61
Történelem alapszak Tantárgyi programok Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA (FILOZÓFIATÖRTÉNET) Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1. Heti óraszám: 2/0 Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy Tantárgy leírása: A kurzus célja: megismertetni a hallgatókat a filozófiatörténet egyes jelentős korszakaival és a legalapvetőbb filozófiai problémákkal. A félév során a hallgatók szövegolvasási és problémaérzékelési készségeit fejleszti a tanegység. Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási területek szétválása, a tudományos gondolkodás születésének regisztrálása, az írásbeliség kialakulása, hit és tudás paradoxona. Azoknak az összefüggéseknek felderítése: mi teremt folytonosságot a gondolkodás történetében, és mik azok a rendhagyó esetek, melyek megszakítani látszanak, és felbontani igyekeznek a racionális szövetet. A hallgató világosan szét tudja választani a gondolkodás történetének nagy korszakait, értse a kor sajátos problémáit, és ezek között képes legyen összefüggéseket találni. Kötelező olvasmányok: Bevezetés a filozófiába. (Szerk.: Steiger Kornél) Bp., 1998. Holnap. M. Heidegger: A művészet eredete és a gondolkodás rendeltetése. In: Atheneum. Bp. 1991. M. Heidegger: Költőien lakozik az ember. Bp. 1999. Atlantis. K. Jaspers: Bevezetés a filozófiába. Bp., 1989. Mérleg. B. Russel: A nyugati filozófia története. Bp. 1996. Tantárgyfelelős: Dr. habil. Tallár Ferenc egyetemi tanár Oktatók: Murai Gábor főiskolai tanársegéd PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

  • Upload
    lephuc

  • View
    223

  • Download
    1

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA (FILOZÓFIATÖRTÉNET) Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1. Heti óraszám: 2/0 Óratípus: Előadás X Szeminárium � Gyakorlat � Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy � Tantárgy leírása: A kurzus célja: megismertetni a hallgatókat a filozófiatörténet egyes jelentős korszakaival és a legalapvetőbb filozófiai problémákkal. A félév során a hallgatók szövegolvasási és problémaérzékelési készségeit fejleszti a tanegység. Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási területek szétválása, a tudományos gondolkodás születésének regisztrálása, az írásbeliség kialakulása, hit és tudás paradoxona. Azoknak az összefüggéseknek felderítése: mi teremt folytonosságot a gondolkodás történetében, és mik azok a rendhagyó esetek, melyek megszakítani látszanak, és felbontani igyekeznek a racionális szövetet. A hallgató világosan szét tudja választani a gondolkodás történetének nagy korszakait, értse a kor sajátos problémáit, és ezek között képes legyen összefüggéseket találni. Kötelező olvasmányok: Bevezetés a filozófiába. (Szerk.: Steiger Kornél) Bp., 1998. Holnap. M. Heidegger: A művészet eredete és a gondolkodás rendeltetése. In: Atheneum. Bp. 1991. M. Heidegger: Költőien lakozik az ember. Bp. 1999. Atlantis. K. Jaspers: Bevezetés a filozófiába. Bp., 1989. Mérleg. B. Russel: A nyugati filozófia története. Bp. 1996. Tantárgyfelelős: Dr. habil. Tallár Ferenc egyetemi tanár Oktatók: Murai Gábor főiskolai tanársegéd

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 2: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: BEVEZETÉS AZ INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIÁBA Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1. Heti óraszám: 0/1 Óratípus: Előadás � Szeminárium � Gyakorlat X Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X Tantárgy leírása: A tantárgy célja: közös informatikai alapozó kurzus a társadalomtudományi képzésben résztvevő hallgatók számára. Célja, a korábbi tanulmányok során megszerzett informatikai (számítástechnika) alapismeretek kibővítése, rendszerezése, a felsőfokú tanulmányokhoz szükséges elektronikus adatkezelés és információszerzés fejlesztése. Továbbá prezentációk formájában, projektek elkészítésén keresztül felkészítést nyújt a tudományos kutatómunkák, előadások, elemzések korszerű technikai megvalósításához. A tárgy tartalma: Elektronikus adatkezelés alapjai, szöveges és tényadatbázisok. Megvalósítás táblázatkezelő programban. (számítások; adatlistás műveletek: rendezés, szűrés, kimutatások készítése; diagramok). Elektronikus adatkezelés - relációs adatbázisok belső struktúrája; adatok importálása; lekérdezési feladatok; jelentések - megvalósítás adatbázis-kezelő programban. Elektronikus információszerzés - hálózati, könyvtári információforrások. A multimédia elemei a prezentáció-készítés területén. Az alapszakhoz kapcsolódó projekt elkészítése, mely integrálja az információszerzés és adatkezelés megismert technikáit. Kötelező olvasmányok: Pétery Kristóf: Táblázatkezelés Excel. Bp., 2002. Kossuth Kiadó. Dr. Kovácsné Cohner Judit - dr. kovács Tivadar - Ozsváth Miklós: Adatkezelés az MS ACCESS 2000 alkalmazásával. Bp., 2003. ComputerBooks. Gerő Judit: PowerPoint 2000. Prezentáció készítése mesterfokon. Bp., 2001. ComputerBooks. Tantárgyfelelős: Balogh Imre főiskolai docens Oktatók: Balogh Imre főiskolai docens

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 3: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Könyvtárismeret Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1. Heti óraszám: 0/1 Óratípus: Előadás �

Szeminárium � Gyakorlat X

Értékelés Kollokvium � Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: Cél, hogy a hallgatók megismerjék a tanulmányaikhoz és a majdani tudományos kutatásban való részvételükhöz szükséges olyan információkat, amelyeket a könyvtárak és más tájékoztatási intézmények nyújtanak. Szerezzék meg az ezek hatékony használatához szükséges legalapvetőbb jártasságokat és készségeket. Tematika: Az információ szerepe a tanulásban, kutatásban, korunk társadalmában. Könyvtártípusok és feladataik. Dokumentumtípusok, a dokumentumok felosztása különböző szempontok szerint. A könyvtári katalógusok és funkciójuk. A BDF könyvtár számítógépes katalógusának működése. Számítógépek a könyvtárban. A bibliográfiák és fajtáik. Információforrások az Interneten. Referáló és teljes szövegű online szakirodalmi adatbázisok. Adatgyűjtés, bibliográfia, hivatkozások. Információgyűjtés az Internetről. „Kérdezze a könyvtárost!” (virtuális tájékoztatás) Kötelező olvasmányok: Csermely Péter et al.: Kutatás és közlés a természettudományokban. Bp., 1999. Osiris. Eco, Umberto: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Bp, 1991. Gondolat. Farkas Éva: Bevezetés a könyvtári információkeresés technikájába. http:/old.bdtf.hu/konyvtar/feva/ Fercsik Erzsébet: Dolgozatírás felsőfokon. Bp., 2002. Krónika Nova. Ungváry Rudolf: A tartalom szerinti információkeresés az interneten. 1. rész. Indexelőszolgáltatások. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás. 47. évf., (2000.) 1. sz. 3-19. 2. rész. Internetkatalógusok. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás. 47. évf., (2000.) 2. sz., 55-67. Tantárgyfelelős: Dr. Koltay Tibor főiskolai docens Oktatók: Dr. Kalocsai Péter főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 4: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: KOMMUNIKÁCIÓELMÉLETEK Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 2. Heti óraszám: 2/0 Óratípus: Előadás X Szeminárium � Gyakorlat � Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy � A tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy a hallgatók megismerjék a kommunikáció jelenségéről kialakult elméleteket, tisztába legyenek azzal, milyen nézőpontokon keresztül lehet a kommunikáció jelenségét megközelíteni. Ahhoz, hogy a kommunikáció jelenségszférájának határai kijelölhetőek legyenek, három perspektíva figyelembevétele szükséges. A) Szerkezeti: ennek keretében a tranzaktív, interaktív, kultivációs, participációs modellek kerülnek tárgyalásra. B) Funkcionális: ez a megközelítés az informálás, meggyőzés, érzelmek kifejezése, szocializáció stb. ismeretét jelenti. C) A kutatási hagyományok: a szociálpszichológia, kibernetika, retorika, szemiotika, fenomenológia, társadalomkritika, tudásszociológiai és a kapcsolódó tudományterületek, mint az általános nyelvészet, információelmélet, kibernetika saját nézőpontjából tekintünk a kommunikáció jelenségére. Kötelező irodalom Béres István - Horányi Özséb (Szerk.): Társadalmi kommunikáció. Bp. 1999. Osiris. Fassler, Manfred: Was ist Kommunikation? München, 1997. Fink. Griffin, E.: Bevezetés a kommunikációelméletbe. Bp. 2001. Harmat. Horányi Özséb: Kommunikáció I-II. Bp. 2003. General Press. McQuai, Denis: Tömegkommunikáció. Bp. 2003. Osiris. Rosengren, Karl Erik: Kommunikáció. Bp., 2004. Typotex. Tantárgyfelelős: Horányi Özséb CSc egyetemi tanár Oktató: Katona Attila főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 5: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: BEVEZETÉS A SZOCIOLÓGIÁBA (társadalmi ismeretek) Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1. Heti óraszám: 2/0 Óratípus: Előadás X Szeminárium � Gyakorlat � Értékelés: Kollokvium X

Gyakorlati jegy �

Tantárgy leírása: A kurzus célja, hogy a hallgatókat bevezesse a szociológia alapfogalmaiba, összefüggésrendszerébe, gondolkodásmódjába. Felöleli a társadalmi struktúra, a szegénység, a kisebbségszociológia, családszociológia a deviancia, valamint az életmód-szociológia kérdéseit. Bevezet a kvantitatív és kvalitatív módszertan különbségeinek megértésébe. Átfogó képet kapnak a hallgatók a kutatásmódszertan jelentőségéről, megismerik az empirikus kategóriák összefüggéseit, a kutatás fázisait, módszereit. A kutatásmódszertani kérdések megértése érdekében rövid episztemológiai áttekintést is kapnak, hogy elhelyezhessék a különböző kutatási megközelítéseket, s áttekintésük is legyen a módszerek változásiról. A kvalitatív módszertan alapfogalmait ismerteti meg (változók, indikátorok, kauzalitás, asszociációk), a konceptualizáció és az operacionalizáció folyamatát és jelentőségét, a kérdőívszerkesztés és a tartalomelemezés módszertanát, valamint az összehasonlító elemzést. Kötelező olvasmányok: Giddens, Anthony: Elszabadult világ. Bp., 2000. Perfekt K. Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Bp., 2001. Osiris. Babbie, E.: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Bp., 1995. Balassi K. T. May: Social Research: Issues, Methods and Process 2nd ed. 1997. Open University Press. Tantárgyfelelős: Dr. habil Miszlivetz Ferenc egyetemi tanár Oktatók: Dr. Szabó Gábor főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 6: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Szakdolgozati szeminárium Tárgykódok: Kredit: 2 (+2) Félév: 5. Heti óraszám: 0/2 Óratípus: Előadás �

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A szakdolgozat olyan szakterületi témájú feladat megoldása, amelyben a hallgatónak tanúsítania kell, hogy addigi tanulmányaira alapozva, a témájához kapcsolódó szakirodalom, illetve empirikus vizsgálatok vagy tapasztalatok feldolgozásával önállóan képes az adott szak összefüggő ismeretanyagának szintetizálására és alkotó alkalmazására. A tárgy értelemszerűen épít az első félév bölcsészeti alapozó stúdiumaira, valamint a félévek során szerzett szakmai tapasztalatokra. A kurzus figyelembe veszi a választott téma történeti feldolgozásának követelményeit, elsősorban a források jelölésének problémáját. A szakdolgozat készítésének folyamata: - témaválasztás, általános tájékozódás - előzetes irodalomkutatás, - kutatási terv, - forráskutatás, anyaggyűjtés, szakirodalom, - a tudományos kutatás kiegészítő módszerei, - az anyag rendszerezése és feldolgozása, - formai követelmények, Kötelező olvasmányok: Eco, Umberto: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Bp., 1991. Gondolat. A történeti források kiadásának módszertani kérdései. Fons, VII (2000) 1. sz. Történeti források a XX. századról. Fons, VIII (2001) 2. sz. Tantárgyfelelős: Dr. Varsányi Péter főiskolai tanár Oktatók: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolyafőiskolai docens, Dr. Vigh Kálmán főiskolai docens, Dr. Polgár Marianna főiskolai docens, Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 7: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Szabadon választott Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 2. Heti óraszám: 0/2 Óratípus: Előadás �

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: Az anyagban szereplő szabadon választott tárgyak közül bármely tárgy választható Kötelező olvasmányok: Tantárgyfelelős: Dr. Polgár Marianna főiskolai docens Oktatók: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens, Dr. Vigh Kálmán főiskolai docens, Dr. Polgár Marianna főiskolai docens, Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens, Dr. Kalocsai Péter főiskolai adjunktus, Dr. Krajczárné Cierna Lubica főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 8: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Latin nyelv Tárgykódok: Kredit: 2 + 2 Félév: 1., 2. Heti óraszám: 0/2 + 0/2 Óratípus: Előadás �

Szeminárium � Gyakorlat X

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A tantárgy célja a latin nyelv alapjainak az elsajátíttatása. A nyelvi feltételek megteremtésével párhuzamosan a görög-római történelem és társadalom gazdasági, politikai, kulturális életének megismertetése a latin nyelvű terminológia alapján. Különös hangsúly fektetődik a latin szavak helyes kiejtésére. Tematika: declinatiók és coniugatiók rendszerének megismerése. Participiumok, infinitivusok. A legfontosabb szerkezettani ismeretek. Ablativus absolutus, accusativus cum infinitivo. A szótározás és fordítás technikájának megtanítása. A fokozatosság figyelembevételével az auctorok megismertetése, a későbbi önálló szövegolvasás érdekében. Az ismeretek készségé válását a gyakorlatok (morfológia, casustan, szintaktika) változatos formái segítik. Kötelező olvasmányok: Ferenczi-Monostori: Latin nyelvkönyv. Bp., 1996. Nemzeti Tankönyvkiadó. Gyakorló feladatgyűjtemény. Szerkesztette: Varga Barnabás. Bp., 1998. Pázmány Péter Katolikus Egyetem. De dictis et factis Hungarorum. Bp., 1970. Tankönyvkiadó. De dictis et factis Romanorum. Bp., 1970. Tankönyvkiadó. P. Mayer - Tegyei: Gradus ad Parnassum. Bp., 1962. Tankönyvkiadó. Tantárgyfelelős: Dr. Varsányi Péter főiskolai tanár Oktatók: Markó Péterné főiskolai adjunktus, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus, Őriné Dr. Bilkei Irén főlevéltáros

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 9: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Bevezetés a történettudományba Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1. Heti óraszám: 2/0 Óratípus: Előadás X

Szeminárium � Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy �

Tantárgy leírása: A kurzus célja a történelemnek, mint narratív társadalomtudománynak a megismertetése, A fejlődéstörténetének a felvázolása és napjaink főbb értelmezési lehetőségeinek az interpretálása. Kiemelt feladatként szerepel a főbb segéd- és résztudományok módszereinek és eredményeinek a bemutatása. Tematika: A történelem, mint tudomány. A történelem forrásai. Az írott források közül kiemelten: az oklevelek, törvények és más jogszabályok, a történeti elbeszélő irodalom, a történeti statisztika forrásai, a sajtó. A levéltári források. Akta, irat, forrás használat, forrásolvasás, forráskritika. A forrásőrző intézmények. A történelem rész- és segédtudományai. Kötelező olvasmányok: Bevezetés a társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek. Szerk. Bódy Zsombor - Ö. Kovács József. Bp., 2003. Osiris. Bloch, Marc: A történész mestersége. Történetelméleti írások. Bp., 1996. Osiris. Carr, E. H.: Mi a történelem? Bp., 1995. Osiris. Kristó Gyula: Történeti irodalom Magyarországon a kezdetektől 1240-ig. Bp., 1994. Mályusz Elemér: A Thuróczy krónika és forrásai. Bp. 1967. Akadémiai Kiadó. Narratívák 4. A történelem poétikája. Szerk. és válogatta: Thomka Beáta. Bp., 2000. Kijárat. A történelem segédtudományai. Szerk.: Bertényi Iván. Bp., 1998. Pannonica - Osiris. White, Hayden: A történelem terhe. Bp., 1997. Osiris. Tantárgyfelelős: Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens Oktatók: Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 10: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Bevezetés a néprajzba Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2/0 Óratípus: Előadás X

Szeminárium � Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy �

Tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy bemutassa az emberi közösségek alakulását és

átalakulását, és ezáltal a társadalomtörténet néhány fontosabb jelenségére mutasson rá, illetőleg a rokontudomány oldaláról rávilágítva más szempontú értékelési lehetőséget is nyújtson a történettudományban megismertekkel kapcsolatban. Ezt elsősorban az ún. magyar hagyományos társadalom kultúrája – a népi kultúra – révén ismerhetik meg a hallgatók. Mint ismeretes, Közép- és Kelet-Európában a hagyományos kultúra letéteményese elsősorban a parasztság volt. Kötelező olvasmányok: Katona Imre: A fölklór és a folklorisztika általános problémái. In: Voigt Vilmos (szerk.): A magyar folklór. Bp., 1998. 15-37. p. Osiris. Kósa László: Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon. (1880-1920). Debrecen, 1991. Tóth Zoltán: Távlati kép a történelmi parasztságról. In: Sárkány Mihály - Szilágyi Miklós (Szerk.): Magyar Néprajz. VIII. kötet, Társadalom. Bp., 2000. 67-116. o. Tantárgyfelelős: Dr. Horváth Sándor címzetes főiskolai tanár Oktatók: Dr. Horváth Sándor címzetes főiskolai tanár

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 11: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Bevezetés a régészetbe Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 0/1 Óratípus: Előadás �

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy bemutassa a régészettudomány kettősségét. A régészetet, mint a történelem egyik kiemelkedő és meghatározó segédtudományát, amely a primer források jelentőségére mutat rá. Az emberiség történelmének azon szakaszaiban, ahol hiányosak, vagy egyáltalán nincsenek írott források ott elsősorban e tudomány megállapításaira építhet a történetírás. A stúdium áttekinti a régészeti és a történeti korszakolások sajátosságait, azonosságát és különbözőségeit. A kurzus bemutatja a régészetet, mint önálló tudományt, s annak legfőbb módszereit: a feltárás folyamatát, (a terepen végzett fizikai munkát) és a feldolgozás buktatóit, nehézségeit és eredményeit. A tantárgy általános, elsősorban európai témái mellett nagyobb terjedelemben taglalja a hazai (a kárpát–medencei) régészeti jelenségeket és leleteket. Kötelező olvasmányok: Renfrew, Colin – Bahn, Paul: Régészet. Elmélet, módszer, gyakorlat. Budapest, 1999. Osiris. Ilon Gábor: Bevezetés a Kárpát-medence régészetébe. Szombathely, 1993. BDTF. Pigott, Stuart: Az európai civilizáció kezdetei. Az őskori Európa az első földművelőktől a klasszikus ókorig. Budapest, 1987. Gondolat. Tantárgyfelelős: T. Bíró Katalin tudományos főmunkatárs Oktatók: Ilon Gábor tudományos munkatárs, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 12: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Bevezetés a muzeológiába Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1. Heti óraszám: 1/0 Óratípus: Előadás X

Szeminárium � Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy �

Tantárgy leírása: A kurzus célja a muzeológia, mint tantárgy megismertetése, s ezen keresztül bemutatni a magyar társadalom-, művelődés-, és mentalitástörténet alakulását. Röviden áttekintés kíván adni a stúdium arról, hogy miként és miért jöttek létre Európában és Magyarországon műgyűjtemények. Tájékoztat a honi gyűjteményi struktúra szerkezetéről, a gyűjtőkörökről (hely, technika, ipar, néprajz, stb.), a gyűjtőterületi munkáról és a működtetéssel kapcsolatos legfontosabb jogi szabályozásról. Külön hangsúly helyeződik a múzeumi közművelődés kérdéseire, a közönségszervezésre, a kiállítás rendezés módszertanára és a kiadványszerkesztés feladataira. A lehetőségekhez képest foglalkozik a múzeumpedagógia legfőbb elméleti és gyakorlati problémaival. A múzeumi munka sajátosságainál fontos a modern sajtó és fotótörténeti ismeretek elsajátítása, valamint a főbb reprográfiai, restaurálási, adathordozói és informatikai rendszereknek a bemutatása. Kötelező olvasmányok: Hatházi Gábor: Muzeológia alapismeretek. Budapest, 1993. MNM. Entz Géza: Muzeológia. Budapest, 1975. MRMK. Korek József: Gyűjtemények, múzeumok, muzeológia. Egyetemi segédkönyv. Bp. 1976. Balassa M. István: Magyarország múzeumai. Budapest, 2004. Vince Kiadó. A 200 éves MNM gyűjteménye. Szerk. Pintér János. Budapest, 2002. MNM. Murányi Gábor: A magyar sajtó története. Budapest, 2001. Sajtóház Kiadó. Múzsák kertje. A magyar múzeumok születése. Budapest, 2002. Pulszky Társaság, Magyar Múzeumok Egyesülete. Tantárgyfelelős: Dr. Horváth Sándor címzetes főiskolai tanár Oktatók: Dr. Krajczárné Cierna Lubica főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 13: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Vallástörténet Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2/0 Óratípus: Előadás X

Szeminárium � Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy �

Tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy a vallást, mint társadalmi jelenséget bemutassa a történelmi korszakok változásaihoz kapcsolódva. A vallást az emberi műveltség részeként kívánjuk elemezni, melyben a valóságlátásnak a transzcendens részei is feltárulnak. A vallásnak, mint emberi, társadalmi jelenségnek ugyanúgy története van, mint magának az emberiségnek. Vizsgálódásunkban a történeti kronológiát követjük. Az ősi hiedelmektől indulva a jelentős ókori politeista (görög - római) istenvilág mellett a monoteizmus kialakulását (zsidóságot, és kereszténységet) is bemutatjuk. A világvallások kialakulása, terjedése mellett napjaink új hitei, szektái is elemzésre kerülnek. Kötelező olvasmányok: Hahn István: Istenek és népek. Bp., 1980. Minerva. Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története. I-III. kötet. Bp., 1994-96. Osiris. Bellinger, Gerhard J.: Nagy valláskalauz. Bp., 1986. Akadémiai Kiadó. von Glassenap, Helmut: Az öt világvallás. Bp., 1993. Gondolat-Tálentum. A vallástörténet klasszikusai. Szöveggyűjtemény. Szerkesztette: Simon Róbert. Bp., 2003. Osiris. Tantárgyfelelős: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens Oktatók: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 14: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Művelődéstörténet Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2/0 Óratípus: Előadás X

Szeminárium � Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy �

Tantárgy leírása: A stúdium a hallgatók középiskolai történelmi és magyar irodalmi ismereteire épít. Célja, hogy nyomon kövesse az ember termelőtevékenységétől, az írásbeliség kialakulásán át az egyetemes művelődéstörténet nagy korszakait. A tudományos, technikai gondolkodás fejlődésnek bemutatása mellett jelentős szerepet kap a mindennapi élet és a kor művészeti tevékenysége. A hallgatók ismeretanyagát az egyetemes és alkalmanként a magyar művelődéstörténet szinkronikus szemléletével igyekszik gazdagítani. Kötelező olvasmányok: Braudel, F.: A civilizációk története: A múlt magyarázza a jelent. In.: Glatz F. (Szerk.) Történetelméleti és módszertani tanulmányok. Bp., 1977. Gondolat. Duby, G. - Mandrou, R.: A francia civilizáció ezer éve. Bp., 1987. Gondolat Gurevics, A. J.: A középkori ember világképe. Bp., 1974. Kossuth. Heller Ágnes: A reneszánsz ember. Bp., 1967. Akadémiai. Ritoók Zsigmond - Sarkady János - Szilágyi János György: A görög kultúra aranykora. Bp., 1984. Gondolat. Tantárgyfelelős: Dr. Lőrinczy Huba egyetemi tanár Oktatók: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 15: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Történeti segédtudományok Tárgykódok: Kredit: 3 + 3 Félév: 1., 2. Heti óraszám: 0/2, 0/2 Óratípus: Előadás �

Szeminárium X (2) Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X (2)

Tantárgy leírása: A kurzus célja a történelem rész- és segédtudományainak a bemutatása, s azok legfontosabb módszereinek a megismertetése. Kiemelten foglalkozik néhány tudományterülettel: az epigráfia, a diplomatika, a kronológia, a paleográfia, a heraldika, a szfragisztika és a vexillológia kérdéseivel. Tárgyuk, alapfogalmaik, stb. Iratolvasás, címer leírás, oklevélolvasás, időszámítási gyakorlatok. Levéltár látogatás. Kötelező olvasmányok: Bertényi Iván: Új magyar címertan. Bp. 1993. Maecenas. Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás Bp. 1983. Gondolat. Kéki Béla: Az írás története Bp. 1971. A történelem segédtudományai. Szerk.: Bertényi Iván Bp. 1998. Osiris. Szentpéteri Imre: Oklevéltani naptár Bp. 1974. Tantárgyfelelős: Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens Oktatók: Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens, Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus, Dr. Krajczárné Cierna Lubica főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 16: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Történeti földrajz Tárgykódok: Kredit: 4 Félév: 2 Heti óraszám: 2/0 Óratípus: Előadás X

Szeminárium � Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy �

Tantárgy leírása: A tárgy egyszerre közvetít konkrét ismereteket és általános szemléletmódot. A kurzus végére el kell sajátítani Európa topográfiáját. A hegy- és vízrajz alapjainak oktatását összekapcsolja a kurzus a történetileg változó térhasználat és anyagi kultúra alapvető ismereteinek elsajátításával. Végigvesszük, hogy koronként, a technikától, népesedéstől stb. függően mikor milyen jelentősége volt a hegy- és vízrajznak. Kitérünk a történeti tájak változásaira és a közlekedés alapvető módjaira is. A tárgy részét képezik a térképpel, mint eszközzel összefüggő ismeretek, a történeti térképek használatával kapcsolatos tudnivalók. Az oktatást vaktérképekkel, szemléltető eszközökkel segítjük Kötelező olvasmányok: Allen, Phillip: Atlaszok atlasza. Bp., 1994. Budakönyvek. Bak Borbála: Magyarország történeti topográfiája. Bp., 1997. História - MTA Történettudományi Intézete. Norman J. G. Pounds: Európa történeti földrajza. Bp., 1997. Osiris. Történeti világatlasz. Bp., 1991. Cartográfia. Földrajzi atlasz a középiskolák számára. (Bármely kiadás.) Tantárgyfelelős: Dr. Varsányi Péter főiskolai tanár Oktatók: Dr. Krajczárné Cierna Lubica főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 17: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Őskori és ókori történelem (Őstörténet, az ókori Kelet, Görögország, Róma története) Tárgykódok: Kredit: 3+ 3 + 4 + 2 + 2 Félév: 2., 3. Heti óraszám: 2/0 , 2/0, 2/0, 0/2, 0/2 Óratípus: Előadás X (3)

Szeminárium X (2) Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X (3) Gyakorlati jegy X (2)

Tantárgy leírása: Az ókortörténeti tantárgy keretében három nagy egységben kerül bemutatásra a korai egyetemes történelem. Az első kurzus az őskori és az ókori Kelet nagy kultúráinak bemutatására vállalkozik. Előadás keretében az európai és a kárpát-medencei őskori lelőhelyeket, az élelemtermelő közösségeket, az ősi kultúrák elemzésével jutunk el az írásbeliséget ismerő civilizációs közösségekhez. Az ókori Kelet nagy kultúrái közül, főként a közel-keleti térség (Egyiptom, Mezopotámia, Fönícia, Hettita Birodalom, Palesztina) városai, államait, birodalmait tekintjük át. A második előadási kurzus az ókori Hellas területére vezet. A görög poliszok változatos világából Athén és Spárta emelkedik ki. Bemutatjuk a görög poliszok gazdasági, társadalmi és politikai szerkezetét. Az egység és sokféleség egymást kölcsönösen feltételező világában a polisz válságát a birodalom, Nagy Sándor birodalma oldja meg. Nagy Sándor hódító hadjáratai során kitérünk az ókori hadművészet kérdéseire. A harmadik egység az ókori Róma nagy korszakait tárgyalja. A korai római történelem a királyság korához kapcsolódik. A politikai intézmények bemutatásával megismerhetjük a római köztársaság működésének lényegi mechanizmusát. Az előadások jelentősebb részét a római principatus, császárság társadalmi, politikai viszonyainak bemutatására fordítjuk. Az ókori előadások mellett a szemináriumon az ókor primer és szekunder forrásainak megismerésével és elemzésével foglalkozunk. Kötelező olvasmányok: Oates, D.- Oates, J.: A civilizáció hajnala. (A múlt születése). Bp., 1976. Helikon. Mózer Ibolya: Európa gyökerei. Bp., 2003. Holnap K. Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Bp., 1998. Osiris. Roaf, M.: A mezopotámiai világ atlasza. Bp., 1998. Helikon Magyar könyvklub. Hegyi Dolores - Kertész István - Németh György - Sarkady János: Görög történelem a kezdetektől Kr.e. 30-ig. Bp., 1995. Osiris. Ritoók Zsigmond - Sarkady János - Szilágyi János György: A görög kultúra aranykora. Bp., 1984. Gondolat. Childe, V. G.: A civlizáció bölcsője. Bp., 1959. Gondolat. Oppenheim, A. L.: Az ókori Mezopotámia. Egy holt civilizáció portréja. Bp., 1982. Gondolat.

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 18: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Ferenczy Endre - Marói Egon - Hahn István: Az ókori Róma története. Bp., 1992. Tankönyvkiadó. Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Bp., 2002. Osiris. Mócsy András: Pannónia a korai császárság idején. Bp., 1975. Akadémiai. Mócsy András: Pannónia a késő császárkorban. Bp., 1975. Akadémiai. Tantárgyfelelős: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens Oktatók: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolaidocens, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus, Csapláros Andrea

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 19: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Középkori magyar történelem 1526-ig Tárgykódok: Kredit: 3 + 3 + 2 Félév: 2, 3 Heti óraszám: 2/0, 2/0, 0/2 Óratípus: Előadás X (2)

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X (2) Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A kurzus két nagyobb egységből állaz elsőben a magyarság történetét az Árpád-ház kihalásáig tekinti át, míg a második etapban az Anjouk magyarországi trónra kerülésétől a Mohácsi csatáig. Mindkét korszakban elsősorban a politikai folyamatok bemutatására koncentrálunk, de szóba kerülnek a gazdasági, társadalmi ls kulturális viszonyok fejlődése is. Az első időszak főbb tematikus pontjai: A magyarság története a honfoglalástól az Árpád-ház kihalásáig. Gazdasági, társadalmi, politikai viszonyok a 10-12. században. Az árutermelés, pénzgazdálkodás túlsúlyra jutása a 13. században, a társadalom átrétegződése, (a rendiség kezdetei, a jogilag egységes jobbágyság kialakulása, a polgárság és az egyházi társadalom), a királyi hatalom gyengülése, az oligarchauralom. Az Árpád-kori decretumok elemzése. A második korszak csomópontjai: az Anjou-kor gazdasági, társadalmi politikai jellemzőinek bemutatása, a magyar királyság beilleszkedése az európai politikába. A török veszély jelentkezése, a Zsigmond kor alapvető kérdéseinek vizsgálata, (a hatalmi viszonyok). A késői középkor jelenségeinek elemzése, (rendiség és királyválasztások). Hunyadi Mátyás kora, a középkori igazgatás szervei és hivatalai, az államkormányzás módja, törvénykezés. A Jagelló kori társadalmi, gazdasági, politikai viszonyok. Kötelező olvasmányok: Kristó Gyula: Magyar történelem 895-1301-ig. Bp., 2003. Osiris. Engel Pál – Kristó Gyula – Kubinyi András: Magyarország története 1301-1526. Bp. 1998. Osiris. Győrfy György: István király és műve. Bp., 1977. Gondolat. Makk Ferenc: Magyarország a XII. században. Bp., 1986. Pannonica. Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp., 1971. Akadémiai. Szücs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp., 2003. Akadémiai. Magyar történeti szöveggyűjtemény 1000-1526. Szerk.: Bertényi Iván. Bp. 2000. Osiris. Tantárgyfelelős: Dr. Polgár Marianna főiskolai docens Oktatók: Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 20: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Középkori egyetemes történelem 1492-ig Tárgykódok: Kredit: 3 + 3 + 2 Félév: 2., 3. Heti óraszám: 2/0, 2/0, 0/2 Óratípus: Előadás X (2)

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X (2) Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A kurzus célja ezer esztendő történéseinek a bemutatása a Római Birodalom végnapjaitól a kora újkorig, a XV. század végéig. A stúdium elsősorban az európai kontinensen lezajló eseményekre és folyamatokra koncentrál, de értelemszerűen taglalja azokat is, amelyek közvetett, vagy közvetlen módon befolyásolták a „vén kontinens” eseményeit. A középkori Európa gazdasági, társadalmi viszonyainak és történéseinek bemutatása. A városfejlődés megindulása és a céhek kialakulása következtében a kereskedelem hogyan hatott Európa gazdasági régióinak fejlődésére. A rendi társadalom sajátosságai és a rendi monarchiák működése. Kelet-Európa és Oroszország eltérő történeti fejlődése. Az egyház szerepe a középkorban, a keresztes hadjáratok és következményei. Kiemelkedő történelmi személyiségek bemutatása. A középkor tudománya és kultúrája, az egyetemek kialakulásától a humanizmus és reneszánsz periodizációja és jellemzői. A fontosabb forráscsoportok, forrástípusok megismerésére. Kötelező olvasmányok: Katus László: A középkor története. Budapest, 2000. Pannonica-Rubicon. Pirenne, Henri: A középkori gazdaság és társadalom története. Bp., 1983. Gondolat. Southern, R. W: A nyugati társadalom és egyház a középkorban. Bp., 1987. Gondolat. Gergely Jenő: A pápaság története. Bp., 1999. Kossuth Kiadó. Matthew, Donald: A középkori Európa atlasza. Bp., 1983. Helikon Kiadó. Jónás Ilona, Sz: (Szerk.): Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Európa és Közel-Kelet. Bp, 1999. Osiris. Delumeau, Jean: Reneszánsz. Budapest, 1997. Osiris. Tantárgyfelelős: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens Oktatók: Dr. Krajczárné Cierna Lubica főiskolai adjunktus, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 21: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Magyarország és Erdély a kora újkorban 1790-ig Tárgykódok: Kredit: 3 + 3 + 2 Félév: 3, 4 Heti óraszám: 2/0, 2/0, 0/2 Óratípus: Előadás X (2)

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X (2) Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A két féléves kurzus célja a Mohács után több részre tagolódó Magyarország sorsának a bemutatása, az országegyesítési kísérletek kudarcainak, majd következményeinek a megismertetésére, valamint arra, hogy miként épült ki a Habsburgok a dunai monarchiája. Az események tárgyalásánál az eltérő politikai entitások sajátosságának a bemutatására külön hangsúly helyeződik. A kurzus átfogó ismeretek átadására törekszik és nemcsak a politikai események elemzésére. A kurzus tematikája: a demográfiában, a gazdaságban, a társadalomban és a művelődés folyamataiban bekövetkezett változások elemzése. A belső átalakulások egyetemes, európai történeti összefüggéseinek kiemelt bemutatása: a magyar gazdaság beilleszkedése a világgazdaság kialakuló rendszerébe ill. a vallási átalakulás európai és magyar kapcsolatai. A XVI-XVII. század politikatörténetét sokszínűség jellemzi. Kiemelt kérdések ezzel összefüggésben az oszmán hatalom elleni harcok lépései diplomáciai és katonai vonatkozásban egészen a kiűzésig. Ezzel párhuzamosan a Habsburgok elleni mozgalmak fontosabb állomásai Bocskaitól Rákócziig. A 18. században Magyarország történetének alapvető kérdése a török kiűzése és a Rákóczi kor utáni újjáépítése. Demográfiai átalakulása, növekedése, etikai sokszínűsége, gazdasági átalakulása, társadalmi változásai kiemelt kérdések a korban. Ebben a században épült be a Habsburg Birodalomba Magyarország és Erdély. Hangsúlyt kap a polgári átalakulás feltételeinek kialakulása és a nemzetté válás problémáinak vizsgálata. A szeminárium kiemelt kérdései a XVI-XVII. századi megosztottság létrejöttének lépései, a Királyi Magyarország és az önálló Erdély államiságának, kormányzatának működése. Kötelező olvasmányok: Ágoston Gábor - Oborni Teréz: A 17. század története. Bp., 2000. Pannonica. Ifj. Barta János: A 18. század története Bp., 2000. Pannonica Erdély története I-II. kötet. Főszerkesztő: Köpeczi Béla. Bp., 1986. Akadémiai. Köperczi Béla - R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc Bp., 2003. Osiris. Magyar történeti szöveggyűjtemény 1526-1790. I-II. kötet. Szerk.: Sinkovics István Bp., 1988. Magyarország története 1526-1686. III/1-2. kötet. Főszerkesztő: Pach Zsigmond Pál. Bp., 1985. Akadémiai.

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 22: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Magyarország története 1686-1790. IV/1-2. kötet. Szerkesztette: Ember Győző - Heckenast Gusztáv Bp., 1989. Akadémiai. Magyarország művelődéstörténete 1526.1790. Főszerkesztő: Szentpéteri József. Magyar Kódex III. k. Bp., 2000. Pálffy Géza: A 16. század története Bp., 2000. Pannonica. R. Várkonyi Ágnes: Három évszázad Magyarország történetében. Bp., 1999. Osiris. Tantárgyfelelős: Dr. Varsányi Péter főiskolai tanár Oktatók: Dr. Polgár Marianna főiskolai docens

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 23: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Kora újkori egyetemes történelem 1789-ig Tárgykódok: Kredit: 3 + 3 +2 Félév: 3., 4. Heti óraszám: 2/0, 2/0, 0/2 Óratípus: Előadás X (2)

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X (2) Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A kurzus célja a nagyföldrajzi felfedezésektől a francia forradalomig az európai és az Európán kívüli világ történéseinek a bemutatása. Azon folyamtok elemzése, amelyek elvezettek a modernizáció és az indusztrializáció világába. A stúdium a sokszínű politikai viszonyok változásait helyezi előtérbe, egyszerre szól univerzális és regionális folyamatokról, nyilván a nemzeti államkeretek formálódását az előadások tematikája is követi. Az abszolutizmusok kialakulását, sajátosságai, s kiemelkedő személyiségeit taglalja. A hatalom elméletének és gyakorlatának a jellemzőit. A kora ujkori államelméletek kialakulását, új eszmerendszerének a formálódását. Bemutatja Európa vallási képének átalakulását, a reformáció irányzatait és a folyamathoz kapcsolódó eszmei szellemi hátteret, s a vallásháborúk hatását. A klasszikus Európa korát jellemző gazdasági, társadalmi, politikai sajátosságok áttekintése. A felvilágosult abszolutizmusok problematikája. A felvilágosodás forrásai, szellemi hatása. A forradalmaktól az alkotmányig, az angolszász politikai rendszerek tanulmányozása. A korszak forrásainak megismerése és elemzése. Kötelező irodalom: Anderson, Perry: Az abszolutista állam. Budapest, 1989. Gondolat. Chadwick, Owen: A reformáció. Budapest, 1998. Osiris. Chaunu, Pierre: A klasszikus Európa. Budapest, 2001. Osiris. Chaunu, Pierre: Felvilágosodás. Budapest, 1998. Osiris. Davies, Norman: Európa története. Budapest, 2002. Osiris. H. A. Diederiks – J. Th. Lindblad – D. J. Noordam – G. C. Quispel – B. M. A. de Vries – P. H. H. Vries: Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet. A rurális társadalomtól a gondoskodó államig. Bp., 1995. Osiris. Szántó György Tibor: Anglikán reformáció, angol forradalom. Bp., 2000. Európa. Urbán Aladár: Köztársaság az újvilágban. Budapest, 1994. Tankönyvkiadó. Tantárgyfelelős: Dr. Vigh Kálmán főiskolai docens Oktatók: Dr. Krajczárné Cierna Lubica főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 24: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Magyarország és Erdély 1918-ig Tárgykódok: Kredit: 3 + 3 + 2 Félév: 4, 5 Heti óraszám: 2/0, 2/0, 0/2 Óratípus: Előadás X (2)

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X (2) Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A két féléves kurzus célja a hosszú 19. században hazánk történetének a bemutatása. Az előadások elsősorban politikatörténeti jellegűek, de kellő súlyban tárgyaltatik a gazdaság átalakulása, a modernizáció és a polgárosodás folyamata is. Külön hangsúly helyeződik a kulturális viszonyok átalakulására a modern tömegkultúra elterjedésére. Az eszmei, ideológiai változások elsősorban politikai kontextusban kapnak helyet. A kurzus főbb témakörei: Magyarország, mint a Habsburg Birodalom része, a magyar jakobinus mozgalom, gazdasági és társadalmi viszonyok a XIX. század első felében. A nemzeti ideológiák és mozgalmak színrelépése. A reformkor legfontosabb eseményei, a forradalom és szabadságharc 1848-1849-ben. A neoabszolutizmus, az osztrák-magyar kiegyezés. Hazánk dualizmus kori fejlődése és részvétele az I. világháborúban. A politikai intézményrendszer változásai, a polgári állam kiépülése. A látványos gazdasági változások és a társadalmi folyamatok alakulása és az gondok és feszültségek Kötelező olvasmányok: Fónagy Zoltán: Modernizáció és polgárosodás. Magyarország története 1849-1914-ig. (Történelmi kézikönyvtár). Debrecen, 2001. Csokonai K., Gyáni Gábor - Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Bp., 1998. Osiris. Magyarország története a 19. században. Szerk.: Gergely András. Bp., 2004. Osiris. Magyarország története a 19. században. Szöveggyűjtemény. Szerk.: Pajkossy Gábor. Bp., 2004. Osiris. Magyarország története 1790-1848. V/1-2. köt. Főszerk.: Mérei Gyula. Bp., 1979. Akadémiai. Magyarország története 1848-1890. VI/1-2. köt. Főszerk.: Kovács Endre. Bp., 1979. Akadémiai. Magyarország története 1890-1918. VII/1-2. köt. Főszerk.: Hanák Péter. Bp. 1978. Akadémiai. Tantárgyfelelős: Prof. Dr. Izsák Lajos egyetemi tanár Oktatók: Dr. Kalocsai Péter főiskolai adjunktus, Katona Attila főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 25: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Újkori egyetemes történelem 1918-ig Tárgykódok: Kredit: 3 + 3+ 2 Félév: 4., 5. Heti óraszám: 2/0, 2/0, 0/2 Óratípus: Előadás X (2)

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X (2) Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A két féléves kurzus célja a francia forradalmat követő európai események bemutatása, de tárgyalásra kerülnek az Újvilág legfontosabb, az európai folyamatokra is ható történései, (Latin-Amerika függetlenségi harcai és az amerikai egyesült államokbeli polgárháború) valamint a kolonializáció folyamata és az ebből adódó nagyhatalmi konfliktusok. Elsősorban a politikai szempontú megközelítés a mérvadó, de a lehetőségekhez képest szóba kerül az európai gazdaság és a társadalom átalakulása az indusztrializáció hatása és következménye, valamint modern tömegkultúra megteremtődése. A kurzus tematikája: A francia felvilágosodás és a francia abszolutizmus válsága. A francia forradalom legfőbb eseményei és fordulatai. Napóleon és a francia hegemónia. A Szent Szövetség rendszere. Az európai nacionalista mozgalmak. Oroszország új szerepe. Az Oszmán Birodalom és a Balkán problémái. A Brit Birodalom kiépülése. Egy téves kifejezés: az ipari forradalom. Az 1848/49-es forradalmak utáni Európa. III. Napóleon császársága, Krími háború. Az olasz és a német egység. Az USA a függetlenség elnyerése után, a polgárháború. Az Európán kívüli világ: Ázsia: Japán és Kína. Az Európán kívüli világ: Afrika gyarmatosítása. A Balkán: az 1870-es évek konfliktusától az első világháború előestéjéig. Nagyhatalmi konfliktusok, a szövetségi rendszerek kialakulása, válságok a XX. század elején. A második ipari forradalom. Változó társadalom-tudomány, technika fejlődése. Szellemi élet a XIX/XX. század fordulóján. A nemzetközi munkásmozgalom. Az első világháború. Kötelező olvasmányok: A 19. századi egyetemes történelem. Szerk. Vadász Sándor. Bp., 1998. Korona. Ormos Mária - Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Bp., 1995. Osiris. Galántai József: Az I. világháború. Budapest, 2000. Osiris. Egyetemes történet 1789-1914. Szöveggyűjtemény, I-II. kötet. Szerk. Diószegi István. Budapest, 1986. Tankönyvkiadó. Tantárgyfelelős: Dr. Vigh Kálmán főiskolai docens Oktatók: Csóka Tibor tanszéki munkatárs

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 26: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Jelenkori magyar történelem Tárgykódok: Kredit: 3 + 3 + 2 Félév: 5., 6. Heti óraszám: 2/0, 2/0, 0/2 Óratípus: Előadás X (2)

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X (2) Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A két féléves kurzus célja a modern, független Magyarország történetének a bemutatása, külön hangsúlyt helyezve a kialakulás mai napig ható körülményeire és a függetlenség fogalmának az értelmezésére. Az elsősorban politikai szempontú megközelítést, kiegészíti a legfontosabb gazdasági folyamtok és társadalmi viszonyok elemző bemutatása is. A kurzus a rendszerváltás eseményeinek és következményeinek a bemutatásával zárul. A kurzus tematikája: Összeomlás az első világháború után: az októbrista kísérlet és a Tanácsköztársaság. Trianon és Magyarország beilleszkedési az európai rendbe. A bethleni konszolidáció: eredmények és árnyoldalak. Magyarok a szomszédos országokban. A politikai rendszer főbb elemei: a kormányzó, a törvényhozás, a választások, és a politikai pártok. A jobboldali törekvések: konzervatívok, radikálisok és szélsőségesek. Külpolitikai kiútkeresés és eredmények. A revízió sikere. A második világháború és következményei Magyarországra. A szovjet megszállás és következményei, az átmenet évei. A párizsi békeszerződés. Magyar sorsok a szomszédos államokban. Az államszocialista rendszer kiépülése. A diktatúra működése és intézményei. Forradalom és szabadságharc 1956-ban. Megtorlás és konszolidáció. A kádárizmus évtizedei. A bomlás természetrajza. Kötelező olvasmányok: Fülöp Mihály – Sipos Péter: Magyarország külpolitikája a XX. században. Bp., 1998. Aula. Gergely Jenő- Pritz Pál: A trianoni Magyarország. Bp., 1998. Kulturtrade. Gyáni Gábor - Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Bp., 1998. Osiris. Izsák Lajos: Rendszerváltástól rendszerváltásig. Bp., 1999. Kulturtrade. Magyar történeti szöveggyűjt3emény 1914-1999. I-II. kötet Szerkesztette: Romsics Ignác. Bp., 2000. Osiris. Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában 1914-1945. Debrecen, 1998. Csokonai. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Bp., 1999. Osiris. Tantárgyfelelős: Prof. Dr. Izsák Lajos egyetemi tanár Oktatók: Katona Attila főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 27: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Jelenkori egyetemes történelem Tárgykódok: Kredit: 3 + 3 + 2 Félév: 5, 6 Heti óraszám: 2/0, 2/0, 0/2 Óratípus: Előadás X (2)

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X (2) Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: Az előadás célja a rövid huszadik század történetének a bemutatása. Európa hanyatlásának az érzékeltetése és a glóbusz új erőközpontjainak a színrelépése. Az új ideokratikus rendszerek megjelenése és azok működése. A világháborúk történelmi jelentőségének a taglalása és a hidegháborús korszak klasszikus konfliktusainak a bemutatása. Az előadások elsősorban a politikai, geopolitikai és katonai konfrontációk történetét vázolják fel, és kevésbé elemzik a századot alapjaiban meghatározó gazdasági folyamatokat és a társadalmak metamorfózisát. A kurzus tematikája: Az első világháborút lezáró békerendszerek. Az orosz forradalom és a sztálinizmus. A két világháború közötti időszak gazdasági, politikai és társadalmi folyamatai. A nemzeti törekvések: jobboldali nacionalizmusok, a fasizmus és a nácizmus. Az Európán kívüli világ megváltozása. A háború legfontosabb diplomáciai és hadászati eseményeinek felvázolása, a sorsdöntő mozzanatok elemzése. A háború alatt elkezdődő diplomáciai, katonapolitikai tervezésnek a bemutatása, amely elvezetett Németország megosztásához, illetve a kialakuló hidegháborúhoz. A hidegháború értelmezési keretei, konfliktusai. Az USA világtörténelmi jelentősége. A szovjet blokk kialakulása és működése, válságai. A két világrend konfrontációs pontjai. A gyarmati rendszer szétesése. Az európai integrációs törekvések. Az enyhülés folyamata. A kishidegháború és konfliktusai. A keleti blokk összeomlása. Kötelező olvasmányok: 20. századi egyetemes történet I- III. kötet Bp., 1997-1999. Korona. Borsody István: Az új Közép-Európa. Szombathely, 1998. Savaria University Press. Fischer Ferenc: A megosztott világ. A Kelet – Nyugat, és Észak-Dél nemzetközi kapcsolatok főbb vonásai (1945-1989). Bp., 1992. Ikva. Keegan, John: A második világháború. Budapest, 2003. Európa. Kissinger, Henry: Diplomácia. Bp., 1997. Panem-Grafo. Kershaw, Ian: Hitler. 1-2 kötet. 1889-1936, 1936-1945. Bp., 2003. Hybris-Szukits Kiadó. Ormos Mária – Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Bp., 1998. Osiris. Ernst Nolte: A fasizmus korszaka. Bp., 2001. XX. Század Intézet. Tantárgyfelelős: Dr. Vigh Kálmán főiskolai docens Oktatók: Csóka Tibor tanszéki munkatárs

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 28: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Ókori államelméletek és társadalomtörténet I., II. Tárgykódok: Kredit: 4 + 4 Félév: 3 ,4 Heti óraszám: 0/2, 0/2 Óratípus: Előadás �

Szeminárium X (2) Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X (2)

Tantárgy leírása: Az ókori államelméletek alapvetően a görög gondolkodók, filozófusok, történetírók munkáiban tárul elénk. Szemináriumi munka keretében foglalkozunk az ókori államformák kérdésével. Az ókori görög történelem jellegzetes politikai szerkezetben: a poliszban fejlődött ki. A féléves stúdium során Platón és Arisztotelész, Thuküdidész és Xenophón, Polübiosz és Cicero munkásságának megismerésére, elemzésére törekszünk. Vizsgálódásunk kiemelt pontja: az ókori demokrácia bemutatása, elemzése. Politikai rendszerek elméleti és gyakorlati elemzése kapcsán megvizsgáljuk az Imperium Romanum példájával, a birodalmiság kérdését. A szeminárium kiemelten fontosnak tartja az auctorok munkáinak értő elemzését. A több mint egy évezredes római történelem korszakából az előadás a késő köztársaság és a principatus korára helyezi a hangsúlyt. A politikai élet szempontjából ez a korszak a legfontosabb, hiszen ekkor következett be az ókor legnagyobb hatású rendszerváltása. A polgárháborúba torkolló válságos köztársaság áttér az egyeduralmi formára, a principatusra, hagyományos értelemben a császárság. Az előadás részletesen foglalkozik azokkal a társadalmi rétegekkel: ordo senatorius, ordo equester, melyek az egyeduralmi forma ellenzői ill. támogatói voltak. Az új politikai rendszer részben a társadalmi rétegek közötti lavírozással, részben a görög származású felszabadított rabszolgákkal oldotta meg a rendszer elfogadtatását. Augustus karizmatikos hatalma a gazdasági, a társadalmi és a politikai élet viszonylagos nyugalmát, kiegyensúlyozottságát hozta, de a gyengébb képességű utódok (Julius-Claudius, Flavius dinasztia) erre már alig voltak képesek. Az előadás ennek a mintegy kétszáz évnek a nagy csomópontjait emeli ki, természetesen társadalmi, politikai változások szemszögéből. Kötelező olvasmányok: M. Finley, Politika az ókorban Budapest, 1995. Németh György: Polisok világa Budapest, 1998. Államéletrajzok Szerkesztette: Németh György Budapest, 1998. Arisztotelész: Politika Platón: Az állam Xenophón: A lakadeimoniak állama Alföldy Géza: Római társadalomtörténet Budapest, 1996. A. H. M. Jones: Augustus Budapest, 1976. Római történeti chrestomátia Budapest, 1963. Római történelem Szöveggyűjtemény szerk. Borhy László. Budapest, 1998.

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 29: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Ferenczy E.-Maróti E.- Hahn I.: Római történelem Budapest, 1972. Tantárgyfelelős: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens Oktatók: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus, Csapláros Andrea

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 30: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Új struktúrák születése a középkori egyetemes és magyar gazdaság és társadalomtörténetben Tárgykódok: Kredit: 2 + 4 + 2 Félév: 4, 5, 6 Heti óraszám: 0/1, 0/2, 0/1 Óratípus: Előadás �

Szeminárium X (3) Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X (3)

Tantárgy leírása: A kurzus célja, hogy figyelemmel kísérje a Római Birodalom végnapjaitól a 10. századig Európa történetét. Különös tekintettel azokra változásokra amelyek a késői antikvitást jellemzik, ill. folyamatosan továbbélnek a birodalom bukása után is. Igyekszik bemutatni és feltárni azokat a jelenségeket amelyek hozzájárulnak a későantik struktúra leépüléséhez. Felvillantja a népvándorlás korának népeinek történetét, leginkább azokét, amelyek hosszabb rövidebb ideig szilárd államalakulatot tudtak létrehozni. Európa peremének történetéből elsősorban az arab és a bizánci gazdaság és társadalom kérdéseit vizsgálja. A 7. századtól pedig a frank illetve a frankok utódainak történetével kíván foglalkozni. Kiemelt helyet kap az igazgatás új formáinak , és a hűbériségnek a vizsgálata. A gazdasági kérdések közül pedig az uradalmi rendszer, a városiasodás kérdése, a kereskedelem korábbi formáinak megszűnése kerül előtérbe. A tárgyalt témák között szerepel különösen: Későrómai gazdaság és társadalom (colonatus, nagybirtok, municipiális élet hanyatlása, foederati és barbár népek, kalandozók és integrálódók (vikingek, vandálok, germánok) az egyház helye és szerepe, Itália státuszának megváltozása-Bizánc (megtartás és megújulás), kereskedelem, városok a korai középkorban A kurzus nyomon követi a honfoglalás korától1301-ig a magyar történelem gazdasági és társadalmi kulcskérdéseit, valamint a történeti szakirodalom által leginkább preferált vitatott kérdéseit. Így kiemelten: A nomád gazdaság jellemzői, a letelepedés és társadalmi struktúra kérdései, a kalandozások, és hatásuk a magyarság korai történetére. Az államalapítás: Struktúraváltás az ezredfordulón, és hatásai a társadalomra és gazdaságra. A korai Árpád-kor társadalmi csoportjai, helyzetük tükröződése a törvénykezésben. Idegenek középkori Magyarországon, mobilitási lehetőségek a társadalomban. A korai rendiség kérdései, és európai összefüggései. Királyi birtokok, bevételek, igazgatás, a nemesi megye kezdetei. A gazdasági élet emlékeinek megjelenése a régészeti leletanyagban.(különös tekintettel a falufeltárásokra) Árutermelés és városiasodás a 13. században (privilégiumok). Az egyházi társadalom belső változásai az Árpád-korban. Gazdasági és társadalmi struktúrák megjelenése a korabeli forrásokban. Kötelező olvasmányok: Angi-Orosz-Bárány-Papp-Pósán: Európa a korai középkorban Debrecen 1997. Katus László: A középkor története Bp., 1999.

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 31: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve Bp., 2001. Brehier, Luis:Bizánc tündöklése és bukása Bp., 1997. Középkori Egyetemes történeti szöveggyűjtemény (Szerk: Sz. Jónás Ilona) Bp., 1999. Szaktanulmányok Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301 Bp., 2003. Magyar történeti szöveggyűjtemény 1000-1526 (Szerk.: Bertényi Iván) Bp., 2000. Magyar századok sorozat vonatkozó kötetei Korai Magyar történeti Lexikon Bp., 1994. (Főszerk.: Kristó Gyula) Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik Debrecen 1997. Tantárgyfelelős: Dr. Polgár Marianna főiskolai docens Oktatók: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens, Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus, Dr. Krajczárné Cierna Lubica főiskolai adjunktus, Dr. Polgár Marianna főiskolai docens

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 32: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: A világgazdaság kialakulása, és az európai gazdaság átalakulása Tárgykódok: Kredit: 4 + 2 + 2 Félév: 3, 4, 5 Heti óraszám: 0/2, 0/1, 0/1 Óratípus: Előadás �

Szeminárium X (3) Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X (3)

Tantárgy leírása: A nagy földrajzi felfedezések előzményei, kronológiája, tipologizálása, következményei a 16.-18. században. Az európai régiók átalakulása a világgazdasági rendszer kialakulásának folyamatában. Az Atlantikum vezető szerepének jellemzői. Európa és a világ kapcsolatai: Afrika, Latin-Amerika, India, Kína, Japán. A nyugat-európai gazdaság szerkezetváltása és jellemzői a 17.-18. században. Gyarmati rendszerek kialakulása a 16.-18. században és a világ hatalmi és gazdasági felosztásáért folytatott küzdelem. Meghatározó gazdasági elméletek bemutatása és elemzése: merkantilizmus, fiziokratizmus, kameralizmus, protekcionizmus elmélete és gyakorlata. A törökkor utáni Magyarország gazdasági és társadalmi újjáépítésének historiográfiai megítélése, mai kutatási eredményei és vitája. Az átalakulás demográfiai háttere és folyamata ill. eredményei a 18. század végén. Gazdasági változások, örökség és a birodalmi gazdaságpolitika elvei és gyakorlata a felvilágosult abszolutizmus időszakában. Az egyes társadalmi csoportok belső mozgása: a nemesség mobilitása, értelmiség és kulturális elit, paraszti társadalom és úrbéres jobbágyság. Kötelező olvasmányok: Wallerstein, Immanuel: A modern világgazdasági rendszer kialakulása. Bp., 1983. Gondolat. Cameron, Rondo: A világgazdaság története. Budapest, 1994. Maecenas. Diedericks, H. A. és mások: Nyugat-európai gazdaság-és társadalomtörténet. Bp., 1995. Osiris. Gondolat Kiadó. Budapest, 1995. Pounds, Normann: Európa történeti földrajza. Bp., 1997. Osiris. Braudel, Fernand: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus, XV-XVIII. század. A mindennapi élet struktúrái. Budapest, 1985. Gondolat. Magyarország története 4/1-2. /szerk. Ember Győző – Heckenast Gusztáv / Bp. 1989. Ifj. Barta János A 18. század története Bp., 2000. H. Balázs Éva Bécs és Pest-Buda a régi századvégen Bp.1987. H. Balázs Éva Európai gazdaságpolitika –magyar válasz Bp.1996.

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 33: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgyfelelős: Prof. Dr. Izsák Lajos egyetemi tanár Oktatók: Dr. Vigh Kálmán főiskolai docens, Dr. Kalocsai Péter főiskolai adjunktus, Dr. Polgár Marianna főiskolai docens, Katona Attila főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 34: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Újkori magyar politikai gondolkodók, reformpolitika Tárgykódok: Kredit: 6 Félév: 5 Heti óraszám: 0/4 Óratípus: Előadás �

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A tantárgy elsősorban a magyarországi feudalizmus felszámolásában és a polgári átalakulás megteremtésében kiemelkedő szerepet játszó személyekkel és a politikai irányzatokkal foglalkozik a reformkorban, de sor kerül a velük szembenálló erők vizsgálatára is. A témák feldolgozásában nagy hangsúlyt kap a forráselemzés. A vizsgált politikai irányzatok a liberalizmus és a konzervativizmus. A tárgyalt főbb személyek: Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, a centralisták (Szalay lászló, Eötvös József, Trefort Ágoston), Kölcsey Ferenc, Deák Ferenc, Batthyány Lajos, Dessewffyek, Josika Samu, Táncsics Mihály. Kötelező olvasmányok: Pajkossy Gábor (szerk.): Magyarország története a 19. században. Szöveggyűjtemény. Bp., Oiris K., 2004. Csorba László: Széchenyi István. Bp., Officina Nova K., 1991. Fenyő István: A centralisták. Egy liberális csoport a reformkori Magyarországon. Bp., 1997. Kosáry Domokos: Kossuth Lajos a reformkorban. Bp., Osiris K., 2002. Laczkó Mihály: Széchenyi és Kossuth vitája. Bp., Gondolat K., 1977. Spira György (szerk.): Széchenyi István válogatott művei. I-III. köt. Bp., 1991. Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós. Bp., 1965. Tantárgyfelelős: Dr. Varsányi Péter főiskolai tanár Oktatók: Dr. Kalocsai Péter főiskolai adjunktus, Dr. Polgár Marianna főiskolai docens, Katona Attila főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 35: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: A jelenkori magyar politika- és társadalomtörténet vitás kérdései Tárgykódok: Kredit: 2 + 6 Félév: 5, 6 Heti óraszám: 0/1, 0/3 Óratípus: Előadás �

Szeminárium X (2) Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X (2)

Tantárgy leírása: A kuzuscélja olyan kérdéseknek a megtárgyalása, amelyek mai napig is eleven problémaként jelennek meg Magyarországon. Ezek történelmi előzméyneiről és megoldási metodusairól. Három ilyen kérdéskör emelődik ki, az egyik a nemzet, az állam és a magyar kisebbség ügye. A másik az ország gazdasági lehetőségeinek az alakulása és harmadikként a társadalompolitikai kérdések. A kurzus az eredményekről és a megoldatlan poroblémákról egyaránt kíván szólni. A történelemi Magyarország szétesése és a modern Magyarország születése. Trianon és hatásai. Nemzet - állam és kisebbségi kérdés. A magyar kisebbségek sorsa a második világháború után. Egy kisország gazdasági lehetőségei: magyar gazdaság összeomlása, a háború és a békeszerződés hatása. A szanálás. Gazdasági világválság. Az agrárkérdés a két világháború között: kísérletek és kudarcok. A harmincas évek indusztrializációja. A világháború hatása a gazdaságra és a pusztulás. Az újjáépítés és a tervgazdálkodás rendszerének a kialakítása és működtetése. Gazdasági reformok az államszocializmus időszakában. A magyar társadalompolitika főbb kérédései a két világháború között: Az elitek, a középosztály, kispolgárság és parasztság, valamint az alsó osztályok. Szociálpolitika a húszas és a harmincas években. Az államszocialista rendszer Magyarországon, különös tekinttel a kádári korszakra. Szociálpolitika, életmód: propaganda és valóság. Kötelező olvasmányok: Trianon. Szerkesztette: Zeidler Miklós. Bp., 2003. Osiris. Gyáni Gábor - Kövér György: Magyarország társadalomtörténete. Bp., 1998. Osiris. Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Bp., Osiris, 2001. Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete 1700-2000. Bp.-Pécs, 2002. Dialóg Campus Kiadó. Tantárgyfelelős: Prof. Dr. Izsák Lajos egyetemi tanár Oktatók: Katona Attila főiskolai adjunktus, Dr. Kalocsai Péter főiskolai adjunktus, Dr. Varsányi Péter főiskolai tanár

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 36: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: A 20. századi világtörténet politikai konfliktusai Tárgykódok: Kredit: 6 + 6 Félév: 5, 6 Heti óraszám: 0/2, 0/2 Óratípus: Előadás �

Szeminárium X (2) Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X (2)

Tantárgy leírása: A szeminárium célja: a 20. század legnagyobb kihívása a demokráciák számára a totalitarista rendszerek megjelenése volt. Ezeknek a rendszereknek – számos hasonlóságuk mellett – különböző megjelenési fomájuk volt. Ezek bemutatása, illetve a demokratikus berendezkedésű államok velük folytatott küzdelmének vizsgálata. Vizsgálja a demokratikus berendezkedés időleges defenzívába szorulásának okait, illetve a totalitarista rendszerek sebezhetőségét. Kötelező olvasmányok: Hannah Arendt: A totalitarizmus gyökerei. Európa, Bp., 1992. Ernst Nolte: A fasizmus korszaka. XX. Század Intézet, Bp., 2001. Deák István: Hitler Európája. Tanulmányok. Új Mandátum Kiadó, Bp., 2003. Janda-Berry-Goldman: Az amerikai demokrácia. Osiris, Bp., 1996. Alexis de Tocqueville: A demokrácia Amerikában. Gondolat Kiadó, Bp., 1983. Francois Furet: Egy illúzió múltja. Esszé a 20. század kommunista ideológiájáról Európa Könyvkiadó, Bp., 2000. Tantárgyfelelős: Dr. Vigh Kálmán főiskolai docens Oktatók: Katona Attila főiskolai adjunktus, Csóka Tibor tanszéki munkatárs

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 37: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Zsidó történelem (ókori, középkori, újkori és jelenkori magyar és egyetemes zsidó történelem) Tárgykódok: Kredit: 2+2+6+4 Félév: 3,4,5,6 Heti óraszám: 0/1, 0/1, 3/0, 2/0 Óratípus: Előadás X (2)

Szeminárium X (2) Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X (2) Gyakorlati jegy X (2)

Tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy áttekintse a zsidóság egyetemes és magyarországi történetét napjainkig. (A Kr. u. 1000 után az egyetemes és a magyarországi történetet egységben tárgyalja.) A kiemelt témák a zsidó történelem korai időszakából: a zsidó királyság kialakulásától a babiloni galutból való hazatéréséig, illetve a hellenizmus korától a második Szentély pusztulásáig. A zsidóság középkori európai és magyarországi történetét az első zsidó telepektől a 18. századig vizsgáljuk. A fontosabb kérdések: A középkori zsidóság jogállása. A zsidó község (kehila), a kamara szolga, az „udvari zsidó”, a „védett zsidó”, a „tűrt zsidó”. Szellemi irányzatok a középkorban (bibliamagyarázatok, talmudi kommentárok, halachikus viták, a kabbala, Maimonides). Üldözések az európai országokban, (vérvád, ostyavád, kútmérgezés stb.). Talmud-égetések és kiűzések. A német kisfejedelemségek, mint befogadó helyek. A kelet- európai megtelepedések, a kazár zsidóság, a zsidók Magyarországon II. Józsefig. A zsidó történelem újabb fordulópontja a XVIII. század végével a haszkala kialakulása, Moses Mendelsohn programja. Az emancipáció első hulláma. Zsidóság helyzete a Habsburg Birodalomban. A második emancipációs hullám és a zsidóság integrálódása a XIX. századi európai társadalmakba. A modern antiszemitizmus színrelépése, formái, tételei és szervezetei. A cionizmus kialakulása, programja és legismertebb képviselői. Zsidóság sorsa az első világháborúban. A kelet-európai zsidóság sorsának alakulása az új nemzetállamokban és a Szovjetunióban. A haszkala magyarországi hatása, a liturgikus reformok, valamint a pozsonyi ortodoxia létrejötte. A kurzus során tárgyalandó kérdések: Az emancipáció ügye a magyar politikai elit álláspontja. Az 1848-as forradalom és a zsidóság, lehetőségek és korlátok. A magyarországi felekezeti szakadás létrejötte. Az antiszemitizmus Magyarországi színrelépése. A recepciós mozgalom és a törvény. A zsidóság gazdasági és politikai szerepvállalása. Ágoston Péter könyve és a Huszadik Század disputája. A zsidóság szerepe 1918-19-ben. A keresztény nemzeti kurzus, az antiszemita hullám és az új politikai antiszemitizmus formái. A numerus clausus létrejötte. A zsidóság beépülése a konzervatív politikai rendszerbe. A harmincas évek, a magyar szélsőjobboldali mozgalmak erősödése. A kormányzat álláspontja a zsidóügyben.

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 38: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

A holokauszt története. Értelmezési keretek, fogalmak, az egyediség vitája, irányzatok és magyarázatok. A németség, Hitler, a nácizmus és az antiszemitizmus. Zsidópolitika Európában 1939-1941 között. A zsidópolitika új szakasza, Szovjetunió 1941. A végső megoldás, egy döntés háttere. A lágerek világa, Auschwitz. Egyházak és a soá. A magyarországi zsidóság sorsa 1938-1944 között, törvények és rendeletek. A német megszállás és a magyarországi soá története. A zsidómentések. Kötelező olvasmányok: E. Barnavi, E.: (Szerk.) A zsidó nép világtörténete. Budapest, 1995. Allerhand, J.: A zsidóság története. Az első szentély pusztulásától a Talmud lezárásáig, Budapest, 1988. Hahn István: A zsidó nép története. Bp., 1995. Makkabi. Ettinger, Smoel: A zsidó nép története. Bp., 2002. Osiris. Haumann, Heiko: A kelet-európai zsidók története. Bp., 2002. Osiris. Katz, Jacob: Kifelé a gettóból. A zsidó emancipáció évszázada 1770-1870. Bp., 1995. Prepuk Anikó: A zsidóság Közép- és Kelet-Európában a 19-20. században. Debrecen, 1996. Csokonai. Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526-1945. Bp. 1992, Századvég. Katzburg, Nathaniel: Fejezetek az újkori zsidó történelemből Magyarországon. Bp., 1999. Osiris. Karády Viktor: Zsidóság Európában a modern korban. (Társadalomtörténeti vázlat). Bp., 2000. Új Mandátum. Braham, R. L.: A népirtás politikája. A holokauszt Magyarországon. Bp., 1997. Gondolat. Dawidovicz, Lucy S.: Háború a zsidók ellen. Bp., 2002. Múlt és Jövő Kiadó Karsai László: Soá. Bp., 2001. Pannonica. Tantárgyfelelős: Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens Oktatók: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens, Dr. Vigh Kálmán főiskolai docens, Dr. Varsányi Péter főiskolai tanár, Dr. Krajczárné Cierna Lubica főiskolai adjunktus, Katona Attila főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 39: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Zsidó vallástörténet és a Tóra Tárgykódok: Kredit: 2 + 2 +2 +2 Félév: 3, 4, 5, 6 Heti óraszám: 0/1, 0/1, 0/1, 0/1 Óratípus: Előadás �

Szeminárium X (4) Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X (4)

Tantárgy leírása: A képzés célja: a judaisztikai specializációhoz szükséges alapvető bibliai ismeretek elsajátíttatása. A Tóra magyarnyelvű szövegének elemzésével a Törvény tanításainak megértetése. A szövegelemzés témái: - A Pentateuchus forrásai. - Elohista, jahvista hagyomány. - A Genezis és a mítoszok. - A pátriarkák kora. - Ábrahám, Izsák, Jákob, Ézsau. - Jákob fiai, a zsidó törzsek. - A szövetség kora. - Mózes küldetése. - Az exodus.. A Tíz parancsolat. - Az aranyborjú. - A szent sátor. - A pusztai tartózkodás. - A leviták. - A Számok könyve. - A Deuteronomium. - Mózes intézkedései halála előtt. - Józsue. Kötelező olvasmányok: Zsidó biblia. Mózes öt könyve és a Haftárák. Eredeti héber szöveg, magyar fordítás és kommentár. Írta és szerkesztette, J. Herman Hertz. Chábád Lubavics. Bp., 1996. Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület. Tantárgyfelelős: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens Oktatók: Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 40: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Halacha Tárgykódok: Kredit: 4 Félév: 5 Heti óraszám: 0/2 Óratípus: Előadás �

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A tantárgy célja megismerkedni a zsidó vallás legfontosabb ünnepeivel, a mindennapi életet szabályozó előírásokkal, a legfontosabb hagyományokkal. A zsidó-keresztény kultúrkör megértéséhez szükséges alapismeretek nyújtása. 1. A születés (a névadás, a körülmetélés, az elsőszülöttek megváltása, a betérés, a bar micva ). 2. Az esküvő (a ketuba, a válás, a get). 3. A halál (temetés, a gyász, Káddis, a temető, a Jahrzeit, a maszkir). 4. A szövetség jelképei (a tfilin, a mezuza, a cicit, a tálit, az ima). 5. A szombat. 6. A zsinagóga mint intézmény, a zsinagógák építészete. 7. A félelmetes napok / a zsidó időszámítás, Ros HáSáná, Jom Kippur/. 8. Peszah. 9. Savout. 10.Szukkot. 11.Posztbiblikus ünnepek: Chánuká, Purim. 12. A kasrut, az étkezés törvényei. 13. A micvo, a jótékonyság. Kötelező olvasmányok: Haim Halevy Donin: Zsidónak lenni. Bp., 1991. Babits Antal - Porscht Frigyes: Zsidó ünnepek. Bp., 1989. Friedmann Benjamin: A zsidó vallás törvényei. Bné Brak, 1988. Naftali Kraus: Zsidó ünnepek. A haszid legenda tükrében Bp., 1994. Haljad Israel: A zsidó vallás alapjai Bp., 1987. Frojimovics Kinga - Komoróczy Géza - Pusztai Viktória - Strbik Andrea: A zsidó Budapest. Bp., 1995. Magyarországi zsinagógák. Szerk.: Gerő László Bp., 1989. Jólesz László: Zsidó hitéleti lexikon. Dr. Molnár Ernő: A Talmud könyvei. Bp., 1997. Tantárgyfelelős: Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens Oktatók: Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 41: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Héber nyelv Tárgykódok: Kredit: 4+4+4+2 Félév: 3,4,5,6 Heti óraszám: 0/2, 0/2, 0/2, 0/1 Óratípus: Előadás �

Szeminárium � Gyakorlat X (4)

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X (4)

Tantárgy leírása: A kurzus célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a héber nyelv alapvető grammatikai sajátosságaival, később képesek legyenek önállóan is szótárral, (esetleg táblázatokkal) eligazodni az egyszerűbb héber szövegekben. Héber írás és olvasás megtanulása. Legalapvetőbb hangsúlyjelek. Határozott névelő használata. Enklitikus praepositiók. Főnevek és melléknevek neme, száma (singularis, dualis, pluralis). És/de kötőszó használata. Kérdő névmások. Status absolutus és status constructus. Rendhagyó főnevek. Az egyes nyelvtani részekhez kapcsolódóan olvasmányokat vettünk, egyszerűbb mondatok fordítása, és új szavak elsajátítása volt a tananyag. A nyelv könnyebb elsajátításának, illetve kulturális ismeretek megszerzése okán héber nyelvű dalokat is tanultunk. Főnevek névmási suffixumai. Elválaszthatatlan praepositiók suffixumokkal. A határozott tárgy jele. Személyes névmás. A héber igeragozás sajátosságai. A szabályos ige ragozása. Mutató névmások. Birtoklás, birtokviszony. Tiltások. Rendhagyó igék ragozása, táblázatok segítségével a fordításhoz szükséges gyökök megtalálása, eligazodás elősegítése. Az egyes nyelvtani részekhez kapcsolódóan olvasmányok és új szavak elsajátítása, az egyszerű igeragozás megtanulása után könnyebb, történeti, bibliai szemelvények olvasása és fordítása Mózes könyveiből, előre elkészített praeparált szójegyzék segítségével. Héber nyelvű dalok, egy-egy rövid vers megtanulása. Kötelező olvasmányok: Weingreen, J., A Practical Grammar for Classical Hebrew (2. kiad., Oxford: Clarendon, 1959) – illetve ennek magyar nyelvű fordítása. Tantárgyfelelős: Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens Oktatók: Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 42: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Zsidó művelődéstörténet Tárgykódok: Kredit: 4 + 6 Félév: 5,6 Heti óraszám: 0/2, 3/0 Óratípus: Előadás X

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy megismertesse a hallgatókat a zsidóság szerepével az európai művelődéstörténetben. Az emancipáció első nagy irodalmi alakja: Heinrich Heine. Zsidó ábrázolás a német irodalomban a felvilágosodás és a romantika korában( Lessing, Wagner) A magyarországi zsidó tudományosság kezdetei. Társadalomtudomány ( Lukács György, Jászi Oszkár) A politikai cionizmus – Herzl Tivadar a szépíró. A bécsi modernek ( pl. Hugo von Hofmannsthal). A német nyelvű Prága (Egon Erwin Kisch). Franz Kafka. Az Oszták Magyar Monarchia pusztulása (Stefan Zweig) A középkori zsidó filozófia. A kabbala helye az európai szellemtörténetben. A skolasztika. Jehúda Halévi. Maimonidész, N ahmanidész. A racionális filozófia úttörője: Baruch Spinoza. Hászkálá-zsidó felvilágosodás: Moses Mendelsohn Az első zsidó szerzők a magyar irodalomban. Zsidóábrázolás a magyar irodalomban a 19. században. Zsidók a magyar irodalomban: Kiss József. Bródy Sándor. A zsidók második nemzedéke a magyar irodalomban. A századforduló nagy nemzedéke (Heltai Jenő, Szomory dezső, Molnár Ferenc) A Nyugat nagy korszaka, a modern irodalom megszületése( Karinthy Frigyes, Füst Milán, Hatvany Lajos, Ignotus, Balázs Béla, Szép Ernő) A Nyugat második nemzedéke (Pap Károly, Gelléri Andor Endre, Szerb Antal, Zsolt Béla) Kötelező olvasmányok: Frojimovics Kinga - Komoróczy Géza - Pusztai Viktória - Strbik Andrea: A zsidó Budapest. Bp., 1995. Avineri, Shlomo: A modern cionizmus kialakulása. A zsidó állam szellemi gyökerei. Bp., 1994. Szent Ágoston: Vallomások XI. XII. XIII. fejezet. (bármelyik kiadás) Martin Buber: A próféták hite Bp., 1991. Goldziher Ignác: A középkori muszlim és zsidó filozófia In.: Az iszlám kultúrája II. Bp., 1981. 851-922.p. Maimonidész: A tévelygők útmutatója Bp. 1997. Gershon Scholem: A kabbala helye az európai szellemtörténetben Bp., Clotte Sirat: A zsidó filozófia a középkorban Bp., 1999. Georges Vajda: Bevezetés a középkori zsidó gondolkodásba Bp., 2002. Russel: A nyugati filozófia története Bp., 1994. Franz Kafka: A per, v. Átváltozás, v. Ítélet, v. Jelentés egy akadémiának

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 43: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Stefan Zweig: Könyves Mendel, v. A harmadik galamb, v. Sakknovella Lion Feuchteanger: Jud Süss Lessing: A Bölcs Náthán Herzl Frigyes: Ősújország Tantárgyfelelős: Dr. Vigh Kálmán főiskolai docens Oktatók: Szántóné Dr. Balázs Edit főiskolai docens, Dr. Landgrafné Dr. Mózer Ibolya főiskolai docens, Katona Attila főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 44: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Régészeti segédtudományok Tárgykódok: Kredit: 4 + 4 + 4 + 4 Félév: 3,4,5,6 Heti óraszám: 2/0, 2/0, 2/0, 2/0 Óratípus: Előadás X (4)

Szeminárium � Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X (4) Gyakorlati jegy �

Tantárgy leírása: A régésztechnikus jelöltek megismerhetik a régészet segédtudományait rövid hazai kutatástörténetét – nemzetközi kitekintéssel. A modul két előadási kurzust tartalmaz: a Geoarchaeológiát és a Bioarchaeológiát. Az előbbi előadás ismerteti a régészeti és őskörnyezeti lelőhelyek komplex lito-, bio- és archaeosztratigráfiai feldolgozásat, illetve az üledékföldtani – felszínalaktani – relatív és radiometrikus időrendi vizsgálatokra építve azt élettelen eredeti és az antropogén hatásokat is feltáró paleoökológiai kutatás-módszertanát. A Bioarchaeológia kurzus a jégkori és jelenkori növény- és állatvilág áttekintő jellemzésen kívül tárgyalja az őslénytani időrend és kutatás módszertanát, továbbá a paleoklimatológia-paleo-humánökológiai rekonstrukció lehetőségeit, valamint az ember és környezete közötti kölcsönhatást, a történeti embertan összefüggésében. A studium során elsajátítják a minták dokumentálásának, felvételének, csomagolásának, stb. módszereit. Megismerik a feldolgozás mikéntjét – lehetőség szerint – a szakma hazai legjobb szakemberei által. A tárgy legfontosabb témakörei:

1. Régészeti talaj-, föld- és kőzettan, valamint fémek. 2. A régészeti állattan elemei. 3. Régészeti növénymaradványok (mikro- és makro) felvételének módja,

környezeti rekonstrukció. 4. Antropológiai alapismeretek.

Kötelező olvasmányok: Bahn, P. – Renfrew, C.: Régészet. Elmélet, módszer, gyakorlat. Bp., 1999. Farkas L. Gy.: Fejezetek a biológiai antropológiából. I-II. Szeged, 1996 Fűköh L.: Bevezetés az őslénytanba és a paleoökológia. Eger, 2002. Ringer Á. (szerk.): Emberelődök nyomában. Miskolc, 2001. Sümegi P.: A negyedidőszak földtani és őskörnyezettani alapjai. Szeged, 2001. Sümegi P.: A régészeti geológia és történeti ökológia alapjai. Szeged, 2003. Tardy J. (szerk.): Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba. Történeti természettudományok ésrégészeti források. Szeged, 1982. Tantárgyfelelős: Dr. Polgár Marianna főiskolai docens Oktatók: Ilon Gábor tudományos munkatárs, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus, Dr. Krajczárné Cierna Lubica főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 45: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Bevezetés a régészettudomány történetébe Tárgykódok: Kredit: 4 Félév: 5 Heti óraszám: 1/0 Óratípus: Előadás X

Szeminárium � Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy �

Tantárgy leírása: A tárgy révén a hallgató az egyetemes és magyar tudománytörténet jelentősebb helyszíneivel és azok jelentőségével, eseményeivel és személyiségeivel ismerkedik meg. Pl. Mezopotámia, Egyiptom, Kréta, Mükéné, Neander-völgy, Altamira, Stonehenge, Valleca Monica, Athén, Pompei, Tordos, Polgár, Tószeg, Carnuntum – Aquincum, Benepuszta, Ópusztaszer – Algyő, Karos, Vörs, Szentkirály. Továbbá pl. Christian Thomsen, Arthur Evans, Flinders Petrie, Paul Reinecke, V. Gordon Childe, Rómer Flóris, Hampel József, Pósta Béla, Tompa Ferenc, Fettich Nándor, Banner János, Méri István, László Gyula, Mozsolics Amália, Bóna István. Kötelező olvasmányok: Bahn, P. – Renfrew, C.: Régészet. Elmélet, módszer, gyakorlat. Bp., 1999. Ilon G.: Bevezetés a Kárpát-medence régészetébe. Szombathely, Pápa (több kiadás) Makkay J.: Sir Arthur Evans és Trianon. Századok 131 (1997) 1139-1354. Makkay, J.: Ősrégészeti kutatások Magyarországon az utóbbi években. Az újkőkor és a rézkor. A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, XLV. (2003) 27-63. Tantárgyfelelős: T. Bíró Katalin tudományos főmunkatárs Oktatók: Ilon Gábor tudományos munkatárs, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 46: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Régészeti korszakok és kultúrák Európában és a Kárpát-medencében Tárgykódok: Kredit: 4 + 3 Félév: 3, 4 Heti óraszám: 2/0, 0/1 Óratípus: Előadás X

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A tárgy keretén belül a régésztechnikus jelölt áttekintést kap a kontinens fontosabb régészeti kultúráiról a peleolitikumtól a középkorig. Megismerkedik a régészeti korszakbeosztás alapjaival a kezdetektől máig. A szűkös időbeli lehetőségek miatt elsősorban a Kárpát-medence térségével kapcsolatos kultúrákról esik szó. Pl. charantien, levéleszközös kultúrák, vonaldíszes kultúrák, festett edények kultúrái, gödörsíros kultúra, aunjetitzi kultúra, harangedényes kultúra, halomsíros kultúra, urnamezős kultúra, Hallstatt-kultúra, szkíták, a klasszika archaeológia alapjai, kelták, szarmaták, hunok, avarok, szlávok. A félév soron a hallgató a Kárpát-medence régészeti kultúráit ismeri meg – alapvonalakban – a paleolitikumtól a középkorig. Pl. Vértesszőlős – Érd – Jászság, vonaldíszes kultúrák, festett kerámia, bronzkor, vaskor, kelták, rómaiak, népvándorlás- és honfoglalás kor, Árpád- és középkor. A feldolgozás során hangsúlyos szerepet kap a hunok, langobárdok, avarok, kunok és besenyők régészete, az anyagi, társadalmi és szellemi kultúra összefüggésében. A szorosabban vett régészeti források mellett az írott források feldolgozása segít hozzá az egyes népek komplex történeti megismeréséhez. A tantárgy további célja a magyarság történetének megismertetése a Kr. e. I. évezred derekától a Kr. u. 17. századig. A magyar őstörténet és a Honfoglalás kor régészeti emlékeinek bemutatása, elemzése és értelmezése a nyelvi és írásos források bevonásával. A továbbiakban pl. a településtörténet és életmód régészeti aspektusaira világít rá, összevetve azokat az írott források adataival. Kötelező olvasmányok: Bahn, P. – Renfrew, C.: Régészet. Elmélet, módszer, gyakorlat. Bp., 1999. Harding, D. W.: Az őskori Európa. Bp., 1986. Makkay J.: Az indoeurópai népek őstörténete. Bp., 1991., 1998. Piggott, S.: Az európai civilizáció kezdetei. Bp., 1987. Bóna I.: A hunok és nagy királyaik. Bp., 1993. Bóna I.: A középkor hajnala. Bp., 1974. Bóna I.: A magyarok és Európa a 9-10. században. Bp., 2000. Czeglédy K.: Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig. Bp., 1969. Erdélyi I.: Az Avarság és Kelet a régészeti források fényében. Bp., 1982. Erdélyi I.: Őseink nyomában. A magyar őstörténet kutatása a XX. században. Bp.,

2004.

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 47: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Ilon G.: Bevezetés a Kárpát-medence régészetébe. Szombathely, Pápa (több kiadás) Kristó Gy. (szerk.): A honfoglalás korának írott forrásai. Szeged, 1995. Mócsy A.-Fitz J. (szerk.): Pannonia régészeti kézikönyve. Bp., 1990. Tóth S. L.: Levediától a Kárpát-medencéig. Szeged 1998. Visy Zs. (főszerk.): Magyar régészet az ezredfordulón. Bp., 2003. Tantárgyfelelős: T. Bíró Katalin tudományos főmunkatárs Oktatók: Ilon Gábor tudományos munkatárs, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 48: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Muzeológia Tárgykódok: Kredit: 3 + 4 + 3 Félév: 4, 5, 6 Heti óraszám: 0/1, 3/0, 0/2 Óratípus: Előadás X

Szeminárium X (2) Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy X (2)

Tantárgy leírása: Az első félév során a hallgató megismerkedik a hazai régészet hatályos jogszabályi hátterével. (1997. évi CXL. tv., 2001. évi LXIV. tv. és egyéb rendeletek) Megismeri a hazai régészettudomány történetét. Egyúttal bevezetést kap a régészet módszertanába (ásatás, tipológia), és a feltárás típusaiba (pl. légifotó, terepbejárás, ásatás). A gyj. és kreditek elnyerésének feltétele: dolgozatot készít egy általa választott hazai régészeti lelőhely kutatásának történetéről.

A második félév során a hallgató megismerkedik a relatív és abszolút kronológia fogalmával, és történetiségével a hazai régészettudományban. A régészeti kutatás ilyen vonatkozású mai eredményeivel az egyes korszakokban az őskortól a késő középkorig. Pl. keresztkeltezés a tószegi telltől a horizontális telepek mai adataiig. A calibrált radiocarbon keltezés hazai eredményeivel és dendrokronológia szerepével. A gyj. és kreditek elnyerésének feltétele: dolgozatot készít egy tetszőleges kormeghatározási módszerről, s annak egy hazai, konkrét alkalmazásáról.

A harmadik félév során a hallgató megismerkedik az archaeometriai kutatások hazai helyzetével és szerepével. Pl. anyagvizsgálatok, iparrégészet. Az ember környezetének történeti változásaival a régészeti leletek tükrében. A magyarországi Régészeti Parkokkal (pl. Százhalombatta, Somogyfajsz, Szarvasgede, Ópusztaszer), s ezek lehetséges szerepével a történelem tantárgy oktatásában. A gyj. és kreditek elnyerésének feltétele: dolgozatot készít egy tetszőleges anyagvizsgálati módszerről, s annak egy hazai, konkrét alkalmazásáról.

A negyedik félév során a hallgató megismerkedik a hazai régészettudomány alapvető irodalmával. Kézikönyvek (pl. topográfia, bibliográfia), tematikus összefoglaló munkák hagyományos (pl. Archäologisce Denkmäler der Awarenzeit in Mitteleuropa) és digitális (pl. Enciklopedia Humana Hungarica sorozat CD-i) formában. Mindennek célja, hogy a későbbi történelem tanár megfelelő tájékozottságot szerezzen esetleges helytörténeti órák, vagy feldolgozás megtartásához, elkészítéséhez. A gyj. és kreditek elnyerésének feltétele: egy min. 75 tételes bibliográfia készítése tetszőleges hazai régészeti témában. Kötelező olvasmányok: Aitken, M. J.: Fizika és régészet. Bp., 1982. Binni, L.-Pinna, G.: A múzeum. Bp., 1986.

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 49: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Hatályos jogszabályok gyűjteménye (nyomtatott, CD, vagy internetes verziók) Ilon G. (szerk.): A régésztechnikus kézikönyve I. Szombathely, 1998, 2002. Gyurgyák J.: Szerkesztők és szerzők kézikönyve. Bp., 2000. Riederer, J.: Műkincsekről vegyész szemmel. Bp., 1984. A Közép-Duna medence régészeti bibliográfiája c. sorozat kötetei és repertóriumok, valamint rejtett bibliográfiák, helytörténeti bibliográfiák és monográfiák Tantárgyfelelős: Dr. Horváth Sándor címzetes főiskolai tanár Oktatók: Ilon Gábor tudományos munkatárs, Dr. Krajczárné Cierna Lubica főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 50: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Ásatás módszertana Tárgykódok: Kredit: 4 + 3 Félév: 5, 6 Heti óraszám: 3/0, 0/1 Óratípus: Előadás X

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: A régésztechnikus jelölteknek meg kell ismerniük és el kell sajátítania pl. az ásatási engedély kérése, lelőhely bejelentése, légifotózás, hatástanulmány készítés, nyilvántartás és selejtezés tartalmi és formai elemeit. A leltározás, selejtezés és műtárgy mozgatásának szabályait. Mindezeket számítógépes adatbázisban is tudnia kell kezelni. Tudnia kell az ásatási munka- és balesetvédelem alapjait. A tantárgy általános célja, hogy a régésztechnikus jelöltek ismerjék meg a régészeti feltárás (leletfelderítés = terepbejárás, geofizikai kutatás, légifotózás) típusait, és az ezeknél alkalmazott egyes módszereket. Készség szinten el kell sajátítania a geodéziai műszerek és a GPS használatát, a terepi rajzolás és fotózás alapelemeit. Az ismeretek jártasság szintjén történő gyakorlati elsajátítását, a két hetes nyári tanásatásokat készíti elő. Kötelező olvasmányok: Hatályos jogszabályok gyűjteménye (nyomtatott, CD, vagy internetes verziók) Bahn, P. – Renfrew, C.: Régészet. Elmélet, módszer, gyakorlat. Bp., 1999. Ilon G. (szerk.): A régésztechnikus kézikönyve I. Szombathely, 1998, 2002. Tantárgyfelelős: T. Bíró Katalin tudományos főmunkatárs Oktatók: Ilon Gábor tudományos munkatárs, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 51: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Tanásatás Tárgykódok: Kredit: 3 + 3 Félév: 5,6 Heti óraszám: 0/1, 0/1 Óratípus: Előadás �

Szeminárium � Gyakorlat X (2)

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X (2)

Tantárgy leírása: A Segédtudományok és az Ásatás módszertan stúdiomokon hallottak gyakorlati alkalmazása. Itt a hallgató felmér, rajzol, fotóz, bont, ásatási naplót stb. ír. Mindezek folyamatos kontroll alatt történnek. Az első hét végén részértékelés van. Kötelező olvasmányok: Tantárgyfelelős: T. Bíró Katalin tudományos főmunkatárs Oktatók: Ilon Gábor tudományos munkatárs, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 52: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Magyar állam intézménytörténete Tárgykódok: Kredit: 3 + 4 + 4 + 4 Félév: 3 + 4 + 5 + 6 Heti óraszám: 1/0, 2/0, 2/0, 2/0 Óratípus: Előadás X (4)

Szeminárium � Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X (4) Gyakorlati jegy �

Tantárgy leírása: A középkori és koraújkori magyar állam iratképző szerveinek története – a magyar állam megalakulásától 1867-ig, a középkori államfogalom, trónutódlás, koronázás, az országgyűlés, az országos méltóságok és a szakkormányzati szervek és a vármegyei igazgatás intézményeinek működése – különös tekintettel a hivatali szervek adminisztratív tevékenységére, a levéltári anyag provenienciájára. Az előadás foglakozik az 1848/49 államszervezet változásaival, tárgyalja a dualista államberendezkedés szervezeti rendszerét –a közös és a magyar kormányzati szervek – az országgyűlés mellett a helyi igazgatás, a törvényhatóságok szerepét, a Horthy korszak államrendszerét, az ideiglenes kormányzati rendszer 1945-46 és a köztársasági törvény mellett az 1949-es alkotmány megismerése is része a tantárgynak. Téma a tanácsrendszer kialakulása és működése 1949-1989 között különös tekintettel a kormányzattörténet forrásaira. Kötelező olvasmányok: Eckhardt Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Bp., 2000. Mezey Barna (szerk.): A magyar állam és jogtörténet forrásai. Szöveggyűjtemény. Bp., 1998. Mezey Barna (szerk.): Magyar alkotmánytörténet. Bp., 2002 Stipta István: A magyar bírósági rendszer története. Debrecen, 2000. Mezey Barna (szerk.): Magyar- állam és jogtörténet. Bp., 2003 Tantárgyfelelős: Őriné Dr. Bilkei Irén főlevéltáros Oktatók: Őriné Dr. Bilkei Irén főlevéltáros, Dr. Polgár Marianna főiskolai docens, Dr. Varsányi Péter főiskolai tanár

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 53: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Latin, német, magyar iratolvasás Tárgykódok: Kredit: 2 + 4 Félév: 3 + 5 Heti óraszám: 0/1, 0/2 Óratípus: Előadás �

Szeminárium � Gyakorlat X (2)

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X (2)

Tantárgy leírása: A tantárgy célja a hallgatók paleográfiai ismereteinek fejlesztése és a gyakorlatban történő alkalmazása. A latin nyelvű források – oklevelek, urbáriumok, összeírások, statútumok és iratok megismerése. Elsajátítják a leggyakrabban használt betűtípusok és rövidítések alkalmazását, feloldását, a szövegátírás szabályait. A hallgatók paleográfiai ismereteinek elsajátítása, fejlesztése, feltétele a német nyelv alapszintű ismerete és a speciális betűtípusok és írásmódok megismerése. A kurzus célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a középkori, kora újkori és újkori német szövegekkel, különös tekintettel a magyarországi forráskiadás gyakorlatára. A fontosabb, elsősorban újkori magyar nyelvű források, forrásértékük és a kutatás során történő felhasználhatóságuk elsajátítása. A 16.-19. századi írástípusok megismerése, a kormányzati szervek által kiadott és magán okiratok csoportos illetve egyéni munka keretében. Kötelező olvasmányok: Jakó Zsigmond: A latin írás története. Bp., 1987. Bessenyei József-Tóth Péter-Tringli István: Latin-német-magyar paleográfiai szöveggyűjtemény. Miskolc, 1996. Bessenyei József-Tóth Péter-Tringli István: Latin-német-magyar paleográfiai szöveggyűjtemény. Miskolc, 1996 Érszegi Géza: Paleográfia. In: A történelem segédtudományai. Szerk. Bertényi Iván. Bp., 1998. Borsodi Csaba: Irattan. In: A történelem segédtudományai. Szerk. Bertényi Iván. Bp., 1998 Bak Borbála: A XVI-XVIII. századi magyar nyelvű források kiadásának kérdései. In. A történeti források kiadásának módszertani kérdései. Fons, 2000. I. sz. Sipos Péter: A XX. Századi forráskiadás problémái és ajánlás a forráskiadás szabályzatára. In. Fons, 2000. I. szám Tantárgyfelelős: Őriné Dr. Bilkei Irén főlevéltáros Oktatók: Markó Péterné főiskolai adjunktus, Őriné Dr. Bilkei Irén főlevéltáros, Dr. Horváth Andrea főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 54: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Levéltári alapismeretek, állományvédelem, reprográfia Tárgykódok: Kredit: 4 + 2 Félév: 5, 6 Heti óraszám: 2/0, 0/1 Óratípus: Előadás X

Szeminárium X Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy X

Tantárgy leírása: Az előadás áttekinti a levéltári iratgyűjtés kialakulási folyamatát, alapelveit és gyakorlatát. Foglalkozik a levéltárügy országos és helyi rendezésére tett kísérletek összefoglalásával, vonatkozó jogszabályokkal, levéltári szabályozásokkal. A kurzus célja megismerkedni az iratanyag őrzésével és az iratanyag digitális archiválásának technológiájával, feldolgozásával kapcsolatos tudnivalókkal a gyakorlatban: szkennelés, digitális fényképezés, mikrofilmezés, stb.. Kötelező olvasmányok: Szögi László: A magyar levéltárügy múltja. In: Levéltári Szemle, 2003. I. sz. Dóka Klára (szerk): A magyar levéltártörténet kronológiája, 1000-2000. Bp., 2000. Levéltári mikrofilmezés módszertani ajánlás. Bp., 2000. László József: Dinamikus weboldalak, CGI programozás Windows és Linux rendszereken. Bp., 2002. Sikeres digitalizálás lépésről lépésre. Bp., 2003. Kolossa-Szilágyi: Színes nyomda az íróasztalon. Bp., 1996. Tantárgyfelelős: Dr. Polgár Marianna főiskolai docens Oktatók: Dr. Krajczárné Cierna Lubica főiskolai adjunktus, Dr. Kalocsai Péter főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 55: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Gyakorlat (megyei levéltár, egyházmegyei levéltár, önkormányzati levéltár)- Tárgykódok: Kredit: 2 + 2 + 2 Félév: 3, 5, 6 Heti óraszám: 0/1, 0/1, 0/1 Óratípus: Előadás �

Szeminárium � Gyakorlat X (3)

Értékelés: Kollokvium � Gyakorlati jegy X (3)

Tantárgy leírása: A gyakorlat során a hallgatók gyakorlott levéltárosok vezetésével megismerkednek a mindennapi levéltári feladatokkal a megyei, egyházi, önkormányzati levéltárakban és egy választott intézményben, országos vagy szaklevéltárban. Kötelező olvasmányok: Ember Győző: Levéltári terminológiai lexikon. Bp., 1982 Levéltári ismeretek kézikönyve. Szerk. Endrényi Ferenc. Bp., 1980 Fondjegyzékek Tantárgyfelelős: Őriné Dr. Bilkei Irén főlevéltáros Oktatók: Dr. Krajczárné Cierna Lubica főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 56: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Irattári rendszerek, levéltári kutatószolgálat és ügyfélszolgálat Tárgykódok: Kredit: 2 + 2+ 4 Félév: 3,4,5, Heti óraszám: 0/1, 0/1, 2/0 Óratípus: Előadás X

Szeminárium � Gyakorlat X (2)

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy X (2)

Tantárgy leírása: A kurzus célja azoknak a hatályos jogszabályaoknak a megismertetése, amelyek alapján végzik az intézmények munkájukat. Különösen nagy hangsúly helyeződik a tájékoztatási jog kötelezettségeire, valamint a személyes adatokhoz fűződö jogi szabályozásra. A hallgatók megismerik a tudományos kutatásokra vonatkozó különleges szabályozás alapelveit, törvényi feltételeit, valamint az ügyfélszolgálat feladatait. Kötelező olvasmányok: 1992. évi LXIII. Törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról 1995. évi LXV törvény az államtitokról és a szolgálati titokról 1995. évi LXVI. Törvény a közokiratról, a közlevéltárakról ás a magánlevéltári anyag védelméről 7/2002. (II. 27.) NKÖM rendelet a Levéltári Kollégiumról és a levéltári szakfelügyeletről Tantárgyfelelős: Őriné Dr. Bilkei Irén főlevéltáros Oktatók: Dr. Polgár Marianna főiskolai docens, Dr. Krajczárné Cierna Lubica főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 57: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Megyei, városi, községi közigazgatás. A magyar állam közigazgatása, a gazdasági szervek iratképzése Tárgykódok: Kredit: 2+3+4 Félév: 4,5,6 Heti óraszám: 0/1, 0/1, 2/0 Óratípus: Előadás X

Szeminárium X (2) Gyakorlat �

Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy X (2)

Tantárgy leírása: A kurzus célja az alsóbb szintű közigazgatási egységek (megye, járás, város, község) szervezettörténetének, jogi szabályozásának és iratképzési mechanizmusának a megismertetése. Ez magába foglalja a vonatkozó törvényi előírások ismeretét, illetve az iratkezelési és megőrzési gyakorlatok metodusát. A stúdium során bemutatásra kerül az önkormányzati levéltárakban őrzött gazdasági tevékenységet folytató szereplők (gazdálkodó egyletek, kereskedelmi társaságok, kamarák és részvénytársaság, közüzemek) irathagyatéka és ennek forrásértéke. Kötelező olvasmányok: Csizmadia Andor: A magyar közigazgatás fejlődése a 18. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig. Bp., 1978. Akadémiai Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása Magyarországon 1945-1955. Bp., 1992. Akadémiai Magyar állam- és jogtörténet forrásai. Szerk. Mezey Barna. Bp., 1998. Sarlós Béla: Közigazgatás és hatalompolitika a dualizmus rendszerében. Bp., 1976. Akadémiai Tantárgyfelelős: Őriné Dr. Bilkei Irén főlevéltáros Oktatók: Dr. Varsányi Péter főiskolai tanár, Katona Attila főiskolai adjunktus, Dr. Kalocsai Péter főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 58: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Bevezetés a pszichológiába Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 2/0 Óratípus: Előadás: X

Szeminárium: � Gyakorlat: �

Értékelés: Kollokvium: X Gyakorlati jegy: �

Tantárgy leírása: A pszichológiával kapcsolatos illúziók, a laikus és az önismereti pszichológia. Az önismeret fejlesztésének elméleti és gyakorlati kérdései. Az emberismeret szintjei, hétköznapi és tudományos emberismeret. A pszichológia tudománya, kapcsolata más tudományokkal. A pszichológia mint tudomány kialakulásának története. Klasszikus irányzatok a pszichológiában. A viselkedés biológiai alapjai. Az emberi megismerés alapmechanizmusai. Megismerési folyamatok, a megismerés szakaszai. Figyelem; aktivációs szintek és tudatállapotok; emlékezés és felejtés; képzelet; gondolkodás. A tanulás fogalma, fajtái, törvényei; szociális tanulás. A cselekvés hajtóerői; motiváció és érzelem. Személyiségelméletek. Kötelező olvasmányok: N. Kollár Katalin, Szabó Éva (szerk.): Pszichológia pedagógusoknak Osiris, Bpest, 2004. A pszichológia alapjai (szerk.: Bernáth László – Révész György) Tertia Kiadó, Bp., 1998. Atkinson: Pszichológia Osiris – Századvég Kiadó Bp. 1994. Keményné Dr. Pálffy Katalin: Bevezetés a pszichológiába Tankönyvkiadó, Bp., 1998. Tantárgyfelelős: Dr. Gáspár Mihály főiskolai tanár Oktató: Holecz Anita főiskolai adjunktus Dr. Simon Katalin főiskolai docens

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 59: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Személyiségfejlesztés Tárgykódok: Kredit: 2 Félév: 1 Heti óraszám: 0/2 Óratípus: Előadás: �

Szeminárium: � Gyakorlat: X

Értékelés: Kollokvium: � Gyakorlati jegy: X

Tantárgy leírása: Önértékelést meghatározó faktorok, befolyásoló tényezők. A szubjektív, a visszatükrözött és a vonatkoztatott énkép. A befogadottság, az értékesség és az alkalmasság érzése, átélése és hiányának következményei. Önismeretet fejlesztő gyakorlatok: az én megjelenítése az interperszonális kapcsolatokban, az együttműködés, az információáramoltatás.A kommunikáció folyamata, főbb jellemzői. Verbális és nemverbális kommunikáció jellemzői. Az információáramlás során fellépő zavarok. A konfliktusok természete, jellemzői. A személyiségjegyek és a szituáció szerepe a konfliktusokban. A csoportközi és személyközi konfliktusok megoldásának külső segítése: a vezető, mint közvetítő. Kötelező olvasmányok:

1. Allan Pease: Testbeszéd, Park Kiadó, Budapest, 1989. 2. Gordon, T.: T.E.T. A tanári hatékonyság fejlesztése. Gondolat Kiadó,

Budapest, 1989. 3. Bagdy E. – Telkes J.: Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Nemzeti

tankönyvkiadó, Budapest, 1988.

Tantárgyfelelős: Dr. Gáspár Mihály főiskolai tanár Oktató: Holecz Anita főiskolai adjunktus Dr. Simon Katalin főiskolai docens

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 60: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: A nevelés társadalmi alapjai Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2/0, 0/1 Óratípus: Előadás: X

Szeminárium: � Gyakorlat: X

Értékelés: Kollokvium: X Gyakorlati jegy: X

A tantárgy leírása: A kurzus célja, hogy a hallgató a nevelés-oktatás és a társadalom átfogó kérdéseivel megismerkedjék. A szocializáció és a nevelés folyamatán keresztül tanulmányozza a szocializációs különbségeket, a család szociokulturális háttere és az intézményes hatások összefüggését. Megismeri az iskolarendszer tudás- és értékközvetítésének társadalmi vonatkozásait, az iskolai eredményesség társadalmi tartalmát. A tantárgy bemutatja az iskolát a maga hivatalos (látható) és rejtett szervezetével; megismerteti a hallgatót a rejtett tanterv dimenzióival. A hallgató képet kap az iskola tudományos vizsgálatának irányzatairól, az iskolai szervezet és az iskolai tér társadalmi vonatkozásairól, a tanár-diák szerep társadalmi tartalmáról. A gyakorlatokat, gyakorlati szakvezető segítségével a közoktatási intézményekben is el lehet végezni. Kötelező olvasmányok: Kron: Pedagógia. Osiris, 2003 Boreczky Ágnes: A gyermekkor változó színterei. Eötvös Kiadó, 1997 Kozma Tamás: Bevezetés a nevelésszociológiába. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001 Meleg Csilla. Iskola és társadalom /Szöveggyűjtemény/ Dialóg Campus, 2003 Csepeli György: A szervezkedő ember. Osiris, 2001 Tantárgyfelelős: Meleg Csilla egyetemi tanár Oktatók: Köcséné Szabó Ildikó főiskolai tanársegéd Pálfiné dr. Szalay Anna főiskolai adjunktus

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Page 61: Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA …sek.sek.nyme.hu/uploads/media/tortenelem.pdf · Bevezetés a gondolkodás történetébe, a gondolkodás eredetének megértése, a gondolkodási

Történelem alapszak Tantárgyi programok

Tantárgy neve: Emberkép, nevelés-iskola, család és gyermekkor történeti változásai Tárgykódok: Kredit: 3 Félév: 1 Heti óraszám: 2/0, 0/1 Óratípus: Előadás: X

Szeminárium: � Gyakorlat: X

Értékelés: Kollokvium: X Gyakorlati jegy: X

A tantárgy leírása: A kurzus célja: a hallgatók számára a tanári mesterség, életpálya megalapozásához, történeti összefüggések segítségével olyan motivációs bázis és hasznosítható gyakorlati tudás biztosítása, amely megalapozza és elősegíti a tanári pálya irányába történő orientációjukat, a pedagógiai jellegű segítő kapcsolathoz szükséges problémaérzékenységüket. A tanegység keretében egy vázlatos problématörténeti, pedagógiai történeti antropológiai, illetve mentalitástörténeti áttekintés az európai ember mentalitásának, a gyermekkor és család főbb történeti változásait és modelljeit is bemutatva áttekinti azt a folyamatot, amelynek eredményeként megszületik a modern európai individuum, kialakul a modern nevelés, és gyermekkor, az európai és ezen belül a magyar neveléstudomány és iskola. A gyakorlatokat, gyakorlati szakvezető segítségével a közoktatási intézményekben is el lehet végezni. Kötelező olvasmányok: 1.Mészáros István-Németh András-Pukánszky Béla: Neveléstörténet Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Osiris Kiadó, Bp. 2003. 2. Németh András-Pukánszky Béla: A pedagógia problématörténete. Gondolat Kiadó, Bp. 2004. Tantárgyfelelős: Dr. Antal Sándor főiskolai docens Oktató: Dr. Németh András főiskolai tanár

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com