13
SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014 03.15–30.

Szentendrei Tavaszi Fesztival

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Szentendrei Tavaszi Fesztival

Citation preview

SZEN

TEN

DR

EI T

AVAS

ZI F

ESZT

IVÁL

201403.15–30.

3

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

2

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

A zenéé a főszerep… Kedves Szentendreiek!

A tavasz mindenki számára a fellendülést, a felfris-sülést jelenti, ahogyan városunk is fellendült az el-múlt időszakban. A korábbi évekhez hasonlóanidén is március idusán, 15-én veszi kezdetét a ha-gyományos Szentendrei Tavaszi Fesztivál. A közelkét héten át tartó rendezvénysorozat programjaielsősorban a zeneművészet köré összpontosulnak.Ám, ahogyan már azt megszokhattuk, városunkmegyei szintű múzeumai és kiállítóterei is izgal-mas és érdekes programokkal várják a látogató-kat. Büszkeséggel tölt el, hogy olyan nevesművészeink is fellépnek a fesztiválon, mint KudlikJúlia, Szvorák Katalin, de említhetném Vedres Csa-bát is. Élvezzük együtt az új év első, melengető napsuga-rait egy pohár borral, egy kellemes beszélgetésselés egy felejthetetlen fesztivállal tarkítva!

Dr. Dietz FerencSzentendre polgármestere

INFORMÁCIÓ, SZERVEZÉS

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. 2000 Szentendre, Dunakorzó 11/A

Telefon: 26/312-657, fax: 26/312-647E-mail: [email protected]

JEGYVÁSÁRLÁSElővételben:

TOURINFORM SZENTENDREDumtsa Jenő u. 22. tel.: 26/317-966E-mail: [email protected]

Nyitva tartás: H-V: 09:00–17:00Az INTERTICKET országos hálózatában és online a www.jegy.hu-n

A HELYSZÍNEKEN a kezdés előtt 1 órával.

TÁMOGATÓ

Szentendre Város Önkormányzata

IMPRESSZUM Kiadja: Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Felelős kiadó: dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton Szentendre kulturális és turisztikai vezetője

Szerkesztette: Kiss Zsuzsa Grafika, layout: Széles Nóra

Nyomda: Collatinus Print & Design Felelős vezető: Miklovicz Bertold

Megjelent: 5000 példányban

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL Március 15–30. 20

14

A címoldalon Bihon Győző festőművész Városka című műve

5

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

4

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

15.március

15.március

Március 15. szombat, 09:30–14:00

VÁROSI ÜNNEPSÉG Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulójatiszteletére

09:30 Koszorúzás Petzelt József mérnök, honvéd alezredes sírjánál a Sztaravodai úti Köztemetőben

11:00 Ünnepi megemlékezés, majd az Izbégi Általános Iskolaünnepi műsora a Pest Megyei Könyvtár színháztermében(Pátriárka u. 7.)

12:00 Koszorúzás a Petőfi-szobornál 13:00 Megemlékezés a Vasvári Pál-szobornál

Március 15. szombat, 18:30Kecskés próbaterem(Dumtsa Jenő – Ignatovity u. sarok)

’48-AS KONCERTÁprily Lajos megzenésített versei– Örmény „hajrenek”

Információ: 26/310-429; 70/93-00-850

Március 15. szombat, 17:00Városháza díszterme (Városház tér 1-3.)

SZERETETTEL– dalok és gondolatok SZVORÁK KATALIN és KUdLIK JúLIA lemezbemutató estje

Kudlik Júlia népszerű tévébemondó és Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekes szembefordulnak korunk sztereo-típiáival. Olyan lemezt állítottak össze, ahol Kudlik Júlia sajátgondolatai hangzanak el a szeretetről egyházi és világi megkö-zelítésben, és ehhez kapcsolódnak az énekek. Közös lemezükmegállítja az időt, és a szeretet útját szorgalmazza. A mai manipulált világban nehéz szeretetet közvetíteni, bármi-féle értéket őrizni, továbbörökíteni, de nem lehetetlen. Jókai Anna így vall a fél éve megjelent albumról: „Két, megszen-vedett tisztaságú lélek ajándéka. A kicsorduló szeretet: szóbanés énekben. A szeretet Istentől árad és az emberi Én kelyhe fo-gadja magába. Töltekezzünk belőle, és osszuk meg a szomja-zókkal”. Kudlik Júlia és Szvorák Katalin közös hitvallásareményt keltő örömüzenet, hiszen a megfáradtaknak megnyug-vást, a keresőknek válaszokat tartalmaz.

Belépőjegy: 1800 Ft

7

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

6

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

16.március

17.március

18.március

Március 16. vasárnap, 10:00Városháza díszterme (Városház tér 1-3.)

TALÁLKOZÁS AZ OPERA MŰFAJÁVAL AMbRUS ÁKOS operaénekes előadása az „Opera nagykövetei”program keretében

Az élvezetes, vetítéssel kísért előadást mindazoknak ajánljuk,akik hiteles szereplő tolmácsolásában szeretnének többet meg-tudni az opera műfajáról, az operaelőadások kulisszatitkairól.Hallhatnak többek között a 21. század színházlátogatóinak di-lemmáiról, a színház műszaki varázslatairól, szórakoztató hang-fizikáról, az újranyitott Erkel Színházról. Ambrus Ákos (1961) budapesti születésű baritonista. A WeinerLeó Zeneiskola zongora tanszakán kezdte tanulmányait, majdugyanitt zeneszerzést és zeneelméletet is tanult. Első diplomá-ját zeneszerzőként 1981-ben szerezte a Zeneakadémián. Éne-kesi tanulmányait magánúton Sziklay Erikánál kezdte, 1988-tóllett a Budapesti Tomkins Énekegyüttes szólistája. 1992-benkapta meg operaénekesi diplomáját, és 1993-tól a Magyar Ál-lami Operaház magánénekese lett a Művelődési és KözoktatásiMinisztérium ösztöndíjával.

A belépés díjtalan.

Március 16. vasárnap, 18:00P’Art Mozi (Dunakorzó 18.)

Szakonyi Károly – Gyurkovics Tibor:

SZERETŐK – vallomás a szerelemrőlINCZE ILdIKÓ önálló estje

Lehet-e meghátrálni a fellobbanó szerelemelől? Nem végzetszerű-e a találkozás egynyári estén valamely társaságban nő és férfiközött? A férjes asszony maga sem érti, mi-féle erőnek enged, noha érzi a veszélyt,mégis kockáztat a szenvedélyes szerele-mért. A férfit azonban hivatástudata elra-bolja tőle. Véget ér-e ezzel a szerelem?Mindkettőjükben? Vagy csak a férfiban? És anőben tovább izzik a fájdalmas, szép emlék?Egy asszonyi sorsot követhetünk végig azelőadásban.

Belépőjegy: 1500 Ft

Március 17-23. P’Art Mozi (Dunakorzó 18.)

OSCAR-dÍJAS FILMEK HETE Az idei Oscar-díjakat március 3-án éjjel adják át. A filmhét részletes programját a mozi honlapján március 5-től találják meg: www.partmozi.hu

Március 18. kedd, 19:00Városháza díszterme (Városház tér 1-3.)

HUNGARIAN JAZZ RHAPSOdYA bORbÉLY MŰHELY lemezbemutató koncertje

A Borbély Műhely rég várt lemezének zenei anyaga évek óta ér-lelődik, formálódik. Műhelymunkájuk legavatottabb közönségeszentendrei klubjuk hallgatósága, ahol egyet-egyet eljátszottakabból a repertoárból, amelyet a képzeletbeli „Hungarian Song-book” darabjaiból válogattak és dolgoztak fel (Szomorú vasár-nap, Látod, ez a szerelem, Ringasd el magad, Várj, míg felkelmajd a nap stb.). Az egykori és ma is ismert slágerek feldolgo-zásain kívül néhány kiemelkedő magyar jazzmuzsikus (BinderKároly, Fekete-Kovács Kornél, Oláh Kálmán, s a címadó darabrévén Zoller Attila) számai is szerepelnek a programban. Ezzela műsorukkal a felsorolt zeneszerző-muzsikusok mellett a ma-gyar „könnyű”zene általános értékei előtt tisztelegnek, s sze-retnék, ha lemezük és a hozzá kapcsolódó koncertek isbizonyítanák: ezen műfajok és ezek a darabok – Szabolcsi Benceszavaival élve – „zenei köznyelvünk” részévé váltak.

borbély Mihály – szaxofon, tárogatóTálas Áron – zongoraHorváth balázs – bőgőbaló István – dob

Belépőjegy: 1500 Ft

9

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

8

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

21.március

22.március

Március 21. péntek, 19:00Dunaparti Művelődési Ház, Barlang (Dunakorzó 11/A)

Martin Sherman: ROSE – monodráma

Magyar szöveg: Prekop GabriellaJátssza: VÁRI ÉVARendezte: Ilan Eldad

ROSE végigélte a 20. századborzalmait, a háborút, avarsói gettót, az Exodus uta-sainak kálváriáját, elte-mette és meggyászolta a családját, a férjét és a gyerekét. Ésmost újra gyászol: Rose süvet ül. A gyász az emlékezés ideje, deRose nem szívesen emlékszik: túl sokat élt, túl sokat látott. Szeretne megszabadulni a fejében élő képektől, ezért elmeséli,megosztja velünk élete fontos pillanatait: minden fájdalmat, örö-met és szerelmet. Humorral átszőtt, szívet melengető meséjemegkapó jiddis Odüsszeia, amely élni akarásról, bölcsességrőlés emberi hitről tanúskodik.A ROSE ősbemutatója 1999-ben volt a londoni Nemzeti Színház-ban. Az előadás a Holokauszt Emlékév keretében kerül színre.

Belépőjegy: 2500 Ft

Március 21-23. péntek-szombat-vasárnapReformátus Gimnázium kápolnája (Áprily Lajos tér 3-5.)

VIII. ORSZÁGOS ZENEI VERSENY a továbbképző évfolyamokra járó tanulók számára

Az ország minden részéről érkeznek a tehetséges, 14 és 22 év közötti fiatalok, akik nem a zenei pályát választották, de a gim-názium, illetve egyetem mellett imádják a muzsikát és aztmagas szinten művelik is. A zsűri tagjai: Eckhardt Gábor elnök, Liszt-díjas zongoraművész,a Zeneakadémia tanára, Járdányi Zsófia hegedűművész, a Ze-neakadémia tanára és Arnóth balázs fagottművész, a WeinerLeó Zeneművészeti Szakközépiskola és a győri Széchenyi IstvánEgyetem tanára. A versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghirdetésealapján az Oktatási Hivatal felkérésére szervezi a Vujicsics Ti-hamér Zeneiskola, közel 20 éve. A zenei verseny műsorfüzeté-ben követhetőek lesznek a péntek délutántól szombat estig tartóhangversenyblokkok.

Március 22. szombat, 10:00-18:00Ferenczy Múzeum (Kossuth Lajos u. 5.)

KOMP – Kortárs Művészeti Piac A fesztivál és a tavasz jegyében, a megszokott baráti légkörben,képző- és iparművészek legújabb alkotásaival várja a látogató-kat.

Március 22. szombat, 15:00 Kecskés próbaterem (Dumtsa Jenő – Ignatovity u. sarok)

bÖJTI ÉNEKEK A Nap Alapítvány rendezvényeInformáció: 26/310-429; 70/93-00-850

Március 22. szombat, 15:00 és 18:30Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u. 7.)

SZENTENdRE TÁNCEGYÜTTES 30 ÉVESJUbILEUMI GÁLAMŰSORAKözreműködik: a dűvő zenekar, Tintér Gabriella énekes szólistaAz est házigazdája: berecz IstvánMűvészeti vezetők és koreográfusok: Kocsis Enikő és Fitosdezső Harangozó-díjas táncművészek

30 év, 150 táncos, számos elismerés, szakmai díj fémjelzi aSzentendre Táncegyüttest, amely idén március 22-én ünneplifennállásának 30. évfordulóját.Két részes gálaműsorukban válogatást láthatnak az elmúlt 30év kiemelkedő munkáiból, a hajdani táncosok közreműködésé-vel. Ezt követi új műsoruk: A Magyar Falu, melyet Washington-ban mutattak be tavaly nyáron nagy sikerrel a SmithsonianFolklife Fesztiválon egymillió-kétszázezer néző előtt.

Belépőjegy: 2000 Ft

11

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

10

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

22.március

23.március

23.március

25.március

Március 22. szombat, 19:00Dalmát Kávézó (Kmetty tér)

OLASZ VÁROSOKSZALAI ANdRÁS építész, művészettörténész vetítettképeselőadása

Március 23. vasárnap, 10:00-12:00Barcsay Múzeum (Dumtsa Jenő u. 10.)

CSALÁdI SZEMINÁRIUM A MúZEUMbANUmbrában sárgák. Krizbainé Szabó Éva múzeumi tanácsoselőadása MúzeumiMeseMatiné: MozaikMúzeumiMűhely: Térbeli konstrukciókRészletesen ld. a Barcsay Múzeum programjánál a 21. oldalon.

Március 23. vasárnap, 17:00P’Art Mozi (Dunakorzó 18.)

ELTON JOHN koncertje a világpremierrel egy időben a P’Art Moziban is!

„THE MILLION dOLLAR PIANO” (110’)Colosseum Caesar Palace Las Vegas

A koncert show fókuszpontja maga a címben említettzongora. Ez egymérnöki csoda, többmint 68 LED monitoráltal „feltuningolt”Yamaha, amelyneksúlya közel másféltonna. A koncertet alegújabb technológiateszi feledhetetlenvizuális élménnyé,miközben felhangza-nak a leghíresebb

Elton John slágerek – Rocket Man, Tiny Dancer, Saturday Night,Allright for Fighting, I’m Still Standing, Goodbye Yellow BrickRoad, Crocodile Rock, Your Song.

Belépőjegy: 1600 Ft

Március 23. vasárnap, 19:00Városháza díszterme (Városház tér 1-3.)

IdŐVONAL – HEINCZINGER MIKAés VEdRES CSAbA KONCERTJE Heinczinger Mika (Misztrál) és Vedres Csaba (ex-After Crying) régóta szimpátiával követik egymászenei munkásságát. A közös zenélés lehetősége ta-valy merült föl először bennük. „Idővonal” című mű-sorukat, amelyet a szentendrei Városházánmutatnak be először, a műfajok közötti átjárhatóságés az együttmuzsikálás öröme jellemzi. Versfeldol-gozások, régi és újabb dalok, improvizációk, szintetizátor és do-romb, zongora és furulya, gitár és elektromos effektek… ittminden előfordulhat. Az Idővonalon együtt szerepelnek az egy-mástól teljesen különböző műfajok, hogy végül Morgenstern versében, a „Két párhuzamos”-ban találjanak közös nevezőre.

Belépőjegy: 1500 Ft

Március 25. kedd, 17:00P’Art Mozi (Dunakorzó 18.)

MŰGYŰJTŐK ÉS MECÉNÁSOKTÖRÖK KATALIN beszélgetéssorozata

Vendég: Kárpáti Tamás újságíró, a Premier Magazin főszerkesz-tője, műgyűjtő„Nagy adománya a sorsnak, ha az ember úgy lehet szenvedélybe-teg, hogy esze ágában sincs kigyógyulni belőle. Az én függőségemévtizedekkel ezelőtt alakult ki – a tárgyak és teljesítmények von-zásában. A legegyszerűbb eszköz: egy ecset, egy karmesteri pálca,egy fénymérő, vagy akár egy bokszkesztyű is magasztossá válhat,ha tudjuk, mily tiszteletet parancsoló produktum született általa.E folyamathoz az én hozzáadott értékem egy parányi ötlet. Felkér-tem a legkiválóbb kortárs festőket és szobrászokat, hogy installáljákegy-egy alkotásukba az összegyűjtött pipák, botok, szemüvegek,futballcipők sokaságát, ily módon méltóképp megőrizveazokat az utókornak. A híres magyarok többnyireemblematikus tárgyaiból, az objektekből ígyszülettek a szubjektek, az egykori magánmitológiából így terebélyesedtek immárcsaknem száz darabosnemzeti gyűjteménnyé aHungarikonok.” –Kárpáti Tamás

Mad

aras

sy Is

tván

: H

omm

age

á G

erev

ich

Alad

ár

13

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

12

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

26.március

27.március

27.március

Március 26. szerda, 18:00Vujicsics Tihamér Zeneiskola Oltai terme (Dunakorzó 16.)

LEVENTE dÍJÁTAdÓ

A Levente Alapítvány minden évben egyszer támogat egy, a zeneiskolába járó, zenei pályára készülő fiatal tehetséget. A díjátadását rövid koncert követi.

Március 27. csütörtök, 10:00Dunaparti Művelődési Ház, balett terem (Dunakorzó 11/A)

JÁTSZÓTÉR – babaszínházA KEZESLÁbAS TÁRSULAT előadása egészen kicsiknek és nagyobbaknak

Fedezzük fel együtt az utcát, ugorjunk együtt pocsolyába, pat-tanjunk a zebra hátára, legyünk feltalálók, és akkor talán elju-tunk a csodák földjére, a Játszótérre. Gyere velünk Te is! A Kezeslábas Társulat új előadásában egy kisgyerek szemével ismerjük meg a körülöttünk lévő világot olyannak, amilyennekegykor mi is láttuk. A társulat előadásaiban a 0-6 éves korosztály számára ismerőstárgyakból a kicsik szeme előtt alakulnak ki a bábok, ismerősekszámukra az elhangzó dalok és mondókák. A játékidő kb. 40-45perc, amely egy 25 perces előadásból és az azt követő foglalko-zásból áll, amikor a színészek a gyerekekkel együtt folytatják ajátékot.

Belépőjegy: 1000 Ft/család

Március 27. csütörtök, 18:30 Kecskés próbaterem (Dumtsa Jenő – Ignatovity u. sarok)

SZENTENdREI dALMÁT ZENE Hajnalénekek – reneszánsz és barokk táncok Információ: 26/310-429, 70/93-00-850

Március 27. csütörtök, 18:30P’Art Mozi (Dunakorzó 18.)

Egy P’ARTon az alkotókkal sorozatSZERELEMPATAK Magyar dokumentumfilm, 70 perc, (16E), 2013 Vendégünk: SÓS ÁGNES rendezőBeszélgetőtárs: TÖRÖK KATALIN

Sós Ágnes rendezése sajátos hangvételű dokumentumfilm aszerelemről és a vágyakozásról, amely a romániai vidéken egymagyar ajkú falucskában készült, és szereplői felett már jócs-kán elszállt az idő. A mélyen érzelmes, helyenként sokkoló ésszabad szájú alkotás a 80 év feletti, javíthatatlan romantikus Feriszerelmi kalandjait követi nyomon a falubéli asszonyokkal, akiklegintimebb gondolataikat és álmaikat fedik fel a kamerának. ASzerelempatak mulatságos, meglepő és szívmelengető; azt mu-tatja be, hogy egy letűnt kor szerelmi játékai és románcai mikéntvirágzanak még ma is egy távoli vidéki faluban.A Szerelempatak világpremierje a dokumentumfilmek Cannes-jaként számon tartott Amszterdami Nemzetközi Dokumentum-film Fesztiválon (IDFA) volt, ahol a rendhagyó alkotást az „egészestés dokumentumfilmek” kategória legjobb 16 alkotása közéválasztották. A január 17-22. között megrendezett 25. triesztifilmfesztiválon pedig két díjat is nyert: a legjobb dokumentum-film díja mellett az Espansioni Nőegylet különdíját is megkapta.(port.hu)

15

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

14

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

28.március

28.március

Március 28. péntek, 17:00P’Art Mozi (Dunakorzó 18.)

RÉGI IdŐK MOZIJAFOTÓKIÁLLÍTÁS b. MÜLLER MAGdA balázs béla és életmű-díjas fotóművész válogatásában a 70-es, 80-as évek magyarfilmjeiből készült fotókból

A kiállítást megnyitja: Makk Károly filmrendező A kiállítás fotói árverés keretében a helyszínen megvásárolha-tóak. Valamennyi fotó kikiáltási ára: 3000 Ft/db

Az árverést követően filmvetítés:

AZ UTOLSÓ ELŐTTI EMbERFekete-fehér, magyar filmdráma, 86 perc, 1963 Rendező: Makk Károly(A P’Art Mozi és a Lakástárlat Alapítvány közös rendezvénye)

Március 28. péntek, 18:00Vujicsics Tihamér Zeneiskola Oltai terme (Dunakorzó 16.)

Alma Mater sorozat 2. koncertje:

TÍMÁR SÁRA ÉS bARÁTAI A koncertsorozat meghívott vendégei olyan előadóművészek,akik valamikor a zeneiskola diákjai voltak. A zenés-beszélgetősest riportere Silacher Tamás, az MTV munkatársa, a zeneiskolavolt növendéke.

Március 28. péntek, 19:00P’Art Mozi (Dunakorzó 18.)

ÜRMÖS ZSOLT STANd UP ESTJE A 2006-os Humorfesztivál győztese

Belépőjegy: elővételben 1200 Ft, előadás előtt a helyszínen: 1500 Ft. Jegyek a P’Art Moziban válthatók.

Március 28. péntek, 19:00Dalmát Kávézó (Kmetty tér)

ZAKUMENTUMFILMDokumentumfilm egy lómenhelyről. Várkonyi Andi és a „nyomi-ménes” története, Tóth Artin filmje.A vetítés után beszélgetés az alkotókkal.

Március 28. péntek, 20:00Dunaparti Művelődési Ház, Barlang (Dunakorzó 11/A)

bardócz L. Csaba: A SZÍV SZÁJA ÉS AZÉSZ TENYERE – megzenésített versek

Egy váczi bárd tréfásan-komoly,szomorkásan-derűs dalai. Holdmögé evezés, gondolat-szlalom,felhőnfutás, súlylökő nevetés,csillagíjászat, beforrt-seb-váltó,álom-leérkezés

Belépőjegy: 700 Ft

DUNAKORZÓM

17

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

16

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

29.március

29.március

30.március

Március 29. szombat, 10:00 P’Art Mozi (Dunakorzó 18.)

báb- és filmszínház kakaóvalRajzfilmekkel, kaláccsal és kézműves foglalkozással

NÁLATOK HOLLAKIK A VARÁZSLAT?A bábrándozók Társulatelőadása

Belépőjegy: 800 Ft/fő, 3 főre: 2000 Ft

Március 29. szombat, 11:00Barcsay Jenő Általános Iskola (Kálvária u. 18.)

Kacsóh Pongrác: JÁNOS VITÉZ A Zenés mesék, mesés zenék sorozat következő előadása –igazi családi programKözreműködik: Vághelyi Gábor, Váradi Katalin, Ambrus Ákos,Turpinszky Béla, Wágner Adrienn, a Magyar Állami Operaházművészei és a Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanáraiMesélő: Rozsos István operaénekes

Március 29. szombat, 18:00Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u. 7.)

Szabó Előd – Nagy István: bARbARA Romantikus musical – ősbemutató!Ivancsics Ilona és Színtársai előadása

Barbara története 1989 decemberében indul, aki az árvaság ésa magánya ellenére egyszerűen csak boldog szeretne lenni... de „a pénzéhség néha szörnyen kivetkőzteti magából az embe-reket”. Végül a hazugságot megbilincseli az igazság, és a ma-gányt átöleli a szerelem, és akkor mondhatnánk, hogy mindenálmunk teljesült. De a hollywoodi happy endet most egy kicsitmegfűszerezzük egy jó adag realizmussal, valóság szülte humor-ral, és mindezt nyakon öntjük zenével. Forrón tálaljuk!A musical alkotói a marosvásárhelyi Szabó Előd, akivel pár éveaz X-Faktor elődöntőjében találkozhattunk, valamint Nagy István,aki a helyi magyar színház egyik színésze, írója, dramaturgja.

Belépőjegy: 2650 és 2990 Ft

Március 29. szombat, 20:00Dunaparti Művelődési Ház, Barlang (Dunakorzó 11/A)

Világzenei koncert: SZAbÓ bALÁZS bANdÁJA – lemezbemutató!

Szabó balázs igazi modern polihisztor:dalszerző-énekes, multiinstrumenta-lista, bábszínész és mesemondó. A Su-hancos zenekarból való távozása után valóra váltotta egyikgyermekkori álmát: megalakította saját zenekarát, a Szabó Ba-lázs Bandáját, amellyel mostanra jókora ismertségre tett szert.Az Én már nem, a Zaj, a Legó vagy éppen a Bájoló című daloknemcsak a koncertjeire járó közönség, de hamar a rádiók ked-venceivé is váltak. A magyar népzene, a rock, a blues és a funkhatárvidékein mozgó együttesnek eddig két pazar stúdióalbumajelent meg, legutóbbi, az Átjárók című 2011-ben. Új nagyleme-züket idén tavasszal mutatják be a közönségnek.

Belépőjegy: 1000 Ft

Március 30. vasárnap, 15:00-18:00MűvészetMalom (Bogdányi u. 32.)

MúZEUMI TEAdÉLUTÁNRészletesen ld. a MűvészetMalom programjánál a 19. oldalon

Március 30. vasárnap, 18:00Városháza díszterme (Városház tér 1-3.)

A MUSICA bEATA KÓRUS TAVASZI HANGVERSENYE

Közreműködik: a Musicantus Gyermekkar és balaskó MáriazongoraművészMűsoron: Praetorius, Mozart, Verdi, Kodály Zoltán, BárdosLajos, Farkas Ferenc, Karai József és Wolf Péter műveiVezényel: bokorné Forró Ágnes

Belépőjegy: 1000 Ft

19

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

18

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

Kiállítások és képzőművészeti programok

Bogdányi út 32.Nyitva tartás: kedd–vasárnap, 10:00–18:00

2013. december 13. – 2014. március 23., déli szárny NKA 2012Az NKA Vizuális Művészetek Kollégiumától 2012-ben alkotói támogatásban részesült iparművészek, fotóművészek, képző-művészek műveiből a Ferenczy Múzeum rendezett nagyszabásúkiállítást a szentendrei MűvészetMalomban. A közel száz művészt bemutató tárlatból megismerhetjük a mai kortárs művészet irányvonalait, a szemléletmódok sokszínűségét.

2014. január 23. – április 21., északi szárny

EGY KORSZAK TÖRTÉNELMI TRAUMÁK KÖZÖTT – kultúra és műpártolás 1920-1944 A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének vándorkiállítása,2013-2014

ELTÉRŐ ENYÉSZPONTOK – barcsay Jenő és Vajda Lajos művészetea két világháború között

A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége az együttműködő megyei hatókörű városi múzeumokkal újabb vándorkiállítást indított útjára. A Nemzeti Kulturális Alap támogatása révén amagyar történelem meglehetősen ellentmondásos, ugyanakkorigazán mélyen még nem feldolgozott korszakát szeretnénk bemutatni. Sokat beszélünk, de valójában keveset tudunk róla. A közvéle-mény számára jobbára csak Horthy-korszakként ismert két világháború közötti időszakot pozitív és negatív előjellel egyaránt gyakran emlegetik. A növekvő számú történeti feldolgozás ellenére az általános is-meretek meglepően hiányosak e korszakról – mindennapjairól,a tudományos-kulturális élet alakulásáról, a társadalmi, politi-kai változásokról. Ezt igyekszik pótolni a vándorkiállítás, a ka-talógus és a honlap: www.1920-1944.hu.A vándorkiállítás harmadik helyszínén, a szentendrei Művészet-Malomban „Eltérő enyészpontok” címmel mutatunk be két világhírű szentendrei művészt, Barcsay Jenőt és Vajda Lajost,akiknek alkotásain keresztül átfogóbb képet kaphatunk a két világháború közötti művészetről.

Március 30. vasárnap

MúZEUMI TEAdÉLUTÁN

15:00 Horváth-Hegyi Olivér szentendrei evangélikus lelkész ésVajda János, a szentendrei zsidó hitközség vezetője beszélgetTéma: zsidó-keresztény párbeszéd az emlékezetkultúráról a ho-lokauszt emlékév kapcsánModerátor: Galambos Ádám evangélikus teológus

16:00–16:10 Az „Ámos Imre és a 20. század” kortárs összmű-vészeti kiállítás irodalmi kéziratainak átadása A merített papírra készült írások szerzői: Darvasi László, Fer-dinandy György, Juhász Ferenc, Kertész Imre, KrasznahorkaiLászló, Lator László, Parti-Nagy Lajos, Petőcz András, Podma-niczky Szilárd, Takács Zsuzsa, Závada Pál

16:10–17:00 Kiállítások megtekintése:Egy korszak történelmi traumák között – kultúra és műpártolás1920-1944 A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének vándorkiállítása,2013-2014Eltérő enyészpontok – Barcsay Jenő és Vajda Lajos művészetea két világháború között

17:00 basics beatrix kurátor és Romsics Ignác történész be-szélgetéseTéma: Egy korszak történelmi traumák között, avagy az emlé-kezés történeti és művészeti aspektusaiModerátor: Galambos Ádám evangélikus teológus

MŰVÉSZETMALOMMOdERN ÉS KORTÁRS MŰVÉSZETI KÖZPONT

21

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

20

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

A rendezvényre a belépés ingyenes.

Fő tér 2-5.Nyitva tartás: szerda–vasárnap, 10:00–18:00

Január 31. – március 23. VÁLSÁGbAN ÉLNI – HAMVAS bÉLA EMLÉKKIÁLLÍTÁSAz ARS et VITA Alapítvány és a szentendrei Ferenczy Múzeumszervezésében nyílt meg a Hamvas Béla életművét bemutató kiállítás.Hamvas béla munkásságát jelentősen meghatározták a Szent-endrén eltöltött évek. Szellemi hagyatékának gondozása is jó-részt Szentendréhez kötődik, dúl Antal és Marghescu Máriarévén. A kiállítás Hamvas Béla máig élő, érvényes és hitelesgondolatait kívánja eljuttatni a különböző látogatói rétegekhez,reménykedve abban, hogy az életében mellőzött, sokat nélkü-löző és csak halála után elismert író méltó fogadtatásra talál.A Szentendrei Képtár három termében látható kiállítás nemcsakaz életmű titkaiba vezeti be a látogatót, hanem élő, interaktívprogramok keretében beszélgetéseket, dokumentumfilmeketés színházi adaptációt mutat be.

Március 23. vasárnap, 16:00

KIÁLLÍTÁS-ZÁRÓ RENdEZVÉNYHamvas béla születésének 117. évfordulójánKözreműködik: Kertész József, valamint részletek hangzanakel Schumann: Karnevál című zongoraművéből

Kossuth Lajos u. 5.Nyitva tartás: kedd–vasárnap, 10:00–18:00

2014. január 16. – március 23., barcsay-terem

bARCSAY ÖSZTÖNdÍJASOK KIÁLLÍTÁSA:VÉGH JúLIA ÉSSZAKSZON IMRE

A Barcsay-díj alapításaBarcsay Erzsébet, BarcsayJenő testvérének felajánlá-sához kötődik. Célja a fiatalmagyar művészek munkás-ságának elismerése. A díja-kat minden évben BarcsayJenő születésnapján, ja-nuár 14-én, vagy ahhoz kö-zeli napon adják át a Barcsay jogörökösök részvételével. Adíjazottak személyéről a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapít-vány kuratóriuma dönt. A díjazottak műveikből az átadó ünnep-séggel egy időben időszaki kiállítás nyílik. A díjakat Kónya Márta és Kónya Ferenc jogörökösök idén VéghJúliának és Szakszon Imrének adták át. A Barcsay-díjjal oklevél,Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész plakettje és pénzjuta-lom jár.

Dumtsa Jenő u. 10.

MŰVÉSZETKEdVELŐbŐL MŰÉRTŐVÉ Szentendrei Képzőművészeti Szabadegyetem

A Ferenczy Múzeum és a Lakástárlat Alapítvány közös szervezé-sében 2014. február 7-én indult a három képzési körből felépülőszabadegyetem mindazok számára, akik érdeklődnek a képző-művészet, a múzeumok háttérmunkája és a műgyűjtés iránt.Az első évfolyam alcíme: Művészetkedvelőből műértővé. A prog-ram részeként meghirdetett előadásokon, beszélgetéseken,gyerekeknek szóló MeseMatinékon és MúzeumiMűhelyekenminden korosztály közelebb kerülhet a művészethez.

CSALÁdI SZEMINÁRIUM A MúZEUMbANVasárnap délelőttönként a család minden tagjának biztosítunkelfoglaltságot.

Végh Júlia festménye

SZENTENdREI KÉPTÁR

FERENCZY MúZEUM

bARCSAY MúZEUM

23

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

22

SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2014

Március 23. vasárnap, 10:00–12:00, barcsay Múzeum

Umbrában sárgákElőadást tart: Krizbainé Szabó Éva múzeumi tanácsos, FerenczyMúzeum

MúzeumiMeseMatiné – mese és alkotás 4-8 éveseknekMozaik-Mese és rövid beszélgetős tárlatvezetés után papírmo-zaik képet készítünk A programot vezeti: botos Karolina drámapedagógus ésSulák-Erdőháti Orsolya múzeumpedagógus

MúzeumiMűhely – alkotóműhely 8-14 éveseknekTérbeli konstrukciók – használjuk a statikát, az egyensúlyt és aritmust egy térbeli alakzat elkészítésénélA programot vezeti: Farkas Rita, a Ludwig Múzeum – KortársMűvészeti Múzeum múzeumpedagógusa

Részvételi díj: 500 Ft/gyerek, felnőtteknek ingyenes

Regisztáció kötelező: [email protected];[email protected]; 26/920-990További információ: www.femuz.hu; www.lakastarlat.hu; Facebook: ferenczymuzeum, Szentendrei.LakastarlatA programváltozás jogát fenntartjuk.

A kapcsolódó programokról a Ferenczy Múzeum honlapján:www.femuz.hu és a múzeum Facebook oldalán (facebook/ferenczymuzeumszentendre) nyújtunk bővebb tájékoztatást.

Belépődíjak: 1500 Ft/fő, kedvezményes jegy (diák, nyugdíjas): 750 Ft/fő

Március 21. – április 7.

HETESI ATTILA festőművész kiállítása

Március 15. szombat, 17:00

MANÉZS – bÁCSI RÓbERT LÁSZLÓfotókiállításaMegtekinthető: április 19-ig, naponta 12:00–22:00 között

GULÁCSY LAJOS grafikai kiállításMegtekinthető: április 20-ig, hétfő kivételével naponta 10:00-17:00 óráig.

Sztaravodai út

TAVASZVÁRÓ HÉTVÉGÉK A SKANZENbEN

Március 1-2. 10:00-16:00 FARSANGFARKI HÉTVÉGE Téltemetés – asszonyfarsang – szerelmi- és férjjóslás – állat-maszk készítés – farsangi édességek.

Március 15-16. 10:00-16:00 HUSZÁROS HÉTVÉGEA nemzeti ünnephez kapcsolódó hétvégén a huszárpróbák alkalmával kiderül, hogy ki a legrátermettebb legény. A háromnap során a foglalkozások részét képezi a csákó, a kard, a pa-szomány és a kokárda készítése, asztalra kerül a Kossuth-kifli.Március 16-án testközelből lehet szemügyre venni a nyalka huszárokat, hiszen a nap folyamán többször is végigmasíroznaka területen, lovaikat karéjozzák. Az érdeklődők megismerked-nek a lovas huszárruha fő és praktikus darabjaival, többek közta huszárcsákó részeivel.

Március 8-9. 10:00–16:00 • Március 22-23. 10:00–16:00 • Március 29–30. 10:00-16:00

dÍSZÍTŐ HÉTVÉGE • KÉZMŰVES HÉTVÉGE• bARKÁCS HÉTVÉGEA farsangi mulatozások után, elhagyva minden hangoskodást, aférfiak kedvükre barkácsolhatnak, az asszonyok pedig felidéz-hetik a hosszú, téli esték női munkáit: a kötést és a horgolást. A kézműves helyszíneken sorra készülnek a tűpárnák, varró- ésbarkácsdobozok.

VLS PINCEMŰHELY Péter-Pál u. 6.

dALMÁT KÁVÉZÓ Kmetty tér

ERdÉSZ GALÉRIA & dESIGN Bercsényi u. 4.

SZENTENdREI SZAbAdTÉRI NÉPRAJZI MúZEUM

15.március SZENTENDREI

programelőzetes

2014dUMTSAKORZÓ – KULINÁRIS ÉS KULTURÁLISFESZTIVÁL 2014. május 2. – szeptember 28., hétvégentewww.dumtsakorzo.hu • www.iranyszentendre.hu

SZÍN-KAVALKÁd (Szentendrei Múzeumok és Galériák Éjszakája, Ivan Dan, Kultúrpart, DumtsaKorzó, NyárköszöntőKarnevál)2014. június 20-21. www.iranyszentendre.hu • www.femuz.hu •www.muzej.hu

SZENTENdREI TEÁTRUM ÉS NYÁR 20142014. július 10. – augusztus 23. www.szentendreprogram.huwww.szentendreinyar.hu • www.iranyszentendre.hu

SZENTENdREI SÖRNAPOK2014. július 11-13.www.iranyszentendre.hu

SZENTENdREI SZERb búCSú 2014. augusztus 19. www.iranyszentendre.hu

SZENTENdRE ÉJJEL-NAPPAL NYITVA 2014. augusztus 29-31.www.szentendreprogram.hu

MŰVÉSZET ÉS MÁMOR – SZENTENdREI bOR- ÉS GASZTRONÓMIAI FESZTIVÁL 2014. augusztus 29-31.www.iranyszentendre.hu

AdVENTTŐL VÍZKERESZTIG SZENTENdRÉN2014. november 30. – 2015. január 6. www.iranyszentendre.hu www.szentendreadvent.huwww.szentendreprogram.hu