1

Tartalomjegyzék

1. BEVEZETÉS ..................................................................................................................................... 5

1.1. A téma jelentőssége .................................................................................................................... 6

1.1.1. Szakpolitikai aktualitások................................................................................................... 6

1.1.2. Elméleti-fogalmi orientáció................................................................................................. 9

1.1.3. Kutatás módszertani értékválasztások ............................................................................ 10

1.2. A disszertáció célkitűzései ........................................................................................................ 11

1.3. A kutatás kérdései és alapfeltételezései .................................................................................. 12

1.4. A disszertáció felépítése ........................................................................................................... 14

2. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS ................................................................................................ 15

2.1. Elméleti kiindulópontok és távlatok ....................................................................................... 15

2.1.1. Érték(lánc)elemzés ............................................................................................................ 16

2.1.2. Rezsim elmélet ................................................................................................................... 20

2.1.3. Posztstrukturalisták .......................................................................................................... 23

2.1.4. Cselekvőhálózatok ............................................................................................................. 29

2.1.5. Átmenetmenedzsment ....................................................................................................... 33

2.2. Definíciók, értelmezések, tipológiák ....................................................................................... 36

2.2.1. Alternatív élelmiszer hálózat ............................................................................................ 37

2.2.2. Rövid ellátási lánc .............................................................................................................. 40

2.2.3. Helyi élelmiszer rendszer .................................................................................................. 44

2.2.4. Közösségi mezőgazdaság ................................................................................................... 47

2.2.5. Civil élelmiszer hálózat ..................................................................................................... 48

2.2.6. Élelmiszer önellátás ........................................................................................................... 49

2.3. Az alternatív élelmiszer hálózatok szocioökonómiai alapjai ................................................ 54

2.3.1. Társadalmi hatások: együttműködés, szolidaritás, szemlélet ........................................ 56

2.3.2. Gazdasági hatások: hozzáadott érték, multiplikátorhatás, árprémium ....................... 57

2.3.3. Intézményi támogatás és szakpolitikai ösztönzők........................................................... 60

2.4. Hazai kutatási előzmények ...................................................................................................... 63

3. ANYAG ÉS MÓDSZER ................................................................................................................. 69

3.1. Az együttműködő kutatási megközelítés ................................................................................ 69

3.2. Az együttműködő kutatás lépései ............................................................................................ 72

3.3. Adatfelvételi és -elemzési módszereim .................................................................................... 74

3.4. Az eredmények minőségellenőrzése ........................................................................................ 79

3.5. Kutatásmódszertani következtetések...................................................................................... 80

4. EMPIRIKUS EREDMÉNYEK ...................................................................................................... 82

4.1. Általános helyzetkép az alternatív élelmiszerhálózatokról ................................................... 82

2

4.1.1 Piacos és nem piacos megoldások ...................................................................................... 82

4.1.2 Emberek és intézmények .................................................................................................... 85

4.1.3. Jövőképek ........................................................................................................................... 92

4.2. Esettanulmányok az alternatív élelmiszerhálózatokról ........................................................ 95

4.2.1. Élelmiszer önrendelkezés: SZÖVET................................................................................ 95

4.2.2. Helyi élelmiszer rendszer: Szekszárd és vidéke Védjegy ............................................. 101

4.2.3. Városi élelmiszerpolitika: Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanács...................................... 108

4.2.4. Közösségi mezőgazdálkodás: gazdálkodók vezette CSA-k .......................................... 117

4.3. Összefoglalás az esettanulmányok és a kérdőíves kutatások eredményeiről .................... 128

4.4. Új tudományos eredmények .................................................................................................. 130

5. KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK .................................................................................. 132

5.1 Fogalmi-tipológiai konklúziók ................................................................................................ 132

5.2 Módszertani szempontok az alternatív élelmiszerhálózatok vizsgálatához ....................... 134

5.3 Szocioökonómiai tanulságok ................................................................................................... 134

5.4 Szakpolitikai konzekvenciák .................................................................................................. 137

6. ÖSSZEFOGLALÁS ...................................................................................................................... 139

7. SUMMARY .................................................................................................................................... 140

Mellékletek ......................................................................................................................................... 141

Köszönetnyilvánítás ........................................................................................................................... 142

HIVATKOZÁSOK ............................................................................................................................ 143

3

TÁBLÁZATOK ÉS ÁBRÁK

1. táblázat: A rövid ellátási láncok térbeli-társadalmi kiterjedése és értékesítési módja

2. táblázat: Rövid ellátási láncok és a minőségbiztosítás

3. táblázat: Helyi élelmiszer rendszerek és rövid ellátási láncok típusai az EU területén

4. táblázat: A megközelítések elméleti horizontja és módszertani törekvései

5. táblázat: Társadalmi hatások: együttműködés, szolidaritás, szemlélet

6. táblázat: Gazdasági hatások: hozzáadott érték, multiplikátorhatás, árprémium

7. táblázat: Az esettanulmányok

8. táblázat: Interjúk az egyes esettanulmányokban

9. táblázat: Alternatív élelmiszer hálózatok Magyarországon

10. táblázat: Jövőképek az alternatív élelmiszerhálózatokról

11. táblázat: Helyiélelmiszer rendszerek programfejlesztési metodikája

12. táblázat A vizsgált CSA gazdaságok alapadatai

13. táblázat: Egy hazai CSA kiadásainak szerkezete

14. táblázat: A hazai CSA szektor képzési terve

15. táblázat: A gödöllői helyiélelmiszer fejlesztési stratégia

16. táblázat: A helyiélelmiszer piacos és nem piacos forrása

***

1. ábra: A rövid ellátási láncok és a közvetítők szerepe

2. ábra: A rövid ellátási lánc működésének leginkább közismert formái

3. ábra: A kutatás lépései

4. ábra: A részvételi kutatási és szakpolitikai folyamat szereplői

4

RÖVIDÍTÉSEK

10YFP SFS = az ENSZ tíz éves keretprogramja a fenntartható élelmiszer rendszerekről

AKG = Agrár-környezetgazdálkodás

AMAP = A közösség által támogatott mezőgazdaság francia megvalósulása: Associations pour le

Maintien d’une Agriculture Paysanne

BI = Bioversity International

CSA= community supported agriculture

EIP = Európai Innovációs Partnerség

EMVA = Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap

ENSZ = Egyesült Nemzetek Szervezete

ESSRG = Environmental Social Science Research Group

FAO = az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete

G7 = Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanács

GEF = Környezetvédelmi Világalap

GSZÖ = Gazdaságszerkezeti összeírás

IFSAC = Interagency Food Safety Analytics Collaboration

IAASTD = International Assessment of Agricultural Knowledge, Science and Technology for

Development; a Világbank, a FAO, a UNESCO és a WHO közös tanulmánya a mezőgazdasági

tudás, tudomány és technológia hatásáról

UNESCO = az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete

IFAD = International Fund for Agricultural Development

IFPRI = International Food Policy Research Institute

IKT = információs és kommunikációs technológiák

JRC = az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja

KAP = Közös Agrárpolitika

KEOP = Környezet és Energia Operatív Program

KSH = Központi Statisztikai Hivatal

LEADER = Liaison Entre Actions pour le Development de l'Economie Rurale (magyarul:

Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében)

NAK = Nemzeti Agrárkamara

NFFT = Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács

REL = Rövid Ellátási Lánc

SCAR = Standing Committee on Agricultural Research

SDG = Fenntartható Fejlődési Célok, Sustainable Development Goals

SZÖVET = Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület

TVE = Tudatos Vásárlók Egyesülete

UNDP = az ENSZ Fejlesztési Programja

USDA = Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium

WFP = World Food Programme

WHO = az ENSZ Egészségügyi Világszervezete

WTO = Kereskedelmi Világszervezet

5

1. BEVEZETÉS

A második világháború végén nagymamám a jegygyűrűjét adta egy zsák krumpliért – e legendás

családi történet őrzi az európai agrár- és élelmezéspolitika eszmei fogantatásának pillanatát, amely

a világháborúban súlyos megrázkódtatásokat elszenvedett emberek zsigeri túlélési igényét

tükrözte. Az éhínség megakadályozása, az alapvető élelmiszerek elérhető áron történő értékesítése

alapelve lett az 1962-től induló KAP-nak, amely az agrárszektor termelékenységét szavatolt

árakkal tette teljessé. Mértékadó értékelések szerint e célokat rendkívüli hatékonysággal érte el:

alapvető élelmiszerek terén Európa önellátóvá vált. A nyolcvanas évek elején magától értetődőnek

számított, hogy egyre kevesebb pénzt kell költeni élelmiszerre (vö. a háború előtt a fizetések

kétharmadát, az utóbbi évtizedben például már csak negyedét). A „hanyatló Nyugat” végóráit

idézték meg földrajzórán a tej, gabona és cukor-túltermelés adatai, anélkül, hogy az agrárpiac

externáliáiról, környezeti-társadalmi költségeiről, a szabályozások miatti elégedetlenségről szó

esett volna. A termőhelyre jellemző élelmiszerek, a hagyományos termelési-feldolgozási

módszerek néprajzi különlegességként jelentek meg. Az országot járva ugyanakkor látható volt,

hogy a vidéki térségek hogyan vesztik el népességmegtartó, erőforrás-bevonzó képességüket,

értéktelenítik el helyi erőforrásaikat. A környezetszociológia kifejezését kölcsönözve a globális

gazdaság taposómalma (mókuskereke) maga alá gyűrt mindent, ami helyi, ökológiailag üdvös,

míg az állam már csak a közvetlen kárt okozó környezeti degradációval foglalkozott. A

rendszerváltás utáni években még (egy gimnazistának is) logikusnak tűnt, hogy mindenhol

szabadpiaci elvek érvényesülhessenek. Az élelmiszer túltermelést megállítani igyekvő 1992-es

MacSharry reform a valós társadalmi szükségletekre hivatkozva vezette be (az ártámogatás

helyett) a közvetlen kifizetések rendszerét. Az EU bővítést és a WTO tárgyalásokat előkészítő

2003-as KAP reform pedig létrehozta a termelésről leválasztott támogatási rendszert, valamint a

környezeti, élelmiszerbiztonsági és állatjóléti (kölcsönös megfeleltetési) standardokat. A

környezetszociológia új magyarázatát kínálta a környezeti károkat enyhíteni kívánó

szocioökonómiai fordulatnak, a szociológusok pedig lassan a klasszikusok (Weber, Marx,

Durkheim) szövegeiben is felfedezték tudományáguk ökológiai alapjait (Foster 1999). A rurális

térségek boldogulását a KAP második pillérével azonosító vidékfejlesztők a kétezres évek óta a

vidék jóllétére, a minőségi helyi termelésre, a megfelelő környezeti állapotra és a diverzifikált

jövedelemszerzési lehetőségekre irányították az érdeklődést. A 2000-es évek derekától megjelenő

alternatív élelmiszer hálózatok elterjedését számos válságjelenség együttes hatása katalizálta

(Renting és munkatársai, 2012). A kényelemigényes fogyasztói kereslet nyomása magával hozta

az élelmiszer-feldolgozóipar és -kiskereskedelem nagyarányú modernizációját és koncentrációját.

A globális élelmiszerrendszer lenyűgözően innovatív kiskereskedelmi megoldásokat és

folyamatosan, alacsony áron elérhető áruválasztékot teremtett a Nyugat számára. Ugyanakkor

világraszóló élelmiszer-botrányok és -hamisítások hatására egyre erőteljesebb az élelem eredete

iránti fogyasztói figyelem. A cselekvést tovább sürgeti, hogy egyre több feldolgozott élelmiszer,

állati fehérje, szénhidrát és zsír elfogyasztása, az ülő, mozgásszegény életmóddal párosulva

egészségügyi kockázatokat (elhízást, cukorbetegséget, rákot és érrendszeri és ízületi gondokat)

okoz ma már világszerte minden háztartásban. E táplálkozási átmenet az élelmiszerrendszerek

fenntarthatósági szempontok szerinti újratervezésének legnagyobb kihívásává vált. Mindez

különösen indokolttá teszi az alternatív élelmiszer hálózatok hazai jellemzőinek feltárását és a

lokális keretek között megvalósuló élelmiszerellátás szocioökonómiai alapjainak számbavételét,

valamint a szakpolitikai ösztönzési és az érintettek szerepvállalási lehetőségeinek számbavételét.

6

1.1. A téma jelentősége

1.1.1. Szakpolitikai aktualitások

Az alternatív élelmiszer hálózatok témaköre a 2007-2008-as üzemanyag, élelmiszer és pénzügyi

válság hatására került be a szakpolitika szótárába. E szakpolitikai vonatkozásokat az alternatív

élelmiszer hálózatok kutatási igényeinek azonosítását célul tűző FP7-es kutatási projekt (FAAN -

Facilitating Alternative Agro-food Networks: Stakeholder Perspectives on Research Needs, „Az

alternatív élelemiszer-hálózatok fejlesztésének elősegítése, az érintettek bevonása a kutatási

igények feltárásába”) idején kezdtem el követni, e projekt révén a téma a kutatások hazai mezőjébe

is bekerült. A fogalom kinyitotta az élelmiszer rendszerről szóló diskurzust, az alternatívák körüli

vizsgálódást és egyre több irányba terjedt ki: a megfelelő élelmiszerellátáshoz való hozzáférés, az

élelmiszer önrendelkezés, az élelmiszer demokrácia, az élelmiszer állampolgárság, az integrált

természeti erőforrás menedzsment, a food-water-energy nexus megközelítés fejlesztéspolitikai

kérdéseire. A válság, amelyet különböző tudományos magyarázatok a klímaváltozás, a pénzügyi

üzérkedés és bioüzemanyagok termelésére átállított mezőgazdaság számlájára írnak,

fordulópontot jelentett a tudományos érdeklődésben is. Az elmúlt fél évtized összes nagyszabású

értékelése (az ENSZ Millenniumi Ökoszisztéma Értékelése, a Stern-jelentés, az Éghajlat-változási

Kormányközi Testület Negyedik Helyzetértékelő Jelentése, a Globális Környezeti Áttekintés

GEO-4, az ENSZ Fejlesztési Programjának jelentése az emberiség fejlődéséről, valamint a WWF

Élő Bolygó - Living Planet jelentés 2010) szerint az emberi jólétet leginkább ma már az fenyegeti,

hogy átléptük a természeti rendszerek nyújtotta korlátokat. Igaz, mindezt több elemzés szerint

néhány helyen gazdasági növekedés, a szegénység visszaszorulása és összességében növekvő jólét

is kíséri (UNEP, 2007; UNDP, 2007 és 2009, Rogers-Balázs 2015).

Az üzemanyag, élelmiszer és pénzügyi válság mellett a mindennapi tapasztalatok szintjén a

fordulópont jelleget erősítette, hogy 2007-2008-ban megfordult a vidéki és városi lakosság aránya,

az Oxford szótár az év szavává (word of the year) választotta a „locavore” (~helyiélelmiszer-

fogyasztó) kifejezést és világszerte elkezdtek divatba jönni a 100 mérföldes diéták (Rose és

munkatársai, 2008). Meglepő módon e válság tette kézzelfoghatóvá a gazdaság legnagyobb

szereplői számára is a növekedés határait és tette világossá: elkerülhetetlen lesz a nagy ellátó

rendszerek (közlekedés, energia, lakhatás, élelmiszer) fenntarthatóság felé történő átmenetének

tervezése. Az utóbbi években a változás igénye megjelent az agrár-élelmiszer szektor és a

mezőgazdaság jövőjéről szóló szakpolitikai jelentésekben (FAO, 2009; IAASTD 2009;

Agrimonde 2009; Foresight 2011, SCAR 2011, World Bank, 2013; RGS, 2014): a bevett

(„business as usual”) megoldások fenntarthatatlanságát és alapvető változások szükségességét

mutatták ki; az alternatívakeresés elkerülhetetlenségét hangsúlyozták. Az agrárium jövőjéről szóló

magas szintű nemzetközi tárgyalások jelzik, hogy végképp új irányt vett az agrár-élelmiszer

rendszerekről szóló közbeszéd és egyre inkább magáévá tette a korábban csak alulról jövő, civil

társadalmi mozgalmak szintjén jelentkező alternatív, élelmiszer önrendelkezést hangsúlyozó,

agroökológiai álláspontokat.

Az élelmiszer hálózatok kérdése meghatározóvá vált a 2015 utáni időszakra vonatkozó nemzetközi

fejlesztési agenda (Post-2015 Agenda) alakulásában is, amely a fenntartható fejlődési célok

megvalósítását és a szegénység felszámolását, a szabadsághiány különféle típusainak

megszüntetését tűzte ki célul. 2014-ben kapcsolódtam be e Fenntartható Fejlődési Célok (SDG)

kidolgozásáért felelős kormányközi munkacsoport (Open Working Group on Sustainable

Development – OWG) munkájába, és részt vettem egy Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

által szervezett brüsszeli vitanapon is a nemzetközi fejlesztési együttműködésről.1 Az SDG

1 A tanácskozás címe: A new global partnership: European civil society positions on the post-2015 framework (helyszíne,

időpontja: EESC, Rue Belliard 99, 1040 Brussels, Belgium, 13-14 February 2014). URL:

http://www.eesc.europa.eu/?i=portal.en.events-and-activities-post-2015-framework

7

javaslatcsomag a fejlesztés alkotóelemeként 17 fő célkitűzést fogalmaz meg (169 al-céllal), s ebből

három fő cél (és hetvennél több al-cél) explicit módon is az élelmiszer hálózatok kérdését érinti.2

A fenntartható fejlődési célokról szóló vitában az élelmezésbiztonsági („hogyan lehet 9 milliárd

ember élelmiszerellátását biztosítani 2050-ben?”) és az élelmiszer önrendelkezési („hogyan

lehetséges az élelmiszer önellátás, kié legyen a termőföld, ki rendelkezik a vetőmagok és a

termesztett növények genetikai erőforrása felett, milyen alternatívája van a génmódosításnak, az

iparszerű mezőgazdaságnak?”) diskurzus domináns szerepbe került, és ez felértékelte az alternatív

élelmiszer hálózatok témáját is.

A téma szakpolitikai időszerűségét jelzi az is, hogy az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdasági

minisztériuma és az Európai Bizottság is napirendjén tartja az alternatív élelmiszer hálózatok, a

rövid ellátási láncok és helyi élelmiszer rendszerek támogatásának kérdését. Az USDA

folyamatosan fejleszti és monitorozza a növekvő számú helyi és regionális élelmiszer rendszereket

(Low és munkatársai, 2015). Az európai szakpolitika formálásában a Bizottságot az alternatív

élelmiszer hálózatok növekvő szocioökonómiai hasznai, a helyi élelmiszervásárlás gazdasági

növekedést generáló hatása, valamint az európai agrár- és vidékfejlesztés szempontjából a 11

millió európai kistermelő helyzetbe hozása motiválja.3 Az Európai Bizottság emiatt a közvetlen

értékesítést és a helyi élelmiszert támogató európai védjegy rendszer bevezetése („EU labelling

scheme for local products and direct sales”) mellett kötelezte el magát, ezzel is segítve az alternatív

élelmiszer hálózatokat, hogy túllépjenek a réspiaci helyzeten és beteljesítsék a kisléptékű

élelmiszer előállításban és értékesítésben rejlő ígéretet. 2013-ban lehetőségem nyílt részt venni a

helyi élelmiszer rendszerekről és rövid ellátási láncokról szóló európai helyzetfeltáró kutatásban

és az Európai Bizottság Egyesített Kutatási Központ (JRC) jelentésének (Kneafsey és munkatársai,

2013) elkészítésében. Az EU Bizottság 2013 decemberében mutatta be a jelentés tanulságait az

agrárminiszterek számára. 2014 januárjában az EU Bizottság Mezőgazdasági Főigazgatósága

jelentésben tájékoztatta az európai parlamentet a kistermelői marketinget segítő címkéről

(„directly from a farm”) (EC 2014). 2014 márciusában az EU Parlament AGRI Bizottságában,

majd a Tanács (vagyis a tagállamok) körében kétszer is, végül a Bizottság Mezőgazdasági

Főigazgatósága (DG Agri) által összehívott érintettek körében folyt széles körű vita az alternatív

élelmiszer-hálózatok lehetőségeiről, szocioökonómiai és környezeti előnyeiről. E szakértői

vitában világossá vált, hogy egy ilyen rendszer számos nehézséget hordoz magában, ráadásul még

mindig nem dőlt el, hogy pontosan milyennek is kellene lennie, milyen szabályozás alá esne,

milyen minőségi követelmények tartoznak hozzá, milyen valós előnyöket jelent a termelőnek és a

fogyasztónak. Ha a kritikai elmélet szemszögéből nézzük egy ilyen rendszer a termelőket

hozzásegítheti, hogy ellenálljanak a termelés kapitalista módjának (Friedmann, 1978; Marsden és

munkatársai, 1986), míg a neoklasszikus értelmezés szerint egyfajta kollektív kiváltságot,

monopóliumot biztosíthat a termelők számára (Perrier-Coronet, 1990). Ugyanakkor a legtöbb

fogyasztót döntően az ár motiválja; az viszont kevésbé ismert, hogy az is fontos a fogyasztónak,

hogy a pénzét mire adja, például közvetlenül a termelőhöz juttatja-e és ezzel milyen gazdálkodási

rendszert támogat. A címke ellen szól, hogy a fogyasztó most is pontosan tudhatja, hogy rövid

ellátási láncból származik az étele (Kneafsey és munkatársai 2013). Mindehhez nem kell még egy

címke, amivel egyébként is rengeteg bonyodalom jár, s a költsége is a termelőt terheli:

2 (2) Az éhezés megszüntetése, az élelmezés biztonság és a jobb táplálkozás megteremtése, valamint a fenntartható

mezőgazdaság támogatása; (3) Az egészséges élet és a jólét biztosítása minden generáció valamennyi tagjának; (12) Fenntartható

fogyasztási és termelési rendszerek kialakítása (ENSZ 2014).

3 A szakpolitikai érdeklődés hátterében két tényező azonosítható. Egyrészt a helyi gazdaságfejlesztési hatás, a helyi élelmiszer

rendszerek szocioökonómiai hasznai. Ezt jól példázza a brit statisztikai hivatal (Office for National Statistics, UK) adata, amely

szerint a helyi élelmiszervásárlás generálja a legnagyobb gazdasági növekedést (Forrás: Input-Output Supply&Use (2013 július),

URL: http://www.ons.gov.uk/ons/rel/input-output/input-output-supply-and-use-tables/index.html). Másrészt a szakpolitikai

érdeklődést meghatározza, hogy a kistermelők egyre inkább csak e rövid élelmiszer láncokon keresztül tudják kompenzálni az

élelmiszergazdaság domináns szereplőivel szembeni profitveszteségüket, a kiskereskedelmi-beszállítói kapcsolat

egyenlőtlenségéből (a vevői erőből) adódó hátrányukat. Vagyis az állami intervenció korántsem csak egy szűk termelői és

fogyasztói réteg számára szeretne alternatívát kínálni a globalizációval szemben (EC 2013).

8

gyakorlatilag megbünteti, amiért rövid élelmiszer láncon keresztül értékesít. A vitában felmerült

a nem fenntartható gyakorlatok címkézése, büntetése is. A viták alapján egyelőre nem született

döntés európai szinten a helyi élelmiszer támogatásáról, az azonban pontosan látszik, hogy a

tagállamok egyre kevésbé támogatnak egy efféle bizottsági javaslatot és a helyi élelmiszer

rendszerek, valamint a rövid ellátási láncok támogatásának kérdését tagállami és helyi, illetve

regionális szinten szeretnék megoldani, anélkül, hogy EU szintű szabályozás vonatkozna rá.

Végül a 2016. szeptember 6-án elfogadott EU szintű agrár-vidékfejlesztési dokumentum, a Cork-

i Nyilatkozat az elkövetkező két évtizedre fogalmazta meg a vidékfejlesztés fejlődési irányát. A

10 pontos deklaráció második pontja kifejezetten az élelmiszerláncok erősítését és integrált

fejlesztését célozza - elsősorban a fogyasztók élelmiszer minőséggel kapcsolatos aggodalmai és

az egészséges ételekre való igényük mentén.

Hogy áll e szakpolitikai viták kereszttüzében az alternatív élelmiszer hálózatok magyarországi

teljesítménye?

Hiányzó alapok: A 2004-es EU csatlakozás óta eltelt 10 év során Magyarország kapta az újonnan

csatlakozó tagállamok közül a legtöbb agrár-támogatást (összesen 3600 milliárd forintot), négyről

hatmillió hektárra nőtt a mezőgazdasági művelés; mindeközben harmadával csökkent a

gazdaságok száma és az újonnan csatlakozók közül itt lett a leginkább koncentrált az élelmiszer

kiskereskedelem, olyannyira, hogy az élelmiszer-ellátás sok településről mára gyakorlatilag

hiányzik (Kürti és munkatársai 2010; Seres és munkatársai, 2012, Fazekas 2014). Mivel a 10

hektárnál nagyobb területtel rendelkező gazdálkodók háromnegyede (76%) kizárólag szántóföldi

növénytermesztéssel foglalkozik (KSH 2015), nagyon szűk az a termelői bázis, amely egyáltalán

a minőségi helyi élelmiszertermelésben érdekelt, közvetlen értékesítésben és rövid ellátási

láncokban részt vesz.

A kistermelő fogalma a 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet alapján, a kis mennyiségű, saját maga

által megtermelt alapterméket, illetve abból saját maga által előállított élelmiszert közvetlenül a

végső fogyasztóknak, és kiskereskedelmi vagy vendéglátó létesítményeknek értékesítő termelőket

fedi le. Számuk 2010-ben nem érte el hazánkban az ötezer főt, viszont 2017-ben már meghaladta

a 16 ezret (FM 2018).

Jellemzően, Magyarországon például a saját termelés gyakran többe kerül, mint a közeli

bevásárlóközpontban történő bevásárlás, illetve az élelmiszer-beszerzés a hátrányos helyzetű

kistelepüléseken gyakorlatilag egyetlen nagyon drága helyi kisboltra korlátozódik (Kósa 2014).

Emiatt viszont éppenséggel e kisszámú kisléptékű élelmiszer előállítói kör hazai

élelmezésbiztonságban betöltött szerepe is egyre inkább felértékelődik.

Képesség- és tudáshiány: A magyarországi AKG program megvalósulását, szocioökonómiai

hatásait elemezve gazdálkodókkal készített interjúk és fókuszcsoportok során döbbentem rá

(Balázs és munkatársai 2009), hogy mennyire elesett ez a kistermelői réteg és mennyire

bizonytalan, kiszolgáltatott az élelmiszergazdaságban betöltött szerepe, milyen tisztességtelen

szabályok korlátozzák kiskereskedelmi lehetőségeit. Pedig a közvetlen értékesítés miatt ez a

termelői bázis (őstermelők, egyéni, és mikrovállalkozások) sokkal jobban élvezi a fogyasztók

bizalmát, hiszen személyességre és hosszú távú, gyakran baráti kapcsolatokra építhetnek (Benedek

és munkatársai 2014). Szabályozási szempontból az is fontos, hogy e termékek információtartalma

(kulturális és szimbolikus többletértéke) is magasabb a fogyasztók számára. Érdekes azonban,

hogy különösen nemzetközi összehasonlításban meglehetősen hiányos az alapanyagokról,

élelmünkről, s annak elkészítéséről, minőségéről alkotott tudásunk. A gazdálkodók oldaláról

tekintve ugyanakkor a vonzóbb marketing és az eladás sikere érdekében sokkal több kockázatot

9

és költséget kell vállalni, amire nincs igazán idő a termelés mellett, ráadásul olyan képességeket

is kíván, amelyek nem minden gazdálkodónak állnak rendelkezésre.

Nehézkes tervezés és fejlesztés: A szakpolitikai támogatás lehetőségeinek kérdésében nagy a

bizonytalanság. A higiéniai és közbeszerzési szabályok Európában eleve korlátozzák a helyi

élelmiszerértékesítést és -kereskedelmet. Ugyanakkor éppenséggel a minőségi, friss, helyi

élelmiszer iránti igény az egész EU területén folyamatosan nő, s a helyi és az ökotermékek már

rég kiléptek a kistermelői közvetlen értékesítés kereteiből és a globális ellátási láncok számára is

üzletté váltak. A méltányos kereskedelem utóbbi években történő növekedése bizonyította, hogy

van mögötte fizetőképes kereslet, ugyanakkor a fogyasztó azt is szeretné tudni, hogy honnan jön

a termék és ki készítette. Magyarországon a „kistermelői rendelet” néven ismert 2010-es

jogszabályok tették lehetővé, hogy a kis mennyiségű és földrajzilag korlátozott területen

értékesített termékek és termék-előállítók esetében lazítsanak az élelmiszer-előállításra vonatkozó

higiéniai szabályokon.4 A jogszabály módosítás óta Magyarországon is jelentősen nőtt a helyi és

termelői termékek iránt fogyasztói kereslet, de egyúttal az élelmiszerbiztonsági kockázatok is

megnőttek.5 2012 őszén meghívást kaptam a Vidékfejlesztési Program (VP) tervezésébe,

bekapcsolódtam az Élelmiszer-feldolgozás fejlesztési munkacsoport munkájába és bedolgoztam

az EMVA rendeletben nevesített kisléptékű fejlesztési igényeket összefogó Rövid Ellátási Lánc

(REL) tematikus alprogram munkadokumentumaiba is.6 A tervezők felhasználták kutatásaimat is,

amelyek az európai helyzetelemzésben szerepeltek (Kneafsey és munkatársai 2013), s ennek

eredményei beépültek a VP REL tematikus alprogramjába is – lásd például tradicionális és

neotradícionális formák megkülönböztetése. A szektorra irányuló kutatások fontos felismerése,

hogy a szokásos szakpolitikai eszközök (egyedi támogatások, tájékoztatási tevékenység) nehezen

és kis hatékonysággal használhatók a neotradícionális formák esetében.7

1.1.2. Elméleti-fogalmi orientáció

A szakpolitikai igyekezet ellenére az alternatív élelmiszer hálózatokhoz kapcsolódó témákkal

kevés kutatás foglalkozott Magyarországon (FAAN), nemzetközi kutatási pályázatokba is csak

kevés hazai részvevő kapcsolódott be (ESSRG). Magyarországon nyilvánvalóan még mindig

sokak számára idegenül hangzik az alternatív élelmiszer-hálózatok fogalma. A nemzetközi

szakirodalom - elsősorban társadalomtudományi, bölcsészettudományi, üzleti tudományi,

jogtudományi és közpolitikai - négy évtizede önálló kutatási területként értelmezi és az elmúlt

másfél évtizedben pedig egyre inkább elterjedtek (Renting és munkatársai, 2003; Whatmore és

munkatársai, 2003; Jarosz, 2008; Knickel és munkatársai, 2008; Lockie, 2008; Maye - Kirwan,

2010; Morris - Kirwan, 2011). Emiatt indokolt a gyakorlati és elméleti tapasztalatok, viták,

ellentmondásos helyzetértelmezések rendszerezése és alkalmazhatóságának hazai vizsgálata. E

tudományos érdeklődés hátterében korábban a kisléptékű gazdálkodás életképességének kérdése

(a Mann-Dickinson tézis kritikája, amit később ismertetek), jelenleg elsősorban az agrár-

élelmiszer szektor új kormányzásának (governance), új élelmiszer- és táplálkozás politika

kérdésköre áll (Renting és munkatársai, 2012). A vizsgálatok többsége esettanulmányokra építve

4 A kistermelői rendelet(ek) hivatalos neve: 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet és a 4/2010. (VII. 5.) VM rendelet a kistermelői

élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről. A higiéniai szabályozás hivatalos neve: 852/2004/EK európai

parlamenti és tanácsi rendelet az élelmiszer-higiéniáról.

5 Lásd a hazai piacok számának és a kistermelői élelmiszer-biztonsági nem megfelelések számának és az ellenőrzésből vett

arányának növekedését. Forrás: NÉBIH adatok a VP REL tematikus alprogramjának SWOT helyzetelemzéséből.

6 Az 1305/2013/EU rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési

támogatásról az alábbi módon határozta meg a rövid ellátási lánc fogalmát: az együttműködés, a helyi gazdasági fejlesztés,

valamint a termelők, feldolgozók és a fogyasztók közötti szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatok iránt elkötelezett, korlátozott

számú gazdasági szereplő által alkotott ellátási lánc.

7 A neotradícionális fogalma alatt egy reflexív, változásorinetált, posztmodern gazdálkodói attitűdöt értjük: a hagyományos

örökségből táplálkozó, de a jelenlegi életvitel hatására átalakított – például funkcióját megőrző, de több komfortot nyújtó, a mai

igényeknek jobban megfelelő – gyakorlatokat.

10

gyakran elakad a fogalmi elemzésnél, a nagymintás (országos, regionális, várostérségi szintű)

felmérések ritkák. A fogalom Goodman és munkatársai (2012) meghatározása szerint a termelők

és fogyasztók folytonosan ismétlődő anyagi és jelképes kölcsönhatásának szervezeti

kifejeződésére vonatkozik. Az alternativitás ebben az esetben arra utal, hogy a kölcsönhatás során

korábban nem használt tudást mozgósítanak és új közös gyakorlatot alakítanak ki, ami együtt él a

hagyományos rendszerrel (például úgy, hogy azzal együtt indít el változást). Az értekezés áttekinti

a releváns elméleti irányzatokat, tisztázza az alternatív élelmiszer hálózatok fogalmát, kitér a

szakpolitikai felhasználás szempontjából leginkább releváns európai és amerikai kutatásokra. Az

elméleti fejezet fő szempontja, hogy megmutassa, mit tanulhat a környezettudomány a

fenntarthatóság szocioökonómiai alapjairól (az értékteremtés folyamatainak neoklasszikus

megközelítéseitől, a marxizáló politikai gazdaságtani szemlélettől, az intézményesülés neo-

Weberináus szerzőitől).

1.1.3. Kutatás módszertani értékválasztások

A téma rendkívül sokféle irányú kutatást generált már, ugyanakkor az alternatív élelmiszer

hálózatokról sem magyar, sem uniós szinten nem érhető el rendszerezett, reprezentatív

adatgyűjtés. E disszertáció emiatt egy feltáró jellegű személyes értékválasztáson alapuló cselekvés

orientált (action oriented), elkötelezett kutatásra (engaged scholarship) vállalkozik. A dolgozat az

alternatív élelmiszer hálózatok kutatásában sikerrel alkalmazott együttműködő kutatás

(cooperative research) módszertanára épít, amelynek lényege az érintett és kedvezményezett

csoportok részvételével kialakított közös kutatási keret (célok, módszerek, kérdések, válaszok,

reflexiók, szakpolitikai javaslatok) kialakítása. Szakirodalmi elemzésben mutatom be az alternatív

élelmiszer hálózatok típusait, jellemzőit és szocioökonómiai hatásait, majd többféle adatfelvételi

és -elemzési módszerre és technikára támaszkodom. Szociológiai interjúk során térképeztem fel

az érintettek véleményét az alternatív élelmiszer hálózatok hazai fejlesztési lehetőségeiről.

Fókuszcsoportok során vizsgáltam meghatározott érintett csoportok – gyakran emergens, a közös

folyamat, az együtt gondolkodás során kialakuló - tudását a témáról. Sajátfejlesztésű, országos

reprezentatív és regionális célcsoport-specifikus kérdőívek és esettanulmányok alapján tártam fel

a helyi termékek iránti attitűdöket és a helyi élelmiszer rendszerek fejlesztésének szocioökonómiai

alapjait. Szcenárióelemzéses és jövőtervező műhelymunka alapján azonosítottam a kutatásba

bevont állami, civil, tudományos és vállalati résztvevők élelmiszer rendszerről alkotott vízióinak

vezérelveit és az ezeken alapuló szakpolitikai beavatkozási lehetőségeket. Összességében a

kooperatív kutatás módszertani kerete lehetővé tette, hogy egy feltáró kutatás során a

kedvezményezetteket segítő, ugyanakkor reflexív, kritikai alapállással viszonyuljak a kutatási

tárgyamhoz. Az alternatív élelmiszer hálózatok elemzéséhez társadalmilag elkötelezett, kritikai

társadalomtudományi megközelítést választottam, amelyet módszertanilag reflexív

fogalomhasználattal, az érintett csoportokat segítő kérdésfeltevéssel igyekeztem kiteljesíteni.

Összegezve, az alternatív élelmiszer hálózatokról szóló disszertációm kvalitatív és kvantitatív

empirikus kutatásaim tudományos eredményét összegzi. Egy Magyarországon csak néhány évre

visszatekintő sokrétű jelenségről adok áttekintést, különös hangsúllyal annak szocioökonómiai

teljesítményéről. A témakör körbejárására feltáró jellegű, kvalitatív és kvantitatív módszertant

egyesítő vegyes módszerű megközelítést választottam, amely esettanulmányokon keresztül új

adatokkal értékeli e szocioökonómiai hatásokat. A disszertáció fő fókusza közpolitikai. Megírását

a szektor fejlődése iránt érzett személyes elkötelezettségem ösztönözte, így elfogult az

élelmiszerrel kapcsolatos állampolgári tudásunk bővítése, a szektor nyilvános

teljesítményértékelése, civil érintettjeinek segítése, szakpolitikai tervezésének elősegítése mellett.

Kutatói felelősségem alapján fontosnak tartom, hogy az élelmiszerellátásról folytatott

érdekartikulációs diskurzust ne aktuális állami, politikai vágyképek, bizonytalan eredményekkel

11

kecsegtető sokszereplős közpolitikai folyamatok, ideológiailag kötött gazdasági-társadalmi

célkitűzések befolyásolják.

1.2. A disszertáció célkitűzései

Az alternatív élelmiszer-hálózatok témája tudományos, politikai és köznapi diskurzusok

kereszttüzében áll. A vonatkozó szakirodalom így nemcsak a szakfolyóiratokban bőséggel

közzétett kutatási eredményekre, hanem a tudományos kutatásoktól függetlenül a civil szférában

és a szakpolitikában dinamikusan alakuló tudásra, jogszabályi, valamint szürke irodalomra, állami

és civil szervezetek által közzétett jelentésekre is kiterjed. A disszertáció elméleti-fogalmi,

kutatásmódszertani és szakpolitikai célkitűzéseket fogalmaz meg.

• Az első cél a szakirodalmi áttekintés, vagyis az alternatív élelmiszer hálózatok fogalmainak és

elméleti kiindulópontjainak bemutatása (Elméleti-fogalmi elemzés).

• A második cél a szakirodalmi elemzés alapján megalapozó jellegű helyzetfeltárás az alternatív

élelmiszer hálózatok szocioökonómiai előnyeiről

• A disszertáció harmadik célja a hazai kezdeményezések feltérképezése és esettanulmányokon

keresztül típusos példáinak elemzése, szocioökonómiai alapjainak tisztázása

(Kutatásmódszertani ambíció).

• Végül kutatásom negyedik célja az esettanulmányok alapján egy alternatív élelmiszer

hálózatok programfejlesztését segítő metodika kialakítása, javaslatok megfogalmazása az

alternatív élelmiszerhálózatok fejlesztése érdekében (Közpolitikai célok).

Elméleti-fogalmi elemzés

Érzékelhetően, a helyi élelmiszer fogyasztása az utóbbi időben Magyarországon is felkapott

szlogenné vált („Hajrá Hazai”, „keresd a helyit”, „adj helyet a helyinek”, „fogyassz helyit”) és

számos fogyasztókra irányuló kampányban megjelenik. Az alternatív élelmiszer hálózatok gyors

terjedése, újszerűsége, népszerűsége, pozitív médiafogadtatása mellett az elméleti érdeklődést

táplálta, hogy maga a jelenség politikai színezetű, vagyis ideológiailag sem semleges, azaz

különféle elméleti irányzatok híveinek szolgáltathat érveket. Az elméleti szakirodalom egy része

az agrárium reneszánszát látja benne, amely a globális élelmiszer hálózatok negatív

szocioökonómiai és környezeti hatásait csökkenti. Alapkérdés tehát, hogy melyek a hazai

kontextusban leginkább érdekfeszítő állításai, és nyújtanak-e segítséget sajátos hazai problémáink

megoldásában, illetve milyen szocioökonómiai alapjai vannak.

A szektorra irányuló kutatások jellemzően vagy az élelmiszer rendszer termelési alapjait

vizsgálták, vagy ritkábban külön csak az élelmiszer-fogyasztással, például annak ökológiai

hatásaival foglalkoznak. A dolgozat célja olyan elméleti alapállás kialakítása, amely merítve az

agrár- és élelmiszer szociológia, a környezet- és vidékkutatás belátásaiból elemzési alternatíváját

nyújtja a termelési és fogyasztási oldal empirikus vizsgálatát szétválasztó, az alternatív élelmiszer-

rendszereket a konvencionálissal szembehelyező (dichotóm fogalmi) megközelítéseknek. Mivel a

dolgozatban használt alapfogalmak többjelentésűek, prereflexív (köznapi) használatuk sok

félreértésre ad alkalmat. Képtelen módon, a nem éppen egyezményes fogalomhasználatot kritizáló

tudományos kutatások is inkább csak tovább rontották a tisztánlátást, mintsem, hogy

megszüntették volna a homályt, kétértelműséget (Morris - Buller 2003; Venn és munkatársai 2006;

DuPuis és munkatársai 2006; Smithers és munkatársai 2008; Fonte 2008). Fontos célom volt ezért

tisztázni az alternatív élelmiszer hálózatok jelentését, bemutatni az alaptípusait (a helyi élelmiszer

rendszereket és rövid élelmiszer láncokat). A szakirodalom alapján elemzést készítettem az

elméleti és fogalmi keretekről, definíciókról, majd azonosítottam a jellemző fogalmi

lehatárolásokat és tipológiákat, áttekintettem a szocioökonómiai hatásokat, felvázoltam azokat a

módszertani sarokpontokat, amelyek egy hazai vizsgálat tervezéséhez szükségesek.

12

Kutatásmódszertani ambíció

A disszertáció célja, hogy elméletileg egységes, bevallottan transzdiszciplináris megközelítésben

készítsen megalapozó jellegű helyzetfeltárást az alternatív élelmiszerhálózatok hazai érintettjeiről,

kontextusáról, sikertényezőiről. Fő ambíciója egy olyan kutatásmódszertani megközelítés

kialakítása, amely az érintettek széles körének bevonásával képes értékelni az alternatív

élelmiszer-rendszerek szocioökonómiai teljesítményét. E kooperatív kutatási keret úgy vonja be a

civil érintetteket, kedvezményezetteket a kutatási folyamatba, hogy kvalitatív és kvantitatív

esettanulmányokon keresztül az érintettek szemszögéből ad helyzetértékelést az alternatív

élelmiszer hálózatok hazai típusairól (helyi élelmiszer rendszerek és rövid értékesítési láncok) és

azok szocioökonómiai jelentőségéről, valamint részletes esettanulmányok alapján elemzi a

fejlesztési lehetőségeiket, hozzájárulva a kérdéskör nemzetközi diskurzusához.

Közpolitikai célok

Az alternatív élelmiszer hálózatok egyre inkább a fenntartható vidékfejlesztési és városfejlesztési

stratégiák részeként is megjelennek (Marsden és munkatársai 2000; Renting és munkatársai 2003;

Seyfang 2006; Tregear és munkatársai 2007; Marsden és Sonnino 2008). Mivel a konvencionális

élelmiszer-ellátás mellett Magyarországon is egyre nő a helyi élelmiszer és a rövid ellátási láncok

népszerűsége a disszertáció célja a szakpolitika és támogatáspolitika elemzése és javaslatok

megfogalmazása.

Annak érdekében, hogy az alternatív élelmiszerhálózatok sikeres gazdasági szereplővé

válhassanak, fontos feladat az alternatív élelmiszer hálózatokkal kapcsolatos tévhitek eloszlatása,

valamint, hogy az élelmiszergazdaság szereplői és a döntéshozók valós képet alakítsanak ki az

alternatív élelmiszer hálózatok hatékony, innovatív, mintaadó megoldásairól és teljesítményéről.

A szektor érintettjei szerint általában a döntéshozók és a támogatáspolitika rengeteget tehetnének

a szektor fejlesztése érdekében, ugyanakkor kutatásokkal kevésbé alátámasztott, hogyan lehetne e

szektort megfelelően támogatni. Ezért a dolgozat további ambíciója az alternatív

élelmiszerhálózatok terjesztését szolgáló programfejlesztési metodika kialakítása, amely a

kooperatív kutatás módszertanára épül.

1.3. A kutatás kérdései és alapfeltételezései

A disszertáció fogalmi, módszertani, szocioökonómiai és közpolitikai irányultságú kutatási

kérdéseket elemez. Mivel feltáró kutatásról van szó, nem használok hipotézisvizsgálatot; csupán

munkahipotéziseket fogalmaztam meg. Ezek tehát nem formális hipotézisek és nem ambíciójuk

sem a magyarázat, sem az előrejelzés; mindössze a téma feltárásában orientálták a kutatást.

A dolgozat fogalmi-tipológiai, módszertani, szocioökonómiai és szakpolitikai irányú kérdései a

következők:

• Mit jelent az alternatív élelmiszer hálózat fogalma, s melyek az általános, illetve hazai típusai,

jellemzői? (Fogalmi-tipológiai kérdések)

• Hogyan vizsgálhatók? (Módszertani kérdések)

• Milyen szocioökonómiai előnyeik mutathatók ki? (Szocioökonómai kérdések)

• Mennyiben indokolt és lehetséges szakpolitikai ösztönzésük? Milyen intézményi környezet és

állami beavatkozás segítheti az elterjedésüket? (Szakpolitikai kérdések)

Fogalmi-tipológiai kérdések

A téma tudományos kutatásai milyen meghatározásokkal dolgoznak? Mely elméleti keretek állnak

rendelkezésre az alternatív élelmiszer hálózatok vizsgálatára? A szakirodalom feltárása alapján

13

milyen jellegzetességei vannak az alternatív élelmiszer hálózatoknak? Milyen típusokat lehet

azonosítani Magyarországon és ezek mennyiben felelnek meg a szakirodalom által bemutatott

típusoknak?

Azt feltételeztük a kutatás indulásakor, hogy

• hasonló fogalmakkal és típusokkal, de speciális jellemzőkkel írható le az alternatív élelmiszer

hálózatok helyzete Magyarországon a nyugat európai és amerikai kutatásokhoz képest;

• az alternatív élelmiszer hálózatok fogalmának (operacionalizálásához) kutatási kérdéssé

formálásához, egyéb fogalmakra, például helyi élelmiszer rendszerek és rövid ellátási láncok

érdemes támaszkodni.

Módszertani kérdések

Az alternatív élelmiszer hálózatok kérdése milyen kutatásmódszertani elvek alapján vizsgálható?

Azt feltételeztük a kutatás indulásakor, hogy

• az alternatív élelmiszer hálózatok problémái a rendelkezésre álló alapadatok híján

esettanulmányok keretében vizsgálhatók;

• az alternatív élelmiszer hálózatok problémáinak feltárására módszertanilag az érintettek

bevonását lehetővé tevő, kvalitatív és kvantitatív megközelítések ötvözése a leginkább

alkalmas.

Szocioökonómai kérdések

Melyek az alternatív élelmiszer hálózatok szocioökonómiai előnyei? Melyek az alternatív

élelmiszer hálózatok fejlesztésének szocioökonómiai alapjai? Kik, hogyan és miért hozzák létre

az alternatív élelmiszer hálózatokat? Miért döntenek az alternatív hálózatok kialakítása mellett?

Milyen sikertényezői vannak az alternatív élelmiszerhálózatok elterjedésének? Milyen

ambíciókkal vágnak bele, milyen kihívásokkal találják szembe magukat, milyen kreatív válaszokat

adnak, amelyek általánosíthatók?

Azt feltételeztük a kutatás indulásakor, hogy

• az alternatív élelmiszer hálózatok szocioökonómiai előnyei kevésbé jelentősek, sokkal inkább

a fenntarthatósági előnyöket állítják a központba;

• egyre több kezdeményezés indul majd a szektorban és ebben a városi fiatal csoportoknak,

tudatos fogyasztóknak nagy szerepe van.;

• az európai országokhoz képest jelentős eltéréseket találunk a helyi élelmiszer fogyasztási

szokások és az élelmiszerellátás mintázataiban.

Szakpolitikai kérdések

Az alternatív élelmiszer hálózatok szakpolitikai és intézményes ösztönzési lehetőségei

tekintetében a következő kérdésekre kerestem válaszokat:

Milyen szabályozási és támogatáspolitikai megfontolások járulhatnak hozzá a szektor

fejlesztéséhez? Mi az érintettek véleménye a hazai fejlesztési lehetőségekről? Milyen stratégiák

mentén alakíthatók Magyarországon az alternatív élelmiszer hálózatok? Milyen szakpolitikai

beavatkozási lehetőségeket látnak a szektor érintettjei? Megvalósíthatóság szempontjából milyen

programfejlesztés metodika javasolható az alternatív élelmiszerhálózatok fejlesztésére?

Azt feltételeztük a kutatás indulásakor, hogy

14

• az érintettek által kívánatosnak látott jogszabályi reformokkal, a szakpolitikai környezet

javulásával növekedés indulhat meg e szektorban ahhoz a marginális helyzethez képest, amit

a társadalom- vagy piackutatások rendre kimutatnak.

1.4. A disszertáció felépítése

Disszertációm elméleti fejezetében az alternatív élelmiszer hálózatokkal foglalkozó

társadalomtudományi (szociológiai, társadalomföldrajzi, antropológiai, közgazdaságtani)

irodalmat tekintettem át. Ezek alapján formáltam a kutatás fogalmi-elméleti kereteit a gyakorlati

elemzések számára. A legfontosabb fogalmi-elméleti megközelítéseket mutatom be, amellett

érvelve, hogy a helyi élelmiszer rendszer és a rövid élelmiszer lánc fogalma a hazai viszonyok

vizsgálatához is alkalmas fogalmi keretet jelentenek. Az alternatív élelmiszer rendszer fogalmának

definiálásához áttekintettem a meglévő tipológiákat és rendszereztem a szakirodalomban

megjelenő különböző definíciókat. Különös hangsúllyal vizsgáltam azokat a fogalmakat, melyekre

az empirikus elemzés során is támaszkodom. Disszertációm elméleti-koncepcionális részének

végeredménye, hogy azonosítottam azt a fogalmi megközelítést, amely alkalmas az alternatív

élelmiszer hálózatok operacionalizálására. Az adatelemzés során ezt a megközelítést alkalmaztam

a hazai alternatív élelmiszer hálózatok vizsgálatához.

A kutatásmódszertani fejezetben bemutatom a személyes kutatói értékvilágomat leginkább

kifejező együttműködő kutatásmódszertant és azt, hogy ez miként érvényesült a témaválasztástól,

a kutatás céljainak kitűzésétől az eredmények értelmezéséig. Sokféle érintettel készített

mélyinterjús, fókuszcsoportos és esettanulmány technika mellett szcenárióalkotó

műhelybeszélgetésben tártam fel az alternatív élelmiszer hálózatok fejlődését kísérő jövőképeket.

A módszertani fejezetben az esettanulmányok során használt egyes módszereket is áttekintem. A

kutatás során elvégzett tevékenységeket, mint összefüggő tanulási folyamatot értelmezve

integráltam a kutatásban részt vevő civilek és tudományos szakemberek tapasztalatait a kutatási

kérdések formálódása, a munkaszervezés, a kutatási kérdés feltárása, a kutatás fogalmi keretének

kimunkálása és az eredmények elterjesztése mentén.

Az elemzéssel foglalkozó fejezetben elméleti-fogalmi megközelítésem alapján kialakított fő

kérdéseket tárgyalom. Az eredmények bemutatása egy európai összehasonlító kutatás keretében

készült helyzetértékeléssel kezdődik. Ebben áttekintést adok a meghatározó amerikai és európai

civil érdekvédelmi kezdeményezésekről, a helyi élelmiszer rendszerek fejlesztését serkentő

szabályozás- és támogatáspolitikáról, civil érdekvédelmi törekvésekről, majd a hazai jogszabályi

környezet különlegességét és a gyakorlat számára is jól hasznosítható eredményeket mutatom be.

Empirikus vizsgálataimat további esettanulmányok illetve egy 2012-ben és 2013-ben felvett

sajátfejlesztésű országos reprezentatív kérdőívezésre épülő elemzés teszi tejessé. Az első

esettanulmány az élelmiszer önrendelkezés hazai helyzetéről szól. A második a Tolna megyei és

Szekszárd környéki helyi élelmiszerrendszer fejlesztésének tanulságairól számol be. A harmadik

esettanulmány a közösségi mezőgazdaság gazdálkodók által vezetett kezdeményezéséit térképezte

fel. A negyedik a Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanács eredményeit vizsgálja meg. Az ötödik pedig

a Nemzeti Parki Védjegy rendszer fejlesztéséről szól. Végül a kérdőíves vizsgálatok eredményeit

mutatom be.

A doktori munkám során számos (oktatásban is hasznosítható) szakirodalmi annotációt, az

esettanulmányokat szemléltető fényképet, valamint adatelemzést segítő táblázatot készítettem,

amelyeket méretük miatt lehetetlen nyomtatott mellékletben bemutatni. Mindezeket szabadon

hozzáférhetővé tettem a Zenodo repozitóriumban: Balázs Bálint. (2019). Online Annex to PhD

[Data set]. Zenodo. http://doi.org/10.5281/zenodo.2556587

15

2. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS

E fejezet az alternatív élelmiszer hálózatokról szóló tekintélyes mennyiségű tudományos

publikációban felmerülő elméleti és fogalmi megközelítés között szeretne rendet tenni. A

szakirodalmat nyilvánvalóan szelektív érdeklődéssel olvastam, hiszen nem ugyanazok az

aspektusai a mérvadók itthon, amelyek a nyugati tudományos gondolkodás számára a

legizgalmasabbak. Elsősorban arra igyekeztem választ találni: voltaképpen mi az alternatív

élelmiszer hálózat, milyen jellemzőkkel bír és hogyan vizsgálható?

A szakirodalmi áttekintés keretében bemutatásra kerülő öt elméleti alapállás mindegyikénél

ugyanazt a logikát követem: előbb az élelmiszer hálózatok öt elméleti megközelítésének

előfeltevéseit, ideológiai orientációját mutatom be; majd a kapcsolódó fogalmak, meghatározások,

tipológiák áttekintése következik; végül a „tényszerűbb”, gyakorlati környezetbe adok betekintést

egy-egy jellemző esettanulmány bemutatásával, kitérve a szocioökonómiai és támogatáspolitikai

összefüggésekre, megállapításokra is.

2.1. Elméleti kiindulópontok és távlatok

Az alternatív élelmiszer hálózatok vizsgálatát a kezdetektől inter- és transzdiszciplináris

megközelítések jellemzik: nehezen sorolható be egyértelműen irányzatokba és inkább

határterületet képez több társadalomtudományi ág között. A hagyományos diszciplináris elméletek

és megközelítések nem jól illeszkednek az élelmiszerrel kapcsolatos rendszerszerű

összefüggésekhez, problémákhoz, amelyekre valamilyen választ kellene adniuk. Goodman (2002)

szerint a szociológusok kifejezetten csak az utóbbi két évtizedben kezdtek foglalkozni az

élelmiszerellátás, az értékesítés, a fogyasztás, a fenntartható és helyi élelmiszer kérdéseivel,

korábban meghagyva e témákat a politikai gazdaságtan, a környezetgazdaságtan és az

élelmiszermarketing szakembereinek. Mivel a téma sajátos kutatási irányait a politikai

gazdaságtan és intézményi elemzés művelői alapozták meg, majd különböző posztstrukturalista,

cselekvőhálózati, innováció- és átmenetmenedzsment megközelítések gazdagították, fontosnak

tartom e kutatási irányzatok főbb belátásainak bemutatását is.

Az élelmiszer rendszereket az alábbi fő – hol átfedő, hol pedig egymást kiegészítő – elméletek

mentén kutatják:

1. Érték(lánc)elemzés: az élelmiszerrendszer értékteremtő folyamatai, diszfunkciói

2. Rezsimelmélet: az élelmiszerrendszer intézményei, szereplőinek viszonya, termelési és

fogyasztási oldala, játékszabályai, konvencionális és alternatív formái

3. Cselekvőhálózatok: az élelmiszer rendszer összefüggő szocioökonómiai és ökológiai

vonatkozásai

4. Posztstrukturalisták: az élelmiszerrendszer társadalmi felépítettség; diszkurzív természete,

szimbolikus szerkezetei és értelmezései

5. Átmenetmenedzsment: az élelmiszerrendszer innovációs folyamatai és szerepük a

fenntarthatóság felé való átmenetben.

Dolgozatomban szinte mindegyikből felhasználok meghatározó elemeket, emiatt elengedhetetlen

e kiindulópontok tisztázása. E fejezet célja tehát bemutatni, hogy milyen fő elméleti kérdésekre

keres választ az adott elméleti irányzat, s melyek a megközelítés sarokpontjai, módszertani

dilemmái, releváns empirikus példái.

16

2.1.1. Érték(lánc)elemzés

Az élelmiszer, mint termék útját a földtől az asztalig követő politikai gazdaságtani értékelemzések

az élelmiszer értékláncot más értékláncokhoz képest kitüntetett szerepűnek tartják.8 Fogyasztóként

mindannyian részei vagyunk az élelmiszer értékláncnak, jóllétünk közvetlen módon függ ettől,

viszont fogyasztói szokásaink is jelentős hatással vannak az értékláncra. Továbbá az élelmiszer

értékláncok a nemzetgazdaságok jelentős részét képviselik, emiatt az élelmiszer értékláncoknak

élelmezés- és nemzetbiztonsági szempontból stratégiai jelentőségé van (lásd pl. FAO 2014 vagy

Nemzeti Vidékstratégia). Az érték(lánc)elemzés a nyolcvanas évektől a globálissá szerveződő

élelmiszer rendszer vizsgálatában vált meghatározóvá és számos – az alábbiakban időrendben

bemutatásra kerülő – rokon, illetve mára már inkább szinonimaként használt fogalmat vezetett be:

értéklánc, termékpálya, ellátási lánc, értéklánc/terméklánc, termékhálózat, élelmiszer rendszer.

Az értéklánc (value chain) a különböző termelési és munkafolyamatok összessége, amelyek a

terméket (pl. gurulós málna, repcemag, biotej, brojlercsirke, dohány) közvetítők egyre

áttekinthetetlenebb láncolatán keresztül a fogyasztóhoz juttatják (Friedland 2001). Az értéklánc

elmélet a lánc egyes szemeiben keletkező érték, a jövedelem disztribúció nyomába ered: arra

keresi a választ, hogy a fogyasztó által megfizetett ár miként allokálódik a beszállítóhoz és az

alapanyag termelőhöz (Lásd az értéktöbblet elemeiről szóló mellékletet - M2. Az értéktöbblet

elemei).

Ezért az elemzés gyakorlatilag a terméket a mezőgazdasági inputoktól a termelési rendszereken át

egészen a feldolgozás, terjesztés, kiskereskedelem és fogyasztás folyamatáig elkíséri, s ezzel túllép

a csak egy-egy szektorra (termelés, feldolgozás, kereskedelem) irányuló kutatások leegyszerűsítő

nézőpontján. Az értéklánc elméletre épülő kutatásoknak több (egymással is átfedő, illetve

versengő) iránya alakult ki.

Az ötvenes években az egykori francia gyarmatok kávé, kakaó és gyapot export tevékenységének

optimalizálásra létrejött termékpálya (commodity chain vagy Filière) megközelítés a termék

kialakítása, termelése, feldolgozása és értékesítése körüli technikai-logisztikai tevékenységekre

összpontosít, azt az intézményt keresve, amely az áru leghatékonyabb eljuttatását biztosítja a

termelőtől a fogyasztóig. Később fókuszába került, hogy mely szereplők dominálják, és mely

tényezők befolyásolják az termékpályák fejlesztését, kilátásait, a termékpályán belüli koordinációs

és menedzsment tevékenységeket (Raikes, 2000).

A nyolcvanas években elterjedt ellátási lánc (Supply Chain) megközelítés (amit röviden

értékláncelemzésnek is neveznek ~ Value Chain Analysis) együttműködő szervezeteken

(beszállítóktól a kiskereskedelemig) átívelő különböző értékteremtő folyamatokat (a termékek, a

szolgáltatások, az információ, a pénzügyi eszközök, és a tudás áramlása) vizsgál (FAO 2014). Az

élelmiszer- ellátási lánc megközelítés arra világít rá, hogy a földtől az asztalig a szereplők között

milyen hatalmi és tőke-ellátottságbeli egyenlőtlenségek jellemzők (Chikán, 1997).9

A kilencvenes években elterjedt globális értéklánc/terméklánc elemzés (Global Value/Commodity

Chain Analysis) az elemzést kiterjeszti a piacokhoz és az erőforrásokhoz való hozzáférésben

jelentkező globális egyenlőtlenségekre. A nemzetközi kereskedelmi rendszerben szerepet játszó

termelési és értékesítési folyamatok integrációját, az ügyletek összetettségét és játékszabályait (a

szabályok bebetonozásának képességét) vizsgálja; az elemzés során a termékláncok karakterét

meghatározó domináns szereplőre, a vertikumokat átfogó céghálózatokra fókuszál s különböztet

8 Az érték alapvetően filozófiai (metafizikai) viszonyfogalom; társadalomtudományi alkalmazása az értékelmélet(ek), amely(ek)

megkülönböztetnek például örök, eszmei, objektív vs. szubjektív, viszonylagos értékeket (Hankiss 1989), és lényegében ezen

alapul az ár-érték megkülönböztetés is.

9 Porter értéklánc fogalma ettől eltér, mert eredetileg csak vállalati szinten, vagyis a cég(vezető) szemszögéből vizsgálódik.

Kilenc értéktermelő vonatkozást különböztet meg a termeléstől a fogyasztásig vezető folyamatban, alapvető és kiegészítő

folyamatokra bontva az értékláncot. Az alapvető tevékenységek az alapanyag beszerzés (input logisztika), a termelés-

feldolgozás, a késztermék piacra vitele (output logisztika), a marketing és értékesítés, valamit a szolgáltatásokkal történő

támogatás. A kiegészítő tevékenységek a beszerzés, az emberi erőforrás gazdálkodás, a technológiai fejlesztés és az

infrastruktúra (pénzügy, tervezés) (Porter 1985).

17

meg vevői és termelői oldalról vezérelt (integrált) láncolatokat. A globális értéklánc kormányzás

öt fő elemzési típusát különítette el: (a magastól az alacsony hatalmi aszimmetria felé haladva)

hierarchikus, foglyul ejtett, relacionális, moduláris és piaci (Gereffi, 1996, 2005).

E vizsgálatok fő kérdése, hogy hol képződik a legnagyobb hozzáadott érték, és mely értékteremtő

vonatkozást érdemes kiszervezni az agrár-élelmiszer vállalkozásból (pl. alacsony tranzakciós

költségek miatt) (Friedland, 2001). A domináns szereplők – például agrár-élelmiszeripari

holdingok – a bevételeiket gyakran a teljes vertikumot összefogó, valamely adóparadicsomban

alapított off-shore cégen keresztül realizálják. Mivel efféle hatalmi és tőke-ellátottságbeli

egyenlőtlenségek (és azok folyamatos újratermelése) jelentősen csökkentik a piaci versenyt, a

piaci szerkezet feltárására, a piaci erőfölény kimutatására és a koncentrációs arány (CR –

concentration ratio) mérésére többféle mutatót és módszert dolgoztak ki (CR–3: a TOP3

vállalkozás piaci részesedése; CR–4: az első 4 legnagyobb vállalkozás piaci részesedése, CR–5:

első öt vállalkozás aránya a forgalomból) (lásd melléklet M3. Kiskereskedelmi koncentráció

Európában).

Az élelmiszer-ellátási lánc elemzései közül kiemelkedik a vevői erő (buyer power) vizsgálata,

amely a koncentráltság alapján az ellátási lánc homokóra modelljét rajzolta meg, s az ellátási lánc

egyes szintjei között a kereskedelem beszerzésének (buying desks) aránytalan koncentráltságára

(üvegnyak-hatás) hívta fel a figyelmet (Vorley 2003) (lásd melléklet M4. Üvegnyakhatás az

ellátási láncban).

A globális termékhálózat (Global Commodity Network) megközelítése szintén a globális

termékpályákon leggyakrabban előforduló termékekre (kakaó, pálmaolaj, banán) fókuszál,

amelyek globális ellátását, kormányzását nem tudja egyetlen, pl. nemzeti szintű vagy állami

szereplő biztosítani. A globális terméklánc elemzéstől annyiban különbözik, hogy felméri a piaci

tranzakciók során a cselekvők (állam, helyi és nemzetközi civilek, helyi és multinacionális

vállalatok) milyen értékeket jelenítenek meg és milyen erőforrásokat mozgósítanak a termékek

globális ellátása során. A globálissá szerveződő élelmiszerrendszer efféle vizsgálatának kritikusai

szerint a fő probléma az efféle elemzésekkel, hogy elemzésre alkalmatlan, kényelmes metaforákat

használnak: az állam, helyi és nemzetközi civilek, helyi és multinacionális vállalatok valójában

nem tudnak cselekedni. Ezért azt érdemes inkább vizsgálni, pontosan mi történik és mit jelent,

amikor egyre koncentráltabbá válik a kiskereskedelem, vagy az állami szakpolitika kedvez a

multinacionálisoknak, ki jár el ezeknek a szervezeteknek a nevében, milyen tényleges emberi

interakciókon, kapcsolatokon keresztül (Gereffi 2005).

Az élelmiszerrendszer (food system) az értékláncnál magasabb szintre vonatkozó fogalom, egy

átfogó tartós szerkezet. A lánc az adott szereplők viszonyaival jellemezhető, a rendszer pedig az

input-output viszonyokkal. Az élelmiszer rendszer magában foglalja “a népesség ellátásában

szerepet játszó összes folyamatot” (Goodman, 1997), illetve „folyamatok és infrastruktúrák

összessége, amelyek az élelmiszerellátást végzik” (Sage 2014). A fő elemei: termelés, betakarítás,

feldolgozás, csomagolás, szállítás, marketing, fogyasztás, élelmiszer hulladék. A fő humán és

fizikai infrastruktúrák az egyes fázisokban keletkező inputok és outputok létrehozásáért felelősek.

Tansey és Worsley (2014) szerint az élelmiszer rendszerre vonatkozó kutatások arra kíváncsiak,

hogy mely szereplőnél van a hatalom, a tulajdon, a nyereség, az ellenőrzés, a koordinációs

képesség; ki viseli a kockázatokat, milyen előnyök, politikai hasznok keletkeznek. Jackson és

munkatársai (2006) négy fő trendet állapítanak meg az élelmiszer rendszerek kutatásában: (1)

fogyasztási aspektus: növekvő érdeklődés az élelmiszerlánc megközelítés lineáris modellje helyett

az élelmiszerellátás és a fogyasztás hálózatosodásának kérdései iránt; (2) kulturális aspektus:

növekvő érdeklődés az élelmiszer termelése és fogyasztása körüli szubkultúrák, szubjektív

jelentések és narratívák iránt; (3) minőségi aspektus: fokozott érdeklődés az élelmiszer hálózatok

18

minőség fogalmának kritériumai iránt, különös tekintettel a minőségbiztosítási rendszerekre,

valamint a helyi és regionális élelmiszer rendszerekre; (4) értékteremtés aspektus: az ellátási lánc

menedzsment erősödő hatása a keresleti és kínálati oldalon.

Az élelmiszer rendszerre vonatkozó vizsgálatok sokat merítettek az élelmiszerellátás

longitudinális, környezet-, társadalom-, és gazdaságtörténeti irányú megközelítéseiből is. Ezek az

antikvitástól, illetve a középkortól kezdve egyre expanzívabb globális és helyi élelmiszer-ellátási

formákat különböztetnek meg (Braudel 1985, Mumford 1985, Benevolo 1994, Hughes 2001,

Diederiks és munkatársai 1995, Hoffmann 2001, Montanari 1996, Fernández-Armesto 2001,

Goudsblom és De Vries 2002, Freedman 2007, Rimas-Fraser, 2010, Steel 2013, McNeill- McNeill

2003, McNeill 2000). A globális és lokális élelmiszer rendszer jellemzőit az agrár-élelmiszer

szociológusok munkái (Sage 2012, Carolan 2012) alapján a következőképpen foglalhatjuk össze

(Lásd továbbá a Mellékletekben: M5. A globális élelmiszer rendszer sémája és M6. A helyi

élelmiszer rendszer sémája, fő érintettjei):10

Globális élelmiszer rendszer

A méretgazdaságosságon alapuló árutermelés többnyire monokultúrákban zajlik.

Feldolgozott élelmiszerként kerül a kiskereskedelmi hálózatokba.

Az élelmiszerlánc komponensei szerte a világon, egymástól nagy távolságra találhatók és

hatékony nemzetközi szállítási, logisztikai és hűtési rendszerek kötik össze.

A rendszer innováció az erőforrás-hatékonyság vonatkozásában jelentkezik elsősorban a

szállítás, az energia, a gyorsaság és a frissesség területén fő célja a termelői-fogyasztói árak

alacsonyan tartása.

Az 1930-as évektől napjainkig egyértelműen negatív a konvencionális élelmiszer

rendszerek szocioökonómiai hatása: a helyi közösségek jóllétét csökkenti. A főbb negatív

szocioökonómiai hatások Lobao és Stofferahn alapján (2008): növekvő jövedelmi

egyenlőtlenség és szegénység; magasabb arányú munkanélküliség; kevesebb

munkalehetőség; helyi népesség számának csökkenése; elszegényedés; társadalmi

feszültségek (bűnözés emelkedése, tizenéves gyerekvállalás, stressz és

szociálpszichológiai problémák, kisebbségek magasabb aránya, szomszédsági kapcsolatok

megromlása); helyi közösségi szervezetek leromlása; helyi szintű politikai döntések

magasabb szintre emelkedése; közszolgáltatások alacsonyabb színvonala; csökkenő

kiskereskedelemi forgalom; szabadtéri programok lehetőségének csökkenése; a légzési,

látási és emésztési zavarokkal rendelkezők arányának növekedése; ingatlanok árának

csökkenése.

Helyi élelmiszer rendszer

A gyakran kézműipari módszereket alkalmazó helyi termék-előállítás, és -feldolgozás

sokféle, az adott régióra jellemző árura kiterjed.

Az értékesítés jellemzően termelői piacokon, termelési és értékesítési szövetkezetekben,

közvetlen kereskedelemben történik - rövid a szállítási útja.

Az élelmiszerlánc egyes összetevői térben, társadalmilag és értékfelfogásban közel állnak

egymáshoz.

Az élelmiszer lánc rövid, kevés ellátásmenedzsmenttel foglalkozó közvetítővel dolgozik.

10 Az élelmiszerrendszer dichotóm megközelítésének másik fogalompárja a konvencionális vs alternatív, amely lényegét

tekintve a lentivel azonos.

19

A rendszer-innováció elsősorban környezeti hatások vonatkozásában jelentkezik – például

a fogyasztók bevonhatók az ellátási lánc menedzsment feladatokba, a szezonális termékek

vásárlásával egészségesebb étrend alakítható ki.

Szocioökonómiai hatása abban jelentkezik, hogy (1) nő a gazdálkodók jövedelme,

emelkedik a helyi gazdasághoz tett pénzügyi hozzájárulások mértéke, és kedvező hatás

tapasztalható a helyi értékek – például a tájkép, a terület és a biológiai sokféleség

(közjavak) – vonatkozásában is; valamint (2) fokozódik a fogyasztók és a termelők közötti

interakció, így e két fél jobban megismeri és megérti egymást, illetve nő az élelmiszer-

önellátás alapszintje.

Összefoglalva, témám szempontjából az értéklánc megközelítés legfőbb érdeme a földet az

asztallal összekötő láncolat logikájának feltárása. E vizsgálatok fontos tartalmi eredményei –

például a koncentráció tölcsér modellje, vagy az áremelkedéssel egyidejű lassuló növekedés az

agrárszektorban – mára a legmagasabb szintű szakpolitikai jelentésekbe (OECD-FAO) is

bekerültek. A globális értéklánc kutatások fontos hozadéka, hogy az élelmiszer rendszer

hatékonysága mögötti rejtett összefüggéseket, funkciókat is feltárták: a kiskereskedelmi

beszerzések aránytalan koncentráltságát, vagy a kormányzati tehetetlenséget az élelmiszerhez való

jogok biztosításában.

Kritikaként említhető, hogy egyrészt e megközelítések a rendszerben résztvevő szereplők

szocioökonómiai viszonyainak feltárását nem végzik el; nem reflektálnak a fogyasztás szerepére

és nem fektetnek hangsúlyt fogyasztók és termelők vagy kiskereskedők közötti (térben-időben

változó) viszonyok kontextusfüggő minőségére. Másrészt keveset mondanak az

élelmiszerrendszer fenntarthatósági, környezeti hatásairól. A 2007-08-as üzemanyag, élelmiszer

és energia válság, amelyben a globális élelmiszer árak nagyjából 40 százalékkal emelkedtek,

felerősítette a globális élelmezésbiztonsággal (1 milliárd ember éhezése és egyidejűleg 1 milliárd

ember elhízottsága) kapcsolatos aggodalmakat. Az élelmiszerlánc kutatásokban Sonnino és

munkatársai (2014) például egyértelműen „hiányzó láncszemként” azonosítanak számos

környezeti vonatkozást, negatív externáliát. Meglátásuk szerint az élelmiszerlánc elemzéseit

szükséges volna kiterjeszteni az energia és vízhasználat (MFA) számításokra az ellátási lánc

különböző pontjain. Az ENSZ adatai alapján élelmiszer rendszerünknek „köszönhetjük” a

szárazföldi ökoszisztéma pusztulás 60 százalékát, az ÜHG kibocsátás 24 százalékát, és a

talajpusztulás 33 százalékát, a halkészletek pusztulásának 61 százalékát (ENSZ 2016).

Harmadrészt az értéklánc elemzésekre jellemző bináris ellentétek (helyi vs. globális, fenntartható

vs. intenzív, alternatív vs. mainstream) magyarázó ereje megkérdőjelezhető: normatív értelmezési

keretként egyre kevésbé alkalmasak az élelmiszer hálózatok tényleges, gyakran hibrid

működésének, vagy valós rezilienciájának, diverzitásának megragadására. Ismert, hogy a

szupermarketek is kínálnak helyi élelmiszert, illetve, hogy már az élelmiszerrendszer mainstream

szereplői sem tagadják, hogy fenntarthatósági probléma van, sőt nagyon is komolyan veszik; lásd

például McItaly, Nestlé Good Food, Good Life Programme, a Greenpeace által kezdeményezett

Change your tuna kampány, Oxfam Sustainability Scores, Dow Jones Sustainability Index)

Hasonlóan, a legutóbbi vizsgálatok a bináris ellentétpárra épülő makroszintű diskurzusokban

jelentős átfedést (intertextualitást, vagyis funkcionális/referenciális hasonlóságot, olykor

azonosságot) mutatnak ki a gyakorlatban (Grivins - Tisenkopfs 2015).

E megközelítés a legutóbbi időkig elkülönítetten vizsgálta a termelés, az élelmiszerbiztonság, a

növényvédő szerek, a fogyasztás kérdéseit, egyes folyamatait. Az élelmiszerrendszer valóban

rendszerszintű megközelítésének alapfeltételezése, hogy az elkülönült területek közös

mozgatórugóinak transzdiszciplináris megközelítése, valamint a kutatók, szakpolitikusok,

gazdasági szereplők, civilek együttműködésére épülő többszereplős fellépés (multi-actor

approach) egyre sürgetőbb (Food2030, 2016).

20

2.1.2. Rezsim elmélet

A fenti értéklánc vizsgálatok alapvetően lineáris modellt használtak (földtől az asztalig). A kritikai

történeti társadalomtudomány képviselői szerint viszont e lineáris modell egyre kevésbé tudta

megragadni az élelmiszer-rendszer valóságát.11 Új lendületet hozott a történeti szociológia,

politikai gazdaságtan és az új intézményi közgazdaságtan, mert e rendszer-szemléleti keretben az

agrár-élelmiszer rendszert a kapitalizmus legkritikusabb játéktereként értelmezték. E megközelítés

a rendszer különböző cselekvői közti tranzakciók, írott vagy íratlan megállapodások, szerződések,

standardok, rutinok, normák, játékszabályok, kényszerek és esélyek vizsgálatát tűzte ki célul.12

Szembeszökő példája a Harriet Friedmann és Philip McMichael által megfogalmazott élelmezési

rezsim (food regime) elmélet. Kiindulópontja, hogy az agrárium stratégiai szerepet játszik a

kapitalista világgazdasági rend kialakításában. Az agrár-élelmiszer rendszer nagy, átfogó és tartós

szerkezetében különböző civil társadalmi mozgalmak, gazdasági tőke, egymásnak feszülő

nemzetállami-hatalmi érdekek, nemzetállami és globális hatalmi központok – röviden hatalom,

érdek és tudás – küzdelme zajlik (Friedmann-McMichael, 1987). Az élelmezési rezsim e rendszer

egyik térben és időben meghatározott alváltozatára, az élelmiszertermelés és -fogyasztás adott

mintázatára, működtetési módjára vonatkozik (McMichael 2009a). Az élelmezési rezsim elmélete

arra kíváncsi, hogyan alakult ki a globális élelmiszer rendszer, mi a szerepe az agrár-élelmiszer

11 Az élelmiszer ellátási rendszer szereplőire vonatkoztatva: a fogyasztó szemszögéből a rendszer funkciója a megfelelő (típusú,

mennyiségű, minőségű és áru) élelmiszer hozzáférhetőségének biztosítása; a gazdálkodó szemszögéből nézve a rendszerfunkció

az élelmiszer előállításon keresztül megfelelő munka és jövedelem biztosítása; míg a helyi közösségek számára a társadalmi

összetartozás biztosítása, a megfelelő földhasználat fenntartása, valamint például helyi hagyományok ápolása. Az

élelmiszerrendszer rendszerelméleti felfogásban egy komplex adaptív rendszer. Az egyes cselekvők (gazdálkodók, kutatók,

fogyasztók, intézmények, kormányok, vállaltok, egyetemek, mikroorganizmusok) a saját érdekeiket követve interakcióra lépnek

a rendszer különböző (biológiai, fizikai környezet, társadalmi és piaci) szintjein. Az egyes szereplők változásra adott adaptív

válaszai heterogenitást és divergenciát hoznak a rendszerbe (például a szektorra irányuló szabályozások esetében). A

rendszerkomponensek térbeli szervezettsége, komplexitása termeti meg a rendszer dinamikáját (például az élelmiszerlánc

koncentrációs folyamatok esetében). A rendszer kiszámíthatatlanságát a komponensek összefüggésrendszere és a szereplők

adaptációja okozza; ennek fő jellemzője a nonlinearitás (például a gazdálkodási, földhasználati rendszerek kis változása is nagy

hatású lehet a teljes rendszerre), az útfüggőség (például a gyerekkori táplálkozás hatása az időskori megbetegedésekre), a

reziliencia (például a gazdálkodók kockázatkerülő rutinjai, az élelmiszer önellátás mintázatai).

12 A társadalom játékszabályaiként, együttműködési kereteiként definiált intézmények alapos vizsgálatát a hetvenes évektől az

intézményi-strukturalista megközelítések megújítói szorgalmazták (Sztompka, 1991; Némedi 2008). Az elemzést eszerint a

cselekvők és intézmények kölcsönhatására (strukturáció), a tényleges társadalmi gyakorlatok szintjére kell kiterjeszteni, s így az

intézmények hosszú időtávban történő változásai és az egyéni szintű érdekek, motivációk, életstílusok nem egymástól izoláltan,

hanem összefüggésrendszereikben, a gyakorlati élet kontextusában tárhatók fel. A cselekvő és a struktúra vizsgálatának

összekapcsolásával a személyes autonómia és a társadalmi rend közötti összjátékra került a figyelem. E megközelítés lényeges

vonása a struktúra kettősségének, kétarcúságának bemutatása, amely egyrészt a médiuma (közvetítője), másrészt a kimenetele

(eredménye) a folyamatosan alakuló társadalmi gyakorlatoknak. A társadalmi struktúra nem szándékolt következménye, vagy

gyakran fel nem ismert eredménye az egyéni cselekvéseknek. Sztompka a társadalmi struktúra négy dimenzióját különbözteti

meg: egyéni (individualities) és totális szintjét (totalities), formailag pedig a lehetőségeket (potential) és a ténylegesen zajló

folyamatokat (actuality). Sztompka szerint az egyéni cselekvés társadalmi kötöttségét és szabadságát a „társadalmivá válás”

(social becoming) folyamatán keresztül érthetjük meg: a társadalmi élet valós folyamatai ilyen „köztes” térben szerveződnek. Az

egyének között létrejövő sokdimenziós szociokulturális szövetet négyféle fő interperszonális és emergens tulajdonságú kapcsolat

alkotja: az ideálok és ötletek szintje (Ideal), a normatív szabályok szintje (Normative), a cselekvések és interaktív kapcsolatok

szintje (Interactive), valamint az elosztási lehetőségek (Distributive) szintje. E megközelítés arra is rámutat, hogy a társadalmi

változások soha nem elszigetelten, a margón jelennek meg, hanem egy sor komplex társadalmi jelenség-együtteshez

kapcsolódnak. A változások megértéséhez e komplexitásban kell megragadni a specifikusan jellemző kapcsolódásokat

(Sztompka 1991).

Az intézményi megközelítések egyik markáns példája a szocioökonómiai megközelítés (Etzioni 1986; Etzioni 2003) amely

egyéni cselekvések és társadalmi intézmények morális-kulturális beágyazottságát hangsúlyozza. A szocioökonómiai

megközelítés alapfelvetése, hogy a cselekvés a gazdasági motívumon túlmutató többlettartalommal bír, vagyis az

önérdekkövetésen túl erkölcsi-kulturális megfontolásokkal párosul. A szocioökonómiai megközelítés fő ontológiai ismérve

szerint az egyéni cselekvés kettős meghatározottságú: részben önérdek, részben erkölcsi megfontolás mozgatja. Az emberek e két

különböző, egymásra vissza nem vezethető hasznosságot, önérdekű birtoklási vágyaik kielégítését és morális elkötelezettségeiket

követik. Etzioni a szocioökonómiai paradigma négy alapfeltevését a neoklasszikus közgazdaságtan emberképével szemben fejti

ki: (1) a haszonmaximalizálás helyett többféle racionalitást követhet az egyéni cselekvő; (2) az egyéni preferenciák kialakítását

már a megismerés fázisában is érzelmek vezérelik és befolyásolják a cselekvő döntését; (3) az egyéni nézőpontot befolyásolja a

csoportidentitás érzése és a „jelentős másik”-hoz való kapcsolat; (4) a tágabb társadalmi (morális, törzsi, etnikai, osztály, stb.)

kontextus is jelentős hatással bír a cselekvésre (Etzioni 1986; Etzioni 2003).

21

rendszernek a globális tőkefelhalmozás folyamataiban, kik a fő alakítói a kapitalista agrár- és

élelmiszer rendszer dinamikus változásának (Friedmann-McMichael 1987). Fontos érdeme, hogy

rámutatott az agrár-élelmiszer rendszer meghatározó szerepére a kapitalista világgazdasági rend

kialakulásában, a tőkefelhalmozás folyamataiban. Az élelmezési rezsim elmélete témánk

szempontjából különösen meghatározó, mert a társadalomtudományokban legalábbis szélesebb

körben ismertté tette azt az alapvető választóvonalat, amely a környezetkárosító agráriparosítás és

az alternatív, agroökológiai gyakorlatok során előállított élelmiszerek (food from nowhere vs. food

from somewhere) között feszül.

Az élelmezési rezsim elmélet lényeges kérdése, hogy adott élelmiszer ellátási struktúrák és

jellemző formák milyen cselekvési lehetőségek kibontakoztatására jöttek létre, milyen egyéni és

közösségi érdekek összeegyeztetésére váltak alkalmassá. Fokozatos formalizálódásuk,

intézményesedésük során hogyan őrizték meg az interakciók szintjén az informális jelleget. A

vizsgálatok fókuszában az a kérdés áll, hogy milyen valós társadalmi cselekvési lehetőségek állnak

rendelkezésre a struktúrák dinamikusan változó kontextusában. Melyek vezetnek sikerre az adott

játékszabályok között, vagyis hogyan alakul ki egyensúlyi állapot az egyéni cselekvők és az adott

formák strukturális kontextusában, amely lehetőséget ad az adott formáció tagjainak a sikerre.

Az eredeti elméletet tovább gondoló cornell-i szociológus, Philipp McMichael az élelmiszer

rezsim genealógiájáról írott cikkében az élelmiszer rezsimek három történeti típusát jellemezte. A

stabil fázisokból és a köztük lévő átmeneti időszakokból álló szakaszokat domináns

élelmiszertermelési és -fogyasztási mintázatát a kapitalista tőkefelhalmozás szakaszaiként

értelmezi (McMichael 2009a). A rezsim fogalmán egy adott időszakra és geopolitikai helyzetre

jellemző világgazdasági mintázatot ért (az áttekintő táblázatot lásd a mellékletben M7. Az

élelmezési rezsim szakaszai). (1) Az első élelmezési rezsim (Settler-colonial food regime) 1870-

1930 között az iparosodott nyugati országok növekvő népességét élelmiszer behozatal elégítette

ki. Ez az extenzív időszak a világ gabonapiacának kialakulásával, az ipari és mezőgazdasági

országok, sőt földrészek polarizációján alapuló páratlan gazdasági növekedéssel jellemezhető. A

kutatások a növekedéssel egyidejűleg kialakuló világgazdasági egyensúly tényezőire irányultak.

Fontos tanulságuk, hogy a 19. század utolsó harmadában az amerikai és forró égövi agrárkivitel

(cukor, gabona, hús) és az európai iparcikk-kivitel a tradicionális európai mezőgazdaság kárára

tette lehetővé az európai ipari osztályok bérnövekedését és az élelmiszerfogyasztás felfutását. A

világ műhelyének számító Anglia a gyarmati monokultúrákra szervezte ki az élelmiszerellátását.

(2) A második élelmezési rezsim (Mercantile-industrial food regime) az 1947-1974 között

protekcionista (nemzetállami szabályozásra és támogatáspolitikára épülő) agrár-

világkereskedelmi rendet alakított ki, amelyben az iparszerű agrár- és élelmiszertermelés

dominánssá vált. Az amerikai többlettermelést (gabona, kukorica) gyarmati sorból felszabadult

államokba nyomták ki élelmiszer segély formájában. A hidegháború időszakában a kapitalista

világgazdaság stabilizálására kialakított ún. fejlesztési paradigma alapján a fejlődő országok az

élelmiszersegélyhez készen kapták a mezőgazdasági iparosítás nemzeti modelljét, a zöld

forradalom technológiáját, a földreformot. A fejlett országokban pedig a termelést szervező

transznacionális vállalatok áruláncolatai kaptak főszerepet. A fejlesztési paradigmában a kutatások

fókusza a fejlesztés maga, annak érintettjeivel, folyamataival, az állami fejlesztő és szabályozó

szereppel. Az egyre fokozódó és világméretűvé váló szegénység, urbanizáció, és környezeti

katasztrófák nyomán nemzetközi piacstabilizáló és hatékonyságnövelő intézkedések hatására egy

új ún. globalizációs paradigma jött létre, s éppenséggel a lokális szemléletű beavatkozások és

kutatások felértékelését hozta el. (3) A harmadik élelmezési rezsim a 1980-as végétől bontakozott

ki, amikor McMichael szerint az agrár-élelmiszer rendszert transznacionális nagyvállalatok

irányítják az IMF és a GATT segítségével. Az újrarendezés célkitűzése az agribusiness (ellátó

ágazatok, élelmiszergazdaság, felvevő ágazatok) előtt álló akadályok teljes felszámolása; vagyis

Jean Ziegler svájci szociológus, az ENSZ élelmezésügyi megbízottjának kifejezésével a „szégyen

birodalmának” megszilárdítása (Ziegler 2009). A fő kihívás az, hogy a kistermelők hogyan

22

találnak új piaci réseket, hogy ellenálljanak a globális nyomásnak. A kutatásokban az ellátási

láncokat uraló globális kiskereskedelmi hálózatok (szupermarketek) mellett felértékelődött a

lokalitás, az élelmiszer önrendelkezés és a közösségi mezőgazdaság szerepe a világélelmezési

válság megoldásában.

Élelmezési rezsim vizsgálatok központi kérdése a rezsimek képessége az élelmezésbiztonság (food

security) fenntartására. Az élelmezésbiztonság fogalmát az 1974-es római Élelmezési

Világkonferencia (World Food Conference) kezdte használni a fejlődő országok súlyos

élelmiszerválsága kapcsán. Az azóta eltelt negyven év alatt az élelmezésbiztonságról több mint

200 definíció azonosítható a szakirodalomban (Carolan 2012). A 2007-2008-as válság óta az

élelmezésbiztonsági diskurzus dominánsan a „hogyan lehet 9 milliárd ember élelmiszerellátását

biztosítani 2050-ben?” kérdés körül bontakozik ki. Mooney és Hunt (2009) az élelmezésbiztonság

szerteágazó fogalmának három értelmezési irányát (diskurzusát) különbözteti meg: a növekvő

éhezés és alultápláltság felszámolása (aid), a helyi közösségek fejlesztésének alapkomponense

(development), az iparszerű mezőgazdasághoz kapcsolódó kockázatcsökkentés (risk).

A FAO definíciója (HLPE, 2013) szerint élelmezésbiztonságról akkor van szó, ha minden ember

hozzáfér fizikailag és anyagi értelemben is a megfelelő mennyiségű, biztonságos, és tápláló

élelemhez, hogy kielégítse étrendbeli szükségleteit, és preferenciáját, amelyek egészséges és aktív

életvitelre adnak lehetőséget. Ez a FAO jelenlegi álláspontja szerint a kisléptékű élelmiszer

előállításba történő befektetések révén érhető el. Rendszerint kétirányú kritika éri e fenti definíciót,

mert nem fektet hangsúlyt élelmezésbiztonsági probléma ökoszociális jellegére.13 Nem

hangsúlyozza kellőképpen a probléma környezeti aspektusát, az élelmiszer környezetkímélő

előállításának szükségességét. Továbbá egyáltalán nem tartalmazza a hatalmi, élelmiszerelosztási,

méltányossági problémákat; az ivóvíz, valamint az elegendő mennyiségű, biztonságos, megfelelő

minőségű és tápanyag-összetételű élelem biztosításának alapvető emberi jogát. A növekvő

élelmiszerkereslet prognózisa miatt ráadásul világszerte és Magyarországon is felerősödött a

földspekuláció, a földek lenyúlása (land-grabbing); stratégiai-nemzetbiztonsági kérdéssé vált az

élelmiszertermelés, az élelmiszerpiacok, a természeti erőforrások, a víz ügye (Magyar 2013,

Ángyán 2014).

A témára irányuló kutatások az élelmezésbiztonság fogalmának három analitikus komponensét

ragadják meg - az egyes komponensek stabilitását és egyensúlyát állítva az elemzés fókuszába

(Ingram és munkatársai, 2010). Az elérhetőség egy adott mennyiségű, minőségű és típusú élelem

rendelkezésre állása, amit egy adott közösség számára elérhető termelés, elosztás, és csere

folyamatain keresztül biztosítanak. A hozzáférés az a képesség, hogy egy adott közösség hozzáfér-

e a megfelelő élelemhez; vagyis mennyire megengedhető, milyen allokációs mechanizmusokon

keresztül lehet hozzájutni, és ez mennyire találkozik a fogyasztók preferenciáival. A felhasználás

az a képesség, ami az élelem elfogyasztásával és az élelem előnyeinek elsajátításával jár, nagyban

függ a tápértéktől, társadalmi értéktől.

Összefoglalva, témám szempontjából a rezsim-elmélet azzal a belátással szolgál, hogy az

élelmiszertermelés és -fogyasztás olyan szocioökonómiai viszonyokba és szabályalkotó

(strukturáló) folyamatokba ágyazódik, amelyeken keresztül voltaképpen a kapitalizmus

újratermeli önmagát. E rendszer-szemléletű vizsgálatok felismerése, hogy az élelmiszer

hálózatokra irányuló kutatás nem nélkülözheti a cselekvők, intézmények, szabályozók kritikai

vizsgálatát. Ugyanakkor, a rezsim elmélet gyakran csak az intézményi logika szerint értelmezi a

13 Az ökoszociális elméletek a jóléti államot szeretnék újraértelmezni az ökológiai aggodalmak fényében. Például rámutatnak

arra az összefüggésre, hogy a globálisan a leggazdagabb országok járulnak leginkább hozzá a klímaváltozáshoz, és országon

belül is a gazdagabb, magasabb jövedelmű háztartások bocsátanak ki több széndioxidot. A kevés jövedelemmel rendelkező

országok és háztartások viszont sokkal kitettebbek, sérülékenyebbek a klímaváltozás hatásainak és adaptációs képességük is

lényegesen rosszabb (Gough 2016).

23

termelés és fogyasztás dinamikus, tünékeny folyamatait, azt a látszatot keltve, hogy az életet a

tőkefelhalmozás szükségszerűségei irányítják. Mindezzel alulértékeli a társadalmi cselekvés valós

szerepét az agrár-élelmiszer rendszerek intézményi és technológiai viszonyainak, agronómiai

gyakorlatának kiépítésében és fenntartásában (McMichael 2009a, McMichael 2009b). A

kilencvenes évektől a társadalom- és humántudományok „kulturális fordulata” újabb és újabb

társadalmi magyarázatokkal gazdagította és mélyítette a kutatásokat.14 Mindez felszabadulást

jelentett a makrostruktúrák hatalma alól és a szubjektivitás (imázs, fogyasztás, hatalom, kockázat,

identitás, élmény, kirekesztés, hálózatok, etnicitás, társadalmi nem, maszkulinitás, test)

társadalomformáló erejét kívánta megmutatni (Buttel 2006).

2.1.3. Posztstrukturalisták

A posztstrukturalizmus szűkebb értelemben a történeti, térszerkezeti, szociokulturális kontextus

felértékelődését jelenti az agrárélelmiszer rendszer átalakulására koncentráló vizsgálatokban. A

strukturalista-elmélet-vezérelt megközelítés egyre kevésbé tudott megfelelő magyarázatot

nyújtani a vidéken, az agráriumban, az élelmiszergazdaságban zajló komplex, felgyorsult és

ellentmondásos mindennapi változásokra. A hetvenes évektől kezdve a strukturalista (a termelési

térre, a gazdálkodási tradíciókra és tradicionális társadalmi berendezkedésre fókuszáló)

megközelítéseket egyre inkább a vidék felgyorsult változásának szocioökonómiai összefüggéseit

vizsgáló (posztstrukturalista, interpretatív, konstruktivista, posztmodern) megközelítések

váltották. Ezek lényegében újraalkották (dekonstruálták) a vidék szociológiai fogalmát, valamint

a vidék és a gazdálkodók önmagukról alkotott képét (önreprezentációját) is teljesen új alapokra

helyezték, beemelve a városi fogyasztó, a természetvédelem, a média, a globalizáció által teremtett

diszkurzív – re-reprezentációs – szempontokat (Buttel 2006). A posztstrukturalista megközelítések

hatására született meg a felismerés, hogy a korábban az agráriummal azonosított vidék

meghatározó folyamatai már nem csak az ott élő és termelő tradicionális népesség belső

erőforrásaihoz köthetők, mindenféle egyéb – egymással konfliktusba kerülő – városi fogyasztói,

környezet- és természetvédelmi, nagybirtokosi, területfejlesztési igények és társadalomformáló

folyamatok (kiköltözés, elszegényedés, elnéptelenedés, agro- és ökoturizmus, dzsentrifikáció)

alakítják (Kovách 2012). A vidék így kialakított sokszínű (post-productionist) fogalma már

jócskán túlmutat a lakóhely és az élelmiszer termelési színtér funkcióin, de továbbra is

meghatározó a vidéken élők életlehetőségeit tekintve. Egy elképzelt, reprezentációkban létező,

nem-kézzelfogható térre vonatkozik, amely a benne élő társadalmi cselekvők számára sajátos

identitást hordoz, képzeteket kapcsol össze és végeredményben valóságot konstruáló értelemmel

bír.

Az agrár-élelmiszer szektor dinamikus és összetett változásait kutatók egyik alapkérdése lett, hogy

milyen előrelépési lehetőségek és állam intervenciós stratégiák vezetnek az agráriumra alapozó

vidékfejlesztéstől az integrált vidékfejlesztés felé (Marsden 2006; Nemes-Varga, 2015). A

posztstrukturalista megközelítések a civil társadalmi mozgalmakra, az agrár-mozgalmakra, a

globalizációs jelenségekre, a hatalom nélküliek érdekképviseletére, az állami intervenció

14 Ezt a folyamatot leképezi, hogy a vidékszociológia első európai kongresszusa óta milyen témák jelentek meg az európai

vidékszociológiai társaság kétévenkénti összejövetelein: a vidéki migráció kutatása (1958), a társadalomszerveződés változása

(1960), tervezés szociológia problémái (1962) az agrárium változásainak hatása a vidék társadalmára (1964) a vidéki élet jövője

(1966) fejlődés és vidéki társadalomszerkezet (1968) a szociológia hozzájárulása a vidékfejlesztéshez és az agrárpolitikához

(1970); Kapitalista gazdálkodók, osztályszerkezet, a mezőgazdálkodás jövője (1973); új társadalmi rendszer Európában (1974);

agrotechnika fejlődése és a vidékfejlesztés (1976); gazdasági növekedés és regionális fejlődés (1979); mennyire rurális a jövő

(1981); vidékfejlesztés nézőpontok (1983); túlélési stratégiák a vidéki társadalomban (1986); modellek a vidék jövőjében (1990),

állam szerepe és fordista átalakulás (1993), termeléstől a fenntartható vidékfejlesztésig (1995), globalizáció és helyi válaszok

(1997), vidék a későmodernitás korában (1999), a természet és a társadalom elmélete (2001), munka és szabadidő (2003), közös

európai vidék (2005), mobilitás, sérülékenység, fenntarthatóság (2007), a vidék újrafelfedezése (2009), neoliberalizmus és a világ

mezőgazdasága (2010), egyenlőtlenség és diverzitás (2011), a vidék sérülékenysége és rezilienciája (2013). Forrás: saját gyűjtés

az európai vidékszociológiai társaság honlapja alapján (http://www.ruralsociology.eu/).

24

szerepére is ráirányították a figyelmet.15 A kisléptékű élelmiszer előállítók támogatáspolitikai

segítését Európa- és világszerte számos érdekvédelmi és lobbiszervezet követelte a kistermelőkre

nehezedő növekvő globális piaci nyomás ellensúlyozására.16 Az élelmiszer szuverenitás

mozgalma sikeresen azonosította a jelenlegi élelmiszer rezsim hibáit, elsősorban a transznacionális

vállalatok és a nemzetközi kereskedelmi rezsimek okozta gondokat. A fejlődő országokban

élelmiszer igazságosságért küzdő civil mozgalmak vezették be az élelmiszer önrendelkezés (food

sovereignty) fogalmát a szerintük félreértelmezett (ökoszociális tartalmától megszabadított)

élelmezésbiztonság fogalma helyett. Az élelmiszer szuverenitás fogalom egy ország vagy régió

azon jogaként és képességeként határozható meg, hogy demokratikusan végrehajtsa saját

mezőgazdasági és élelmezési politikáit, prioritásait és stratégiáit (lásd melléklet M8. Az élelmiszer

önrendelkezés vs. a globális élelmiszer rendszer modellje). A koncepció a helyi termelést teszi

első helyre a helyi élelmezési szükségletek szempontjából, és megőrzi a kultúrák sokféleségét, a

mezőgazdasági termelők tudását és termelési módszereit, lehetővé teszi az élelmezési politikákban

érdekelt és azok által érintett összes érdekelt fél részvételét és bevonását (Jarosz, 2014; Clark

2013).

Beuchelt és Virchow (2012) szerint az élelmiszer önrendelkezés fogalma öt témát foglal magában:

1) az élelemhez való jog, az élelemtermeléshez való jog, valamint egyének és közösségek joga,

hogy meghatározzák saját élelmiszer és agrár-rendszerüket. 2) a termelési költségekhez igazított

méltányos árak. 3) kistermelők és közösségeik támogatása és nem-fenntartható élelmiszer

rendszerek támogatásának megszüntetése (beleértve a génmódosítást, a szabadalmakat és az

aránytalan földtulajdonviszonyokat). 4) gazdálkodók, családi vállalkozások hozzáférésének

biztosítása a termelési erőforrásokhoz. 5) fogyasztók jogai az egészséges, helyi élelmiszerhez,

valamint az élelmük és táplálkozásuk feletti ellenőrzéshez.

Az élelmiszer önrendelkezés mozgalom alapjait az 1986-ban létrejött 24 tagszervezetet tömörítő

Coordination Paysanne Européenne tette le (Desmarais 2008). 1993 óta Európán kívüli

gazdaszervezetekkel egyesítve erejét létrehozta a La Vía Campesina nevű nemzetközi paraszti,

kistermelői nemzetközi mozgalmat, amely mára 69 országban 148 családi gazdálkodásért,

fenntartható mezőgazdaságért, élelmiszer önrendelkezésért létrejött szervezetet tömörít. A FAO

1996-ban Nemzetközi Élelmezésügyi Csúcstalálkozót (World Food Summit) szervezett, ahol a La

Vía Campesina kiadta az Élelmiszer-önrendelkezés: Éhezés nélküli jövő (Food Sovereignty: A

Future without Hunger) című kiáltványát. Az élelmiszer-önrendelkezés azt jelenti, hogy az

élelmiszerellátás és agrárpolitikai szabályozás kérdéseinek megoldása az egyes államok vagy helyi

közösségek joga, amelyről szocioökonómiai érdekeik és környezeti feltételeik ismeretében maguk

rendelkeznek. 2007-ben Maliban több mint 80 ország 500 képviselője részvételével konferenciát

rendeztek, amelyen közreadták a Nyeleni nyilatkozatot. A deklaráció hat elvet fektetett le az

élelmiszer-önrendelkezésről (Nyéléni, 2007. Forum for Food Sovereignty, 2007):

15 Például alapvető problémaként merült fel, hogy hogyan biztosítható a kapitalista gazdaságban a kisléptékű családi

gazdálkodók versenyképessége. A Journal of Peasant Studies 1978-as számában megjelent Mann-Dickinson tézis szerint a

kapitalista fejlődés eleve korlátokba ütközik a mezőgazdaságban, ezért a családi léptékű gazdálkodás a tőkét valójában egyáltalán

nem érdekli. E tipikusan neomarxista strukturalista magyarázat szerint a kisléptékű gazdálkodás és a családi gazdaság korántsem

az önrendelkezési tradíciók újrateremtésével, vagy önkizsákmányolás árán vagy állami intervenció segítségével marad életképes

hosszútávon. A kapitalista fejlődés ugyanis magától megáll a kisgazdaság kapujánál. Három strukturális tényező szab korlátot a

kapitalizmusnak, hogy behatoljon a mezőgazdaságba: (1) túlsúlyban vannak a nem produktív termelési időszakok, (2) jelentősek

a termelési kockázatok, (3) a termeléssel töltött idő, valamint a munkaidő közti jelentős hézag mutatkozik. A kapitalista

vállalkozások e három korlátozó tényező teljes kiküszöbölésére törekszenek az iparszerű mezőgazdálkodás segítségével.

A kapitalista vállalkozások sikere a munkaidő és a termék kialakításával töltött termelési idő egybeesésén múlik, viszont a

kisléptékű mezőgazdasági termelés időfelhasználása nem ilyen hatékony. A munkaidőt állandóan meg kell nyújtani a termelési

időszak elhúzódása, a nem produktív termelési időszakok és a kockázatok kiküszöbölése miatt. A termelési idő tehát jócskán

kitolódik, mielőtt bármilyen mérhető gazdasági haszon keletkezne. Az empirikus vizsgálatok egyébként nem igazolták a Mann-

Dickinson tézist (Mooney, 1987; Carolan 2012).

16 A közös agrárpolitikában újra megjelentek a termeléshez kötött támogatások, a közvetlen értékesítés lehetőségeinek

bővülésével pedig éleződött a verseny.

25

1. a népek joga az ökológiailag megbízható és fenntartható módszerrel előállított, egészséges és

kulturális szempontból megfelelő ételhez, valamint

2. a népek joga, hogy a jövő nemzedékek érdekében önállóan döntsenek saját élelmezésükről és

mezőgazdasági rendszerükről.

3. a helyi és a nemzeti gazdaságokat és piacokat részesíti előnyben, és erősíti a paraszti és családi

gazdaságokat, kézműves halász, legeltető gazdaságot és a környezeti, társadalmi és gazdasági

fenntarthatóságon alapuló élelmiszer előállítást, elosztást és fogyasztást.

4. a valamennyi népnek igazságos jövedelmet biztosító átlátható kereskedelem mellett foglal

állást, és elismeri a fogyasztóknak az élelmiszer feletti ellenőrzését.

5. biztosítja, hogy a földek, a mezőgazdasági területek, a vizek, a vetőmagok, a jószágok és a

biodiverzitás felhasználási és irányításának joga azé legyen, aki az élelmiszert előállítja.

6. hozzájárul az új, elnyomásmentes és egyenlőségen alapuló társadalmi viszonyok

kialakulásához, férfiak és nők, népek, faji csoportok, társadalmi osztályok és nemzedékek

között.

A La Vía Campesina az európai élelmiszer önrendelkezés gyakorlati megvalósításának érdekében

elsősorban az agroökológiára támaszkodik (Ferrante és munkatársai, 2015). Az élelmiszer

önrendelkezés gyakorlati megvalósítását, a gyógyszer- és fegyverkereskedelem mintájára, az

élelmiszer az áruk szabad áramlása kategóriájából történő kivételével kívánja elérni.

Hasonlóképpen az ARC Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Egyezmény (ARC2020) 22 EU

tagország több mint 150 civil társadalmi szervezetét és hálózatát tömöríti platformba az agro-

ökológiai innováció és az élelmiszer önrendelkezés érdekében. A mozgalom fő ellenfele a COPA-

COGEGA az egyéni, illetve a szövetkezeti gazdálkodók európai szintű lobbyszerve, amely

hatvanas években kifejezetten az iparszerű mezőgazdaság érdekképviseletére jött létre, s a

gazdálkodók képviseletében az EU intézményeinek elsődleges konzultatív partnere lett.17

Az EU Bizottság több jelentésében kiállt az élelmiszer-szuverenitás elismeréséért. A fejlődő

országok élelmezésbiztonsági kihívásainak kezeléséhez nyújtott európai uniós segítség

szakpolitikai keretéről szóló jelentésében például a fogalmat egy ország vagy régió azon

képességeként határozta meg, hogy demokratikusan végrehajtsa saját mezőgazdasági és

élelmezési politikáit, prioritásait és stratégiáit. A kistermelői érdekek védelmében a helyi és

minőségi élelmiszertermelést támogató és kiterjesztő szakpolitikát favorizálja az EU parlament

zöld frakciója már több mint egy évtizede (Lucas, 2002). Az élelmiszer-szuverenitás gyakorlati

megvalósítása ugyanakkor nagy kihívást jelent (Trauger 2014). Világszerte több implementációs

eset vált ismertté, például 2008-ban az Ecuador-i alkotmányba került be az élelmiszer

önrendelkezés elve, 2011-ben az Egyesült Államokban Maine szövetségi állambeli Blue Hill

városa vezetett be élelmiszer önrendelkezési rendeletet18.

A posztstrukturális megközelítések hatására kezdték kritizálni a konvencionalizáció tézisét az

alternatív élelmiszer hálózatok kutatói. E tézis szerint az ökológiai gazdálkodás egyre inkább a

konvencionálisra hasonlít. Több mint fél évszázados hagyományokra építve az organikus

gazdálkodási szektor a 1990-es évek legvégére elérte, hogy a bioélelmiszer radikális

értéktartalmait hátrahagyva, a fősodorba került és szupermarketekben is kapható. A biotermékek

iparszerű termelése által az agribusiness (vagyis az ellátó ágazatok, élelmiszergazdaság, felvevő

ágazatok összessége) szükségszerűen, a struktúra kényszere miatt megtalálja a módját, hogy saját

érdekeinek megfelelően tervezze újra a biotermelést és bioélelmiszer ellátást („corporate-organic

17 A COPA (Comité des Organisations Professionnelles Agricoles de l’Union Européenne, vagyis a Mezőgazdasági Szakmai

Szervezetek Bizottsága) és a COGECA (Comité Général de la Coopération Agricole de l’Union Européenne, vagyis a

Mezőgazdasági Szövetkezés Általános Bizottsága).

18 Az Egyesült Államokban nyerstej forgalmazása miatt tömegesen indítottak eljárást gazdálkodók ellen. A jogi képviseletet

ellátó alapítvány: http://www.farmtoconsumer.org/

26

foodscape”, „corporatization of organics”) (Buck és munkatársai 1997). Intézményi

perspektívából az alternatív értékek és szabályok kodifikációja (EU-szintű jogszabályi

egységesítése) alapvető társadalmi-kulturális változást jelez. A konvencionalizáció végeredménye

az, hogy hatalmas energiaintenzív konvencionális gazdaságokban, monokultúrákban (gyakran

rabszolgamunkával és az állatjóléti elvek semmibe vételével) termesztik a biozöldséget távoli

piacokra irányuló, magasan pozícionált, szupermarketekben árusított prémium termékként (Tovey

2009). A konvencionalizáció tézise az árufetisizmus problémájára is rámutatott az organikus

élelmiszer szektorban: az élelmiszer rendszer teljesen elfedi azt a társadalmi kapcsolatot, ami az

árut a termelés körülményeihez köti. Nem csak az a gond, hogy a nagyüzemi termelésből kikerülő

bioélelmiszer iparszerű előállítási körülmények között készül, és nagy távolságokra szállítják,

hanem hogy maga termelés, a disztribúció és a fogyasztás nem áll demokratikus ellenőrzés alatt,

noha úgy van feltüntetve. A konvencionális bioélelmiszert a vizsgálatok egy átmeneti (hibrid)

jelenségnek tartják, amely a piaci logikát használja fel a helyi élelmiszer mozgalom és az

élelmiszer demokrácia imázsának, narratíváinak, témáinak felfuttatására. A konvencionalizáció

eredménye, hogy a világ legnagyobb élelmiszer-feldolgozó cégcsoportjai mind rendelkeznek saját

bioélelmiszer termékvonallal, saját márkával (Guthman 2004.).

Az állami intervenció szintén a konvencionalizálódás irányába nyomta a szektort a

biogazdálkodásra vonatkozó szabályozás egységesítése révén, amely az agribusiness számára

megnyitotta az utat a tőkebefektetésre és a piaci viszonyok átrajzolására. Az elmúlt évtized során

Európában minden évben félmillió hektárral nőtt a biotermelésbe vont területek nagysága (IFOAM

2014). A tézisre vonatkozó nemzeti szintű kutatások ugyanakkor változatos intézmények szerepét

hangsúlyozták, amelyek különböző módon alakítják a bioélelmiszer szektor növekedését az egyes

országokban (Lynggaard 2001; Guptill 2009). Túl azon, hogy a munkakörülmények komplexek

és nem ellentmondásmentesek a biogazdaságokban, a bioélelmiszer szektor dinamikáját nem is

lehet csupán strukturális változások alapján megérteni, össze kell vetni a kialakult piaci állapotokat

a mozgalom eredeti elveivel és a szakpolitika által kívánatosnak tartott állapottal (Darnhofer 2014;

Schewe 2015).

A bioélelmiszer termelésének és fogyasztásának növelése - gyakran, mint az élelmiszer szektor

fenntarthatósági átmenetének első lépése - sok európai országban célja a szakpolitikának (Smith

2006), amelynek a fogyasztók tájékoztatása, az ökológiai eredetre utaló jelölés a bevett

szakpolitikai eszköze. Ez összhangban is van az elméleti szakirodalomban gyakran csak reflexív

(önkorlátozó) politikai fogyasztásként azonosított jelenséggel, amely magát a fogyasztást teszi a

változás középpontjába. Az empirikus kutatások azonban rendre azt mutatják ki, hogy az egyéni

fogyasztásnak kicsi a hatása, és ezért a felelőssége is az élelmiszer rendszer alapvető

berendezkedésének megváltoztatásában. Bár egyre elérhetőbb, a jelölési rendszerrel kapcsolatos

bizalomhiány, és a minőségi problémák negatív a megítélése miatt voltaképpen nincs előnye a

fogyasztó számára. Az érdeklődés jószerivel emiatt is a bioélelmiszer fogyasztás szocioökonómiai

alapjai, a szektor hatalmi és érdekkonfliktusai felé fordult, amelyek gúzsba kötik a fenntartható

fogyasztás felé történő átmenetet.

A helyi élelmiszer mozgalom Nyugat-Európában a biogazdálkodás konvencionalizációjának

kritikájából táplálkozott (lásd Tovey 2009). Az organikus szektor két évtizedes sikertörténetének

alapja, hogy a termelésben egyre specializáltabb és egyre intenzívebb gazdálkodást folytat, a

kínálat alakításában egyre inkább a szupermarketekben értékesített biotermékekre koncentrál,

vagyis valójában a fogyasztás de-lokalizálását serkenti. A helyi élelmiszer mozgalom víziója, hogy

a helyi termelők által létrehozott többletértékből kevesebbet fölözzenek le a kereskedelemi

közvetítők és maradjon több az értéket előállító termelőknél. A helyi hozzáadott érték növelése és

a profit helyben tartása pedig segíti a vidéki munkalehetőségek megmaradását, elősegíti, hogy a

mezőgazdasági munka tisztes megélhetést nyújtson, ezáltal a vidéki területek népességmegtartó

képességéhez is hozzájárul.

27

A makrostrukturális feszültségek vizsgálatában új irányt hozott a gazdaságföldrajz „kulturális

fordulata”, amely az élelmiszertermelés és fogyasztás térbeli-társadalmi elrendeződésének,

mintázatának, társadalomformáló szerepének vizsgálatát tűzte ki célul. Winter (2003) olyan agrár-

élelmiszer földrajzi (agro-food geography) agendát mutatott be, amely a termelés és élelmiszer,

élelmiszer és politika, élelmiszer és természet viszonyának helyreállítását (reconnection)

szorgalmazza. Cook és Crang (1996) három kutatási perspektívát vázolt fel, amelynek elemei a

következők: (1) élelmiszer eredete: honnan származik élelmünk; (2) élelmiszer történetek: milyen

utat jár be az élelmünk az értékláncban; (3) élelmiszer felhasználás: hogyan kerül az élelem a

fogyasztó elé. Ebben a kontextusban jelent meg a relokalizáció vizsgálata, amely azt a kérdést

feszegette, hogy a helyi erőforrásokon alapuló élelmiszerellátás mennyiben jelent megoldást

azokra a szocioökonómiai és környezeti problémákra, amelyek a konvencionális

élelmiszertermeléssel és -fogyasztással járnak együtt (Benedek és Balázs 2014). A relokalizáció

kifejezés a lokális keretek között megvalósuló élelmiszerellátásra vonatkozik. Gyakran a

delokalizáció, vagyis a termelési folyamatok szegényebb országokba történő telepítésének

ellentétpárjaként jelenik meg. Az elmúlt néhány évben a rövid élelmiszer-ellátási láncok gyors

térnyerésének lehettünk tanúi világszerte, s ezzel párhuzamosan egyre erősebb az élelmiszer

relokalizációjára vonatkozó politikai törekvés is. A relokalizáció magas szintű szakpolitikai

támogatását jelzi, hogy az ENSZ élelmezésügyi különmegbízottja (Special Rapporteur), Olivier

De Schutter zárójelentésében a relokalizált élelmiszer rendszerhez való visszatérést, az

élelmiszerlánc szereplői közötti egyenlőtlenségek felszámolását, a fenntartható agro-ökológiai

gazdálkodási rendszer felé való átmenetet, és az élelemhez való állampolgári jog elismerését

azonosította az élelmezési problémák hosszú távú megoldásai között (De Schutter 2014).

A relokalizáció politikai felértékelődését Kneafsey (2010) három szocioökonómiai aspektusra

vezette vissza:

Új méretgazdaságosság (Rescaling): a kereskedelmi (értékesítési) költségek csökkentése nem

tömeges árutermeléssel, hanem rövid ellátási láncokkal, a termelők és fogyasztók közötti

közvetítők számának csökkentésével érhető el a leghatékonyabban. A szektor helyzetéről készült

legutóbbi európai uniós áttekintés szerint rövid ellátási láncokról akkor beszélhetünk, ha a

termelők és fogyasztók közötti közvetítők (leggyakrabban kiskereskedők) száma minimális vagy

nulla (Kneafsey és munkatársai, 2013). A fogyasztó valós igénye az élelmiszerlánc nagyobb

átláthatósága és a termék visszakövethetősége (Goodman 2003).

Térbeni újrapozícionálás, helyhez kötés (Respacing): az élelmiszer-termelés, -feldolgozás és -

kereskedelem földrajzilag pontosan körülhatárolt területen történik, és az élelem lokális és

regionális identitáshoz köthető. Mindez felértékeli az élelmiszer különleges minőségi jellemzőit,

amelyek gyakran a kézműves hagyományos eljárások velejárói (Parrott és munkatársai, 2002). A

regionális márkázás a termék és termőhely kapcsolatának megteremtését különböző módokon

érheti el: a hivatalos EU-s eredetvédelem és földrajziárujelző-oltalom mellett számos civil

élelmiszer hálózat vezethet be helyi élelmiszer jelölést.

Társadalmi újrakötődés (Reconnection): olyan társadalmi gyakorlatokra vonatkozik, amelyek

vidéki, helyi közösségek újraélesztését tűzik ki célul, város és vidéke kapcsolatának

fejlesztésével,19 e kezdeményezések többnyire a városi fogyasztók irányából indulnak és számos

sajátos igényt tükröznek (Kneafsey 2010). Gyakran a tudásformák újraegyesítésével is járnak,

céljuk a helyi laikus és szakértői tudások újra-összeillesztése a tradicionális helyi tudás

felelevenítésére. Emiatt tanulási folyamatokra alapuló társadalmi innovációknak tekinthetők

(Balázs 2009).

19 A reconnection kifejezést a brit vidékfejlesztési stratégia népszerűsítette először (Policy Commission on the Future of

Farming and Food, 2002; Rural Strategy 2004).

28

Buttel (2006) a relokalizációt a fenntartható mezőgazdálkodás politikai stratégiájának tartja,

amely az agrárkutatások prioritásainak megváltoztatását, a környezetvédelmi szabályozás, az

ökoadók és piaci ösztönzők összehangolását, valamint a multifunkcionalitás érvényesítését vonja

maga után. A relokalizáció politikai stratégiája alkalmas arra, hogy a fenntartható módon termelő

gazdálkodók és a fogyasztók közötti kapcsolatot felépítse. De Lind (2003) szerint a korlátja az,

hogy nem számolja fel a nem-fenntartható gyakorlatokat és megmarad egy adott biorégió

korlátozott termelői-fogyasztói hálózataként. Fonte (2008) Európában az élelmiszer relokalizációs

stratégiák kontextus-függőségét mutatta ki és a relokalizáció két fő irányát különböztette meg: (1)

a friss, egészséges, jó minőségű helyi élelmiszer elérhetetlensége (élelmiszer sivatag jelensége)

miatt az helyiélelmiszer-kezdeményezések a társadalmi újrakötődés (reconnection) stratégiáját

választják; (2) a vidéki térségek marginalizációjára adott válaszként, integrált vidékfejlesztés

keretében a földrajzi árujelzős termékeket fejlesztik. Brunori (2007) a relokalizáció három, -

szimbolikus, fizikai, relacionális - formáját különböztette meg. A szimbolikus relokalizáció, mint

például a nemzeti eredetjelölő rendszerek (Made in Italy, Hungarikum) lehetőséget biztosít a

fogyasztó számára a termékösszetevők eredetének megismerésére, de a gyakorlatban rengeteg

visszaélésre adnak lehetőséget. A fizikai relokalizáció esetében a termelés, a beszerzés vagy a

feldolgozás földrajzilag körülhatárolt helyi erőforrásokon alapul, s ilyen esetekben oltalom alatt

álló eredetmegjelölés használatára lehet jogosult egy adott tájkörzetben. A relacionális

relokalizáció számos marketing és közvetlen értékesítési megoldást jelent (termelői piac,

dobozrendszer, borút).

A relokalizációra irányuló kritikai kutatások arra is felhívták a figyelmet, hogy a lokális szintű

értékek esetében nem egy eredendően jó objektív állapotról van szó; a lokalitás fogalom

társadalmilag konstruált, akárcsak a régió és a nemzeti keret (Born-Purcell 2006). Idealizált

használata részben a hegemóntól, a globalizálttól, az elnyomótól való irtózás ellenpontozásaként

jelenik meg, s emiatt a kutatás gyakran esik a „helyi szint csapdájába” (local trap), azt feltételezve,

hogy a helyi és a kisléptékű eleve demokratikus, radikális, felforgató jellegű, vagy az egyedüli jó

minőséget jelenti. A helyi fogalmának ez az esszencialista felfogása, az inherens jó minőség

ábrándja azt a veszélyt is magában rejti, reakciós politikai célokra, vagy zöldre festésre használják

– Winter (2003) szófordulatával defenzív lokalizmushoz vezet (v.ö. etnocentrikus vásárlás). A

konvencionalizáció fogalma alatt azt értjük, hogy helyi élelmiszer mozgalom narratíváit,

szimbólumait, eseményeit magáévá tette a kiskereskedelmi szektor is. A személyesség és a

hagyományok hangsúlyozásával, regionális beszállítói programok szervezésével, helyi élelmiszer

kampányokkal igyekszik átformálni profitmaximalizáló eladás-ösztönzésre épülő imázsát a helyi

érdekeket előnyben részesítő felelős vállalat képében.

A kutatások a helyi élelmiszer fogalmának kontextusfüggőségére és korlátaira világítanak rá. A

helyi élelmiszertermelés és helyi fogyasztás nem mindig jár együtt kevesebb szállítással, kevesebb

károsanyag-kibocsátással. Az élelmiszer piacok lokalizációja nem jelent szükségszerűen

gazdasági és energiahatékonyabb élelmiszerellátást: közeli fűtött üvegházakból származó zöldség

fenntarthatósága nem biztos, hogy jobb, mint egy import szabadföldi változat, továbbá a szezonon

kívüli fogyasztást lehetővé tevő hagyományos tartósítási eljárások sem feltétlenül

fenntarthatóbbak a friss, szezonális import terméknél. A helyit emiatt sem érdemes szigorúan

kilométerben (élelmiszermérföldben) mérni, sokkal fontosabb a helyi közösségek élelmiszer

ellátását végző társadalmi és kereskedelmi hálózatokhoz való viszonya (Sage 2012).

Összefoglalva, a posztstrukturalista megközelítés fő érdeme, hogy igyekezett lebontani a bináris

ellentétpárokban (jó-rossz, helyi-globális, alternatív-konvencionális) való gondolkodási sémákat

és erős tudományközi párbeszédet tett lehetővé. Mint kritikai szociológiai ihletettségű szemléleti

keret a makroszintű, magától értetődőnek tűnő magyarázatokat igyekezett meghaladni, leleplezve

a hamis dilemmákat, emlékeztetve a kontextusfüggőségre. Tematikusan a civil mozgalmak, az

állami intervenció, az agribusiness (ellátó ágazatok, élelmiszergazdaság, felvevő ágazatok)

29

szerepére, összejátékára irányította a figyelmet. Módszertanilag a posztstrukturalizmus a kutatások

gazdagodását hozta magával: a bemutatott elemzések az általános érvénnyel fellépő

magyarázatokat dekonstruálták, feltárva a jellemző diskurzusokat, a változatos térbeli-társadalmi

mintázatokat. Kritikaként vethető fel, hogy a kényszerpályák leleplezése közvetlenül nem mindig

járult hozzá eredményesebb szakpolitika kialakításához; illetve, hogy jellemző megközelítései

(konvencionalizáció, relokalizáció, élelmiszer-szuverenitás) meglehetősen ahistorikusak, nem

hordozzák a változás ígéretét.

2.1.4. Cselekvőhálózatok

A cselekvőhálózat elmélet szerint nem egészen olyan passzív háttérszereplő a természet, mint a

(poszt)strukturalista és intézményi megközelítések sugallják. Minden jel arra vall, hogy a

természet sok esetben az emberi cselekvésre reagál, visszavág, tehát mondhatjuk, hogy cselekszik.

A biodiverzitás csökkenése, a víz és levegő szennyezettsége valóban jelentős társadalmi hatást

váltanak ki, de a tömeges gyomor-bélhurutos élelmiszerfertőzéses eseteknél (E. coli és lisztéria

fertőzés, aflatoxin, kriptosporidiózis, szalmonellózis, kampilobakteriózis, trichinella) talán semmi

nem illusztrálja jobban az emberi és nem-emberi erőforrások (fertőző ágensek)

cselekvőhálózatokba szerveződését.20 Továbbá amikor az emberi cselekvők megpróbálnak saját

cselekvőhálózatot szervezni, csalódottan kell látniuk, hogy a nem-emberi cselekvők (például az

endokrin diszruptorok, vagy a bifidus essensis) egyáltalán nem akarnak a tervezett módon

viselkedni; rosszabb esetben élelmiszerlánc-biztonsági, közegészségügyi és állategészségügyi

kockázatokat, végső soron társadalmi problémákat hoznak létre. Ezek a belátások alapozták meg

az emberi és nem-emberi erőforrásokból, élő és élettelen cselekvőkből (berendezések, módszerek,

eljárások és elméletek) álló hálózatoknak magyarázó szerepet adó cselekvőhálózat megközelítésű

kutatásokat, amelyek a természeti és társadalmi folyamatok koevolúciójára helyezték a hangsúlyt,

illetve kísérletet tettek a természet és társadalom határainak újradefiniálására.

A cselekvőhálózat elméletet alkalmazó kutatások a témánk szempontjából klasszikus példája

Juska és Busch tanulmánya a repcemagról (Juska - Busch 1994, Juska és munkatársai 1997), amely

egy teljesen jelentéktelen, elsősorban fémmegmunkálásnál hűtőfolyadékként felhasznált

agrártermék diadalútját mutatja be. A cselekvőhálózat elmélet kiindulópontja a „készülő”

tudomány (science in action), az, amit éppen csinálnak a tudósok. Kérdése: hogyan vonnak be

emberi és nem-emberi erőforrásokat, hogy a tudásból termék legyen. A repcemag esetében is

először tudományos kutatóhálózat állt fel az agrárérték vizsgálatára, élelmiszer célú módosítására,

majd amint a negatív tulajdonságairól szóló képzeteket sikerült cáfolni (olvadáspontjának

megváltoztatásával, valamint érzékszervi, kémiai, fizikai követelmények meghatározásával), az

egyik legnagyobb globális terméklánccá vált az ehető olajok piacán (canola-olaj). Jelenleg 25

millió hektáron termesztik és a fejlett világ zsiradék-szükségletének nagy részét már hidegen

sajtolt repce étolajból fedezik. Juska és Busch az első alacsony erukasav (telítetlen zsírsav)

tartalmú repcefajta kialakítását végző, katonai-farmakológiai-táplálkozástudományi-agrár-

vegyipari szereplőket tömörítő cselekvőhálózatot tárták fel. A repcemagra vonatkozó bibliográfia

tartalomelemzésével mutatták ki, hogy a repce előállításának globalizálódása három egymással

párhuzamosan futó folyamat eredménye: (1) a felfedező kutatás során új tudás keletkezik

(azonosítják az omega-3 és omega-6 zsírsavakat), amelynek hatására a repce társadalmi értékelése

megváltozik, (2) a feldolgozás innovációja során a technológiát (sajtolás, extrahálás) úgy

20 A WHO 1980 óta gyűjt szisztematikusan adatokat az élelmiszer eredetű megbetegedésekről. Globálisan 2,2 milliárd

megbetegedés, 1,8 millió elhalálozás évente az 5 éven aluli gyermekek között, Európában évente 130 millió beteg, a lakosság 30

%-a közvetlenül érintett. Évente 48 millió amerikai állampolgár (minden hatodik amerikai) betegszik meg valamilyen

élelmiszerfertőzés miatt és évente ezren ebbe bele is halnak (IFSAC 2015). A leggyakoribb élelmiszer eredetű megbetegedések

vizsgálata az Egyesült Államokban kimutatta, hogy az E. coli fertőzések 82 százaléka marhahúsból és nyers zöldségek esetén

jelentkezett, a lisztéria fertőzések 81 százaléka gyümölcs és tejtermékek esetében lépett fel, a szalmonellózis 77 százalékban

zöldségek, tojás, gyümölcs, csirke, marha, disznófogyasztáshoz köthető, a kampilobakteriózis 74 százalékban pedig

tejtermékekhez és csirke termékekhez köthető.

30

módosítják, hogy egyre inkább kiterjednek és koncentrálódnak a termelési hálózatok, majd végül

(3) az értékesítés innovációja a globális értékesítési hálózatban is átrendezi a szereplők közötti

erőviszonyokat. Többféle intézményi hálózat (katonai, gyógyszerészeti és táplálkozástudományi,

agrár- és vegyipari) együttes mobilizálódását érték tetten, amelyben a szociológiai értelemben vett

„cselekvő” szerepét a formális intézmények mellett mesterséges eljárások (tudományos célú

állatkísérletek, transzgénikus nemesítés, új technológiák az olajsav tartalom növelésére) valamint

a növények (maga a repce és különböző szerves vegyületei) játszották. A szakértő tudósokból álló

hálózat intézményi összefogással (Agriculture Canada; Manitoba, Alberta, Guelph Egyetemek;

Svalof AB) a repcemagból étolajat készített és kialakította a globális repcetermelés támogató

rendszerét (tudományos megalapozás, ráépülő innovatív technológiai eljárás, szakértő kutatók,

gazdasági ösztönzők).

A cselekvő hálózat megközelítés másik eklatáns példája David Goodman és Michael Redclift

környezetszociológusok „Refashioning nature: food, ecology and culture” című munkája

(Goodman-Redclift, 2002). A modern élelmiszer rendszerről szóló elemzésükben azt mutatják be,

hogy az élelem a termeléstől a fogyasztásig milyen alapvető kapcsolatot teremt emberi és nem-

emberi erőforrások, az emberiség és a természeti környezet között. Goodman és Redclift tézise

szerint az ember-természet interakció során létrejövő materiális változások a természetet

újrafazonírozzák, majd az így átalakított természet újabb társadalmi és kulturális változásokat

generál. Az emberiség történelmének nagy részében az élelmet helyben termesztették és

fogyasztották, jól behatárolt biofizikai és kulturális korlátok között. Aztán a második világháború

után a fejlett országokban egy olyan sajátos agrár-élelmiszer rendszer terjedt el, amely a termelés

és a fogyasztás térbeli és kulturális elkülönítésére, függetlenítésére rendezkedett be. A modern

élelmiszerrendszer kialakulásának intézményes és szocioökonómiai mozgatórugóit keresve a

társadalmak két, piaci logika alapján zajló természetátalakító folyamatát azonosították. (1) Az első

folyamat lényege az „étel a hűtőbe - asszony a gyárba” elv, amely az organikus élelem mesterséges

folyamatokon keresztül előállított ipari áruvá válásával (commoditization) és a női háztartási

munkaerő felszabadításával járt. A női munkavállalással megkezdődött a fogyasztás

diverzifikálódása, a háztartási eszközök tömeges elterjedése, a félkész és késztermékek tömeges

vásárlásával új szocioökonómiai egyensúly alakul ki a háztartásokban a fizetett szolgáltatások és

a magánjellegű szolgáltatások között. (2) A második folyamat lényege a mezőgazdálkodás

iparosítása, amely voltaképpen a termelést átalakító „új szerződés” a gazdálkodók és az állam

között: növelte a gazdálkodás méreteit és eredményességét, valamint a tudomány legújabb

eredményeit vonta be támogató hálózatába, a gépesítést, a kemizálást, a növényi biotechnológia

és állatgenetika újításait.

Cselekvőhálózati megközelítésben vizsgálták az élelmiszerrendszer sérülékenységét a tömeges

élelmiszer eredetű megbetegedések esetein keresztül, amelyekben rendszerint valamilyen nem

emberi szereplőt (baktériumot, gombát, parazitát) kiáltanak ki bűnösnek.21 Stuart (2011) a

kaliforniai csomagolt saláták kólibaktériummal összefüggő élelmiszer botrányát vizsgálva arra a

következtetésre jutott, hogy a megbetegedést közvetítő közeg kialakításában „nem a természet a

hibás”. A tömeges megbetegedés mindig emberi és nem-emberi cselekvők bonyolult

interakciójának (ko-produkciójának) eredménye. Az élelmiszer botrányok nagy része nem nyers

termékekhez, hanem csomagolt, feldolgozott élelmiszerekhez kapcsolódik, és éppen az iparszerű

mezőgazdaság és élelmiszer feldolgozás sajátságai miatt jutnak főszerephez a kórokozók,

baktériumok, mérgező anyagokat termelő penészgombák, vírusok és állati paraziták. A kaliforniai

csomagolt saláták esetében a termelést végző agrár-vállalat végül is sikeresen kezdte hibáztatni és

21 Az élelmiszer eredetű megbetegedések (foodborne diseases) fogalmán egyrészt heveny, rövid időn belül kialakuló

élelmiszerfertőzéseket és mérgezéseket, másrészt hosszú idő múlva kialakuló krónikus gyulladásokat, daganatokat, az

immunrendszer gyengülését, idegrendszeri, egyéb szervi elváltozásokat értünk. Az élelmiszerfertőzések (foodborne infections)

esetében a főszerepet élelmiszerrel elfogyasztott fertőző ágensek játsszák, míg az élelmiszermérgezések (foodborne

intoxications) baktérium által termelt, vagy növényben, állatban természetesen előforduló vagy az élelmiszerbe egyéb módon

bejutó méreganyag miatt alakulnak ki (Stuart 2011).

31

fordította a közérdeklődést az ember által alkotott és működtetett profitmaximalizáló, high-tech

termelési rendszer helyett a nemkívánatosnak bélyegzett természeti jelenségre, a kólibaktériumra.

A védekezés általában a nem-emberi (külsődleges) tényezők rapid azonosítására és kiszűrésére

irányul (technológiai megoldás), holott a kutatás szerint a valódi védekezés a nagytömegű és

centralizált termelési rendszerekre épülő komplex folyamatok újratervezésével képzelhető el.

A téma kutatásában tehát a cselekvőhálózat elmélet ráirányította a figyelmet az élelmiszer

rendszert alakító és behatároló hatótényezőkre. Hasonlóképp, az ökológiai korlátok szerepét állítja

középpontba a fenntartható élelmiszer rendszer (Sustainable food system) fogalma is, amelyet a

brit SUSTAIN, a fenntartható élelmiszertermeléséért és fogyasztásért küzdő civil szervezet kezdett

először népszerűsíteni, s kilenc tényező alapján határozta meg: közelség (Proximity), egészség

(Health), méltányos kereskedelem (Fair trade), nem kizsákmányoló (Non-exploitative),

környezetkímélő (Environment friendly), elérhető (Accessible), állatjólétet biztosító (Good animal

welfare), társadalmilag befogadó (Socially inclusive), ismeretterjesztő (Educative) (SUSTAIN,

2002).

Sonnino és munkatársai (2014) a fenntartható élelmiszerrendszer hat fő elemét azonosították a

TRANSMANGO FP7 projekt keretében: (1) Az élelmiszer termelése és fogyasztása

rendszerekben történik; (2) az élelmiszer rendszerek legfőbb jellemzője az élelmezés és

táplálkozásbiztonság (Food and Nutrition Security); (3) az élelmiszer rendszerek sérülékenysége

élelmezés- és táplálkozásbiztonsági gondokat okoz; (4) az élelmiszer rendszereket eltérő

nézőpontokon alapuló értelmezési keretek határozzák meg; (5) új élelmiszer rendszerek kialakítása

új alapvetések (reassembling) alapján lehetséges; (6) új élelmiszer rendszerek rezilienciája és

transzformatív potenciálja úgy növelhető, ha a jövőre vonatkozó víziókból táplálkoznak (Sonnino

és munkatársai 2014).

Európai szinten létezik szakpolitikai keret a fenntartható élelmiszerről (Food2030, 2016) és maga

a fogalom már az az EU Fenntartható Fejlődési Stratégiájába is bekerült.22 A fenntartható

élelmiszerre irányuló kutatások szükségességét régóta hangsúlyozza az EU agrárkutatásokért

felelős állandó bizottsága (Agrárkutatási Állandó Bizottság, EU Standing Committee on

Agriculture Research, SCAR) is, amely legutóbbi jelentésében rámutatott, az

élelmiszertermeléshez felhasznált nitrogén és foszfor előállítása elérte a planetáris határokat

(részletesen lásd a mellékletben). Az európai uniós növekedési stratégia (Európa 2020 Stratégia -

A resource-efficient Europe) a mezőgazdasági inputok csökkentését, a hulladék minimalizálását,

a fogyasztás mérséklését tűzi ki célul; míg az erőforrás-hatékonysági útvonalterv (Roadmap to a

Resource-Efficient Europe) kifejezetten az élelmiszer szektorra vonatkozó célitűzéseket

(egészséges élelmiszer termelése, élelmiszer hulladék felére csökkentése) is megjelöl. A létező EU

szakpolitika (Food2030, 2016) az alábbi élelmiszer rendszert alakító hatótényezőket határozta

meg:

Népesedés: A Föld népességének 2008 óta nagyobbik fele él városban: naponta 200 ezer új

városlakó jelenik meg.23

Hozzáférhetőség: Egyszerre jelentkezik élelmiszer túltermelés és 1 milliárd ember krónikus

éhezése. Az EU a legnagyobb élelmiszerexportőr és -importőr, miközben az élelmiszerárak és

22 Forrás: http://ec.europa.eu/environment/eussd/food.htm

23 Az előreszámítások szerint 2030-ra a népesség eléri a 8 milliárdot, és 2050-re a 9 milliárdot, s ekkor a születéskor várható

élettartam globális átlaga 75 év lesz. 75 éves várható élettartam a népességnövekedés megállását jelenti: ahol ezt elérték, ott

eddig 2 alá csökkent a termékenység – várhatóan máshol is így lesz. Miközben a középosztály világszerte egyre kiterjedtebb, a

világ népességének jelentős része alultáplált (ENSz 2013).

32

termőföldárak rekord magasságot értek el és a prognózisok szerint további növekedésre lehet

számítani.24

Étrend: élelmünk ökológiai lábnyoma hatalmas (az ÜHG 30%-s élelmiszer szektorhoz köthető)

és ráadásul még nem is egészséges; túl magas az energia-tartalma, a kalória-tartalma, zsír-,

cukor- és só-tartalma. Minden második európai állampolgár elhízott vagy kövér. A Föld felnőtt

lakosságának kétötöde túlsúlyos, hetede elhízott, s ez évente 2,8 millió emberéletet követel.25

Élelmiszer hulladék és pazarlás: becslések szerint az élelmiszer harmada (más számítások

szerint kétötöde) kidobásra kerül.26

Ellátási lánc: kereslet vezérelt - a lehető legalacsonyabb áron. A kiskereskedelmi szektor

aránytalan befolyása az élelmiszer lánc szereplőire – lásd részletesen a korábbi fejezetben.

Halászat: a halászati területek háromnegyede túlhalászott vagy elérte a biztonságos biológiai

határokat.

Víz: több mint 1.4 milliárd fő lakik olyan területen, ahol az alapvető emberi igényeket nem lehet

megfelelő vízzel kielégíteni. A tej és hústermékek fogyasztása az európai vízfogyasztás

majdnem felét teszik ki (46%). Folyamatosan nő az élelmiszer termelés energia és

vízfelhasználása.

Foszfor: az európai élelmiszertermelés a foszfor behozataltól függ, az EU a felhasznált mennyiség

90%-át már most is importálja. A kereslet 2050-re száz százalékkal nőni fog.

Biodiverzitás: Egyre több földterület kerül művelés alá és ez a biodiverzitás csökkenés egyik fő

forrása. A MEA szerint fajkihalás üteme a természetes szint 1000-szerese és 10000-szerese

közötti értéket mutat.

Összefoglalva, az élelmiszer rendszert alakító hatótényezők jelentős mértékben természeti

erőforrás- és környezetgazdálkodási gondként jelentkeznek. A 2013-as társadalmi vita után

egyelőre nem sikerült megalkotnia a Bizottságnak a beígért közleményt (Communication on

Building a Sustainable European food system). Az EU parlamenti képviselők mellett számos civil

szervezet (WWF, LiveWell for LIFE és mások) akár csak a nagyvállalati szektor képviselői

(Alpro, Marks & Spencer, Nestlé, Sodexo és Unilever) fejezték ki tiltakozásukat emiatt.

A cselekvő-hálózat megközelítés legfőbb érdeme, hogy felhívta a figyelmet: a társadalmi rendszer

(a játékszabályok) kialakításában nem-emberi tényezők is aktív szerepet játszanak, sőt, az emberi

és nem emberi tényezők összefüggésének, materiális és kulturális interakcióknak egyidejű

elemzése szükséges. E szemléleti keretben tehát az élelmiszer hálózatokra irányuló kutatás a

természeti-társadalmi folyamatok koevolúciójából indulhat ki. Kritikaként említhető, hogy a

cselekvőhálózat megközelítés nehezen alkalmazható módszertanra épül: nincs konszenzus,

hogyan is valósítható meg a cselekvő-hálózatok elemzése lépésről-lépésre; továbbá nem mindig

lehetséges az emberek és a dolgok között különbséget nem tevő analitikus pozíció kialakítása.

Nem egyértelmű az sem, miként lehet feltételezni a dolgok elrendeződésének (történetiségtől és

politikától mentes) teljes esetlegességét és kiszámíthatatlanságát (Némedi 2008).

24 A Nemzetközi Táplálkozáspolitikai Kutatóintézet tanulmánya szerint a 2007-2008-as válság csak nyitánya volt egy ínséges

történelmi időszaknak, amelyben tartósan egymilliárd ember éhezik. Jelenleg évente 870 millió ember, azaz a világ népességének

12 százaléka krónikus alultápláltságtól szenved. 2050-re ráadásul a gabona árának 90%-os, a rizs árának 12%-os, a kukorica

árának pedig 35%-os növekedésére kell számítani (IFPRI 2009).

25 A fenntartható étrendek a FAO szerint „olyan alacsony szintű környezeti hatással járó étrendek, amelyek hozzájárulnak az

élelmiszer- és tápanyagbiztonsághoz és az egészséges élethez a jelen és a jövő nemzedékei számára. A fenntartható étrendek

védik és tiszteletben tartják a biológiai sokféleséget és az ökoszisztémákat, kulturális szempontból elfogadhatók, elérhetőek,

gazdasági szempontból tisztességesek és megfizethetők; táplálkozási szempontból megfelelőek, biztonságosak és egészségesek;

miközben biztosítják a természetes és emberi erőforrások optimális felhasználását” (Burlingame-Dernini, 2010, 7.o.).

Egészségesebb étrenddel a fogyasztásból származó ökolábnyom is csökkenthető, amelyhez azonban rendszerszintű változásra

van szükség – v.ö. jelenleg másodpercenként 700 ember lép be világszerte egy McDonaldsba (Scaffidi, 2014).

26 Az EU területén évente egyre több élelmiszer hulladék keletkezik, becslések szerint 2020-ra a jelenlegi trendek mellett évi

126 millió tonna várható (Parfitt és munkatársai 2010, FUSIONS 2014).

33

2.1.5. Átmenetmenedzsment

A legutóbbi évtizedeket növekvő gazdasági verseny, a természeti erőforrások kimerítése, az

agrárium meghatározó szerepe a klímaváltozás hatásaiban, a fogyasztás új mintázatai és a

gazdálkodók új generációja, rendszerszintű változást igényel a termelés, feldolgozás, disztribúció

és fogyasztás terén is a fenntarthatóság érdekében (Esnouf és munkatársai, 2012). Az elméleti

irányok közül az élelmiszer rendszer radikális átalakításának, fenntarthatóbb fejlődési útvonalak

kialakításának igényét legmarkánsabban az átmenetmenedzsment (transition management) jeleníti

meg. Az elmélet kiindulópontja az, hogy a nagy ellátó rendszerekben (lakhatás, energia,

élelmiszer) korábbi évszázadok alatt számos társadalmi és technológiai mozzanatokat kombináló,

bizonytalan kimenetű (inherensen komplex, kiszámíthatatlan és emiatt irányíthatatlan) átmenet

vagy más néven rendszerinnováció zajlott le (Voss és munkatársai, 2009; Grin és munkatársai,

2010; Tukker - Butter, 2007). A rendszer stabil állapotai közötti átmenetek a kultúra, a társadalmi

és technikai struktúrák, és a társadalmi gyakorlatok változási mintáin alapultak, s külső

környezetváltozás, valamint belső innovációs folyamatok eredményeként jöhetnek létre

(Loorbach, 2007).27 Az átmenet menedzsment szakértői az átmenet folyamatának öt ismérvét

rögzítették: (a) nyitott, (b) többszintű, (c) többszereplős és (d) több szakaszból álló (e)

kísérletezésen alapul. A nyitottság arra vonatkozik, hogy maga az átmenet nyílt végű, rugalmas

célfüggvényű, a változáshoz megfelelő környezetet kereső folyamatban bontakozik ki, s mindez

az átmenetet befolyásolni kívánó döntéshozók és szakértők nyitottságát is megkívánja. A

többszintűség az átmenetek makro-, mezo- és mikroszintjére (környezet, rezsim, niche)

vonatkozik. A környezet jeleníti meg a modellben a változások tágabb technikai, társadalmi és

gazdasági kontextusát; a rezsimek a domináns gyakorlatok, szabályok és technológiák koherens

rendszere; a fülkék vagy ernyők (niche-ek) az innovációs gyakorlatok új és viszonylag instabil

intézményei, a cselekvés lokális területei, az innováció bölcsői, ahol egy relatíve védett

környezetben az új szociotechnikai konfigurációk először képesek kifejlődni és meggyökerezni

anélkül, hogy a fennálló keretrendszer nyomást gyakorolna rá. Az átmenet folyamatának

többszereplős jellege arra vonatkozik, hogy különböző szemlélettel, tudással, érdekekkel

rendelkező szereplők közötti részvételi folyamatokban, nyílt párbeszédre épülő platformok,

tudásmegosztás és közös víziók mentén útján alakuljon ki. Az átmeneti folyamatok több szakasza

arra vonatkozik, hogy a különböző területen történő fejlesztések, valamint technológiai, gazdasági,

intézményi, viselkedésbeli, kulturális, ökológiai és társadalmi változások egymást erősíthetik.

Végül az átmenetmenedzsment fontos jellemzője, hogy a tanulás érdekében kísérlet-alapú

módszert (trial and error) használ, hogy azonosítsa a beavatkozási pontokat, eszközöket.

A fenntarthatóság felé való átmenet megtalálásában a tudományos, szakpolitikai és civil

elképzelések is egyaránt gyakran fordulnak az agrár-élelmiszer szektor, a kulturálisan megfelelő

élelem példájához (Király és munkatársai, 2013; Köves és munkatársai 2013; Benson 2013; IFPRI

2009; SCAR 2011; Office for Science 2011). A fenntartható élelmiszerrendszerekbe történő

átmenet kutatói kifejezetten azzal a jövőorientált kérdéssel kezdték értelmezni az élelmiszer

rendszereket, hogy a rendszerszintű innovációt, fenntartható mintázatot hordozó formái milyen

módon léphetnek ki a réspiaci helyzetből; milyen stratégiával képesek megvalósítani a piaci és a

társadalmi mozgalmi célkitűzéseiket a rendszeren belüli apróbb javítások helyett; miként lehet a

fennálló rendszerek fenntarthatóbb rendszerek felé való átmenetét elősegíteni vagy befolyásolni.

Avelino és munkatársai (2014) a rendszerszintű innováció négy szintjét különböztetik meg.

Társadalmi innováción új társadalmi gyakorlatokat, ötleteket, szabályokat, társas viszonyokat

27 A történeti/evolúciós irányultságú átmenetmenedzsment kutatásokban világos, hogy a változásoknak mi az iránya, és mikor

van szó átmenetről; míg a jelenlegi változásokat elemző kutatások nem tudnak még jól különbséget tenni a fokozatos

(inkrementális) változás és a valódi átmenetet jelentő, rendszerszintű (radikális) változás között.

34

és/vagy termékeket ért. Rendszerinnováció vagy átmenet a társadalmi alrendszerekben alakul ki:

intézmények, társadalmi struktúrák és fizikai infrastruktúrák tartoznak ide. A szabály-változtatók

(game-changers) olyan makroszintű fejlemények, amelyekről maguk a szereplők gondolják, hogy

megváltoztatják a korábbi szabályokat. A változás narratívái olyan beszédmódok (diskurzusok),

amelyek kisegítenek a berögzült gondolkodásból: fogalmak, metaforák, forgatókönyvek. Végül

mindezek alapján a társadalmi átmenetet a mélyreható, egyidejűleg több dimenzióban zajló,

alrendszereken átívelő társadalmi változásként határozzák meg.

Smith (2006) a biogazdálkodás brit történetének példáján azt mutatja be, hogy a mainstream-en

kívülálló szakértők hogyan kezdik kritizálni a rezsim technikai megoldásait és javasolnak

alternatívát. A biogazdálkodás niche-innovációból a konvencionális rendszer számára is mintaadó

innováció vált. A biogazdálkodás első képviselőinek, előfutárainak áldozatos munkája nyomán

végül a teljes rezsim szabályai megváltoznak. Smith a rezsim-niche kölcsönhatás témájában arra

a következtetésre jut, hogy a fennálló rezsimhez jól alkalmazkodó innovációk sikere és nyeresége

nagyobb lehet, mint a konfrontatív radikálisan innovatívaké. Megállapítása szerint a sikeres

innovációnak egyszerre kell radikálisnak és reformistának is lennie.

A globális versenyképességi indexről ismert World Economic Forum szakértői bevonásával négy

jövőbeli élelmiszerrendszerről készített szcenáriókat. A jövőképek kiindulópontja, hogy a

jelenlegi termelési-fogyasztási rendszerek átalakításra szorulnak; a legfőbb tanulsága, hogy a

klímaváltozás már minden szcenáriónak integráns része. A 2030-ra vonatkozó jövőképek alapját

a változást generáló tényezők (pl. globális népességnövekedés, éghajlatváltozás, technológiai

fejlődés), míg kritikus bizonytalanságát a (erőforráshatékony vagy erőforrásintenzív)

keresletváltozás és a piacok (magas vagy alacsony szintű) összekapcsolódása képezte. A

fogyasztás döntő (make or break) szerepbe kerül az egészségügy és a fenntarthatóság

szempontjából. A WEF szcenáriók nem előrejelzések, hanem az élelmiszerrendszer körüli

döntéshozatalt segítő illusztrációk, „tanmesék” (WEF 2017).

A leggazdagabbak túlélése szcenárióban az erőforrásintenzív fogyasztás és az egymástól független

piacok lomha globális gazdaságot alakítanak ki, amelyben éles a határ a vagyonosok és a

vagyontalanok között. A korlátok nélküli fogyasztás erős piaci koordinációt feltételez erőforrás

intenzív fogyasztás mellett, amely magas növekedést igen magas környezeti költségek mellett

alakít ki. A nyílt (open-source) fenntarthatóság jövőképe az erősen összekapcsolt piacokat

erőforrás hatékony fogyasztásra alapozza, erős nemzetközi együttműködés és innováció mellett.

A lokális az új globális szcenárióban elaprózódott helyi piacok működnek erőforrás hatékony

fogyasztás mellett: míg az erőforrásokban gazdag országokban a helyi élelmiszerrendszerek, addig

az import-függő régiókban éhezés jellemző.

A belga Contsentsus (CONstruction of ScENarios and exploration of Transition pathways for

SUStainable consumption patterns) projektben a fenntartható élelmiszerfogyasztásról

megfogalmazott jövőképek (Paredis és munkatársai, 2009) nem egy összefüggő víziót alkotnak,

hanem egymással szembenálló nézetekből építkeznek, így képezve alapját a

konszenzuskeresésnek, vagy többirányú megoldáscsomag elkészítésének. A technológiai

innovációra és a piaci eszközökre hagyatkozó ökohatékonyság jövőképe szerint az ellátási lánc

zöldítésével, a termelés és feldolgozás hatékonyságának javításával, az externális költségek

internalizálásával a piac talál majd megoldást az élelmiszerek fenntartható fogyasztására. Az ezzel

ellentétes dekommodifikációs jövőkép az élelmiszerek termelését kiveszi az árupiacok

mechanizmusai alól, és a közösségi mezőgazdaság modelljét felhasználva a részvételi demokrácia

eszközeivel oldaná meg az élelmiszerellátást. Az élelmiszer-önellátás (sufficiency) jövőképe

szerint az egyének közösségeiken belüli önszerveződése rendezi el az erőforrások kezelését.

35

Brunori és munkatársai (2012) szintén az átmenetmenedzsment elméletét hívták segítségül az

agrár-innovációk elterjedésének kutatásánál. A rezsim egyszerre biztosít erőforrásokat és jelenít

meg korlátokat a gazdálkodók számára: a sikeres innovatív gyakorlatokat kialakító kívülálló

vállalkozók vagy aktivisták újradefiniálják a cselekvők és szabályok közti viszonyokat, vagyis

alternatív gyakorlatokat hoznak létre az agráriumban. Az így képzett niche-t az adott rezsim tiltja,

tűri vagy támogatja, s ezzel a rezsim összes szereplőjének felfogását megváltoztatja.

Az élelmiszerellátás fenntarthatóságáról szóló vitákat a leggyakrabban a globális vs lokális

élelmiszerellátás ellentételezése határozta meg. A fenntarthatóság felé való átmenet szakpolitikai

eszközeit kereső kutatások szerint olyan heurisztikákat kell találnunk, amely túllép ezen az

ellentételezésen: a helyi alternatívák globalizációját és a globális ellátási mintázatok lokalizációját

segíti elő (Brunori és munkatársai, 2016). Brunori és munkatársai (2016) a Glamur projektben

médiaelemzés és Delphi szakértői módszer segítségével 24 fenntarthatósági kritériumot

azonosítottak, amelyek mentén a fenntarthatóság felé történő átmenet vizsgálhatóvá válik.

Még tovább árnyalták a képet Ingram és munkatársai (2015) 17 fenntartható mezőgazdasági tanuló

és innovációs hálózat rezsim-kompatibilitási vizsgálatával.28 Többek között a disszertációban is

bemutatott Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanács esettanulmánya alapján feltárták azokat a komplex

interakciós folyamatokat, amelyek a 17 niche kezdeményezést a fősodrú agrár-rezsimhez fűzik és

meghatároztak öt különböző rezsim-kompatibilitási modellt, rámutatva, hogy a kompatibilitás

hatással van a niche- gyakorlatok elterjedésére (Összefoglaló táblázatát lásd mellékletben - M9:

Rezsim-kompatibilitás és niche-rezsim kölcsönhatások).

A rendszerinnovációk nem következnek a jelenlegi szociopolitikai és szociotechnikai

kontextusból. A niche bizonyos elemeit könnyen felkapja a mainstream rezsim, és fennálló

szociotechnikai rendszerben e reformok rekonfigurációt indítanak el, és az egész rezsim

fenntarthatóbbá válik (Spaargaren és munkatársai 2013). A radikálisabb gyakorlatokat és rendszer

innovációt a legelkötelezettebb szereplők egy megújított niche-ben viszik tovább. Az alternatív

élelmiszer hálózatok transzformatív szerepe éppen abban áll, hogy az alternatív gyakorlatok

következetes megvalósításával olyan kulturális, társadalmi, szervezeti, és technológiai

változásokat kísérleteznek ki, amelyek mély változásokat indítanak meg a tudás és érték-

rendszerben továbbá új típusú infrastruktúrák, szervezeti megoldásokat eredményeznek.

Az EU környezetvédelmi ügynökségének (EEA) Európa környezeti állapota 2015 című jelentése

négy innovációs klasztert azonosított, amelyek az átmenetet támogatják az európai élelmiszer

rendszerben: Együttműködő fogyasztás (Collaborative consumption), Termelő-fogyasztás

(Prosumerism), Társadalmi innovációk és Öko-innovációk (EEA 2015).

Van Gameren és munkatársai (2014) a fenntartható életmód kialakítására törekvő társadalmi

innováció példáiként elemeznek három állampolgári kezdeményezésre létrejött (flamand, vallon

és brüsszeli) belga helyi élelmiszer rendszert. A bevásárló közösségek és a hatóságok viszonyát

elemző érintett interjúk alapján nem azonosítottak olyan konkrét szabályozási lehetőséget, amely

a helyi élelmiszer rendszerek kormányzását érdemben segítené, ugyanakkor feltárták az élelmiszer

higiéniai szabályozás korlátozó jellegét. A flamand területen a helyi élelmiszer rendszerek jól

integrálódtak a szabályozási rezsimbe és támogatásra is jogosultak. A tagok közvetlen kapcsolatot

alakítottak ki a döntéshozókkal a szabályozás befolyásolására. Brüsszelben is jár a támogatás, de

maguk a kezdeményezések ezt kevésbé ambicionálják, inkább saját lábon próbálnak állni. A vallon

területen nincs összefogás a rendszerinnovációs kezdeményezések között, egymástól függetlenül

fejlődnek és külön úton járnak. Bár egyes rendszerinnovációs kezdeményezések jogosultak a

28 A fenntartható mezőgazdaság érdekében létrehozott tanuló és innovációs hálózatokban termelők, fogyasztók, szakértők, civil

szervezetek, kis és középvállalkozások, helyi hatóságok működnek együtt a fenntartható agrár- és vidékfejlesztés célkitűzéseinek

elérése érdekében, különféle erőforrásaikat megosztva, együtt hoznak létre és terjesztenek új tudást a kommunikáció és a közös

cselekvés feltételeinek megteremtése révén (Brunori és munkatársai, 2011, Nemes-Varga, 2015).

36

támogatásra, a helyi élelmiszer mozgalom összességében nem élvez támogatást. A szerzők szerint

a hatóságoknak a támogatáspolitika alakításánál óvatosan kell eljárniuk, hogy ne legyenek

túlságosan proaktívak a nemzeti szintű szakpolitika alakításával, mert csak korlátozott befolyásuk

van a kezdeményezéseket támogató környezetre, viszont a nemzeti szintű szabályalkotás az

informálisan jól működő helyi élelmiszer rendszerek megszűnéséhez vezethet.

A társadalmi innováción (vagy alulról jövő innováción ~ grassroots social innovation) alapuló

élelmiszer hálózatok mindig a legsürgetőbb társadalmi igényekre javasolnak megoldást (Seyfang-

Smith 2007). Kirwan és munkatársai (2013) a brit Lottóalap által 60 millió fonttal támogatott Local

Food támogatási programjának vizsgálata alapján arra jutottak, hogy a közvetlen célokon túl a

program anyagi infrastruktúra, kulturális és személyes életmódbeli kapacitások fejlesztésével a

közösségi kohézió egyik motorjává tudott válni. A társadalmi innováción alapúló helyi élelmiszer

projektek 5 fő területen fejlesztik egy közösség kapacitásait: emberi igények kielégítése, a

társadalmi viszonyok megváltoztatása, az erőforrásokhoz való hozzáférés képességének növelése,

ezköztár bővítés egyéni és közösségi szinten, a közösség, mint társadalmi cselekvő (Összefoglaló

ábrát lásd mellékletben - M10: A társadalmi innováció 5 dimenziója).

Összefoglalva, az átmenetet megalapozó és segítő szakpolitika számára a stratégiai niche

menedzsment „okos kísérletezésre” ad lehetőséget, s releváns megközelítést (elemzési-értelmezési

keretet) kínál a rendszerinnovációk megértésére és az átmenetek irányítására is (Spaargaren és

munkatársai 2013, Balázs és munkatársai 2015). A társadalmi technológiai innovációk leíró és

előíró keretét nyújtja, lehetőséget teremtve a fokozatos szakpolitikai beavatkozásra, az

erőforrásmozgósításra, az innovációhoz szükséges társadalmi-technikai ökoszisztéma kiépítésére,

és a tanulási dinamika megteremtésére. A megfelelő innovációs ökoszisztéma biztosítása,

fenntartása és támogatása érdekében a stratégiai niche menedzsment olyan sémát, nyitott

keretrendszert kínál, amely képes összekötni a társadalmi-technikai változások különböző

szintjeit. A szakpolitika fontos feladata, hogy segítsen életre hívni olyan védett, kísérletezésre

alkalmas tereket, ahol a különböző radikális innovációk létrejöhetnek és összekapcsolódhatnak. A

szakpolitikai támogatásnak a niche–rezsim interakció dialektikus voltára fel kell készülnie, ezt a

dinamikát kell segítenie, a radikális szociotechnikai innovációk életre hívásával, illetve annak

kikényszerítésével, hogy a fennálló rezsimek ezekben a radikális innovációkban keressenek

megoldást a problémáikra. A stratégiai niche menedzsment sémája azt is világossá teszi, hogy a

tágabb környezet változásai nyitják meg ezeket a lehetőségeket és a nemzeti szintű szakpolitikának

a változásokra csak korlátozott befolyása van.

2.2. Definíciók, értelmezések, tipológiák

Az alábbiakban részletesen bemutatom az alternatív élelmiszer hálózatokra vonatkozó fogalmi

keretet és rokon fogalmakat. A fogalmi keret (conceptual framework) voltaképpen egy elemzési

eszköz, amelynek célja, hogy egyrészt könnyen emészthetővé tegye, közérthetően meghatározza,

másrészt operacionalizálja, azaz gyakorlati kutatásra alkalmazható rendszerbe foglalja a témára

vonatkozó felismeréseket.29 Az alternatív élelmiszer hálózatok fogalma mellett gyakran használják

a rövid élelmiszer lánc, helyi élelmiszer rendszer, közösségi mezőgazdaság, civil élelmiszer

hálózat fogalmakat is. Rengeteg tanulmány igyekezett az alternatív, a rövid, a helyi, a közösségi

és a civil élelmiszer rendszerek definícióit nyújtani és számosan mutatták ki a fogalmi keretek

bizonytalanságait, problémáit (Holloway és Kneafsey 2004; Holloway és munkatársai, 2007). Az

29 A fogalmi keret hasznát szemlélteti egy filozófiatörténeti klasszikus példa: Isaiah Berlin rókákra és sünökre osztotta fel a

filozófiatörténet nagy alakjait, hogy világlátásukat közérthetően jellemezze. A sünök közé azokat a filozófusokat sorolta, akik

egy gondolat vagy vezérelv alapján képesek magyarázni a világ dolgait, míg a rókák közé azokat, akik világmagyarázatukban

több, olykor ellentétes előjelű lencsét használnak (Berlin 1990).

37

alábbiakban ezeken fogalmak definiálásának lehetőségeit tisztázzuk és alkalmazási módjaikat is

áttekintjük:

• Alternatív élelmiszer kezdeményezések (Allen és munkatársai, 2003), Alternatív élelmiszer

rendszerek (Goodman, 2003; Watts és munkatársai, 2005), Alternatív élelmiszer hálózatok

(Balázs 2009);

• Rövid élelmiszer láncok (Marsden és munkatársai 2000, Renting és munkatársai 2003) és

Helyi élelmiszer rendszerek (Hinrichs, 2000);

• Közösségi mezőgazdaság (Balázs 2014) és Civil élelmiszer hálózatok (Renting és munkatársai

2013).

2.2.1. Alternatív élelmiszer hálózat

A szakirodalomban jelenleg legelterjedtebb és legtágabb definíció az alternatív élelmiszer

hálózat (alternative agri-food network - AAFN). Az „alternatív” szó a szokásos értelmezésben

használatos, tehát nem kettőt, hanem több eltérő változatot jelent. A fogalom elsősorban a

termelők és fogyasztók újfajta szolidaritásán alapuló kapcsolati vonatkozására mutat rá, amely a

globalizált élelmiszerellátási lánc személytelenségéből kínál kiutat (Holloway és munkatársai,

2007; Renting és munkatársai, 2003). A globalizált élelmiszergazdasággal való szembenállást és

az élelmiszerellátás lokalizációját kezdeményező alternatívnak és/vagy helyinek mondott

élelmiszer hálózatok az élelmiszergazdaság globalizációjának káros hatásait mérsékelve

felértékelik az élelmiszer minőségét, eredetét és környezeti előnyeit. Egyúttal a termelők és a

fogyasztók közötti, a mezőgazdasági termékek tulajdonságaival kapcsolatos információátadást,

serkentik a termelők és fogyasztók szövetkezéseit, együttműködéseit.30

A szakirodalomban az alternatív élelmiszer hálózatok mellett használják még az alternatív

élelmiszer kezdeményezések (Allen és munkatársai, 2003) és az alternatív élelmiszer-rendszerek

(Goodman, 2003; Watts és munkatársai, 2005) fogalmát, ugyanazon jelenség strukturális esélyeit

és kényszereit hangsúlyozva. Mindezek az élelmiszerellátást közösségi kezdeményezésként

innovatív módon újraszervezve a termelők, a fogyasztók, a helyi közösségek és a természeti

környezet érdekeit, illetve értékeit egyaránt megőrzik és fejlesztik. A termelők számára az ilyen

rendszerek teljesen új bevételi forrásokat kínálnak (Renting és munkatársai, 2003): új

tevékenységekkel egészíthetik ki mezőgazdálkodásból származó jövedelmüket (például agro-

ökoturisztikai szolgáltatásokkal), a rövid szállítási útvonalak és a helyben történő feldolgozás

révén az értékesített agrártermékek árából többlet értéket tudnak elsajátítani; a gazdálkodás során

további társadalmi innovációt alkalmazhatnak. A COFAMI projekt (Megyesi és munkatársai,

2011) számos olyan újszerű/alternatív szövetkezési mintára hívta fel a figyelmet az integrátorokon,

termelési- és értékesítési szövetkezeteken túl, amelyeket a közös piaci jelenlét megszervezésére

hoztak létre alulról jövő, helyi integrációk, kezdeményezések. A FAAN projekt keretében vizsgált

alternatív élelmiszer-rendszerek változatos formákban öltenek testet: termelői-fogyasztói

együttműködések (mint például a közösség által támogatott mezőgazdálkodás), közvetlen

értékesítés (például termelői piacokon, előfizethető doboz rendszerekben), agro-ökoturizmus

(falusi vendégasztal), közösségi beszerzés (bevásárló körök, fenntartható közösségi élelmiszer

rendszerek), fogyasztók, mint termelők (közösségi kertek kezdeményezői) (Rosta 2014, Balazs és

munkatársai, 2008).

30 Szellemi forrása a japán Teikei-rendszer, amely a hetvenes évek második felétől kezdve számos hasonló szerveződést inspirált

és mutatott alternatívát az iparszerű, egyoldalúan termelés- és profitorientált élelmiszertermelés és -ellátás gyakorlatával szemben

(Holloway és munkatársai, 2007., Whatmore és munkatársai, 2003). A Teikei feltételrendszerét 1978-ban megfogalmazó Japán

Ökológiai Mezőgazdálkodás Egyesület a termelő-fogyasztó közvetlen kapcsolatát a kölcsönös segítség, a tervszerű gazdálkodás,

a termény elfogadásának elve, a kölcsönös előnyök alapján kialakított árak, a baráti kapcsolatok elmélyítése, a saját elosztási

rendszer, a demokratikus vezetés, tanulási folyamat, a megfelelő csoportnagyság és a folyamatos fejlődés elvei alapján hozta létre

(JOAA 1993).

38

A rendszerek fejlettsége, elterjedtsége között országonként, régionként jelentős különbségek

mutathatók ki (Roep és Wiskerke 2006; Karner és munkatársai, 2010), de a fejlesztés alapja

minden esetben egy komplex, integrált agrár-, vidék-, és táplálkozáspolitika megalkotása,

amelyhez a területfejlesztés modernizálása, intenzív lakossági ismeretterjesztés, fenntartható

életmódra ösztönző kommunikációs kampányok, az alulról jövő közösségi kezdeményezések és

civil szervezetek, a helyi termelők és fogyasztók összefogását előmozdító önkormányzatok érdemi

együttműködése társul (Balázs 2010).

Az alternatív élelmiszer hálózatokat a szakirodalomban leggyakrabban termelő és fogyasztó

térbeli-társadalmi közelségét megteremtő hálózatokként definiálják. A kutatások szemléletét a

vidékfejlesztés és a fenntarthatóság szempontjai dominálják. Egyrészt arra kíváncsiak, miben

állhat a hálózatok vidékfejlesztési potenciálja (Renting és munkatársai, 2003), másrészt, hogyan

tehetik fenntarthatóbbá az élelmiszerlánc különböző komponenseit (Marsden és munkatársai,

1999; Ilbery és Maye, 2005; Pretty és munkatársai, 2005; Seyfang, 2006). Általában kétféle -

egymással átfedésben lévő - formáját különböztetik meg az alternatív élelmiszer hálózatoknak: 1.

a meglevő intézményeket kritizáló, azokkal szembe helyezkedő és teljes átalakulásukat sürgető

kezdeményezések között a globalizációkritikus és WTO-ellenes, szabadkereskedelem-ellenes,

GMO-ellenes, állat-felszabadító mozgalmak, a nagyüzemi állattartás elleni kampányok,

McDonald’s elleni tiltakozások, paraszti mozgalmak, gyereknek szóló reklámok ellen fellépő

fogyasztói mozgalmak szerepelnek. Céljaik között az ökogazdálkodás megerősítse, az élelmiszer

igazságosság, demokrácia, önrendelkezés szerepelnek. 2. alternatív gyakorlatok, intézmények

kiépítését szorgalmazó mozgalmak, a fennálló gazdasági, politikai és hatalmi struktúrák mentén

kínálnak konstruktív alternatívát: organikus és fenntartható mezőgazdálkodást, szabadtartás

elterjesztését az állattartsában, méltányos kereskedelmet, termelői piacokat, dobozrendszereket,

közösségi mezőgazdaságot, civil vetőmag hálózatokat, helyi és közösségi élelmiszertermelést,

élelmiszer kiskereskedelmi szövetkezeteket, komótos étkezést és vegetarianizmus terjedését

(Fonte és Cucco 2015).

Az alternatív élelmiszer hálózatok kutatása normatív és deskriptív értelmezésekre épít. A leíró

(analitikus) szemléletű szakirodalom, például Holloway és munkatársai (2007) arra irányította a

figyelmet, hogy az alternatív élelmiszer kezdeményezések kutatásának egyebek mellett elsősorban

az élelmiszertermelés, az ellátási lánc és a részvételi motivációk elemzési területekre szükséges

kitérnie. Különböző szerzők az alternatív élelmiszer hálózatok számos karakterisztikáját írták

körül és elemezték:

• minőség: Gilg és Battershill (1998) például a francia termelők közvetlen értékesítését

vizsgálva kimutatta, hogy a fogyasztókat annyira nem érdekli a gazdálkodás valódi környezeti

teljesítménye, csak a marketingben megragadható hagyományos termelő képzete. Ez alól

kivételt képez a bioélelmiszer közvetlen értékesítése, ahol a gazdálkodási gyakorlat tanusított.

• helyi: Norberg-Hodge és munkatársai (2002) szerint a lokalizáció nem a (távolsági)

kereskedelem kikapcsolását jelenti, hanem csak a felesleges szállítást száműzi.

• társadalmi beágyazottság: Murdoch és munkatársai (2000), Sage (2003), Kirwan (2004) szerint

a hálózatok kialakulásában, akárcsak a termelő-fogyasztó közti gazdasági tranzakciók és piaci

viszonyok alakulásában, nagy szerepet játszik a reputáció, a személyes bizalom, az információ

megosztás, az együttműködés, a társadalmi tőke.

• ökológiai beágyazottság: Morris és Kirwan (2010) szerint lényeges a személyes azonosulás a

termőhellyel, szerepvállalás az ökológiai állapot alakításában, a termelők és fogyasztók

természeti és földrajzi tudásainak egyesítése.

• esztétikai, érzékszervi jellemzők: Murdoch és Miele (2004) szerint az élelmiszer minőségének

értékelésében a fogyasztók rengeteg esztétikai szempontot vesznek figyelembe. Az alternatív

élelmiszer hálózatokban különösképpen felértékelődik az ízek és az illatok élvezetének

szerepe. Számos kezdeményezés hangsúlyozza a helyi kötődését (Slow Food), az ökológiai

kapcsolatait (bioélelmiszer) vagy a társadalmi méltányossági szempontokat (Fair Trade).

39

• rövid: legfeljebb egy ellátásmenedzsmenttel foglalkozó közvetítőt – tartalmazó láncolatba

kapcsolják össze a termelőt a fogyasztóval (lásd Renting és munkatársai, 2003)

• újrakapcsolódást biztosít város és vidéke között (Renting és munkatársai, 2003; Ilbery és Maye

2005).

• a konvencionális rendszerrel többféle viszonyt kialakíthat: szemben áll és függetlenedik

(Ilbery és Maye 2005; Watts és munkatársai, 2005; Morgan és munkatársai, 2006) vagy

befolyása alá kerül és együttműködik (Tregear 2011; Carolan 2012; Morgan és munkatársai,

2006; Murdoch és Miele 2004a).

A normatív szemléletű szakirodalom jellemzője, hogy számos – explicit és implicit – irányadó elvi

feltételezés húzódik meg a kutatások mögött: demokratikusabb személyközi kapcsolatokkal,

közösségi együttműködéssel, hatalmi decentralizációval, környezeti és társadalmi igazságossággal

hozzák összefüggésbe a lokalizált élelmiszer rendszereket (Dupuis and Goodman 2005; Hinrichs

2003), szembe állítva a globálissal. Az alternatív élelmiszer hálózatokat így számos kapcsolódó

normatív fogalom mentén értelmezik:

Az élelemhez való jog (right to food) egy alapvető emberi jog, amelyet az ENSZ Az Emberi Jogok

Egyetemes Nyilatkozatának 25. cikke úgy definiál, mint minden személy joga van saját maga és

családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen

élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális

szolgáltatásokhoz (De Schutter 2009).

Az élelmiszer rendszer emberi-jogi értelmezése az élelmiszer demokrácia (food democracy)

fogalmában érhető tetten, amely szerint minden embernek joga van a minőségileg megfelelő,

megfizethető, biztonságos, emberi viszonyokat építő élelemre. Az élelmiszer demokrácia egy

kifejezetten normatív fogalmi keret, amely azt tételezi, hogy az élelmiszer rendszer széleskörű

hozzáférést és közösségi hasznokat biztosít mindenkinek, s minden ember aktívan részt vehet az

élelmiszer rendszer demokratikus alakításában (Carlson - Chappell, 2015). Az élelmiszer

demokrácia gyakorlati elterjesztésén munkálkodó La Vía Campesina álláspontja szerint minden

népnek alapvető joga, hogy saját élelmét és mezőgazdaságát meghatározza helyi, regionális,

nemzeti és globális szinten. Hassanein (2008) szerint az élelmiszer demokrácia az élelmiszer

rendszer minden szereplője számára egyenlő lehetőséget biztosít az élelmiszer rendszer

alakításában való demokratikus részvételre. E fogalmi keret analitikus használatához az élelmiszer

demokrácia öt dimenzióját azonosította, amely alapján értékelhető egy élelmiszer rendszer

demokratikus teljesítménye: együttműködés a fenntarthatóságért, tudásszerzés az élelemről,

információ-megosztás, személyes hatékonyság, közösségi boldogulás támogatása.

Az élelmiszer állampolgárság (food citizenship) kapcsolódó fogalma az élelmiszer rendszer

alakításáért történő aktív állampolgári részvételre, jogokra és kötelezettségekre utal (Wilkins

2004). Welsh és MacRae (1998) szerint a jelenlegi élelmiszer rendszerben igen korlátozottak a

lehetőségei: (1) az élelmiszer rendszer nagyvállalatok ellenőrzése alá került, és a vertikális és

horizontális integráció folyamatai irányítják; (2) korlátozott információ érhető el a termékekről;

(3) az eladások növelése érdekében alakítják a kiskereskedelmi láncok az vásárlás környezetét; (4)

a kényelmi termékek megfosztják a fogyasztót az élelmiszer feldolgozási képességektől. Gómez-

Benito és Lozano (2014) szerint az élelmiszer állampolgárság fogalma kaotikus, definíciója nem

szisztematikus, számos fogalomra (politikus és etikus fogyasztás, élelmiszer igazságosság,

élelmiszer önrendelkezés) visszavezethető elméleti konstrukció. A politikus és etikus fogyasztás

(political consumerism, ethical consumerism) valamint a fogyasztópolgárság (citizen-consumer)

vizsgálatai rámutattak, a vásárlóerő lehetőséget teremt a fogyasztók számára, hogy kifejezzék

politikai véleményüket és gyakorolják állampolgári jogaikat. (Micheletti 2003, Barnet és

munkatársai, 2005, Gulyás 2008).

40

Az élelmiszer igazságosság (food justice) fogalma szerint az élelmiszer rendszer elosztási

egyenlőtlenségeinek felszámolásához minden ember számára biztosítani kell az egészséges, friss

és hozzáférhető élelmet mindenkinek miközben a termelésben, elkészítésben, elosztásban

résztvevők élet és munkakörülményei is javulnak (Alkon - Norgaard, 2009). Whyte (2015) az

élelmiszer igazságosság három normatív dimenzióját különítette el: 1, biztonságos egészséges

kulturálisan megfelelő élelmiszer mindenkinek; 2, az élelmiszer rendszer minden dolgozója

méltányos keresetet és biztonságos munkakörülményeket; 3, az élelem értéke a közösségek

önmeghatározásában. Az EU Bizottság becslése szerint az EU-ban 43 millió személyt fenyeget az

élelmiszerszegénység (food poverty). Az Európai Parlament 2011. július 7-i állásfoglalása szerint

az Unió leginkább rászoruló személyei részére történő élelmiszerosztás programja, melyet 1987-

ben, a közös agrárpolitika (KAP) keretében hoztak létre, jelenleg 19 tagállamban 13 millió,

szegénységben élő személynek nyújt élelmiszersegélyt, és mintegy 240 élelmiszerbankot és

jótékonysági szervezetet magában foglaló elosztási lánccal rendelkezik.

A megfelelő élelmiszerhez való hozzájutás fizikai, társadalmi, és gazdasági feltételeire vonatkozik

az élelmiszer sivatag (food desert) fogalma, amelyet definíció szerint olyan alacsony jövedelmű,

kisebbségi közösségek által lakott városi terület, ahol helyben termelt (friss, szezonális táplálékot

kínáló, egészséges) élelmiszer nem hozzáférhető, megengedhető, elérhető (Cummins 2002), és

csak gyorséttermek szolgálják a helyi lakosság élelmiszer ellátását.

Fentiek alapján megállapítható, hogy az alternatív élelmiszer hálózatok szakirodalma alapján nem

alakult ki egységes kép arról, hogy mit jelent e fogalom. A termelők és a fogyasztók újfajta

szolidaritásán alapuló kapcsolat mellett fontos építőeleme a környezetkímélő (agro-ökológiai)

gazdálkodási rendszer. Mivel ez a fősodrú agrár-élelmiszeripari megoldások elvetéséből indul ki,

tulajdonképpen úgy értelmezhetjük, hogy változást kíván elérni a teljes agrár-élelmiszer fejlődési

modellben (Levidow 2012, 2014).

2.2.2. Rövid ellátási lánc

Az alternatív élelmiszer hálózatokra vonatkozó irodalom a definíció pontosítását, szűkítését

keresve jutott el a rövid élelmiszerlánc definícióhoz, míg az EU szakpolitika alakítói a

bioüzemanyagokat is beemelve a definícióba a rövid ellátási láncnál (REL) kötöttek ki. Marsden

és munkatársai (2000) szerint a rövid élelmiszer lánc az, amely képes az élelmiszer térbeli és társas

kontextusának újrateremtésére (re-socialize and re-spatialize food), s ennek alapján a fogyasztók

újraértékelhetik az élelmiszert. A marsdeni definícióban nem a közvetítők száma vagy a szállítás

hossza a döntő, hanem hogy maga az élelmiszer információba ágyazott („embedded with

information”) – ezt az információt lehet megtudni a vásárlás helyén a termelőtől, illetve ezt

hordozza a csomagolás, s teszi lehetővé, hogy a fogyasztó kapcsolatot teremtsen a termelés

helyével, valamint az előállításban résztvevőkkel. Az információtartalom termékdifferenciáló

ereje teszi lehetővé a prémium árazást, amennyiben a fogyasztónak szóló információ értékesnek

tekinthető. Minél inkább információba ágyazott a termék, annál ritkábbnak számít a piacon.

Renting és szerzőtársai (2003) szerint a rövid élelmiszerlánc olyan szereplők kölcsönös kapcsolata,

akik közvetlenül részt vesznek az élelmiszer előállításának, feldolgozásának, terjesztésének és

fogyasztásának folyamatában. A közvetlenség a közelség (proximity) fogalmának kettős (térbeli-

társadalmi) értelmén alapul. E közelséget további definíciók a közvetítők, közbeiktatott szereplők,

kereskedők száma szerint határozták meg. Ilbery és Maye (2006) szerint a közvetítők számának

minél kisebbnek, minimálisnak kell lennie. Más vizsgálatok szerint ideálisan a közvetítők száma

nulla, illetve legfeljebb egy (Maréchal, 2008; Aubry & Chiffoleau, 2009, ENRD, 2012).

A térbeli közelség alapján alkotott definíciók között említhető a hazai 4/2010. (VII. 5.) VM

rendelet, amely a megyehatáron belül, illetve 40 km-es távolságban jelöli ki a helyi termékeket

41

(Budapest esetében helyi az országon belül előállított termék). E 40 km-es körzet életképessége

persze vitatott, hiszen a megyék eltérő mérete és az országhatár menti fekvés egyes termelőknek

versenyhátrányt okoz, illetve a tájtermékek (pl. békési dinnye, szabolcsi alma) felvevőpiaca nem

elsősorban helyben (vagy Budapesten) van (Szabadkai 2011).

A kanadai Local Food Plus rendszer a tartományok határánál jelöli ki a helyi termékeket

(Campbell és MacRae, 2013). A svéd termelői piacok (Bondens egen marknad) 250 km-es körzetet

határoznak meg, míg a legnagyobb északi tartomány (Norrbotten) Svédország teljes területéről

(tehát kb. 400 km-ről) vár termelőket (Nordmark, 2015). A térbeli-társadalmi szempontok a

kisléptékű termelésre jellemző minőségbiztosítási, értékesítési, fenntarthatósági szempontokkal is

kiegészíthetők (Jarosz 2008).

Marsden és munkatársai (2000) valamint Renting és munkatársai (2003) a termelő-fogyasztó

kapcsolat különböző konfigurációira alkottak tipológiát (lásd 1. táblázat):

• Közvetlen kapcsolat esetében a személyes kapcsolatok biztosítják a hitelességet, akár

virtuálisan, egymástól térben távol lévő szereplők között is.

• Térbeli közelség esetében a kapcsolatok intézményesülnek, de az értékesítés személyes,

vagy kisszámú (tipikusan egy) közvetítőn keresztül jön létre. A térbeliség

háromféleképpen terjeszthető ki: a fogyasztó megy a termelőhöz, vagy fordítva, vagy

mindkét fél mozog (Juhász, 2012). A termelők számára a szerveződés a választék

kiszélesítését teszi lehetővé, a fogyasztók összefogása pedig kiszámíthatóságot, biztos

felvevőpiacot nyújt. Az ellátási lánc menedzsmentet vállaló közvetítő esetén is fő szempont

a kulturális közelség, a hitelesség és a bizalom.

• A kiterjesztett ellátási láncokban a fogyasztóknak nincs feltétlenül kapcsolatuk az adott

termőhellyel, a termék információtartalmát köztes szereplő igazolja (pl. EU földrajzi

árujelző, nemzeti parki termék, bio).

1. táblázat: A rövid ellátási láncok térbeli-társadalmi kiterjedése és értékesítési módja

Közvetlen kapcsolat

(Face-to-face)

Térbeli közelség

(Spatial proximity)

Kiterjesztett ellátási lánc

(Spatially extended)

termelői piac termelői szövetkezeti boltok védett eredet, különlegesség

út menti értékesítés fogyasztói szövetkezeti boltok minőségbiztosítási rendszerek

gazdaudvari értékesítés közösség által támogatott mezőgazdaság tanúsítványok, védjegyek

szedd magad értékesítés helyi vendéglátóknak

vendégasztal beszállítás helyi közétkeztetésbe

házhozszállítás értékesítés helyi termék bolton (helyi termék

polcon) keresztül

webáruház regionális termékek (nyers és feldolgozott

élelmiszerek)

dobozrendszer tematikus utak, termék utak, kamratúrák

fesztiválok, búcsúk

értékesítés kivándoroltaknak, specializált

boltokban

Forrás: Renting és munkatársai (2003), 399. o.

A védjegy rendszerek esetén kérdéses, hogy abban az esetben, ha egy terméknek védjegyre van

szüksége, akkor az (vagy a termelője) integrálódott-e egyáltalán a helyi szocioökonómiai

környezetbe (Watts és munkatársai, 2005). Ugyanakkor számos kutatás bizonyította, hogy a

fogyasztók szívesebben vásárolják a védjegyezett termékeket saját helyi identitásuk megerősítése

érdekében (Winter, 2003; Chambers és munkatársai, 2007). Kneafsey és munkatársai (2013)

42

összefoglalva a védjegyek előnyeit és hátrányait, rámutatnak arra, hogy a túl sok védjegy, ahelyett,

hogy segítené a fogyasztókat, elsősorban összezavarja őket. Másrészt a címkék és jelzések

kavalkádja miatt hamar inflálódnak.

A védjegyrendszerek a térben kiterjesztett helyi termék láncok esetében indokoltak, amelyek az

olcsó import és „álhelyi” termékek között tudják sikeresen pozícionálni a termékeket. Higgins és

szerzőtársai (2008) szerint ugyanakkor a védjegyes gazdák csak a hagyományos ellátási láncban

tudnak prémium árat elérni és a minőséggarancia-rendszer működtetésének költségei miatt

bevételeik nem növekedtek számottevően. Azok a védjegy rendszerek működnek profitábilisan,

amelyek a védjegytanúsítást önkéntes alapon és környezeti auditálási többletköltségek nélkül

végzik.

A környezeti teljesítményt hangsúlyozó védjegyrendszerek felértékelődése annak köszönhető,

hogy a konvencionális agrár- és élelmiszergazdaság minőségbiztosítási, tanúsítási és jelölési

rendszerei (ISO, HACCP) egyre kevésbé szolgáltatnak érdemi, a fogyasztót valóban érdeklő

információt arról, hogy a termelésnek, élelmiszer előállításnak milyen hatása van a környezetre,

az egészségre, a helyi közösség jól-létére. Az élelmiszer-ellátási lánc különböző szakaszaira

(elsősorban a termelés és feldolgozás folyamatára, a termék eredetére) létrehozott önkéntes

tanúsítási- és védjegyrendszerek katalizálták a közvetlen értékesítés fejlődését (COR/11/3). A

környezeti teljesítményt mérni kívánó védjegyek esetében számos tényezőt szükséges figyelembe

venni, amely befolyásolja, hogy valós környezeti előny keletkezik-e: a gazdaság mérete, a

termesztett növények, a gazdálkodás típusa és módja (technológiája), a gazdaság elhelyezkedése.

A környezeti előnyök egy részét kívánta megjeleníteni az élelmiszer mérföld (food miles) fogalma,

amelyet elsőként 1992-ben Tim Lang vezetett be a köztudatba (Pretty és munkatársai 2005). A

szállítás során keletkező széndioxid kibocsátás mellett ugyanakkor számos a termeléshez,

feldolgozáshoz, raktározáshoz kötődő ÜHG kibocsátás is történik. Például a biotermékek

szezonon kívüli tárolása, értékesítése úgyszintén jelentősebb széndioxid kibocsátással jár

(Kneafsey 2013).

A környezettudatos élelmiszerfogyasztás és a zöld termékek életciklus vizsgálatai alapján

állítható, hogy az élelmiszerfogyasztásból adódó környezeti hatás az összfogyasztás nagyjából

30%-át teszi ki. Az élelmiszerfogyasztás környezeti hatásainak társas percepciójára jellemző, hogy

a fogyasztók tipikusan túlbecsülik a szállítási távolságból adódó környezeti hatást a szállítás

módjához képest, továbbá túlbecsülik a biogazdálkodás előnyeit és a csomagolásból eredő

környezeti kárt. A kutatások alapján tehát valójában megnyugtató módon korántsem alkalmasak a

jelenleg használatos ökocímkék az élelmiszer termékek természetbarátságának jelölésére (Tobler

et al, 2011).

Renting (2003) szerint a rövid élelmiszerlánc meghatározó vonását végül az adja meg, hogy

honnan nyeri a minőség garanciáját (lásd 2. táblázat). A minőségbiztosítás módja (quality

conventions) szerint is kétféle szélső típus jön létre, átmenetekkel. Az egyik típus, amikor a

termelő nyújt garanciát, és a termelés helye, módja, folyamata (pl. talaj, mikroklíma, kulturális és

gasztronómiai hagyományok, tradíciók) képezi a hozzáadott értéket; a másik típus a

környezetkímélő gazdálkodásból származó termék.

43

2. táblázat: Rövid ellátási láncok és a minőségbiztosítás

termelő személye, a termelés módja környezetkímélő jelleg

földrajzi árujelzős, eredetvédett bio vagy integrált termelés

vendégasztalról természetes összetevőket tartalmaz

helyi különlegesség ↔ egészséges, biztonságos

hagyományos, házi „hibridek” GMO-mentes

méltányos kereskedelem szabadtartású

Forrás: Renting és munkatársai (2003), 401.o.

A szektor helyzetéről készült legutóbbi EU szintű áttekintés szerint rövid ellátási láncról akkor

beszélhetünk, ha a termelők és fogyasztók közötti a közvetítők száma minimális, vagy nulla;

illetve az élelmiszer termelés, feldolgozás és kereskedelem egy földrajzilag körülhatárolt területen

történik (Kneafsey és munkatársai, 2013). A közvetítők leggyakrabban kiskereskedők, lehetnek

boltok, éttermek, iskolai menzák, vagy akár vállalkozások, akik piacra segítik a termelőket. A

feldolgozás során igénybe vett szolgáltatások, mint például vágóhíd, malom, e meghatározás

szerint nem számítanak közvetítőnek (lásd 1. ábra).

1. ábra: A rövid ellátási láncok és a közvetítők szerepe. Saját szerkesztés.

Az EU-s szakpolitikában (az élelmiszer mellett a bioüzemanyagokat is tartalmazó) rövid ellátási

lánc fogalom használata vált dominánssá és a tagállamok helyi igényeihez rugalmasan

alkalmazkodó alprogramok kidolgozását segítve a Vidékfejlesztési Program már ezt a kifejezést

vette át. Az Európai Parlament és a Tanács 1305/2013/EU rendeletének 2 cikke) szerint a rövid

ellátási lánc az együttműködés, a helyi gazdasági fejlesztés, valamint a termelők, feldolgozók és a

fogyasztók közötti szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatok iránt elkötelezett, korlátozott számú

gazdasági szereplő által alkotott ellátási lánc (EU 2013).

Összefoglalva, a REL-fogalom nem tartalmaz explicit módon földrajzi lehatárolást. Aubry és

Chiffoleau (2009) szerint ugyanakkor csak azok a REL-ek tekinthetők helyinek, amelyek explicit

módon is tartalmazzák a földrajzi lehatárolást is (például Franciaországban ez jogszabály szerint

80 km). A REL fogalom használatának előnye, hogy a termelő-fogyasztó kapcsolatának

minőségére utal ahelyett, hogy megpróbálná térben pontosan meghatározni a helyi definícióját.

44

2.2.3. Helyi élelmiszer rendszer

A helyi élelmiszer rendszerek (local food system – LFS, olykor localised food system, vagy az

amerikai szakirodalomban community food systems) fogalmán a szakirodalomban egy

földrajzilag körülhatárolható, sajátos környezeti, szocioökonómiai adottságokkal, kulturális

hagyományokkal rendelkező térségi kezdeményezést értünk, amely a helyi élelmiszertermelők és

-fogyasztók közvetlen kapcsolatán keresztül valósítja meg az élelmiszer önellátást (Karner és

munkatársai 2010).

Marsden és munkatársai (2000) fenti REL definíciója voltaképpen magában foglalja a helyi

élelmiszer rendszereket is: a szemtől szembe és a közelben értékesítés kategóriájában. Feenstra

(1997) definíciója szerint a helyi élelmiszer rendszer egy adott helyhez köthető (rooted in

particular places), a gazdálkodók és a fogyasztó szempontjából gazdaságilag életképes,

környezetkímélő gazdálkodást és terjesztést folytató, társadalmi szolidaritáson alapuló, a közösség

minden tagjának hozzáférést biztosító ellátási rendszer.

Az ilyen rendszerek lényege egy együttműködő hálózat megteremtése, amely a termelés,

feldolgozás, disztribúció, hulladékgazdálkodás szereplőinek megszervezésével, a helyi,

környezeti, szocioökonómiai, egészségügyi állapotokban tud javulást elérni. Tansey és Worsley

(1995) szerint a helyi élelmiszer rendszer három bázison alapszik:

• Biológiai alapja a környezetkímélő gazdálkodási rendszerekben rejlik.

• Szocioökonómiai alapja az intézményesített képességben, hogy különböző társadalmi

csoportok részvételét és érdekeit biztosítsa.

• Kulturális alapja személyes és közösségi kapcsolatokban, amelyek az élelmiszerhez való

viszonyunkat létrehozzák.

A helyi élelmiszer fogalma gyakran az iparszerű, termőhelyhez nem köthető, szezonalitást

nélkülöző, globális élelmiszer hálózatokból származó élelmiszerrel szembe állítva nyert értelmet.

Ilyen beállításban a helyi élelmiszer iránti megnyilvánuló nagyfokú fogyasztói preferencia a

globális élelmiszerellátással szembeni állampolgári ellenállásként is értelmezhető. Az ellenállás

segít megvédeni a helyi gazdaságot, a helyi közösséget, a helyi tudást, a helyi tradíciókat, és helyi

természeti erőforrásokat (Kloppenburg 1991, Hines 2000; Pretty 2001; Hendrickson és Heffernan

2002, Sevilla-Guzmán és Martinez-Allier 2006).

Ugyanakkor O’Neill (2014) szerint a szembeállítás korántsem indokolt. Például a jellemzően

iparszerű mezőgazdaságáról ismert East Yorkshire-ben kifejezetten élénk helyi élelmiszer

rendszer jött létre, miközben a ritkán lakott, városi fogyasztói kereslettől messze eső Abruzzo

vidéke, bár magas helyi élelmiszer potenciállal rendelkezik, csak igen jelentős támogatással tudja

betölteni e hivatását. A szakpolitika és az állami beavatkozás tehát döntő szerepbe kerül a helyi

élelmiszer rendszerek fejlesztésekor.

A helyi élelmiszer rendszerek szakirodalma alapján nehéz definiálni, hogy mi a helyi és ki adja a

jelentését. Pontosabban (a rövid élelmiszer láncok „rövid” fogalmához hasonlóan) mindig is

kontextusfüggő, s a helyit sosem lehet univerzális értelemben használni.

Brunori (2007) öt jelentésréteget/értelmezési tartományt különített el:

1. funkcionális (egészség, íz);

2. ökológiai: élelmiszer kilométer, biodiverzitás és táj);

3. esztétikai (diverzitás vs standardizáció; distinkció;

4. etikai: autencitiás, identitás és szolidaritás);

5. politikai: hatalmi egyensúly megváltoztatása az élelmiszer láncban, termelési és fogyasztási

mintázatok befolyásolása.

Eriksen (2013) szerint nincs pontos meghatározása a helyi élelmiszer fogalomnak: a 2000 és 2012

között megjelent angol nyelvű publikációkban használt meghatározások metaelemzése alapján

három jelentéstartományt különített el.

45

1. Földrajzi ételemben vett közelség: földrajzi terület, régió, helyi közösség, távolság vagy

élelmiszer-kilométer, amelyen belül az élelmiszert megtermelik, és fogyasztják.

2. Társadalmi értelemben vett közelség – a szereplők közötti közvetlen kapcsolat, akiket

alternatív termelési elosztási gyakorlatok kötnek össze termelői piacok, gazdaboltok,

szövetkeztek, dobozrendszerek, élelmiszer hálózatok.

3. Értékbeli közelség: a különböző szereplők által tulajdonított értékek (élelem eredete, nyomon

követhetősége, autenticitása, frissessége, minősége).

A helyi élelmiszer rendszerek kutatása a termelési vagy fogyasztói fókuszú REL-vizsgálatokon

továbbá az alternatív és a konvencionális rendszereket egymástól elkülönítve vizsgáló

megközelítéseken túllépve az agrár-élelmiszer rendszer keresleti-kínálati oldalát integráltan

közelítette meg. Elsőként Goodman és DePuis érveltek e szempontok együttes vizsgálata mellett

és ennek nyomán számos empirikus kutatás jött létre az élelmiszer rendszer szereplők közötti

kapcsolódások vizsgálatára (Jarosz, 2000; Ilbery és Maye 2006).

Sok kutatásban a helyi élelmiszer rendszer olyan normatív fogalom, amelyben a helyi eleve értéket

képvisel, de ez valójában kritikai megközelítést takar: az endogén vidékfejlesztés elveit, az etikus

kereskedelem elveit, a társadalmi befogadást, a környezeti fenntarthatóságot kéri számon.

A fogyasztó szemszögéből vizsgálva Coley és munkatársai (2009) elemzésükben rámutattak, a

fogyasztó nem a jó (=helyi) vs rossz (=globális) között választ. Ráadásul Born és Purcell (2006)

szerint a helyi választása olykor csapda (local trap): azaz nem feltétlenül jó választás (pl.

üvegházhatást okozó gázok kibocsátása szempontjából). Helyi kistermelők gyakran

konvencionális gazdálkodási rendszerekben termelnek és nem éppen környezetkímélő

módszerekkel dolgozzák fel, tartósítják, tárolják és szállítják a terméküket. A helyi élelmiszer

rendszerekben nem megoldott a helyi fajták vetőmag-ellátása, sokszor több ezer kilométerről kell

új vetőmagot hozni a helyi termék előállításhoz. Gyakran nem megoldott a helyi takarmány ellátás

sem az állattartáshoz. A feldogozott termékek esetében a csomagolás okozza a fő gondot, míg a

sok összetevős termékeknél tovább bonyolódik a helyzet, még ha helyben is, de gyakran olyan sok

szállítást igényel, hogy környezeti előnye eltűnik. Hinrichs (2000) szerint a helyi élelmiszer

olyannyira szűk réspiacot képvisel, hogy csak az egyenlőtlenségeket termeli újra: többnyire

prémium termékeket juttat el exkluzív (gazdag, iskolázott, jó környéken élő) fogyasztói kör

számára.

Kneafsey és munkatársai (2013) 84 európai esettanulmány áttekintése alapján a fő karakterisztikák

a következők:

• a fő termékkör a zöldség-gyümölcs, illetve a tej és hús szektor.

• kisléptékű, kevesebb, mint tíz foglalkoztatottal működő kezdeményezésekről van szó,

amelyekben termelési és értékelési adatok nem állnak a kutatók rendelkezésére,

• döntően helyi értékesítésről van szó, a termés kis arányban megy exportra

• fejlődés és diverzifikáció jellemzi a szektort

• A hagyományos formák mellett elterjedtek a neotradícionális formák

• A termelői együttműködések képessé váltak kiskereskedelmi egységek és közétkeztetés

kiszolgálására.

• A civil-fogyasztói összefogás szociálisan érzékeny, környezeti orientációjú

kezdeményezéseket alakított ki.

• Innovatív vállalkozások, elsősorban városokban és városkörnyéken jöttek létre.

A helyi élelmiszer rendszerek és rövid ellátási láncok típusairól Kneafsey és munkatársai (2013)

a következő rendszerezést közlik, megjegyezve, hogy ezek gazdák egyéni és együttes

kezdeményezései is lehetnek, de a termék mindig egy gazdálkodóhoz köthető (3. táblázat).

46

3. táblázat: Helyi élelmiszer rendszerek és rövid ellátási láncok típusai az EU területén

rövid ellátási láncok altípusok

Eladás a közelben

(Sales in proximity)

Közösségi mezőgazdaság (CSA, AMAP, GAS)

Gazdaudvari értékesítés (On Farm Sales):

Gazdaudvari bolt

Vendégasztal, szállás

Útmenti árusítás

Szedd magad

Kereskedelmi szektor (Off Farm Sales):

Termelői piacok és vásárok

Gazda által fenntartott kiskereskedelmi egység

Fesztivál, turizmus

Közvetlen értékesítés fogyasztói szövetkezet vagy bevásárló közösség számára

Helyi termék bolt – kiskereskedő

Értékesítés a HoReCa szektorba

Közszféra (Off Farm Sales):

Kórházak, börtönök, iskolák

Közintézmények

Közvetlen kiszállítás:

Házhozszállítás, zöldségdoboz

Eladás távolra

(Sales in a distance)

Közvetlen kiszállítás:

Házhozszállítás

Internetes vásárlás

Specialitás kiskereskedelem

Forrás: Kneafsey és munkatársai (2013) alapján saját szerkesztés

Kneafsey és szerzőtársai (2013) tradicionális és neo-tradicionális REL-típusokat különítenek el

(megengedve hibrid formákat is). Az előbbiek (gazdaudvari értékesítés, szedd magad, termelői

piac) esetében a résztvevők tevékenysége hagyományos, az adott kultúrába mélyen beágyazott

tudáson és készségeken alapul (bár innováció itt is jelentkezhet, pl. a termékfejlesztés vagy a

marketing során). A neo-tradicionális formák (bevásárló közösségek, CSA-k) ehhez képest (bár

céljuk ugyanúgy a hagyományos tudás megőrzése) sokkal inkább társadalmi innovációk a

termelők, fogyasztók, civil szerveztek hálózatosodása révén. A fő cél nem a verseny,

profitmaximalizálás, hanem a gazdák méltányos bevételhez juttatása (Ilbery és Kneafsey, 1998).

A Vidékfejlesztési program ezt vette alapul a 66 millió euro kifizetést előirányzó REL Alprogram

kialakításkor, megjegyezve, hogy Magyarországon a hagyományos és inkább alkalmi REL formák

terjedtek el, míg a tervezett és állandó, üzleti modellként működő, illetve a modern formák

elterjedtsége és stabilitása még jelentősen elmarad a lehetőségektől (lásd 2. ábra).

47

2. ábra: A rövid ellátási lánc működésének leginkább közismert formái. Forrás: Vidékfejlesztési

program kézikönyv 2015. 81.o.

A REL alprogram tehát olyan termelői együttműködést feltételez, amely új, vagy továbbfejlesztett,

maximum 1 közvetítőt beiktató értékesítési formát dolgoz ki és működtet, és a tagok rendszeres

értékesítési formájává válik.

2.2.4. Közösségi mezőgazdaság

Az alternatív élelmiszer hálózatokra vonatkozó irodalom szerint jellegzetesen az elmúlt évtizedben

számos fogyasztók és termelők együttműködésén alapuló élelmiszerhálózat jött létre, amelyek

közös vonása, hogy elkötelezettek a helyi gazdaságfejlesztés, valamint a termelők, feldolgozók és

fogyasztók közötti szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatok iránt. Nem az élelmiszer minősége

(helyi, kézműves, különleges) mint inkább a termékben jelenlevő társas viszonyok kerülnek

előtérbe, amelyek az élelmiszer állampolgárság, az élelmiszer demokrácia és az élelmiszer

önrendelkezés elveit tükrözik. Legismertebb példái az új típusú termelői piacok, a városi

kertészetek, a szociális mezőgazdaság, a közösség által támogatott mezőgazdaság, az erkölcsi

értékek mentén létrejövő (szolidáris) bevásárló közösségek (Balázs 2011a, 2011b).

A közösségi mezőgazdaság legelterjedtebb módja a „közösség által támogatott mezőgazdaság”

(angolul CSA, community supported agriculture). A fogyasztók egy adott gazdálkodási idényre

előre fizetnek egy előre meghatározott értékű, szezonálisan változó tartalmú dobozért. A termelők

így kevésbé kiszolgáltatottak a termelés bizonytalanságainak, a fogyasztók pedig mindig a

szezonálisan elérhető, emiatt legolcsóbb, legjobb beltartalmi értékű, friss kínálatból főzhetnek. A

közösség által támogatott mezőgazdaság francia megvalósulása az AMAP (Associations pour le

Maintien d’une Agriculture Paysanne) egy termelő és egy vásárlói csoport közvetlen és állandó

jellegű kapcsolatán alapuló formális közösség, amelyben a fogyasztók szerződésben is kötelezik

magukat a gazdaság termékeinek megvásárlására, a közös kockázatvállalásra és bizonyos

esetekben az aktív részvételre. A bevásárló körök, bevásárló közösségek esetében a baráti-

munkatársi kapcsolatban álló vásárlók jogi személyiség nélkül nagyobb mennyiségekben

közvetlenül a termelőtől kedvezményes áron vásárolnak a szervezési feladatok megosztásával. A

formális fogyasztási/fogyasztói szövetkezetek pedig ezen túl még jogi személyiséggel is

rendelkeznek.

A közösségi mezőgazdálkodás eredeti formája, a kisléptékű, kézimunka-intenzív, családi

gazdaságok által létrehozott „előfizetéses” dobozrendszerek, amelyek esetében a gazdálkodó maga

toborozza gazdasága köré a tagokat31. Ezekben jön létre ugyanis a legtisztább formában a 31 A gazdálkodók által létrehozott dobozrendszerek variánsa, amikor több gazdálkodó és gazdaság működik együtt, hogy az

előfizetőket különböző termékekkel ellássa. A fogyasztók által létrehozott „részes” CSA-k esetében a fogyasztók bérelnek földet,

48

gazdálkodó irányításával „a fogyasztók-termelők együttműködését, valamint az élelemtermelés

feletti ellenőrzés visszaszerzését segítő, társadalmi változást katalizáló laboratórium” (Henderson

2003). Tevékenységük lényege, hogy “közösséget és kapcsolatokat építenek az élelemtermelés és

az élelem elfogyasztása körül” (Renting és munkatársai, 2012). Henderson (2003) szerint nincs

két egyforma CSA, ugyanakkor DeLind (1999) szerint abban minden CSA egyezik, hogy a

termelő és a fogyasztó közötti fizikai és szociális-mentális távolságot lerövidítik, megosztják a

termelési kockázatokat, és együttműködve egy lokalizált, társadalmilag igazságosabb élelmiszer

rendszert hoznak létre. Henderson (2003) termelői-fogyasztói ellenőrzés alatt álló kísérleti térként

ábrázolta a CSA-t, amely egy igazságosabb és egyenlőbb társadalom szocioökonómiai feltételeit

keresi. Hasonlóan Hayden és Buck (2012) szerint a CSA-k lényege, hogy számos tevékenység (az

elosztás megszervezése, az önkéntesség, az új élelmiszerek kipróbálása, korábban ismeretlen

zöldségekből történő főzés) során a korábban egymásnak ismeretlen résztvevők számára közösen

érzékelhető (ún. taktilis) cselekvési tér jön létre. Mindez ugyanakkor térben és társadalmi

tekintetben erősen behatárolt, és a tapasztalatok szerint olyanok számára elérhető, akiknek

(csakúgy, mint a helyi élelmiszer rendszerekben) egyébként is számos lehetőségük van helyi

élelmiszerek beszerzésére (Balázs 2012). Vagyis a tagok a számukra legkényelmesebb

élelmiszerellátási csatornaként választják a közösség által támogatott mezőgazdaságot. A termelők

szemszögéből vizsgálva pedig egy sikeres CSA produktív és profitábilis vállalkozás, amely „képes

kihasítani egy piaci szegmenset a friss, helyben termelt zöldségek fogyasztóinak körében” (Lyson

2004: 88).

2.2.5. Civil élelmiszer hálózat

Lyson (2000, 2004, 2005) nyomán a vidékszociológiában és az amerikai szakirodalomban

(DeLind 2002; Lyson-Guptill 2004, Wright 2006) a civil mezőgazdálkodás (civic agriculture)

kifejezés terjedt el, jelezve, hogy a piaci és állami szereplők mellett egyre nagyobb és aktívabb

szerepet hasít ki az élelmiszer-hálózatok kormányzási mechanizmusainak alakításában a civil

termelői-fogyasztói-élelmiszervállalkozói együttműködések. Hendrickson és Heffernan (2002)

szerint a transzformatív változás érdekében az alternatív élelmiszer rendszereknek ott kell erőt

mutatniuk, ahol a domináns élelmiszer rendszer a legsérülékenyebb: civil társadalmi szerveződés,

közösségi szintű együttműködések. E fogalom tehát egyesíti a relokalizáció és az állampolgárság

lencséjét, de azt is fontosnak tartja, hogy csak a gazdaságilag is életképes élelmiszerhálózatok

alkalmasak az ember és természet harmonikus újraegyesítésére.

A civil élelmiszer hálózat (Renting és munkatársai, 2012) egy új elnevezés és eleve arra utal, hogy

a korábbi fogalmi-elemzési keretek (alternatív élelmiszer hálózatok, rövid élelmiszer láncok, helyi

élelmiszer rendszerek) nem adtak kielégítő választ az élelmiszer hálózatok működésére. A

megkülönböztetett tudományos érdeklődés annak is szól, hogy a civil társadalom, a piaci és állami

szereplők mellett egyre nagyobb és cselekvőbb szerepet hasít ki az élelmiszer hálózatok

kormányzási mechanizmusainak alakításában (így például a Vidékfejlesztési Program támogatásai

között). Működtetésük többféle módon is megvalósulhat: innovatív termelői összefogással,

közvetlen értékesítés és/vagy közösségi marketing megszervezésével, fogyasztói

önszerveződéssel. Formájuk lehet bevásárló kör, közösség által támogatott mezőgazdaság, városi

kertészet, közösségi kert.

A civil élelmiszer hálózatok olyan termelői-fogyasztói együttműködések, amelyekben az élelem

szociokulturális és környezeti többletjelentést is hordoz, nem áru-jellegű, mint egy gazdasági

tranzakció tárgya. Az élelmiszerláncra, -gazdaságra vonatkozó szakirodalom korábban szinte

kizárólag a piaci erők és az állami szabályozók szerepét vizsgálta (Renting és munkatársai, 2012).

A piac szerepére összpontosítva az élelmiszer-előállítást, -feldolgozást, -értékesítést a pusztán

és hozzá gazdálkodót, vagy vesznek tulajdonrészt egy gazdaságból vagy csak a terményéből; olykor saját munkájukat is

kölcsönözve, kedvezményes árú terményhez juthatnak, ha munkát is vállalnak a gazdaságban.

49

gazdasági teljesítményükre rákérdezve a termelékenységgel, az ártranszmissziós

mechanizmusokkal, kínálati lánc hatékonyságával, versenyképességével jellemezték. Az agrár-,

vidék- és élelmiszerpolitika és a kapcsolódó intézményrendszer szerepét vizsgálva jobbára az

állami intervencióban találták meg az agrár-élelmiszer szektor szabályozásának kizárólagos

módját, amellyel a gazdaságszerkezeti, a termelés hatékonysági, az élelmiszerbiztonsági és az

élelmiszergazdaság környezeti problémái hatékonyan kezelhetők. Az állampolgári szerepvállalást,

az önkéntességet, az egyesületi elveket, a részvételi formákat, az önszerveződés és a

közösségfejlesztés változatos formáit csak az utóbbi években azonosították a társadalmi innováció

és az élelmiszerrendszer átalakulásának mozgatórugóiként (Bock 2012; Wiskerke 2010). Bár a

helyi civil élelmiszer hálózatok gazdasági jelentősége még csekély, az elmúlt években már

méltányos érdeklődést váltott ki e téma (Balázs 2012).

A közösségi mezőgazdaság és a civil élelmiszer hálózatok számos karakterisztikáját elemezve a

kutatók az alábbiakat fogalmazták meg:

• A hosszabb távú együttműködés érdekében e hálózatokban való részvétel nagyobb fokú

elköteleződést vár el a termelőtől és a fogyasztótól egyaránt.

• A vásárló (mint passzív végfelhasználó) helyett egy, a döntéseit etikai, szociális, gazdasági

és ökológiai szempontok szerint mérlegelni képes proaktív állampolgár-fogyasztó, az

alternatív hedonista (Soper 2007) kerül középpontba, aki szeretné visszaszerezni az

élelemtermelés és -ellátás feletti irányítást. Szemlélet és életmódváltást feltételez, amely

lemond a helyben nem termő termények fogyasztásáról, a szupermarketek jelentette

kényelemről.

• A csatlakozási döntésben amerikai kutatók a magas minőséget, a környezeti és

egészségügyi tudatosságot és a helyi gazdaság támogatásának szándékát azonosították

(Cooley és Lass, 1998). O’Hara és Stagl (2001, USA) szerint jelentős szempont még a

kevesebb csomagolóanyag és az ismert eredet is. A kockázatmegosztás és közösséghez

tartozás érzése kevésbé tűnik fontos tényezőnek.

• Francia vizsgálatok (Bougherara és munkatársai, 2009) szerint a fogyasztók jellemzően 35

év alattiak, eleve közösségi aktivitás, környezettudatosság jellemző rájuk. Kevésbé érdekli

őket a termékek tökéletes külseje vagy a széles termékválaszték. A földrajzi távolság

kevésbé fontos (amennyiben a házhozszállítás vagy az átvétel egy közeli ponton

biztosított). A csatlakozást elsősorban környezeti szempontok és a közösség iránti szociális

érzék motiválja. Érdekes módon a termék frissessége nem bizonyult meghatározó

tényezőnek, ami ellentmond más országokból származó tapasztalatoknak (Cooley és Lass,

1998, O'Hara és Stagl, 2001).

• Mindez a termelési oldalon olyan gazdálkodókat feltételez, akik nem pusztán az

élelmiszeripari igények alapanyag-beszállítói, hanem maguk is az élelmiszer-ellátást annak

tágabb szociális-politikai-környezeti kontextusában értelmező aktív állampolgárok

(Renting és munkatársai, 2012).

• A közösségi mezőgazdaság fő ígérete, hogy fenntarthatóbb és igazságosabb

élelmiszerrendszert képes létrehozni, mint a jelenleg intézményesült globalizált agrár-

élelmiszer rendszer (Balázs 2010).

2.2.6. Élelmiszer önellátás

Az élelmiszer önellátást, a saját célra történő élelmiszertermelést a szakirodalom szintén a helyi

élelmiszerrendszerek lehetséges komponensének tartja (Allen, 1999; Allen és munkatársai, 2003;

Blue, 2009; Guthman, 2008; Lavin, 2009; Martinez és munkatársai, 2010). Az amerikai

mezőgazdasági minisztérium álláspontja szerint (Martinez és munkatársai, 2010) a közösségi

keretek, az élelmiszer önellátás technikai értelemben nem tekinthetők helyi élelmiszer piacnak,

ennek ellenére fontos szerepet töltenek be a háztartások helyi élelmiszerrel való ellátásában.

50

Az európai vizsgálatok szerint az élelmiszer önellátást „csendes fenntarthatóság” (quiet

sustainability) jellemzi, mert bár elkerüli a fenntarthatósági szakpolitikák figyelmét, továbbra is

magas arányban jellemző Közép-Európa társadalmaira, jóformán minden társadalmi rétegben

megtalálható (Smith és munkatársai, 2015, Jehlička és Smith, 2011, Smith és Jehlička, 2013).

Kelet- és Közép-Európában ugyanis nagyarányú a nem-piacos élelmiszertermelés, a népesség egy-

két harmada megtermeli magának a háztartásában elfogyasztott élelmiszer egy jelentékeny részét.

Mindez nem csak élelmezésbiztonsági szempontból érdekes, hanem egészséges étkezés,

környezeti fenntarthatóság miatt is, hiszen jelentős részben hozzájárul a háztartások

fogyasztásához. Ezen kívül társadalmi összetartást, város és vidéke kapcsolatát is erősíti és minden

jövedelmi és korcsoportot megmozgat. Jehlička és Smith (2011) szerint az egyenlőtlen

tudástermelést példázza, hogy az angolszász irodalomban e kertészkedés (home gardening)

előremutató, innovatív gyakorlat, amit még az amerikai elnök felesége is gyakran címlapon

népszerűsíthet, míg posztszocialista megvalósulásáról szóló beszámolók kizárólag az

elmaradottság, a vidékiesség, a kedvezőtlen társadalmi helyzetű népesség útfüggő túlélési

gazdasági tevékenységének tartja, amely a piacgazdaság keretei között megértett felszámolásra.

Összefoglaló megállapítások

1. A szakirodalomban jellemző megközelítések áttekintése számos elméleti tanulsággal szolgált.

• Az alternatív élelmiszer hálózat fogalom meghatározása nem problémamentes, de a

gyakorlati kutatásra teljesen alkalmas racionális absztrakció.32 Lehetővé tette a különböző

elméleti irányokból történő és egymást kiegészítő elemzési módszerek találkozását (lásd a

különböző megközelítések kapcsolódását, egymáshoz való viszonyát áttekintő 4.

táblázatot).

• Az értéklánc megközelítés fontos előrelépést jelent, amennyiben az érték-képződés

folyamatát a termelési és fogyasztási oldalon egyaránt vizsgálja. Ugyanakkor nem célja a

szocioökonómiai alapok vagy a fenntarthatósági kérdések tisztázása.

• A rezsim elmélet a szabályalkotó cselekvők és intézmények mentén vizsgálja termelés és

fogyasztás folyamatait, de a társadalmi cselekvés, a szubjektivitás társadalomformáló

erejét nem különösebben mutatja meg.

• A posztstrukturalista megközelítések a kontextusfüggőségre és a szereplők összejátékára

irányították a figyelmet a szakpolitika alakításának igénye nélkül.

• A cselekvő-hálózat megközelítés legfőbb érdeme, hogy felhívta a figyelmet: a társadalmi

rendszer (a játékszabályok) kialakításában kiszámíthatatlan, nem-emberi tényezők is aktív

szerepet játszanak.

• A szakpolitikai-irányítási célú átmenet-menedzsment megközelítés elsősorban a helyi

erőforrásmozgósításra és a tanulási dinamika szerepére hívta fel a figyelmet.

32 A fogalmi keret „használhatóságának” értékelésekor Andrew Sayer lancasteri szociológust követve megkülönböztethetünk

racionális absztrakciókat és kaotikus fogalmakat. Racionális absztrakcióink a vizsgált jelenségből egy jellegadó vonást

választanak ki, míg a rossz absztrakció kaotikus fogalomra épül; véletlenszerűen választ szét korábban szétválaszthatatlan vagy

egyben kezel egyébként egymástól független, lényegtelen elemeket. A hétköznapi és szakpolitikai nyelvhasználatban, valamint a

leíró társadalomtudományi kutatások többsége esetében a kaotikus fogalmak egyébként tökéletesen megfelelnek (lásd például az

értéklánc elemzés számos típusát), ugyanakkor módszertanilag interpretációs csapdát rejtenek. Amint ugyanis

társadalomtudományi magyarázó erővel ruházzuk fel őket, például térbeli-területi szinten megállapított összefüggések (területi

aggregált adatok) alapján próbálunk egyéni cselekvők szintjén érvényes magyarázatot adni, ökológiai tévkövetkeztetéshez

jutunk. Így például attól, hogy egy versenyképesség szempontjából gyengébb helyzetű megyében az átlagosnál magasabb a

kistermelők száma, nem következik, hogy maguk a kistermelők ne tudnának hozzájárulni a versenyképességhez (Sayer, 1992).

51

4. táblázat: A megközelítések elméleti horizontja és módszertani törekvései

Elméleti

kiindulópontok

(részletesen lásd

2.1.1-2.1.5)

Ontológiai szint

Milyen jelenséget figyeltek

meg? Mi az, ami

magyarázatra szorult?

Milyen magyarázatot

javasoltak?

Episztemológiai szint

Melyek a konceptuális keretek

komponensei, elvei? Milyen

tapasztalati következményei

vannak a magyarázatnak? Mit

kell megfigyelni, ha a

magyarázat érvényes?

Metodológiai szint

Melyek a változó valóság

jelenségei, összefüggései,

folyamatai, vagyis a változók?

Mit keresünk a valóságban?

Milyen tapasztalati

következményeket találunk?

Értéklánc Hol keletkezik az érték, mi

jellemzi a jövedelem-

hatalom-tőke disztribúciót,

hol alakul ki erőfölény

Mely szereplőnél van a hatalom,

a profit, az ellenőrzés; ki viseli a

kockázatokat, milyen előnyök

jelentkeznek?

értéklánc - ellátási lánc -

termékpálya - terméklánc -

termékhálózat - élelmiszer

rendszer - élelmiszer hálózat

Kiskereskedelmi-koncentráció,

tölcsér, illetve homokóra

modell

koordinációs és menedzsment

folyamatok

Cselekvő-hálózat Emberi és nem-emberi

cselekvők bonyolult

interakciói, komplex

folyamatok

újratervezhetősége a

fenntarthatóság elvei mentén

Nem emberi cselekvők:

berendezések, módszerek,

eljárások és elméletek ko-

produkciós szerepe

Természeti és társadalmi

folyamatok koevolúciója, az

élelem fenntarthatósága

Élelmiszerlánc-biztonsági,

közegészségügyi és

állategészségügyi kockázatok

termelése

Élelmezési rezsim Cselekvők közti tranzakciók,

írott vagy íratlan

megállapodások,

szerződések, standardok,

rutinok, normák,

játékszabályok, kényszerek

és esélyek

Rendszerszemlélet - Hogyan

biztosítja a kapitalizmus

újratermelését a rezsim: milyen

struktúrák, intézmények,

szükségszerűségek teszik

lehetővé a tőkefelhalmozást

Szocioökonómiai állapotok és

szabályalkotó folyamatok

- cselekvők, intézmények,

szabályok

Posztstrukturalizmus Mitől életképes a kisléptékű

gazdálkodási rendszer?

Élelmiszer önrendelkezés

Állam intervenciós stratégiák,

konvencionalizáció,

relokalizáció

Kontextusfüggőség

A helyi közösségek élelmiszer-

ellátást végző társadalmi és

kereskedelmi hálózatokhoz

való viszonya

Átmenetmenedzsment Rendszerszintű innováció

lehetőségei,

okos kísérletezés,

átmenetek irányítása

Rendszerinnováció - Kilépés a

réspiaci pozícióból

fenntarthatóbb rendszerek felé

való átmenet elősegítése

Közösségi kapacitások

Erőforrásokhoz való

hozzáférés képességének

növelése

Forrás: saját szerkesztés

2. A szakirodalom elemzés alapján számos fogalmi kérdést és megkülönböztetést sikerült

tisztázni:

• A szakirodalom jelentős figyelmet szentel az alternatív élelmiszer hálózatok formáinak, a

tipológiáknak és a definícióknak.

• Az alternatív élelmiszer hálózatok fogalom legfontosabb eleme a fősodrú agrár-

élelmiszeripari megoldások elvetése. Ennek pozitív konnotációja van a szakirodalom egy

részében, de negatív konnotációja van a közbeszédben.

• Minden alternatív élelmiszer hálózat változásra irányul: átalakítást kíván elérni a teljes

agrár-élelmiszeripari ágazat fejlesztésében. Az alternatívát a környezetkímélő

gazdálkodási rendszer (agroökológia), a termék különleges (tájjellegű, ritka, helyi, bio)

52

minősége, az élelem kulturális értéktartalmai és a társadalmi kapcsolatok jelentik,

amelyeket az élelmiszerellátás létrehoz.

• A helyi élelmiszer rendszerek kutatása a termelési vagy fogyasztói fókuszú ellátási lánc

vizsgálatokon, illetve az alternatív és konvencionális rendszereket egymástól elkülönítve

vizsgáló megközelítéseken túllépve az agrár-élelmiszer rendszer keresleti-kínálati oldalát

integráltan közelítette meg – fontos komponensének tekintve az élelmiszer önellátást is.

Elsőként Goodman és DePuis érveltek e szempontok együttes vizsgálata mellett és ennek

nyomán számos empirikus kutatás jött létre az élelmiszer rendszer szereplők közötti

kapcsolódások vizsgálatára (Jarosz, 2000; Ilbery és Maye 2006). Számos kutatásban a

helyi élelmiszer rendszer normatív fogalomként merült fel, amelyben a „helyi” eleve

értéket képvisel; igaz ez kritikai társadalomtudományi megközelítést takart, s valójában az

endogén vidékfejlesztés elveit, az etikus kereskedelem elveit, a társadalmi befogadást, a

környezeti fenntarthatóságot keresi vagy kéri számon.

• Az alternatív élelmiszer hálózatokra vonatkozó irodalom a definíció pontosítását,

szűkítését keresve jutott el a rövid élelmiszerlánc definícióhoz, míg az EU szakpolitika

alakítói a bioüzemanyagokat is beemelve a definícióba a rövid ellátási láncnál (REL)

kötöttek ki. A rövid élelmiszerlánc fogalma újrateremti az élelmiszer (a globális

értékláncban elveszített) térbeli és társas kontextusának értelmét.

• A fenntarthatóbb és igazságosabb élelmiszerrendszert célzó közösségi mezőgazdaság

legelterjedtebb módja a közösség által támogatott mezőgazdaság (angolul CSA,

community supported agriculture). A fogyasztók egy adott gazdálkodási idényre előre

fizetnek egy előre meghatározott értékű, szezonálisan változó tartalmú dobozért. A

termelők így kevésbé kiszolgáltatottak a termelés bizonytalanságainak, a fogyasztók pedig

mindig a szezonálisan elérhető, emiatt legolcsóbb, legjobb beltartalmi értékű, friss

kínálatból főzhetnek.

• A civil élelmiszer hálózat az agrár-élelmiszer ágazat kormányzási mechanizmusainak

alakításában egyre nagyobb és cselekvőbb szerepet kihasító civilekre irányította a

figyelmet a piaci és állami szereplők mellett.

3. A szakirodalom áttekintésével megállapítható, hogy tartalmi szempontból az alternatív

élelmiszer hálózatok témaköre újszerűségével tűnik ki számos tudományterületen (illetve azok

metszéspontjában).

• Az európai alternatív élelmiszer hálózatokra vonatkozó tudományos szakirodalom

nagyrészt szakpolitikai vonatkozású európai uniós kutatási-fejlesztési keretprogramban

megvalósult projekt eredményeként született – ezeket táblázatban mutatom be a

mellékletben - M17. EU projektek.

• Az alternatív élelmiszer hálózatokra vonatkozó tudományos szakirodalom kritikai

társadalomtudomány; zömében ökológiai és agrárközgazdászok, vidékszociológusok és

társadalomföldrajzosok munkája, amely az élelmiszerrendszerek felépítéséről,

törvényszerűségeiről, ellentmondásairól alkot szaktudományos leírást.

• Az új fogalom lehetőséget teremtett a diszciplináris álláspontok közelítésére. Egyrészt

eltérő megközelítések (szociológia, ember- és gazdaságföldrajz, élelmiszertudományok,

közgazdaságtan) is fontos fogalmi kapaszkodót találtak benne. Másrészt, határtárgyként

(boundary object) különböző, egymással érintkező diszciplínák között teremti meg az

együttműködés lehetőségét, még akkor is, bár a pontos jelentésről nincs konszenzus és

különböző interpretációkra alkalmat ad (Star és Griesemer 1989).

• A megszokottól való eltérése miatt a szaktudományos fogalom alkalmassá vált arra, hogy

megnyissa a diskurzust: az agrárium értékeiről, a vidékfejlesztésről, az innovációról szóló

politikai-tudományos vitákban résztvevő kutatók mélyebb (a tudományos megismerés

53

számára meghatározó) érték-elkötelezettségeiket is e téma mentén nyilvánítsák ki,

erősítsék meg.

• Az alternatív élelmiszer hálózatok gyors terjedése, újszerűsége, népszerűsége, pozitív

médiafogadtatása mellett a téma körüli közérdeklődést táplálta, hogy maga a jelenség

ideológiailag nem semleges, különféle politikai és elméleti irányzatok híveinek

szolgáltathat érveket. A szakpolitika gyakran az agrárium reneszánszát látja benne, és

támogatásával a globális élelmiszerhálózatok negatív szocioökonómiai és környezeti

hatásait kívánja csökkenteni. Alapkérdés tehát, hogy milyen valós szocioökonómiai

hatásokat mutatnak; hogyan változtatnak a termelő-fogyasztó kapcsolatának minőségén;

milyen szocioökonómiai feltételek között jönnek létre, hogyan biztosítanak jó minőségű

élelmiszert, azaz hogyan történik az élelem társadalmi és térbeli újrafogalmazása.

• A szakirodalomban az alternatív élelmiszer hálózatok fokozatosan kiterjedő, növekvő

szektorra irányuló fogalom. Kétségtelenül absztrakt és idegenül hangzik, ráadásul a szektor

érintettjei egyöntetűen elutasítják az alternatív jelző negatív konnotációi miatt. S valóban

a gyakorlatban e kezdeményezések nem akarnak örökké alternatívok maradni, egyre

közelebb hozták a keresleti és kínálati oldalt, egyre autentikusabb termékek köré építettek

ellátási láncokat. Emiatt egyre kevésbé elfogadható, hogy bármiféle megszokottól való

eltérés az élelmiszerrendszerben megkapja az alternatív jelzőt. Kétségtelen az is, hogy az

alternatív élelmiszer hálózatok fogalma egyre kevésbé tudja azt a mélyreható változást

lekövetni, ami az innovatív fogyasztói-termelői partnerségekben létrejön. A hazai

köznyelvben hasonló inflálódás játszódott le a kézműves fogalommal.

• A szakirodalom alapján megállapítható, hogy az alternatív élelmiszer hálózatok legfőbb

tartalmi tulajdonságai: 1) az alternativitás, vagyis a jelenlegi fősodrú, domináns élelmiszer

ellátási módoktól való különbség; 2) a társas együttműködés szocioökonómiai

jellemzőkkel jól behatárolható fogyasztói és termelői csoportok között; 3) a növekvő

kereskedelmi jelenlét (fair trade, organikus, helyi védjegyekkel) és értékesítés (termelői

piacokon, gazdaudvaroknál, dobozrendszerekben, közösségi mezőgazdaságban).

4. Számos strukturális hatást azonosított a szakirodalom az alternatív élelmiszer rendszerek

terjedése mögött.

• Az élelem kereskedelmi áruvá válása miatt gyakorlatilag kikerült a közjavak sorából és

ezzel élelmezésbiztonsági problémákat, az élelmiszer önrendelkezés megszűnését vonta

maga után. Az agrár- és élelmiszer rendszer berendezkedése világszerte társadalmi

egyenlőtlenségek forrása lett.

• Az élelmiszertermeléstől és -ellátástól a társadalom egyre inkább olyan társadalmilag

innovatív megoldásokat kíván, amelyekkel sikeresen lehet leküzdeni a klímaváltozásból, a

globalizációból, a természeti erőforrások feléléséből adódó egyre kiterjedtebb gondokat is.

• Az alternatív élelmiszer hálózatok elterjedésének hátterében alapvetően fogyasztói

értékváltozás található. Paradox módon, az uniós kutatási-fejlesztési keretprogramban

megvalósult kutatások mégis sokáig (máig hatóan) csak a gazdálkodói oldalt vizsgálják.

Mindeközben a fogyasztásra irányuló kutatások az élelmiszer szektorban néhány évtized

alatt világszerte óriási attitűd- és viselkedésváltozást mutattak ki. A fogyasztásra irányuló

kutatások a politikai gazdaságtan, a politikatudomány és a szociológia eszköztárát hívták

segítségül a fogyasztás mintázatainak felrajzolásában.

• A fogyasztói értékváltozás számos tényezőben tetten érhető: fogyasztói bizalmatlanság

növekedése (a globális élelmiszer rendszer negatív externáliái miatt), etikus fogyasztási

minták elterjedése; állatjóléti és társadalmi igazságossági szempontok felértékelődése;

környezeti fenntarthatósági, élelmiszerminőségi szempontok felértékelődése. Jelenleg a

fogyasztás és a termelés jelenségeinek összekapcsolt - jellemzően a relokalizáció kérdését

taglaló - vizsgálatai terjedtek el.

54

5. A szakirodalmi elemzés alapján elmondható, hogy az amerikai és európai felfogás eltér

egymástól.

• Az európai felfogás alternatív élelmiszer hálózat fogalma elsősorban a vidékfejlesztéshez

kötődik, egyfajta katalizátor szerepet kap a vidékgazdaságban. A jelentős különbséget

felmutató típusokat, sokféle egyéni, közösségi, társadalmi vállalkozás kezdeményezését

egyben kezeli. Az élelmiszer eredete és minősége iránti fogyasztói érdeklődés lazán

kapcsolódik az élelmiszer előállítás politikai (hatalmi) és szocioökonómiai

körülményeihez.

• Az alternatív élelmiszer hálózatok amerikai diskurzusa erőteljes politikai jelentésréteggel

is bír, eleve aktivizmushoz kötődik, mindig valamihez képest másként szervezett

élelmiszer rendszert tételez fel (Allen és munkatársai, 2003). Mivel rá van utalva egy

ellentétes értéktartalmú definícióra, élesen szembe állítja a szektor konvencionális és

alternatív értékeket hordozó szereplőit. Egységesként kezeli a valóságban kifejezetten

heterogén konvencionális élelmiszer rendszert. Az alternatív típusok közös vonását a

függetlenségre (élelmiszer autonómiára) való törekvés adja, vagyis, hogy mind a

nagyüzemi jellegű tömegélelmiszer ellátási rendszertől elkülönülő alternatív rendszer

felépítésén dolgoznak.

6. A szakirodalom alapján a legfontosabb módszertani tanulságok a következők.

• Kevés az empirikus és általánosítható - különösen egy teljes ország szintjére kiterjesztett -

kutatási eredmény. Az empirikus elemzéseknek szembe kell nézniük azzal a problémával,

hogy átfogó statisztikai adatsor nem áll rendelkezésre e témáról.

• Az agrár-élelmiszer hálózatok elemzésekor használt bináris ellentétpárok (alternatív vs

konvencionális, rövid vs hosszú, lokális vs globális, fenntartható vs intenzív)

leegyszerűsítők és egyre kevésbé alkalmasak a hibridizáció jelenségeinek, a komplementer

relációk és a diverzitás tapasztalatának rögzítésére.

• Láthatóan az alternatív élelmiszer hálózatok számos fogalommal átfednek. Bár kutatás-

módszertanilag a rövid élelmiszerlánc precízebb, a fogyasztó számára érthetetlen; míg a

helyi élelmiszer a fogyasztók számára kifejezetten pozitív jelentéssel bír. A civil

érdekvédelemben, civil társadalmi aktivizmus számára is inkább a helyi élelmiszer

kifejezés vált be. A marketing kampányok és a politikai szlogenek is inkább a helyi

élelmiszer fogalomra építenek, mert a „helyi” normatív értéktartalmai a politikai

marketingben kihasználhatók. A szakpolitikában viszont a rövid ellátási lánc fogalom vált

dominánssá, tehát a szaktudományos fogalmi keretek és a szakpolitikai gyakorlat sem ér

teljesen össze. Ennek példája, hogy a térben kiterjesztett típus (pl. eredetvédett és földrajzi

árujelzős termékek) nem férnek bele a jogszabály által meghatározott REL definícióba.

• A fogalmi keretek ugyan pontatlanok, de ezzel együtt módszertanilag kutatásra

megfelelőek. Megállapítható a fogalmak legfőbb közös jellemzője: a termelő és fogyasztó

kis földrajzi, társadalmi, kulturális távolsága; környezetkímélő módon termesztett

egészséges élelmiszer; heterogén marketingcsatornák; helyi kontextus-függőség.

2.3. Az alternatív élelmiszer hálózatok szocioökonómiai alapjai

Az alábbiakban az alternatív élelmiszer hálózatok szocioökonómiai teljesítményéről keletkezett

szakirodalmat mutatom be. A feldolgozás fő szempontja az alternatív élelmiszer hálózatok, mint

gazdasági egységek, társadalomba (és azon keresztül a természetbe) ágyazottsága, gazdasági-

társadalmi hatása, valamint a szocioökonómiai feltételek, melyek a termelők és a fogyasztók

számára vonzóvá teszik ezt a gazdasági formát.

55

A termelők fő motivációja az, hogy kikerülhetnek a profitabilitásra nehezedő egyre növekvő

(termelési, technológiai, szabályozási mókuskerék vagy taposómalom jellegű) nyomás alól és

magasabb bevételre tehetnek szert (Kirwan, 2006, Morris és Buller, 2003, Galt és munkatársai,

2011, Lass és munkatársai, 2003).

A nyereségesség és a bevételnövelés érdekében a termelők általában több lábon állnak, többféle

értékesítési csatornát használnak párhuzamosan (Ilbery és munkatársai, 2006, Lass és munkatársai,

2003). Az Egyesült Államokban például a termelői piacokon áruló gazdáknak csak 25-30%-a

használja kizárólag a piacot értékesítésre (Brown és Miller, 2008). Brit és ausztrál vizsgálatok

szerint a termelői piac a legelterjedtebb értékesítési csatorna, és a zöldségdoboz-rendszerekkel

kiegészülve egyre jelentősebb versenytársa lehet a globális ellátási láncnak (Pearson és Bailey

2009). Magyarországon is többféle ellátási lánc párhuzamos használata jellemző, de a közvetlen

értékesítés EU-s összehasonlításban évtizedek óta jelentősnek számít (Juhász, 2012). Bár a

kiskereskedelmi forgalmon belül korlátozott a (termelői) piac szerepe, Magyarországon mégis ez

a legelterjedtebb értékesítési forma (Juhász és Szabó, 2013).

A bevételnövelésen túl a különböző értékesítési csatornák használatát számos szempont ösztönzi:

a vegyszerhasználat mellőzése és egészséges élelmiszer termelése, vagy a fiatalabb nemzedék

oktatása az alternatív mezőgazdasági lehetőségekre (Jarosz 2008). Például egy amerikai kutatás

szerint a közétkeztetésbe szállítással elért jövedelem a teljes bevétel mindössze 1%-a körül mozog,

de a gazdák a közösség fejlesztése, a gyermekek egészségi állapotának javítása miatt nem tervezik

beszüntetni ezt a tevékenységet (Izumi és munkatársai, 2010). A hazai termelők körében a

jövedelmezőség növelése mellett fontos szempont a közvetlen kapcsolat és bizalmi légkör (a

törzsvásárlói kör) kialakítása, a felvásárlókkal szembeni kiszolgáltatottság csökkenése és nagyobb

önállóság. Ellenösztönzőként pedig tipikusan a földrajzilag-társadalmilag korlátozott kereslet, az

adott csatornán belül élesedő verseny, az együttműködéssel szembeni bizalmatlanság merül fel

(Juhász, 2012).

Az alternatív formákban értékesítő termelőket az átlagosnál alacsonyabb életkor és a magasabb

végzettség jellemzi (Brunori és munkatársai, 2011, Lang, 2010, Macias, 2008). Ugyanezek a

demográfiai jellemzők – kevésbé szélsőséges értékeikkel - kimutathatók a többi REL típus

termelőinél is (Martinez és munkatársai, 2010). A gazdaságok többnyire kicsik, az átlagos

üzemméret 10 hektár alatti (Kneafsey és munkatársai, 2013, Lass és munkatársai, 2003). A rövid

ellátási láncokban, és különösen a közösség által támogatott mezőgazdaságban jellemző a

gazdákra a rugalmasság, az innovációra való nyitottság. Az üzem átalakítása úgy, hogy az

alkalmas legyen közösségi mezőgazdasági rendszerben történő részvételre, nem kockázat nélküli:

biztosítani kell, hogy rendszeresen legyen éppen termő, változatos élelmiszer, változtatni kell a

működés menetén (pl. vegyszerhasználat módján, adminisztrációs szokásokon), kommunikációs

formán, árazási stratégián. (Lang, 2010). A már meglévő hálózathoz való csatlakozás nagy

segítség lehet (Brunori és munkatársai, 2011), de mivel a folyamat sokféle képesség és innovációs

hajlam meglétét igényli, a kézzelfogható előnyök ellenére elsősorban a fiatal és képzett termelők

foglalkoznak az alternatív formákkal.

A fogyasztók elköteleződésének fő motivációja a helyi élelmiszer sokféle értékére vezethető

vissza (Kirwan 2004; Seyfang 2008; Kneafsey és munkatársai, 2008): például a megvásárolt

termékek magas(nak érzékelt) minősége (Byker és munkatársai, 2012, Lyon és munkatársai,

2009), ismert eredete (Cavicchi és munkatársai, 2011, Trobe, 2001) a helyi gazdák biztosításának

szándéka (Lyon és munkatársai, 2009). Az ismert (helyi) eredet bizonyos esetekben fontosabb

lehet a minőségnél (Winter, 2003). Carpio és Isengildina-Massa (2009) az USÁ-ban végzett

fizetési hajlandóság vizsgálata alapján a fogyasztók átlagosan 23-27%-kal hajlandók többet fizetni

a helyi (a szövetségi állam területéről származó) élelmiszerért, míg húsz évvel ezelőtt egy hasonló

vizsgálatban a fogyasztók kifejezetten elutasították a helyben termelt élelmiszert. Vecchio (2010)

szerint viszont a helyi jelleg önmagában - függetlenül a helyi termelők támogatásának szándékától

56

- kevésbé fontos, s a termékek jó minősége a legfontosabb szempont. A fogyasztói elköteleződést

növeli a máshol nehezen hozzáférhető különleges termékek jelenléte (vadhús, ritka fajták) és a

kapcsolatépítés lehetősége a többi vásárlóval (Hunt, 2007).

A REL tipikus fogyasztója az amerikai, brit és olasz források szerint a környéken lakó, átlagnál

idősebb, magasabb végzettségű, rendszeresen visszajáró, a magas minőségért magasabb árat

fizetni hajlandó nő (Kezis és munkatársai, 1998, Lyon és munkatársai, 2009, Vecchio, 2010). A

hozzáférés társadalmi egyenlőtlensége elsősorban az amerikai kutatók érdeklődését keltette fel,

akik rámutattak a kezdeményezések olykor kirekesztő és a társadalmi egyenlőtlenségeket

újratermelő voltára, amennyiben szinte kizárólag fehér, középosztálybeli, gazdag fogyasztókra

korlátozódnak (Guthman, 2008, Hinrichs és Allen, 2008).

2.3.1. Társadalmi hatások: együttműködés, szolidaritás, szemlélet

Az együttműködés témáját elemezve lengyel (Sinnerick 2007), ír (Sage 2003) és brit (Kirwan

2004) termelői piacok, valamint osztrák és magyar termelői együttműködések (Megyesi és

munkatársai, 2011) vizsgálata kimutatta, hogy szemtől szembeni interakciók nyomán bizalmi

kapcsolatok jönnek létre. A fogyasztói bizalom nem közvetlenül a magas termékminőségnek szól,

hanem a termék biztonságos előállítási módjának, amelynek garanciája a termelővel való

személyes kapcsolat. A bizalom kétirányúvá válik: a termelő is felelősséget érez, hogy egészséges,

teljes értékű élelmiszert állítson elő, olyan emberek számára, akiket személyesen ismer

(Hendrickson és Heffernan, 2002). Smithers és munkatársai (2008) kanadai vizsgálata szerint a

bizalom fontos jellemzője, hogy a vásárláshelyen a fogyasztók sem az árus és a gazdálkodó

viszonyáról, sem a gazdálkodás részleteiről nem érdeklődnek. A személyes kapcsolat a termelőnek

és a fogyasztónak is fontos (Ilbery and Maye, 2005), bár nem ez a fő motivációs bázis (Kirwan,

2004).

A közösségi érzés és a szolidaritás témára irányuló kutatások közül DeLind (2011) a termelői

piacot közösségi térként értelmezve arra jutott, hogy az javítja a szomszédsági viszonyokat. A

közösségi kapcsolatokról Chiffoleau (2009) dél-franciaországi termelői piacok és

dobozrendszerek vizsgálata alapján megállítja, hogy a termelők közötti kapcsolatokat is

megújítják, függetlenítik a politikai álláspontoktól, valamint a kereskedelmi gyakorlatokban való

együttműködés számos innovációhoz is vezet. Lawson és munkatársai (2008) újzélandi termelői

piacos vizsgálata szerint a gazdák szívesen találkoznak, mert felismerik az együttműködés

jelentőségét. Hayden és Buck (2011) a new york-i közösségi mezőgazdaságról szóló vizsgálata

szerint a gazdák küzdelmét a tagok szolidáris, nyílt aggodalommal figyelik. A közösségi érzés

kialakulásának akadályaival kapcsolatban Winter (2003) kevert módszerű brit kutatása kimutatta,

az organikus élelmiszer helyett a helyi élelmiszer választása mögött „defenzív lokalizmus” vagyis

etnocentrikus vásárlás áll, nem pedig a jobb minőség iránti igény. Több vizsgálat szerint a

közösségi érzés egyik fő akadálya, hogy a termékek túl drágák (Brown és munkatársai, 2009;

Macias 2008); más kutatások szerint pedig éppenséggel elérhetőek (Kneafsey és munkatársai,

2008).

A szemlélet- és viselkedésváltozást az alternatív élelmiszerhálózatokban való gyakorlati részvétel

hozza magával a nyugati (elsősorban amerikai és brit) kutatások szerint. Elsősorban a közösségi

mezőgazdaság esetében mutattak ki viselkedésváltozást (Hayden-Buck 2011). Torjusten és

munkatársai (2008) biodobozrendszereket vizsgáltak Norvégiában és Dániában és arra jutottak,

hogy a tagok új ismereteket szereztek az élelmünkön keresztül a gazdálkodási rendszerről. Cox és

munkatársai (2008) érettségi hatás (graduation effect) alatt azt értik, hogy a tagok fogyasztásuk és

életmódjuk egyéb területein és dimenzióiban is előrelépnek. Saltmarsh és munkatársai (2011) brit

CSA-k vizsgálata a tagok kétharmada esetében a főzési és étkezési szokások megváltozásáról,

illetve a helyi, szezonális, egészséges ételek vásárlásáról számolt be. Eredményeik szerint a CSA-

57

k a tagok jóllétét is jelentősen emelik: 70% szerint javult az életminőségük, 46% szerint az

egészségi állapota; 32% szerint új képességeket szereztek.

5. táblázat: Társadalmi hatások: együttműködés, szolidaritás, viselkedésváltozás

interakció, bizalom,

társadalmi tőke

személyesség és bizalmi kapcsolat a termelő és fogyasztó között; javuló társadalmi tőke; az egyedi

tapasztalat ereje létezik, de nem ez a fő motívum

közösségi érzés javuló közösségi érzés; sok helyen azért inkább csak a gazdagok privilégiuma, pénzügyi és fizikai

elérhetősége korlátozott

tudásátadás /

viselkedésváltozás

növekvő tudatosság, fogyasztói ismeretek (élelmiszer, környezet, gazdálkodás kérdéseiben)

bővülése, esetenként viselkedésváltozást is eredményezhet: több helyi, szezonális, tápláló élelem

vásárlása, egészségesebb étrend, környezeti szempontokat érvényesítő táplálkozási szokások

Forrás: Balázs B (2012)

2.3.2. Gazdasági hatások: hozzáadott érték, multiplikátorhatás, árprémium

A gazdasági hatások leggyakrabban a vidékfejlesztés, a helyi gazdaságfejlesztés és a vidéki

foglalkoztatás területén jelentkeznek.

A vidékgazdaság szempontjából nézve, Du Puis és Goodman (2005) vizsgálta szerint, a rövid

élelmiszer láncok értékteremtők: a hozzáadott érték új forrását jelentik és katalizálják a

vidékgazdaságot. Valós értékkel töltik fel azokat a jelzőket (helyi, termőhely, hagyományos tudás,

tájfajta) amelyeken keresztül magasabb árat lehet a piacon elérni. Lényeges szempont, hogy a

helyinek emiatt gyakran nem is helyben lesz magasabb az értéke, vagyis a helyi éppenséggel egy

adott távolságon túl jelent valódi értékforrást és realizálható gazdasági járadékot. Az alternatív

élelmiszerhálózatok fő ígérete a wageningen-i vidékszociológiai iskola szerint egy új gazdasági

tér (new economic space) kialakítása (Ploeg és munkatársai, 2000; Marsden és munkatársai, 2002;

Renting és munkatársai, 2003), amely a vidéken zajló nemkívánatos társadalmi

rendszerfolyamatok fékezésére alkalmas.

A multiplikátorhatás eredményét leginkább amerikai kutatások vizsgálták az alternatív élelmiszer

hálózatok esetében. Otto és Varner (2005) Iowa szövetségi állami termelői piacos vizsgálata az

eladások értékét becsülte és nagyjából másfélszeres multiplikációs hatást állapított meg, amely

indirekt módon a nagykereskedelem vagy az piaci árusok ellátási láncának egyéb pontján, illetve

direkt módon az árusok és alkalmazottaik vásárlásaiból adódott össze. Vizsgálatuk szerint

összesen több mint 140 új teljes állás jön létre szövetségi állami szinten. Henneberry és

munkatársai (2009) hasonló oklahomai vizsgálata 1.7-es multiplikációs hatást mutatott ki. Meter

és Rosales (2001) a minnesotai vizsgálata szerint a gazdák állami támogatásának kétharmadát

megspórolhatnák, ha az élelmiszerfogyasztás 15%-át helyi (egyébként exportra, veszteségesen

termelő) gazdáktól szereznék be. Lev és munkatársai (2003) szerint az oregon-i piaci vásárlók

kifejezetten a piac miatt érkeztek a vásárlás helyszínére és a környékbeli (többnyire helyi

munkaerőt alkalmazó) élelmiszervállalkozásoknál is költöttek. Az alternatív élelmiszer hálózatok

(elsősorban termelői piacok) puszta jelenléte felkelti az érdeklődést és vásárlókat vonz a térségbe,

élénkítve a helyi gazdaságot. Goodman (2004) szerint ugyanakkor az értékesítés és a marketing

erőforrásokat von el a termeléstől, globálisan pedig (a fogyasztás térbeli áthelyeződésével) a

multiplikátor-hatás teljes egészében megkérdőjelezhető (DuPuis és Goodman, 2005).

A multiplikátorhatást kevés európai kutatás kvantifikálta. Boyde (2001) brit biodobozrendszereket

vizsgálva kimutatta, hogy minden egyes elköltött font két és félszeres költést generál a helyi

gazdaságban (a gazdaságtól mért 15 mérföldes körzetben), míg a szupermarketekben ugyanez a

hatás csak másfélszeres. A brit New Economics Foundation (2011) a befektetés társadalmi

58

megtérülése (Social Return on Investment - SROI) módszerrel két helyi önkormányzat szezonális,

helyi alapanyagokra áttért menzáját vizsgálták és kimutatták, hogy minden egyes elköltött font

három másikat generál. A termeléshez és az értékesítéshez kapcsolódó foglalkoztatás-teremtő

hatást számos amerikai kutatás vizsgálta (Roininen és munkatársai, 2006, Henneberry és

munkatársai, 2009; Otto and Varner, 2005), míg Európában inkább a helyi élelmiszer rendszerek

turizmuson (pontosabban a regionális élelmiszerkínálat növelésén) keresztül kifejtett

gazdaságfejlesztő hatását értékelték (Pearson és munkatársai, 2011, Tregear, 2011). A hatás

irányát ugyanakkor nehéz megállapítani: Ricketts Hein és munkatársai (2006) szerint például az

alternatív élelmiszer hálózatokat eleve erőforrásokban és mezőgazdaságilag fejlett régiókban

találjuk.

Az alternatív élelmiszerhálózatokban eladott termékmennyiségből realizált árprémium gyakran

szerepel a szakirodalomban, anélkül, hogy empirikus alátámasztást látnánk (Pearson és

munkatársai, 2011, Sage, 2003, Alonso, 2011). A bizonyítékok is kizárólag kvalitatív jellegűek,

tapasztalatokon, észleléseken alapulnak: az újzélandi termelői piac árusai szerint a legfőbb

motiváció a gazdasági előny, illetve a vágy, hogy méltányos árat alakíthassanak ki, kihagyják a

felvásárlókat, és többletjövedelmet realizáljanak (Lawson és munkatársai, 2008). Feagan és Morris

(2009) szerint a fogyasztók szerint is ezért jó a termelőknek: a kanadai piacok vásárlóival végzett

felmérésük szerint a válaszadók négyötöde úgy véli, vásárlásával a helyi termelőket támogatja. A

megtérülést kvantifikáló tanulmányok (Henneberry et al, 2009) szerint a termelői piacon árusító

termelők 40-80%-os többletjövetelemet realizálnak. Az ellátási lánc vizsgálatokban pontosabb

gazdasági adatokat (megtérülés, árak, költségek, munkaráfordítás) szinte reménytelen gyűjteni,

mert napi szinten változnak, sokszor nem kézzelfoghatók, bizalmasak. Ilbery és Maye (2005)

tanulmánya a helyi termék feldolgozás és kiskereskedelem alakulásában a konvencionális és

alternatív értékesítési lehetőségek együttélését azonosította az árprémiumhoz vezető stratégia

forrásánál.

6. táblázat: Gazdasági hatások: hozzáadott érték, multiplikátorhatás, árprémium

Vidékfejlesztés, helyi

gazdaságélénkítés

a termőhely, a tradicionális tudás, a tájfajták felértékelődése miatt többletjövedelem

továbbgyűrűző hatás a szomszéd vállalkozásoknál: 2,5-szeres hatás a helyi gazdaságban,

turizmusban, foglalkoztatásban

Üzemszintű gazdasági hatások nő a gazdálkodók jövedelme: ártöbblet, alacsony a jövedelmezősége, de élvezetes;

a fogyasztók támogatni szeretnék a gazdákat, piacin túlmutató előnyök: szolidaritás

Forrás: Balázs B. 2012.

Venn és munkatársai (2006) szerint a szocioökonómiai hatásokról fontos tanulságokat szűrhetünk

le kvalitatív esettanulmányok alapján. Az esettanulmányok ugyankkor nem tisztázzák a különböző

típusok eltérésekeit (pl. CSA vs. termelői piac) és nem alkalmasak különböző geográfiai

kontextusok közötti összehasonlításra. Fontos ugyanakkor látni, hogy szisztematikus

kvantifikálható adatfelvétel alig van, illetve a kvanitifikáló hatáselemzés eleve nehézkes (Erről

bővebben a mellékletben - M20. A hatások összesítésének indikátoros módjai). Módszertani

problémára vezethető vissza, hogy szisztematikus gazdasági adatok sem elérhetők, mivel igen

kisméretű (pl. önellátó vagy félig önellátó) gazdaságokról van szó.

Ami a nagymintás kvantitatív vizsgálatok eredményeit illeti, a 26713 uniós állampolgár

megkérdezésével zajló 2011-es Eurobarometer vizsgálat szerint az európaiak döntő hányada (a

válaszadók 90%-a) szerint a helyi élelmiszervásárlás előnyös és az EU-nak támogatnia kellene a

59

helyi élelmiszerhez való hozzájutást. A megkérdezettek fele szerint nehéz meghatározni, mi számít

helyi élelmiszernek. A fő okok, amelyek indokolttá teszik a kisléptékű gazdálkodás támogatását:

vidéki térségek társadalmi életéhez való hozzájárulás, gazdasági fontosság, fejlesztési igények. A

válaszadók több mint fele szerint az EU-nak támogatásban kell részesítenie a helyi piacokat,33 és

értékesítési rendszereket; fogyasztói előnyök is származnak a helyi élelmiszervásárlásból;

valamint előnyös volna, ha helyi élelmiszer címke jelölné a helyi élelmiszert (Eurobarometer

2011).

A 2012-es Eurobarometer (26593 válaszadó) szerint a helyi élelmiszer vásárlás során a minőség

(96%) és az ár (91%) a meghatározó szempont, jelentős hányad (71%) szerint az élelmiszer eredete

az, ami számít. A minőség, ár és eredet kérdései közül leginkább az eredet alapján mutatkoznak

különbségek a tagállamok között: néhány déli országban kifejezetten magas az eredetet fontosnak

tartók aránya (Görögország 90%, Olaszország 88%), míg ugyanez az arány lényegesen

alacsonyabb az Egyesült Királyságban (52%) vagy Belgiumban (56%). 67% általában megnézi a

címkéket, de csak 22% tesz így minden alkalommal, 45% néhányszor, 32% soha.

Sainte Marie és munkatársai (2012) szerint a francia fogyasztók 72%-a fontosnak vagy nagyon

fontosnak tartja a helyiélelmiszer-vásárlást; elsősorban a helyi gazdaság és mezőgazdaság

támogatása miatt, másodsorban a minőség és a biztonság miatt; harmadsorban környezeti okokból

(kevesebb szállítás és fenntartható gazdálkodás).

További vizsgálatok szerint a helyi élelmiszer iránti érdeklődés az életkorral nő (Eurobarometer

2011, Sainte-Marie és munkatársai 2012).

A gazdasági hatásokról összefoglalóan megállapítható, hogy miközben egyre több sikeres helyi

kisléptékű rövid élelmiszerláncos példát láthatunk, ezek egy jól körülhatárolható gazdálkodói és

fogyasztói típusnak érhetők el. Az alternatív élelmiszer hálózatok csak kivételes esetben jelentenek

árprémiumot a termelőknek, bár nem is ezt várják tőle a termelők, hanem vásárlói megbecsülést

és kisebb környezetterhelést. Az értékesítési kockázatokat - biztos vásárlói kör kialakításával -

csökkentik, de a marketing kockázatokat, munkaráfordítást, költségeket növelik. A REL-ek és

helyi élelmiszer rendszerek legfontosabb gazdasági hatása, hogy az élelmiszer láncok rövidítése

növelheti a helyi eladásokat, munkalehetőségeket és a multiplikátor-hatást. Egyúttal a regionális

turizmus és termékkínálat fontos elemévé válhat. A fogyasztók kedvezően fogadják az alternatív

élelmiszer hálózatokat: szívesen támogatják a termelőt, a magasabb minőség miatt, környezeti

vagy etikai okokból, noha az, hogy mi számít helyinek éppenséggel bizonytalan vagy vitatott. A

pozitív fogadtatás nem eredményez több vásárlást, aminek részben az az oka, hogy a fogyasztók

nem tudják, hogy hol érhető el a helyi termék, vagy nem érhető el számukra (elsősorban anyagilag,

semmint földrajzilag). A termék iránti bizalom alapja a termelő és fogyasztó közötti kapcsolat

természetéből adódik.

33 Érdekes kivétel az alábbi öt ország: Olaszország, Málta, Ausztria, Lengyelország, Portugália.

60

2.3.3. Intézményi támogatás és szakpolitikai ösztönzők

A 2020 után KAP reform elősorban a közvetlen és termeléshez kötött támogatások ösztönző

szerepét vizsgálja felül, hogy a termelők megfelelőbben alkalmazkodni tudjanak a várható

változásokhoz (klíma, árak). Meghatározó vélemények szerint érdemes átállni egy Közös Agrár-

és Élelmiszerpolitikára vagy egy közös európai élelmiszer- és táplálkozáspolitikára (Marsden és

Morley 2014, IPES-Food 2016).

Az élelmiszer ellátás relokalizációja fontos közpolitikai célkitűzéssé vált nemzeti és EU szinten

egyaránt: a REL-ek szakpolitikai eszközként szolgálnak az egészséges táplálkozási szokások

elterjesztésében, a környezetkímélő gazdálkodási rendszerek és a rövidebb szállítás miatt a

fenntarthatóbb étkezési kultúra terjesztésében; a piacok közösségerősítő erejére építő fenntartható

városfejlesztésben (Janssens and Sezer, 2013); valamint az endogén vidékfejlesztésben is (Peters,

2012). Ugyanakkor a REL-ek előnyeiről és lehetőségeiről szóló figyelemreméltó politikai és

kiterjedt érdekartikulációs diskurzust nem támogatják a szakpolitikai tervezést megfelelően

megalapozó, a helyi élelmiszer rendszerek térbeli kiterjedését feltáró kvantitatív kutatási

eredmények.

Az európai szintű szabályozásának irányelveit a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság

és Dacian Cioloş biztos kérésére az EU Régiók Bizottságának „Természeti erőforrások”

szakbizottsága állította össze a helyiélelmiszer-rendszerekről szóló munkadokumentumban,

amelyet a KAP 2013 utáni reformjának, valamint a jelenleg felülvizsgálat alatt álló

szakpolitikáknak – például a mezőgazdasági minőségpolitikának – a kialakítása során használtak

fel. A dokumentum Cioloş az Európai Parlamenthez intézett beszédét idézi, miszerint a tagállamok

sokfélesége, a sokféle régió, kultúra és mezőgazdaság „értékes kincs (…), és az európaiak

ragaszkodnak is hozzá! Ezt a sokszínűséget gyümölcsöztetnünk kell.” A biztos szavai szerint „új

európai valósággal állunk szemben”, mivel „a mezőgazdaságban nem beszélhetünk többé

egységes európai modellről”; mezőgazdaságunk „számtalan alakot ölt”, és ezt a sokszínűséget meg

is kell őriznünk. A plurális modell felvirágoztatásához „szorosabbá kell tennünk a mezőgazdaság

és a fogyasztói elvárások közötti”, valamint „a gazdaságokban folyó termelés és a piacok közötti

kapcsolatokat, legyenek azok helyiek, regionálisak vagy nemzetköziek” (EU Régiók Bizottsága

2010). Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Fenntarthatóbb élelmiszerrendszerek címmel

készített ún. feltáró véleménye szerint "világos uniós szakpolitika" szükséges a fenntartható

élelmiszerrendszer kiépítésére. Az alternatív élelmiszer hálózatok szakpolitikai támogatására

azonban jelenleg sincs konzisztens EU-s szintű megoldás és az elérhető szakpolitikai eszközök

egy része igen sok adminisztrációval jár (ENRD, 2012). Hasonlóan, Sharp és Jackson-Smith

(2010) az Egyesült Államokból több mint ötszáz megyei (county) szintű esetet azonosított, ahol

aktív szakpolitikai eszközök, programok, szervezetek, segítik a helyi élelmiszer rendszereket.

Tipikusan a legnépesebb, nagy népsűrűségű, sok farmmal rendelkező megyék hoztak létre helyi

élelmiszer tanácsot, és ezekben több is az agrárvállalkozás és a helyiélelmiszer-program.

A szakpolitika szemszögéből az alternatív élelmiszer hálózatok különféle formái a vidékfejlesztés

eszközeiként jelennek meg. A támogatás alapvető lehetőséget nyújthatna a perifériára szorult

rurális térségek felzárkóztatására (OECD, 1995), de a helyi élelmiszer rendszerek és rövid ellátási

láncok tipikusan inkább fejlett területeken (pl. várostérségekben) jelennek meg (Renting és

munkatársai, 2003, Winter, 2003). Tregear (2011) szerint például megjelenésük egy régió

fejlettségének valójában nem előmozdítója, hanem pusztán következménye. Kneafsey és

szerzőtársai (2013) szerint a tradicionális rendszerekben (termelői piac, szedd magad) az

értékesítés a gazdasághoz kötötten, a gazdaságban vagy ahhoz a lehető legközelebb történik, ezért

e formák inkább rurális elhelyezkedésűek. A neo-tradicionális rendszerekben (CSA-k, bevásárló-

közösségek, dobozrendszerek) a kis szállítási távolság fontos, ezért a városokban koncentráltan

jelen levő tudatos fogyasztók várostérségeiben helyezkednek el.

61

Az új agrár- és vidékfejlesztési politikának jelentős szerepe van a fenntartható és helyi agrár-

élelmiszer rendszerek víziójának megalkotásában, valamint a relokalizáció politikai

támogatottságának megteremtésében, város és vidéke közös sorsának elismerésében, termelők és

fogyasztók újrakapcsolódását lehetővé tevő szakpolitikai eszközök formálásában. A fenntartható

és egészséges élelmiszerrendszerek szakpolitikai támogatását keresve, Renting és Wiskerke

(2010) a városi szintű élelmiszerstratégiákat azonosította a legfontosabbként a nagyvárosokban

(London, Amsterdam, Vancouver, Toronto, New York és Malmö). Az élelmiszerpolitika ezekben

az esetekben kilépett az agrár- vagy vidékfejlesztési politika mögül és magába olvasztotta a

közegészségügy (elhízás és élelmiszerszegénység), a környezet és klímapolitika, az

élelmiszerminőség és -biztonság szempontjait. A diszciplináris határok átlépése a felelős

intézmények körét is kibővítette egy sor kormányzati és civil szervezettel (Moragues és

munkatársai 2013). A városi újjáépítési, szociális kohéziós és alapítványi források mellett a városi

hatóságok is támogatnak városkörnyéki (periurban) gazdálkodási projekteket, a közvetlen

értékesítést, a városiasodás helyett a zöld területek megőrzését. Végül Knickel és munkatársai

(2006, 2008) szerint közvetlen pénzügyi támogatást szükséges előirányozni a közös

marketingkezdeményezések, a kisvállalkozások (például ökoturizmus-szolgáltatók), valamint a

fenntartható vidékfejlesztés hajtóerőinek elősegítésére. A közpénzektől való függőségük

kockázata mellett is elsősorban a holisztikus, sokszereplős, térségi szintű együttműködést ösztönző

helyi közösségi kezdeményezéseket érdemes támogatni, mégpedig leghatékonyabban a

kialakulásuk kezdeti szakaszában. A helyi élelmiszer rendszerek fejlesztéséhez szükséges

együttműködést és az ösztönzést állami vagy regionális programok teremthetik meg.

Ezeken túlmenően Karner és munkatársai (2010), az Európai Vidékfejlesztési Hálózat kiadvány

(ENRD, 2012), valamint Kneafsey és munkatársai (2015) alapján a legfontosabb támogatási

intézkedések az alábbi öt pontban foglalhatók össze:

Anyagi ösztönzők: vidékfejlesztési források és ezen belül a LEADER-kezdeményezés. Az

alternatív élelmiszer rendszerek fejlesztésében alapvető szerepet tölthetnének be a Közös

Agrárpolitika második pilléres - a vidéki térségek fenntartható fejlesztését elősegítő - támogatásai,

ha legfőbb elvként nem a termelékenységet (az elsődleges mezőgazdasági és erdészeti termékek

feldolgozásának és marketingjének modernizálását) javító beruházási támogatásokat és

technológiafejlesztést céloznák. Általában a minimális beruházási érték meglehetősen magas, akár

a hozzá tartozó önrész, s ez automatikusan a nagyméretű gazdaságokat, élelmiszer-feldolgozókat

részesíti előnyben. A fenntartható vidékfejlesztés ugyanakkor elképzelhetetlen termelői

együttműködések, piaci infrastruktúrafejlesztés, biogazdálkodás, speciális márkázott helyi

termékek, falusi turizmus nélkül. A nyugat-európai – elsősorban francia és osztrák - tapasztalatok

szerint a Leader program kezdetben – az 1990-es évek második felében - meghatározó támogatást

jelentett a helyi élelmiszer rendszerek fejlesztéséhez; helyi termék feldolgozást, foglalkoztatást és

közösségfejlesztést egyszerre célozva. Azonban a hangsúly a centralizált programokra tevődött át.

A 2007 és 2013 közötti programozási időszakban a Leader a vidékfejlesztés kötelező elemeként

teljesen átpolitizálódott: a központi hatalmi viszonyokat akarták tükrözni a helyi LEADER-ek

(Kovách, 2000; Katonáné Kovács – Mártha, 2005; Nemes, 2009). A helyi akciócsoportok

alakításának tagországonként is nagyon eltérő földrajzi és tematikus választéka kibővült, alulról

építkező jellegük némiképp megkopott, a helyi hatalmi-politikai viszonyoktól való függetlenségük

megkérdőjeleződött. A helyi és regionális élelmiszer rendszerek fejlesztésének azonban a legtöbb

országban alapvető ösztönzést jelentenek (Karner, 2010).

Higiéniai szabályok könnyítése: rugalmasság alkalmazása a kistermelők esetében Ausztriában

2005, Magyarországon 2010 óta (Géher - Kasza 2010). A kisléptékű élelmiszer előállítást nem

segíti, hogy az uniós élelmiszerhigiéniai előírásokat a legkockázatosabb élelmiszeripari

folyamatok alapján az elmúlt évtizedek súlyos járványai és élelmiszer botrányai fényében

62

alakították ki. A higiéniai szabályozás szigorúbb előírásokat tartalmaz az állati eredetű élelmiszer

esetében, mint általában élelmiszer esetén (EC, 2004a, 2004b). Így a kisléptékű élelmiszer

előállítás méretéhez és jövedelmezőségéhez viszonyítva arányosan jóval magasabb költségeket

kénytelen elviselni. Ugyanakkor az EU higiéniai csomagja rugalmas értelmezést is lehetővé tenne:

kivételt képezhet a közvetlen értékesítésben az elsődleges termék, könnyített szabályok

alkalmazhatók a tradicionális élelmiszer termékek esetében, s mindez potenciálisan a helyi

élelmiszer rendszerek fejlődését segíti. A tagállamok azonban korántsem használták ki a

rugalmasságban rejlő lehetőségeket (CEC, 2009b). Valójában ez a rugalmasság a gyakorlatban

meglehetősen korlátozott. A kivételeket szűken mérték, meglehetősen ellentmondásos

megfogalmazásban és e jogértelmezési szürke zóna megnehezíti az új szereplők belépését a helyi

élelmiszer rendszerekbe. A helyi élelmiszer rendszerek jobbára a zöldségekre korlátozódnak, hogy

elkerüljék a hústermékekre vonatkozó jóval szigorúbb követelményrendszert. A francia példák

szerint a szabályozás esetenként jól megfér az egyéni kereskedői érdekekkel, de kevésbé passzol

a szövetkezeti kezdeményezésekkel. Az állati termékekre vonatkozó higiéniai követelmények

mérettől függetlenül túlzó pénzügyi terhet jelentenek és sok esetben a mészárszékek, vágóhidak,

hentesek bezárásához vezetnek. Mindez együttesen egyértelműen a hosszabb közúti szállítással

járó élelmiszerellátásnak kedvez, és korlátozza a közvetlen értékesítés helyi lehetőségeit.

Zöld közbeszerzés és közétkeztetés: A közintézmények sokat tehetnek a kistermelői termékek

közvetlen értékesítéséért konyháik szezonális beszerzésének megszervezésével, ugyanakkor eltérő

módon élnek a jogszabály adta lehetőségekkel (Balázs és munkatársai 2010, Barling és

munkatársai 2013). Olaszországban például önkormányzati iskolák menzai beszerzésénél az

élelmiszer meghatározott részét „helyből” kell biztosítani. Bár a jogszabályi keretek többé-

kevésbé adottak,34 a rendszer működtetésekor (pl. a beszállítók kiválasztásakor) fő szempont az ár,

ennek hatására a minőség szükségképpen háttérbe kerül és a kis léptékű helyi gazdaságok

kiszorulnak a versenyből. Sok helyen óvakodnak a változásoktól, amelyet a helyi élelmiszer

közétkeztetésbe vonása jelent, különösen, ha jelentős árdrágulást is okoz. Az intézményi

közbeszerzés (iskolák, kórházak, börtönök, önkormányzatok) során az uniós jogszabály a

‘legalacsonyabb ár’ vagy ‘a gazdaságilag leginkább előnyös’ ajánlat elvét vezette be. A

közfeladatként (állami és önkormányzati szereplők közötti) senkiföldjévé vált hazai

közétkeztetésben a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok, a gyerekek és a betegek ellátását

biztosító iskolai és kórházi menzák reformját elsősorban alulról jövő reformfolyamatok segítik.

Maga a szabályozás a probléma része, mert nem serkenti a helyi élelmiszerrendszerek fejlődését,

sem szakmai és civil szervezetek együttműködését, az érintettek legszélesebb körét bevonó aktív

társadalmi részvételt. Ugyanakkor a közétkeztetés fenntarthatóbbá tételével kapcsolatban szakmai

konszenzus segíti a döntéshozókat. A fenntarthatósági szempontok alapján átalakított

közétkeztetéshez társadalompolitikai szempontból megkerülhetetlen egy széles társadalmi

részvételen alapuló vita a magyarországi minőségi közétkeztetés jövőjéről (Balázs és munkatársai

2010).

Kereskedelmi szabályok: az adó és társadalombiztosítás szabályozása kedvezőtlenül érinti a

kistermelőket. A hozzáadottérték-adó, magyarul ÁFA, Magyarországon a legmagasabb egész

Európában. A versenyszabályozás egyenlőtlen helyzetet alakít ki: nem teszi lehetővé, hogy a

kisléptékű gazdálkodók ellenőrizzék az árakat, miközben a felvásárlóknak megengedi, hogy

leszorítsák a termelői árat. Smith és Marsden (2004) vizsgálata szerint például a szupermarketek

élni tudnak erőfölényükkel, és a termelők közti verseny növekedése (különösen, ha a kereskedelmi

láncok import termékeket is forgalmaznak a növekvő fogyasztói igény kielégítése érdekében) egy

34 Az uniós szabályozás egyedül a versenysemlegességet írja elő, s ezzel elveti az élelem helyi alapon történő

megkülönböztetését, ezért az ajánlattételi felhívásnak egyéb (pl. fenntarthatósági, frissességi) szempontokat kell bevezetnie a

helyi beszerzés támogatására (Balázs és szerzőtársai [2010], Watts és szerzőtársai [2005]).

63

idő után csökkenti a termelői árat („farm-gate price squeeze”), ami a szektor növekedésének gátja

lesz. A Bizottság kitisztított (ÁFA-csalástól mentes) ellátási láncok, a méltánytalan

versenyfeltételek kiküszöbölése, a termelői árak stabilitásának megteremtése mellett foglalt állást

(COM 2009)35.

Minőségrendszerek és termékmarketing támogatása: Az Európai Bizottság legújabb

minőségpolitikai csomagja pedig azt tűzte ki célul, hogy a fogyasztók garantált minőségű

termékeket vásárolhassanak, a mezőgazdasági termelők pedig méltányos áron értékesíthessék

termékeiket. A minőségpolitikai csomag 2010 óta egységes szakpolitikai keretet hoz létre a

tanúsítási rendszerek, a mezőgazdasági termékek minőségi jellemzőit leíró értéknövelő

kifejezések és a termékelőírások számára. A helyi termék minőség-garancia rendszerek uniós

szakpolitikáját az 1990-es évektől kezdődően főként három európai uniós rendszerrel - az oltalom

alatt álló eredet-megjelölések, az oltalom alatt álló földrajzi jelzések és a hagyományos különleges

termékek rendszerével - azonosítják. Az EU Bizottság felmérése szerint több mint 440 féle helyi

tanúsítási rendszer létezik, melyek többségét 2000 óta hozták létre. A szakpolitika az érintettek

számára nyújtott kölcsönös előnyöket hangsúlyozza: a termelők számára a tanúsítással rendelkező

termékek piachoz való hozzáférésének, piaci részesedésének és az elérhető haszonnak a növelése

révén, illetve potenciálisan a hatékonyság növelése és a tranzakciós költségek csökkenése révén,

valamint a fogyasztók számára a termékekkel és a feldolgozással kapcsolatos megbízható

információk révén (2010/C 341/04). Az élelmiszer-ellátási lánc különböző szakaszaira (elsősorban

a termelés és feldolgozás folyamatára, a termék eredetére) létrehozott önkéntes tanúsítási- és

védjegyrendszerek katalizálják a közvetlen értékesítés fejlődését (COR/11/3). Magyarországon a

Nemzeti Vidékstratégia 2012 – 2020 az élelmiszerpiaci globalizáció negatív következményeinek

ellensúlyozására sürgeti a helyi élelmiszerellátó rendszerek fejlesztését, stratégiai célként jelöli

meg a helyi, tájjellegű specialitások, termékek, hungarikumok márkázásának,

védjegyrendszerének kialakítását. Számos támogatási eszköze létezik: eredetvédelmi oltalom és

védjegyek támogatása, minőségtanúsító kritériumok fejlesztése kifejezetten a kisléptékű és

kézműves gazdálkodókra kidolgozva, segítségnyújtás a minőségtanúsítás és márkázás

kérdéseiben, logisztikai segítség helyi piacok kialakítására, technikai segítségnyújtás közös

marketing kialakításához, segítségnyújtás kiskereskedelemi láncokkal történő tárgyalásokhoz,

pályázati tanácsadás, hozzáférés biztosítása közösségi feldolgozás és marketing esetén, termelői

értékesítési pontok kialakítása; piaci érvényesülést elősegítő kommunikációs tréning,

piacfelmérés, vásárlói kör kialakítása, kereskedelmi ügyintézés.

2.4. Hazai kutatási előzmények

A vidék anómikus állapotának jellegzetességeit (a normanélküliséget, a térbeli-társadalmi

polarizációt, a jóllét területi különbségeit, az élettel való elégedetlenséget, a tartósan alacsony

foglalkoztatást, a megromlott társadalmi viszonyokat) számos szociológiai kutatás vizsgálta (Bock

és munkatársai 2015, Buday-Sántha 2011, Kovács 2010, 2012). Hasonlóan az agrár-élelmiszer

szektor ciklikus és egymásra torlódó (voltaképpen folyamatos) krízisét kísérő jelenségeket (piaci

koncentráció, minőségi elvárások emelkedése, ágazati lemaradás, romló jövedelmezőség, gyenge

tőkevonzó képesség, elmaradt beruházások, tulajdonosi szétaprózódás, magas földbérlet,

kooperációs rend és bizalmi alapok erodálása) számos empirikus munka tárta fel (Lányi 2001,

Juhász 2006, Papp 2009, Fertő 2011, Csáki-Jámbor 2012). Az alternatív élelmiszer hálózatok

fejlesztésének szempontjából fontos tanulságuk, hogy a társadalmi anómia és krízis állapotában

elszakadnak egymástól a tervek és a tényleges lehetőségek, nem tud lépést tartani az

35 Magyarországon 2011-ben a dioxinbotrány kirobbanását követően a VM Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkársága a

hazai húsipari cégek importadatai alapján kimutatta, nem hazai alapanyagból készülnek magyar, sőt Hungarikum minősítésű és

címkézésű termékek.

64

értékrendszerek változása a társadalomszerkezeti dinamikával. Az is nyilvánvaló, hogy az

agrárium és a vidék (válságának és a kibontakozás lehetőségeinek) kutatását számtalan politikai,

gazdasági és társadalmi indulat és megváltó érzület kíséri és emiatt mindennél nagyobb szükség

van minél több tudományosan megalapozott, tárgyszerű értékelésre az alternatív

élelmiszerhálózatokról (Viski-Czene 2012, Kelen 2012). Az alternatív élelmiszer hálózatok

témakörével és szocioökonómiai alapjaival kevés empirikus kutatás foglalkozott. Egy-egy

tanulmány az alternatív élelmiszer hálózatok fenntarthatósági vetületeit elemezte ugyan, de

összességében messze vagyunk attól, hogy átfogó megközelítésben tárgyalhassuk e témát.

A helyi és minőségi élelmiszertermelést és –értékesítést gúzsba kötő, a helyi élelmiszer láncokat

meggyengítő intézményi tényezők között Kovách és Megyesi (2006) vizsgálata alapvetően a hazai

élelmiszer-gazdaság koncentrációját azonosította: az élelmiszer kis- és nagykereskedelem tíz

legnagyobb hazai és multinacionális szervezete koncentrálja a magyarországi élelmiszer-

kereskedelmet. A fő gond az, hogy a multinacionális kiskereskedelmi láncok megjelenése

voltaképpen nem eredményezett szabadabb piaci viszonyokat, ugyanis korántsem bontották meg

az értékesítési piacok monopolizáltságát, viszont megszüntették a garantált élelmiszerárak és -

felvásárlás, -feldolgozás rendszereit (kooperációs rendjét) (Juhász 2006, 2016). S bár az elmúlt

években a kiskereskedelemi láncok kínálatában növekedett a hazai termékek részaránya, a magas

hozzáadott-értékű termékkategóriák esetében (feldolgozott tej- vagy hústermékek) továbbra is

rendkívül alacsony a hazai gyártók részaránya (Kasza és munkatársai 2015).

A helyi élelmiszer láncok kibontakozását nehezítik továbbá hazai agrárgazdaságszerkezet

kiegyensúlyozatlanságai is. Szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik a gazdaságok közel

kétharmada és nagyon alacsony a hüvelyesek, zöldségfélék aránya. A közepes méretű (50-100

hektáros) gazdaságok részesedése Magyarországon tizede az EU átlagnak (0,7 vs. 8,4 százalék).

A földterület közel kétharmadát (60 százalékát) 100 hektár feletti gazdaságokban művelik, és a

10-100 hektáros gazdaságokban csak a terület egynegyede található (Kapronczai, 2011)36. A

társadalmi tőke gyengesége és a bizalom alacsony szintje tovább korlátozza e szektor szereplőinek

kooperációs hajlandóságát, kollektív marketingjét (Rácz-Váradi-Hamar 2002, Megyesi-Kelemen-

Schermer 2011, Domján 2013).

Az alternatív élelmiszer hálózatok merítési bázisát egyre több kutatás taglalja Magyarországon.

Az alternatív élelmiszer hálózatok legfőbb gazdálkodói csoportját alkotó kistermelők jóformán

már az EU csatlakozás előtt kutyaszorítóba kerültek az elhúzódó átalakulás, az értékesítési

nehézségek, az átfogó tőkehiány és forráshiány miatt. Eredményes gazdálkodást kialakítani

jellemzően azok tudtak, akik hetven-nyolcvanas években nagyban háztájiztak (Kovács 2008). A

piaci racionalitás mentén szervezett (vagy másképp „paraszti típusú”, utóparaszti) kisléptékű

élelmiszer-előállítás alapvetően nem specializált, és részben élelmiszer-önellátással is

összekapcsolódik (Nemes-Heilig 1996, Kelemen-Kovách 2007, Kovách 1997, Megyesi 2016). Az

élelmiszer-önellátás magas arányára már a hetvenes-nyolcvanas évek lakossági megtakarításainak

térbeni-társadalmi szerkezetét vizsgáló kutató is rácsodálkozott (Lengyel 1991), felismerve, hogy

a házépítéseket a nagyfokú élelmiszer-önellátás, az agrárjellegű második gazdaság prosperálása

segítette elő.

A hagyományos gazdálkodói tudás és társadalmi tőkék továbbélését a kisléptékű

élelmiszerelőállításban sok kutatás azonosította: Bali (2005) a nógrádi málnatermelők, Kovács és

Váradi (2005) nagykőrösi vizsgálata, Sárkány (2005) varsányi esettanulmánya arra is rámutattak,

hogy ezek a piacgazdaság keretei között is jól használhatók maradtak. Kovách (2016) hajdúnánási

empirikus eredményei alapján megjegyzi, a paraszti ethosz része a helyi élelmiszer- és kézműves

36 A kiegyensúlyozatlanság relatív, elsősorban az EU 15-öktől való különbségekben érhető tetten. Az egyéni gazdaságok döntő

többsége (93 százaléka) 10 hektár alatti, és az egyéni gazdaságok földterületének negyedére terjed ki. A 100 hektár felettieknél

ugyanez az arány 0,5 és 28 százalék. Ezzel szemben a gazdasági szervezetek majdnem fele (45 százaléka) tartozik a 100 hektár

feletti kategóriába, és ezek használják a társas gazdaságok területének nagyrészét (97 százalékát). E kategórián belül is jellemző a

300 hektár felettiek túlsúlya (Kapronczai, 2011).

65

termékek kultúrájának az újraélesztési kísérlete. Kovács-Váradi (2002) helyzetértékelése szerint

az agrárium szereplői közül éppenséggel a kistermelők helyzete e legrosszabb „habár ők azok,

akiket a különféle honi és uniós támogatási rendszerek megszólítani igyekeznek, ám a forrásokhoz

való hozzájutásuk esélye jószerivel a nullával egyenlő.” (34.o.) A kisléptékű élelmiszerelőállítás

visszaszorulása Hamar (2014) vizsgálata szerint ugyanakkor nem feleltethető meg egyértelműen

a hazai településszerkezet térbeli-társadalmi polarizációs folyamatainak: a gazdálkodók leginkább

a központi és Nyugat-Dunántúli térségekben számolták fel a kisgazdaságokat, miközben a

gazdaságok megszűnése sokkal kevésbé jellemző a szegényebb településeken. A kisléptékű

gazdálkodásnak úgy tűnik, inkább az elszegényedő, aprófalvas településeken a megélhetésben van

döntő szerepe. A kistermelés sok helyen az önellátás terepére húzódik vissza, amelyről Kovács és

Váradi (2013) „Hátrányban vidéken” című tanulmányában megjegyzi, hogy ennek a reziliencia

megteremtése a célja: csökkenti az élelmiszerre fordított kiadásokat, a hajdani kisparaszti életből

és munkaetikából megmaradt értelmes elfoglaltságot nyújt, kis bevételt hozhat a konyhára és

különböző cserekapcsolatokban tehet jó szolgálatot (116.o.). Végül Juhász Pál szerint a

kistermelést éppenséggel a közvetlen értékesítés teszi racionálissá, amennyiben „a logisztikai

költségek, a kereskedelmi árrés és az adó részleges vagy teljes megtakarítása ellensúlyozni tudja

a kis üzemméret, a hiányos felszereltség és egyes szolgáltatások hiánya miatt a professzionális

árutermelőkénél sokkal kisebb termelékenységből fakadó hátrányt” (Juhász 2016, 32.o).

A támogatási lehetőségeket értékelve, több vizsgálat kimutatta a kisléptékű, helyi

élelmiszertermelésre és -fogyasztásra alapuló vidékfejlesztés hatékonyságát (G. Fekete 2011,

Németh 2011, Gonda 2014): elsősorban a hátrányos fejlettségű területeken jelentenek alternatívát,

a vidéki gazdaság nagyobb szektoraitól elkülönülten új típusú tevékenységformákat létrehozva.

Lányi és Farkas (2010) ugyanakkor megjegyzik, hogy a helyi tudás, a helyi természeti adottságok

felhasználását, az élelmiszer önrendelkezést és a helyi közösségek megerősítését célként elfogadó

fenntarthatósági projektek kivitelezhetősége számos településen kérdéses a társadalom- és

gazdaságszerkezeti változások, valamint a bizalomhiány miatt. Részben a jó forrásbevonási

lehetőségek miatt egyre több helyi termékekkel kapcsolatos kezdeményezést találunk országszerte

(Balázs 2012, Kujáni 2014, Benedek-Balázs 2015) és a határontúli területeken, például a

Székelyföldön (Borsos 2013). Kiss (2016) 40 helyitermék-előállításra irányuló LEADER-projekt

vizsgálata két ideáltípust körvonalazott, amelyek a valóságban kevert módon, számos

konfigurációban fordulnak elő. A „szükségletellátók” helyi alapanyagokból, helyben megtermelt

javakkal a szűkebb környezet szükségleteinek fedezését célozzák, a piacorientált „márkateremtő”

termékeiket elsősorban a fizetőképes városi célközönség és a turisták számára pozícionálják.

Ugyanakkor a központi hatalmi viszonyokat leképező helyi Leader-ekben ritka a térségi szintű

együttműködés a gazdasági szereplők között, amely a sikeres társadalmi marketing, és

minőségellenőrzés és -garancia alapfeltétele lenne (Kiss 2016).

A helyi élelmiszerellátás hazai kialakulásának jellegzetességeiről társadalom- és gazdaságtörténeti

vizsgálatok alapján alkothatunk képet. Bácskai és Nagy (1984) szerint a magyarországi

piackörzetek és piacközpontok történeti fejlődésében is tetten érhető a globális-lokális

kétosztatúság. A helyi piacok egyfelől állandó helyi élelem- és nyersanyagszükségletet jelenítenek

meg, s ezzel a vidék városra utaltsága, a körzeten belüli gazdasági szerepkör erősödik. Másrészt a

helyben nem előállítható, külföldi termékek (élelem mellett szerszámok és iparcikkek) folyamatos

kínálatát is biztosítják. Magyarország jellegzetes tulajdonsága európai összehasonlításban

éppenséggel a helyi élelmiszerelőállítás és a nem-helyi élelmiszerkereskedelem kiemelt szerepe a

modernizáció és az urbanizáció folyamataiban (Hoffmann 2001, Kisbán 1997). A közvetlen piaci

értékesítés a „társasviszonyulás” szempontjából keltette fel magyar filozófia egyik legeredetibb

gondolkodója, Karácsony Sándor érdeklődését: „A vásár tehát egészen pontosan négyféle valami.

Hely, idő, emberek és áru. Olyan hely, ahol az emberek egymás kedvéért összegyűlnek és adnak-

vesznek. Az az időpont, mikor az alku áll, az áru gazdát cserél. Két személy, az eladó és a vevő,

vagyis a vásárosok. Cseretárgyak, legtöbbször áru és pénz, amelyet a vásár közben vásárosok

66

egymás között kicserélnek. Pénzért árut, áruért pénzt adnak az eladó és a vevő egymásnak

cserébe” (Karácsony 1938. 4. o.)

Az alternatív élelmiszer hálózatok kvantitatív vizsgálatai a termelés, az értékesítés és a fogyasztás

társadalmi-térbeli mintázatainak, kiterjedésének feltárására irányulnak. A kisléptékű és alternatív

élelmiszer rendszerek jellemzésére számos számszerű mutatót fejlesztettek, amelyet mellékletben

foglaltam össze - M20. A hatások összesítésének indikátoros módjai. A Ricketts-Hein és

munkatársai (2006) által kifejlesztett Élelmiszer Relokalizációs Indexet saját vizsgálatunk során

is adaptáltuk a hazai viszonyokra (Benedek – Balázs 2014).

A közvetlen piaci értékesítést Benedek és Fertő (2015) empirikus eredményei szerint a legkisebb

gazdálkodó szervezetek választják, akiknek éppenséggel ez a fő vagy egyetlen értékesítési

csatornája. A nagyvárosi hagyományos piacokat a gazdálkodók a magasabb ár, az azonnali

készpénzfizetés és a megszokások miatt választják. Az új termelői piacokat a nagyobb

birtokméretű, szélesebb termékválasztékú, beruházásokban gondolkodó gazdálkodók (pl.

biogazdálkodók) részesítik előnyben. A hazai termelői piacokat preferáló biogazdálkodók Fertő

és Forgács (2009) vizsgálatai szerint képzettebbek, inkább idősebbek, teljes munkaidőben

dolgoznak és diverzifikált termelési szerkezettel rendelkeznek. Alvincz és Koltai (2009) szerint

átlagosan 7-27%-kal magasabb az éves munkaerő-szükségletük, míg költségigényük átlagosan 30-

40%-kal alacsonyabb a hagyományos gazdálkodáshoz képest. Szente és munkatársai (2011)

szerint a sikeres közvetlen értékesítéséhez az ökotanúsítás és a személyes bizalom növelése,

valamint a bioélelmiszerek értékarányos árának erőteljesebb kommunikációja szükséges.

A közvetlen értékesítés Juhász (2016) szerint általában csak egy városszéli, gyakran nem is

paraszti múltú, termelői körnek biztosít értékesítési lehetőséget. Az AKI becslése szerint a

közvetlen értékesítésben részt vevő termelők országos aránya 7% körüli (Mácsai és munkatársai

2012). A piacon értékesítő termelők általában a legkisebb gazdaságok közül kerültek ki. Juhász

(2012) szerint a piac, mint értékesítési csatorna 2000 és 2011 között megőrizte 5% körüli arányát

a napi fogyasztási cikkek háztartási fogyasztásából. Juhász és Szabó tanulmánya (2013) szerint a

fizetőképes kereslet legnagyobb mértékű koncentrálódása következtében a legjelentősebb

piaceltartó körzet a középmagyarországi régió. A közvetlen értékesítésen túllépő, a

kiskereskedelmi láncoknak is eredményesen értékesítő kisárutermelők Seres és Szabó (2010)

vizsgálata szerint tőkehiányosak, amely leginkább a posztharveszt szakaszban jelentkezik:

elsősorban az áruvá készítés és a láncok beszerzési rendszeréhez kapcsolható logisztikai rendszer

tekintetében. Fertő (2011) vizsgálata szerint a kistermelők még mindig komoly problémákkal

néznek szembe, hogy miképpen kapcsolódjanak a modern élelmiszerláncokhoz: kooperáció

hiánya, a bizalom alacsony szintje az üzleti partnerekkel, vagy a hitelpiacokhoz való hozzájutás

nehézségei.

A közösségi mezőgazdálkodási kezdeményezések előőrsének számító Nyitott Kert fogantatásával

és működésének eredményeivel már számos kvalitatív esettanulmány foglalkozott (Hayes-

Milánkovics 2001; Milánkovics-Hayes 2002; Ángyán-Milánkovics-Hayes 2003; Vadovics-Hayes

2010; Zsolnai-Podmaniczky 2010). A CSA-k hazai ősforrása, a gödöllői Nyitott Kert Alapítvány

1998-ban kezdte el a közösség által támogatott mezőgazdálkodás modelljét meghonosítani

Matthew Hayes vezetésével, és pár év alatt 150 családot látott el az egyetemi tangazdaság

kertjének biozöldségeivel. A kezdeti időszakban hasonló pionír kezdeményezést indított 2005-ben

Héten Szeles Attila Bioéléskamra néven, valamint Puszta Csaba Ásotthalmon Bionium néven. A

stabil zöldség-közösség modelljét e kezdeményezések számos okból nem tudták tartósan

kialakítani. Az okok között meghatározó, hogy a kezdetben hatalmas zöldség adagokat és a

bevezetőnek szánt árakat később nem sikerült egyensúlyba hozni a gazdaság rentabilitása

érdekében. A biogazdálkodás iránti fokozott kereslet miatt infrastrukturális beruházásokra is

szükség volt, valamint egyre nagyobb távolságra kellett szállítani, viszont a dobozárakat a

működési költségekhez képest túl alacsonyra, csupán a kerti munka (egyébként önmagában is

drágának tartott kézimunka) költségéhez kalkulálták. A rendszer ilyen körülmények között nem

67

volt képes a fogyasztók számára elérhető árszinten gazdaságosan szolgáltatást nyújtani

Gyakorlatilag a csajanovi „paraszti” stratégia érvényesült: nem kezelik költségként a saját

munkaidejüket, csekély jövedelememelkedés érdekében is hajlandók sok többletmunkát vállalni.

Milánkovics és Hayes (2002) valamint Vadovics és Hayes (2010) értékelése szerint a Nyitott Kert

közel egy évtizedes működése során jelentős szervezeti átalakulásokon is keresztülment, hogy

életképes és elterjeszthető közösségformáló értékesítési modellt hozzon létre. Ugyanakkor tény,

hogy soha nem saját erőből, a piacról megélve, nyereség-orientált mezőgazdasági termelési

egységként kellett talpon maradnia. Társadalmi (közösségformáló) és környezeti hasznaiért

cserébe éveken keresztül élvezte a működését anyagi, vezetői és pénzügyi irányításban segítő

NESsT (Nonprofit Enterprise and Self-sustainability Team), valamint a Szárító- majd

Babatpusztai tangazdaság 2, illetve 1,5 hektáros kertjét biztosító Szent István Egyetem

támogatását.

Zsolnai és Podmaniczky (2010) szerint a CSA-modell elterjesztéshez három elv érvényesülésének

biztosítása szükséges: (i) a gazdaságnak biztosítania kell egy megfelelően széles termény

választékot az év meghatározott számú hetében és a résztvevő tagok számára átláthatóvá kell

tennie a gazdaság költségvetését egész évre; (ii) az árazást közös megállapodás alapján az éves

költségterv ismeretében kell kialakítani; és (iii) a gazdálkodási kockázatokat is meg kell osztani:

a szezonális kínálat kötöttségeit és lehetőségeit is meg kell érteni, tudomásul kell venni. Mindezek

figyelembevételével a CSA képes kiiktatni a piacos mezőgazdaságra jellemző alku mozzanatát, az

eladó és a vásárló ellenérdekelt szerepét együttműködő partnerségre válthatja át. A

Magyarországon 2010 előtt működő CSA-k nem tudták maradéktalanul tartani magukat ezekhez

az alapelvekhez. Szeles Attila a gazdálkodási kockázatok megosztásának elvét jobban érvényesítő

formát keresett, s ma az Eleven Föld Szövetkezet tagjaként vesz részt 2011-ben létrejött új

dobozrendszer szervezésében. A Nyitott Kert a három elvből az elsőt, vagyis, hogy a résztvevő

tagok számára átlátható legyen a gazdaság éves költségvetése, nem tudta biztosítani. Példája

ugyanakkor vonatkoztatási pontként szolgál(t) az induló kezdeményezések fejlődésében, és sokan

rengeteget tanultak Matthew Hayes - részestől a dobozos rendszerig vezető - történetének

tanulságaiból. Matthew Hayes 2010 óta Zsámbokon egy közösségi alapon szerveződő gazdaságot

alapított, jelenleg elsősorban zöldséget termel, aminek egy részét dobozrendszerben értékesíti a

termékskála bővítése érdekében több más, környékbeli biogazdával is együttműködve.

Bár a CSA-k elmúlt évtizede Magyarországon egyelőre társadalmi szinten nem sok érzékelhető

változást hozott, helyi léptékben zajlott a kísérletezés és a fejlesztés. Kutatásunk szempontjából

általános tanulság, hogy a CSA-modell meghonosításának ellentmondásos körülményei, az üzleti

tervezés nehézségei, a beruházási költségek átvállalása a mai napig meghatározóak maradtak e

szektor számára.

A fogyasztási szokások változását történeti néprajzi-antropológiai megközelítésű kutatások

vizsgálták rámutatva a vidék életképességére, a „nép” érdekérvényesítő erejére. Hann (2014)

tázlári esettanulmánya szerint például a szocializmus idején egyensúlyba kerültek a Polányi által

leírt gazdasági integrációs formák (reciprocitás és redisztribúció) és ez ösztönözte a háztartások

felhalmozását. A rendszerváltás után ez az egyensúly felborult. Az élelmiszer-fogyasztás második

világháború utáni története szempontjából Valuch (2005) három korszakot különít el: az

„éhezéstől a gulyáskommunizmusig” az 1960-as évek végéig, a „jóllakottá válás” a 80-as évek

közepéig, végül „bőség és ínség” napjainkig. Az élelmiszerfogyasztás társadalmi jelentősége

mérséklődött, s egyszerre jelentkezik túlkínálat, valamint a jövedelmi viszonyok szerint

differenciálódó, de csökkenést mutató élelmiszer-fogyasztás.

Az élelmiszerfogyasztási szerkezet átrendeződésének egyik lehetséges következménye, hogy a

termelők és fogyasztók együttműködésével, hálózatosodásával olyan rendszer jöhet létre, amely

érdemben minimalizálja a szállítás és logisztika környezetterhelését, a helyi klimatikus

viszonyoknak és a szezonnak megfelelő élelmiszereket biztosít az alapvetően növényi eredetű

étrendhez. Az alternatív élelmiszer hálózatok pozitív környezeti hatása tudományos igényességgel

68

ugyanakkor nem igazolható egyértelműen, bár, mint Benedek (2014) tanulmánya megállapította,

a téma a tudomány, a szakpolitika és a civil szektor érdeklődését is igen aktívan foglalkoztatja.

A fogyasztói marketingkutatások három fő területre koncentráltak az elmúlt évtizedben: eredet- és

minőségjelzők; fogyasztói magatartás-kutatások; hagyományos termékekre irányuló kutatások.

Fontos tanulságuk, hogy a minőségrendszerek nem jelentenek minőséget és a jelöléseik

ismeretlenek a fogyasztók számára (Darvasné és munkatársai 2014). Az élelmiszerminőség több

speciális, nem mérhető jellemzővel is bír (például termőhely, tapasztalat, tudás), amelyek a

túltelített piacokon megkülönböztető pozíciót jelentenek (Nótári 2008). Az élelmiszerjelölések

fogyasztói megítélése alapvetően negatív, csak kevesen keresik és kevesen bíznak meg bennük,

minimális a felárfizetési hajlandóság (Szakály és munkatársai 2014). A legtöbb hazai fogyasztó

hipermarketben vásárol (TESCO), a szupermarketek között pedig a SPAR a legnépszerűbb;

ugyanakkor gyártói márkákat jobb minőségűnek tekintik a kereskedelmi márkákkal szemben

(Torma és munkatársai 2012). Mindazonáltal Magyarországon a vásárlási preferencia és a

tényleges vásárlási gyakorlat között szakadék tátong: 95%-os kedveltséggel szemben 35%-os

rendszeres vásárló. Mindezt a jelenlegi jelölések alacsony ismertségével, az alacsony fogyasztói

bizalommal és felárfizetési hajlandósággal magyarázzák a kutatók (Polereczki, 2010).

Az élelmiszerfogyasztással kapcsolatos lakossági vélemények, álláspontok szociológiai

vizsgálatai - az élelmiszerkiadások, a fogyasztás főbb értékösszetevőinek, kockázatészlelésében,

a helyi élelmiszerek preferenciájának tekintetében - stabilitást mutatnak. A háztartások fogyasztási

szerkezetében a legnagyobb kiadási tétel a háztartásban fogyasztott élelmiszer: legalsó jövedelmi

ötödbe tartozó legszegényebb háztartások összkiadásuk harmadát, a legfelső ötödbe tartozó

leggazdagabbak mindössze ötödét fordították e célra (KSH 2015). A fenntarthatóság iránt

elkötelezett fogyasztók aránya igen alacsony (Hámori 2013, Horváth - Rácz 2009, Gulyás 2008).

Az élelmiszerbotrányokról, -kockázatokról szóló híradások, a közéleti viták kevéssé befolyásolják

a - végzettség szerint egyébként jól szegmentálható - véleményeket. Összességében majdnem a

lakosság kétötöde jobbnak (javulónak) látja az élelmiszerbiztonságot (Lakner és munkatársai

2007, Kasza és munkatársai 2014, Fürediné 2008).

Összességében elmondható, hogy a hazai kutatásokban az alternatív élelmiszer hálózatok a

vidéken és általában az agráriumban zajló negatív társadalmi folyamatok meglehetősen korlátozott

hatásfokú ellenszereként kerülnek elő. Ennek a szocioökonómiai alapja az, hogy a gazdálkodás

utóparaszti (rendies) keretei túlélték a rendszerváltást, sőt, az ezredforduló után is fennmaradtak.

Ezek a még nyomokban meglévő utóparaszti gazdálkodási hagyományok nem a fejlődés

akadályai, inkább lehetőséget jelentenek. A domináns, tradicionális élelmiszerellátási formák

(termelői piacok, vásárcsarnokok) erősen függenek a közösségi forrásoktól és beruházásoktól. Az

új típusú, ún. neotradícionális formák (dobozrendszerek, webáruházak, közösségi mezőgazdaság,

bevásárló körök) megjelenése és sikere jobbára városi és várostérségi körzetekben mutatható ki.

A kisléptékű élelmiszer előállítóknak, kistermelőknek, családi gazdálkodóknak nyújtott

kedvezmények és rugalmassági szabályok, különösen sokat segítettek a REL-ek

felértékelődésében és ugrásszerű elterjesztésében. A Közös Agrárpolitika második –

vidékfejlesztési – pillérében a REL tematikus alprogram a 2014-2020 közötti időszakban további

lehetőségeket jelent, hogy a tagállamok „különös jelentőséggel bíró szükségleteikkel”

foglalkozhassanak. Ugyanakkor a politikai támogatottság ellenére a kistermelők száma csökken,

az új helyi élelmiszerminősítési rendszerek (helyi termék védjegyek) ismertsége alacsony, és nem

szolgálja a már elismert akkreditációs rendszerek és élelmiszer biztonsági előírások elterjedését.

Ráadásul a kereslet sem kimagasló: mindössze minden tízedik fogyasztó vásárol rendszeresen

élelmiszert közvetlenül a gazdálkodóktól (Balázs, 2012).

69

3. ANYAG ÉS MÓDSZER

Ebben a fejezetben összefoglalom a disszertáció alapját jelentő kutatásmódszertant (metodológia

és módszerek), amely az alternatív élelmiszer hálózatok szocioökonómai jelenségeinek

megértését, transzdiszciplináris értelmezését segítette. A téma lehetséges elméleti-fogalmi

megközelítéseit részletesen bemutattam a szakirodalmi fejezetben. Alábbiakban sajátos személyes

megközelítésemet és ontológiai, episztemológiai, metodológiai választásaimat, valamint a

módszereket tárgyalom. A disszertációban egy feltáró jellegű, személyes értékválasztáson alapuló,

cselekvésorientált (action-oriented), elkötelezett (engaged scholarship), alkalmazott

társadalomkutatás bemutatására vállalkoztam. Elméleti szempontból interpretatív, módszertani

megközelítése szerint együttműködő ez a kutatás (cooperative research), amely összességében az

érintett és kedvezményezett csoportok részvételével kialakított közös kutatási keretet jelent (célok,

módszerek, kérdések definiálásában, a válaszok, reflexiók, szakpolitikai javaslatok

kidolgozásában)37. E módszertani megközelítés egyúttal akció-orientált is, amennyiben a

gyakorlati szakemberekkel, esettanulmány partnerekkel közösen egyeztetve végzett

transzdiszciplináris kutatómunka egyaránt szolgálja a gyakorlati programok céljait, a gyakorlat

közösségek fejlődését és a szakpolitikai döntéshozatalt (javaslattételt), miközben tudományos

tudást is termel. A kutatási folyamat tehát a nem-kutatók számára is kinyílik, integrálva tudásukat

a kutatási problémák és prioritások kijelölésétől a valós döntéshozatali folyamatokig, értékként

kezelve e külsődlegesnek (és a hagyományos kutatás szempontjából zavaró körülménynek)

tekintett különböző tudásformákat. Végül a tudományos tudáson túlmutató szocioökonómiai,

politikai, helyi és menedzsment tudás megszerzésére is lehetségessé válhat (Van de Ven 2007,

Bradbury-Huang 2010, Balázs 2011b).

3.1. Az együttműködő kutatási megközelítés

A disszertációban bemutatott együttműködő/kooperatív kutatás a FAAN projekt38 keretében

kezdődött, amely civil szervezeteket partnerként emelte be a kutatási folyamatba, hogy sajátos

kontextuális tudásuk, politikai cselekvésre irányuló törekvéseik, gyakorlati ismereteik és

értelmezési kereteik alapján alakítsa a kutatási folyamatot (Karner és munkatársai 2009). Az

együttműködő kutatás az akciókutatás egyik lehetséges megvalósítási módja (Heron–Reason

2001, Van de Ven 2007), mely az alkalmazott társadalomkutatás szemléletében fogant és azt

célozza, hogy az érintettek jobban bevonhatók legyenek saját sorsuk, körülményeik, személyes

hatékonyságuk jobbításába. A kutatók és nem kutatók érdekeinek összehangolására partneri

kapcsolatot alakít ki, amely képes kezelni a sokféle eltérő tudásformát, tapasztalatot. Fő ígérete az,

hogy a hagyományosan egymással ellentétbe kerülő vagy egymástól elkülönülő akadémiai és civil

érdekvédelmi célok, elvárások összehangolhatók. Az összehangolás a kutatási folyamat során a

tudományos és a civil szereplők az érintettek részvételének kiszélesítésével, a kedvezményezettek

szempontjainak beemelésével történik, egy alternatív élelmiszer-hálózatok, az élelmiszer

önrendelkezés (szakpolitikai) fejlesztését segítő gyakorlat-közösségben (Wenger és munkatársai

2005). Mindez Magyarországon egyedülállónak számít, hiszen – miközben a nem-kutatók által

létrehozott tudás világszerte felértékelődik (pl. citizen science, community-based research) –

37 Az elkötelezett (engaged) kutatás és az együttműködő (cooperative) kutatás megnevezések a kutatási folyamat más-más

aspektusára helyezik a hangsúlyt: az együttműködő kutatás a gyakorlat számára hasznos tudást, míg az elkötelezett kutatás a

gyakorlattal együtt végrehajtott kutatás tudományos eredményét kívánja növelni (Van de Ven 2007). Az elkötelezett kutatás tehát

az együttműködő kutatás egyik válfajaként is érthető.

38 A konzorcium tagjai: Ausztriából az IFZ -Inter-University Research Centre for Technology, Work and Culture és a La Vía

Campesina, az Egyesült Királyságból az Open University Milton Keynes és a GeneWatch, Magyarországról a Szent István

Egyetem, Környezeti Társadalomkutató csoportja és a Védegylet; Franciaországból az Agrocampus Rennes – Vidékgazdaság és

Közpolitika Tanszék és a CIVAM (Fédération Nationale des Centres d'Initiatives pour Valoriser l'Agriculture et le Milieu Rural);

Lengyelországból pedig a Kopernikusz Egyetem, Szociológiai Intézete és a Polish Rural Forum.

70

nálunk még kevésbé fogalmazódott meg jelentősebb társadalmi igény arra, hogy bármilyen élő

kapcsolat legyen kutatók és civilek, nem-kutatók között (Mosoniné és munkatársai 2003).

A kooperatív kutatás fogalma a Science and Technology Studies (STS) részeként (lásd például

Fuller 2000; Király 2005) alakult ki, és a tudományos (szakértői) és a laikus (civil) tudás

integrációjával létrejövő tudás előállítását jelenti. A civil szereplők bevonásával tulajdonképpen

nem csak az új tudományos tudás létrehozása a cél, hanem az ezen túlmutató szocioökonómiai,

szakpolitikai, helyi és menedzsment tudás megszerzése is. A kooperatív kutatás abból a

meggyőződésből fakad, hogy a tudomány és a tudománypolitika demokratizálása csak úgy érhető

el, ha elismeri és értékként kezeli a külsődlegesnek (és a hagyományos kutatás szempontjából

zavaró körülménynek) tekintett különböző nézőpontokat, ismereteket, és a kutatási folyamatba

sokrétű tudásformát integrál (Stirling 2006). A tudomány közhasznát csak úgy töltheti be, ha a

tudományos kultúrát és a kutatási gyakorlatot áthatja egy nyitottabb társadalmi elköteleződés

(Wynne és munkatársai 2005). Stirling szerint korántsem arról van szó, hogy a kooperatív

kutatásban az érintettek vagy a társadalom véletlenszerűen kiválasztott tagjai a szakértőknél jobb

szakértők lennének; pusztán azt a lételméleti mozzanatot igyekszik érvényesnek elismerni, hogy a

megismerés folyamatában alapvető szerepet játszanak kulturális értékek, szervezeti

meghatározottságok, politikai érdekek és gazdasági hatalomból adódó eltérő lehetőségek (Stirling

2006). Ontológiai szinten tehát a kooperatív kutatás új megismerési és tapasztalási folyamat, amely

részévé válik a kutatási alanyok szellemi életének és a kölcsönös egymásrahatás folyamatát is meg

tudja ragadni (Van de Ven 2007).

Episztemológiai szinten a gyakorlati interakciók során szembesített, megkritizált, kifinomított

tudományos tudás közös cselekvési teret is kialakít – gyakorlatias (szakpolitikai, helyi,

menedzsment) szinten. Ezzel éppenséggel elismeri (nem pedig elfedi) a sajátos társas dialogikus

kontextust, amiben ez a tudás születik, mi több, képes azt erőforrásként is felhasználni (Mauthner–

Doucet 2008). A kutatás például a terepi felmérés során számos olyan igen gyakorlatias, technikai,

kontextuális jellegű ismeretet generált, amely nem textuális, íróasztal közeli. E különbségtétel a

tudomány bevett gyakorlata szerint egyértelmű tudáshierarchiába rendezhető: a szövegszerűen

megjelenő tudás objektívebb és magasabb rendű, mint a szubjektívnek értékelt kontextuális tudás.

A terepi munka, a civilekkel való szoros együttműködés „csak” (társadalom)technikai tudás, s nem

sok köze van ahhoz az intellektuális eljáráshoz, amelyet a tudományos jelentéstulajdonításkor és

a tudás kialakításakor végez a kutató (Mauthner–Doucet 2008).

A kooperatív kutatás metodológiai szintű célja olyan társas együttműködési folyamat kialakítása,

amelyben szakértők és tudósok mellett nem-kutatók is részt vesznek az új ismeretek

létrehozásában (Stirling 2006). Andy Stirling megfogalmazásában a kooperatív kutatás

metodológiai célja az, hogy egyensúlyba hozza e különböző tudásformákat és egyenlő státuszt

biztosítson a társadalmi értékeknek és érdekeknek (Stirling 2006). Emiatt a részvételi folyamatot

kiterjeszti már a kutatási prioritások kijelölésének legkorábbi fázisaira is (ezt jelöli az upstream

vagy bottom-up engagement fogalma), hogy valós döntéshozatali folyamatokat segítsen

szakpolitikai javaslattétellel.

A kutatási tárgy értelmezésére olyan fogalom szolgált köztes- vagy határtárgyként (boundary

object) (Star–Griesemer 1989), amely semleges keretként minden érintett partner számára

könnyen elfogadható: a helyi élelmiszer fogalma segítségével minden résztvevő a saját érdekei

szerint viszonyulhatott a kutatási tárgyhoz. Az alternatív és helyi élelmiszer rendszerek

szakirodalma alapján elvégzett fogalmi elemzés (lásd szakirodalmi fejeztet) láttán a kutatónak

könnyen az az érzése támad, hogy a gazdag metaforakészlet, a sok hasonló kifejezés burjánzása

politikai megfontolásból, normatív módon történik. Pohl és munkatársai (2008) szerint a

transzdiszciplináris együttműködés elmélyíthető, ha a szereplők hozzászoknak a mindennapi

nyelvhasználathoz, a diszciplínák határain átívelő szimbolikus (metaforikus) fogalmi kerethez, és

olyan áthidaló kifejezésekhez, amelyek segítik a kölcsönös egymásra hangolódást.

71

Társadalmi részvételre a tudomány átláthatósága, elszámoltathatósága érdekében már a kutatási

prioritások kijelölésében szükség van (Wilsdon–Willis 2004). Az alulról felfelé irányuló

részvételi-elköteleződési folyamatoknak (upstream engagement) akkor van értelmük, ha a

kedvezményezett szereplők idejekorán bekapcsolódhatnak a kutatási/döntéshozatali kérdések

kialakításába, a kutatás fókuszainak, terjedelmének meghatározásába; vagyis amikor még van

lehetőségük érdemben formálni a döntéseket (Stirling 2006). Ezek alapján a kutatáshoz illeszkedő

alábbi várakozásokat azonosítottam:

• A hazai civil és kutatói együttműködés a Védegylet Egyesület és a Szent István Egyetem

környezeti társadalomkutatói (ESSRG) között azzal a normatív céllal jött létre, hogy a

civilek számára felnyissa a kutatás és a szakpolitikai döntéshozatal zárt világát, segítse a

fenntartható élelmiszerellátás körüli diskurzus demokratizálását (Karner és munkatársai

2009).

• Szubsztantív szinten a részvétel és az együttműködés nem célja, hanem eszköze a

kutatásnak; a hozzáadott értéke éppen az, hogy a különböző ismereteket, eltérő

értelmezéseket explicitté téve beépíti a kutatási folyamatba és sokrétű, gyakorlatorientált

tudásra építő legitim döntésekhez vezet.

• A kooperatív kutatás instrumentális célja a helyi élelmiszerrendszerek előnyeinek feltárása,

a szabályozási alternatívák láthatóvá tétele, a változás pontjainak azonosítása, illetve olyan

új kezdeményezések azonosítása volt, amelyek körül a társadalmi tanulás céljával hálózat,

ún. gyakorlatközösség (Wenger és munkatársai 2005) építhető.

Az érintettektől kétféle szerepben vártam hozzájárulást:

• Konzultatív szerep: kulcsinformátorokkal készített feltáró interjúk alapján pontosítottam a

probléma definíciót, mélyinterjúk és fókuszcsoportok alapján végeztem részletesebb

elemzéseket;

• Aktív elköteleződés: a műhelybeszélgetések a probléma tágabb értelmezését és a közös

tennivalók azonosítását szolgálták szakértők, civilek, szakpolitikusok, üzletemberek

részvételével.

A kooperatív kutatás során az alábbi tevékenységek biztosítottak valós együttműködési

lehetőséget:

• konzultációk, munkamegbeszélések: tartalmi kérdések (probléma definíció, kutatási kérdések,

elemzési szempontok) megvitatása;

• közös kooperatív kutatási elképzelések, érdekek feltárása;

• a kutatás tervezése az empirikus munkában résztvevőkkel, szakirodalmi áttekintés, módszertan

kialakítása;

• szakdolgozati konzultációk: közvetlen értékesítés hazai lehetőségeiről, a bioélelmiszerek

közétkeztetésbe vonásáról, az alternatív élelmiszerhálózatok hazai megvalósulásairól, a

komótos étkezés (slow food) mozgalmáról, a fenntartható életmódközösségekről, az agro-

ökoturizmus lehetőségeiről (A disszertációhoz kapcsolódó szakdolgozatok listája a

mellékletben - M15. Kapcsolódó oktatási és mentorálási feladatok);

• munkamegosztás, a felelősségek kialakítása;

• közös döntéshozatal;

• webes interakció: internetes platformok a kutatás végrehajtására egy-egy részfeladathoz

kapcsolódóan;

• Google docs és email listák: bevásárló körök, Hunyaditéri levelezőlista, közösségi

mezőgazdaság levelezőlista;

• Wiki: FAAN wiki, közösségi mezőgazdaság wikipedia szócikk, short food supply chain

szócikk;

• Nyílt egyeztetések az érintettekkel:

72

• közös (páros) interjúk, kulcsinterjúk a releváns helyi élelmiszer-rendszerek vezetőivel a

probléma meghatározáshoz;

• munkamegbeszélések: partnerek nézőpontjának és elvárásainak tisztázása;

• tágabb érdeklődői körrel a kooperatív kutatás kialakításától kezdve az eredmények

bemutatásig személyesen tartottam a kapcsolatot.

Összefoglalva, egy közpénzből finanszírozott kooperatív kutatás megtervezése és végrehajtása

szoros elköteleződést kíván a tudományos és civil szereplőktől. A fenntartható élelmiszer-

hálózatok témája a tudástermelés új mechanizmusainak kialakítására is alkalmat adhat, amelyben

sokféle társadalmi érdekcsoport (gazdálkodók, kiskereskedelem, önkormányzatok, fogyasztók)

igényei mentén alakítható a kutatás folyamata. A kutatás megszervezése során az interaktív (és

gyakran időigényes) megoldáskeresés formális és informális tereit kellett kialakítani.

A kooperatív kutatási megközelítés folyamatos kihívást jelentett a résztvevőknek. Egyfelől már a

kutató és nem-kutató fogalmi megkülönböztetése is problémás volt, hiszen a gyakorlatközösség

kialakítása éppenséggel e határ feloldását, a szerepvállalások sokféleségét, egyénre szabhatóságát

és egyenrangúságát feltételezi. A kutatás tényleges költségeihez képest alacsonyabb támogatási

intenzitású európai uniós kutatásfinanszírozás nem volt összhangban a kooperatív kutatás

alapfeltételeivel: a problémafeltárást megelőzően előre kitűzött célokat, részletes munkatervet várt

el, továbbá időigényes projektadminisztrációt, komplikált beszámolókat kívánt a kutatótól.

Ugyanakkor a kooperatív kutatás előnye volt, hogy segíteni tudta egy fenntartható és demokratikus

vidékfejlesztés körüli gyakorlatközösség kialakítását. Ehhez olyan metodológiát és

társadalomtechnikát javasol, a mezőgazdálkodás minőségi forradalmának érdekében, amely az

élelmiszer rendszerek lokalizációját és az élelmiszerlánc szereplői közötti társas kapcsolatok

revitalizációját helyezi előtérbe.

3.2. Az együttműködő kutatás lépései

Kutatási tevékenységem – mely a kevert megközelítésű, együttműködő kutatás módszereit

alkalmazta – az alábbi fázisokból állt:

3. ábra: A kutatás lépései

Forrás: saját szerkesztés, Creswell 2003 alapján

probléma kijelölés

elméleti alapozás

kutatási design

primér adatgyűjtés

adatelemzések

eredmények validáslása és elterjesztése

73

Probléma kijelölés (a kutatási probléma azonosítása): a szakirodalom és korábbi kutatási

előzmények elemzése, saját kérdőíves kutatások, valamint a szektor érintettjeivel készült feltáró

interjúk és műhelybeszélgetés alapján történt. A kutatási problémát a tudományos, szakpolitikai

és módszertani nézőpontok alapján is elhelyeztem (az így készített helyzetértékelésem olvasható

a bevezetésben) és e nézőpontokat érvényesítettem a kutatási és elemzési kérdések azonosítása,

megformálása, és alapfeltételezéseim megfogalmazása (és a várható eredmények, válaszok

hasznosságának kimunkálása) során is. Eredményeimet az általános helyzetképről szóló 4.1

empirikus fejezet tartalmazza.

Elméleti alapozás: feltáró interjúk, háttérbeszélgetések különböző diszciplínák, kutatói

közösségek szakértőivel, illetve a probléma egyes érintettjeivel; valamint a szakirodalom

szelektálása, a probléma hazai kontextusban releváns aspektusainak azonosítása. A kutatás

fogalmi kereteinek kimunkálása során a kutatási problémához kapcsolódó magyarázó fogalmak

interpretációját kívántam nyújtani egyes elméleti nézőpontok alapján. A szakirodalmi feldolgozás

során hangsúlyt helyeztem a témához illeszkedő glosszárium összeállítására, amely a többnyire

angol nyelvű tudományos megfogalmazásokat közelebb hozza a mindennapi nyelvhasználathoz.

Eredményei olvashatók a szakirodalmi áttekintés fejezetben.

Kutatási dizájn: a kutatás tervezés és a munkaszervezés során hangsúlyt fektettem az érintettek

közötti érdekkülönbségek feltárására. A kutatás folyamatának felépítéséhez a szakirodalmi

elemzés eredményeként előállt tipológia kínálta az elemzési egységet. A szakirodalmi elemzés

alapján látható volt, hogy az elméleti-fogalmi megközelítések és klasszifikációk zömében

kvalitatív vizsgálatokból származnak. A téma megközelítéséhez a kutatásmódszertani

szakirodalom a diszciplináris határokon átívelő, különböző módszereket és többféle adatforrást

ötvöző (kevert megközelítésű ~ mixed methods) kutatásokat tartja kívánatosnak (Warde 2014).

Mivel hazai kvantitatív vizsgáltok e témában egyáltalán nem voltak elérhetőek, az alternatív

élelmiszer hálózatok jellegzetességeinek kvalitatív feltárása után kvantitatív (kérdőíves) kutatást

dolgoztam ki, hogy a hazai lakosságra általánosítható adatokat szerezzek. Esetemben az

együttműködő kutatás jelentette azt a keretet, amelyben e kevert módszertanra, vagyis az

alkalmazott kutatási technikák, kvalitatív és kvantitatív (adatfelvételi és -elemzési) módszerek

összekapcsolására sor került (Creswell 2003, Király és munkatársai 2014). A kutatási dizájnt a 3.

fejezet tartalmazza.

Adatgyűjtés és elemzés, a kutatás esettanulmányai: Kutatásom esettanulmányokon alapszik,

amelyek során Yin (2003) alapján az alternatív élelmiszer hálózatok egyes hazai típusainak

problémáit azok eredeti kontextusában vizsgáltam. E kutatási design lényege tehát az, hogy az

alternatív élelmiszer hálózatok körül zajló folyamatokat és tevékenységeket különböző

adatforrásokból táplálkozó, eltérő módszertannal kivitelezett, több komponensű (ún. beágyazott)

esettanulmányokon keresztül mutatom be (Eisenhardt, 1989, Yin, 2009, Patton, 2002). A kevert

megközelítésre jellemző módon az esetek a kvalitatív irányzat gazdagságát és feltáró jellegét a

kvantitatív megközelítések eredményeinek számszerűsíthető és általánosítható jellegével

ötvözték. Az esettanulmányok azonosításának, kiválasztásának alapja a Moya Kneafsey vezette

munkacsoportunk által készített tipológia, amely utóbb kiindulópontja volt a Vidékfejlesztési

Program REL alprogramjának, valamint az REL EIP kialakításának is (Kneafsey és munkatársai

2013, 2015). A disszertációban kidolgozott esettanulmányok kiválasztásának fő szempontja az

volt, hogy egy-egy esettel be tudjam mutatni a legelterjedtebb hazai formákat és típusokat (lásd 7.

táblázat).

74

7. táblázat: Az esettanulmányok összefoglalása

Típusos probléma,

amire irányul a

kísérlet

Választott

esettanulmányom és

kiválasztási szempont

Adatfelvételi

módszereim

Azonosított

beavatkozási pontok,

fő praktikus

kimenetel

Rövid ellátási-

lánc

esettanulmány

4.2.1 fejezet

Élelmiszer

önrendelkezés és

közvetlen

kereskedelem: a

termelők közvetlenül a

fogyasztónak alternatív

hálózatokon keresztül

értékesítenek

Szövet, mint a

közvetlen értékesítés

hazai zászlóshajója; a

civil érdekvédelmi

mozgalom motorja

(FAAN projekt

esettanulmány)

Feltáró interjúk,

interjúfonál alapján,

szcenárió

műhelybeszélgetés,

országos reprezentatív

felmérés az

élelmiszervásárlás

társadalmi hatásairól

(2012 július)

alternatív élelmiszer

hálózatokkal foglalkozó

érintettek felmérése,

élelmiszer

önrendelkezés

szempontjainak

kidolgozása

Helyi

élelmiszer

rendszer I

4.2.2 fejezet

Minőségi élelmiszer

kiskereskedelem: a

termelők helyi termék

bolton keresztül érik el

a fogyasztókat (magas

hozzáadott értékű,

minőségi termékekkel)

Szekszárd Helyi

élelmiszer bolt és

minőség garancia

rendszer, nonprofit

kiskereskedelmi

szektor (JRC

esettanulmány)

interjúk

kulcsinformátorokkal,

célcsoportspecifikus

kérdőív 2010 május és

november

fókuszcsoport

vásárlókkal

Minőségi és helyi

élelmiszer rendszerek

fejlesztési

szempontrendszere

Helyi

élelmiszer

rendszer II

4.2.3 fejezet

Városi

élelmiszerpolitika, helyi

élelmiszer tanács, civil

élelmiszer hálózat

Gödöllői Helyi

Élelmiszer Tanács

(G7) önkéntes

állampolgári hálózata

(SOLINSA projekt

esettanulmány)

interjúk helyi

gazdálkodókkal és

élelmiszer

vállalkozókkal,

célcsoport-specifikus

kérdőív 2010 áprilisban

műhelybeszélgetések a

tanács tagjaival,

városi stratégiai

egyeztető fórum

Megvalósíthatósági

tanulmány (Norvég

Alap) és szempontok a

Földművelésügyi

Minisztérium Városi

Agrárpolitikájához

Közöségi

mezőgazdaság

4.2.4 fejezet

Közösség által

támogatott

mezőgazdaság

gazdálkodók által

kezdeményezett CSA-

k (TVE

esettanulmány)

kvalitatív interjú

gazdálkodókkal és

fogyasztókkal,

CSA-gazda platform

Közösségi

mezőgazdaság képzési

terv

Az esettanulmányok kiválasztásánál az alábbi általános elvi kritériumok is érvényesültek:

• legyen fizikailag könnyen elérhető, online és offline jelenléte,

• legyen a kezdeményezések mögött civil szervezet vagy behatárolható informális közösség,

transzparens működéssel,

• legyenek az alternatív élelmiszer hálózat tagjai hajlandók az interjúzásra,

• legyen a hazai kontextushoz jól illeszkedő, jellemző,

• legyen elérhető szekunder adat az esetek kontextusba helyezéséhez,

• legyen elérhető gyakorlati szakértő, aki segíteni tudja az esetek kialakítását,

• legyen az elmélet szempontjából hasznos, vagyis alkalmas a disszertáció kérdéseinek

megválaszolására, az alternatív élelmiszer hálózatok sokrétű előnyeinek megjelenítésére,

• legyen elkötelezett a fenntartható mezőgazdálkodás elvei iránt,

• legyenek gyakorlatias céljai (amelyek megvalósításából sok szervezet tanulhat).

3.3. Adatfelvételi és -elemzési módszereim

Adatfelvételezési és elemzési célra a következő módszereket alkalmaztam (ezek megfelelnek a

legelterjedtebb alkalmazott társadalomtudományi kutatási (Babbie 2004) technikáknak):

75

• kérdőív,

• dokumentumelemzés,

• formális és informális (félig strukturált és strukturáltalan) kvalitatív interjú,

• fókuszcsoport.

Mindezeket egy részvételi és kooperatív kutatási folyamatba építettem be.

Kérdőíves adatfelvétel és elemzés

A kérdőíves vizsgálati módszert a deskriptív kutatási fázisokban alkalmaztam egyéni

válaszadóktól szerzett számszerűsíthető, könnyen összesíthető és statisztikai elemzéssel

feldolgozható adatok interpretációjára (Héra és Ligeti 2005, Letenyei 2005). Két nagymintás,

személyes megkereséses országos kérdőívezést, egy online és egy személyes megkereséses

célcsoportspecifikus lekérdezést hajtottam végre:

• országos reprezentatív felmérés az élelmiszervásárlás társadalmi hatásairól (2012 július)

• országos reprezentatív kérdőívezés az élelmiszervásárlási és termelési szokásokról (2013

november)

• célcsoportspecifikus személyes megkérdezéses kérdőívezés 2010 május -novemberben Tolna

megyében a lakosság helyi élelmiszerekkel kapcsolatos fogyasztói magatartásáról.

• célcsoportspecifikus online kérdőívezés 2010 áprilisban Gödöllőn

Az országos reprezentatív kérdőívezés lebonyolításában a Medián kutatói, a szekszárdi

célcsoportspecifikus kérdőívezés lebonyolításában a KSH munkatársai, míg a gödöllői helyi

élelmiszer rendszer érintettjeivel készült online kérdőívezésben a Solier Étterem vezetője voltak

segítségemre. A kérdőíves adatok elemzése SPSS-szel történt a szignifikánsnak talált

összefüggések mentén kereszttáblás vizsgálattal. A kérdőíves kutatások részletes kérdőíveit, a

mintavétel részleteit és a statisztikai megállapításokat kérdéscsoportonként részletesen kibontva a

mellékletben közlöm (M14. A célcsoportspecifikus mintavétel lépései; M18. Az országos

kérdőíves vizsgálatok kérdései és részletes eredményei).

A Tolna megyei kérdőívezés a lakosság helyi élelmiszerekkel kapcsolatos fogyasztói

magatartásáról, élelmiszervásárlási szokásairól szólt. A fő célja az volt, hogy élelmiszervásárlási

döntések jellemzőit vizsgálja és a helyi termelési kapacitások ismeretére nyújtson információkat.

A felmérés szocioökonómai alapadatokat is gyűjtött és vizsgálta a Tolna megyei háztartások

bevásárlást végző tagjainak életkor, nem, lakóhely szerinti megoszlását, legmagasabb iskolai

végzettségét, a háztartás nagyságát, a család havi bevételét. A háztartások bevásárlásaiért felelős

személyt kerestük meg a kérdőívvel, ezért nem meglepő, hogy a válaszadók kétharmada nő volt.

A Tolna megyei célcsoport specifikus kérdőívezés mintavételéhez 500 darabos háztartási mintát

vettünk, a háztartásszámot a T-STAR lakásállományra vonatkozó adataival helyettesítve a megyén

belüli lakásállomány arányában.

Az országos kérdőívezéseket saját fejlesztésű kérdőíveim alapján a Medián Közvélemény- és

Piackutató Intézet végezte. Omnibuszos mintán 1200 személyes interjút készített a 18 éves és

idősebb népesség körében. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva súlyozással

korrigálták, így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai

végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától

függően ±2-5 százalék.

2012. július 13-a és 17-e között az élelmiszervásárlási szokásokról, a vásárlás szocioökonómiai

hatásairól, és a kiskereskedelmi láncok hatásainak lakossági megítéléséről.

76

2013. november 8-a és 12-e között az élelmiszervásárlási szokásokról és a ház környéki

élelmiszer-termelésről.

A gödöllői helyi élelmiszer rendszer érintettjeivel készült célcsoportspecifikus online kérdőívezés

saját fejlesztésű online kérdőív alapján zajlott 2010 áprilisában. A válaszadók helyi élelmiszer

rendszer célcsoportjának számító egészségtudatos felnőtt lakosság köréből kerültek ki és három

témára vonatkozóan fejtették ki véleményüket: első téma - étrendek (68 kitöltés); második téma -

élelmiszerbeszerzés (48 kitöltés), harmadik téma –fogyasztás (223 kitöltés).

Másodelemzés: a dokumentumelemzés fázisa minden esettanulmányom esetében az interjús

és/vagy kérdőíves kutatás megalapozását szolgálta, és az alábbiakat foglalta magában: a

kezdeményezés nyilvános kommunikációs felületei, az elérhető adatbázisok, szocioökonómiai

helyzetképek, korábbi tanulmányok, amennyiben elérhető, szakpolitikai dokumentumok és

hasonló jellegű kezdeményezések áttekintése. Az esettanulmányok képviselőivel és az

érintettekkel emailben is tartottam a kapcsolatot a kutatás ideje alatt. Amennyiben

levelezőpartnereim hozzájárultak, az e-mailekben kapott információkat is megjelenítettem

hivatkozással. A gödöllői helyi élelmiszer tanács (G7) esetében pedig elvégeztem a 2010 és 2014

között képződött 691 email-listára küldött levél teljes feldolgozását is; ezekből anonimizálva

használtam fel idézeteket.

Kvalitatív interjúk: interjús kutatást minden esettanulmányom esetében feltáró jelleggel azon

elsődleges érintettekkel végeztem, akik a legtöbbet veszíthetik vagy nyerhetik az intézményi

környezet változásával: gazdák, fogyasztók, ellátási lánc szereplők, önkormányzatok, helyi

intézmények képviselői szerepeltek interjúalanyaim között. A másodlagos érintettek

meghatározásában szakmai szervezetek egy-egy képviselőjével készítettem interjúkat (Lásd

melléklet M11 Interjúvázlat és interjúalanyok). Az interjúzás során a vizsgálat megértő-föltáró

jellegéből fakadóan interjúvázlaton alapuló (félig-strukturált) technikát használtam, hogy a kutatás

szempontjából releváns szempontok szem előtt tartásával rugalmasan lehessen az interjúalany által

fölvetett témákra is időt szakítani. Az előzetesen elkészített interjúfonál a kutatás céljaihoz

illeszkedő legfőbb kérdéseket érintette; illetve amennyiben az interjúhelyzet lehetővé tette, az

egyes érintettek sajátos perspektívájának, percepciójának, hozzáállásának rögzítését is segítette.

Az interjúk menete (kérdések sorrendje, mélysége) attól is függött, hogy az egyes interjúalanyok

milyen elkötelezettséget mutattak témánk iránt. Az elsődleges érintettekkel strukturálatlanabb

interjút készítettem, míg a másodlagos érintettek közül néhánynál strukturáltabb kérdezési

technika alkalmazása volt célravezető (Strauss és Corbin, 1990; Patton 2002, Kvale, 2005,

Schleicher 2007).

Az interjúk eltérő szerepet töltöttek be az egyes esettanulmányokban:

Megalapozó kutatás és élelmiszer önrendelkezéses (SZÖVET) esettanulmány: az interjúk fő

feladata elsősorban a fő érintettek feltérképezése, azonosítása volt (a FAAN projekt keretében).

Lehetővé tette, hogy az interjúalanyok egymásnak adják a kilincset és az interjú végén

megnevezzék, hogy kivel tartják fontosnak, hogy hasonló feltáró háttérbeszélgetés készüljön. A

stratégiai menedzsment szakirodalmában fogant elemzési keret segítségével azonosítottam

mindazokat a szereplőket (szereplő-csoportokat), akik érintettek (részt vesznek, hatást váltanak ki)

az alternatív élelmiszer hálózatok formálásában, működésében, fejlesztésében (Lásd Melléklet

M6). Végül kiválasztottuk azt a kezdeményezést, a SZÖVET-et, amely a legnagyobb potenciált

mutatta az élelmiszer önrendelkezés gyakorlati megvalósításában.

77

Helyi élelmiszer rendszerek: A szekszárdi és gödöllői helyi gazdálkodókkal és élelmiszer

vállalkozókkal, kulcsinformátorokkal készült interjúk célja a rendszer termelői-előállítói

oldalának felmérése volt, amelyet célcsoport-specifikus fogyasztói kérdőívekkel kombináltam.

A gazdálkodók által kezdeményezett közösségi mezőgazdaság esetében gazdálkodókkal és

fogyasztókkal is készültek félig strukturált interjúk: 5 CSA gazdával és 13 CSA fogyasztóval,

valamint 3 háttérbeszélgetés ágazati képviselőkkel. A kezdeményezések kisebb léptéke miatt

célszerűnek látszott, hogy az általunk ismert összes gazdálkodó által beindított kezdeményezést

felkeresni. Az elterjedés nehézségeire koncentrálva a közösségekből inkább a még bizonytalanul

kötődő fogyasztókkal készítettünk interjút, semmint a már problémamentesen beilleszkedett

tagokkal. Az interjúzás a gazdálkodókkal kezdődött, hiszen a vizsgált kezdeményezések

kialakításában, menedzsmentjében, céljainak és érdekeltségének meghatározásában a

mezőgazdálkodást folytató gazdálkodók személyisége, szerepe meghatározó. Az interjúk korábbi

kapcsolataimra épültek: az egyik gazda a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetben tanuló volt

diákunk, alternatív élelmiszer hálózatokból írta szakdolgozatát, egy másik gazda pedig egykori

kollégánk, Matthew Hayes.

Az interjúk feladata volt feltárni az érintett csoportokra jellemző attitűdöket, a szocioökonómiai

aspektusok megítélését is. Az interjúfonál egyrészt arra a kérdésre koncentrált, hogy az érintettek

mit tudnak a témáról, miért tartják lényegesnek, s milyen jelentőséget tulajdonítanak neki;

másrészt milyen fajtáit, változatait, jó gyakorlatait ismerik. Nyilvánvaló, hogy a témával

kapcsolatos tudás korántsem a tudományosan jól csengő, de a laikus számára talán nagyzoló, vagy

inkább alacsonyabbrendűséget sugalmazó, vagy éppenséggel nem sok fogódzót jelentő alternatív

élelmiszer hálózatok koncepcionális keretében rendeződik. Emiatt az interjúfonálban nem is

jelenítettem meg az alternatív élelmiszer hálózat kifejezést, viszont az interjúalanyoknak az interjú

megkezdése előtt részletes tájékoztatást adtam a kutatásom céljairól, kimeneteléről, a

hangfelvételes rögzítés módjáról.

Az interjúk során praktikus kutatásszervezési szempontokhoz is igazodnom kellett, így például az

interjúk lebonyolításához rendelkezésre álló idő korlátaihoz, az elérés szokásos nehézségeihez (az

interjúra való alkalmassághoz, a személyes rendelkezésre álláshoz és hajlandósághoz). A kutatás

gyakorlatias szervezési szempontjait mégis elsősorban szakmai, kutatás-etikai megfontolásokhoz

igazítottam. Az interjúalanyok kiválasztásának fontos elve volt a különbözőség, vagyis, hogy

minél eltérőbb hátterű, sokféle gondolkodású érintettet elérjek, akik éppenséggel közös

tapasztalataik és közös jó gyakorlataik azonosítása érdekében kritikus információval

szolgálhatnak. A kérdezést nagyban egyszerűsítette az interjúk probléma-fókusza, emellett több

idő maradt a résztvevők személyes gondjainak megértésére és hogy az interjúfonálban jelzett

problématerületekre helyezzük a hangsúlyt.

Összességében 44 félig-strukturált interjút készítettem a szakmai érintett körrel, valamint a

kezdeményezésekhez kapcsolódó érintettekkel. Eredményeimet műhelybeszélgetésen csatoltam

vissza a szektor főszereplőinek, kulcs érintettjeinek.

78

8. táblázat: Interjúk az egyes esettanulmányokban

eset 60-90 perces

interjúk

darabszáma

a saját

környezetükben

rögzített

hangfelvételek

kérdezési

időpontja

a hangfelvételekről

készült átiratok

elemzési időpontja

a visszacsatolás módja

Érintett térképezés 8 2008-2009 2009 műhelybeszélgetés

Szövet 8 2009 2010 műhelybeszélgetés

Szekszárd 6 2010 2011 fókuszcsoport

CSA 12 2012 2013 önszerveződő platform

G7 10 2011-2012 2013 műhelybeszélgetés

Fókuszcsoportos beszélgetés

A fókuszcsoportos beszélgetés rendszerint 1-2 órán keresztül, 6-12 ember részvételével zajlik

lehetőség szerint korra és iskolai végzettségre homogén csoportokban (Balázs és munkatársai

2002, Oblath 2006, Síklaki 2006). A kutatásmódszertani ajánlások szerint a beszélgetés elsősorban

a csoport tagjai közötti interakció és a csoportdinamika alapján létrejövő képre, azonosítható közös

véleményre fókuszál (Oblath 2006).

A szekszárdi helyi élelmiszer rendszer 8 vásárlójával készült fókuszcsoportos beszélgetés esetében

az volt a cél, hogy megvitassuk a helyi élelmiszer jelentőségét és a résztvevők közös értelmezést

hozzanak létre. A fókuszcsoporton moderátorként vettem részt, és a hangfelvétel alapján önállóan

készítettem a beszélgetés jegyzeteit. A vezérfonalat a JRC tanulmány (Kneafsey munkacsoport

2013) készítőivel közösen dolgoztuk ki (M12. Fókuszcsoport vezérfonál – Szekszárd), kijelölve a

kötelező kulcskérdéseket és a szabadabb, részletezőbb, asszociációs feladatokat. A vezérfonál a

beszélgetést arra fókuszálta, hogy a helyi élelmiszer milyen tulajdonságait tartják fontosnak,

milyen értéket tulajdonítanak a helyi élelmiszernek.

Műhelybeszélgetések

Az általában félnapos jövőtervező műhelybeszélgetések legfontosabb feladata az, hogy a

lehetséges jövőbeli alternatívákat feltárják, és egy szélesebb érintetti kör figyelmét ráirányítsák a

cselekvési lehetőségekre, illetve fejlesztéspolitikai szempontjaikra felhívják a döntéshozók

figyelmét. A műhelybeszélgetések fontos kimenetele a közös tanulás, az érintettek saját

szerepének jobb megértése, és a változás lehetőségének tudatosítása.

A műhelybeszélgetések fő fázisai a következők: 1) helyzetelemzés, problémaazonosítás; 2) a

jövőkép kritikus (gazdasági-társadalmi-környezeti) dimenzióinak meghatározása; 3) trendek,

mozgatórugók azonosítása; 4) a helyzetértékelést, a kritikus dimenziókat és a mozgatórugókat

összefűző narratívák kialakítása (Gallopín és munkatársai 1997). A kutatás során a workshopokat

magam moderáltam, és munkatársaim segítségével rögzítettem (jegyzetelés, hangrögzítés).

Mellékletben (M13.) találhatók a műhelybeszélgetések részletes menetrendjei.

A megalapozó kutatáshoz tartozó nemzeti szintű jövőtervező műhelybeszélgetés (2009 április 30,

Budapest) célja a kutatás civil, tudományos, hatósági és önkormányzati érintettjeinek egyidejű

bevonása, az együttműködési lehetőségek, a mozgatórugók, várható változások azonosítása és

közös jövőképek megfogalmazása volt (lásd a menetrendet mellékletben - M13.

Műhelybeszélgetések programja, vezérfonala).

Az „Európai szintű műhely az alternatív élelmiszer-hálózatokról” (2010 február 22, Brüsszel)

elnevezésű workshop célja az előző fázisok eredményeinek bemutatása volt a kutatási projekt

európai szintű érintettjei számára, további szakpolitikai javaslatok és kutatási igények

megfogalmazására is sor került.

79

A CSA-felmérés során a gazdálkodókkal a helyzetértékelésről és a fejlesztési irányokról tartott

platform jellegű műhelybeszélgetésekre került sor a TVE és az ÖMKI egy-egy munkatársaival

közösen szervezve (lásd a műhelybeszélgetés programját mellékletben - M13.

Műhelybeszélgetések programja, vezérfonala).

A G7 esetében a heti rendszerességű találkozókat stratégiai műhelybeszélgetések egészítették ki,

ahol a tanács tagjai a hosszú távú működés szempontjait dolgozták ki (erre a SOLINSA projekt

adott lehetőséget). A célcsoportspecifikus kérdőívezés eredményeit két Science Café keretében

csatoltam vissza az érdeklődőknek (2010 áprilisban és júniusban (erre a SCICAFE projekt adott

lehetőséget). A városi szintű stratégiai egyeztető fórumon a helyi érintettek kiterjesztett köre és a

helyi önkormányzat témafelelősei vettek részt a jövőbeli közös együttműködés kereteinek

kialakítása céljával (lásd a meghívót és a menetrendet mellékletben - M13. Műhelybeszélgetések

programja, vezérfonala).

Kvalitatív adatelemzés:

Az interjúkat az átírás során anonimizáltam, mert az egyéni és beazonosítható vélemények helyett

inkább általános mintázatok elemzése, megfogalmazása volt célom. Ugyanakkor a kooperatív

kutatás etikai kívánalma is, hogy semmiféle érzékenységet ne sértsek kényes kérdésekkel,

személyes és beazonosítható vélemények feltárásával, tehát ne fedjek fel az interjúalanyok által

elmondott személyes ügyet, amelyet a helyi közösségben vagy a nyilvánosságban ők maguk nem

szívesen látnának viszont. Az elemzéssel az volt a célom, hogy a szövegeken keresztül az

alternatív élelmiszer hálózatok működési gyakorlatát, szocioökonómiai alapjait, belső viszonyait

mutassam meg. A kvalitatív módszerekkel nyert adatok elemzése során interpretatív módszert

használtam (Kvale, 2005), mely kellő rugalmasságot biztosított a kutatás kérdésfeltevésein

túlmutató koncepciók és összefüggések feltárására. E megközelítés lényege, hogy az adatelemzés

és az elméleti-fogalmi elemzés között folyamatos egymásba kapcsolódás, átmenet és

visszacsatolás jön létre. Kvalitatív szövegelemzés során az interjú átiratok, műhely- és

csoportbeszélgetés jegyzetek mögöttes jelentéstartalmát szokás értelmezni (Schleicher 2007). E

mögöttes jelentés arra utal, ahogy a szövegben lévő ismeretek, vélemények, érzések elárulják,

leképezik a tágabb társadalmi közeget, amelyben létrejöttek, másrészt maga a szöveg is diskurzust

képez, azaz aktívan formálni, alakítani, ellenezni és kiszolgálni is tudja a társadalmi kontextust. A

szövegekben tartalmi összefüggéseket, hasonlóságokat és különbségeket keresve

tartalomelemzéssel igyekeztem ezeket a szövegből vett eredeti kifejezések jelentését sűrítve az

elvontabb elméleti fogalmakhoz illeszteni, kódolni, majd kategóriákba rendezni és interpretálni.

Az adatok ilyen szisztematikus elemzése tette lehetővé, hogy e kategóriák dimenziói,

tulajdonságai, kapcsolatai jelöljék ki az elemzési keretet (Silverman 2001, Kvale 2005).

3.4. Az eredmények minőségellenőrzése

A megbízhatósági és érvényességi követelmények együttműködő kutatások esetében különös

hangsúllyal esnek latba. Az áttekinthetőség és a megismételhetőség érdekében e módszertani

fejezetben részletesen ismertettem az adatgyűjtés és adatelemzés menetét, illetve külön elemeztem

a kutatásmódszertani döntések következményeit. A felmérések externális validitása arra

vonatkozik, hogy a kutató személyétől és értékelkötelezettségétől függetlenül ugyanilyen

módszerekkel a kutatást megismételve hasonló eredményekre jutnék. Esetemben ez meghatározó,

hiszen mind az adatgyűjtésben, mind az adatfeldolgozásban különböző munkatársakkal működtem

együtt. A kutatás megbízhatósága érdekében a közreműködőkkel azonos protokoll alapján,

adatforrásaimat megosztva, személyes egyeztetéseken és módszertani megbeszéléseken tisztáztam

a kutatás célját, módszereit. Az adatgyűjtésben különböző hátterű és képzettségű, szociológus,

mérnök és közgazdász végzettségű diákok is részt vettek: az interjúk elkészítéséhez segítőim

mindig ugyanazt az interjúfonalat kapták, a kérdőívet lekérdezők pedig alapos módszertani

80

felkészítést kaptak. Az interjúfonalat és a kérdőívet próbainterjú illetve próbakérdezés nyomán

pontosítottuk, és a kérdezők számára finomítottuk. Az adatgyűjtésben és az elemzésekben

résztvevő kollégákkal számos körben egyeztettem a kutatás módszertani kérdéseit, hogy

javaslataikat be tudjam építeni az elméleti konstrukciók, definíciók finomításába,

alapfeltételezéseim verifikálásába. Kulcsinformátorként részt vettek az interjúalanyok

kiválasztásában is, hólabda módszerrel folyamatosan bővítve a megkérdezettek körét, illetve a

szcenáriós workshopra illetve a műhelybeszélgetésekre is meghívást kaptak. A konstruktum

validitás érdekében többféle adatforrást használtam az esettanulmányok megalapozásához. A

kulcsinformátoroknak módot adtam a visszajelzésre, az átiratok korrigálására, illetve, amennyiben

külön igényelték, az eredményeket előzetesen is megkapták.

Az eredmények általánosíthatósága az egyes esettanulmányokban adott szocioökonómiai

kontextusban érvényes tartalmi megállapításokra épül, illetve muníciót jelentett az érintettek

tágabb körének is. A módszertan és szakpolitika-fejlesztési eredmények jól általánosíthatók az

esettanulmányokon kívül is.

A kutatás érvényessége (validitása) az eredmények valóságosságán, teljességén és pontosságán áll

vagy bukik. A disszertáció bevezetőjében számot adtam saját szubjektív látásmódomról, a téma

iránti érdeklődésemről és választott kutatásfilozófiámról, az együttműködő kutatás keretéről,

amely éppenséggel eredményeim érvényességét fokozza. Meghatározó és folyamatos külső

visszacsatolást jelentett az adatgyűjtésben és elemzésben kisebb feladatokban közreműködők,

illetve az egyes esettanulmányok részeredményeit véleményező kollégák visszajelzése,

eredményeim nyilvános megosztása. A disszertáció ideje alatt számos személyes és szakdolgozati

konzultációt is folytattam a SZIE KGA MSc és az ELTE Humánökológia szakos hallgatóival az

alternatív élelmiszerhálózatokról. Vezetésemmel e témáról készült szakdolgozatok listája

mellékletben (M15. Kapcsolódó oktatási és mentorálási feladatok).

Az adatforrások és módszerek esettanulmányonkénti eklektikus ötvözése (műhelybeszélgetés,

interjú, fókuszcsoport, kérdőív), amely egyébként bevett a hasonló külföldi felmérések esetében

is, további validitási és megbízhatósági szempontot hozott be. Az adatok validálását leginkább az

esettanulmányok nyilvános hazai bemutatásával és elterjesztésével értem el. A prezentációk,

előadások, műhelybeszélgetések módot adtak a szakértői visszajelzések és a részvevők

szempontjainak beépítésére is (Mindezeket a melléklet tartalmazza - M16. Esettanulmányokhoz

kapcsolódó prezentációk).

3.5. Kutatásmódszertani következtetések

Az együttműködő kutatás transzdiszciplináris megközelítése megfelelő keretet jelentett az

alternatív élelmiszer hálózatok szocioökonómiai alapjainak vizsgálatában. A kutatás megtervezése

és végrehajtása szoros elköteleződést kívánt a tudományos és civil szereplőktől. Az elköteleződés

kifejezésére, az akadémiai teljesítmények és a civil érdekvédelmi célok összehangolására, a civilek

hangjának felerősítésére számos közös kommunikációs teret hozott létre a kutatás. Az értelmezési

keretek megfelelő kialakításához az érdekelt feleket a lehető legkorábbi szakaszban sikerült

bevonni. A kooperatív kutatás a hagyományos alkalmazott társadalomtudományi kutatásokhoz

képest lényegesen több erőforrást és az érintettek részéről magasfokú elkötelezettséget kívánt. A

kooperatív megközelítés a helyi és a szakértői tudásokat közös rendszerbe tudja szervezni, további

legitimitást teremthet szakpolitikai döntéseknek. Elősegítheti, hogy a helyi élelmiszer rendszerek

részei legyenek az agrárium és a vidék jövőjéről folytatott széleskörű társadalmi vitának. Segíteni

tudja egy fenntartható és demokratikus vidékfejlesztés kialakítását - az élelmiszer rendszerek

lokalizációját és az élelmiszerlánc szereplői közötti társas kapcsolatok revitalizációját.

A kooperatív kutatás Magyarországon egyedülállónak számít, mert alacsony a társadalmi igény a

kutatók és a civilek közös tanulására. A civil szervezetek teljesértékű kutatási partnerként léptek

81

be a kutatási folyamatba annak érdekében, hogy sajátos kontextuális tudásuk, politikai cselekvésre

irányuló törekvéseik, gyakorlati ismereteik és értelmezési kereteik alapján alakítsák a kutatási

folyamatot. A kutatási tárgy értelmezésére a leginkább megfelelő a helyi élelmiszer fogalma,

amely segítségével minden résztvevő a saját érdekei szerint viszonyulhatott a kutatási tárgyhoz.

A kutatás normatív célja az volt, hogy a civilek alkalmasabbá váljanak aktívan kutatást

kezdeményezni és növekedjenek az ehhez szükséges saját kompetenciáik. A közös munka

eredménye a szakpolitikai döntéshozatal befolyásolása és mind több érintett bevonása a helyi

élelmiszerről és élelmiszer hálózattokról szóló diskurzusba. Tartalmilag fontos eredmény, hogy a

kutatás fő kérdésére (milyen szocioökonómiai előnyöket jelentenek a helyi élelmiszerrendszerek)

jobb és innovatívabb válaszok születtek a helyi és szakértői tudások újszerű és

gyakorlatorientáltabb összekapcsolásával. A részvételnek további (instrumentális) vonatkozása,

hogy a téma körül egyfajta legitimitást és közbizalmat teremtsen, s ezáltal hasznot hozzon a

döntéshozóknak is, a szakpolitika és az intézményrendszer jobb működéséhez vezessen, életre

segítve kívánatos szakpolitikai döntéseket. A kutató számára elsősorban a normatív és szubsztantív

dimenzió, a civilek számára inkább az instrumentális dimenzió élvez előnyt. Civil szempontból az

efféle kutatásban való részvétel fő előnyét abban látom, hogy a civilek kutatói kompetenciái

gyarapodnak, módszertani kapacitásaik fejlődnek; miközben maga a kutatás a kampányban, lobby-

munkában, jogszabály-módosításban felhasználható eredményeket produkál, bővíti a szervezetek

egyének európai hálózatait, és az összehasonlítással segíti a legjobb gyakorlatok azonosítását.

82

4. EMPIRIKUS EREDMÉNYEK

A legfontosabb eredményem az összegzés, a szektor általános áttekintése nagymintás kvantitatív

vizsgálataim alapján. 2012-2013-ban zajló kérdőíves kutatásom eredményei alapján elemzem,

hogy mi motiválja, illetve mi hátráltatja a helyi élelmiszer termelést és fogyasztást. Kvalitatív

módszerekre (interjúzás, dokumentumelemzés és szcenárióelemző műhelybeszélgetés) alapuló

vizsgálatom eredményei alapján egészítem ki a hazai helyzetképet, az érintettek azonosításával,

illetve nézőpontjaik, majd konkrét jövőképeik elemzésével. Négy esettanulmányom illusztrálja az

alternatív élelmiszer hálózatok hazai állapotát és típusos megjelenéseit. A Szövetség az Élő

Tiszáért Egyesületről szóló kvalitatív interjúkra alapuló esettanulmányban az élelmiszer-

önrendelkezés gyakorlati modelljét vizsgáltam. A helyiélelmiszer rendszerek fejlesztésével

foglalkozó kezdeményezéseket a szekszárdi és gödöllői esettanulmányok illusztrálják, amelyek

kevert módszertanú (kvalitatív és kvantitatív eredményeket ötvöző) vizsgálatokon alapulnak.

Végül a közösségi mezőgazdaságról készített kvalitatív interjús kutatás eredményeit összegeztem.

Az empirikus fejezet az esettanulmányok eredményeinek összegző elemzésével és az általános

helyzetképbe (vissza)illesztésével zárul.

4.1. Általános helyzetkép az alternatív élelmiszerhálózatokról

Az általános helyzetképet megalapozó kutatás három, egymástól eltérő módszerű vizsgálat

eredményeinek összegzésével állt elő. A következőkben egyrészt országos, reprezentatív

kérdőíves kutatási eredményeimet, másrészt érintett interjúim és az erre épülő intézményi elemzés

eredményeit, harmadrészt pedig az érintettek körében végzett szcenárióalkotó műhelybeszélgetés

tanulságait mutatom be.

4.1.1 Piacos és nem piacos megoldások

Az alábbi fejezet a kérdőíves kutatásaim eredményeit mutatja be. A 2012. júliusi és 2013

novemberi omnibusz kérdőívezés adatait több publikációban ismertettem részletesen (Balázs

2013, Balázs 2016).39 A disszertációban a két felmérés eredményeinek összehasonlítását végeztem

el egy új szempont (a helyi élelmiszer forrása) alapján, amely korábban kevés hangsúlyt kapott a

szakirodalomban. Az élelmiszert maguknak megtermelőknél nem az önellátó kisgazdaságokról

van szó (subsistence and semi-subsistence farming), az elemzésben gazdálkodók nem szerepelnek

(arányuk egyébként is nagyon alacsony volt az országos reprezentatív mintában). Az

élelmiszerbeszerzést piacos (megvásárolható) és nem-piacos (önellátó, házkörüli) részre osztva

arra voltam kíváncsi, hogy szocioökonómiailag (kor, településtípus, iskolázottság és jövedelmi

helyzet alapján) különböző társadalmi csoportok szokásai között melyek az azonosságok és a

különbségek. Vagyis a helyiélelmiszer vásárlást, illetve termelést (1) mi motiválja, segíti és mi

fogja vissza, hátráltatja; (2) milyen szempontokat tartanak fontosnak, illetve (nem) vesznek

figyelembe. Az alábbi táblázat a felmérések legfontosabb tanulságait foglalja össze (a részletes

statisztikai adatok a mellékletben találhatók - M18. Az országos kérdőíves vizsgálatok kérdései és

részletes eredményei).

39 A 2012. július 13-a és 17-e között végzett vizsgálat az élelmiszervásárlási szokásokról, a vásárlás szocioökonómiai hatásairól,

és a kiskereskedelmi láncok hatásainak lakossági megítéléséről szólt. A 2013. november 8-a és 12-e között végzett vizsgálat az

élelmiszervásárlási szokásokról és a ház környéki élelmiszer-termelésről szólt. Mindkét lekérdezés a Medián omnibusz vizsgálata

keretében zajlott, saját fejlesztésű kérdőívem alapján. A kérdéseket és a részletes eredményeket tartalmazó táblázatokat a

mellékletben közlöm.

83

16. táblázat: A helyiélelmiszer piacos és nem piacos forrása

fő tanulságok statisztikai megállapítások

1: A helyiélelmiszer ellátás piacos és nempiacos része milyen mértékű, mekkora az

elterjedtsége?

• A piaci kereslet országos összehasonlításban

nagyon korlátozott a helyi termékekre, a

közvetlen kereskedelemre.

• Alacsony a kifejezetten helyiélelmiszert

kereső vásárlók aránya.

• A vásárlók döntő többsége a

településtípusától függően a legközelebbi,

legkényelmesebben elérhető értékesítési

csatornát választja élelmiszerbeszerzésre.

• Az ellátás térbeni-társadalmi szerkezete miatt

az idősek kiszorulnak a szupermarketekből, a

szegények pedig még a piacokról is.

• A gazdag fiatalok járnak a plázába

bevásárolni.

• 10 százalék alatt van azok aránya, akik rendszeresen helyi

élelmiszereket forgalmazó boltban, termelői piacon, vagy

közvetlenül a termelőnél vásárolnak

• a legtöbben (tízből heten) kisboltba, helyi élelmiszerüzletbe, illetve

szupermarketekbe járnak

• a községekben élők körében a leggyakoribb a helyi kisboltban,

illetve a termelőtől való vásárlás

• a városiak és a fővárosiak, valamint a felső jövedelmi csoportokba

tartozó válaszadók az átlagosnál lényegesen nagyobb arányban

járnak szuper- és hipermarketbe, és piacra is.

• az alsó jövedelmi csoport tagjai az átlagnál kevésbé gyakran

látogatnak hipermarketeket és helyi piacokat

• piacon a budapestiek vásárolnak leggyakrabban, a falvakban

élőknek mindössze ötöde jár hetente helyi piacra.

• a 60 éves és idősebb korosztály az átlagosnál sokkal kisebb

arányban látogatja a szuper- és hipermarketeket vagy diszkontokat

• A lakosság mintegy 9 százaléka kizárólag szuper- vagy

hipermarketekben intézi a rendszeres bevásárlását, több mint felük

40 évesnél fiatalabb, és egyharmaduk a legjobb jövedelmi

helyzetűek (a háztartásban egy főre jutó jövedelem alapján a felső

negyed tagjai) közül kerül ki.

• Kelet- és Közép-Európában magas az

élelmiszerönellátás aránya a nyugat európai

átlaghoz képest.

• Meglepően sokan kezdenek

élelmiszerönellátásba Magyarországon is.

• Az élelmiszer önellátás térbeni-társadalmi

mintázata kiegyenlítettebb, demokratikusabb,

mint a piacos.

• A legaktívabbak az érettségivel nem

rendelkező, idősebb, vidéki lakosok.

• 36 százaléka állította magáról, hogy saját házának vagy

nyaralójának kertjében élelmiszertermelést folytat.

• a legnagyobb arányban a községben élők folytatnak

élelmiszertermelést (56 százalék), míg a városokban élőknek

harmada, a budapesti válaszadóknak pedig mindössze 7 százaléka

• Az érettségivel nem rendelkezők 42 százaléka foglalkozik

élelmiszertermeléssel, az érettségizett és diplomázott válaszadók

körében viszont már csak 28-27 százalék ugyanez az arány.

• Az életkori csoportok között az idős korosztály mutatkozik a

legaktívabbnak a kerti munkában: a 60 évesnél idősebb

megkérdezettek 48 százaléka termel a kertjében, szemben a 40-59

évesek 40, és a 18-39 évesek 21 százalékával.

• Jövedelmi csoportok tekintetében az alsó jövedelmi negyed

körében a legnagyobb az élelmiszertermelést folytatók aránya, 43

százalékuk folytatja a tevékenységet, szemben a felső jövedelmi

negyed 22 százalékos arányával.

fő tanulságok statisztikai megállapítások

2: Melyek a helyiélelmiszer ellátás piacos és nempiacos módjainak meghatározó tényezői,

okai?

• A vásárlásokat alapvetően három szempont

határozza meg: a termék frissessége, minősége

és ára.

• Ezek mindenkinek egyaránt fontosak,

ugyanakkor számos egyéb externális

szempontot figyelembe vesznek: szolidaritás,

vegyszermentesség.

• Ezek elfogadottsága a helyi termékek felé

tereli a vásárlókat.

• négyből hárman érzik fontosnak, hogy a vásárlással a hazai

termelők megélhetése javuljon

• a megkérdezettek fele gondol a világ más részein élő termelők

helyzetére

• a termék ára különösen az alacsonyabb végzettségűek számára

meghatározó

• a vegyszermentes, egészséges és lehetőleg szezonális termények

inkább a diplomások számára fontosak

• a hazai kistermelőkre mért hatást a magasabb iskolai végzettségűek

tartják fontosabbnak

• a globális hatásokat azonban csak a legjobb jövedelműek veszik

valamivel nagyobb arányban figyelembe.

84

• Az élelmiszerönellátás demokratikus

gyakorlat: jóformán minden társadalmi

szegmensben megtalálható.

• A spóroláson túl, számos megfontolás

motiválja az embereket arra, hogy saját

élelmiszer termeléssel foglalkozzanak:

egészség, frissesség, közösségi értékek.

• Legtöbben elsődleges és másodlagos okként is azt emelték ki,

pénzt spórolnak

• 20 százalék említette elsődleges és másodlagos szempontként,

hogy a kertben termelt élelmiszer egészséges

• A friss élelmiszerhez való hozzájutás lehetősége 13 százalék

számára elsődleges ok, 23 százalék számára másodlagos ok, 30

százalék számára harmadlagos ok

• A családi hagyomány a válaszadók 11 százalékának elsődleges, 12

százalékának másodlagos, 11 százalékának harmadlagos szempont

• Hobbinak elsődlegesen 12 százalékuk tartja

• Családi kötelezettséggel, segítségnyújtással, környezetkíméléssel

alig magyarázzák

• Nem jellemző, hogy olyan terméket termelnek, amely piacon ne

volna kapható.

fő tanulságok statisztikai megállapítások

3: Mi képvisel többletértéket, környezeti vagy szocioökonómiai előnyt a piacon és a nempiaci

körülmények között?

• A lakosság nem szívesen hajlik arra, hogy a

vásárlása során valamiért többletfizetést

vállaljon.

• A helyi élelmiszernek azonban van egy sor

olyan tulajdonsága, amiért hajlandók többet

fizetni.

• E többletfizetést csak a gazdag, városi

diplomások vállalják.

• A jó minőségért és az egészséges termékekért még a többség (62,

illetve 54 százalék) hajlandó lenne 10 százalékkal többet fizetni.

• A hazai kistermelők helyzetének javításáért már csak 37 százalék,

a távoli termelők érdekében pedig mindössze 18 százalék lenne

hajlandó ekkora plusz kiadásra.

• Általánosságban a budapestiek, a magasabb iskolai végzettségűek

(főleg diplomások) és a legjobb jövedelmi helyzetben lévők.

• A kistermelők megélhetésének javításáért is leginkább a

fővárosiak vállalnának tíz százalékos ráfizetést.

• A sajáttermelésű élelmiszer környezetileg

kifejezetten fenntartható gyakorlatnak tűnik: a

többség kézimunkával, természetes,

környezetkímélő módon gazdálkodik.

• Döntően természetes növényvédelmi

módszereket, fenntartható gazdálkodási

technikákat alkalmaznak.

• 41 százaléka kizárólag organikus talajjavító módszert alkalmaz, és

csupán 11 százalékuk állította, hogy kizárólag műtrágyával javítja

a talaj termőképességét.

• 26 százalék volt azok aránya, akik mindkét talajjavító módszert

használják.

• A természetes védelem alkalmazása jellemző a legmagasabb

arányban, a termelést folytató válaszadók 35 százaléka csak

természetes és kézi eljárást alkalmaz növényeinek védelmére,

• megközelítőleg ugyanannyi, 33 százalék azok aránya, akik

természetes és mesterséges növényvédelmi módszereket egyaránt

alkalmaznak. (Hogy milyen arányban, arra vonatkozóan a kérdőív

nem tartalmazott kérdést.)

• 10 százalék azok aránya, akik kizárólag mesterséges

növényvédelmi módszert alkalmaznak.

fő tanulságok statisztikai megállapítások

4: Milyen fenntarthatósági előnyei fontosak a helyiterméknek a piacos, illetve nempiacos

ellátásban?

• A lakossági vásárlási döntései nem függetlenek

az élelmiszerrendszer összességéről alkotott

nyilvánosságban élő képtől.

• Ugyanakkor a tényleges döntések

meghozatalában az externális hatások ismerete

kevésbé játszik szerepet.

• A szupermarketek megítélése a hazai és a távoli

kistermelők romló helyzetét tekintve nem

kifejezetten jó.

• Sokan érzik úgy, hogy vásárlási döntéseiken

keresztül a kistermelők helyzete javítható.

• A válaszadók 78 százaléka ’inkább’ vagy ’teljes mértékben’

egyetértett azzal, hogy „azok a hazai termelők, akik

szupermarketeknek adják el a termékeiket, nehéz helyzetbe

kerülhetnek a kedvezőtlen felvásárlási feltételek miatt”.

• Még a legalacsonyabb elfogadottságra találó kijelentéssel (azzal,

hogy „vásárlási döntéseinkkel sokat tehetünk a távoli, szegény

országokban élő kistermelők helyzetének javításáért”) is három

válaszadóból ketten egyetértettek.

• Az egyes kijelentések az átlagosnál is elfogadottabbak a

fővárosiak körében, az iskolázottság hatása ugyanakkor csak egy

állítás („azok a távoli, szegény országokban élő termelők, akik

szupermarketeknek adják el a termékeiket, nehéz helyzetbe

kerülhetnek a kedvezőtlen felvásárlási feltételei miatt”) esetében

szignifikáns.

85

• Az árérzékenység alapvető visszatartó erő,

akadály a helyi termékek keresletbővülésében.

• Ugyanakkor sokan kifogásolják a helyi

élelmiszerek elérhetőségét és egyenetlen

minőségét is.

• A helyiélelmiszer vásárlás sokak számára eleve

sokallt ráfordítást jelent a tömeg és a

kényelmetlenségek miatt.

• 42 százalék (az alacsony jövedelemmel rendelkezők) a helyben

termelt áruk magas árát emelte ki.

• 20 százalék (felső jövedelmi csoport) számára kényelmetlenséget

okoz a helyi termékek beszerzése,

• 14 százalék (felső jövedelmi csoport) a minőségüket kifogásolja,

• 8 százalék (a budapestiek) szerint túl nagy a tömeg azokon a

helyeken, ahol a helyi termékek beszerezhetők.

• A sajáttermelésű élelmiszer felesleges részének

piaci értékesítéséhez nem fűződik érdek vagy

az értékesítési körülmények nem ideálisak. A

felesleg többféleképpen hasznosul: elcserélik,

elajándékozzák.

• A termelést folytató megkérdezettek 90 százaléka semekkora

részét nem adja el a termésének.

• Csere vagy ajándékozás magasabb hányadára jellemző: 18

százalékuk a termés nagyjából tizedét, 15 százalékuk kevesebb,

mint negyedét, 7 százalékuk a termés 25-50 százalékát adja oda

másnak

Forrás: Balázs (2013) és Balázs (2016) adatai alapján

4.1.2 Emberek és intézmények

A fejezet az érintett interjúk eredményein alapul. Előbb bemutatom az érintettek bevonásának

folyamatát, majd az intézményi elemzés eredményeit.

4.1.2.1. Érintettek azonosítása és bevonása

A kutatás első, 2008-2009-es szakasza egy akcióorinentált, a kisléptékű élelmiszertermelés-,

feldolgozás és értékesítés szabályainak módosítását segítő felmérés volt, amely az érintettek

feltárására kvalitatív interjúzást (N=27) és dokumentumelemzést alkalmazott. Az eredményeként

előállított problémakatalógus és megoldási javalatok birtokában a SZÖVET és a Védegylet

aláírásgyűjtést indított a magyarországi helyi élelmiszer mozgalom (élelmiszer önrendelkezési

mozgalom) szereplői körében. Az érintettek térképét lásd mellékletben, az 51 csatlakozó szervezet

ábráját lásd alább (4. ábra).

Az akció folytatása egy javaslatokat tartalmazó sajtóközlemény kiadása volt a kistermelői rendelet

módosítása érdekében (2009 március 25). Ennek nyomán egy közösségi ötletbörze

(crowdsourcing) fázis elindítása következett 2009 áprilisában, amelyben érintett szervezetek és

magánszemélyeknek online formában tettek további szövegszerű javaslatokat. A folyamat

lezárásaként 2009. április 30-án a Budapesti Corvinus Egyetem könyvtárszobájában

műhelybeszélgetést szerveztünk, ahol közvetlen értékesítés jövőképeinek azonosítása mellett a

beérkezett szövegszerű javaslatok is megvitatásra kerültek. A meghívottak civil aláíró szervezetek

és a korábbi feltáró interjúk alanyai voltak, összesen 27-en (A rendezvény meghívóját és

programját mellékletben közlöm - M13. Műhelybeszélgetések programja, vezérfonala). A

rendezvény lényege egyfajta tetemre hívás volt, hogy az érintettek explicit módon fogalmazhassák

meg motivációikat, nézőpontjukat, és ez adjon új lendületet a szakpolitikai reform

kezdeményezésnek. 2009 májusában készült el a kistermelői rendelet változásokat integráló

konszolidált szövege, amelyet a civilek képviselői átadtak a minisztériumnak40.

40 A végleges szakpolitikai módosító javaslat: Balázs Bálint - Simonyi Borbála (2009): Együtt a helyi élelmiszer-rendszerekért,

Civil összefogás a kistermelői rendelet módosítására. Budapest (http://www.foodlawment.hu/downloads/kistermelok.pdf)

86

4. ábra: A részvételi kutatási és szakpolitikai folyamat szereplői

Forrás: Balázs-Simonyi 2009.

4.1.2.2. Intézményi elemzés és fejlesztés

A fenti (akció)kutatási folyamat (szekunder adatok és kvalitatív interjúk elemzése) eredményeként

összeállítottam egy problémakatalógust, amely a szakpolitikai változtatások irányait jelölte ki.

Jellemzően, e problémák igen eltérő súllyal és köntösben jelentek meg az interjúkban, attól

függően, hogy az interjúalany milyen intézményes (civil, hatósági) szemszögből tekintette a

kérdést. Ennek tanulsága, hogy a tudományosan előállítható tudás, a civilek és a gyakorlati

szakemberek nézőpontja teljesen eltérő lehet, vagyis gyakran egyáltalán nem arról szólt a

szakirodalom, amit az érintettek fontosnak véltek ügyük előmozdítására.

Az érintettekkel készült interjúk, dokumentumelemzés, jogszabályi elemzések eredményeit

intézményi elemzés és fejlesztés (IAD) szemléleti keretében értelmeztem (Ostrom 2006, 2011),

azonosítva azt a társas cselekvési teret, amelyet a szereplők közötti kapcsolatok, interakciók

(konfliktusok és együttműködések) kijelöltek. Azokat a szabályszerűségeket, sémákat kerestem,

amelyek a legtöbb érintett szerint meghatározók az alternatív élelmiszer hálózatok fejlesztése

szempontjából, vagyis, hogy a hazai kistermelők kedvezőbb helyzetbe kerüljenek.

Az ágazatban jellemző kölcsönhatások mintázata ellentmondásos. Mindenekelőtt, kiterjedt és

bonyolult formális intézményi háttér (top-down szabályozások) támogatja az egész ágazatot. A

legkiszolgáltatottabb érintett csoport a kistermelőké: egyéni vállalkozók, őstermelők, adószámmal

rendelkező magánszemélyek (nem lehet egyszemélyes bt., kft., illetve más társasági jog alá tartozó

jogi személy), „azonban csak a kistermelői és nem-kistermelői (vagyis minden más

élelmiszerelőállító) kategóriákat különböztetjük meg az élelmiszerjogban” (Kasza 2010).

87

A tej- és hússzektor alacsony alapanyag árai miatt a kistermelők elkezdték a feldolgozást és a

közvetlen értékesítést: „nyilvánvalóvá vált a termelőnek, hogy vagy abbahagyja, vagy kézbe fogja

az egész vertikumot és kézbe veszi az értékesítést.” A kistermelők mindezt csak egyéni túlélési

stratégiaként voltak kénytelenek vállalni, hiszen az összefogás, a hatékony érdekképviselet és

érdemi (bottom-up) bekapcsolódási lehetőség a szakpolitikai folyamatokba mind hiányzott. A

Kistermelők Lapjának főszerkesztője szerint ebben a kistermelői körben a „szövetkezés láthatóan

nem megy … ugyanakkor, ahogy romlott a piaci helyzetük egyre többen fordultak a közvetlen

értékesítés felé. Például termelői kimért tej az EU-ban nincs, egyedül Magyarországon. Amikor a

háztáji tejtermelés befuccsolt, mert nem tudnak háztájiban extra minőségű tejet termelni, amihez

az kéne, hogy rögtön lehűtsék, amikor a tejcsarnokok megszűntek, ottmaradtak 40-50 tehenes

gazdák, akik elkezdték közvetlenül árulni. De mi kellett ehhez? Egészségügyi előírásokat kell

betartani, kisautók kellenek hűtőtartállyal, csap, adagoló. Így abszolút szabályos, sorban álltak

érte...”

A kistermelők számára könnyen azonosítható problémák nem is váltak láthatóvá a

jogszabályalkotók asztalánál. Interjúalanyaim a következő legfontosabb problémákra hívták fel a

figyelmet:

A közvetlen értékesítés kapcsán a legtöbben elsőként az értékesítés mennyiségeivel kapcsolatos

problémákat jeleztek, amelyek szabályozása nem minden érintett számára tűnt megfelelőnek:

„csak szemhunyásokkal működik a dolog” – fogalmazta meg a Kistermelők Lapjának

főszerkesztője.

Konszenzusos véleményt rögzítettem a jogszabályharmonizáció ügyében. „Nincs gazdája a

témának” – hangzott az általános vélemény, mivel több ellentétes hatású jogszabály fon hálót a

közvetlen értékesítés köré. A kistermelés és a hatóságok között (a vizsgálat időszakában)

folyamatosak (voltak) a konfliktusok, amelyek részben a túlszabályozottságra, folyamatos

intézményi átszervezésekre, a termelők meg nem felelésére vezethetők vissza; részben az egyes

értékláncokban elterjedt csalások, visszaélések miatt keletkeztek. A kistermelők ebből

tendenciaszerűen csak annyit érzékeltek, hogy „számonkérték Józsi bácsin a készáru-labort (…) a

szabályozások a nagyüzemek szintjén mennek, némi enyhítéssel. És ezek a szabályok sokszor

szigorúbbak, mint az EU szabályozások” – fogalmazott a Kistermelők Lapja főszerkesztője.

Hasonlóra jutott egy diplomás tarpai termelő: „személytelenné válik az egész (…) egyébként mi

értéktelenek vagyunk, de micsoda nonszensz, hogy egy 2300 fős településen 5-6 hatósági autó

rohangál és folyamatosan ellenőriz. Elég nagy szégyen, hogy itt a legszegényebb részeken is ki

akarnak sajtolni mindent.” A konfliktusok a segítő hatósági attitűd és a kistermelői szintre

lebontott útmutatók hiányából adódtak: „Egyszerűen nem lehet látni, hogy egyáltalán hogyan lehet

legálisan mangalicakolbászt előállítani s értékesíteni kistermelőként.”

Az implementáció oldalán kiemelkedő problémaként merült fel a korlátozó-büntető szemléletű

hatóság és a helyi végrehajtás anomáliái is. Interjúalanyok hosszan sorolták, hogy az EU

keretrendeletre hivatkozva minden apró kérdésben a legszigorúbb, a kistermelőknek a

leghátrányosabb megoldást választják: „az állatorvos elmondja, amit el szokás mondani, de arról,

hogy miben lehet segíteni, könnyíteni, arról semmi. A hozzáállás az, hogy ha azon átmész, akkor

mindenen átmész”. Az egyik kamarai interjúalany markánsabb megfogalmazásában a hatósági

oldal gyakorlatára „ki…ott baktermentalitás” jellemző, miszerint „addig jó, amíg le van eresztve

a sorompó”. Mindez ellentétben állt az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárság

munkatársának segítő attitűdjével: a két és félórás interjú során számos jogszabályi ellentmondást

sikerült tisztázni. Az egyik gazdainterjú alanya így fogalmazott: „a jogi szabályozás a félelmekre

88

alapoz, a bűnözőkből indul ki és emiatt kizárja a becsületeseket. Ahelyett, hogy az

élelmiszerláncokat megtisztítaná az ÁFA-csalóktól”.

A legtöbb érintett számára a közvetlen értékesítés legeklatánsabb problémáját a teljes

élelmiszerláncot lefedő „Higiéniai Csomag” jelentette, ezért ezzel részletesebben foglalkoztam.

Az unió a kis mennyiségben, helyben termelt élelmiszerek szabályozását a hagyomány, a

rugalmasság és az európai kulturális sokszínőség elvei szerint javasolta szabályozni

keretrendeletivel41. Az élelmiszerhigiéniai előírásokat a legkockázatosabb élelmiszeripari

folyamatok alapján az elmúlt évtizedek súlyos járványai és élelmiszer botrányai fényében

alakították ki. A higiéniai szabályozás szigorúbb előírásokat tartalmaz az állati eredetű élelmiszer

esetében, mint általában élelmiszer esetén. A kisléptékű élelmiszer előállítás méretéhez és

jövedelmezőségéhez viszonyítva arányosan jóval magasabb költségeket kénytelen elviselni. A

rugalmasság elve alapján kivételt képezhet a közvetlen értékesítésben az elsődleges termék,

könnyített szabályok alkalmazhatók a tradicionális élelmiszer termékek esetében, s mindez

potenciálisan a helyi élelmiszer rendszerek fejlődését segítheti. A tagállamok azonban korántsem

használták ki a rugalmasságban rejlő lehetőségeket. A rugalmassági előírások Magyarországon

csak 2006. január 1-től léptek hatályba a három érintett minisztérium együttes rendelete alapján.42

Vagyis az EU csatlakozásunk utáni két évben nem volt szabályozás, s ez a bizonytalan jogi

környezet a magyar kistermelők nyilvánvaló versenyhátrányát okozta.

A városi szabadtéri piacok az önkormányzati ingatlanfejlesztések, a vásárcsarnokok az elmaradt

vagy az érintettek érdekeit figyelembe nem vevő felújítások miatt egyre inkább kiszorították a

kistermelőket, pedig „a piacok kérdése kulcsfontosságú nem csak az élelmiszertermelők és

fogyasztók, de a kortárs város jövőjét illetően is” (Polyák 2011). Ennek ellenére „Julis néni, aki

Bükkzsércen lakik, eddig a budapesti Garay téren árulta a kézzel gyúrt tésztáját, de amióta

átalakították a piacot bevásárlóközponttá, már nem tudja megfizetni a helypénzt.” (Kincsünk A

Piac - Hunyadi tér, 2008)

Végül a problémák egyik gócpontjaként említették interjúalanyaim a közétkeztetés kérdéskörét.

Az érintettek szerint a közintézmények sokat tehetnek a kistermelői termékek közvetlen

értékesítéséért konyháik szezonális beszerzésének megszervezésével, ugyanakkor eltérő módon

élnek a jogszabály adta lehetőségekkel. Sok helyen óvakodnak a változásoktól, amelyet a helyi

élelmiszer közétkeztetésbe vonása jelent, különösen, ha jelentős árdrágulást is okoz. (Ezt egy

önálló publikációban dolgoztam fel: Balázs B– Szabadkai A – Pálházyné S. Cs. (2010): A

fenntartható közétkeztetés lehetősége Magyarországon. Nemzeti Érdek, IV. évf. 2. szám, 14-29.

o.).

Ezekben a konfliktuszónákban a kistermelői kapacitások fejlesztését, életképességének növelését

tulajdonképpen egyetlen intézményi szereplő sem érezte magáénak, jóformán e problémákról is

csak közvetlenül a gazdálkodóktól és szakfolyóiratokból (pl. Kistermelők Lapja) lehetett

tájékozódni. A kistermelőknek szóló jogszabályi tájékoztatók, továbbképzések hiányában kevés

remény látszott a maximális rugalmasság elvének kikényszerítésére. A magyar kormányzat

ráadásul egy jó ideig az EU rugalmassági elvek teljes tagadásával igyekezett felelősségét elhárítani

és elkerülni. Ugyanakkor az interjúkból világossá vált, hogy értékes gazdálkodói tudás

halmozódott fel a kistermelés természeti-társadalmi lehetőségeiről (például termőhelyi adottságok,

klimatikus kockázatok, szezonalitás, beltartalmi értékek, egészségügyi hatások). Másrészt nem

voltak széleskörűen ismertek a szakértői (élelmiszerhigiéniai, állategészségügyi,

élelmiszerbiztonsági) tudás elemei sem (például a nyúl- és baromfi húsvizsgálat vágási

helyszínhez kötése). A téma eleve igen kevés figyelmet kapott a nyilvánosságban, sajtóban.

41 Az Európai Parlament és a Tanács 852/2004/EK rendelete (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról és a 853/2004/EK

rendelet az állati eredetű élelmiszerek különleges higiéniai szabályainak megállapításáról.

42 Lásd: 14/2006. (II. 16.) FVM - EüM - ICsSzEM együttes rendelet a kistermelői élelmiszertermelés, -előállítás és -értékesítés

feltételeiről.

89

Összességében semmilyen felület nem állt rendelkezésre, hogy a valós kistermelői tapasztalatokat

a jogszabályalkotói szándékkal szembesítse. Emiatt nem meglepő, hogy a kooperatív kutatástól is

a kistermelői érdekképviseleti munka megsegítését várták az érintettek. Amint egyik

interjúalanyom fogalmazott: „ha kérhetnék a télapótól, akkor konkrétan derüljön ki, hogy az

osztrák gazdák mi alapján tudják a kistermelői termékeiket értékesíteni. Mi alapján megy, valaki

egyszer mondja már meg, hogy mit akar a közösségi szabályozás.”

A társas cselekvési térben zajló kölcsönhatások fő eredménye a zavaros és átláthatatlan

szabályozás, olykor egymásnak ellentmondó jogszabályok és az informális intézményi

megoldásokra épülő helyi gyakorlat, amely beszűkítette a kistermelők lehetőségeit, és

értékvesztéshez vezetett például az agrobiodiverzitás és a hagyományos előállítási módok

területén. A kérdéshez való alapvetően változásorientált attitűddel viszonyult a legtöbb érintett.

Amit egyik gazdálkodó interjúalany fogalmazott, „magát az önfenntartást veszik el

Magyarországtól. Egy kistelepülésen miért kell tejporból visszahigított dobozostejet inni, a

leggyengébb minőségű felvágottakat, lehet, hogy rég lejárt intervenciós húsból készült, egy francia

gazda három éve levágott marháját kapni? Nonszensz!”

A kiszolgáltatottságot növelte, hogy nem volt az ágazatban zajló kedvezőtlen hatások nyilvános

megvitatását segítő társadalomtechnika, amely érdemi beleszólást biztosítana a döntéshozatalba

is. Az interjúalanyok szerint a nagy gyártók lobbiérdekei formálják az ésszerűtlen szabályozást

(pl. Élelmiszerkönyv), illetve a jogszabályok aktualizálása sokszor a hatóságok és

döntéselőkészítők kapacitás-hiánya és túlterheltsége miatt marad el. A nem megfelelő szabályozás

miatt az alternatív élelmiszer hálózatok és helyi élelmiszer rendszerek sokrétű (alapvetően

szocioökonómiai és környezeti) előnyei egymással is konfliktusba kerülnek. Az interjúkból

egyértelmű volt, hogy a jogszabályváltozás nem könnyen lehetséges. A civil álláspontok alapján

a hatósági oldalt kell tetemre hívni és megegyezést kicsikarni. A kutatói oldal szerint döntő a

jogszabály legitimitásának alapját képező közös jövőkép megalkotása. A hatósági oldal pedig

amint egyik interjúalanyom fogalmazott „anélkül, hogy szövegszerű hivatkozásokat nem gyűjtöd

ki neki, addig nem fog semmit megváltoztatni”.

Összességében a szabályozás az érintettek egybehangzó meglátása szerint a kistermelőknek túl

költséges és/vagy életidegen, s e kiszolgáltatott helyzet a vidékgazdaságból egyre inkább kiszorítja

e szereplőket. Alapvető igényként jelentkezett a szabályozás rugalmassága, hogy lehetségessé

váljon a helyi piacokra, boltokba és éttermekbe való kistermelői értékesítés az adott település 50

km-es körzetéig, hogy a feldolgozott kistermelői termékek (lekvár, kolbász, sajt) eljuthassanak a

helyi boltokba és éttermekbe, amelyhez ez EU adta jogi keretek lehetőségeit jobban ki lehet

használni. Élelmiszerbiztonsági elvárásként megfogalmazódott, hogy készüljenek végrehajtási

útmutatók, amelyek termékcsoportonként részletesen szabályozzák a Jó Higiéniai Gyakorlatot.

A jogszabályi környezet komplexitása egyúttal azt is jelenti, hogy nem elég csak egy ponton

változtatást javasolni: „Nem lehet külön választani az értékesítési csatornákat, mert a

kiskereskedelmi forgalomba mind beletartozik: ha csak az egyikkel foglalkozom, nem veszem

figyelembe a teljes rendszert”

A legfontosabb társadalmi hatások (visszacsatolás) között említhető a sikeres civil

nyomásgyakorlás folyamata, amely az együttműködő kutatás eredményeire épült. Kiderült az

érintett hatósági intézmények alulfinanszírozottsága, az emberi erőforrás kapacitás alacsony

szintje és az átláthatatlan, zavaros felelősségi körök. Lendületet kapott a kistermelői érdekvédelem

megszervezése is: A SZÖVET ezek után sikeresen nyert támogatást az Ökotárs Alapítvány Trust

for Civil Society in CEE forrásainak felhasználásával, a Civil érdekérvényesítés és

közösségfejlesztés című pályázatán a "Civil szervezetek együttműködése a kisléptékű élelmiszer-

előállítók érdekképviseletéért" témával (Szövetség az Élő Tiszáért, 2009). A téma zászlóvivőjévé

a SZÖVET vált és a Kistermelői Jó higiéniai gyakorlat bevezetése lett első eredménye. Kiderült,

90

hogy az EU szintű intézményi tényezők csak kis része jelent akadályt a közvetlen értesítésben

(ilyen például a csatlakozási szerződés részeként 2005-ben lejáró átmeneti mentesség a húsüzemek

és vágóhidak esetében meghatározott egészségügyi feltételeknek való megfelelési követelmények

alól, a pálinka jövedéki besorolása). Megnövekedett az együttműködési hajlandóság a kistermelők

és önkormányzatok között, melyet a helyi termelői piacok és vásárok egyre szaporodó eseményei

jeleznek. A téma iránt megnövekedett figyelem, a szakpolitika kívánatos irányú változása nyomán

új intézményi környezet jött létre (például NÉBIH), amelyek új kölcsönhatásokat alakítanak ki.

Fontos következmény, hogy az érintettek jobb együttműködése alakult ki, amely előfeltétele lett a

sikeres fejlesztéseknek: "jó érzés volt látni, hogy másnak is szívügye ez a téma. Néha nem látom

a munkámnak értelmét, mozdul-e előre ettől a világ, de az ilyen alkalmak mindig új erőt adnak"

(Czeglédi, 2009).

Az érintett interjúk fő eredménye, hogy számos alternatív élelmiszeres kezdeményezést lehetett

azonosítani. Ezek főbb jellemzőit a 9. táblázat foglalja össze.

9. táblázat: Alternatív élelmiszer hálózatok Magyarországon (forrás: saját gyűjtés)

térségi kezdeményező,

kulcsszereplők

finanszírozás dokumentáció,

irodalom, releváns

publikációk

kiemelkedő fejlemények

Tisza vízgyűjtő: Élő Tisza,

SZÖVET, Nagykörű

LIFE, NCA, Norvég,

Zöld Forrás

Balázs-Simonyi 2009

Balázs B. (2011a)

Balázs 2012.

Lányi 2013

www.elotiszaert.hu

gazdálkodók közvetlen értékesítésének

elősegítése; védjegy 5 kötelező és 24

önként vállalható kritériummal

Tolna megye (Szekszárd):

Szekszárdi helyi élelmiszer

rendszer, Eco-Sensus Közhasznú

Nonprofit Kft.

KEOP Kneafsey és

munkatársai (2013)

Balázs (2012)

Részletesen az

értekezésben kerül

bemutatásra.

szekszarditermek.hu

200 termelő adatbázisa, helyi termék

piacok, kiskert tulajdonosokkal zártkerti

környezeti problémák megoldása, EU

szintű tematikus hálózat a REL-ekről

megyeszékhelyenként: közösségi

mezőgazdaság: gazdálkodók által

létrehozott fogyasztói közösségek

TVE (Erasmus+)

VP

Balázs (2013)

Balázs-Pataki-

Lazányi (2016)

http://tudatosvasarlo.

hu/csa

http://tudatosvasarlo.

hu/cikk/csatlakozz-

te-egy-kozossegi-

gazdasaghoz

közösségi mezőgazdasági platform

Gödöllő: Gödöllői Helyi

Élelmiszer Tanács (G7)

résztvevő szervezetek

projektjei

Balázs (2011) helyi élelmiszer fesztivál, gödöllői helyi

élelmiszer stratégia

91

térségi kezdeményező,

kulcsszereplők

finanszírozás dokumentáció, irodalom,

releváns publikációk

kiemelkedő fejlemények

Mezőcsáti kistérség: helyi

élelmiszer rendszer

megalapozása - résztvevők:

ESSRG és Kultúrpart

Egyesület

Jövő/Menő Program (a

Magyar Telekom

vállalati társadalmi

felelősségvállalási

projektje)

Bodorkós (2010)

Balázs B. (2011)

Pataki és munkatársai (2011)

Bodó (2015)

Katonáné és munkatársai (2016)

Fenntartható Dél-Borsod

Helyigyümölcs Program,

Mezőségi Gyümölcsfesztivál;

ProLecsó Program - Mezőcsát

Szentesi kistérség: Vedd és

védd a szentesit

Szentes Város

Önkormányzata és

vállalkozói források

n.a. matricával ellátott üzletekben

hívják fel a figyelmet, hogy

vásárlásaikkal megelőzhetik,

hogy a gazdasági válságban

tönkremenjenek a helyi

vállalkozások

Mezőföld: Kishantosi

Vidékfejlesztési Központ és

Népfőiskola

- Megvalósíthatósági tanulmány

(kézirat) - benyújtott, de

támogatásra nem megítélt norvég

civil (NCTA) pályázat

Műhelybeszélgetések

Élelmiszer-termelés, vásárlás

és fogyasztás felmérése a

Mezőföldön

Kaposvár: Kaposvár Kincse

program, kaposvári

önkormányzat, Zselici Forrás

Kft, Kaposvári Nagypiac Kft.

KEOP Nagy (2014)

termelőiverseny,

előadássorozat, helyi termék

nap, Kaposvár Kincse

Védjegy

Békés, Békéscsaba, Gyula:

Közép-Békési Helyi

Termékek - Közép-Békési

Területfejlesztési

Önkormányzati Társulás,

Békés Város, Gyulai

önkormányzat, Békés

Megyei Kereskedelmi és

Iparkamara

MNVH http://kozepbekes.hu/ Békés,

Békéscsaba és Gyula

termelőit, kézműveseit

bemutató kiadvány; helyi

termékeket méltányos áron

(15%-os árréssel) forgalmazó

kiskereskedői hálózat

Marcal Forrásvidék: Marcal

Forrásvidék hálózat, Sümegi

kistérség, Famulus

Egyesület, Sümeg

Kistérségéért Egyesület

LEADER+ http://www.sumegterseg.hu/ helyi termék-együttműködés

kialakítása

Kerekegyháza-Fülöpháza

térsége: Csigatúra -

Kiskunsági Hagyományőrző

Kézműves és Turisztikai

Egyesület,

n.a. Balázs-Simonyi 2009

lovas, kerékpáros vagy

gyalogos „slow food” túrát

kínáló szolgáltatás

Hegyköz, Zemplén:

Szekrény hálózat a Hegyköz

településein Nagy-Milic 896

akciócsoport, Hollóháza

Önkormányzata

LEADER+ n. a 18 tagtelepülésen 30 db fából

készült vitrines termék

szekrény és tálaló

Börzsöny és a Dunakanyar:

Duna-Ipoly Zöldút, Magosfa

Környezeti Nevelési és

Ökoturisztikai Alapítvány

NCA, KEOP,

Erasmus+

n. a helyi termelőket bemutató

információs táblák a

településeken. Vásárok,

piacok szervezése a környező

nagyobb településeken

Zsámbéki-medence: Stelázsi

helyitermék-polcrendszer

Zsámbéki-medence

Idegenforgalmi

Egyesület

n. a n.a.

Nyugat-Dunántúl (Oszkó,

Szombathely): Pannon helyi

termékklaszter, Pannon Helyi

Termék Nonprofit Kft

NKTH, NCA,

Mobilitás, PHARE,

HEFOP és EQUAL

Pannon Helyi Termék Nonprofit

Kft. (2013)

pannonproduct.hu

30 körüli termelői adatbázis,

vásárok - fesztiválok

Homokhátság (Kecskemét):

Homokháti Gazdaudvar

Hálózat, Kamra-túra

Egyesület, Bács-Kiskun

Megyei Agrárkamara

Homokháti speciális

célprogram,

Tanyafejlesztési

program, NAK

Kujáni (2014)

kamra-tura.hu

110 körüli homokháti gazda

termékeinek adatbázisa,

Tanyai Termékek Piaca

Kecskemét főterén

92

A megalapozó érintett-interjús kutatás hozzájárult a kistermelői rendelet sikeréhez. A rendelet

célja a kisléptékű értékesítés megalapozása, a hagyományos kistermelői értékek védelme. A

rendeletet azóta két ízben is módosítani kellett a hatósági ellenőrzési tapasztalatok mellett a

kooperatív kutatás eredményei alapján. Az új rendeletet a szocialista vezetésű Földművelési és

Vidékfejlesztési Minisztérium alkotta meg (52/2010. (IV. 30.)), amelyet a jobboldali új kormány

által létrehozott Vidékfejlesztési Minisztérium 4/2010. (VII. 5.) rendelete módosított. A változások

eredményeként számos ponton bővültek a kistermelők értékesítési és szolgáltatási lehetőségei:

• A növényi és állati alapterméket a kistermelő már nem csak a helyi településén, hanem

saját megyéjében és a gazdaságától légvonalban számított 40 km-es határon belül, valamint

Budapesten is értékesítheti boltok, vendéglátóegységek és a közétkeztetés számára.

(Vagyis a 852-853/2004 EK rendelet „local” szava ne pusztán az adott településre, hanem

ennél tágabb környezetre vonatkozzon. Megjegyzendő, hogy Ausztriában például ezt az

egész országra kiterjesztették.)

• A feldolgozott termékek nem csak vásáron és piacon értékesíthetők közvetlenül a

fogyasztónak, hanem például tájboltokban, gazdaboltokban, helyi termék boltokban,

éttermekben, közétkeztetésben is, a termelő lakóhelye szerinti és azzal határos megyékben,

valamint Budapesten.

• A közbeszerzési törvény hatálya alól kikerült a hús, a zöldség-gyümölcs, így a kistermelők

közvetlenül értékesíthetik ezen termékeiket a közétkeztetésben.

A megalapozó érintett-interjús kutatás tette lehetővé, hogy a helyiélelmiszer rendszerek

fejlesztésével foglalkozó kezdeményezésekről átfogó tudást szerezzek és fejlesztésükbe a

kutatások kivitelezésével személyesen is bekapcsolódjak a fenti táblázatban kiemelt esetekben:

Mezőcsáton, a SZÖVET-nél, a Mezőföldön, Szekszárdon, Gödöllőn, a CSA-knál. E

kezdeményezések olykor állami támogatásból, máskor üzleti alapon, esetenként civil

nekibuzdulásból szerveződtek, különböző sikerrel. Esettanulmányaim (4.2 fejezet) ezeket a

sikertényezőket elemzik.

4.1.3. Jövőképek

Az alábbiakban a szcenárióalkotó műhelybeszélgetés eredményeit közlöm. Az érintettekkel zajló

műhelybeszélgetésen a résztvevőket arra kértem, hogy jelöljék meg, milyen (akár pozitív akár

negatív) intézményi változásokat várnak a jövőben. Nominális csoporttechnikát használva

(Chioncel és munkatársai 2010), először a résztvevők egyénileg dolgoztak és írták le a jövőképek

elemeit. Majd közösen alakították ki a jövőképeket (pozitív – negatív – köztes), s végül értékelték

és elnevezték a felvázolt három jövőképet (lásd 10. táblázat).

A hazai vidék- és térségfejlesztés gyakorlatában (illetve általában a szakpolitika tervezésben) nem

jelenik meg a hosszú távú kitekintés, a szakma 7–10 éves távlaton túlra nem tervez és nem is méri

fel a lehetőségeket (Faragó, 2005; Korompai és munkatársai, 2017). A hosszú távú szemlélet

hiánya miatt a rövid távú politikai tervek nem rendelkeznek megfelelő alappal. A jövőalkotás

társadalomtechnikája, és az eredmények ugyanakkor kifejezetten hasznos közpolitikai tervezési

információkat képesek nyújtani, rámutatva az alternatív élelmiszer hálózatok kiemelt szerepére a

hibridizációs és lokalizációs forgatókönyvekben.

A hazai szcenáriók a jövőbeli élelmiszerellátást fenntarthatósági kérdésként kezelik és a

jövőképeket a globális vs lokális, minőségi vs high-tech ipari élelmiszer élelmiszerellátás

93

ellentételezésére alapozzák. A lokalizáció-globalizáció-hibridizáció irányai láthatóan nem

alkotnak igazán összefüggő jövőképeket, ugyanakkor más tőről fakadó, egymással szembenálló

nézetekből építkeznek.

A korábban ismertetett WEF és Contsentsus szcenáriókhoz hasonlítva látható, hogy itt is

konszenzus van arról, hogy a jelenlegi élelmiszerrendszer átalakulásra van ítélve: ennek iránya

azonban igen kérdéses. Érdekes, hogy a technológiai fejlődés e téren nem elkerülhetetlen és nem

determináló szerepű. A klímaváltozás, a népességnövekedés mint téma sem igazán jelent meg

integráns módon a hazai szcenáriókban. Ugyanakkor itt is fontos strukturáló szempont a keresleti

oldali igények változása és a gazdasági integráció/szeparáció. A negatív (globalizációs)

forgatókönyv magában foglalja a lomha és társadalmilag igazságtalan globális gazdaságra épülő

WEF-es, „leggazdagabbak túlélése” szcenárióját, illetve a negatív externáliát növelő „korlátok

nélküli fogyasztásos” WEF-es szcenáriót. A hibridizációs jövőkép megfeleltethető a belga

Contsentsus „ökohatékonyságra” épülő jövőképének, valamint az erősen összekapcsolt piacokra

és erőforrás hatékony fogyasztásra alapozott „nyílt fenntarthatóság” WEF-es szcenáriónak, amely

voltaképpen a helyi alternatívák globalizációját és a globális ellátási mintázatok lokalizációját

kínálja. A lokalizációs (helyi gazdaságra épülő) jövőkép pedig a „lokális az új globális” WEF-es

szcenárióhoz, valamint a Contsentsus „dekommodifikációs” és „élelmiszer-önellátós”

jövőképéhez áll közel, amely a hazai helyiélelmiszer-rendszerek kialakítását a leginkább segíti.

A jövőképek alapul szolgáltak az érintettek közötti konszenzuskeresésnek, és így a kistermelői

rendelet módosításához készített közös javaslatoknak. A közös szcenárióalkotó műhelybeszélgetés

számos szabályozási dilemma lezárulását tette lehetővé minden érintett számára megnyugtató

módon. A támogató szervezetek száma egy év alatt 53-ra nőtt: a közösen megalkotott szövegszerű

módosítási javaslatokon túlmutatóan a kisléptékű élelmiszerrendszerek érdekében tevékenykedő

civil szereplők megerősítését, hálózatba szerveződésük elősegítését, készségeik és

nyomásgyakorló képességük fejlesztését is sikerült elérni. A kooperatív kutatás eredményeként a

korábbi szakpolitika által hátrányosan érintett csoportoknak (a kistermelőknek) jócskán

felerősödött a hangja és a civil érdekvédelem kialakítása után megfelelő érveket dolgozhattak ki a

hatóságokkal és a döntéshozókkal folytatott tárgyalásokra. A műhelybeszélgetés eredményei a

Kistermelői rendeleten túl a Vidékfejlesztési Programba és Magyarország 2016-2050-es

Élelmiszergazdasági Programjába (lásd A minőségi élelmiszergazdaság fejlődésének hátterének

létrehozása című fejezetet) is beépültek.

A jövőképek ugyan tartalmilag nem jelentettek meglepetést és alapvetően azt jelezték, hogy az

érintettek szerint az alternatív élelmiszer hálózatok helyzete hazánkban – az európai

tapasztalatokkal megegyező módon - reményteljesnek nevezhető. Ugyanakkor jól azonosítható

pontokon a jelenlegi (akkori) intézményi környezet nem megfelelően ösztönözte az alternatív

élelmiszer hálózatokat. A kutatás feltárta a hazai szabályozás és támogatáspolitika leginkább

változtatásra szoruló pontjait. Az érintett elemzés megalapozta és az érintett interjúkkal

hatékonyan tudta támogatni 53 civil érintett szervezet érdekképviseleti együttműködését. A

kooperatív kutatás eredményeként létrejött jogszabálymódosítás az állami szervek kapacitás

hiányát pótolta ki, azzal, hogy segített kihasználni az EU adta jogalkotási kereteket nemzeti

érdekeink védelmében. A részvételi folyamat fő eredménye, hogy a civil érdekvédelmi mozgalom

képessé vált a kistermelői érdekek hatékony képviseletére.

94

10. táblázat: Jövőképek az alternatív élelmiszerhálózatokról – ahogy az érintettek látják.

Pozitív jövőkép: Lokalizáció

Helyi érintettek dominálnak a helyi közösségek élelmiszerellátásában, a létező közvetlen kereskedelmi formák

megerősödnek.

A megtermelt áru a legrövidebb úton, a legkevesebb szállítással és tárolással, a legkisebb környezetterheléssel

és energiaigénnyel jut el a fogyasztóhoz.

A termelés meghatározó részét a saját fogyasztásra termelő háztartások, egyéni gazdaságok, valamint az

árutermelő mikro-, kis- és közepes méretű családi gazdaságok, mikro- és kisvállalkozások adják.

Kereskedők és üzleti befektetők helyett gazdálkodók szervezeti, együttműködései átveszik a helyi és regionális

piacok, agro-turizmus, kisléptékű feldolgozók, termelői feldolgozott termékeket árusító boltok irányítását.

Az élelmiszerfogyasztás nagyobb része származik alternatív élelmiszer hálózatokból.

Helyi önkormányzatok aktív szerepet vállalnak a helyi élelmiszer rendszerek fejlesztésében.

Az élelmiszertermelés tudatosítja a város és vidéke egymásrautaltságát, és erősíteni tudja a térségi

együttműködéseket.

A fogyasztók bevásárló körökön keresztül aktív kapcsolatot ápolnak a termelőkkel.

Helyi hatóságok döntő és kezdeményező szerephez jutnak közétkeztetés megszervezésében.

A termelők és fogyasztók közötti kapcsolatot számos innovatív szerveződés segíti.

Negatív forgatókönyv: Globalizáció

Multinacionális, nagy feldolgozók és befektetési célú érdekkörök kezébe kerül a helyi és regionális

élelmiszerellátás megszervezése, amely saját márkás termékekkel feleslegessé teszi a termelők és fogyasztók

közötti egyedi társas kapcsolatokat.

Az agrobiznisz (ellátó ágazatok, élelmiszergazdaság, felvevő ágazatok) a nemzetgazdaság számottevő (legalább

fele) részét képezi.

Dominálnak a termelésben a közép- és nagyvállalatok.

Szupermarketek és kiskereskedelemi egységek válnak az agrárgazdaság meghatározó szereplőjévé.

Az élelmiszerellátást egyre gyakrabban házhozszállítással segítik.

Az alternatív élelmiszer hálózatok súlya minimálisra csökken, marginálissá válik, és a közvetlen kereskedelmi

megoldások a hobbi kategóriába kerülnek.

Gazdaságilag életképtelenné válnak az alternatív élelmiszerhálózatok, és a személyes kapcsolat lehetősége is

megszűnik a termelők és fogyasztók között.

Köztes jövőkép: Diverzitás/Hibridizáció

A szereplők sokszínűsége jellemző: helyi gazdaságoktól az élelmiszeripari nagyvállalatokig sokszereplős lesz

az élelmiszerellátás.

A helyi és regionális ellátásban a kistermelők, családi vállalkozások, kis- és közepes vállalkozások dominálnak.

A saját fogyasztásra termelés kiegészül a piacos minőségi helyi élelmiszer termeléssel.

A nagy volumenű, export igényeket termelői együttműködések, szövetkezetek, integrációk, szakosodott agrár-

élelmiszeripari vállalkozások látják el.

A helyi és regionális piacokon megjelenik a kisléptékű és a nagyvállalati szereplők együttműködése, társulásai;

például a feldolgozás és a szállítás területén.

A közétkeztetés - a beszerzésen és felszolgáláson/feldolgozáson keresztül - fontos intézményi felvevője lesz a

minőségi helyi termékeknek.

95

4.2. Négy esettanulmány az alternatív élelmiszerhálózatokról

A SZÖVET esettanulmány az posztstrukturalista elméleti fejezetben bemutatott élelmiszer-

önrendelkezési elvi szempontok (ökológiailag megbízhatóság, helyi gazdaságok előnyben

részesítése, átlátható kereskedelem, biodiverzitás fenntartása, társadalmi igazságosság) gyakorlati

megvalósulását mutatja be. Fő tanulsága, hogy az alternatív élelmiszer hálózatok fejlesztésének

számos előmozdító tényezője van jelen hazánkban: sokféle érintett együttműködése, hálózatépítés

a változás érdekében; a hagyományok újragondolásának (értékfeladás nélküli professzionalizáció)

igénye; kereslet az alternatív, környezetkímélő mezőgazdaság termékei iránt; összetett erőforrások

mobilizálási képessége; folyamatok inkubálásában, accelerálásában jártas közvetítők.

A szekszárdi esettanulmány egy hazai élelmiszer rendszer kiépítésének fő mozzanatait tárta fel.

Az értéklánc elemzés elméleti hátterén értelmezve a valódi érékképző mozzanat a földet az

asztallal összekötő láncolat kiépítése lenne: az adott régióra jellemző, kézműipari módszereket

alkalmazó termék-portfólió kialakítása, értékesítésének, ellátásmenedzsmentjének

megszervezése. Legfontosabb tanulsága a fenntarthatósági átmenetek szempontjából az, hogy a

jelenlegi hazai kísérletekben a rendszer-innováció igencsak korlátozott, főként csupán a szezonális

termékek vásárlásával kialakuló egészségesebb étrendben és helyi gazdaság fejlesztésében jelenik

meg.

A gödöllői esettanulmány egy helyi élelmiszer rendszer kiépítésével a városi szintű

élelmiszerpolitika lehetőségeit és intézményesülésének esélyeit vizsgálta. Amint az eset

rávilágított, élelmiszerpolitika alatt nem csupán az agrár- vagy vidékfejlesztési politika elemei

értendők, hanem sokkal tágabb intézményi szempontok is ide tartoznak: a közegészségügy (elhízás

és élelmiszerszegénység), a környezet és klímapolitika, az élelmiszerminőség és -biztonság

aspektusai. A sokszereplős, térségi szintű együttműködést kívánó kezdeményezés a szerveződési

dilemmák (önkéntes projektszervezet vs kommunikációs ernyőszervezet) miatt végül megszűnt,

illusztrálva, hogy hazánkban a civil élelmiszer hálózatok politikai-gazdasági jelentősége csekély.

A közösségi mezőgazdaság esettanulmány bemutatja, hogy akár gazdálkodói, akár fogyasztói

oldalról nézzük, a részvétel magas szintű elköteleződést vár el, ami a korábbi életmód

fenntarthatóbbá tételét, teljeskörű átalakítását kívánja meg. Ezek a kezdeményezések a friss és

egészséges termékeket preferáló, egészség- és környezettudatos, a helyi gazdákkal szolidaritást

vállaló társadalmi rétegben aratnak sikert, amely Magyaroroszágon is szerencsésen bővül. Emiatt

joggal várható, hogy az alternatív élelmiszer hálózatok e típusa valóban alkalmas a fenntarthatóbb

és igazságosabb élelmiszerrendszer megalapozására.

4.2.1. Élelmiszer önrendelkezés: SZÖVET

A szervezet bemutatása. A SZÖVET 2006 óta valós helyi közösségi interakciót végez a Tisza

menti településeken, Nagykörű központtal. „Régi mániánk volt, hogy ha létrejön egy Tiszás

szervezet, annak nehogy már Pesten legyen a központja” – mondta el az alpolgármester. A

szervezet a Tisza Biodiverzitás Programja elnevezésű UNDP GEF programból (2005-2008) nőtt

ki, amely 50 egyéni gazdálkodó, illetve szervezet számára biztosított az Élő Tiszáért program

keretében összesen közel 40 millió forintos természetkímélő gazdálkodást elősegítő

mikrotámogatást. Az Élő Tiszáért 2006-os Memorandum a Tiszáról című feljegyzéséhez 23 civil

szervezet, 27 gazdálkodó, illetve gazdálkodó szervezet, 4 önkormányzati társulás, 31

önkormányzat, 17 tudományos kutató és 19 egyéni támogató csatlakozott. 2007-ben ők jegyezték

be a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesületet 38 taggal. Tevékenységei már nem pusztán valamely

környezeti probléma komplex ökológiai megoldását célozzák (ártéri tájgazdálkodás, ember és

folyó fenntartható együttélése). Célja sokkal inkább a helyi piacépítés, az eladási lehetőségek

96

javítása lett, tehát szocioökonómai problémáik megoldása nyitott, közösségi szintű

kezdeményezésekkel. A SZÖVET távlati célja a fenntartható vidékgazdaság megteremtése a

környezetkímélő mezőgazdálkodási gyakorlat terjesztésével. A szervezet korábban az ártéri

tájgazdálkodás módszertanáról készíttetett kézikönyvet. A SZÖVET-re jellemző volt az erőteljes

virtuális jelenléte, nyilvános elérhetősége és a vezetők közéleti aktivitása. Tagsági rendszerük is

publikusan elérhető. Az Egyesület piacélénkítési céllal szervezte meg tagságát, a tagok listája

pedig elérhető volt az egyesület honlapján. Szervezeti céljai gyakorlatiak és akcióorinetáltak a

helyi kisgazdálkodók, közösségi vállalkozások megsegítésére, amelyet a Svájci-Magyar Civil és

Ösztöndíj Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap Új Nemzedékek jövőjéért kollégiuma, az NCA,

a KVVM Zöldforrás, az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus, az ÖKOTÁRS Alapítvány és

partnerei is támogatottak. A kezdeményezés továbbá az élelmiszer-önrendelkezés gyakorlati

modelljét is nyújtja.

A szervezet profilja, vezetői, céljai. Az alapító tagok környezeti problémák iránt érzékeny, városi,

diplomás értelmiségiek, akik egyfajta tudatos ellenurbanizációt képviselve vidékre költöztek és az

elöregedő helyi társadalomban aktív környezetkímélő életformát, helyben végezhető, alternatív

gazdasághoz kapcsolódó munkahelyeket kerestek és alakítottak ki. A szervezet mintaadó,

vizionárius operatív vezetője folyamatos kapcsolatot ápol gyakorló szakemberekkel, kutatókkal és

rendszeresen dolgozik együtt szakdolgozókkal is. Fontos közéleti szerepet játszik nyilvános

médiamegjelenéseivel és konferencia előadásaival. A szervezet gyakorlati tapasztalatok fényében

fokozatosan mozdult a természetvédelmi céloktól a komplex vidékfejlesztés, majd a helyi

gazdaságfejlesztésen keresztül a gyakorlati piacfejlesztés lépéséig. A célok lebontása legfőképpen

„ösztönös” módon zajlik a munkatársak között – „ahogy itt egyre jobban látszott, hogy a helyi

gazdaság nélkül a vidék halálra van ítélve”. A gyakorlatban „megtalálják a kapcsolódási pontokat,

és újra kötik a kapcsolatokat”. Helyi gazdafórumokat tartanak, ahol a kistermelők be tudnak

jelentkezni. „Összehangolt csapatra van szükség, nem jó, ha az egyik húzza szekeret, a másik meg

rántja” – árulta el egy Szövetes gazdálkodó. A napi munkamegosztást a nagykörűi iroda szervezi

meg, a munkát a nagykörűi polgármester és alpolgármester, a tájboltot üzemeltető gazda, egy helyi

agrárkamarai alkalmazott és egy jogász tanácsadó vállalja.

A szervezet és a helyi közösségek kapcsolata. A SZÖVET a helyi gazdálkodók összefogásán

keresztül talált utat a helyi közösségekhez, emiatt magas az ismertsége a településen. A helyi

közösségek részvételét segítette a településen még meglévő lokális tudás, azaz, hogy „falun még

van kitől kérdezni”. Továbbá, hogy teljes évet átfogó programokat tudnak kínálni: például téliestés

beszélgetéseket, felnőttképző (például gyógynövényes) tanfolyamokat, gyerekeknek szóló

szakköröket, „virágzástól befőzésig” tartó helyi programokat. A Szövet szervezte meg az ország

első helyi termék fesztiválját is és harmonikus viszonyra törekszik a helyi közösségekkel.

Nagyjából 70 fős egyesületi tagságot szervezett akciócsoportba a Beregben, a Bodrogközben, a

Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet környékén, a Borsodi Mezőségben, Nagykörűben és környékén,

a Nagy-Sárréten (Túrkeve és környékén) és a Kis-Sárréten (Biharugra és környékén). A fő

feladatuk a helyi gazdálkodókkal, a helyi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel való

kapcsolattartás az egyesület akcióterületén. Aktív szerepet vállaltak a hagyományos

mezőgazdasági tudás terjesztésében és közösségi ellenőrzésében is. Felnőttképzési és általános

iskolai környezeti nevelési programokat is szerveznek. Az akcióterület kijelölésében a természeti

határok voltak irányadók: „a tiszai Alföld, Magyarország területének egyharmada és a Kárpátok

bérceinek vízválasztóján innen eső területek tartoznak a SZÖVET működési területéhez, amelyet

Széchenyi nyomán Tiszavölgynek hívnak”. Ugyanakkor az alpolgármester szerint az ökológiai

gondolat a helyi társadalom szocioökonómiai leépülésétől nem elválasztható: „ez a mozgalom,

amit csinálunk semmit nem old meg, egy csepp a tengerben, s mutatja a helyzet abszurditását,

hogy mi itt 2-3 gazdán segítünk, az ekkora port ver fel. Figyelemfelhívó jelentősége van. (…) a

97

falu évi kétmilliárd forint értékben költ kenyér, sajt, hús, tojás és tejtermékekre. Miközben neki

kéne előállítani. Ha így lenne, ez a pénz nem kimenne, hanem bejönne.”

A szervezet fő tevékenységei és kedvezményezettjeivel való viszony. Célcsoportjuk a termékeik

számára új piacokat kereső termelők, feldolgozók, szállásadók, akiket érdekképviseleti munkával

segítenek. „Azt nem mondhatom, hogy szentek a termelőink, mert egyre kevésbé azok” – fejtette

ki a Szövet piackoordinátora. A gazdák bevonását emiatt kifejezetten a piacélénkítés céljával

kezdeményezték, hogy értékesítési lehetőségeik közös megszervezésével gazdasági

életképességüket növeljék, agrármarketingjüket professzionalizálják. A feladat - ahogy az

interjúalanyom fogalmazott - „a piac szereplőinek koordinálása, az együttműködés rendjének

kialakítása”. Ez több szinten zajlik: a Szövet által kiszolgált termelői piacok mellett, egyre

jellemzőbb, hogy amikor az emberek megszervezik magukat, hogy nagy tételben vásárolhassanak

alternatív (kollaboratív) elosztóközpontokon keresztül, például fogyasztói körök vagy bevásárló

csoportok segítségével (például a Szatyor vagy a Rák Ellen a Holnapért Alapítvány

működtetésében). Az osztrák ízrégiós „Bauerneck” mintájára alakították ki a helyi termék

polcokat, ezek azonban valós társadalmi igény hiánya miatt elhaltak. Eggyel magasabb

koordinációs szinten pedig a tájboltok rendszerének kialakítása volt a cél, ezek szintén nem

működtethetők fenntartható módon a magas ÁFA, munkaerő- és rezsiköltségek miatt. A következő

forma az agro-ökoturizmus és a végén (a legösszetettebb koordinációt igénylő formaként) áll a

helyi termék közétkeztetésbe juttatása. A piacszervezési munka fő tanulsága számára az, hogy

„Budapestről nem lehet a helyi piacokat koordinálni, ezeket helyi közösségeknek kell. Mi csak a

jó példákat tudjuk odavinni…”

A termelők korábban hiába pályáztak helyi LEADER szervezetükkel, nem nyertek. A Szövet

vezetőjének értékelése szerint márpedig „amíg nincsenek helyi termelői csoportok, összefogások,

addig helyben nem igazán lehet mit tenni”. E piacélénkítés lényegében adaptív erőforrás

menedzsment, amely az élelmiszer rendszer bizonytalanságát és dinamikáját igyekszik kezelni

kisléptékű és rugalmas helyi megoldásokkal. A koordinálás feladata során „mindig a fogyasztói

igényekből indulunk ki.” A tapasztalat azt mutatta, hogy megnőtt a kereslet a vegyszermentes

élelmiszer, a különlegességek (parasztparadicsom, lilahéjú krumpli) iránt, a minőségi helyi

termékből hiány keletkezett. A legjobb termelőknek „már most le van kötve a jövő évi

össztermése”.

A Szövet helyi gazdaságfejlesztési stratégiája a morális ökonómia koncepcióján áll: „a dolog

lényege a tisztességes kereskedelem az, hogy a gazdához jusson is el a nettó ár 70 százaléka” –

fogalmazott az alpolgármester. „A kistermelők által előállított áru értékének nem pénzügyi, hanem

erkölcsi értelemben meg kell jelennie” – jelezte a piackoordinátor. Emiatt az Egyesület kísérletet

tett egy új védjegy, az Élő Tisza Tájtermék Védjegy bevezetésére is 2008-ban. A védjegy ingyenes

piacélénkítési szolgáltatást nyújt a tagoknak, építve a Tiszavölgy múltbeli jó hagyományaira és a

környezetkímélő tudatos fogyasztói keresletre: „Ez nem konkurencia a biónak, a minősített

rendszernek, bár itt is van tanúsítás.” A védjegyeseknek kínált szolgáltatások egyszerű, olykor

önkéntesen végzett, kistermelőkre szabott „fapados” marketing és értékesítési megoldások. Az

ebből származó egyesületi bevételek nem jelentősek, viszont a védjegy ismertsége kimagasló. A

helyitermék piacok élénkítését hátráltatja, hogy „nagyon kevés termelő van, aki értéknek tartja a

munkáját… egyre többen nyűglődnek: feladják, kivágják a gyümölcsöst. Erre tehát nem lehet

bizton számítani”. A bizonytalanságot tovább növelik a kistermelőkkel való együttműködés során

érzékelt problémák, ugyanis „önvédelemből vagy morális, gazdasági kalkuláció miatt nem mindig

lehet rájuk számítani. Gyakran az áru nem annyi és nem jó minőségű”. Ez a fajta kooperációs rend

tehát nagy elhivatottságot és rengeteg önkéntes munkát kíván meg a szervezet vezetőitől:

„Bármennyire is szélmalomharcnak tűnik, nem teheti meg a Szövet, hogy cserben hagyja a

kistermelőket”.

98

Alternativitás. A SZÖVET akcióorientált szemléletének legjellemzőbb példái a közvetlen

értékesítési akciók és befőző napok, amelyekre heti hírlevelekben toborozták a vásárlókat

előrendelési és házhozszállítási lehetőséget is kínálva. 2008-2009 nyarán került sor az Alma- majd

Meggymentő és a Liba Akcióra, amely elindítója szerint egy „jól elsült médiahekk. (…) nem

támogatásért mentünk, meg kiborítani, hanem magunk vettük kezünkbe a láncot”. Az átadások

heti egyszer, három budapesti és egy szolnoki helyszínen valósultak meg. 2010 tavaszán és őszén

tájfajta, régifajta, hazai fajta facsemete vásárt hirdettek meg. A SZÖVET e gyakorlati

tevékenysége a modern élelmiszerrendszer kritikájaként értelmezhető és érdemben segítette a

kistermelők piacra jutását, problémáik láthatóvá tételét a nyilvánosságban: „Demonstrálni kellett,

hogy mindenki jól jár”. „A 2300 hírlevél feliratkozónak kiküldött közvetlen értékesítési lehetőség

futótűzként járta be az internetet, ömlöttek az előrendelések”. A városi kereslet azóta

stabilizálódott. Jelenleg Budapesten négy piacon árusítják Nagykörű és a Tisza menti települések

termékeit: a Komjádi (volt MDF) piacon, a sashalmi, a Vörösvári úti és a Tétényi úti piacon. A

Szövet helyi termék polcai a nagykörűi Tájházban, a budapesti Mamut II. bevásárlóközpontban, a

Magyar Pálinka Házában vagy a Vásárcsarnokban egyáltalán nem találtak stabil keresletre.

A Szövet ezekkel az alternatív, közvetlen értékesítési lehetőségek megteremtésével a megváltozott

és tömeges fogyasztói igényt érzékelte minden érintettnél korábban és élesebb módon: „kiderült,

hogy a háziasszonyok befőznek és hogy Budapesten rengeteg önszerveződő közösség van”. A

piackoordinátor pedig átfogó képet tudott alkotni e megváltozott fogyasztói igényekről. Amint az

interjúban fogalmazott, „több órát álltak hosszú sorokban az emberek, hogy közvetlenül a

gazdáktól vásárolhassanak, hogy ahhoz jusson a pénzük, aki a munkát elvégzi. (…) A nagy lelki

felbuzdulás nem tartott sokáig. Viszont kis tételekben így is elég erős potenciált jelent, ha a

helyben egyébként nem eladható árut felhozzák Pestre.” A szakirodalommal összehangban e

megváltozott fogyasztói kereslet lényege a koordinátor szerint az, hogy „a vásárlási tényező

inkább a szolidaritás, és kisebb részben az áru minősége és méltányos ára”. A változás oka a

fogyasztók fokozatos kiábrándulása a kiskereskedelmi láncokban elérhető élelmiszerből. Amint a

Szövet piackoordinátora fogalmazott, „bemennek a pillanatnyi örömért (a multiba), de a boldogság

végül hiányt szenved, nem tud egy jóízűt enni, nincs íze, hacsak nem prémiumtermék.” Az akciók

ugyanakkor nagy érdeklődést generáltak a gazdálkodói oldalon is: „A bejelentkezett termelők

egyharmadát még nem is ismertük. Akár védjegyhasználók lesznek később, akár nem, minden

tagunk és beszállítónk nyilatkozni fog, hogy be tudja tartani a szabályokat.”

A Szövet esetében az élelmezési rezsim elméletével egyező módon a vezetők antagonisztikus

ellentétet látnak a környezetkárosító agráriparosítás és az alternatív mezőgazdasági gyakorlat

keretében előállított élelmiszer (food from nowhere vs. food from somewhere) között. A szervezet

elnöke Hamvas Béla Antikrisztusra vonatkozó gondolatait felhasználva a személytelenségben

azonosítja az ellenfelet az agrár-élelmiszer rendszerben43. A kezdeményezés legfőbb célja az, hogy

„Tegyük mellé az arcot, hogy egy személyes nyilatkozat nyújtsa a garanciát.” A szervezet elnöke

„egyszer Hamvas idézetet hozott a közgyűlésre, aminek a lényege az, hogy az ember már nem

tudja, hogy honnan származik az élelme. Bárkit bármikor meg lehet büntetni valami miatt. Ez az

ösztönös félelem dolgozik az emberekben és ez hat ki a gazdaságra is. Emiatt fontos a

személyesség visszaállítása.”

Hálózatépítés. A SZÖVET számos pályázatba is bekapcsolódott és állami programok is segítették

a szervezetet. A pályázatokhoz kapcsolódó konferenciák hozták össze a vezetőket és a fő

érintetteket. Amint a Szövet egyik munkatársa elmondta, „az „Arat a magyar” című konferencián

megkerestem a Szövet elnökét, hogy a közétkeztetés és a helyi termelés összekapcsolásával

43 „anonim borzalom, amellyel szemben védtelenek vagyunk, nem mert tőlünk független, hanem mert ezt a nemlétezőt mi

valósítjuk meg és mi csináljuk és mi tartjuk fenn és mi ragaszkodunk hozzá. Egyetlen pillanatában sem valódi. Annyiban van

jelen és neki csak annyiban van hatalma, amennyiben élő emberi lény őt szolgálja és neki meghódol és magában neki helyet és

teret enged, és amennyiben az élő emberi lény személytelenné és valótlanná válik”. – www.hamvasbela.org

99

kellene foglalkozni. Azóta ott dolgozom a helyi termelés és fogyasztás összekapcsolásán”. A

pályázatok fontos szerepet játszottak a helyi kapacitásépítésben is: összetett helyi erőforrásokat

(helyi ismeretek, szakértők, hagyományos tudás, képességek, önkéntes és fizetett munka, külső

segítség, infrastruktúra) mobilizáltak. A pályázatok során kialakított kiterjedt hálózatosodás tette

lehetővé, hogy az egyesület – a hasonló kezdeményezésekkel ellentétben – viszonylag sikeresen

szervesülni tudott a helyi lakossághoz, helyben is jócskán képviselik az egyesület érdekeit, és

sikeresen emelték a térségi szintű önszerveződési kapacitást. A pályázatok mellett a szervezet

vezetőit nemzetközi tapasztalatok is segítették, inspirálták az adaptív menedzsment folyamatok

kialakításában.

A szervezet és a szakpolitika. A SZÖVET és több más hasonló (zöld) civil szervezet mindennapi

munkája során szembesült a szabályozás döntő szerepével a kistermelők kiszolgáltatottságának

csökkentése érdekében. Hamar azonosítani tudta a legfőbb szabályozási gondokat (a többszintű

kormányzás, a reziliencia, a transzparencia hiányát): a jelen szabályozás „ugyanazt akarja ráhúzni

az exportra termelő nagyüzemekre, mint a kistermelőkre, teljesen figyelmen kívül hagyva a helyi

realitásokat, hagyományokat. (…) semmilyen feldolgozott áru nem kerülhet kiskereskedelmi

forgalomba (…) szükségessé vált a hatósági engedélyezés egyszerűsítése,

ellentmondásmentesítése, egyértelműsítése, áttekinthetőségének megteremtése egy kistermelői

útmutató szintjén.” Az érdekvédelem megszervezésének fontos lépése volt, hogy konkrét

gazdasági előnyökért cserébe az akcióterületükön működő termelőket jól tudták mozgósítani és

ezzel azonnal láthatóságot biztosítottak ügyüknek. E lépés azonnal bizonyította, hogy „meg

lehetne élni kistermelőként dolgozva és nem kellene borogatni a terméket a Parlament elé”. A

kistermelők helyzetével kapcsolatban sikerült kialakítani az érintettek körében egy alapvető

konszenzust, amely konszenzuális „morális ökonómiai” alapot teremtve segített mobilizálni a

jogszabályváltoztatás érdekében számos érintettet.

Sikertényezők. Az egyesület történetében több tanulási fázis azonosítható, amely az ökológiai

restaurációs fókusztól, a komplex, fenntartható vidékfejlesztési programozáson át, a gyakorlatias,

tényleges sikereket hozó és szocioökonómiailag fenntarthatóvá váló piacélénkítésig, a közvetlen

értékesítéses jogszabályi környezet könnyítéséig tartott. A Szövet többszintű tevékenysége során

ugyanis a látványos és sikeres eredményeket, valamint a legtöbb társadalmi támogatást a pozitív

csengésű, fenntartható élelmiszerellátást sürgető üzeneteivel, tevékenységeivel érte el. A

fogyasztók és a termelők piaci érdekeit figyelembe véve építette stratégiáját. A Szövet

tevékenységével ugyanakkor mindennél élesebben rámutatott a friss, vegyszermentes,

tápanyagokban gazdag élelmiszerek közjószág jellegére. Kifejezetten helyi tájfajták (pl. a

nagykörűi Germersdorfi cseresznyefajta) fogyasztását népszerűsítette, a helyi gazdák számára

folyamatos piaci és a bolti árusítási lehetőséget biztosított. Közvetítő kereskedelmi tevékenysége

során méltányos árazást alakított ki a helyi termelőknek. A nyilvánosságban kiállt a helyi népesség

helyi termesztésű élelmiszerrel való ellátása mellett (import- és exportfüggőségek helyett).

Hangsúlyozta a Tisza-mentén élő gazdálkodók különleges szerepét az ország élelmiszer

önállóságának megteremtésében. Igen kiterjedt hálózatot épített ki szakértői, tudományos és lobbi-

tevékenységével és meghatározó vezető szerepet vívott ki a szabályozási környezet

megváltoztatásában, a helyi élelmiszerrendszerek elterjesztésében. A Szövet sikereinek legfőbb

zálogává azonban az a belátás vált, hogy az önkorlátozásra, lelkiismeretfurdalásra építő zöld

(környezetvédő és fenntarthatósági) kampányok helyett egy alternatív hedonitást44, kistermelőkkel

való szolidaritást, ízletes ételek és jobb élet lehetőségeit kínáló gondolatra fűzte fel akcióit. Amíg

jónéhány - inkább csak elméletileg/ideológiailag megalapozott - tevékenysége fokozatosan

44 Az alternatív hedonizmus, Kate Soper kifejezése, a fogyasztás káros környezeti és társadalmi hatásainak

mérséklése érdekében olyan másként fogyasztást jelölt, amely valódi örömforrás is (Soper 2007).

100

háttérbe szorult (tájgazdálkodás, tájboltok, termékpolcok) a Szövet folyamatos kapcsolatot tartva

a termelőkkel és fogyasztókkal a mai napig kiszolgálja a 2009-től létrejött piacait a fővárosban.

Kétségtelen, hogy a fővárosi piacokon történő megjelenés már nem az eredeti élelmiszer

önrendelkezési elvről szól. Túllépve az eredeti értéktartalmon, szélesebb összefogást indított és

kiharcolta a kistermelői rendelet és a közétkeztetés megváltoztatását. Kreatívan kapcsolta össze az

elérhető támogatási lehetőségeket (LIFE, NCA, Norvég, Zöld Forrás), amelyek révén végül

létrehozott egy új országos érdekvédelmi szervezetet (Kislépték) a kisléptékű gazdálkodás és az

élelmiszer önrendelkezés előmozdítására. A sikeres fenntarthatósági kezdeményezések

működéséhez nem elégséges a gyakran önmagában mintaértékűnek tekintett technológiai és

ökológiai agrár-innováció (gyökérzónás szennyvíztisztítás, permakultúra, régi tájfajták, szalma és

vályogépítészet, élelmiszerhulladék csökkentése), hanem fontos mindezek piaci keresletre-

kínálatra fordítása, szocioökonómiai megalapozása is.

Az érintett interjúk elemzése és a SZÖVET esettanulmány alapján az alternatív élelmiszer

hálózatok fejlesztésének számos általános előmozdító tényezőjét azonosítottam:

Sokféle érintett együttműködése, hálózatépítés: A sikeres közvetlen kereskedelmi

kezdeményezések erős térségi szintű önszerveződési kapacitást fejlesztenek ki, többnyire civil

szereplők, társadalmi mozgalmak vagy zöld aktivizmus keretében. Az együttműködésre irányuló

térségi törekvést és az ösztönzést gyakran állami vagy regionális programok, piaci szereplők

bevonása teremti meg.

Hagyományok újragondolása, fősodorba kerülés: A közösségépítés, a helyi identitáserősítés és a

gazdaság újszerű megalapozásának szándékával a helyi tradíciók invenciózus módon

újraalkothatók, s így az elmúlt évtizedekben megváltozott táplálkozási, gazdálkodási és környezeti

beállítódásainknak jobban megfelelnek. A helyi élelmiszer-hálózatok valódi sikere az, ha nem

maradnak marginálisak, gazdaságilag életképtelenek, hanem értékfeladás nélküli

professzionalizációval továbbfejlődhetnek. A SZÖVET története ugyanakkor megmutatja, hogy

helyi vásárlőerő nélkül nem lehet helyben megvalósítani egy élelmiszer hálózatot és a

professzionalizáció leggyakrabban talán mégis valamilyen értékfeladást is magával hoz. Igaz, egy

alapvetően ellenséges szakpolitikai környezetben mindezek az erőfeszítések legfeljebb csak

kivételesnek mondhatók, meglehetősen ritka és nehezen sokszorosítható jó gyakorlatként

értelmezhetők.

Alternatív mezőgazdaság és védjegy rendszerek: A környezetkímélő mezőgazdálkodás

hozzájárulhat a fenntartható közösségek kialakításához, a termelői-fogyasztói közvetlen bizalmi

kapcsolatok ápolásához. A mezőgazdasági termékekre és az élelmiszerekre vonatkozó önkéntes

tanúsítási rendszerek az élelmiszer-ellátási lánc különböző szakaszaira kiterjedő

kezdeményezések széles skáláját fedik le; közös bennük, hogy az európai felmérések szerint

katalizálják a közvetlen értékesítés fejlődését.

Tudáselemek integrációja: A helyi élelmiszer rendszereket létrehozó vállalkozók sokféle összetett

erőforrást (tudás, képesség, önkéntes és fizetett munka, külső segítség, infrastruktúra)

mobilizálnak, hogy létrehozzák sajátos működési közegüket. A helyi élelmiszer rendszerek és a

közvetlen értékesítés fejlesztéséhez vidékfejlesztési, biogazdálkodási, agrár-marketing tudásbázis

és képesség egyidejű összeszervezését kell megvalósítani, amelyben a szakértői, helyi, laikus,

hagyományos, rejtett tudáselemek egyaránt bennfoglaltatnak.

Közvetítők: Jelenleg számos szabályozási és kereskedelmi akadálya van a direkt értékesítésnek, s

emiatt elsősorban a termelői marketing kapacitásokat pótló közvetítők segítségével valósulhat meg

termelők és fogyasztók összekapcsolódása. A leggyakoribb esetben „kívülről jött”, városi,

pragmatikus szervezők a kezdeményezések vezetői, akik jól tudnak együttműködni a helyi

érintettek széles körével, megvan a szakmai képzettségük a szabályozási és a pályázati lehetőségek

áttekintésére, a termelés és fogyasztás közötti közvetítés, kommunikáció megszervezésére. Egyre

101

több bajnoka van a helyi élelmiszer rendszerek fejlesztésének, akik részben szakpolitikai

változások kikényszerítésével, részben pedig a szabályozás érintettjeinek összekapcsolásával

kedvező változásokat tudnak véghezvinni, sok esetben éppenséggel a regionális hatóságok, helyi

önkormányzatok közreműködésével.

4.2.2. Helyi élelmiszer rendszer: Szekszárd és vidéke Védjegy

A Nemzeti Vidékstratégia 2012–2020 kifejezetten az élelmiszerpiaci globalizáció negatív

következményeinek ellensúlyozására sürgeti a helyi élelmiszerellátó rendszerek fejlesztését,

stratégiai célként jelölve meg a helyitermék-rendszerek, a tájjellegű specialitások márkázásának,

védjegyrendszerének kialakítását. A stratégia megállapítja, hogy Magyarországon a helyi és

környezetkímélő élelmiszerek fogyasztásának ügyét egyelőre nem túl számos, kisméretű, fiatal,

néhány éve működő szerveződés vette szárnyai alá. Erősen ráutaltak az állami és európai uniós

támogatásokra, s a helyi termék előállítók döntő részének nem tudnak teljes értékű megélhetést

biztosítani. Ahogy a kínálati oldalon kevés az üzleti gondolkodású közvetítő (védjegytulajdonos),

úgy a fogyasztók oldaláról szűk a helyi termékekért méltányos árat fizetni hajlandó réteg, s inkább

csak az etnocentrikus motívum (preferált magyar eredet és diszpreferált külföldi eredet) dominál

a vidékiség-zöld (környezetkímélő, esetleg egészségügyi) megfontolások helyett.

Magyarországon jelenleg nincs az osztrák Gutes vom Bauernhof, vagy a francia Bienvenue a la

Ferme rendszerekhez hasonló nemzeti szintű minősítési rendszer a helyi termékekre. 2008 óta az

egymásra torlódó válságokat (gazdasági világválság, demokratikus intézményrendszerek krízise,

növekedés fenntarthatatlansága) kísérve számos helyiélelmiszer rendszerek fejlesztésével

foglalkozó kezdeményezés jelent meg Magyarországon és ezek munkájába a kutatás céljával

személyesen is bekapcsolódtam (Mezőcsáton, a Mezőföldön, Szekszárdon, Gödöllőn). E

kezdeményezések olykor állami támogatásból, máskor üzleti alapon, esetenként civil

nekibuzdulásból szerveződtek, különböző sikerrel. A szekszárdi kutatás kivitelezésében partnerem

a szekszárdi helyiélelmiszer rendszert fejlesztő szervezet részéről Csillag Péter volt, aki az

akcióterület 26 településén 200 kistermelőt keresett meg, és 120 termelőt vett be a nyilvánosan

elérhető helyi termelői adatbázisba. Az esettanulmány kiválasztását a JRC rövid élelmiszer

láncokról szóló európai áttekintő, e disszertáció céljával azonos célkitűzésű kutatása tette lehetővé

(lásd Kneafsey és munkatársai 2013). Először kulcsinformátor interjúkkal tártam fel a

kezdeményezés szocioökonómiai környezetét. A működési tapasztalatokról a vezető személyes

beszámolóiból és az érintettekkel készített háttérbeszélgetésekből (N=21) nyertem képet, a

potenciális fogyasztókkal kérdőíves (N=533), a tényleges vásárlókkal fókuszcsoportos vizsgálatot

(N=8) végeztem.

A kezdeményezés bemutatása, profilja, tevékenysége. A Tolna megyei helyi élelmiszerek

fogyasztásának ösztönzésével, egy helyi élelmiszer rendszer kialakításával foglalkozó közösségi,

nonprofit vállalkozás, az Eco-Sensus Közhasznú Nonprofit Kft. helyi agrárértelmiségi

kezdeményezésre alakult 2009-ben, Szekszárdon, a legkisebb megyei jogú magyar városban.

Kezdetben egy kommunikációs, ismeretterjesztő kampány segítségével arra hívta fel a figyelmet,

hogy a helyi termékek fogyasztásának milyen, kevésbé ismert környezeti előnyei vannak. A

szállítási távolságból adódó környezeti hatást a fogyasztók tipikusan túlbecsülik a szállítás

módjához képest. Ugyanakkor a legtöbben túlbecsülik a környezetkímélő gazdálkodás előnyeit és

a csomagolásból eredő környezeti kárt (lásd a szakirodalmi fejezetben). Később egy

mintaprojektben megkezdte egy komplex „helyi élelmiszer rendszer” kialakítását egy jól

körülhatárolható földrajzi területen, Szekszárd körzetében. A fenntartható életmódot és az ehhez

kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző KEOP mintaprojekt lépései a következő voltak: kínálati

oldalon a meglévő termelői kör felmérése, megszervezése, a keresleti oldalon a fogyasztók

102

tájékoztatása, minőségi élelmiszer védjegy bevezetése, helyi termék bolt kialakítása. A vezető

helyi személyes kapcsolatait és külső szakmai kapcsolatait egyaránt felhasználva szervezte

közvetítőként a fő érintetteket hálózatba. A vidék és város kapcsolatát újjászervező komplex

projektek tervezésében a helyi szakpolitika, hatóságok, és más helyi érintettek támogatását

szerezte meg 2010 folyamán. A helyi élelmiszer rendszer a helyi termékelőállításban résztvevő

kistermelők és az ellátási lánc szereplőinek egymás jó ismertségére alapult.

A kezdeményezés céljai, főtevékenységei és kedvezményezettjei. Az európai uniós támogatással

megvalósuló projekt elsődleges célja a fenntartható termelés és fogyasztás szokásainak

megteremtése volt egy gazdaság-földrajzilag jól körülhatárolható régióban. A friss helyi

egészséges élelmiszer elérhetőbbé tétele hosszútávon közvetlenül is hozzájárulhat a lakosság

életminőségének javításához, a fenntarthatatlan fogyasztói szokások átalakulásához. Mindez nem

utolsósorban a régió agrárgazdasági szerkezetének átalakulásához, a helyi termelői kör

aktivitásának megerősödéséhez is vezethet: „A történetileg passzív gazdálkodói szerepek helyett

egy, a dinamikusan változó piaci keresletet jobban kiszolgáló innovatív mezőgazdasági

szerepkörre alapoztunk” – mondta el az interjú során az ügyvezető. A nonprofit kft fejlesztői

tevékenyége ezt a gazdálkodói kört támogatja a helyi fogyasztói tájékozottság és kereslet

felmérésével, a helyi termék védjegy és regionális márkázás bevezetésével. A KEOP mintaprojekt

kezdetben a szekszárdi borvidék területén, később egész Tolna megyében segítette a helyi

termékek közvetlen értékesítését. A tájékoztatás és a minőségi garanciák, a bizalom

megteremtésének fő eleme egy „szekszárdi helyi termék védjegy” kialakítása és bevezetése volt.

A szervezet vezetője szerint mindezt nehezíti, hogy „állati nehéz a termelőkkel és borászokkal

együtt gondolkodni. Minden alkalommal magyaráznom kell, hogy nem a maradékot vesszük át,

amit a helyi piacon már nem tudott eladni. (…) Folyamatosan az orruk alá kell dörgölni, hogy

milyen értékei vannak a helyinek itt helyben. Állandóan elfelejtik, amikor a konvencionális

szereplőkkel tárgyalnak. Ezeket a bejáratott kapcsolatokat kéne megváltoztatni, hogy a helyit

támogassák.” A rendszer kiépítésével és egy értékesítési pont létrehozásával a szervezet előnyöket

generált mindkét oldalon: a termelőnek biztos piacot, a fogyasztónak pedig környezetkímélő

élelmiszereket. A közvetlen értékesítés megszervezésére a tájékoztatást keresleti és kínálati

oldalon is végzik, partneri kapcsolatokat, különböző marketing akciókat szerveznek a helyi

érdekek, érintettek összefogására.

A kezdeményezés működési környezete. Tolna megye központja korábban a tej és húsüzemeiről,

és a szocialista ipartelepítést kísérő gyors városiasodásáról volt ismert, de rendszerváltást csak a

turizmus és a szolgáltató szektor élte túl. Meghatározó értékelések szerint a helyi

gazdaságfejlesztés elszalasztotta az önkormányzat és a kisvállalkozások intézményes

együttműködési lehetőségének kiépítését (Kabai és munkatársai., 2012, Szekszárd IVS 2007). A

megye agrárgazdasági teljesítményében leginkább a szántóföldi növénytermesztés kiemelkedő

(GSZÖ 2013, KSH 2015): a megyék között a legnagyobb arányban, a szántóterület több mint

háromnegyedén gabonát termesztenek. A gazdasági szervezeteken belül termelési típus alapján a

növénytermesztő profilú cégek aránya a megyék közül itt a legmagasabb (73%). A vizsgált

térségben a friss, helyben termelt élelmiszer szinte teljes hiánya volt megfigyelhető az élelmiszer

kiskereskedelemben. Itt koncentrálódik az országos borszőlőterület egyik legjelentősebb hányada

(6,9%). Az egyéni gazdaságok cukorrépa-területeinek nagysága (Hajdú-Bihar megye után) a

második legnagyobb, míg területének aránya a szántóterületből a legszámottevőbb az országban.

Az egyéni gazdaságok között a borkészítéssel, borpalackozással foglalkozó egységek aránya a

megyében a legmagasabb. A szekszárdi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal adatai szerint

Tolna megyében összesen 7 piac működik, az alábbi városokban: Szekszárd, Bátaszék, Bonyhád,

Paks, Dunaföldvár, Dombóvár, Tamási. A térség agrárgazdasági profilja konvencionális

termesztési rendszerekre épül és nem igazán mutatja a fenntartható (regeneratív) mezőgazdaság és

103

természeti erőforrás gazdálkodás iránti igényt. Amint a kezdeményezés vezetője fogalmazott: „A

helyi termékek ténylegesen csak ebben a térségben lelhetők fel, a fogyasztókat pedig egyre jobban

érdekli minden élelmiszertermeléssel kapcsolatos tájékoztatás. A helyitermék bolt ennek a

keresletnek és kínálatnak a kiszolgálására jön létre, ahol gazdát cserélhet az áru és az előállítás

módjától a feldolgozáson át a tálalásig minden információ.”

Fogyasztási és vásárlási mintázatok a helyi közösségben. A helyi termékekről és a közvetlen

értékesítéses kistermelői élelmiszerek iránti igényekről 2010-ben kérdőíves felmérést végeztem a

térségben (N=533). Eszerint az átlagos Tolna megyei helyi termék vásárló középfokú végzettségű,

negyvenes éveiben járó hölgy. A megye „nagyvárosának” (Szekszárd, Tolna, Paks, Dunaföldvár,

Dombóvár, Bonyhád) valamelyikében lakik, legalább egy gyermeket nevel, és családjában van

aktív kereső. A felkeresett háztartások kétötödét kitevő gyermekes családok bevásárlóinak

harmada a szupermarketben vásárol, ugyanakkor körükben átlag feletti a termelőtől vásárolt

élelmiszer aránya. A kisebb városokban élők jellemzője a nagymérvű szupermarket látogatás.

A tolnaiak jellemzően bíznak a helyi élelmiszerben és jobb minőségűnek is tartják, noha annak

fogalmáról nem alkotnak egységes képet. Tolna megyében – hasonlóan Magyarország legnagyobb

részéhez – a helyi élelmiszer fogalmát sokan nem ismerik: „helyben termelt” helyett „közelben

megvehetőt” értenek alatta. A helyi termék fogalmában a származási helyet tekintik a

legfontosabbnak, ugyanakkor a termelő iránti kíváncsiság mérsékelt. A felmérésből az derült ki,

hogy a Tolna megyei háztartások harmada fogyaszt nagyrészt helyben termelt terméket. A helyi

élelmiszer definíciója tisztázatlan: a válaszadók harmada elutasítja a helyben termeltet, és csak

harmada fogadja el a helyi piacon kapható termékeket. Nem jobb a helyzet a bioélelmiszer

ismeretében sem: a tolnaiak 98%-a a húsmentes élelmiszert azonosítja a bioélelmiszerrel.

A Tolna megyei élelmiszer vásárlása, a leggyakrabban elhangzó vélemények szerint biztonságos.

Az élelmiszer beszerzésének forrását tekintve azonosítható, hogy a nem városi háztartások inkább

a helyi boltot látogatják, a gyermekes háztartások bevásárlói viszont többet járnak piacra. A Tolna

megyei, nem városban élő családokra jellemző a saját zöldség, gyümölcs és tojás termelés. Tolna

megye 235 ezer főnyi lakosságának 35%-a nagyrészt helyi élelmiszert fogyaszt. A helyi

élelmiszert fogyasztók (39,2 ezer fő) mintegy 2/3-a fontosnak tartja, hogy Tolna megyei termék

kerüljön az asztalára. Vásárláskor erről alaposan tájékozódik, döntését nem bízza a véletlenre. A

helyi élelmiszerrel kapcsolatban legfontosabb elvárás, hogy a termék egészséges, biztonságos

legyen. Bioterméket a Tolna megyei családok negyede vásárol. A biotermékekkel kapcsolatban a

fiatalabb, iskolázottabb, magasabb jövedelmi csoportba tartozó vásárlók nyitottabbnak

bizonyulnak.

A megyei átlaghoz viszonyítva iskolázottabb, fiatalabb, családos, zömmel városlakó vásárlói

csoport roppant tudatos, alaposan tájékozódik a vásárolni kívánt termékről. 94%-uk szentel

figyelmet a termék származási helyét illetően. Körükben mérhetően erősebb a bizalom a helyi

termékkel kapcsolatban és többet is fogyasztanak. A helyi termék definíciójuk egységesebb, és

vásárlásaikat is 80%-ban helyi élelmiszerüzletben bonyolítják. Kiemelkedően magas, majd 40%-

os (szemben a megyei 25%-os átlaggal) a biotermékek rendszeres vásárlása, fogyasztása. A helyi

gazdálkodókra tekintettel tudatosan választanak helyben termeltet, úgy gondolják, elsősorban a

termelőnél szerezhető be autentikus hazai áru, a piacon, de már a helyi boltban is csekély a helyi

termék aránya.

A felmérés szerint a Tolna megyeiek több mint 72%-a helyi boltból, mintegy 18%-a

szupermarketből és majd 10%-a piacon vásárol. A termelőtől történő közvetlen beszerzés

szerepe ugyanakkor egészen marginális. Az egyedülállók, vagyis a nyilvánvalóan idős

személyekből álló vásárlói kör nem keresi fel a helyi termelőket. Van idejük elmenni a

szupermarketba (körükben a legmagasabb a bevásárlóközpontban történő vásárlás) és a piacra. A

többtagú gyermektelen családok döntően a helyi boltban vásárolnak. Az átlag alatti arányban

104

látogatják a szupermarketet és a piacot, de termelőhöz kétszerte gyakrabban járnak. A

közvetlenül a termelőtől beszerzett termék a legolcsóbb, és a háztartástípusba tartozóknak

nagyobb a vásárlásra fordítható ideje. Olcsóságuk ellenére mégis ritkán vásárolnak közvetlenül a

termelőktől. A felkeresett háztartások mintegy felét kitevő gyermekes családok vásárlási

helyszínei pontosan megegyeznek a Tolna megyei átlaggal. A városban élők – az átlaghoz képest

– vásárlásaikat kevésbé intézik a helyi boltban, annál inkább a szupermarketban. A megye hat

nagyobb városában a vevők jobban preferálják az „igazoltan” helyi terméket, vagyis majdnem

12%-ot tesz ki a piaci és a termelőnél történő beszerzés aránya. A községekből nehezebb elérni a

szupermarketet, a helyiek 84%-ban a helyi boltból kényszerülnek kielégíteni vásárolt

élelmiszerszükségleteiket.

Vásárlási-fogyasztási szokások a helyi közösségben. A fenti kérdőíves szocioökonómiai adatok

kiegészítéseként fókuszcsoportot (N=8) szerveztem a valós gyakorlatokról alkotott kép és a helyi

termék vásárlással kapcsolatos attitűdök, érzelmek, elgondolások jobb megértésére. A

fókuszcsoportba az élelmiszer rendszer fejlesztése szempontjából elsődleges célcsoportot, a

megyei átlagnál iskolázottabb, fiatalabb, családos, szekszárdiakat toboroztam – a beszélgetés

vezérfonalát lásd az M12. mellékletben. A fókuszcsoport résztvevői szerint az egyik alapprobléma,

hogy „Szekszárdon nincs igazán hova menni vásárolni”. Egy helyi termék boltnak ezért egyfelől

igazán nincs alternatívája, ugyanakkor „kiszámíthatatlan, hogy mi elérhető egy helyi termék

boltban (…) ezt (a kínálatot és a keresletet) össze kell fűzni”. A kérdés egy tudatos vásárló szintjén

ugyanis úgy merül fel, hogy „például mit főzzek, hogy ne legyen benne hús, cukor.” A vásárlók

egyfelől tehát leginkább konkrét tervezett étkezésekhez keresnek helyi alapanyagot. Ugyanakkor

a tényleges vásárlási helyszínen „a kínálat is valamennyire irányítja azt, hogy mit egyek”. Fontos

tanulság, hogy a vásárló már a helyi termék vásárlása előtt is sok információt igényel, nem

mondható, hogy csak rendelésfelvételre és házhozszállításra vár. Emiatt hasznos lenne email-es

vagy sms szolgáltatás kiterjesztése a helyi vásárlók felé.

A fókuszcsoport résztvevők annyiban semmiképp nem számítottak átlagos szekszárdi

fogyasztónak, hogy csak aktív és családos háztartásvezetőkből vettek részt, akik a beszélgetés

során saját környezetükben sok „civilizációs gondot” azonosítottak: „rengeteg vackot összeeszel”

vagy érzékeltetve, hogy „az átlagembernél nagy problémák vannak fejben”. Ezért a helyitermék-

rendszer célcsoportazonosítást kritikus kérdésként érzékelték. Kihívásnak érezték, hogy a tudatos,

igényes helyi fogyasztók gyűjtőhelyei kialakuljanak. Úgy ítélték meg, hogy megalapozásként a

szekszárdi gyerekeknek környezettudatosságot fejlesztő programok kellenek. Emiatt javasolták a

gyerekprogramok meghirdetését: évszakonként különböző szezonális helyi élelmiszer

foglalkozások elindítását. Ugyanakkor úgy látták, „egyre erősebb a környezettudatos réteg”, ami

viszont „teljesen elválik az átlagfogyasztótól”. Részben generációs, részben státusz alapon

szegmentálták a helyi fenntarthatósági programok célközönségét, szembe állítva az átlagos helyi

vásárlóval. Egy jellemző megfogalmazás szerint „itt a városban a harmincas generáció az első, aki

elkezdte (a környezettudatos viselkedést), és például tényleg szelektálja a szemetet”. Mások

szerint a környezeti érzékenység „nem generáció-, hanem társadalmi réteg-függő”.

A fő bevásárlási típusok megvitatása során az általános nézet az volt, hogy általában a termék és

szolgáltatás „minőség leromlik”. Ennek példájaként a helyi lipóti pékség esetét hozták fel, ami jól

indult, de ma már nem járnak oda. A domináns vélemény szerint a választék és a visszafogott

pénzügyi lehetőségek miatt „kényszervásárlás zajlik” és ezzel összefüggésben sokan inkább

maguknak termelnek. A helyi termékeknek limitált az elérhetősége. A célcsoportot a résztvevők

szerint úgy lehet alakítani és szélesíteni, hogy a bolti kiszolgálásra helyezik a hangsúlyt. Amint

105

elhangzott, egy ilyen helyen „a családiasság és a figyelem a lényeg” (…) „ez fogja bevonzani az

embereket”.

Amikor a kistermelői termékek vásárlásánál fontos szempontokról beszéltünk, a személytelenség

kiküszöbölése vált a legtöbbeknek hangsúlyos szemponttá: „a helyi és slow szimpatikus”, vagy „a

személyesség a legfontosabb” vagyis „az, hogy rajta van a termelő neve”. Az azonosítható és

kedvelt eredet mellett fontos ugyanakkor a termékek megjelenése is, ami nagyban befolyásolja a

helyi termék autentikusságát: „egy dobozos sör, az sosem lesz…”

A jelenleg forgalomban lévő élelmiszervédjegyekről szélsőséges véleményeket rögzítettem:

legfőképpen érzelmileg, esztétikailag nem tartják ezeket megfelelőnek „kommunista jelvény”,

„legalacsonyabb szint”. A kiskereskedelmi láncok sajátmárkás termékeit nem vetették el, részben

abból az okból, hogy úgyis „kiiktathatatlannak tűnnek”, másrészt pedig azért, mert „gyakran ezek

is helyi beszállítóktól származnak”. Ugyanakkor úgy érzékelték, a jelenlegi védjegyek nem védik

meg a piaci szereplőket („hát, vettem már kínai eperkonzervet”), illetve a védjegyezett termékek

köre is olykor érthetetlen: „a magyar termék például klotyópapírt készít?”

Összességében nagyon kritikus volt a jelenleg ismert élelmiszer védjegyek megítélése, és

töprengés után sem említettek olyan védjegyet, ami egyértelműen jól működik: „itt már sokszor

és sokat hazudtak nekünk” - hangzott el egy sommás végkövetkeztetés. A kérdés megítélésekor a

külső ellenőrzés, a minőséggarancia kritériumok, a nyilvános protokoll, a helyi közösségi döntések

hiányát említették. Mindezek hiányában jobbára csak egyes márkanevek keltenek fogyasztói

bizalmat. Ehhez képest alapvetően pozitív megítélése volt a helyi termék kalauznak és a szekszárdi

terméktanúsító védjegynek.

Az internetes vásárlás témájában a helyi választékból a Biodirekt és Zöldbolt megbízhatóságát

emelték ki. A futáros házhozszállításról azonban úgy vélték, hogy „agyoncsapja a helyi termék

koncepciót”. Rendeléses és házhozszállításos kezdeményezések a környéken szép számmal

vannak, mert a bor eladható és rengeteg a kereskedő, van megfelelő termékkínálat. Ezek alapján

egyébként úgy ítélték meg, hogy „a helyi termékeket a bor mellé kínálva” lehet helyi eladást

ösztönözni. Összességében arra jutottak, hogy „nem ehhez a szektorhoz való az internetes

kereskedelem, hisz nem is tud olyan kínálatot megjeleníteni.” A webshop koncepciót a helyi

termék esetében a védjegyes termékeknél tartják indokolhatónak és működtethetőnek.

Ugyanakkor figyelmeztető hangok is voltak: „amitől a helyi termék eladható, azt mind kioltja az

internetes vásárlás”.

A közeljövőben várható változásokat tekintve ellentmondásos képet rögzítettem. Alapvetően úgy

találták, hogy kevés a helyi termelő, aki valóban minőségi árut termel. Kiemelt jövőbeli célként

jelölték meg, hogy a meglévő termelői kör „nyitottságát kell megszerezni (…) őket kell hálózatba

szervezni.” Újra előkerült a kényszervásárlások csökkentésének célja és a környezettudatosság, az

újrahasznosított csomagolás. Az EU szintű kívánatos változások között elhangzott, hogy a

„támogatási jogosultságot kisléptékű vállalkozásokra kéne hozni”, vagyis kivételek, könnyítések

rendszerét kell kidolgozni EU szinten. Egyelőre azonban úgy látták, hogy „ami jó nekünk, az EU-

nak nem jó”. Gondot okoz, hogy „foglalkoztatásra van kedvezmény, de a terhek nagyon magasak”.

Többen úgy ítélték meg, hogy a jövőben a helyi termék mintaboltnak „saját gazdálkodást is kellene

indítani”. Jelenleg ugyanis a „túlszabályozottság a kistermelői piacra jutást szinte lehetetlenné

teszi”.

106

Alternativitás. A szekszárdi helyi termék védjegy egy civil kezdeményezés eredménye, hasonlóan

az országban több helyen megtalálható civil szervezetek által létrehozott alternatív és helyi

élelmiszer rendszerekhez. A védjegy kialakításakor figyelembe vették a Szövet által létrehozott

Élő Tisza védjegyet, amely szintén önkéntes alapon vállalható kritériumrendszert vezetett be a

termelőknek lényeges költségnövekedés nélkül. A vezető szerint „védjegy nélkül is összeállt egy

támogató, elkötelezett termelői kör, akik iránt növekszik a fogyasztói bizalom (…) ezek a termelők

a védjegyet bónuszként használni kezdik”. Alapvető - a szakirodalomban is jól feltárt - szempont

volt, hogy a helyi identitás fejlesztése érdekében helyi szocioökonómiai környezetben jól ismert

termelők kapják meg a védjegyet. A termelők többsége viszont az interjúk tanúbizonysága szerint

nem igazán értették meg, hogy a helyi termék rendszerben nem lehet prémium árat kérni,

éppenséggel a helyi fogyasztóknak olcsóbban kéne kínálni a terméküket. A védjegy a

használóknak fontos ismertetőjelévé vált, amit közvetlen értékesítéskor a helyi piacokon, slow

food rendezvényeken is jól tudtak kommunikálni a fogyasztók felé. Az alternatív jelleget

erősítette, hogy a védjegy igazán vált meghatározó elemévé vált a rendszernek, fontosabb volt a

helyi termelőket összegyűjtő szemléletformáló honlap és adatbázis, a nyomtatásban is többezer

helyi háztartásba eljutó helyi termék-kalauz. A helyi termék adatbázis korábban a helyi

közösségben kevésbé elismert tudást és hagyományos minőséget fogott össze, erre épült a

népszerűsítő honlap a termelőkről szóló kisfilmekkel. Mindezt megjelenítette a helyi közösségben

a mintabolt, mint találkozási pont. A kezdeményezés tehát a domináns piaci élelmiszer ellátási

módtól eltérő, kölcsönös együttműködésen alapuló, felesleges szállítást elkerülő utat kínált a

termelőknek és a fogyasztóknak.

Hálózatépítés. Több szinten épített kapcsolatokat a kezdeményezés. Elsőként meghatározó a

kezdeményezés vezetője számára a város és vidéke közötti kapcsolatok újjászervezése: „a termelői

kör bevonása Szekszárd és a 26 környező településre terjedt ki, nekik kínált egyébként

tisztességesen teljesíthető elvárásokat”. Így a hazai helyi védjegyrendszerek között a legnagyobb

számú termelővel (200 fős) rendelkező hálózatot szervezte meg: 60 termék – hentesáru, borok és

méz – alkotja a védjegyes termékek körét és nagyjából 200 fős törzsvásárlóval számoltak. Az

értékesítési hálózat csomópontjaként a szekszárdi helyi termék mintabolt, mint találkozóhely és az

ellátásmenedzsment közvetítő szereplője szervezte a keresleti-kínálati oldal egymásra találását. A

bolt, mint korábban a környéken elérhetetlen helyitermékek beszerzési helye a konvencionális

ellátási rendszert kiegészítő, azzal együttműködő alternatív hálózatot szervezett és infrastruktúrát

alakított ki. A bolti eladáshely, mint kistermelői beszállítási központ azt is lehetővé teszi, hogy a

résztvevő gazdaságok önbevallásos adatszolgáltatását folyamatos fogyasztói-vásárlási minőség-

ellenőrzés is kísérje. Hasonló helyi termék bolt legközelebb Pécsen található. A Szekszárdon a

Nefelejcs köz 12. szám alatt lévő mintabolt rendezvényekre, csoportok számára nyit ki. A

kezdeményezés tapasztalatai szerint a termelők egymással igen keveset találkoznak és a

fogyasztókkal is több igény jelentkezett az interakciókra. A tudásátadás hiányzó intézményesített

formái helyett a bolt délutáni, hétvégi programokat kínált a célcsoportok bevonására. A

kezdeményezés vezetője körüli személyes bizalom jelentősen hozzájárult e rendszer sikeréhez. A

szekszárdi élelmiszer rendszer gyakran szerepelt a minisztériumi rendezvényeken, helyet kapott

szakpolitikai kiadványokban és a REL-ek egyik mintaprojektjeként a tematikus hálózatok

szervezői között is.

Szakpolitika. A szekszárdi helyi termék rendszer a helyi termékes kezdeményezések második

generációjához tartozott, amely már élvezte a megváltozott jogszabályi környezetet és újabb

szakpolitikai tanulságokra jutott. A legfontosabb volt, hogy a „védjegy helyett/mellett a

leghasznosabb eszköz egy közvetlen támogatási rendszer, amely a működésben segíti a

helyitermék kezdeményezéseket és a helyi gazdaságfejlesztésre irányítja a figyelmet”.

Mindenekelőtt a védjegyezett helyi termelők termékeit kínáló üzletek ÁFA-könnyítésére lenne

107

szükség: „anélkül képtelenség helyben ár-versenyképes kínálatot kialakítani”, hiszen a helyi

termékeket a helyi piacokon és háznál ÁFA-mentesen értékesítő kistermelőktől csaknem 30%-kal

olcsóbban vásárolhatnak a fogyasztók. Az adminisztratív terhek csökkentése érdekében számos

alkalommal jelezte döntéshozói fórumokon: „Egy ilyen védjegy bevezetése önmagában is jelentős

terheket jelent minden fél számára”. A kezdeményezés távlati céljait tehát hátráltatja a magas

ÁFA, amely elveszi a termelők és fogyasztók összetalálkozását segítő kezdeményezés helyét.

Hasonlóan hátráltató tényező a foglalkoztatás magas költsége, amelynek helyi termék értékesítés

és előállítás esetén történő könnyítését javasolta számos civil szervezet.

Sikertényezők. A szekszárdi helyi termék rendszer sikereit annak köszönhette, hogy egy

városkörnyéki szintű önszerveződésre épült és sokféle (állami, üzleti, civil) helyi érintett

együttműködésére irányult. A termelői marketing kapacitásokat pótló közvetítőként fellépve

összekapcsolta a legtöbb fogyasztó számára ismeretlen minőséget vagy nehezen megközelíthető

termelési oldalt a korábban elérhetetlen tudatos fogyasztókkal. E rendszer alapjainak

lefektetéséhez szakértői (kutatói, hatósági), helyi, laikus (fogyasztói) és hagyományos (termelési)

tudáselemeket egyaránt felhasznált. A működés érdekében a résztvevő civilek önkéntes

aktivizmusra és pályázati forrásokra, a hatósági szereplők a megváltozott, segítő jogszabályi

környezetre, az üzleti szereplők a közösségi, állami vagy regionális támogatási programokra és

finanszírozásra építhettek a rendszer kialakításában. Fontos életképeségi tényezője, hogy sokféle

összetett erőforrást (tudás, képesség, önkéntes és fizetett munka, külső segítség, infrastruktúra)

mobilizált, hogy kialakítsa sajátos működési közegét. A helyi önkormányzat közreműködése

ugyanakkor nem volt maradéktalan, sőt hiányzott például a regionális márkázás támogatásánál. A

döntő tényező, a fent jelzett ÁFA probléma, amely mellett a működés nehezen lehet nyereséges.

Hasonlóan hiányzott a minőségi élelmiszerkínálatnak megfelelően elkötelezett helyi vásárlóerő: a

kezdeményezés indulásakor a vezető körülbelül hetven helyi háztartással számolt, amelyek napi

szintű bevásárlást végeznek a helyi termék mintaboltban. Fontos előrelépést ért el a

kezdeményezés a helyi identitáserősítésben, a lokális gazdaság újszerű megalapozásának

kísérletével. A meghatározó vélemények szerint a rendszer a jelenleg domináns ellátási

rendszereknél jobban megfelelne az elmúlt évtizedekben megváltozott táplálkozási, gazdálkodási

és környezeti beállítódásainknak. Az alternatív regionális márkázás kialakításával azt tudta elérni,

hogy a védjegyezett helyi termékek értéktartalmán túl a termelés jövőbeli potenciálja, és

összességében a térség gazdasági lehetőségei növekedtek. A térségre jellemző konvencionális

mezőgazdasági termelés mellett bizonyította egy városi fogyasztókra épülő helyi élelmiszer

rendszer létjogosultságát.

108

4.2.3. Városi élelmiszerpolitika: Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanács

A kutatás évei során (2008-2015) fokozatosan javult az intézményi-szabályozási környezet,

amelyben a helyi élelmiszer rendszerek működtek. A Nemzeti Vidékstratégia 2011-ben újabb

löketet jelentett a helyi szereplők összefogásához, hogy a hely társadalmi érzékenységet növelő és

gyakorlatias lépéseket tegyenek a helyi élelmiszer rendszerek fejlesztésére. Helyi

önkormányzatok, civilek, kulturális intézmények és szakértők részvételével sok város alakította ki

táplálkozáspolitikai irányelveit, amelyek a városfejlesztési stratégiák horizontális szempontját

képezik (Harper és munkatársai 2009, Moragues és munkatársai 2013). Az európai és amerikai

városi élelmiszer stratégiákról a Környezetgazdálkodási MSc képzés Környezetszociológia

kurzusán (a 2013-as tanév második félévében) készítettem diákok bevonásával összefoglaló

elemzést. A feldolgozás szempontjait úgy alakítottam ki, hogy a hazai városi agrár-

élelmiszerpolitikák megalapozásának kínáljon lehetőséget.45 A városi élelmiszer stratégiák

elemzését Balla Réka (Toronto), Bordós Gábor (Plymouth), Dinga Szabolcs (London), Donkó

Bettina (Cardiff), Kardos Cecília (Brüsszel), Naszádos Anna (Amsterdam), Nemes Erzsébet

(Brighton), Radó Júlia (Oslo), Varga András (Vancouver) végezték. Magyarországi példaként egy

ilyen hálózatos összefogási kísérletként értelmeztem a Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanács

tevékenységét is, amely egy nyitott, közösségi szintű kezdeményezéssel próbálta a kívánatos

(fenntartható) irányba mozdítani a város élelmiszerhez fűződő viszonyát. A gödöllői helyi

élelmiszer tanács (G7) által vázolt városi program (termelői piac, városi kertészkedés) mint jó

gyakorlat bekerült az FM Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért Felelős

Államtitkársága által előkészített Városi agrárpolitika című dokumentumba is (FM 2015).

A G7 tevékenyégét részvételi akciókutatóként követtem végig öt éven keresztül (2010-2015). A

részvételi folyamat során a fő célom az volt, hogy a helyi tudásra, emberi erőforrásokra, a

résztvevők hallgatólagos ismereteire és meglévő kapacitására építve minél gyakorlatiasabb módon

a városi élelmiszer rendszer fejlesztését segítsem. Aktív résztvevőként nem csak nyomon követtem

és dokumentáltam a G7 körüli tevékenyégeket, hanem aktívan segítettem a célok, tevékenységek

megvalósulását és értékelését kvalitatív (résztvevő megfigyelés, interjúk, csoportbeszélgetések, e-

mail lista és blogok elemzése) és kvantitatív (piacfelmérés termelőkkel, online kérdőív

fogyasztókkal) kutatási fázisok beépítésével is. A folyamat során a G7 rajtam keresztül be tudott

kapcsolódni a hazai részről Nemes Gusztáv (MTA KRTK-KTI) vezette SOLINSA projektbe. Az

akciókutatás kivitelezésében partnerem a Solier részéről Szoljár Csaba, a SOLINSA projekt

részéről pedig Nemes Gusztáv és Varga Ágnes voltak. A projekt során a G7 tagjai részvételi

műhelybeszélgetéseken is részt vettek, kihasználva az európai projekt által biztosított külsős

moderátor, valamint szervezetfejlesztő kapacitásait a stratégia kialakításánál, a

szervezetfejlesztésben és az érintettek meghatározásában is.

Rövid bemutatása, működési környezete. A Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanács (G7) civil

szervezetek és vállalkozások képviselői, valamint magánszemélyek által létrehozott

együttműködés: Szoljár Csaba (Solier Cafe), Varga Adrienne (SZIE-KTI) Matthew Hayes

(Babatvölgyi Biokertészet Tanüzem és Nyitottkert Alapítvány), Horváth Mihály és Naár Tamás

(GAK), Tóth Krisztina és Nagy Gábor (Gödölye Szociális Szövetkezet), Vadovics Kristóf

(GreenDependent Egyesület). 2010 óta a Gödöllő környéki helyi élelmiszerek fogyasztásának

45 E szempontok a következők voltak: 1. a stratégia lényege, fő üzenetei 2. kik vesznek részt benne? Melyek a fő

élelmiszervállalkozások? Milyen jellemzői vannak az élelmiszer kiskereskedelemnek, nagykereskedelemnek? Milyen a termelő

gazdaságok helyzete? Milyen jellegű vendéglátás jellemző? Milyen feldolgozó kapacitások állnak rendelkezésre? 3. Milyen

tevékenységeket terveznek? Milyen élelmiszerrel kapcsolatos közösségi eseményeket szerveznek? 4. Milyen fő hatótényezőket

azonosítottak? 5. Milyen fő előfeltételek azonosíthatók (fejlett regionális élelmiszer kultúra, erős zöld civil szervezetek)? 6.

Milyen fő akadályokat azonosítottak? 7. Milyen értékek mentén szervezik a városi élelmiszer rendszert? 8. Milyen kormányzati

szint vesz részt a rendszerben (város, régió, EU)? 9. Milyen erősségei vannak? 10. Milyen sérülékeny pontjai, gyengeségei

vannak? 11. Milyen veszélyeket azonosítottak? 12. Milyen jövőbeli fejlődési lehetőségeik vannak?

109

ösztönzésével, egy helyi élelmiszer rendszer kialakításával foglalkozik. A G7 tevékenysége az

egyetem tudásbázisát, helyi élelmiszervállalkozásokat, gödöllői civilek (tudatos fogyasztók és

állampolgárok) kezdeményezéseit, és további szakmai szervezetek (ld. kisállattenyésztők,

élelmiszeregészségügy) tudásbázisát, kapcsolatrendszerét és tevékenységeit foglalja keretbe. A

G7 ismeretterjesztő tevékenysége a helyi termékek fogyasztásának sokrétű előnyeire hívja fel a

figyelmet, vagyis elsősorban arra, hogy a fenntartható termelés és fogyasztás gyakorlata miként

járulhat hozzá a helyi lakosság életminőségének javításához, a helyi termelői kör

megerősödéséhez. A G7 önkéntes és egyenrangú partnerek összefogásán alapul; társadalmi

hálózatot, közös platformot képezve sokféle érdekű szereplő tömörítésével alakítja ki önellátó

helyi termelők és fogyasztók közvetlen és szoros kapcsolatán alapuló helyi élelmiszer-rendszerét,

hogy kevesebb környezeti terheléssel juthassanak friss és egészséges élelmiszerhez Gödöllő

környékén. Jó gyakorlatot jelent a városi szintű civil cselekvés beindítására, a lakosság ill. a

különböző szektorok képviselőinek aktivizálására, összekapcsolására, fenntartható helyi

élelmiszerfejlesztési stratégiák kidolgozására a helyi viszonyok ismeretén alapuló nyilvánvaló

előnyökből kiindulva.

A Gödöllői-dombság szociodemográfiai jellemzője a mobilitás és a növekvő népesség, amely

főként Budapest vonzáskörzetének köszönhető. A harmincezres lakosú város lakosságának

kétötöde napi szinte eljár a városból - a többnyire Budapesten található - munkahelyére, míg

nagyjából nyolcezer külsős munkavállaló érkezik napi szinten Gödöllőre, amely így meghaladja a

helyben foglalkoztatott helyi lakosság számát. Ipari beruházásai miatt a térség

foglalkoztatásszerkezetileg az elmúlt négy évtizedben fokozatosan elvesztette korábbi agráros

karakterét. Az ipari termelés már a hatvanas évektől vezető gazdasági szektor, a nyolcvanas

évektől pedig Budapest városkörnyékeként az agrár-szektor végképp elvesztette jelentőségét: a

kisgazdaságokra épülő mezőgazdálkodási jellegű tájak visszaszorultak és a kistermelés végóráit

éli (IVS Gödöllő, 2007; Molnár, 2009).

A Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanács (G7) 2010-ben indult gödöllői önkéntes együttműködés,

amelyet Szoljár Csaba ötletéből kiindulva az önkormányzat által 2006-ban elfogadott

városfejlesztési tervben szereplő ökováros koncepcióhoz illeszkedő fenntartható helyi élelmiszer

rendszer kialakítását kezdeményezte. A G7 megalapítását siettette az a körülmény, hogy a

városfejlesztési stratégia szintjén teljesen hiányzott az agrár-élelmiszer rendszer megjelenítése, és

a helyi termelőktől származó élelmiszer sem talált utat a helyi piacok és az 5000 gyereket ellátó

városi közétkeztetés irányába.

Profilja, céljai és kedvezményezettjei. A G7 hét együttműködő gödöllői szervezetről kapta nevét:

GAK Nonprofit Közhasznú Kft, SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, ESSRG Környezeti

Társadalomkutatók, GreenDependent Egyesület, Nyitott Kert Alapítvány, Gödölye Szövetkezet,

Solier Cafe és magánszemélyek. Az együttműködést alkalomszerűen segítette a SZIE GTK

Babatvölgyi Területfejlesztési- és Szaktanácsadási Tanüzeme, a SZIE KTI Babatvölgyi

Biokertészet Tanüzeme, a SZIE HÖK, a GATE Zöld Klub Egyesület, a Szederfa Otthon,

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, a Művészetek Háza, a Gödöllői

Szolgálat és a Gödöllő Városi Önkormányzat.

A listából is jól látható, hogy alapvetően egy nyílt, középosztálybeli, értelmiségi bázisú

kezdeményezésről van szó, amelyben sokféle sikeres helyi szervezet vezetői alkottak informális

módon működő, hierarchiamentes gyakorlatközösséget. A részvevők mindegyike sajátos, markáns

és autonóm professzionális háttérrel és diverz szakmai tapasztalatokkal rendelkezett, ezt kívánták

egyesíteni egy pozitív vízió körül. A civil partnerek (GreenDependent, Nyitott Kert) alapvetően a

figyelemfelkeltés és a fenntarthatóságra nevelés eszközeivel, illetve egy sikeres közösségi

mezőgazdasági vállalkozás működtetésével járultak hozzá a tevékenységekhez. A Szent István

Egyetem kutatói a különböző szakértőket mozgósító programok kialakításával, a Gödölye

Szövetkezet az önkéntesség és az esélyegyenlőség kultúrájának terjesztésével teljesítették ki az

110

aktivitást. A tevékenységek motorja a Solier Café vezetője volt, biztosítva az olykor heti

rendszerességű találkozók helyszínét, a Gödöllő központjában található kávézó, cukrászda,

étterem területén. Az operatív vezető szerepet a Szent István Egyetem és a legnagyobb hazai

agrárcégek tulajdonában lévő GAK Kht látta el.

A célok kialakítását meghatározta a résztvevők alaptapasztalata, miszerint a városban a humán

infrastruktúra hiányzott az együttműködések kialakítására. Amint a G7 egyik vezetője az egyik

műhelybeszélgetésen megfogalmazta „tanulunk a közelebbi és távolabbi ismerősök

tapasztalataiból és folyamatosan olyan emberek között építjük a kapcsolatot, akik támogatást

hoznak a közszférából, az önkéntes szektorból vagy a saját vállalkozásukból.” A szekszárdi

esethez hasonlóan itt sem létezett strukturált intézményes kapcsolat az önkormányzat és a civil, az

egyetem, valamint az üzleti szektor között. Ezek alapján dinamikusan változó, önszerveződő,

innovatív folyamatot alakítottak ki. A tagok közötti bizalmi és szakmai kapcsolatokat kezdetben e

közös tevékenységek és kávéházi beszélgetések alapozták és erősítették meg.

A szervezet átfogó céljaként a fenntartható egészséges életmód terjesztését jelölték meg (a G7 hét

pontos misszióját lásd mellékletben). A helyi jó hagyományok (pl. a gödöllői művésztelep, mint a

hazai egészségre törekvő, természet közeli életmód élharcosai) újragondolásával a városvezetés

számára térségi imázs alakító lehetőséget igyekezett kínálni. Ennek érdekében kétféle fő

tevékenységre összepontosított. A mobilizálás során helyi ismeretterjesztő események

szervezésével (Aratófesztivál 2010-2011, helyi termelői piac, gasztro rendezvények, Sulispájz

verseny, főzőiskola) toboroztak helyi érintetteket. Ezek a helyi termékek fogyasztásának sokrétű

előnyeire hívták fel a figyelmet, vagyis elsősorban arra, hogy a fenntartható termelés és fogyasztás

gyakorlata miként járulhat hozzá a helyi lakosság életminőségének javításához, a helyi termelői

kör megerősödéséhez. Az akciók másik része a helyi élelmiszerellátás infrastruktúrájának javítását

célozta. Ez részben humán erőforrás megerősítésével, vagyis a Gödöllő környéki helyi termelők

és fogyasztók közvetlen kapcsolatának erősítésével, a kölcsönös előnyök mentén termelők,

fogyasztók, kereskedők közötti új kapcsolatok létrehozásával érték el. Ebben fontos előrelépés

volt, hogy adatbázis formájában elérhetővé tették a helyi termelésű és minőségi alapanyag

előállításával foglalkozó helyi vállalkozókat, termelőket. A tudatos fogyasztók elérése helyi

marketing és változatos események szervezését kívánta meg. Az épített infrastruktúrák fejlesztése

pedig a helyi élelmiszer-vállalkozásokat és gazdálkodókat helyzetbe hozó élelmiszer kultúra,

városi piac és a közétkeztetés területére irányult. Ennek érdekében a G7 önkormányzati

támogatással az ökováros koncepciójához illeszkedve egy fenntartható helyiélelmiszer-stratégia

kialakítását vállalta el.

A G7 szervezetei négy fő okot azonosítottak a Gödöllő környéki élelmiszer rendszer gondjai

között (Balázs, 2013):

• kevés a minőségi, ellenőrzött, helyben termett élelmiszer, és az ezt kiszolgáló

infrastruktúra; a kiskereskedelmi láncokban nem kap szerepet a helyi szezonális kínálat.

Gödöllő környéke és a Galga mente a fővároshoz közeli gyakorlatilag utolsó jelentős

mezőgazdálkodási hagyományokkal rendelkező térség. A város környéki

élelmiszertermelés beszűkült a földhasználat szabályozása (lakótelek, zártkert, külterület)

miatt.

• nem elérhető a legtöbb ember számára a jó minőségű, friss, egészséges, méltányos árú és

kulturálisan is megfelelő élelmiszer – az elérhetőséget korlátozza például a beszerzési ár,

a távolság és az idő is. A kiskereskedelmi láncok, hipermarketek által forgalmazott

feldolgozott, csomagolt, gyorsételekre és kényelmi termékekre alapozott élelmiszerkínálat

teljesen átalakította a fogyasztói-vásárlói szokásokat, s ennek hatására a helyi

111

kiskereskedelmi bolti hálózattól egyre jobban elviszi a keresletet a napi cikkek, elsősorban

az élelmiszer iránt.

• egészségtelen táplálkozási szokások alakultak ki; korlátlanul elérhető az olcsónak

feltűntetett, kalóriában gazdag, tápanyagban szegény, már rövidtávon is egészségügyi

gondokat okozó tömegélelmiszer; alacsony szintű a tájékozottság az egészséges és teljes

értékű táplálkozásról; a szezonalitás, az egészséges táplálkozás és a klímabarát étrend elvei

hiányoznak a közétkeztetésből és az oktatásból;

• környezeti problémák: rengeteg az élelmiszer hulladék; nagyon alacsony szintű az

élelmiszer hulladék újrahasznosítása; környezetkímélő gazdálkodásból és méltányos

kereskedelemből beszerezhető áruk alacsony aránya; víz minőség gondok: felszín alatti

vizek növényvédőszer-szennyezettsége.

Fő tevékenységei. A G7 tevékenységeinek több fázisát lehetett elkülöníteni. A felívelő fázis

(2010–2011) alapvetően a résztvevő szervezetek közötti egymásra hangolódással,

eseményszervezéssel és a G7 missziójának, programjának kialakításával telt. Ezek között

ételkostolók, science cafék, aratási fesztiválok, biopiac és iskolai rendezvények jelentették a

hálózatépítés fő fórumait, ahol a társadalmi tanulás különböző aspektusai kerültek előtérbe. A

szervezetek együttműködését segítette, hogy többszáz fős helyi termék fesztiválok (Aratási Ünnep

2010 és 2011) megszervezésében a GAK Kht, a Nyitott Kert Alapítvány és a GreenDependent

Egyesület már rendelkezett tapasztalatokkal. A felívelő szakaszban a szervezeti formálódást

segítették közös kommunikációs platformok is: aktív email- lista, valamint két G7

tevékenységeiről szóló blog is (http://solier-green.blogspot.com/ valamint

http://helyielelem.blogspot.com/). Az ismeretterjesztő blog három fő témát érintett: 1. Alapanyag:

egészséges, környezetkímélő, regionális, bio, vegetáriánus és vegán alapanyagok, elérhetőségek,

beszerzési források, termelők, fogalmak, jelölések; 2. Főzés: elkészítés és tárolás, receptek,

ötletek, előadások, tanulmányok; 3. Programok: főzőtanfolyamok, receptversenyek, sütő-és

főzőversenyek, fesztiválok, betakarítási ünnep, gasztronómiai programok, ínyenc menük,

vacsorák.

A G7 jelenlétét a helyi nyilvánosságban segítette továbbá az egyetemi és önkormányzati média is,

ahol rendszeresen bemutatták a szervezet tevekénységét. Szintén e felívelő szakasz fontos lépése

volt a helyi REL fejlesztést magalapozó kutatások beindítása (eredményeit lásd később), valamint

a helyi termelői adatbázis elérhetővé tétele a helyi nyilvánosságban. A helyi termelői adatbázis

kialakítása kifejezetten azt a célt szolgálta, hogy az érdeklődő kereskedők, közvetítők számára

láthatóvá tegyék a helyi élelmiszer választékot. E felívelő szakaszra jellemző, hogy az Aratási

Ünnepen a fővédnökséget Dr. Gémesi György, Gödöllő Város Polgármestere látta el és az

önkormányzatot végig a passzív, de támogató jelenlét jellemezte. A támogatók között volt a

Vidékfejlesztési Minisztérium, az egyetemi tanüzemek és hallgatói önkormányzat is.

A G7 tevékenységeinek második, kivitelezési fázisa (2012–2014) alapvetően az első szakasz

eredményeinek szakpolitikai tanulássá formálásáról szólt és egy helyi gazdaságfejlesztés számára

iránymutató helyi élelmiszer stratégia kifejlesztésében csúcsosodott ki. 2013 tavaszától a G7 a

gödöllői önkormányzattal együttműködésben és a helyi érintettek bevonásával kezdte meg egy

fenntartható helyi élelmiszer stratégia kidolgozását. Fontos országos szintű szakpolitikai változás

volt a G7 életében, hogy a helyi termékek a jogszabályi könnyítések következtében elérhetővé

váltak a piacon és az iskolai menzákon. A közétkeztetés reformja következtében egészségesebb és

helyi élelmiszerre alapozott egészséges menük kerültek bevezetésre, a helyi piacok termelőinek

pedig egyszerűsített higiéniai szabályoknak és pontosan kidolgozott útmutatóknak kellett

megfelelniük. Ezzel a G7 eredeti céljait részben elérte, ugyanakkor a G7 tagjainak önkéntesen

vállalt részvételi hajlandóságát csökkentette.

112

A gödöllői alpolgármesterrel történt egyeztetések hatására pedig a szervezet a helyi intézmények

(piac és közétkeztetés) fokozatos segítését, fejlesztését választotta céljának, amely alapvetően

(élelmezés)politikai cél volt. E stratégiát erősítette, hogy az önkormányzat cégeinél dolgozó

vezetők politikai és gazdasági befolyása miatt lehetetlen volt radikálisabb és szélesebbkörű

változást elindítani. A stratégia megalapozásához a G7 a helyi szereplők összefogásával és a

stratégia bázisának kiszélesítésével látott hozzá: 2013-ban két belső, a résztvevő szervezeteket és

helyi civileket tömörítő műhelybeszélgetésen zajlott a stratégia elemeinek finomítása. A

stratégiafejlesztő műhelybeszélgetés (2013 március 12.) a helyi élelmiszerrel foglalkozó helyi

kezdeményezések képviselőivel zajlott akciótervezés céljából.

2014 tavaszán nyilvános műhelybeszélgetés zajlott az önkormányzat részvételével. Ennek

eredményeként többféle érintett csoportot tömörítő munkacsoportok kialakítására és célzott

támogatási lehetőségek azonosítására került sor. A részvételi (élelmezéspolitikai) folyamatot ezen

a ponton sikeresen blokkolták az önkormányzati cégek vezetői. Az önkormányzat ellentmondásos

szerepét a résztvevő üzleti és civil szervezetek korábban is megtapasztalták hasonló helyi

ügyekben: „Szombaton találkoztam a Polgival. Jelezte, hogy sajnos nem tud jönni május 11-én,

de az alpolgik ott lesznek, illetve megnyugtatott, hogy a Kalória és a Piac vezetője is ott lesz! :)

… (XY) jelenléte miatt nem igazán vagyok nyugodt.” Amint egyikük utólag is megjegyezte egy

háttérbeszélgetésen: „Kár volt politizálni. A polgi támogatása ide kevés, az önkormányzat

számtalan esetben beugrasztott már minket”. Tény, hogy a korábbi negatív tapasztalatok miatt

sokan eleve nem is csatlakoztak. Az önkormányzati vezetés, a polgármester és a két alpolgármester

személyes bíztatása és ígéretei semmivé lettek: a támogatási lehetőséget a kidolgozott pályázat

ellenére is visszavonták. A munkacsoportok pedig néhány ülés után érdeklődés hiányában

befejezték a munkát. 2015-re a korábbi felívelő, valós társadalmi tanulást gerjesztő fázis (termelői

adatbázis, fogyasztói igényfelmérések) bíztató eredményei is feledésbe merültek és a hálózat

befejezte tevékenységét: azóta nem vesz részt a helyi politikai és civil életben.

Fogyasztási és vásárlási mintázatok a helyi közösségben. A termelői piaci felmérést, a termelői

adatbázis és portrék összeállítását a Környezetszociológia tantárgy keretében

Környezetgazdálkodási agrármérnök (MSc. II. évfolyam) diákokkal végeztük el 2010-2011-ben

saját fejlesztésű interjús és kérdőíves vizsgálatokkal. Az adatokat három falugazdászokkal

készített interjúból és 15 a gödöllői piacon készített kistermelői (bio és nem bio termelőkkel,

zöldség és gyümölcsárusokkal, kecsketej és tejtermék értékesítővel, bio mangalica, kenyér és

gabona árusokkal készült) interjúból gyűjtöttük össze (N=18). Ezen túl egy 50 fős egyetemi

hallgatókkal és oktatókkal készült rapid kérdőíves vizsgálatot is elvégeztünk, amelyben felmértük

az érdeklődést egy, az egyetem területén létesítendő piac iránt. Ebből kiderült, hogy egy helyi

termelők által heti rendszerességgel üzemeltetett piac életképes lehetne az egyetem területén is és

ezen piacon létjogosultsága lenne a biotermékeknek. Végül kidolgoztunk egy egyetemi

helyitermék bolt létesítésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt is (A Gödöllői helyi

élelmiszerek helyzete. Készítette: Kőrös Éva Judit, Ősz Ágnes, Barczi András, Farkas Milán.

Környezetgazdálkodási agrármérnök MSc. II. évfolyam. Gödöllő 2011.).

A termelőkkel folytatott interjúk fő belátása az volt, hogy a gödöllői piac biztosítja a

legkényelmesebb kistermelői értékesítési pontot (off-farm sale), bár sokan a helypénzt drágállják.

Az idősebb gazdálkodók alapvetően nyers alapélelmiszert értékesítenek, nem különösebben

kedvelik a termelői piacot, és a fogyasztókkal történő interakció sokszor idegesítő teher számukra.

A háznál történő értékesítés (on-farm sale) emiatt körükben a leginkább felértékelt, illetve a

feldolgozás legtöbbjük számára nem igazán alkalmas módja a szezon meghosszabbításának.

Ezeket a kistermelői termékeket alapvetően kis mennyiségben és vegyszermenetesen állítják elő.

113

Emiatt a kistermelők marketingszemléletét és profitabilitását alapvetően határozza meg az, hogy

elfogadható és méltányos áron tudjanak értékesíteni. Folyamatosan nézik egymás árait a piacon és

érzékenyek a fogyasztók árelfogadására. Vagyis a termékek marketingje a helyi piacon történő

alapélelmiszerek közvetlen személyes eladásán keresztül, reklám nélkül történik és jóformán csak

az ár alacsonyan tartásával biztosított. Gyakran egyedül dolgoznak és a gazdaság továbbviteléről

nem igazán gondolkodnak.

A fogyasztói felmérést 2010 áprilisában célcsoportspecifikus online kérdőívezéssel végeztem több

témára kiterjedően: a vegetáriánus, bioélelmiszerre alapozott és teljes értékű táplálkozásról (68

érvényes válasz); az élelmiszerek beszerzési forrásáról (48 kitöltő), és a fogyasztási szokásokról

(223 válaszadó). (A három kérdőív elérhető ezeken a linkeken: 1, 2, 3). A válaszok a fogyasztók

bevásárlással kapcsolatos elképzeléseit, viselkedési hajlandóságát tükrözik, semmint a tényleges

bevásárlási szokásokat.

A bevásárlással kapcsolatos attitűdök vizsgálata környezeti és egészségügyi aggodalmakat

azonosítottak a G7 célcsoportjában.

Az élelmiszer származási helye, beszerzési forrása, az, hogy ki termelte és a termelővel ápolt

személyes kapcsolat jelenti a döntő szempontot a válaszadók döntő többségének (90 %). Magas

volt a válaszadók között a vegetáriánusok aránya (15% ~ nagyjából háromszorosa az európai

átlagnak) és körükben teljesen elutasított a szupermarketekben kapható feldolgozott kényelmi

élelmiszer. Néhány válaszadó szerint a helyi termék rendszer túlságosan a jó anyagi helyzetű

csoportok egészséges élelmiszer ellátását tartja szem előtt. E társadalmilag exkluzív tulajdonságot

kiemelve egyik válaszadó megjegyezte: „ha nem vagyok valamilyen vega, akkor már nem is

vagyok érdekes?” Nem meglepő eredmény, hogy a célcsoportban valóban az egészségügyi (50

%), környezeti (33%) és állatjóléti (10%) aggodalmak domináltak. Általában úgy érzékelték, hogy

az élelmiszer feletti ellenőrzésünket elvesztettük. A válaszadók háromötöde ennek ellenére úgy

nyilatkozott, hogy számára nem jelent gondot, hogy háztartásában egészséges (teljes értékű)

élelmiszert biztosítson. A fő problémát az elérhető áron kapható jó minőségű élelmiszerhez való

hozzáférés jelenti. Amint néhány válaszadó megjegyezte: „Nem mindig tudom megfizetni, amit a

legszívesebben megennék” illetve „a bioélelmiszer ára teljesen elszállt, irreális”. A válaszadók

háromnegyede szívesen csatlakozna olyan kezdeményezéshez, amely elérhető, méltányos áron

juttatja el az élelmiszert a fogyasztóknak.

A zöldség és gyümölcs beszerzések a célcsoportban zömmel (négyötöd részben) a helyi piacon

vagy kisboltokban történnek. Mindeközben a válaszadók egyötöde vásárol csak közvetlenül a

termelőtől. A válaszadók harmada részben megtermeli saját élelmiszerét. Négyötöd részben

követik a szezonális kínálatot.

A bio és a szabadföldi kifejezések jól ismeretek a célcsoportban, a legtöbben helyesen határozzák

meg, de egyéb terminusok, például primőr, reform, természetes, natúr élelmiszer jelentésében

bizonytalanok. A válaszadók kétharmada szerint rendszeresen vásárol bioélelmiszert, és több

információra volna szükségük a helyi termelőkről, beszerzési forrásokról, a szezonális választék

elérhetőségéről. Végül, az előnyöket tekintve, a válaszadók leggyakrabban egészségügyi

aggodalmak miatt választják a hely bioélelmiszert. Amint egy válaszadó megjegyezte: „Így nem

mérgezzük vele magunkat”.

Az eredményeket visszacsatoltuk az érdeklődőknek két Science Café keretében is. 2010 április

27.-én Varga Adrienne (Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet) tartott

bevezetést arról, hogy milyen kémiai (nitrát, növényvédő szer maradvány) és biológiai

(mikotoxin) szennyező anyagok fordulhatnak elő az élelmiszer alapanyagokban és ezeknek milyen

humán egészségügyi kockázatai, következményei vannak. Majd 2010. június 2-én Kisa Judit

(Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet) mesélte el, hogyan valósítható meg a

gyakorlatban a teljes értékű táplálkozás. A beszélgetéseken kiderült, a Science Café résztvevők

114

hétköznapi tapasztalata az, hogy nagyon nehéz ellenőrizni, hogy mit fogyasztunk. Nincs

garanciarendszer, amely meggyőző módon képviselné, hogy az ilyen jelöléssel árult élelmiszer

tényleg bio. Egyáltalán nem világos még az elkötelezett fogyasztók körében sem, hogy mi drágítja

meg olyan nagyon a bioélelmiszert.

Alternatív dinamika. A G7 szervezeti dinamikájára jellemző, hogy informális hálózatként indult:

„Úgy érzem egy sikeres kezdeményezés alapjait kezdjük el rakosgatni. Egyre többen jelzik

részvételi és segítő szándékukat. Ettől függetlenül egy igényfelméréssel kellene kezdenünk a

programot, hogy pontosan meghatározhassuk a célcsoportot és az igényeket.” (Szoljár 2010). Az

alternatív zöldmozgalmi kezdeményezéshez fokozatosan csatlakozó szervezeteken keresztül a G7-

re egyre inkább a társadalmi inklúzivitás és diverzitás vált jellemzővé, amelyben egyaránt helyet

talált civil és vállalkozó, termelő és fogyasztó, üzlet és politika, elmélet és gyakorlat. Helyi és

országos szinten, valamint nemzetközileg magasfokú kapcsolati tőke jellemezte a szervezetet a

tudományos, civil, agráros szakpolitikai mezőben. A G7 esetében a műhelybeszélgetések

jelentették a tagok számára az egyik legfontosabb inspirációt. Itt osztották meg egymással a

résztvevők azt a sokféle (közegészségügyi, közpolitikai, környezettudományi, dietetikai,

vezetésszervezési, catering, állatorvosi, kereskedelmi, biokertészeti) tapasztalatot, amely a helyi

gödöllői nyilvánosság fórumain ütőképes csapatként jelenítette meg a G7-et. A másik fontos fórum

a G7 számára az online kollaboráció volt: 2010 április és 2014 szeptembere között 691 e-mailes

beszélgetés indult (a levelezőlistán az egy üzenetre érkezett válaszok beszélgetésekbe vannak

rendezve), 2010 április és 2013 április között 52 blogbejegyzés és egy videó született a gödöllői

helyi élelmiszer tanácsról. Valójában a szervezet korábban helyi együttműködést csak ritkán

végrehajtó, korábbi kapcsolataikban inkább konfliktusos tagokat hozott össze és ültetett egy

asztalhoz (civilszervezeti képviselőket, szakértőket, állampolgárokat, kutatókat, üzletembereket)

a helyi élelmiszer rendszerből kiszoruló kistermelők, iskolai fiatal nemzedékek érdekeinek

képviselete mentén.

A G7 működése során folyamatosan küzdött azzal a szervezeti ellentmondással, amely egyfelől a

lapos és demokratikus szervezeti struktúra, a központi irányítás és a legitim vezető hiánya másfelől

a célok tisztázatlansága okán a tagok közötti alacsony bizalmi szint miatt feszült: „A célok csak

hasonlóak (pl. nem mindenki ugyanazt érti a helyi élelmiszeren, másképp tartjuk fontosnak a biót,

a helyi élelmiszernek nem ugyanazokat a vonatkozásait tartjuk legfontosabbnak – pl. a

hús/tejtermék fogyasztásának a jelentősége más táplálkozástani szempontból és

klímavédelmi/környezetvédelmi szempontból, stb.) A tagszervezetek van, hogy belekezdenek

projektbe maguk, anélkül, hogy a tagokkal egyeztetnék, és így vannak a tagszervezetek

projektjeiben, rendezvényeiben átfedések”. Ráadásul a mélyülő válság is éreztette lemorzsoló

hatását: „a G7-ben végzett tevékenységem itt … semmiben nem tudom elkönyvelni, semmi olyan

hozadéka nincs számomra, ami felmutatható olyan tevékenységként, ami itt … vázolt elvárásokba

beleillene. Más lehetőségek után kell néznem.” vagy „Magánéleti változás miatt sajnos nem tudok

a továbbiakban aktív részt vállalni a G7 tevékenységében. Így az MTA workshopon sem tudok

részt venni.” vagy „Ingyen csináljam, amit mellesleg az önkormányzatnak kéne?”

A G7 számára szervezeti szempontból a közpolitikai szerepvállalás vált végzetessé. Ez a

következő gyors lépésekben zajlott:

Konzultáció (2013. február 19.) a G7 és a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és

Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézetének munkatársai

részvételével: személyes és szervezeti szerepvállalások tisztázása.

Akciótervező műhelybeszélgetés (2013. március 12.): projektek, tevékenységek bekapcsolásának

megtervezése minden kapcsolódó helyi élelmiszerrel foglalkozó kezdeményezéstől. Az érintett

konzultáció eredményeként kialakított stratégia tervezet kerül vitára bocsátásra a 2013. május 11-

i Gödöllői Helyi Élelmiszer Fesztivál szakmai konferenciáján.

115

Önkormányzati műhelybeszélgetés (2013. május 11.): Stratégia tervezet, vázlat bemutatása és

vitára bocsátása a gödöllői és Gödöllő környéki élelmiszer rendszer valamennyi érintett és

stratégiaépítés szempontjából releváns szereplőjével. A workshop célja, hogy a stratégia vázlatban

megfogalmazott szempontok alapján készítsünk egy közös, a legtöbb résztvevő érintett által nagy

vonalakban elfogadható élelmiszerstratégiát és útvonal-tervet, amihez az önkormányzat

elköteleződését szeretnének kérni.

Havonta egy munkacsoport találkozó (2013. tavasztól), negyedévente helyi élelmiszer platform az

összes releváns érintett részvételével -- folyamatos társadalmi konzultáció, egyeztetés az

érintettekkel és konkrét projektötletek áttekintése, gördülő tervezése. Felkészülés a 2014-2020

közötti EU-s támogatási periódusra.

A helyi élelmiszerstratégia körüli tárgyalások, alkuk és lobbimunka felemésztette a szervezeti

erőforrásokat. A gyors döntések kényszere, a lapos és demokratikus szervezeti struktúra, a

központi irányítás és a legitim vezető hiánya egyszerre okozott válságot, amelyet időlegesen

enyhíteni tudott majd jóformán tovább mélyített a SOLINSA projekt által ajánlott

szervezetfejlesztés, vezetőválasztás és szervezeti-működési szabályzat. A várakozásokkal

ellentétben ugyanis a G7 nem vált alkalmassá a fennálló rendszerrel ellentétes álláspont

következetes képviseletére a politikai támogatást elengedő önkormányzattal történt tárgyalásoknál

és a helyi élelmiszer stratégia műhelybeszélgetésen. A korábban a G7 minden eseményén

fővédnöki szerepet ellátó polgármester végül váratlanul nem vett részt a legfontosabb kerekasztal-

beszélgetésen. A G7 tehát nem alakította ki a belső szervezeti dinamikát (fluktuáló tagság,

megosztott vezetés, személyes konfliktusok és bizalomhiány) jól leképező kormányzási modelljét,

amely az ellenségessé váló külső körülmények között alkalmas lett volna radikalizálni az

élelmiszer stratégia fejlesztési folyamatát, és az önkormányzat kihátrálása és a helyi politikai

támogatás megvonása után is értelmet adott volna a szervezetnek.

Szakpolitikai lehetőségek. A G7, bár átütő politikai erőt sajnálatosan nem tudott képviselni az

önkormányzati egyeztetésen, tevékenységének eredményeképpen létrejött egy helyi élelmiszer

stratégia, amely az országos szakpolitika mintaadóként tart a városi élelmiszer rendszerek

fejlesztésében. E stratégia nem vált szakpolitikává, nem álltak rendelkezésre a megvalósítás jogi,

politikai és anyagi eszközei sem. A stratégia négy fő célt jelölt meg: 1. Helyi élelmiszer hálózatok,

infrastruktúrák megerősítése; 2, Tudatosság növelése társadalmi marketinggel; 3, Közétkeztetés

minőségének emelése; 4, Önkormányzati és civil szerepvállalás: a fenntartható városi

élelmiszerstratégiában.

Mindezekhez az alábbi táblázatban olvasható önkormányzati hatáskörben lévő intézkedési

eszközöket és civil-önkormányzati élelmiszer fejlesztési metodikát javasoltam.

116

15. táblázat: A gödöllői helyiélelmiszer fejlesztési stratégia

1: Helyi piac, termelők és fogyasztók kapcsolatának erősítése: a helyi termelők és tudatos vásárlók

igényeinek jobb kiszolgálása érdekében a helyi piac által biztosított lehetőségek javítása. A helyi

termelők és fogyasztók összekapcsolása, a köztük lévő kommunikáció javítása, a különböző elérhető

szolgáltatások, igények és érdekek összehangolásának elősegítése.

- A G7 javasolja, hogy az önkormányzat teremtsen megfelelő lehetőséget a térségi termelők és a

helyi kereskedelem közötti, szerződéses alapon működő rendszerek, infrastruktúrák

kialakítására, és továbbfejlesztésére, amely a lánckereskedelem kiiktatásával versenyképes áron

biztosít helyben termelt élelmiszert közvetlenül a helyi fogyasztóknak.

- A G7 szerint a gödöllői önkormányzat számára fontos korrekciós eszközök állnak rendelkezésre

a helyi élelmiszert árusító kisboltok helyzetének elősegítésére: a kínálat különlegességének (jó

minőségű, méltányos, bio, helyi termékek) garantálása egységes megjelenítéssel, a fogyasztói

bizalmat növelő minőségbiztosítással; a helyi terméket árusító önkormányzati tulajdonú

bérlemények árának csökkentése, pénzügyi ösztönző kidolgozása, működési költségek

támogatása; a helyi szezonális kínálatot megjelenítő kisboltok hálózatosodásának, közös arculat

fejlesztésének elősegítése.

2. Viselkedésváltozás előidézése és kommunikációs kampány: a célcsoportok és a célcsoportonkénti

információtartalom pontos meghatározása, a szükséges kommunikációs csatornák megtalálása, a

problémák kommunikálása. Az élelmiszergazdaság szereplőinek (fogyasztók, termelők, kereskedők,

vendéglátósok, szülők, pedagógusok) tudatossága az egészséges, fenntartható élelmiszergazdasággal

kapcsolatban.

- A G7 vállalja a helyi élelmiszer rendezvények koordinálását a Gödöllő környéki

piackörzetekben, illetve az ehhez szükséges érintettek bevonását az egyeztetésekbe.

- A G7 megkezdte egy helyi termelői adatbázist kialakítását, hogy a jövőben egyszerűbbé váljon

a fogyasztói kereslet helyi élelmiszerrel történő kielégítése, a termelők és fogyasztók közvetlen

és személyes kapcsolatának fejlesztése a Gödöllő környéki piackörzetekben.

3: A szektor lehetőségeinek szisztematikus felmérése a helyi fenntartható élelmiszergazdaságban.

- A G7 vállalja, hogy a termelői adatbázis alapján kidolgoz a helyi élelmiszer kiskereskedők és a

közületi felhasználók (szállodák, éttermek, közétkeztetők, helyi vendéglátók) számára egy

információs anyagot.

- A G7 megfelelő intézményes támogatással kidolgozza az önkormányzat számára a helyi

élelmiszerek minőségbiztosításának szempontrendszerét.

4: Az önkormányzat és a helyi civil szervezetek által betöltendő szerepek, feladatok azonosítása.

- A G7 javasolja, hogy a polgármesteri hivatal jelöljön ki vagy bízzon meg egy a városi

táplálkozáspolitikával foglalkozó munkatársat, aki az ügyosztályok élelmiszerrel kapcsolatos

tevékenységét magas szinten koordinálni tudja, tudatosan szervezi a legfontosabb érintett

ügyosztályok (egészségügy, programszervezés, közétkeztetés) közötti feladatokat, kapcsolatot

tart a G7-tel és a helyi élelmiszer rendszer partnereivel, megismeri más városok hasonló

törekvéseit.

- A G7 javasolja, hogy a helyi piac jobb pozícionálására alakuljon marketingmegoldásokat,

igényfelmérést és civil minőségi garancia rendszert is kidolgozó egyeztető fórum, a mely a

gazdaságos működtetés szempontjain túlmutatva a termények eredetét és a helyi termelők

minőség iránti elkötelezettségét is képes példaként állítani.

Sikertényezők. A szervezet ön-definíciójába a sokféleség nyílt vállalása is belefért, ugyanakkor

nem vált teljesen világossá, hogy ebben a formában inkább, mint önkéntes projektszervezet

és/vagy kommunikációs ernyőszervezet képes működni. A civil résztvevők alapvetően egy, a

tagokat integráló ernyőszervezetként gondoltak a G7-re, amely jóformán csak a résztvevők

meglévő tevékenységeinek közös kommunikációjára, valamint a helyi társadalom és politika közti

kapcsolatépítés összehangolására vállalkozik. Az egyetemhez köthető és az üzleti partnerek pedig

szívesebben kapcsolódtak volna egymáshoz egy projektszervezet koncepciója mentén, új, hasznos

és közpolitikai értelemben a városi élelmiszerstratégia fejlesztés folyamatát radikalizálni képes

projektek kivitelezésére. A G7 jól azonosította a hálózatok hálózata formájú működési mód

előnyeit, a fennálló rezsimben lévő feszültségeket, a stratégiai szövetségeseket. Ugyanakkor a

kezdetektől vállalt sokfélesége, az önkéntes és egyenrangú partnerség a hirtelen fősodorba került

117

politikai cselekvés idején szétfeszítette a szervezetet: „A G7 csatát vesztett és megszűnt a korábbi

koherencia” - fogalmazta meg találóan az operatív vezető.

4.2.4. Közösségi mezőgazdálkodás: gazdálkodók vezette CSA-k

A hirtelen javulni látszó intézményi-szabályozási-támogatási környezet, az ökoszociális

piacgazdaság elveit a gyakorlatba átültetni kívánó Nemzeti Vidékstratégia (és társadalmi vitája)

által indukált pozitív fejlemények és társadalmi várakozások hatására 2011 körül számos CSA

kezdeményezés jött létre: az Ökotársulás, az Évkerék Ökotanya, a Háromkaptár, a Biokert, a

Privátlecsó és Nemes Mátyás fülöpjakabi gazdasága46. A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) által

szervezett társadalmi érzékenységet növelő és gyakorlatias képzések eredményeképpen kialakult

a termelésen túli támogatási forrásokat is bevonni képes civil szervezetek között egy hálózatos

összefogás és a közösségi mezőgazdaság iránt érdeklődő gazdálkodók között pedig egy szolidáris

egymásra figyelés, közös tanulás, ami egyre meghatározóbbá vált, így mára egy közösségi hálózat

részei (https://groups.google.com/forum/#!forum/kozossegimezogazdasag).

A megnövekedett érdeklődés, valamint a szektor ugrásszerű fejlődése tette indokolttá egy platform

kezdeményezés beindítását is, amely célul tűzte ki, hogy megkezdődjön a hazai közösség által

támogatott mezőgazdaság szélesebb körű megismer(tet)ése. Ennek érdekében a francia közösségi

gazdálkodás modelljét terjesztő Urgenci hálózat, a brit CSA-k fejlesztését segítő Soil Association

közreműködésével, a Tudatos Vásárlók Egyesülete, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

(ÖMKI) és a Környezeti Társadalomkutatók (ESSRG) részvételével beindult egy tapasztalat-

átadási program, amelyben működő vagy alakulófélben levő CSA-közösségek folyamatosan

tudják erősíteni az egymással való együttműködést.

A szektor kutatási igényeinek megismerését és a jelen kutatási kérdések kialakítását a CSA

rendszerben értékesítő biogazdák részvételével 2012 februárban rendezett műhelybeszélgetés

alapozta meg, amelyet a SZIE KTI Humán Stúdióban tartottunk. A platform folyamatot támogató

feltáró jellegű szocioökonómiai kutatás kivitelezésében partnerem a Tudatos Vásárlók Egyesülete

részéről Perényi Zsófia és Gulyás Emese voltak, akik számos hazai, fenntarthatóságra törekvő

közösséggel állnak kapcsolatban. A kvalitatív interjús kutatás célja a hazánkban domináns és

tipikus CSA forma, amelyben gazdálkodók gyűjtenek maguk köré megbízható fogyasztói

közösséget, kialakulásának, fő szervezeti megoldásainak, a résztvevők ambícióinak,

motivációinak, eddigi tapasztalatainak feltárása volt.

A kezdeményezések működési környezete. A hazai CSA-k működése során gazdálkodói és

fogyasztói oldalon is rengeteg kihívással kell szembenézni s ezek kezelésére kreatív fogások

alakultak ki. A 12. táblázatban öt gazdálkodó által integrált CSA jellemzőit mutatom be.

46 A működő közösségi mezőgazdasági csoportok frisstett listája, elérhetőségekkel: http://tudatosvasarlo.hu/csa

118

12. táblázat A vizsgált CSA gazdaságok alapadatai

működés

(év)

termények terület

(ha)

elhelyezkedés tagság alkalmazottak szervezeti

forma

Évkerék Ökotanya 3 gyümölcs,

zöldség,

gabona, hús

7 ha Szeged

(Kistelek)

50

doboz

2 egyéni és

családi

gazdálkodó

Háromkaptár Biokert 3 zöldség és

biobolt

1,5 ha Tahitótfalu 80

doboz

1 Kft

Biokert

Szigetmonostor

7 zöldség,

gabona,

kertészet

5 ha Szigetmonostor 60

doboz

2 Kft

Matthew gazdasága 3 zöldség, tojás,

baromfi

4 ha Zsámbok 53

doboz

4 Kft

Bioéléskamra

(Eleven Föld

Szövetkezet)

8 zöldség,

tökmag

exportra

7 ha Hét (Miskolc) 47

doboz

2 egyéni és

családi

gazdálkodó

A gazdálkodókkal és a fogyasztókkal készített interjúk alapján öt fő szocioökonómiai témát

azonosítottunk. A témák közül kettő a gazdasági alapokra (termelés és szezonalitás; befektetés és

megélhetés), három a társadalom-technikai kérdésekre (doboz és átvétel; tagság és szerződés,

közösségformálás és elkötelezettség) vonatkozik.

Termelés és szezonalitás: A hazai CSA-k termelése biogazdálkodás során előállított zöldségeket,

fűszer- és gyógynövényeket és egyelőre nagyon kevés gyümölcsöt jelent; állattartás,

gabonatermesztés csak kis léptékben jellemző. A terményválaszték minőségi, mennyiségi

szempontból is folyamatos fogyasztói kritika tárgya. A fogyasztók részéről explicit tartalmi

hiányérzet szinte kizárólag a gyümölcs esetében merült föl, illetve például szemes terményeket

(búza, árpa, hajdina, köles, len), hús és tejtermékeket is szívesen látnának. A termelési tényezők

miatt kötött választékon túl a dobozok mérete, kiszerelése is olykor nehézségként merül fel

fogyasztói oldalon. Meglepő módon a fogyasztók jellemzően jobb ár-érték arányúnak tartják a

dobozt még a piaci vásárlással szemben is, de mennyiségre inkább soknak találják az egy dobozba

kerülő terményt. A választék szezonálisan is változó, ami szintén kihívást jelent a fogyasztói

oldalon: például nyáron 5-10 kg paradicsom mellé még zöldséget is tartalmaz. Ugyanakkor a CSA-

khoz csatlakozó fogyasztók szívesen tanulnak a termelési folyamatokról, kifejezetten sokan

érdeklődnek a termények jellemzői és beltartalmi értékei, a termesztéstechnológia, az egyes fajták,

felhasználásuk, tartósításuk iránt.

A gazdák ezt úgy igyekeznek kielégíteni, hogy a betakarítás után elküldik a tagi levelezőlistára

tájékoztatásul a zöldségdoboz várható tartalmát, valamint gyakran illesztenek hozzá recepteket is,

hogy a feldolgozást, tartósítást segítsék. A változó tartalom miatt a gazdák igyekeznek olykor

szezonális árat is megszabni, vagy szezonálisan több részre osztani a szerződést. Emellett a tagság

előnyeit kommunikálják, nem az egyes dobozok pillanatnyi értékét. A tagoknak betekintést kell

adni a gazdálkodás fő szabályairól is: pl. vetésszerkezet változtatásra csak szezon elején van

lehetőség. A tartalom bővítésére egyébként rengeteg, könnyebben termeszthető kiegészítő

termény is rendelkezésre áll (snidling, zöldfűszerek), ami megrendelős rendszerben nem kelne el,

viszont színesíteni tudja a szezonális kínálatot. A hiányzó választék úgy is kipótolható, ha a

gazdaság összekapcsolódik például gyümölcstermelő gazdasággal vagy eleve több eltérő profilú

gazdálkodó működik együtt, hogy az előfizetőket különböző termékekkel ellássa. A dobozátvétel

helyszínére a gazdálkodó vagy a közösség meghívhat olyan termelőt, aki például szezonális

gyümölcsöt tud hozni; illetve lehetséges az átvételt eleve a piac mellett szervezni, ahol más

termékeket (sajt, füstölt húsáru, gyümölcs, lekvár) is meg lehet vásárolni.

119

A kerti munkák során a talajművelést leszámítva a tevékenységek 90%-a kézi erővel történik

márciustól novemberig. A gyomlálás és a szerves trágya (istállótrágya, a zöldtrágya, a komposzt

és a szár- és gyökérmaradványok) kihordása jelenti a legnagyobb kézimunka igényt és ez a

legköltségesebb. A termelés rentabilitását biztosítaná, ha e költséges élőmunka terhei

lecsökkennének. Megoldást jelent, hogy a gazdaságok a saját településükről választanak

jellemzően alkalmi munkásokat, főszezonban a nagyobbak akár 6-7 főt is foglalkoztatnak

alkalmazottként. A kézimunkát részesművelés formájában is igénybe tudják venni, szerződés

alapján meghatározva, hogy mit termeljenek, a művelésben hogyan vegyenek részt, majd

osztozzanak a termésen. A részesművelés meglehetősen patriarchális rendszere feltehetően nem

minden gazdaság számára vonzó. Szeles Attila szövetkezeti gazdaságában Borsókör néven hoztak

létre egy részesművelési rendszert 8 családdal, akik a kijelölt területet együtt művelik. Itt a cél

egyébként alapvetően edukációs; amint a gazda fogalmazott: „Gyertek el, csináljátok és

meglátjátok, hogy miért kerül annyiba a biohagyma.” A munkafeladatok megszervezése, pontos

heti menetrend kialakítása megoldást jelenthet arra, hogy maguk a fogyasztók is áttekinthessék a

gazdálkodási kihívásokat és aktívabban részt vállaljanak a termelési munkákban. A Háromkaptár

gazdaságban például úgy alakul a munkarend, hogy betakarítással kizárólag a hét első két napján

foglalkoznak. Szerda a dobozok előkészítésének napja, amely a termények szortírozásával és a

leveles-zöldség betakarításával telik, az összeállított dobozok esti kiszállításáig. Csütörtökön és

pénteken zajlanak a kertben a termelési munkák.

A termelési nehézségek jobb átláthatósága érdekében megoldást jelenthet a tagok számára

kötelezővé tett termelési tapasztalatszerzés is, amikor például a gazda által meghatározott négyórás

kerti munkákból legalább kettőt kell vállalni minden évszakban, hogy a vegyszermentes

gazdálkodás ismereteinek elsajátítása mellett a kertben dolgozókkal is együttműködés alakuljon

ki.

Az évszakonként szabályszerűen a legjobb beltartalmi minőséget hozó idényterményeknek

kitüntetett szerepük van a kezdeményezések sikerében, a közös tanulás beindításában. A

szezonalitás kérdésében ráadásul nagyon markáns tapasztalati és tudásbeli különbségek is

rögzíthetők a gazdák és fogyasztóik között. A gazdálkodó számára értelemszerűen a szezonalitás

főszempont a termelés megtervezésében, hiszen egy teljes szezonra előre kell megterveznie a

gazdálkodást. A szezonális ellátásbiztonságot növelheti a gazdák közötti együttműködés.

A gazdálkodói tapasztalat szerint a fogyasztóknak „újra meg kell tanulniuk a szezonalitást”. A

szezonalitás az egyik olyan belépő pont, ami mentén megindulhat a közösségen belüli tanulás,

önképzés. A gazdálkodók szerepe itt elsősorban a megfelelő informálás, szemléletformálás: a

tagoknak át kell adnia a gazdálkodással járó vagányságot és kreativitást. Érzékletesen meg kell

(újra és újra) tanítania a szezonális étkezés beltartalmi értékeit, előnyeit és élményszerűségét is a

fogyasztóknak.

Befektetés és megélhetés: A CSA rendszerben az értékesítés innovatív módszerét az adja, hogy a

gazdálkodók a szállítás, a termékminősítés, a marketing, a piaci megjelenés, a csomagolás

költségeinek lefaragásával, illetve a munkaszükségletek és a bevételek egyszerűbb

tervezhetőségével versenyképessé válnak. Kevesebb az útiköltség, kevesebb a csomagolóanyag

szükséglet, kevesebb a veszteség és kiszámíthatóbb az értékesítés. A gazdálkodók által integrált

dobozrendszerekben a résztvevők megfogalmazása szerint „lehet más az értékesítés” vagy „nem

a szokványos logika érvényesül”, vagy „a hegyet odaviszik Mohamednek”. Az átvételi pont

„félúton” van a termelő és a fogyasztó között, s ez biztosítja, hogy nemcsak a gazdák mennek a

fogyasztók után a dobozzal, hanem a fogyasztók is jönnek a gazdálkodóhoz a dobozért. Így az

értéklánc legfontosabb elemét, a közösséget ellátó termelőt és termékét, amihez ténylegesen

bizalom tapad, a gazdálkodó ellenőrzése alatt tudja tartani. A CSA-k gazdálkodói számára a doboz

jelenti azt a kreatív marketing eszközt, aminek segítségével a piacgazdasági logikáról leválasztják

120

a terményeket, piacos árujellegüktől megfosztják a zöldségeket, s így újra kódolják azt a jelentést,

amit a kereskedelmi kultúra tapaszt e termelői termékekre.

A gazdáknak legnagyobb kihívást az árkalkuláció jelenti, amely többféle megfontoláson alapulhat.

A legalapvetőbb, ha költség-alapon számolnak, dobozonként elosztva az összeget, ami még

fedezni képes az összköltséget. Így az átlagos havidíj dobozonként 14 ezer forint. Van olyan

megfontolás is, ami a versenytársakhoz próbál igazodni, például olyan kereskedők, fogyasztói

csoportok vagy közvetítők áraihoz, akik szintén dobozrendszereket működtetnek, többnyire

házhozszállítással. Végül a gazdák igyekeznek képben lenni a piacon aktuálisan megvásárolható

termények árával is, és ezek költségéből kiindulva kalkulálják ki a szezonális doboz árat. A

fogyasztók szerint kifejezetten megfizethető a tagság ára. A termékek rendkívül magas

minőségűek, s ehhez képest sok tag számára még inkább olcsónak is mondható a tagság. Az

interjúk szerint a fogyasztók emiatt rugalmasak az ár tekintetében és még többet is fizetnének.

A rentabilitásról, hogy megéri-e a CSA-val foglalkozni Magyarországon, markánsan megoszlottak

az érvek a gazdák körében. Egyrészt eleve olyan beruházásként kezelik a dobozrendszer

megvalósítását, amely csakis máshonnan származó gazdasági alapokból, például családi-szülői

segítséggel, közreműködéssel valósul(hatot)t meg. A CSA-k esetében magas az

elveszett/elsüllyedt költség, a befektetett pénz megtérülni nem fog, viszont cserébe a működtetési

költségek alacsonyak, s a logisztika nem igényel komolyabb többletbefektetést a piacoláshoz

képest. A döntő azonban az, hogy a bevételek arányaiban még alacsonyabbak, emiatt kevés

jövdelem képződik. Enélkül pedig nincs megtérülés.

13. táblázat: Egy hazai CSA kiadásainak szerkezete

Bruttó

- 27%-a ÁFA

- 2 % iparűzési adó

Nettó

- 10% adminisztrációs költség

- 75% munkabér

- 10% szaporítóanyag és növényvédőszer

- 15% rezsi és üzemanyag

- 10% amortizáció

Az üzleti tervek mérsékelt számításokról, fokozatosságról tanúskodnak és szinte egybehangzóan

három évben jelölik meg, amikor már a munkabért is teljes egészében ki tudják termelni.

Önmagában a CSA egyik gazdának sem tud megélhetést biztosítani. Ugyanakkor minden CSA

gazdánál megvan az a gazdasági láb (egyéb gazdasági tevékenység, pl. kertépítés vagy félállás

vagy rendelkezésre álló tőke az elveszett kiadások fedezésére, korábbi gazdálkodási tapasztalat),

ami elegendő ökonómiai hátteret jelent ahhoz, hogy „tét nélkül” megteheti, belevághat a

kísérletezésbe. Mindez egyébként közvetlenül a közösségteremtésre is kihasználható, hiszen

máshonnan is tud bizalmi kapcsolatokat importálni a zöldség-közösség számára. A rentábilis

működtetést nehezíti, hogy a gazdálkodási kockázatok megosztása és kommunikációja nem

teljeskörűen történik meg. Nagyon alacsonyan állapítják meg a tagság árát: a tagi befizetés

mindössze a kertművelés havi költségét fedezi. Nem kalkulálnak a váratlan többletköltségekkel, s

így összességében a kockázat megosztás, ami definíció szerint alapvonása a CSA-modellnek, nem

jön létre, és ezzel voltaképpen szolgáltatás jellegű marad a gazda-fogyasztó viszony. A gazdáknak

emiatt sokkal hangsúlyosabban meg kellene jeleníteni, hogy a tagok személyes közreműködésére

van szükség a rentabilitáshoz.

Következésképpen az a helyzet áll elő, hogy a rendszer elmélyítését minden gazdálkodó külső

forrásból és különböző túlélési stratégiákkal kísérletezve finanszírozza:

121

• magasabb hozzáadott értékű termék előállítással (exportra szánt tökmag és piacos

termékkör, például homoktövis);

• esetenként feldolgozással (lecsó);

• szezon kiterjesztésével: fűtött palántanevelő; télen csíra, betárolt zöldségek (zeller,

krumpli, karalábé, káposzta, hagyma) értékesítése külső forrásból;

• tárolókapacitás fejlesztéssel: a teljes téli időszakra legyen tároló kapacitás;

• gazdálkodók közötti együttműködéssel;

• átadó pontok fejlesztésével: a dobozok fogadását biztosító infrastruktúra kiépítése

üzemanyag-megtakarítást jelent;

• tagok aktivizálásával, munkaerejének felhasználásával: a szállítást a tagok

összeszervezésével lehet optimalizálni, ami komoly energia megtakarítást is jelenthet; több

olyan tag toborzásával, aki év elején egyben fizet.

A gazdasági alapokra vonatkozó tapasztalatokat összefoglalva, a gazdák által integrált CSA-k

tipikusan nem profit-maximalizáló, hanem nonprofit vállalkozások, amelyekben nem képeznek

osztalékot. A gazdák, a fogyasztók és a közösségszervezők is alapvetően társadalmi/közösségi

vállalkozásként, olykor szövetkezetként tekintenek a vállalkozásokra. A rendszer fenntartása

egyelőre minden résztvevőtől befektetést, rengeteg többletmunkát igényel. A CSA mint

társadalmi vállalkozás alapja a gazdaságin túli motiváció: a gazdálkodók érzelmileg telített

viszonyulása a földhöz, a termeléshez. A gazda nemcsak élelmiszertermelő és -értékesítő, hanem

egyúttal személyiségét kiterjesztve, közösség-termelő és alakító szerepet is betölt, vagyis

közvetlen gazdasági hasznon túl, emberi viszonyok formálását is célul tűzi ki. A gazda e célját

egyébként a megtermelt és közösségi rendszerben értékesített táplálékon és a hozzá kapcsolódó

élmények megosztásán keresztül éri el. Az élelem és az élmények fogyasztói pedig egy „morális

gazdaság” részesei lesznek, szoros szolidáris kapcsolatba kerülve korábban egymásnak

ismeretlen emberekkel is: közös értelemzést tudnak kialakítani a méltányos árakról. E

szolidaritás a CSA-k gyakorlatában három szinten jelentkezik: a személyközi viszonyok szintjén

egyéni szimpátia, baráti viszonyok alapján; az egész közösség szintjén a kölcsönös érték

elkötelezettségben, és a sikeres vállalkozás elvi szintjén, amelyet a gazda és a tagok közötti

szerződés is intézményesít. A közösségek számára a hosszú távú sikeres működés feltételeit a

méltányosabb és jobb árazás (esetenként akár drágább tagság), illetve a külsődleges forrásokra

épülő túlélési stratégiák összhangba hozása teremtheti meg.

Doboz és átvétel: A CSA-k értékesítési tevékenységének közösségformáló szerepét, a termelői-

fogyasztói kapcsolat minőségét alapvetően befolyásolja a heti kiszállítás. A dobozok gondozása a

gazda részéről elsősorban is roppant szervezettséget kíván meg, hogy összeállításuk és

kiszállításuk frissen és minimális csomagolással történhessen. A doboz összeállítása persze nem

csak nagy figyelmet igénylő, rengeteg adminisztrációval járó feladat, hanem valódi kreatív munka

is, amit a gazdák alkotó módon, büszkén és élvezettel végeznek. A logisztika egyszerűsége a

gazdálkodók számára meghatározó előny a CSA-modellben. Ez az értékesítési forma innovatív

eleme, ami nagyobb bevétel elsajátítását biztosíthatja a teljes értékláncból. A piacos árutermeléssel

szemben itt pénzzel csak havonta egyszer kell foglalkozni, a gazda-fogyasztó találkozás személyes

beszélgetéssel telik, amely a hosszú távú partneri viszony elmélyüléséhez elengedhetetlen.

A termelők és fogyasztók közti személyes interakciók kiterjesztése iránti igény kielégítésére több

gazdaság direkt visszajelzést gyűjt tagjaitól gyors elégedettségi vizsgálatok, igényfelmérő és

évértékelő kérdőívekkel. Ezzel a gazda hite megerősödhet saját munkájának értelmében,

társadalmi szükségességében, hozzájut ahhoz a szociálpszichológiai komfortérzéshez,

önbecsüléshez, ami nélkül nem érdemes (mezőgazdasági) munkát végezni. A tagok pedig

visszajelzést adva aktív formálói lehetnek a gazdaságnak, s hamar megérzik, hogy számít a

véleményük. Fontos, hogy az átvételi ponton olyan ember legyen jelen, aki a valóban a

122

gazdaságban dolgozik, legyen érzéke az emberekhez, megnyugtatóan tudjon válaszolni laikus

kérdésekre is. A szezonon kívül az átvételi pont biztosította érintkezést Facebook hírekkel,

levelezéssel, hírlevelekkel, receptekkel segíti elő a CSA kezdeményezések többsége. A résztvevő

gazdák szerint így „szívesebben adják a pénzt, és meg is becsülnek”.

Ugyanakkor a dobozos rendszerek biztosította komplex társadalmi és technikai szervezés

erőforrás-igénye jelenleg nem jelenik meg transzparens módon a fogyasztók számára. Sokan úgy

érzik, nem látnak a kulisszák mögé, nem tudják felmérni, mennyi munkafeladat kapcsolódik a heti

dobozhoz. Az átláthatóság megteremtésére a gazdálkodók folyamatosan keresik a megoldást –

például a doboz összeállítást a tagok bevonásával és fényképekkel dokumentálva végzik. A

gazdálkodói tapasztalat az, hogy a diverz termékkínálat több időráfordítást, energiát igényel.

Emiatt kérik a gazdák önkéntes koordinátorok segítségét, akik képesek helyi csoportok

összefogására vagy segítik az átvételt.

A doboz átvétel során sokféle célcsoport-specifikus igényt kell figyelembe venni. A fogyasztók

gyakran szoros együttműködésre utalva próbálják egymást is kisegíteni. A zöldség-közösség

elsősorban a gazdaság vezetője és a csoporttagok társadalmilag is behatárolt köre számára

elérhető. Aki nem tudja elfogadni a gazdaság alapkultúráját, nehezen tud csatlakozni, vagy

„kirekesztve érezheti magát”. Bizonyos célcsoportok számára, például a közel lakó tagok esetében

a doboz épp a gördülékenységével, kényelmességével válik vonzóvá. Más esetben azzal, hogy

például „egyszeri ajándékként” akár át is ruházható, ilyen módon terjesztve magát a CSA-modellt.

A gyerekeseknél például az átvételre a szombat délelőtt lenne a legkézenfekvőbb, hétköznap nincs

idejük beszélgetni. Gondot jelent, ha az időhiány miatt csak autóval tudják megoldani a felvételt -

ilyen esetekben segítséget nyújthat a házhozszállítás megszervezése, amit a fogyasztók maguk

között megoldhatnak. A dobozok felezését, megosztását a fogyasztói vélemény jobbára túl

bonyolultnak találja, ezért ritkán élnek vele.

A doboz várható tartalmának szezonális és heti változékonysága, valamint a doboz aktuális

tartalma és heti ára közötti nemlineáris kapcsolat miatt elsősorban olyan élménykereső

fogyasztóknak kedvez, akik képesek ezt a nehézséget, „zsákbamacska jelleget” lehetőségként

megélni. A csalódás elkerülhető, ha hangsúlyozottabban megjelenik a kommunikációban és az

együttműködési megállapodásban, hogy a fizetés nem a dobozért, hanem a tagságért jár. Ennek

hiányában a fogyasztók tudatában háttérbe szorul, hogy a közösségen belüli értékesítés célja a

gazda megélhetésének támogatása. A tagsággal együtt járó előnyöket kiterjeszti a cseredoboz és a

tagi levelezőlista is. A cseredobozban elhelyezhető olyan szezonális termény, amire egy tag nem

tart igényt, vagy a gazdának jelent terményfelesleget, és helyette más választható. A levelezőlista

kifejezetten a szervezés megkönnyítését szolgálja a tagok számára, itt szerveződik a tagok közötti

cserebere, a hirtelen feleslegessé váló dobozok átruházása. A doboz tartalmát a gazdálkodók még

az átvétel előtt ellenőriztethetik a tagokkal, különösen, ha kieső termést kell pótolni vagy az

elvártnál gyengébb a minőség.

Az egységdoboz igazságosan szigorú, azaz technikailag biztosítja, hogy egyenlő elbánásban

részesüljenek a tagok, ugyanakkor a fogyasztók igyekeznek saját igényeiknek megfelelően egyéni

rendelésekkel személyre szabni a dobozt. Tény, hogy az egységdobozos értékesítéssel maguk a

gazdálkodók sem feltétlenül értenek egyet és eleve rugalmasabb, hetente változtatható tartalmú

dobozos rendszert építhetnek ki, amely képes az egyéni igényeket jobban kezelni, webáruház alapú

rendelést biztosítani a tagok számára. A dobozos gazdaságok közötti lényeges különbség, hogy ki,

mennyire készíti elő a dobozba kerülő zöldségeket. Van olyan gyakorlat, amely szerint a gazda

dobozokba szétosztja a zöldségeket, majd a tagoknak a dobozból kell elvenni (olykor betétdíjért a

dobozzal együtt). Más gazdák csak az adott időszakban termett terményeket viszik ömlesztve és a

tagok maguknak mérlegelik.

123

Tagság és szerződés: Az 5 gazdálkodói és 3 ágazati interjú mellett 13 CSA fogyasztóval is félig

struktúrált interjút készítettem. A fogyasztói interjúk szerint a célcsoportban magas fokú a

gazdálkodók felé a bizalom, a gazdálkodókat kifejezetten baráti viszonyra utaló jelzőkkel

ábrázolták a fogyasztók. Hiteles forrásnak tartják őket a minőséggel kapcsolatban felmerülő

kifogásaik, kérdéseik megválaszolására, és jó partnernek az élelem minőségéből kiinduló, az

ideális emberi viszonyokról szóló beszélgetésekhez. A beszélgetések során az együttműködéshez

szükséges érzékenység is fejlődik és megerősítést nyernek a zöldség-közösségi szabályok.

Bár a fogyasztói interjúk alapján úgy tűnt, hogy világos a megkérdezettek számára, hogy milyen

közösségi elvárásokat támaszt velük szemben a CSA, a gazdálkodói interjúk tanulsága éppen

ellentétes: a fogyasztók egyelőre nem sajátították el maradéktalanul, hogy a CSA lényege a

kölcsönös előnyök mentén történő együttműködés. Maguk a gazdák egyébként kerülik a

„fogyasztó” elnevezést, és a „tag” illetve „tagság” elnevezést preferálják. E distinkció pozitív

üzenete, hogy a tagoknak korántsem a kerti javak és szolgáltatások (f)elhasználása, egyszeri

elfogyasztása a céljuk, mint inkább a gazdaság sikerének, a zöldség-közösségi kapcsolatok

elmélyülésének megélése, a kerthez kötődő tevékenységek közegében zajló élménykeresés. A

tagoknak szóló elsőszámú lecke, hogy az elvárt jó minőség záloga a CSA gazdaságossága, az

árprés alóli teljes mentesség. A jobb ügyfélkezeléshez a gazdáknak hatékony tanulási folyamatot

kell beindítaniuk, amely folyamatos párbeszéden alapul, s teremti meg az együttműködéshez

szükséges érzékenységet, finomítja a közösségi szabályokat. Ebben sokat segíthetnek olyan

közösségi képzések, amelyek a tagoknak megtanítják, hogyan mérhetik fel saját igényeiket, s ezek

alapján jobban rá lehet őket szoktatni a folyamatos visszajelzésre.

Ellentmondásos eredményeket rögzítettünk a szerződés témájáról a megkérdezettek körében.

Minden jel arra vall, hogy a szerződés a jelenlegi helyzetben kizárólag a gazdáknak fontos, a

vásárlók nem is teljesen értik, hogy miért kell és spontán módon nem is említik. A helyzet úgy

fest, hogy a szerződéses viszonyok alakítására számos gyakorlatias, kvázi szerződéses megoldást

alkalmaznak, amellyel a kezdeményezések jelenleg több-kevesebb sikerrel boldogulnak:

• Szezonálisan szétbontják a szerződést – például májustól augusztusig, augusztustól

októberig és így tovább.

• Sok terméket (tojás, kenyér, kecskesajt, joghurt) eleve nem a doboz részeként adnak,

hanem a szerződésen kívül, s önkéntesen szerzik be a termékskála színesítése érdekében.

• Nem kötnek egyáltalán szerződést a kialakulás időszakában, csak egyszerű rendeléses

rendszert alakítanak ki.

Az interjúk alapján az a következtetés vonható le, hogy a tagok számára nem sikerült teljességgel

elmagyarázni a szerződéses viszony lényegét, a dobozrendszer zsákbamacska jellegét, vagyis,

hogy éppenséggel egyedül a doboz tartalmát nem lehet szerződésben tisztázni. A vizsgált

gazdaságok, ha egyáltalán használnak szerződést, a francia AMAP-ok mintaszerződésének

fordításával beérik. Az éves költségterv ismeretében közösen – egyéni vállalásokat egyeztetve –

alakítható ki az árazás, majd ennek alapján lehet partnerségi szerződést kötni, szervezeti-működési

rend megalkotásával.

Közösségformálás és elkötelezettség: A közösség által támogatott mezőgazdálkodás esetében a

közösségi érzés kialakulása több szinten zajló folyamat. Általában maga a kezdeményezés

vezetője, a gazdálkodó rendelkezik egy a közösségre vonatkozó elérni kívánt vízióval, s ehhez

igyekszik igazítani a vállalkozását. A közösség határait megszabja, hogy milyen a gazda által

választott modellszerződés (ez több esetben a francia AMAP szerződés fordítása), de befolyásolja

a gazdálkodó által választott intézményes (jogi-szervezeti) elrendezés is (őstermelő, egyéni

vállalkozó, családi gazdálkodó, kft, szövetkezet). A vizsgált CSA-k esetében a szociális határokat

és a belső struktúrát változásban találjuk, a résztvevők által kialakított kultúra szűri, hogy milyen

124

a közösség. A szükséges együttműködés megteremtését a közösség szervezését önkéntesen

elvállaló koordinátor változatos társas és technikai mechanizmusokkal segítheti, közvetítve a

gazdálkodók és fogyasztók részéről felmerülő szempontok között.

A gazdaságban megszervezett közösségi események az elköteleződés nehézségeinek lebontásában

érnek el eredményt. A fogyasztói szolidaritást erősíti, hogy a személyes találkozók során rálátást

nyernek a gazdálkodási, szervezési és tervezési folyamatokra. A gazdák részéről minden ilyen

kerti látogatás kitűnő alkalom, hogy információnyújtással és környezeti neveléssel mélyítsék

kapcsolatukat fogyasztóikkal. A közös kerti munkát többen szívesen egészítenék ki

közösségteremtő produkciókkal is (pl. kerti javító, szerelő, buhera-műhelyek, koncertek), amelyek

a közös alkotást, a közösségi érzést, identitást és a kollektív előnyöket még jobban hangsúlyozzák.

A társadalmi marketing és a közösség összetartó erejének kialakításában egyre fontosabb szerepet

kap a virtuális jelenlét és kapcsolattartás: hírlevél, email, blog, Facebook, levelezőlista, esetleg

saját honlap. Ezeken keresztül kapcsolódó hírek, újságcikkek, filmek megosztása segít kimunkálni

a közösségi értékeket, potenciálisan további bővülés, hálózatépítés és együttműködések

kialakításának is lehetőséget biztosítva.

A gazdálkodók közötti CSA-platform találkozók a személyes tapasztalatcserére adnak alkalmat és

egyre bővülő számban vonzzák a CSA-rendszert működtetni kívánókat is. A CSA-k közötti

tudásmegosztást további közös rendezvények, bemutatkozók, kölcsönös gazdaságlátogatások is

erősíthetik.

A közösség érdekében vállalt feladatokat a gazdálkodónak kell megszerveznie és összefognia. Az

önkéntesség kultúrájának elterjesztése érdekében folyamatos önkéntes munkalehetőséget

szükséges biztosítania és ezzel a kapcsolat személyesebbé, az egyedi igények kezelése is

olajozottabbá válik. A közösségi események (betakarítási ünnep, kenyérünnep, közös munka,

befőzés megszervezése, önkéntes napok, ízlelés nevelési programok) alkalmával a fogyasztók

vállalhatnak például reggeli-, ebéd-, vacsorafőzést, szervezhetnek maguknak versenyt (pl. legjobb

recept, legjobb ételfotó témában); közösen tanulhatnak az idénynövényekről, például saját maguk

által összeállított kvízek formájában. Az átvételek idején számos munkafeladatot fel lehet ajánlani

a fogyasztóknak: ilyen lehet az átvétel folyamatainak megszervezése, az átvétel után a honlapra

kerülő zöldség-dobozfotó elkészítése, negyedévente egy szezonális szakácskönyv,

receptgyűjtemény összeállítása, esetenként közös termékfeldolgozás, kenyérsütés vagy akár heti

adománydoboz összeállítása rászorulók támogatására. A legjobb, ha a fogyasztói oldalról külön

felelőse van az egyes közösségi tevékenységek megszervezésének és így még inkább célcsoport

specifikus programok alakíthatók ki (például több generáció és eltérő élethelyzetű emberek

együttműködése vagy a gyerekeseknek külön önkéntes programok). A megoldást sok esetben

érdemes lehet professzionális közösségfejlesztőre bízni, akitől a szociokulturális heterogenitás

értékei könnyebben elsajátíthatók.

Sikertényezők. A kezdeményezések tapasztalatainak széleskörű elterjesztése egyelőre jelentős

kihívásokba ütközik. Feltűnő, hogy a megbízható fogyasztói bázis kiépítése igen költséges, és a

vizsgált gazdaságok egyelőre még saját kislétszámú bázisukat építik. A szektor ugyan nagy

növekedést ért el az elmúlt években, de jellemzően a gazdák vállaltak többet, a dobozok

ára/bevétele csak 1%-kal nőtt (Perényi 2016). Gyakori anomália, hogy nem is osztják meg a

fogyasztókkal a teljes termelési költséget, emiatt „a fogyasztónak átláthatatlan az árazás”. Ennek

hátterében az áll, hogy arra számítanak, hogy ez az engedmény a bevezető időszakban még belefér,

később pedig növekedni fog a fogyasztók elkötelezettsége. E fenntarthatósági kezdeményezések

fent részletezett társas-materiális gyakorlatai (a termelés, a dobozok kialakítása, a befektetés és

árazás, valamint a közösségszervezés) egyelőre tehát külső finanszírozást igényelnek. Ennek

érzékletes megfogalmazására született a „mezőgazdaság által támogatott közösség” kifejezés.

Összességében tehát a gazdálkodók által vezetett fogyasztói közösségekben a gazdálkodók maguk

125

kontrollálják a helyi és társadalmilag igazságosabb élelmiszerrendszer kialakításának - radikális

és rendszer konform elemeket is tartalmazó - kísérletét.

Termelési szempontból meghatározó, hogy e CSA rendszerek elindítását erős agráros gyakorlati

munkatapasztalat nélkül nem igazán ambicionálják Magyarországon. A megbízható termelési

tapasztalat alapvető feltétele a jó minőségű terméknek és a méltányos árazás kialakításának. Az

elsődleges sikertényező a biztos agrár-ökonómiai háttér, amely lehetőséget jelent az itt megszerzett

személyes kapcsolatrendszerben való értékesítésre, majd az eleve fogékony fogyasztói körök

felkutatására és bekapcsolására.

A fogyasztói igényekre jellemző, hogy a CSA-k szinte exkluzív módon magas képzettségű, fiatal,

jó anyagi helyzetű, többnyire családos, egzisztenciális gondoktól mentes és önreflexív,

élménykereső, városi tudatos fogyasztókra specializálódtak. Városkörnyéki övezetekben tudtak

gyökeret verni, sikeressé válni és kialakítói tudatosan keresték egyéni továbbfejlődési,

önmegvalósítási útjukat. A gyakorlat számára ez azt jelenti, hogy nagyjából minden

megyeszékhelyen néhány gazdálkodó bevonásával meg lehetne szervezni a közösségi

mezőgazdálkodás előőrseit a városi tudatos fogyasztók körében. A CSA kezdeményezői elszántan

keresték az értékesítés alternatív csatornáit - például mert leromlottak vagy bezárultak körülöttük

a piacos árutermelés lehetőségei. Más esetben azzal szembesültek, hogy „nincs közösség és az

emberek nem termelnek már a kertekben”. Az értékesítés lehetősége a falvakban még bővülhet,

összefüggésben azzal, hogy egyre kevesebben termelnek, s a még termelők pedig egyre inkább

szakosodnak és keresik a szövetkezés lehetőségeit. E célcsoport jellemzőjeként az interjúkból jól

azonosítható az alternatív értékteremtő ökonómia, az ellen- vagy szubkulturális mozzanatok iránti

igény, a fősodrú agrármodell elleni fellépés lehetősége, amiben egy CSA-gazdaság kialakítása és

ahhoz tagként kapcsolódás megfelelő terepet jelenthet. A belépők számára az élelmiszer rendszer

hatalmi viszonyainak megváltozása a döntő: korántsem passzív szerepben, az élelmiszerlánc

alávetett, kényszerűen alkalmazkodó foglyaiként, hanem aktív és tudatos fogyasztóként saját

hatáskörben tartják az élelmiszerlánc ellenőrzését. CSA fogyasztónak lenni így jellemzően

szubkulturális jelenség, amely erősen szemben áll a megkérdezettek szerint is a domináns

fogyasztói kultúrával. A kritikai hozzáállás mozzanata konkrét cselekvésben is megnyilvánul, mert

az élelmiszer-beszerzésen keresztül kedvező hatást lehet elérni a fenntartható élelmiszer-

rendszerek irányába. A gyakorlat számára ez azt jelenti, hogy e kezdeményezések előnyeit az

elkölthető pénzzel és szabadidővel rendelkező városi tudatos fogyasztói célcsoportok körében

kellene még hatékonyabban, kézzelfoghatóbban megmutatni. A stabil célcsoportok számára szóló

specifikus ajánlatok képzése (gyerekesek, munkahelyi közösségek), az újak bevonására pedig a

gazdaságok saját tagságukra épített további célcsoport-szegmentálása ajánlható, például

szomszédság alapján, azonos munkahely szerint, gyerekeseknek, rászorulóknak.

A CSA-k sikeres működéséhez hozzátartozik a közösségi szintű mozzanatok kiteljesedése és a

kölcsönös elkötelezettség folyamatos karban tartása. A gazdák számára ez az érzés egyúttal

személyes elismerést, visszaigazolást is jelent a sikerről. A közösség szervezésbe bekapcsolódó

fogyasztók egy „önigazgató és önszerveződő közösségi vállalkozássá” tudják alakítani a

gazdálkodói kezdeményezést és így „a gazda sokkal jobban tud szakmai feladataira és kertjére-

növényeire figyelni”. A jelenleg működő CSA-k esetében a gazdák a közösségi szintű hitelességét

jó társas, kommunikációs képességeik is megerősítik. A gazdaságok szintjén további előrelépést

jelentene, ha az önszerveződés lehetővé tenné a bevételszerkezet kiegyenlítését.

Rendkívül pozitív a gazdálkodókról alkotott fogyasztói kép és a még a bizonytalannak vélt tagok

is arról számoltak be, hogy a gazdák sikeresen töltik be feladatukat. A gyengeségek között

leggyakrabban az egyéni szempontok érvényesülése, a személyre szabott információbiztosítás

hiánya szerepel. Az ügyfélkezelés nehézségeit elemezve arra a következtetésre juthatunk, hogy a

partnerség kialakítása során nem kap elegendő hangsúlyt, hogy milyen kötelező elvárásokat

támaszt a fogyasztókkal szemben a CSA. A szezonalitás témája kapcsán nagy az információs

aszimmetria a tagok és a gazda között, és ennek figyelmen kívül hagyása nem segíti az

126

összehangolódást, a közös tanulást. Az interjúk tanulsága, hogy a CSA mint „morális gazdaság”

szoros szolidáris kapcsolatba vonja a fogyasztókat és a termelőket, katalizálja a résztvevők által

vallott etikai elvek, morális érzések megjelenését.

A közösségek szellemi és társas terméke egy olyan normatív vízió alapján formálódó

gyakorlatközösség, amelynek életében meghatározó szerepet játszik a jó élelemről folytatott

diskurzus és az ezen keresztül létrejövő társas viszonyok. A normatív vízió kiterjesztésével e

szűkre szabott szektor a társadalomszerveződés kívánatos irányát jelölheti ki, reményteli kiutat is

adhat az egész élelmiszergazdaság önszabályozó-közösségformáló irányú átformálásához.

Az interjúk azt mutatták, hogy az új zöldségközösségek kialakulása a résztvevők korábbi társas

kapcsolatait gazdagítva, a minőségi és méltányos árú élelem szempontjaira irányuló közös

figyelem alapján a baráti hálózatok megerősítésével ment végbe. A fogyasztók számos előnyét

ismerték meg a CSA-nak: legfőképpen azt, hogy az élelmiszer-ellátás általuk preferált módja

társadalmi kapcsolatokat is terem. Az interjúra kiválasztott tagok körében ugyanakkor a „lehet más

az értékesítés” érzése, az élelmiszer autonómiával kapcsolatos törekvés a legmarkánsabb:

igyekeznek visszaszerezni az élelmiszer-ellátás feletti elveszített ellenőrzésüket.

A CSA gazdák több mint gazdálkodók, közösséget is termelnek. Csak erős szocioökonómiai

háttérre támaszkodva tudják sikerre vinni céljaikat és terjeszthetik ki a gazdaságot támogató

közösséget. Fogyasztóik magasan kvalifikált, inkább fiatal, jó anyagi helyzetű, többnyire családos

emberek, akiknél megélhetési, egzisztenciális gondok nem jellemzőek, viszont annál gyakrabban

szembesülnek a kérdéssel, hogy hogyan tudnának úgy élni, hogy életüket értelmesnek és

élményekben telinek érezzék. A CSA-k hazai fejlesztéséhez a már beazonosítható tudatos

fogyasztói csoportok és a fiatal gazdálkodók által vezetett gazdaságok összekapcsolódását

erőteljesebben segíteni kell. A fogyasztók bizalmát hosszú távon azok a gazdálkodók nyerik el,

akik gazdálkodási élményeiket képesek megosztani, felkínálni, fogyasztóikat a

termelőfolyamatokba értelmes és aktív módon bevonni. A szektor fejlesztéséhez készített

javaslatokról lásd mellékletben a CSA-k probléma-megoldás-képzési igény mátrixát.

Mindezek alapján felvázoltam a hazai CSA szektor fejlesztési módszereit és kapcsolódó képzési

igényeit (lásd 14. táblázat).

127

14. táblázat: A hazai CSA szektor képzési terve

probléma megoldás képzési igény te

rmel

és

költséges élőmunka részesművelési rendszer

edukációs célú gazdálkodás

a tagok számára bekapcsolódást

biztosító heti munka rutin

alternatív mezőgazdasági

vállalkozások üzemeltetéséhez

szükséges tervezési módszerek

földhasználat, termelési

szerkezet tervezése, termény

választék kialakítása

behatárolt választék, pl.

kevés gyümölcs

a gazdaság és/vagy az átvétel

összekapcsolása más pl.

gyümölcstermelő gazdasággal

receptek előre elküldése

szezonális árazás

választék színesítése

do

bo

zátv

étel

Személyes interakciók

fenntartása

visszajelző kérdőív

online kapcsolattartás a szezonon kívül

is

képzés a hatékony

kommunikáció rendszer

működésének alapelveiről

A dobozrendszer

erőforrásigénye

átláthatóság biztosítása fényképek

közzétételével, tagok és koordinátorok

részvételével

sokféle célcsoport fogyasztók segítsék egymást a

szervezésben

zsákbamacska jellege a tagság előnyeinek hangsúlyozása

cseredoboz és levelezőlista

egységdoboz

választékszűkössége

egyéni rendelések felvétele

tagság közösen dönthet a kimérésről

meg

élh

etés

alulárazás, nem megfelelő

árkalkuláció

méltányosabb és jobb árazás – drágább

tagság

külső forrásra épülő túlélési stratégiák

alternatív mezőgazdasági

vállalkozások üzemeltetéséhez

szükséges tervezési módszerek

átlátható költségvetés tervezés,

árazás kialakítása

mérlegszámítások

beruházási és megtérülési,

jövedelmezőségi számítások

a gazdálkodási

kockázatok megosztása

nem történik meg

üg

yfé

lkez

elés

alapvető félreértések a

tagsággal/partnerséggel

kapcsolatban

hatékonyabb kommunikáció és

műhelybeszélgetések a közösségi

szabályokról

közösségfejlesztés: saját

igények, szükségletek és

erőforrások számbavétele,

motivációk feltárása és

fejlesztése, éves költségterv

ismeretében partnerség

kialakítása, alapító okirat és

működési szabályok

szer

ződ

és

a fogyasztó számára nem

érdekes vagy kívánatos

hatékonyabb kommunikáció a tagság

és a szerződés előnyeiről

szez

on

alit

ás

ellátásbiztonság tervezés, gazdák közti együttműködés szezonalitásban rejlő kötöttségek

lehetőségként való megélése fel nem ismert előnyök újratanulás, önképzés, tudás-átadás

kö

zöss

ég

elköteleződés nehézségei közösségi események a gazdaságban

folyamatos virtuális jelenlét és

kapcsolattartás

közösségfejlesztés: közös kreatív

alkotás élményének

megtapasztalása

közösségi média marketing

szempontú használata

128

4.3. Összefoglalás az esettanulmányok és a megalapozó kutatások eredményeiről

Az esettanulmányok és a megalapozó kérdőíves vizsgálatok az alternatív élelmiszer hálózatok

társadalmi-gazdasági alapjainak elemzését tették lehetővé. A szintetizáló és javaslattevő jellegű

megállapításokat az alábbiakban közlöm.

A SZÖVET esettanulmányban - a posztstrukturalista elmélet keretében kidolgozott élelmiszer-

önrendelkezés elvének gyakorlati példája alapján - számos kulcstényezőt azonosítottam az

alternatív élelmiszer hálózatok fejlesztésére. Kiemelkedő a hálózatok megfelelő szakmai

előkészítése, tervezése, amelyben sokféle érintett együttműködésére, hálózatépítésére és

önszerveződésére van szükség. A sikeres együttműködési mintázatok jellemzője, ha a civil

szereplők, az állami vagy regionális programok vezetői és piaci szereplők kölcsönösen segítik

egymás szempontjainak érvényesülését, sokféle összetett erőforrás integrálását. A professzionális

menedzsment elengedhetetlen, ez segitheti a helyi értékek újragondolását, a közösségépítést, a

helyi gazdaság újszerű megalapozását. A fenntartható közösségi kezdeményezések kialakításához

a helyi (önkormányzati és politikai) beágyazottság mellett helyi közösségi támogatásra van

szüksége az élelmiszer hálózatok fejlesztőinek. Végül a bemutatott esetek jól illusztrálják, hogy a

termelők és fogyasztók összekapcsolódása a kistermelői marketing kapacitásokat pótló

„közvetítők” segítségével valósulhat meg. Jelenleg az alternatív élelmiszer hálózatok fejlesztése

néhány elkötelezett közvetítő szereplőn és az általuk képviselt társadalomtechnikán múlik.

Bármennyire odaadóan vagy hitelesen is képviselik az élelmiszer fenntarthatóbbá tételét, a helyi

kedvezményezettek pontos azonosításán és elkötelezettségén sok múlik.

A szekszárdi helyi termék rendszer esettanulmány az értéklánc elemzés elméleti hátterén

értelmezve az értékképző közvetítő mozzanatokat mutatta be. A fenntarthatósági átmenetek

szempontjából értelmezve pedig a rendszer-innováció korlátozottságára mutatott rá. A

kezdeményezés szinte minden kulcstényezőt sikerre tudott vinni, a regionális márkázáshoz

szükséges önkormányzati támogatás kivételével. S bár gazdaságilag nem bizonyult

fenntarthatónak, kialakított gyakorlata alapján kifejlesztettem egy általános programfejlesztési

metodikát a helyiélelmiszer rendszerek számára:

129

11. táblázat: Helyiélelmiszer rendszerek programfejlesztési metodikája

I. Földrajzi lehatárolás, szereplők azonosítása

A lehatárolás gazdasági-társadalmi elemzés elvégzésének szempontjai, ajánlott adatforrások, módszertan,

vizualizációs sémák.

A helyi termék rendszer (pl. bolt) céljainak, célcsoportjainak meghatározása

Területi lehatárolás és a termékkör lehatárolása (milyen körzet, milyen termékkör).

A meglévő, párhuzamos, átfedő, eltérő intenzitású kezdeményezések felmérése, katalogizálása: az adott

térségben célszerű konstrukció azonosítása a helyi élelmiszer rendszer üzemeltetésére.

II. Fogyasztói és termelői felmérések

II. 1. Fogyasztói attitűd felmérése

Keresleti oldali felmérés: Moduláris kérdőív kidolgozása a fogyasztói attitűd felméréshez

A modulok a helyi termék projekt elemeire vonatkoznak (marketingterv, márkázás, termelői felmérés

gyakorlatának megválasztása.)

II.2. Termelői felmérés

Moduláris kérdőív a kínálati oldal megismerésére

Adatforrás igények a termelői felméréshez (kistermelői adatbázis, helyi piaci nyilvántartások, kulcsszereplők

helyismerete.)

Az eredmények alapján helyitermék adatbázis, illetve a boltban értékesítendő-értékesíthető helyi termékek

körének meghatározása

III. Marketing és médiaterv. A helyitermék rendszer arculati elemei és azok alkalmazása

Termelői kalauz: portrék, portfóliók

Védjegy (szabályozás, javasolt kategóriák, alkalmazási feltételek, előnyök/hátrányok)

Szempontok az arculat kialakításához (helyi kontextus, üzenetek, arculati kézikönyv vázlata)

Márkázási stratégiák: termékközpontú, üzenetközpontú, üzletközpontú.

A helyi élelmiszer rendszer működtetésének aktív és passzív kommunikációs megoldásai, azok hatékonysága,

költségigénye

IV. Az üzlet létesítésének lépései

üzleti tervezés, a működtetés pénzügyi megvalósítási terve

építés vagy meglévő ingatlan felújításának lépései, azok időigénye és költségei (ingatlanvásárlás, telekalakítás,

tervezés, építési engedély, kiviteli terv, hatósági engedélyek, parkolóhelymegváltás, nyilatkozatok.)

üzlethelyiség kialakítás, technológiai és higiéniai szempontok

működési engedély megszerzésének lépései, azok időigénye és költségei (hatóságok, az egyes lépések

egymásutánisága)

dokumentációs feltételek (szakhatósági engedélyek, élelmiszerbiztonsági, élelmiszerhigiéniai, és egyéb

feltételek)

értékesítési formák (pultos, önkiszolgáló, mozgóárus), berendezés eszközei, azok költségigénye (bútorzat,

előírások, szemétszállítás, egyedi megoldások.)

V. Üzemeltetés

nonprofit menedzsment: jogszabályi háttér, forrásteremtés, közösségi szolgálati tevékenység,

rendezvényszervezés

HR kiválasztás szempontjai (szakirányú végzettség, egészségügyi követelmények, létszám, időbeosztás,

kommunikáció, képzési igények.)

GANTT diagram a lépések időbeli érzékeltetésére, a projekt időhorizontjának meghatározására, ami a

tervezéshez és az egyes lépések összehangolásához, végeredményben a sikeres megvalósításhoz szükséges

130

A gödöllői esettanulmány egy helyi élelmiszer rendszer kiépítésében a városi szintű

élelmiszerpolitika lehetőségeit és intézményesülésének esélyeit vizsgálta, megállapítva, hogy a

civil élelmiszer hálózatok politikai-gazdasági túlélési esélye egyelőre csekély. A gödöllői

kezdeményezés a sikertényezők közül a megfelelő együttműködési mintázat (ernyőszervezet vs

projektszervezet) mentén felmorzsolódott. A gödöllői és a szekszárdi helyi közösségi/piaci

szükségletekre alapozó élelmiszer-rendszerek közös tanulsága, hogy egyik sem volt képes hosszú

távú önkormányzati stratégiákba ágyazni a közösségi/piaci tevékenységét. A helyi élelmiszer

rendszerek fejlesztéséhez nélkülözhetetlen közösségi forrásbevonás kudarcának további oka,

mindkét esetben az volt, hogy a helyi önkormányzat végül eltérű célú (pl. épületfelújítási)

pályázatoknak adott elsőbbséget.

A közösségi mezőgazdaság esettanulmány a legmagasabb szintű részvételt és elköteleződést várja

el az életmód fenntarthatóbbá tétele érdekében. Egy igazságosabb élelmiszerrendszer

megalapozásához a legnagyobb szocioökonómiai kihívás a megbízható és hosszú távon

elkötelezett fogyasztói bázis kiépítése. A gazdák emiatt racionális cselekvőként járnak el, amikor

átvállalják a közösségépítés terheit, és „közösséget termelnek”. Szerencsés, hogy mindehhez már

a vidékfejlesztési program „Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság”

című felhívásán külső finanszírozáshoz is juthatnak.

Az európai nagymintás kvantitatív vizsgálatok (Eurobarometer) eredményei szerint a helyi

élelmiszervásárlás előnyös és fejlesztése közösségi támogatásra érdemes. Bár a helyi fogalma nem

könnyen határozható meg, a kisléptékű gazdálkodás támogatása nem kérdőjeleződik meg.

Különösen a vidéki térségek társadalmi életéhez való hozzájárulása, gazdasági fontossága és

fejlesztési igényei miatt számít ez európai ügynek. Az európai fogyasztó számára a jó minőség, a

megfizethetőség és a megbízható eredet számít. Emiatt is zömmel támogatásra érdemesek tartják

a helyi piacokat és értékesítési rendszereket. A támogatáspolitika szempontjából ugyanakkor

izgalmas kihívás, hogy a helyi élelmiszer iránti érdeklődés mindenekelőtt az életkorral nő.

A hazai eredmények alapján kijelenthető, hogy a kereslet nagyon korlátozott a helyi termékekre, a

közvetlen kereskedelemre; alacsony a kifejezetten helyiélelmiszert kereső vásárlók aránya. A hazai

vásárlásokat is a termék frissessége, minősége és ára határozza meg. A helyi élelmiszernek ezen

tulajdonságaiért többletfizetést csak a gazdag, városi diplomások vállalják. Az árérzékenység a

legalapvetőbb visszatartó tényező, de a szektor bővülésének a korlátozott elérhetőség és az

egyenetlen minőség is akadálya. Az ellátás térbeni-társadalmi szerkezetére jellemző, hogy az

idősek kiszorulnak a szupermarketekből, a szegények pedig még a piacokról is. A gazdag fiatalok

járnak a plázába bevásárolni. Meglepően sokan kezdenek élelmiszerönellátásba Magyarországon.

Az élelmiszer önellátás térbeni-társadalmi mintázata kiegyenlítettebb, demokratikusabb, mint a

piacos. A spóroláson túl, számos megfontolás motiválja az embereket saját élelmiszer termelésre:

egészség, frissesség, közösségi értékek. A sajáttermelésű élelmiszer környezetileg kifejezetten

fenntartható gyakorlatnak tűnik: a többség kézimunkával, természetes, környezetkímélő módon

gazdálkodik, s természetes növényvédelmi módszereket, fenntartható gazdálkodási technikákat

alkalmaznak.

4.4. Új tudományos eredmények

Disszertációm legfontosabb eredménye, hogy elsőként gyűjtöttem össze a hazai alternatív

élelmiszer hálózatok érintettjeit és tártam fel szintetizáló és javaslattevő igénnyel e szektor

helyzetét.

131

Bemutattam, hogy mi táplálja az elmúlt években megnövekedett figyelmet a helyi élelmiszer

rendszerek és jogszabályi elősegítésük iránt. A szakpolitikai és intézményi támogatás lehetőségeit

összefoglaló fejezet tanulsága, hogy a helyi élelmiszer rendszerek fejlesztéséhez, elterjesztéséhez

korántsem elegendő a megfelelően rugalmas jogszabályi háttér (lásd öt legfontosabb támogatási

intézkedés, 67.o). Igaz, a jogszabályi helyzet változásával valamelyest növekedésnek indult e

szektor. Szükség van a kínálati és a keresleti oldal képesség-fejlesztésére, tudatosítására is.

Szükség van továbbá a sokféle érintett együttműködésére, hálózatépítésre, a helyi hagyományok

újragondolására, értékfeladás nélküli professzionalizációra, környezetkímélő mezőgazdaság és

védjegy rendszerek promóciójára, sokféle erőforrás és tudás kombinálására, felkészült közvetítők

bevonására.

Az alternatív élelmiszer hálózatokról rendelkezésre álló alapadatok nem elegendőek és további

összegző jellegű vizsgálatra van szükség. Az alternatív élelmiszer hálózatok a helyi élelmiszer

rendszerek és a rövid ellátási láncok példáin vizsgálhatók – ezek hazai típusait

esettanulmányokban mutattam be. Az együttműködő kutatási keretben az érintettek bevonását

élhetővé tevő kvalitatív és kvantitatív módszerek ötvözése a leginkább alkalmas.

Az esettanulmányok alapján megállapítható, hogy a helyi élelmiszer rendszerek és rövid ellátási

láncok fejlesztése még jelentős potenciállal rendelkezik Magyarországon, amelyhez európai és

amerikai példák is megfelelő ihletet jelenthetnek. Szocioökonómiai hatásai jelentősek lehetnek és

számos jó gyakorlati előzményük is létezik már. A kutatás alapján általános programfejlesztési

metodikát alakítottam ki a helyiélelmiszer rendszerek számára. Megállapítható, hogy az új

kezdeményezések városi szinten jelennek meg, s ezekben a fiatal csoportoknak, tudatos

fogyasztóknak nagy szerepe van. Kvantitatív vizsgálataimban kimutattam, milyen eltéréseket

találunk a helyi élelmiszer fogyasztási szokások és az élelmiszerellátás térbeni-társadalmi

mintázataiban.

Kutatásom alapján nem találtam okot arra, hogy elvessem egyes alapfeltételezéseimet.

Vizsgálataim alapján tehát igazolható, hogy

- az alternatív élelmiszer hálózatok fogalmának (operacionalizálásához) kutatási kérdéssé

formálásához, egyéb fogalmakra (például helyi élelmiszer rendszerek és rövid ellátási láncok)

szükséges támaszkodni.

- a kérdések a rendelkezésre álló alapadatok híján zömmel esettanulmányok keretében

vizsgálhatók.

- a vizsgálatra az érintettek bevonását lehetővé tevő kvalitatív és kvantitatív módszereket ötvöző

együttműködő kutatási keret alkalmas.

- egyre több kezdeményezés indult meg a szektorban és ehhez bővülő keresletet támasztanak a

városi fiatal, tudatos fogyasztói csoportok.

- a jogszabályi helyzet változásával növekedés indult meg ahhoz képest, amit a társadalom- vagy

piackutatások rendre kimutattak.

Más alapfeltevéseimet kutatásom alapján nem lehetett korroborálni. Így például

- a várható szociökonómiai előnyök (interakció, bizalom, társadalmi tőke, közösségi érzés,

tudásátadás/viselkedésváltozás, hozzáadott érték, multiplikátorhatás, árprémium) jelentősek,

ám a kezdeményezések valójában inkább a környezeti fenntarthatósági előnyöket

kommunikálják.

- az alternatív élelmiszer hálózatok helyzete Magyarországon hasonló karakterisztikával írható

le, mint a korábbi nyugati alapkutatások esetében.

- az európai országokhoz képest jelentős eltéréseket nem találunk a helyi élelmiszerfogyasztási

szokások és az élelmiszerellátás mintázataiban (leszámítva az élelmiszer önellátás

kiterjedtségét).

132

5. KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK

Az utolsó fejezetben fogalmi-tipológiai, módszertani, szocioökonómiai és szakpolitikai irányú

kérdéseimre választ adva foglalom össze következtetéseimet, javaslataimat.

5.1 Fogalmi-tipológiai konklúziók

A disszertációban az alternatív élelmiszer hálózat fogalmi meghatározásait és általános, valamint

hazai típusait és azok jellemzőit gyűjtöttem össze.

Szakirodalmi elemzésem alapján megállapítható, hogy számos elméleti hagyományra

támaszkodhat az alternatív élelmiszer hálózatok jellegzetességeinek vizsgálata. Az értéklánc

megközelítés tanulságai alapján olyan esettanulmányokat kerestem, amelyek az élelmiszer

kiskereskedelem aránytalan koncentráltságára jelenthetnek megoldást, csillapítják a kormányzati

tehetetlenséget az élelmiszerhez önrendelkezéshez való jogok biztosításában. A rendszerszintű

megközelítések lényeges belátása, miszerint az élelmiszerrendszer gondjait elkülönült

szakpolitikai területek transzdiszciplináris megközelítésével, kutatók, szakpolitikusok, gazdasági

szereplők, civilek együttműködésére épülő többszereplős fellépés keretében lehet kezelni, fontos

kiindulópontjává vált módszertani megközelítésemnek. A rezsim-elmélet sarkalatos megállapítása,

hogy az élelmiszertermelés és -fogyasztás jelenlegi szabályozó (strukturáló) folyamatai olyan

szocioökonómiai mintázatokat hoznak létre, amelyek a meglevő egyenlőtlenségeket újratermelik,

vizsgálataimból is jól igazolható. Emiatt fontos látni, hogy kik a változásban érdekelt cselekvők,

intézmények. Az élelmiszerrendszert komplex adaptív rendszerként értelmezve, a további

kutatásokhoz izgalmas irányt kínál a reziliencia jelensége, amely esettanulmányaimban a

közösségi mezőgazdasággal foglalkozó gazdálkodók kockázatkerülő rutinjaiban, illetve a hazai

élelmiszer önellátás kiterjedt mintázataiban is tetten érhető. A posztstrukturalista elméletek

alapján megfogalmazható a végkövetkeztetés, hogy az alternatív élelmiszer hálózatok, az egész

rendszer útfüggősége miatt, kényszerpálya mentén mozognak és korlátozott a szakpolitika szerepe

a változásokban. A cselekvő-hálózat megközelítés felől nézve az alternatív élelmiszer hálózatok

materiális és kulturális interakciók összességeként értelmezhetők, amelynek fejlesztése

többszereplős fellépést, sokrétű tudás integrálását kívánja meg. Az átmenet menedzsment

szemlélet elsősorban a szakpolitikai kísérletezésre, fokozatos beavatkozásra teremt lehetőséget,

amennyiben megfelelően biztosítja a szektor szereplői számára az innovációhoz és tanuláshoz

szükséges tényezőket. Avelino és munkatársai (2014) fogalmát kölcsönözve, a bemutatott

esettanulmányok társadalmi innovációk, amelyek új közösségi gyakorlatokat, ötleteket,

szabályokat, társas viszonyokat és vagy termékeket hoznak létre. Ösztönzésükre a nemzeti szintű

szakpolitika - amennyiben a tágabb politikai környezet erre egyáltalán lehetőséget ad - az alternatív

élelmiszer hálózatok innovációs tevékenységét segítheti, s így valós megoldások jönnek létre az

élelmiszer rendszer fenntarthatósági problémáira is.

A nyugat európai és amerikai kutatásokhoz képest Magyarországon hasonló fogalmakkal és

típusokkal, de speciális jellemzőkkel írható le az alternatív élelmiszer hálózatok helyzete. Az

alternatív élelmiszer hálózatok az agrár-élelmiszer rendszer átalakulásának egyik átfogó

narratívájává váltak világszerte. Magába foglalnak a gazdasági válság és a nyomában jelentkező

elhúzódó árdrágulás, erősödő szakpolitikai figyelem nyomán e szektorban sokféle típusú,

társadalmilag innovatív kezdeményezést. Az alternatív élelmiszer hálózatok transzformatív

szerepet töltenek be az élelmiszer rendszerben. Alternatív közösségi gyakorlatok következetes

megvalósításával olyan kulturális, társadalmi, szervezeti, és technológiai változásokat

133

kísérleteznek ki, amelyek alapvető változásokat indíthatnak meg a tudás és érték-rendszerben,

továbbá új típusú infrastruktúrák, szervezeti megoldásokat eredményezhetnek.

Az alternatív élelmiszer hálózatok kutatásában elsősorban a helyi élelmiszer rendszerek és

rövid ellátási láncok fogalmára érdemes támaszkodni. A rövid ellátási lánc nem feltétlenül

szorítható be a helyi kategóriába: a REL a társadalmilag meghatározott minimális számú

közvetítőn alapul. A helyi élelmiszer rendszer nehezebben definiálható: egy földrajzilag

meghatározott viszonyrendszeren alapszik, amelyre a termelő-fogyasztó és a természeti

erőforrások kapcsolata épül. A hazai típusok megfeleltethetők a szakirodalomban bemutatott

típusoknak.

A kezdeményezések fő motívuma a jó minőségű friss helyi élelmiszerellátás bővítése és a

társadalmi edukáció a kistermelők kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében.

Esettanulmányaim professzionalizálódó önkéntes (projekt)szervezetek életébe nyújtottak

betekintést és rögzítették, hogy a kezdeményezések a piacos helyiélelmiszer ellátás szereplői

számára egyre bővülő hozzáférést biztosítottak, a lokális közvetítő szerepük felértékelődött, a

társadalmi mozgalmakkal való kapcsolatuk megerősödött. Az esettanulmányok alapján látható,

hogy az alternatív hálózatok szereplői elkötelezettek az együttműködő tanulásra társadalmi és

szakpolitikai szinten, valamint a különböző intézményes és társadalmi aktorok közötti kapcsolatok

fejlesztése iránt is. Minél nagyobb termelői kör nyereséges megélhetése mellett, egyre bővülő

célcsoport számára teszik elérhetővé az egészséges, friss helyi élelmiszert.

A kezdeményezések sikertényezője, hogy helyi adottságokra alakuló szerveződések, akkor

amelyek akkor válnak életképessé, ha helyi szocioökonómiai erőforrásokra, önszerveződési

kapacitásra épülnek. Az eredményes alternatív élelmiszer hálózatok az együttműködésre

irányuló térségi törekvést és az ösztönzést csakis állami vagy regionális programok, piaci

szereplők bevonásával teremthetik meg. A helyi identitáserősítésre, a szervezeti

professzionalizációra egy alapvetően ellenséges szakpolitikai környezetben kerül sor, ezért a

példák nehezen sokszorosíthatók. A közvetlen bizalmi kapcsolatok ápolása alapozhatja meg az

önkéntes tanúsítási rendszerek bevezetését, amely katalizálhatja a közvetlen értékesítést.

Az alternatív élelmiszer hálózatok fejlesztéséhez sokféle összetett erőforrás (tudás, képesség,

önkéntes és fizetett munka, külső segítség, infrastruktúra) bennfoglalására és mobilizálására

van szükség. A termelői marketing kapacitásokat helyi közvetítők tudják hatékonyan kipótolni,

így összekapcsolva a termelőket a fogyasztókkal. A leggyakoribb esetben „kívülről jött”, városi,

pragmatikus szervezők a kezdeményezések vezetői, akik jól tudnak együttműködni a helyi

érintettek széles körével, megvan a szakmai képzettségük a szabályozás elősegítésére, a társadalmi

és környezeti fenntarthatóság előmozdító pályázatok áttekintésére, a termelés és fogyasztás közötti

közvetítés, kommunikáció megszervezésére. A kezdeményezések mögött egy maroknyi csapat

morális felelősségvállalása és önkéntes munkája áll, amely a társadalmi nyilvánosságban jobban

tudatosulva közügyé is válhat. E kollektív, együttműködő hálózatokban (termelők vagy fogyasztók

egymás között, termelők-fogyasztók egymással, különböző helyi intézményekkel) eltérő módon

vált hangsúlyossá az együttműködési szándék és készség a szereplők részéről. A kezdeményezések

főtevékenységeit korántsem alternatív társadalmi értékek, partikuláris etikai-morális

meggyőződések köré szervezik: méltányosság, környezeti fenntarthatóság, helyi kulturális

erőforrások iránti elkötelezettség.

Az alternatív élelmiszer hálózatok kapcsán a fő kihívás: valós közösségi támogatottságot

szerezni egy értékalapú üzleti modellhez. Nem véletlen, hogy ezek mind városi/városkörnyéki

134

kezdeményezések magasan képzett értelmiségi vezetéssel, a keresleti oldalon mind hasonló

szocioökonómiai profillal. Piacos tevékenységüket középkorú, iskolázott, jól kereső nők

célcsoportjában végzik, versengés helyett együttműködésre törekszenek, nonprofit alapon

nyújtanak szolgáltatásokat. A kezdeményezések egyensúlyoznak a kommercialitás és a

demokratizálás között: összehangba kívánják hozni a kistermelői termékek elterjesztését

(élelmiszer demokrácia célja) a helyi igények és hagyományok szükségszerű piacosításával, a

fogyasztói kereslet gerjesztésével.

5.2 Módszertani szempontok az alternatív élelmiszerhálózatok vizsgálatához

Az alternatív élelmiszer hálózatok a rendelkezésre álló alapadatok hiányában

esettanulmányok keretében vizsgálhatók. A szakirodalom feltárása alapján javaslatot tettem az

esettanulmányok elméleti és módszertani kereteinek finomítására. Az elméleti perspektívák

elkülönítése segítette a lényeges kutatási kérdések megfogalmazását. Kvalitatív esettanulmányaim

- Venn és munkatársai (2006) tapasztalataihoz hasonlóan - nem összehasonlíthatók, de a

szocioökonómiai hatásokról fontos tanulságokat szűrhetünk le belőlük.

Módszertanilag az érintettek bevonását lehetővé tevő, kvalitatív és kvantitatív

megközelítések ötvözése helyénvaló az alternatív élelmiszer hálózatok problémáinak

feltárására. Az alternatív élelmiszerhálózatok változatos típusait mutattam be, amellett érvelve,

hogy vizsgálatukra a többszereplős fellépést segítő együttműködő kutatási keret és az

adathiányokat sikeresen kipótló vegyes módszerű kutatások alkalmasak. A módszertani

fejlesztéssel célom volt további szakpolitikai stratégia kiindulópontjait is elhelyezni az alternatív

élelmiszer hálózatok fejlesztése érdekében. A kutatás lehetséges folytatási irányaként adódik a

vidékfejlesztési programokhoz illeszkedő támogatási célok mentén kialakított esettanulmányok

kivitelezése, amelyek a helyi élelmiszer szektor fejlődésének potenciáljában szerepet játszhatnak:

például a fogyasztói-bevásárló körök, a szociális mezőgazdaság, a Nemzeti Parki Termékek

minőségrendszere.

5.3 Szocioökonómiai tanulságok

Vizsgálataim az alternatív élelmiszer hálózatok szocioökonómiai fenntarthatósági vetületeit

elemezték ugyan, de összességében messze vagyunk attól, hogy átfogó megközelítésben

tárgyalhassuk e témát. Helyi esettanulmányaimmal és országos kérdőíves felméréseimmel

igyekeztem pótolni az adathiányt, felhívva a figyelmet a helyi kontextus szerepére, e nonprofit

kezdeményezések politikai prioritásoknak való kiszolgáltatottságára, a fogyasztói igények

drasztikus változására, térbeni-társadalmi heterogenitására. Országos szinten jól érzékelhető

kísérletek zajlanak a társadalmilag igazságosabb élelmiszer rendszer érdekében. Meglepő

eredmény, hogy maguk a kezdeményezések a szocioökonómiai előnyök helyett elsősorban a

környezeti előnyöket állítják a központba, bár ezek nehezebben kimutathatók. A disszertációban

bemutatott kérdőíves vizsgálatok és esettanulmányok együttes eredménye alapján

megfogalmazható, hogy a szektor jelenlegi kiterjedése nem tesz lehetővé gyors szocioökonómiai

(sem környezeti) állapotjavulást. Még sok kezdeményezésnek kell elindulnia és kísérleteznie e

területen, mire bármilyen valós változás indulhat meg a szektorban - ebben a fiatal gazdáknak,

valamint városi fiatal, tudatos fogyasztóknak nagy szerepe van. Összességében megállapítható,

hogy jelentős eltéréseket nem találunk a helyi élelmiszer fogyasztási szokások és az

135

élelmiszerellátás mintázataiban az európaiakhoz képest. Esettanulmányaim legfontosabb

szocioökonómiai tanulsága, hogy e kezdeményezések valóban segítik a helyi közösségeket,

„közösséget termelnek”. Egyfelől többletjövedelmet és megbecsülést biztosíthatnak a

kistermelőknek, ezzel hatékonyan képesek a tájban tartani a gazdálkodókat. Másfelől növelhetik

a fogyasztói tudatosságot és felkelthetik a fenntarthatóbb élelmiszerellátás iránti igényt.

Gazdálkodói vizsgálataim alapján az alternatív élelmiszer hálózatok terjedése - Brunori és

munkatársai, 2011, Lang, 2010, Macias, 2008, Martinez és munkatársai, 2010, Kneafsey és

munkatársai, 2013, Lass és munkatársai, 2003 tapasztalataihoz hasonlóan - hazánkban is a

kezdeményező, fiatal és képzett kistermelői bázison alapszik. A helyi esettanulmányok alapján

a kezdeményezések szocioökonómiai alapjainak fejlesztéséhez fontos a biztos agrár-ökonómiai

háttér, amely lehetőséget jelent a személyes kapcsolatrendszeren keresztüli értékesítésre, majd

hólabda módszerrel az eleve fogékony helyi fogyasztói körök felkutatására és bekapcsolására.

Az alternatív élelmiszer hálózatokban résztvevő hazai gazdálkodók jelenleg csak - a

termelésen túlmutató, a törzsvásárlói kör kialakításáért tett, marketingjellegű és közösségszervezői

- többletmunka ráfordítással képesek nyereségessé válni. Ez azonban merőben racionális

befektetés, amelynek értelme, - a feldolgozott szakirodalom (Kirwan, 2006, Morris és Buller,

2003, Galt és munkatársai, 2011, Lass és munkatársai, 2003) tanulságaival összhangban -, hogy

kikerülhetnek a termelési, technológiai, szabályozási taposómalom nyomása alól.

Önmagukban az alternatív élelmiszer hálózatok csak kivételes esetben jelentenek árprémiumot a

termelőknek, bár nem is ezt várják tőle a termelők, hanem vásárlói megbecsülést és kisebb

környezetterhelést. Az értékesítési kockázatokat - biztos vásárlói kör kialakításával - csökkentik,

de a marketing kockázatokat, munkaráfordítást, költségeket növelik. A legfontosabb gazdasági

hatásuk, hogy az értéklánc rövidítése növelheti a helyi eladásokat, munkalehetőségeket és a

multiplikátor-hatást. Egyúttal a regionális turizmus és termékkínálat fontos elemévé válhat.

A bevételnövelés érdekében a termelők további értékesítési csatornákra is építhetnek: az Egyesült

Államokbeli (Brown és Miller, 2008), valamint brit és ausztrál vizsgálatok tapasztalataihoz

(Pearson és Bailey 2009) hasonlóan a termelői piac a legelterjedtebb értékesítési csatorna. A

közvetlen értékesítés, amely Magyarországon EU-s összehasonlításban évtizedek óta magas

arányú (Juhász, 2012; Juhász és Szabó, 2013), a zöldségdoboz-rendszerek és termelői piacok

terjedésével egyre jelentősebb versenytársává válik a globális ellátási láncnak.

Fogyasztói vizsgálataim tanulsága, hogy jelentős társadalmi csoportok számára a jelenlegi

élelmiszer rendszer nem képes teljesértékű, megfelelő (típusú, mennyiségű, minőségű és áru)

élelmiszer hozzáférhetőségének biztosítására. Másképpen, bármennyire is korlátozott

(elhanyagolható) az alternatív élelmiszer hálózatok szerepe a teljes agrár-élelmiszergazdaságban,

a társadalom jelentős, fizetőképes szegmense mégis éppen ettől várja az élelmezésbiztonsági

gondjaink megoldását. Ők válnak az alternatív élelmiszer hálózatok első kedvezményezettjeivé.

Célcsoportjukat tekintve az alternatív élelmiszer hálózatok már-már exkluzív módon a magas

képzettségű, fiatal, jó anyagi helyzetű, többnyire családos, egzisztenciális gondoktól mentes és

önreflexív, élménykereső, városi tudatos fogyasztókra specializálódtak. Az alternatív élelmiszer

hálózatok tipikus fogyasztója az amerikai, brit és olasz tapasztalatok szerint a környéken lakó,

átlagnál idősebb, magasabb végzettségű, rendszeresen visszajáró, a magas minőségért magasabb

árat fizetni hajlandó nő (Kezis és munkatársai, 1998, Lyon és munkatársai, 2009, Vecchio, 2010).

Hazai vizsgálataim is értelmiségi, középosztálybeli bázist mutattak ki a szekszárdi és gödöllői

helyi élelmiszer rendszerben (aktív keresős háztartások, középfokú végzettség, negyvenes, városi,

gyermekes hölgy); valamint fiatal városi csoportokat a közösségi mezőgazdaság fogyasztói

oldalán.

136

A fogyasztók számára a legkézzelfoghatóbb előny a termékek magas minősége (Byker és

munkatársai, 2012, Lyon és munkatársai, 2009), ismert eredete (Cavicchi és munkatársai, 2011,

Trobe, 2001) a helyi gazdák segítésének szándéka (Lyon és munkatársai, 2009), illetve ezek

együttes jelenléte (Vecchio 2010). Vagyis, láthatóan a szocioökonómiai előnyök miatt preferálják

az alternatív élelmiszer-ellátást és hajlandók érte többlet fizetésre. Szakirodalmi áttekintésemben

részletesen bemutatott vizsgálatok fő tanulsága, hogy az alternatív élelmiszer hálózatok társas

bizalomra épülnek. Ennek alapja a jó minőségű élelem biztonságos előállítási módja, amelynek

garanciája a termelővel való személyes kapcsolat. Valós értékkel töltik fel azokat a jelzőket (helyi,

termőhely, hagyományos tudás, tájfajta) amelyeken keresztül a termelők magasabb árat tudnak a

piacon elérni, hosszabb távon élénkítve a helyi gazdaságot.

Így járulnak hozzá az élelmiszer rendszer hatalmi viszonyainak megváltozásához is. Az

alternatív élelmiszer hálózatok célcsoportja korántsem passzív fogyasztói szerepben, az

élelmiszerlánc alávetett, kényszerűen alkalmazkodó foglyaként, hanem aktív és tudatos

állampolgárként saját hatáskörben kívánja tartani az élelmiszerlánc ellenőrzését. Ez annyiban

szerencsés helyzet, hogy a piacos helyitermék ellátás létező keresletre és növekvő kínálatra

épülhet.

Összességében az alternatív élelmiszer hálózatok fogadtatása pozitív. Az európai nagymintás

kvantitatív vizsgálatok (Eurobarometer 2011 és 2012) hasonlóan kimutattam, hogy a helyi

élelmiszervásárlást előnyösnek, a kisléptékű élelmiszer előállítást indokoltnak tartják.

Ugyanakkor a hazai nagymintás vizsgálataim szerint a kereslet nagyon korlátozott a helyi

termékekre, a közvetlen kereskedelemre; alacsony a kifejezetten helyiélelmiszert kereső vásárlók

aránya. A helyi élelmiszer vásárlás során döntő a megfizethető minőség; a többletfizetést csak a

gazdag, városi diplomások vállalják. A támogatáspolitika szempontjából az igazi kihívás, hogy a

legalapvetőbb visszatartó tényező az árérzékenység (a korlátozott elérhetőség és az egyenetlen

minőség mellett), valamint nem elhanyagolható, hogy a helyi élelmiszer iránti érdeklődés

elsősorban az életkorral nő.

Megfigyelhető - az amerikai vizsgálatok (Guthman, 2008, Hinrichs és Allen, 2008)

tapasztalataihoz hasonlóan -, hogy az alternatív élelmiszer hálózatok ugyanakkor társadalmi

egyenlőtlenségeket is újratermelnek. A pozitív hozzáállás ugyanis a gyakorlatban nem

eredményez több vásárlást, ami a hozzáférés nehézségeiből adódik. Jellemzően a helyi élelem se

anyagi, se földrajzi értelemben nem elérhető. Ugyanakkor a fogyasztók gyakran nem is tudják, mi

számít helyi terméknek és hol érhető el. Meglepő ellentmondás az is, hogy az helyi

élelmiszerellátás azokon a (zömmel várostérségi) helyeken erősödik meg, illetve azokat a

fogyasztói csoportokat szólítja meg, amely együtt él és leginkább profitál a globális

élelmiszerellátás rendszerből (is).

A hazai élelmiszerellátás térbeli-társadalmi egyenlőtlenségére jellemző, hogy az idősek

kiszorulnak a szupermarketekből, a szegények pedig még a piacokról is, és jobbára a gazdag

fiatalok járnak plázába bevásárolni. Ugyanakkor meglepően sokan kezdenek

élelmiszerönellátásba Magyarországon, amelynek térbeni-társadalmi mintázata sokkal

kiegyenlítettebb, demokratikusabb, mint a piacos. A spóroláson túl, számos megfontolás motiválja

az embereket saját élelmiszer termelésre: egészség, frissesség, közösségi értékek. A sajáttermelésű

élelmiszer környezetileg kifejezetten fenntartható gyakorlatnak tűnik: a többség kézimunkával,

természetes, környezetkímélő módon gazdálkodik, s természetes növényvédelmi módszereket,

fenntartható gazdálkodási technikákat alkalmaznak.

137

5.4 Szakpolitikai konzekvenciák

Méltányos érdeklődés és felfokozott várakozások kísérik e szektor növekvő piaci jelenlétét és

lehetséges irányait. A szakpolitikai figyelmet indokolja a szektor dinamikus alakulása és

bizonytalan előrejelezhetősége. Ugyanakkor, mint szakirodalmi vizsgálatom feltárta, az alternatív

élelmiszerhálózatok sikeres működéséhez a szakpolitikai ösztönzés komplex fejlesztőmunkát és

strukturális változásokat kíván meg számos területen. A rendszerszintű változás igénye (Grin és

munkatársai, 2010; Esnouf és munkatársai, 2012) a radikálisabb (civil) és rendszerkonform (üzleti,

állami) szereplőket is arra készteti, hogy az innováció nyitott, többszintű, többszereplős,

kísérletező lehetőségeit keressék.

A fennálló rezsim támogatja, illetve ellehetetleníti (elsorvasztja, megtűri vagy betiltja) a

kezdeményezéseket. Ezzel mindenképpen megváltoztatja a rezsim szereplőinek felfogását. Smith

(2007) gondolatmentetét kölcsönözve a hazai esetek is egyértelműen mutatják, hogy a fennálló

rezsimhez jól alkalmazkodó innovációk (közösségi mezőgazdaság, közvetlen értékesítés) sikere

és nyeresége nagyobb lehet, mint a radikálisan innovatívaké (helyi élelmiszer rendszerek). A

jövőben olyan támogató intézmény környezetre van szükség, amely lehetővé teszi az „okos

kísérletezést”, a fokozatos szakpolitikai beavatkozásokat, a radikális innovációk

összekapcsolódását segítő, kísérletezésre alkalmas terek létrehozását, az innovációhoz szükséges

társadalmi-technikai ökoszisztéma kiépítését.

Az alternatív élelmiszer hálózatok termelési alapját képező fenntartható és alternatív

mezőgazdasági rendszerek (bio- és természetes gazdálkodás, permakultúra) igencsak

munkaintenzívek, és emiatt is a közösségi erőforrások bevonására szorulnak. Jelenleg a

kezdeményezések egyelőre réspiaci helyzetben vannak, erőtlen szocioökonómiai alapokkal.

Sokféle stratégiát követhetnek a fenntarthatóbb rendszerek felé való átmenet, a konvencionális

rendszer számára is mintaadó innováció elősegítésére. Várhatóan kevesen tudják sikerre vinni

céljaikat és tudják kiterjeszteni a támogató közösséget. Ehhez tartósabb segítő intézményi

elrendezéseket kell találni, amelyek a tudatos fogyasztói csoportok és a helyi fiatal gazdálkodók

összekapcsolódását ösztönzik. Belőlük alakulhat Magyarországon agrárium jövőjét jelentő

társadalmi változást katalizáló laboratórium (Henderson 2003).

Mindezekhez a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program helyi termékértékesítést szolgáló

piacok infrastrukturális fejlesztését, a közétkeztetés fejlesztését, a rövid ellátási láncok

kialakítását, a fiatal gazdálkodók induló támogatását, az innovációs operatív csoportok, a

szolidáris gazdálkodás és a közösség által támogatott mezőgazdaság létrehozását segítő támogatási

felhívásai is lehetőséget teremtenek. Ezek mindegyike nem anyagi jellegű ösztönzést is jelent az

alternatív élelmiszer hálózatoknak, például gyakorlatközösségek, kommunikáció, oktatás,

szervezői munka biztosításával. Vagyis az alternatív élelmiszerhálózatok szocioökonómiai

előnyeik miatt rövid idő alatt fontos támogatási jogcímmé váltak a vidékfejlesztésben. Ugyanakkor

még korai megítélni, hogy a koncepció mennyire életképes és hatékony vidékfejlesztési eszköz.

2010 óta a szakpolitikai környezet javulása növekedést hozott a szektorban, ahhoz a marginális

helyzethez képest, amit a társadalom- vagy piackutatások rendre kimutatnak. A kutatásom

kezdetén az érintettek egy jelentős része az EU szabályozást hibáztatta - anélkül, hogy erről pontos

ismeretekkel rendelkezett volna. Mindezt felerősítette a kormányzati álláspont is, amely inkább

fenyegető kényszerként állította be a közösségi keretrendszert, amelynek nehezen feleltethető meg

a hazai intézményrendszer. Később az EU szabályozás inkább lehetőségként jelent meg, amihez a

hazai szabályozás felzárkóztatható, és az abban előrejelzett kivételek, lehetőségek jobban

kihasználhatók. Végül a hazai szabályozás úttörő módon teremtett lehetőséget a szektorban, de a

gyakorlatban csalódást okozott, mert kiderült, nem csak ezen múlik a dolog.

A külföldi és hazai példák alapján megfogalmazott tanulság, hogy a helyi élelmiszer rendszerek

fejlesztéséhez, elterjesztéséhez korántsem elegendő a megfelelően rugalmas jogszabályi háttér.

138

Valójában sokkal nagyobb szükség van a társadalmi tanulásra a keresleti és kínálati oldalon:

sokféle érintett együttműködésére, hálózatépítésre, a helyi hagyományok újragondolására,

értékfeladás nélküli professzionalizációra, a környezetkímélő mezőgazdaság és védjegy

rendszerek promóciójára, sokféle erőforrás és tudás kombinálására, felkészült közvetítők

bevonására. Megállapítható, hogy a helyiélelmiszer rendszerek intézményes ösztönzése még

jelentős potenciállal rendelkezik Magyarországon, amelyhez európai és amerikai példák is

megfelelő inspirációt jelenthetnek. Brunori és munkatársai (2012) példáihoz hasonlóan azonban a

hazai esettanulmányokra is jellemző az erős támogatás-függőség: külső erőforrásokra szorulnak

rá az innovatív gyakorlatok véghezviteléhez. Ezzel azonban újradefiniálják a lokális viszonyokat,

alternatív gyakorlatokat hoznak létre az agrár-élelmiszer szektorban.

A szakpolitika további alakításának fontos kiindulópontja, hogy bár egyre több embert nagyon is

érdekel, hogy mit eszik – ez a jövőben már nem lesz elég. A fenntarthatóság felé történő átmenet

során az élelmiszerellátás útjait radikális átszervezésre szorulnak, szükségleteink fenntartható

kielégítése és a termelésben résztvevők iránti magasfokú szolidaritás elkerülhetetlen lesz. Az

alternatív élelmiszer hálózatok az élelmiszer szektor legsürgetőbb szocioökonómiai gondjaira

javasolnak megoldást. Emiatt Kirwan és munkatársai (2013) eredményeihez hasonlóan szerencsés

lenne hazánkban is a támogatási rendszert úgy alakítani, hogy e kezdeményezések a helyi

közösségi kohézió motorjává válhassanak. Azaz a közvetlen célokon túl a kezdeményezések

infrastrukturális, kulturális és személyes életmódbeli kapacitásainak fejlesztését is szükséges lesz

komolyan venni. Az alternatív élelmiszerhálózatok fejlesztéséhez készült javaslataimat üzleti,

önkormányzati, civil és állami szereplők számára is jól hasznosítható programfejlesztés metodika

tartalmazza.

139

6. ÖSSZEFOGLALÁS

Az alternatív élelmiszer hálózatokról uniós szinten nem érhető el rendszerezett, reprezentatív

adatgyűjtés. Kevés az empirikus és általánosítható – különösen egy teljes ország szintjére

kiterjesztett – kvantitatív kutatási eredmény. Keveset tudunk tágabb környezetünk, Közép-Kelet

Európa ez irányú tapasztalatairól. E tudáshiány ellenére, megállapítható, hogy épp eleget lehet

tudni arról, hogy hogyan lehetne fenntarthatóbb az élelmiszer-rendszer. Magyarországon sem

készült e sokrétű jelenségről tudományos igényű áttekintés, magyar nyelven alig áll rendelkezésre

közérthető és a kedvezményezettek számára is hasznos tudományos teljesítmény. Az értekezés a

szórványos hazai tapasztalatok alapján elsőként tekintette át az alternatív élelmiszer hálózatok

sikertényezőit, szakpolitikai támogatásának lehetőségeit. Időszerűségét jelzi, hogy

Magyarországon jelentősen nőtt a helyi és termelői termékek iránt kereslet, viszont az

élelmiszerbiztonsági kockázatok is megnőttek.

Kimutattam, hogy az alternatív élelmiszer hálózatok jelenlegi szocio-ökonómai helyzete és

térbeni-társadalmi mintázatai nem sok eséllyel kecsegtetnek a jövőre nézve. Az alternatív

élelmiszer hálózatokat fejlesztő üzleti vagy civil kezdeményezések nagyon korlátozott

eredményeket érhetnek csak el. A szakpolitikai fejlesztés szempontjából nézve azonban számos

eredményesen használható - jogi, intézményes, gazdasági és kommunikációs - ösztönző

azonosítható.

Kutatásom kezdeti szakasza segítette az érintettek véleményének becsatornázását a szektor

fejlesztési lehetőségeiről szóló szakpolitikai vitákba. Az érintettek feltérképezése megalapozta és

az érintett interjúkkal hatékonyan tudta támogatni 53 civil érintett szervezet érdekképviseleti

együttműködését. A szektor érintettjei számos állami beavatkozási lehetőséget azonosítottak a

kooperatív kutatás során. A jogszabálymódosító javaslatok az állami szervek kapacitás hiányát

pótolták ki, azzal, hogy segítettek az EU adta jogalkotási kereteken belül könnyíteni a kistermelői

értékesítést. A folyamat megalapozta, hogy a civil érdekvédelmi mozgalom képessé váljon a

kistermelői érdekek hatékony képviseletére.

Az elmúlt években megnövekedett figyelem kíséri a helyi élelmiszer rendszerek felértékelődését,

jogszabályi elősegítését. A külföldi és hazai példák alapján megfogalmazott tanulság, hogy a helyi

élelmiszer rendszerek fejlesztéséhez, elterjesztéséhez korántsem elegendő a megfelelően rugalmas

jogszabályi háttér. Igaz, a jogszabályi helyzet változásával valamelyest növekedésnek indult e

szektor, de továbbra is szükség van a kínálati és a keresleti oldal képesség-fejlesztésére,

tudatosítására. Szükség van továbbá a sokféle érintett együttműködésére, hálózatépítésre, a helyi

hagyományok újragondolására, értékfeladás nélküli professzionalizációra, környezetkímélő

mezőgazdaság és védjegy rendszerek promóciójára, sokféle erőforrás és tudás kombinálására,

felkészült közvetítők bevonására.

Az alternatív élelmiszer hálózatok vizsgálatában az érintettek bevonását élhetővé tevő, kvalitatív

és kvantitatív módszerek ötvözése a leginkább helyénvaló. Kérdőíves vizsgálataim statisztikai

elemzésével kimutattam, milyen eltéréseket találunk a helyi élelmiszer fogyasztási szokások és az

élelmiszerellátás térbeni-társadalmi mintázataiban. Az esettanulmányok alapján megállapítható,

hogy a helyi élelmiszer rendszerek fejlesztése még jelentős potenciállal rendelkezik

Magyarországon, amelyhez európai és amerikai példák is megfelelő ihletet jelenthetnek. Az

alternatív élelmiszer hálózatok a helyi élelmiszer rendszerek és a rövid ellátási láncok példáin

vizsgálhatók. Szocioökonómiai hatásai jelentősek lehetnek és leginkább nyugati példákat

követnek, és számos jó gyakorlati előzményük létezik már. Ugyanakkor a rendelkezésre álló

alapadatok nem elegendőek és további összegző jellegű vizsgálatokra van szükség.

140

7. SUMMARY

There is an increasing interest in Hungary to relocalize food as well as growing market demand

for local food. Discourses on the benefits and potentials of food relocalisation have been

proliferating, while the academic literature has often downplayed their significance, neglecting

quantitative or qualitative evidence of the scope of and motivation for alternative agri-food

networks (AAFNs). Primarily we lack systematic representative data on spatial-social patterns of

local food consumption, and empirical, comparable national level quantitative studies on local

food systems, short supply chains, community supported agriculture and food self-provisioning.

This dissertation examines characteristics of AAFNs in Hungary. The overarching goals of this

study were: a) to investigate theoretical understanding of AAFNs and their relevance in Hungary;

b) to assess practitioners’ knowledge needs around AAFNs development; c) discover

socioeconomic patterns and analyse development potential of alternative agri-food networks based

on representative surveys and mixed methods case study research on the sporadic AAFN

experiences in Hungary; d) identify success factors and possibilities of policy support to AAFN

practitioners.

The dissertation draws from several theoretical frameworks for its analysis of AAFNs: value chain

theory, regime theory, poststructuralist theory, action-network theory, transition management

theory. Conceptually it clarifies the meaning of alternative agro-food network, short food supply

chains, local food systems, community agriculture, civic food networks, food self-provisioning.

Based on the literature it identifies the socio-economic benefits of alternative agro-food networks,

pointing out areas for institutional and policy support.

Cooperative research, as a type of action research, is presented as a suitable approach to build links

and strengthen collaboration between scientific and practice-based knowledge production, to

explore common problem framings and, furthermore, to initiate meaningful policy change through

co-creating an evidence base and collective actions for policy change. Data gathering consisted of

representative surveys and mixed-methods case study research.

The state-of-the-art analysis builds on two representative surveys on the market based and non-

market-based provisioning of local food. Then in an institutional analysis key stakeholders and

main problem areas were mapped. Finally, results from a scenario workshop are analysed that

involved vide range of food-sector stakeholders-

The first empirical case looks at the bottom-up networking for food sovereignty in Hungary that

has succeeded in transforming the regulations for local food systems. Following a cooperative

research approach, the case illustrates how researchers, practitioners and CSOs can successfully

link support from research and grassroots organising for policy change that can strengthen local

smallholder food production. As the primary action step, 53 CSOs launched an advocacy campaign

for the modification of the Smallholder Decree that was adopted by the Hungarian Ministry of

Agriculture and Rural Development jointly with the Ministries of Health and Social Affairs and

Employment in 2006 (Nr. 14/2006, II.16). The new Decree (New Smallholder Decree, 2010) is

more favourable for small farmers and enables them to take full advantage of the continued use of

traditional methods at any stage of production, processing or distribution of food specified by

regulation on the hygiene of foodstuffs.

141

Local food system (LFS) development pathways have been assessed in the context of recent

regulatory reforms in Hungary implemented to promote local product sales and short food supply

chains (SFSCs). Two case studies demonstrate how new types of local food systems initiated by

non-farmers attempt to shorten the distance between consumers and producers. The findings are

based on qualitative key informant interviews and a consumer attitude survey data that seek to

identify how LFSs promote or enact sustainable food supply and how consumers perceive the

nature of the relationships between consumers and producers. The results from the ‘Gödöllő Local

Food Council’ and the ‘Szekszárd local food system’ show various specificities and challenges of

new types of emerging urban civic food networks. The dissertation points to critical factors and

tools for developing LFSs, as well as reflecting on the role of original research to facilitate change

for a more sustainable food system.

Another case study on the farmer-led CSAs examined uncertainties of farmers and consumers for

running or joining a CSA. Research findings demonstrate how CSAs catalyse social change to

enhance consumer-producer cooperation and regain control over how food is supplied. The

research also found that current share prices do not transparently reflect real production cost and

that farmers rely on an altruistic coping strategy to invest in deepening their operations by a trusted

community base. In the Hungarian context of weak community engagement, CSA farmers take on

the extra work to bring together and nurture bonds of affinity in their customer base and educate

members about sustainable diets.

A final case highlights food self-provisioners´ perceptions valuing informal production and

distribution of food. It has a solid foundation and promising future, as it is propelling high

proportions of the population along a sustainable pathway towards a new food regime.

Discussion section of this dissertation presents the most important results. It is the first to

synthesise learnings on the local alternative food networks and to critically evaluate the state of

the art of this sector. Alternative food networks have been examined through examples of local

food systems and short supply chains. The development of local food systems and short supply

chains has significant potential in Hungary, and the dissertation proposed new programme

development heuristics for local food systems.

Based on the research it can be verified that the concept of alternative food networks can be

operationalised adequately into other concepts (e.g. local food systems and short supply chains)

and cooperative research is a thriving research strategy to critically assess the prospects of the

sector. Further assumptions could not be corroborated. The expected socio-economic benefits are

significant (interaction, trust, social capital, community feeling, knowledge transfer / behavioural

change, added value, multiplier effect, price premium), but the AAFN initiatives mostly

communicate environmental sustainability benefits. There are no significant differences between

the European countries in the patterns of local food consumption and food supply (apart from the

extent of food self-provisioning).

Mellékletek

A melléklet mérete miatt nem szerepel a nyomtatott mellékletben - szabadon hozzáférhető a

Zenodo repozitóriumban: Balázs Bálint. (2019). Online Annex to PhD [Data set]. Zenodo.

http://doi.org/10.5281/zenodo.2556587

142

Köszönetnyilvánítás

A disszertációban bemutatott kutatás és esettanulmányok kivitelezésére számos EU projektből

nyertem finanszírozást. A disszertáció céljainak megvalósulását egyéni erőfeszítéseimen túl

rengeteg értő és támogató családtagom és kollégám segítette, inspirálta, erősítette, akiknek

köszönettel tartozom. Az interjúk sikeres kivitelezésében hálával tartozom Bodorkós Barbarának,

Dezsény Zoltánnak, Domán Tamarának, Kelemen Eszternek, Kiss Csillának, Pataki Györgynek,

Roboz Ágnesnek, Simonyi Borinak, akik interjúkészítőként és társkutatóként nagyban segítették

a munkámat. Az eredmények megvitatásában a Környezeti Társadalomkutatók csapata mellett

nagy segítségemre voltak a bemutatásra került érintettek és gazdálkodók. Külön köszönet illeti a

közösségi mezőgazdaság professzionalizálásában kiemelkedő eredményeket elért Szeles Attilát,

Kiss-Kovács Orsolyát, Pető Áront, Vukovich Daniellát, Matthew Hayes-t, akik megosztották

tapasztalataikat e témával kapcsolatban. Családtagjaimon túl nagy köszönettel tartozom Szoljár

Csabának (G7), Csillag Péternek (Eco-Sensus), Szabadkai Andreának (SZÖVET), Benedek

Zsófiának (MTA KRTK KTI), a Környezeti Társadalomkutatók (ESSRG) csapatának,

Podmaniczky Lászlónak (SZIE KTI), Gulyás Emesének és Perényi Zsófiának (TVE), akik sokat

segítettek a kutatás különböző szakaszaiban.

143

HIVATKOZÁSOK

Abelson, J.- Gauvin, F. (2006): Assessing the Impacts of Public Participation: Concepts, Evidence,

and Policy Implications. Canadian Policy Research Networks. URL:

http://www.cprn.org/documents/42669_en.pdf

Agrimonde, 2009. Scenarios and Challenges to Feeding the World in 2050. Summary Report.

CIRAD-NAR, France

Alkon, A. H., & Norgaard, K. M. (2009). Breaking the Food Chains: An Investigation of Food

Justice Activism. Sociological Inquiry, 79(3), 289-305.

Alonso, A. D. (2011): Farmers' involvement in value-added produce: the case of Alabama growers.

British Food Journal, 113 (2), 187-204. o.

Alston, J. M. – Sumner, D. A. – Vosti, S. A. (2008): Farm subsidies and obesity in the United

States: National evidence and international comparisons. Food policy, 33 (6), 470-479. o.

Alvincz József – Koltai Judit Petra (2009) Az ökológiai gazdálkodás hatékonysági kérdései.

Gazdálkodás 53 (2). 156-167.o.

Ángyán J., Milánkovics K. Hayes, M. (2003): A mezőgazdálkodás és a természetvédelem

„újraegyesítése”: a többfunkciós európai agrármodell. Gyakorlati esettanulmány: a helyi

közösség által támogatott mezőgazdaság (CSA) működő modellje. In: Ángyán, J. (szerk.)

Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának alapjai, 84-90.

Ángyán József - Tardy J. - Vajnáné-Madarassy A. (szerk.) (2003): Védett és érzékeny természeti

területek mezőgazdálkodásának alapjai. Mezőgazda, Budapest. URL:

http://www.tankonyvtar.hu/mezogazdasag/vedett-erzekeny-080906-371

Ángyán József (2014) VI. jelentés a földről. Föld- és birtokpolitika alulnézetből (Esettanulmányok

az állami földbérleti rendszer értékeléséhez) Kézirat.

Aubry, C., Kebir, L., és Pasquier, C. (2008): The (re) conquest of the local food supply function

by agriculture in the Ile de France region. In: Second International Working Conference for

Social Scientists „Sustainable consumption and alternative agri-food systems”, Arlon, 13 p.

Babbie, E. (2004). A társadalomtudományi kutatás gyakorlata (hatodik, átdolgozott kiadás).

Balassi Kiadó, Budapest.

Bácskai, V., & Nagy, L. (1984). Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-

ban. Akadémiai Kiadó.

Bagi, B., Csatári, B., Dene, O., Golovicsné Wellner, M., Kujáni, K., Sípos, S., (2013) Hagyomány

és megújulás. A fogyasztói piac kísérleti modellje Kecskeméten - Civilkontroll a fogyasztói

piacon - Modellkísérlet, a kecskeméti piac megreformálására, az őstermelő, a Kecskeméti

Önkormányzat, a Bács-Kiskun Megyei Kormány Hivatal és a civil szféra kapcsolatára.

Fogyasztói és Vidékvédelmi Egyesület, Kecskemét.

Bakacs Márta, Kaposvári Csilla, Dr. Kovács Viktória Anna, Dr. Lugasi Andrea, Dr. med. habil.

Martos Éva: Országos helyzetkép az óvodai közétkeztetésről 2009. Óvodai Táplálkozás-

egészségügyi Felmérés. Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat 2009.

Balázs B. (2010): Benefits from Local Food Systems, In: Sandra Karner (szerk), Local Food

Systems in Europe. Case studies from five countries and what they imply for policy and

practice. IFZ 2010.

144

Balázs B. (2011a): Helyi élelmiszer hálózatok fejlesztése. In: Kerekes Sándor - Szirmai Viktória -

Székely Mózes (szerk.): A fenntartható fogyasztás környezeti dimenziói, Budapest. 263-274 o.

Balázs B. (2011b): Kooperatív kutatás a hazai élelmiszer hálózatok elősegítésére. In: Pataki

György - Vári Anna (szerk.): Részvétel - akció - kutatás: magyarországi tapasztalatok a

részvételi-, akció- és kooperatív kutatásokból. MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest. 140-

162 o.

Balázs B. (2012) A fenntartható gazdálkodásban kulcsszerepet játszó helyi, tájjellegű termékek

értékesítésének elősegítése érdekében piackutatás keretében a piaci „niche-k” azonosítása, az

őrségi árujelző, illetve védjegy kezdeményezések feltérképezése alapján marketing stratégiákra

vonatkozó javaslatok megfogalmazása. A Natura 2000 területek természeti, gazdasági és

társadalmi potenciáljainak feltérképezése. 8. feladat. Témavezető: Podmaniczky László.

Készült: Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából, a „A Natura 2000 élőhelyek

fenntartható hasznosítása a szlovén – magyar határ mentén” című Interreg projekt keretében.

KÖRTÁJ Tervező Iroda Kft. 2012

Balázs B. (2012) A gazdálkodók ösztönzésére alkalmas módszerek meghatározása. A Natura 2000

területek természeti, gazdasági és társadalmi potenciáljainak feltérképezése. 4. feladat.

Témavezető: Podmaniczky László. Készült: Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

megbízásából, a „A Natura 2000 élőhelyek fenntartható hasznosítása a szlovén – magyar határ

mentén” című Interreg projekt keretében. KÖRTÁJ Tervező Iroda Kft. 2012.

Balázs B. (2012): Local Food System Development in Hungary. International Journal of Sociology

of Agriculture and Food, Volume 19: 3 403-421.

Balázs B., Kiss Cs. és Simonyi B. (2008) Alternative Agro-Food Networks in Hungary. In:

Sustainable Consumption Conference, Budapest, 2008.10.08.

Balázs B - Simonyi B (2009): Együtt a helyi élelmiszer-rendszerekért, Civil összefogás a

kistermelői rendelet módosítására. 2009. Budapest

(http://www.foodlawment.hu/downloads/kistermelok.pdf)

Balázs B– Szabadkai A – Pálházyné S. Cs. (2010): A fenntartható közétkeztetés lehetősége

Magyarországon. Nemzeti Érdek, IV. évf. 2. szám, 14-29. o.

Balázs, B. (2015). Country report 9: Regime analysis of the Hungarian food system. PATHWAYS

project.

Balázs, B., 2012. Rövid élelmiszerláncok és helyi termék rendszerek - Az európai kutatások

tanulságai. Előadás, „Konferencia a közvetlen értékesítésről és a rövid értékesítési láncról” A

Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és Francia Intézet, a Francia-

Magyar Kezdeményezések együttműködésével közösen rendezett konferencia közvetlen

értékesítésről és a rövid értékesítési láncról. 2012.10.04. Budapest.

Balázs, B., Bertényi, G., Králl, A., Pintér, L., & Strenchock, L. (2015). Green niche-innovations

in the Hungarian agro-food system. PATHWAYS project - Exploring transition pathways to

sustainable, low carbon societies. Deliverable D2.1: Analysis of green niche innovations and

their momentum in the two pathways. Country report 10.

Balázs, B., Marián, A., Oblath, M., Síklaki, I. 2002. Kvalitatív módszerek 4. Matáv Média Intézet,

Budapest

Balázs, B (2009): Comparative analysis of the context of AAFNs at the local, national and

European level, FAAN report, 2009. URL:

http://www.faanweb.eu/sites/faanweb.eu/files/FAAN_D3_Comparative_analysis_AAFNs.pdf

Banthien, Henning - Jaspers, Michael - Renner, Andreas (2003): Governance of the European

Research Area: The Role of Civil Society. Bensheim – Berlin – Brussels. URL:

http://ec.europa.eu/research/science-society/pdf/final_report_study.pdf

145

Barling, D., Andersson, G., Bock, B., Canjels, A., Galli, F., Gourlay, R., ... & Selunda, A. (2013).

Revaluing Public Sector Food Procurement In Europe: An Action Plan for Sustainability.

Barnett C, Clarke N, Cloke P, Malpass A (2005) The political ethics of consumerism. Consumer

Policy Review 15(2): 45–51.

Barrett, M. – Keech, D. (2004): Capital eats. An analysis of London's food economy. London:

Sustain.

Benedek Zs. - Balázs B. (2014). Az élelmiszertermelés relokalizációjának térbeli-társadalmi

különbségei Magyarországon. TÉR ÉS TÁRSADALOM 28:(4) pp. 63-76.

Benedek, Zs. (2014). A rövid ellátási láncok környezeti hatásai. MAGYAR TUDOMÁNY,

175(8), 993-999.

Benedek, Zs., Balázs, B. (2016). Current status and future prospect of local food production in

Hungary: a spatial analysis. European Planning Studies, 24(3), 607-624.

Benedek, Zs., Fertő, I. (2015). Miért választják a termelők a rövid ellátási láncokat? Statisztikai

Szemle, 93(6), 580-597.

Benedek, Zs., Fertő, I., Baráth, L., és Tóth, J. (2014). Termelői heterogenitás a rövid ellátási

láncokban: a piacokon értékesítő gazdák jellemző különbségei. Gazdálkodás, 58(4), 307-319.

Benevolo, Leonardo: A város Európa történetében. Budapest 1994.

Benson, E. (2013): Post-2015 international development goals: Who wants what and why. IIED

Issue Paper. International Institute for Environment and Development, London.

Berlin, I. (1990). A szabadság két fogalma. uő: Négy esszé a szabadságról. Budapest: Európa

Kiadó, 334-443.

Berning, J. P. (2012): Access to Local Agriculture and Weight Outcomes. Agricultural and

Resource Economics Review, 41 (1), 57-71. o.

Best Billie és munkatársai: Understanding Food Safety Regulations for Farm-Direct Food Sales.

The Northeast Ag Works! Project, 2007.

Beuchelt T.D., Virchow D. (2012), Food sovereignty or the human right to adequate food: which

concept serves better as international development policy for global hunger and poverty

reduction?, Agriculture and Human Values, vol. 29, n. 2, 259–273

Bimbo, F. – Viscecchia, R. – Nardone, G. (2012): Does the alternative food supply network affect

the human health? Paper presented at the 126th Seminar, June 27-29, 2012, Capri, Italy.

BIO Intelligence Service (2012), Assessment of resource efficiency in the food cycle, Final report,

prepared for European Commission (DG ENV) in collaboration with AEA, Dr Donal Murphy-

Bokern, Institute of Social Ecology Vienna and Institute for Environmental Studies.URL:

http://ec.europa.eu/environment/archives/eussd/pdf/foodcycle_Final%20report_Dec%202012.

pdf

Bock B, Kovács K, Shucksmith M (2015): Changing social characteristics, patterns of inequality

and exclusion In: Copus AK, de Lima Ph (szerk.) Territorial Cohesion in Rural Europe: The

Relational Turn in Rural Development. London; New York: Routledge, 2015. pp. 193-211.

Bock B. B. (2012): Social innovation and sustainability; how to disentangle the buzzword and its

application in the field of agriculture and rural development. Studies in Agricultural Economics

114, 57-63.

Bódi. F. & Farkas, J. & Horváth, Zs. (2014) The Anomie as a Thermometer of the Crisis

(experiment) Social Capacity – phenomenon of the complex crisis. In Bódi. F. & Fábián, G. &

Fónai, M. & Kurkinen, J. & Lawson, R.T. & Pietiläinen, H. Access to Services in Rural Areas:

A Comparison of Finland and Hungary. Europäischer Hochschulverlag GmbH & Co. KG,

Bremen, Studies in comparative social pedagogies and international social work and social

policy, Vol. XXVII. General editor: prof. Peter Herrmann.

146

Bodó Péter: Jövő/Menő. In: Radácsi: Üzleti és civil szervezetek együttműködése Magyarországon.

2015.

Bodorkós, B. – Pataki, Gy. (2009): Linking academic and local knowledge: community-based

research and service learning for sustainable rural development in Hungary. Journal of Cleaner

Production, 17(12), 1123-1131.

Born, B. - Purcell, M. (2006) Avoiding the Local Trap. Scale and Food Systems in Planning

Research. Journal of Planning Education and Research 26 (2), 195-207.

Borsos E. (2013) A hely színe, Korunk III(24). 104-109. o.

Bougherara, D. – Grolleau, G. – Mzoughi, N. (2009): Buy local, pollute less: What drives

households to join a community supported farm? Ecological Economics, 68 (5), 1488-1495. o.

Bradbury-Huang, H. (2010). What is good action research? Why the resurgent interest? Action

Research, 8(1), 93-109.

Braudel, Fernand: A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen. Anyagi kultúra,

gazdaság és kapitalizmus. Budapest 1985.

Brown, C. – Miller, S. (2008): The impacts of local markets: a review of research on farmers

markets and community supported agriculture (CSA). American Journal of Agricultural

Economics, 90 (5), 1298-1302. o.

Brown, D.L., Kulcsar, L., 2001. Household economic behavior in post-socialist rural Hungary.

Rural Sociology 66, 157-180.

Brunori, G. – Berti, G. – Klerkx, L. – Tisenkopfs, T. – Roep, D. – Moschitz, H. – Home, R. –

Barjolle, D. – Curry, N. (2011): Learning and innovation networks for sustainable agriculture:

A conceptual framework. SOLINSA Deliverable No. 1., Working paper.

Brunori, G. – Rossi, A. – Malandrin, V. (2011): Co-producing transition: Innovation processes in

farms adhering to solidarity-based purchase groups (GAS) in Tuscany, Italy. International

Journal of Sociology of Agriculture and Food, 18 (1), 28-53. o.

Brunori, G. (2007). Local food and alternative food networks: a communication perspective.

Anthropology of food, (S2).

Brunori, G., Rossi, A., & Guidi, F. (2012). On the new social relations around and beyond food.

Analysing consumers' role and action in Gruppi di Acquisto Solidale (Solidarity Purchasing

Groups). Sociologia Ruralis, 52(1), 1-30.

Brunori, G.; Galli, F.; Barjolle, D.; van Broekhuizen, R.; Colombo, L.; Giampietro, M.; Kirwan,

J.; Lang, T.; Mathijs, E.; Maye, D.; de Roest, K.; Rougoor, C.; Schwarz, J.; Schmitt, E.; Smith,

J.; Stojanovic, Z.; Tisenkopfs, T.; Touzard, J.-M. (2016) Are Local Food Chains More

Sustainable than Global Food Chains? Considerations for Assessment. Sustainability 2016, 8,

449.

Buck, D., Getz, C., & Guthman, J. (1997). From farm to table: The organic vegetable commodity

chain of Northern California. Sociologia ruralis, 37(1), 3-20.

Buday-Sántha Attila (2011) A közvetlen termelői értékesítés szerepe, jellemzői. Gazdálkodás

55(7). 680-687.o

Buller, H. and Morris, C. (2004) Growing goods: the market, the state and sustainable food

production, Environment and Planning A 36: 1065-84.

Burke, L. (2002): Healthy Eating in the School Environment. A Holistic Approach. International

Journal of Consumer Studies, Volume 26, Number 2, June 2002 , 159-163. o.

Burlingame, B., & Dernini, S. (2010). Sustainable diets and biodiversity: directions and solutions

for policy, research and action. FAO. URL: http://www.fao.org/docrep/016/i3004e/i3004e.pdf

Busch, L., Juska, A. (1997). Beyond political economy: actor networks and the globalization of

agriculture. Review of International PoliticaI Economy, 4(4), 688-708.

147

Buttel, Frederick, H. (2006): Sustaining the unsustainable: agro-food systems and environment in

the modern world, In: Cloke, Paul - Terry Marsden - Patrick Mooney, (Eds.), Handbook of rural

studies, London, Thousand Oaks, New Delhi: Sage: 213–229.

Byker, C. – Shanks, J. – Misyak, S. – Serrano, E. (2012): Characterizing Farmers' Market

Shoppers: A Literature Review. Journal of Hunger & Environmental Nutrition, 7 (1), 38-52. o.

Campbell, A. M., & MacRae, R. (2013). Local Food Plus: the connective tissue in local/sustainable

supply chain development. Local Environment, 18(5), 557-566.

Carlson, J., & Chappell, M. J. (2015). Deepening Food Democracy. Institute for Agriculture and

Trade Policy. URL: http://www.iatp.org/files/2015_01_06_Agrodemocracy_JC_JC_f_0.pdf

Carolan, M. (2012). The sociology of food and agriculture. Routledge.

Carolan, M. (2013). Society and the Environment: Pragmatic Solutions to Ecological Issues.

Westview Press.

Carpio, C. E. – Isengildina‐Massa, O. (2009): Consumer willingness to pay for locally grown

products: the case of South Carolina. Agribusiness, 25 (3), 412-426. o.

Cavicchi, A. – Rocchi, B. – Baldeschi, M. (2011): Consumers' attitude towards farmers' markets:

an explorative analysis in Tuscany: University of Florence, University of Macerata.

Chiffoleau, Y. (2009) From Politics to Co-Operation: The Dynamics of Embeddedness in

Alternative Food Supply Chains. Sociologia Ruralis 49 (3), 218-235.

Chioncel N., Karner S., Maréchal G. (2010) Local Participatory Workshops on Alternative Agro-

Food Networks in Austria, United Kingdom, Hungary, France and Poland. FAAN Report.

Chris Hann (2014) The economistic fallacy and forms of integration under and after socialism,

Economy and Society, 43:4, 626-649

Clark, P. (2013). Food sovereignty, post-neoliberalism, campesino organizations and the state in

Ecuador. Food Sovereignty: A Critical Dialogue, Yale, CT.

Cochrane, W. (1979): The Development of Industrial Agriculture: A Historical Analysis.

Minneapolis, MN: University of Minnesota Press.

Coley, D., Howard, M., Winter, M. (2011) Food Miles: Time for a Re-Think?. British Food Journal

113 (7), 919-934.

COM (2009) 591, A better functioning of food supply chain in Europe. Brüsszel, 28.10.2009,

http://ec.europa.eu/economy_finance/publications/publication16061_en.pdf

Cook, I.J., Crang, P. (1996) The world on a plate: culinary culture, displacement and geographical

knowledges. Journal of Material Culture, 1(2), 131-153.

Cooley, J. P. – Lass, D. A. (1998): Consumer Benefits from Community Supported Agriculture

Membership. Review of Agricultural Economics, 20 (1), 227-237. o.

Cox, R., Holloway, L., Venn, L., Dowler, L., Ricketts-Hein, J., Kneafsey, M., Tuomainen, M.

(2008) Common Ground? Motivations for Participation in a Community-Supported Agriculture

Scheme. Local Environment 13 (3), 203-218.

Creswell, John W. 2003 Research Design. Qualitative, Quantitative and Mixed Methods

Approaches. Sage Publications, Thousand Oaks

Cucco, I., - Fonte, M. (2015). Local food and civic food networks as a real utopias project.

socio.hu, 2015(3), 22-36.

Cummins, S. (2002). Food deserts. The Wiley Blackwell Encyclopedia of Health, Illness,

Behavior, and Society.

Czeglédi, B. (czegledib@oai.hu), 2009. 01. 06. Kistermelői anyagok. Email

balazs.balint@essrg.hu

148

Csáki, Cs., - Jámbor, A. (2012) Az európai integráció hatása a közép-kelet-európai országok

mezőgazdaságára (The effect of European integration on agriculture in Central East European

countries). Közgazdasági Szemle, 59(7-8), 892-910.

Csatári, B. and Farkas, J. Z. (2008) ‘Agrarian and Rural Development in Hungary, 1990-2005’. in

Bańsky, J. and Bednarek, M. (eds.) Contemporary Changes of Agriculture in East-Central

Europe. Warsaw: Polish Academy of Sciences Institute of Geography and Spatial Organization.

pp. 147-164. (Rural Studies 15.) URL: http://www.rcin.org.pl/Content/101/_SOW-t15-lt.pdf

Darnhofer, I. (2014). Contributing to a Transition to Sustainability of Agri-Food Systems:

Potentials and Pitfalls for Organic Farming. In Organic Farming, Prototype for Sustainable

Agricultures (pp. 439-452). Springer Netherlands.

Darvasné Ördög, E., Székelyhidi, K., Felkai, B., Szabó, D. (2014) Az Európai Uniós és a nemzeti

élelmiszer-minőségrendszerek és védjegyek helyzete Magyarországon. Agrárgazdasági

Könyvek. Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest.

De Schutter, O. (2009) Report of the Special Rapporteur on the right to food: Agribusiness and

the right to food, URL: http://www.srfood.org/index.php/en/component/content/article/1-

latest-news/641-agribusiness-and-the-right-to-food

De Schutter, O. (2014). Final report: The transformative potential of the right to food. Report of

the special rapporteur on the right to food. Olivier De Schutter, United Nations General

Assembly (Vol. 28). A/HRC/25/57.

De Schutter, Olivier - Vanloqueren, Gaëtan (2011): The New Green Revolution: How Twenty-

First-Century Science Can Feed the World. Solutions 2/4. 2011 Aug.

DeLind, L. B. (2011) Are Local Food and the Local Food Movement Taking Us Where we Want

to Go? Or are we Hitching our Wagons to the Wrong Stars? Agriculture and Human Values 28

(2), 273-283.

DeLind, L.B. (1999): Close encounters with a CSA: the reflections of a bruised and somewhat

wiser anthropologist. Agriculture and Human Values 16, 3–9.

DePuis, M. and Goodman, D. (2005) Should we go 'home' to eat?: Toward a Reflective Politics of

Localism. Journal of Rural Studies 21, 359-371.

Desmarais, Annette Aurélie. The power of peasants: Reflections on the meanings of La Vía

Campesina. Journal of Rural Studies 24.2 (2008): 138-149.

Diederiks, H. A., Lindblad, J. Th., Noordam, D. J., Quispel, G. C., Vries, B. M. A., Vries, P. H.

H.: Nyugat-Európa gazdaság- és társadalomtörténet. A rurális társadalomtól a gondoskodó

államig. Bp.: Osiris Kiadó, 1995.

Domján E. (2013) Termelői együttműködések vizsgálata a zöldséggyümölcs ágazatban. Doktori

(PhD) értekezés.

Dowler, E., Kneafsey, M., Lambie, H., Inman, A., Collier, R. (2011) Thinking about ‘food

security’: engaging with consumers. Critical Public Health 21 (4), 403-416.

Dubuisson-Quellier, S. – Lamine, C. – Le Velly, R. (2011): Citizenship and consumption:

mobilisation in alternative food systems in France. Sociologia Ruralis, 51 (3), 304-323. o.

Dubuisson-Quellier, S., és Lamine, C. (2006): Alternative Food Systems and New Forms

of Consumer Involvement in Sustainable Consumption in France. In: Sustainable Consumption

Conference, University of Wisconsin, Madison, 16 p.

Dubuisson-Quellier, S., Lamine, C., és Le Velly, R. (2008): Is the consumer soluble in the citizen?

Engagements in alternative food systems in France. In: 2nd Sustainable Consumption

Conference, Arlon, Belgium, 25 p.

DuPuis, E. M. – Goodman, D. (2005): Should we go “home” to eat?: toward a reflexive politics

of localism. Journal of Rural Studies, 21 (3), 359-371. o.

149

EC, (2013). Commission fosters debate on potential "local food" labelling scheme. (Online) URL:

http://ec.europa.eu/agriculture/newsroom/150_en.htm

EC, (2014). EU agricultural product quality policy. (Online) URL:

http://ec.europa.eu/agriculture/quality/index_en.htm

EEA, 2015, The European environment — state and outlook 2015: synthesis report.

Egészségfelmérés (ELEF), 2009 KSH Statisztikai tükör 2010/50.

Ehrlich PR, Ehrlich AH, Daily GC. (1992). Population, ecosystem services, and the human food

supply. Morrison Institute for Population and Resource Studies Working Paper No. 44. Stanford

University, Stanford, CA.

Elinder, L. S. (2005): Obesity, hunger, and agriculture: the damaging role of subsidies. British

Medical Journal, 331 (7528), 1333-1336. o.

ENRD (European Network for Rural Development ) (2012) Local food and short supply chains.

EU Rural Review 12

ENSZ (2013) World Population Prospects: The 2012 Revision, United Nations Department of

Economic and Social Affairs, New York, US. URL: http://esa.un.org/wpp/

ENSZ (2014) The Road to Dignity by 2030: Ending Poverty, Transforming All Lives and

Protecting the Planet. Synthesis Report of the Secretary-General On the Post-2015 Agenda .

New York (December 2014) URL:

http://nefe.kormany.hu/download/3/84/d0000/ENSZ%20F%C5%91titk%C3%A1r%20szint%

C3%A9zis%20jelent%C3%A9se.pdf

ENSZ (2016) Food Systems and Natural Resources (UNEP, 2016) URL:

http://apps.unep.org/publications/index.php?option=com_pub&task=download&file=012067_

en

Eriksen, Safania Normann (2013): Defining local food: constructing a new taxonomy – three

domains of proximity, Acta Agriculturae Scandinavica, Section B - Soil & Plant Science,

63:sup1, 47-55.

Etzioni, A. (1986). Socio-economics: A proposal for a new interdisciplinary field. Journal of social

behavior and personality, 1(4), 475-482.

Etzioni, A. (2003). Toward a new socio-economic paradigm. Socio-Economic Review, 1(1), 105-

118.

EU (2013) Az Európai Parlament és a Tanács 1305/2013/EU rendelete ( 2013. december 17. ) az

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési

támogatásról. URL: http://eur-lex.europa.eu/legal-

content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32013R1305&from=HU

EU Régiók Bizottsága, 4. szakbizottsági ülés, 2010. október 14. A „Természeti erőforrások”

szakbizottság munkadokumentuma, Helyiélelmiszer-rendszerek. URL:

https://bvstoad.cor.europa.eu/ViewDoc.aspx%3Fdoc%3Dcdr%255Cnat-

v%255Cdossiers%255Cnat-v-005%255CEN%255CCDR261-2010_DT_EN.doc

Eurobarometer (2011) The Common Agricultural Policy. EUROBAROMETER. special 368: 11.

Eurobarometer (2012) What Europeans think of agriculture and the CAP. URL:

http://ec.europa.eu/agriculture/survey/2012/389_en.pdf

FAO (2009) How to feed the world in 2050. Issue brief for the High-level Expert Forum, Rome,

12–13 October 2009, Food and Agriculture Organization of the United Nations.

FAO. (2014). Developing sustainable food value chains – Guiding principles. Rome, Italy.

Faragó, L. (2005). A jövőalkotás társadalomtechnikája. Budapest-Pécs: Dialóg Campus Kiadó.

150

Fazekas, Sz. (2014). Magyarország tízéves EU-tagságának pénzügyi mérlege. Közgazdasági

Szemle, 61. p. 391-403.

Feagan, R. B. - Morris, D. (2009) Consumer Quest for Embeddedness: A Case Study of the

Brantford Farmers' Market. International Journal of Consumer Studies 33 (3), 235-243.

Feenstra, G. W. (1997). Local food systems and sustainable communities. American journal of

alternative agriculture, 12(01), 28-36.

Fernández-Armesto, F. (2001). Food: a history. Macmillan.

Ferrante, A., Korzenszky, A., Lange, J., Maaß., H. (2015). The Meaning of Agroecology from a

European Peasant Perspective, Future of Food: Journal on Food, Agriculture and Society,

2(2),74-79.

Fertő I. (2011) Hogyan tudnak a termelők bekapcsolódni a modern élelmiszerláncokba?

Külgazdaság, LV(1-2)., 65-82. o.

Fitzgerald, Kate - Lucy Evans - Jessica Daniel (2010): The National Sustainable Agriculture

Coalition’s Guide to USDA Funding for Local and Regional Food Systems, 2010.

http://sustainableagriculture.net/wp-content/uploads/2010/06/6.18-FINAL-Food-System-

Funding-Guide2.pdf

FM (2015) A Földművelésügyi Minisztérium Városi Agrárpolitikája, Kézirat.

Fonte, M. – Cucco, I. (2015) The Political economy of Alternative Agriculture in Italy. In

Bonanno, A. – Busch, L. Handbook of the International Political Economy of Agriculture and

Food. Cheltenham, UK: Elgar Publishing, 264–294.

Food2030 (2016) European Research and Innovation for Food and Nutrition Security

(SWD(2016)-319). EC Staff Working Document. URL:

http://ec.europa.eu/research/bioeconomy/pdf/food2030_conference_background.pdf

Foresight (2011) The future of food and farming: challenges and choices for global sustainability.

Final Project Report. The Government Office for Science, London.

Foster, J. B. (1999). Marx's Theory of Metabolic Rift: Classical Foundations for Environmental

Sociology 1. American Journal of Sociology, 105(2), 366-405.

Freedman, P. H. (Ed.). (2007). Food: the history of taste. Univ of California Press.

Friedland, W. H. (2001). Reprise on commodity systems methodology. International Journal of

Sociology of Agriculture and Food, 9(1), 82-103.

Friedmann, Harriet; McMichael, P. (1987) Agriculture and the state system: the rise and fall of

national agricultures, 1870 to the present. Sociologia Ruralis 29 (2): 93–117.

Fuller, Steve (2000): The governance of science. Ideology and the future of the open society,

Buckingham, Philadelphia: OUP (Issues in society). URL: http://www.mcgraw-

hill.co.uk/openup/chapters/0335202349.pdf (2011.07.03.)

FUSIONS (2014) Definitional Framework for Food Waste.

Fürediné Kovács A. (2008) A fogyasztók egészségügyi kockázatészlelése és kockázatredukciós

magatartásának vizsgálata. PhD értekezés. Gödöllő

G Fekete É. (2011) Helyi termékek előállításának és értékesítésének kistérségi koordinációja. A

Falu 26(1-2) 47-56.o.

Galioto, F. – Paffarini, C. – Musotti, F. – Chiorri, M. (2011): Institutional Embeddedness in

Organic Farming Systems. Proceedings in Food System Dynamics399-408. o.

Galt, R. E. – Beckett, J. – Hiner, C. C. – O’Sullivan, L. (2011): Community Supported Agriculture

(CSA) in and around California’s Central Valley. Davis: University of California.

Geels, Frank W. (2014) Analysis of green nicheinnovations and their momentum in the two

pathways. Main report: Introduction and findings. PATHWAYS project - Exploring transition

151

pathways to sustainable, low carbon societies. Deliverable D2.1. URL: http://www.pathways-

project.eu/sites/default/files/D2_1_Green%20Niche%20Innovations%20and%20Momentum_

23December_FinalVersion.pdf

Géher Dorottya - Kasza Gyula (szerk) (2010) Tájékoztató a kistermelők élelmiszer-előállítással

kapcsolatos lehetőségeiről. Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest

Gereffi, G. (1996) Global Commodity Chains: New Forms of Coordination and Control Among

Nations and Firms in International Industries. Competition and Change (4) 427-439.

Glin, L. C., Oosterveer, P., & Mol, A. P. (2015). Governing the Organic Cocoa Network from

Ghana: Towards Hybrid Governance Arrangements? Journal of Agrarian Change, 15(1), 43-

64.

Gómez-Benito, Cristóbal – Lozano, Carmen (2014) Constructing Food Citizenship: Theoretical

Premises and Social Practices. Italian Sociological Review, 4, 2, pp. 135-156.

Gonda T. (2014) A helyi termék turisztikai hasznosítása: a vidékfejlesztés új lehetősége. A Falu

29(1) pp. 17-23.

Goodman, D. (2002). Rethinking food production–consumption: Integrative perspectives.

Sociologia ruralis, 42(4), 271-277.

Goodman, D. (2003) The quality ‘turn’ and alternative food practices: reflections and agenda,

Journal of Rural Studies, 19, pp. 1–7.

Goodman, D. (2004): Rural Europe redux? Reflections on alternative agro‐food networks and

paradigm change. Sociologia Ruralis, 44 (1), 3-16. o.

Goodman, D., & DuPuis, E. M. (2002). Knowing food and growing food: beyond the production–

consumption debate in the sociology of agriculture. Sociologia ruralis, 42(1), 5-22.

Goodman, D., Redclift, M. (2002). Refashioning nature: food, ecology and culture. Routledge.

Goodman, M.K., Maye, D. and Holloway, L. (2010) Ethical foodscapes: premises, promises and

possibilities, Environment and Planning A, 42, pp. 1782–1796.

Goudsblom, Johan - De Vries, Bert. Mappae Mundi. Humans and their Habitats in a Long-Term

Socio-Ecological Perspective. Myths, Maps and Models. Amsterdam University Press, 2002.

15-20.

Gough, I. (2016). Welfare states and environmental states: a comparative analysis. Environmental

Politics, 25(1), 24-47.

Grivins, M., Tisenkopfs, T (2015) A discursive analysis of oppositional interpretations of the agro-

food system: A case study of Latvia, Journal of Rural Studies, Volume 39, June 2015, Pages

111-121.

GSzÖ (2013) Gazdaságszerkezeti összeírás, Központi Statisztikai Hivatal, 2013

Gulyás, E. (2008). Az etikus fogyasztás értelmezései. Szociológiai Szemle, 2008/1, 106-127.

Gulyás, E. (2012). Az etikus fogyasztás mint a közügyekben való részvétel. Doktori disszertáció,

Budapesti Corvinus Egyetem.

Guptill, A. (2009) Exploring the conventionalization of organic dairy: trends and counter-trends

in upstate New York. Agriculture and Human Values 26 (1–2) pp. 29–42.

Guthman, J. (2004), The Trouble with ‘Organic Lite’ in California: a Rejoinder to the

‘Conventionalisation’ Debate. Sociologia Ruralis, 44: 301–316.

Guthman, J. (2008): “If they only knew”: color blindness and universalism in California alternative

food institutions. The professional geographer, 60 (3), 387-397. o.

Hagendijk, Rob - Peter Healey - Maja Horst - Alan Irwin (2005): Science, Technology and

Governance in Europe: Challenges of public engagement, STAGE

http://www.stageresearch.net/STAGE/documents/STAGE_Final_Report_final.pdf

152

Hamar, A., Kovács, K., & Váradi, M. M. (2016). Azért kell a föld, hogy ha a fiam

mezőgazdaságból akar élni, ne csak tehenész lehessen más telepén. In: Kovács K (szerk.)

Földből élők: Polarizáció a magyar vidéken. Argumentum. 370-393.o.

Hámori J (2013) Az etnocentrizmus érvényesülése a fogyasztói döntéseknél az élelmiszerek

piacán. Doktori (Ph.D.) értekezés, Gödöllő

Hankiss Elemér 1989: Kelet-európai alternatívák. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Harper, A., Shattuck, A., Holt-Giménez, E., Alkon, A., & Lambrick, F. (2009). Food policy

councils: Lessons learned. Institute for food and development policy, 1-63.

Hassanein N. (2003), Practicing food democracy: a pragmatic politics of transformation, Journal

of Rural Studies, vol. 19, n. 1, 77–86

Hassanein, N (2008) Locating Food Democracy: Theoretical and Practical Ingredients, Journal of

Hunger & Environmental Nutrition, 3:2-3, 286-308

Hatanaka, M. (2010): Certification, partnership, and morality in an organic shrimp network:

rethinking transnational alternative agrifood networks. World Development, 38 (5), 706-716.

o.

Hayden, J. - Buck, D. (2012) Doing Community Supported Agriculture: Tactile Space, Affect and

Effects of Membership. Geoforum 43 (2), 332-341.

Hayden, J. and Buck, D. (2012): Doing community supported agriculture: Tactile space, affect and

effects of membership, Geoforum, 43: 2, 332-341.

Hayes, M., Milánkovics K. (2001): Community Supported Agriculture (CSA). A Farmers' Manual.

How to Start Up and Run a CSA. Nyitott Kert Alapítvány, 2001. 87.

Henderson, E. (2003): Community Supported Agriculture. In: Encyclopaedia of Community,

Sage. URL: http://www.sage-ereference.com/community/Article_n119.html

Hendrickson, M. - Heffernan, W. (2002) Opening Spaces through Relocalization: Locating

Potential Resistance in the Weaknesses of the Global Food System. Sociologia Ruralis 42 (4),

347-369.

Henneberry, S. R. – Whitacre, B. – Agustini, H. N. (2009): An Evaluation of the Economic Impacts

of Oklahoma Farmers Markets. Journal of food distribution research, 40 (3), 64-78. o.

Heron, J. - Reason, P. (2001) The Practice of Co-operative Inquiry: Research with rather than on

people. Chapter 16. In: P. Reason - H. Bradbury (szerk.), Handbook of Action Research:

Participative Inquiry and Practice (pp. 179-188). London: Sage 2001

Higgins, V. – Dibden, J. – Cocklin, C. (2008): Building alternative agri-food networks:

Certification, embeddedness and agri-environmental governance. Journal of Rural Studies, 24

(1), 15-27. o.

Hinrichs, C. C. – Allen, P. (2008): Selective patronage and social justice: Local food consumer

campaigns in historical context. Journal of agricultural and environmental ethics, 21 (4), 329-

352. o.

Hinrichs, C. C. (2000) Embeddedness and Local Food Systems: Notes on Two Types of Direct

Agricultural Market. Journal of Rural Studies 16, 295-303.

HLPE, 2013. Investing in smallholder agriculture for food security. A report by the high level

panel of experts on food security and nutrition. Rome: CFS-HLPE, 112 p. URL:

http://www.fao.org/3/a-i2953e.pdf

Hoffmann T. (2001) Európai parasztok. Az étel és az ital. Osiris, Budapest.

Hoffmann T. (2001) Vázlat élelmezésünk történetéről. Agrártörténeti Szemle 43(1-2) 1-38.o.

Hollingsworth, J. R. (2000). Doing institutional analysis: implications for the study of innovations.

Review of International Political Economy, 7(4), 595-644.

153

Holloway, L. - Kneafsey, M. - Venn, L. - Cox, R. - Dowler, E. - Tuomainen, H. (2007): Possible

Food Economics: a Methodological Framework for Exploring Food Production-Consumption

Relationships. In: Sociologia Ruralis, 47.1, 1-19 p.

Holloway, L., Kneafsey, M., Cox, R., Venn, L., Dowler, E. and Tuomainen, H. (2007) Beyond the

‘alternative’–‘conventional’ divide? Thinking differently about food production–consumption

relationships, in: D. Maye, L. Holloway and M. Kneafsey (eds) Alternative Food Geographies:

Representation and Practice. Oxford: Elsevier, pp. 77–93.

Horváth, Á.- Rácz G. (2009) The appearance of conscious consumer groups in Hungary. How do

value changes and sustainable development trends affect. Regional and Business Studies 1/2,

1-21.

Hughes, J. Donald. An Environmental History of the World. Humankind-changing role in the

community of life. Routledge Publisher, 2001. 1-11.

Hunt, A. R. (2007): Consumer interactions and influences on farmers' market vendors. Renewable

Agriculture and Food Systems, 22 (01), 54-66. o.

IAASTD - International Assessment of Agricultural Knowledge, Science and Technology for

Development (2009) Agriculture at the crossroads, synthesis report. Island Press, Washington.

URL:

http://www.unep.org/dewa/Assessments/Ecosystems/IAASTD/tabid/105853/Default.aspx/

IFPRI (2009): International Food Policy Research Institute: Climate Change: Impact on

Agriculture and Costs of Adaptation. Food Policy Report 21. September 2009. URL:

http://www.ifpri.org/sites/default/files/publications/pr21.pdf

IFSAC (2015) Interagency Food Safety Analytics Collaboration report: Foodborne Illness Source

Attribution Estimates for Salmonella, Escherichia coli O157 (E. coli O157), Listeria

monocytogenes (Lm), and Campylobacter using Outbreak Surveillance Data. URL:

http://www.cdc.gov/foodsafety/pdfs/ifsac-project-report-508c.pdf

Ilbery, B. - Kneafsey, K. (1998) Product and Place: Promoting Quality Products and Services in

the Lagging Rural Regions of the European Union. European Urban and Regional Studies 5,

329-341.

Ilbery, B. - Maye, D. (2005) Alternative (shorter) food supply chains and specialist livestock

products in the Scottish and English border. Environment and Planning A 37 (5), 823-844.

Ilbery, B. – Maye, D. (2005): Food supply chains and sustainability: evidence from specialist food

producers in the Scottish/English borders. Land Use Policy, 22 (4), 331-344. o.

Ilbery, B. - Maye, D. (2006) Retailing local food in the Scottish-English borders: a supply chain

perspective. Geoforum 37 (3), 352-367.

Ilbery, B. – Watts, D. – Simpson, S. – Gilg, A. – Little, J. (2006): Mapping local foods: evidence

from two English regions. British Food Journal, 108 (3), 213-225. o.

Ingram, J., Ericksen, P., & Liverman, D. (Eds.). (2010) Food security and global environmental

change. Routledge.

Ingram, J., Maye, D., Kirwan, J., Curry, N., & Kubinakova, K. (2015). Interactions between Niche

and Regime: An Analysis of Learning and Innovation Networks for Sustainable Agriculture

across Europe. The Journal of Agricultural Education and Extension, 21(1), 55-71.

International Assessment of Agricultural Knowledge, Science and Technology for Development

(IAASTD) (2008) Agriculture at a Crossroads. Washington: IAASTD.

IPES-Food (2016) Towards a Common Food Policy for the EU.

Izumi, B. T. – Alaimo, K. – Hamm, M. W. (2010): Farm-to-school programs: perspectives of

school food service professionals. Journal of nutrition education and behavior, 42 (2), 83-91. o.

154

Izumi, Betty T. és munkatársai (2010) Farm to school programs: exploring the role of regionally-

based food distributors in alternative agrifood networks. Agriculture and Human Values, 2010,

Volume 27, Number 3, 335-350. o.

Jackson P, Ward N and Russell P (2006) Mobilising the commodity chain concept in the politics

of food and farming, Journal of Rural Studies 22, 129-141

Jackson T. (2005): Motivating sustainable Consumption: A review of evidence on consumer

behaviour and behavioural change. Report to the sustainable Development Reasearch Network.

London: Policy Studies Institute.

James Jr, H. S., & Sulemana, I. (2014). Case studies on smallholder farmer voice: an introduction

to a special symposium. Agriculture and Human Values, 31(4), 637-641.

Jarosz, L. (2008) The city in the country: Growing alternative food networks in Metropolitan areas.

Journal of Rural Studies, 24 (3), 231-244. o.

Jarosz, L. (2014). Comparing food security and food sovereignty discourses. Dialogues in Human

Geography, 4(2), 168-181.

Jehlička, P. & Smith, J. 2011. An unsustainable state: contrasting food practices and state policies

in the Czech Republic. Geoforum, 42(3): 362–372.

JOAA (1993): Japan Organic Agriculture Association: TEI-KEI System, the producer-consumer

co-partnership and the Movement of the Japan Organic Agriculture Association. Country

Report for the 1st IFOAM Asian Conference. URL: www.joaa.net/english/teikei.htm

Joshi, A. – Azuma, A. M. – Feenstra, G. (2008): Do farm-to-school programs make a difference?

Findings and future research needs. Journal of Hunger & Environmental Nutrition, 3 (2-3), 229-

246. o.

Juhász Anikó – Szabó Dorottya (2013): A piacok jellemzői termelői és fogyasztói szemmel.

Kézirat.

Juhász Anikó (szerk.). (2012): A közvetlen értékesítés szerepe és lehetőségei a hazai élelmiszerek

piacrajutásában. Budapest: Agrárgazdasági Kutató Intézet.

Juhász Pál (2006) Emberek és Intézmények – Két zsákutca az agráriumban. (Összegyűjtött

tanulmányok Szelényi és Kuczi bevezető esszéjével és jegyzetekkel.) Ú.M.K és a Jelenkutató

kiadása. Budapest.

Juhász Pál (2016) Farmok, technológiák, hálózatok, kooperációk – nemzetközi trendek a

mezőgazdaságban. In: Kovács K. (szerk.): Földből élők: Polarizáció a magyar vidéken.

Argumentum, Budapest.18-33.o.

Juska, A., Busch, L., & Wu, F. H. (1997). Producing genetic diversity in crop plants: The case of

Canadian rapeseed, 1954–1991. Journal of Sustainable Agriculture, 9(4), 5-23.

Kabai, G., Németh, N. and Farkas, M. (2012) Versenyképesség haloptikával – Helyi

gazdaságfejlesztési problémák fejlődő városokban (Competitiveness at short range - Local

problems of economic development in medium-sized towns). Műhelytanulmány (working

paper). Vállalatgazdaságtan Intézet: Budapest.

Kapronczai I. (2011): A magyar agrárgazdaság az EU-csatlakozástól napjainkig. Szaktudás Kiadó

Ház, Budapest, p. 199.

Karácsony S. (1938) Magyar nyelvtan társas-lélektan alapon. Budapest 1938.

Karner, Sandra - Nicoleta Chioncel - Piotr Stankiewicz - Wojciech Goszczynski (2009): Co-

operative Research Design on Alternative Agro-Food Networks. FAAN report.

Karner, Sandra (ed) (2010): Local Food Systems in Europe. Case studies from five countries and

what they imply for policy and practice IFZ. FAAN report. URL:

http://www.faanweb.eu/sites/faanweb.eu/files/FAAN_Booklet_PRINT.pdf

155

Karner, Sandra (szerk) (2010): Local Food Systems in Europe. Case studies from five countries

and what they imply for policy and practice. IFZ. URL:

http://www.faanweb.eu/sites/faanweb.eu/files/FAAN_Booklet_PRINT.pdf

Kasza Gy., Barna S., Bódi B. (2014) Fogyasztói kutatások az élelmiszerlánc-felügyelet

szolgálatában, Élelmiszervizsgálati Közlemények 60(3) pp. 287-293.

Kasza Gy., Bódi B., Vajda Á., Somogyi A. (2015) Hazai élelmiszerek részaránya a magyarországi

kiskereskedelmi láncok választékában. Élelmiszervizsgálati Közlemények 61(2). 636-645 o.

Kasza Gyula Dr. <gyula.kasza@vm.gov.hu>, 2010. október 22. Re: kistermelői felmérés. Email

Balázs Bálint <balazs.balint@essrg.hu>

Katonáné Kovács, J. – Mártha, B. (2005): A LEADER típusú vidékfejlesztési támogatások

lehetőségei és akadályai Magyarországon. In: Glück, R. – Lux, G. (szerk.) (2005): Évkönyv

2004–2005 I. kötet. Pécsi Tudományegyetem, Pécs, pp. 219-228.

Katonáné Kovács, J., Varga, E., Nemes, G. (2016). Understandig the process of social innovation

in rural regions. Studies in Agricultural Economics, 118(1), 22-29.

Kelemen, E. - Balázs, B. (2008): Teaching Participatory Action Research: A Hungarian

Experience. The Anthropology of East Europe Review: Central Europe, Eastern Europe and

Eurasia. 26(2): 30-35. URL:

http://scholarworks.iu.edu/journals/index.php/aeer/article/view/422/497

Kelen A. (2012) A szociális gazdaság új fejleményei a mai vidéki Magyarországon. Magyar

Tudomány 173. 1459-1469.o.

Kemp, René - Schot, Johan – Hoogma, Remco (2004): Technológiai rezsimváltások a

fenntarthatóság irányába niche-képződések folyamatain keresztül: a stratégiai niche-

menedzsment megközelítése. In: Pataki –Takács-Sánta (szerk.) Természet és Gazdaság.

Ökológiai közgazdaságtan. Szöveggyűjtemény. Budapest, 360-391.

Kezis, A. – Gwebu, T. – Peavey, S. – Cheng, H.-T. (1998): A study of consumers at a small

farmers' market in Maine: Results from a 1995 survey. Journal of food distribution research, 29

(91-99. o.

Kincsünk A Piac - Hunyadi tér <hunyaditer@freemail.hu>, 2008. 12. 21. HÍRLEVÉL - Bővül a

Hunyadi téri riadólánc. Email címzett: balazs.balint@essrg.hu

Király Gábor (2013) Útban a fenntarthatóság felé: Az átmenetmenedzsment megközelítése.

KOVÁSZ 1−4. 3-28.

Király, G., Dén-Nagy, I., Géring, Z., Nagy, B. (2014). Kevert módszertani megközelítések.

Elméletek és módszertani alapok. Kultúra és közösség, 5(2), 95-104.

Király, G., Pataki, Gy., Köves A., Balázs B. (2013): Models of (Future) Society: Bringing Social

Theories Back In Backcasting, Futures 51. 19–30.

Király, Gábor (2005): Hovatovább STS? Replika 51-52: 25-56. o.

Kirwan, J, (2006) The interpersonal world of direct marketing. Examining conventions of quality

at UK Farmers' Markets. Journal of Rural Studies 22, 301 - 312.

Kirwan, J. (2004) Alternative Strategies in the UK Agro-Food System: Interrogating the Alterity

of Farmers’ Markets. Sociologia Ruralis 44 (4), 396-415.

Kirwan, J. (2006): The interpersonal world of direct marketing: examining conventions of quality

at UK farmers’ markets. Journal of Rural Studies, 22 (3), 301-312. o.

Kirwan, J. and Maye, D. (2013) Food security framings within the UK and the integration of local

food systems, Journal of Rural Studies, 29, pp. 91–100.

Kirwan, J., Ilbery, B., Maye, D., & Carey, J. (2013). Grassroots social innovations and food

localisation: an investigation of the Local Food programme in England. Global Environmental

Change, 23(5), 830-837.

156

Kisbán, E. (1997) Táplálkozáskultúra. In: Paládi-Kovács, A. (szerk.) Magyar néprajz nyolc

kötetben. Anyagi kultúra 3. Budapest. 417-584.o.

Kiss M. (2016) A helyitermék-előállítás szerepe és típusai In: Kovács K. (szerk.): Földből élők:

Polarizáció a magyar vidéken. Argumentum, Budapest. 243-266.o.

Kneafsey és munkatársai (2015). EIP-AGRI Focus Group; Innovative Short Food Supply Chain

Management: Final report. EIP-AGRI.

Kneafsey, M. (2010). The region in food--important or irrelevant?. Cambridge Journal of Regions,

Economy and Society, 3(2), 177-190.

Kneafsey, M., Cox, R., Holloway, L., Dowler, E., Venn, L., Tuomainen, H. (2008) Reconnecting

Consumers, Producers and Food: Exploring Alternatives. Berg: Oxford.

Kneafsey, M., Venn, L., Schmutz, U., Balázs, B., Trenchard, L., Eyden-Wood, T., Bos, E., Sutton,

G., Blackett M., (2013) Short Food Supply Chains and Local Food Systems in the EU. A State

of Play of their Socio-Economic Characteristics. JRC Scientific and Policy Reports. Editors:

Fabien Santini, Sergio Gomez y Paloma, 2013.

Knickel, K. - Jahn, G. - Roep D. - Wiskerke, H. (2006) Enhancing sustainable food supply chains,

In: Roep D. - Wiskerke, H. (szerk.) Nourishing Networks: Fourteen lessons about creating

sustainable food supply chains, 165-73, Rural Sociology Group of Wageningen University and

Reed Business Information, Doetinchem.

Knickel, K. - S von Münchhausen - H Renting - S Peter (2008) Supporting collective action in

alternative food networks: Findings from 18 in-depth case studies in ten European countries,

Second International Working Conference for Social Scientists on “Sustainable Consumption

and Alternative Agri-Food Systems”, 27-30 May, Arlon.

Knickel, K., Zerger, C., Jahn, G., and Renting, H. (2008). Limiting and Enabling Factors of

Collective Farmers ’ Marketing Initiatives : Results of a Comparative Analysis of the Situation

and Trends in 10 European Countries. Journal of Hunger and Environmental Nutrition 3 (2-3),

247-269.

Korompai, A., Szabó, M. & Nováky, E. (2017). Supporting the Absorbent National Rural

Development Planning by Scenarios. European Countryside, 9(3), pp. 416-434.

Kósa, E. (szerk.) (2014) Áttekintés a szegénységben élők társadalmi befogadását célzó

fejlesztésekről. Budapest, www.melyszegenyseg.hu

Kovách I. (2012) A vidék az ezredfordulón. A jelenkori magyar vidéki társadalom. szerkezeti és

hatalmi változásai. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont. Szociológiai Intézet –

Argumentum Kiadó, Budapest, 244 o.

Kovách I. (2016) A földből élők és földhasználati módok Hajdúnánáson. In: Kovács K. (szerk.):

Földből élők: Polarizáció a magyar vidéken. Argumentum, Budapest. 472-492.o.

Kovách, I. – Megyesi, B. (2006) 4. Local Food Production and Knowledge Dynamics in Rural

Sustainable Development – In: Local Food Production Non-agricultural economy and

Knowledge Dynamics in Rural Sustainable Development, the Polish, Hungarian and Czech

cases; MTA PTI Digitális Archívum, Műhelytanulmányok p. 24-38

(http://mek.oszk.hu/04000/04024/04024.pdf)

Kovách, I. (1997). Posztszocializmus és polgárosodás. Szociológiai Szemle, 4, 19-46.

Kovách, I. (2000) LEADER, a New Social Order, and the Central- and East-European Countries.

In: Sociologia Ruralis, 40 (2), pp. 181-189.

Kovács Katalin – Váradi Monika (2002): Kutyaszoritóban: tanyás kisgazdaságok, kertész

vállalkozások és az uniós csatlakozás. In Szilágyi Miklós (szerk.): Utak és útvesztők a kisüzemi

agrárgazdaságban 1990–1999. Budapest: MTA Neprajzi Kutatointezete – MTA

Tarsadalomkutato Kozpont, 19–34.

157

Kovács Katalin – Váradi Monika (2005): Utóparaszti hagyományok egy mezővárosban. In

Schwarcz Gyongyi – Szarvas Zsuzsa – Szilágyi Miklós (szerk.): Utóparaszti hagyományok és

modernizációs törekvések a magyar vidéken. Budapest: MTA Néprajzi Kutatóintezete – MTA

Társadalomkutató Központ, 75–88.

Kovács T. (2008) Gazdaportrék, Budapest, 128 o.

Kovács, K (2010) Social and administrative crises interlocking: the misery of rural peripheries in

Hungary. Eastern European Countryside (2010) 16: pp. 89-113.

Kovács, K. (2012). A cél a „kiegyenlítés” - Falvakról, térbeli-társadalmi polarizációról, Enyedi

Györgyre emlékezve. Területi Statisztika, (06), 570-582.

Köves, A., Király, G., Pataki, Gy., Balázs, B. (2013): Backcasting for Sustainable Employment:

A Hungarian Experience. Sustainability 7. 2991-3005.

KSH (2015) A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2014.

KSH (2015): A gazdaságok jellemzői a 2013. évi gazdaságszerkezeti összeírás alapján.

KSH (2016) A háztartások fogyasztása, 2015. URL:

https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/haztfogy/haztfogy1512.pdf

Kujáni K. (2014) Az alternatív élelmiszer-ellátó rendszerek meghatározásának és

csoportosításának tényezői. Gazdálkodás, 58(1). 30-40. o.

Kulináris Charta. Magyar Gasztronómiai Egyesület. 2007. Letöltés: 2010-09-03.

(http://buvosszakacs.blog.hu/2007/07/12/kulinaris_charta)

Kürti Andrea – Kozak Anita – Seres Antal: Concentration of the trade and the small-scale fruit

and vegetable producers – practices in Hungary and in the European Union. Studies in

Agricultural Economics No. 111. 2010, p.77-94.

Kvale, S (2005) Az interjú. Bevezetés a kvalitatív kutatás interjútechnikáiba. Jószöveg Műhely,

Budapest

La Vía Campesina Policy Documents --

http://viacampesina.org/en/images/stories/box/2010.03.policy%20documents.jpg

Lakner, Z., Hajdu, I., Bánáti, D., Szabó, E., & Kasza, G. (2006). The application of multivariate

statistical methods for understanding food consumer behaviour. Studies in Agricultural

Economics, No. 105. p. 59-70.

Lang, K. B. (2010): The Changing Face of Community-Supported Agriculture. Culture &

Agriculture, 32 (1), 17-26. o.

Lányi K. (2001) Globalizáció az élelmiszer-gazdaságban. Külgazdaság, 45(1-12).

Lass, D. – Bevis, A. – Stevenson, G. – Hendrickson, J. – Ruhf, K. (2003): Community supported

agriculture entering the 21st century: Results from the 2001 national survey. University of

Massachusetts, Department of Resource Economics, Amherst

LEADER. (2000): Marketing Local Products. Short and Long Distribution Channels. Brussels:

LEADER European Observatory, European Commission and Association.

Lengyel I. (1991) A lakossagi megtakarítasok néhány alföldi jellegzetessége. Alföldi Társadalom

1991/2.

Levidow, L., Birch, K., & Papaioannou, T. (2012). EU agri-innovation policy: two contending

visions of the bio-economy. Critical Policy Studies, 6(1), 40-65.

Levidow, L., Pimbert, M., & Vanloqueren, G. (2014). Agroecological Research: Conforming—or

Transforming the Dominant Agro-Food Regime?. Agroecology and Sustainable Food Systems,

38(10), 1127-1155.

158

Levidow, Les (2007): European public participation as risk governance: enhancing democratic

accountability for agbiotech policy? East Asian Science, Technology and Society (EASTS): an

International Journal 1(1): 19–51.

Little, R., Maye, D. and Ilbery, B. (2010) Collective purchase: moving local and organic foods

beyond the niche market, Environment and Planning A, 42, pp. 1797–1813.

Lobao, L., & Stofferahn, C. W. (2008). The community effects of industrialized farming: Social

science research and challenges to corporate farming laws. Agriculture and Human Values,

25(2), 219-240.

Lockie S. (2008), Responsibility and agency within alternative food networks: assembling the

“citizen consumer, Agriculture and Human Values, vol. 26, n. 3, 193–201.

Low, Sarah A., Aaron Adalja, Elizabeth Beaulieu, Nigel Key, Steve Martinez, Alex Melton, Agnes

Perez, Katherine Ralston, Hayden Stewart, Shellye Suttles, Stephen Vogel, and Becca B.R.

Jablonski. Trends in U.S. Local and Regional Food Systems, AP068, U.S. Department of

Agriculture, Economic Research Service, January 2015. URL:

http://www.ers.usda.gov/media/1763057/ap068.pdf

Lynggaard, K. S. (2001). The farmer within an institutional environment. Comparing Danish and

Belgian organic farming. Sociologia ruralis, 41(1), 85-111.

Lyon, P. – Collie, V. – Kvarnbrink, E. B. – Colquhoun, A. (2009): Shopping at the farmers' market:

consumers and their perspectives. Journal of Foodservice, 20 (1), 21-30. o.

Lyson, T (2004) Civic agriculture: Reconnecting farm, family and community. University Press

of New England, New York

Lyson, T (2005) Civic agriculture and community problem solving. Culture and Agriculture 27:

pp. 92-98

Lyson, TA (2000) Moving toward civic agriculture. Choices 3: pp. 42-45

Lyson, TA, Guptill, A (2004) Commodity agriculture, civic agriculture and the future of US

farming. Rural Sociology 69: pp. 370-385.

Macias, T. (2008): Working Toward a Just, Equitable, and Local Food System: The Social Impact

of Community‐Based Agriculture*. Social Science Quarterly, 89 (5), 1086-1101. o.

Mácsai, É., Kujáni, K., Juhász, A., Hamza, E., & Györe, D. (2012). A közvetlen értékesítés szerepe

és lehetőségei a hazai élelmiszerek piacrajutásában. Budapest: Agrárgazdasági Kutató Intézet.

Magdoff, F., & Tokar, B. (2010). Agriculture and food in crisis: Conflict, resistance, and renewal.

NYU Press.

Magyar B. (2013). Magyar polip: A posztkommunista maffiaállam. Noran Libro Kiadó.

Mann, Susan A. - Dickinson, James M. (1978) Obstacles to the Development of a Capitalist

Agriculture, Journal of Peasant Studies, 5/ 4, 466-481.

Marris, Claire - Brian Wynne - Peter Simmons - Sue Weldon, (2001): Public Perceptions of

Agricultural Biotechnologies in Europe, Final Report of the PABE research project,

http://csec.lancs.ac.uk/pabe/docs/pabe_finalreport.pdf (2011.07.03).

Marsden, T., Banks, J., & Bristow, G. (2000). Food supply chain approaches: exploring their role

in rural development. Sociologia ruralis, 40(4), 424-438.

Marsden, T., Banks, J., and Bristow, G. (2002) The Social Management of Rural Nature:

Understanding Agrarian-Based Rural Development. Environment and Planning A 34, 809-825.

Marsden, T., és Morley, A. (szerk.). (2014). Sustainable food systems: building a new paradigm.

Routledge.

159

Marsden, Terry (2006): Pathways in sociology of rural knowledge, in Cloke, Paul - Terry Marsden

- Patrick Mooney (szerk.), Handbook of rural studies, London, Thousand Oaks, New Delhi:

Sage Publication: 3–17.

Martinez, S. – Hand, M. – Da Pra, M. – Pollack, S. – Ralston, K. – Smith, T. – Vogel, S. – Clark,

S. – Lohr, L. – Low, S. – Newman, C. (2010): Local Food Systems: Concepts, Impacts, and

Issues. ERR. 97. Washington, D.C: U.S. Department of Agriculture, Economic Research

Service.

Mauthner, Natasha S. – Doucet, Andrea (2008): Knowledge Once Divided Can Be Hard to Put

Together Again: An Epistemological Critique of Collaborative and Team-Based Research

Practices, Sociology 42: 971 – 985. URL: http://www.andreadoucet.com/wp-

content/uploads/2011/02/Mauthner-Doucet-2008-Knowledge-Divided.pdf

Maye, D. and Kirwan, J. (2010) Alternative Food Networks, Sociology of Agriculture and Food

entry for Sociopedia.isa. Published online

<http://www.sagepub.net/isa/resources/pdf/AlternativeFoodNetworks.pdf>.

McMichael, P. (2005). Global development and the corporate food regime. Research in rural

sociology and development, 11, 265.

McMichael, P. (2009a). A food regime analysis of the ‘world food crisis’. Agriculture and human

values, 26(4), 281-295.

McMichael, P. (2009b). A food regime genealogy. The Journal of Peasant Studies, 36(1), 139-

169.

McNeill, John R. and McNeill, Willian H. The Human Web. A Bird-Eye View of World History.

W.W. Norton & Company, 2003. 25-40.

McNeill, John R. Something New Under The Sun. An Environmental History of the Twentieth-

Century World. W.W. Norton & Company, 2000. 3-17.

Medián (2012) Attitudes towards the social effects of food purchasing. Report for ESSRG.

Manuscript in Hungarian

Megyesi, B. (2016) The changing role of local small-scale agri-food production in Hungary.

Extended Abstract for the Conference on Democratizing Food Governance.

Megyesi, B. – Kelemen, E .– Schermer, M. (2011): Social Capital as a Success Factor for

Collective Farmers Marketing Initiatives. International Journal of Sociology of Agriculture and

Food, 18 (1), 89–113.

Meter, K. – Rosales, J. (2001): Finding Food in Farm Country: Community Design Center of SE

Minnesota.

Micheletti M. 2003. Political virtue and shopping: individuals, consumerism, and collective action.

New York: Palgrave Macmillan

Milánkovics, K., Hayes M. (2002): A helyi közösség által támogatott mezőgazdálkodás (CSA) és

egy működő hazai modelljének bemutatása. In: Pálvölgyi T., Nemes Cs. Tamás Zs. (szerk.)

Vissza vagy hova - Útkeresés a fenntarthatóság felé vezető Magyarországon. Budapest: Tertia.

332-337.

Montanari, M. (1996) Éhség és bőség: a táplálkozás európai kulturtörténete. Atlantisz, Budapest.

Moragues, A., Morgan, K., Moschitz, H., Neimane, I., Nilsson, H., Pinto, M., ... & Halliday, J.

(2013). Urban Food Strategies. The rough guide to sustainable food systems.

Morgan, K. – Morely, A. (2002): Relocalising the food chain: the role of creative public

procurement. Cardiff: Cardiff University, The Regeneration Institute. .

Morgan, K. (2004) School Meals and Sustainable Food Chains: The Role of Creative Public

Procurement, The 2004 Caroline Walker Trust Lecture, Royal Society, London.

160

Morgan, K. - Sonnino, R. (2008) The School Food Revolution: Public Food and the Challenge of

Sustainable Development, Earthscan.

Morgan, K. J. - Sonnino, R. (2007) Empowering Consumers: The Creative Procurement of School

Meals in Italy and the UK. International Journal of Consumer Studies 31(1), 19-25.

Morris, C. – Buller, H. (2003): The local food sector: a preliminary assessment of its form and

impact in Gloucestershire. British Food Journal, 105 (8), 559-566. o.

Morris, C. - Kirwan, J. (2011) Ecological embeddedness: an interrogation and refinement of the

concept within the context of alternative food networks in the UK, Journal of Rural Studies,

27(3), pp. 322–330.

Mosoniné, Fried Judit - Orisek Andrea - Tolnai Márton (2003): Tudomány és társadalom:

konstruktív párbeszéd. Világosság 2003/9–10. 9-22. o.

Mumford, Lewis: A város a történelemben: létrejötte, változásai és jövőjének kilátásai. Budapest:

Gondolat, 1985, 614 p.

Nagy Mariann (2014) Kaposvár Kincse védjegy. URL: www.eoq.hu/akt14/konf/nagym-.pdf

Nékám Kristóf előadása. Mindentudás Egyeteme. Letöltés: 2010-09-03.

(http://www.mindentudas.hu/nekamkristof/index.html)

Némedi D. (2008) A szociológia problémája – ma. In Némedi D. (szerk.) Modern szociológiai

paradigmák. Budapest: Napvilág, p. 15-65.

Nemes G (2009) Gondolatok a vidékfejlesztési programok értékeléséről. Társadalmi tanulás a

LEADER programban Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Intézet, 2009. 27 p.

(Műhelytanulmányok; MT-DP 2009/25)

Nemes G. - Heilig B. 1996. Önellátás és árutermelés. Mezogazdasági kistermelok egy észak-

magyarországi faluban. Szociológiai Szemle, 3-4, 149-180.

Nemes, G., Varga, Á. (2015). A magyar mezőgazdasági tudásrendszer intézményei és változásai.

MTA KRTK-KTI, Műhelytanulmányok, 2015/6

Németh N. (szerk.) 2011. A helyi kezdeményezésű gazdaságfejlesztési programok vizsgálata:

esettanulmányok. Budapest: MTA KI.

Nordmark, I. (2015). Assessment of local food distribution (Vol. 2015, No. 132).

Nótári, M. (2008) A kertészeti- és élelmiszeripari hungarikum termékek primer vizsgálata, különös

tekintettel a Dél-alföldi Régióra. Doktori disszertáció, Budapesti Corvinus Egyetem.

Oblath, M. (2006). A fókuszcsoport. Kvalitatív módszerek az empirikus társadalom és kultúra

kutatásban. URL:

http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index2b6d.html?option=co

m_tanelem&id_tanelem=836&tip=0

OECD. (1995): Niche Markets as a Rural Development Strategy: OECD, Paris.

Office for Science (2011): Foresight. The Future of Food and Farming: Challenges and Choices

for Global Sustainability (2011) Executive Summary. London.

O'Hara, S. U. – Stagl, S. (2001): Global food markets and their local alternatives: a socio-

ecological economic perspective. Population & Environment, 22 (6), 533-554. o.

O'Neill, K. J. (2014). Situating the ‘alternative’within the ‘conventional’–local food experiences

from the East Riding of Yorkshire, UK. Journal of Rural Studies, 35, 112-122.

Oosterveer, P. (2014). Promoting sustainable palm oil: viewed from a global networks and flows

perspective. Journal of Cleaner Production.

Ostrom, E. (2011). Background on the institutional analysis and development framework. Policy

Studies Journal, 39(1), 7-27.

161

Ostrom, M. (2006): Everyday meanings of “local food”: Views from home and field. Community

Development, 37 (1), 65-78. o.

Otto, D. – Varner, T. (2005): Consumers, Vendors, and the Economic Importance of Iowa

Farmers’ Markets: An Economic Impact Survey Analysis. Ames, IA: Leopold Center for

Sustainable Agriculture, Iowa State University

Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. (2013) Adj Helyet a Helyinek. Hálózati mozgalom a helyi

termék polcok életre hívására. Háttéranyag 2013. URL: http://www.pannonproduct.hu

Papp, G. (2009) Az alagút bejárata és a hazai agrárstratégia kritikus kérdései. Gazdálkodás, 53(2),

138-144.o.

Parfitt, J., Barthel, M., & Macnaughton, S. (2010). Food waste within food supply chains:

quantification and potential for change to 2050. Philosophical Transactions of the Royal Society

B: Biological Sciences, 365(1554), 3065-3081.

Pataki és munkatársai (2011): A vidékfejlesztés demokratizálásának lehetősége: részvételi

akciókutatás a Mezőcsáti Kistérségben. In: Pataki Gy.–Vári A. (szerk.): Részvétel – akció –

kutatás: magyarországi tapasztalatok a részvételi-, akció- és kooperatív kutatásokból. MTA

Szociológiai Kutatóintézet, Budapest. 28–51.

Pearson, D. – Bailey, A. (2009): Business opportunities in local food supply chains: an

investigation in England and Australia. Paper presented at the 83rd Annual Conference of

Agricultural Economics Society, Dublin.

Pereira, Ângela Guimarães - Silvio Funtowicz, (2003): Methods for Citizen Involvement in New

Governance. Reflections Based on Three Empirical Cases, Technikfolgenabschätzung, Theorie

und Praxis, 2(12): 57–62, http://www.itas.fzk.de/tatup/032/pefu03a.htm (2011. 07. 03.).

Perényi Zsófia: A termelői-fogyasztói együttműködés megvalósulási lehetőségei a rövid

élelmiszerláncok esetében. MSc szagdolgozat, 2009. konzulens: Balázs Bálint, SZIE-KTI.

Perényi, Zs. (zsofi@tve.hu), 2016. január 31. Re: visszajelzés a felmérés eredményeiről. Email a

Közösségi Mezőgazdaság Hálózat listán <kozossegimezogazdasag@googlegroups.com>

Pirog, R. – Rasmussen, R. (2008): Food, fuel and the future: Consumer perceptions of local food,

food safety and climate change in the context of rising prices. Ames, IA: Leopold Center for

Sustainable Agriculture

Pohl, C. - von Kerkhoff, L. - Hirsch Hadorn, G. - Bammer G. (2008): Core Terms in

Transdisciplinary Research. In: G. Hirsch Hadorn - H. Hoffmann-Riem - S. Biber-Klemm - W.

Grossenbacher-Mansuy - D. Joye - C. Pohl - U. Wiesmann - E. Zemp (szerk.) Handbook of

Transdisciplinary Research, chapter 28, p. 427-432. Dordrecht: Springer.

http://www.transdisciplinarity.ch/d/Transdisciplinarity/documents/HB_Core_terms.pdf

Polyák Levente <levente.polyak@kek.org.hu> 2011. 05. 03. "Piacot minden kerületnek"

szimpózium - köszönet és folytatás. Email címzett: piac@kek.org.hu

Porter, M. (1985): Competitive Advantage – Creating and Sustaining Superior Performance; The

Free Press, New York

Pretty, J. (2001) Some Benefits and Drawbacks of Local Food Systems. Briefing Note for Sustain

AgriFood Network. UK: University of Essex.

Pretty, J. N., Ball, A. S., Lang, T., & Morison, J. I. (2005). Farm costs and food miles: An

assessment of the full cost of the UK weekly food basket. Food policy, 30(1), 1-19.

Principles of a Healthy, Sustainable Food System, 2010.

http://www.planning.org/nationalcenters/health/foodprinciples.htm

Progress Consulting Srl (2010) ‘Marketing on local markets’ Brussels: European Union.

Public Sector Food Procurement Initiatives. An Evaluation. Defra, 2009. Research Report,

Number 97.

162

Rácz Katalin – Váradi Monika Mária – Hamar Anna: Esélyek és kényszerek. Termelői stratégiák

és kooperációs törekvések a közép-magyarországi régió zöldség- és gyümölcságazatában. Tér

és Társadalom, 2002. 3. 133–152. p.

Raikes, P. és munkatársai (2000) A Global Commodity Chain Analysis and the French Filière

Approach: Comparison and Critique. Economy and Society 29(3) 390-417.

Reinegger, Marianne (2010): Ausztriai tapasztalat a magánházi szintű JHGY kidolgozásával,

alkalmazásával kapcsolatban. In: Kisléptékű élelmiszer-rendszerek jogszabályi környezete

közelgő EU elnökségünk fényében. Civil képzés és Helyi Termékek Akadémia 2. szakmai

műhellyel, Budapest. 2010

Renting H., Schermer M., Rossi, A. (2012), Building Food Democracy: Exploring Civic Food

Networks and Newly Emerging Forms of Food Citizenship, International Journal of Sociology

of Agriculture and Food, vol. 19, n. 3, 289–307

Renting, H., Marsden, T., and Banks, J. (2003) Understanding Alternative Food Networks:

Exploring the Role of Short Food Supply Chains in Rural Development. Environment and

Planning A 35, 393-411.

Renting, H., Shermer, M., Rossi, A (2012) Civic Food Networks, special issue of International

Journal of Sociology of Agriculture and Food 19(3): 289-307

RGS, 2014, The Energy Water Food Stress Nexus — 21st Century Challenges — Royal

Geographical Society with IBG (http://www.21stcenturychallenges.org/ challenges/the-

energy-water-food-stress-nexus)

Ricketts Hein, J. – Ilbery, B. – Kneafsey, M. (2006): Distribution of local food activity in England

and Wales: an index of food relocalization. Regional Studies: The Journal of the Regional

Studies Association, 40 (3), 289-301. o.

Ridder, Dagmar, Erik Mostert, Henk A. Wolters (2005): Learning together to manage together.

Improving participation in water management, University of Osnabruek,

http://www.harmonicop.info/HarmoniCOPHandbook.pdf (2011 07.03).

Rimas, A., & Fraser, E. (2010). Empires of food: feast, famine, and the rise and fall of civilizations.

Simon and Schuster.

Rockström és munkatársai (2009). A safe operating space for humanity. Nature 461, 472-475. o.

Roep, D. - J.S.C. Wiskerke (szerk.), 2006. Nourishing networks – fourteen lessons about creating

sustainable food supply chains, Reed Business Information, Doetinchem, 176 o.

Rosta G. (2014) Közösségi kertek. Szomszédsági közösségek, városi mezőgazdaság. Budapest:

Városi Kertek Egyesület.

Rowe, Gene - Lynn J. Frewer (2000): Public Participation Methods: A Framework for Evaluation,

Science, Technology & Human Values, (25)1: 3–29.

SA. (2007): A Share in the Harvest. A Citizens Guide to Community Supported Agriculture: Soil

Association.

Sage, C. (2003) Social Embeddnedness and Relations of Regard: Alternative 'Good Food'

Networks in South West Ireland. Journal of Rural Studies 19, 47-60.

Sainte-Marie, J., Balle, A., és Kubista, M. (2012) Les Français et les produits locaux, Sondage

CSA pour Région Midi-Pyrénées. URL:

http://www.midipyrenees.fr/IMG/pdf/CSA_pour_Region_Midi-Pyrenees_-

_Les_Francais_et_les_produits_locaux_presentation_.pdf

Salois, M. J. (2012): Obesity and diabetes, the built environment, and the ‘local’food economy in

the United States, 2007. Economics & Human Biology, 10 (1), 35-42. o.

Saltmarsh, N. (2004): Mapping the food supply chain in the broads and rivers area. East Anglia

Food Link, Watton

163

Saltmarsh, N., Meldrum, J., Longhurst, N (2011) The Impact of Community Supported

Agriculture, Final report. UK: Soil Association.

Sayer, R. A. (1992). Method in social science: A realist approach. Psychology Press

Scaffidi, C. (2014). Slow Food: The politics and the pleasure. Development, 57(2), 257-261.

SCAR (2008) Towards a coherent strategy for a European Agricultural Research Agenda,

accompanying document. Standing Committee on Agricultural Research, European

Commission;

SCAR (2011): Sustainable food consumption and production in a resource-constrained world.

European Commission – Standing Committee on Agricultural Research (SCAR). The 3rd

SCAR Foresight Exercise. URL:

http://ec.europa.eu/research/agriculture/scar/pdf/scar_feg_ultimate_version.pdf

SCAR FEG (2007) FFRAF Report: foresighting food, rural and agri-futures, Foresight Expert

Group, Standing Committee on Agricultural Research,

http://ec.europa.eu/research/agriculture/scar/index_en.cfm?p=3_foresight;

SCAR FEG (2008) 2nd SCAR Foresight Exercise: New challenges for agricultural research:

climate change, food security, rural development, agricultural knowledge systems, Foresight

Expert Group,

http://ec.europa.eu/research/agriculture/scar/pdf/scar_2nd_foresight_exercise_en.pdf

Schafft, K. – Hinrichs, C. C. – Bloom, J. D. (2010): Pennsylvania farm-to-school programs and

the articulation of local context. Journal of Hunger & Environmental Nutrition, 5 (1), 23-40. o.

Schewe, R. L. (2015). Letting Go of ‘Conventionalisation’: Family Labour on New Zealand

Organic Dairy Farms. Sociologia Ruralis, 55(1), 85-105.

Schleicher Nóra (2007) Kvalitatív kutatási módszerek a társadalomtudományokban. BKF jegyzet.

Századvég, Budapest.

Seres A. - Szabó M. (2010) Nagy kereskedelmi láncoknak eredményesen értékesítő zöldség-

gyümölcs kisárutermelők. Gazdálkodás 54(1). 61-70.o.

Seres Antal – Felföldi János – Juhász Anikó – Kozak Anita – Szabó Márton: A zöldséggyümölcs

kisárutermelők, a TÉSZ-ek és a nagy kereskedelmi láncok kapcsolatai. Agroinform Kiadó,

Budapest, 2012. 148 o. http://econ.core.hu/ Publikációk/Egyéb kiadványok/2012.

Seyfang, G. (2008): Avoiding Asda? Exploring consumer motivations in local organic food

networks. Local Environment, 13 (3), 187-201. o.

Siklaki István (2006) Vélemények mélyén. A fókuszcsoport módszer a kvalitatív kutatás

alapmódszere. Kossuth Könyvkiadó, Budapest

Silverman, David (2001): Interpreting Qualitative Data. Methods for Analysing Talk, Text and

Interaction. London, Sage.

Sinclair, John, A. - Alan Diduck - Patricia Fitzpatrick (2008): Conceptualizing learning for

sustainability through environmental assessment: critical reflections on 15 years of research,

Environmental Impact Assessment Review 28(7): 415–428. URL:

http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0195925507001369

Smith, A., 2006. Green niches in sustainable development: the case of organic food in the United

Kingdom. Environment and Planning C: Government and Policy 24, 439–458

Smith, E. – Marsden, T. (2004): Exploring the ‘limits to growth’in UK organics: beyond the

statistical image. Journal of Rural Studies, 20 (3), 345-357. o.

Smith, J. & Jehlička, P. 2013. Quiet sustainability: Fertile lessons from Europe's productive

gardeners. Journal of Rural Studies, 32: 148–157.

Smith, J., Kostelecký, T., & Jehlička, P. (2015). Quietly does it: Questioning assumptions about

class, sustainability and consumption. Geoforum, 67, 223-232.

164

Smith, K., Lawrence, G., & Richards, C. (2010). Supermarkets’ governance of the agri-food

supply chain: is the ‘corporate-environmental’food regime evident in Australia?. International

Journal of Sociology of Agriculture and Food, 17(2), 140-161.

Smithers, J. – Lamarche, J. – Joseph, A. E. (2008): Unpacking the terms of engagement with local

food at the farmers’ market: Insights from Ontario. Journal of Rural Studies, 24 (3), 337-350.

o.

Sonnino, R. (2009) Quality Food, Public Procurement and Sustainable Development: The School

Meal Revolution in Rome. Environment and Planning A, 41 (2): 425-440.

Sonnino, R., Faus, A. M., & Maggio, A. (2014). Sustainable food security: an emerging research

and policy agenda. Int. J. Sociol. Agric. Food, 21(1), 173-188.

Sonntag, V. (2008): Why Local Linkages Matter: Findings from the local food economy study,

Vol. 12. Seattle: Sustainable Seattle.

Soper, K. (2007): Re-thinking the ‘Good Life’: the citizenship dimension of consumer disaffection

with consumerism, Journal of Consumer Culture, 7:2, 205–229.

Spaargaren, G., Oosterveer, P., & Loeber, A. (Eds.). (2013). Food practices in transition: changing

food consumption, retail and production in the age of reflexive modernity. Routledge.

Star, Susan. L., - Griesemer, James R. (1989): Institutional ecology, Translations and boundary

objects: Animateurs and professionals. Berkley’s Museum of Vertebrate Zoology, 1907-39,

Social Studies of Science 19: 387–420. URL:

http://www.ics.uci.edu/~corps/phaseii/StarGriesemer-BoundaryObjects-SSS.pdf (2011.07.03.)

Steel, C. (2013). Hungry city: how food shapes our lives. Random House.

Steyaert, S., - H. Lisoir. (szerk.) 2005. Participatory methods toolkit: a practitioner’s manual. King

Baudouin Foundation and Flemish Institute for Science and Technology Assessment. URL:

http://www.kbs-frb.be/uploadedFiles/KBS-

FRB/Files/EN/PUB_1540_Participatoty_toolkit_New_edition.pdf

Stirling, Andy (2006): From Science and Society to Science in Society. Towards a framework for

Co-operative research, Report of a European Commission Workshop, Governance and

Scientific Advice Unit of DG RTD, Directorate C2, Brussels,

http://www.eurosfaire.prd.fr/7pc/doc/1146233108_gover_science_final_report.pdf

Stirling, Andy (2008): Opening Up and Closing Down. Power, Participation, and Pluralism in the

Social Appraisal of Technology, Science Technology and Human Values, 33(2): 262–294.

Stuart, D. (2011). ‘Nature’is Not Guilty: Foodborne Illness and the Industrial Bagged Salad.

Sociologia Ruralis, 51(2), 158-174.

Sundkvist, A., Jansson, A.M. & Larsson, P. (2001) Strengths and limitations of localizing food

production as a sustainability-building strategy – an analysis of bread production on the island

of Gotland, Sweden Ecological Economics, 37, 217–227.

Szabadkai Andrea (2010): Jogszabály-módosító javaslatok a vidékgazdaság ösztönzésére. In:

Lányi András - Farkas Gabriella (szerk.): Miért fenntarthatatlan, ami fenntartható? 280-311.o.

Szabadkai Andrea (2011): Kistermelők, helyi termékek és kispiacok a jog halójában. A Falu,

XXVI. 3-4. (81-94. o.

Szakály, Z., Horvát, A., Soós, M., Pető, K., Szente, V. (2014). A minőségre és származásra utaló

jelölések szerepe a fogyasztói döntéshozatalban. Élelmiszer, táplálkozás és marketing, 10(1).

3-10.o.

Szekszárd MJV IVS (2007) Integrated Urban Development Strategy and Action Plan URL:

http://www.szekszard.hu/szekszard/UserFiles/File/gazgasag/palyazatok/nyerteseupalyazat200

7tol/ivs5.pdf

165

Szente V., Szakály Z., Széles Gy. (2011) Ökoélelmiszerek megítélése Magyarországon – alakuló

fogyasztói tudatosság? Gazdálkodás 55(5). 512-517. o.

Szigeti O., Szente V., Polereczki Zs., Horváthné Kovács B., Totth G., and Szakály Z. (2009)

Consumers’ preferences and attitudes on the market of the traditional Hungarian foods. Review

of Faculty of Engineering Analecta Technica Szegedinensia, pp. 111-119.

Szoljár, Cs. (solier@invitel.hu), 2010. március 17. 16:38 Re: vegamenü. Email

balazs.balint@essrg.hu

Szövetség az Élő Tiszáért <info@elotisza.hu> 2009. 12. 07. Jó Higiéniai Gyakorlat nyertes

pályázat. Email: info@elotisza.hu

Sztompka, P. (1991). Society in action: The theory of social becoming. University of Chicago

Press.

Tanaka, K., & Busch, L. (2003). Standardization as a Means for Globalizing a Commodity: The

Case of Rapeseed in China. Rural Sociology, 68(1), 25-45.

Tanaka, K., Juska, A., & Busch, L. (1999). Globalization of agricultural production and research:

the case of the rapeseed subsector. Sociologia Ruralis, 39(1), 54-77.

Taylor, J. – Madrick, M. – Collin, S. (2005): Trading Places: The Local Economic Impact of Street

Produce and Farmer's Markets. London: London Development Agency.

Teuber, R. (2011) 'Consumers' and Producers' Expectations Towards Geographical Indications:

Empirical Evidence for a German Case Study. British Food Journal 113 (7), 900-918.

Thompson, John - Scoones, Ian (2009): Addressing the dynamics of agri-food systems: an

emerging agenda for social science research. Environmental Science & Policy, 12(4): 386-397.

Torjusen, H., Lieblein, G., and Vittersø, G. (2008) Learning, Communicating and Eating in Local

Food-Systems: The Case of Organic Box Schemes in Denmark and Norway. Local

Environment 13 (3), 219-234.

Torma, D., Szente, V., Szakály, Z. (2012). Az élelmiszer-kiskereskedelemmel kapcsolatos

fogyasztói hiedelmek és tévhitek, különös tekintettel a TESCO áruházláncra. Élelmiszer,

táplálkozás és marketing, 8(1-2.).

Tovey, Hilary (2009): 'Local food' as a Contested Concept: networks, knowledges and power in

food-based strategies for rural development, International Journal of the Sociology of

Agriculture and Food, 16, (2), 2009, pc. 20 pages

Trauger, A. (2014). Toward a political geography of food sovereignty: transforming territory,

exchange and power in the liberal sovereign state. Journal of Peasant Studies, 41(6), 1131-1152.

Tregear, A. (2011) Progressing Knowledge in Alternative and Local Food Networks: Critical

Reflections and a Research Agenda. Journal of Rural Studies 27(4), 419-430.

Tregear, A., Kuznesof, S., Moxey, A. (1998) Policy initiatives for regional foods: some insights

from consumer research’, Food Policy 23 (5), 383-394.

Trobe, H. L. (2001): Farmers' markets: consuming local rural produce. International Journal of

Consumer Studies, 25 (3), 181-192. o.

Underwood, Evelyn; Baldock, David; Aiking, Harry; Buckwell, Allan; Dooley, Elizabeth; Frelih-

Larsen, Ana; Naumann, Sandra; O’Connor, Clementine; Poláková, Jana; Tucker, Graham

(2013) Options for sustainable food and agriculture in the EU. Synthesis report of the STOA

Project ‘Technology Options for Feeding 10 Billion People’. Institute for European

Environmental Policy, London/Brussels.

United Nations Development Program (UNDP). (2007). Human development report 2007/2008.

Fighting climate change: human solidarity in a divided world. United Nations Development

Program, New York.

166

United Nations Development Program (UNDP). (2009). Human development report 2009.

Overcoming barriers: human mobility and development. United Nations Development

Program, New York.

United Nations Environment Programme (UNEP). (2007). Global environmental outlook 4.

United Nations Environment Programme, Nairobi.

Vadovics, E. Hayes, M. (2010): Open Garden – a local organic producer-consumer network in

Hungary. System innovation on a number of levels. In: Tischner, U., Stø, E., Kjærnes, U. and

Tukker, A. (szerk.): System Innovation for Sustainability III. Case Studies in Sustainable

Consumption and Production – Food and Agriculture. Greenleaf Publishing, UK. Chpt. 8. 119-

140.

Vallianatos, M. – Gottlieb, R. – Haase, M. A. (2004): Farm-to-School strategies for urban health,

combating sprawl, and establishing a community food systems approach. Journal of Planning

Education and Research, 23 (4), 414-423. o.

Valuch T. (2005) Rántott leves, cukros-zsíros kenyér és borjúbécsi. Az élelmiszerfogyasztási és

táplálkozási szokások változásainak néhány jellegzetessége Magyarországon 1945 után. In:

Hudi J. (szerk.) A fogyasztás társadalomtörténete. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti

Egyesület konferenciája Pápa, 2004. augusztus 27-28. (Rendi társadalom – polgári társadalom

18.) Budapest – Pápa: Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület – Pápai Református

Gyűjtemények 293-308.

Van de Ven, A. H. (2007) Engaged scholarship: A guide for organizational and social research.

Oxford Universtiy Press, New York.

Van der Ploeg - Jan Douwe - Henk Renting (2004): A Response to Goodman Behind the „Redux”:

A Rejoinder to David Goodman, Sociologia Ruralis, 44: 234–242.

van Gameren, V., Ruwet, C., & Bauler, T. (2014). Towards a governance of sustainable

consumption transitions: how institutional factors influence emerging local food systems in

Belgium. Local Environment, (ahead-of-print), 1-18.

Vandermeulen, V. - Huylenbroeck, G. (2008) Designing trans-disciplinary research to support

policy formulation for sustainable agricultural development, Ecological Economics 67: 352-

361

Vecchio, R. (2010): Local food at Italian farmers' markets: three case studies. International Journal

of Sociology of Agriculture and Food, 17 (2), 122-139. o.

Venn, L., Kneafsey, M., Holloway, L., Cox, R., Dowler, E., Tuomainen, H. (2006). Researching

European ‘alternative’ food networks: some methodological considerations. Area, 38(3), 248-

258.

Vicsek Lilla (2006) Fókuszcsoport. Elméleti megfontolások és gyakorlati alkalmazás.

Viski J. - Czene Zs. (2012) A Nemzeti Vidékstratégiáról és a Darányi Ignác Tervről. Gazdálkodás

56(2). 162-177.o

Vorley, B (2004). Food, Inc.: Corporate Concentration from Farm to consumer. UK Food Group,

London. www.ukfg.org.uk

Vorley, B (2007) Supermarkets and Agri-food Supply Chains in Europe: Partnership and Protest.

In: Burch, D., & Lawrence, G: Supermarkets and agri-food supply chains: transformations in

the production and consumption of foods. Supermarkets and agri-food supply chains:

transformations in the production and consumption of foods.

Vörös Mihály: Helyi élelmiszer és helyi fogyasztás: A komplex agrárpolitika kulcseleme Japánban

- Tanulságok hazánk számára. Kézirat. Letöltés: 2010-09-03,

(http://mebal.hu/specials/doc/51.gn%20cikk_vorosmihaly.pdf)

167

Warde, A. (2014). Food studies and the integration of multiple methods. PolíTica Y Sociedad,

51(1), 51-72. URL: http://revistas.ucm.es/index.php/POSO/article/view/42487/42443

Watts D.C.H., Ilbery, B. és Maye, D. (2005): Making reconnections in agro-food geography:

alternative systems of food provision, Progress in Human Geography, 29, pp. 22–40.

WEF (2017) Shaping the Future of Global Food Systems: A Scenarios Analysis. World Economic

Forum - Deloitte Consulting LLP. URL:

http://www3.weforum.org/docs/IP/2016/NVA/WEF_FSA_FutureofGlobalFoodSystems.pdf

Wenger, E. - White N - Smith, J.D. - Rowe, K., (2005) Technology for communities. CEFRIO

Book Chapter. URL:

http://technologyforcommunities.com/CEFRIO_Book_Chapter_v_5.2.pdf

Whatmore, S., Stassart, P. and Renting, H. (2003) What’s alternative about alternative food

networks?, Environment and Planning A, 35, pp. 389–391.

Whithead, Jack - Jane McNiff (2006): Action Research Living Theory. Sage.

Whyte, Kyle, Food Justice and Collective Food Relations (2015) Food Justice and Collective Food

Relations. The Ethics of Food: An Introductory Textbook. Edited by Anne Barnhill, Mark

Budolfson and Tyler Doggett. Oxford University Press.

Wildemeersch, Danny (2007): Social learning revisited: Lessons learned from North and South,

in Wals, Arien E. J (szerk.) Social learning towards a sustainable world. Principles,

perspectives, and praxis, Wageningen: Academic Publishers, 99-116.

Wilkins J.L. (2005), Eating right here : Moving from consumer to food citizen, Agriculture and

Human Values, 22, 269–273

Wilsdon, James - Willis, Rebeka (2004): See-through Science: why public engagement needs to

move upstream, Demos, 2004. URL: http://www.demos.co.uk/files/Seethroughsciencefinal.pdf

Winter, M. (2003) Embeddedness, the New Food Economy and Defensive Localism. Journal of

Rural Studies 19, 23-32.

Winter, M (2003) Geographies of food: agro-food geographies–making reconnections. Progress

in Human geography 27.4: 505-513.

Wiskerke, J. S. C. (2009) On Places Lost and Places Regained: Reflections on the Alternative

Food Geography and Sustainable Regional Development. International Planning Studies 14 (4),

369-387.

World Bank, 2013, Global Food Crisis Response Program, (http://www.

worldbank.org/en/results/2013/04/11/global-food-crisis-response-programresults-profile)

Wright, W (2006) Civic engagement through civic agriculture: Using food to link classroom and

community. Teaching Sociology 34: pp. 224-235

Wright, W., - Middendorf, G. (szerk.), 2007. The fight over food: Producers, consumers, and

activists challenge the global food system. University Park, PA: Pennsylvania State University

Press. 301 o.

Wynne, B., Stilgoe, J., Wilsdon, J. (2005): The Public Value of Science: or how to ensure that

science really matters, Demos, 2005. URL:

http://www.demos.co.uk/files/publicvalueofscience.pdf

Ziegler, Jan (2009) A szégyen birodalma, Kairosz.

Zwartkruis, J., Westhoek, H., Kok, M., & Balázs, B. (2016). Domain report 4: The agro-food

domain in the Netherlands and Hungary. PATHWAYS project.

Zsolnai, L., Podmaniczky, L. (2010): Community-Supported Agriculture. In: Tencati, A. és

Zsolnai, L. (szerk.) The Collaborative Enterprise: Creating Values for a Sustainable World.

Oxford: Peter Lang Academic Publishers. 137-150.