Rachel Ford: Egymásba gabalyodva

(Romana 36.)

Camillát felkérik négy felbecsülhetetlen értékű falikárpit restaurálására. Az édesanyja ellenzi, hogy elvállalja a munkát, mert a kis Karib-tengeri sziget, ahol a kárpitokat őrzik, hajdan családjuk birtoka volt. Noha most esküdt ellenségük a tulajdonos, a lányt hajtja a kíváncsiság és vonzza a beígért busás fizetség, ezért elutazik.

Mulatságos félreértések után kiderül, hogy Tamarind ura csak rokona a rettegett Corrigannek, Camilla mégis jobbnak látja titokban tartani a kilétét...

1. FEJEZET

A fehérre mázolt faredőnyöket hosszú évek óta nem húzhatták fel, nem csoda, hogy időközben berozsdásodott a szerkezetük.

Az izmos fiatal férfi, aki ablaktól ablakig járva igyekezett fényt és meleget beengedni a félhomályos és áporodott levegőjű díszterembe, csak üggyel-bajjal tudta felráncigálni őket. Miután a negyedik rolót is sikerült felhúznia, ámuldozva gyönyörködött a szoba egyik hosszanti falát teljesen beborító szövött faliképekben.

Kíváncsian közelebb lépett, és féltő óvatossággal felemelte a súlyos szövet egyik sarkát. Meglepte, hogy a kárpit viszonylag milyen jó állapotban van, pedig idestova háromszáz esztendővel ezelőtt szőtték.

Ennek ellenére szakembert kell kerítenem, aki visszaadja a kárpitok eredeti pompáját, vélekedett. Az Egyesült Államokból kell szerezni valakit, sőt Angliából még jobb lenne, hiszen a családi hagyomány szerint a ködös Albionból származnak ezek a felbecsülhetetlen értékek. Igen, mindenképpen egy végtelen türelemmel megáldott, nagy gyakorlattal rendelkező angol restaurátort kell megbíznom, szőtte tovább a gondolatot.

Merengve elidőzött a pajzán jelenetet ábrázoló bal szélső kárpit előtt, aztán elmosolyodott.

Talán úgyis férfit ajánlanak, vagy ha nőt, akkor remélhetőleg nem lesz szégyenlős, gondolta. Még ma megírom a levelet, tökélte el magát.

– Na de, kedvesem! – Celia Lucas esdeklő pillantást vetett a lányára, s szórakozottan az asztalra ejtette a légipostán érkezett, pehelykönnyű levelet, amelyet vacsora után éppen végigolvasott. – Képtelenség, hogy Tamarindra utazz! Nem bírnám elviselni, hogy közönséges alkalmazott légy a régi otthonomban! Ami pedig a megbízódat, ezt a Matthew Corrigant illeti... – A még mindig vonzó arcú asszony önkéntelenül elhúzta a száját, és becsmérlő kézlegyintéssel fejezte be a megkezdett mondatot.

Camilla gondterhelten felsóhajtott. Reggel az íróasztalán várta a levél, amelyben Matthew Corrigan arra kérte a Londoni iparművészeti múzeum igazgatóját, hogy ajánljon neki régi falikárpitok helyrehozatalához értő szakembert. A levél mellett ott hevert a textilművészeti osztály vezetőjének cédulája: Érdekelné a dolog, Camilla? Szerintem hasznos gyakorlat volna. Ha tetszik az ajánlat, szívesen kijárok magának az igazgatónál pár havi szabadságot.

Ahogy elolvasta a levelet, Camilla azonnal tudta, mit fog szólni az ajánlathoz az édesanyja. Megértette az érzéseit, mégsem akarta elszalasztani a kedvező lehetőséget, bármennyire is ellenezze mami a dolgot.

– Corrigan becsapott, gyalázatosan becsapott bennünket – folytatta Celia Lucas felindultan. – Közönséges és érzéketlen tolvaj az az alak. Gyerek voltam még, de azért átláttam rajta. Minden este eljött apámhoz kártyázni. Azon a végzetes estén azzal állt elő, hogy játsszanak még egy utolsó leosztást. Addig szándékosan csak vesztett. Az esztelen tétet is ő ajánlotta. Apám elfogadta, de aligha tudta, mit csinál. Nagyon rosszul érezte magát.

Még hogy rosszul érezte magát? Nagyapa valószínűleg akkor is éppen részeg lehetett, gondolta a lány, de inkább hallgatott. Az öreg Forresternek keserűen meg kellett fizetnie azért az éjszakáért. A tikkasztó délszaki hőségben, egyetlen játszmában nemcsak csodálatos házát, hanem azt a Halcyon Cay nevű Karib-tengeri kis szigetet is elkártyázta, amelyen az épület állt. A sziget évszázadok óta a családé volt.

Nem csoda, hogy nagyapa összeroppant, és még Camilla születése előtt keserű, magával és a világgal meghasonlott emberként halt meg.

Mami ezerszeresen megszenvedte az apja hazardírozását, sőt még most is annak a levét issza, töprengett tovább Camilla. Celia Forrester elkényeztetett hercegkisasszonyként hajtotta álomra a fejét, s Hamupipőkeként ébredt fel. Sajnos ez valóság volt, és soha nem jött el érte a legkisebb királyfi, hogy fehér lovon a kastélyába vigye.

Matthew Corrigan... Camilla gyors pillantást vetett az asztalon kinyitva heverő levélre, rajta a lendületes aláírásra. Egy pillanatra megborzongott. A nagy betűkből arra következtetett, hogy Matthew Corrigan öntudatos és minden bizonnyal erőszakos egyéniség, kímélet nélkül tárgyaló, megalkuvást nem ismerő öregúr lehet.

Ami a többi gyereknek a mumust jelentette, az Camilla számára kiskorától Matthew Corrigan volt. Álmaiban emberevőként jelent meg. Tisztán látta maga előtt a képet: a gonosz hamiskártyás régi családi fészkükben, Tamarindon pöffeszkedik.

Gúnyosan és kegyetlen mosollyal pillant le a magasból a lépcső aljában összeroskadó öregemberre, Camilla nagyapjára.

– Természetesen téged sajnállak a legjobban, kedvesem. – Celia Lucas sírós hangja visszarántotta a lányt a képzelődésből a valóságba. – Most gazdag örökösnő lehetnél Tamarindon: Camilla Forrester-Lucas. Pompás bált rendeznék, hogy bevezesselek a társaságba. A szomszédos szigetekről valamennyi tehetős, rangban hozzád illő fiatalember...

– Jaj, mami, kérlek ne izgasd fel magad már megint! – szakította félbe Camilla a siránkozást, és bátorítóan édesanyjára mosolygott. – Egyébként sem szeretek táncolni. Igaz, eddig még nem találkoztam hozzám illő, gazdag férfival, de biztos vagyok benne, ki nem állhatnám, ha esetleg utamba akadna egy ilyen.

– Ha gazdag lány volnál, nem kellene abban az utálatos, poros múzeumban robotolnod. Szép vagy. Legalábbis az lehetnél, ha kicsit is törődnél a külsőddel. Csupa szép és előkelő dolog venne körül, nem úgy élnél, mint most.

– Hagyd abba, mami! – Camilla félig komolyan, félig nevetve csóválta a fejét, és helyére igazította egyik elszabadult, aranyszőke tincsét. – Tudod, hogy szeretem a munkámat Egyébként is: kitől tanultam meg olyan mesterien hímezni?

– Csak azt akartam, hogy tudjál csinos apróságokat, terítőcskéket, díszpárnákat és hasonlókat készíteni. Eszembe sem jutott, hogy valaha is ez lesz a munkád, és egész nap egy förtelmes, poros műhelybe leszel bezárva. Határozottan ellenzem, hogy te hozd rendbe Tamarindon a díszterem falikárpitjait. Nekem természetesen soha nem engedték, hogy megnézzem őket, de olyanokat suttogtak róla, hogy... Istenem, ha szegény apád ezt megérhette volna...

Szegény apa! Camilla sajnálattal gondolt vissza a sovány, állandóan gondterheltnek látszó férfira, akit tízéves korában veszített el örökre. Olykor az is eszébe jutott, hogy édesapja búskomorságának minden bizonnyal Tamarind volt az oka. Nagyon szenvedhetett attól, hogy mami egyfolytában visszasírta a régi szép időket, miközben ő megfeszített munkával is csak szerény életkörülményeket tudott biztosítani a családjának.

Camilla tudta a legjobban, mekkora áldozatot hozott érte az édesanyja. Celia Lucas hosszú évekig lemondott az általa oly fontosnak tartott kellemességekről: a szép házról, a nyaralásról, az ékszerekről és a divatos ruhákról. Mindezt csak azért, hogy egyetlen gyermekének biztosíthassa a jó és drága neveltetést az elengedhetetlen zongoraórákkal, tánciskolával, no meg a költséges magániskolái oktatással. Annak idején az ódivatú intézeti egyenruhájában hazafelé baktató kislány gyakran irigykedve nézte a nyilvános iskolák csinosan öltözött diákjait. Úgy érezte, ők sokkal vidámabbak, sokkal kevesebb a gondjuk, mint neki. Azóta persze már rájött, mennyi hálával tartozik édesanyjának. Türelemmel és jókedéllyel viselte szeretetteljes, ám sokszor terhes gondoskodását.

– Már huszonnégy éves vagy – szólt rá megrovóan az anyja. – Hogy akarsz férjet találni magadnak, ha nem jársz emberek közé?

– Nem akarok férjhez menni. – Camilla gondosan feldarabolta kanalával a konzervdobozból kivett ananászt. – Nagyon szeretek a múzeumban dolgozni. Szerencsés vagyok, mert a munkám kitölti az életemet. Tényleg, még nem is meséltem neked, hogy a minap kaptunk két meglehetősen kopott, gótikus imazsámolyt. Már nekiláttam a hímzések felújításának. Annyi máris látszik, hogy megint csodaszép lesz. – Camilla finom arca sugárzott a lelkesedéstől. – Ami pedig Tamarindot illeti, még sosem láttam... Nekem itt van az otthonom, és én szeretem is. A múltkor említetted, hogy fel kellene újítanunk ezt a szobát és az előszobát...

– De nem azonnal, hiszen előbb még a hálószobád...– Matthew Corrigan roppant nagyvonalú tiszteletdíjat ajánlott fel – vetette közbe

Camilla.– Megengedheti magának. A mi pénzünkből... – felelte csípősen az anyja.– Nézd, mami, a múzeumtól a távollétem alatt is rendesen kapom a fizetésemet, így

mindent felújíttathatunk, ha visszajöttem. Láthatod, sokkal okosabb elfogadni ezt a megbízást, mint a miatt a régi história miatt visszautasítani – mosolygott Camilla az édesanyjára. – Egyébként is a te hibád, hogy el akarok látogatni Tamarindra.

Annyit meséltél az ottani csodás életedről, hogy legalább egyszer életemben látni szeretném a családi birtokot. Ki tudja, lesz-e még alkalmam rá. Corrigan nem is sejti, ki vagyok. Kinek jutnának eszébe a Camilla Lucas név hallatán Tamarind hajdani urai, a Forresterek? Camilla összeszedte a tányérokat. – Még azt sem mondhatod, hogy egyedül hagylak, mami. Mrs. Stuart már visszatért a nyaralásból, úgyhogy megint bridzsezhettek. A főnököm ugyan három hónapi szabadságot engedélyezett, de biztos vagyok benne, hogy legfeljebb pár hétig leszek távol.

Fülsiketítő hangerővel szólt a labdarúgó-mérkőzés közvetítése a rádióból a taxiban, amely Szent Hilarius szigetének repülőteréről a fővárosba vitte Camillát.

A lány örült neki, hogy így legalább nem kell beszélgetnie a gépkocsivezetővel.Amúgy sem értenék egymás szavát. Előrehajolt a roskatag, de hajmeresztő gyorsasággal

száguldó Buick hátsó ülésén. Hagyta, hogy szőke haját összeborzolja a sebesség csapta szél, és megbabonázva bámulta a lenyűgöző délszaki tájat.

Sem anyja vég nélküli elbeszélései, sem a tévében látott filmek, sem az Antillákról indulás előtt átlapozott útikönyvek nem készítették fel erre a hőségre, ezekre a nehéz, fűszeres illatokra és erre a színorgiára.

Minden talpalatnyi helyet beborított a burjánzó zöld növényzet. Bíbor, skarlátvörös és halvány narancsszín virágú kúszónövények omlottak alá a fehérre meszelt házfalakon. Mélyvörös kelyhű virágok pompáztak áttört díszítésként az enyhet adó árnyékú, terebélyes fákon. A poros országút egyik oldalán aranyló fénypontok villództak a türkizkék tengeren, a másik oldalon liánok befonta bokrok képeztek eleven falat, mögöttük kékes párafelhőbe burkolódzó, meredek dombok magasodtak.

Camilla belesüppedt a kikoptatott ülésbe. Ellentétes érzések kerítették hatalmukba. Izgatott és túláradóan lelkes, ugyanakkor nyugtalan is volt. Furcsa, hogy édesanyja soha nem említette a kényszerűen elhagyott szülőföld kábító pompáját.

Tamarindról szóló történeteiben mindig csak a tengerparti fogadások, a délutáni vendégeskedések és Szent Hilarius főkormányzójának évi rendes kerti ünnepélye játszották a főszerepet. Ezenkívül lépten-nyomon szolgálókról esett bennük szó, akik mindenről gondoskodtak. Csak tapsolni kellett egyet, s máris megjelentek.

Az út most bambuszligeten vezetett keresztül. Már a főváros, Port Charlotte külső kerületeiben jártak. Tiszta és takaros házikók előtt elhaladva beértek a település központjába. A kicsiny főteret régimódi kút díszítette. Imitt-amott már málladozott a

homlokzatok vakolata, a valamikor minden bizonnyal csodaszép házak elhanyagoltnak tűntek.

A taxi befordult a kikötő területére. Éppen hatalmas banánfákat rakodtak földlabdával együtt a partfal mellett horgonyzó, rozsdás teherhajóra A tengerbe benyúló, néptelen móló végén nagy, jól felszerelt motoros hajó himbálódzott a vízen.

A taxi csikorgó kerekekkel megállt. A vezető kiugrott, kivette a csomagtartóból és a móló szélére állította a bőröndöket. Camilla is kiszállt, és kézitáskájában a pénztárcája után kutatott, a taxis azonban közbeszólt.

– Ő már fizetett.– Ő? – értetlenkedett Camilla. Választ azonban nem kapott, mert ebben a pillanatban

kitört a rádióban az egetverő üdvrivalgás: Gól! Gól! Gól! A vezető bevágódott a kocsiba. Camilla rátenyerelt a motorháztetőre, hogy ne indulhasson el. – Most mit csináljak? – kérdezte a taxistól.

– Ő azt mondta, hogy itt várjon.A bennszülött taxis sugárzóan a lányra mosolygott, hanyagul búcsút intett neki, és

elhajtott.Camilla ott maradt elhagyatva a mólón, amelyet szelíden körülnyaldostak a tenger

hullámai.Mérges lett. Corrigan bizonyára valamelyik cselédjét küldte érte Halcyon Cayről, aki

alighanem kihasználta az alkalmat, hogy kikerült a gazdája ellenőrzése alól. Bármit is csinál, egy biztos: nincs itt.

A cselédekkel vigyázz, kedvesem! Állandóan próbálkoznak valamivel. Úgy látszik, mami nemhiába figyelmeztetett, gondolta Camilla.

Telt-múlt az idő, és egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Angliában még kitűnő választásnak tűnt az utazásra a kockás gyapjúszövet kosztüm, ebben a melegben azonban a nejlonharisnyával együtt a testére tapadt. Camillának a lába is fájni kezdett a magas sarkú szandálban. A perzselő délutáni nap égetett, árnyéknak nyoma sem volt.

A lány türelmetlenül körülnézett, de senki emberfia nem közeledett feléje. Percről percre elviselhetetlenebbnek találta a hőséget.

A partfal mellett a helybeli munkások időközben befejezték a teherhajó berakását.Egy keskeny pallón át libasorban lejöttek a fedélzetről, messziről kíváncsi pillantásokat

vetettek a lányra, aztán kisebb csoportokra oszolva távoztak. Vidám kiáltozásuk hangjait messzire elvitte a víz.

Camillát a rosszullét környékezte. Szörnyen magányosnak és elveszettnek érezte magát. Dühbe gurult.

Ez egyszerűen nevetséges! – háborgott magában. Rövidebbre fogta a hajókötelet, közvetlenül a móló mellé húzta a motorost, aztán a csomagjait átrakta a tatra, végül maga is átmászott a fedélzetre.

Kabin nem volt a hajón, hogy árnyékba húzódhatott volna, így sóhajtva leült a keskeny padra. Az alacsony korlátra könyökölt, s tehetetlen dühében a lepusztult raktárépületeket bámulta. A kikötő zavaros vizén itt-ott szivárványos olajfoltok úsztak. A messzi távolban játékszernek tűntek a fehér vitorlájú kis halászhajók a kékeszölden csillogó, nyílt tengeren. Megnyugtatta, elbűvölte a látvány. Ásítva megtámasztotta az állát, és a villódzó fény elől lehunyta a szemét.

Egyszer csak sötét árnyék vetődött rá.– Maga meg ki a csoda?A lány kinyitotta a szemét, és hunyorogva felnézett Először a tiszta égboltot pillantotta

meg, csak aztán a mólón fenyegetően magasodó férfit.– Én... – hebegte.– Ha azt hiszi, hogy átviszem Halcyon Cayre, akkor nagyon téved. Ez nem ingyenkomp.

Camilla csak nagy nehezen tudta türtőztetni magát.– Nézze, nekem azt üzenték, hogy itt várjak. Camilla Lucas vagyok.– Camilla Lucas? – ismételte meg bizalmatlanul a férfi, aztán villámgyorsan lekapta a

lányról a napszemüveget és a tűző nap ellen feltett fejkendőt.Camilla meg sem tudott moccanni. Dühében és ijedtében nem talált szavakat.A férfi hunyorgó szemmel méregette.– Különös – csóválta meg a fejét. – Egyszerűen nem hiszem el.Vigyázni kell a cselédekkel! – futott át anyja figyelmeztetése Camilla agyán.Lopva az ismeretlenre nézett. Farmert, fekete pólót és vászoncipőt viselt, nem úgy

feslett, mint egy alantas munkát végző alkalmazott. Lehet, hogy Corrigan közvetlen munkatársa vágy személyi titkára. Ki tudja, itt hogy hívják?

– Pedig jobb lesz, ha elhiszi – felelte neki végül. Máskor nagyon is kellemes csengésű hangja idegességében fagyosan kopogott. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Ide csöppent egy idegen országba, egyedül, s szemmel láthatóan nem örülnek neki.

– Camilla Lucas csakis idős hölgy lehet, varródobozkával, ezüstgyűszűvel és nikkelkeretes szemüveggel – jelentette ki a férfi. Szeme gúnyosan megvillant.

– Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom – felelte Camilla.– Éppen ellenkezőleg, kedves Miss Lucas – mondta az ismeretlen, miután még egyszer

idegesítően végigmérte.Fölényessége Camilla idegeire ment. Nem akart újabb szócsatát kezdeményezni, úgyis

csak ő húzná a rövidebbet. Inkább nyomatékosan a karórájára mutatott.– Nem indulnánk el végre? Mr. Corrigan vacsorára vár, nem szeretnék elkésni.

Ezenkívül – folytatta fennhéjázóan – nagy súlyt fektetek arra, hogy lehetőleg még nappali fényben lássam a kárpitokat.

– Nem is tudom, hogy kérjek elnézést a késlekedésért – mondta a férfi. Camilla úgy érezte, szavai közel sem őszinték. – Igaza van, természetesen nem szabad megvárakoztatnunk a nagyságos urat. – Gúnyos meghajlással visszaadta Camilla napszemüvegét és krémszínű fejkendőjét, aztán leemelt egy nagy dobozt a mólóról, s közvetlenül a lány lába elé rakta.

Camillának feltűnt, hogy kissé nehézkesen mozog. Szemmel láthatóan fájlalta az egyik lábát. Alighanem valamilyen sportsérülése van, vélekedett a lány. Csakis egy atléta lehet ilyen magas, karcsú, széles vállú és izmos! Tarkóján engedetlen fürtökbe göndörödön sűrű, sötétbarna haja.

A titokzatos ismeretlen ügyesen kivezette a hajót a kikötő védett öbléből. A kormánykeréken nyugvó keskeny, ám erős kezét, hosszú, finom ujjait látva akár művésznek is gondolhatná az ember.

Ki lehet? A kiejtése alapján valószínűleg amerikai, szikár, rokonszenves arcával, magasan ülő arccsontjával és egyenes orrával azonban egészen másképp fest, mint azok a kerek fejű, vidám amerikai egyetemisták, akikkel Camilla időnként a múzeumban találkozott. Sokkal inkább dél-amerikainak vagy mexikóinak látszik. Vajon személyi titkár, sportoló, művész?

Camilla megrémült. Megijesztette ez az ember. Annyira magabiztos. Bizonyára szörnyen beképzelt, meg van győződve arról, hogy mindent elérhet, amit csak akar, álljon bármi vagy bárki az útjába.

Napbarnított arcához képest világosszürke szeme hidegnek hatott, tekintete mélyre hatolt. Száját szigorúan összeszorította.

Furcsa, nyugtalanító érzés kerítette hatalmába Camillát. A hőség ellenére libabőrös lett. Biztosan tudta, hogy még soha nem látta ezt a férfit, mégis ijesztően ismerősnek tűnt neki. Újabb fürkésző pillantást vetett rá a szeme sarkából, és feltűnt neki, hogy az ismeretlen

ajka meg-megrándul. Minden bizonnyal az ő vizslató pillantásain derül titokban. Félrefordult, s igyekezett leplezni a zavarát. Nem akarta elárulni gyarló kíváncsiságát.

Kifutottak a nyílt tengerre. A férfi gázt adott, s a motor egyenletes duruzsolása fülsiketítő dübörgéssé erősödött. Amikor az első nagy hullámok az orrnak ütődtek, a csónak egy pillanatra megingott, hogy aztán elszabadult ragadozóhoz hasonlóan, hatalmas szökelléssel nekilendüljön.

Camillát a sebességtől és a, friss széltől mérhetetlen nyugalom szállta meg. Legszívesebben hangosan felnevetett volna, ugyanakkor meg is riadt. Nem szoktak ilyen gondolatai támadni. Felemelte öléből a fejkendőjét, hogy összekösse vele aranyló fátyolként arca körül szálldosó haját, végül mégis leengedte a kezét. Átadta magát a féktelen szabadság mámorító érzésének.

Hosszú, tajtékzó hullámcsíkot húztak maguk mögött, előttük kitárult a végtelen tenger. A kék ezernyi árnyalata váltotta egymást egészen az ezüstös vonalig, ahol az ég egybeolvadt a vízzel. A láthatáron feltűnt egy kicsiny, alig kivehető folt. Nem felhő volt, hanem szárazföld.

Camilla szíve nagyot dobbant. Alighanem a sziget lesz az. Le nem vette róla a szemét, ösztönösen megérezte, hogy az a folt ott Halcyon Cay. Az otthona. Vagyis inkább az a sziget, amelynek jog szerint az otthonának kellene lennie.

Itt boldog lehetett volna a családjával! Haragra lobbant. Az öreg Corrigan, akár egy hatalmas pók a hálójában, ott ül most Tamarindon, és arra vár, hogy ő odaérjen...

Semmi értelme, hogy dühöngjön. Le kell nyelnie a mérgét, s olyan lelkiismeretesen kell elvégeznie vállalt feladatát, mintha a világ bármelyik szigetén álló, bármelyik házban található falikárpitokról lenne szó.

Egy kivetett hálóit ellenőrző bennszülött halász barátságosan odaintett nekik. A férfi lassított, visszaintegetett a halásznak, s valami ismeretlen nyelven odakiáltott neki pár szót.

Camilla úgy érezte, álomvilágba került Váratlanul eszébe jutott az emberevő, aki Tamarindról szóló gyermekkori álmaiban kísértette. Rémülten visszafojtotta a lélegzetét. Most már tudta, miért tűnt annyira ismerősnek ez a férfi, ő szerepelt nyomasztó álmaiban!

Rettenetesen megijedt. Eltartott néhány pillanatig, amíg sikerült összeszednie magát.Csak a képzeletem játszik velem, ilyesmi nem létezik, győzködte magát Mégis nagyon

rossz előérzete támadt. Úgy sejtette, hogy Tamarind és ez a férfi titkos kapcsolatban áll a sorsával.

A sziget végében alacsony kunyhókból álló falu terült el. A kéményekből füstkígyók tekeregtek az ég felé. Az aranyszín homokkal borított, keskeny parti sávról kavicsos út vezetett fel a néhány száz méterre, a fák mögött megbúvó nagy fehér épülethez.

A férfi leállította a motort, a hajó nesztelenül a nyilván magántulajdonban lévő kikötőhídhoz siklott.

Camilla bizonytalanul lesimította a haját. Élvezte az utazást. Amikor az idegen feléje fordult, a lány önkéntelenül is sugárzóan rámosolygott.

– Csodálatos volt! A legszebb utazás, amelyet valaha is... – Elhallgatott, amikor észrevette, milyen behatóan, jókedvűen felvont szemöldökkel méregeti a férfi.

– Örülök, hogy élvezte. Minden tekintetben igyekszünk kielégíteni a vendégeink vágyait.

A megjegyzés annyira szemtelen és kétértelmű volt, hogy Camillának menten elillant a jókedve. Visszautasítóan elhallgatott, és szélborzolta hajára kötötte a fejkendőjét.

A férfi felemelte és fájós lába miatt igencsak ügyetlenül felhúzta a nagy dobozt a kikötőhídra, majd a lány egyik bőröndje után nyúlt.

Camilla óvatosan felállt az imbolygó csónakban.

– Hagyja kérem, nagyon nehéz. Majd én! – Nem is gondolt bele, mit csinál, amikor a férfi karjára tette a kezét. Ő azonban türelmetlenül lerázta magáról.

– Nagyon köszönöm a tapintatát – felelte nyersen –, de semmi szükség rá. Véletlenül éppen fáj a lábam, de nyomorék azért még nem vagyok.

A lány megszégyenülten visszaült a padra. Csendben figyelte, hogyan hordja ki csomagjait a férfi a partra. Szemmel láthatóan megerőltető munkát jelentett számára a kirakodás. Amikor végzett, a kezét nyújtotta Camillának, aki dacosan úgy tett, mintha nem venné észre. Még mindig meg volt bántva. Indulatosan felpattant, mire a csónak megbillent.

Félénken kikászálódott a partra. Szótlanul várakozott, amíg a férfi felrakta útipoggyászát a kavicsos út végén leállított terepjáróra. Amikor az ismeretlen éppen azon volt hogy a lány utazótáskáját is lendületes mozdulattal a kocsira dobja, Camilla felkiáltott.

– Jaj, vigyázzon, kérem! Abban vannak a legfontosabb munkaeszközeim.A férfi túlzásba vitt gondoskodással helyezte el a táskát. Camilla maga is elcsodálkozott

azon, amiért megengedett magának egy tréfásnak szánt megjegyzést – Tudja: a varródobozkám, a gyűszűm és a nikkelkeretes szemüvegem.

Az ismeretlen halványan elmosolyodott, s egy pillanatig nem látszott annyira rémisztően komolynak. Aztán intett Camillának, hogy szálljon be a kocsiba. Ő maga a kormány mögé ült, s beindította a motort. Pillanatok alatt nyolcvanra gyorsított. A kerekek csak úgy szórták jobbra-balra a kavicsokat.

Camilla megállapította, hogy a férfit szemmel láthatóan nem zavarja sérülése a vezetésben. Olyan gyorsan száguldottak, hogy a lány attól tartott, bármelyik pillanatban kirepülhetnek egy kanyarban. Rémülten behunyta a szemét, izzadt tenyérrel a kocsi ajtajába kapaszkodott. A homlokát is kiverte az izzadság, pedig Halcyon Cay levegője hűvösebb és frissebb volt, mint azé a szigeté, ahová repülőgéppel megérkezett.

Bekanyarodtak egy zöldellő pálmákkal szegélyezett fasorba. Az út két oldalán kókuszültetvények és narancsligetek látszottak a szelíden ívelő dombok lankáin.

Aztán egy kis magaslaton hirtelen feltűnt a ház: Tamarind.

2. FEJEZET

Camilla olyan sokszor és olyan elevenen elképzelte már magában, hogyan érkezik majd meg egyszer Tamarindra, hogy most szinte el sem merte hinni a valóságot. A terepjáró változatlanul nyaktörő sebességgel robogott. A lány attól tartott, nem jut oda élve. A nyitott tetejű kocsi akkorákat dobott rajta, hogy vigyáznia kellett, nehogy fejjel előre kirepüljön belőle.

A férfi olyan élesen vette be az utolsó kanyart, s olyan hirtelen fékezett le, hogy Camilla oldalra bukott, s válla nekiütődött a vezetőnek.

Gyorsan felegyenesedett. A férfi meleg, izmos testének röpke érintése áramütésként hatott rá. Szaporán szedte a levegőt.

– Valami baj van? – kérdezte tőle csodálkozva a férfi.Camilla még Angliában elhatározta, hogy titkos hazatérésének minden pillanatát ki

fogja élvezni. Eddig azonban annyira lefoglalta a félelem, túléli-e egyáltalán ezt az ámokfutást, hogy alig érzékelt valamit Tamarindból.

Csúnyán elrontotta ez az alak a megérkezését! Dühe még a száguldás közben átélt félelemnél is erősebbnek bizonyult. Lehajolt, hogy felvegye a kocsi padlójára csúszott kézitáskáját.

– Mindig ennyire siet? – kérdezte haragosan az idegentől anélkül, hogy pillantásra méltatta volna.

– Általában igen – felelte a férfi, és a bejárati ajtóra mutatott. – Ha csönget, beengedik. Én addig hátraviszem a holmikat a cselédbejáróhoz.

Camilla figyelmét nem kerülte el, hogy az idegen megnyomta a cseléd szót. Ettől kellemetlenül érezte magát. Majdnem biztosra vette, hogy ez a szemtelen alak szórakozik vele.

Lassan kikászálódott a kocsiból, s a csikorgó kerekekkel elporzó terepjáró után nézett. Aztán megfordult, és megszemlélte a házat.

Már kiskorától fogva élénken elképzelte, hogyan festhet Tamarind. Bár édesanyja eleget mesélt róla, Camilla mégsem számítolt ilyen lenyűgöző látványra.

A bejárathoz vezető külső lépcsősor fehér oszlopos kiugróban végződött. Az abból nyíló széles veranda körbefogta az épületet. Az oszlopokon és a díszrácsokon virágzó futónövények kúsztak fel. Különleges és buja volt ez a színpompás díszítés, lágy vonást kölcsönözött a ház letisztult, szigorú jellegének.

Camilla most megint ugyanazt a furcsa félelmet érezte, amellyel azóta küzdött, amióta elfogadta Matthew Corrigan ajánlatát.

Semmi okod az izgalomra, szólt rá magára dacosan. Elképzelhetetlen, hogy a szigeten valaki rájöjjön, ki vagy valójában. Még ez a vizslató tekintetű férfi sem fogja kitalálni.

– Kérem, jöjjön velem, Miss Lucas.A Camilla bátortalan csengetésére ajtót nyitó kreol bőrű házvezetőnő, akiről kiderült,

hogy Poppynak hívják, barátságosan rámosolygott, aztán előrement a hűvös és árnyas előcsarnokba. Camilla arra számított, hogy azonnal valamelyik fogadószobába vezetik, ahol megismerkedhet a megbízójával. Ehelyett a takarosan öltözött házvezetőnőt követve felment a csarnokból induló, lendületes ívű, szép mahagónilépcsőn.

– Remélem, kellemesen utazott, Miss Lucas.– Igen, köszönöm – felelte Camilla mosolyogva. Ez a szívélyes fogadtatás kellemesen

elütött attól a félig gúnyos, félig lekezelő hangtól, amelyen az ismeretlen beszélt vele a hajón.

Az emeletre érve Poppy kinyitott egy ajtót, s előreengedte Camillát. Aztán felhúzta a redőnyt, amely eddig kellemesen hűvös félhomályban tartotta a helyiséget.

Sugárzó napfény áradt be az ablakon. Camilla leplezetlen csodálkozással nézett körül.Olyan ügyesen helyezték el a sötétre pácolt, csillogó bútorokat, hogy azok még jobban

kiemelték a szoba tágasságát. Az egyik fal mellett régimódi, cifra díszítésű rézágy állt, moszkitóhálót feszítettek föléje. Camilla megtapogatta a matracot, s megállapította, hogy kellemesen rugózik. Egy félig tárt, tapétázott ajtó mögött fürdőszoba kék-zöld csempéi csillantak meg, s amikor Poppy a következő ajtót is kinyitotta, kicsi, de bűbájosán berendezett szalonba jutottak. Camilla el volt ragadtatva. Egész lakosztálya van, neki egyedül!

Poppy hézagosan visszaeresztette a redőnyöket.– Remélem, jól fogja itt érezni magát, Miss Camilla.– Biztos vagyok benne – suttogta a lány lenyűgözve.Az öltözőasztalon fehér kelyhű virágok illatoztak egy remekmívű vázában.Mellette ismeretlen déligyümölcsök mosolyogtak egy tálon.– Köszönöm a virágot és a gyümölcsöt.– Ne nekem köszönje, kisasszony! A nagyságos úr utasítása volt.Mégsem lehet olyan mumus, amilyennek gyerekként hittem, hiszen akkor aligha

rendezné be ilyen szépen a szobákat, és semmiképpen sem fogadná virággal a vendégeit, gondolta a lány.

A házvezetőnő együttérzően nézett Camilla felhevült arcára és túl meleg öltözetére.

– Gondolom, minél előbb szívesen lezuhanyozna. A szobalánnyal felküldök egy hideg frissítőt – mondta Poppy. Az ital említésére Camillának hirtelen kiszáradt a torka.

Felfedezett a szalonban egy nádfonatos karosszéket. Az ablakhoz húzom, kényelmesen hátradőlök benne, s élvezem a kilátást. Ha ráadásul még egy kis hűvös szellő is támadna a tenger felől... – kezdett ábrándozni.

Nem, erről szó sem lehet, utasította szigorúan rendre magát. Végül is nem nyaralni jöttem ide, hanem dolgozni.

– Az úr még nem kíván beszélni velem? – érdeklődött.Poppy nemet intett.– A nagyságos úr csak vacsorára várja odalent Megkért, közöljem önnel, hogy pontban

fél hétkor tálaljuk az ételt.A házvezetőnő halkan becsukta maga mögött az ajtót. Camilla azonnal lerúgta

kényelmetlen szandálját, és lehúzta a harisnyáját. A mázas padlócsempe kellemesen hűsítette meztelen talpát.

Az öreg Corrigan nagy zsarnok lehet, gondolta. Poppy ugyanis igencsak parancsoló hangon beszélt, amikor gazdája utasítását idézte. Valószínűleg akaratlanul is az öregúr hanghordozását utánozza. Mindegy, nem számít. Végül is aligha fogok gyakran együtt lenni Corrigannel. Nekem a falikárpitokkal kell foglalkoznom. Ezenkívül, akármilyen rámenős volt fiatal korában, mára ugyancsak megöregedhetett.

Camilla levetette átizzadt holmiját. Végtelenül megkönnyebbült, amikor megszabadult az elviselhetetlenül meleg ruhadaraboktól.

A fürdőszobában a hatalmas, öntöttvas kád mellett egy nyilván későbbi felújítás során külön zuhanyozót is kialakítottak.

Hosszasan engedje magára a bizsergetően hideg vizet, s alaposan bekente magát a kikészített drága, rózsaillatú testápolóval. Felfrissülten magára tekerte a bolyhos fürdőlepedőt, s visszament a hálószobába.

Időközben valaki felhozta, sőt kicsomagolta a bőröndjeit. Minden holmiját gondosan elrendezték a levendulaillatú szekrényekben és fiókokban.

Camilla átsétált a kis szalonba, ahol egy kancsó jégbe hűtött narancslé állt egy tálcán. Töltött magának egy pohár italt, s bele-belekortyolva körülnézett a szobában.

Valamikor bizonyára egy előkelő társasági hölgy nappalija lehetett. Olyan díszesek voltak a bútorok, hogy egy férfi aligha érezné itt jól magát.

Elgondolkodott, s hirtelen kissé bánatos lett. Talán fiatalon elhunyt nagyanyja szalonja volt ez a szoba. Lehet, hogy nagyapa éppen a nagymama halála miatti kétségbeesésében engedte el oly fékevesztetten magát, hogy szó szerint feltette egyetlen lapra ezt a kis földi Paradicsomot? Talán minden egészen másként alakul, ha nagymama tovább élt volna.

A kertre leszállt a trópusi alkony. Camilla a halkan ketyegő antik órára pillantott. Ez nem lehet igaz! Már majdnem fél hét.

A hálószobába sietett, sietségében a földre ejtette a fürdőlepedőt, villámgyorsan tiszta fehérneműt vett fel, aztán tanácstalanul álldogált a kitárt ajtajú szekrény előtt.

Mit kapjon magára? Nem igazán érdekelte a divat, mindenekelőtt célszerű darabokat hozott magával az útra. Itt azonban minden sokkal előkelőbb és fényűzőbb, mint előre gondolta. Az öreg Corrigan biztosan nagy hangsúlyt fektet a megfelelő és választékos öltözetre vacsoránál, bármekkora is legyen a hőség.

Elégedetlenül méregette szerény ruhatárát Csupa unalmas homokszín, szürke és kék... Ebben a színorgiában, ami itt körülveszi, jelentéktelen egérkének fog tűnni ezekben a holmikban.

Kit érdekel?! – gondolta türelmetlenül. Haragudott magára. Alig néhány órát töltöttem a trópusokon, s máris megváltoztam. Mintha számítana, hogy nézek ki!

Corrigan aligha fog azzal törődni, mi van rajtam.

Nem maradt ideje hosszas latolgatásra, így kiakasztotta a keze ügyébe eső, egyszerű szabású, szürke-fehér csíkos vászonruhát. Gyorsan begombolkozott, és kiválasztott egy fehér szandált. Kapkodva megfésülködött, s néhány csepp parfümöt hintett a füle mögé. Behúzta maga mögött az ajtót, végigrohant a folyosón, és leszaladt a lépcsőn. Izgalmában egészen elgyengült, szíve vadul kalapált.

Poppy már az előcsarnokban várta. Bátorítóan a vendégre mosolygott, s az ebédlőbe vezette. A nagy, hosszúkás helyiség falait mézszínű fatáblák borították. A kristálycsillárok és az asztalon lobogó gyertyák fényében meg-megcsillant a faburkolat.

A sarkig tárt teraszajtókon beáradt a hűvös tengeri levegő. Az egyik ajtófélfának támaszkodva, kezében pohárral egy férfi állt. Camilla elfojtott egy csüggedt sóhajt.

Szóval ő is részt vesz a vacsorán. Ez nem vezethet jóra. Ha egész este ki lesz téve a férfi gúnyos tekintetének, akkor biztosan elveszti maradék önbizalmát is. Éppen elég nehezen bír megküzdeni az idegen környezettel...

Vagy mégsem? Megkönnyebbülten fellélegzett, amikor észrevette, hogy csak két személyre terítették meg az asztalt. Az ismeretlen alighanem csak Mr. Corrigannel akar gyorsan szót váltani. Időközben átöltözött ugyan, de nem mondhatni, hogy kicsípte magát. Mindazonáltal meglepően jól festett az inkább sportosnak mondható, kényelmes holmikban.

Camilla lopva végigmérte. Hosszú, izmos lábát és keskeny csípőjét jól kiemelte a szürke vászonnadrág, széles válla kitűnően érvényesült a divatos fehér ingben.

Csuklóján drága karórát viselt.– Azt hittem, nem akar rossz pontokat szerezni azzal, hogy elkésik – jegyezte meg

fagyosan, és jelentőségteljesen a lányra nézett.– Elnézést. Még minden nagyon szokatlan itt – szabadkozott Camilla. Zavarában és

mérgében az ajkát harapdálta. Hogy merészeli ez az alak megfeddni a késésért, ráadásul a házvezetőnő jelenlétében?

A férfi saját, félig telt poharára mutatott.– Iszik valamit?– Nagyon köszönöm, de nem – felelte Camilla kimérten. Az ismeretlen felhajtotta az

italát, aztán a házvezetőnőhöz fordult. – Tálaltathat, Poppy.– Igenis, nagyságos úr.Camilla elhűlt. Nagyságos úr? A férfira nézett, aki gonosz kárörömmel tekintett vissza

rá. Aztán kihúzott egy széket a lánynak, s olyan gúnyos udvariassággal hajolt meg előtte, hogy Camilla legszívesebben felképelte volna. Eredetileg büszke hallgatásba akart burkolózni, amikor azonban helyet foglalt, csak nem állhatta meg: – Kicsoda maga?

– Matthew Corrigan.A férfi olyan kihívóan nézett rá, hogy Camilla először szóhoz sem jutott. Reszkető

kézzel széthajtogatta, s a legnagyobb gondossággal ölébe terítette a kikeményített damasztszalvétát.

– Nem értem – mondta végül. – Azt gondoltam... – Habozott. Eszébe jutott, hogy jól meg kell válogatnia a szavait, ha titokban akarja tartani a kilétét. – Nekem azt mondták, Matthew Corrigan idős ember.

– Az is volt. Három hónappal ezelőtt halt meg, nyolcvanöt esztendős korában. Én az unokaöccse és az örököse vagyok – tette hozzá rövid szünet után a férfi. – Sajnálom, csalódást kell okoznom magának. Gondolom, már előre eltervezte, hogyan fogja ujja köré csavarni a kedves öregurat. – Gúnyosan felnevetett. – Egyébként általában Matthew bácsi fűzte be a nőket. Attól tartok azonban, hogy – régies kifejezéssel élve – most én vagyok a ház ura.

Camilla meghökkenésében nem tudta, mit mondjon.– Szóval maga küldte a levelet? – kérdezte végül bizonytalanul.

A férfi bólintott.– Remélem, jókat szórakozott rajtam – folytatta a lány.Corrigan elmosolyodott.– Tulajdonképpen nem állt szándékomban, hogy becsapjam, Miss Lucas. A kikötőben

azonban olyan tüskés és fennhéjázó volt, akár egy hercegnő. Elég volt egy pillantást vetnie a farmernadrágomra és a vászoncipőmre, máris rám ragasztotta a jobbak közül való kifutófiú címkéjét. Nem akartam kiábrándítani, ezért mentem bele a játékba. – Újra elmosolyodott. – Egyébként azt hiszem, egész jól eltalálta, milyen vagyok. Nem illik hozzám a finom urak szmokingja.

Kinyitották az ebédlő ajtaját, s az egyik szobalány behozta a levest. Camilla örült, hogy megszakították a társalgásukat. Ha őszinte akart lenni, be kellett ismernie, hogy Matthew Corrigan szavaiban rejlett némi igazság. Valóban lekezelően bánt vele, de nem önteltségből, hanem azért, mert a férfi úgy megzavarta, mint korábban még soha senki. Nem jutott eszébe jobb megoldás, ezért viselkedett vele annyira elutasítóan.

Némán belekóstolt a pompás homárkrémlevesbe, aztán jó étvággyal elfogyasztotta. Ilyen finomat otthon nem ehetett. Észrevette, hogy Matthew Corrigan figyeli. Idegességében majdnem félrenyelt. Vadul járatta az agyát, hogy valamilyen beszédtémát találjon, noha úgy tűnt, a férfit egyáltalán nem zavarja, hogy szó nélkül elbámul a feje fölött.

Még mindig azon törte a fejét, miről beszélhetne, amikor behozták a második fogást. Különlegesen ízesített csirkeragu volt rizskörettel.

A ház ura egy üveg behűtött fehér bort állított az asztalra, aztán kérdő pillantást vetett Camillára. A lány elhárítón nemet biccentett. Corrigan töltött magának.

– Remélem, megbirkózik vele – szólalt meg hirtelen.– Ugyan mivel? – kérdezte Camilla durcásan.– Ugyebár nem kis pénzt fizetek a szolgálataiért – folytatta Corrigan kissé

türelmetlenül, és vizslatón a lányra nézett. – Éppen azon gondolkodom, képes lesz-e elvégezni a feladatot.

Camilla idegei pattanásig feszültek. Dühös is lett.– Van valami oka arra, hogy azt feltételezze, nem vagyok alkalmas a kárpitok

helyrehozatalára? – kérdezte fagyosan.– Nem, még nincs – felelte hűvösen a férfi. – Mindössze annyi történt, hogy idősebb és

tapasztaltabb hölgyet vártam. A kárpitjaim nagyon értékesek. Nem szeretném, ha egy ügyetlen kezdő tönkretenné őket – Még mindig áthatóan nézett a lányra. – Túl fiatalnak találom ahhoz, hogy ekkora felelősséget vegyen magára.

Túl fiatalnak? Micsoda szemtelenség, gondolta Camilla felháborodottan. Hangosan azonban eltúlzott udvariassággal szólalt meg.

– Biztosíthatom, uram, azonnal meg fogom mondani önnek, ha a kárpitjai megtekintése után várakozásom ellenére azt kell megállapítanom, hogy nem merem vállalni a rendbehozatalukat. Azt hiszem azonban, az iskoláim...

– Mik is volnának azok?A kérdés még jobban felbosszantotta Camillát. Saját magára is haragudott, amiért úgy

érezte, meg kell felelnie ennek az alaknak.– Kitűnő eredménnyel végeztem el a textilművészeti főiskolát. Utána egyéves

kutatóösztöndíjat kaptam a tizenhetedik századi angol falikárpitok tanulmányozására, jelenleg pedig...

– Hány éves?Camilla úgy érezte, beszélgetésük kezd kihallgatásra hasonlítani.– Huszonnégy – felelte a lehető legrövidebben.

– Mit látott az életből huszonnégy év alatt? – kérdezte eltűnődve a férfi. – Úgy sejtem, igencsak vigyázhattak magára, s megkímélték a nyers valóságtól.

Camilla most már alig bírt uralkodni a dühén. Éppen Matthew Corrigan merészeli ezt mondani neki! Az a férfi, aki nagybátyja ármánykodásának köszönhetően került erre a helyre, ami tulajdonképpen őt, Camillát illetné!

– Nagyon téved! – kiáltott fel indulatosan. – Nagyon is jól ismerem a nyers valóságot, ugyanis... – Rémülten elhallgatott. Majdnem elárulta magát. Lerakta az evőeszközt, s elhatározta, többé egy szót sem szól, és egy falatot sem eszik.

Mégis megszegte a fogadalmát, amint a szobalány behozta az édességet. A félbe vágott és kivájt ananászokat a gyümölcs likőrbe áztatott darabjaival töltötték meg, s üdítően fanyar citromfagylaltot adtak hozzá.

A gyümölcs illata az utolsó alkalmat juttatta Camilla eszébe, amikor ananászt evett. Azon az estén, amikor Matthew Corrigan légipostán érkezett levele ott hevert az ebédlő asztalán, mamival kettesben ananászkonzervet kanalaztak.

Elmosolyodott. Semmi sem jelképezhette volna jobban az akkor és a most közötti különbséget, mint egy tál ragacsos konzervananász London ütött-kopott elővárosában és ez a pompás utóétel Tamarindon. Camilla nagy élvezettel fogyasztotta a jégbe hűtött finomságot.

Matthew Corrigan jókedvűen nézte.– Ízlik? – kérdezte.– Csodálatos! Isteni eledel – bólogatott a lány.A férfi elmosolyodott.– Az azért talán mégsem. Mindenesetre reméltem, hogy ízleni fog. A szakácsnőm

különlegessége. – Hátratolta a székét. – Azt javaslom, hogy a kávét a verandán igyuk meg.Camilla helyet foglalt az egyik kényelmes nádfotelban. Az üvegburás viharlámpák

lobogó lángja kellemes fényt varázsolt a verandára. A tetőt beborító kúszónövények virágai hódítóan illatoztak. Láthatatlan bogarak ezrei zümmögtek, zöldarany színű szentjánosbogárkák csillogtak a kert sötétjében. A feketébe burkolózott éjszakai tengeren fel-felvillantak, táncoltak a halászhajók fényei.

Camilla egyszerre végtelenül fáradtnak, elveszettnek és zavartnak érezte magát.Az enyhe, virágillattól terhes délszaki éjszakán minden új és idegen volt. Mintha

varázsütésre minden megváltozott volna, mintha álmodna, s olyan elátkozott világba került volna, ahonnan nincs menekvés. Rettenetesen megijedt. Vakrémület lett úrrá rajta. Izmai önkéntelenül megfeszültek, mintha bármelyik pillanatban fel kellene ugrania, hogy elmeneküljön.

A szobalány halkan keresztüljött a verandán, lerakta a tálcát a kávéval, aztán nesztelenül visszament a házba.

Matthew Corrigan díszes porceláncsészébe töltötte, és odanyújtotta a feketét Camillának. A lány halkan megköszönte, de nem nézett a férfira. Felzaklatta a sok új élmény és érzés. Corrigan kitöltött két pohárka likőrt, s az egyiket Camilla elé tette.

A lánynak nagy szüksége volt az erősítőre, ezért jókorát húzott belőle. Érezte, hogy jótékony melegség járja át.

Corrigan hátradőlt magas támlájú nádszékében, s úgy figyelte Camillát. Nyilván megérezte, hogy valamitől fél.

– Igya ki az italát! Jót fog tenni. Egészen elsápadt. Véleményem szerint maga egyébként is túlságosan törékeny.

– Na de, Mr. Corrigan! – fortyant föl a lány, aztán rögtön az ajkába harapott, hogy ne mondja ki a nyelvére kívánkozó választ. – Jól vagyok – folytatta nyugodtabb hangon. – Csak az utazás fárasztott ki egy kicsit. Meg az éghajlatváltozás is...

– Igen, persze.

Annyi kétkedés volt ebben a két szóban, hogy Camilla felindultan tovább beszélt.– Csak ne aggódjon! Nem fogom tönkretenni az értékes falikárpitjait.A férfi tiltakozóan felemelte a kezét.– Kérem, ne szólítson állandóan Mr. Corrigannek, idegesít. Mindenki Matthewnak hív.

Mától fogva ezért egy bizonyos Miss Camilla Lucas, ez a zsémbes, huszonnégy éves leányzó is így fog hívni. A megjegyzésemmel egyébként korántsem a szakértelmét akartam kétségbe vonni, sokkal inkább azt, hogy bírja-e az itteni hőséget. Nem lenne jó, ha minduntalan ájultan a lábam elé omolna.

Miért kell ennek az alaknak mindig gúnyolódnia? – húzta fel magát Camilla.– Nem kell törődnie velem – felelte ingerülten. – Sokkal szívósabb vagyok, mint

amilyennek látszom. Ezenkívül senkinek nem szoktam a lába elé omolni. – Amellett eszem ágában sincs, tette hozzá magában, hogy pont magánál kezdjem el az ilyesmit.

Színlelt nyugalommal kiitta a likőrt, és hátradőlt. Alig bírta nyitva tartani a szemét az álmosságtól. Lassan megfogta a táskáját, és felállt. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy felmenjen a szobájába, bebújjon a moszkitóháló alá, és elnyújtózzon az ágyon.

Ezt azonban kicsit későbbre kell halasztania. Corrigan, azaz Matthew, világosan értésére adta, hogy sok dologra alkalmatlannak tartja. Túl fiatalnak, tapasztalatlannak ítéli, félreérti a sápadtságát, s ha Camilla megkérné, valószínűleg még egy tucat dolgot sorolna fel nagy élvezettel. Be kell bizonyítania neki, hogy téved!

– Aludni megy? – kérdezte Corrigan.– Nem, előbb szeretném megnézni a kárpitokat, ha nem fárasztom vele nagyon.– Egyáltalán nem. Megtisztel. Jöjjön!

3. FEJEZET

Matthew az ebédlőben felvett az asztalról egy karos gyertyatartót, amelyben még égtek a gyertyák, s előrement. Camilla izgatott várakozással követte az előcsarnokon át és végig a gyengén megvilágított folyosón. Hirtelen meghatározhatatlan félelem fogta el. Kissé lemaradt a férfitól.

A villódzó gyertyafényben minden nagyon kísérteties volt. Matthew mesebeli óriásnak tűnt, aki ismeretlen veszélyekkel teli birodalmába csábítja kiszemelt áldozatát. Árnyéka imbolyogva táncolt a falon Camilláé mellett, aki megborzongott, s kínjában elmosolyodott. Már egy kis lobogó gyertyalángtól elragadta a képzelete!

Matthew nem emberevő óriás, aki a barlangjába akarja csalni, hanem a megbízója, aki érdekes munkát ad neki. Ugyan még kétli, hogy alkalmas-e Camilla erre a feladatra, de ő majd meggyőzi arról, hogy téved.

Matthew közben kinyitott egy ajtót, s előreengedte a lányt a díszterembe. Camilla belépett, és megállt. Várta, hogy szeme megszokja a gyenge fényt. Corrigan a helyiség közepén álló asztalra helyezte a gyertyatartót.

– Elnézését kérem a kényelmetlenségért – szólalt meg –, de a nagybátyám szándékosan nem vezettette be ide a villanyt. Tulajdonképpen nem használta ezt a helyiséget, és úgy gondolta, szükség esetén a gyertyák fénye is elég.

Camilla egyre jobban ki tudta venni a fehér védőhuzattal beborított bútorok körvonalait. Végül tamarindi tartózkodása okát, a négy értékes faliszőnyeget is megpillantotta. Sokkal nagyobbak voltak,mint képzelte. Kezdetben csak annyit látott, hogy a kárpitokat szürke csík veszi körül. Bekeretezett képeknek hatottak. Egyelőre nem lehetett megállapítani, mit ábrázolnak.

– A nagybátyám időnként bejött ide – mesélte Matthew –, gyertyákat gyújtott, és csendben elüldögélt. Sokszor órák hosszat.

Camilla kétkedő pillantást vetett a férfira. Amit mondott, nem illett ahhoz a képhez, amelyet az öreg Matthew Corriganről alkotott magának. Édesanyja mindig lelkiismeretlen banditának nevezte az öreget, akibe egy fikarcnyi érzelem sem szorult.

Nem akarta, hogy szétrombolják benne ezt a képet. Aztán eszébe jutott, hogy Matthew bácsikájának viselkedését másként is lehet értelmezni. Hát persze! Az öreg Corrigan természetesen nem műkincsként csodálta a kárpitokat, hanem állandóan diadalittasan arra emlékezett, hogyan sikerült megkaparintania őket...

Camilla lassan a hozzá legközelebb eső kárpithoz lépett. Nyeles nagyítót húzott elő a kézitáskájából.

– A nagybátyjának teljesen igaza volt abban, hogy nem vezettetett be ide mesterséges fényt – jelentette ki. – Remélem, többnyire a redőnyök is le voltak engedve. Az éles fény árt az ilyen régi kárpitoknak.

Meglepetten hátrafordult, amikor Matthew gúnyosan felnevetett.– Alighanem igaza van – mondta a férfi. – Mindenesetre nem hiszem, hogy ez a szoba

ezért volt lezárva és elsötétítve. – Hangja kissé álmodozó lett, – Úgy tizenkét éves lehettem, amikor a kertből észrevettem, hogy a szalon egyik ablaka nyitva maradt. Már régen furdalt a kíváncsiság, mi lehet a tiltott helyiség titka. Az ablakhoz lopództam, és megpróbáltam bekukkantani. Az öreg kertész rajtacsípett és megfenyegetett, hogy fekete kakassá változtat, ha még egyszer ilyesmin kap. – Matthew szinte mentegetődzve felnevetett. – Nagyon megijesztett. Tudja, ezen a szigeten még sokan foglalkoznak obeával, ahogy errefelé a fekete mágiát nevezik. A kertészünk közismert boszorkánymester hírében állt. Ezért aztán soha többé nem próbáltam meg fényt deríteni a titokra.

Camilla alig figyelt oda a történetre. Megigézve nézte a kárpitok mintázatát keretező, hímzett virágfüzéreket. Csakis egyetlen művész alkothatta ezeket a tökéletesen természethű, apró mesterműveket. De mi lehet a kifogástalan keretdíszítésen belül?

Lassan végigfuttatta tekintetét a kárpitokon. Élénk színeik a gyenge megvilágításban is jól érvényesültek.

Egyszer csak elakadt a lélegzete, nem mert hinni a szemének. A szőnyegek sikamlós jeleneteket ábrázoltak a görög mondavilágból. Akadt ugyan néhány hasonló témájú tizenhetedik századi falikárpit, azokat azonban egytől egyik ismerték a szakemberek. Hogyan fordulhatott elő, hogy ezekről a műkincsekről még senki sem hallott? Elképzelhető, hogy majd háromszáz éve itt lógnak háborítatlanul Tamarindon, és soha nem szivárgott ki róluk semmi?

Alaposabban megszemlélte a kárpitok mintázatát. Másmilyennek tűntek, mint a múzeumokból és a szakirodalomból ismert korabeli szövött képek, amelyek a kényes témákat általában rendkívül visszafogottan jelenítették meg, úgyhogy azok még az erkölcscsőszök ízlését sem sérthették. Ezekből a képekből viszont csak úgy áradt a szégyentelen érzékiség. Az alakok szinte éltek és lélegeztek. A lányt lenyűgözte az élethű megjelenítő erő.

A közvetlenül előtte lógó kárpit például az istenek királyát, Zeuszt ábrázolta, amint bika képében elrabolja Európa föníciai királylányt, hogy aztán kedvesévé tegye.

A kép leplezetlen érzékisége zavarba ejtette Camillát. Zeusz a bikává válás pillanatában, férfiassága teljében állt Európé előtt. Tekintetéből a birtokbavétel vágya sugárzott, ám a lányt sem rémült ártatlanságként ábrázolták, aki alázatosan meghajlik a kérlelhetetlen isteni akarat előtt. Fiatal, kedves arcára kiült a gátlástalan vágy, s ez még jobban megdöbbentette Camillát.

A többi falikárpit hasonló jeleneteket ábrázolt, ugyanilyen valósághűséggel. Camilla még sohasem látott ennyire mesteri, ugyanakkor felkavaró műveket.

Miközben a képeket nézte, teljesen megfeledkezett Matthew-ról. Amikor végre felpillantott, észrevette, hogy a férfi gúnyos mosollyal méregeti. Ez az alak nyilván egész idő alatt figyelte, s kíváncsian várta, mit fog szólni ezekhez a zavarba ejtő ábrázolásokhoz. Felbosszantotta a gondolat, hogy Corrigan már megint az ő rovására szórakozott. Azonnal visszafordult a kárpitokhoz.

A színek semmit sem veszítették erejükből az eltelt háromszáz esztendő alatt, a szövetnek azonban kellemetlenül dohos szaga volt. Nemcsak a nedvesség hatott károsan az anyagra, Camilla imitt-amott kirágott kis lyukakat is felfedezett rajta. Amikor közelebb hajolt az egyik kárpithoz, éppen egy csillogóan barna csótány mászott elő a szövet alól.

– Miért engedték, hogy ilyen állapotba kerüljenek a kárpitok? -– kiáltotta felháborodottan, és vádlón az egyik szövetre mutatott. – Ez itt például csupa lyuk. A maga drágalátos bácsikája kicsinyes nyárspolgár volt! Nem azért zárta be ide a sötétbe ezeket a pótolhatatlan műkincseket, mert meg akarta óvni őket, hanem hogy titokban kéjeleghessen a kicsalt értékein.

– Ki mondta magának, hogy kicsalt értékről van szó? – kérdezte Matthew fagyosan.Camilla megrettent. Ha nem vigyáz jobban, a végén még elszólja magát, pedig még soha

nem volt ilyen fontos, hogy ne derüljön ki, mi köze van Tamarindhoz és kik a szülei. Hogy időt nyerjen, szándékosan lassú mozdulatokkal visszatette kézitáskájába a nagyítót.

– Angliában jutott a fülembe a híresztelés, miszerint a maga nagybátyja tisztességtelen módon, szerencsejátékon nyerte el ezt a gyönyörű házat és mindent, ami benne van – mondta aztán fegyelmezetten.

Matthew hunyorogva nézett rá.– Alighanem igencsak egyoldalú tájékoztatást kapott a történtekről, Miss Lucas.– Valóban? – A lánynak nagy erőfeszítésébe került, hogy semmi se látsszék meg rajta, a

hangja azonban kissé remegett.Matthew figyelmét ez sem kerülte el. Még zordabbul folytatta.– Igen, valóban. Matthew bácsikám senki volt a romlott Forresterekhez képest, akik

korábban a sziget tulajdonosai voltak.Camillának nagyon össze kellett szednie magát ahhoz, hogy ne válaszoljon a családjára

tett becsmérlő megjegyzésre.– A bácsikám azonban becsületes volt. Egyetlen értékes tárgy volt a tulajdonában, egy

aranyból és jade-ból készült inka szobor. Az édesapja hagyta rá emlékül. Forrester meg akarta szerezni a szobrot, kerül, amibe kerül. Ő ajánlotta tétként a házat és a szigetet a szobor ellenében. Apám habozott, mire Forrester gyávának nevezte. Forrester azt hitte, semmit sem kockáztat, hiszen közel s távol a legdörzsöltebb hamiskártyásnak tartották.

Camilla megint csak nehezen tudta megállni, hogy felháborodásában fel ne kiáltson.– Forrester ennek ellenére vesztett. Másnap reggel, amikorra mindketten kijózanodtak,

Matthew bácsikám felajánlotta, hogy tekintsék semmisnek a fogadást Az öreg Forrester azonban olyan büszke volt, akár egy spanyol nemes. Elutasította nagybátyám ajánlatát. A bácsikámat kínozta a lelkiismeret Jóvátételt ajánlott fel az időközben Angliába költözött családnak, Forrester azonban hallani sem akart a dologról. Megátkozta Matthew bácsit, s megtiltotta neki, hogy valaha is felkeresse.

Camilla úgy érezte, kicsúszott lába alól a talaj. Matthew szavai egy szempillantás alatt megingatták családjáról alkotott elképzeléseit. Úgy tűnt, a férfi szentül hiszi, hogy igazat beszél.

Megcsóválta a fejét mintha ezzel elhessegethetné kellemetlen gondolatait Aztán eszébe jutott, hogy Matthew is csak a dolgok egyik oldalát ismeri. Az öreg Corrigan természetesen ilyen formában terjesztette a történetet, hogy önmaga és a világ előtt igazolja Tamarind megszerzését. Matthew nyilván szívesen elhitte ezt a mesét, mert így nem kellett kételkednie abban, hogy jogosan birtokolja a házat és a szigetet.

– Ha már csalással megszerzett javakról beszélünk – folytatta kíméletlenül Corrigan –, mit gondol, hogyan kerültek ezek a kárpitok az első Forrester tulajdonába? Ellopta őket.

Camilla tiltakozni akart, Matthew azonban nem hagyta megszólalni.– Maga angol, így biztosan jól ismeri a Cromwell vezette puritánok és I. Károly király

hívei közötti polgárháború történetét. A Forresterek őse a puritánokhoz tartozott, s a kedvező alkalmat kihasználva egy királypárti lovag házából lovasította meg a kárpitokat. Ő valószínűleg elkobzásnak nevezte. Amikor aztán a puritánok csillaga leáldozott, mert visszaállították a királyságot, Forrester olajra lépett.

Camilla kétkedő tekintete láttán Matthew meghökkent.– Nyilván azon töpreng, honnan tudok minderről. Matthew bácsi a padláson egy

ládában megtalálta, és gondolom, nagy érdeklődéssel el is olvasta az első Forrester naplóját. Amikor elég idős lettem ahhoz, hogy megértsem, elmesélte a történetet.

Érdekli a folytatása is? – Nem várta meg a lány válaszát, tovább beszélt. – Forrester erre a szigetre jött, amelyet Cromwelltől kapott rendkívüli szolgálataiért. A feleségét és a gyermekeit sorsukra hagyta Angliában. A falikárpitokat mindenesetre nem felejtette el magával hozni. – Matthew elgondolkodva a falra mutatott. – Elég meglepő egy hithű, istenfélő, szigorú erkölcsű embertől. Egyetért? Forrester közszemlére tette ki a kárpitokat. Néhány év alatt tucatnyi szeretője volt, és ki tudja, hány gyermeket nemzett. – A férfi kesernyésen elmosolyodott. – Nem ő volt az első, akit az Antillákon elcsábítottak az érzéki örömök. S fogadni mernék, hogy az utolsó sem... Mi a véleménye ezek után, Miss Lucas?

Camilla úgy tett, mintha nem hallotta volna a kihívó kérdést.– Ez nem tartozik ide – felelte hűvösen. – A háromszáz évvel ezelőtt történtek...– Háromszáz vagy harminc év között semmi különbség sincs, ha szélhámosságról van

szó.– Egyáltalán nem szélhámosokról van szó, hanem arról, hogy ezeknek a kárpitoknak

már évek óta múzeumban lenne a helyük – csattant fel Camilla.Matthew lekezelően elmosolyodott.– Úgy gondolja, hogy üvegtárlókban, csíramentes környezetben kellene őrizni őket egy

bombabiztos pincében, nehogy veszélyes gondolatokra késztessék az embereket? Ugye nem akarja azt mondani, hogy minden további nélkül ki mernék állítani ezeket a kárpitokat? Gondoljon csak azokra az ártatlan lelkületűekre, akiket megrontanának ezek a szemérmetlen jelenetek! Gyermekem, maga is teljesen ártatlannak tűnik – folytatta váratlanul gyengéd hangon. – Lehet, hogy ezek a csodálatos képek megrontják az erkölcseit?

Hogy kérdezhet ilyet? Camilla kizárólag a szakértő szemével nézte a kárpitokat. Mégis úgy érezte, van valami a levegőben, ami fenyegetést jelent rá és eddigi rendezett életére.

Csak nehezen tudott kitérni a férfi kihívó pillantása elől. Megigézve a gyertyalángba nézett, ami úgy lobogott és táncolt, mint az imént a szentjánosbogárkák a kertben. Megszédült, és a szeme elé kapta a kezét. Azonnal le kellett ülnie.

Amikor felébredt, csodálkozva vette észre, hogy ágyban fekszik. Megpróbált felülni, de nyöszörögve visszaesett a párnára. Forgott vele a világ. Érezte, hogy erős kezek felültetik és megtámasztják. Valaki egy pohár jéghideg vizet tartott az ajka elé.

Camilla gyorsan ivott egy kortyot.A pohár pereme fölött látta, hogy egy bennszülött nő áll az ágya mellett. Poppy volt. De

ki támogatja? Erőlködve félretolta a poharat, felemelte a fejét, és Matthew szemébe nézett.A férfi megint elétartotta a poharat.– Kér még?– Nem, köszönöm, már jobban vagyok. – Camilla zavartan félrefordult, s észrevette

gondosan összehajtogatott ruháit az ágya melletti széken. Zavara tovább fokozódott, amikor rájött, hogy hálóinget adtak rá.

– Maga fektetett ágyba? – kérdezte rekedten, és Matthew-ra pillantott.A férfi vidáman mosolygott.– Nem esett nehezemre.Camilla a hálóing szalagjával játszott.– És ki...– Vetkőztette le? Felejtse el aggszűzies aggodalmait! Poppy zordon erkölcscsőszként

végig jelen volt. Ünnepélyesen biztosíthatom, hogy betartottuk az illendőség szabályait, kedves Miss Lucas.

Camilla visszahanyatlott a párnára. Egy pillanatra lehunyta a szemét, s úgy érezte, bizsereg a bőre, ahol a férfi hozzáért, amíg öntudatlan volt.

Matthew megfogta az állát, s kényszerítette, hogy ránézzen. Kellemesen meleg és gyengéd volt a keze.

– Hogy van? – Hangjából aggódás csendült ki.Camilla csak most ébredt igazán tudatára, miért fekszik itt az ágyában. Kínos, gondolta.

Gyengének bizonyultam. Nehezére esett a válasz.– Sajnálom. Még sosem ájultam el.Matthew eleresztette füle mellett a szégyenlős szavakat, s megismételte a kérdést.– Jól vagyok – suttogta a lány. – Nem, inkább nagyon furcsán vagyok – tette hozzá,

amikor újra forogni kezdett vele a szoba.Matthew elengedte, és felállt.Camilla a párnába fúrta az arcát. Kimerültségében és elkeseredésében elsírta magát.

Mit gondolhat most Matthew róla? Ráadásul épp az imént közölte vele fennhéjázva, hogy sohasem fog a lába elé omolni. Mégis pontosan ez történt. Most már semmit sem fog elhinni neki. Azt sem, hogy szakértő módon helyre tudja hozni a falikárpitjait.

Hallotta, hogy Poppy és Matthew halkan beszélgetnek a szobában.– Az utazás, az időeltolódás... a nap izgalmai... a hőség, a trópusok... nem először... egy

fiatal, ártatlan lányt...Camilla csak hangfoszlányokat vett ki a társalgásból. Mintha valaki kiment, aztán

megint visszajött volna. Felemelték a fejét, és tablettát dugtak a szájába. Camilla engedelmesen lenyelte. Nagy nehezen kinyitotta a szemét.

Meglátta Matthew-t, megpróbált elmosolyodni, arcizmai azonban nem engedelmeskedtek.

Hirtelen úgy érezte, felhő ereszkedik rá, s meg akarja fojtani. Rémülten fel akart ülni, hogy kiugorjon az ágyból, de nem sikerült. Amikor leoltották a villanyt és halkan becsukták az ajtót, visszadőlt az ágyra.

Csendben feküdt, s lassan álomba szenderült. Nyugtalanul, éberen aludt. Először elmosódott, azután ijesztően tiszta, különös képek táncoltak a szeme előtt. A falikárpit alakjai megelevenedtek és körülállták az ágyát. Európé buján mosolygott, válla mögül a félig férfi, félig bika Zeusz most őt igyekezett elbűvölni.

Camilla szaporán szedte a levegőt. Egész teste izzadságban úszott. Igyekezett megszabadulni a rossz álomtól, de nem sikerült. A kép még ijesztőbb lett. Európé arca, akár a filmeken, áttűnt Camilláéba. A bikaisten vágyakozóan nézett rá. A legrosszabb azonban csak most következett: Zeusz hirtelen Matthew Corrigan képét öltötte magára.

Camilla kitartó kopogtatásra ébredt. Jólesőt nyújtózkodott, s álmosan kilesett a moszkitóháló alól. Kinyílt az ajtó.

Poppy lépett be, s egy tálcát tett le az éjjeliszekrényre. Azután felhúzta a redőnyt, félrehajtotta a moszkitóhálót, s aggódva a lányra nézett.

– Hogy érzi magát, Miss Lucas?

– Jól vagyok, köszönöm. – Csodálatosképpen így is volt. Mintha elfújták volna a feszültséget, a fáradtságot és a rettenetes szédülést. Egy pillanatra még eszébe jutott rémséges éjszakai álma, de aztán az is elmúlt. Úgy érezte, újra tele van erővel.

Poppy megkönnyebbült.– Ez nagyszerű, kisasszony. Már annyira aggódtunk. Az úr azt mondta, hívjunk orvost,

ha ma sem érzi jobban magát. Azt is mondta, hogy maga nagyon törékeny, és nem tudja elképzelni, hogyan fogja bírni a megerőltető munkát.

Camilla éppen vissza akart bújni kicsit az ágyba, erre azonban azonnal felült, és a teáscsésze után nyúlt.

– Megmondhatja a nagyságos úrnak, hogy teljesen jól vagyok – jelentette ki határozottan.

– Ágyba parancsolja a reggelit, vagy inkább kint, a verandán óhajtja elfogyasztani? – érdeklődött Poppy.

Camilla habozott. Szívesen élvezte volna a verandán a hűvös reggeli levegőt, másrészt viszont...

– Mr. Corrigan azt üzeni, hogy később látni kívánja, de most el kellett mennie.Camilla megkönnyebbülten elmosolyodott.– Nagyon szívesen reggeliznék a verandán, Poppy.Amikor leszedték a reggelizőasztalt, a lány hátradőlt a kényelmes karosszékben, s még

egy csészével töltött magának az erős és gőzölgő kávéból.A kókuszpálmák levelei halkan zizegtek az enyhe szellőben. A tengerpartról

felhallatszott a hullámok csendes morajlása. Paradicsomi hangulat volt.Egész délelőtt el lehetne így lustálkodni, gondolta Camilla. Később mégis erőt vett

magán, gyorsan kihörpintette a maradék kávéját, és felpattant a székből. Elég volt abból, hogy úgy viselkedjék, mint egy elkényeztetett turista! Dolgozni jött ide, nem henyélni. Matthew igencsak nagyvonalú fizetséget ajánlott neki, s biztosan csípős megjegyzéseket tenne, ha a verandán üldögélve találná.

Végigment a hosszú folyosón, s benyitott a díszterembe. Már előzőleg bekészítette az Angliából magával hozott munkaeszközeit, és kért egy kétágú létrát is, hogy jobban hozzáférjen a kárpitok felső részéhez.

Erezte, hogy izzadságcseppek gyöngyöznek a homlokán, de azért előhúzta a táskájából vastag, szürke munkaköpenyét, felvette sötétkék ruhája fölé, és nyakig begombolta. Hajára sűrű szövésű pamutkendőt kötött. Elhúzta a száját, amikor a falitükörben meglátta azt a vigasztalan képet, amit így nyújtott.

Jegyzetfüzetet és ceruzát halászott elő táskájából, az első kárpit elé állította a létrát, s nekilátott a munkának. Vigyázott, hogy soha ne lássa nyugtalanító egészükben a képeket. Fokozatosan elfeledkezett a jelenetek tartalmáról. A lehető legnagyobb gondossággal megvizsgált minden egyes gyapjúszálat.

Az egyik szobalány jégbe hűtött üdítőt hozott be, de Camilla hozzá sem nyúlt.Talán több óra is eltelt, míg vonakodva felegyenesedett, hogy kinyújtóztassa

elgémberedett tagjait. Csak most, amikor félbeszakította munkáját, vette észre, hogy testére egymásba gabalyodva tapad a ruha. Túlságosan meleg volt ahhoz, hogy tovább tudjon összpontosítani. Ráadásul túl melegen öltözött fel.

Halkan kinyitotta az ajtót, és kikémlelt a folyosóra. Senkit sem látott. Gyorsan ledobta magáról a köpenyt, az asztalra hajította, aztán kigombolta a ruháját, s abból is kibújt. Fehér csipkés melltartóban és bugyiban állt, és éppen vissza akarta venni a köpenyét, amikor neszt hallott a háta mögül.

Rémülten megfordult. Matthew Corrigant látta meg egy tapétázott ajtónak támaszkodva, amelyet eddig Camilla észre sem vett. A férfi mellén keresztbe font karral,

leplezetlen érdeklődéssel bámulta. A lány egy pillanatra kővé meredt, aztán egyik karjával rémülten a mellét fedte el, a másikkal pedig a köpenye után nyúlt.

Matthew lassan feléindult. A lány ijedten hátraugrott, s nekiütődött az asztal szélének. Combjába belehasított a fájdalom. A férfi nem vette le róla a szemét.

Camilla egyre idegesebb lett. Corrigan már ott állt előtte.– Gondolom, melege van? – kérdezte pillanatnyi hallgatás után.– Igen, nagyon is – felelte dühösen a lány, és érezte, amint elpirul. Matthew szemmel

láthatóan alaposan ki akarja élvezni, hogy ő feszeng, s ez még jobban felbosszantotta.– Egy pillanatig azt hittem, valamelyik kárpitról lépett le – mondta a férfi. – Beillene

nimfának, akit fürdés közben megleptek.Camilla ökölbe szorította a kezét. Matthew megjegyzése éjszakai rémlátomásának,

ijesztő érzékiségére emlékeztette.– Ha már fürdésről esett szó – folytatta a férfi –, természetesen bármikor használhatja a

kerti úszómedencét. Miért nem hűti le magát egy kicsit ebéd előtt?– Nem, köszönöm, most nem – felelte gyorsan a lány. Csábító lett volna ugyan a hűvös

víz, Camilla azonban attól tartott, hogy Matthew csatlakozik hozzá. Nem akart fürdőruhában mutatkozni előtte.

– Ha nem, hát nem – felelte Matthew nyugodtan. – Azért délután csak menjen le úszni!– Ebéd után folytatom a munkámat.– Dehogyis, kedvesem! Kora délután itt senki sem dolgozik. Akkor kibírhatatlan a

hőség. Nem irodai munkára szerződtettem, kötött munkaidőben! Szünetet kell tartania. Majd folytathatja úgy négy óra tájban, addigra rendszerint kissé lehűl a levegő.

Ha pedig fürdeni támad kedve, bármikor megteheti.– De hát én nem vagyok vendég – felelte Camilla.– Nem bizony. Maga jól fizetett szakértő, aki tőlem kapja a fizetését, ezért nem

engedhetem meg, hogy rosszul gazdálkodjon a munkaerejével. Jut is eszembe: hogy van?– Köszönöm, ma már sokkal jobban. – Camillát kínosan érintette a tegnap este említése.– Ennek őszintén örülök. Sokkal jobban is néz ki, mint este.A lány nem tudta eldönteni, tényleg kajánul mosolyog-e Matthew. Megint eszébe jutott,

hogy vajon ki vetkőztette le és fektette ágyba tegnap.– Sajnálom a tegnap történteket – mondta alig hallhatóan.– Ugyan már! Az időeltolódás bárkit kikészíthet.Kivéve a nagyszerű Matthew Corrigant, gondolta Camilla dühösen.A férfi az órájára nézett.– Mennem kell. Sajnos nem ebédelhetek magával.Camilla kimondottan megkönnyebbült a bejelentés hallatán. Remélte, hogy ez nem

látszik rajta.– Üzleti ügyben át kell mennem Szent Hilariusra, de vacsorára már biztosan itt leszek.

Akkorra talán már be tud számolni a kárpitok állapotáról.Ezzel Matthew elbúcsúzott.Camilla pár pillanatig mozdulatlanul állt. Hirtelen tudatára ébredt, hogy még mindig a

kezében szorongatja a munkaköpenyét. Összeszedte magát, s belebújt a ruhadarabba. Valahogy megcsappant a munkakedve, alábbhagyott a kezdeti lelkesedése.

Ennek ellenére folytatnia kell!Éppen arrébb akarta tolni a létrát, amikor az órára esett a pillantása. Már elmúlt

tizenkettő. Legfőbb ideje, hogy átöltözzön az ebédhez. Utána majd újult erővel tovább dolgozhat, bármennyire is alkalmatlannak tartja Matthew a délutánt a munkára.

Felsietett a szobájába, lezuhanyozott, és egy világos színű, könnyű kartonruhát vett magára. Örömmel látta, hogy a verandán terítettek. Tétovázás nélkül leült az asztalhoz. A

tenger felől lengedező enyhe szellő kellemesen hűsítette. Nagyon jó volt itt kint üldögélni, közben élvezte a lenyűgöző kilátást is.

Az erőlevesből, halból, salátából és déligyümölcsökből álló könnyű ebéd után a szobalány kávét szolgált fel. Camilla lassan kortyolgatta, közben a felhőtlen kék eget, a pálmafákat és az akáciák meg a jakarandafák dús zöldjét csodálta. Csodaszép ez a hely. Bárcsak...

Felsóhajtott, és elhessegette az ábrándképet.Semmi értelme, hogy azon törje a fejét, mi lenne, ha... Tamarind már nem a

Forrestereké, hanem Matthew Corrigané. Az ifjabb Corrigan ugyan nem akkora gazember, mint a nagybátyja volt, mégis körömszakadtáig ragaszkodni fog jogos örökségének tartott birtokához.

Elég a képzelődésből! – figyelmeztette magát szigorúan Camilla, aztán lustán bement a házba.

Csak egy kicsit, csak pár percre dőlök le, fogadkozott ásítozva a félhomályos, hűvös hálószobában. Közben átgondolhatom, hogyan fogjak hozzá a kárpitok rendbehozatalához.

4. FEJEZET

Camilla egy madár éles rikoltására ébredt. Az órára nézve rémülten állapította meg, hogy két teljes órát aludt. Nagyot nyújtózott, felült, és szégyenlősen elmosolyodott.

Hát ennyit a nagy elhatározásokról!Semmi kedve sem volt ahhoz, hogy visszamenjen a falikárpitokhoz a füllesztően meleg

szalonba, s megint nekilásson a poros textilek milliméterről milliméterre történő, rendkívüli figyelmet követelő átvizsgálásához.

Valószínűleg még mindig nem hevertem ki az időeltolódást, gondolta. Holnap remélhetőleg a régi lelkesedéssel és új erővel látok neki a munkának. Most inkább úszom egyet a medencében, attól talán felfrissülök.

Felhúzta a redőnyt, kitárta az ablakot, kihajolt rajta, s így éppen láthatta a ház kert felőli oldalán épített úszómedence egyik végét. Fehér kőfal és leandersövény vette körül. A víz tükörként csillogott, és sima volt, akár a selyem. Egy lelket sem fedezett fel a kertben. Az is eszébe jutott, hogy Matthew vacsora előtt semmiképp sem ér vissza.

Megnyugodva fürdőruhába bújt, s megszemlélte magát a nagy falitükörben. Egyrészes, sötétzöld fürdőruhája az idei divat szerint kissé merész szabású volt. Noha az övé még nem is volt annyira szörnyű, Camilla úgy találta, túl sokat mutat hosszú combjából. Ma persze felesleges azon aggódnia, nem hat-e túlságosan izgatóan, hiszen egyedül lesz a medencénél. Földig érő fürdőköpenyt vett magára, fogta a táskáját, és elindult a kertbe.

A ház kihaltnak tűnt. Camilla rövid keresgélés után megtalálta a kertre nyíló ajtót, s megcélozta a medencét körbevevő falat. Az alsó végében található átjárót benőtték a virágzó leanderek és a tűzliliomok.

Teljesen lenyűgözte a különleges virágpompa, nem is figyelt másra. Gondtalanul elindult a kikövezett ösvényen, amely a medencéhez vezetett. Csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy karnyújtásnyira előtte Matthew fekszik egy napozóágyon.

Félig kiivott poharát a földre tette, nyitott könyve lecsúszott a pázsitra. Nyilván olvasás közben elnyomta az álom.

Camilla azon gondolkodott, vissza tud-e észrevétlenül húzódni a bokrok takarásába. Óvatosan hátrálni kezdett, cipősarka azonban megcsikordult a liliomágyások kavicsszegélyén.

Matthew nyomban felriadt a zajra, és gyorsan megfordult. Szemében nem félelem tükröződött, sokkal inkább feszült és bizalmatlan éberség. Amikor felismerte Camillát, alig észrevehetően s kissé erőltetetten elmosolyodott, aztán megnyugodva újra visszafeküdt.

– Jöjjön, csatlakozzon hozzám!A felszólítás egyszerre volt hívás és parancs. Camilla nem mert ellentmondani.Odament a nyugágyhoz, ami szorosan, a lány véleménye szerint túlságosan is szorosan

a férfi napozóágya mellett állt. Megpróbálta kissé arrébb húzni, Matthew azonban vasmarokkal maga mellett tartotta.

– Nem azt mondta, hogy csak este jön vissza? – szólalt meg Camilla, s túl későn vette észre, mennyire szemrehányó és nem helyénvaló a megjegyzése.

A férfi gúnyosan felvonta a szemöldökét – Rendkívül sajnálom. Fogalmam sem volt arról, hogy a beleegyezését kell kérnem, ha meg akarom változtatni a terveimet. ígérem, a jövőben figyelemmel leszek erre.

Camillát felháborította a csípős rendreutasítás, titokban azonban beismerte, hogy rászolgált. Végül is Matthew alkalmazottja, s az alkalmazottak, ha meg akarják tartani az állásukat, nem kutakodnak a munkaadójuk magánéletében.

– Hamarabb elintéztem az ügyvédemmel a dolgot, mint gondoltam. Örültem, hogy azonnal hazaindulhatok.

Camilla bizonytalanul elmosolyodott. Ezzel vajon mit akart mondani? Egy pillanatig habozott, aztán levette és hanyagul a földre ejtette a fürdőköpenyét. Zavarta Corrigan arckifejezése, mert leplezetlen érdeklődést olvasott ki belőle.

Matthew tekintete elismerően siklott végig a lány karcsú lábán, combja és csípője hajlatán, dereka ívén, egészen feszes melléig. Szemében ugyanaz a nyugtalanító kifejezés ült, mint délelőtt, amikor megleste vetkőzés közben a díszteremben.

Camillának ugyan nem voltak nemi tapasztalatai, mégis pontosan tudta, miről árulkodik Matthew sóvár tekintete. A férfi kívánja őt. Ez egyszerre töltötte el büszkeséggel és bizonytalansággal. Büszke volt arra, hogy szenvedélyre tud gyújtani valakit, ugyanakkor elbizonytalanította, hogy vonzereje micsoda veszélyt rejt magában.

Nem tudta, hogyan kell viselkednie, hogyan kell bánnia egy olyan férfival, aki testi vágyat érez iránta. Rettenetesen zavarta, hogy éppen Matthew Corrigan váltott ki belőle ilyen ellentétes érzéseket.

Újra eszébe jutott, s hirtelen egybeolvadt a valósággal éjszakai izgató álma. Önkéntelenül elhúzódott. El akart menekülni, de ekkor feltűnt neki, hogy Matthew megváltozott: unatkozó képet vágott. A lány fellélegezve visszadőlt a nyugágyra.

– Hogy halad a munka? – kérdezte Corrigan kis idő múlva.– Egész jól. Még nem vizsgáltam meg minden kárpitot teljes részletességgel, de annyit

máris biztosan mondhatok, hogy itt is helyre tudom hozni őket. Nem kell múzeumi műhelybe küldenie a kincseit. Csak attól tartok – telte hozzá –, hogy tovább fog tartani, mint terveztem. Időigényes feladat.

– Nem baj. Addig dolgozik, ameddig el nem készül – felelte Matthew szenvtelenül.– Angliában viszont számítanak rám – ellenkezett Camilla. – Legkésőbb három hónap

múlva feltétlenül ott kell lennem a múzeumban. Akkor kezdődik ugyanis egy átfogó munka...

-...amelyet nyilván maga nélkül is el tudnak végezni – szakította félbe ingerülten a férfi. – Szükség esetén személyesen az igazgatóhoz fordulok. Higgye el, megegyezem vele, hogy meghosszabbítsa a maga szabadságát. Nem lesz túl nehéz tárgyalás.

Valószínűleg nem, gondolta Camilla keserűen. Rövid ideje ismeri csak Matthew-t, arról azonban máris meggyőződhetett, hogy amit egyszer a fejébe vesz, azt véghez is viszi. De mi lesz ővele? Baja származhat belőle, ha három hónapnál tovább marad itt.

Mindketten gondolataikba temetkezve hallgattak. Camilla végül úgy érezte, meg kell törnie az elviselhetetlenné váló csendet.

– Már hosszabb ideje él Halcyon Cayn? – Semmi más nem jutott eszébe, amivel elindíthatta volna a beszélgetést.

– Ahogy vesszük. Gyerekkoromban többször megfordultam itt, igazából azonban csak pár hónapja telepedtem le a szigeten.

– Gondolom, a végrendelet kihirdetése után.– Eltalálta. De nemcsak az örökség miatt – felelte Matthew szűkszavúan. Szemmel

láthatóan nem akart erről beszélni, Camilla azonban nem hagyta ennyiben.Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy mindent megtudjon a Corriganekről, akik

elűzték a családját ebből a földi Paradicsomból.– A nagybátyjának nem voltak gyermekei?Matthew felnevetett.– Voltak éppen, csak az örökségre nem voltak jogosultak. A bácsikám sohasem nősült

meg. Apám Matthew bácsi öccse volt, anyám ereiben mexikói vér csörgedezett.Szóval innen a férfi dél-amerikai kinézete, ami Camillának már az első pillanatban

feltűnt.– A szüleim tízéves koromban meghaltak. Matthew bácsi lett a gyámom, ő nevelt fel a

maga utánozhatatlan módján. – A férfi hangja kissé szomorúan csengett. – Az Egyesült Államokba küldött tanulni, a szünidőket azonban itt töltöttem a szigeten, ahol azt csináltam, amit akartam.

Akárcsak ma, gondolta Camilla.– Egyébként harmincnégy éves vagyok, nőtlen, soha nem voltam és valószínűleg

sohasem leszek házas – mondta mérhetetlen keserűséggel Matthew, és kifejezéstelen tekintettel meredt maga elé. – Kielégítettem a kíváncsiságát, Miss Lucas?

Camillát bosszantotta a kérdés, mégis elnevette magát. A férfi ugyanis olyan képet vágott, mintha citromba harapott volna. – Úgy hangzik a neve, kedves Miss Camilla Lucas, mintha valamelyik ódivatú regényből vették volna. Nemigen tudom megszokni. Ha még néhány hónapot itt tölt, talán azért mégiscsak sikerül majd. Hát akkor, Camilla, jön végre úszni?

A lány hátradőlt a nyugágyban. Az ablakból még oly hívogatónak látott hűs, kék víz máris nem tűnt annyira csábítónak.

– Nem, még nem – válaszolta távolságtartóan.Matthew lustán feltápászkodott. Kibújt farmernadrágjából és pólójából. Amikor

megfordult, hogy a napozóágyra tegye a ruháját, Camilla először pillantotta meg meztelen lábszárát. Összerezzent a látványtól. A férfi jobb térde tele volt csúnya, vörös sebhelyekkel. A hegek meglehetősen frissnek látszottak.

A férfi szája alig észrevehetően megrándult.– Nem túl szép látvány, igaz? Így is szerencsém volt, hogy nem veszítettem el a

lábamat. Igencsak sokat kellett hozzá öltögetniük az orvosoknak. Kár, hogy akkor nem volt kéznél a varródobozkájával meg a gyűszűjével.

Camilla egyáltalán nem találta viccesnek ezt a megjegyzést. Miért gúnyolódik állandóan ez a férfi?

– Baleset volt?– Azt hiszem, igen – felelte Matthew. – Ugyanis a szívemre céloztak.Ezzel sarkon fordult, a medence mélyebb végéhez baktatott, és jól sikerült csukafejessel

a vízbe ugrott. Néhány méterrel arrébb bukkant fel újra. Olyan hevesen rázta ki arcából a haját, hogy messzire fröcsköltek belőle a vízcseppek.

Camilla titokban figyelte a férfit, aki erőteljes és gyors karcsapásokkal tempózott Látszott rajta, hogy élvezi a mozgást. A szárazon kissé nehezen mozgott, a vízben azonban

szemmel láthatóan nem zavarta sebesült térde. A medence végében olyan hajlékonyan fordult meg, akár egy vidra, s újra Camilla felé úszott. Izmos, lebarnult válla és karja csak úgy hasította a vizet.

A lánynak furcsa és izgató gondolatai támadlak, miközben nézte.Mi lenne, ha Matthew átölelne, és szenvedélyesen magához szorítana? – kérdezte

magától. Olyan vagyok, mint a nagyapám, veszekedett csendben önmagával. Az öreg Forrestert is rövid idő alatt megrontották a trópusok. Ezt figyelmeztetésnek kell vennem. Ideje, hogy visszamenjek dolgozni. Attól majd elfelejtem ezeket a gondolatokat.

A kárpitok teljes figyelmet követelnek.Felkapta a táskáját és a fürdőköpenyét, felkelt a nyugágyról, s indulni készült.– Hé, hova megy?! – Matthew kiáltása megálljt parancsolt. A férfi odaúszott hozzá, s a

medence szélébe kapaszkodott. – Már megint hová rohan?– Dolgoznom kell. – Panaszosra sikeredett a kijelentés. Camillát bosszantotta, hogy

Matthew biztosan átlátott az olcsó kifogáson.– Tegye le a táskáját!– Tessék?– Azt mondtam, tegye le a táskáját. Ide elém, a csempére! – A lány bénultan

engedelmeskedett. – A munka megvárja. Meg kell tanulnia, hogyan kell igazából kikapcsolódni, Camilla. Úszni akart. Hát akkor rajta, be a vízbe!

A lány túl későn vette észre, miben sántikál a férfi. Ijedten hátra akart lépni, de Matthew gyorsabb volt. Kinyúlt a medencéből, és elkapta Camilla bokáját, aztán egy rántással a vízbe húzta. Minden olyan villámgyorsan történt, hogy a lány szerencsétlenül esett a medencébe. Fürdőköpenye teleszívta magát vízzel, Camilla lába köré tekeredett, akár egy tengeri szörny karja, s mázsás súllyal húzta lefelé. Camilla nem tudta kiszabadítani magát Egyre lejjebb süllyedt. A szeme, az orra és a szája telement vízzel, azt hitte, megfullad.

Hirtelen megérezte, hogy Matthew elkapja, és magához szorítja. Még jobban megrémült, de semmi esélye nem volt arra, hogy kiszabaduljon a férfi acélos szorításából.

Bármennyire is védekezett, Matthew nem engedett. Határtalan félelmében nem fogta fel, hogy Corrigan minden ellenkezése ellenére teljes erőből fel akarja húzni. Csak akkor ébredt ennek tudatára, amikor újra meglátta a nap fényét. Matthew a medence sekélyebb részére húzta a lányt. A férfinak itt válláig ért a víz. Még mindig magához szorította a ziháló és levegő után kapkodó Camillát, s aggódva föléhajolt.

– Ez aztán nagy butaság volt magától – lihegte felháborodottan a lány.A férfi gyengéden megrázta.– Az ég szerelmére, miért nem árulta el, hogy nem tud úszni?– Dehogyisnem tudok – felelte gyorsan Camilla, aztán újra elkapta a köhögés.Matthew nem hitt neki.– Meg sem próbálta!– Akkor is tudok úszni – felelte a lány durcásan. Esze ágában sem volt elárulnia az

igazságot, miszerint talán öt, legfeljebb tíz métert képes úszva megtenni. Azt is csak akkor, ha sekély a víz, s tudja, hogy bármikor lerakhatja a lábát. – Bárki, akit ilyen váratlanul vízbe rántanak...

–...úgy dagonyázik, mint elefánt az iszapban? – csattant fel Matthew.Camilla egyre dühösebb lett. Megpróbált kiszabadulni a férfi öleléséből, aki azonban

még szorosabban magához vonta. Arcuk majdnem összeért.– Mondták már magának, hogy érdekes a szeme? Ibolyakékből szinte feketére vált, ha

haragszik, mint éppen megállapíthattam. Gyakrabban kellene bosszankodnia, Camilla! Éppen azon töröm a fejem – folytatta becézésnek ható gyengéd hangon milyen színt ölt a szeme, ha valaki... szenvedélyes érzéseket vált ki magából.

Camilla nekifeszült Matthew mellkasának, de nem volt menekvés. A férfi a hátát simogatta, még szorosabban ölelte, s amikor a lány éppen tiltakozásra nyitotta a száját, egy csókkal lezárta az ajkát.

A lány hadonászott, hogy ellökje magától Matthew-t, de aztán teljesen váratlanul, megbabonázva lecsillapodott. A férfi ölelése, gyengéd csókja, bőrének illata és izmos testének ereje eddig ismeretlen érzéseket ébresztettek benne. Tűz áradt szét az ereiben, szíve majd kiugrott a helyéről. Átadta magát a pillanat varázsának, s élvezte minden mozzanatát. Elhatalmasodtak rajta az érzései. Csak jó idő múlva talált vissza a valóságba. Mibe ment bele? Megpróbálta kiszabadítani magát.

– Ne! Engedjen el! – könyörgött, Matthew azonban ugyanolyan erősen fogta, mint eddig.

– Mondtam már, hogy ne legyen annyira görcsös, Camilla. Tanulja meg elengedni magát! – felelte nyersen a férfi.

A lány heves küzdelembe kezdett kiszabadulásáért, közben azonban újra a víz alá került. Matthew ezúttal keményen megragadta a karját, és durván a felszínre húzta.

– Azt mondtam, tanulja meg elengedni magát, nem pedig azt, hogy fulladjon bele a medencébe – mondta gúnyosan a férfi, és kisimította a lány vizes haját az arcából.

A futó érintés megbizsergette Camilla bőrét. A lány félrefordult. Meg kell szabadulnia ettől a varázstól, amelyet akarva-akaratlanul Matthew gyakorol rá.

– Ide figyeljen, Matthew! – kezdett bele Camilla, s kényszerítette magát, hogy a férfi szemébe nézzen. Amikor azonban gúnyos csillogást fedezett fel benne, dühösen folytatta. – Tisztázzunk valamit mindjárt az elején! Maga azért fizet, méghozzá nagyon jól, amint ezt egyszer már rendkívül helyesen meg is jegyezte, hogy elvégezzek egy munkát. Tudom, hogy kényesnek és álszemérmesnek tart – mondta szipogva.

Csak nagy erőfeszítés árán tudott tovább beszélni. – Talán az is vagyok, azt viszont nem akarom, hogy játékszemek tekintsen. – Matthew olyan komoran nézett rá, hogy nagyon kényelmetlenül kezdte érezni magát. – Remélem, nem ért félre – folytatta hevesen.

– Szó sincs róla. Köszönöm, hogy ilyen csodálatra méltó világossággal meghatározta a helyzetét.

Semmit sem ért, gondolta Camilla kétségbeesve. Honnan is sejthetné, hogy Camilla Lucas még soha nem találkozott olyan férfival, mint ő, aki mellett félénk és gyámoltalan nyuszivá változik. Meg sem próbálja elmagyarázni neki a lelkében uralkodó érzelmi zűrzavart, csak tovább rontaná vele a dolgot.

– Sajnálom, ha... – kezdte bátortalanul, Matthew azonban félbeszakította.– Soha ne kérjen elnézést! Az a gyengeség jele. Azt javaslom, hogy most térjen vissza az

általam oly jól fizetett munkájához. Persze csak akkor, ha ma már nincs kedve úszni.Camilla sértetten megfordult, szó nélkül kimászott a medencéből, és felkapta a táskáját.

A fürdőköpenye lesüllyedt a medence fenekére, de tőle akár ott is maradhat.A szeme sarkából látta, hogy Matthew a medence másik végébe úszik.Könnyes szemmel visszaindult a házba. Úgy érezte, porig alázták. Ráadásul még ő is

milyen balgán viselkedett!Fellélegzett, amikor becsukta maga mögött szobája ajtaját. Felsóhajtva a falnak

támaszkodott. Amikor végre felocsúdott és rádöbbent, hogy még mindig víztől csepegő fürdőruhája van rajta, bement a fürdőszobába, és levette. Leült akad szélére, és gondolataiba merülve a szemközti falat bámulta.

Vajon mit gondol most róla Matthew? Kelletlenül beismerte, hogy egyáltalán nem közömbös neki, milyen véleményt alkot róla a férfi. Buta kislánynak tartja, vagy esetleg finomkodó szűznek? Bosszúsan felnyögött, amikor eszébe jutott, mekkora műsort csinált egy ártatlan kis csók ürügyén, ami Matthew-nak alighanem csak futó enyelgés volt. Bárcsak hűvös nyugalommal tudott volna úrrá lenni a helyzeten!

Sírhatnékja támadt. Szipogva letörölte a könnyeit, s durcásan arra gondolt, hogy végül is igaza volt. Ügyetlenül kezdett neki, de ennek ellenére mindjárt az elején tisztáznia kellett, hogy semmire sem tartja a futó szerelmi kalandokat. Nehogy azt gondolja Matthew Corrigan, hogy unalmában elszórakozhat vele, amíg sérült térde miatt Tamarindon kell tétlenkednie. Előbb-utóbb úgyis meggyógyul, s tovább folytatja eddigi, nyilván kockázatokkal teli életét Abban pedig nincs hely az 6 számára.

Ha meggondolatlanul odaadná magát Matthew-nak, a férfi összetörné a szívét Ha az eszére hallgat, nem lesz nehéz a döntés.

Camilla józan gondolatai ellenére még mindig száján érezte a férfi ajkát, mintha még mindig a karjában tartaná. Újra hatalmukba kerítették az érzései.

Felugrott. A munka, az lesz a gyógyír, nem pedig a kikapcsolódás, ahogyan Matthew ajánlotta. A kemény, fegyelmezett munka majd segít. Erre kényszerítenie sem kell magát, hiszen mindennél jobban szereti a munkáját, ilyen igényes feladatot pedig még soha nem kapott Miután elhatározta, hogy a jövőben hűvös távolságtartással kezeli a férfit, felöltözött, s visszament a díszterembe a kárpitokhoz.

Egy percig sem szabad elfelejtenem, hogy Matthew a nagyvonalú megbízó, akitől a munkát kaptam, határozta el szilárdan.

5. FEJEZET

Íratlan, ám változatlan szabályok szerint teltek a napok Tamarindon. Camilla egyedül reggelizett a verandán, aztán délig a kárpitokat javítgatta. Ebéd után néhány órára lepihent, aztán pedig úszni ment. Vacsoráig újra a kárpitokkal foglalkozott. Matthew többé nem mutatkozott a medencénél, de majdnem minden este együtt vacsoráztak.

Társalgásuk általában döcögős és felületes volt. Corrigan időnként megkérdezte, hogy halad a munka, de soha többé nem ment be a díszterembe, amikor tudta, hogy a lány ott dolgozik.

Teltek-múltak a napok. Camilla egyre gyakrabban kapta azon magát, hogy tétlenül a semmibe mered és álmodozik, vagy éppen bizonyos pillanatokat idéz emlékezetébe.

Ha józanul gondolkodott, örömmel kellett tudomásul vennie, hogy a férfi hűvös udvariassága segítségére volt abban, hogy távol tartsa magát tőle. Mégis önkéntelenül szaporábban vert a szíve, ha meghallotta a hangját, vagy összefutott vele a házban.

Egyik délután, miután megebédelt, Camilla nem pihentje, és úszni sem volt, hanem azonnal visszament a díszterembe. Néhány napja a kárpitokat tisztogatta. Ez a kényes munka nem tartozott kedvelt elfoglaltságai közé, a négy kárpit azonban annyira poros volt, hogy nem lehetett kikerülni a dolgot. Ha egész délután szorgalmasan dolgozik, akkor még ma elkészül a tisztításukkal, s nekiláthat a tulajdonképpeni rendbehozatalnak.

Szappanos vízbe mártotta a puha szivacsot, kinyomkodta, s óvatosan végigsimított vele a kárpitok hátoldalán. A díszteremben nagyon meleg volt. Nyitva voltak az ablakok, de meg sem rezzent a levegő.

Hamarosan nagy izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán, ujjait kiáztatta a szappanos víz.

– Valami baj van? – szólalt meg mögötte váratlanul Matthew.Camilla éppen hiábavaló küzdelmet folytatott azért, hogy elérje a kárpit közepét. A

férfi hangjára ijedten megfordult, s majdnem átesett a vizesvödrön.– Nem, köszönöm. Minden a lehető legjobban megy – füllentette.– Úgy látom, meglehetősen kockázatos, amit éppen csinál. Biztos benne, hogy nem árt

vele a szövetnek?

– Egészen biztos vagyok benne – felelte indulatosan Camilla. – Semmi baja nem eshet, ha az ember tudja, mit kell tennie. Márpedig én tudom, ugyanis ezt tanultam. Állandóan az emlékezetébe kell idéznem?

A férfi csitítóan felemelte a kezét.– Jól van, jól. Semmi rosszat nem feltételeztem magáról. Jó lenne, ha leszokna erről a

mimóza viselkedésről, Camilla. Ne feltételezze mindig, hogy bármit mondok, azt sértő szándékkal teszem!

Hát akkor hogyan? – akarta kérdezni a lány, aztán inkább mégsem tette fel a kérdést. Csendben megfordult, és tovább folytatta a munkáját.

Pár perc múlva észrevette, hogy Matthew eltűnt. Valószínűleg unatkozott, s azzal akarta elütni az idejét, hogy engem zavarba hoz, gondolta Camilla. Mivel azonban most nem járt szerencsével, elment a kedve a dologtól, s nem volt miért itt álldogálnia.

Alig telt el néhány perc, Matthew újra megjelent. Szivacsot tartott a kezében. Camilla kérdő pillantást vetett rá, mire lefegyverzően elmosolyodott.

– Úgy láttam, még legalább két kézre, vagy legalábbis hosszabb karra lenne szüksége – mondta Matthew. – Ez olyan munkának látszik – folytatta a férfi –, amit még egy hozzám hasonlóan képzetlen ember is el tud végezni. Természetesen a maga szakértő irányításával.

Mi ez? Már megint gúnyolódik? Mindenesetre a megjegyzése nem tűnik sem kihívónak, sem epésnek. Camilla beleegyezett, hogy segítsen neki.

– Ne térdeljen a kemény padlón! – szólt rá a férfira, amikor Corrigan térdre ereszkedett az egyik kárpit előtt. Camilla összehajtogatott egy törülközőt, és leterítette a kép alá. – így ni! És ne akarjon egyszerre túl nagy darabot megtisztítani! Csak simogassa, ne dörzsölje a szövetet! Ügyeljen, nehogy túl nedves legyen a szivacs, mert az árt az anyagnak.

A férfi engedelmesen bólintott, s lábával Camilla közelébe tolta az összehajtogatott törülközőt. A lány elképedve nézett rá.

– Csak egy vödör van – magyarázkodott Matthew. – És nincs olyan hosszú karom, mint egy orangutánnak.

Pár percig csendben szorgoskodtak egymás mellett. Matthew szemmel láthatóan teljesen belemerült a munkába, Camilla azonban képtelen volt odafigyelni. Minden porcikájával érezte, hogy a férfi ott van mellette. Egyszer véletlenül hozzáért Matthew ujjához a vizesvödörben. Úgy elkapta a kezét, mintha a víz tűzforró lenne.

Kicsit később lopva felnézett. Corrigan feszült figyelemmel, homlokát ráncolva méregette a kárpitot. Haja a szemébe hullott, tarkóján a göndör fürtök nedvesen csillogtak. Camilla elfojtotta a meglepetésszerűen rátörő vágyat, hogy elsimítsa a férfi homlokából a csapzott fürtöt. Hogy izgatottságát leplezze, a vödör után nyúlt.

– Mit csinál?– Koszos a víz. Hozok másikat.A férfi Camilla karjára tette a kezét.– Ne, mára elég volt.– Még meg akarom tisztítani azt a sarkot – ellenkezett a lány. – Mindjárt végzek.A férfi lefogta a kezét.– Azt mondtam, nem. Mára befejezte. – Matthew kissé nehézkesen felállt, s mielőtt még

Camilla megakadályozhatta volna, őt is felhúzta a földről. Alaposan végigmérte, gyengéden megsimogatta a homlokát, s a lány érezte, hogy oldódik benne a feszültség. Lehunyta a szemét. Matthew mutatóujjával elsimította a szemöldöke között futó ráncot, aztán kedvesen megnyomta az orra hegyét. – Túl sokat dolgozik.

Camilla tiltakozni akart, a férfi azonban megint megbökte az orra hegyét.– Miért sajnálja magától a pihenést? Senki nem sürgeti.És ha mégis? – gondolta a lány. Csak éppen te nem tudod. Hangosan azonban mást

mondott.

– Tudom, de én szeretem rendesen elvégezni a dolgomat. A múzeumban sem teázom egész nap.

Matthew félig haragosan, félig türelmetlenül csóválta a fejét.– Az más. Már mondtam egyszer, hogy itt a trópusi éghajlattal is meg kell birkóznia. –

Tenyerébe fogta és hosszasan vizsgálta a lány arcát. – Fáradtnak és elcsigázottnak látszik.Camilla ezt maga is nagyon jól tudta. Minden reggel látta a kezdődő kimerültség

figyelmeztető jeleit a tükörben. Azzal is tisztában volt, hogy ezért nem a munkát kell okolnia.

– Pompásan érzem magam – jelentette ki felindultan.– Nyugalom! – parancsolt rá szigorúan Matthew. – Nem küldhetem vissza ilyen

sápadtan és kimerülten az édesanyjához. Már majdnem három hetet dolgozott szünet nélkül. Ezért holnapra szabadnapot vesz ki.

Camillának semmi kifogása nem lehetett. Pompás lesz egész nap lustálkodni és napozni. Természetesen nem az úszómedencénél, hanem valamelyik néptelen strandon.

– Egyébként sem látott még semmit a szigetből – folytatta a férfi. – Úgy viselkedik, mint egy turista, akit hiába vesz körül ezernyi szép látnivaló, ő csak a szálloda bejáratáig merészkedik. Holnap reggel a sziget túlsó végére kell mennem. Velem jön.

Ne ellenkezzen, kérem. Korán indulok, kilenc órakor. Szóval ne aludjon el!– Sajnálom, hogy megvárakoztattam. – Camilla négyszer öltözött át reggeli után, amire

elégedett lett a külsejével. Most futva ment le a lépcsőn, és bemászott Matthew mellé a terepjáróba. A motor már járt.

A férfi köszönés és válasz helyett rosszkedvűen rámordult, aztán indított. Camilla a hátsó ülésre dobta a strandtáskáját, s lesimította világoskék pamutszoknyáját. Fehér blúzt viselt hozzá. Nagyon gondosan választotta ki az öltözékét, Matthew ugyanis csak annyit mondott, hogy hozzon magával fürdőruhát. Arról semmit nem árult el, hogy egyébként mit fognak csinálni.

Camilla hátradőlt az ülésen, és erősen megkapaszkodott, amikor ráfordultak egy kanyargós földútra. Még mindig nem tudta teljesen elengedni magát, noha reggelre elmúllak kezdeti aggályai: jó lesz-e, ha egy egész napot a férfival tölt. Tényleg áhítozott egy kis változatosságra. Kedvetlennek és kilúgozottnak érezte magát, ráadásul Tamarindon kívül még semmit sem látott a szigetből, amely évszázadokon keresztül a családjáé volt.

Tegnap egyébként is nagy barátságban dolgoztak együtt Matthew-val, nem vibrált közöttük feszültség, mint máskor. Talán ez a nap lesz új, baráti kapcsolatuk kezdete.

Mindenesetre elhatározta, hogy élvezni fogja a nap minden egyes percét. Úgy tűnt, Matthew-nak is ez a szándéka. Derűs arccal vezette a keskeny úton a kocsit.

– Azt hiszem, Clarence tetszeni fog magának – jegyezte meg vidáman.– Ki az a Clarence?– Az öregúr, akit meglátogatunk. Matthew bácsi kertésze volt. ő csípett rajta, amikor a

kertből meg akartam lesni a kárpitokat.– A boszorkánymester? – kérdezte nevetve Camilla.– Pontosan. De azért nem kell félnie tőle. Amióta nyugdíjat kap tőlem, egészen békés

lett – mesélte Matthew. – Egyébként még mindig nagyon tisztelem, mint mindenki a faluban... Ott az úticélunk!

A pálmafák között elterülő tengerparti falu körülbelül tucatnyi tarkára festett, fehér verandás faházból állt. Amikor Matthew lefékezett az utolsó házikó előtt, üvöltő gyerekcsapat rohant elő. Majdnem kirángatták a férfit a kocsiból. Matthew játékos ökölcsapásokat osztott szét a gyerekek között, akiket nevükön szólított. Végül nevetve sikerült elhessegetnie a kölyköket. Kivett néhány csomagot a terepjáró hátsó üléséről, s a verandalépcsőhöz vezette Camillát.

Egy fehér ruhás kislány lesett ki a mellvéd mögül.

– Szia, Rosalie! – kiáltott oda neki Matthew.A gyerek szélesen elmosolyodott, s Corriganhez futott. Matthew ölbe kapta. A kicsi

átkarolta a nyakát, és cuppanós puszit nyomott az arcára. A férfi letette a lánykát, átnyújtott neki egy csomagot, s figyelmeztetően felemelte az ujját.

– Nemcsak a tied! Tessék megosztani a többiekkel!Rosalie villámgyorsan eltűnt a házikó mögött.A verandán bennszülött öregember üldögélt egy hintaszékben. Matthew szívélyesen

üdvözölte, bemutatta neki Camillát, aztán átadta az öregnek a csomagokat, aki hálásan megköszönte őket.

Camilla leült az egyik fonott székre, és hallgatta a férfiak beszélgetését. Egy mukkot sem értett, mert a társalgás helyi nyelven folyt, amelyet Matthew folyékonyan beszélt. Bár teljesen eltérő világból származnak, szemlátomást kedvelik és jól megértik egymást, állapította meg magában a lány.

Matthew teljesen megváltozott. Viselkedésében nyoma sem volt leereszkedésnek, elbizakodottságnak vagy gúnynak. Camilla lopva figyelte, és egyszeriben nagyon vonzónak találta. A szája körüli szigorú vonalak meglágyultak, gyakran komor szürke szeme vidáman csillogott. Nyugodtnak tűnt. Kinyújtotta hosszú lábát, derékig kigombolt inge szabadon hagyta izmos felsőtestét.

Camilla tekintete megint Matthew arcára tévedt. Vidám mosolygásából rájött, hogy a férfi észrevette, hogyan méregette az imént. Erre gyorsan félrefordította a fejét.

Clarence szerencsére éppen mondott valamit. Matthew elnevette magát, s ez elterelte a figyelmét. Nem fordította le Camillának az öreg megjegyzését, csak felkelt a székről, és kezét nyújtotta a lánynak.

– Jöjjön! Mennünk kell.Ezzel elbúcsúztak Clarence-től.Amikor Matthew beindította a terepjáró motorját, Camilla nagyon elszomorodott.Mindjárt véget ér a kirándulás. Nem egészen egy óra alatt újra Tamarindon lesznek, s

még előttük van az egész délután. Néhány órát még dolgozhat is a kárpitokon.– Hozott magával fürdőruhát? – kérdezte Matthew.– Igen. Miért? Még nem megyünk vissza?– Természetesen nem – mondta majdnem bosszúsan a férfi. – Mondtam, hogy ma

szabadnapja van, Camilla, ehhez tartsa magát. A parancs az parancs.Az út, vagyis inkább a dűlő hatalmas banánültetvényen vezetett keresztül.Matthew az éles balkanyarra figyelt.– Egy dologban helyre kellett igazítanom az előbb Clarence-et – jegyezte meg közben

vidáman.Carnillát kíváncsivá tette a férfi közlése.– Az öreg afelől érdeklődött, hogy minden tekintetben a bácsikám nyomdokaiba

léptem-e. Érti, ugye? Azt akarta tudni, hogy a szeretőmmé tettem-e magát, amit az én jó nagybátyám biztosan megkísérelt volna. Ki kellett ábrándítanom az öreget.

Remélem, nem bántja a dolog?Camilla meredten a dombokat nézte az út jobb oldalán. Nem akart válaszolni az

ugratásra, pedig ugyancsak kikívánkozott belőle egy csípős válasz.Pár perc múlva ráfordultak egy gidres-gödrös, keskeny útra. Amikor néhány méterrel

arrébb Matthew megállította a kocsit, s kikapcsolta a motort, alázúduló víz morajlása hallatszott. Előttük keskeny kőhíd vezetett át egy szurdokon.

A lány lemászott a terepjáróról, és a hídhoz sétált. A magasra nőtt bambuszbozóton túl megpillantotta a zuhatagot a sziklás domboldalon.

A víz tajtékos örvényeket vetve, rohanva kanyargott kavicsos medrében, és a közelben a tengerbe torkollott. Szivárvány ívelt át a sziklák körül habot kavaró kristálytiszta, zöldes víz fölött.

Matthew kivette a strandtáskát és a fonott fűzfa kosarat a hátsó ülésről. Mondott is valamit, hangját azonban elnyomta az alázúduló víz morajlása. Camilla értetlenül vállat vont. A férfi a híd túloldalától induló meredek, sűrűn benőtt ösvényre mutatott, s előreindult. A lány botorkálva haladt mögötte, s igyekezett áttörni a sűrű liánokon, amelyek polipként nyúltak utána. Görnyedten keresztülverekedte magát egy ősöreg, göcsörtös fa messze nyúló ágai alatt, s kiért a tengerpartra. Matthew már ott volt.

– Tetszik? – kérdezte.Camilla teljesen kifulladt, csak bólintani tudott.Hátuk mögött zöldellő karéjt alkottak a meredeken magasba szökő dombok. A patak

sebes folyása lelassult, s vize a finom, fehér parti homokon keresztülérve a türkizszínű tengerbe ömlött. A pálmák kecsesen hajladoztak az enyhe szélben, a virágzó bokrok balzsamos illatot árasztottak.

– Akár a mesében.Matthew egyetértően a lányra mosolygott.– Ugye mennyire megragadja az embert? Gyerekkorom óta ismerem ezt a helyet, mégis

újra lenyűgöz, valahányszor csak eljövök. Kölyökként ez volt a búvóhelyem.Akkoriban biciklivel szoktam kijárni ide. Megesett, hogy sátrat is hoztam magammal, és

tábort vertem a parton. – Zavartan megköszörülte a torkát. – Maga az első ember, akit elhoztam ide. Eddig mindig egyedül voltam itt.

A lány meghatódott. Ösztönösen Matthew karjára tette a kezét.– Köszönöm, hogy magával hozott-mondta halkan.A férfi Camillára mosolygott.– Melegem van. Úszunk egyet?Mielőtt a lány válaszolhatott volna, Matthew levette az ingét és a rövidnadrágját, amely

alatt divatos szabású, fekete fürdőnadrágot viselt Gyorsan belegázolt a vízbe.Camilla követte a tekintetével, s újra megállapította, hogy a férfinak remek teste van.Szinte kényszerítenie kellett magát, hogy levegye róla a szemét. Aztán a fák sűrű

árnyékában ő is felvette a fürdőruháját, keresztülszaladt a süppedős, felforrósodott homoksávon, és belevetette magát a langyos tengerbe.

Matthew már messzire kiúszott, s a hátán lebegett, úgy figyelte, jön-e utána Camilla is. A lánynak eszébe jutott, hogyan mustrálta a múltkor a férfi az úszómedencénél. Lassan Matthew felé úszott. Már majdnem elérte, amikor a férfi alábukott, s közvetlenül mellette bukkant újra elő, kissé súrolva Camillát. A lány furcsa bizsergést érzett.

– Már sokkal jobban úszik – dicsérte meg Matthew.– Sokat gyakoroltam az utóbbi időben – felelte hűvösen a lány. – Akar versenyt úszni?

Odáig, addig a fatörzsig.A férfi elmosolyodott, s a tőlük mintegy harminc méterre a vízen lebegő fatörzsre

nézett.– Rendben van – felelte. – Felkészülni, vigyázz, kész, rajt!Camilla már a táv felét is megtette, amikor Matthew szép kényelmesen nekilendült.

Nyilván azt gondolta, hogy könnyedén utolérheti.A lány lendületesen, izgatottan, teljesen a célra összpontosítva tovább úszott.Abban a pillanatban, amikor Matthew már majdnem beérte, előrevetette magát, és

újhegyével megérintette a fa sikamlós törzsét.– Nyertem! – kiáltotta diadalittasan.– Fogadja elismerésemet – válaszolta huncut mosollyal a férfi.Camilla a homlokát ráncolta.

– Hagyta, hogy én győzzek.– Hogy merészelnék ilyet tenni?– De, de. Pontosan ezt tette.– Nem. Cserkész becsületszavamra!– Volt egyáltalán cserkész? – kételkedett Camilla.– Nem voltam – ismerte be Matthew. – Akárhogy is, sokat javult az úszása. És úgy

látszik, az sem zavarja – tette hozzá –, hogy öt méter mély vízben lubickol.– Micsoda?! – A lány elképedve a kristálytiszta vízbe nézett. A mélyben még éppen ki

tudta venni a tengerfenék világos homokját Kinézett a partra. Úgy tűnt, mintha több kilométerre lenne.

Görcsösen a vízen hánykolódó fatörzs után kapott, ami pörögve kicsúszott a keze alól. Rémülten csapkodott maga körül, míg végül alámerült. Matthew azonnal a víz fölé húzta, s a karján tartotta, amíg Camillának megint sikerült levegőhöz jutnia.

– Mondja csak, Camilla, miért akar minden alkalommal megfulladni, ha együtt úszunk?A lány bizonytalanul elmosolyodott. Vajon a medencebeli csókra célzott? Vagy csak az

ügyetlenségén derül a férfi? Már elfelejtette volna ölelkezésük izgató pillanatait? Nem tudott válaszolni a saját kérdéseire, s egyelőre nem is akarta kitalálni, melyik válasznak örülne jobban.

– Hát akkor rajta! – mondta bátorítóan Matthew. – Kapaszkodjon belém!– Köszönöm, nem. Ki tudok úszni egyedül is – hárította el az ajánlatot a lány, s

megcélozta a partot.Ahogy kiért, lehasalt a meleg homokba, s lopva figyelte a vízből kigázoló férfit. Amikor

Matthew a közelébe ért, lehunyta a szemét, és teljes kimerültséget színlelt.Lépéseket hallott, sós vízcseppek hullottak naptól felforrósodott testére. Lopva

felpillantott. Matthew szorosan melléfeküdt, állát a tenyerébe támasztotta. Arcán, amelyet csak centiméterek választottak el a lányétól, titokzatos kifejezés ült.

– Szóval tetszik magának a strandom? – kérdezte.– Igen – kiáltott fel lelkesen Camilla. – Mindennap eljönnék ide, ha...– Ha?– Azt akartam mondani – folytatta habozva a lány –, ha itt élnék.A férfi egy pillanatig csendben nézte.– Tud autót vezetni? – kérdezte váratlanul. – Tavaly szereztem meg a jogosítványt.– Akkor beülhet a kocsiba és eljöhet ide, amikor csak kedve tartja.– Nem tehetem.– Ugyan már miért nem?Mert az nem lenne ugyanaz, egyedül semmi jó nem volna a dologban, vágta rá

majdnem a lány.– Azt hiszem – mosolyodott el aztán –, túl könnyen és gyakran csábulnék el egy kis

lustálkodásra. Az pedig nem válna a kárpitjai hasznára.– Természetesen. A kárpitokról semmi esetre sem feledkezhetünk meg – felelt

gúnyosan a férfi.Pontosan, gondolta Camilla. Mint ahogy arról sem, hogy itt mindennek tulajdonképpen

az enyémnek kellene lennie. Akkor nem kellene ennyit dolgoznom. Akkor napozhatnék, amikor csak kedvem szottyan.

– Miért vág ilyen rettenetesen dühös képet? – nézett rá Matthew kutatóan.– Dühös képet vágnék? – kérdezte elutasítóan Camilla. Még szerencse, hogy Matthew

csak jó megfigyelő, de nem gondolatolvasó... Felült, s megpróbálta ledörzsölni testéről a rátapadt homokot – így sohasem szabadul meg tőle – mondta a férfi. – Jöjjön velem! – Felhúzta a földről, és a torkolathoz vezette Camillát Ott még olyan meleg volt a patak, mint

a sekély tenger, de minél följebb gázoltak a mederben, annál hűvösebb lett a vize. Közvetlenül a vízesés alatt már borzongatóan hideg volt.

– Gyerekkoromban meg akartam találni azt a pontot, ahol a tenger és a patak vize összefut. Úgy szerettem volna odafeküdni, hogy a felsőtestem a hideg, az alsó pedig a meleg vízben ázzon – mesélte Matthew nevetve.

Szavaiból gondtalan gyerekkorra lehetett következtetni, ami Camilla számára ismeretlen fogalom volt Ennek ellenére nem érzett irigységet. Neki él az édesanyja, Matthew viszont nyilván nagyon is magányos.

Nehogy már megsajnáld! – parancsolt rá magára gondolatban. Kárpótlásul mindene megvan, amit csak akar.

Camilla lehajolt, s a hideg patakvízzel lemosta magáról a homokot Csábítónak találta a gondolatot, hogy a lapos sziklákon ugrándozva menjen vissza a hídig. Egyik kőről a másikra szökkenve elindult. A zöldes víz hol bokáig, hol térdig ért. Már félig fölért, amikor meghallotta Matthew kiáltását. A vízesés aljában állt, kezében fényképezőgéppel.

– Elnézést – kiáltott oda neki Camilla –, mindjárt kimegyek a képből.A férfi türelmetlenül intett.– Ne! Maradjon úgy, ahogy van! – kiáltotta vissza.A lány zavartan engedelmeskedett. Matthew különböző látószögekből felvételeket

készített róla, aztán óvatosan feljebb mászott, és az egyik kényelmetlennek látszó sziklára mutatott a patakban. Camilla óvatosan leült az érdes kőre.

– Maradjon nyugton, és engedje az arcába hullani a haját! – utasította a férfi.Teljesítette a kérését, s mindaddig mozdulatlanul ült, míg Matthew ki nem fényképezte

magát.– Jól van, kedves vízitündér. Már csak egy felvétel van hátra.A férfi kicsit balra húzódott, s leguggolt. Amikor éppen meg akarta nyomni a kioldót,

Camilla felbátorodott, s kinyújtotta a nyelvét. Matthew szó nélkül a sziklára tette a gépét, s bámulatos gyorsasággal a következő kőre ugrott.

A lány felpattant, és menekülni kezdett a vízesés felé, nem törődve azzal, hogy könnyen megsértheti a kezét vagy a lábát. A híd alatt megcsúszott, de aztán sikerült állva maradnia. Megtorpant. Ha Matthew is elesett, akkor még jobban megsérthette a térdét. Nem hallotta közeledni. Lehet, hogy lezuhant és a patakban fekszik...

Camilla rosszat sejtve megfordult, s a férfi karjában találta magát.– Most már a foglyom – kiáltotta Matthew diadalittasan, s olyan szorosan átölelte, hogy

a lány érezte a szívverését. A férfi elmosolyodott. Amikor Camilla a szemébe nézett, eddig még soha nem látott kifejezést ismert fel benne: meglepődést vagy inkább hitetlenkedő csodálkozást.

– Camilla? – hajolt föléje Matthew.Camilla érezte, hogy egyre gyorsabban ver a szíve. Matthew mindjárt megcsókolja, s

fogadalma ellenére képtelen lesz ellenállni neki. Éppen kinyitotta a száját, amikor a férfi váratlanul elengedte.

– Ideje, hogy együnk valamit – mondta. – Már majdnem éhen halok. – Ezzel megfordult, és a sziklákon elindult a vízesés felé.

Camilla pillanatokig bénultan állt. Belátta, hogy Matthew helyesen viselkedett, hiszen a medencebeli első csók után éppen elég világosan értésére adta, mit tart a futó kalandokról. Javára kell írnia, hogy tiszteletben tartja a véleményét, bár...

6. FEJEZET

Matthew az elemózsiáskosár mellett térdelt, és éppen hideg sült csirkét osztott szét a papírtányérokra.

– Kér pástétomot? – kérdezte, amikor Camillát közeledni látta.– Igen, köszönöm. – A lány hangja nem árulta el, milyen vegyes érzésekkel küzd

magában.– Idehozná a bort? – A férfi a zuhatag felé bökött, ahol a vízesés aljában egy üveg hűlt.Valóságos lakomát csaptak. Camilla úgy érezte, hogy még soha nem élvezett ennyire

étkezést Egymás mellett ültek a nagy fa árnyékában, miközben Matthew egyik finomságot a másik után varázsolta elő a kosárból. Volt sonka és hátszínsült, finom sajtos lepény, saláta, avokádókrém, ropogós fehér kenyér, különféle sajtok és vaj. A férfi végül kettévágott két nagy mangót, kivette a magjukat, aztán előhalászott a kosárból egy doboz epret.

– Ez maga a Paradicsom – ámuldozott Camilla, miközben a félbevágott mangókba töltötte az eperszemeket. – Nem is tudtam, hogy errefelé eper is terem.

– Nem is itt terem – mondta Matthew. – A bácsikám évekkel ezelőtt farmot létesített a hegyekben, amely nemcsak munkát ad az embereknek, hanem eperrel, málnával és őszibarackkal is ellátja Tamarindot, ha nem túl nagy a szárazság. A cseresznyefák sajnos kipusztultak. Kár, mert szívesen cseresznyéztem volna egy tálból magával... – Odanyújtotta a lánynak az egyik gyümölcstányért, aztán felemelte a poharát. – Egészségére, Camilla. Kapjon meg mindent, amire csak vágyik!

– Maga is, Matthew! – felelte a lány, és koccintottak. Még soha nem volt közöttük ekkora egyetértés.

Amikor végre jóllaktak, Camilla visszarakta a maradékot a kosárba. Matthew hanyatt feküdt a fűben, egyik karját a homlokán nyugtatta. Félig üres poharát napbarnította hasán egyensúlyozta. A lány érezte, hogy figyeli, de csak akkor fordult meg, amikor már mindent elrámolt.

Matthew-t közben elnyomta az álom. Camilla óvatosan elvette tőle a poharát, és azt is betette a kosárba, aztán ő is álmosan elnyúlt a fa árnyékában. A bőséges lakoma, a hőség és a bor elbágyasztották.

Késő délután, majdnem egyszerre ébredtek fel. Megint lementek úszni. Matthew ezúttal nem volt tréfás kedvében, gyorsan elúszott. Miközben a lány a part felé haladt, azon gondolkodott, mennyire kiszámíthatatlan hangulatember Corrigan.

Kicsit később Matthew is kijött a tengerből, s a vízesés alatt lemosta magáról a sót Camilla hirtelen ötlettől vezettetve elővette táskájából apró fényképezőgépét.

Matthew fitymálva elhúzta a száját, amikor meglátta a gépet – Barátságos arcot kérek! – mondta mosolyogva a lány, s megnyomta a kioldó szerkezet gombját. Nagyszerű beállítás volt: az előtérben Matthew, mögötte a vízesés és a buja fák. Most már legalább neki is van maradandó emléke erről a napról.

Amikor a férfi megtörülközött, Camilla megkérte, hogy az ő gépével is készítsen róla egy felvételt.

– Ezzel a játékszerrel? – kérdezte lekezelően Matthew. – A legjobban sikerült képeimet természetesen megkapja.

– Hol hívatja elő a filmeket? – kérdezte Camilla, aki már egy egész tekercset elfényképezett Tamarindon. A képeket édesanyjának szánta.

– Magam csinálom – felelte a férfi. – Tamarindon van sötétkamrám.– Ezek szerint komolyan foglalkozik a fényképezéssel.– Eltalálta – felelte kurtán Matthew, s az eget kémlelte. – Mindjárt besötétedik. Attól

tartok, ideje visszaindulni.Összerámolták a holmijukat, és a meredek ösvényen óvatosan visszamentek a kocsihoz.Hazafelé mindketten hallgattak. Camilla felidézte magában a nap csodálatos pillanatait.

Felejthetetlen ajándékot kapott Matthew-tól ezzel a kirándulással. Nemcsak azzal, hogy

megmutatta neki a sziget szépségeit, hanem azzal is, hogy olyan barátságos volt, mint eddig még soha. Igaz, akkor sem haragudott volna meg rá, ha megcsókolja... Amikor Tamarindra értek, hálásan odafordult Matthew-hoz.

– Köszönöm szépen. Ez volt életem legszebb napja.A férfi hosszasan Camillára nézett, aztán gyengéd csókot lehelt a tenyerébe.– Élvezet volt számomra – mondta halkan.Másnap reggel Camilla már felkeléskor örült, hogy újra találkozhat Matthew-val, a férfi

azonban sem reggelinél, sem ebédnél nem jelent meg.Poppy kérdés nélkül tájékoztatta a lányt, hogy a nagyságos úr üzleti ügyei miatt egész

nap házon kívül lesz.Camilla egész nap a kárpitokkal foglalkozott, ma azonban nem égett keze alatt a

munka. Állandóan azon járt az esze, milyen jó volt, amikor Matthew segített neki a szövetek tisztításában.

Mialatt este felfelé tartott a szobájába, meghallotta a férfi hangját az előcsarnokból. Vissza kellett fognia magát, hogy elébe ne rohanjon az üdvözlésére.

A fürdőszobában sokáig engedte magára a frissítő vízsugarat. Gondosan megtörülközött, aztán a hálószobában kinyitotta a ruhásszekrényt. Általában egyszerűen öltözött fel vacsorához, ma azonban valamiért nagyon fontosnak tartotta, hogy jól nézzen ki. Végignézte a ruháit, aztán feladta a válogatást. Nagyon szerény volt a választék, és egyetlen feltűnő darab sem akadt a szekrényben.

Sóhajtva a szürke-fehér csíkos ruhát emelte le a vállfáról, s csak akkor vette észre egészen hátul elbújva azt az együttest, amelyről már meg is feledkezett. Édesanyja közvetlenül az elutazása előtt erőszakolta rá: Azt mondta, Camilla a maga hiányos divatszakértelmével még örülhet, hogy legalább egy rendes ruhája lesz Tamarindon, Gyakorlati dolgokban gyakran igaza van a maminak, gondolta Camilla hálásan, és belebújt a kiskosztümbe.

Amikor megszemlélte magát a tükörben kissé hevesebben vert a szíve. A szilvakék selyem nagyon jól állt neki. A ravasz szabású felsőrész kivágásából elővillant kellemesen lebarnult bőre. Az anyag telt színe kiemelte aranyszőke haját és sötéten csillogó szemét.

Megfésülködött, rózsaszín gyöngyházrúzst kent az ajkára, és kifestette a szempilláját. Bámulatos volt a hatás. A szeme még jobban csillogott. Eddig ismeretlen, gyengéd fény jelent meg benne, aminek azonban nem a jól sikerült arcfestés volt az oka.

Matthew a veranda korlátján könyökölt, és a kertet bámulta. Annyira megközelíthetetlennek tűnt, hogy Camilla habozva megállt az ajtóban, s idegesen aruhájátkezdte gyűrögetni. A férfi, mintha megérezte volna a jelenlétét, megfordult. Végigfuttatta tekintetét Camillán, karcsú lábától és a vékony anyagon át kirajzolódó csípőjétől magasan ülő, feszes mellén és kecses nyakán át egészen a várakozón csillogó szempárig.

Egész örökkévalóság telt el, amíg a torkát köszörülve megszólalt.– Parancsol egy italt?Camillának nagy csalódást okozott a férfi viselkedése. Ajkába harapott. Már megint

minden olyan, mint volt. Eltűnt tegnapi gondtalan kísérője, s a valódi, a jéghideg, parancsoló tamarindi birtokos, Matthew Corrigan lépett a helyére. Persze az is lehet, hogy tegnap megérezte a lány bimbózó vonzalmát, s mostani elzárkózásával csak falat akar vonni maga köré.

– Azt kérdeztem, parancsol-e egy italt? – ismételte meg Matthew türelmetlenül a kérdést.

– Köszönöm szépen, nem.

A férfi bólintott, s a lány mellett elhaladva besietett az ebédlőbe. Camilla odalépett a veranda korlátjához, s kinézett a sötét kertbe. Háta mögül jégkockák csörgését hallotta. Matthew újabb italt kevert magának. A verandára már nem jött vissza.

Amikor Poppy asztalhoz hívta Camillát, Matthew már a helyén ült. Míg az alkalmazottak tálaltak, meg sem próbált udvarias beszélgetést kezdeményezni.

Camilla kedvetlenül piszkálta a finomabbnál finomabb fogásokat. Nem volt étvágya, de úgy látszott, Matthew-é is elment.

Vacsora után legszívesebben visszavonult volna a szobájába, amikor azonban a szobalány a verandára vitte a kávét, kényszerítette magát, hogy ő is kimenjen. Gondolatokba merülve iszogatta a kávéját, idegei pattanásig feszültek. Matthew a kockacukrokkal játszott, s amikor éles csörömpöléssel az asztalra dobta a kanalát, a lány összerezzent.

– Holnap reggel New Yorkba utazom – mondta váratlanul Corrigan.– Valóban?– Tudni szeretném, hogy... – Matthew kis ideig habozott – ...hogy szüksége van-e

valamire. Úgy értem, a munkájához. Itt, a szigeten nincsenek telezsúfolva az üzletek hímzőkellékekkel.

– Köszönöm, nincs – felelte gyorsan a lány. – Mindent magammal hoztam Londonból, ami csak kellhet.

A férfi bólintott, letette a csészéjét, és felállt.– Akkor most elnézését kérem. Még össze kell csomagolnom.Egy szóval sem említette, meddig lesz távol. Egy hétig? Egy hónapig? Egy évig?Camilla sürgősen tudni szerette volna a választ, mégsem kérdezte meg Matthew-t. A

végén még azt hinné, számít neki valamit, hogy elutazik.Amikor másnap reggel felébredt, azonnal rájött, hogy Matthew már elutazott. Az egész

ház üresnek tűnt. Tespedtnek és kedvetlennek érezte magát. A munka sem okozott örömöt. Újra és újra lerakta a hímzőtűt, s a Tamarindon eddig eltelt időre emlékezett. Csak nagy nehezen sikerült lehiggadnia.

Ha kissé érzéketlen is volt az eljárása, Matthew akkor is helyesen cselekedett. Nyilván tudja, hogy kettejük kapcsolata mindenképpen gyászosan végződne.

Pár nappal később Camilla megint a kárpitokon dolgozott. Hirtelen nem bírta tovább. Fülledt volt a levegő, s úgy érezte, mintha a falak összenyomnák. Lemászott a létráról, és kirohant a ház mögötti udvarra. Előző este kiakasztotta száradni a javításhoz megfestett gyapjúfonalakat.

Amikor meglátta a motringokat, azonnal tudta, hogy valamit elrontott A halvány rózsaszín helyett, amire szüksége lett volna, az egyik hosszú szál rikító árnyalatú lett.

Dühösen letépte a kötélről, és zsebre gyűrte.Úgy látszik, ma semmi sem sikerül, állapította meg csalódottan. Pedig már rengetegszer

festettem fonalat, és mindig eltaláltam a helyes színt. Még egyszer meg kell próbálnom, gondolta csüggedten, és visszaballagott a díszterembe.

Délutánra sem lett jobb kedve. Lement úszni, de attól sem frissült fel. Úszás után céltalanul kóborolt a ház mögötti nagy parkban. Egyszer csak egy kis kertbe tévedt, amelyet valószínűleg évek óta senki sem gondozott, mert teljesen benőtte a gaz. Átvergődött a kesernyés illatot árasztó, sűrű bokrok között vezető ösvényen.

Egy kis magaslaton jázminlugast fedezett fel, benne márványpad állt. Odament, és óvatosan leült a töredezett ülőalkalmatosságra. Mélyeket lélegezve beszívta a fehér virágok kábító illatát, és eltűnődve nézegette a növények összefonódó szövevényét.

Hirtelen kirajzolódtak előtte egy minta körvonalai, amelyet szinte a felismerhetetlenségig benőtt a burjánzó zöld. Figyelmesebben megnézte. Valamikor jellegzetesen angol, barokk díszkert állhatott itt. Időközben persze teljesen elvadult Az

ágyások bukszusszegélyei embermagasságú vadonná nőttek, a díszcserjéket liánok hálózták be, mindenütt rikítóan tarka, különleges virágok nyíltak. Ki építtethette vajon ezt a kertet? Valószínűleg Tamarind első birtokosa lehetett.

Az a Matthew szerint puritán, de valójában álszent és gátlástalan Forrester, akit züllött életre csábított a délszaki világ.

Camilla elgondolkodott és felnevetett. Bármennyire is kétes jellemű ember volt az őse, mégis megőrizte honvágyát korábbi angliai élete iránt Valószínűleg emlékként építtette ezt a kertet. Aztán, ahogy Forrester nem tudott ellenállni új környezete rontó hatásának, a kert is áldozatául esett a délszaki növényzet rohamának. Mindent benőtt a féktelen növényvilág. Győzött a zabolátlan, ellenállhatatlan életerő.

Megborzongott Micsoda ellentét feszül az itteni világ és az 6 rendezett, áttekinthető élete között. Nem lett volna szabad eljönnie Tamarindra. Üresnek és színtelennek érezte addigi életét. Ezen már az sem segítene, ha azonnal összecsomagolna és hazarepülne. Ha csak néhány hetet töltött is Tamarindon, ezt az időt soha többé nem fogja elfelejteni. És ennek nemcsak a délszaki világ furcsasága az oka.

Egy csók, néhány futó érintés és egyetlen álomszép nap volt az, ami mindent megváltoztatott. Szereti Matthew-t.

A felismerés teljesen készületlenül érte. Most döbbent rá, hogy első pillanattól fogva szereti a férfit. Makrancos viselkedésével nem Matthew-t csapta be, hanem saját magát. Nem akarta elismerni, mi történt vele.

Matthew már hat napja és nyolc, nem, már hat napja és kilenc órája távol van.Holnap talán már itt lesz! Lehunyta a szemét, és teljes lelkéből azt kívánta, hogy a férfi

mielőbb újra itt legyen. Talán él ebben az elvarázsolt kertben egy tündér, aki teljesíti a vágyát...

Határozottan elhessegette magától vágyálmait. Éppen ideje, hogy visszamenjen a házba és folytassa a munkáját.

Az oldalbejáraton lépettbe a hűvös és félhomályos épületbe. A cselédlépcső innen közvetlenül a hálószobákhoz vezetett. Amikor a lépcsőhöz ért, meghallotta, hogy fentről lépések közelednek felé. A kert kápráztató világossága után Camilla az első pillanatban nem tudta kivenni, ki jön lefelé. Aztán meglátta Matthew-t A férfi azonnal megállt, amikor észrevette, de azután lassan továbbindult a földszint felé.

Matthew újra itt van! A jó tündér meghallgatta a kérésemet! A férfi pontosan úgy állt ott, mintha varázslat juttatta volna haza. Fürdőnadrágban volt, törülközőjét hanyagul a vállára vetette. Mintha el sem ment volna.

Camilla ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megérintse és megsimogassa. Már majdnem kinyújtotta felé a kezét. A férfira árnyék borult, ezért Camilla nem tudta kivenni az arckifejezését. A testtartásából azonban arra következtetett, hogy nincs jókedve. Kezdeti túláradó öröme nyomban lelohadt. Könnyedén biccentett a férfinak.

Végül Matthew törte meg a csendet.– Kerestem – mondta. – Meg akartam kérdezni, nem jön-e le velem úszni.– Nem lehet. Már fürödtem – felelte gyorsan Camilla. – Vár a munka.– Természetesen. A munka! – Matthew gúnyosan elmosolyodott. – Nem akarom

feltartani.A lány habozott. Nem akart még elválni a férfitól.– Azt hittem, csak este jön meg a New York-i gép – jegyezte meg színlelt közönnyel.– Így is van – válaszolta kurtán Matthew. – Elintéztem, amit akartam, s nem volt

kedvem tovább a városban üldögélni – tette aztán hozzá, szinte önkéntelenül. – Ezért magángépet béreltem.

– Értem. – Camillát meglepte, mennyire nyughatatlan a férfi. Képtelen volt arra, hogy néhány órát várjon a menetrendszerű járat indulására.

Matthew közben lejjebb jött, s most ugyanazon a lépcsőfokon álltak. Camilla a falhoz lapult, ám így is bőrén érezte a férfi leheletét, s látta, hogyan lüktet egy ér a nyakán. Zavara egyre nőtt. Kiszáradt a szája, a szíve vadul dübörögni kezdett.

Ebben a pillanatban valahol élesen megszólalt a telefon. Matthew felsóhajtott, és idegesen beletúrt a hajába.

– Amióta megjöttem, már volt egy hosszadalmas és rendkívül unalmas telefonbeszélgetésem. Semmi kedvem még egyhez. Ha Poppy netán megkérdezné, látott-e, mondja azt, hogy nem találkoztunk, és a medencénél sem vagyok.

Átnyomakodott Camilla mellett a szűk lépcsőn, és eltűnt a kertben.A lány lassan a szobájába ment. Lezuhanyozott, és könnyű nyári ruhába bújt. Kinyitotta

az egyik ablakot a kicsiny szalonban, s helyet foglalt az ablak elé húzott nádfonatos karosszékben. A susogó pálmák csúcsa fölött elgondolkodva nézte a párás eget.

– Szeretem Matthew-t – mondta ki hangosan. Gyorsan körülnézett. Megijedt, hogy nem hallotta-e meg valaki.

– Szeretem Matthew-t – mondta az ablak előtti liliomfán üldögélő madárnak.Nem okozott neki örömöt, hogy kimondta. A szavak fájdalmat okoztak neki, és mély

szomorúsággal töltötték el.Ezek nyilván a viszonzatlan szerelem oly sokszor megénekelt kínjai, gondolta Camilla.

Szóval engem is utolértek. Abba még senki sem halt bele, ha összetörték a szívét, igyekezett vigasztalni magát.

Elég idős vagyok ahhoz, hogy túltegyem magam rajta, bár nem tudom, hogyan fogjak hozzá. Az a legfontosabb, hogy a lehető leggyorsabban befejezzem a falikárpitok helyrehozatalát és ne találkozzam túl gyakran Matthew-val. Ha majd újra Londonban leszek, a távolság és az idő ezt a sebet is begyógyítja.

Bárcsak azonnal hazarepülhetnék! Azt mondhatnám, hogy megbetegedett az édesanyám, s azonnal szüksége van rám.

Corrigan biztosan örülne, ha elmennék innen. Rajtam kívül is vannak szakértői a régi textileknek... Mégsem! Gyávaság lenne, ha elmenekülnék. Itt kell maradnom, és végig kell játszanom a szerepemet. Camilla Lucas vagyok, a hideg-rideg angol szakértő, aki szenvtelenül végzi nehéz munkáját, s leplezi az érzéseit... Nem lesz könnyű, hogy amikor csak látom Matthew-t, elnyomjam a vágyamat, hogy át szeretném ölelni, simogatni szeretném a haját, érezni vágyom az ajkát...

Akkor is menni fog!Csendben ettek. Matthew visszavonult a jéghideg tartózkodás fala mögé, s komoran az

asztalra szegezte a tekintetét.Egy milliméterrel sem kerültünk közelebb egymáshoz, gondolta bánatosan alany.

Kedvetlenül turkált a fagylaltjában, amikor a férfi váratlanul megszólalt.– Hogy halad a munka?– Egész jól. Csak az a baj... – Camilla elhallgatott Túl későn döbbent rá, hogy ezt nem

kellett volna kimondania.– Csak az a baj? – ismételte meg türelmetlenül Matthew.– Ó, semmi komoly – folytatta habozva a lány. – Bizonyos színárnyalatokkal gondjaim

támadtak. Néhányszor megpróbáltam befesteni a fonalakat, de...– New Yorkban esetleg meg lehet kapni a megfelelő árnyalatokat?– Azt hiszem, igen – ismerte el kelletlenül Camilla.A férfi olyan hevesen rakta le az asztalra teli borospoharát, hogy kiloccsant belőle az

ital.– Megkérdeztem magát – mondta bosszúsan –, megkérdeztem magát, mielőtt

elutaztam, hogy hozzak-e valamit. De nem, maga teljesen biztos volt abban, hogy mindene megvan, ami csak kellhet.

A lány zavartan a tányérjába meredt.– Nagyon sajnálom – szabadkozott.– Sajnálja? Miért nem kért meg, hogy segítsek a beszerzésben? Mondja meg, miért!A lány nem felelt.Matthew felpattant, az italosasztalhoz ment, és mérgében dupla adag whiskyt töltött

magának.– Nos? – kérdezte nyersen, anélkül hogy megfordult volna. – Várom a válaszát.– Tényleg azt hittem, hogy mindenem megvan, ami kell, és hogy én is be tudom festeni

a fonalat. Már sokszor csináltam ilyesmit. Biztosan sikerülni fog. Holnap újra megpróbálom.

Matthew visszafordult. Még mindig nagyon mérges volt.– Nem akarom, hogy még egyszer megpróbálja. Azt sem akarom, hogy még egyszer

hozzányúljon a kárpitokhoz. Nem engedem, hogy tönkremenjenek ezek az egyedülálló műkincsek. Teljesen nyilvánvaló, hogy sejtelme sincs erről a munkáról.

Camilla úgy érezte magát, mintha letaglózták volna. Hogy mondhat ilyet a férfi?Mi ez a dühkitörés? Hogyan alkothat véleményt a munkájáról, amikor még el sem

kezdte a tulajdonképpeni helyrehozatalt? Matthew-nák fogalma sincs erről a mesterségről! Úgy látszik, túl lassúnak találja, ahogy halad, s a lehető leghamarabb szeretne tőle megszabadulni.

Könnyek szöktek a szemébe. Néhány órával ezelőtt még azt kívánta, a jó tündér hozza vissza a férfit Nem így képzelte a visszatérését. Matthew nem igazságos. Kegyetlen ember. Kezdettől fogva sejtette, hogy ilyen. Camilla nagy nehezen lenyelte a könnyeit Nem akart gyengének mutatkozni. Matthew Corrigan nem veheti észre, mennyire fájnak neki a sértései.

Már nem tart sokáig, gondolta a lány. Holnap elutazom Tamarindról. Ez a lidérces álom, amelyet éppen álmodom, majd segít abban, hogy elváljak Tamarádtól és Matthew-tól.

– Természetesen maga dönti el, hogy tovább dolgozzam-e – felelte kis idő múlva, önuralmát visszanyerve Camilla.

A férfi egész idő alatt le nem vette róla a szemét.– Maga tényleg kezdő – folytatta a szemrehányást – Teljesen tapasztalatlan.Minden tekintetben, ahogy ennek bőséges bizonyítékát adta.Ez már sok volt. Camilla felugrott, és az ajtóhoz szaladt. Meghallotta, hogy Poppy is

éppen az előcsarnokba tart. Ezért megfordult, elrohant Matthew mellett, ki a verandára, aztán eltűnt a kert védelmező sötétjében.

Magas sarkú szandáljában bukdácsolt az ösvényen. Az úszómedencéhez vezető átjárónál megtorpant. Nem, ennél jobb rejtekhelyet kell találnia, még mielőtt szabad folyást enged feltörni kívánó könnyeinek.

Határozottan az elvadult kert felé indult. Átküzdötte magát a sövénykerítésen, s tovább futott a holdfényes ösvényen. Elérte az illatozó jázminlugast. Kimerülten lerogyott a töredezett márványpadra. Megeredtek a könnyei.

7. FEJEZET

Camilla nem tudta, mióta sírdogálhat a jázminlugasban, amikor hirtelen zajt hallott. Valaki megbotlott, és csúnyán elkáromkodta magát. A lány abbahagyta a szipogást.

Még jobban behúzódott a jázminbokrok takarásába, és megpróbálta felismerni a közeledő alakot.

A következő pillanatban Matthew állt előtte. Másodpercekig csak némán meredtek egymásra. Camilla fel akart ugrani a padról, a férfi azonban nem engedte. Leült melléje, és a magával hozott könyvet a földre ejtette. Megfogta a lány állát, s lehajtott fejét felemelve kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. A másik kezével Camilla arcát simogatta. Észrevette, hogy a lány sírt. Átölelte Camillát, fejét a mellére vonta, s úgy ringatta, mint egy vigasztalásra szoruló gyereket.

– Camilla, nagyon sajnálom – suttogta, arcát a lány hajába fúrva.– Semmi baj – hüppögte Camilla.– Nem igaz – ellenkezett Matthew szomorúan. – Nem lett volna szabad ilyen sértéseket

a fejedhez vágnom.– De hát igazad volt. A színek...– A fene essen azokba az átkozott színekbe és az átkozott kárpitokba! Nem lett volna

szabad így kikelnem magamból. Tudod, nagyon csalódott és dühös voltam, amiért olyan hűvösen fogadtál. New Yorkban egész idő alatt nem találtam a helyem. Alig vártam, hogy visszajöhessek hozzád, és aztán egyáltalán nem is örültél nekem. Mondj már valamit, Camilla, és ne nézz ilyen szomorúan rám!

A lánynak elképedésében egy hang se jött ki a száján. Szíve majd kiugrott a helyéből örömében. Egyetlen szót sem bírt kinyögni.

– Ma reggel óta – folytatta gyengéden Matthew – már nem bírok magammal, bármennyire is nem akartam beismerni, mi történt velem. Az első pillanattól kezdve kívánlak. Amikor azonban észrevettem, mennyire ártatlan és hiszékeny vagy, úgy döntöttem, a szó szoros értelmében három lépés távolságot fogok tartani tőled. – Bűnbánóan elmosolyodott. – Ez igencsak nehezemre esett, miután megcsókoltalak a medencében, a kirándulásunk után pedig már-már lehetetlenné vált. Amikor aztán abban az elragadóan csábító ruhában jelentél meg a vacsoránál, rettenetesen megörültem, hogy New Yorkba kell utaznom.

– Szóval tényleg el kellett utaznod? – kérdezte Camilla bátortalanul. – Valójában csak hétvégén kellett volna mennem. Abban a pillanatban azonban a menekülést választottam. Majdnem megkérdeztelek, nem akarsz-e velem tartani, hogy megnézd a várost, főleg a múzeumait. Rád fért volna egy kis változatosság.

Megpróbáltam bebeszélni magamnak, hogy emberséges munkaadó vagyok– mondta öngúnnyal a hangjában –, tudat alatt azonban csak egy gondolat foglalkoztatott. Az, hogy ott sokkal könnyebben...

– Sokkal könnyebben? – suttogta Camilla levegő után kapkodva.– Az ágyamba tudlak csábítani – fejezte be Matthew a mondatot. – Erre vágytam első

csókunk óta. A kirándulásunk azonban arra is rádöbbentett, hogy nem csábíthatlak el. Kihasználtam volna az ártatlanságodat, te pedig meggyűlöltél volna érte. Azt szeretném, hogy szabad akaratodból, ugyanolyan szenvedélyesen kívánj, mint én téged.

Camilla azt hitte, álmodik. Mindjárt felébred... Matthew azonban kézzel fogható valóság volt Karján érezte keze melegét és szorítását, arcán a leheletét.

Később lesz még bőven ideje arra, hogy mindent megbánjon egy józan nappalon vagy egy ködös londoni éjszakán. Ha majd Matthew már nem lesz vele. Ma éjszaka azonban...

Már sokszor elképzelte, milyen lenne, ha Matthew szeretné, ha ő odaadná neki magát, és szenvedélyesen ölelő karjában feledkezne meg a gátlásairól. Mosolyogva megsimogatta a férfi arcát.

Matthew elkapta a kezét, s gyengéd csókokat nyomott a tenyerébe. Camilla reszketett a vágytól. A férfi olyan közel húzta magához, hogy lehelete perzselte az arcát, aztán megcsókolta. Először gyengéden, amikor azonban a lány puhán szétnyitotta az ajkát, egyre követelőzőbben. A következő pillanatban újra eltolta magától.

– Nem – vett nagy levegőt –, hazafelé a repülőn tucatszor megfogadtam, hogy nem foglak kihasználni. És nem is teszem meg. Most legalábbis még nem – mosolyodott el sejtelmesen. – ígérem, kedvesem, hogy minden tekintetben ki foglak használni, amint ujjadon lesz a gyűrű.

– A gyűrű? – Camilla zavarodottan nézett a férfira. – Azt akarod mondani, hogy el...Matthew elnevette magát.– Ó, te jó ég! A kis ártatlanka azt hiszi, a szeretőmmé akarom tenni. Mintha fikarcnyival

sem volnék különb a jó öreg Matthew bácsinál. Ez a jutalmam azért, mert megpróbálok tökéletes úriemberként viselkedni. – Színlelt kétségbeeséssel a fejéhez kapott. – Camilla, te édes kis butuska! Alighanem egy szót sem fogtál fel abból, amit mondtam. – Karon ragadta és megrázta a lányt. – Szeretlek. Imádlak, teljesen beléd bolondultam. Feleségül akarlak venni.

Camilla azt hitte, rosszul hall. Matthew el akarja venni? Ez igaz? Az biztos, hogy most testi vonzalmat érez iránta. Ennek világosan jelét adta. Amióta Tamarindra érkezett, ő is annyira megváltozott, hogy képes lenne elfogadni, sőt élvezni egy szenvedélyes kalandot. De miért akarja hozzákötni magát egy életre ez a magabiztos, tapasztalt férfi? Olyan kevés közös tulajdonságuk van.

– Na de...Egymásba gabalyodva – Mit de? – kérdezte türelmetlenül Matthew.– Hát... annyira különbözőek vagyunk.– Ez minden? Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást. Mindenesetre ez aligha

helyes válasz egy házassági ajánlatra.Matthew hangja nyugodtnak tűnt, Camilla azonban nagyon érzékeny volt a férfi

hangulatváltozásaira, s megérezte, hogy látszólagos nyugodtsága ellenére most nagyon is feszült.

– Mielőtt végleges választ adnál – folytatta Matthew –, nézd meg ezt!Camilla csodálkozva pillantott a férfira, amikor felemelte a földre ejtett könyvet.– New Yorkból hoztam neked.A lány elvette a kötetet, felütötte, s a hold erős fényében látta, hogy fekete-fehér

fényképalbumot tart a kezében. Háború volt a címe. Miért éppen most mutatja ezt neki Matthew?

Zavarodottan nézegette a felkavaró képeket. Az ellenséget leső katonákat, kiégett házakat, szétlőtt tankokat, sebesülteket, síró gyerekeket látott. A fényképésznek saját életét is kockára kellett tennie ahhoz, hogy szörnyű valójában mutathassa be a háborút.

A mesterien sikerült felvételekből együttérzés sugárzott az emberi szenvedés iránt.Camilla felpillantott.– Nagyszerű képek. De miért.Válaszként Matthew kivette a lány kezéből a könyvet, a címoldalra lapozott, s a

fotóművész nevére bökött: M. J. Corrigan.– Te vagy M. J. Corrigan... – Megállapítás volt, nem kérdés.Matthew bólintott.– Szóval te vagy a világ leghíresebb fotóművésze.– Tiltakozom, drága Camilla. Csak az egyik leghíresebb.A lány még mindig nem fogta fel egészen.– Tavaly kiállításod nyílt nálunk, a múzeumban. Nagy sikere volt. Hiszen te is ott voltál

a megnyitón.– Igen, így van. Éppen akkor utaztam erre a helyszínre – mutatott a könyvre a férfi –, és

útközben megálltam nálatok. Téged azonban nem láttalak a megnyitó utáni fogadáson.

– Szabadságon voltam. Csak később mesélték el, mi volt. – Camilla hangjában némi szomorúság rezgett. Ha akkor ott van Londonban, már egy évvel ezelőtt megismeri Matthew-t.

Felejtsd el! – mondta magának. Figyelemre se méltatott volna téged, a szégyenlős kislányt a textilművészed osztályról a sok előkelőség között. – Most a könyved miatt utaztál New Yorkba? – kérdezte kis idő múlva.

– Igen, a sajtótájékoztatóra. Kiadói fogadások, munkavacsorák, dedikálások a könyvesboltokban... – Matthew fintorgott. – Az ügynököm mindenhova magával hurcolt. Ezenkívül megragadtam az alkalmat, s a térdemet is kezeltettem. Nagyon kellemetlen volt, de az orvosok szerint hatásos lesz.

– Az jó! – kiáltotta Camilla ösztönösen. – Akkor most már nem fogsz... – Zavartan elhallgatott Nem akart fájdalmat okozni a férfinak azzal, hogy a testi hibáját hozza szóba. Találomra újra belelapozott az albumba Az egyik sorozat mélyen megdöbbentette. Egy mind jobban közeledő helikoptert ábrázolt Gépfegyverének torkolattüze cikázó vonalban osztotta a rettenetes halált a poros úton.

– Akkor történt, hogy...? – kérdezte Camilla reszketeg hangon.Matthew bólintott.– Hogyan menekültél meg?– Sikerült egy gödörbe vonszolnom magam, mielőtt a helikopter visszafordult volna.

Kizárólag az én hibámból történt. Megtiltották, hogy egyedül útra keljek. Megszegtem a parancsot, és kaptam érte egy kis emléket – mondta, s nyomatékul megütögette a térdét.

– Hogyan kerültél ki a harctérről?– Attól tartok, nem túl hősiesen. A fényképezőgépemmel együtt átvittek a hegyeken, a

határig. Szerencsére többnyire öntudatlan voltam. Egy helyi orvos jól-rosszul összefoltozta a térdemet, aztán az amerikai konzulátus segítségével az Államokba repülhettem, ahol a szakorvosok nekiestek a lábamnak. Erre sajnos már nagyon is jól emlékszem.

Minden szenvedély nélkül mesélt, Camilla azonban kihallotta a történetből azt a kétségbeesést, amelyen Matthew keresztülment. Elrémisztették és aggódással töltötték el a fájdalmak és a veszélyek, amelyeket a férfinak ki kellett állnia.

– Meg is halhattál volna – suttogta ijedten és mély együttérzéssel.Matthew megnyugtatóan átölelte.– Ne félj, kedvesem! Megígérem, hogy a jövőben jobban vigyázok majd magamra, és

nem csinálok ilyesfajta butaságokat. Most azonban már érted, miért mutattam ezt meg neked, mielőtt végleges választ adnál. Ha igent mondasz, a munkám a te életednek is része lesz.

Camilla eltűnődve hallgatott. Elképzelte a jövőjét. Napokig, hetekig egyedül lesz majd, miközben Matthew a világot járva újabb, egyre veszélyesebb helyszíneket keres. Ha könyörögne neki, hogy hagyja abba, miatta talán megtenné. Ilyet azonban nem kérhet tőle. Ehelyett meg kell tanulnia elviselni a félelemmel teli nappalok és éjszakák magányát, amikor veszélyben tudja majd Matthew-t.

– Egész életemben nyughatatlan voltam, állandóan kóboroltam. Azt hiszem, már nem tudnék megváltozni. Még miattad sem, kincsem. Ha viszont hozzám tartozol majd, te leszel számomra a biztos pont, a nyugodt kikötő. – Úgy tűnt, Matthew inkább saját magához beszél, mint Camillához. – Ez a biztos pont mindig hiányzott az életemből. Ha ezentúl elutazom, magammal viszem az emlékedet, s tudni fogom, hogy itt leszel, amikor visszajövök. Camilla, drágám, mondj már Valamit!

– Igen, Matthew, én... – Mielőtt még befejezhette volna a mondatot, a férfi átölelte, és izgató kis csókokkal borította el az arcát, a haját és a nyakát. Camilla boldogan hozzásimult. – Igen, a feleséged leszek, és otthont teremtek számodra, ahol boldogok leszünk egymással.

– Hol szeretnél lakni? Van lakásom New Yorkban és egy kis házam Kanadában. Úgy lesz, ahogy akarod. Gondolom, Londonban szeretnél élni?

– Nem. Itt, Tamarindon – mondta Camilla gondolkodás nélkül. Tamarind az otthona. Magától értetődő volt számára, hogy itt éljen, itt nevelje fel a gyermekeiket, s itt várjon Matthew-ra, amíg a férfi valahol a nagyvilágban dolgozik.

– Akkor mindent megbeszéltünk – nevetett Matthew, és megpuszilta Camilla orra hegyét. – Engem is az első pillanattól fogva lenyűgözött ez a ház és a sziget, amikor Matthew bácsi gyerekként idehozott A lány megrémült, mert annyira megörült Matthew vallomásának, hogy túláradó öröme minden más gondolatot elhomályosított. Most azonban ijedten döbbent rá, hogy Matthew az öreg Corrigan örököse, ő pedig Forrester. Azonnal meg kell mondania neki. Nagyon egyszerű lesz. Azt kellene csak mondania: Hát nem különös, Matthew? Soha az életben nem találnád ki, ki vagyok. Nagyon egyszerű lenne, mégis habozott. Idegesen az ajkába harapott.

– Jaj, Matthew, azt szeretném... – kezdett bele, aztán elhallgatott – Igen, drágám?Camilla képtelen volt kimondani. Most nem megy.– Azt szeretném kérdezni, hogy soha nem volt más nő az életedben? – Maga is

megdöbbent saját kérdésén.A férfi karnyújtásnyira eltartotta magától, és komolyan nézett rá.– Édes ártatlankám! Harmincnégy éves vagyok, és egészen más életet éltem, mint te. De

soha nem éreztem még nő iránt azt, amit irántad érzek. A jövőben sem lesz képes egyetlen asszony sem arra, hogy olyan érzéseket váltson ki belőlem, mint te.

Pontosan az ellentéte vagy azoknak a nőknek, akikkel eddig találkoztam. Lehet, hogy eddig balszerencsém volt, de soha nem ismertem senkit, aki ennyire becsületes, szerény és őszinte lenne. A bácsikám kitartott női pénzsóvárok voltak, aztán meg...

Matthew elhallgatott. Dühös vonallá szorította össze a száját.– Aztán meg? – Camilla tudta, hogy veszélyes területre merészkedett, mégis tovább

makacskodott. Mindent tudni akart a férfiról.Matthew rövid hallgatás után folytatta.– A fene egye meg, miért olyan kíváncsiak a nők? Ha feltétlenül tudni akarsz minden

szomorú részletről, akkor tessék. Húszéves voltam, fényképészsegéd egy lepusztult New York-i műteremben. Becsvágyamon kívül csak a nagybátyám ígéretével bírtam, hogy támogatni fog. Elég buta és vak voltam ahhoz, hogy elhiggyem, az a nő tényleg csak a két szép szememért szeret, s más, mint azok a pénzéhes szépségek, akik Matthew bácsit ostromolták. – Gúnyos mosoly jelent meg a szája körül. – Belebolondultam. Annyira, hogy azt sem vettem észre, pontosan akkor kezdett érdeklődni irántam, amikor elhoztam ide, Tamarindra. Néhány év múlva elunta a várakozást az örökségre, s lelépett egy kopasz, nagy hasú bolthálózat-tulajdonossal. Vége a mesének... Ez a tapasztalat megmagyarázza, miért viselkedtem veled olyan undokul, főleg ma este. Nem akartam, hogy egy nőnek újra hatalma legyen fölöttem. Amikor rájöttem, hogy mégis ez történt, dühös lettem magamra, s rajtad töltöttem ki a haragomat.

Matthew nekikeseredetten a kertet nézte. Camilla megérezte, hogy hűvös pökhendisége ellenére a férfi nagyon is sebezhető. Vigasztalón mellére vonta a fejét, s addig simogatta, amíg Matthew lassanként megnyugodott.

Kicsit később a férfi a lány nyakát cirógatta, aztán ruhája kivágásába csúsztatta a kezét. Hüvelykujjával köröket írt le Camilla mellbimbója körül, amíg az meg nem keményedett. A lány felnyögött, amikor azonban Matthew sűrű hajába túrt, a férfi hirtelen abbahagyta a simogatást.

Zihálva felugrott, s Camillát is felhúzta a padról. Egy pillanatig szorosan átölelve tartotta, aztán majdnem durván ellökte magától.

– Rajta, Camilla, irány a ház! Különben a holdfénytől és a csábító testedtől elvesztem a hidegvéremet, s elfelejtem, hogy még legalább három napig tökéletes úriembernek kell lennem. Legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy intézkedjem a házasság kihirdetéséről. Amint lehet, összeházasodunk.

Másnap reggel Camilla kissé kellemetlenül érezte magát attól, hogy elhallgatta Matthew elől a származását. Azonnal el kell neki mondania. Matthew, hát nem különös véletlen... És ha ő nem találja olyan különösnek? Ha azt hiszi, hogy szándékosan hálózta be? Ugyan már, butaság! Mégis állandóan az járt az eszében, milyen keserűen beszélt a férfi arról a nőről, aki nem őt, hanem leendő gazdagságát és Tamarindot szerette.

Elhatározta, hogy még aznap, az első kedvező alkalommal mindent bevall, de egyetlen nyugodt percük sem volt. Az esküvő előkészületei az egész házat izgalomban tartották. Matthew rögtön reggeli után áthajózott Szent Hilariusra.

Camilla többször is hiábavaló kísérletet tett arra, hogy felhívja az édesanyját. Aztán eszébe jutott, hogy Londonban délután van. Mami alighanem vásárol vagy bridzsel valahol...

Bement a könyvtárszobába, s felmondólevelet gépelt a múzeumnak. Mielőtt aláírta volna, tétovázni kezdett. Csak most, a levél megírása után döbbent rá, hogy házassága végérvényesen el fogja szakítani eddigi életétől. Ettől kezdve egyetlen embertől függ majd a jövője. A jövőmet és a boldogságomat is Matthew fogja meghatározni, gondolta. Nélküle képtelen lennék élni. Határozott mozdulattal aláírta a levelet, és leragasztotta a borítékot.

Ebéd után újra megpróbálta felhívni az édesanyját. Valamelyik levelében már megemlítette neki, hogy Matthew Corrigan nem azonos az öreg Matthew-val.

Unokaöccséről, az új tulajdonosról azonban nem sokat mesélt eddig. Azt is elhallgatta, hogyan szerezte meg Matthew szerint nagybátyja a szigetet. Vajon mit fog szólni a mami ahhoz, hogy egyetlen leánya egy gyűlölt Corriganhez megy feleségül?

Camilla nagy levegőt vett, és a londoni számot tárcsázta. Ezúttal elérte az édesanyját, a vonal azonban olyan rossz volt, hogy csak a leglényegesebb közlendőkre szorítkozott. Meghívta édesanyját Tamarindra, s megmondta neki, mikor indul Londonból a gép. Celia Lucas annyira elképedt a hír hallatán, hogy alig-alig szakította félbe közbeszólásaival lánya beszámolóját.

Camilla mosolyogva maga elé képzelte, hogy édesanyja, miután leteszi a kagylót, azonnal megvizsgálja a ruhatárát, aztán a nyakába veszi a várost, hogy megvegye a legcsinosabb ruhát, amit Londonban kapni lehet. Biztosan nagyon fess örömanya lesz.

Hirtelen eszébe ötlött, hogy egy nagyon fontos dolgot elfelejtett elmondani az anyjának.

– Jaj, mami – fogott bele gyorsan –, eddig még nem említettem Matthew-nak, ki vagyok. Te se beszélj erről!

– Hogy mondod, kedvesem? Nagyon rossz a vonal.Camilla szíve gyorsabban kezdett verni, amikor meghallotta Matthew hangját az

előszobából.– Semmi, semmi, mami! – kiáltotta a telefonba. – Akkor két nap múlva várlak.– Nos, hogy fogadta leendő anyósom a hírt? – ölelte át hátulról Matthew.– Azt hiszem, meglehetősen nyugodtan.– Tessék? Nem is volt elragadtatva attól a mesés kilátástól, hogy én leszek a veje?– Ezt a beképzelt...– Hé, vigyázz! Kissé több tiszteletet leendő uradnak és parancsolódnak, különben...– Különben mi lesz? – kérdezte évődve a lány.Válasz helyett a férfi felhúzta a telefon mellől, átölelte, s olyan szorosan magához

ölelte, hogy Camilla moccanni sem tudott. Matthew diadalmasan nézett le rá, aztán az az izzó szenvedély jelent meg a szemében, amely az első délután a medencében még

megijesztette Camillát. Most azonban ajkát kissé szétnyitva, hívogatóan pillantott a férfira. Matthew váratlanul eltolta magától.

– Ne, Camilla! Felelős vagyok érted. Ne nehezítsd meg még jobban a helyzetemet! Alig bírtalak elengedni.

– Nem is kell elengedned. Azt szeretném, ha...A férfi Camilla szájára tette a mutatóujját. – Azonnal hagyd abba, Camilla! – mondta

felindultan.A lány sértett képet vágott.– Bocsáss meg, drágám – folytatta Mathew –, de azt hiszem, fogalmad sincs arról,

mekkora hatással vagy rám. Éveken át senkinek sem engedtem meg, hogy így eluralkodjon rajtam. Abban sem vagyok biztos, hogy most örülök neki. – Gyengéden megsimogatta Camilla arcát. – Azt hiszem, mégis hozzá kell szoknom ehhez az állapothoz, ha már itt vagy.

Matthew visszaültette a lányt a karosszékbe, aztán elégedetten nyújtózkodott egy nagyot.

– Mindent elintéztem. Bejelentettem az esküvőt, lefoglaltam édesanyád repülőjegyét, beszéltem a pappal, megrendeltem a virágot Halcyon Cay kis templomába, s megkértem az ügyvédemet, Bob Lathamet, aki egyébként remek fickó, hogy legyen ő a vőfély. Vagy talán elfelejtettem valamit?

– És a menyasszonyi ruhám? Azt honnan szerezzem be? – esett kétségbe Camilla. Port Charlotte-ban biztosan sikerül valami egyszerű fehér ruhát találnia, de hát...

– Egy pillanat! – Matthew önelégülten elmosolyodott. – Lenne itt valami. – Kiment, s egy nagy dobozzal tért vissza. Odaadta Camillának.

A lány csodálkozva nyitotta ki a dobozt, s izgatottan söpörte félre a tetejéről a zörgő selyempapírokat. Elefántcsontszínű, leheletvékony selyemruha volt a dobozban. Camilla óvatosan kivette, aztán felállt, és maga elé tartotta. Váll nélküli, felül szorosan az alakra simuló, bokáig érő, bő szoknyás, káprázatos ruhaköltemény volt – Tetszik? – kérdezte Matthew. – A harmincas évekből való, egyedi darab.

Camilla alig akart hinni a szemének és a fülének.– Honnan van?– Máig egy hajdani filmcsillagé volt, aki Szent Hilarius szigetén él. Azóta ismerem,

amióta fényképeket készítettem az önéletírásához. Egész gyűjteménye van ilyen ruhákból.– Igazán nem kellett volna – pirult el a lány. – Megtette volna egy...– Tudom, drágám. De csodálatos leszel benne. Ezért vettem meg.

8. FEJEZET

– Sajnálom, hogy ilyen göröngyös az út, Mrs. Lucas – szabadkozott Matthew.Camilla az édesanyja számtalan bőröndje közé beszorítva zötykölődött a terepjáró

hátsó ülésén. Nem tudott megszabadulni rossz előérzeteitől. Jobban szeretett volna egyedül kimenni az édesanyja elé, Matthew azonban váltig ragaszkodott ahhoz, hogy elkísérje a repülőtérre. Megígérte, hogy olyan óvatosan fogja vezetni a hajót és a kocsit, mintha egyenesen az angol anyakirálynőt szállítaná.

Celia Lucas pontosan érkezett. Sem a repülőtéren, sem útközben nem volt beszédes kedvében. Nem fenyegetett tehát a veszély, hogy véletlenül kifecsegi, ki is valójában ő és Camilla. Egyébként is úgy tűnt, el van bűvölve Matthew-tól. Alighanem már meg is bocsátotta neki, hogy a gyűlölt Corriganekhez tartozik. Amikor Tamarind lépcsője elé értek, egy pillanatig lenyűgözve állt a ház előtt.

– Ó, kedvesem – szólalt meg –, gyönyörű! Pontosan olyan, ahogy én...– Ahogy a leírásom alapján elképzelted – szakította félbe ijedten Camilla.Az asszony a lányáról egy pillanatra Matthew-ra nézett, aztán bólintott, s

megnyugtatóan Camillára mosolygott.– Pontosan ezt akartam mondani.A lány úgy érezte, mintha még éppen idejében sikerült volna megállnia egy szakadék

szélén. Megkönnyebbülten Matthew felé fordult. A férfi mintha kérdőn pillantott volna rá, Camilla azonban úgy döntött, csak ő képzelte bele ezt a futó kifejezést Matthew szemébe.

Beléptek a házba, s Camilla azonnal a lakosztályába vezette édesanyját, aki boldogan átölelte, amint magukra maradtak.

– Kedvesem, ez aztán okos dolog volt!– Ezt meg hogy érted, mami? – kérdezte Camilla élesen.Az anyja huncutul kacsintott.– Nagyon ügyesen összehoztad, kedvesem.– De mami, nem erről van szó! Tamarind eszembe sem jutott. Szeretem Matthew-t.– Természetesen, gyermekem. Rendkívül vonzó férfi, s úgy látom, ő is nagyon szeret

téged. De hát mit árthat ez Tamarindnak?Camilla annyira megdöbbent, hogy szó nélkül meredt édesanyjára. Celia nem zavartatta

magát.– Egy szót sem szóltam – folytatta –, mert rájöttem, hogy erről nem beszéltél Matthew-

nak. Ne aggódj, ez kettőnk titka marad.– Semmit sem értesz – mondta Camilla idegesen. – Eddig valóban nem árultam el neki,

hogy Forrester vagyok, de meg fogom tenni. Még ma este.Celia Lucas megvetően elhúzta a száját.– Camilla, tudod, hogy semmiképpen sem szeretnék beleavatkozni az ügyeidbe, de

tényleg azt hiszed, jó lesz ez, még mielőtt...– Még mielőtt micsoda? – kérdezte a lány idegesen.– Mielőtt még visszavonhatatlanul összeházasodtok, természetesen.Camilla levegő után kapkodott. Felugrott, aztán mozdulatlanná dermedt.Kopogtak. A szobalány hozta a teát.– Most magadra hagylak, mami. – Képtelen lett volna tovább elviselni édesanyja

jelenlétét. Kiment a szobából.– Viselkedj okosan, kedvesem! – kiáltotta utána figyelmeztetően az anyja.

Camilla gondolataiba merülve ment le a lépcsőn. Félúton járt, amikor meghallotta Matthew izgatott hangját. Azonnal megállt. A férfi lecsapta a telefonkagylót. Camilla odament hozzá.

– Valami baj van? – kérdezte bátortalanul.– Üzleti ügyek – felelte Matthew bosszúsan. – De aggodalomra semmi ok, kedvesem! –

mondta gyengéden, s szeretettel átölelte Camilla vállát. – Menjünk ki sétálni a parkba, attól majd megnyugszom.

A lány egyetértően rámosolygott. Ez már megint nem a megfelelő pillanat ahhoz, hogy vallomást tegyek, gondolta aggódva.

– Csodálatosan nézel ki, kedvesem. Gyönyörű menyasszony vagy! – morzsolt el az anyja egy könnycseppet a szeme sarkában.

Camilla gyorsan átölelte, hogy elejét vegye a további érzelemkitöréseknek.– Menjünk, mami! A végén még elkésünk.Mrs. Lucas előresietett. Nagyszerűen mutatott világosszürke alapon fehér virágmintás

ruhájában.Camilla csillogó szemmel még egy ellenőrző pillantást vetett a tükörbe. Ez tényleg ő,

vagy valaki más? Aranyhajú, mesebeli hercegnő nézett vissza rá, hosszú, légies selyemruhában. Merengőn elmosolyodott, aztán fogta orchideákból kötött menyasszonyi csokrát, s ő is kilépett a folyosóra.

Bob Latham, a vőfély idegesen fel és alá járkált az előcsarnokban. Viaszsápadt volt a lámpaláztól. Udvariasan meghajolt, aztán a várakozó Rolls-Royce-hoz vezette a menyasszonyt. A csodakocsit mindenki teljes elképedésére Halcyon Cayn sikerült felhajtania Matthew-nak.

A tengerparti kis templom előtt a kíváncsiskodók csodáló pillantásaitól kísérve lépett be Camilla a csupa virág kápolnába.

Matthew az oltár előtt várta. A szeméből felé áradó mérhetetlen gyengédségtől Camilla úgy érezte, a felhők között jár.

Letérdeltek a zsámolyra, s kimondták az esketés ünnepélyes szavait Matthew igenje határozottan és érthetően csengett, Camilláé alig volt több halk sóhajnál. Felhúzták a gyűrűket: férj és feleség lettek.

– Most már megcsókolhatja a menyasszonyt – mondta vidáman a fiatal pap.A szűk sekrestyében, ahol a házassági anyakönyvet aláírták, tolongtak a nevetgélő és

meghatott vendégek. A templom előtt elkészült a násznépről a csoportkép.Matthew olyan óvatosan ölelte át Camillát, mintha porcelánból lett volna, szemének

titkos üzenete azonban szenvedélyt ígért.Camilla hallgatagon ült Matthew mellett a kocsiban, amely visszavitte őket

Tamarindra. Hirtelen idegennek érezte a férfit. Sötét öltönyében és nyakkendőjével már-már zárkózottnak tűnt, meleg keze azonban újdonsült felesége karján nyugodott.

Tamarindon gyorsan feloldódott Camillában a feszültség. Tetőfokára hágott az ünneplés. Pezsgősdugók durrantak, a vendégek csoportokba verődve beszélgettek, a kertben sétálgattak, vagy kiszolgálták magukat a gazdag svédasztalnál. A szakácsnő igazán kitett magáért.

Matthew Corrigan tökéletes házigazdának bizonyult. Camilla nem győzte csodálni. Ha csak ránézett, boldog borzongás járta át a testét. Szinte megfeledkezett háziasszonyi teendőiről és az egész külvilágról.

Néhány órával később, amikor már a kávét és a likőrt szolgálták fel a verandán, Matthew huncutul Camillára kacsintott.

– Menj fel, és öltözz át! Indulunk...– Na de a vendégek!A férfi Camilla szájára tette az ujját.

– Ne ellenkezz! Én, a férjed akarom, hogy így legyen – mondta nevetve.Camilla engedelmeskedett, s hamarosan kényelmes vászonruhában tért vissza.Matthew már korábban szólt neki, hogy ne öltözzön ki. Időközben ő is farmernadrágba

és pólóba bújt.– Indulás! Már mindenkitől elköszöntem. Aligha fogunk hiányozni a vendégeknek –

mosolyodott el, s Camilla várakozásával ellentétben nem a kocsihoz vezette kézen fogva, hanem a kerten és a kókuszligeten keresztül le a tengerpartra. A kikötőhídon már ott állt két bőrönd és néhány doboz. A csomagokat berakta a hajóba, aztán a fedélzetre segítette a feleségét. Megkezdődött a nászút.

Camillát akkor érte a második meglepetés, amikor a férje nem Szent Hilarius szigete felé kormányozta a kis motoros hajót, hanem ki, a nyílt tengerre. Amikor visszanéztek, Halcyon Cay már párába burkolózott. Kis idő múlva Matthew lassított.

Egy korallzátony mögött aprócska, pálmafák borította sziget rajzolódott ki előttük. Matthew tovább csökkentette a sebességet, s a korallzátony hasadékán keresztül óvatosan egy lagúna tükörsima vizére kormányozta a hajót.

Camilla előrement a hajó orrába. A férfi átölelte.– Vezess te az utolsó métereken!– Nem hiszem, hogy sikerülne.– Próbáld meg! Itt leszek melletted.Camilla megfogta a kormánykereket, de Matthew sem engedte el. A hajó egy kis

kikötőhíd mellett ért partot A pálmák és a virágzó cserjék mögül földszintes, fehér épület bukkant elő. Valószínűleg a szálloda lesz. Matthew mosolyogva nézett a feleségére.

– Remélem, tetszeni fog itt neked.– Csodaszép hely!Valami mintha mégsem lett volna rendben. Camilla az elhagyatott tengerpartot

kémlelte. Ez az! Sehol egy lélek. A pálmák halk susogásán és a madarak csicsergésén kívül semmi sem törte meg a csendet Matthew a partra ugrott, és kikötötte a hajót. A New York-i kezelés óta már rendesen tudta használni sérült térdét.

Camilla is kiszállt. Kéz a kézben sétáltak el a virágzó indákkal benőtt házig.Közeledésükre sietve elmenekültek a verandán napfürdőző gyíkok. Egyébként jele sem

volt az életnek. Csak a pálmalevelek susogtak halkan a tenger felől lengedező enyhe szélben.

– Hát akkor – mondta Matthew –, végre egyedül vagyunk. – Összehajtogatott papírlapot húzott elő a farzsebéből, és tökéletes meghajlással átnyújtotta.

Camilla elolvasta a nyakatekert mondatokat, s egy szót sem értett az egészből.– Nos? – kérdezte Matthew kissé türelmetlenül.– Nem értem, mit jelent ez itt – felelte zavarodottan.– Pedig Bob lelkére kötöttem, hogy úgy fogalmazza meg az iratot, hogy még a világ

legtapasztalatlanabb fiatalasszonya is megértse, miről van szó benne. – Visszavette az írást. – Ez az iromány azt mondja ki, hogy három nappal ezelőtt Paradise Cay szigete, élő és holt leltárával egyetemben, Camilla Corrigan asszony kizárólagos tulajdonába ment át.

– Ez azt jelenti, hogy... – suttogta Camilla elképedve.– Ez azt jelen ti, hogy ez az én nászajándékom. Isten hozott a Paradicsom szigeten,

kedvesem! – Matthew kinyitotta az ajtót, a félfának támaszkodott, és kíváncsian nézett Camillára. – Nos, mit szólsz hozzá? Ha még sokáig hallgatsz, kénytelen leszek azt hinni, hogy talán inkább Acapulcóba vagy Miamibe kellett volna mennünk nászútra.

Camilla nem merte elhinni. Neki, kizárólag neki van egy valódi szigete!– Egy vagyonba kerülhetett – szólalt meg végre.

– Hát igen. Egy ingatlanügynökkel kellett felvennem a versenyt, aki üdülőfalut akart ide építeni. Nem volt könnyű! Most már azt is tudod, hogy az utóbbi napokban miért futkostam kerge birkaként Tamarind és Szent Hilarius között. Mindenesetre megérte.

Camilla még mindig nem talált szavakat arra, hogy elmondja, mennyire örül.– Gondolom, rájöttél – folytatta Matthew nevetve –, miért mondtam, hogy nem kell

szép ruhákat magaddal hoznod. Itt semmi szükség rájuk. Úgysem tennél bennük nagy hatást a többi vendégre.

A kétértelmű megjegyzéstől gyorsabban kezdett verni Camilla szíve. Hangosan azonban csak ennyit mondott: – Köszönöm szépen életem legcsodálatosabb ajándékát.

– Nem kell megköszönnöd. Most pedig a hagyomány szerint átviszlek a küszöbön. – Matthew ölbe kapta, s a világos, barátságosan berendezett nappalin át a szomszédos hálószobába vitte a feleségét, s csak ott tette le.

Camilla a széles ágy szélén ülve nézte, ahogy sorra kinyitja az ablakokat és belekukkant a szekrényekbe és fiókokba.

Matthew látszólag nem vette észre a zavarát – Arra sajnos már nem volt időm, hogy új bútorról gondoskodjam. Az ágynemű és a matracok azonban frissek – állapította meg a férfi. – Ha mégis a saját holmijaidat szeretnéd...

– Nem, nem – felelte gyorsan Camilla. – Köszönöm, nem. Így is tetszik. Jól illik a házhoz. A ház és a bútor egységet alkot. És éppen ezért...

– Hagyd abba a fecsegést! – Matthew gyengéden elmosolyodott, s közelebb lépett. Először nem ért hozzá, csak hosszasan nézte, aztán lassan felemelte a kezét, és kigombolta a felesége ruháján a gombokat. Ujjai közben szelíden cirógatták Camilla felforrósodott bőrét.

Camilla lélegzet-visszafojtva állt, miközben Matthew lesimította róla a ruhát, kiszabadítva feszes mellét, karcsú derekát és keskeny csípőjét. Amikor a férfi keze fehér selyembugyijához ért, önkéntelenül összerándult, és erőtlen tiltakozás hagyta el az ajkát. Matthew szenvedélyesen megcsókolta, s ettől azonnal megfeledkezett minden félénkségéről.

Kis idő múlva a férfi elengedte, és különös mosollyal nézte.– Akárcsak Vénusz, amint kikel a habokból – mondta elfúló hangon. – Camilla,

hihetetlenül szép vagy! – Szenvedélyesen átölelte, magához szorította, aztán óvatosan az ágyra fektette. Gyorsan levetkőzött, s Camilla fölé hajolt. Szeretettel simogatta a vállát, a derekát és combja bársonyos bőrét.

A gyengéd érintésektől Camilla testét izgató bizsergés járta át. Kéjesen felsóhajtott, és magára húzta Matthew-t.

– Ne, drágám, kérlek még ne! – suttogta a férfi. – Azt akaróm, hogy jó legyen neked. Ne siessünk! – Amikor azonban kis köröket írt le ajkával a felajzott mellbimbók körül, ő sem bírt tovább uralkodni magán. Felnyögött, és Camillára feküdt. Óvatosan hatolt bele.

Camilla csak rövid fájdalmat érzett, Matthew vállába fúrta a fejét, hogy elfojtsa kitörni készülő kiáltását.

A férfi lassan mozogni kezdett, gyorsan rátaláltak a közös ütemre.Camillát átjárták az izgalom hullámai. Matthew hajába fúrta az ujjait, s odaadóan

csókolta a férfit. Mozgásuk egyre gyorsabb lett. Az asszony teste megrándult, s hirtelen határtalan kielégülést érzett. Csendben elernyedt a férje karjában.

Pár pillanat múlva Matthew felemelte a fejét, és zavartan Camillára mosolygott.– Nagyon sajnálom, drágám. Azt akartam, hogy az első perctől jó legyen neked.– Az is volt – suttogta a felesége. – Csodálatos volt. – Elmosolyodott, Matthew mellére

hajtotta a fejét, és elszenderült. Arra ébredt, hogy Matthew már nem öleli olyan szorosan. Álmosan méltatlankodni kezdett.

A férfi Camilla fölé hajolt, s gyengéden homlokon csókolta.

– Aludj csak, drágám! Lezuhanyozom, aztán gondoskodom valami harapnivalóról. Biztosan éhes vagy.

– Igen, de...Camilla félig nyitott szemmel látta, hogy Matthew a fürdőszobába megy. Hallotta, hogy

megereszti a vizet. Közel voltak egymáshoz, mégis elveszettnek érezte magát.Ruhája után nyúlt, aztán mégsem vette fel. Meztelenül szaladt be a fürdőszobába. Egy

pillanatig nézte, hogyan folyik végig a víz a férfi izmos testén. Aztán mielőtt még átgondolta volna, mit tesz, mellélépett, átölelte, s a meleg víz most már mindkettejüket betakarta.

Matthew elzárta a csapot. A vizet szétspriccelve megrázta magát, aztán kisegítette Camillát a zuhanyozófülkéből, és bolyhos törülközőt terített rá.

– Ne menj még! – kérlelte Camilla halkan.– Azt hittem, már rettenetesen megéheztél.– Így van – sütötte le a szemét megjátszott szégyenlősséggel Camilla. – Rettenetesen

éhes vagyok. Téged kívánlak...– Hihetetlen gyorsasággal fejlődsz szemérmetlen nőszeméllyé, drágám!– És mit óhajtasz ez ellen tenni? – kérdezte a feleség csábos pillantással.Matthew válasz helyett lerántotta róla a törülközőt.– Ne, nem így gondoltam – lihegte Camilla. Nem tudta eldönteni, nevessen vagy

védekezzen-e inkább, de már amúgy is késő volt.A férfi felkapta, a hálószobába vitte, és az ágyra ejtette. Camilla a másik oldalra gurulva

el akart menekülni, Matthew azonban gyorsabb volt nála, és melléfeküdt.Rövid birkózás után Camilla levegő után kapkodott, miközben a férfi légzése még kicsit

sem gyorsult fel. Fél kézzel Camilla feje fölött leszorítva tartotta a csuklóit, másik kezével lefogta a combját.

– Mondd azt, hogy megadod magad! – szólította fel.– Eszemben sincs. Nem hajlok meg a testi fölény előtt.– Majd meglátjuk – mosolyodott el a férj. Megcsókolta, s nyelvével játékosan cirógatta

Camilla ajkát, csípőjével gyengéden és csábítóan széttolta a combját.Matthew érintései egyre jobban felizgatták Camillát. Percről percre jobban vágyta a

férfi becézését. Annyira elhatalmasodott rajta ez az érzés, hogy megijedt. Szenvedélye túláradó folyóként magával ragadta. Camilla nem ismert magára. Gyorsan kibújt Matthew öleléséből.

– Ne, drágám, kérlek ne! – suttogta fojtott hangon. Nem vette észre, hogy ugyanazokat a szavakat használja, mint kicsit korábban a férfi.

Matthew lassan felemelte a fejét, és Camillára nézett.– Ilyennek szeretnélek mindig látni – mondta. – Olyan vagy, mint a kárpiton az

istennők. Az arcod és a tested csupa izzó szenvedély... – Elengedte az asszony csuklóját, aztán a mellére hajolt Nyelve addig cirógatta Camilla érzékeny mellbimbóját, míg a felesége kéjesen fel nem nyögött.

Camilla tapasztalatlanságában először szégyenlősen simogatta Matthew testét, amikor azonban észrevette, milyen hatással van a férfira, egyre biztosabb lett a dolgában. Ujjhegyét végighúzta Matthew mellén, lapos hasán és erős combja belső oldalán.

A férfi nem bírt tovább uralkodni a gerjedelmén. Átölelte az asszonyt, aztán ráfeküdt, és a csípője alá nyúlt. Teljes összhangban, egyszerre értek fel a csúcsra.

Camilla úgy érezte, forgószél ragadta magával, az kavarta fel ennyire az érzéseit.Már igencsak későre járt, amikor Camilla felült. A nap utolsó sugarai bearanyozták a

szobát. Matthew félkönyékre támaszkodva feküdt mellette, és őt nézte. Megfogta és gyengéden megcsókolta a kezét.

– Jaj, Camilla, annyira szeretlek. – Huncutul elmosolyodott. – Nem hiszem, hogy ennek jó vége lesz.

Camilla éppen ebből a tréfás-gúnyos hangból jött rá arra, mennyire meg van hatva a férfi.

– Sajog a lelkem a szerelemtől. És a vállam is – tette hozzá.Camilla odanézett, s meglátta Matthew vállán fogai nyomát.– Nem akartam – mondta döbbenten.A férje gyengéden megcibálta a haját.– A szemérmes cicusomból vad tigris lett. Ugyan mit számít néhány barátságos

harapás?! – Legurult az ágyról, és a farmerje után nyúlt. – Mielőtt még teljesen besötétedne, behozom a csomagokat, és begyújtom a sütőt. Megfelel sült hús salátával?

– Nagyon is.Egymásra mosolyogtak. Egyelőre sikerült csillapítaniuk egymás iránt érzett vágyukat,

amelynek helyébe most gyengéd szeretet lépett.Vacsora után a verandán ülve borozgattak. Leszállt az este. A nappali lámpájának fénye

kiszűrődött az ajtó szúnyoghálóján, a ház mögött halkan duruzsolt az áramfejlesztő motorja.

A holdfény ezüsthidat rajzolt a tenger bársonyfekete vizére.Matthew átölelte Camilla vállát.– Szomorúnak látszol, drágám. Mi baj van?– Azon gondolkodtam, megillet-e egy embert ekkora boldogság. Lehet, hogy ezzel

kihívom magam ellen a sorsot.– Babonás kis butuskám! Arra születtél, hogy boldog légy, s mindig is az leszel. Már ha

rajtam múlik. – Kedvesen megsimogatta Camilla fejét, aztán felállt a székéből. – Menjünk! Sok minden történt ma. Ideje lefeküdni.

Másnap Camilla korán reggel felébredt Először értetlenül nézett körül az idegen szobában, aztán lassan rájött, hol van. Óvatosan Matthew felé fordult.

A férje alvás közben is birtoklóan ölelte. Még mélyen aludt. Kócos volt, hosszú, sötét szempillája beárnyékolta az arcát, ajkán boldog mosoly játszott. Fiatalnak és sebezhetőnek tűnt Takarója lecsúszott a padlóra.

Camilla a térdsebét nézte. Erről mindig az fog eszébe jutni, milyen közel járt a férje a halálhoz. Féltő szeretet töltötte el. Előbb szelíden megsimogatta, aztán ajkával is megérintette Matthew térdét.

9. FEJEZET

A következő napokat Camilla akár álmodhatta is volna. Reggeli után úszni mentek Matthew-val, aztán napoztak a tengerparton. Esténként a férfi különleges vacsorákkal és drága borokkal kényeztette ifjú hitvesét. Éjszaka az érzések birodalmává alakult moszkitóhálós ágyuk. Mindketten kitapasztalták, mekkora hatalmuk van a másik fölött.

Matthew úgy szerette Camillát, mintha soha nem tudná csillapítani a vágyát. Nap mint nap számtalan fényképet készített a szigetről, a tengerről és mindenekelőtt a feleségéről. Camilla eleinte meg volt illetődve, a férfi szakértő irányításával azonban csakhamar megtanulta, hogyan engedje el magát, s hogyan viselkedjék felszabadultan, ha Matthew újabb és újabb helyszínen fényképezi.

Délutánonként néhányszor a korallszirten túlra mentek horgászni. Matthew kidobta a horgot, aztán hagyta, hogy a hullámok sodorják a hajót, míg ők a fedélzeten napoznak. Csak akkor szakították meg a heverészést, ha a zsinór rándulása jelezte, hogy zsákmány akadt a

horogra. Amikor sötétedni kezdett, hazamentek. Camilla szüntelenül a napfény, a tenger és a szerelem bűvöletében élt.

Esténként a tengerparton, a csillagos égbolt alatt megsütötték a horgászzsákmányt, salátát készítettek hozzá, utóételnek pedig a ház mögötti fáról szakítottak mézédes, leveses mangót. Az édenkertben érezték magukat.

Utolsó estéjükön Camilla kívánságára ünnepi vacsorát csaptak. Matthew fogott néhány óriásrákot, s karibi módra készítette el őket. A felesége ezalatt a házban fellelt legjobb porcelánnal és poharakkal terítette meg az asztalt a nappaliban. A teríték igencsak tiri-tarkára sikeredett. Camilla az egyik fiókban talált egy csomag egyszerű, fehér gyertyát. Kistányérokra állította őket, s a ház körül szedett sárga virágokból kötött füzért rakott köréjük díszítésül. Úgy vélte, gyertyatartói a legdrágább aranycsillárokkal is felvehetik a versenyt.

Az elmúlt napokban Camilla csak strandruhát, fürdőruhát, vagy még annyit sem viselt. Most azonban kiadósat zuhanyozott, hajat mosott, és felvette az egyik, Port Charlotte-ban vásárolt új ruháját.

Fehér kartonból készült, egyenes szabású darab volt, nyakkivágását szalag fogta össze. Kitűnően állt rajta, kiemelte napbarnította bőrét, csillogó aranyszőke haját, ragyogó szemét.

Amikor a nappaliba lépett, Matthew éppen meggyújtotta a gyertyákat. Ő is átöltözött. Szürke vászonnadrág és rövid ujjú fehér ing volt rajta. Megcsillant a szeme, amikor meglátta a feleségét.

Camilla asztalhoz ült, Matthew pedig a jegesvödörből elővarázsolt egy üveg pezsgőt. Aztán olyan előkelően tálalta fel a fűszeres rizses rákot, mint a legjobban iskolázott angol inas. Édességnek pezsgőbe áztatott mangószeleteket ettek.

A kiadós vacsora után mezítláb sétáltak a napsugaraktól még mindig meleg tengerparti homokban. A partra gördülő langyos hullámok selymesen simogatták a lábukat.

Camilla hirtelen izgatottan karon ragadta Matthew-t.– Nézd csak! – kiáltotta elképedten, a tintakék tengerre mutatva. A vizet apró, ezüstös

pontok borították, akár milliónyi szentjánosbogár.– Ó, csak a tenger villódzik – mondta a férfi közönyösen. – Ez mindennapos jelenség

errefelé.– Még soha nem láttam ilyen szépet – jelentette ki Camilla lelkesen. – Ússzunk egyet!Matthew rábólintott a javaslatra. Gyorsan ledobálták magukról a ruhát, s messzire

beúsztak a villódzó tengerbe. Bőrükön és hajukon foszforeszkáltak a sós vízcseppek.– Kész szerencse, hogy ezen a szigeten nem laknak bennszülöttek, akik kileshetnének

minket – nevetett fel a férfi. – Vagy bolondnak tartanának bennünket, vagy pedig különös tengeri lényeknek, és halálra rémülnének tőlünk.

Amikor megelégelték a fürdést, s kimentek a partra, Camilla megbotlott, s magával rántotta a földre Matthew-t is. Pihegve feküdtek egymás mellett. Az asszony teste izgatóan csillogott a holdfényben.

Matthew mélyen a szemébe nézett.– Hihetetlenül szép vagy – suttogta. – Amíg csak élek, szeretni akarlak, s azt akarom,

hogy hozzád tartozzam. – Hevesen magához húzta, s lecsókolta ajkáról a sót.Aztán olyan izzó szenvedéllyel szerette, hogy az már szinte ijesztő volt. A víz szelíden

körbeölelte egyesülő testüket.Másnap reggel kitakarították a házat, s a hajóra hordták a holmijukat. Camilla nagyon

szomorú volt, amiért véget értek a gondtalan, varázsos napok. Bekerültek a Paradicsomba, s most kiűzetnek onnan. Várják őket a hétköznapok kötelességei.

– Olyan hallgatag vagy, drágám – nézett kutatóan Camillára a férfi. Lerakta a kezében tartott csomagot, szorosan átölelte és úgy ringatta a feleségét, mint egy vigasztalásra szoruló kisgyereket. – Mi baj van, édesem? Mi bánt? – kérdezte kedvesen.

Camilla megpróbált mosolyogni, szája széle azonban remegett.– Lehetetlent kívántam – vallotta be halkan. – Azt szerettem volna, hogy soha ne

érjenek véget ezek a napok.– Nem is fognak, drágám. Ezt szentül ígérem. – Matthew még szorosabban átölelte, s

érezte, hogy oldódik benne a szomorúság. Gyengéd tekintete tökéletesen megvigasztalta Camillát. – Édesem – mondta halkan a férfi –, a mi erős és örök szerelmünknek nincs szüksége Paradise Cayre ahhoz, hogy fennmaradjon. Bárhol is leszünk éppen, mindig összetartozunk. S ha isten ne adja, egyszer mégis boldogtalan, magányos vagy szomorú lennél, akkor tudni fogod, hogy ez a sziget itt mindig téged vár. – Pillanatnyi habozás után folytatta. – Ha nem lehetünk itt, vagy ha el kell válnunk, mert én valahol a nagyvilágban dolgozom, akkor is emlékezni fogunk ezekre a napokra és erre a helyre. Ezt soha senki nem veheti el tőlünk, ez most már örökké a miénk.

Camilla pillantása végigsiklott az ezüst tartókban zöld gyertyákkal és rengeteg virággal díszített hosszú mahagóniasztalon. A kristálypoharak és a súlyos ezüst evőeszköz csak úgy csillogott az értékes porcelán mellett.

– Köszönöm, Poppy – mondta mosolyogva. – Csodálatos a teríték. – Bár csak fele annyira szép, gondolta magában, mint a Paradise Cayn tegnap este rögtönzött asztal szedett-vedett tányérjaival, poharaival és alkalmi gyertyatartóival...

Matthew még az esküvőjük előtt szétküldte a meghívókat erre a vacsorára. Nem vártak sok vendéget: Bob Lathamet a feleségével, néhány szomszédot Halcyon Cayről és Charles Christie-t, Matthew megboldogult bácsikájának régi barátját, aki már évek óta a szigeten élt. Az esküvőn azért nem lehetett jelen, mert Európában utazgatott. A napokban érkezett vissza, s szerette volna megismerni a ház új úrnőjét. Az ülésrend összeállításánál Matthew anyósa bal oldali szomszédjának osztotta be Charlest.

– Camilla drágám, sürgősen beszélnem kell veled. – Az ajtóban megjelenő Celia a vastagon felkent alapozó alatt is meglehetősen sápadtnak tűnt.

– Mi történt, mami? Nem érzed jól magad? Biztosan megint túl sokat voltál a napon – mondta Camilla aggódva.

– Nem erről van szó – hadarta az anyja. – Ide figyelj, éppen most tudtam meg, hogy... – Elhallgatott, s jelentőségteljesen az ajtó felé nézett.

Camilla megfordult, s észrevette, hogy Matthew ott áll az ebédlő túlsó végében. Hol rá, hol az anyósára nézett, s kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Bizalmas a beszélgetés, vagy én is csatlakozhatom?Celia Lucas idegesen felnevetett.– Csak azt mondtam Camillának, hogy csodálatosnak találom az asztal díszítését.– Valóban remekül sikerült. Poppy, maga aranyat ér – mosolygott Matthew hálásan a

házvezetőnőre, aztán a feleségéhez lépett, és átkarolta a derekát. – Gyere, drágám! Megjöttek a vendégeink.

Camilla követte Matthew-t a szalonba. Az ég szerelmére, vajon mit akarhatott mondani mami, gondolta nyugtalanul.

Charles Christie érkezett meg utolsóként. A hatvanas éveiben járó, őszes halántékú férfi alig látszott ki a malomkerék nagyságú virágcsokor mögül, melyet átnyújtott Camillának. Később Camilla anyjának is bemutatták. Előírásosan meghajolt, s régimódi udvariassággal kezet csókolt neki.

– Nagyon örvendek, Mrs. Lucas... Biztos vagyok abban, hogy valahol már találkoztunk – jelentette ki váratlanul.

– Nem, biztosan nem találkoztunk még – tiltakozott élénken Celia. – Hacsak nem Londonban.

Christie késlekedett a válasszal.– Sokszor megfordultam ugyan Londonban, de valahogy mégis úgy érzem...Camillának majdnem elállt a szívverése. Christie végül sajnálkozva vállat vont.– Nem jut eszembe, pedig büszke vagyok arra, hogy egyetlen arcot sem felejtek el.

Főleg, ha ilyen csinos. Hát igen, sajnos mindannyian megöregszünk – sóhajtott fel.Camilla megkönnyebbült Megjelent Poppy, s bejelentette, hogy tálalva van.A remekebbnél remekebb fogások fogyasztása közben a vendégek vidáman társalogtak.

Camilla is részt vett a beszélgetésben, ahogy ezt egy jó háziasszonytól elvárták, gondolatban azonban máshol járt. Lázasan forgott az agya. Charles Christie megjegyzése rádöbbentette, hogy egyetlen rossz szóval mindent elronthat. Ma még megúszta, de mi lesz ezután? El kell végre mondania Matthew-nak, kicsoda is valójában.

A Paradise Cayn töltött héten csak a jelen számított, itt, Tamarindon azonban újból kísérti a múlt. Matthew-ra nézett. Szeméből ki nem mondott üzenetet olvasott ki: Várj, drágám, nemsokára végre újra magunk leszünk. Megkönnyebbülten fordult vissza Bob Lathamhez.

Matthew szereti, nagyon szereti. Ennek tanúbizonyságát adta a múlt héten. Amint elmentek a vendégek, azonnal mindent meggyón neki.

Idáig jutott gondolatban, amikor az édesanyja szokása szerint dallamosan felnevetett.Charles Christie erre azonnal megszólalt.– Megvan! Maga a kis Celia Forrester.Camilla úgy érezte magát, mintha fejjel előre szakadékba zuhant volna. A vendégek

csodálkozva mind Christie-re meredtek. Csak Camilla nézett Matthew-ra. A férje a homlokát ráncolta. Christie-ről lassan az anyósára, aztán kelletlenül a feleségére nézett.

Camilla rémülten rádöbbent, hogy Matthew egy csapásra mindent megértett. Most aztán már nem hivatkozhat a sors furcsa játékára, amely úgy intézte, hogy egy Forresternek éppen egy Corriganbe kellett beleszeretnie. Férje fenyegetően fagyos tekintete szinte a székéhez szegezte.

Alig-alig hallotta Charles Christie lelkes visszaemlékezését: – ...aztán azok a csodálatos fogadások... az egész kert fényárban úszott. Maga tizennégy éves volt, amikor a családja... – A férfi elharapta a mondat végét, amikor eszébe jutott, milyen körülmények közepette hagyták el Forresterék a szigetet. – Szóval amikor elköltöztek. Azóta Angliában él? Hihetetlen, hogy már felnőtt lánya van. Méghozzá ilyen csodaszép. – Christie barátságosan Camillára mosolygott.

Camilla kelletlenül visszamosolygok rá, aztán megigézve újra Matthew hideg, szürke szemébe nézett.

– Hát nem csodálatos, hogy megint Tamarindon élnek? Egyetértesz, kedves Matthew? – fordult Christie a házigazda felé.

– Valóban csodával határos – felelte fagyosan a férfi, miközben le nem vette a szemét a feleségéről.

Végre-valahára túl voltak az estén. A vendégek búcsúzkodtak. Camilla udvariasan jó éjszakát kívánt nekik, s közben fogalma sem volt arról, honnan meríti az erőt ahhoz, hogy a tökéletes háziasszonyt alakítsa.

Celia fáradtságra hivatkozva gyorsan visszavonult a szobájába.Camilla kettesben maradt Matthew-val.– Matthew, én... – kezdte volna, a férje azonban félbeszakította. – Menj fel a

hálószobába, drágám! Én is mindjárt jövök.Camilla engedelmesen felment az emeleti nagy hálóba, amelyben most már együtt

aludtak. Nyugtalanul fel és alá járkált a szobában. Hol marad Matthew ilyen sokáig?

Valószínűleg a kertben bolyong. Tudta, hogy Matthew nagyon dühös rá. De ha mindent elmagyaráz neki, akkor biztosan meg fogja érteni.

Halálos fáradtság szállta meg. Kimerítő este volt. Lassan vetkőzni kezdett. Megpillantotta ruhájából félig előbukkanó mellét az öltözőasztal tükrében, s elmélázva a saját Paradicsomában töltött szenvedélyes napokra gondolt. Közös élményeik után Matthew aligha lesz képes sokáig haragudni rá. Camilla tűnődve a tükörképére mosolygott.

– A csábítási jelenetet próbálod? – hallotta hirtelen Matthew kérdését. A tükörből meglátta az ajtófélfának támaszkodó férfit. Arcára árnyék vetült, nem tudta kivenni, milyen kifejezés ül rajta.

Matthew gyorsan átvágott a szobán, s megállt a felesége háta mögött. Remegett a szája széle.

Camilla tágra nyitott szemmel nézett rá a tükörből.– Csak ne nézz rám ilyen ártatlanul! Egyszer bejött ugyan, de esküszöm, hogy az volt az

utolsó alkalom. – Veszélyesen nyugodtnak tűnt a hangja.Camilla jobb szerette volna, ha a férje dühösen üvöltözni kezd vele. Zavartan a ruhája

övét babrálta. Valahogy át kell törnie a páncélt, amelyet Matthew maga köré vont. Megfordult.

– Hadd magyarázzam meg! – könyörgött, s átölelte a férfi nyakát. – Végig kell hallgatnod. Tudom, hiba volt, hogy eddig nem szóltam, de...

– Fogd be a szád! Eleget hazudtál már.Matthew a hajánál fogva hátrahúzta Camilla fejét, hogy a szemébe kelljen néznie.A kétségbeeséstől könnyek tolultak Camilla szemébe, a férfiból mindez azonban csak

megvetést váltott ki. Olyan váratlanul eresztette el az asszonyt, hogy előbb az öltözőasztalnak esett, aztán az előtte álló ülőkére huppant.

Matthew letépte magáról a nyakkendőt, mintha attól nem kapna levegőt.– Remekül kigondoltátok ezt az egészet, te meg az anyád! Nem kétlem, hogy az ő ötlete

volt, de te is nagy lelkesen játszottad az áldozati bárányt. Én, hülye meg bedőltem nektek. Nem teszek neked szemrehányást – folytatta kissé higgadtabb hangon. – Anyád nyilván gyerekkorod óta a tolvaj Corriganek ellen nevelt. A múzeumnak küldött levelemet alighanem a sors jeladásának vettétek. Gondolom, igencsak meglepődtél, amikor kiderült, hogy nem egy kedves, totyakos öregúrral lesz dolgod.

Tudod, olyannal, aki egy csinos pofikáért meg egy kis kedvességért képes vagyonokat elkótyavetyélni. Azt akartad, hogy Matthew bácsi fogadjon örökbe? Avagy a szűz özvegy szerepét szemelted ki magadnak?

Camilla kővé meredve ült, s ellenkezés nélkül hagyta, hogy záporozzanak rá a gúnyos vádak. Matthew még nem fejezte be.

– Hát igen, aztán kiderült, hogy Tamarind az enyém. Füstbe ment az eredeti terv, hogy behálózod az aggkori elbutulásban szenvedő Corrigant, aki majd rád íratja a birtokot Te azonban nem jöttél zavarba, velem szemben is remekül keverted a kártyát.

Fogadd őszinte elismerésemet, kedvesem! Teljesen a hamiskártyás Forrester nagyapádra ütöttél.

Camilla levegő után kapkodott. Matthew magabiztosan folytatta.– Anyád minden bizonnyal rettenetesen megijedt, amikor meghallotta, hogy kedves,

öreg barátja, Charles Christie is itt lesz ma este. Már akkor majdnem elárulta magát, amikor a szigetre érkezett. Ugye nem tévedek? Alig tudta leplezni a diadalérzetét. Az okos Camilla azonban még időben mindent megmentett. Így volt, kincsem?

– Mindent el akartam mondani neked. Becsületszavamra.– És mi tartott vissza?– Attól féltem, hogy megharagszol. Amikor nem sikerült pontosan a kívánt színre

befestenem a kárpitok javításához a fonalat, tapasztalhattam, milyen vagy, ha feldühödsz.

Az esküvő előtti este tényleg mindent el akartam mondani, de akkor meg annyira kiborultál egy telefonhívás miatt, hogy azt gondoltam, inkább várok egy kedvezőbb pillanatra.

– Természetesen. Például megvárod, hogy meglegyen az esküvő, s végérvényesen te légy Tamarind úrnője. Gondolom, a markodba nevettél, amikor azt kérdeztem, hol szeretnél élni. Mintha valaha is érdekelt volna Tamarindon kívül bármi más.

Camilla kétségbeesetten ingatta a fejét. Miért ítéli meg őt ilyen rosszul Matthew?Meg kell próbálnia megmagyarázni neki, mi történt valójában.– Az igaz, hogy szeretem Tamarindot – mondta halkan. – De veled, Matthew, egy

kunyhóban is boldog lennék.A férfi gúnyosan felkacagott.– Ó, de regényes! Kár, hogy már nem hiszek neked.Matthew visszautasítása mélyen megrendítette Camillát, de hát mi másra számíthatott

volna? Hosszú hallgatása megbocsáthatatlan hiba volt.– Minden jogod megvan rá – préselte ki magából alig hallhatóan a szavakat.A férfi rá sem hederített.– Van itt még valami – mondta. Odament a falon lógó tájképhez, és leakasztotta.Kis páncélrekesz bújt meg mögötte a falban. Türelmetlenül elfordította a számzárat,

kinyitotta az ajtaját, kivett belőle egy bebugyolált tárgyat, amit aztán durván Camilla ölébe dobott.

– Bontsd ki! – parancsolta.Camilla remegő ujjakkal egy aranyból és nefritből készült szobrocskát bontott ki a

csomagolásból. Azonnal felismerte a mesterien kidolgozott, vad, ijesztő és vérszomjas inka istenséget Matthew orra elé tartotta a szobrocskát.

– Nem kell! Rémisztő.A férje megvetően felnevetett.– Meglehet, hogy sérti a kifinomult szépérzékedet kedvesem, de ettől még páratlan és

megfizethetetlen kincs. Nemzedékről nemzedékre öröklődött a családomban. Ezért tett mindent kockára a nagyapád. Most, hogy visszahódítottad Tamarindot, a szobrot is megkapod ráadásként.

Camilla alaposan megnézte a szobrocskát. Hát ez a rémisztő inka istenség az oka, hogy ő most boldogtalan...

– Azt hittem, más vagy, mint azok a nők, akiket eddig ismertem. De csak ravaszabb és eredményesebb voltál náluk. – Matthew olyan szomorúan nézett Camillára, hogy a felesége legszívesebben átölelte és megvigasztalta volna, mégis inkább mozdulatlanul ülve maradt. – Camilla, annyira szerettelek, hogy azt hittem, csak a halál olthatja ki belőlem ezt az érzést.

Matthew kétségbeesett hangja szinte testi fájdalmat okozott az asszonynak. Aztán úgy érezte, mintha megütötték volna. Hogy is mondta a férje? Szerettelek, s nem úgy, hogy szeretlek. Hát mindennek vége?

– De hát én szeretlek! – kiáltotta önkéntelenül Camilla.– Hát persze hogy szeretsz, édesem. Legalább fele annyira, mint Tamarindot szereted –

felelte Matthew epésen, aztán sarkon fordult, és az ajtóhoz ment.– Hová mégy? – suttogta Camilla.– Nem szeretnélek tovább zavarni – közölte fagyosan a férfi. – Megkaptad, amit akartál.

Tamarind a tiéd. Bocsásd meg nekem, hogy nincs kedvem felkerülni az élő leltárba.Az ajtó hangos csattanással becsapódott Matthew mögött. Camilla még mindig

mozdulatlanul ült. Úgy érezte, a férfi megállt az ajtó előtt.Talán meggondolja magát, és visszajön... Aztán távolodó lépéseket hallott a folyosóról.

Kinyílt, majd becsukódott egy ajtó.

Végtelennek tűnő percekig képtelen volt az értelmes gondolkodásra. Nagy nehezen felkelt az ülőkéről, szomorúan levetkőzött, becsusszant a hitvesi ágyba, és csüggedten a sötétségbe meredt.

10. FEJEZET

A következő napok üres órák végtelen sorát jelentették Camillának, amelyet valahogy túl kellett élnie. Csak az étkezéseknél találkozott Matthew-val. A férfi ilyenkor kényszeredetten beszélgetett vele. Esténként visszavonult az öltözőszobába. Ott is aludt.

Camilla hosszú órákig ébren feküdt a hálószobában, s újra és újra felidézte a végzetes este minden pillanatát.

Miért is volt olyan gyáva, hogy nem mondott el mindent idejében Matthew-nak? Most aztán a férfi nyilván azt hiszi, hogy kezdettől fogva be akarta csapni.

Időnként röpke félórákra sikerült elaludnia. Amikor felébredt, és ösztönösen a férje meleg testéhez akart simulni, kétségbeesetten rá kellett döbbennie, mennyire vágyódik utána. Nélküle üres lett az élete.

Camillának nem kellett sokáig azon töprenkednie, hogyan fog bánni a férje az édesanyjával, akit leplezetlenül a cinkosának tartott. Matthew udvarias, tisztességes és kimért volt. Az anyósa mindezt mesterkedésnek tartotta, de kétségkívül mindenki számára ez volt a legjobb megoldás.

Celiának amúgy sem jutott túl sok ideje a kellemetlen gondolatokra. Charles Christie mindennap érte jött, s hol kirándulni, hol meg valamilyen estélyre vitte.

Camilla úgy érezte, hogy miközben ő óráról órára szemmel láthatóan egyre öregebb lesz, édesanyja kivirul. Tulajdonképpen örült annak, hogy édesanyja alig-alig foglalkozik vele, mert nem akarta, hogy észrevegye rajta, mekkora bánat szorítja a szívét.

Egyik délután Camilla véletlenül kihallgatta Matthew telefonbeszélgetését.– Jól hangzik – mondta elégedetten a férfi. – Nem, még soha nem jártam arra...

Köszönöm, teljesen rendbejött a térdem... Rendben van, alszom rá egyet, s pár napon belül felhívom.

Szóval Matthew újabb megbízást készül elfogadni. Végül is várható volt. Ugyan mi tartaná Tamarindon?

Csak akkor tudott másra gondolni, ha a kárpitokon dolgozott. Matthew még Paradise Cayn említette, hogy tovább kell folytatnia a munkát, mert senki másra nem merné rábízni a szőnyegeket. Akkor büszke volt erre, ma azonban már kedvetlenül és ímmel-ámmal dolgozott.

Többszöri kísérlet után végre sikerült megfestenie a fonalat éppolyan rózsaszínre, amilyenre az Európé hajában lévő virágfüzérhez szüksége volt. Ennek a sikernek sem tudott azonban maradéktalanul örülni, mert nem oszthatta meg Matthew-val.

Egyik reggel, amikor éppen a virágokat javítgatta, eszébe jutottak a férfi szenvedélyes szavai. Olyan vagy, mint a kárpiton az istennők. Az arcod és a tested csupa izzó szenvedély...

Könnyek szöktek a szemébe. Váratlanul lépéseket hallott a folyosóról. Matthew jön! Nem bírja tovább! Camilla felpattant, reménykedve megfordult, és az ajtóban megpillantotta az édesanyját.

– Hát itt vagy, kedvesem. Csak el akartam búcsúzni tőled – mondta Celia.– Hogyhogy? – nézett Camilla zavarodottan az édesanyjára.– Tegnap már mondtam, hogy pár napig Charlesnál maradok. Valami bajod van,

kedvesem? Nagyon sápadt vagy.

– Épp az előbb csúnyán megszúrtam magam – hazudta gyorsan Camilla.– Tudom, mennyire szereted a munkádat – mondta Mrs. Lucas –, de azért nem kellene

állandóan itt gubbasztanod. Ez nem rendes dolog tőled Matthew-val szemben. A férfiak nem szeretik, ha elhanyagolják őket. Ti meg éppen csak hogy összeházasodtatok.

Camilla elfojtotta a rátörő ideges nevetőgörcsöt. Legszívesebben édesanyja nyakába borult volna, hogy kitárja neki a szívét, s elmondja: közte és Matthew közt mindennek vége.

Autóduda tülkölése hallatszott az ablak alól. Camilla kikísérte anyját a kocsihoz, ahol Matthew és Charles várta.

– Ronda időnk van, fiam. – Charles az ég alján gyülekező komor, szürke felhőkre mutatott. – Ebből még lesz valami.

– Charles, a legutolsó időjárás-jelentés szerint a vihar kilométerekre elkerül bennünket.– Hát, erre csak azt mondhatom, hogy amikor legutoljára ilyen gyorsan süllyedt a

barométerem... Hát persze, a keleti Antillákat néhány napja fenyegető hurrikánról beszélgetnek... A szigeten már napok óta erről folyik a szó, Camilla azonban annyira el volt foglalva a maga bajával, hogy ügyet sem vetett a szóbeszédre.

– Na, csak jussak eszedbe! – mondta Charles. – Annak idején Jamaicában...Emelt hangon tovább beszélt, Camilla azonban nem figyelt rá. Matthew, szerető

férjként, odalépett hozzá, és átölelte a vállát. Színjáték, gondolta az asszony. A férje érintésében nyoma sem volt a gyengédségnek, csak arra akarta figyelmeztetni vele, hogy a külvilág számára továbbra is a boldog ifjú házasokat kell alakítaniuk.

Amint az autó látótávolságon kívül került, Matthew visszahúzta a kezét, s szó nélkül megfordult. Camilla megköszörülte a torkát.

– Tessék? – A férfi úgy nézett rá, akár egy idegenre.– Szerinted igaza van Charlesnak?– A hurrikánt illetően? Nem hiszem. Charles téved. A szélvihar kelet felé vonul. Nem

kell aggódnod.Matthew elindult a ház felé, Camilla azonban úgy érezte, még beszélgetnie kell vele.– Matthew... – szólt utána kérlelőn.A férfi a lépcső felénél megállt, s kelletlenül hátrafordult.– Mi van?– Csak azt akartam kérdezni, mit csinálsz ma – mondta Camilla alig hallhatóan.– Átmegyek Szent Hilariusra.– Elkísérhetlek?– Nemigen lenne értelme. Sokkal jobb helyen vagy a kárpitjaidnál.Matthew eltűnt a házban, Camilla pedig szomorúan visszament a díszterembe. Az ajtó

előtt megállt. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy belépjen a helyiségbe. Már nem lelte örömét ebben a munkában. Mi maradt még nekem? – kérdezte magától, s kétségbeesve a falnak támaszkodott. Nem mehetnek így tovább a dolgok. Matthew már semmi érdeklődést nem mutat irántam. Még azt a lehetőséget sem adja meg, hogy mindent megmagyarázzak.

Camilla érezte, hogy a férfi napról napra kevésbé bízik benne, s egyre jobban eltávolodik tőle. Ha nem akarja, hogy a köztük keletkezett szakadék áthidalhatatlanná váljék, azonnal cselekednie kell. El kell érnie, hogy Matthew higgyen neki. Mégpedig azonnal, ebben a pillanatban, amíg van hozzá bátorsága. Előbb azonban csinos ruhára cseréli munkaköpenyét, abban magabiztosabb lesz.

Felszaladt az emeletre, s elképedve torpant meg a hálószoba ajtajában.Matthew az ablaknál állva a gyorsan vonuló szürke felhőket nézte. Kezében félig kiivott

poharat tartott, a párkányon egy üveg rum állt. Meg kellett hallania, hogy a felesége bejött, ám ennek ellenére nem mozdult.

Camilla először el akart osonni, aztán meggondolta magát. Ki kell használnia a pillanatot! Ha Matthew szó nélkül elmegy, még nagyobb lesz köztük a szakadék, s talán soha többé nem lehet majd áthidalni. Valamit tennie kell! Mindkettőjük érdekében.

Mélyet lélegzett, s odalépett Matthew-hoz. Idegességében nem bírt megszólalni.A férfi karjára tette a kezét, s érezte, hogy Matthew megremeg az érintésétől.– Matthew... – mondta végül kedvesen, de nem folytathatta, mert a férfi gyorsan

megfordult. Camilla egy pillanatig látta a szenvedést a szemében, aztán azonban úgy tűnt, Matthew függöny mögé rejtette a lelkét.

Olyan ellenségesen viszonozta a felesége esdeklő pillantását, hogy Camilla megrettent, s először vissza akart húzódni. Ehelyett minden bátorságát összeszedve lábujjhegyre állt, s szájon csókolta a férfit.

Matthew meg sem moccant. Camilla már-már azt hitte, utat talált a férje szívéhez, s végre kibeszélheti magát. Matthew azonban olyan hevesen csapta le a poharát, hogy az ital kiloccsant belőle. Aztán az ajtóhoz sietett. Camilla utána futott, és karon ragadta.

A férfi habozva megfordult. Rémisztő volt a tekintete. Váratlanul szilajul magához szorította Camillát, s olyan vadul tépte le róla a köpenyét, hogy lepattogtak a gombjai.

Az asszony meztelen testtel, reszketve állt előtte. Matthew zihálva lélegzett, miközben a bugyit legyűrte Camilláról.

Camillát cseppet sem zavarta a meztelenség, most azonban egészen más volt a helyzet. Matthew szeméből nem gyengédség sugárzott, hanem olyan vad testi vágy, ami rettenetesen megijesztette a fiatalasszonyt.

– Ne, Matthew, ne! – kiáltotta rémülten. – így, gyűlöletből ne! Matthew, kérlek! Bejöhet valaki.

A férfi hátranyúlt, és elfordította a kulcsot a zárban. Aztán felemelte a vadul ágáló Camillát, az ágyhoz vitte, s ledobta. Mielőtt még az asszony felugorhatott volna, Matthew villámgyorsan letépte magáról a farmert meg az inget, és feltérdelt az ágyra.

Camilla lelki szeme előtt megjelent a falikárpit bikája, amelyről egyszer már álmodott is. Ez azonban most nem álom. A lidérc valóságos testet öltött.

Matthew rávetette magát, s olyan durván csókolta, mintha valamilyen bűntettért akarná ót vagy saját magát megbüntetni, aztán kíméletlenül belehatolt.

Camilla megpróbált védekezni, de azon kapta magát, hogy elhatalmasodik rajta a szenvedély. Gátlástalanul engedett egyre hevesebb érzéseinek. Matthew szilajul és legkevésbé sem gyengéden szerette, a teste mégis akaratlanul a férfiéhoz igazodott.

Mielőtt még önkívületbe zuhant volna, arra gondolt, hogy Matthew szereti. Kell, hogy szeresse! Aztán minden megszűnt körülötte, s halkan felsikított a kéjtől, amikor a férfival együtt felért a csúcsra.

Kimerülten feküdtek egymás mellett. Camilla Matthew felé fordult. Ajkáról azonnal eltűnt a halvány mosoly, amikor meglátta a férfi arckifejezését. Olyan sejtelmesen nézett rá, hogy az asszony szíve gyorsabban kezdett verni a félelemtől és a csalódástól.

Miért nem mosolyog Matthew? Neki is meg kellett enyhülnie az együtt megélt szenvedélytől. Ebből azonban semmi sem látszott, a férfi zárkózottabb és visszautasítóbb volt, mint valaha. Talán még nem tért vissza a valóságba.

Camilla gyengéden megérintette az arcát. Matthew úgy rándult össze, mintha mérges pók csípte volna meg. Szeméből olyan erős megvetés áradt, hogy Camilla még az előtt visszahúzta a kezét, mielőtt Matthew rákiabált volna: – Ne érj hozzám!

Értetlenül és teljesen összezavarodva nézte, hogy a férfi kiugrik az ágyból, és a fürdőszobába siet. Rögtön utána meghallotta a zubogó víz hangját.

Mozdulatlanul feküdt az összegyűrődött lepedőn. Matthew úgy mossa le magáról az érintését, mintha nem szerette, hanem bemocskolta volna.

Rettenetesen kétségbeesett. Az öklébe harapott, hogy elfojtsa a torkából feltörő zokogást. Nem szabad sírnia. Itt, ahol Matthew hallhatja, semmiképpen sem. Nem veheti észre, mennyire megbántotta a viselkedése. Camilla éppannyira nem tűrte a sajnálatot, mint a megvetést. Felhúzta és átkarolta a térdét, s ide-oda ringatta magát az ágyon. Mit tegyen?

Romokban hever az élete. Senki sincs, akihez elmenekülhetne. Egyedül van. Matthew gyűlöli. Hallotta, hogy a férfi járkál a fürdőszobában. Bármelyik pillanatban kijöhet.

Nem bírom ki, hogy megint megvetést, vagyis inkább undort olvassak le az arcáról, gondolta Camilla. Villámgyorsan kiugrott az ágyból, találomra kirántott a szekrényből egy ruhát, magára kapta, tornacipőbe bújt, kirohant a szobából a folyosóra, és leszáguldott a lépcsőn.

Nem is tudta, mit tesz. Úgy futott át a gyepen, mint akit kergetnek. Csak akkor állt meg lihegve, amikor elérte a kókuszligetet. Idáig már nem lehetett ellátni a házból.

Lehunyt szemmel, kimerülten az egyik pálma ingadozó törzsének dőlt. A sudár fa levelei vitorlaként nekifeszültek a szélnek.

A szél! Camilla csak most vette észre, hogy a szokásos tengeri fuvallat helyett heves széllökések söpörnek végig az ültetvényeken. Porfelhők szálltak fel, vészjóslóan susogtak a lombok.

A levegő hűvösen simogatta felhevült arcát. Camilla egy pillanatig megint frissnek érezte magát, aztán újra eszébe jutott Matthew ridegsége. El akart menni innen, bárhová, csak innen el. Oda, ahol elbújhat és egyedül lehet. Halcyon Cayn azonban nincs ilyen hely.

S ha isten ne adja, egyszer mégis boldogtalan, magányos vagy szomorú lennél, akkor tudni fogod, hogy ez a sziget itt mindig téged vár – jutottak eszébe Matthew szavai, amelyeket a mézeshetük végén mondott neki. Tényleg: Paradise Cay!

Ahogy eszébe jutott a sziget, azonnal lefutott a tengerpartra. A nagy motoros hajó a kikötőhídhoz erősítve vadul táncolt a tajtékzó hullámok hátán. Camilla egy pillanatra megingott. Matthew ugyan megtanította a hajó vezetésére, de eddig mindig ő is ott volt, ha a felesége kezében volt a kormány. Vajon egyedül is elboldogulna vele?

Elhessegette a kétségeit. Paradise Cayre kell mennie, el kell menekülnie innen, ha egyedül akar lenni. Bemászott a himbálódzó hajóba, eloldotta a hídtól, és beindította a motort. Lassan eltávolodott a kikötőhídtól, aztán gázt adott.

A szél belekapott a hajába. A hullámokat szelő hajó vizet csapott az arcába és csupasz karjára. Vad, túláradó jókedv lett úrrá Camillán. Egyszerre szeretett volna felkiáltani, nevetni és énekelni. Ebben a pillanatban megfeledkezett a bánatáról. Erősnek és magabiztosnak érezte magát.

Halcyon Cay öblének még viszonylag nyugodt vizéről hamarosan kifutott a nyílt tengerre. Itt egy csapásra kijózanodott. A tenger nyugtalanítóan háborgott. A hullámok könyörtelenül csapkodták a hajó orrát, a vízi jármű remegett és hánykolódott. Camillának minden erejét össze kellett szednie ahhoz, hogy tartani tudja a kormányt. Bátortalanul hátrapillantott. Talán még megfordulhat, és visszamehet a partra.

Halcyon Cayt azonban hatalmas, kékesfekete felhőfal takarta el előle, amely fenyegetően egyre közelebb nyomult hozzá.

Egy szörnyű hullámtól a hajó vadul megingott, s már-már felborult, amikor oldalról is eltalálta egy hullám.

Camilla előre nézett. A hatalmas hullámok áthághatatlan hegyként tornyosullak előtte.Nedves kézzel markolta a kormányt Vége van, ha elveszti az uralmat a hajó fölött, vagy

ha esetleg leáll a motor. Talán nem is lenne rossz, jutott eszébe hirtelen. Mit ér az életein, ha Matthew közönyös irántam, sőt egyenesen gyűlöl? Teljesen mindegy, túlélem-e ezt az őrült utazást.

Végül mégis felülkerekedett benne az élnivágyás ösztöne. Határozott mozdulattal Paradise Cay felé fordította a hajó orrát.

A világ eltűnt a tomboló hullámok és a felcsapó víz mögött. Viharos szél süvített.Camilla elvesztette az időérzékét. Gépiesen, erős kézzel markolta a kormánykereket,

lábával kitámasztotta magát, nehogy elessen vagy lesodródjék a fedélzetről. A hajó szünet nélkül a magasba emelkedett, hogy aztán újra visszacsapódjék a hullámokra. Az ég egyre komorabbul elsötétedett.

Úgy érezte, egy örökkévalóság telt el, mire messze maga előtt homályos foltot vett észre. Először felhőnek gondolta, később ki tudta venni, hogy földnyelv, s felismerte Paradise Cay ismerős strandját. Sokkal inkább a szerencséjének, s nem hajózó tudásának köszönhette, hogy elvergődhetett a szigetéig.

A hullámok olyan magasak voltak, hogy a hajó gond nélkül átjutott az alattomos korallzátonyon. A tenger máskor oly nyugodt vize valósággal fortyogott a lagúnában, mint a boszorkányok rotyogó üstje. Camilla csökkentette a sebességet, s megpróbálta a hajót a kikötőhídhoz kormányozni. Igyekezete reménytelen vállalkozásnak bizonyult. A hajó vadul imbolyogni kezdett, aztán a hullámverés a partra dobta.

Az asszony reszkető térddel, maradék erejét összeszedve kimászott, s a homokba dőlt. Túlélte!

Lassan alábbhagyott a feszültsége. Felemelte a fejét, s karóráján megnézte, mennyi az idő. Alig akarta elhinni, hogy egy órája még Tamarindon volt.

Fényes villám cikázott keresztül az égen, aztán a mennydörgés is megérkezett.Camilla felpillantott. A fenyegető fekete felhők ide is követték Halcyon Cayről.

Szörnyen mulatságosnak találta a helyzetét, s őrült nevetés tört rá. Hasztalan próbálta elfojtani a vihogását. Ekkor olyan közel csapott be egy villám a lagúna vizébe, hogy Camilla hallani vélte a sistergését. Az ég fülsiketítőén mennydörgött, aztán lezúdult az eső.

Reszkető inakkal feltápászkodott a homokból. Úgy érezte, ólomból van a lába, amikor átbukdácsolt a strandon. Legszívesebben fekve maradt volna, életösztöne azonban tovább hajtotta előre. Be kell érnie a házba!

Végre odaért a verandára vezető lépcsőhöz, s a korlátba kapaszkodva felbotorkált a lépcsőn. Meggémberedett ujjakkal leakasztotta a szögről a kulcsot. Matthew tette oda a minap. Vagy az még előző életében lett volna? Nagy nehezen kinyitotta az ajtót.

Majdnem keresztülesett a küszöbön, amikor belépett. Használt és áporodott volt bent a levegő, mégsem mert ablakot nyitni. A vihar másodpercről másodpercre erősödött, vadul zörögtek az ablaktáblák.

Camilla felkattintotta a villanykapcsolót, de csak egy pillanatra villant fény a helyiségben. Már nyilván nem működött az áramfejlesztő sem. A nappaliban még ott álltak az asztalon a gyertyák, amelyeket Matthew a szigeten töltött utolsó estéjükön gyújtott meg, amikor még szerette, s amikor még boldogok voltak.

– Szedd össze magad! – parancsolt magára hangosan Camilla, s akkorát csapott az asztalra, hogy belefájdult a keze. Meggyújtott egy gyertyát, s körbement a házon, hogy megnézze, minden rendben van-e.

Az apró, táncoló láng fényében a fehér porvédő huzatok és az ágy fölött az enyhe légvonattól meg-megemelkedő szúnyogháló olyan kísérteties látványt nyújtottak, hogy Camillának ijedtében borsódzani kezdett a háta.

Halálosan fáradtnak érezte magát Utolsó erejével bevánszorgott a nappaliba, s a heverőre feküdt Lehunyta a szemét, s megpróbálta rendbe szedni a gondolatait. A lelke azonban ugyanúgy kavargott, ahogy odakint tomboltak az elszabadult elemek.

Mintha eljött volna a világ vége, gondolta nekikeseredetten. Minden elveszett és összetört. Ez már nem a Paradicsom, hanem a magányosság pokla.

A hangos csattanásra rémülten felült. Az egyik ablaktábla kicsúszott a reteszből, s neki-nekicsapódott a falnak. Camilla rájött, hogy ha nem megy ki és nem rögzíti a helyére, a viharos szél benyomja az üveget.

Kelletlenül felállt. Kinyitotta az ajtót, de a szél kitépte a kezéből. Nagy nehezen sikerült visszacsuknia, aztán keresztülverekedte magát a verandán.

Az eget nappali fénybe borító villám elvakította a szemét. Az ég fülsiketítőén dörgött, a szemébe csapódó esőtől egy ideig semmit sem látott. Rémülten megtorpant, amikor váratlanul mozgást vélt felfedezni a fák között a tengerparton.

Hitetlenkedve megdörzsölte a szemét. Valaki úgy futott a homokban, mintha a pokol összes gonosz szelleme őt üldözné. És ez a valaki Matthew volt...

11. FEJEZET

Camilla lélekszakadva a férfi elé futott. Mindenről megfeledkezett, ami elválasztotta őket. Matthew itt van! – gondolta boldogan. Nem vagyok olyan rémisztően egyedül.

A férje még mindig nagyon haragosnak látszott. Valamit odakiáltott Camillának, hangját azonban elnyelte a vihar tombolása és a szélben hajladozó pálmák zúgása.

– Az ablaktábla – ordította az asszony –, kiszabadult az ablaktábla!– Maradj ott, ahol vagy! – felelte Matthew nyersen.Camilla hallotta, ahogy küszködve helyére erősíti az ablaktáblát. Amikor a férje

visszajött, várakozóan nézett rá. Dühös arckifejezése láttán lelohadt kezdeti öröme, amelyet Matthew megérkezte felett érzett. A férfi ugyanolyan kérlelhetetlennek tűnt, mint Tamarindon volt.

– Minden rendben? – kérdezte barátságtalanul.Camillától csak egy bólintásra tellett.– Megbolondultál?! – támadt rá a férfi felindultan. – Meghalhattál volna.– Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – kérdezte Camilla bátortalanul.Matthew hosszasan rámeredt, csak aztán válaszolt.– Kitaláltam. Lementem a kikötőbe, s megállapítottam, túl erős a vihar, hogy

megkockáztassam az utazást Szent Hilariusra. Akkor vettem észre, hogy eltűnt a motoros. Visszafutottam a házhoz, és keresni kezdtelek. – Pillanatnyi habozás után, fojtott hangon tovább beszélt. – Sehol sem találtalak. Mindenfelé telefonáltam, de senki sem látott. Akkor még egyszer felhívtam Charlest. Megbeszéltük, hogy titokban találkozunk a kikötőben. Nem akartunk ugyanis felesleges aggodalmat okozni az édesanyádnak. Charles odaadta a hajója kulcsait. Jól lehorgonyoztam a sziget szélvédett oldalán. Nem úgy, mint te az enyémet, amit éppen most aprófává hasogat a hullámverés.

– Jaj istenem! – kiáltotta Camilla rémülten. – Nem akartam. Csak...– Nem számít – intette le Matthew. – Egy hajó pótolható, nem úgy, mint...A hálószoba irányából óriási robaj hallatszott. A férfi félbehagyta a mondatot,

kinyitotta az ajtót, aztán gyorsan újra be is csukta.– Mi történt? – kérdezte Camilla aggódással a hangjában.– Semmi olyan, ami izgalomra adna okot. Csupán a vihar leszakította a tető egy részét, s

éppen most szelte át a mennyezetet egy rakomány tetőcserép.– Jaj, Matthew, és ha itt, a nappaliban is ez történik?– Megmondtam, hogy semmi ok az izgalomra – felelte a férfi olyan hűvösen, hogy

Camilla beleborzongott. – A hurrikán már rég elvonult.– De hát azt is mondtad, hogy elkerül bennünket.

– Hát persze. Ez itt csak a gyenge kifutó szél... Csak nem lettél volna képes arra az őrültségre, hogy valódi orkánban is nekiindulj? – Matthew vállat vont. – Akárhogy is van, nem maradhatunk itt fent. Túl veszélyes. A házra dőlhet egy fa, vagy esetleg megint beszakad a tető.

Felemelte az asztalról az égő gyertyát, a konyhába ment, és felnyitotta a pincelejáró csapóajtaját. Camilla habozva követte. Amikor meglátta, milyen sötét van odalent, túlfeszített idegei felmondták a szolgálatot.

– Nem tudok lemenni! – sikoltotta eszelősen.– Dehogynem tudsz. – Matthew vasmarokkal szorította a karját, és maga után húzta

Camillát. – Előremegyek. Ha emberevő óriáspókok laknak odalent, akkor először velem gyűlik meg a bajuk. Te pedig lejössz, akár tetszik, akár nem.

A meglehetősen kisméretű pincében hűvös volt, a helyiség mégsem tűnt nedvesnek. A durván faragott kövekből rakott fal mellett az egyik oldalon fapolc állt, a másikon keskeny párkány húzódott végig. Matthew erre állította le óvatosan a gyertyát, aztán Camillához fordult.

– Azonnal visszajövök – nyugtatgatta. – Ne ess kétségbe, semmi baj nincs.Felment a házba, s pár perc múlva gyertyákkal és gyufával tért vissza.– Gyújtsd meg a gyertyákat, amíg lehozom a többi holmit – parancsolt Camillára.Kisvártatva a házban fellelhető összes takaróval, lepedővel és törülközővel jött le.

Egyszerűen ledobta őket a földre, aztán becsukta a pinceajtót. Varázsütésre elcsitult a vihar zaja.

Matthew megfordult, és fürkészőn nézte Camillát, aki reszketett a kimerültségtől és a hidegtől.

– Teljesen átfagytál – állapította meg. – Bőrig áztál. Miért nem veted le a ruhádat?Camilla végignézett magán. Ruhája a testére tapadt, az aljából csöpögött a víz.– Észre sem vettem – vallotta be.– Akkor éppen ideje, hogy kibújj ebből a vizes göncből és alaposan megtörülközz,

különben még tüdőgyulladást kapsz nekem. – Matthew odadobott neki egy törülközőt, illedelmesen elfordult, s nekiállt, hogy meggyújtsa a többi gyertyát is.

Camillának csak üggyel-bajjal sikerült megszabadulnia átnedvesedett ruhájától.Alatta semmit sem viselt. Fejvesztett menekülésekor Tamarindról éppen csak annyi

ideje volt, hogy magára kapjon valamit. Felvette a földről a törülközőt, és tűnődve Matthew-ra nézett.

A férje nagy buzgalommal igyekezett sorba rakni a gyertyákat a kőpárkányon. Változatlanul a hátát mutatta Camillának, a tartása azonban már nem tűnt annyira elutasítónak.

Lehet, hogy már nem haragszik rám? – gondolta Camilla. Talán már hajlandó megbocsátani, hogy elhallgattam, kinek a lánya vagyok? Belátta volna, hogy nem akartam becsapni? Természetesen rettenetesen dühíti, hogy bolond módjára nekiindultam a viharnak, de...

Pislákolni kezdett benne a remény, mégsem mert odalépni Matthew-hoz. Ha most megint ellöki magától, végleg tönkremegy a kapcsolatuk. Az a néhány óra sok mindenre megtanította Camillát.Időnkén érdemes kockáztatni, gondolta. Semmi vesztenivalóm nincs. Ennél rosszabb mái nem lehet így semmiképp nem mehet tovább.

– Matthew?A férfi lassan megfordult, de nem nézett fel.– Megtörölnéd a hátamat? – kérdezte halkan Camilla.– Nem.– Kérlek szépen!

– Megmondtam, hogy nem. Már semmi jogom arra, hogy hozzád érjek – tört ki Matthew-ból.

Camilla nem vesztette el a reményt. Odament a férfihoz, felényújtotta a törülközőt, s kezét esdeklőn a karjára tette.

– Nagyon fázom, Matthew. – Semmi színlelés nem volt az egész testét rázó remegősben.Matthew kelletlenül elvette tőle a törülközőt, s olyan erősen dörzsölte a hátát, hogy

kipirosodott rajta a bőr. Amikor elkészült, egy száraz lepedőbe burkolta a feleségét. Nem veszítette el hűvös önuralmát.

Camilla úgy érezte, valahogy meg kell törnie a férfi vasfegyelmét. Észrevette, hogy Matthew farmerje és inge is ronggyá ázott.

– Te nem akarsz átöltözni? – kérdezte szelíden, s lassan elkezdte kigombolni az ingét. Érezte, hogy a férfi szíve hevesen ver. Alig hozzáérve végigsimított Matthew nedves bőrén. – Sohasem hazudtam neked, Matthew – mondta halkan. – Tényleg beléd szerettem, bármennyire is nem akartam, mert azt hittem, hogy semmi jó nem sülhet ki belőle. Tamarind eszembe sem jutott. De ráébredtem, mennyire megnehezíti a helyzetet, hogy Forrester vagyok. Állandóan csak halogattam, hogy mindent elmondjak. Attól féltem, azt hiszed majd, a birtok miatt történt minden. Féltem, hogy elveszítem a szerelmedet.

Matthew csak hosszú idő múlva válaszolt.– Tudom.– Tudod? – kérdezte Camilla hitetlenkedve.– Igen, most már, amikor túl késő van – préselte ki magából kétségbeesetten a szavakat

a férfi. – Elfutottál tőlem. Rettenetesen féltem, hogy soha többé nem látlak elevenen! Akkor értettem meg mindent. Ám azok után, ami ma délelőtt történt...

– Arra gondolsz, amikor olyan megvetően néztél rám, mintha undorodnál tőlem?Matthew ideges mozdulattal a hajába túrt.– A megvetés és az undor egyáltalán nem téged illet, drágám, hanem engem, amiért

ilyen komiszul bántam veled. – Szomorúan felnevetett. – Hát, akkor most már legalább mindent tudsz. Sajnos már késő, köztünk mindennek vége.

Camilla kezdte elveszíteni alig feltámadt reményét.– Hogyhogy vége?– Nem folytathatjuk együtt tovább azok után, ahogy viselkedtem. – Matthew szája körül

önmaga megvetéséről árulkodtak a vonások. – Úgyszólván megerőszakoltalak. Ezt nem bocsáthatod meg nekem. Nem is várom el tőled. Camilla, miért kellett ezt tennem?

Camilla szenvedést és megbánást olvasott ki a szeméből. Napnál világosabban látta, hogy ez a döntő pillanat. Matthew önbecsülése az ő válaszától függ. Ettől a gondolattól megrémült. Nagyon félt, nehogy rosszul feleljen. Szó nélkül kézen fogta, és magához húzta a férfit.

Matthew azonban még nem akart, vagy nem tudott engedni neki.Camilla zokogva a mellére borult. Az elmúlt napok felgyülemlett feszültsége és a kiállt

félelem megindította a könnyeit. Érezte, hogy a férfi vigasztalóan átöleli.– Camilla, kérlek, hagyd abba! – könyörgött Matthew. – Nem bírom nézni, hogy sírsz,

kedvesem. – Gyengéden letörölte az arcáról a könnycseppeket. Szemében ki nem mondott kérdés ült.

Válaszként Camilla gyengéd csókokat nyomott a férfi tenyerébe, aztán könnyes szemmel rámosolygott Matthew-ra.

– Le kell venned a nedves holmikat.Mielőtt még Matthew megakadályozhatta volna, Camilla letolta a férfi felsőtestéről az

inget. Egyik kezével végigsimított széles mellkasa és lapos hasa erős izmain, a másikkal lehúzta farmernadrágja cipzárját. Matthew lehunyta a szemét, és halkan felsóhajtott.

Camilla letérdelt, s lecibálta róla a vizes nadrágot. Még térdelve átölelte a férfi csípőjét, s szorosan magához húzta. Csókokkal borította be combja belső oldalának érzékeny bőrét.

Matthew felnyögött, és ő is térdre ereszkedett. Hosszasan, kutató és ámuló csodálkozással nézte az asszonyt, aztán végre, megkönnyebbülten ő is elmosolyodott.

– Camilla, drágám, köszönöm, hogy megbocsátottál nekem. Attól féltem, hogy már mindent tönkretettem, pedig nagyon szeretlek – suttogta. A földre dobott takarókra fektette a feleségét, aztán melléfeküdt. Óvatosan simogatta Camilla vállát és mellét. Olyan gyengéden ért a bőréhez, hogy az asszony boldogságában megint majdnem elsírta magát.

Az izgató cirógatás fellobbantotta Camilla szenvedélyét: követelőén a férfi kemény, meleg testéhez simult, s elérte, hogy Matthew, vágyának engedve, egyesüljön vele.

Camilla szótlanul feküdt Matthew karjában. Kielégülten felsóhajtott, s a keblére vonta a férfi fejét. Matthew még szorosabban ölelte, mintha soha többé nem akarná elengedni.

Kint tombolt a vihar, a pince mélyén azonban biztonságban voltak. Mostantól ez így lesz, örökkön-örökké. Örökké?

Villámcsapásként eszébe jutott a néhány nappal ezelőtt Tamarindon véletlenül kihallgatott telefonbeszélgetés. Matthew el akar menni. Új munkát vállalt. Újra veszélybe kerül, talán egyenesen életveszélybe. Reszketni kezdett.

– Drágám, ne vágj ilyen rémült képet! Mi a baj? – faggatta Matthew.– Eszembe jutott – felelte Camilla bizonytalanul –, hogy nemsokára elutazol. De már

nincs semmi baj – tette hozzá sietve. – Nem akarok az utadba állni, ha a munkádról van szó. Ígérem, hogy nem csapok cirkuszt, nem kezdek el bőgni és könyörögni, hogy inkább maradj velem.

– Honnan tudsz az ajánlatról?– Véletlenül hallottam, amikor telefonáltál. És mert annyira dühös voltál rám...– Csitt! – Matthew Camilla szájára szorította a mutatóujját. – Valóban felajánlottak egy

megbízást A közel-keleti válságövezetekről kellene fényképsorozatot készítenem. Ha odafigyeltél, akkor azt is hallanod kellett, hogy azt feleltem, még alszom rá egyet. Ezennel ünnepélyesen kijelentem, úgy döntöttem, hogy nem utazom.

Camilla megkönnyebbülten felsóhajtott, s megnyugodva Matthew-hoz simult. Minden jóra fordult.

– Tudod – mondta merengve a férfi –, évekig úgy gondoltam, az a dolgom, hogy a képeimmel megmutassam az embereknek, milyen értelmetlen dolog a háború. Időközben rájöttem, hogy nem is annyira a nemes cél érdekelt, hanem kizárólag az idegcsiklandozó és hátborzongató izgalom, amivel ez a munka járt. – Gúnyosan elhúzta a száját. – Teljesen mindegy, mennyire hatásosak a képeim, a háborút nem állíthatják meg. – Kedvesen Camilla szemébe nézett. – Ezenkívül most már sokkal fontosabb dolog tölti ki az életemet, mint az idegcsiklandozó izgalmak. Természetesen csak a munkával kapcsolatosakra gondolok – tette hozzá nevetve. – Ez persze nem jelenti azt, hogy fel akarok hagyni a fényképezéssel és a jövőben csak a tamarindi földbirtokos szerepét kívánom alakítani. Van egy tervem. Az a munka egyáltalán nem veszélyes, ráadásul nem is kell miatta messzire utaznom. S ha mégis, akkor velem jössz. – Matthew csattanós puszit nyomott Camilla orra hegyére. – Láthatod, kedvesem, a féktelen és kalandéhes Matthew Corriganből egyetlen éjszaka alatt szelíd, engedelmes férj lett. – Matthew váratlanul kimászott a takaró alól, és izgatottan a polchoz lépett.

Camilla tűnődve nézett utána. Ez a férfi sohasem lesz szelíd és engedelmes. Az ilyen nyughatatlan, szeszélyes és tüzes vérmérsékletű embernek meg kell adnia azt a szabadságot, amely nélkül nem létezhet. Ha időnként le is kell majd mondania róla, a férje mindig vissza fog térni Tamarindra. Őhozzá.

Matthew hirtelen diadalkiáltásban tört ki, és Camilla felé fordult. Egy üveg pezsgőt tartott a kezében.

– Tudtam, hogy valahol még kell lennie egy üvegnek. A nemes nedű legnagyobb sajnálatomra nincs behűtve, s viharos távozásomkor a kristálykelyheket is otthon felejtettem, de azt hiszem, azért így is elboldogulunk. Ugye nem zavar, ha egy üvegből kell innod velem? – kérdezte, és ügyes mozdulattal kihúzta a dugót.

– Vigyázz, drágám! Majdnem az egészet kilocsoltad – mondta Camilla, és mohón kortyolni kezdte a habzó italt.

Matthew lehajolt hozzá, és lecsókolta a bőréről a túlcsordult pezsgőcseppeket.– Mindig így kellene fogyasztanom a pezsgőt – mondta ugratva. – Hivatalos

alkalmakkor természetesen nem. De ha csak így kettesben vagyunk... – Ujja hegyével gyengéden simogatni kezdte Camilla testét. – A polcon akad még néhány konzerv is. Kinyithatjuk őket, ha megéheznél. Tényleg, éhes vagy?

– Nem kimondottan – suttogta Camilla fojtott hangon.– Különös. Én sem vagyok éhes. A vihar azonban még órákig eltart Mivel üthetnénk el

az időt? – kérdezte, aztán a felesége nyakába csókolt, majd a mellére siklott a szája. Nyelve hegyével az érzékeny bimbókkal játszott.

– Fogalmam sincs – tettette magát Camilla, ám mély, izgatott hangja elárulta.– Akkor alighanem nekem kell valamilyen javaslattal előállnom – mondta Matthew, és

visszabújt a takaró alá.– Camilla, nem láttad a nyakkendőmet? – kérdezte Matthew a New York-i lakásban, a

hálószoba ajtajában állva az öltözőasztalnál fésülködő feleségétől.Camilla felvette a nyakkendőt a szék karfájáról, ahova a férfi idegességében az imént

ledobta, s odavitte neki.Matthew megpróbálta megkötni, közben nagyokat nyögött.– Utálom ezt a maskarát. Megfulladok! – panaszkodott, és rángatni kezdte a nyakra

valót.– Maradj nyugton! – Camilla játékosan a férje kezére ütött, megigazította a

nyakkendőjét, aztán elégedetten yégigmérte a férfit. Kifogástalanul állt rajta a választékos fekete öltöny és a hófehér ing.

– Nagyszerűen festesz – mondta Camilla elismerően. – Nem mondom, máskor is lenyűgöző a megjelenésed, de az öltöny felüdítő változatosság az unalomig viselt farmeredhez képest.

– Köszönöm a bókot – felelte Matthew. – Nagy szükségem volt rá. Nem tudom, mitől, de ma kimondottan ideges vagyok. Sajnálom, drágám, ha esetleg lehetetlenül viselkedtem volna. – Matthew felemelte az öltözőasztalról és Camilla nyakára tette a kettős gyöngysort, aztán beakasztotta a gyémánttal kirakott csatot. Amikor ezzel elkészült, átölelte a felesége derekát, szorosan magához húzta, és a tarkójába csókolt.

– Jaj, Matthew – sóhajtotta Camilla a férjéhez simulva. – Bárcsak ne foglaltál volna ma estére asztalt az étteremben! Sokkal jobban szeretnék...

Megszólalt a kaputelefon.Matthew a készülékhez ment, és felemelte a kagylót.– Igen, rendben – mondta. – Elkészültél, drágám? Megjött a taxi.Camilla bíráló tekintettel megnézte magát a tükörben, és lesimította fekete ruháját.

Kissé bánatosan elmosolyodott.– Szűk egy kicsit ez a ruha. Még nem a régi az alakom.– Megmondjam az igazat, Mrs. Corrigan? Csodálatosan néz ki – pillantott rá

szerelmesen Matthew, Camilla felemelte estélyi táskáját.– Majd gyorsan hazatelefonálok.– Már megtettem – állt elébe vidáman Matthew. – Akkor, amikor a fürdőszobában

voltál. Ugyanis rengeteg időm volt... – Elmosolyodott, és az ajtó felé tolta Camillát. Charles, vagyis a mostohaapád vette fel a kagylót Minden a legnagyobb rendben van. Attól

eltekintve, hogy édesanyád és Poppy éppen heves vitát folytattak arról, hogy ki a soros a kicsi fürdetésében.

A pezsgő New York-i forgalom az esti órákra sem csillapult Matthew Camilla mellett, hátul ült a taxiban, s ujjaival türelmetlenül dobolt az ülésen.

– Gyalog hamarabb odaértünk volna – panaszkodott meglehetősen mogorván.– Ebben a cipőben biztosan nem – felelte Camilla magas sarkú, lakk körömcipőjére

mutatva.Mi lehet Matthew-val? – gondolta csodálkozva. Mitől ilyen feszült, ingerült és ideges?

Végül is az ő ötlete volt, hogy kis késéssel ugyan, de ne Paradise Cayn, hanem itt, New Yorkban ünnepeljék meg első házassági évfordulójukat.

Végre megállt a taxi. Matthew fizetett, kisegítette a kocsiból, és egy üvegajtóhoz vezette Camillát.

– De Matthew – kiáltott fel Camilla, s megrökönyödve körülnézett –, ez nem is étterem, hanem...

– Kiállítóterem. Jól látod – mondta, és betuszkolta az elképedt asszonyt az ajtón.Nagy, fényűzően berendezett helyiségbe jutottak. A süppedős, krémszínű

szőnyegpadlón acélcső bútorok álltak, ravaszul elhelyezett lámpák biztosították a meleg fényt. A teremben nagyon sokan voltak. Mindenütt élénken társalgó csoportok álldogáltak.

Camilla megilletődötten nézett körül, amikor egy méltóságteljes hölgy lépett oda hozzájuk, és szívélyesen üdvözölte Matthew-t.

– Hadd mutassam be az ügynökömet, Miriamot! – fordult Matthew a feleségéhez.– Szóval maga Mrs. Corrigan – szólalt meg Miriam, és kíváncsian végigmérte Camillát. –

Szólíthatom Camillának? Matthew-val végül is régi jó barátok vagyunk.– Nagyon örülnék neki – felelte Camilla udvariasan. Még mindig meglehetősen

zavarban volt. Matthew azt ígérte neki, kettesben fognak vacsorázni egy előkelő él leiemben.

– Jöjjön, Camilla, szeretném bemutatni néhány embernek! – mondta Miriam.Camilla megszámlálhatatlanul sok emberrel rázott kezet és rengeteg idegen emberre

mosolygott rá. Valakitől kapott egy pohár pezsgőt és egy tányéron finom lazacos szendvicset.

– Matthew, most feltétlenül velem kell jönnöd, hogy megismerkedj Mr.Rogersszal – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Miriam. Ezzel el is tűntek a

tömegben.Camilla magára hagyatva az asztalon heverő reklámfüzetre pillantott. A szerelem képei

volt a címe, alatta pedig a fotóművész neve állt: M. J. Corrigan. A borítófotó láttán Camilla kis híján kiloccsantotta poharából a pezsgőt, annyira meglepődött.

A felvételt akkor készítette róla Matthew, amikor először kirándultak együtt Halcyon Cayn a vízeséshez. Camilla összeborzolódott hajában gyöngyként csillogtak a vízcseppek, és tágra nyílt, kérdő szemmel nézett a fényképezőgép lencséjébe.

Lopva körbepillantott. Csak most vette észre, hogy minden falat fényképek borítanak. Lassan végigment a termen, ügyet sem vetve a vendégekre, akik megbökték egymást, amikor elhaladt mellettük.

Odaért az első falhoz, ahol a mézeshetükön készített képek függtek. Hol a strandon, hol a lagúnában fürödve látta magát, aztán éppen egy hal akadt a horgára, egy másik felvételen a pálmák árnyékában hevert... Volt, hogy mosolygott, máskor komolyan vagy elgondolkozva bámult a gépbe, szemének boldog ragyogása azonban egyik képről sem hiányzott.

Gondolataiba mélyedve lépdelt egyik fényképtől a másikig. Szóval ilyennek látott Matthew az eltelt egy év alatt... Eleinte kissé szégyenlős lánynak, aztán olyan asszonynak, aki kiteljesedésre talált a szerelemben, végül pedig...

Boldog mosoly játszott az ajka körül, amikor a sorozat legújabb darabjait nézte.A verandán aludt, kezét védelmezőén gömbölyödő hasán nyugtatva. Egy másik képen

kimerülten, de sugárzó mosollyal nyújtotta kezét parányi újszülöttje felé, akit valaki tartott. Aztán jött a legszebb felvétel: karjában tartotta a kisfiát, aki életében először mosolyodott el boldogan.

– Szerinted is már majdnem olyan jól mutat a fényképeken a kis Matthew, mint a világszép édesanyja? – lépett melléje Matthew, és fürkészve nézte a feleségét. Mivel Camilla nem felelt, kis idő múlva bizonytalanul tovább beszélt. – Remélem, nem találod kellemetlennek ezt az egészet – mutatott a kiállított fényképekre.

Ebben a pillanatban megjelent Miriam.– Nézze, Camilla – szólalt meg minden bevezető nélkül –, rá kell beszélnie ezt az önfejű

férjét, hogy mondjon igent.– De hát mire? – kérdezte Camilla zavarodottan. Csak nehezen sikerült a boldog

emlékezésből visszatalálnia a cigarettafüstös, zsúfolt kiállítóterem valóságába.– Szóval Matthew még szóba sem hozta a dolgot. Arról van szó, hogy ismerek egy

babatápszergyárost, aki tenger sok pénzt kínált azért a képért, amelyen maga van a kis Matthew-val. Őrültség lenne visszautasítani az ajánlatot. Kérem, vesse be minden rábeszélőképességét!

Camilla értetlenül hol Miriamra, hol Matthew-ra nézett. A férfi megköszörülte a torkát, és magyarázkodni kezdett.

– Addig rendben van, hogy a sok rábeszélés hatására hozzájárultam a felvételek albumban való megjelentetéséhez. Azt viszont már nem engedem meg, hogy a rólad és a fiunkról készült fénykép olcsó reklámcélokat szolgáljon.

– Olcsó? háborodott fel Miriam. – Ilyen ajánlatra mondod ezt?Matthew tréfásan megfenyegette az ujjával.– Téged természetesen csak a tíz százalék közvetítői jutalékod érdekel, ezt

mindannyian tudjuk.Mielőtt Miriam még válaszolhatott volna erre a megjegyzésre, Camilla közbeszólt.– Tudod mit, Matthew? – kezdte habozva. – Engem cseppet sem zavarna, ha eladnád a

felvételt. Támadt ugyanis egy ötletem. Az érte kapott pénzt felajánlhatnánk a Port Charlotte-ban épülő gyermekotthonnak.

Matthew arcon csókolta a feleségét.– Ez a csodálatos elgondolás csakis egy olyan nagyszerű nőtől származhat, mint te vagy.

Ezt fogjuk tenni. Hát akkor, Miriam – fordult az ügynökéhez –, elindíthatod a dolgot. Most pedig bocsáss meg nekünk, de Camilla halálosan fáradt. Amikor már a kiállítóterem előtt álltak, Camilla ellenkezni kezdett.

– Egyáltalán nem vagyok fáradt.– Én viszont nagyon is – nevetett Matthew, aztán komolyra váltott. – Tényleg nem

zavar ez az egész? A kiállítás, a könyv, ami majd megjelenik, ez a felhajtás?– Becsületszavamra, nem.Matthew megkönnyebbülten felsóhajtott.– Most már megmondhatom, igencsak aggódtam, hogyan fogadod majd a dolgot.Ezért voltam ma annyira ideges. Lámpalázam volt. Nem a kiállítás miatt. Attól féltem,

hogy felháborodsz majd ahelyett, hogy örülnél. – Zavartan elmosolyodott. – Végtére is közhírré tettem a szerelmünket.

– Tényleg, miért csináltad? – érdeklődött Camilla.Matthew kezet csókolt a feleségének.– Mert sohasem reméltem, hogy valaha is olyan boldog lehetek, mint amilyenné ez alatt

az év alatt tettél. És eltekintve ettől a csillogó vacaktól – mutatott Camilla nyakán a

gyöngysorra –, nem találtam más lehetőséget arra, amivel bizonyíthattam volna, mennyire hálás vagyok neked. Felőlem az egész világ megtudhatja, mennyire szeretlek.

Bár még sokan jártak az utcán, s az emberek hol kíváncsi, hol barátságos pillantásokat vetettek rájuk, Matthew átölelte és gyengéden megcsókolta Camillát, aztán mélyen a szemébe nézett.

Camilla kiolvasta a férfi szenvedélyes pillantásából, hogy Matthew-t magukkal ragadják az érzései, és csakis az ő segítségével nyugodhat meg. Huncutul a férjére kacsintott – Ha most nem fékezed magad, akkor már a könyved megjelenése előtt egész New York értesül a szerelmünkről. Egyébként pedig – tette hozzá színlelt csodálkozással –, hogy mered azt állítani, hogy nincs más lehetőség az érzelmeid kimutatására?

Hajói emlékszem, már több ízben eléggé meggyőző módon bizonyítottad nekem a szerelmedet Mi lenne, ha az étterem helyett inkább hazamennénk? Szeretnék újabb bizonyítékokat kapni.