24
A felvilágosodás kora A felvilágosodás - a XVII. században indult, s a XVIII. században élte virágkorát - mi magyarok elsősorban, Bécsen keresztül (Bessenyei) a francia felvilágosodás eszméit ismertük meg - a francia felvilágosodást megelőző másik jelentős felvilágosodás, az Angol felvilágosodás (17. század második felében egy polgári forradalom következményeként egy alkotmányos monarchia jött létre – nem teljesen a hagyományos értelemben vett alkotmányos monarchiát tükrözte, de sokban -) - a felvilágosodás a természettudomány 17-dik századi fejlődésén alapul - a felvilágosodás követői a fanatizmust a toleranciával, a zsarnokságot a szabadsággal kívánták felcserélni -hatása: - a korábbi vélekedések helyébe a tapsztasztalatra építő ész mindenhatósága került - a megelőző korok vallási dogmáit felváltották a természeti törvények és a józan ész mindenhatósága - a hagyományok tisztelete helyett a haladás, a fejlődés fontossága került előtérbe -a felvilágosodás kornának gondolkodásmódjára leginkább az angol Sir Isaac Newton hatott, aki összefoglalta, továbbfejlesztette és egyesítettea tudományos fizikai világképet a Kepler féle törvényekre támaszkodva -az emberek azt gondolták, hogy fejlődésükkel előbb utóbb az egész körülöttünk lévő világ tövényeit megismerhetjük, és ezáltal létrehozhatunkl egy tökéletesebb államrendszert -John Locke (1632-1704) -Newton mellett a kor másik legfontosabb gondolkodója -legfontosabb műve:”Két értekezés a polgári kormányzatról” ebben a művében leírta, hogy mi a feladata a polgári kormánynak -Locke megalkotta a társadalmi szerződés formáját - ez kimondja: - minden ember teljesen szabadnak született - mindenki szabadon élhet természet adta jogaival, megvédheti magát és büntethet is, de ezt a jogát az államra ruházta át - ezenkívűl az embernek vannak vele született (alanyi) jogai: - jog a szabadsághoz

nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

A felvilágosodás kora

A felvilágosodás- a XVII. században indult, s a XVIII. században élte virágkorát- mi magyarok elsősorban, Bécsen keresztül (Bessenyei) a francia felvilágosodás

eszméit ismertük meg- a francia felvilágosodást megelőző másik jelentős felvilágosodás, az Angol

felvilágosodás (17. század második felében egy polgári forradalom következményeként egy alkotmányos monarchia jött létre – nem teljesen a hagyományos értelemben vett alkotmányos monarchiát tükrözte, de sokban -)

- a felvilágosodás a természettudomány 17-dik századi fejlődésén alapul- a felvilágosodás követői a fanatizmust a toleranciával, a zsarnokságot a szabadsággal

kívánták felcserélni- hatása: - a korábbi vélekedések helyébe a tapsztasztalatra építő ész mindenhatósága

került- a megelőző korok vallási dogmáit felváltották a természeti törvények és a józan ész mindenhatósága

- a hagyományok tisztelete helyett a haladás, a fejlődés fontossága került előtérbe

- a felvilágosodás kornának gondolkodásmódjára leginkább az angol Sir Isaac Newton hatott, aki összefoglalta, továbbfejlesztette és egyesítettea tudományos fizikai világképet a Kepler féle törvényekre támaszkodva

- az emberek azt gondolták, hogy fejlődésükkel előbb utóbb az egész körülöttünk lévő világ tövényeit megismerhetjük, és ezáltal létrehozhatunkl egy tökéletesebb államrendszert

- John Locke (1632-1704) - Newton mellett a kor másik legfontosabb gondolkodója- legfontosabb műve:”Két értekezés a polgári kormányzatról” ebben a művében

leírta, hogy mi a feladata a polgári kormánynak- Locke megalkotta a társadalmi szerződés formáját- ez kimondja: - minden ember teljesen szabadnak született

- mindenki szabadon élhet természet adta jogaival, megvédheti magát és büntethet is, de ezt a jogát az államra ruházta át

- ezenkívűl az embernek vannak vele született (alanyi) jogai:- jog a szabadsághoz- jog a biztonsághoz- jog az meberhez méltó élethez- jog a tulajdonhoz- jog a boldogsághoz

- vannak akik ezeket a jogokat nem tisztelik, ezen személyekkel szemben megvédhetjük magunkat sőt ítélkezhetünk is

- azonban az ember saját maga nem bíráskodhat, ezért jogai egy részét átruházza az államra, hogy az állam szolgáltasson igazat és ítélje el a bűnösöket

- az államot hatalmazzuk fel evvel a társadalmi szerződéssel, hogy az állam tartson fel igazságszolgáltató szervezetet, börtönöket

- az állam nem élhet vissza ezekkel a jogokkal, hisz mi adózunmk azért, hogy fenntarthassa szerveit

- az állam kapta meg az erőszak monopóliumát, ezért kontroll alá kell helyeznie az erőszakszervezetet, hogy ne forduljon a néppel szembe

- a francia filozófusok példaképe az angol alkotmányos rendszer volt

Page 2: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

- Jean-Jacque Rousseau(1712-1778)- Locke gondolatmenetét Jean-Jacques Rousseau aki úgy gondolta, hogy új

társadalmi szerződés kell, amely során a nép visszaszerzi eredeti szabadságát- Rousseau így megfogalmazza a Népfelség elvét:

- Régebben a hatalom a monarchák kezében volt(ők voltak a felségek, nekik voltak személyes és uralmi felségjogaik)

- Rousseau szerint a hatalom nem a királyé, hanem a népé az ország lakosai ruházták fel hatalommal az államfőt

- Ezért olyan intézményeket kell létrehozni, ahol a népfelség elve érvényesül

- Az egyik legfontosabb ilyen intézmény a Parlament, az itt ülésezők (akiket a nép választ) ellenőrzik a hatalmat, képviselik a népfelség elvét)

- Költségvetést szabnak, amellyel korlátozzák őket, a költségvetés betartásáról adják a zárszámadást (ebből nő majd ki a XIX. században a liberális nézet)

- Rousseau szerint mivel a népnél van a hatalom ezért jogában áll korrigálni, azaz ha a hatalmat birtoklók visszaélnek a hatalommal, a népnek joga van megfosztani őket a hatalomtól

- Rousseau szerint a magántulajdon az emberiség igazi problémája, hiszen sokakat sodoródnak kiszolgáltatott állapotba azok miatt, akik a magántulajdont birtokolják

- Charles-Luis de Montesquieu(1689-1755)- egy arisztokrata származása ellenére hivatalnok filozófus- az állam működését vizsgálva írta meg „A törvények szelleméről”(1748) című

művét, melyben kifejti, hogy az alkotmányos monarchia a legjobb államforma- legnagyobb hatású államelméleti gondolat a hatalmi ágak szétválasztásának

elve: 1. Törvényhozás 2. Végrehajtás három hatalmi ág 3. Bíráskodás

- csak akkor jöhet létre a szabadság, ha ez a három nem egy kézben összpontosul

- amennyiben ez nem így történik, azaz a három hatalmi ágat egy személy birtokolja (XIV. Lajos) akkor abszolutisztikusa uralkodás alakul ki, melyben csak az uralkodó tanácsadó testülete, az ő akarata szerint hoz rendeleteket

- így sem az egyének, sem a társadalmi csoportok szabadsága nem valósul meg

- a helyzet hasonló, ha a háromból csak kettő van egy kézben- külön intézmények kellenek, melyek egymástól függetlenül

működnek, és egymás kölcsönös ellenőrzésére épülnek:1. a törvényhozás intézménye a mindenkori

parlament2. a végrehajtás intézménye a mindenkori

kormány3. a bíráskodás intézménye a független bírói

székek rendszere- az állam élém az alkotmányos monarcha áll, kinek jogait eleve az

alap alkotmányban korlátozzák, nincs mindenhez joga, nem ő

Page 3: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

hozza a törvényeket, hanem a parlament, ő csak kiírja a választásokat

- az országos választások után összeül a parlament, és a választásokon győztes párt vezetőjét bízza meg az államfő a miniszterelnökségre

- a kormány kifelé felelős, a népfelség elvét tükrözi, az itt választott emberek nem az uralkodó emberei és nem az uralkodó felé felelősek

- a parlament bizalomvesztéssel megvonhatja a hatalmat- fontos, hogy a bíróságok-függetlenek legyenek, a törvényhozás és

végrehajtás intézményétől, hogy csak a törvények hassanak rá (különben a kormány ellen nem hozhatna döntést) ez a jogállamiság garanciája

- sok helyen a bírói szervezeten belül alkotmánybíróság kontrollálja a bíróságot

- Montesquieu szerint a természet szoros kapcsolatban van a társadalommal

- Felfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban köztársaság jön létre

- Az Enciklopédia- a XVII században Angliában és Franciaországban is jelentek meg a kor tudását összefoglaló szótárak- Le Breton párizsi nyomdász az 1740-es években egy angol munkát akart lefordíttatni és Denis Didero-t és Keon le Rand d’ Alambert kérte fel szerkezstőnek, de Didero-t 3 hónapra börtönbe zárták, így a munka csúszott- végül önálló szótar megírása mellett döntöttek, amely „az emberi szellem erőfeszítéseinek általános képét adja minden műfajban és minden században- a kötet célje összefoglalni a tudomyányok elméleti és gyakorlati eredményeit a felvilágosodás szemszögéből- 28 kötetben jelent meg- az első 1751.ben az utolsó 1772-ben- a francia felvilágosodás legnagyobb szabású alkotása- főbb szerzők: Voltaire, Rousseau, Halbach, Helvetius, D’Alambert

Az Angol polgári forradalom

- Az angol gazdaság a XVII. században- a gazdaság egyre erősödött- legerősebb a textilipar fejlődése, ami maga után vonta más iparágak fejlődését is- terjedtek a manufaktúrák, (a céhekkel szemben itt egy ember nem egy készterméket, csak

ennek egy részét csinálta) részben gyarmati termékeket dolgoztak fel, részben angol nyersanyagokat

- a hódításoknak köszönhetően az angol kereskedők újabb és újabb térségekben jelentek meg

- 1610 – 1640 között megtízszereződött az ország külkereskedelmi forgalma- megnőtt a városok jelentőssége és népessége is, ők lettek az ipar, a pénzügyek és a

kereskedelem központjává- London fejlődése a legjelentősebb, népessége a 300ezer főt is elérte

Page 4: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

- A Stuartok politikája- 1603-ban meghalt I Erzsébet az utolsó Tudor - utód hiányában a trónt Stuart I Jakab (1603-1625) Skócia királya és fia I Károly (1625 –

1649) örökölte- Jakab a presbiteriánus egyházszervezettel szemben a püspöki kart támogatta, ezenkívül

folyton feloszlatta a parlamentet az ellenzék követelései miatt- fia Károly jövedelmei emelése érdekében önkényesen vetett ki adókat, és eladta a

monopóliumokat- 1629-től 1640-ig nem hívta össze a parlamentet, ez a leghosszabb idő amíg nem ül össze a

parlament- ezt erőskezű hatalmi politikája miatt tehette meg, a Stuart dinasztia ugyanis erősebben,

türelmetlenebben kormányzott mint Erzsébet- ennek az erős kormányzásnak legjobb példája a puritánokhoz (a kálvinizmus angol

követőihez) való hozzáállás: Jakab és Károly Erzsébettel szemben már üldözte a puritánokat, mert véleményük szerint az egységes anglikán egyház az uralkodás alapja, féltek, hogy az egyházhívek puritánná válnak

- a puritánok- nevük a púrusz (tiszta) szóból ered- egy megtisztított, világi befolyástól mentes egyházat akartak létrehozni- egyszerűség jellemzi őket, templomaikba a sűrű freskók helyett egyszerű fehér falak voltak- leginkább a kálvini tanokat követték- két jelentős irányzatuk volt: 1. presbiteriánus

2. independens (független)1. - gyülekezeteik élén idősebb, tapasztaltabb emberek

- teljes személyi és vagyonbiztonságot kívántak - elfogadták a püspöki hatalmat, de az egyházkormányzat rendjét

megreformálták volna- testületek, tanácsok választását akarták, melyekben világi egyházfelügyelők is

jelen lettek volna

2. - a hierarhciát megszüntetendőnek vélték- azt akarták, hogy ne legyen a gyülekezeteik felett egy hatalom, hanem

független egyházközösségek legyenek

- mindkettő puritán irányzat szembefordult a királyi törekvésekkel

- gyülekezeteik, és politikai befolyásuk révén a puritánok veszélyeztették a rendszert, önkormányzati elképzeléseik pedig nemcsak egyházi, hanem politikai programot i jelentettek

- A forradalom előzményei- a Stuartokkal szemben egyre inkább megerősödött a polgárság és az árutermelésbe

bekapcsolódott újnemesség- a parlment lett az új ellenzék, az alsóházban vezető szerepbe kerültek a dzsentrik és az újnemesség- 1618-ban Károly kénytelen volt összehívni a parlamentet, amely elfogadta a Jogok kérvényét, azaz csak a parlament által is jóváhagyott adókat, jövedelmeket (monopóliumokat) lehetett beszedni, és csak törvényes ítélet alapján lehetett valakit letartóztatni- a konfliktushelyzetben a parlament nem ad felhatalmazást az adók kivetésére- így Károly parlamenti felhatalmazás nélkül vet ki adókat (ez törvénytelen, -gy meg lehetne tagadni az adófizetést!)- Károly 1629 –től nem hívta össze a parlamentet- az 1630-as évek végére a király kiadásai megsokszorozódtak- amikor 1638-ban I Károly rá akarta kényszeríteni Skóciára az anglikán egyházszervezetet kirobbant a skót-angol háború

Page 5: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

- a skót angol háború- Skóciában uralkodó helyzetbe került a puritanizmus- Land érsek az anglikán egyház elsőszámú vezetője azt tanácsolta, hogy térítsék vissza a skótokat az anglikán vallásra, tegyék kötelezővé az anglikán misekönyvet- a skótok erre megtagadták az adófizetést aláírásgyűjtésbe kezdtek és kitört a háború- Károly seregei csúfos vereséget szenvedtek, ráadásul az angolok megtagadták az adót és a presbitérium védelmére keltek- a királynak pénzre volt szüksége, ezért 1640 áprilisában összehívta a parlamentet (rövid parlament), a testület azonban nem szavazta meg az adókat, helyette inkább jogokat követelt, így a király 2 (a Rubovszky szerint 3) hét után feloszlatta a- a bárók azonban 11 éve gyűjtötték sérelmeiket, így nagy szópárbaj keletkezett a király embere, John Finch és az ellenzék vezére John Pym között- a háború folytatódott a király vagyona fogyott- Károly békeszerződésre kényszerült, melyben kimondták:

- az angoloknak komoly hadisarcot kell fizetniük a skótoknak- a skótok által a háború alatt megszállt Észak-Angliai területeket megszállva tarthatták

- Károlynak a békeszerződés aláírásához parlamenti jóváírás kellett ezért - 1640 novemberében összeült a parlament (hosszú parlament) és kimondta, hogy jóváírás nélkül nem lehet feloszlatni (1653-ig együtt is maradt)

- a polgárháború- a polgárháború szakaszai: - I szakasz: parlamenti szakasz (1640-1642)

- II szakasz: polgárháború (1642-1649)- III szakasz: köztársaság időszaka (1649-1660)- IV szakasz: restauráció (1660-1688)- V szakasz: dicsőséges forradalom (1688-1689)

- I szakasz: parlamenti szakasz (1640-1642)- a parlament a királlyal próbált egyezkedni- az új adókat törvénytelennek minősítették- a király beleegyezett, hogy két tanácsadóját Land érseket és Strafford grófját vád

alá helyezzék (a parlament vizsgálóbizottsága bűnösnek is találta mindkettőt és halálra ítélte őket, nem sokkal később ki is végezték őket)

- felszámolták a csillagkamarát- John Pym vezetésével a képviselők a parlamentnek felelős kormány

megalakítását, szabad kereskedelmet és presbiteriánus egyházszervezet kiépítését követelték

- az ellenzék felvette a kapcsolatot a skótokkal- a király le akarta tartóztatni az ellenzék vezetőit, de a parlament a londoni tömeg

és a puritán hadak segítségével a király akarata ellen fordult- a király Észak-Angliába menekül, ahol sereget toboroz, és 1642 januárjában kitör

a polgárháború

- II szakasz: a polgárháború (1642-1649)- a parlamenti ellenzék mögött áltt a nemessgé itt volt pénz, de nem volt hadsereg- a király táborában harcoltak az északnyugati királypárti nemességből

verbuválódott gavallérok, nekik nagyobb katonai szakértelmük volt- az ellenzék táborában harcoltak az újnemesség, a polgárság, és a birtokos

parasztság emberei a kerekfejűek, (nyitott hajuk miatt lett ez a nevük) akik főleg a déli területekről érkeztek, több volt a pénzük, de kisebb katonai szakértelemmel rendelkeztek

- 1642-ben a királyi seregek győzelmet arattak a parlament katonái fölött- a parlament emberei szövetséget kötöttek a Skótokkal

Page 6: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

- a vereségek hatására a parlament táborának irányítása 1643-ban az independensek kezébe került, vezetőjük Oliver Cromwell (1599-1658) fokozatosan átvette a presbieteriánus vezetőktől az irányítást

- Cromwell megszervezte az „új típusú hadsereget” mely fanatikus puritán katonákból állt, híres lovasegységét (nem az egész sereget csak rosszul tudjátok) „vasbordájúaknak” nevezték, ez a sereg már képes volt legyőzni a király hadát

- fanatikusan harcoltak, ellentétben Károly katonáival akik a királyt védték, ők a hitükért folyó elszántsággal vettek részt a harcban

- 44-től fordult a hadiszerencse és Cromwell seregei több jelentős győzelmet is arattak: – 1644: Marston Moor

– 1645: Naseby (ez már döntő győzelem)- a király Északra menekült és megadta magát a skótoknak, akik megígérték, hogy

megfelelő tisztelettel bánnak vele- Cromwell tárgyalni kezd a skótokkal és a skót sereg zsoldjáért (400ezer font)

1647-ben kiadták Károlyt a parlamentnek- a király nem volt hajlandó beleegyezni az alkotmányos monarchiába, ezenkívül

Cromwell úgy látta, hogy a parlament is a királlyal való megegyezés mellett áll- Cromwell hatalmát két oldalról is fenyegették: - a királypártiak

- a levellerek = egyenlősítők melyek már Cromwell seregében is tért nyertek, John Liburne vezetésé-

vel általános választójogot akartak, valamint a politikai jogok

kiterjesztését, mozgalmukat Cromwell felszámolta

- a király szökni próbált a presbiteriánusok és a skótok támogatásával- a skótokat Cromwell Prestonnál (1648) legyőzte, majd bevonult Londonba, és

elűzte a parlamentből a presbiteriánusokat- ezáltal létrejött a mindössze 100 tagú „csonka parlament)- Cromwell egy nagy kirakatpert rendezetett a királynak, melynek során Cromwell

nyomására halálra ítélték I Károlyt- az ítéletet 1649. január 30-án végre is hajtották, és nagy nyilvánosság előtt

lefejezték a királyt, mindenkit megdöbbentet és felháborított a király halála

III szakasz: a köztársaság időszaka (1649-1660)- a presbiteriánusok és levellerek háttérbe szorításával az új rend követőinek száma

lecsökkent- felállították a végrehajtást gyakorló államtanácsot amelynek a feje Cromwell lett- egyre erősebb lett Cromwell személyes hatalma- Cromwell megszilárdította az új vállalkozói rendszert- a katolikus írek felkelését véresen leverik- Cromwell hadat üzen Írországnak és Skóciának, megnyeri a véres háborút és a

három egységből létrehozza Nagy-Britanniát, megvalósult a Brit szigetek politikai egysége (1649-1651)

- Angliának szüksége volt arra, hogy a tengerek ura is legyen, irányítsa a tengeri kereskedelmet, és tért nyerjen Hollandia, a tengert fuvarosa, ellen, aki közvetítőként látta el Angliát

- Cromwell a hollandok visszaszorítása érdekében kereskedelmi és hadi hajók építésébe kezdett

- Ezenkívül 1651-ben elfogadta és kihirdette az angol hajózási törvényt, melynek értelmében a Brit – szigetekre idegen hajó csak a saját országa áruját hozhatja (ezt a törvényt a gyakorlatban Hollandia 1656-os elfoglalásával sikerült érvényesíteni)

- Jamaica elfoglalásával a karibi térségben is sikert értek el- 1653-ban Cromwell feloszlatta az egyszemélyi politikáját kifogásoló parlamentet,

és az egyházi közösségek jelöltjeiből létrehozta a „szentek parlamentjét”- de mivel ennek a gyűlésnek a munkájával sem volt megelégedve ezért 1653 végén

feloszlatta őket, önmagára ruházta a hatalmat, lordprotektorrá (a köztársaság életfogytig tartó védnöke) neveztette ki magát, nyílt diktatúrát vezetett be, bár a királyi címet nem fogadta el

Page 7: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

- 1658-ban meghalt, utódja fia, Richard lett, aki hamarosan lemondott hivataláról, mivel egy politikai erő sem támogatta a protektorátus fennmaradását

- IV szakasz: restauráció (1660-1688)- a rend és béke fenntartásának érdekében 1660-tól újra visszahívták a Stuartokat és

1660-ban Károlyt (a kivégzett király fiát) megkoronázzák, II Károly (1660-1685)- Károly még együttműködött a parlamenttel, és ezt az emberek támogatták- a kompromisszumra hajlók vették át az irányítást- új politikai erők jelentek meg: - a főként királyhű anglikán birtokosok toryk

- és a velük szemben álló polgári érdekeket védő whigek

- II Károly azonban mégis megbosszulta apja kivégzését:- megkerestette az apja elítélésében résztvevőket, akit megtalált megöletett- előásta Cromwell tetemét és egy nyilvános helyen

felakasztotta- II Károly idejében jelentős volt az anglikán egyház támogatottsága- II Károly öccse II Jakab (1685-1688) azonban már abszolutista kormányzásra

törekedett: - fel akarta számolni a parlament működését - vissza akarta venni a forradalom alatt kiárusított

koronabirtokok egy részét - szövetkezett a vetélytárs franciákkal, s többször

tettek kísérletet a katolicizmus legalizálására - a parlament szembehelyezkedett a Stuartok politikájával és Jakab vejét, a holland helytartót, Orániai Vilmost hívta be a trónra

- V szakasz: a dicsőséges forradalom (1688-1689)- 1688: dicsőséges forradalom: Orániai Vilmos vér nélkül került hatalomra, Jakab

Franciaországba menekült- Vilmos a különböző érdekcsoportok közötti egyensúlyt akarta megteremteni- 1689-ben kiadták a „Jognyilatkozat”-ot, az angol alkotmányos monarchia

alapelveit: - alaptörvényekben korlátozzák a király hatalmát - a király jogait felosztják a parlament kormány és a bíróságok között - azaz a királyság megmaradt, de a legfontosabbat a törvényhozú és ellenőrző hatalmat a parlamentnek felelős kormány gyakorolta - ezenkívül kinyilvánították a polgári szabadságjogokat:

gyülekezési-,vallási,sajtó és szabadságjog,

bírósághoz való fordulás joga

- Az alkotmányos királyság rendszere:- „A király uralkodik, de nem kormányoz” azaz inkább reprezentál, mint tényleges

hatalmat gyakorol- a király szimbolizálta az állam egységét, ellenőrzi a hatalmi ágakat, és törekszik a

köztük való egyensúly fenntartására- a király írja ki a választásokat, nevezi ki a kormányt és a bíróságok vezetőit- persze meg van szabva, hogy milyen körülmények között nevezheti ki őket,

figyelembe kell vennie a választásokat stb.- a parlamentet csak a ciklus lejárta (3év) vagy különleges körülmények között

oszlathatja fel a parlamentet- jogait korlátok között gyakorolhatja- a legfontosabb kérdésekben a parlament jóváhagyása szerint kell eljárnia- a parlament: - az ő hatásköre a törvényhozás, az ország had és pénzügyei

- neki tartozik felelőséggel a kormány és a kormányfő

Page 8: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

- a század végére szokás lett, hogy a király a kormányfőt a választásokon győztes párt vezetőjéből jelöli ki- a képviselők parlamenti felszólalásaikért nem vonhatók felelősségre (mentelmi jog) - az új államszervezeteben fokozatosan kiépült a független bíróságok rendszere

- a kor Angliája azonban nem mai értelemben vett demokratikus ország volt pl.: magas cenzushoz kötötték a választójogot, a választásokat pénzzel, csalással befolyásolták

A francia abszolutizmus XIV Lajos korában- ez a francia abszolutizmus fénykora, a „Napkirály” számot onnan kapta XIV Lajos, hogy az

ország kiterjedése ekkor volt a legnagyobb- XIV Lajos 1643-ban (5 évesen) került trónra, bár 1661-ig Mazarin miniszter [Rubovszky

szerint püspök] a gyámja kormányzott- Mazarin segítségével Lajos felszámolta az utolsó jelentős rendi megmozdulást a Frondé

mozgalnat (1648-1653)- a Condé herceg vezette Frondé (Fronde = parittya) a harmincéves háború során jelentkező

válság (éhínség, járvány) hatására létrejövő tömegmegmozdulásokból jött létre, melyekhez a nemesség csatlakozott

- a „Napkirály” Mazarin halála után nem nevezett ki főminisztert- a rendi gyűlés összehívása nélkül uralkodott- az engedetlen Párizs közelében, Versaillesban építette meg pompás királyi rezidenciáját- Lajos igyekezett országosan kiépíteni a bürokráciát:

- megerősítette a hivatalrendszert- rendeleteit államtitkárok segítségével hozta létre- vidéken az intendánsok (királyi küldöttek) teljhatalommal

képviselték az uralkodót és irányították a nevében a megyéket- a főhivatalnokok a királytól személyesen kapták feladataikat,

és munkájukról rendszeresen beszámoltak neki- a hivatalvásárlás a kincstári jövedelemnövekedés miatt

fennmaradt- a király felismerte a gazdaság fejlődése és hatalmának erőssége közötti összefüggést, így új

gazdasági politikába kezdett a Merkantilista gazdaságpolitikába, ami aktív külkereskedelmi mérleget jelentett (nagyobb kivitel mint behozatal)

- a reformokat Jean–Baptiste Colbert dolgozta ki- cél: az állam irányítása alatt ákka nemzetgazdaság kiépítése, az ipar fejlesztése- ennek alapjait a pénz, az arany felhalmozása jelenti, amit az aktív

külkereskedelem visz előre leginkább- Lajos a külföldi konkurens árukat védővámokkal kiszorította a francia piacról- a hazai ipart, manufaktúrákat állami kölcsönökkel finanszírozta- emellett egységesítette a mértékegységeket, és a fémpénzt, utakat, csatornákat

épített (pl.: Canal du Midi a Földközi tenger és az Atlanti óceán közötti csatornát)

- modern adórendszert vezetett be, melyben a népességnövekedéssel járó termelésnövekedés miatt adókedvezményt nyújtott a többgyermekes családoknak

- a reformokkal felszámolták az államháztartás deficitjét (hiányát), mivel mindig pozitív végeredménnyel zártak, mindig több a bevétel mint a kiadás, ezért lesz a Versailles-is kastély

- Louvois hadügyminiszter márki végezte a hadseregfejlesztést- egy modern haderőt akart létrehozni- megszervezte a tisztképzést

Page 9: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

- létrehozott egy egyenruhával felszerelt (150-200ezer fős reguláris hadsereget ( az állam folyamatos táborozás útján fenntartott állandó katonaság, aminek egy egységesítették szervezeti felépítését)

- a képzett katonákat kaszárnyákban állomásoztatták, így kevesebb kár érte a lakosságot

- megszervezte a vállalkozók által biztosított hadellátást- elindította a hadmérnökképzést, hogy tudományos alapon lehessen

műszaki dolgokat, fegyverzetet fejleszteni- arra törekedett, hogy a hadseregben szolgálók büszkén viseljék az

egyenruhát- e hadsereg fölényt biztosított Franciaország számára szomszédaival szemben, az így

veszélyeztetett országok szövetségi rendszerekbe tömörültek- az ellenük vívott harcok során Franciaország a Rajna felé terjeszkedett, megszerezte Lille-t,

Strassburgot, Luxemburgot- Lajos politikája- Lajos nem hívott össze országgyűlést, nem is született igazán törvény, a királyi rendeletek

tömegei alkották a jogszabályokat- a párizsi parlament igazságszolgáltató-bírói testület volt, aminek csak jóvá kellet volna

hagynia- de Lajos rendelkezett arról, hogy rendeleteit nem kellett ott érvényesíteni- Lajos halála után majdnem üres a kincstár (a spanyol örökösödési háború kiürítette)

A Felvilágosult abszolutizmus Közép-Kelet-Európában

- a felvilágosodás szellemisége megjelent a kormánypolitikában is, és ezen eszmétől indíttatva hoznak majd rendeleteket

- céljuk: a Közép-Kelet-Európai államok felzárkóztatása a Nyugat-Európai régiókhoz

- a világgazdaság és Közép Európa- az elmaradottabb Közép-Kelet-Európa modernizációt akart, választ akart adni

az iparosodó centrum országok fejlődésére- ám a Közép-Kelet-Európai régió politikailag, társadalmilag és gazdaságilag is

sokkal elmaradottabb volt: - nem iparosított- kialakult az örökös jobbágyság állapota- lassabb volt az urbanizáció, a városiasodás- Magyarországon például a polgárság kisebb létszámú és

a gazdaság ereje is kisebb- Nem tud Nyugat-Európához felzárkózni

- Nyugat-Európában a XVI. Században az élelmiszerek ára megemelkedett, így a Közép-Kelet-Európa nyereséggel szállíthatott gabonát

- a kezdetleges közlekedési eszközök miatt a kereskedelembe csak olyan terültetek kapcsolódhattak be, ahol megvolt a tengeri illetve a folyami hajózás lehetősége, azaz a Keletnémet terültetek és elsősorban Lengyelország

- ezen kereskedelem hasznát a nemesség akarta ezért a termelés növekedése érdekében sok jobbágyakra káros intézkedést hoztak:

- elvették a jobbágyoktól a közös földeket, majd a jobbágytelkek rovására növelték a majorság területét

- növelték a robot mennyiségét- akadályozták, majd megtiltották a szabad költözködést

- a nemesség azonban felélte a megszerzett vagyont és így nem képződött tőke, és a gyenge ipar nem bírta a versenyt a nyugati iparcikkekkel Közép-Kelet-Európa nem maradt más csupán mint Nyugat-Európa mezőgazdasági és nyersanyagellátója valamint iparcikkeinek felvevőpiaca

Page 10: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

- a XVIII. Században majdnem minden uralkodó rájön hogy a régió versenyképessége érdekében modernizálni kell

- szövetségi rendszerek a XVIII. Században- a század elején lejátszódó két nagy összecsapás a Spanyol örökösödési háború

és az északi háború kiiktatta Spanyolországot és Svédországot a nagyhatalmak sorából, megtörte Franciaország hegemóniáját, és Oroszország megerősödéséhez vezetett

- a század közepére Poroszország is nagyhatalom lett- emiatt tompult a Francia – Osztrák ellentét, és Ausztria fő ellenfelévé- a Francia – Osztrák szembenállás megmaradt, de az Európai egyensúlyra

törekedő britek Poroszország mögé álltak - a Szilézia birtoklásáért folyó 1640-1648-as osztrák örökösödési háborúban

még Ausztria és Nagybritannia állt szemben Poroszorzággal és Franciaországgal

- az erőviszonyok megváltozása miatt a korszak „világháborújában” a 7 éves háborúban (1756-1763) az osztrák francia orosz szövetség harcolt a poroszokkal és az őket támogató britekkel

- a felvilágosult abszolutizmus- az uralkodók nagyhatalmi szerepre törekedtek- ehhez (többek között) emelniük kellet adójövedelmeket, mert ebből tartották

fenn hadseregüket, fizették hivatalnokaikat- igyekeztek növelni az ország teherbíróképességét (ugyanúgy, mint a XVII.

századi Franciaországban mikor Colbert kidolgozta a merkantilizmus elvét)- a fejlett centrumtól leszakadó peremterületek (Ibériai-félsziget, Itália,

Skandinávia, Közép-Európa) uralkodói reformokkal kisérleteztek lemaradásukat behozni

- intézkedéseikre, főleg a század második felében, jelentős hatással volt a felvilágosodás

- bár a reformok a nemesség és egyházatyák nem szívlelték a reformokat, a perifériák országaiban jelentős fejlődés indult meg

- az uralkodók abszolút hatalmukkal élve számos területen modernizálták az államaikat

- az adó védelmében korlátozták a jobbágyok kizsákmányolását- több helyen megadóztatták a nemességet- igyekeztek rendeleteikkel az iparfejlődést támogatni:

- védvámokat vezettek be- adókedvezményeket biztosítottak a vállalkozóknak- utakat és csatornákat építettek a jobb közlekedésért- fejlesztették az oktatást a képzettebb munkaerő érdekében

- a felvilágosodás hatását mutatja az oktatás, egészségügy fejlesztése és a vallási türelmetlenség elleni fellépés, valamint, hogy az uralkodók dolgoztak mint az ország első hivatlanokai, és hogy hitték, hogy a társadalmat rendeletekkel az emberek akarata ellenére os meg lehet változtatni

Page 11: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

- Poroszország

- a széttagolt Németség- 1648: a westfáliai béke lezárta a 30 éves háborút és a Német-Római

Birodalom földrajzi fogalommá vált- a birodalmi szervek jelentőssége csökkent, a tényleges kormányzati

hatalom néhány nagyobb (Habsburg birodalom, Poroszország, Bajorország, Szászország) tucatnyi közepes és több száz kisebb állam birtokában volt (összesen közel 300 tartományi fejedelemség)

- a német széttagoltságban érdekelt volt: - Franciaország (német területek) - Anglia (Európai

egyenlőség) - a kisebb államok vezetői

- a német államok saját vámkorlátokat, önálló mértékrendszert vezettek be megerősödött a széttagoltság

- az újjáépítés, a reguláris hadsereg, illetve a Francia mintát követő udvartartás sok pénzbe került, ezért a kis fejedelmek mindent megtettek jövedelmeik növelése érdekében

- a merkantilizmus németországi változata a kameralizmus, majd a század második felétől a felvilágosult abszolutizmus a kisebb államokban inkább a vámok, és adók emelését eredményezte, mintsem fejlődést, a fejedelemségek kis mérete nem tette lehetővé, hogy a változások pozitív hatásai érvényesüljenek, a fejedelmek céljai meghaladták államaik teherbíróképességét (néha pénzért eladták alattvalóikat zsoldosnak)

- sok törpeállam vezetője a francia udvartól kapott segélypénzekből tartotta fenn magát, ez biztosította a francia befolyást a térségben

- a XVIII századtól a fejlettebb tartományokban (Szászország, Szilézia, Rajna-ment) megélénkült a gazdaság, porcelán, vászon, selyem manufaktúrák alakultak

- a céhek ugyan megmaradtak, de 1731-ben korlátozták jogkörüket (ez volt az egyetlen kérdés amiben a Regensburgban ülésező Birodalmi Gyűlés a század folyamán egyet tudott érteni)

- Poroszország felemelkedése

- a XVIII század legjelentősebb politikai változása Poroszország nagyhatalommá válása volt

- a XVII. századi Brandenburgban III Frigyes Vilmos fejedelem(1640-1688) a Hohenzollern ház tagja abszolutisztikusan kormányzott

- a magas adókból erős regurális hadsereget szervezett, s kivívta állama függetlenségét

- a 20ezer francia hugenotta menekült befogadásával komoly lendületet adott a gazdaság fejlődésének is

- 1701-ben a Brandenburgi őrgrófság és a Porosz hercegség egyesítésével jött létre Poroszország

- III Frigyes Vilmos fia I Frigyes 1701-ben Königsbergben királlyá koronáztatta magát

- az új állam veszélybe sodorta a Habsburgok tekintélyét, ám 1701-ben kitört a Spanyol örökösödési háború, ezért a Habsburgok nem törődtek már evvel a kérdéssel

- 1713-ban meghal I Frigyes utódja I Frigyes Vilmos(1713-1740) lett- I Frigyes Vilmos abszolutista uralkodó volt, vasfegyelemmel,

takarékossággal és erős hadseregével kormányzott- folytatta az aktív külpolitikát- minden erejét a hadsereg szervezetébe fektette, (az állami költségvetés

85%-át a hadseregre költötte) igyekezett a nagy földbirtokosok, junkerek gyerekei számára vonzóvá tenni a tiszti karriert

Page 12: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

- Európában elsőként vezette be az általános tankötelezettséget- megadóztatta a nemességet- befogadott 15ezer salzburgi protestáns menekültet- szigorú fegyelmet követelt katonáitól és hivatalnokaitól- az ország ipara fejlődött, gabonakivitele nőtt- I Frigyes Vilmos fia és utódja II (Nagy) Frigyes (1740-1786)- az uralkodása alatt vált Poroszország nagyhatalommá- a porosz hagyományokon – fegyelem, takarékosság, reformok – nyugvó

hatalmat gyakorolt, de kibővítette a felvilágosult abszolutizmus eszköztárával

- Antimachianelli címmel írt egy tanulmányt arról hogy az uralkodó az állam első szolgája, a közjó szolgája, anyagi, létbeli biztonságot kell adnia

- Merkantilista gazdaségpolitikát folytatott- növelte az állam szerepét:

- támogatta a mezőgazdaságot(királyi birtokokon 60ezer parasztnak adott szabad földet,300ezer telepest mozgat meg, hogy kezdjenek el új földterületeket művelni) és az ipar fejlődését ( több 100 manufaktúrát alapított)

- utakat és csatornarendszert építetett- bevezette a tankötelezettséget- fejlesztette az oktatást iskolák alapításával, és angliai

tanulmányutak biztosításával a tehetséges nemeseknek és polgároknak, valamint a tudományok fejlesztése érdekében Akadémiát hoz létre, (komoly ajánlatokat tesz, külföldi tudósokat hív az országba, biztos megélhetést ajánlva)

- szociális intézményeket létesített- jelentős jogi reformokat vezetett be:

- szabályozta az igazságszolgáltatás rendszerét (megtiltotta a kínvallatásokat)

- jogtudósai világos, egyértelmű törvénykönyvet szerkesztettek

- biztosította a vélemény- és szólásszabadságot, több lapot is alapított, köztük francia nyelvűeket is

- uralkodása alatt az ország területe kétszeresére (160ezer km2-re) lakossága 3millió fővel emelkedett

- az osztrák örökösödési háborúban (1740-1748) megszerezte, majd a 7 éves háborúban(1756-1763) meg is tartotta Sziléziát Közép-Európa legiparosodottabb tartományát

- Lengyelország I felosztásánál 1772-ben jelentős lengyel területeket szerzett, valamint több kisebb német államot is bekebelezett

- közvetlen, jó kapcsolatot tartott Voltaire-rel- Bach egyik művét II Frigyesnek ajánlotta

- Oroszország- általános jellemzők:

- gazdaságilag elmaradott ország, lakói szinte csak mezőgazdaságból éltek, a lakosság zöme elmaradott jobbágy

- fejlődéséből kimaradt a rendi parlamentalizmus, a reneszánsz és a reformáció, a bizánci rítusú kereszténység mélyen áthatja az orosz nép gondolkodását, kultúráját

- mindezek együttes hatására Oroszországban nem volt a despotikus cári hatalomnak bírálója

- I Péter cár- az átmeneti belső küzdelmek után a lengyelekkel folytatott harcok során

emelkedtek a cári trónra a Romanovok (1613)- az ország területe folyamatosan növekedett

Page 13: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

- az első jelentős Romanov uralkodó I (Nagy) Péter cár volt, aki már modernizálni akarta az elmaradott, hatalmas országot

- a hevesvérű uralkodó 17 évesen került trónra- rájött, hogy uralkodóként keveset tud, ezért autodidakta módon fejlesztette

magát, rengeteget tanult- bejárta egész Európát (Amsterdamban, álruhában hajóácsnak állt, Londonban

navigációs ismereteket szerzett)

- belpolitikája: - despotikus hatalmának érvényt szerezve próbált modernizálni és felzárkóztatni- a nyugati mintát követve merkantilista jellegű gazdaságpolitikát folytatott- külföldi mesterembereket hívott, kiépítette a gazdasági és kulturális kapcsolatokat nyugat felé- betiltotta a kafkánt, a háremet és a szakállt, kötelezővé tette a bojároknak (az orosz vezető földbirtokosoknak) a dohányzást - a nemesek és kishivatalnokok gyerekeinek kötelezővé tette az iskolába járást- megreformálta a közigazgatást, kormányzóságokat,

tartományokat és kerületeket alakított ki, melynek hatására nőtt a szakszerűség, erősödött a központosítás

- a külpolitika és a külkereskedelem volt számára a 2 fontos irányzat

- külpolitikája: - két irányban akart kitörni: - Északra a Balti-tengerre (kikötők Európa felé) - Délre a Fekete-tengerre

- az északi befolyás megszerzése miatt Péter maga mellé állította a svédektől tartó Dániát és Lengyelországot

majd Svédországra támadt, kitört az északi háború (1700-1721)

- a mindössze 15 éves svéd király XII Károly méltó ellenfele lett Péternek

- Károly 1700-ban Narvánál súlyos vereséget mért Péterre, majd elfoglalta Varsót és Krakkóig nyomult előre, ezután behatolt Ukrajnába, de a kozákok nem

csatlakoztak hozzá így visszavonult- 1709-ben Paltovonál Péter legyőzi Károlyt, győzött az orosz birodalmi flotta- a harcokat az 1721-es nystadti béke zárta le (a svédeké maradt Finnország, de az oroszoké lett a Balti partvidék egy része)- a háború hatásaként megszűnt a svéd egyeduralom a balti térségben- az újonnan szerzett terülteken Péter megalapította a

birodalom új fővárosát, Szentpétervárt (1703)

- a Fekete – Földközi tenger felé is próbálkozott Péter, egy melegtengeri kikötő megszerzésével - a Don mentén tört előre és elfoglalta az oszmán törököktől Azov kikötőjét (1700), ez azonban nem

biztosított tengeri kijutást- a város megszerzésén kívül csak vereséget szenvedett- ennek a háborúnak eredményeképp kiépült a Fekete– –tengeri flotta- megkezdődött a Földközi tengerre való kijutásért folyó évszázados orosz-török párharc- Péter külpolitikája évszázadokra meghatározta a következő cárjainak irányvonalát

Page 14: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

- fellázadtak ellen a sztretecek (katonai szolgálatot teljesítő csoport) lázadásukat Péter leverte és sokat sajátkezüleg fejezett le

- Péter halála után néhány évtizeddel került trónra II Katalin cárnő (1762-1796), aki a felvilágosult abszolutizmust képviselte

- Lengyelország

- a XVII. században Európa legnagyobb területű állama- de az állam, a központi kormányzat gyenge, nem sikerült egy abszolutisztikusabb

államot létrehozni- a nemesség számaránya itt a legnagyobb, az élelmiszerkivitel pedig tovább

erősítette a lengyel nemességet, a hatalmas ország terheit az örökös jobbágyságban, szegényen élő parasztok viselték

- a polgárság kislétszámú és kereskedő réteg egy része külföldi volt- 1572-ben kihalt a Jagelló dinasztia, a trónra Valois Henriket választották, akivel a

nemesek aláíratták a Pacta Conventát(1573):- az örökletes királyság helyett királyválasztás- az uralkodónak kétévente össze kell hívnia a szejmet,(lengyel országgyűlés)és ennek beleegyezése nélkül nem vethet ki adót- „Liberatum vétó” (nemesi szabad vétó) a szejm nem fogadott el addig törvényt, amíg azt

minden nemes meg nem szavazta, mindenkinek volt vétójoga- ennek hatására a királyi hatalom nem erősödik, az országgyűlés civakodó, széthúzó, az ország anarchiába süllyed

- a pártviszályok és az erős központi hatalom hiánya miatt Lengyelország a szomszédos országok martaléka lett

- Lengyelország három felosztása- 1772: I felosztás, Oroszország (II Katalin cárnő), Poroszország (Nagy

Frigyes) és a Habsburg Birodalom (Mária Terézia) osztották fel maguk között

- 1793: II felosztás, keletről és nyugatról Poroszország és Oroszország újra felosztották, ennek hatására népfelkelés tört ki Tadeus Kościuszko tábornok vezetésével, a felkelést az orosz és porosz csapatok levertél

- 1795: III felosztás, ennek során megszűnt a lengyel állam, a lengyelek szabadságmozgalma azonban végigkísérte a következő évszázadokat

(1918-ban újra összeáll Lengyelország)

Az Amerikai Függetlenségi háború

Page 15: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

Az USA létrejötte: Amerikában több ország szerzett gyarmatokat Anglia, Franciaország, Spanyolország a fő gyarmatszerzők.1756-ban 7 éves gyarmati háború megkezdődik. AngliaFranciaország Anglia nyerte. Jelentős területet szerzett. ’63-tól Kanada fölötti ellenőrzés. Luisiana nagyobb részben francia. 13 jelentősebb Angol gyarmat jött létre Észak-Amerikában, Fejlődésük eltérően alakult, az Északabbra fekvők inkább farmerkodással foglalkoztak (önellátás) a Déli gyarmatokon üldtetvényes gazdálkodás folyt Északon elindul az iparosodás és a kereskedelemDélennagyüzemi ültetvényes gazdálkodásGyapotAngliába szállítjákBetelepülés: - 1620-ban 2500 angol kivándorló

- 1670: 117ezer- 1720: 300ezer- 1775: 2millió - Ez nagyrészt felekezeti menekülés volt, így magukkal vitték a protestantizmust,

szabadabb, a szabadságot értékelő hagyományt vittek magukkal- a Gyarmatokon kialakul az egységesedés, önálló állam létrehozásának gondolata

- Benjamin Franklin természet tudós,(a villámhárító feltalálója) a korszak nagy gondolkodója, benne támadt fel a függetlenség gondolata

- Anglia mint anyaország alávetett szerepet szánt ezeknek a gyarmatoknak- Gyarmat : - Sok előnye van, de alávetettséget jelent

- jó piac- olcsó munkaerő

- Angliának jelentős adóbevétele volt a gyarmatokból- Bélyeg törvény: illeték minden hivatalos okiratra- a gyarmatokon kialakul: „Nincs adózás képviselet nélkül” Amerikát senki sem képviseli az Angol parlamentben, ezért tagadják az illeték fizetését- Anglia nem engedi, hogy jelentős flottája legyen a gyarmatoknak, mert maguk akarták az indiai kereskedelmet lebonyolítani, saját flottájukkal- Anglia monopol jogot bitosított több termékre a kelet-Indiai Társaságnak, akiknek rengeteg teájuk volt raktáron, amit Amerkába akartak szállítani- 1773-ban BOSTONI Teadélután, Indiánnak öltözve fehér amerikaiak megrohantak hajókat és a rakományt vízbe dobták- 1774-ben összehívták a kontinentális kongresszust (I. Philadelphiai Kongresszus) a szövetségi állam és egység gondolatát képviselik- 1775-től a gyarmatok George Washingtont választják csapataik főparancsnokává, fegyveres harcok- 1776 július 4-én kiadják a Függetlenségi nyilatkozatot, Amerika Angliától független állam, a felvilágosodás elvére épül

- a népszuverenitás eleve benne van- a Locke – féle társadalmi szerződés benne van- az embernek veleszületett alanyi jogai is benne vannak

- Franciaország vágyott a revansra, hadianyagokkal folyamatos segítség nyújtott az Amerikaiaknak- 1778: Saratogánál jelentős győzelem amerikának- 1778-tól nyílt szövetséget köt Amerikai és Franciaország- 1781: Yorktown döntő győzelem- 1783-ban Versaillesban Anglia elismeri az USA függetlenség

Az USA alkotmánya (1787)- Az USA prezidenciális (elnöki) rendszert hozott létre- az elnök feladatai: - ő a végrehajtói hatalom feje, irányítója

- az államfői és a miniszterelnöki hatalom is többé kevésbé az övé

- a kormány elsősorban neki tartozik elszámolással - fontos a külügy és a pénzügy,- az elnök a hadsereg főparancsnoknak is számít, miliciával

(nemzeti gárda) rendelkezik- ő nevezi ki a legfelsőbb bíróság elnökét életfogytig és a

diplomatákat- 4 évig van hatalmon

Page 16: nandisoft.uw.hunandisoft.uw.hu/egyt_felv_gyuri.doc · Web viewFelfogása szerint a nagy alkotmányos despotizmus, a közepes államokban alkotmányos monarchia, míg a kis államokban

- -elektorokat (elnökválasztó képviselő) választanak, minden államban megválasztják őket, ők pedig az elnököt, nem hagyják pusztán az államra

- egy elnök maximum egyszer választható újra- kongresszus a parlamentjük, két házból áll felsőház (szenátus) alsó ház (képviselő ház)- a felsőházba államonként két-két képviselőt küldenek, elnöke a mindenkori alelnök- az alsóházba minden államnak a lakosságszáma alapján arányosan küld képviselőket- a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatás fő szerve. Ellenőrző szerepe is van.- Az alkotmányban nem voltak benne az általános emberi jogok.- 1791 kiegészítésekkel látták el az alkotmányt. 10 kiegészítés.- Szólás-, sajtó-, gyülekezési szabadság, fegyvertartás joga, tulajdon biztonsága.- Elnöki vétójog: Az elnöknek a törvényhozással szemben. Az elnök nem teljes mértékben

rendelkezik ezzel, de hosszú ideig késleltetheti egy törvény érvénybe lépését. Az elnöki jogkörök nagyon komoly.