

Gondolkodásunk különböző szintjeit váltogatva képesek vagyunk ilyen cselekre, és ez - ebben az esetben - nagyon hasznosnak bizonyult. Szintén hasznos - ráadásul megkétszerezi .1/ örömünket -, ha megelégedettséggel tölt el maga az öröm. Persze van, akinek bűntudata támad az elégedetlensége miatt, sőt, attól is bűntudata támadhat valakinek, hogy élvez valamit. Az ilyen érzelmek rendszerint jóval kevésbé hasznosak.

Ann: - Én a példákat a jobb oldalamon látom. Az ellenpéldák viszont két szürke foltnak tűntek a bal oldalamon. Amikor áthelyeztem őket a jobb oldalra, beterítették a példatáramat, és ez egyáltalán nem esett jól.

A foltok formátlanok, felhőszerűek? - Először úgy tűnt, ezért megpróbáltam elfújni őket, de kide

rült, hogy ragacsosak. Tehát két foltot láttál egymás mellett, amelyek elfedték a pél

dáidat. Nem így gondoltam az ellenpéldák beillesztését. - Nem így akartam; egyszerűen így alakult. Amikor a belső élményeink ehhez hasonlóan „egyszerűen

így alakulnak", szinte bizonyos, hogy olyan területre tévedtünk, amely nem áll a tudatos ellenőrzésünk alatt. Sikerült különválasztanod őket, és visszahelyezni a foltokat a bal oldalra?

- Végül is igen, de megdolgoztam érte. Viszont olyan érzésem van, hogy még most is itt rejtőznek valahol.

Ha ezek a foltok szürkék, gondolom, nem sokat látsz abból, amit ábrázolnak. Van fogalmad arról, hogy milyen helyzeteket jelenítenek meg?

- Nem. Ha nem tudsz róluk semmit, még félelmetesebbnek, ijesz

tőbbnek tűnnek, ráadásul így nehezebb őket beilleszteni a többi

175

lebegett a szemem előtt. Ezután felgyorsítottam a folyamatot, így az ellenpéldákat rövidebb ideig láttam, mielőtt feltűnt a következő példa; így már rendben volt.

Ez jól mutatja, hogy miként tudjátok magatok módosítani a példák szerkezetét igényetek szerint.

Carol: - Én nem tudtam beilleszteni az ellenpéldát. Amikor megpróbáltam, megnőtt, ijesztő lett, eltakarta volna az egész példatárat. Sehogyan sem tudtam lekicsinyíteni.

Ez elég gyakran előfordul. Azt mondod, ijesztővé vált. Ha folytattad volna, és tényleg eltakarta volna a példatárat, szerinted mi történt volna?

- Szörnyű lett volna! Teljesen elvesztettem volna ezt a fontos tulajdonságot.

Tényleg nagyon kellemetlen érzés identitásunk akár csak egyetlen szeletkéjét is elveszíteni, éppen ezért intettelek benneteket rendkívüli óvatosságra. Carol, próbáld ki a következőt: ténylegesen nyújtsd ki a karodat oda, ahol az ellenpéldáid vannak, válassz ki egyet, és ragadd meg erősen a kezeddel! Ha azt akarod, hogy kisebb legyen, nyomd össze, mintha agyagból lenne, amíg csak eléggé össze nem megy, majd óvatosan rakd át és illeszd be a példák közé!

- Ez a megoldás nevetségesen egyszerűnek hangzik, de sikerült.

Rene: - Nekem elsőre nem esett jól az ellenpéldákat a többi élmény között látni, mert bűntudatom támadt attól, hogy a megjelenített helyzetekben nem megfelelően viselkedtem. Aztán rájöttem, hogy éppen az bizonyítja e tulajdonság fontosságát, hogy bűntudatom támadt miatta. A példák közé illeszkedő ellenpéldák így tekintve valójában a tulajdonság jelentőségét erősítik számomra.

Igen, és ez egyben azt is példázza, hogy miként erősíthetik az ellenpéldák a tulajdonságról alkotott általánosítást. Egy bizonyos szinten bűntudatod van, mert nem az elvárásaidnak megfelelően viselkedtél. Ám ha ezt az elégedetlenséget tágabb


példa közé. Mivel a nehézséget részben az okozza, hogy a foltok teljesen elfedik a pozitív példákat, érdemes lenne lekicsinyíteni őket vagy megpróbálni beilleszteni az egyik folt egy apró részletét. Azonban az a tapasztalatom, hogy metaforikus ellenpéldákat általában nem a legjobb ötlet részletekkel rendelkező példák közé beilleszteni. Számomra ilyenkor fontos, hogy legalább egy keveset megtudjak az ellenpéldák tartalmáról.

Az egyik megoldás az, ha a foltokat részletesebb képekké alakítod, hogy felfedd az általuk megjelenített helyzeteket. Ezt elérheted sugalmazva, hipnotikusan: engedheted a foltokat lassan képekké alakulni, és ezáltal megjelenhetnek az általuk ábrázolt események. Szólhatsz közvetlenül is a foltokhoz, és megkérheted őket, hogy részletes képekként jelenjenek meg neked. Amikor már pontosan látod, hogy mit mutatnak, sokkal könnyebb lesz egyenként beillesztened őket a többi példa közé.

Amy: - Amikor megpróbáltam beilleszteni egy ellenpéldámat, a pozitív példák azt mondták: „nem vagy közénk való, nem illesz ide". Ezután fedeztem fel, hogy ezek valójában nem ellenpéldák, hanem inkább „elégtelen" példák. Olyan helyzetek, ahol nem tudtam elég határozottan kifejezni az adott tulajdonságot. Ha beilleszteném őket a példatárba, csökkenteném a tulajdonság kifejezésével kapcsolatos elvárásaimat.

Ertem. Tehát továbbra is ugyanolyan határozottan akarod képviselni ezt a jellemződet, és az a véleményed, hogy ezekkel az ellenpéldákkal ezt nem tudnád megvalósítani. Meg szeretném mutatni neked, hogy ezek az ellenpéldák valójában hogyan erősíthetik a tulajdonságodat. Gondolom, azért akarod határozottan megélni ezt a jellemzőt, mert fontos a számodra. Szerintem igencsak hasznos lehet beilleszteni néhány ilyen „elégtelen" példát, hiszen ezek emlékeztetnének azokra a helyzetekre, amelyekben a jövőben jobban kell figyelned. így ilyen alkalmakkor elővigyázatosabb lennél, valamint készen állná! arra is, hogy különleges erőbedobással küzdj a tulajdonságod

176

AZ ELLENPÉLDÁK FELHASZNÁLÁSA

megtartásáért. Persze érdemes ezeket a példákat valamilyen módon megkülönböztetni a többi példától, ami az „elégtelen-Hegükre" emlékeztetne. Halványíthatod őket, kicsinyítheted, ••etleg megjelölheted színekkel, vagy valamilyen egyéb egy-

ű módon megkülönböztetheted őket. Most mindezeket figyelembe véve és tisztán átlátva, kérlek, helyezd át valamelyik „elégtelen" példádat a többi példa közé...

- Hmmm. Ez érdekes. Most már rendben van, könnyen beilleszkedett: szürkés árnyalatú, miközben a tulajdonságot tényleg erősebbnek érzem.

Amit most Amyvel csináltunk, jó példa volt arra, hogy miként formáljunk át egy ellenvetést. Az ellenvetés célja az volt, hogy megtartsa a tulajdonság erősségét. Egy új szemponton keresztül egyszerűen megmutattam Amynek, hogy az ellenpéldák beillesztése valójában erősíti abban, hogy kellő határozottsággal élhesse meg a tulajdonságát, és ezzel eleget tettünk .1 kifogásnak.

Fred: - Az én példáim részletes, helyzeteket megjelenítő képek, az ellenpéldáim viszont jelképek. Amikor az ellenpéldákat megpróbáltam behelyezni a példatárba, kiderült, hogy egyálta-l.m nem illenek a példákhoz. Ezután megtudtam, hogy a jelképek milyen konkrét helyzetekre utalnak, de amikor megkíséreltem néhányat beilleszteni, megfájdult a fejem.

Ezt annak a jeléül venném, hogy valahol kifogásod van a beépítésük ellen. Először is helyezd vissza az ellenpéldákat, majd derítsd ki, hogy pontosan mi ellen van kifogásod! Az ellenvetésnek célja van, ami meghiúsulna, ha beillesztenéd az ellenpéldákat - legalábbis a mostani formájukban -, tehát azt kellene kiderítened, hogy miként elégítsd ki az ellenvetés feltételeit, mielőtt továbblépsz.

Bob: - Az én ellenpéldáim ugyan a példákat megjelenítő kártyák között voltak, de mind leghátul, így könnyen figyelmen kívül hagyhattam őket. Miközben azokról az ellenpéldákról beszéltél, amelyek teljesen elkülönülnek a pozitív példáktól,

177


arra gondoltam, hogy az enyémeket is érdemes lenne elszórva beilleszteni a példatáramba. Elhelyeztem őket, és bekereteztem a szélüket, így még akkor is tudom, hogy ott vannak a többi ko/ott , ha i'sak a szélüket látom. .Most, hogy jobban beépültek a példák közé, jobban szem előtt vannak, és azt hiszem, ez majd ó v a t o s a b b á tesz. Sőt, szerintem így azt is könnyebben észreve s z e m m a j d , h a nem a tulajdonságom szerint cselekszem.

Remek. Éppen ez a másik lényeges kérdés, amire többször le lh iv iam ligyelmeteket: A példatárba illeszkedő ellenpéldák \.i |on érzékenyebbé fognak-e tenni a visszajelzésre vagy ellen 1 e/olej'„ kevésbé érzékennyé?

Irm/ A visszajelzés végül is eleve ellenpéldákat foglal ma-giihn vagyis olyan alkalmakat, amikor nem az énképünknél-meglelelően viselkedtünk. A példák közé illesztett ellenpéldái

i iclesítenek arra, hogy a valóságban is felfedezzük az ilyen ill i lmal a t . Ellenpéldák nélkül hajlamosak lennénk arra, hogy

• l u i . i ii-.ni- .i visszajelzést, hiszen elismerésük aláásná a tulaj-. I• • 11•.i>• 11111-1 < >I alkotott általánosítást. Mivel ez roppant kelleni. 11 undenáron el akarnánk kerülni őket.

l i e i i Készben pontosan ezért olyan kockázatos ellenpéldák ni kiz . í rólag pozitív élményekből - kialakítani példatárat.

lOl i l e l e példatárat - melyből hiányoznak az ellenpéldák mai e g y e t l e n ellenpélda is megcáfolja, és mivel ez cseppet

em kellemes, inkább elkerüljük ezeket. Többen átéltétek már, mi lyen kínos, amikor egyetlen ellenpélda megsemmisítette po-

l >i I d á i t o k a t .

önmagunkról alkotott pozitív általánosítás elvesztése i . . i i b á n más szempontból is veszélyes lehet. Ugyanis amikor

« í g y tulajdonságunkról alkotott meggyőződésünk szertefosz-| | | .< \ il i ,in , 1 / is előfordul, hogy a helyébe éppen az ellentéte i • 1111 l i i i o l a g az ellenpéldákat látva kénytelenek vagyunk

m l i i o l y a n emberként gondolni, aki az értékeivel éppen . Ili ii/i i< . n . .elekszik. Ilyenkor választani kell az ebből fakadó ii á g i i . l e . 1 iidarcélmény és az ellenpélda tagadása között, ami-

I ' «


Ml az utóbbi tűnik ésszerűbbnek. Sajnos ezzel nem kerüljük el az összeomlást, csupán késleltetjük.

Amikor valaki elkerüli az ellenpéldákkal való szembenézést, nem ismeri el a viselkedését, és a tagadásnak ez a formája különösen jelentős szerepet kap az ismeretlen árnyékén kialakulás á b a n . Az ellenpéldák beillesztésével integrálhatjuk az árnyéként.

I rtelmezhetjük úgy is a példák és az ellenpéldák különálló megjelenítését, mint egy tulajdonság bizonyítékát és cáfolatát, .ímelyek között választanunk kell. A külön helyen tárolt példák I iá|lamossá tesznek arra, hogy egyszerre vagy csak az egyikre, vagy csak a másikra hagyatkozzunk. Minél jelentősebb az elha-la i olódás, annál nagyobb a kockázata annak, hogy valaki e két

I viszonyulás között ingadozzon. Mivel mind a példák, mind az e l l e n p é l d á k egyoldalúak és valószerűtlenek, egyikük sem nyújt teljes és kiegyensúlyozott bizonyítékot, amitől az adott személyiség eleve bizonytalan lesz. Szélsőséges esete ennek a mániás-dep ressziós személy, aki mániás időszakában mindent gyönyörű nek, depresszióban pedig mindent szörnyűnek lát.

Elménk legfőbb feladata, hogy egységesítse, rendezze a viselkedésünket, és így a megfelelő pillanatban helyesen cselekedhessünk. A személyiségünkben lévő bármilyenfajta elválasztás viszályt okozhat, és komoly nehézségünk származhat belőle. Az 1960-as években forgatott Dr. Strangelove című filmben a

[volt náci tudós továbbra is hitleri karlendítéssel köszön, amit azonnal visszaránt a másik kezével. Rendszerint nem sok jó pzármazik abból, ha eltérő részeink egyszerre próbálnak meg különböző dolgokat csinálni, kivéve, ha úgy tudjuk mindkét dolgot csinálni, hogy azok nem zavarják egymást.

Néhány ellenpélda beillesztése a példák közé az egyöntetű, digitális, vagy-vagy jellegű példatárat analóg példatárrá alakítja a l , amely az adott tulajdonság kifejezésének mértékét tükrözi, vagyis - ahogy Ann mondta - inkább csak arányokról van Szó. Mivel az ellenpéldákat pozitív példák veszik körbe, a kettő

179


180


rí karom mindet beletenni a pozitív példáim közé. Mit tegyek a maradékkal? Egyszerűen hagyjam elkülönülten őket?

Igen, úgy gondolom, most az lenne a legjobb. A sok ellenpél-Ida arra utal, hogy elég bizonytalan a tulajdonságod. A bizony-talan tulajdonságnál az ellenpéldák és a példák száma nagyjából megegyezik; az erős tulajdonságra csak néhány ellenpélda jellemző. Hamarosan megmutatom, hogyan használhatjátok lel az ellenpéldákat még jobban, de most még hagyjátok őket, ihol vannak! A túl sok ellenpélda ugyanis elfedné a pozitív példákat, amellyel ellentétes hatást érnénk el, gyengülne a tulajdonságod, és ebben a helyzetben nem erre van szükséged. Bár a/ egyik helyzetben gondot okozó módszer gyakran nagyon hasznosnak bizonyulhat egy másikban. Gondolkozzatok csak el azon, hogy milyen helyzetben jönne jól ez a fordított hatás...

Mi lenne, ha egy nem kedvelt tulajdonságot akarnátok az ellenkezőjére változtatni; mondjuk azt, hogy „szerencsétlen flótás vagyok", vagy hogy „képtelen vagyok előre tervezni"? Ha elegendő ellenpéldát adtok hozzá, előbb-utóbb éppen a kívánatos tulajdonság fog felülkerekedni, átbillentve ezzel a meggyőződéseteket. Erre is megtanítlak benneteket, de előbb térjünk vissza az ellenpéldáitokhoz!

Ellenpéldák más modalitásban, más helyen

Most pedig halljunk valakit, akinek az ellenpéldái nemcsak a példáktól elkülönülten jelentek meg, hanem eltérő modalitásban is voltak! Eddig szándékosan taglaltam hosszasabban az ellenpéldák beillesztésének a hasznosságát, hogy ezzel bemutassam ennek számtalan lehetőségét és következményét.

Charles: - Én pozitív példákból álló kollázst látok magam előtt, miközben egy hang hátulról azt súgja, hogy „Nem, nem vagy ilyen", és felsorolja azokat az alkalmakat, amikor nem a tulajdonságomnak megfelelően viselkedtem.

181

együttes látványa kiegyensúlyozza önmagunk megítélését. így sokkal könnyebb egyszerűen visszajelzésként kezelni őket, semmint fenyegetésként: „Ja, ezek azok az alkalmak, amikor elszúrtam; vajon min kellene legközelebb változtatnom?" Korábban Sally is említette, hogy amikor beillesztette az ellenpéldákat, jobban érezte magát, és inkább információként tekintett rájuk.

A példák között lévő ellenpéldák felhívják a figyelmünket a múltban elkövetett jellegzetes hibákra, amelyeket a jövőben is elkövethetünk. Figyelmeztetnek azokra a helyzetekre, ahol többet kellene tennünk azért, hogy a kellő módon fejezzük ki a tulajdonságot, valamint azokra az élethelyzetekre, amelyeket el kell kerülnünk, ha ott még nem tudunk élni az adott tulajdonsággal, így ha újra hibázunk, nem olyan ijesztő felismerni, így aztán bármikor készek vagyunk elfogadni a visszajelzést, még a hibáinkról is. A hibáink mutatják meg, hogy hol érdemes időt szánnunk a tanulásra vagy önmagunk változtatására, és így segítenek fenntartani a tulajdonságunkat a jövőben is. Hamaroson behatóan foglalkozunk ennek részleteivel.

Dan: - Az első ellenpéldám nagyobb volt, és a példáknál közelebb helyezkedett el, ezért féltem, hogy elfedné őket. Megpróbáltam lekicsinyíteni, de nem sikerült; aztán felnagyítottam, nagyra-nagyra, minden lehetségesnél nagyobbra. Ekkor teljesen elmosódott, és átláttam rajta.

Ezt küszöbhatásnak hívjuk, és része a kényszerek kipukkasz-tására* alkalmazott módszernek is (vö. Andreas, C.-Andreas, S. 1987). A méret nagyítása egy adott határ felett más jellemzőket is megváltoztat, a te esetedben a kép élességét és áttetszőségét. Látható maradt az ellenpélda, miután így átalakult?

- Alig látható; de tudtam, hogy ott van. Szerintem érdemes lenne tovább kísérletezni vele, hogy a

példatárad szerves részévé váljon, és pontosan megismerd a benne rejlő üzenetet.

Alana: - Nekem elég sok ellenpéldám van, és azt hiszem, nem

* C o m p u l s i o n B l o w o u t .


182


111 LI |dónképpen nekem van igazam! Tehát pozitív példa lett belőle, nem ellenpélda. Nagy kő esett le a szívemről!

Nagyszerű! Gyakran előfordul, hogy amikor egy ellenpélda modalitását megváltoztatjuk, többet tudunk meg a tartalmá-iol, és ettől új értelmet kaphat. Illeszd be ezt a képet is a példák közé, majd ismételd meg ezt a folyamatot az összes többi h.mggal is, hogy mindegyik képként váljon a példatár szerves •észévé!

- Most, hogy egy helyen vannak, egészen máshogy érzem magam. Már nincs bennem feszültség; nyugodt és megfontolt v.igvok. Ezek a hangok mindig kétségeket ébresztettek bennem magamról. Most, hogy képekként látom őket, kicsit furcsa, de n.ígvon jó érzés azt tapasztalni, hogy erősítik és alátámasztják a tulajdonságot.

Hangokat és képeket egyesíteni olyan, mint amikor természetes törtszámhoz akarunk tizedes törtet hozzáadni. Mielőtt összeadhatnánk őket, vagy a természetes törtszámot kell tizedes törtté alakítanunk vagy a tizedes törtet kell átváltanunk. Tehát első lépésben átalakítjuk az ellenpélda modalitását, hogy igazodjon a példákhoz, majd beillesztjük a példatárba.

Fran: - Nekem Charleséhoz nagyon hasonló élményem volt. Viszont amikor a hang emlékeztet az ellenpéldára, úgy érzem, inkább hagyom az egészet, mintha azt mondanám: „bánom is én!"

Elmondanád, hogy pontosan mit nem bánsz? - A határozottságot. Gondolom, a határozottság a tulajdonság, amivel dolgozol, a

hang pedig egy olyan alkalmat említ, amikor nem voltál határozott, és amikor azt mondod „bánom is én!", tulajdonképpen a tulajdonságról alkotott általánosítást dobod sutba. Itt ugyanarról van szó, mint amikor egy ellenpélda a nagyságánál fogva elnyomja a példákat. Ez egyúttal arra is jó példa, hogy mennyire gyenge lábakon áll az ellenpélda nélküli példatár; egyetlen ellenpélda romba tudja dönteni a meggyőződést.

183

Remek. Ez valóban értelmezhető kettősségként, amelyben az élmények modalitása és helye is eltér. Ezt a kettősséget feloldhatnánk több régebbi, nyersebb NLP-módszerrel, mint például az „ének egyesítése"* (vö. Andreas, C.-Andreas, S. 1989), de most inkább azt szeretném bemutatni, hogy miként tudjuk ezt finomabban és ökologikusabban megoldani. Charles, kérlek, most válassz egy hangként megjelenő ellenpéldát és alakítsd át képpé! Figyelj, mit mond a hang, és formáld képpé az üzenetét, úgy, mint amikor valaki hozzád szól, és értelmezed a szavait, vagy amikor könyvet olvasol! Szólj, amikor már látod a képet...

- Igen, most megjelent egy kép. Hosszabb ideig kellett figyelnem a hangra, és feltennem néhány kérdést, mielőtt kiderítettem, hogy valójában mit üzen.

Nagyon jó! Most fogd ezt a képet, és óvatosan közelítsd az előtted lévő kollázs felé - hasonlóan ahhoz, ahogyan a többiektől is kértem -, miközben ügyelsz arra, hogy a kép a többi példánál kisebb maradjon...

- Miután beilleszkedett a példatárba, már nem tűnt olyan kellemetlennek és fenyegetőnek, mint előtte külön. Amíg a hang távol volt a pozitív példáktól, mintha kötélhúzás folyt volna bennem. Amikor előrehoztam és beillesztettem a képet, ez csillapodott. Megkönnyebbültem és egy kicsit el is lazultam. Most sokkal inkább tűnik puszta ténynek; továbbra is jelentős, de nem olyan felkavaró. Előtte vagy csak a képekre vagy csak a hangra figyeltem, most mind a kétféle példát egyszerre látom.

Igen, pontosan. Most kérlek, tedd ugyanezt a többi hangként megjelenő ellenpéldával is, egyenként...

- Ez érdekes; a második - elég ijesztő - hang azt mondta, hogy „sosem fogod semmire sem vinni". Amikor ezt képpé alakítottam, egy zavartan mosolygó arcot láttam, ebből tudtam, hogy nem is hiszi, amit mond. Tudja, hogy zöldeket beszél, és

* V i s u a l Par t s I n t e g r a t i o n .


184


- Rendben, megvan a kép; sőt, több is. Nagyon jó! Most fogd az egyik képet, és óvatosan helyezd át

a panorámában látott többi példád közé, hadd váljon a példatár részévé! Milyen?

- Először úgy tűnt, nem illik közéjük, mert nem volt elegendő hely. Aztán mintha körbefordult volna néhányszor - ahogy a macska teszi, mielőtt leheveredik a fűbe -, és a körülötte lévő példák kicsit félrehúzódtak, hogy helyet szorítsanak neki. Amint most ránézek, nem vagyok dühös, csak egy kicsit fáradt, de már nem annyira. Inkább csalódott vagyok semmint dühös; szomorú, amiért nem tudtam képviselni a tulajdonságot az adott helyzetben.

Ez azt súgja, hogy érdemes volt változtatni. Noha a bánat nem felemelő érzés, alapvető és őszinte érzelem, amely gyakran rejlik harag és más érzelmek mögött.

7.2. gyakorlat: Az ellenpéldák beillesztése (hármasban, 15 perc)

Az eddigiekben bemutattam, hogy miként lehet a példatárunkba illeszteni azokat az ellenpéldákat, amelyeknek a helye, illetve a helye és modalitása eltér a pozitív példákétól. Most éljétek ezt át mindnyájan! Azok pedig, akiknek a példái és az ellenpéldái együtt voltak, próbálják ki, milyen, amikor az ellenpéldák elkülönülnek! Ha az ellenpéldák eleve a példatár részei voltak, kísérletezzetek azzal, hogy eltávolítjátok és más helyre teszitek őket! Ezután módosítsátok az elkülönített ellenpéldák modalitását is, és figyeljétek meg, mit tapasztaltok! A kísérletezés végeztével gondoskodjatok arról, hogy az ellenpéldák visszakerüljenek eredeti helyükre!

Ha az ellenpéldák a példákkal megegyező modalitásban de eltérő helyen vannak, próbáljatok ki két dolgot: először változtassátok meg az ellenpéldák modalitását, és fedezzétek fel en-

185

Már említettem, hogy a pozitív példáktól elkülönült ellenpéldák eleve magukban hordozzák a bizonytalanságot, hiszen vagy az egyiket vagy a másikat vesszük figyelembe, s ingadozunk a két véglet között. Abban az esetben, ha nemcsak a helyük, de a modalitásuk is eltérő, ez a bizonytalanság csak fokozódik, és növeli a szélsőséges érzelmi hullámzás veszélyét.

Fran, kérlek, ne dobd sutba a határozottságot, mert ez szerintem értékes tulajdonság! Mindannyiunknak van olyan belső „munkaasztala", ahol terveket készítünk, új lehetőségeket próbálunk ki, vagy akár a belső képeinket alakítgatjuk. Arra kérlek, vidd ezt a hangot a munkaasztalodhoz, hallgasd meg figyelmesen, szórólszóra, mit mond! Figyeld meg a ritmusát, hogy kinek a hangja, milyen helyzetben szólal meg, és bármi mást, ami felmerül! Ezután mindezt a tudást felhasználva alkosd meg ennek az ellenpéldának a képét, alakítsd olyanná, amely hasonlít a pozitív példáidhoz... (Rendben.) Most pedig óvatosan - a képet viszonylag kicsinek megtartva - helyezd lassan át a példatáradba a többi élmény közé...

- Ez kiemeli a példákat. A különbségtől a pozitív példák felerősödnek.

Remek. Most ugyanezt teheted a többi hanggal is. Ada: - A z én példáim egészen kitöltik a látóteremet, mintha

panorámaképet látnék. Viszont az ellenpélda teljesen érzésbeli, az egész testemben dühöt és fáradságot érzek.

Értem. Tudd, hogy ez az érzés valójában érzelmi reakció, nem pedig érzékszervekkel felfogható, körülhatárolható érzés. Az érzésed tulajdonképpen nem ellenpélda, hanem az ellenpéldára megjelenő érzelmi válasz, hasonlóan ahhoz, ahogy másokban is kellemetlen érzést váltottak ki a képekben vagy hangokban megjelenő ellenpéldák. Tehát először derítsük ki, hogy milyen élmény okozza ezt a dühöt és fáradságot. Figyelj az érzésre, és keresd meg azt az eseményt vagy eseményeket, amelyek kiváltották belőled... Van időd, keresd nyugodtan, és szólj, amikor megtaláltad azt a helyzetet, amitől fáradt és dühös lettél...


186


beillesztettem a „kötélbe". A többi pontocskával ugyanezt tettem.

Bár néha sikerül metaforikus ellenpéldákat beilleszteni a példatárba, általában nem válik be, mert a metafora szinte mindig több élmény összegző megjelenítése, szemben a példatár konkrét eseményeivel. így amikor egy metaforát próbálunk meg beilleszteni a többi példa közé, valójában a metafora valamennyi példáját építjük be egyszerre, és nem egyenként haladunk, ahogy eddig tettük.

Jan: - Nagyon nehezen tudtam.átalakítani a képként megjelenő ellenpéldákat, és beilleszteni őket a hallott pozitív példák közé. Aztán egyszer csak arra gondoltam: „miért nem próbálom meg fordítva?!" Kezdetben ez sem tűnt könnyűnek, de idővel a hangokban megjelenő élmények színt kaptak, kiterített képekként jelentek meg, és ezután az ellenpéldák könnyen beilleszkedtek.

Remek. Valószínűleg azért volt így könnyebb, mert a legtöbb embernek egyszerűbb képeket egymáshoz illeszteni, mint hangokat. Bár vannak, akiknek elsőre kellemetlen lehet meglátni az addig csak hallott ellenpéldákat. Előfordulhat, hogy az újabb, képként megjelenő pozitív példák kevésbé lesznek meggyőzők elsőre. Viszont ha neked bevált, nincs ellene kifogásom.

Szintén egy lehetőség a példák és az ellenpéldák integrálására, hogy a hallott pozitív élményeket és képi ellenpéldákat érzéssé alakítjuk, és ezután illesztjük őket össze. Azonban általában nem ezt a megoldást javaslom, ugyanis képeket köny-nyebb egységbe rendezni. Viszont egy sportolóhoz például tökéletesen illene ez a megoldás, és amúgy is jó, ha van több módszerünk, ha netán elakadnánk. Amikor tisztában vagyunk a célunkkal, többféle megoldást kipróbálhatunk, amíg rá nem találunk arra, amelyik a legjobban beválik.

Az ellenpéldák példatárba való beillesztése nagyon sok ember számára alapvetően megváltoztatja, hogy miként vélekedik

187

nek hatását! Ezután változtassátok vissza az ellenpéldákat az eredeti modalitásra, majd egyenként, óvatosan illesszétek be őket a példatárba. Ha az ellenpéldák metaforikusok, alakítsátok őket részletes, életszerű élményekké, mielőtt bármi mást változtatnátok!

Ha az ellenpéldák eltérő helyen és más modalitásban jelennek meg, először tegyétek át őket a példák modalitásába, és kis szünetet tartva éljétek át ennek hatását! Ezt követően illesszétek be őket a példatárba! így mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy megtapasztalhassa a példák és ellenpéldák megjelenítésének három különböző lehetőségét.

* * *

Van kérdésetek vagy észrevételetek? Melissa: - Az én ellenpéldáim eleve együtt voltak a példákkal. Amikor kivettem őket, nagyon is át tudtam érezni, mit élnek át egyes barátaim, amikor visszajelzést adok nekik. Én igénylem a visszajelzést és szívesen fogadom, ők viszont nem, és csak most értettem meg, hogy ez mennyire nehéz és idegesítő lehet számukra.

Remek; amikor megtapasztaljuk, hogy mások mit élnek át, nyilvánvalóbbá és egyszerűbbé válik, hogy miként segíthetünk nekik alakítani belső világukon.

Carl: - Nekem mind a pozitív példáim, mind az ellenpéldáim metaforikusán jelentek meg, emiatt egyáltalán nem láttam, milyen helyzetekre utalnak. A példákat a testemtől elhajló kötél képében láttam, amit a kezemmel is meg tudtam érinteni. Az ellenpéldáim ugyanakkor apró, villódzó fénypontok voltak a hátam mögött. Amikor megkíséreltem beilleszteni az egyik ilyen fénypontot, izgatott lett, mint egy dühös kis energiával teli golyó; ettől kellemetlen érzésem támadt, és nem folytattam tovább. Ezután megpróbáltam a kötelet egymáshoz rögzített képek sorává alakítani, hogy megőrizzem a formáját, majd az egyik fénypontot képpé alakítottam, előrehoztam és könnyen


188


Összegzés

Ebben a fejezetben az ellenpéldák példatárunkba való beilleszté-$ével kísérleteztünk, mert ezzel a példáink valódibbá és biztosabbá Válnak, miközben az énképünk jóval erősebb, kiegyensúlyozottabb és visszajelzésre érzékenyebb lesz.

Ezzel ellentétben a példatártól elkülönült ellenpéldák bizonytalanságot keltenek és könnyen átfordulhatnak az ellen-livejükre, azaz példává válhatnak. Az ellenpéldák nélküli, „homogén" példatárnak perfekcionizmus a következménye. Mivel egy „vegytiszta" tulajdonságot már egyetlen ellenpélda is képes romba dönteni, az ilyen énkép különösen elutasító a visszajelzéssel szemben, merevséget és tagadást eredményezhet, valamint a hamis én és az el nem fogadott árnyékén kialakulásához vezethet.

A példatárba beillesztett ellenpéldák figyelmeztetnek azokra • helyzetekre, amelyekben hibáztunk. Ez megakadályoz abban, hogy tökéletesnek higgyük magunkat, és sokkal fogékonyabbá tesz az új hibáinkról kapott visszajelzésre, hiszen tudjuk, hogy követünk el hibákat. A hibáink pedig emlékeztetnek arra, hogy hol és mikor tudunk fejlődni.

Az ellenpéldák beillesztésének még ennél is hatékonyabb módja, ha először pozitív példákká alakítjuk őket, amelyek azt tükrözik, hogy legközelebb hasonló helyzetekben hogyan szeretnénk viselkedni, és ezt az újonnan tanult viselkedést elküldjük a jövőnkbe. Ezáltal megőrizzük az ellenpéldák beillesztésének minden előnyét, ugyanakkor új, hatékonyabb viselkedést vetítünk a jövőnkbe. Még a Julián által felvetett problémát is elkerüljük, miszerint egy ellenpélda esetleg az óhajtott tulajdonsággal éppen ellentétes viselkedéshez vezet. A következő fejezetben ezzel foglalkozunk behatóbban.

189

magáról. Ráadásul ehhez a változáshoz könnyedén hozzásegíthetünk bárkit mindennapi beszélgetés során is, különösen, ha gesztusainkkal egyértelműen és kifejezően követjük a szavainkat.

„Látod, amint a kudarc emléke körül ott sorakoznak mindazok az alkalmak, amikor pontosan szándékod és értékeid szerint cselekedtél? Ha ennek az eseménynek a látványa hangban üzenne valamit, mit mondana? Talán meg sem hallanád, amit súg, hiszen annyi más hang mesél azokról a helyzetekről, ahol valóban meg volt benned ez a pozitív tulajdonság."

Julián: - Azon töprengek, hogy az ellenpéldák miért nem késztetnek viselkedésre, akárcsak a pozitív példák? Ha a megerősítő élményeink arra késztetnek, hogy az adott tulajdonságunknak megfelelően viselkedjünk, miért nincsenek ugyanilyen hatással az ellenpéldák?

Ez nagyon jó kérdés. Ki tud rá válaszolni? Ben: - Hát, többször hangsúlyoztad, hogy az ellenpéldáknak

jelentéktelenebbnek kell lenniük a példáknál. Szerintem ez az oka, hogy sokkal kevésbé irányítják a viselkedésünket.

Abe: - Szerintem még az is nagyon fontos, hogy ne legyenek jövőbeli ellenpéldáink.

Mindkettőtöknek igaza van. Amikor Connie azt mondta a/ ellenpéldáiról, hogy „sárgásbarnák, mint a régi fényképek", az jutott eszembe, milyen találóan jellemezte a múltbeli eseményeket és egyben utalt arra, hogy ezek nem jövőbeli események. Ha az egész - példákat és ellenpéldákat is tartalmazó - példatárat tartjátok szem előtt, aligha fordulhat elő, hogy egy ellenpélda irányítsa viselkedéseteket. Azonban ha egyetlen ellenpéldára figyeltek, kiemelitek minden részletét, felnagyítjátok, kifényesítitek és még át is élitek, valóban előfordulhat, hogy éppen a szándékotok ellen fogtok cselekedni. Noha példatárunk szerkezete természetes védelmet nyújt, a Julián által felvetett veszély igenis létezik; a következő fejezetben pedig éppen arról lesz szó, hogy miként kerüljük el ezt a lehetőséget.

8 . fejezet

Az ellenpéldák átalakítása

A példatárunkba illesztett ellenpéldák nagyon fontos szerepet játszanak az énképünkben: kiegyensúlyozva és hitelesebbé téve tartóssá alakítják azt, kiélesítenek a visszajelzésre, és megóvnak a perfekcionizmustól. Azonban az ellenpéldák feldolgozásának vannak olyan módjai is, amelyek segítségével még hatékonyabban tölthetik be a fenti szerepüket. Egyszer egy tanfolyam résztvevője különösen találóan jellemezte a tanítási stílusom egyik vonását, amikor a következőt mondta: „Értem már, mit csinálsz. Először megmutatod, hogyan verjük be a szeget kővel, aztán megmutatod, hogyan lehet kalapáccsal." Most szeretném nektek bemutatni az ellenpéldák felhasználásának több új módját, majd azt, hogy miként alakíthatjuk át az ellenpéldákat példákká.

Az ellenpéldák kizárása

Bár az eddigiekből kiderült számotokra a példatárba illesztett ellenpéldák jótékony hatása, akadnak olyan helyzetek is - például amikor nehéz, összetett feladatot kell megoldanunk időszűkében -, ahol ki akarjuk zárni, hogy ellenpélda terelje el a figyelmünket és a szándékunkkal ellentétes viselkedést váltson ki. Ilyenkor sokkal hasznosabb, ha nincsenek ellenpéldáink, hanem csakis a kívánt tulajdonság legerősebb példái lebegnek a szemünk előtt.

Gyakran előfordul, hogy a cselekvés kellős közepén az em-

190

Az ELLENPÉLDÁK ÁTALAKÍTÁSA

ber visszaemlékszik egy kudarcra, esetleg egy belső hang súgja: „bele ne sülj!", „mindenki téged néz", „jól kell csinálnod", vagy egyéb módon terelődik el figyelme. A legtöbben küzdenek a ügyeimet elterelő „részekkel"; megkísérlik kitörölni, megsemmisíteni őket. Ilyenkor figyelmen kívül hagyják, hogy az ember Valamennyi része értékes, hiszen mindegyiknek fontos mondanivalója van. A kérdés az, hogy üzenetét mikorra időzítse. Ha egy részem a feladat végrehajtása előtt lát el információval, segíthet felkészülni az adott helyzetre; ha utána, akkor segíthet lelkészülni a következő feladatra. Azonban ha a feladat elvégzése közben kapom az üzenetet, zavar, és nem tudok a legjobb tudásom szerint cselekedni.

Az ellenpéldák kizárásának egyik módja, hogy az „átformálás"" módszerével (vö. Bandler-Grinder 1992; 1999) belső párbeszédet kezdeményezünk a kérdéses résszel, és így az ellenpélda, valamint a benne rejlő hasznos visszajelzés megfelelő időben, a feladat előtt vagy után jelentkezzen. Az ellenpéldát megjelenítő részhez szólva ezt mondjuk: „Nézd, tudom, hogy értékes visz-szajelzéssel tudsz szolgáim a múltban elkövetett hibáimról. Azt is tudom, hogy erre a visszajelzésre szükségem van; csak így leszek képes legközelebb jobban csinálni. De a visszajelzésre a feladat előtt vagy után van szükségem, nem pedig közben; éppen a műtét, a rúdugrás, a szereplés, az interjú pillanataiban."

Tegyük fel, hogy egy illető belső hangja mindig akkor szólal meg, amikor már hibázott, és elkezdi bírálni. Mivel már kapcsolatban van ezzel a résszel, mondhatja a következőket: „Örülök, hogy ilyen sokat tudsz arról, miként szúrtam ezt el, és hogyan csinálhatnám jobban. Gondolom, ezzel azt akarod elérni, hogy fejlődjek. (Általában ez a bíráló belső hangok pozitív célja.) Ha már ilyen rendkívül okos vagy, miért nem figyelmeztetsz időben, amikor még felkészülhetek, ahelyett, hogy megvárnád, amíg elbaltázom, és utána szólsz?" Ez egy kicsit nyers, de általában kellően felhívja az ellenpéldát megjelenítő rész figyelmét.

* R e f r a m i n g .

191


Ugyanezt a hatást - ha úgy ítéljük meg, hogy jobban illik a helyzethez - finomabb szavakkal is elérhetjük.

Ezek után megállapodhatunk, hogy a kérdéses rész mikor adjon visszajelzést. Az ilyen megállapodás persze csak akkor eredményes, ha a megbeszélt időpontban valóban szívesen fogadjuk a visszajelzést, és felhasználjuk az üzenetet arra, hogy alakítsuk és tökéletesítsük a viselkedésünket.

Ben: - Azon gondolkodom, hogy mikor lehet a legeredményesebben felhasználni az ellenpéldákban rejlő visszajelzést mondjuk a golfban.

Az attól függ, hogy mikor van a legnagyobb haszna. Az ellenpéldák különböző információkat hordoznak, és mindegyik más-más időpontban jöhet jól. A golfban az ütés a lényeg, mert az röpíti bele a labdát a lyukba, tehát érdemes rögtön az ütés előtt kapni visszajelzést, hogy megfelelően tudj változtatni a testtartásodon. Bár talán még hasznosabb, ha ez a tudás a játékot megelőző napon vagy akár egy hónappal előtte rendelkezésedre áll, hogy több időd legyen begyakorolni, gördülékenyebbé és ösztönösebbé tenni a mozdulataidat. Ha a visszajelzés a testi állapotodra vagy a felkészülésre vonatkozik, csekély foganatja lesz közvetlenül az ütés előtt, hiszen az efféle gyakorlás időigényes. A visszajelzés legalkalmasabb időpontja függ a feladattól, annak jellegétől, valamint a visszajelzésben rejlő üzenet feldolgozásának időtartamától.

8.1. gyakorlat: Az ellenpéldák kizárása (hármasban, 15 perc)

Mivel a legtöbb NLP tanfolyamon megismerhettétek, hogy miként lépjetek kapcsolatba és jussatok egyezségre „részeitekkel" (vö. Bandler-Grinder 1992; 1999), ezt itt külön nem gyakoroljuk. Viszont a belső részekkel való párbeszéd értékes tudást rejt, ezért javaslom, hogy gyakoroljátok önállóan ezt a módszert.

192


A tulajdonság pontosítása

Néha előfordul, hogy az embernek több hasonló, kellemetlen ellenpéldája akad. Ilyenkor érdemes más szemszögből tekinteni a kérdéses tulajdonságra; ezzel elérhetjük, hogy bizonyos ellenpéldák egyszerűen elveszítsék a jelentőségüket.

Először rendezzük csoportokba az ellenpéldákat, majd figyelme-\$en átgondolva fedezzük fel a közös jellemzőiket (vagy egj csoportéit)!

legyük fel, hogy kedvesnek, előzékenynek tartjuk magunkat, [ám néha előfordult, hogy durvák, dühösek és türelmetlenek voltunk. Megkeresve az ellenpéldák közös jellemzőit kiderülhet, hogy a megjelenített helyzetekben kimerültek voltunk (vagy rohantunk, egyéb sürgős elfoglaltságunk akadt, idegenek I I >/ött vagy ellenkező nemű társaságában voltunk stb.).

En például rájöttem, hogy új feladat megoldása közben sokkal nehezebben tudom összpontosítani a figyelmemet és képessegeimet, ha túl erős hangingerek (beszéd, zene, zaj vagy egyéb hangok) vesznek körül. Ilyen helyzetben szó szerint a „kóros ligyelemzavar" tüneteit veszem észre magamon.

A tulaj donság(ok) hatókörének szűkítése. Miután felfedeztétek az ellenpéldák közös vonásait, pontosíthatjátok a tulajdonságot. „Kedves ember vagyok, feltéve ha nem vagyok fáradt (nem rohanok, nem vagyok elfoglalt vagy nem vagyok zajos helyen stb.)." így szűkíthetjük a tulajdonság megnyilvánulási területeit, amivel - újra meghatározva és pontosítva a tulajdonságról alkotott általánosítást - bizonyos ellenpéldákat kizárhatunk.

Érdemes lehet azt is megvizsgálnunk, hogy az ellenpéldák vagy egy részük nem jelenthet-e számunkra valami mást. Hiszen előfordulhat, hogy egy másik kedvelt tulajdonságunk példái közé sorolhatók. Tegyük fel, hogy kedvelt tulajdonságként a szorgalmat választjuk. Miután megvizsgáljuk azokat az alkalmakat, amelyekben lusták voltunk, minden esetben kimerültséget találunk, amikor a testünknek pihenésre volt szüksége,

193


194

AZ ELLENPÉLDÁK ÁTALAKÍTÁSA

vegye halkabbra a zenét, hogy ezzel tapintatosan más igényét tartsuk szem előtt.

Talán eddig a kedvességet olyan tulajdonságnak tartottátok, a m e l y csak mások felé irányulhat. Ha viszont kiterjesztjük ezt a tulajdonságot, és önmagunkra is vonatkoztatjuk, sok élményünkről kiderülhet, hogy nem másokkal szemben voltunk nyersek, hanem saját magunkkal törődtünk. Az ellenpéldák tágabb összefüggésben, „szélesebb látószögből" megvizsgálva pozitív példákká alakulhatnak.

A tulajdonság(ok) tágabb összefüggésben. Az ellenpéldákon és a példákon elgondolkodva hasznunkra válhat, ha mindkét élménycsoportot egy még általánosabb és fontosabb tulajdonság példáinak tartjuk. Az NLP előfeltevése, miszerint minden viselkedésnek hasznos célja van, jó példa egy ilyen átfogó általánosításra, hiszen a „pozitív cél" - magasabb logikai szint lévén - magában foglal kedvelt és nem kedvelt viselkedést is.

A szorgalom és a lustaság egyszerre lehet példája egy számunkra még fontosabb tulajdonságunknak, a rugalmasságunknak, amely magában foglalja mindkettőt, így képesek vagyunk tekintetbe venni valamennyi szükségletünket. A szorgalmunk tettekre késztet, míg a lustaságunk a pihenés és a megújulás igényének tesz eleget. Ha mindig szorgalmasak lennénk, teljesen kimerülnénk.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy számos tulajdonság váltakozó ritmusban fejeződik ki, hasonlóan az ébrenlét - alvás, munka - játék, társasági lét - egyedüllét ellentétpárokhoz. A pár egyik fele nem ellenpéldája a másiknak; természetes ritmusban váltakozva teszik lehetővé egymás létét és teremtenek ezzel egyensúlyt. Az egyensúlyban lévő ellentétekre jó példa a kínai taoista jin/jang jelkép, amely egyben tükrözi az ellenpéldák beillesztésének elvét is: a jelkép fekete részében fehér, míg a fehér részében fekete pont van.

Ezek az emlékeink átrendezésére felsorolt módszerek lehetővé teszik, hogy általunk fontosnak ítélt ismérvek alapján cso-

195

hogy erőre kapjon. Ezek az alkalmak a szorgalom ellenpéldái nak tűnnek, ám valójában mind példák az egészség megőrzésé re, ami bármilyen tevékenység folytatásánál fontosabb. Mivel tulajdonképpen nem a szorgalomra vonatkoznak, nincs helyük e tulajdonság példatárában. Ezek egy másik tulajdonság példái, és annak a példatárába valók. Ha nem vagyunk egészségesek, szorgalmasak sem lehetünk, hiszen betegen nagyon nehéz bármit is elvégezni. Ilyenkor egyszerűen elkülöníthetjük a korábban a szorgalom ellenpéldáinak tűnő élményeket, hogy átcsoportosítva egy másik, „egészségmegőrzés" nevű példatárba kerülhessenek pozitív példaként.

Sok fontos tulajdonsággal bírunk, és, bár szívesen fejezzük ki ezeket minden élethelyzetben, előfordul, hogy választanunk kell közöttük. Egyik fontos jellemzőnk lehet például az a képességünk, hogy érzékenyek és együtt érzők tudunk lenni másokkal, miközben egy másik lényeges tulajdonságunk talán az, hogy gyorsan, hatékonyan tudunk dönteni vészhelyzetekben. Amikor vészhelyzetben vagyunk, és gyorsan kell cselekedni, nem biztos, hogy jut időnk együtt érző módon kommunikálni. Ilyenkor választásunk egyszerűen azt jelzi, hogy bizonyos helyzetekben az egyik tulajdonság fontosabb a másiknál. Tehát a vészhelyzetben tanúsított gyors cselekvés nem együttérzésünk vagy érzékenységünk ellenpéldája, hanem egy másik tulajdonságunk példája.

A tulajdonság(ok) hatókörének bővítése. Néha hasznunkra válhat az is, ha bővítjük egy tulajdonságunkat. Ha tágítjuk a tulajdonság időtartamát, kiderülhet például, hogy ami az adott pillanatban lelketlenségnek tűnik, hosszabb távon valójában a gondoskodást tükrözi. Gondoljunk például arra a helyzetre, amikor az egészsége vagy biztonsága érdekében megtagadunk valamit a gyermekünktől.

Egy tulajdonságot térben is kiterjeszthetünk; ugyanabban a helyzetben ugyanazt a viselkedést ketten kétféleképpen is értelmezhetik. Szólhatunk például tapintatlanul valakinek, hogy


196


hogy kevesebb ellenpéldára figyelünk egyszerre, vagy lelassítjuk a folyamatot, hogy több időnk legyen a csoportosításra. Ha csak az ellenpéldák számáról van szó - hogy könnyebben menjen -, egy részüket vegyétek ki, vagy még jobb, ha újrakezditek, és egyszerre csak annyit csoportosítsatok, amennyi jólesik, a többit hagyjátok későbbre!

A legtöbb ellenpélda talán elfér távolabb a háttérben - és így átmenetileg figyelmen kívül hagyható -, amíg teljesen az előtérben lévőkre összpontosítotok. Ha esetleg több belső hangot hallotok egyszerre, próbáljátok ki, mi történik, ha a többségüket lehalkítjátok, és így tisztán hallva egyenként megértitek őket. Előfordulhat, hogy túl közel vagytok az ellenpéldákhoz; ilyenkor hátráljatok, vagy ha túlságosan „bemásztak a képetekbe", engedjétek meg, hogy eltávolodjanak és kikerüljenek onnan! Talán túl gyorsan követik egymást az élmények, és ha egyszerűen lelassítjátok az ellenpéldákat, képesek lesztek feldolgozni a bennük rejlő információt. Fedezzétek fel, hogy a sok lehetőség közül melyik a legegyszerűbb, amellyel könnyen csoportosítani tudjátok az ellenpéldákat!

Rich: - Átnéztem a kíváncsiság ellenpéldáit - vagyis azokat az alkalmakat, amikor unatkoztam -, és arra jöttem rá, hogy némi unatkozás nélkül „kiégnék" a folyamatos kíváncsiságtól. Tágabb összefüggésben értelmezve ezeket az élményeket felfedeztem, hogy az unatkozással elősegítem a kíváncsiságot, hiszen e nélkül nem lehetnék szinte mindig érdeklődő. Ha így gondolok rájuk, úgy tűnik, hogy az unalmat megjelenítő élményeim egyáltalán nem ellenpéldák.

Fogalmazhatunk úgy is, hogy a kétféle magatartás a cselekedeteid mértékletességének és kiegyensúlyozottságának fontosságát tükrözi; ha hiányozna ez az egyensúly, nem lehetnél kíváncsi sem. Ez az egyensúly valószínűleg több más, értékes tulajdonságodnak is feltétele. Tehát olyan ember vagy, aki fontosnak tartja a kiegyensúlyozottságot, hiszen szükséged van rá ezekhez a képességekhez.

197

portosítsuk újra a példáinkat. Egy élmény számtalan módon sorolható csoportba; ezt a rugalmasságot érdemes a hasznunkra fordítani.

8.2. gyakorlat: A tulajdonság pontosítása (hármasban, 15 perc)

Uj társakat választva ismét gyűljetek hármas csoportokba, vizsgáljátok meg az ellenpéldákat és kísérletezzetek a választott tulajdonság pontosításával! Először óvatosan csoportosítsátok az ellenpéldákat, figyelve arra, hogy egyszerre ne válasszatok túl sokat, mert ez kellemetlen is lehet! Miután csoportokba rendeztétek őket, fedezzétek fel, mi a közös bennük! A csoportosított ellenpéldákban gyakran azonnal látni lehet a hasonlóságokat - szinte önmaguktól „kiugranak" a közös jellemzők.

Ezt követően kísérletezzetek a tulajdonság térbeli és időbeli (vagy mindkettő) szűkítésével, kiterjesztésével; gondolkozzatok azon is, hogy milyen még általánosabb érvényű kategóriában lehetne egységbe foglalni a tulajdonság példáit és ellenpéldáit. Ha kiderül, hogy valamelyik „ellenpélda" tulajdonképpen egy másik, fontosabb tulajdonság példája, vegyétek ki, és helyezzétek a megfelelő példatárba! A gyakorlatot lehetőleg végezzétek magatokban, szükség esetén segítsetek csoporttársaitoknak, majd beszéljétek meg az élményeiteket egymással!

* * *

Van valamilyen érdekes észrevételetek? Pat:- Amikor csoportokba rendeztem az ellenpéldákat, teljesen elárasztottak. Felkavarodtam, és észrevettem, hogy nem tudok összpontosítani, ezért inkább hagytam az egészet.

Ellenpéldák csoportosításánál ez bizony néha előfordulhat. Amikor „teljesen elárasztanak az ellenpéldák", túl sok információt kell feldolgozni, fontos kitalálnunk, hogy miként tudjuk korlátok közé szorítani az ellenpéldák özönét. Megtehetjük,


198


Kezdésként próbálj ki egy nevetségesen egyszerű módszert, ímely azonban mélyreható átalakulással járhat: az összes „de" helyett mondd azt: „és"! „Kedves akarok lenni és őszinte is." „i Jszinte akarok lenni és akarok barátokat is." A „de" elválaszt, cs alkalmas arra, hogy kitörölje az előtte elhangzottakat. Az „és" összeköt és elismeri mindkét oldalt. Sokszor kell az általad említetthez hasonló döntéseket hoznunk, ezért a bűntudat és a megbánás kellemetlen élménye gyakori.

Bűntudat és megbánás

Szeretném, ha most mindenki felidézne egy alkalmat, amikor megbántott valakit, és bánja a viselkedését, netán bűntudatot érez miatta. A mások bántásából eredő bűntudat annak a jele, hogy valamiképpen megsértettétek a saját értékeiteket vagy tulajdonságaitokat. Gondoljátok most végig ezt az esetet, nevezzétek meg az általatok okozott „kárt" valamint a megsértett értéket vagy tulajdonságot!

Először is vegyétek észre, hogy kellemetlen érzésetek erőssége jól tükrözi, mennyire fontos számotokra az adott tulajdonság; ha nem számítana, közömbösen fogadnátok! Noha a bűntudat és a csalódottság kellemetlen érzés, éppen azt mutatja, hogy a kérdéses tulajdonságot nagyra értékelitek. Ez pedig jó érzéssel tölthet el.

A tulajdonságunk fontosságának egy másik mércéje az, hogy mennyire vagyunk hajlandók jóvátenni az okozott kárt: kárpótolni a másikat, vagy bocsánatot kérni tőle. Most néhány percben végiggondolhatjátok a bocsánatkérés vagy jóvátétel megfelelő módjait, majd ezeket küldjétek el a jövőtökbe. Esetleg ennek érdekében beszélnetek kell az illetővel, hogy kiderítsétek az általa elfogadható kárpótlás mikéntjét. Ha szilárdan elhatározzátok, hogy jóváteszitek az okozott fájdalmat, a pozitív tulajdonságotok bizonyosan erősödni fog. A jóvátétel sokkal meggyőzőbb

199

Anti: - En az együttérzés képességét választottam. Az ellenpéldákban, amelyekben „ítélkező" vagyok, az a közös, hogy nem veszem fel a másik nézőpontját. Amikor nem élek át egy eseményt a másik helyzetéből, ítélkezni kezdek.

Igen, bele kell lépnünk a másik helyzetébe, hogy képesek legyünk együtt érezni vele; a másik élményének átélése nélkül együttérzésről nem is beszélhetünk. Az együttérzés kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy „együtt érzünk" a másikkal. E/l csakis oly módon tehetjük meg, ha úgy tapasztaljuk meg az ő élményét, mintha velünk történne. A másik ember élményének átélése nélkül legfeljebb sajnálkozni tudunk, vagyis távolságtartón, kívülről szemlélve sajnáljuk a másikat. A sajnálkozás még mindig jobb a közönynél, de az emberek éppen a távolságtartás és fölényesség miatt nem kedvelik, ha sajnálják őket. Az ítélkezés kifejezésnek két jelentése van az angolban: az egyik a józan ész vagy ítélőképesség: „jó ítélőképességű"; a másik jelentése az elítélés.

- így van. Én az elítélésre gondoltam. Együttérzés híján könnyű ítélkezni valaki felett. Nem hiszem,

hogy az ilyen típusú véleménynyilvánítás értékes tulajdonság lenne a számodra.

- így van.

Tehát amikor az ellenpéldákat csoportosítottad, felfedezted, hogy mindből hiányzott a másik helyzetének átélése, és miután ezt betetted a példatáradba, az ítélkezés együttérzéssé változott. Ez roppant fontos tanulság; bárcsak minél többen megértenék ezt a világon - rengeteg üldöztetésnek és szenvedésnek vetne véget!

Sue: - Azon töprengek, hogyan oldhatnám meg egy problémámat, ami a különböző értékeim közötti összeütközéséből adódik. Ugyanis kedves akarok lenni, de őszinte is. Őszinte akarok lenni, de akarok barátokat is. Bármit is teszek, mintha végül mindig bírálnám magam, és bűntudatom lenne az éppen figyelmen kívül hagyott, de fontosnak tartott értékeim miatt.


200


Az ellenpéldák átalakítása

Az ellenpéldák feldolgozásának eddig megismert lehetőségei tiagyon hasznosak és viszonylag gyorsan és könnyen alkalmazhatók. Azonban az ellenpéldáink végül is mindig azt mutatják, hogy a viselkedésünk milyen helyzetben (hol, mikor és kivel) nem volt tökéletes összhangban egy értékelt tulajdonságunkkal. Ez még akkor is így van, ha alkalmasabb időpontban kérünk visszajelzést, módosítjuk és pontosítjuk a tulajdonságunkat, hogy egyes ellenpéldák elveszítsék jelentőségüket vagy találunk egy általánosabb érvényű tulajdonságot, amely magába fogadja őket. Az ellenpéldák rávilágítanak arra a kellemetlen helyzetre, ahol belső ellentmondásokkal küzdünk, amikor ideje változtatnunk viselkedésünkön, hogy nagyobb belső harmóniát alakítsunk ki.

Amikor ellenpéldáinkat a kívánatos viselkedés példáivá alakítjuk - olyanná, ahogyan hasonló jövőbeli helyzetekben szeretnénk viselkedni -, lehetőségünk nyílik arra, hogy képességeinket ezekben a nehezen kezelhető helyzetekben is felhasználjuk. Ezzel a módszerrel még eredményesebben és elegánsabban tudjuk felhasználni azokat az élményeket, amelyekben a tulajdonságunkkal ellentétesen viselkedtünk.

Az ellenpéldák átalakításával ráadásul megelőzzük a korábban Julián által felvetett problémát, miszerint a nem kívánt viselkedést tükröző élmények talán épp a nemkívánatos viselkedéshez vezetnek. Ám még ennél is fontosabb, hogy a példákká alakított ellenpéldák éppen azokban a helyzetekben gazdagítanak új viselkedésmintákkal, ahol addig nem voltunk képesek az adott, értékelt tulajdonság szerint cselekedni.

Az ellenpéldákkal bármilyen más, megváltoztatandó kellemetlen emlékhez vagy nehéz élethelyzethez hasonlóan bánhatunk: mi lett volna a megfelelő viselkedés az adott helyzetben? Mit szereméi tenni legközelebb, ha ehhez hasonló helyzetbe kerülsz a jövőben? Ekképpen átszerkeszthetitek az emlékről

201

és eredményesebb a puszta önvádnál, ráadásul áthidalhatja a kettőtök között kialakult szakadékot, és begyógyíthatja a kellemetlen érzések okozta sebeket.

Most gondoljatok újra arra az eseményre, amikor megbántottatok valakit, és tegyétek fel az alábbi elgondolkodtató kérdést: „Tudva, hogyan érzékeltem és értettem meg akkor az adott helyzetet, lehetséges, hogy valójában egy másik, fontosabb értéket követtem a viselkedésemmel?"

Volt, amikor a viselkedésünk nem követett magasabb értéket. Egyszerűen hibáztunk, félreértettük a helyzetet, vagy nem mértük fel helyesen a tettünk következményeit. Máskor azonban egy különösen nehéz döntéshelyzetbe kerültünk, és bármit választottunk, kénytelenek voltunk bizonyos értékeinket figyelmen kívül hagyni. Ilyen helyzetben gyakran megtörténik, hogy az emberek kizárólag a megsértett értéket tartják szem előtt, és emiatt szörnyen érzik magukat.

Ilyenkor sokat segíthet, ha látjuk mind a figyelmen kívül hagyott, mind a megélt tulajdonságot; ez szintén tágítja a gondolkodásunk kereteit. „Olyan ember vagyok, aki kitart értékei mellett. Ebben a helyzetben pusztán arról volt szó, hogy egymással ellentétes értékekkel kerültem szembe. A fontosabbat választottam, és képtelen voltam ezzel egy időben a másikat is figyelembe venni."

Ez a hozzáállás kiegyensúlyozottabb és eredményesebb a bűntudatnál és a megbánásnál, megkönnyíti a helyzet önbírá-lattól mentes értékelését, valamint lehetőséget ad arra, hogy a jövőbeni hasonló helyzetekben megtaláljuk mindkét érték vagy tulajdonság kifejezésének a módját. Milyen erőforrásokkal rendelkezel ahhoz, hogy mindkét tulajdonságodat képes legyél képviselni, még azokban az élethelyzetekben is, ahol ezelőtt választanod kellett közöttük?


* C h a n g e P e r s o n a l H i s t o r y .

202


8.3. gyakorlat: Az ellenpéldák feldolgozása és átalakítása (hármasban, 15 perc)

lerjetek vissza a csoportba, és alakítsatok át több ellenpéldát példává; erre kb. 15 perc áll a rendelkezésetekre. Emeljetek ki egy ellenpéldát a példatárból, majd helyezzétek a szellemi „munkapadotokra" vagy egyéb hasonló helyre, ahol át szoktátok alakítani az élményeiteket! Ezután hasznosítsátok a tanultakat, és formáljatok belőle pozitív példát, amely azt tükrözi, hogy szerintetek mi lett volna a megfelelő viselkedés az adott múltbéli helyeiben, és hogy mit szeretnétek tenni legközelebb a jövőben hasonló helyzetben! Majd helyezzétek vissza az átalakított ellenpéldát a példatárba!

Milyen élmény kizárólag az átalakított ellenpéldákat látni a példatárban, és milyen, ha az eredeti ellenpéldákat összekötitek a belőlük formált példákkal? Melyik kellemesebb? Ezt követően - egyenként - alakítsatok át még több ellenpéldát! Igyekezzetek a gyakorlatot egyedül végezni! Szükség esetén segítsetek egymásnak, majd beszéljétek meg a tapasztalataitokat!

* * *

Kinek volt jobb érzés, amikor az eredeti ellenpéldát összekötve látta a belőle átalakított példával, és ki részesítette előnyben kizárólag az átalakított élmények beillesztését? A csoport körülbelül 80%-a az előbbit választotta. El tudnátok mondani, hogy mi tetszett ebben az elrendezésben?

Alice: - Amikor csak az átalakított ellenpéldát helyeztem a példatárba, attól tartottam, hogy elfelejtem a múltban elkövetett hibát, jobban tetszett, hogy láttam azt az alkalmat is, amikor elszúrtam, és azt is, ahogyan legközelebb fogom csinálni.

Dan: - Szerintem a választás függ a környezettől. Az én tulajdonságomra nagy felelősséggel járó, éles helyzetben van szükségem, ezért csak az ellenpéldából lett pozitív élményt akarom látni. Nem szeretném, hogy bármi elterelje a figyelmemet a kívánt tulajdonságról.

203

alkotott belső filmeteket a szándékotok szerint; ez az egyik legegyszerűbb módszer. Vagy hasznos lehet a „múlt átértékelése"" is, amelyben megfelelő erőforrásokat visztek a kellemetlen élménybe és olyanná alakítjátok, amilyenné szeretnétek. Bármilyen más módszert is bevethettek annak érdekében, hogy az ellenpéldák a kívánt viselkedés példáivá alakuljanak. Bizonyos esetekben érdemes a korábban kipróbált gyakorlatokkal élni, és változtatni az élményeitek szerkezetén, időbeliségén vagy tartalmán; az élmények szubmodalitásain, érzékelési helyzetein és így tovább. Ann például azt fedezte fel, hogy a másik nézőpontjának beillesztésével az ítélkező viselkedését tükröző helyzetek az együttérzés pozitív példáivá alakultak.

Emlékezzetek rá, hogy mindenfajta változtatásnak magában kell foglalnia az egyértelműség vizsgálatát, hiszen ezzel bizonyosodtok meg arról, hogy a kívánt viselkedés összhangban van-e a többi értékes tulajdonságotokkal! Amikor elégedettek vagytok az átalakított ellenpéldával (amely immár példa), helyezzétek vissza a példatárba!

Azt is megtehetitek, hogy az eredeti ellenpéldát valamiképpen összekötitek a belőle kialakított példával, és így együtt, egy egységként jelenik meg a példatárban mindkettő. Egymásba olvaszthatjátok a kettőt, beszúrhattok apró nyilat utalásként, csinálhattok rövidfilmet vagy képek sorozatát, vagy használhattok bármilyen más számotokra megfelelő megkülönböztető jelet. Ha ezután észreveszitek az ellenpéldát, figyelmetek azonnal az „átalakított" jelzésre irányul.


204


gyakran éppen a legelső kudarcélmény, hiszen ennek a váratlansága okozta a legnagyobb megrázkódtatást. Ha ezek után ezt átalakítjátok, a változás rendszerint kihat a csoportban lévő lobbi ellenpéldára is, amelyek szintén átformálódnak. Néha előfordul, hogy nem könnyű kiválasztani a legkellemetlenebb élményt; ilyenkor megteszi egy az erősebbek közül.

Tegyük fel, hogy miután csoportosítottátok az ellenpéldákat, felismeritek a megjelenített események közös jellemzőit: ki voltatok merülve. Ilyenkor a következő kérdést érdemes feltenni: „Milyen képesség segíthetne abban, hogy még akkor is kedves legyek, amikor nagyon fáradt vagyok?" Ezt követően alakítsátok át a legkellemetlenebb élményt. Ennek az ellenpéldának az átalakulása rendszerint magától átterjed a többi ellenpéldára is, ami rendkívül sok munkát takarít meg az egyenkénti feldolgozáshoz képest. Természetesen mindenképpen ellenőrizni kell, hogy a csoportban lévő összes ellenpélda átalakult-e a kívánt módon. Egyes esetekben csak több ellenpélda átalakítása után terjed ki a változás az egész csoportra.

Az élmények ilyen csoportosítása mindig a hasonlóságok felismerésén alapul. Azonban az élményeink között természetesen akadnak különbségek is, és ezek néha jelentékenyebbek a közös vonásoknál. Egyes élményeink esetleg olyannyira különlegesek, hogy nem találunk hozzájuk hasonlót. Az ellenpéldák - közös jellemzőkön alapuló - átalakítása csak a hasonlónak ítélt élményekre szokott átterjedni, és általában nincs hatással az erősen eltérő élményekre.

Az eddigiekben feltételeztük, hogy jó, ha az átalakulás általános érvényű; ez rendszerint igaz azokra az esetekre, amikor értékes tulajdonsággal dolgozunk. Azonban kétségkívül vannak olyan esetek, amikor nem akarjuk túlságosan kiterjeszteni a változást. Egy férfi énképében helyet kaphat az a képessége, hogy szerelmes izgalomba tudja hozni a feleségét. Ha ezt véletlenül másokra is kiterjeszti, komoly problémái adódhatnak! Vagyis fontos, hogy mindig tisztában legyünk a tervezett változtatás

205

Sally: - Én mindkettőből beillesztettem néhányat; Alice-he/ hasonlóan ugyanis emlékezni akarok a hibáimra, viszont túl sok ilyen élményt nem szeretnék a példáim között látni.

Rendben. Mindkét megoldás hasznos, de egy kicsit külön böznek, ezért fontos, hogy a számotokra megfelelőt válasszá tok. Az ellenpéldákat gyakran színekkel különböztetjük meg a példáktól; ehhez hasonlóan az átalakított ellenpéldákat is megjelölhetjük, amelyek így emlékeztethetnek a múltbeli hibáitokra.

Alice: - Bizonyos ellenpéldákat nem tudtam átalakítani, meri olyan alkalmakat jelenítenek meg, ahol nem tudom, hogy mit kellene tennem. Szóval azt hiszem, hogy - mielőtt az ellenpéldákat átalakítanám - először többet kellene megtudnom arról, hogy ezekben a helyzetekben hogyan viselkedjem.

így van. Az ellenpéldák megismerésének egyik hasznos eredményeként kiderülhet, hogy egyszerűen nem tudunk eleget, és emiatt több információra vagy tanulásra van szükségünk a tulajdonság kifejezéséhez.

Az ellenpéldák csoportosítása átalakításuk előtt

Most már tudjátok, hogy miként lehet egy ellenpéldát példává alakítani. Ezt megelőzően pedig megtanultátok közös jellemzőik alapján csoportosítani az ellenpéldákat, hogy eszerint tudjátok pontosítani a tulajdonságot. A következőkben alkalmazzátok ezt a két módszert együtt, hogy könnyebben és eredményesebben változtathassatok a belső élményeiteken!

A hasonló ellenpéldák csoportosítása lehetővé teszi, hogy hamarabb felfedezzétek közös vonásaikat, és kiderítsétek, milyen módszerrel lehetne mindegyiket átalakítani. Amikor csoportosítjátok őket, új osztályt, általánosítást alkottok, amelyben a legkellemetlenebb példa - mintegy jelképként - utalni fog az összes többi ellenpéldára is. A legkellemetlenebb ellenpélda


jellegével, és gondoskodjunk arról, hogy az átalakítás csak a kívánt területre hasson. A „csak" kifejezés pedig önmagában is rendkívül hatékonyan korlátozza általánosításainkat: „Ez persze csak a feleségeddel helyénvaló."

8.4. gyakorlat: Az ellenpéldák csoportosítása és a legkellemetlenebb átalakítása (hármasban, 20 perc)

Térjetek vissza a csoportba, dolgozzatok magatokban, szükség esetén segítsétek ki egymást, majd beszélgessetek a tapasztalataitokról!

1. Csoportosítás. Gondoljátok végig az ellenpéldákat, és csoportosítsátok őket közös jellemzőik szerint!

2. A legkellemetlenebb ellenpélda. A közös jellemzőket alapul véve válasszátok ki a legkellemetlenebb élményt!

3. Átalakítás. Megfelelően alakítsátok át ezt az ellenpéldát, és ellenőrizzétek, hogy egyértelműen akarjátok-e a változást! „Van bármely részemnek kifogása a változás ellen?"

4. Ellenőrizzétek az általánosítást! Vizsgáljátok meg a csoport többi ellenpéldáját, és ellenőrizzétek, hogy átalakultak-e! Ha igen, végeztetek a gyakorlattal. Ha nem, ugorjatok vissza az első lépéshez, és - esetleg más erőforrást felhasználva - alakítsatok át még egy ellenpéldát, majd újra ellenőrizzétek a hatást! Ha az ellenpéldáknak több csoportja van, ismételjétek végig ezeket a lépéseket mindegyik csoporttal!

* * *

Van kérdésetek vagy észrevételetek? Dávid: - Amikor átalakítottam az első ellenpéldát, az összes többi is magától átfordult, akárcsak egy dominósor. Tudom, hogy említetted ennek a valószínűségét, mégis meglepett.

206


Al: - Lelassítottam az ellenpéldákat, hogy több időm jusson az átgondolásukra, és ez lehetővé tette, hogy a megfelelő módon viselkedhessek bennük.

Tehát egy erőforrásoddal - az emlékeid sebességének a szabályozásával - lehetővé tetted, hogy az ellenpéldák átalakuljanak a tulajdonságodat tükröző példákká.

Ann: - Az én választott jó tulajdonságom a gondoskodás. Megvizsgálva azokat az alkalmakat, amikor türelmetlen voltam, rájöttem, hogy időnként, amikor valakit „meg akarok menteni", az illető elanyátlanodik, nyaggat, és időnként úgy érzem, mintha a hátamon vonszolnám. Ilyenkor harapós leszek, még akkor is, amikor a szívem mélyén gondoskodó vagyok. Arra jöttem rá, hogy nekem is és a környezetemben lévőknek is sokkal jobb, ha a képességeimmel abban segítek nekik, hogy megbirkózzanak a saját problémáikkal. így hasonló helyzetben képes vagyok visszadobni a labdát, és azt válaszolni: „Te hogyan szeretnéd ezt megoldani?" Ezzel átadom a felelősség egy részét, és nem vállalom az egészet magamra.

Bob: - Kiválasztottam a legkellemetlenebb élményt és átalakítottam. Azonban a példatárba visszahelyezve észrevettem, hogy sokkal életszerűbb és részletesebb lett a környezetében lévőknél, amelyek általánosabbak és homályosabbak voltak. Ezért azt hiszem, az egész példatárat újra át kellene vizsgálnom, és valószerűbbé alakítanom a példáimat.

Sally: - Az ellenpéldáimat több csoportba rendeztem, és így mindegyikben át kellett alakítanom a legkellemetlenebb élményt. Ezután eltöprengtem: „Vajon mindezt hogyan tudnám a jövőben felhasználni?" Elképzeltem, hogy lesznek olyan alkalmak a jövőmben, amikor az értékeimmel ellentétesen viselkedem, bár nem láttam konkrét helyzeteket. Néhány ellenpélda éppen kezdett körvonalazódni, és még mielőtt megtudhattam volna, hogy milyen helyzeteket mutatnak, zutty, hirtelen maguktól átalakultak.

207


208


átalakul. Mindez annak köszönhető, hogy megértik az alábbi Előfeltevést: „Ezek az élmények megegyeznek, és közülük ez a legkellemetlenebb. Ha a változtatás hat erre az élményre, az Összes többire is hatni fog."

Összegzés

Az ellenpéldáink rendkívül fontos szerepet játszanak az énképünkben. Erősítik és ellenállóbbá teszik azt, figyelmeztetnek az értékeinkkel ellentétes viselkedésünkre, valamint sokkal nyitottabbá és fogékonyabbá tesznek a visszajelzésre. Átrendezhetjük élményeinket oly módon, hogy időlegesen kizárjuk az ellenpéldákat, megváltoztatjuk a tulajdonság hatókörét, átminősítjük azokat az ellenpéldákat, amelyek nyilvánvalóan egy másik tulajdonság példái közé sorolhatók.

Az ellenpéldák átalakítása még ezeknél a módszereknél is elegánsabb megoldás. Átalakításukat pedig meggyorsítja és leegyszerűsíti, ha először - a hasonlóságok alapján - csoportosítjuk őket, majd a legkellemetlenebb élménnyel kezdjük a változtatást. A következő oldalon összefoglalom, amit eddig megtanultunk az ellenpéldák beillesztéséről és átalakításáról.

Az ellenpéldák átalakítása alapozza meg azt a valóban mélyreható változást, amelyben énképünk bizonytalan vagy negatív tulajdonságait pozitívakká formálhatjuk át. Ám mielőtt ezt elsajátítanánk, szeretném megmutatni az eddig tanultaknak egy lényegesen egyszerűbb alkalmazását: új tulajdonság beépítését az énképbe.

209

Remek. Annyiszor ismételted az átalakítást, hogy a végén tudattalanul, önműködően is beindult. Persze a jövőben mindig előfordulhatnak egyedi ellenpéldák is, amelyeket az előbb említettől eltérő módon és erőforrással kell átalakítanunk. Ilyen esetekben a most kialakított megoldás nem biztos, hogy eredményes.

Az előbbiekben bemutatott problémamegoldás - tehát amikor a problémás helyzeteket általánosítjuk és csoportosítjuk, mielőtt átalakítanánk őket - fölöttébb eredményes stratégia te-rapeuták számára, függetlenül az alkalmazott módszer jellegétől. Kezdő terapeuták ugyanis gyakran kerülnek az alábbi helyzetbe: az ügyfél megérkezik, elmondja a problémáját, amelyet - megelégedésére - megoldanak. Ezt követően az illető felvet egy másik problémát, amely roppantul hasonlít az elsőre; ezt is kezelik. Mindezek után az ügyfél új panasszal hozakodik elő, amely emlékeztet az első két helyzetre. Ezt sokáig lehet így folytatni, amivel egykettőre belefáradunk a terápiába. Ha az illető a hasonló helyzeteket nem csoportosította, és az egyes problémák külön-külön jelennek meg számára, a terapeuta kénytelen egyenként kezelni őket.

Ellenben ha megismerjük az illető több hasonló élményét, mielőtt bármit megváltoztatnánk, kialakíthatunk egy új általánosítást a számára, majd egyszerre módosíthatjuk az ebbe tartozó élményeket. „Nekem úgy tűnik, hogy ezek az alkalmak mind ugyanazt tükrözik: csalódtál nőismerőseidben. Igaz ez?" „Fel tudsz idézni más helyzeteket, ahol hasonló nehézséged támadt?" „Ertem, tehát mindegyik élmény olyan helyzetet mutat, ahol gyengének és alkalmatlannak érezted magad, ám kénytelen voltál cselekedni."

A fenti felvetésre kapott egyértelmű válasz, különösen az ehhez hasonló: „Ó, tényleg, még sosem gondoltam erre!", annak a jele, hogy sikerült általánosítást alkotnunk az illető számára. Amikor pedig felkiált: „Ez volt a legkellemetlenebb!", azt az egyet átalakítva a csoportban lévő összes többi élmény


210

9. fejezet

Új tulajdonság beépítése az énképbe

Az eddigiekben azt vizsgáltuk, hogy milyen kölcsönhatásban van énképünk tartalma a működésével, valamint azt, hogy a változtatható elemek módosításával miképpen tehetjük egy tulajdonságunkat erőssé és a visszajelzésre érzékennyé. Felfedeztük, hogy mennyire fontos az ellenpéldák beillesztése a példatárunkba, és megtanultuk, hogy miként tudjuk az ellenpéldákat példákká alakítani. Mindezek ismeretében már képes e k vagyunk feltérképezni az énkép lényeges tulajdonságait, kideríteni a felépítését, és bárkinek meg tudjuk tanítani azokat I készségeket is, amelyekkel egészségesebbé alakíthatja az énképét. Az ilyenfajta változás az illető egész életére kisugárzik, és hat számos konkrét viselkedési mintájára.

Itt az idő, hogy bemutassuk, miként használjuk fel ezeket a készségeket egy még hasznosabb és nagyobb jelentőségű változás előidézésére: azaz miként alkossunk teljesen új jó tulajdonságot olyan személy részére, akiből ez hiányzik.

Amikor egy bizonyos tulajdonságot a magunkénak vallunk - mondjuk „szerethetőnek" tartjuk magunkat -, ez a tulajdonság az énképünk része, ezért nincs szükségünk arra, hogy mások bizonygassák ezt nekünk. Mégis, amikor a környezetünk is elismeri ezt a tulajdonságunkat, nagyra értékeljük a megerősítést.

Amikor valaki azt mondja: „nem vagyok szerethető", énképében a jó tulajdonság ellentéte jelenik meg. Ezt a helyzetet

211

Ellenpéldák feldolgozása

(A példatár szerkezetének, időbeliségének, tartalmának pontosítását követően - lásd az összefoglalást a 6. fejezet végén)

1. Az ellenpéldák jellemzői Hol és hogyan jelennek meg? A példatár részei vagy elkülönültek?

Azonos modalitásban, azonos helyen Azonos modalitásban, eltérő helyen Eltérő modalitásban, eltérő helyen

Észrevehető vagy rejtett? Modalitások és szubmodalitások

2. Az ellenpéldák beillesztése Az ellenpéldákat egyenként illeszd be! Ügyelj az ellenpéldák méretére és más szubmodalitásaira! Korlátozd az ellenpéldákat a példatár 5-10%-ára!

3. Az ellenpéldák felhasználása Az ellenpéldák kizárása teljes összpontosítást igénylő helyzetekből Az ellenpéldák csoportosítása hasonlóságuk alapján Tulajdonságok térbeli és/vagy időbeli pontosítása

Szűkítés Kiterjesztés Nagyobb általánosításba foglalás

4. Az ellenpéldák átalakítása Az ellenpéldák csoportosítása Hasonlóságok felfedezése A csoport újraértelmezése és átminősítése egyéb tulajdonsággá A legkellemetlenebb élmény megtalálása A legkellemetlenebb élmény átalakítása A többi ellenpélda átalakulásának ellenőrzése


212

Új TULAJDONSÁG BEÉPÍTÉSE AZ ÉNKÉPBE

.1 legegyszerűbb esettel kezdünk. így nem kell negatív vagy bizonytalan énképpel foglalkoznunk, és az eddig tanultakat egyszerűen felhasználva kialakíthatunk egy új tulajdonságot. I lamarosan azt is megtanuljuk, hogy miként alakítsunk pozitívvá egy bizonytalan vagy negatív tulajdonságot.

Az alábbi szöveg egy 1992-ben tartott NLP-mestertanfolyam* tgyik bemutató gyakorlatának a szó szerinti leírása, amely elérhető videokazettán is (vö. Andreas, S. 1992a). Akkoriban még csak tanulmányoztam az énképet, így sokkal kevesebbet tudtam róla, mint amit most ti tudtok. A tanfolyamon - akárcsak itt most - először röviden ismertettem a módszert, és amikor ennek bemutatására kértem egy önként jelentkezőt, Péter emelte fel a kezét.

Bemutató

Tehát milyen tulajdonságot szeretnél (beépíteni az énképedbe)? Péter: - Hát, a „szerethető" érzékenyen érintett. Értem. Ezek szerint nem gondolod magadról, hogy szeret

hető vagy. - Nem nagyon. Szerintem viszont szerethető vagy, úgyhogy gyere nyugod

tan. (Péter előrejön.) Rendben. Amikor azt mondtam, „szerethető vagy", mit történt benned?

- (A fejét rázza, a vállát vonogatja.) Arra gondoltam: „nem hinném".

Értem. Amikor arra gondolsz, hogy „nem hinném", még mi történik benned? (A csoportnak.) Látjátok, azt ellenőrzöm, hogy Péter nem a tulajdonság ellentétét gondolja-e magáról.

- Hát, olyan... olyan, se kép se hang.

„Üresség." Értem. Ez jó, mert ez üres példatár, olyan, mintha

* M a s t e r P r a c t i t i o n e r T r a i n i n g .

213

később részletesen megvizsgáljuk. Ha az ilyen énképbe próbálnánk beilleszteni a szerethetőséget, roppant nehéz dolgunk lenne, hiszen az új jó tulajdonság összeütközésbe kerülne az illető énképében már meglévő, negatív tulajdonságával. Még ha sikerülne is a tulajdonságot kialakítani, kétséget, bizony ta lanságot okoznánk. Vannak, akik már eleve bizonytalanok ezen a téren; egyszer úgy érzik, hogy szerethetők, máskor meg nem, gyakran pedig nem is tudják.

Amikor valaki azt mondja, hogy „nem tartom magam sze-rethetőnek", több információra van szükségünk annak kide rítésére, hogy ezt miként is éli meg. Ez ugyanis jelentheti azt, hogy az énképében a „nem szerethető" tulajdonság szerepel. Szó szerint értelmezve a szavait pedig az derül ki, hogy az énképében egyáltalán nem jelenik meg ez a tulajdonság, sem pozitívan, sem tagadva. Noha bizonyára ismeri a „szerethető" szó jelentését, nincsenek élményei (sem jók, sem rosszak), amelyek alapján eldönthetné, hogy ő maga szerethető-e vagy sem. Az egyszerűség kedvéért az ilyen információhiányt úgy hívom: „üres példatár".

Mivel az ilyen ember nem tudja, hogy szerethető-e, általában másoktól kéri ennek megerősítését. Ám az ilyen bizonygatás hatása számára kérészéletű, mert nem képes megfelelő módon beilleszteni azt az énképébe. A környezettől kapott megerősítés olyan neki, mint a szitába öntött víz: átfolyik és eltűnik. így az illetőnek valószínűleg hamarosan újra szüksége lesz bizonyga-tásra, ezért gyakran mondják rá, hogy „bizonytalan", „gyámoltalan", „önállótlan".

Ilyen esetben elegendő jó élményeket gyűjteni, amelyek megalapozzák a kívánt tulajdonságot; erről már évekkel ezelőtt írtam (vö. Andreas, C.-Andreas, S. 1989). A módszert azonban viszonylag ritkán lehet alkalmazni, hiszen sokaknak eleve bizonytalan az énképe egyes jó tulajdonságokkal kapcsolatban, esetleg úgy gondolják, hogy a jó tulajdonság ellentéte igaz rájuk. Mégis - a tanulást könnyítendő - hasznos, hogyha ezzel


semmi sem lenne ott. Nem valaminek a tagadása. És amennyire ismerlek, nem hiszem, hogy kifejezetten azt gondolod magadról, hogy nem vagy szerethető.

- Tényleg nem. Inkább... nem gondolom magamról, hogy nem vagyok szerethető, és azt sem gondolom, hogy az vagyok

Rendben, ez jó. (A csoportnak.) Pont ezt szeretnénk. Értitek, hogy miért ellenőrzöm ezt? Biztosan akarom tudni, hogy üres példatárral van dolgunk. Mi történik, ha beépítünk egy jó tulajdonságot az énképbe, és nem gyengítjük az ellentétét? Gondoljátok csak végig; most... komolyan mondom. Ez fontos lépés. Ha valakinek negatív hiedelme van magáról, mondjuk, azt gondolja, hogy nem szerethető, és beépítjük a hiedelmet, miszerint szerethető, akkor mi történik? Ellentétbe kerülnek bizonyos részei. A legtöbb ember máris elég sokat küzd önmagában; ne terheljük őket még ezzel is. (Péternek.) Gondolj valamire, amiről egyértelműen azt gondolod, hogy igaz rád!

- (Bólogat.) Azt hiszem, okos vagyok. Okos. Rendben. És ebben elég biztos vagy, ugye? - (Bólogat.) Igen. (Nevet a csoporttal.) Igen. (Viccelve.) Nem azt mondtuk, hogy „öntelt", hanem

azt, hogy „okos". (Újra nevetnek.) Rendben. Most azt szeretném tudni, hogy ezt honnan tudod. Hogyan jeleníted meg azt a tulajdonságodat, hogy okos vagy?

- Oöö... Hát (Nevet.) nem is tudom... Olyan, mintha a részem lenne?... (A bal füle felé mutat.) Egy hang azt mondja: „okos vagyok".

Ertem. Tehát egy hangocska errefelé. És a hang honnan tudja? Hiszen csupán hang, nem? Tehát egy hang balról azt mondja, hogy „éles eszű vagyok". Ez rendben van, nem is vitatom. Csak azt szeretném tudni, hogy miből tudja? Milyen bizonyítéka van erre?

- Mondták mások. Hát, én nem hiszek másoknak. Te? - (Bólogat.) Én igen.

214

Uj TULAJDONSÁG BEÉPÍTÉSE AZ ÉNKÉPBE

215

Te igen? Tehát nem is kell mást tennem, mint azt mondanom, hogy szerethető vagy, és attól fogva...

- Hát, talán, ha eleget hallom. „Eleget". Rendben. És... - Igen-igen. Ez stimmel is, hiszen éppen ezt mondtad - hogy

állandóan azt akarom a feleségemtől hallani, hogy mennyire szeret engem. És ezt ő túlzásnak tartja. (Nevetnek.)

Igen. (Nevetnek.) (A csoportnak.) Éppen ezt akarjuk. Pont ezt. Mindkét próba pozitívnak bizonyult. Megerősítést vár másoktól, és ha azt mondom neki, hogy szerethető, akkor olyan, mintha fel sem fogná. „Se kép, se hang". Pont ezt keressük. Remek. (Péternek.) Visszatérve az „okosra", hallod, amint sok ember ezt mondja, különféle helyzetekben? Ez a bizonyíték, innen tudod?

- (Bólogat.) Igen, és... sok mindent csináltam, amire megerősítést kaptam a környezetemtől.

Rendben. Tehát amint ezeket hallod - válassz egyet -, tudnál egyvalakit felidézni, aki azt mondja: „ezt okosan mondtad" vagy valami hasonlót? Vagy bármi mást?

- (Péter bólogat.) Tehát emlékezett hang. És vajon mit mond ez a hang? - Emlékszem az apámra, amint ezt mondja: „Nem is tudom,

honnan van ennyi eszed". Ez tetszik! Hallod, ez előfeltevés. „Nem is tudom, honnan van

ennyi eszed". Van benne egy közvetett összehasonlítás is, miszerint ő nem olyan okos. Péter azt mondja, hogy az apja szerint ő okosabb volt az apjánál.

- Ez nekem nagyon furcsa volt, mert mindig úgy gondoltam, hogy éppen ő az okosabb kettőnk közül. Szóval ez nagyon... (Péter döbbenten néz.)

Amikor ezt mondta. Értem. (A csoportnak.) Ezt gyorsan leírom, mert emlékezni akarok rá. Néha ráakadok egy ilyen szépségre, ami nagyon jól jön a tanításban. „Nem is tudom, honnan van ennyi eszed." Ez tetszik. Bárcsak több szülő mondaná


216


semmi közepén, vagy tartozik-e a hanghoz valamilyen kép is a helyzetről, amikor mondta? (Péter angol, tehát valószínű, hogy inkább hangokban jeleníti meg az információt, de azért ellenőrzöm, hogy vannak-e képei a helyzetről, ami az amerikaiaknál szokványosabb.)

- (Bólogat.) Azt hiszem, a hangok sokkal fontosabbak a képeknél.

Értem. Nagyon jó, rendben. Most szeretnék kérdezni valamit, és ez lehet, hogy furcsán hangzik majd. Emlékszel ellenpéldákra is? Vannak?

- (Vigyorog és rázza a fejét.) Nem. Hát, igen is, meg nem is. Úgy értem, tudom, hogy néha ostobaságokat csinálok, de ettől (Rázza a fejét.) nem változik meg ez a meggyőződésem. Nem tudom miért, ez nem befolyásol.

Rendben, ennyi elég is. Most próbáljunk ki valamit, kísérletezzünk, te pedig szólj, hogy milyen hatással van rád! Mi történik, ha legalább egy belső hangot hallasz, esetleg kettőt vagy hármat, amely azt mondja: „előfordul, hogy elszúrsz valamit"?

- Nem gond. Nem gond? Rendben. Ezt most azért csináljuk, hogy elke

rüljük az önhittséget. Nagyon fontosak az általánosítások, de minden általánosítás valahol sántít. Még a föld legokosabb emberével is előfordul - bárki legyen is az -, hogy időnként ostobaságokat beszél, bután viselkedik vagy ilyesmi. Ha a példatárában kizárólag pozitív példák vannak, előfordulhat, hogy valaki azt gondolja: „Minden szavam arany. Mindent tökéletesen és helyesen teszek."

- (Rázza a fejét.) Nem éppen. (A csoportnak.) Szóval nem így van. Rendben. Az önhittség

elkerülésének egyik módja, hogy szándékosan ellenpéldákat illesztünk az általánosításba. Nagyszerű hogy a példatárad ilyen erős; Péternek ötven példája van, míg másoknak egyetlenegy.

Ami az énképet és általában az általánosításokat illeti, ez egy különösen izgalmas kutatási terület. Hiszen az énkép pusztán

217

ezt. Amúgy mit mondanának a szülők? Megtartanák a mondat szerkezetét, csak néhány apróságon változtatnának. „Mitől is lettél ilyen ostoba, önfejű?", „Nem is tudom, mitől lettél ilyen ostoba." Rendben, ebbe ne menjünk bele! (Péternek.) Vannak mások is? Hallasz más hangokat is? Mintha azt mondanád, az is fontos, hogy ki mondja, igaz?

- Igen. (Bólogat.) Ha ezt egy ismeretlen (akárki) mondaná, ugyanannyira szá

mítana? Ugyanannyira meghatározó lenne? - Nem lenne ugyanannyira meghatározó, de azért... azért

számítana. Ertem. Szóval azért elfogadnád. Rendben, értem. - Minél eszesebb, aki mondja, annál inkább számít. Persze. Tehát fontos, hogy ki mondja. Értem. Mit gondolsz,

hány belső hangot hallasz? Azt mondtad, emlékszel jó néhányra...

- (A fejét rázza.) Nem is tudom, de hirtelen az jutott eszembe: ötven.

Ötven, értem. Te aztán alapos vagy, igaz? - Hát igen.

Nagyon jó, rendben. Van valami egyéb bizonyíték is? Tehát hallasz egy belső hangot, amely azt mondja, hogy „okos vagyok", és ennek hátterében ott a bizonyíték: sokan mások, akik ezt mondják. Egyéb?

- Hmmm... Amikor először kérdeztél, semmi nem ötlött fel - legalábbis képek nem. Inkább csak a hangokat hallottam. De ahogy most újra kérdezted, emlékszem, ahogy átvettem a diplomáimat, és a falon lógó bizonyítványokból is tudom...

És amikor az apádat hallod, amint azt mondja, hogy „nem is tudom, honnan van ennyi eszed?", társul ehhez valamilyen kép is?

- (A fejét rázza.) Hát... nem. Csak látom őt, vagyis ahogy mondja; emlékszem a helyzetre, amikor ezt mondta.

Igen, értem, de tartozik-e a hanghoz... Ez csak egy hang a


218


tást) fogjuk beépíteni utoljára. Mielőtt ezt megtesszük, töltsük fel a példatárat konkrét múltbéli példákkal. Nem muszáj a „szerethető" szót használni, lehet másképpen is fogalmazni. Például „az előbb gyengéd voltál azzal a gyermekkel", „ez kedves ajándék tőled", vagy bármi egyéb. Nyugodtan, egyenként halld ezeket a hangokat, és gyűjts össze ötven ilyen alkalmat. Amikor megvan mind az ötven, akkor halld ezt a legfontosabbat, amint azt mondja: „szeretnivaló vagyok", esetleg „gondoskodó vagyok", vagy ahogy te szeretnéd kifejezni. Bárhogy fogalmazhatsz; te tudod, hogy mit jelentenek számodra ezek a szavak, és talán bizonyos kifejezések neked többet mondanak, mint másnak. Van erről kérdésed?

- Nincs. Rendben, akkor kezdd is el! (Péter behunyja a szemét.) Nyu

godtan keresgélj az emlékeidben... és persze ebben a keresésben a tudattalanod is a segítségedre lehet... visszagondolhatsz azokra a helyzetekre az életedben... és ahogyan fontos volt, hogy az illető, aki okosnak tartott, szintén az legyen... valószínűleg az is fontos, hogy aki ezeket mondja szintén okos és szerethető legyen... esetleg más, általad értékelt tulajdonsággal bírjon. Ez érthető? (Péter bólint.) Rendben. Van időd... fokozatosan gyűjts össze, egyenként... őszinte és megkérdőjelezhetetlen hangokat, amelyek értékelik, hogy gondoskodó és szerethető vagy... (26 másodperc telik el, mialatt Péter összegyűjti ezeket a példákat.) És talán nem is kell egészen pontosan ötvenig eljutni.

- (Lágyabb hangon, bólintva.) Tényleg nem, éppen azt éreztem, hogy megvannak.

Tehát úgy érzed, hogy megvannak. A szabadidődben még találhatsz több ilyen jó véleményt is, például buszra várva, vagy máshol. Rendben. Azt a bizonyos összegző általánosítást megfogalmazó hangot is beillesztetted már?

- (Bólogat.) Igen. (Lágyan.) Azt mondja: „szeretnek". „Szeretnek." Remek. Ez tetszik. És tetszik a hangszíned is. - (Széles mosollyal.) Igen. Nekem is tetszik.

219

az énről alkotott általánosítás. Vannak, akik tényleg egy példa alapján általánosítanak. Valaki csinál valamit, mire leszűrik a következtetést: „na, ez az ember ilyen!", csak mert egyszer ezt látták tőle. Mások sokkal alaposabbak, és jó néhány példára van szükségük az általánosításhoz.

Találkoztatok már olyan emberrel, aki roppant intelligensnek tartotta magát, miközben mások eltérő véleménnyel voltak róla? Sajnos az ügyfelek nem kopogtatnak azzal, hogy „túlságosan fenn hordom az orrom; na, ezen segítsen". (Nevetnek.) Ilyen páciens nincs. Ha egy búskomorságba zuhant illető úgy gondolja, hogy semmi sem segíthet rajta, nem fog eljönni, hogy ezt elmondja, hiszen - szerinte - ez sem lenne megoldás. Az emberek bizonyos problémákkal ilyen ördögi körbe kerülhetnek, és maguktól nem fognak segítséget kérni. Talán valaki más - a feleségük, a fiuk, a lányuk - fog számukra segítséget kérni, hiszen az illető nem tartja problémának a helyzetet (vagy nem lát semmilyen megoldást).

A legtöbb eddig tanított NLP-módszer kiindulópontja az önkéntes páciens, aki felkeres, és azt mondja: „Fájdalmaim vannak; nem tudok így tovább élni; kérem, segítsen!" Léteznek azonban egyéb, nehezebben megoldható helyzetek is, ahol szinte meg kell győznünk az illetőt arról, hogy gond van (vagy arról, hogy létezik megoldás).

(Péterhez.) Rendben, visszatérünk hozzád. Az a szándékom - kérlek,

szólj, ha kifogásod van ez ellen -, hogy kialakítsunk egy példatárat, amely bizonyítja, hogy szerethető vagy.

- (Határozottan.) Nincs kifogásom! A belső hangjaim mind azt mondják: „Igen, igen, igen!"

Ráadásul a feleségednek is tetszeni fog ez. Szóval most már tudod, hogy merről, milyen hangosan és hogyan hallod azt, hogy „okos vagyok", „éles eszű vagyok". Csináljuk a következőképpen, szerintem úgy könnyebben fog menni: a fő általánosítás az, hogy „okos vagyok". Ezt (az összefoglaló általánosí-


No; szeretnivaló ember vagy? - (Finoman, halkan.) Az. Milyen érzés szeretnivalónak lenni? - (Mosolyog.) Nagyon különös. Értem. Elsőre biztosan. Hiszen új érzés. Olyan, mint megany-

nyi változás, ami eleinte furcsa, de jólesően különös, nem igaz? - Igen. Olyan, mintha teljesen máshogy gondolnék magam

ra... A hangom is megváltozott? Bizony. (A csoport egyetért.) - Én is másmilyennek hallom a hangom. - így van. Mélyebbről szól. - Hűha! (Széles mosollyal.) Köszönöm! Rendben. Hogy érzed most magad? Most, hogy az eltelt ke

rek húsz másodperc alatt hozzászokhattál? (Nevetnek.) - Hát, olyan, mintha minden vibrálna bennem. És hát egy ki

csit meg vagyok szédülve. És... a legcsodálatosabb az egészben ez az érzés, ez a tökéletes ámulat. (Halkan.) Hű!

* * *

Körülbelül három perc múltán Péter ezt tette hozzá: - Most kezdem érezni, hogy amikor a múltamban keresgél

tem, számos esemény rögtön felötlött bennem: „na, ez jó példa", „na, itt is egy" meg „még itt egy másik is".

Ezt sokan így élik át, hiszen az új általánosítás számtalan példát vonz magához, amelyek alátámasztják az újonnan megalkotott tulajdonságot. A teljes gyakorlat - beleértve azt is, amikor a csoporthoz beszéltem - 1 7 percig tartott.

* * *

220


Interjú Péterrel a gyakorlat után

Az alábbi beszélgetésre két héttel a gyakorlat elvégzését követően, Valentin-nap után került sor.

Két hét telt el a gyakorlat óta, amelyben segítettem megerősíteni az érzésed, hogy szerethető vagy, illetve hogy, amint a végén mondtad, szeretnek. Érdekelne, hogy feltűnt-e bármilyen változás; különösen arra vagyok kíváncsi, hogy a feleséged ész-revett-e valamit, hiszen említetted, hogy korábban állandóan azt akartad tőle hallani, hogy mennyire szeret téged, és hasonlókat.

Péter: - Nem tudom, hogy ő észrevett-e valamit. Én egészen biztosan tudom, hogy sokkal függetlenebbnek érzem magam. Olyan, mintha... igen, így van, már nincs is szükségem erre az állandó bizonygatásra. És egy nagyon érdekes dolog történt, persze Valentin-nap erre remek alkalom, szóval, egymás után több kedves ajándékot kaptam tőle, amelyek pont azt mutatják nekem, hogy tényleg mennyire törődik velem. És az, hogy ezt észrevettem, már önmagában is újdonság. Úgy értem, tényleg megérintett. Előtte viszont erre azt mondtam volna: „ja, persze" (A bal kezével int, mintha hanyagul átvetné a bal válla fölött.), és szinte elengedtem volna a fülem mellett. (A feje mellé mutat.)

Szép mozdulat. (A csoport nevet.) „Szeretsz?" „Igen." (Utánozva Péter mozdulatát.) (Nevetnek.)

- (Mosolyog és bólogat.) Képtelenség. (Péter megismétli a mozdulatot.) Szóval most tényleg felfogtam, hogy mennyire...

Valóban örülni tudtál neki, átélni, ahelyett, hogy elhajítottad volna. (Péter bólint.) Remek.

- Igen. Nagyon jólesett. Még egy dolog történt: tegnap rövid előadást kellett tartanom néhány embernek, akiket szerintem nem igazán érdekel a téma, amiről beszéltem. Nagyon meglepődtem, hogy milyen jól megértettem magam velük, és menynyi jó visszajelzést kaptam tőlük. Nagyon jó érzés volt, és nem

221


222


Megbeszélés

Van kérdésetek erről a videón látott gyakorlatról? Fran: - Egyszerűen túl könnyűnek és prózainak tűnik. A legtöbb ember azt gondolja, hogy az identitásszintű változás roppant nehéz és időigényes.

223

- Figyelmesebb lett. Figyelmesebb? - Igen, figyelmesebb. Azelőtt többet bírált, jót vagy rosszat

látott, most pedig sokkal több szeretet és megértés van a hangáiban. Nem ítélkezik, csak figyel rám.

Tetszik, ahogyan változott, igaz? - De még mennyire! Csodálatos! Sokkal többet viccelődünk

egymással, Péter könnyedebb, boldogabb... Jobb vele lenni. - Igen, jókedvű... tényleg sokkal jobb vele lenni, és ez cso

dálatos. Remek. És más is eszedbe jut? Aztán elmondom, mit csinál

tunk. - Olyan, mintha - állandóan ez jön a számra - jobban szeret

né önmagát, és másokat is, ráadásul játékosabb is. Ezek szerint nagyon megváltozott. - Hihetetlenül megváltozott, tényleg.

* * *

Ezt a - filmre is felvett - beszélgetést követően Joan még két dolgot említett a párjával kapcsolatban. Az első az volt, hogy Péter egyszer különösen hosszan játszott egy vendég gyermekkel; ilyet azelőtt sose csinált. A másik, hogy férje már nem aggodalmaskodott, amikor ő egyedül ment valahova. Ha Joan elment egy fél napra hazulról, Péternek nem kellett megkérdeznie, hogy merre járt, vagy felhívnia, hogy mikor ér haza.

* * *

tudom pontosan, hogy ennek mi köze ehhez az egészhez, de van egy olyan érzésem, hogy összefüggnek. Mintha az egész viselkedésem változott volna meg, vagy az, ahogyan mások gondolatait befogadom.

Talán mindkettő. - Igen. Szóval nagyon jól vagyok. Érzem.

* * *

Interjú Péter feleségével a gyakorlat után

Joarmal a fenti beszélgetés után egy héttel találkoztam. Péter ekkor még nem árult el semmit neki a tanfolyamon történtekről.

Joan, körülbelül három hete elvégeztünk egy gyakorlatot a férjeddel, Péterrel. Találkoztam vele egy héttel ezelőtt is, és megkérdeztem tőle, hogy felfedeztél-e valamilyen változást a viselkedésében. Azt mondta, még nem kérdezett téged erről. Az a gyanúm, hogy még nem is mesélt arról, amit csináltunk. Igaz ez?

joan: - Nem, nem beszélt róla részletesen. Próbáltam érdeklődni, hogy... mert feltűnt, hogy megváltozott.

Pontosan milyen változásra gondolsz? - Hát, megdöbbentő volt. Emlékszem, amikor három héttel

ezelőtt hazaért a tanfolyamról. Rögtön feltűnt, hogy még a testtartása is megváltozott. Ruganyosabban lépdelt, könnyedséget sugárzott, csillogott a szeme. Az arca sem volt olyan merev, sokkal kisimultabb volt. A hangja is finomabb volt. És észrevettem, hogy másképpen viselkedik velem is...

Igen, éppen ez érdekelne a legjobban. - Sokkal szórakoztatóbb lett, játékosabb is. Kíméletesebb ma

gával, nem csak a cél érdekli. Tudnál konkrét példát mondani valamire, ami a gyakorlat óta

megváltozott? Esetleg eszedbe jut valami az elmúlt hetekből, amit Péter sohasem csinált volna azelőtt, vagy valami hasonló?

ÉNKÉP - VÁLJ AZZÁ, AKI LENNI SZERETNÉL Új TULAJDONSÁG BEÉPÍTÉSE AZ ÉNKÉPBE

Sok-sok évvel ezelőtt Gestalt-terápiával foglalkoztam, amiben nagy szerep jut az érzelmeknek; az emberek sikoltoznak, Üres székekkel kiabálnak, párnákat püfölnek. Roppant drámai volt, ám csak ritkán eredményes. Az antibiotikumok és védőol-lasok kora előtt minden család átélte gyermekei élet-halál küzdelmét olyan betegségekkel, amelyek ma gyakorlatilag ismeretlenek, például a skarláttal vagy a himlővel. Az antibiotikum és a védőoltás igencsak érzelemmentes megoldás, ám rendkívül hatékony. Az élet szinte minden területére igaz, hogy, ha pontosan tudjuk mi a teendőnk, a változást könnyen és zökkenőmentesen érhetjük el. Az általatok eddig tapasztalt változások legtöbbje érzelmi vihar nélkül történt, mégis hosszú távon hat majd az életetekre.

Dan: - Mi van akkor, ha valaki nem talál példákat a vágyott tulajdonságra?

Ez általában azon múlik, hogyan keresi őket. Gyakran arról van szó, hogy azért nem talál példát, mert csak a tökéleteset fogadja el. A „bátorságra" keres példákat, és úgy gondolja, hogy bátor az, aki egyedül győzedelmeskedik egy egész hadsereg felett. Esetleg megvizsgálja az összes, bátorságát tükröző múltbéli élményét, és úgy találja, hogy egyik sem elég tökéletes példa. Ilyen esetekben lazítani kell a feltételeken, és kiterjeszteni az adott tulajdonság jelentését, hogy több múltbeli élmény beleférjen. A bátorságot, tehát amikor az ellenállással dacolva kiállunk az elveink és az értékeink mellett, roppant sokféleképpen kifejezhetjük. Amint bővítjük a keresési feltételeket, a legtöbben számos példát találnak.

De tegyük fel, hogy valaki még így sem talál alkalmas példát. Ilyenkor minden tudásotokkal segíthettek neki megtalálni a megfelelő erőforrásokat, amelyekkel feltöltheti a múltbeli élményeit, és átélheti a bátorságot, majd a bátorságát tükröző élményekkel „elvezethetitek" a jövőbe. így az illető mind a múltjából, mind a jövőjéből választhat megfelelő élményeket a példatárába.

225 224

Hát, minden nehéz, ha nem tudjuk, mit vagy miképpen kell tennünk; ha viszont tudjuk, a legtöbb dolog egyszerűvé válik. Fel tudtok idézni olyan esetet, amikor valamilyen eszközt első alkalommal vettetek kézbe, és dühöngtetek, netán elkeseredte tek, mert nem tudtátok használni? Ám amint rájöttetek a mikéntjére, könnyen ment, nem?

Péterrel az identitásváltozás legegyszerűbb módját mutattuk be. A változást egyértelműen akarta, nem voltak korlátozó meggyőződései, és nem kellett ellentmondó célokat össze egyeztetni.

A legtöbben, akik megpróbálják javítani az énképüket, nagy nehézségekbe ütköznek, hiszen a már meglévő, kedvezőtlen énképük akadályozza a változást. Kicsit ahhoz hasonlít, mintha egy földhöz rögzített, nagy követ akarnánk felemelni roppant nehéz és drámai feladat. Hamarosan megtanítalak benneteket az ilyen - összetettebb megoldást igénylő - helyzetek kezelésére is.

Sokan egyenlőségjelet tesznek a valódi változás és a kirobbanó érzelmek közé. Azt hiszem, ez az egyik oka annak, hogy az NLP módszereit gyakran bírálták a „szenvtelenségük" miatt. Számos példa cáfolja azonban, hogy a kirohanás és heves érzelem a hatékonyság jelei lennének, sőt szerintem épp az ellenkezője igaz. A heves érzelmek gyakran éppen a tehetetlenséget mutatják, valamint azt, hogy az illető képtelen egy nehéz helyzetet kezelni.

Ezzel ellentétben ha pontosan tudjuk, hogyan birkózzunk meg egy helyzettel, talán bele sem gondolunk, és még kevésbé ragadnak el az érzelmek. Jusson eszetekbe a cipőfűző-megkötés, valamint egyéb, valaha leküzdhetetlennek tűnő nehézség, amely ma olyan megszokott és ösztönös, hogy eszetekbe sem jut!

A mérnökök tudják, hogy a zajos gép - hacsak nem zajkeltésre tervezték - nem lehet hatékony, hiszen a zaj elpocsékolt energia. A valóban hatékony szerkezet nagyon csendes, mert minden energiáját működésére fordítja.


Ann: - Tudnál erre példát mondani?

Persze. Ha valaki nem talál bátorságot a múltjában, kerestes-seték vele olyan helyzetet, amikor nem volt bátor, de szeretett volna az lenni. Kérjétek meg, hogy az élményt átgondolva találja meg azt az erőforrást, ami megkönnyítette volna a számára, hogy bátran viselkedjen az adott helyzetben! Talán ha az adott pillanatban csupán végiggondolja a helyzet hatását a gyermekeire vagy másokra, bátrabban cselekszik. Ezután - átélve a megtalált erőforrást - újraélheti az eredeti helyzetet, addig alakítva önmaga múltbeli viselkedését, amíg csak tetszik. Ezt követően az újonnan átalakított élményt vigyétek az illető jövőjébe, olyan helyzetekbe, ahol valószínűleg szüksége lesz a bátorságára, majd az átformált múltbéli ellenpéldát és az új, jövőbeni példát helyezzétek a bátorságát tükröző új példatárba!

Az is lehet, hogy valaki túl nagy jelentőséget tulajdonított mások róla alkotott véleményének. Ilyenkor kerestessetek vele olyan alkalmat, amikor éppen figyelmen kívül hagyta más nézeteit; tökéletesen átélve ezt az érzést „forgassa újra" az eredeti jelenetet, és figyelje meg, hogyan változik! Addig alakíthatja az új élményt, amíg megfelelő nem lesz, majd miután ellenőrizte és bevált, elküldheti a jövőjébe, és elhelyezheti a példatárában.

Bili: - Előfordulhat, hogy az emberek különböző jó tulajdonságaihoz eltérő szerkezetű példatár társul?

Ezt még nem kutattam. A Péterrel bemutatott gyakorlat másokkal is mindig bevált, így azt feltételeztem, hogy az egyes jó tulajdonságokat megjelenítő példatárak megegyeznek, vagy csak jelentéktelen mértékben különböznek. Azt hiszem, Grego-ry Bateson mondta egyszer: „az a különbség, ami nem számít, nem különbség". Engem főként az érdekel, hogy ténylegesen mit tehetünk a változásért, és érdekes lenne ezt kutatni, bizonyára hasznos dolgokat fedeznénk fel.

Lois: - Csodálkozom, hogy nem adtál Péternek részletesebb utasításokat. Láthatóan így is sikeres volt a gyakorlat, de úgy gondoltam, hogy részletesebb vezetésre lett volna szüksége.

226


Mivel a gyakorlat NLP-mestertanfolyamon történt, feltételezt e m , hogy Péter rendelkezett a szükséges készségekkel, átlátta

I a folyamatot, követte a szubmodalitásokat, és így tovább. Ha nehézsége lett volna, részletesebben, lépésről lépésre vezettem volna.

Az embereknek néha több, máskor kevesebb utasításra van ;./ükségük. Néhányan rendkívül gyorsak, és megelőzik a kalauzukat. Amikor részletesen magyarázol, félbeszakítanak, és azt mondják: „Befejeznéd, kérlek? Már épp csinálom, és elvonod a figyelmemet." Máskor egy gyakorlatsor következő lépését vezeted fel, amikor azt mondja, hogy már el is végezte. Persze az is előfordul, hogy valaki rossz irányba szalad előre, és vissza kell vezetnünk oda, ahol elvesztette a fonalat. A legfontosabb, hogy észrevegyük, mire van szüksége a másiknak, és ennek megfelelően módosítsuk a viselkedésünket, hogy a lehető legkönnyebben tudják megcsinálni a feladatot.

Stan: -Szerintem Péter jó példa volt a - korábban részletezettrátermett, de csekély önbizalmú emberre.

Igen, szerintem is. Péter kedves ember, a felesége szereti, sokan mások is kedvelik. Azonban egyszerűen nem olyan szerkezetbe gyűjtötte össze az ilyen irányú élményeit, hogy azok énképe részévé váljanak. Hangsúlyozom: az élmények össze-gyűjtése rendkívül lényeges. Amikor a gyakorlatot elkezdtük, azt mondtam neki: „szerintem szerethető vagy", de egyszerűen meg sem hallotta. Biztosan mindnyájatokkal előfordult már, hogy ellenpéldák felsorolásával próbáltátok megváltoztatni egy barátotok vagy páciensetek korlátozó hiedelmét, de hiába. Egy ellenpéldát általában (és sokszor szó szerint) egyszerűen félresöpörnek. De amikor több példát gyűjtünk össze a megfelelő

formában, roppant hatásosak lesznek. Most Péter szerethetőnek tartja magát, és ez éppoly magától értetődő, az ő szavaival „része" lett, amilyen biztos abban, hogy okos.

Fred: - Nekem úgy tűnik, hogy ezzel a gyakorlattal beépítettél egy úgynevezett „belső referenciapontot", vagyis azt a képes-

227


228


I'étertől, hogy szerethető-e, majd azt, hogy ez milyen érzés neki. Péter azt mondta: „Nagyon különös". Ezt egyszerűen szokatlanként magyaráztad, amivel látszólag ő is egyetértett. Arra gondoltam, hogy ez esetleg ellenvetés volt a változás ellen.

Lehetett volna ellenvetés, de sokan mások is furcsán érzik magukat e gyakorlat után; szó szerint máshogyan gondolnak önmagukra, azaz nemcsak a gondolat alakul át, de az is, aki gondolja. Minden énképváltoztatásra irányuló módszer alkalmazása során fontos világos különbséget tenni az ellenvetés és .1 szokatlanság érzése között. A szokatlanság érzése csupán az ismeretlen élményből adódik, nem jelent ellenkezést. Az illető lel fedezi, hogy mennyire máshogy érzi magát, és azt mondja: „ez furcsa, de jó". A „különösség" érzésének a testi jelei igencsak eltérnek az ellenvetés jeleitől. A legszembetűnőbb az, hogy az előbbi esetében a szem tágra nyílik, az arc nyílt és nyugodt, a fej enyhén előremozdul. Ellenkezésnél a szem általában beszűkül, az arc feszesebb, a fej pedig kissé hátrafelé mozdul el. Ha ki akarjátok élesíteni az érzékszerveiteket ezekre a különbségekre, megkérhetitek egy barátotokat, hogy felváltva idézzen fel egy szokatlan meg egy ellenkezést kiváltó élményt, és figyeljetek a különbségekre!

Amikor azt halljuk: „mintha nem is én volnék", egyértelmű jelét kapjuk az illető énképében - akár szándékosan, akár véletlenül - bekövetkezett mélyreható változásnak. Ha biztosak akartok lenni abban, hogy az illetőnek nincs ellenvetése, még mindig feltehetitek a kérdést: „Rendben; kedvedre való, hogy másnak érzed magad?"

A szokatlanság érzése azonban általában hamar megszűnik, ahogy hozzászokunk a változáshoz. Ám ha továbbra sem hagyja nyugodni az embert, feltehetjük az alábbi kérdést: „Hányszor kell egy új élményt átélned, hogy ismerőssé váljon?" Általában tíznél kevesebb alkalom elég ehhez. Ekkor megkérhetjük az illetőt: „Rendben; nyugodtan éld át ezt az élményt tízszer és szólj, ha végeztél." Mivel a kérdésetek (és az ő válasza) feltéte-

229

séget, hogy magunktól, mások nézeteitől függetlenül legyünk biztosak valamiben.

Igen, így is felfoghatjuk a Péter énképében bekövetkezett változást. A „belső referencia" vagy „belső kontroll" - kifejezést gyakran önálló tulajdonságként értelmezik, mintha valaki mindenről belülről vezérelve döntene ahelyett, hogy úgy fognák fel, mint a tartalom és környezet által meghatározott számos apró lépést. Az állítás, miszerint valaki „belülről vezérelt", óriási általánosítás, hiszen mindig akad olyan helyzet, amelyben az illető kívülről fog megerősítést kérni. A gyakorlat előtt Péter „belső referenciával" rendelkezett az észbeli képességeit illetően, azonban igencsak másoktól függött a szerethetőségével kapcsolatban. Új képesség tanulásakor például teljesen helyénvaló, ha egy megbízható szakértőt választunk külső referenciaként.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy Péter szeretet és gyengédség dolgában nagymértékben függött másoktól. Amikor segítettük megteremteni a belső tudását arról, hogy szeretik, ez a függés megszűnt. Szeretnék itt megemlíteni valami nagyon fontosat. Sokan gondolják tévesen, hogy a függetlenség közömbösséghez vezet. A gyakorlat utáni beszélgetés azonban azt mutatja, hogy Péter a függőség megszűnése után szeretetteljesebb lett, és a korábbinál jobban tudta élvezni a felesége gyengédségét és gondoskodását. A függetlenség éppen arra ad lehetőséget, hogy másokat tisztelve és értékelve teremtsünk kapcsolatot az embertársainkkal ahelyett, hogy kétségbeesetten vergődnénk saját szükségleteink csapdájában.

Egy korábbi tanfolyamunk résztvevője egy felettébb szigorú férfinak épített az énképébe Péteréhez hasonló tulajdonságot. Egy héttel később az illető barátnője kíváncsian érdeklődött nála, hogy mi is történt a barátjával. Elmesélte, hogy épp ott akarta hagyni a férfit, de az illető most kedvesebb és elfoga-dóbb, mint valaha, sőt, egyszer már vádaskodás helyett elnézést kért az ingerlékenységéért.

Ken: - A gyakorlat végén ellenőrzésképpen megkérdezted


230


néhány emlékét egy önmagáról szóló általánosításba, amelyhez a mintát az eszével kapcsolatos meggyőződése adta. Az okosa i ; szerkezetének megtalálásával két célunk is volt. Az első

nyilvánvalóan az, hogy számára már jól bevált, hatékony belső izerkezetet adjunk az új tulajdonságnak. A másik pedig, hogy meggyőzően bizonyítsuk, hogy igenis lehetséges olyan megbízható belső élményszerkezetet kialakítani, amely segítségével jobban megismeri önmagát. E nélkül mondhatná azt is, hogy „a szerethetőség nem személyes tulajdonság, hanem másoktól kapott dolog".

Mindazonáltal a gyakorlatot az általad említett fogalmakkal is leírhatjuk. Péter minden egyes emléke erőforrás, jó érzelmi állapotokat rögzít. Egyes hangok erősen előhoznak fontos élményeket, és így tovább.

Mindannyiunknak rendkívül gazdag élménytára van, amelynek nagy része kárba vész, hiszen nincsenek hasznosan elrendezve. Mintha egy hatalmas csűr lenne bennünk dugig tömve holmikkal, amelyekből csak a közeli halmok tetején és az ajtó környékén látnánk néhányat. A csűr tartalmát így nem tudnánk felhasználni, hiszen - rend híján - meg sem találnánk, amire szükségünk van. Az új tulajdonság beépítésére alkalmazott gyakorlat sok tekintetben hasonlít a „múlt átértékelése" nevű módszerre, amelyben keresünk egy erőforrással teli állapotot, átéljük, majd összekapcsoljuk egy addig erőforrás nélküli helyzettel, ahol a kívánt módon szeretnénk viselkedni. A fő különbség, hogy az énképgyakorlatban több, hasonló élményt gyűjtünk össze csoportokba, és különösen figyelünk ezek szer-kezetére.

A legtöbb NLP-módszer konkrét helyzetekhez és célokhoz illő konkrét megoldásokat kínál. Azonban annyiféle kellemetlen vagy nehézséget okozó helyzetbe kerülhetünk, hogy nem lehetünk mindegyikre egyenként felkészülve. Az énképet alakítva konkrét élethelyzetektől független, általános szemléletet, készségeket és tulajdonságokat alkotunk, amelyek összhang-

231

lezi, hogy előbb-utóbb ismerőssé válik az élmény, tényleg az is lesz. Ám ha valóban volt ellenvetése, nem fog eltűnni az ismételt átéléssel.

Előfordul még egy gyakori ellenvetésnek tűnő megjegyzés, amelyet sokan még nem tanultak meg felismerni. A felajánlott változással kapcsolatban gyakran halljuk: „Szerintem ez lehetetlen". Ez nem ellenvetés, az illető ezzel csak a hiedelmeit vagv elvárásait fogalmazza meg. Ilyen esetben mindössze annyi a dolgunk, hogy elfogadjuk a kétséget, és megkülönböztessük az esetleges valódi kifogástól. „Értem. Nem hiszed, hogy képes lennél ilyen változásra. Ha azonban mégis megtörténne, lenne kifogásod ellene?"

Fontos, hogy odafigyeljünk a kérdéseinkre kapott válaszokra. Ha megkérdeznénk valakitől, hogy hol lakik, és az illető azt felelné: „csütörtök", valószínűleg nem fogadnánk el a válaszát, és újra feltennénk a kérdést. Mégis sokan, amikor az esetleges ellenvetésre kíváncsiak, és ezt a választ kapják: „nem hiszem, hogy sikerülni fog", elfogadják, mint a kérdésre kapott kielégítő választ. Az előbb megkérdeztem valakit, hogy egy bizonyos változtatás miként befolyásolta tulajdonsága erősségét, mire az illető azt mondta, hogy „jobban tetszik neki". Ezzel nem válaszolt a kérdésemre, így újra megkérdeztem.

Ted: - Feltűnt, hogy Pétertől nem kérted ellenpéldák beillesztését az új tulajdonság példatárába.

így van. Ha ma végezném ezt a gyakorlatot, ezt - egyebek között - biztosan máshogy tenném. Tartsátok észben, hogy ezt a foglalkozást tizenegy évvel ezelőtt vettük fel. Már most sokkal többet tanítottam nektek, mint amit akkor tudtam a témáról.

Ann: - Tulajdonképpen csupán segítettél Péternek a számára megfelelő módon kiválasztani és elrendezni bizonyos emlékeit. Nem kerestettél vele erőforrásokat, nem rögzítettél érzelmi állapotokat, és nem használtál más, számomra ismerős NLP-módszert sem.

Igen, valójában segítettem neki kiválasztani és összegyűjteni


232


A következőkben szeretném, ha mindenki átélné, amit Péter. Itt a lehetőség, hogy egy remek új tulajdonsággal legyetek gazdagabbak. A kívánatos új tulajdonság, képesség felmerülhet egy - Péter élményéhez hasonló - függőségi helyzet kapcsán, hiszen I függőség gyakran utal valamilyen tulajdonság hiányára. Péter gyakran kérte a feleségétől, hogy bizonygassa a szeretetét, ám , 1 / ebből táplálkozó érzés nem tartott soká, így folyamatosan szüksége volt megerősítésre. Ha van ehhez hasonló élményetek, amelyben ismétlődően másoktól kértek megerősítést vagy bizonyítékot, ami aztán gyorsan veszít erejéből, valószínűleg segít ez a módszer.

Péter felesége szerint férje „túl gyakran" kérte a szeretete bi-zonygatását. Egy másik módja tehát a megfelelő új tulajdonság kiválasztásának, ha felidézitek a környezetetektől kapott bírálatokat, és megvizsgáljátok ezeket a helyzeteket. Milyen tulajdonságra lenne szükségetek, amellyel sokkal kevesebb hasonló bírálat érne? Ha például többen panaszkodnak arra, hogy a kákán is csomót kerestek, hasznotokra válna egy olyan tulajdonság beépítése, amellyel elfogadjátok a dolgokat úgy, ahogy vannak. Ha gyakran tesznek megjegyzést arra, hogy távolságtartók és közönyösek vagytok, beépíthettek egy új tulajdonságot, amely képessé tesz átélni a jelent és közelebb engedni másokat.

Találhattok úgy is megfelelő tulajdonságot, ha elgondolkoztok, vajon kit csodáltok, irigyeltek. Fedezzétek fel, mi vonz az illetőben, és döntsétek el, hogy szükségetek van-e az adott tulajdonságra!

Álljon itt egy lista, hátha találtok benne számotokra is vonzó tulajdonságot: kíváncsi, gyengéd, játékos, egészséges, kiegyensúlyozott, vicces, érzéki, szellemes, őszinte, állhatatos, sziporkázó, bátor, körültekintő, kacérkodó, összeszedett, hű, leleményes, bölcs, kedves, szerető, mély, feddhetetlen, társasági, gondos, éles elméjű, alapos, segítőkész, fogékony, kalandvágyó, szenvedélyes.

Ne felejtsétek el, hogy ezek mind nagyon tág, általános fogal-

233

ban vannak az értékeinkkel, a céljainkkal és az életvitelünkkel. A kitartás, az őszinteség, a kíváncsiság, a türelem és a hasonló tulajdonságok szilárd alapot nyújtanak ahhoz, hogy megtaláljuk a megoldást különféle nehéz helyzetekben.

Azt hiszem, itt az idő, hogy egy nagyon hasznos, ám gyakran figyelmen kívül hagyott tulajdonságra irányítsam figyelmeteket, ami nem más, mint a kitartás, az állhatatosság. Sokaknak jól jönne, ha képesek lennének nehéz időszakban is kitartani a feladatuk, a munkájuk, a házasságuk mellett, hogy idővel elérjék a céljaikat. Amikor valakinek nehezére esik kitartóan fogyókúráznia vagy testedzést végeznie, általában késztetéssel, a feladat izgalmasabbá tételével próbáljuk ösztönözni. Azonban a motiváció és a lázas izgalom gyakran hamar alábbhagy, ám a nehézségek rendszerint nem a feladat elkezdésekor, hanem a végrehajtása közben merülnek fel. Sokan belekezdtek már százféle fogyókúrába, de képtelenek voltak kitartani egy mellett.

A kitartásban nem az erő mennyisége a fontos, hanem az, hogy hosszú időn keresztül lankadatlanul munkálkodunk valamin, márpedig sokszor csakis így hordhatjuk el az előttünk tornyosuló hegyet. Sokaknak éppen kitartásra van szükségük ahhoz, hogy érvényesülni tudjanak az életben. A kitartás persze sokkal kevésbé drámai, mint az izgatottság, ám általában lényegesen többre megyünk vele.

Ezzel szorosan összefügg egy másik tulajdonság, mégpedig az elkötelezettség, amivel a jelenben döntünk arról, hogy kitartunk valami mellett a jövőben. Ha eldöntöttük, hogy fogyókúrába kezdünk, esetleg megházasodunk, nem túl hasznos minden reggel azzal ébredni, hogy: „Na, vajon folytassam?" Sokkal többet ér, ha hosszabb időre elkötelezzük magunkat, és nem vonjuk kétségbe újra meg újra a döntésünket. Persze előfordulhat, hogy a kitartás és az elkötelezettség terhünkre válik, és adódhat helyzet, amelyben jobban tesszük, ha feladjuk, és másvalamivel próbálkozunk. Bármely képesség korláttá válhat, ha túlzásba visszük vagy nem a megfelelő helyzetben használjuk.


234


imint azt mondja nektek: „Nagyon ember vagy", majd megfigyelitek, hogy mit éreztek ezzel kapcsolatban. Ha válaszolok ez: „én ugyan nem", minden bizonnyal az adott tulajdonság ellentétét érzitek igaznak magatokra. Ám ha olyasmi merül lel, hogy „tessék?", „milyen ember?", vagy egyéb „nem értem" jellegű válasz, valószínűleg rátaláltatok egy megfelelő, beépítendő tulajdonságra. Én például soha nem tartottam magam Vallásosnak, sőt, néha egyenesen vallásellenesként gondoltam magamra. Évekkel ezelőtt, amikor egy barátom azt mondta, hogy nagyon „spirituális" ember vagyok, fogalmam sem volt, miről beszél; egyszerűen nem értettem. Heteken át töprengtem azon, hogy mi a csudára gondolhatott. Ma már sokkal tágabban értelmezem a „spirituális" kifejezést, de mikor ezt mondta, elképedtem. Ez jól mutatja azt a helyzetet, amikor nincsenek példáink egy tulajdonságra.

Léteznek egyéb helyzetek is, mikor ez a gyakorlat nagyon hasznos lehet. Ha úgy érezzük, hogy egy tulajdonság igaz ránk, de gyenge, mert nincs elég példánk rá, a meglévő példatárunkat kell kiegészítenünk újabb élményekkel. Az is előfordulhat, hogy alakítanunk kell a meglévő példatár formáján, hogy kövesse a pozitív tulajdonságokat tükröző példatárak szerkezetét.

Azt is megtehetjük, hogy létrehozunk egy új tulajdonságot, amely egyensúlyt teremt két szélsőséges viselkedés között. Tegyük fel, hogy valaki jó társasági ember, és olyannyira magával ragadja egy-egy társas élethelyzet, hogy teljesen megfeledkezik magáról, aztán később rádöbben, hogy mennyire kimerült, esetleg megbánja egyes tetteit. Máskor a magányt élvezi, és tökéletesen befelé figyel; ilyenkor viszont nehezen találja meg másokkal a hangot, és kerüli a társaságot.

Ebben az esetben érdemes olyan új tulajdonságot beépíteni, amely kiegyensúlyozottan magában foglalja mindkét szélsőséges tulajdonság hasznos elemeit. Ehhez figyelmesen meg kell vizsgálni a két szélsőséget, majd példákat keresni vagy alkotni egy köztes, kiegyensúlyozott tulajdonságra. A fenti példában

235

mak, és különböző emberek egészen máshogy értelmezhetik őket. Egyesek számára a „kalandvágyó" azt jelenti, hogy megszólítanak valakit és bókolnak neki; másnak a kalandvágyó az, aki fejjel lefelé lógva kötélen húzatja magát egy helikopterrel! Az egyikünk azt tartja „gondosnak", aki törődik mások testi kényelmével, a másikunk számára a gondos ember az, aki mások érzéseire és vágyaira figyel; és létezik olyan, akinél mind a kettőt jelenti.

Amikor átfutjátok ezeket a kifejezéseket, vagy más módon kerestek megfelelő tulajdonságot, arra figyeljetek, hogy nektek mit jelentenek a tulajdonságok. Amint ezen töprengtek, biztosan találtok olyan jellemzőt, ami illik rátok, és olyat is, ami egyáltalán nem. Amikor azt gondoljátok: „Hmm, sose jutott eszembe, hogy ilyen is lehetnék", talán épp egy olyan jellemzőre találtatok, amelyről nincs tapasztalatotok. Gondolkozzatok el azon, hogy az adott tulajdonságot - vagy annak egy változatát - érdemes lenne-e beépíteni az énképetekbe!

Miután kiválasztottatok egyet, tegyétek fel ezt a kérdést: „Mit is jelent számomra ez a tulajdonság?" Idézzetek fel példákat, vizsgáljátok meg ezeket, majd pontosítsátok a tulajdonság jelentését. A kedvesség, a tapintat és a gondoskodás például sok tekintetben megegyezik, vagyis hasonlók, és van, aki számára felcserélhetők. Azonban mások szemében talán nagyon is különbözők, mivel más-más élmények társulnak hozzájuk. Lehet, hogy az egyiket találónak, megfelelőnek érzitek, míg a többi nem illik rátok.

A következő lépésben gondosan ellenőrizzétek, hogy a kiválasztott tulajdonsághoz nem tartozik-e negatív vagy bizonytalan példatár, ami zavarná az új beépítését! Ezt többek között úgy ellenőrizhetitek, hogy megvizsgáljátok, miképp jelenítitek meg az illető tulajdonságot. Ha az összes példában mások szerepelnek, s ezek tőletek távol jelennek meg, valószínűsíthetjük, hogy az adott tulajdonság nem része énképeteknek.

Egy másik mód ennek ellenőrzésére, ha elképzeltek valakit,


236


237

tulajdonság birtokában bizonyos helyzetekben összeütközésbe kerülhetek olyanokkal, akik nem értékelik.

Kérdezd meg az erre figyelmeztető részedtől, vajon egyetért-e azzal, hogy ilyen helyzetekben is egyértelműen tudatában legyél ennek a tulajdonságodnak, miközben nem mutatod meg azt a környezetednek! Más szóval tudod, hogy ilyen vagy, és eldöntheted, milyen helyzetben viselkedj ennek megfelelően.

Ha tudsz vezetni, ennek nemcsak autóban ülve, a kormány mögött lehetsz tudatában, hanem más helyzetekben is. A nevedet is tudhatod, akár olyan helyzetben is, amikor nem árulnád el valaki másnak. Emlékezzetek arra, hogy tulajdonságokról és képességekről beszélünk, amelyek énképünk elválaszthatatlan részei. Ám mindig ti döntitek el, hogy ezeket megmutatjátok-e másoknak.

Ben: - Azt találtam, hogy bizonyos tulajdonságok már megvannak bennem, mások nincsenek, és vannak olyanok, amelyekről azt gondolom, hogy nem is akarom őket, úgyhogy...

Értem. Lehet, hogy érdemes lenne újra elgondolkoznod azon, hogy mit nem szeretnél. Ha egy tulajdonságot jól ismersz, valószínűleg jó okod van az elutasítására. De ha csekély tapasztalatot szereztél róla, nehéz eldönteni, hogy szeretnéd-e vagy sem - akár egy sportnál, amelyet sose próbáltál -, és talán megéri jobban átgondolni. Találkoztál már furcsa kinézetű, ismeretlen étellel, amelyre először bizalmatlanul néztél, de miután megkóstoltad, mégis ízlett?

Szintén hasznos lehet az énünk vélt határait átlépni, és elválasztani a tulajdonságokat a hozzájuk kötődő egyéb jellemzőktől, mint például a nemtől vagy a kortól. Találhattok magatoknak olyan tulajdonságot is, amelyet nőiesnek vagy gyerekesnek tartotok, esetleg csak idősebbekre jellemzőnek. Lehet, hogy egy ilyen tulajdonság is illene hozzátok, miután a saját képetekre formáltátok.

először olyan élményeket kellene felidézni, amikor az illető rátalált másokkal a közös hangra, miközben tökéletesen átélte a saját belső érzéseit, majd ezeket kell összegyűjteni az új tulajdonság példatárába.

Az ellentmondó szélsőségeket jól példázza a bulimia. A bulimiában szenvedő egyén jellemzően hol tudatosan, mereven kordában tartja az étkezését, hol teljesen a tudattalanja által irányítva habzsol; ezt követően elhatalmasodik rajta az undor, és meghánytatja magát. Ilyenkor az illetőnek óriási szüksége van valamilyen kiegyensúlyozott tulajdonságra, amellyel tiszteletben tartja mind a karcsúság közismert társadalmi igényét, mind az evés kevésbé tudatos szükségletét, hogy így kiegyensúlyozottan mdjon étkezni.

Most, hogy mindezt megbeszéltük, kérlek benneteket, hogy gondolkozzatok el, milyen tulajdonságra is lemre szükségetek...

Van kérdésetek? Sue: - Szeretnék „sziporkázó" lenni, ami nekem azt jelenti,

hogy könnyedén tudok sokféle elvont témáról beszélgetni. De sok téma van, amiről elég keveset tudok.

Hát, azt hiszem, talán módosítanod kéne ennek a tulajdonságnak az ismérvein, hogy jobban igazodjon hozzád. Több embert is ismerek, akit sziporkázónak neveznék, de náluk ez inkább a másokra való odafigyelésben nyilvánul meg, mint elvont témákról való intelligens társalgásban. Apró kérdésekkel érdeklődnek a másik felől, odafigyelve és érdeklődve hallgatják, éreztetik vele, hogy elismerik és tisztelik. Miközben felfedezed a „sziporkázás" különféle lehetőségeit, érdemes azt is kiderítened, hogy milyen hasznos célt szolgálhat ez a tulajdonság, és ezt a célt milyen különféle sziporkázó módokon érheted el.

Melissa: - Nekem több kifogásom is akadt a kiválasztott tulajdonsággal kapcsolatban. Miután feloldottam ezeket, egy lényeges ellenvetés továbbra is megmaradt, éspedig az, hogy e


238


4. A pozitív példatár szerkezete. Idézd fel az általad kedvelt, erős jó tulajdonságot tükröző példatárat! Ez magában foglalja .i gyors kategorizálást segítő - összegző megjelenítést, valamint a általánosítást megalapozó konkrét példákat is. A példatár leggyakrabban elsősorban képekből áll. De lehetséges, hogy I többi (vagy valamennyi) megjelenítő rendszert is tartalmazza, azaz hangok és érzések is társulnak hozzá. Ha a példatár elsősorban érzésekből áll, győződj meg arról, hogy tapintással és az i inaidban is érzékelhető elemeket tartalmaz, nem csak érzelmeket és érzéseket, amelyek az elsődleges észlelés következtében, annak értékeléseként alakulnak ki! (Ezt már csináltuk.)

5. Finomhangolás. Használd fel az eddig tanultakat a tulajdonság belső megjelenítésének finomítására; építs példákat a jövőbe, egészítsd ki a hiányzó érzékelési helyzetekkel, alakítsd át és illeszd be az ellenpéldákat és így tovább. (Már ezt is csináltuk.)

6. Az új tulajdonság beépítése. Keress megfelelő emlékeket, amelyek a kívánt új tulajdonságot tükrözik, gyűjtsd őket ösz-sze, és a már meglévő jó tulajdonság példatárának szerkezete alapján alkoss példatárat belőlük! Ezt követően alkoss összegző megjelenítést az új tulajdonság számára! Győződj meg arról, hogy az új tulajdonságba beépítetted az előzőekben megismert finomításokat, a jövőbeni példákat és egyebeket!

7. Ellenőrizd! Képzeld el, amint valaki megkérdezi tőled: I ember vagy?", és figyeld meg, mit érzel, különösen figyelj a testi jelekre! Ha kétségeid vannak, esetleg nem vagy egyértelmű, lépj vissza néhány ponttal, és gyűjts további információt! Valószínűleg ugyanis arról van szó, hogy a harmadik pontban nem derült ki, hogy az ellenkezőjét hiszed magadról, vagy bizonytalan vagy az új tulajdonságban. Ezeket a helyzeteket is eredményesen lehet kezelni, de még nem tanultuk meg az ehhez szükséges lépéseket.

8. Egyértelműségi vizsgálat. Van bármiféle ellenérzésed az új tulajdonsággal kapcsolatban? Ezt gondosan vizsgáld meg, és

239

9.1. gyakorlat: Új tulajdonság beépítése (párokban, 15-20 perc fejenként)

Most kérlek benneteket, hogy párokban, az alábbi lépések segítségével végezzétek el ezt a gyakorlatot, és építsetek be egy új tulajdonságot. Mivel mindannyian felfedeztétek már, hogy miképpen jelenítitek meg egy jó tulajdonságotokat az énképetekben, és ismeritek a példatár felépítését, ez nem fog sokáig tartani, talán olyan 15-20 percig. Magatokban csináljátok, ha szükséges segítsetek egymásnak!

1. Mi a tulajdonság? Válassz egy tulajdonságot, amelyet szereméi énképed biztos részévé tenni! Ez a gyakorlat akkor lesz a legeredményesebb, ha egy általános, nem meghatározott viselkedésre vonatkozó képességet vagy tulajdonságot választasz. Például a kitartást, a hűséget, a megbízhatóságot vagy az intelligenciát.

Konkrét készség megtanulását igénylő viselkedés (például gépkocsi vagy repülő vezetése) nem alkalmas erre a gyakorlatra, hiszen nem célravezető azt hinnünk, hogy képesek vagyunk valamire, amit nem tanultunk meg. Viszont ha - például - már tudsz autót vezetni, ám ezt szeretnéd egy bizonyos módon tenni, elegánsan vagy a környezetre odafigyelve, választhatsz ilyen tulajdonságot is.

2. Egyértelműségi vizsgálat. Támad bármiféle ellenérzésed a választott tulajdonsággal kapcsolatban? Vedd sorba a belső képeket, hangokat, érzéseket, majd kezeld az ellenvetéseket! Ehhez általában elég pontosítani a tulajdonság meghatározását.

3. Ellenőrizd! Bizonyosodj meg arról, hogy nincs még példatárad a tulajdonságról! Csak akkor folytasd a gyakorlatot, ha nem gondolod, hogy az adott tulajdonság ellenkezője igaz rád, és kétségeid sincsenek, amelyek meghiúsíthatnák az új jó tulajdonság beépítését!


240


1 lamarosan megtanuljátok az ilyen helyzetek kezeléséhez szükséges készségeket is.

sszegzes

Az eddig tanultak segítségével teljesen új tulajdonsággal gazdagíthattátok énképeteket. Ezt úgy értétek el, hogy kiválasztottátok és összegyűjtöttetek az új tulajdonságot megjelenítő élményeket, és ezekből új példatárat hoztatok létre, amely pontosan úgy működik, mint a jó tulajdonságotok példatára, hiszen ugyanabba a szerkezetbe építettétek be. Az új példatár erős és tudattalan alapot nyújt arra, hogy biztosak lehessetek benne, valóban ilyenek vagytok. Pontosan olyanok, amilyenek lenni szeretaétek. A következő fejezetben megtanulhatjátok, hogyan idézhettek elő hasonló változást bizonytalan énképetekben, amikor a példák és ellenpéldák száma nagyjából azonos.

győződj meg arról, hogy az új tulajdonság összhangban van-e a többi tulajdonságoddal. Minden ellenvetéssel foglalkozz!

Megbeszélés

Most, hogy mindannyian átéltétek ezt az élményt, van-e kérdésetek vagy egyéb észrevételetek?

Sam: - Valami hasonlót érzek ahhoz, amiről Péter mesélt. Teljesen más szemmel látom magam, és máshogyan figyelek magamra. Mintha egy légüres tér helyén most csendes bizonyosság lenne.

Al: - Én a legerősebb változást a testemben érzem. Az új tulajdonságom különösen a testtartásomban és a mozgásomban érzékelhető; nyúlánkabb, egyenesebb lett a testem, mozgásomat rugalmasabbnak és finomabbnak érzem.

Fred: - Olyan tulajdonságot választottam, amivel kapcsolatban először enyhe kétségeim voltak, de még így is sikerült. Kevés ellenpélda merült fel, és azok sem voltak túl erősek, ezért nem akadályozták az új tulajdonság beépülését.

Melissa: - Új kiegyensúlyozott tulajdonságot alkottam, és ez fantasztikus érzés. Azelőtt szélsőségekben éltem, fent vagy lent voltam. Most épp középen állok, ez csodálatos érzés - innen úgy tudok enyhén jobbra-balra csúszni, hogy közben végig szilárdan egyensúlyban maradok.

Ann: - Azt hittük, gondosan ellenőriztük, hogy nincs-e a választott tulajdonsággal ellentétes hiedelmem, de amikor elkezdtük beépíteni az új tulajdonságot, úgy éreztem, kettészakadok az új és az azzal ellentétes régi között. Ekkor lépésről lépésre visszatértünk az elejére, és választottam egy másik tulajdonságot. Ezzel aztán simán ment minden.

Helyes. Ha ellentétes hiedelem vagy erős kétség merül fel a választott tulajdonsággal kapcsolatban, kicsit összetettebb lesz a gyakorlat, hiszen több ellenpéldát kell feldolgoznotok.

r s-

A Z E N Á T A L A K Í T Á S A

1 0 . fejezet

Bizonytalan tulajdonság átalakítása

Az eddigi gyakorlatokban egy olyan tulajdonságotokkal foglalkoztunk, amelyről tudjátok, hogy igaz rátok, és amelyet kedvel-irk is. Tehát a választott tulajdonság biztos, összhangban van az értékeitekkel, és az alapját képező jól működő példatáratokban számos példa és viszonylag kevés ellenpélda található. Az énképünk működésének és tartalmának a különféle oldalairól ilyen tulajdonságon keresztül tanulhatunk a legkönnyebben. I Vrsze ami az egyik embernek „biztos", az a másiknak esetleg „igencsak bizonytalan"; a ti élményeitek is elég változatosak voltak. Egyesek például lényegesen több ellenpéldát találtak másoknál, ráadásul néhány biztosnak tűnő tulajdonság valójában elég bizonytalan volt a sok ellenpélda vagy azok megjelenítési módja miatt.

Most arra kérlek benneteket, hogy egy másfajta tulajdonságot válasszatok; olyat, amelyet bizonytalannak, kétségesnek éreztek magatokban! Válasszatok olyan tulajdonságot, amelyet kedveltek, tehát amellyel kapcsolatban az értékeitek egyértelműek; tudjátok, hogy ilyenek szeretnétek lenni! Talán hol tapintatosnak, hol tapintatlannak tartjátok magatokat, esetleg gyakran nem tudjátok eldönteni, hogy melyik igaz rátok, viszont azt tudjátok, hogy tapintatosak szeretnétek lenni.

Általában az okozza a bizonytalanságunkat, és azért van bennünk kétség egy tulajdonságunkkal kapcsolatban, mert közel ugyanannyi példánk van rá, mint az ellenkezőjére; ugyan-

245


246

BIZONYTALAN TULAJDONSÁG ÁTALAKÍTÁSA

A/ eddig felfedezett ellenpéldákhoz hasonlóan a bizonytalan tulajdonság példatára háromféleképpen jelenhet meg:

1. A példák és az ellenpéldák ugyanabban a példatárban és ugyanabban a megjelenítő rendszerben (modalitásban) vannak.

2. A példák és az ellenpéldák ugyanabban a megjelenítő rendszerben (modalitásban), de elkülönülten, más helyen vannak.

3. A példák és az ellenpéldák eltérő megjelenítő rendszerben (modalitásban) és más helyen vannak.

Először is tegye fel a kezét, akinek példatára az egyes pontban leírtak szerint épül fel! Körülbelül a csoport egyharmada.

Kinek a példatára egyezik a második pontban leírtakkal? Körülbelül a csoport felének.

És kinek a példatára egyezik a harmadik pontban leírtakkal? C supán néhányatoknak.

Volt-e valaki, akinek az ellenpéldái a jó élményeivel megegyező helyen, de más megjelenítő rendszerben voltak? Senki. Bár elméletileg ez is lehetséges, az eddigi tanfolyamaim résztvevőire úgy tűnik, nem jellemző. De lehet, hogy másokra igen, ezért érdemes ezt az eshetőséget is észben tartani.

És kinek jelentek meg a bizonytalan tulajdonsághoz tartozó élményei a pozitív példatár formájában? Csak egyvalakinek. Bizonytalan tulajdonságnál a pozitív példák általában nem így jelennek meg, ezért első lépésként belehelyezzük őket a pozitív példatár szerkezetébe, mert ebben az elrendezésben a legvonzóbbak.

Kezdésként érdemes - a már ismert módon - átvizsgálni az ellenpéldákat, hiszen lehet, hogy néhány, vagy akár minden ellenpélda valójában egy másik tulajdonság példája. Ha így van, az élményeket két különböző csoportba oszthatjuk: a példák az immár biztos tulajdonság alapját képzik, míg az ellenpéldák - vagy ezek egy csoportja - egy másik tulajdonság élménytárába kerülhetnek.

247

annyira sok vagy ugyanannyira kevés. Amikor erős kétségekel táplálunk egy tulajdonsággal kapcsolatban, valószínűleg sok példa és ellenpélda, esetleg több különösen erős negatív és pozitív élmény sorakozik példatárunkban. Előfordulhat, hogy ,i kétségünket nem az ellenpéldák nagy száma, hanem az azok megjelenéséből adódó intenzitás táplálja. Előfordulhat az is, hogy alig van példánk egy tulajdonságra és ezért vannak kétségeink.

Miután bizonytalanok vagytok abban, hogy megvan-e bennetek a tulajdonság, feltételezem, hogy ezt nem jóleső érzéssel nyugtázzátok; minden bizonnyal önbecsüléseteket sem növeli. Sőt, ha úgy gondoljátok, hogy az adott tulajdonságot egyértelműen, kétségek nélkül kellene képviselnetek, és ez nem sikerül, önbecsülésetek akár csorbát is szenvedhet.

Az ellenpéldákkal már foglalkoztunk; először csoportosítottuk őket, majd kikerestük közülük a legkellemetlenebbet, és átalakítottuk, hogy hatására a többi is átformálódjon, ezt követően pedig visszahelyeztük őket a jó élmények példatárába. Bizonytalan tulajdonságokat is így tudunk átalakítani, azonban két lényeges különbség van a két módszer között. Először is a bizonytalan tulajdonság valószínűleg jóval több ellenpéldát tartalmaz, átalakítása így több időbe telik. Ám aki tud füvet nyírni kis kertben, le tudja nyírni a focipályát is; csak tovább tart. A másik különbség, hogy a bizonytalan tulajdonság példái esetleg még nem a kedvelt tulajdonságaitok példáihoz hasonló szerkezetben jelennek meg. Már azzal meggyőzőbbé válik a bizonytalan tulajdonságotok, ha az alapjául szolgáló élmények elrendezését a pozitív példatár mintájára átalakítjátok.

Először is azt szeretném, ha eltöltenétek néhány percet annak felfedezésével, hogyan jelenítitek meg a választott bizonytalan tulajdonságot. Vajon milyen a bizonytalan példatár elrendezése?

* * *


Tegyük fel, hogy kétségeitek vannak az értelmi képességei tekkel kapcsolatban, ahol is az ellenpéldák mind olyan alkalmakat mutatnak, amikor egyszerűen nem adódott lehetőség behatóbban megismernetek egy adott témát. Ezeket az intelligencia hiányát jelző „ellenpéldákat" ekkor felfoghatjátok az egyszerű tudatlanság példáinak, vagyis olyan helyzeteknek, ahol még nem nyílt lehetőségetek megtanulni valamit. A tudatlanságnak semmi köze az észbeli képességekhez, noha sokan összekeverik a két fogalmat. Ez feloldaná az eredeti tulajdonsággal kapcsolatos kétségeiteket, és egyértelművé tenné, hogy bizonyos helyzetekben azért nem tudjátok megmutatni, milyen intelligensek vagytok, mert nem áll rendelkezésetekre elegendő információ.

Ez persze nem zárja ki, hogy előforduljanak helyzetek, ahol nem tudjátok megfelelően kifejezni az értelmi képességeiteket. Ha fontosnak találjátok az adott témát, megszerezhetitek a szükséges ismereteket ahhoz, hogy abban is jártasak legyetek.

Ez valójában a jelentés átformálása néven ismert módszer újabb alkalmazása, amelyben másfajta keretbe téve átértelmezzük egyes élményeinket. Egy általánosítást újra megvizsgálva más megvilágításba kerülhetnek az élményeink, és ezzel az értékelésük is megváltozhat. Az általam eddig felsorolt példákban kellemetlen élményekből lettek kellemesek, de jónak ítélt élményből is alakíthatunk negatívat, ha például valaki nem ismeri fel egy tulajdonság káros következményeit. A „szabadság" és az „ösztönösség" mások igényeinek mellőzéseként és tapintatlanságként is értelmezhető. Átformálással gyorsan és hatékonyan átértelmezhetjük az élmények egy csoportját. Most azonban nem foglalkozom ezzel bővebben, hiszen a módszert sokkal részletesebben kifejtve megtalálhatjátok máshol (vö. Bandler-Grinder 1992).

Tegyük fel, hogy megvizsgáltátok az ellenpéldáitokat, és kiválasztottatok néhányat, amelyek egy másik, kedvelt tulajdon-

248


víghoz tartoznak. A következő lépésben a megmaradt ellenpéldákat alakítjuk át az értékelt tulajdonság példáivá.

Mivel még így is előfordulhat, hogy sok ellenpéldátok maradt, érdemes először csoportokba rendezni ezeket. Egy bizonytalan tulajdonság pozitív tulajdonsággá alakításával jelent ó s változást idézünk elő, ezért különösen oda kell figyelnünk, hogy az illető egyértelműen akarja-e a változást. Noha mindegyik átformálási módszer tartalmaz egyértelműségi vizsgálatot, érdemes először rákérdeznünk az egész folyamatra: „Van-e kifogásom az ellen, hogy ezt a kedvelt tulajdonságot kétségek nélkül éljem meg?"

Az utolsó lényeges lépés annak ellenőrzése, hogy a példákból és az átalakított ellenpéldákból álló élménytár megjelenítése és helye megegyezik-e a pozitív élménytár jellemzőivel. Most pedig szeretném bemutatni, hogy miként lehet egy bizonytalan tulajdonságot átalakítani.

1. Bemutató: Bizonytalan tulajdonságból pozitív tulajdonság

Szóval, Janice, választottál egy tulajdonságot, amiről nem tudod biztosan, hogy igaz-e rád vagy sem. így van?

Janice: - így. Azt szeretném, hogy ne áruld el milyen tulajdonságot vá

lasztottál; ha elakadunk valahol, esetleg a fülembe súghatod. A választott tulajdonság megnevezése elvonná a figyelmeteket a gyakorlatról, ezért inkább megkíméllek benneteket ettől. Az előző gyakorlatokban már dolgoztál egy kedvelt és biztosnak tartott tulajdonságoddal. Elmondanád, hogyan jeleníted meg ennek a tulajdonságnak a szerkezetét?

- Egy képekből álló kollázsszerű összeállítást látok itt, ma-eam előtt.

249


Értem. Elég közel van, ugye? - Igen, elég közel, valahol itt. (Az arcától körülbelül 30 cm-re

mutat.) Mesélj róla még! Hány képet látsz hozzávetőlegesen? - O, rengeteget. Rengeteget... több százat? - Valószínűleg. Sokat. Akkor viszont a képek bizonyára elég kicsik. - Igen. A képek nagyjából téglalap alakúak? - Nem, tojás alakúak. Tojás alakúak. És milyen a kollázs alakja, az is tojásdad? - Az olyan hullámos. Ertem. Azt mondod, a képek elég kicsik; honnan tudod, hogy

mi van rajtuk? - Bele tudok lépni bármelyikbe, amelyiket csak választom. Tehát könnyen beleéled magad bármelyik élményedbe. Ez

nagyon gyorsan történik, már ott is van előtted, és egyszerűen csak belelépsz, igaz?

- Igen. És amikor az egész kollázst látod, gondolom nincs hozzá

hang, viszont amikor átélsz egy élményt, hallod a velejáró hangokat és érzed az érzéseket.

- Igen, egészen nagy lesz. (Szélesre tárja a karját.) A gesztusok rendkívül értékes jelek, általában megerősítik

azt, amiről az illető beszél. Néha azonban a szavak és a gesztusok ellentmondanak egymásnak; ilyenkor figyelmesebben kell követnünk az eseményeket, vagy ellenőriznünk kell, hogy nem hagytunk-e ki valamit. Rendben, tehát ilyen a jó tulajdonságod példatára, és azt szeretnénk, hogy a gyakorlat végén ilyen legyen a most még bizonytalan tulajdonságod elrendezése is. Biztosan emlékszel, hogy korábban milyen módon pontosítot-tad ennek a tulajdonságnak a szerkezetét.

250


Ha olyasvalakivel végeznénk a gyakorlatot, akinek fogalma .mes mindarról, amit itt tanultatok, sorba venném az összes bemutatott módszert a tulajdonság élmény tárának pontosítására. Ellenőrizném, hogy megtapasztalja-e mindhárom érzékelési helyzetet, látja-e a tulajdonságot rövidebb és hosszabb ideig tartó időszakokban is, vannak-e jövőbeli példái és ellenpéldái, valamint megvizsgálnám az összes többi megismert változót is. Mivel ezen már túl vagytok, elég, ha a folyamat főbb lépéseit mutatom be.

Most pedig, Janice, szeretnénk megismerni a bizonytalan tulajdonságod szerkezetét. A tulajdonság említése nélkül akarok róla beszélni, ezért a bizonytalan tulajdonság pozitív példáit T-nek fogom nevezni. E mellett ott van a negatív oldal is, amikor „nem vagy T". Hogyan jeleníted meg ezt a bizonytalanságot ebben a pillanatban?

- (Felnéz.) Hát, egy keretben látom. Úgy tűnik, magasabban van. - Igen. Elég sok pozitív példát látok, de ugyanannyi negatí

vat is. És egy helyen vannak? Mesélj még erről a keretről! - Téglalap alakú, és az egyes képek is inkább téglalap ala

kúak... Időrendi sorrendben követik egymást. Általában váltakoznak a rossz és a jó élmények. Néhol több jó van egymás mellett, máshol több rossz. A rosszak fényesebbek.

A rosszak fényesebbek. Ettől valószínűleg feltűnőbbek. - Igen, könnyebben észreveszem ezeket. Amikor azt mondtad, hogy időrendi sorrendben követik

egymást, arra gondoltál, hogy mindegyik kép az előtte lévőnél később történt?

- Igen. És többé-kevésbé egymás után következnek, ugye? Tehát

- mondjuk - van egy jó példád, aztán egy rossz, majd megint egy jó, máshol pedig több rosszat látsz, majd talán egy pár jó

251


következik. Időrendi sorrendben vannak, és a rosszak fényesebbek. Van bármilyen egyéb különbség a jók és a rosszak között? Mekkorák? Téglalap alakúak?

- Az ellenpéldák talán egy kicsit inkább térhatásúak, mintha domborművek lennének.

Értem. Van más különbség köztük? - Azt hiszem, ezek a lényegesebb eltérések. Az ellenpéldák

ban több a hang. Több a hang az ellenpéldákban. - Igen, ezekben hallok hangokat. A jók - már amelyekben

van hang - sokkal halkabbak. Mivel a rossz élmények fényesebbek, inkább térhatásúak és

van hangjuk, gondolom, gyakrabban véled úgy, hogy „nem vagy T". Ez igaz?

- Igen. Mielőtt továbblépnénk, kérlek, gondosan ellenőrizd, egyér

telműen akarod-e a változást! Figyelj befelé, és kérdezd meg magadtól, hogy bármely részednek van-e kifogása az ellen, hogy ez a tulajdonság énképed biztos részévé váljon! Figyelj minden jelre - a képekben, a hangokban, az érzésekben jelentkezőkre is!

- Nincs; csak kellemes kíváncsiságot érzek; szinte türelmetlenül várom, hogy folytassuk, és ezt látom is, hallom is, érzem is.

Értem, rendben. Láttam, hogy a fejed és a tested is enyhén előremozdult, ami ugyanennek a jele. Most pedig csoportosítsd az ellenpéldákat, majd ellenőrizd, hogy nincs-e közöttük olyan, amely valójában egy másik tulajdonság példája, ugyanis ha van, egyszerűen elkülöníthetjük a T-hez tartozó élmények közül.

- Nem, nem hiszem, hogy van ilyen. Rendben. Választhatunk, hogy milyen sorrendben akarjuk

átalakítani az ellenpéldákat példákká. Most kipróbáljuk egyféleképpen, de ha ez nem tetszik neked, csak szólj, és nekifogunk más módon; ugyanis azt szeretném, hogy az átalakítás jó ér-

252


zéssel járjon. Ha bármikor bármilyen kellemetlenséget észlelsz,

csak szólj, és megpróbáljuk máshogy. Kezdjük most azzal, hogy a bizonytalan tulajdonsághoz tar

tozó képekből álló kollázst lehúzod pont arra a helyre, ahol a kedvelt tulajdonságod példatára van! Nekem úgy tűnik, hogy mindkettő körülbelül ugyanolyan közel van hozzád, igaz?

- Igen. Próbáld csak ki, milyen, ha ezt a kollázst áthelyezed arra a

helyre, ahol a pozitív példatárad élményei vannak... és mondd el, hogy közben mit tapasztalsz, illetve azt is, hogy ez a módosítás milyen egyéb változást hoz magával...

- Lágyul. Lágyul. Kerekedtek a képek? A példatár felverte a jó tulaj

donsághoz tartozó példatár szerkezetét - kívül hullámos és kerek, belül tojásdad példákkal és ellenpéldákkal?

- Igen. Egyúttal össze is keveredtek. Már nem rendeződnek

időrendi sorrendbe. Értem. Remek. Ez jól hangzik. Vegyétek észre, hogy milyen

fontos szerepe van a helynek! Amikor Janice a keretet áthelyezte a pozitív példatár helyére, több dolog magától megváltozott. Felbomlott az időrendi sorrend, a jó és a rossz élmények most véletlenszerűen követik egymást és a képek alakja téglalapról tojásdadra változott. Gyakran előfordul, hogy a megjelenítés helyének megváltoztatásával számos egyéb jellemző is magától átalakul. Szeretem ezeket a változásokat figyelemmel követni, hogy tudjam, mi is történik. Elégedett vagy ezzel?

- Igen, tetszik a lágysága. Most kérlek, gondolkozz el azon, hogy van-e egyéb példád

a „T" tulajdonságra, amit hozzátehetnél ehhez a példatárhoz! Lehet, hogy az élménytár már az összes jó élményedet tartalmazza, de az is megeshet, hogy találsz még egy-két olyan alkalmat, amikor „T" voltál, pontosan úgy, ahogyan szeretnéd...

- Azt hiszem, már itt van a legtöbb jó élményem. Rendben, jó. Mindent megpróbálunk, hogy a „T" egyre in-

253


254


Rendben, tehát ezt a három közös jellemzőt egy szóba tudod •üríteni, vagyis ez az egy mindegyikre érvényes. Akkor most válaszd ki a legjelentősebb ellenpéldádat, a legkellemetlenebbet, amely valamilyen módon jelképezi és képviseli az összes többit!

- Választhatok kettőt? Persze. Ha akarsz, válassz kettőt! És most tetszés szerint ala

kítsd át ezt a két ellenpéldát! Én valószínűleg sorra venném őket, de te csináld úgy, ahogy neked egyszerűbb. Kezd azzal, hogy egyszerűen átszerkeszted az élményeket, mintha filmet vágnál. Ha újraélnéd ezt az élményt, mit szereméi másképpen tenni, ami tükrözné a „T" tulajdonságot? Nem kell elmondanod, csak szólj, ha segítségre van szükséged az átalakításukhoz.

- Mind a két helyzetben részt vesz egy másik illető is... aki kiváltja belőlem a „nem T" viselkedést.

Értem. Vajon milyen erőforrásokra van szükséged ahhoz, hogy megfelelően megoldd ezt a helyzetet ezzel a kellemetlenkedő személlyel? Ha bármi nehézséged támad, szólj, és részletesebb utasításokat adok...

Ha olyasvalakivel végezném a gyakorlatot, akinek fogalma sincs ehhez hasonló személyiségfejlesztő módszerekről, természetesen jobban belemennék a részletekbe, és minden bizonnyal a tartalomról is szó esne. Ismernem kellene például azt az egy szót, ami jellemzi az ellenpéldák közös vonásait. A gyakorlatnak ezen a pontján bármilyen rendelkezésünkre álló módszerrel segíthetünk, hogy az ellenpéldák példákká alakuljanak.

- Elég nehezen találok olyan erőforrásokat, amelyek a segítségemre lehetnének.

Rendben. Talán eszedbe jut valaki az ismerőseid közül, vagy másvalaki, akiről hallottál, vagy akit esetleg filmen láttál, és megvan benne az az erőforrás, amelyre ebben a helyzetben szükséged van. Olyan személyre gondolj, aki képes ezt a helyzetet számodra elfogadhatóan és határozottan kezelni...

255

kább hasonló legyen a pozitív példatárhoz. Néha ugyanis van, aki felkiált: „Ó, még itt van ez is, sőt ez is!", és további példákal illeszt be, amitől a tulajdonság még biztosabb lesz.

Rendben; most szeretném, ha szemügyre vennéd a „nem T-t" tartalmazó élményeket, az ellenpéldákat. Azt mondtad, hogy most tojásdad alakúak. Még mindig fényesebbek? Térhatásúak, hangosak, és így tovább? Vagy valami megváltozott ezek közül az áthelyezés óta?

- Amikor beléjük lépek, hallom a hangokat; és igen, még mindig fényesebbek.

Értem. És mi a helyzet a térhatással? - Hát, most laposak. Most kérlek, hunyd be a szemed, és engedd meg az ellenpél

dáknak, azoknak az alkalmaknak, amikor „nem voltál T", hogy csoportba rendeződjenek! Talán elkezdenek mozgolódni vagy körbeúszkálni, míg végül - valamilyen közös jellemzőjük alapján - csoportokba rendeződnek. Elképzelhető, hogy egy csoport alakul ki, az is, hogy több, nem tudom. De mindenképpen csoportokba rendeződnek bizonyos közös vonások alapján...

- Több különböző közös jellemzőt látok az élményekben. És ennek ellenére valamilyen módon mindegyikre jellemzőek ezek a vonások, tehát - azt hiszem - talán van három olyan jellemző, amely...

Ertem, tehát három dolog közös valamennyiben? - Igen. Akkor szerintem próbáljuk ki az összessel egyszerre, meg

látjuk mi sül ki belőle! Lusta vagyok, ezért, ha csak tehetem, szeretem az összes élményt egyszerre átalakítani. Ha aztán mégsem sikerül, vagy néhány élmény nem alakul át, tudunk foglalkozni velük külön is. Tehát, Janice, tudod, hogy ezeknek az élményeknek mi a három közös jellemzője, igaz?

- Hát, tulajdonképpen azt hiszem, mindhárom vonásra ráillik ugyanaz a szó.


- Megvan. Tehát most olyan, amilyennek szeretnéd? Mindkét ellenpél

dát átalakítottad? - Igen, átalakítottam mindkettőt. Tehát most van két, ellenpéldából átalakított példád a „T" tu

lajdonságra. Azt mondtuk, hogy ezek képviselik az összes többi ellenpéldát, ezért most ellenőrizd a többit, hogy kiderüljön, átalakultak-e, vagy még foglalkozni kell velük.

- Hmmm. Mind megváltozott? - Nem olyan fényesek. Ez jó jel. Kérlek, válaszd ki bármelyiket, lépj bele, és derítsd

ki, hogy átalakult-e, vagy ellenpélda maradt! Amikor egy élménycsoporton dolgozunk egyszerre, a kiválasztott példák változása általában kihat az összes többire is, de azért szeretem ezt ellenőrizni.

- A jó „T" tulajdonsághoz hasonlónak kellene éreznem őket? Igen. - (Tétován.) Hát, már nem rosszak. Még a két átalakított pél

da sem annyira rossz, de nem... Értem. Ez azt jelzi számomra, hogy még szükséged van va

lamire ahhoz, hogy ezek a példák vonzók legyenek, ne pusztán kevésbé rosszak. Lehet, hogy a „vonzó" nem szerencsés kifejezés, mindenesetre azt akarjuk, hogy ezek a példák tényleg jók legyenek, nem egyszerűen elviselhetők.

- Tetszik a „vonzó". Ha tetszik, annál jobb. Ám bármilyen erőforrást is választunk

még, a célunk olyan vonzóvá alakítani ezeket az élményeket, hogy a külső körülményektől függetlenül „sebezhetetlen" legyél, és élvezd ezt a függetlenséget. Tehát kutass fel egy másik erőforrást. Talán a könnyedséget, esetleg a humort - ami csodálatos erőforrás - vagy valami örömhöz hasonlót.

Mivel azt is említetted, hogy ebben a helyzetben fontos szerep jut egy másik személynek is, fel szeretnék vetni egy-két

256


gondolatot, noha a konkrét helyzetet nem ismerem. Néha na-gyon hasznos együtt érezni az emberekkel, és felfedezni, hogy 1-cllemetlen viselkedésük egyszerűen a boldogtalanságuk, a személyes korlátaik, gyermekkori, családi élményeik, vagy va-l.imi egyéb következménye. Más szóval amit mondanak vagy tesznek, valójában nem rólad szól, hanem róluk.

- Hmmm. No, átalakultak példákká? (Igen.) Remek. Most ellenőrizz né

hány másikat is; lássuk, azok megváltoztak-e!

- Igen-Remek. Maradt még ellenpéldád? - Nem. Amint most szemügyre veszed őket, el tudod-e dönteni, hogy

melyeket alakítottad át, és melyek történtek meg tényleg? - Igen, az átalakítottak kisebbek. Értem. És már nem annyira fényesek, igaz?

- Igen. Rendben. Ami viszont a méretüket illeti, kissé tartok attól,

hogy ha lekicsinyíted a képeket, veszítenek a jelentőségükből. A kijavított ellenpéldák ugyanis az eredeti jó élményeknél még hatásosabban emlékeztetnek arra, hogy milyen szeretnél lenni, hiszen bemutatják, hogy miként élheted meg a „T" tulajdonságot azokban a helyzetekben is, ahol korábban nem sikerült. Azt javaslom, hogy használj különböző színeket, és valamilyen módon jelöld meg őket; legyen nyilvánvaló számodra, hogy ezek ellenpéldából átalakított példák, és így a többi élményeddel azonos méretűek maradhatnak.

- A pozitív példatár ellenpéldái türkiz színűek. Beszínezhetném ezeket is ilyenre...

Ez jól hangzik. Kezdj hozzá és jelöld meg őket, ezután döntsd el, hogy jó lenne-e a többi élménnyel azonos méretűre felnagyítani a volt ellenpéldákat!

- Igen, sikerül. Most légy szíves, hasonlítsd össze ezt a példatárat az eredeti

257


258


nvire teljes a változás. Janice, kérlek, most újra tedd fel a kérd é s t , hogy van-e bármely részednek bármilyen kifogása az Imént történt változás ellen...

- Csak egyfajta könnyed boldogságot érzek mindenemben, Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a válasz „nem".

Szeremétek kérdést feltenni Janice-nek arról, hogy mit élt át? A módszerről majd engem kérdezzetek!

Fran: - Milyen érzésed volt, miközben változtál? janice: - Sokkal könnyebb volt, mint gondoltam. Elsősorban

a képek voltak fontosak; csak az élményeket átélve hallottam a hangokat, így a változás legnagyobb részét valójában csak ké-

Ipekben követtem. Amikor csoportosítottam őket, és elgondolkoztam, hogy mi lehet a pozitív szándékuk, megkönnyebbülve fedeztem fel, hogy a rossz tulajdonságnak volt jó oldala is. Nagy kő esett le a szívemről, amikor erre rájöttem. És miután átalakultak, egyszerűen csak kellemes érzésem volt. De lényegében látványként éltem meg.

Akartok még kérdezni valamit Janice-től? Köszönöm, akkor vissza is ülhetsz! A gyakorlatról van kérdésetek?

Tess: - Azon gondolkodom, hogy miért akartad először megismerni a kedvelt és a bizonytalan tulajdonság példatárának a szerkezetét, és csak ezután ellenőrizni Janice egyértelműségét a változással kapcsolatban. Az egyértelműséget miért nem a folyamat legelején ellenőrizzük?

Ha az illető egyértelműségét a folyamat első lépéseként ellenőrizzük, előfordulhat, hogy nem világos számára a tervezett változás, és ez félreértésekre adhat okot. Lehet, hogy az illető egyik - amúgy kifogással élő - része nem ismerné fel a szándékot, vagy egy egyébként támogató rész aggódna, és azt hinné, hogy ellenvetése van. A tulajdonságok szerkezetének megismerésével megtisztítjuk a porondot, hiszen ezzel az illető minden része pontosan megismerte a szándékunkat. „Azt tervezzük, hogy ezt a bizonytalan tulajdonságot pontosan olyanná alakítjuk, mint amilyen a pozitív példatár." Ez kristálytiszta és pontos

259

kedvelt tulajdonságod élménytárával! Észlelsz valami eltérést? - Az egyetlen különbség, hogy a kedvelt tulajdonság példái

között vannak át nem alakított, türkiz színű ellenpéldák. O, abban még vannak ellenpéldák? Az ellenpéldák haszno

sak, de elég nyersek, ezért azt javasolnám, hogy a többihez hasonlóan ezeket a türkiz színű ellenpéldákat is alakítsd pozitív példákká.

- Rendben... Csak nyugodtan! - Kész van. Már kész is van!? Rendben. Egyesek olyan gyorsak, hogy

mire észbe kapok, már egy lépéssel előrébb tartanak. Tehát ha most összehasonlítod a „T" és a másik, kedvelt tulajdonság példatárát, megegyezik a szerkezetük? (Bólogat.) Kérlek, most vizsgáld meg: az előbb kialakított élménytárat továbbra is .1 „T" névvel akarod illetni, vagy más elnevezés jobban illene rá ezentúl?

- A „T" megfelelő. Értem, remek. Nyisd ki a szemed! „T" vagy? - Hmmm! (Enyhén meglepett.) Az a furcsa, hogy tényleg „T"

vagyok! (Nevet.) Milyen érzés „T"-nek lenni, el tudnád mondani? - Nagyon jó. És ha összehasonlítod, amit e pillanatban tapasztalsz azzal,

amit tíz perccel ezelőtt éltél át? - Nem könnyű visszaemlékeznem. (Nevet.) Sokkal eresebb

nek érzem magam. Légy szíves, vizsgáld meg valamelyik átalakított ellenpél

dádat, amely ezelőtt hangos volt! Amikor beleéled magad, továbbra is sok hangot hallasz, vagy ez megváltozott?

- Vannak hangok, de halkabbak és kellemesebbek. Értem, tehát megváltozott a hangok hangszíne. - Igen; érzelmileg már nem „ragad el" annyira. Remek. Ezekkel a kérdésekkel azt is ellenőrzöm, hogy meny-


260


.1 melyekben a jelenlegi céljaink határozzák meg a jövőnket. IBzek közül szerintem az énkép a leghatékonyabb. Ha tényleg

n e m használnánk az énképünket arra, hogy alakítsuk a jövőnk e t , akkor valóban a múltunk csapdájában élnénk.

Alice: - Janice bizonytalan tulajdonságának példatára ugyanabban a megjelenítő rendszerben, képekben volt, mint a kedvelt tulajdonságához tartozó élményei, ám eltérő helyen. Mi történt volna, ha a bizonytalan tulajdonság nemcsak eltérő helyen, de más megjelenítő rendszerben - vagyis hangokban vagy érzésekben - jelent volna meg?

Nos, tegyük fel, hogy a kedvelt tulajdonsághoz tartozó élmények képek, és a bizonytalan tulajdonság jó hangokban és kellemetlen érzésekben jelenik meg. Én először kiválasztanám a jó hangélményeket és képekké alakítanám őket, majd visszahelyezném őket az élménytárba, hogy ezzel kezdetét vegye a pozitív tulajdonság megalkotása.

Ezután venném a rossz érzéseket, képekké alakítanám, csoportosítanám, és pozitív példákká formálnám őket, majd ezeket is visszahelyezném a többi élmény közé. Ha ez a sorrend nem tetszene az illetőnek, kipróbálnék valami mást. Ha tisztán látjuk az elérendő célunkat, tetszés szerint módosíthatunk az odavezető úton.

Például lehet, hogy először egyszerűen kipróbálnám, milyen lenne áthelyezni a bizonytalan tulajdonság összes élményét a kedvelt tulajdonság élménytárának a helyére, ahogy ezt Janice-szel tettük; ebből kiderülne, hogy a hangokban és érzésekben megjelenő élmények maguktól átváltoznak-e képekké. Nem vennék mérget arra, hogy ez sikerül, de éppenséggel elképzelhető. Ám ahelyett, hogy csak beszélnénk róla, tartok még egy bemutatót! Kinek van olyan bizonytalan tulajdonsága, amelyben az élmények különböző modalitásban és eltérő helyen jelennek meg?

261

fogalmazás. Ezért biztosak lehetünk abban, hogy csak valódi ellenvetésekkel találkozunk, és nem kell az időnket arra pazarolni, hogy a pontatlan fogalmazásból adódó aggodalmakk.il foglalkozzunk.

Fred: - Én még mindig az ellenpéldák átalakításán töprengek. Ha kizárólag átalakított ellenpéldáim lennének, esetleg elfelejteném az összes múltbéli kudarcomat, és a magamról kialakított képem tulajdonképpen valamiképpen hazug volna, hiszen a példák nem tükröznék azt, amit valójában tettem.

Több egymáshoz kapcsolódó dolgot is említesz, hadd válasz-szam szét ezeket! Először is, ha amiatt aggódsz, hogy elfelejted a múltbéli hibákat, az ellenpéldákat mindenképpen kösd hozzá a belőlük kialakított példákhoz, vagy jelöld meg őket színnel csakúgy, ahogy Janice tette. Ha megtartod az eredeti ellenpéldákat is, pontosan emlékezhetsz a múltbeli hibák mikéntjére. Ha csak megjelölöd az átalakított élményeket, emlékezni fogsz, hogy hibáztál a múltban, de a részletekre nem.

Másodszor arra szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy az átalakított élmény esetleg hazugság a múlt szemszögéből nézve, azonban igazság a jövő tekintetében. Emlékezzetek arra, hogy énképünk a jövőre irányuló előrecsatoló rendszer, amely megalkotja azt, amilyenek lenni akarunk! Bizonyos értelemben a NASA holdra szállási programja éveken át tartó hazugság volt, egészen addig, amíg ember nem lépett a holdra. A múltban elkövetett hibáink sikeres átalakításának következményeképpen a jövőbeli élethelyzetekben valóban mások leszünk; és ez az, ami igazán számít.

A viselkedés megértéséhez a pszichológia és a pszichiátria ok-okozati összefüggéseket keres az emberek életében; az ilyen kutatásokból sokat tanulhatunk. Azonban előfordul, hogy ezekből azt a téves következtetést vonják le, miszerint az ember pusztán a múlt terméke, és teljes mértékben csapdába ejtik, korlátok közé szorítják a múlt eseményei. Vannak azonban jövő felé irányuló, előrecsatoló gondolkodási mechanizmusaink is,

http://aggodalmakk.il


2. Bemutató: Bizonytalan tulajdonságból pozitív tulajdonság

Bruce: -Apozitív tulajdonságom példái televíziós képernyőkön jelennek meg, az ellenpéldáimat az alacsonyabban lévő kisebb, laposabb képernyőkön látom. Három ilyen képernyő van a példatárban.

Értem. Tehát egy nagyobb méretű képernyőkből álló kiveti tőt látsz, amelyen itt-ott egy kisebb méretű képernyőn jelenik meg az ellenpélda; mindezt bő fél méterre magad előtt mutattad. Tehát a gyakorlat végén ugyanilyen felépítésű példatárai szeretnénk látni. Most pedig áruld el, hogy a bizonytalan tulajdonságodat hogyan jeleníted meg!

- Egymás után következő képeket látok, enyhén jobbra Igazából elég kicsik, de nagyjából ugyanolyan távolságra, jó félméternyire jelennek meg. Kép villan fel, amely a pozitív példákat mutatja, azokat az alkalmakat, amikor megélem ezt a tulajdonságot és azt, amilyen lenni szeretnék; ez pedig kiváltja a hangot: „Tökéletes!" Ezután ezzel a képpel ellentétes érzésem lesz, amihez egy hang tartozik, majd ezt egy másik érzés követi: elnehezülök, mintha lehúzna valami.

Tehát az első kép a hanggal a pozitív élmény, amit az ellentmondó érzés követ ugyancsak hanggal. Ez az utóbbi hang mit mond?

- Azt mondja: „Nem vesződöm ezzel, túl nehéz." Tényleg túl nehéznek gondolod? - Igen, valahogy úgy tűnik. Képes lennék túllépni rajta, de

- hacsak nem vágyom valamire nagyon erősen - túl sok fáradsággal járna.

Értem. Megosztom veled egy gondolatomat, hátha összefügg ezzel. A bevezetőben említettem, hogy olyan tulajdonsággal akarunk foglalkozni, amelyet egyértelműen értékeltek. Elképzelhető azonban, hogy ennek a tulajdonságnak a hasznosságával kapcsolatban kétségeid vannak. Lehet, hogy az jár

262


263

a fejedben: „igen, szeretnék mindig ilyen lenni", miközben tahin túl nagy erőfeszítés lenne: „hát, ez tényleg nem éri meg nekem". Csak fel akartam hívni erre a lehetőségre a figyelmedet. Mit gondolsz erről?

- Szeretném, ha kapásból eszerint tudnék cselekedni. Ezt eddig csak egy idő után éltem át, ha a helyzet odáig fajult, átlépett egy határt; ez aztán kikényszerítette belőlem, hogy a tulajdonság szerint viselkedjek.

Értem. Tehát, mindez ez kicsit lassan történik; át kell lendülnöd egy ponton, és ez fáradsággal jár. Valószínűleg - többek között - ezekre a feltételekre szükségünk lesz az ellenpéldák átalakításánál. Azért ellenpéldák ezek, mert nehezen, illetve túl lassan éred el a kívánt állapotot. Talán más miatt is, mindenesetre a tartalomnak ez a része fontos.

Most már ismerjük a bizonytalan tulajdonság alapvető szerkezetét. Itt az idő az egyértelműséged ellenőrzésére. Kérlek, hunyd be a szemed, és kérdezd meg magadtól: „Van bármelyik részemnek bármilyen kifogása az ellen, hogy ez a tulajdonság az énképem biztos részévé váljon?" Ha azzá válik, nem kell megvárnod azt a bizonyos határt; gyorsan és magától történik minden. Mindig te döntheted el, hogy akarsz-e élni ezzel a tulajdonsággal, miközben azonnal elérhető lenne számodra, csakúgy, mint az összes többi jó tulajdonságod. Mindezek ismeretében van-e kifogásod?

- Nincs. Jól van, ez, úgy tűnik, rendben van. Először is légy szíves,

válassz egy pozitív élményt - egyet a felvillanó képek közül -, és helyezd át a kedvelt tulajdonságodat megjelenítő példatárba! Rakd át az egyik tévéképernyőre... Egy kicsit sokáig tart. Nehezen megy?

- Igen. Mitől megy nehezen? - Alighogy találok egy pozitív élményt, amelyben megjele

nik a tulajdonság, rögtön azt hallom, hogy „de..."


264


265

Most vizsgáld meg az ellenpéldákat, hogy kiderüljön, miben hasonlítanak! Mondtad, hogy az egyik élményedben benne volt az apád. Úgy hangzik, mintha mások véleményéről lenne szó.

- Azt hiszem, az ellenpéldák közös vonása a csalódottság. Csalódtam magamban, amiért csalódást okoztam másnak. Az ellenpéldák - így összelapítva - mintha átértelmeződtek volna. Most inkább az vetődik fel bennem, miért erőlködtem annyira, hogy megcsináljam ezeket a dolgokat.

Értem. Most válaszd ki a legkellemetlenebb élményt, és gondold végig, hogy mit szerettél volna tenni az adott helyzetben, valamint azt, milyen erőforrás segíthetne abban, hogy kedved szerint átalakítsd a történteket. Mindaz, amit elmondtál, azt súgja nekem, hogy érdemes lenne egy kicsit újraértékelned ezt a helyzetet. Talán egy pillanatra ki kellene lépned a helyzetből, hogy nyugodtan megfontolhasd a következőt: „Én akarom ezt vagy valaki más? Esetleg mindketten?" Gondold át, hogy milyen erőforrás segítene, alakítsd át ezt az élményt, majd ellenőrizd, hogy a többi is átalakult-e...

- Rendben. Maradt még ellenpélda? - A maradék most már csak egyszerű visszajelzés, amelyet

megfogadhatok, nem süppedek bele az önsajnálatba meg az önkínzásba. Ha képként jelennek meg, megvizsgálhatom őket és feltehetem magamnak a kérdést: „Mit hagyjak figyelmen kívül ebből a véleményből, és mit fogadjak meg belőle, mint értékes tanácsot?"

Értem. Ez nagyon jól hangzik. Vagy inkább rosszul akarod érezni magad? Hmmm?

- Nem, nem hinném. Nem. Az ilyen tréfásan feltett kérdés egyébként nagyon sokat tud

segíteni. Amikor azt mondom: „bármikor tudsz a régi módon viselkedni", és a válasz az, hogy „nem, azt nem akarnám", olyan, mintha egyúttal rögzíteném a változást. „Semmiképpen! Nem, azt nem akarom!"

Értem, nagyon jó. Elnézést kérek; átfogalmazom, amit az előbb mondtam. Válassz egy élményt, amely egyszerre tartalmazza a pozitív és a negatív viszonyulásodat! Az élmény pozitív oldala már eleve kép, tehát könnyen beleillik a jó tulajdonságod példái közé. Vedd az ezt követő érzést, valamint a kiváltott hangot, és alakítsd őket képpé. Mit jelent ez az érzés? Mit mond a hang? A hangon és az érzésen keresztül derítsd ki, hogy milyen képben jelenik meg ez az ellenpélda...

- Két dolgot láttam. Az egyiken magamat belesüppedve egy székbe, míg a másikban az apámat, amint futó megjegyzéseket fűz olyan dolgokhoz, amiket éppen akkor fejeztem be, mindig hozzátéve: „de még ezt is megcsinálhattad volna".

Jó; egy kicsit jobban belementünk a tartalomba, mint ahogy egy bemutatóban szoktam. Válaszd ki bármelyiket ezek közül - akár mindkettőt -, majd ezt az egész élményt a jó és a rossz képekkel együtt helyezd el itt fönt, az eredeti példatárban; a pozitív kép valamelyik nagyobb tévéképernyőn lesz, míg az ellenpélda egy kicsit lentebb, egy kisebb képernyőn...

- Most könnyebben figyelmen kívül tudom hagyni a „de" részt. Tudom, hogy ott van, de sokkal tényszerűbb, így sokkal könnyebb.

Remek. Most kevésbé van hatással rád. Elnézést kérek, amiért az elején egy kicsit megnehezítettem a dolgodat. Ritkán vannak az élmények úgy összekötve, mint nálad. Most pedig válassz egy másikat, és ismételd meg vele, amit az előbb tettél... Rendben, sok összegyűlt már ott fönt? A képernyők úgy-ahogy megteltek?

- Még beillesztek néhány élményt. Rendben, rászánhatsz néhány percet - vagy amennyire szük

séged van - ahhoz, hogy még egy pár példa áthelyezésével az élménytár felvegye a jó tulajdonság szerkezetét. Talán kezdetben több ellenpéldád lesz, mint szeretnéd, de legalább a példatár felépítése megegyezik: példák a nagyobb képernyőkön, az ellenpéldák a kisebbeken...


266


267

- Ez így sokkal jobb. Maradt még ezeken kívül ellenpélda? - Nincs. A lényegesebbeket átalakítottam. Rendben, remek. Még mindig helyénvaló a tulajdonságod

megnevezése? Több mindent átalakítottál és megváltoztattál, ezért lehetséges, hogy az elnevezés pontatlan, és más szóval akarod illetni.

- A kifejezés még mindig megfelelő, de a jelentése megváltozott számomra. Korábban az élménytár kifejezetten digitális, vagy-vagy jellegű volt, míg most számtalan egyéb módot is látok a tulajdonságom kibontakoztatására, amelyek azelőtt eszembe sem jutottak.

Érdekes. Honnan került elő ez a sok új lehetőség? - Hát, most, hogy már az énképem része, egyszerűen tehetem,

amit gondolok, és nem kell feszülten odafigyelnem a viselkedésemre.

Értem. Korábban a tulajdonság bizonytalansága miatt kellett erőltetned? (Igen.) Rendben. Most kérlek, képzeld el, hogy a jö-vődbe utazol! Gondolj egy alkalomra, amikor ilyen helyzetbe kerülhetnél, és ez a tulajdonságod különösen jól jönne; egyszerűen lépj bele a helyzetbe és éld át, milyen lenne...

Nekem elég sikeresnek tűnik a változás, ugyanis bólogatsz. Van kifogásod az ellen, amit átéltél?

- Nincs, minden rendben. Ha most visszatekintesz a korábbi önmagádra, amikor még

bizonytalan voltál a tulajdonságban, milyen különbséget veszel észre a két állapot között?

- Először is a testemben érzem, hogy többé már nem kell erőlködnöm. Korábban annyit küszködtem, de a súly, amit a múltban éreztem, eltűnt. És elmúlt a vállamban érzett, korábban megszokott feszültség is. Helyette átjár az energia, kellemes bizsergés futkározik a hátam közepében.

Hallasz hangokat? - Nincs szükségem arra, hogy erre vagy arra „terelgessem"

magam; meggyőzzem vagy lebeszéljem magam erről a tulaj

donságról. Értem. Jellemző rád ez a tulajdonság? - (Gyorsan.) Hogyne. Igen. Gyors és egyértelmű válasz; elégedett vagyok. Akartok kérdezni valamit Bruce-tól? Engem majd utána kér

dezzetek! Sally: - Biztos vagy abban, hogy jellemző rád ez a tulajdon

ság? Bruce: - Igen. Biztos vagyok benne. Ezt onnan tudom, hogy

nem hallok hangokat. Szükségtelennek érzem, hogy rábeszéljem vagy lebeszéljem magam róla. Egyszerűen ilyen leszek. Nem hallok harsonákat meg üdvrivalgást, mert nincs szükség ilyen túlzásokra. Csendes és tényszerű az egész.

Ez jó válasz; most nem is kell egyebet hallanod belül. A harsonázás azt jelentené, hogy továbbra is bizonytalan a tulajdonságod. Mi történne például, ha egy ajtót kinyitva mindenkinek bejelentenéd ezt a képességet? „Ki tudom nyitni az ajtót!" Kisgyerektől - aki épp megtanulta, hogy miként nyissa ki az ajtót - ez helyénvaló, de felnőtt részéről elég nevetséges lenne. Amikor valaki bizonytalan egy tulajdonságában, rendszerint túlzottan erőteljesen, túlságosan sokszor, túlságosan tudatosan éli meg. Amikor egy képességünk magától értetődik, nem is gondolunk rá, egyszerűen csak cselekszünk.

Sokan vélik úgy, hogy a magabiztosság a Bruce által említett harsonákhoz hasonló, és ez valóban jellemző is számos politikusra és önjelölt prédikátorra. Ezek az emberek sokak számára meggyőzők, akik nem ismerik fel, hogy a túlzott magabiztosság valójában a bizonytalanság jele. Bruce remekül mondta, hogy „nem kell meggyőznöm vagy lebeszélnem magam erről a tulajdonságról. Csak cselekszem." Ez bizonyítja, hogy a tulajdonság egyszerűen az énképe biztos része lett.

Köszönöm szépen, Bruce! Hozzám van kérdésetek? Stan: - Nekem nagyon tetszik a visszatekintés, az átalakulás


268


világosak számotokra az értékeitek. Ha nem tudjátok, hogy mit akartok, teljesen helyénvaló bizonytalannak érezni a tulajdonságot. Először érdemes tisztázni az értékeiteket, és csak ezt követően eldönteni, hogy mi is a célotok. Erre korábban már voltak javaslataim. Ahelyett, hogy tudatosan próbálnátok kitalálni az értékeiteket, a leghasznosabb, ha meghatározott helyzetekben feltérképezitek őket.

Andy: - Úgy tűnik, hogy amit mi bizonytalanságnak nevezünk, megegyezik azzal, amit gyakran „polaritásnak" neveznek. Azon gondolkodom, hogy milyen egyéb gyakorlatokat tanultam már az ilyen kétségek feloldására, mint például a részek közötti belső párbeszéd vagy az ének egyesítése, ahol a két ént szimbolikusan a kezünkkel egyesítjük. Mit gondolsz ezekről a módszerekről?

Igen, a kétség és a bizonytalanság - legalábbis az én szememben - két elnevezés egyazon jelenségre. Mondhatnánk, hogy az „egyik részem" szerint megvan bennem ez a tulajdonság, míg „egy másik részem" úgy gondolja, hogy nincs. Léteznek régebbi NLP-s eljárások az ilyen kettősség feloldására; az ének egyesítése jó példa (vö. Andreas, C.-Andreas, S. 1989). Noha ezek a módszerek valóban hathatósak és eredményesek, elég leegyszerűsítettek, hiszen nincs módunk részletesen megismerni egyik részt sem, és ez megnehezíti, hogy pontosan, előre tudjuk a részek összeolvasztásának hatását.

Ezenkívül a kettősség két oldalának ilyen egyszerű egyesítése azért is okozhat nehézséget, mert egy csapásra történik, vagyis a két rész valamennyi példája és ellenpéldája egyszerre egyesül egy pillanat alatt. Olyan ez, mintha két nagyon különböző, teljesen bebútorozott háztartást költöztetnénk hirtelen egy fedél alá. Ez az oka annak, hogy az ének egyesítését követően sokaknak hosszabb időre van szüksége a két rész összeolvasztásához. Időbe telik ugyanis a felfordulás elrendezése és a hely lakhatóvá tétele; el kell dönteni, hová kerüljenek a bútorok, mit vigyünk fel a padlásra, mit adjunk vagy ajándékozzunk el.

269

előtti és utáni állapot összehasonlítása, amivel ellenőrizzük a változást. Beszélnél erről részletesebben?

Persze. Ezzel a módszerrel - amelynek egyébként van néhány kevéssé nyilvánvaló eleme - egyszerre több dolgot is elérünk. A kérdés nyilvánvaló célja kideríteni a két állapot közti eltérést, mivel ezzel megbizonyosodhatunk arról, hogy a változás összhangban van-e az elérni kívánt céllal. Azonban a kérdéssel egyúttal azt feltételezem, hogy lesznek eltérések; ellenkező esetben biztosak lehetnénk abban, hogy még nem végeztünk az átalakítással. Bruce nagyon jól körülírta a testében beállt változásokat: a belső hangokkal vívott harca, a súlyosság érzése és a vállában lévő feszültség megszűnt, helyette finom bizsergő energia költözött a hátába.

Ám e visszatekintést igénylő kérdés egyúttal meg is erősíti a változást, hiszen azt feltételezi, hogy az illető tökéletesen átéli a jelent és eltávolodik attól, amilyen korábban volt. Ezenkívül feltételezem, hogy a jelenlegi állapot kívánatosabb a korábbinál, ezért figyelek minden ennek ellentétét bizonyító esetleges jelre is. Tehát elég sok dolog rejlik ebben az egyszerű utasításban; olyannyira sok, hogy szinte lehetetlen minden elemét figyelemmel követni és egyszerűen megjátszani a vágyott, de még el nem ért eredményt.

Lois: - Amikor egy bizonytalan tulajdonságot átalakítasz, honnan tudhatod, hogy összhangban lesz az illető többi tulajdonságával?

Emlékezz vissza: a gyakorlat feltétele a tulajdonságra vonatkozó érzéseitek egyértelműsége volt, vagyis az, hogy ezt a tulajdonságot énképetek biztos részévé akarjátok tenni! Ez feltételezi, hogy átgondoltátok a kérdést, és úgy döntöttetek, hogy szeretnétek ilyenek lenni.

Bár arra kértelek benneteket, hogy olyan tulajdonságot válasszatok, amellyel kapcsolatban egyértelmű az értékrendetek, nem biztos, hogy ez sikerült. Amikor figyelmesen megvizsgáljátok a példáitokat és ellenpéldáitokat, előfordulhat, hogy nem


270


271

Amikor viszont egyenként vagy a hasonlókat csoportosítva alakítjuk át és illesztjük be az ellenpéldákat, sokkal jobban megismerhetjük a példák és ellenpéldák tartalmát. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy gondosan kiválasszuk a legalkalmasabb erőforrást és az átalakítás módszerét, és figyelembe vegyük a személyes ökológiát. Ahelyett, hogy a két részt egyszerűen rögzítenénk és összepréselnénk, egyenként vesszük az ellenpéldákat (vagy csoportjaikat), átalakítjuk, majd óvatosan beillesztjük őket.

Ha ellenvetésre bukkanunk, megállunk, és kiderítjük, hogy mit tegyünk a zökkenőmentes átalakulás érdekében. Mindezek miatt ez a módszer nem csak sokkal részletesebb, elegánsabb és kíméletesebb, de az átalakítást követően kevesebb időre is van szükség az új állapot letisztulásához. Miközben ez a módszer kevésbé drámai az ének egyesítésénél, kíméletesebb, alaposabb, és jobban tiszteletben tartja az ember teljességét.

A beavatkozást követő visszajelzés

Szeretném egy tanfolyam résztvevőjének a levelét felolvasni, amelyet egy héttel azután küldött, hogy bizonytalan tulajdonságával - az egészségességével - foglalkoztunk:

Régebben csak rövidebb ideig tudtam egészséges maradni, figyelni az étkezésemre és rendszeresen edzeni. Általában nem étkeztem megfelelően, nem aludtam eleget és nem voltam egészséges. Rendszerint leültem a számítógép elé, és addig dolgoztam, amíg teljesen ki nem éheztem, majd kikaptam valamit a hűtőből, amit öt perc alatt elkészíthettem. Az edzést sem folytattam rendszeresen az állandó munka miatt, és sosem aludtam ki magam.

Átalakítottam hát az ellenpéldáimat, hogy egészségesebb lehessek. Megfogadva a tanácsodat az egész napomat vettem szemügyre, nem pusztán azokat a pillanatokat, amikor kopogott a szemem az éhségtől, és azonnal ennem kellett valamit.

Eltöprengtem, hogy miként szervezhetném át a napjaimat. „Az egészséges ember rendszeresen étkezik, időt szán a testedzésre és a főzésre." - állapítottam meg magamban. Aztán végignéztem a heti időbeosztásomat és elgondolkodtam: „Mindegy, hogy egy csapásra végzem el az összes munkámat vagy egy hét alatt; a munka elkészül és az eredmény ugyanaz. Miért nem fűszerezem hát meg a napjaimat ezekkel a tevékenységekkel?" Ezenkívül emlékeztettem magam arra, hogy milyen találékony és intuitív tudok lenni, hogy a főzés változatosabb és élvezetesebb is legyen.

Tehát az összes ellenpéldám végül mind a példája lett annak, hogy egészséges vagyok, és azóta remekül érzem magam! Most tulajdonképpen magamtól, külön odafigyelés nélkül vagyok egészséges. Amikor a belső órám kilencet üt, eszembe jut, hogy reggeliznem kell. Aztán amikor a számítógép előtt ülök vagy valami egyébbel foglalkozom, azt mondom magamnak: „na, rendben, pár órát most ezt csináltam", úgyhogy abbahagyom, és emlékeztetem magam, hogy „most akkor megyek és főzök valamit". Vagy azt mondom: „rendben, most gyerünk, sétáljunk egyet", esetleg kimegyek játszani a kertbe. Mindez teljesen magától alakul így; egyszerűen csak megtörténik velem. Nem kell gondolnom rá. Mintha egy belső óra emlékeztemé: „Rendben, váltás!" Ez előtte sosem ment így. Nagyon elégedett vagyok. Igazán tetszett, hogy egy hosszabb időszak figyelembevételével változtattunk, nem pedig pusztán egyetlen élmény alapján. Ez rendkívül sokat segített nekem.

Emlékezzetek rá, hogy az illető korábban merev hierarchiát erőltetett magára, tudomást sem vett az éhségről, egészen addig dolgozott, amíg az éhség le nem állította és kénytelen volt odafigyelni a testi szükségleteire! Az új napirendje azonban tiszteletben tartja a különféle vágyak természetes heterarchiáját.

Most pedig párokban gyakoroljátok ezt a módszert az alábbi jegyzet segítségével! A bizonytalan tulajdonságokra általában


elég sok ellenpélda van, ezért valószínűleg több fontos célra kell majd tekintettel lennetek. Mindez valószínűbbé teszi, hogy a/ ellenpéldák átalakításakor több kifogás is felmerülhet, és lehet, hogy több átalakításra lesz szükség, mire teljesen egyértelműek lesztek a változással kapcsolatban.

Végezzétek egyedül a gyakorlatot, de maradjatok párban, hogy szükség esetén segíthessetek egymásnak, és megbeszélhessétek az élményeiteket a gyakorlat után! A csoportban lévő terapeutáknak talán érdemes párban csinálni; egyikőtök lehetne a páciens egy gondot okozó bizonytalan tulajdonsággal, míg a párja az őt vezető kalauz. Amikor befejeztétek, cseréljetek!

1 0 . gyakorlat: Bizonytalan tulajdonságból pozitív tulajdonság (párokban, 20 perc)

Válassz egy tulajdonságot, képességet, amelyet bizonytalannak érzel; időnként úgy gondolod: „ vagyok", máskor azt: „nem vagyok "! Azonban tudod, hogy milyen szeretnél lenni, tehát egyértelműek értékeid. A gyakorlat lépéseit az alábbi sorrendben javaslom. Az is lehetséges, hogy valakinek más sorrendben jobban működik. Mindig az elérendő célt tartsátok szem előtt, miközben figyeltek egymás igényeire!

1. A pozitív példatár szerkezete. Idézd fel a kedvelt tulajdonságod példatárának szerkezetét és működését! (Ezt már ismeritek.)

2. Finomhangolás. Használd fel az eddig tanultakat a tulajdonság belső megjelenítésének tökéletesítésére; építs példákat a jövőbe, add hozzá a hiányzó megjelenítő rendszereket (modalitásokat) és érzékelési helyzeteket, dolgozd fel az ellenpéldákat és így tovább. (Ezt is csináltátok már.)

3. Fedezd fel a bizonytalan tulajdonság szerkezetét! Hogyan jeleníted meg az ehhez a tulajdonsághoz tartozó példákat és ellenpéldákat?

272


4. Egyértelműségi vizsgálat. Van bármely részednek kifogása az ellen, hogy ez a tulajdonság énképed biztos és kedvelt részévé váljon? Mielőtt továbblépsz, kezelj minden ellenvetést a kifogás és a tulajdonság átformálásával, erőforrások hozzáadásával, új viselkedés kialakításával, vagy ami szükséges!

5. Vizsgáld meg az ellenpéldákat (vagy ezek egy csoportját), és döntsd el, hogy valójában nem tartoznak-e egy másik tulajdonsághoz, amelyet ennek megfelelően át lehet nevezni és elkülöníteni az eredeti tulajdonságtól!

6. Alakítsd a példákat a pozitív példatár mintájára! Ha a pozitív példák még nem a pozitív példatárhoz hasonló módon Jelennek meg, illeszd őket abba a formába!

7. Csoportosítsd, majd alakítsd át a maradék ellenpéldát a tulajdonság példáivá, ezt követően pedig helyezd őket a példatárba a többi élmény közé!

8. Pontosítsd az összegző általánosítást! Gondold át, hogy a tulajdonság elnevezése továbbra is illik-e az átalakított példatárra!

9. Visszatekintés. Visszatekintve a gyakorlatra milyen különbségeket észlelsz a mostani és a gyakorlat előtti élményed között?

1 0 . Ellenőrzés. „ vagy?" Figyelj a nem verbális jelekre! 1 1 . Egyértelműségi vizsgálat. Ismét ellenőrizd, hogy egyér

telműen akarod-e a változást. Van bármely részednek ellenvetése a változással szemben? Kezelj minden ellenvetést!

* * *

Van kérdésetek vagy észrevételetek? Frank: - Szeretném elmondani, hogy az enyém milyen volt. A pozitív példatár szemmagasságban, körülbelül 30 cm-re előttem, egy kicsit balra helyezkedik el. Van egy nagy kép szinte pontosan előttem, és van két kisebb valamelyest balra ettől; ezek a nagy kép megerősítésére szolgálnak, hogy szükség esetén a helyébe ugorjanak. A többi példa a nagy és a két kisebb között feszülő függőleges íven van. Amikor közelebbről aka-

273


274


Remek. Ebben a két élményben a bizonytalan tulajdonság telepítése és működése nagyon hasonlított a pozitív példatárhoz, ami igencsak megkönnyítette a bizonytalan tulajdonság átalakítását pozitív tulajdonsággá. Nem mindig sikerül ilyen könnyen, de néha előfordul. Hogy látod most ebből az új nézőpontból azt, hogy korábban kétségeid voltak az adott tulajdonsággal kapcsolatban?

- Egész idegennek látom a korábbi önmagam. Nem is értem, hogy érezhettem olyan rosszul magam.

Frank: - A legfontosabb dolog, amit észrevettem, hasonlít ahhoz, amit Bruce mondott. A bizonytalanság feloldása után eltűnt a kétségek okozta belső huzavona, és most sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Ellentétben korábbi önmagammal, már nincs szükségem arra, hogy szóba hozzam mennyire „ilyen" vagyok. Ráadásul túl erőszakosan is viselkedtem, hiszen ezzel akartam leplezni a bizonytalanságomat.

Eszembe jutott valami, amit már említettem, de olyan fontos, hogy még szólni szeretnék róla. Amikor korábban részleteztük a jól működő énkép ismérveit, azt mondtuk, hogy az egészséges énkép mentes a fölényességtől, az önteltségtől és a felsőbbrendűségi érzéstől, amelyet önmagunk másokkal való összehasonlítása okoz.

Idézzetek fel mindannyian egy helyzetet, ahol nem voltatok biztosak abban, hogy képesek vagytok megfelelni a megmérettetésnek - mondjuk egy állásinterjút, randevút, vagy egy fontos emberrel való találkozást! Ilyen helyzetben a legtöbb ember feszült lesz, mindent megtesz, hogy magabiztosabbnak és okosabbnak látsszon a valóságnál, sőt ilyenkor általában túlzásba viszi ezeket.

A hamis én fenntartása rengeteg időt és fáradságot igényel, különösen, ha beleszámítjuk a fontosságérzetet kielégítő - ám önmagában élvezhetetlen - divatos autó, hatalmas ház és miegyéb megszerzésével és fenntartásával járó munkát. És ez ráadásul gyakran elmondható a társadalom ellen „lázadókról"

275

rom szemügyre venni valamelyik élményt, az felfelé mozdulva a nagy kép helyébe lép, és amikor végeztem vele, visszakerül az eredeti helyére, hogy egy másik, kisebb váltsa fel. A bizonytalan tulajdonságom példatárának ugyanilyen volt a felépítése, viszont a két baloldali kis kép helye üres, és még sok üres keretet találtam pozitív élmények után kutatva. Volt néhány példa és néhány ellenpélda is, de főként üres kereteket láttam a képek helyén. Tehát csak annyit tettem, hogy kerestem még példákat és beillesztettem őket az üres keretekbe, majd átalakítottam a/ ellenpéldákat.

Remek. Ez végül is nagyon hasonlít egy új tulajdonság beépítéséhez; példákat gyűjtöttél és a pozitív példatár mintájába rendezted azokat.

Demie: - A példatáram körülbelül hat sorból és hat oszlopból álló kollázs, amelyben a példákat megjelenítő diaképek sorakoznak úgy 30 cm-re tőlem, hátulról megvilágítva. Az ellenpéldák mindig a kollázs közepére kerülnek, ahol példák veszik körbe őket. A diaképek balra hagyják el a látóteremet, és engem megkerülve a hátam mögött lévő tárolóba kerülnek, ahonnan szükség szerint bukkannak elő jobb felől. Azonban a bizonytalan tulajdonságban a három balra lévő sor kizárólag ellenpéldákat, míg a három jobb oldali sor példákat tartalmazott. Annyira rossz érzés volt ezt nézni, hogy fogalmam sem volt, mit tehetnék. A párom viszont - miután megfigyelte, hogy a pozitív tulajdonság példái hogyan kerülik meg a testemet - azt javasolta, hogy az egész kollázst vigyem balra. Ezzel az ellenpéldák mind a hátam mögötti tárolóba kerülnének, miközben a jobb oldalon több példa jelenhetne meg. Nem akartam elhinni, hogy ez ilyen egyszerűen működik, és azt sem, hogy mennyire felszabadultnak éreztem magam. Ezután már képes voltam egyenként foglalkozni az ellenpéldákkal, középre helyeztem, majd átalakítottam őket. Miután mindet átalakítottam, sírva fakadtam az örömtől; olyan csodálatos volt tudni, hogy ilyen vagyok.


276


277

is. Ismertem egy „gurujelöltet", aki órákon keresztül igazította frizuráját Baba Ram Dass hajának mintájára, egy punk pedig egyszer bevallotta, hogy minden nap körülbelül két órát szán hajfestésre és a tüskés hajkorona elkészítésére. Nem vitatkozom azokkal, akik őszintén élvezik ezeket a tevékenységeket, ám ha a viselkedésük elsődleges célja az önmutogatás, szerintem találhatnának élvezetesebb elfoglaltságot is.

Az ember hamis énje rendszerint valamilyen társadalmi igény vagy ideál elfogadásából fakad. Amikor az ember gondolatait az tölti ki, hogy milyennek „kellene" lennie, nem pedig az, amilyen valójában, jó úton jár afelé, hogy életét a kényszer irányítsa. Vannak, akik fenntartják az erős és valóságos éntudatukat, miközben céltudatosan kialakítják a társadalmukban hasznosnak ítélt hamis énjüket. Mások viszont olyannyira belemerülnek a hamis énjük életben tartásába, hogy elveszítik a kapcsolatukat önmagukkal; ez pedig könnyen vezethet a valódi én elutasításához.

Érdekes módon sok spirituális út és önfejlesztő program válik gyakran „muszájjá", és ezek viselkedésmintáit a csoporton belüli ranglétra fokaiért folytatort verseny miatt utánozzák a követők. Az 1960-as években hirdetett „itt és most" gondolatával együtt megfigyelhető volt a „nálad még jobban itt és most vagyok" kortünet is, amely az összehasonlítás révén tulajdonképpen kiragadta az embereket a pillanatból és a fontosságérzetüket növelte. Társadalmi és politikai csoportok élén gyakran állnak fölényeskedő önteltek, akik - a bizonytalanságukat ellensúlyozandó - befolyásos vezetőkké és gurukká válnak, nem is beszélve a követőikről, akik a vezetők ragyogásával és sikereivel azonosulva ugyanezt teszik.

Az ember valahol sejti, hogy a hamis énje - hiszen mindenkiben él egy kicsi - nem igazi, és ez még egy csapdát rejt magában. A hamis én felé irányuló érdeklődés ugyanis valójában nem az egyénnek szól, hanem pusztán a színlelt képnek, ami nem vált ki elégedettséget az illetőből. Ebből fakad rengeteg

ember magányossága, jellemzően sok filmcsillagé, politikusé, és más hírességé, akik tudatosan alakítják a hamis énjüket, majd hihetetlennek tartják, hogy valaki a hamis én mögött meghúzódó valódi embert megkedvelheti.

Sokan úgy vélik, hogy a büszkeség jó tulajdonság, noha a Biblia és egyéb spirituális szövegek egyértelműen ennek az ellenkezőjét állítják. A büszke ember - csakúgy, mint a szégyenkező - mindig másokhoz hasonlítja önmagát, és hozzájuk képest ítéli magát jobbnak vagy rosszabbnak. A büszkeség és a fontosságérzet is az ingatag énkép jellemzője, amely ráadásul könnyen éppen az ellentétébe csap át, szégyenbe és jelenték-telenségbe. Amikor a dolgok kedvezően alakulnak, az öntelt örömmel vállalja a felelősséget, ám ha kellemetlenre fordul a helyzet, hirtelen mást hibáztat: „Piszkáld meg a kérkedőt; és panaszkodót találsz." Érdekes módon még az alázat is lehet forrása a büszkeségnek, ahogy arra Sámuel Taylor Coleridge 200 évvel ezelőtt figyelmeztetett:*

... vigyorgott az ördög, kedves bűnére, Az alázatot majmoló büszkeségre.

Amikor valaki bizonytalan egy tulajdonságában, roppant komolyan vesz mindent, ami ezt megkérdőjelezi, és védekezésében bármit megtesz, hogy a fontosságát helyreállítsa. Jó példa erre a férfiasságával kérkedve páváskodó „macsó", aki sértésnek veszi még a férfiasságát megkérdőjelező szándékot is, és aki kénytelen - gyakran erőszakkal - tenni ez ellen, akár a sértegető személy megölésével is. Ez aztán a csapda!

A törvénnyel összeütközésbe kerülő személyek is gyakran viselkednek hasonlóan, bár ezt kevesen ismerik el, hiszen azzal szintén a hamis énjüket vagy a státuszukat veszélyeztetnék. Sok elítéltnek a valóságtól egészen elrugaszkodott képe van dicsfénnyel övezett énjéről, és meggyőződése, hogy fogva tar-

* S á m u e l T a y l o r C o l e r i d g e : The Devil's Thoughts.


tása pusztán adminisztratív hiba következménye. „Az egész végzetes tévedés!"

Nem véletlen tehát, hogy a büszkeség és az irigység a kereszténység által kinyilvánított hét halálos bűn közé tartozik. Sőt, az ősi görög változatban e két tulajdonságot tekintették a legnagyobb véteknek, amelyből az összes többi ered. Egy másik halálos bűn, a harag is csak ritkán fizikai bántalmazás vagy veszély eredménye. A legtöbb haragot és erőszakot bírálat, sértés, tiszteletlenség vagy egy személy fontosságérzetének - úgynevezett egójának - a kétségbe vonása váltja ki.

Sokan hiszik, hogy a harag sértettségből fakad, és ez bizonyos szempontból igaz. De a sértettséget általában egyfajta tiszteletlenség okozza, vagyis amikor az önmagunkról kialakított véleményünk sérül meg. Egy 1960-as évekbeli film - The Russians are Corning (Jönnek az oroszok) - egyik szereplőjétől hallhatjuk, amint kimászik egy golyózáporba került kocsiból: „Csupán a méltóságom sérült!"

Amikor az elvárásaink nem teljesülnek, mindig hiányérzetünk támad, és erre először csalódottsággal vagy szomorúsággal válaszolunk. Ezeket az érzéseket azonban sokszor oly hirtelen és teljesen beárnyékolja a harag, illetve egyéb kísérlet a megsértett ego helyreállítására, hogy a szomorúságunkról nem veszünk tudomást. Sir Walter Scott találóan fogalmazott bő 200 évvel ezelőtt:*

A bosszú sokáig ül a halott felett Az elfojtott szomorúság helyett. Az égő büszkeség, megvetés vétek Ha áradnának végre a könnyek.

* W a l t e r S c o t t : Lay ofthe Last Minster.

278


Ha valami szörnyű történik, a szomorúság alapvetőbb érzelem, és rendszerint a nehézség elhárításának sokkal alkalmasabb kiindulópontja a büszkeségnél, a haragnál vagy a bosszúnál.

A fölényeskedésnek és az önteltségnek számtalan egyéb, kev é s b é nyilvánvaló jele is van. Egy barátom például gyakran di-> serte a feltálalt ételt valahogy így: „Ez fenséges sült hús volt!" Elég sokára jöttem csak rá, hogy valójában nem is a sült húsról beszél! A sült hús pusztán ürügy volt, hogy kérkedhessen a kivételesen kifinomult ízlelésével. Az emberek gyakran sokkal inkább magukról beszélnek, mint a társalgás látszólagos témájáról, így rengeteget tudhatunk meg róluk kérdések nélkül is.

Amikor büszkeséggel, önteltséggel találkozunk, ezzel a módszerrel segíthetünk az illetőnek feloldani a bizonytalanságát. Az erős énkép alapja kizárólag a másokkal nem összehasonlított valódi énünk és a megelégedettségünk lehet, ami az értékeinket tükröző életvitelünkből fakad. A saját élményeken és tapasztalatokon nyugvó, erős énképünket ugyanis senki sem veheti el tőlünk, ráadásul biztonságot nyújt a tiszteletlenség, a megalázás, a harag, a sértettség, illetve az ezekből eredő zakla-tottság és szenvedés ellen. Amikor a buddhisták és egyéb spirituális tanítások az én feloldását hirdetik, szerintem valójában arra gondolnak, hogy szabaduljunk meg a kétségeinkből eredő önteltségünktől. Az önelégültségtől pedig úgy tudunk megszabadulni, ha a bizonytalan tulajdonságainkat olyanokká alakítjuk, amelyeket értékelünk.

Sarah: - Amikor megemlítetted a „macsó" férfit és másokat, akik nem szívesen vesznek tudomást gyengeségükről és köny-nyeikről, azokat a módszereket juttattad eszembe, amik az ismeretlen „sötét oldalunk" és „árnyékénünk" elfogadását hirdetik, hogy így jussunk el önmagunk kiteljesítése és a nagyobb belső harmónia felé.

így igaz; amikor valaki - gyakran merev és megváltoztathatatlan társadalmi vagy vallásos elvek alapján - tudatosan azonosítja magát valamilyen bizonytalan tulajdonságának jó ol-

279


280


jelentkezik. Ezt a jelenséget „nem-én"-nek hívom, amikor valaki olyan tulajdonsággal határozza meg magát, amelytől elhatárolódik („én nem vagyok " ) , ahelyett, hogy a meglévő tulajdonságaival definiálná az énképét. Ez gyökeresen eltér attól, amikor az illető egy tulajdonságát nem kedveli. Az „én nem Vagyok " átalakítása vagy a legkönnyebb, vagy a legnehezebb feladat, attól függően, hogy valakit milyen mértékben tart uralma alatt.

dalával, sokszor a nem kedvelt tulajdonságát tagadja, amelyből így egyfajta rejtett árnyékén válik. A kultúránk nemi szerepek hez kötött sztereotípiái miatt a férfiak árnyékénje valószínűleg magában foglalná az általad említett tulajdonságokat, míg a nők árnyékénje feltehetően önérvényesítést, haragot, hatalmat, és hasonlókat rejtene. Vannak, akik az árnyéként gonosznak, esetleg veszélyesnek tartják, és való igaz, hogy gyakran magában foglal elutasított haragot, agressziót meg egyéb természetes, de nehezen kezelhető érzelmeket. Ám gyakorta takar nagyszerű, értékes tulajdonságokat, amelyek azért maradnak árnyékban, mert nem illenek a társadalmi sztereotípiákba. Hamarosan többet is fogok mesélni az árnyékénről, azonban ezt megelőzően tisztázzunk néhány egyéb kérdést.

Összegzés

Ebben a fejezetben két új módszert is tanultatok egy bizonytalan tulajdonság pozitívvá alakításához. Az egyikben a bizonytalan tulajdonság kedvelt példáit a pozitív példatár szerkezetébe illesztjük, és ez esetleg szükségessé teszi a példák modalitásának megváltoztatását is. A másikban az ellenpéldákat alakítjuk át a kívánt viselkedés példáira, majd beillesztjük őket a pozitív példatárba. Az átalakításnak ez a módja több lépésből áll: csoportosítjuk az ellenpéldákat, átalakítjuk a legkellemetlenebbet, megvizsgáljuk a többi ellenpéldát, hogy automatikusan átalakviltak-e, és ha igen, akkor ezeket is beillesztjük a példatárba.

Ugyanez a módszer alkalmas arra is, hogy egy nem kedvelt tulajdonságot alakítsunk kedveltté. Bár ez a legnehezebb módja az énkép átformálásának, mégis megéri, mert ezzel érhető el a legmélyrehatóbb változás.

Ám ezt megelőzően egy más jellegű, sokkal egyszerűbb, negatív énképpel szeretnélek megismertetni benneteket, amelyben az összegző megjelenítés és a példatár is tagadó formában

11. fejezet

A negatív énkép átalakítása

Amikor az emberek „negatív énképről" beszélnek, általában arra gondolnak, hogy valakinek nem tetszik a saját énképe. Vannak, akik kétbalkezesnek tartják magukat, és ez a tulajdonságuk valószínűleg nem tetszik nekik, hiszen az emberek ritkán szeretnek kétbalkezesek lenni. Azonban a „kétbalkezes" kifejezés - még ha az illető az ügyetlenséget nem is kedveli - utal egy sor olyan viselkedésre, amely megjeleníthető pozitív módon, nem tagadásként megfogalmazott példákkal. Ez azt jelenti, hogy el tudom képzelni, amint ügyetlenül viselkedem; láthatom, amint megbotlom, kiborítok vagy eltörök valamit.

Mielőtt megtanulnátok egy ilyen nem kedvelt tulajdonság átalakítását, ismerjetek meg közelebbről egy egészen másmilyen „negatív énképet", olyat, amiben tagadva jelenik meg a tulajdonság. Gyakran hallunk ilyesmit: „nem olyan ember vagyok", esetleg „nem vagyok X" ahelyett, hogy „Z vagyok". Ha a kétbal-kezességet így jellemeznénk: „nem ügyes", valójában az énkép egy tulajdonságát jelenítenénk meg tagadó módon.

Amikor valaki így szól: „nem vagyok ügyes", rendszerint egészen más élményei jelennek meg, mint amikor azt mondja: „ügyetlen vagyok". Talán most néhányan arra gondoltok, hogy a „nem ügyes" és az „ügyetlen" ugyanazt jelenti. A tagadást nem könnyű szavakkal leírni, ezért figyelnünk kell arra, hogy különbséget tegyünk a szavak és az ezek alapjául szolgáló élmények között. Miközben a fenti két mondat hétköznapi nyelven esetleg ugyanazt jelenti, a mögöttük lévő élmények gyakran teljesen eltérők; márpedig ha énünket egy sor tagadva megfo-

282

A NEGATÍV ÉNKÉP ÁTALAKÍTÁSA

galmazott élmény, tapasztalat alapján határozzuk meg, mélyreható és messzemenő következményei lehetnek.

„Én nem vagyok " (nem kedvelt, tagadott tulajdonságok)

Gondoljatok most egy általatok nem kedvelt tulajdonságra, valamire, ami nem jellemző rátok. Mivel a tagadás szavakkal nehezen megfogható folyamat, érdemes legalább egy-két szóval leírni az elutasítás tartalmát; én példaként a „kegyetlenség" tulajdonságát fogom használni, de ti választhattok egyéb jellemzőt vagy tuiajdonságot kedvetek szerint. Hogyan jelennek meg az élményeitek, ha például azt mondjátok: „nem vagyok kegyetlen"? Szánjatok most néhány percet egy olyan tulajdonság belső megjelenésének átélésére, amely nem igaz rátok!

Segíthet ebben, ha összehasonlítjátok ugyanazt a tulajdonságotokat pozitívan és negatívan megfogalmazva. Vagyis miben tér el a belső élményetek, amikor úgy fogalmaztok: „nem vagyok kegyetlen", és akkor, amikor úgy, hogy „kedves vagyok"? Milyen élmények jönnek elő az első esetben? Mit tapasztaltok e kijelentés hatására, és ez hogyan befolyásolja a viselkedéseteket?

Szeretnék példákat gyűjteni arra, hogy miként tapasztaltatok meg egy tagadva megfogalmazott (és nem kedvelt) tulajdonságot. Legyünk tapintatosak, ezért szerintem használjuk a „kegyetlen" kifejezést kódként, bármilyen nem kedvelt tulajdonságotokra is gondoltok!

Bili: - Nagyon rossz érzésem volt. Miközben megpróbáltam arra gondolni, hogy „nem vagyok kegyetlen", csak olyan élmények jutottak eszembe, amikor éppen az voltam. Ezeket aztán el kellett távolítanom, hogy helyesen tudjam elvégezni a gyakorlatot.

Fred: - Én a „kegyetlen" kifejezést vastagabb betűkkel, sokkal

283


284


teremteni és hasznosabb viselkedés kialakításában segíteni, amikor valaki tagadóan jellemzi önmagát.

Bili: - Én mintha átforgattam volna a fejemben a szavakat, mire számtalan dolog jelent meg, amire nem illik rá a kegyetlen kifejezés - márpedig rengeteg különböző dologra nem illik! Tele is lett a fejem ezzel a sok mindennel.

Nagyon eltérő dolgok lehetnek „nem kegyetlenek" különböző emberek számára. A „nem kegyetlen" jelenthet „kedvességet" vagy bármi egyebet, ami nem kegyetlen. Könnyű a világot digitális módon szemlélni, „vagy-vagy" kategóriákra kettéosztani, ám ezzel figyelmen kívül hagyjuk, hogy a környezetünkben rengeteg olyan dolog létezik, rengeteg olyan esemény történik, amelyre nem jellemző sem a kedvesség, sem a kegyetlenség - a földön fekvő szőnyeg csak egy a sok közül.

Az ilyen - „vagy-vagy" jellegű - megosztást megfogalmazó vagy sugalmazó embereknek feltehetően erősen korlátolt a világképük. „Ha nem velünk vagy, akkor ellenünk." „Vagy mindent meg kell csinálnom, amit a feleségem kíván, vagy el-válok." A hasznukra válna, ha finomabb megkülönböztetéseket tennének, és felfedeznék a „vagy-vagy" két véglete között meghúzódó összes lehetőséget.

Most pedig éljétek át végletesen kiélezve a tagadva meghatározott énkép hatását! Milyen lenne az életetek, ha nem csak egy, hanem minden tulajdonságotokat tagadva határoznátok meg? Szánjatok rá néhány percet, és éljétek át, hogy magatokra gondolva mindig az jut eszetekbe, amilyenek nem vagytok! Minden személyes tulajdonságot így éltek meg... Milyen élmény?

Sam: - Nagyon sötét; rettenetesen magányos és rémült vagyok; elszigeteltnek és erőtlennek érzem magam, ahogy ez a rengeteg nyomasztó dolog körbezár.

Ann: - Engem mintha folyamatosan az vonzaná, hogy kipróbáljam a képeken megjelenítetteket, de végül visszahőkölök. Olyan érzés, mintha én lennék mindaz a szörnyűség, de ugyanakkor nem akarok az lenni.

285

tisztábban látom, mint a „kedvest". A kegyetlenséghez tartozó élményeim nyilván rengeteg rossz szándékú, mások szenvedését élvező embert mutatnak. Nem jó érzés ezekre a képekre tekinteni, taszítanak.

Rene: - Én kegyetlenkedő embereket látok, kívülről, meg figyelői helyzetből. Általában belépek a belső képekbe, mert - még ha nem is akarok valamit megtenni - érezni akarom, hogy milyen lenne, ha megtenném. De amikor ebbe megpróbálok belelépni, egy hang megállít: „Ne!" - mondja, és kihátrálok a helyzetből. Ezután mintha közönyös unottság venne erőt rajtam, mert nem tudom, mit kellene tennem.

Lois: - Én szinte ugyanazt élem át, mint Rene, de amikor belépek a képbe, megrémülök, majd az jut eszembe: „Ha nem ez vagyok, akkor mi?"

Al: - Én azonosíthatatlan, kegyetlenkedő bábuszerűségeket látok, és ettől - védeni igyekezvén magamat - megrettenek és begubózom.

Bár mindannyian egy kicsit máshogy éltétek át az élményt, mégis eléggé hasonlítottak a tapasztalataitok. A szavak önmagukban véve elég suták, és ráadásul gyakran igencsak szabadon értelmezzük őket. Volt bárkinek ezektől eltérő élménye?

Arin: - Nekem olyan alkalmak jutottak az eszembe, amikor kegyetlenkedhettem volna, de nem tettem.

Sally: - Amint azt mondtad: „nem kegyetlen", rögtön az ellentétét láttam; a kedvességet.

Értem. Ha egy kissé másképp is, mindketten a kegyetlenkedés ellentétét jelenítettétek meg. Másképpen jártatok el, mint a legtöbben ilyenkor, de ebben az esetben ez szerencsés megoldás. Hogy miért, kiderül, amint részletesebben megismerjük a negatív énkép természetét.

Most mégis arra kérlek benneteket, hogy valamilyen módon jelenítsétek meg a kegyetlenséget, majd ezt utasítsátok el, és tapasztaljátok meg a hatást. Ha tudjátok, hogy mások miként élik meg negatívan énképüket, sokkal könnyebb lesz rokonszenvet


286


változatos nyelvi mintáknak akadhatnak érdekes és hasznos vonatkozásai, a lényeg azonban most az, hogy ha valaki tagadással határozza meg önmagát, semmivel sem tud azonosulni.

Tudva, hogy a magunkról alkotott képeken megjelenő viselkedést hajlamosak vagyunk végrehajtani, szerintetek milyen viselkedést fognak kiváltani a tagadott képek?

Fred: - Hamarabb észrevenném a kegyetlenkedést és a világon előforduló összes egyéb kellemetlen viselkedést, miközben lemaradnék minden szépről. Ráadásul mindenkit lenéznék magam körül, aki részt vesz ilyen szörnyűségekben.

Igen, az ilyen világképben tényleg benne rejlik a másokkal való összehasonlítás. Mások részt vesznek ezekben a borzalmakban, én viszont nem, tehát magasabb rendűnek érezhetem magam. Az összehasonlítás és a megvetés pedig azzal jár, hogy a többiektől nagyon távolinak, másnak és magányosnak érezzem magam.

Rich: - Mivel ezt a szörnyű ürességet érzem, hiszen nem tudom, ki vagyok, állandóan az foglalkoztat, hogy mások hogyan vélekednek rólam; ettől legalább valamit érzek magamból.

Ha az egész életedet így élnéd, hogyan diagnosztizálnának a pszichiáterek?

Fred: - Elsőre azt jutott eszembe: „paranoiás". Egy ember, aki a környezetében a kellemetlen dolgokat veszi észre, és azokat vetíti maga köré, ijedt és gyanakvó, pökhendi és öntelt, magányos, megfélemlített és agresszív.

Az üldözési mánia

Igen, pontosan így van. A paranoiás ember végletekig fokozza a bő száz évvel ezelőtt „kivetítésként" leírt gondolkodási mintát, amelynek a csírái egyébként majdnem mindenkiben megtalálhatók. A kellemetlen gondolataimat „kivetítem" a világra, és így nem magamban, hanem körös-körül a környezetemben

287

Alice: - Én tökéletesen tudatában vagyok a körülöttem látható összes, számomra visszatetsző dolognak, és mindegyiktől elhatárolódom; teljes figyelmemet leköti ez a rengeteg körülöl tem lévő kellemetlenség.

Igen, ezek egyértelműen olyan élmények, amelyekben távolodunk a kellemetlentől, ám fogalmunk sincs, hogy mi felé közeledjünk. Vonzó cél nélkül természetes, hogy korlátozottnak, megrekedtnek érezzük magunkat.

Képzeljétek csak el: mintha az otthonotokban állandóan, körös-körül kizárólag kellemetlen dolgokat ábrázoló képeket látnátok! Vannak, akik kellemetlen élményeket gyűjtenek - sérelmeket, bűntudatot, sajnálkozást, tragédiákat, válogatott gonoszságokat -, és ezekkel körülvéve élnek. A legtöbb terápiára jelentkező személy nagyjából ezt éli át, legalábbis ami a problémájukat illeti. A figyelmüket olyannyira leköti az, amit nem akarnak, hogy nem marad energiájuk arra, amit akarnak.

Lois: - Minden összemosódik. A hasamban és a mellkasomban űrt érzek, és fogalmam sincs, hogy ki vagyok, csak azt tudom, hogy ki nem vagyok.

Igen; ha teljesen leköti a figyelmedet, hogy milyen nem vagy, képtelen vagy azon gondolkodni, hogy milyen vagy, és nincsenek elképzeléseid sem arra, hogy milyen szereméi lenni. Sőt, fokozhatjuk a tagadást, ha így fogalmazunk: „Nem az a fajta ember vagyok, aki..." Az „az fajta ember" kifejezés egy egész csoportra utal, és ezzel az illető még távolabb kerül az elutasított viselkedéstől.

Úgy is fogalmazhatna valaki, hogy „Nem vagyok tisztességtelen". Mivel a „tisztességtelen" már önmagában is tagadás, a fenti állítással tulajdonképpen tagadást tagad! Az angol nyelvben minden tagadás kioltja az előtte lévőt*, vagyis igencsak tornáztatni kell az elménket, hogy kiderítsük, vajon pozitívan vagy negatívan értelmezzünk-e egy ilyen véleményt. Az ilyen

* M a g y a r u l n e m m i n d i g , d e e t tő l m é g a z itt e l m o n d o t t a k é r v é n y e s e k ( a l ek tor) .


288


Hadd említsek még egy - noha nem ennyire végletes - példát ugyanerre a gondolkodási mintára! Nemrég autós kirándulásra vittem négy tizenöt éves diákot. Ketten közülük „menők" voltak, és szinte végigbeszélték az egyórás utat. Nagyrészt tévéműsorok és filmek jeleneteit játszották újra, illetve valamennyit beszéltek a kirándulásról és egyéb aktuális témákról. Fokozatosan döbbentem rá, hogy minden megjegyzésüknek egy közös jellemzője volt: a gúnyolódás, csúfolódás és utálat. Mindig ugyanoda lyukadtak ki, nevezetesen hogy ők nem olyanok, és a nevetésükkel fejezték ki, hogy különbek másoknál. Egyszóval amiatt tartották magukat „menőnek", mert szinte mindent ócsároltak. Egyetlen szóval sem említették, hogy ők milyenek, csak azt, hogy milyenek nem. Ennek viszont kétségtelen következménye az ürességérzet, amit a „menő" csapathoz tartozás enyhít átmenetileg azzal, hogy legalább egy kevéske entudatot és másokhoz való tartozást kölcsönöz nekik. Mivel a figyelmük teljesen a rájuk nem jellemző dolgok körül forgott, egyáltalán nem voltak tudatában annak, hogy valójában milyenek.

Fogalmazhatunk úgy is, hogy a negatív énkép gyakorlatilag ugyanazt a hatást váltja ki az emberekből, mint a tiltás. „Ne gondoljatok lila nyuszikra! Különösen táncoló lila nyuszikra! Is bukfencezőkre végképp ne!" A tagadó fogalmazás éppen arra emlékeztet, amire nem akarunk gondolni. Ha azt gondolod magadról, hogy „nem vagy kegyetlen", szükségképpen a kegyetlenség körül forognak a gondolataid, hasonlóan számos jó szándékú szülőhöz, aki tiltásokkal csapdába ejti önmagát és a gyermekét: „Ne öntsd ki a tejet!", „Ne aggódj a jövő miatt!" Nem jönnek rá, hogy a negatívan megfogalmazott utasítás éppen afelé irányítja a gyermeket, amitől óvni akarták.

Egyszerű példája ennek a „jobbra kanyarodni tilos" tábla, amit piros körben lévő, áthúzott, derékszögű nyíl jelöl. Elménk először megjeleníti a jobbra kanyarodást; felkészítve a cselekvésre, majd kénytelenek vagyunk ezt megszakítani, és valami

289

látom őket. És bár igaz, hogy a kivetítést jó ideje leírták, senki nem ismerte fel, hogy milyen szabályszerűségek vezérlik, sem azt, hogy miként lehetne változtatni rajta. A leírás pusztán any-nyiból állt, hogy „ez és ez történik, mindenkire jellemző valamilyen mértékben, a paranoiában szenvedőkre nagyon, és így ismerhetjük fel".

Az üldözési mániában szenvedőkről általában azt tartják, hogy valójában roppant dühös emberek, akik elfojtják haragjukat, amit aztán csak kínzóikkal szemben, megtorlásként engednek szabadon; én azonban kétlem, hogy így van. A középiskolás éveimet vidéken töltöttem egy egészen kicsi közösség tagjaként, és ismertem egy fölöttébb kedves és gyengéd kvéker' férfit, aki szívén viselte mások sorsát. Kocsikat javított és adott el, ám roppant nehezen jutott pénzhez. Amikor ugyanis valaki vásárlási szándékkal kereste fel, kitudakolta, hogy mire használná az autót, majd általában azt mondta: „magának nem erre a kocsira van szüksége", és egy másikat, alkalmasabbat javasolt helyette.

Még ötven év múltán is tisztán látom az arcát és hallom .1 hangját. Magáról majdnem mindig ezekkel a szavakkal beszélt: „Nem az a fajta ember vagyok, aki...". Utoljára körülbelül tizenöt évvel ezelőtt láttam, ekkorra teljesen elhatalmasodott rajta az üldözési mánia; tudta, hogy üldözi az FBI, a CIA és a maffia. A pszichiátereknek talán igaza van, amikor azt állítják, hogy a paranoia megtagadott dühös érzelemszikrákból fakad. Mivel az illető kvéker közösségből származott, lehet, hogy a vallásában rejlő békés ideálokat magáévá tette, és elfojtotta a dühét. Ám az is előfordulhat, hogy az üldözési mánia egyszerűen a tagadásokkal meghatározott énképből és az ilyen világkép természetes következményeiből eredt. Mindenesetre szerintem sok kedves és gyengéd ember kerül ebbe az igencsak embertelen zsákutcába.

* K v é k e r : a „ B a r á t o k T á r s a s á g a " ( S o c i e t y of F r i e n d s ) k e r e s z t é n y k ö z ö s s é g tagja,

A s z e k t a e lutas í t ja az e r ő s z a k o t (a l e k t o r ) .


290


hidegháború évei alatt. A kormány figyelmét annyira lekötötte a kommunizmuse/Zenessée, hogy számos korrupt, zsarnoki, diktatórikus kormányzattal lépett szövetségre; elég volt „ű«f/kommunistának" lenniük. Nem vették észre, hogy tulajdonképpen milyenek, mert csak az érdekelte őket, hogy milyenek nem; ezt pedig mindössze egyetlen tulajdonság alapján határozták meg. Akik pedig megpróbáltak figyelmeztetni a szóban forgó kormányok némelyike által - gyakran amerikai pénzen és támogatással - elkövetett borzalmakra, áruló bajkeverőnek vagy kommunistának lettek kikiáltva. Ez is egy példa a tagadásra, valamint a nemzeti szintű árnyékén megszületésére, és bár az idők változnak, ugyanez a folyamat ma is jellemző az országra.

Előfordul, hogy az árnyékén jelentős befolyásra tesz szert, és - gyakorlatilag kikerülve az illető tudatának ellenőrzése alól -tőle függetlenül nyilvánul meg. Egy klasszikus és végletes példa erre a tévében „tűzzel és kénköves esővel" fenyegető prédikátor, akit többször kaptak rajta prostituáltakkal. Itt, Colorado államban körülbelül tíz évvel ezelőtt volt egy szélsőjobboldali, egyneműek kapcsolatát elítélő kongresszusi jelölt, aki néhány évvel később videokazettán tűnt fel egy fiatal fiúval az ágyban! Gondolom, mindenki tud még ehhez hasonló, zavarba ejtő esetekről. A nagyobb belső harmónia eléréséhez érdemes visszafogadnunk árnyékénünket, de csak akkor, ha a tagadás megszüntetésével sikerült átformálnunk, és beillesztésével feloldanunk a bizonytalanságot.

Többszörös személyiség

Doris: - Az árnyékén erősen emlékeztet a többszörös személyiségekre, akikben időről időre feltűnik egy másik - a tudatos én által ismeretlen - személyiség, mintha két független én élne egy testben. Talán ez minden kettőség forrása.

291

mást tenni. Szívesen elbeszélgetnék azzal, aki kitalálta ezt a megoldást! Sokkal eredményesebb lenne, ha a nyíl azt mutatná, amit tennünk kell, nem pedig azt, amit tilos. Biztos vagyok benne, hogy feszült tudatállapotban sokan éppen a tilosba hajtanak, hiszen az utasítás tudattalan értelmezése gyorsabb.

Mivel a tudattalan képtelen értelmezni a tagadást, a tagadott dolgot jeleníti meg. Eközben a tudatos elme éppen ennek az ellentétével fog azonosulni, ez pedig a tudatos és a tudattalan elme ellentmondásához vezet. Tudatosan kellemes arra gondolnunk, hogy „nem vagyunk kegyetlenek", viszont tudattalanunk éppen a kegyetlenkedéssel fog azonosulni, ez pedig komoly és nehezen feloldható bizonytalanságot okoz.

A tudatos és a tudattalan elme között feszülő ellentmondásnak számtalan kellemetlen következménye lehet. A tudatos elme ugyanis az ellentmondásból eredő kétség egyik oldalával azonosul, míg a tudattalan a másikkal, ezért az ilyen emberrel gyakorta előfordul, hogy a viselkedése nincs összhangban azzal, amit igaznak tart magáról. Amikor személyiségének tudattalan oldala jut kifejezésre, a tudatos elméje rendszerint figyelmen kívül hagyja vagy magyarázni próbálja az eseményeket.

Ebből következik, hogy ha valaki egy ilyen személyt a tudattalan cselekvésére emlékeztet, az illető értetlenséggel és csodálkozással fog válaszolni. Ráadásul mivel a tudattalan megnyilvánulása ellentétes az önmagáról kialakított véleményével, valószínűleg azt fogja gondolni, hogy a megjegyzést megalapozatlanul, sőt rosszindulatból tették.

A tudatos tagadás és a tudattalan azonosulás között feszülő ellentét az egyik legfőbb oka a tudatos hamis én és a tudattalan árnyékén elkülönülésének. Az árnyéként ugyanis nem egyszerűen a bizonytalanság vagy kétség kelti életre, hiszen előfordul, hogy pontosan ismerjük kétségeink mindkét oldalát. Az árnyékén akkor születik meg, amikor a kétség egyik oldalát tagadjuk, elítéljük, elutasítjuk.

Éppen ez történt országos szinten az Egyesült Államokkal a


292


tató kérdésben, és beszéljünk csak kettős személyiségekről! Az első megismert többszörös személyiségű embereknek ugyanis mindössze két személyisége volt. Az utóbbi években mind a többszörös személyiségek, mind az egy egyénben előforduló személyiségek száma robbanásszerűen emelkedett. Nem világos számomra, hogy az ugrásszerű növekedést maga a tudományos felfedezés teremtette-e meg, vagy a túlságosan lelkes diagnosztizálásnak köszönhető. Komoly kétségeim vannak a háromszoros vagy még többszörös személyiségek valódiságáról, és még a téma szakértői is azt állítják, hogy a további személyiségek csak „töredékek", tehát a legtöbbjüket valószínűleg inkább úgy jellemezhetnénk, hogy ezek egy illető különböző vágyait és nem teljes személyiségeket megjelenítő részek.

A kettős személyiségű embereket felfoghatjuk úgy is, mint akiknek a bizonytalan tulajdonságaik - a többséggel ellentétben - nem az egyéniségük egészében oszlanak el, hanem kétfelé szakadva öltenek alakot, mégpedig a bizonytalan tulajdonság egyik oldala egy személyiségben, míg a másik oldala egy másikban. Mindkét személyiség egyoldalú, ám teljes egészként működik, miközben a kettő között áthidalhatatlan szakadék tátong.

Milton Erickson több ilyen személlyel foglalkozott, és úgy vélte, hogy az egy egyénben élő személyiségek ugyanazokat az élményeket élik meg, viszont gyökeresen eltérő értékítélettel viszonyulnak hozzájuk:

„Számomra úgy tűnik, hogy a kettős személyiségek rendezett, harmonikus és egységes módon kezelik ugyanazon élmények teljességét, ám két merőben eltérő nézőpontból értelmezik őket...

A kettős személyiségeket vizsgálva arra jutottam, hogy egyszerre kétféleképpen reagálnak. Általában az egyik személyiség aktív, és ennek megfelelően sok tapasztalatra tesz szert. A másik viszont jellemzően passzív, és arra irányítja a figyel-

293

Valóban lehetséges, hogy van kapcsolat a kettő között, és a többszörös személyiségű ember énképe is a nagyrészt negatívan meghatározott énkép végletes formája. Azonban a többszörös személyiség egészen más, mint az üldözési mánia; vajon miként lehetséges, hogy mindkettőt ugyanaz a gondolkodási minta táplálja? A kettő között van egy nyilvánvaló különbség, amely talán magyarázatot ad erre: az üldözési mániában szenvedő ugyanis a külvilágban, míg a többszörös személyiségű ember önmagában véli felfedezni árnyékénjét; elképzelhető, hogy csupán ez az egy különbség okozhatja az egyik vagy a másik kialakulását.

A többszörös személyiségek legtöbbjére jellemző, hogy a fő személyiségük teljesen azonosul a társadalmuk értékrendjével - szorgalmasan dolgozik, templomba jár, előzékeny -, miközben a másik énje éppen ezek ellenkezőjét vallja, vagyis lusta, lázongó, faragatlan, és így tovább. A többszörös személyiségek több mint 90%-a nő, és a nők a férfiaknál hajlamosabbak elfogadni a környezetük értékrendjét. Bár az üldözési mániában szenvedő is elsajátítja a társadalom elvárásait, láthatóan teljesen másképpen teszi ezt. Nem találtam széles körű statisztikai adatokat erre vonatkozóan, de a legtöbb forrás szerint a paranoiában szenvedők több mint kétharmada férfi. Ez pedig újra arra enged következtetni, hogy az üldözési mániában szenvedők és a többszörös személyiségek nagyon hasonlítanak, miközben valamilyen módon mintha egymás tükörképei lennének. Vajon a többszörös személyiségű egyén egyszerűen megtagadja a környezete merev és perfekcionista ideáljaihoz nem illő normális, egészséges ösztöneit, vagy az „én nem vagyok..." típusú emberre jellemző módon az énképében tagadja ezeket a tiltott ösztönöket? Erre a kérdésre bizonyára elég könnyű megtalálni a választ.

Még sohasem foglalkoztam többszörös személyiséggel, tehát bármit mondok erről, fogadjátok óvatosan és kétkedve. Könnyítsük meg a dolgunkat ebben a roppant elgondolkod-


mét, ami a tevékenyebb másik személyiséget kevésbé foglalkoztatja. Ennek következménye a két külön értékrendet képviselő én, amely a közös élmények teljesen eltérő értelmezésén alapul" (Zeig 2000:143).

„Előtérben általában az elsődleges, tevékeny személyiség áll, azonban a másodlagos, passzív személyiség nyilvánvalóan a háttérből figyel, megjelenik, és kapcsolatba kerül az előbbivel, méghozzá az elsődleges személyiség tudta nélkül. Egyetértek azonban azzal, hogy amikor a másodlagos személyiség a domináns, az elsődleges teljesen kimarad a képből, és - ameny-nyire meg tudom ítélni - valóban teljesen hiányzik az aktívvá vált másodlagos személyiség élményeiből. Hogy ez miként lehetséges, számomra felfoghatatlan, mégis úgy tűnik, hogy így van" (Zeig 2000:144).

Ha Erickson helyesen látja, hogy az eltérő személyiségek egyazon élmények eltérő értelmezéseiből születnek, véleménye éppen összhangban van az általam elmondottakkal. Tegyük fel, hogy a tudatos személyiség negatívan megfogalmazott tulajdonságokkal határozza meg önmagát. Ebben az esetben a tudatos elme a tagadva megfogalmazott tulajdonságokat, míg a tudattalan ezeknek az ellenkezőjét tartja nagyra. Ennek eredményeként a másodlagos személyiség teljesen tudattalan szinten marad, tökéletesen rejtve a tudatos személyiség elől. Ez magyarázatot ad arra, hogy az elsődleges, tudatos személyiség még akkor sem észleli a másodlagos, tudattalan személyiséget és annak viselkedését, amikor az előtérbe lép, és tudatossá válik.

Remélem, hogy egy napon lesz időm felkutatni és megismerni egy kettős személyiségű embert. Azt hiszem, felhasználhatnám az itt leírt módszert, és lehet, hogy bebizonyosodna a fenti feltételezések egy része. Osszegyűjteném mindkét személyiség tulajdonságait, hogy jobban megismerjem az elkülönülésük okát, és kiderítsem, hogyan lehet a két oldalt egyesíteni. Ezen-

294


kívül választ keresnék arra is, hogy a két személyiség milyen mértékben határozza meg önmagát tagadva megfogalmazott tulajdonságok által. Ha helyes a sejtésem, az elsődleges személyiség tagadva határozza meg önmagát, míg a másodlagos nem. Véleményem szerint, ha a megoldást a tulajdonságok - és nem az egész személyiség - szintjén keresnénk, a két oldal egyesítése jóval könnyebb és gyorsabb lenne, hasonlóan az előző fejezetben bemutatott bizonytalan tulajdonságot átalakító gyakorlathoz, amely sokkal egyszerűbb az ének egyesítésénél.

Ennek ellenére továbbra is kérdés, hogy a két külön csoportba sorolható tulajdonságok miként rendeződnek különböző - és egymással ellentétes értékrenddel bíró - személyiségekbe, valamint hogy ez miben tér el az értékrend kétfelé szakadásának más végletes formáitól, amilyen például a bulimia. A legtöbb ember ugyanis egy személyiségen belül éli meg bizonytalan tulajdonságainak vagy összeütközésbe került vágyainak ellentétes pólusait, még akkor is, ha az egyiket teljesen elszigeteli és elutasítja.

A többszörös személyiség ritkán előforduló kóros állapot, ezért feltételezhető, hogy egyfajta idegrendszeri károsodás áll a hátterében, ami megakadályozza a személyiség szokásos egységének a kialakulását. Vannak olyan idegrendszeri sérülések, amelyek súlyosan károsítják az énérzetet, tehát elképzelhető egy olyan egyedülálló és ritka károsodás is, amely a többszörös személyiség kialakulásához vezet.

A filmeken és videofelvételeken látott, többszörös személyiségként leírt emberek többsége viszont számomra nem bizonyította meggyőzően ezt az állapotot. Általában ugyanis nem tapasztaltam, hogy a személyiségek váltásakor az illetők teljes testbeszéde átrendeződött volna, pedig a leírások ezt állítják. Amit tapasztaltam, csupán kettősség és részleges elkülönültség volt, ami bárkinek ismerős lehet, aki az NLP módszereit már alkalmazta teljesen ellentétes célokat akaró részekkel rendelkező személyekkel.

295


296


A kivetítés visszafordítása

Szeretnék most visszatérni a kivetítés kérdéséhez. A kivetítés hátterében meghúzódó gondolkodási minta felfedezése nem várt eredmény volt az énkép működésének vizsgálata közben. A kivetítés azzal kezdődik, hogy belső képeket alkotunk arról, amilyenek nem vagyunk, ezeket elutasítjuk, a többi pedig az elutasított képekre adott természetes válaszunk. Most, hogy már értitek a kivetítés folyamatát, érzékenyebbek lesztek rá, és könnyebben felismeritek a körülöttetek élők szavaiban és viselkedésében. A folyamat ismerete a megváltoztatásában is segít. Ha a kivetítésnek tényleg elutasított belső képek az okai, mit tennétek ennek megváltoztatására és e gondolkodási minta enyhítésére?

Sally: - Hát, ez túlságosan is egyszerűnek hangzik, de nem lehetne egyszerűen megkérni az illetőt, hogy pozitív képekben jelenítse meg mindazt, amit addig elutasított? „Rendben, tehát Ön nem kegyetlen; akkor tulajdonképpen milyen is?" Ezzel arra ösztönöznénk az illetőt, hogy alkosson képet a kedvességről vagy az éppen szóban forgó jó tulajdonságról.

Pontosan. Ha azt mondjuk: „rendben, Ön nem kegyetlen, tehát bizonyára kedves ember", vajon mit válaszolna? Ezzel kénytelen egyetérteni, mert így logikus; és az üldözési mániában szenvedők rendszerint roppant logikus emberek, ami egyébként részben megmagyarázza, hogy miért olyan nehéz egyről a kettőre jutni velük. Amikor az elutasított képet pozitív példára alakíttatjuk át, csupán a megjelenítésen változtatunk, nem az értelmén, és ez jelentősen megkönnyíti a dolgunkat. Például így:

- Elmondaná, hogy mit nem tesz, ami kegyetlenség lenne? - Nem kínzók macskákat. - Értem, rendben. És mit csinál a macskákkal? - Cirógatom és etetem őket. - Remek! Akkor most kérem, cserélje ki a „nem kegyetlen-

297

Ám évekkel ezelőtt találkoztam egy többszörös személyiséggel, aki roppant meggyőző volt, tehát biztos vagyok benne, hogv léteznek ilyen emberek. Az illető abban az időben különösen túlhajszolt életet élt. Egyszer, amikor vele voltam, és egy pillanatra levettem róla a tekintetemet, majd visszanéztem rá, megdöbbentett, amit láttam: ismeretlen, átható, szúrós tekintet, parancsoló hangszín és testtartás. Nem ijedek meg egykönnyen, de ez a jelenet az Ördögűző című filmre emlékeztetett. Felállt a szőr a hátamon; csak azzal tudom megmagyarázni, amit láttam, hogy valaki más került az illető helyébe! Később tudtam meg, hogy ez a másik személyiség egy Földközi-tenger környéki termékenység istennő, aki naponta megszállta az ismerősömet, és egy könyv kéziratát gépeitette vele!

A többszörös személyiségek legnagyobb részét hipnoterápia alatt diagnosztizálták, ezért nem szabad kizárnunk azt a lehetőséget, hogy a nem megfelelő terápiának szerepe lehet a többszörös személyiségek kialakulásában. Erickson olyan többszörös személyiségeket is ismert, akik - hivatalosan legalábbis -nem estek át hipnózison, ám bizonyos hipnotikus erejű életélmények okozhatták a személyiségük szétesését. Vannak szülők például, akik a rendetlenkedő gyermeküknek ilyesféléket mondanak: „Hol az én édes kicsi leánykám? Hova tűnt? Ki ez a rosszaság itt?" Úgy gondolom, hogy az ehhez hasonló hipnotikus nyelvi minták, különösen feszült élethelyzetben, ahol traumatikus „bevésődést" is okozhatnak, könnyen hozzájárulhatnak a többszörös személyiség kialakulásához.

Emlékezzetek azonban arra, hogy mindezek nagy része csupán feltevés; nem vizsgáltam meg valóságos többszörös személyiségeket. Lehet, hogy pusztán egy olyan elméletet fejtegettem, amiről Thomas Henry Huxley azt mondta: „A tudomány nagy tragédiája, amikor egy gyönyörű elmélet életét kioltják a ronda tények." A legkevesebb, ami állítható, hogy ezek olyan lehetséges magyarázatok, amelyeket a többszörös személyiségekkel foglalkozók tudnának ellenőrizni.


298


megítélését, és ez persze sérülékennyé teszi az ártó szándékú emberekkel szemben.

Egy másik megoldás az lehet, ha - alkalmazkodva a bizalmatlanságához - arra kérjük: „Ne bízzon bennem!" Ezzel paradox módon valamelyest megbízhatóvá válunk a számára, hiszen illeszkedünk a hiedelemrendszeréhez. „Gondosan vizsgálja meg, amit mondok és teszek, hogy meggyőződhessen a cselekedeteim ártalmatlanságáról!" Ez az utasítás illik ahhoz, amit egyébként is tenne, ráadásul előfeltételezi a „cselekedeteim ártalmatlanságát". Majd ezzel folytathatnánk: „Még akkor is, ha a legjobb szándékkal közeledem, esetleg - véletlenül - tehetek olyat, ami árthat Önnek."

Ez a mondat meglehetősen jelentéktelennek tűnhet, azonban két - nagyon jelentős és éppen ide tartozó - előfeltevés rejlik benne: különbséget tesz ugyanis a szándék és a viselkedés, valamint a szándékos tett és a véletlen között. Az üldözési mániában szenvedő ember számára a vélt sérelem a rossz szándék bizonyítéka, így ez az egy mondat két ellenpéldával is lazítja a hiedelemrendszerét: felveti a lehetőséget, mely szerint jó szándékból is származhat sérelem, valamint azt, hogy a szándékunktól teljesen függetlenül, véletlenül is árthatunk neki.

Éppúgy, ahogyan csak nagyon kevesek mérik fel a tiltó utasítások következményeit, az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy milyen fontos a tulajdonságaikat tagadás helyett pozitív módon megjeleníteni (még akkor is, ha nem kedvelik őket). Nem veszik észre, mekkora csapdát rejt a tagadással meghatározott énkép. Sokaknak válna hasznára, ha képesek lennének önmagukat pozitívan megfogalmazott tulajdonságokkal jellemezni, ráadásul ez a változás általában rendkívül könnyen megvalósítható, ha ismerjük a mikéntjét.

299

kedést" megjelenítő képet egy másikra, amin macskát cirógat és etet!

Először megváltoztatjuk a példatár összegző általánosításai „nem kegyetlenről" „kedvesre", majd megkérjük, hogy a tulajdonságát mutató összes élményét alakítsa át olyan pozitív példákra, melyek a kedvességet tükrözik. Ez elsőre hosszadalmasnak tűnhet, de valójában nagyon gyorsan lezajlik, különösen, ha a hasonló élményeket először csoportosítjuk. Az illető tudattalanja egyébként általában elég hamar belejön az átalakításba, és magától befejezi a folyamatot.

Persze ugyanez a módszer sokkal összetettebbé válik olyan személlyel, akit teljesen hatalmába kerített az üldözési mánia, hiszen ilyen esetben a segítő is része az illető veszélyes, fenyegető környezetének, ezért benne sem bízhat meg. Ha azt javasolnánk neki, hogy változtassa a negatív, elutasított példákat pozitív példákká, minden bizonnyal arra gondolna, hogy ez része az ellene szőtt összeesküvésnek, és megtagadná az együttműködést.

Sally: - Hogyan állapítod meg, hogy valakit teljesen hatalmába kerített-e az üldözési mánia?

Hát, eddig azt gondoltam, lehet, hogy te is ilyen vagy. De ezzel a ravasz kérdéssel leleplezted magad!

- Micsoda gondolat!? Na, szép! Dan: - Mi lenne, ha részletesen utasítanánk arra, hogy mit ne

csináljon? „Ne alakítsa át a »nem vagyok ilyen« példáit olyanokra, amelyek azt mutatják, hogy valójában milyen!" Gondolom, ha az illető bizalmatlan velünk szemben, és mi arra kérjük, hogy valamit ne csináljon, arra a következtetésre juthat, hogy éppen azt kéne tennie, amit mi ellenzünk.

Ez esetleg beválhat, ha a hiedelemrendszerével összhangban lévő, észérveken alapuló indoklást is fűzöl hozzá. Esetleg - csak úgy mellékesen - megemlítheted, mennyire veszélyesek az elutasított belső képek, hiszen a látását elhomályosítva megakadályozzák a környezetében történő események tényszerű


„Én nem vagyok " (kedvelt, tagadott tulajdonságok)

Eddig azt vizsgáltuk, hogy milyen élmény olyan negatívan meg fogalmazott tulajdonságokkal jellemezni magunkat, amelyeket nem kedvelünk. Egészen más hatása van annak, ha azt gondolom magamról, hogy nincs meg bennem egy olyan tulajdonság, amit egyébként nagyra értékelek. Gondoljatok most egy tulajdonságra, ami nem igaz rátok, ám egyébként értékesnek tartjátok: „nem vagyok kitartó", „nem vagyok ügyes", „nem vagyok türelmes" vagy bármilyen egyéb kedvelt tulajdonságra! Néhány perc alatt fedezzétek föl, hogy miként jelenítitek meg ezt a tulajdonságot, és milyen élmény ez számotokra...

Amy: - Sok kép tűnik fel előttem arról, hogy milyen lennék ezzel a tulajdonsággal, és mintha bele is tudnék lépni ezekbe a helyzetekbe és átérezni, amilyen így lennék; de mégsem élem át teljesen, tudom, hogy még nem tartok ott.

„Még nem tartok ott." Tehát azt reméled vagy képzeled, hogy ez a tulajdonság a jövőben részeddé válik. Hogyan viszonyulsz ezekhez a képekhez, milyen érzést váltanak ki belőled?

- Vonzanak, ösztönöznek. A fejemben járnak. Amit mondasz, azt súgja, hogy a tulajdonságról vannak jövő

be vitt példáid, de nincsenek a jelenből vagy a múltadból származó élmények.

- Igen, azt hiszem, innen tudom, hogy még nem vagyok ilyen.

Sam: - Én olyan tulajdonságra gondoltam, ami már a részem, de szeretném, ha szilárdabb lenne; még nem elég erős. Amy-hez hasonlóan kellemesen vonz.

Valóban; a jövőben elvárt tulajdonság megjelenítése hasznos, hiszen egyenes úton elérhető, vonzó célt állít elénk. Valamennyien így tettünk gyerekkorunkban, amikor kifejlesztettük felnőttkori készségeinket és képességeinket. Azonban amikor

300


olyan tulajdonságra gondolunk, amely most sem a részünk, és amiről nem is reméljük, hogy a jövőben az lesz, egészen mást élünk át. Tudna valaki ilyen példát mondani?

Sue: - Igen, másokat látok olyannak, amilyen én nem vagyok. Sebezhetőnek érzem magam amiatt, hogy én nem vagyok olyan. Irigykedem rájuk, és különbözőnek, alacsonyabb rendűnek érzem magam.

Most arra kérek mindenkit, hogy tegye azt, amit Sue! Erősítsétek fel ezt az élményt a végletekig! Képzeljétek el, hogy a figyelmetek kizárólag olyan kedvelt tulajdonságokra irányul, amelyek nem igazak rátok, és amelyekről azt gondoljátok, hogy soha nem fogjátok elsajátítani! Szánjatok néhány percet ennek az átélésére...

,4/íce: - Úgy érzem magam, mint egy marslakó. Nem tetszik, hogy mindenki más rendelkezik ezekkel a csodálatos tulajdonságokkal, csak én nem. Sokkal alacsonyabb rendűnek érzem magam, és nem kedvelem a többieket, mert mások, mint én.

Dan: - Én megint ürességet érzek legbelül, mert csak azt látom, hogy mi nem vagyok, és fogalmam sincs arról, hogy ki is vagyok. Egyúttal nagyon távolinak is érzem magam, és az a szó jut eszembe, hogy „igazságtalan".

Igen, amikor azt gondoljuk, hogy képtelenek vagyunk egy kedvelt tulajdonság elsajátítására, általában úgy képzeljük, hogy mások viszont rendelkeznek vele, és ez ugyancsak ösz-szehasonlítást sugall, hiszen ezzel a közöttünk lévő különbségekre figyelünk. Az egészséges énkép egyik feltétele szerintem az, hogy nem tartalmaz összehasonlítást, pusztán a tulajdonságaink pozitív példáit jeleníti meg. Egy másik feltétele a jól működő énképnek az, hogy kapcsolatot teremt az emberek között, és nem különíti el őket jókra és rosszakra, magasabb rendűekre, alacsonyabb rendűekre, és így tovább.

Amikor magunkat másokkal összehasonlítjuk, rendszerint egyszerre egy-két tulajdonságunkat vetjük össze; általában nem

301


302


képet kaphatunk arról, hogy mi mindent érhetünk el, és hogyan tudnánk kifejleszteni magunkban az adott tulajdonságot.

Ezzel szemben, ha valaki úgy véli, hogy célját nem éri el a jövőben, és összehasonlítja magát azokkal, akik mindezt elérték, valószínűleg elégedetlennek, irigynek, alacsonyabb rendűnek fogja magát érezni. Tehát ha valaki nem hiszi, hogy egy számára fontos tulajdonságot elsajátíthat a jövőben, és ezt a lehetetlenséget tükröző hiedelmét lehetőségre alakítjátok át, tulajdonképpen az irigységét, a kisebbrendűségi érzését és a boldogtalanságát változtatjátok lelkes tettvágyra. Micsoda különbség!

„Milyen élményeid és hiedelmeid vannak, amelyek miatt úgy gondolod, hogy valószínűleg nem fogod elsajátítani ezt a tulajdonságot? Milyen bizonyíték alapján gondolod ezt magadról, és mi bizonyítja ennek a meggyőződésnek az ellentétét, miszerint számíthatsz arra, hogy ezt a tulajdonságot valamikor a jövőben elsajátítod? Mikor tapasztaltad meg - akár csak enyhén - ezt a tulajdonságot magadban, talán egy furcsa élethelyzetben, réges-rég, esetleg egy álomban? Felidéznél egy alkalmat, amikor úgy gondoltad, hogy sohasem lennél képes elérni valamit, ám később kellemesen csalódtál magadban? Ha ilyen lehetnél, hogyan változna meg az életed?"

Amint fellazítottátok az adott tulajdonság lehetségességéről szóló hiedelmet, a következő lépésben beépíthetitek az új tulajdonságot - ahogy azt Péterrel tettük - vagy átalakíthattok egy bizonytalan tulajdonságot óhajtott pozitív tulajdonsággá.

Fred: - Egy bizonyos életkorban azonban már nem mindenre vagyunk képesek, különösen akkor, ha a testünk korlátozza a mozgásterünket.

Mindenkinek, minden életkorban vannak fizikai korlátai. Emlékezz rá, hogy itt személyes tulajdonságokról beszélünk. Noha tulajdonságaink befolyásolják, amit teszünk, elsősorban arra vannak hatással, ahogyan cselekszünk. Még amikor erősen korlátoz is valami abban, amit teszünk, mi dönthetjük el, hogy

303

gondolunk az összes többi közöttünk lévő különbségre vagy a sok hasonlóságra. Magunkat másokkal összehasonlítva mindig találhatunk olyanokat, akik jobbak vagy rosszabbak nálunk, és ez csak attól függ, hogy mi az összehasonlítás tárgya.

Akár kevesebbre, akár többre tartjuk magunkat másoknál, az összehasonlítással énképünk függővé válik másoktól ahc lyett, hogy belülről, lényünkből fakadna. Ráadásul önmagunk másokkal való összehasonlítása éppen a kedvelt tulajdonságainkról vonja el figyelmünket, miközben könnyen vezethet a hi báink elutasításához, kellemetlen érzésekhez és egyéb haszontalan következményekhez. Amikor kicsinek és alkalmatlannak érzem magam, mások bírálása hozhat apró átmeneti megelégedettséget, mert ezzel rövid időre egy kicsit jobb véleménnyel lehetek magamról. Mit tapasztaltok, ha most arra gondoltok, hogy a jövőben elsajátítjátok a szóban forgó tulajdonságot?

Dan: - Kellemes megkönnyebbülést érzek, és ez olyan, mintha az energiám és a figyelmem a jövőbeni énem felé sugározna.

Sue: - Sose fordult meg a fejemben, hogy ilyen lehetnék. Nos, most éppen ez jár az eszemben. Játsszatok el a „mintha"

gondolatával! Mit tapasztaltok, amikor arra gondoltok, hogy a jövőben ilyenek lehetnétek?

- Ha arra gondolok, hogy a jövőben ilyen leszek - bár még mindig egy kicsit valószerűtlen a gondolat -, azon kezdek töprengeni, hogy milyen érzés lenne olyannak lenni, és ez miként valósulhat meg. így már könnyebben viselem a tulajdonság hiányát. Inkább arra vagyok kíváncsi, hogy mások miként élik meg ezt a tulajdonságot; nem bánt annyira, hogy rám nem igaz.

Ha várakozással tekintünk egy jövőbeli lehetőségre, gyökeresen eltérően viseljük a kedvelt tulajdonság hiányát. Ha arra készülünk, hogy egy tulajdonságot elsajátítsunk a jövőben, csodálatos ösztönzőerőt kapunk annak kifejlesztéséhez. Ha pedig egy nekünk tetsző tulajdonsággal bíró emberrel találkozunk,


miként viselkedünk. Lehet kecses valaki rúdugrás közben, de abban is, ahogyan átnyújt egy szelet pirítóst; és ez a változatosság igaz majdnem minden tulajdonságunkra.

Volt valakinek olyan élménye, ami eltér az eddig megbeszéltektől?

Wendy: - Amikor arra gondoltam, hogy „nem vagyok kedves", a kedvesség összes ellenpéldája „rám ömlött", és elsöpörte a kedvességet megjelenítő példákat; csak kegyetlenkedést megjelenítő élményeim maradtak.

Melissa: - Bennem egy kedvességet ábrázoló film indult el, ami aztán kegyetlenkedésbe torkolt.

Tehát a „nem kedvességet" megjelenítő példák mind a kettőtöknél átváltottak a kegyetlenkedés példáira, amit elutasítotok. Az emberek nagyon sokféleképpen jelenítik meg a tagadást jelentő kifejezéseket, ezért nagyon fontos, hogy kiderítsük, mit is csinálnak belül; ne feltételezzük, hogy a miénkkel megegyező élményeik vannak. Azt hiszem, szó esett a tagadás összes megjelenési módjáról - ezzel útmutatót kaptatok az információgyűjtéshez, amit felhasználhattok, ha arra keresitek a választ, hogy valaki tagadja-e a belső élményeit.

Összegzés

Mivel sem a szavaink, sem a gondolataink nem tárják fel teljesen a tulajdonságok negatív megjelenítését, nagyon fontos egyértelmű, világos különbséget tennünk a használt szavak és az általuk kifejezett belső megjelenítés között. Amikor valaki úgy nyilatkozik, hogy „nem vagyok kegyetlen", lehet, hogy olyan képeket lát, ahol kedves, és ez nem okoz gondot az énképben. Előfordulhat azonban, hogy kegyetlenkedésről alkot képeket, majd ezeket tagadja, sőt az is lehet, hogy mindkét módon megjeleníti élményeit.

304


Amikor úgy gondolunk magunkra, hogy nincs meg bennünk egy egyébként nem kedvelt tulajdonság, beindítunk egy folyamatot, amely elválasztja a tudatos és tudattalan elménket. Ez megalapozhatja az el nem fogadott „árnyékén" kialakulását, amely végletes formájában paranoiához vezethet. Ugyanez a folyamat hozzájárulhat a többszörös személyiség kialakulásához is, ha az árnyéként az illető a testén belül és nem azon kívül érzékeli. E folyamat elején még könnyen átalakíthatjuk a negatív énképet pozitívra, megjelenítve azt „amilyenek vagyunk"; ugyanezt később lényegesen nehezebb megvalósítani.

Amikor egy kedvelt tulajdonságot hiányolunk magunkból, és ezt tagadva megjelenítjük, nagyon hasznos és értékes ösztönző erővel gazdagodhatunk, feltéve, hogy elképzelhetőnek tartjuk, hogy a jövőben ki tudjuk fejleszteni ezt a tulajdonságot. Akik azonban úgy gondolják, hogy ez megvalósíthatatlan, általában az irigység és a kisebbrendűségi érzés csapdájába eshetnek. Amikor azonban megváltoztatjuk a hiedelmeinket, és elhisszük, amit addig nem tudtunk elképzelni, szélesre tárulnak előttünk a lehetőségek kapui: lehet, hogy lelkes tettvágyat érzünk, de úgy is dönthetünk, hogy - noha lehetséges - nem erre fordítjuk energiáinkat. Ha pedig arra jutunk, hogy egy bizonyos tulajdonságot mégsem tudunk elsajátítani, sokkal jobban járunk, ha egyszerűen az összes többi, ránk jellemző kedvelt tulajdonságunkra összpontosítjuk a figyelmünket. Csodálhatjuk mások egyedi, különleges képességeit anélkül, hogy feleslegesen másokhoz hasonlítanánk magunkat, vagy negatív énképet alakítanánk ki.

Mostanra megtanultunk mindent, ami az énkép legnehezebb, ám egyúttal leghasznosabb átalakításához szükséges: így a következőkben egy nem kedvelt tulajdonságot fogunk átalakítani annak vágyott ellentétjére.

305

12. fejezet

Nemkívánatos tulajdonság átalakítása

A legtöbb ember általában arra kíváncsi a leginkább, hogy miként lehet egy általa nem kedvelt tulajdonságát átalakítani. Talán valaki értékeli a kedvességet, ám tudja, hogy viselkedése rend szerint nem kedves, sőt érzéketlen, durva, goromba. „Utálatos vagyok; bárcsak ne lennék ilyen!" Az ilyen gondolatok rossz érzést szülnek, és alacsony önértékeléshez vezetnek. Az illető sokkal szívesebben gondolná magát kedvesnek, hiszen ez összhangban lenne az értékeivel, és olyan viselkedésre ösztönözné, amely erősíti az önbecsülését.

A nemkívánatos tulajdonság példatára olyan élményekből áll, amelyek az illető által nem kedvelt viselkedést tükrözik. Bár ezeket nevezhetnénk a rossz tulajdonság példáinak, következetesen szeretném alkalmazni az eddigi szóhasználatot, ezért továbbra is ellenpéldáknak fogom őket hívni, hiszen a kívánatos, értékelt tulajdonság ellentétét tükrözik.

A nemkívánatos tulajdonság átalakítása lényegében nagyon hasonlít az előző gyakorlathoz, amelyben egy bizonytalan tulajdonságot alakítottatok át. A nem kedvelt és a bizonytalan tulajdonság között a leglényegesebb különbség, hogy a nem kedvelt tulajdonság példatárában több ellenpéldát találunk. Ám annak ellenére, hogy sok ellenpéldát kell átalakítani, bizonyosan találunk néhány pozitív példát is. Vannak persze, akik szívesen jellemzik magukat így: „mindig ilyen vagyok", esetleg „sosem vagyok olyan", ám ez sohasem fedi teljesen a valóságot.

306

NEMKÍVÁNATOS TULAJDONSÁG ÁTALAKÍTÁSA

Mivel sok ellenpéldát kell átalakítani példává, többféle mód-•zerre lehet szükség, különösen akkor, ha nagyon általánosan megfogalmazott tulajdonságról van szó, például: „rossz ember vagyok", „nem vagyok méltó valamire". Az ehhez hasonló, általános meggyőződések rendszerint több tulajdonságból állnak, ezért könnyebben érjük el a célunkat, ha először ezeket a kevésbé általános tulajdonságokat ismerjük meg és alakítjuk át.

Olykor még könnyebb a rossz tulajdonságot átalakítani, mint a bizonytalant. Emlékezzetek rá, hogy minden viselkedés valamiféle értéket megvalósítani akaró, jó szándékból indul ki! I [a valaki következetesen kitart a viselkedése mellett, minden bizonnyal egy általa fontosnak tartott értéket akar így kifejezni. Ez a pozitív szándék pedig hatékony erőforrás számos különböző viselkedés egyszerre történő átértékeléséhez és átalakításához.

Például van, aki „nyámnyilának", „nyuszinak" tartja magát, mivel társaságban általában csendes, tartózkodó, holott szeretne jobban előtérbe kerülni véleményével. Azonban a „nyusziságot" megjelenítő példatár élményeit megvizsgálva esetleg kiderül, hogy mindegyik helyzetben jó szándék vezérelte az illető viselkedését: őszintén kíváncsi volt más véleményére, és engedte, hogy az maradéktalanul kifejthesse gondolatait; mások tiszteletben tartását pedig többre tartja a saját véleményének határozottabb képviseleténél.

Ha egy ehhez hasonló, következetesen érvényre juttatott értékes szempontot találunk minden ellenpéldában vagy ezek egy csoportjában, sokszor elég átnevezni az adott tulajdonságot és új összegző megjelenítést találni hozzá. „Félénk" vagy „visszahúzódó" helyett mondhatjuk, hogy ezek az élmények a „mások iránti figyelmességet" vagy „mások figyelmes és tiszteletteljes meghallgatását" tükrözik. Amikor ezzel a megoldással élünk, nem szükséges a példatárban lévő „ellenpéldákat" átalakítani. Ha az ilyen élményekről megváltozik a véleményünk és át is nevezzük őket, többé nem a kívánatos tulajdonság ellenpéldái lesznek, hanem egy másik kedvelt tulajdonság értékes példái.

307


308


kapcsolódó konkrét viselkedések megváltoztatása önmagában nem cél, csupán egy lépés az egészséges énképet megerősítő példatár kialakításában. Emlékezzetek rá, hogy Péternek több szerethetőséget tükröző élménye is volt, ám ezek emlékeiben szétszórva nem alapozták meg számára azt a belülről fakadó tudást, miszerint őt tényleg szeretik. Sokféle személyiségfejlesztő módszert alkalmazhatunk valakivel, ám ha ezek eredménye nem rendeződik olyan formába, amely bizonyítja az illetőnek, hogy más emberré vált, az énképe érintetlen marad.

Amikor szokványos módszerekkel segítünk valakit a változtatásban, az eredmény konkrét helyzetekben alkalmazható új viselkedés lesz. Ám ha a problémát vagy célt az illető tulajdonéágaként határozzuk meg, és különálló élményeit egy példatárba gyűjtjük össze, a változás kihat élete minden területére. Amikor ilyen átalakuláshoz nyújtunk segítséget, tartsuk mindig szem előtt, hogy a végső cél egyfajta belülről fakadó bizonyosság kialakítása, amely meghatározza az illető jövőbeli viselkedését.

Az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy egy adott viselkedésbeli változást kiterjesszünk az identitás szintjére, ha az új viselkedést „elterjesztjük az illető élete fonalán"*. A változást követően így szólunk az illetőhöz: „Most pedig gondold végig az imént bekövetkezett változást, és vedd észre, hogy olyan ember vagy, aki képes változni és az új módon viselkedni az említett helyzetekben! Kérlek, hogy ezzel az értékes tulajdonsággal lépj az életednek egy korai szakaszába, mielőtt még az említett helyzet előfordult, majd gyorsan haladj végig az életed fonalán magaddal hozva ezt a tulajdonságot! Eközben az új erőforrások maguktól átalakíthatják a megfelelő élethelyzeteket, és az ezekhez kötődő élményeid új tulajdonságod fényében módosulhatnak. Haladj tovább az életed fonalán, majd a jelent elérve nyisd ki a szemed és lásd magad, amint ez az új erőforrás folyama-

* T i m e l i n e G e n e r a l i z a t i o n . A s z u b j e k t í v i d ő é r z é k e l é s m e t a f o r i k u s térbe l i m e g

j e l e n í t é s e (a ford.) .

309

Ezt nevezzük a „jelentés átformálásának", és segítségével egész könnyen és gyorsan átértékelhetünk bármely korábban kellé metlennek tartott viselkedést, amely ezáltal egy kedvelt tulajdonság pozitív példája lesz.

Persze ezt követően is vágyhatunk arra, hogy hangot adjunk véleményünknek, miközben tiszteletben tartunk másokat. Az új hozzáállással ez lényegesen könnyebb lesz, hiszen jó érzéssel gondolunk azokra az élményekre, amelyeket előtte rossznak ítéltünk. Ez a pozitív értelmezési keret kiegyensúlyozottá tesz, és tágabb összefüggésbe helyezi a tulajdonságot, ami remek kiindulópont a továbbfejlődéshez.

Amint erről már szó esett, előfordulhat, hogy a példatárban csak bizonyos fajta ellenpéldákat tudunk átértékelni, nem mindet. Ilyen esetben átnevezhetjük az adott csoportot, majd elkülöníthetjük a rossz tulajdonságtól; ezzel kevesebb ellenpélda vár majd átalakításra. Előfordulhat, hogy miután ezt többször megtettük, az ellenpéldák egyszer csak elfogynak a példatárból, így a rossz tulajdonság megszűnik. Ezt követően egyszerűen beépíthetünk egy új jó tulajdonságot, ahogy azt Péterrel tettük.

Rendszerint azonban nincs ilyen könnyű dolgunk. A bizonytalan tulajdonság átalakításakor többen találkoztatok ellenvetésekkel. Amikor nem kedvelt tulajdonságot alakítunk át kedveltté, még több kifogással kell számolnunk, és ezek valószínűleg több átalakítást fognak igényelni.

Miközben ezzel vagyunk elfoglalva, egy külső szemlélő fejében megfordulhat, hogy mindez mennyire hasonlít a problémamegoldásra vagy cél elérésére irányuló szokványos személyiségfejlesztő módszerekhez. Miben különbözik mégis, és miért hívom énképformálásnak?

A különbség a következőben rejlik: az énkép átformálásakor mindvégig arra törekszünk, hogy a végeredmény egy jó tulajdonságot tartalmazó példatár legyen, amely a már létező pozitív példatár mintájára működik. Az adott helyzetekhez


tosan veled lesz a jövődben!" Ez a módszer egy konkrét hely zethez kötött viselkedésszintű változást alakít át általánosabb, tartós, az illető lényébe beépült tulajdonsággá.

Most kérlek benneteket, gondoljatok egy nem kedvelt tulaj donságotokra, amelynek az ellentétét - értelemszerűen - ked vélitek. Ha elsőre nagyon általános tulajdonságok jutnak esze tekbe, például, hogy „szörnyű ember vagyok", szűkítsétek ,\/ általánosítást egy megfoghatóbbra: „ügyetlen vagyok" vagy „lobbanékony vagyok"! Néhány perc alatt fedezzétek fel, hog) miként jelenítitek meg ezt a nemkívánatos tulajdonságot...

Kinél egyezik meg az imént feltérképezett negatív példatál a már ismert pozitív élmény tárral? Csak néhányatoknál, a cso port mintegy 15%-ánál.

Most - néhány percben - az előbb említett módon vizs;.\.il játok meg a kívánatos tulajdonság ellenpéldáit! Tegyétek fel a kérdést: „Lehetséges, hogy ezek az ellenpéldák (vagy egy cso portjuk) valójában egy másik, általam értékelt tulajdonságul tükröznek?" Ha kiderül, hogy egy csoportnyi ellenpélda valójában egy másik tulajdonság példája, nevezzétek át őket, él különítsétek el őket a rossz tulajdonságtól! Ha ez minden ellenpéldára igaz, egyszerűen találjatok egy alkalmasabb, pozitív elnevezést a teljes élmény tárra...

Tegyük fel, hogy megpróbáltátok átnevezni vagy átformálni a rossz tulajdonságot, de semmi értékelhetőt nem találtatok az élményekben, vagy egy részükben. Ez persze elég valószínűtlen, hiszen ha tényleg semmi hasznos célja nem volna ezeknek az élményeknek, nem lenne értelme fenntartani őket. Ráadásul ez ellentmond az NLP egyik előfeltevésének, miszerint minden viselkedés, minden élmény hasznos valamre; ha tehát abból indulunk ki, hogy semmi értékelhető nincs egy tulajdonságban, a valóságnál sokkal szélsőségesebb helyzetet feltételezünk.

Az ellenpéldák átalakítása előtt érdemes összegyűjteni és a pozitív példatárral megegyező rendbe szedni az - esetleg aprónak, jelentéktelennek tűnő - jó példákat. „Idézz fel egy al-

310


kaimat, amikor kedves voltál, és helyezd ezt az élményt a pozi-lív példatár példái közé! Most gondolj egy másik helyzetre, és rakd azt is közéjük", és így tovább. Mivel kizárólag jó példákat gyűjtünk, egyértelmű pozitív élménytárat alakítunk ki, amit minden kis példa erősíteni fog.

Gyakran előfordul, hogy az emberek csak a tökéletest fogadják el, és figyelmen kívül hagyják vagy elutasítják az elvárásaiknak nem megfelelő jó példákat. Esetleg úgy gondolják, hogy a „kreativitás" csak Monet-ra, Beethovenre vonatkozhat; a szoba átrendezésére vagy a sarki bolthoz vezető új útvonal kipróbálására pedig nem, noha elméjükben ugyanaz a folyamat zajlik le. Ilyen esetben érdemes lazítani a tulajdonság meghatározásán, hogy több példát tudjon befogadni. „Mikor voltál egészen rövid ideig akár csak egy kicsit is kedves valakihez?"

Figyeljetek elhajításra, félresöprésre utaló mozdulatokra, hiszen lehet, hogy az illető éppen akkor vet el olyan élményeket, amelyek fontosak lehetnek. Ilyenkor szólhattok: „Várj csak! Mit dobtál magad mögé?" Erre a válasz valószínűleg ilyesmi lesz: „Ja, az nem számít, mert..." Figyeljétek, hogy mit mond ez után, hiszen ezzel elárulja, hogy mi szerint választja ki a példáit. Mondhatjátok: „Szerintem számít. Bár nem tartod jó példának, tedd a többi közé!" Talán ezek tényleg jelentéktelen élmények, de legalább pozitívak, és összegyűjtésük a kedvelt tulajdonság kialakításának első lépése. Emlékezzetek arra is, hogy az ilyen jelentéktelennek tűnő élmények nagyobb hatással lehetnek ránk, mint a ritka, kiemelkedő példák, hiszen naponta többször előforduló eseményeket tükröznek, míg nagyobb horderejű élményekre csak évente vagy az életben egyszer kerül sor!

Ha a változást úgy akarnánk elérni, hogy a meglévő rossz tulajdonság példatárába - és nem egy új, üres pozitív élménytárba - illesztenénk be a talált jó példákat, sokkal nehezebb dolgunk lenne. Próbáltatok már depresszióba zuhant embert felvidítani azzal, hogy emlékeztettétek életének kellemes élményeire? A rengeteg ellenpélda meghiúsítja a változást, bármit

311


312

I — —

313

digi gyakorlatokban. Tegnap este egy sokkal általánosabb tulajdonsággal, egy spirituálisabb erőforrással kísérleteztem, amit évek óta ápolgatok magamban. (A jobb kezével körkörös mozdulatot tesz a mellkasa bal oldala felett a vállánál.)

Jó; érdekes lesz egy általánosabb tulajdonság példatárát ven

ni alapul. - Elég közel van a mellkasomhoz. Főként érzésben tapasztal

tam meg, de amikor megvizsgáltam, meglepődtem, mert színes volt, vöröses-lilás, hasonló az ingem színéhez. Sugárzó, ragyogó vöröses, lilás, ibolyaszínű, keret nélküli. Csupán egy szép nagy fényfolt, aminek a szélét sem láttam; úgy tűnt, teljesen kitölti a látóteremet. Nem tudom most előhívni; nem jön elő újra. Rendkívül erős élmény volt, de azt hiszem, időközben mintha lebeszéltem volna magam róla.

Értem, ez eléggé metaforikus. Látod valamennyire a tartalmát, ami elárulja, hogy miről szól? Ezt bizonyára tudod, hiszen azzal kezdted, hogy egy adott tulajdonságot vizsgáltál. Egy kép jelenik meg a lilás ragyogó foltban vagy több?

- Nem, csak ez az egy. Összefügg azzal, hogy elcsendesedve bizonyos tulajdonságokat ápolgatok magamban, és így - szó szerint - rendet teremtek az érzelmi életemben. Egyszerű el-csendesedés.

Hát ez elég tág, általános tulajdonság. - Igen, az. Említettem, hogy rendszerint szívesebben dolgozom ennél

kicsit részletesebb és konkrétabb tulajdonsággal, de mivel ez nyilvánvalóan erőteljes és fontos neked, próbáljuk meg!

Ha most pillantasz rá erre a lilás ragyogásra - egyszerűen visszaemlékezhetsz rá anélkül, hogy újraalkotnád, bár ha újra felbukkan, az is rendben van -, szóval ha ez a ragyogás most képek alakját veszi fel, amelyek megjelenítik az üzenetét és a célját, látod ezeket? Mi lenne, ha hagynád, hogy képek formálódjanak belőle, amelyek tudatják veled a tartalmát?

Úgy jellemezted a lilás ragyogást ábrázoló képet, mint ami

is mondunk. Egy teljesen új példatárral, amely kizárólag ked veit élményeket jelenít meg, megalapozhatjuk az ellenpéldák későbbi kezelését.

Az ellenpéldákkal a következő lépésben foglalkozunk, méghozzá a bizonytalan tulajdonság átalakításakor megismert módon. Ha több ellenpéldát tudtok csoportosítani, majd egyszerre átalakítani, átformálásuk nem fog több időbe telni, mint ko rabban a bizonytalan tulajdonság esetében. Most pedig hadd mutassam be a nemkívánatos tulajdonság átalakításának folyamatát!

Bemutató: nemkívánatos tulajdonság átalakítása

Sam: - Gyakran megesik, hogy tekintélyelvű vagyok (A jobb ke ze ökölben, mintha az asztalra csapna.), különösen a gyermekeimmel. Nagyon szeretnék inkább egyenlő felekként bánni velük, ahogy azt más szülőktől láttam, nem úgy viszonyulni hozzájuk, mint eddig: „Csináld, ahogy mondom, különben..."

Értem. Nem akarod „lenyomni őket". Valami azt súgja, hogy ezt tényleg jó lenne valóra váltani. Hogyan jeleníted meg a tekintélyelvűséget?

- Képeket látok itt fent. (Körülbelül karnyújtásnyira magasan a feje fölé, jobbra mutat.) Tépett szélűek és durvák. Sérülésre vagy villámlásra emlékeztetnek. Nincsenek bekeretezve, és nem válnak szét tisztán; mintha az egész össze lenne keveredve. Kicsit színesek, főként vöröset és feketét látok, nem igazán van zöld, kék, és egyéb szín; az az érzésem, mintha térhatásúak lennének. Mintha az egész egy elszabadult, formátlan valami lenne. És ez összefügg a medencémben, a hasam alsó részén és az ágyékomban érzett hidegséggel.

Jó, rendben. Kérlek, rakd félre ezt egy kicsit; tedd egy polcra! Mond el, hogy milyen egy kedvelt tulajdonságod példatára!

- Egy másik tulajdonságot szeretnék használni, mint az ed-


314


ni ezeket az ellenpéldákat, bár azt éppenséggel észreveheted, hogy nehéz helyzetekben is hajlandó vagy felelősséget vállalni. Inkább egyenesen alakítsuk át őket!

Egészen biztos vagyok abban, hogy voltak olyan élményeid az életedben, amikor tiszteletteljesen viselkedtél.

- Hát persze. De akkor is van ez a reflexszerű reakció, amikor.. .

Hamarosan rátérünk arra is. Most kérlek, egy percre hunyd be a szemed, és idézz fel olyan alkalmakat, amikor igenis egyenlő félként, tiszteletteljesen bántál mással! Találj rá azokra a múltbeli helyzetekre, amikor kölcsönösen tiszteletteljes voltál a gyermekeiddel! Egyszerűen haladj végig a múltadon, válassz ki élményeket, majd helyezd őket egy lilás ragyogó foltba, a mellkasod fölött, a bal vállad mellett! Ha én csinálnám ezt, úgy képzelném, hogy ezek összeolvadnak a lilás, ragyogó folttal, hiszen feltételezhetően ez is része a világegyetem természetes rendjének és ennek az egésznek.

Ezzel szemben, amikor tekintélyelvű vagyok, mintha szétzilálnám a környezetemet, és ez nem része a természetes rendnek. Rád is igaz ez?

- Teljesen. Akkor keress tovább, és gyűjts még példákat a kölcsönösen

tiszteletteljes viselkedésre, majd helyezd mindet a lilás, ragyogó foltba! Szánj rá néhány percet, hogy jó pár élmény összegyűljön...

- Rendben. A következő lépésben válasszunk egyetlen ellenpéldát, hogy

minél inkább figyelhessünk a részletekre! Válaszd ki valamelyik helyzetet, amikor tekintélyelvű voltál, és alakítsd át, hogy azt tükrözze, amit tenni szeretnél a legközelebbi hasonló helyzetben! Most már tudod, hogy ennek több módja is van. „Mit tehetek másképpen ebben a helyzetben? Mit szeretnék legközelebb tenni, ami tetszene, és amivel elégedett lennék?" Mindig törekedj arra, hogy gazdagítsd élményeidet! Láthatod a helyzet

315

sok különböző dologra, viselkedésre utal. Elfelejtettem a szót, amit mondtál, de a rendszerezéssel volt kapcsolatban...

- A renddel. Igen, a renddel. Tehát mondhatnánk azt is, hogy „rendszere

tő vagyok". - Igen. Ez szinte a kozmikus rend része, valami hatalmas. És,

fúú... amikor azt kérted, hogy alkossam újra, rögtön felbukkant ez a ragyogás. Miközben beszélgettünk róla, halványulni kezdett, de azt hiszem, valami mély spiritualitáshoz van köze. Ha szavakba kéne foglalnom, különös, de olyan, mintha nem is én lennék, mintha Krisztus lenne bennem, és valami roppant hatalmashoz kapcsolódik - az egész világhoz, a csillagokhoz, a bolygókhoz, ritmusokhoz; mintha a mindenség egy csodásan összeillő, értelmes képben lenne megjelenítve.

Igen, ebben sok minden van. Mondtad, hogy tetszik, ahogyan mások bánnak a gyermekeikkel, hogy egyenlő félként kezelik őket. Gondolom, ez alatt azt érted, hogy ismerik egymás nézőpontját, megtalálják a közös nevezőt, együtt hoznak döntéseket, és nem egy ember parancsolgat a többinek.

- Igen. „Kölcsönösen tiszteletteljesnek" nevezném ezt. Van bármelyik részednek kifogása az ellen, hogy tekintély

elvű emberből kölcsönösen tiszteletteljes emberré válj oly módon, ami beleillik ebbe a kozmikus rendbe?

- Nincs kifogásom. Rendben. Most kérlek, vizsgáld meg azokat az alkalmakat,

amikor tekintélyelvű voltál, és derítsd ki, hogy volt-e valamilyen közös vonása ezeknek a helyzetnek vagy egy részüknek...

- Hát, mindegyik helyzetben feszült voltam, választási lehetőségek híján, és valamit tennem kellett, hogy a dolgok ne folyjanak ki a kezem közül.

Tehát ezek mind olyan helyzetek, ahol úgy érezted, hogy szűk korlátok közé vagy szorítva, viszont tenned kell valamit, és úgy tűnik, csak úgy tudtad kezelni a helyzetet, ha parancsokat osztogattál. Azt hiszem, most nem érdemes átcsoportosíta-


316


317

tágabb összefüggéseit ahelyett, hogy csak az általad nem kedvelt viselkedést lámád. Egyúttal átélheted a feléjük irányuló gondoskodásodat vagy annak felismerését, hogy a gyermekeid a te neveléseddel válnak felnőtté: tulajdonképpen mit akarsz tanítani nekik ebben a helyzetben? Alkoss egy nagyobb képet, hogy mindezek az általános célok is bekerülhessenek!

- Igen, találtam egy egészen konkrét helyzetet, nemrég történt. Azt látom, hogy...

A tartalmat mellőzhetjük. Csak szólj, amikor kép vagy film jelenik meg arról, amint legközelebb a kívánt módon viselkedsz!

- Rendben. Tehát ez példája a kölcsönös tiszteletnek, igaz? - Igen. Rendben, most kérlek, tedd ezt is a ragyogó lilás foltba... - Megvan. Elégedett vagy? - Igen! Jó, most légy szíves, idézd fel az összes ellenpéldát, ott fent

- azokat a tépett szélű vöröses-feketés képeket - és gondold végig: mi a közös bennük? Amint megvizsgálod ezeket az élményeket, milyen közös jellemzőjüket fedezed fel?

- Azt hiszem, mindegyiknek köze van a sebezhetőséghez, az egyensúlyvesztéshez, a sértettséghez.

A te sértettségedhez? - Igen; ha velem történt dolgokkal kapcsolatosak, akkor az

én sértettségemhez, de azt is tudom, hogy ami velem történt, más sértettségéből adódott. Tehát mind a sértettséggel függ ösz-sze, mindkét fél sértettségével, és ez a sértettség váltja ki ezt a felháborító önteltséget, ami...

Igen, értem. (Mindketten nevetnek.) Jól ismerem ezt az érzést. És változtattál a saját sértettségeden az előbb átalakított ellenpéldában, amit belehelyeztél a ragyogó, lilás foltba? Mások sértettségén nem nagyon tudunk változtatni; ez inkább az ő dolguk.

- Igen, tulajdonképpen csináltam valamit egyszerre minkét

érzéssel, és ez lényegében az együttérzésről szól. Amikor tekintélyelvű voltam, mintha ezt mondtam volna: „Ezt akarom, kell nekem; ha nem adod, kegyetlen, érzéketlen, agresszív bunkó leszek!"

Értem. - Ebből az lett, hogy megölelem a másik embert felismerve

az d sértettségét, az o összeomlását, és azt mondom neki: „Elfogadom, hogy összeomlottál; tudom, hogy mit élsz át."

Ez így csodálatosan hangzik. - „És a saját bajomtól nem veszem észre, hogy te mit élsz át.

Egyszerűen bunkó seggfej vagyok, a francba!!" Tudtad, hogy minden második férfinak aranyere van? - Nem. A többi pedig tökéletes seggfej. (Sam nevet.) Rendben, remek. Jó volt ezt hallani. Itt a következő kérdés:

vajon az ölelés, a másik sértettségének elismerése, az együttérzés - ez a sokféle viselkedés együttvéve - megfelelő erőforrás lenne az itt fent lévő többi ellenpélda átalakításához? Kérlek, gondold most ezt át, és találd meg rá a választ! Vizsgáld meg a helyzeteket egyenként, és derítsd ki, hogy ha ugyanígy közeledsz vagy állsz hozzá - nevezd, ahogy szeretnéd - a többi helyzethez, vajon hasznodra válna-e! Nekem valami azt súgja, hogy igen...

- Igen, egyértelműen. Értem, remek. Most kérlek, válaszd ki a legkellemetlenebb él

ményt, egy olyan alkalmat, amikor tényleg „elvesztetted a fejed"!

- Értem, megvan. Valójában nem vesztettem el a fejem; lefogtak, nehogy elveszítsem.

De egyébként elvesztetted volna. - (Nevetve.) Egészen biztosan. Csúnya jelenet lett volna. Szánd rá az időt és alakítsd át ezt az élményt gyökeresen.

Ez az élmény szinte olyan, mintha az összes többit képviselné, jelképszerű. Amint ez átalakul, a többi is hasonlóan megváltoz-


318


Értem, akkor csináld úgy! Erre akartalak kérni először, de - úgy tűnik - nem voltam elég világos. Merülj nyugodtan itt és most bele abba az állapotba... És amikor igazán átjár ez az érzés, ez a rózsás, vöröses, lilás ragyogás, kérlek, vidd magaddal ezt az érzést, vissza egészen a gyermekkorodig, ahol talán még csak kisfiú vagy csecsemő vagy, majd gyorsan haladj előre az időben! És amikor a jelenbe érsz, kinyithatod a szemed, és láthatod, amint az életedet ezzel az erőforrással folytatod, ezzel a lilás ragyogással, ezzel a fénnyel, együttérzéssel, miközben tisztában vagy a tágabb összefüggésekkel is... (Hosszú szünet.) Rendben; látom, bólogatsz. Milyen volt?

- Érdekes volt, egészen csodálatos. Visszafelé haladva elhagytam a legkellemetlenebb élményt, ami mintegy összegzi ezt a tekintélyelvű viselkedést. Egészen messzire jutottam, 4-5 éves lehettem. Emlékszem, hogy volt a kertben egy orgonafa, és eszembe jutott: „Jé, az ingem pont olyan lila, mint az orgona egyik árnyalata." Ráadásul az orgonaillat édesanyám kedvenc virágillata. Szóval volt egy nagy orgonafa és egy házikó, amit a szüleim építettek; azt hiszem, ez volt a gyermekkorom idillikus birodalma, nem annyira menedék, mint inkább kellemes hely, ahol szívesen töltöttem az időmet. Homályosan emlékszem csak rá, és nem látok részleteket, de ebből a helyzetből indultam, és innen terjesztettem tovább az érzést. Végiggondoltam az összes helyzetet, ahol szükségem volt rá, míg végül elhagytam a legkellemetlenebb élményt: „Hoppá, túlléptem rajta. Hadd lépjek csak vissza abba a helyzetbe!"

Remek. Ha belegondolsz, életünk nagy része így zajlik le. Régebben a nadrágfelhúzás is nagy feladat volt, most eszedbe sem jut, hiszen megvan hozzá a képességed. Mivel tudod, hogyan kell csinálni, már fel is húztad, mielőtt belegondolnál.

Most kérlek, vizsgáld meg a többi példát itt fent, és ellenőrizd, hogy átalakultak-e! Csak vizsgálj meg egyet-kettőt közülük, hogy kiderüljön, változtak-e!

- Hú! Most az a vöröses, lilás ragyogás jön onnan. (Nevetnek.)

319

hat, így nem kell egyenként dolgoznod rajtuk. Éld át újra és alakítsd, amíg elégedett nem leszel; amíg azt nem mutatja, amit tenni szerettél volna ebben a helyzetben, és ahogyan legköze lebb szeretnél viselkedni...

- Visszaemlékszem a helyzetre; teljesen hatalmába kerít az akkori erőtlenségem, a gyengeségem, mindent elsöpör. Nehezemre esik együtt érzőnek meg elfogadónak lennem. Talán megpróbálhatnám átalakítani, de úgy érzem, ez csak felszínes megoldás lenne. Csodálatos volna magamat látni, amint abban a tudatállapotban képes vagyok átérezni mindezt, de mintha annyira erőtlen, elesett, béna volnék, hogy fogalmam sincs, hogyan tudatosíthatnám magamban az együttérzést meg elismerést ebben a helyzetben...

Értem. Próbáljuk ki a következőt: gondolatban térj vissza fél évvel vagy egy évvel az esemény elé, és éld át ezt az érzést ott, a teljességet, a megelégedettséget, az együttérzést, ezt az egészet. ..

A saját ritmusodban, amikor tényleg együtt érző, megértő vagy, és látod a helyzet tágabb összefüggéseit is, haladj gyorsan előre az időben egészen addig, amíg át nem éled azt a bizonyos helyzetet, amelyben elvesztetted volna a fejed, ha nem fognak le...

- Hmmm. Furcsa. Ha egy fél vagy akár egy évvel azelőtt-re gondolok, különös, de még mindig érzem ezt a hidegséget. Nem annyira a hasamban érzem, mint az ágyékomban. így nem igazán tudom újraélni azt a csodálatos rózsás, vöröses, lilás ragyogást, meg azt a gyönyörű, értelmes, összefüggő rendet, amit említettem...

Értem. Próbáljunk ki valami mást, lássuk, az segít-e! - Könnyebben menne a dolog, ha a jelenből haladnék vissza

felé, mint ha a múltból közelednék. Hogy érted, hogy könnyebben menne, ha a jelenből haladnál

visszafelé? - Ha a jelenből vinném vissza ezt az érzést a múltba.


320


321

(Jobbra fölfelé mutat, a tekintélyelvű viselkedését tükröző, tépett szélű képekhez.) Mintha errefelé lenne. (A tépett képek alsó része felé mutat.) Még nem járta át az egész teret, a legtávolabbi zugot, bár...

Rendben. Akkor válaszd ki valamelyiket, ellenőrizd, hogv átalakult-e és azt mutatja, amit legközelebb hasonló helyzetben szeretnél tenni; hozd ide a bal válladhoz és rakd bele a lilás ra gyogásba! Ezután menj vissza, válassz egy másik élményt, és tedd ugyanezt a többivel is! Ha esetleg találsz olyat, amelyik nem alakult át, szólj, azzal külön is foglalkozhatunk! Bár annak az alapján, ahogyan az imént beszéltél róluk, azt gyanítom, hogy mind megváltozott. (Hosszú szünet.)

- Nem egészen értem, mi történik most. Kezdetben a ragyogást mindenhol érzékeltem, de amikor megpróbáltam az egyik problémás helyzetet áthozni erre a részre (A mellkasa felé mutat.), az egész elvontabb lett, és már nem éreztem azt a gazdag, vöröses, lilás fényt...

Jó, akkor azt hiszem, azt az egyet vissza kellene raknod oda föl, jobbra.

- Közben visszatért a hideg érzés, különösen az ágyékomba és a lábszáram alsó részébe.

Értem. Ez azt jelzi, hogy még nem alakult át tökéletesen. Nézzük meg újból, és derítsük ki, hogy még milyen erőforrásra lenne itt szükséged. Azt mondtad, az egyik nehéz helyzetet vetted, igaz? Amint átalakul, már nem lesz nehéz, hiszen a kölcsönösen tiszteletteljes viselkedés, a természetes rend példája lesz. Tehát ha most végiggondolod ezt az élményt, az egész helyzetet, vajon mire lenne szükséged ahhoz, hogy kölcsönösen tiszteletteljes tudj lenni?

- Hát, ez ahhoz a szélsőséges, legkellemetlenebb élményhez vezet vissza, amelyhez az imént visszatértem; ezt még nem tudtam átalakítani. Mély depresszióban voltam, és akkor nyilvánvaló volt számomra a családom teljes működésképtelensége.

Padlón voltál.

- Teljesen a padlón voltam, borzasztó volt, ami történt, bár nem közvetlenül velem, hanem egy családtagommal. Éppen azon voltam, hogy a védelmére keljek, amikor leállítottak; talán jobb is volt így, mert valószínűleg szétrobbantottam volna a helyzetet, és ennek tragikus következményei lettek volna. Csak a tökéletes szeretet erejével tudtam volna jobbra fordítani a helyzetet. Annyira üres és kétségbeesett voltam, hogy képtelenség lett volna számomra átélni ezt az erőforrást; még most sem tudom elképzelni.

Értem. Rendben, nyisd ki a szemed, térj vissza! (Sam nevet.) Mikor éltél át ilyenfajta „tökéletes szeretetet", amit említettél?

- Azt mondanám, hogy leginkább az utóbbi 3-4 évben. Gondolj egy alkalomra, amikor tényleg átélted, átjárta a tes

tedet... És amikor valóban tökéletesen érzed ezt a testedben, vidd vissza ötéves vagy még annál is fiatalabb korodba, majd térj vissza a jelenbe ennek a tökéletes szeretemek az erejével! (Több percnyi hallgatás.)

Mi történik most? - Alapvetően nagyon-nagyon jól sikerült. Azonnal a születé

semhez tértem vissza, talán még annál is korábbra, a magzati kor határára. Egészen finom részletességgel hatotta át sok-sok fájdalmas emlékemet ez az érzés; nagyon érdekes volt átitatni az élményeimet vele. Szinte felfoghatatlan számomra, hogy miként sugározhat ez ki ennyire gyakorlatilag az életem minden részletére. Úgy értem, egészen odáig jutottam - bár eredetileg egyáltalán nem volt tudatos - hogy: „SZERETNEK!", sőt, „ÉN SZERETET VAGYOK!" Arra gondoltam: „Honnan a csudából kerültek elő ezek a szavak? Nahát!" De valamivel továbbra sem sikerült dűlőre jutnom: a golyóim még mindig hidegek. Oda nem jutott el a meleg teljesség. És erről eszembe jut a „tökös" kifejezés. A bátorsággal függ össze...

Rendben, vizsgáljuk meg! Először is gondolj azokra a helyzetekre, amelyekben azt érzed, hogy nem vagy elég tökös valamihez! Vajon tényleg tudtál volna tenni valamit? Mert van úgy,

ÉNKÉP - VÁLJ AZZÁ, AKI LENNI SZERETNÉL NEMKÍVÁNATOS TULAJDONSÁG ÁTALAKÍTÁSA

Pedig lehet, hogy helyénvaló érzés volt. Szerintem, ha elfogadod, hogy bizonyos helyzetekben egyszerűen tehetetlen vagy, a golyóidban is érezni fogod a melegséget.

- Éppen ezt próbáltam elérni, és ebben reménykedtem, mégsem melegszik. Imádom ezt az enyhe lilás árnyalatú vöröset, minden eseményt áthoztam ide, ebbe a színbe, tisztán látom az egészet; de az ágyékom tájékán még mindig hideget érzek. Én abban hiszek, hogy szellemi, lelki lények vagyunk, átlátjuk az életünket, és bizonyos dolgokba bele kell egyezünk, hogy tudatosan foglalkozhassunk velük, hiszen hatalmas erőforrás rejlik az átélésükben. És ha igazán szembenézünk ezekkel a dolgokkal a megfelelő módon - tulajdonképpen ezt tesszük most -, akkor csodálatos gyógyulásnak lehetünk tanúi.

Igen, értem, mire gondolsz. - Mégis, mindezekkel együtt sem melegszenek még a golyó

im... Rendben, térjünk vissza ahhoz a helyzethez, ahol tehetetlen

nek érezted magad! Nem kell tetszenie - megértem. Senkit sem ismerek, aki kedveli a tehetetlenséget. De melyik a jobb: egyszerűen elismerni a tehetetlenségedet, dühösnek lenni miatta, vagy valamilyen más módon viszonyulni hozzá?

- Nem is emlékszem, hogy különösebben dühös lettem volna. Egyszerűen ezt mondták: „Tehetetlen vagy, ha megpróbálsz erősködni, eltiporlak. Nincs jogod ahhoz, hogy érvényre juttasd a hatalmadat; megfosztalak tőle. Esélytelen vagy ebben a helyzetben, akár igazad van, akár nem..."

Értem. Egy cseppet tekintélyelvű. - Igen. „Az egész helyzet egy hajszálon függ, úgyhogy ne

borítsd ki a bilit, mert a végén rád ömlik! Nem érdekel, hogy igazad van-e; kussolj, húzd be füled-farkad!"

És valószínűleg okos döntés volt, hogy ezt tetted. - Igen, de azért emberségesebben is viszonyulhatott volna a

helyzethez. Nyilván.

323 322

hogy nagyon is szeretnénk tenni valamit, de jobban átgondolva a helyzetet esélyünk sincs rá.

- Nem. Tényleg nem volt esélyem. Igazad van... Tehát nem arról van szó, hogy nem voltál elég tökös, hanem

arról, hogy egyszerűen nem volt mit tenni. Lehetetlen helyzet volt.

- így van. Előfordul, hogy olyan helyzetekbe kerülünk, ahol visszafog

juk magunkat, majd arra gondolunk: „Hát, ha tökös legény lennék, megmutatnám." Ám ha tényleg, a legjobb belátásod szerint képtelen lettél volna bármit is tenni, akkor ennek semmi köze a „tökösséghez".

- Tudod, azt gondolom, hogy egy tizennégy éves kölyök nem szállhat szembe az apjával, amikor az retteg, hogy a dolgok teljesen kicsúsznak a kezéből, és ezért így szól: „Nézd, fiam, ez van." Tehetetlenségében még így is a tőle telhető legjobbat választotta.

Az élet néha megszívat. Kérlek, gondolj most legalább három-négy ilyen helyzetre, és halkan, elfogadóan mondd magadnak: „Ebben a helyzetben semmit sem tehetek. így alakult." Majd döntsd el, hogy ez jól esik-e neked! Néhányan ezt így fejezik ki: „megengedem magamnak, hogy csak legyek". Tényleg semmit sem tehettél volna. Próbáld ki, és fedezd fel, hogy menynyire működik nálad...

- Hát, annyit mondhatok, hogy nem szívesen vagyok tehetetlen. (Nevet.)

Nem ismerek senkit, aki az lenne. De az igazság mégis az, hogy időnként tehetetlen vagy, nem? Superman is tehetetlen volt, amikor a kriptonlovaggal találkozott. De mit választasz? Hogy tehetetlen vagy, és emiatt még elégedetlenkedsz is, vagy azt, hogy egyszerűen tehetetlennek érzed magad? Ezt te döntőd el.

- (Nevet.) Talán túl sokat vártam magamtól, de próbáltam elkerülni, hogy hidegnek kelljen éreznem a golyóimat abban a helyzetben.


324


Tehát szerinted ennek az illetőnek magának Krisztusnak kellett volna lennie, hogy megfelelően kezelje a helyzetet. Hunyd be a szemed...

- Teljesen annak, hogy mindezeket a képességeket... Csitt! Túl sokat beszélsz. (Sam nevet.) Hunyd be a szemed!

Lásd magad előtt ezt a személyt és mondd neki: „Tudod, ameny-nyire én meg tudom ítélni, magának Jézus Krisztusnak kellett volna lenned, hogy ezt a helyzetet megfelelően kezeld..."

Most pedig lépj bele a testébe! Érezd azt, amit ő érez, nézz szembe azzal, amivel ő szembenéz, és éld át a korlátait, a hiedelmeit, a készségeit, amit találsz, amíg képes nem vagy teljesen együtt érezni vele...

Hogy ment? - Elég szépen alakult, de a legkülönösebb az egészben, hogy

mintha tőle örököltem volna a jéghideg golyókat. Vissza tudod adni? (Sam nevet.) Akarod? El tudod képzelni,

amint azt mondod: „Ez a tied! Nem az enyém! Az enyém meleg!" (Sam nevet.)

- Amikor beléptem a testébe, ez jutott az eszembe: „Hogyan is lehetnének a golyóid nem jéghidegek?"

Rendben. Próbáld ki, milyen, ha megmondod neki: „Szeretném visszaadni a lefagyott golyóidat; eleget voltak nálam." Add vissza neki! (Hosszú szünet.)

- Nem nagyon sikerül. Azt el tudom képzelni, hogy visszaadom, és azt is, hogy azt mondom: „Itt van, fogd! Ez a tiéd, nem az enyém!" De valahogy mégsem hat. Még mindig hidegek a golyóim.

Amikor beléptél a testébe, az jutott eszedbe, hogy „miként lehetnék ez az ember jéghideg golyók nélkül", igaz?

- Igen. Mi az összefüggés a személye és a jéghideg golyók között?

Miért ilyen szoros a kapcsolat a jéghideg golyók és a helyzetben mutatott viselkedése között?

- Mit szeretnél, hogyan válaszoljak erre? Azt kéred, hogy

325

- Mondhatta volna azt, hogy „figyelj, ebben a döntéshelyzet ben vagyunk, légy szíves, ezt és ezt tedd! Fogalmazhatnék máshogyan is, de a lényeg, hogy ne borítsd ki a bilit." Beszélgettem erről a kérdéses személlyel, aki ezt mondta: „hát, sokat gondolkodtam ezen: hogyan tudtam volna megoldani, milyen kárt okoztam", és a többi, és a többi. Mindketten nyitottak vagyunk és - bizonyos mértékben - tudunk őszintén beszélgetni erről; már amennyire együtt képesek voltunk visszaemlékezni és tudatosan felidézni az eseményeket. Még lehetne folytatni, de már eddig is hatalmas lépést tettünk.

Igen, teljesen igazad van. És miközben erről beszélgettetek, képes voltál együtt érezni az illetővel és a korlátaival - átérezni a korlátoltságát és a tehetetlenségét?

- Valamennyire. Azt hiszem, több együttérzésre lenne szükségem a helyzetben.

Mi lenne, ha ezt megtennéd most? - Megpróbálom. Csak egy csöppet tűnsz bizonytalannak (Sam nevet.), és ez

rendben is van; gondoltam, megemlítem. Rendben, elmondom, mit tegyél. Képzeld el, hogy a kérdéses személy itt van a teremben, és gondolj vissza arra a kíméletlen helyzetre! Bele tudod magad helyezni a testébe, és átérezni, amit ő érez, persze csak azért, hogy jobban megértsd? Nem arról van szó, hogy az ő életét éld, vagy ilyesmi, pusztán így jobban megértheted az ő tehetetlenségét, dühét, reménytelenségét, korlátait, hogy milyen, amikor valakiben nincs meg a szeretet, a helyzet tágabb összefüggéseinek átlátása, vagy az az erőforrás, amely képessé tette volna, hogy jobban kezelje a helyzetet. Hiszem, hogy az emberek mindig a képességeik szerinti legjobb döntést hozzák. Előfordul, hogy ez még mindig pocsék, de csak azért, mert mindenkinek vannak korlátai, és egyesek korlátoltabbak másoknál, különösen bizonyos helyzetekben.

- Hát, azt hiszem, ebben a helyzetben... Jézus Krisztusnak kellett volna lennie, hogy megoldást találjon.


326


Ez az ő korlátoltsága. - így van, ez az ő korlátoltsága; de bárcsak képes lett volna

kitörni ebből, vagy akár most képes lenne erre! De fogalmam sincs, hogy ez miként történhetne meg. Ha lenne egy kívánságom, hát ezt kívánnám... ráadásul vele együtt én is ott rekedtem a csapdában.

Hogy vannak most a golyóid? - Hát, egyértelmű, hogy átvettem ezt a dolgot. (Nevet.) Még

nem olvadtak fel teljesen. Bármikor megszólíthatod: „Tudod, szeretnék tenni azért,

hogy a golyóid kissé felmelegedjenek." Épp az imént említetted, hogy mennyire szeretnéd, ha ez a korlátoltsága megszűnne. Esetleg megmutathatnád neki, hogy miként tegye.

- Végül is ezt teszem. Visszalépek a helyzetbe, és azt teszem, azt mondom, amit szükségesnek érzek, amit akarok.

Rendben. Talán ezzel a hidegérzettel később kellene foglalkoznunk. Az imént több kép is volt erre, fönt, és ezek közül megpróbáltad az egyik legkellemetlenebbet elmozdítani; ez az előbb említett élmény volt?

- Kapcsolódik ahhoz... Nem az eredeti helyzet, de mintha az eredeti élőbb - nem elbeszélt - változata lenne...

Jó. Ha most erre a helyzetre gondolsz, azt tükrözi, ahogyan a jövőben akarsz viselkedni hasonló helyzetben?

- Hmmm. Igen. Érdekes; megvan a szín és... Rendben. Kérlek, hozd ezt ide le a bal oldaladra... - Le tudom hozni a helyzet képét, de mégis úgy érzem, mint

ha kicsit... már nem éppen seb, nem is hideg, mint a jégkocka, de mégsem illeszkedik be tökéletesen.

Értem, akkor rakd vissza! Pusztán a kíváncsiság kedvéért, kérlek, válassz egy másikat föntről, amely nem a legkellemetlenebb, és először ellenőrizd, hogy jó-e! Azt mutatja, ahogyan egy jövőbeli hasonló helyzetben viselkedni szeretnél? (Hosszú szünet.)

- Igen. Egy viszonylag jelentéktelen, ártalmatlan változa-

327

próbáljam meg elmondani, vagy... Hát, éppen csak néhány szóban. Mi az összefüggés az egyé

nisége és a jéghideg golyói között? - Hát... hogy halálosan meg van rémülve attól, vajon mi lesz

a feleségével, hogy engedélyt kellett adnia az elektrosokk-keze-léséhez, hogy a felesége valószínűleg...

Tehát ebből fakad a tehetetlenség érzése? - Teljes mértékben. Értem, csak ezt akartam tudni. Tehát az illető ebben a nn

gyon-nagyon kemény helyzetben van. A kérdés a következő; felismerve ezt a roppant kemény szituációt, amelyet szinte csak Jézus Krisztusként tudott volna megoldani, hogyan maradhattak volna mégis melegek a golyói? Hiszen ez nem következik szükségszerűen a helyzetből. Ha egy zongora rád esik a tizedik emeletről, lehet, hogy szétlapít, de a töködnek nem kell lefagynia miatta...

Hadd fogalmazzam meg ezt másképpen, hátha segít. Amikor nagyon-nagyon nehéz helyzetben találod magad, hibáztathatod magad amiatt, hogy nem feleltél meg...

- Igen. Vagy mondhatod egyszerűen ezt: „Ember vagyok, esendő;

és ezzel nem tudok megbirkózni." így hű maradsz magadhoz, még különösen komoly próbatételkor is...

Ugy is mondhatjuk, hogy felismered és elismered a korlátai-dat, hiszen bizonyos helyzetek tényleg a végletekig feszítik a húrt. A probléma a helyzetből adódik, nem belőled, a férfiasságod hiányából, vagy bármi hasonlóból...

- Nem tudom, hogy az apámnak volt-e egyáltalán bárkije, aki barátként segíthette volna ebben a helyzetben. Azt hiszem, egyedül volt, rettentően megrémült, és nem nagyon tudom elképzelni, hogy miként tarthatta volna fönn... a férfiasságát, vagy az önmagához való hűségét ebben a helyzetben. Szerintem szó szerint fel kellett áldoznia magát, és bizonyos mértékben még mindig ezt teszi. Nem lát más lehetőséget a megoldásra.

ÉNKÉP - VÁLJ AZZÁ, AKI LENNI SZERETNÉL NEMKÍVÁNATOS TULAJDONSÁG ÁTALAKÍTÁSA

Rendben. A lüktető körök tovább segítették a beilleszkedését, de még nem tökéletes. Még mindig hiányzik valami. Most megállok és felteszek egy elég egyszerű kérdést: „tekintélyelvű ember vagy?"

- Tudok az is lenni. Ami azt illeti, az voltál. Képes vagy rá, és ezt nem szeretném

elvenni tőled, hiszen jól jöhet bizonyos helyzetekben. Ám a képek, amelyeket idehoztunk a lilás ragyogásba, mind a kölcsönös tisztelet példái, igaz?

- Igen, így van. Szóval hogyan jellemeznéd önmagad most? - Azt hiszem, sokkal több bennem a tisztelet és a szeretet. De

azért ez még nem tökéletesen igaz. Persze, de azt hiszem, ez teljesen rendben van, hiszen még

be kell fejezd az utolsó fönt maradt képek átalakítását, mielőtt mindet le tudod hozni egészen ide. Ezért kérlek, gondolkozz el ezen: „Milyen egyéb erőforrással tölthetném fel ezeket a helyzeteket?" Előfordulhat, hogy egy kicsit több együttérzésre, szeretetteljes jóindulatra, vagy egyébre van szükséged. Most abbahagyjuk; kérlek, majd magadban folytasd tovább!

(A csoporthoz.) Elég sok dolgot sikerült megváltoztatnunk, ám a szerteágazó átalakításban könnyű elmerülni és szem elől téveszteni a végleges célunkat. Ezért emlékeztetlek benneteket, hogy minden egy célt szolgált: a kölcsönös tisztelet képességének kialakítását. Azt gondolom, mindenki át tudja élni a Sam által felhozott általános problémamegoldási mintákat, vagyis a nehézségek kezelésének két lehetséges módját, a tekintélyelvű hatalmat, erőszakot és a kölcsönös tiszteletet, együttérzést. Erőszakkal egyszerűen és gyorsan letudhatunk egy problémát, csak ez gyakran több gondot okoz, mint amennyit megold. A kölcsönös tisztelet rendszerint összetettebb és időigényesebb, de sokkal inkább vezet tartós megoldáshoz. Akartok kérdezni valamit Samtől?

Andy: - Sam, említetted, hogy „iszonyúan nyomasztott minden" az egyik nehéz helyzetben, és azt is, hogy édesanyádnak

329 328

tát választottam az eredeti élménynek, ami a szüleimmel való viselkedésemmel kapcsolatos, és már jelentősen átformáltam. Valóban sokkal könnyebben tudom lehozni és beilleszteni; ezt már a mindennapi életben is képes voltam nagyrészt átformálni.

Remek. Válassz egy másikat és azzal is tedd ugyanezt! - Nincs már olyan sok fönt. Még a zűrösebbeket is a lilás ra

gyogás szélére tudom hozni, míg a többit a fény közelébe teszem.

Rendben; kérlek, gondold végig, hogy miként alakítottuk eddig az élményeidet, és gondolkozz el azon, hogy milyen erőforrást tudnál még felhasználni azokhoz a példákhoz, amelyek még csak részben vannak lent! Javultak, de még nincsenek a megfelelő helyen. Milyen erőforrásra van szükséged, hogy teljesen átalakítsd ezeket, kényelmesen lehozd ide és beilleszd a lilás ragyogásba?

- Már többet is megemlítettünk. Együttérzés, szeretet, valami, amit „szívbeli gondolatnak" nevezek, tiszta gondolkodás; meleg, élő, lüktető, mozgó. (Sam hangja roppant kifejező, miközben karjaival nagy, egymásba fonódó, függőleges köröket ír le.)

Nagyon jól mutat, ahogy a karodat így körbelendíted. Meleg, lüktet; tulajdonképpen nagy, meleg golyókat rajzolsz. (Sam nevet.)

Rendben, hunyd le a szemed, kérlek! Vedd azt a bizonyos legkellemetlenebbet, majd hozd elő ezt a meleg, lüktető áramlást, azokat a tágas, simító mozdulatokat! Bizonyára át tudod alakítani azt a keveset, ami maradt belőle! Mi szüntetné meg a sajgását, a hidegségét, miközben lehozod ide, bele a lilás ragyogásba? (Hosszú szünet.)

- Hú, sokkal közelebb került! Most itt, a lábszáramban érzek hidegséget és zsibbadást.

Esetleg hagyhatod, hogy ez a hidegség végül lekússzon egészen a lábujjad körméig, és akkor csak a körmöd lenne fagyos. (Sam nevet.)


330


alapvető része, és így különösen nagy hatással van rá; ha ezt használjuk, a beépült változás hasonlóan mélyen érinti majd. Az átalakítani kívánt tulajdonság hátterében ráadásul nehéz múltbeli események voltak, ami szintén szokatlanul hosszúra nyújtotta a gyakorlatot.

Ne gondoljátok, hogy a változás mindig ilyen nehézkes; hadd mutassak egy beszámolót, amelyet egy gyakorlatot követően küldött az egyik résztvevő. Az általa választott tulajdonságot sokkal könnyebb volt átformálni, mint Samét.

Abból indultam ki, hogy szétszórt vagyok. Amikor átnéztem az összes élményemet, ami ezt bizonyította, rádöbbentem, hogy mindegyikben valami „nemszeretem" dolgot kellett csinálnom. Ezeket az élményeket áthelyeztem egy másik példatárba. Majd felfedeztem számos helyzetet, ahol valójában eléggé összeszedett voltam. Ez nagy hatást tett rám; semmi többet nem kellett tennem, még arra sem volt szükség, hogy ellenpéldákat alakítsak át. Mindezt a példák és ellenpéldák csoportosítása tette lehetővé. Azóta sokkal több dolgot tudok elvégezni anélkül, hogy küszködnék.

Miután elvégeztem ezt a gyakorlatot, úgy érzem, én döntöm el, hogy mit tegyek. Mivel tőlem függ, mit csinálok, egyszerűen csak cselekszem; nem érzem, hogy ezt meg azt meg kell tennem, miközben nem akarom. Más szóval már nem azt élem meg, hogy „meg kell tennem, de nem akarom", hanem egyszerűen választok. Amikor korábban azt éltem át, hogy „meg kell tennem, de nem akarom", szétszórtnak éreztem magam, mivel csak keveset tudtam elintézni.

Most találjatok magatoknak párt, majd a következő oldalon lévő jegyzetet felhasználva, egymás segítségével alakítsátok át egy nem kedvelt tulajdonságotokat olyanná, amit helyette szeremétek! Akik terapeutaként vagy tanácsadóként dolgoznak, válasszanak maguknak hasonló foglalkozású párt, és a gyakorlatban felváltva legyenek segítők és páciensek! Akkor is vá-

331

elektrosokk-kezelést kellett adni. Kíváncsi volnék arra, hogy életed során sokat voltál-e depressziós?

Sam: - Igen, elég hosszú időn keresztül sokszor voltam depresszióban.

Szeretnék ezzel kapcsolatban mondani valamit, ha már fel merült. Sam erőforrása, a lilás ragyogó folt nagyon tág, sok mindent, egyebek között a rend több szintjét magában foglaló, kozmikus méretű általánosítás. Ráadásul erősen metaforikus, hiányoznak belőle a konkrét részletek. Emiatt egyszerre erőteljes, ám nehezen kezelhető vagy alakítható. Sam valószínűleg hasonlóan általánosítva és metaforikusán közelíti meg a siker telenséget, és éppen ez jellemző a depresszióra is. Ez a megjele nítés szintén hatásos, ugyanakkor nehezen változtatható. Mint minden egyéb, a nagyon tág általánosítások bizonyulhatnak erőforrásnak és problémának is a tartalmuktól és a környezettől függően.

Akartok még kérdezni valamit Samtől? Rendben. És tőlem? Annié: - Észrevettem, hogy nem alakítottál ki új példatárat;

a lilás ragyogást vetted alapul és a jó példákat - a többi közé -ebbe helyeztetted bele.

Igen, alkalmazkodni akartam Sam általánosító fogalmaihoz. A „kölcsönös tiszteletet" a lilás ragyogó foltban megjelenő kozmikus rend részeként írta le, és nem önálló tulajdonságként. Mivel ez egy mindent magában foglaló általánosítás, a kölcsönös tisztelet is a része. Ha a kölcsönös tiszteletet különálló tulajdonságként határozta volna meg, új, önálló példatárat alkottam volna. Az elején szándékosan nyitva hagytam ezt a kérdést, hogy ő döntse el, majd amikor egyértelműen kiderült, hogy ebben akarja összegyűjteni az élményeit, követtem.

Általában nem szívesen dolgozom metaforikus példatárral, mert az ilyen megjelenítési módban rengeteg részlet elvész, és szerintem most is ez volt az egyik oka annak, hogy a bemutató olyan hosszúra sikeredett, és nem fejeztük be teljesen az átalakítást. Viszont Sam lilás, ragyogó foltja énképének jelentős,


lasszatok párt, ha szívesebben végzitek a gyakorlatot egyedül, mert így utána elmondhatjátok az élményeiteket, közben pedig kisegíthetitek egymást, ha esetleg elakadtok vagy segítségre van szükségetek.

Ha szem előtt tartjátok az elérni kívánt célt, változtathattok a gyakorlat lépéseinek sorrendjén, hogy jobban igazodjatok a másik igényeihez. A lényeg, hogy a kívánt tulajdonság kialakítása vezéreljen. Ezzel nemcsak azt fogjátok gyakorolni, hogy miként hangolhatjátok össze az eddig tanultakat, hanem lehetőségei kaptok minden egyéb, változást előidéző módszer alkalmazására is. Szánjatok körülbelül 30 percet egy körre. Akár sikerül befejeznetek a gyakorlatot, akár nem, értékes tapasztalatokkal fogtok gazdagodni.

12. gyakorlat: Nem kedvelt tulajdonság átalakítása kedvelt tulajdonsággá (párban, 30 perc fejenként)

Gondolj egy tulajdonságodra, amelyet nem kedvelsz! Tudod, hogy valamilyen vagy, és szeretnél ennek az ellenkezője lenni. Egyértelmű, hogy melyik tulajdonságot tartod jónak, és melyiket nem.

1. A pozitív példatár. Idézd fel a jó tulajdonságod példatárának szerkezetét és működését! (Ezt már ismeritek.)

2. Finomhangolás. Használd fel az eddig tanultakat a tulajdonság belső megjelenítésének pontosítására; építs példákat a jövőbe, adj hozzá hiányzó modalitásokat és érzékelési helyzeteket, dolgozd fel az ellenpéldákat és így tovább! (Ezt is csináltátok már.)

3. Fedezd fel a nem kedvelt tulajdonság szerkezetét és működését! Hogyan jeleníted meg a nem kedvelt tulajdonságot?

4. Egyértelműségi vizsgálat. Van bármely részednek kifogása az ellen, hogy a választott tulajdonság ellentéte énképed

332


kedvelt részévé váljon? Mielőtt továbblépsz, kezeld az ellenvetéseket a kifogás és a tulajdonság átformálásával, erőforrások hozzáadásával, új viselkedés kialakításával, vagy bármilyen más módon, mindaddig, amíg sikerül valamennyit feloldani!

5. Vizsgáld meg a példatár élményeit (vagy ezek egy csoportját), és döntsd el, hogy valójában nem tartoznak-e valamilyen másik tulajdonsághoz, amelyet ennek megfelelően át lehet nevezni és el lehet különíteni az eredeti tulajdonságtól!

6. Az új, kedvelt tulajdonság. Vedd valamennyi jó példát, majd gyűjtsd össze őket, és helyezd a pontosított, eredeti, pozitív példatár szerinti szerkezetbe! Ezt követően találj további pozitív példákat, még akkor is, ha ezek jelentéktelennek vagy következmény nélkülinek tűnnek: „Az életem során mikor voltam akár csak egy cseppet is kedves?"

7. Az ellenpéldák átalakítása. Csoportosítsd az ellenpéldákat, alakítsd példákká őket, majd helyezd az újonnan kialakított pozitív példatárba!

8. Az új tulajdonság átnevezése. Alaposan vizsgáld meg az új példatárat, és válassz ráillő összegző elnevezést!

9. Visszatekintés. Ha visszatekintesz a múltra, milyen különbségeket észlelsz a mostani és a gyakorlat előtti helyzet között? Ahogy most felidézed, mi a különbség aközött, amit most érzel, és amit a gyakorlat előtt éreztél?

10. Ellenőrzés. „ vagy?" Figyelj a nem verbális jelekre! 11. Egyértelműségi vizsgálat. Ismét ellenőrizd, hogy egyér

telműen elégedett vagy-e azzal, amit létrehoztál! Van bármely részednek ellenvetése a változással szemben? Kezeld az ellenvetéseket!

* * *

Van kérdésetek, észrevételetek a tapasztaltakról? Al: - Miután példákat gyűjtöttem és a helyükre tettem őket, észrevettem, hogy mindegyikben akadt valaki, akinek a magas elvárásait felülmúltam, ám az ellenpéldáimból hiányoztak a nagy


334


általában nem szívesen ismerik el az ilyesmit, és hajlamosak a segítséget személyes támadásnak venni, illetve védekezni ellene.

Egy másik megoldás, ha kiderítjük, hogy mire van szükségük a változáshoz, majd valamilyen általuk elfogadható érvet találva segítünk nekik kialakítani a hiányzó tulajdonságot. Düh, ingerlékenység esetében nagyon hasznos, ha megtanítjuk az illetőt a „másik helyzetének" átélésére, hogy képes legyen átérezni mások korlátait. Ha elfogadható érvekkel támasztjuk alá az együttérzéshez szükséges készségek elsajátítását, az új tulajdonság megoldja a problémát. El lehet mondani például, hogy ha megtanulja belülről átérezni mások hiányosságait, könnyebb előre látni az esetleg felmerülő nehézségeket, és ez felkészültebbé teszi olyan helyzetekben, ahol egyébként nem mozogna otthonosan. Mondhatunk bármit, ami illik a világképéhez, és tettvágyat kelt benne.

Szintén sokat számíthat ebben a változásban, ha élményei megfelelő elrendezésével meggyőzzük, hogy az emberek mindig a legjobbat választják. Tehát amikor valaki helytelenül viselkedik, csupán ki kell deríteni, hogy mit kell megtanulnia a megfelelő viselkedéshez. Esetleg rávezethetjük olyan következtetésre, amely eleve megelőzi, hogy feldühödjön. Ez a módszer kevésbé közvetlen, de valószínűleg kevesebb ellenállást vált ki, ha számára vonzó keretbe tudjuk foglalni az üzenetet.

Összegzés

Mostanra megtanultátok jellemezni és átalakítani az énképetek különböző aspektusait. Módosítottátok annak tartalmát és mindazokat a folyamatokat, amelyeket valamennyien arra használunk, hogy megjelenítsük énünket. Ezenkívül, azt is megtanultátok, hogyan lehet az ellenpéldákat átminősíteni és példákká alakítani. Már azt is tudjátok, hogyan alakítjuk a

335

elvárásokat megfogalmazó emberek. így a képzeletemben az ellenpéldákat ábrázoló helyzetekbe egyszerűen beletettem őket, hogy legyen valaki, akinek az elvárását túlszárnyalhatom.

Úgy hangzik, elég könnyen ment. Tehát ezeknek a magas elvárásokkal bíró személyeknek a jelenléte erőforrásként ösz tönöz. Emlékezz arra, hogy számos ember teljesítménye éppen gyengül mások magas elvárásai hatására; ilyen helyzetben le szélyezetté válnak! Ám ha neked beválik, remek.

Lou: - Volt egy részem, amelynek nem volt ellenvetése a jó tu lajdonsággal szemben, de ragaszkodott ahhoz, hogy joga legyen a jövőben kifogást emelni. Beleegyeztem, de mivel ezt szokatlannak találtam, megkérdeztem, mi a pozitív szándéka ezzel Nem akarta, hogy naivan optimistán éljem meg az adott tulaj donságot, és esetleg „túllőjek a célon". Tudva, hogy ez a részem mindig kész figyelmeztetni, a tulajdonság még jellemzőbb leli rám, és most határozottabban élem meg.

Terry: - Mi elég sokat dolgoztunk együtt, és néha már majd nem elvesztettük a fonalat, ahogyan az egyik helyzet vezetett a másikhoz. Nem fejeztük be teljesen, de jelentősen előrehaladtunk a jó tulajdonság megalkotásában. Mintha félig felépítettük volna a házat; még van rajta munka, de már látom, ahogy kezdi felvenni az alakját, és világos, hogy mi hiányzik még.

Remek. Amint azt Sam esetében láttátok, olykor időbe telik, amíg az összes átalakítást elvégezzük, ám ha szem előtt tartjátok a végső célt, előbb-utóbb eléritek.

Ben: - Eddig abból indultunk ki, hogy valaki felismeri a nehézséget okozó tulajdonságát. Mi történik akkor, ha valaki ezt nem ismeri fel? Tegyük fel, hogy az illető rendszeresen mérgelődik és másokat hibáztat, miközben mások ingerlékenynek, dühösnek látják, olyan embernek, aki saját magát sanyargatja.

Igen, ez gyakran előfordul. Nagyjából két módszert követhetünk ilyenkor. Az egyik, hogy saját kritériumrendszerük alapján meggyőzzük őket arról, hogy problémájuk van, majd ezzel foglalkozunk. Ez várhatóan nehéz feladat, hiszen az emberek


A Z E N H A T A R A I

bizonytalan vagy a nem kedvelt tulajdonságot kedvelt tulaj donsággá, és mit lehet kezdeni az „én nem vagyok..." típusú énképpel. Mindezekkel képesek vagytok szó szerint lépésről lépésre újjáalkotni és átalakítani önmagátokat. Elérkeztünk ah hoz a ponthoz, ahol már mindent megtanítottam nektek az énkép szerkezetéről és annak átalakításáról. Lehet, hogy néhánv apróságon átsiklottam, esetleg félreértettem ezt-azt, mégis azl hiszem, hogy elég teljes a kép.

A következő fejezetekben az énetek határait fedezhetitek fel, Határaink körvonalazzák az énképünk kiterjedését, és védelmeznek a határainkon túlról érkező veszedelmektől. Amikor megértjük, hogyan jelenítjük meg a határainkat, képesek leszünk módosítani őket. Mindez rendkívül sokat segíthet abban, hogy befolyásoljuk életszemléletünket, illetve a másokhoz és a környezetünkhöz fűződő viszonyunkat.

13. fejezet

A határaink felfedezése és átalakítása

Külső határaink

Az eddigi fejezetekben felfedeztük és átalakítottuk azokat a belső folyamatokat és élményeket, amelyek énképünket alkotják, azaz énképünk működésére összpontosítottunk. A következőkben az énképet más oldalról közelítjük meg: a határainkat fogjuk megvizsgálni, vagyis az énünk kiterjedését. Meddig terjed az énünk, és mit foglal magában?

Pszichiáterek véleménye szerint egyesek „határproblémákkal küszködnek". Ez a meghatározás meglehetősen sokféleképpen értelmezhető. Bizonyos emberek határai olyan gyengék és változékonyak, hogy nehezen tesznek különbséget a saját és a mások szükségletei és érzései között. A határok gyengeségét okozhatja az is, ha valaki túl sokat tartózkodik „más cipőjében", olyan gyakran éli bele magát más helyzetébe, olyannyira azonosul a másik igényeivel, hogy megfeledkezik a sajátjairól. Ezeknek az embereknek meg kell tanulniuk világosan elkülöníteni e kettőt, és visszanyerni az egyensúlyukat, hogy képesek legyenek a saját és a mások vágyait is tiszteletben tartani. Vannak, akik arról számolnak be, hogy mások jelenlétében csak nagy nehézséggel képesek megőrizni a „személyes terüket". Akadnak, akik attól félnek, hogy egy meghitt kapcsolatban a másik annyira rájuk telepszik, hogy elveszítik önmagukat, „fölemésztődnek", és szeretnék megtanulni, hogy miként őrizhetik meg erős énjüket.

339


340

A HATÁRAINK FELFEDEZÉSE ÉS ÁTALAKÍTÁSA

341

Az én túlságosan merev határa ellenben azzal járhat, hogy az illető nagyon távolinak, különállónak érzi magát másoktól, magányos, és nehezen alakít ki meghitt kapcsolatokat, mi több, megnehezítheti a vallásos élmények átélését is. Az utóbbiakai keresők éppen a határokat akarják lebontani, hogy átélhessék az Istenhez, világegyetemhez való kapcsolódás és a mindenséggel való egység élményét.

A határok milyensége még akkor is okozhat nehézséget, ha azok valahol a két véglet között mozognak. A túl kemény és rideg határok könnyen törékennyé válhatnak, miközben a túlságosan lágyak és rugalmasak alig nyújtanak védelmet az esetleges behatolással szemben.

Határaink helyzettől függően jelentősen változnak. Két férfi például, akiknek eszébe sem jutna ölelkezni, vehemensen szorongatja egymást, ha az eseményt „birkózásnak" hívják. Az emberek közötti biztonságos távolság a nullára csökkenhet a párunk vagy egy közeli barátunk társaságában, és jelentősen megnövekedhet veszélyesnek ítélt idegenekkel szemben, különösen rossz hírű vagy félelmet keltő környezetben.

Egy jó Forma-l-es pilóta teste szinte eggyé válik az általa vezetett autóval. Az autó így a teste részévé, meghosszabbításává válik, mintha a kéz- és lábujjaival érezné a pálya felszínét, hőmérsékletét, a gumik oldalirányú húzását a kanyarban. Ahogyan azt egy sok éven át versenyző barátom mondta egyszer: „Amikor keresztülhajtasz egy érmén, tudni akarod, hogy melyik évben verték."

Határainkra a belső állapotunk szintén jelentős hatással van. Próbáljátok ki, hogyan érzékelitek a határaitokat, amikor betegek vagytok és hasonlítsátok ezt össze azzal, amikor makkegészségesnek érzitek magatokat!

Az is jelentősen befolyásol, hogy mit engedünk be a határainkon. Aki önmagát leginkább racionális gondolatokkal azonosítja, vitatkozós lesz, hiszen ez az egyik legjelentősebb vonása. Aki a fizikai erejével vagy a szexualitásával azonosul, inkább

ezeket a tulajdonságait fogja védelmezni. Mások egy focicsapattal azonosulnak, és a csapat győzelmeit és vereségeit mintha a saját maguk diadalaként, kudarcaként élnék meg. Amikor valaki erősen azonosul a kocsijával vagy a hazája zászlajával, ha ezeket megrongálják, úgy felbőszül, mintha a saját teste sérült volna meg; akár ölni is kész érte. Ugyanakkor más, aki nem azonosul a megrongált zászlóval, esetleg csupán ilyesmire gondol: „milyen kár ezért a tökéletesen ép selyemért". Aki felbőszül egy zászló tönkretétele miatt, olyannyira elvész az azonosulásban, hogy el sem tudja képzelni az esemény másféle értelmezését; fel sem merül benne, hogy ez máshogyan is érinthetné.

A legtöbb ember elég erősen azonosul a közvetlen családtagjaival; általában valamivel kevésbé távolabbi rokonaival vagy hazája, etnikai csoportja más tagjaival. Ez a fajta csoporttudat elősegíti a csoporton belüli összetartást és az egyéni hovatartozás kialakulását, de egyúttal okot szolgáltathat a határon kívüliek semmibevételére és megtámadására is.

A másik emberrel való azonosulás teljes hiánya megkönnyíti, hogy embertelenül bánjunk vele, akár meg is öljük. A háborúk előkészületeiben az ellenséget mindig embertelennek, őrültnek, ördöginek ábrázolják, kifigurázzák, ostoba állatként tüntetik fel, olyannak, akivel nem lehet emberi szót váltani. Ha az ellenségre magunkhoz hasonló emberi lényként gondolunk, sokkal nehezebb bántalmaznunk, hát még elpusztítanunk.

Sok évvel ezelőtt Edward T. Hall rámutatott, hogy minden embernek „személyes tere" van, ami - legalábbis részben - függ a kultúrától, és felfedezhető beszélgetés közben (vö. Hall 1959). Az észak- és nyugat-európai országokban az első alkalommal beszélgető emberek közötti biztonságos távolság jóval meghaladja a közel-keleti országokra jellemző mértéket. Amikor egy arab beszélget egy angollal egy összejövetelen, a kívülálló számára úgy tűnhet, mintha az arab kergetné az angolt. Amint ugyanis az arab közelebb lép, hogy az általa megszokott távolsághoz igazodjon, behatol az angol személyes terébe. Erre az


angol kényelmetlenül érzi magát, és egy-két lépést hátrál, hogy visszanyerje az általa kényelmesnek érzett távolságot. Ezután persze az arab ismét közeledik, és így tovább.

Sem Hall, sem más nem vizsgálta, hogy miként jelenítjük meg ezeket a határokat az elménkben, vagy azt, hogyan módosíthatjuk ezeket a megjelenítéseket, hogy új lehetőségekkel gazdagítsuk viselkedésünket.

Mivel ismét olyan területet fogunk felfedezni, amely rend szerint tudattalan, különösen sokat segíthet a határok feltérképezésében, ha „úgy teszünk, mintha". „Ha lenne határom, milyen lenne?" Mi történik, ha nehéz, veszélyes élethelyzetekre gondoltok és összehasonlítjátok a belső élményeiteket olyan alkalmakkal, amikor magabiztosak voltatok, és biztonságban ereztétek magatokat?

Mielőtt többet mondanék a határokról, kérlek, ismét alkossatok hármas csoportokat! Ha tőletek igen különbözőnek tűnő csoporttársakat választotok, valószínűleg többféle megjelenítéssel fogtok találkozni, ami érdekesebbé teszi majd az élményt. A következő kérdések segítségével fedezzétek fel, hogyan jelenítitek meg énetek határait!

13.1. gyakorlat: A külső határaink felfedezése (hármasban, 15 perc)

• Hány határt érzékelsz: egyet vagy többet? • Hol vannak a határaid, és milyen jellemzői(k) vannak? • Milyen megjelenítő rendszerekben (modalitásokban) és mi

lyen szubmodalitásokkal jeleníted meg az egyes határokat? • A határ analóg (két szélsőség között változó) vagy digitális

(be/ki)? (Előfordulhat, hogy mind a két jellemző igaz rá, esetleg bizonyos események közben analóg, máskor digitális.)

342


• Mit engedsz át a határaidon, és mit nem? • Miként módosulnak a határaid különböző környezetben? • Mi a határaid hasznos szerepe? Általában elmondható, hogy

a határok védelmeznek valamitől. Pontosan mitől, hogyan és mennyire sikeresen védelmeznek?

• Okoznak ezek a határok bármilyen nehézséget? Vannak a határaidnak nem kívánt következményei?

Először csendben fedezzétek fel a saját határaitokat, erre öt percetek van! Hogy fest? Milyen hangja van? Ha kinyúlnál és megérintenéd, milyen érzés lenne? Miután felfedeztétek a határotok jellemzőit, kísérletezzetek a módosításukkal! Ha például élénkrózsaszín, vajon milyen lenne, ha zöldre, lilára vagy más színűre változtatnátok? Kísérletezzetek a határaitok méretének, kiterjedésének és vastagságának módosításával, és fedezzétek fel, miként hat rátok a változás! Ha a határ elsősorban belső képként jelenik meg, kísérletezzetek, és adjatok hozzá különféle hangokat és anyagokat, hogy kiderüljön, vajon ez erősíti vagy gyengíti-e a rendeltetését!

Az ezt követő tíz percben beszéljétek meg az élményeiteket csoporttársaitokkal, majd folytassátok a kísérletezést, és módosítsátok a határaitokat különféle módokon! Ha valakit kemény ezüstpáncél vesz körül, a társát pedig puha, meleg energiamező öleli körbe, próbáljátok ki egymásét! Kísérletezzetek azzal, hogy miként tudjátok változtatni határaitok képét, hangját, érzetét, és figyeljetek arra, hogy mindez hogyan befolyásolja az élményeiteket!

* * *

Szeretném hallani, milyen tapasztalatokat gyűjtöttetek a határok felfedezése és módosítása során! Amikor az emberek először kezdik felfedezni énük határait, gyakran gondolnak ilyesmire: „Ezt csak most találtam ki; nincs jelentősége." Am amikor mégis átalakítják a határaikat, általában úgy találják, hogy a módosítás alapvetően befolyásolja énélményüket, és ez nagyon

343


meggyőzően hat: még ha „kitalálták" is, tényleg van benne va lami valóságos.

Alice: - Japánban nőttem fel, majd az USA-ba költöztem, és azt fedeztem fel, hogy a két országban egészen másfajta a hatá rom. Japánban a határt sokkal távolibbnak, merevnek, keskeny nek, fémszerűnek élem meg, míg az USA-ban közelebb van, jóval szélesebb, puhább, mintha szigetelőhab lenne. Az USA-ban sokkal kényelmesebben érzem magam.

Sandy: - Amikor kívülről néztem magamat, a testemet hosz-szú csíkban durva bőr fedte, egy tatuhoz* hasonlóan, és ebből hegyes, védekezésre szolgáló tüskeszerű dolgok álltak ki elölről egészen az államig és hátulról a fejem búbjáig. Ez az irha ne hezíti a mozgásomat, elszigetel. Elég furcsa volt ezt megtapasz talni, de nem ért váratlanul. Amint kívülről figyeltem, a tüskés irhába bújt önmagam hátranézett rám, és ezt kérdezte: „Tényleg erre van szükséged?"

Al: - Azt fedeztem fel, hogy a határom elöl lényegesen távolabb volt a testemtől, mint hátul, és ez nem véletlen, hiszen a hasamat, a fejemet jobban kell védenem, mint a hátamat. De az volt az igazán érdekes, hogy a jobb oldalon körülbelül kétkar-nyi távolságra volt tőlem, míg a bal oldalon épp karnyújtásnyira. Emiatt jobban esik, ha valaki a bal oldalamon áll közelebb hozzám. Bili erre megkérdezte, hogy mi lenne, ha a mellettem álló személy álmaim nője volna, mire a határok azonnal kitágultak és körülölelték.

Nagyszerű, hogy ilyen rugalmas. A határaink ehhez hasonló átalakítását tudatos gyakorlással automatikussá tehetjük, ha ez összhangban van a szükségleteinkkel és az értékeinkkel. Ha valaki nagyvárosban lakik, a lakásából elindulva érdemes a határait automatikusan kiterjesztenie, hogy kiélesítse a figyelmét esetleges veszélyhelyzetekre.

Amikor két ember meghitt, összhangon alapuló együttlété-

* C s o n t p á n c é l l a l bor í tot t , f ő k é n t D é l - é s K ö z é p - A m e r i k á b a n h o n o s e m l ő s (a l e k t o r ) .

344


ről beszélünk, mondhatjuk azt is, hogy feloldódtak a kettejük közötti határok. Már ismeritek a személyes határaitok egyes jellemzőit, így tudatosan is felhasználhatjátok ezeket az ismereteket, hogy rokonszenvet alakítsatok ki. Sokan tanítják, hogy miként igazodjunk többek között mások légzéséhez, testtartásához, gesztusaihoz, hangszínéhez; noha ez mind hasznos, meglehetősen fárasztó mindezeket egyenként, tudatosan nyomon követni!

Ehelyett egyszerűen megnyithatjuk a határainkat és gyengéden, finoman kiterjesztve körbevehetünk vele egy másik személyt, akár egy csoportot is. Ettől a figyelmünk önműködően és tudattalanul rájuk irányul, miközben a viselkedésünk jelentős része magától illeszkedni fog hozzájuk. Ez a rokonszenvteremtés lényegesen holisztikusabb, a másik személy egészét tiszteletben tartó módja, amely sokkal kevésbé köti le a tudatos figyelmünket, és így azt egyéb teendőinkre fordíthatjuk.

Ez a hozzáállás ráadásul úgy vált ki rokonszenvet, hogy elkerüli a kétélű, olykor manipulatív „most rokonszenvet váltok ki belőled" jellegű viszonyulást, és kiegyensúlyozottabb, összehangoltabb viselkedéssel közelít a másikhoz. „Együtt vagyunk ebben a helyzetben". Érdemes tehát kísérletezni a határaitok kiterjesztésével, ha csoportba kerültök. Képzeljétek el, amint a határaitok gyengéden megnyílnak, és egyenként beengedik az embereket, majd vegyétek észre, hogy ez miként változtatja meg a viszonyulásotokat! Azt is megfigyelhetitek, hogy ez milyen hatást vált ki másokból.

Sam: - Egyszer egy egészen kicsi lakásban éltem, és el kellett költöznöm, mert úgy éreztem, hogy valahányszor megmozdulok a lakásban, a testem hozzáér a falhoz, pedig valójában nem érintettem azt. Visszagondolva erre rájöttem, hogy az énem túlnyúlt a falakon; ha képes lettem volna összehúzni a határaimat, nem zavart volna a lakás szűkössége.

Biztosan. Elképzelheted például azt, hogy bujkálsz, minél apróbb és kevésbé feltűnő próbálsz lenni, és a lakás egy titkos,

345


346


figyelnünk, és bizonyos helyzetekben ez a módszer hasznosnak bizonyul. Most pedig szeretném valakivel bemutatni, hogy miként kísérletezhetünk a határaink átalakításával.

Bemutató: A külső határaink átalakítása

Sandy: - Nekem jól jönne egy kis segítség. Egyáltalán nem tetszik a tatu szerű külsőm, és szeretném megváltoztatni.

Itt a ragyogó alkalom! Kérlek, gondolkozz el azon, hogy milyen élethelyzetekben van hasznodra ez a külső határ, hogyan védelmez téged, és mi egyébbel lehetne helyettesíteni a jelenlegit...

- Először ez jutott eszembe: tényleg mindenhová cipelnem kell ezt a jókora vasdarabot? (A kezében mintha egy körülbelül 60*90 cm-es dolgot tartana karnyújtásnyira maga előtt.)

Amikor az én külső határa a tiédhez hasonlóan ilyen közel van a testhez, rendszerint roppant erősnek és keménynek kell lennie, hiszen ha valami ennyire közel kerül hozzá, megbízható védelemre van szükség. Azonban ha a határ távolabb van a testtől - amint azt a karoddal mutattad a fémlemez említésekor -, képes idejekorán figyelmeztetni, ezért nem szükséges ilyen keménynek lennie. Ez különösen igaz akkor, ha a határ

. sűrűbb, és ki tud tágulni akár egy energiamező, amely a testtől távolodva gyengül...

- Kijjebb tudom tolni (karnyújtásnyira mutat), és ekkor mintha szétolvadna, változtatja az alakját. Még így is durva, irhaszerű, de könnyebben átjárható, és ha erősebb védelemre van szükségem, megszilárdul. Ha elképzelem, amint valaki ököllel próbál áthatolni rajta, látom, ahogy megállítja az ütést, mielőtt hozzám érne. Korábban sokat és durván szidalmaztak; azt hiszem, mindez innen ered.

Mi lenne, ha ezt a határt úgy alakítanád, hogy különösen alkalmas legyen erős hangok gyengítésére, elnyelésére?

347

biztonságos, védelmező odú. Ismertem egy ausztrált, akit Lon donban mindig elfogott az émelygés. Egy idő után rájött, hogv a határai igencsak kiterjedtek, a városiak pedig minduntalan behatoltak a személyes terébe. Amikor visszahúzta a határait, mindjárt jobban érezte magát.

Sokaknak van hasonló nehézsége a kocsikban lévő biztonsá gi övvel. Az öv sérti a határukat, és ettől korlátozva érzik ma gukat, mivel nem képesek a megszokott szabadsággal mozogni. Érdemes lenne megértetni velük, hogy öv nélkül valóban szabadon röpködhetnének az autóban és csúnyán megsérülhetnének egy baleset során. Majd megkérdezhetjük tőlük, hogy el tudják-e képzelni, amint az öv gyengéden és szeretetteljesen öleli körbe őket, balesetben pedig a testüket biztonságosan rögzítve védelmezi azt.

Dave: - Egy ismerősöm - noha jó szándékú - rendszeresen behatol mások személyes terébe, akik emiatt roppant feszélyezve érzik magukat. Fogalma sincs arról, hogy ilyen hatást vált ki, és senki sem szól neki. Sokat töprengtem, hogy mit is tehetnék ebben a helyzetben; nem hiszem, hogy, ha pusztán figyelmeztetném erre, sokat érnék el.

Azt javaslom, hogy először segíts neki átélni ezt az élményt olyan közel kerülve hozzá, amitől o fog feszengeni és hátrálni. Ezután kérdezd meg, hogy számára milyen élmény volt, majd mondd el neki, hogy a legtöbb ember ezt éli át, amikor ő közeledik. Végül segíthetsz neki beállítani a többség által kényelmesnek tartott távolságot, hogy ne „próba szerencse" módon kelljen kiderítenie azt.

Amint tudatosulnak bennünk az ilyen és ehhez hasonló folyamatok, hasznunkra fordíthatjuk őket. Virginia Satir családterápiás munkája során gyakran szándékosan egészen közel hajolt egy-egy családtag arcához, hogy magára irányítsa az illető figyelmét és megszakítsa a többi családtaggal szembeni haszontalan viselkedését (vö. Andreas, S. 1991). Amikor valaki tényleg „belemászik a képünkbe" roppant nehéz bármi másra


348


Nagyon köszönöm, Sandy; mindössze ezt akartam bemutatni. Folytathatod a kísérletezést magadban, és kiderítheted, hogy miként tudnád tovább tökéletesíteni a határodat. A külső határ képi megjelenését és érzetét még számtalan módon lehet változtatni, a határ által kiadott hangokról pedig még nem is szóltunk. Azt is kipróbálhatjuk, hogy milyen íze, illata lenne a határnak, majd változtathatjuk ezeket a jellemzőket is.

Az énképünkhöz és egyéb tudattalanul elsajátított dolgokhoz hasonlóan a határaink is általában a környezetünkben élőktől ellesett viselkedésekből származnak, és így mindig tökéletesíthetek. Elsősorban azért kérem, hogy kísérletezzetek a határaitokkal, mert így több lehetőségetek lesz megélni a veletek történteket. Határaink ismeretében szabadabban tudunk dönteni arról, hogy mit teszünk, hol, mikor, kivel, és mi célból.

Észrevehetitek, hogy a határaink igencsak metaforikusak. Fogalmam sincs, hogy miért védelmezi Sandyt a mályvaszín erősebben a zöldnél, és miért biztonságosabb számára az áttetsző, ködszerű határ a tatuirhánál. Nem könnyű megjósolni, hogy a határok változtatása miként fog hatni valakire, ezért kísérleteznünk kell, az eredményt pedig ellenőriznünk. Amikor azonban kísérletezés közben felvetünk néhány lehetőséget, a tudattalan elme rendszerint használható megoldásokat fog találni, amelyeket először kipróbálunk, hogy ellenőrizzük, jól működnek-e, majd ennek megfelelően módosíthatunk.

Remélem, ez a bemutató a határok alakításának több olyan módjára is fényt derített, amelyekre esetleg nem is gondoltatok, amikor az első gyakorlatban feltérképeztétek a határaitokat. A következő gyakorlatban alkalmatok lesz, hogy folytassátok a határaitok felfedezését és tovább kísérletezzetek velük.

349

- A szívem előtt lévő részének nagyon erősnek kell lennie. Itt a legfontosabb, hogy lecsendesítse a hangokat, mert ha tompít va hallom őket, még mindig érezhetem a saját érzéseimet. Ez tényleg jó; nagyon jólesik.

Milyen színű most ez a külső határ? - Hmmm... Zöldes árnyalatú és folyamatosan, lassan válto

zik. Áttetsző, ködszerű, mint a levegő, körülbelül tizenöt centiméter vastag, és szükség esetén képes vagyok megszilárdítani egyes részeit.

Értem. Próbáld ki, hogy valóban át tudod-e alakítani! Gondolj egy helyzetre, amelyben szeretnéd, hogy a határod megszilárdulva védjen...

- Igen, csak azon az oldalon szilárdul meg, ahonnan a veszély közelít.

Remek. Most pedig kísérletezz: színezd át más árnyalatra... (Sandy teljes felsőteste meginog, feje előrebillen.)

- Először a lilát próbáltam ki, jó volt, majd mályvaszínűre változtattam, ami még jobb volt. Ezután pedig ragyogó mályvaszínűre változott és fény sugárzott belőle. így sokkal jobban tetszik.

Rendben. Kérlek, ellenőrizd újra! Az, hogy tetszik, nem feltétlenül tükrözi a hatékonyságát. Gondolj egy helyzetre, ahol valaki rád kiabál, és vizsgáld meg, hogy a mályvaszínű határ mennyire képes megvédeni...

- Hát, leginkább az változott, hogy képes vagyok eldönteni, mit lépjek erre, ahelyett, hogy egyszerűen elnyelném a szavakat és védekeznék. Ki tudom mondani: „Itt az ideje, hogy beszéljek ezzel az emberrel; nekem ez így nem jó." Megkönnyebbültem.

Most pedig, kérlek, képzeld el, hogy újra azt a durva irhát viseled, és figyeld meg, mi történik...

- Legszívesebben beraknám a ruhásszekrénybe, ott tartanám; a maga nemében szép, de tulajdonképpen nincs szükségem rá. Ránézésre csinos, de kényelmetlen. Nem is volt annyira hatékony; lyukas volt, és ezt-azt beengedett kívülről.


13.2. gyakorlat: A külső határaink átalakítása (hármasban, 15 perc)

Térjetek vissza az előző hármas csoportba, és ismét-körülbelül öt percen át - kísérletezzetek a határaitok alakításával! Érdemes nehezen kezelhető helyzetet választani, vagy olyat, amelyben rugalmasabban szeretnétek viselkedni. Hogyan tudnátok úgy alakítani a határaitokat, hogy ezeket a helyzeteket könnyebben és magabiztosabban kezeljétek?

Tartsátok észben, hogy - miközben a megjelenítés változtatásával kísérleteztek - roppant fontos megőrizni a határok hasznos szerepét! Vegyétek észre, hogy miként lehetne tökéletesíteni a működését, és megszüntetni az esetleges kellemetlen következményeit, mellékhatásait!

Amikor elégedettek vagytok a változtatással, képzeljétek el, hogy milyen helyzetekben lenne rá szükségetek, majd küldjétek ezeket a jövőbe, ahogy ezt Sandyvel bemutattam! Ezzel egyszerre ellenőrzitek a határok hatékonyságát, valamint - ösztönössé alakítva - a kívánt helyzetekhez rögzítitek az új, átalakított külső határaitokat.

* * *

Van megbeszélnivaló a gyakorlattal kapcsolatban? Eileen: - Az én határom túl közeli és vékony volt, mintha celofán lett volna. Amikor valaki hozzáért, gondolkodás nélkül - elég hevesen - cselekedtem. Erősebb határt szerettem volna, ami korábban képes figyelmeztetni.

Jó, ha idejében érkezik figyelmeztetés. „Hűha, egyre furcsább ez a helyzet; azt hiszem, egy kicsit hátrébb kéne húzódnom." Esetleg: „talán itt az ideje, hogy hazamenjek" - vagy ami neked megfelelő. Min változtattál, hogy a határ erősebb legyen és idejében figyelmeztessen?

- Megerősítettem, meglágyítottam, és kiszélesítettem, amitől vastagabb és nagyobb lett.

Értem, tehát ez az egyetlen vékony határ szélesebb lett és

350


távolabb került a testedtől. Ettől hogyan lett képes idejében figyelmeztetni?

- Mivel ez az „energiamező" nagyobb és szélesebb, nem reagáltam olyan hevesen. Már azt is érzékeltem finoman, amikor valaki megérintette a külső szélét. Ha közelebb került hozzá, kicsit erősebben éreztem, és nem ért meglepetésként, ha ezután még közelebb jött az illető és kezdett zavaróan közel kerülni. Ráadásul a határ erősebb volt és idejében figyelmeztetett, így több időm maradt eldönteni, hogy mit tegyek. Most lényegesen jobb.

Tehát ezzel a lehetőséggel rugalmasabb lett a viselkedésed, szemben a digitális, „kiborulok tőle" jellegű viselkedéssel. Az ilyen ki-be kapcsolható határ igen jól jöhet valódi élet-halál helyzetekben, de a mindennapokban sokszor inkább hátráltat. Kipróbáltad, milyen a jövőbe küldeni, olyan helyzetekbe, ahol jól jönne?

-Igen, kipróbáltam. Nagyobb biztonságban éreztem magam, és több lehetőséget adott; így hagyom.

Ha a határ a testünkhöz túlságosan közel esik, későn figyelmeztet a veszélyre, és emiatt védekezni kényszerülünk. Jobban járunk, ha idejében kapjuk a figyelmeztetést, mert ezzel több lehetőségünk nyílik a válaszra. Ahhoz hasonlít ez, mintha autót vezetnénk pusztán az érzéseinkre hagyatkozva. Egyszerűen behunynánk a szemünket, bedugnák a fülünket és elindulnánk, így is észrevennénk a veszélyt, ám akkorra már egy kicsit késő lenne.

A látás egyik legcsodálatosabb jellemzője, hogy tőlünk távol eső eseményekről tudósít. Ha felnézünk az égre éjszaka, többmilliárd fényévnyire lévő csillagok fényét láthatjuk. A szemünk távoli dolgokról közvetít információt, és ez időt ad arra, hogy eldöntsük, mit tegyünk. A fülünk közepes távolságból hozza az adatokat; hallhatunk valamit kisebb távolságból, de közel sem olyan messziről, mint ameddig ellátunk. A bőrben lévő érzékeink pedig csak a hozzánk egészen közel lévő eseményekről

351


352


353

képesek tudatni minket. A veszély, ha már a testünket érinti, nagyon közel van, emiatt roppant gyorsan kell cselekednünk; a többségünk reakciója ilyenkor elég heves is.

Fred: - A zaj mindig elvonja a figyelmemet. Mintha egyált.i Ián nem is lennének határaim, és minden rezgés esőcseppkénl kopogna a bőrömön. Először kipróbáltam, milyen, ha a határaimat részben hangszigetelő pajzzsá változtatom, amely tisztán átengedi a finom hangokat, és tompítja az erős hangokat. Mái ez sokat jelentett, de azért ki kell próbálnom a valóságban is, hogy kiderüljön, mennyire hatékony. Azt is kipróbáltam, milyen lenne határ nélkül; elképzeltem, amint a hangok egyszerű en áthaladnak a testemen anélkül, hogy hatnának rám, hasonlóan az üvegen áthatoló fényhullámokhoz. Úgy tűnt, ez még egyszerűbb megoldás, ki fogom próbálni így is.

Ez az élmény egy különösen érdekes dologra mutat rá. „Határok nélkül" élni két, egymástól merőben különböző élményt jelenthet. Az egyik az, amikor a külső események ellenőrizhetetlenül hatnak ránk, és roppant sebezhetőnek érezzük magunkat. Van, aki ezt úgy éli meg, mintha a testét nem is fedné bőr, és teljesen ki lenne szolgáltatva a legjelentéktelenebb eseménynek is. Egy hideg tekintet jégcsapként fúródik a testébe, néhány kemény megjegyzés pedig nem a fülébe érkezik, hanem egyenesen szíven döfi. Annak, aki ilyesmit él át, különösen sokat segíthet képzeletbeli határokat kialakítani, hogy képes legyen befolyásolni az élményeit és a viselkedését.

Ezzel ellentétben a „határnélküliség" azt is jelentheti, hogy kiterjesztjük a határainkat, és a „külvilág eseményeit" befogadjuk az énünkbe. Ekkor ezek már nem a „külvilág" idegen eseményei többé. Amikor arra gondolsz, hogy a hang áthalad rajtad, ugyanez történik. Ez a hang már nem a testeden kívül létező dolog, amivel harcolsz, hanem az éned része. Amint elfogadod önmagad részeként, többé nem kell szembeszállnod vele.

Sue: - Hogyan kapcsolódik ehhez a szülő gyakori azonosulása a gyermekével, amikor a gyermek a szülő „testrésze" lesz,

így erősen átéli gyermeke sikereit és kudarcait? Mindenkinek vannak olyan élményei, amelyeket a határain

kon belülre engedünk, míg másokat azon kívül tartunk, és eltérően viselkedünk a befogadott és a kizárt élményekkel. Amikor valaki az előbb említett módon azonosul egy másik személlyel és általa él, rendszerint arról van szó, hogy a saját énképéből hiányzik valami. Lehet, hogy önmagát jelentéktelennek, szeretetre méltatlannak tartja, és ezt próbálja ellensúlyozni egy másik ember sikereinek átélésével. Ilyenkor mások sikere létfontosságú lesz számára ahelyett, hogy egyszerűen örülne neki.

A buddhisták ezt úgy hívják, hogy „ragaszkodik" a cselekedetei eredményeihez. Egy másik gyakori példa erre az a személy, aki viszonzatlanul szerelmes valakibe. Makacsul vágyakozik arra, hogy az illetővel legyen, azt gondolva, hogy ha ez valóra válna, örökké felhőtlen boldogságban úszna. Persze ez a lehetetlen szerelem általában nem oldaná meg a problémáit; inkább arra van szüksége, hogy ő maga változzon, betöltse az énjében tátongó űrt, megszűntesse a belső hiányosságait, és visszafogadja az elutasított részeit, amely miatt másoktól függ. Emlékezzetek, milyen nagy szüksége volt Péternek arra, hogy a felesége bizonygassa, mennyire szereti, hiszen nem volt belső bizonyossága a szerethetőségéről. Miután segítettem neki élményeket gyűjteni e tulajdonságának megerősítéséhez, már nem függött ettől, sőt képes volt a korábbinál jóval többre értékelni a felesége gyengédségét.

Egy ősi buddhista gyakorlat lényege, hogy szándékosan azonosuljunk bármivel, amit az énünktől idegennek érzünk, amit rajtunk kívül állónak gondolunk. Vajon mit élünk át ezáltal? Ez a tapasztalás újra kapcsolatba hoz minket az idegennek, tőlünk különbözőnek tartott dolgokkal és egyúttal lehetőséget ad önmagunk jobb megismerésére. Ráadásul különösen eredményesen segít tudatosítani a már említett „árnyéként"; ezt szeretném egy személyes példával is alátámasztani.

Körülbelül egy évvel ezelőtt egy tanfolyamon egyik este a


354

A HATÁRAINK FELFEDEZÉSE ES ÁTALAKÍTÁSA

sulás elősegíti a belső ellentmondás mindkét oldalának átélését, valamint elindítja a párbeszédet és a megoldáskeresést ahelyett, hogy vádolnánk és bírálnánk a részt, amellyel nem azonosulunk. A „másik" helyzetének átélése szintén ezt az elvet tükrözi. Ghandi is céltudatosan és rendszeresen követte ezt az elvet Indiában, amikor az angolokkal, vagy másokkal tárgyalt annak érdekében, hogy tökéletesen megértse és elismerje nézeteiket, miközben sosem tévesztette szem elől a saját céljait.

Az efféle azonosulás nem feltétlenül korlátozódik emberekre; bármivel azonosulhatunk és válhatunk ezáltal még teljesebbé. Csodálatra méltó dolgokat tudunk felfedezni önmagunkról, amikor kőnek, levélnek, tollnak vagy egyéb olyan, a környezetünkben lévő tárgynak képzeljük magunkat, amelyről általában nem gondoljuk, hogy a részeink lennének.

Kinézek az ablakon és meglátok egy levelet. „Levél vagyok. Itt növekszem, hogy miképpen, nem tudom; szeretem a nap melegét, a hűvös esőt, a csendes éjszakákat. Csak egy évszakot töltök itt; hamarosan lehullok, menedéket, táplálékot nyújtok a nyirkos földön élő bogaraknak, lesüllyedek a földbe, és talán éppen egy másik levél részévé válok egyszer." (Nem tudnám egy-két szóval leírni a könnyeim okát, melyeket ez a gondolatsor váltott ki, de elmondhatom, hogy az élet tünékenységéről és átmenetiségéről szóltak, valamint arról, hogy az élet múló ajándék, amelyet nem szabad eltékozolnunk.)

Amikor a misztikusok - ugyanezt az elvet tágabb értelemben alkalmazva - kiterjesztik az énüket az egész világegyetemre, hogy „eggyé váljanak a mindenséggel", és elfogadják az egészet, „a meztelen igazságot" úgy, ahogy van, nincs többé mivel viaskodniuk, hiszen bármi történjék, „Isten akarata" nyilvánul meg benne, „a világegyetem természetes kibontakozása". Ez egészen más értelmezését adja a „határnélküliségnek", és az eredménye merőben más életminőség, amelyet bölcsektől és misztikusoktól évezredek óta hallhatunk. Határaink működésének a felfedezése segíthet megérteni a misztikusok üzenetét,

355

szállodai szobámban ülve úgy döntöttem, bekapcsolom a tévét és „körbenézek". Nem szoktam tévét nézni, de mivel fáradI voltam, és már évek óta nem tévéztem, elhatároztam, hogy belekukkantok. Két órán át néztem a tévét, és ezalatt mintegy tucatnyi embernek oltották ki az életét, akik egyike éppen én voltam, amikor egy fegyver szembefordult velem és elsült!

Ám engem az a jelenet kavart fel leginkább, amelyben egy férfi egy megkötözött, teljesen kiszolgáltatott fiatal nőt gyalázott, kínzott. Kísértetként követett ez a kép, viszolyogtam tőle, és ez egyértelmű jele volt annak, hogy mennyire rajtam kívül állónak, végletesen idegennek találtam.

Úgy döntöttem tehát, hogy azonosulok a férfival, akinek a viselkedése ennyire irtóztatott. Belépve az élményébe egy olyan alkalom jutott az eszembe, amikor magam is egy tehetetlen ember kínzásáról fantáziáltam; nem tettem meg, de az biztos, hogy aprólékos részletességgel végiggondoltam! Amint megvizsgáltam a saját indíttatásomat a kínzásra és a gúnyolódásra, felismertem, hogy valójában a teljes tehetetlenség érzéséből fakadt; a kínzás tűnt az egyetlen megoldásnak arra, hogy az illető figyelmét magamra irányítsam. Ez a figyelem legalább egy csipetnyi érzetét nyújtotta volna annak, hogy hatalommal bírok és képes vagyok befolyásolni másokat.

Amint felfedeztem árnyékénemnek ezt az oldalát - beismerve, hogy bizonyos körülmények között én is képes lennék ilyen szörnyűséget tenni -, át tudtam érezni a bántalmazó férfi élményét. Ha hasonló helyzetbe kerülnék, továbbra is mindent megtennék azért, hogy a kínzást abbahagyja, de egészen másképpen viszonyulnék hozzá, együttérzéssel, megértéssel, nem pedig elutasítva és elítélve az illetőt... Biztos vagyok benne, hogy az együttérzés nem hátráltatná, hanem elősegítené a viselkedés megakadályozását.

A Gestalt-terápiának szintén kiindulópontja az elidegenedett dolgokkal való azonosulás. Az „üres székben" ülő illetővel (megtagadott ösztönnel vagy álom szereplőjével) való azono-


és ha valaki szeretne hasonló élményben részesülni, ezt egyszerűen elérheti azzal, hogy énjének határait alakítja át.

Belső határaink

Most szeretném, ha hasonló módon felfedeznétek a testeteken belüli határokat! Vannak belső határaitok? Ha igen, miket választanak el egymástól, és mi a hasznos szerepe ennek az elkülönítésnek? Itt is segíthet, ha eleve feltételezzük, hogy vannak határaink. „Ha volnának belső határaim, hol lennének, milyenek lennének, mit határolnának, és milyen hasznos céljuk lenne?"

A fizikoterápiával foglalkozó szakemberek gyakran említik, hogy munkájuk célja a testben található „energiablokkok" feloldása, vagyis olyan területek újbóli összekötése, amelyben a test természetes, összehangolt működése valamiképpen megszakadt. Ezeket a blokkokat fizikai feszültség, testtartási hibák, valamint sima, egyenletes mozgás helyett darabos, szaggatott mozdulatok jelzik.

Emellett ezek az energiablokkok észrevehetők abból is, ahogyan az emberek a testükre gondolnak, és megjelenhetnek bármelyik modalitásban, tehát képben, hangban, érzésben, illetve ezek finomabb szerkezetében, a szubmodalitásokban is. Ez a módszer valamelyest eltérő módon szemléli a fizikoterápia által régóta elősegített változásokat. Ám mivel én nem fizikoterápiával foglalkozom, engem elsősorban az elme érdekel, szeretnék újabb, hasonlóképpen eredményes módszerrel szolgálni. Énünk belső határainak felfedezése más módon segít hozzá ugyanehhez a megismeréshez, és egyúttal módot ad a blokkok feloldására és céltudatos átalakítására.

356


13.3. gyakorlat: A belső határaink felfedezése, megismerése (hármasban, 15 perc)

Először csendben fedezzétek fel a belső határaitokat, ugyanazt a kérdéssort használva, mint az előbb a külső határoknál! Erre öt percetek van. „Ha volnának belső határaim, hol és milyenek volnának?" Miután a testetekben rátaláltatok egy belső határra, vegyétek észre, hogy mitől védelmez, illetve milyen áldásos vagy káros hatása lehet a lelki és a testi folyamataitokra és az egészségetekre.

Ezt követően meséljétek el és hasonlítsátok össze élményeiteket a csoportban, ám mindazt, amit túl intimnek véltek, nyugodtan tartsátok meg magatoknak! Emlékezve a határok védelmező szerepére próbáljátok ki, miként tudnátok hatékonyabbá tenni őket, és csökkenteni az esetleges nemkívánatos hatásokat! Kísérletezzetek a határokra jellemző szubmodalitások változtatásával, valamint próbáljátok fel egymás belső határait, hogy kiderüljön, mi lenne hasznosabb számotokra!

* * *

Kérlek, mondjátok el néhány élményeteket, hogy megbeszélhessük őket, és általánosításokat vonhassunk le belőlük!

Dan: - Én a karom és a vállam találkozásánál találtam egy határféleséget; enyhén kilazultnak érzem a karom, mintha levegő lenne a vállam és a karom között, és nem illeszkednének tökéletesen egymáshoz. Ezt elsőre nem tudtam mire vélni, de amikor belegondoltam, rájöttem, hogy nehéz helyzetekben az első, ösztönös késztetésem, hogy ököllel odavágjak. Azt hiszem, a belső határ megakadályozza ezt a mozdulatot, időt hagyva arra, hogy egyéb, ésszerűbb viselkedést találjak. Gyakran érzem feszültnek a vállamat, azt hiszem, itt fékeződik le az ütés ösztönös indulata.

Ann: - A szívem körül találtam egy kemény héjat, olyan, mintha nagy dióhéj lenne, csak sötétebb. Elég egyértelmű a célja; eszembe jut mindaz, amit a „szív kinyitásáról" hallottam.

357


Megpróbáltam feltörni a héjat, de nem sikerült, úgyhogy valószínűleg mással kell próbálkoznom.

Szerintem valamilyen finomabb megoldás jóval eredményesebb lenne, különösen egy szív környéki határ esetében. Évek óta hallok embereket, akik „áttörésről" meg korlátozó hiedelmek „összezúzásáról" beszélnek. Ezek a szavak azt sugallják, hogy a korlátaikat, problémáikat nyers erővel bírják le. Amikor viszont tiszteletben tartjuk a határ hasznos célját, a változás nem a határ áttörésével, hanem annak gyengéd feloldásával, lebontásával vagy átalakításával megy végbe.

Charles: - Általában úgy fejezem ki magam, hogy „ezt gondolom", „ilyen vagyok", „ezt érzem". Amint ezekre az egymást követő gondolatokra és érzésekre figyeltem, a következő dolog jutott eszembe: milyen lenne, ha én pusztán a tér lennék, amelyben ezek a gondolatok felmerülnek, és külön-külön nem azonosulnék egyikkel sem? Egyszerűen figyelemmel kísértem ezeket a belső eseményeket, mintha rajtam kívül történnének, és nem lenne semmi közük hozzám.

Éppen ez a lényege jó néhány meditációs gyakorlatnak; nem azonosulni az élményeinkkel, hanem csupán érdekes eseményekként tekinteni a gondolatainkra, érzéseinkre ahelyett, hogy teljesen elmerülnénk bennük, magától értetődőnek vennénk őket. Ez a módszer a megfigyelői helyzet egy formája, amely hasznos első lépése lehet annak, hogy kívülről rátekintsünk életünkre és megvizsgáljuk azt. Rádöbbenthet arra, hogy vannak más lehetőségeink, amelyek közül aztán választhatunk.

Már beszéltem arról, hogyan azonosulunk valamennyien bizonyos külső eseményekkel. Ám sokszor tesszük ennek éppen az ellenkezőjét is: nem azonosulunk bizonyos belső történésekkel. Ha egyes belső élményeket tisztességtelennek, bosszúvágy-gyal telinek, szexuálisnak vagy az értékeinkkel, énképünkkel más módon ellentétesnek ítélünk, előfordulhat, hogy határokat emelünk az énünk és az ilyen érzések, gondolatok közé. Ugyanezt már korábban felfedeztük, amikor a „negatív énkép"

358


szerepét kutattuk, illetve azt vizsgáltuk, hogyan különítik el és hagyják figyelmen kívül az emberek valamilyen tulajdonságuk ellenpéldáit azáltal, hogy más modalitásban és más helyen jelenítik meg őket.

Stan: - Nekem közvetlenül az állam alatt húzódik egy határ, ami elválasztja a fejemet a testem többi részétől. Egész életemben fontosnak tartottam az intellektust és az ésszerűséget, s azt is tudom, hogy a testem reakcióira gyakran nem tudok magyarázatot adni. Azt hiszem, azért fejlesztettem ki ezt a határt, hogy elszigeteljem magam a testem fizikai megnyilvánulásaitól.

Ez egy elég gyakori belső határ. A test sokszor „másképpen gondolkodik", és ez úgy tűnhet, mintha nem lenne ésszerű. Az ilyen határral bíró emberek gyakran tartják a fejüket előre, a „fejükkel irányítanak", mint te. Ez még erősebben látszik néhány matematikuson, fizikuson és olyan személyen, aki az élete nagy részét intellektuális munkával tölti.

Érdemes összevetni a test természetes, funkcionális határait a jellemzően előforduló mentálisan létrehozott határokkal. A szív például igencsak különbözik az agytól, és ezt tükrözi a két szerv eltérő felépítése és szerepe. Jó, ha fogaink kemények és élesek, hiszen arra valók, hogy az ételt megőröljék. A bőrünk viszont legyen puha és rugalmas, hogy szabadon mozoghassunk. Ideális esetben ezek a részek szerves egységben működnek.

Az emberek által alkotott mentális határok általában jóval durvábbak és jellemzően a test különböző részeit választják el egymástól, nem pedig az eltérő tevékenységeket. így különálló működésre kényszerítik a testrészeket elszigetelve például a fejet, a nemi szerveket, a légzést a test többi részétől. Ezek a határok gyakran válogatás nélkül, mindig mindentől elszigetelnek ahelyett, hogy csak akkor és azokban a helyzetekben nyújtanának védelmet, amikor szükség van rájuk.

359


360


Kellemesebbnek érzed? - (Nagyot sóhajt.) Tulajdonképpen igen. Annyira más érzés! Tartsd meg ezt az élményt egy kicsit, és ízlelgesd... - Úgy tűnik, mintha ki akarna tágulni, hogy a bőröm mentén

belülről bélelje ki az egész testemet. Jó! Próbáld ki! Mindezt pusztán a kísérletezés kedvéért tesz-

szük, hogy kiderüljön, milyen hatással van rád a változtatás. - Továbbra is úgy tűnik, hogy ennek a résznek (A mellkas

felső része felé mutat.) van leginkább szüksége a védelemre. Értem, folytasd a kísérletezést! Hagyd, hogy a bőrödhöz si

mulva kitáguljon, de legyen másmilyen a mellkasod körül; sűrítsd, vastagítsd, tapadjon jobban, tegyél meg mindent, hogy azon a részen megfelelő védelmet nyújtson...

- Most inkább olyan, mintha fény lenne, ami belülről sugároz kifelé. Érdekes. Annyira más, mint előtte. És ahogy figyelem, átalakul fényvisszaverő gömbbé, olyanná, amiket szórakozóhelyeken látni.

Ez is ugyanolyan mályvaszínű, mint a korábban átalakított külső határ? Vagy másmilyen?

- Hát, először mintha szürke köd lett volna. Aztán átalakult, és halványarany fénnyé vált. Teljesen átvilágít.

Most kérlek, ellenőrizd! Gondolj olyan helyzetekre, ahol szükséged van erre a belső határra, és derítsd ki, hogy mennyire képes megvédeni!

- Most inkább olyan... már nem kell annyira aggódnom mások szándékai miatt, mert kitisztul az érzékelésem, és nem kell... ismered, amikor újra és újra az jár az eszedben, hogy: „Ajjaj, ez mi volt? Mit gondolnak most?" Ilyenkor nem igazán tudsz arra figyelni, hogy te miként éled meg a helyzetet. Most pedig szabad vagyok, és azt gondolok, amit akarok.

Jól hangzik; és valószínűleg jobban is érzed magad. - Igen, így van. Most szeretném, ha ismét elképzelnéd, hogy a mellkasodban

szarkofág van, amint korábban volt...

361

Bemutató: belső határaink átalakítása

Most szeretném bemutatni, hogy miként tudjuk belső határainkat átalakítva megerősíteni a védelmező szerepüket; azt hi szem, érdekes lenne Sandy élményével folytatni.

Sandy: - Jól jönne a segítség; visszataszítónak találom, és egy kicsit megriadtam tőle.

Jó; ha valamit visszataszítónak találsz magadban, minden bizonnyal számos elidegenített erőforrást rejt, amelyek mind értékes részeddé válhatnak, amint újra birtokba veszed őket. Tehát minél visszataszítóbb, annál többet tudsz hasznosítani az „árnyékból". Rendben, mondd, mit találtál!

- Különös; úgy érzem, mintha fémdoboz lenne a mellkasomban. (A torok és a rekeszizom közé mutat.) Szarkofágra emlékeztet. (Koporsót formáz a kezével.) Nem túl kellemes.

És mitől védelmez? Esetleg enyhén emeld meg a szarkofág tetejét, hogy megtudd; figyeld meg, hogy mi jut eszedbe, amikor így csökkented a védettségedet...

- Olyan, mintha maga a világ lenne nagy általánosságban... minden furcsa zagyvalékával. (Elcsuklik a hangja.)

Mi történik most? - Rájöttem. Nem tudom, hogy ez... talán tanult... több mint

gyanú, általános bizalmatlanság. Valami konkrét dologgal szemben? Vagy csak a világ vala

mennyi furcsaságával, ocsmányságával szemben? - Azt hiszem, bizalmatlanság mások szándékaival szemben. Ertem. Szeretném, ha egy cseppet kísérleteznél, hasonlóan

ahhoz, ahogy azt korábban a külső határral tetted! Próbáld ki, milyen, ha átalakítod a dobozt többféleképpen! Változtasd meg a színét, az anyagát, növeld meg, puhítsd fel, kerekítsd ki, vagy húzd kijjebb, a bőrödhöz közelebb! Bármit kipróbálhatsz...

- Mintha egyszerűen párává válna, saját fénye is van, egy nagy, mozgó tojásdad forma, átsugároz a testemen. így már sokkal jobban érthető.


- Elég haszontalannak, korlátozónak, nyomasztónak tűnik Rendben, köszönöm; egyelőre ennyit akartam bemutatni

Folytathatod a kísérletezést magadban!

Visszajelzés

Egy hét múlva Sandy a következő levelet küldte nekem:

Az elmúlt napokban több érdekes élményem volt, például ma is. Háttér: a munkahelyemen az „irodavezető", Annié, azelőtt motoros bandatag és kábítószerfüggő volt. Elég faragatlan, sokszor káromkodik, sőt kiabál az emberekkel. Kíváncsi voltam, hogy vajon valaha rám ordítana-e, és ha igen, mit szólnék hozzá. Erre ma kiderült, hogy egy rendelést a függő aktába raktam, de nem írtam hozzá kielégítő magyarázatot az ügyfél nyilvántartásában. Amikor erre figyelmeztettek, félig-meddig viccelődve azt mondtam: „Hogy is csinálhattam ILYET?" De komolyan vettem a problémát és kijavítottam a hibát. Erre Annié keresztülkiált az irodán: „Hát pedig ezt csináltad, a kurva életbe!" Erre én fogtam a rendelést, átsétáltam az irodán, az íróasztala elé álltam és hangosan, erélyesen ezt mondtam: „Ezennel nyilvánosan elnézést kérek. Ezt elbasztam; nem vagyok tökéletes, a kurva életbe!" Miután megfordultam és az íróasztalom felé indultam, rám kiáltott: „Nagyot csalódtam. Azt hittem, tökéletes vagy!" Erre én visszakiáltottam: „Hát, bassza meg, NEM vagyok!"

Azelőtt sosem tudtam volna ilyen egyértelműen válaszolni. Tulajdonképpen nem is voltam annyira felháborodva, egyfajta belső erő mégis arra késztetett, hogy álljak ki magamért. Sem közben, sem utána nem borultam ki, ahogyan azelőtt tettem volna. Egyszerűen folytattam a munkámat, mintha a neki címzett válaszaim teljesen megszokottak lettek volna, bár a munkatársaim, akiket Annié évek óta idegesít és terrorizál, érdekes

362


arcot vágtak. Biztos voltam abban, hogy a megfelelő módon jártam el, annak ellenére, hogy ez a viselkedés teljesen idegen volt számomra, különösen a munkahelyemen.

Ezenkívül az utóbbi időben sokkal többet viccelődöm, és gyakrabban találkozom, beszélgetek a munkatársaimmal, miközben nem aggódom a véleményem, a korkülönbség meg ilyesmik miatt. És ők is hasonlóan viselkednek velem.

Felhívtam egy olyan személyt is, akivel korábban nem igazán találtam meg a hangot. Most viszont lényegesen könnyebben társalogtunk, kellemesebben, és mintha őszintébbnek éreztem volna magam; előtte úgy tűnt, hogy mindig csak én osztom meg a gondolataimat, és folyton én vagyok a téma. Szóval, azt hiszem, a belső határ átalakításának tényleg jó hatása volt.

Sandy belső határa inkább külső határként működött, hiszen valami rajta kívül álló dologtól védte meg. Ahogyan a külső határok a kívülről érkező veszély ellen védelmeznek, úgy a belső határok a testen belüli veszélyek ellen óvnak. Ez egyszerűen lehet sérülés, betegség következtében fellépő fájdalom, rossz közérzet, ám előfordulhatnak egyéb belső kényszerek, vágyak, például düh/izgatottság, bánat, szeretet, szexualitás, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni. Vannak, akik egyes testi késztetéseket esetleg testrészeket vagy fiziológiai folyamatokat utasítanak el. Ez különösen akkor fordul elő, amikor a test egy része nem megfelelően működik, beteg, vagy amikor a testrész feladata éles ellentétben áll az illető határozott meggyőződéseivel.

Persze a belső és a külső problémák megkülönböztetése egy kicsit mesterkélt, hiszen a legtöbb belső reakciónkat külső „ingerek" váltják ki. Eldönthetjük, hogy határainkkal közvetlenül a külső kihívás vagy a környezet által kiváltott belső viselkedésünk, érzelmeink ellen védjük magunkat.

A testtartásunk és a mozdulataink nem pusztán válaszok a különböző eseményekre, hanem erőteljesen befolyásolják élményeinket is. Kísérletképpen gondoljatok valami szomorú, erősen lehangoló dologra. Mikor már erősen átélitek ezeket az

363


364


toztatással, képzeljétek el, hogy milyen helyzetekben lenne szükségetek az új belső határokra, majd küldjétek a jövőbe! Ez egyszerre szolgálja a hatékonyság ellenőrzését, valamint azt, hogy a kívánt helyzetekhez rögzítsétek az új, átalakított belső határokat.

Ezt követően meséljétek el az élményeiteket a csoporttársaitoknak, és próbáljátok fel egymás határait, hogy minél többféle élménnyel gazdagodjatok!

* * *

Szeretné valaki elmondani, hogy mit élt át? Esetleg van valaki

nek kérdése? Terri: - Egy kőből lévő valami keresztezte a mellkasomat, és

lefojtotta a légzésemet. Időnként izgulni szoktam, ilyenkor felgyorsul a légzésem, és annak érdekében, hogy visszanyerjem az önuralmamat, megpróbálom visszafojtani. De ezáltal megfeszül a rekeszizmom, emelkedik a vérnyomásom, és ez sokszor fejfájást okoz.

Tehát kőhöz hasonlatos belső határt érzékeltél, és összefüggést láttál a vérnyomásod, a fejfájás és e határ között. Ez jól mutatja, hogy miként okozhat a határ védő szerepe testi problémát. Megpróbáltad átalakítani valami jobban áthatolható anyagra, mondjuk szivacsra vagy egyéb, puhább dologra?

- Igen, megpróbáltam. Úgy tűnt, hogy az egész tömege... a szilárd kőzet széttöredezett, és végül egyfajta hálóvá vált.

Tehát továbbra is - fogalmazzunk így - „el tud kapni", miközben bizonyos dolgokat könnyebben átenged. Remek. Persze ebben az esetben úgy is segíthetnénk, hogy először kiderítjük, milyen módon izgatod fel magad, majd megváltoztatjuk ezt. így nem lenne szükség a légzésed tudatos irányítására.

Ann: - Én a szívem körül lévő „dióhéjat" próbáltam átalakítani. Először olyan helyzeteket kerestem, amikor nincs bennem ilyen határ, például csecsemőkkel kapcsolatos helyzetekben; ekkor eleredtek a könnyeim. Először nem tudtam mire vélni a sírást, de aztán felismertem, hogy milyen csodálatos átérez-

365

érzéseket, emeljétek a fejetek fölé a karotokat, emeljétek fel .1 fejeteket is, kövessétek a tekintetetekkel, majd figyeljétek meg, hogyan változik az érzésetek... Elég nehéz lehangoltnak ma radni ebben a testhelyzetben. A hitet népszerűsítő prédikátorok nem véletlenül mondják a hallgatóságuknak, hogy a karjukal tárják a mennyország felé és kövessék a tekintetükkel, amikor azt szeretnék, hogy az emberek megszabaduljanak bűneiktől, és Istent hívják segítségül a megkönnyebbüléshez. Ezt a hatásl tükrözi számos gyakorta használt kifejezés is: „emelkedett hangulatban", „fel a fejjel", „feldobva", és hasonlók. Ha ragaszkodunk egy bizonyos testhelyzethez, ezzel korlátozhatjuk, hogy mit élünk át, ám ez a merevség meggátolja a test rugalmas működését. Ez pedig gondot okozhat, hiszen a test nem részekre tagolva, hanem teljes egészként képes hatékonyan ellátni a feladatát.

Most, hogy túl vagyunk a bemutatón, néhány személyes élményen és megbeszélésen, kísérletezzünk tovább azzal, hogyan tudnátok még hasznosabbá alakítani határaitokat!

13.4. gyakorlat: A belső határaink átalakítása (hármasban, 15 perc)

Térjetek vissza a korábbi hármas csoportokba, és ismét - körülbelül öt percen át - alakítsátok tovább a belső határaitokat különösen nehéz, próbára tevő helyzetekben, ahol több választási lehetőséget szeretnétek, hogy rugalmasabban tudjatok viselkedni!

Tartsátok észben, hogy roppant fontos megőrizni a belső határok hasznos szerepét, miközben a jellemzők változtatásával kísérleteztek! Derítsétek ki, hogy miként lehetne tökéletesíteni a határok működését, és egyúttal megőrizni a feladatukat, miközben megszüntetitek az esetleges kellemetlen következményeket, mellékhatásokat! Amikor elégedettek vagytok a vál-


366


gondoljuk, pedig a szívet ugyanezen a módon ki lehet terjeszteni tetőtől talpig, és ezzel átélhetjük a szív, az elme, és a test egységét. Nyújtsátok ki a karotokat és érintsetek meg valakit átérezve, hogy egyszerre érintitek a szívetekkel, az elmétekkel és a testetekkel! Néhány percet szánjatok ennek megtapasztalására, majd éljétek át a képzeletetekben ugyanezt legalább egy nehéz, feszültséget okozó élethelyzetben...

A legtöbbünk szerint az elme jóval kisebb a testnél, holott valójában sokkal nagyobb. Az elme ugyanis képes befogadni tizenhárommilliárd fényévre lévő csillagokat is; és érdekes lehet kiterjeszteni a szívünket, elménket, testünket, hogy azonosulni tudjunk a testünkön kívül lévő, lényegesen távolabbi dolgokkal is. Bizonyos mértékben mindannyian gyakoroljuk ezt, attól függően, hogy kit és mit engedünk határainkon belülre. Ám mi történne, ha a szívünk, elménk, testünk valamennyi élményünket magában foglalná, és mindent önmagunkon belül, az énünk részeként érzékelnénk? Képzeljétek el, hogy a szívetek, az elmétek és a testetek oly hatalmas, hogy a legtávolabbi csillagok is karnyújtásnyira vannak tőletek! Néhány percig tapasztaljátok meg ezt az élményt...

Éppen erről az élményről mesél - úgy gondolom, megalapozottan - sok misztikus, hiszen minden, amit megtapasztalunk, tulajdonképpen valóban a szívben, az elmében vagy a testben játszódik le, még ha rajtunk kívül álló eseményekként is gondolunk rájuk. Kövessük Einsteint és végezzünk el egy gondolatkísérletet! Képzeljétek el, hogy egy, az „erő sötét oldalán álló" gonosz idegsebész tegnap éjszaka belopakodott a hálószobátokba, majd - miközben aludtatok - eltávolította és tápoldatba helyezte az agyatokat. Kifinomult elektródákat kötött az agy érzékelő idegeire, majd elektromos jelekkel részletesen betáplálta - a reggeli felkeléstől kezdve mostanáig - valamennyi élményeteket. Vajon észrevennétek a különbséget?

Gondolom, sokan közületek látták a Mátrix című filmet, amely szintén azon a felismerésen alapul, hogy minden ta-

367

ni ezt az összekapcsolódást a szívemen keresztül, és hogy ez mennyire fontos nekem. Aztán amikor más helyzeteket is megvizsgáltam, rájöttem, hogy el kell választanom a nyíltszívűségel az ezzel járó cselekvési kényszertől. A nyíltszívűséget ugyan is másképpen értelmeztem; ha például kinyitnám a szívemel valaki felé, gondoskodnom kéne róla, együtt élni vele életem végéig, és így tovább. Most már tudom, hogy lehetek egyszerűen nyíltszívű anélkül, hogy bármilyen kötelezettséggel járna, hiszen szívesen kerülök kapcsolatba másokkal. Nem tudom, ez látszik-e, de úgy érzem magam, mint akit teljesen kicseréltek, mintha a szívem melegséget sugározna a világba.

Köszönöm! Én is elérzékenyültem. Sokan nem fejezik ki a szeretetet az esetleges félreértések és következmények miatt, pedig sokaknak hasznára válna és a világnak is jót tenne.

Egy másik módja, ahogy belső határainkat jellemezhetjük, és erről már sokan írtak, az „elme és a test elkülönülése". Most röviden figyeljétek meg, hogyan gondoltok ebben a pillanatban az elmétekre és a testetekre...

A legtöbben úgy gondoljuk, hogy az elme az agyban helyezkedik el, igaz? A test többi része ezáltal elkülönül az elmétől, tehát az elme kisebb a testnél. Most próbáljátok ki, milyen, ha ez a határ feloldódik, és képzeljétek el, amint elmétek szétterjed minden sejtetekben, egészen az ujjatok hegyéig, tetőtől talpig, teljesen kitöltve a testeteket! Miközben ezt átélitek, figyeljétek meg az érzéseiteket, valamint azt, hogy vajon kíséri-e ezt a folyamatot valamiféle lágy hang...

Most érintsetek meg valamit vagy valakit a közeletekben... Jó érzés, igaz? Az elme és a test ugyanannak a szerves egységnek a két oldala; biztos vagyok abban, hogy mindenki hallott már hasonló kijelentéseket. Ám a szavaknál többet ér, amikor látjuk, érezzük és halljuk, ahogyan elménk kiterjed, és betölti az egész testünket. Ezzel tulajdonképpen feloldhatjuk az elme és a test megosztottságát, és újra egyesíthetjük a kettőt.

A legtöbben a szívünket is csupán a test egy apró részének


368


Összegzés

Ebben a fejezetben felfedeztétek belső és külső határaitokat. Többféle változtatással kísérleteztetek: kiterjesztettétek a határaitokat, hogy a testetektől távolabb kerülve képes legyen korábban figyelmeztetni az esetleges behatolásra, átalakítottátok a digitális (a ki/bekapcsoló) határt analóggá, hogy képes legyen alkalmazkodni. Változtattátok a vastagságát, a szilárdságát, el-lenállóbbá tettétek, hozzáadtatok modalitásokat és szubmodalitá-sokat, valamint módosítottátok azokat, hogy megfelelőbben védelmezzenek nehéz helyzetekben.

Ha tudjuk, hogy miként alakítsuk a határainkat, képessé válunk arra, hogy tökéletesítsük a sérüléstől óvó szerepét, miközben csökkentjük vagy megszüntetjük a kellemetlen következményeit. Ha tudjuk, hogy miként alakítsuk a határainkat, kideríthetjük, hogyan nyújtaná a legbiztosabb védelmet kellemetlen helyzetekben, és hogyan oldhatjuk fel, tágíthatjuk ki a határainkat biztonságos, meghitt helyzetekben. Amikor a határaink átalakításával elégedettek vagyunk, elküldhetjük a változást a jövőbe, azokba a helyzetekbe, ahol hasznunkra válhat. Amint ezeket a helyzeteket képzeletben átalakított határral élitek át, a helyzet és az új határ összekapcsolódik, így a védelem - amint azt Sandy is felfedezte - önmagától beindul, nem kell tudatosan végiggondolni.

Most, hogy felfedeztük határaink néhány részletét, szeretnék visszatérni egy gondolathoz, amelyet a könyv elején - a jól működő énkép fontos ismérveként - említettem: a kapcsolódáshoz. A másoktól való elszigetelődés sok gondot okozhat; ezek közül az önteltség, mások elítélése, az ellenségeskedés és az erőszak a legsúlyosabbak. Éppen emiatt szeretném elérni, hogy az énképetek kapcsolatot teremtsen az általatok átélt élményekkel és a környező világgal. A következő fejezetben a kapcsolódás kérdését fogjuk részletesebben megvizsgálni.

369

pasztalásunk valójában az agyunkban megy végbe, még akkor is, amikor testünkön kívül történő eseményekre gondolunk. Egyes matematikusok állítólag bebizonyították, hogy nem létezik olyan kifinomult agy, amely képes megállapítani, hogy van-e „külvilág". Agyunk csupán elektromos jeleket kap az érzékszerveinktől, amelyeket értelmezünk, hogy megalkothassuk a saját élményünket a külső „valóságról".

Ez a folyamat rendszerint elég eredményesen működik, és feltehetően tényleg létezik külső valóság rajtunk kívül. Amikor egy pohár tejet látunk az asztalon és felé nyújtva a kezünket megfogjuk, érezzük; amikor pedig megisszuk, nem csodálkozunk, ha tejíze van és táplál minket.

Tehát miközben mindenkinek vannak élményei, amelyeket „másnak", „rajtunk kívül álló dolgoknak", „külső valóságnak" nevezünk, valójában valamennyi élményünk az agyunkban játszódik le, és az általában feltételezett megkülönböztetés ellenére a részünket képezi.

Tehát bizonyos értelemben mindannyian önmagunkban elszigetelt univerzumok vagyunk. Másrészről viszont mindany-nyian egyek vagyunk. És ez nem vagy így van, vagy úgy, hanem mind a kétféleképpen egyszerre. Amint azt számtalan misztikus megfogalmazta, már eleve egyek vagyunk a világgal; a kérdés, hogy ezt felismerjük-e. Ti mind az elmémben léteztek, és én a ti elmétekben létezem. Mind a részeim vagytok, és én a részetek vagyok. Mindannyian össze vagyunk kapcsolódva. Egy barátom egyszer így fogalmazott: „az emberi lénynek számtalan teste van". Ez egészen másfajta gondolkodásmód, amely teljesen eltérő, egységesebb világnézetet tesz lehetővé; talán érdemes tovább kísérletezni vele, hogy kiderüljön, hol, mikor válhat hasznotokra. Fogalmam sincs, hogy ez igaz vagy sem, de ha ez a szemlélet hasznos lehet a számotokra, miért ne próbálnátok ki?

14. fejezet

Kapcsolódás másokhoz

A határok elkerülhetetlen velejárója, hogy miközben összekötnek mindazzal, amit körbevesznek, elválasztanak mindattól, ami rajtuk kívül található. A kemény, áthatolhatatlan határ roppantul megnehezíti még azt is, hogy érintkezésbe lépjünk a külvilággal, nemhogy közösséget erezzünk vele; ezzel szemben, ha nincsenek határaink, könnyebben tudunk mély kapcsolatot kialakítani a környezetünkkel.

Az elkülönülés élménye általában valamilyen nehézségnél, problémánál jelentkezik, például vitánál, ellenérzésnél, dühnél, bánatnál és hasonlóknál. Ilyen esetekben a határaink rendszerint teljesen nyilvánvalóak; közöttünk és a tőlünk elkülönült dolog között húzódnak.

A kapcsolódás élményét viszont vékony határok jellemzik, amelyek akár el is tűnhetnek, vagy kiterjedhetnek, hogy magukba foglalják azt, amihez kapcsolódunk. Eközben a kapcsolódást átélő személy biztonságban érzi magát, nyugodt, nyitott, odaadó, szeretetteljes, hálás és így tovább.

A következő feladatban hasonlítsátok össze e két élményt: a kapcsolódás és az elkülönülés élményét! Először gondoljatok egy élményre, amelyben erősen kötődtök egy személyhez, majd egy másik helyzetre, ahol egyértelműen elkülönültök valakitől! Válasszatok valakit, aki nincs jelen a teremben. Különösen érdekes lenne olyan embert választani, akivel mindkét élményre van példátok; volt, amikor nagyon közel voltatok egymáshoz, míg máskor nagyon távolinak, különállónak ereztétek magatokat tőle.

370

KAPCSOLÓDÁS MÁSOKHOZ

Ezt a gyakorlatot végezhetitek tágabb környezettel is - több emberrel, sőt akár az egész világegyetemmel is - feltéve, hogy mindkét élmény körülbelül hasonló léptékű. Azonban most azt ajánlom, hogy elsőre olyan élményt válasszatok, amelyben egy másik személlyel való kapcsolatotok jelenik meg.

Ezúttal ahelyett, hogy a határokra figyelnétek, azt szeretném, hogy vegyétek észre a két élményt megjelenítő szubmodalitások közötti különbségeket, majd vegyétek számba ezeket a különbségeket, és jegyezzétek le őket!

14.1. gyakorlat: Kapcsolódás és elkülönülés (15 perc)

Gondolj két élményre: A) amelyben szorosan kapcsolódtál valakihez, és teljesen hiá

nyoztak a határaid, esetleg gyengék, vagy nagyon kiterjedtek és magába foglalók voltak!

B) amelyben különösen elkülönültnek érezted magadat valakitől, és a határaid feltűnőek, szinte kézzelfoghatóak voltak!

Kezdd körülbelül 5 perces csendes felfedezéssel, és hasonlítsd össze, hogyan jeleníted meg ezt a két különböző élményt, majd írd le egymás után a szubmodalitásokban rejlő különbségeket! Sok hasonlóságot fogsz találni, ám minket a különbségek érdekelnek. Győződj meg arról, hogy mindhárom megjelenítő rendszer (kép, hang, érzés) szerepel a felsorolásban!

* * *

Most gyűjtsünk össze néhányat a szubmodalitások eltéréseiből és készítsünk listát a csoportra jellemző különbségekről! Előfordulhatnak egyéni különbségek is, de valószínűleg a legtöbb eltérés az egész csoport számára ismerős lesz, vagy legalább a többség élményéhez hasonló. „Ó, igen, ez rám is igaz lehetne" - mondhatnátok. Miközben összegyűjtjük a jellemzőket, figyelni fogom a nem verbális jeleket is, és ha valaki a csoport

371


többségének élményével ellentétes jellemzőt említ, kihagyjuk, és a következőt vesszük sorra.

K a p c s o l ó d á s E l k ü l ö n ü l é s

világos sötét

saját helyzetből átélt kívülről megfigyelt

az egész testre kiterjed a test egy részére terjed ki

színes fekete-fehér

nyílt zárt

lekerekített sarkok éles sarkok

közeli távoli

mozgó álló

csendes hangos

nyugodt feszült

hallható néma

egyenletes szaggatott

az illető nagynak érzi magát az illető aprónak érzi magát

„remek" „pocsék"

Akár folytathatnánk is, akkor fény derülne a két élmény szub-modalitásainak még több eltérésére, de számunkra ennyi bőven elég. Említettem, hogy az elkülönülés élménye általában bajra, viszályra, stresszre, nehézségre jellemző. Nehéz helyzetekben minél több erőforrásra van szükségünk, hiszen így tudunk szembenézni a világ valós nehézségeivel. Most mindenki vizsgálja meg ezt a listát és tegye fel magának a kérdést: „E két élmény közül melyikben rejlik több erőforrás?"

A kapcsolódás élménye részletesebb és erőforrásban gazdagabb, megjelenése kifinomultabb, sokkal több információval szolgál. Színes, nem fekete-fehér, mozog, nem áll, hallható, nem néma, nyugodt, nem feszült, és így tovább. Nem meglepő, hogy nehéz, próbára tevő helyzetekben - ahol minden képességünkre szükségünk lenne - a legtöbb erőforrásunkhoz nem férünk hozzá? Mintha egy kutató kalandos felfedezőútra készülne, ám indulás előtt elhajítaná élelmiszerkészletének és felszerelésének a nagy részét.

372


373

Vajon nem lenne-e egyszerűbb a problémákat a „kapcsolódás" élményét átélve megoldani? Ennek ellenére a legtöbben általában beszűkült tudatállapotba kerülünk hasonló helyzetben. Amikor az emberek behúzzák a határaikat, és feszültek, egyúttal kisebbek is lesznek, elveszítik az erőforrásaik egy részét és kevésbé képesek befolyásolni a környezetüket, illetve áthidalni a nehézségeiket. Nem csoda, hogy ebben a végtelenül leegyszerűsített és információszegény helyzetben gyakran megrekedünk, és nehezen találunk megoldást.

Természetes reakciónk elválasztani, és elkülöníteni magunkat a zavaró eseményektől; ennek a fájdalom az egyik nyilvánvaló példája. Amikor fájdalmat érzünk, rendszerint megpróbálunk megszabadulni tőle, távol tartani tőle magunkat, elterelni róla a figyelmünket, kiiktatni - gyakran tudatmódosító szerekkel. Erős fájdalomérzet esetén ez hasznos megoldásnak bizonyulhat, legalábbis átmenetileg. Azonban amikor enyhe vagy közepes erősségű fájdalmat kísérlünk meg elhárítani, próbálkozásunk akár fel is erősítheti az érzést. Ugyanis amikor egy élményünket elutasítjuk vagy küzdünk ellene, hajlamosak vagyunk megfeszíteni az izmainkat. Ez az izomfeszültség pedig összehúzza a fájó testrészt, ami általában erősíti a fájdalmat, miközben az összehúzódott izmok akadályozzák a gyógyuláshoz szükséges vérkeringést.

Amikor legközelebb fájdalmat éreztek, próbáljátok ki, mi történik, ha küzdelem, eltávolodás helyett kellemetlen, ám fontos üzenettel bíró, megbízható barátként üdvözlitek! Mi történik, ha közelebb húzzátok magatokhoz, és szándékosan, teljesen tudatosan átélitek, hogy megízlelhessétek az élmény legapróbb részleteit is? Milyen formájú a fájdalom, és milyen szélek határolják? Milyen színű? Nehéz és sűrű? Könnyű és légnemű? Éles vagy tompa? Hogyan változik az idő múlásával? Amikor a fájdalmat ilyen módon üdvözöljük és elfogadjuk, rendszerint jelentős mértékben enyhül, mivel figyelmünket nem pusztán a fájdalomérzetre összpontosítjuk, hanem a kiváltott ingerek tel-


374


Sokan közületek ismerik az „átrajzolást", egy szubmodalifásokra épülő NLP-módszert, amelyben változtatás nélkül megtartjuk a nehézséget okozó helyzet tartalmát, vagyis az eredeti eseményt, miközben a helyzetre jellemző valamennyi szubmo-dalitást felülírjuk egy erre alkalmas, erőforrásokkal teli állapot szubmodalitásaival. Ezt a mintát számos hatékony NLP-mód-szerben alkalmazzuk, például a gyász feloldásában, a szégyen feloldásában (vö. Andreas, C.-Andreas, S. 1989), illetve a megbocsátásban (vö. Andreas, S. 1999).

Látva, hogy az átrajzolás milyen széles körben használható módszer, joggal feltételezhetjük, hogy eredményes lenne elkülönülésélményekre is alkalmazni. Úgyhogy most próbáljátok is ki ezt a módszert, átrajzolva az elkülönülés élményét a kapcsolódás élményére! Azonban az ilyen átalakítással szemben gyakran tapasztalható ellenérzés, ezért szeretnék először néhány dolgot tisztázni. Ezután igyekszem az esetleges további ellenvetéseiteket is megválaszolni.

Először is szeretnék egyértelmű különbséget tenni a belső világunk és a külső valóság között. Az elkülönülés élménye elmétek műve; azt kérem, hogy ebben a belső világban próbáljátok ki, milyen, ha az elkülönülés élményét kapcsolódássá alakítjátok. Nem kérem, hogy változtassatok azon, ahogyan a kérdéses személlyel viselkedtek a külső valóságban! Előfordulhat ugyanis, hogy valóban nem lenne bölcs közel kerülni ehhez az illetőhöz, noha ezt később cáfolni fogom. A célom ennél jóval szerényebb: találjatok gyógyírt a saját idegrendszeretekben létező elkülönülésre.

Bizonyára emlékeztek, hogy az előző gyakorlatnál azt kértem, válasszatok olyan személyt, aki nincs jelen ebben a helyiségben. Szeretném, ha elgondolkodnátok, miért fontos ez. Tegyük fel, hogy mérgesek vagytok a szóban forgó személyre, akitől elkülönülve ereztétek magatokat. Mivel az illető e pillanatban nincs itt, nyilvánvalóan pusztán az elmétekben jelenítitek meg. Lehet, hogy a belső képetek pontosan ábrázolja korábbi kellemetlen

375

jességét fogjuk fel valamennyi érzékszervünkkel. Ha ezek után megváltoztatjuk a talált szubmodalitásokat, a fájdalom általában még tovább enyhül, sőt akár teljesen meg is szűnhet.

Al: - A problémás helyzetek ésszerű kezelésének egyik leggyakrabban használt NLP-módszere a nehézséget okozó helyzetből való kilépés, és annak kívülről való megfigyelése, a m i ráadásul különösen alkalmas a fájdalom kordában tartására is. A megfigyelői nézőpontot itt mégis az erőforrás nélküli elkülönülés élményének egyik jellemzőjeként írtad le. Megmagyaráznád ezt?

Persze. A válasz abban rejlik, hogy mitől tartunk távolságot. Vegyük először azt a példát, amikor egy kellemetlen helyzettől tartjuk magunkat távol! Amikor egy nehéz helyzetből kilépünk, és magunk mögött hagyjuk az érzéseinket, pusztán a látott és hallott információra hagyatkozunk. Ez különösen akkor segít, amikor a kellemetlen érzés teljesen elborít vagy megbénít valakit. A kellemetlen érzésekből való kilépés hasznos kiindulópont, hogy erőforrásokat kereshessünk, amelyekbe belépve képesek vagyunk megoldani a helyzetet. Ha azonban valaki az erőforrással teli állapotból lépne ki, elveszítené az abban rejlő kellemes, hasznos érzéseket.

Most nézzük, hogy miként vehetjük hasznát a helyzetből való kilépésnek a fájdalom csillapításában! Először is szeretném hangsúlyozni, hogy a megfigyelői helyzetben nincs küzdelem, fájdalom okozta izomfeszültség. Amikor ugyanis ellenkezünk a fájdalommal, benne maradunk, és a figyelmünk továbbra is arra összpontosul. A kilépés ugyanolyan módon alkalmas a fájdalom enyhítésére, mint egyéb kellemetlen helyzetek kezelésére. Mind a kilépésre, mind a hatékony fájdalomcsillapításra jellemző, hogy a figyelmünk máshova irányul; így a fájdalomérzetet kikerüljük, figyelmen kívül hagyjuk. Amikor figyelmünket - a fájdalomérzet helyett - a fájdalom érzékszervekkel felfogható jellemzőire irányítjuk, például az alakjára, a színére, az állagára, tulajdonképpen eltereljük a fájdalomról.


376


377

a megvilágosodás, de abban igenis biztos vagyok, hogy nem paranoiát, hanem valószínűleg sokkal inkább ennek az ellentétét. A megvilágosodott misztikusokat általában olyan emberként jellemzik, akiknek nincs félnivalójuk, lehetetlen feldühíteni őket, és tökéletesen elfogadják a tőlük teljesen eltérő embereket is. Legalábbis mindez jellemző arra a misztikusra, akit - megtisztelő módon - személyesen is jól ismerek.

Sokan azért haboznak átrajzolni az elkülönülést, mert félnek, hogy a változtatás nem válik be, és aztán „úgy maradnak"; mint arcukon a grimasz, amelytől anyukájuk óvta őket. Biztosíthatlak benneteket, hogyha ez a kísérlet akármilyen kellemetlen hatással járna, bármikor könnyedén visszatérhettek a gyakorlat előtti állapothoz! Ráadásul tapasztalatom szerint kellemetlen élmények egészen ritkán fordulnak csak elő a gyakorlat során, ám ha mégis, bátran szóljatok, hogy segítsek a változtatást könnyebbé és zökkenőmentessé tenni! Van valamilyen egyéb aggodalmatok az elkülönülés kapcsolódássá való átrajzolását illetően?

Ann: - Ha közel kerülnék a kérdéses illetőhöz, azt hiszem, nem bíznék meg benne.

Amikor átalakítod a kapcsolódás érzését, ez nem jelenti azt, hogy ezzel együtt elveszíted ismereteidet és bölcsességedet is. Továbbra is dönthetsz úgy, hogy nem bízol meg benne. A kapcsolódás élménye nem vonja magával, hogy pénzt adj neki kölcsön, kedveld, szembeszállj vele, vagy bármi hasonlót tegyél. Pusztán azt jelenti, hogy az illetővel erőforrásaid birtokában maradsz kapcsolatban, és így több választási lehetőséged lesz arra nézve, hogy miként viselkedj vele.

Ha már a bizalom kérdésénél járunk, hadd említsek pár gondolatot erről, sokaknak hasznára válhat. Az első az, hogy bár a bizalmon alapuló kapcsolat csodálatos, az ésszerű bizalom az illetőről szerzett tapasztalatunkon vagy olyan személy közlésén alapul, akiben már megbízunk. Esetleg jó érzéssel tölt el, ha bízunk valakiben anélkül, hogy megbízhatóságáról meggyő-

viselkedését, ám e pillanatban ez a belső megjelenítés a kérdéses személytől függetlenül él az elmétekben, a ti idegrendszereteknek a része. Tehát az illető képe elfoglalja az elmétek egy részét, amelyet magatoktól elkülönültnek, elszigeteltnek érzékeltek.

Mindeközben elmétek egy másik részét leköti az előbbi képen látható személy iránti düh, amit általában szintén önkéntelen, automatikus, irányíthatatlan érzelemként éltek meg. „Feldühít" - mondjátok. Mivel az elméteknek e belső konfliktus két oldala által elfoglalt része nincs az uralmatok alatt, kevesebb erőforrás áll a rendelkezésetekre, hogy a külső valóságban felmerülő helyzetet megoldjátok. Vissza tudtok emlékezni olyan alkalomra, amikor annyira feldúlt állapotba kerültetek, hogy képtelenek voltatok a külső valóság egy aránylag egyszerű problémájának a megoldására?

Olyan ez, akár egy ország, melyet kívülről veszély fenyeget. Ha megosztja valamiféle polgári vagy gazdasági viszály, kevesebb erőforrást képes a védekezésre fordítani. A történelem számtalan példával szolgált olyan országokra, amelyek belső ellentéteik miatt képtelenek voltak megoldani külső viszályaikat. A háborús jelmondat, „Oszd meg és uralkodj!" szintén erre az állapotra utal. A belső összetűzések lecsillapítása és a belső határok feloldása erőforrásokat szabadít fel, és lehetőséget ad a kívülről érkező nehézségek kezelésére.

A gyakorta dühös, lényének több részétől elidegenedett ember egyre inkább retteg, miközben figyelmét teljesen leköti belső részeivel folytatott küzdelme. Ráadásul minél rémültebbé, minél tehetetlenebbé válik, annál inkább megpróbálja elválasztani magát a világa minden szegletében észlelt fenyegetéstől; végül teljesen elszigetelődik. Egy paranoid személyiség állíthatja magáról, hogy ő Krisztus, esetleg Jeanne d'Arc, ám ez a végletes önteltség mindössze színlelt, törékeny álcája belső kisebbrendűségének, tehetetlenségének.

Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy tudom, mit jelent


378


Nincs mindenre hatásos csodaszer; ám ha valóban közel akarsz kerülni hozzá, hogy változtatni tudj a gyermekeivel való kapcsolatán, szerintem könnyebben célhoz érsz, ha közel kerülsz hozzá, mint ha eltávolodsz tőle. Azt tanácsolom, hogy amikor ezt ki akarod próbálni a bátyáddal, a biztonság kedvéért legyen melletted valaki, aki képes megvédeni vagy megakadályozni, hogy bántson.

Az emberek általában arról számolnak be, hogy ebből az átrajzolásgyakorlatból mindig rengeteget tanulnak. A legtöbben, részben vagy akár teljesen megoldották az elkülönült helyzetben felmerült nehézségeiket. Többen említették, hogy önmaguk belső elkülönülésének megszüntetése rendkívül előnyösen hatott a kérdéses személlyel való tényleges kapcsolatukra. Természetesebben kezdtek viselkedni, és ez gyakran jobb hatást vált ki a másik személyből is. Most pedig ti is kipróbálhatjátok ezt a módszert! Szóljatok, ha eddig nem említett ellenvetésre akadtok! Dolgozzatok magatokban, és segítsétek egymást szükség szerint!

14.2. gyakorlat: Az elkülönülés „átrajzolása" kapcsolódássá (hármasban, 15 perc)

1. Az elkülönülés. Először gondoljatok az előző gyakorlatban felidézett, különállást megjelenítő élményetekre; hagyjátok változatlanul az élmény tartalmát, vagyis a résztvevőket, a helyzetet és a valóságban megtörtént eseményeket!

2. Átrajzolás. Használjátok fel az általatok összeállított szub-modalitás-változókat, és alakítsátok át az elkülönülés élményének szubmodalításait a kapcsolódás szubmodalitásaira! Változtassátok a sötétet világosra, a külső szemlélő helyzetét saját nézőpontra és így tovább, hogy végül az elkülönülés élményének tartalma teljes mértékben a kapcsolódás élményének szubmodalitá-saiban jelenjen meg! Amikor elkezdtek változtatni a szubmo-

379

ződtünk volna, ám az ilyen hozzáállás butaság, és sok gondot okozhat.

A másik gondolatom erről, hogy a bizalom sokak számára roppant nagy általánosítás, amelyet érdemes részletesen meghatározni. Kiben bízzunk meg, pontosan mit várunk el tőle, mikor és hol? Vannak, akikre rábízhatjuk az érzéseinket vagy a feleségünket, ám az autónkat vagy a pénzünket nem - és ez fordítva is igaz. Egyszer felajánlottam egy új barátomnak a kocsimat, mert talpraesett és tisztességes embernek ítéltem; mire kiderült, hogy nem is tud vezetni! A szándékában megbízhattam, ám ebben a konkrét képességében nem.

Amy: - Eltávolodtam a bátyámtól, aki bántalmazza a gyermekeit. Amikor a múltban megpróbáltam beavatkozni, engem is bántott. Aggódom a gyermekekért, és szeretnék hátai rá, hogy másképpen viselkedjen velük.

Emlékezz rá, hogy ezzel a gyakorlattal csupán a belső elkülönülésed feloldását javaslom teljesen függetlenül attól, hogy a valós helyzetben mit teszel! Mivel a külső helyzetet is szeretnéd megváltoztatni, mélyedjünk el benne egy kicsit jobban! A különállás érzése sokszor lenézően bíráló, elítélő magatartást vált ki, és ez a legtöbb embert kellemetlenül érinti. Azt gondolom, ha közel tudnál kerülni a bátyádhoz, bizonyára inkább törődéssel fordulnál felé, és együtt ereznél vele is, nem csupán a gyermekeivel. Szerintem ilyen hozzáállással jóval könnyebben megtalálnád vele a közös hangot, és befolyásolhatnád a viselkedését. Ám te sokkal jobban ismered, mint én. Szerinted hogyan tudnál rá jobban hatni: távolságot tartva vagy közelebb kerülve hozzá?

- Azt hiszem, a közelebbi kapcsolat jobban működne, de továbbra is aggaszt, hogy esetleg bántani fog.

Értem; ez az aggodalom eléggé indokoltnak tűnik. És, mit gondolsz, hogyan lennél nagyobb biztonságban: ha elszigetelődnél tőle, vagy ha kapcsolódnál hozzá?

- Valószínűleg kapcsolódva.


380


hogy miképpen szedem össze magam. Amint éppen ezt próbáltam, hirtelen ez a gondolatom támadt: „Úristen! Ha sikerül feloldanom ezt a konfliktust, rengeteg mindenre, amit védekezésből teszek, nem lesz szükség a jövőben!" Ezután egy másik részem jelent meg és ezt mondta: „De van, amit szeretek ezekből!" Ez aztán felvetett néhány fogas kérdést, és ezeken szívesen eltöprengek. Mostantól döntenem kell, hogy miként viselkedjek. Azelőtt nem volt választásom, ösztönösen cselekedtem az ilyen helyzetekben.

Az NLP egyik legalapvetőbb előfeltevése, hogy minél több választási lehetőségünk van, annál jobb, az általad említett választási lehetőség pedig különösen fontos. Egészen más saját elhatározásból cselekedni, mint kényszerűségből. Ha egyszerűen élvezed, amit csinálsz, miért ne? Ha úgy döntesz, hogy bizonyos viselkedéseket megtartasz a jövőben is, fogadni mernék, hogy a kényszerűség elmúltával jobban fogod élvezni őket, és gyanítom, hogy másokra is sokkal jobb hatással leszel.

Sue: - Én ugyanazzal a személlyel - az édesanyámmal - választottam két helyzetet; az egyikben fenyegetve, míg a másikban tökéletesen biztonságban éreztem magam. Amikor átrajzoltam a szubmodalitásokat, roppant nagy részvétet éreztem, és a probléma egyszerűen eltűnt. Sokat töprengtem azon, hogy mitől vagyok az anyukámmal egyszer remek kapcsolatban, máskor pedig nem. Volt, hogy közel éreztem magamhoz, máskor nem. Amikor beléptem az ő helyzetébe, minden megvilágosodott: eleve távolságot tartani valakitől olyan, mintha háborús övezetbe kerülnék. Ha velem teszi ezt valaki, zavar, hogy így eltol magától. De ha közel enged, azt érzem, hogy becsül, elismer, és gyakorlatilag nincsenek nézeteltéréseink.

Fred: - Én szabadulni szeretnék egy kapcsolatból. Ám amikor átéltem az elkülönülés élményét, valamennyi erőforrásom csütörtököt mondott, és rosszul kezeltem a helyzetet. Most már látom, hogy kapcsolódnom kell az illetőhöz, hogy elszakadhassak tőle. Talán furcsán hangzik, de tudom, hogy így van.

381

dalitásokon, előfordulhat, hogy egy-egy változtatás nehéznek vagy kellemetlennek tűnik. Ilyen esetben egyszerűen hagyjátok ki az adott szubmodalitást, és folytassátok egy másik átalakításával. Ilyenkor más sorrendben rendszerint sokkal könnyebben alakul át az élmény, és egy korábban kellemetlennek tűnő változtatás később, más szubmodalitások átalakítását követően már gördülékenyen megy.

3. Éljétek át az új kapcsolódás élményét! Éljétek át ezt az állapotot egy ideig, és fedezzétek fel, hogy mit tanulhattok a helyzetből, amikor erőforrásokkal teli, gazdagabb megjelenítésben élitek át a nehézséget! Ha a változtatás hatása kedvetekre való, küldjétek el a következő hasonló jövőbeni helyzetbe!

* * *

Van valakinek olyan élménye, amit el szeretne mondani a többieknek?

Mary: - Amikor a határaimat kiterjesztettem az illetőre, az összes többi szubmodalitás magától átalakult, és megegyezett a kapcsolódás élményének jellemzőivel.

Alice: - Korábban a kérdéses személyről csak ebben az egy helyzetben volt emlékem, azonban az átalakítás után eszembe jutott számos egyéb jó élményem vele; a hozzá fűződő viszonyom ezzel kiteljesedett, így több oldaláról ismertem meg. Mivel a nehézséget okozó helyzetet több, jobb élmény tükrében látom, sokkal kiegyensúlyozottabb és kellemesebb lett a hozzá fűződő viszonyom.

Sam: - Megvilágosodtam, a szó több értelmében is. A legszembeötlőbb változás az volt, hogy a helyzet kinyílt, az élmény mozgásba lendült, és képek merültek fel bennem. Elgondolkodtatott azon, hogy hasonló helyzetben miként tudnék változtatni a viselkedésemen a jövőben.

Charles: - Az általad említettekből indultam ki: „mindez bennem történik" - mondtam magamban. Más szóval, amikor dühös vagyok, bánt valami és elkülönülök valakitől, valójában az énem egy részével vesztem el a kapcsolatomat, tehát tőlem függ,


382


váljunk a barátaikká. „A legkönnyebben úgy semmisíthetjük meg az ellenségünket, ha barátunkká fogadjuk." A legtöbben valószínűleg ismeritek Krisztus tanítását a megbocsátásról, a „másik arcunk odanyújtásáról"; hasonló tanítások más vallásokra is jellemzők. A tanítók tudták, hogy a tanításukban hirdetett, mindennel való egység elképzelhetetlen addig, amíg valaki belülről megosztott.

Amikor az ember elpusztítja egy társát, általában dühből, felindulásból teszi, ezek az érzelmek pedig mások elutasítását és a kapcsolódás elvesztését feltételezik. Ha kapcsolatban maradunk a másik emberségével, és egy adott helyzetben önvédelemből vagy mások megóvása érdekében úgy éreznénk, hogy kénytelenek vagyunk gyilkolni, nagy szomorúságot éreznénk amiatt, hogy erre szükség van. Biztos, hogy így jóval kevesebb gyilkosságot követnének el. Túlságosan könnyű gyilkolni dühből, elutasításból, kívülállóként; szeretném ezt megnehezíteni, amennyire csak lehetséges. Ha már szükség van gyilkolásra, kísérje mély sajnálat, sohase düh. A düh elválaszt, míg a sajnálat fenntartja a kapcsolatot.

A „dühvel" rokon értelmű szó a „méreg".* Miközben a düh és erőszak áldozatainak okozott bántalom elég nyilvánvaló, a méregnek a dühös emberre tett hatása kevésbé felismert tény; és itt nem pusztán a magas vérnyomásra és egyéb testi tünetekre gondolok, hanem a méreg lelkünkre gyakorolt hatására.

Számos amerikai indián közösség hagyománya előírja, hogy egy állat életének kioltásakor az ember hatalmas tiszteletet és bánatot érezzen, és magyarázza el az állat szellemének, hogy megölésére a vadász vagy családja élelmezése, esetleg védelme miatt volt szükség. Úgy tűnik, tisztában voltak azzal, hogy ha az életet dühből vagy sportból oltanák ki, az „állat szelleme" visszatérne, kísértene és kárt okozna a kapcsolat és tisztelet hiánya miatt.

* Az a n g o l e r e d e t i az anger ( „ d ü h " ) s z ó t vet i ö s s z e a danger ( „ v e s z é l y " ) s z ó v a l

(a ford . ) .

383

Sally: - Elvégeztem a gyakorlatot egy megtörtént eseménynyel, és ez átalakította az adott helyzetet. Ezt követően viszont eszembe jutott az összes helyzet, ahol szintén jól jönne ez a viszonyulás. Ezért - a korábban tanultakat felhasználva - beépítettem a kapcsolódás képességét az énképembe; új élménytárat gyűjtöttem össze, átalakítottam az ellenpéldákat stb. Olyan ember lettem, aki közel enged másokat, akár kellemes ez, akár nem.

Jack: - Miután befejeztem az élmény átrajzolását, elképzeltem, amint a kérdéses személlyel beszélgetek egy jövőbeli helyzetben, és feltűnt, hogy a hangszínem megváltozott. Finomabb volt a hangom, lassabban beszéltem, és kellemesebben éreztem magam. Nem tudom, hogy ez a következő találkozásunkkor mennyiben fog változtatni az illető viselkedésén, de én most egyértelműen jobban érzem magam.

Ebben a gyakorlatban arra kértelek benneteket, hogy tisztán különítsétek el az elmétekben véghezvitt változtatásokat a külső valóságban tapasztalható viselkedésetektől. Ez a megkülönböztetés azonban mesterkélt. Az egyén teljesebb belső összhangja mindig jótékonyan hat a viselkedésére, amikor pedig változtatunk a viselkedésünkön, másoknak is gyakran megváltozik a magatartása. Vegyétek észre mindannyian, hogy az élmények imént véghezvitt átrajzolása hogyan változtatott a viselkedéseteken, és gondoljátok végig, hogy ezek mennyire bizonyulnának hasznosnak a kérdéses személlyel való tényleges kapcsolatban. Apró, biztonságos lépésekben akár ki is próbálhatjátok az új viselkedést, hogy kiderüljön, mennyiben vagytok képesek megfelelően kezelni a régebben nehézséget okozó helyzetet.

Ez a gyakorlat éles ellentétben áll a legtöbb nyugat-európai kultúra hozzáállásával, amelyekben hajlamosak észérvekkel indokolni, illetve igazolni a dühöt, az előítéleteket és elutasítani, illetve megtámadni a düh tárgyát. Azonban a misztikusok, a szentek tanításainak java része azt hirdeti, hogy maradjunk kapcsolatban az ellenségeinkkel, és valamilyen úton-módon


384


Ebben a jelenetben egy további üzenet is rejlik: bármennyire mélyen kerül valaki a sötét oldal hatalmába, a szeretet mindig képes megváltani.

Ez persze pusztán egy film; hozhatnék néhány gyakorlatibb példát is, igaz? Az ázsiai harcművészetek - például a tajcsi, az aikidó és a karate - alapelve, hogy maradjunk kapcsolatban a támadó, pusztító erővel, és a közvetlen szembenállás helyett hasznosítsuk a kapcsolatot a támadó erő elterelésére. A közelharcban e módszer különösen praktikus, hiszen arra törekszik, hogy minél kevesebb erőt használjon fel minél eredményesebben.

Ám a fenti elv gondolati szinten való alkalmazása számomra még inkább figyelemre méltó, hiszen elkerülhető vele a viszály, még mielőtt a külső valóságban megnyilvánulna. Sok éve gyűjtök történeteket arról, hogy egyes emberek miként kerülték el a szexuális erőszakot, az utcai támadást vagy a zaklatást azzal, hogy kapcsolatban maradtak a támadójukkal és egyfajta „szellemi aikidóval" találtak megoldást a helyzetben rejlő energiák kihasználására.

Egy nő például éppen a tűzlétrán hűsölt, egy házibuliból lépett ki levegőzni, amikor valami megérintette vállát. Hátrafordult és egy férfi nemi szervét pillantotta meg. Teljesen nyugodtan, mintha csak magában töprengene, ezt mondta: „Hmmm, úgy néz ki, mint egy hímvessző, csak kisebb", mire a fickó eltűnt.

Egy nőre éjszaka, álmában mászott rá egy idegen férfi. A nő elvett egy pénzérmét az éjjeliszekrényről, és a férfi felé nyújtotta: „Elnézést, megtenné, hogy kihívja a rendőrséget; idegen férfi van az ágyamban!" Mire az illető távozott.

Egy egyetemi diák év végi vizsgái előtt tanulmányaiba feledkezve ült a kollégiumi szobájában, mikor kinyílt az ajtó, belépett egy diáktársa, és tompa hangon így szólt: „Le foglak lőni." A diák, akit teljesen kiborított, hogy tanulás közben megzavarták, fennhangon válaszolt: „Figyelj, záróvizsgára készülök! Nincs időm ilyen hülyeségekre; menj, lőj le valaki mást!" Majd

385

Még korunk egyik legnépszerűbb mitikus történetében, a Csillagok háborúja sorozatban is fellelhető ez a mélyben rejlő előfeltevés, noha könnyű szem elől téveszteni a temérdek öldöklés és pusztítás közepette. A történet szerint a düh és a gyűlölet az életerőt önmaga ellen fordítja, amely így az erő sötét oldalává válik. A birodalom visszavág című második részben Yoda egyfajta jövőbeli Zen-mesterként tanítja Luke-nak a jedik útját:

Yoda: A jedi kitartása az erőből árad. De óvakodj az erő sötét oldalától; a düh, a félelem, az erőszak mind az erő sötét oldala. Könnyű a csapdájukba esni és készséggel segítenek a harcban. Ha egyszer a sötét oldal ösvényére léptél, örökké uralkodni fog sorsodon, míg végül elemészt, akárcsak Obi Wan tanítványát (Darth Vadért). A jedi tanulásra és védekezésre használja az erőt, sohasem támadásra.

Luké: Itt valami nincs rendjén. Hideget érzek. Halált. Yoda: Azt a helyet az erő sötét oldala lakja. A gonosz birodal

ma. Be kell menned. Luké: Mi van ott? Yoda: Csak amit magaddal viszel. (Luké a fegyvereiért nyúl.)

Tedd le; nem lesz rá szükséged! Luké felcsatolja a fegyvereit, és lehajolva belép az őserdei

mocsár egy barlangszerű üregébe. A barlangban látomása van: Darth Vadért pillantja meg, előrántja a lézerkardját, összecsap vele, és lefejezi. Ezután felnyitja Vader sisakját, és a saját halott arcát látja benne. Dühében önmagát ölte meg.

A harmadik részben (Jedi visszatér) az Uralkodó és Darth Vader foglyul ejti Luke-ot, majd az Uralkodó saját vereségével kecsegtetve bőszíti: „Isteni! Sugárzik a gyűlölet belőled. Védtelen vagyok. Vedd a fegyvered; sújts le rám teljes gyűlöletedből, és térj meg végleg az erő sötét oldalára!"

Azonban Luké ellenáll a gyűlölet csábításának, és amikor az Uralkodó megpróbálja elpusztítani, nem a gyűlölet, hanem édesapjának (Darth Vader) a szeretete menti meg.


386


fonva úgy igazította, hogy az egyik égnek álljon, a másik pedig oldalvást kifelé. Ezután rikító zöld rúzzsal vigyorgó mosolyt festett az ajkára, végül két pezsgőtablettát vett a kezébe indulás előtt. Amikor egy férfi gyanúsan közeledett felé, szembefordult vele, és rávigyorgott, ami általában elég volt az illető elriasztásához. Egy alkalommal azonban ez sem volt elég hatásos, ezért az asszony bevette a pezsgőtablettákat, mire habzani kezdett a szája; a férfi azon nyomban elrohant.

Ha megvizsgáljuk ezeket az eseteket, és fényt derítünk a köztük lévő hasonlóságra, figyelemre méltó tanulságokkal gazdagodunk. Az egyik ezek közül az, hogy az említett személyek nem futottak el az adódó helyzet elől, hanem fenntartották a kapcsolatukat a nehézséggel, összeköttetésben maradtak vele. Ez sem lesz eredményes minden helyzetben; biztos vagyok benne, hogy vannak, akik hiába próbálkoztak hasonló viselkedéssel. Ám ha fenntartjuk a kapcsolatot a problémával, minden erőforrásunk elérhető marad számunkra, és továbbra is lehetőségünk lesz a fenyegető személy befolyásolására.

A fenti példák másik közös vonása, hogy a szereplői mindannyian elutasították a helyzet rájuk kényszerített keretét, jelentését, és inkább új, a kedvükre való helyzetet alakítottak ki. Méghozzá olyan helyzetet, amely sokkal kellemesebb volt számukra az eredetinél, viselkedésükkel pedig bevonták a másik személyt az általuk teremtett keretek közé, ami így eltérő hatást váltott ki belőle. Pontosan ez volt a Virginia Satir által végzett rendkívül sikeres családterápia egyik jellemző eleme. „A környezetemben lévők sokféle reakciót kiválthatnak belőlem, ám sohasem ők határozzák meg, hogy ki vagyok, hacsak nem adtam át nekik önmagam irányításának a lehetőségét." Az említett személyeken is eluralkodhatott volna a belső zűrzavar, amely oly jellemző a félelemre és dühre, miáltal az ember legyengül és sebezhetővé válik, ám ők inkább valamennyi erőforrásukat arra fordították, hogy új, számukra megfelelőbb keretet teremtsenek.

387

ismét a könyveibe temetkezett. Fegyveres diáktársa erre így szólt: „Ja, jó !" És kiment a szobából. Egy perc sem telt el, mire a szomszédból lövés hallatszott.

Egy ideggyógyintézet ápolóját egyszer hátulról megragadta és fojtogatni kezdte egy beteg. A páciens nemcsak sokkal erősebb volt, mint ő, de képzett harcművész is. Az ápoló tudta, hogy hiába küszködne a szabadulásért, ezért amikor kezdte elveszíteni az eszméletét, a kezével szeretettel megsimogatta a beteg fojtogató karját. A beteg erre abbahagyta a fojtogatást, ugyanis - amint később elmesélte - „ez annyira fura volt, hogy kénytelen voltam megállni, és kideríteni, mi történik".

Egy nő, akit egy fegyveres férfi túszként tartott fogva a torkának szegezett pisztollyal, szünet nélkül vicceket mesélt az illetőnek: „És azt ismered, amikor..." Egy óra elteltével a férfi sértetlenül elengedte.

Egy másik nő veszélyes környéken tartott hazafelé éjszaka, amikor észrevette, hogy egy férfi követi. Áttért az utca másik oldalára, mire a férfi is azt tette. A nő felgyorsította lépteit, de a férfi a nyomában volt. Aggódni kezdett, ezért sarkon fordult, odalépett a férfihoz és így szólt: „Elnézést, félek. Megtenné, hogy hazakísér?" Az illető odanyújtotta a karját, és hazakísérte. A nő később megtudta, hogy a férfi még azon az éjszakán megerőszakolt valaki mást.

Ezeket a történeteket hallva sokan úgy gondolják, hogy egy konkrét helyzet szorításában roppant nehéz lenne hasonlóan cselekedni. A példákban szereplő személyek persze különösen leleményesek voltak. Lehet, hogy nem mindig ilyen könnyű hasonlóan találékonyan viselkedni egy adott helyzetben, megtehetjük, hogy felkészülünk lehetséges helyzetekre, és a jövőbe küldjük a kívánt viselkedést, hogy később magától előjöjjön a megfelelő környezetben.

Egy nő, akinek a munkájából adódóan éjszakánként kellett hazagyalogolnia egy nem túl barátságos környéken, minden alkalommal gondosan készült esti útjára. A haját két lófarokba


Érdemes elgondolkodnunk ennek az ellenkezőjén is. Vissza tudtok emlékezni olyan alkalomra, amikor a külső körülmények kellemesek, esetleg kifejezetten ideálisak voltak, ám a belsőtökben uralkodó zaklatottság miatt nem tudtátok élvezni a helyzetet? Az üldözési mániában szenvedő például kétségkívül olyan ember, aki roppant kellemetlenül érzi magát, gyakran annak ellenére, hogy környezete törekszik felfedeztetni vele az élet szépségeit. Ha nem békélünk meg a benső részeinkkel, rosszul fogjuk érezni magunkat a bőrünkben függetlenül attól, hogy megoldjuk-e a külső valóság problémáit. Ez számos spirituális iskola legalapvetőbb üzenete. „A mennyek országa bennünk van." E kijelentés nem pusztán elvont metafora, hanem nagyon is közvetlen utalás arra, hogy hol keressük a megoldást.

Sue: - Eddig olyan nehézségekről beszéltél, amelyeket a konfliktusok belső megjelenítése váltott ki. Szólnál a belső élmények által kiváltott pozitív hatásokról is?

Persze. Amikor megbékélsz egy addig problémás belső megjelenítéssel, az jó élménnyé alakul át, és így további erőforrássá válik számodra. Amikor szeretünk valakit, az illetőről bennünk élő élmény belső világunk része lesz, és gazdagítja azt. Ám nem pusztán egy rajtunk kívülálló szépséggel gazdagodunk; ennél lényegesen többel. Ugyanis magunkat fedezzük fel mindazokban a csodálatra méltó tettekben, amelyekre képesek vagyunk; a saját lényünket ismerjük meg jobban azáltal, ahogy a másik személyhez kapcsolódunk. Ha nem hozott volna minket össze a sors, talán soha nem derült volna fény arra, hogy képesek vagyunk a gondoskodásra, megbecsülésre, esetleg bármi másra, amelyet a kapcsolatban felfedeztünk magunkról. Minden alkalommal, amikor befogadunk valami szépet és igazit, saját magunkról is felfedezünk valamit, amitől gazdagabbá válunk korábbi önmagunknál. És minél több van bennünk, annál jobban tudjuk értékelni mindazt, ami rajtunk kívül van.

A kisgyermekek rövid életük alatt kevés élményt gyűjtenek össze, és bár csodálatosan egyszerűek és ártatlanok, mégsem elég tapasztaltak ahhoz, hogy értékelni tudják az élet apróbb,


kifinomultabb részleteit. A kisgyermek számára bármilyen cukorka megteszi, csak édes legyen. Csak később - amint belső világa fokozatosan gazdagodik élményekkel - válik képessé arra, hogy valóban értékelje a juharcukor ízét vagy egyéb finomságok kifinomult zamatát, állagát. Ugyanez igaz a művészet, a zene és egyéb, összetettebb élmények igazi élvezetére is.

Milyen belső világot hordoztok magatokban? Milyen élményekkel rendeztétek be az elméteket? Vannak, akik neheztelést, katasztrófákat és más kellemetlen élményeket gyűjtenek, majd ezekkel élik az életüket. Képzeljétek el: milyen lenne, ha kellemetlen eseményekről készült fényképek és festmények díszítenék az otthonotokat és a munkahelyeteket, naponta szem előtt lennének és hatást gyakorolnának rátok? Elég borzalmas lenne. Rengetegen éppen ezt teszik gondolatban, és - ellentétben az otthonukkal, a munkahelyükkel - a gondolataiktól nem menekülhetnek. Nemrégiben olvastam egy találó idézetet Carrie Fishertől: „Amikor neheztelünk valakire, olyan, mintha mérget vennénk be, majd arra várnánk, hogy a másik haljon bele."

Mi lenne, ha ilyesféle gondolatok helyett a lelkünket erősítő élményekkel rendeznénk be az elménket? Lélegzetelállító szépségekkel, mély hálával, gyengéd szeretettel, tartós gyönyörrel, közös vidámsággal, kikezdhetetlen hűséggel, rendkívüli bátorsággal, mélyről fakadó bölcsességgel, az összetartozás könnyeket előcsaló élményeivel...

Nem arról beszélek, hogy tagadjuk le az emberi kegyetlenség és ostobaság elborzasztó példáit, ám ezeket távol tarthatjuk magunktól és a belső otthonunktól, vagyis a gondolatainktól.

Mi lenne, ha már ma beépítenétek énetekbe azt az életre szóló elkötelezettséget, hogy elméteket szépséggel, igazsággal és örömmel töltitek föl, és más tulajdonságaitokhoz hasonlóan már most elkezdenétek kiválasztani és összegyűjteni az ezeket erősítő élményeket? Meggyőződésem, hogy az eddig tanultakat így tudnátok a lehető leghasznosabban felhasználni annak érdekében, hogy életeteket szebbé, jobbá tegyétek.

389 388

Zárszó

Több mint 12 év telt azóta, hogy belekezdtem az énkép tanulmányozásába, és úgy vélem, mostanra sikerült feltérképeznem legalább a többségét azoknak a belső folyamatoknak, amelyeket az emberek önmaguk jellemzésére használnak. Ebben a könyvben egy sor gyakorlati módszert ismertetek meg és próbáltatok ki; ezek segítségével megváltoztathatjátok, pontosíthatjátok bármely tulajdonságotokat, hogy így alakítsátok át az énképeteket. Ezeknek a módszereknek egy része viszonylag új keletű, sőt, még a végső szerkesztés során is előbukkantak az anyag új oldalai. Ezért kétség sem férhet ahhoz, hogy a munkám nem teljes, és az énkép működésének több oldala vár még felfedezésre és leírásra. Mindazonáltal hasznos, gyakorlatias térképpel gazdagodtatok, amely segítségetekre lehet az énképetek megerősítésében és átalakításában.

A kérdés most már csak ez: hogyan döntsük el, hogy épp melyik módszert alkalmazzuk a sok közül? És egyáltalán, mikor van szükség arra, hogy magán az énképen alakítsunk? Noha valamennyi fejezet konkrét ötleteket ad a benne foglaltak alkalmazhatóságára, szeretnék néhány összefoglaló gondolattal a segítségetekre lenni.

Valahányszor az emberek önmagukról, a nehézségeikről beszélnek, egyben jellemzik azt is, ahogyan magukra gondolnak. Tehát az énképváltoztatás bármilyen problémánál hasznosnak bizonyulhat. Azonban az olyan kijelentések, mint „nem tudok helyesen írni", „kötetlenül szeretnék csevegni", „iszonyodom valamitől", nyilvánvalóan konkrét nehézségekre, készségekre utalnak, amelyek csak bizonyos, jól meghatározható környezetben fordulnak elő.

390

Z Á R S Z Ó

Az ehhez hasonló, kizárólag bizonyos helyzetekre jellemző nehézségeket, problémákat rendszerint sokkal hatékonyabb korábbi, egyszerűbb módszerekkel megoldani, amelyek a kérdéses helyzetben változtatnak az illető viselkedésén. Ilyenkor az emberek konkrét, viselkedésbeli változásra vágynak, és gyakran nincs is egyébre szükségük. Az effajta változást köny-nyebb elérni, hiszen alig érinti az illető életének más területeit, és általában jóval kevesebb ellenvetésre számíthatunk.

Évekkel ezelőtt ismertem egy trénert, aki szinte minden nehézségre a következő módszert alkalmazta: felélesztette az ügyfele önbizalmát, majd ezt rögzítette a problémához. Ám ha az énkép átalakításával kísérelünk meg tökéletesíteni egy adott készséget - mondjuk valakinek a helyesírását -, eléggé valószínűtlen, hogy célt érünk; a beavatkozás végeztével szinte bizonyos, hogy továbbra sem fog tudni helyesen írni! Nincs annyi önbizalom a világon, amellyel egy ember helyesírásán javítani lehetne, ha az illető nem tanulta ezt meg! Annyit érhetünk így el, hogy az illetőt többé nem fogják zavarni a helyesírási hibái. Ez végül is eredmény, hiszen legalább nem lesz lelkiismeret-furdalása miattuk.

Azonban a kérdéses személy nem ilyen segítségre vágyott, és valójában nem ilyen változásra van szüksége. Ugyanis mindezek után sem fog tudni helyesen írni, és hiányosságának álláskereséskor felmerülő hátrányos következményeivel továbbra is szembe kell néznie. Az önbizalom hatással lehet arra, hogy miként éljük meg egy bizonyos készségünket a gyakorlatban, ám nem tud kialakítani készségeket. Ha pedig az illető duzzad az önbizalomtól, minden bizonnyal megdöbbenne (sőt, esetleg felháborodna), ha valaki az általa ejtett helyesírási hibákra felhívná figyelmét. Egyes „megoldások" valójában álruhába bújt problémák!

Amikor valaki nagy általánosításokban beszél önmagáról, különösen, ha a „mindig", „mindenhol" (vagy „soha", sehol") kifejezésekkel él, arra utal, hogy minden bizonnyal hasznára

391


392

ZÁRSZÓ

hatjátok a figyelmét a viselkedéséről, a problémáról önmagára. „Említetted, hogy gyakorta ítélkezel mások felett, és meséltél az ebből származó nehézségeidről is. Úgy hangzik, mintha másokat elfogadó ember szeretnél lenni, aki elismeri embertársainak sokszínűségét, miközben teljes mértékben tiszteletben tartja önmaga kívánságait és ellenérzéseit. Szeretnél ilyen emberré válni?"

Mivel a célom az volt, hogy alaposan átéljétek és megértsétek énképetek működésének a sokrétűségét, megtanítottam, hogy miként tudjátok az énképet tudatosan, nyíltan, részletekbe menően alakítani. Azonban aki mások segítségére szeretne lenni ezzel a kifinomult tudással, mellőzheti az aprólékos részleteket, és kevésbé nyilvánvalóan is alkalmazhatja a módszert, feltéve hogy figyelmesen követi a beszélgetőtársából kiváltott válaszokat és egyéb jeleket. Emlékezzetek rá, hogy az életünk olyan területeibe nyertünk bepillantást, amely teljesen kívül esik a legtöbb ember tudatán. Miután begyakoroltátok a tanult készségeket, képesek lesztek jelentős hatást elérni már egy baráti beszélgetés során is, miközben beszélgetőtársatoknak vajmi kevés fogalma lesz arról, hogy valójában mi történik.

„Mondanál egy példát arra, amikor kedves voltál a múltban?" „Hányféleképpen tudsz kedves lenni, milyen különféle emberekkel és helyzetekben?" „Könnyebb egyszerre gondolnod az összes ilyen alkalomra, mintha egyfajta kollázs lenne, vagy egyszerűbb egymás után felidézni őket, pörgő diavetítéshez hasonlóan?" „El tudsz képzelni olyan helyzeteket a jövőben, amikor kedves akarsz lenni?" „Milyen lennél, ha teljesen másképp lennél kedves valakihez, úgy, ahogy még sosem próbáltad?" „Gondolom, fel tudsz idézni helyzeteket, amikor csupán rövid ideig voltál kedves valakivel, illetve olyan hosszabb időszakokat, amikor a kedvességed tovább tartott." „Amikor felidézed magadban, hogy mit is jelent számodra kedvesnek lenni, olyan alkalmak jutnak eszedbe, amikor mások kedvesek voltak, vagy olyan helyzetek, amikor te voltál kedves?" „Olyan

393

válna az énképalakítás, hiszen a változás mindig, mindenhol vele lesz majd. A következő állítások elég nyilvánvaló jelei annak, hogy az illető javára válna az énképének átalakítása: „szörnyű ember vagyok", „teljes csőd vagyok", „nem érdemlem meg, hogy boldog legyek", „nem vagyok képes örömteli kapcsolatok kialakítására". Végletesen leegyszerűsítve a következő kérdést tehetjük fel: azt mondja az illető, hogy problémája van, vagy azt, hogy ő a probléma? Ha azt állítja: „én vagyok a probléma", egyértelmű, hogy énképének alakítása a megfelelő módszer.

Ha valaki az élete legtöbb területén nehézségekkel küzd, valószínűleg a javára válna némi énképformálás. Ám annak is sokat segíthet az énképváltoztatás, aki általában véve ügyes, sikeres - mint Péter, akit az új tulajdonság beépítésének bemutatójában láttunk -, amennyiben egy bizonyos nehézség mindig, mindenhol előjön. Péternek kétségkívül valamennyi készsége megvolt ahhoz, hogy szerethető legyen, így mindössze az énképében bekövetkezett változáson múlt, hogy ez a viselkedésében is megnyilvánuljon. Ám hiába szilárd, rendíthetetlen meggyőződése valakinek, hogy szerethető, ha hiányoznak belőle bizonyos konkrét készségek, amelyek döntően befolyásolják, hogy ezt a tulajdonságát miként nyilvánítja ki, illetve hogyan fogadják mások. Többek között ilyen készség a rokonszenv, az érzékenység, a gyengédség, az együttérzés.

A „süttyölés" gyakorlatával is létrehozható az énképben egy tulajdonság, és ezért alkalmazható viszonylag egyszerű szokásokra, mint amilyen a körömrágás, és ennél jóval összetettebb viselkedések megváltoztatására is, mint például a dohányzás, az elhízás. Tehát az énképváltoztatás szinte bármire alkalmazható; a ti megítéléseteken múlik, hogy egy illetőnek konkrét helyzethez kötött viselkedésbeli változás, általánosabb énképmódosítás, vagy esetleg ezek együtt válnának-e a hasznára.

Amikor valaki folyamatosan sikertelen cselekvésről, állandóan felmerülő problémákról számol be, és célszerűnek tűnik a fentiek ellentétét létmódként megélnie, bármikor átirányít-


394

Z Á R S Z Ó

ment, deszka, szögek, egyéb alapanyagok. Ha meg akarnánk tanítani valakinek, hogy miként építsen házat, érdemes lenne először megmutatni neki a leendő épület képét, majd megtanítani a házépítés apró részleteire - a deszkák mérésére, szabására, a csavarozásra, az ablak-, és ajtókeretek kialakítására, illetve az összes egyéb készségre, amellyel képes lesz lépésről lépésre összeilleszteni a rendelkezésére álló anyagokat és kényelmes otthont varázsolni belőlük.

Milton Erickson gyakran vezetett embereket hipnózisba úgy, hogy emlékeztette őket iskolai élményükre, amikor azokban az apró, kemény, szorosan egymás mellett elhelyezett padokban ülve elkezdtek ismerkedni az ábécé betűivel. Még nem is igazán tudták, hogy mi fán teremnek a betűk, amik ott sorakoztak a fejük felett a táblán, esetleg körös-körül a tanteremben. Azon töprengtek, hogy mi célból vannak nagybetűk és kisbetűk, és miért tűnik néhány betű olyannyira különbözőnek, holott „ugyanazok", miközben más, nagyon is „eltérő" betűk hasonlónak látszanak. Vajon a b felfordított p, vagy megfordított d; esetleg fel-, és megfordított q? Vajon a w-t miért nem ejtjük dupla ü-nek? Ha egy hangot nem ejtünk, akkor miért írjuk le?

Amint ezekkel a betűkkel ismerkedtetek, majd megtanultátok összeilleszteni őket szavakká, mondatokká, fogalmatok sem volt arról, hogy valójában egy olyan - később teljesen tudattalan - készség alapját építitek, amely lehetővé teszi, hogy megismerjétek évezredekkel korábban élő, több ezer kilométerre lévő, esetleg gyökeresen eltérő világú, kultúrájú, foglalkozású emberek gondolatait, és ez egyúttal az élmények oly gazdag tárházát fedte fel számotokra, amely örökre elérhetetlen lett volna a betűk ismerete nélkül.

Új készségek, mint például az autóvezetés elsajátításakor, az első lépéseitek gyakorta suták, ráadásul a tanulás szinte teljes tudatos figyelmeteket leköti. De gyakorlással egyre ügyesebbek lesztek, így a feladat egyre kevesebb figyelmet igényel, ezáltal felszabadul a tudatos elmétek, egészen addig, amikor a veze-

3 9 5

alkalomra gondolva, amikor kedves voltál valakivel, el tudod képzelni, milyen lenne az illető helyébe lépni és átérezni a felé irányuló kedvességet?" „Mit élsz át, ha olyan esetekre gondolsz, amikor nem voltál kedves?" „Válassz ezek közül egyet; kíváncsi vagyok, hogy milyen viselkedésre vágynál egy jövőbeli hasonló helyzetben." „El tudod képzelni, amint eszerint viselkedsz a jövőben?" „Látod, ez újabb példája annak, hogy mennyire kedves ember vagy, igaz?" Természetesen hasonló kérdéseket tehettek fel a személyes határaikra és kapcsolataikra vonatkozóan is.

Remélem, hogy hasonló beszélgetés során számotokra egyértelműen követhető lesz, hogy miként hattok a beszélgetőtársatokra; persze annak, aki nem tudja azt, amit ti már tudtok, kérdéseitek és gesztusaitok csupán egy izgalmas eszmecsere részei, amelyben talán az illető nem is fedezi fel a kapcsolatot a pozitív énképbeli változások és a beszélgetés között.

Útravaló

Most pedig kérlek, lazuljatok el, és röviden, lassan vegyétek szépen sorba az átélt tapasztalatokat - a könyv olvasása és a gyakorlatok közben felmerült valamennyi látott, hallott élményt és érzést. Miközben visszatekintetek erre az elmétek határtalan tájain keresztül tett utazásra, mely során eljutottatok az énetek és énképetek alapjáig, a lényetek gyökeréig, forrásáig, kérlek, vegyétek számba az önmagatokban már végbement változásokat! Szeretném megkérni mind a tudattalan, mind a tudatos elméteket, hogy vegyen részt ebben az áttekintésben, hiszen a tudattalan elmétek minden bizonnyal számos olyasmit tanult, amit tudatotok eddig még csak nem is sejtett.

Amikor új ismeretek alapköveit rakjuk le, olyan, mintha házat építenénk. Először mindössze néhány tervrajzunk van, egy sor papírra vetett kusza vonás, amelyek látszólag semmit sem jelentenek. Kicsit később talán már van egy gödör a telken, ce-


396

ZÁRSZÓ

tek a munkátok gyümölcseit. És ha esetleg még nem vagytok állhatatosak, most már tudjátok, hogy miként építsétek ezt a tulajdonságot tartósan és hathatósan az énképetekbe pozitív, állhatatosságot tükröző élmények összegyűjtésével és megfelelő módon való elrendezésével.

Arra is megkérlek benneteket, hogy a könyv hatására átélt élményeiteket kössétek össze a hívogatóan rátok váró jövővel! Az itt elsajátított módszerek életetekre gyakorolt jótékony hatásait már megtapasztalhattátok: a gyakorlatok segítettek énképetek megerősítésében, amely egyúttal nyitottabb lett a visszajelzésekre és a változásra, életetek érdekesebb, élvezhetőbb lett. De arra is szeretnélek emlékeztetni benneteket, hogy ez csak a kezdet, egyfajta bevezetés, és az elhatározásotokon múlik, hogy folytassátok az itt tanultak (javatokra való) alkalmazását, gazdagítva a saját és a barátaitok életét mindazzal, ami bennetek rejlik.

Meggyőződésem, hogy ez a mindnyájunk számára közös út részben az emberi lét értelmének a felfedezéséről szól. Néhány száz évvel ezelőtt, a hagyományos társadalmak tagjai tudták, hogy mi az emberi lét lényege, és szinte senki nem kérdőjelezte meg az ősi, mindenki által elfogadott igazságokat. A világ rendkívül lassan változott, a közös hiedelmeket ritkán vonták kétségbe. Az íjat és nyilat az időszámításunk előtti 30 000 és 10 000 között eltelt évezredekben fedezték fel, ám ez alatt a sok ezer év alatt is csupán néhány módon újítottak a szerszám kialakításán. Az akkori népek egész életüket leélhették úgy, hogy gyakorlatilag nem változott környezetük. Tudták, hogy mi végre vannak a világban, és szinte semmi sem történt, ami ezt kétségbe vonta vagy megváltoztatta volna.

Korunkban azonban a változások oly gyorsan követik egymást, hogy még számba venni is alig tudjuk őket, nemhogy megfelelően alkalmazkodni hozzájuk. Az íj alakján csak az elmúlt ötven évben több száz, esetleg több ezer alakítást végeztek. A változás üteme ma is gyorsul, ami sok veszéllyel jár, ugyan-

397

tés már szinte teljesen tudattalan készségetek. Becsusszantok a kormány mögé, és ügyesen hajtotok a célotok felé, miközben tudattalanul figyeltek a közlekedési lámpákra, az útkereszteződésekre, az elhaladó járművekre, és valamennyi egyéb - figyelmeteket igénylő - eseményre, amely a biztonságos vezetéshez elengedhetetlen; tudattalanul cselekedtek, mindeközben a tudatos elmétek talán a mellettetek ülővel folytatott beszélgetésre vagy az aznapi feladataitok végiggondolására összpontosít. Az autóvezetés csak akkor igényli a tudatos elmétek figyelmét, amikor hirtelen vészhelyzetben találjátok magatokat, szokatlan útviszonyokat tapasztaltok, ismeretlen autóban ültök, vagy idegen városban próbáltok megtalálni egy címet. Sőt, a vezetés legalapvetőbb készségei még ilyen helyzetekben is tudattalanok maradnak.

Ha most visszaléptek az időben a könyv első lapjaihoz, és fel-ötlenek bennetek az azóta történt események, kérlek, idézzétek fel, mit éltetek át, amikor először megkértelek benneteket, hogy befelé fordulva fedezzétek fel egy tulajdonságotok belső, tudattalan megjelenítését! Sokan közületek valószínűleg bizonytalanok, tanácstalanok voltak, vajon mit is értettem ez alatt, ám ha most kérném ugyanezt tőletek, képesek lennétek ezt könnyedén, gyorsan és pontosan megtenni; ez csupán az egyik apró jele mindannak, amit eddig tanultatok.

A tanulás első lépéseinek elkerülhetetlen ügyetlensége miatt egyesek inkább bele sem fognak új dolgokba, hogy ne érezzék magukat kényelmetlenül, miközben elfelejtik az ősi mondást: „Ha valamit érdemes csinálni, érdemes először rosszul csinálni." Ha netalán elfelejtettétek volna, hogy ez mennyire igaz, gondoljatok az első csókra, az első esetlen szexuális élményetekre! Ha a tanulás és gyakorlás első lépéseinek ügyetlensége továbbra is kényelmetlen érzés, emlékeztessétek magatokat arra, hogy olyan emberek vagytok, akik képesek szem előtt tartani hosszú távú célokat, mi több, szívósságotok és állhatatosságotok átlendít a múló kellemetlenségeken, hogy leszedhessé-


398

Z Á R S Z Ó

maguk és képességeik teljesebb megvalósításához. A világnak nagy szüksége van az általatok itt elsajátított módszerekre, és ez korlátlan lehetőségeket kínál mások életének jobbítására; néhányan anyagilag is gyümölcsözővé tehetitek ezt a segítséget. Kellemes utat kívánok az elkövetkezendő hetekben, hónapokban, években! Merítsetek gazdag tudástárból, amellyel oly sokféleképpen tudtok segíteni embertársaitoknak, hogy azzá váljanak, akivé szeretnének!

Utóirat

Martin Fischertől származik az alábbi idézet: „A konklúziót akkor vonjuk le, amikor belefáradtunk a gondolkodásba". Hasonlóképpen mondhatjuk, hogy egy könyvet akkor fejezünk be, amikor belefáradtunk az írásba és szerkesztésbe. Biztos vagyok benne, hogy a könyv egyes részei nem elég egyértelműek, kétségkívül kimaradtak bizonyos dolgok, sőt, esetleg hibákat is vétettem. Ez persze minden könyvre igaz, amit valaha olvastam. Noha a könyvben bemutatott módszereket lehet vitatni, gyakorlatias megközelítéssel, hatékonyan - önmagunkról való gondolkodásunk alakításán keresztül - segítenek mindazoknak, akik az életük jobbítását tűzték ki célul. A bemutatott eljárások mind átestek a kísérletezés és megfigyelés tűzpróbáján. Mindig mindent lehet tökéletesíteni, és ez igaz erre a könyvre és a gyakorlataira is. Arra bátorítalak benneteket, hogy az itt bemutatott gondolatokat és gyakorlatokat gondoljátok újra, próbáljátok ki, és fejlesszétek tovább!

399

akkor rengeteg lehetőséget is magában rejt. Az elmúlt évszázadok, évezredek alatt gyakorlatilag változatlanul fennmaradt hagyományos kultúrákban számos szépséges, csodálatra méltó vonás rejlik, ám a felgyorsult változással szembetalálkozva ezek a közösségek általában szétzilálódnak, összeomlanak.

Noha a mi kultúránk is bőven mutatja a feszültség jeleit, mindeddig sikerült alkalmazkodni a változásokhoz, ha gyakran vonakodva is. Mindössze száz évvel ezelőtt, amikor az apám még fiatalember volt, a nők férjük, apjuk tulajdonai voltak és nem rendelkeztek választójoggal; ma is szép számmal található hely a földön, ahol ugyanez a helyzet. Bár kétségkívül bőven van még tennivalónk, fokozatosan egyre többet teszünk azért, hogy felülemelkedjünk a nemzeti, faji, nemi és osztálybeli előítéleteken, megadva a mindenkit megillető egyenlő tiszteletet és jogokat, valamint mindannyian hozzájárulunk az emberiség nemrégiben megkezdett - önmaga felfedezésére irányuló - utazásához.

Vajon mit is jelent emberi lénynek lenni, megszabadulva mindazoktól az ősi dogmáktól, romboló sztereotípiáktól és kulturális előítéletektől, amelyeket soha senki sem kérdőjelezett meg? Nem hiszem, hogy bárkinek fogalma lenne arról, hová fejlődhet az emberiség, de az nyilvánvaló, hogy az emberi faj rendkívül gyors átalakuláson megy át.

Talán nem ismerjük ennek az útnak a végállomását, és nem tudjuk, hogy képesek vagyunk-e elérni a célunkat, ám ez minden útra igaz, különösen a kezdetekre. Remélem, hogy amit ebben a könyvben együtt fedeztünk fel, egy csekély részben hozzájárul a lényünk és a képességeink megismeréséhez és reményeim szerint - a számotokra alkalmas módon - ti is megteszitek az első, tapogatózó lépéseket ezen a felfedezőríton.

Amint ezeket a fogalmakat magatokkal viszitek a világba, hallgatván, hogy az emberek miként mesélnek önmagukról, a képességeikről, a nehézségeikről, örömet lelhettek annak a felfedezésében, hogy miként tudnátok hozzásegíteni őket ön-


Bevezetés

A legtöbb emberi boldogtalanság egyik lehetséges magyarázata a „csőlátás", vagyis amikor valaki minden egyebet figyelmen kívül hagyva egy problémára összpontosítja a figyelmét. Jellemző, hogy ilyenkor a nehézséget - elszigetelve az előtte és utána történtektől - kiragadjuk az időből. Noha ez az összpontosítás hasznosnak bizonyulhat a helyzet megvizsgálásakor és a teendők felmérésekor, ám a beszűkült látásmód miatt gyakran épp azt az információt veszítjük el, amelyre a megoldáshoz lenne szükségünk. Amikor „perspektívában" szemléljük a problémát, annak más dolgokhoz való viszonyát látjuk. Ugyanez igaz arra is, ahogyan önmagunkról gondolkozunk.

A perspektivikus látásmód kialakítására számtalan lehetőség van. Szó szerint szélesebb látókört kapunk, ha egyszerűen kitágítjuk a látóterünket, hogy magába foglalja a „nagy képet", mindazt, ami az adott pillanatban történik; így lényegesen több információhoz jutunk. Amikor egy problémát szélesebb összefüggéseiben látunk, rendszerint jelentéktelenebbnek és köny-nyebben megoldhatónak tűnik, ráadásul az így kapott további információ elvezethet a megoldáshoz. A helyzet keretének effajta bővítése a leggyakoribb eleme szinte valamennyi rajzos viccnek. Ez általában úgy működik, hogy egy sor kis képpel rejtélyes, meghökkentő jelenetet ábrázolnak, majd az utolsó, kitágított keretben meglátjuk a rejtély megoldását jelentő és azt megmagyarázó új elemet, amely átértelmezi a helyzetet.

400

RÁADÁS - PERSPEKTIVIKUS MINTÁK

Előfordul az is, hogy az utolsó kép egyszerűen olyan részletre irányítja figyelmünket, amely korábban is szerepelt, csak átsiklott rajta a tekintetünk.

Mivel a vicc képei rendszerint időrendi sorrendben következnek egymás után, a fenti példa egyben tükrözi a perspektíva tágításának másik módját, vagyis az állóképek filmmé való átalakítását, amely megmutatja, hogy egy adott helyzet miképpen változik az idő elteltével. A perspektíva térbeli, időbeli vagy mindkétfajta bővítése egyszerű, mégis nagyon hatékony eljárás, és fontos része több eredményes személyiségfejlesztő módszernek.

A nehézséget okozó helyzetből való egyszerű kilépés lehetővé teszi, hogy szemügyre vegyük önmagunkat és a környezetünkhöz fűződő viszonyunkat. Ez a módszer az előbbitől eltérő, külső nézőpontot biztosít; a kíváncsi, esetleg együtt érző, de egyébként érzelmileg semleges megfigyelő nézőpontját. Az adott helyzet egy másik szereplőjének élményét átélve pedig egy további - eltérő információt hordozó - nézőponttal gazdagodunk.

Szintén a perspektíva alakításának egy módja, amikor két eltérő időben zajló esemény összefüggéseit vizsgáljuk meg. Amikor hajlandók vagyunk elviselni a kellemetlenségeket egy jövőbeli kívánatos cél elérése érdekében, észrevesszük a jelenlegi helyzet és a kitűzött cél összefüggéseit, és felismerjük az időbeli perspektívát. Ez a nézőpont két eltérő időben történő megjelenítést köt össze. Az evést, drogfogyasztást vagy egyéb pillanatnyi örömöt okozó tevékenységeket túlzásba vivő emberek jellemzően nem látják az összefüggést a jelenlegi viselkedésük és annak hosszú távú következményei között. Ám megtaníthatjuk őket egyfajta „távollátásra", és így segíthetünk nekik elkerülni a pillanatnyilag esetleg kellemes, ám később kellemetlen hatással járó tapasztalatokat. Ugyanez a perspektíva abban is segítheti őket, hogy kitartsanak az önmagukban nem örömteli, ám vonzó céljaik eléréséhez szükséges feladatok mellett.

401

Ráadás -Perspektivikus minták


402


sen tükrözzék az erőforrást! Szólj, amikor megalkottad a négy képet... (Mikebólint.)

Most kérlek, fogd őket és alakítsd mintegy 50 cm széles, 50 cm magas képekké, majd úgy rakd őket össze, hogy valameny-nyit együtt, egy nagy kollázsként lásd körülbelül egyméternyi-re magad előtt. Vannak, akik ilyenkor tépőzárat „ragasztanak" a képek hátuljára, és amikor áthelyezik őket, hallják a tépőzár sercegését - így biztosak abban, hogy a kép a helyén rögzül. Mind a négyet egymás mellé helyezve nehezebben lesznek kivehetők az egyes képek részletei, mégis tudni fogod, mit ábrázolnak. Nyugodtan alakítsd ki ezt a kollázst, van időd, majd szólj, ha kész van... (Mike bólogat.)

Remek. Most, érintetlenül hagyva a négy képet, kérlek, helyezd az eredeti képet, amely kellemetlenséget okozott, pont a kollázs közepébe, hogy csak a négy - erőforrást tartalmazó -kép belső sarkait takarja el! Lehet, hogy érdemes egy kicsit módosítani az eredeti kép méretét, hogy síkban maradjon, a kollázs részévé váljon és hagyja szabadon a négy erőforrást ábrázoló kép legnagyobb részét. Ezek után figyeld meg, hogy milyen hatást vált ki a négy erőforrással körülvett gondot okozó kép...

- Elveszti az erejét. Tehát enyhébb érzelmeket vált ki, igaz?

- Igen. Vagyis, az érzelmek hevessége, ereje csökkent. Változott bár

milyen módon a kiváltott reakció jellege is? - Hát, úgy tűnik, hogy most inkább megértést vált ki belő

lem, semmint válaszlépést. A megértés gyakran elvezet a lehetséges megoldáshoz, amely

rámutat a problémából kivezető útra. - Igen, tényleg. Már kerestem megoldásokat a helyzetre. Va

lójában az érzelmeim hevessége zaklatott fel. Tehát most a kép kellemesebb érzést vált ki belőled. Ez meg

könnyíti majd, hogy rátalálj a megoldásra?

403

Természetesen sok helyzetben bizonyulhat rendkívül hasznosnak a szűk perspektíva, amikor a figyelmünket egyvalamire összpontosítjuk, és szándékosan mellőzünk bizonyos gondolatokat, eseményeket vagy információt. Amikor egy konkrét feladatra vagy az élet egyszerű örömeire összpontosítunk, a tágabb összefüggések csak elterelik figyelmünket az élményről. Valamennyi készség hasznos valamilyen helyzetben és időpontban, ám bármelyik korlátozhat is, ha megfosztjuk magunkat annak a lehetőségétől, hogy szabadon éljünk vele vagy mellőzzük egy adott helyzetben.

Az egészséges énkép alapjául szolgáló egyidejű perspektíva általános formáját John McWirther sokféleképpen felhasználható eljárásként írta le.

Perspektíva képekben (vizuális perspektíva)

Szeretném bemutatni a képi perspektivikus mintát valakivel, akinek már régóta kellemetlenséget okoz egy belső képe. Nem szükséges, hogy ismerjem az élmény tartalmát; ne is említsétek! (Mike jön előre.)

Tehát, Mike, amikor ez a kép felbukkan benned, továbbra is kellemetlennek találod, igaz? Próbáld ki, kérlek, és ellenőrizd, hogy még mindig zavar-e ez a belső kép...

- (Mike légzése kapkodóbb lesz, a teste megmerevedik.) Igen. Nem nagyon, de még mindig zavar.

Rendben. Fogd ezt a képet és nyugodtan tedd félre! Most pedig, kérlek, gondolj négy erőforrást tartalmazó élményre, egyenként; vehetsz olyan alkalmakat, amelyek - megítélésed szerint - különösen jól jönnének ahhoz a bizonyos, még mindig zavaró képhez! Azt is kérem, hogy a tudattalan elméd is vegyen részt az élmények kiválasztásában! Mind a négy élményt jelenítsd meg egy-egy képben, és figyelj rá, hogy a képek tökélete-


- Igen.

Akartok valamit kérdezni Mike-tól? Mike, persze dönthetsz úgy, hogy nem válaszolsz bizonyos kérdésekre.

Ann: - Azt mondtad, már kerestél megoldásokat erre a helyzetre...

Mike: - Igen, már kerestem; tudtam, hogy van rá megoldás. A kényelmetlenséget az okozta, hogy a helyzet által kiváltott hatás mintha vészcsengőt indított volna be: „Miért vált ez ki belőlem ilyen heves érzelmeket? Nyilvánvaló, hogy találok rá megoldást, de valójában miről szól ez?"

Fred: - Négy különböző élményt gyűjtöttél vagy négy eltérő tudatállapotot?

Mike: - Négy helyzetet jelenítettem meg, amelyek mind megtörténtek velem.

Fred, úgy tűnik, a kérdésed inkább nekem szólt, és egyben lehetőséget ad arra, hogy rámutassak valamire, aminek nagy jelentősége van a munkánkban. Véleményem szerint a képek váltják ki azt, amit tudatállapotnak nevezel. Ha arra kérlek, hogy idézz fel egy tudatállapotot, mondjuk „izgalmat", hogyan fognál hozzá? A legtöbb ember önkéntelenül egy bizonyos élményre fog gondolni, amely bizonyosfajta izgatottságot eredményez. Az „izgalom" kifejezés elég általános fogalom, amely sokféle érzésre, helyzetre vonatkozhat. Számos pszichológiai és egyéb terápiás módszer az ilyen általánosabb fogalmak szintjén marad, és ez megnehezíti, hogy az ember konkrét új viselkedést alakítson ki. Ha nagy általánosságokban fogalmazunk, általános megértésre jutunk, amely rendszerint nem változtat az illető viselkedésén. Erre példa az úgynevezett „intellektuális megértés".

Vegyünk egy egyszerű példát! Azt akarom, hogy most mindannyian nyáladzni kezdjetek pusztán azáltal, hogy a szátokra figyeltek... A többség számára ez meglehetősen nehéz feladat, hiszen a „nyáladzás" pusztán szó, és nem vált ki erős hatást. Lényegesen könnyebb a dolgotok, ha a képzeletetekben tisztán

404


látjátok, ahogy éles késsel félbevágtok egy ragyogóan sárga citromot, megpillantjátok a citrom csillogó felületét, a csöpögő levét, majd látjátok, ahogyan az egyik felét a szátokhoz emelitek, kinyomtok belőle néhány cseppet és megízlelitek.

A látvány konkrét részleteivel váltunk ki rendszerint tudattalan hatást, amelyet nem lehet pusztán a „nyáladz" szóval elérni. Ehhez hasonlóan többnyire tudatos folyamat képi perspektívát alkotni egy élményhez, ám a kiváltott hatás tudattalan, önkéntelen.

Sally: - Mike, változtak a problémás kép szubmodalitásai? Mike: - Igen. Halványabb, színtelenebb lett; általában véve

gyengébb. Ez egy nagyon jó kérdés volt! Most egy egészen egyszerű

módját ismertük meg annak, hogy miként tudunk megtanítani valakit az egyidejű perspektíva használatára a képi megjelenítő rendszerben; több élményt gyűjtöttünk össze, és meghatározott módon illesztettük őket egymáshoz. Köszönöm, Mike. A következőkben ennek az egyszerű folyamatnak a leírását találjátok.

Képi perspektíva gyakorlat (párokban, összesen 15 perc)

1. Idézd fel egy kellemetlen élményed, ellenőrizd, hogy továbbra is zavar-e, majd vedd észre, pontosan milyen hatást vált ki belőled!

2. Találj négy konkrét, a helyzethez illő erőforrást tartalmazó élményt és jelenítsd meg ezeket egy-egy képben!

3. Alkoss egy nagy kollázst a négy képből; legyen körülbelül l x l méter, nagyjából 1 méterrel előtted!

4. Helyezd a zavaró képet a kollázs közepére úgy, hogy csak az erőforrást megjelenítő képek belső sarkait takarja el, maradjon lapos és váljon a kollázs részévé!

5. Figyeld meg, hogyan változik az érzésed erőssége és a jel-

405


lege. Ha a kiváltott hatás nem változott, lépj vissza a gyakorlat elejére, és válassz más erőforrásokat, esetleg pontosítsa máshol a folyamatot! Ezt követően cseréljetek szerepet, majd beszéljétek meg az élményeiteket!

A leggyakrabban felmerülő nehézség ennél a gyakorlatnál, hogy a kellemetlenséget okozó kép túl nagy, és eltakarja az erőforrásokat megjelenítő képeket. Ezt a legkönnyebben úgy kerülhetitek el, hogy a gyakorlat közben mindkét kezetekkel mutatjátok a párotoknak a képek méretét; a kollázs legyen terjedelmes, a kellemetlen kép pedig kicsi! Ám ha mégis előfordulna, hogy a kellemetlenséget okozó kép túlságosan nagy, egyszerűen szakítsátok félbe a gyakorlatot, kezdjétek elölről, és emlékeztessétek a társatokat, hogy mindenképpen kicsinyítse le a probléma képét!

Szintén előfordulhat, hogy a problémát okozó kép nem simul bele a kollázsba, nem válik annak részévé. Ha a kép „kilóg" a kollázsból, könnyen tűnhet az erőforrást ábrázoló képek ellenpárjának ahelyett, hogy azokkal együtt, hozzájuk tartozónak látná az illető. Ez az ellentét általában éppen hangsúlyozza a nehézséget, és nemhogy enyhítené, hanem erősíti a „csőlátás" élményét.

Az is megtörténhet, hogy a választott erőforrások nem megfelelők, ilyenkor érdemes más erőforrásokat keresni.

Al: - Választhatnánk négynél több képet? Négy kép jól kezelhető, ezért általában beválik. Egy nőnek,

aki magától csinálta végig ezt a gyakorlatot, nyolc kép jelent meg egy nagy virág szirmaihoz hasonlóan. A nehézséget okozó kép pedig a virág közepére került. A legtöbben téglalap alakúnak látják a képeket, de a formájuk sem kőbe vésett szabály. Kerek, tojásdad, esetleg lekerekített sarkú, téglalap alakú képeitek is lehetnek. Kiteríthetitek őket fentről lefelé, vagy hosszú sorban, egymás mellé is.

Egyszer egy tévéműsorban láttam, ahogyan Brian Weiss egy fóbiában szenvedő nőt kezelt „előző életekbe visszavezető reg-

406


ressziós hipnózissal". A kezelés után a nő gesztusaiból kiderült, hogy a fóbiája megmaradt, csak már nem tulajdonított neki akkora jelentőséget, mivel a jelenlegi életét kicsiny láncszemként látta az azt megelőző és követő életei hosszú sorában. Az életek sorát a kezével mutatta. Megannyi életének láncolatához viszonyítva, jelenlegi élete eltörpült, problémái pedig még annál is jelentéktelenebbnek tűntek. Ami engem illet, komoly kétségeim vannak az előző életek valódiságával kapcsolatban, én inkább a fóbiát gyógyítanám. Mindazonáltal a módszer érdekes példája annak, hogy miként tudjuk alkalmazni a perspektivikus mintát viselkedésbeli változásra. Hasonló perspektívát számtalan módon kialakíthatunk, ám valamennyi ugyanazokat az elveket követi; a lényeg, hogy a képeket egy helyen és ugyanabban a síkban kapcsoljuk egymáshoz.

Ben: - Arra kérted Mike-ot, hogy válasszon képeket, de nem határoztad meg, hogy állóképet vagy filmet.

Végül is mindegy, hacsak az illetőnek nem fontos a különbség; valószínűleg úgyis magától a számára megfelelőbbet fogja választani. A „kép" szó nyitva hagyja a lehetőséget, hogy a legegyszerűbb képi megjelenítést válassza. Amikor a részletek után érdeklődünk, gyakran kiderül, hogy az illető - látszólag -állóképet lát, ám ez a kép könnyedén egymást követő képek sorává vagy filmmé alakulhat. Az állókép egyfajta összefoglalása, jelképe a filmben található valamennyi részletnek.

Fred: - Azt kérted Mike-tól, hogy a problémához kapcsolódó erőforrásokat keressen. Ez mindig beválik?

Úgy gondolom, rendszerint beválik, hiszen az „erőforrás" kifejezés igen általános fogalom, amely nagyon eltérő élményekre utalhat. Valamennyiünknek számtalan erőforrást tükröző élménye van, amelyek közül egyesek jól jönnek egy bizonyos nehézségnél vagy képességnél, ám használhatatlanok más helyzetekben. A matematikai feladatok megoldását segítő erőforrások minden bizonnyal haszontalanok síelés közben, és ez fordítva is igaz, ezért érdemes valamilyen módon válogatni.

407


Perspektíva hangokban (auditív perspektíva)

A következőkben bemutatom a perspektíva hatását a belső hangok világában, vagyis képek helyett egy zavaró hanggal fogunk dolgozni. Most sincs szükségem a tartalomra. Választhattok saját belső hangot, egy másik személy hangját, sőt szavak nélküli hangot is. (Tim jön előre.) Tim, kérlek, most figyelj oda erre a hangra, és ellenőrizd, hogy még mindig kellemetlen-e számodra...

Tim: - (A homlokát ráncolva felnéz, majd balra le.) De még

mennyire!

408


Ugy tűnik, mielőtt a hangot hallod, látsz valamit. így van? - Igen.

Rendben, ettől még dolgozhatunk a hanggal. A te hangod vagy másé?

- Az enyém. Értem, tehát magadban beszélsz. Hol hallod ezt a hangot? - A fejem mögött, enyhén jobbra. Jó. Most kérlek, hagyd, hogy ez a hang kikerüljön a hallótá

volságból, és gondolj életed négy olyan eseményére, amikor a saját hangod komoly erőforrásként segített! (Ha Timet valaki más hangja zavarná, azt kérném tőle, hogy mások hangját válassza erőforrásként.) Idézd fel és hallgasd meg őket egyenként, figyelj a hanglejtésre, a mondanivalójukra, és szólj, amikor ösz-szegyűlt mind a négy... (Tim bólint.) Most pedig helyezd el ezt a négy hangot a fejed körül, többé-kevésbé egyenlő távolságra egymástól, ahonnan hallani szeretnéd őket. Talán egyet előre helyezhetsz, egyet hátra, egyet-egyet pedig oldalra. Akárcsak a képeknél, amikor egyszerre szól négy hang, nem könnyű kivenni minden szót, de még így is hallhatod a hanglejtésüket, és megértheted az üzenetük lényegét. Szólj, ha mind a négy hangot elhelyezted, és egyszerre hallod őket... (Tim bólint.) Rendben. Most hozd vissza azt a kellemetlen hangot, illeszd a többi négy közé és halld mind az ötöt egyszerre szólni... Másképpen hat rád most?

- Messzebbre került, nem olyan hangos. Jobban érzem magam; könnyebb ráfigyelni. Hallom, amit mond, egy része hasznos számomra; korábban csak a rossz érzéssel törődtem.

Értem, remek. Akartok kérdezni valamit Timtől? Tess: - Értetted, amit az öt hang mondott, amikor egyszerre

hallottad őket? Tim: - Nem. Tudtam, hogy ott vannak, egyes részleteket hal

lottam, értettem őket, de nem igazán hallottam mind az ötöt egyszerre.

Ez jellemző, és érdemes erre figyelmeztetni az embereket, ne-

409

Azonban előfordulhat, hogy valaki túlságosan „beszűkültén" gondol egy problémára, és tudatosan mellőz hasznos erőforrásokat. Egy gödör mélyén ülve néha meglehetősen nehéz elgondolni, hogy mi történik odakint. Van úgy, hogy egy cseppet sem odaillő, teljesen használhatatlannak tűnő erőforrás kell ahhoz, hogy kiszabadítsa az illetőt a „csőlátásból", amely eleve kizárta az adott erőforrást. Többek között azért kérjük az illető tudattalan elméjét, hogy vegyen részt az erőforrások kiválasztásában, mert ezáltal a tudata felkészülhet olyan - a tudattalan elme által választott - erőforrásokra, amelyeket egyébként elutasított volna, haszontalannak bélyegezve őket. Néha még az is beválik, ha kifejezetten arra kérjük az illetőt, hogy a problémával egyáltalán nem kapcsolatos erőforrásokat válasszon. Ha túlságosan tudatos és makacs emberrel dolgoztok, akár meg is kérhetitek, hogy olyan erőforrásokat válasszon, amelyek véleménye szerint semmiképpen nem segítenének a probléma megoldásában.

Most kérlek, találjatok magatoknak egy társat, és segítsétek egymást a gyakorlatban! Öt percet szánjatok egy körre, majd öt percet az élmények megbeszélésére, vagyis összesen 15-20 percet a gyakorlatra!

* * *


410


hangra, lehet a saját hangotok vagy másé... Van valaki, aki nem a fejéből vagy akörül hallja? Nincs. Most próbáljátok ki, milyen, ha ugyanezt a hangot a bal könyökötökből halljátok... Most pedig halljátok, amint a jobb sarkatokból szól... Az élményeink helyének rendkívül nagy jelentősége van, és ez különösen igaz a hangokra.

Efféle helyváltoztatás önmagában alkalmas lehet arra, hogy szemléltessük a hely jelentőségét, esetleg átmeneti segítséget nyújtsunk válságos helyzetben, ám az ilyen módosítás rendszerint csak akkor bizonyul tartósnak, ha egyéb módon is beavatkozunk, tiszteletben tartva a kellemetlenkedő hang hasznos szerepét, célját. Amikor Tim a kellemetlen belső hangot az erőforrások gyűrűjében hallotta, az magától eltávolodott, lágyabb lett. Ez megkönnyítette számára, hogy odafigyeljen rá, és értékelje a mondanivalóját. Az ehhez hasonló - egyéb módosítások által kiváltott - átalakulás sokkal tartósabb.

Most kérlek, alkossatok párokat és segítsétek egymást a gyakorlatban! Mindössze öt perc elegendő lesz, hogy egy kört befejezzetek, és még öt percet szánhattok az élményeitek megbeszélésére.

* * *

Perspektíva érzésekben (kinesztetikus perspektíva)

McWirther perspektivikus mintájának alkalmazása a kinesztetikus megjelenítő rendszerben, vagyis az érzésekkel kapcsolatban - két egészen eltérő okból - több ügyességet igényel. Először is a legtöbb ember jobban hozzá van szokva, hogy látott, illetve hallott élményekre figyeljen, könnyebben tudja alakítani a belső képeit, hangjait.

Ráadásul, amikor érzésekről beszélünk, általában arra gondolunk, hogy egy élmény kellemes, kellemetlen, kedveljük vagy sem, és így tovább. Ezek értékítéletet kifejező érzelmek,

411

hogy azt gondolják, hogy rosszul végzik a gyakorlatot. Egy nő, aki vaknak született, és csak harmincéves kora körül kezdett látni, egyszerre nyolc különböző beszélgetést tudott követni, mintha nyolcsávos magnó lett volna a fülében. A legtöbb ember nem képes erre, és a gyakorlat e nélkül is eredményes.

Tim: - Amikor a négy - erőforrásként segítő hangot - egyszerre hallottam, úgy éreztem, mintha nagy, kényelmes, párnázott fotelben ülnék, és a hangok szó szerint támaszt nyújtanának.

Találó, spontán szinesztézia. Itt találjátok ennek a gyakorlatnak a leírását.

Hangperspektíva gyakorlat (párokban, összesen 15 perc)

1. Idézz fel egy kellemetlen hangot, és vedd észre, hogyan hat rád! Halld, honnan szól! A sajátod-e vagy valaki másé? Majd tedd félre ezt a hangot!

2. Találd meg egyenként az erőforrásként szolgáló hangokat, hallgasd meg őket figyelve a hanglejtésre és a szavakra! (Ha a problémát okozó hang másé, az erőforrásként felhasznált hangok is legyenek máséi; ha a kellemetlen hang a sajátod, az erőforrások hangjai is legyenek a sajátjaid!)

3. Helyezd el mind a négy hangot a fejed körül, és halld valamennyit egyszerre beszélni! Miközben egyszerre szólnak, valószínűleg nehéz lesz követni, hogy pontosan mit mondanak.

4. Hozd vissza a kellemetlen hangot, és halld mind az öt hangot egyszerre szólni! Figyeld meg, hogy miként változik az érzésed erőssége és jellege!

Sue: - Miért halljuk a hangokat a fejünk körül? Szinte mindenkinek van élménye olyan kellemetlen hang

ról, amely a feje körül vagy a fejéből szól. A máshonnan szóló hangok valószínűleg kevésbé zavaróak - próbáljátok ezt ki egy rövid kísérlettel! Gondoljatok egy kellemetlenkedő, kritikus


412


zunk, amelyek a kérdéses személyből kellemetlen érzelmeket váltanak ki. Lehet például, hogy valaki elégedetlen azzal, ahogyan úszik, golfozik, zongorázik vagy bármi más fizikai tevékenységet végez. Az érzetekre alkalmazott perspektivikus minta különösen eredményes, ha egy adott sportban vagy egyéb mozgásos tevékenységben szeretnénk fejlődni. Ki szeretné ezt közületek átélni?

Bili: - Elégedetlen vagyok azzal, ahogyan kosarazom. Remek. Először éld át, amint éppen kosarazol; könnyebb, ha

kisebb részleteire bontod a játékot, és elképzeled, amint például dobod vagy vezeted a labdát. Miután a perspektivikus mintán keresztül átéled a játék egy-egy részletét, könnyedén tudod majd alkalmazni a játék többi elemére is. Nem kell most valóban eldobnod vagy vezetned a labdát, de szerintem állj föl, hogy szabadon mozoghasson a tested, amint feleleveníted a játék közben megtapasztalt testi érzéseidet. Kérlek, egyúttal ellenőrizd, hogy továbbra is elégedetlen vagy-e vele...

- Mindent egybevetve szeretek kosarazni, különben nem játszanék. De vannak alkalmak, amikor nem megy gördülékenyen, mintha összekuszálódna a mozgásom, miközben minden egy időre lelassul. Ez az, amit nem szeretek, és pont ekkor vagy röviddel ezután szoktam elrontani.

Értem. Most egy pillanatra tedd félre ezt az élményt, és gondolj egyenként négy tevékenységre, amelyek erőforrásként szolgálhatnak! Említetted, hogy a nehézség a kusza, szaggatott mozgásból adódik, ezért szerintem olyan tevékenységeket válassz, amiket különösen gördülékenyen, simán tudsz végezni. És mivel a kosarazás az egész testet igénybe veszi, figyelj arra, hogy az erőforrásnak választott tevékenységek szintén megmozgassák a test egészét! Amint kiválasztod az egyes erőforrásokat, röviden átélheted, hogy milyen érzés az adott mozgássort végezned. Szólj, amikor rátaláltál mind a négyre... (Bili bólogat.)

Rendben, most olyasmire foglak kérni, ami valószínűleg első-

413

amelyeket élmények váltanak ki. Noha ezek az érzelmek elengedhetetlenek ahhoz, hogy eldöntsük, milyen élményekre vágyunk, a perspektivikus minta alkalmazásában nem jöhetnek számításba.

A perspektivikus mintát valamely cselekvés által kiváltott konkrét érzetekre tudjuk alkalmazni. Mozgás közben számtalan érzés jut el hozzánk a bőrünkben található érzékelő idegekből, és ezek által folyamatosan nyomon követhetjük, hogy mi zajlik a közvetlen környezetünkben. Amikor például úszunk, érezzük a levegő és a víz testünkhöz viszonyított hőmérsékletét és mozgását, illetve a bőrünkhöz érő tárgyakat.

Ezenkívül érzékeljük az izmaink és ízületeink idegeiből érkező érzeteket, amelyekből - többek között - következtethetünk a testünk helyzetére, mozgására, az izmok feszességére, lazaságára. Mindezek az érzetek konkrét érzésbeli információval szolgálnak a testünk helyzetéről, mozgásáról és közvetlen környezetünkről.

Ezek a testi érzetek kiválthatnak értékítéletet kifejező érzelmeket, csakúgy, ahogyan képek, hangok, ízek, szagok is lehetnek kellemesek vagy kellemetlenek. Lehet, hogy kellemesnek találjuk a víz hőmérsékletét, esetleg nem vagyunk megelégedve a mozgásunkkal, és így tovább. Ezek azonban a közvetlen érzetek által kiváltott értékítéletet kifejező érzelmek. A kétfajta érzést könnyű összekeverni, mivel mindkettőt a testünkben érzékeljük. Az utóbbiakat általában a mellkas és a rekeszizom magasságának középvonalában, jóllehet különösen erős értékítéletet kifejező érzelmek jelentkezhetnek a test egészében is.

Amikor a vizuális és auditív megjelenítő rendszerben bemutattam a perspektivikus minta alkalmazását, egy kellemetlen képpel, hanggal dolgoztunk. A felmerülő kellemetlen érzések mindig érzelmek voltak, amelyeket az váltott ki, hogy egy bizonyos képet, hangot az illető nem kedvelt. Amikor a perspektivikus mintát érzésekre alkalmazzuk, a bőrön, izmokon és a belső szerveken keresztül érzékelt és közvetített érzetekkel dolgo-


414


nítésére abban az esetben, ha a problémás élmény kiterjed az egész testre. Ha a kellemetlen élmény csak a test egy részében helyezkedik el, csinálhatjuk a képi perspektívához hasonlóan. A képi megjelenítésben rendkívül fontos, hogy az élmények csak részben fedjék egymást, hiszen ha eltakarjuk az erőforrásokat, láthatatlanok lesznek, és nem lehet őket összeilleszteni a problémás helyzettel. A hangok esetében - ahol egyszerre szól valamennyi - tulajdonképpen teljesen „fedik" egymást, ennek ellenére mindegyiket halljuk. Az átfedés nem tünteti el az erőforrásként szolgáló hangokat, hacsak nem annyira hangos a probléma, hogy elnyomja az erőforrások hangjait.

Érdemes időt szánni annak gyakorlására, hogy egy adott modalitásban megjelenő élményt hasonló élménnyé alakítsatok át egy másik modalitásban. Hogyan tudnánk a képi perspektivikus mintát alkalmazni a korábbi hang-, és érzésbeli élményekre?

Bili: - A saját példám jutott az eszembe, ahol a kinesztetikus perspektívát alkalmaztuk. Olyan volt, mintha az egyes élményekhez tartozó érzéseket egymáson keresztül éreztem volna. Lefordítva ezt a képek nyelvére, olyan lenne, mintha mindkét kép valamelyest átlátszó lenne, és az egyiket a másikon át látnám.

Pontosan. Ha a képi perspektivikus mintát átlátszó képekkel csinálnánk, teljesen lefedhetnénk az erőforrásokat, hiszen azok így is láthatóak maradnának. Azonban az átlátszóság sokak szemében valótlanságra utal, és ilyen esetben az erőforrások gyöngülnének. A képek részleges lefedése jól használható a képi megjelenítő rendszerben, ezért azt javaslom, hogy nyugodtan csináljátok így.

Az átlátszóság egyébként - a legtöbb ember által mellőzött -nagyon hasznos szubmodalitás. Különösen megkönnyíti, hogy tárgyak belsejét térben vegyük szemügyre, hasonlóan az orvosi komputertomográfhoz. A geológusok, amikor egy hegységet vizsgálnak, az átlátszóság segítségével következtetnek arra,

415

re furcsa lesz. Képzeletben oszd négy részre a tested, mégpedig úgy, hogy a derekadnál vízszintesen, a test középvonalán pedig függőlegesen választod el! Elevenítsd föl egyenként a négy erőforrást és élj át egyet-egyet a tested meghatározott negyedében! Hasonlóan a képi és hangperspektívához, feltehetően nem lesz túl könnyű az egyes mozgások részleteinek átélése, miközben mind a négyet egyszerre érzed. Szólj, amikor átéled mind a négyet... (Bili bólogat.)

Most átélve négy különböző erőforrást jelentő tevékenységet, képzeld el, amint kosarazol és az egész tested mozgásban van! Idővel hagyhatod, hogy az erőforrások a tested egyéb részeibe is eljussanak és összeolvadjanak! Szánj rá egy kis időt és éld át, hogy milyen ez az élmény...

- Nagyon érdekes és jólesik, de azt hiszem, elég nehéz lesz elmagyaráznom. Amikor arra kértél, hogy az egyes erőforrásokat a testem különböző részeibe helyezzem, elég furcsán éreztem magam, kicsit szétesettnek. De amikor a képzeletemben kosarazni kezdtem, az egyes erőforrások érzetei szinte egymásba folytak, és együtt járultak hozzá a mozgásomhoz kosarazás közben. Az izmaimban éreztem, hogy mennyivel gördülékenyebben játszom, megszűnt a korábbi darabosságom.

Sue: - Elárulnád a négy erőforrást, amit választottál? Bili: - Persze. Sízés, masszírozás, autóvezetés kanyargós úton

és úszás a tengerben. Arin: - Steve, a képi perspektivikus mintánál azt kérted, hogy

a nehézséget okozó élmény csak részben takarja el az erőforrásokat. Azonban az előbb valamennyi erőforrás a test különböző részeiben helyezkedett el, miközben a problémás tevékenység kiterjedt az egész testre. Emiatt az erőforrások érzeteit teljesen elfedte a nehézséget okozó tevékenység élménye. Mondanál erről valamit?

Nagyon jó a meglátás, ám mindössze azt a választ adhatom rá, hogy nem tudok ennél jobb módot az erőforrások megjele-


416


egybeolvasztásához mindkét élményt azonos modalitásban kell megjeleníteni. Amikor természetes törteket és tizedes törteket adunk össze vagy vonunk ki egymásból, kénytelenek vagyunk az egyiket átváltani. Előfordul, hogy valaki spontán módon magától elvégzi az efféle átalakítást, ám oktalanság ezzel számolni, mert gyakran nem a kitűzött célt érjük el. Mind azonáltal egy hanggal együtt járó képet összeilleszthetünk egy másik, „hangos" képpel, hiszen így a két kép és a hang is eggyé tud válni.

A McWirther által ismertetett perspektivikus minta több eltérő eseményt illeszt össze „élményhalmazzá", és ez rávilágít az események tágabb összefüggéseire, általánosításaira. Amikor négy erőforrásteli helyzet felidézésére kértelek benneteket, szintén általánosítást használtam, hiszen az „erőforrás" kifejezés konkrét élményekre utal, amelyek bizonyos módon hasonlítanak. Amikor ezeket az erőforrásokat egybeolvasztjuk a problémás helyzettel, a kétféle élmény egymást gazdagítva alakul át új általánosítássá.

Meggyőződések/hiedelmek

A perspektivikus minta által nyújtott új felismeréseket kiváló eredménnyel alkalmazhatjuk a „korlátozó hiedelmeknek" nevezett általánosítások esetében, különösen az önmagunkról alkotott hiedelmek terén. Korlátozó hiedelem több okból is kialakulhat:

1. A hiedelem hátterében lehet, hogy mindössze egyetlen, erőforrás nélküli élmény áll, amelyhez nem kapcsolódnak további kellemes élmények, vagyis hiányzik a tágabb perspektíva. Ebből a feltevésből indulnak ki többen, akik az „átformálás", a „múlt átértékelése" vagy egyéb - egyetlen kellemetlen múltbéli élmény feloldását célzó - eljárást alkalmazzák.

2. A hiedelem hátterében több, erőforrás nélküli élmény áll. Miközben előfordulhat, hogy valakinek mindössze egy

417

hogyan helyezkedhetnek el a kőzet- és talajrétegek, és egy jó sebész szintén képes a testünkben található szerveket térben elképzelni.

Az átlátszóság segítségével mentális képeket is összeilleszthetünk először egymásra helyezve majd fokozatosan egybeolvasztva őket. Elképzelünk egy nehézséget - áttetsző képként -megjelenítő helyzetet, majd ezt rövid időre félretéve alkotunk egy ennél jóval nagyobb áttetsző képet, amely teljes életünket szimbolizálja. Ezt követően ráhelyezzük a problémát megjelenítő kis, átlátszó képet az életünket ábrázoló nagyobbra, és hagyjuk, hogy egybeolvadjanak. Ebben az eljárásban az átlátszóság, valamint az életünket megjelenítő tágabb perspektíva biztosítja az új látásmódot. Hasznos lehet, ha egyetlen szubmo-dalitás - esetünkben az átlátszóság - változtatásával kísérletezünk, és rájöhetünk, hogy milyen már ismert módszerbe építhetnénk be.

Az eddigiekben bemutattam a perspektivikus mintát a három legjellemzőbb megjelenítő rendszerben. Szerintetek lehetne alkalmazni ezt az eljárást egyszerre több, eltérő modalitással? Tudnánk például képi erőforrásokkal orvosolni egy problémás belső hangot? Esetleg érzetbelí erőforrásokkal alakítani egy problémás mentális képet?

Tom: - Amikor a pénzügyeimet könyvelem, hallom a fenyőerdőben süvítő szelet vagy a csermely csobogását, és ezek ösztönöznek a feladat elvégzésére, mert emlékeztetnek, hogy miként fogom a végén örömmel elkölteni a pénz egy részét.

Ez az ösztönzés remek módja, miközben az általam említett perspektivikus minták közül is felhasználsz egyet. Ám ha ezek a hangok motiválnak, feltételezem, hogy eltérő helyről hallod őket, és valójában nem illeszkednek teljesen a könyvelés folyamatába. Ha ösztönözni akarod magad, jobb, ha a két élmény összefügg, ám időben és térben elkülönül, mintha ezt mondanád: „Csináld meg ezt, hogy megtehesd azt!"

Élményeink - McWirther perspektivikus mintája szerinti -


418


jesebb élményt, hiszen ez a változás általában kihat a kevésbé erőteljes példákra is.

Az ismertetett perspektivikus minta áll valamennyi - akár a világról, akár önmagunkról alkotott - általánosításunk hátterében, valamint rámutat a hiedelemformálás legáltalánosabb jellemzőire, arra, hogy miként jön létre minden hiedelmünk. Most, hogy figyelmetek kiélesedett erre a folyamatra, bizonyára észreveszitek majd meglétét (vagy szükségességét), bármerre jártok.

kellemetlen élmény jelent gondot, a nehézségek zöme ismétlődik, és a legerősebb általában „mágnesként" vonzza magához a hozzá hasonló élményeket. Ezek aztán együttesen alkotnak egy igencsak hátráltató látásmódot, vagyis - gyakori kifejezéssel élve - negatív, korlátozó hiedelmet. Egyetlen élmény átalakítását célzó módszerrel csak akkor érhetünk el eredményt, ha az a hasonló élmények legerőteljesebb példája, hiszen ilyenkor a változás magától kiterjed a többi hasonló élményre is.

3. A hiedelem hátterében lehet, hogy több, erőforrás nélküli élmény áll mindössze egy vagy egynéhány pozitív példával. Ebben az esetben a pozitív élmények nem elég erőteljesek vagy számosak ahhoz, hogy kiegyenlített perspektívát nyújtsanak. Érdemes ilyenkor átalakítani az erőforrás nélküli élményeket, valamint újabb pozitív példákat felidézni és alkotni, hogy az általánosítás végkövetkeztetése pozitívabb és hasznosabb legyen.

4. A hiedelem hátterében lehet, hogy egyenlő arányban keverednek az erőforrás nélküli élmények és az erőforrásokat tartalmazó pozitív élmények, és ez bizonytalan általánosításhoz vezet. Ez hasonló az előző helyzethez, ezért itt is hasznos, ha átalakítjuk az erőforrás nélküli példákat, majd új pozitív élményeket alakítunk ki, hogy az általánosítás egyértelműen pozitív legyen.

Az egyszerűség kedvéért McWirther perspektivikus mintáját egyetlen problémából álló élményen keresztül mutattam be, és több erőforrást hívtam segítségül, amely tágabb látószöget, több információt nyújtott. Ezzel új keretbe helyeztük a nehézséget okozó élményt, amely ezzel az új látásmóddal új értelmet nyert. Azonban egy nehézség általában csak része több élménynek, amelyek együttesen alkotják a korlátozó hiedelmet, és ezeket mind át kell alakítanunk a nehézség megoldása érdekében. Ennek legegyszerűbb módja, ha világosan elkülönítjük és csoportosítjuk a hasonló élményeket, majd átalakítjuk a legerőtel-

A szerzőről

Steve Andreas (eredeti nevén John O. Stevens) a California Institute of Technologyn diplomázott kémia szakon 1957-ben, majd 1961-ben a Brandeis Universityn Ábrahám Maslow tanítványaként szerzett mesterfokozatot pszichológiából. Ettől kezdve folyamatosan azt kutatta, hogyan változnak az emberek. Ebben a törekvésében első tanára Carl Rogers volt, majd ezután Fritz Perlstől tanul Gestalt-terápiát. Ezt követően a kaliforniai Diablo Valley College-ban tanított hét éven át; tanári munkájában ötvözi a Gestalt-terápiát a pszichológiával és a társadalomtudományokkal. Az itt szerzett tapasztalataiból született meg a Gestalt-kísérletekről szóló könyve, Tudatosság: felfedezés, kísérletezés, tapasztalás címmel 1970-ben.*

Feleségével együtt 1977-ben ismerkedik meg a neurolingvisz-tikus programozással (NLP), és azóta tanulja, tanítja, kutatja és fejleszti az NLP-t. Közösen megalapítják az NLP Comprehen-sive nevű NLP-t tanító nemzetközi szervezetet, amely azóta követendő példaként szolgál az NLP-t mélyrehatóan bemutató alapos oktatásra, valamint az egyén méltóságának és személyes ökológiájának tiszteletben tartására. Ezenkívül számos NLP alaptanfolyam, mestertanfolyam és tanári tanfolyam oktatási anyagát szerkesztették, amelyeket - valamint tréneri kézikönyvüket - szerte a világban használják az NLP-t oktató tanárok és szervezetek.

Steve Andreas a szerzője a Virginia Satir: the Patterns of Her Magic (1991) című könyvnek, és az Is There Life Before Death? című 1995-ben kiadott antológiának. Feleségével, Connirae-vel

* Awareness: exploring, experimenting, experiencing ( 1 9 7 0 ) .

420

A SZERZŐRŐL

társszerzője a Heart of the Mind (1989), és a Change Your Mind - and Keep the Change (1987) című munkának. Steve ezenkívül szerkesztője és társszerkesztője a születő NLP-t bemutató műveknek; Richárd Bandler és John Grinder több munkájának: Békából királyfi (2000)*, Trance-formations (1981), Reframing (1981), Elmés változások (2000).** Steve Andreas nevéhez számtalan cikk és több mint 60 NLP-t oktató hang-, és filmfelvétel fűződik (lásd a www.steveandreas.com honlapot a világhálón); manapság haladó NLP-tanfolyamokat tart világszerte.

Ez a könyv bő tizenkét év munkájának a gyümölcse, melynek során a szerző azt kutatta és modellezte, hogy az emberek miként alakítják ki és változtatják meg az önmagukról alkotott véleményüket. A szerző a könyv anyagába beleszőtte a saját maga és a felesége, Connirae által kidolgozott egyéb módszereket is, mint például a megbocsátással, a gyász feldolgozásával, az életfonallal, az értékhierarchiák megváltoztatásával, a bírálat fogadásával, a szemmozgás integrációjával, valamint a szégyen feloldásával kapcsolatban.

Steve és Connirae három fiukkal a Sziklás-hegység lábánál, a Colorado állambeli Boulder közelében él.

* Frogs into Princes ( 1 9 7 9 ) .

** Using Your Brainfor a CHANGE ( 1 9 8 5 ) .

421

http://www.steveandreas.com

Irodalomjegyzék

ANDREAS, Connirae (1987): Resolving Grief. 57 perces videokazetta; Evergreen CO. NLP Comprehensive.

ANDREAS, Connirae - ANDREAS, Steve (1986): The Swish Pattern. 71 perces videokazetta, Evergreen, CO. NLP Comprehensive.

ANDREAS, Connirae - ANDREAS, Steve (1987): Change Your Mind -and Keep the Change. Moab, UT. Real People Press.

ANDREAS, Connirae - ANDREAS, Steve (1989): Heart of the Mind. Moab, UT. Real People Press.

ANDREAS, Connirae - ANDREAS, Tamara (1994): Core Transformation: reaching the zvellspring within. Moab, UT Real People Press. (Magyarul: Mély belső átalakulás. Paradigma Pont Kft., 2006)

ANDREAS, Steve (1991): Virginia Satir: the Patterns ofher Magic. Moab, UT. Real People Press.

ANDREAS, Steve (1992a): Building Self-Concept. 39 perces videokazetta; Evergreen, CO. NLP Comprehensive.

ANDREAS, Steve (1992b): The forgiveness pattern. 2 db. audiokazetta; CO. NLP Comprehensive.

ANDREAS, Steve (1996): Eliminating a Cotnpulsion. 50 perces videokazetta; Evergreen, CO. NLP Comprehensive.

ANDREAS, Steve (1999): Diffusing reflexive anger (The forgiveness pattern). 95 perces videokazetta; Phoenix, AZ. Zeig, Tucker, Theisen.

BANDLER, Richárd (1985): Using Your Brain -for a Change. Moab, UT. Real People Press. (Magyarul: Elmés változások. Bioenergetic Kft., Budapest, 1993, 1995)

BANDLER, Richárd - GRINDER, John (1979): Frogs into Princes: neuro-linguistic programming. Moab, UT. Real People Press. (Magyarul: Békából királyfi. Nemzetközi NLP Alapítvány, 1999)

BANDLER, Richárd - GRINDER, John (1992): Reframing: neuro-linguistic programming and the transformation ofmeaning. Moab, UT. Real People Press.

422

IRODALOMJEGYZÉK

DILTS, Róbert - DELOZIER, Judith (2000): Encyclopedia ofSystemic NLP and NLP Coding. Scott's Valley, CA, NLP University Press. (www.nlpuniversitypress.com)

HALL, Edward T. (1959): The Silent Language. New York, NY. Doubleday.

MCCULLOCH, Warren S. (1965): Embodiments ofMind. Cambridge, MA. MIT University Press.

VAN DUSEN, Wilson (1996): Retuming to the Source: the way to the experience ofGod. Moab, UT. Real People Press.

VON FOERSTER, Heinz (1976): On where do we go from here? in K. Wilson (ed.): The collected works of the biological computer laboratory. Peoria, IL. Illinois Blueprint Co.

ZEIG, Jeffrey K. (szerk.) (2000): The Letters of Milton H. Erickson. Phoenix, AZ. Zeig, Tucker, Theisen.

http://www.nlpuniversitypress.com

N L P OKTATÁS É S TANÁCSADÁS

• NLP alap- és mestertanfolyam

• Mély belső átalakulás

• Énkép

• NLP tréning cégeknek

• Időgazdálkodás

• Vezetői fejlesztés (executive coaching)

• Személyes tanácsadás (life coaching)

Bővebb információ:

dr. Stenger Györgyi ügyvezető

NLP tanácsadó Bt.

1094 Budapest, Tűzoltó utca 13.

Telefon: +36 1 215 0654 +36 30 919 8280

Fax: +36 1 455 0999

E-mail: [email protected] Honlap: www.nlpconsulting.hu

A Nyitott Könyvműhely kiadványai 20% kedvezménnyel közvetlenül megrendelhetők:

w w w. ny i tottkony v. hu

NYITOTT KÖNYVMŰHELY

mailto:[email protected]

http://www.nlpconsulting.hu

Documents

Steve Andreas - Énkép - Válj azzá, aki lenni szeretnél!