Tartalom - hid.rs · 1 Tartalom BALÁZS Attila: Magyar Fauszt (Az ördög regényes színjátékából) . . . . 3 HARKAI VASS Éva: Átkelés a zebrán: unokahúgomok (próza)

1

Tartalom

BALÁZS Attila: Magyar Fauszt (Az ördög regényes színjátékából) . . . . 3HARKAI VASS Éva: Átkelés a zebrán: unokahúgomok (próza) . . . . . . 14

POLLÁGH Péter: Apropó, eltévedt ló n Temető n Egyke csillag n Kár rád a szín (versek) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17

TINKÓ Máté: Életvezetők (Minden hiába forrás) . . . . . . . . . . . . . . . . . 21

DÖME Szabolcs: Csillagokkal még nem próbáltam (próza) . . . . . . . . . . 23

VÁLSÁG ÉS KuLTúRA

FENYVESI Kristóf–PATÓCS László: Válság és kultúra (Összeállítás a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Doktorjelölt Konferenciájának anyagából) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28

SZARVAS Melinda: Nélkülözött profik, nélkülözhetetlen dilettánsok (A dilettánsok Szenteleky Kornél által kijelölt meghatározó szerepe az 1920-as évek végén szerveződő magyar vajdasági irodalomban) . . 33

BERÉNYI Emőke: Minoritás és traumatizáltság (Trauma által újrakonstruálódó identitások Lovas Ildikó regénytrilógiájában) . . . . . 47

LO BELLO Maya: „Minden Egész eltörött” (Válságtudat és az induló Nyugat kritikai gyakorlata) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54

MIHÁLY Eszter: Nácizmus és identitás (Gyömrői Edit önéletrajzi regényének tükrében) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 74

SÁGI VARGA Kinga: A válság mentális és kulturális terei Juhász Erzsébet prózájában) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 84

BRENNER János: A szabadkai magyar lakosság (anya)nyelvi tudatának vizsgálata a magyar nyelvű média összefüggésében . . . . . . . . . . . . . . 94

REFLEXÍV TEREK

KLAMÁR Zoltán: Az összetartozás építőkövei (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 103

SILLING István: „Szent úton mén szent asszony . . .” (Erdélyi Zsuzsanna [1921–2015] halálára) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109

2

HÍD – irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat . – 2015 . február . Kiadja a Forum Könyvkiadó Intézet . Igazgató: Virág Gábor . Szerkesztőség és kiadóhivatal: 21000 Novi Sad, Vojvoda Mišić u . 1 ., telefon: 021/457-216; a Híd honlapja: www .hid .rs; e-mail: hid@forumliber .rs – A Szerb Köztársaság Tudományügyi és Technológiai Minisztériuma által tudományosnak (M53) minősített folyóirat . – Szerkesztőségi fogadóóra csütörtökön 10-től 11 óráig . – Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza . – Előfizethető az Izdavački zavod Forum 840-905668-94-es számlára (broj modela 97, poziv na broj [odobrenje] 16-80250-742131-00-04-820); előfizetéskor kérjük feltüntetni a Híd nevét . – Előfizetési díj 2015-re belföldön 1200 dinár . Egyes szám ára 120, kettős szám ára 200 dinár . Külföldre és külföldön egy évre 60 EuR – Készült a Grafoprodukt Nyomdában, Szabadkán .

– Yu ISSN 0350-9079

82+3HÍD : irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat /

Főszerkesztő Faragó Kornélia . – 1 . évf ., 1 . sz . (1934) – 7 . évf ., 15 . sz . (1940) ; 9 . évf ., 1 . sz . (1945)– . – újvidék : Forum Könyvkiadó Intézet, 1934–1940 ; 1945– . – 23 cmHavontaISSN 0350–9079COBISS .SR-ID 8410114

CIP – A készülő kiadvány katalogizálásaA Matica srpska Könyvtára, Novi Sad

A Híd honlapja: www .hid .rs

A szám megjelenését a Szerb Köztársaság Művelődési és Tájékoztatási Minisztériuma, a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság,

Újvidék Város Önkormányzata, a Bethlen Gábor Alap, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

3

� Balázs Attila

Magyar FausztAz ördög regényes színjátékából

Gyakran mesélik emberek, hogy látták . Leggyakrabban természetesen Debrecenben tűnik fel, de találkoztak már vele Szegeden is, Sopronban, Miskolcon, Baján, Békéscsabán, Ózdon, Ondódon, Keszthelyen, hovato-vább egy ízben Kelebián . Budapesten ugyancsak gyakori „kedves” vendég . Egyesek tudni vélik, hogy a fővárosban a Bimbó utca elején rögtön balra található libazöld paneltömbben húzódik meg, de erre nincs szilárd bizo-nyíték . Csak pár csipkés káposztafoszlány a lépcsőházban, ennyi utalna arra, hogy ott kotyvasztaná titkos varázsitalait, gyógyleveseit a maga rejtett laborjában . Egyik csengőn, egyik postaládán, egyik elszórt levélen, drámai mozdulattal elhajított befizetési felszólításon sincs hasonló név, neki tulaj-donítható álnév, persze, attól még ő valahol ott bújhat meg időnként . Ami viszont jelenéseinek időpontját illeti: leginkább úgy éjfél előtt, tizenegy és tizenkettő között szokott feltűnni valamelyik kihalt utcán – főleg akkor, amikor a felhők a hold elé tolulnak, a város hangulata megváltozik, s a harangok kondulni készülnek –, ösztövér teste hosszú, sötét, malaclopó-ra emlékeztető kabátban, úgy vágtat felhúzott vállakkal, hóna alatt kerek fej káposztával . Előretolt homlokkal, loboncos hajjal igyekszik valahová, mint aki se lát, se hall, annyira lefoglalják a saját gondolatai . Annyira be-felé néz, hogy nemegyszer megbotlik, majdnem orra esik, de hogy közben rágógumizik-e, vagy csak varázsszavakat mormol rezgő ajakkal, illetve mindkettőt egyszerre teszi, azt felettébb nehéz lenne a bármire is őszintén megesküvők csodálatra méltó bizonyságával állítani, ellenben tény, hogy mozog . Ezzel együtt az egész ember lendületben van, ahogy az az örök életre kárhozottak esetében szinte kivétel nélkül megfigyelhető .

Ez hát a helyzet manapság a mi híres jó öreg dr. prof. Hatvani Ist vánunkkal, akiről itt tulajdonképpen szó van (nem nehéz kitalálni), s akiről az a kósza hír járja, hogy réges-rég lepaktált, szakszerű nemzetközi jogi kifejezéssel élve: ratifikálta szerződését az ördöggel, ezért képtelen

4

meghalni . Pontosabban egyszer már elhunyt, méghozzá súlyos eperoham-ban 1786 . november 16-án délután négykor a saját házában, eltemették, de feltámadt, pusmogják, a Sátán segedelmével, és azóta járja homályos útjait . Hajózik játszi könnyedséggel a józan ész és az azon túliak felségvi-zein egyaránt, mint egy jó magyar Bolygó Hollandi . Olyan eleganciával, mintha a kettő között nem vargabetűzne ijesztő szakadék . Siet, mindig valami megoldatlan kérdésen töprengve, fizikai és szellemi határokra fity-tyet hányva, tárt karokkal siklik az újabbnál újabb tudományos, ugyanak-kor misztikus, annál kevésbé politikus kalandok, felfedezések felé . (Bár a politikum se teljesen kizárt .)

További szereplők: dr. Johann Faust (az átkozott örök ellenfél), továbbá a szintén nagy tudású orvoskollégák, ápolók, betegek, látogatók, portások stb. Így például a fiatalabb nemzedék szépségét, üdeségét és pardont nem ismerő lendüle-tét megtestesítő lélekgyógyász: dr. Berkes Beatrix (háta mögött Psyché), vagy a töretlen istenhitű Crescencia főnővér (polgári nevén Ágnes) . Nem utolsósorban magyar történelmi hírességek egész sora, világsztárok, „históriai celebek” színes csokra. Ködből jöttek és égből pottyantak. Mint például a Mennyek Országából nagy villanással visszavágott Nikola Tesla. (Megj.: a hangeffektus betörte a becsapódáshoz közeli ablakokat.)

Helyszín: egy kis kórház a város szélén, ahol megállt az idő, s néha csak a vastüdők monoton fújtatása hallik, az erdőben pedig tombolnak az énekesma-darak.

Szélesebben „helyszín” az egész bolygónk a maga ködként gomolygó, sok he-lyütt vérgőzös, másutt frivol, akár fafej történelmével.

Cselekmény: főleg a két egymásra féltékeny polihisztor időnként kegyet-lenségbe hajló (szellemi) párbajozása a többiek előtt. Szó van hitről, hitetlen-ségről, sportról, tudományról, művészetekről, filozófiáról, lottóról, sorsról stb., nem utolsósorban gyógyászatról; Ég és Föld állásáról. Szív és Ész kapcsolatáról. Pokolról és Paradicsomkertről. Az ezek apropóján történő utazások kalandos cse-lekedetei is szórakoztató módon a művelt közönség elé tárva.

Összesítésben: természetesen a Jó győz. És megszólal az Angyalok Kara.

Nagyfőnöki portré az elhúzó vadászgépek alatt, dr . Pista halála, Poirot beleszólása, az éjszakai prelekció

és az úr győzelme stb .Furcsa tettekre volt képes mindig is a mi kis szimpatikus, madárdalos

erdőszéli kórházunk Nagyfőnöke, dr . Abdul-Alim Ashmoodi . (Vagy dr . Ashmoodi, Abdul-Alim .) Családtörténete szerint valahonnan az arab vi-lágból érkezett az édesapja Magyarországra anno – ahogy a papa mondta

5

tréfásan: még István király megkeresztelkedése és a Szent Korona előtt –, egyetlen fia viszont már itt született az asztrológia és annak olajszemű tudora iránt heves érdeklődést tanúsító magyar anyától . A kis Abdul (Abika, Abuci) tanulmányait Kolozsvárott kezdte el, Szegeden folytatta, hogy végül Pesten fejezze be az orvosit, és ugyanott doktoráljon cum laude . Közben hosszabb időt töltött a Távol-Keleten, ám nincs róla megbízható adat, hogy ott min szorgoskodhatott évekig . Lehet, hogy csak utazgatott . Állítólag bejárta Latin-Amerikát, miként Afrikát is . Mindenesetre sze-rencsés csillaga visszavezérelte a többnyire veszélyes, esetenként háborús területekről Mo .-ra, ahol Albertre magyarította nevét, majd hosszú ideig jól fizetett, ellenben nem sok teendővel járó, „hájkötögető” minisztériumi munkája mellett nagy adag időt szánhatott a különféle rendhagyó szóra-kozásainak . Közéjük tartozott – a szöcskefogás és osztályozás mellett – a futás és a teniszezés, hovatovább a paintball. Illetve a céllövészet, tulajdon-képpen mindenféle katonai játék a felderítéstől a tankvezetésig . Anekdo-ta szól róla, hogy egyszer – a saját kórházát észrevétlen becserkészve – a magyalbokor mögül puskájával pontosan kilőtte mindazokat a betegeket, akiknek ágyban lett volna a helyük . Noha fegyverében csak festékpatronok voltak, akkor is nagy riadalom támadt . Neki, persze, hajszála sem görbült, ellenben rakás fegyelmit kiosztott .

Crescencia nővért akkor érte első ízben hasonló inzultus, úgyhogy az-tán napokig szipogott szegény . Még az úr segítségével se tudta feldolgozni ezt a szörnyű, megalázó élményt . Tetejében szegény Crescenciánk rémál-mában dr . Ashmoodi háromfejű szörnyként jelent meg – testközelben az ágyban –, lehúzta róla a takarót, miközben bujaságokat fröcsögött a fülébe . Érezni lehetett azt a dögletes, ugyanakkor perzselő leheletét . (Azokat a hosszú, matató ujjakat – mint óriási póklábakat – a ritkuló selymes fan-szőrön, hogy ne is mondjuk tovább .)

Nem mellesleg megjegyzendő, dr . Ashmoodi remek kiállású, szikár, de izmos, határozott negyvenes–ötvenes férfi benyomását keltette, amikor a kórházba érkezett, hogy terpesztett lábakkal odaálljon a virtuális kor-mánylapáthoz . Civilben rendkívül elegánsan öltözködött, szerette a drága nyakkendőket, a kígyó formájú smaragd nyakkendőtűket, göndör, sötét haját illatos olajjal hátrafelé fésülte . (A Smódi, így gúnyolta a háta mögött dr . Faust, mert egyébként ilyen név, hogy Ashmoodi nincs is!) Néha tudott szelíden nézni, azonban ez volt a ritkábbik eset . Általában belefúródott az emberbe az a furcsa pillantása, és még az igencsak nyílt sisakú, bátor kiál-lású Berkes doktornő, ez a magát nehezen megadó, lendületes ifjú amazon is kerülte a valami okán épp dühöngő dr . Ashmoodi szikrázó, környezeté-ben a gyúlékony tárgyakat menten lángra lobbantó tekintetét .

6

Psyché doktornő ilyenkor általában vagy elnézett valamerre, vagy le-eresztette azokat a gyönyörűséges, genetikailag verifikálható dús pilláit . Hogy önkéntelenül-e, nem változtat a lényegen . Nem nagyon ellenkezett (truccolt) a tomboló főnökkel, gyorsan vágó ésszel maga is inkább a tűz-oltásra koncentrált . Egyet ugyanakkor mindannyian – ha nyugodtan, ha ingerülten, de – megfigyelhettek: nevezetesen azt, hogy bár telt-múlt az idő, ez az Ashmoodi Albert, aki végül Módos Albertként kerül nyugdíj-ba, miként a híres Hegylakó című tévésorozat főhőse, majdnem semmit se változott az idők során . Kezdődő kopaszodása lelassult (Bánfi-hajszesz?), maradék haja nem őszült, háta nem görbült, foga nem esett ki, köszvény nem szállt rá, alig kellett erősebb szemüvegre váltania, és alig veszített teniszmeccset . (Átvitt értelemben: kardja nem csorbult .) ugyan nem pro-fikkal játszott, de nem is megvetendő partnerekkel az ő szabadkőműves-páholyából . Továbbá nyáron, amikor rövid ujjú inget húzott, látszott, mi-lyen feszes a bicepsze . Talán le tudott volna szkanderezni mindenkit . És még netán ott is élt volna a lehetőséggel, hogy nyomakodás közben elsüsse kedvenc mondását Avicennától, mely így hangzik: ami a hit szerint igaz, az lehet az ész szerint hamis .

Nota bene! Anekdota szól ma is arról, hogy Avicenna megkérdőjelez-hetetlen igazára nem mulasztotta el egy ízben a metrón a megdöbbent ellenőrnek is felhívni szíves figyelmét . Történt ez, amikor neki valamiért (akkor igyekezhetett bevágódni a zöldeknél) az a nagy ötlete támadt – a jól felfogott arab érdekekkel ellentétben –, hogy mindenkinek, bizony, tö-megközlekedésre kéne váltania . Sportos Porschét félre, akció indul! Ennek a szerencsétlen embernek, akinek a nyakát fogta, megpróbálta elmagya-rázni a dialektika fogalmát az ógörögöktől kezdve, csak a többi ellenőr le-ráncigálta róla .

Érdekes ugyanakkor, hogy Nikola Tesla rejtélyes eltűnése után, gyűrű-jét forgatva, ő, a rettenthetetlen és egyenes dr . Ashmoodi – nem kevésbé zavartan és szeppenten a többieknél – az ügy eltussolása felé hajlott . (Dr . Faust kommentje szerint: „most betojt a Smódi” .) És ezúttal nem idé-zett semmit kedvenc bokharai filozófusától . Valódi nevén: Abú Ali Ibn Szinától, akinek mind az orvosi, mind a filozófiai tanítását betéve ismerte, és gyakran merített (szeretett kifejezésével élve: aposztrofált) belőle úgy, mint a gyógyászatban felcsillanó lírai gyöngyszemek forrásából . utalva arra, hogy a korabeli csodadoktor, Avicenna például megkülönbeztette a pulzusfajtákat, melyek közül némelyik a gazella mozgását juttatja észbe, némelyik pedig éppenséggel az undorító, ocsmány féreg tekergését . De ez csak két kiragadott példa, hát még a többi!

7

Szóval, erről el kellett volna terelni a figyelmet . Mármint Nikola Tesla újabb pusztulásáról – eltűnéséről? –, ha netán az egész hihetetlen történet kiszivárog . Erre jött a remek ötlet, méghozzá pont a Nagyfőnök részéről, hogy a kórházban már tetszhalott állapotban lévő, mindenféle csöveken lógó, tengődő rég elfelejtett magyar hős, Abafi Olivér a gazella-pulzus el-érésével, csodálatos kockahassal – a lábával levegőben végzett hosszú bi-cikligyakorlatok után – új életre kelt . És most már átengedhető a fitness nagy sikert arató világbajnokainak, (Begyes) Alexandrának és (Becses) Norbinak további megformálásra, mielőtt elküldenék a világkiállításra Pá-rizsba . Erre kellett volna vészhelyzetben ráterelni az újságírók figyelmét, bármennyire ordító hazugság is . Beültetni a bolhát a fülekbe a rejtélyes processzus segítségével újjáéledő, eleddig mindenféle gyógyszereken élő, keserű helyzetükben gonosszá vált ősi kövületekről (ún . nyuggerekről), akik elárasztással fenyegetik a világot . Szerencsére nem volt rá szükség .

Nos, ahogy négy pilseni típusú sör elfogyasztása után mondta a sa-ját sokadik születésnapján antekrisztum a Mátyás-pincében dr . Faust, az aranyköpések és rögtönzött limerickek koronázatlan királya, eldurrantotta Lugosi Bélánk széles mosolyával: A CSODA ÉS A DIALEKTIKA HAL MEG uTOLJÁRA! A törzsvendég aranyköpését – akinek a tortája szét-esett a rengeteg gyertyától –, az ő ragyogó mondását menten tésztába vés-ték a konyhában, megsütötték, majd átnyújtották a szülinapjára . E becses mű, amelybe egy aprócska szív és tükör is beépíttetett, sokáig ott lógott dr . Hatvani István Bimbó utcai lakásának penészedő falán . Végül beléje sze-retve úgy megrágták a buzgó molyok, hogy ki kellett dobni . De őszintén: Hatvani doktor úr nem is sajnálta . Csak azt a kis mütyür, hol kivilágló, hol elhomályosuló tükröcskét tartotta meg, amelyet későbbi bánatára berakott a dr . Pista névre hallgató hullámos papagájához a kalitkába . A boldogtalan állat meg belenézett, és menten lefordult . Nem mozdult többé .DR . FAuST: Jé, tényleg, ezt már el is felejtettem . Mitől halt meg ez a dr .

Pista?DR . HATVANI: A halál oka ismeretlen . Sosem tudtam megfejteni . Be-

lenézett a tükörbe és kész . Momentán exitus .DR . FAuST: Kampec, hm… Masszív attak? Ha egyáltalában lehetséges a

kismadaraknál az ilyesmi .DR . HATVANI: Nem látom, miért ne lehetne a papagájoknál is hasonló

arrest . Hirtelen vérkeringési kollapszus, annak ellenére, hogy általában sokáig élnek, és dr . Pista eléggé sok magot fogyasztott meg gyümöl-csöt . Aztán mégis… Lehet, hogy csak véletlen egybeesés .

DR . FAuST: Nem, itt valami komolyabb összefüggés létezik azzal a tü-körrel .

8

DR . HATVANI: Valami misztikusra gondol? Átjárásra más dimenziók-ba? Szellemekre a foncsorban?

DR . FAuST (nevet): Szegény Pista, lehet, hogy megpillantotta sötét jövő-jét, és itt menten bezárult a kör . De nem, nem…

DR . HATVANI: Hát akkor mi?DR . FAuST: Nézett már azelőtt tükörbe?DR . HATVANI: Én?DR . FAuST: Ccccc… dr . Pista .DR . HATVANI: Kétlem, én keltettem ki . Amúgy, tudjuk, csak egy kis

repedt tükör van még a fürdőszobában, ott lehet borotválkozni, de dr . Pista tudtommal arrafelé nem járt soha .

DR . FAuST: Amennyiben egyáltalán misztika .DR . HATVANI: Veszítem a fonalat .DR . FAuST: Én meg a magasságot… Szóval, gondolkodjunk! Amennyi-

ben dr . Pistát maga keltette ki, akkor neki az az elképzelése lehetett, valahogy úgy kellene kinéznie, mint önnek, drága jó Stephanusom .

DR . HATVANI: Hogyan? Arra céloz, hogy a kiskacsa anyjának nézi a kotlóst, ha azt pillantja meg legelőször? De akár egy birkát is annak néz .

DR . FAuST: Ez az, éppen erről van szó! (Nevet) Ha viszont nem, akkor Berkes doktornő tudna erről megint csak többet mondani . A mi kis dr . Psychénk .

DR . HATVANI: Például?DR . FAuST: Nos? N betűvel kezdődik . Mint például a narkózis .DR . HATVANI: Várjunk csak, nárcisz?DR . FAuST: Exactement, ahogy a detektív Poirot mondaná . Lehet, hogy

dr . Pista egészen más elképzelést dédelgetett önmagáról egész idő alatt . Olyan nárciszi képeket, amilyeneket élő példaként dr . Ashmoodi gyárt sorozatban saját magáról . Ha részben joggal is .

DR . HATVANI: Csikorog a dolog . Honnan tudhatta dr . Pista, ha így van, hogy saját magát látja a tükörben?

DR . FAuST (homlokát ráncolva): Igen, ez a hiányzó karika . Vagyis a leg-gyengébb láncszem .(Csend.)

DR . HATVANI: Egy ocsmány galambnál mindenféleképp szebb . És ár-tatlanabb… a hullámos papagáj .

DR . FAuST: Igen, mert a galambokban démonok lakoznak .DR . HATVANI: Az csak babona, nem én állítom .DR . FAuST: Képes az is kórokat terjeszteni . Mármint a papagáj .

9

DR . HATVANI: Csak nem a dr . Pista . Mit terjesztett volna?DR . FAuST (komolyan): Hullámkórt .DR . HATVANI: Felültetni igyekszik a hullámvasútra, egyetlen Jáno-

som?DR . FAuST: Nekem ugyan nem áll érdekemben . Mára már módosult a

hozzáállásom .DR . HATVANI: Módosult-e vajon?

(Csend.) DR . FAuST (tüsszentve): Forró olajon .

(Csak a stiglicek zsivaja, aztán nagy durranás, ahogy egy vadászgép áttöri a hangfalat.)DR . FAuST: Háború lesz?DR . HATVANI: Rutinrepülés .DR . FAuST: A drónok lepuskázzák az égről az angyalokat . Ám ha még

egy ablak betörik, Crescenciánk kómába esik .DR . HATVANI: Letargiába biztos . Tesla kis műszere eltűnt, nincs mivel

dolgozni . Nem tudom, most a mennyben gittel és üvegez?DR . FAuST: Ott üldögél a mennyei gittegyletben . Sztrájkol . Fizethetünk

valami zsivány mesternek már megint . Hanem…(Nővér be.)

NŐVÉR (izgatottan): Tesla úr visszajött?DR . FAuST: Nicsak, tán szerelmes lett beléje?NŐVÉR (piruló arccal): Isten mentsen meg attól!DR . FAuST: Nem sikerült neki, ahogy látom .NŐVÉR: Eh, magában mindig ott motoszkál a gonosz .DR . FAuST: Ha bennem motoszkál, megleckéztetem .

(Több vadászgép is elhúz, reng a mennyezet, távolodnak, hangjuk elhal.)DR . FAuST: Háború lesz, nem kérdés . Ellenben, jut eszembe . (Dr.

Hatvanihoz) Hogy is volt az, amikor az ördög a deákságnak éjféli praelectiókat tartott régen? No, mesélje már el, nővérkénk biztos nem ismeri . Ismeri?

NŐVÉR: Nem .DR . FAuST: No, kérem, kérjük szépen!DR . HATVANI: Puszta fikció . Egy a sok agyrémkoholmány közül .DR . FAuST: Dehogy, inkább olyan angyali kis sztori . ugyan, mondja már

el, no, no! Hiszen Arany János is megénekelte, ergo, aranyat ér . Kitelt az év, a perc lejára, hogy Debrecen híres tanára… hogy van tovább?

DR . HATVANI: Crescencia drágánk, mondhatom?

10

NŐVÉR: Hallgatom, doktor úr, közben megvarrom a fityulámat . Leül-hetek?(Leül, tűt-cérnát vesz elő, varr; dr. Faust rágógumizik, várja a mesét; dr.

Hatvani torkát köszörüli, iszik egy korty vizet, belevág.)DR . FAuST (a nővér fülébe): Mit varr rá, ötágú csillagot? Vagy

hexagramot?NŐVÉR: Na, na, Doktorusz Lekopandusz .DR . HATVANI: úgy volt, biz’, összetereltem a diákságot, hogy kimen-

jünk a mezőre, és ott a természet lágy ölén, Krisztus urunk feszülete alatt a kálvárián előadást tartsak nekik . Párhuzamba állítva Sziszüphosz történetével, ahol az egyik cipekedés meddő, a másik . . .

DR . FAuST (az asztalra vág): Egy nagy excrementumot! Nem így volt! Az igazit akarom! (Dobog a lábával) Mindjárt odavágok egy rohadt pa-radicsomot .

DR . HATVANI: Jó, akkor mit is akarunk hallani?DR . FAuST: Az éjszakai prelekciót meg a lúdlábat .DR . HATVANI: Lúdvércet?DR . FAuST: Lúdlábat .NŐVÉR: Az egy fajta nyalánkság, nem?DR . FAuST: Nocsak, ki szokott itt vétkezni?DR . HATVANI: Inkább mesélem . Szóval, az úgy volt, hol nem volt, hogy

egyszer éjjel tizenkét órakor összecsengették az egész fiatalságot . Ösz-sze is gyűltek a főteremben az ifjak, ásítoztak és a szemüket törölget-ték, el nem tudván képzelni, miért lettek összeterelve ily késői órán . Akkor volt az, állítólag, hogy megjelentem én, és elkezdtem prelegálni a tanítószékből .

DR . FAuST: Bizony, mindenki megbocsátott neki . Annyira szerették . (Crescenciához viccesen) Tudja-é, héka?

NŐVÉR (varrogatás közben): Bizony, bizony . Még Hatvani doktor urunk-kal is előfordult egyszer, hogy kicsit felöntött a garatra valamelyik sze-rény ünnepélyünkön, és akkor könnyek jelentek meg a szemében, én meg megkérdeztem, hogy miért sír?

DR . FAuST: Mert idegbeteg a kolléga . Ráadásul részeg svájn .NŐVÉR: Hessen már! Akkor azt mondta, hogy valamikor mennyire sze-

rették a tanítványai, mennyire boldog volt velük, és azok is mennyire boldogok voltak vele . Kár, hogy az ilyen ember már nem tanít .

DR . FAuST: Mert kurvára alacsony a bér . Ellopják mások, akik az ifjúság szükségességéről meg a jövőről tépik a szájukat mindenki nevében a dobogóról – tépik, ahogy a vihar a reverendát vagy a zászlót –, közben maguk se hiszik el a saját szavukat . Farizeus iskola új köntösben .

11

NŐVÉR: Néha viszont arra gondolok azóta, hogy talán jobb is így, hogy egy ilyen szeretetre méltó ember, egy ilyen fényes elme, egy ilyen szel-lemi glória…

DR . FAuST: …agytröszt…NŐVÉR: …nem áll ki a hallgatóság elé .DR . HATVANI (döbbenten): Miért gondolja ezt?NŐVÉR: Mert újabban megköveznék, egyetlen doktor úr, és kést döfné-

nek a hátába . Hát nem látja, mi folyik? Felgyújtanák a katedrát maga alatt, ott égne porrá a tudás templomának kellős közepén .

DR . FAuST: Meg is érdemelné, a vén pedója .(Csend.)

NŐVÉR: A legjobb diákja árulná el, köpné homlokon, és lenne az, hely-zetbe kerülve, aki magát korbáccsal kikergetteti ebből a világból . Eset-leg felpattogtatná ostorral a Golgotára .

DR . HATVANI: Miért tenné?NŐVÉR: Mert – nem látja? – ma már nincs Mester . Szégyen bevallani,

ha van . Ezek az agyak úgy képzelik, hogy szűznemzéssel születtek, maguktól ilyen lángelmék, isten bocsássa meg nekik, és ezek már nem hisznek az égi úrban, a földi tudományokat meg restek megismerni .

DR . FAuST: Így igaz . Könnyebb is vásárolni egy diplomát az ócskapia-con . Eléggé elterjedt szokás, mint régen Pármában, amikor…

DR . HATVANI: Inkább mesélném tovább .DR . FAuST: Jobb is, mert nagy lenne a kitérő .DR . HATVANI: Tehát . Éjféli leckét tartottam a diákoknak .DR . FAuST: Miről? Az aranycsinálásról? Vagy a csillagok állásába kódolt

jövőről? Maga, aki állítólag vizet tudott árasztani a padlóból, bort az asztal lábából, csupa ilyesmit .

DR . HATVANI: Nem emlékszem pontosan . Talán épp a vízözönről .DR . FAuST: Arról például, hogy Noé barátunk az életében nem látott

dinoszauruszt?DR . HATVANI: Nem is menekültek meg a dinoszauruszok, azonban

ilyen tézisre nem emlékszem .DR . FAuST: Mindegy . Innentől van a két variáció, ugyebár?NŐVÉR (gombostűvel a szájában dr. Fausthoz): Mi lenne, ha nem kotyogna

folyton bele?DR . HATVANI: Akkor nem lenne dr . Johann Faust a neve, ami viszont

kár lenne . DR . FAuST: Nővérke, mindjárt kap egy ziherejsztűt a szájára .

12

DR . HATVANI: Szóval, igen, bármiről tartottam is azt az előadást, az egyik változat szerint elejtettem a krétát, amikor valamit fel akartam rajzolni, az egyik nebuló pedig készségesen lehajolt, hogy felvegye . Akkor látta meg, hogy lóláb kandikál ki az én hosszú, fekete profesz-szori gúnyám alól .

NŐVÉR: Azt hittem, lúdláb .DR . FAuST: Az a másik vari . Egyébként egy hexagramot akart felrajzol-

ni . Amilyen dr . Ashmoodi karkötőjén fityeg .DR . HATVANI: Mondom, nem emlékszem . Viszont van az a másik ver-

zió, tényleg, amely szerint a diákság gyanút fogott, hogy valami nincs rendben . ugyanis a szemem sárgán világított, az arcom sötétebb volt, és a hangom mintha valahonnan a talpam alól jött volna .

DR . FAuST: A talpa alól, ez a legjobb! (A nővérhez) Figyeljen csak, most jön a java . És tegye le a tűt, mert összevarrja az ujját . (Dr. Hatvanihoz) Nos?

DR . HATVANI: Nos, diákocskáim egy kis delegációt szalasztottak hoz-zám, hogy szót váltsanak velem a furcsa dologról . Akkor derült ki, nem én vagyok az, aki azokat az éjféli órákat tartja, hanem valaki a nevem-ben . Rögtön eszembe jutott nagyanyám, akit mindenki boszorkánynak nézett, és az egyik trükkje…

DR . FAuST: Elégették a banyát?DR . HATVANI: Nem, nem, de az egy másik mese .DR . FAuST: Rendben, figyelem, közeledünk a fináléhoz . Felvétel indul . DR . HATVANI: Folytatódik . Nagyanyám után szabadon tehát azt taná-

csoltam a tanulóknak, hogy a következő alkalommal szórják be a kü-szöböt hamuval, majd miután ez a hamis prof belelépett, nézzék meg a nyomát . Ha lúdláb, menten kezdjék el énekelni, hogy mindnyájunknak erős várunk az Isten .

NŐVÉR: És így is lett?DR . HATVANI: Így ám . Lúdláb rajzolódott ki a hamuban, a hallgatók

énekelni kezdtek, az álprofesszor pedig nyomban kiejtette a könyvet, szikrázni és füstölni kezdett, mintha zárlatot kapott volna .

DR . FAuST: Aksi a kínai piacról . Semmi garancia .DR . HATVANI: Vagy Irene Papas az Elektrában, ugye?DR . FAuST: Például .DR . HATVANI: Mielőtt eltűnt ez az anonim pedagógus, azt ordította,

szerencséjük, hogy így történt, mert ha még egy nap hallgatják a beszé-dét, mindannyiukat elviszi .

NŐVÉR (elégedetten): Nem vitte, hatott a fohász . Tudtam előre .(Keresztet vet, az égre pislant, visszateszi a fityulát a fejére.)

13

DR . FAuST: Egészen jó lett, csak a szoknyából kéne picit alul becsípni .NŐVÉR: Köszönöm, meglesz az is . Egyébként én sose láttam ördögöt

élőben, ugyan nem is vagyok rá kíváncsi . De most, tényleg, lóláb vagy lúdláb?

DR . HATVANI: Jó kérdés . Én úgy tudom, hogy az ördögnek eleinte nem volt például se farka, se szarva . ugyanakkor az lett az ő súlyos bünte-tése, hogy mindent, amit a néphit tulajdonított neki, bőven megkapta . Ezért panaszkodott végül, hogy úgy eltorzították, isten se ismeri fel . De hogy milyen láb? Szerintem akár faluja vagy tanyája válogatja .

DR . FAuST: Váltott lábakkal dolgozik . A vén tyúktolvaj .NŐVÉR: No, rendben, köszönöm a szép kis történetet, megyek a dol-

gomra .(Nővér el, vadászgépek dübörögve az ellenkező irányból vissza; majd’ le-

szakad a csillár, a poharak vizében koncentrikus körök jelennek meg; a gépek távolodnak.)DR . HATVANI: Mit mondott, háború lesz?DR . FAuST: Az .DR . HATVANI: Mi már kiöregedtünk, viszont dr . Ashmoodi még aktív

tiszt, élesben, az amatőr kis játékai mellett .DR . FAuST: Éppenséggel feldobhatná a pacskert valahol . A scrotumom

ki van vele . Valamikor nem nézte magát ilyen Nagyfiúnak .DR . HATVANI: Mert nem is volt az .

(Csend.)DR . HATVANI: És mit csinálunk mi, ha megint háború lesz?DR . FAuST: Mi? Semmit . Nem is leszünk ott .DR . HATVANI: Hogy érti?DR . FAuST: Ezúttal nem érjük meg .DR . HATVANI: Honnan tudja?DR . FAuST: Van egy ilyen előérzetem .DR . HATVANI: Tévedés lehetősége?DR . FAuST: Nulla egész egy százalék .DR . HATVANI: Több a semminél .DR . FAuST: Optimista bolondoknak igen .DR . HATVANI: Meg a balgáknak .DR . FAuST: Persze . Meg a kálvinistáknak .DR . HATVANI: Nem kevésbé a buddhistáknak .

(Valahol sziréna szól, hirtelen abbamarad; kutya csahol, vonyít. Egyes tája-kon: vonyíkol. De az nem hallatszik ide.)

14

� Harkai Vass Éva

Átkelés a zebrán: unokahúgomok

Az átkelés szabályos: akár egy üvegen, mondhatnám . De nincs se üveglap, se tükör . Nincs tükröződés . Zebra van . Legfeljebb a nyári lom-bok tükröződnek, igen, ez látszik a parkoló gépkocsik hátsó ablaküvegén . És fény van, tagadhatatlan nyári fény, amiből minél több elkelne, s ami kiemeli az útburkolat fehér felületeit: a zebra csíkjait, a szaggatott és a szerpentinvonalakat, lombárnyékot vetít a járdára, s ezzel elkülöníti az ut-cán tartózkodó alakokat – a járdán várakozó vagy haladó személyeket és a zebrán áthaladó lány(oka)t .

Az előbbiek, fényben és árnyban: idegenek; az utóbbi(ak), az árnyból kilépve, teljes fényben: unokahúgom(ok) .

A fény megfesti és kiemeli a test lényeges részleteit: a karcsú lábakat és a jobb kart, a dekoltázsból mind láthatóbban elővillanó felületet, az arc és a hajszálak játékát, változásait (gondoltuk volna, hogy menet közben lépé-senként más és más az arcjátékunk és másként lebben a hajunk?)

Nincs három a kislány (már nem kislány), nincs három a magyaré (nem magyar – s ha az lenne is…), nincs Csicsóné, nincs hárman vagyunk, ha egymagam vagyok. Nem W . S ., Milena, Kosztolányi Ilonának nevezné, lenge lány, anyja neve Lili, de nem Csokonai . unokahúgom(ok) . Négyen vannak, akár a (valóságosan is) négy sárga rendszámtáblájú gépkocsiból is kiszállhattak volna .

Van, ami megtörtént, s van, ami megtörténhetett volna .A négyes szám a teremtett, az érzékelhető világ teljességének, tökéle-

tességének és harmóniájának, szilárdságának kifejezője . Az őselemek, az égtájak, az évszakok, a vérmérsékletek, az életkorok és az emberi nedvek stb . száma .1 Tűz és víz nincs, csak föld és levegő, nyár, fiatalság, talán

1 Vö .: Hoppál Mihály–Jankovics Marcell–Nagy András–Szemadám György: Jelkép-tár . Helikon Kiadó, Budapest, 2000 (hatodik kiadás), 195 .

15

szabadság is, ebben a pillanatban épp annyi, amennyi kell, a kimozdulás szabadsága . A kép (talált tárgy) felfedezőjének információi és a fénykép jobb felső sarkában látható tömegközlekedési eszköz alapján: Északnyu-gat-Európa, Anglia, talán London .

A négyes szám káprázatát, a hamisítást felülírja a valóság – a megtör-tént azt, ami meg sem történhetne, csak photoshoppal fikcionálható . A teremtett világ teljességének, tökéletességének és harmóniájának, a négyes szám káprázatának a helyébe a világ valódi jelenvalóságának dimenziója lép . Négy helyett a kettő mint a mozgás, az egyensúly, illetve a szintézis szimbóluma2: a fény által láthatóvá tett fiatal lány s a fotografálás techni-kája által láthatatlan fényképész kettőse . A teljességnek, a szintézisnek a képen csak egyik dimenziója látható: a zebrán szabályosan átkelő lány(ok); a fényképész jelenléte és holléte csak sejthető . A fiatal lány(ok) első példá-nya tud róla, a második határozottan felé fordul, a harmadik és negyedik ezzel a tudással folytatja lépteit, már nem a fotográfusra, hanem az átkelés szabályosságára és biztonságára összpontosít . Szabályosan és határozottan átkelni a zebrán .

Föld és levegő, nyár, fiatalság, ketten együtt – tökéletes (földi) harmó-nia . A többi pedig: technika, fizika, kémia és alkímia – a teremtett valóság szimulálása, káprázata . Persze olykor ez utóbbiak is szükségesek teljesség-

2 I . m ., 194 .

Fotó: Ilija Bošković

16

élményünkhöz . Azzal, hogy felvillantják azt (s kecsegtetnek azzal), ami megtörténhetne, elkalandozásra és fantáziálásra hajlamos tudatunkban elmélyítik a 2×2 bizonyosságát: azt, ami valóban történik vagy megtörtént, s kitörölhetetlen .

Amit pedig a felejtésre hajlamos emlékezet törölne, megörökíti a fo-tográfia . Ha kell, négyszeresen, kaleidoszkópszerűen megsokszorozva az idő egymásra torlódó, tört részleteit . Így lesz a kép egyszerre hamisítás és valószerű: e kettő ellentéte között vibráló paradoxon . Egyetlen3 M . van, de ez a van szüntelenül változó, az idő megszámlálhatatlan tört részleteiben mindig más és más, miközben ugyanaz .

Utólagos megjegyzések:1 . unokahúgom(ok) matematika szakos(ok), mint Ottlik és Esterházy

(volt[ak]) .2 . Arisztotelész, Kosztolányi, Radnóti(k), W . S ., Ottlik, E . P ., Márton

László stb . nélkül (legalábbis filoszok számára) nincs szabályos átkelés . Sem az üvegen, sem zebrán, sem szövegen . Hacsak nem akarunk ollóba szaladni .

2014. augusztus 22.

3 Ez a szó is mennyire paradox! Egy, fosztóképzővel, ami épp az egyet, a meglevőt jelenti, hangsúlyozza!

17

� Pollágh Péter

Apropó, eltévedt ló

Csontos a hajam: múltas, antik .Rég nem vagyok eladósorban .úgy akarok öltözni, mint egy templom .Mondjuk jövőtől intakt blúzban,ünnepélyes múltban;de elkalandozok, felejtem a folytatást, félbehagyom a próbababát .Aztán mégis találok valamit, de nem találom az apropóját .Korábban nem volt ilyen, mindig volt apropó,mindig fontos volt .Most már csak az van: hogy volt .

Letépném arcomról a tegnap tapétáját,de nem enyves a kezem, más a baj vele .Repdes . Nincs súly, mi lekötözze, lepányvázza az eltévedtet . A nyeretlen, kétéves foltok is csak híznak .Régen az arcomon voltak, aztán lehúzódott mind, mint Wartburga nyugati, szuperszonikus forgalomban .

18

Temetõ

„kiderül, hogy a mennyország is lent van, és nem fent, ahogy tanultuk”

(Bólya Péter)A szem kerek váróterem .Könnyű eltévedni benne,mint itt, a felravatalozott,volt erdőben .

Fekszik az ember, mint a baba,szappanszínűek a sírok,esni fog, eldől a fény, habzani fog .

uszonyok nőnek a fán,nem mondom, hogy könnyű itt levegőt venni .Kivágnám az ember fáját .

Alig látok valamit, mindegy,egy kis égbolt elég mára . Egy lámpagyújtogató kéne,ki körbejárna minden este, szürke ruhában, szürkületben,hosszú, sárga fejű bottal .

Nem mondom, hogy keresem, de a taxisárga szorongás már darab ideje túráztat, kocsikáztat . Csak a lázlámpám ég,ilyen fénynél kiderülhet:lent van, ami fent volt .De mennyire lent? És mi van, ha elszabadul a menny?Az mit is jelent?

19

Egyke csillag

Sírbőrre tetovált nevek közt követem a fény lámpatestét .Visz a taxisárga szorongás, összemosódnak a dolgok:nem a földön áll, nem délibáb,talán nem is lámpa, mégis hív: temetetlen, testvértelen test, a szürkületben már teljesennem tudom kivenni;lánykori lámpa, ma már csillag,nem tudom levenni .

Kár rád a szín

Minek bújsz vörös posztóba?Kár rád a szín, ha mocskos rajtad .Ezt mondtam a hatalomnak .Félre is tettek, mint egy blúzt .

Teltek az évek, korcsok és telivérek .Minden éjjel dörömböltek a szekrényben .Engedj el, Dédi, mert szabadok vagyunk,mondták, és egyszer csak, nagy soká:kijöttek . Egyesével kezet fogtak,mert nem akartam, hogy csókoljanak .Aztán naftalinba tettek, és elmentek .Zsabósok, pamutok, pepiták, kreppek .Elmentek a blúzok .A zsabósat is hogy szerettem . Elengedtem egy egész zárt osztályt . Végre szabadok a blúzok .

20

A helyükön fekszem .Ami voltam: nincs itt .Nem tudom, ki az, ki csitít .

Kérlek, láz, ne légy nagy, menj össze . Átölelek egy mackót .Puhább, mint bármely pirulám .

Felhős az üveg, amit a számhoz tesznek,erre emlékszem, ez az utolsó éber kép,aztán már felhő vagyok, felső; súlyavesztett brokát, könnyű, öreg bárány, egetverő garbó .

21

� Tinkó Máté

Életvezetõk (Minden hiába forrás)

Vonszolom magam . Csak vonszolom . Cipelem ezt a testet . Nevezzél ki bárkinek bármit rajta .

A kedvedért hivatalos formát öltök . Meteorológiai szolgálat megfigyelő-részlege, falfirka egy koszos pályaudvaron . Erőt demonstrálhatsz vele . De-monstrálj fiatalságot, ha kérhetem . Kártyázd el fiatalságomat . Legyél kéz alatt a mesterem . Legyél a szűzkéz ernyedése .

Én csókolnám azt a kezet, amelyik először int, de amelyik először is csat-tant az arcon . Felém fordította másik tenyerét aztán . Kórházba juttatott, mutatom, az ott a heg nyoma, na, az meg itt . A cigány fiút, magam mellett, a halálos ágyán, még órákig mulattatom . Leesett az első hó, amikor maga a fehérség is csak döbbenet . Bekékült a száj hamar .

Tudod, hogy mennyire félek . Te bezzeg nem tudod, neked milyen . Mint a hidegben a körúton szobrozók, és akkor ki törődik még a külvárosi éggel . Szúr, csavar, mondhatatlan idegállapot az este . Mint szentek életéről szóló híradás, mint könyv lapjai egy angyalarcban . Te bezzeg csak mímeled, hogy így peregnek sós vizek, és megállnak emberi mélyedésbe vetve .

Amiért idetévedtem, tévedtem már párszor . Fiatal, sikeres nő vagy . Nekem felróhatod, hogy én férfiként egy csődtömeg . De a súlyt meg nem mérheti, aki egész felsőtestét elhúzná tőle . Olvass végre az arcból . Vagy azt hiszed, neked mindent szabad, mint halandó félistenek, dőzsölnek, tivornyáznak, de a takarításra már nem futja a tengernyi lendületből .

22

Te kérlelhetetlen kapaszkodó . Te úgy vagy itt, hogy legyintesz, a múltamat átírhatod . Téged akartalak leszúrni a konyhakéssel, a te gyomrodba ököllel csaptam, aztán nyáladzva visszarévedtem, öledben jobb álom jött el, mint szanatóriumba azelőtt nap .

Ilyen távolság van közted és köztük .

23

� Döme Szabolcs

Csillagokkal még nem próbáltam

– Valamit azért mégiscsak ki kellene találni . Ez így elég unalmas – mondta Szarvas Kimi .

Gyertyaláng lobogtatta a konyha árnyait . A gyertya egy pálinkásku-picában állt a kék-fehér kockás abrosszal letakart asztal közepén . Kimin kívül a törpe Medion Kopper és Nikola Gagar üldögélt a lassan lengő homályban . Sárgásbarna fény játszott mindhármójuk arcán . Elment az áram .

Nikola Gagar türelmetlenül dobolt ujjaival az asztalon . – Egyszerűen nem hiszem el – mondta . – Elegem van ebből . Tévét akarok nézni . – Elő-tört belőle a kérdés: – Mit lehet ilyenkor csinálni? – Hüvelyk- és mutatóuj-jával egymás után háromszor szétsimította a bajszát . Összeszorított szájjal, duzzogva kinézett az ablakon a koromfekete éjszakába . Közvetlenül az ablak előtt állt az asztal .

– Ne panaszkodj – szólalt meg Medion Kopper, aki az asztal közepénél ült . – Mesélj inkább a légpuskádról valamit . Hogy is szerezted? – kérdezte érdeklődve .

– Tényleg – mondta felélénkülve Szarvas Kimi –, neked volt egy lég-puskád . Megvan még? – A láng remegni kezdett, Kimi ült legközelebb a gyertyához .

Gagar továbbra is kifelé nézett . – Akkor vettem, amikor Bornilióban jártam . Kamionsofőr voltam egy bútorgyárnál – mondta Gagar . Az ablak fekete négyszögének közepén tükröződött a fénykoszorús gyertyaláng .

– Mikor volt ez? – kérdezte Medion, a törpe .Megrándult egy apró izom Gagar arcán . Kissé kitátotta a száját, és

ügyesen megmozgatta jobbra-balra a bajszát . – úgy harminc éve . Nem emlékszem pontosan – válaszolta . – Beszélj már! – kérlelte Szarvas Kimi . – Most van időnk .

24

– Jó – mondta Gagar . – De aztán ti következtek .– Ma este mindenki mond valamit – jelentette be Medion mosolyogva . – Ebben megállapodhatunk – bólintott Szarvas Kimi . – Hadd halljuk,

Gagar! Rajta!Nikola Gagar felállt, a frizsiderhez lépett . Kopott, kék farmernadrág

volt rajta és egy sötétkék sávokkal vízszintesen csíkozott fehér pulóver . Egy dobozos sört tett az asztalra . Visszaült . Ahogy kibontotta, a sör hangosan felszisszent . Gagar ropogva lepattintotta a fülecskét a henger alakú doboz-ról, a hamutartóba dobta . Szarvas Kimi az asztal túloldalán előhalászott a zsebéből egy gyűrött, puha cigarettásdobozt . A tenyeréhez ütögette, míg elő nem bújt belőle egy szál cigaretta . utána a gyertyalánghoz hajolt, meg-gyújtotta . Kavargó, szürke felleg fátylazta az arcát .

– Már mondtam, Bornilióban vettem . Egy fegyverüzletben . Biliárd-asztalokat szállítottam . Kirakodtuk őket, aztán sétálgattam, kószáltam a városban . Megláttam egy kirakatban, bementem és megvettem . Nem kel-lett hozzá semmilyen engedély .

– És itthon mihez kezdtél vele? – Szarvas Kimi a szék támlájához feszítette a hátát . Cipzáras, szürke melegítőfelsőt viselt . Bal kezével az asztalon könyökölt, a másikban füstölgött a cigaretta . – Miért vetted egy-általán?

– Hogy miért volt rá szükségem? – gondolkodott el Gagar . – Hát, csak úgy . Abban az időben elég sok westernfilmet néztem . Megtetszett a lövöl-dözés . Volt egy kevés pénzem is . Ki akartam próbálni . – Simogatta, igaz-gatta kicsit a bajszát, majd folytatta: – Otthon aztán felmásztam a tetőre, és lövöldöztem a gerlékre, galambokra, verebekre, ami éppen volt, vagy közönséges tárgyakra, üres kólásüvegre, alumínium sörösdobozra, mint ez – fejével az előtte álló italosdoboz felé bökött –, saját gyártású céltáblá-ra vagy például almára, körtére, paradicsomra . Bármire . – Nikola Gagar kortyolt az italából, és az imbolygó, apró lángba révedt . Aztán mohón ivott még egyet . – Ma semmire sem használom – folytatta . Hirtelen és az előb-biektől hangosabban tette hozzá: – Á, igen . Egyszer viccből lőttem vele egy kerékpárost . De akkor részeg voltam . – Nikola Gagar húzott egyet az alumíniumdobozból .

Medion Kopper és Szarvas Kimi érdeklődve hallgatott a folytatásra várva . A levegő mozdulatlan volt néhány másodpercig: a láng kiegyenese-dett, felfelé kissé megnyúlt .

– A tetőn ültem, iszogattam . A puska a térdemen átvetve nálam volt, mint akkoriban mindig . Hátha kell . Feltűnt az úton egy kerékpározó fa-zon . Nem ismertem . Adtam neki egyet . A combjába . Még csak le sem esett . Nem nagy ügy .

25

– De miért csináltad, Gagar? Mit ártott neked az a bicajos? – kérdezte Medion Kopper .

– Semmit . Részeg voltam .– Aha – bólintott a törpe . – Értem . És aztán mi történt?– Fogalma sem volt az egészről . Nem tudom, mi lett vele később . Csak

túlélte valahogy . Egy légpuska nem halálos .– Azért bennünket nem fogsz bántani, ugye? – kérdezte nevetgélve

Kimi . Nikola Gagar végigsimított a bajszán, a saját arcát kezdte simogatni .

Mintha azt vizsgálná, mennyire borostás . Aztán átnézett az asztal túlol-dalára, Kimire . – Most halljunk valamit tőled! – mondta .

– Nem is tudom, mit mondhatnék – szólalt meg Kimi . Imbolyogni-ficánkolni kezdett a láng, ahogy a szavai megmozgatták a levegőt .

– Te azért csak mondjad – biztatta Medion Kopper, akinek a feje alig ért fel az asztal síkjáig . Két tömzsi kézfejével hol az asztal lapját mar-kolta, hol a szék ülőkéjét támasztotta a combjai mellett . – Na, mi jutott eszedbe?

Nikola Gagar a fejét vakarászta . Az italát lötyögtette-rázogatta, nem szólt .

– Gyerekkoromban egyszer kaptam egy távcsövet . Kék színű volt . A gyerekszobámban állt az erkélyajtó előtt, az ágyam mellett . Kezdetben önkívületben voltam a boldogságtól, hogy megkaptam, amire vágytam . – Szarvas Kimi mosolyogva Medion Kopperre és Gagarra nézett . – Tud-játok, milyenek a gyerekek .

Medion Kopper némán biccentett . Gagar nem nézett Kimire, maga elé bámult, de felhúzott szemöldökkel, éberen figyelt .

– Persze csak egy egyszerű távcső volt . A város távoli épületeit pász-táztam vele, a városon kívüli tájat, vagy alkalomadtán a holdat . Ilyenkor kivittem az állványos távcsövet az erkélyünkre, és ráirányítottam találomra valamire, ami elég messze volt ahhoz, hogy szabad szemmel ne lássam jól, de azért felébressze a kíváncsiságomat . A város határán túli dombokat és facsoportokat néztem, a hatalmas villanypóznákat, melyek óriásrovarokra emlékeztettek; az őzeket, amint kis csoportban kószálnak a földeken, a traktorokat, a Selmón felhajózó uszályokat vagy kis csónakokat, a Selmó hídján keresztülszáguldó cukorrépa-szállító teherautók karavánját . De, ha úgy alakult, horgászokat is a távcső elé vettem, és velük együtt vártam a kapást, amíg új célpontra nem kezdtem el vadászni a távcsövemmel .

Szarvas Kimi valahová a konyha sötét, homályba vesző részébe tekin-tett . Elmerült az emlékeiben, olyan arcot vágott, mintha magában beszél-ne . Társairól olykor talán meg is feledkezett .

26

– Legszívesebben mégis a felhőket néztem . Távcsővel és szabad szem-mel egyaránt . Tudjátok, talán nincs is két egyforma felhő . A felhők állan-dóan változnak . Amire egyszer ráismersz, mint körte alakúra, utána rög-tön polippá változik . Ami kiskacsa alakú volt, fenyőfává, vagy, ha mássá nem, hát megrágott és kiköpött rágógumivá alakul át .

– Láttunk már mi is egy-két felhőt életünkben – szólalt meg Gagar . – Távcsővel a felhőket? Ilyenről eddig nem hallottam – tette hozzá .

– Miért ne? Jó kis távcső volt ez – mondta Kimi . – De szabad szemmel is imádtam nézni őket, a felhővilágot . Egész délutánokat ültem az erké-lyünkön a székemben, és figyeltem a kitáruló égbolton úszó magányosan vándorló vagy csoportos, alacsonyan szálló vagy a magasban lebegő alak-zatokat; a gyorsan tovasuhanókat és a mozdulatlan, fehér sziklatömbként tornyosulókat .

Kimi elnyomta a cigarettáját . A parázs sisteregve hullott szét az üveg hamutartón . Oldalra simította a haját, és széjjelnézett a konyhában, mint-ha nem is a helyiségben, hanem a gondolatai, emlékei között keresett volna valamit .

– Egyik felhőnek sincsen alakja . A felhővilág összes lényét, jelensé-gét, tárgyát én, a megfigyelő adtam hozzá a formátlansághoz . Önmagában csak felhő van . A felhő az alapanyag, én vagyok a szobrász . Azzá teszem, amivé akarom .

– ugyanaz a felhő nem ugyanazt jelenti két különböző megfigyelő-nek – szólt Medion Kopper . – Ezt már én is észrevettem . – Arca furcsán sugárzott a hullámzó sárgásbarna gyertyafényben .

– Pontosan – mondta Szarvas Kimi . Állát a tenyerébe támasztotta . – De erre csak most jöttem rá . Most, ahogy visszaemlékeztem . – Elhallga-tott . Aztán pedig, mintha felfedezett volna valamit, csillogó szemekkel a másik kettőre nézett . – Ez éppen olyan, mint…

– Nem olyan – vágott közbe gorombán Gagar . – Különben is, mióta lettél ilyen okos? – Gagar úgy tett, mint akit a továbbiakban már nem érdekel, mit mond Kimi .

– A felhők alaktalan formák . Az alakzatok igazából bennünk vannak . – Szarvas Kimi megértett valamit . Aztán elhallgatott .

A törpét szintén elgondolkodtatta, amit mondott . A mozdulatlan, függőleges lángba meredve, hunyorogva mérlegelte a hallottakat . Nikola Gagar a borostáját és a bajszát nyomogatta, húzogatta . Most is kifelé né-zett a sötét ablakon, de az eddiginél idegesebben mozgatta arcizmait, fur-csa fintorokat vágott . ujjai a sörösdobozt kocogtatták .

– Miért nem tartottad meg magadnak a felfedezésedet? Hm? – Kemé-nyen Kimire nézett, aki nem válaszolt . – Az ilyen dolgokat nem szokás kimondani . Ezt igazán tudhatnád – mondta Gagar, és ivott .

27

– Nekem tetszett . Érdekes történet, érdekes gondolat – mondta Medion Kopper .

A láng alól időnként áttetsző viaszkönnyek csordultak ki, és pillanatok alatt fehér szemölccsé keményedtek a gyertya testén . A kicsiny konyhában, ahol hárman ültek az asztalnál, barna tömbként húzódott a fal mentén a konyhaszekrény-sor . Szürkének látszott a fehér villanytűzhely . Füst ka-vargott a levegőben . Amikor nem beszéltek, az átható, sűrű csend szinte zúgássá nehezült . Medion Kopper következett .

– Kimi története felidézett bennem valamit . Néhány évvel ezelőtt történt . ugyanígy elment az áram azon az éjszakán, mint most . Egyedül voltam otthon . Eszembe jutott, hogy kimegyek az udvarra, nézhetném a csillagokat . Derült volt az éjszaka . Egy óriási fa csillagokat termő hatalmas lombjaként borult fölém az égbolt . Ott álltam, és hosszú órákon át néztem ámulva a csillagokat . Ha nem megy el az áram, sohasem tűnik föl a ragyo-gó égbolt a maga mérhetetlenségében . – Medion Kopper Szarvas Kimire nézett, aki újabb cigarettával a szájában hallgatta .

– Ez olyan volt nekem, mint neked a felhők . Arról jutott eszembe . Összekötve a pislákoló pontokat, mindenféle alakzatokat rajzoltam ki ma-gamnak . Emlékszem, esernyőt, szánkót, három, egymással játszó macs-kát, talpas pezsgőspoharat meg minden effélét láttam . Pont úgy, mint te . Minél tovább néztem, annál több alakzat tűnt föl . – Elgondolkodott . – Csak azt láthattam, amit valamiért látni akartam .

– Rokon lelkek vagytok – mondta Nikola Gagar, és gúnyos fintorra húzta a száját . – Fejezzétek már be . Ettől még a csönd is jobb .

újra elhallgattak egy percre, Szarvas Kimiből pedig szinte kitörtek a sza-vak: – Tényleg! Most miért nem megyünk ki? Nézzük meg a csillagokat .

– Kimehetünk . – Medion Kopper máris lehuppant a székről, kinyitotta a konyhaajtót, onnan nézett vissza Kimire . – Na, jössz? – Aztán Nikola Gagarhoz: – Gagar, gyere!

– Köszönöm, ezt kihagyom – mondta mogorván Gagar .– Csillagokkal még nem próbáltam . Biztosan jó lesz . – Szarvas Kimi

felállt, kinyújtotta a karjait, és követte a szaporán lépegető törpét a sötét előszobába . Kibotorkáltak az udvarra . Nikola Gagar ott maradt ültében . Kifelé nézett, és sörözgetett a gyertyafényben . Várta, hogy megjöjjön az áram, és nézhesse a tévét . Őt nem érdekelték a csillagok .

28

� Fenyvesi Kristóf—Patócs László

Válság és kultúraÖsszeállítás a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság

Doktorjelölt Konferenciájának anyagából

A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság 2005 óta rendezi meg nemzetközi doktorjelölt konferenciáit . Bene Sándor, Dobos István és a 2011-től bekapcsolódó Fenyvesi Kristóf szervezésében A magyarságtu-domány műhelyei (Budapest, 2005), A magyarságtudományok önértelmezé-sei1 (Budapest, 2008), a Határátlépések2 (Kolozsvár, 2010) és az Átmenet és különbözőség: magyarságtudományok kelet-közép-európai kontextusban3 (Kolozsvár, 2011) című tanácskozások egyre szélesebb körű fórumot biztosítanak a magyarországi és a nemzetközi hungarológus műhelyek doktoranduszainak arra, hogy bemutathassák eredményeiket, visszajelzést kapjanak munkájukról, és megvitathassák a kutatásaikkal kapcsolatban felmerülő kérdéseket . A 2013 . augusztus 22–23-án, a budapesti Eöt-vös Loránd Tudományegyetemen Válság és kultúra címmel megrendezett legutóbbi doktoranduszkonferencián közel hatvan előadó vett részt .4 A doktori hallgatók előadásait kutatási területük kiemelkedő szakértői és doktorandusztársaik egyaránt véleményezték, és több kérdést is megfogal-

1 A magyarságtudományok önértelmezései: A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája, Budapest, 2008. augusztus 22–24. Szerk . Dobos István, Bene Sándor . Budapest, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, 2009 . Letölthető: http://mek .oszk .hu/07600/07689/ – 2015 . 01 . 03 .

2 Határátlépések: A doktoriskolák III. nemzetközi konferenciája, Kolozsvár, 2010. au-gusztus 26–27. Szerk . Dobos István, Bene Sándor . Budapest, Nemzetközi Magyar-ságtudományi Társaság, 2011 . Letölthető: http://mek-oszk .uz .ua/09700/09720/ – 2015 . 01 . 03 .

3 Átmenet és különbözőség. Transition and difference. Szerk . Fenyvesi Kristóf . Budapest, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, 2012 . Letölthető: http://mek .oszk .hu/11300/11354/ – 2015 . 01 . 03 .

4 A konferencia programja: http://hungarologia .net/conferences-and-congresses/magyar-doktoriskolak-konferenciai/magyar-valsag-es-kultura/ – 2015 . 01 . 03 .

29

maztak az elhangzottakkal kapcsolatban . Az előadások írásos változataiba mindezen javaslatok és a felvetett kérdésekre irányuló további vizsgálatok eredményei is beépültek, így maradandó formában is hasznosultak a tu-dományos eszmecsere tanulságai . Az alábbiakban reprezentatív válogatást adunk közre a doktoranduszkonferencia anyagából .

Ezzel a folyóiratközléssel egyrészt szeretnénk a Híd olvasóközönsé-gének a figyelmét felhívni a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság munkájára, amelynek lényeges eleme a magyarságtudomány következő nemzedékeinek a támogatása és bevonása a társaság munkájába és a nem-zetközi hungarológiai diskurzusba . Másrészt pedig az összeállításban részt vevő pályakezdő szerzők részére egy rangos magyar nyelvű szakmai fóru-mon kívántunk megjelenési lehetőséget biztosítani . Abban, hogy választá-sunk a Híd folyóiratra esett, nem csupán a Híd magas szakmai színvonala és a szerkesztőség örömteli nyitottsága és fogadókészsége játszott szere-pet . Az anyagok megjelentetésére mindenekelőtt egy olyan határon túli magyar nyelvű szellemi műhelyt kerestünk, amely maga is küldetésének tartja a pályakezdő kutatók és a tudományos közélet főszereplői közötti párbeszéd támogatását . A Híd folyóirat pedig nemcsak hogy rendszere-sen a „mesterek” munkáinak társaságában biztosít helyet a „tanítványok” eredményeinek, hanem az orgánum körül tevékenykedő közösség sokrétű kultúrateremtő és -közvetítő aktivitása révén alkotói körként, a szó klasz-szikus értelmében vett iskolaként is működik .

Olvasóink figyelmét ezúton felhívjuk konferenciasorozatunk közel-gő folytatására is . A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság soron következő doktorjelölt konferenciájára 2015 augusztusában a Pécsi Tu-dományegyetemen kerül sor . A diákkonferencia a 2016-ban ugyancsak Pécsett megrendezendő Magyarságtudományi Világkongresszus előké-szítéseként is szolgál . Mindebben ugyancsak számítunk a világ magyar-ságtudományokkal foglalkozó doktoranduszainak aktív részvételére . A tervezett eseményeket illetően a Nemzetközi Magyarságtudományi Tár-saság honlapja (www .hungarologia .net) és levelezőlistái szolgálnak majd felvilágosítással .

Jelen összeállításunkat Szarvas Melinda, a Jyväskyläi Egyetem Ma-gyarságtudományi Doktori Iskolája hallgatójának Nélkülözött profik, nél-külözhetetlen dilettánsok című írása nyitja . A magyar vajdasági irodalom kezdetére összpontosító dolgozat a „dilettáns” fogalmának Szenteleky Kornél által kezdeményezett újrapozicionálását és újradefiniálását vizsgál-ja . A szerző értelmezése alapján a „dilettáns írók” nagyarányú megjelenése mindig valamiféle átalakulást mutat . Szenteleky Kornél munkája és iro-dalomalapító tevékenysége során dilettantizmust felvehető magatartásnak

30

tekintette és tudatosan leválasztotta a fogalomról a negatív esztétikai ér-tékítéletet . A dilettánsokat olyan, az új helyzetre elsőként reagáló alko-tóként ítélte meg, akikre mindenekelőtt számíthatott a magyar vajdasági irodalom megteremtésében . A vajdasági magyar irodalom kezdeteinél a kívülállóság és a függetlenség így előnyként érvényesült, olyan körülmény-ként, amelynek elfogadása Szenteleky szerint segíthette az önálló magyar vajdasági irodalom megteremtését .

Berényi Emőke, a Szegedi Tudományegyetem doktorandusza Minori-tás és traumatizáltság. Trauma által újrakonstruálódó identitások Lovas Ildikó regénytrilógiájában című dolgozatának tézise szerint a vajdasági magyar irodalom egyik fő specifikus jegyét többszörös kisebbségi pozíciójában kell keresnünk . Emlékezetpoétikai meghatározottsága és a délszláv háborúkra való reflektáltsága erős elkülönböződést eredményez más magyar nyelvű irodalmaktól, narratív technikái és tematikus kötődései tekintetében pedig leginkább a posztjugoszláv térséghez tartozó irodalmakból veszi mintáit . Ennek eredményeképp a vajdasági magyar irodalomban gyakorta kerülnek ábrázolásra úgynevezett posztkoloniális szubjektumok, hibrid identitások . A tanulmány középpontjában az említett folyamatok által megképződő identitásmódosulások vizsgálata áll Lovas Ildikó regényeiben . A kimondás mint a kulturális emlékezet externalizációja és egyfajta öngyógyító alkal-mazása mindhárom elemzett regény (Kijárat az Adriára, 2006; Spanyol menyasszony, 2008; A kis kavics, 2010) narrátoránál szembeötlő . A dolgo-zat emlékezetpoétikai következtetése szerint a vizsgált szövegkorpuszban a transzgenerációs választott traumák, azaz a nagycsoportot egy draszti-kus veszteséggel konfrontáló tragédiák – például a vajdasági magyarság Trianon-élménye – és a politikai rendszerek által kiemelt jelentőségűnek minősített választott dicsőségek – mint a rigómezei csata glorifikálása – biztosítják a kollektív emlékezet assmanni értelemben vett konnektív struktúráinak a továbböröklődését .

Lo Bello Maya, az ELTE doktorandusza „Minden Egész eltörött”: Vál-ságtudat és az induló Nyugat kritikai gyakorlata című tanulmányának alapté-zise szerint a Nyugat indulásakor a lapban megjelent kritikákra túlnyomó-részt az impresszionista szemléletmód volt a jellemző . Az impresszionista kritika mibenlétét a korabeli kritikusok evidenciának tekintették, utólag viszont érdemes felvázolni a stílus legfontosabb jellemzőit . Az írás számba veszi az impresszionista kritika stílusjegyeit (hangulatfestés, festészethez köthető különböző metaforák alkalmazása, metaforikus, lírai nyelvezet használata, műfaji hibriditás), és feltárja a kritikusi eljárás rokonságát az irodalmi impresszionizmussal . A szerző következtetése szerint a lap kri-tikusai nem törekedtek elméleti rendszerek kialakítására, hanem egy sajá-

31

tos, állandóan változó és változtatható kritikai stílussal akartak hatni az olvasóra .

Mihály Eszter Nácizmus és identitás Gyömrői Edit önéletrajzi regényé-nek tükrében című dolgozata Gyömrői Edit Ár ellen című önéletrajzi re-génye identitáskonstrukcióinak elemzésére vállalkozik . Bemutatja, hogy Gyömrői regénye miként írja le azokat a külső tényezőket, amelyek befo-lyásolják az identitás alakulását – ilyenek például az emigráns- és az ide-genlét, vagy a dolgozat fókuszpontjában álló nácizmus identitásromboló mechanizmusa . Az élettörténet számos helyen kitér arra is, hogy a fősze-replő miként épít be új elemeket identitásképébe . A politikai meghatá-rozottság is állandó alakulásban szerepel a regényben, az elemzés külön teret szentel a feloldhatatlan politikai feszültségnek, illetve annak, hogy a főszereplő megingott kommunista identitása nem nyújt elég támaszt személyes identitásának . Az önéletrajzi én elveti a faji tisztaság elméletét: elsősorban humán identitásként határozza meg magát, s ebből kifolyólag zsidó származása irreleváns saját identitásképe kialakításában . Azonban a nácizmus mint külső identitásíró mechanizmus kikényszeríti az etnikai dimenzió struktúrába történő beemelését – a többi konstruáló rovására . A náci ideológia egyfajta identitáscserét hajt végre .

Sági Varga Kinga, az újvidéki Egyetem doktorandusza A válság mentá-lis és kulturális terei Juhász Erzsébet prózájában című írásában abból indul ki, hogy Juhász Erzsébet prózájában a multikulturális tér teremtette helyzet, illetve a biográfiai megnyilatkozás tabuként való kezelésének hatása miatt erőteljesen érezhető a tudatos vagy öntudatlan elrejtőzés, a maszkszituá-ció . Az írónő szövegeiben a referencialitás túllép a tabu területén, hiszen a textusok a térség – közép-európai és jugoszláviai – szempontjából fontos, megkerülhetetlen események sokaságát tematizálják . Emellett a dolgozat fokozott figyelmet szentel a művészi megformálás mikéntjének, a valóság egyéni perspektívába helyezésének . A válságszituációk előtérbe helyezik a mentális és kulturális elvágyódás alakzatait: a szereplők térváltás nélkül válnak idegenné, a tényleges téren a tudati tér, az emlékezés-felejtés terei és a képzelet világa kerekednek felül .

Végül Brenner János A szabadkai magyar lakosság (anya)nyelvi tudatá-nak vizsgálata a magyar nyelvű média összefüggésében című dolgozata zárja az összeállítást . Az írás a vajdasági magyar média nyelvi szerepére össz-pontosítva a nyelvhasználat és nyelvtervezés különböző kérdésköreit járja körül . A dolgozatban bemutatott kérdőíves vizsgálat a tömegtájékoztatási eszközök kontextusából kiindulva a szabadkai magyar lakosság anyanyel-vi tudatára fókuszált . A szerző olyan lehetőségeket vesz számba, amelyek a vajdasági magyarok anyanyelvhasználatának megóvására irányulnak . A

32

kérdőív tematikus egységei a magyar nyelvhez való kötődésre, a szerb és a magyar nyelvvel kapcsolatos kérdésekre, a magyar nyelv és a média kap-csolatára, illetve a magyar nyelv helyzetére és jövőjére irányultak . Az egyes kérdésekre adott válaszok elemzéséből kiderül, hogy a válaszadók legna-gyobb hányada az oktatás színvonalának növelését, illetve több művelődési esemény lebonyolítását tartja a legfontosabbnak, amelyekkel megőrizhe-tő a magyar nyelv . A vizsgálat végkövetkeztetése szerint nyelvstratégiai szempontból nagyon fontos lenne legalább egy Vajdaság-szerte fogható, dominánsan standard nyelvváltozati mintát sugárzó regionális televízió, helyi szinten pedig legalább egy kis hatósugarú rádióadó üzemeltetése .

33

� Szarvas Melinda

Nélkülözött profik, nélkülözhetetlen dilettánsok

A dilettánsok Szenteleky Kornél által kijelölt meghatározó szerepe az 1920-as évek végén szervezõdõ magyar vajdasági irodalomban

„A dilettáns állandó aktivitásban van. A dilettáns az igazi perpetuum mobile.”1

(Karinthy Frigyes)

Nem sok dilettánsokkal foglalkozó irodalomtudományi s különösen irodalomtörténeti szöveg létezik, maga a meghatározás is elsősorban az irodalmi esztétika körébe sorolódott .

A téma irodalomtörténeti vizsgálatának mellőzésére két ok is kínál-kozik: egyrészt a dilettánsok többnyire a mindenkori jelen problémáit okozzák . Nemhogy irodalomtörténeti szerepükre nem irányul figyelem, de még egy-egy róluk szóló történeti (irodalmi) munkában is a saját kor dilettánsait szokás keresni . Hogy ez mennyire kézenfekvő befogadói mód, jól mutatja annak a regénynek a korabeli recepciója, melyet a magyar iro-dalomban az első dilettánsról szóló regénynek szokás tartani . Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című első regényéről Schöpflin Aladár írt Nero, a dilettáns címmel . A kritikai kiadás szerint a regényről ez a harmadikként megjelent szöveg, de az első olyan, ami a dilettánst emeli középpontba – mint kortárs ismerőst . Ahogy Schöpflin írta, a dilettánst a magyar író különösen jól ismeri, „itt a sokszor előkelő állást elfoglaló s minden igaz tehetségre – így szerepel a kritikai kiadásban (ettől még lehet, hogy akkor ott 1921-ben elírták), gyűlölködő acsarkodó dilettánsok klasszikus hazájá-ban” .2 A Kosztolányi-regénynek már a húszas években megfogalmazódott az a közismert értelmezése, ami szerint a dilettáns, őrjöngő főhőst Szabó Dezsőről mintázta Kosztolányi .

1 „A zseni és a dilettáns. Karinthy-Lengyel-párbeszéd, ahol szó esik a színpad szabadságá-ról.” Jegyezte: Fazekas Imre . Pesti Napló, 1928 . okt . 14 . 18 . Idézi: Fráter Zoltán, Karinthy, a városi gerilla. Budapest, Holnap Kiadó, 2013 . 126 .

2 Schöpflin Aladár, Nero, a dilettáns. Szózat, 1921 . dec . 11 . 12 .

34

A másik ok, ami miatt a dilettánsok irodalomtörténeti szerepét nem szokás vizsgálni, az, hogy létjogosultságuk eleve megkérdőjelezett, vagyis a dilettánsoknak nincs helye sem az irodalomtörténetben, sem a kánon-ban, amelynek – egyes definíciók szerint – egyik feladata (vagy következ-ménye) épp az, hogy az „értéktelent” elfelejtesse . Az Alföld folyóirat 2013 . évi márciusi számában, melyet az irodalomtörténeti felejtés és felfedezés vizsgálatának szenteltek, Szilágyi Ákos írta, hogy „a feledés azonban – köztudomásúlag – jótékony is lehet, méltó jutalma a percíróknak és perc-irodalomnak, a bóvlinak, a giccsnek, a dilettantizmusnak és kontárkodás-nak (ilyenkor »borul a feledés jótékony fátyla« erre vagy arra a műre vagy szerzőre) .”3 E szigorú ítélettel szemben józanabb és megfontolandóbb az, amit Szilágyi Márton írt ugyanebben a lapszámban, miszerint „az iroda-lomtörténet nem egy »best of« típusú válogatás, hanem a koncepció néző-pontjából tűnnek föl jelentőségtelinek bizonyuló [szerzők és] szövegek” .4 Ezen elgondolás mentén állítom azt, hogy a dilettánsok jelenléte (különö-sen egy-egy irodalomtörténeti helyzetben) nem feltétlenül átkos .

A fogalom eddigi meghatározásait vizsgálva alapvető megállapításnak tűnik, hogy ez a definíció egyáltalán nem statikus; inkább körülírható, semmint megállapítható, kit, mikor, miért is neveznek dilettánsnak . Ami nem is meglepő, elvégre a mindenkori irodalmi élvonal is más-más szem-pontok alapján alakul a különböző korokban, a dilettánst pedig rendre ehhez viszonyítva próbálták definiálni . Az írók szakmai önértelmezését, „író-tudatát” a dilettánsok erősítik is azáltal, hogy mint hozzá nem értők, a hivatásos és tehetséges írókkal szemben pozicionálódtak – nyilván nem önszántukból . Ha azonban a dilettáns fogalma kikerül ebből a viszonyítási rendszerből, és önmagában esik vizsgálat alá, hamar fény derül arra, hogy igenis vannak általános jellemzői a dilettáns csoportoknak, s ez egyáltalán nem a hozzá nem értés vagy az alacsony esztétikai értékű mű létrehozása lehet csak . Jelen tanulmányban ezt az általánosan megállapítható jellem-zőt igyekszem megragadni, s ebből kiindulva mutatom be a dilettánsok meghatározó szerepét az 1920-as évek végén szerveződő magyar vajdasági irodalmi közegben . A dilettáns fogalmát nem kívánom újradefiniálni, ám a meghatározás során a hangsúlyt mindenképpen máshova helyezem az eddig szokásoshoz képest .

A dilettáns esetében már maga a fogalomtörténet is rögtön két szálon indul, leggyakrabban egy olasz, illetve egy francia eredetre szokás hivat-

3 Szilágyi Ákos, Oblivio litterarum: Se rendek, se trendek: totális felejtés a poszt-kánoni korban. Alföld, 2013/3 . 94 .

4 Szilágyi Márton, Vannak változások: Az elfeledés és felfedezés műveletei az irodalom-történetben. Alföld, 2013/3 . 67 .

35

kozni .5 Előbbiről Kardeván Lapis Gergely írt ekképpen: „[a] fogalom egy nemzetközi szócsalád tagja, melynek eredete a 16 . századi olasz »dilettante« alakra vezethető vissza, amelyet közzé tett műveiken a nemesi rangú ze-neszerzők biggyesztettek a nevük után, mintegy mentegetőzés gyanánt, hogy nem a megélhetés végett, pusztán »per diletto« [kedvtelésből – Sz . M .] komponálnak .”6 A szónak ez az olasz eredete (annak ellenére, hogy a dilettáns szerzők sajátos, a hivatásos írókétól eltérő motivációját érzékle-tesebben mutatja) a ritkábban említett, ellenben a francia, XIX . századi szótárakból ismerhető használat gyakrabban kerül elő . E szerint a dilettáns elsősorban műkedvelőt, művészetkedvelőt jelentett, s csak későbbi jelen-téseiben rögzült az az elítélő jelleg, ami a mai használatnak is megfelelően a hozzá nem értő amatőrre utal .7 A fogalom időnkénti tisztázgatása során épp a most is említett szinonimáktól való elkülönbözés is hangsúlyozódik: a dilettáns e fogalomfinomítások szerint tehát nem egyenlő a műkedvelő-vel és az amatőrrel sem .8 A meghatározások közti gyakran valóban csak árnyalatnyi különbség akkor érzékelhető leginkább, ha ugyanezeket nem irodalmi területeken jelen lévő személy vagy csoport megnevezésére hasz-nálják . Különösen érzékletes például a dilettáns és az amatőr színház közti különbség, de megint csak mást jelent műkedvelőnek és/vagy dilettánsnak lenni a képzőművészetben, s egészen sajátos jelentősége van a dilettán-soknak a néprajzi kutatások számára . Az eddigiek alapján azonban az is nyilvánvalónak tűnik, hogy nemcsak tudományterületenként más a jelen-tése a dilettánsnak és a jelentősége azoknak az embereknek, akikre ez a megnevezés utal, de koronként is .

Mind az olasz, mind a francia szóeredetet tekintve, ami ezeknek az eredeti fogalommagyarázatoknak az egyik alapvető megállapítása, az a dilettáns irodalmi konvencióktól való függetlensége, kívülállósága . Ezzel lehet összefüggésben az a már említett tény, hogy dilettáns szerző név sze-rint igen ritkán marad meg az irodalomtörténeti emlékezetben, s emellett a vezető irodalmi körökkel való viszony is azt erősíti, hogy a dilettánsok nem egyénenként meghatározók, hanem mint „csoport a csoportban” . S ekként

5 Richard Hibbitt, Dilettantism and its Values: From Weimar Classicism to the fin de sièlce. Legenda, Oxford, 2006 .

6 Kardeván Lapis Gergely, Ha úr ír = Pázmány nyomában: Tanulmányok Hargit-tay Emil tiszteletére. Szerk . Ajkay Alinka, Bajáki Rita . Vác, Mondat Kft ., 2013 . 232 .

7 Kovács Ilona, Dilettánsok az irodalomban (eKönyv) . Fapadoskönyv .hu, 2013 . no-vember 12 . static2 .lira .hu/upload/M_28/rek3/406016 .pdf (letöltve: 2013 . okt . 8 .)

8 Leszkovszki Anna, „…s zokog a tűnő végtelen…” A bennünk élő dilettáns költő . Bárka, 2010/5 . 49–51 .

36

figyelve jelenlétüket az irodalomtörténetben, a dilettáns szerzőknek továb-bi nagyon fontos, alapvető, közös jellemzőjük válik megragadhatóvá .

Értelmezésem szerint a dilettáns szerzők nagyarányú megjelenése mindig valamilyen, az irodalmi működésben bekövetkezett változást je-lez (mely lehet társadalmi, intézményi vagy művészi jellegű változás) . A már korábban idézett Kardeván Lapis-szövegben az első ilyen társadalmi változásként jelenik meg az addig merev, művészek és megrendelők közti viszony átjárhatóvá válása, ami lehetővé tette, hogy utóbbiak is alkotók-ként tűnjenek fel, immár akár saját maguk szórakoztatására .9 Az irodalmi közegben a megkülönböztetés szándékával dilettánsnak nevezett szerzők számának időnkénti megnövekedése rendre összeköthető ilyen változással, de a dilettáns szerzőket okolták a változásért (többnyire esztétikai romlás-ról és az irodalmi színvonal eséséről, az irodalom válságáról beszélve), s nem fordítva . Pedig utólag azt lehet mondani – és ezt támasztja majd alá a későbbiekben részletesen bemutatott vajdasági példa is –, hogy a dilet-táns szerzők sok esetben valami újnak a kezdetét jelzik (és nem okozzák!), anélkül, hogy erről a kezdetről bármilyen értékelést adnának, vagy műveik által nyújtanának . Ilyen változás volt például a női irodalmi emancipáció . Magyarországon a XIX . században még leginkább a női szerzők jelzője volt a „dilettáns” mint alacsony vagy értékelhetetlen színvonalat képviselő-ké . Más típusú, de szintén radikális változás volt az emigrációs léthelyzet tömeges megtapasztalása, melyről Ferdinandy György nyilatkozott igen érzékletesen, miszerint „[m]inden talajtalanság, tehát minden emigráció a dilettantizmus, főként pedig a grafománia – a szófosás – melegágya” .10 Eh-hez hasonló a trianoni határmódosítások által elcsatolt magyar területek irodalmának létrejötte is . Más jellegű, de ugyancsak az irodalomra is ki-ható, dilettánsok nagyszámú jelenlétét maga után vonó változás bizonyos politikai ideológia irodalmi térnyerése . S talán a legutóbbi újdonság, amire az írószakma figyelmét szintén a dilettánsok tömeges jelenléte hívta fel: az internet széles körű irodalmi használata . Míg irodalmárviták sora zajlott az internetes publikálás lehetőségéről és értékéről11, addig dilettáns szerzők már rég nagy számmal kezdtek alkalmazkodni az új irodalmi létformához . Talán ez utóbbi példa is jól mutatja, hogy egy-egy változás jelzése mellett, ami a dilettáns szerzőket alapvetően jellemzi, az a reakciókészség .

Mindegyik itt említett változás egy új irodalmi tér megnyitását, meg-nyílását eredményezte, amely nem feltétlenül jelentette ennek az új térnek

9 Kardeván Lapis, i. m . 232 .10 Ferdinandy György, Szomorú szigetek . Budapest, Pesti Szalon Kiadó, 1992 . 84 .11 Legutóbbi összefoglalásként lásd: Braun Barna, Az irodalom halálához: Kritikai

ítélet és a Facebook-lájk . Alföld, 2013/10 . 76–81 .

37

a megmaradását is, legnyilvánvalóbban a politika irodalomra gyakorolt nyomása tekinthető időszakos térnyitásnak . Egy-egy ilyen változás lehe-tőséget jelent(ett) új írói identitások kialakulására, s az is egyértelműnek tűnik, hogy ezekre a változásokra nem csak a pejoratív jelzőként értett dilettáns reakciók érkeztek . Sőt, a vajdasági irodalom megteremtését szor-galmazó Szenteleky Kornél munkáját vizsgálva a dilettáns egy felvehető magatartásnak is tekinthető . A határmódosítások által kétségtelenül elő-idézett változásra Szenteleky nagyon fontos felismerése nyomán dilettáns-ként reagál: határozottan és tudatosan leválasztja a dilettáns fogalmáról a már a húszas–harmincas években is elsődleges jelentésként elfogadott negatív esztétikai értékítéletet, és a dilettánsokat – magát is közéjük so-rolva – olyan, az új helyzetre elsőként reagáló alkotóknak tekinti, akikre éberségüknek (írásom mottójából idézve: aktivitásuknak) köszönhetően elsődlegesen számíthat a magyar vajdasági irodalom megteremtésében .

Ha voltak is írók a Vajdaság területén, ők a trianoni határátrendezésig legfeljebb vidéki szerzőként gondolhattak magukra, s nem egy különálló irodalmi csoport képviselőiként . „Azok, akik a húszas évek elején meg-szólaltak, még a világháborús esztendőkben vidéki íróknak tudták magukat […] .”12 Amikor azonban a térséget elcsatolták, s az ottani magyar nyel-vű kultúra megtartása, így a magyar vajdasági irodalom megszervezése lett a cél, értelemszerűen fontos volt, hogy legyenek szerzők, akiket e csoport tagjainak lehetett tekinteni . Márpedig vajdasági írót kezdetben egyáltalán nem volt könnyű felmutatni, és az erre irányuló kísérletek nem is győzték meg minden esetben a közönséget – főként nem a nem vajdaságit .

A vajdasági irodalom meghatározó költészeti antológiája, a Kéve és az első magyar nyelvű tisztán irodalmi folyóirat, a Vajdasági Írás (mindkettő ugyanannak a szerkesztőgárdának – kiemelten Csuka Zoltán, valamint Szenteleky Kornél – munkája) egyaránt 1928-ban jelent meg . A lapban rendre közölték a kötetről írt – a rovat címe szerint – külföldi beszámolókat és kritikákat, többek között a magyarországi és a többi határon túlivá lett magyar irodalmi közegben megjelenteket is . Az alig pár éve különvált, irodalmi hagyományokkal nem rendelkező vajdasági magyar irodalom máris egy költészeti antológiát tudott összeállítani – a közölt recenziókból és ismertetőkből kiolvasható, hogy ezzel az eredménnyel Vajdaság igen-csak meglepte a környező magyar irodalmi közegeket . Kiknek az írásaiból állhatott össze ez a kötet, ha arról a térségről az első és egyetlen, aki a recenzensek eszébe jutott, az Kosztolányi Dezső? Az Erdélyi Helikonból

12 Bori Imre, A jugoszláviai magyar irodalom rövid története. újvidék, Forum Könyv-kiadó, 1982 . 89–90 .

38

újraközölt szövegben a következő olvasható: „Magyar költő, valamireva-ló, eddigelé alig termett a Bácskában . Kosztolányi Dezső olyan kivétel, amely a szabályt erősíti .”13 Müller Lipót A budapesti „Napkelet” a vajdasági magyar költőkről című beszámolójában egészen hasonlót fogalmazott meg, miszerint „legtovább a Jugoszláviában hallgatott a magyar irodalom . […] A költők, kik békében talaján termettek, nem tudtak gyökeret verni az ott-honi társtalanságban, megnemértésben . A fiatal Kosztolányi Dezső, akit pedig a páratlanul megélt drága gyermekkor költői élménye fűzött hozzá, mint »a rab a börtön udvaráról« úgy vágyott ki »a beteg, boros, bús, lomha Bácskából« […] .”14 Kosztolányi Dezső szerepe az éppen alakuló vajdasági irodalmi közegben meglehetősen összetett – külön vizsgálatot érdemelne, mely mind a fiatal irodalmi csoport, mind az ő szempontjait és korabeli lehetőségeit megmutatja . Annyi röviden is elmondható, hogy Kosztolányi mint a Magyarországon elismert, profivá vált vajdasági származású író ál-landóan visszatérő hivatkozási és közhangulattól függően pró vagy kontra viszonyítási pontja (volt) a vajdaságiaknak . Szirmai Károly a Vajdasági Írást követő Kalangya folyóiratban közzétett szerkesztői koncepcióit bemutató köszöntőjében még 1935-ben is a következőt írta: „A Vajdaságban nem maradt vissza országos hírű író . A magyar irodalom szuboticai származá-sú, legnagyobb íróművésze: Kosztolányi Dezső régóta pesti írónak számí-tott . Csáth Géza még 1918-ban meghalt .”15

Szirmai mondatai két nagyon fontos és érdekes dologra világítanak rá . Egyrészt arra, hogy ezek szerint – kis túlzással – vajdasági írónak az számított, aki élt, továbbá arra, hogy vajdasági író mindezt a Vajdaság te-rületén tette . Irodalmi kapcsolódásokról akkoriban még nemigen lehet be-szélni, ezért valóban a helyhez kötöttségében lehetett legegyértelműbben egységesnek feltüntetni a magyar vajdasági irodalmi közeget, nem pedig egy sajátos irodalmi arculattal . utasi Csaba a Kalangyáról írt kötetében a Bácsmegyei Napló köré gyűlt írók szövegeiből szintén 1928-ban kiadott Vagyunk! című almanachhal kapcsolatban jegyezte meg, hogy annak ösz-szeállítói számára is „a vagyunk puszta ténye a fontos, a kissé egocentrikus önfelmutatás, s éppen ezért nem érzik szükségét egy olyan programnak sem, melynek alapján a leszünk kérdéseivel is szembe tudnának nézni” .16 Ebben a kiadványban több mint hatvan szerző szerepel, ahogy utasi írja, „a legvérmesebb dilettánsoktól kezdve a megtorpant féltehetségeken át egé-

13 Hírek-lapvélemények: Erdélyi Helikon, Vajdasági Írás, 1928/10 . 59 .14 Müller Lipót, A budapesti „Napkelet” a vajdasági magyar költőkről . Vajdasági Írás,

1928/34 . 151 .15 Szirmai Károly, Írói felelősségem . Kalangya, 1935/3 . 162 .16 utasi Csaba, Irodalmunk és a Kalangya . újvidék, Forum Könyvkiadó, 1984 . 14 .

39

szen a jelentősebb […] írókig mindenkit megszólaltat […] .”17 ugyanakkor e későbbi, akár mai, de az almanachhal kortárs ítéletek megfogalmazása során sem lehet elmenni a mellett a tény mellett, hogy a vajdasági irodalom ezekből az antológiákból és folyóiratokból nőtt ki, amelyek létrehozásához kéziratok és szerzők kellettek . Kisebbségi léthelyzetben (s ez nem feltétle-nül kell, hogy politikai kisebbségi helyzetet jelentsen, a korábban említett változások során először mindig valamilyen kvázi kisebbségi irodalmi cso-port alakult ki, legyen szó például a nőirodalom intézményesüléséről, vagy az emigráns sors nagyszámú megtapasztalásáról stb .) a dilettánsoknak, elsősorban a tömeg illúziójának megteremtésében vannak elévülhetetlen és letagadhatatlan érdemeik . Egy-egy irodalom kialakulásához azonban nem csak szövegek, de jó szövegek és szerzők kellettek . Erre épp a fiatal vajdasági irodalom egyik dilettáns szerzője, Gergely Boriska hívta fel a fi-gyelmet, aki a vajdasági írók összegyűjtéséről a következőt írta: „Így aztán kiderül, hogy vannak vajdasági írók, de nem derül ki, hogy van vajdasági irodalom . (Erre nem igazán jut idő .)”18 Két fontos műveletről van tehát szó: írókat, majd pedig irodalmat kellett (elő)teremteni .

A trianoni határmódosításokat követően szerveződő magyar vajdasági irodalom irányait Szenteleky Kornél azzal jelölte ki, hogy ő a dilettáns fo-galmából fentebb is kiemelt kívülállóságot, az irodalmi konvencióktól való függetlenséget jelölte meg előnyként, olyan körülményként, amelynek elfo-gadása szerinte segíthette az önálló magyar vajdasági irodalom megterem-tését . Következő soraiban meglátásom szerint a magyar vajdasági szerzők szükségszerű dilettáns voltát hangsúlyozta, mely jelző az ő értelmezésében nem értékítéletet, hanem egy vállalandó magatartásformát jelentett . „A mi tarisznyánkban sohasem volt arany, kincs, súlyos emlék, amit kidobálhat-tunk volna . Mi csak most kötöttük fel tarisznyánkat, nekünk csak jelenünk van, ezért járunk könnyen, kötetlenül . A tradíció és emlék nélküli emberek progresszívak, frissen és messzire menetelnek . Tekintetük a messziséget keresi, és könnyen átsiklik nyelvi, nemzeti elkülönödéseken .”19

Arról természetesen szó sincs, hogy Szenteleky akár mint szerkesztő ne tett volna különbséget a magyar vajdasági irodalom első írói között azok esztétikai teljesítménye alapján . Mégis, az, hogy valaki dilettáns, nem feltétlenül jelentett teljes elutasítást és lenézést az 1920-as évek Vaj-daságában, „elvégre ahhoz is tudás és intelligencia és tehetség kell, hogy valaki akár mint dilettáns is meg tudja állani a helyét az irodalomban” .20

17 Uo . 14 .18 Gergely Boriska, Vajdasági Írók . Bácsmegyei Napló, 1926 . nov . 21 . 20 .19 Szenteleky Kornél, A vers a Vajdaságban . Vajdasági Írás, 1928/43 . 439 .20 Bm, Ki az író? Bácsmegyei Napló, 1924 . márc . 16 . 9 .

40

A „bm” monogram alatt a Bácsmegyei Naplóban megjelent megjegyzés-hez hasonlót Szenteleky Kornél is megfogalmazott egyik Fekete Lajosnak címzett levelében . Ő Csányi Endréről nyilatkozott a következőképpen: „Istenem: dilettáns . Nem rakétázó tehetség, de dilettantizmusában van intelligencia és becsületesség […] .”21 Látható, hogy a dilettáns Szenteleky szóhasználatában is a korban uralkodó értelmezéshez igazodva inkább a kevéssé tehetséges szerzők jelzője volt, ám ezzel együtt is kijelentette, hogy „a dilettantizmus kérdése mai körülményeink között nem időszerű”22 Mégpedig éppen azért nem lehetett az, mert az akkor még rendkívül kicsi irodalmi közegből, Szenteleky jól látta, nem lehetett esztétikai indokok alapján rostálni . Noha a Vajdasági Írás szerkesztésének elvállalásán töp-rengve Csuka Zoltánnak még így vallott 1928 februárjában: „kicsit kedvet-len is vagyok arra, hogy harcot kezdjek a kiskorú kékharisnyákkal, a költővé ütött tehetségtelenségekkel, akik – tekintve, hogy a nagytőke protektorátu-sát élvezik – mégis csak erősebbek, mint mi”23, véleménye, nem függetlenül épp a szerkesztői tapasztalataitól, ugyanez év októberében már a következő volt: „kevesen vagyunk és ezért egy-két dilettánsnak mégis csak meg kell bocsájtanunk” .24 Szenteleky belátása szerint tehát kényszerű együttműködés vált szükségessé a kevés hatékony és kiemelkedő irodalmi személyiség és a dilettáns környezet között ahhoz, hogy a magyar vajdasági irodalom olyan meghatározó orgánumai, mint az első ottani magyar folyóirat, a Vajdasá-gi Írás létrejöhessen, s később alapot adhasson a már komolyabb irodalmi (esztétikai) presztízzsel bíró Kalangyának . A magyar vajdasági irodalom megszervezésének körülményeit vizsgálva úgy tűnik, a dilettánsok nem ki-szorítandó, vagy kiszorítható réteget képviseltek, hanem partnerként kellett elfogadnia őket az akkori irodalomszervezőknek . Ez a felismerés alapjaiban módosíthatja a dilettánsok irodalomtörténeti szerepének értékelését . A ma-gyar vajdasági irodalom történetének legalapvetőbb kérdései nem válaszol-hatók meg a dilettánsok szerepének figyelembevétele nélkül . Jelen tanul-mány eddigi részében azt a kérdést igyekeztem inkább körüljárni, hogy „ki dilettáns”, ám egyre inkább a húszas évek Vajdaságára irányítva a figyelmet, az indokolt kérdésnek sokkal inkább az tűnik: „ki nem dilettáns?”

21 Szenteleky Kornél irodalmi levelei 1927–1933. Kiad . Bisztray Gyula, Csuka Zol-tán . Zombor–Budapest, Szenteleky Társaság, 1943 . 93 .

22 Szenteleky Kornél, Irodalmunk problémái = Sz . K ., Új lehetőségek – új kötelességek. Egybegyűjtött tanulmányok, kritikák, cikkek II. (1931–1933). Kiad . Bori Imre . újvi-dék, Forum Könyvkiadó, 2000 . 120 .

23 Szenteleky Kornél irodalmi levelei 1927–1933. Kiad . Bisztray Gyula, Csuka Zol-tán, Zombor–Budapest, Szenteleky Társaság, 1943 . 61 .

24 Uo. 93 .

41

Az már talán az eddig elmondottak alapján is világos, hogy a fiatal vajdasági irodalom keretein belül nem ugyanazt jelentette dilettánsnak lenni, mint pl . ugyanabban az időben Magyarországon, akár a Nyugat írói között . Ha a dilettáns az, aki olyat művel, amihez nem ért, akkor a vajda-sági irodalom megszervezői e szempontból is dilettánsoknak tekinthetők, elvégre a történelmi események következtében a Vajdaságban minden ma-gyar irodalmár olyasmit volt kénytelen csinálni, amihez nem értett, amit azelőtt nem csinált, mert nem kellett csinálnia . A határmódosítást köve-tő kisebbségi magyar irodalmi élet beindítására nem volt bevett módszer, ezért az új helyzetben a korábban érvényes fogalmakat és szempontokat nem lehetett kritikátlanul érvényesíteni . Ebből következően igazat kell adni Szentelekynek abban, hogy ott, ahol mindenki dilettáns, ott senki sem az . Vagyis a fiatal magyar vajdasági irodalomban nemcsak a szépírók köreiben, de az őket épp kordában tartani igyekvő kritikusok között és az őket olvasó közönség köreiben egyaránt sok volt a dilettáns . Annak felismerését követően, hogy a korabeli vajdasági olvasók is műveletlenek és felkészületlenek voltak, nagyon sok programszerű írás sürgette az olva-sókörök megszervezését, a tudatos közönségnevelést .25 Ebbe beletartozott az irodalmat támogató mecénások okítása és terelgetése is, ugyanis az első folyóiratokat többnyire pénzzel rendelkező dilettánsok segítették megje-lenéshez, akik amúgy az általuk támogatott lapot nem olvasták . A tisztán irodalmi lapként megélni kívánó orgánumok tehát a civil olvasó hiányával is küzdöttek – kis túlzással, aki az irodalom iránt érdeklődött, az írt ezek-be a lapokba, nem író olvasó nem nagyon maradt .

Szenteleky azonban ezt a hozzá nem értést is másként értelmezte, az irodalomteremtés nehéz feladataihoz sokkal adekvátabb módon . Megfo-galmazása szerint a dilettáns nem nem ért ahhoz, amit csinál, hanem épp hogy mindenhez ért . Szentelekynél a dilettáns érdekes módon, de jogosan meghatározott szinonimája a mindenes . Sz . K . szignóval A Mi Irodalmunk egy 1931-es számában A kultúra mindenesei című írásában fejtette ki leg-nyíltabban ezt a nézetét . „A mi kulturális életünkben is a szükség ilyen mindeneseket teremt . Sajnos, nincs módunk arra, hogy szakmunkásokat neveljünk, nagyon is szegényes viszonyaink ilyen faktumokat termelnek ki magukból . […] Sokaknak ez a jelenség talán visszatetsző, mert legelőször a sekélyességet, a fölületességet látják meg a mindenességben, és nem tud-ják értékelni a munka meg a tehetség sokféleségét . Bizony, a mi kulturális életünkben nem lehet elmélyedni egy szakban, specializálódni egy bizo-

25 Pl . A kultúra egysége. Bácsmegyei Napló, 1922 . jún . 1 . 1 .; A kultúra és a kenyér harca: Drága az iskola, nő az analfabetizmus . Bácsmegyei Napló, 1922 . szept . 9 . 2 .

42

nyos munkakörben . A tennivalók sokasága faktótumokat, mindeneseket követel . A lírai költő kritikus lesz vagy esztétikus, esetleg népművelés-sel foglalkozó író, ha a szükség úgy kívánja . A vérbeli novellista verset ír vagy fordít, mert annak szükségét érzi . Az elhivatott regényíró nyelvészeti problémákkal foglalkozik, a hivatásos szociológus esztétikai értekezést ír, ha az események ezt tőle megkövetelik .”26 A jelen írásban korábban már emlegetett Gergely Boriska is ilyen mindenese volt a vajdasági irodalom-nak, ő a drámai jelenetek, a kisregények és versek mellett szintén írt kri-tikákat is . Szenteleky a mindenesek hasznosságát, ahogy korábbi megfo-galmazásában a dilettánsok nélkülözhetetlenségét, szintén csak a kivételes irodalmi szituációban találja megállapíthatónak, hangsúlyozva, hogy a régi definíciókon lazítani kell az új irodalmi közeg megteremthetőségé-nek érdekében . „A türelmetlen kérdezősködőket, az elégedetlenkedőket arra kérjük, hogy tekintsék át a kulturális tennivalók végtelennek látszó ugarát, és lássák be, hogy annak megművelésére mindenesek valók és nem szakmunkások, mert akkor alig lenne valami is elintézve . A régi, alapos-ságot követelő mentalitásból engedni kell, és meg kell becsülni a mindenes sokoldalúságát, nem pedig a sokoldalúság elmaradhatatlan velejáróját: a felületességet gáncsolgatni .”27

A türelmetlen kérdezősködők, akiket Szenteleky ebben a szövegében türelemre intett, az új irodalmi helyzetet fel nem ismerő, ahhoz alkalmaz-kodni nem tudó kritikusok, akik Szenteleky Kornél irodalmi programjá-ban és szerkesztői koncepciójában nem láttak mást, csak olyan elvtelensé-get, ami teret adott a tehetségtelen szerzőknek és az ő esztétikai-poétikai szempontból korszerűtlen műveiknek . Az kétségtelenül jogos megállapí-tás, hogy a negatív jelzőként értett dilettáns szerzők és szövegek jelenlété-ért egy-egy folyóiratban az adott lap szerkesztői és kritikusai a felelősek . Ez alól a felelősség alól Szenteleky maga sem kívánt kibújni, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a megváltozott irodalmi közegben a kriti-kának is változnia kell . Az új körülmények között nem lehet a régi szem-pontok alapján bírálni . A húszas években és még a harmincas évek elején is a Vajdaságban egymást érték a kritika működéséről vagy épp annak hiá nyáról szóló viták . Hogy érthető legyen, Szenteleky kritikáról alkotott elképzeléseit milyen előzmények formálták, az egyik legelsőt vázolnám fel röviden, mely 1922-ben zajlott a Bácsmegyei Naplóban Haraszti Sándor és Dettre János között .

26 Szenteleky Kornél, A kultúra mindenesei = Sz . K ., Új lehetőségek – új kötelességek. Egybegyűjtött tanulmányok, kritikák, cikkek II. (1931–1933). Kiad . Bori Imre . újvi-dék, Forum Könyvkiadó, 2000 . 56–57 .

27 Uo. 58 .

43

Haraszti Sándornak Irodalompolitika címmel jelent meg az a szövege, melynek elején a következő olvasható: „Legyünk egyszer már őszinték, ne rösteljük és valljuk be, hogy az utódállamok magyarságának irodal-mi élete ma bizony szegény, sivár és – tehetségtelen . […] A történelmi kényszerűségből Budapesttől elvágott magyarság lelkében, 1919 óta ki-alakult egy egymástkereső, befelé élő fajtabeli közösség, amely elnéző a hibákkal szemben, és jóakaratulag mindent szentnek lát, ami magyarlakta földről, magyar gondból, magyar szívből szakad föl. […] Mi a teendő tehát? Semmi egyéb, mint becsülje meg magát az illetékes irodalomkritika, vegye elő azokat a művészi elveket, amiket szegre akasztott, vegye elő és alkal-mazza őket becsületesen . […] Az okos irodalompolitika: becsületes kritika kontrolljával a tehetségek segítése, utjaik megtisztitása, a dilletantizmus sakkbantartása, az irodalom atmoszféra megteremtése […] .”28 Dettre Já-nosnak az erre az írásra érkezett eszmefuttatása a következő sokat idézett mondattal kezdődik: „Vajdasági irodalom nincs, vajdasági irodalmat te-remteni kell .” S így folytatta a szerző: „Ám az irodalomteremtésnek, ha van módja, mi a módja? Az-e, hogy […] magunkra erőltessük a kérlelhe-tetlenség szempontjait, amikkel ki tudjuk üzni – ahogy eleink mondták – az irodalom szentelt berkeiből a hivatottság nélkülieket? […] Vagy az-e, hogy melengessünk minden tehetségpalántát, biztatgassunk és szeressünk, szeressünk, szeressünk mindenkit, akin a tehetség istenszaga megérző- dik […] . Mert azzal tisztában kell lenni, hogy aki irodalmat akar élet-re hívni, annak nem az Arany Jánosokra kell várnia, hanem a zsengék mellé kell állnia bátoritóul és karóul .”29 Amit Haraszti hiányolt tehát, az a dilettáns szerzőkkel szembeni határozott, elutasító fellépés, ám ő – az irodalomszervezés munkálatain kívül helyezkedve – nem mérte fel azt, hogy mi és ki is maradna vajon íróként ebben a fiatal irodalmi közegben, ha az általa javasolt következetes és szigorú esztétikai és poétikai elveket követő kritika érvényesülne? Dettre János és később Szenteleky Kornél viszont pontosan tudta, hogy nem sok szerző érné el a Haraszti által ál-lított mércét, ami azt is jelentené, hogy nem lenne kiknek a részvételével és jelenlétével elindítani az önálló magyar vajdasági irodalmat . Vagyis „a szigorúak, a meg nem alkuvók, a kritikai válogatás szószólói az írói mi-nősítést olyan magas szellemi censushoz kívánják kötni, hogy annak kér-lelhetetlen alkalmazása az irodalmi társaság abortuszával volna egyértel-mű .”30 A Bácsmegyei Naplóban olvasható, hogy „mindenekelőtt termés kell

28 Haraszti Sándor, Irodalompolitika. Bácsmegyei Napló, 1922 . dec . 10 . 10 .29 Jean Jeudi, Irodalompolitika. Bácsmegyei Napló, 1922 . dec . 13 . 2 .30 Irodalom és kritika. Bácsmegyei Napló, 1924 . febr . 10 . 10 .

44

ahhoz, hogy azt rostálhassuk” .31 A dilettánsok adták azt az első irodalmi csoportot, amit az új közeghez adekvát módon megtalált szigorú kritikai eszközökkel idővel esztétikai értelemben is irodalmivá lehetett alakítani .

Noha az imént idézett megállapítás 1924-ben megjelent, Harasztit lát-hatóan nem győzte meg a kritika engedékenységének fontosságáról, így 1929-ben, ezúttal már Szentelekyvel, újabb vitára került sor . Haraszti akkor ekképpen kezdte véleményét: „még a vakok és világtalanok előtt is világos […]: a magyar kritika […] milyen szomorúan elvtelen és dilettáns majdnem méltó ahhoz az irodalomhoz, amelyet prédának kapott .”32 Szenteleky a vá-laszában már nem a kritikáról, hanem a kritikusokról beszélt: „A kritika mineműségére tehát teljesen közömbös dolog, hogy a kritikusnak van-e [elve] . Még az is közömbös, hogy a kritikus tanár, szatócs, rímfaragó, vagy sóhivatalnok volt-e azelőtt […] .”33 Ez egybecseng a korábban bemutatott mindenes szerep fontosságáról írt gondolataival, valamint azzal a felisme-réssel, hogy a kritikusokat is, a szerzőkhöz hasonlóan, ki kellett nevelni . Szintén a Naplóban közölt gondolat szerint tehát „azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy nemcsak irodalmunk van alatta a nagy kulturális közpon-tok színvonalának, hanem kritikusaink felkészültsége is” .34

ugyanakkor nemcsak eddig recenzióírással nem foglalkozó szerzők-nek kellett kritikussá válniuk, Szenteleky a Haraszti Sándorhoz hasonlóan már aktív és értő kritikusoktól is a határmódosítás előttitől eltérő hozzá-állást, másfajta szempontokat várt el . A kritikusoktól ugyanazt a reakciót, az új helyzet felismerését várta el, amint aminek köszönhetően nélkü-lözhetetlennek ítélte a dilettánsokat, a változásokra elsőként reagálókat . 1932-ben A Mi Irodalmunk című lapban megjelent programadó esszéjében fejtette ki meglátásait . „Valóban úgy áll a dolog, hogy az irodalmi öntudat, egy irodalmi irány vagy mozgalom lelke és gerince sokkal hamarabb fej-lődik ki, mint az öntudatos kritika . A kritikus minden új jelenség, irány és megmozdulás előtt zavarban van . Először persze megkísérli régi mé-rőeszközökkel az értékmegállapítást, de így csak kedvezőtlen bírálatot írhat .”35 Nagyon érdekes és nagyon pontos jellemzése ez a kritikusnak; míg a dilettánsokra a gyors reakciókészség jellemző egy-egy új irodalmi

31 Uo. 10 .32 Haraszti Sándor, A nyájas olvasóból kritikus – a kritikusból nyájas olvasó. Vajdasági

Írás, 1929/2 . 63 .33 Szenteleky Kornél, A kritika gáncsolhatósága . Vajdasági Írás, 1929/3 . 173 .34 Irodalom és kritika . Bácsmegyei Napló, 1924 . febr . 10 . 10 .35 Szenteleky Kornél, A helyes kritika = Sz . K ., Új lehetőségek – új kötelességek. Egy-

begyűjtött tanulmányok, kritikák, cikkek II. (1931–1933) . Kiad . Bori Imre . újvidék, Forum Könyvkiadó, 2000 . 89 .

45

változás beálltakor, addig a kritikus rugalmatlanabb, de ez azt is jelenti, hogy – ha lassabban is – de a kritikus, a dilettánshoz hasonlóan ugyancsak reagál az új helyzetre . Szenteleky megjegyzése tehát nagymértékben meg-kérdőjelezi a kritikus objektivitásának és kívülállásának lehetőségét, azt a felfogást, miszerint a recenzens csakis a művel foglalkozna, s a munkája során csak a szövegből indulna ki . A vajdasági irodalomszervező szerint a kritikus ugyanúgy ki van téve a körülmények változásainak, mint a szerző vagy az olvasó, nincs az az örök érvényű szempontrendszer, ami a kritikust felmentené az alól, hogy egy új irodalmi tér megnyílására új szempon-tok szerint reagáljon . „Ma már nincsenek abszolút normák, mindenütt és örökkön érvényes igazságok .”36 Ebből következteti Szenteleky azt a jogos megállapítását, hogy „a kritika, amely igaz és helyénvaló Pesten, hamis és igaztalan lehet Kolozsvárott vagy akár nálunk . A kritikusnak meg kell ér-tenie az új irodalmak helyzetét, azoknak egyéni ízét, fejlődési lehetőségeit, akadályait és sajátos, eredeti értékeit” .37 Vagyis, „ha az irodalom új meg-nyilvánulási formát, új keretet kapott, a kritikusnak is másnak, frissnek kell lennie” .38

Az első világháború lezárását követő határmódosítások által életre hívott új irodalmi közegekben a dilettánsok szerepét, illetve a dilettáns szerepet vizsgálva, az irányadó szempont, melyet követve ez a fogalom teljesebb értelemet nyerhet, a ma is megszokott pejoratív jelentésű jelzőn jócskán túlmutatva, az az új helyzet felismerése és az arra adott reakció . Egy-egy új irodalmi tér megnyílására rendre a dilettánsok reagálnak leggyor-sabban, s ez a reakciókészség az, ami az ő irodalomtörténeti szerepüket annak ellenére mutatja pozitívnak, hogy a változások kortárs szakmai átélői esztétikai válságot látnak a dilettánsok tömeges fellépésében . Jelen írásban azt igyekeztem megmutatni egy irodalomtörténeti példán keresz-tül, hogy a dilettánsok hirtelen nagyszámú jelenléte az irodalomban vala-milyen változásra mutat, s az ő reakciójuk lehet útmutató ahhoz, hogy az ezzel a változással megnyílt új irodalmi tér (azzal, amelyből nyílt, egymást kölcsönösen meghatározó viszonyban maradva) idővel önálló irodalmi közegként működőképessé váljon . A dilettánsok szerepét megmutató le-egyszerűsített eseménysor tehát a következő lenne: az irodalmi közegben bekövetkezett változást először a dilettánsok nagyszámú megjelenése jel-zi . A mindenkori kortárs kritikusok előbb még a dilettánsok jelenlétére reagálnak a régi szempontrendszer szerint, majd pedig arra a változásra,

36 Uo. 90 .37 Uo.38 Uo.

46

amire a dilettánsok mutatnak, s ezt követően alakulnak ki az új irodalmi közeghez azok a kritikusi szempontok, melyekkel – egy újabb változás be-következtéig – a dilettánsokat újra vissza lehet szorítani annak érdekében, hogy az újonnan nyílt irodalmi térben esztétikai értelemben is értékelhető irodalom jöhessen létre . Ezek szerint vannak helyzetek, amikor a dilettáns mutatja az utat, nem pedig neki mutatják .

47

� Berényi Emõke

Minoritás és traumatizáltságTrauma által újrakonstruálódó identitások Lovas Ildikó regénytrilógiájában

A vajdasági magyar irodalom a kulturális emlékezet specifikus elemei-re való koncentráltsága és a délszláv háborúkra való reflektáltsága okán ra-dikálisan elkülönböződik más magyar nyelvű irodalmaktól, mivel narratív technikái és tematikus kötődései tekintetében a déli areához, leginkább a posztjugoszláv térséghez tartozó irodalomból veszi mintáit . A regionalitás ebben az esetben „az irodalmi beszédformának az a módja, amely színre viszi a sajátnak az idegenben és az idegennek a sajátban való dialógusát” (SZIRÁK 2000: 54) . Így válik a vajdasági magyar szerző többszörösen kisebbségivé: Szerbiában etnikai tekintetben kizárólag a minoritárius dis-kurzus részét képezi, az egyetemes magyar irodalomban pedig szintén a perifériára szorul, tehát két irányból is a provincializálódás veszélye fenye-geti . Legnagyobb esélye azonban szintén ez lehet, hiszen sajátos helyzeté-nek köszönhetően közvetíthet a partikularitás és az univerzalitás között, azaz hozzájárulhat a közöttük lévő ingamozgás artikulációjához (vö . FA-RAGÓ 1998) . A kortárs vajdasági magyar prózairodalom egyes szerzői ezt úgy kísérlik meg, hogy szövegeik narrátorai rendszerint posztkoloniális szubjektumként jelenítik meg magukat: olyan egyénekként lépnek fel, akik modus vivendiként sajátítják el a mimikrit, ami hibrid identitás létrehozá-sával jár . Az elbeszélő tevékenysége álcázás: célja az alárendelt szerkezet kijelentővé tétele, vagyis a hatalmi struktúrák kijátszása (IRIGARAY 2002: 483–490) . Ennek a metódusnak a példái lelhetők fel Lovas Ildikó-nak a detraumatizációs aktusok okán trilógiaként is felfogható, 2006 és 2010 között megjelent regénysorozatában, melynek darabjai a Kijárat az Adriára, a Spanyol menyasszony és A kis kavics . Előadásomban az ezekből a konkrét, tranzitív irányultságú, erőteljesen referenciált textusokból kivo-natolható, háborús traumák mentén megképződő identitásmódosulásokról kívánok beszámolni .

48

Dominick LaCapra a hiány és a veszteség éles elkülönítése révén felté-telezi a strukturális és a történelmi trauma létezését . Mivel a továbbiakban ez utóbbival fogok foglalkozni, fontosnak tartom, hogy a trilógia ilyen te-kintetben irregulárisnak tűnő második részét, a Spanyol menyasszonyt el-helyezzem ebben a koordináta-rendszerben . Az ebben a regényben artiku-lálódó abjekciós traumaképzetek ugyanis strukturális szinten vetítődnek ki . „A strukturális trauma kapcsolatban áll a transzhistorikus hiánnyal (az eredet hiányával vagy az eredetnél fellépő hiánnyal), és ez eltérő divato-kat hozhat létre: a másiktól (anyától) való szeparáció fogalmait, az átlépést a természetből a kultúrába, a preödipuszi és a preszimbolikus betörését a szimbolikusba, a nyelvbe való belépést, a reálissal való összeütközést, a saját fajunktól való elidegenedést, a Dasein szorongásvezérelt kitaszí-tottságát, az apória elkerülhetetlen megjelenését, az eredendő melanko-likus veszteség konstitutív természetét a szubjektivitásban és így tovább” (LACAPRA 2006: 90) . A Spanyol menyasszonyban jelentkező, tipikusan női léthelyzetek ilyen strukturális traumákat feltételeznek .

A történelem a trauma perspektívájában újraszituálódik, hiszen a tra-uma megértése a történelem újrafelfedezésével kezdődik (l . HERMAN 2011: 14) . A múlt percipiálásának egyik módozataként számon tartott, Jörn Rüsen-i értelemben vett katasztrofális történelmi tapasztalat olyas-fajta liminalitás-élménnyel jár, amely nem engedi meg, hogy egy koherens értelmet hordozó narratívába lehessen belefoglalni (RÜSEN 2004: 13) . A traumatikus esemény nem integrálható problémátlanul valamilyen már adott identitásképző és alátámasztó elbeszélésbe, mivel megtörténte ele-ve megkérdőjelezi egy ilyen, orientáló funkciójú narratíva létjogosultságát (l . KISANTAL 2006: 26) . A Kijárat az Adriára Mészöly-mottója („Mára inkább nyomozónak nevezem magam, mintsem írónak .”) olyasfajta elbe-szélői attitűdöt implikál, mely a narrátor világértelmezésének metafizikai objektivizmust kielégítő alapkategóriájává avatja az abszolút igazságot . A háborús hátországban viszont éppen ennek az értéke degradálódik a leg-gyorsabb ütemben: „Az idő múlásával azt a legnehezebb megérteni, hogy van olyan állapot, helyzet, amikor már nem számít, van-e igazság egyál-talán . Az, hogy a félelem, amely bekúszik a kapuk alatt, az eszme, ame-lyet elhinni nem kell, de követni annál inkább, mekkora fájdalmat tép ki a lélekből, nem számít . Felejteni és élni kell . Jóleső amnézia, amiről szó van, s éppen annyi ideig tart, amennyi ahhoz kell, hogy ne bolonduljon meg: akinek a férje hadifogságban, akinek a fia elesett, akinek a szerelmét főbe lőtték, akit megerőszakoltak, akinek a kisgyereke belehalt a vérhasba” (LOVAS 2006: 81) . A mnemotechnika törvényszerűségei miatt azonban a hétköznapok monotóniáját garantáló, látszólagos amnézia mögött ott hú-

49

zódik a latens patogén esemény, amelynek affektusok általi előbukkanását az aktív felejtés kényszerítésével sem lehet kiküszöbölni . A trauma tehát a fokozott éberség állapotába taszítja elszenvedőit, és minden igyekezetük ellenére megvonja tőlük a felejtés lehetőségét, vagy ahogyan az egyik ezzel kapcsolatos tételmondat szól, „felejteni csak az tud, aki nem fél emlékezni” (LOVAS 2006: 13) . A detraumatizáció csupán a szöveges gyászmunka, az acting out-on felülemelkedő átdolgozás, az emlékezés–elbeszélés műveletei révén valósulhat meg (BÉNYEI 2009: 10) .

A kimondás mint a kulturális emlékezet externalizációja és annak te-rápiaként való alkalmazása mindhárom regény egy-egy egyes szám első személyű, homodiegetikus narrátoránál szembeötlő . Ez a belső sémákba illesztés pedig az atrocitások rekonstrukciója, a történelem alulnézetéből megalkotott oral history típusú elbeszélések segítségével történik meg . Ennek felismerése által jut el a Kijárat az Adriára narrátora egy morális oppozíció feloldásáig: „Sarkítva fogalmazok, mikor azt állítom, hogy a kommunisták nem tudnak bánni a nőkkel, valóban . S bizonyára igazság-talanul is . Jól van . Az is akarok lenni, igazságtalan . De ha lehet, mulatsá-gosan az . Tarthatatlan állítást fogalmazva meg, amit senki nem vesz ko-molyan, hiszen butaság . Valóban . Az viszont pimaszság volt, hogy amikor már mindenütt megdőlt a kommunista (puha)diktatúra, akkor ott, ahol élek, bekeményedett . A kommunista párttitkár szigorúra vette a figurát . Olyannyira, hogy nacionalista lett, háborúzott, és koalíciós kormányt ala-kított a radikálisokkal . Vörös és fekete uralom . Szarajevó ostroma tovább tartott, mint a hírhedt leningrádi . Több mint három év fűtés, világítás, telefon, vezetékes vízellátás nélkül . Erről nem beszélhetek . Erről csak annyit mondhatok, hogy annak az országnak a polgáraként éltem, amely támogatta ezt, részese volt annak a három évnek . És a többinek is: Knin, 1990 . január–augusztus; Horvátország, 1991 . július–december; Bosznia, 1992 . április–1994 . június” (LOVAS 2006: 24) . Eszerint az igazság és az igazságtalanság ellentéte elhanyagolható, ha a világ értelmezési keretének összeomlásáról van szó . Ennek a dichotómiának a figyelmen kívül hagyása arról tanúskodik, hogy az elbeszélő eleget tett a regény másik, Füst Mi-lán-mottója által sugalltaknak . „[M]eg kell végűl is szoknod, hogy milyen körűlötted a világ…”

A kis kavics narrátora detektívként szemléli a környezetét: nemcsak ra-jong a krimisorozatokért, hanem egyfolytában felderítendő bűnügyekre vadászik . Az ezeknek a szekvenciáknak a szegmenseiben körvonalazódó logika és a nyomozói következtetésen alapuló paradigma ugyanis azt az illúziót kelti a befogadóban, hogy az univerzum jelenségei könnyen dekó-dolhatóak . Ezt kéri számon Kozma Léni: „Nem mintha volna olyan, hogy

50

igazság, de azért valami biztosan akad, egy szeletke, vékony karéj, amit ér-demes nem kidobni a szemétbe, amivel érdemes bíbelődni, hogy reggelen-te, amikor a kávé mellett üldögél az ember, úgy érezhesse a reggeli naptól, vagy a madaraktól, hogy van benne erő, tervek és célok” (LOVAS 2010: 284) . Az igazság relativitásával azonban történészként is és névrokonsága okán is tisztában van: egyfelől a járeki lágerbe hurcolt sváb nagynéni, Spie-gel Léni, másfelől pedig „a szépség szörnyetege” (SONTAG 2002: 96), Leni Riefenstahl emléke kísérti . Az emiatt őt érő diszkrimináció indoko-latlan intenzitású viktimizációs obszessziót indít el benne, védekezési ref-lexe pedig a magát a hitleri ideológia áldozatának minősítő filmművésszel rokonítja . Így lesz a nomen derridai megfogalmazásban „odaidézett szen-vedés, inkább előírt, mint megígért szövetség” (DERRIDA: 2005: 109) .

Mivel sem az iskola padlásán talált hulla, sem pedig a Haverda-gyilkosság kapcsán nem talál megfelelő magyarázatot, végső soron egyet-len szentenciát – egy, egyébként mindhárom szövegegyüttesen végighú-zódó intratextuális utalást – képes elfogadni/magáévá tenni, nevezetesen hogy: „gyönge szar az ember, és ez benne a legszilárdabb” . A gettysburgi csata modern demokráciákra gyakorolt hatásáról doktori disszertációját készítő helyettesítő tanár ugyanis nem hisz abban, hogy az a világ, „amely-ben leszarják a bazilika oltárát, felrobbantják a templom ajtaját, tankok marják fel az úttestet meg a tartalékosokat az éjszaka átviszik a határon egy háborúba, amiben nem is veszünk részt” (LOVAS 2010: 216–217), a maga teljességében felfogható lenne, mint mondjuk az időjárás a me-teorológia által . „Mi értelme van arra tenni fel az életet, az élet egy ré-szét, hogy a semmi szélén billegve értelmet, bátorítást és magyarázatot keressünk mindarra, ami megsemmisíti a fekete és fehér tökéletes egységét és tanulságok nélküli szabálytalanságokra tagolja . . .” (LOVAS 2010: 316) . Ezek a tanulságok nélküli szabálytalanságok lényegében a feldolgozatla-nul maradt traumák, amelyek nemcsak az időt – „olyan ez az év, mintha álmunkban kiraboltak volna bennünket” (LOVAS 2010: 44) –, hanem a teret is kizökkentik – „nagybeteg a város” (LOVAS 2010: 44) .

„Ahhoz, hogy háború és forradalom előtt jól lássuk az embereket, a várost, a tárgyakat, amelyek körülvesznek, különös bátorság kell . Bennem ez nem volt meg . […] úgy szédelegtem át a következő évtizeden, akár egy lipántos csirke” (LOVAS 2006: 186) – hangsúlyozza a kilencvenes évekre vonatkozóan a Kijárat az Adriára narrátora . Ami belőle hiányzik, az A kis kavics elbeszélőjében hatványozottan jelen van, az egységes rend kialakí-tására tett sikertelen próbálkozások egyvalamit megtanítanak vele: hogy a túlélő pozíciójából csak neki van joga leltárt készíteni . Ha a holtakat nem is bírhatja szóra, ő felállíthatja a kórtörténetét Szabadkának, ennek a „sze-

51

cessziós stílben készült útjelző táblának Észak–Dél felirattal” (LOVAS 2006: 83) . A város ugyanis mint a kollektív identitás tere olyan helyként konstruálódik meg, ahol csak lakni lehet, élni nem .

Mivel a trauma szociálisan közvetített attribúció, a transzgeneráci-ós választott traumák, azaz a nagycsoportot egy drasztikus veszteséggel konfrontáló tragédiák (így a vajdasági magyarság Trianon-élménye) és a populista politikai rendszerek által kiemelt jelentőségűnek minősített vá-lasztott „dicsőségek” (például a rigómezei csata glorifikálása) olyan elemei a kollektív emlékezetnek, amelyek az assmanni értelemben vett konnektív struktúrák továbböröklődését biztosítják . „Nem röhögtünk, hanem hit-tünk . És ez a hit, ez is nagyon bonyolult volt, mert egyrészt a nagyanyámtól tudtam, hogy a partizánok lelőtték a nagyapám nagybátyját, a dédanyám nővére pedig évekig volt lágerban Járekon, mivel sváb volt, s mint ilyen ellenség, tudtam azt is, hogy a himnuszt nem tudom, vagyis tudom, de ez nem számít tudásnak, csak a Hej, Sloveni, amit az iskolában tanultunk, azt is tudtam, hogy a nagyapám magyar katona volt, s ilyen minőségében Berlin alatt szerzett egy gránátszilánkot a jobb vállába, néha tapogattam, viszont ezt titokban tartotta, s leszolgálta a Jugoszláv Néphadseregben is a katonaságot, előbbiként van róla fénykép, utóbbiként nincs, tudtam, hogy testvériség–egység az, amiben élünk, viszont minden iskolai ünnepségen kikuncogják, végigpusmogják a magyar szavalatokat, a tanárok meg úgy csinálnak, mintha nem vennék észre, karácsony napján mindig megbeszél-tük, mit hozott a Jézuska, a tanárok viszont úgy tettek, mintha hétköznap lett volna, és mindenki jó a másikhoz, viszont amikor életemben először elmentem moziba, történelmi filmet néztem a Jadránban, és megkérdez-tem: »elnézést, melyik sor ez?« – akkor nagyon durván szólt rám az a vala-ki, hogy beszéljek rendesen, ezt a karattyolást nem érti .

És mindez fájt, érthetetlen volt és kusza, ám mégis úgy tudtuk, mind-ezt együttesen nevezik hazának, máshogyan egyáltalán nem lehetne, vagy is nagyon is jól van minden” (LOVAS 2006: 39) . Vagy: „A bennünket szó azokat jelöli, akikről az utolsó majd száz évben általában sőttel kezdik a mondatokat: sőt a velünk élő nem szláv népeknek is jogegyenlőség és haladás; sőt nem tíz, hanem tizenötmillió; sőt nem felejtjük el a határa-inkon kívül élőket sem” (LOVAS 2006: 107) . A kis kavicsban többször is elhangzik, hogy darabjaira hullt a közösségi emlékezet: ennél azonban helytállóbb arra hivatkozni, hogy az emlékezőközösség felépítése módo-sult oly mértékben, hogy az elbeszélő többé nem hajlandó azonosulni az általa medializált normákkal . A regényekből kiolvasható a krónikus ott-honos idegenség-tapasztalat: a menekültek beáramlása miatt bevezetett ők–mi szembenállás az élettérre vonatkoztatva újszerű traumatikus lét-

52

élmény . „Lehetett volna idejében dönteni, elmenni . Valamivel, mondjuk úgy hatvan-hetven évvel a megszületésem előtt, én ugyanis alkalmatlan vagyok erre . De különösen azt viselem nehezen, ha bármi befolyásolja a döntésemet – a saját kedvemen kívül . És nekem nem volt kedvem elmen-ni, nem így terveztem . Igaz viszont, hogy az ország, ahol éltem, mindent elkövetett, hogy meghozza a kedvem . De a kedv az nem úgy jön . Vagy jön, vagy nem . Elmenni viszont szokott . El is ment a kedvem tőle, hogy ott él-jek, ahol . De ez nem azt jelenti, hogy megjött volna ahhoz, hogy elmenjek . Így aztán nagyon kedvetlenül éltem, szégyenben, félelemben, így . Mint sokan” (LOVAS 2006: 64) .

Ahogyan Heller Ágnes kifejti, „a kollektív trauma-elbeszélés min-den esetben könnyít a szégyenen, gyakorta el is temeti, s előfordul, hogy büszkeséggé változtatja . Minél jobban elterjed egy kollektív trauma-elbe-szélés, annál kevésbé szégyellik magukat a traumatizált közösség tagjai” (HELLER 2006: 33) . A szégyen ugyanis a traumatizált csoport egyik alapemóciója: ezáltal válik a Kijárat az Adriára című regényben a Tolnai Ottó-féle jugoszláviai magyar író-definíció szégyellnivalóvá . „Lassan vált szégyenné a tengerhez kapcsolódó mondat . Vagyis számomra lassan, mert eleinte hihetetlen volt . Még előbb meg úgy voltam vele, mint a himnusszal, a karácsonnyal, a nagyapám magyar katona volt dologgal, a testvériség–egységgel, a női fehérneművel – ami bugyi, kedves –, a vénnyel és recept-tel, meg az összes többi szekatúrával . Így voltam a tengerünkkel” (LO-VAS 2006: 60) . Évek múltán, egy nyaraláson rendeződik át az elbeszélő Adriához fűződő viszonya: „Ott álltam a tenger partjától alig tíz percre, s mégis nagyon messze . A fejem fölött, a hegy gerincén a Zágráb–Split vonat sietett . S amit magam előtt láttam, kicsi tengerem, egy szelet volt a Split fényeivel küszködő Adriából, a Jadrán-tengerből . Ennyi az enyém, gondoltam, amennyi a szemembe belefér” (LOVAS 2006: 53) .

A narrátor heroikus erőfeszítésének, hős-szerepének, „a kertvárosi há-ziasszony forradalmár”-mivoltának (LOVAS 2006: 215) az elfogadása ál-tal a szégyen feloldódik . „A szégyen és a félelem, amelyben az ittmaradás ideje telt, időnként oldódott . Nem olyan tökéletesen, mint a vörösbor a Cloroxban, de azért fehéredett a lélek . Ilyen oldódás, amikor az óriási tömeg, nem énekest vár, nem focimeccsre igyekszik, hanem meg kívánja dönteni a diktatúrát . Tizenegy év alatt többször is” (LOVAS 2006: 75) . Az ebben az időintervallumban megszokottá szelídült folyamatos krízis-tapasztalat lezárása a narrátor trauma-elbeszélése, mely után – ahogyan a Kijárat az Adriára utolsó mondatában benne foglaltatik – „az a boldogság, hogy nincsenek érzéseim – csak ez a napsütés” (LOVAS 2006: 286) .

53

KiadásokLOVAS Ildikó: Kijárat az Adriára . Kalligram, Budapest, 2006LOVAS Ildikó: Spanyol menyasszony . Kalligram, Budapest, 2008LOVAS Ildikó: A kis kavics . Kalligram, Budapest, 2010

IrodalomBÉNYEI Péter: A közösségi trauma irodalmi reprezentációja = Létünk, 2009 . 3 .

7–20 .DERRIDA, Jacques: Kivéve a név = uő: Esszé a névről. Jelenkor Kiadó, Pécs,

2005 . 109 .ERŐS Ferenc: Trauma és történelem. Jószöveg Műhely, Budapest, 2007FARAGÓ Kornélia: Minoritárius beszéd és modernitás = Korunk . 1998 . 7 . http://

epa .oszk .hu/00400/00458/00007/7k11 .htmGYÁNI Gábor: A 20. század mint emlékezeti esemény = Forrás, 2009 . 7 . 3–16 .HELLER Ágnes: A trauma szégyene, a szégyen traumája = uő: Trauma. Múlt és

Jövő, 2006 . 7–43 .HERMAN, Judith Lewis: Trauma és gyógyulás . Háttér–Kávé–NANE Egyesület,

Budapest, 2011IRIGARAY, Luce: A diskurzus hatalma, a nőiség alárendeltsége = Bókay Antal–

Vilcsek Béla–Szamosi Gertrud–Sári László (szerk .): A posztmodern irodalom-tudomány kialakulása. Osiris, Budapest, 2002 . 483–490 .

KISANTAL Tamás: Egy tömegmészárlásról mi értelmes dolgot lehetne elmondani . Jyväskylä, 2006

LACAPRA, Dominick: Trauma, hiány, veszteség = Café Bábel, 2006 . 53 . 89–97 .MENYHÉRT Anna: Elmondani az elmondhatatlant. Anonymus–Ráció, Buda-

pest, 2008RÜSEN, Jörn: Trauma és gyász a történelmi gondolkodásban = Magyar Lettre

International, 2004 . 54 . http://epa .oszk .hu/00000/00012/00038/rusen .htmSONTAG, Susan: Fülbemászó fasizmus = uő: A Szaturnusz jegyében . Cartaphilus

Kiadó, Budapest, 2002 . 96 .SZIRÁK Péter: A regionalitás és a posztmodern kánon a XX. századi magyar iroda-

lomban. = Görömbei András (szerk .): Nemzetiségi magyar irodalmak az ezred-végen. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2000 . 29–57 .

54

� Lo Bello Maya

„Minden Egész eltörött”Válságtudat és az induló Nyugat kritikai gyakorlata

„Minden Egész eltörött”: e három szóval nemcsak idézni szeretnék Ady Endre Kocsi-út az éjszakában című verséből, hanem a költő segítségé-vel utalni is szeretnék arra a furcsa, mégis rendkívül termékenyítő hatással bíró válságtudatra, amely – e kulturális mozgalom minden egyéb jellem-zője mellett – meghatározó szerepet játszott a Nyugat indulásában . Az utókor számára e válság röviden a következő, ismerős körvonalak mentén rajzolódott ki: 1908-ban – többszöri sikertelen próbálkozás után – néhány fiatal szerző úgy érezte, többé nem követhető az Arany János nevére hivat-kozó és hagyományosnak tartott út . új, modern irodalomra volt szükség, és ennek az új hangnak új fórumot kellett teremteni . Ezen értelmezés sze-rint a Nyugat szerkesztői és szerzői szakítottak a múlttal, amely egyfajta irodalmi hagyománnyal való leszámoláshoz vezetett . Bár a modernizálás folyamata ennél sokkal bonyolultabb volt, kétségtelen, hogy a Nyugathoz tartozni egyfajta szembenállást is eredményezett . A város című esszéjében Schöpflin Aladár így jellemezte ezt a helyzetet: „Nem értik egymást, apák és fiúk, s nem érti az egyik, amit a másik csinál . […] Az apa a falusi ember konzervativizmusával óvatosabb az újdonságokkal szemben . […] Őneki a költő daloljon a falusi életről, a paraszt legények és leányok szerelmei-ről, dzsentri úrfiak és kisasszonyok virtusairól . […] Hogy a fia már ész-revette, hogy magyar emberek ezrei dolgoznak füstös gyárakban, fülledt műhelyekben, vasutakon, boltokban, hogy ezt a felismert tényt irodalmi-lag és művészetileg is konstatálni akarja, hogy e célból a kifejezésnek új eszközei ről is kell gondoskodnia: ebből nem az következik, hogy a fiatal nemzedék egy más, a régitől a természet rendje szerint különböző nemze-dék, egy más fejlődési fok képviselője, hanem az, hogy a fiatal nemzedék elfordult ősi hagyományaitól, meghamisítja a tiszta magyarságot és nincs benne nemzeti szellem .”1

1 Schöpflin Aladár, A város . Nyugat, 7(1908) . I . 353–361 .

55

Ebből az ellentétből indultak a Nyugat szerzői, hol vidékről, hol a dzsentri osztály omladozó kastélyaiból, hol a zsidóság soraiból . Ahogyan Tverdota György írta Meghasonlott nyugatosok című tanulmányában: ez az ellentét elegendő volt ahhoz, hogy e nagyon különböző társadalmi réte-gekből származó, eltérő múltú szerzők mégis összetartozzanak – ha más-képpen nem, legalábbis a Nyugat következő számának a megjelenéséig .2 A város és a falu, az apa és fiú között tapasztalt törésre nemcsak Ady Endre reflektált: Lesznai Anna, Kaffka Margit és Babits Mihály tollából is szü-lettek olyan, a Nyugat indulására visszapillantó művek, amelyeken keresz-tül a mai olvasók megtapasztalhatják, hogy e szerzőknek mit jelenthetett a múlt kertjét maguk mögött hagyni, a sötét, éjszakai utazáson állomásról állomásra zötykölődni, miközben egyre erősödött bennük az a tudat, hogy ők is a halál fiai lettek . Tanulmányomban épp ezt a „rég ismertként” kezelt válságtudatot szeretném közelebbről megvizsgálni, mégpedig az impresz-szionista kritikán keresztül .

A válságra adott válasz: az impresszionista kritikaBár az irodalmi művek és azok szerzői szempontjából az irodalomtör-

ténet folyamatosan értelmezi a modernizmus kapcsolatát a múlttal, az iro-dalomkritika és – ezen belül – az induló Nyugat kritikai gyakorlata terén kevesebb példát találhatunk a szakirodalomban arra, hogy a múlttal való szakítás milyen más értékítéletekhez, elemzői gyakorlatokhoz vezethetett . Fontos megemlíteni, hogy a „kritikával”, illetve a „bírálattal” nemcsak a szépirodalmi recenziókat szeretném jelölni, hanem a fogalmat szeretném kiterjeszteni akár színikritikákra, sőt a kritikusok (vagy kritikus és szerző) között váltott, gyakran polemikus hangvételű, mégis az irodalmi színte-ret meghatározó írásokra is . Az adott korszak műfajértelmezése alapján felesleges lenne a színikritikát, a polémiát vagy a szépirodalmi recenziót külön-külön kezelni, hiszen az induló Nyugat kritikusai sem gondolták kü-lönneműeknek ezeket . Csak hogy erre egyetlen példát említsek: szokásos Ignotus Kelet népe című írását az induló Nyugat programadó cikkének tarta-ni, miközben – a cikk tartalma szerint – egyfajta színibírálatról is szó van .

Vizsgálatomban a kritikai írás egy olyan, sajátos értékítélet példája, amely a kritikus személyéből fakad, akinek ízlése, kapcsolatrendszere, tár-sadalmi pozíciója és – nem utolsósorban – irodalmi életen belüli szerepe mindenképpen befolyásolhatta kritikai észrevételeinek megfogalmazását . A mai elemzői módszerek (mint pl . a dekonstrukció, illetve az új Kriti-

2 Tverdota György, Meghasonlott nyugatosok . Litera, 2(2008) . 191–197 .

56

ka) hol kétségbe vonják, hol feleslegesnek tartják a szépíró személyének a létezését, egyéniségének szerepét a mű létrehozásában . ugyanakkor nem szokás kételkedni abban, hogy a kritikus személyes megszólítottsággal vi-szonyul az adott műhöz; sőt, a bírálat hitelessége főleg a kritikus nevétől, azaz személyétől függ . Ez vajon akkor is érvényes, ha a kritikus úgy tekint munkásságára, mint művészi tevékenységre? Később visszatérek arra, hogy milyen feszültségek és ellentétek adódhatnak az impresszionista kritika szándékoltan szubjektív és művészi természetéből, ami némi idegenkedést válthat ki a mai, posztmodern elméleteken és attitűdökön nevelődő olvasó részéről . Az impresszionista kritika esetében számos körülmény vezetett arra, hogy az utókor – ha nem is mellőzte –, mégsem számolt átfogó mó-don azokkal a hatásokkal és következményekkel, amelyek feltehetőleg e kritikai gyakorlat alkalmazásából származhattak . Miközben hangsúlyo-zom, hogy az impresszionista kritika korántsem volt a Nyugat egyetlen kritikai eszköze, a következő ok miatt állítom mégis éppen ezt a kritikai stílust vizsgálatom középpontjába: a Nyugat pluralisztikus jellege ellenére a lap indulásakor főleg az impresszionista szemléletmód volt jellemző a lapban megjelent kritikákra . E ténnyel a Nyugat előzményeként ismert Fi-gyelőben is találkozhatunk . A két folyóiratot összevetve betekintést nyer-hetünk abba a folyamatba, amelynek segítségével a Nyugat kritikusi gár-dája kialakította saját stílusát, véleményét, habitusát . Az induló Nyugat két szerkesztője, Ignotus és Fenyő Miksa írásaiban az impresszionista kritiká-hoz tartozó stílusjegyek és szemléletmód érvényesült, ami szimbolikusan is megalapozza az irodalmi impresszionizmus kiemelt pozícióját a folyóirat kritikai eszköztárában. Szeretnék rávilágítani arra is, hogy az, ami Ady, Lesznai, Kaffka, Babits műveiben személyes, osztály-, illetve társadalmi válságként jelenik meg, az impresszionista kritika esetében inkább vésőt jelentett Fenyő Miksa szavai szerint: olyan vésőt, mellyel a bíráló „kiváltja az emberi vonásokat a mű márványából” .3 Vagyis az a szabadság, hogy az értelmezőt nem kötelezi a kész szabályok alkalmazása, olyan eszközt adott a Nyugat kritikusainak kezébe, mellyel az intézményesített irodalom arcu-latába új vonásokat tudtak vésni . Ennek eredményeképpen az irodalmi ká-non – idővel, mégis átalakult . Miközben az impresszionista kritika egyfaj-ta „válságkezelés” feladatát töltötte be a modern irodalom kialakulásában, további válságokat is előidézett; vizsgálatom során erről is esik majd szó .

3 Fenyő Miksa, Parittya és lant . Figyelő, 3(1905) . I . 105–110 .

57

Keresztül-kasul: egy definíció útjánA mai napig tisztázatlan kérdés maradt az, hogy mit is jelent az irodal-

mi impresszionizmus . Ez nem meglepő, hiszen az impresszionizmus kép-viselői – mint például a fiatal Csáth Géza, Hatvany Lajos, Kuncz Aladár vagy Laczkó Géza, hogy csak néhány nevet említsek – szándékoltan nem törekedtek elméleti rendszerek kialakítására, hanem inkább egy egyénileg meghatározott, mindig változó és változtatható kritikai stílussal, eszköz-tárral és egy „másfajta” tudással akartak hatni az olvasóra . Bár a megadott terjedelemben lehetetlen feladat lenne alaposan tárgyalni azt a kérdést, hogy az impresszionista kritikusok számára mit jelenthetett a „másfajta” tudás, s miért érezték súlyos feladatnak e tudás átadását, Laczkó Géza A stílus és az iskola című, párbeszédként írt cikkét idézve talán röviden rá-világíthatok erre a kérdésre . „Különösen nekünk, modern embereknek kell a széleskörű felfogó képesség . Miért? Mert műveltségünk annyira egy-mástól távol eső, idegenszerű, sőt különös részekből tevődött össze, hogy az iskolából most júniusban kilépő ifjú olvasni fogja a Nyugat szeptemberi számát és egy szót sem fog érteni belőle . [ . . .] Az átadandó műveltség és a fejlődő műveltség közt ma úgynevezett űr tátong . Ezt áthidalni kísértjük meg egyelőre ezzel a stílusérzékkel .”4 A korabeli kritikusok számára a stí-lus és az érzék konkrét megoldást kínált ahhoz, hogy a „Minden Egész” eltörése után az idegen részekből álló, egymástól távol eső tudások közötti szakadékot át lehessen hidalni . Hiszen az érzékelés egyetemes; ha az ol-vasó érzékeit sikerül a szerzőnek bizonyos stilisztikai eszközökkel stimu-lálnia, akkor a mű eléri célját, befogadása sikeres lesz . Ennek eredménye-ként közelebb kerülhet hozzá az az ifjú olvasó is, aki a Nyugat olvasójaként – feltehetőleg – felnőhet majd a modern világ által kínált feladatokhoz, kihívásokhoz .

Az impresszionista kritikát körüllengő ködfoltokat ezúttal sem sike-rült eloszlatni: mi is az irodalmi impresszionizmus? Vajon kritikai esz-köz-e? Stílusérzék-e? Másfajta tudás-e? Angyalosi Gergely szerint az impresszionista művészet (festészet és irodalom) mai értelmezőjének a megszokottnál nehezebb feladattal kell megküzdenie annak befogadása-kor: „Az impresszionizmus terminust – nem csupán stílustörténeti érte-lemben – a mai napig használjuk az irodalomra vagy az irodalomkriti-kára vonatkoztatva is . […] Előttünk áll tehát a hermeneutikai feladat: a közvetlen utókor impresszionizmus-képének – vagy inkább -képeinek – vázlatos felvillantása után szemügyre kell vennünk, hogy mit tudunk

4 Laczkó Géza, A stílus és az iskola. Nyugat, 4(1909) . I . 204–217 .

58

ma kezdeni ezzel a jelentéshalmazzal . […] A kérdés tehát legfőképpen a következő: mit kell tennünk ahhoz, hogy az impresszionizmus terminus festészeti és irodalmi alkalmazásának alapja több legyen, mint valamiféle homályos hasonlóság?”5

úgy tűnhet, hogy az impresszionista kritikát vizsgálva csupán két lehetőség maradhat az értelmező számára . Az első, hogy egy-egy bíráló tekervényes, sokszor ellentmondásokba torkolló, egyéni útját végigkíséri, miközben minden egyéb lehetséges utat – például a kritikusok között zajló eszmecseréket és vitákat – szigorúan kiiktatja az elemzésből . Félő, hogy ez a fajta módszer olyan bolyongást eredményezne, mintha örökké az eltűnt Dr . Livingstone nyomában járná Afrika sűrű dzsungeljeit és tikkasztó si-vatagjait is átkutatva annak érdekében, hogy a végén rábukkanjon a ti-tok nyitjára: épp ezt, vagy azt jelenti az irodalmi impresszionizmus . És ha ezek után Ignotus helyett más impresszionista kritikus szellemi útján indul el? Ismét a dzsungel kellős közepén találná magát, hiszen a strukturaliz-mussal, az orosz formalizmussal vagy az új Kritikával ellentétben az imp-resszionista kritikát nem kezelhetjük irodalomelméleti iskolaként . Ezen állítás talán abból az irodalomtörténeti jelenségből következhet, hogy az irodalomelmélet alapvetően más célokat szolgál és az irodalmi életnek más területén mozog, mint az irodalomkritika . Antoine Compagnon szavaival élve, az irodalomelmélet „ellentétét képezi az irodalomtudomány gyakorla-tának, vagyis az irodalomkritikának és az irodalomtörténetnek, ezt a gya-korlatot vagy inkább gyakorlatokat elemzi, leírja, kifejti előfeltevéseiket, mindent összevetve kritikával illeti azokat . […] Az elmélet tehát első meg-közelítésben a kritika kritikája volna …”6 Érdemes ezt a különbséget szem előtt tartani, amikor elméleti összefüggéseket és elméletileg is kidolgozott definíciókat kérünk számon egy irodalomkritikai szemléletmódtól .

Az irodalmi impresszionizmus értelmezése lehetetlen feladat volna, ha kizárólagosan ragaszkodnék egyetlen kritikus munkásságához, mivel az ilyen, leszűkített vizsgálat során nyert tanulságokat nem kérhetném számon az összes többi impresszionista kritikuson . Ezért inkább kritikai stílusként, illetve szemléletmódként utalok az irodalmi impresszionizmus-ra . Az irodalmi impresszionizmus hangsúlyozottan egyéni jellege ellené-re sem feledkezhetünk meg arról a tényezőről, hogy a kritikusok egymás írásai alapján is folyamatosan változtatták, módosították véleményüket az irodalmi kritika szerepéről, szükségességéről és mibenlétét illetően . A Fi-

5 Angyalosi Gergely, Ignotus-tanulmányok. Közelítések az „impresszionista” kritika problémájához. Budapest, universitas, 2007 . 29–30 .

6 Compagnon Antoine, Az elmélet démona. Pozsony, Kalligram, 2006 . 19 .

59

gyelő egyévnyi termésében bőven akad példa arra, hogy a Fenyő Miksa, Elek Artúr, Ignotus, Róbert Jenő7 és Szini Gyula8 között zajló élénk viták és gondolatcserék kölcsönösen hozzájárulhattak a vitapartnerek egyéni vé-leményének a kialakulásához . Az impresszionista stílussal írt kritikákban olyan metaforákkal és stílusjegyekkel találkozhatunk visszatérő rendsze-rességgel (például a festészethez köthető, különböző metaforák, a hangu-latfestés, vagy a műfaji hibriditás), amelyek alapján el kell ismerni: az iro-dalmi impresszionizmus nem vált kritikaelméleti iskolává, viszont egyfajta kritikai műhelyként funkcionált a Figyelő és az induló Nyugat irodalmi életében . Ha az értelmező elfogadja, hogy az irodalmi impresszionizmus esetében gyakran lehet szó közösen alkalmazott stílusjegyekről, metafora-rendszerekről vagy nézetekről, de minden írásra és kritikusi munkásságra egyaránt kiterjeszthető definíciókról nem, akkor mód nyílik arra, hogy egyetlen kritikus írásain keresztül feltárhassa az egyénből fakadó jelleg-zetességeket, s közben a műhelyhez tartozó törekvéseket is számba vegye . Mostani vizsgálatomban ezt a módszert kísérlem bemutatni Fenyő Miksa munkásságán keresztül .

Kétségtelen, hogy a mai olvasó számára az irodalmi kritika értelmezése bizonyos nehézségekkel jár; az impresszionizmus szó hallatán először óha-tatlanul is egy festészeti stílus jut eszünkbe, esetleg egy festészeti iskola, mely nem feltétlenül kapcsolódik az irodalomhoz . Angyalosi Gergelynek igaza van abban, hogy az irodalomkritikával kapcsolatban a mai olvasónak néha hermeneutikai szempontokat is kell érvényesítenie – ám nem feltét-lenül az impresszionizmus definiálásának érdekében, hiszen a Figyelőben, illetve a Nyugatban aligha találkozunk olyan írással, amely megkérdőjelez-te volna e kifejezés használatát, illetve érvényességét . Sőt, Az utak elváltak című esszéjében Lukács György sem a kifejezés meghatározhatatlan jel-legét találja kifogásolhatónak, hanem – kortársaihoz hasonlóan – szintén úgy hivatkozik az impresszionizmusra, mint aki tisztában van azzal, hogy mit jelent a kifejezés .9

Ez talán nemcsak annak köszönhető, hogy a kortársak esetleg jobban „értették” egymást, hanem annak a körülménynek is, hogy a művészet ágai és annak termékei között nem éreztek éles különbséget . Fenyő Miksa gyerekkori barátja, a Berlinben élő színházigazgató Róbert Jenő követ-kező leírása mintha arra engedne következtetni, hogy a későbbi Nyugat köréhez tartozó szerzőknek a művészetről vallott felfogásuk a mainál

7 Róbert Jenő, A kritika joga. Figyelő, 1 (1905) . I . 41–47 .8 Szini Gyula, A kritikáról . Figyelő, 10(1905) . III . 601–605 .9 Lukács György, Az utak elváltak. Nyugat, 3(1910) . I . 190–193 .

60

egyetemesebb kritériumok alapján működött volna: „Mi a művészet? […] Egyéni impressziók egyéni formában; vagy művészi impressziók művészi formában; vagy… Finomabb jelzőket tán lehet találni: a főnevek kétség-kívül megmaradnak . S mert nyilvánvaló, hogy a kritikus impressziói és a kritikus formája épp oly értékes lehet, mint a regényíróé vagy a szobrászé vagy a zeneköltőé: az egész vita csak azon múlik, hogy az élet keltette ún . primer és a művészet szülte ún . szekunder impressziók között van-e különbség? Nincsen . Nincsen . Nincsen . Nem is szólva az élet és a mű-vészet nagy azonosságáról: nem egy legenda képezi alapját a reneszánsz egész vallásos festészetének? Nem a homéroszi hősköltemény adott ihletet […] Thorwaldsen reliefjeinek? A monda alapján készült Faust kevésbé ér-tékes, mint az életből merített Werther? Nevetséges!”10 Így talán érthető, hogy az impresszionizmusban nem az irodalom és a festészet közötti ha-sonlóságok, illetve különbségek az érdekesek, hiszen a kor gondolkodása szerint mind a kettő lehetne ugyanannak az impressziónak az eredménye . Az impresszionizmus számára inkább az impresszió, tehát a benyomás az érdekes, mivel ebből születik majd a művészet .

Összegzésül: el kell fogadnunk, hogy e terminus az impresszionista stílust alkalmazó szerzők számára annyira evidens volt, hogy nem okozott külön fejtörést nekik . A bevezetésben felsorolt szépirodalmi művek pél-dái arra az ellentétre is utalnak, hogy míg a mai olvasó elrugaszkodhat e szépirodalmi művek akkori jelentésétől, a bírálat nemcsak egy részünkről esetleg ismeretlen műről szól, hanem igenis egy határozott kontextuson belül született, és igenis szándékában állt egy bizonyos olvasóközönséget megszólítani . „Hermeneutikai vizsgálatunknak” nem a terminusból, ha-nem ebből a kontextusból kell kiindulnia .

Fenyő Miksa és az impresszionista kritikaÉrdekes módon, „a magyar Kerrnek”11 titulált Fenyő Miksa nem val-

lotta magát impresszionista kritikusnak, annak ellenére, hogy a Figyelő hasábjain megjelent Parittya és lant című Alfred Kerr-ről szóló tanulmá-nyában nyújtja az egyik legrészletesebb elemzést az impresszionista kriti-ka kérdéseit illetően . Fenyő számára a parittya és lant nem külön-külön,

10 Róbert Jenő, A kritika joga. Figyelő, 1(1905) . I . 41–47 .11 Kosztolánczy Tibor, A fiatal Osvát Ernő . Budapest, universitas, 2009 . 147 . „A

szakirodalom Fenyőről szólván mindenekelőtt a kritikai impresszionizmus iránti rajongását említi meg, epitheton ornansként pedig azt, hogy ő a magyar Kerr […] a fiatal Fenyő írásaiban valóban szembeötlő a berlini Der Tag híres és befolyásos munkatársának a hatása .”

61

hanem a kritika és a művészet metaforáiként, egymást kiegészítve hoz-zák létre „a ma tárgyilagosságát” .12 Fogalomként a tárgyilagosság revízióra szorul, hiszen olyan „tiszta világszem” nem létezhet, amely „a szemlélő-désnél meg tud feledkezni akaratunkról, céljainkról, érdekeinkről, szóval a személyiségünkből való teljes kivetkeztetés” lenne az effajta tárgyilagos-ság eredménye .13 Ennek tükrében az objektív szemléletmód többé nem jelentheti a tárgyilagosság alapját; Fenyő szerint a „ma” értelmében „[a] tárgyilagosság nem ellentéte az alanyiságnak, hanem produktuma: valami rejtett szeretet, mely meghúzódik lelkünk mélyén, valami rejtett irónia, mely megvonul szájunk szögletében, illetőleg e kettő harmóniája .”14

Az elemzés első bekezdésében a szerző többszörös ellentétpárok szem-beállításával – a parittya és a lant, a ma és a tegnap tárgyilagossága, az istenített, elvont fogalmak és a valódi jelentések, a tárgyilagosság és az ala-nyiság – készteti az olvasót arra, hogy szembenézzen a következő valóság-gal: parittya híján az irodalomtörténet nem ismeri el a kritika és a kritikát író kritikusok eredményeit . Kritikai művek nélkül – Fenyő a Hamburgische Dramaturgie-re hivatkozik – nem maradt volna fenn sok olyan szerző neve, akinek munkássága mégis fontos lett az utókor számára . A legsú-lyosabb ellentét tehát az irodalomtörténet és a kritika között van, amely ellentétnek gyakorlati okai vannak . Vagyis az, hogy hogyan elemezzünk, értékeljünk irodalmi műveket? Milyen művek, szerzők kerülnek majd az irodalomtörténetbe, azaz – mai szóval élve – a kánonba? Fenyő nincs megelégedve az irodalomtörténet elemzői gyakorlatával, mivel nem létező objektivitása hibás ítéletekhez vezet; ennek következtében olyan szerzők és művek nem kerülnek a kánonba, akik megérdemelték volna ezt . Ha az irodalomtörténet nem fogadja el a tárgyilagosság megváltozott jelentését, a parittya és a lant kettős szerepét, akkor ítélőképessége – és az ebből adódó tekintélye – veszélybe kerülhet .

Az irodalomtörténettel szemben a német impresszionizmus legis-mertebb színikritikusa, Alfred Kerr alkalmazza kritikusként legjobban a parittyát és a lantot: „Mert az ő bírálatai élnek; a drámákat, melyekről véletlenül szól, csak úgy tekinti, mint az életnek a művész keze által kü-lönválasztott jelenségeit, s a megbírált darabokat gyakorta csak ürügyül használja fel arra, hogy vallomásokat tegyen, hogy teremtő és alakító erejét sejtesse velünk . […] Megeleveníti a megbírált darabokat, a szereplő szemé-lyeket beleállítja az élet forgatagába, egyetlen mozdulatuk sem maradhat

12 Fenyő Miksa, Parittya és lant. Figyelő, 3(1905) . I . 105–110 .13 Uo., 105 .14 Uo.

62

előttük rejtve, megfigyeli: vajon úgy lélegeznek-e, mint ahogy élő embe-rek lélegezni szoktak . […] És itt kezdődik az ő teremtő, alakító munkája: egy-egy vonás s a fakó bábalakok valami emberi, nagyon is emberi alakot öltenek, az élethez való tartozásuk százszoros erővel sugárzik ki belőlük: a megbírált darab nem lett jobb, a tehetségtelen író nem változott át tehet-ségessé, a bírálat azonban önmagában is értékes és érdekes lett .”15 Ebben az idézetben rövid leírást kapunk a kritikus munkafolyamatáról, ami tehát mást jelent, mint az irodalmi művek egyszerű értékelését: Fenyő szerint bárki képes jó vagy rossz értékelést írni az adott műről . Ehelyett a kritikus feladata a művet megfigyelni; amikor a művet figyelmünk tárgyává tesz-szük, akkor az objektív megfigyelésből szubjektív impressziók születnek . A személyes benyomások újabb felfedezésekhez vezetnek, melynek során a személyes benyomásból egyetemesebb értékítéletekig juthat el a kritikus: saját magán mérheti le, mennyire életszerű az adott mű .

Az „élet” ezúttal nem egyenlő a realizmussal; bár Fenyő nem tisztázza az általa használt fogalmat, szóhasználatában az „élet” hol a jelenre vo-natkozik, hol az irodalomra: „Alfred Kerrnek csak az az irodalom, ami az élet . . . s az élet, ez komoly, nagy dolog, mely az érzések legerősebbikét váltja ki belőle . Milyen idegenkedéssel fogadja Hofmannsthal stilizáló művészetét, melynek illatából a földszag hiányzik, az igazi költészet nagy közvetlensége .”16 Érdemes Fenyő szóhasználatát is megfigyelni: úgy élje-nek a mű szereplői, „mintha” lélegeznének – természetesen csak azután, hogy a kritikus „megelevenítette”, visszaállította őket „az élet forgatagába” . A kritika tárgyaként megjelenő élet itt „életszerűt” jelent, ami más, mint a realizmus . Gyulai Pál irodalomfelfogásától eltérően Fenyő inkább az élet stilizálását, az élet tálalását kéri számon különböző művészeti folyamato-kon keresztül .17 E felfogás szerint az olvasó közvetített módon, nem pedig közvetlenül szembesül a valósággal; itt a közvetlenség akkor fordul elő, amikor az olvasó érzelmileg is azonosul a művel . Az impresszionista bírá-

15 Uo., 106 .16 Uo., 107 .17 Fenyő Miksa a következőképpen reflektált arra, hogy milyen kapcsolat fűzi Jókai

Mór regényeit a realizmushoz: „Meg kellene egyszer vizsgálnunk, hogy mit rej-tenek mélyükben ezek a fogalmak »realista«, »realizmus«, mielőtt irodalmi ítéle-teinkben ezeket mint magasabb értékeket alkalmazzuk . Vajon életet jelentenek-e fogalmak, valóságból fakadó valóságot, okozatiságot, vagy mit? […] Jókai alakjait […] a [Péterfy] Jenőiket megértette, de Jókai lelkéhez nem férkőzött közel, azt a belső kapcsot, mely az írót ezekkel a csodaszülöttekkel összefűzi, az ő meseátélé-seit nem értette meg, vagy mondjuk: nem értékelte kellően . Pedig hát ez is realiz-mus .” Fenyő Miksa, Jókai Mór emlékezete. Írta: Beöthy Zsolt. Figyelő, 10(1905) . III . 658–660 .

63

latban bizonyos folyamatok leírásáról van szó, amelyeken keresztül az ob-jektív megfigyelésből szubjektív benyomás születik annak érdekében, hogy az irodalom a jelenkor, az élet, a személy legfontosabb részévé váljon . Ettől a folyamattól valószínűleg nem lesz jobb a megbírált mű; a kritika viszont nagyobb teret és fontosságot tulajdonít magának, és nemcsak az irodalom-történettel szemben, hanem még magával az irodalommal szemben is .

Ha a művészet impressziókból születik, és a kritikus maga is képes – impresszióinak köszönhetően – „teremtő, alakító” munkát végezni, akkor a kritikus is művész lehet . Fenyő a következőképpen nyilatkozik erről: „Va-jon lehetséges-e más bírálat is, mint impresszionista bírálat? Talán! Dra-maturgiai szabályokat állítok fel, Aristotelesét, Vischerét vagy akárkiét és mindenben, amit megbírálok, ezeket a szabályokat alkalmazom mértékül . A benyomásoknak, melyeket a megbírált mű keltett bennem, a bírálathoz semmi közük . A hangulatoknak sem… a bírálónak sem . Valóban ez volna az impresszionista bírálat ellentéte? Hiszen az impresszionista bírálat is feltételez szabályokat, minden benyomás egy lelkembe szivárgott, lelkem-mé vált szabályt: egy dramaturgiait, egy pszichológiait, egy természettu-dományit, egy grammatikait, de szabályt . Tehát minél többet tud, minél többet lát a bíráló, annál élénkebbek, változatosabbak lesznek a megbírált műnek lelkére vetített színfoltjai, annál kiválóbb a bírálat, vagyis annál inkább költői mű . Alfred Kerr felette gazdag impressziókban . […] S hogy e benyomások tovább csengenek, hogy az olvasóban mindenik újabb és újabb benyomásokat kelt: ez nemcsak jelentőségének, hanem hatásának is titka .”18

Miután ismét szembeállította a hagyományosnak mondható, szabá-lyokra támaszkodó értékelésmódot az impresszionista szemléletmóddal, Fenyő mintha igyekezne eltörölni a két látásmód közti feszültséget; itt va-lamelyest összemosódnak a határok a két kritikai gyakorlat között . Mint-ha e passzussal azt is sugallná Fenyő: minden „jó” bírálatot tarthatnánk impresszionistának, hiszen az impresszionizmus sem működik szabályok nélkül . Egyfajta kompromisszumnak tűnhet ez az irodalomtörténet és az impresszionista szemléletmód között, melynek segítségével a szerző igyekszik megoldani az elemzésben felhalmozódó ellentéteket . Miután e cikk szerzője ennyi komoly, az irodalomtörténetet, a kritikát, a művészetet érintő kérdést felvetett, meglehetősen könnyelműnek tarthatjuk azt a fajta választ, hogy „minden impresszionista, ami hatásos” . Lehet, hogy elem-zése szempontjából szerencsésebb lett volna erőteljesebb határvonalakat húzni az impresszionista és a nem impresszionista bírálat között: azzal,

18 Uo., 107 .

64

hogy nem ezt tette, Fenyő kompromisszuma nagy mozgásteret biztosít minden olyan kritikus számára, aki egyéni olvasatát legjobb belátása sze-rint szeretné továbbadni .

Miközben Fenyő Miksa kompromisszumát Ignotus híres axiómája parafrázisának tekinthetjük, fontos megemlíteni, hogy Fenyő véleménye még az Ignotus által hangoztatott „szabály nélküli” impresszionizmusnak is ellentmond . Fenyő értelmezésében a különbség a nem impresszionista és az impresszionista módszer között nem a feltételezett szabály nélkü-li bírálásban rejlik, hanem abban, hogy a bíráló elsősorban olvasó . Mai kifejezéssel élve: befogadó, akinek befogadóképességét sokféle körülmény befolyásolhatja, akár pillanatnyi hangulata vagy alapvető tudásszintje is . Befogadóképességének köszönhetően a kritikus benyomásai „tovább csen-genek”, ami más olvasókban is felébreszti azt a vágyat, hogy közelebb kerülhessen a megbírált műhöz . Fenyő Miksa értékelése szerint ebben a befogadókészségében és írástudásában rejlik Alfred Kerr művészi léte: „S Alfred Kerr kiváló költő a kritikusok között . Költővé teszi alakító tehetsé-ge, melyről már szólottunk, impresszióinak és szempontjainak sokfélesége és írástudása .”19 Ami még fontosabb: olvasóként a kritikus szerepe átérté-kelődik, rangban és fontosságban egyenértékűvé válhat a művésszel .

Mielőtt vitatkoznánk azon, hogy lehetséges-e, szükséges-e költői kri-tikát írni, említsük meg, hogy a kritikusi szerepnek efféle átlényegülése bizonyos eredményekkel járt . A távolról figyelő, objektivitását és szakte-kintélyét hirdető tudós helyett – kinek nyílt szándéka az olvasó nevelé-se – közvetlen, személyes hangnemben írt „confessiót” kapunk a művel kapcsolatban . Az olvasás folyamata jelenik meg előttünk: nemcsak a bíráló értékelése tárul fel, hanem az is, hogy hol, mikor és milyen kedvvel olvasta a művet . A fő kérdés az, hogy a mű milyen asszociációkat – azaz impresz-sziókat – volt képes életre hívni az olvasóban . A bíráló válasza erre a kér-désre mindig személyre volt szabva, mindig az adott pillanathoz kötődött; ennek ellenére e szemléletmód kétféle hozadékkal járt az olvasó és a bírálat szempontjából . Az olvasó számára a mű valamilyen kontextusban – vagyis áramlatban, a korhoz igazodva – jelent meg, ami nem jelentéktelen ered-mény, ha azt nézzük, hogy ismeretlen, kortárs művekről volt szó . A Nyugat kritikusai számára e kontextus európai, illetve világirodalmi szintű volt . Emellett feltűnik, hogy a bírálat viszonylag sok idézetet tartalmaz a mű-ből . Fenyő Miksa esetében nem ritka, hogy a bírálat felét idézetek teszik ki, minthogy Parittya és lant című írása is értékes részleteket merít Alfred Kerr életművéből – nem kis teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy Alfred

19 Uo., 108 .

65

Kerrt még nem fordították le magyar nyelvre .20 Könnyen lehet, hogy a csak magyarul olvasók egyedül Fenyő Miksa munkáján keresztül ismer-kedhetnek meg Alfred Kerr munkásságával . Ily módon, „olvasás közben” gyakran sikerült Fenyő Miksának „becsomagolt” formában ízelítőt adnia a kor legújabb irodalmi termékeiből, vagy becsempésznie ezeket .

Tény, hogy az impresszionista stílusban írt kritikák között ritkán talál-kozunk költői igényességgel írt bírálattal; a művészi szintre való törekvés viszont elérhetővé tette a más stilisztikai eszközök alkalmazását . A mai olvasó számára idegenül hathat, hogy a párbeszéd, a hangulatfestés, vagy a metaforikus, lírai nyelvezet használata is jellemző lehet a bírálatra . Sőt, a műfajok közötti határok szándékos összemosása sem tűnne manapság elfogadhatónak . Az impresszionista kritikus viszont előszeretettel kom-binálta a könyvbírálatot például a novella formájával . Fenyő 1908-ban megjelent Úti jegyzeteimből című írásában olaszországi kalandjai annak ürügyeként szolgálnak, hogy a szerző Goethe Wilhelm Meisterét, Vischer olaszországi leveleit és Victor Hehn Itáliáját összehasonlíthassa .21 Végül lehetetlen megállapítani, hogy bírálatot, novellát vagy útinaplót olvas-tunk-e tőle: a szerző hol rejtélyes hajadonokkal esik szerelembe, hol veszé-lyes csónakázásra indul egy ködben úszó sziget felé, hol Hehn és Goethe műveire reflektál . Mindent összevetve inkább arra gyanakszom, hogy az útinaplónak álcázott bírálat tulajdonképpen a New York Kávéház egyik asztalán íródott . Fenyő mindenesetre színessé, emlékezetessé tette e köny-vek ismertetését .

Vélhetően az impresszionista kritika nem minden kelléke felelt meg a teljes valóságnak: nem hinném, hogy minden impresszionista kritikus csak hosszú, őszi délutánokon olvasott volna, miközben a világ minden fájdalmát átélte és leküzdötte . Valószínűleg Hatvany Lajos álmában sem jelent meg két francia irodalomtörténész annak érdekében, hogy Anatole France A fehér kövön című művét értékeljék, mialatt – a révült állapotban levő – Hatvany Lajos lejegyezte ezt a párbeszédet az utókor számára .22 Minden túlzása ellenére az impresszionista kritika rugalmasabb feltételei-nek és eszközeinek köszönhetően a kritikusi szerep is megváltozhatott: hol Dávidként léphetett a csatamezőre Góliát ellen, hol művészként penget-hette lantja húrjait . Művészi rangjának köszönhetően a kritikus bírálatról bírálatra újra rekonstruálhatta magát, személyét más-más megvilágításban

20 Fenyő Miksa, Kerr Alfred. Epilogus . Figyelő, 10 (1905) . III . 625–632 . Bár a szöveg fordítója – szerény képességeire hivatkozva – nem közölte nevét, nagyon valószínű, hogy Fenyő Miksa fordította az egyetlen Kerr-szöveget magyar nyelvre .

21 Fenyő Miksa, Úti jegyzeteimből . Nyugat, 2(1908) . II . 96–101 .22 Hatvany Lajos, Anatole France: A fehér kövön . Figyelő, 4(1905) . II . 233–244 .

66

tárhatta olvasói elé; ez ismét merőben mást jelent a mai kritikai gyakor-latokhoz képest . Az impresszionista stílusban írt kritikával szemben nem kerülhetjük meg a szerző személyisége és identitása körüli kérdéseket sem . Szerző, művész, avagy kritikus? Az impresszionizmus gyakorlatában elfér egymás mellett mind a három – ami sokszor megfelel a valóságnak, hiszen az irodalmi életben gyakran fordul elő még ma is, hogy jelentős írók fontos érdemeket szereznek az irodalomkritika terén is . Kritikusként figyelembe vehetjük a szerző személyiségét, szerzőként már nem? Elméleti hiányossá-gai ellenére, az impresszionizmus egyfajta választ nyújtott erre a bonyolult helyzetre is .

Mint már említettem, akármilyen szerepben tünteti fel magát az imp-resszionista kritikus, véleményét elsősorban olvasóként közli . Érző olva-só, az életet megfigyelő olvasó, szövegeket értelmező olvasó: mégiscsak olvasó, aki ezúttal a korábbitól eltérő olvasói elvárásokkal rendelkezik a művészettel szemben . Alfred Kerr-ről szóló elemzése végén Fenyő Mik-sa szerényen megállapítja: „[Alfred Kerr] elragadó stiliszta… és nekem kedves kritikusom .” Fenyő nem követi Kerr gyakorlatát tanítványaként, viszont megmarad Kerr olvasójának; mielőtt dilettánsnak ítélnénk Fenyő rajongását, lássuk be: annál nagyobb dicséret nincsen egy szerző számára, mint az, hogy vannak olvasói .

Az olvasás hatalmaSzerepként az olvasói helyzet szelíd, békés megoldásnak tűnik; mégis

micsoda fenyegetést jelenthet a normákkal körülbástyázott társadalomra nézve az az attitűd, hogy olvasok, tehát nincs szükségem konkrét nor-mákra és szabályokra . Szabad a művet úgy értelmeznem, ahogyan azt ol-vasom . Olvasok, tehát nemcsak részese lehetek az irodalomnak, hanem olvasóként az irodalom becsületes és megbecsült részese is vagyok . Köny-vének A játékból kirekesztett olvasó című fejezetében Antoine Compagnon így összegez néhány, a korszakban kialakult véleményt az olvasás szerepét illetően: „Anélkül, hogy túl messzire mennénk vissza az időben, az olva-sásról folytatott vita a 19 . század végén állította szembe egymással példá-ul az impresszionizmust és a pozitivizmust . A tudományos (Brunetière), majd történeti (Lanson) kritika az ellen érvelt, amelyet ő impresszionistá-nak nevezett (különösen Anatol France ellen), s amely saját, irodalommal kapcsolatos érzéseiről számolt be hétről hétre újságok vagy folyóiratok ro-vataiban . […] A műkedvelők és olvasók ezen első olvasatával ellentétben az úgynevezett tudós, figyelmes, a szöveg elvárásának megfelelő olvasat olyan olvasat, mely tagadja önmagát mint olvasatot . Brunetière és Lanson szerint, mindkettő szerint másként ugyan, de az volt a fontos, hogy meg-

67

szabaduljanak az olvasótól és szeszélyeitől, hogy ne megszüntessék, de be-vonják benyomásait a szaktudományba, hogy az objektivitást magának a műnek a tárgyalásában érjék el .”23 Az olvasó ellenállásáról szóló fejezetében Compagnon azt állítja, hogy Proust véleménye, miszerint „az olvasó sza-bad, felsőbbrendű, független […], megfélemlítette Lansont” .24 Az olvasó szerepét illetően, Compagnon végül megállapítja: „Sok kérdés merül föl az olvasással kapcsolatban, de mindegyik a szabadság és kényszer kérdéséhez vezet .”25

Fenyő Miksa kritikusi pályáját tanulmányozva számos olyan esettel találkozhatunk, amikor olvasói szokásai hol a kirekesztés, hol az ellen-állás gesztusait eredményezték, hiszen az impresszionizmus nemcsak Lansonnak okozott néhány nyugtalan éjszakát, hanem a magyar irodalom képviselői sem tartották veszélytelen dolognak az olvasó efféle „játékát” . Bár Compagnonhoz hasonlóan irodalomelméleti szempontból is lehetne tárgyalni „a játékból kirekesztett olvasót”, ez esetben arról a gyakorlati tényről sem szabad elfeledkezni, hogy az irodalmi élet szélesebb körei-ből való kirekesztés gyakran „fenyegette” a Nyugat szerzőit . Bár e korban valódi kirekesztésről még nem beszélhetünk, tény, hogy az intézményesí-tett irodalom – azaz a Petőfi Társaság, a Kisfaludy Társaság, az Akadémia – tagjai és képviselői részéről megfogalmazódtak olyan kirekesztőnek is mondható ellenvélemények, amelyeket nyomon követhetünk a különböző újságokban és irodalmi fórumokban folytatott vitákon keresztül .

Az intézményesített irodalom képviselőinek ellenvéleménye mögött természetesen sokféle ok áll . Túlságosan egyszerű lenne csupán Fenyő zsidó származásában látni kirekesztésének gyökerét; egy ilyen érv elfoga-dásához el kellene feledkezni arról, hogy e korban milyen ünnepelt költő a zsidó származású Kiss József, akinek verseit az intézményesített irodalom képviselői minden fenntartás nélkül dicsérték, a Nyugat kritikusai azon-ban nem . A fenti érv elfogadásához arra a tényre sem illene emlékeztetni, hogy Fenyő Miksa tulajdonképpen Gyulai Pálnak köszönhette kritikusi pályájának indulását26, miképpen Osvát Ernő is Kiss József lapjánál kezdte munkásságát .27 Az imént felsorolt példák rámutatnak arra, hogy a Nyugat szerzői maradhattak volna az intézményesített irodalom kebelén .

Kétségtelen, hogy a mai értelmező olvasatában érthetetlenül hiszté-rikusnak, indokolatlanul támadónak hat az a hangnem, amellyel példá-

23 Compagnon Antoine, Az elmélet démona. Pozsony, Kalligram, 2006 . 160 .24 Uo ., 164 .25 Uo ., 168 .26 Fenyő Miksa, Önéletrajzom. Budapest, Argumentum, 1994 . 140 .27 Kosztolánczy Tibor, A fiatal Osvát Ernő. Budapest, universitas, 2009 . 34 .

68

ul Beöthy Zsolt, illetve Alexander Bernát védelmükbe vették a „magyar” irodalmat a Nyugat „magyartalan” irodalmával szemben, ha olvasatában nem számol azzal a ténnyel, hogy a Nyugat képviselői nemcsak érzékelték, hanem hirdették is azt, hogy „Minden Egész eltörött” . Ha Fenyő köny-nyelműnek tűnő, 1905-ös kompromisszumát – melynek értelmében „min-den jó bírálat impresszionista bírálat” – összehasonlítjuk Ignotus Utóirat. (A perzekutor-esztétikáról) című írásával, akkor feltűnik, hogy a Nyugat-korszak beköszöntével nemcsak megmerevedtek az álláspontok, hanem a Nyugat kritikusai valóban kenyértörésre is vitték a dolgot: „Vagy unifor-mist szabunk az író gondolkodása, érzése, érdeklődése és kifejezése elé, s akkor rákényszerítjük, hogy hazudjék, vagyis mindenesetre rossz dolgot írjon . Vagy elfogadjuk magyarnak és irodalomnak azt, amit magyarok de facto írnak, s akkor le kell tennünk a perzekutor-esztétikáról s az írók írói értékének politikai mérlegen való megállapításáról .”28 Röviden szólva: sa-ját szemléletmódjuk védelmében mind a két tábor élt a kirekesztés és az ellenállás eszközeivel .

Így jellemzi ezt a helyzetet Tverdota György: „a modernségre törek-vő új generáció nyugtalanító programot hirdetett meg […], az újat aka-rás nevében konfrontációt vállaltak a hagyományos értékrenddel . Frontot nyitottak a nemzeti érzéssel, a magyarságtudattal szemben […] a morál szabályainak áthágásával hivalkodtak, illetve felfüggesztették az erköl-csiség létjogosultságát a művészet területén .” A nyugodt mederben folyó múlt kontinuitása helyett az impresszionizmust hirdető kritikusok azt a szakadékot választották, amely az érettségiző ifjú és a Nyugat szeptemberi száma között tátongott . Bár az impresszionizmus csak a modernség egyik válasza, illetve csak az egyik eszköze volt arra, hogy ezt az űrt áthidalja, a „hídépítés” nem folytatódhatott volna, ha a múlt nem került volna folyto-nos szembesítésre a jelen valóságával . Épp ebben rejlik a békésen olvasó, mindent megfigyelő – és főleg személyes impresszióira hivatkozó, kész szabályokra nem támaszkodó – kritikusi szerep fenyegető jellege a min-denkori hatalommal szemben .

A személyesség kérdéseVisszatérve a kritikusra mint személyre, Fenyő Miksával kapcsolatban

még a következőt is állíthatjuk: „Olvasok, tehát akár a GYOSZ titkáraként is mondhatok véleményt az irodalommal kapcsolatban .” Míg Ignotusszal szemben „csupán” újságírói tevékenységét hozhatták fel támadói, Fenyővel

28 Ignotus, Utóirat. (A perzekutor-esztétikáról). Nyugat, 4(1908) . II . 227 .

69

szemben még a GYOSZ-hoz (Gyáriparosok Országos Szövetsége) való kötődését is felhasználták annak ürügyeként, hogy bírálói munkásságát kétségbe vonják, illetve dilettánsnak nyilvánítsák . Arról, hogy kortársai és ellenfelei szemében Fenyő GYOSZ-beli tevékenysége érzékenyen érintet-te kritikusi státusát, legjobban talán Fenyőnek a Nyugat január 16-i szám Disputa rovatában található cikke tanúskodik .29 1913-ban, az Újságban közölt cikkében Beöthy Zsolt beszámolt az utóbbi évtized kutatói és iro-dalmi eredményeiről; ám a Nyugat ötéves teljesítményét illetően Beöthy részéről teljes volt a hallgatás . Egyéb kifogásai mellett Fenyő legjobban Beöthynek a regényirodalomról kapcsolatos nyilatkozatát tartotta elfogad-hatatlannak: „Beöthy Zsolt a regényirodalomban Herczeg Ferencet nevezi ki költőkirálynak, holott az utolsó tíz esztendő regénytermésében Ambrus Zoltánnak, Bródy Sándornak, Móricz Zsigmondnak (Mikszáthról nem is szólva) néhány olyan munkája jelent meg, mely minden nemzet irodal-mának büszkesége lehetne . De végül ez nem is fontos . A fontos az, hogy egyetlen szót sem talál az utolsó tíz esztendő irodalmi evolúciójára […], hanem jó magasra emelve lábát, egyszerűen átlép koron, embereken, ese-ményeken, mert képtelen mindezt tudományos becsületességgel egybefog-ni . Tehát regény: az Herczeg Ferenc .”30 Ezt követően Fenyő meglehetősen éles hangnemben értékelte Herczeg Ferenc Mutamur utáni korszakát, írói teljesítményét .

Herczeg Ferenc – a Fenyő-cikkben olvasható idézet szerint – erre így reagált: „Ez a Fenyő irodalommentes óráiban józan és szorgalmas ma-gánhivatalnok . […] Nos, ha egyszer eszébe ötlene, hogy így beleakassza a mutatóujját valamelyik bankdirektorának gomblyukába, és ilyen hangon bírálgassa annak üzleti tevékenységét, akkor, nemde, az előadása hirtelen és kellemetlen módon félbeszakíttatnék .”31 A vita végére Herczeg Ferenc olyannyira zokon vette a „hivatalnok” Fenyő Miksa beleszólását irodalmi ügyekbe, hogy „irodalmi kutyamosónak”32 is nevezte .

Fenyő Beöthy Zsolttal és Herczeg Ferenccel folytatott vitája nemcsak arra lehet jó példa, hogy az impresszionista szemléletmód milyen szembe-nézésre, konfliktusra kényszerítette azokat, akik a Nyugat létezéséről in-kább nem vettek volna tudomást, hanem arról is tanúskodik, hogy milyen központi helyet foglalt el a szerző személye a kor irodalmi életében . Mint már említettem, Herczeg nem riadt vissza a személyeskedő hangnemtől

29 Fenyő Miksa, Disputa: Beöthy-Herczeg. Nyugat, 2(1913) . I . 148 . 30 Uo.31 Fenyő Miksa, Disputa: Herczeg Ferencnek. Nyugat, 5(1913) . I . 397 .32 Fenyő Miksa, Válasz Herczeg Ferencnek . Nyugat, 7(1913) . I . 574 .

70

Fenyő Miksa GYOSZ-beli tevékenységét illetően . Bár ez érzékenyen érin-tette Fenyő kritikusi rangját, az ilyen jellegű támadások előfordulhatnak a kritikusok közötti vitákban . Elemzésemben inkább Fenyő Miksa azon megjegyzését vizsgálom meg közelebbről – „Tehát regény: az Herczeg Fe-renc” –, amelyet irodalmi rangként Fenyő kissé ironikusan ugyan, mégis komoly felháborodással kifogásolt Beöthy Zsolt cikkében .

Bár egyértelműnek tűnhet, hogy egyetlen szerző munkássága nem képviselhetne egy egész műfajt, e korszakban nem jelentett gondot a mű-veivel azonosítani a szerzőt, illetve a szerző személyén keresztül értelmez-ni a művet . Ebből a szempontból a Nyugat kritikusai sem jelentettek kivé-telt; példaként elegendő Fenyő Miksa egyik Ady-tanulmányában szereplő gondolatmenetét követni, melyben a szerző kifejtette, hogy Ady sikere nemcsak költői tehetségében rejlett, hanem abban is, hogy Ady – Fenyő szerint – egyedül volt képes kifejezni „a mi emberiességünk minden törvé-nyét […] a mi életünknek hét sebből vérzését, ezt először és kiválóan Ady Endre költészete hozta meg nekünk” .33 Ennek értelmében Fenyő Miksa is képes volt tömegek és a műfaj majdnem egyedülálló képviselőjét látni Ady személyében, illetve a költő műveiben .

Miközben tény, hogy ebben a korban a mai értelemben vett műelemzés-ről nem beszélhetünk, a Figyelő és Nyugat kritikusai inkább a szövegköz-pontú vizsgálódás módszerét követték . Attól függetlenül, hogy a kritikus milyen elemzői módszereket követett, ebben a kezdeti korszakban a Nyu-gat kritikusai a szerző egyéniségét vélték és kívánták látni a mű tükrében . Akár a Budapesti Szemlében megjelent 1904-es Frenssen-elemzéséről34, a Figyelőben megjelent 1905-ös Gottfried Keller-cikkéről35, vagy akárme-lyik Ady Endréről szóló írásáról36 legyen szó, Fenyő Miksa következetesen a szerző belső életének a lenyomatát vélte látni az egész műben . Kritikai és olvasói kritériumai közül a szerző teljes egyéniségének a tükröződé-sét tartotta az egyik legfontosabb követelménynek . Adyval kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy a mű és a szerző személyének összekapcsolása milyen reakciókhoz vezethetett a Nyugat egyik szerkesztője részéről: Ady

33 Fenyő Miksa, Ady Endre . Nyugat, 10–11(1909) . I . 511–523 .34 Fenyő Miksa, Frenssen Gusztáv . Budapesti Szemle, 334–336(1904) . 120 . 278–

291 .35 Fenyő Miksa, Keller Gottfried-irodalom. Figyelő, 6(1905) . II . 366–372 .36 1909 és 1911 egy hosszú tanulmány és két recenzió jelent meg Fenyőtől Ady End-

réről . Ezek természetesen nem voltak az egyetlen írások, amelyek Fenyő tollából születtek Adyval kapcsolatban . Fenyő Miksa kapcsolata Ady Endrével egy külön tanulmányt érdemelne . Fenyő Miksa, Ady Endre . Nyugat, 10–11(1909) . I . 511–523 . Fenyő Miksa, Ady és a legújabb magyar lyra . Nyugat, 6(1910) . I . 406–409 . Fenyő Miksa, Ady Endre. Nyugat, 20(1911) . II/B . 675–677 .

71

verseit támadják, tehát a Nyugatot is támadják . Alexander Bernát Móricz Sári bíró című darabját támadja, tehát a Nyugatot is támadja37 s így to-vább . Mivel hosszú munkásságán keresztül Fenyő Miksa kiemelt szerepet vállalt abban, hogy a Nyugatot érintő ellenvéleményeket megcáfolja, a lap ellen intézett vélt vagy valódi támadásokat elhárítsa, felmerül a kérdés, hogy összeegyeztethetőek-e Fenyő gyakori összetűzései Ferenczi Zoltán-nal, Alexander Bernáttal és Beöthy Zsolttal a borongós, őszi délutánokon olvasó, szerteágazó impresszióit felsoroló műbíráló szerepével? Röviden: összeegyeztethető-e a parittya és a lant ellentéte az impresszionista szem-léletmód érvényesítésének érdekében?

1908-ban a Nyugat első számában találkozhatunk egy meglehetősen furcsa Fenyő-cikkel Arany János egy kiadatlan levele címen . Furcsa, mivel Fenyő írása tulajdonképpen fikció: Fenyő Miksa, a Nyugat kritikusa bele-bújt Arany János bőrébe, hogy beszámolhasson Gyulai Pálnak Ferenczi Zoltán székfoglaló, Petőfi és a szocializmus címet viselő értekezéséről az Akadémián . A levél valódi tartalma Fenyő lesújtó véleménye Ferenczi té-maválasztását és elemzői módszereit illetően: a témát megalapozatlannak tartotta, mivel „[s]enki széles e világon nem állította, hogy Petőfi a mai ér-telemben szocialista volt… de Ferenczi fogadkozik, vitatkozik, idéz, bizo-nyítja, hogy Petőfi nem volt szocialista” .38 Ahelyett, hogy figyelembe venné a költő valódi olvasóközönségének véleményét – az a „10-15 .000 ember Sándor szobra előtt a Marseillaise-t énekli, nem puszta fizikai erő, ami az ércet végig rezegteti”39 – Ferenczi megállapítja, hogy Petőfi azért volt a szabadság és szerelem költője, mert a szabadság szót 196-szor használta, a szerelem szót „körülbelül 172-szer” .40 Fenyő részéről ismét megjelenik gyakori kifogása ellenfeleivel szemben, hogy az értő kritika és a szöveg-központú elemzés hiányában Petőfi személyét eltorzítják, életművét pedig félreértik . Fenyő így ír: „Ne haragudj, édes pajtás, hogy ilyen körülménye-sen írok erről az értekezésről, bizony nem tenném, ha nem Petőfi volna a dologban . Csak látnád, hogy töri kerékbe azokat a verseket, melyeket bizonyítás végett elővonszol . […] Pali, Pali, te ilyen alapos sohasem voltál, te is olvastad Petőfit, olvastad Vörösmartyt, meg egyebeket, de megolvasni soha meg nem olvastad . Mit gondolsz ezért a »körülbelül 172-szer« szóért nem kéne kicsit a körmire koppintani; elvégre neki pontosan kellene tud-nia s nem »körülbelül« .”41

37 Fenyő Miksa, Alexander Bernát két bírálatáról. Nyugat, 1(1910) . I . 73–76 . 38 Fenyő Miksa, Arany János egy kiadatlan levele . Nyugat, 1(1908) . 47–48 .39 Uo .40 Uo.41 Uo.

72

Fontos arra is reflektálni, hogy milyen erőviszonyok húzódnak e cikk mögött, amelyet – sok impresszionista íráshoz hasonlóan – műfajilag sem tudunk meghatározni . Levél ez? Cikk? Egyfajta paródiaként is értelmez-hetjük, hiszen a cikk szeretetteljes hangneme ellenére a 19 . századi be-szédmód jellegzetes szóhasználatával, stílusával karikíroz . A humor egyéb elemei mellett feltűnő, hogy Arany János mindenképpen fölényben van Gyulai Pállal szemben, akit az írás során „édes Palimnak”, „kicsi Palim-nak”, „Palikámnak”, „édes pajtásnak” nevez . Annak ellenére, hogy leve-lezésükben Arany János valóban „Édes Palimnak” hívta barátját, Gyulai becézgetése a Fenyő-írásban elárulja, hogy itt nem szerző beszél a másik szerzővel, hanem a szakmai tekintélyét is gyakorló Arany lekicsinyíti az általa tiszteletben tartott, mégis irodalmi pajtásként ábrázolt Gyulait . A szerző rangja nagyobb a kritikusi és szerzői mivoltától megfosztott Gyu-laihoz képest, miközben azt is mondhatjuk: a Nyugat kritikusa is birtokolja ezt a rangot . Arany János bőrébe bújva és az impresszionista stílusjegyeket alkalmazva Fenyő cikke nemcsak arra mutat rá, hogy a hagyomány átér-telmezése elvezethetett az új erőviszonyok létrehozásához a magyar iroda-lomban, hanem arra is, hogy e folyamatot milyen határok mentén képzelte el az induló Nyugat kritikusa .

A kitekintés eredményeiA kritikatörténet ingoványán járva az értelmező előbb-utóbb szembe-

sülni kényszerül azzal a ténnyel, hogy nem tudni, a kritika milyen szere-pet vállal az irodalomban . úgy tűnhet, a bíráló feladata egyfajta irodalmi „becsüsként” az irodalom minőségét, értékét megállapítani, miközben a szerző hibáira is felhívja a figyelmet . Néha úgy látszik, hogy a bíráló érté-kes műveket közvetít az olvasó felé, ám kevés bizonyíték van arra, hogy a kritika valóban képes új olvasótábort létrehozni . Vajon mire való a kritika? Kölcsey Ferenc óta gyakran hangzik el az a panasz és keserű felismerés, hogy a magyar irodalom nem nőhet nagyra az irodalmi életet kísérő őszin-te és kíméletlen kritikusi apparátus nélkül . A Figyelő és a Nyugat hasáb-jain az impresszionista kritika ezt a hiányt is igyekezett pótolni . Hogy ez mennyire sikerült? Hogy rövid életű lett? Hogy az utak elváltak? Amíg tartott, az irodalmi impresszionizmus nemcsak egy válság hatására jött lét-re, hanem eszközöket teremtett a válság kezelésére is . Az impresszionista szemléletmód bizonyos következményekkel járt, hiszen folytonos szembe-nézésre kényszerítette azokat, akik a világ változásairól inkább nem vettek volna tudomást . E konfliktusok kirobbanása, kezelése, elhárítása jelentős szerepet játszott a magyar irodalom átalakulásában .

73

A Kert és a Műhely című tanulmánykötetében Hanák Péter kifejtette, hogy e korszak művészi törekvései mögött a Monarchia recsegő, ropogó, szétesés előtti állapota rejlik .42 Miközben a szecesszió követői bevonultak személyiségük burjánzó kertjébe, az impresszionizmus plein air filozófiája ennek ellenkezőjét, az egyén kivonulását követelte . Kivonulás a szabad le-vegőre: ki a bírálói szerepet, a műfaji tereket meghatározó határok közül, ki a hagyomány megszokott medréből . Végeredményképpen az irodalom kivonult az irodalmi berkekből is: akár Bartókot, akár a Nyolcakat ka-rolták fel, az impresszionista kritikusok egyenrangúnak tartották minden művészeti törekvésüket, hiszen Szilasi Vilmoshoz hasonlóan felismerték: még a betű is kép .43 Elemzésemben az impresszionista kritika stílusje-gyeit, eszközeit, jellemzőit igyekeztem röviden bemutatni, ám ezek után sem tudom az impresszionista kritika mibenlétét pontosan meghatározni . Minden bizonytalansága és viszonylagossága ellenére, az impresszionista kritika esetében a válság nemcsak megtermékenyítő, de felszabadító hatást is gyakorolt a modern magyar irodalom kialakulására .

42 Hanák Péter, A kert és a műhely. Budapest, Balassi, 1999 . 130–073 .43 Szilasi Vilmos, Péterfy Jenőről . Nyugat, 7(1909) . I . 378–384 . „Körülbelül a szem-

lélődő és a tudós között olyan a viszony, mint a kép néző és olvasó között . A betű is csak kép…”

74

� Mihály Eszter

Nácizmus és identitásGyömrõi Edit önéletrajzi regényének tükrében

Gyömrői Edit és önéletrajzi regényeGyömrői Editet mindenki József Attila pszichoanalitikusaként isme-

ri, azt viszont már kevesebben tudják, hogy ő maga is írt regényeket, no-vellákat, verseket . Megbékélés című regényét1, két novelláját2, illetve egy verseskötetét3 ki is adták, önéletrajzi regénye azonban máig kiadatlan maradt .4

A mű németül íródott, s később készült belőle angol, illetve magyar fordítás is . Vezér Erzsébet még Gyömrői életében közbenjárt a kiadás ér-dekében, a Magvető Kiadóval létre is jött a szerződés, de a kiadás egyelő-re ismeretlen okok miatt végül meghiúsult . Szerencsére a magyar fordítás ennek ellenére elkészülhetett, mivel azt maga Gyömrői finanszírozta, így a fordító Kis János5 be is fejezte a munkát – az elemzésben erre a kéziratra hivatkozom .6

Az ár ellen 1941-ben íródott egy hosszabb hajóút során, alapanyagát Gyömrői addigi élettapasztalatai adták . Élt Budapesten, Bécsben, Ber-linben, Colombóban, Londonban, rövidebb ideig Párizsban, Prágában .

1 Rényi Edit, Megbékélés. Magvető, Budapest, 19792 Rényi Edit, A szinek. új Világ, 1919 . LVI/24 . 13–15 . Rényi Edit, A sógor. új Világ,

1919 . LVI/26 . 13–16 .3 Rényi Edit versei, Benkő Gyula Könyvkereskedése Kiadása, Budapest, 19194 Jelenleg a szöveg gondozásán, kiadásán dolgozom .5 Kis János (1943–), filozófus, az SZDSZ alapító tagja és első elnöke .6 Rényi Edit, Az ár ellen. Kézirat, é . n . [1941?]; A Ferenczi Sándor Egyesület Archí-

vumának tulajdonában . (A Rényi Gyömrői Edit első férjének vezetékneve, s bár a házasságuk rövid ideig tartott, műveiben egész életében így tüntette fel magát szer-zőként . Valószínű, hogy azért, mert verseskötetének és novelláinak megjelenésekor, azaz írói, költői identitásának kialakulásakor hívták így, s ennek folytonosságát, a többi szereptől való különállását jelképezte számára .)

75

Életének 91 éve alatt (1896–1987) hihetetlen gazdag élményanyagot gyűjtött .7

A műben párhuzamosan, váltakozva futnak különböző helyszínű és idejű szálak . Kigyűjtve és kiszakítva a berlini helyszínre vonatkozó részle-teket, ezúttal csak a németországi szállal foglalkozom .

Bár a történet sok ponton eltér Gyömrői valóságos életétől – ő maga hangsúlyozta, hogy nem szabad önéletrajzként olvasni –, rendkívül érde-kes korrajzot ad a 20 . századról; a „főhős” hányattatásain keresztül kiraj-zolódik a különböző társadalmak, kultúrák, eszmék világa, alakulása, s mindezek hatása az egyéni életre .

Gyömrői egy Vezér Erzsébetnek szóló levelében azt írja a regényről: „Drága Erzsikém, vigyázz arra, hogy ne publikálják mint autobiográfiát . Semmiképpen nem az . Megfigyelések a világban igaziak, de történések nem . [ . . .] Mondtam neked, hogy az ember úgy használja az életét, mint valaki, aki vesz egy bögrét, a földhöz csapja, összeszedi a darabjait, és egy egészen másfajta bögrét csinál belőle”8 – írja . S valóban, a történet fiktív és valós elemek különleges elegyéből áll össze, s válik kalandos, érdekfeszítő regénnyé .

A szerző azonban már a nyitólapon siet felhívni az olvasó figyelmét: „E regény szereplői nem élő vagy valaha élt személyek, de a világ, amelyben mozognak, az atmoszféra, mely körülveszi őket, teljesen hiteles .”9

A regényrészlet vizsgálatának szempontjaiA mű műfaji besorolását, illetve fikció és referencialitás bonyolult kér-

dését félretéve a regény berlini szálával a főhős viselkedése, még közelebb-ről identitásstratégiája szemszögéből fogok foglalkozni . Ezt – mint később látni fogjuk – maga a regény indukálta .

A regénybeli világ, atmoszféra hitelességének elfogadását természete-sen az olvasóra kell bíznom . Egy szereplő viselkedésmódjának, a náci ide-ológia világában kialakult identitáskonstrukciók, megküzdési stratégiák elemzésének létjogosultságát nem ez magyarázza . Moscovici szerint „min-den elbeszélés, regény vagy színmű tartalmazza a szerző megfigyeléseinek jegyzőkönyvét valamely osztályról, fontos társadalmi eseményekről, egy korszak szellemiségéről . És érzésem szerint minden egyes jegyzőkönyv

7 Borgos Anna, Alkotás, gyógyítás, változás: Gyömrői (Gelb, Rényi, Glück, Ujvári, Ludowyk) Edit életútja, Thalassa, 2005/2–3 . 185–194 .

8 Gyömrői Edit levelei Vezér Erzsébethez . PIM Kézirattára, Vezér Erzsébet-hagya-ték, 2005/50 . (Gyömrői Edit levele Vezér Erzsébetnek, 1977 . május 30 .)

9 Rényi Edit, Az ár ellen . Kézirat, é . n . [1941?], 2 .

76

tartalmaz egy pszichológiai vagy szociális elméletet, ami rejtve marad .”10 Nos, ennek a szerzői elméletnek a kibontásával, azaz a regényrészlet szo-ciálpszichológiai szemléletének feltérképezésével próbálkozom, ami annál is érdekesebb annak tudatában, hogy Gyömrői pszichoanalitikusként (is) gondolkodott .

Főhősünk: ÉvaA regény főhőse, a budapesti zsidó családban nevelkedett Éva Bécs,

majd több átmeneti állomás után 1930-ban telepszik le Berlinben .

Emigráns

A nélkülözés ellenére Éva hálás azért, hogy a város – bármily meglepő – ekkor rendkívül befogadó a külföldiekkel szemben, nem kell kívülálló-nak éreznie magát azért, mert nem németnek született . Cserébe a többi bevándorlóval együtt hazájának tekinti Németországot, s egyáltalán nem sajnálja, hogy munkájának haszna ezé az országé lesz . „A weimari idők Berlinje jó volt mihozzánk, idegenekhez . Engedte, hogy szabadon dolgoz-zunk . Készséggel engedte, hogy igénybe vegyük könyvtárainak, iskoláinak és kórházainak segítségét . Soha nem kellett mostohagyereknek éreznünk magunkat, és ezt munkával háláltuk meg . A külföldiek Németországért dolgoztak . A német ipar érdekében végezték kísérleteiket a laboratóriu-mokban . Az egyetemi katedrákról annak az ifjúságnak adták át tudásukat, amely majd viselni fogja a felelősséget az országért . Azért adták művésze-tüket, hogy megszépítsék a németek vasárnapjait . Igen, otthon voltunk . De úgy voltunk otthon, hogy a németek jogaiért is mint saját jogainkért harcoltunk .”11

Ekkor identitásának egyik meghatározó eleme tehát az emigráns lét . Az asszimilálódó, illetve kívülálló bevándorló-magatartás12 érdekes ele-gye figyelhető meg a leírásban . (Ellentétben a bécsi emigráns léttel, ami egyértelműen kívülállónak tekinthető .13) Itt egyrészt továbbra is „idegen”-nek titulálja magát, nem adja fel korábbi identitását, mégis új otthonának tekinti Németországot, s a németekkel együtt harcol jogaikért, ami viszont

10 Serge Moscovici, Társadalom-lélektan . Osiris, Budapest, 2002 . 142 .11 Rényi, i. m. 96–97 .12 Hannah Arendt: Essays in Understanding, 1930–1954: Formation, Exile, and To-

talitarianism, ed . Jerome Kohn, New York: Harcourt, Brace, 1994 . 115–119 .13 Erős Ferenc, A pszichoanalízis és a közép-európai értelmiségi emigráció a huszadik

század első felében. Kézirat, 2002 . A Budapest – Berlin: Emigration der Psychoanalyse című konferencián (Collegium Hungaricum, Berlin, 2012 . nov . 30–dec . 1 .) tartott előadás magyar nyelvű változata; Ua., Kritika, 2013/9–10 . 10–14 .

77

magas fokú asszimilációt feltételez . Ez a magatartás jól illeszkedik Éva eddigi tudatos identitásválasztásaihoz . Szilárd értékrendje, határozott jel-leme egyfelől egy stabil identitásstruktúra védőfalaként működik, amely-lyel akár „az ár ellen” is tud haladni, másfelől rugalmassága, nyitottsága a legkülönbözőbb helyzetekhez való alkalmazkodásra is képessé teszik, s ezt a tulajdonságát tudatosan fel is használja ahhoz, hogy a lehetőségekhez képest teljes életet éljen . Így fenntartva korábbi identitását, új elemeket is integrál abba (ez esetben a németekkel való azonosulás – a német nemzeti identitás beépítése megy végbe), amelyek segítségével egy új környezetben kialakított harmonikus létre törekszik .

Kommunista

Identitásának másik meghatározó eleme politikai identitása, ami szin-tén csoportidentitás is egyben: a kommunista párt tagja . Első emigrációja alkalmával a szülői háztól elszakadva Bécsben a kommunista pártban lelt családra . Olyan közösségre, amilyet addig soha nem is tapasztalt . E család fiatal tagjaként találhatott magára, itt formálódott felnőtt identitása .14

Mire azonban Berlinbe érkezik, hite a nemsokára megszülető jobb világban már alábbhagy, s az ezzel járó ideiglenes, várakozó életmódon is változtatni szeretne . (Ezzel függ össze az előbb említett emigráns lét mikéntjének megváltozása is .) Továbbra is a jobb, új világért szeretne dol-gozni, de ez a világ egyre távolabbinak tűnik számára .

Rövid idő elteltével arra a felismerésre jut, hogy a bal- és jobboldalban immár közös lett valami: a tömeg jelensége . „A német munkások minden tekintetben puszta tömeggé váltak . Senki nem viselt már külön felelős-séget . A munkásmozgalom régi vezérei a maguk idején valamennyien, külön-külön, érezték tetteik súlyát . Most azonban a német munkás egy nyáj tagja volt – ki az egyiké, ki a másiké –, egy „fegyelmezett” nyáj tagja, azaz nem volt kötelessége az önálló gondolkodás . Minden gondolkodást átengedtek az egyik vagy másik pártvezetésnek, és akár a jobb-, akár a baloldalon állt valaki, elegendő volt engedelmeskednie . Engedelmeskedni azonban annyit tesz, mint lemondani a felelősségről .”15 Ez az a pont, ahol Éva már nem tud azonosulni a kommunista párt nyújtotta identitásop-cióval . Az egyéni gondolkodás, illetve az egyén felelősségének kiiktatása valójában az egyéni identitás dimenziójának kiiktatását jelenti, s a német munkás identitását kizárólag csoporttagságában, szociális identitásában határozza meg . Itt már felsejlik Gyömrői rejtett személyiségelméletének

14 Ennek az identitáskonstrukciónak az elemzése külön tanulmányt érdemel .15 Rényi, i. m. 10 .

78

központi eleme: az egyéni identitás megszűnésének kulcsfontosságú sze-repe, amely leginkább a nácizmus ideológiájával kapcsolatban érhető majd tetten .

A konfliktushelyzetet Éva nem tudja feloldani: szociális identitásának egyik alappillére megingott, kommunista csoportidentitása immár nem nyújt biztonságot személyes identitásának . Teljesen magára marad, s mély depresszióba süllyed .

Zsidó

A nácizmus folyamatos erősödésével párhuzamosan Éva identitásában egyre hangsúlyosabb szerepet kap zsidó mivolta . Mivel egyáltalán nem hisz tiszta fajok létezésében, s önmagát mindenekelőtt ’ember’-nek tartja (humán identitás), eddigi identitásstruktúrájában nem kapott helyet zsidó származása, egyáltalán nem tartotta magát zsidónak . Mikor egyre többen kérdezgetik tőle, hogy zsidó-e, a következőket mondja: „[ . . .] mostantól fog-va mindig azt fogják majd kérdezni tőlem, hogy zsidó vagyok-e? Egy évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy semmi közöm a zsidósághoz, nincs vallásom, nincs nemzetiségem, az egész világhoz tartozom, de ha ilyen so-kat kérdeznek, már nem mondhatok mást, mint hogy »Igen« . Azt hiszem, ma zsidóvá váltam, de Ruhnau úr, ha a többi ember megtébolyodott, ez még nem kényszeríthet engem arra, hogy hirtelen azt képzeljem, léteznek tiszta fajok és én az egyikhez tartozom, miközben véremhez annyi idegen keverék vegyül! Most egyszerre fajt kell választanom? Jó, akkor zsidó vagyok .”16

Etnikai identitása tehát külső kényszer (címke) hatására beépül az egyéb identitáselemek közé . Eddigi üresjáratú zsidó-én identitása ekkor negatív identitásformává alakul17 a címkével járó negatív referenciák ha-tására .

Éva a zsidóság „kényszerzubbonyát” veszi magára18, a nácizmus erő-södésével ez a kényszerzubbony is egyre erősebb lesz, s végül ez lesz az egyetlen, amelyet a nácizmus nem semmisít meg . (Ezt láthatjuk majd a következőkben .)

A nácizmus térhódításával párhuzamosan a főhős viselkedésében jól nyomon követhető a fenyegetett identitás megküzdési stratégiáinak19 vál-

16 Uo., 139 .17 Malgorzata Melchior, Zsidó identitás a stigmatizáció és a személyes választás között

= Zsidóság, identitás, történelem. Szerk . Kovács M . Mária, Yitzhak Kashti, Erős Ferenc . Twins, Budapest, 1992 . 173–182 .

18 Erős Ferenc, Az identitás labirintusai . Osiris, Budapest, 2001 . 78–81 .19 Glynis Marie Breakwell: Coping with threatened identities. New York, Methuen,

1986 . 77–178 .

79

togatása mind intrapszichikus, mind interperszonális szinten . A kogni-tív, érzelmi folyamatokkal a regény felszínesebben foglalkozik, mégis jól megragadhatók az egyes állomások: az út az elhárítástól, tudomásul nem vételtől a részleges tudomásul vételen át (anekdotázás, viccelődés) a tudo-másul vételig (fásultság) s ennek következtében az átstrukturáláshoz (zsidó identitás beépülése) vezet .

Az elbeszélésben az interperszonális szint a meghatározó . A főhős elő-ször az elszigetelődés stratégiáját választja, amit Gyömrői „elmagányoso-dás”-nak nevez (lásd depressziója) . A Nemzetiszocialista Párt erősödését és a baloldal gyengülését látva Éva úgy érzi, „mint az a gyerek, aki felfe-dezi, hogy a szülei tehetetlenek . Aki már nem tudja, hogy a szülei min-dig helyesen cselekszenek-e . És egyszeriben magára marad az érthetetlen, ellenséges világ kellős közepén .”20 Bezárkózik, szinte senkivel nem talál-kozik, még az ágyból is alig kel fel . A Reichstag felgyújtása a mélypont: „valami ólmos, valami halott volt valamennyiünkben, még a beszéd is sok és fölösleges lett volna” .21

Az elszigetelődésből a Harmadik Birodalom fejlődésétől való félelem mozdítja ki Évát . Már nincs otthona, Németország átváltozott . Ahogy ki-mozdul, legszembetűnőbb számára az utca képének megváltozása . „Egy-szeriben egészen új emberfajta jelent meg a kávéházakban, olyan alakok népesítették be a nyugati városrészt, amilyeneket egyébként csak Georg Gross rajzairól ismertem, és ha egy ilyen fickó egyedül ment az utcán, akkor is menetelt és csapkodta a lábát . Valami nagy fellélegzés dagasztotta ennek az őrmesternépségnek a keblét . Minden újra jó volt . Volt, aki paran-csoljon, és megint lehetett »biciklizni«, ahogy a berliniek mondták: lefelé taposni, felfelé hajlongani . Így van rendjén egy rendezett államban .”22 (Ezt az embertípust testesíti majd meg a regényben az SA-tiszt, akiről később még bővebben szó lesz .) A fenyegetés erősödése és ennek a mindennapok-ban való fokozódó érzékelhetősége Évát a leplezkedés stratégiájához veze-ti, vagyis inkább kikényszeríti belőle .

A passing, észrevétlenné válás stratégiáját szimbolizálja a regényben Éva kályhája . Berlinben az eddig nagy kiváltságnak tartott központi fűtés most egyszerre hátránnyá vált, a kályha pedig egy csapásra drága kincs lett . „Először a személyes irományok vándoroltak a lángok közé: levelek, kéziratok . Aztán rászántuk magunkat a párttagsági igazolványok elégeté-sére . Kicsit olyan volt, mintha az ember a saját múltját égetné el, és minden

20 Rényi, i. m. 130 .21 Uo., 138 .22 Rényi, i. m. 148 .

80

darabka égő papír fájdalmat okozott .”23 Hogy a rengeteg hamu le ne buk-tassa őket, mindenkinek el kell vinnie az irattartójában a saját hamuját, és kidobni az utcán lévő szemetesek egyikébe . Eddigi élettörténe tük minden dokumentuma, létezésüket igazoló papírjaik mind szemétbe kerülnek, ami nem jelent mást, mint személyes identitásuk megsemmisítését . Stigmatizált politikai identitásukat szintén meg kell tagadniuk . A németeknek kijáró jogoktól megfosztják őket, azaz érvénytelenítik nemzeti identitásukat, ál-lásaikból kirúgják őket, s ezzel megszűnik szakmai identitásuk is .

Így halad fokról fokra identitásuk teljes felszámolása .Az újabb fordulatot Éva magatartásában az hozza, mikor egyik ismerő-

sét elhurcolják és a felismerhetetlenségig kínozzák . Évában ekkor felébred a tettvágy, úgy érzi, nem nézheti tétlenül, ami körülötte történik . Nem magát félti elsősorban, hanem „az embert” látja veszélyben . Néhány ba-rátjával együtt úgy döntenek, megpróbálják a félholtra vert fiú fényképét – és történetét pontos adatokkal – kijuttatni külföldre amerikai ismerősök segítségével . Éva úgy gondolja, még mindig van remény: ha más országok megtudják az igazságot, talán még meg lehet állítani ezt a folyamatot . Így elfordul a passing stratégiájától, s a negativizmus stratégiájához folyamo-dik . Ellenszegül a fenyegetésnek, s megpróbálja megszüntetni annak for-rását .

Természetesen lebukik, s mikor Évát elkapják, az SA-legények üté-seibe az éppen otthon lévő fia belehal, őt pedig elviszik és még hetekig vallatják, kínozzák .

Fia elvesztésével anyai szerepét is elveszíti . Elhurcolásával szabad em-beri mivoltát érvénytelenítik, az öncélú kínzásba átcsapó vallatásokkal hu-mán identitásától fosztják meg .

Éva nem marad más, csakis zsidó . Identitásának egyéb elemeit sorban felszámolták, s egy kényszerzubbonyra cserélték .

Ezzel elérkeztünk a már korábban felvillantott rejtett-elmélet központi eleméhez: az egyéni identitás elvesztéséhez . Éva éppen azért ábrándul ki a kommunista pártból, amit addig családjának tekintett, mert meglátása szerint az egyén individuális azonosságától fosztja meg tagjait . Végül a náci állam éppen ezt teszi vele . Az etnikai identitás dominánssá, majd ki-zárólagossá tétele éppen arra irányul, hogy minden egyéb identitáselemet érvénytelenítsen . Ez a „túlzott tárgymegszállás”24 megszünteti az etnikai identitás egyetlen érvényes alapját, a különbözőséget . Az etnikai identitás

23 Uo., 149 .24 Sigmund Freud, Tömegpszichológia és én-analízis = S . F ., Tömegpszichológia: Társa-

dalomlélektani írások. Cserépfalvi, Budapest, 1995 . 185–248 .

81

eszköz, mint bármely más osztály-meghatározottság, amellyel az emberek jellemezhetők . De ha egy meghatározottság a többi rovására érvényesül, ilyen túlzott tárgymegszállás jön létre, s megszűnik eszköz jellege .25 Ha pedig „az ember semmi más, csak spártai, kapitalista, proletár vagy budd-hista, akkor már küszöbén van annak, hogy semmi se legyen, ezért annak a küszöbén is, hogy egyáltalán ne legyen” .26

A fentiekben éppen erre láttunk példát . A főhősnek is a fizikai meg-semmisülés lenne a jövője, ha egykori szerelme SA-tisztként nem menti meg titokban . Mikor Éva néhány napon belül magához tér, kiderül, hogy egy SA-legény fogja kimenekíteni az országból, a zsidó nő pedig, akinél átmenetileg elrejtették, ennek a náci fiúnak a barátnője . Éva volt szeretője tudja ezt, és az SA-legény ezért tesz meg neki mindent, amit kér .

SA-tisztekA két náci szereplő jellemének, ambivalens viselkedésének elemzése

már átvezet egy következő témához, a regény nácizmusról alkotott fel-fogásának feltárásához, ami szintén külön tanulmányt érdemel . Egyetlen aspektusát mégis kiemelném, mivel szorosan kapcsolódik témánkhoz: ez az egyéni identitás elvesztése a nácik körében .

A zsidó nővel együtt élő SA-tiszt megnyilatkozása jól példázza, ho-gyan változtatja meg a náci ideológia a felsőbbrendűeknek titulált egyé-nek identitását . Éva szavaira, miszerint ő nem lehet náci, ha zsidó nő a szerelme, így horkan fel az SA-tiszt: „Mi németek történelmi feladatot teljesítünk . Nem érti? Meggyengültünk, mert megromlott a vérünk, mert értéktelen elemekkel keveredtünk . [ . . .] Tisztán kell tartanunk magunkat Németország érdekében . [ . . .] Nem tudja elképzelni, hogy az ember hihet egy eszmében, még ha ő maga egy disznó is? Tisztában vagyok vele, hogy disznó vagyok . És gyűlölöm érte, arcul tudnám köpni érte magamat . [ . . .] Mit tesz velem ez a kövér, rövidlábú zsidó nő, hogy nem tudok szabadulni tőle? Hogy nap mint nap az ágyába kell bújnom? Eggyel több bizonyíték, hogy a zsidók fertőzik meg a német ifjúságot . Mindenkit agyon kell ütni, aki a német vért megfertőzi . Engem is .”27

Az SA-tiszt ambivalens viselkedése arra enged következtetni, hogy a náci ideológia nemcsak a zsidókra ad kényszerzubbonyt, hanem az „ár-jákra” is . Céljának eléréséhez nemcsak a zsidókat kell megfosztania egyéb

25 George Devereux, Etnikai identitás. Logikai alapok és működési zavarok = A megta-lált nyelv: Válogatás magyar származású francia pszichoanalitikusok munkáiból. Szerk . Ritter Andrea, Erős Ferenc . új Mandátum, Budapest, 2001 . 248–272 .

26 Uo ., 270 .27 Rényi, i. m., 175–176 .

82

identitásaiktól, hanem ugyanúgy híveit is . Nagy különbség persze, hogy ez választott identitás, a zsidóké viszont egyáltalán nem az . Ezért a kény-szerzubbony itt inkább az egyenruha fogalmával helyettesíthető, amely a regényben is többször a náci identitás metaforájaként bukkan fel .28

Az SA-tiszt szavai jól mutatják, hogy saját magára is kizárólag a fajel-mélet szemszögéből tud tekinteni, magát csakis ’német’-nek titulálja, iden-titására nemzeti identitása az egyedüli válasz . Ezért alakult ki ambivalens léthelyzete: magánéletére nézve ez az üres identitás nem ad semmiféle tartalmat, így viszont régi életével nem tud leszámolni . Ennek következ-ménye a privát és a nyilvános identitás közötti szakadék keletkezése, ami a totális diktatúrák egyik legjellemzőbb vonása .

Bizonyos értelemben az SA-tiszt helyzetét ugyanúgy egyfajta fenyege-tett identitásnak foghatjuk fel, miszerint identitásfolyamatai nem felelnek meg az identitást szabályozó alapelveknek .29 Nem felel meg a kontinuitás szabályának, hiszen nyolc éve él együtt zsidó szerelmével, s most egyszer-re mint árja gyűlölnie kéne, nem felel meg az elkülönültség szabályának, hiszen a cél éppen a „Vezérrel” való teljes azonosulás (és a „Vezér”-ben hí-vők kölcsönös identifikációja30), nem felel meg az önbecsülés szabályának, amennyiben csupán „illuzórikus” identitást kínál fel .

Az önbecsülés hiánya Éva szerint a gyökere is a náci identitás választá-sának: „Minél kevésbé becsüli magát az ember, annál többet kell jelentenie a számára, ha jön valaki, és azt mondja: Jobb vagy a világ minden nem-zeténél . Te vagy a kiválasztott faj! És a fiatalember kap egy barna inget és mindjárt több lesz, mint ami volt . Már nem kell bizonyítania . Elég, hogy német . A kommunista párt azt követeli tőle, hogy dolgozzon, tanuljon, harcoljon, és mit ígér cserébe? Egy vérrel megváltandó jövőt . A nácik vi-szont még ma adnak egy barna inget neki, és visszaadják az önbizalmát, hiszen német, tehát nagyszerű ember .”31 Ez az önbecsülés ha kialakul is, az ajándékba kapott identitás illuzórikus volta miatt csak ideiglenes, s tar-talmatlansága miatt valójában nem tudja megoldani az egyén identitásvál-ságát . Az SA-tiszt esetében pedig – mint láttuk – még ideiglenesen sem alakul ki, hiszen képtelen a „Vezér”-rel, illetve az ideális árjákkal való teljes azonosulásra a korábbi identitásával való konfliktushelyzet miatt .

28 Pl . az SA-tiszttel élő zsidó nő megnyilatkozásában: „De amikor leveszi a barna ingét, hogy mellém feküdjön, néha legszívesebben megfojtanám ugyanezzel az ing-gel .” (Uo. 175 .) – Lásd még Uo., 122, 155 stb .

29 Breakwell, i. m., 77–178 .30 Freud, i. m., 185–248 .31 Rényi, i. m., 122 .

83

A náci tiszt ezzel próbál megküzdeni úgy, hogy korábbi identitáskép-lete széttöredezik, a fennmaradó részei pedig immár a személyiség „rossz” oldalát képviselik, amit még le kell küzdenie .32 Mivel ez nem sikerül, frusztrációjából eredő agresszióját kivetíti33, ezzel is erősítve a „bűnbak” démoni mivoltát .

Összefoglalásként azt mondhatjuk, hogy a náci ideológia egyfajta identitáscserét hajt végre mindkét oldalon, hogy a „Jó” és a „Rossz” oldalt egymás ellenében megkonstruálva egy gigantikus harc jöhessen létre kö-zöttük . Ennek érdekében az egyének korábbi identitásait eltörli, majd egy új, kreált identitással ruházza fel őket, amelynek jelentést csakis ez a harc ad . Így válhatnak az ideológia sakkfiguráivá .

32 Erős: Az identitás…, i. m., 15 .33 Gordon W . Allport: Az előítélet. Gondolat, Budapest, 1977 . 476–481, 528–533 .

84

� Sági Varga Kinga

A válság mentális és kulturális terei Juhász Erzsébet prózájában

Juhász Erzsébet (1947–1998) író, kritikus, irodalomtörténész, könyvtá-ros és egyetemi tanár lévén, többrétű életművet alkotott . E szövegkomple-xum egyrészt szépirodalmi, másrészt esszé-, kritika- és tanulmánykötete-ket ölel fel . Már könyvei megjelenése előtt – a hetvenes évek elejétől – jelen volt az irodalmi köztudatban, írásai többnyire az Új Symposion és a Képes Ifjúság hasábjain jelentek meg, később a Híd folyóiratban, az Üzenetben, a Naplóban, a Forrásban, az EX Symposionban, a Bárkában stb . A dolgo-zat e gazdag írói opus 1990-es években született szépirodalmi kötetein keresztül szemlélteti a juhászi opus válság általi determináltságát, neve-zetesen két regényen, a Műkedvelőkön1 és a Határregényen2, valamint két rövidpróza-köteten, a Senki sehol soha3 és az Úttalan utaim4 címűn . Némi magyarázat szükséges ahhoz, hogy a Műkedvelők és a Határregény miért került a kilencvenes évekbeli alkotások közé . A Műkedvelők első kiadása még a nyolcvanas évekre datálható, viszont megért egy második kiadást is 1995-ben . E regény, annak ellenére, hogy a nyolcvanas évekbeli művek közé is besorolható, ugyanúgy szerves részét képezi a kilencvenes években megjelent prózáknak is, nemegyszer párbeszédet is folytatva azokkal, szö-vegszerűen az Úttalan utaim című kötet egyes helyeivel, a válságábrázolás mozzanatával pedig valamennyi kötettel . A Határregény pedig 2001-ben jelent meg, posztumusz kiadás . Faragó Kornélia és Toldi Éva szerkesz-tették kötetté az 1998-ban elhunyt szerző meglévő szövegeit . A regény fejezetei, amelyeknek egy része korábban a Hídban már megjelent, még a kilencvenes években keletkeztek . A sehova sem tartozás, az otthontalan-

1 Juhász Erzsébet, Műkedvelők (regény), Budapest, Kijárat, 19952 uő, Határregény (regény), újvidék, Forum, 20013 uő, Senki sehol soha (próza), újvidék, Forum, 19924 uő, Úttalan utaim (próza), újvidék, Forum, 1998

85

ság, az elvágyódás, ám elmozdulni képtelenség válsága ugyanúgy jellemzi a Határregényt, mint korábbi köteteit .

A kilencvenes években a vajdasági magyar irodalmi beszédmódok a szóródott ént jelenítették meg, aki maszkok, szerepjátékok mögül nyilat-kozik meg . Ezekben az években a vajdasági magyar irodalomban az önis-meret és a helyzettudat művészi megformálása dominál . A nagy múltú Új Symposion második nemzedékéhez tartozó Juhász Erzsébetnél is, részben a multikulturális tér teremtette helyzet miatt, részben pedig a biográfiai megnyilatkozás tabuként való kezelésének hatása miatt, felfedezhetjük a tudatos vagy öntudatlan elrejtezést, a maszkszituációt . Abból kiindulva, hogy az irodalom eleve fikcionált, lényegében lehetetlen lenne a referenciális olvasat, de nem zárja ki a valóságvonatkozások kódolását, értelmezését . ugyanakkor alteregók szerepeltetésével olyan személyes meglévő vagy vá-gyott tulajdonságokat villant meg, amelyek biográfiainak is tekinthetők . Ám e biográfiai elemek inkább csak az adott kulturális-politikai-nemzeti miliőbe illeszkedő mozzanatok, amelyek csupán e sajátos atmoszféra men-tén olvashatók . A prózákban a szereplők és a narrátorok állandóan úton vannak önmaguk felé, és a mozgáspályájuk által leírt, egyszerre területi és időbeli körzet tipikus elemeit emeli ki a szerző, hogy az felismerhetővé vál-jon azok számára, akik ugyanabba a sorsközösségbe tartoznak, hogy aztán az elrejtés technikájával a fikció síkjára terelje a narrációt . A 20 . század folyamán az irodalmi befogadáskultúra és elvárásrendszerek folyamatos változáson mentek át . A különböző iskolák hol a valóságra vonatkoztatott olvasást helyezték előtérbe, hol a szöveg önmagában való szemlélését . A posztstrukturalista értelmezők szerint az irodalmi érték nem függ az ideo-lógiától, ezért a kilencvenes évek magyar irodalmi kánonjából valamelyest kezdtek kiszorulni azok a művek, amelyek a politikai és morális tartal-makra helyezték a hangsúlyt . E jelenség a vajdasági magyar irodalomban is érzékeltette hatását, ám a társadalmi-politikai sík – lévén kisebbségi társadalmi formáció – alig kendőzve vagy kendőzetlenül mégis terephez jutott . Juhász Erzsébet textusaiban olyan helyzeteket teremt, olyan, a tér-ség szempontjából fontos eseményeket jelenít meg, amelyeket olvasva nem kezelhető tabuként a referencialitás . E mozzanat válik kulcsfontosságúvá a tekintetben, hogy a társadalmi, politikai és morális szemlélet jogosultságot élvezhet a befogadás során . Legkifejezettebb e jelenség a Határregényben . Amellett, hogy az elbeszélők önmaguk és mozgásterük határait feszegetik, folytonos idegenségérzetük jut felszínre . Az elidegenedettség szinte vala-mennyi formációjával találkozunk . A családregény elbeszélői pozíciói vál-toznak fejezetenként/családtagonként, és mégis a valamennyi eltérő pers-pektíva „határjátékká”, az önnön és országhatárokon való átjárhatatlanság

86

narratívájává áll össze . Konkrét utalásokat találunk az első és a második világháborúra és következményeire, az SZHSZ Királyságra és az akkori politikai helyzetre, vagy a kilencvenes évek véres balkáni háborúira stb . Az egzisztencia hiánya lesz meghatározóvá . A juhászi opus referenciális mozzanatainak olvasásánál azonban sokkalta fontosabb a művészi megfor-málás mikéntje, a valóság kendőzése (pl . álnevekkel, megmásított műcí-mekkel), azok új tartalmakkal bővítése és egyéni perspektívába helyezése . Juhász Erzsébet mondhatni zárt világot jelenít meg . Abban az értelemben zárt e világ, hogy olyan individuumokat vonultat fel, akik kisebbségi hely-zetükből adódóan önnön határaik és a politikai helyzetből eredő valódi határok közé szorulnak, valamint az állandó háborúk, a „helyváltoztatás nélküli országváltások” következtében válságba kerülnek . E válság követ-kezményeként az egyének elvágyódása figyelhető meg egy rajtuk kívül eső világba, a vágyak világába, amely akár mentális, akár kulturális síkon válik mérhetővé, sohasem a fizikai helyzetváltozás igényéről árulkodik . Anél-kül, hogy elmozdulnának, idegenné válnak . A tényleges téren a tudati tér, az emlékezés-felejtés általi terek, a képzelet világa kerekedik felül .

A kisebbségi közegben – lévén specifikus, „szűk” térrel rendelkezik – minden politikafüggő . A vajdasági magyar irodalom sajátos helyet foglal el ezen irodalmak között, hiszen nem az állam, a többség nyelvén ír, hanem a kisebbség nyelvén . E saját nyelven való alkotás abból a multikulturális helyzetből adódik, hogy nem egyedüli kisebbség az adott közösségben, csupán egy a sok közül, és mivel nagy múltú a saját területén, rendelkezik kulturális öntudattal, kollektív emlékekkel, így teljes egészében nem tudja uralma alá hajtani a központi államalakulat . A kisebbségi irodalom egy-fajta kultúrharc az elnyomó és elnyomott között, de a szellemi hagyomá-nyért és megmaradásért való küzdelem is . „A vajdasági kisebbségi terület etnikai térképe igen sokszínű . Jellegéből adódóan nehezen válik lehetővé (azonban nem lehetetlen) a kisebbség kultúrájának és identitásának fej-lődése .”5 A vajdasági magyar író számára – többnyire – amellett, hogy a politikából, a többségi és kisebbségi szituációból eredő válságból merít, területi jellegéből adódóan, a vidékiség problémaköre is kínálkozik . Aho-gyan Juhász fogalmaz az Úttalan utaimban: „…egy »esszebolondult világ« peremén élünk magunk is, mely kicsit hátországgá – kicsit senkiföldjévé lett .”6 E bizonytalanságban „az otthon otthontalanná válik . Juhász Er-

5 Sági Varga Kinga, A jelen prózája: A tér- és időtapasztalat identitásteremtő szerepe Juhász Erzsébet életművében. Hungarológiai Közlemények, 2010/1 . 88 .

6 Juhász, Úttalan…, i. m., 119 .

87

zsébet kiábrándult hőseinek nem marad más, mint a hazatalálás remé-nye, vagyis önnön tudatuk megtalálása .”7 A kollektív emlékezetet mindig egy adott közösség mondhatja sajátjának, hiszen emlékeznie kell, melyek azok az események, amelyek a későbbi jelenvalólétük arculatát meghatá-rozzák . A kollektív emlékezés (és minden emlékezés) szoros kapcsolatban áll az identitás kialakulásával, és hagyományteremtő képességgel is bír . A közös emlékek és az ezeket felidéző szimbólumok közös szabályokat, értékeket, cselekvési teret alakítanak ki, valamint lehetővé teszik a kol-lektíva számára, hogy „mi”-t mondjon, vagyis a csoport tagjának érezze magát . Ha az egyén tapasztalat- és elváráshorizontja nem találkozik, va-lamiféle kívüliségérzés keletkezik benne, amely által része is és nem is a közösségnek . Ilyen individuumok Juhász Erzsébet szereplői is . A Senki sehol soha című prózakötetben a szerző ezt iróniával átitatottan fogalmazza meg: „Bármilyen ütődötten fensőbbségesnek tetszik is, ez a mi nem királyi többes . […] Az egyetemes kitaszítottság okán képződött ki bennünk ez a többes szám . Mindennemű esély összesűrűsödött hiánya miatt . Számki-vetettségünk immár biztos tudatából .”8 A juhászi szubjektumoknak nem marad más, mint a vágy, az elvágyódás, ahogyan a Senki sehol soha többes szám első személyű narrátorának is vágya a szabadság megélése, a vágy be-teljesülésének megélése, amit azonban senki sehol soha nem érhet el . Mert az élet – Juhász narrátora szerint – „megannyi eleven és csillapíthatatlan vágy” bújócskája, és „bent: senki sehol soha”9 sincs . Az említett kötetben e vágy alakot ölt . A folyton suhanó, megérinthetetlen, ám minduntalan a másik számára bosszantóan jelen lévő Énekes Krisztina „túláradó örömök-ben és fullasztó, észveszejtő szorongásban áramlik” .10 „Énekes Krisztina az idők folyamán gyűjtőnevévé lett mindannak, ami itt elrendezhetetlen, ami az emberi létben feloldhatatlanul irracionális” .11 Vagy más helyütt: „Alig tud szólni, elrebben netán az egész, szívja magába a szoba illatát, hangulatát, s mindenek előtt Énekes Krisztina lényét mint eleven gyújtó-pontját mindannak, ami titokzatos, rejtett és jeltelen . Szívja ezt az egyetlen élő forrását mindannak, amire vágyódik . Vágyódik szívósan, kikezdhetet-lenül, mindétig .”12 A dolgozat elején említett alteregók egyikének Énekes Krisztina tekinthető, aki az elbeszélő (és az egész közösség) vágyszegmen-sét testesíti meg .

7 Sági Varga, i. m., 89 .8 Juhász, Senki…, i. m., 32–33 .9 Uo., 12 .

10 Uo., 13 .11 Uo., 45 .12 Uo., 13 .

88

A gyökértelenség gyötrő érzése, a létezés riasztó üressége és a lét ki-ábrándító értelmetlensége, az emberek egymás közötti idegensége, vala-mint annak konstatálása, hogy a tudat valójában egyenes mozgást végez a halálba, időnként őrületközeli állapotba kényszeríti a juhászi szubjektu-mokat, és csupán tudatmozgásaik által meghatározott képzeletvilág lehet az övék . Juhász Erzsébet szövegeiben nemcsak a kisebbségi, illetve más társadalmi meghatározottság játszik szerepet az identitás(ok) kialakulásá-ban, megrajzolásában, hanem az emberi alaptermészet is befolyásoló fak-tor . Helyenként mintha ez mindennél fontosabb lenne, és mintha minden korlát és határ az emberek közötti távolságból eredő idegenségérzésből, az emberi szeretetlenségből eredne . A szeretetlenség bennünk van? című szö-vegben – az Úttalan utaim kötetben – szó esik a tér határairól és az egyén belső határairól . Az író kiváló érzékkel mossa egybe e két teret, amelynek végkicsengése a szomorú valóság lesz, miszerint a problémák gyökere az emberben keresendő . „…[A] határ is bennünk van, még ha kérdésként fo-galmazzuk is meg .”13 Ilyen megközelítésben nem marad más kiút, mint a belső emigráció, amelyben a szubjektumok emlékeznek valamikori énjük-re, arra az énre, akit valamikori önmaguknak hisznek, ám mint egy utolsó kapaszkodót, ezt is elveszítik, amikor tudatosodik, hogy amire emlékezni vélnek, csak kitalálják, és egyszer és mindenkorra elfelejtették önmagu-kat .14 Az öndefiniáláshoz szükséges emlékezés általi élettörténet azonban, még ha kitalált is, utólag megkonstruált is, a szubjektumoknak biztosítja azt a tartalmat, amely ellensúlyozza a rémisztő horror vacuit, ami a létet jellemzi . Saját szemüveg szükségeltetik, amelynek „fedezékében” egy más világ van, amelyben az egyén otthon érezheti magát, nem más ez, mint a belső emigrációs tér .

Juhász Erzsébet prózájában – különösen a kilencvenes évekbeliben – egyfajta irodalmi Monarchia-modell jelenléte fedezhető fel, amely lehetővé tette/teszi az együtt élt/élő népek hasonló tudati tényezőinek manifesztá-lódását . A Monarchia-modell nem feltétlenül a Monarchia korát hivatott modellálni, hanem a nosztalgia hangulatát, a múlt visszavágyását jelenti, megkonstruálva így a posztmonarchikus világot . Az atmoszferikus-kul-turális meghatározottságú Monarchia-, illetve posztmonarchikus modell mellett a szöveghelyek konkrét monarchikus utalásaira is reflektálhatunk . A posztumusz kiadásban megjelent Határregény Angeline Nenadovitsa például úgy próbálja a jelen elviselhetetlenségét enyhíteni, hogy század

13 Juhász, Úttalan…, i. m., 81 .14 Juhász, Határregény, i. m., 50 .

89

eleji történetekbe éli magát, a „mint annak idején” kifejezés válik gyako-rivá . Azután mintha mindent el szeretne felejteni, csupán egyetlen utazá-sáról hajlandó beszélni, amit az újvidéki villanyos vasúton tett meg még 1910-ben . A történethez tartozik, hogy maga a villanyos vasút kiépítése is Bécs, illetve Budapest által irányított volt, tehát birodalmi intézmény, amely egyszerre hozta közel és távolította el az embereket/népeket egy-mástól, ugyanakkor az időérzékelést és létérzékelést is relatívvá tette . To-vábbá szintén e regényben a háború következtében az egymástól elszakadt testvérek, Miklós és János, a valamikori Rogina bara-i közös világhábo-rús emlék világában találják magukat, ahol az emlék idejére újra együtt lehetnek . Az összeegyeztethetetlen idő- és térkoordináták ellenére mégis összerímelő emlékvilágtér alakulhat ki, még ha csak egy lázálom idejére is . Közben nemcsak a testvérek tűntek el egymás életéből, de már maga a Rogina bara, a Szabadka környéki mocsaras terület is a múlté . Ahogyan az élettel a mulandóság, úgy az emlékezéssel a felejtés jár együtt . Ezen emlékutazások és az utazás vágya, az úttalan utak bejárása, a gondolatok gyakran labirintusba vesző folyama és még sorolhatnám a példákat, mind a Monarchia motívumvilágára utalnak vissza . A közös életérzés és világlá-tás, amely nem függetleníthető a vidék történelmi és társadalmi-politikai tényezőitől, azzal, hogy mindvégig az ellehetetlenült én, az örök idegen kerül a középpontba . A kisebbségi tér és történelemi helyzetéből kialakuló válság következtében a narrátor térbeli hovatartozása szétmosódik, időbeli meghatározottsága időn kívülivé válik, és az emlékezés általi örök utazó szerepében jelenik meg . utazik, mégsem változtat fizikai pozícióján .

A juhászi prózák szubjektumai gyakran vágyódnak Európa, Közép-Európa dimenzióiba, akár ha szellemi színtérként szemléljük, akár ha az ígéret földjeként tekintünk rá . Fried István gondolatai nyomán egyetért-hetünk azzal, hogy kétségesek Közép-Európa földrajzi határai . Sőt, ta-lán ha tényleges koordinátákban gondolkodunk, és Kelet-Közép-Európát mondunk, maga a Vajdaság, a művekbeli kisebbségi színtér is beletartoz-hat . De hozzáadhatjuk azt a tényt is, hogy a régió a Balkán része is, így balkanisztikai elemek is befolyásoló erővel bírnak, ami leginkább az első világháború és a kilencvenes évek háborúi nyomán válik relevánssá . Mégis a Fried által megfogalmazott balkáni jelenség, az etnikumok időnkénti szembehelyezkedése, kevésbé kerül felszínre, annak inkább egy, az in-dividuumokhoz közelebb álló, emberi véres őrültség vetülete a mérvadó Juhász számára, kevésbé az etnikai különbözőség . Talán pont ezért fe-dezhető fel e szövegekben Közép-Európa kettős mérce szerint, egyrészt – a multikulturális determináltság nyomán – a bennlévőség artikulálódik,

90

másrészt – szabadságvíziójával – vágydimenzió is, ami a kívüliség állás-pontját vonja magával . Tehát ahogyan Deczki Sarolta is megfogalmazza: Közép-Európa „több mint a szélességi és hosszúsági körök által keretezett, s ily módon birtokba vehető tér-időbeli egység . […] Egy olyan saját magát kérdésessé tevő hely, ahol egyik nép emlékezete a másikban tükröződik .”15 Juhász Erzsébet elbeszélői és szereplői is egy multietnikus régió tagjai . „[E]gy régió irodalmait olyan jelenségek hatják át, mint a két- és több-nyelvűség, kettős- és többkultúraság, a kettős irodalmiság (bilaterárnost’), kettős honosság (dvojdomovost’) .”16 E kelet-közép-európaiság, e sokféle-ség, sokszoros tükröződés öndefiniálhatatlansághoz, identitászavarhoz vezet . Ezért az Európára, vagy még pontosabban, a Nyugatra tekintés nem egyéb, mint a fejlődés és a szabadság egyetlen elérhető lehetőség-fel-tételének vágyása . ugyanolyan vágy mutatkozik meg a fejlődésre a juhászi szubjektumok világában, mint Közép-Európa heterogén közegében, me-lyet részint a „szláv lélek” mítosza, részint a Nyugat, vagyis Európa hatá-rozza meg .17 Juhász Erzsébet szövegeiben a széthullott többnemzetiségű Jugoszlávia élhetetlensége kerül előtérbe . „Voltak, akik még a háború ki-törése előtt vagy közvetlen utána elköltöztek, többségük Magyarországra, de akadt olyan is, aki Németországban, Hollandiában, Kanadában vagy Amerikában telepedett le .”18 Azonban, aki elment, az is otthontalan ma-radt, állandó honvágy gyötri, képtelen a belső otthonosság megteremté-sére . A multikulturalizmust felszámolandó felbomlott országban rekedt egyének pedig, annak ellenére, hogy szülőföldjükön maradtak, kiábrán-dultan konstatálják, hogy a jövőkép nélküliség okozta válság következ-tében otthonként sohasem tekinthetnek e földre . „Az ország, amelybe beleszületett, már megkezdte véres öldöklésbe fúló széthullását . Ekkor döbbent rá, hogy neki valójában sohasem volt hazája a szó valódi értelmé-ben . […] »Az a különbség kettőnk között, hogy Borónak van jövőtudata, nekem meg nincs, nem is volt soha . Ahogy hazám se igazából, csak szü-lőföldem .«”19 Közép-Európa dimenzióinak tárgyalása szoros kapcsolatban áll a posztmonarchikus olvasattal . Maga az Osztrák–Magyar Monarchia is felfogható – Közép-Európához hasonlóan – egyfajta szubrégióként .20 Juhász Erzsébet műveiben mindkettő valamiféle válságmodellként defi-

15 Deczki Sarolta, Közép-Európa: a hely kérdése = D . S ., Az érzékiség dicsérete. Po-zsony–Budapest, Kalligram, 63–64 .

16 Fried István, A közép-európai szöveguniverzum. Budapest, Lucidus, 2002 . 13 .17 Deczki, i. m., 65 .18 Juhász, Határregény, i. m., 14 .19 Uo., 16 .20 Fried, i. m.

91

niálódik . Ilyen értelemben tehát a Monarchia kora, az első világháború, a második világháború következményei és maga Közép-Európa válsága mind kihatással vannak az egyéni identitások alakulására az egyes Juhász-művekben . A meglévő és vágyott élet, a sehova sem tartozás, a halál biztos eljövetele egy körhinta-effektust idéző eszeveszett tudati mozgást ered-ményez: „mintha egy lángoló arcú fiút valami ismeretlen, hatalmas erő rángatna ide-oda . Talán ugyanaz, amely felmenőit rángatta több emberöl-tőn át Graztól Szabadkáig . Szegedtől az Isonzó völgyéig, Temesvártól Po-zsonyig, újvidéktől Aradig oda-vissza, összevissza . S hogy e pillanatban néhány évszázad mozgáspályája rajzolódik ki e Bécs felé száguldó vonat folyosóján, követhetetlen sebességgel reprodukálva néhai utasok sokaságát, hogy ezt követően aztán mindez végképp átadódhassék a tovább már fel nem tartóztatható felejtés enyészetének .”21

Juhász Erzsébet elbeszélőinek az írás és egyáltalán az irodalom, a művészet a létértelmezés alapeszköze, hiszen: „Mindent leszámítva nem csoda, hogy már eleink megszólalása is csak művészi lehetett, vallanunk magunkról sohasem adatott meg másként, mint behátrálva a műbe…”22 – olvashatjuk a Műkedvelők című regényben . E regény – mondhatni – a vajdasági magyar irodalom ősatyjának tekintett Szenteleky Kornél re-génye – központi figurája, Sztantits Aurél ugyanis valójában Szenteleky Kornél alteregója –, de tekinthetjük e művet az irodalom regényének és művészregénynek is . Az indulás nehézségei és bizonytalanságai, a jövőkép nélküli élet, „politikai egyensúlytalanság”, a biztos halálra utaltság árnyé-ka a maga nemében egy sajátos vidéki atmoszférát teremt . Vidéki a szó szoros értelmében, hiszen a regény helyszíne Bácsgödrös (!), egy poros kis falu, ahol mindenféle „művészetkezdeményezés” eleve kudarcra van ítél-ve . E helyszínt akár a 20 . század eleji Vajdaságra is ki lehetne szélesíteni . De vidéki e regényvilág átvitt értelemben is . Nemcsak földrajzi vidékiség jelenik meg, hanem szellemi is . Ahogyan az Úttalan utaimban fogalma-zódik meg: „A vidék ott kezdődik – írja Peéry –, ahol nem vesz tudomást önmaga méreteiről, ahol nincs kritikája magamagáról . A hamis tudat, a nyugodt és állandó önámítás, a megcsuklott akarat és az elbénuló tehetség világa . Mimikri a legkényelmesebb formában, asszimiláció és áthasonulás, mely állandóan lefelé irányul . A vidék a szolid hitel hiánya ember, terv és kultúra mögött .”23 A Műkedvelők Aurélja is a trianoni határmeghúzás

21 Juhász, Határregény, i. m., 94 .22 Juhász, Műkedvelők, i. m., 10 .23 Juhász, Úttalan…, i. m., 102–103 .

92

következményeit szenvedi el, és a délvidéki magyar kultúra és irodalom megszervezése során a politika és a kultúrpolitika valós vonásai tűnnek elő az álmegnevezések mögül . Mindezen társadalmi helyzetkép keretein belül a moralitás, pontosabban az erkölcsiség hiánya is definiálódik . A kialakult váratlan szituációban az asszimiláció kerekedik felül a meglévő kollektív identitás megőrzésén, amelynek egyenes következménye az elszemélytele-nedés, a felszínes értékek elfogadása . E vidékiség – mint kiderül A magány émelyítő helyi színe című szövegből – nemcsak a magyar irodalom kezde-tére jellemző a Vajdaságban, hanem a kilencvenes évekbeli állapotokra is . „Néha úgy tűnik, ha ez a háború egyszer véget ér [gondol itt a kilencvenes évek balkáni háborúira], megfogyatkozott, megrendült kisebbségünk vég-képp elsüllyed a vidékies önelégültségbe . Nem látom ugyanis a nyilvánvaló kulturális elszegényedésünkkel szembeni tiltakozás intenzív, szellemileg is lereagált nyomait .”24 Az identitásválság mellett a kultúra válsága is kirajzo-lódik, amely csakis szenvedélyes akarással, a múlt és jövő közötti ingázás-sal vészelhető át . Így szenvedett ki – a szó szoros értelmében tüdőbajával – Sztantits Aurél is, aki „[e]gy szebb jövő eljövetelének igézetében élt […] . Kizárva életéből a jelent ingázott csak múlt és valamely képzelt jövő közt […] . Az összekuszált, csatakos idő pedig, őt mindenből kifelejtve, elviharzott felette .”25

A mentális és kulturális fiktív utazás egyszerre jelenik meg az Úttalan utaimban, amelynek már alcíme is árulkodó: útleírások a Vajdaságból, a szövegforma pedig próza . Faragó Kornélia méltatásából kiderül, hogy nem tiszta műfajjal állunk szemben, hiszen elbeszélésbe épített esszék, levelek és olvasmányélmények keverednek e kötetben . „A kötet műfaji sokrétűsé-ge, beszédmódbeli gazdagsága, a gondolati-indulati-érzelmi elemek ka-valkádja a »minták és alakzatok« egymásra mutatása, dinamikus szemlé-letet követel . Az egyértelműen narratív szövegeken kívül esszé/levélesszé, olvasmányélményből kibomló, kulturális nézőpontú, izgalmasan szabály-talan gondolatforma és széles perspektívájú, könyvismertető/műelemző elmélkedés oldódik fel egymásban, hogy a próza kategóriáját sokoldalúra csiszolt prizmaként írja le .”26 Bányai János szintén rátapint a kötet műfajá-nak képlékenységére . Ahogyan írja: „A próza a között-lét műfaja . […] A próza önállóan létezik, de mindig valami között .”27 És valóban, e kötet a között-lét közvetítője, nemcsak azáltal, hogy a próza meghatározottsága

24 Uo., 103 .25 Juhász, Műkedvelők, i. m ., 110 .26 Faragó Kornélia, Úttalan utaim. Híd, 1998/9 . 788 .27 Juhász, Úttalan…, i. m., hátoldal .

93

a műfajkeveredés általi köztességet hozza létre, és valamennyi epikai mű-fajból találunk benne elemeket, hanem egyfolytában ellentétpárok mentén mozog . Juhász szavaival élve: „kóválygás, tántorgás minden, ami csak tör-ténik . Falu és város, ország és ország . Kelet- és Közép- és Nyugat-Európa között, Európa és Amerika, Amerika és Ausztrália, kint és bent, lent és fent között, a világ bármely pontjától a világ bármely más pontjáig oda-vissza, oda-vissza .”28 Határmezsgyén táncolunk olvasás közben, hol a va-lóság, hol a fikció térfelére billenünk, hol a vidékiségen, hol a nagyvárosi léten gondolkodunk, hol a jugoszláv–magyar határéletről elmélkedünk, hol irodalmi szövegekről és irodalmiságról, műélvezetről és nosztalgiáról stb . Az azonban bizonyos, hogy az Úttalan utaimban tematikailag is és tartalmilag is e közöttiség válsága definiálódik . „[N]incs súlyosabb, testet-lelket-eszméletet jobban pusztító, mint sehova valósinak lenni, de mégis kifeszítve élni két egymással egyetlenegy ponton sem érintkező, két egy-mással tökéletesen ellentétes világ között .”29

Juhász Erzsébet szövegei esetében – és ez vonatkozik a korábbi alko-tásokra is – a lineáris olvasás lehetetlen . Műveire a töredékesség, a tu-datfolyamat-mozzanatok közvetítése jellemző, kiforrt szemléletének következtében azonban összeáll egy nagyon sajátos és komplex világ . A bizonytalanságérzés, az otthonkeresés a folyamatosan jelen lévő válság-szituációkban, valamint a művek pluralitásának, műveltségi és kulturá-lis gazdagságának köszönhetően, a mozaikszerűség mellett is folytonos narratívává érik össze .

28 Uo., 45–46 .29 Uo., 175 .

94

� Brenner János

A szabadkai magyar lakosság (anya)nyelvi tudatának vizsgálata

a magyar nyelvû média összefüggésében

Jelen dolgozat a vajdasági Szabadka magyar nyelvű lakosságának és a városban sugárzott (magyarországi és vajdasági) magyar nyelvű médiu-moknak az interakcióját vizsgálja szociolingvisztikai megközelítésmódo-kat is alkalmazva . Mivel számos médiatényező (információközlés, marke-tingtevékenység, különböző műsorszámok sugárzása stb .) gyakorol hatást a mindennapi életre, e hatások kutatása, feltérképezése mindenképpen indokolt, hiszen a nyelvet, a kommunikációt is jelentősen befolyásolhatják, mintát képezve ezzel a nézőnek/hallgatónak .

Meglehetősen ingoványos talajra lépünk, ha a vajdasági magyar nyelvű média pillanatnyi állapotát kívánjuk feltérképezni . Hasonlóan problemati-kus a vajdasági magyar nyelvű média történetének a felvázolása is . utóbbi kérdéskör egyetlen fix pontja voltaképpen az újvidéki Televízió magyar szerkesztőségének tevékenysége, azaz a magyar nyelvű műsorok 1968-tól a Vajdaság területén történő rendszeres – bár nem egész napos – sugárzása .

E dolgozat azonban egy kisebb tér vizsgálatára vállalkozik: kizárólag a szabadkai magyar lakosság anyanyelvi tudatára fókuszál a városban nézhe-tő és hallható összes magyar nyelvű tévé- és rádióadó, azaz a legnépszerűbb tömegtájékoztatási eszközök kontextusánál maradva . Ám a médiapaletta itt is nagyon tarka képet mutat, nem beszélve e csatornák nyelvi hatásáról, a nézőknek és a hallgatóknak e hatásokra adott reakciójáról stb .

95

Válságpillanatok és -kérdések – a kutatás motivációja és hipotézise

A Vajdaság területén lebonyolított legutóbbi népszámlálás 2012 no-vemberében1 közzétett adatai mintegy 39 000-rel kevesebb magyart mu-tattak ki a korábbi, tíz évvel ezelőtti adatokhoz képest .

A fenti válságtényezőt semmilyen módon sem szabad figyelmen kívül hagyni . Felmerül a kérdés, hogy ez az egyre intenzívebb fogyatkozás megál-lítható-e, megfékezhető-e? Vajon megelégedhetünk-e a statisztikai adatok kozmetikázásával, vagy ennél sokkal jelentősebb lépésekre, tettekre van-e szükség? Vajon a létszámcsökkenés nem jelent-e egyben nemzeti identitás-válságot is, az anyanyelvi tudat megroppanását, az asszimilációs folyamatok beindulását stb .? És akkor még nem körvonalaztunk afféle problémákat, mint amilyen az anyanyelv átíródása, leépülése, elvesztése stb .

E munka válságkezelő alternatíva kíván lenni: olyan lehetőségeket vesz számításba, amelyek a vajdasági magyarok anyanyelvhasználatának meg-óvására irányulnak . A számos megmaradási és kulturális stratégián (pél-dául a Vajdaság területén most egyre inkább fellendülő anyanyelvi beis-kolázási program, az ösztöndíjrendszer működése, a népesedési akcióterv, Szabadka egyetemi várossá történő előléptetése stb .) felül tehát elsősorban a vajdasági média nyelvi szerepére koncentrál, de nem hagyja figyelmen kívül a magyarországi médiahatásokat sem .

Jelen dolgozat hipotézise, hogy a vajdasági magyarok nyelve elsősor-ban több magyar nyelvű rádió- és tévéadó megjelenésével, továbbá még több (helyi vonatkozású) magyar nyelvű műsor készítésével őrizhető meg . De csak akkor, ha ezek a regionális standard változat mintáját sugározzák mindennemű idegen (elsősorban szerb) nyelvi alakulatot mellőzve .

A vizsgálat módja és alanyaiA vizsgálatot kérdőíves módszerrel bonyolítottam le Szabadkán 2013

januárja és februárja között . A kérdőív 30 kérdésből állt, amit 60 személy töltött ki .

Vizsgálatomban arra vállalkoztam, hogy felmérjem a Szabadkán ál-landó lakhellyel rendelkező 31–50 éves populáció anyanyelvével és a szerb

1 A munkában megjelenő legfrissebb népszámlálási adatok (2012) kizárólag a követ-kező webhelyről származnak: Попис становништва, домаћинстава и станова 2011. у Републици Србији. Cтановништво. Национална припадност. Подаци по општинама и градовима, Републички завод за статистику, Београд, 2012, http://media .popis2011 .stat .rs/2012/Nacionalna%20pripadnost-Ethnicity .pdf Le-töltés ideje: 2013 . április 13 .

96

nyelvvel kapcsolatos beállítódását, ítéleteit, továbbá, hogy körvonalazzam a két nyelv közötti interakció természetét . Arra is kíváncsi voltam, vajon az alanyok érzik-e, tapasztalják-e nyelvük alakulását . Pár kérdés erejéig pedig kitértem arra is, hogy vajon optimisták, avagy pesszimisták anya-nyelvük jövőjével kapcsolatban . Mindezeket a tényezőket pedig a média – fent említett jellemzőinek – kontextusába kívántam helyezni . Az említett populációt tovább árnyaltam a nemek és az iskolai végzettség vonatkozá-sában is (jelen munkában azonban részletesen nem térek ki ezen adatok elemzésére) .

A kérdőív az esetek túlnyomó többségében zárt típusú kérdéseket tar-talmazott, vagyis válaszlehetőségeket biztosítottam . E válaszlehetőségek közül karikázással kellett megjelölni a legmegfelelőbb alternatívát, illetve alternatívákat . Néhány kérdésre önálló választ is vártam .

A vizsgálat helyszíne és médiapalettájaA kérdőívet kizárólag a Szabadka város területén élő magyar anyanyel-

vű lakosokkal töltettem ki, így a várossal és a lakossággal kapcsolatban fontosnak tartok közölni néhány információt, statisztikai adatot .

A 2011-es népszámlálási adatok alapján Szabadka város lakosságának száma 105 681 fő . Ebből 31 558-an vallották magukat szerb nemzetisé-gűnek, 34 511-en magyarnak, 9238-an bunyevácnak, valamint 9698-an horvátnak . Heterogén – multietnikus – lakossági összetételét még az is jelzi, hogy az említett négy vezető számú nemzetiségen kívül élnek itt még jugoszlávok, albánok, ruszinok, szlovákok stb .

Szabadka lakossága az elmúlt 15–20 évben – a vajdasági magyar média szemszögéből nézve – meglehetősen „ingerszegény” hatásnak volt kitéve . Egyértelműen kijelenthető, hogy ebben az időszakban megkérdőjelezhető volt a városban fogható vajdasági magyar televíziók és rádióadók nyelvi minősége .

A városban ráadásul az említett időszakban – a Pannon Televízió 2009-es megjelenéséig – egyáltalán nem volt egész napos magyar nyelvű adás, le-számítva persze a szabadkai kábeltelevízión keresztül fogható 5 magyar csatornát: az MTV egyes és kettes (M1, M2) csatornáját, a TV 2-t, az RTL Klubot és a Duna Televíziót . (2007 óta megjelent ugyan egy szolgál-tató, amely 10 újabb magyarországi tévéadót is sugároz, de meglehetősen gyér a városban való elterjedtsége .) Meg kell jegyezni, hogy a Pannon Te-levízió és Rádió egész napos sugárzásának megkezdéséig (a Pannon Rádió a városban 2008-ban kezdte meg az egész napos sugárzást) a magyaror-szági tévéadókon kívül az újvidéki Televízió hírműsorai és jól megszokott

97

adásai ugyan nézhetők voltak, de ez a csatorna sem sugározott (és ma sem sugároz) egész napos magyar nyelvű adást . A rádióadók vonatkozásában jelenleg egész napos magyar nyelvű adás hallgatható az újvidéki Rádió, a Szabadkai Rádió és a Pannon Rádió hullámhosszán (utóbbi két állomás azonban nem fedi le a teljes Vajdaságot) .

Szabadkán a 2000-es években a szerb nyelven sugárzott tévéadók tet-tek ugyan kísérleteket arra, hogy rövid terjedelmű magyar nyelvű stúdió-beszélgetéseket, mulatós műsorokat, hírösszefoglalókat sugározzanak, de ezek kérészélete mellett a műsorok minősége, színvonala sok esetben ha-gyott maga mögött kívánnivalót .

A kérdőív tematikus egységeiA kérdőív kérdéseit az alábbi négy tematikus egységbe soroltam (a je-

len témával összefüggésben az első két tematikus egységet csak röviden vázolom):

a) A magyar nyelvhez való kötődés − általános kérdések (1−6. kérdés)

A kérdőív kérdései a következő problémakörök mentén épültek fel: ho-gyan „definiálható” az anyanyelv; kialakult-e az alanyok „köznyelvképze-te” vagy nem; az alanyok tapasztalnak-e performanciabeli különbséget a Szabadkán élő magyarok és a Vajdaság más területén élő magyarok nyelve között, illetve a szabadkaiak és a Magyarországon élő magyarok nyelve között stb .

b) A szerb és a magyar nyelvvel kapcsolatos kérdések (7−14. kérdés)

A kérdőív kérdései a következő problémakörök mentén épültek fel: a szerb és a magyar nyelvhez kötődő érzelmi és gyakorlati attitűdök; az alanyok magyar és szerb nyelvtudási fokának szubjektív megítélése; a ma-gyarul beszélők anyanyelvében esetlegesen megjelenő szerb nyelvű elemek számbavétele stb .

c) A magyar nyelv és a média kapcsolata (15−27. kérdés)

E tematikus egységgel most részletesebben foglalkozom, de terjedelmi okok miatt itt sem térek ki minden kérdés számbavételére .

A média és a néző/hallgató interakciójának kutatása egy meglehetősen szerteágazó feladat . E tematikus egység kérdéstípusainak megalkotásakor abból a feltételezésből indultam ki, hogy mindenképpen léteznie kell egy-fajta nyelvi interakciónak az adott médium és a médium hallgatója/nézője között . A nézői/hallgatói reakciókat a meghatározott médiumra vonatko-

98

zó nyelvi ítéletekben próbáltam megragadni . Persze ennek a folyamatnak a fordított hatásmechanizmusa is elképzelhető például az adott médiumnak a hallgatóra/nézőre gyakorolt nyelvi hatásainak vonatkozásában . Ilyen jel-legű kutatásra van is példa a Vajdaságból .2

E tematikus egység nyitó kérdése az előző egység utolsó kérdésével volt kapcsolatban, amelyben arra kértem az alanyokat, hogy soroljanak fel leg-alább öt olyan szerb szót vagy kifejezést, amelyet rendszeresen használnak, amikor magyarul beszélnek . Az ebben a tematikus egységben megjelenő nyitó kérdés pedig arra vonatkozott, hogy ilyen és ehhez hasonló elemeket az alanyok felfedeztek-e egyrészt a magyarországi tévé- és rádióállomások műsoraiban, másrészt a vajdaságiakéban (15a és 15b kérdés). (Természe-tesen nem feltételeztem azt, hogy a magyarországi médiában előfordul-nának szerb nyelvi elemek, inkább az volt a cél, hogy az alany figyelmét a problémakörre, a médiával kapcsolatos további kérdésekre irányítsam .) Az elvártaknak megfelelő válaszok érkeztek: a magyarországi tévék és rá-diók vonatkozásában (15a) a válaszadók 64%-a soha nem hallott ilyeneket, 23%-a azonban ugyan ritkán, de hallott (nyilván ez összefüggésben van az adott műsorszám tematikai jellegével) .

A vajdasági rádiók és tévék vonatkozásában (15b) már más a helyzet, a „soha” aránya 13%, a „ritká”-é 50%, míg a „sokszor”-é 20% . Érdemes már itt felhívni a figyelmet arra, hogy milyen arányban jelentkeznek a válasz-adók közömbös hozzáállásai (a „nem tudom”, „nem foglalkoztam vele”, „nem figyeltem meg” típusú válaszlehetőségek tartoznak ide) . Lényeges hírértékkel bír ez a közömbös vélemény, pláne akkor, amikor nyelvi ítélet-alkotásra ösztönöztem az alanyokat .

A különböző – magyarországi és a vajdasági médiumok – nézettségi és hallgatottsági adatainak feltérképezése (16. kérdés) után a 17. kérdés már a rendszeresen követett műsortípusokra kérdezett rá . A teljes minta eloszlá-sából kiderül, hogy a válaszadók elsősorban tájékoztatási műsorokat (22%), aztán szórakoztató műsorokat (18%), végül stúdióbeszélgetéseket (13%) és ismeretterjesztő műsorokat (13%) néznek/hallgatnak legszívesebben .

A 18. és a 19. kérdésnél arra voltam kíváncsi, hogy vajon az alanyok megítélése szerint anyanyelvhasználatukat pozitívan vagy negatívan befo-lyásolják a magyarországi, illetve a vajdasági tévé- és rádiócsatornák műso-rai, pontosabban ezek követése . A két teljes minta eloszlását elemezve egy-értelmű a pozitív értékelések dominanciája, de ezek arányai már eltérők: a

2 Pl . Pásztor Kicsi Mária: Az Újvidéki Rádió és Televízió magyar nyelvű gyermek- és ifjúsági műsorainak lehetséges hatása fiataljaink nyelvhasználatára és szocializálódására . Hungarológiai Közlemények, 2006/3 . 44–56 .

99

válaszadók szerint elsősorban a magyarországi adók műsorai gyakorolnak pozitív hatást (87%) . 13%-kal kevesebben nyilatkoznak azonban a vajda-sági tévék és rádiók pozitív hatásáról (74%) . A negatív értékelésű válaszok előbbi esetben 3%-on, utóbbiban 13%-on állnak, csekély arányú semleges válaszadás mellett (10% és 3%) .

A 20. kérdés a következőképpen szólt: Véleménye szerint anyanyelvhasz-nálata a magyarországi tévék és rádiók nyelvéhez vagy a vajdaságiak nyelvé-hez áll közelebb? A válaszadók 73%-a úgy véli, hogy anyanyelvhasználata a vajdasági televíziók és rádiók nyelvéhez áll közelebb, és csak 10%-a szerint a magyarországiakéhoz . A válaszadók közel 1/5-e nem foglalkozott a kér-déssel .

A 22. kérdésnél arra voltam kíváncsi, hogy az alanyok mennyire vannak megelégedve a vajdasági magyar nyelvű televíziók és rádiók nyelvével . A szubjektív értékítéleteket a városban fogható egyes csatornákra lebontva elemeztem . Rögtön szembeötlik a válaszadók nagyarányú tartózkodása . A válaszadók kb . 1/5-e és 1/3-a nem foglalt állást, azaz közömbösen viszo-nyult a kérdésekhez . Összességében mégis megállapítható, hogy a szabad-kai székhelyű Pannon Rádió és Televízió nyelvezetével vannak a leginkább megelégedve a nézők/hallgatók, legkevésbé viszont az újvidéki Rádió és Televízióéval .

A Pannon Televízió – mint utaltam rá – egész napos magyar nyelvű műsort sugároz a városban (a helyi gyártású műsorszámok mellett ma-gyarországi magazinműsorokat is átvesznek), az újvidéki Televízió azon-ban az esti órákban sugároz magyar műsorokat (és ismétléseket a nap többi szakában) . Mégis az újvidéki Televízió lefedettsége – az egész Vajdaság vonatkozásában – jóval nagyobb, mint a Pannon Televízióé . A Pannon Rádió és az újvidéki Rádió is egész napos magyar nyelvű műsort sugároz, utóbbi lefedettsége ugyancsak jóval nagyobb a Vajdaságban . Ha a válasz-adók fenti értékítéleteiből indulunk ki, akkor a pillanatnyi lefedettség te-kintetében ellentmondásos képet tapasztalunk .

A Szabadkai Rádió nyelvével kapcsolatos értékítéletek vonatkozásában mutatkozott meg a legnagyobb aktivitás, vagyis a válaszadók 80%-a képvi-selt valamilyen álláspontot . Ez azzal is magyarázható, hogy sok szabadkai kedveli és rendszeresen hallgatja is a rádió egész napos műsorait, sőt a vá-laszadók fele meg van elégedve a nyelvi repertoárral . A válaszadók 27%-a szerint „tűrhető” úgy, hogy a „gyenge” aránya igen alacsony (3%) .

A 23. kérdésben egy rövid kitekintést tettem a szerb nyelvű tévé- és rá-dióállomások nézettségének és hallgatottságának irányába . A teljes minta eloszlásából jól kivehető, hogy az alanyok közel 2/3-a figyelemmel kíséri, kicsivel több mint egyharmada viszont nem követi a szerb nyelvű tévé-

100

és rádióműsorokat . Az érdeklődés tehát jelentős, ami érthető is Szabadka multikulturális jellemzőinek figyelembevételével .

A 27. kérdést megelőző kérdéscsoportok a szerb nyelvű műsorok adásai-nak nézettségi/hallgatottsági gyakoriságára vonatkoztak . Ennél a kérdés-nél azonban arra voltam kíváncsi, hogy a szerb nyelvű műsorok figyelem-mel kísérése vajon negatívan hat-e az alanyok, vagyis a magyar nézők és hallgatók anyanyelvére – megítélésük szerint . A válaszok 79%-a nem tart negatív hatásoktól, 5%-a viszont igen . A válaszadók 16%-a tartózkodott .

d) A magyar nyelv helyzete, jövője (28−30. kérdés)

A 28., a 29. és a 30. kérdésnél arra voltam kíváncsi, hogy a 31–50 éves szabadkai magyar lakosság hogyan látja városa és tartománya „anyanyelvi” jövőjét . A válaszadók jelentős hányada pozitívan nyilatkozott mind Sza-badka (86%), mind a Vajdaság vonatkozásában (83%), az ignoráló állás-pont is meglehetősen diszkrét volt (7–7%) .

Arra a kérdésre is választ vártam tőlük, hogy vajon milyen stratégiák-kal őriznék meg anyanyelvüket, a magyar nyelvet . Ezzel összefüggésben a 30. kérdés így szólt: „Mit gondol, milyen stratégiákkal őrizhető meg a vajdasági magyarok nyelve, egyben az Ön nyelve?” A befutott válaszok eloszlásából jól kivehető, hogy a válaszadók 29%-a szerint elsősorban az oktatás terén kel-lene változtatásokat kieszközölni . Alig maradnak el tőlük azok, akik több művelődési esemény megszervezésében látnának pozitív lehetőségeket (28%) . Harmadik helyre politikai megoldások kerültek (17%) . A válasz-adók 15%-a gondolja úgy, hogy több magyar nyelvű tévé- és rádióadónak kellene megjelennie . Egyéb lehetőségeket 9%-ban jelöltek meg az alanyok, a tartózkodó álláspont igen csekély volt (2%) .

KonklúzióA 30. kérdésnél tehát a vizsgált populáció 15%-a gondolta úgy, hogy

több magyar nyelvű tévé- és rádióadó megjelenése járulhatna hozzá anya-nyelve megőrzéséhez . Vagyis a hipotézisem – az alanyok ítéletének szem-pontjából – nem nyert meggyőző megerősítést . A kérdőívre beérkezett vá-laszok teljes képét szem előtt tartva mégis arra a megállapításra jutottam, hogy válságkezelő stratégiaként célszerű lenne legalább egy Vajdaság-szerte fogható (akár az éterben, akár kábelen, akár internetes technológiá-kat üzembe helyezve), dominánsan standard nyelvváltozati mintát sugárzó regionális (egész nap működő) televízió, helyi szinten pedig legalább egy kis hatósugarú rádióadó üzemeltetése . (Noha erre vonatkozóan történtek már előrelépések, de a folyamat borzasztóan lassú .)

101

A fent megállapítottakkal kapcsolatban mindenképpen egyet kell érte-nem Mirnics Károly vajdasági szociológus következő meglátásával:

„A kisebbségi azonosságtudat megtartása elképzelhetetlen a mai mo-dern társadalomban az anyanyelvű média nélkül . A hírközlő eszközök tar-talmukkal nemcsak irányítják, de állandóan gazdagítják és meg is újítják az azonosságtudatot . [ . . .]

A kisebbség hírközlő eszközei természetszerűen állandóan friss isme-retanyagot nyújtanak az azonosságtudat számára:

– az egész országban lejátszódó folyamatokról és eseményekről,– magában a kisebbségi közösségben zajló eseményekről,– az anyaországban zajló eseményekről és társadalmi folyamatokról . [ . . .]Ha a médiumok nem jelennek meg a kisebbségek nyelvén, a kisebbségi

intelligencia minden szinten elsorvad . A kisebbségek fönnmaradása ma közvetlenül összefügg az anyanyelvű médiumok akadálytalan működésé-vel és fenntartásával .”3

úgy gondolom, hogy Mirnics Károly meglátásai még ma, közel húsz év távlatából is érvényesek . Még ma sincs azonban egész nap sugárzó, a Vajdaság területén mindenhol fogható magyar nyelvű tévécsatorna . (Érde-mes ezzel kapcsolatban visszautalnunk a jelenlegi lefedettségi kérdésekre – vö . a 22. kérdésnél megállapítottakkal . A Vajdaság teljes lefedettségének vonatkozásában tehát mindenképpen nagyobb kapacitásokat kellene akti-vizálni .)

A Mirnics Károly által említett tényezőket természetesen az egyes mű-sorokba építve a műsorrácsnak is fokozottabban kellene tükröznie: tema-tikai szempontból például – az alanyok által megemlített – tájékoztatási műsorszámoknak, stúdióbeszélgetéseknek, sőt akár az ismeretterjesztő műsoroknak is (vö . 17. kérdés) . Mivel a válaszadók jelentős hányada gon-dolja úgy, hogy magyar nyelvhasználatára pozitív hatással vannak a ma-gyarországi tévék és rádióadók műsorai (vö . 18. kérdés), ezért nem tartanám rossz fogásnak, ha az itteni televíziók és rádiók – ezekben a témakörökben – magyarországi műsorszámokat is nagyobb arányban vennének át, illető-leg szerb nyelvű tévéműsorokat feliratos fordítással sugároznának .

Mirnics Károly – a Kisebbségi létjelenségek című tanulmánykötetben megjelent másik munkája – szerint a szórvánnyá válás egyik kérdésköre pont a médiával, annak hiányával, illetve hiányosságával hozható összefüg-gésbe . Mirnics szempontjai közül – témámból fakadóan – egyet kiemelten fontosnak tartok . E szerint „[ . . .] a szórvánnyá válás folyamatát döntően

3 Mirnics Károly: A tartós etnikai jelleget és a változó nemzeti kisebbségi tudatot megha-tározó tényezők = uő, Kisebbségi sors. újvidék, Forum, 1993 . 126 .

102

befolyásolja az a tény, hogy a magyar határtól messzebb már nem fogha-tó a magyarországi elektromos média műsora, hogy hozzáférhetetlenek a mai napig [ti . 2003-ig] a magyarországi sajtó és a könyvkiadás termékei” .4 Persze az elmúlt tíz év során számottevő fejlődés, javulás következett be az itt említett problémákkal kapcsolatban, de bizonyos válságartikulációk továbbra is jelen vannak, a velük történő foglalkozás – a média szempont-jából (is) – mindenképpen kiemelkedő figyelmet kívánna meg .

Kicsit tágítva a médiával kapcsolatos kutatói beállítódásokat, véle-ményeket, a következő összefüggéseket emelném még ki . Andrić Edit a szocializálódás problémakörére helyezi a hangsúlyt, a média szerepét ő is fontos tényezőnek tartja a társadalomba való beilleszkedés során: „a legkorábbi gyermekkorban [ . . .] a családnak van döntő szerepe a gyerekek anyanyelvi fejlődésére (vagy a kétnyelvűség kialakítására, ha vegyes há-zasságban született) . Ez később is nagymértékben befolyásolja az egyén nyelvhasználatát, de a tapasztalatok alapján, a szocializálódás folyamata során az óvoda, iskola, az utca, a média hatása átveszi ezt a domináns po-zíciót a családtól .”5

Rajsli Ilona tanulmányában szigorú észrevételeit fogalmazza meg . A vajdasági magyar fiatalok anyanyelv-használati terének redukálódását a következő okokban látja: „Vajdaság-szerte beszűkülnek a magyar fiatalok minőséges kultúrterei, publikációs lehetőségei; de vonatkozik ez a médiá-ban való részvételre, s minden olyan megszólalási módozatra, ahonnan beleszólásuk lenne saját sorsuk alakításába .”6 Ebben a tanulmányában egyébként Rajsli arra is kitér, hogy már a középiskolások is határozottan rossz véleményt formálnak a média nyelvével kapcsolatban .7

Érdemes lenne észrevenni tehát azokat a lehetőségeket, amelyek a média erejében, egységesítő tényezőiben olykor pozitívumként körvona-lazódnak . Lényeges lenne ezt a válságkezelő stratégiát is mindenképpen szem előtt tartani .

4 Mirnics Károly: Nemzeti kisebbségből szórványnépesség = Kisebbségi létjelenségek: Szórvány- és szociolingvisztikai kutatások . Szerk . Gábrityné dr . Molnár Irén, Mirnics Zsuzsa . Magyarságkutató Tudományos Társaság, Szabadka, 2003 . 49 .

5 Andrić Edit, A szerb nyelv hatása a magyar általános iskolás tanulók nyelvére a Vaj-daságban = Kisebbségi létjelenségek: Szórvány- és szociolingvisztikai kutatások. Szerk . Gábrityné dr . Molnár Irén, Mirnics Zsuzsa, Magyarságkutató Tudományos Társaság, Szabadka, 2003 . 193 .

6 Rajsli Ilona, Nyelvi attitűdvizsgálatok a vajdasági fiatalok körében = Kisebbségi létje-lenségek: Szórvány- és szociolingvisztikai kutatások. Szerk . Gábrityné dr . Molnár Irén, Mirnics Zsuzsa . Magyarságkutató Tudományos Társaság, Szabadka, 2003 . 218 .

7 Vö . Rajsli, i. m., 223 .

103

� Klamár Zoltán

Az összetartozás építõköveiGondolatok Silling István Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban

címû könyvérõl

Folyamatosan változó mikrovilágunkban sok érték menne veszendőbe, ha nem lennének olyan szorgalmas kutatók, mint amilyen Silling István, a nyugat-bácskai „kupuszinológus”, nyelvész, művelődéstörténész, a vallási néprajz avatott gyűjtője, feldolgozója, közreadója .

A jelek, melyeket elődeink hagytak ránk, szerencsés esetben még nap-jainkban is ott állnak a tájban, a települések forgalmas pontjain, s hirdetik az állíttatók szándéka szerint a hit diadalát . Mindennek oka a régi ember Istenhez simuló viszonyában keresendő: „Hallgasd meg, uram, a mi kö-nyörgésünket, és a te szolgáid útjait a te üdvösséges oltalmaddal igazgas-sad, hogy e világnak és az úton járóknak számtalan veszedelmi közt a te segítségeddel megőriztessünk .” Többek között e sorok is olvashatók a ka-tolikus megújhodás előmozdításán fáradhatatlanul munkálkodó Pázmány Péternek 1606-ban megjelent Keresztényi imádságos könyvében .

A könyörgések mellett a barokk korban kezdték állítani tömegével a katolikusok a kereszteket korpusszal vagy anélkül, no meg a népszerű szentek szobrait – írja Silling István könyve bevezetőjében . Ahogyan utal arra is, hogy az 1990-es évektől kezdődően a barokk kánont megbontják, feltörik a tájidegen szakrális építkezések .

A folyamatot figyeli, dokumentálja, elemzi és elénk tárja legújabb kö-tetében a szerző . Mint azt megjegyzi, az összeválogatott tanulmányok főként Nyugat-Bácska szakrális kisemlékeit és a hozzájuk kapcsolódó kul-tuszt tárgyalják, de vannak nagyobb ívű, vajdasági kitekintésű cikkek is a kötetben .

A sort nyitó tanulmány, a Szent Antal-tisztelet Nyugat-Bácskában című, igen nagy idősíkot vázol fel, tekint át . A népszerű ferences kultu-szának táji gyökereit a török kor végétől napjainkig kíséri figyelemmel a szerző . A Boszniából érkező barátok nyomát követve – Silling szerint –

104

mindenütt találkozhatunk a szent tiszteletével . Megtudhatjuk, hogy a Bács városka határában álló kápolnát buzgón látogatta a búcsús sokaság, majd ennek a vallásos buzgalomnak Tito elnök vadászterülete szabott ha-tárt, parancsolt megálljt, s napjainkban is csak a búcsú napjára, június 13-a utáni vasárnapra nyitják meg az egyébként zárt kapukat .

A kutató számba veszi a vidék építtetőit-adományozóit, így példái Apatin, Gádor, Csonoplya, Szond, Doroszló, Kupuszina, Monostorszeg, Zombor szobrait, oltárképeit, kápolnáit s a köréjük szerveződő kultuszt mutatják be .

Majd egy másik népszerű szent, Nepomuki Szent János tisztelete kö-vetkezik a sorban . Mint írja: „A XVIII . századi újranépesítés korában a közterek szakralizációjában itt is fontos szerep, jelentős vallásdidaktikai feladat jutott a dinasztikus törekvéseknek…” Ez utóbbinak példája a fent nevezett szent köré szerveződő vallásos hódolat, hiszen 1729-ben, a cseh-országi Glatzban született Althan Mihály Frigyes váci megyés püspök közreműködésével avatták szentté, s hamarosan nemcsak a vízenjárók, molnárok, hanem a víz mellé telepedett falvak, városok lakóinak körében is igen népszerűvé vált .

A tanulmányt olvasó szembesülhet a kutatói magatartásnak a régi ira-tokat vallató példájával, amikor is azt igyekszik megnyugtatóan tisztázni a szerző, hogy mikor is épült a vidék egyetlen, rokokó stílusban készült Nepomuki-kápolnája .

Talán a szent tájba állított szobrainak jutott a legmostohább sors: mindössze hét maradt meg belőlük az ezredfordulóra .

Egy másik védőszent, Szent Flórián nyugat-bácskai kisemlékeit tárja a kötet harmadik tanulmányában az olvasó elé a szerző . Megállapítja, hogy a kutatott területen mindenütt állt/áll szobra, ahol hiányzik, az a vallási em-lékműveket leromboló intoleranciának tudható be . Kultuszának terjedését főként a németek megtelepedésével magyarázza . Ezt példázza a zombori szobor állítástörténetének bemutatásával, majd sorra veszi a vidéken állí-tott kisemlékeket .

A következő tanulmány a Szeplőtelen Szűz (Immaculata), főként nyugat-bácskai példáit mutatja be . Többek között ez olvasható a kultusz-hely kialakításáról: „A Mária-tisztelet, a Szűzanya-kultusz emlékműveit a bácskai településeken nemcsak a templom körüli térben állították fel, hanem a települések más frekventált helyein is, illetve az állíttatók családi háza előtt is .” Megjegyzi, hogy sok helyütt a kutatott térségben a lakosság ugyan kicserélődött, ám az etnikai változások ellenére megmaradtak az egykor állított szobrok . úgy látszik, a szent tisztelete, Jézus anyjának kul-tusza hatásában erősebb, helye megbecsültebb, éppen ezért nem nyúltak hozzá a más vidékről, más hagyományokkal érkezők .

105

Silling a szobrok ikonográfiáját is elemzi, attribútumaikat értelmezi . Példái között, kitekintésképpen találunk bajmokit, topolyait is .

Az ötödik tanulmányban a Szent Iván-napi hagyományokat tekinti át a soknemzetiségű Bácskában . Sommásan összefoglalja a térség jellemzőit: „A török után ismét keresztény népességű Dél-Alföldön a szerb, a magyar, a német, a horvát, a ruszin, a szlovák lakosság, azaz az ortodox pravoszláv, a római katolikus, a görögkeleti, az evangélikus, a református, a görög kato-likus felekezet, kisebb-nagyobb százalékban, máig egyaránt jelen van . És Szent Iván tisztelete is mindegyiküknél megtalálható .”

Röviden vázolja kultuszhelyét az említett vallásos közösségekben, majd számba veszi, hogy hol állnak templomok, kápolnák Vajdaság-szerte, me-lyeknek titulusát az igen népszerű szent adja .

A nyári napfordulóhoz kötődő kultusznap fontos eleme a tűzgyújtás, tűzugrás . A szerző példái mutatják, hogy a szokáscselekmény napjainkban is népszerű, élő . Sőt, több településen a művelődési egyesületek teremtették újjá, élesztették fel a hagyományt, s gondoskodnak annak továbbéléséről .

A tanulmányban magát a tűzugrás néprajzát is felvillantja, példái Adáról, Péterrévéről, Pacsérról, Sztapárról, Oromhegyesről, Horgosról, Doroszlóról, Topolyáról, Kupuszináról, Szabadkáról, Szajánról valók, il-letve a tartomány igen távoli, szerémségi hagyományait is sorolja .

A hatodik tanulmány Szent Vendel dél-alföldi tiszteletének emlék-foszlányait gyűjti egybe . A kultusz kialakulásának ideje a török kiűzése utáni időszak, azaz az elnéptelenedett vidék újbóli belakásának, birtok-bavételének ideje . Bácska gyéren lakott tájain ekkor a legeltető állattartás éli virágkorát, s a szent kultuszát – sok előbb említetthez hasonlóan – a vidékre érkező német telepesek hozzák magukkal .

Mindennek bizonyítékát a hódsági, kerényi, bácsszentiváni, szentfülöpi németek által épített kápolnákban látja . A szent népszerűségét mutatja, hogy a házoromzatok szoborfülkéiben is megjelenik, mi több, Kupuszinán áll a védőszent egyetlen köztéri szobra . Silling áttekinti az egyéb ábrázolá-sokat, imafüzeteket, énekeket, sőt proverbiumokra is hoz példát .

A hetedik tanulmány Szent Anna bácskai tiszteletéről ad képet . Jézus nagyanyjának kultuszát a szentföldi háborúkból visszatérő keresztes lova-gok hozták magukkal és terjesztették el, s a hódolat hagyománya magyar vidéken még török előtti, népszerűségét mutatja, hogy a templomtitulu-sok között övé a negyedik hely . A mai Vajdasághoz tartozó Bácskában – írja Silling – három katolikus temploma és hat kápolnája épült . A há-rom templom közül a kishegyesi volt az első, majd Kupuszinán s végül Bácsújlakon építettek Szent Anna titulusút . Számba veszi a kápolnákat is . Mint írja: „Szent Anna tiszteletének körében ritka a szabadtéri emlékmű .”

106

Egy zentai példát hoz a szoborállításra, melynek magas, oszlop talapzatán Szent Annát, Joakimot és a gyermek Máriát formázta meg az alkotó, és azt is közli róla, hogy fogadalmi szoborról van szó, melyet az 1849 . évi polgárháború veszedelmei közt ajánlottak fel a szenteknek .

Az említett kompozíció képi ábrázolására is hoz példákat, s elemzi azokat . Mi több, archaikus népi imádságok „verbális” ikonográfiáiból is az olvasó elé tár néhányat .

A pestisszentek vajdasági tiszteletéről a nyolcadik tanulmányból tájé-kozódhat az olvasó . A XVIII . század, de a rákövetkező is, még a járványok ideje volt . „A leggyakoribb járványos betegség abban a korban a pestis volt, s ennek elhárítására leginkább a Szentháromság tiszteletét, imádását, a hozzá való könyörgést tartották biztosnak” – írja Silling István . Templo-mokat és köztéri szakrális kisemlékeket emeltek a hívek, fogadalomból-fé-lelemből, vallásos meggyőződésből . A Szentháromság tiszteletét mutatja, hogy a XVIII . századtól a XX . századig épültek templomok a tiszteletére, ilyen Bezdán, Zombor, Futak, Bácsújfalu, Ada, újvidék, Csóka, Tamás-falva, Tóba, Kisbosznia, Kölpény és Alsófutak példája .

A Szent Rókus kultuszához kapcsolódó kápolnákat és szobrokat is e tanulmányában veszi számba, zombori, újvidéki, szabadkai, bácspalánkai, kerényi, apatini, szávaszentdemeteri, zimonyi, ürögi példákat hozva .

Majd a szentek sorát folytatva Borromei Szent Károly kultuszának elemeit vizsgálja, sorolva templomait Pancsován, Károlyfalván, Bácstó-városban, s egyetlen, topolyai kápolnájáról sem feledkezik meg .

A következő tanulmány – immáron a kilencedik – Szent Orbán, Szent Donát és Szent Trifun tiszteletéről szól . Bevezetésként lényegre törő rö-vidséggel áttekinti a vajdasági szőlőtermesztés múltját, ami voltaképpen dél-alföldi gazdálkodási hagyomány . A XVIII . századhoz érve megjegyzi, hogy a „…Bácska és a Bánság szőlőtermő vidékein nagy számban német telepesek is laktak, ők művelték e mezőgazdasági kultúrát magas szinten” . Sietve hozzáfűzi, hogy mindez nem jelentette azt, hogy a vidék más nem-zetiségű lakosai körében ismeretlen lett volna a szőlőkultúra .

Szent Orbán kultuszára utalva említi a palicsi Orbán-keresztet, a für-dőhely vasúton túli Orbánfalvának nevezett településrészét . A kereszt, mint írja, onnan kapta a nevét, hogy az Orbán-napi búcsút körülötte tar-tották .

A sort – topolyai és szabadkai szokásleírások elemzése után – a felsőhe-gyi Orbán-kápolnával folytatja, majd Szent Donát kultuszára tér ki .

A tanulmány zárásaként utal a bánsági Klári Szent Orbán titulusú templomára és a Versec környéki kápolnákra, szobrokra .

107

Végül Szent Trifun kultuszát s a napjához kapcsolódó szokásokat vizs-gálva, arra a megállapításra jut, hogy sok a rokon vonás a katolikusok Vin-ce-napi hagyományaival .

Szent Cirákus (Cirjék), a szemverést gyógyító címet viseli a kötet ti-zedik tanulmánya . Silling megállapítja, hogy a Tizennégy Segítőszent – egyik közülük Szent Cirákus – eleddig elkerülte a vajdasági kutatók figyel-mét, s a témával inkább csak érintőlegesen foglalkoztak . Tanulmányában vizsgálat tárgyává teszi az etnomedicina és a szenttisztelet kapcsolatát, a ráolvasásszövegeket elemezve .

Megjegyzi, hogy „[a] Tizennégy Segítőszent csoportjában a mélysé-gesen vallásos ember szinte minden gondjára, betegségére talált megfele-lő védőszentet, oltalmazót…” – mindebből következik, hogy a témában a XXI . századi kutató napjainkban is találhat kedvére kutatni valót .

A tizenegyedik tanulmány témája a Szent, az Isten Fia kultuszának egy igen népszerű elemét, Jézus Szíve kultuszát, annak társadalomtörténe-ti vonatkozásait vizsgálja .

Vidékünkön a kultusz a török háborúk, majd a Rákóczi-féle szabadság-harc után kezdett igazán gyökeret ereszteni . A tanulmányíró számba veszi a Jézus Szíve titulusú templomokat, kápolnákat, s megállapítja, hogy Bács-kában kilenc templom és négy kápolna is van, míg a Bánság szerbiai részén egy sincs . Mindezt – a kultusz terjesztését, életben tartását – azzal magya-rázza, hogy a Kalocsai érsekség nagy gondot fordított papjai képzésekor a vallásos hódolat egyházi irányítású szervezésére . Emellett az érsekség te-rületén működött szerzetesrendek is terjesztették a tiszteletét Bácskában . A képi ábrázolások fő- és mellékoltárok sokaságát eredményezte, szakrális kisemlékek – Jézus szíve szobrok – kerültek felállításra a hívek nem kis anyagi áldozatvállalásával .

A gazdag vallási hagyományról szinte leltárszerű kitekintést talál az olvasó a cikkben .

A szentsír tiszteletéről a könyv tizenkettedik tanulmányából tájéko-zódhatunk . Liturgia történeti adalékkal vezeti be a cikkét, amikor a hús-véti szertartásrend nagypénteki elemeiből az oltáriszentség áthelyezését, Krisztus jelképes sírja mellé tételét írja le . Ezzel – folytatja Silling – a templom szakrális központja az oltár helyett, ideiglenesen a szentsír lesz . Ennek őrzése, díszítése, a köré szerveződő liturgikus cselekmények részle-tekbe menő bemutatása adatgazdag része a tanulmánynak .

A könyv zárásaként, a tizenharmadik tanulmány a bácsi remetekápol-náról és eredetének mondáiról ad számot . Bács a magyar középkori vallási élet egyik központja, a kalocsai érsek nyári rezidenciája, ahol nemegyszer az ország királya is vendégeskedett . „A feljegyzések szerint a legrégebbi bácskai

108

szentélyként a Bács melletti erdőben álló Remete Szent Antal-kápolnát tud-juk, amely a legenda szerint a város törökök általi elfoglalása után templom-ként szolgált a maradék katolikusoknak, s a Mosztonga folyócska és a Duna árterülete közötti erdőség jó búvóhelyet nyújtott a megmaradáshoz” – írja Silling . Ezek után különböző források vallatásába kezd, s hosszasan tárgyal-ja a kápolna történetét . A fejtegetéséből az derül ki, hogy a török alatt az általuk megtűrt ferencesek szolgáltak a szakrális építményben, gondozván a vidéken maradt keresztények vallási-lelki életét .

A tanulmány második részében a kápolnához kapcsolódó mondai ha-gyományt tekinti át . Az elemzett folklóranyag eredetmonda, s azt erősíti, hogy a kápolna Páduai Szent Antal tiszteletére épült, míg másik elemzett forrása szerint Remete Szent Antal a titulusa, s a bácsi erdőkben lakó re-metéknek épülhetett .

Minden tanulmány után található jegyzék a felhasznált irodalomról és bőséges, színes képanyag . Az olvasó tehát képileg is tájékozódhat az írásban foglaltakról, ami nagy erénye az ízlésesen szerkesztett könyvnek, melyet két kiadó is jegyez: az újvidéki Forum és a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet . Magam szívesen láttam volna a részben átdolgozott tanulmányok első megjelenési helyének jegyzékét is, így azonban marad az utánuk keresés izgalma a filosz számára .

Könyve tizedik tanulmányának bevezető soraiban kérdést fogalmaz meg Silling István: „… vajon a közzétett kutatási eredményeink – mármint a vajdasági magyarokéi [betoldás tőlem] – eljutnak-e a magyar nyelvterüle-ten hasonló témakörrel foglalkozó szakemberekhez .” Bár a felvetést inkább költőinek érzem, mégis valami azt mondatja velem, hogy reagálni kell rá . Nos, a magam tapasztalatából mondom: igen, eljutnak! De hogyan? Hát úgy, hogy a legtöbb esetben maguknak a szerzőknek kell gondoskodniuk publikációik célba juttatásáról… Így azután sokszor „házalunk” kevéske tiszteletpéldányainkkal, hogy a tudományos műhelyek könyvtáraiban ott sorakozzanak a polcokon a vajdasági könyvek, tudományos eredmények is . Silling István felvetése tehát nagyon is helyénvaló, hiszen a leadott kö-teles példányok nem tudni, hova kerülnek . Ezért marad a magad uram, ha szolgád nincsen elve és gyakorlata a terjesztés terén is . Az ily módon célba juttatott kötetek azután a kötelező szakirodalmi tájékozódás egyete-mi tanszéki listáira is felkerülnek – s megint csak a magam tapasztalatára hagyatkozva mondom –, ámbátor arról azonban már nem vagyok meggyő-ződve, hogy a feladatot maradéktalanul abszolválják is a hallgatók . De ez már egy másik történet .

A 2014-ben megjelent kötet fontos állomása a vajdasági magyar népi vallásosság kutatásának .

109

� Silling István

„Szent úton mén szent asszony…”Erdélyi Zsuzsanna (1921—2015) halálára

A múlt századi magyar folklórkutatás egyik vezéregyénisége távozott közülünk 2015 . február 13-án . Budapesten, kilencvennégy éves korában meghalt Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató, a vallásos folklór európai rangú kutatója, a magyar archaikus apokrif népi imák megtalálója, felfedezője, gyűjtője és újra közkinccsé tevője . A késő középkori, kora újkori vallásos misztériumjátékok fennmaradt töredékeiben vélte megtalálni egykorvolt magyar drámairodalmunk erejét, fejlettségét . Felfedezését költők, írók, irodalomkutatók, nyelvtörténészek, dialektológusok fogadták lelkesen .

Erdélyi Zsuzsanna a Szlovákiához került Komáromban született 1921-ben . Nagyapja Erdélyi János (1814–1868) író, irodalomtörténész, filozó-fus . A Jókai Mór családjába tartozó Fesztyek is rokonai voltak . Bevallása szerint a külpolitikával szeretett volna foglalkozni; magyar–olasz–filozófia szakos diplomáját 1944-ben szerezte a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán . Munkahelyei azonban a népművészet kuta-tása felé vitték tudósi pályáját . Előbb a Népművészeti Intézetben, majd a Művelődésügyi Minisztérium népzenei kutatócsoportjában dolgozott (kiválóan zongorázott), amelyet Lajtha László vezetett, végül a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjának lett tudományos munkatársa .

Folklorista hírnevét az Új Írás című folyóirat 1970 . évi 9 . számában közzétett Hegyet hágék, lőtőt lépék című archaikus vallásos szövegközlései-vel alapozta meg, amelyet Juhász Ferenc költő Imák, apokrif mámorok című elragadtatott bevezetője emelt fel egyenesen a magyar szöveges folklór csúcsaira . Erdélyi Zsuzsanna 1968-ban a Somogy megyei Nagyberényben számára teljesen ismeretlen szöveget gyűjtött, amit adatközlője imának nevezett . A folklorista ezután nagy vehemenciával kezdte gyűjteni s kutat-ni ezt a népköltészetinek vélt műfajt . Gyűjtései sikerrel jártak, s csakhamar

110

majdnem egykötetnyit tett közzé a Kaposvárt megjelenő Somogyi Alma-nachban 1974-ben, miközben vívta a maga csatáját az egyetemen a műfaj elfogadásáért . A Magyar Tudományos Akadémián 1970 . február 11-én mutatta be az Archaikus és középkori elemek népi szövegekben című ta-nulmányát a Pais Dezső, Mezey László, Holl Béla összetételű bizottság előtt, s akkor fogadták el új népköltészeti műfajként a magyar archaikus népi imádságokat . Erről maga Erdélyi így írt: „Műfaját és helyét a népköl-tészetben funkció-, témahordozó réteg, eredet szabta meg . Ezért is ezek figyelembevételével neveztük e hagyományegyüttest archai kus apokrif népi imádságnak . Később az apokrif jelzőt a szaktudomány egyes képvi-selői mint félrevezető meghatározást megkérdőjelezték; az Ethnographia-tanulmány címét már ennek megfelelően módosították . Ma már látom, hogy az anyagon mind funkció, mind szövegi eredete alapján nyugodtan maradhatott volna az apokrif jegy is .” Az archaikus imádságok első könyve 1976-ban jelent meg ugyancsak Hegyet hágék, lőtőt lépék címmel, s ért meg azután több kiadást . Az utolsót és jócskán kibővítettet 1999-ben adta ki a pozsonyi Kalligram .

Erdélyi Zsuzsanna imagyűjteményei, az ezekről szóló tanácskozáso-kon, szemináriumokon, egyetemi órákon tartott előadásai iskolát teremtet-tek a vallásos népélet kutatása iránt elkötelezett folkloristák között . Ha ő a maga elődei között Kálmány Lajost és Bálint Sándort tudhatta, maga után pedig a követőit: elsőként a Szeged környéki világ kutatóját, Polner Zol-tánt, a vajdasági vallásos népköltészeti szövegek gyűjtőjét, Silling Istvánt, az erdélyi népi imádságokat gyűjtő Tánczos Vilmost, Salamon Anikót, majd Lovász Irént, Harangozó Imrét, Daczó Árpádot, Takács Györgyöt . Külön érdeme, hogy hatására a szlovéniai Vilko Novak egyetemi tanár a szlovén anyagot gyűjtötte össze s publikálta Slovenske ljudske molitve címen 1983-ban . Neve és életműve megkerülhetetlen lett a magyar és az európai folklorisztikában .

Részben vajdasági vonatkozású az a felfedezésem, hogy Penavin Olga újvidéki professzor előbb találkozott az említett folklórműfajjal, mint Er-délyi Zsuzsanna . Csakhogy nem nálunk, a Vajdaságban, hanem a Mura-vidéken gyűjtött néprajzi anyagában . Radamosi adatközlője már 1960-ban a következőket mondta el a Tanárnőnek: „Akkó mëg a kisborgyunkat . Az müegin ollan beteg lëtt . Akkó mëgin ēmëntem aszhó a zasszonyhó, montam nëki, csinyájon vizet . Akkó csinyát vizet neki . Asztán mëgin hirtelennyen a borgyú mëkfojt… Szájába beleöntötte . Imádkozott . Hát én nem tudom aszt, nem monta mëg a zimáccságot . Szenyed dobod bele . Kilenc szenyed dobod bele . Igën . Aszt monygya: kilenc Miatyánkot kő imátkoznyi, mëg a Fehér rózsa, Máriját…” (Silling István: A nyelvjárás

111

és néprajzkutató Penavin Olga professzorról és muravidéki gyűjtéseinek anyagából . In: Halász Albert szerk . 2014: Penavin Olga a Muravidéken . Lendva, 28 .) A református vallású Penavin Olga nem ismerhette a római katolikusok imádságait, főként nem a tiltott s ezért csak lappangó szöve-gűeket, így nem is kérte meg a nyolcvanéves Nagy Örzsét, hogy mondja el neki a Fehér rózsa, Mária kezdetű imádságot . Pedig be nagy felfedezé-se lett volna ez abban az időben az akkor még jugoszláviai magyar folk-lórkutatásnak! Az 1977-ben általa közreadott Halotti imák, koldusénekek, gyógyító ráolvasások gombosi népköltészeti szövegek között már megkü-lönbözteti az apokrif népi imákat, s közöl is belőlük hármat a Hungaro-lógiai Közlemények 32 . számában (1977) . De addigra már Erdélyi Zsuzsa gyűjtései közismertek voltak .

Erdélyi Zsuzsanna Magyarországon több tízezer imaszöveget gyűjtött, s kutatta a magyarországi kisebbségek vallásos népköltészetét is . Publi-kált is belőlük horvát, szerb, német, román imádságokat (Közös sorsok – „szépénekek” . Új Írás, 1991) . A Kárpát-medencében élő magyarság min-den vidékét felkereste; gyűjtött, buzdított, kutatásra késztető előadásaival inspirált . A Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság Néprajzi Szakosz-tályának első, bajmoki népi vallásosság konferenciájára (1992) szívesen jött, s tartott olyan magával ragadó előadást, amely sokunkat a még intenzívebb gyűjtésre serkentett . Könyveiben, melyek számosan vannak, az archaikus népi imádságok funkcióját (ráolvasás, bajelhárítás, védekezés), eredetét (pogány-keresztény, archaikus imamotívum), szerkezetét, motívumkin-csét, esztétikai minőségét vizsgálta . Magával ragadott elhivatottságérzete . Több doktori disszertációnak is ő lett az inspirálója . Barátai, tisztelői, munkatársai nyolcvanadik születésnapjára a Nyisd meg, Uram, szent ajtó-dat… című tanulmánykötettel tisztelegtek előtte .

Most, amikor elment közülünk, ez az ajtó bizonyára megnyílott . Mi egy vajdasági, kúlai gyűjtésű imádsággal búcsúzunk tőle, amely talán róla is szól(hatna):

Szent úton mén szent asszony,Szent asszonynál szent gyerek,Szent gyereknél szent köröszt.

Menj el, tőlem, sátány, ne késérgess!Van, aki énértem sír és örvendez.

Napkeletre tekintek,Ott látom a Boldogságos Szüzanyám s Máriám,

Hozá az ő szent Fiát.Ha én gyónt ember lehetnék,Mária kapuján bemennék,

112

Ahol a zsidók Jézus Krisztust megölték,Vérét elcsöpögtették,

Az angyalok fölszedték,Jeruzsálembe vitték,Ott is azt kiáltották:

Aki ezt a kis imádságot este s reggel elmondja,Hét halálos vétkétől megmenekszik. Ámen.

(Elmondta: Szabó Imre, 80 éves . KúlaGyűjtötte: Juhász György ft . 1994-ben . A szöveget írásban kaptam .)

Documents

Tartalom - hid.rs · 1 Tartalom BALÁZS Attila: Magyar Fauszt (Az ördög regényes színjátékából) . . . . 3 HARKAI VASS Éva: Átkelés a zebrán: unokahúgomok (próza)