346
AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 19902000

Z ÁLLAM- ÉS OGTUDOMÁNYI ARÁNAK TUDOMÁNYOS … · Boros László 92 – Bozóki András 93 – Fleck Zoltán 94 – Gyulavári Ágnes 96 – Nagy Gábor 97 Közgazdaságtan Tanszék

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK

TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA

1990–2000

AZ ELTE ÁJTK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA

1990–2000

Bibliotheca Iuridica Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

tudományos kiadványai

Miscellanea

3

ISBN: 963 463 515 6 HU ISSN 1587-5172

AZ ELTE

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK

TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA

1990–2000

Budapest, 2001 ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

Szerkesztette Takács Péter Szerkesztő Bizottság Bérci Ildikó, Földi András, Jägerné Fürstner Krisztina, Karácsony András, Kis Edina, Körösényi András, Mezey Barna, Székely Mária, Takács Péter A Szerkesztő Bizottság elnöke Takács Péter Összeállította Bérci Ildikó, Kis Edina, Székely Mária, Takács Péter © ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

I

TARTALOM

Előszó III

Bevezető VI

I. AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR OKTATÓINAK ÉS KUTATÓINAK TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI 1990-2000 1

Agrárjogi Tanszék 3 Domé Györgyné 3 – Hársfalvi Rezső 5 – Kurucz Mihály 5 – Réti Mária 6 – Vass

János 7

Alkotmányjogi Tanszék 7 Dezső Márta 8 – Fürész Klára 10 – Kukorelli István 11 – Papp Imre 16 – Sári János

16 – Takács Imre 19

Állam- és Jogelméleti Tanszék 21 Czine Gáspár 21 – Samu Mihály 21 – Szigeti Péter 24 – Szilágyi Péter 27 – Takács

Péter 29 – Tamás András 32 – Vastagh Pál 35 – Zsidai Ágnes 36

Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék 38 Erdei Árpád 38 – Finszter Géza 40 – Hack Péter 41 – Holé Katalin 42 – Kabódi

Csaba 43 – Király Tibor 44 – Lőrincz József 46

Büntetőjogi Tanszék 48 Bárd Károly 48 – Békés Imre 51 – Busch Béla 51 – Gellér Balázs 52 – Györgyi

Kálmán 53 – Ligeti Katalin 59 – Margitán Éva 59 – Molnár József 59 – Morvai

Krisztina 60 – Polt Péter 61 – Wiener A. Imre 64

Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tanszék 66 Basa Ildikó 66 – Horváth Pál 66 – Kisteleki Károly 72 – Nagyné Szegvári Katalin 72

– Rácz Lajos 74 – Révész T. Mihály 76 – Schweitzer Gábor 78

Filozófia Tanszék 81 Bányai Ferenc 81 – Cs. Kiss Lajos 83 – Földesi Tamás 84 – Karácsony András 86 –

Karádi Éva 88

Idegen Nyelvi Lektorátus 89 Bánóczi Rozália 89 – Bölcs Ágnes 90 – Fülöp Gábor 90 – Alessandro Gilioli 91 –

Kovács Zsuzsanna 91 – Szandiné Flóris Myrtill 91 – Stein Piroska 91

Jogszociológiai Tanszék 92 Boros László 92 – Bozóki András 93 – Fleck Zoltán 94 – Gyulavári Ágnes 96 –

Nagy Gábor 97

Közgazdaságtan Tanszék 97 Kelemen Katalin 97 – Kovács Anna 98 – Lőrinczi Gyula 99 – Sebesi Béla 99 –

Steiger Judit 100 – Szakács István 100

Közigazgatási Jogi Tanszék 101 Bándi Gyula 101 – Berényi Sándor 104 – Fazekas Marianna 107 – Ficzere Lajos 107

– Lőrincz Lajos 111 – Molnár Miklós 116 – Müller György 118 – Nagy Marianna

118 – Rozsnyai Krisztina 120 – Szalay Éva 120

Kriminológiai Tanszék 121 Gönczöl Katalin 121 – Kerezsi Klára 126 – Tauber István 131 – Vigh József 133

Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék 136 Bódiné Beliznai Kinga 136 – Horváth Attila 138 – Képes György 142 – Máthé

Gábor 143 – Mezey Barna 146 – Pomogyi László 154 – Völgyesi Levente 155

II

Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék 156 Ádám Lóránt 156 – Czuglerné Iványi Judit 157 – Hagelmayer Istvánné 158 –

Kertész István 159 – Lehoczkyné Kollonay Csilla 159 – Nacsa Beáta 161

Nemzetközi Jogi Tanszék 162 Kardos Gábor 162 – Kende Tamás 166 – Nagy Boldizsár 167 – Valki László 172

Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék 175 Berke Barna József 176 – Boytha György 177 – Burián László 180 – Király Miklós

183 – Mádl Ferenc 184 – Martonyi János 186

Pénzügyi Jogi Tanszék 188 Bodnár Zoltán 188 – Földes Gábor 189 – Nagy Árpád 191 – Nagy Tibor 192 –

Simon István 193 – Tóth János 193

Polgári Eljárásjogi Tanszék 193 Juhász Imre 193 – Németh János 194 – Papp Zsuzsanna 195 – Somlai Zsuzsanna

195 – Szentirmay Gyula 196

Polgári Jogi Tanszék 196 Csehi Zoltán 196 – Darázs Lénárd 198 – Faludi Gábor 200 – Harmathy Attila 201 –

Kisfaludi András 207 – Lenkovics Barnabás 209 – Lontai Endre 210 – Menyhárd

Attila 211 – Németh Ágnes 211 – Sajó András 212 – Sólyom László 213 – Székely

László 218 – Vékás Lajos 219 – Weiss Emília 222

Politológiai Tanszék 223 Arató Krisztina 223 – Bihari Mihály 224 – Bíró Gáspár 228 – Boros Zsuzsanna 229

– Bőhm Antal 230 – Gombár Csaba 233 – Gyarmati György 235 – Kiss Balázs 240

– Körösényi András 241 – Lányi Gusztáv 245 – Lengyel László 249 – Navracsics

Tibor 252 – Paczolay Péter 254 – Pesti Sándor 258 – Pokol Béla 259 – Schlett

István 264 – Stumpf István 265 – Sugatagi Gábor 268 – Szabó Lajos Mátyás 268 –

Szabó Márton 268 – Szabó Máté 270 – Szobolevszky Sándor 282 – Tóth Zoltán 282

– Vida István 283

Római Jogi Tanszék 288 Dömötör László 288 – Földi András 289 – Hamza Gábor 292 – Rihmer Zoltán 303 –

Sándor István 303

Statisztikai és Jogi Informatikai Tanszék 306 Koós Szabolcs 306 – Kovacsics József 307 – Kovacsics Józsefné 310 – Pongráczné

Ruzicska Yvett 313 – Vass Lucia 313

Számítástechnikai Laboratórium 313 Hanyecz Imre 313

II. KIEGÉSZÍTŐ ADATOK 315 Gyűjteményes kötetek 315

Rövidítések 323

III. AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KIADVÁNYAI 324

III

ELŐSZÓ

Az egyetemek kialakulásuktól kezdve a tudomány és a tudományos élet fellegvárai voltak. Az universitas a XIII. századtól a tanárok és tanítványok olyan közjogi privi-légiumokkal rendelkező közösségét jelenti, melynek legfőbb célja a széles és mély műveltség megszerzése. Az egyetemek szerte Európában az egyház jóváhagyásával vagy annak kifejezett közreműködésével tevékenykedtek, így a műveltség mono-póliumát birtokló klérus és a világi hatalom szakemberszükségletét is kielégíteni kívánó egyetemi szellemi elit a középkorban hosszú évszázadokon át nem állt tá-vol egymástól. Eben a korszakban nem alakult ki a tudománynak olyan központja, amely rivalizálhatott volna az egyetemmel.

Az állami igények kiszélesedése, a tudomány specializációja, a társadalom tech-nikai értelemben is vett fejlődése azonban a XVII-XVIII. századra válaszút elé állította az egyetemet. Az universitas tudományos jellege és a kibocsátott szakembe-rek praktikus értéke, illetve értékelése két egymással ellentétes elvárást fogalmazott meg. Az autonómiára törekvő egyetemek szívesen hajlottak a tudományos irány felé, az államhatalom, a politika szférája azonban fokozottan a maga gyakorlatias szempontját igyekezett érvényesíteni. A nagy francia forradalom kulturpolitikusai eljutottak az egyetem olyan átértékeléséig, mely még az université elnevezést is meg-szűntette, s technikai jellegű felsőiskolákra specializálta az oktatást. A szisztemati-kus német egyetemek már a XVIII. században is, de még inkább az oktrojált napó-leoni modellel szemben, a tudományos kutatást fontosnak tartó egyetemi universalismus képviselői lettek, elősegítve a szabad kutatást, valamint a tudós személyiségek és kutatók specializált tevékenységét. Nemsokára a franciák is belát-ták, hogy a tudománynak az egyetemi oktatásból való száműzése annak szinte elképzelhetetlen mértékű minőségi romlását idézi elő, s a XIX. század végén, 1896-ban vissza is állították a hagyományos szerkezetet és elnevezést.

Magyarországon az egyetem sajátos helyzetben volt, hiszen a Nagyszombatban megalapított királyi egyetem hosszabb ideig a jezsuita rend befolyása alatt műkö-dött, s bár a felvilágosult abszolutizmus államosította, egyedülállósága és az erős politikai befolyásolási igény a polgári átalakulásig mellékvágányra kényszerítette a professzori kart. Hazánkban a tudományosság kialakulása együtt regisztrálható a polgári átalakulásért, a nemzetté válásért, a saját nyelvért folytatott küzdelmekkel. A liberális tudománypolitikai követelések, szemben a bécsi központtal és az annak befolyása alatt álló intézményekkel, az önálló magyar tudományos akadémiát kör-vonalazták, melynek megteremtése a magyar függetlenségi mozgalom katarzisához vezetett. Ez a jelképpé növekedett intézmény a magyar tudományos életben meg-kettőzte a tudományos munkálkodás intézményi területét. A korszakban nem egy-

IV

szer gúnyosan „katedratudománynak‖ titulált egyetemi munkásság képviselői csak kemény harcban bizonyíthatták kiválóságukat és követelték ki jogukat szakmai érdemeik elismerésére a tudományos életben. A királyi magyar egyetem, s utóda azóta is a tudományos kutatás elismert központja. Pauler Tivadar, Récsi Emil, Karvassy Ágost, Konek Sándor, Pulszky Ákos, Pikler Gyula, Somló Bodog, Kautz Gyula, Jászi Oszkár, Concha Győző, Moór Gyula, Balogh Jenő, Finkey Ferenc, Angyal Pál, Grosschmid Béni, Szászy-Schwarz Gusztáv, Wlassits Gyula, Hajnik Imre, Királyi János, Echkardt Ferenc és professzortársaik a magyar tudományos élet akceptált kiválóságai voltak.

A szovjet típusú magyar berendezkedés ideológiai tartalmú tudománypolitikája igyekezett a tudományos tevékenységet az egyetemekről (a jövő értelmiségét képe-ző intézményekről) a Magyar Tudományos Akadémia szovjet mintára felállított kutatóintézeteire korlátozni, s az egyetemi oktatást praktikus ismeretek átadására szorítani. Különösen erősen érvényesült ez a tendencia az állam- és jogtudomány-ok területén, a jogi karokon, ahol a leendő jogászok és közigazgatási szakemberek „fertőző‖ ismeretek birtokába is juthattak. E tudománypolitika arra törekedett, hogy az általános társadalomtudományi diploma jellegét szakdiplomává formálja, a jogászdiploma konvertálhatóságát pedig, a mögötte álló tudással együtt, csökkent-se. Ezzel a tudományos kutatások súlypontját a Magyar Tudományos Akadémiára helyezte. Ebből logikusan következett, hogy az egyetemi előrelépés feltételeit az MTA minősítési rendszere határozta meg.

A rendszerváltást követően úgy tűnt, hogy az egyetemek visszanyerik régi au-tonómiájukat és tudományos munkálkodásuk társadalmi elismertségét. A tudomá-nyos akadémia minősítési rendszerét átalakítva a kultuszkormányzat a doktori minősítések és a habilitáció jogát ismét az egyetemekre bízta. Doktori iskolák so-kasága született meg az egyetemeken, fellendülni látszott a tudományos tevékeny-ség. Rövidesen be kellett azonban látni, hogy a „miniszteriális megfontolások‖, kormányoktól és pártoktól függetlenül, a szakképzést és az oktatás mennyiségi kiterjesztését tartják elsőrendű feladatnak, melyet a felsőoktatási intézmények fi-nanszírozási rendszere is látványosan bizonyít. Az egyetemek költségvetési forrásai legnagyobb részt a felvett hallgatók számának arányában alakulnak, a tudományfi-nanszírozás az egyetemi költségvetési rovatokban elenyésző helyet kap.

Ugyanakkor a rendszerváltás után kialakított akkreditációs rendszer döntő érté-kelési eleme az egyetem tudományos tevékenysége, az oktatók tudományos minő-sítettsége és elméleti publikációs tevékenysége. Az egyetemi tanárok kinevezési feltételei ismét a Magyar Tudományos Akadémia és az akkreditációs bizottság tudományos elvárásaihoz igazodnak. Az egyetemek az adminisztratív (szakképzési) elvárások és finanszírozás, valamint a tudományos (minősítési) igények között őrlődnek, a tudománynak csöppet sem kedvező pénzügyi feltételek bilincsében. Ebben a helyzetben különösen értékelendő egyetemeink jogi karainak tudományos tevékenysége, a sokszor heroikus küzdelemmel megteremtett pénzügyi feltételek között.

V

A hivatalos megítélés tudományos kutatásra vonatkozó súlypontjait jelzi, hogy amíg 1999-ben az MTA kutatóintézetei 11,6 milliárd forint ún. K+F költség mel-lett folytathatták munkájukat, az összes magyar felsőoktatási intézmény 1,6 milli-árd forint lehetőségeivel élhetett. Színezi a képet, hogy a MTA kutatóintézeteinek teljes főállású kutatói létszáma 2 308 fő volt, míg a felsőoktatási kutatóhelyeké 15 406. Miután a felsőoktatási intézmények kutatási tevékenységét végző munkatársai legnagyobb számban egyben oktatók is, különös jelentősége van annak ténynek, hogy a jelentősen alacsonyabban támogatott kutatási tevékenységük az akadémiai kutatóintézetekének a sokszorosát tette ki; a magyarul publikált könyvek vonatko-zásában például a 194 MTA-kiadványhoz képest 2 073 kötetet adtak ki, az idegen nyelvű könyveket tekintve ez a mutató 132 : 547, a magyarul publikált cikkek ese-tében 1 474 : 11 642, a hazai szabadalmakra vonatkoztatva pedig 8 : 55.* A számok világosan mutatják, hogy az alulfinanszírozott egyetemi tudományos tevékenység a nehézségek dacára elismerésre méltó eredményekkel szolgál.

E publikációs jegyzék, mely a hét jogi kar egyikének tudományos teljesítményét dokumentálja az egyetemi tudományos munkálkodás egyik adaléka és bizonyítéka. Sajátos súlyú ez a katalógus, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a rendszerváltást követő évek politikai mozgása és az államigazgatás szakemberigénye, ideig-óráig vagy véglegesen, számtalan kiváló munkatársától, professzorától, docensétől és adjunktusától fosztotta meg a jogi karokat, s kötötte le teljesen vagy részlegesen a fakultáson maradást választó kiválóságok munkaerejét, miközben az elmúlt évtized „jogrendszerben végbement forradalma‖ fokozottan igényelte a kiváló egyetemi szakemberek közreműködését a hétköznapok jogi praxisában is. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar vezetése úgy véli, hogy e publikációs jegyzék méltó bizonyí-téka a Kar tudományos erőfeszítéseinek és az egyetem régi tradíciókat folytató tudományos munkálkodásának.

Mezey Barna

az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja

* Lásd Tudomány és technológiapolitika 2000. A kormány tudomány- és technológiapolitikai elvei és cselekvési programja. Budapest, 2000. október 18. 35. o.

VI

BEVEZETŐ E kiadvány célja az, hogy dokumentálja és az érdeklődők számára megismerhetővé tegye az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara oktatóinak és kutatóinak az elmúlt évtizedben elért, szakirodalmi publikációkban is megjelenő tudományos eredményeit.

A tudományos közlemények megjelenési adatainak összegyűjtését két körülmény indokolta. Közvetlenül az, hogy az 1990-es évek folyamán sajnálatos módon meg-szűnt, vagy legalábbis jelenleg szünetel az ELTE Tudományos Tájékoztatója, melyben az egyetem Rektori Hivatala rendszeresen közzétette az ELTE oktatóinak és kutatóinak tollából megjelent publikációk adatait. Ezért 2000 őszén az Állam- és Jogtudományi Kar vezetése úgy határozott, hogy kari szinten, némileg módosított adatgyűjtési tech-nikával és retrospektív jelleggel pótolja e hiányt.

A kötet összeállításának másik, távolabbi ösztönzője karunk vezetésének az a tö-rekvése volt, hogy áttekintse a tudományos munka helyzetét és változásainak fő ten-denciáit. Ezt mindenekelőtt az indokolta, hogy az 1990-es években – részben kedvező, részben kedvezőtlen irányban – megváltoztak a felsőoktatási intézmények működési feltételei, ami nyilvánvalóan kihatott a tudományos kutatásokra is. A közismert statisz-tikai adatok szerint például a hallgatók létszáma tíz év alatt mintegy háromszorosára emelkedett, miközben az oktatói kar létszáma lényegében nem változott; az egyetemek ún. saját bevételeinek aránya az állami finanszírozáshoz képest jelentősen megnöveke-dett, ami a tudományos munka intézményi-pénzügyi hátterét és egyéni egzisztenciális feltételeit illetően sajátos kényszerpályákat jelölt ki; s végül, de nem utolsó sorban, a rendszerváltozást követően karunk számos oktatója ideiglenes vagy végleges jelleggel közéleti szerepet vállalt, ami természetesen nem kedvezett a tudományos kutatómun-kának. A kutatások szempontjából kedvezőnek mondható feltételek, például a külső pályázati finanszírozás szerepének és nominális összegének növekedése, vagy az alko-tó munkát lehetővé tévő változatos ösztöndíjrendszer, az oktatás korszerűsítését tá-mogató Tempus program kivételével csak az évtized második felére alakultak ki olyan mértékben, és játszottak olyan szerepet, hogy azoktól – részben a közeljövőben – pozitív hatások várhatók.

Ilyen körülmények között tehát sokan kíváncsiak voltak arra, hogy az elmúlt évti-zed folyamán, ha szabad így mondani, mi történt az állam- és jogtudományi kutatá-soknak a közvetlenül és alaposabban ismert, szűkebb szakterületük határán túl egy – elsődleges alapfeladatát illetően – felsőoktatási intézményben. Másként fogalmazva: milyen eredményeket ért el egy évtized alatt az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara – e mintegy másfélszáz oktatót közalkalmazotti jogviszony keretében, további száz-százötven szakembert pedig külső óraadói megbízással foglalkoztató intézmény – a tudományos kutatás terén; melyek a különböző tanszéki és más alkotóközösségekben folyó munka fő irányai; s végül, a karon zajló alap- és alkalmazott kutatások milyen mértékben jelennek meg tudományos szakirodalmi publikációkban?

Ez utóbbi vonatkozásban fontos megjegyezni, hogy az itt közzétett „kari publiká-ciós lista‖ csupán a szakirodalmi közleményekben is megjelenő tudományos eredmé-nyeket közli. E közlemények természetesen csak részben tükrözik az Állam- és Jogtu-dományi Karon folyó kutatásokat. Intézményünk különböző alkotói közösségeiben

VII

zajló tudományos munkának ugyanis az elmúlt évtizedben is számos olyan területe volt, amelyek eredményei nem jelentek meg az itt összegyűjtött publikációkban. Egyes kutatási programok például kifejezetten törvény-előkészítési célokat szolgáltak, mások hozadéka különböző konferenciákon volt látható, ismét mások pedig különböző szakmai és más szervezetek számára készített háttértanulmányokban öltöttek testet, stb. Ennek ellenére úgy véltük, hogy a tudományos kommunikáció hagyományos és klasszikus formája, a szakirodalmi publikációk sora, ha nem is tükrözi pontosan, de a lényeget illetően az iménti megszorításokkal megmutatja az elért eredményeket.

Tegyük ehhez hozzá, hogy intézményi vonatkozásban tizenegy év közleményeinek adatbázisszerű összegzése is csak pillanatfelvételt jelent. Egy 334 éve folyamatosan mű-ködő jogi kar életében ugyanis egy évtized csupán pillanat, amit a régi tradíciókra is figyelő szemlélet szinte alig érzékel. S bár az itt közölt publikációs adatok mögötti tudományos tartalom értékelése nem e Bevezető feladata, annyi teljes bizonyossággal megjegyezhető itt, hogy oktatóink és kutatóink döntő többsége ebben az időszakban is olyan eredményeket ért el, ami méltó karunk korábbi harminchárom évtizedéhez. A publikációs adatokból kiolvasható fő tendenciák megállapítása és értékelése helyett talán helyesebb számot adni itt a kötet összeállításának előkészületeiről, annak mód-szeréről és a szerkesztés során követett elvekről.

E kötet 171 oktató és kutató tudományos publikációinak adatait tartalmazza. Azo-két, akik (1) a 2000. december 31-i állapot szerint az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának teljes és részmunkaidőben foglalkoztatott (a ma is használt hagyományos munkajogi fogalmak szerint: fő- és másodállású) oktatói és kutató voltak; akik (2) pro-fesszor emeritusként, a jogi kar „tiszteletbeli tanáraként‖, valamint az ELTE által adományozott Doctor et Professor Honoris Causa cím viselőiként a fenti időpontban ka-runkon dolgoztak; s végül azon egykori és jelenlegi munkatársainkét, akiket (3) tan-székük vezetője a kiadványban szereplők névsorába felvenni javasolt, publikációs listá-juk munkapéldányának megküldésével együtt. Ez utóbbi körbe elsősorban azok az óraadói megbízással foglalkoztatott külső előadók tartoztak (az imént említett száz-százötven kolléga köréből mintegy huszonöten), akiknek szakirodalmi munkássága tanszékvezetőjük megítélése szerint karunkhoz kötődött vagy kötődik, valamint akik-nek elmúlt évtizedben valamilyen okból megszűnt ugyan itteni munkaviszonyuk (köz-alkalmazotti jogviszonyuk), de azt megelőzően huzamosabb időn át az Állam- és Jog-tudományi Karon tevékenykedtek. Nem tartalmazza így e kiadvány azon kollégáink tudományos eredményeit (kivéve, ha tanszékvezetőjük ellentétes javaslattal élt), akik az 1990-es évtizedben meghaltak, akik 2000. december 31-én több éve, folyamatosan fizetés nélküli szabadságon voltak, vagy akik óraadóként, külső munkatársként, meg-bízott előadóként stb. dolgoztak nálunk.

Kiadványunkban azon közlemények megjelenési adatai szerepelnek, amelyek (1) az elmúlt tizenegy évben, vagyis 1990. január 1. és 2000. december 31. között jelentek meg (az 1990. január 1. után újranyomott, átdolgozott vagy bővített kiadásban megje-lent művek esetén értelemszerűen az ezen időpont előtt megjelent előzményekkel együtt); és amelyek (2) tudományos közleménynek tekinthetők; a monográfiák és egyéb tudományos műfajok, valamint az egyetemi tankönyvek és jegyzetek mellett ideértve a lexikon- és enciklopédia szócikkeket, a tudományos művek és jogszabály-

VIII

gyűjtemények szerkesztői munkálatait, bevezető tanulmányait és előszavait, a jogsza-bályok kommentárjait, valamint a szakfordításokat is. Nem közli ugyanakkor e kiad-vány a napi- és hetilapokban megjelent publicisztikák és interjúk (kivéve: a tudomá-nyos folyóiratokban megjelent interjúk), a meg nem jelent műhelytanulmányok és gépiratok, valamint a kormányzati- vagy más szervek megrendelésre készült, de nyil-vános közkönyvtárban el nem helyezett szakmai írások adatait. Végül (3) a nyomtatás-ban meg nem jelent doktori, kandidátusi és közkönyvtárban elhelyezett PhD disszer-tációk köréből azoknak az adatait közöltük, amelyeket a hazai Jogi Bibliográfiába felvet-tek, vagy amelyek adatait szerzőik megadták.

Az előkészítő munka 2000 őszén kezdődött, amikor is a Kari Könyvtár munkatár-sainak segítségével elkészítettük az egyéni publikációs jegyzékek munkapéldányait. Ezek – a szerzők által előnyben részesített közlési fórumoktól és egyéb tényezőktől is függő módon – szóba jöhető publikációk mintegy felét ölelték fel. E munkapéldányok há-rom adatbázis alapján készültek: (a) A magyar jogi irodalom válogatott bibliográfia (Buda-pest, Országgyűlési Könyvtár, CD-ROM, 1994. később folyamatos kiegészítésekkel egyes CD-jogtárak mellékleteként, online változat), a feldolgozás módját illetően egy-szerűsítésekkel, kisebb javításokkal és kiegészítésekkel, a 2000 szeptemberi közlési helyzetnek megfelelően; (b) az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar akkreditációs irata-ihoz csatolt, Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudomá-nyos szakirodalmi munkássága (1993-1998) című irat, melynek adatait a Kar oktatói, ille-tőleg a tanszékei szolgáltatták 1998-ban; valamint (c) az akkreditációs anyagok folya-matos frissítését célzó dékáni adatszolgáltatási kérésre meglehetősen szerény számban benyújtott (így „adatbázisnak‖ csak némi eufemizmussal nevezhető) 1999-es egyéni publikációs listák.

Az egyéni publikációs listák munkapéldányait 2000 novemberében minden érde-keltnek megküldtük, hogy korrigálják és egészítsék ki azokat. A munkapéldányok ugyanis nem tartalmazták azon művek adatait, amelyek nem kerültek be a Jogi Bibliográ-fiába (mert például külföldi folyóiratokban vagy kiadóknál, illetőleg olyan társadalom-tudományi folyóiratokban vagy kiadóknál jelentek meg, melyeket e bibliográfia készí-tői nem dolgoznak fel); amelyeket időbeli megjelenésük miatt nem szerepelhettek sem a Jogi Bibliográfiában, sem az akkreditációs iratokban; vagy amelyeket azokon a tudo-mányterületeken publikáltak (politológia, statisztika, filozófia, közgazdaságtan stb.), amelyeken a szerkesztőség tudomása szerint nem létezett olyan elektronikus adatbázis, amelyből – figyelemmel a Kari Könyvtár munkatársainak lehetőségeire is – azok ösz-szegyűjthetők lettek volna.

A munkapéldányok korrigált és kiegészített változatait a megadott 2001. január 31-i határidőre az oktatók és kutatók egyharmada, némi késedelemmel, vagyis május elejé-re, olykor kellemetlenkedő sürgetésünknek engedve, további egyharmada küldte visz-sza. Az adatbázisunkban szereplő oktatók és kutatók egyharmada ugyanakkor a ren-delkezésre álló mintegy fél év folyamán semmilyen kiegészítéssel és korrekcióval nem élt. Az érdekeltektől érkező korrekciós és kiegészítésre vonatkozó javaslat hiányában úgy tekintettük, hogy (a) a hiányos adatokkal szereplő vagy bibliográfiailag értelmezhetet-len (például „megjelenés előtt‖, stb. jelzetekkel ellátott), többnyire a kari akkreditációs iratokból származó közlemények adatait azok szerzője e kiadványban nem kívánta

IX

feltüntetni; (b) egyéb vonatkozásokban pedig a megküldött munkapéldány megfelelt a tényleges helyzetnek; az abban szereplő közlemények köre teljes.

Ezek után a kari adatállományon átvezettük a beérkezett korrekciókat és kiegészí-téseket, valamint a rendelkezésünkre álló eszközökkel további adatokat gyűjtöttünk. A kéziratot végül is 2001 május 31-én zártuk le (a kiadványok jelzetét illetően értelem-szerűen a 2000. december 31-i határidőt alapul véve). Ezt követően a teljes adatállo-mányt egységesítettük, ami mintegy két hónapot vett igénybe.

A teljes adatállomány egységesítése során, két eltéréssel, a teljes és a könyvtári adat-felvételi munka során szokásos bibliográfiai leírásra törekedtünk. Egyrészt a gyűjte-ményes kötetekben, kari időszaki kiadványokban vagy az ún. többszerzős könyvekben megjelent közlemények adatait terjedelmi okokból sok esetben egyedi rövidítések szerint adtuk meg, melyeket a Gyűjteményes kötetek című fejezetben oldottunk fel. Más-részt az egyes közlemények megjelenési adatait az ún. címleírási szabványhoz képest jelentősen egyszerűsítettük. Ezt részben kényszerűségből tettük (ti. azért, mert az egyes egyéni publikációs listák jelentős része a szerzők által megadott adatokat tartal-mazza, akik viszont nem közöltek minden megjelenési adatot, s a Kari Könyvtár ren-delkezésre álló eszközeivel ezeket nem mindig tudtuk kiegészíteni), részben pedig azért, mert megítélésünk szerint a könyvtári címleírási szabvány az utóbbi években nem előnyére változott (ezért például a többszerzős művek esetén egyedi módon jár-tunk el, elhagytunk számos egyezményes jelet, stb.). Ezen kívül további egyszerűsíté-sekkel is éltünk. Ilyenek például a következők: ha nem volt különösebb tartalmi jelen-tősége, nem közöltük az egyes művek térképmellékleteinek, bibliográfiái kiegészítései-nek, bevezetőinek oldalszámát; nem utalunk arra, hogy valamely műnek van-e idegen nyelvű tartalmi kivonata; ismételt kiadások esetén, ha a mű kiadója nem változott, rendszerint csak az évszámot és az oldalszámot adtuk meg; az ún. közreadó testülete-ket a kiadók mellett vagy helyett tüntettük fel, és így tovább. Nem sorolok itt fel min-den eltérést; azok az anyag áttekintése során vélhetően azonnal nyilvánvalók lesznek az Olvasó számára. Továbbá: amikor a szerzők által megadott adatok már-már zavaró módon hiányosak voltak, s a rendelkezésünkre álló eszközökkel, illetőleg időbeli meg-

kötések között ezeket nem tudtuk kiegészíteni, azt az egyes tételeknél *-gal jelöltük. Végül megjegyzem: nem elképzelhetetlen, hogy a 171 személyre kiterjedő, négyezernél több közleményt felölelő adatgyűjtési és adatfeldolgozási munka során, minden ellen-kező irányú törekvésünk ellenére néhány kisebb hibát is elkövettünk, ami esetleg pon-tatlansághoz vezetett. Ha így történt, amire remélhetőleg csak kevés esetben került sor, már itt elnézést kérek az Olvasótól és az érintettektől.

Az egyes oktatók és kutatók szakirodalmi közleményeit a kötet a következő rend-ben tartalmazza. Az ún. egyéni publikációs listák azon tanszékek neve alatt találhatók alfabetikus sorrendben, amelynek az oktató vagy kutató 2001. december 31-én a mun-katársa volt. Az ezen időpont előtti, ill. utáni változásokat, valamint a tanszékek nevé-nek módosulásait nem állt módunkban közölni. E listákon belül a legtöbb esetben három egységet alakítottunk ki. A listák élén azok a szerzői művek – monográfiák, kismonográfiák, tankönyvek, stb. – megjelenési adatai állnak, amelyeket ún. önálló kiadványként, a szokásos fordulat szerint „könyv-alakban‖ adtak ki. Mivel a „könyv‖ fogalma érdemben meghatározhatatlan, ide soroltuk az önálló kiadványként megjelent „füzeteket‖ stb. is. Ebben a részben találhatók továbbá azok a disszertációk, amelyek

X

adatközlési szempontból megfeleltek a fentebb jelzett kritériumoknak. Végül itt találja az Olvasó, az önálló szerzői művek után, a társszerzőként írt, önálló kiadványként megjelentett művek adatait is (három társszerzőig), amennyiben a műhöz történt társ-szerzői hozzájárulás mértéke a rendelkezésünkre álló adatokból nem állapítható meg oldalszám szerint, vagy megállapítható ugyan, de az adott mű érdemben két vagy há-rom szerző közös munkája. Az egyéni listák második fő részében a különböző folyó-iratokban, időszaki kiadványokban, gyűjteményes kötetekben és tankönyvekben meg-jelent cikkek, tanulmányok, kisebb értekezések, vagy tankönyv- és jegyzetfejezetek megjelenési adatai találhatók. Ide soroltuk a különböző könyvismertetések és recenzi-ók címeit is, melyek esetén a recenzált könyvek adatait, ha a szerző meg is adta, csak rövidítve közöljük, a műfaji besorolásra pedig nem utalunk. Ezeket még ugyanezen egységen belül a társszerzőként írt tanulmányok, tankönyvfejezetek stb. követik. Végül a listák harmadik része azoknak a műveknek az adatait közli, amelyek megalkotásában karunk oktatója vagy kutatója szerkesztőként, társszerkesztőként vagy más módon működött közre, illetőleg amelyeket fordított, vagy amelyek fordítását szakmai szem-pontból ellenőrizte. Az egyes bibliográfiai tételeket mindhárom részen belül alfabetiku-san rendeztük el, a néhány kolléga által kért időrendi bontást technikai okokból sajnos nem tudtuk megvalósítani.

Végül a Szerkesztő Bizottság elnökeként szeretnék köszönetet mondani a bizottság azon tagjainak, akik a kötet anyagának összeállítása során fáradtságot nem ismerve a legnehezebb munkát végezték: Bérci Ildikónak, aki az adminisztráció mellett nehéz szövegszerkesztési és az adatállomány rendezésével összefüggő feladatokat látott el, Kis Edinának, aki az ún. munkapéldányok adatait gyűjtötte és részt vett az anyag egy-ségesítésében, valamint Székely Máriának, aki kiegészítette és pontosította az egyes közleményeknek a szerzők által olykor hiányosan vagy pontatlanul megadott adatait, valamint nélkülözhetetlen segítséget nyújtott a bibliográfiai leírások egységesítésében. Hasznosítottam továbbá Garai Borbála észrevételeit, s itt köszönöm meg több tan-széki előadó – mindenekelőtt Gulyás Szilvia, Kuji Eszter, Nagy Éva, Magyariné Hor-váth Ágnes és Veress Györgyné – gondos munkáját is.

Fontos külön is kiemelni, bár ez a fentiekből minden bizonnyal nyilvánvaló, hogy e kiadvány a szó hagyományos jelentése értelmében nem jogi bibliográfia. Ha létezne ilyen műfaj, talán „intézményi bibliográfiának‖ vagy „intézményi publikációs listának‖ nevezhetnénk, amit a fentebb megfogalmazott célokból és az e céloknak megfelelő módszerekkel állítottak össze. Bízom abban, hogy a kötet ebben a formájában is hasz-nára lesz mindazoknak, akik az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara oktatóinak és kutatónak 1990-2000 közötti tudományos szakirodalmi munkásságát kívánják meg-ítélni.

Budapest, 2001. július 31.

Takács Péter a Szerkesztő Bizottság nevében

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

OKTATÓINAK ÉS KUTATÓINAK

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI

1990-2000

3

AGRÁRJOGI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Domé Györgyné, egyetemi tanár, Hársfalvi Rezső egyetemi adjunktus, Kurucz Mihály, egyetemi adjunktus, Réti Mária, egyetemi adjunktus, Vass János, egyetemi docens. A tanszék vezetője: Vass János.

DOMÉ GYÖRGYNÉ

1. DOMÉ Györgyné: Előadásvázlatok a szövetkezeti jog köréből. Az 1991/1992. tanévre. Budapest, ELTE ÁJK Szövetkezeti és Földjogi Tanszék, 1991. [ism. lapsz.] – átdolg. és bőv. kiad. 1992. [ism. lapsz.]

2. DOMÉ Györgyné: Felelősségi viszonyok a termelői típusú szövetkezetekben. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990. /A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 15./ 171.

3. DOMÉ Györgyné: Szövetkezeti jog. Előadásvázlatok. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1993. 167.

4. DOMÉ Györgyné: A földtörvény és a módosításáról szóló törvénytervezet. Magyar Jog. 1993/1. 21-30.

5. DOMÉ Györgyné: A földtulajdonnal kapcsolatos jóvátételi alternatívák. Vitaindító előadás. = Földtulajdoni és földhasználati viszonyok továbbfejlesztésének közgazdasági és jogi koncepciói. Tudományos vitaülés, Szeged, 1990. június 5. Szeged, JATE, 1990. 60-89.

6. DOMÉ Györgyné: A jóvátétel földtulajdonnal kapcsolatos alternatívái. = A földtulajdon és a mezőgazdasági struktúra átalakítása. 1-3. kötet. Budapest, Agrárgazdasági Kutató Intézet, 1990. [soksz.] [294. 295-552, 217.] 214-227.

7. DOMÉ Györgyné: A környezetvédelem agrárjogi vonatkozásai. = Agrárjog. [1994.] 166-198.

8. DOMÉ Györgyné: A mezőgazdasági szövetkezetek státusváltozásai és a szövetkezetből való kilépés vagyoni hatásai. Jogtudományi Közlöny. 1993/7. 253-260.

9. DOMÉ Györgyné: A mezőgazdasági termékértékesítési szerződés. = A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1992. 1293-1334. [utánny.] 1995. 1998.

4

10. DOMÉ Györgyné: A szövetkezet státusváltozásai és megszűnése. = Szövetkezeti jog. [1999.] 84-98.

11. DOMÉ Györgyné: A szövetkezet új modellje. Társadalmi Szemle. 1994/4. 39-49.

12. DOMÉ Györgyné: A szövetkezetek fogalma és tartalmi ismérvei. A gazdasági társaság és a szövetkezete közös és eltérő vonása. = Szövetkezeti jog. [1999.] 56-64.

13. DOMÉ Györgyné: A szövetkezetek helye és szerepe a nemzetgazdaságban. = Szövetkezeti jog. [1999.] 49-55.

14. DOMÉ Györgyné: A szövetkezetek jogi szabályozásának múltja, jelene és jövője. = Tanulmányok Veres József egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szerk.: Tóth Károly. Szeged, Officina Ny. 1999. 473. 1999. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. tom. 55. fasc. 1-34./ 79-93.

15. DOMÉ Györgyné: A szövetkezetek kialakulása és fejlődése. – A szövetkezetek jogi szabályozása Magyarországon. = Szövetkezeti jog. [1999.] 9-15. 16-30.

16. DOMÉ Györgyné: A szövetkezetek létrehozásának társadalmi és normatív feltételei. A szövetkezet jogi személyisége és törvényességi felügyelete. = Szövetkezeti jog. [1999.] 72-83.

17. DOMÉ Györgyné: A szövetkezetek perspektívái. A hatályos szövetkezeti modell. = Szövetkezeti jog. [1999.] 65-71.

18. DOMÉ Györgyné: A szövetkezeti felelősségi viszonyok. – A szövetkezeti érdekviszonyok. Érdekképviselet. = Szövetkezeti jog. [1999.] 189-196. 197-205.

19. DOMÉ Györgyné: A szövetkezeti gazdálkodás alapvető szabályai. – A szövetkezeti önkormányzat rendszere. = Szövetkezeti jog. [1999.] 151-162. 163-188.

20. DOMÉ Györgyné: A szövetkezeti részjegy és üzletrész közös és eltérő vonásai. Jogtudományi Közlöny. 1994/12. 473-481.

21. DOMÉ Györgyné: A szövetkezeti tagsági jogviszony. – Tulajdonviszonyok a szövetkezetben. = Szövetkezeti jog. [1999.] 99-115. 116-129.

22. DOMÉ Györgyné: A szövetkezeti üzletrész különböző tartalma és megszüntetésének szükségessége. Agrárágazati határozatok, állásfoglalások, jogszabályok. 1996/3. 11-17.

23. DOMÉ Györgyné: A szövetkezeti üzletrészek átruházásáról és megvásárlásáról. Gazdaság és Jog. 1996/2. 20-22.

24. DOMÉ Györgyné: A tag és a szövetkezet közötti vagyoni viszonyok. = Szövetkezeti jog. [1999.] 130-150.

25. DOMÉ Györgyné: Adalékok a külföldiek termőföld-tulajdonszerzéséhez. Agrárágazati határozatok, állásfoglalások, jogszabályok. 1997/4-5. 42-45.

26. DOMÉ Györgyné: Agrárszerződések. = Agrárjog. [1999.] 175-193.

5

27. DOMÉ Györgyné: Az agrárgazdasági szakigazgatás. – Az agrárigazgatás szervei és feladatai. = Agrárjog. [1999.] 290-306. 376-400.

28. DOMÉ Györgyné: Az agrárjog fogalmi elemei és rendszere. = Agrárjog. [1994.] 1-9.

29. DOMÉ Györgyné: Az agrárüzemek, agrárgazdálkodók szakmai és érdekképviseleti szervezetei. = Agrárjog. [1999.] 272-289.

30. DOMÉ Györgyné: Az új szövetkezeti törvény koncepciójáról. = Évkönyv. Budapest, 1997. 81-93. – Agrárágazati határozatok állásfoglalások, jogszabályok. 1996/12. 21-27.

31. DOMÉ Györgyné: [Egyes szócikkek.] = Jogi lexikon. 1999.*

32. DOMÉ Györgyné: [Egyes szócikkek.] = Magyar nagylexikon. 1-11. kötet. Szerk.:

Berényi Gábor [et al.]. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993. 1-5., 9. kötet.*

33. DOMÉ Györgyné: Észrevételek a szövetkezeti törvény koncepciójához. Agrárágazati határozatok, állásfoglalások, jogszabályok. 1996/6. 74-80.

34. DOMÉ Györgyné: Észrevételek a szövetkezeti törvény koncepciójához. = Ünnepi tanulmányok Prugberger Tamás 60. születésnapjára. Miskolc, Novotni Alapítvány. 1997. 81-93.

35. DOMÉ Györgyné: Észrevételek az agrárpiaci rendtartásról szóló 5616. sz. törvény-tervezethez. Magyar Jog. 1992/12. 725-728.

36. DOMÉ Györgyné: Észrevételek az új szövetkezeti törvény koncepciójához. Agrárágazati határozatok, állásfoglalások, jogszabályok. 1997/12. 21-27.

37. DOMÉ Györgyné [szerkesztőként]: Agrárjog. Előadásvázlatok. Szerk.: Domé Györgyné. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1994. 578.

38. DOMÉ Györgyné [szerkesztőként]: Szövetkezeti jog. Egyetemi jegyzet. Szerk: Domé Györgyné. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1999.

HÁRSFALVI REZSŐ

39. HÁRSFALVI Rezső: A magánüzem. – A társas vállalkozások. = Agrárjog. [1999.] 20-26. 27-42.

40. HÁRSFALVI Rezső: A termőföldtulajdon korlátozása. = Agrárjog. [1999.] 69-74.

41. HÁRSFALVI Rezső: Az agrárüzem tárgyi elemei. – A földterület mint a tulajdonjog sajátos tárgya. – A termőföld-tulajdonjog alanya, tárgya és tartalma. = Agrárjog. [1999.] 42-53. 54-56. 56-61.

KURUCZ MIHÁLY

6

42. KURUCZ Mihály: A szövetkezeti jogi felelősség történeti fejlődése a jogi szabályozás tükrében. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990. /A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai./ 94.

43. KURUCZ Mihály: A víz- és földvédelmi jog vázlata. Környezetvédelmi szakjogász-képzés jegyzete. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Int., 1993. 117. – 1999. 107.

44. KURUCZ Mihály: Az európai integráció alapjai. Gödöllő, GATE Piacgazdálkodási Tanszék, 1995. 30.

45. KURUCZ Mihály: Földtulajdoni és földhasználati viszonyok Magyarországon. Szolnok, Phare, 1998-1999. 40.

46. KURUCZ Mihály: Közös mezőgazdasági politika az EU-ban. [Európai jogi szakjogász képzés jegyzete] Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1998. 55.

47. KURUCZ Mihály: Magyar mezőgazdaság hatósági rendszere. Budapest, BKE Phare,

1996. 120.*

48. KURUCZ Mihály: A Közös Agrárpolitika viszonya a többi közösségi tevékenységhez. = Agrárjog. [1999.] 213-222.

49. KURUCZ Mihály: A magyar ingatlan-nyilvántartás reformja. Geodézia. 1996/3. 11.

50. KURUCZ Mihály: A víziingatlanok tulajdoni és használati viszonyai, vízgazdálkodás a mezőgazdaságban. – A környezetvédelemről általában. – A vizek védelme. = Agrárjog. [1999.] 83-89. 145-148. 158-170.

51. KURUCZ Mihály: Az agrárjog fogalma, rendszere. – Az agrárüzem fogalma, formái. = Agrárjog. [1999.] 5-14. 14-20.

52. KURUCZ Mihály: Az Európai Unió gazdaságtana. Mezőgazda [Budapest] 1995. 13-53.

53. KURUCZ Mihály: Az ingatlantulajdon védelmét szolgáló eszközök: az ingatlan-nyilvántartás. = Agrárjog. [1999.] 101-144.

54. KURUCZ Mihály: Die Produkthaftung in der Landwirtschaft. = Meeting. [Budapest, Org. Ltd.] 1994. 611-618.

55. KURUCZ Mihály: Közjogi korlátozások a piacszabályozás körében. = Agrárjog. [1999.] 235-271.

56. KURUCZ Mihály: Landprotection, land development, environmental preferencies and property law. Journal for Internetional Law [Connecticut], 1994/8-2. 467-485.

57. KURUCZ Mihály: Részlet = Környezetvédelmi jogi kézikönyv. Budapest, Közgazdasági

és Jogi Könyvkiadó, 1998-1999. 45.*

RÉTI MÁRIA

7

58. RÉTI Mária: A nemzetközi szövetkezeti elvek. = Szövetkezeti jog. [1999.] 31-48.

59. RÉTI Mária: A szövetkezeti formán belüli státusváltozások lehetőségeiről. Magyar Jog. 1993/1. 18-20.

60. RÉTI Mária: Az agrárpiac szabályozásának jogi eszközei Magyarországon. = Agrárjog. [1999.] 194-226.

61. RÉTI Mária: Az európai szövetkezeti társaságokról szóló rendelettervezet. = Szövetkezeti jog. [1999.] 206-215.

62. RÉTI Mária: Az integráció. – A Közös Agrárpolitika állomásai, szerződéses alapjai és céljai. – Az Európai piacszervezetek (CMO) fgalma, fajtái, eszközrendszere, szervezeti alapja. – A Közös Agrárpolitika válsága, reformok. – Társulási megállapodás – KAP. = Agrárjog. [1999.] 194-200. 200-209. 210-213. 222-225. 225-226.

VASS JÁNOS

63. VASS János: A földtulajdoni és földhasználati viszonyok alakulása a polgárosodó Magyarországon; rendszerváltás és füldtulajdon. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1994. [Gépirat. soksz.] 207.

64. VASS János: A szövetkezetek közös használatában álló földvagyon sorsa az átalakulás tükrében. Magyar Jog. 1993/5. 291-294.

65. VASS János: A természetvédelmi területek. – Az erdő. – A természetvédelem. – A föld- és talajvédelem. – Az erdő védelme. – A vadvédelem. = Agrárjog. [1999.] 75-79. 149-153. 153-158. 170-173. 173-174.

66. VASS János: A termőföld tulajdonjoga megszerzésének általános szabályai és különös esetei. = Agrárjog. [1999.] 61-64.

67. VASS János: A vadgazdálkodás és a vadászati jog. = Agrárjog. [1999.] 90-100.

68. VASS János: Termőföld magántulajdon és földhasználat. Magyar Jog. 1993/11. 674-677.

ALKOTMÁNYJOGI TANSZÉK

Az Alkotmányjogi Tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Dezső Márta, egyetemi docens, Fűrész Klára, egyetemi docens, Kukorelli István, egyetemi tanár, Papp Imre, egyetemi adjunktus,

8

Sári János, egyetemi tanár, Takács Imre ny. egyetemi tanár, professzor emeritus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Schanda Balázs, főtanácsos, Szalay Péter, egyetemi adjunktus, Szegvári Péter, államtitkár-helyettes, Szikinger István, ügyvéd, Takács Albert, főiskolai tanár. A tanszék vezetője: Fűrész Klára.

DEZSŐ MÁRTA

69. DEZSŐ Márta: Képviselet és választás a parlamenti jogban. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. /Jog és jogtudomány 15./ 210.

70. DEZSŐ Márta: Választási rendszer és alkotmányos hatalomgyakorlás. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1994. [Gépirat. soksz.]. 208.

71. DEZSŐ Márta: A Cortes átalakulása. A spanyol parlament az átalakulás útján. Állam- és Jogtudomány. 1994/3-4. 379-393.

72. DEZSŐ Márta: A képviselői mandátum jellege – a szabad mandátum határai. = Szentpéteri emlékkönyv. 1996. 189-202. – A képviselők jogállása és tiszteletdíja. Összeáll. Karsai József. Budapest, Országgyűlés Hivatala, 1996. [utánny.] 1998. [59.] 21-36.

73. DEZSŐ Márta: A magyar választási rendszer Európához mérve. = Szabadon választott. Parlamenti Almanach. Budapest, IPV, 1990. 5-13.

74. DEZSŐ Márta: A magyar parlamenti jog – de lege ferenda. = Emlékkönyv Ádám Antal egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára. Szerk.: Petrétei József. Budapest – Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2000. 37-67.

75. DEZSŐ Márta: A magyar választási rendszer – életképes kompromisszum. = Képviselői arcképcsarnok, választási és parlamenti adattár. Szerk.: Kecskés János – Németh György. Budapest, Press+Print, 1994. VII-XV.

76. DEZSŐ Márta: A népszavazás szabályozásához. Magyar Közigazgatás. 1993/7. 399-402.

77. DEZSŐ Márta: A politikai jogok és a választójog az alkotmányban. Acta Humana. 1995/18-19. 170-185.

78. DEZSŐ Márta: A szuverenitás. = Alkotmánytan. [1999.] 75-95.

79. DEZSŐ Márta: A területi önkormányzatok jogállása és választási rendszere. = A rendszerváltás és a megyék. Válogatott tanulmányok. Szerk.: Pálné Kovács Ilona – Agg Zoltán. Veszprém, Comitatus Kiadó, 1994. 47-60. – Magyar Közigazgatás. 1993/12. 735-744.

80. DEZSŐ Márta: A választási rendszer. = Alkotmánytan. [1999.] 209-227.

81. DEZSŐ Márta: A választási rendszer életképessége és anomáliái. = Parlamenti választások. 1994 [A]. 84-91.

9

82. DEZSŐ Márta: Arányosság és vegyes választási rendszerek. = Választási rendszer, választójog és választás Kelet-Közép Európában. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet – Fer-Co Kiadó, 1996. 36-49. – Társadalmi Szemle. 1996/8-9. 39-49.

83. DEZSŐ Márta: Az alkotmány népszavazással történő elfogadása. = Alkotmányozás. 1995. 230-235.

84. DEZSŐ Márta: Features of the Hungarian Electoral System. = La legislazione elettorale degli Stati dell Europa centro-orientale. Szerk.: Fulco Lanchester. Milánó, Dipartimento di Teoria dello Stato dell Universitá di Roma La Sapienza, Giuffre Editore, 1995. 81-103.

85. DEZSŐ Márta: Introduction. = Act No XXXIV of 1989 on the election of Members of Parliament. Szerk.: Rytkó Emilia. Budapest, National Election Office of the Ministry of the Interior, 1994. 72.

86. DEZSŐ Márta: Országgyűlési választások, Önkormányzati választások, Választási bíráskodás, Választási kampány, Választási rendszer, Választási névjegyzék, Választójog, Választókerület címszavak. = Jogi lexikon. 1999. 468., 473., 617-619.

87. DEZSŐ Márta: Szimpózium a közép-európai választási rendszerekről. [Budapest, 1991. július 30. – augusztus 2.] Állam- és Jogtudomány. 1992/1-2. 85-92.

88. DEZSŐ Márta: Tendenciák a XX. század végi európai választási rendszerekben. =

Választástudományi tanulmányok. 1999. 355.*

89. DEZSŐ Márta: The new electoral system of the Hungarian Republic. Acta Juridica. 1990/1-2.

90. DEZSŐ Márta: Új választási rendszerek Közép-Európában. = Választójog és választási rendszerek. Öt közép-európai ország parlamenti választási törvénye. Szerk.: Dezső Márta. Budapest, Országos Választási Iroda, 1998. [345.] /Választási füzetek 56./ /Választási stúdiumok 1./ 7-30.

91. DEZSŐ Márta: Üres marad-e a felsőházi terem? [A kétkamarás parlamentről.] Társadalmi Szemle. 1991/3. 89-94.

92. DEZSŐ Márta: Választási rendszerek az európai gyakorlatban. INFO-Társadalomtudomány [Budapest]. 1992/22. 5-10.

93. DEZSŐ Márta [társszerzőként]: DEZSŐ Márta – BRAGYOVA András: A választási rendszerek általános vonásai és a jelölések a nyugat-európai országokban. Budapest, MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, 1990. 29.

94. DEZSŐ Márta [társszerzőként]: DEZSŐ Márta – KUKORELLI István – SÁRI János: Az alkotmánytan alapjai pedagógusoknak. [Segédanyag a NAT-ban foglalt követelmények teljesítéséhez.] Szerk.: Kukorelli István. Budapest, Országos Közoktatási Intézet, 1998. /NAT-tan./ 137.

10

95. DEZSŐ Márta [társszerzőként]: DEZSŐ Márta – SÁRI János: Igazgatási ismeretek 1. Alkotmánytan közgazdasági szakközépiskolák számára. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. 229.

96. DEZSŐ Márta [társszerzőként]: DEZSŐ Márta – SCHMIDT Péter – TÓTH Zoltán: A magyar parlamenti választójog néhány vitatott problémája. = Alkotmányfejlődés és jogállam. Tanulmányok. Szerk.: Ádám Antal. Budapest, Hanns Seidel Alapítvány, 1994. [314.] 275-286.

97. DEZSŐ Márta [társszerzőként]: DEZSŐ Márta – TÓTH Zoltán: Választási rendszerek. Budapest, BM Kiadó, 1996. /Közigazgatási szakvizsga./ 93.

98. DEZSŐ Márta [szerkesztőként]: Választójog és választási rendszerek. Öt közép-európai ország parlamenti választási törvénye. Szerk. és bev.: Dezső Márta. Budapest, Belügyminisztérium, Országos Választási Iroda, 1998. / Választási füzetek 56./ /Választási stúdiumok 1./ 345.

99. DEZSŐ Márta [társszerkesztőként]: Választástudományi tanulmányok. Szerk.: Dezső Márta – Kukorelli István. Budapest, Belügyminisztérium Országos Választási Iroda, 1999. /Választási füzetek 59./ /Választási stúdiumok 2./ 355.

FÜRÉSZ KLÁRA

100. FÜRÉSZ Klára: Jogvédő szervek alkotmányos helyzete a Magyar Köztársaságban.

Budapest, Magyar Jogászegylet, 1994.*

101. FÜRÉSZ Klára: A magyar állampolgárság. = Magyar jogi lexikon. Szerk.: Pomogyi László. Összeáll.: Jobbágy Zsuzsa – P. Gál Gabriella – Pomogyi

László. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Unio Kiadó, 1992.*

102. FÜRÉSZ Klára: A vád képviselője vagy a törvényesség őre? [Az ügyész.] Társadalmi Szemle. 1991/4. 66-70.

103. FÜRÉSZ Klára: Az állampolgárság. = Alkotmánytan. [1999.] 103-114.

104. FÜRÉSZ Klára: Az igazságszolgáltatás. = Alkotmánytan. [1999.] 371-404.

105. FÜRÉSZ Klára: Az igazságszolgáltatás alkotmányos szabályozása. Társadalmi

Szemle. 1995/12.*

106. FÜRÉSZ Klára: Die Rechtsschutzorgane in der ungarischen Verfassung. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 35. 1994. [1995.] 19-32.

107. FÜRÉSZ Klára: Jogvédelem, jogvédő szervek alkotmányos szabályozása. = Alkotmányozás. 1995. 153-164.

108. FÜRÉSZ Klára: The right for the administration of justice. = Human Rights in Hungary. 1990. 275-287.

11

109. FÜRÉSZ Klára [társszerzőként]: FÜRÉSZ Klára [et al.]: Alkotmányjog. Segédanyag az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói részére. Szerk.: Kukorelli István. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1990. 209.

110. FÜRÉSZ Klára [társszerzőként]: FÜRÉSZ Klára – RÉVÉSZ T. Mihály: The equal rights of nationalities – legal protection of minorities. = Human Rights in Hungary. 1990. 230-258.

111. FÜRÉSZ Klára [szerkesztőként]: Alkotmányjogi jogszabálygyűjtemény. Segédanyag az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói részére. Szerk.: Fürész Klára. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1990. 386. [utánny.] 1991. 386. – 2. kiad. 1992. 386. – 3. kiad. 1992. 386.

KUKORELLI ISTVÁN

112. KUKORELLI István: Az alkotmányozás évtizede. Közjogi, politikai tanulmányok, parlamenti jegyzetek. Budapest, Korona Kiadó, 1995. 322.

113. KUKORELLI István: Közjogi tűnődések. Budapest, Triorg Kft., 1991. [1992.] 117.

114. KUKORELLI István [társszerzőként]: DEZSŐ Márta – KUKORELLI István – SÁRI János: Az alkotmánytan alapjai pedagógusoknak. Segédanyag a NAT-ban foglalt követelmények teljesítéséhez. Szerk.: Kukorelli István. Budapest, Országos Közoktatási Intézet, 1998. /NAT-tan./ 137.

115. KUKORELLI István [társszerzőként]: KUKORELLI István – SZEBENYI Péter: Állampolgári ismeretek. Budapest, Korona Kiadó, 1998. 267.

116. KUKORELLI István: A „felelősség klauzula‖ (Alkotmány 6 § /3/ bekezdés) értelmezési lehetőségei. = Schengen. A magyar-magyar kapcsolatok az uniós vízumrendszer árnyékában. Szerk.: Tóth Judit. 2000. 175-180.

117. KUKORELLI István: A historical outline of the hungarian constitution and state: 1949-1998. = The Hungarian State 1000-2000. Szerk.: András Gergely – Gábor Máthé. Budapest, Korona Kiadó, 2000. 440-477.

118. KUKORELLI István: A jogalkotói hatáskör. = Jogalkotás a jogállamban. 66-71.

119. KUKORELLI István: A jogállamon innen és túl. = Polgári engedetlenség. 1991. 173-175.

120. KUKORELLI István: A közjogi viták éve. = Magyarország politikai évkönyve 1993. 74-80.

12

121. KUKORELLI István: A közvetlen demokrácia „visszafejlesztésének‖ irányai. = Szentpéteri emlékkönyv. 1996. 315-325. – Alkotmányfejlődés és jogállam. Tanulmányok. Szerk.: Ádám Antal. Budapest, Hanns Seidel Alapítvány, 1994. [314.] 195-207.

122. KUKORELLI István: A magyar kormányzati rendszer egyenetlenségei. Magyar Közigazgatás. 1993/10. 582-587.

123. KUKORELLI István: A magyar közjogi rendszer. = A jó polgár. Összeáll.: Drahos Péter, Setényi János, Varga Kristóf. Budapest, 1994. 73-86. – 2. átdolg. kiad. 1996. 75-94.

124. KUKORELLI István: A magyar parlamenti jog – de lege ferenda. = Ádám Antal emlékkönyv. 2000. 37-65.

125. KUKORELLI István: A magyar választási rendszer. 1989-1998. = Választástudományi tanulmányok. 1999. 39-53.

126. KUKORELLI István: A mai magyar kormányforma. Rubicon. 1997/8. 49-50.

127. KUKORELLI István: A napirend előtti felszólalások az Országgyűlésben. = Magyarország politikai évkönyve 1997. 90-100.

128. KUKORELLI István: A parlament négy éve. Társadalmi Szemle. 1994/8-9. 9-19.

129. KUKORELLI István: Alkotmány és politikatörténet 1985-1994. = 20. századi magyar történelem. Budapest, Korona Kiadó, 1997. 378-392.

130. KUKORELLI István: Alkotmányozási átmenet-átmeneti alkotmány. = Közép-Európa és Japán. Közös kihívás. Szerk.: Trencsényi Imre. Budapest, Magyar Népfőiskolai Társaság, 1996. 73-81.

131. KUKORELLI István: Az „átmeneti törvény‖ második vizsgája. = Parlamenti választások. 1994 [B]. 529-544.

132. KUKORELLI István: Az 1994-(19)98-as országgyűlési ciklus – a kétharmados parlament. Magyar Közigazgatás. 1999/7. 353-360.

133. KUKORELLI István: Az alapjogok alkotmányos helyzete és az alapjogi törvényhozás. = A második magyar jogászgyűlés. Szerk.: Erdei Árpád. Budapest, 1995. 155-165.

134. KUKORELLI István: Az alkotmányjog évtizede. = Alkotmányozás. 1995. 13-32.

135. KUKORELLI István: Az alkotmányozás időszerűsége. = Magyar Jogászgyűlés kiadványa. Siófok, 1992. 110-114.

136. KUKORELLI István: Az alkotmányozás néhány koncepcionális kérdése. Magyar Közigazgatás. 1994/8. 449-456.

137. KUKORELLI István: Az alkotmányozásról. = Jogi beszélgetések. 1993-1996. Szerk.: Kéki Zoltán – Egerszegi Edit. Kaposvár, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, 1996. 69-75.

138. KUKORELLI István: Az állami felségjelvények. = A magyar alkotmányosság ezer éve. 1999. 43-47.

13

139. KUKORELLI István: Az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei. A szabadságjogok. Az egyenjogúság. = Alkotmánytan. [1999.] 136-144.

140. KUKORELLI István: Az átmeneti magyar alkotmányozásról. Juss. 1992/1-2. 36-41.

141. KUKORELLI István: Az első nyolc év – az új demokratikus magyar parlament néhány tapasztalta. = INFO Társadalomtudomány. [Budapest] 47.sz. 43-49.

142. KUKORELLI István: Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának jelentősége, mai üzenete. Acta Humana. 1999/34. 4-10.

143. KUKORELLI István: Az országos népszavazás helye a parlamenti demokráciában. = A magyar alkotmányosság ezer éve. Tudományos konferencia. Esztergom, 1998. november 17. Szerk.: Mikolasek Sándor. Esztergom, Esztergom Város Önkormányzata, 1999. 37-42.

144. KUKORELLI István: Az országos népszavazás. 1989-1998. = Magyarország évtizedkönyve. 1998. 468-477.

145. KUKORELLI István: Az országgyűlés. = Alkotmánytan. [1999.] 257-290.

146. KUKORELLI István: Az Országgyűlés a többpártrendszer első évében. = Magyarország politikai évkönyve 1990. 193-199.

147. KUKORELLI István: Az országgyűlési képviselők választásáról szóló normák állandósága és változásai. = Parlamenti választások. 1998. 18-27.

148. KUKORELLI István: Az önkormányzati választások jelzőtűzei. Társadalmi Szemle. 1991/1. 3-10.

149. KUKORELLI István: Az önkormányzati választójogi novella /1994. LXII. tv./ keletkezése és nóvumai. = Önkormányzati választások 1994. Politikai szociológiai körkép. Szerk.: Bőhm Antal – Szoboszlai György. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete, 1996. 55-63.

150. KUKORELLI István: Az összeférhetetlenség a legitimáció talpköve. Társadalmi Szemle. 1995/2. 45-48.

151. KUKORELLI István: Charakteristika ústarnich zmén v Madarské republice. = Tranformace Ústavnich systémú zemi strední a vychodni Evropy /Václav Pavlicek a kolektiv/. Prága, 1999. 139-150.

152. KUKORELLI István: Constitutional Changes in Hungary. = Notes et Documents. Róma, Institut International Jacques Maritain, 1992. 33-34., 41-49.

153. KUKORELLI István: Interjú. Tamási Erzsébet interjúja Kukorelli István alkotmányjogásszal, az új alkotmány koncepciójáról. Belügyi Szemle. 1996/6. 63-69.

154. KUKORELLI István: Kormány és ellenzéke az új házszabályban. = Kérdőjelek: a magyar kormány. 1995. 110-128.

14

155. KUKORELLI István: Kormány és köztársasági elnök, össztűzben az államfő. = Kormány a mérlegen 1990-1994. 94-112.

156. KUKORELLI István: Köztársasági törvényeink jelentősége az alkotmányozásban. = Emlékülés Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikk kihirdetésének 50. évfordulója alkalmából. [1996. január 31.] Szerk.: Baranyó György. Budapest, Igazságügyi Minisztérium, 1996. 14-19.

157. KUKORELLI István: Melyik kormányforma veszélyesebb az Elbától keletre? Politikatudományi Szemle. 1992/2. 161-165.

158. KUKORELLI István: Önkormányzati választások 1994. december 11. = Magyarország politikai évkönyve 1995. 99-109.

159. KUKORELLI István: Pártok, civil társadalom a parlamenten kívül. = Magyarország politikai évkönyve 1991. 187-194.

160. KUKORELLI István: Románia alkotmányáról. Magyar Kisebbség. [Nagyvárad] 1995/2. 3-7.

161. KUKORELLI István: Staatsorganisation. = Ungarn. Szerk.: Molnár Éva. Budapes, MTI, 1999. 97-112.

162. KUKORELLI István: Structure of the state. = Hungary. Szerk.: Molnár. Éva Budapest, MTI Media Data Bank, 1995. 85-98. – 2. átdolg. kiad. 1997. 94-104.

163. KUKORELLI István: Széchenyi István: A Magyar Akadémia körül. Előadássorozat születésének 200. évfordulója alkalmából. 1991. július 8. Budapest, Széchenyi Alap, 14. füz. 1991. 18.

164. KUKORELLI István: The birth of the 1989 Hungarian electoral law, its test and result. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 31. 1990. 91-116.

165. KUKORELLI István: The birth, testing and results of the 1989 Hungarian electoral law. Soviet Studies. 1991/43. 137-156.

166. KUKORELLI István: The Parliament of the Republic of Hungary, local self-goverment in Hungary. = Fact Sheets on Hungary. Budapest, Ministry of Foreign Affairs, 1990. 2. 4.

167. KUKORELLI István: The parliamentary cycle of 1990-1994. = The First Parliament 1990-1994. Szerk.: Ágh Attila – Kurtán Sándor. Budapest, Hungarian Centre for Democracy Studies, 1995. 27-39.

168. KUKORELLI István: The presidency. = Lawful revolution in Hungary 1989-94. Szerk.: Béla K. Király. New York, 1995. /Atlantic Studies On Society in Change [No. 84]/ 195-215.

169. KUKORELLI István: The right to vote, the citizens, role in the elections. = Human Rights in Hungary. 1990. 199-205.

170. KUKORELLI István: Változások a parlamenti ülésrendben. = Magyarország politikai évkönyve 1992. 63-67.

15

171. KUKORELLI István [társszerzőként]: KUKORELLI István – BIHARI Mihály: Alkotmány és politikatörténet 1985-1990. = Magyarország története 1918-1990. Szerk.: Gergely Jenő – Izsák Lajos – Pölöskei Ferenc. Budapest, Korona Kiadó, 1995. 272-286.

172. KUKORELLI István [társszerzőként]: KUKORELLI István – RÁCZ Barnabás: The „Second-generation‖ Post-communist elections in Hungary in 1994. Europa-Asia Studies. 1995/2. 251-179.

173. KUKORELLI István [szerkesztőként]: A Magyar Köztársaság Alkotmánya. Budapest, Korona Kiadó, 1998. 120.

174. KUKORELLI István [szerkesztőként]: Alkotmányjog. Jogszabálygyűjtemény. Szerk.: Kukorelli István. Budapest, Századvég Kiadó, 1994. /Politika./ 516. – 2. átdolg. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 1996. /Osiris tankönyvek./ 678. – 3. átdolg. kiad. 1998. 713. – 4. átdolg. kiad. 1999. 776.

175. KUKORELLI István [szerkesztőként]: Alkotmánytan. Szerk.: Kukorelli István. Budapest, Századvég Kiadó, 1992. /Politika./ 599. – 2. átdolg. kiad. 1993. 406. – átdolg.:. Budapest, Osiris-Századvég, 1994. /Osiris-Századvég tankönyvek./ 407. [utánny.] Budapest, Osiris Kiadó, 1995. /Osiris-Századvég tankönyvek./ 407. – 4. átdolg. kiad.: 1996. 437. – 5. átdolg. kiad. 1998. 1999. 428. [utánny.] 2000. 428.

176. KUKORELLI István [szerkesztőként]: Fürész Klára [et al.]: Alkotmányjog. Segédanyag az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói részére. Szerk.: Kukorelli István. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1990. 209.

177. KUKORELLI István [társszerkesztőként]: Államjogi szakirodalom-gyűjtemény. Képzési segédanyag az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói számára. 1-2. kötet. Szerk.: Holló András – Kukorelli István. 4. kiad. Miskolc, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. 334., 317.

178. KUKORELLI István [társszerkesztőként]: Választástudományi tanulmányok. Szerk.: Dezső Márta – Kukorelli István. Budapest, Belügyminisztérium Országos Választási Iroda, 1999. /Választási füzetek 59./ /Választási stúdiumok 2./ 355.

16

PAPP IMRE

179. PAPP Imre: Kérdések és interpellációk az új magyar parlament első évében. 1990. május 2. – 1991. április 30. Budapest, Államtudományi Kutatóközpont, 1991. 76.

180. PAPP Imre: Interpellációk és kérdések az új magyar parlamentben. Magyar Közigazgatás. 1991/10. 936-944.

181. PAPP Imre: Kétharmaddal vagy anélkül? Fundamentum.1999/3. 116-124.

182. PAPP Imre: The ―stepchild‖ of parliament: Parliamentary control by the plenary sessions. = Democratization and Europeanization in Hungary: The first Parliament. 1990-1994. Szerk.: Ágh Attila – Kurtán Sándor. Budapest, Hungarian Centre for Democracy Studies Foundation, 1995. 108-128.

183. PAPP Imre [szerkesztőként]: Parlamenti Levelek. Budapest, 1996. 1-5.*

SÁRI JÁNOS

184. SÁRI János: A hatalommegosztás történelmi dimenziói és mai értelme, avagy az alkotmányos rendszerek belső logikája. Budapest, Osiris Kiadó, 1995. /Osiris könyvtár. Politológia./ 254.

185. SÁRI János: A hatalommegosztás. Történelmi dimenziói és mai értelme, avagy az alkotmányos rendszerek belső logikája. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1993. [1995.] [Gépirat. soksz.] 391.

186. SÁRI János: Alapjogok. Alkotmánytan II. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. /Osiris tamkönyvek./ 301.

187. SÁRI János: A gazdasági, szociális, kulturális jogok – a szociális állam. = Alkotmánytan. [1999.] 151-180.

188. SÁRI János: A gazdasági, szociális, kulturális jogok alkotmányos alapjai. Acta Humana. 1995/18-19. 186-203.

189. SÁRI János: A hatalom területi megosztása. Jogtudományi Közlöny. 1990/7-8. 237-241.

190. SÁRI János: A hatalommegosztás elve. Kormány, államfő. = A köztársasági elnök az új alkotmányban. Szerk.: Holló András. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995. [195.] /Jog és jogtudomány 8./ /Alkotmányelőkészítő tanulmányok 2./ 13-39.

191. SÁRI János: A hatalommegosztásos eszmerendszer értelmezésének lehetőségei és érvényesülésének történelmi irányai. = Hatalommegosztás. 1998. 69-76.

17

192. SÁRI János: A jogalkotás és a jogforrási rendszer. Magyar Közigazgatás. 1991/8. 673-681.

193. SÁRI János: A jogalkotás és jogforrási rendszer az alkotmánybírósági határozatokban: az alkotmány ―láthatóvá tétele‖. Magyar Közigazgatás. 1994/8. 457-468.

194. SÁRI János: A jogforrási rendszer az Alkotmányban. = Jogforrások az új Alkotmányban. Tanulmányok. Szerk.: Rácz Attila. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995. [139.] /Jog és jogtudomány 10./ /Alkotmányelőkészítő tanulmányok 3./ 93-116.

195. SÁRI János: A jogforrások. = Alkotmánytan. [1999.] 45-71.

196. SÁRI János: A kormány. = Alkotmánytan. [1999.] 307-318.

197. SÁRI János: A kormány és a miniszterelnök. Társadalmi Szemle. 1990/12. 81-85.

198. SÁRI János: A kormány és a rendeletalkotás. = Kormány a mérlegen 1990-1994. 140-157.

199. SÁRI János: A közigazgatás alkotmányos ellenőrzése. = A közigazgatás helye az alkotmámnyos rendszerben. Tanulmányok a közigazgatás továbbfejlesztéséhez. Budapest, 1995. 51-64.

200. SÁRI János: A közigazgatás alkotmányos ellenőrzése. = Közigazgatás korszerűsítése. 1996. 287-296.

201. SÁRI János: A köztársasági elnök. = Alkotmánytan. [1999.] 297-304.

202. SÁRI János: A köztársasági elnök alkotmányjogi státusza. Magyar Közigazgatás. 1990/7. 577-586.

203. SÁRI János: A miniszteri és az államtitkári felelősség. Ami az 1997. évi LXXIX. törvényben benne van, s ami kimaradt belőle. Jogtudományi Közlöny. 1999/7-8. 304-313.

204. SÁRI János: A rendeleti jogalkotás különös tekintettel a belügyminiszteri rendeletekre. Alkotmányjogi meggondolások de lege lata és de lege ferenda. Jogtudományi Közlöny. 1994/11. 425-435.

205. SÁRI János: A rendeleti jogalkotás. Társadalmi Szemle. 1993/7. 30-38.

206. SÁRI János: A szociális jogok és a szociális állam. Jogtudományi Közlöny. 1997/5. 217-220.

207. SÁRI János: A tulajdonhoz való jog és a vállalkozás szabadsága. = Alkotmánytan. [1999.] 189-203.

208. SÁRI János: Alkotmányosság – túl az alkotmányi norma határán. Társadalmi Szemle. 1993/11.

209. SÁRI János: Alkotmányozó hatalom és hatalommegosztás. Magyar Jog. 1991/10. 577-580.

210. SÁRI János: Államfői hatalom és felelősség. Társadalmi Szemle. 1991/8-9. 41-47.

18

211. SÁRI János: Államszervezési elvek és értékek: A hatalommegosztás. = Alkotmánytan. [1999.] 233-239.

212. SÁRI János: Az alkotmány és a nemzetközi jog. = Alkotmányozás. 1995. 210-216.

213. SÁRI János: Az alkotmányjog meghatározásához. Magyar Közigazgatás. 1996/8. 449-453.

214. SÁRI János: Az állam mint Leviatán? Töprengések az állam társadalmi szerepvállalásáról a szociális jogok ürügyén. Társadalmi Szemle. 1996/6. 3-13.

215. SÁRI János: Az államfői hatalom a magyar alkotmányjogban. = Alkotmányfejlődés és jogállam. Tanulmányok. Szerk.: Ádám Antal. Budapest, Hanns Seidel Alapítvány, 1994. [314.] 227-241.

216. SÁRI János: Constitutional change of the regime in Hungary: Principles and methods. Old and new institutions. = System transformation and constitutional developments in Central and Eastern Europe. International conference – Changement de régime politique et le developement de la constitution en Europe Centrale et Orientale. Conference international. Kecskemét, June 15-17, 1995. Szerk.: Tóth Károly. Kecskemét, Károli Gáspár Református Egyetem 1995. [298. ] 51-65.

217. SÁRI János: [Egyes szócikkek.] = Jogi lexikon. 1999.*

218. SÁRI János: Elméleti meggondolások a kormány alkotmányos helyzetének szabályozásához. = Szentpéteri emlékkönyv. 1996. 535-544.

219. SÁRI János: Fejezetek a hatalommegosztás történetéből. Társadalmi Szemle. 1990/10. 69-82.

220. SÁRI János: Halász József. 1923-1994. Nekrológ. Magyar Közigazgatás. 1994/11. 703-704.

221. SÁRI János: Hozzászólás [Pokol Béla: A magyar parlamentarizmus szerkezete. A ―hatalmi négyszög‖ súlyelosztásai című írásához.] Társadalmi Szemle. 1993/11. 56-60.

222. SÁRI János: Interpretations of the concept of separation of powers and historical trend of its manifestations. = Gewaltentrennung in Europa. 1993. 15-22.

223. SÁRI János: Kormányzás – kormányzati rendszerek – kormányformák. = Alkotmánytan. [1999.] 245-253.

224. SÁRI János: Közép-európai alkotmányok 1994: a tagadás tagadása. Jogtudományi Közlöny. 1994/7-8. 275-286.

225. SÁRI János: Rights and obligations? = Human Rights in Hungary. 1990. 407-418.

226. SÁRI János [társszerzőként]: Alkotmánytan. Igazgatási ismeretek szakközép-iskolások számára. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. I-V. 5-84., VII-XI. 118-159., XII. 1-8. fejezet. 160-178.

19

227. SÁRI János [társszerzőként]: DEZSŐ Márta – KUKORELLI István – SÁRI János: Az alkotmánytan alapjai pedagógusoknak. Segédanyag a NAT-ban foglalt követelmények teljesítéséhez. Szerk.: Kukorelli István. Budapest, Országos Közoktatási Intézet, 1998. [137.] /NAT-tan./ 6-27., 40-50., 64-79., 86-89., 99-113., 123-126.

228. SÁRI János [társszerzőként]: SÁRI János – DEZSŐ Márta: Alkotmányjogi ismeretek. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1996. [1. rész: 1-51.; 2. rész: 1-8., 52-90.; 3. rész: 92-106.]

229. SÁRI János [társszerzőként]: SÁRI János [et al.]: Alkotmányjog. Segédanyag az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói részére. Szerk.: Kukorelli István. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1990. 209.

TAKÁCS IMRE

230. TAKÁCS Imre: A közjogi felelősség jogi dogmatikája. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990. /A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 21./ 57.

231. TAKÁCS Imre: Az Alkotmánybíróság alkotmányfejlesztő szerepéről. Győr, Széchenyi

István Főiskola, 1996. /Győri Füzetek./*

232. TAKÁCS Imre: Az önkormányzati társulások jogi hátterének fejlődése. Tanulmány a

kistérségek szerepéről tartott konferenciára. Eger, 1996.*

233. TAKÁCS Imre [társszerzőként]: TAKÁCS Imre – POKOL Béla: Összehasonlító alkotmányjog. Egyetemi jegyzet. 1. rész. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. 3. kiad. Budapest, Tankönyvkiadó, 1990. 199. – 4. kiad. 1991. 199. – 5. kiad. 1993. 199.

234. TAKÁCS Imre: A helyi önkormányzati rendszer. = Alkotmánytan. [1999.] 323-337.

235. TAKÁCS Imre: A helyi önkormányzati rendszer kialakulása Magyarországon. = Comitatus. Önkormányzati Szemle. 1992/8-9. 4-9.

236. TAKÁCS Imre: A huszadik század törékeny magyar alkotmánya. Állam- és Jogtudomány. 1996-97[98]/ 1-2. 73-95.

237. TAKÁCS Imre: A kisebbségi jogok a nemzetközi szerződésekben. = In Memoriam Kovács István akadémikus, egyetemi tanár. Szerk. Tóth Károly. Szeged, JATEPress, 1991. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. tom. 40. fasc. 1-26./ 359-382.

238. TAKÁCS Imre: A magyar alkotmánybíráskodás időszerű problémái és továbbfejlesztésének lehetőségei. = Alkotmányfejlődés és jogállam. Tanulmányok. Szerk.: Ádám Antal. Budapest, Hanns Seidel Alapítvány, 1994. [314.] 227-241.

20

239. TAKÁCS Imre: A magyar földművelésügyi igazgatás alsó- és középfokú szerveinek létrehozása és működése a dualizmus korában. = Mezőgazdasági Múzeum közleményei. 1994. 217-234.

240. TAKÁCS Imre: A Német Szövetségi Köztársaság Szövetségi Gyűlése. Budapest, Parlamenti Módszertani Iroda, 1994. 45.

241. TAKÁCS Imre: A törvényhozás második kamarája. Társadalmi Szemle. 1995/10. 61-69.

242. TAKÁCS Imre: Alkotmányjogi technikák – politikai folyamatok. [Hozzászólás Pokol Béla: A magyar parlamentarizmus szerkezete. A ―hatalmi négyszög‖ súlyelosztásai c. írásához.] Társadalmi Szemle. 1994/1. 89-91. 1993/12.

243. TAKÁCS Imre: Az alkotmány és az alkotmányosság fogalma. = Alkotmánytan. [1999.] 11-27.

244. TAKÁCS Imre: Az Alkotmánybíróság. = Alkotmánytan. [1999.] 341-360.

245. TAKÁCS Imre: Az alkotmánybíróság jogfejlesztő szerepéről. = Győri tanulmányok. 20. kötet. 1998. 96-105.

246. TAKÁCS Imre: Die Rechtsstaatlichkeit und Grundrechtsschutz in der ungarischen Staatslehre. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 37. 1996. [1998.] 65-73.

247. TAKÁCS Imre: Fejezetek a közigazgatási bíráskodás hazai múltjából és újjáalkotásának jogi előzményei. Magyar Közigazgatás. 1992/4. 207-216.

248. TAKÁCS Imre: Földművelésügyeink a magyar közigazgatás rendszerében a XVIII. századtól 1944-ig. Rövid fejlődéstörténet. = Mezőgazdasági Múzeum közleményei. 1991. 219-242.

249. TAKÁCS Imre: Gondolatok Románia alkotmányáról. Magyar Kisebbség. [Nagyvárad] 1995/1.

250. TAKÁCS Imre: Kisebbségi jogok, nemzetiségi statisztika. = Kovacsics József ünnepi kötet. 1999. 201-208.

251. TAKÁCS Imre: Nemzetiségi jogok a nemzetközi jogban. Európa Fórum. Gazdaság – politika – jog. 1992/1. 79-91.

252. TAKÁCS Imre: Nemzetiségi statisztika, nemzetiségi jog. = Nemzetiségi statisztika. 1994. 54-62.

253. TAKÁCS Imre: On the legal regulation of the freedom of conscience and religion. = Human Rights in Hungary. 1990. 133-144.

254. TAKÁCS Imre: Second chamber of the legislature. = Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1997/1-2. 39-52.

255. TAKÁCS Imre: The guarantees of human rights. = Human Rights in Hungary. 1990. 47-65.

21

256. TAKÁCS Imre [társszerzőként]: TAKÁCS Imre [et al.]: Alkotmányjog. Segédanyag az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói részére. Szerk.: Kukorelli István. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. Tankönyvkiadó, 1990. 209.

257. TAKÁCS Imre [szerkesztőként]: Az alkotmányozás jogi kérdései. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a linzi Johannes Kepler Egyetem 1995. július 6-7-én tartott alkotmányjogi szimpóziumának előadásai. Oktatási tananyag. Ford.: Mirk Mária. Szerk.: Takács Imre. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1995. [1996.] /Alkotmányjogi előadások./ 242.

ÁLLAM- ÉS JOGELMÉLETI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Czine Gáspár, egyetemi adjunktus, Fazekas József, egyetemi adjunktus, Gergye Attila, egyetemi tanársegéd, Péteri Zoltán, ny. egyetemi docens, a jogi kar tiszteletbeli tanára, Samu Mihály, ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Szentpéteri Ádám, egyetemi tanársegéd, Szilágyi Péter, egyetemi tanár, Takács Péter, egyetemi docens, Tamás András, egyetemi tanár, tudományos tanácsadó, Zsidai Ágnes, egyetemi docens. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Bódig Mátyás, egyetemi adjunktus, Vastagh Pál, egyetemi docens. Tudományos szakirodalmi munkásságukat illetően a tanszékhez kötődő külső munkatársak: Szigeti Péter, egyetemi tanár, Vastagh Pál, egyetemi docens.A tanszék vezetője: Szilágyi Péter.

CZINE GÁSPÁR

258. CZINE Gáspár: Mindennapok joga. Budapest, Deco-Print Kft. 1993. 227.

259. CZINE Gáspár: Hozzászólás [Jobbágyi Gábor: A méhmagzat életjoga az európai jogállamok jogalkotásában c. cikkéhez]. Magyar Jog. 1992/2. 80-82.

260. CZINE Gáspár: Kelsen Tiszta jogtana, mint a XX. századi ember képe a jogról és a XX. századi jog képe az emberben. Jogtudományi Közlöny. 1992/10. 448-458.

SAMU MIHÁLY

261. SAMU Mihály: A magyar kisebbségi törvény. [1993. évi LXXVII. tv.] Budapest, Püski Kiadó, 1995. 61.

262. SAMU Mihály: Alkotmányozás, alkotmány, alkotmányosság. Budapest, Korona Kiadó, 1997. 197.

263. SAMU Mihály: Államelmélet. Budapest, Püski Kiadó, 1992. 245.

22

264. SAMU Mihály: Hatalomelmélet különös tekintettel az államra. Budapest, Korona Kiadó, 2000. 286.

265. SAMU Mihály: Jogpolitika. Egyetemi jegyzet. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1997. 174. – 2. átdolg., bőv. kiad. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2000. 198.

266. SAMU Mihály [társszerzőként]: SAMU Mihály – SZILÁGYI Péter: Bevezetés az állam- és jogtudományokba. Egyetemi jegyzet. 5. kiad. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1990. 234.

267. SAMU Mihály [társszerzőként]: SAMU Mihály – SZILÁGYI Péter: Jogbölcselet. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1998. [105-187., 246-312.] 312.

268. SAMU Mihály: A demokrácia és az alkotmányozás fogalma. = Szentpéteri emlékkönyv. 1996. 519-533.

269. SAMU Mihály: A jog helye és szerepe a hatalommegosztásban. Magyar Közigazgatás. 1991/5. 385-400.

270. SAMU Mihály: A jogalkotás jogpolitikájának szükségessége és a jogállamiság. Magyar Jog. 1999/8. 479-484.

271. SAMU Mihály: A jogi eljárás – a jog lényeges sajátossága. Magyar Jog. 1992/4. 193-202.

272. SAMU Mihály: A jogi személy kategóriájának fejlesztése – jogelméleti nézőpontból. Magyar Jog. 1981/9. 513-518.

273. SAMU Mihály: A jogpolitika értékelméleti alapjai. Magyar Jog. 1990/7-8. 655-662.

274. SAMU Mihály: A jogpolitika lényeges vonásainak jogelméleti megközelítése. Jogtudományi Közlöny. 1990/5. 137-143.

275. SAMU Mihály: A kétkamarás parlament indokoltsága. Minősíthető-e illuziónak a kétkamarás országgyűlés? Collega. 1998/6. 5-8.

276. SAMU Mihály: A liberalizmus hatalomelméleti egyoldalúsága és értékeinek beépülése a modern humanizmusba. Valóság. 1998/11. 13-20.

277. SAMU Mihály: A nemzetállam elvének és gyakorlatának továbbélése és meghaladása. Valóság. 1996/10. 76-85.

278. SAMU Mihály: Az alkotmányozás és a második kamara (szenátus). Belügyi Szemle. 1996/6. 13-22.

279. SAMU Mihály: Az alkotmányozás politikai túlerő alapján vagy szakmai megalapozással. Hitel. 1996/3. 18-23.

280. SAMU Mihály: Az alkotmányozó hatalom és a kétkamarás rendszer. = Konferencia az új alkotmány szabályozási elveiről. Budapest, SZEF, 1996. 39-52.

23

281. SAMU Mihály: Az államtudomány és a hatalomelmélet önállósága – helye a tudományrendszerben. [Hozzászólás Ádám Antal írásához.] Magyar Tudomány. 1995/4. 393-405.

282. SAMU Mihály: Az emberi jogok és a demokrácia összefüggése: a szocialista gondolat fejlődése és differenciálódása. Magyar Jog. 1990/4. 314-320.

283. SAMU Mihály: Az európai jog és az európai jogpolitika szükségessége. Magyar Jog. 1997/7. 398-406.

284. SAMU Mihály: Az európai jog és az európai jogpolitika szükségessége. Collega. 1997/2. 15-19.

285. SAMU Mihály: Az igazságtétel jogelméleti vonatkozásai. Magyar Jog. 1994/6. 332-339.

286. SAMU Mihály: Az önrendelkezési jog elvének etnokráciává torzulása és megtisztulásának reménye. Hitel. 1996/9. 68-73.

287. SAMU Mihály: Der Begriff der Menschenrechte und das Recht auf die Teilnahme an den öffentlichen Angelegenheiten. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 32. 1991. 131-143.

288. SAMU Mihály: Megmenteni egy jogelméleti és nemzetközi jogbölcseleti életművet a feledéstől. [Szabó József (1909-1992) jogelméleti munkásságáról.] Magyar Közigazgatás. 1994/6-7. 428-433.

289. SAMU Mihály: Plurális demokrácia – kisebbségi politika. Kollektív jogok és a kisebbségek államalkotó minősége. Valóság. 1992/4. 49-61.

290. SAMU Mihály: The collective rights of the minorities and their quality as constituent on the state. = Dual images. Multiculturalism on two sides of the Atlantic. Szerk.: Kulcsár Kálmán – Szabo, Denis. Budapest, Institute for Political Science of the Hungarian Academy of Sciences, 1996. 179-184.

291. SAMU Mihály: Új alkotmány létesítése alkotmányozó hatalom által, szakmai megalapozással. Magyar Jog. 1995/8. 469-473.

292. SAMU Mihály [szerkesztőként]: Állam- és jogelmélet. Egységes jegyzet. 2. rész. Szerk.: Samu Mihály. Budapest, Tankönyvkiadó, 1990. /Állam- és jogtudományi karok./ 280. – [2. utánny.] 1991. 280. – 1992. 280. – 4. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. /Állam- és jogtudományi karok./ 280.

24

SZIGETI PÉTER

293. SZIGETI Péter: A jogállamiság változatai – elméleti és történeti nézőpontból. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1997. /Politikatudományi műhelytanulmá-nyok. 7./ 42.

294. SZIGETI Péter: Az út maga a cél. Társadalomelméleti tanulmányok. MTA Politika-tudományi Intézet, 1995. 386.

295. SZIGETI Péter: Parlamenti ciklusok – a törvényalkotás tükrében. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1997. /Politikatudományi füzetek 17./ / Magyarország az ezredfordulón. Stratégiai Kutatási Programok / 39.

296. SZIGETI Péter: Szervezett kapitalizmus. Budapest, Mediant Kiadó, 1991. 207.

297. SZIGETI Péter [társszerzőként]: SZIGETI Péter – MACKÓ Mária: Jog és jogállam. Állam- és jogelméleti alapismeretek. Főiskolai jegyzet. Szerk.: Szigeti Péter. Budapest, RTF, 1996. 158.

298. SZIGETI Péter [társszerzőként]: SZIGETI Péter – TAKÁCS Péter: A jogállamiság jogelmélete. Budapest, Napvilág Kiadó, 1998. 296.

299. SZIGETI Péter: A baloldal elméleti zsákutcáiról. Eszmélet. 1992/17. 19-36.

300. SZIGETI Péter: A jog varázslat alóli felszabadítása. Max Weber jogfejlődési magyarázata. = Akik nyomot hagytak a 20. századon. 5. kötet: Max Weber és a 20. század társadalomtudományi gondolkodása. Budapest, Napvilág Kiadó, 1999. 118-148.

301. SZIGETI Péter: A jogállam társadalomtörténeti változatai. = Államelmélet. 1997. 152-169.

302. SZIGETI Péter: A jogállamiság mint társadalomelméleti probléma. Társadalmi Szemle. 1993/4. 3-12.

303. SZIGETI Péter: A jogállamiság változatai – elméleti és történeti nézőpontból. = A politikatudomány arcai. Szerk.: Gergely A. – Bayer J. – Kulcsár K. Akadémiai Kiadó, 1999. 91-124.

304. SZIGETI Péter: A képviseleti demokrácián innen és túl. [Tudományos kerekasztal vita.] Eszmélet. 1993/23. 5-32.

305. SZIGETI Péter: A kormányzat terjedelmének és funkcióinak alakulása. Nemzetközi trendek és hazai tapasztalatok. = Politika és társadalom 1989-1998. Magyarország az ezredfordulón. Szerk.: Kulcsár Kálmán. Budapest, MTA Stratégiai Kutatások, 1999. 65-92.

306. SZIGETI Péter: A népszavazási dosszié. Rekonstrukció és analizis az Alkotmánybíróság döntése után. Társadalmi Szemle. 1998/2. 88-92.

25

307. SZIGETI Péter: A polgári nemzetállamon innen és túl. Eszmélet. 1998/37. 23-32.

308. SZIGETI Péter: A szociáldemokrata modernizáció érvényesség tartományai. = Akik nyomot hagytak a huszadik századon. 1. kötet: Eszmetörténeti előadások. Budapest, Napvilág Kiadó, 1996. 87-97.

309. SZIGETI Péter: A természetjog és a jogpozitivizmus viszonya – az irányzatok családfája. Jogtudományi Közlöny. 1995/3. 114-123.

310. SZIGETI Péter: A történelmi kapitalizmus – ma. Új Fórum. 1990/1. 36-38.

311. SZIGETI Péter: Alkotmánybíráskodásunk négy éve: 1990-93. Tények, politológiai összefüggések, alkotmányossági értékelések. Politikatudományi Szemle. 1995/2.

312. SZIGETI Péter: Alkotmányozás – itt és most. Kommentár az Alkotmány Előkészítő Bizottság tervezetéhez. Eszmélet. 1996/31. 66-73.

313. SZIGETI Péter: Az emberi jogok természete. = Emberi jogi ismeretek. Szerk.: Bólyai János. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1998. 7-11.

314. SZIGETI Péter: Az emberi jogok természetének megalapozása: egységesség – világnézet típusok és politikum. Eszmélet. 1998/40. 10-22.

315. SZIGETI Péter: Az MSZP stratégiája: út a győzelemhez. = Parlamenti választások. 1994 [A]. 199-131.

316. SZIGETI Péter: Bayer József: A politikai legitimitás. Kritika. 1998/7. 40-41.

317. SZIGETI Péter: Cselekvés – struktúra – legitimáció a kritikai elméletben. = Politikatörténeti Füzetek 3. 1994. 65-80.

318. SZIGETI Péter: Demokrácia – de hogyan? Csakazértis. 1993/2. 14-15.

319. SZIGETI Péter: [Egyes szócikkek.] = Jogi lexikon. 1999.*

320. SZIGETI Péter: Elvesztett kormányhatalom – megtartott törzsválasztók. MSZP dilemmák 1998. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 163-174.

321. SZIGETI Péter: Elvesztett kormányhatalom – megtartott törzsválasztók. MSZP dilemmák 1998. = Parlamenti választások. 1994 [A]. 131-143.

322. SZIGETI Péter: Emberi jogok – szociális jogok. [Tudományos kerekasztal vita] Eszmélet. 1998/40. 4-9.

323. SZIGETI Péter: En deçà et au delà de l‘Etat-nation bourgeois. = Colloque

International Paris, 13 au 16 mai 1998. Contributions, 4è dossier, Párizs, 1998.*

324. SZIGETI Péter: Hart jogkoncepciója: a mérsékelt pozitívizmus. Főiskolai Figyelő [Rendőrtiszti Főiskola]. 1997/1. 5-8.

325. SZIGETI Péter: Hart jogkoncepciója: a mérsékelt pozitívizmus. Jogállam. 1996/3-4. 170-173.

26

326. SZIGETI Péter: Hatalommegosztás – Alkotmánybíróság. Világosság. 1993/1. 49-58.

327. SZIGETI Péter: Jog – jogászi hivatás – jogtudomány – jogelmélet. Magyar Jog. 1995/1. 1-5.

328. SZIGETI Péter: Jogállam. = Állambölcselet. Egyetemi Jegyzet. Szerk.: Takács Péter. Miskolc, Egyetemi Kiadó, 1993. 32-37.

329. SZIGETI Péter: K állattörténetei K szerint (Kállai R. Gábor: Kafkológia). Ezredvég. 1998/6.

330. SZIGETI Péter: Kapitalizmus – késő kapitalizmus. (Egy elemzés tapasztalatai). Eszmélet. 1990/4. 37-51.

331. SZIGETI Péter: Konstitucionalizmus – a jogállamiság probléma francia változata. Magyar Jog. 1997/1. 1-10.

332. SZIGETI Péter: Körkérdés a harmadik útról. Tudományos kerekasztal vita. Eszmélet. 1999/43. 140-147.

333. SZIGETI Péter: Közép-Kelet-Európa átalakulása: közös vonások és magyar specifikumok. = A közép-kelet-európai országokban zajló átmenet és a szociáldemokrácia. Budapest, 1992. 42-45.

334. SZIGETI Péter: L‘Europe du Centre-Est après le changement de régime. Cahiers Condorcet. 1995/6. 73-90.

335. SZIGETI Péter: Lehetséges-e jogimmanens mérce felállítása az alkotmánybíráskodás megítéléséhez? (Egy elméleti hipotézis tapasztalati értékének vizsgálata). = Tanulmányok a jogvédelem és a rendvédelem köréből. Szerk.: Szigeti Péter. Budapest, RTF Államtudományi Tanszék, 1998. 39-50.

336. SZIGETI Péter: Létezhet-e szociális piacgazdaság? Tudományos kerekasztal vita. Eszmélet. 1994/24. 4-32.

337. SZIGETI Péter: Mérlegen a XX. század. Múltunk. 2000/1. 218-230.

338. SZIGETI Péter: Mi történt a magyar munkássággal? Tudományos kerekasztal vita. Eszmélet. 1998/38. 4-27.

339. SZIGETI Péter: Parlamentáris kormányzás a rendszerváltás után. = Politika és társadalom 1989-1998. Szerk.: Kulcsár Kálmán. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet – Nemzeti Stratégiai Kutatások, 1999. 31-64.

340. SZIGETI Péter: Pluralista demokrácia – francia módra. Magyar Politikatudományi Társaság évkönyve. 1990. 32-46.

341. SZIGETI Péter: Politikai tagoltság és parlamenti erőviszonyok Magyarországon. = Törésvonalak és értékválasztások. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1994. 63-76. – Társadalmi Szemle. 1994/2.

27

342. SZIGETI Péter: Reflexiók egy 20. századi humanista forradalmár hagyatékáról. (Michael Löwy: La pensée de Che Guevara Edition Syllepse) Eszmélet. 1998/38. 189-194.

343. SZIGETI Péter: Roscoe Pound pragmatista jogszociológiája: a társadalmi mérnökösködés eszméje a korhoz kötött, relatív természetjogban. Főiskolai Figyelő [Rendőrtiszti Főiskola].1996/4.

344. SZIGETI Péter: Structures of Dominance in the Present Conservative World. = Eszmélet books. 1996. 47-58.

345. SZIGETI Péter: Szintetikus jogfelfogás és a jogállamiság érvényesség-tartomá-nya. Belügyi Szemle. 1997/9. 14-25.

346. SZIGETI Péter: Szociáldemokrácia – honnan hová? Erények és gyengeségek. Eszmélet. 1993/20. 63-78.

347. SZIGETI Péter: Tendenciák a parlamentáris jogállam kialakulásától napjainkig. Pártrendszer, tulajdonviszonyok, a közvetlen demokratikus részvétel és összefüggéseik. = Rendszerváltás és társadalomkritika. Szerk.: Krausz Tamás. Budapest, Napvilág Kiadó, 1998. 225-244.

348. SZIGETI Péter: Tendenciák Magyarországon a parlamentáris jogállam kialakulásától napjainkig. 1-3. rész. = Ezredvég. 1997/5. 62-67., 1997/6. 47-55., 1997/7. 62-66.

349. SZIGETI Péter: Térdeljetek le, mert kicsik vagytok. Ezredvég. 1995/3. 78-86.

350. SZIGETI Péter: What Strategy for Forces to the Left of Social Democracy? = Labour Focus on Eastern Europe. 1994/49. 61-63.

351. SZIGETI Péter [szerkesztőként]: Tanulmányok a jogvédelem és a rendvédelem köréből. Budapest, RTF Jog- és Államtudományi Tanszék, 1998. 217.

352. SZIGETI Péter [fordítóként]: Blandine Barret-Kriegel: Jogállam. Gondviselő állam. = Joguralom és jogállam. 1995. 219-225.

SZILÁGYI PÉTER

353. SZILÁGYI Péter: A szankcionálás és a szankció a jogi felelősségi rendszerben. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. 1990. /A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 23./ 114.

354. SZILÁGYI Péter: Jogelméleti alapok. Jegyzet a társadalombiztosítási szakemberek főiskolai képzéséhez. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. 1996. 159. – 2. kiad.: 1997. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1998. 174.

355. SZILÁGYI Péter: Jogi alaptan. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. 1992. – [utánny.] Buapest, Tankönyvkiadó, 1993. 248. – 4. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. 248. – 5. kiad. 1996. 248. –

28

Egyetemi tankönyv. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. /Osiris tankönyvek/ 324. – 2. átdolg. kiad. 2000. 326.

356. SZILÁGYI Péter [társszerzőként]: SAMU Mihály – SZILÁGYI Péter: Bevezetés az állam- és jogtudományokba. Egyetemi jegyzet. 5. kiad. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1990. 234.

357. SZILÁGYI Péter [társszerzőként]: SAMU Mihály – SZILÁGYI Péter: Jogbölcselet. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1998. [ 1-104., 187-245.] 312.

358. SZILÁGYI Péter: A jog és a magyar átmenet. = Vissza a történelemhez. Emlékkönyv Balogh Sándor 70. születésnapjára. Szerk.: Izsák Lajos – Stemler Gyula. Budapest, ELTE Bölcsészettudományi Kar – MTA Történettudományi Intézet – Politikatörténeti Intézet. Napvilág Kiadó, 1996. 377-388.

359. SZILÁGYI Péter: A jogalkotás és a jogforrási rendszer néhány kérdéséről. = Jogalkotás a jogállamban. 87-95.

360. SZILÁGYI Péter: A katonai demokrácia pszeudoállama. Rubicon. 1997/8. 4-6.

361. SZILÁGYI Péter: A kompromisszum dicsérete, avagy Hermann Heller és a szociális jogállam. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 65-74.

362. SZILÁGYI Péter: A polgári engedetlenségről. = Polgári engedetlenség. 187-190.

363. SZILÁGYI Péter: A tátrsadlaomtudományok sajátosságai. = Segédlet az állam- és jogelmélet tanulmányozásához. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1991. 3-15.

364. SZILÁGYI Péter: Az állam társadalmi szerepe. Az állam funkciói. = Államelmélet. 1997. 52-72.

365. SZILÁGYI Péter: Az államelmélet mint valóságtudomány. = Kovacsics József emlék kötet.1999. 193-199.

366. SZILÁGYI Péter: Az államok rendszerezése. = Segédlet az állam- és jogelmélet tanulmányozásához. Budapest, Államigazgatási Főiskola. 1991. 17-31.

367. SZILÁGYI Péter: Elévülés, visszaható hatály, alkotmányosság. Megjegyzések az ún. igazságtétel kérdéséhez. Magyar Jog. 1992/6. 338-339.

368. SZILÁGYI Péter: Előszó. = Georg Jellinek: Általános államtan. Ford., bev., bibliogr. és mutatók: Szilágyi Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar [Tempus program], 1994. /Jogfilozófiák./ 7-21.

369. SZILÁGYI Péter: Georg Jellinek jogfelfogása. = Jogelméleti jogesetek, portrék, szemelvények. Összeáll.: Szigeti Péter. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1998. 23-30.

370. SZILÁGYI Péter: Jegyzetek [a kárpótlással kapcsolatos törvényekhez]. = Kárpótlás és kárrendezés Magyarországon 1889-1998. Összeáll.: Berényi Sándor [et al.]. Szerk.: Petri Edit. Budapest, Napvilág Kiadó, 1998. 106-111., 131-136., 145-149., 150-151., 152-155., 163., 165., 176-178., 203-206., 209-212., 215-216.

29

371. SZILÁGYI Péter: Megszálló hatalom és korlátozott szuverenitás. Múltunk. 1996/1. 245-250.

372. SZILÁGYI Péter: Parlamentáris jogállam és jogforrási rendszer. = Pölöskei Ferenc ünnepi kötet. 2000. 563-574.

373. SZILÁGYI Péter: Verfassungsstaatlichkeit und Veränderung des Rechts in Ungarn. Rechtstheorie. 1995/26. [fasc. 3.] 305-328.

374. SZILÁGYI Péter: Zur theoretischen Grundlegung der Rechtspolitik der Gesetzgebung. = Theoretische Grundlagen der Rechtspolitik Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie. Beiheft 54. Stuttgart, Franz Steiner Verlag, 1992. 104-110.

375. SZILÁGYI Péter: Jogbölcselet. = Magyarország a XX. században. 5. kötet: Tudomány, 2.: Társadalomtudományok. Szerk.: Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits Kiadó, 2000. 39-57.

376. SZILÁGYI Péter [társszerzőként]: SAMU Mihály – SZILÁGYI Péter – SZOTÁCZKY Mihály: Állam- és jogelmélet. 2. rész. Szerk.: Samu Mihály. Budapest, Tankönyvkiadó, 1990. [161-208.] 280.

377. SZILÁGYI Péter [fordítóként és közreműködőként]: Georg Jellinek: Általános államtan. Ford., bev., bibliogr. és mutatók: Szilágyi Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar [Tempus program], 1994. /Jogfilozófiák./ 125.

378. SZILÁGYI Péter [fordítóként]: Hermann Heller: Jogállam vagy diktatúra? – Wolfgang Abendroth: Demokratikus és szociális jogállam a Német Szövetségi Köztársaság alaptörvényében – Ernst Forsthoff: A szociális jogállam lényege és fogalma. = Joguralom és jogállam. 1995. 67-74., 175-194., 195-218.

TAKÁCS PÉTER

379. TAKÁCS Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. században. Budapest, PPKE Jogbölcseleti Intézet, 1997. /Bibliotheca Cathedrae philosophiae iuris et rerum politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae. 5. fasc. 1./ 148.

380. TAKÁCS Péter: Igazságosság-elméletek – történeti nézőpontból. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, [1991.] [Gépirat. soksz.] 304. – Tézisek. Miskolc, Miskolci Egyetem, 1991. 25.

381. TAKÁCS Péter: Jogelméleti jogesetek. Kísérleti jellegű oktatási segédlet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Állam- és Jogelméleti Tanszék, 1994. 183.

382. TAKÁCS Péter: Nehéz jogi esetek. Jogelmélet és jogászi érvelés. Budapest, Napvilág Kiadó, 2000. 400.

30

383. TAKÁCS Péter [társszerzőként]: SZIGETI Péter – TAKÁCS Péter: A jogállamiság jogelmélete. Budapest, Napvilág Kiadó, 1998. [23-30., 171-178., 221-257., 258-284.] 294.

384. TAKÁCS Péter [társszerzőként]: HÖRCHER Ferenc – PÉTERI Zoltán – TAKÁCS Péter: Állam- és jogbölcselet. Kezdetektől a felvilágosodásig. [Platón és Arisztotelész az államról – Aquinói Szent Tamás jog- és állambölcselete – Niccoló Machiavelli az államról és a politikáról.] Budapest, PPKE Jogbölcseleti Intézete, 1997. /Bibliotheca Cathedrae philosophiae iuris et rerum politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae. 5. fasc. 3./ [27-48., 59-81., 85-93.] 167.

385. TAKÁCS Péter: A helyes jog. = Jogbölcseleti előadások. Szerk.: Szabó Miklós. Miskolc, Bíbor Kiadó, 1998. /Prudentia iuris. 11./ 75-110.

386. TAKÁCS Péter: A közjó. = Zlinszky János ünnepi kötet. 1998. 269-276.

387. TAKÁCS Péter: A közösségi élet hume-i filozófiája. Filozófiai Figyelő. 1991/1. [13]. 305-311.

388. TAKÁCS Péter: A liberalizmus után… Világosság. 1991/5. 353-360.

389. TAKÁCS Péter: A ―méltányos igazságosság‖ Rawls-i elmélete. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 33. kötet.1994. 153-178.

390. TAKÁCS Péter: A modern állam. = Bevezetés a jogi ismeretekbe. Miskolc, Miskolci Egyetem, 1991. 117-151. – Jog- és államtudományi alaptan. Szerk.: Szabó Miklós. Miskolc, Egyetemi Kiadó, 1992. [2. kiad.] 1995. 203-241. – átdolg. kiad.: Bevezetés a jog- és államtudományokba. Szerk.: Szabó Miklós. Miskolc, Bíbor Kiadó, 1995. / Prudentia iuris. 2./ 199-238.

391. TAKÁCS Péter: A személyes és a rendbe öntött igazságosság szintézise. Budapesti Könyvszemle [BUKSz]. 1996/4. 420-427.

392. TAKÁCS Péter: Az 1990. évi választások Heves megyében. = Parlamenti válasz-tások. 1990. = 217-225.

393. TAKÁCS Péter: Az állam fogalma. = Államelmélet. 1997. 9-28.

394. TAKÁCS Péter: Az állam mint szervezet. = Államelmélet. 1997. 73-93.

395. TAKÁCS Péter: Az állam területe és népessége. = Államelmélet. 1997. 29-51.

396. TAKÁCS Péter: Az ígéret földje. Valóság. 1999/2. 60-73.

397. TAKÁCS Péter: David Hume a politikai pártokról. Filozófiai Figyelő. 1991/1. [13]. 131-135.

398. TAKÁCS Péter: Előszó. = Joguralom és jogállam. 1995. 9-17.

399. TAKÁCS Péter: Emberi jogok. = Előadások a jogelmélet köréből. Szerk.: Szabó Miklós. Miskolc, Miskolci Egyetem, 1996. 231-258. – átdolg. kiad.: Jogbölcseleti

31

előadások. Szerk.: Szabó Miklós. Miskolc, Bíbor Kiadó, 1998. /Prudentia iuris. 11./ 213-242.

400. TAKÁCS Péter: Fuite en avant. Budapesti Könyvszemle [BUKSz]. 1992/2. 54-62. – kivonata angol nyelven: Fuite en avant. Budapest Review of Books. 1992/2. 21-23.

401. TAKÁCS Péter: H. D. Thoreau: A polgári engedetlenség iránti kötelezettségről. A gazdaságról. Budapesti Könyvszemle [BUKSz]. 1990/4. 487-489.

402. TAKÁCS Péter: Jog és igazságosság. = Jogelmélet. Miskolc, Miskolci Egyetem, 1992. 196-223., Előadások a jogelmélet köréből. Szerk.: Szabó Miklós. Miskolc, Miskolci Egyetem, Állam és Jogtudományi Kar, 1996. 173-206. – átdolg. kiad.: Jogbölcseleti előadások. Szerk.: Szabó Miklós. Miskolc, Bíbor Kiadó, 1998. /Prudentia iuris. 11./ 163-196.

403. TAKÁCS Péter: Jogelméleti jogesetek. = Jogelméleti jogesetek, portrék, szemelvények. Összeáll.: Szigeti Péter. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1998. 1-22.

404. TAKÁCS Péter: Joguralom. = Jogelmélet. Szerk.: Szabó Miklós. Miskolc, Miskolci Egyetem, 1992. 196-223.

405. TAKÁCS Péter: Politika, jog és igazságosság a szofista filozófiában. = Publicationis Universitatis Rerum Politechnicorum Miskolciensis. Series Juridica et Politica [Miskolc]. tom. 4. fasc. 1-7. 1990. 111-181.

406. TAKÁCS Péter: [Részletek.] = Államelmélet. Az államelmélet, az állambölcselet és a politikai filozófia történetének vázlata. Miskolc, Miskolci Egyetem, Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet, 1994. – átdolg. és jav. kiad. Miskolc, Miskolci Egyetem, 1997. [341.] 10-13., 15-18., 67-98., 125-168.

407. TAKÁCS Péter: [Részletek.] = Államelmélet. Egyetemi jegyzet. 1-2. kötet. 1. kötet: Az államelmélet, az állambölcselet és a politikai filozófia történetének vázlata. Szerk.: Takács Péter. 2. kötet: Előadások az államelmélet, az állambölcselet és a politikai filozófia köréből. Összeáll.: Takács Péter. Miskolc, Miskolci Egyetem Jogtörténeti és Jogelméleti Intézete, 1992-1993. – [utánny.] 1993. – [2. utánny.] Miskolc, Egyetemi Kiadó, 1994. /Egyetemi jegyzetek sorozat 2./ [185., 249.] 1. kötet [1992.]: 59-86., 113-150. 2 kötet [1992.]: 72-83.

408. TAKÁCS Péter: Ronald Dworkin jogelmélete. Portrévázlat. Főiskolai Figyelő [Rendőrtiszti Főiskola]. 1999/2. 38-49.

409. TAKÁCS Péter: Tibor Machan: Individuals and their Rights. Tibor Machan: Capitalism and Individualism. Budapesti Könyvszemle [BUKSz]. 1993/3. 380-383.

410. TAKÁCS Péter: Ügyvédek – posztóban, selyemben. Magyar Jog. 1992/9. 574-576.

411. TAKÁCS Péter: Valahol Európában. A jugoszláviai háborús bűnösök perei. Jogelméleti Szemle. [Elektronikus folyóirat.; internet: www:e xtra.hu/jesz]. 2000/1. 1-21.

32

412. TAKÁCS Péter [szerkesztőként]: Államelmélet. Előadások az államelmélet és az állambölcselet köréből. Szerk.: Takács Péter. Miskolc, Bíbor Kiadó, 1997. /Prudentia iuris 8./ 341. – [utánny.] 1998. 1999. 2000. 341.

413. TAKÁCS Péter: [szerkesztőként]: Államelmélet. Egyetemi jegyzet. 1-2. kötet. 1. kötet: Az államelmélet, az állambölcselet és a politikai filozófia történetének vázlata. Szerk.: Takács Péter. 2. kötet: Előadások az államelmélet, az állambölcselet és a politikai filozófia köréből. Összeáll. Takács Péter. Miskolc, Miskolci Egyetem Jogtörténeti és Jogelméleti Intézete, 1992-1993. [2. utánny.] 1994. /Egyetemi jegyzetek sorozat 2./ 1. kötet: 185. 2. kötet: 249.

414. TAKÁCS Péter [szerkesztőként]: Joguralom és jogállam. Antológia a Rechtsstaat és a Rule of Law irodalmának köréből. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar [Tempus program], 1995. 331.

415. TAKÁCS Péter [szerkesztőként]: SOMLÓ Bódog: Jogbölcsészet. [Budapest, Grill, 1920.] A szöveget gondozta: Takács Péter. Budapest, [Országgyűlési Könyvtár] [Gépirat, soksz.], 1995. 226.

416. TAKÁCS Péter [szerkesztőként és közreműködőként]: SOMLÓ Bódog: Jogbölcsészet. A Juristische Grundlehre kivonata. [Budapest, Grill, 1920.] Szerk. és a szöveget gondozta: Takács Péter. Jegyzetek: Takács Péter – Ződi Zsolt. Miskolc, Bíbor Kiadó 1995. /Prudencia iuris 1./ 159.

417. TAKÁCS Péter [fordítóként]: David Hume: A pártokról. Filozófiai Figyelő. 1991/1. 136-148.

418. TAKÁCS Péter [fordítóként]: David Hume összes esszéje. 1-2 kötet. Budapest, Atlantisz Könyvkiadó, 1992, 1994. /Mesteriskola/ 1. kötet: 298., 2. kötet: 439.

419. TAKÁCS Péter [fordítóként]: Friedrich Hayek: Az egyéni szabadság biztosítékai – Roger Scruton: Totalitarrizmus és joguralom – Joseph Raz: A joguralom értéke – Ronald Dworkin: A politikai bírók és a joguralom – John Finnis: A joguralom határai – Franz Neumann: Szuverenitás és jogállamiság – Giovanni Sartori: A törvények uralmától a törvényhozók uralmáig – Michael Oakeshott: Joguralom – Judith N. Shklar: Politikaelmélet és joguralom. = Joguralom és jogállam. 1995. 75-91., 101-108., 116-131., 132-156., 157-164., 229-238., 239-246., 274-291., 292-305.

420. TAKÁCS Péter [fordítóként]: Gustav Radbruch: Öt perc jogfilozófia. = Jog és jogállam. Állam- és jogelméleti alapismeretek. Szerk.: Szigeti Péter. Budapest, Rendőrtiszti Főiskola, 1996. 154-155. – Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből. Szerk.: Szabó Miklós. Miskolc, Bíbor Kiadó, 1997. 126-128. – Jogállam. Budapesti jogi és politikai szemle, 1998-1999/1-4. 214-215. – Jogállam. 1998-1999/1-4. 214-215.

421. TAKÁCS Péter [fordítóként]: H. L. A. Hart: A jog fogalma. Budapest, Osiris Kiadó, 1995. /Jog./ 375.

33

422. TAKÁCS Péter [fordítóként]: H. L. A. Hart: A jog fogalma. Részlet. = Szövegek a jogi gondolkodás paradigmáinak tanulmányozásához. Szerk.: Varga Csaba. Budapest, Osiris Kiadó, 1996. /Bibliotheca Cathedrae philosophiae iuris et rerum politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae. 3. fasc. 1. / [139.] 89-100. – A jogi gondolkodás paradigmái. Szövegek. Szerk.: Varga Csaba. Budapest, Eto Print, 1998. 71. [utánny.] 1999. 71.

423. TAKÁCS Péter [társfordítóként]: Edgar Bodenheimer: Jurisprudence (Cambridge, Mass. 1981). = Bevezetés a jogbölcseleti gondolkodás történetébe. Miskolc, Miskolci Egyetem, Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet, 1991. 1994. [5-42.]

424. TAKÁCS Péter [szaknyelvi lektorként]: C. A. MacKinnon: Feminizmus, marxizmus, módszer és az állam. Úton a feminista jogelmélet felé. = Mai angol-amerikai jogelméleti törekvések. Szerk.: Szabadfalvi József. Miskolc, Bíbor Kiadó, 1996. /Prudentia iuris. 5./ 127-154.

425. TAKÁCS Péter [szaknyelvi lektorként]: John Rawls: Az igazságosság elmélete. Ford.: Krokovay Zsolt. Budapest, Osiris Kiadó, 1997. 735.

TAMÁS ANDRÁS

426. TAMÁS András: A közigazgatási jog elmélete. Budapest, Szent István Társulat, 1997. 363.

427. TAMÁS András: Állam- és jogelmélet. Budapest, Unió Kiadó, 1994. 131. – átdolg. és bőv. kiad. 1998. 235.

428. TAMÁS András: Előadások a közigazgatási jog köréből. Szeged, JATE, Állam- és Jogtudományi Kar – JATE Kiadó, 1991. 152.

429. TAMÁS András: Közigazgatási jog. 1. kötet. Előadások. Bőv. kiad. Szeged, JATE Állam- és Jogtudományi Kar, 1993. 373.

430. TAMÁS András: A jog érvényessége és az érvényes jog. = Zlinszky János ünnepi kötet. 1998. 277-288.

431. TAMÁS András: A közigazgatási szerv határozata. = A közigazgatási eljárás szabályai. Kommentár. Szerk.: Petrik Ferenc. Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, 143-177.

432. TAMÁS András: A közjogi jogi személy. = Tanulmányok a közigazgatás szervezeti és jogi intézményei köréből. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, Unió Kiadó, 1995. 119-126.

433. TAMÁS András: A modern közigazgatás és a jog. = Tanulmányok a közigazgatás szervezeti és jogi intézményi köréből. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, Unió Kiadó, 1995. 95-117.

34

434. TAMÁS András: Az államigazgatási eljárási jog megújításáról. 2. bőv. és átdolg. kiad. Budapest, Unió Kiadó, 1998. 235. – Magyar Közigazgatás. 1998/8. 449-463.

435. TAMÁS András: Bíbó István és a közigazgatás. Jogtudományi Közlöny. 1992/3-4. 112-114.

436. TAMÁS András: Constitutionalism and changing law. Rechtstheorie. 1995. 26. 329-338.

437. TAMÁS András: Constructive law-creation. = Legislation in European Countries. Szerk.: V. Karpen. Baden-Baden, Nomos Verlag, 1996. 240-250.

438. TAMÁS András: Fejlődik-e jog? = Kemenes emlékkönyv. 1993. 469-481.

439. TAMÁS András: Japán környezeti alaptörvény. [1993.] Magyar Közigazgatás. 1995/3. 175-185.

440. TAMÁS András: Jogalkotás és társadalmi értékrend 1993-ban. Jogtudományi Közlöny. 1994/10. 382-391.

441. TAMÁS András: Jogalkotási dilemmák modern demokráciában. Magyar Közigazgatás. 1991/12. 1098-1111.

442. TAMÁS András: Jogelvek. = Szentpéteri emlékkönyv. 1996. 599-605.

443. TAMÁS András: Legistica. A jogalkotástan vázlata. Egyetemi jegyzet. Budapest, PPKE Jog- és Államtudományi Kar. 1999. /Bibliotheca Cathedrae publici juris Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominate./ 137.

444. TAMÁS András: Lehet-e közös közigazgatási jog Európában? Friss Hírek a nemzetközi kereskedelem világából. 1992/1. 20-28.

445. TAMÁS András: Liability for causing environmental damage. = Per un tribunale internationale dell‟ ambiente. Szerk.: A. Postiglione. Milánó, 1990 /Informatica e ordinamento giuridico. 9./ 765-776.

446. TAMÁS András: Martonyi János és a közigazgatás tudománya. Jogtudományi Közlöny. 1991/5-6. 125-127.

447. TAMÁS András: Regulation by law and regulation by government in the rule of law and the technical theory of jurisprudence. = In Memoriam Kovács István akadémikus, egyetemi tanár. Szerk. Tóth Károly. Szeged, JATEPress, 1991. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. tom. 40. fasc. 1-26./ 383-396.

448. TAMÁS András: Some aspects of legislation on the environment. = Les aspects étiques et juridiques de la sauvegarde des espéces vivantes. Instituto Internazionale di Studi sui Diritti Dell‘ uomo. Trieste, UNESCO, 1992. 91-104.

449. TAMÁS András: The law as a command in the pure theory of law and technical theory of jurisprudence. = Emlékkönyv Antalffy György egyetemi tanár oktatói működésének 40. és születésének 70. évfordulójára. Szerk.: Tóth Károly. Szeged, Szegedi Ny. 1990. 290. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. tom. 39. fasc. 1-23./ 225-239.

35

450. TAMÁS András: The law as modernization technique. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1990/3-4. 263-281.

451. TAMÁS András: The technical element in law. = Publicationis Universitatis Rerum Politechnicorum Miskolciensis. Series Juridica et Politica [Miskolc] tom. 5. fasc. 1-4. 1990. 81-95.

452. TAMÁS András: Towards an international environmental legal order. = Tribunale Internazionale dell ambiente. Roma, 1992.

453. TAMÁS András [társszerzőként]: BERÉNYI Sándor [et al.]: Magyar államigazgatási jog. Általános rész 1. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 4-5. fejezet, 77-111.

454. TAMÁS András [társszerkesztőként]: Environmental control and policy. Proceedings of the Hungarian-Polish seminar on the theoretical problems of environmental control and policy. Pécs, október 29-30., 1985. Szerk.: Tamás András – [Benkőné] Lodner Dorottya. Pécs, Centre for Regional Studies of Hungarian Academy of Sciences. 1988. [1990. 4], /Discussion papers. Special./ 176.

VASTAGH PÁL

455. VASTAGH Pál: A jogharmonizáció – általános nézőpontból. Külpolitika. 1995/3-4. 41-45.

456. VASTAGH Pál: A magyar igazságszolgáltatás jövője. Bírák Lapja. 1997/1-2. 5-14.

457. VASTAGH Pál: A megye helye és szerepe. Comitatus. 1991/5-6. 62-64.

458. VASTAGH Pál: A politikai és szakmai elemek konfliktusa a békés átmenet jogalkotásában. = Jogalkotás a jogállamban. 31-35.

459. VASTAGH Pál: Az európai igazságügyminiszterek budapesti értekezletéről. (1996. június 11-12.) Magyar Jog. 1996/8. 452-453.

460. VASTAGH Pál: Az igazságszolgáltatási reform jogvédelmi rendszerünkben. Magyar Jog. 1997/12. 705-712.

461. VASTAGH Pál: Az önkormányzati rendszer továbbfejlesztésének feladatairól. Magyar Közigazgatás. 1993/11. 671-675.

462. VASTAGH Pál: Egy modern állam képe az alkotmánykoncepcióban. = Dr. Szabó József professzor emlékére. Szerk.: Tóth Károly. Szeged, JATE Press. 1996. [278.] /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. tom. 47. fasc. 1-18./ 197-206.

463. VASTAGH Pál: Globalizáció és alkalmazkodás. = Tudományos közlemények. Budapest, Általános Vállalkozási Főiskola, 2000. március. 85-89.

36

464. VASTAGH Pál: Jogalkotás, jogalkalmazás, jogharmonizáció. = Jogi beszélgetések. Szerk.: Kéki Zoltán. Kaposvár, 1996. [114.] 93-99.

465. VASTAGH Pál: Jogharmonizáció és a harmadik pilléres együttműködés – uniós tagságunk nézőpontjából. = Ünnepi tanulmányok Gáspárdy László professzor 60. születésnapjára. Szerk.: Cserba Lajos. /Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara ünnepi tanulmányok 4./ Miskolc, Novotni Alapítvány. 1997. [503.] 471-483.

466. VASTAGH Pál: Köztársaságunk a jogállamban. = Emlékülés Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikk kihirdetésének 50. évfordulója alkalmából. Szerk.: Baranyó György. IM Sajtótitkárság, 1996. [30.] 20-25.

467. VASTAGH Pál: The effect of the African way of production upon the connection between state and society. = Emlékkönyv Antalffy György egyetemi tanár oktatói működésének 40. és születésének 70. évfordulójára. Szerk.: Tóth Károly, Szeged, JATE 1990. [290.] /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. tom. 39. fasc1-48./ 249-254.

468. VASTAGH Pál: Változás és stabilitás az átalakuló jogrendben. Magyar Jog. 1996/2. 65-69.

469. VASTAGH Pál [társszerzőként]: VASTAGH Pál – WÉBER Attila: Gondolatok egy új alkotmány szükségességéről. Válasz a „Juss‖ körkérdésére. Juss. 1992/1-2. 53-56.

470. VASTAGH Pál [társszerzőként]: VASTAGH Pál – WÉBER Attila: Jog szerepe a politikai átmenetben. Szakmai és politikai elemek a törvényhozásban. Társadalmi Szemle. 1993/4. 66-72.

ZSIDAI ÁGNES

471. ZSIDAI Ágnes: A Tiszta Jogszociológia. Horváth Barna szinoptikus jogbölcselete. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat] Budapest, 1994. [Gépirat. soksz.] 273.

472. ZSIDAI Ágnes: A perspektíva tüneménye. Horváth Barna jogfilozófiája. Világosság. 1991/12. 917-927.

473. ZSIDAI Ágnes: A Tiszta Jogszociológia. = Horváth Barna: Jogszociológia. Budapest, Osiris Kiadó, 1995. 11-59.

474. ZSIDAI Ágnes: Bibó István, a jogfilozófus. Horváth Barna és Bibó István szellemi közössége. = A hatalom humanizálása. Szerk.: Dénes Iván Zoltán. Pécs, Tanulmány Kiadó, 1993. [380.] 91-101.

475. ZSIDAI Ágnes: Die flügellahme Eule der Minerva. Gedanken über den Funktionswandel der Lustration und des Historischen Amtes in Ungarn. = Lustration. 1999. Aktenveröffnung, demokratischer Umbruch in Polen, Tschechien, der

37

Slowakei und Ungarn. Szerk.: Dagmar. Unverhau. Münster, LIT Verlag, 1999. [394.] 187-205.

476. ZSIDAI Ágnes: Legitimitás – legitimáció. = Pétery Zoltán [et al.].: Államelmélet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1991. 1-33.

477. ZSIDAI Ágnes: Legitimitás és legitimáció. = Államelmélet. 1997. 330-341.

478. ZSIDAI Ágnes: Legitimitás és legitimáció. = Államelmélet. Szerk.: Takács Péter. Miskolc, Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 1993. 179-197.

479. ZSIDAI Ágnes: Legitimität kraft Legalität. = Gesellschaft im Umbruch. Halle, Sahner-Schwendter, 1995. 1. Abstract-Band. – Zeitschrift für Rechtssoziologie. [Opladen Westdeutscher Verlag] 1996/2. 249-258.

480. ZSIDAI Ágnes: Systemwandel und die Beseitigung der Ungerechtigkeit. (Politik am Grenzgebiet von Recht und Moral) Rechtstheorie. Sonderheft Ungarn. Szerk.: W. Krawietz – Samu M. – Szilágyi P. Berlin, Duncker und Humblot, 1995/3. 493-506.

481. ZSIDAI Ágnes: „Vergangeinheitsbewaltigung‖. Adalékok a Stasi-örökség német feldolgozásához. = Trezor 1. A Történeti Hivatal évkönyve. 1999. Szerk: Gyarmati György. Budapest, Történeti Hivatal, 1999. [312.] 285-299.

482. ZSIDAI Ágnes [fordítóként]: Gunthner Teubner: Társadalomirányítás reflexív jog révén. = A jog autopoietikus felépítettsége. Válogatás a konstruktivizmus irodalmából. Szerk.: Cs. Kiss Lajos – Karácsony András. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar [Tempus program], 1994. 124.

483. ZSIDAI Ágnes [fordítóként]: Horváth Barna: Jogszociológia. A jog társadalom-és történelemelméletének problémái. Budapest, Osiris, 1995. 430.

484. ZSIDAI Ágnes [fordítóként]: Ota Weinberg: Tudományos politika? Elmélkedések egy racionális és demokratikus jogpolitika lehetoségérol. Jogtudományi Közlöny. 1993/2. 78-83.

485. ZSIDAI Ágnes [fordítóként]: Werner Rammert: Technika a mindennapokban. = Munka – Technika – Társadalom. Szerk.: Gyekiczky Tamás. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – MTA Szociológiai Kutató Intézet, 1990. 201-245.

486. ZSIDAI Ágnes [szerkesztőként és közreműködőként]: Horváth Barna: Forradalom és alkotmány. Önéletrajz 1944-45-ből. Szerk. és jegyz.: Zsidai Ágnes Ford. és előszó Nagy Endre. Budapest, ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézete, 1993. /Történeti elitkutatások./ 129.

38

BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI ÉS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOGI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Erdei Árpád, egyetemi tanár, Finszter Géza, egyetemi docens, Hack Péter, egyetemi adjunktus, Holé Katalin, egyetemi tanársegéd, Kabódi Csaba, egyetemi docens, Király Tibor, ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, az ELTE Doctor et Professor Honoris Causa tanára, Lőrincz József, egyetemi docens. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Bánáti János, ügyvéd, Csernyánszky Lajos, jogtanácsos, Nyíri Sándor, ügyész, Szűcs István Ádám, bíró, Takács Jolán, bv. bíró, Turi András, ügyész, Vókó György, ügyész; valamint Kiss Anna, kutató és Nagy Gábor, bíró. A tanszék vezetője: Kabódi Csaba.

ERDEI ÁRPÁD

487. ERDEI Árpád: A büntető eljárás koncepciója. = Második Magyar Jogászgyűlés, 1994. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 1994. 53-65

488. ERDEI Árpád: A felsőoktatás rendszere Kaliforniában 1-4. Magyar Felsőoktatás. 1993/6. 21-22., 1993/7. 24-25., 1993/8-9. 23-24., 1993/10. 23-24.

489. ERDEI Árpád: A jövő magyar büntető eljárásjoga. = Harmadik Magyar Jogászgyűlés. [Balatonfüred, 1996. május 17-19.] Budapest, Magyar Jogász Egylet, 1996. 271-280.

490. ERDEI Árpád: A trónfosztott királynő uralkodása, avagy a bizonyításelmélet szent tehene. Magyar Jog. 1991/4. 210-216.

491. ERDEI Árpád: Átalakuló büntető eljárásjogi szerepek, változó bizonyításfelfogás. = A bűnözés jövője. Emlékkönyv Pusztai László tiszteletére, halála első évfordulóján. Budapest, OKKRI, 1997. 32-44.

492. ERDEI Árpád: Az 1896. évi [XXXIII. tc.] Budapest, bizonyítási rendszerének néhány sajátossága. Magyar Jog. 1996/11. 655-658.

493. ERDEI Árpád: Az inkvizíciós és a kontradiktórius vonások a büntető eljárási jogrendszerekben. Jogtudományi Közlöny. 1998/4. 127-130.

494. ERDEI Árpád: Csemegi Károly, a büntető eljárási jog művelője. = Csemegi Károly emlékülés. Szerk.: Mikolasek Sándor. Komárom, 1999. 17-24. – Collega. 1999/6-7. 16-18.

495. ERDEI Árpád: Felújítás vagy megújítás. = Nyugat-európai hatások a magyar jogrendszer fejlődésében. 1994. 65-86.

496. ERDEI Árpád: Felújítás vagy megújítás. A büntetőeljárási jog választási lehetőségei. Magyar Jog. 1993/8. 449-459.

497. ERDEI Árpád: Hagyomány és korszerűség. Börtönügyi Szemle. 1995/3. 6-11.

498. ERDEI Árpád: Haladás és ellenállás, avagy a büntető eljárási jog kodifikációjának konfliktusai. = Tokaji emlékkönyv. 1996. 73-84.

39

499. ERDEI Árpád: Hazugságvizsgálat és igazságszolgáltatás. Collega. 1997/6. 11-13.

500. ERDEI Árpád: Hogyan lehet terhelt a jogi személyből, avagy a jogi felfogás változásának ára. = Békés Imre ünnepi kötet. 2000. 89-102.

501. ERDEI Árpád: In memoriam Pusztai László. = Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 33. kötet.1996. 13-15.

502. ERDEI Árpád: Kodifikációs megfontolások a büntető eljárás elvei ürügyén. Magyar Jog. 1990/3. 215-225.

503. ERDEI Árpád: Kommunikáció és újdonság a büntetőeljárásban. Magyar Jog. 1998/12. 715-723.

504. ERDEI Árpád: Kratochwill Ferenc. 1933-1993. Nekrológ. Magyar Jog. 1993/12. 768.

505. ERDEI Árpád: Law of Criminal Procedure. = Introduction to Hungarian Law. Szerk.: A. Harmathy. Hága-London-Boston, Kluwer Law International, 1998. 201-212.

506. ERDEI Árpád: Lessons for Legislators: Notes on the Much-Needed Recodification of Hungrian Criminal Procedure. = Criminal Science in Global Society: Essays in Honor of Gerhard O. W. Mueller. Szerk.: Edward M. Wise. Littleton, Colorado, Rothman, 1994. /Comparative Criminal Law Project [18. kötet]/ 85-109.

507. ERDEI Árpád: Principles and models: the fundamental questions of the recodification of the law of criminal procedure. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 31. 1990. 17-39.

508. ERDEI Árpád: The metamorphoses of an evidentiary principle or how to live with a dethroned queen. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 32. 1991. 3-19.

509. ERDEI Árpád: The structure of criminal procedure and the evidentiary process. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 35. 1995. 125-137.

510. ERDEI Árpád: Tilalmak a bizonyításban. = Király Tibor ünnepi kötet. 1995. 47-61.

511. ERDEI Árpád: Vádalku. = Hetedik Jogász Vándorgyűlés. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 1995. 162-171.

512. ERDEI Árpád [szerkesztőként]: Tények és kilátások. Tanulmányok Király Tibor tiszteletére. Szerk.: Erdei Árpád. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995. 254.

513. ERDEI Árpád [szerkesztőként]: Második Magyar Jogászgyűlés. Siófok 1994. október 6-9. Szerk.: Erdei Árpád. Budapest, 1994.

514. ERDEI Árpád [szerkesztőként]: Hatodik Jogász Vándorgyűlés. Szerk.: Erdei Árpád. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 1994.

40

515. ERDEI Árpád [társfordítóként]: Investors‟ guide manual for investment in Hungary. Szerk.: Pethő Róbert – Jutasi György. Ford.: Erdei Árpád [et al.]. Budapest, Vektori Kiadó, 1991. 337.

516. ERDEI Árpád [társfordítóként]: A társadalmi-politikai változások és a bűnözés. A 21. század kihívása. Válogatás a 11. Nemzetközi kriminológiai kongresszus előadásaiból. Budapest, 1993. augusztus 22-27. Vál. és szerk.: Gönczöl Katalin. Ford.: Erdei Árpád – Kerényi Géza. Budapest, Magyar Kriminológiai Társaság, 1994. 187.

FINSZTER GÉZA

517. FINSZTER Géza: A bűnüldözés működési modelljei. = Bűnözés – bűnözéskontroll. 1996. 334-349.

518. FINSZTER Géza: A kisebbségi probléma a rendőrségi modellek tükrében. Főiskolai Figyelő [Rendőrtiszti Főiskola]. 1996/1. 46-52.

519. FINSZTER Géza: A korrupció elleni kűzdelem esélyei. Rendészeti Szemle. 1992/9. 52-60.

520. FINSZTER Géza: A közigazgatási és a rendvédelmi kutatások helye és perspektívája. Belügyi Szemle. 1998/1. 34-39.

521. FINSZTER Géza: A magyar rendőrség civil kontrollja. Egy rendvédelmi tárgyú kutatás tapasztalatai. Európai Tükör. 1997/4. 73-78.

522. FINSZTER Géza: A magyar rendőrség helyzetéről. Rendészeti Szemle. 1991/7. 36-41.

523. FINSZTER Géza: A magyar rendőrség válsága. Belügyi Szemle. 1990/6. 3-13.

524. FINSZTER Géza: A rendőrség és a közbiztonság – kelet-európai tapasztalatok. = Bűnözés és rendőrség. 1994. 49-56.

525. FINSZTER Géza: A rendőrség és a közbiztonság. Rendészeti Szemle. 1993/7. 3-10.

526. FINSZTER Géza: A rendőrség szerepe egy átalakuló társadalomban. [Kollokvium. Budapest, 1993. okt. 13-15.] Rendészeti Szemle. 1994/4. 29-32.

527. FINSZTER Géza: A tekintélyelvű rendőrségtől a civil közigazgatás felé. Belügyi Szemle. 1997/4. 3-13.

528. FINSZTER Géza: A titkos információgyűjtés szabályozása a hatályos jogban. = Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 37. kötet. 2000. 101-123.

529. FINSZTER Géza: Az alkotmányos büntetőeljárás és a nyomozás. Fundamentum. 1997/2. 109-115.

530. FINSZTER Géza: Az Európa Tanács integrációs törekvései a rendőrség és az emberi jogok területén. = ORFK Tájékoztató. 2000/4. 31-43.

41

531. FINSZTER Géza: Beszámoló az Európa Tanács [A rendőrség szerepe egy átalakuló társadalomban című] budapesti szemináriumáról. [1993. okt. 13-15.] Főiskolai Figyelő Plusz [Rendőrtiszti Főiskola]. 1994/1. 3-6.

532. FINSZTER Géza: Gondolatok a rendőretikai kódex szükségességéről. Főiskolai Figyelő [Rendőrtiszti Főiskola]. 1997/1. 65-68.

533. FINSZTER Géza: Honvédelem – rendvédelem. = Szabó András ünnepi kötet. 1998. 99-103.

534. FINSZTER Géza: Hozzászólás [Sajó András: Anómia, bűnözés vagy csak pánik? c. írásához.]. Kriminológiai közlemények. 1990. 29-32. 61-63.

535. FINSZTER Géza: Interjú Finszter Gézával a BM RTF Rendészeti Vezetőképző és Kutatóintézet múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Belügyi Szemle. 1995/1. 45-54.

536. FINSZTER Géza: Interjú. A bűnügyi technika jelenéről és jövőjéről Finszter Gézaval. Belügyi Szemle. 1990/1. 43-50.

537. FINSZTER Géza: Közbiztonsági stratégia, kriminálpolitika, rendőrség. Belügyi Szemle. 1995/6. 13-17. – Kriminológiai közlemények. Különkiadás. 1995. 199-204.

538. FINSZTER Géza: Réforme ou modernisation? La police hongroise dans l‘ entre deux. Les cahiers de la sécurité intérieure. [Párizs] 2000/3. 59-83.

539. FINSZTER Géza: Rendészeti kutatók találkozása Szolnokon. [Nemzetközi tanácskozás, 1995. augusztus 25-26.] Belügyi Szemle. 1995/11. 35-49.

540. FINSZTER Géza: Rendőrségek a XXI. században. Belügyi Szemle. 2000/1. 64-75.

541. FINSZTER Géza: Rendőrségi modellek. Rendészeti Szemle. 1994/3. 3-17.

542. FINSZTER Géza: Szakértői tanácskozás a bűnmegelőzésről Franciaországban. [Aix-en-Provence, 1993.] Rendészeti Szemle. 1993/12. 59-67.

543. FINSZTER Géza [társszerzőként]: FINSZTER Géza – KORINEK László: Polizei und Menschenrechte. Kriminalistik. [Kriminalistik Verlag] 2000/8. 521-529.

HACK PÉTER

544. HACK Péter: Büntetőjogi és büntető eljárásjogi alapok. Tanfolyami jegyzet. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1991. 42.

545. HACK Péter: A kancellária és az oltár. Az Orbán-kormány két évének mérlege és az egyházpolitikájának értékelése. Hetek. 2000/29. [07. 15.] 1., 7.

546. HACK Péter: A kihallgatás rendszere a tárgyaláson. Collega. 1997/6. 14-15.

42

547. HACK Péter: A politika és a rendvédelem kapcsolata a 90-es években. Főiskolai Figyelő [Rendőrtiszti Főiskola]. 1995/2.

548. HACK Péter: A vallássazbadság korlátozása pontosítások által. Hack P. jogi elemzése a lelkiismereti- és vallásszabadságról szóló (1990. IV.) törvény módosításáról. Hetek. 2000/15. [04. 08.] 1., 6., 7.

549. HACK Péter: Az új alkotmány és a büntető-igazságszolgáltatás. = Király Tibor ünnepi kötet. 1995. 159-167.

550. HACK Péter: Az ügyészség alkotmányos helyzete és az új büntetőeljárási törvény. Magyar Jog. 1998/6. 335-339.

551. HACK Péter: Az ügyészség függetlensége. Ügyészek Lapja. 1997/1. 3-6.

552. HACK Péter: Erőszakolt kétpártrendszer. Politikai erők Magyarországon. Hetek. 2000/41. [10. 07.] 1,7.

553. HACK Péter: Magyar törvény(rak)tár. Beszélő. 1993. augusztus 28.*

554. HACK Péter: Szétzilált parlament. A magyar országgyűlés elmúlt tíz éve, az Orbán-kormány kétéves országgyálési dominanciája eredményeinek elemzése. Hetek. 2000/26. [06. 24.] 1,9.

555. HACK Péter: Tisztelt Küldöttgyűlés. Beszélő. 1996/11.

556. HACK Péter: Törvény feletti képviselők. Mentelmi jog és mentelmi eljárás az elmúlt tíz évben Magyarországon. Hetek. 2000/18. [04. 29.] 1,7.

557. HACK Péter: Törvényesített törvénytelenség. Mélyülő vallási diszkrimináció. A kormány hatpárti tárgyalásokat kezdeményezett a vallásügyi törvény módosításáról. Hetek. 2000/50. [12. 09.] 1.,7.

HOLÉ KATALIN

558. HOLÉ Katalin: A környezetvédelem büntetőjogi és közigazgatási jogi eszközei Európában. = Békés Imre ünnepi kötet. 2000. 178-190.

559. HOLÉ Katalin: Bűnügyi együttműködés Európában. = Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 36. kötet.1999. 273-283. – Collega. 1998/4. 11-15.

560. HOLÉ Katalin: Tények és kilátások. Belügyi Szemle. 1996/9. 111-119.

561. HOLÉ Katalin: Válogatott bibliográfia a büntető eljárásjog irodalmából. = Király Tibor: Büntetőeljárási jog. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. [593.] /Osiris tankönyvek/ 569-574.

562. HOLÉ Katalin [társszerzőként]: HOLÉ Katalin – VERMULST Edwin – DRIESSEN Bart: Az Európai Közösségek [EK] antidömping joga az Uruguay-forduló után. Jogtudományi Közlöny. 1995/9. 425-428.

43

KABÓDI CSABA

563. KABÓDI Csaba: Emberi jogok a börtönben. Az elítéltek jogai és jogvédelem Európában és hazánkban. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1994. [1995.] [Gépirat. soksz.] 244.

564. KABÓDI Csaba: A büntetésvégrehajtási munkáltatás tervezett reformjával kapcsolatos egyes félelmeim. Kriminológiai közlemények. 1994. 49. 20-30.

565. KABÓDI Csaba: A népi demokrácia büntető igazságszolgáltatásától a ploretárdiktatúra büntető perrendtartásáig. = Magyar jogtörténet. [1996.] 384-395.

566. KABÓDI Csaba: A rab jogai – emberi jogok. = Az elítéltek rehabilitációjának szervezeti és jogi feltételei. [Nemzetközi konferencia. Pilisszentkereszt, 1994. május 16-20.] Budapest, IM- BVOP Kutatásszervezési és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya, 1995. [91.] /Büntetés-végrehajtási szakkönyvtár 1/95./ 50-61.

567. KABÓDI Csaba: Alapelvek a magyar börtönügyben. = Király Tibor ünnepi kötet. 1995. 168-187.

568. KABÓDI Csaba: Börtönrendszerünk a mérlegen. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának jelenlegi hazai helyzete a nemzetközileg elfogadott – és elvárt – előírások tükrében. Jogtudományi Közlöny. 1990/5. 156-162.

569. KABÓDI Csaba: Börtönrezsimet, de milyet? Börtönügyi Szemle. 1993/3. 16-20.

570. KABÓDI Csaba: Emberi jogok – a strasbourgi esetjog tükrében. Börtönügyi Szemle. 1994/3. 1-12.

571. KABÓDI Csaba: Hongrie. = Rapport des conditions de détention des prisonniers ordinaires. Observatoire International des Prisons [Lyon]. 1993. 35-38.

572. KABÓDI Csaba: In memoriam Kratochwill Ferenc. 1933-1993. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. [1994.] 159-161.

573. KABÓDI Csaba: Munkabüntetések a 20. században. Bűnügyi Műhelytanulmányok. 1992/1. 4-10.

574. KABÓDI Csaba: Pillanatfelvétel a magyar börtönügy büntetéstani oszlopairól. Börtönügyi Szemle. 1996/1. 1-15.

575. KABÓDI Csaba: [Részlet.] = Kriminológiai ismeretek – bűnözés – bűnözéskontroll. Szerk.: Gönczöl Katalin – Korinek László – Lévai Miklós. Budapest, Corvina Kiadó, 1996. 350-371.

576. KABÓDI Csaba: Sokféleképpen (A büntetésvégrehajtás igazgatási felügyelete Európában) Börtönügyi Szemle. 1993/3. 53-66.

577. KABÓDI Csaba: The rights of the prisoner – human rights. = Structural and legal requirements of prisoners‟ rehabilitation. [International conference. Pilisszentkereszt, 16-20 May, 1994.] Budapest, Ministry of Justice National Prison Administration, Department of Research and International Relations,

44

1995. [107.] /Central Collection of Correctional Documents of Central and East European Countries 1/95./ 63-75.

578. KABÓDI Csaba [társszerzőként]: KABÓDI Csaba – HORVÁTH Attila: Az eljárásjogok alakulása a II. világháborút követően. = Magyar jogtörténet. [1996.] 383-384.

579. KABÓDI Csaba [társszerzőként]: KABÓDI Csaba – MEZEY Barna: A büntető rendszer alapfogalmai. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 228

KIRÁLY TIBOR

580. KIRÁLY Tibor: Büntetőeljárási jog. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. /Osiris tankönyvek/ 593.

581. KIRÁLY Tibor: A bíróság igazságmonopóliuma. [1972.] Kriminológiai közlemények. 1990. 33. 55-66.

582. KIRÁLY Tibor: A bűnözés jövője – a büntetőeljárás rendszere. = A bűnözés jövője. Szerk: Irk Ferenc. Budapest, Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet, 1997. 22-32.

583. KIRÁLY Tibor: A büntető eljárási jog reformja. Magyar Tudomány. 1998/4. 389-396.

584. KIRÁLY Tibor: A büntető eljárási kódex tervezetének helye a magyar büntető eljárásjog fejlődésében. Jogtudományi Közlöny. 1998/4. 117-120.

585. KIRÁLY Tibor: A büntetőeljárás reformja. = Tizedik Jogász Vándorgyűlés. Szerk.: Máthé Gábor. Magyar Jogász Egylet, 1997. 29-35.

586. KIRÁLY Tibor: A büntetőeljárási jog reformja elé. Kriminológiai közlemények. 1993. 48. 78-90. – Magyar Jog. 1993/5. 257-261.

587. KIRÁLY Tibor: A büntetőhatalom korlátai. [1988.]. Kriminológiai közlemények. 1990. 33. 67-93.

588. KIRÁLY Tibor: A Csemegi-kódex (1878: 5. tc.). = Magyar jogtörténet. [1996.] 281-292.

589. KIRÁLY Tibor: A három semmisségi törvény jogi természete. Magyar Jog. 1994/6. 321-323.

590. KIRÁLY Tibor: A megújult Magyar Jogász Egylet. Magyar Jog. 1991/6. 2-3.

591. KIRÁLY Tibor: A nemzeti kisebbségek az alkotmányban. Magyar Szemle. 1997/7-8. 85-93.

592. KIRÁLY Tibor: A polgári engedetlenség és a büntetőjog. = Polgári engedetlenség. 140-142.

45

593. KIRÁLY Tibor: Az 1896. évi [XXXIII. tc.] 1. büntető perrendtartás száz év távlatából. Magyar Jog. 1996/11. 670-672.

594. KIRÁLY Tibor: Az 1896. évi XXXIII. tc. a bűnvádi perrendtartásról. = Pölöskei Ferenc ünnepi kötet. 2000. 247-258.

595. KIRÁLY Tibor: Bizonyítás a készülő büntetőeljárási kódexben. Kriminológiai közlemények. 1996. 54. 90-103.

596. KIRÁLY Tibor: Das Strafgesetzbuch von 1878. Der Csemegi-Kodex. = Strafrechtskodifikation im XIX-XX. Jahrhundert. 1996. 221-236.

597. KIRÁLY Tibor: Die Geplante Neuregelung des Ung. Strafprozessrechts. Mitteilungen des Ung.-Deutsch. Juristenrasaines. 1997/2. 1-6.

598. KIRÁLY Tibor: Előszó. = Finkey Ferenc: A magyar büntetőperjogi tudomány háromszázados fejlődéstörténete 1619–1914. Sárospatak, Jogászok a Kultúráért Alapítvány, 2000. 5-13.

599. KIRÁLY Tibor: Finkey Ferenc nézetei a büntetőeljárási jogról. = Finkey Ferenc Emlékkönyv. Szerk.: Szathmáry Béla. Sárospatak, Jogászok a Kultúráért Alapítvány, 1995. 61-74.

600. KIRÁLY Tibor: Három következtetés. [Az abortuszról.] Magyar Tudomány. 1990/7. 852-853.

601. KIRÁLY Tibor: Király Tibor professzor publikációinak jegyzéke. Kriminológiai közlemények. 1990. 33. 94-99.

602. KIRÁLY Tibor: Kódexjavaslat a büntető eljárási jogról. 1. rész. Collega. 1997/1. 8-10.

603. KIRÁLY Tibor: Lehorgasztott fejjel? Magyar Tudomány. 2000/1. 29-31.

604. KIRÁLY Tibor: Magyar centenárium az AIDP XVI. kongresszusán. Magyar Jog. 2000/3. 129-134.

605. KIRÁLY Tibor: Megjegyzések a kollektív jogokról. Magyar Tudomány. 1997/3. 303-310.

606. KIRÁLY Tibor: Pritz Pál: Bárdossy László a népbíróság előtt. Magyar Tudomány. 1993/10. 1281-1286.

607. KIRÁLY Tibor: Rendszerváltás és bűnözés. = Társadalmi átalakulás és bűnözés. Magyar-német kriminológiai szimpózium. Budapest, 1995. augusztus 20-25. Szerk.: Irk Ferenc. Budapest, Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet, 1997. [298.]. 15-16.

608. KIRÁLY Tibor: Tendenciák a büntetőjogban és az eljárásjogban. = Békés Imre ünnepi kötet. 2000. 247-253.

609. KIRÁLY Tibor: The limits of punitive power. = Human Rights in Hungary. 1990. 259-274.

46

610. KIRÁLY Tibor: Values and the changes of criminal procedure. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 36. 1995. [1997.] 27-38.

611. KIRÁLY Tibor [társszerzőként]: BÉKÉS Imre – KIRÁLY Tibor [et al.]: Szakvélemény [az 1949 és 1990 között elkövetett, a társadalmi igazságérzetet sértő magatartások, illetve előnyök megítélésének, a felelősség megállapításának elveiről és jogi feltételeiről. Magyar Jog. 1991/11. 641-645. –Társadalmi Szemle. 1992/1. 70-76.

LŐRINCZ JÓZSEF

612. LŐRINCZ József: A fiatalkorúak szabadságelvonással járó büntetőjogi szankcióinak végrehajtása. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1993. [Gépirat. soksz.]. 338.

613. LŐRINCZ József: Nemzetközi tendenciák a fiatalkorúak büntetés-végrehajtásában. Budapest, BVOP, 1992. /Bv. Szakkönyvtár sorozat 1./ 142.

614. LŐRINCZ József: Fiatalkorúak büntetés-végrehajtása. Budapest, Citoyen Kiadó, 1998. 259.

615. LŐRINCZ József [társszerzőként]: LŐRINCZ József – NAGY Ferenc: Börtönügy Magyarországon. Budapest, BVOP, 1997. 260.

616. LŐRINCZ József: A büntetés-végrehajtás civil kontrollja. Rendvédelmi Füzetek. [Rendőrtiszti Főiskola]. 1999/2. 18.

617. LŐRINCZ József: A büntetés-végrehajtás és a társadalom kapcsolata Németországban. Börtönügyi Szemle. 1996/1. 101-109.

618. LŐRINCZ József: A büntetés-végrehajtás Lukács Tibor munkásságában. Börtönügyi Szemle. 1990/1. 17-21.

619. LŐRINCZ József: A büntetés-végrehajtással kapcsolatos társadalmi elvárások. Főiskolai Figyelő [Rendőrtiszti Főiskola]. 1996/2. 27-35.

620. LŐRINCZ József: A büntetések végrehajtása a II. világháborút követő évtizedekben. = Magyar Jogtörténet. 1996. 335-341.

621. LŐRINCZ József: A fiatalkorúak büntetés-végrehajtása Németországban. Börtönügyi Szemle. 1991/2. 38-48.

622. LŐRINCZ József: A fiatalkorúak büntető-igazságszolgáltatása Ausztriában. Börtönügyi Szemle. 1999/4. 96-109.

623. LŐRINCZ József: A hazai börtönügy elméleti művelésének fejlődésvázlata a XX. században. = Horváth Tibor ünnepi kötet. 1997. 380.

47

624. LŐRINCZ József: A magyar börtönügy a rendszerváltozás időszakában és az európai normák kontextusában. Főiskolai Figyelő Plusz [Rendőrtiszti Főiskola]. 1994/1. 49-53.

625. LŐRINCZ József: A magyar börtönügy alakulása, a nemzetközi normák megjelenése a XIX. század elejétől 1979-ig. Főiskolai Figyelő Plusz [Rendőrtiszti Főiskola]. 1991/4. 311-321.

626. LŐRINCZ József: A rendszerváltozás és a büntetés-végrehajtás. Főiskolai Figyelő Plusz [Rendőrtiszti Főiskola]. 1994/1. 36-42.

627. LŐRINCZ József: A rendvédelem tudományos művelésének távlatai. Főiskolai Figyelő [Rendőrtiszti Főiskola]. 1999/4. 108-111.

628. LŐRINCZ József: Büntetőpolitika és börtönügy a koalíciós korszakban. 1945-1949. = Rendvédelem-történeti konferencia. 1996. 52-62.

629. LŐRINCZ József: Európai fejlődésirány a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásában. Rendvédelmi Füzetek. [Rendőrtiszti Főiskola] 1999/11. 74.

630. LŐRINCZ József: Javaslatok a fiatalkorúak büntetés-végrehajtásának korszerűsítéséhez. Börtönügyi Szemle. 1994/1. 5-12.

631. LŐRINCZ József: Jogharmonizáció és nemzeti sajátosságok. Börtönügyi Szemle. 1997/2. 32-41.

632. LŐRINCZ József: Korszerűsítési kísérletek a fiatalkorúak büntetésvégrehajtásában. 1878-1905. Jogtörténeti Szemle. 1. sz. 1993. 45-62. – Jogtörténeti Szemle. 4. sz. 1992. 33-38.

633. LŐRINCZ József: Különleges bánásmód (a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása Ausztriában). Börtönügyi Szemle. 1999/4. 96-109.

634. LŐRINCZ József: Murányi Kovács Endréné a kriminálpedagógus. = Dr. Murányi Kovács Endréné tiszteletére. Szerk.: Volentics Anna. Budapest, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, 1997. [144.] 36-41.

635. LŐRINCZ József: [Részletek.] = Büntetés-végrehajtási jog [A szabadságelvonással járó jogkövetkezmények végrehajtása]. Budapest, RTF – Rejtjel Kiadó, 1999. [238.] 115-139., 139-151., 161-170., 170-174., 174-178., 196-207.

636. LŐRINCZ József: Szeminárium a rendőrségi tudományról. Főiskolai Figyelő [Rendőrtiszti Főiskola]. 1999/3. 3-5.

637. LŐRINCZ József: Tanulmányúton a Trieri Egyetemen. Főiskolai Figyelő Plusz [Rendőrtiszti Főiskola]. 1995/4. 459-465.

638. LŐRINCZ József: Társadalmi kontroll Baden – Württenbergben. Börtönügyi Szemle. 1992/3. 69-71.

639. LŐRINCZ József [társszerzőként]: LŐRINCZ József – KABODI Csaba: A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának hatásrendszere. = Kriminológiai

48

ismeretek – bűnözés – bűnözéskontroll. Szerk.: Gönczöl K. – Korinek L. – Lévay M.

Budapest, Corvina Kiadó, 1999. 417.*

BÜNTETŐJOGI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Bárd Károly, egyetemi docens, Békés Imre, ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Busch Béla, egyetemi adjunktus, Gellér Balázs, egyetemi adjunktus, Györgyi Kálmán, egyetemi docens, Ligeti Katalin, egyetemi tanársegéd, Margitán Éva, egyetemi adjunktus, Molnár József ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Morvai Krisztina, egyetemi adjunktus, Polt Péter, egyetemi adjunktus, Wiener A. Imre, egyetemi tanár. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Belovics Ervin, ügyész, Molnár Gábor, ügyész, Papp László, főiskolai docens, Pálinkás György, főtanácsos, Sinku Pál, ügyész, valamint Palánkai Tiborné, alkotmánybírósági főtanácsadó, Varga Zsolt András, ügyész, Végvári Réka, ügyész, Villányi József, bírósági fogalmazó. A tanszék vezetője: Bárd Károly.

BÁRD KÁROLY

640. BÁRD Károly: A belső jogorvoslati lehetőségek kimerítése mint a nemzetközi fórumok igénybevételének előfeltétele. = Acta Humana. 1994/15-16. 75-81.

641. BÁRD Károly: A bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való jog (polgári jogi jogvitákban). [Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikke.]. = Acta Humana. 1992/6-7. 57-65.

642. BÁRD Károly: A bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való jog és döntés a büntetőjogi felelősségről. [Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikke.]. = Acta Humana. 1992/6-7. 66-98.

643. BÁRD Károly: A bűnbeesett büntetőjog. Gondolattöredékek Király Tibor hetvenedik születésnapján. Kriminológiai közlemények. 1990. 33. 13-23.

644. BÁRD Károly: A büntető eljárási törvény tervezete az európai jogfejlődésben. Jogtudományi Közlöny. 1998/4. 121-125.

645. BÁRD Károly: A büntető törvények visszamenőleges hatályának tilalma. [Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 7. cikke.]. Acta Humana. 1992/6-7. 99-101.

646. BÁRD Károly: A büntetőjogi kodifikáció kérdései [1990-1992 között]. Krimino-lógiai közlemények. 1993. 47. 93-105.

647. BÁRD Károly: A gazdasági bűncselekmények új jogi szabályozása. = Hatodik Jogász Vándorgyűlés. Szerk.: Erdei Árpád. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 1994. 45-52.

49

648. BÁRD Károly: A guide to insurance. = Investors‟ guide manual. 1991. 275-286.

649. BÁRD Károly: A hallgatás joga. = Személyi szabadság és tisztességes eljárás. Szeminárium. Budapest, 1998. november 8-9. Előadások és részletek a vitából. Szerk.: Halmai Gábor. Budapest, Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ, 1999. [167.] /Alapjogi bíráskodás 2./ 11-23.

650. BÁRD Károly: A jövő magyar büntetőeljárási joga. = Harmadik Magyar Jogászgyűlés. [Balatonfüred 1996. május 17-19.] Budapest, Magyar Jogász Egylet, 1996. 259-270.

651. BÁRD Károly: A magyar büntető eljárási jog – európai követelmények. Kriminológiai közlemények. Különkiadás. 1998. 41-55.

652. BÁRD Károly: A pártatlan bírósághoz való jog az Európai Emberi Jogi Egyezményben és a büntető igazságszolgáltatás rendszere. = Szabó András ünnepi kötet. 1998. 34-41.

653. BÁRD Károly: A szabadsághoz és biztonsághoz való jog. [Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 5. cikke.]. Acta Humana. 1992/6-7. 39-56.

654. BÁRD Károly: A törvény és az ő alkalmazói. [Büntetőeljárás és emberi jogok.] Fundamentum.1997/2. 91-100.

655. BÁRD Károly: Acces to Justice, Country Report Hungary. Parker School Journal of East European Law. 1998/1-2. 151-171.

656. BÁRD Károly: Actions de la police, poursuites judiciaires, condamnations, rôle des parties civiles, aides aux victimes. = Ce racisme qui menace l`Europe. Párizs, La Documentation Française, 1996. 180-183.

657. BÁRD Károly: Alternative sanctions. = Békés Imre ünnepi kötet. 2000. 15-38.

658. BÁRD Károly: Az embei jogok a büntetőeljárási törvény tervezetében. = Tizedik Jogász Vándorgyűlés. [Sopron, 1997. május 29-30.] Budapest, Magyar Jogász Egylet, 1997. 35-40.

659. BÁRD Károly: Az Emberi Jogi Egyezmény és a jövő büntető eljárása. = A bűnözés jövője. Emlékkönyv Pusztai László tiszteletére. Budapest, Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet, 1997. 44-52.

660. BÁRD Károly: Az emberi jogok a bírósági szakaszban. = Emberi jogok és igazságszolgáltatás. 1991. 71-86.

661. BÁRD Károly: Die strafrechtliche Aufarbeitung von staatlich gesteuertem Unrecht in Ungarn. ZStW. 1995/1. [107.] 119-133.

662. BÁRD Károly: Előszó. = Előrehozott büntetés. Budapest, COLPI-Helsinki Bizottság, 1997. 7-9.

663. BÁRD Károly: Európai büntetőpolitika. = Király Tibor ünnepi kötet. 1995. 149-158.

50

664. BÁRD Károly: European Criminal Law? = Towards a Rational and Humane Criminal Policy. [Dedicated to Inkeri Antilla, 29 November 1996.] Szerk.: Raimo Lahti. Helsinki, 1996. 241-253.

665. BÁRD Károly: Időtálló novella. Gondolatok a büntetésvégrehajtási kódex módositásáról Börtönügyi Szemle. 1993/2. 1-4.

666. BÁRD Károly: Kártérítési felelősség és biztosítás. Vázlat. Collega. 1998/4. Mell.: 7-9.

667. BÁRD Károly: Kriminálpolitika. Kriminológiai közlemények. 1995. 52. 137-148.

668. BÁRD Károly: Sozialwissenschaften und Strafrechtspflege. = Criminal policy. 1992. 31-54.

669. BÁRD Károly: Szervezett bűnözés. A bűnüldözés és az igazságszolgáltatás nemzetközi összehangolása Börtönügyi Szemle. 1995/4. 1-8.

670. BÁRD Károly: Szűk László. 1944-1993. Nekrológ. Magyar Jog. 1993/4. 256.

671. BÁRD Károly: Trial and sentencing: Judicial independence, training and appointment of judges, structure of criminal procedure, sentencing patterns, the role of the defence in the countries in transition. = Horváth Tibor ünnepi kötet. 1997. 147-170.

672. BÁRD Károly: Visszamenő igazságszolgáltatás, alkotmányosság, emberi jogok. Társadalmi Szemle. 1992/3. 29-38.

673. BÁRD Károly: Work in liberty under surveillance in Hungary. = Alternatives to Imprisonment in Comparative Perspective. Szerk.: Ugljesa Zvekic. Chicago, Nelson-Hall Publishers, 1994. 293-305.

674. BÁRD Károly: Young adult offenders in the new European context. = Young adult offenders. Strasbourg, Council of Europe Press, 1994. 111-124.

675. BÁRD Károly [társszerzőként]: BÁRD – HORSTKOTTE – TRECHSEL: Comments on the Russian Federation Draft Code of Criminal Procedure. Strasbourg,

Council of Europe, European Commission. 10/H(99) 64.*

676. BÁRD Károly [társszerzőként]: Legal Services for Indigent Criminal Defendants in Central and Eastern Europe. Parker School Journal of East European Law. 1998/1-2. 209-241.

677. BÁRD Károly [szerkesztőként]: Criminal policy and the rule of law. Studies in criminal law and criminology. Hungary. 1988-1991. – Kriminalpolitik und Rechtsstaatlichkeit. Strafrechtliche und kriminologische Beiträge. Ungarn. 1988-1991. Szerk.: Bárd Károly. Budapest, Hungarian Society for Criminology, 1992. /Proceedings of criminology./ 151.

678. BÁRD Károly [társszerkesztőként]: A büntetőeljárás kézikönyve. [A büntető eljárásról szóló 1973. évi I. tv. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

51

szövege.] Jogszabályok, bírói és ügyészi gyakorlat. Összeáll.: Bárd Károly – Pusztai László. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1993. 534.

679. BÁRD Károly [társszerkesztőként]: Pótfüzet a büntető jogszabályokhoz. [Büntető jogszabályok.] Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1993. /Kis jogszabály sorozat./ 733. – Az 1978. évi IV. törvény (Btk.) módosításai 1994. március 31-ig. Összeáll.: Bárd Károly – Kozczka Éva – Plankó Erika. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1994. /Kis jogszabály sorozat./ 56. – Újabb kiad. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995. /Kis jogszabály sorozat./ 97.

BÉKÉS IMRE

680. BÉKÉS Imre: L‟éclosion du droit européen des droits de l‟Homme. L‟Article 13. Baden-

Baden. Nomos Verlagsgesellschaft, 1998.*

681. BÉKÉS Imre: Les Questions Actuelles du Caractère dEtat de Droit en Hongrie.

Edizioni Progresso 1994.*

682. BÉKÉS Imre: Rechtswidrigkeit und Gesellschaftsgefährlichkeit. 1993.*

683. BÉKÉS Imre: A jogállami büntetőjog bűncselekménytani alapjai. = Nyugat-európai hatások a magyar jogrendszer fejlődésében. 1994. 9-30.

684. BÉKÉS Imre: A magyar jogtudományi gondolkodás helye Európában. = Király Tibor ünnepi kötet. 1995. 109-122.

685. BÉKÉS Imre: Az Alkotmánybíróság határozata a visszamenő ítélkezésről. = A múlt feldolgozása a jogállam eszközeivel. [Nemzetközi] jogtudományi konferencia előadás-gyűjteménye. [Budapest, 1992. május 15-16.] Budapest, Konrad Adenauer Stiftung, 1992. [96.] /Alapítványi kiadványok 3./ 6-9.

686. BÉKÉS Imre: Wesentliche Strafbarkeitsvoranssetzungen einer modernen Straf-gesetzgebung. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. 15-40.

687. BÉKÉS Imre [társszerzőként]: BÉKÉS Imre [et al.]: Szakvélemény [az 1949 és 1990 között elkövetett, a társadalmi igazságérzetet sértő magatartások, illetve előnyök megítélésének, a felelősség megállapításának elveiről és jogi feltételeiről.] Magyar Jog. 1991/11. 641-645. – Társadalmi Szemle. 1992/1. 70-76.

BUSCH BÉLA

688. BUSCH Béla: A jogi személy büntetőjogi felelőssége. = Békés Imre ünnepi kötet. 2000. 59-76.

52

689. BUSCH Béla: Legal Reform in Post-Communist Europe. = Legal Reform in Postcommunist Europe. Hága – Boston – London, Kluwer Academic Publishers, 1995. 233-256.

690. BUSCH Béla [társszerzőként]: GELLÉR Balázs – BUSCH Béla: A dátumváltás büntetőjogi kihívásai. = Y2K Jogos váltás. Szerk.: Mojzes Imre. Budapest, MEH, 1999. 39-57.

GELLÉR BALÁZS

691. GELLÉR Balázs: Textbook on Hungarian Substantive Criminal Law. General Part, Crimes Against State, Public Order Offences, Offences Against Property. Budapest,

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1993.*

692. GELLÉR Balázs: A ―büntetés‖ fogalma az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Egyezmény 7. cikkének 1. bekezdésében. Magyar Jog. 1997/2. 105-107.

693. GELLÉR Balázs: A brit Súlyos Csalások Irodájának (Serious Fraud Office) felépítése és működése. Új Rendészeti Tanulmányok. 1997/1. 67-106.

694. GELLÉR Balázs: A Legfelsőbb Bíróság három végzésének margójára. Fundamentum. 2000/1. 97-121. – 1999/12.

695. GELLÉR BALÁZS: A súlyos gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozás és vádképviselet Nagy-Britanniában. Magyar Jog. 1997/4. 228-237.

696. GELLÉR Balázs: Hate speech in Hungarian criminal law. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1995-96/3-4. 159-187.

697. GELLÉR Balázs: Laws penalising bias speech and their constitutionality in the United States. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1998/1-2. 25-53.

698. GELLÉR Balázs: Minutes of Sections III-IV. of the XVIth Intrnational Congress of Penal Law. International Review of Penal Law. 1999/70. 845-860.

699. GELLÉR Balázs: Rendszerváltás a büntetőjog általános részében. [Tanácskozás Budapesten, 1997. november 14-én a Büntetőjogi kodifikáció a jogállamban c. kutatási téma lezárásáról és a Büntetendőség, büntethetőség c. tanulmány-kötetről.] Állam- és Jogtudomány. 1996-97 [99]/3-4. 339-352.

700. GELLÉR Balázs: Summaries of the Proceedings, Sections III-IV. = Csemegi Károly emlékkönyv. 2000. 210-233.

701. GELLÉR Balázs: The Substantive Value of Value-Judgements in the Process of Interpreting Criminal Norms. = Békés Imre ünnepi kötet. 2000. 119-150.

702. GELLÉR Balázs: The Use of the Special Part of Penal Law in the Fight Against Organised Crime in Hungary. International Review of Penal Law. 1998/69. 389-403.

53

703. GELLÉR Balázs [társszerzőként]: GELLÉR Balázs – BUSCH Béla: A dátumváltás büntetőjogi kihívásai. = Y2K Jogos váltás. Szerk.: Mojzes Imre. Budapest, MEH, 1999. 39-57.

704. GELLÉR Balázs [társszerzőként]: GELLÉR Balázs – FEHÉR Lenke: The Use of the Special Part of Penal Law in the Fight Against Organised Crime in Hungary (The Criminal Justice System Facing the Challenge of Organised Crime Topic II of the XVIth International Congress of Penal Law). International

Review of Penal Law. 1998/1-2. 69.*

705. GELLÉR Balázs [szerkesztőként]: Békés Imre ünnepi kötet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Osiris Kiadó, 2000. /Bibliotheca Iuridica. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tudományos kiadványai. Libri Amicorum 1./ 414.

706. GELLÉR Balázs [szerkesztőként]: Papers Presented at the Hungarian-Finnish Confeence in 1996. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1995-96/3-4. [37.]

GYÖRGYI KÁLMÁN

707. GYÖRGYI Kálmán: 125 éves az ügyészség. Magyar Jog. 1996/9. 513-518.

708. GYÖRGYI Kálmán: 125 Jahre der Staatsanwaltschaft in Ungarn. = Ünnepi tanulmányok Gáspárdy László professzor 60. születésnapjára. Szerk.: Cserba Lajos. Miskolc, Novotni Alapítvány. 1997. /Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara ünnepi tanulmányok 4./ 171-188.

709. GYÖRGYI Kálmán: A bűncselekmények áldozatainak emberi jogai a büntetőeljárásban. = Áldozatvédelem. Szakkönyv a bűncselekmények áldozataival foglalkozók számára. Szerk.: Csányi Klára. Budapest, BM Kiadó, 1999. 86-91.

710. GYÖRGYI Kálmán: A büntetőjog változásai. = Jogi beszélgetések. 1993-1996. Szerk.: Kéki Zoltán – Egerszegi Edit. Kaposvár, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormáényzata, 1996. 52-59.

711. GYÖRGYI Kálmán: A büntetőjogi dogmatika garanciális funkciója. = Jogállamiság útján – felzárkózás Európához. A Deák Ferenc Továbbképző Jogakadémia megalakulása alkalmából rendezett tudományos ülés előadásai. Budapest, 1992. december 1. Budapest, Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft. – Képmás Kiadó, 1993. 9-23.

712. GYÖRGYI Kálmán: A büntetőpolitika és a büntetőjog fejlődési tendenciái. = A magyar jog múltja – európai jogharmonizáció – jogunk modernizálása. Tudományos konferencia a Millecentenárium alkalmából a Parlament kongresszusi termében 1996. március 8. Szerk.: Máthé Gábor. /Magyar Jogászegyleti Értekezések. 1996/3./ 104-116. – Ügyészek Lapja. 1996/3. 12-22.

54

713. GYÖRGYI Kálmán: A bűnüldözés jogi kereteinek változásai. A Kriminálexpo ‘94 megnyitó beszéde. Ügyészek Lapja. 1994/4. 3-11.

714. GYÖRGYI Kálmán: A Kongresszus megnyitása – Opening of the Congress. XVI. AIDP Congres – Budapest. = Csemegi Károly emlékkönyv. 2000. 12-24

715. GYÖRGYI Kálmán: A korrupció rontja a társadalom önbecsülését és korlátozza mozgáslehetőségét. Kerekasztal-beszélgetés. Ellenőrzési figyelő. 1999/3. 22-31.

716. GYÖRGYI Kálmán: A magyar igazságszolgáltatás helyzete. Előadás a Második Magyar Jogászgyűlésen. = Második Magyar Jogászgyűlés. Siófok 1994. október 6-9. Szerk.: Erdei Árpád. Budapest, 1994. 35-43.

717. GYÖRGYI Kálmán: A Magyar Köztársaság Ügyészsége. = Magyarország politikai évkönyve 1996. 444-456.

718. GYÖRGYI Kálmán: A múlt öröksége a bűnözésben és szembenézés a múlttal. = Társadalmi átalakulás és bűnözés. Magyar-német kriminológiai szimpózium. Budapest, 1995. augusztus 20-25. Szerk.: Irk Ferenc. Budapest, Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet, 1997. [298.] 36-42.

719. GYÖRGYI Kálmán: A szervezett bűnözés és a pénzmosás elleni fellépés jogi lehetőségei a Magyar Köztársaságban. Közjegyzők Közlönye. 2000/1. 3-7.

720. GYÖRGYI Kálmán: A visszaható hatályú szabályozás lehetőségei a büntetőjogban. = Király Tibor ünnepi kötet. 1995. 123-137.

721. GYÖRGYI Kálmán: A XVI. Nemzetközi Büntetőjogi Kongresszus előkészítő kollokviumai. Magyar Jog. 1999/4. 250-255.

722. GYÖRGYI Kálmán: Adalékok Finkey Ferenc koronaügyészi működéséhez. = Finkey Ferenc emlékkönyv. Szerk.: Szathmáry Béla. Sárospatak, Jogászok a Kultúráért Alapítvány, 1995. 97-124.

723. GYÖRGYI Kálmán: Az igazságügyi szervezet alkotmányos kérdései. = IV. Országos Jegyző /közigazgatási/ Konferencia. [Siófok, 1996. szeptember 12-14.] Szerk.: Fogarasi József – Kolber István – Várszegi Erzsébet. Kaposvár, Magyar Közigazgatási Kar, 20-27.

724. GYÖRGYI Kálmán: Az okozati összefüggésről. = Büntetendőség – büntethetőség. 1997. 223-238.

725. GYÖRGYI Kálmán: Az új büntetőeljárásról. = Negyedik Magyar Jogászgyűlés. [Balatonfüred, 1998. május 14-16.] Szerk.: Máthé Gábor. Budapest, 1998. 109-118.

726. GYÖRGYI Kálmán: Az ügyészség átalakulása. Ügyészek Lapja. 1994/6. 5-12.

727. GYÖRGYI Kálmán: Az ügyészségi reform. Collega. 1999/5. Mell.: 21-24.

728. GYÖRGYI Kálmán: Csemegi Károly a büntető anyagi jog művelője. = Csemegi Károly emlékülés. Komárom, 1999. március 19. Szerk.: Mikolasek Sándor. Komárom, Komárom Város Önkormányzata. 25-32.

55

729. GYÖRGYI Kálmán: Csemegiről és a Btk-ról. = Peschka Vilmos ünnepi kötet. 1999. 100-114.

730. GYÖRGYI Kálmán: Das ungarische Strafverfahrensrecht. /Historische Entwicklung, Verfahrensgrundsätze, Reformkonzeptionen/. = Strafrechtspflege in Europa. [Tagung der deutschen Richterakademie vom 5. bis 10. Dezember 1994 in Wustrau.] München, Bayerischen Staatsministerium der Justiz, 1994. 137-213.

731. GYÖRGYI Kálmán: Die Bildschirmoptionen der Staatsanwaltschaft in Ungarn. = Strafrechtliche Probleme der Gegenwart. [24. Strafrechtliches Seminar 1996.] Referate des 24, von der Vereinigung Österreichischer Richter veranstalteten Fortbildungsseminars aus Strafrecht und Kriminologie. Ottenstein, 1996. Bécs, Bundesministerium für Justiz. 1997. /Schriftenreihe des Bundesministeriums für Justiz 83./ 223-261.

732. GYÖRGYI Kálmán: Die Organisation der Staatsanwaltschaft in Ungarn. Österreichische Richterzeitung. 1997/3. 55-64.

733. GYÖRGYI Kálmán: Dogmatikai forgácsok Király Tibor hetvenedik születésnapjára. Kriminológiai közlemények. 1990. 33. 24-39.

734. GYÖRGYI Kálmán: Dogmatikai megfontolások a polgári engedetlenség büntetőjogi megítéléséről. = Polgári engedetlenség. 131-135.

735. GYÖRGYI Kálmán: Egyetemi jogászképzés ma és holnap. = Jogrendszerünk a XX. Század végén. [Siófoki Jogász Napok. 1990. május 4-6.] Szerk.: Máthé Gábor. /Magyar Jogászegyleti Értekezések. 1990/1./ 29-43. – Magyar Jog. 1990/7-8. 589-596.

736. GYÖRGYI Kálmán: Előszó. = Emlékképek az ügyészség történetéből. Szerk.: Szendrei Géza. Budapest, Ügyészek Országos Egyesülete, 1996. 361.

737. GYÖRGYI Kálmán: Előszó. = Kertész Imre: Befejezhetetlen háború. Helyzetjelentések a bűnözés elleni harcról a rendszerváltás éveiben. Cikkek, tanulmányok 1989-1999. Budapest, BM Kiadó, 2000. 366.

738. GYÖRGYI Kálmán: Emlékezés Csemegi Károlyra. – Remembering Károly Csemegi. XVI. AIDP Congres – Budapest. = Csemegi Károly emlékkönyv. 2000. 12-24.

739. GYÖRGYI Kálmán: Felszólalás. = Organisierte Kriminalität und internationales Strafrecht. [Vortrag und Round-Table-Gespräch am 12. und 13. Juni 1997 im Palais Trautsohn in Wien. Veranstaltet von der Landesgruppe Österreich der Internationalen Strafrechtsgesellschaft /AIDP/ gemeinsam mit der Österreichischen Gesellschaft für Strafrecht und Kriminologie und dem Juristenverband.] Bécs, Landesgruppe der Internationalen Strafrechtsgesell-schaft, 1997. 63., 102., 124-126.

740. GYÖRGYI Kálmán: Felszólalás. = Strafrecht und organisierte Kriminalität. Grundsatzfragen und Lösungsansätze. [Vortrag und Round-Table-Gespräch am 30. und 31. Mai 1996 in Wien. Veranstaltet von der Landesgruppe Österreich der

56

internationalen Strafrechtsgesellschaft /AIDP/ gemeinsam mit der Öster-reichischen Gesellschaft für Strafrecht und Kriminologie und dem Juristen-verband.] Bécs, Landesgruppe der Internationalen Strafrechtsgesellschaft /AIDP/. 1996. 86-88., 111-113.

741. GYÖRGYI Kálmán: Felszólalás a „Büntető jogalkalmazás a jogállamiság útján. Hol tartunk, hogyan tovább?‖ című II. szekció ülésén. = Jogrendszerünk a XX. század végén. [Siófoki Jogász Napok. 1990. május 4-6.] Szerk.: Máthé Gábor. /Magyar Jogászegyleti Értekezések. 1990/1./ 124-127.

742. GYÖRGYI Kálmán: Földvári József professzor úr 70-ik születésnapjára. = Tanulmányok Földvári József tiszteletére. Szerk.: Korinek László. Pécs, Pécs, JPTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1996. /Studia Juridica Auctoritate Universitatis Pécs publicata. 124./ [193.] 1-8.

743. GYÖRGYI Kálmán: Horváth Tibor hetven éves. = Horváth Tibor ünnepi kötet. 1997. 9-18.

744. GYÖRGYI Kálmán: Hungary. National Report. = The Prosecutor of a Permanent International Criminal Court. [International Workshop in co-operation with the Office of the Prosecutor of the International Criminal Tribunals /ICTY and ICTR/ Freiburg i. Breisgau, May 1998.] Szerk.: Louise Arbour [et al.]. Freiburg im Breisgau, Iuscrim, 2000. 349-361.

745. GYÖRGYI Kálmán: Il pubblico ministero nel processo penale ungherese. = Rivista di Polizia. fasc. 1. Gennaio 1993. Comm. Enrico Umili. Santa Maria Capua Vetere, Edizioni Progresso 3-7.

746. GYÖRGYI Kálmán: In memoriam Hlavathy Attila. Ügyészek Lapja. 1996/6. 109-111.

747. GYÖRGYI Kálmán: In memoriam Pusztai László. = Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 33. kötet. 1996. 9-12. – Ügyészek Lapja. 1996/1. 96-98.

748. GYÖRGYI Kálmán: Interjú. – A köz szolgálatában. Ügyészek Lapja. 1993/1. 4-8.

749. GYÖRGYI Kálmán: Interjú. – Az ügyészségnek kizárólag a törvényt szabad és kell szem előtt tartania. Belügyi Szemle. 2000/1. 52-56.

750. GYÖRGYI Kálmán: Introduction: Le Ministère Public pendant la période transitoire. = La transformation de la Prokuratura en instance compatible avec les principes démocratiques de justice. [Actes réunion multilaterale organisée par le Conseil de l‘Europe en coopération avec le Bureau du Procureur général de la République de Hongrie. Budapest, 27-29 septembre 1994. Programme Themis 2. Coopération juridique du Conseil de l‘Europe avec les pays d‘Europe Centrale et Orientale.] Editions du Conseil. 13-27.

751. GYÖRGYI Kálmán: Introductory lecture: the Public Prosecutor‘s Office in the transitional period. = The transformation of the Prokuratura into a body compatible with

57

the democratic principles of law. [Proceedings Multilateral meeting organised by the Council of Europe with the co-operation of the Office of the Prosecutor General of the Republic of Hungary. Budapest, 27-29 September. Programme: Themis 2. Council of Europe legal co-operation with central and eastern European countries.] Council of Europe Publishing, 1996. 13-25.

752. GYÖRGYI Kálmán: Issues of the Structure and Operation of Public Prosecution in Hungary.= Meeting of General prosecutors. [Èastá – Papiernièka, December 7-9. 1999. Slovak Republik.] 2000. 87-94.

753. GYÖRGYI Kálmán: Jog és történelemoktatás.= Történelemtanítás és korunk kihívásai. [Az 1998. április 7-én, Békásmegyeren rendezett Történelemtanárok Országos Konferenciája anyagai]. Budapest, Tótfalusi Tannyomda, /A történelemtanári továbbképzés kiskönyvtára. 13./ 48-61.

754. GYÖRGYI Kálmán: Jogászképzés – szakvizsgarendszer – vitafórum. Magyar Jog. 1996/3. 135-137.

755. GYÖRGYI Kálmán: Kozma Sándor királyi főügyész munkássága, eszmeiségének hatása napjainkban. = Kovacsics József ünnepi kötet. 1999. 117-129.

756. GYÖRGYI Kálmán: Köszöntő. = Dr. Tokaji Géza szakirodalmi munkásságának bibliográfiája. Szeged, 1991. 3-6.

757. GYÖRGYI Kálmán: Köszöntő. = Tokaji emlékkönyv. 1996. 7-9.

758. GYÖRGYI Kálmán: Közbiztonság ‘97. = Szakmai konferencia. [1997. január 24. Budapest.] Szerk.: Bencze József – Cseryné Tass Katalin. Budapest, Miniszterelnöki Hivatal, 1997. 57-61.

759. GYÖRGYI Kálmán: Kriminalität in Ungarn vor dem Umbruch und ihre Aufarbeitung nach der Wende. = Tanulmányok Földvári József tiszteletére. Szerk.: Korinek László. Pécs, Pécs, JPTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1996. /Studia Juridica Auctoritate Universitatis Pécs publicata. 124./ [193.] 58-76.

760. GYÖRGYI Kálmán: Kriminalität in Ungarn vor dem Umbruch und ihre Aufarbeitung nach der Wende. = Sozialer Umbruch und Kriminalität in Mittel-und Osteuropa. Szerk.: Klaus Sessar – Martin Holler. Pfaffenweiler, Centaurus Verlagsgesellschaft, 1997. /Hamburger Studien zur Kriminologie. 23./ 29-43.

761. GYÖRGYI Kálmán: Okozati összefüggés és újabb fejlemények az okozatossági tanban. = A közlekedési jogalkalmazás egyes kérdései. Budapest, Közlekedési Bírák Egyesülete, 1998. 22-31.

762. GYÖRGYI Kálmán: Prokuratura w okresie przejšiowym. Prokuratura i prawo. 1995/1. 11-22.

763. GYÖRGYI Kálmán: Schlußwort von ungarischer Seite. = Zweites deutsch-ungarisches Kolloquium uber Strafrecht und Kriminologie. Szerk.: Albin Eser – Günther Kaiser. Baden-Baden, Nomos Verlagsgesellschaft, 1995. 335-341.

58

764. GYÖRGYI Kálmán: Százhúsz éve hirdették ki az első magyar ügyészi törvényt. Ügyészségi Értesitő. 1991/4. 1-3.

765. GYÖRGYI Kálmán: Tájékoztató az országos bűnügyi helyzetről. = A rendőrfőkapitányok közbiztonsági helyetteseinek – 1991. október 1-én, 2-án Siófokon tartott – továbbképzésén elhangzott előadások. Budapest, Országos Rendőr-Főkapitányság Közbiztonsági Főigazgatóság, 1991. 3-12.

766. GYÖRGYI Kálmán: Tokaji Géza felfogása az okozati összefüggésről és újabb fejlemények az okozatossági tanban. = Tokaji emlékkönyv. 1996. 85-100.

767. GYÖRGYI Kálmán: Új kihívások a bűnözésben. Ügyészek Lapja. 1995/5. 2-13.

768. GYÖRGYI Kálmán: Über die Einführung der Tagessatz-Geldstrafe in Ungarn. Zusammenfassung und Berwertung der Tagungsergebnisse aus ungarischer Sicht. = Deutsch-ungarisches Kolloquium über Strafrecht und Kriminologie. Szerk.: Albin Eser – Günther Kaiser. Baden-Baden, Nomos Verlagsgesellschaft, 1990. 99-106., 285-292.

769. GYÖRGYI Kálmán: Zárszó. = II. Német-magyar büntetőjogi és kriminológiai kollokvium. [Budapest, 1993. július 14-18.] Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet tudományos kiadványai. Szerk.: Pusztai László. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet, 1994. 299-301.

770. GYÖRGYI Kálmán: Zusammenarbeit im Kampf gegen des organisierte Verbrechen – die Vorbereitungen Ungarns. Die Union. Vierteljahreszeitschrift für Integrationsfragen. [Europäische Kommision. Vertretung in Österreich.] 1999/2. 65-75. – Békés Imre ünnepi kötet. 2000. 169-177.

771. GYÖRGYI Kálmán [társszerzőként] GYÖRGYI Kálmán – KÓNYA Imréné – MARGITÁN Éva: Az állam elleni bűncselekményekre vonatkozó rendelkezések módosításáról. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990. /A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 19./ 57.

772. GYÖRGYI Kálmán [társszerkesztőként]: A büntető törvénykönyv magyarázata. Különös rész. Szerk.: Györgyi Kálmán – Wiener A. Imre. [2. utánny.] Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. 269-781.

773. GYÖRGYI Kálmán [társszerkesztőként]: A büntető törvénykönyv magyarázata. 1. kötet: Általános rész. 2. kötet: Különös rész. Szerk.: Györgyi Kálmán – Wiener A. Imre. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1996. 1. kötet: 265., 2. kötet: 269-769.

59

LIGETI KATALIN

774. LIGETI Katalin: A jogállami büntetőjogról. = Büntetendőség – büntethetőség. 1997. 81-126.

775. LIGETI Katalin: European Community criminal law. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1998/1-2. 55-91.

MARGITÁN ÉVA

776. MARGITÁN Éva: Jogalkotás, társadalmi értékorientálás, jogbiztonság. = Békés Imre ünnepi kötet. 2000. 303-311.

777. MARGITÁN Éva: Hungary’s correctional system. = Legal Reform in Postcommunist Europe. Hága – Boston – London. Kluwer Academic Publishers,

1995.*

778. MARGITÁN Éva [szerkesztőként]: Nyugat-európai hatások a magyar jogrendszer fejlődésében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán készült tanulmányok. 1-2. kötet. Szerk.: Kisfaludy András – Margitán Éva. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1994. 204. 198.

MOLNÁR JÓZSEF

779. MOLNÁR József: Korspecifikus hatások a kriminológiai elméletekben és a kriminológiai kutatásokban. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990. /A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 18./ 85.

780. MOLNÁR József: A bűnöző életmód feladása. = Cséka Ervin ünnepi kötet. 1992. 355-375.

781. MOLNÁR József: A fejlődési szakaszok életkori kifejezhetősége, az életkor jelentősége a büntetőjogban. Collega. 1998/3. 13-16.

782. MOLNÁR József: A kriminalisztika és a büntető-jogtudományok kapcsolata. = Békés Imre ünnepi kötet. 2000. 326-333.

783. MOLNÁR József: A kriminalisztika és a kriminológia a bűnügyi tudományok

két önálló területe. = Vigh József ünnepi kötet. 2000. 173.*

784. MOLNÁR József: A kriminalisztika tudománya 1-5. rész [A kriminalisztika története – A helyszíni szemle kriminalisztikai szabályai – A helyszínelés és bizonyítási kísérlet szerepe a bűnügyi nyomozásban – A tanú és a terhelt kihallgatásáról]. = Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 32. kötet. 1995.

60

189-216., 33. kötet. 1996. 177-223., 255-284., 35. kötet. 1998. 316-341., 36. kötet. 1999. 199-245.

785. MOLNÁR József: Az életkorra alapozó kriminológiai kutatásokról. = Szabó András ünnepi kötet. 1998. 180-190.

786. MOLNÁR József: Az öregkori bűnözés. Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 28. kötet. 1991. 85-131.

787. MOLNÁR József: Crime as a life process, career criminality. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. [1994.] 101-109.

788. MOLNÁR József: Criminal Law, the Law of Criminal Procedure in Hungary. = Legal Reform in Post-Communist Europe. Hága – Boston – London, Kluwer Academic Publishers, 1995. 233-256.

789. MOLNÁR József: Die Alterskriminalität. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. 161-180.

790. MOLNÁR József: Életkor és bűnözés. = Bűnözés – bűnözéskontroll. 1996. 258-271.

791. MOLNÁR József: Emberi jogok és a fiatal felnőttkorúak büntetőjogi felelőssége. = Nyugat-európai hatások a magyar jogrendszer fejlődésében. 1994. 9-27.

792. MOLNÁR József: In memoriam Pusztai László. [1940-1996] Jogtudományi Közlöny. 1996/4. 191-192.

MORVAI KRISZTINA

793. MORVAI Krisztina: Terror a családban. A feleségbántalmazás és a jog. Budapest, Kossuth Kiadó, 1998. 307.

794. MORVAI Krisztina: A nemek közötti esélyegyenlőség – a diszkrimináció tilalma. = Egyenlő esélyek és jogharmonizáció. A nemek közötti megkülönböztetés tilalma a nemzetközi kötelezettségek tükrében. Szerk.: Gyulavári Tamás. Budapest, Munkaügyi Minisztérium Egyenlő Esélyek Titkársága – Integrációs Stratégiai Munkacsoport, 1997. 66-81.

795. MORVAI Krisztina: A sértettek támogatása a büntetőeljárásban. Rendészeti Szemle. 1991/2. 108-115.

796. MORVAI Krisztina: Continuity and Discontinuity in the Legal System: What it

Means for Women. UCLA Women’s Law Journal. 1994/1.*

797. MORVAI Krisztina: Család, állam, előítélet. Fundamentum.1999/4. 109-112.

798. MORVAI Krisztina: Emberi jogok, jogállamiság és a ―visszamenőleges‖ igazságszolgáltatás. Jogtudományi Közlöny. 1992/2. 62-71.

61

799. MORVAI Krisztina: Gender Discrimination – Related Cases Before the European Commission and Court of Human Rights. = Promoting Human Rights

and Civil Society in Central and Eastern Europe. 1995.*

800. MORVAI Krisztina: Kinek vannak emberi jogai? = Visszamenőleges igazságszolgáltatás. 1992. 39-42.

801. MORVAI Krisztina: Magánügy-e a feleségbántalmazás? Belügyi Szemle. 1998/3. 55-71.

802. MORVAI Krisztina: Retroactive Justice Based on International Law: A Recent Decision by the Hungarian Constitutional Court. East European Constitutional

Review. 1994/1.*

803. MORVAI Krisztina: The Construction of the Other in the European Human

Rights Enterprise. = Europe’s Other: European Law between Modernity and Postmodernity. Szerk.: P. Fitzpatrick – J. H. Beregon. Dartmouth Publishers,

1998.*

804. MORVAI Krisztina: Törvényi változásások a nemi erkölcs elleni

bűncselekmények körében. = A Tizenegyedik Jogász Vándorgyűlés.*

805. MORVAI Krisztina: What is Missing the Rhetoric of Choice? UCLA Women’s

Law Journal. 1995.*

POLT PÉTER

806. POLT Péter: A Comparative Study of Legal Rights Implicated by the On-site Inspection. Provisions of the Draft Chemical Weapons Convention. Hungarian Report. Budapest,

1992.*

807. POLT Péter: A magyar büntetőjog és a többoldalú nemzetközi szerződések. Budapest,

Igazságügyi Minisztérium, 1990.*

808. POLT Péter: Hungarian Criminal Law. General Part. Budapest, ELTE Állam- és

Jogtudományi Kar, 1992.*

809. POLT Péter: A hadsereg és az alkotmányos jogok viszonya. = Kriminalexpo „99. [4. Nemzetközi Katonai Büntetőjogi Konferencia. Budapest, 1999. június 9-11.] Budapest, 1999. 39-43.

810. POLT Péter: A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. = A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. [Dobogókő, 1998.] Szerk.: Gabos Erika. Budapest, Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület, 1999. 181.

811. POLT Péter: A nemzetközi büntetőjog és az emberi jogok. Társadalmi Szemle. 1992/10. 45-54.

62

812. POLT Péter: Alkotmányos jogok a jogalkalmazásban – figyelemmel az Uniós elvárásokra. = Békés Imre ünnepi kötet. 2000. 379-389. – Belügyi Szemle. Budapest, 2000/9. 30-42.

813. POLT Péter: Az alkotmányos jogok érvényesülése a Magyar Honvédségben. = Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatának tapasztalatai. Budapest, Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Alapítvány, 1997. november 20. 4-14. oldal

814. POLT Péter: Az alkotmányos jogok védelme a honvédségnél. Magyar Honvéd. 1997/25.

815. POLT Péter: Az állampolgári és emberi jogok érvényesülése a Magyar Honvédségnél az ombudsman szemszögéből. Acta Humana. 1997/28-29. 31-52.

816. POLT Péter: Az élethez és az emberi méltósághoz való jog a bűncselekmények áldozatait is megilleti. Az áldozattá vált túrista kiszolgáltatott helyzete. = Áldozatvédelem. Szakkönyv a bűncselekmények áldozataival foglalkozók számára. Budapest, BM Kiadó, 1999. 97-105.

817. POLT Péter: Az ombudsman és a jogalkotás. Jogtudományi Közlöny. 1997/1. 19-26.

818. POLT Péter: Az ombudsman és az alkotmányos jogok védelme a honvédségnél. = Kriminálexpo „97. [3. Nemzetközi Katonai Büntetőjogi Konferencia ―A katonák egymás közötti magatartásának büntetőjogi vonatkozásai‖. Budapest, 1997. június 4-6.] Budapest, 1997. 38.

819. POLT Péter: Az ombudsman szerepe a jogalkotásban. = Az ombudsman szerepe és feladatai a közép- és kelet-európai országokban a rendszerváltás után. [Nemzetközi konferencia. Budapest, 1996. november 21-22.] Budapest, Országgyűlési Biztosok Hivatala, 1997. 53-66.

820. POLT Péter: Az ombudsman szerepe a korrupció elleni küzdelemben. = Kézikönyv. Budapest, Nemzetközi Korrupcióellenes Szervezet [Transparency International Magyar Tagozata] 1999. 190-203. – Korrupció Magyarországon 1. Szerk.: Kránitz Mariann. Budapest, Transparency International Magyarországi Tagozata Egyesület, 2000. 167-176.

821. POLT Péter: Az Ügyészek Napja alkalmából – Ünnepi beszéd. Ügyészek Lapja. Budapest, 2000/3. 5-15.

822. POLT Péter: Development of National Environmental Criminal Law concerning cross-border offences and offences committed abroad. Seminar on Policy of Criminal Law in the Protection of Nature and the Environment is European Perspective 25-25 April, 1992. Lauchhammer. = Criminal Law and the Environment. Szerk.: Hans-Jörg Albrecht – Seppo Lappa. Forssa [Finnország], 1992. 212-227.

823. POLT Péter: Egy új közösségi jogintézmény: az európai ombudsman. Magyar Jog. 1998/11. 641-650.

63

824. POLT Péter: Extradition in Hungary. – Model of an Autocracy and a Democracy. International review of Penal Law. 1991/1-2. 677-685.

825. POLT Péter: Grazsdanyin v vojennoj forme. = Nabljugyennija ombudsmena cobljudajutszja li konsztyitucionnije prava vojennoszluzsascsih crocsnoj szluzsbi? Szerk.: Kiss Ilona. Budapest, COLPI, 1999.

826. POLT Péter: Gyermeki jogok – alkotmányos jogok. = Szöveggyűjtemény és mintatár szociálpedagógiai szakos hallgatók részére. 9. kötet. Pécs, 1998. 7-25.

827. POLT Péter: Interjú. – Szükség lenne a gyermekvédelmi törvény kommentárjára. Család, Gyermek, Ifjúság. 1999/3. 44-47.

828. POLT Péter: International questions pertaining to environmental law. PC-J-EN.

[Strasbourg] (91) 1991/15.*

829. POLT Péter: Nemzetközi büntetőjog és emberi jogok. Társadalmi Szemle. 1992/10. 45-53.

830. POLT Péter: The Regionalization of International Criminal Law and the Protection of Human Rights. International Review of Penal Law. 1994/1-2. 343-354.

831. POLT Péter: The Effectuation of Certain Constitutional Rights as Reflected by the Investigation of the Ombudsman. = The Experiences of the Hungarian Parliamentary Commissioner and the Deputy Commissioner for Civil Rights in 1997.

Budapest, Országgyűlési Biztos Hivatala, 1998.*

832. POLT Péter: The Parliamentary Commissioner‘s Contribution to Legal Development. = The First One and a Half Year Experiences of the Parliamentary Commissioner and of the Deputy Commissioner for Civil Rights. Budapest, 1997.

833. POLT Péter: Törvényesség – emberi jogok. = A jó polgár. Kerettanterv és tanári kézikönyv polgári ismeretek és erények oktatásához. Szerk.: Varga Kristóf. Budapest, 1994.

834. POLT Péter: Visszaható hatályú igazságszolgáltatás. = Visszamenőleges igazságszolgáltatás. 1992. 35-38.

835. POLT Péter [társszerzőként]: Estimation of War Crimes and Crimes Against

Humanity. International Review of Penal Law. 1996. 319.*

836. POLT Péter [társszerzőként]: POLT Péter – KALTENBACH Jenő: Die Menschen- und Minderheitenrechte in Ungarn im Jahre 2000. Osteuropa Recht. [Berlin, Verlag Arno Spitz GmbH] 2000/3-4. 242-254.

837. POLT Péter [társszerzőként]: POLT Péter [et al.]: Az alkotmány értelmezése, közvetlen alkalmazása. Fundamentum. 1999/1. 49-62.

838. POLT Péter [társszerzőként]: The regionalization of International Criminal Law and the Protection of Human Rights in International Cooperation in Criminal Proceedings. [Hungarian Report] International Review of Penal Law. 1994/1-2. 343-354.

64

839. POLT Péter [fordítóként]: Donna Gomien: Rövid útmutató az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez. Budapest, Európa Tanács Információs- és

Dokumentációs Központ, 1994.*

840. POLT Péter [fordítóként]: Közösségi és etnikai viszonyok Európában. [Az Európa Tanács Közösségi Kapcsolatok projektjének összefoglaló jelentése.] Budapest,

Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központ, 1996.*

WIENER A. IMRE

841. WIENER A. Imre: Economic Criminal Offences. A Theory Of Economic Criminal Law. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990. 107.

842. WIENER A. Imre: Fenntartások és deklarációk a nemzetközi bűnügyi együttműködésre vonatkozó európai egyezményekhez. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, 1993. /MTA Állam- és Jogtudományi Intézete. Közlemények – Working papers 2./ 96.

843. WIENER A. Imre: Nemzetközi bűnügyi jogsegély. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1993. /Jog és jogtudomány 3./ 187.

844. WIENER A. Imre: A büntetőjog dogmatikájáról és értelmezéséről. = Békés Imre ünnepi kötet. 2000. 406-415.

845. WIENER A. Imre: A büntetőjog forrásairól. Magyar Jog. 1999/4. 193-199.

846. WIENER A. Imre: A bűnügyi együttműködésre vonatkozó jogalkotás az Európa Tanácsban. Jogtudományi Közlöny. 1992/12. 547-554.

847. WIENER A. Imre: A ne bis in idem elve a nemzetközi büntetőjogban. Jogtudományi Közlöny. 1990/7-8. 272-275.

848. WIENER A. Imre: A nemzetközi bűncselekmények kodifikációja. Állam- és Jogtudomány. 1992/1-4. 19-54.

849. WIENER A. Imre: A nemzetközi büntetőjog a nemzetközi jog aspektusából. = Nyugat-európai hatások a magyar jogrendszer fejlődésében. 1994. 31-65.

850. WIENER A. Imre: Alkotmány és büntetőjog. Állam- és Jogtudomány. 1995/1-2. 91-114.

851. WIENER A. Imre: Az emberi jogok érvényesülése a bűnügyi jogsegélyben. Acta Humana. 1993/11. 3-14.

852. WIENER A. Imre: Büntetendőség – büntethetőség. Felelősségtan. = Büntetendőség – büntethetőség. 1997. 163-221.

65

853. WIENER A. Imre: Büntető joghatóság és nemzetközi jog. Állam- és Jogtudomány. 1993/3-4. 175-212.

854. WIENER A. Imre: Büntetőpolitika – büntetőjog. Jogszabálytan. = Büntetendőség – büntethetőség. 1997. 9-80.

855. WIENER A. Imre: Constitution and criminal law. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1997/1-2. 19-37.

856. WIENER A. Imre: Criminal jurisdiction and international crimes. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1993/1-2. 33-51.

857. WIENER A. Imre: Criminal law. = Introduction to Hungarian Law. Szerk.: Attila Harmathy. Hága-London-Boston, Kluwer Law International, 1998. 183-199.

858. WIENER A. Imre: Economic criminal law and economy policy. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1992/1-2. 87-93.

859. WIENER A. Imre: Előszó. = Büntetőjogi centenárium. Budapest, AIDP Magyar Nemzeti Csoport, 1993.

860. WIENER A. Imre: International Assistance in Criminal Matters and Human Rights. = Standardy praw czlowieka a polskie prawo karne. Varsó, (Wydawnictwo Naukowe Scholar) 1995. 302-309.

861. WIENER A. Imre: Jogforrások és jogelvek a nemzetközi büntetőjogban. Állam- és Jogtudomány. 1990/1-4. 3-29.

862. WIENER A. Imre: Kerettényállások és büntetőjogi garanciák. = Cséka Ervin ünnepi kötet. 1992. 615-629.

863. WIENER A. Imre: Preface. Finnish-Hungarian Seminars on Criminal Law and Administrative Law. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1995-96/3-4. 125-128.

864. WIENER A. Imre: The necessity test relevant to the codification of criminal law. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1995-96/3-4. 335-346.

865. WIENER A. Imre [társszerzőként]: WIENER A. Imre – FARKAS Judit: A pénzmosás bűntette svájci és német jogösszehasonlítással. MTA ÁJI Közlemények. 1996/10. 109.

866. WIENER A. Imre [társszerzőként]: WIENER A. Imre – POLT Péter: The Regionalization of International Criminal Law and the Protection of Human Rights in International Cooperation in Criminal Proceedings. Revue Internationale de Droit Pénal. 1994/1-2. 343-355.

867. WIENER A. Imre [szerkesztőként]: Büntetendőség – büntethetőség. Büntetőjogi tanulmányok. Szerk.: Wiener A. Imre. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1997. /Jog és jogtudomány 13./ 332. [utánny.] 1997. – Átdolg. kiad. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1999. /Jog és jogtudomány 13./ 332.

66

868. WIENER A. Imre [szerkesztőként]: Viski-emlékkönyv. Szerk.: Wiener A. Imre. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1994. /Jog és jogtudomány 5./ 180.

869. WIENER A. Imre [társszerkesztőként]: A büntető törvénykönyv magyarázata. Különös rész. Szerk.: Györgyi Kálmán – Wiener A. Imre. [2. utánny.] Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. 269-781.

870. WIENER A. Imre [társszerkesztőként]: A büntető törvénykönyv magyarázata. 1. kötet: Általános rész. 2. kötet: Különös rész. Szerk.: Györgyi Kálmán – Wiener A. Imre. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1996. 1. kötet: 265. 2. kötet: 269-769.

EGYETEMES ÁLLAM- ÉS JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Basa Ildikó, egyetemi adjunktus, Horváth Pál, ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Kisteleki Károly, egyetemi tanársegéd, Nagyné Szegvári Katalin, ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Rácz Lajos, egyetemi docens, Révész T. Mihály, egyetemi docens, Schweitzer Gábor, egyetemi adjunktus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Lovászi-Tóth Ádám, ügyvéd, Lővétei István, főiskolai docens, Oláh Lajos, projekt-vezető, Rózsa Attila, ügyvéd, valamint Nagy Balázsa, történész-levéltáros. A tanszék vezetője: Rácz Lajos.

BASA ILDIKÓ

871. BASA Ildikó: A kereskedelmi jogi kártérítés hatása a magánjogi kártérítésre Magyarországon a millennium idején. Állam- és Jogtudomány. 1996-97[98]/1-2. 53-72.

872. BASA Ildikó: Kártérítési jogunk fejlődése a millenium idején. = Jogi tanulmányok. [ELTE] 1997. 9-34.

HORVÁTH PÁL

873. HORVÁTH Pál: A tudományszabadság történelmi szerepváltásai. Budapest, Mundus Kiadó, 1997. 189.

874. HORVÁTH Pál: Frank Ignác. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993. /A múlt magyar tudósai./ 275.

875. HORVÁTH Pál [társszerzőként]: HORVÁTH Pál – NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin – IJJAS József: Összehasonlító alkotmány- és jogtörténet. Egyetemi jegyzet. 1.

67

kötet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. Tankönyvkiadó, 1990. 430.

876. HORVÁTH Pál: A ―droits de l‘homme‖ kétszáz éves évfordulójára. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 31. kötet.1991. 95-111.

877. HORVÁTH Pál: A „Frank hagyaték‖ kultúrhistoriai szerepe. = Hazai jogtörténészek találkozása. Pécs, 2000. május 5. 15.

878. HORVÁTH Pál: A felzárkózás kényszere és ellentmondásai. A késleltetett modell szintjéhez történő felzárkózás. = Az újabb kori jogfejlődés történetkritikai elemzése. Budapest, 1998. /Bibliotheca Catedrae Historiae Juris Universitatis Catholicae de Pázmány nom./ 53-88.

879. HORVÁTH Pál: A jog újabbkori történelméhez. Magyar Jog 1990/12. 1074-1078.

880. HORVÁTH Pál: A jogállamiság történelmi szerepe. = Hatalommegosztás. 1998. 181-214. – Jogtudományi Közlöny. 1992/3-4. 191-194. – Társadalmi Szemle. 1992/7. 63-66.

881. HORVÁTH Pál: A liberális jogi historizmus Magyarországon. = Jogtörténeti előadások. 2. kötet. 1990. 197-205.

882. HORVÁTH Pál: A módszeres kutató-elemző historizmus kezdetei és a ―Corpus Juris /Hungarici/ seu Decretum Generale‖. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 36. 1997. 15-26.

883. HORVÁTH Pál: A módszeres kutató-elemző jogi historizmus kezdetei és a ―Corpus Juris (Hungarici) seu decretum generale‖. = Győri tanulmányok. 20. kötet. 1998. 45-51.

884. HORVÁTH Pál: A nagy francia forradalom korának eszmei hatása Magyarországon. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 37. 1998. 81-85.

885. HORVÁTH Pál: A pangás korszaka a rendszerváltás közelségében. = Egyetemes jogtörténet. Egyetemi tankönyv. 2. kötet. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. 1999. [309.] 273-297.

886. HORVÁTH Pál: A tudomány felszabadításának ügye. Széchenyi István születésének 200 éves évfordulójára. Jogtudományi Közlöny. 1991/1-2. 23-27.

887. HORVÁTH Pál: A tudomány szabadságának történelmi szerepváltásai és az 1848:19. tc. Jogtudományi Közlöny. 1999/12. 509-516.

888. HORVÁTH Pál: A tudományszabadság fejlődéstörténetéhez (Az 1848 XIX. tc. történelmi szerepe). = Forradalom vagy reform? Budapest, Szent István Kiadó, 1999. 49-58.

889. HORVÁTH Pál: A Werbőczy-kép változásai. Jogtudományi Közlöny. 1993/10. 371-374.

68

890. HORVÁTH Pál: Adalékok az egyetemi tulajdonlás ügyéhez. Jogtudományi Közlöny. 1993/2. 72-77.

891. HORVÁTH Pál: An international conference on the establishment and development of the socialist state and law. [Prague, May 20-23, 1985.] Jogtörténeti Szemle. 3. sz. 1990. 174-176.

892. HORVÁTH Pál: Anfänge des metodischen rechtsgeschichtlichen Historismus und die „Corpus Juris‖ (Hungarici). Seu decretum generale. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 35. 1997. 421-427.

893. HORVÁTH Pál: Anfänge der Entfaltung der historischen Rechtsrichtung: wissenschaftsgeschichtlicher Aspekt. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 37. 1998. 15-25.

894. HORVÁTH Pál: Anfänge des methodischen rechtsgeschichtlichen Historismus und die ―Corpus Juris‖ (Hungarici) seu decretum generale. = Bona discere. 1998. 421-427.

895. HORVÁTH Pál: Az állam és jogtörténet szerepe. = Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának története. 1667-1997. Szerk.: Horváth Pál. Budapest [ny. n.] 1998. [234.] 173-199.

896. HORVÁTH Pál: Az áruforgalmi, ill. az ún. gazdasági jogok történelmi szerepe. = Egyetemes jogtörténet. Egyetemi tankönyv. 2. kötet. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. 1999. 309. 21-45.

897. HORVÁTH Pál: Az iszlám jog fejlődéstörténete. Simon Róbert: A Korán világa c. doktori értekezése nyomán. Századok. 1994/2. 418-428.

898. HORVÁTH Pál: Az iszlám jog. Simon Róbert: A Korán világa c. doktori értekezésének vitája nyomán. Állam- és Jogtudomány. 1994/3-4. 400-413.

899. HORVÁTH Pál: Az újabb kori jogfejlődés és a gazdaság direkt irányítási rendszere. = Egyetemes jogtörténet. Egyetemi tankönyv. 2. kötet. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999. [309.] 175-201.

900. HORVÁTH Pál: Címszavakban a honfoglalás millecentenáriuma alkalmából. Jogtudományi Közlöny. 1996/10. 415-417.

901. HORVÁTH Pál: Die Veränderungen des Werbőczi [István]-Bildes. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 35. 1995. 51-57.

902. HORVÁTH Pál: Élő hagyományaink a jelenkor tükrében. = Széchenyi emlékkönyv. 1991. 43-80.

903. HORVÁTH Pál: Frank Ignácz emlékére születésének 200 éves évfordulója alkalmából. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 30. kötet. 1990. 132-140.

904. HORVÁTH Pál: Frank Ignácz és a történeti jogi iskola. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 33. kötet. 1994. 133-151.

69

905. HORVÁTH Pál: Gondolatok a Széchenyi-évforduló alkalmából. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 32. kötet.1992. 131-152.

906. HORVÁTH Pál: Gondolatok az egyetemi autonómiáról. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 32. kötet. 1992. 209-212.

907. HORVÁTH Pál: Hauptkomponenten des historischen Weltbildes des liberalen juristischen Denkens in Ungarn. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 31. 1990. 71-90.

908. HORVÁTH Pál: Historische Rolle der Wissenschaftsfreiheit. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 36. 1997. 139-141.

909. HORVÁTH Pál: Idées au sujet de l‘autonomie universitaire. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 32. 1991. 187-190.

910. HORVÁTH Pál: Ijjas József. 1952-1990. Jogtörténeti Szemle. 4. sz. 1992. 55.

911. HORVÁTH Pál: Introduction to the fundamentals of the comparative history of law. = Legal Problems of Transition in Hungary. Hungarian National Reports Submitted to the Fifteenth International Congress of Comparative Law. (Bristol, July 26.-August 1. 1998.) Budapest, 1998. 9-17.

912. HORVÁTH Pál: Kanonistáink szerepe a ius partium ősforrásainak feltárásában. Jogtudományi Közlöny. 1997/2. 103-104.

913. HORVÁTH Pál: Kanonisten und die ―Corpus Juris Hungarici seu Decretum Generale‖. = Zlinszky János ünnepi kötet. 1998. 174-179.

914. HORVÁTH Pál: Kényszerpályák, terelőutak. Torzulások a volt (európai) szocialista országok jogfejlődésében. = Az újabb kori jogfejlődés történetkritikai elemzése. 1998. /Bibliotheca Catedrae Historiae Juris Universitatis Catholicae de Pázmány nom./ 117-161.

915. HORVÁTH Pál: Kulturális jogok a megkésett polgári átalakulás időszakában. = Degré emlékkönyv. 1995. 99-120.

916. HORVÁTH Pál: Kulturális jogok a tudományszabadság újabb kori jogtörténetében. = Egyetemes jogtörténet. Egyetemi tankönyv. 2. kötet. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. 1999. [309.] 91-107.

917. HORVÁTH Pál: Külső körülmények determináns szerepe az újabb kori jogfejlődésben. = „Bűn és bünhődés.” Nemzetközi konferencia (Győr, 1999. április

29-30.). Győr. 33.*

918. HORVÁTH Pál: La liberté de la culture et de la science dans la loi universelle des droits de l‘homme. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 32. 1991. 77-83.

919. HORVÁTH Pál: La liberté de la culture et de la science dans la loi universelle

des droits de l’homme. = Universitas Budensis. 1395-1995. Szerk.: Szögi L. [et al.] Budapest, 1997. 431-436.

920. HORVÁTH Pál: Magyar joghistorikusok. Csizmadia Andor szerepe a közjogi közigazgatástörténeti kutatómunkában. Jogtudományi Közlöny. 2000. 1211-1219.

70

921. HORVÁTH Pál: Magyar-bizánci kapcsolatok (Adalékok a magyar államiság ezredéves évfordulójához). = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 37. 1998. 77-81.

922. HORVÁTH Pál: Modern jog a legújabb kor küszöbén. = Az áruforgalmi, illetve az ún. gazdasági jogok történelmi szerepváltásai. Szerk.: Zlinszky J. Budapest, 1998. /Bibliothecae Catedrae Historiae Juris Universitatis Catholicae de Pázmány nom./ 11-35.

923. HORVÁTH Pál: Művelődési igazgatás. Az osztrák-magyar tanszabadság kialakulása. Magyar Közigazgatás 1992/7. 412-419.

924. HORVÁTH Pál: Politischer Historizmus. Zum Werk von György Székely: Gregor VII. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1984. 391. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 38. 1997. 113-116.

925. HORVÁTH Pál: Reflexions on writing modern legal history in East-Central Europe. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1991/3-4. 143-151.

926. HORVÁTH Pál: Tanszabadság és hagyomány. Jogtörténeti Szemle. 5. sz. 1992. 49-54.

927. HORVÁTH Pál: Tudományszabadság és az 1848. XIX. tc. Debreceni Szemle. 1998/3. 456-462.

928. HORVÁTH Pál: Új lehetőségek az alkotmányos szabadság kiterjesztésében. Magyar Közigazgatás. 1995/3. 137-141.

929. HORVÁTH Pál [társszerzőként]: GÖNCZI Katalin [et al.]: Az újabb kori jogfejlődés történetkritikai elemzése. Budapest, Szt. István Társ., 1998. /Bibliotheca Cathedrae historiae juris Universitatis Catholicae de Petro Pázmány

nominatae./ 185.*

930. HORVÁTH Pál [társszerzőként]: HORVÁTH Pál – NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin – IJJAS József: Összehasonlító alkotmány- és jogtörténet. Egyetemi jegyzet. 1. kötet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. Tankönyvkiadó, 1990. 430.

931. HORVÁTH Pál [társszerzőként]: HAJDÚ Lajos [et al.]: Összehasonlító alkotmány- és jogtörténet. Egyetemi jegyzet. 2. kötet. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, ELTE

Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1991. 464.*

932. HORVÁTH Pál [társszerzőként]: HORVÁTH Pál [et al.]: Összehasonlító jogtörténet. 2. kötet. Az újabbkori jogfejlődés. Egyetemi jegyzet. Szerk.: Horváth Pál. 4. kiad. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. 322. – [utánny.] 1996. 322.

933. HORVÁTH Pál [szerkesztőként]: A jogi kultúrák fejlődéstörténete. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000. 340.

934. HORVÁTH Pál [szerkesztőként]: Általános jogtörténet. A levelező- és számtáv hallgatók számára. Szerk.: Horváth Pál. [et al] Győr, ELTE-SZIF, 2000.

71

935. HORVÁTH Pál [szerkesztőként]: Általános jogtörténet. 2. kötet. A jogállamiság útvesztései. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, ELTE Soksz. [1993.] 330.

936. HORVÁTH Pál [szerkesztőként]: Általános jogtörténet. Egyetemi tankönyv. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, Tankönyvkiadó, 1991. 529. – 2. kiad. 1993. 529. – [társszerkesztőként] Bőv. és átdolg. kiad. Szerk.: Horváth Pál – Révész T(amás) Mihály. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. 502. – 4. bőv. és átdolg. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. 502. – 5. bőv. és átdolg. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. 502.

937. HORVÁTH Pál [szerkesztőként]: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának története. 1667-1997. Szerk.: Horváth Pál. Budapest [ny. n.] 1998. 234.

938. HORVÁTH Pál [szerkesztőként]: Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio iuridica. Szerk.: a Tudományos Bizottság; a Szerkesztő Bizottság elnöke: Horváth Pál. Tomus 31: 1990. Budapest, ELTE 1990. [1991.] 202. – Tomus 32: 1991. Budapest, ELTE Soksz. 1991. [1992.] 206. – Tomus 33.: 1992. Budapest, ELTE Soksz. 1992. [1993.] 257. – Tomus 34.: 1993. Budapest, ELTE Soksz. 1994. 174. – Tomus 35.: 1994. Budapest, ELTE Soksz. 1995. 187. – Tomus 36.: 1995. Budapest, MondAt Ny. 1997. 184. – Tomus 37.: 1996. Budapest, MondAt Ny. 1998. 135.

939. HORVÁTH Pál [szerkesztőként]: Bevezetés az egyetemes állam- és jogtörténet forrásaiba. Egységes jegyzet. Szerk.: Horváth Pál. 2. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. /Állam- és jogtudományi karok./ 387. – 4. kiad. 1996. 387. – 5. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. /Állam- és jogtudományi karok./ 387.

940. HORVÁTH Pál [szerkesztőként]: Széchenyi emlékkönyv gróf Széchenyi István születésének a 200 éves évfordulója alkalmából. Történész, jogtörténész konferencia. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, ELTE. 1991. [1992.] 149.

941. HORVÁTH Pál [társszerkesztőként]: A világ főbb jogrendszerei. Jogcsoportok. Szerk.: Hamza Gábor [et al.] Budapest, ELTE ÁJK Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tanszék. 1991. /Összehasonlító jogtörténeti tanulmányok./ 369.

942. HORVÁTH Pál [társszerzőként és szerkesztőként]: GÖNCZI Katalin [et al.]: Egyetemes jogtörténet. Egyetemi tankönyv. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997. 618.

943. HORVÁTH Pál [társszerzőként és szerkesztőként]: Gönczi Katalin [et al.]: Egyetemes jogtörténet. Egyetemi tankönyv. 2. kötet. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999. 309.

944. HORVÁTH Pál [közreműködőként]: CSIZMADIA Andor – KOVÁCS Kálmán – ASZTALOS László: Magyar állam- és jogtörténet. Egyetemi tankönyv. Szerk.: Csizmadia Andor. 7. bőv. és átdolg. kiad. Átdolg.: Horváth Pál – Stipta István. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. 560.

72

KISTELEKI KÁROLY

945. KISTELEKI Károly: A középkori Oroszország. – Az Ottomán Birodalom kormányzása. = Egyetemes állam- és jogtörténet. [1998.] 167-174. 175-193.

946. KISTELEKI Károly: A köztársaság és elnöke. Állam- és Jogtudomány. 1995/1-2. 198-207.

947. KISTELEKI Károly: A külpolitika természete. Állam- és Jogtudomány. 1994/3-4. 415-428.

948. KISTELEKI Károly: Az állam és egyház viszonya napjaink Nagy-Britanniájában. Acta Humana. 2000/39-40. 64-82.

949. KISTELEKI Károly: Az állampolgárság a dualizmus idején. Állam- és Jogtudomány. 1996-97[98]/ 1-2. 37-52.

950. KISTELEKI Károly: Az Oszmán Birodalom kormányzásának XVII. századi működési zavarai. = Nagyné Szegvári Katalin ünnepi kötet. 2000. 83-95.

951. KISTELEKI Károly: Regulation at the Legal Institution of Hungarian Nationality from the beginnings to act L. of 1879. ELTE Annales. Sectio iuridica. 2000. 42-56.

952. KISTELEKI Károly: [Részletek.] = Összehasonlító államtörténet. Szerk.: Rácz

Lajos. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 4., 10., 12. fejezet*

953. KISTELEKI Károly: Toldi Ferenc: A jugoszláv állam kialakulása és bukása. Állam- és jogtudomány. 1998/1-2. 227-235.

954. KISTELEKI KÁROLY [társszerzőként]: KISTELEKI Károly – SCHWEITZER Gábor: Képviselői összeférhetetlenség a demokráciában. [Konferencia. Budapest, 1996. november 28.]. Jogtudományi Közlöny. 1997/2. 112-115.

NAGYNÉ SZEGVÁRI KATALIN

955. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: Jog és gazdaság. A gazdasági szervezetek jogának története. Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, 1999. 163.

956. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin [társszerzőként]: HORVÁTH Pál – NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin – IJJAS József: Összehasonlító alkotmány- és jogtörténet. Egyetemi jegyzet. 1. kötet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. Tankönyvkiadó, 1990. 430.

957. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: A gazdasági jellegű jogintézmények kodifikációja a francia jogban és hatásuk az európai jogalkotásra. = Szentpéteri emlékkönyv. 1996. 565-584.

73

958. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: A gazdasági szervezetek jogi helyzete Franciaországban. = Degré emlékkönyv. Budapest, Unio Kiadó, 1995. 197-220.

959. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: A honfoglaló magyarokat befogadó Európa jogi kulturája. Jogtudományi Közlöny. 1997/1. 2-9.

960. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: A női választójog az Amerikai Egyesült Államokban. Állam- és Jogtudomány. 1996-97[98]/ 1-2. 109-124.

961. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: A nők politikai jogaiért folytatott harc kezdetei Magyarországon. = Hatalommegosztás. 1998. 235-254.

962. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: A választójog szabályozása az 1920-as évek első felében. Múltunk. 1994/1-2. 157-176.

963. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: Az 1848-as magyar forradalom és az európai jogi kultúra. Jogtudományi Közlöny. 1998/7-8. 221-226.

964. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: Az első német birodalmi alkotmány. Debreceni Szemle. 1998/szeptember. 484-495.

965. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: Az európai feudális jogrendszer. – A bírói hatalom és peres eljárás a középkorban. – A feudális magánjog. – A feudális büntetőhatalom és büntetőjog. = Egyetemes állam- és jogtörténet. [1998.] 203-220. 221-235. 268. 269-283.

966. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: Az ókori görög állam és jog. = Egyetemes állam- és jogtörténet. [1998.] 67-86.

967. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: Bónis György. 1914-1985. = Magyar jogtudósok. 1. kötet. 1999. 155-168.

968. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: Die Gesetzgebung bezüglich der Lage der stellunglosen Akademiker in Ungarn während der grossen Wirtshaftskrise. = Verfassungsentwicklung. 2000. 71-82.

969. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: Feministische und antifeministische Traditionen in Ungarn. Der Kampf um das Wahlrecht der Frauen in der eersten Hälfte des 20. Jahrhunderts. ELTE Annales. Sectio iuridica. 1996. 51-63.

970. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: Párizs önkormányzatáról. 1-2. rész. Magyar Közigazgatás. 1. rész: 1995/6. 370-380., 2. rész: 1995/7-8. 455-461.

971. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: [Részletek.] = Általános jogtörténet. Egyetemi tankönyv. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, Tankönyvkiadó, 1991. 529. – 2. kiad. 1993. 529. – [társszerkesztőként] Bőv. és átdolg. kiad. Szerk.: Horváth Pál – Révész T(amás) Mihály. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. 502. – 4. bőv. és átdolg. kiad. 1995. 502. – 5. bőv. és átdolg. kiad. 1996. [502.] 12-14., 19-21.

972. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: [Részletek.] = Összehasonlító államtörténet. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 1., 7., 8.,

9. fejezet*

74

973. NAGYNÉ SZEGVÁRI Katalin: University and High School training situation for women in Hungary. ELTE Annales. Sectio iuridica. 1996. 99-122.

RÁCZ LAJOS

974. RÁCZ Lajos: Főhatalom és kormányzás az Erdélyi Fejedelemségben. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992. 190.

975. RÁCZ Lajos: A feudális állam korai típusai – Frank-Bizánci Birodalom – Államszervezet a rendiség és a feudális abszolutizmus korában – Állam és egyház a feudalizmus idején. = Összehasonlító államtörténet. Szerk.: Rácz Lajos.

Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 2., 3., 6. fejezet.*

976. RÁCZ Lajos: A Frank Birodalom kormányzása. – A Bizánci Birodalom kormányzása. = Egyetemes állam- és jogtörténet. [1998.] 89-110. 111-122.

977. RÁCZ Lajos: A hatalomkorlátozás tendenciái a középkori magyar politikai-jogi kultúrában. = Hatalommegosztás. 1998. 57-68.

978. RÁCZ Lajos: A kánoni jog. = Egyetemes állam- és jogtörténet. [1998.] 285-297.

979. RÁCZ Lajos: A király kormányzati jogosítványai az 1848-as törvények tükrében. Debreceni Szemle. 1998/3. 446-455

980. RÁCZ Lajos: A középkori magyar állam. Jogtudományi Közlöny. 1997/1. 10-18.

981. RÁCZ Lajos: A magyar szokásrendszer autonómiája. (Megjegyzések a Végtisztesség című könyv kapcsán). Jogtudományi Közlöny. 1990/8.

982. RÁCZ Lajos: A prímások és a magyar közjog. = Degré emlékkönyv. 1995. 249-260.

983. RÁCZ Lajos: A prímások és a magyar közjog. = Magyarok Kelet és Nyugat metszésvonalán. Nemzetközi történészkonferencia előadásai. Esztergom, 1994. április 13-15. Szerk.: Beke Margit – Bárdos István. Esztergom, Esztergom-Budapesti Érsekség – Komárom-Esztergom Megye Önkormányzata – Kultsár István Társadalomtudományi és Kiadói Alapítvány. 1994. 243-256.

984. RÁCZ Lajos: A reformáció főbb államszervezeti újításai: a francia példa. = Nagyné Szegvári Katalin ünnepi kötet. 2000. 167-193.

985. RÁCZ Lajos: Adalékok Ausztria éa Magyarország közjogi kapcsolatának alakulásához. Állam- és Jogtudomány. 1996-97[98]/1-2. 7-19.

986. RÁCZ Lajos: Adalékok Ausztria és Magyarország közjogi viszonyáról – a kezdetektől a kiegyezésig. Jogtudományi Közlöny. 1998/3. 75-80.

987. RÁCZ Lajos: Állam és egyház a két világháború közti Magyarországon a kánonjogász Serédi Jusztinián prímássága kapcsán. = Ministerio. Szerk.: Bárdos István – Beke Margit. Esztergom. 1998. 39-51.

75

988. RÁCZ Lajos: Állam- és egyház a középkorban. = Egyetemes állam- és jogtörténet. [1998.] 123-136.

989. RÁCZ Lajos: Beitraege zur Entwicklung der Staatsrechtlichen Beziehungen zwischen Österreich und Ungarn. = Die Elemente der ungarischen Vervassungsentwicklung. Studien zum Millenium. Szerk.: Máthé Gábor – Mezey Barna. Budapest, 2000. 41-51.

990. RÁCZ Lajos: Cardinal Serédi [Jusztinián] and relations between Hungarian State and Catholic Church. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1998/1-2. 93-105.

991. RÁCZ Lajos: ―Diszharmónia és vakság‖ – Széchenyi István utolsó napjainak dokumentumai. Jogtudományi Közlöny. 1991/1-2. 40-41.

992. RÁCZ Lajos: Eckhart Ferenc. 1885-1957. = Magyar jogtudósok. 1. kötet. 1999. 105-136.

993. RÁCZ Lajos: Egyház – állam – közigazgatás, avagy a magyar állami, katonai és egyházi igazgatás módosulásai a XIII. század első felében. Állam- és Jogtudomány. 1991/3-4. 184-224.

994. RÁCZ Lajos: Egyház – állam – közigazgatás. = Egyházak a változó világban. A nemzetközi egyháztörténeti konferencia előadásai. Esztergom, 1991. május 29-31. Szerk.: Bárdos István – Beke Margit. Esztergom, Komárom-Esztergom Megye Önkormányzata – József Attila Megyei Könyvtár – Egyházak a változó világban c. konferencia Szervezőbizottsága, 1992. [2.] [594.] 99-107.

995. RÁCZ Lajos: Historical insight in the theory and organization of the Hungarian State. = The Hungarian State. Thousand Years in Europe. Szerk.: Gergely András és Máthé Gábor. Budapest, Korona Publishing House. 2000. 17-67.

996. RÁCZ Lajos: Hűbériség, rendiség, abszolutizmus. = Egyetemes állam- és jogtörténet. [1998.] 147-166.

997. RÁCZ Lajos: Joseph II. und die zeitgenössische ungarische Verwaltung. Jogtörténeti Szemle. 3. sz. 1990. 136-153.

998. RÁCZ Lajos: Magna via Transsylvaniae (avagy A nagy erdélyi út nyomai Kalotaszegen). = Magyar Múzeum. 1991/1-2. 63-74.

999. RÁCZ Lajos: Mezopotámia államai és joguk. = Egyetemes állam- és jogtörténet. [1998.] 27-53.

1000. RÁCZ Lajos: Rex és regnum. [A királyi hatalom legitimációja.] Rubicon. 1997/8. 20-24.

1001. RÁCZ Lajos: Ruler‘s oaths in the Kingdom of Hungary and in the Principality of Transylvania. = Le serment. 1. kötet. Signes et Fonctions. Szerk.: R. Verdier. Párizs, 1991. 425-437.

1002. RÁCZ Lajos: State structure and government in 18th century feudal absolutism. Acta Iuridica. 1990/1-2. 45-61.

76

1003. RÁCZ Lajos: Széchenyi [István] a magyar politikai-jogi gondolkodás történetében. Jogtudományi Közlöny. 1991/1-2. 28-33.

1004. RÁCZ Lajos: Széchenyi [István] a magyar politikai-jogi gondolkodás történetében. = Széchenyi emlékkönyv. 1991. 101-114.

1005. RÁCZ Lajos: Tendencies to restrict supreme power in Hungarian political and legal practice in the Middle Ages. = Gewaltentrennung in Europa. 1993. 75-86.

1006. RÁCZ Lajos: The Hungarian state and the Catholic Church in Hungary between the two World Wars in connection with the primacy on the canonist Serédi [Jusztinián]. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 37. 1998. 41-50.

1007. RÁCZ Lajos: Unió Erdéllyel 1848-ban, avagy az Unióhoz vezető út. Jogtudományi Közlöny. 1998/9. 301-310.

1008. RÁCZ Lajos: Uralkodói eskük. Magyar Királyság és Erdélyi Fejedelemség. Jogtörténeti Szemle. 5. sz. 1992. 42-48.

1009. RÁCZ Lajos [szerkesztőként]: Juratissimus Author. Jogtörténeti tanulmányok Nagyné Szegvári Katalin tiszteletére. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, 2000. /Bibliotheca Juridica. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tudományos kiadványai. Libri Amicorum 2./ 203.

1010. RÁCZ Lajos [szerkesztőként]: Egyetemes állam- és jogtörténet. Ókor – feudális kor. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, 1998. 307.

1011. RÁCZ Lajos [szerkesztőként]: Jogtudományi értekezések.*

1012. RÁCZ Lajos: [szerkesztőként]: Felekezeti egyházjog Magyarországon. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, Unió Kiadó [1994.] 245.

RÉVÉSZ T. MIHÁLY

1013. RÉVÉSZ T. Mihály: Jogtörténeti dolgozatok. Győr, Széchenyi István Főiskola. 2000. /Publicationes Jaurinensis 1./ 216.

1014. RÉVÉSZ T. Mihály: A feudális jog fejlődéstörténetéhez. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 33. kötet.1994. 209-217.

1015. RÉVÉSZ T. Mihály: A jogtörténet jelene és jövője. Jogtörténeti Szemle. 3. sz. 1990. 97-102.

1016. RÉVÉSZ T. Mihály: A minőség forradalma elmaradt. = Magyarság a médiában, magyar médiastratégia. Szerk.: Keszthelyi Gyula. Budapest, 2000. 35-37.

1017. RÉVÉSZ T. Mihály: A parlamentáris monarchia. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 206-230.

77

1018. RÉVÉSZ T. Mihály: A polgári demokratikus Köztársaság. Az első polgári demokratikus kísérlet. (1918 köztársasága). = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 231-234.

1019. RÉVÉSZ T. Mihály: A szovjet típusú diktatúra első kísérlete. A Tanácsköztársaság (1919). = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 347-354.

1020. RÉVÉSZ T. Mihály: Átalakulás a modern / amerikai / jogi kultúrában. = Az újabb kori jogfejlődés történetkritikai elemzése. Budapest, 1998. 35-50.

1021. RÉVÉSZ T. Mihály: Az alkotmányos monarchia (1848 alkotmánya). = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 193-199.

1022. RÉVÉSZ T. Mihály: Az államfő. A király. – Az államfő. A kormányzó. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 273-278. 278-284.

1023. RÉVÉSZ T. Mihály: Felemás polgárosodás – a neoabszolutizmus évei. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 200-205.

1024. RÉVÉSZ T. Mihály: Freedom of the press and the papers of the nationalities in Hungary. 1867-1873. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 31. 1990. 143-152.

1025. RÉVÉSZ T. Mihály: Küldjük a frigyládát. = Magyarország 2000. Magyarország képe a nagyvilágban. Külföldi és hazai magyarok tanácskozása az országról. 1997. május 30-31. Budapest, Osiris Kiadó, 1997. 143-146.

1026. RÉVÉSZ T. Mihály: Médiajog és médiaigazgatás. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Tank. 1999.] 364-370.

1027. RÉVÉSZ T. Mihály: Pressevergehen in ungarischen Recht der dualistischen Zeit. = Verfassungsentwicklung. 2000. 63-70.

1028. RÉVÉSZ T. Mihály: [Részlet.] = Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának története 1667-1997. Szerk.: Horváth Pál. Budapest [ny. n.]

1998. 234.*

1029. RÉVÉSZ T. Mihály: [Részlet.] = GÖNCZI Katalin [et al.]: Az újabb kori jogfejlődés történetkritikai elemzése. Budapest, Szt. István Társ., 1998. /Bibliotheca Cathedrae historiae juris Universitatis Catholicae de Petro Pázmány

nominatae./ 185.*

1030. RÉVÉSZ T. Mihály: [Részletek.] = Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1995.

1031. RÉVÉSZ T. Mihály: [Részlet.] = Médiakonferencia. Budapest, ORTT, 1996. 7-22.

1032. RÉVÉSZ T. Mihály: [Részlet.] = Nemzetközi befektetői konferencia. Budapest,

ORTT, 1996.*

1033. RÉVÉSZ T. Mihály: [Részlet.] = Tények könyve. Budapest, 1996. 707-721.

1034. RÉVÉSZ T. Mihály: Sajtójogi felelősség kérdése a magyar jogban. Jogtörténeti Szemle. 4. sz. 1992. 48-53.

78

1035. RÉVÉSZ T. Mihály: Tájékoztatáspolitika a kiegyezés utáni Magyarországon. = Degré emlékkönyv. 1995. 261-277.

1036. RÉVÉSZ T. Mihály: Zu theoretischen Wurzeln des Strafrechts am Ende des achtzehnten Jahrhunderts in Ungarn. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1994. 125-130.

1037. RÉVÉSZ T. Mihály [társszerzőként]: RÉVÉSZ T. Mihály – FÜRÉSZ Klára: Equal rights of nationalities-legal protection of minorities. = Human Rights in Hungary. 1990. 230-258.

1038. RÉVÉSZ T. Mihály [társszerzőként]: RÉVÉSZ T. Mihály – FÖGLEIN Gizella: Az országgyűlés. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 249-274.

1039. RÉVÉSZ T. Mihály [szerkesztőként]: Büntető eljárásjog-tudományi szemelvény-gyűjtemény. 1819-1867. 1. kötet. Összeáll.: Horváth Attila – Mezey Barna. Szerk.: Révész T. Mihály. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1990. 312. [utánny.] Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1992. 312.

1040. RÉVÉSZ T. Mihály [szerkesztőként]: Jogtörténeti Szemle. Az ELTE Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének közleményei. Szerk.: Révész T[amás] Mihály. 3. sz. 1990. Budapest, MTA [soksz.] 1990. 180. –4. sz. 1992. Budapest, Szorobán Bt., 1992. 65. – 5. sz. 1992. Budapest, Szorobán Bt. 1992. [1993.] 70.

1041. RÉVÉSZ T. Mihály [társszerkesztőként]: Általános jogtörténet. Egységes egyetemi tankönyv. Szerk.: Horváth Pál – Révész T. Mihály. Bőv. és átdolg. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. 502. – 4. bőv. és átdolg. kiad. 1995. 502. – 5. bőv. és átdolg. kiad. 1996. 502.

SCHWEITZER GÁBOR

1042. SCHWEITZER Gábor: A bábeli téglarakó. Arthur Koestler magyarságáról és zsidóságáról. Világosság, 2000/3. 66-76.

1043. SCHWEITZER Gábor: A feudális állam korai típusai: Frank-Bizánci Birodalom. = Összehasonlító államtörténet. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 5., 11.

1044. SCHWEITZER Gábor: A középkori városok. = Egyetemes állam- és jogtörténet. [1998.] 137-146.

1045. SCHWEITZER Gábor: „…a magyar cionizmus elsősorban csak piros-fehér-zöld lehet.‖ Cionizmus a századelő Magyarországán. = 100 éves a cionista mozgalom. Szerk.: Bódog Gyula. Budapest, 1998. 41-49.

79

1046. SCHWEITZER Gábor: A magyarországi zsidók és az izraelita felekezet jogállása. = Felekezeti egyházjog Magyarországon. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, Unió Kiadó [1994.] 219-244.

1047. SCHWEITZER Gábor: A magyarországi zsidóság és az izraelita felekezet a XVIII-XIX. században. = Egyháztörténet 2.: 1711-től napjainkig. Szerk.: Ladányi Sándor [et al.] Budapest, 1998. 107-118.

1048. SCHWEITZER Gábor: A toleranciától az emancipációig. A magyar zsidóság az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején. Valóság, 1998/9. 83-114.

1049. SCHWEITZER Gábor: A toleranciától az emancipációig. Valóság, 1998/9. 83-114.

1050. SCHWEITZER Gábor: A világnézeti semlegesség ára. Fundamentum.1997/2. 76-80.

1051. SCHWEITZER Gábor: Alkonyat-kor. Szemelvények Angyal Dávid naplójából (1942-1943). = Nagyné Szegvári Katalin ünnepi kötet. 2000. 99-127.

1052. SCHWEITZER Gábor: Ankétok a „zsidókérdésről‖ 1917-1936. Central

European Time [C. E. T.], 1998/5. 73-83.

1053. SCHWEITZER Gábor: Az irodalmi asszimiláció színe és fonákja. Farkas Gyula: Az asszimiláció kora a magyar irodalomban. = A határ és a határolt. Töprengések a magyar-zsidó irodalom létformáiról. Szerk.: Török Petra. Budapest, Yahalom, 1997. 69-108.

1054. SCHWEITZER Gábor: Az izraelita felekezet és az egyházpolitikai törvények. Protestáns Szemle. 1996/1. 36-45.

1055. SCHWEITZER Gábor: Az ókori zsidó állam és jog. = Egyetemes állam- és jogtörténet. [1998.] 55-66.

1056. SCHWEITZER Gábor: Az oktatáshoz való jog és a szülők lelkiismereti és vallásszabadsága Magyarországon. = Acta Humana. 1994/17. 53-63.

1057. SCHWEITZER Gábor: Berényi Sándor: A közigazgatás személyzeti rendszere. Állam- és Jogtudomány. 1992/1-4. 280-287.

1058. SCHWEITZER Gábor: Csetényi Imre, a történetkutató emlékezete. = Országos Rabbiképző Intézet évkönyve, 1985-1991. Budapest, Országos Rabbiképző Intézet, 1991. 242-246.

1059. SCHWEITZER Gábor: Egyházak és jogállam – kérdések és remények. Acta Humana, 2000/39-40. 34-41.

1060. SCHWEITZER Gábor: „Én ezektől mint ‗törzsökös‘ elkülönülni restellnék.‖ Horváth János levele Eckhardt Sándornak 1939-ben. Világosság, 1997/3. 48-52.

1061. SCHWEITZER Gábor: Farkas Gyula und die Zeit der Literarischen Assimilation. = Angezogen und Abgestoßen. Szerk.: Lichtmann Tamás, Lang Peter. 1999. 69-108.

80

1062. SCHWEITZER Gábor: Gondolatok a magyarországi zsidóság első emancipációja. = Egyházak a változó világban. A nemzetközi egyháztörténeti konferencia előadásai. Esztergom, 1991. május 29-31. Szerk.: Bárdos István – Beke Margit. Esztergom, Komárom-Esztergom Megye Önkormányzata – József Attila Megyei Könyvtár – Egyházak a változó világban c. konferencia Szervezőbizottsága. [1992. 2.] [594.] 55-65.

1063. SCHWEITZER Gábor: Hitközségi elit – városi elit. Adalékok a pécsi zsidóság két világháború közötti történetéhez. = Emlékezz! Emlékkönyv a pécs-baranyai zsidóság deportálásának 50. évfordulójára. Pécs, 1994. 53-78.

1064. SCHWEITZER Gábor: In memoriam Magyary Zoltán: in three parts. = Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae 1997/3-4. 235-244.

1065. SCHWEITZER Gábor: Komoly Ottó, a cionista gondolkodó. Remény, 1999/november-december. 37-43.

1066. SCHWEITZER Gábor: Korszellem és karszellem. ―Szakszervezeti‖ törekvések a neológ rabbikarban századunk első felében. = Tanulmányok az Országos Rabbiképző Intézet fennállásának 120. évfordulója alkalmából. Szerk.: Gábor György [et al.] Budapest, Országos Főrabbi Hivatal – Universitas Kiadó, 1999. 316-329.

1067. SCHWEITZER Gábor: Közigazgatás – igazságszolgáltatás – jogállamiság, avagy a közigazgatási bíráskodás kezdetei Magyarországon Állam- és Jogtudomány. 1996-97[98]/1-2. 21-35.

1068. SCHWEITZER Gábor: Magyary Zoltán emlékezete – három tételben. Állam- és Jogtudomány. 1995/3-4. 221-231.

1069. SCHWEITZER Gábor: Miért nem kellett Herzl a magyar zsidóknak? A politikai cionizmus kezdetei és a magyarországi zsidó közvélemény. Budapesti Negyed, 1994/nyár, 42-55.

1070. SCHWEITZER Gábor: ―Óhitű‖ és ―újhitű‖ zsidók egymásról alkotott képe a XIX. század második felében. = …és akik mást hisznek? Hívek és egyházak egymásról. Szerk.: Szabó Lajos [et al.] Budapest, Balassi Kiadó, 2000. 267-278.

1071. SCHWEITZER Gábor: Történelem és történetírás. Új Forrás. 1991/5. 14-25.

1072. SCHWEITZER Gábor: Vigyázó szemetek Ciónra vessétek! Nézetek a magyarországi cionista mozgalomról a két világháború közötti zsidó sajtóban 1-2. Szombat, 1992/10. 31-34. és 1993/1. 27-30.

1073. SCHWEITZER Gábor [társszerzőként]: KISTELEKI Károly – SCHWEITZER Gábor: Képviselői összeférhetetlenség a demokráciában. [Konferencia. Budapest, 1996. november 28.]. Jogtudományi Közlöny. 1997/2. 112-115.

1074. SCHWEITZER Gábor [társszerzőként]: SCHWEITZER Gábor – FROJIMOVICS Kinga: Adalékok Büchler Sándor és Kohn Sámuel történetírói munkásságához. = MAKOR [Magyar Zsidó Levéltári Füzetek], 1997/2. 106.

81

1075. SCHWEITZER Gábor [társszerzőként]: SCHWEITZER Gábor – TÖRÖK Petra: ―Mit állna ellentétben a zsidóságod a magyarságoddal?‖ Válogatás Bodor Aladár és Komlós Aladár levelezéséből. BÁR Társadalomtudományi és művészeti folyóirat. 1998/1-4. 139-150.

1076. SCHWEITZER Gábor [társszerzőként]: SCHWEITZER Gábor – TÖRÖK Petra: ―Ne köszönje meg fáradságomat ebben az ügyben.‖ Szabolcsi Lajos levelei Szekfű Gyulához. Történelmi Szemle, 1998/3-4. 333-339.

1077. SCHWEITZER Gábor [társszerkesztőként]: RUGÁSI Gyula: Költészet és apokalipszis. Budapest, Országos Főrabbi Hivatal – Universitas Kiadó, 2000. 212.

1078. SCHWEITZER Gábor [társszerkesztőként]: Tanulmányok az Országos Rabbiképző Intézet fennállásának 120. évfordulója alkalmából. Budapest, Országos Főrabbi Hivatal – Universitas Kiadó, 1999. 340.

FILOZÓFIA TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Bányai Ferenc, egyetemi docens, Cs. Kiss Lajos, egyetemi docens, Földesi Tamás, ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Karácsony András, egyetemi tanár, Karádi Éva, egyetemi docens. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Ferge Gábor, egyetemi adjunktus, Berki Zolna, főosztályvezető, Vámos Lászlóné, szaktanácsadó. A tanszék vezetője: Karácsony András.

BÁNYAI FERENC

1079. BÁNYAI Ferenc: Advertising. New concepts and harmonisation efforts in Hungary. European Legal Business [London, Legalease Limited] 1999/július-augusztus, 48-50.

1080. BÁNYAI Ferenc: Amendement of company law. 1-2. Bank & Exchanges. [Budapest] 1998/31-32.

1081. BÁNYAI Ferenc: Amendment to company law. European Legal Business. 1998/szeptember. 59-61.

1082. BÁNYAI Ferenc: Arbeitsrecht in Ungarn. 1-2. Wirtschaftsnachrichten Ungarn. [Budapest, Deutsche-Ungarische Industrie- und Handelskammer] 1997/2-3. 22-23.

1083. BÁNYAI Ferenc: Bevezetés. = Eckhart művei. Budapest, T-Twins, 1995. [162.]*

82

1084. BÁNYAI Ferenc: Branches of foreign firms. European Legal Business. [London, Legalease Limited.] 1999/március-április. 49-51.

1085. BÁNYAI Ferenc: Company Law 1-2. Banks & Exchanges. 1998/július. 24.

1086. BÁNYAI Ferenc: Company law/Hungary. European Legal Business. [London, Legalease Limited.] 1998/szeptember-október. 59-60.

1087. BÁNYAI Ferenc: Das ungarische Urhebergesetz vom 1. September 1999. Der Syndikus – Das Magazin für Justitiare und ihre Unternehmen. [London, Legalease Limited.] 2000/március-április. 12-14.

1088. BÁNYAI Ferenc: Das Urhebergesetz. Modernisierung und neue Heraus-forderungen. Wirtschaftsnachrichten Ungarn. [Budapest, Deutsche-Ungarische Industrie- und Handelskammer.] 1999/5. 20-21.

1089. BÁNYAI Ferenc: Europe challenges Hungary. Banks & Exchanges. [Budapest] 1998/51-52. 18.

1090. BÁNYAI Ferenc: Hungarian employment law. European Legal Business. [London, Legalease Limited.] 1998/november-december. 52-55.

1091. BÁNYAI Ferenc: Hungary. Cleaning in progress (Interview). European Legal Business. [London, Legalease Limited.] 2000/május-június. 40-43.

1092. BÁNYAI Ferenc: Intellectual property: Updating copyright law. European Legal Business. [London, Legalease Limited.] 1999/szeptember-október. 53-54.

1093. BÁNYAI Ferenc: Labour Law. European Legal Business. 1998/november. 57-62.

1094. BÁNYAI Ferenc: Legal Spotlight. Branch offices in Hungary. Bank & Tőzsde. [Budapest] 1998/33. 14.

1095. BÁNYAI Ferenc: New law for establishment of self-employment. Bank & Tőzsde. [Budapest] 1999/8. 14.

1096. BÁNYAI Ferenc: Novellierung des Arbeitsgesetzbuches. Wirtschaftnachrichten Ungarn. 1997/5. 22-23.

1097. BÁNYAI Ferenc: Product liability and consumer protection. European Legal Business. [London, Legalease Limited.] 1999/január-február. 49-52.

1098. BÁNYAI Ferenc: Product liability. 1-2. Bank & Tőzsde. [Budapest] 1999/14-15.

1099. BÁNYAI Ferenc: Public procurement law: Amended procedure rules. European Legal Business. [London, Legalease Limited.] 1999/november-december. 59-61.

1100. BÁNYAI Ferenc: Public Procurements Act. Changes and implications. 1-2. Bank & Exchanges. [Budapest] 1999/47-48.

1101. BÁNYAI Ferenc: Schadenersatzpflicht des Arbeitnehmers. Wirtschaftnachrichten Ungarn. 1997/4. 23-25.

1102. BÁNYAI Ferenc: Towards a modern Hungarian aviation legislation. Bank & Exchanges. [Budapest] 1998/24. 14.

83

1103. BÁNYAI Ferenc: Verbraucherschutz. Wirtschaftnachrichten Ungarn. 1998/2. 22.

1104. BÁNYAI Ferenc: Wettbewerbsrecht in Ungarn. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. 3-14.

1105. BÁNYAI Ferenc: Y2K and liability aspects. European Legal Business. [London, Legalease Limited.] 2000/január-február. 49-51.

1106. BÁNYAI Ferenc [társszerzőként]: BÁNYAI, F. – HÜPER, Ch.: The Russian Federation is promoting aircraft. Airfinance Journal 1997/szeptember. 62-64.

1107. BÁNYAI Ferenc [fordítóként]: Eckhart művei. Budapest, T-Twins, 1995. 162.

1108. BÁNYAI Ferenc [társszerkesztőként]: Szöveggyűjtemény a modern történelem- és társadalomfilozófia tanulmányozásához. Szerk.: Bányai Ferenc – Cs. Kiss Lajos – Karácsony András. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 234.

CS. KISS LAJOS

1109. Cs. KISS Lajos: A szubjektum és a világ feloldódása a varázslat alól. Hogyan lehetséges tudomány metafizika nélkül? Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, [Gépirat, soksz.] 1994 [1995.] 185.

1110. Cs. KISS Lajos: A filozófus Max Weber. = Max Weber és a 20. század társadalomtudományi gondolkodása. Budapest, Napvilág Kiadó, 1999. /Akik nyomot hagytak a 20. századon./ 32-67.

1111. Cs. KISS Lajos: A politikai imázs mint esztétikai és gyakorlati probléma. Politikatudományi Szemle 1996/2. 31-51.

1112. Cs. KISS Lajos: A tudományos és politikai diskurzus ―határvitája‖. Politikatudományi Szemle 1997/3. 123-133.

1113. Cs. KISS Lajos: A világ varázstalanodása és az abszurd keletkezése (Max Weber racionalizációs elméletének egzistenciafilozófiai vonatkozásai). = Max Weber és a 20. század társadalomtudományi gondolkodása. Budapest, Napvilág Kiadó, 1999. /Akik nyomot hagytak a 20. századon./ 93-118.

1114. Cs. KISS Lajos: Az értékracionális uralomtípus lehetősége Max Weber uralomszociológiájában. = Váltók és utak. A Magyar Politikatudományi Társaság évkönyve. 1990. 160-173.

1115. Cs. KISS Lajos: Bevezetés. = A társadalom és a jog autopoietikus felépítettsége. Válogatás a jogi konstruktivizmus irodalmából. Vál. és szerk.: Cs. Kiss Lajos – Karácsony András. Budapest, Eto-Print Kft., 1994. /Jogfilozófiák./ 7-9.

1116. Cs. KISS Lajos: Totalitárius uralom – totális állam. = Államelmélet. 1997. 141-152.

84

1117. Cs. KISS Lajos: Utópia és valóság. Jogtudományi Közlöny. 1998/2. 37-44. – Világosság. 1997/11. 36-49.

1118. Cs. KISS Lajos [társszerkesztőként]: Szöveggyűjtemény a modern történelem- és társadalomfilozófia tanulmányozásához. Szerk.: Bányai Ferenc – Cs. Kiss Lajos – Karácsony András. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 234.

1119. Cs. KISS Lajos [társszerkesztőként és fordítóként]: A társadalom és a jog autopoietikus felépítettsége. Válogatás a jogi konstruktivizmus irodalmából. Vál. és szerk.: Cs. Kiss Lajos – Karácsony András. Budapest, Eto-Print Kft., 1994. /Jogfilozófiák./ 124.

FÖLDESI TAMÁS

1120. FÖLDESI Tamás: Valamit valamiért? A jogok és kötelezettségek harmóniája és diszharmóniája. Budapest, Korona Kiadó 1997. 175.

1121. FÖLDESI Tamás: A mozgáshoz való jog Achilles-sarka: a menedékhez való jog. Társadalmi Szemle. 1993/8-9. 75-85.

1122. FÖLDESI Tamás: A polgári engedetlenség – az emberi jogok ―mostohatestvére‖. Acta Humana. 1991/3. 34-47. – Polgári engedetlenség. 143-157.

1123. FÖLDESI Tamás: A politikai felelősség dimenziói. Társadalmi Szemle. 1998/1. 3-21.

1124. FÖLDESI Tamás: A természetjog, jogpozitivizmus, emberi jogok csapdái. Magyar Tudomány 1993/8. 951-962.

1125. FÖLDESI Tamás: Adalékok a peticíós jog történetéhez. Acta Humana. 1993/11. 15-26.

1126. FÖLDESI Tamás: Aktuálisak-e az emberi jogok? Magyar Tudomány. 1999/2. 133-137.

1127. FÖLDESI Tamás: Alapjog (legyen)-e a peticiós jog? Társadalmi Szemle. 1992/6. 34-42.

1128. FÖLDESI Tamás: Az alkotmányozás ellentmondásai. Világosság. 1995/1. 40-45.

1129. FÖLDESI Tamás: Az elmebetegek emberi jogai – az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek fényében. Acta Humana. 1991/4. 14-30.

1130. FÖLDESI Tamás: Az emberi jogok ellentmondásos helyzete Magyarországon. Acta Humana. 1994/15-16. 71-74.

1131. FÖLDESI Tamás: Az emberi jogok univerzalitása és az állampolgári jogok partikularitása. Fundamentum.1998/4. 16-24.

85

1132. FÖLDESI Tamás: Az erkölcsi jogok és kötelezettségek harmóniája és diszharmóniája, különös tekintettel az emberi jogokra. = Bedingung der Welt. A világ feltétele. A kaposvári erkölcsfilozófiai és- nevelési konferencia előadásai. Kaposvár, Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar Kiadója. 1996. 207-215.

1133. FÖLDESI Tamás: Az erkölcsi jogok szerepe és megalapozása. = Szociáletika. Szöveggyűjtemény. Miskolc, 1996. 5-20.

1134. FÖLDESI Tamás: Az erkölcsi jogok szerepe és megalapozása. Magyar Filozófiai Szemle. 1996/1-2-3. 151-182.

1135. FÖLDESI Tamás: Civil disobedience: the ―step-brother‖ of civil rights. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 32. 1991. 21-37.

1136. FÖLDESI Tamás: Die Rolle der Universitäten im Vorfeld des Umbruchs Wissen und Wandel. Collegium Polonicum. Wissenschaftliche Reihe [Roznan.] 1997/2. 75-81.

1137. FÖLDESI Tamás: Discussion 2. = Citizenship East and West. Genf, Kegan Paul International. /Publication of the graduate Institute of International Studies /1995. 70-78.

1138. FÖLDESI Tamás: Erkölcs és gazdaság dilemmái. Új Holnap. 42. évfolyam. (Új folyam 9) [Miskolc] Miskolci Nyári Egyetem 1996. 31-39.

1139. FÖLDESI Tamás: Gondolatok a politikai felelősségről „Végső szavak”. A kaposvári erkölcsfilozófiai és- nevelési konferencia előadásai. Kaposvár, Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar Kiadója. 1996. 201-234.

1140. FÖLDESI Tamás: I diritti reeligiosi dell‘uomo nell‘Europe dell‘Est. = Coscienza e liberta. Róma, 1996. 125-136.

1141. FÖLDESI Tamás: Les droits religieux de l‘homme en Europe de l‘Est. Consciece. 1996. 55-69.

1142. FÖLDESI Tamás: Meditáció a vallásszabadságról. Társadalmi Szemle. 1994/2. 18-32.

1143. FÖLDESI Tamás: Meditation on the Freedom of Religion. Journal of Constitutional Law in Eastern and Central Europe. 1994/2. 258-284.

1144. FÖLDESI Tamás: Political Responsibility. = Applied Ethics 21. International Wittgenstein Symposium. 6. kötet. 1998. 207-212.

1145. FÖLDESI Tamás: Religiöse Menschenrechte in Osteurope. = Gewissen und Freiheit. Bern, 1997. 108-123.

1146. FÖLDESI Tamás: The Main Problems of Religious Freedom in Eastern Europe. Religion in Eastern Europe [15. kötet]. 1995/1. 18-27.

1147. FÖLDESI Tamás: The Right to Move and its Achilles Heel, the Right to Asylum. Connecticut Journal of International Spring. 1993/2. 289-312.

86

1148. FÖLDESI Tamás: Üzleti etika. = Jog, erkölcs, gazdaság. Budapest, Saldo, 1994. 13-27.

1149. FÖLDESI Tamás [társszerzőként]: FÖLDESI Tamás – FÖLDESY Gyöngyi: Az emberi jogok dilemmái. Iskolakultúra. 1999/12. 3-11.

KARÁCSONY ANDRÁS

1150. KARÁCSONY András: Bevezetés a társadalomelméletbe. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1997. 231.

1151. KARÁCSONY András: Bevezetés a tudásszociológiába. Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1995. 231.

1152. KARÁCSONY András: Jogfilozófia és társadalomelmélet. Budapest, Pallas Stúdió-Attraktor Kft., 2000. 232.

1153. KARÁCSONY András [társszerzőként]: BALOGH István – KARÁCSONY András: Német társadalomelméletek. Témák és trendek 1950-től napjainkig. Budapest, Balassi Kiadó, 2000. [468.] 105-110., 132-175. és 269-329.

1154. KARÁCSONY András: A filozófia kísértése. Szociológiai Szemle. 1992/3. 153-157.

1155. KARÁCSONY András: A jogászi érzület. Világosság. 1994/11. 16-30.

1156. KARÁCSONY András: A politika grammatikájáról. Politikatudományi Szemle. 1997/1. 147-152.

1157. KARÁCSONY András: A politika kommunikációelméleti megközelítése Niklas Luhmann munkásságában. = Beszélő politika. Szerk.: Szabó Márton. Budapest, Jószöveg Kiadó, 2000. 86-112.

1158. KARÁCSONY András: A szimbólum mint tudásszociológiai probléma. = „Jelbeszéd az életünk. A szimbolizáció története és kutatásának módszerei. Szerk.: Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor. Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1995. 179-190.

1159. KARÁCSONY András: A szociális világ mint kommunikatív cselekmény. Gond. 1998/15-16. 245-265.

1160. KARÁCSONY András: A szociológia kialakulása. Valóság. 1999/9. 97-100.

1161. KARÁCSONY András: A természetjog vonzásában. Bibó István jogfelfogása. Jogelméleti Szemle. [Elektronikus folyóirat; internet: www:extra.hu/jesz]. 2000/1.

1162. KARÁCSONY András: A tudásszerzés evolúciója. Világosság. 1991/12. 898-905.

1163. KARÁCSONY András: A valóság nem a nyelv háta mögött történik. Századvég. 1997/tél. 131-142.

87

1164. KARÁCSONY András: Az értelmiség és a harmadik út. = A hatalom humanizálása. Szerk.: Dénes Iván Zoltán. Pécs, Tanulmány Kiadó, 1993. 62-68.

1165. KARÁCSONY András: Betti és Gadamer vitája. Jogelméleti Szemle. [Elektronikus folyóirat; internet: www:extra.hu/jesz]. 2000/2.

1166. KARÁCSONY András: Konstruktivizmus a társadalomelméletben. = A társadalom és a jog autopoietikus felépítettsége. Válogatás a jogi konstruktivizmus irodalmából. Vál. és szerk.: Cs. Kiss Lajos – Karácsony András. Budapest, Eto-Print Kft., 1994. /Jogfilozófiák./ 124.

1167. KARÁCSONY András: Ceaseless time. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 38. 2000. 23-40.

1168. KARÁCSONY András: Diskurzusok metszéspontján (Helmut Schelsky problémája az értelmiségi uralommal). Századvég. 1997/ősz. 3-26.

1169. KARÁCSONY András: Egy provokatív életmű. Századvég. 1999/tavasz. 120-127.

1170. KARÁCSONY András: Elfelejtett emlékezés. Századvég. 2000/tavasz. 111-123.

1171. KARÁCSONY András: Eljárásbeli racionalitás és a társadalomkritika lehetősége. Szociológiai Figyelő. 1999/1-2. 5-13.

1172. KARÁCSONY András: Forgotten Memory. Existentia. 1999/1-4. 47-54.

1173. KARÁCSONY András: Gedanken über die Autopoiesis. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 32. 1991. 85-105.

1174. KARÁCSONY András: Gesellschaftstheorie und Recht. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 37. 1998. 27-39.

1175. KARÁCSONY András: Ideológia és utópia. = Államelmélet 2. /Egyetemi jegyzet/ Szerk.: Takács Péter. Miskolc, Miskolci Egyetem. 1993. 213-229.

1176. KARÁCSONY András: Ideológia-utópia-állam. = Államelmélet. 1997. 310-329.

1177. KARÁCSONY András: Jog és erkölcs. Kelsen és Verdross szerepe Bibó jogfelfogásának alakulásában. = A szabadság kis körei. Tanulmányok Bibó István életművéről. Szerk.: Dénes Iván Zoltán. Budapest, Osiris Kiadó, 1999. 166-187.

1178. KARÁCSONY András: Mentalitástörténeti rekonstrukció. Szociológiai Figyelő. 1997/1-2. 125-128.

1179. KARÁCSONY András: Niklas Luhmann társadalomelmélete és az autopoiézisz. Szociológia. 1990/1-2. 1-29.

1180. KARÁCSONY András: Paradigmaváltás a szociológiaelméletben. Replika. 1990/1. 45-48.

1181. KARÁCSONY András: Személyes és személytelen. Gond 2. (1992) 26-29.

1182. KARÁCSONY András: Übergang – in systemtheoretischer Sicht. = Zusammenbruch des Sowjetsystems. Herausforderung für die Soziologie. Szerk.: Balla Bálint – Anton Sterbling. Hamburg. Krämer Verlag, 1996. 139-150.

88

1183. KARÁCSONY András: Variációk az individualitásra. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 24-30.

1184. KARÁCSONY András: Világtársadalom, posztmodern, jog. Magyar Szemle. 1998/6. 117-135.

1185. KARÁCSONY András [társszerzőként]: BALOGH István – KARÁCSONY András: Társadalomelmélet és jog. Világosság. 1995/7. 5-21.

1186. KARÁCSONY András [szerkesztőként]: N. LUHMANN: Látom azt, amit te nem látsz. Budapest, Osiris Kiadó, 1999. /Horror Metaphysicae./ 272.

1187. KARÁCSONY András [társszerkesztőként és fordítóként]: A társadalom és a jog autopoietikus felépítettsége. Válogatás a jogi konstruktivizmus irodalmából. Vál. és szerk.: Cs. Kiss Lajos – Karácsony András. Budapest, Eto-Print Kft., 1994. /Jogfilozófiák./ 124.

1188. KARÁCSONY András [társszerkesztőként]: Jogelméleti Szemle. [Elektronikus folyóirat; internet: www:extra.hu/jesz]. 2000/3-4. szám

1189. KARÁCSONY András [társszerkesztőként]: Szöveggyűjtemény a modern történelem- és társadalomfilozófia tanulmányozásához. Szerk.: Bányai Ferenc – Cs. Kiss Lajos – Karácsony András. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 234.

KARÁDI ÉVA

1190. KARÁDI Éva: Lukács‘s Dostojewski-Projekt. Zur Wirkungsgeschichte eines ungeschriebenen Werkes. = Lukács 1997. Jahrbuch des Internationalen Georg Lukács Gesellschaft. Szerk.: Frank Benseler – Werner Jung. Bern, Peter Lang, 1998. 117-132.

1191. KARÁDI Éva: Adalékok a világnézeti paradigmaváltások történetéhez. = Lehetséges-e egyáltalán? Márkus Györgynek – tanítványai. Budapest, Atlantisz Kiadó, 1994. 241-260.

1192. KARÁDI Éva: Emil Lask in Heidelberg oder Philosophie als Beruf. = Heidelberg im Schnittpunkt intellektueller Kreise. Szerk.: Hubert Treiber und Karol Sauerland. Opladen, Westdeutscher Verlag, 1995. 378-399.

1193. KARÁDI Éva: Georg Simmel und der Sonntagskreis. Simmel Newsletter 5. (1995) 1. 45-52.

1194. KARÁDI Éva: Karl Mannheim als Padagoge. = Heidelberger Sozial- und Staatswissenschaften. Das Institut für Sozial und Staatswissenschaften zwischen 1918 und 1958. Szerk.: Reinhard Blomert – Hans Ulrich Esslinger – Norbert Giovannini. Marburg, Metropolis Verlag, 1997. 197-219.

1195. KARÁDI Éva: Karl Mannheim und Alfred Weber – eine Heidelberger Schule für Kultursoziologie? = Geistes- und Sozialwessenschaften in den 20-er Jahren –

89

Heidelberger Impulse. Szerk.: Peter Ulmer. Heidelberg, C. F. Müller Verlag, 1998. /Heidelberger Universitatsreden. 14. kötet/ 155-169.

1196. KARÁDI Éva: Lukacs, Mannheim und der Sonntagskreis. = Jenseits von Kunst. Szerk.: Peter Weibel. Bécs, Passagen Verlag, 1997. 531-536.

1197. KARÁDI Éva: Macht und Ohnmacht des Geistes. Mitteleuropaische Intellektuelle im Budapest,er Sonntagskreis. = Intellektuelle im Deutschen Kaiserreich. Szerk.: Gangolf Hübinger – Wolfgang J. Mommsen. Frankfurt am Main, Fischer Verlag, 1993. 124-140.

1198. KARÁDI Éva: Mannheims Vorlesung um Zusammenhang der Diskussion um Ideologie und utopie. = Karl Mannheims analyse der Moderne. Szerk.: Martin Endress und Ilja Srubar. Opladen, Budrich, 2000. 149-159.

IDEGEN NYELVI LEKTORÁTUS

Az Idegen Nyelvi Lektorátus munkatársai 2000. december 31-én: Bánóczi Rozália, nyelvtanár, Bölcs Ágnes, jogász-nyelvtanár, Eiler Tamás, nyelvtanár, Fülöp Gábor, egyetemi adjunktus, Caroline Gellér, anyanyelvi lektor, Alessandro Gilioli, anyanyelvi lektor, Kovács Zsuzsa, nyelvtanár, Péter Józsefné, anyanyelvi lektor, Szandiné Fóris Myrtill, nyelvtanár. A lektorátus gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Fehér Katalin, jogász-nyelvtanár, Gaál Judit, nyelvtanár, Groholszky Ferencné, nyelvtanár, Kovács Zsuzsa, nyelvtanár, Mirk Mária, nyelvtanár, Stein Piroska, nyelvtanár. A lektorátus vezetője: Fülöp Gábor.

BÁNÓCZI ROZÁLIA

1199. BÁNÓCZI Rozália [társszerzőként]: BÁNÓCZI Rozália – RIHMER Zoltán: Latin nyelvkönyv az állam- és jogtudományi karok számára. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1999. 210.

1200. BÁNÓCZI Rozália [társszerzőként]: BÁNÓCZI Rozália – RIHMER Zoltán: Latin nyelvkönyv joghallgatók számára. Kezdőknek. Tankönyv. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000. 226.

90

BÖLCS ÁGNES

1201. BÖLCS Ágnes [társszerzőként]: BÖLCS Ágnes – JURASITS Zsolt – PORDÁN Endre: A betegek jogai a hazai szabályozás tükrében. Magyar Jog. 1991/5. 276-279.

1202. BÖLCS Ágnes [társszerzőként]: BÖLCS Ágnes – JURASITS Zsolt – PORDÁN Endre: A betegek jogai a hazai szabályozás tükrében. Magyar Közigazgatás. 1991/5. 465-471.

1203. BÖLCS Ágnes [társszerzőként]: BÖLCS Ágnes – NAGY Mariann – PORDÁN Endre: Az orvosi felelősség egyes kérdései. Magyar Közigazgatás. 1991/7. 639-643.

1204. BÖLCS Ágnes [társszerzőként]: BÖLCS Ágnes – NAGY Mariann – PORDÁN Endre: Gondolatok az ―egészségügyi jogviszony‖-ról. [Hozzászólás] Magyar Közigazgatás. 1991/11. 1029-1033.

1205. BÖLCS Ágnes [társszerzőként]: BÖLCS Ágnes – PORDÁN Endre – PÁNCZÉL Márta: Vállalkozó orvosok kézikönyve. Budapest, Perfekt-Studió Kiadó, 1992. 143.

1206. BÖLCS Ágnes [társszerzőként]: Egészségügyi jogi ABC. 1. kötet: A háziorvosi szolgálat finanszírozása. Miért és mennyit fizet a társadalombiztosítás? Budapest, Jogrend Kiadó, 1993. 142.

1207. BÖLCS Ágnes [szerkesztőként]: Az egészségügyi vállalkozások szakmai jogszabályainak gyűjteménye. Szerk.: Bölcs Ágnes – Pordán Endre. Budapest, Unió Kiadó, 1990. 553.

FÜLÖP GÁBOR

1208. FÜLÖP Gábor: Gazdaság – kereskedelem – kereskedelmi jog. [német nyelven]

Budapest, KOTK, 1992.*

1209. FÜLÖP Gábor: Szószedet, kiegészítés és kommentár a “Gazdaság, kereskedelem és kereskedelmi jog német nyelven” c. tankönyvhöz. Budapest, KOTK, 1994. 83.

1210. FÜLÖP Gábor [szaknyelvi lektorként]: Európa A-tól Z-ig. Budapest, EU-

Bizottság, 1998.*

91

ALESSANDRO GILIOLI

1211. GILIOLI Alessandro: Contrattualistica internazionale [Nemzetközi vállalkozási szerződések olasz nyelven]. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE ÁJK Idegennyelvi Lektorátus, FIAL, 1997. 100.

1212. GILIOLI Alessandro [társfordítóként]: Az 1997. évi CXLIV. magyar társasági törvény olasz nyelven. Ford.: Gilioli Alessandro – Stein Piroska. Budapest, Olasz Kereskedelmi Kamara, 1998. 105.

KOVÁCS ZSUZSANNA

1213. KOVÁCS Zsuzsanna: Francia jogi szaknyelv. Egyetemi jegyzet a francia közjog tárgyköréből joghallgatóknak és jogászoknak. Budapest, ELTE ÁJK Idegennyelvi Lektorátus, 1997. – 2. kiad. Budapest, ELTE ÁJK Idegennyelvi

Lektorátus, 2000.*

1214. KOVÁCS Zsuzsanna [társszerzőként]: A közjog alapvető lexikája francia nyelven. Egyetemi jegyzet joghallgatóknak és jogászoknak. Budapest, ELTE ÁJK

Idegennyelvi Lektorátus, 1995.*

SZANDINÉ FLÓRIS MYRTILL

1215. SZANDINÉ FÓRIS Myrtill [szaknyelvi lektorként]: Európa A-tól Z-ig.

Budapest, EU Bizottság, 1998.*

STEIN PIROSKA

1216. STEIN Piroska: A polgári jog alapvető lexikája olasz nyelven. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE ÁJK Idegennyelvi Lektorátus, 1998.

1217. STEIN Piroska: Az olasz polgári jog lexikája 1. Budapest, ELTE ÁJK Idegennyelvi Lektorátus – FIAL, 1997. 110.

1218. STEIN Piroska [társszerzőként]: BELIZNAI Kinga – STEIN Piroska – ZANOBINI Chiara: Az olasz közjog lexikája. Budapest, ELTE ÁJK Idegennyelvi Lektorátus – FIAL, 1995. 248.

1219. STEIN Piroska [társszerzőként]: BELIZNAI Kinga – STEIN Piroska – ZANOBINI Chiara: A közjog alapvető lexikája olasz nyelven. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE ÁJK Idegennyelvi Lektorátus, 1995.

92

1220. STEIN Piroska [társfordítóként]: Az 1997. évi CXLIV. magyar társasági törvény olasz nyelven. Ford.: Gilioli Alessandro – Stein Piroska. Budapest, Olasz Kereskedelmi Kamara, 1998. 105.

JOGSZOCIOLÓGIAI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Boros László, egyetemi docens, Bozóki Tamás András, egyetemi docens, Fleck Zoltán, egyetemi adjunktus, Gyulavári Ágnes, egyetemi adjunktus, Nagy Gábor, egyetemi adjunktus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadója:

Horváth Zsolt, bíró. A tanszék vezetője: Boros László.

BOROS LÁSZLÓ

1221. BOROS László: Jogi alapismeretek. Budapest, Kulturtrade, 1998. 156.

1222. BOROS László: Politikai szocializáció és társadalmi változás. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1993. 110.

1223. BOROS László [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Bevezetés a szociálpszcihológiába. Jegyzet a társadalombiztosítási szakemberképzés számára. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 40.

1224. BOROS László [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Szociológia. Jegyzet a társadalombiztosítási szakemberek főiskolai képzéséhez. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1996. 62.

1225. BOROS László: A pártok társadalmi bázisa. Collega. 1998/6. 34-46.

1226. BOROS László: Kis magyar politikai ideológiatörténet a közelmúltból. Collega. 1997/6. 24-27.

1227. BOROS László: Nyomozóhivataltól nyomozóhivatalig. Egy koncepció metamorfózisai. Collega.1998/5. 14-15.

1228. BOROS László: Some Aspects of Transition Process in Hungary from Sociological Point of View. Economic Background, Youth Attitudes, Youth Unemployment and Youth Subcultures. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 35. 1994 [1995] 4-18.

1229. BOROS László [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Zur Veränderung der Eigentumsordnung in Ungarn. = Recht im Socialismus. 1999. 1. kötet. 1-35.

93

1230. BOROS László [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Die Beteiligung von Laien an der Rechtspflege im sozialistischen Ungarn. = Recht im Socialismus. 1999. 2. kötet. 147-199.

1231. BOROS László [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Juristenausbildung und Rechtserziehung in Ungarn von 1945 bis 1990. = Recht im Socialismus. 1999. 2. kötet. 337-374.

1232. BOROS László [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Die Staatsanwaltschaft in Ungarn während des Sozialismus. = Recht im Socialismus. 1999. 3. kötet. 365-395.

1233. BOROS László [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Zur Entwicklung der ungarischen Rechtsordnung (1944-1989). = Normdurchsetzung. 1997. 3-35

1234. BOROS László [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Rechtswissenschaftliche Auswahlbibliographie Ungarn (1945-1989). = Normdurchsetzung. 1997. 39-231

1235. BOROS László [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Situation der ungarischen Archive und ihre projektrelevanten Bestande. = Normdurchsetzung. 1997. 355-420.

1236. BOROS László [társszerzőként]: BOROS László [et al.]: Segédanyag a jogszociológia általános részének tanulásához. Szerk.: Boros László. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1995. 143.

BOZÓKI ANDRÁS

1237. BOZÓKI András: Anarchizmus ma. Budapest, T-Twins Kiadó, 1994. 261.

1238. BOZÓKI András: Az anarchizmus elmélete. Budapest, Cserépfalvi Kiadó, 1994. 250.

1239. BOZÓKI András: Konfrontáció és konszenzus. Szombathely, Savaria, 1995. 337.

1240. BOZÓKI András: Liberty and Socialism. Savage, Md. Rowman and Littlefield, 1991. 270.

1241. BOZÓKI András: Magyar anarchizmus. Budapest, Balassi Kiadó, 1998. 346.

1242. BOZÓKI András: Magyar panoptikum. Budapest, Kávé, 1996. 331.

1243. BOZÓKI András [társszerzőként]: KÖRÖSÉNYI A. – BOZÓKI A. – SCHÖPFLIN G.: Post-communist Transition: Emerging Pluralism in Hungary. London, Pinter Publishers – New York, St.Martin‘s Press, 1992. 196.

1244. BOZÓKI András [társszerzőként]: STUMPF István – BOZÓKI András – JAVORNICZKY István: Magyar politikusok arcképcsarnoka. Budapest, Századvég Kiadó, 1998. 181.

94

1245. BOZÓKI András: Democrats against democracy? Civil protest in Hungary since 1990. = Flying blind. Emerging democracies in East-Central Europe. Yearbook [of the] Hungarian Political Science Association. 1992. Szerk.: Szoboszlai György. Budapest, Hungarian Political Science Association, 1992. [1993.] 382-397.

1246. BOZÓKI András: Pártok, eszmék, stratégiák. Kritika. 1997/8. 16-20.

1247. BOZÓKI András [szerkesztőként]: Anarchizmus. Budapest, Századvég, 1991. 534.

1248. BOZÓKI András: [szerkesztőként]: Democratic legitimacy in post-communist societies. [Studies.] Budapest, T-Twins Kiadó, 1994. 291.

1249. BOZÓKI András [társszerkesztőként]: Vannak-e emberi jogaik? A szinesbőrű diákok helyzete a fővárosban és a skinhead jelenség. A Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, Emberi Jogi- és Vallásügyi Bizottságának jelentése. Vál. és szerk.: Bozóki András – Nagy Gábor. Budapest, Budapest Főváros Önkormányzata, 1992. [ism. lapsz.] [386].

FLECK ZOLTÁN

1250. FLECK Zoltán: A véleménynyilvánítás határai a magyar bírói gyakorlatban. Budapest, Alkotmány és Jogpolitikai Intézet, 1996. 50.

1251. FLECK Zoltán [társszerzőként]: FLECK – Zoltán BOROS László – GYULAVÁRI Ágnes: Bevezetés a szociálpszcihológiába. Jegyzet a társadalom-biztosítási szakemberképzés számára. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 39.

1252. FLECK Zoltán [társszerzőként]:BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Szociológia. Jegyzet a társadalombiztosítási szakemberek főiskolai képzéséhez. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1996. 62.

1253. FLECK Zoltán: A bírói függetlenség jogszociológiai vizsgálatának előfeltevései. Társadalomkutatás. 1993/1-2. 82-92.

1254. FLECK Zoltán: A modernizációs paradigma és a jog. Társadalomkutatás. 1990/3-4. 81-83.

1255. FLECK Zoltán: A véleménynyilvánítás szabadságának bírói korlátozása. = Nyilvánosság rendszerváltása. Szerk.: Vásárhelyi Mária – Halmai Gábor. Budapest, Új Mandátum Kiadó, 1998. 113-126.

1256. FLECK Zoltán: Alkotmánybíráskodás és politika. Társadalomkutatás. 1995/1-2.

95

1257. FLECK Zoltán: Alkotmányos felülvizsgálat és politikai rendszer. Társadalomkutatás. 1995/1-4. 52-69.

1258. FLECK Zoltán: Alkotmányosság és a bíróságok. Előzetes megjegyzések. = Leltár. Sajtó alá rend. Gáthy Vera. Budapest, MTA Társadalmi Konfliktusok Kutató Központja – Infor Kft., 1992. /Disputa könyvek 1./ [151.] 135-142.

1259. FLECK Zoltán: Az alkotmányozó adósságai. Budapesti Könyvszemle [BUKSz] 1993/4. 499-501.

1260. FLECK Zoltán: Az emberi jogok a középiskolások értelmezésében. Collega. Szakmai folyóirat joghallgatók számára 1997/1. 16-19.

1261. FLECK Zoltán: Bírók a rendszerváltásban. Beszélő, 1996/7. 51-59.

1262. FLECK Zoltán: Bírósági szervezet és a bírák státusza. Társadalomkutatás. 1993/1.

1263. FLECK Zoltán: Changes in the court system and the status of judges. = Transition to Democracy and the Judicial Systems of Czechoslovakia, Hungary, and Poland. Szerk.: Ethan Klinsberg. Budapest, COLPI CEU, 1993. /Working Paper Series

No.2./*

1264. FLECK Zoltán: Egy foglalkozás emancipációja. Relatív bírói függetlenség a Kádár-korszakban. Replika. 1995/15-16. 145-177.

1265. FLECK Zoltán: Gönczöl Katalin: Bűnös szegények. (Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1991.) Társadalomkutatás 1991/1. 97-100.

1266. FLECK Zoltán: Kelet-közép-európai jog és igazságosság az átmenetben: a Cseh- és Szlovák Köztársaság, Kelet-Németország, Lengyelország és Magyarország összehasonlító vizsgálata. [Jogszociológiai konferencia.] Budapest, 1992. október 16-19. Társadalomkutatás. 1992/4. 77-78.

1267. FLECK Zoltán [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Zur Veränderung der Eigentumsordnung in Ungarn. = Recht im Socialismus. 1999. 1. kötet. 1-35.

1268. FLECK Zoltán [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Die Beteiligung von Laien an der Rechtspflege im sozialistischen Ungarn. = Recht im Socialismus. 1999. 2. kötet. 147-199.

1269. FLECK Zoltán [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Juristenausbildung und Rechtserziehung in Ungarn von 1945 bis 1990. = Recht im Socialismus. 1999. 2. kötet. 337-374.

1270. FLECK Zoltán [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Die Staatsanwaltschaft in Ungarn während des Sozialismus. = Recht im Socialismus. 1999. 3. kötet. 365-395.

1271. FLECK Zoltán [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Zur Entwicklung der ungarischen Rechtsordnung (1944-1989). = Normdurchsetzung. 1997. 3-35

96

1272. FLECK Zoltán [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Rechtswissenschaftliche Auswahlbibliographie Ungarn (1945-1989). = Normdurchsetzung. 1997. 39-231

1273. FLECK Zoltán [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Situation der ungarischen Archive und ihre projektrelevanten Bestande. = Normdurchsetzung. 1997. 355-420.

1274. FLECK Zoltán [társszerzőként]: Boros László [et al.]: Segédanyag a jogszociológia általános részének tanulásához. Szerk.: Boros László. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1995. 143.

1275. FLECK Zoltán [társszerzőként]: FLECK Z. — FÁBIÁN Z.: Authoritarianism, socio-demographic variables and socialisation in the explanation of prejudiced attitudes: Antisemitism and anti-Gypsy attitude in Hungary. = Authoritarianism and prejudice. A Central European perspective. Szerk.: Enyedi Z. –Erős F. Budapest, Osiris Kiadó, 1999. [306.] 231-254.

GYULAVÁRI ÁGNES

1276. GYULAVÁRI Ágnes [társszerzőként]: BOROS László – GYULAVÁRI Ágnes – FLECK Zoltán: Szociológia. Jegyzet a társadalombiztosítási szakemberek főiskolai képzéséhez. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1996. 62.

1277. GYULAVÁRI Ágnes [társszerzőként]: BOROS László – GYULAVÁRI Ágnes – FLECK Zoltán: Bevezetés a szociálpszcihológiába. Jegyzet a társadalombiztosítási szakemberképzés számára. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 39.

1278. GYULAVÁRI Ágnes [társszerzőként]: Boros László [et al.]: Segédanyag a jogszociológia általános részének tanulásához. Szerk.: Boros László. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1995. 143.

1279. GYULAVÁRI Ágnes [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Zur Veränderung der Eigentumsordnung in Ungarn. = Recht im Socialismus. 1999. 1. kötet. 1-35.

1280. GYULAVÁRI Ágnes [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Die Beteiligung von Laien an der Rechtspflege im sozialistischen Ungarn. = Recht im Socialismus. 1999. 2. kötet. 147-199.

1281. GYULAVÁRI Ágnes [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Juristenausbildung und Rechtserziehung in Ungarn von 1945 bis 1990. = Recht im Socialismus. 1999. 2. kötet. 337-374.

1282. GYULAVÁRI Ágnes [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Die Staatsanwaltschaft in Ungarn während des Sozialismus. = Recht im Socialismus. 1999. 3. kötet. 365-395.

97

1283. GYULAVÁRI Ágnes [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Zur Entwicklung der ungarischen Rechtsordnung (1944-1989). = Normdurchsetzung. 1997. 3-35

1284. GYULAVÁRI Ágnes [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Rechtswissenschaftliche Auswahlbibliographie Ungarn (1945-1989). = Normdurchsetzung. 1997. 39-231

1285. GYULAVÁRI Ágnes [társszerzőként]: BOROS László – FLECK Zoltán – GYULAVÁRI Ágnes: Situation der ungarischen Archive und ihre projektrelevanten Bestande. = Normdurchsetzung. 1997. 355-420.

NAGY GÁBOR

1286. NAGY Gábor [társszerkesztőként]: Vannak-e emberi jogaik? A szinesbőrű diákok helyzete a fővárosban és a skinhead jelenség. A Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, Emberi Jogi- és Vallásügyi Bizottságának jelentése. Vál. és szerk.: Bozóki András – Nagy Gábor. Budapest, Budapest Főváros Önkormányzata. [1992.] [ism. lapsz.] [386].

KÖZGAZDASÁGTAN TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Kelemen Katalin, egyetemi adjunktus, Kovács Anna, egyetemi docens, Lőrinczi Gyula, egyetemi docens, Steiger Judit, egyetemi docens, Szakács István, egyetemi docens. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Ursula Braun-Moser, vendégprofesszor, Ékes Ildikó, intézetigazgató, Ludányi Csaba, közgazdász, Kanizsai-Nagy András, ügyvéd, Matheisz Erzsébet, egyetemi adjunktus, Sebesi Béla, egyetemi docens. A tanszék vezetője: Szakács István.

KELEMEN KATALIN

1287. KELEMEN Katalin: Demokratikus attitűdök és iskolázottság. Doktori értekezés. [Kézirat.] Budapest, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 1993. [Gépirat. soksz.] 92.

1288. KELEMEN Katalin: Győri vállalkozások 1989-1997. Budapest, MTA, 1998. 30.

1289. KELEMEN Katalin: A győri kisvállalkozások a helyi gazdaságszerkezet kontextusában. = A jövő a jelenben – átalakuló társadalom, új tudományos problémák. Szerk.: Blahó András. Budapest, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 1998. 265-279.

98

1290. KELEMEN Katalin: Demokratikus attitűdök és iskolázottság, avagy Kell egy vezér? Műhely. 1996/1-2. 80-84.

1291. KELEMEN Katalin: Régió és etnikum. Educatio. 1993/2. 366-367.

1292. KELEMEN Katalin: Small entrepreneurs in Győr in the context of the local economic structure. = The future in the present. Szerk.: András Blahó. Budapest, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 1998. 217-233.

1293. KELEMEN Katalin [társszerzőként]: KELEMEN Katalin – HEGEDŰS T. András: Versengés, együttműködés, kommunikáció. Győr, Ligatura, 1994. 129.

KOVÁCS ANNA

1294. KOVÁCS Anna: A vállalat környezeti kapcsolatainak menedzselése. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1994. [Gépirat. soksz.] 145.

1295. KOVÁCS Anna: Környezetgazdaságtan. Budapest, ELTE, 1993. 115.

1296. KOVÁCS Anna: Környezetmenedzsment, környezetmarketing. Veszprém, Veszprémi Egyetem, 1998. 104.

1297. KOVÁCS Anna: Az önkormányzatok környezeti munkájának értékelése. = Önkormányzati környezetvédelmi kézikönyv. Szerk.: Bándi Gyula. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1999. /Környezetvédelmi kiskönyvtár 7./ 291-315.

1298. KOVÁCS Anna: Környezeti marketing. = Magyar Marketing Műhelyek IV. Kerekasztal konferenciája Keszthely 1998. június 3-5. Miskolc, Miskolci Egyetem – Veszprém, Veszprémi Egyetem, 1998. 105-115.

1299. KOVÁCS Anna: Makroökonómia. = Mikroökonómia. Budapest, ELTE, 1993. 165-207.

1300. KOVÁCS Anna: Möglichkeiten der Umweltschutzindustrie in Ungarn. = Heidelberg Management Konferenz 1993. november 18-19. Berlin, 1993. 1-10.

1301. KOVÁCS Anna: Vállalati eszközök alkalmazása az önkormányzatok környezet-menedzsmentjében. = Magyar Marketing Műhelyek V. Kerekasztal konferenciája. Keszthely 1999. június 2-4. Miskolc, Miskolci Egyetem – Veszprém, Veszprémi Egyetem, 1999. 122-136.

1302. KOVÁCS Anna [társszerzőként]: KOVÁCS Anna – MOLNÁR Miklós – HAJBA Éva: A vizek mennyiségi és minőségi védelme. Budapest, Kellner-Foundation – EMLA Egyesület,1998. 60.

99

LŐRINCZI GYULA

1303. LŐRINCZI Gyula: Gazdasági formációelmélet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1993. 112.

1304. LŐRINCZI Gyula: A súlyos gazdasági helyzetek szabályozásának új tendenciái és a magyar csődjog. Magyar Jog. 1995/7. 407-417.

1305. LŐRINCZI Gyula: Az önkormányzati csőd az amerikai csődjogban. Magyar Közigazgatás. 1995/5. 281-284.

1306. LŐRINCZI Gyula: [Részlet.] = Vállalkozások gazdaságtana. Szerk.: Varga Sándor. Budapest, Perfekt Rt., 1997. 165-200. 221-236

SEBESI BÉLA

1307. SEBESI Béla: A bűnözés aktuális társadalmi, gazdasági összefüggései, figyelemmel a bűnüldözés rendőri (belügyi) feladataira és feltételeire. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1990. [Gépirat. soksz.] 254.

1308. SEBESI Béla: A bűnözés és a bunüldözés közgazdasági összefüggései. Budapest, ORFK, 1992. 165.

1309. SEBESI Béla: A bűnözés alakulásának néhány közgazdasági összefüggése. Belügyi Szemle. 1990/12. 3-13.

1310. SEBESI Béla: A hadigazdasági integráció. = A védelemgazdaság makrofolyamatai. Egyetemi tankönyv. Budapest, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 1996. [264.] 203-234.

1311. SEBESI Béla: A haditechnikai kutatás és fejlesztés. = A védelemgazdaság makro-folyamatai. Egyetemi tankönyv. Budapest, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 1996. [264.] 183-202.

1312. SEBESI Béla: A számviteli fegyelem megsértéséről. 1-2. Számvitel, Adó, Könyvvizsgálat. 2000/4. 156-161.

1313. SEBESI Béla: Az emberi erőforrás – követelmények, eredmények és feladatok a rendőrségnél. = Társadalmi változások, bűnözés és rendőrség. Nemzetközi konferencia. Budapest, 1992. június 1-4. Szerk.: Vigh József – Katona Géza. Budapest, ELTE Kriminológiai Tanszék – Belügyminisztérium Rendészeti Kutatóintézet, 1993. [1994.] 229-237.

1314. SEBESI Béla: Az emberi erőforrás felhasználása a rendőrségnél. Rendészeti Szemle. 1992/8. 31-41.

1315. SEBESI Béla: Hatékonyság a rendőrség bűnügyi szolgálatánál. Belügyi Szemle. 1990/10. 10-17.

1316. SEBESI Béla: Human resource management – requirements, results, tasks at the police forces. = Social changes, crime and police. International conference. June 1-4,

100

1992, Budapest. Szerk.: Vigh József – Katona Géza. Budapest, Criminological Department of Eötvös Loránd University – Institute for Police Research of the Ministry of Interior, 1993. 293-300.

1317. SEBESI Béla: [Részletek.] = A védelemgazdaság makrofolyamatai. Egyetemi tankönyv. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 1996. 183-202., 203-234.

1318. SEBESI Béla: Sok vagy kevés a rendőr? (EU összehasonlítás) Ellenőrzési figyelő. 1997/4.

STEIGER JUDIT

1319. STEIGER Judit: A nemzetközi és az európai gazdaság elmélete. Oktatási segédlet. Budapest, Pénzügyi és Számviteli Főiskola, 1997. 82.

1320. STEIGER Judit: Az európai integráció közgazdasági elmélete. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1993. 134.

1321. STEIGER Judit: Nemzetközi gazdaságtan. = Közgazdaságtan. Szerk.: Matheisz Erzsébet. Budapest, ELTE, 1993. [utánny.] 1995, 1998. 207.

SZAKÁCS ISTVÁN

1322. SZAKÁCS István [társszerzőként]: SZAKÁCS István – TÓTH Nándor: Bevezetés az értéktőzsdei ismeretekbe. Budapest, JFKR, 1992. [1993.] 204.

1323. SZAKÁCS István: A Budapesti Értéktőzsde szervezete. Collega. 1998/december 14. 3.

1324. SZAKÁCS István: Közgazdaságtan. = Makroökonómia. Budapest, ELTE, 1993. 19-50.

101

KÖZIGAZGATÁSI JOGI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Bándi Gyula, egyetemi tanár, Berényi Sándor, ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Fazekas Marianna, egyetemi docens, Ficzere Lajos, egyetemi tanár, Lőrincz Lajos, egyetemi tanár, Molnár Miklós, egyetemi docens, Müller György, egyetemi docens, Nagy Marianna, egyetemi docens, Rozsnyai Krisztina, egyetemi tanársegéd, Szalay Éva, egyetemi adjunktus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Baraczka Róbertné, ny. h. államtitkár, Borbíró István, főtanácsos, Fogarasi József, főiskolai adjunktus, Fülöp Sándor, ügyvéd, Gellérthegyi István, ügyvéd, György István, főiskolai tanár, Jutasi György, ügyvéd, Kántás Péter, tanácsos, Lővétei István, főiskolai docens, Murányi Zoltán, főiskolai docens, Szamel Katalin, főiskolai tanár. A tanszék vezetője: Fazekas Marianna.

BÁNDI GYULA

1325. BÁNDI Gyula: A környezet védelmének joga. Jegyzet a közgazdász- és mérnöktovábbképzéshez. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1998. 52.

1326. BÁNDI Gyula: A környezetvédelem jogi alapjai és egyes közigazgatási intézményei. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1989. [1990.], [Gépirat. soksz.] 240.

1327. BÁNDI Gyula: Környezetjog. Budapest, Osiris Kiadó, 1999. /Osiris tankönyvek./ 438.

1328. BÁNDI Gyula: Környezetvédelmi jog. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE TTK, 1996. 107.

1329. BÁNDI Gyula: Környezetvédelmi jog. Jegyzet a közgazdász- és mérnök-továbbképzéshez. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1992. 42.

1330. BÁNDI Gyula: Környezetvédelmi kézikönyv. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995. 288. – 2. jav. kiad.: 1998. /Környezetvédelmi kiskönyvtár 1./ 355.

1331. BÁNDI Gyula: Útmutató az önkormányzatoknak a települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás megszervezéséhez. Készítette Bándi Gyula. Budapest, BM Kiadó, 1997. /Településfejlesztési füz. 21./ 51.

1332. BÁNDI Gyula: A hulladékgazdálkodás jogi szabályozásáról. Magyar Közigazgatás. 1995/5. 301-308.

102

1333. BÁNDI Gyula: A környezetvédelem a jogrendszerben, környezetvédelmi törvény háttere, az európai felzárkózás kérdése. = Környezetvédelem. 1991. 14-17.

1334. BÁNDI Gyula: A környezetvédelem jogi szabályozásának helyzete és koncepciója. = Bándi Gyula [el al.]: Környezet és társadalom. Budapest, KTM, 1991. [96.] 61-76.

1335. BÁNDI Gyula: A társadalmi részvétel és előfeltételei a környezetvédelemben. Jogállam. 1994/3-4. 136-155.

1336. BÁNDI Gyula: A területi államigazgatási szervek reformja a környezetvédelmi igazgatásban. = Érvek és ellenérvek. Adalékok a területi államigazgatás reformjához. Szerk.: Szabó Gábor – Vadál Ildikó. Budapest, Magyar Közigazgatási Intézet – Ön-kor-kép Kiadó, 1997. 145-166.

1337. BÁNDI Gyula: Deregulation as an Environmental Policy Instrument in Hungary. = Deregulation in the Euro-pean Union. Environmental Perspectives. Szerk.: Ute Collier. London – New York, Routledge, 1998. 75-92.

1338. BÁNDI Gyula: Development of Hungarian environmental law. = Designing institutions for sustainable development in Hungary: Agenda for the future. Szerk.: Kerekes Sándor [et al.] Budapest – Minneapolis, Center for Environmental Studies, 1994. 23-31.

1339. BÁNDI Gyula: Egyezmény a környezeti károkozás polgári jogi felelősségéről és a hazai következményekről. = ÖKO-Ökológia, Környezet-gazdálkodás, Társadalom. 1996/1-2. 67-84.

1340. BÁNDI Gyula: Environmental aspects of EC law approximation. = Financial transfers of the European Union and Eastern enlargement. International conference. Budapest, 14-15 Nov. 1997. Szerk.: Inotai András – Vida Krisztina. Budapest, Institute for World Economics of the Hungarian Academy of Sciences. Budapest, 1998. [138.] 60-71.

1341. BÁNDI Gyula: Felelősség a környezeti károkért – a joggyakorlat elvárható fejlődése elé. Magyar Jog. 1995/3. 137-145.

1342. BÁNDI Gyula: Gondolatok a mai környezetvédelmi jogról a jogszabály-ismertető indokán. = Környezetvédelmi jogszabályismertető. Budapest, Környezet és Fejlődés Kiadó, 1997. XIII-XX.

1343. BÁNDI Gyula: Környezetvédelmi igazgatás. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Jegyz. 1999.] 62-90. – Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Tank. 1999.] 222-247.

1344. BÁNDI Gyula: Nemzetközi élet. [Brit-magyar kereskedelmi és bankjogi konferencia. Budapest, 1990. szept. 10-12.] Magyar Jog. 1990/11. 988-989.

1345. BÁNDI Gyula: [Részletek.] = European Environmental Law. Koblenz, Landau University, 1996. 747.

103

1346. BÁNDI Gyula: Right to environment. = Human Rights in Hungary. 1990. 380-393.

1347. BÁNDI Gyula: The New Hungarian Environmental Legislation. Environmental Liability Review. [Sweet and Maxwell] 1996/4. 75-78.

1348. BÁNDI Gyula: The system of legal responsibility in environmental protection. = Environmental control and policy. Proceedings of the Hungarian-Polish seminar on the theoretical problems of environmental control and policy. Pécs, October 29-30, 1985. Szerk.: Tamás András – [Benkőné] Lodner Dorottya. Pécs, Centre for Regional Studies of Hungarian Academy of Sciences, 1988. [1990. 4], [176.] /Discussion papers. Special./ 111-122.

1349. BÁNDI Gyula: Variációk a környezetvédelmi igazgatás témájára. Magyar Közigazgatás. 1995/10. 577-586.

1350. BÁNDI Gyula [társszerzőként]: BÁNDI Gyula – FARAGÓ Tibor – LAKOSNÉ HORVÁTH Alojzia: Nemzetközi környezetvédelmi és természetvédelmi egyezmények. Budapest, Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Környezetvédelmi Hivatal, 1994. 80.

1351. BÁNDI Gyula [társszerzőként]: BÁNDI Gyula – HANYECZ Imre: Számítástechnika a közigazgatásban. = Mikroszámítógépek felhasználása a jogalkalmazásban. Szerk. Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE, 1990. [119.] 96-117.

1352. BÁNDI Gyula [társszerzőként]: BÁNDI Gyula [et al.]: Nemzetközi környezetvédelmi jog. Jegyzet a környezetvédelmi szakjogászképzéshez. Szerk.: Bándi Gyula. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1993. 82.

1353. BÁNDI Gyula [társszerzőként]: BÁNDI Gyula [et al]: Önkormányzati környezetvédelmi kéziköny. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 1999. /Környezetvédelmi kiskönyvtár 7./ 326.

1354. BÁNDI Gyula [közreműködőként]: KERÉNYI Attila: Általános környezetvédelem. Globális gondok lehetséges megoldások. Közrem. Bándi Gyula – Borda Jenő – Szász Tibor. Szeged, Mozaik Oktatási Stúdió – Imosoft Kft., 1995. 383.

1355. BÁNDI Gyula [társszerkesztőként]: Környezetjog. Szerk.: Bándi Gyula – Perecz László. Budapest, Államigazgatási Főiskola Továbbképző Intézete – BME Környezetgazdaságtan és Műszaki Jog Tanszék, 1998. 220.

104

BERÉNYI SÁNDOR

1356. BERÉNYI Sándor: A közigazgatás hatósági jogalkalmazó tevékenysége, a közigazgatási aktus. Kiegészítő jegyzet. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1997. 86.

1357. BERÉNYI Sándor: A közigazgatás személyzeti rendszere – közszolgálat. A reform és a jogi szabályozás időszerű kérdései összehasonlító közigazgatástudományi megközelítésben. Budapest, ELTE Államigazgatási Jogi Tanszék, 1992. /Az államigazgatási rendszerek a világ országaiban 3./ 172.

1358. BERÉNYI Sándor: Közigazgatás a modern társadalmakban. Doktori értekezés. [Kézirat.] Budapest, 1990. 2., [Gépirat. soksz.] 500. – Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1990. 439.

1359. BERÉNYI Sándor: The market economy regulation and the public authoritative activity of

administration in Hungary. Brüsszel, I.I.S.A. 1994. 30.*

1360. BERÉNYI Sándor: A kormányzati döntés előkészítésének intézményi rendszere, különös tekintettel a kormányzati konzultatív mechanizmusra. = Tanulmányok a kormány döntési rendszeréről. 1994. 29-65.

1361. BERÉNYI Sándor: A középszintű irányítás és a megyei önkormányzat funkciói. = Európába megy-e a megye? Előadások 1992. évi harkányi megyekonferencián. 1992. 155-163.

1362. BERÉNYI Sándor: A közigazgatás fejlesztése, különös tekintettel a közigazgatási intézményrendszerre. = Európába megy-e a megye? Előadások 1999. évi pécsi megyekonferencián. Pécs, 2000. [182.] 134-152.

1363. BERÉNYI Sándor: A közigazgatás fogalma és sajátosságai. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 34-41.

1364. BERÉNYI Sándor: A közigazgatás hatósági jogalkalmazó tevékenysége. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 275-304.

1365. BERÉNYI Sándor: A közigazgatás intézményrendszere. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 88-128.

1366. BERÉNYI Sándor: A közigazgatás intézményrendszere, autonómiák és önkormányzatok szerepe. = Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei testülete 1999. évi tudományos ülése. Nyíregyháza, 1999. 15-18.

1367. BERÉNYI Sándor: A közigazgatás rendeltetése, feladatai. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 42-51.

105

1368. BERÉNYI Sándor: A közigazgatás területi struktúrája, különös tekintettel a megyékre. = MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testülete 1994. évi tudományos ülése. Nyíregyháza, 1994. 18-24.

1369. BERÉNYI Sándor: A közigazgatási aktus. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 307-335.

1370. BERÉNYI Sándor: A közigazgatási rendszer. = Államigazgatási jog. Általános rész. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1991. újabb kiad.: 1992., 1993., 1994. 2-76.

1371. BERÉNYI Sándor: A kulturális közigazgatás. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Jegyz. 1999.] 210-249.

1372. BERÉNYI Sándor: A kulturális közigazgatás általános kérdései. A közművelődés és a közgyűjtemények igazgatása. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Tank. 1999.] 298-315.

1373. BERÉNYI Sándor: A magyar közigazgatás ujjászervezése. = Vissza a történelemhez… Emlékkönyv Balogh Sándor 70. születésnapjára. Szerk.: Izsák Lajos – Stemler Gyula. Budapest, ELTE Bölcsészettudományi Kar – MTA Történettudományi Intézet – Politikatörténeti Intézet – Napvilág Kiadó, 1995. 13-24.

1374. BERÉNYI Sándor: A megyei önkormányzat fejlődése. = Önkormányzat. 1993. 25-38.

1375. BERÉNYI Sándor: A megyei önkormányzat helye a magyar közigazgatás intézményrendszerében. = Európába megy-e a megye? Előadások az 1998. évi pécsi megyekonferencián. Pécs, 1999. 102-115.

1376. BERÉNYI Sándor: A megyei önkormányzati reform értékelése. = Európába megy-e a megye? Előadások 1995. évi harkányi megyekonferencián. Pécs, 1996. [196.] 142-150.

1377. BERÉNYI Sándor: A megyei önkormányzatok államigazgatási feladatai. = Európába megy-e a megye? Előadások az 1993. évi harkányi megyei konferencián. 1994. 98-108.

1378. BERÉNYI Sándor: A megyei önkormányzatok funkciói különös tekintettel az államigazgatási feladatok ellátására. = A rendszerváltás és a megyék. Válogatott tanulmányok. Szerk.: Pálné Kovács Ilona – Agg Zoltán. Veszprém, Comitatus Kiadó, 1994. 99-110.

1379. BERÉNYI Sándor: A területi szintek és a megyei önkormányzati szerepkörök. = Európába megy-e a megye? Előadások 1994. évi harkányi megye konferencián. 1995. 103-109.

1380. BERÉNYI Sándor: A testnevelési és sportközigazgatás. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Tank. 1999.] 373-377.

106

1381. BERÉNYI Sándor: Az államigazgatás rendeltetése. 1-2. rész. Magyar Közigazgatás. 1990/7. 596-604., 1990/8. 673-688.

1382. BERÉNYI Sándor: Az államigazgatási eljárási kódex felülvizsgálata. Önkormányzat. 1998/3. 24-31., 1998/5. 24-31.

1383. BERÉNYI Sándor: Az intézet a közigazgatási rendszerben. = Államigazgatási jog. Különös rész. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1993. [újabb kiadások: 1994., 1995., 1996.] 66-117.

1384. BERÉNYI Sándor: Az államigazgatási eljárási kódex és a közigazgatás törvényessége. = A közigazgatás törvényessége. Szamel Lajos emlékülés 1999. évi tudományos konferencia. Pécs, 2000. [248.] 187-201.

1385. BERÉNYI Sándor: Institutional System of Regional Development. = Regional Development in Hungary. Budapest, Hungarian Institute for Town and Regional Planning, 1998. [124.] 27-39.

1386. BERÉNYI Sándor: Közintézetek a közigazgatási rendszerben. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 213-225.

1387. BERÉNYI Sándor: Kulturális közigazgatás. = Államigazgatási jog. Különös rész. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1993. [újabb kiadások: 1994., 1995., 1996.] 146-156.

1388. BERÉNYI Sándor: Megjegyzések a területi közigazgatás reformjához. = Középszintű közigazgatás reformjának elvi és gyakorlati kérdései. Tudományos szakmai vitaülés. Budapest, 1996. március 8.] Budapest, ELTE ÁJK Államigazgatási Jogi Tanszék, 1996. 96-104.

1389. BERÉNYI Sándor: Oktatásügyi igazgatás. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Tank. 1999.] 322-343.

1390. BERÉNYI Sándor: Rendészeti igazgatás. = Államigazgatási jog. Különös rész. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1993. [újabb kiadások: 1994., 1995., 1996.

1391. BERÉNYI Sándor: The territiorial structure of public adminisztration in the admistration in the contenporary public administrative science. = International Multidisciplinar Conference 11-23. Baia Mare. University of Baia Mare, 1996. 61-69.

1392. BERÉNYI Sándor [társszerzőként]: A területfejlesztés közigazgatási intézményrendszere. = Területfejlesztés Magyarországon. Budapest, VÁTI, 1998. [124.] 27-39.

1393. BERÉNYI Sándor [társszerzőként]: BERÉNYI Sándor [et al.]: Vengerszkoje admisztrativnaja pravo. Moszkva, 1990. [483.] 24-207., 267-311.

1394. BERÉNYI Sándor [társszerzőként]: Magyar Közigazgatási jog. Általános rész. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. 512. [A közigazgatás fogalma, közigazgatás rendszere, a közigazgatás intézményrendszere, köztestületek a közigazgatási

107

rendszerben, A közigazgatás hatósági-jogalkalmazó tevékenysége, A közigazgatási aktus.] 34-56., 88-130., 211-226., 273-335.

1395. BERÉNYI Sándor [közreműködőként]: Kárpótlás és kárrendezés Magyarországon. 1989-1998. Összeáll.: Berényi Sándor [et al.] Szerk.: Petri Edit. Budapest, Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal – Napvilág Kiadó, 1998. 825.

FAZEKAS MARIANNA

1396. FAZEKAS Marianna: Köztestületek – társadalombiztosítási önkormányzatok. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1994. [1995.] [Gépirat. soksz.] 234.

1397. FAZEKAS Marianna: A gyermekvédelem igazgatási kérdései a gyermekvédelmi törvény tervezetében. Kriminológiai közlemények. 1991. 40-41. 23-34.

1398. FAZEKAS Marianna: A köztestületekről. 1-2. rész. Magyar Közigazgatás. 1993/3. 141-152., 1993/4. 206-217.

1399. FAZEKAS Marianna: A Pénztárak Garancia Alapjának jogállásáról. Jogtudományi Közlöny. 1999/11. 481-488.

1400. FAZEKAS Marianna: A szociális igazgatás. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Tank. 1999.] 269-293.

FICZERE LAJOS

1401. FICZERE Lajos[társszerzőként]: FICZERE Lajos – NEMES Zoltán: Politikai rendszer – pluralizmus – jogállam. Szerk.: Dús Ágnes. Budapest, Kossuth Kiadó, 1989. [1990.] 132.

1402. FICZERE Lajos [társszerzőként]: FICZERE Lajos – MOLNÁR Miklós – TAMÁS András: Tanulmányok a közigazgatás szervezeti és jogi intézményei köréből. Oktatási anyag. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, Unió Kiadó, 1995. 137. [9-53.]

1403. FICZERE Lajos: A civil társadalmi szerveződések (kamarák) szerepe a kormányzati döntéshozatal rendszerében. Comitatus. Önkormányzati Szemle. 1995/4. 3-16.

1404. FICZERE Lajos: A hatályos joganyag deregulációs szempontú felülvizsgálatáról és csoportosításáról. Magyar Közigazgatás. 1996/3. 168-179.

1405. FICZERE Lajos: A kormány. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 146-155.

108

1406. FICZERE Lajos: A kormány döntési rendszere, a kormány mellett működő testületek. Korszerűsítési koncepció irányai. = Tanulmányok a kormány döntési rendszeréről. 1994. 77-99.

1407. FICZERE Lajos: A kormányzati döntések előkészítésének, végrehajtásának és ellenőrzésének kérdései. = A közigazgatás és ellenőrzése. Tanulmányok a közigazgatás továbbfejlesztéséhez. [Konferencia. Budapest, 1995. dec 8.] Budapest, Magyar Közigazgatási Kamara. Unió Kiadó, 1996. [176.] /Párbeszéd elmélet és gyakorlat között 6./ 47-54.

1408. FICZERE Lajos: A kormányzati tevékenység strukturális kérdései. = Közigazgatás szervezeti rendszere. 1996. 5-15.

1409. FICZERE Lajos: A közigazgatás alkotmányos szabályozásának kérdései. = A közigazgatás helye az alkotmányos szabályozás rendszerében. Budapest, Unió Kiadó, 1995. 5-11.

1410. FICZERE Lajos: A közigazgatás az állami szervek rendszerében. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 30-33.

1411. FICZERE Lajos: A közigazgatási jog helye a jogrendszerben. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 56-59.

1412. FICZERE Lajos: A közigazgatási jogi norma. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 69-77.

1413. FICZERE Lajos: A közigazgatási jogviszony. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 77-80.

1414. FICZERE Lajos: A politikai rendszer és a közigazgatás. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 27-30.

1415. FICZERE Lajos: A törvény és a rendelet viszonyának kérdései. = Közigazgatás és jogalkotás. 1996. 29-35.

1416. FICZERE Lajos: A tudományos kutatás, felsőoktatás, és műszaki fejlesztés jogi szabályozásáról. Magyar Közigazgatás. 1990/9. 795-803.

1417. FICZERE Lajos: Agencies next to the government. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. [1994.] 3-13.

1418. FICZERE Lajos: Alkotmány és közigazgatás. = Alkotmányozás. 1995. 134-152. – Közigazgatás korszerűsítése. 1996. 9-25.

1419. FICZERE Lajos: Az egyetemi jogászképzés és közigazgatási szakemberképzés. = A közigazgatás személyi állománya. Tanulmányok a közigazgatás továbbfejlesztéséhez. [Konferencia. Budapest, 1995. október 20.] Budapest, Magyar Közigazgatási Kamara – Államigazgatási Főiskola – Unió Kiadó, 1996. [158.] /Párbeszéd elmélet és gyakorlat között 5./ 23-26. – Közigazgatási szakemberképzés. 1995. 139-141.

1420. FICZERE Lajos: Az európai integráció fejlődése és struktúrája. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész.[Tankönyv.] [1999.] 419-426.

109

1421. FICZERE Lajos: Az irányítás és felügyelet helyzete, korszerüsítésének lehetséges irányai. = Az irányítás és felügyelet közigazgatási dilemmái. Tanulmányok a közigazgatás továbbfejlesztéséhez. [Az 1994. május 26-án Budapesten rendezett tudományos konferencia előadásai és írásban benyújtott hozzászólásai.] Szerk.: Fogarasi József. Budapest, Unió Kiadó, 1994. 5-19. – Közigazgazgatás korszerűsítése. 1996. 377-387.

1422. FICZERE Lajos: Az önkormányzati rendszer szabályozásának kérdései. = A helyi önkormányzatok alkotmányi szabályozása. Tanulmányok. Szerk.: Verebélyi Imre. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1996. [355.] /Jog és jogtudomány 11./ /Alkotmányelőkészítő tanulmányok 4./ 189-204.

1423. FICZERE Lajos: Constitution – government – economy. = Problems of constitutional development. Essays in memory of Professor István Kovács. Szerk.: Rácz Attila. Ford.: Konrád Edit, Péteri Zoltán, Udvaros Miklós. Budapest, Akadémiai Kiadó 1993. [222.] 157-171.

1424. FICZERE Lajos: Előadás. = Jogászképzés – szakvizsgarendszer. Vitafórum. [1995. szeptember] Magyar Jog. 1996/3. 129-144.

1425. FICZERE Lajos: Government and economy. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 31. 1990. 41-59.

1426. FICZERE Lajos: Kamarai szerveződések, mint köztestületek. = A korszerű közigazgatás. Országos közigazgatási napok rendezvénysorozat. 1995. április-június Összeáll. és szerk.: Erdélyi László – Fogarasi József. Budapest, Magyar Közigazgatási Kamara, 1995. [348.] 8-10.

1427. FICZERE Lajos: Kormányzás – középszint – önkormányzatiság. = Középszintű közigazgatás reformjának elvi és gyakorlati kérdései. Tudományos szakmai vitaülés. Budapest, 1996. március 8.] Budapest, ELTE ÁJK Államigazgatási Jogi Tanszék, 1996. 16-20.

1428. FICZERE Lajos: Közigazgatás és gazdaság. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Jegyz. 1999.] 11-24. – Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Tank. 1999.] 15-26.

1429. FICZERE Lajos: Közigazgatás és rendészeti igazgatás. Új Rendészeti Tanulmányok. 1997/1. 23-31.

1430. FICZERE Lajos: Madarász Tibor emlékére. [1927-1991.] Jogtudományi Közlöny. 1992/2. 81-82.

1431. FICZERE Lajos: The higher education and society. The consultation mechanism of the upper level education. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. 41-62.

1432. FICZERE Lajos [társszerzőként]: FICZERE Lajos – SZALAI Éva: Gondolatok az államigazgatási eljárásjogi kódex felülvizsgálata kapcsán. Magyar Közigazgatás. 1998/7. 385-401.

110

1433. FICZERE Lajos [szerkesztőként]: Az államigazgatási eljárási jog és a szabálysértési jog alapjai. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1995.

1434. FICZERE Lajos [szerkesztőként]: BERÉNYI Sándor: A közigazgatás hatósági jogalkalmazó tevékenysége, a közigazgatási aktus. Kiegészítő jegyzet. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1997. 86.

1435. FICZERE Lajos [szerkesztőként]: Magyar államigazgatási jog. Általános rész. Egyetemi jegyzet. 1. kötet. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1992. 154.

1436. FICZERE Lajos [szerkesztőként]: Magyar államigazgatási jog. Általános rész. Kiegészítő [egyetemi] jegyzet. 1. kötet. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1991. 244. – [utánny.] Budapest, Rendőrtiszti Főiskola, 1991. 244.] – 2. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1993. 154. – 3. kiad. 1995. 154. – 5. kiad. 1996. 154. – 6. kiad. 1996. 154. – 8. kiad. 1998. 154.

1437. FICZERE Lajos [szerkesztőként]: Magyar államigazgatási jog. Különös rész. Ideiglenes [egyetemi] jegyzet. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1993. 250. [társszerzőként: 7-18.]

1438. FICZERE Lajos [szerkesztőként]: Magyar államigazgatási jog. Különös rész. Ideiglenes [egyetemi] jegyzet. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Verzál Kiadó, 1994. 167. [utánny.] Budapest, Verzál Kiadó, 1995. 167.

1439. FICZERE Lajos [szerkesztőként]: Magyar közigazgatási jog. Általános rész. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. /Osiris tankönyvek./ 512. [utánny.] 1999. [társszerzőként: 69-81., 144-153.]

1440. FICZERE Lajos [szerkesztőként]: Tanulmányok a kormány döntési rendszeréről. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1994. 98. [társszerzőként: 77-98.]

1441. FICZERE Lajos [társszerkesztőként]: Magyar közigazgatási jog. Különös rész európai uniós kitekintéssel. Egyetemi tankönyv. Szerk.: Ficzere Lajos – Forgács Imre. Budapest, Osiris Kiadó, 1999. /Osiris tankönyvek./ /Magyarország az Európai Unióban./ 459.

1442. FICZERE Lajos [társszerkesztőként]: Magyar közigazgatási jog. Különös rész európai uniós kitekintéssel. Jegyzet. Szerk.: Ficzere Lajos – Forgács Imre. Budapest, Osiris Kiadó, 1999. 281.

111

LŐRINCZ LAJOS

1443. LŐRINCZ Lajos: A főváros és a kormányzat viszonya. Budapest, 1993. /Fővárosi közigazgatási reform. Háttértanulmányok 10./ 18.

1444. LŐRINCZ Lajos: A közigazgatás központi szervei. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1993. 72.

1445. LŐRINCZ Lajos: A közigazgatás társadalmi környezete. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1993.

1446. LŐRINCZ Lajos: A közigazgatás-tudomány alapjai. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1997. 84.

1447. LŐRINCZ Lajos: A decentralizáció apályai és dagályai. = Egy évtized önkormányzati mérlege és a jövő kilátásai. Budapest, 2000. 102-108.

1448. LŐRINCZ Lajos: A független és semleges közszolgálat lehetősége Magyarországon: eredmények, hiányosságok, perspektívák. = Társadalomkutatás. 1997/1-2. 45-55.

1449. LŐRINCZ Lajos: A kormányzás rendszerének és módszereinek változásai néhány országban. = Tanulmányok a kormány döntési rendszeréről. 1994. 9-27.

1450. LŐRINCZ Lajos: A közigazgatás és személyi állománya. = IV. Országos jegyző konferencia. Kaposvár, Magyar Közigazgatási Kar, 1996. 204-244.

1451. LŐRINCZ Lajos: A közigazgatás és személyi állománya. Mennyiségi és minőségi problémák. = Jegyzők országos konferenciája. 1996. 240-244.

1452. LŐRINCZ Lajos: A közigazgatás hazai fejlődésének fő irányai. Magyar Tudomány. 1994/11. 1313-1318.

1453. LŐRINCZ Lajos: A közigazgatás központi szervei. = A közigazgatás alapintézményei. Főiskolai jegyzet. 4. átdolg. kiad. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1993. 41.

1454. LŐRINCZ Lajos: A közigazgatás létszámáról. = A közigazgatás személyi állománya. Tanulmányok a közigazgatás továbbfejlesztéséhez. Konferencia. Budapest, 1995. október 20. Budapest, Magyar Közigazgatási Kamara – Államigazgatási Főiskola – Unió Kiadó, 1996. [158.] /Párbeszéd elmélet és gyakorlat között 5./ 5-10. – Közigazgatás korszerűsítése. 1996. 205-208.

1455. LŐRINCZ Lajos: A közigazgatás társadalmi környezete. = A közigazgatás alapintézményei. Budapest, Államigazgatási Főiskola [soksz.], 1990. 2. átdolg. kiad. 61. – 4. átdolg. kiad. 1996. 42.

1456. LŐRINCZ Lajos: A közigazgatás törvényessége, jogszerűsége, eredményessége. = A közigazgatás törvényessége. Szerk.: Csefkó Ferenc. Pécs, 2000. 155-166.

112

1457. LŐRINCZ Lajos: A közszolgálat átalakulása Magyarországon. Ezredforduló. 1998/3. 27-30.

1458. LŐRINCZ Lajos: A magyar közigazgatás és az európai integráció. = Negyedik Magyar Jogászgyűlés. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 1998. 351-363.

1459. LŐRINCZ Lajos: A magyar köztisztviselői kar és a személyi állománnyal kapcsolatos problémák. INFO-Társadalomtudomány [Budapest]. 1994/31. 33-41.

1460. LŐRINCZ Lajos: A személyzetpolitika modernizációja a közigazgatásban. = A korszerű közigazgatás. Országos közigazgatási napok rendezvénysorozat. 1995. április-június Összeáll. és szerk.: Erdélyi László – Fogarasi József. Budapest, Magyar Közigazgatási Kamara, 1995. [348.] 64-71.

1461. LŐRINCZ Lajos: A szocialista zsákmányrendszertől a merit-system küszöbéig. = Közigazgatási szakemberképzés. 1995. 85-113.

1462. LŐRINCZ Lajos: A végrehajtó hatalom az alkotmányozási elvekben. = Konferencia az új alkotmány szabályozási elveiről. Budapest, SZEF Kiadó, 1996. /SZEF-Könyvek sorozat 3./ 30-38.

1463. LŐRINCZ Lajos: Administrative Law. = Introduction to Hungarian Law. Szerk.: Harmathy A. Hága – London – Boston, Kluwer, 1998. 39-50.

1464. LŐRINCZ Lajos: Állandóság és változás a közigazgatásban. Magyar Közigazgatás. 1991/12. 1057-1064.

1465. LŐRINCZ Lajos: Az amerikai közigazgatás kutatásának irányzatai. = Közigazgatás-tudományi antológia. 1. kötet. Budapest, Unió Kiadó, 1994. 11-37.

1466. LŐRINCZ Lajos: Az önkormányzatok szerepe és legfontosabb feladatai. Fővárosi Közigazgatási Füzetek. 1995. 1-10.

1467. LŐRINCZ Lajos: Európai integráció – magyar közigazgatás. Magyar Közigazgatás. 1998/7. 402-406.

1468. LŐRINCZ Lajos: Helyi igazgatás: elvek és fogalmak. = Peschka Vilmos ünnepi kötet. 1999. 179-200.

1469. LŐRINCZ Lajos: Independent and Nentral Civil Service: Possibility ad Obstacles. = Panstwo prawa Administracja Sadownictwo.[Varsó] 1997. 177-187.

1470. LŐRINCZ Lajos: Irányzatok a francia közigazgatás vizsgálatában. = Közigazgatás-tudományi antológia. 1. kötet. Budapest, Unió Kiadó, 1994. 149-171.

1471. LŐRINCZ Lajos: Kiválasztás a közigazgatásban. Magyar Közigazgatás. 2000/6. 321-337., 2000/8. 449-456.

1472. LŐRINCZ Lajos: Közigazgatás: tegnap, ma, holnap. = Szentpéteri emlékkönyv. 1996. 341-356. – Tér és Társadalom. 1999/3. 3-18.

1473. LŐRINCZ Lajos: Közigazgatási szakemberképzési modellek. = Közigazgatási szakemberképzés. 1995. 121-128.

113

1474. LŐRINCZ Lajos: L‘amministrazione locale in Ungheria. Regione e Governo Locale. 1991/6. 927-944.

1475. LŐRINCZ Lajos: La Vè République et son administration vue de Hongrie. Espoir. 1992/szeptember. 83-96.

1476. LŐRINCZ Lajos: Les droits sociaux et les réformes économiques dans les pays socialistes. = Les droits de l‟Homme: universalité et renouveau. Paris, L‘Harmattan, 1990. 184-194.

1477. LŐRINCZ Lajos: Magyary Zoltán munkássága nemzetközi összehasonlításban. Magyar Közigazgatás. 1995/4. 241-245.

1478. LŐRINCZ Lajos: Modernizációs kísérletezések tapasztalatai Magyarországon. = A magyar közszolgálati rendszer modernizációjának irányai, az európai modernizáció tapasztalatai. Konferencia a magyar közigazgatás jövőjéről. [Budapest, 1999. április 16.] Budapest, SZEF Kiadó, 1999. [116.] /SZEF-könyvek 7./ 32-37.

1479. LŐRINCZ Lajos: Összehasonlítás a közigazgatásban. Magyar Közigazgatás. 1999/5. 225-230.

1480. LŐRINCZ Lajos: Permanence and change in public administration. = Problems of constitutional development. Essays in memory of Professor István Kovács. Szerk.: Rácz Attila. Ford.: Konrád Edit, Péteri Zoltán, Udvaros Miklós. Budapest, Akadémiai Kiadó 1993. [222.] 135-143.

1481. LŐRINCZ Lajos: Public administration: Yesterday, today, tomorrow. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1997/1-2. 1-17.

1482. LŐRINCZ Lajos: Réforme constitutionuelle et administrative en Hongrie. Revue d‟études comparatives Est-Ouest. 1992/4. 49-63.

1483. LŐRINCZ Lajos: The Fiscal Devolution Process in Hungary. = Will Decentralization Succeed? Szerk.: Shirley Williams – Robert P. Beschel. Cambridge, Massachusets, Harvard University, 1991. /Project Liberty/ 61-77.

1484. LŐRINCZ Lajos: Választási lehetőségek a külföldi tapasztalatok átvételében: a választást determináló tényezők. = Közigazgatás és társadalom. 1998. 224-230.

1485. LŐRINCZ Lajos [társszerzőként]: LŐRINCZ Lajos – KŐHALMI Zsolt: A kutatás és műszaki fejlesztés igazgatása. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Tank. 1999.] 348-359.

1486. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: CSUTH Sándor – FOGARASI József – GÁSPÁR Mátyás: Ügykezelői alapvizsga. Szerk.: Lőrincz Lajos. Budapest, BM Kiadó, 1993. 61.

1487. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: FEHÉR Zoltán – NÉMETH Gyula – PÉCSVÁRADI János: Eljárási jog a közigazgatásban. Szerk.: Lőrincz Lajos. Budapest, Unió Kiadó, 1992. 368.

114

1488. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: FEHÉR Zoltán: A szociális igazgatás általános kérdései és a felnőttvédelem. Szerk.: Lőrincz Lajos. Budapest, Unió Kiadó, 1994. 95.

1489. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Gazdasági közigazgatás. Főiskolai jegyzet. Szerk.: Lőrincz Lajos. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1993. [MIKÓ Zoltán: Ingatlannyilvántartás. 1993. 51. PAPP Zsigmond: Mezőgazdasági szakigazgatás. 1993. 59. DANTESZ Péter: Kincstárügyi igazgatás. 1993. 34. BORDÁS Mária: Koncesszió a közigazgatásban. 1994. 25. IMRE Miklós: Bankfelügyelet, tőzsdefelügyelet, biztosításfelügyelet. 1994. 35. SZÖLLÖSI László: Külkereskedelmi igazgatás. 1994. 38. KILÉNYI Géza: Környezetvédelmi igazgatás. Vízügyi igazgatás. [Átdolg.] Dantesz Péter. 3. átdolg. kiad. 62. IMRE Miklós: Építésügyi igazgatás. 3. átdolg. kiad. 55. PAPP Zsigmond: Mezőgazdasági szakigazgatás. [Új kiad.] 1997. 75. MIKÓ Zoltán: Ingatlan-nyilvántartás. 40. PAPP Zsigmond: Piacfelügyelet. 2. átdolg. kiad. 64. SZŐLLŐSI László: Külkereskedelemi igazgatás. 28.]

1490. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Jogesetek és iratminták az építésügyi szakigazgatás tanulmányozásához. Összeáll.: Papp Zsigmond. Szerk.: Lőrincz Lajos. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1993. 34. [utánny.] 1996. 34.

1491. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Korszerűsítési lehetőségek és kényszerek a magyar közigazgatásban. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1998. 197.

1492. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Közigazgatási alapvizsga. Szerk.: Lőrincz Lajos. Átdolg. kiad. Budapest, BM Kiadó, 1993. 144. – 1998. 228.

1493. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Közigazgatástudományi antológia. Főiskolai, egyetemi oktatási anyag. Szerk.: Lőrincz Lajos. 1. kötet: Amerikai Egyesült Államok, Franciaország. Vál.: Molnár Miklós – Nagy Tibor Gyula. Budapest, Államigazgatási Főiskola – ELTE Államigazgatási Jogi Tanszék – Verzál Kiadó, 1993. 224. – 2. kötet: Németország, Magyarország. Vál. Molnár Miklós. Budapest, Államigazgatási Főiskola – ELTE Államigazgatási Jogi Tanszék. Unió Kiadó, 1994. 163.

1494. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Összeállítás a budapesti közigazgatási önkormányzat múltjából. Tanulmánygyűjtemény. Szerk. és bev.: Lőrincz Lajos. Budapest, Főszinform, 1990. [1991.] 333.

1495. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Rendészeti igazgatás. Főiskolai jegyzet. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1994., 1995., 1997. – PRANDLER Árpád [et al.]: Külügyi igazgatás, honvédelmi igazgatás, nemzetbiztonsági igazgatás, a közigazgatás feladatai a polgári védelem szervezésében. Szerk.: Lőrincz Lajos. 112. 3. átdolg. kiad. – BACK András: Idegenrendészet, menekültügyi igazgatás, határrendészet. Szerk.: Lőrincz Lajos. 41. – BUKOVICS István: Tűzvédelmi igazgatás. Szerk.: Lőrincz Lajos. 1997. 21.

1496. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Szakigazgatás – 1. Főiskolai jegyzet. Szerk.: Lőrincz Lajos. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1990-1991. [FEHÉR Zoltán: Egészségügyi igazgatás. 3. jav. kiad. 1990. 108. – FEHÉR Zoltán: A szociális

115

igazgatás általános kérdései és a felnőttvédelem. 1991. [utánny.] 107. – PÉCSVÁRADI János: Gyámügyi igazgatás. 2. átdolg. kiad. 1991. 95. – ROTHERMEL Erika, Cs.: Gyermek- és ifjúságvédelem. 2. átdolg. kiad. 1991. 33.]

1497. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Szakigazgatás – 2. Főiskolai jegyzet. Szerk.: Lőrincz Lajos. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1992. [KILÉNYI Géza: Környezetvédelmi igazgatás. Vízügyi igazgatás. Átdolg.: Dantesz Péter. 3. átdolg. kiad. 67. – PAPP Zsigmond: Piacfelügyelet. 80. [utánny.] 81. – PRANDLER Árpád – SOMOS József – RÁCZ Attila: Külügyi, honvédelmi és igazságügyi igazgatás. Átdolg. Papp Judit. 2. átdolg. kiad. 78. – PAPP Zsigmond: Gazdaság és igazgatás. 59.]

1498. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Szakigazgatás – 3. Főiskolai jegyzet. Szerk.: Lőrincz Lajos. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1992. Segédlet a Ptk és az igazgatás c. tananyaghoz. Összeáll. Németh Gyula. 20. – CSIBA Tibor: Lakásügyi igazgatás. 2. átdolg. kiad. 43. – MAUTHNER István – MIHÁLY Lajos [et al.] – BORDÁS Mária: A lakosság nyilvántartása. Átdolg. 3. átdolg. kiad. 84. Segédlet az anyakönyvi igazgatás tanulmányozásához. Összeáll. Lengyel Júlia – Sipos Tibor. Átdolg.: Bordás Mária. 49. – KOLLÁTH György – NÉMETH Gyula: A polgári törvénykönyvből eredő egyes igazgatási feladatok. 2. átdolg. kiad. 68. – BUDZSÁKLIA Mátyás – LŐRINCZ Lajos: Kulturális irányítás. Átdolg.: Takács Albert, Lőrincz Lajos, Imre Miklós. 3. jav. átdolg. kiad. 70. – 4. jav. átdolg. kiad. – KILÉNYI Géza – DANTESZ Péter: Környezetvédelmi igazgatás. Vízügyi igazgatás. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1990. 88.

1499. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Szakirodalmi gyűjtemény a közigazgatás alapintézményeihez. Szerk.: Lőrincz Lajos. [utánny.] Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1995. 129. [utánny.] 1998. 129.

1500. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Szociális-kulturális igazgatás. Főiskolai jegyzet. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1993. Szerk.: Lőrincz Lajos. [FEHÉR Zoltán: Egészségügyi igazgatás. 1993. 105. – Bordás Mária [et al.]: A lakosság nyilvántartása. 4. átdolg. kiad. 1993. [1994.] 84. 5. átdolg. kiad. Szerk.: Lőrincz Lajos. 1997. 95. – PÉCSVÁRADI János: Gyámügyi igazgatás. 3. átdolg. kiad. 1994. 57. – GYÖRGY István: Oktatásügyi igazgatás. 1994. 35. – TAKÁCS Albert: A kultúra igazgatása. 39. – ROTHERMEL Erika, Cs.: Gyermek- és ifjúságvédelem. 28.]

1501. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: TAKÁCS Albert: A közigazgatás funkciói, feladatai és tevékenységfajtái. Főiskolai jegyzet. Szerk.: Lőrincz Lajos. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1992. /A közigazgatás alapintézményei./ 55.

1502. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Tanulmánygyűjtemény a rendészeti igazgatás feldolgozásához. Főiskolai jegyzet. Összeáll.: Back András. Szerk.: Lőrincz Lajos. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1994. 79.

1503. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként]: Tanulmányok a kincstári vagyonról és kezeléséről. [Konferencia. Budapest, 1991. november 29-30.] Szerk. és utószó Lőrincz Lajos. Budapest, University Association – School of Public Administration.

116

Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1992. /Studies on public administration and law 2./ 112.

1504. LŐRINCZ Lajos [szerkesztőként és közreműködőként]: A kincstári javak és kezelése. Szerk.: Lőrincz Lajos. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1992. 146.

MOLNÁR MIKLÓS

1505. MOLNÁR Miklós: A közigazgatás döntési szabadsága. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1994. 125.

1506. MOLNÁR Miklós: A magyar városszövetségek története. Budapest, BM Kiadó, 1994. /Településfejlesztési füz. 8./ 36.

1507. MOLNÁR Miklós: Adalékok a közigazgatási jogi szankció hazai elmélettörténetéhez. 1. rész: Az 1945 előtti magyar szakirodalom. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990. /A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 22./ 64.

1508. MOLNÁR Miklós: Az állampolgári tulajdonjog korlátozása – Az ingatlanokra

vonatkozó tulajdonjog korlátozása. Budapest, ÁSZI, 1993.*

1509. MOLNÁR Miklós: A jogalkotási rendszer reformjának irányairól. = Közigazgatás és jogalkotás. 1996. 129-136.

1510. MOLNÁR Miklós: A kormányzati döntéshozatal néhány kérdése, különös tekintettel a normatív döntéshozatal problémáira. = Kormány döntési mechanizmusa. 1994. 65-75.

1511. MOLNÁR Miklós: A közigazgatási alkotmányosság néhány elméleti problémája. Jogtudományi Közlöny. 1993/1. 1-5.

1512. MOLNÁR Miklós: A közigazgatási alkotmányozás folyamatáról. Magyar Közigazgatás. 1995/4. 203-209.

1513. MOLNÁR Miklós: A közigazgatási döntés meghatározottságának néhány vizsgálati aspektusa. Jogtudományi Közlöny. 1994/4. 158-166.

1514. MOLNÁR Miklós: A közigazgatási jogtudomány aktuális problémái. Jogtudományi Közlöny. 1995/4. 147-153.

1515. MOLNÁR Miklós: A mérlegeléses jogalkalmazás és a jogilag kötetlen döntéshozatal néhány kérdése az államigazgatásban. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 30. kötet. 1988. [1990.] 91-100.

1516. MOLNÁR Miklós: A miniszter az egyes polgári államokban. Magyar Közigazgatás. 1990/7. 587-595.

1517. MOLNÁR Miklós: A rejtőzködő jog. Jogtudományi Közlöny. 1995/12. 530-537.

117

1518. MOLNÁR Miklós: Az iparigazgatás joga. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Jegyz. 1999.] 91-106. – Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Tank. 1999.] 121-136.

1519. MOLNÁR Miklós: Funkcionalizmus és a jogtudomány új szemléleti horizontja. Magyar Jog. 1995/2. 70-74.

1520. MOLNÁR Miklós: Gondolatok a középszintű közigazgatás reformjáról. = Középszintű közigazgatás reformjának elvi és gyakorlati kérdései. Tudományos szakmai vitaülés. Budapest, 1996. március 8.] Budapest, ELTE ÁJK Államigazgatási Jogi Tanszék, 1996. 115-118.

1521. MOLNÁR Miklós: Gondolatok a közigazgatás felügyeleti tevékenységének korszerűsítéséről. = Az irányítás és felügyelet közigazgatási dilemmái. Tanulmányok a közigazgatás továbbfejlesztéséhez. [Az 1994. május 26-án Budapesten rendezett tudományos konferencia előadásai és írásban benyújtott hozzászólásai.] Szerk.: Fogarasi József. Budapest, Unió Kiadó, 1994. 69-77.

1522. MOLNÁR Miklós: Gondolatok a szervezeti jog és a belső szabályozás viszonyáról. Jogtudományi Közlöny. 1994/12. 492-498.

1523. MOLNÁR Miklós: Közigazgatási anyagi jogi szankciók egyes közigazgatási szakterületeken. Magyar Közigazgatás. 1999/5. 238-250.

1524. MOLNÁR Miklós: Néhány gondolat a normativitás és a statisztikus szemlélet kettősségéről a közigazgatási jogtudományban. Jogtudományi Közlöny. 1994/6. 243-248.

1525. MOLNÁR Miklós: [Részlet.] = Magyar államigazgatási jog. Különös rész. Budapest, Verzál Kiadó, 1994. 18-31.

1526. MOLNÁR Miklós: [Részlet.] = Tanulmányok a közigazgatás és a közigazgatási jog köréből. Budapest, Unió Kiadó, 1995. 55-95.

1527. MOLNÁR Miklós: [Részlet.] = Tanulmányok a kormány döntési rendszeréről. 1994. 65-77.

1528. MOLNÁR Miklós: The place and role of public administrative decisions in the system of state decisions managing society. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. 181-201.

1529. MOLNÁR Miklós: The problem of equitable public administrative activity and its actual features. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. [1994.] 111-124.

1530. MOLNÁR Miklós [közreműködőként]: Közigazgatástudományi antológia. Főiskolai, egyetemi oktatási anyag. Szerk.: Lőrincz Lajos. 1-2. kötet. 1. kötet: Amerikai Egyesült Államok, Franciaország. Vál.: Molnár Miklós – Nagy Tibor Gyula. Budapest, Államigazgatási Főiskola – ELTE Államigazgatási Jogi Tanszék. Verzál Kiadó, 1993. 224. – 2. kötet: Németország, Magyarország. Vál.: Molnár

118

Miklós. Budapest, Államigazgatási Főiskola – ELTE Államigazgatási Jogi Tanszék, Unió Kiadó, 1994. 163.

1531. MOLNÁR Miklós [közreműködőként]: Közlekedési jogszabályok gyűjteménye. Oktatási segédlet. Összeáll.: Balogh István. Közrem.: Dutka Antal – Molnár Miklós. Budapest, OKBT – Rendőrtiszti Főiskola, 1992. [Szabadlapos szerkezetben.]

MÜLLER GYÖRGY

1532. MÜLLER György: Az önkormányzati szakapparátus jogállása. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1991. 196.

1533. MÜLLER György: Az önkormányzati szakapparátus jogállásának alapkérdései. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1990. [1991. 2], [Gépirat. soksz.] 203.

1534. MÜLLER György: A kormányzati struktúra változásai 1987-1991. között. Budapest, Államtudományi Kutatóközpont, 1991. 41. – Magyar Közigazgatás. 1991/12. 1065-1082.

1535. MÜLLER György: Közigazgatás és közigazgatási jogász. = Közigazgatási szakemberképzés. 1995. 149-153.

1536. MÜLLER György: Önkormányzati törvények a Német Szövetségi Köztársaságban. Magyar Közigazgatás.1990/4. 338-357.

1537. MÜLLER György [társszerkesztőként]: A jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről, valamint a bérfőzési szeszadóról szóló [1993. évi LVIII.] törvény és a kapcsolódó legfontosabb jogszabályok, magyarázatok, nyomtatványok. 1-2. kötet. Szerk. biz.: Bodnár Bertalan [et al.]. Budapest, Viva Média, 1993. 160, 66.

1538. MÜLLER György [társszerkesztőként]: Az Antall- és Boross-kormány tisztségviselői almanachja. 1990. május 23. – 1994. május 8. Szerk. biz.: Kajdi József – Marinovich Endre – Müller György. Budapest, Miniszterelnöki Hivatal – Közlöny- és Lapkiadó, 1994. 341.

NAGY MARIANNA

1539. NAGY Marianna: Az államigazgatási jogi szankció szabályozásának története. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990. /A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 11./ 90.

1540. NAGY Marianna: A jogszabály-nyilvántartási rendszerek lehetőségei és a dereguláció. Magyar Közigazgatás. 1996/8. 476-484.

119

1541. NAGY Marianna: A ―káosz-elmélet‖ alkalmazása a közigazgatási jogtudományban, avagy kísérlet anyagi jogi bírságok jellemzésére. Magyar Közigazgatás. 1997/12. 713-730.

1542. NAGY Marianna: A közigazgatási jogi szankció. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 444-455.

1543. NAGY Marianna: A közigazgatási jogi szankciórendszer és az új szabálysértési törvény. Jogtudományi Közlöny. 1999/10. 443-452.

1544. NAGY Marianna: A közigazgatási jogi szankciórendszer néhány elméleti és gyakorlati problémája. Magyar Közigazgatás. 1996/1. 1-10.

1545. NAGY Marianna: A szabálysértési jog alapjai. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 457-485.

1546. NAGY Marianna: A szabálysértési jog. = Alkotmányjogi alapismeretek. Debrecen, Csokonai Kiadó, 1997. 148-157.

1547. NAGY Marianna: A számítógépes jogszabály-nyilvántartás és jogszabályelemzés metodikája. = MADARÁSZ Tibor – NAGY Marianna – HANYECZ Imre: Tájékoztató a számítógépes jogszabály-feldolgozás többfunkciós rendszeréről. Budapest, Felsőoktatási Koordinációs Iroda., 1991. [1992.] /A felsőoktatás fejlesztését szolgáló kutatások./ 37-55.

1548. NAGY Marianna: Az államigazgatási jog szankció elmélettörténetéről. Jogtudományi Közlöny. 1999/12. 517-528.

1549. NAGY Marianna: Az American Bar Association és a Magyar Jogász Egylet közös közigazgatási jogi kollokviuma. [Budapest, 1991. október 28-30.] Magyar Jog. 1992/1. 31-34.

1550. NAGY Marianna: Egészségügyi igazgatás. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Jegyz. 1999.] 165-180. – Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Tank. 1999.] 253-267.

1551. NAGY Marianna: [Részlet.] = Az államigazgatási eljárási jog és szabálysértési jog alapjai. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE ÁJK Államigazgatási Jogi Tanszék, 1995. 94-125. – Budapest, Rejtjel Kiadó, 1998. 85-111.

1552. NAGY Marianna: [Részlet.] = Environmental Law and Management System in Hungary. Overview, Perspective and Problems. Szerk.: Bándi Gyula. Budapest, EMLA, 1993.

1553. NAGY Marianna: [Részlet.] = Magyar Államigazgatási Jog. Különös rész. Ideiglenes jegyzet. Budapest, ELTE ÁJK Államigazgatási Jogi Tanszék, 1994. 31-40.

1554. NAGY Marianna: [Részlet.] = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. 442-453.

1555. NAGY Marianna [társszerzőként]: NAGY Marianna – SZŰCS József: Az önkormányzati reform. Magyar Közigazgatás. 1994. 758-765.

120

1556. NAGY Marianna [közreműködőként]: A közigazgatási jogi felelősség és szankció válogatott bibliográfiája. Összeáll.: Nagy Marianna. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990. [1991.] /A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 24./ 53.

ROZSNYAI KRISZTINA

1557. ROZSNYAI Krisztina [társszerzőként]: ROZSNYAI Krisztina – ISTENES Attila: Magasfeszültségű feszület. Collega. 1998/7. 4-6.

1558. ROZSNYAI Krisztina [szerkesztőként]: The Hungarian Accreditation Committee and its work in 1995. Szerk.: Rozsnyai Krisztina. Budapest, The Hungarian Accreditation Committee, 1996. /Accreditation in Hungary 3./ 87.

SZALAY ÉVA

1559. SZALAI Éva: A területfejlesztési igazgatás és az építési jog alapjai. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Tank. 1999.] 188-200.

1560. SZALAI Éva: Jogorvoslat és végrehajtás a közigazgatási eljárásban. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.] 417-430., 438-442.

1561. SZALAY Éva: A közigazgatási bíró és az urbanizáció Magyarországon. = Közigazgatási bíráskodás. 1997. 69-79.

1562. SZALAI Éva [társszerzőként]: FICZERE Lajos – SZALAI Éva: Gondolatok az államigazgatási eljárásjogi kódex felülvizsgálata kapcsán. Magyar Közigazgatás. 1998/7. 385-401.

121

KRIMINOLÓGIAI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Gönczöl Katalin, egyetemi tanár, Kerezsi Klára, egyetemi docens, Tauber István, egyetemi docens, Vigh József, ny. egyetemi tanár, professzor emeritus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadója: Brósz Tünde, kriminál-pszichológus. A tanszék vezetője: Tauber István.

GÖNCZÖL KATALIN

1563. GÖNCZÖL Katalin: A büntetőhatalom korlátai – a társadalompolitika lehetőségei. Doktori értekezés. [Kézirat.] Budapest, [Gépirat. soksz.] 1989. [1990.] 334.

1564. GÖNCZÖL Katalin: Bűnös szegények. Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1991. /Fehéren – feketén./ 231.

1565. GÖNCZÖL Katalin: Summary Report on the Budapest Conference of Central and

Eastern European Ombudsmen. Budapest, 20-23. September, 1995.*

1566. GÖNCZÖL Katalin: The Experience of the Hungarian Parliamentary commissioner and the Deputy Commisssioner for Civil Rights in 1997. Budapest, 1998. 44.

1567. GÖNCZÖL Katalin: The experiences of the Hungarian Parliamentary Commissioner and the Deputy Commissioner for Civil Rights in 1999. Budapest, 2000. 23.

1568. GÖNCZÖL Katalin [társszerzőként]: GÖNCZÖL Katalin – KORINEK László – LÉVAI Miklós: Kriminológiai ismeretek, bűnözés, bűnözéskontroll. Egyetemi, főiskolai tankönyv. Budapest, Corvina Kiadó, 1996. /Egyetemi könyvtár./ 417. – 2. kiad.: 1998.

1569. GÖNCZÖL Katalin: 477 ajánlás. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának első másfél éves tapasztalatai. Kritika. 1997/5. 14-20.

1570. GÖNCZÖL Katalin: 1260 vizsgálat. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tapasztalatai. Kritika. 1998/8. 30-37.

1571. GÖNCZÖL Katalin: 1266 vizsgálat. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tapasztalatai. Kritika. 1999/8. 7-10.

1572. GÖNCZÖL Katalin: A bűnös szegények helyzete a századfordulós Magyarországon. = Cséka Ervin ünnepi kötet. 1992. 155-174.

1573. GÖNCZÖL Katalin: A bűnözés és a bűnmegelőzés Magyarországon a rendszerváltás időszakában. Magyar Jog. 1991/11. 646-653.

122

1574. GÖNCZÖL Katalin: A bűnözés társadalmi összefüggései. Társadalmi Szemle. 1993/3. 37-48.

1575. GÖNCZÖL Katalin: A bűnözés társadalmi reprodukciója Magyarországon a kilencvenes években. = Rejtőzködő jelen. Tanulmányok Ferge Zsuzsának. Szerk.: Tausz Katalin – Várnai Györgyi. Budapest, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület – Oliton Kft. 1996. 88-104.

1576. GÖNCZÖL Katalin: A bűnözés társadalmi reprodukciója Magyarországon a kilencvenes években. = Bűnözés – bűnözéskontroll. 1996. 108-118.

1577. GÖNCZÖL Katalin: A büntetőpolitika dilemmái a modern polgári demokráciában. Magyar Jog. 1991/6. 376-381.

1578. GÖNCZÖL Katalin: A jogot a valósággal együtt kell felfedeznünk. Kriminológiai közlemények. 1990. 33. 40-54.

1579. GÖNCZÖL Katalin: A közbiztonsághoz való jog az emberi jogok körében. = Bűnözés és bűnmegelőzés a válságrégiókban. III. Országos Kriminológiai Vándorgyűlés Miskolc, 1998. szeptember 25-26. Kriminológiai közlemények. Különkiadás. Budapest, 1999. 10-22.

1580. GÖNCZÖL Katalin: A közbiztonsághoz való jog, a sértettek emberi jogainak és a rendőr, mint egyenruhás polgár jogainak összefüggése. = Áldozatvédelem. Szakkönyv a bűncselekmények áldozataival foglalkozók számára. Budapest, BM Kiadó, 1999. 92-96.

1581. GÖNCZÖL Katalin: Állampolgári jogaink sérelmeiről. Kritika. 2000/9. 7-10.

1582. GÖNCZÖL Katalin: Anxiety over Crime. International Annals of Criminology. 31. kötet. 1993. 19-34. – The Hungarian Quarterly. 1993/tavasz. 87-99.

1583. GÖNCZÖL Katalin: Az alkotmányos emberi jogok a közigazgatásban az állampolgári jogok biztosának gyakorlatában. = Országos VII. Jegyző-közigazgatási konferencia. 1999. szeptember 23-25. Siófok, Budapest, Magyar Közigazgatási Kar, 2000. 65-72.

1584. GÖNCZÖL Katalin: Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 1998. évi vizsgálati tapasztalatai. = Vigh József ünnepi kötet. 2000. 65-85.

1585. GÖNCZÖL Katalin: Az ombudsman intézménye és működésének tapasztalatai. = Tizenegyedik Jogász Vándorgyűlés, Gyula, 1997. október 17-18. Plenáris ülés. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 1997. 7-21.

1586. GÖNCZÖL Katalin: Bűnözés és bűnmegelőzés Magyarországon a rendszerváltás időszakában. Esély. 1992/1. 42-55.

1587. GÖNCZÖL Katalin: Changes in crime control In Hungary. European Journal on Criminal policy and Research. Amszterdam – New York, Kugler Publication, 1995. 54-64.

1588. GÖNCZÖL Katalin: Controlled deviance: a strategy for crime prevention in Hungary. = European Journal on Criminal Policy and Research. Crime and Criminal

123

Justice in an Integrating Europe. Amsterdam – New York, Kugler Publications, 1996.

1589. GÖNCZÖL Katalin: Crime and Crime Prevention in Hungary at the Time of the Change in Regime. = Crime and Social Policy. London, NACRO, 1992. 37-52.

1590. GÖNCZÖL Katalin: Crime control with a smaller prison population. = Criminal policy. 1992. 7-30.

1591. GÖNCZÖL Katalin: Csökkenthető-e a börtönnépesség? A magyar büntetőpolitika a[z 19]80-as években. Esély. 1990/5. 66-84.

1592. GÖNCZÖL Katalin: Devianciák, bűnözés és a megelőzési stratégia. = Büntetőpolitika, bűnmegelőzés. Tanulmánygyűjtemény a szociális szakképzés számára. Szerk.: Gönczöl Katalin. Budapest, ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke, 1994. 195. /A szociális munka gyakorlata./ 170-195.

1593. GÖNCZÖL Katalin: Devianciák, bűnözés és a megelőzési stratégia. Társadalmi Szemle. 1994/5. 40-54.

1594. GÖNCZÖL Katalin: Devianciák, devianciakontroll, bűnmegelőzési stratégiák. = Bűnözés – bűnözéskontroll. 1996. 119-134.

1595. GÖNCZÖL Katalin: [Egyes szócikkek.] = Jogi lexikon. 1999.*

1596. GÖNCZÖL Katalin: Gondolatok a büntetési rendszer reformjához. Belügyi Szemle. 1990/11. 3-13.

1597. GÖNCZÖL Katalin: Hozzászólás. = Közbiztonság „97. Szakmai konferencia. 1997. január 24. Hozzászólások. Budapest, Miniszterelnöki Hivatal, 1997. 69-71.

1598. GÖNCZÖL Katalin: Interjú = Rádai Eszter: A szegénységről. Kerekasztal-beszélgetés Gönczöl Katalinnal, Lengyel Lászlóval és Várszegi Asztrikkal. Mozgó Világ. 2000/6. 11-25.

1599. GÖNCZÖL Katalin: Is there any Crisis of Detentive Punishment and Deinstitutionalization? = Volume Commemoratit a Propus du Vingtieme Universaire de la Section Hellenique de la Societe Internationale de Defense Sociale. Thessalonique, 1992. 191-199.

1600. GÖNCZÖL Katalin: Jelentés a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. módosítása folytán kialakult helyzet vizsgálatáról. Esély. 1997/5. 94-102.

1601. GÖNCZÖL Katalin: Jelentés a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi II. törvény módosítása folytán kialakult helyzet vizsgálatáról. Esély. 1998/3. 112-120.

1602. GÖNCZÖL Katalin: Kétezer ügy – Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának első féléves tapasztalatai. Kritika. 1996/június. 3-7.

1603. GÖNCZÖL Katalin: Kontrollált devianciák és a bűnmegelőzési stratégia. Rendészeti Szemle. 1994/11. 3-15.

124

1604. GÖNCZÖL Katalin: Kontrollált devianciák és a bűnmegelőzési stratégia. = Király Tibor ünnepi kötet. 1995. 191-205.

1605. GÖNCZÖL Katalin: Kontrollált devianciák és a bűnmegelőzési stratégia. Kriminológiai közlemények. Különkiadás. 1995. 65-79.

1606. GÖNCZÖL Katalin: Köszöntő és gondolattöredékek Szabó András 70. születésnapján. = Szabó András ünnepi kötet. 1998. 9-16.

1607. GÖNCZÖL Katalin: La peur du Crime. Revue Internationale de Criminologie et de Police Technique. 1993/4. 394-408.

1608. GÖNCZÖL Katalin: Los Angeles az amerikai választások előtt. Beszélő. 1992. október 17.

1609. GÖNCZÖL Katalin: Los Angeles tanulságai. Félünk. = Etnikai és szociális konfliktusok elkerülésének, feloldásának lehetőségei. Budapest, Fővárosi Önkormányzat Kisebbségi, Emberi Jogi és Vallásügyi Bizottsága, 1993. 11-24.

1610. GÖNCZÖL Katalin: Mozsno li szokpatyity kontingent tyjurem? Vengerszkij Meridian. 1990/3. 53-79.

1611. GÖNCZÖL Katalin: Munkanélküliség, bűnözés, büntetőpolitika a fejlett polgári demokráciákban. Főiskolai Figyelő Plusz [Rendőrtiszti Főiskola]. 1994/3. 318-323.

1612. GÖNCZÖL Katalin: Ombudsman‘s recommendation. = Proceedings of the 5th Round Table with European Ombudsmen. Limassol [Ciprus], 8-10 May 1996. Human rights and democracy. Council of Europe, 1996. 60-61.

1613. GÖNCZÖL Katalin: On the Changing Face of Crime in Hungary. European Journal on Criminal Policy and Research. Amsterdam – New York – Hága. Kluwer Publications, Volume 1, 1993/4. 123-132.

1614. GÖNCZÖL Katalin: Összefoglaló a rendőrök élet- és munkakörülményeivel kapcsolatos alkotmányos jogok érvényesüléséről. Belügyi Szemle. 1997/9. 85-97.

1615. GÖNCZÖL Katalin: Presztupnoszty i ee preduprezsdenyije v Vengrii v period szmenyu rezsima. = Naucsnaja informácija po voproszam borbü sz presztpnosztyej. Moszkva, 1993. 25-43.

1616. GÖNCZÖL Katalin: Protecting prisoners‘ rights in the new democracies of Central Europe. = PRI Penal Reform International. NACRO. Monitoring Prison Conditions in Europe. Report of a European Seminar held in Marly-le Roi, France, 25-27 October 1996. Párizs, 1997. 55-60.

1617. GÖNCZÖL Katalin: Results of an ex officio Investigation conducted in Penal Institutions, with special Attention to the Human Rights of the Staff. Katalin Gönczöl: Ombudsman of the Republic of Hungary. Newsletter European Ombudsmen. No. 15. 1998/június. 32-37.

1618. GÖNCZÖL Katalin: [Részlet.] = Newsletter European Ombudsmen. No.11. 1997/február. 28-29.

125

1619. GÖNCZÖL Katalin: Social production of crime in Hungary. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 32. 1991. 39-57.

1620. GÖNCZÖL Katalin: Szabálytalan vizsgálati jelentés Göncz Árpád magyar állampolgár jogainak helyzetéről (OGK 017/2000. sz.). = Göncz Árpád. Budapest, Helikon Kiadó, 2000.

1621. GÖNCZÖL Katalin: Szegénység és bűnözés. INFO Társadalomtudományok 16. [1991. március] 25-31.

1622. GÖNCZÖL Katalin: The Changes in Crime Control in Hungary. = Impact of political, Economic and social change on crime and its image in society. 51st International Course of Criminology. 12-16 September 1995. Warsaw, Poland, 1996. 37-44.

1623. GÖNCZÖL Katalin: The characteristics of crime, criminal policy and the human right‘s control of prisoners in Hungary. = Horváth Tibor ünnepi kötet. 1997. 328-346.

1624. GÖNCZÖL Katalin: The Special Tasks at the Ombudsman in Central and Eastern Europe. = Stability Pact for South East Europe. Regional Meeting on Independent National Human Rights Protection Institutions (including Ombudsman institutions). Budapest, 13-14 December 1999. Strasbourg, Council of Europe, 2000. 16-18.

1625. GÖNCZÖL Katalin: Válság – munkanélküliség – büntetőpolitika. = Munkanélküliség. Megoldások és terápiák. Szerk.: Gyekiczky Tamás. Budapest, MTA Szociológiai Kutatóintézet. Kossuth Kiadó, 1990. 158-178.

1626. GÖNCZÖL Katalin [szerkesztőként]: A társadalmi-politikai változások és a bűnözés. A 21. század kihívása. Válogatás a 11. Nemzetközi kriminológiai kongresszus előadásaiból. Budapest, 1993. augusztus 22-27. Vál. és szerk.: Gönczöl Katalin. Ford. Erdei Árpád – Kerényi Géza. Budapest, Magyar Kriminológiai Társaság. [1994.] 187.

1627. GÖNCZÖL Katalin [szerkesztőként]: Büntetőpolitika, bűnmegelőzés. Tanulmány-gyűjtemény a szociális szakképzés számára. Szerk.: Gönczöl Katalin. Budapest, ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke, 1994. /A szociális munka gyakorlata./ 195.

1628. GÖNCZÖL Katalin [szerkesztőként]: Kriminológiai közlemények. Budapest, Magyar Kriminológiai Társaság. 42. sz. 1991. [1992.] 199. – 46. sz. 1992. 114. – 50. sz. 1994. 177. – 51. sz. 1995. 184.

1629. GÖNCZÖL Katalin [társszerkesztőként]: A deviancia szociológiája. Szöveggyűjtemény a szociális szakképzés számára. Vál. és szerk.: Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára. Budapest, ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke. T-Twins Kiadó, 1993. /A szociális szakképzés könyvtára./ 278. – Vál. és szerk.: Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára. Budapest, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület.

126

1996. /A szociális szakképzés könyvtára./ /Társadalompolitikai olvasókönyvek./ 353.

1630. GÖNCZÖL Katalin [társszerkesztőként]: Deviancia, emberi jogok, garanciák. Szöveggyűjtemény a szociális szakképzés számára. Vál. és szerk.: Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára. Budapest, ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke. T-Twins Kiadó, 1993. /A szociális szakképzés könyvtára./ 191. – Szerk.: Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára. Budapest, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület – Oliton Kft., 1996. /A szociális szakképzés könyvtára./ /A szociális

munka gyakorlata./*

1631. GÖNCZÖL Katalin [társszerkesztőként]: Tanulmányok Szabó András 70. születésnapjára. Szerk.: Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára. Budapest, Magyar Kriminológiai Társaság – Scholastica Bt. 1998. 238.

KEREZSI KLÁRA

1632. KEREZSI Klára: A védtelen gyermek. Erőszak és elhanyagolás a családban. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995. /Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet tudományos kiadványai./ 176.

1633. KEREZSI Klara: Childhood Victimization within the Family in Hungary. “Children at Risk” Conference. (Bergen, Norway) Book of Abstracts, 1992. 48.

1634. KEREZSI Klára: Veszélyeztetett gyermek a családban. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, [Gépirat. soksz.] 1992. [1993.] 206.

1635. KEREZSI Klára: A fiatalkori bűnözés kezelése és megelőzésének lehetőségei. Debrecen,

Hajdú-Bihar Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány, 1997.*

1636. KEREZSI Klára: A Budapest Főváros Közbiztonságáért Közalapítvány által meghirdetett pályázat első tanulságai. = „Budapest, közbiztonságáért”. Közbiztonsági, Bűnmegelőzési Konferencia, 1996. május 3-4. Királyrét. Budapest, Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal, 1996. 1-13.

1637. KEREZSI Klára: A bűncselekmények sértettjeinek segítésével kapcsolatos jogalkotás az Egyesült Államokban. = Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 29. kötet. 1992. 173-201.

1638. KEREZSI Klára: A büntetés hatásának elemei. Büntetőjogi tanulmányok. Szerk.: Kohler Frigyes. Veszprém, Magyar Tudományos Akadémia, 1999. 7-14.

1639. KEREZSI Klára: A fiatalkorú bűnözés kezelése és megelőzésének lehetőségei. Belügyi Szemle. 1997/10. 1-13.

1640. KEREZSI Klára: A gyermek- és fiatalkorúak bűnözése és a gyermekkorú sértettek Magyarországon. = Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 32. kötet.1995. 114-140.

127

1641. KEREZSI Klára: A gyermek- és fiatalkorúak bűnözése és a gyermekkorú sértettek Magyarországon. = Kriminológiai és Kriminalisztikai évkönyv. Szerk.: Pusztai L. Budapest, IKVA, 1995. 114-140.

1642. KEREZSI Klára: A gyermek mint a családi erőszak áldozata. = Gyermek – Család – Társadalom. Szerk.: Szilvási L. Budapest, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület – ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke, 1996. 56-77.

1643. KEREZSI Klára: A gyermekek elleni erőszak. = Gyermeki jogok – jogsértő felnőttek. Szerk.: Volentics A. Budapest, FICE, 1994. /Gyermekvédelmi tanulmányok 3./ 34-43.

1644. KEREZSI Klára: A gyermekek jogainak és érdekeinek büntetőjogi védelme. Ügyészségi Értesítő. 1993/2. 30-34.

1645. KEREZSI Klára: A gyermekek jogainak védelme. Acta Humana. 1997/26. 41-56.

1646. KEREZSI Klára: A gyermekek jogait és érdekeit sértő bűncselekmények. = Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 28. kötet.1991. 197-215.

1647. KEREZSI Klára: A kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények viktimológiai megközelitése. = Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 27. kötet.1990. 124-145.

1648. KEREZSI Klára: A pártfogás dilemmája: kontroll vagy segítő kapcsolat? Esély. 1990/5. 53-65.

1649. KEREZSI Klára: A pártfogás dilemmája: kontroll vagy segítő kapcsolat? = Deviancia, emberi jogok, garanciák. Szerk.: Gönczöl K. – Kerezsi K. Budapest, T-Twins Kiadó, 1993. 156-170.

1650. KEREZSI Klára: A pártfogó felügyelők képzése. 1. rész. Pártfogók. [A MAPOSZ szakmai lapja]. 1997/1.

1651. KEREZSI Klára: A sértett-segítő szolgálatok az Egyesült Államokban. Főiskolai Figyelő Plusz [Rendőrtiszti Főiskola]. 1991/3. 246-259.

1652. KEREZSI Klara: Alternative sanctions in Hungary. CEP Bulletin. 7. 1998/június.

1653. KEREZSI Klára: Az alternatív büntetések és végrehajtásuk. = Kriminológiai ismeretek – Bűnözés – Bűnözéskontroll. [Átdolg. kiad.] Szerk.: Gönczöl K. – Korinek L. – Lévay M. Budapest, Corvina Kiadó, 1999. 371-389.

1654. KEREZSI Klára: Az alternatív büntetések és végrehajtásuk. = Kriminológiai ismeretek – Bűnözés – Bűnözéskontroll. Szerk.: Gönczöl K. – Korinek L. – Lévai M. Budapest, Corvina Kiadó, 1996. 371-389.

1655. KEREZSI Klára: Az alternatív szankciók és végrehajtásuk. – Egy biztonságosabb Magyarországért: a bűnmegelőzés egy lehetséges koncepciója. = Szöveggyűjtemény. Kriminológia II. Szerk.: Kerezsi Klára. Budapest, ELTE Szociálpolitikai Tanszék, 1997. 117-126., 177-187.

128

1656. KEREZSI Klára: Az alternatív szankciók Magyarországon. = “Az alternatív szankciók, mint a bűnözéskontroll új eszközei” Igal, 1997. április 13-16. (IM, PRI) Budapest, IM BVOP, 1997.

1657. KEREZSI Klára: Az alternatív szankciók szerepe a posztmodern társadalomban. = Szabó András ünnepi kötet. 1998. 125-134.

1658. KEREZSI Klára: Az egyéni autonómia határai és az állami beavatkozás lehetősége. Ügyészségi Értesítő. 1993/3. 33-34.

1659. KEREZSI Klára: Az elkövető-orientált bűnmegelőzés lehetőségei a fiatalkorú bűnözés kezelésében. Kriminológiai közlemények. Különkiadás. 1995. 249-261.

1660. KEREZSI Klára: Az erőszakos bűnözés. = Bűnözés – bűnözéskontroll. 1996. 155-171.

1661. KEREZSI Klára: Az erőszakos bűnözés. = Kriminológiai ismeretek – Bűnözés – Bűnözéskontroll. [Átdolg. kiad.] Szerk.: Gönczöl K. – Korinek L. – Lévay M. Budapest, Corvina Kiadó, 1999. 155-171.

1662. KEREZSI Klára: Az erőszakos bűnözés. = Kriminológiai ismeretek – Bűnözés – Bűnözéskontroll. Szerk.: Gönczöl K. – Korinek L. – Lévai M. Budapest, Corvina Kiadó, 1996. 155-171.

1663. KEREZSI Klára: Bűnmegelőzés és sértett-segítés. Rendészeti Szemle. 1993/2. 26-33.

1664. KEREZSI Klára: Bűnmegelőzési gyermekvédelem Hollandiában. Kriminológiai közlemények. 1994. 50. 28-59.

1665. KEREZSI Klara: Child Abuse in Hungary. = Overcoming child abuse: a window on a world problem (Issues in law and society). Szerk.: Freeman, M. Dartmouth, Ashgate Publishing Ltd, 2000. 189-204.

1666. KEREZSI Klara: Cost of alternatives to imprisonment. = Crime and Justice in a Changing World, 12th International Congress on Criminology. Szöul, Book of Abstracts, 1998. 140-141.

1667. KEREZSI Klára: De nouveaux moyens de contrôle de la criminalité en

Hongrie. CEP Bulletin, 1997/június.*

1668. KEREZSI Klára: Egy biztonságosabb Magyarországért: a bűnmegelőzés stratégiája. Jogtudományi Közlöny. 1997/9. 377-383.

1669. KEREZSI Klára: Egy biztonságosabb Magyarországért: a bűnmegelőzés stratégiája. Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 34. kötet. 1997. 11-41.

1670. KEREZSI Klára: Gyermek, család, társadalom. = Gyermek – család – társadalom. Szerk.: Szilvási L. Budapest, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület – ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke, 1996. 25-55.

1671. KEREZSI Klára: Gyermekvédelem Maryland államban (USA). Kriminológiai közlemények. 1991. 40-41. 179-205.

129

1672. KEREZSI Klára: Hozzászólás a gyermekek jogairól, valamint a gyermek és ifjúságvédelmi gondoskodásról szóló törvénytervezettel kapcsolatos vitához. = Kriminológiai közlemények. 1991. [1992.] 40-41./ 207.

1673. KEREZSI Klára: Igazságosan és okosan: Bűnözés, igazságszolgáltatás és a társadalom védelme. = Magyar Kriminálpolitikai és Rendvédelmi Koncepció. Szerk.: Irk Ferenc. Budapest, OKKRI 1998/június.

1674. KEREZSI Klára: Koncepció a Büntető Törvénykönyv szankciórendszerének átalakításához, különös tekintettel a hazai pártfogó szolgálat működésére. Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 33. kötet. 1996. 116-141.

1675. KEREZSI Klára: Koncepció a Büntető Törvénykönyv szankciórendszerének átalakításához különös tekintettel a hazai pártfogó szolgálat működésére. Kriminológiai közlemények. 1996. 53. 105-150.

1676. KEREZSI Klára: Koncepció a Büntető Törvénykönyv szankciórendszerének átalakításához, különös tekintettel a hazai pártfogó szolgálat működésére. = Kriminológiai és Kriminalisztikai évkönyv. Budapest, BM Könyvkiadó, 1996. 116-141.

1677. KEREZSI Klára: Közös felelősségünk: a bűnmegelőzés. = A bűnmegelőzés intézményrendszerének racionalizálási koncepciója. Szerk.: Irk Ferenc. Budapest, OKKRI. 1998.

1678. KEREZSI Klára: Láthatatlan elkövetők és kézzelfogható börtönök, avagy kell-e Magyarországnak börtönépítési program? Esély. 2000/5. 41-53.

1679. KEREZSI Klára: Learning about the Rights of Victims. BACEE Journal. 1994/tavasz. 4-5.

1680. KEREZSI Klára: Magyar Kriminálpolitikai és Rendvédelmi Koncepció. Kriminológiai közlemények 1999. 57. 113-126.

1681. KEREZSI Klára: Mindannyiunk biztonságáért: a bűnmegelőzés stratégiája. = Bűnmegelőzési Koncepció. Szerk.: Irk Ferenc. Budapest, OKKRI. 1998.

1682. KEREZSI Klára: New Means of Controlling Crime in Hungary. CEP Bulletin. 4. kötet. 1997. 8-9.

1683. KEREZSI Klára: Önkormányzat és közösségi bűnmegelőzés. = Bűnmegelőzés a válság-régiókban. Kriminológiai közlemények. Különkiadás. Budapest-Miskolc, Magyar

Kriminológiai Társaság, 1999.*

1684. KEREZSI Klára: Önkormányzat és közösségi bűnmegelőzés. Kriminológiai közlemények. Különkiadás. 1999. 84-110.

1685. KEREZSI Klára: Pártfogók ―pórázon‖. 1995. Kriminológiai közlemények. 51. 44-71.

1686. KEREZSI Klára: Szabó András köszöntése. Jogtudományi Közlöny. 1998/4. 131.

1687. KEREZSI Klára: Szociális munkás-e a pártfogó felügyelő? = Kriminológiai közlemények. 1991. 42. 113-143.

130

1688. KEREZSI Klára: Szociális munkás-e a pártfogó felügyelő? Kriminológiai közlemények. 1991. 42. 113-143.

1689. KEREZSI Klára: Szociális munkás-e a pártfogó felügyelő? Esély. 1992/5. 98-110.

1690. KEREZSI Klara: The costs of alternative sanctions to imprisonment. = European Journal on Criminal Policy and Research. [Kluwer Academic Publishers] [41. kötet. ] 1998/november. 561-572.

1691. KEREZSI Klára: Új szerepek és új szereplők a büntető szankciók végrehajtásában. Kriminológiai közlemények. Különkiadás. 1998. 192-199.

1692. KEREZSI Klára: Viktimológia. = INFO-Társadalomtudomány [Budapest]. 16. 1991. 67-73.

1693. KEREZSI Klára: Virtuális elkövetők és valódi börtönök, avagy Kell-e Magyarországnak börtönépítési program? = A büntetés-végrehajtás jelene és jövője, szükséges-e ma Magyarországon új büntetés-végrehajtási intézmények létesítése? Budapest, Gazdálkodási Tudományos Társaság, Hon- és Rendvédelmi Szervek Tagozata,

1999/június. 4-20.*

1694. KEREZSI Klára: Virtuális elkövetők és valódi börtönök, avagy kell-e Magyarországnak börtönépítési program? Magyar Jog. 2000/9. 524-530.

1695. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI Klára – DÉR Mária: Mennyibe is kerül a büntető igazságszolgáltatás, avagy az alternatív szankciók költségei. Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok. 35. kötet. 1998. 47-119.

1696. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI K. – GOSZTONYI G.: A családsegítő központ és a pártfogó szolgálat lehetséges szerepe a bűnmegelőzésben. = Büntetőpolitika és bűnmegelőzés. Budapest, ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke, 1994. – Kriminológiai Évkönyv. Budapest, BM Könyvkiadó, 1994. 5-28.

1697. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI Klára – DÉR Mária: Az alternatív szankciók költségösszefüggései. Magyar Jog. 1998/5. 268-275.

1698. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI Klára – RITTER Ildikó: Bűnmegelőzés az V. kerületben. Belügyi Szemle. 2000/10. 20-53.

1699. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI Klara – SANSFACON Daniel: Prevention of Crime: Harnessing What Works – Summary. International Conference, Montreal, 3-6 October, 1999. Szerk.: Waller, I. Montreal, International Centre for the Prevention of Crime, 2000. 43.

1700. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI Klára [et al.]: Területi bűnmegelőzési kísérleti modell Budapest, V., IX. és XXII. kerületében. Budapest, OKRI, 2000. 378.

1701. KEREZSI Klára [szerkesztőként]: Kriminológiai közlemények. Budapest, Magyar Kriminológiai Társaság. 29-30-31-32. sz. 1990. 143. – 34-35-36. sz. 1990. [1991.]

131

206. – 38-39. sz. 1991. 135. – 43. sz. 1992. 69. – 40-41. sz. 1991. [1992.] 207. – 44-45. sz. 1992. 100. .- 49. sz. 1994. 237.

1702. KEREZSI Klára [szerkesztőként]: Szöveggyűjtemény. Kriminológia 1-2. Szerk.: Kerezsi Klára. Budapest, ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet és Továbbképző Központ. 1997. 223., 212.

1703. KEREZSI Klára [társszerkesztőként]: A deviancia szociológiája. Szöveggyűjtemény a szociális szakképzés számára. Vál. és szerk.: Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára. Budapest, ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai tanszéke. T-Twins Kiadó, 1993. /A szociális szakképzés könyvtára./ 278. – Vál. és szerk.: Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára. Budapest, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület. 1996. /A szociális szakképzés ktára./ /Társadalompolitikai olvasókönyvek./ 353.

1704. KEREZSI Klára [társszerkesztőként]: Deviancia, emberi jogok, garanciák. Szöveggyűjtemény a szociális szakképzés számára. Szerk.: Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára. Budapest, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület – Oliton Kft., 1996.

/A szociális szakképzés ktára./ /A szociális munka gyakorlata./* – Vál. és

szerk.: Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára. Budapest, ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke. T-Twins Kiadó, 1993. /A szociális szakképzés ktára./ 191.

1705. KEREZSI Klára [társszerkesztőként]: Tanulmányok Szabó András 70. születésnapjára. Szerk.: Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára. Budapest, Magyar Kriminológiai Társaság. Scholastica Bt. 1998. 238.

TAUBER ISTVÁN

1706. TAUBER István: A bűnözés alakulása Közép-Kelet-Európában a[z 19]80-as évek végétől napjainkig. Kriminológiai közlemények. 1994. 49. 49-81.

1707. TAUBER István: A bűnözés többdimenziós, integrált elmélete. = Szabó András ünnepi kötet. 1998. 212-223.

1708. TAUBER István: A cigány fiatalkoruak, a deviáns viselkedések és az előítéletek. Budapest, INTERPES Kiadó, 1994. /Pedagógiai tanulmányok/ 173-150.

1709. TAUBER István: A cigányság, társadalmi beilleszkedés, társadalmi problémák. = A cigányság helyzete a mai magyar társadalomban. Tudományos konferencia. [Budapest, 1993. április 20.] Budapest, Rendőrtiszti Főiskola. [1993.] 8-11.

1710. TAUBER István: A deviancia mint kisebbség, a kisebbségek devianciája. = Bűnözés – bűnözéskontroll. 1996. 296-308.

1711. TAUBER István: A deviancia mint kisebbség, a kisebbségek devianciája. = Szöveggyűjtemény a kisebbségi ügyek rendőrségi kezelésének tanulmányozásához. Budapest, Colpi, 1997. 119-130.

132

1712. TAUBER István: A migráció és a migrációs szubkultúrák hazánkban. = A kisebbségek és a rendőrség. Budapest, BM Kiadó, 1993. 1-57.

1713. TAUBER István: A társadalom ―22-es csapdái‖ és a bűnözés. Főiskolai Figyelő Plusz [Rendőrtiszti Főiskola]. 1994/3. 324-330.

1714. TAUBER István: A vagyon elleni bűnözés kriminológiai problémái. = Bűnözés – bűnözéskontroll. 1996. 137-154.

1715. TAUBER István: Budapest közbiztonsága, közrendje és a javítás lehetőségei. Egy átfogó bűnmegelőzési koncepció vázlata és néhány konkrét javaslat. Belügyi Szemle. 1995/5. 115-124.

1716. TAUBER István: Egy probléma újragondolása. [Bűnözés.] Rendészeti Szemle. 1993/4. 3-12.

1717. TAUBER István: Gazdasági, társadalmi viszonyok változása és a bűnözés alakulásának összefüggései. Modernizáció, rendszerváltás és a bűnözés. = Király Tibor ünnepi kötet. 1995. 225-236.

1718. TAUBER István: Közbiztonság? Szervezett jelleg, terror, maffia. Börtönügyi Szemle. 1997/2. 41-48.

1719. TAUBER István: Kultúra – társadalmi változások – bűnözés. Kriminológiai közlemények. 1993. 47. 50-72.

1720. TAUBER István: Kutatási módszerek a kriminológiában. = Bűnözés – bűnözéskontroll. 1996. 45-52.

1721. TAUBER István: Modern piaci társadalom, társadalmi struktúra, leszakadó társadalmi rétegek, bűnözés. Kriminológiai közlemények. Különkiadás. 1999. 111-124.

1722. TAUBER István: Relatoinship between Hungarian Police and Society. = Social Changes, Crime and Police. International conference 1-4, 1992. Budapest, Hungary. Szerk.: Louise Shelley – Vigh József. Harwood, Academic Publishers Gmbh, 1995. 118-125.

1723. TAUBER István: Szervezetszociológiai tanulmány a rendőrségről. 1-2. rérsz. Rendészeti Szemle. 1991/4. 24-31., 1991/5. 22-28.

1724. TAUBER István [társszerzőként]: VIGH József – TAUBER István: A fiatalkori bűnözés Hamburgban és Budapesten. Összehasonlító kriminológiai tanulmány. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 30. kötet. 1990. 158-178.

133

VIGH JÓZSEF

1725. VIGH József: Fundamentals of criminology. Ford.: Ránki András. Budapest, Eötvös Loránd University Press, 1994. 287.

1726. VIGH József: Kriminológiai alapismeretek. Egyetemi jegyzet. Budapest, [ny. n.] [utánny.:] 1997. 90.

1727. VIGH József: Kriminológiai alapismeretek. Egyetemi tankönyv. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 239. – 2. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. 239. – 3. átdolg. bőv. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998. 232.

1728. VIGH József: A bűncselekmények áldozatainak jogi helyzetére és kártalanítására vonatkozó nézetek és javaslatok. Belügyi Szemle. 1995/6. 29-43.

1729. VIGH József: A bűnmegelőzés elméleti és gyakorlati kérdései. Kriminológiai közlemények. Különkiadás. 1999. 60-83.

1730. VIGH József: A bűnmegelőzés elméleti és gyakorlati kérdései. Magyar Jog. 1999/6. 321-328.

1731. VIGH József: A bűnözés és bűnmegelőzés Magyarországon. Rendészeti Szemle. 1993/3. 3-20.

1732. VIGH József: A büntető igazságszolgáltatás néhány problémája. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 30. kötet. 1990. 152-157.

1733. VIGH József: A büntető igazságszolgáltatás néhány problémja. Magyar Jog 1990/2. 102-109. [Hozzászólások: Magyar Jog. 1990/5. 438-449.] Vigh József válasza. Magyar Jog. 1990/5. 449-451.

1734. VIGH József: A halálbüntetés eltörlésének időszerűségéről. Belügyi Szemle. 1995/1. 15-20.

1735. VIGH József: A kárhelyreállító (restoratív) igazságszolgáltatás. Magyar Jog. 1998/6. 328-334.

1736. VIGH József: A kriminológiai nézetek változása. = Cséka Ervin ünnepi kötet. 1992. 603-613.

1737. VIGH József: A visszaeső bűnelkövetők főbb adatai. Börtönügyi Szemle. 1997/2. 1-12.

1738. VIGH József: Bűnismétlők, visszaesők, veszélyes bűnözők. = Bűnözés – bűnözéskontroll. 1996. 280-295.

1739. VIGH József: Criminological research and reaction upon crime in Hungary. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 36. 1997. 141-162.

1740. VIGH József: Emberi jogok, emberi kötelezettségek és bűnözés. Kriminológiai közlemények. 1994 .49. 91-103.

134

1741. VIGH József: Emberi jogok, emberi kötelezettségek és bűnözés. Bírósági Határozatok. 1994/1. 69-72.

1742. VIGH József: Emberi jogok, emberi kötelezettségek és bűnözés. Rendészeti Szemle. 1994/1. 36-42.

1743. VIGH József: Eötvös Loránd University, Department of Criminology. European

Journal on Criminal Policy and Research [Kluwer Academic Publisher], 1998/2.*

1744. VIGH József: Honnan indult el és merre halad a kriminológia? Magyar Jog. 1991/9. 519-523.

1745. VIGH József: Hozzászólás a ―Tudományos kutatások és az európai rendőrségek modernizációja‖ című nemzetközi konferencia néhány témájához. = Rendészeti tanulmányok. 1995/1. 183-191.

1746. VIGH József: Human rights, human duties and crime. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1994. 131-139.

1747. VIGH József: Környezetvédelem a neopozitivista kriminológia szemszögéből. Rendészeti Szemle. 1991/12. 14-20.

1748. VIGH József: Kriminálpolitikai alapelvek. Kriminológiai közlemények. Különkiadás. 1995. 89-98.

1749. VIGH József: Kriminológiai kutatások és reagálás a bűnözésre Magyarországon. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 33. kötet. 1994. 77-102.

1750. VIGH József: Nyilatkozat az áldozatok jogairól a büntető igazságszolgáltatásban. Belügyi Szemle. 1996/3. 33-39.

1751. VIGH József: Racionalitás a büntető igazságszolgáltatásban. Belügyi Szemle. 1989/6. 8-23. Hozzászólás: Szabó András – Vigh József válasza: Belügyi Szemle. 1989/7. 64-68. 1990/2. 67-70.

1752. VIGH József: Segítségnyújtás a bűncselekmény áldozatainak. Rendészeti Szemle. 1991/9. 35-40.

1753. VIGH József: Segítsük a bűncselekmények áldozatait. Rendészeti Szemle. 1994/6. 30-35.

1754. VIGH József: Social changes, crime and the police. Introductory report. = Social changes, crime and police. International conference. June 1-4, 1992, Budapest. Szerk.: Vigh József – Katona Géza. Budapest, Criminological Department of Eötvös Loránd University – Institute for Police Research of the Ministry of Interior. 1993. 15-29.

1755. VIGH József: Szolgáltassunk igazságot a bűncselekmények áldozatainak is. Magyar Jog. 1990/9. 718-723.

1756. VIGH József: Társadalmi ellenőrzés és felelősség. Magyar Jog. 1990/5. 429-437.

135

1757. VIGH József: Társadalmi változások és kriminálpolitika Magyarországon. 1989-1994. = Király Tibor ünnepi kötet. 1995. 237-247. – Új Rendészeti Tanulmányok. 1996/3. 5-17.

1758. VIGH József: Társadalmi változások, bűnözés és rendőrség. = Társadalmi változások, bűnözés és rendőrség. Nemzetközi konferencia. Budapest, 1992. június 1-4. Szerk.: Vigh József – Katona Géza. Budapest, ELTE Kriminológiai Tanszék – Belügyminisztérium, Rendészeti Kutatóintézet. 1993. [1994.] 12-25. – Rendészeti Szemle. 1992/9. 11-25.

1759. VIGH József: The model of crime prevention in Hungary. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 31. 1990. 169-182.

1760. VIGH József: The teaching of criminology. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 35. 1995. 85-97.

1761. VIGH József: Thoughts about the victims‘ rights and compensation. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 36. 1997. 123-136.

1762. VIGH József: Újraéled-e a treatment (az elkövetővel törődő) ideológia? [A kriminológiai kutatások 12. konferenciája. Strasbourg, 1993. november 22-25. Rend. az Európa Tanács.] Magyar Jog. 1994/6. 378-380.

1763. VIGH József: Vita az igazságszolgáltatás jövőjéről az Európa Tanácsban. Magyar Jog. 1991/3. 172-175.

1764. VIGH József: Where has criminology started from and where is it heading?. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 32. 1991. 167-179.

1765. VIGH József [társszerzőként]: VIGH József – TAUBER István: A fiatalkori bűnözés Hamburgban és Budapesten. Összehasonlító kriminológiai tanulmány. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 30. kötet. 1990. 158-178.

1766. VIGH József [társszerkesztőként]: Társadalmi változások, bűnözés és rendőrség. Nemzetközi konferencia. Budapest, 1992. június 1-4. Szerk.: Vigh József – Katona Géza. Budapest, ELTE Kriminológiai Tanszék – Belügyminisztérium, Rendészeti Kutatóintézet, 1993. [1994.] 319.

136

MAGYAR ÁLLAM- ÉS JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Bódiné Beliznai Kinga, egyetemi adjunktus, Horváth Attila, egyetemi adjunktus, Máthé Gábor, egyetemi docens, Mezey Barna, egyetemi tanár, Pomogyi László, egyetemi docens, Völgyesi Levente, egyetemi tanársegéd. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Föglein Gizella, történész, Csapó Csaba, történész, B. Kállay István, tudományos főmunkatárs, Kocsák István, ügyvéd, Kun Tibor, főiskolai tanár, Lányi Tamás, jogtaná-csos, Őri Károly, ny. főiskolai docens, Pandula Attila, egyetemi docens, Parádi József, főiskolai tanár, Szádeczky-Kardoss Irma, ügyvéd, Szendrei Géza, ügyész, Szente Zoltán, tudományos főmun-katárs, Tóth Béla, főlevéltáros, Tőkés Géza, bíró, Zinner Tibor, főtanácsos. Tudományos szakirodalmi munkásságukat illetően a tanszékhez kötődő külső munkatárs: Képes György, egyetemi tanársegéd. A tanszék vezetője: Mezey Barna.

BÓDINÉ BELIZNAI KINGA

1767. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A fejedelmi Erdély országgyűlése. – Az országgyulés szervezete. = A magyar országgyulés történetének képeskönyve. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1999. 9. 15-16.

1768. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A feudális állam szervei: Az országgyűlés. – A központi közigazgatás szervei. – A magyar polgári állam szervei: A törvénykezés szervei. = Magyar alkotmánytörténet. [1999.] 95-105. [1996.] 95-105. 106-124. 353-362. 157-179.

1769. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A függetlenségi nyilatkozat. [1849.] Jogtudományi Közlöny. 1999/4. 153-157.

1770. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A központi közigazgatás szervei: A királyi tanács. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 99-105. – A központi közigazgatás szervei. = Magyar alkotmánytörténet. [1999.] 106-124.

1771. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A köztársasági eszme Magyarországon. = Modern állam és képviselet – Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet. 2. Szerk.: Mezey Barna. Ideiglenes tananyag. Budapest, 1999. 122-132.

1772. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A magyar büntetőjog története: A büntetőjog alakulása a szovjet típusú államban. = Magyar jogtörténet. [1996.] 325-334. [1999.] 330-337.

1773. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A magyar magánjog története: A szocialista családjog fejlődése az 1952. évi IV. törvényig. = Magyar jogtörténet. [1996.] 203-205. [1999.] 207-209.

137

1774. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A magyar magánjog története: Család és házasság az 1848 elotti magyar jogban. = Magyar jogtörténet. [1999.] 101-110. – A polgári házasság, család, gyámság és gondnokság. = Magyar jogtörténet. [1996.] 184-191. [1999.] 188-195.

1775. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A magyar polgári állam szervei: A törvénykezés szervei. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 329-338. [1999.] 363-373.

1776. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A népképviseleti választójog: Választások és választási bíráskodás: 1848-1945. = Modern állam és képviselet – Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet. 2. Ideiglenes tananyag. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, 1999. 97-109.

1777. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A szabadságvesztés-büntetés a középkori Magyarországon, különös tekintettel a fejedelmi Erdélyre. = Tanulmányok a magyar börtönügy történetéből. Szerk.: Bódiné Beliznai Kinga. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, 1998. [125.] /Jogtörténeti értekezések 22./ 40-55.

1778. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A törvénykezés. = Magyar alkotmánytörténet. [1999.] 157-179.

1779. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A tűzhalál. Rubicon. 1996/6. 10-11.

1780. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: A velencei városállam. Rubicon. 1997/8. 12-13.

1781. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Anglia: Az abszolút monarchia és az alkotmányos monarchia harca a hatalom megszerzéséért, A köztársaság, A restauráció, Az alkotmányos monarchia. = Modern állam és képviselet – Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet. 2. Ideiglenes tananyag. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, 1999. 29-38.

1782. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Az angol parlament a XVII. században. = Modern állam és képviselet – Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet. 2. Ideiglenes tananyag. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, 1999. 119-121.

1783. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Az egyház. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 171-176. [1996.] 180-185. [1999.] 180-185.

1784. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Az igazságszolgáltatás szervei: Ügyvédek. – Földkönyv. Az ügyészi intézmény. – Közhitelességi szervezet. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 162-166. [1995.] 169-170. – [1995.] 166. 166-169.

1785. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Entwurf des ersten ungarischen Strafgesetzbuches von 1795. = Strafrechtskodifikation im 18. und 19. Jahrhundert. 1997. 98-104.

1786. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Gefängniswesen in Ungarn und Siebenbürgen

im 16-18. Jahrhundert. = Rechtgeschichtliche Vorträge. 1997/7. 3-8.

1787. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Horváth Boldizsár és a bírákra vonatkozó jogalkotás. Vasi Honismereti Közlemények. 1999/1. 25-31.

138

1788. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Jogfejlodés és jogtörténet: Jog, jogrendszer, jogágak a magyar jogfejlodésben: A jogforrások. = Magyar Jogtörténet. [1996.] 22-35. [1999.] 25-38.

1789. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Monarchia király nélkül (1919-1944): A jog forrásai: Jogalkotás és jogélet: közjog, közigazgatás, magánjog, büntetojog, törvénykezés. = A magyar állam- és jogtörténet forrásai. Szöveggyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. 497-571.

1790. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Név- és tárgymutató. Jogszabálymutató. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.]. 375-397., 399-406. [1999.] 417-435., 437-445.

1791. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Név- és tárgymutató. Jogszabálymutató. = Magyar jogtörténet. [1996.] 407-429. 431-438.

1792. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Sajtórendészeti igazgatás a XIX. századi Európában. Magyar Közigazgatás. 1998/1. 34-43.

1793. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Spanyolország és Portugália. = Modern állam és képviselet – Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet. 2. Ideiglenes tananyag. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, 1999. 38-48.

1794. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Szabadságvesztés-büntetés a feudális Erdélyben. Börtönügyi Szemle. 1995/3. 73-89.

1795. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: [társszerzőként]: BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: – ZLINSZKY János: Család és házasság az 1848 előtti magyar jogban. = Magyar jogtörténet. [1996.] 101-110.

1796. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: [szerkesztőként]: Tanulmányok a magyar börtönügy történetéből. Szerk.: Bódiné Beliznai Kinga. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, 1998. /Jogtörténeti értekezések 22./ 125.

1797. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: [közreműködőként]: Corpus Juris Hungarici. CD-ROM. A millenniumi kiadás alapján szerk.: Pomogyi László, a Függeléket és a Mellékleteket vál. és összeáll.: Bódiné Beliznai Kinga. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 2000.

1798. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: [közreműködőként]: Strafrechtskodifikation im 18. und 19. Jahrhundert. Szerk.: Beliznai Kinga. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, 1997 /Jogtörténeti értekezések 21./ 186

139

HORVÁTH ATTILA

1799. HORVÁTH Attila [társszerzőként]: HORVÁTH Attila – VÖLGYESI Levente: Jogtörténeti atlasz. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1999. 64.

1800. HORVÁTH Attila: 3. Fejedelmi találkozó Visegrádon. Jogtörténeti Szemle. 1987. 99-101.

1801. HORVÁTH Attila: A gazdaságot szabályozó jog modernizációja Magyarországon. = Jogtörténeti előadások. 2. kötet. 1990. 96-108.

1802. HORVÁTH Attila: A hitel hija. Rubicon. 1991/5. 29-32. 1995/1-2. 51-53.

1803. HORVÁTH Attila: A jog modernizációjának kezdete, Széchenyi István magánjogi reformkoncepciója. = Jogtörténeti értekezések. 15. Budapest, 1986. 133-147.

1804. HORVÁTH Attila: A magyar kereskedelmi jog története. = Előadásvázlatok a magyar jogtörténet köréből. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, 1995. 175-217.

1805. HORVÁTH Attila: A magyar magánjog átalakítása 1848-ban. Nemzeti hagyományok és a modernizáció kérdése. Jogtudományi Közlöny. 1999/6. 253-256.

1806. HORVÁTH Attila: A magyar magánjog története: A magyar kereskedelmi jog története. = Magyar jogtörténet. [1996.] 149-183., [1999.] 153-187.

1807. HORVÁTH Attila: A magyar magánjog története: A magyar polgári magánjog történeti alapjai (1848-1945). = Magyar jogtörténet. [1996.] 111-148., [1999.] 115-152.

1808. HORVÁTH Attila: A magyar magánjog története: A szovjet típusú átalakulás hatása a polgári jogra az 1949:IV. törvényig). = Magyar jogtörténet. [1996.] 192-202., [1999.] 196-206.

1809. HORVÁTH Attila: A magyar magánjog története: Magánjogi jellegű intézmények az Árpád-házi királyok korában. = Magyar jogtörténet. [1996.] 65-72., [1999.] 69-76.

1810. HORVÁTH Attila: A magyar magánjog történeti alapjai (1848-1945). = Előadásvázlatok a magyar jogtörténet köréből. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, 1995. 128-174.

1811. HORVÁTH Attila: A magyar polgári állam szervei: A közigazgatási jog. – A magyar polgári közigazgatás korszaka. – A területi önkormányzat szervei. – A testületi önkormányzatok. – Néptanácsok, katonatanácsok, nemzeti tanácsok. – A közigazgatási bíráskodás. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 296-299. 305-309. 316-323. 324-325. 325-326. 326-328.

140

1812. HORVÁTH Attila: A perjogok története: Az eljárásjogok alakulása a II. világháborút követően: A polgári eljárásjog szovjet modellje Magyarországon (1945-1954). = Magyar jogtörténet. [1996.] 395-400.

1813. HORVÁTH Attila: A tőzsde és a spekuláció. Rubicon. 1991/9. 20-22.

1814. HORVÁTH Attila: A tőzsdebíróság intézményének megszervezése Magyar-országon. Jogtörténeti Szemle. 5. sz. 1992. 29-39.

1815. HORVÁTH Attila: Az 1848-as törvények megánjogi reformjai. = Forradalom vagy reform? 1999. 137-147.

1816. HORVÁTH Attila: Az idegengyűlölet és az idegenrendészet. = Vannak-e emberi jogaik? A szinesbőrű diákok helyzete a fővárosban és a skinhead jelenség. [A Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, Emberi Jogi- és Vallásügyi Bizottságának jelentése. Vál. és szerk.: Bozóki András – Nagy Gábor.] Budapest, Budapest Főváros Önkormányzata, 1992. [Ism. oldalsz.] [386] 21-36.

1817. HORVÁTH Attila: Az ombudsman intézménye. Magyar Közigazgatás. 1991/4. 304-322.

1818. HORVÁTH Attila: Bónis György. 1914-1985. Jogtörténeti Szemle. 3. sz. 1990. 127-129.

1819. HORVÁTH Attila: Der Szekler wird es Bereuen: György Bözödi: Székely

bánja. Jogtörténeti Szemle. 1990.*

1820. HORVÁTH Attila: Diktatórikus berendezkedések a 20. századi magyar alkotmánytörténetben: A nyilas diktatúra 1944. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 355-358., [1999.] 390-396.

1821. HORVÁTH Attila: Diktatórikus berendezkedések a 20. századi magyar alkotmánytörténetben: A szovjet típusú államberendezkedés Magyarországon (1945-1956). = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 359-371., [1999.] 397-414.

1822. HORVÁTH Attila: Eckhart Ferenc. Jogtörténeti Szemle. 1. sz. 1986. 92-94.

1823. HORVÁTH Attila: [Egyes szócikkek.] = Jogi lexikon. 1999.*

1824. HORVÁTH Attila: [Egyes szócikkek.] = Magyar nagylexikon. 1-11. kötet. Szerk.:

Berényi Gábor [et al.]. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993.*

1825. HORVÁTH Attila: Fejezetek a szovjet típusú szocializmus magyarországi alkotmány-történetéből. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Szorobán Kiadó, 1992. /Magyar alkotmánytörténet 1./ /A magyar államfejlődés nagy korszakai 3./ 88.

1826. HORVÁTH Attila: Gróf Széchenyi Ferenc. – Széchenyi eszmerendszerének kialakulása. – Széchenyi és a „jogásznemzet‖. – Széchenyi István a pozsonyi országgyűléseken 1-2. – Magyarország nádora 1848-ban. – Széchenyi és az 1848-as áprilisi törvények. Széchenyi Fórum. 1994/5. 1-2. 1994/6. 1-2. 1994/7. 1-2. 1996/3-5. 1-2. 1998/2. 1-2. 1998/4-5. 1-2.

141

1827. HORVÁTH Attila: GULAG-ok. A sztálinizmus és a büntetésvégrehajtás. Rubicon. 1996/6. 32-34.

1828. HORVÁTH Attila: Hitel. = Gróf Széchenyi István művei. Előadássorozat születésének 200. évfordulója alkalmából. Budapest, Széchenyi Alap, 1991. 24.

1829. HORVÁTH Attila: Jogfejlődés és jogtörténet: Jogtörténetírás és a jogtörténet oktatása. = Magyar jogtörténet. [1996.] 36-59., [1999.] 52-62.

1830. HORVÁTH Attila: Ladányi Erzsébet: Az önkormányzat intézményei és elméleti alapvetése az európai és hazai városfejlődés korai szakaszában [Budapest,

Márton Áron Könyvkiadó, 1996.] című könyvéről. = Turul. 1998.*

1831. HORVÁTH Attila: Széchenyi István modernizációs programjának hiteljogi vonatkozásai. = Széchenyi emlékkönyv. 1990. 45-58. 1991. 115-128. 1991/1-2. 34-39.

1832. HORVÁTH Attila: Sztálin és Rákosi állama. Rubicon. 1998. 5-8.

1833. HORVÁTH Attila: Vargyai Gyula előadása a Jogtörténeti Baráti Körben: ―Zárszó kísérlet a Matuska-ügyben‖ cimmel. [Budapest, 1987. december 7.]. Jogtörténeti Szemle. 3. sz. 1990. 120-121.

1834. HORVÁTH Attila: Werbőczy István. Eseménynaptár. 1991/4. 36-51.

1835. HORVÁTH Attila [társszerzőként]: HORVÁTH Attila – BÓDINÉ Beliznai Kinga: A feudális állam szervei: Az egyház. = Magyar alkotmánytörténet. [1999.] 180-194.

1836. HORVÁTH Attila [társszerzőként]: HORVÁTH Attila – FÖGLEIN Gizella – MEZEY Barna: A magyar polgári állam szervei: A közigazgatás szervei. = Magyar alkotmánytörténet. [1999.] 337-362.

1837. HORVÁTH Attila [társszerzőként]: HORVÁTH Attila – KABÓDI Csaba: A perjogok története: Az eljárásjogok alakulása a II. világháborút követően: A népi demokrácia büntető igazságszolgáltatásától a proletárdiktatúra büntető perrendtartásáig (1945-1954). – A polgári eljárásjog szovjet modellje Magyarországon (1945-1954). = Magyar jogtörténet. [1999.] 395-412.

1838. HORVÁTH Attila [társszerzőként]: HORVÁTH Attila – MÁTHÉ Gábor – MEZEY Barna: A magyar polgári állam szervei: A közigazgatás. = Magyar alkotmánytörténet. [1999.] 327-336.

1839. HORVÁTH Attila [társszerzőként]: HORVÁTH Attila – MEZEY Barna: A közigazgatás szervei: A kormány és a kormányzati szervek. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 309-315.

1840. HORVÁTH Attila [társszerzőként]: HORVÁTH Attila [et al.]: Jogfejlődés és jogtörténet: Jog, jogrendszer, jogágak a magyar jogfejlődésben: A jogforrások. = Magyar jogtörténet. [1996.] 13-35. [1999.] 13-38.

142

1841. HORVÁTH Attila [szerkesztőként]: Forradalom vagy reform? Tanulmányok az 1848/[18]/49-es forradalom és szabadságharc állam- és jogfejlődéséről. Főszerk.: Horváth Attila. Szerk.: Horváth István – Mile Attila István – Nagy László. Budapest, PPKE Jog- és Államtudományi Kar – Szt. István Társaság, 1999. /A Pázmány Pódium kiadványai 1./ 174.

1842. HORVÁTH Attila [közreműködőként]: Büntető eljárásjogtudományi szemelvénygyűjtemény. 1. kötet. 1819-1867. Összeáll.: Horváth Attila – Mezey Barna. Szerk.: Révész Tamás Mihály. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1990. 312.

1843. HORVÁTH Attila [közreműködőként]: Magyar jogtörténet forrásai. Szemelvénygyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1997. 712. – Átdolg. és bőv. kiad. 2000. 827.

KÉPES GYÖRGY

1844. KÉPES György: A magyar parlamentarizmus történeti tendenciái. = Előadásvázlatok a parlamentarizmus-történet köréből. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1998. 119-127.

1845. KÉPES György: A megtévesztő reklám. Cég és Jog. 2000/4. 28-31.

1846. KÉPES György: Amerikai hatások Kossuth, valamint az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc alkotmányjogi gondolkodásában. Jogtudományi Közlöny. 1999/4. 159-163.

1847. KÉPES György: Az 1848-as forradalom törvényalkotása és a magyar parlamentarizmus. Jogtudományi Közlöny. 1998/4.

1848. KÉPES György: Az amerikai állammodell – az Egyesült Államok alkotmányának alapelvei. Rubicon. 1997/8. 38-44.

1849. KÉPES György: Az amerikai modell. = Előadásvázlatok a parlamentarizmus-történet köréből. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1998. 129-144.

1850. KÉPES György: Közüzemi szolgáltatók esetei a Versenytanáccsal. Cég és Jog. 2000/11-12. 31-34.

1851. KÉPES György: Sári János: A hatalommegosztás. Jogtudományi Közlöny. 1997/4.

1852. KÉPES György [társszerzőként]: KÉPES György [et al.]: Modern állam és népképviselet (Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet 2.) Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2000. 260.

143

MÁTHÉ GÁBOR

1853. MÁTHÉ Gábor: Die Bedeutung der Lehre von der Heiligen Stephanskrone für die

ungarische Verfassungsentwicklung. München, Süd-Osteuropa Gesellschaft, 2000.*

1854. MÁTHÉ Gábor: A bírói hatalom fejlődése. = A magyar alkotmányosság ezer éve. [Tudományos konferencia. Esztergom, 1998. november 17.] Szerk.: Mikolasek Sándor. Esztergom, Esztergom Város Önkormányzata, 1999. 43-49.

1855. MÁTHÉ Gábor: A büntetőnovellák. = Magyar jogtörténet. [1996.] 295-305.

1856. MÁTHÉ Gábor: A jegyzői jogállás változásai a magyar jogrendszerben. = Jegyzők országos konferenciája. 1994. 21-25.

1857. MÁTHÉ Gábor: A kihágási büntető törvénykönyv. = Magyar jogtörténet. [1996.] 292-295.

1858. MÁTHÉ Gábor: A középszint történeti meghatározottsága. = A városkörnyéki kistérségi igazgatás fejlesztése. Budapest, 1997. 9-14.

1859. MÁTHÉ Gábor: A közigazgatási bíráskodásról. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2000. 38-49.

1860. MÁTHÉ Gábor: A közigazgatási büntetőjog elmélettörténetéhez. = Degré emlékkönyv. 1995. 149-159.

1861. MÁTHÉ Gábor: A közigazgatási szakemberképzés történeti tanulságai. = Közigazgatás korszerűsítése. 1996. 261-263. – A közigazgatás személyi állománya. Tanulmányok a közigazgatás továbbfejlesztéséhez. [Konferencia. Budapest, 1995. október 20.] Budapest, Magyar Közigazgatási Kamara – Államigazgatási Főiskola – Unió Kiadó, [1996.] [158.] /Párbeszéd elmélet és gyakorlat között 5./ 11-13.

1862. MÁTHÉ Gábor: A magyar alkotmányreform és a jogállamiság. Budapest, 1991. 39-41.

1863. MÁTHÉ Gábor: A magyar jog múltja. = Európai jogharmonizáció – Jogunk modernizálása. Budapest, 1996. 11-18.

1864. MÁTHÉ Gábor: A magyar közigazgatási képzés történeti modellje. = Közigazgatási szakemberképzés. 1995. 117-121.

1865. MÁTHÉ Gábor: A polgári államszervezet kiépülése Magyarországon. Rubicon. 1996/4-5. 35-38.

1866. MÁTHÉ Gábor: A polgári kori önkormányzatokról. = A magyar alkotmányosság ezer éve. Tudományos Konferencia Esztergom 1999. november. Szerk.: Mikolasek Sándor. Esztergom, Komárom-Esztergom Megyei Köztisztviselők Képzéséért Közalapítvány, 49-55.

144

1867. MÁTHÉ Gábor: A polgári nemzetállam kialakulásának kora (1790-1849). = A magyar állam- és jogtörténet forrásai. Szöveggyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. 220-297.

1868. MÁTHÉ Gábor: A polgári nemzetállam kialakulásának kora (1790-1867). = A magyar jogtörténet forrásai. Szemelvénygyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. 346-520.

1869. MÁTHÉ Gábor: A szabálysértési jogról. = Jogi beszélgetések. Kaposvár, 1999. 21-29.

1870. MÁTHÉ Gábor: A szentkorona-tan aktualitása és dilemmái. = A magyar alkotmányosság ezer éve. Tudományos konferencia Esztergom 1997. november 27. Szerk.: Mikolasek Sándor. Esztergom, Esztergom Város Önkormányzata, 45-51.

1871. MÁTHÉ Gábor: Államgazdaság – magángazdaság, avagy a kincstári vagyon tárgyai és a kincstári vagyonkezelőség szervezete. = Nagyné Szegvári Katalin ünnepi kötet. 2000. 23-39.

1872. MÁTHÉ Gábor: Az újragondolás lehetősége. = A vallások és az európai integráció 2. Budapest, Balassa Kiadó – Magyar Pax Romana – Országos Főrabbi hivatala, 2000. 81-84.

1873. MÁTHÉ Gábor: Bevezető. = Jogászképzés – szakvizsgarendszer. Magyar Jog. 1996/3. 129-144.

1874. MÁTHÉ Gábor: Csemegi Károly a közjog művelője. = Csemegi Károly emlékülés. Komárom, 1999. március 19. Komárom, 1999. 9-16.

1875. MÁTHÉ Gábor: Das System der Machtteilung im ungarischen bürgerlichen Staat. = Gewaltentrennung in Europa. 1993. 87-94.

1876. MÁTHÉ Gábor: Development of Hungarian Penal Law. = The Hungarian State. Budapest, Korona Publishing House, 2000. 335-342.

1877. MÁTHÉ Gábor: Die Aufteilung des ius puniendi in der Kodifikation der bürgerlichen Zeit. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 35. 1994. [1995.] 77-84.

1878. MÁTHÉ Gábor: Die Beurteilung der Handlungen von geringem Gewicht und der Überträtungskodex. Gesetz XL des Jahres 1879. = Strafrechtskodifikation im XIX-XX. Jahrhundert. 1996. 237-236.

1879. MÁTHÉ Gábor: Die Lehre der ungarischen heiligen Krone – Paraphrase. = Verfassungsentwicklung. 2000. 9-20.

1880. MÁTHÉ Gábor: [Egyes szócikkek.] = Jogi lexikon. 1999.*

1881. MÁTHÉ Gábor: Eljárásjog és szankciórendszer. = Negyedik Magyar Jogászgyűlés. Budapest, 1998. 339-347.

1882. MÁTHÉ Gábor: Ermächtigung und Regierung im Verordnungsweg (1944-49.) Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1990/32. 27-44.

145

1883. MÁTHÉ Gábor: Gerichtsbarkeit in der Verwaltung. = Festschrift für Prof. Karel Malý. Prága, 1995. 264-282.

1884. MÁTHÉ Gábor: Intézménytörténet és jelenkor. Jogtörténeti Szemle. 3. sz. 1990. 103-105.

1885. MÁTHÉ Gábor: Korszakváltás a közigazgatásban. Ellenőrzési figyelő. 1998/4. 7-10.

1886. MÁTHÉ Gábor: Nebenstrafrecht – Ordnungswidrigkeit oder Verwaltungs-strafrecht? = Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. [Konferenz] Budapest, 2000.

1887. MÁTHÉ Gábor: Pölöskei Ferenc: A köztársasági eszme története Magyarországon. Századok. 1995/3. 729-732.

1888. MÁTHÉ Gábor: Staatshaushalt – Staatswirtschaft – Privatwirtschaft. = Staats-finanzen – Staatsverschuldung – Staatsbankrotte in der europäischen Staaten und Rechtsgeschichte. Szerk.: Gerhard Lingelbach. Köln – Weimar – Bécs, Böhlau Verlag, 2000. 237-250.

1889. MÁTHÉ Gábor: The Hungarian bourgeois state 1867-1944. = The Hungarian State. Budapest, Korona Publishing House, 2000. 217-232., 248-257., 271-278.

1890. MÁTHÉ Gábor: Y a-t-il une solution pour la responsabilité de contravention? = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 31. 1990. 117-132.

1891. MÁTHÉ Gábor [társszerőként]: MÁTHÉ Gábor – MEZEY Barna: Az 1843. évi javaslat. – Az átmenet kora. = Magyar jogtörténet. [1996.] 271-276. 276-281.

1892. MÁTHÉ Gábor [társszerzőként]: CSIZMADIA Andor – MÁTHÉ Gábor – NAGY Endre: Magyar közigazgatástörténet. Főiskolai jegyzet. Budapest, Államigazgatási Főiskola. 1990. 186.

1893. MÁTHÉ Gábor [társszerzőként]: GYÖRGY István – MÁTHÉ Gábor: A közigazgatási szakvizsga szabályozási koncepciójához. Magyar Közigazgatás. 1991/10. 953-964.

1894. MÁTHÉ Gábor [sorozatszerkesztőként]: Studies on Public Administration and Law. Budapest, Budapest University of Economic Sciences and Public

Administration Faculty of Public Administration.*

1895. MÁTHÉ Gábor [szerkesztőként]: Államigazgatási Főiskola 1977-1997. Budapest, 1997. 272.

1896. MÁTHÉ Gábor [szerkesztőként]: Die Entwicklung der österreichisch-ungarischen Strafrechtskodifikation im XIX-XX. Jahrhundert. Szerk.: Máthé Gábor – Ogris, Werner. Budapest, Unió Kiadó, 1996. 269.

1897. MÁTHÉ Gábor [szerkesztőként]: PAPP László: Kiegészítés a Közigazgatási büntetőjog [A büntetőjog alapjai. Szabálysértési jog. Szerk.: Máthé Gábor. Budapest,

146

Tankönyvkiadó. 1988. 524.] című tankönyvhöz. Főiskolai jegyzet. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1993. 54.

1898. MÁTHÉ Gábor [szerkesztőként]: Theorie und Institutionsystem der Gewaltentrennung in Europa. Mitteleuropäische Rechtshistorikerrunde. I. Konferenz. Veszprém, 15-18. September 1992. Szerk.: Máthé Gábor. Budapest, Budapest University Association – School of Public Administration, 1993. /Studies on public administration and law 4./ 341.

1899. MÁTHÉ Gábor [társszerkesztőként]: Degré Alajos emlékkönyv. Szerk.: Máthé Gábor – Zlinszky János. Budapest, Unió Kiadó, 1995. 333.

1900. MÁTHÉ Gábor [társszerkesztőként]: Die Elemente der ungarischen Verfassungs-entwicklung. Studien zum Millennium. Szerk.: Máthé Gábor – Mezey Barna. Budapest – Jéna, 2000. 82.

1901. MÁTHÉ Gábor [társszerkesztőként]: The Hungarian State 1000-2000. Thousand years in Europa. Szerk.: MÁTHÉ Gábor [et al]. Budapest, Korona Publishing House, 2000. 576.

1902. MÁTHÉ Gábor [közreműködőként]: [Egyes szócikkek lektorálása.] = Magyar

nagylexikon. 1-11. kötet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993-2000.*

1903. MÁTHÉ Gábor [közreműködőként]: Szabálysértési jog. Jogszabálygyűjtemény. Összeáll. és jegyz.: Felméry Imre [et al.]. Budapest, Unió Kiadó, 1991. 349. – Budapest, Unió Kiadó, 1994. 439.

MEZEY BARNA

1904. MEZEY Barna: A büntetőjogi felelősségrevonás intézményi hátterének kialakítása a 18-19. században. Az önálló magyar büntetésvégrehajtás jogi és szervezeti kereteinek kiépítése. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990. /A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai./ 102.

1905. MEZEY Barna: A köztársasági elnök. Jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Szorobán Kiadó, 1992. /Magyar alkotmánytörténet 2./ /Az államfő a magyar joghistóriában 2./ 26.

1906. MEZEY Barna: A magyar állam története a kezdetektől a polgári átalakulásig. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék – Szorobán Kiadó, 1992. /Magyar alkotmánytörténet 1./ /A magyar államfejlődés nagy korszakai 1./ 81.

1907. MEZEY Barna: A magyar polgári börtönügy kezdetei. Budapest, Osiris – Századvég Kiadó, 1995. /Jogtörténet./ /Jogtörténeti értekezések./ 229.

1908. MEZEY Barna: A magyar polgári börtönügy kialakulása. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1990. [1991.] [Gépirat. soksz.] 338.

147

1909. MEZEY Barna: Die Herausbildung des modernen Gefängniswesens in Ungarn. Studien für ungarische Rechtsgeschichte. Budapest, Lehrstuhls für ungarische Staats- und Rechtsgeschichte der ELTE Universität, 1991. 11.

1910. MEZEY Barna: Európai parlamentarizmus- és alkotmánytörténet. Egyetemi jegyzet. 1. kötet. Miskolc, Miskolci Egyetem Egyetemi Kiadó, 1994. 213.

1911. MEZEY Barna: Government of th Transylvanian State in the 17th Century (Princely Power during the reign of Gábor Bethlen) Essays of legal history. Budapest, Departement of Hungarian State and Legal History, 1991. 20.

1912. MEZEY Barna: Képviselet és alkotmány a középkori Európában. Európai parlamentarizmus- és alkotmánytörténet. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1998. 224.

1913. MEZEY Barna: Kerker und Arrest (Anfänge der Freiheitsstrafe in Ungarn.). Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, 1996. /Rechtsgeschichtliche Vorträge Nr. 4./ 38.

1914. MEZEY Barna [társszerzőként]: BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: – KÉPES György – MEZEY Barna: Előadásvázlatok a parlamentarizmus-történet köréből. Ideiglenes tananyag. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam-és Jogtudományi Kar, 1998. 114.

1915. MEZEY Barna [társszerzőként]: MEZEY Barna [et al.]: A magyar rendvédelem története. Főiskolai jegyzet. Budapest, Rendőrtiszti Főiskola, 1995. 212. – 2. jav. kiad.: 1996. 367.

1916. MEZEY Barna: A bírói talár. Ügyvédek Lapja. 1993/2. 17-19.

1917. MEZEY Barna: A börtön megnyitása. A nyitott és félnyitott börtönrezsímről. Collega. 1998/4. 3-7.

1918. MEZEY Barna: A börtön természeti kora, avagy a börtönépítészet kezdetei. Börtönügyi Szemle. 1991/2. 51-58.

1919. MEZEY Barna: A büntetőhatalom és a magyar liberalizmus. A büntetőhatalom és a büntető kodifikáció az első liberális nemzedék gondolkodásában. = Hatalommegosztás. 1998. 27-35.

1920. MEZEY Barna: A büntetőjogi intézmények története a kezdetektől a polgári átalakulásig. A büntetések végrehajtása a feudalizmusban. = Magyar jogtörténet. [1996.] 217-254. [1999.] 221-257. – [1996.] 255-265. [1999.] 259-269.

1921. MEZEY Barna: A cigányság rövid története. = Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréből. Szerk.: Kovalcsik Katalin. Budapest, Budapesti Tanítóképző Főiskola Iskolafejlesztési Alapítvány – NKM Felsőoktatási Főosztálya, 1998. 83-92.

1922. MEZEY Barna: A kereszténység börtönei. Börtönügyi Szemle. 1991/3. 53-60.

1923. MEZEY Barna: A kivételes hatalom. = Háború, forradalom, Trianon. V. Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Konferencia. Budapest, 1993. szept. 21-

148

23. Szerk.: Újhelyi Gabriella. Budapest, Szemere Bertalan Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság, 1996. [95.] /Rendvédelem-történeti füz. 5./ 4-6.

1924. MEZEY Barna: A középkori tömlöc. Börtönügyi Szemle. 1991/4. 34-43.

1925. MEZEY Barna: A középkori tömlöctől a modern büntetés-végrehajtási intézetekig. = Tanulmányok a magyar börtönügy történetéből. Szerk.: Bódiné Beliznai Kinga. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék. 1998. [125.] /Jogtörténeti értekezések 22./ 9-39.

1926. MEZEY Barna: A közigazgatás: A közigazgatás fogalma. – A közigazgatás fejlődésének tendenciái. – A kormány és a kormányzati szervek. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 294-296. 299-303. 309-315.

1927. MEZEY Barna: A köztársaság a magyar alkotmányfejlődésben. Jogtudományi Közlöny. 1997/2. 68-73.

1928. MEZEY Barna: A köztársasági elnök a magyar joghistóriában, különös tekintettel a köztársasági elnök jogállására. = Köztársaság. 1990. 97-110.

1929. MEZEY Barna: A magyar börtönügyi szakirodalom kezdetei. Az önkényuralom és a dualizmus első éveinek börtönügyi tudományossága. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 33. kötet. 1991-1992. [1994.] 47-76.

1930. MEZEY Barna: A Magyar Jogász Szövetség Jogtörténeti és Római Jogi Szakosztályának rendezvényei. Jogtörténeti Szemle. 3. sz. 1990. 122-123.

1931. MEZEY Barna: A magyar parlamentarizmus alapjai (Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés). = Publicationes Universitatis Miskolciensis Sectio Philosophica 3. Miskolc, Miskolci Egyetem, 1998. 61-69.

1932. MEZEY Barna: A magyar polgári jogrendszer kialakulása a 19. századi Magyarországon. = Pölöskei Ferenc ünnepi kötet. 2000. 335-353.

1933. MEZEY Barna: A magyarság politikai szerveződése az államalapítás előtt. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 11-28. – A magyarság törzsi szerveződése és a nomád állammodell. Magyar alkotmánytörténet. [1999.] 15-34.

1934. MEZEY Barna: A modern állam születése. Rubicon. 1997/8. 14-16.

1935. MEZEY Barna: A modern magyar polgári börtönügy alapjainak kialakítása a dualizmus első éveiben. = A dualista Magyarország rendvédelme. 4. Rendvédelem-történeti Tudományos konferencia. Szerk.: Őry Károly. Budapest, Szemere Bertalan Magyar Rendvédelemtörténeti Tudományos Társaság, 1994. 70-86.

1936. MEZEY Barna: A nemesi képviselettől a polgári képviseletig. A képviselet és a képviselői jogállás tartalmának megváltozása 1848/[18]49-ben. = A képviselők jogállása és tiszteletdíja. Összeáll. Karsai József. Budapest, Országgyűlés Hivatala, 1996. [utánny.] 1998. [59.] 241-255.

1937. MEZEY Barna: A polgári átalakulás Magyarországon. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 185-192., [1999.] 203-211.

149

1938. MEZEY Barna: A szakkormányzat szervei, dikasztériumok. – A vármegyék és kiváltságos kerületek. – A szabad királyi városok és a bányavárosok. – Mezővárosok, uradalmak, falvak. – A hódoltsági igazgatás. – Erdély közigazgatása. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 110-116. – [1995.] 117-131. [1999.] 125-139. – [1995.] 140-146., [1999.] 148-154. – [1995.] 132-139., [1999.] 140-147. – [1995.] 146. [1999.] 156. – [1995.] 145., [1999.] 155.

1939. MEZEY Barna: Adalék a magyar büntetőjog kodifikációjának történetéhez (Gál László: Javallat. Az első erdélyi magyar nyelvű büntető törvénykönyv-tervezet. 1839. Budapest, 1992.). Magyar Jog. 1994/5. 314.

1940. MEZEY Barna: Az 1849. évi megtorlások történetéhez. Jogtudományi Közlöny. 1999/11. 457-466.

1941. MEZEY Barna: Az első büntetőtörvény javaslatok. A polgári kori büntetésvégrehajtás. = Magyar jogtörténet. [1996.] 266-271. – [1996.] 306-324. [1999.] 311-329.

1942. MEZEY Barna: Az első csillagig. A börtönépítészet nagy korszakai. Börtönügyi Szemle. 1993/1. 85-93.

1943. MEZEY Barna: Az első dologházak kora. A börtönépítészet nagy korszakai. Börtönügyi Szemle. 1992/1. 47-55.

1944. MEZEY Barna: Az obstrukció a magyar jogtörténetben. = A plenáris ülés. 1. rész. Szerk.: Soltész István. Budapest, Parlamenti Módszertani Iroda, 1997. 307-337.

1945. MEZEY Barna: Az országgyűlés. – Az államfő. – Országos és udvari méltóságok. – Az igazságszolgáltatás szervei: Törvénykezési szervek. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 75-83. – [1995.] 84-97., [1999.] 81-94. – [1995.] 105-110. – [1995.] 149-162.

1946. MEZEY Barna: Börtönügyi Múzeum. Börtönügyi Szemle. 1996/3. 93-97.

1947. MEZEY Barna: Börtönügyi törvényjavaslat 1843-ban. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 31. kötet. 1989. [1991.] 65-93.

1948. MEZEY Barna: Bűn és büntetés. Rubicon. 1996/6. 4-5.

1949. MEZEY Barna: Büntetésvégrehajtás a feudalizmusban. = Jogtörténeti előadások. 2. kötet. 1990. 128-156.

1950. MEZEY Barna: Büntetőjog és szexualitás Magyarországon. A nemi bűncselekmények megítélésének változásai. 16-19. század. Rubicon. 1998/6. 31-32.

1951. MEZEY Barna: Büntetőjogi töredékek a Hármaskönyvben. = Degré emlékkönyv. 1995. 161-172.

1952. MEZEY Barna: Cigányok. = Nemzeti és etnikai kisebbségek. Budapest, Auktor Kiadó, 1998. 45-79.

150

1953. MEZEY Barna: Deák Ferenc és a büntető perjog reformja 1848-ban. = A Batthyány-kormány igazságügyi minisztere. Szerk.: Molnár András. Zalaegereszeg, Zala Megyei Levéltár, 1998. 159-184.

1954. MEZEY Barna: ―Deákkal s társaival tartani? Nem tudok.‖ Széchenyi István és a börtönügyi kodifikáció ügye. = Széchenyi emlékkönyv. 1991. 81-99.

1955. MEZEY Barna: Der Arbeitseinsatz der Gefangenen in der Geschichte des Strafvollzuges (Über die Vorgeschichte des Zuchthauswesens in Europa – Thesen eines Habilitationsvortrags). = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 38. 2000. 83-94.

1956. MEZEY Barna: Der Kerker in der ungarischen Rechtsgeschichte. = Bona discere. 1998. 385-420.

1957. MEZEY Barna: Die ―Confoederatio‖ im Wortgebrauch des Rákóczi-Freiheitskrieges. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 31. 1990. 133-142.

1958. MEZEY Barna: Die ersten Versuche der Ausgestaltung des bürgerlichen Gefängniswesens in Ungarn. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. 141-160.

1959. MEZEY Barna: Die Strafgewalt und der ungarische Liberalismus. = Gewaltentrennung in Europa. 1993. 193-202.

1960. MEZEY Barna: Egyetemek és jogakadémiák. A jogi oktatás kezdetei és fejlődésének tendenciái Magyarországon. = Győri tanulmányok. 20. kötet. 1998. 7-17.

1961. MEZEY Barna: Eine Gesetzvorlage über Gefängniswesen im Jahr 1843 in Ungarn. = Strafrechtskodifikation im XIX-XX. Jahrhundert. 1996. 203-219.

1962. MEZEY Barna: Előítélet. Új Szemle. 1990/1-2. 78-85.

1963. MEZEY Barna: Felsőbíráskodás a Rákóczi-szabadságharcban. (Egykorú irat a szabadságharc államának fejedelmi táblájáról) Honismeret. 1995/2. 78-80.

1964. MEZEY Barna: Feudális államodellek Magyarországon. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 32-68., [1999.] 35-78.

1965. MEZEY Barna: From dungeons to modern penitentiaries: a historical outline of the Hungarian penitentiary system. = The Hungarian State 1000-2000. Szerk.: Gergely András – Máthé Gábor. Budapest, Korona Publishing House, 2000. 343-358.

1966. MEZEY Barna: Hajnik Imre. 1840-1902. = Magyar jogtudósok. 1. kötet. 1999. 75-95.

1967. MEZEY Barna: Három jogász Borsod vármegyéből (Ruszoly József: Három borsodi örökhagyó. Miskolc, 1992.) Magyar Jog. 1994/1. 58.

1968. MEZEY Barna: Hárompólusú kompromisszum. A dualista államkonstrukció. Rubicon. 1996/4-5. 33-34.

151

1969. MEZEY Barna: Illusztrált egyetemtörténet (Album historiale Universitatis Quinque Ecclesiensis. Szerk.: Kajtár I. – Móró Mária A. Pécs, 1997.) Magyar Jog. 1999/7. 447-448.

1970. MEZEY Barna: Jogalkotás a 16-19. századi Magyarországon. Rubicon. 1996/1-2. 15-17.

1971. MEZEY Barna: Jogfolytonosság és forradalmi törvényhozás. Az áprilisi törvények néhány jogtörténeti vonatkozásáról. Collega. 1999/6-7. 5-8.

1972. MEZEY Barna: Laienrichter in der Ungarischen Rechtsgeschichte. = Zur Erhaltung guter Ordnung. Beiträge zur Geschichte von Recht und Justiz. Festschrift für Wolfgang Sellert zum 65. Geburtstag. Szerk.: Jost Hausmann – Thomas Krause. 2000. Köln – Weimar – Bécs, Böhlau Verlag, 633-668.

1973. MEZEY Barna: ―Minisztériumot pótló helyettes hatalom‖. Különleges kormányforma a magyar alkotmányfejlődésben: a Honvédelmi Bizottmány. Jogtudományi Közlöny. 1998/11. 400-405.

1974. MEZEY Barna: Nagy tervek kora. Börtönépítészet a 18. és 19. században. Börtönügyi Szemle. 1994/1. 103-109.

1975. MEZEY Barna: Nyitott börtön. (A nem-zárt büntetés-végrehajtás múltja és jelene.). Börtönügyi Szemle. 1995/2. 7-15.

1976. MEZEY Barna: Parlamenti kormányzat vagy parlamenti reform? A magyar parlamentáris rendszer kialakítása 1848-ban. = Forradalom vagy reform? 1999. 71-82.

1977. MEZEY Barna: Rabgondozás. Segélyezés, patronage-ügy, utógondozás. A reszocializáció történelmi tendenciái. Börtönügyi Szemle. 1996/4. 135-144.

1978. MEZEY Barna: Rabsegélyezés, patronage-ügy, utógondozás. A rabgondozás történelmi tendenciái. Kriminológiai közlemények. 1997. 55. 173-193.

1979. MEZEY Barna: Realitás és illúzió – az 1843. évi börtönügyi törvényjavaslat vitái. Jogtörténeti Szemle. 4. sz. 1992. 39-47.

1980. MEZEY Barna: Reformpolitika és büntetőrendszer. Eötvös József és a magyar börtönügy reformja. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 31-43.

1981. MEZEY Barna: Rendvédelmi jog a két világháború között. = “A két világháború közötti Magyar Királyság rendvédelme”. 6. Rendvédelem-történeti tudományos konferencia. Szerk.: Őry Károly. Budapest, Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság. 1997. [129.] /Rendvédelem-történeti füz. 6./ 61-63.

1982. MEZEY Barna: Respbublica 1849-ben. Rubicon. 1998/3. 27-29.

1983. MEZEY Barna: Több évszázad. Börtönépítészet Magyarországon. Börtönügyi Szemle. 1994/2. 77-85.

1984. MEZEY Barna: Tömlöc és áristom. Börtönök a feudális Magyarországon. Jogtörténeti Szemle. 3. sz. 1990. 3-30.

152

1985. MEZEY Barna: Tömlöctartók. Börtönügyi Szemle. 1993/4. 51-57.

1986. MEZEY Barna: Törvényesség és rendvédelem Magyarországon. 1945-1949. = Háború, forradalom, Trianon. V. Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Konferencia. Budapest, 1993. szept. 21-23. Szerk.: Újhelyi Gabriella. Budapest, Szemere Bertalan Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság, 1996. [95.] /Rendvédelem-történeti füz. 5./ 63-67.

1987. MEZEY Barna: Új határok között. Büntetés-végrehajtás a két világháború között Magyarországon. Börtönügyi Szemle. 1995/3. 95-102.

1988. MEZEY Barna: Über die Rolle der Kodifikationsbewegung in der ungarischen Rechtsgeschichte. = Strafrechtskodifikation im 18. und 19. Jahrhundert. 1997. 90-97.

1989. MEZEY Barna: Vissza a társadalomba. Az amszterdami reszelőház. Rubicon. 1996/6. 23.

1990. MEZEY Barna: Vom consuetudo zum Gesetzesrecht. = Verfassungsentwicklung. 2000. 21-40.

1991. MEZEY Barna: Werbőczi István. = Nagy képes milleniumi arcképcsarnok – 100 portré a magyar történelemből. Szerk.: Rácz Árpád. Budapest, 1999. 56-59. – Rubicon. 1999/7. 15-20.

1992. MEZEY Barna: Wissenschaftliche Begründung der Gefängniswesensreform in Ungarn im 19. Jahrhunder[t]. Fachliteratur des Gefängniswesens im Zeitalter des Ausgleichs. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 36. 1995. [1997.] 81-98.

1993. MEZEY Barna [társszerzőként]: BÓDINÉ BELIZNAI Kinga – MEZEY Barna: Az országgyűlés [a feudális államban]. – A központi közigazgatás szervei [a feudális államban]. – A törvénykezés szervei [a feudális államban]. = Magyar alkotmánytörténet. [1999] 95-105. 106-124. 159-179.

1994. MEZEY Barna [társszerzőként]: FÖGLEIN Gizella – HORVÁTH Attila – MEZEY Barna: A közigazgatás szervei [a polgári államban]. = Magyar alkotmánytörténet. [1999] 337-379.

1995. MEZEY Barna [társszerzőként]: FÖGLEIN Gizella – MEZEY Barna – RÉVÉSZ T. Mihály: Az országgyűlés [a polgári államban] – Az államfő [a polgári államban]. . = Magyar alkotmánytörténet. [1999] 273-307. 308-326.

1996. MEZEY Barna [társszerzőként]: HORVÁTH Attila – MÁTHÉ Gábor – MEZEY Barna: A közigazgatás [a polgári államban]. = Magyar alkotmánytörténet. [1999] 327-336.

1997. MEZEY Barna [társszerzőként]: HORVÁTH Attila – MEZEY Barna: A közigazgatás szervei: A kormány és a kormányzati szervek. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 309-315.

1998. MEZEY Barna [társszerzőként]: HUTTER, Claus Peter – MEZEY Barna:

Demokrácia. [Átdolg., magyar fejezetek.] Budapest, Tesslof – Babilon, 1998. 48.*

153

1999. MEZEY Barna [társszerzőként]: KABÓDI Csaba – MEZEY Barna: A büntető rendszer alapfogalmai. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 225.

2000. MEZEY Barna [társszerzőként]: KABÓDI Csaba – MEZEY Barna: A munka szerepváltozásai a büntetés-végrehajtásban. Börtönügyi Szemle. 1990/1. 49-6l.

2001. MEZEY Barna [társszerzőként]: KABÓDI Csaba – MEZEY Barna: Munkabüntetések a huszadik században Börtönügyi Szemle. 1990/2. 43-55.

2002. MEZEY Barna [társszerzőként]: KABÓDI Csaba – MEZEY Barna: Vagyonbüntetések históriája. Börtönügyi Szemle. 1990/4. 29-41.

2003. MEZEY BARNA [társszerzőként]: KIRÁLY Tibor – MÁTHÉ Gábor – MEZEY Barna: A polgári büntetőjog története. = Magyar jogtörténet. [1999] 270-310.

2004. MEZEY Barna [társszerzőként]: MÁTHÉ Gábor – MEZEY Barna – RÉVÉSZ T. Mihály: A parlamentáris monarchia. = Magyar alkotmánytörténet. [1999.] 226-254.

2005. MEZEY Barna [társszerzőként]: MÁTHÉ Gábor – MEZEY Barna: Az 1843. évi javaslat. – Az átmenet kora. = Magyar jogtörténet. [1996.] 271-276. 276-281.

2006. MEZEY Barna [társszerzőként]: MEZEY Barna – FÖGLEIN Gizella: Az államfő: A köztársasági elnök. = Magyar alkotmánytörténet. [1995.] 284-293.

2007. MEZEY Barna [társszerzőként]: MEZEY Barna – POMOGYI László: A magyar feudális perjog vázlata. = Magyar jogtörténet. [1999] 357-377.

2008. MEZEY Barna [szerkesztőként és társszerzőként]: Előadásvázlatok a magyar jogtörténet köréből. Budapest, ELTE Állam-és Jogtudományi Kar, 1995. 265.

2009. MEZEY Barna [szerkesztőként és társszerzőként]: Modern állam és népképviselet (Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet 2.) Budapest, 1999. 188. – 2. átdolg. kiad. 2000. 260.

2010. MEZEY Barna [szerkesztőként]: A magyar állam- és jogtörténet forrásai. Szöveggyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. /Osiris tankönyvek./ 732. – Átdolg. és bőv. kiad. 2000. 827.

2011. MEZEY Barna [szerkesztőként]: A magyar országgyűlés történetének képeskönyve – History of the Hungarian Parliament – Geschichte des ungarischen Parlaments. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1999. 236.

2012. MEZEY Barna [szerkesztőként]: Hatalommegosztás és jogállamiság. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. /Jogtörténet./ /Jogtörténeti értekezések./ 353.

2013. MEZEY Barna [szerkesztőként]: Jogtörténeti előadások. 1. kötet. Szerk.: Mezey Barna. 2. kiad. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1991. 190. – 2. kötet. 1990. 205. [utánny.] 1991. 205.

154

2014. MEZEY Barna [szerkesztőként]: Magyar alkotmánytörténet. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1995. /Osiris tankönyvek./ 406. – 2. átdolg. és jav. kiad. [utánny.] 1998. 433. – 3. átdolg. és jav. kiad.: 1999. 445.

2015. MEZEY Barna [szerkesztőként]: Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1996. /Osiris tankönyvek./ 438. [utánny.] 1997. 438. – 2. jav. kiad.: 1999. 417.

2016. MEZEY Barna [szerkesztőként]: Strafrechtskodifikation im 18. und 19. Jahrhundert. Szerk.: Mezey Barna. Közrem.: Beliznai Bódi Kinga. Budapest, Akaprint Druck. 1997. /Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 21./ 186.

2017. MEZEY Barna [társszerkesztőként]: Győri tanulmányok. Tudományos szemle. 1998. Szerk.: Dominkovits Péter – Horváth József – Mezey Barna. Győr, Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 1998. /Győri tanulmányok 20./ 139.

2018. MEZEY Barna [szerkesztőként és közreműködőként]: Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány és jogtörténet. Jegyzetek, utószó és bibliográfia: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. /Millenniumi magyar történelem /

2019. MEZEY Barna [társszerkesztőként]: Die Elemente der ungarischen Verfassungs-entwicklung. Studien zum Millennium. Szerk.: Máthé Gábor – Mezey Barna. Budapest – Jéna, 2000. 82.

2020. MEZEY Barna [közreműködőként]: Büntető eljárásjogtudományi szemelvénygyűjte-mény. 1. kötet. 1819-1867. Összeáll.: Horváth Attila – Mezey Barna. Szerk.: Révész Tamás Mihály. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1990. 312.

POMOGYI LÁSZLÓ

2021. POMOGYI László: Cigánykérdés és cigányügyi igazgatás a polgári Magyarországon. Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1995. /Jogtörténet./ /Jogtörténeti értekezé-sek./ 298.

2022. POMOGYI László: A kiegyenlítés kora (1867-1918). = A magyar állam- és jogtörténet forrásai. Szöveggyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. III/2. fejezet. 405-480.

2023. POMOGYI László: A magyar feudális perjog vázlata. = Jogtörténeti előadások. 2. kötet. 1990. 76-95. – Magyar jogtörténet. [1996.] 351-366.

2024. POMOGYI László: A polgári kori magyar perjog vázlata. = Magyar jogtörténet. [1996.] 367-382.

2025. POMOGYI László: A polgári kori szegényügyi igazgatás alapintézménye: a községi illetőség. 1-2. rész. Esély. 1992/4. 98-106., 1992/5. 117-128.

155

2026. POMOGYI László: A történettudomány szerepe a ciganológiai kutatásokban 1-2. Közös Út – Kethano Drom. 1993/4-5. 21-25., 1993/6. 55-60.

2027. POMOGYI László: Nemzetközi jogtörténeti konferencia Balatonföldvárott. [1986. október]. Jogtörténeti Szemle. 3. sz. 1990. 119.

2028. POMOGYI László: Történeti áttekintés a század elejétől 1945-ig. = A magyarországi romák. 1. rész. Szerk.: Kemény István. Budapest, Útmutató Kiadó, 1999. 11-16.

2029. POMOGYI László [szerkesztőként]: Corpus Juris Hungarici. CD ROM. A kiadványt a Corpus Juris Hungarici Milleniumi kiadása alapján szerk.: Pomogyi László. A Függeléket összeáll. Bódiné Beliznai Kinga. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 1999.

2030. POMOGYI László [szerkesztőként]: Jogi lexikon. Szerk.: Pomogyi László. Összeáll.: Jobbágy Zsuzsa – P. Gál Gabriella – Pomogyi László. Budapest, Unio Kiadó, 1992. 631.

2031. POMOGYI László [közreműködőként]: A társasági törvény és a kapcsolódó legfontosabb jogszabályok, döntvények, nyomtatványok. Budapest, Unió Kiadó, 1994. 140. [40].

2032. POMOGYI László [közreműködőként]: Polgári törvénykönyv, polgári perrendtartás. 1992. Összeáll.: Pomogyi László. Budapest, Unió Kiadó, 1992. 200.

VÖLGYESI LEVENTE

2033. VÖLGYESI Levente: Bevezetés a magyar alkotmány- és jogtörténet tanulmányozásába. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2000. 80.

2034. VÖLGYESI Levente [társszerzőként]: HORVÁTH Attila – VÖLGYESI Levente: Jogtörténeti atlasz. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1999. 64.

2035. VÖLGYESI Levente: A magyar önkormányzati választójog vázlatos története. Collega. 1999/5. 5-8.

2036. VÖLGYESI Levente: [Egyes szócikkek.] = Enciclopedia Britannica Hungarica.

Budapest, 1999.*

2037. VÖLGYESI Levente: [Egyes szócikkek.] = Magyar nagylexikon. 1-11. kötet.

Szerk.: Berényi Gábor [et al.] Budapest, Akadémiai, 1993.*

2038. VÖLGYESI Levente: Szemelvények Győr város feudális büntetőjogából. = Bűn és bűnhődés. 2000. 215-225.

2039. VÖLGYESI Levente [társszerzőként]: VÖLGYESI Levente – RÉVÉSZ T. Mihály: Polgári állammodellek a magyar alkotmánytörténetben: Az alkotmányos monarchia (1848 alkotmánya). = Magyar alkotmánytörténet. [1999.] 212-219.

156

MUNKAJOGI ÉS SZOCIÁLIS JOGI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Ádám Lóránt, egyetemi adjunktus, Czuglerné Iványi Judit, egyetemi adjunktus, Hagelmayer Istvánné, egyetemi docens, Kertész István, ny. egyetemi docens, a jogi kar tiszteletbeli tanára, Lehoczkyné Kollonay Csilla, egyetemi docens, Nacsa Beáta Éva, egyetemi adjunktus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Breznay Tibor, ny. bíró, Kertész István, ny. bíró. A tanszék vezetője: Hagelmayer Istvánné.

ÁDÁM LÓRÁNT

2040. ÁDÁM Lóránt: Személyügy-munkaügy. Felhasználói kézikönyv. Budapest,

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. CD-ROM.*

2041. ÁDÁM Lóránt: A dolgozó is ember. Személyiségi jogok a munkahelyen. Cégvezetés. 1997/5. 27-34.

2042. ÁDÁM Lóránt: A külföldi részvétellel működő társaságok alkalmazottainak jogi helyzete. = Külföldi befektetők jogszabálygyűjteménye. Szerk.: Kulcsár Márta – Nemessányi Attila – Sziládi Viktória. Budapest, Igazságügyi Minisztérium Jogi Informatikai Főosztály, 1991. [103.] 233-247.

2043. ÁDÁM Lóránt: A munkáltató fő- és járulékos költségei. = Magyar munkajog 1. [1997.] 209-246.

2044. ÁDÁM Lóránt: Die Rechtslage der Mitarbeiter der Gesellschaften mit ausländischer Beteilung. = Handbuch für Investoren. 1991. 269-286.

2045. ÁDÁM Lóránt: [Részletek.] = A magyar munkajog. Budapest, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézete, 1998. 107-124. 203-206.

2046. ÁDÁM Lóránt: [Részletek.] = Munkaerő-piaci kézikönyv. Budapest, Közgazdasági

és Jogi Könyvkiadó, 1995. 5-6. fejezet.*

2047. ÁDÁM Lóránt: [Részlet.] = A munkavédelem jogi és igazgatási ismeretei. Budapest, Országos Munkavédelmi Képző- és Továbbképző Intézet, 1996. 17-67.

2048. ÁDÁM Lóránt: The legal status of the employees of companies with foreign participation. = Investors‟ guide manual. 1991. 243-258.

2049. ÁDÁM Lóránt [társszerzőként]: ÁDÁM Lóránt – RADNAY József: Munkajog mindenkinek. Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, 1998. 248.

2050. ÁDÁM Lóránt [társszerzőként]: ádám Lóránt [et al.]: A munkavédelemről szóló törvény [1993. évi XCIII. tv.] magyarázatokkal. Kézikönyv. Budapest, Verzál Kft. [1994.] /Verzál könyvek./ 126. [5-27.]

2051. ÁDÁM Lóránt [társszerzőként]: Ádám Lóránt [et al.]: A munkavédelmi jog kézikönyve. Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkönyvkiadó, 1997. 459.

157

2052. ÁDÁM Lóránt [társszerzőként]: Ádám Lóránt [et al.]: A munkavédelmi jog kézikönyve. Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkönyvkiadó, 1997. 459. 2. kieg. A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény végrehajtásáról rendelkező egyes rendeletek módosítása. [1998.] 478-492. [7-94.]

2053. ÁDÁM Lóránt [társszerzőként]: Ádám Lóránt [et al.]: Az új munka törvénykönyve magyarázatokkal. Budapest, Verzál Kft. 1992. /Verzál könyvek./ 266. Budapest, Verzál Kft. 1996. 9-26., 132-159. – átdolg. és bőv. kiad. 1997. 9-31., 107-173.

2054. ÁDÁM Lóránt [társszerzőként]: Kézikönyv a munkabalesetek bejelentéséhez, kivizsgálásához és nyilvántartásához. Budapest, AGROCENT Kiadó, 1994. 11-27.

2055. ÁDÁM Lóránt [szerkesztőként]: Munkaügyi Értesítő.*

2056. ÁDÁM Lóránt [közreműködőként]: Munkavédelmi jogszabályok. Összeáll.: Ádám Lóránt – Pál Lajos. Budapest, Unió Kiadó, 1991. 428.

CZUGLERNÉ IVÁNYI JUDIT

2057. CZUGLERNÉ IVÁNYI Judit: A munkajogi felelősség elméleti problémái. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. 1990. [1991.] /A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 25./ 95.

2058. CZUGLERNÉ IVÁNYI Judit: Hogyan előzzük meg, hogyan oldjuk meg a munkahelyi konfliktusokat? Oktatási füzet. Budapest, Szociális Partnerség Központ, 1997. 30.

2059. CZUGLERNÉ IVÁNYI Judit: Konfliktuskezelés és megoldás a munkaügyi vitákban. Budapest, Szociális Partnerség Központ, 1997. 85.

2060. CZUGLERNÉ IVÁNYI Judit: Konfliktustípusok és lehetséges megoldási modellek. Budapest, Szociális Partnerség Központ, 1997. 30.

2061. CZUGLERNÉ IVÁNYI Judit: A határozott idejű foglalkoztatás munkajogi kérdései. Munkaügyi Szemle. 1991/7-8. 43-49.

2062. CZUGLERNÉ IVÁNYI Judit: A munkáltató kártérítési felelőssége. = Magyar munkajog 2. [1998.] 67-96.

2063. CZUGLERNÉ IVÁNYI Judit: A munkavállaló kártérítési felelőssége. = Magyar munkajog 2. [1998.] 33-65.

2064. CZUGLERNÉ IVÁNYI Judit: A rugalmas munkaidő-rendszer helye munka-jogunkban. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 31. kötet.1991. 166-174.

2065. CZUGLERNÉ IVÁNYI Judit: Hozzászólás az új Alkotmány szabályozási

elveihez. Budapest, SZEF , 1996. / SZEF-könyvek sorozat 3./ 100-104.*

158

2066. CZUGLERNÉ IVÁNYI Judit: Social Dialogue and Democratic Development. The rediscovery of pluralist industrial relations. = Congress Developing

Competetiveness and Social Justice. 1998. IX. 3. kötet. 324-330.*

2067. CZUGLERNÉ IVÁNYI Judit: The legal framework of collective bargaining

and agreement in Hungary. = ILO Seminar in Prague, 1996. III. 1-4.*

2068. CZUGLERNÉ IVÁNYI Judit [társszerzőként]: CZUGLERNÉ iVÁNYI Judit [et al.]: Munkajogi ismeretek 2. Szerk.: Lehoczkyné Kollonay Csilla. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1997. 63-90.

HAGELMAYER ISTVÁNNÉ

2069. HAGELMAYER Istvánné: Új munkajogi kézikönyv. Szerk.: Petrik Ferenc. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995. 19-31.

2070. HAGELMAYER Istvánné: A gazdasági társaságok vezető tisztségviselőivel összefüggő munkajogi problémák. Kereskedelmi Jogi Értesítő. 1993/9. 4-7.

2071. HAGELMAYER Istvánné: A munkajogi szabályozás rendszere és irányító elve. = Magyar munkajog 1. [1997.] 25-65.

2072. HAGELMAYER Istvánné: A munkaügyi jogvita. = Magyar munkajog 2. [1998.] 199-205.

2073. HAGELMAYER Istvánné: A vezető állású munkavállalók munkaviszonya. Cég és Jog. 2000/2. 11-14.

2074. HAGELMAYER Istvánné: Az érdekegyeztetési folyamat elemei. = Magyar munkajog 2. [1998] 97-107.

2075. HAGELMAYER Istvánné: [Részlet.] = HÁGELMAYER Istvánné – LEHOCZKYNÉ Kollonay Csilla: Munkajogi ismeretek. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1996. 5-42.

2076. HAGELMAYER Istvánné: [Részletek.] = HAGELMAYER Istvánné – SZEGEDINÉ SEBESTYÉN Katalin: A gazdasági társaságok, az egyesülés és a közhasznú társaság munkajogi kérdéseinek új szabályai. Budapest, Agrocent Kiadó, 1999. [367.] /Cent könyvek./ 85-104., 141-224.

2077. HAGELMAYER Istvánné: [Részletek.] = HAGELMAYER Istvánné [et al.]: Munkajogi ismeretek 2. Jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1997. 91-128., 159-162.

2078. HAGELMAYER Istvánné: [Részletek.] = BREZNAY Tibor – HÁGELMAYER Istvánné: A Munka Törvénykönyve és az ítélkezési gyakorlat. Budapest, Ergonosoft, 1994. 9-142., 405-410.

159

2079. HAGELMAYER Istvánné: Társasági jog – a munkajog irányából. A társaságok mint munkáltatók. Jogi Tájékoztató Füzetek. [Gazdasági Kamara] 1994/21. 14-34.

KERTÉSZ ISTVÁN

2080. KERTÉSZ István: A fegyelmi felelősség. = Magyar munkajog 2. [1998.] 5-32.

2081. KERTÉSZ István: A munkaügyi jogvita kötelező egyeztetése. Gazdaság és Jog. 1995/9. 16-18.

2082. KERTÉSZ István: A munkaviszony megszüntetésének szabályozásáról. Gazdaság és Jog. 1994/7-8. 28-32.

2083. KERTÉSZ István: A szóbeli felmondás és a munkaviszony jogellenes megszüntetése. Gazdaság és Jog. 1994/1. 19-20.

2084. KERTÉSZ István: Az írásbeliség új szabályozásának néhány jogkövetkezménye a munkajogban. Gazdaság és Jog. 1993/6. 19-20.

2085. KERTÉSZ István: Szerződési szabadság és fegyelmi felelősség. Gazdaság és Jog. 1995/7-8. 37-42.

2086. KERTÉSZ István [társszerkesztőként]: A magyar munkajog. Kommentár a gyakorlat számára. A/ A munka törvénykönyve (Mt.). Összeáll.: Kertész István – Pál Lajos – Radnay József. B/ A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény (Ktv.). Összeáll.: C/ A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.). D/ Egyéb [munkaügyi] jogszabályok. Budapest, HVG-Orac Kiadó, 1993. [Szabadlapos szerkezetben.]

2087. KERTÉSZ István [társszerkesztőként]: A munka törvénykönyve. A végrehajtásáról szóló minisztertanácsi rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szöveg, magyarázó jegyzetekkel, a Legfelsőbb Bíróság elvi állásfoglalásaival és a munka törvénykönyvével kapcsolatos egyes munkaügyi jogszabályokkal. Összeáll.: Kertész István – Radnay József. Szerk.: Nagy Zoltán. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyviadó, 1990. /Kis jogszabály sorozat./ 622. – 1991. 666.

2088. KERTÉSZ István [közreműködőként]: RADNAY József: Munkajog. Egyetemi tankönyv. Budapest, Szt. István Társulat. 1997. /A PPKE Jog- és Államtudományi Karának könyvei 2./ 232.

160

LEHOCZKYNÉ KOLLONAY CSILLA

2089. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: “Alanyok” és “viszonyok” a vállalaton belül. Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1990. 410.

2090. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: Szociális jogi ismeretek. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Munkajogi Tanszék,1997.

2091. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A kollektív munkaügyi vita. = Magyar munkajog 2. [1998.] 177-187.

2092. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A munkaidő. = Magyar munkajog 1. [1997.] 175-193.

2093. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A munkajog fogalma – a munkajog által szabályozott életviszonyok. = Magyar munkajog 1. [1997.] 5-14.

2094. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A munkajogviszony megszüntetése. = Magyar munkajog 1. [1997.] 123-160.

2095. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A munkaszerződés megkötése. = Magyar munkajog 1. [1997.] 89-104.

2096. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A munkaszerződés módosítása. = Magyar munkajog 1. [1997.] 105-122.

2097. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A munkavállalók részvétele a munkahelyi ügyek irányításában. (A közvetlen munkavállalói képviselet). = Magyar munkajog 2. [1998.] 149-176.

2098. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A munkavégzés. = Magyar munkajog 1. [1997.] 161-174.

2099. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A pihenőidők és szabadidők. = Magyar munkajog 1. [1997.] 195-207.

2100. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A sztrájkjog. = Magyar munkajog 2. [1998.] 189-197.

2101. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: A történeti előzmények áttekintése. = Magyar munkajog 1. [1997.] 15-24.

2102. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: Árnyak és árnyalatok az egyenlő bánásmód európai uniós elvének alkalmazása körül. Fundamentum.1998/1-2. 88-93.

2103. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: Az egyéni munkajogviszony általános kérdései. = Magyar munkajog 1. [1997.].67-87.

2104. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: Az egyenlő bánásmód elve az Európai Unió elsődleges és másodlagos jogában. = Egyenlő esélyek és jogharmonizáció. A

161

nemek közötti megkülönböztetés tilalma a nemzetközi kötelezettségek tükrében. Szerk.: Gyulavári Tamás. Budapest, Munkaügyi Minisztérium Egyenlő Esélyek Titkársága – Integrációs Stratégiai Munkacsoport, 1997. 11-42.

2105. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: Kezdeti lépések a foglalkoztatási diszkrimináció bírósági gyakorlatában. Fundamentum.1998/4. 91-95.

2106. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: Legal position of trade unions under the new Hungarian labour regulation. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1994. 75-92.

2107. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: Néhány gondolat a szakszervezeti jogok munkatörvényi szabályozásáról. Munkaügyi Szemle. 1994/12. 31-37.

2108. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: Rossz-e ami jó? A nők munkajogi jogairól. Munkaügyi Szemle. 1998/2. 31-36.

2109. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: Theoretical and practical problems of the new Hungarian legislation on collective conflicts. = ELTE Annales. Sectio iuridica. Budapest, tom. 33. 1992. 107-127.

2110. LEHOCZKYNÉ KOLLONAY Csilla: [szerkesztőként]: A magyar munkajog. 1. kötet. Egyetemi tankönyv. Szerk.: Lehoczkyné Kollonay Csilla. Budapest, Kulturtrade Kiadó, 1997. 249. A magyar munkajog. 2. kötet. Egyetemi tankönyv. Szerk.: Lehoczkyné Kollonay Csilla. [utánny.] Budapest, Kulturtrade Kiadó, 1998. 211.

NACSA BEÁTA

2111. NACSA Beáta: A bíró, aki független és utasítható. Magyar Jog. 1992/7. 423-426.

2112. NACSA Beáta: A hátrányos megkülönböztetés tilalma a magyar munkajogi gyakorlatban. A jogharmonizáció követelményei és a hazai jogszemlélet. = Vegyesváltó. Pillanatképek nőkről, férfiakról. Szerk.: Lévai Katalin – Kiss Róbert – Gyulavári Tamás. Budapest, Egyenlő Esélyek Alapítvány. 1999. 116-137.

2113. NACSA Beáta: A létszámépítés szabályai az Európai Unióban és Magyarországon. = Jogi tanulmányok. [ELTE] 1886. 237-271.

2114. NACSA Beáta: A rendkívüli felmondás. Cég és Jog. 1999/3. 15-17.

2115. NACSA Beáta: Az atipikus munkaviszonyok szabályozása Nyugat-Európa egyes országaiban. = Az atipikus foglalkoztatási formák. Tanulmányok. Laky Teréz [et al]. Budapest, Integrációs Stratégiai Munkacsoport – Aristone 97. Bt. 1997. [168.] /Európai tükör. Műhelytanulmányok 25./ 47-69.

2116. NACSA Beáta: Creating new jobs through training and retraining: a failure in

the present. = Developing Competitiveness and Social Justice. 1. kötet. 1998. 111-120.*

162

2117. NACSA Beáta: People with no place and no future: The Roma ethnic minority within and outside the Hungarian labour market. = Nationalism and Racism in the

Liberal Order. 1997. 165-170.*

NEMZETKÖZI JOGI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Jeney Petra, egyetemi tanársegéd, Kardos Gábor, egyetemi docens, Kende Tamás, egyetemi adjunktus, Nagy Boldizsár, egyetemi adjunktus, Valki László, egyetemi tanár. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Zanatyné Martin Györgyi, főosztályvezető, nagykövet, valamint Gergelyes István, főosztályvezető-helyettes, Hámori Gergely, ügyvéd, irodavezető, Martinusz Zoltán, helyettes államtitkár. A tanszék vezetője: Valki László.

KARDOS GÁBOR

2118. KARDOS Gábor: Emberi jogok egy új korszak határán. Az emberi jogok nemzetközi védelmének néhány problémája a hidegháború elmúltával. Budapest, T-Twins Kiadó, 1995. 227.

2119. KARDOS Gábor: A betegek jogai és az orvos-beteg kapcsolat néhány általános kérdése. Acta Humana. 1996/25. 62-72.

2120. KARDOS Gábor: A diszkrimináció tilalma az Emberi Jogok Európai Egyezményében és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ill. Bizottságának gyakorlatában. Jogtudományi Közlöny. 1992/1. 29-33.

2121. KARDOS Gábor: A fenntartások kérdése és az Emberi Jogok Európai Egyezménye. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 31. kötet. 1989. [1991.] 247-257.

2122. KARDOS Gábor: A harmadik kosár: a humanitárius együttműködés. = A Helsinki folyamat: Az első húsz év. Szerk.: Dunay Pál – Gazdag Ferenc. Budapest, Stratégiai Védelmi Kutatóintézet – Magyar Külügyi Intézet – Zrinyi Kiadó, 1995. 149-168.

2123. KARDOS Gábor: A Hungarian View on the All-European Protection of Human Rights. 1991/1. [Kehl, Engel], 151-155.

2124. KARDOS Gábor: A joguralom a nemzetközi jogban. Jogállam. 1994/1. 50-57.

2125. KARDOS Gábor: A kisebbségvédelem nemzetközi jogi kérdései és az átalakuló európai biztonság. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 32. kötet. 1990. [1992.] 181-186.

163

2126. KARDOS Gábor: A közösségi jog forrásainak rendszere. – A közösségi jogrendszer. – Az EK jogalkotó hatásköre. = Európai közjog és politika. [1995.] 277-295. 275-277. 295-296.

2127. KARDOS Gábor: A nemi diszkrimináció értelmezésének egyes kérdései az EU Bíróság esetjogában. = Egyenlő esélyek és jogharmonizáció. A nemek közötti megkülönböztetés tilalma a nemzetközi kötelezettségek tükrében. Szerk.: Gyulavári Tamás. Budapest, Munkaügyi Minisztérium Egyenlő Esélyek Titkársága Integrációs Stratégiai Munkacsoport, 1997. 43-53.

2128. KARDOS Gábor: A nemzetközi emberi jog diszkrét bája. Ötvenéves az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Fundamentum.1998/4. 5-9.

2129. KARDOS Gábor: A pozivitizmuson innen és túl. Magyar Tudomány. 1999/2. 145-147.

2130. KARDOS Gábor: A semlegesség jogának változásai. Jogtudományi Közlöny. 1997/12. 533-539.

2131. KARDOS Gábor: A stratégiai exportellenőrzés intézményi keretei. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 31. kötet.1989. [1991.] 113-127.

2132. KARDOS Gábor: A szociális biztonsághoz való jog védelme a nemzetközi jogban, Fundamentum.2000/3. 5-12.

2133. KARDOS Gábor: A szociális jogok jogi kikényszeríthetőségének lehetőségei. Európai Tükör. Műhelytanulmányok. 1996/3. 43-54. – Esély. 1996/6. 20-32.

2134. KARDOS Gábor: A szuverenitás nemzetközi jogi értelmezése és a nemzeti jogrendszerek közelítése és egységesítése. = Szuverenitás és integráció. Szerk.: Kiss J. László. Budapest, Posztgraduális Nemzetközi és Diplomáciai Tanulmányok Intézete, 1994. [163.] /BIGIS közlemények – BIGIS papers 2.94./ 99-108.

2135. KARDOS Gábor: Alkalmi tűnődés fontos dolgokról. [Fogyatékosok jogai. – Pozitív diszkrimináció.] Fundamentum.1998/1-2. 105-107.

2136. KARDOS Gábor: Az egészséghez való jog a nemzetközi jogban. Acta Humana. 1996/22-23. 74-89.

2137. KARDOS Gábor: Az egészséghez való jog a nemzetközi jogban. Európai Tükör. Műhelytanulmányok. 1996/3. 55-70.

2138. KARDOS Gábor: Az EK-jog elsőbbsége. = Európai közjog és politika. [1995.] 346-348.

2139. KARDOS Gábor: Az Emberi Jogok Európai Egyezményének megerősítése. Társadalmi Szemle. 1992/7. 67-73.

2140. KARDOS Gábor: Az emberi jogok kora? Jogtudományi Közlöny. 1994/7-8. 300-306.

2141. KARDOS Gábor: Az emberi jogok védelme az Európai Unió keretében. Acta Humana. 1994/14. 31-46.

164

2142. KARDOS Gábor: Az Európai Unió jogforrásai. Jogtudományi Közlöny. 1995/3. 103-113.

2143. KARDOS Gábor: Az intézmények együttélése, avagy az emberi jogok összeurópai védelme. Acta Humana. 1991/3. 48-58.

2144. KARDOS Gábor: Az intézményi együttműködés elve. = Európai közjog és politika. [1995.] 123-124.

2145. KARDOS Gábor: Az OECD szervezete, működése és döntéshozatala. = Az OECD, a legfejlettebb országok klubja. Szerk.: Dunay Pál – Gazdag Ferenc – Tálas Péter. Budapest, Stratégiai Védelmi Kutatóintézet – Magyar Külügyi Intézet, 1996. 19-48.

2146. KARDOS Gábor: Az új alkotmány emberi jogi fejezete. = Alapjogok és alkotmányozás. Az emberi jogok szabályozása az új alkotmányban. Tanulmányok. Szerk.: Ádám Antal. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1996. 286. /Jog és jogtudomány 12./ /Alkotmányelőkészítő tanulmányok 5./ 17-35.

2147. KARDOS Gábor: Az Unió polgársága. = Európai közjog és politika. [1995.] 111.

2148. KARDOS Gábor: Békeszerződések a nemzetközi jogban. Rubicon. 1997/2. 10-11.

2149. KARDOS Gábor: Between the Past and the Future: The Humanitarian Dimension. Paradigms. 1992/6. 43-51.

2150. KARDOS Gábor: Can Ethnic Conflicts Ever be Resolved? The Implications of Ethnic Conflicts in Eastern and Central Europe. = New Forms of Security. Szerk.: Pál Dunay – Gábor Kardos – Andrew J. Williams. Aldershot, Dartmouth, 1995. 133-149.

2151. KARDOS Gábor: Emberi jogok általános védelme és a katonaság. Acta Humana. 1997/28-29. 5-11.

2152. KARDOS Gábor: Értelmezési különbségek és a feloldás módjai. Megjegyzések az emberi jogi egyezmények belső bírói alkalmazásáról. = Sajtószabadság és személyiségi jogok. Fel. szerk.: Halmai Gábor. Budapest, Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ – AduPrint Kiadó, 1998. 176. /Alapjogi bíráskodás 1./ 59-61.

2153. KARDOS Gábor: European protection of human rights: CSCE [Conference on Security and Cooperation in Europe] perspectives. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. 95-106.

2154. KARDOS Gábor: Facing New Reality: The Humanitarian Dimension of CSCE. = Reorganising Eastern Europe. Szerk.: Andrew J. Williams. Aldershot, Darmouth, 1994, 145-157.

2155. KARDOS Gábor: Freedom of speech in the time of transition. Connecticut Journal of International Law. 1993/2. 529-545.

165

2156. KARDOS Gábor: Human Rights and foreign policy in Central Europe: Hungary, the Czech Republic and Poland. = Human Rights and Comparative Foreigh Policy. Szerk.: David P. Forsythl. Tokyo, UN University Press, 2000. 224-249.

2157. KARDOS Gábor: Human Rights: Individual or Collective Concern? = Human Rights in Eastern Europe. Szerk.: István Pogány. Aldershot, Edward Elgar, 1995. 169-184.

2158. KARDOS Gábor: Jog a békére? = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 33. kötet.1991-1992. [1994.] 121-131.

2159. KARDOS Gábor: Jogi és történeti alapok. = Semlegesség, illúziók és realitás. Szerk.: Dérer Miklós. Budapest, BHKK, 1997. 7-20.

2160. KARDOS Gábor: Ki alkotmányozzon? Jogállam. 1993/1. 79-86.

2161. KARDOS Gábor: Legal thinking of peace. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 35. 1994. [1995.] 161-166.

2162. KARDOS Gábor: Mi is az a nemzetközi soft law? = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 30. kötet.1988. [1990.] 69-76.

2163. KARDOS Gábor: Miért nehéz jogi eszközökkel védekezni a terrorizmus ellen? = Terrorizmus. A nemzeti és nemzetközi biztonságot érintő kihívás. Szerk.: Vadai Ágnes. Budapest, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék, 1999. 75-85.

2164. KARDOS Gábor: Modern ―amazon‖-döntés? Fundamentum.2000/2. 107-109.

2165. KARDOS Gábor: Néhány megjegyzés a gyermekek jogairól, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi gondoskodásról szóló törvény 1991. decemberi tervezetéről. Kriminológiai közlemények. 1991. 40-41. 15-18.

2166. KARDOS Gábor: Ratifikáció és a lelkiismeret parancsa. [Európai Szociális Karta.] Fundamentum.1998/3. 147-149.

2167. KARDOS Gábor: Right to Peace, Right to Development, Right to a HealthyEnvironment: Part of the Solution or Part of the Problem? = Human Rights in Changing East-West Perspective. Szerk.: Allan Rosas – Jan Helgensen. London, Pinter, 1990. 216-240.

2168. KARDOS Gábor: Sources of Minority Conflicts in Central and Eastern Europe. = Federalism against Ethnicity. Szerk.: Günther Bächler. Chur – Zürich, Verlag Rüegger, 1997. 205-213.

2169. KARDOS Gábor: Terrorizmus és nemzetközi jog. Magyar Tudomány. 1996/10. 1240-1246.

2170. KARDOS Gábor: The Culture of Conflict: Hungary‘s Role in Resolving Ethnic Disputes. World Policy Journal. 1995/1. 102-106.

166

2171. KARDOS Gábor: The Market, Human Rights and Pluralism. = The Strength of Diversity. Human Rights and Pluralist Democracy. Szerk.: Allan Rosas – Jan Helgesen. Dordrecht, Martinus Nijhoff, 1992. 123-132.

2172. KARDOS Gábor: The New Security Landscape in Europe and the European Crises Policies – A Hungarian View. = Crises Policies in Eastern Europe. Szerk.: Reimund Seidelmann. Baden-Baden, Nomos Verlag, 1996, 141-148.

2173. KARDOS Gábor: The relationship between international humanitarian law and international human rights law: a legal essay. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. [1994.] 49-51.

2174. KARDOS Gábor [társszerkesztőként]: Szociális jogok az Európai Unióban. Az Európai Bíróság esetjoga és EU dokumentumok. 1-2. kötet. Szerk.: Gyulavári Tamás – Kardos Gábor. Budapest, Integrációs Stratégiai Munkacsoport, 1998. [205.] /Európai tükör. Műhelytanulmányok 45-46./ 177.

2175. KARDOS Gábor [társszerkesztőként]: Szociális jogok az Európai Unióban. Az Európai Bíróság esetjoga. Szerk.: Gyulavári Tamás – Kardos Gábor. Budapest, AduPrint Kiadó, 1999. 230.

2176. KARDOS Gábor [közeműködőként és fordítóként]: Nemzetközi jogi szerződések és dokumentumok. Egyetemi tankönyv. Összeáll. és ford.: Dunay Pál [et al.]. Szerk.: Nagy Boldizsár. Budapest, Tankönyvkiadó, 1991. 631. – 2. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. 1995. 631.

KENDE TAMÁS

2177. KENDE Tamás: Az állami támogatások problémája a közösségi jogban, a magyar jogban és a kettő harmonizációja az Európai Megállapodás alapján. Budapest, Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, 1994. /A Magyar-EK Társulási Megállapodás végrehajtása: jogi és szabályozási kérdések c. projekt anyagai 6./ 51.

2178. KENDE Tamás: A helyi jogorvoslatok kimerítése. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 33. kötet.1991-1992. [1994.] 245-262.

2179. KENDE Tamás: A közösségi jog közvetlen hatálya, elsőbbsége, az előfoglalás és a jogharmonizáció. A közvetlen hatály. Előfoglalás. = Európai közjog és politika. [1995.] 331-355.

2180. KENDE Tamás: A modellek problémája. Az intézményi egyensúly elve. – A jogalap kérdései = Európai közjog és politika. [1995.] 118-123. 125-128.

2181. KENDE Tamás: A nemzeti és a nemzetek feletti szuverenitás keresztútján. Európa Fórum. Gazdaság – politika – jog. 1993/3. 81-105.

167

2182. KENDE Tamás: A tanács. A bizottság. A parlament. A döntéshozatali eljárások. = Európai közjog és politika. [1995.] 181-274.

2183. KENDE Tamás: Az Európa Parlament Maastricht előtt és után. Európa Fórum. Gazdaság – politika – jog. 1994/1. 61-73.

2184. KENDE Tamás: Az Európai (Gazdasági) Közösség célkitűzései. – Az áruk szabad mozgása. = Európai közjog és politika. [1995.] 368-369. 372-380.

2185. KENDE Tamás: Az Európai Közösség Bizottsága a közösségi döntéshozatalban. Európa Fórum. Gazdaság – politika – jog. 1994/3. 93-115.

2186. KENDE Tamás: Az integrációs elméletek dilemmái. Európai Szemmel. 1995/2.

2187. KENDE Tamás: Az Unió székhelyei. Az Unió nyelve. A Tanács soros elnöke. = Európai közjog és politika. [1995.] 109-113.

2188. KENDE Tamás: Érdekviszonyok. Belső egyenlőtlenségek, vezető szerepek és ellentétek. A közös álláspont kialakulásának valószínűsége. Az európai integráció külpolitikai mérlege az elmúlt 25 évben. = Európai közjog és politika. [1995.] 141-155.

2189. KENDE Tamás: Integrációs elméletek. Az Unió három pillére. Az első pillér: Az Európai Közösség. A második pillér: A közös kül- és biztonságpolitika (CFSP) szervezeti kérdései. = Európai közjog és politika. [1998.] 96-108.

2190. KENDE Tamás: State aid under the EC Hungary Association Agreement. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1993/3-4. 333-377.

2191. KENDE Tamás [társzerzőként]: KENDE Tamás – SZŰCS Tamás: Az Európai Unió főbb szervei és belső mechanizmusai. = Magyarország felkészülése az EU tagságra. Szerk.: Balázs Péter – Maresceau, Marc. Budapest, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 1999. 30-64.

2192. KENDE Tamás [társzerzőként]: KENDE Tamás – VALKI László: Az Európai Unió fontosabb intézményei. Európai Tükör. 1996/1. 64-78.

2193. KENDE Tamás [társszerzőként]: KENDE Tamás – DUNAY Pál: A görög templom második pillére. Európa Fórum. 1995/2.

2194. KENDE Tamás [társszerzőként]: KENDE Tamás – NAGY Boldizsár: Köldökzsinór vagy pányva: Jogi kötelékek az állampolgár (jogi személy) és állama között. = És mi lesz, ha nem lesz? 1997. 175-203.

2195. KENDE Tamás [szerkesztőként]: Európai közjog és politika. Szerk.: Kende Tamás. Budapest, Osiris Kiadó, 1995. /Osiris tankönyvek./ 509. – [utánny.] 1998. 509.

2196. KENDE Tamás [közreműködőként]: Nemzetközi jogi szerződések és dokumentumok. Egyetemi tankönyv. Összeáll. és ford.: Dunay Pál [et al.]. Szerk.: Nagy Boldizsár. Budapest, Tankönyvkiadó. 1991. 631. – 2. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. 631.

168

NAGY BOLDIZSÁR

2197. NAGY Boldizsár A harmadik pillér: A bel- és igazságügyi együttműködés szervezeti kérdései. = Európai közjog és politika. [1995.] 108-109.

2198. NAGY Boldizsár: A ―jövő nemzedékek jogai‖ koncepció háttere a magyar és a nemzetközi jogban. = A jövő nemzedékek jogai. Szerk.: Jávor Benedek. Budapest, Védegylet, 2000. /Védegylet füzetek 1./ 53-60.

2199. NAGY Boldizsár: A Bős-Nagymarosi Erőműrendszerrel kapcsolatos nemzetközi jogi problémák. = Tizenegyedik Jogász Vándorgyűlés. [Gyula, 1997. október] Szerk.: Máthé Gábor. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 1997. 173-191.

2200. NAGY Boldizsár: A felek és a Nemzetközi Bíróság jogi álláspontja a Gabcikovo (Bős) – Nagymarosi perben. = A hágai döntés. Szerk.:Vargha János. Budapest, Enciklopédia, 1997. 141-178.

2201. NAGY Boldizsár: A fűzfa és a kultúra árnyéka. [Az emberi jogokról.] Magyar Tudomány. 1999/2. 152-155.

2202. NAGY Boldizsár: A schengeni rendszer és Magyarország: az út Amszterdamig és tovább. = Az Európai Unió évkönyve 1999-2000. Szerk.: Forgács Imre – Inotai András – Wéber Attila. Budapest, DHV-Osiris, 2000. 113-148. – Acta Humana. 1999/37-38. 24-56.

2203. NAGY Boldizsár: Asylum seekers and refugees: Hungarian dilemmas. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1992/1-2. 27-47.

2204. NAGY Boldizsár: Az abszolútum vágyáról és a tűnékeny szuverenitásról. = Szuverenitás. 1996. 227-261.

2205. NAGY Boldizsár: Az emberiség közös öröksége; a rejtőzködő jogosított. = Az államok nemzetközi közösségének változása és a nemzetközi jog. Vál.: Bokorné Szegő Hanna. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete – Akadémiai Kiadó, 1993. [145.] /Jogtudományi értekezések./ 113-142.

2206. NAGY Boldizsár: Az Unió harmadik pillére. = Európai közjog és politika. [1995.] 161-180.

2207. NAGY Boldizsár: Before or After the Wave, Thoughts on the Adequacy of the Hungarian Refugee Law. = The 1951 Convention Relating to the Status of Refugees: Principles. Problems and Potential. International Journal of Refugee Law. Special Issue. 1991. 529-539.

2208. NAGY Boldizsár: Can the Hungarian migration policy be moral? = From improvisation toward awareness? Contemporary migration politics in Hungary. Yearbook of the Research Group on International Migration, the Institute for Political Science of the Hungarian Academy of Sciences. 1997. Szerk.: Sik Endre – Tóth Judit – Fullerton, Maryellen. Budapest, Sík Kiadó, 1997. 157-164.

2209. NAGY Boldizsár: Changing Trends, Enduring Questions Regarding Refugee Law in Central Europe. = Refugees and Migrants: Hungary at a Crossroads.

169

Yearbook of the Research Group on International Migration the Institute for Political Science of the Hungarian Academy of Sciences, 1994. Szerk.: M. Fullerton – E. Sik – J. Tóth. Budapest, Sík Kiadó, 1995. 27-54. – Human Rights in Eastern Europe. Szerk.: István Pogány. Aldershot, Edward Elgar, 1995. 185-215.

2210. NAGY Boldizsár: Comments on the Draft Law on Refugee Status of the Republic of Moldova. Strasbourg, Council of Europe, ADACS DAJ Exp. 2000.

24. 19-40.*

2211. NAGY Boldizsár: Common Heritage of Mankind The Status of Future Generations. Future Generations Journal. 1990/1. 4-5.

2212. NAGY Boldizsár: Divert or Preserve the Danube? Answers ‗in Concrete‘ – a Hungarian Perspective on the Gabcikovo-Nagymaros Dam Dispute. Review of European Community and International Enviromental Law. 1996/2. 138-144.

2213. NAGY Boldizsár: [Egyes szócikkek.] = Jogi lexikon. 1999.*

2214. NAGY Boldizsár: [Egyes szócikkek.] = Magyar nagylexikon. 1-11. kötet. Szerk.:

Berényi Gábor [et al.]. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993.*

2215. NAGY Boldizsár: [Egyes szócikkek.] = ORSZÁGH László – MAGAY Tamás: Angol-magyar nagyszótár. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1998.

2216. NAGY Boldizsár: [Egyes szócikkek.] = ORSZÁGH László – FUTÁSZ Dezső – KÖVECSES Zoltán: Magyar-angol nagyszótár. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1998.

2217. NAGY Boldizsár: Éljen a szabad…! Liget. 1998/11. 45-50.

2218. NAGY Boldizsár: Ephemeral Sovereignty and the Longing for the Absolute. = The Appeal of Sovereignty. [Hungary, Austria and Russia] Szerk.: Csaba Gombár [et al.]. New York, Columbia University Press, 1998. 259-301.

2219. NAGY Boldizsár: Expert Opinion on the Draft Law on Asylum of Croatia.

Strasbourg, Council of Europe, ADACS DAJ Exp. 2000. 18. 3-26.*

2220. NAGY Boldizsár: Expert Opinion on the Draft Law on Asylum of Slovenia.

Strasbourg, Council of Europe, DEMO-EXP 1998. 15. 27-37.*

2221. NAGY Boldizsár: Hozzászólás. = Összefoglaló jelentés [a jugoszláv helyzetről a Magyar Külügyi Intézetben 1999. április 7-én rendezett kerekasztal beszélgetésről]. Budapest, Magyar Külügyi Intézet, 1999.

2222. NAGY Boldizsár: Hungary and the forced migration. An overview. = East-West Changes in Refugee Protection and Migration Control in Europe. Szerk.: Rosemary Byrne – Gregor Noll – Jens Vedsted-Hansen. Hága – Boston – London,

Martinus Nijhoff, 2001.*

2223. NAGY Boldizsár: Introductory Note to the Hungary-Romania: Treaty on Understanding, Cooperation and Good Neighborliness. International Legal Materials. 1997/2. 340-341.

170

2224. NAGY Boldizsár: Lehet-e morális a migrációs politika? Liget. 1997/2. 3-11.

2225. NAGY Boldizsár: Lehetséges-e belső határok nélküli Európai Unió közép- és kelet-európai államokkal való kibővülés után? = Táborlakók, diaszpórák, politikák. MTA Politikai Tudományok Intézete. A Nemzetközi Migráció Kutatócsoport évkönyve. [5. kötet] 1995. Szerk.: Sík Endre – Tóth Judit. Budapest, Sík Kiadó, 1996. [250.] 180-194.

2226. NAGY Boldizsár: Magyarország az Európai Unió peremén: uniós jog és nemzetközi együttműködés a migráció területén. Acta Humana. 1997/27. 9-26.

2227. NAGY Boldizsár: Menedék és remény – Magyarország helye a nemzetközi vándorlásban. = Jönnek? Mennek? Maradnak? MTA Politikai Tudományok Intézete. A Nemzetközi Migráció Kutatócsoport évkönyve. [3. kötet] 1993. Szerk.: Sík Endre – Tóth Judit. Budapest, 1994. 119-129.

2228. NAGY Boldizsár: Menedék és remény – Magyarország helye a nemzetközi vándorlásban. Asylum and hope The new role of Hungary in international migration. = Honvágyók. Budapest, Pelikán Kiadó, 1993, 98-109.

2229. NAGY Boldizsár: Menekültek – menekülők. Magyarországi dilemmák. Acta Humana. 1993/10. 31-55.

2230. NAGY Boldizsár: Migráció: előnyök és hátrányok. Európai Tükör. 1997/2. 57-62.

2231. NAGY Boldizsár: Migration between the European Union and Hungary and the Regulating Law: A Case Study. European Public Law. 1997/3. 363-387.

2232. NAGY Boldizsár: Ördögárok. = A Duna védelmében A hágai döntés után. Budapest, Batthyány Lajos Alapítvány, 1998, 62-82. – Magyar Szemle. 1998/1-2. 43-

63.

2233. NAGY Boldizsár: Residence Rights, Resident Questions. European Journal of Migration and Law. 1999/3. 271-274.

2234. NAGY Boldizsár: [Részletek.] = Nemzetközi jogi szemelvények és dokumentumok. 1-2. kötet. Szerk.: Kende Tamás. Budapest, Osiris Kiadó, [1. kötet: 60-73., 85-88., 182-190., 413-442., 2. kötet. 356-374., 480-485.]

2235. NAGY Boldizsár: Speaking Without a Voice. = Future Generations and International Law. Szerk.: Emmanuel Agius [et al.] London, Earthscan Publications, 1998. 51-63.

2236. NAGY Boldizsár: Szavak a tudásról, az időről, a tanításról. = Visszaszámlálás. Szerk.: Levendel Júlia – Horgas Béla. Budapest, Liget Kiadó, 1998. 279-295.

2237. NAGY Boldizsár: The acquis of the European Union concerning refugees and the law in the associated states. = From improvisation toward awareness? Contemporary migration politics in Hungary. Yearbook of the Research Group on International Migration, the Institute for Political Science of the Hungarian Academy of Sciences. 1997. Szerk.: Sik Endre – Tóth Judit – Fullerton, Maryellen. Budapest, Sík Kiadó, 1997. 102-127. – 3rd International Symposium on

171

the Protection of refugees in Central Europe, Report and Proceedings. Genf, UNHCR, European Series, 1997/2. 51-81.

2238. NAGY Boldizsár: The Danube Dispute: Conflicting Paradigms. The New Hungarian Quarterly. 1992/128. 56-65.

2239. NAGY Boldizsár: The Hungarian Refugee Law. = Refugees in Hungary. Szerk.: H. Adelman – E. Sík – G. Tessényi. Toronto, York Lanes Publishers, 1994. 49-64.

2240. NAGY Boldizsár: The refugee situation in Hungary: Where now? Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1993/3-4. 193-210. – AWR Bulletin. 1994/3. 125-139.

2241. NAGY Boldizsár: The Year in Review: Hungary. = Yearbook of International Environmental Law. Szerk.: Günther Handl. 1992/3. London, Graham and Trotman, 1993. 407-409.

2242. NAGY Boldizsár: Threats and Prospects in Europe: What‘s Ahead? (A Central European View) AWR Bulletin. 1992/4. 169-173.

2243. NAGY Boldizsár: Turn Back to Look Ahead? Central European Observations on the Future of Regimes Affecting Refugees. = Human Rights and Forced Dicplacement. Szerk.: Anne F Bayefsky – Joan Fitzpatrick. Hága – Boston – London, Martinus Nijhoff, 2000. 245-261.

2244. NAGY Boldizsár: Védőbeszéd a jövő nemzedékekért. Liget. 1994/2. 48-58.

2245. NAGY Boldizsár [társzerzőként]: NAGY Boldizsár – SZÉNÁSI György: A nemzetközi szerződések jogának újabb kodifikációja. Bécs, 1986. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 30. kötet.1990. 77-90.

2246. NAGY Boldizsár [társszerzőként]: Hungarian Memorial. Counter-Memorial. Reply. = Oral Pleadings International Court of Justice. The Gabcikovo-Nagymaros Case.

Budapest-Hága, Ministry of Foreign Affairs, 1993-1997.*

2247. NAGY Boldizsár [társszerzőként]: KENDE Tamás – NAGY Boldizsár: Köldökzsinór vagy pányva: Jogi kötelékek az állampolgár (jogi személy) és állama között. = És mi lesz, ha nem lesz? 1997. 175-203. – 2000. [Kétezer] 1997/9. 8-17.

2248. NAGY Boldizsár [társszerzőként]: NAGY Boldizsár – GYŐRFFY Katalin: Iránytű nélkül. Beszélő. 1998/5. 26-42.

2249. NAGY Boldizsár [közreműködőként és fordítóként]: Nemzetközi jogi szerződések és dokumentumok. Egyetemi tankönyv. Összeáll. és ford.: Dunay Pál [et al.]. Szerk.: Nagy Boldizsár. Budapest, Tankönyvkiadó. 1991. – 2. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. 1995. 631.

2250. NAGY Boldizsár [közreműködőként]: Tibor Faragó – Zsuzsanna Kocsis-Kupper: Accidental Transboundary Water Pollution: principles and provisions of the Multilateral Legal Instruments. Lektorálta: Nagy Boldizsár. WWWF Hungarian

172

Program Office – Government Commissioner for the Tisza and Szamos Rivers, 2000.

2251. NAGY Boldizsár [szaklektorként]: ORSZÁGH László – MAGAY Tamás: Angol-magyar nagyszótár. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1998.

2252. NAGY Boldizsár [szaklektorként]: ORSZÁGH László – FUTÁSZ Dezső – KÖVECSES Zoltán: Magyar-angol nagyszótár. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1998.

VALKI LÁSZLÓ

2253. VALKI László: NATO Enlargement: Contradictory Interests. Ebenhausen bei München. Stiftung Wissenschaft und Politik. 1996. 52.

2254. VALKI László [társszerzőként]: VALKI László [et al.]: Koszovó – egy válság anatómiája. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. 392.

2255. VALKI László [társszerzőként]: VALKI László [et al]: Changing Threat Perceptions and Military Doctrines. London, Macmillan, 1992. 257.

2256. VALKI László: A Biztonsági Tanács a labilis új világrendben. Kritika. 1996/11. 21-24.

2257. VALKI László: A Future Security Architecture For Europe? European Security. 1993/4. 502-544. – International Security and East-Central Europe. Occasional Papers. Budapest, Centre for Security Studies, Hungarian Academy of Sciences, 1993. 103-142.

2258. VALKI László: A koszovói válság nemzetközi jogi utóélete. Kritika. 2000/11. 7-10.

2259. VALKI László: A kubai rakétaválság – a „katonai globalizáció‖ tudomásul vétele. = Nemzetgazdaság – regionalitás – világgazdaság. Tanulmányok Simai Mihály 70. születésnapja tiszteletére. Szerk.: Blahó András. Budapest, 2000. 183-190.

2260. VALKI László: A NATO és Közép-Európa biztonsága. Társadalmi Szemle. 1992/6. 14-24.

2261. VALKI László: A NATO keleti politikájának alakulása. Külpolitika. 1995/1. 63-80.

2262. VALKI László: A nemzetközi jog sajátos szerepe a ―hidegháborúban‖. = BIGIS International Studies. 1995/1. 33-40.

2263. VALKI László: Az EBESZ helye az ―európai biztonsági architektúrában‖. = A Helsinki folyamat: Az első húsz év. Szerk.: Dunay Pál – Gazdag Ferenc. Budapest, Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet – Magyar Külügyi Intézet – Zrinyi Kiadó, 1995. 85-108.

173

2264. VALKI László: Az Európai Unióhoz csatlakozó államok szuverenitása. Collega. 1998/6. [2.] Mell.: 38-43.

2265. VALKI László: Az Európai Unióhoz csatlakozó államok szuverenitása. Európai Tükör. 1997/3. 85-91.

2266. VALKI László: Az Európai Unióhoz csatlakozó Magyarország szuverenitása. Magyar Tudomány. 1999/8. 1000-1007.

2267. VALKI László: Cennosztnoje szogyerzsanyije mezsdunarodnovo prava. Vengerszkij Meridian. 1990/1. 53-60.

2268. VALKI László: Die Antworten Osteuropas auf das Konzept der defensiven Verteidigung. = Die Zukunft des Friedens in Europa. Politische und militärische Voraussetzungen. Szerk.: Carl Friedrich von Weizsäcker. München, Carl Hanser Verlag, 1990. 264-174.

2269. VALKI László: Eastern and Central Europe in the New Security System. = Towards a New European Security Order. Yearbook 1990-91. Szerk.: Bo Huldt – Gunilla Herolf. Göteborg. The Swedish Institute of International Affairs – MH Publishing House, 1991. 228-237.

2270. VALKI László: Expansion of NATO and the EU: Substitution For a Marshall Plan? = Proceedings of the Conference on the Occasion of the 50th Anniversary of the Marshall Plan. Los Angeles, UCLA, 1998. 112-134.

2271. VALKI László: Hová tűnnek a katonák? Társadalmi Szemle. 1990/3. 35-45.

2272. VALKI László: Hungary and the Future of European Security. = European Security and NATO Enlargement: A View from Central Europe. Szerk.: Stephen J. Blank. Carlisle, Pa. Strategic Studies Institute, April 1998. 91-118.

2273. VALKI László: Hungary‘s road to NATO. The Hungarian Quarterly. 1999/154. 3-19.

2274. VALKI László: Körkörös bizonytalanság. Beszélő. 1990. 33-36.

2275. VALKI László: Minority Protection Hungary – Hungarian Minorities Abroad. = The Protection of Minorities and Human Rights. Szerk.: Yoram Dinstein – Mala Tabory. Dordrecht [etc.], Martinus Nijhoff, 1992. 435-462. – Israeli Yearbook on Human Rights. 1992/21. 43-71.

2276. VALKI László: Mit kezd a szuverenitással a nemzetközi jog? = Szuverenitás. 1996. 46-87.

2277. VALKI László: Nouvel environnement européen et stabilité de l‘Europe centrale. Politique Etrangère. 1991/1. 18.

2278. VALKI László: NATO Enlargement: The Hungarian Interests. The Hungarian Quarterly. 1996/141. 34-48.

2279. VALKI László: Oroszország és Közép-Európa biztonsága. Kritika. 1995/10. 6-11.

174

2280. VALKI László: Pinochet esete a brit jogászokkal. = Nemzetközi szemelvények és dokumentumok. 2. kötet. Szerk.: Kende Tamás. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. 276-280.

2281. VALKI László: Power, security and international law. Questions of International Law. 1991/5. 209-226.

2282. VALKI László: Russia and the Security of East-Central Europe. European Security. 1966/3. 448-469.

2283. VALKI László: Security Concerns in Central Europe. European Security. 1993/4. 1-14. – Central European Security Concerns: Bridge, Buffer or Barrier? Szerk.: Jacop Kipp. London, Frank Cass, 1993. 1-14.

2284. VALKI László: Security Problems and the New Europe: A Central European Viewpoint. = Reorganizing Eastern Europe. Szerk.: Andrew J. Williams. Aldershot [etc.], Dartmouth, 1994. 108-120.

2285. VALKI László: Sovereignty, International Law and International Organizations. = The Appeal of Sovereignty: Hungary, Austria and Russia. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. New York, Atlantic Research and Publications, 1998. 49-96.

2286. VALKI László: Szeret, nem szeret. A NATO-kibővítés kérdőjelei. Külpolitika. 1995/3-4. 97-129.

2287. VALKI László: The Case of Hungary. Democratic Consolidation. = Eastern Europe: International and Transnational Factors. Szerk.: Jan Zielonka. Oxford University Press, 2001. 181-202.

2288. VALKI László: The Kosovo Crisis and International Law. Südosteuropa. 2000/5-6. 259-275. – International Law at the turn of the millenium – the Hungarian approach. Szerk.: Péter Kovács. Budapest, Pázmány Péter Catholic University, 2000. 33-47.

2289. VALKI László: Van, aki hadban áll [Jugoszláviával]. = Nemzetközi szemelvények és dokumentumok. 2. kötet. Szerk.: Kende Tamás. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. 486-489.

2290. VALKI László: Vanishing Threat Perceptions and New Uncertainties in Central Europe. = Changing Threat Perceptions and Military Doctrines. London, Macmillan, 1992. 80-100. – East-West Relations. Legal, Economic and Political Aspects. Thesaurus Acroasium. XXI. Thessaloniki, 1994. 361-385.

2291. VALKI László: Where Have All the Soldiers Gone? Changing Threat Perceptions in Eastern Europe. Social Science. 1990. 45-62.

2292. VALKI László [társszerzőként]: Case Concerning the Gabcikovo-Nagymaros Project. Memorial of the Republic of Hungary. Hága, International Court of Justice, 2 May

1994.*

175

2293. VALKI László [társszerzőként]: Case Concerning the Gabcikovo-Nagymaros Project. Counter-Memorial of the Republic of Hungary. Hága. International Court of Justice, 5

December 1994.*

2294. VALKI László [társszerzőként]: Case Concerning the Gabcikovo-Nagymaros Project. Reply of the Republic of Hungary. Hága, International Court of Justice, 20 June

1995.*

2295. VALKI László [társszerzőként]: International Security and East-Central Europe. Occasional Papers. Budapest, Center for Security Studies. Hungarian Academy of

Sciences, 1993. /Egyetemi könyvtár/ 142.*

2296. VALKI László [társzerzőként]: VALKI László – CSABA László: Economic and Social Stability. = Central and South-Eastern Europe: Preconditions for Security. /Adelphi Paper, 284./ London. 1993. 42-59.

2297. VALKI László [társszerzőként]: VALKI László – DUNAY Pál: Gemeinsame Sicherheit und Strukturelle Nichtangriffsfähigkeit. Eine ost-mitteleuropäische Sicht. = Gemeinsame Sicherheit. Szerk.: Dieter Lutz – Elmar Schmaling. Baden-Baden, Nomos, 1990. 143-182.

2298. VALKI László [társszerzőként]: VALKI László – KENDE Tamás: Az Európai Unió fontosabb intézményei – a várható változások. Európai Tükör. 1996/1. 64-78.

2299. VALKI László [társszerzőként]: VALKI László – TÁLAS Péter: The New Entrants: Hungary, the Czech Republic and Poland. = Kosovo and the Challenge of Humanitarian Intervention. Szerk.: Albrecht Schnabel – Ramesh Takur. Tokió, The United Nations University Press, 2000. 201-212.

2300. VALKI László [szerkesztőként]: A NATO – történet, szervezet, stratégia, bővítés. Budapest, Corvina, 1999. 182.

2301. VALKI László [szerkesztőként]: VALKI László [et al]: Changing Threat Perceptions and Military Doctrines. London, Macmillan, 1992. 257.

2302. VALKI László [szerkesztőként]: International Security and East-Central Europe. Occasional Papers. Budapest, Center for Security Studies. Hungarian Academy of Sciences, 1993. /Egyetemi könyvtár/ 142.

176

NEMZETKÖZI MAGÁNJOGI ÉS EURÓPAI GAZDASÁGI

JOGI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Berke Barna, egyetemi adjunktus, Boytha György, ny. egyetemi docens, a jogi kar tiszteletbeli tanára, Burián László, egyetemi tanár, Király Miklós, egyetemi docens, Mádl Ferenc, ny. egyetemi tanár, az ELTE Doctor et Professor Honoris Causa tanára, Martonyi János, egyetemi docens. A tanszék vezetője: Király Miklós.

BERKE BARNA JÓZSEF

2303. BERKE Barna: A nemzetközi jog, a belső jog és az alkotmány: a nemzetközi szerződések alkotmányossági revíziója. Jogállam. 1997/1-2. 33-63.

2304. BERKE Barna: A nemzetközi szerződések alkotmányossági vizsgálatának megalapozásához. Magyar Jog. 1997/8. 449-461.

2305. BERKE Barna: A szabadkereskedelmi egyezmények jogi kérdéseiből. (Előzmények és szempontok az Európai Unióval kötött társulási szerződésünk elemzéséhez.) Jogtudományi Közlöny. 1998/3. 81-93.

2306. BERKE Barna: Az EGK szabadkereskedelmi egyezményei és az Európai Gazdasági Térség: szempontok és tanulságok a társulási szerződésünk versenyjogi cikkelye elemzéséhez és a vonatkozó AB határozat utáni megoldáshoz. = Európajogi tanulmányok. 4. kötet. 1999. 7-67.

2307. BERKE Barna: Az egységes Európai Részvénytársaság kidolgozásáról. = Európajogi tanulmányok. 1. kötet. 1993. 50-69.

2308. BERKE Barna: Az Európai Gazdasági Térség jogi konstrukciója és az EK-jog átvétele – tanulságok a társulási egyezményünk elemzéséhez és a jogharmonizációhoz. Magyar Jog. 1998/3. 142-159.

2309. BERKE Barna: Az Európai Közösségek Bíróságának társasági jogi döntéseiről, társasági jogon innen és túl. Jogtudományi Közlöny. 1995/7. 307-321.

2310. BERKE Barna: Az európai közösségi jog alkotmányos korlátai. = Európajogi tanulmányok. 2. kötet. 1996. 9-49.

2311. BERKE Barna: Az Európai Közösségi jogrend strukturális elveiről. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 33-54.

2312. BERKE Barna: Corporations and Community law: from the right of establisment towards substantive harmonisation. Masters Paper Series. 1996/33. 64.

2313. BERKE Barna: Emergence of supranational EU law. Consequences for national constitution-building. = Institution building in the new democracies. Studies in post-post-communism. Szerk.: Hans-Georg Heinrich. Budapest, 1999. [322.] /Collegium Budapest, Institute for Advanced Study. Workshop ser. 7./ 17-41.

177

2314. BERKE Barna: Európai Unió, közösségi jog és nemzeti alkotmánybíráskodás. Jogállam. 1996/12. 7-30.

2315. BERKE Barna: Implementation of the Association Agreement, Approximation of Laws, Eventual, Accesssion: Some Constitutional Implications. = Európajogi tanulmányok. 3. kötet. 1997. 323-341.

2316. BERKE Barna: Közösségi jog és a tagállamok jogrendszere: vonzások és taszítások. Magyar Jog. 1995/4. 240-252.

2317. BERKE Barna: Le Questionnaire de la Commission Européenne et le processus d‘intégration des pays de l‘Europe Centrale et Orientale aux

institutions de l‘Europe Occidentale Montcrestien. 1998. 235-250.*

2318. BERKE Barna: National legal orders facing Community law: encounters, adjustaments, reservations. = Hungary From Europe Agreement to a Member Status in the European Union. Baden-Baden, Nomos, 1996. 91-108.

2319. BERKE Barna: Versenyhatósági eljárás és a védelemhez való jog. Magyar Jog. 1995/12. 745-756.

2320. BERKE Barna: Versenyjog, nemzetközi kapcsolatok, harmonizáció: kis magyar jogi imperializmus. Jogtudományi Közlöny. 1997/9. 361-376.

2321. BERKE Barna [társszerzőként]: BERKE Barna [et al.]: Az Európai Közösségek kereskedelmi joga. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. 157-212., 223-319.

BOYTHA GYÖRGY

2322. BOYTHA György: The Hungarian Law on the Rights of Authors, Performers, Phonogram Producers, Broadcasting Organizations and Film Makers in a Nutshell. Pamphlet prepared for CISAC, Paris – Budapest, szerzői kiadás, 1996. 39.

2323. BOYTHA György: A hatályos szerzői és szomszédos jogi sokoldalu szakegyezmények. = A szerzői jogi törvény magyarázata. Függelék. Szerk.: Gyertyánfy P. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 2000. 511–552.

2324. BOYTHA György: A média-törvény és szerzői jogunk. Magyar Jog. 1996/8. 454-460.

2325. BOYTHA György: A program – ipar, vagy müvészet? Alaplap. 1991/szeptember. 4-6.

2326. BOYTHA György: A szellemi alkotások joga és az új Ptk. Polgári jogi kodifikáció. 2000/3. 13–23.

178

2327. BOYTHA György: A szerzői jog. = Nemzetközi szerzői jog. Szerk.: Petrik, F. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1990. 315-373.

2328. BOYTHA György: A WIPO és Magyarország. = Az ENSZ család és Magyarország. Szerk.: Gömbös Ervin. Budapest, Magyar ENSZ Társaság, 1997. 161-168.

2329. BOYTHA György: Az interneten hozzáférhető tartalom jogi védelmének szerteágazó szabályozása. = Internet/Elektronikus Kereskedelem Konferencia. Budapest, Szecskay BBLP – Moquet Borde & Associés, 2000. május 10. www.szecskay.hu.

2330. BOYTHA György: Computer programs as authors‘ works and their protection under European law. = Európajogi tanulmányok. 1. kötet. 1993. 70-74.

2331. BOYTHA György: Die Entwicklung des Begriffs des Urheberrechts aus der Sicht des Europarechts. Geistiges Eigentumim Prozess der Transformation der Rechtsordnung. = Geistiges Eigentum im Prozeß der Transformation der Rechtsordnung. IV. Stefan-Luby-Rechtstage. Bratislava, Vydavatelske Oddelenie University Komenského, 1997. 82-95.

2332. BOYTHA György: Die historischen Wurzeln der Vielfältigkeit des Schutzes von Rechten an Urheberwerken. = Die Notwendigkeit des Urheberrechtsschutzes im Lichte seiner Geschichte. Szerk.: R. Dittrich. Bécs – Manz, 1991. /ÖSGRUM, 9. kötet/ 69-90.

2333. BOYTHA György: Die im Wandel befindliche ungarische Urheberrechts-landschaft in ihrem europäischen Umfeld. Autorenzeitung. Bécs, 1992/3. 6-8.

2334. BOYTHA György: Eltérő szerzői jogi koncepciók közelítésének kérdései, különös tekintettel a film jogvédelmére. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 55-74.

2335. BOYTHA György: Expected impact of the Eastward Enlargement of the European Union on Intellectual Property Law. = EU Adjustment to Eastern Enlargement – Polish and European Perspective. Szerk.: A. Zielinska-Glebocka – A. Stepniak. Gdansk, 1998. 96-98.

2336. BOYTHA György: Fragen der Unveräusserlichkeit des Urheberrechts. = Wanderer zwischen Musik, Politik und Recht. Festschrift für Reinhold Kreile zu seinem 60. Geburtstag. Szerk.: Becker – Lerche – Mestmäcker. Baden-Baden, Nomos, 1994. 109-126.

2337. BOYTHA György: Hungary. „National Laws‖. = International Copyright and Neighbouring Rights. 2. kötet. Szerk.: Stewart, S. M. 2. kiad. London, Butterworth, 1993. [4. fejezet 2. rész.] 95-108.

2338. BOYTHA György: Hungary. Report presented at the meeting of the International Association of Entertainment Lawyers. MIDEM. Cannes, 1991. = Music and New Markets. Szerk.: van Rij. C. Apeldoorn-Antwerpen, MAKLU, 1991. 38-44.

179

2339. BOYTHA György: Kollektív jogok és autonómia az európai elvárások tükrében. Jogállam. 1997/1-2. 5-32.

2340. BOYTHA György: Konventionsrecht und nationale Gesetzgebung. = INTERGU Jahrbuch. Szerk.: M. Schulze. Baden-Baden, Nomos, 1990. 135-164.

2341. BOYTHA György: La législation nationale relative aux contrats d‘auteur dans les pays suivant la tradition juridique de l‘Europe continentale. = Le Droit d‟auteur. 1991/oct. 208-221. – National Legislation on Authors‘ Contracts in Countries Following Continental European Legal Traditions. Copyright. 1991/ oct. 198-211.

2342. BOYTHA György: Legal Developments Concerning the Protection of Intellectual Property in the European Community and Hungary with Regard to the Support and Integration of Market Economy. = Európajogi tanulmányok. 3. kötet. 1997. 96-102.

2343. BOYTHA György: Rehbinder, M.: Schweizerisches Urheberrecht. (Bern, 1993.) Zeitschrift für Urheber- und Medienrecht [ZUM München], 1996/1. 103-104.

2344. BOYTHA György: Szemere Bertalan és a ―jövő zenéje‖. = Nizsalovszky Endre emlékkönyv. 1994. 42-58.

2345. BOYTHA György: Szerzői jog és versenyjog. Alaplap. 1991/november. 55-56.

2346. BOYTHA György: The administration of mechanical rights relating to phonograms. = IAPPI Proceedings. 1992/19. 85-98.

2347. BOYTHA György: The Historical Development of the Regulation by Treaties of Rights Related to Translation. = Literary Translation and Copyright. Szerk.: Vallisaari, L. – Sivesind, L. – Haeserin, R. TRANSLATIO. Sint–Amandsberg [Belgium], 1993/4. 481-490.

2348. BOYTHA György: The Impact of the Development of the European Community Law on the Protection of Hungarian Writers. = Writers, Books and Reading after Five Years of Market Economy. Szerk.: Budai, K. – Haraszti, L. Budapest, Hungarian Writers‘ Association, 1996. 18-31.

2349. BOYTHA György: The Intellectual Property Status of Sound Recordings. International Review of Industrial Property and Copyright Law. [IIC] 1993/3. 295-306.

2350. BOYTHA György: The Justification of the Protection of Author‘s Rights as Reflected in their Historical Development. Revue internationale du droit d‟auteur. [RIDA] 1992/január. 52-101.

2351. BOYTHA György: The Protection of Computer Programs and the Development of Author‘s Rights on International Scale. (International Conference on Copyright Protection of Computer Software). = Proceedings. Budapest, John von Neumann Society, 1991. 74-84.

180

2352. BOYTHA György: Von Lewinski, S.: Die urheberrechtliche Vergütung für das Verleihen und Vermieten von Werkstücken (§27. UrhG). Archiv für Urheber– Film– Funk– und Theaterrecht. [UFITA] 1992/118. 280-281.

2353. BOYTHA György: Zu den Anfängen des ungarischen Urheberrechts. UFITA. 1996/131. 115-134.

2354. BOYTHA György [társszerzőként]: BOYTHA György [et al.]: Ipari tulajdonjog, szerzői jog. = Az Európai Közösségek kereskedelmi joga. Szerk.: Király Miklós. Budapest, ELTE Európai Dokumentációs és Kutatási Központ, 1994. 113–145. – Átdolg. kiad. 1996. 110-159. – Újabb kiad.: Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. 335-379.

BURIÁN LÁSZLÓ

2355. BURIÁN László: A deliktuális felelősség a nemzetközi magánjogban. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1989 [1990.] [Gépirat. soksz.] 234.

2356. BURIÁN László: A deliktuális felelősség a magyar nemzetközi magánjogban. Jogtudományi Közlöny. 1990/3. 150-161.

2357. BURIÁN László: A fogyasztóvédelem az új nemzetközi magánjogi szerződési szabályok tükrében. Magyar Jog. 1999/1. 16-23.

2358. BURIÁN László: A külgazdasági kapcsolatok jogi szabályozása. Cégvezetés. Különszám. Bevezetés a nemzetközi kereskedelmi ügyletekbe. 1998/7. 11-17.

2359. BURIÁN László: A lex mercatoria alkalmazása nemzetközi kereskedelmi jogvitákban. Magyar Jog. 1996/8. 490-503. – Európajogi tanulmányok. 2. kötet. 1996. 73-107.

2360. BURIÁN László: A magyar nemzetközi magánjog a rendszerváltás után. Magyar Jog. 1992/12. 712-719.

2361. BURIÁN László: A nemzetközi magánjogi kódex újabb módosítása elé. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 75-92.

2362. BURIÁN László: A szerződésen kívüli károkozásért fennálló felelősség nemzetközi magánjogi szabályainak gyakorlati és elméleti kérdései néhány európai ország jogában. Állam- és Jogtudomány. 1990/1-4. 143-168.

2363. BURIÁN László: Az Európai Közösségek Egyezménye a szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogról. [Az egyezmény fontosabb szabályainak ismertetése.]. = Európajogi tanulmányok. 1. kötet. 1993. 75-86.

2364. BURIÁN László: Az Európai Közösségek egyezménye a szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogról. 1-2. rész. Külgazdaság. Jogi Melléklet. 1992/3. 40-47., 1992/5. 76-80.

181

2365. BURIÁN László: Az Incoterms. = Külkereskedelem és jog. 1991. 43-55. – 2. kiad. A külkereskedelem tevékenység jogi kézikönyve. Szerk.: Martonyi János. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1994. 55-66.

2366. BURIÁN László: Az UNIDROIT Alapelvek alkalmazása a nemzetközi kereskedelmi szerződésekre. Jogtudományi Közlöny. 1996/11. 441-450.

2367. BURIÁN László: Business and commercial Law in Hungary at the End of the 20th Century. = Education for transition to market economy in countries of Central and Eastern Europe. Szerk.: Krzysztof Cichocki – Paul Marer. Varsó, 1996. 144-149.

2368. BURIÁN László: Das ungarische internationale Deliktsrecht. Geschichte – gesetzliche Regelung – Gerichtspraxis. Erwägungen de lege ferenda. = Novotni Zoltán ünnepi kötet. 1991. 57-69.

2369. BURIÁN László: Das ungarische internationale Vertragsrecht. = Kolloquium über die Privatisierung öffentlicher Unternehmen und vertragliche Schuldverhältnisse im internationalen Privatrecht. Athén, Nomiki Bibliothiki, 1994. 75-84.

2370. BURIÁN László: Die Anpassung des ungarischen IPR-G an das vereinheitlichte IPR der Europäischen Union. = Die Internationale Dimension des Rechts. Festschrift für Willibald Posch. Szerk.: Terlitza – Schwarzenegger – Boric. Verlag Österreich, 1996. 31-42.

2371. BURIÁN László: Die Konsequenzen des Umbruchs für die Theorie und für das positive Kollisionsrecht. = Perspektiven des Internationalen Privatrechts nach dem Ende der Spaltung Europas. Carl Heymanns Verlag, 1993. /Osnabrücker Rechts-wissenschaftliche Abhandlungen. 37. kötet/ 79-91.

2372. BURIÁN László: Die Lage Ungarns. = Die neue Architektur Europas. Szerk.: Wolfgang Mantl. Bécs – Köln – Graz, Böhlau Verlag, 1991. 54-60.

2373. BURIÁN László: Fogyasztóvédelem és nemzetközi magánjog. Jogtudományi Közlöny. 1994/7-8. 307-313.

2374. BURIÁN László: Hungarian Private International Law at the End of the 20th Century. = Private International Law at the End of the 20th Century Progress of Regress? Szerk.: Symeon C. Symeonides. Kluwer Law International, 1999. 263-277.

2375. BURIÁN László: Magyarország és az Európai Unió. = Zlinszky János ünnepi kötet. 1998. 68-74.

2376. BURIÁN László: Private International Law. = Business Law in Hungary Handbook for investors, managers and lawyers. Szerk.: László Kecskés. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. 489-506. – Private International Law Business Law in Hungary. Handbook. Szerk.: L. Kecskés – János Martonyi. 1998. 489-506.

2377. BURIÁN László: Private international law at the end of the twentieth century. National report of Hungary. = Legal problems of transition in Hungary. Hungarian national reports submitted to the fifteenth International Congress of Comparative Law. Bristol, July 26 – Aug. 1, 1998. Szerk. Péteri Zoltán. Budapest, MTA

182

Jogtudományi Intézete, 1998. [138.] /MTA Jogtudományi Intézete. Közlemények – Working papers 11./ 61-79.

2378. BURIÁN László: Private international law in Hungary. = Yearbook of Private International Law 1. kötet. Szerk.: Petar Sarcevic – Paul Volken. 1999. Kluwer Law Intenational, 2000. 157-188.

2379. BURIÁN László: Probleme der Rechtsüberleitung in Ungarn. = Probleme der Rechtsüberleitung in der Tschechischen Republik, Ungarn, Polen und der Slowakischen Republik. Szerk.: Ilona Slawinski – Michael Geistlinger. Bern, Verlag Peter Lang, 1997. 87-100.

2380. BURIÁN László: Új szakkönyv a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogáról. Jogtudományi Közlöny. 2000/2. 71-73.

2381. BURIÁN László: Újabb fejlemények a német és az angol nemzetközi magánjogban a deliktuális felelősség körében. Magyar Jog. 1996/11. 680-687.

2382. BURIÁN László: Ungarn und die Europäische Union. Europa Abkommen, Weissbuch und Beitrittsantrag. Die Annäherung aus der Sicht ungarns. = Ünnepi tanulmányok Prugberger Tamás professzor 60. születésnapjára. Szerk.: Szilágyi Sándor. Miskolc, 1997. 53-62.

2383. Burián László: Voluntary adaptation to community law in fields not covered by the Europe Agreement = Publicationis Universitatis Rerum Politechnicorum Miskolciensis, Series Juridica et Politica. [Miskolc] tom. 11. 1995. 141-152. – Európajogi tanulmányok. 3. kötet.[tom. 2.]. 1997. 342-346.

2384. BURIÁN László [társszerzőként]: BURIÁN László – KECSKÉS László – VÖRÖS Imre: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog. Egyetemi tankönyv. Budapest, PPKE Jog- és Államtudományi Kar – Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar. 1997. 345. – 2. kiegészített és jav. kiad. Budapest, Logod Bt., 1999. 347. – 3. kiad. 2000.

2385. BURIÁN László [társszerzőként]: Burián László [et al.]: Az Európai Közösség kereskedelmi Joga. Egyetemi Jegyzet. Szerk.: Király Miklós. Budapest, ELTE 1994. – 2. kiad. 1996. – átdolg.: Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. 381-400., 403-424.

2386. BURIÁN László [fordítóként]: MÁDL Ferenc: Állam és gazdaság. Forradalom a jog útján a közép- és kelet-európai országokban. [Angolból] ford. Burián László. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1997. 188.

183

KIRÁLY MIKLÓS

2387. KIRÁLY Miklós: A diszkrimináció tilalma az Európai Bíróság joggyakorlatában. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1998. 255.

2388. KIRÁLY Miklós [társszerzőként]: KIRÁLY Miklós – MÁDL Ferenc: A külföldi beruházások jogi védelme. Budapest, ELTE, 1989. [1990.] 86.

2389. KIRÁLY Miklós: A diszkrimináció tilalma és az alapvető jogfogalmak értelmezése az Európai Bíróság joggyakorlatában. Európai Jogi Tájékoztató. 1998/4. 3-22.

2390. KIRÁLY Miklós: A fogyasztóvédelmi irányelvek értelmezése az Európai Bíróság joggyakorlatában. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 135-150.

2391. KIRÁLY Miklós: A Magyar Beruházási Kódex lehetőségei és korlátai a külföldi tőkebefektetések növelésében. Jogtudományi Közlöny. 1990/3. 144-149.

2392. KIRÁLY Miklós: A magyar jogharmonizáció sajátosságai (Jogközelítés a négy szabadság területén). = Európajogi tanulmányok. 2. kötet. 1996. 158-172. – Magyar Jog. 1995/12. 739-744.

2393. KIRÁLY Miklós: A nemzeti jogrendszer lehetséges védelme a közösségi joggal szemben. = Az EU fejlődési tendenciái és a magyar alkalmazkodási stratégia kérdései. Budapest, 1996. 114-126.

2394. KIRÁLY Miklós: Az Európai Közösség alapító szerződésének közvetlen hatálya és a diszkrimináció tilalma az Európai Bíróság joggyakorlatában. Jogtudományi Közlöny. 1997/7-8. 331-336.

2395. KIRÁLY Miklós: Az Európai Közösség első és második társasági jogi irányelve, valamint a magyar társasági jog reformja. Magyar Jog. 1997/6. 357-365.

2396. KIRÁLY Miklós: Az Európai Közösség joga és az ügyvédi hivatás gyakorlása. = Vékás Lajos ünnepi kötet. 1999. 139-153.

2397. KIRÁLY Miklós: Az Európai Közösségek társasági jogának egységesítése – irányelvek útján. Külgazdaság. Jogi Melléklet. 1990/7. 97-104. – Európajogi tanulmányok. 1. kötet. 1993. 145-153.

2398. KIRÁLY Miklós: Egy befolyásos jogalkalmazó: az Európai Bíróság. Közjegyzők Közlönye. 1997/7-8. 3-7.

2399. KIRÁLY Miklós: Is Hungary prepared for Accession to the European Community? = From Europe Agreement to a Member Status in the European Union. 1996. 37-57. – ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. [1994.] 53-73.

184

2400. KIRÁLY Miklós: Is the European Union prepared for enlargement? Some linguistics: Who is prepared for something? = Európajogi tanulmányok. 4. kötet. 1999. 108-115.

2401. KIRÁLY Miklós: Magyarország érettsége az Európai Közösség tagságára a négy szabadság területén. Magyar Jog. 1994/4. 237-247.

2402. KIRÁLY Miklós: Some characteristics of the Approximation of Laws in Hungary L Union européenne á l aube de un nouveau siécle. = Liber Amicorum Jacqueline Lastenouse-Bury. 1997. 225-238.

2403. KIRÁLY Miklós: Status and Tendencies in Hungary. = From Europe Agreements to a Member Status. 1997. 45-114.

2404. KIRÁLY Miklós: Transitional Measures in the Act of Accession of the EFTA States – A model for Hungary? = General Legal preconditions of Accession On the State of the EU. 1997. 103-107.

2405. KIRÁLY Miklós: Tükör által homályosan (Az Európai Bizottság véleménye Magyarországról). Collega. 1997/3. 29.

2406. KIRÁLY Miklós [társszerzőként]: KIRÁLY Miklós [et al.]: Az Európai Közösségek kereskedelmi joga. Szerk.: Király Miklós. Budapest, Közgazdasági és

Jogi Könyvkiadó, 1998. [255.]*

2407. KIRÁLY Miklós [társszerzőként]: KIRÁLY Miklós – MÁDL Ferenc: Legal means of protecting foreign investments. = New tendencies in the Hungarian economy. Szerk.: Lamm Vanda. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990. [179.] /Studies on Hungarian state and law 2./ 133-180.

2408. KIRÁLY Miklós [szerkesztőként]: Az Európai Közösség kereskedelmi joga. 1-2. kötet. Szerk.: Király Miklós. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Európai Dokumentációs és Kutatási Központ, 1994. 231., 247. – 2. átdolg. kiad. 1996. 237., 259. – Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. 465. [utánny.] 1999. 465.

2409. KIRÁLY Miklós [szerkesztőként]: Mádl Ferenc ünnepi kötet. = Ius privatum Ius commune Europae. Liber Amicorum Studia Ferenc Mádl Dedicata. Szerk.: Király Miklós. Budapest, ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszék, 2001. [2000.] /Bibliotheca Juridica. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tudományos kiadványai. Libri Amicorum 3./ 290.

2410. KIRÁLY Miklós [közreműködőként]: Válogatott ítéletek az Európai Bíróság esetjogából. 1-2. kötet. Szerk. biz.: Gátos György – Király Miklós – Tóth Tihamér. Budapest, Külügyminisztérium Integrációs Titkárság, 1999. 381., 448.

MÁDL FERENC

185

2411. MÁDL Ferenc: Az európai örökség útjain. Beszédek, előadások, tanulmányok, interjúk. 1990-1994. Budapest, Athenaeum Ny., 1995. 397.

2412. MÁDL Ferenc: Állam és gazdaság. Forradalom a jog útján a közép- és kelet-európai országokban. [Angolból] ford. Burián László. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1997. 188.

2413. MÁDL Ferenc: From Europe Agreement to a Member Status in the EU. Baden-Baden, Nomos, 1996. 244.

2414. MÁDL Ferenc: Preparing for the Acquis: Administrative capacity and Legal Culture in Hungary. Paper presented at the Working Group Meeting. Budapest, 1998. 18.

2415. MÁDL Ferenc: Ungestaltung und rechtliche Ordnung der Wirtschaft in Mittel- und Osteuropa. München, Münchener Universität, 1995. 160.

2416. MÁDL Ferenc [társszerzőként]: MÁDL Ferenc – VÉKÁS Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. 3. átdolg. kiad. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 634. – 4. átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. 1997. 586. – 6. kiad. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1998. 500. – 5. jav. kiad. 2000. 595.

2417. MÁDL Ferenc [társszerzőként]: MÁDL Ferenc – VÉKÁS Lajos: The law of conflicts and of international economic relations. 2. átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1998. XIV, 565.

2418. MÁDL Ferenc [társszerzőként]: KIRÁLY Miklós – MÁDL Ferenc: A külföldi beruházások jogi védelme. Budapest, ELTE, 1989. [1990.] 86.

2419. MÁDL Ferenc: ―…egyetem és Akadémia nem zárják ki, hanem inkább kiegészítik egymást‖. Magyar Tudomány. 1992/6. 657-659.

2420. MÁDL Ferenc: A professzorok felelőssége. Debreceni Szemle. 1998/10.

2421. MÁDL Ferenc: Az acquis communautaire átvétele és alkalmazása: igazgatási kapacitás és a jogi kultúra Közép- és Kelet-Európában (Magyarország). = Európajogi tanulmányok. 4. kötet. 1999. 140-155.

2422. MÁDL Ferenc: Az európai integráció sodrásában: a Visegrádi Négyek közép-európai szabadkereskedelmi övezete. = Európajogi tanulmányok. 1. kötet. 1993. 154-159. – Kemenes emlékkönyv.1993. 249-256.

2423. MÁDL Ferenc: Bős-Nagymaros tegnap és ma. Magyar Szemle. 1998/1-2. 7-41.

2424. MÁDL Ferenc: CEFTA – Die Mitteleuropäische Freihandelszone der Visegrader Vier. WIRO. 1993/9. 289-291.

2425. MÁDL Ferenc: Civil law in international (trade) transactions. = Civil law codification. 1990. 136-141.

2426. MÁDL Ferenc: Die Ungarische Perspective. = Zukunfsprobleme der EU – Erweiterung nach Osten oder Vertifung oder beides? Szerk.: Klaus Stern. 1998. 143-148.

186

2427. MÁDL Ferenc: Egy Európai Polgári Törvénykönyv felé. = Zlinszky János ünnepi kötet. 1998. 215-222.

2428. MÁDL Ferenc: Előszó. = Hogyan fektethet be Magyarországon? Útmutató a külföldi tőkebefektetők számára. Szerk.: Rózsa Éva – Szegediné Sebestyén Katalin. Budapest, Müszi Kiadó, 1993. 159.

2429. MÁDL Ferenc: Európa és a magyar jogrendszer. = Európajogi tanulmányok. 1. kötet. [1993.] 167.

2430. MÁDL Ferenc: Ius Commune Europae. Jogtudományi Közlöny. 1990/3. 117-132.

2431. MÁDL Ferenc: Jogi kultúra mint a kultúrák közös nevezője Európában. = Vékás Lajos ünnepi kötet. 1999. 213-220.

2432. MÁDL Ferenc: Magyar mérföldkövek Európában. = Peschka Vilmos ünnepi kötet. 1999. 201-220.

2433. MÁDL Ferenc: Magyarország útja az Európai Unióba. Magyar Szemle. [Új folyam] 1997/1-2. 7-18.

2434. MÁDL Ferenc: Nizsalovszky Endre. Arcképvázlat születésének centenáriumán. = Nizsalovszky Endre emlékkönyv. 1994. 13-30.

2435. MÁDL Ferenc: Hungary on the way to European Union. Arguments in favour and hardships. = Európajogi tanulmányok. 3. kötet.[tom. 1.] 14-33.

2436. MÁDL Ferenc: Quo vadis Europa? Az európai integráció új fejezetéhez – kihívások és válaszok. = Európajogi tanulmányok. 2. kötet.1996. 173-213. – Magyar Jog. 1996/7. 424-439.

2437. MÁDL Ferenc [szerkesztőként]: Emlékkönyv Nizsalovszky Endre születésének 100. évfordulójára. Szerk.: Mádl Ferenc – Vékás Lajos. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszéke és Nemzetközi Magánjogi Tanszéke, 1994. 307.

2438. MÁDL Ferenc [szerkesztőként]: Európajogi tanulmányok. Szerk.: Mádl Ferenc. 1. kötet: Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Magánjogi Tanszék – Európai Közösségek Dokumentációs és Kutatási Központja, 1993. 200. – 2. kötet: 1996. 254. – 3. kötet.[tom. 1-2.]: Studies on European Law. On the State of the EU Integration Process – Enlargement and Institutional Reforms. International ECSA Conference in Budapest 6-10. Nov. 1996. ] 1997. 432. – 4. kötet: Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Magánjogi Tanszék – Európai Közösségek Dokumentációs és Kutatási Központja, 1999. 195.

187

MARTONYI JÁNOS

2439. MARTONYI János: A magyar EU tagság felé: integráció és nemzeti szuverenitás. = Szuverenitás és integráció. Szerk.: Kiss J. László. Budapest, Posztgraduális Nemzetközi és Diplomáciai Tanulmányok Intézete, 1994. [163.] /BIGIS közlemények – BIGIS papers 2.94./ 7-15.

2440. MARTONYI János: A magyar nemzet sorsa és az európai fejlődés. = Nemzetstratégia a harmadik évezred küszöbén. [A Magyarok IV. Világkongresszusán – 1996. június 15-16. – elhangzott előadások írásos anyaga.] Szerk.: Kurucz Gyula. Budapest, Magyarok Világszövetsége, 1996. 86-91.

2441. MARTONYI János: Csatlakozásunk az Európai Közösséghez. = Európajogi tanulmányok. 1. kötet. 1993. 154-168. – Európa Fórum. Gazdaság – politika – jog. 1992/1. 3-11.

2442. MARTONYI János: Gazdasági stabilizáció és jogállamiság. = A Budapest Business Klub “Van alternatíva” című gazdasági konferenciáján elhangzott előadások. [1995. szept. 21-22.] Budapest, Kód Marketing Kommunikációs Kft., 1996. 137-143.

2443. MARTONYI János: Globális jog, európai jog, magyar jog. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 189-201.

2444. MARTONYI János: Közép-Európa és az európai integráció. = Nizsalovszky Endre emlékkönyv. 1994. 154-170.

2445. MARTONYI János: Magyarország és az európai integráció. = A szociális piacgazdaság és a magángazdaság kibontakozása Magyarországon című konferencia tanulmánykötete. Budapest, 1994. március 11-12. Szerk.: Hieronymi Ottó – Bérci Gyula. Budapest, Magyar Privatizációs Társaság , 1994. [100.] 6-10.

2446. MARTONYI János: Szabad piac és erkölcsi rend. = Európajogi tanulmányok. 4. kötet. [1999.] 156-161.

2447. MARTONYI János [szerkesztőként]: A külkereskedelmi tevékenység jogi kézikönyve. Szerk.:Vattay György. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet. 1991. [1992.] 378. – 2. bőv. és átdolg. kiad. Budapest, Oktáv-Press Ny. 1994. [22], 444.

2448. MARTONYI János [lektorként]: Business law in Hungary. Handbook for investors, managers and lawyers. Szerk.: Kecskés László. Lektorálta: Martonyi János. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. 506.

188

PÉNZÜGYI JOGI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Bodnár Zoltán, egyetemi docens, Dobrev Klára, egyetemi tanársegéd, Földes Gábor. egyetemi docens, Nagy Árpád, egyetemi docens, Nagy Tibor, ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Simon István, egyetemi adjunktus, Tóth János, ny. egyetemi docens. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Rainer Prokisch, vendég-professzor, valamint Daróczi Ottó Mihály, ügyvéd, Garajszki Zoltán, könyvvizsgáló-adószakértő, Kurucz-Váradi Károly, könyvvizsgáló, minisztériumi osztályvezető, Oszkó Péter, ügyvéd, Réczei Géza, osztályvezető, Riszter Gergely, ügyvéd. A tanszék vezetője: Földes Gábor.

BODNÁR ZOLTÁN

2449. BODNÁR Zoltán: A befektetésekkel kapcsolatos főbb devizajogi rendelkezések. = Külföldi befektetők jogszabálygyűjteménye. Szerk.: Kulcsár Márta – Nemessányi Attila – Sziládi Viktória. Budapest, Igazságügyi Minisztérium Jogi Informatikai Főosztály, 1991. [103.] 201-211.

2450. BODNÁR Zoltán: A készülő devizakódex tőkeműveleti szabályai. Kereskedelmi Jogi Értesítő. 1993/9. 8-11.

2451. BODNÁR Zoltán: A működőtőke-transzfer szabályozásának egyes devizajogi kérdései. 1-2. rész. Pénzügyi Szemle. 1991/2. 143-155., 1991/3. 185-195.

2452. BODNÁR Zoltán: A pénzügyi intézményrendszer jogának alapelemei (bankjog). = Pénzügyi jog 1. [1999.] 255-313.

2453. BODNÁR Zoltán: Devizajog. = Pénzügyi jog 1. [1999] 231-254.

2454. BODNÁR Zoltán: Foreigners on the Hungarian Securities Market – The Legal Scene. Economic Update Hungary. 1994/2. 16-24.

2455. BODNÁR Zoltán: [Részlet.] = BODNÁR Zoltán [et al]: Az OECD – a legfejlettebb országok klubja. Szerk.: Dunay Pál. Budapest, Stratégiai és Védelmi Kutató Intézet, 1996. 63-94.

2456. BODNÁR Zoltán: [Részlet.] = BODNÁR Zoltán [et al]: Business Law in Hungary. Szerk.: Kecskés László. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. 405-434.

2457. BODNÁR Zoltán: [Részlet.] = BODNÁR Zoltán [et al]: Jogi ismeretek. Szerk.: Kékesi László. Budapest, Perfekt Kiadó, 1996. 55-115.

2458. BODNÁR Zoltán: Rules of foreign exchange investments. = Investors‟ guide manual. 1991. 213-223.

2459. BODNÁR Zoltán: Wichtigere Bestimmungen im Devisenrecht im Zusammenhang mit den Investitionen. = Handbuch für Investoren. 1991. 231-243.

189

FÖLDES GÁBOR

2460. FÖLDES Gábor: Pénzügyi jog. 2. kötet: Adójog. Tankönyv. Budapest, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 2000. /Közgazdasági és Jogi Kiadványok/ 360.

2461. FÖLDES Gábor [társszerzőként]: FÖLDES Gábor – HADI László – KÉKESI László: Az adóeljárás és adóigazgatás kézikönyve. Budapest, Kompkonzult Számítástechnikai és Tanácsadó Kft., 1996. 329.

2462. FÖLDES Gábor [társszerzőként]: FÖLDES Gábor – HADI László – KÉKESI László: Az adózás rendjének kézikönyve. Budapest, Saldo, 1997. 233.

2463. FÖLDES Gábor [társszerzőként]: FÖLDES Gábor – HADI László: Adózás rendje – kommentár. CD ADÓ+TB CompLex – Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 1999-2000. CD-ROM

2464. FÖLDES Gábor [társszerzőként]: FÖLDES Gábor – SZTANÓ Imre: Az adótanácsadó szakképesítés képzési programja. Szerk.: Kékesi László. Budapest, Perfekt, 1995. 96.

2465. FÖLDES Gábor: A pénzügyi alkotmányosság. Társadalmi Szemle. 1996/1. 58-66.

2466. FÖLDES Gábor: A pénzügy-igazgatási jog. = Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Tank. 1999.] 57-72.

2467. FÖLDES Gábor: A titokzatos jogkövetkezményekről és az ijesztgetős adóhivatalról. ADÓ SZJA Hírlevél. 1996/4. 2-5.

2468. FÖLDES Gábor: A tőkeilleték közösségi harmonizációja. = Az Európai Közösség adójoga. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 2000. [279.] 183-193.

2469. FÖLDES Gábor: Adóillúziók. = Tizedik Jogász Vándorgyűlés – Sopron. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 1997. 198-205.

2470. FÖLDES Gábor: Adóreform előtt. Adó. 1999/8. 24-31.

2471. FÖLDES Gábor: Adóügyi kommentárok 2/1. – Az adózás rendje. Szerk.: Garajszki Zoltán. Budapest, Verlag Dashöfer Kiadó, 1999-2000. [Szabadlapos szerkezetben]

2472. FÖLDES Gábor: Alapvetés: A közpénzügyek és a pénzügyi politika. = BODNÁR Zoltán – ERDŐS Gabriella [et al.]: Pénzügyi jog. 1. kötet. Szerk.: Földes Gábor. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1996. 4. átdolg. kiad. 1999. [313.] – [utánny.] 2000. 15-24.

2473. FÖLDES Gábor: Az adózás rendje. = Az új adójog magyarázata. 1998. A társasági adó, általános forgalmi adó, a személyi jövedelemadó, az adózás rendje. Összeáll.: Andrási János [et al]. Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, 1997. [1998.] [698.] 437-582.

190

2474. FÖLDES Gábor: Befektetési adókedvezmények és színlelt ügyletek. Gazdaság és Jog. 1995/5. 15-16.

2475. FÖLDES Gábor: Egy ritkán alkalmazott eszköz: az adóbecslés. Adóvilág. 1998/5. 19-29.

2476. FÖLDES Gábor: Fiscal and Financial Law. = Introduction to Hungarian Law. Szerk.: Harmathy Attila. Hága-Boston-London, Kluwer, 1998. 52-63.

2477. FÖLDES Gábor: General Anti-avoidance Rules in the Tax Legislation of Hungary. Bulletin for International Fiscal Documentation. (Official Journal of the International Fiscal Association) [54. kötet] 2000/11. 558-564.

2478. FÖLDES Gábor: Hungary. = The International Guide to Advance Rulings. Szerk.: Daniel Sandler – Ephraim Fucks. Amsterdam, International Bureau of Fiscal Documentation IBFD Publication BV, 1997-2000. 1-29. [Szabadlapos szerkezetben.]

2479. FÖLDES Gábor: Kommentárok. = Adójog. Kommentár a gyakorlat számára. Összeáll.: Andrási János – Földes Gábor [et al.] Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó. 1994-2000. C/1-118, 136-164, 209-214, 301-342., 348-364.] [Szabadlapos szerkezetben]

2480. FÖLDES Gábor: Kommentárok. = Az új adójog magyarázata. A társasági adó, a személyi jövedelemadó, az adózás rendje. 1-4. kötet.(1996-2000). Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, 1996-1999. 1996. [518.] 318-343, 352-358, 369-384, 401-408. – 1997. [677.] 423-456., 468-566. – 1998. [698.] 437-582. – 1999. [668.] 403-439, 453-554. – 2000. [698.] 377-417, 430-532.

2481. FÖLDES Gábor: Oporezivanje poduzeca u Madarskoj (Taxation of Undertakings in Hungary). = Fiskalni sistem u prelaznom Razdoblju. Zagreb, Pravni Fakultet u Zagrebu, 1991. [336.] 255-261.

2482. FÖLDES Gábor: [Részlet.] = BODNÁR Zoltán – FÖLDES Gábor [et al.]: Pénzügyi jog. 2. kötet: Adójog. Tankönyv. Szerk. Földes Gábor. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1997. – 3. kiad. 1999. 3-139.

2483. FÖLDES Gábor: [Részlet.] = Jogi ismeretek. Az adótanácsadói vizsga tankönyve. Szerk.: Kékesi László. Budapest, Perfekt, 1996. [377.] /Adótanácsadó./ 15-29.

2484. FÖLDES Gábor: [Részletek.] = Adóismeretek. 1. kötet: Általános közpénzügyi ismeretek. Adótan, adójogi alaptan, nemzetközi adózás, adózás rendje, adóigazgatás, adóellenőrzés. Összeáll.: Földes Gábor [et al.] Szerk.: Kékesi László. Budapest, Perfekt Kiadó, 1996. [409.] /Adótanácsadó./ 15-156., 186-284., 293-314. – Adóismeretek. 3. kötet: Közvetett adók, illeték, vám, költségvetési támogatások. Összeáll.: Pénzely Márta – [et al] Szerk.: Kékesi László. Budapest, Perfekt Kiadó, 1996. [249.] /Adótanácsadó./ 234-249.

2485. FÖLDES Gábor: [Részletek.] = ELMONT Gizella – FÖLDES Gábor – HADI László: Kézikönyv az adózás rendjéről. Budapest, Consultatio, 1991. [280.] 19-67., 161-171. – ELMONT Gizella – FÖLDES Gábor – HADI László: Az

191

adózás rendje – adóigazgatás. Budapest, Consultatio 1992. [308.] 17-48., 115-122., 262-308. – ELMONT Gizella – FÖLDES Gábor – HADI László: Az adózás rendjének magyarázata. Budapest, Saldo, 1993. [409.] 11-69. és 167-189. – ELMONT Gizella – FÖLDES Gábor – HADI László: Az adózás rendjének magyarázata. Budapest, Saldo, 1994. [390.] 11-72., 155-170.

2486. FÖLDES Gábor: Ruling Magyarországon: a feltételes adómegállapítás. Adó. 1996/ 3. 18-23.

2487. FÖLDES Gábor: Történt-e nálunk adórendszerváltás? Társadalmi Szemle. 1992/2. 14-23.

2488. FÖLDES Gábor [társszerzőként]: FÖLDES Gábor – VÉGH Gyöngyi: Adókezesség – kezesség vagy valami más. Magyar Jog. 1998/8. 456-463.

2489. FÖLDES Gábor [társszerzőként]: FÖLDES Gábor – KÁKOSY Csaba: Advance Rulings. European Taxation. [Official Journal of the Confédération Fiscale Européenne; International Bureau of Fiscal Documentation IBFD Publication BV Amsterdam]. 1996/5. 167-169.

2490. FÖLDES Gábor [szerkesztőként]: Az Európai Közösségek jogszabályainak gyűjteménye. 3. kötet: Vámjog. Főszerk.: Jakab András. Szerk.: Földes Gábor. Budapest, Unió Kiadó, 1992. [Szabadlapos szerkezetben.]

2491. FÖLDES Gábor [szerkesztőként]: Pénzügyi jog. 1. kötet. Szerk.: Földes Gábor. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1996. 325. – 3. kiad. 1997. 325. – 4. átdolg. kiad. 1998. 313. – 5. kiad. 1999. 325. – Pénzügyi jog. 2. kötet. Szerk.: Földes Gábor. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1997. 349.

2492. FÖLDES Gábor [szerkesztőként]: BODNÁR Zoltán – FÖLDES Gábor [et al.]: Pénzügyi jog. 2. kötet: Adójog. Tankönyv. Szerk.: Földes Gábor. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1997. – 3. kiad. 1997. – 5. kiad. 1998.

2493. FÖLDES Gábor [közreműködőként]: 5 év adótörvényei. Összeáll.: Földes Gábor – Hiedl Lajosné – Nagy Endre. Budapest, Unió Kiadó, 1993. 707.

NAGY ÁRPÁD

2494. NAGY Árpád: Gazdálkodó közigazgatás. Budapest, Nemzetközi

Közigazgatástudományi Intézet – KVSZ. 1993.*

2495. NAGY Árpád: A jövedéki jog. = Pénzügyi jog 1. [1996.] 293-300.

2496. NAGY Árpád: Az önkormányzatok pénzügyei, a helyi államháztartás joga. = Pénzügyi jog 1. [1997.] 239-256. – Pénzügyi jog 1. [1999.] 131-146.

2497. NAGY Árpád: [Egyes szócikkek.] = Jogi lexikon. 1999.*

192

2498. NAGY Árpád: Költségvetés és adórendszer. = Általános közigazgatási ismeretek. Közigazgatási alapvizsga. Budapest, BM Kiadó, 1998. 159-188., 149-177.

2499. NAGY Árpád: [Részletek.] = NAGY Tibor – TÓTH János – NAGY Árpád: Pénzügyi jog. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. Tankönyvkiadó, 1993. 260. [utánny.] Budapest, Tankönyvkiadó, 1993. 260. – 2. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. 260. – 3. kiad. 1994. 260. – 4. kiad. 1994. 260. – 5. kiad. 1995. 260. – 7. kiad. 1996. 260.

2500. NAGY Árpád [társszerzőként]: NAGY Árpád – BLÁZSIK Raimund: Adórendszer, adóigazgatás. Budapest, BM Kiadó, 1997. /Közigazgatási szakvizsga./ 93.

2501. NAGY Árpád [szerkesztőként]: Pénzügyi jog és igazgatás. 1991-92. tanév. [1. sz. segédlet: Az állami pénzügyek rendszere, a pénzügyi tevékenység alapelvei és módszerei. Összeáll.: Nagy Árpád. 4. sz. segédlet.: Devizajog, vámjog, nemzetközi pénzügyi jog. Összeáll.: Nagy Árpád.] Budapest, Államigazgatási Főiskola Pénzügyi és Gazdasági Tanszék, 1991. 20., 35.

NAGY TIBOR

2502. NAGY Tibor: A pénzügyi jog és a nemzetközi pénzügyi jog alapjai. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet – Ligatúra Kft., 1992. 134. – 2. átdolg. kiad. Budapest, JRFK, 1993. [soksz.] 151. – 3. átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Cumania Ny., 1995. 171.

2503. NAGY Tibor: Pénzügyi jog. Nemzetközi pénzügyi jog. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet. 1996. 175. – Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1999. 266.

2504. NAGY Tibor: A pénzügyi jog és a pénzügyi jogtudomány alapkérdései. = Pénzügyi jog 1. [1999.] 25-51.

2505. NAGY Tibor: Az államadósságügy költségvetési joga. = Pénzügyi jog 1. [1999.] 147-156.

2506. NAGY Tibor: Jurisprudence and theories of international financial law in the East and Middle European region. Questions of International Law. 5. kötet. 1991. 161-181.

2507. NAGY Tibor: Nemzetközi pénzügyi jog. = Pénzügyi jog 1. [1999.] 159-178.

2508. NAGY TIBOR: [Részletek.] = NAGY Tibor – TÓTH János – NAGY Árpád: Pénzügyi jog. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. Tankönyvkiadó, 1993. 260. [utánny.] Budapest, Tankönyvkiadó, 1993. 260. – 2. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. 260. – 3. kiad. 1994. 260. – 4. kiad. 1994. 260. – 5. kiad. 1995. 260. – 7. kiad. 1996. 260.

193

SIMON ISTVÁN

2509. SIMON István: Bankválság és konszolidáció. = Jogi tanulmányok. [ELTE] 1996. 117-157.

2510. SIMON István: [társszerzőként]: SIMON István [et al.]: A konzorciális hitelezés.

Budapest, 1993.*

TÓTH JÁNOS

2511. TÓTH János: A vámok. = Pénzügyi jog 1. Szerk.: Földes Gábor. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1999. 213-230.

2512. TÓTH János: A vámok. = Pénzügyi jog 2. Szerk.: Földes Gábor. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1997. 141-159.

2513. TÓTH János [társszerzőként]: NAGY Tibor – TÓTH János – NAGY Árpád: Pénzügyi jog. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. Tankönyvkiadó, 1993. 260. [utánny.] Budapest, Tankönyvkiadó, 1993. 260. – 2. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. 260. – 3. kiad. 1994. 260. – 4. kiad. 1994. 260. – 5. kiad. 1995. 260. – 7. kiad. 1996. 260.

POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Juhász Imre, egyetemi adjunktus, Németh János, egyetemi tanár, Papp Zsuzsanna, egyetemi adjunktus, Somlai Zsuzsanna, egyetemi adjunktus, Szentirmay Gyula, egyetemi adjunktus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Éless Tamás, ügyvéd, Kiss Daisy, ügyvéd, Szőke Irén, bíró, Vezér Ágnes, bíró, valamint Berkesné Dancs Mária, bíró, Bókai Judit, közjegyző, Gabányi Józsefné, bíró, Horváth Jenő, ügyvéd, Török Rozália, főosztályvezető helyettes, Varga István, alkotmánybírósági tanácsadó. A tanszék vezetője: Mezey Barna mint dékán.

JUHÁSZ IMRE

2514. JUHÁSZ Imre [társszerzőként]: JUHÁSZ Imre – VIGH István János: A privatizációs lízingtechnika. Budapest, Perfekt Kiadó, 1993. /Privatizációs füz. 5./ 36.

2515. JUHÁSZ Imre [társszerzőként]: JUHÁSZ Imre – VIGH István János: Privatizáció lízinggel. Budapest, Építésügyi Tájékoztatási Központ. 1993. /ÁVÜ privatizációs füz. 10./ 55. [utánny.] 1993. [1994.] 55.

194

2516. JUHÁSZ Imre: A munkaviszonyból és a szövetkezeti tagsági viszonyból származó perek. = Magyar polgári perjog 2. [1996.] 329-339.

2517. JUHÁSZ Imre: Befektetési kedvezmények a személyi jövedelemadóban. Magyar Jog. 1996/6. 352-360.

2518. JUHÁSZ Imre: Bíróságok székhelye – kontra elérhetőség. Magyar Jog. 1997/6. 353-354.

NÉMETH JÁNOS

2519. NÉMETH János: A polgári perrendtartás novelláris módosításának műhelytitkai. Budapest, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, 1996. /Jogi tájékoztató füzetek elhangzott szakmai előadásokról 32./ 20.

2520. NÉMETH János: A bírósági nemperes eljárások. A fizetési meghagyásos eljárás. = Polgári nemperes eljárások. 1992. 55-99. – [A fizetési meghagyásos eljárás] 1996. 61-102.

2521. NÉMETH János: A holtnak nyilvánítási, a halál tényének bírósági megállapítása iránti és az eltüntnek nyilvánítási eljárás. = Polgári nemperes eljárások. 1992. 101-117. – 1996. 103-119.

2522. NÉMETH János: A perköltség. = Magyar polgári perjog 1. [1997.] 213-256.

2523. NÉMETH János: A perorvoslatok. = Magyar polgári perjog 2. [1996.] 141-226.

2524. NÉMETH János: A polgári eljárásban érvényesülő alapelvek. = Magyar polgári perjog 1. [1997.] 57-98.

2525. NÉMETH János: A polgári nemperes eljárások fogalma, jogi természete, célja és fajai. – A polgári nemperes eljárásokról általában. = Polgári nemperes eljárások. 1992. 37-44. 45-50.

2526. NÉMETH János: A polgári nemperes eljárásokban érvényesülő szabályok és azok sajátosságai. = Polgári nemperes eljárások. 1992. 45-53. – 1996. 51-59.

2527. NÉMETH János: A polgári per és a nyilvánosság elve. = Nizsalovszky Endre emlékkönyv. 1994. 171-178.

2528. NÉMETH János: Az átmeneti időszak igazságszolgáltatásának jelenlegi helyzete a közép- és kelet-európai országokban. Magyar Jog. 1998/3. 129-141.

2529. NÉMETH János: Certains problèmes des litiges internationaux en Hongrie. = Kemenes emlékkönyv. 1993. 347-369.

2530. NÉMETH János: Kommentár. = A polgári perrendtartás magyarázata. 1-2. kötet. Szerk.: Németh János. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1999. 912., 923-1652.

195

2531. NÉMETH János: L‘activisme du juge en Hongrie. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 32. 1991. 104-130.

2532. NÉMETH János [szerkesztőként]: A polgári perrendtartás magyarázata. 1-2. kötet. Szerk.: Németh János. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1999.

2533. NÉMETH János [szerkesztőként]: Magyar polgári perjog. 1. kötet. Egyetemi jegyzet. Szerk.: Németh János. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Ligatura Kiadó. 1993. 391. – Átdolg. kiad. Budapest, Ligatura Kiadó 1997. 390. – [2. utánny.] 1999. 390. – Magyar polgári perjog. 2. kötet. Egyetemi jegyzet. Szerk.: Németh János. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Ligatura Kft. 1992. 412. – Átdolg. kiad. 1996. 428.

2534. NÉMETH János [szerkesztőként]: Polgári eljárásjogi ismeretek. Jegyzet a jogi szakokleveles közgazdász- és mérnökképzés számára. Szerk.: Németh János. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet – Ligatura Kiadó, 1993. 349.

2535. NÉMETH János [szerkesztőként]: Polgári eljárásjogi példatár. Egységes jegyzet. Szerk.: Németh János. 6. kiad. Budapest, Tankönyvkiadó, 1991. /Állam- és jogtudományi karok./ 453.

2536. NÉMETH János [szerkesztőként]: Polgári nemperes eljárások. Szerk.: Németh János. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. 1992. 493. – Átdolg. kiad. Budapest, Ligatura Kiadó, 1996. 551.

2537. NÉMETH János [társszerkesztőként]: Polgári jogi, családjogi és polgári eljárásjogi iratmintatár. Szerk.: Németh János – Kiss Daisy. Budapest, Unió Kiadó [1995.] 630. – 2. átdolg. kiad. Budapest, Unió Kiadó [1997.] 650.

PAPP ZSUZSANNA

2538. PAPP Zsuzsanna: A számítástechnika felhasználása a polgári igazságszolgáltatásban. = Mikroszámítógépek felhasználása a jogalkalmazásban. Szerk. Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE, 1990. [119.] 21-47.

2539. PAPP Zsuzsanna: A választottbíráskodás. = Magyar polgári perjog 2. [1996.] 383-425.

2540. Papp Zsuzsanna: Eljárási jogharmonizáció Európában. Magyar Jog. 1993.

2541. PAPP Zsuzsanna: Keresetindítás. = Magyar polgári perjog 1. [1997.] 283-343.

2542. Papp Zsuzsanna: [Részlet.] = A polgári eljárásjogi ismeretek. Szerk.: Németh János.

Budapest, Ligatura, 1993.*

SOMLAI ZSUZSANNA

196

2543. SOMLAI Zsuzsanna: A polgári eljárás: Alapfogalmak. A polgári peres eljárás céljai és feladatai. A polgári perrendtartás hatálya. A polgári peres eljárás hazai fejlődése. = Magyar polgári perjog 1. [1997.] 35-52.

2544. SOMLAI Zsuzsanna: A sajtó-helyreigazítási perek. = Magyar polgári perjog 2. [1996.] 315-326.

2545. SOMLAI Zsuzsanna: Az iparjogvédelmi perek. = Magyar polgári perjog 2. [1996.] 373-380.

SZENTIRMAY GYULA

2546. SZENTIRMAY Gyula: A bizonyítás. = Magyar polgári perjog 2. [1996.] 35-98.

2547. SZENTIRMAY Gyula: A társaságok és társadalmi szervezetek határozatainak bírósági felülvizsgálata. = Magyar polgári perjog 2. [1996.] 357-371.

POLGÁRI JOGI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Csehi Zoltán, egyetemi adjunktus, Darázs Lénárd, egyetemi adjunktus, Faludi Gábor, egyetemi adjunktus, Harmathy Attila, egyetemi tanár, Kisfaludi András, egyetemi docens, Lenkovics Barnabás, egyetemi tanár, Lontai Endre, ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Menyhárd Attila, egyetemi adjunktus, Németh Ágnes, egyetemi adjunktus, Sajó András, egyetemi tanár, Sólyom László, egyetemi tanár, Székely László, egyetemi adjunktus, Vékás Lajos, egyetemi tanár, Weiss Emília, ny. egyetemi tanár, professzor emeritus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Czugler Péter, ügyvéd, Haupt Egon, bíró, Köles Tibor, bíró, Kőrös András, bíró, Murányi Katalin, bíró, Nyíri Viktor, ügyvéd, Wellmann György, bíró. A tanszék vezetője: Kisfaludi András.

CSEHI ZOLTÁN

2548. CSEHI Zoltán: Das Stiftungsgeschäft im deutschen Bürgerlichen Gesetzbuch. Magisterarbeit. [Kézirat.] Heidelberg, 1991. [Gépirat.] 100.

2549. CSEHI Zoltán: Reinhart, Gert: UN-Kaufrecht. Kommentar. Heidelberg, C. F. Müller, 1991. Magyar Jog. 1992. – Arthemis 1992/3. 39-40.

2550. CSEHI Zoltán: A francia magánjog elméleti alapjai (Jacques Ghestin – Gilles Goubeaux: Traité de droit civil. Introduction générale. Párizs, LGDJ, 1990. 2. kiad.) Jogállam. 1996/3-4. 177-185.

197

2551. CSEHI Zoltán: A jogászképzés kérdései Marton Géza életművében. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 32. kötet. 199. [1992.] 61-80.

2552. CSEHI Zoltán: A kezesség fogalmához. = Jogi tanulmányok. [ELTE] 1997. 35-81.

2553. CSEHI Zoltán: A magánjogi alapítvány fogalma, célja és vagyona. Jogállam. 1998-1999/1-4. 183-213.

2554. CSEHI Zoltán: A német társasági jog reformjának elképzelései. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelem világából. 1990/12. 13-15.

2555. CSEHI Zoltán: A nemzetközi kereskedelmi választottbíróság eljárására alkalmazandó szabályok meghatározása. Magyar Jog. 1995/7. 431-448.

2556. CSEHI Zoltán: A nemzetközi magánjog egységesítése az Európai Közösségekben. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelem világából. 1991/11. 3-5.

2557. CSEHI Zoltán: Alapítványokról szóló [1990. évi NDK] törvény az öt új német szövetségi tartományban. Magyar Jog. 1992/7. 433-439.

2558. CSEHI Zoltán: Az alapítványokra vonatkozó szabályok Franciaországban. Magyar Jog. 1999/8. 492-502.

2559. CSEHI Zoltán: Coincidentia oppositorum, avagy alapítvány és halál esetére szóló rendelkezés. = Vékás Lajos ünnepi kötet. 1999. 37-61.

2560. CSEHI Zoltán: Dürer, Albrecht és a szerzői jog. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 34. kötet. 1993-1994. [1997.] 61-88.

2561. CSEHI Zoltán: Francia konszernjog. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelem világából. 1991/8. 13-16.

2562. CSEHI Zoltán: Jayme, Erik – Furtak, Oliver: Der Weg zur deutschen Rechtseinheit (Heidelberg, 1992.) Magyar Jog. 1993/8.

2563. CSEHI Zoltán: Kezesség a francia magánjogban. = Polgári jogi és versenyjogi tanulmányok. Szerk.: Harmathy Attila – Csakurda Ottó. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet – ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1994. [67.] 30-45.

2564. CSEHI Zoltán: Kötz, Hein: Deliktsrecht (Frankfurt am Main, 1988. 4. kiad.). Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. tom. 32., 1990. [1992.] 245-253.

2565. CSEHI Zoltán: Magiszteri program a heidelbergi egyetemen. Magyar Jog. 1992/4. 252-253.

2566. CSEHI Zoltán: Mellékkötelezettek egymásközti viszonyairól. Polgári jogi

kodifikáció. 1999/16.*

2567. CSEHI Zoltán: Polgári jogi tankönyvek Németországban 1. BGB Általános rész – Schwab, Brox, Medicus, Larenz. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. tom. 32., 1990. [1992.] 219-244.

198

2568. CSEHI Zoltán: Szervezeti és jogügyleti képviselet kapcsolata a magyar gazdasági társaságoknál – adalékok a képviselet dogmatikájához. Magyar Jog. 2000/?

2569. CSEHI Zoltán: Van-e általános része a magyar magánjognak? Polgári jogi kodifikáció. 2000/2. 23-25.

2570. CSEHI Zoltán: Vezető tisztségviselőkre vonatkozó versenytilalmi szabályok a magyar társasági jogban, jogösszehasonlító kitekintésben. = Polgári jogi és versenyjogi tanulmányok. Szerk.: Harmathy Attila – Csakurda Ottó. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet – ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1994. [67.] 9-29.

2571. CSEHI Zoltán [társszerzőként]: CSEHI Zoltán – FRUCHSDORFER Susanne:

Die neuen ungarischen Privatisierungsgesetze. Investition & Information. 1992/1.*

2572. CSEHI Zoltán [társszerzőként]: CSEHI Zoltán – SOLT Peter: Ungarn:

Vorstand in mehreren Aktiengesellschaften? Investiton & Information. 1993/2.*

2573. CSEHI Zoltán [társszerkesztőként]: Reklámjog. A reklámra vonatkozó hazai és nemzetközi szabályozás. Vál. és szerk.: Debreczenyi Ferenc – Csehi Zoltán. Budapest, Magyar Reklámszövetség, 1992. 87.

2574. CSEHI Zoltán [fordítóként]: Mansel, Heinz-Peter: Rechtsvergleichung and europäische Rechtseinheit. Magyar Jog. 1992.

2575. CSEHI Zoltán [fordítóként]: Portale, Giuseppe – Dolmetta, A: Az új olasz bankjog alapvonalai. Magyar Jog. 1993/1. 53-62.

2576. CSEHI Zoltán [fordítóként]: Tunc, André: A polgári jogi felelősség az Európai Közösségek jogában. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelem világából. 1991/92. 15-22.

DARÁZS LÉNÁRD

2577. DARÁZS Lénárd: A franchise szerződés versenyjogi mentesítése. = Francise

évkönyv. Budapest, 1998. 5-8.*

2578. DARÁZS Lénárd: A kartelljogi hatáselv. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelem világából. 1994/3. 23-25.

2579. DARÁZS Lénárd: A kft. és a betéti társaság vegyítése. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelem világából. 1991/11. 23-28.

2580. DARÁZS Lénárd: A monopolhelyzettel való visszaélés a német, az európai és a magyar kartelljogban. = Nyugat-európai hatások a magyar jogrendszer fejlődésében. 1994. 2. kötet. 27-85.

199

2581. DARÁZS Lénárd: A vertikális kartelltilalom hiánya a magyar jogban és jogharmonizációs kötelezettségeink – egy javaslat a megoldásra. Magyar Jog. 1994/12. 724-729.

2582. DARÁZS Lénárd: Az ―európai kartelljog‖ hatása az ―európai magánjog‖ és a nemzeti magánjogok fejlődésére. = Vékás Lajos ünnepi kötet. 1999. 63-85.

2583. DARÁZS Lénárd: Bevezetés az európai kartelljogba. 1-3. rész. Versenyfelügyeleti Értesítő. 1993/11., 1993/12., 1994/1.

2584. DARÁZS Lénárd: Competition and Cartel Law. = Business Law in Hungary. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. 453-485.

2585. DARÁZS Lénárd: [Részletek.] = Aktuális szerződésminták minden üzleti esetre.

Szerk.: Wellmann György. Budapest, 1995.*

2586. DARÁZS Lénárd: Egység és/vagy pluralitás a nemzetközi fizetésképtelenségi eljárások jogában. Magyar Jog. 1995/5. 294-297.

2587. DARÁZS Lénárd: Grundzüge des Insolvenzrechts in Ungarn. Wirtschaft und Recht in Osteuropa. [WiRO] 1993/5. 151-156.

2588. DARÁZS Lénárd: Hongrie. = M-C Mitchell: Dans quelle mesure le droit de la concurrence s‘applique-t-il ou devrait-il s‘appliquer au marchés oligopolistiques? Revue Internationale de la Concurrence – International Review of Competition Law. 1996/2. 5-23.

2589. DARÁZS Lénárd: Javaslat a versenytörvény hatályának komplex újraszabályozására. = Polgári jogi és versenyjogi tanulmányok. Szerk.: Harmathy Attila – Csakurda Ottó. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet – ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1994. [67.] 47-67.

2590. DARÁZS Lénárd: Javaslat a versenytörvény területi hatályának újraszabályozására. Gazdaság és Jog. 1994/5. 14-17.

2591. DARÁZS Lénárd: Középvállalatok a tőkepiacon? Friss Hírek a nemzetközi kereskedelem világából. 1992/5. 20-28.

2592. DARÁZS Lénárd: Összehasonlító európai cégjog. Gazdaság és Jog. 1994/4. 3-6.

2593. DARÁZS Lénárd: Regulation of Oligopolistic Markets under Hungarian Law. = Proceedings of the Hungarian Group. Szerk.: International Association for the

Protection of Industrial Property [APIP]. 22. kötet: 1995. 117-126.*

2594. DARÁZS Lénárd: Telecommunications in Hungary. Opportunities for new entrants. = European Counsel Industry Report: Telecommunications. 1998/szeptember. 197-200.

2595. DARÁZS Lénárd: Törekvések az európai fizetésképtelenségi jog egységesítésére. Magyar Jog. 1993/9. 549-555.

2596. DARÁZS Lénárd: Verordnung über die Forintkonten der Ausländer in Ungarn. Wirtschaft und Recht in Osteuropa. [WiRO] 1995/4. 149.

200

2597. DARÁZS Lénárd: Wirtschaftsgesetzgebungspläne der ungarischen Regierung. Wirtschaft und Recht in Osteuropa. [WiRO] 1995/4. 149-150.

2598. DARÁZS Lénárd: Zum ungarischen Gesetz über die gerichtliche Zwangsvollstreckung. Wirtschaft und Recht in Osteuropa. [WiRO] 1995/4. 148-149.

2599. DARÁZS Lénárd [közreműködőként]: VÉKÁS Lajos: A kft. és ügyvezetője. 1-3. kötet. Közrem. Darázs Lénárd – Kisfaludi András. Budapest, Verlag Dashöfer, 1995. [Szabadlapos, bővíthető kötésben.]

FALUDI GÁBOR

2600. FALUDI Gábor: A felhasználási szerződés. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1999. /Szerződéstár 6./ 324.

2601. FALUDI Gábor: A felhasználási szerződés jogi természete. = Vékás Lajos ünnepi kötet. 1999. 87-118.

2602. FALUDI Gábor: A szellemi tulajdon bitorlásának korszerű szankciói. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelem világából. 1991/9. 31-34.

2603. FALUDI Gábor: A szerzői és szomszédos jogok közös jogkezelése. Közjegyzők Közlönye. 1998/7-8. 31-33.

2604. FALUDI Gábor: A szerzői jog átruházhatósága a magyar szerzői jogban. Magyar Jog. 1995/3. 146-156.

2605. FALUDI Gábor: A szerzői jog szankciórendszerének felülvizsgálata a nemzetközi szerzői jogi egyezmények tükrében. = A polgári jogi tudományos diákkör évkönyve. 1998-1999. tanév. Szerk.: Fuglinszky Ádám. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tudományos Diákkör, 1999. 19-25.

2606. FALUDI Gábor: A szerzői jogsértés következményeinek nemzetközi alapjai; az ideiglenes intézkedés. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 99-124.

2607. FALUDI Gábor: Collective administration of author‘s rights and neighboring rights. = Proceedings of the Hungarian Group IAPIP. 1997. 24. 131-140.

2608. FALUDI Gábor: Evaluation of lectures delivered on ―fields related to intellectual property‖. = Proceedings of the Hungarian Group IAPIP. 1995. 22. 139-147.

2609. FALUDI Gábor: Modification of copyright rules and its possible effects. = Proceedings of the Hungarian Group IAPIP. 1994. 21. 95-100.

2610. FALUDI Gábor: New regulation on collective administration. Revue Internationale du Droit D auteur. 1997/január.

201

2611. FALUDI Gábor: Társadalombiztosítás és szerzői jog. Magyar Tudomány. 1997/6. 752-756.

2612. FALUDI Gábor: The transferability of copyright. = Proceedings of the Hungarian Group IAPIP. 1996. 23. 153-167.

2613. FALUDI Gábor [közreműködőként]: Szerzői jog. Összeáll. Faludi Gábor. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995. /Kis jogszabály sorozat./ 654. – 1999. 864.

HARMATHY ATTILA

2614. HARMATHY Attila: A polgári törvénykönyv zálogszabályainak módosítása. Budapest, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. [1996.] /Jogi tájékoztató füz. elhangzott szakmai előadásokról 33./ 18.

2615. HARMATHY Attila: Az állam gazdasági szerepváltozásának jogi tükröződése. Akadémiai székfoglaló. 1994. április 22. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1997. /Értekezések – emlékezések./ 32.

2616. HARMATHY Attila: A Bécsi Vételi Egyezmény alkalmazása: alapvető szerződésszegés. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1994/7. 22-24.

2617. HARMATHY Attila: A Bécsi Vételi Konvenció alkalmazása: kft. üzletrész átruházása. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1994/1. 25-27.

2618. HARMATHY Attila: A Bécsi Vételi Konvenció alkalmazásának kizárása. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1991/4. 8-10.

2619. HARMATHY Attila: A bolgár kereskedelmi törvény módosítása. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1994/8. 31.

2620. HARMATHY Attila: A hitelbiztosítékok jogának változásáról. = Kemenes emlékkönyv. 1993. 139-144.

2621. HARMATHY Attila: A kártérítési jog új fejleményei: felelősség a környezet károsításáért. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1994/10. 3-5.

2622. HARMATHY Attila: A kodifikációt befolyásoló tényezők. Collega. 1998/7. 13-15.

2623. HARMATHY Attila: A magyar polgári jogról 1999-ben. = Székfoglalók. 1999. 1. 1-14.

2624. HARMATHY Attila: A megtérítendő kár összegének meghatározása a nemzetközi választottbírósági gyakorlatban. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1990. 21-22.

202

2625. HARMATHY Attila: A német privatizáció tapasztalatairól. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1991/2. 3-5.

2626. HARMATHY Attila: A párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Választottbíróságáról. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1994/9. 3-5.

2627. HARMATHY Attila: A polgári jog a századfordulón. Jogtudományi Közlöny. 2000/4. 117-125.

2628. HARMATHY Attila: A polgári jogi kodifikációról. = Nizsalovszky Endre emlékkönyv. 1994. 105-116.

2629. HARMATHY Attila: A Polgári Törvénykönyvről. = Negyedik Magyar Jogászgyűlés. Szerk.: Máthé Gábor. Budapest, 1998. 213-222.

2630. HARMATHY Attila: A Ptk. reformja, különös tekintettel a szerződési jog fejlődésére. = Második Magyar Jogászgyűlés. Budapest, 1994. 279-293.

2631. HARMATHY Attila: A választottbíráskodásról. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelem világából. 1991/7. 29-34.

2632. HARMATHY Attila: A zálogjog új magyar szabályozása. [A 7. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon elhangzott előadás összefoglalója.]. = Magyar közjegyzői almanach. 1992-1994. Szerk.: Stagel Judit. Budapest, Magyar Országos Közjegyzői Kamara. 1996. 122-126.

2633. HARMATHY Attila: Arbitration. Hungarian Economic Review. 1992/7. 26-29.

2634. HARMATHY Attila: Az alkalmazandó jog meghatározása. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1990/8. 21-22.

2635. HARMATHY Attila: Az MTA 1994. október 27-én elfogadott alapszabályából adódó feladatok. Miskolci Akadémiai Bizottság Közleményei. 15. 1995. [Miskolc] 28-41.

2636. HARMATHY Attila: Belorusz társasági jogi szabályok. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1994/8. 31-32.

2637. HARMATHY Attila: Búcsúzó. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1994/12. 36-38.

2638. HARMATHY Attila: Codification in a Period of Transition. Davis Law Review. 1998/31. 783-798.

2639. HARMATHY Attila: Companies, State and System Transformation. = Corporation, Capital Markets and Business in the Law. Szerk.: Th. Baums – K. J. Hopt – N. Horn. Kluwer Academic Publishers. 2000. 253-263.

2640. HARMATHY Attila: Comparative law and changes of the law. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1999. 159-167.

2641. HARMATHY Attila: Comparative Law in Hungary. = L‟avenir du droit comparé. Párizs, 2000. 209-216. – Revue Internationale de Droit Comparé. 1999/4. 945-952.

203

2642. HARMATHY Attila: Das Recht der Mobiliarsicherheiten – Kontinuität und Entwicklung in Ungarn. = Mobiliarsicherheiten, Vielfalt oder Einheit? Szerk.: K. F. Kreuzer. Baden-Baden, 1999. 75-90.

2643. HARMATHY Attila: Die Transformation der Eigentumsordnung und die neue Regelung des Pfandrechts in Ungarn. = Realkredit und Grundstücksverkehr in europäischen Ländern. 2. kötet. Szerk.: W. Hadding – R. Welter. Stuttgart, 1998. 251-271.

2644. HARMATHY Attila: Dologi jog – kötelmi jog. = Vékás Lajos ünnepi kötet. 1999. 119-138.

2645. HARMATHY Attila: Droit civil – droit constitutionnel. Revue Trimestrielle de Droit Comparé 1998/1. 45-66.

2646. HARMATHY Attila: [Egyes szócikkek.] = Magyar nagylexikon. 1-11. kötet.

Szerk.: Berényi Gábor [et al.] Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993.*

2647. HARMATHY Attila: Gazdasági kényszer – szerződés. Új irányok az angol szerződési jogban. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1990/9. 9-10.

2648. HARMATHY Attila: General problems of civil law codification in the law of CMEA countries. = Civil law codification. 1990. 52-66.

2649. HARMATHY Attila: General report. = Legal Aspects of Privatisation. Strasbourg, Council of Europe, 1993. 197-213.

2650. HARMATHY Attila: Hozzászólás VÉKÁS Lajos: Indító tézisek a polgári jog átfogó reformjához című írásához. = Polgári jogi kodifikáció. 1999. 11-19.

2651. HARMATHY Attila: Interdependenzen zwischen Wirtschafts-und Rechts-system beim Übergang zur Marktwirtschaft. = Wirtschafts- und Gesellschaftsrecht Osteuropas im Zeichen des Übergangs zur Marktwirtschaft. Szerk.: F. J. Säcker – W. Seiffert – R. Wolfrum. München, 1992. 311-329.

2652. HARMATHY Attila: Jogharmonizáció az Európai Unióhoz való csatlakozás perspektívájában. Magyar Tudomány. 1995/1. 1158-1162.

2653. HARMATHY Attila: Jogrendszerünk átalakulása és az Európai Unió joga. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 125-134.

2654. HARMATHY Attila: Kártérítési jogunk új kérdései. = Ötödik jogász vándorgyűlés. Budapest, 1994. 18-25.

2655. HARMATHY Attila: Kódex és társadalom. = Tanulmányok Dr. Bérczi Imre egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára. Szerk.: Tóth Károly. Szeged, 2000. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. tom. 58. fasc. 1-41. / 205-209.

2656. HARMATHY Attila: Kommentárok. = A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Szerk.: Gellért György. Budapest, 1992. 573-610., 669-715., 1342-1366. – 1995. 619-655., 718-76., 1427-1450. – 1998. 647-684., 749-795., 1489-1511.

204

2657. HARMATHY Attila: Kommentárok. = Polgári jog. Kommentár a gyakorlat számára. Szerk.: Petrik Ferenc. Budapest, 1997. 428-464., 567-582.

2658. HARMATHY Attila: Konzernrecht und Gesellschaftsrecht in Ungarn. = Konzerne des Ostens. Szerk.: F. Münzel. Baden-Baden, 1991. 115-125.

2659. HARMATHY Attila: Korunk kodifikációs törekvéseiről. = Peschka Vilmos ünnepi kötet. 1999. 143-153.

2660. HARMATHY Attila: Kreditsicherheiten im sozialistischen System. = System-transfromation in Mittel- und Osteuropa und ihre Folgen für Banken, Börsen und Kredit-sicherheiten. Szerk.: U. Drobnig [et al.]. Tübingen, 1998. 297-314.

2661. HARMATHY Attila: La planification à la française et les problèmes de transition économique dans la Hongrie d‘aujourd‘hui. Espoir. Revue de l‟Institut Charles de Gaulle. 1992/szeptember. 97-103.

2662. HARMATHY Attila: La transition vers le marché passe par l‘État. Revue française d‟administration publique. 1992. 61. 53-57.

2663. HARMATHY Attila: Le rapprochement du droit civil et du droit commercial hongrois avec les droits des pays de la Communauté européenne. Revue internationale de droit comparé. 15. kötet. No. spécial. [Journées de la Société de législation comparée] 1993. 145-156.

2664. HARMATHY Attila: Les aspects juridiques de la privatisation dans les pays

d’Europe Centrale et Orientale. = Les aspects constitutionnels de la transition vers une économie de marché. Collection Science et technique de la démocratie. [No. 8.] Strasbourg,

Conseil de l’Europe, 1994. 196-214.

2665. HARMATHY Attila: Liability of state organs and civil law liability for environmental damage. = Internationales Umwelthaftungsrecht 1. Szerk.: Chr. von Bar. Köln [etc.], 1995. 3-14.

2666. HARMATHY Attila: Magyar választottbírósági gyakorlat. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1994/8. 24-26.

2667. HARMATHY Attila: Nemzetközi gazdasági szervezet jogállása. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1993/5. 31-32.

2668. HARMATHY Attila: Partnership in the law of ―East-European‖ countries. Questions of International Law. 1991/5. 59-73.

2669. HARMATHY Attila: Principles of International Commercial Contracts, ismertetés. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1994/8. 33-34.

2670. HARMATHY Attila: Privatizációval kapcsolatos jogszabályok Kelet-Európában. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1993/6. 33-34.

2671. HARMATHY Attila: Process of Transition and Commercial Law in Central and Eastern Europe. = New Developments in International Commercial and Consumer Law. Szerk.: J. S. Ziegel. Oxford, 1998. 367-382.

205

2672. HARMATHY Attila: Questions of arbitration in the Hungarian law. = Rotondi, Inchieste di diritto comparato. 8. kötet. Arbitration. Milánó, 1991. 181-196.

2673. HARMATHY Attila: Recht der Kreditsicherheiten in Ungarn. = Handelsrecht und Recht der Kreditsicherheiten in Osteuropa. Szerk.: N. Horn – K. Pleyer. Berlin – New York, 1997. 182-198.

2674. HARMATHY Attila: Rendszerváltás a jog segítségével. [Mádl Ferenc: Állam és gazdaság. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1997.] Magyar Tudomány. 1999/2. 241-244.

2675. HARMATHY Attila: [Részletek.] = Introduction to the Hungarian Law. Szerk.: Attila Harmathy. Hága-London-Boston, Kluwer Law International, 1998. [263.] 11-21., 95-134.

2676. HARMATHY Attila: Sûretés réelles entre droit réel et droit personnel. = Mélanges en l‟honneur de Denis Tallon. Párizs, 1999. 285-291.

2677. HARMATHY Attila: Systemwende, Rechtssystemveränderung in den Mittel- und Ost-Europäischen Staaten. = Festschrift für Ernst-Joachim Mestmäcker zum siebzigsten Geburtstag. Szerk.: U. Immenga – W. Möschel – D. Reuter. Baden-Baden, 1996. 167-176.

2678. HARMATHY Attila: Szerződések és az állam gazdaságirányító tevékenysége. = Novotni Zoltán ünnepi kötet. 1991. 129-141.

2679. HARMATHY Attila: The binding force of of contract in Hungarian law. = Binding force of contract. 1991. 27-39.

2680. HARMATHY Attila: The EBRD Model Law and the Hungarian Law. = Emerging Financial Markets and Secured Transactions. Szerk.: J. J. Norton – M. Andenas. London – Hága – Boston, 1998. 197-209.

2681. HARMATHY Attila: The Hungarian Law of Credit Security in Property. European Business Law Review. 1998/november-december. 394-399.

2682. HARMATHY Attila: The Methods of Privatization. = Privatization in Eastern Europe: Legal, Economic and Social Aspects. Szerk.: H. Smit – V. Pechota. New York, Dordrecht 1994. 37-42.

2683. HARMATHY Attila: The Regulation of Secured Transaction under the Future. UNIDROIT Convention Uniform Law Review. [NS 4. kötet] 1999/2. 433-438.

2684. HARMATHY Attila: The right to own property. = Human Rights in Hungary. 1990. 322-338.

2685. HARMATHY Attila: The use of comparative law in new civil law codification. = Legal problems of transition in Hungary. Hungarian national reports submitted to the fifteenth International Congress of Comparative Law. Bristol, July 26 – Aug. 1, 1998. Szerk. Péteri Zoltán. Budapest, MTA Jogtudományi Intézete, 1998. [138.] /MTA Jogtudományi Intézete. Közlemények – Working papers 11./ 17-29.

206

2686. HARMATHY Attila: Új irány az angol kártérítési jogban. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1994/11. 24-26.

2687. HARMATHY Attila: Über Fragen der Angleichung des Privatrechts. = Festschrift für Ulrich Drobnig. Szerk.: J. Basedow – K. J. Hopt – H. Kötz. Tübingen, 1998. 39-44.

2688. HARMATHY Attila: Vegyes vállalatok szabályai közép- és kelet-európai és volt szovjet államokban. Friss Hírek a nemzetközi kereskedelmi jog világából. 1994/1. 33-34.

2689. HARMATHY Attila: Vélemény Kecskés László: Polgári jogi tanulmányok című művéről. Jura. 1995/1. 23-27.

2690. HARMATHY Attila: Zivilgesetzgebung in mittel- und osteuropäischen Staaten. Zeitschrift für Europäisches Privatrecht. 1998/3. 553-563.

2691. HARMATHY Attila [társszerzőként]: HARMATHY Attila – DÓZSA Ágnes: Le SIDA au regard du droit hongrois. = Droit et SIDA [Comparaison internationale] [Párizs]. 1994. 259-266.

2692. HARMATHY Attila [társszerzőként]: Questions of civil law codification. [Conference. Budapest, September 3-6, 1989.] Szerk.: Harmathy Attila – Németh Ágnes. Budapest, Institute for Legal and Administrative Sciences of the Hungarian Academy of Sciences, 1990. [206.] 52-66.

2693. HARMATHY Attila [szerkesztőként]: Binding force of contract. Szerk.: Harmathy Attila. Budapest, 1991. 112.

2694. HARMATHY Attila [szerkesztőként]: Introduction to the Hungarian Law. Szerk.: Attila Harmathy. Hága-London-Boston, Kluwer Law International, 1998. 263. [szerzőként: 11-21., 95-134.]

2695. HARMATHY Attila [szerkesztőként]: Jogi tanulmányok. Szerk.: Harmathy Attila. Budapest, 1995. 334. – Budapest, 1996. 298. – Budapest, 1997. 377. – Budapest, 1998. 309. – Budapest, 1999. 316.

2696. HARMATHY Attila [társszerkesztőként]: Polgári jogi dolgozatok. Szerk.: Harmathy Attila – Csakurda Ottó. 1993. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet – ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1993. 414. – 1994. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet – ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1994. 240.

2697. HARMATHY Attila [társszerkesztőként]: Polgári jogi és versenyjogi tanulmányok. Szerk.: Harmathy Attila – Csakurda Ottó. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet – ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1994. 67.

2698. HARMATHY Attila [társszerkesztőként]: Questions of civil law codification. [Conference. Budapest, September 3-6, 1989.] Szerk.: Harmathy Attila – Németh Ágnes. Budapest, Institute for Legal and Administrative Sciences of the Hungarian Academy of Sciences. 1990. 206.

207

2699. HARMATHY Attila [társszerkesztőként]: Versenyjogi és társasági jogi tanulmányok, Szerk.: Harmathy Attila – Csakurda Ottó. Budapest, 1994.

KISFALUDI ANDRÁS

2700. KISFALUDI András: A magánárverések jogáról. Budapest, Dominicard, 1997. 71.

2701. KISFALUDI András: A polgári jog alapjai. Jegyzet. 2. átdolg. kiad. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1992. 260.

2702. KISFALUDI András: A társasági jog. Budapest, Alfa Kiadó, 1996. 420.

2703. KISFALUDI András: A társasági törvényről. [Az 1992. január 1-jén hatályos állapotnak megfelelő, átdolgozott változat.] Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1992. 74.

2704. KISFALUDI András: Az adásvételi szerződés. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1997. /Szerződéstár 1./ 311. [utánny.] 1999. 311.

2705. KISFALUDI András: Bevezetés a váltójogba. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1998. 76.

2706. KISFALUDI András [társszerzőként]: KISFALUDI András – SZÉKELY László: A polgári jog alapjai. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1998. 4. átdolg. kiad. 244.

2707. KISFALUDI András [társszerzőként]: KISFALUDI András – SZÉKELY László: Bankügyletek jogi kérdései 1. A polgári jog alapjai. Budapest, Nemzetközi Bankárképző Központ Rt., 1995. 128.

2708. KISFALUDI András: A Kodifikációs főbizottság üléseiről. Polgári jogi kodifikáció. 1999/1. 16-18.

2709. KISFALUDI András: A Ptk. kodifikációját segítő nemzetközi szakértői csoport megalakulásáról. Közjegyzők Közlönye. 1999/12. 3-4.

2710. KISFALUDI András: A részvényátruházási szerződés jogi természetéről. Gazdaság és Jog. 1996/4. 3-8.

2711. KISFALUDI András: Árverés vagy átverés? Cégvezetés. 1996/9. 25-31

2712. KISFALUDI András: Az egyszemélyes társaság. Cégvezetés. 1997/8. 37-44

2713. KISFALUDI András: Az új társasági törvény. Cégvezetés. Különszám. 1998/2. 3-42.

2714. KISFALUDI András: Búcsú a cégtől. Cégvezetés. Különszám. 1996/1. 28-32.

2715. KISFALUDI András: Cégbíróra várva. A be nem jegyzett cégek helyzete. Cégvezetés. 1997/3. 46-51.

208

2716. KISFALUDI András: Die wichtigsten Neuigkeiten des neuen ungarischen Gesellschaftsgesetzes. = Mitteilungen des Ungarisch-Deutschen Juristenvereins. [Nr. l. Jahrgang 2.] 1998/június. 1-9.

2717. KISFALUDI András: Elővásárlás a cégjogban. Cégvezetés. 1996/12. 29-33.

2718. KISFALUDI András: Élt tíz évet. [1988. évi VI. tv.] Collega. 1997/1. 11-14.

2719. KISFALUDI András: Hatalommegosztás a gazdasági társaságban. = Vékás Lajos ünnepi kötet. 1999. 155-176.

2720. KISFALUDI András: Hollandia új polgári törvénykönyvének néhány tanulsága a magyar kodifikáció számára. = Polgári jogi kodifikáció. 1999. 143-160. – 1999/2. 22-26.

2721. KISFALUDI András: (Jog)viták a cég tulajdonosai között. Cégvezetés. Különszám. 1996/1. 1-32.

2722. KISFALUDI András: Kommentárok. = Polgári jog. Kommentár a gyakorlat számára. Szerk.: Petrik Ferenc. Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, 1997. 465-489., 557-566.

2723. KISFALUDI András: Konszernjog. Cégvezetés. 1998/4. 65-67.

2724. KISFALUDI András: Külföldi jogtudósok a Ptk.-kodifikációról. Polgári jogi kodifikáció. 1999/2. 17-20.

2725. KISFALUDI András: Öröklés a gazdasági társaságban. Cégvezetés. 1999/4. 61-68.

2726. KISFALUDI András: [Részlet.] = Jogi ismeretek. Szerk.: Kékesi László. Budapest, Perfekt, 1996. 143-225.

2727. KISFALUDI András: [Részletek.] = A gazdasági társaságok. Szerk.: Miskolczi Bodnár Péter. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. 15-33., 389-443.

2728. KISFALUDI András: Share capital regulation in Hungarian company law: Aims and reality. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 36. 1995. [1997.] 39-80.

2729. KISFALUDI András: Teljességi záradék. Gazdaság és Jog. 1995/11. 3-7.

2730. KISFALUDI András: Új tag a cégben. Cégvezetés. 1995/4. 32-40.

2731. KISFALUDI András: Társaságok titkai. Titkokvédelem a gazdasági társaságokban. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 151-168.

2732. KISFALUDI András: Változások a cég adataiban Cégvezetés. Különszám. 1996/1. 19-27.

2733. KISFALUDI András [szerkesztőként]: Nyugat-európai hatások a magyar jogrendszer fejlődésében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán készült tanulmányok. 1-2. kötet. Szerk.: Kisfaludy András – Margitán Éva. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1994. 204. 198.

209

2734. KISFALUDI András [közreműködőként]: VÉKÁS Lajos: A kft. és ügyvezetője. 1-3. kötet. Közrem. Darázs Lénárd, Kisfaludi András. Budapest, Verlag Dashöfer, 1995. [Szabadlapos, bővíthető kötésben.]

LENKOVICS BARNABÁS

2735. LENKOVICS Barnabás: A dologi jog vázlata. Egyetemi jegyzet. Budapest, Ikva Kiadó, 1993. /Jogtudományi karok./ 197.

2736. LENKOVICS Barnabás: Magyar polgári jog. A dologi jog vázlata. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi tanszék. 2. jav. kiad. Eötvös József Kiadó, 1995. 280. – 3. kiad. 1996. 281. – 4. átdolg. kiad. 1997. 287. – Oktatási segédanyag. 5. átdolg. kiad. 1999. 306. – Egyetemi jegyzet. 6. kiad. 1999. 303.

2737. LENKOVICS Barnabás: Polgári jogi alapfogalmak. Tanfolyami jegyzet. 1-2. rész. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet. [1997.] 154., 146.

2738. LENKOVICS Barnabás: Tulajdonjog. Ideiglenes tananyag. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1991. 150.

2739. LENKOVICS Barnabás: A jog (de)moralizálása. Gondolatok a magzati élet védelméről. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 169-182.

2740. LENKOVICS Barnabás: A magzat élethez való jogáról. Magyar Tudomány. 1990/2. 162-166.

2741. LENKOVICS Barnabás: A társadalmi tulajdonjog reformja. Valóság. 1990/7. 2-14.

2742. LENKOVICS Barnabás: A tulajdon társadalmasítása és magánosítása. = Vékás Lajos ünnepi kötet. 1999. 177-194.

2743. LENKOVICS Barnabás: [Egyes szócikkek.] = Jogi lexikon. 1999.*

2744. LENKOVICS Barnabás: Értékproblémák az abortusz jogi szabályozásában. = Élet és jog. Budapest, MTA ÁJI, 1993. 64-72.

2745. LENKOVICS Barnabás: Földosztás – hatalomosztás. Valóság. 1990/5. 77-83.

2746. LENKOVICS Barnabás: Közdolgok joga, avagy a közjog magánjogiasodása. Jogállam. 1994/1. 18-34.

2747. LENKOVICS Barnabás [társszerzőként]: BÍRÓ György – LENKOVICS Barnabás: Magyar polgári jog. Általános tanok. Miskolc, Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért – Novotni Kiadó, 1997. 226. – Egyetemi jegyzet. 2. kiad. Miskolc. 1999. 220.

210

2748. LENKOVICS Barnabás [közreműködőként]: A Szerzői Jogi Szakértői Testület szakvéleményeinek gyűjteménye. 2. kötet. 1978-1989. Összeáll. Lenkovics Barnabás – Székely László. Budapest, MSZH Kiadó, 1990. 167. – 3. kötet. 1990-1996. Budapest, Eötvös József Kiadó, 1998. 243.

LONTAI ENDRE

2749. LONTAI Endre: Magyar polgári jog. Szellemi alkotások joga. Budapest, Eötvös József Kiadó, 1998.

2750. LONTAI Endre: Szellemi alkotások joga. – 3. kiad. Budapest, Tankönyvkiadó, 1989. [1990.] /Állam- és jogtudományi karok./ 233. – 4. kiad. 1991. – 5. kiad. 1992. 233. – 6. kiad. 1992. 233. – 7. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1992. 233. – 8. kiad. 1993. 233. – 9. kiad. 1993. 233. – 10. kiad. 1994. 233.

2751. LONTAI Endre: Unification of law in the field of international industrial property. Ford.: Zoltán Mária. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994. 226.

2752. LONTAI Endre: A know-how. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 183-188.

2753. LONTAI Endre: A szellemi alkotásokra vonatkozó magyar jog európaizálásának kérdései. = Vékás Lajos ünnepi kötet. 1999. 195-212.

2754. LONTAI Endre: A technikai fejlődés és a szerzői jog. Állam- és Jogtudomány. 1991/1-2. 18-31.

2755. LONTAI Endre: Codification of the law of contracts. = Civil law codification. 1990. 111-117.

2756. LONTAI Endre: Előszó. = A Szerzői Jogi Szakértői Testület szakvéleményeinek gyűjteménye. 2. kötet. 1978-1989. Összeáll.: Lenkovics Barnabás – Székely László. Budapest, MSZH Kiadó, 1990. 167.

2757. LONTAI Endre: Evaluation of the conference ―Progress after Standstill‖. Budapest, 1994. = Proceedings of the Hungarian Group IAPIP. 1995. 22. 135-138.

2758. LONTAI Endre: Interests and conflicts of interests in industrial property. = Proceedings of the Hungarian Group IAPIP. 1990. 17. 69-90.

2759. LONTAI Endre: Szükség van-e a Műszaki Tudományos Együttmüködés Általános Feltételeire? Külgazdaság. Jogi Melléklet. 1990/5. 65-69.

2760. LONTAI Endre: Univerzalitás és regionalitás a szellemi tulajdon terén. = Nizsalovszky Endre emlékkönyv. 1994. 141-153.

211

MENYHÁRD ATTILA

2761. MENYHÁRD Attila: A jó erkölcsbe ütköző szerződések érvénytelenségének jogkövetkezményei. Magyar Jog. 1999/4. 223-228.

2762. MENYHÁRD Attila: A tisztességtelen szerződési kikötések kontrollja az Európai Közösségek jogában. = Jogi tanulmányok. [ELTE] 1996. 61-84.

2763. MENYHÁRD Attila: A vállalkozási szerződés a magyar [m]agánjog és polgári jog kötelmi dogmatikájában. = Jogi tanulmányok. [ELTE] 1995. 131-158.

2764. MENYHÁRD Attila: Az adhéziós szerződések néhány elméleti aspektusa. = Polgári jogi dolgozatok. 1994. 19-36.

2765. MENYHÁRD Attila: Az uzsorás szerződésről. = Vékás Lajos ünnepi kötet. 1999. 221-240.

2766. MENYHÁRD Attila: Kereskedelmi jogi szerződés – polgári jogi szerződés. = Polgári jogi dolgozatok. 1993. 137-182.

2767. MENYHÁRD Attila: Szerződési igazságosság és egységes szerződési jog. = Jogi tanulmányok. [ELTE] 1997. 237-285.

NÉMETH ÁGNES

2768. NÉMETH Ágnes: The relationship between the Constitutional Court and other public institution. Strasbourg, European Commission for Democraty Through Law,

1997.*

2769. NÉMETH Ágnes [szerkesztőként]: Európai emberi jogi döntvénytár. 1-3. [sz.] Főszerk.: Mavi Viktor. Szerk.: Németh Ágnes. Budapest, Emberi Jogok Magyar Ligája. Osiris Kiadó, 1997. 153. – Budapest, Osiris Kiadó, 1998. 150. – 1999. 167.

2770. NÉMETH Ágnes [társszerkesztőként]: Questions of civil law codification. [Conference. Budapest, September 3-6, 1989.] Szerk.: Harmathy Attila – Németh Ágnes. Budapest, Institute for Legal and Administrative Sciences of the Hungarian Academy of Sciences, 1990. 206.

212

SAJÓ ANDRÁS

2771. SAJÓ András: A model constitution. Budapest, Institute for Legal and Administrative Sciences of the Hungarian Academy of Sciences, 1993. Ford.: Losonci Vera. /MTA Állam- és Jogtudományi Intézet – Közlemények – Working papers 4./ 77.

2772. SAJÓ András: Az önkorlátozó hatalom. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995. /Jog és jogtudomány 9./ 375.

2773. SAJÓ András: Jogosultságok. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete – Seneca Kiadó, 1996. 204.

2774. SAJÓ András: Limiting government. An introduction to constitutionalism. Budapest, CEUPress, 1999. XVI, 292.

2775. SAJÓ András: A jogosultságok lehetősége. = Székfoglalók. 1999. 2. 15.

2776. SAJÓ András: A ―kisegyház‖ mint alkotmányjogi képtelenség. Fundamentum.1999/2. 87-98.

2777. SAJÓ András: A közérdek-fogalom. Értelemadási kísérlet. = Peschka Vilmos ünnepi kötet. 1999. 239-267.

2778. SAJÓ András: A ―láthatatlan alkotmány‖ apróbetűi: A magyar Alkotmánybíróság első ezerkétszáz napja. Állam- és Jogtudomány. 1993/1-2. 37-96.

2779. SAJÓ András: A materiális természetjog árvái, avagy hogyan védi Alkotmánybíróságunk az elesetteket. A szociális jogok és a gazdasági megszorítások. Magyar Jog. 1996/4. 205-231.

2780. SAJÓ András: A részleges kárpótlási törvény által felvetett alkotmányossági kérdések. Állam- és Jogtudomány. 1992/1-4. 190-209.

2781. SAJÓ András: Anómia, bűnözés vagy csak pánik? Kriminológiai közlemények. 1990. 29., 30., 31., 32. 49-60.

2782. SAJÓ András: Az alkotmánybíráskodás a diskurzuselmélet fényében. Állam- és Jogtudomány. 1994/1-2. 11-36.

2783. SAJÓ András: Az emberi jogi ideológia egy pozitív korban. Magyar Tudomány. 1993/8. 936-940.

2784. SAJÓ András: Érdek-ellentét töredékek. = Vékás Lajos ünnepi kötet. 1999. 241-256.

2785. SAJÓ András: Hate speech for hostile Hungarians. = Horváth Tibor ünnepi kötet. 1997. 390-398.

213

2786. SAJÓ András: Jogosultságok: a társadalom habarcsa. Világosság. 1996/11. 3-28.

2787. SAJÓ András: Legal aspects of environmental protection in Hungary: Some experiences of a draftsman. = Designing institutions for sustainable development in Hungary: Agenda for the future. Szerk.: Kerekes Sándor [et al.]. Budapest – Minneapolis, Center for Environmental Studies, Budapest. 1994. 33-43.

2788. SAJÓ András: Néhány jogvédelmi kérdés a cigányság diszkriminációjával kapcsolatban. = Periférián. Roma szociológiai tanulmányok. Vál. és szerk.: Vajda Imre. Budapest, Ariadne Kulturális Alapítvány – Örökségünk Kiadó, 1997. 484-498.

2789. SAJÓ András: Remarks about present criminality and social reactions to criminality. = Criminal policy. 1992. 135-150.

2790. SAJÓ András: Szabadság, emberi jog, alkotmányosság. Magyar Tudomány. 1996/1. 1-11.

2791. SAJÓ András: Szociális jog és kölcsönös öngyilkossági ígéret. Világosság. 1995/10. 5-12.

2792. SAJÓ András: Traditions of corruption. = Corruption and democracy. Political institutions, processes and corruption in transition states in East-Central Europe and in the former Soviet Union. [Papers and presentations of a conference. Budapest, January 28-29, 1994.] Szerk.: Trang, Duc V. Budapest, Institute for Constitutional and Legislative Policy, 1994. 43-45.

2793. SAJÓ András: Utószó. = SZEMERE Bertalan: A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről. [Buda, 1841.] Sajtó alá rend., utószó és jegyz.: Sajó András. Budapest, Halálbüntetést Ellenzők Lígája – Skíz Kiadó, 1990. [1991.] XIV, 239.

2794. SAJÓ András [társszerzőként]: SAJÓ András – SÁNDOR Judit: A gyógyíthatatlannak vélt ―halálos‖ beteg jogi helyzete a tételes jog tükrében. Magyar Tudomány. 1996/7. 771-786.

2795. SAJÓ András [társszerzőként]: SAJÓ András – SÁNDOR Judit: Legal status of the ―terminally ill‖ under Hungarian law. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1995-96/1-2. 1-21.

2796. SAJÓ András [közreműködőként]: A halálbüntetésről. Vál.: Sajó András. Szerk.: Sebes Ágnes. Ford.: Ferch Magda – Benke Gábor. Budapest, Magvető Kiadó, 1990. [1991.] /Medvetánc füz./ 258.

2797. SAJÓ András [szerkesztőként]: SZEMERE Bertalan: A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről. [Buda, 1841.] Sajtó alá rend., utószó és jegyz. Sajó András. Budapest, Halálbüntetést Ellenzők Lígája – Skíz Kiadó, 1990. [1991.] XIV, 239.

SÓLYOM LÁSZLÓ

214

2798. SÓLYOM László: A halálbüntetés ellen. Világosság. 1990/12. 908-915.

2799. SÓLYOM László: A jövő nemzedékek jogai és ezek képviselet a jelenben. = A jövő nemzedékek jogai. Szerk.: Jávor Benedek. Budapest, Védegylet, 2000. 37-46.

2800. SÓLYOM László: „A ‘nehéz eseteknél‘ a bíró erkölcsi felfogása jut szerephez‖, Sólyom Lászlóval, az Alkotmánybíróság elnökével Tóth Gábor Attila beszélget. Fundamentum.1997/1. 31-46. – A megtalált alkotmány? A magyar alapjogi bíráskodás első kilenc éve/The Constitution Found? The first nine years of hungarian constitutional review on fundamental rights. Szerk.: Halmai Gábor. Budapest, INDOK, 2000. 383-408.

2801. SÓLYOM László: Alkotmánybírósági módszerek a döntés vállalására illetve elhárítására. = Zlinszky János ünnepi kötet. 1998. 249-268.

2802. SÓLYOM László: Alkotmányosság Magyarországon. Értékek és tények. = Nizsalovszky Endre emlékkönyv. 1994. 218-236.

2803. SÓLYOM László: Anmerkungen zu dem ―Systemwechsel‖ aus des Sicht eines

Verfassungsrichters: Kann man die ―Wendeländer‖ von den ―alten‖ Demokratien Europas trennen? = Globalisierung und informationelle Rechtskultur in Europa. Szerk.: Lamnek – Tinnefeld. Baden-Baden, NomosVerlag, 1998. 259-268.

2804. SÓLYOM László: Anmerkungen zur Rezeption auf dem Gebiet der wirtschaftlichen und sozialen Rechte aus ungarischer Sicht. = Grundfragen der Verfassungsgerichtsbarkeit in Mittel- und Osteuropa. Szerk.: Frowein – Marauhn. Berlin – Heidelberg, Springer, 1998, 213-227.

2805. SÓLYOM László: Az Alkotmánybíróság a Parlament szemszögéből. Jogtudományi Közlöny. 1992/6. 276-281.

2806. SÓLYOM László: Az Alkotmánybíróság hatáskörének sajátossága. = Tanulmányok Benedek Ferenc tiszteletére. Szerk.: Hamza Gábor – Kajtár István – Zlinszky János. JPTE, Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 1996. [323.] /Studia iuridica 123./ 5-34.

2807. SÓLYOM László: Az Alkotmánybíróság önértelmezése. Jogtudományi Közlöny. 1992/6. 272-275.

2808. SÓLYOM László: Az Alkotmánybíróság szerepe a magyar jogban. = A magyar jog múltja – európai jogharmonizáció – jogunk modernizálása. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 1996. 79-94.

2809. SÓLYOM László: Az állam és az egyház elválasztása az Alkotmánybíróság alapjogi koncepciójában. = Az állam és az egyház elválasztása. [Konferencia. Dobogókő, 1995. március 31 – április 1.] Szerk.: Forrai Tamás. Budapest, Faludi Ferenc Akadémia, 1995. 104-111.

2810. SÓLYOM László: Az emberi jogok az Alkotmánybíróság újabb gyakorlatában. Világosság. 1993/1. 16-33.

215

2811. SÓLYOM László: Az oktatási törvény és a világnézeti semlegesség. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 221-234

2812. SÓLYOM László: Constitutional Privacy in Today‗s Hungary: A Civil Lawyer‗s View. = Human Rights. Christians, Marxists and Others in Dialogue. Szerk.: L. Swidler. New York, 1991. 157-170.

2813. SÓLYOM László: Csönd. Vigilia. 1992/1. 17-21.

2814. SÓLYOM László: Data Protection and Freedom of Information in Hungary. A New Human Right in a Socialist State in Transition. = I diritti dell„uomo nell„est e nell„ovest. Messina, 1990. 281-290.

2815. SÓLYOM László: Data Protection and Freedom of Information. The New Hungarian Quarterly. 1990/117. 45-49. – Human Rights in Hungary. Budapest, 1990. 110-118.

2816. SÓLYOM László: Datenschutz und Informationszugang – Positions-bestimmung und Chancen der rechtlichen Durchsetzung in Ungarn. = Informationszugang und Datenschutz. München, Thomas-Dehler-Stiftung, 1992. 33-38.

2817. SÓLYOM László: Die Rolle des Ungarischen Verfassungsgerichts im gesellschaftlichen Systemwechsel. = Constitutional Jurisdiction 9. Ankara, The Constitutional Court of Turkey, 1993. 305-321. – The Role of the Hungarian Supreme Court in the Change of Social System. = Kritische Vierteljahresschrift für Gesetzgebung und Rechtswissenschaft. 1993/1. 34-45.

2818. SÓLYOM László: Die ungarische Perspektive. Die Rolle des ungarischen Verfassungsgerichts im Stabilisierungsprozess der jungen Demokratie. = Zukunftsprobleme der Europäischen Union. Erweiterung nach Osten oder Vertiefung oder beides? Szerk.: Klaus Stern. Berlin – New York, Walter der Gruyter, 1998. 53-73.

2819. SÓLYOM László: Ellenőrzött rendszerváltás. Világosság. 1991/5. 365-375.

2820. SÓLYOM László: Előszó. = Alkotmányos elvek és esetek. Kézikönyv. Budapest, COLPI, 1996. 8-15.

2821. SÓLYOM László: Emberi jogok és az alkotmánybíráskodás. = Jogállamiság útján – felzárkózás Európához. A Deák Ferenc Továbbképző Jogakadémia megalakulása alkalmából rendezett tudományos ülés előadásai. Budapest, 1992. december 1. Budapest, Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft. – Képmás Kiadó, 1993. 24-30.

2822. SÓLYOM László: Eörsi Gyula. 1922-1992. Magyar Tudomány. 1992. 142-143.

2823. SÓLYOM László: Helyretolható-e alkotmányosan a kizökkent idő? = Vékás Lajos ünnepi kötet. 1999. 257-270.

2824. SÓLYOM László: Hozzászólás. = Conference on Constitutionalism. Budapest, December 17-18. 1992. Constitutionalism in East Central Europe. Discussions in

216

Warsaw, Budapest, Prague, Bratislava. Szerk.: Irena Grudzinska-Gross. Bratislava, Czecho-Slovak Committee of European Cultural Foundation, 1994. 50-55.

2825. SÓLYOM László: Introduction to the Decisions of the Constitutional Court of the Republic of Hungary. = Constitutional Judiciary in a New Democracy: the Hungarian Constitutional Court. Szerk.: Georg Brunner – László Sólyom. Ann Arbor, The University of Michigan Press, 2000. [X, 417.] 1-64.

2826. SÓLYOM László: Jog és jogász a rendszerváltozásban. = Európajogi tanulmányok. 2. kötet. 1996. 229-243.

2827. SÓLYOM László: Justices at Work: Bovary [et al.] v. Chief Administrator of the National Brotherhood and Sisterhood Youth Organization Act. Justice Sólyom‘s Opinion. Cardozo Law Review. 1997/5. 1725-1743.

2828. SÓLYOM László: Kölcsönhatás az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga és a szólásszabadság védelme között Magyarországon. Állam- és Jogtudomány. 1996-97/3-4. 149-172.

2829. SÓLYOM László: Meinungs- und Informationsfreiheit in Ungarn. = Informationsgesellschaft und Rechtskultur in Europa. Szerk.: Marie-Theres Tinnefeld. Baden-Baden, Nomos Verlag, 1995. 71-86.

2830. SÓLYOM László: Neue Gesetze in der Restauration der Demokratie. = Freibeuter 45. [Berlin] [1990] 53-62.

2831. SÓLYOM László: On the co-operation of Constitutional Courts – Sur la coopération des cours constitutionnelles – Die Zusammenarbeit der Verfassungsgerichte. = The 10th Conference of the European Constitutional Courts. Budapest, 6-9 May, 1996. 1. kötet: Introduction and General Reports. Budapest, 1997. 7-28., 29-50., 51-74. – Introduction to the 10th Conference of the European Constitutional Courts. = Bulletin on Constitutional Case-Law. 1996/1. 139-149. – Sur la coopération des cours constitutionnelles. = Annuaire International de Justice Constitutionnelle. 12. Paris, Economica – PUAM, 1997. 31-48.

2832. SÓLYOM László: Öffentliches Recht in Ungarn. Bestandsaufnahme nach zehn Jahren. = Zehn Jahre danach. Versuch einer Bestandsaufnahme der Entwicklungen und Trends zum demokratischen Rechtsstaat und zur sozialen Marktwirtschaft in einigen

MSOE-Ländern. Szerk.: Dieter Pfaff. Südosteuropa-Jahrbuch [München], 30. 2000. 39-60.

2833. SÓLYOM László: Polgári jogi kérdések az Alkotmánybíróság gyakorlatában. Jogtudományi Közlöny. 1994/3. 99-107.

2834. SÓLYOM László: Rundfunk im Wandel: Ungarn. = Rundfunk im Wandel von der Diktatur zur freiheitlichen Demokratie – neue Bundesländer, Ungarn, Polen, Tschechische und Slowakische Republik. München, Beck‘ sche Verlag, 1994. 5-12.

2835. SÓLYOM László: Stability of Democratic Institutions. = Európajogi tanulmányok. 3. kötet.[tom. 1.]. 1997. 65-73.

217

2836. SÓLYOM László: Systemwechsel und Veränderungen im Strafrecht in Ungarn aus der Sicht der Verfassungsgerichtsbarkeit. = Aufgeklärte Kriminalpolitik oder Kampf gegen das “Böse”. Bd. 5. Szerk.: Klaus Lüderssen. Baden-Baden, Nomos Verlag, 1998. 167-224.

2837. SÓLYOM László: The first year of the Constitutional Court. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1991/1-2. 5-22.

2838. SÓLYOM László: The Hungarian Constitutional Court and Social Change. The Yale Journal of International Law. 1994/1. 223-237.

2839. SÓLYOM László: The interaction between the case-law of the European Court of Human Rights and the protection of freedom of speech in Hungary. = Protection des droits de l‟homme: la perspective européenne/Protecting Human Rights: The European Perspective. Mélanges a la mémoire de/Studies in memory of Rolv Ryssdal. Köln, Heymann, 2000. 1317-1335. – Az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga és a szólásszabadság védelme között Magyarországon. Állam- és Jogtudomány. 1996-1997/3-4. 149-172.

2840. SÓLYOM László: Ungarische Verfassungsgerichtbarkeit und deutsche Grundrechtsdogmatik. = Akademische Feier aus Anlaß der Verteilung der Würde eines Ehrendoktors der Rechtswissenschaftlichen Fakultät der Universität zu Köln an die Herren Professor Dr. László Sólyom, Präsident des Verfassungsgerichts der Republik Ungarn a.D. und Rechtsanwalt Ludwig Koch am 6. Februar 1999. Köln, 1999. 26-39. – Humboldt Nachrichten. 2000/június. 9-17. – Aufbau und dogmatische Fundierung der ungarischen Verfassungsgerichtsbarkeit. Osteuropa Recht. 2000/3-4. 230-241.

2841. SÓLYOM László: To the Tenth Anniversary of Constitutional Review. = A megtalált alkotmány? A magyar alapjogi bíráskodás első kilenc éve/The Constitution Found? The first nine years of hungarian constitutional review on fundamental rights. Szerk.: Halmai Gábor. Budapest, INDOK, 2000. 21-47.

2842. SÓLYOM László: Zum Geleit zu den Entscheidungen des Verfassungsgerichts der Republik Ungarn. = Verfassungsgerichtsbarkeit in Ungarn. Analysen und Entscheidungssammlung 1990-1993. Szerk.: Georg Brunner – László Sólyom. Baden-Baden, Nomos Verl., 1995. [634.] 59-116.

2843. SÓLYOM László [szerkesztőként]: Constitutional Judiciary in a New Democracy: the Hungarian Constitutional Court. Szerk.: Georg Brunner – László Sólyom. Ann Arbor, The University of Michigan Press, 2000. X, 417.

2844. SÓLYOM László [szerkesztőként]: Verfassungsgerichtsbarkeit in Ungarn. Analysen und Entscheidungssammlung 1990-1993. Szerk.: Georg Brunner – László Sólyom. Baden-Baden, Nomos Verl., 1995. 634.

2845. SÓLYOM László [társszerkesztőként]: Az Alkotmánybíróság határozatai. 1990. Szerk.: Sólyom László – Holló András. Budapest, Triorg Kft., 1991. 436. – 1991. Szerk.: Sólyom László – Holló András. Budapest, Triorg Kft., 1992. 913. – 1992. Szerk.: Sólyom László – Holló András. Budapest, Triorg Kft., 1993.

218

939. – 1993 Szerk.: Sólyom László – Holló András. Budapest, Triorg Kft., 1994. 1005. – 1994. Szerk.: Sólyom László – Holló András. Budapest, Triorg Kft., 1995. 1026. – 1995. Szerk.: Sólyom László – Holló András. Budapest, Közlöny- és Lapkiadó, 1996. 1176. – 1996. Szerk.: Sólyom László – Holló András. Budapest, Magyar Hivatalos Közlönykiadó,1997. 1008. – 1997. Szerk.: Sólyom László – Paczolay Péter. Budapest, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 1998. 1040. – 1998. Szerk.: Sólyom László – Paczolay Péter. Budapest, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 1999. 1376.

SZÉKELY LÁSZLÓ

2846. SZÉKELY László: A polgári jog alapjai. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző

Intézet, 1997.*

2847. SZÉKELY László: Civilisztikai alapok. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1990. /Jogi ismeretek./ 77.

2848. SZÉKELY László: Közigazgatási megállapodások a környezetvédelemben. Budapest,

Környezetvédelmi Minisztérium, 1998.*

2849. SZÉKELY László: Magyar sajtójog. Budapest, Magyar Újságírók Országos Szövetsége – Bálint Görgy Újságíró-Iskola, 1997. /Sajtókönyvtár./ 143.

2850. SZÉKELY László: Jogállam. 1902-1938. [A Jogállam. Jog- és Államtudományi Szemle c. szaklap indulásáról és megszakadásáról.] Jogállam. 1993/1. 87-107.

2851. SZÉKELY László: Meszlényi [Artúr] szociális magánjoga. Jogállam. 1996/1-2. 100-124.

2852. SZÉKELY László: „Mielőtt a kakas szól…‖ = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 235-248

2853. SZÉKELY László: Svájc: levelek és dogmatika. [Meszlény: A svájci polgári törvénykönyvről. Magánjogi tanulmány társadalomtudományi alapon. Budapest, Athenaeum, 1909. 430. könyvéről.]. = Vékás Lajos ünnepi kötet. 1999. 271-288.

2854. SZÉKELY László: Személyiségi jogok az internet alkalmazásában. Hírközlési Főfelügyelet Tudományos Füzetek. 1997. 49-92.

2855. SZÉKELY László [közreműködőként]: A Szerzői Jogi Szakértői Testület szakvéleményeinek gyűjteménye. 2. kötet. 1978-1989. Összeáll.: Lenkovics Barnabás – Székely László. Budapest, MSZH Kiadó, 1990. 167. – 3. kötet. 1990-1996. Összeáll. Lenkovics Barnabás – Székely László. Budapest, Eötvös József Kiadó, 1998. 243.

219

VÉKÁS LAJOS

2856. VÉKÁS Lajos: Magyar polgári jog. Öröklési jog. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék – Eötvös József Kiadó, 1995. 157. – 2. jav. kiad. 1996. 157. [utánny.] Budapest, Eötvös József Kiadó, 1997. 157. – 1998. 157. – 1999. 157. – 2000. 157.

2857. VÉKÁS Lajos [társszerzőként]: MÁDL Ferenc – VÉKÁS Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. 3. átdolg. kiad. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 634. – 4. átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. 1997. 586. – 6. kiad. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1998. 500. – 5. jav. kiad. 2000. 595.

2858. VÉKÁS Lajos [társszerzőként]: MÁDL Ferenc – VÉKÁS Lajos: The Law of Conflicts and of International Economic Relations. 2. átdolg. kiad. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1998. 565.

2859. VÉKÁS Lajos: A bécsi vételi egyezmény. = A külkereskedelmi tevékenység jogi kézikönyve. Szerk.: Martonyi János – Vattay György. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1991. 99-120. – 2. átdolg. kiad. Szerk.: Martonyi János – Bánrévy Gábor. 1994. 26-54.

2860. VÉKÁS Lajos: A fogyasztói adásvételről szóló EK-irányelv és átültetése a magyar polgári jogba. Magyar Jog. 2000/11. 646-660.

2861. VÉKÁS Lajos: A magánjog gazdasági elemzése. Állam- és Jogtudomány. 1998/ 1-2. 3-19.

2862. VÉKÁS Lajos: A szerződési jog alkotmányos alapjai. Collega. 1997/4. 16-19.

2863. VÉKÁS Lajos: A szerződési szabadság alkotmányos korlátai. = Székfoglalók. 1999. 2. 17. – Jogtudományi Közlöny. 1999/2. 53-60.

2864. VÉKÁS Lajos: Adásvétel a Bécsi Vételi Konvencióban és a Polgári Törvénykönyvben. Collega. 1999/3. 16-19.

2865. VÉKÁS Lajos: Adásvétel a polgári törvénykönyvben és a bécsi vételi konvencióban. = A Polgári Jogi Tudományos Diákkör évkönyve. 1998-1999. tanév. Szerk.: Fuglinszky Ádám. Közrem.: Bodzási Balázs – Kovács Judit. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tudományos Diákkör, 1999. 27-35.

2866. VÉKÁS Lajos: Antizipierte Umsetzung von Verbraucherrichtlinien und das Internationale Privatrecht. = Festschrift Siehr. Szerk.: Basedow [et al.]. Hága, TMC Asser Press, 2000. 775-795.

2867. VÉKÁS Lajos: Autonome Angleichung an das Gemeinschaftsprivatrecht und das EU-IPR Ungarn. IPRax. 2000/3. 240-243.

2868. VÉKÁS Lajos: Autópálya-használati szerződések és a Ptk. 201. par. (2) bekezdése. Magyar Jog. 1998/6. 321-327.

220

2869. VÉKÁS Lajos: Az autópálya-használati szerződések polgári jogi megítélése. Collega. 1998/9. 19-21.

2870. VÉKÁS Lajos: Changes in ownership and in ownership theory in Hungary. = Civil law codification. 1990. 184-191.

2871. VÉKÁS Lajos: Contract in a Rapidly Changing Institutional Environment. Journal of Institutional and Theoretical Economics [JITE] [Tübingen, J. C. B. Mohr] 1996. 40-54.

2872. VÉKÁS Lajos: Die Verflechtung von Verträgen nach ungarischem Zivilrecht. = Die Verflechtung von Verträgen – Planung und Risikoverteilung bei Großprojekten. Szerk.: Hans-Leo Weyers. Baden-Baden, Nomos Verlag, 1991. 53-64.

2873. VÉKÁS Lajos: Elméleti és szerkezeti előkérdések az új polgári törvénykönyvhöz. Jogtudományi Közlöny. 2000/2. 41-51.

2874. VÉKÁS Lajos: Eörsi Gyula. 1922-1992. Jogtudományi Közlöny. 1992/5. 257-258.

2875. VÉKÁS Lajos: Gondolatok egy új polgári törvénykönyv elé. = Peschka Vilmos ünnepi kötet. 1999. 353-371.

2876. VÉKÁS Lajos: Grosschmid ―Fejezetek kötelmi jogunk köréből‖ című művének centenáriuma. Jogtudományi Közlöny. 1999/9. 361-367.

2877. VÉKÁS Lajos: Guiding Principles of the Comprehensive Reform of Hungarian Civil Law. European Journal of Law Reform. 2000/3. 277-287.

2878. VÉKÁS Lajos: Indító tézisek a polgári jog átfogó reformjához. Polgári jogi kodifikáció. 1999/2. 3-6.

2879. VÉKÁS Lajos: Javaslat az általános szerződési feltételek Ptk.-beli szabályozásának kijavítására. Jogtudományi Közlöny. 2000/12. 485-492.

2880. VÉKÁS Lajos: Kommentár [A Ptk. bevezető rendelkezései]. = Polgári Jog. Kommentár a gyakorlat számára. 2. kötet. Szerk.: Petrik Ferenc. Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, 1997. 355-373. [Cserélhető lapokkal.]

2881. VÉKÁS Lajos: Kommentár. = A Polgári Törvénykönyv magyarázata. 2. kiad. Szerk.: Gellért György. Budapest, Közgadasági és Jogi Könyvkiadó. 1992. 19-51. – 3. kiad. 1995. 19-54. – 4. kiad. 1998. 21-56.

2882. VÉKÁS Lajos: Law of Property and Law of Succession. = Introduction to Hungarian Law. Szerk.: Attila Harmathy. Hága – London – Boston, Kluwer Law International, 1998. 81-93.

2883. VÉKÁS Lajos: Nemzetközi kollíziós szerződési jogunk reformjához. Magyar Jog. 1999/12. 705-717.

2884. VÉKÁS Lajos: Nemzetközi kollíziós jog az ezredfordulón. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 249-264.

221

2885. VÉKÁS Lajos: Neue Formen privatwirtschaftlicher Erwerbstätigkeit. = Wandlungen in der Eigentumsverfassung der Länder Südosteuropas. Szerk.: Georg Brunner – Dieter Pfaff. München, Beck Verlag, 1990. 75-80.

2886. VÉKÁS Lajos: Privatrecht und Wirtschaftsverfassung in Ungarn. = Privatrecht und Wirtschaftsverfassung. Szerk.: Peter Schlechtriem. Baden-Baden, Nomos Verlag, 1994. 43-50.

2887. VÉKÁS Lajos: Szerződési jogunk rendszeréről de lege ferenda. = Nizsalovszky Endre emlékkönyv. 1994. 255-266.

2888. VÉKÁS Lajos: Szükség van-e kereskedelmi magánjogra? Magyar Jog. 1998/12. 705-714.

2889. VÉKÁS Lajos: Új irány a gépjármű-felelősségbiztosítás bírói gyakorlatában? Magyar Jog. 1998/9. 540-542.

2890. VÉKÁS Lajos: UN-Kaufvertragsübereinkommen und Vertragsgerichtsstand des EuGVÜ. = Ein internationales Zivilverfahrensrecht für Gesamteuropa. Szerk.: Erik Jayme. Heidelberg, C. F. Müller Verlag, 1992. 221-225.

2891. VÉKÁS Lajos: Ungarisches Sachenrecht. = Sachenrecht in Europa. 2. kötet. Szerk.: Christian von Bar. Osnabrück, Rasch Verlag, 2000. [235.] 155-235.

2892. VÉKÁS Lajos: Über die Neugestaltung des ungarischen Zivilrechts. = Festschrift Drobnig. Szerk.: J. Basedow – K. J. Hopt – H. Kötz. Tübingen, J. C. B. Mohr, 1998. 713-724.

2893. VÉKÁS Lajos [társszerzőként]: A kft. és ügyvezetője. 1-3. kötet. Budapest, Verlag Dashöfer, 1995. [Szabadlapos, bővíthető kötésben.]

2894. VÉKÁS Lajos [társszerzőként]: BÉKÉS Imre – VÉKÁS Lajos [et al.]: Szakvélemény [az 1949 és 1990 között elkövetett, a társadalmi igazságérzetet sértő magatartások, illetve előnyök megítélésének, a felelősség megállapításának elveiről és jogi feltételeiről.] Magyar Jog. 1991/11. 641-645. – Társadalmi Szemle. 1992/1. 70-76.

2895. VÉKÁS Lajos [társszerkesztőként]: Emlékkönyv Nizsalovszky Endre születésének 100. évfordulójára. Szerk.: Mádl Ferenc – Vékás Lajos. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszéke és Nemzetközi Magánjogi Tanszéke, 1994. 307.

2896. VÉKÁS Lajos [közreműködőként]: A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és jogtudományi karának actái. Főszerk.: Vékás Lajos. Fel. szerk.: Hamza Gábor. – 30. kötet: 1988. Budapest, ELTE 1990. 214. – 31. kötet: 1989. Budapest, ELTE, 1991. 270. – 32. kötet: 1990. Budapest, ELTE, 1992. 253. – 33. kötet: 1991-1992. Budapest, ELTE, 1994. 280. – Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Főszerk.: Vékás Lajos. Fel. szerk.: Hamza Gábor. Tomus 34: 1993-[19]94.

222

Budapest, ELTE, 1997. 141. – Tomus 35: 1995-[19]96. Budapest, ELTE 1998. 149.

WEISS EMÍLIA

2897. WEISS Emília: Családjogi alapismeretek. A társadalombiztosítási főiskolai szak hallgatói részére. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1999. 112.

2898. WEISS Emília: A származás megismeréséhez való jog és e jog korlátai. = Mádl Ferenc ünnepi kötet. 265-285.

2899. WEISS Emília: A végintézkedésen alapuló öröklés néhány kérdése – figyelemmel egy elhatározott új polgári törvénykönyvre is. = Peschka Vilmos ünnepi kötet. 1999. 397-421.

2900. WEISS Emilia: Az 1993. évi Hágai Egyezmény a nemzetközi örökbefogadásról – gyermekek külföldre történő örökbeadásáról/külföldről történő örökbe-fogadásáról. = Nizsalovszky Endre emlékkönyv. Budapest, 1994. 267-282.

2901. WEISS Emilia: Az örökbefogadás néhány társadalmi és jogi kérdése. Magyar Tudomány. 1997/2. 180-192.

2902. WEISS Emília: Az öröklési szerződés – az öröklési jog és a szerződési jog határán. Közjegyzők Közlönye. 1997/4. 2-7.

2903. WEISS Emilia: Az új Polgári Törvénykönyv és a családjogi viszonyok szabályozása. Polgári jogi kodifikáció. 2000/2. 4-13.

2904. WEISS Emilia: Der Verwandtenunterhalt im ungarischen Recht. = Familiäre Solidarität. Die Begründung und die Grenzen der Unterhaltspflicht unter Verwandten im europäischen Vergleich. Szerk.: Schwab – Henrich. Bielefeld, Gieseking Verlag, 1997. /Beiträge zum europäischen Familienrecht 5./ 277-295.

2905. WEISS Emilia: Die Entwicklung des ungarischen Kindschaftsrechts. = Entwicklungen des europäischen Kindschaftsrechts Szerk.: Schwab – Henrich. Bielefeld, Gieseking Verlag, 1994. / Beiträge zum europäischen Familienrecht 1./ 169-183. – 2. átdolg. kiad. 1996. 167-185.

2906. WEISS Emilia: Die Gleichberechtigung im Familienrecht (Länderbericht Ungarn). = Gleichheit im Familienrecht. Szerk.: Verschraegen. Bielefeld, Gieseking Verlag, 1997. /Beiträge zum europäischen Familienrecht 3./ 249-268.

2907. WEISS Emilia: [Egyes szócikkek.] = Jogi lexikon. 1999.*

2908. WEISS Emilia: Eheliche Gemeinschaft und Vermögen im ungarischen Recht. = Eheliche Gemeinschaft, Partnerschaft und Vermögen im europäischen Vergleich. Szerk.: Schwab – Henrich. Bielefeld, Gieseking Verlag, 1999. /Beiträge zum europäischen Familienrecht 6./ 537-559.

223

2909. WEISS Emilia: Fatherhood and Motherhood: the legal balance in Hungarian Family Law. = Parenthood in Modern Society Legal and social issues for the twenty-first century. Szerk.: Eekelaar – Sarcevic. Martinus Nijhoff Publishers, 339-351.

2910. WEISS Emília: Grosschmid [Béni] családjogi és öröklési jogi munkásságáról – amennyi egy megemlékező ülés kereteibe belefér. Jogtudományi Közlöny. 1999/11. 475-479.

2911. WEISS Emilia: Hongrie. = Legislation Comparée. Tecniques – Juris Classeur, 1993. 1-33.

2912. WEISS Emilia: Néhány gondolat a törvényes öröklés és a kötelesrész szabályainak reformjához. = Vékás-emlékkönyv. Budapest, 1999. 289-307.

2913. WEISS Emilia: Some Aspects of Hungarian Family Law in relation to the Family Justice System. = Family Justice System Past and Future, Experiences and Prospects. Budapest, L. Salgo Collegium, 1997. 63-80.

2914. WEISS Emília: Változások a magyar családjogban – különös tekintettel a gyermek jogairól szóló 1989. évi New-York-i Egyezményre. Közjegyzők Közlönye. 1998/9. 2-5.

POLITOLÓGIAI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Arató Krisztina, egyetemi tanársegéd, Bihari Mihály, egyetemi tanár, Bíró Gáspár, egyetemi docens, Boros Zsuzsanna egyetemi docens, Gombár Csaba, tudományos főmunkatárs, Körösényi András, egyetemi tanár, Lengyel László, egyetemi docens, Navracsics Tibor, egyetemi adjunktus, Paczolay Péter, egyetemi tanár, Pesti Sándor, egyetemi tanársegéd, Pokol Béla, egyetemi tanár, Schlett István, egyetemi tanár, Stumpf István, egyetemi docens, Sugatagi Gábor, egyetemi tanársegéd, Szabó Lajos Mátyás, egyetemi adjunktus, Szabó Márton , egyetemi tanár, Szabó Máté, egyetemi tanár, Szobolevszky Sándor, egyetemi adjunktus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Levendel Ádám, intézet-igazgató. Tudományos szakirodalmi munkásságukat illetően a tanszékhez kötődő megbízott külső előadók: Bőhm Antal, főiskolai tanár, intézeti főmunkatárs, Gyarmati György, történész, osztályvezető, Kiss Balázs, egyetemi docens, Lányi Gusztáv, egyetemi docens, Tóth Zoltán, alkotmánybírósági főtanácsos, Vida István, egyetemi docens. A tanszék vezetője: Szabó Máté.

ARATÓ KRISZTINA

2915. ARATÓ Krisztina: A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és az érdekegyeztetés szabályozása. Acta Humana. 2000/38. 85-91.

2916. ARATÓ Krisztina: Az Európai Unió és az érdekegyeztetés. = Magyar és európai civil társadalom. Szerk.: Csefkó Ferenc – Horváth Csaba. Pécs, Friedrich Ebert Alapítvány, 1999. 83-91.

224

2917. ARATÓ Krisztina: Érdekképviselet és érdekegyeztetés az Európai Unióban. Acta Humana. 1998/33. 9-24.

2918. ARATÓ Krisztina: Globalizáció és foglalkoztatás. = Megérteni a globalizációt. Szerk.: Molnár János – Kiss Endre. Budapest, Friedrich Ebert Alapítvány, 1999. 39-48.

2919. ARATÓ Krisztina: Munkaerő-vándorlás Magyarországról az Európai Unióba. Acta Humana. 1999/37-38. 96-106.

2920. ARATÓ Krisztina: Nagy-Britannia érdekegyeztetési rendszere. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 242-250.

2921. ARATÓ Krisztina [társszerzőként]: ARATÓ Krisztina – NÉMETH István: Európa a megosztottság és egyesítés között (1945-1995). = 20. századi egyetemes történet. 2. kötet. Budapest, Korona Kiadó, 1997. 145-170.

2922. ARATÓ Krisztina [társszerzőként]: ARATÓ Krisztina – THOMA László: Érdekegyeztetés az átmenetben. = A demokrácia intézményrendszere Magyarországon. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1997. [187.] /Magyarország az ezredfordulón 1. Rendszerváltozás: piacgazdaság, társadalom, politika./ 133-145.

BIHARI MIHÁLY

2923. BIHARI Mihály: Demokratikus út a szabadsághoz. Tanulmányok. Budapest, Gondolat, 1990. 220.

2924. BIHARI Mihály: Magyar politika 1945-1995. Budapest, Korona Kiadó, 1996. 170.

2925. BIHARI Mihály: Magyarország története 1918-1990. Egyetemi tankönyv. Budapest, Korona Kiadó, 1995.

2926. BIHARI Mihály: Reform és demokrácia. Válság és kibontakozás. Tanulmányok. Budapest, Eötvös Kiadó, 1990. 252.

2927. BIHARI Mihály [társszerzőként]: BIHARI Mihály – POKOL Béla: Politológia. Egyetemi tankönyv. Budapest, ELTE – Tankönyvkiadó, 1992. 363. – 3. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. 363. – 4. kiad. 1996. 363. – 5. jav. és bőv. kiad. 1997. 442. – 6. kiad. 1997. 443. – 7. kiad. 2000. 443.

2928. BIHARI Mihály: 1996: Válságkezelés és mélyülő ellentmondások. = Magyarország politikai évkönyve 1997. 38-45.

2929. BIHARI Mihály: 1997: az Alkotmánybíróság éve? = Magyarország politikai évkönyve 1998. 34-56.

225

2930. BIHARI Mihály: A békés átmenet. = 20. századi magyar történelem. Szerk.: Pölöskei Ferenc – Gergely Jenő – Izsák Lajos. Budapest, Korona Kiadó, 1997. 373-378.

2931. BIHARI Mihály: A képviselők összeférhetetlensége és a hatalommegosztás. Politikatudományi Szemle. 1997/1. 5-18.

2932. BIHARI Mihály: A nemzetfogalomról. = Nemzetstratégia a harmadik évezred küszöbén. [A Magyarok IV. Világkongresszusán – 1996. június 15-16. – elhangzott előadások írásos anyaga.] Szerk.: Kurucz Gyula. Budapest, Magyarok Világszövetsége, 1996. 51-57.

2933. BIHARI Mihály: A politikai rendszer jellege és a hatalom szerkezete 1988-ban és 1998-ban. = Magyarország évtizedkönyve. 1998. 385-408.

2934. BIHARI Mihály: A szocialista állam. Rubicon. 1996/4-5. 45-50.

2935. BIHARI Mihály: A szocializmusok történelmi tipológiája – az eltorzult szocializmusok jellemzői. Tiszatáj. 1990/1. 62-72.

2936. BIHARI Mihály: A társadalom politikai tagolódása és a szakszervezetek. = Szakszervezetek és a valóság. Budapest, MSZOSZ Koordinációs Iroda, 1994. 50-62.

2937. BIHARI Mihály: A térség országainak politikai berendezkedése. Rendszerváltás és politikai berendezkedés Közép- és Kelet-Európa néhány országában. = Átépítés alatt. Politika. Szerk.: Gábor Luca – Gyurgyák János – Stumpf István. Budapest, MHB – Századvég Kiadó – Szonda Ipsos, 1992. 57-68.

2938. BIHARI Mihály: Alkotmány- és politikatörténet 1985-1990 (A békés átmenet). = Magyarország története 1918-1990. Szerk.: Pölöskei Ferenc – Gergely Jenő – Izsák Lajos. Budapest, Korona Kiadó 1995. 14. fejezet: 272-286. – 1997. 373-378.

2939. BIHARI Mihály: Alkotmánybíróság és alkotmánybíráskodás. Magyar Jog. 1999/4. 200-214.

2940. BIHARI Mihály: Az alkotmányozó hatalomról. = Alkotmányozás. 1995. 225-230.

2941. BIHARI Mihály: Az állampárti diktatúráktól a versengő többpártrendszerig. = A többpártrendszer kialakulása Kelet-Közép-Európában 1989-1992. Tanulmányok. Szerk.: Bihari Mihály. Budapest, Kossuth Kiadó, 1993. 9-29.

2942. BIHARI Mihály: Az országgyűlési képviselők összeférhetetlensége Társadalmi Szemle. 1996/2. 38-45.

2943. BIHARI Mihály: Bizalom és távolság. = Parlamenti választások. 1994 [B]. 214-219.

2944. BIHARI Mihály: Das Parteiensystem. Ungarn. = Tausend Jahre. Szerk.: Molnár Éva. Budapest, MTI, 1999. 112-115.

2945. BIHARI Mihály: Demokrácia, képviselet és választási rendszer. A választási rendszer funkciói. = Választástudományi tanulmányok. 1999. 7-17.

226

2946. BIHARI Mihály: Demokratikus kihívások – demokrácia igények és modellek. = Pölöskei Ferenc ünnepi kötet. 2000. 61-72.

2947. BIHARI Mihály: Diagnose des politischen Systems Ungarns Vor der Wende Politisches System. = Gesellschaft und Reformen im Ungarn der Achtziger Jahre. Szerk.: Sándor Kurtán. Böhlau, 1993. 35-82.

2948. BIHARI Mihály: Divergáló pártendszer és polarizált pártpluralizmus. = A többpártrendszer kialakulása Magyarországon 1985-1991. Tanulmányok. Szerk.: Bihari Mihály. Budapest, Kossuth Kiadó, 1992. 302-317.

2949. BIHARI Mihály: Egy pártkongresszus szociológiája – az állampárt végórái. = Magyarország politikai évkönyve 1990. 21-28.

2950. BIHARI Mihály: Hatalom, ellenzék, demokrácia. = Szöveggyűjtemény. Politológia. Szerk.: Bihari Mihály – Szidiropulosz Archimedes. Tantervi program és középiskolák és középfokú kollégiumok hallgatói számára. Budapest, Flaccus Kiadó, 1997. 96-106.

2951. BIHARI Mihály: Hozzászólás. = A magyarság esélyei. Lakitelek 1987. A tanácskozás hiteles jegyzőkönyve. Budapest, Antológia-Püski Kiadó, 1991. 39-46.

2952. BIHARI Mihály: Hozzászólás. A magyarság esélyei. A lakitelki tanácskozás (1987. szeptember 27.) jegyzőkönyvéből 2. Bihari Mihály korreferátuma. Társadami Szemle. 1990/3. 47-51.

2953. BIHARI Mihály: Kádár és rendszere. Rubicon. 2000/7-8. 54-57.

2954. BIHARI Mihály: Kádár-rendszer – kádárizmus. Kritika. 1991/2. 3-5.

2955. BIHARI Mihály: Két kongresszus Magyarországon. Az MSZMP/MSZP kongresszus szociológiája. Társadalmi Szemle. 1990/1. 19-40.

2956. BIHARI Mihály: Mérlegen a politikatudomány. Politikatudományi Szemle. 1993/1. 111-117.

2957. BIHARI Mihály: Mi a mérték, a lépték? Hitel. 1990/16. 5-11.

2958. BIHARI Mihály: Németh László szocializmusképéről. Tiszatáj. 1996/3. 33-50.

2959. BIHARI Mihály: Nemzet és politika. = Szárszó‟93. Budapest, Püski Kiadó, 1993. 90-96.

2960. BIHARI Mihály: Parlamenti választások és kormányváltás Magyarországon 1994-ben. = Magyarország politikai évkönyve 1995. 30-43.

2961. BIHARI Mihály: Pártok és alternatívák a politikai mozgástérben. = Parlamenti választások. 1994 [B]. 70-75.

2962. BIHARI Mihály: Polgár (és elit) a politikában. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 130-138.

2963. BIHARI Mihály: Politikai libikóka, avagy kormányzati váltógazdálkodás, 1990-1998. = Magyarország politikai évkönyve 1999. 265-271.

227

2964. BIHARI Mihály: Politikai pártok és szakszervezetek. = Mi a politika? Szerk.: Gyurgyák János. Budapest, Századvég Kiadó, 1994. 146-166. – Mi a politika? Bevezetés a politika világába. Szerk.: Gyurgyák János, Budapest, Osiris Kiadó, 1999.183-201.

2965. BIHARI Mihály: Politikai rendszer és pártrendszer. = Magyarország politikai évkönyve 1994. 38-49.

2966. BIHARI Mihály: Politikai stílus és politikai kultúra Magyarországon a 90-es évek elején. = Magyarország politikai évkönyve 1993. 58-73.

2967. BIHARI Mihály: Politológus a parlamentben. Collega. 1998/6. [Melléklet.] 5-7.

2968. BIHARI Mihály: Rendszerváltás és hatalomváltás Magyarországon 1989-1990. = Magyarország politikai évkönyve 1991. 33-47.

2969. BIHARI Mihály: Stabil demokrácia, alacsony fokú legitimáció, éleződő konfliktusok Magyarország 1995. = Magyarország politikai évkönyve 1996. 32-41.

2970. BIHARI Mihály: Szabályozási koncepció. [Az országgyűlési képviselők összeférhetetlensége.] Társadalmi Szemle. 1995/2. 38-45.

2971. BIHARI Mihály: Szakaszok a magyar társadalom történetében 1945-1988 között. Rubicon. 1992/1. 31-34.

2972. BIHARI Mihály: Történelmi útvesztés – demokratikus útkeresés. Korunk. 1990/április. 476-482.

2973. BIHARI Mihály: Új magyar parlamentarizmus. Kritika. 1990/7. 35-38.

2974. BIHARI Mihály: Változások és változatlanságok a politikai

intézményrendszerben. = Magyarország politikai évkönyve 1998.*

2975. BIHARI Mihály [társszerzőként]: BÉKÉS Imre – BIHARI Mihály [et al.]: Szakvélemény [az 1949 és 1990 között elkövetett, a társadalmi igazságérzetet sértő magatartások, illetve előnyök megítélésének, a felelősség megállapításának elveiről és jogi feltételeiről.]. Magyar Jog. 1991/11. 641-645. – Társadalmi Szemle. 1992/1. 70-76.

2976. BIHARI Mihály [szerkesztőként]: A többpártrendszer kialakulása Kelet-Közép-Európában 1989-1992. Tanulmányok. Szerk.: Bihari Mihály. Budapest, Kossuth Kiadó, 1993. 496.

2977. BIHARI Mihály [szerkesztőként]: A többpártrendszer kialakulása Magyarországon 1985-1991. Tanulmányok. Szerk.: Bihari Mihály. Budapest, Kossuth Kiadó, 1992. 319.

2978. BIHARI Mihály [társszerkesztőként]: “Képzeljetek embert”. Politikaelméleti tanulmányok Schlett István 60. születésnapjára. Barátaitól, pályatársaitól, tanítványaitól. Szerk.: Bihari Mihály – Cieger András. Budapest, Korona Kiadó – ELTE ÁJK Politológiai Tanszék, 1999. 280.

228

2979. BIHARI Mihály [társszerkesztőként]: Szöveggyűjtemény. Politológia. Szerk.: Bihari Mihály – Szidiropulosz Archimedes. Tantervi program és középiskolák és középfokú kollégiumok hallgatói számára. Budapest, Flaccus Kiadó, 1997. 218.

BÍRÓ GÁSPÁR

2980. BÍRÓ Gáspár: Az identitásválasztás szabadsága. Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1995. 290.

2981. BÍRÓ Gáspár: Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába. Budapest, Teleki László Alapítvány, 1998. 321.

2982. BÍRÓ Gáspár: A nemzetállam válsága. = Globalizáció és nemzeti érdek. Magyarország az ezredfordulón. Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián. Szerk.: Glatz Ferenc. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1997. 101-109.

2983. BÍRÓ Gáspár: Autodétermination, liberté individuelle, liberté nationale. = L‟Europe Centrale et ses minorités. Szerk.: André Liebich – André Reszler. Genf, Institut Universitaire de Hautes Études Internationales, 1993. 169-174.

2984. BÍRÓ Gáspár: Az emberi jogok 1948-as nyilatkozata és a hidegháború. Liget. 1998/12. 79-84.

2985. BÍRÓ Gáspár: Az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának különleges megbízottai. Társadalmi Szemle. 1997/8-9. 82-89.

2986. BÍRÓ Gáspár: Bilateral Treaties between Hungary and its Neighbors after 1989. = Geopolitics in the Danube Region. Szerk.: Ignác Romsics – Béla K. Király. Budapest, Central European University Press, 1999. 347-387.

2987. BÍRÓ Gáspár: Demokrácia és önrendelkezés.= Schlett István ünnepi kötet. 1999. 250-256.

2988. BÍRÓ Gáspár: Dreptul la alteritate ca drept de grup. Altera. [Târgu-Mures (Marosvásárhely)] 1996/3. 30-52.

2989. BÍRÓ Gáspár: Kollektív jogok és contractus. = Kisebbségszociológia. Szöveggyűjtemény egyetemi és főiskolai hallgatók számára. Szerk.: Csepeli György – Örkény Antal – Székelyi Mária. Budapest, ELTE Szociológiai Intézet Kisebbségszociológiai Tanszék, 1997. 48-72.

2990. BÍRÓ Gáspár: Le „moment‖ de la Déclaration et la Guerre froide in La Déclaration universelle des droits de l‘Homme 1948-98. = La ducumentation française. Párizs, Commission Nationale Consultative des Doits de l‘Homme, 1999. 117-123.

2991. BÍRÓ Gáspár: Managing ethnic conflict in Central and Eastern Europe. = Ethnic Studies Report. [ICES Kandi, Sri Lanka]. 1997/január. 61-83.

229

2992. BÍRÓ Gáspár: Mi a kérdés? Természetesen a háború. Liget. 2000/6. 17-22.

2993. BÍRÓ Gáspár: Mi az Európai Unió 1998 elején? Liget. 1998/6. 69-78.

2994. BÍRÓ Gáspár: Minorities in International relations.= The Globalization of Eastern Europe. Teaching International Relations whitout Borders. Szerk.: Klaus Segbers – Kerstin Imbusch. Hamburg, LIT Verlag, 2000. 297-332.

2995. BÍRÓ Gáspár: Minority Rights in Eastern and Central Europe and the Role of International Institutions in Searching for Moorings. = East Central Europe in the International System. Szerk.: Jeffrey Laurenti. New York, United Nations Association of the USA, 1994. 97-127.

2996. BÍRÓ Gáspár: The International Protection of Minorities in the 1990s. Regio. A Review of Minority and Ethnic Studies. [Budapest] 1994/1. 53-75.

BOROS ZSUZSANNA

2997. BOROS Zsuzsanna: Vichy-Franciaország (1940-1942). A Francia Állam születése és a “nemzeti forradalom” első időszaka. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994. 180.

2998. BOROS Zsuzsanna: ‖Dekadencia‖ és reformtörekvések a két világháború között Franciaországban. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 1991-92. 103-119.

2999. BOROS Zsuzsanna: A csehszlovák konfliktus és az FKP. História. 1993/10. 51-54.

3000. BOROS Zsuzsanna: A Francia Kommunista Párt és a Kreml 1968-ban. História.

1993/10.*

3001. BOROS Zsuzsanna: A III. Köztársaság összeomlásának előzményei. Az 1940-es francia- német fegyverszünet. Századok. 1990. 462-487.

3002. BOROS Zsuzsanna: A riomi per. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 1991/92. 185-196.

3003. BOROS Zsuzsanna: Egy konzervatív francia reformpolitikus: André Tardieu. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 75-83.

3004. BOROS Zsuzsanna: Nemzeti forradalom – pétainizmus. Történelmi Szemle. 1990/3-4. 197-221.

3005. BOROS Zsuzsanna: Pétain két pere. Politikai perek és rendszerváltozások Franciaországban. Rubicon. 1995/6-7. 36-39.

3006. BOROS Zsuzsanna: Vichy kérdőjelei. Kollaboráció és nemzeti forradalom. Rubicon. 2000/1-2. 68-72.

3007. BOROS Zsuzsanna [társszerzőként]: BOROS Zsuzsanna – SZABÓ Dániel: Parlamentarizmus Magyarországon. 1867-1944. Budapest, Korona Kiadó, 1999. 354.

230

BŐHM ANTAL

3008. BŐHM Antal: A helyi társadalom. Kaposvár, CSVM Tanítóképző Főiskola, 1996. 120.

3009. BŐHM Antal: A XX. századi magyar társadalom. Budapest, Korona Kiadó, 1999. 250.

3010. BŐHM Antal: Systemic Change and Local Governance in Hungary. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1994. 26.

3011. BŐHM Antal: A harmadik választás politikai kultúrája. = Parlamenti választások. 1998. 67-75.

3012. BŐHM Antal: A helyi társadalomfejlődés dilemmái. A Falu. 1998/3. 39-45.

3013. BŐHM Antal: A magyar paraszttársadalom metamorfózisa. = Dudar 1937. (Változó falu a Dunántúlon. A változások kutatói Magyarországon.) Budapest, Magyar Népfőiskolai Társaság, 1997. 16-29.

3014. BŐHM Antal: A magyar társadalom tagoltsága. = Magyarország társadalmi gazdasági földrajza. Budapest, Eötvös Kiadó, 1996. 189-223.

3015. BŐHM Antal: A népesedés alakulásának történeti változásai. = Előadások a generációk dialógusa témakörhöz. Szerk.: Bőhm Antal – Sey István. Győr, Széchenyi István Főiskola, KÖF Generációk Dialógusa Intézet, 2000. /Generációk Dialógusa 3./ 17-31.

3016. BŐHM Antal: A parlamenti választások politikai kultúrájáról. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 156-163.

3017. BŐHM Antal: A periféria perifériáján. = Éger György: Régió, etnikum, vallás. Budapest, Anonymus, 1993. 3-6.

3018. BŐHM Antal: A sikeres és sikertelen településekrol. = Sikeres települések Magyarországon. Szerk.: Bódi Ferenc – Bőhm Antal. Budapest, Agrinform Kiadóház, 2000. 7-33.

3019. BŐHM Antal: Az 1998. évi önkormányzati választások mérlege. Ezredforduló. 1998/6. 14-17.

3020. BŐHM Antal: Az önkormányzatiság és a lakossági participáció. = Egy évtized önkormányzati mérlege és a jövő kihatásai. Szerk.: Verebélyi Imre. Budapest, 2000. 118-129.

3021. BŐHM Antal: Az önkormányzatiság megújulása Magyarországon (1990-1999). Múltunk. 1999/4. 3-39.

3022. BŐHM Antal: Az önkormányzatok és a helyi hatalom. = A politikatudomány arcai. Szerk.: Gergely András – Bayer József – Kulcsár Kálmán. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1999. 154-181.

231

3023. BŐHM Antal: Budapest, társadalmi élete – Politikai élet, pártok, civil szervezetek. = Budapest kézikönyve. Budapest, CEBA Kiadó, 1998. 187-195.

3024. BŐHM Antal: Centralizáció – decentralizáció, avagy a központi kormány és az önkormányzatok viszonya. = Politika és társadalom 1989-1998. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1999. 113-139.

3025. BŐHM Antal: Civil szervezetek a helyi társadalomban. = Európai Unió, regionalizmus, szuverenitás. IV. Országos Politológus Vándorgyűlés. MTA-VEAB – Kodolányi János Főiskola. 1998. 42-47. – Comitatus. 1999/3. 19-26.

3026. BŐHM Antal: Csákberény, az etalon. = Sikeres települések Magyarországon. Szerk.: Bódi Ferenc – Bőhm Antal. Budapest, Agrinform Kiadóház, 2000. 61-71.

3027. BŐHM Antal: Die Struktur der Siedlungen in Ungarn, das neue System der Selbsverwaltung und die Perspektiven de zusammenarbeit der Siedlungen. = Interkommunee Zusammenarbeit Jahrbuch NRW. Szerk.: Braun Bellers. Berlin, LIT, 1997. 35-79.

3028. BŐHM Antal: Előítélet és xenofóbia a helyi vezetők értékrendjében. = Útkeresők. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1992. 85-91.

3029. BŐHM Antal: Helyi és területi érdekérvényesítés az önkormányzati politikában. Magyar Tudomány. 2000/7. 864-872.

3030. BŐHM Antal: Hogy a magunk rétje is zöldebb legyen. = Az újraszületés krónikája. (Tíz év a magyar népfőiskolai mozgalom történetéből.) Budapest, Magyar Népfőiskolai Társaság, 1998. 93-97.

3031. BŐHM Antal: Kié a hatalom a falvakban? = Társadalmi és területi folyamatok az 1990-es évek Magyarországán. Budapest, MTA TKKK, 1997. 76-85.

3032. BŐHM Antal: Local Governments in Border Settlements: Local Government, Local Society and Political Participation in Some Areas of Central Eurpean Countries. = Rural Societies Under Communism and Beyond Hungarian and Polish Perspectives. Szerk.: P. Starosta – I. Kovách – K. Gorlach. Lódz, Lódz University Press, 1999. 275-292.

3033. BŐHM Antal: Local Governments near the Border. = Border, Region and Ethnicity in Central Europe. Szerk.: Gy. Éger – J. Langer. Bécs, Norea Verlag, 1996. 146-161.

3034. BŐHM Antal: Nagypolitika és lokalitás. = Törésvonalak és értékválasztások. Szerk.: Balogh István. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1994. 469-483.

3035. BŐHM Antal: Önkormányzatok és civil szervezetek. Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle. 1998/1. 47-58.

3036. BŐHM Antal: Polgármesterek az önkormányzati szövetségekről. (Szükséges, de…). = Ön-Kor-Kép. 1998/11. 24-25.

3037. BŐHM Antal: Politikai integráció lokális szinten. A Falu. 1999/4. 25-31.

232

3038. BŐHM Antal: Terézváros a rendszerváltozások eleven tanúja. = Terézváros Budapest szívében. Budapest, Terézvárosi Művelődési Közalapítvány, 1998. 63-69.

3039. BŐHM Antal: The Hungarian National Report. = New Democracy and Local Governance. Szerk.: Betty Jacob. Honolulu, Matsunaga Institute for Peace, 1995. 73-91.

3040. BŐHM Antal: The image of South Korea in Hungary. = Koreans and Koreans Business Interests in Central Europe and CIS Countries. Szerk.: Chung-Shi Ahn – Tai-Hwan Kwan. Szöul, National University Press, 1998. 85-93.

3041. BŐHM Antal: Választások Győr-Moson-Sopron megyében. = Parlamenti választások. 1998. 273-280.

3042. BŐHM Antal [társszerzőként]: BŐHM A. – FERNCZI Z. – SZEKÁS Gy.: A Széchenyi István Főiskola hallgatóinak véleménye Győrről és önmagukról. Győri

Tanulmányok. Füzetek – Tudományos Közlemények. 2000/5.*

3043. BŐHM Antal [társszerzőként]: BŐHM Antal – KULCSÁR László: Társadalmi alapismeretek. Eger, EKTF Líceum Kiadó, 1997. 69-89.

3044. BŐHM Antal [társszerzőként]: BŐHM Antal – TÁLL Éva: Pápa a rezisztens város. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1992. 140.

3045. BŐHM Antal [társszerzőként]: Túl az eufórián, polgármesterek 1992. Szerk.: Táll Éva. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1995.

3046. BŐHM Antal [társszerzőként]: Változások és átváltozások a helyi hatalom csúcsán. Szerk.: Táll Éva. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1993.

3047. BŐHM Antal [társszerkesztőként]: Önkormányzati választások 1990. Szerk.: Bőhm Antal – Szoboszlai György. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1992. 592.

3048. BŐHM Antal [társszerkesztőként]: Önkormányzati választások 1994. Szerk.: Bőhm Antal – Szoboszlai György. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1996. 1007.

3049. BŐHM Antal [társszerkesztőként]: Parlamenti választások 1994. Szerk.: Bőhm Antal – Szoboszlai György. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1995. 1008.

3050. BŐHM Antal [társszerkesztőként]: Parlamenti választások 1998. Szerk.: Bőhm Antal [et al.]. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet – Századvég Kiadó, 2000. 707.

3051. BŐHM Antal [társszerkesztőként]: Sikeres helyi társadalmak. Szerk.: Bódi Ferenc – Bőhm Antal. Budapest, Agrinform Kiadóház, 2000. 179.

3052. BŐHM Antal: [társszerkesztőként és társszerzőként]: BŐHM Antal – SEY István: Előadások a generációk dialógusa témakörhöz. Győr, Széchenyi István

233

Főiskola, KÖF Generációk Dialógusa Intézet, 2000. /Generációk Dialógusa 3./ 145.

GOMBÁR CSABA

3053. GOMBÁR Csaba: Államoskönyv. A kormányokról és az állam kérdéseiről. Felsőoktatási tankönyv. Budapest, Helikon Kiadó, 1998. /Helikon universitas. Politológia./ 205.

3054. GOMBÁR Csaba: Ausflüge in die Staatspolitik. Budapest, Helikon Verlag, 1999. 286.

3055. GOMBÁR Csaba: Magammal vitázom. Nemzetről, etnikumról, az egyes emberről. Budapest, Korridor. 1996. 139.

3056. GOMBÁR Csaba: O národe, atniku a státe. Bratislava, Kalligram, 2000. 226.

3057. GOMBÁR Csaba: A globalizáció és az állam viszonya. = Közép-európai változások. Szerk.: Miszlivetz Ferenc. Szombathely, MTA Szociológiai Intézet – Savaria University Press, 1999. 37-47.

3058. GOMBÁR Csaba: A korrupció mint közrossz. = Írások a korrupcióról. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Budapest, Korridor Politikai Kutatások Központja – Helikon Kiadó – Korridor, 1998. [328.] /Korridor kötetek./ 47-87.

3059. GOMBÁR Csaba: A szolidaritásról és annak hiányáról. Vigilia. 1999/9. 650-656.

3060. GOMBÁR Csaba: Az olvasóhoz. = És mi lesz, ha nem lesz? 1997. 7-22.

3061. GOMBÁR Csaba: By the Time Sovereignty Fell Into Our Laps It Had Become Obsolete On the Sovereignty of Hungary. = The Appeal of Sovereignty Hungary, Austria and Rusia. Boulder – New York, Colorado Atlantic Research and Publications, 1998. 7-48.

3062. GOMBÁR Csaba: Léterzik-e globális civilizáció? = A kérdéses civilizáció. Szerk.: Gombár Csaba – Vosolin Hédi. Budapest, Korridor Politikai Kutatások Központja – Helikon Kiadó, 2000. /Korridor kötetek/ 9-83.

3063. GOMBÁR Csaba: Levél a globális civilizálódásról, a kolumbácsi légyről, a politikai helyzet fogalmáról és hasonlókról. Kritika. 2000/október-november.

3064. GOMBÁR Csaba: Levél egy kormányhívőhöz. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 123-130.

3065. GOMBÁR Csaba: Merengések az államról. = És mi lesz, ha nem lesz? 1997. 23-59.

3066. GOMBÁR Csaba: Mi a politika? = Bevezetés a politika világába. Szerk.: Gyurgyák János. Budapest, Századvég Kiadó, 1999. 7-19.

234

3067. GOMBÁR Csaba: Miként minősíthetjük a kormányt? = = Kormány a mérlegen 1990-1994. 10-31.

3068. GOMBÁR Csaba: Mire ölünkbe hullott, anakronisztikussá lett. (Magyarország szuverenitásáról). = Szuverenitás. 1996. 13-46.

3069. GOMBÁR Csaba: Száz nap, vagy amit akartok. = Kérdőjelek: a magyar kormány. 1995. 235-260.

3070. GOMBÁR Csaba: Vitatkozó évközi jegyztek derűs kitekintéssel és józanító függelékkel. = Magyarország politikai évkönyve 1990. 29-39.

3071. GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: A kérdéses civilizáció. Szerk.: Gombár Csaba – Vosolin Hédi. Budapest, Korridor Politikai Kutatások Központja – Helikon Kiadó, 2000. /Korridor kötetek/ 302.

3072. GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: A szuverenitás káprázata. Szerk.: Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László – Várnai Györgyi. Budapest, Korridor Politikai Kutatások Központja, 1996. /Korridor kötetek./ 261.

3073. GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: Balance. The Hungarian government. 1990-1994. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Ford.: Boronkay Zsuzsa M. Budapest, Korridor – Centre for Political Research, 1994. /Korridor books./ 397.

3074. GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: Balansz. Pravitel‟sztvo Vengerszkoj Reszpubliki. 1990-1994. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Budapest, Korridor Centr politicseszkih iszszledovanij, 1994. /Szborniki Koridor./ 475.

3075. GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: És mi lesz, ha nem lesz? Tanulmányok az államról a 20. század végén. Szerk.: Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László. Budapest, Korridor Politikai Kutatások Központja – Helikon Kiadó, 1997. /Korridor kötetek./ 380.

3076. GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: Írások a korrupcióról. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Budapest, Korridor Politikai Kutatások Központja – Helikon Kiadó, 1998. /Korridor kötetek./ 328.

3077. GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: Kérdőjelek: a magyar kormány. 1994-1995. Szerk.: Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László – Várnai Györgyi. Budapest, Korridor Politikai Kutatások Központja, 1995. /Korridor kötetek./ 386.

3078. GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: Kormány a mérlegen. 1990-1994. Szerk.: Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László – Várnai Györgyi. Korridor Politikai Kutatások Központja. Budapest, Oliton Ny. 1994. /Korridor kötetek./ 385.

3079. GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: Question marks: The Hungarian government. 1994-1995. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Ford.: Boronkay Zsuzsa M. Budapest, Korridor Centre for Political Research, 1995. /Korridor books./ 373.

235

3080. GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: The Appeal of Sovereignty. Hungary, Austria and Russia. Boulder – New York, Colorado Atlantic Research and Publications, 1998. 339.

3081. GOMBÁR Csaba [társszerkesztőként]: Voproszü, voproszü. Pravitel‟sztvo Vengerszkoj Reszpubliki. 1994-1995. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Budapest, Korridor Centr Politicseszkih Iszszledovanii, 1995. /Korridor szborniki./ 449.

GYARMATI GYÖRGY

3082. GYARMATI György: A Kádár-korszak. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE ÁJK Politológia Tanszék, 1994. 95.

3083. GYARMATI György: A párturalom intézményesítése. A magyar közigazgatás metamorfózisa, 1945-1950. Kandidátusi disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1995.

[Gépirat. soksz.]*

3084. GYARMATI György: Európa alkonya. (A nemzetközi politika mozgásterének változása a második világháború után, 1945-1968). Székesfehérvár, Comenius, 1990. 66. [utánny.] Pécs, JPTE, 1991.

3085. GYARMATI György: Március hatalma – a hatalom márciusa. Fejezetek március 15. ünneplésének történetéből. Budapest, Paginarum Kiadó, 1998. 230.

3086. GYARMATI György: A béke és a megbékélés elfeledett robotosa. Kertész István ―hazatérése‖ elé. Mozgó Világ. 1995/2. 31-40.

3087. GYARMATI György: A békekötés függvénytana, 1945-1947. Műhely. 1997/1. 41-46.

3088. GYARMATI György: A diktatúra intézményrendszerének kiépítése Magyarországon, 1948-1950. Juss. 1991/2. 138-147.

3089. GYARMATI György: A független Erdély alkotmánykoncepciója. Tervezet 1945-ből. = Tanulmányok Barta Gábor emlékére. Szerk.: Lengvári István. Pécs, 1996. 459-478. – Külpolitika. 1997/3. 130-153.

3090. GYARMATI György: A hidegháború. Bipoláris világ született. Rubicon. 1991/4. 20-22.

3091. GYARMATI György: A káderrendszer és a rendszer kádere az ötvenes években. = Magyarország társadalomtörténete, 1945-1989. 1. Szerk.: Fokasz Nikosz – Örkény Antal. Budapest, Új Mandátum, 1998. 176-186.

3092. GYARMATI György: A káderrendszer és a rendszer kádere az ötvenes években. Valóság. 1991/2. 51-63. – Magyarország társadalomtörténete, 1945-1989. 1. Szerk.: Fokasz Nikosz és Örkény Antal. Budapest, Új Mandátum, 1998. 176-186.

236

3093. GYARMATI György: A kampányszocializmus állama. = A magyar államiság első ezer éve. Szerk.: Font Márta – Kajtár István. Pécs, PTE, 2000. 239-264.

3094. GYARMATI György: A komfortos kaloda negyedszázada. Műhely. 1996/1-2. 70-79.

3095. GYARMATI György: A közigazgatás újjászervezése az ―ideiglenesség‖ korszakában. Történelmi Szemle. 1996/1. 63-98.

3096. GYARMATI György: A magyar közigazgatás reformja. = A szabadság kis körei. Tanulmányok Bibó István életművéről. Szerk.: Dénes Iván Zoltán. Budapest, Osiris Kiadó, 1999. 77-104.

3097. GYARMATI György: A nagyhatalmak és a Balkán a második világháború végén. Juss. 1992/1-2. 266-276.

3098. GYARMATI György: A nemzettudat-hasadás ünnepi koreográfiája. Augusztus 20. fél évszázada. Mozgó Világ. 1995/8. 87-100.

3099. GYARMATI György: A parlamentarizmus korlátai és annak következményei az Ideiglenes Nemzetgyűlés tevékenységére. = Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány, 1944-1945. Szerk.: Feitl István. Budapest, Napvilág Kiadó, 1995. 152-170. – Társadalmi Szemle. 1995/4. 77-85.

3100. GYARMATI György: A politika rendőrsége a Rákosi-korszakban, 1945-1956. Beszélő. 2000/9-10. 1 ív.

3101. GYARMATI György: A Rákosi-korszak március 15-i ünnepei. Műhely. 1998/1. 52-62.

3102. GYARMATI György: A revízió alternatívája. (A közép-európai integráció formaváltozatai a magyar politikai gondolkodásban, 1920 – 1944.) Limes. 1997/2. 43-58.

3103. GYARMATI György: A társadalom közérzete a fordulat évében. Közvélemény-kutatások és ÁVO-hangulat-jelentések 1948-ban. = Fordulat a világban és Magyarországon, 1947-1949. Szerk.: Feitl István – Izsák Lajos – Székely Gábor. Budapest, Napvilág Kiadó, 2000. 118-137.

3104. GYARMATI György: A társadalom közérzete a fordulat évében. Közvélemény-kutatások és ÁVO-hangulat-jelentések 1948-ban. Mozgó Világ. 1998/10. 95-111.

3105. GYARMATI György: A visszaélések választása. Kékcédulák 1947-ben. Rubicon. 1990/2. 6-7.

3106. GYARMATI György: Aussiedlung der Deutschen aus Ungarn 1945-1947. = Erzwungene Trennung. Vertreibungen und Aussiedlungen in und aus der Tschechoslowakei 1938-1947 im Vergleich mit Polen, Ungarn und Jugoslawien. Szerk.: Detlef Brandes – Edita Ivanickova – Jiri Pesek. Essen, Klartext Verlag, 1999. 271-275.

3107. GYARMATI György: Az önkormányzat ígérete és a ―hatalmi racionalitás‖. Mozgó Világ. 1991/4. 34-49.

237

3108. GYARMATI György: Bibó István és a hazai szamizdat születése. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 89-95.

3109. GYARMATI György: Conceptual Changes on Central European Integration in Hungarian Political Thinking, 1920-1948. = Geopolitics in the Danube Region. Hungarian Reconciliation Efforts, 1848-1998. Szerk.: Ignác Romsics – Béla K. Király. Budapest, Central European University Press, 1999. 201-226.

3110. GYARMATI György: Der Konflikt von Modernizationsbedarf und Machtinterresse. Die Umgestaltung der Verwaltungsorganisation in Ungarn zwischen 1945-1950. = Settlement and Society in Hungary 1. Szerk.: Ferenc Glatz. Budapest, IHHAS, 1990. 261-286.

3111. GYARMATI György: Előszó. = Államvédelem a Rákosi-korszakban. Fejezetek a politikai rendőrség történetéből, 1945-1956. Budapest, Történeti Hivatal, 2000. 7-14.

3112. GYARMATI György: Előszó. = Trezor 1. A Történeti Hivatal évkönyve. 1999. Szerk: Gyarmati György. Budapest, Történeti Hivatal, 1999. 7-10.

3113. GYARMATI György: Erdély – tertium non datur. A nagyhatalmak közép-európai béketervei a második világháború időszakában. = Híd a századok felett. Tanulmányok Katus László 70. születésnapjára. Szerk.: Nagy Marianna. Pécs, 1997. 457-474.

3114. GYARMATI György: Föderációs törekvések a második világháború után. Politikatudományi Szemle. 1992/2. 111-121.

3115. GYARMATI György: Föderationsbestrebungen nach dem Zweiten Weltkrieg. Vom Mitteleuropa bis zum Ostblock. = Mitteleuropa-konzeptionen in der ersten Hälfte des 20. Jahrhunderts. Szerk.: Richard Plaschka – Horst Haselsteiner – Arnold Suppan. Bécs, 1995. 369-381.

3116. GYARMATI György: Gratz Gusztáv a Monarchia felosztásának következményeiről. Életrajz és szöveggondozás. [Az Osztrák-Magyar Monarchia felszámolásának következményei (1943)] Történelmi Szemle. 1995/1. 83-115.

3117. GYARMATI György: Ha tied az ÁVO – tied a hatalom. A politikai rendőrség tevékenysége, 1947-1948-ban. = Államvédelem a Rákosi-korszakban. Fejezetek a politikai rendőrség történetéből, 1945-1956. Szerk.: Gyarmati György. Budapest, Történeti Hivatal, 2000. 97-134.

3118. GYARMATI György: Harc a közigazgatás birtoklásáért. A koalíción belüli pártküzdelmek tematikái és eszközei az 1946. évi hatalmi dualizmus időszakában. Századok. 1996/3. 497-570.

3119. GYARMATI György: Hideg világháború. [Utószó]. = Joseph Smith: A hidegháború, 1945-1965. Budapest, Ikva Kiadó, 1992. 127-149.

3120. GYARMATI György: ―Itt csak az fog történni, amit a kommunista párt akar!‖ Adalékok az 1947. évi országgyűlési választások történetéhez. Társadalmi Szemle. 1997/8-9. 151-167.

238

3121. GYARMATI György: Kádár János és a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága. (Fordulat és folyamatosság a kommunista párt politikájában, 1948-ban.). = Trezor 1. A Történeti Hivatal évkönyve. 1999. Szerk.: Gyarmati György. Budapest, Történeti Hivatal, 1999. 115-145.

3122. GYARMATI György: Kádár János, rendőrfőnök és belügyminiszter. Rubicon. 2000/7-8. 11-16.

3123. GYARMATI György: Káderpolitika a Rákosi-korszak tanácsrendszerében, 1950-1953. Magyar Tudomány. 1998/10.1183-1194.

3124. GYARMATI GYÖRGY: Képviselők életrajzai [Rákosi Mátyás, Kádár János, Kéthly Anna, Farkas Mihály, Hegedűs András, Rajk László, Vas Zoltán stb.] = Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja, 1944-1945. Főszerk.: Vida István. Budapest,

Magyar Országgyűlés, 1994. 598.*

3125. GYARMATI György: Kertész István életpályája. = Kertész István: Magyar békeillúziók, 1945-1947. Budapest, Európa, 1995. /EH-sorozat./ 509-531.

3126. GYARMATI György: Kisállamok és nagy akarások Közép-Európája. Juss. 1992/1-2. 224-234.

3127. GYARMATI György: Korlátolt felelősségű parlamentizmus, 1944-19.? Kritika. 1990/7. 30 – 33.

3128. GYARMATI György: Magyar kálvária – feltámadás nélkül. Egy csonka békerendszer fél évszázados ―jubileu-mán‖. Rubicon. 1997/2. 4-9.

3129. GYARMATI György: Magyarország a 20. század második felében. = Európa közepén. Magyarország története a millenniumra. Főszerk.: Tóth István György.

Budapest, Osiris Kiadó, 2000.*

3130. GYARMATI György: Magyarország története, 1956-1990. = A magyarság története. Főszerk.: Kuczka Péter. Budapest, Dunakanyar Kiadó. 1994. /Pannon

Enciklopédia 1./ 342-374. – 2. kiad. Budapest, Dunakanyar Kiadó, 1997.*

3131. GYARMATI György: Március – októberben. Az 1848-as eszmék utóélete az 1956-os forradalom követeléseiben. Mozgó Világ. 1997/10. 103-113.

3132. GYARMATI György: Modernizációs szükséglet és hatalmi érdek konfliktusa. Az igazgatásszervezet átalakítása Magyarországon, 1945-1950. Századok. 1992/2. 202-226.

3133. GYARMATI György: Pillanatképek a Kádár-korszak márciusairól. Társadalmi Szemle. 1998. 3. 33-48.

3134. GYARMATI György: Rákosi Mátyás visszaemlékezéseiből. Bevezetés R. M. visszaemlékezés-szemelvényeihez. Társadalmi Szemle. 1997/8-9. 128-129.

3135. GYARMATI György: Rákosi Mátyás. Rubicon. 1996/1. 27-34.

3136. GYARMATI György: Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, 1940-1956. 1-2. kötet. Budapest, Napvilág Kiadó, 1997. 1152.

239

3137. GYARMATI György: Reformpläne für die Umgestaltung der osteuropäischen Region. = Mitteleuropa. Idee, Wissenschaft und Kultur im 19. und 20. Jahrhundert. Szerk.: Richard G. Plaschka – Horst Haselsteiner – Anna M. Drabek. Közrem.: Zoltán Szász. Bécs, 1997. 1-17.

3138. GYARMATI György: Tűnődések a Zsinati Kör párbeszédfelhívásán. Mozgó Világ. 1994/10. 80-89.

3139. GYARMATI György: Tűrt, tiltott, támogatott. A mitologizált, a nemkívánatos, és a mindig ―újrafelhasznált‖ Március 15. másfél évszázada. Tudományos Dialóg. 1998/3. 18-22.

3140. GYARMATI György: Várossá nyilvánítások Magyarországon a tanácsrendszer évtizedeiben, 1950-1990. = Első Magyar Politikai Földrajzi Konferencia. Szerk.: Papp Norbert – Tóth József. Pécs, JPTE, 1999. 81-88.

3141. GYARMATI György: Zsidóság Vácott a polgári korban. = Magyarország a nagyhatalmak erőterében. Tanulmányok Ormos Mária 70. születésnapjára. Szerk.: Fischer Ferenc – Majoros István – Vonyó József. Pécs, University Press, 2000. 187-201.

3142. GYARMATI György [társszerzőként]: GYARMATI György – STARK Tamás – TÓTH István: Eltolt határok – kitoloncolt népek. Közép-európai haláltánc fasiszta háborúban és bolsevik békében. Világosság. 1990/12. 881-895.

3143. GYARMATI György [társszerzőként]: Politika és társadalom, 1945-1989. = Magyarország a XX. században. Főszerk.: Kollega Tarsoly István. Budapest, Babits Kiadó, 1996. 140-250.

3144. GYARMATI György [szerkesztőként]: Államvédelem a Rákosi-korszakban. Fejezetek a politikai rendőrség történetéből, 1945-1956. Budapest, Történeti Hivatal, 2000. 349.

3145. GYARMATI György [szerkesztőként]: Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja, 1944-1945. Főszerk.: Vida István. Budapest, Magyar Országgyűlés, 1994. 598.

3146. GYARMATI György [szerkesztőként]: Trezor 1. A Történeti Hivatal évkönyve. 1999. Szerk: Gyarmati György. Budapest, Történeti Hivatal, 1999. 312.

3147. GYARMATI György [társszerkesztőként]: A rendszerváltás, 1989-1994. = Magyarország a XX. században. Főszerk.: Kollega Tarsoly István. Budapest, Babits Kiadó, 1996. 251-281.

3148. GYARMATI György [társszerkesztőként]: Magyarország története, 1956-1990. = A magyarság története. [20. századi fejezetek.] Főszerk.: Kuczka Péter. Budapest, Dunakanyar Kiadó. 1994. /Pannon Enciklopédia 1./ 342-374. – 2. kiad. 1997.

3149. GYARMATI György [közreműködőként]: Joseph Smith: A hidegháború, 1945-1965. Budapest, Ikva Kiadó, 1992. 149.

240

3150. GYARMATI György [közreműködőként]: Kertész István: Magyar békeillúziók, 1945-1947. Budapest, Európa, EH-sorozat, 1995. 593.

3151. GYARMATI György [közreműködőként]: Winston S. Churchill: A második világháború 1-2. kötet. [Szövegválogatás.] 2. kiad. Budapest, Európa, 1995. 1423., 3. kiad., Budapest, 1999.

KISS BALÁZS

3152. KISS Balázs: Foucault, még Foucault előtt. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1997. /Politikatudományi műhelytanulmányok. 9./ 22.

3153. KISS Balázs: G. Cs. – a priori. Elemzések a politikai kultúráról. 1997. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, /Politikatudományi füzetek. 8./ 21.

3154. KISS Balázs: 1968 – A politikai marketing születése. Fordulat. 1999/tavasz-nyár. 51-77.

3155. KISS Balázs: A politika a jelek korában. Hozzászólás Szabó Márton tanulmányához. Politikatudományi Szemle. 1997/1.

3156. KISS Balázs: Álláspontok a marketing politikára való alkalmazhatóságáról. Politikatudományi Szemle. 1999/3. 77-90.

3157. KISS Balázs: Ellenjegyzetek egy kolostorból. = Az elitek átváltozása. Szerk.: Szalai Erzsébet. Budapest, Cserépfalvi Kiadó, 1996. 177-184.

3158. KISS Balázs: Foucault, White és Bätsch-Kehasie a diskurzusokról. = Szövegvalóság. Írások a szimbolikus és diszkurzív politikáról. Szerk.: Szabó Márton. Budapest, Scientia Humana, 1997. 49-84.

3159. KISS Balázs: Michel Foucault diskurzuselmélete és a politika nyelvi vizsgálata. = Beszélő politika. A diszkurzív politikatudomány teoretikus környezete. Szerk.: Szabó Márton. Budapest, Jószöveg Kiadó, 2000. 51-85.

3160. KISS Balázs: Michel Foucault és a szimbolizáció. = „Jelbeszéd az életünk”. A szimbolizáció története és kutatásának módszerei. Szerk.: Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor. Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1995. 289-300.

3161. KISS Balázs: Michel Foucault hatalomfelfogásáról. Politikatudományi Szemle. 1994/1. 43-68.

3162. KISS Balázs: Politikai kommunikáció és marketing. = Rendszerváltás és kommunikáció. Szerk.: Sárközy Erika. Budapest, Osiris Kiadó – Erasmus Közéleti Kommunikációs Intézet. 1999. 131-140.

3163. KISS Balázs: Tagoltság és világkép. Csurka István politikai írásai. = Törésvonalak és értékválasztások. Szerk.: Balogh István. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete, 1994. 483-513.

241

3164. KISS Balázs [szerkesztőként]: Politikai kommunikáció. Szöveggyűjtemény. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2000. /Rejtjel Politológia Könyvek 3./ 299.

3165. KISS Balázs [társszerkesztőként]: Szövegváltozatok a politikára. Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Szerk.: Szabó Márton – Kiss Balázs – Boda Zsolt. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. 2000. 565.

3166. KISS Balázs [fordítóként]: George Schöpflin: ―Kisebbségek és posztkommunizmus‖. Századvég. 1996/3. 3-21.

3167. KISS Balázs [fordítóként]: Harold D. Lasswell: A hatalom nyelve – Kenneth Burke: Retorikai identifikáció és retorikai cselekvés – Gabriella Klein: A politikai jelszó. Megjegyzések a retorika, a pragmatika és a lingvisztika közötti interakcióról – Nicoletta Vasta: Új Munkáspárt – új nyelv? A modernizátor hagyomány és változás között. = Szövegváltozatok a politikára. Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Szerk.: Szabó Márton – Kiss Balázs – Boda Zsolt. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000. 11-27., 357-384., 385-393., 394-420.

3168. KISS Balázs [fordítóként]: Michel Foucault: Válasz egy kérdésre. A diskurzusról. = Szövegváltozatok a politikára. Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Szerk.: Szabó Márton – Kiss Balázs – Boda Zsolt. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000. 423-441.

3169. KISS Balázs [fordítóként]: Simon During: A kritikai kultúrakutatás történetéről. Replika. 1995/17-18. 157-180.

KÖRÖSÉNYI ANDRÁS

3170. KÖRÖSÉNYI András: A magyar politikai rendszer. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. 391.

3171. KÖRÖSÉNYI András: Értelmiség, politikai gondolkodás és kormányzat. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. 379.

3172. KÖRÖSÉNYI András: Government and Politics in Hungary. Budapest, Central European University Press, 1999. 330.

3173. KÖRÖSÉNYI András: Pártok és pártrendszerek. Budapest, Századvég Kiadó, 1993. 209.

3174. KÖRÖSÉNYI András: A bal és jobb védelmében. Politikatudományi Szemle. 1994/3. 188-201.

3175. KÖRÖSÉNYI András: A fogalomhasználat állatorvosi lova. Politikatudományi Szemle. 1999/1. 117-122.

242

3176. KÖRÖSÉNYI András: A funkcionalista rendszerelmélet korlátai. Politikatudományi Szemle. 1998/2. 127-131.

3177. KÖRÖSÉNYI András: A hatalommegosztás és parlamentarizmus – Magyarország 1991. = Magyarország politikai évkönyve 1992. 58-62.

3178. KÖRÖSÉNYI András: A jobboldal vereségének okai. Valóság. 1994/10. 38-47.

3179. KÖRÖSÉNYI András: A képviseleti demokrácia tipusai. = Demokratikus átmenetek Magyar Politikatudományi Társaság évkönyve. Szerk.: Szoboszlai György. Budapest, 1991. 79-88.

3180. KÖRÖSÉNYI András: A kormányzati rendszer tíz éve. = Magyarország évtizedkönyve. 1998. 418-434. – Értelmiség, politikai gondolkodás és kormányzat. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. 329-358.

3181. KÖRÖSÉNYI András: A kortárs liberalizmus és konzervativizmus ütközőpontjai. = Magyar konzervativizmus. Hagyomány és jelenkor. Szerk.: Tőkéczki László. Budapest, Batthány Lajos Alapítvány, 1994. 49-60.

3182. KÖRÖSÉNYI András: A közigazgatás politikai irányítása és a patronázs. Valóság. 1997/12. 46-71.

3183. KÖRÖSÉNYI András: A magyar kormányzati rendszer. Világosság. 1998/2. 64-67.

3184. KÖRÖSÉNYI András: A magyar politikai gondolkodás főárama (1989-1995). Századvég. 1996/3. 80-107.

3185. KÖRÖSÉNYI András: Bal és jobb. Az európai és a magyar politikai paletta Politikatudományi Szemle. 1993/3. 94-114.

3186. KÖRÖSÉNYI András: Cleavages and party system in Hungary. = The 1994 Elections to the Hungarian National Assembly. Szerk.: Enyedi-Tóka. Berlin, Sigma, 1999. 52-81.

3187. KÖRÖSÉNYI András: Coalitions in the making in Hungarian politics. East European Reporter, 1989-1990/tél.

3188. KÖRÖSÉNYI András: Das Parteiensystem Ungarns. = Parteiensysteme In Postkommunistischen Gesellschaften Osteuropas. Szerk.: Segert D. – Niedermayer O. – Stöss R. Opladen, Westdeutscher Verlag, 1995. 157-180.

3189. KÖRÖSÉNYI András: Demobilization and Gradualism: The Political Economy of Hungarian Transition, 1987-92. = A Precarious Balance. Democracy and Economic Reforms in Eastern Europe. Szerk.: Nelson, M. J. San Francisco, California, Institute for Contemporary Studies Press, 1994. 71-124.

3190. KÖRÖSÉNYI András: Demokrácia és patronázs. Politikusok és köztisztviselők viszonya. Politikatudományi Szemle. 1996/4. 35-62.

3191. KÖRÖSÉNYI András: Értelmiség és demokrácia. Az értelmiség politikai gondolkodásáról. Valóság. 1993/11. 10-21.

243

3192. KÖRÖSÉNYI András: Forced Coalition or natural Alliance? The socialist-liberal coalition, 1994. = Question Marks: The Hungarian Government 1994-1995. Szerk.: Gombár Cs. [et al.]. Budapest, Korridor Centre for Political Research, 1995. 256-277.

3193. KÖRÖSÉNYI András: Hungary (Parlamentary Elections, 1990). Electoral Studies. 1990/4. 337-345.

3194. KÖRÖSÉNYI András: Intellectuals and Democracy in Eastern Europe. = Intellectuals And Politics In Central Europe. Szerk.: A. Bozóki. Budapest, Central European University Press, 1995. 227-244. – Political Quarterly. 1994/4. 415-424.

3195. KÖRÖSÉNYI András: Kelet-Európa kettészakadása. Körkép kommunizmus után. = Csendes? Forradalom? Volt? Szerk.: Lenkei Júlia. Budapest, T-Twins Kiadó, 1991. /Twins Konferencia Füzetek 3./ 57-60.

3196. KÖRÖSÉNYI András: Kényszerkoalíció vagy természetes szövetség? Szocialista-szabaddemokrata koalíciókötés 1994. = Kérdőjelek: a magyar kormány. 1995. 260-280.

3197. KÖRÖSÉNYI András: Kié a hatalom? A hatalom pluralitása Magyarországon, 1990-92. Politikatudományi Szemle. 1993/4. 5-20.

3198. KÖRÖSÉNYI András: Konfliktus vagy konszenzus a politikában. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 175-178.

3199. KÖRÖSÉNYI András: Kormányzati rendszerek. = Mi a politika? Szerk.: Gyurgyák János. Budapest, Századvég Kiadó, 1994. 21-40.

3200. KÖRÖSÉNYI András: Közjó, közigazgatás és kormányzati rendszer. Az államfelfogások történeti gyökerei Európában. = És mi lesz, ha nem lesz? 1997. 245-272.

3201. KÖRÖSÉNYI András: Mi fán terem a kritikai értelmiség? Beszélő. 1998/június. 116-121.

3202. KÖRÖSÉNYI András: Nómenklatúra és törésvonal. = Két választás között. Szerk.: Stumpf István. Budapest, Századvég Kiadó,1995. 78-90.

3203. KÖRÖSÉNYI András: Nómenklatúra és törésvonal. Válasz Gazsó Ferenc bírálatára. Társadalmi Szemle. 1997/2. 63-75.

3204. KÖRÖSÉNYI András: Nómenklatúra és vallás – törésvonalak és pártrendszer Magyarországon. Századvég. 1996/1. 67-94.

3205. KÖRÖSÉNYI András: Pártok és szavazók – Parlamenti választások 1990-ben. Mozgó Világ. 1990/8. 39-51.

3206. KÖRÖSÉNYI András: Politikai kultúra Magyarországon. Szociológiai Figyelő. 1998/1-2. 86-99.

3207. KÖRÖSÉNYI András: Politikai tagoltság, 1990. = Magyarország politikai évkönyve 1990. 75-80.

244

3208. KÖRÖSÉNYI András: Politische Gliederung 1990. = Ungarn auf dem Weg in die Demokratie. Szerk.: Bayer J. – Deppe R. Frankfurt, Suhrkamp Verlag, 1993. 118-127.

3209. KÖRÖSÉNYI András: Relative Stabilitat, strukturelle Dilemmata. Parteien, Eliten, Gesellschaft und Politik in Ungarn 1989-1992. = Parteienladschaften in Osteuropa. Szerk.: Hatschikjan A . M. – Weilemann R. P. Paderborn [etc.] 1994. 11-40.

3210. KÖRÖSÉNYI András: Stable or Fragile Democracy? Political Cleavages and Party System in Hungary. Government And Opposition. 1993/1. 87-104.

3211. KÖRÖSÉNYI András: The Decay of the Communist Rule in Hungary. The Phases of the transition from 1985 to 1990. Slovo. A Journal Of Contemporary Soviet and East European Affairs. 1991/1. 47-57.

3212. KÖRÖSÉNYI András: The Mainstream of Hungarian Political Thinking, 1989-1995. = Hungary in Flux. Society, Politics and Transformation. Szerk.: Zsolt Spéder. Hamburg, Krämer, 1999. 151-182.

3213. KÖRÖSÉNYI András: The Reasons for the Defeat of the Right. East European Politics and Societies. 1995/1. 179-194.

3214. KÖRÖSÉNYI András: The Revival of the Past or New Beginning? The Nature of Post-Communist Politics. = The New Democracies in Eastern Europe. Szerk.: Berglund S. – Dellenbrant J. A. Aldershot, Edward Elgar, 1991. 165-192.

3215. KÖRÖSÉNYI András: The Revival of the Past or New Beginning? The Nature of Post-Communist Politics. = Democracy and Political Transformation. Theories and East-Central Europen Realities. Szerk.: György Szoboszlai. Budapest, Hungarian Political Science Association, 1991. 165-194. – Post-communist Transition: Emerging Pluralism in Hungary. Szerk.: A. Bozóki – A. Körösényi – G. Schöpflin. London, Pinter Publishers – New York, St.Martin‘s Press, 1992. 111-131. – Political Quarterly. 1991/1. 52-74.

3216. KÖRÖSÉNYI András: Tudomány vagy publicisztika? Szalai Erzsébet és az elitek. Beszélő. 1998/1. 25-35.

3217. KÖRÖSÉNYI András: Választási rendszerek politikai hatásai, pártrendszer és kormányzat. = Választástudományi tanulmányok. 1999. 55-71.

3218. KÖRÖSÉNYI András: Wegierskie wybory parlamentarne – rok 1990 (Hungarian Parlamentary Elections in 1990). = Wybory I Narodziny Demokracji. Szerk.: Jacka Raciborskiego. Varsó, Universytet Warsawski Instytut Socjologii, 1991. 56-73.

3219. KÖRÖSÉNYI András [társszerzőként]: KÖRÖSÉNYI A. – BOZÓKI A. – SCHÖPFLIN G.: Post-communist Transition: Emerging Pluralism in Hungary. London, Pinter Publishers – New York, St.Martin‘s Press, 1992. 196.

245

LÁNYI GUSZTÁV

3220. LÁNYI Gusztáv: Magyarság, protestantizmus, társas-lélektan. Hagyomány és megújulás konfliktusa Karácsony Sándor életművében. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. 152.

3221. LÁNYI Gusztáv: Politikai pszichológia és politikatudomány. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális Kutatóközpont, 1997. /Munkafüzetek 37./ 151.

3222. LÁNYI Gusztáv: A negyedik oldal – Karácsony Sándor az 1943-as szárszói konferencián. = A népi mozgalom és a magyar társadalom. Szerk.: Sipos Levente – Tóth Pál Péter. Budapest, Napvilág Kiadó, 1997. 187-197. Valóság. 1994/2. 81-89.

3223. LÁNYI Gusztáv: A politikai magatartás dramaturgiája. Az etnometodológia mint politikai pszichológia. = Beszélő politika. A diszkurzív politikatudomány teoretikus környezete. Szerk.: Szabó Márton. Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 185-221.

3224. LÁNYI Gusztáv: A politikai magatartás vizsgálata: pszichobiográfiai és etnometodológiai megközelítés. Előadás a Magyar Pszichológiai Társaság XIV. Országos Tudományos Nagygyűlése Pszichológia 2000 konferenciája Szociálpszichológiai Szekcióján, 2000. május 31. = Előadás-kivonatok. Budapest, 2000. 174.

3225. LÁNYI Gusztáv: A politikai pszichológia intézményesülésének lehetőségei Magyarországon. A politikai magatartás pszichológiai vizsgálata. Előadás a III. Országos Politológus Vándorgyűlésen, Miskolc, 1997. május 9-10. = Programfüzet. Budapest, 1997. 11.

3226. LÁNYI Gusztáv: A politikai pszichológiáról – Magyarországon. Valóság. 1992/9. 16-31.

3227. LÁNYI Gusztáv: A politikai színpad. A politikai magatartás dramaturgiai sajátosságairól. = Írások Huszár Tibor 70. születésnapjára. Szerk.: Iványi Erika – Solymosi Zsuzsa. Budapest, ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet, 2000. 240-270.

3228. LÁNYI Gusztáv: A politikatudomány diszkurzív fordulata – pszichológia nélkül? Politikatudományi Szemle. 1997/3. 113-121.

3229. LÁNYI Gusztáv: A pszichológia újra intézményesedése Magyarországon 1945 után. Esettanulmány a Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani Tanszékéről. Előadás a Magyar Pszichológiai Társaság XIV. Országos Tudományos Nagygyűlése Pszichológia 2000 konferenciája Szociálpszichológiai Szekcióján, 2000. május 31. = Előadás-kivonatok. Budapest, 2000. 172.

3230. LÁNYI Gusztáv: A rejtőzködő (politikai) pszichológia. Politikai pszichológia Magyarországon a fordulat évétől a rendszerváltásig. = Élettörténet és megismerés.

246

Tanulmányok Pataki Ferenc tiszteletére. Szerk.: László János. Budapest, Scientia Humana, 1998. 224-249.

3231. LÁNYI Gusztáv: A rendszerváltás utáni társadalmi változások Magyarországon. Kerekasztal-beszélgetés, 1999. március 20. = Pszinapszis „99. Harmadik Budapesti Pszichológus Napok. Budapest, Almássy Téri Szabadidőközpont, 1999. március. [33] 18-20.

3232. LÁNYI Gusztáv: A tartalmas semmi. Bibó István és Mérei Ferenc nem létező politikai pszichológiájáról. Előadás a Magyar Pszichológiai Társaság XII. Országos Tudományos Nagygyűlésén, 1996. május 22-25. = Előadás-kivonatok. Budapest, 1996. 209.

3233. LÁNYI Gusztáv: Az autonóm politizálás esélyei. Karácsony Sándor példája. Világosság. 1992/6. 401-407.

3234. LÁNYI Gusztáv: Az autonóm politizálás lélektanához. Kapu. 1992/5. 33.

3235. LÁNYI Gusztáv: Elhalás és újjászületés: A pszichológia Magyarországon 1945 és 1975 között. Előadás a Magyar Pszichológiai Társaság XII. Országos Tudományos Nagygyűlésén, 1996. május 22-25. = Előadás-kivonatok. Budapest, 1996. 208.

3236. LÁNYI Gusztáv: Előszó. A politikai magatartás mentalitástörténeti és szocializációs, élettörténeti vizsgálata. = Politikai pszichológiai tanulmányok: 7. Politikai kultúra és politikai szocializáció. Szerk.: Lányi Gusztáv. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális Kutatóközpont, 1999. 4-6.

3237. LÁNYI Gusztáv: Előszó. A Politikai pszichológiai tanulmányokról. = Politikai pszichológiai tanulmányok: 1. Mi a politikai pszichológia? Elméleti-diszciplináris kérdések. Szerk.: Lányi Gusztáv. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális Kutatóközpont, 1999. 4-7.

3238. LÁNYI Gusztáv: Előszó. A politikai tömegjelenségek pszichológiai vizsgálata. = Politikai pszichológiai tanulmányok: 6. Tömeg(lélektan) és politika. Szerk.: Lányi Gusztáv. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális Kutatóközpont, 1999. 4-6.

3239. LÁNYI Gusztáv: Előszó. A politizáló ―másik ember‖ megismerése – interjúk a politikai pszichológiában. = Politikai pszichológiai tanulmányok: 2. Politika – testközelben. Szerk.: Lányi Gusztáv. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális Kutatóközpont, 1999. 4-6.

3240. LÁNYI Gusztáv: Előszó. Milyen emberek a politikai színpad szereplői? = Politikai pszichológiai tanulmányok: 3. Személyiség és politika – személyek, típusok, attitűdök és ideológiák. Szerk.: Lányi Gusztáv. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet Etnoregionális Kutatóközpont, 1999. 4-5.

3241. LÁNYI Gusztáv: Előszó. Politikai választás – kampány és manipuláció. = Politikai pszichológiai tanulmányok: 5. Politikai választás – politikai kampány. Szerk.:

247

Lányi Gusztáv. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális Kutatóközpont, 1999. 4-6.

3242. LÁNYI Gusztáv: Erikson és a pszichohistória. Budapesti Könyvszemle. [BUKSz] 1991/4. 420-425.

3243. LÁNYI Gusztáv: Föltámadás és/vagy restauráció? A ―múlt‖ szerepe a politikai rendszerváltásban. Magyar Tudomány. 1993/2. 168-176.

3244. LÁNYI Gusztáv: Hódi Sándor: Táj és lélek. Magyar Tudomány. 1990/6. 743-745.

3245. LÁNYI Gusztáv: Ki volt Mérei Ferenc? Budapesti Könyvszemle. [BUKSz] 1999/1. 52-58.

3246. LÁNYI Gusztáv: Kis (magyar) alkotmánytani pszichológia. Magyar Szemle. 1997/3-4. 19-36.

3247. LÁNYI Gusztáv: Kis magyar demagógia. A Világ. 1991. május 29., 24-25.

3248. LÁNYI Gusztáv: Lélekelemzés és politika. A pszichoanalitikus politikai pszichológiák Magyarországon. Valóság. 1997/3. 1-14.

3249. LÁNYI Gusztáv: Magyar észjárás – magyar lélek. = Karácsony Sándor öröksége. Szerk.: Petrikás Árpád [et al.]. Debrecen, DAB, 1991. 26-41.

3250. LÁNYI Gusztáv: Magyar neurózis. A politikai rendszerváltás lélektanáról. A Világ. 1991. május 15., 22-24.

3251. LÁNYI Gusztáv: Mi a politikai pszichológia? Előadás a Magyar Pszichológiai Társaság XIV. Országos Tudományos Nagygyűlése Pszichológia 2000 konferenciája Nyílt Nap programján, május 30. = Előadás-kivonatok. Budapest, 2000. 13.

3252. LÁNYI Gusztáv: Milyen emberek a politikusok? A Világ. 1991. március 20., 27-29.

3253. LÁNYI Gusztáv: Politikai arculat és kommunikáció. Politikai mentálhigiéniai diagnózis(kísérlet). Pszichoterápia. 1999/5. 319-330.

3254. LÁNYI Gusztáv: Politikai kommunikáció, test(nyelv) és szimbólumok. Politikai pszichológiai elemzés(kísérlet). Valóság. 1999/7. 30-57.

3255. LÁNYI Gusztáv: Politikai pszichológia. = A politikatudomány arcai. Szerk.: A. Gergely András – Bayer József – Kulcsár Kálmán. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1999. 557-599.

3256. LÁNYI Gusztáv: Politikai pszichológiai kérdések. A Magyar Pszichológiai Társaság XIV. Országos Tudományos Nagygyűlése Pszichológia 2000 konferenciája, kerekasztal-beszélgetés, 2000. június 1. = Előadás-kivonatok. Budapest, 2000. 13.

3257. LÁNYI Gusztáv: Pszichológia és politika. Politikai pszichológia Magyarországon a fordulat évétől a rendszerváltásig. Politikatudományi Szemle. 1997/1. 153-168.

248

3258. LÁNYI Gusztáv: Rákosi Mátyás politikai antiszemitizmusa. Szenvedélybetegségek. 1994/5. 333-348. – Világosság. 1994/10. 21-47.

3259. LÁNYI Gusztáv: Rákosi Mátyás, a diktátor. Élet és Tudomány. 1992/44. 1382-1384.

3260. LÁNYI Gusztáv: Rejtőzködés és (ön)rostálás. A pszichológia magyarországi viszonyairól a fordulat évétől 1956-ig. Előadás a XIII. Országos Pszichológiai Tudományos Nagygyűlésen, Pécs, 1998. április 15-18. = Előadáskivonatok. Budapest, 1998. 250. – Magyar Pszichológiai Szemle. 1999/2. 195-203.

3261. LÁNYI Gusztáv: Szent(ségtelen) barmunk: a politika. Karácsony Sándor és a politika. Valóság. 1999/9. 28-44.

3262. LÁNYI Gusztáv: Szociálpszichológia vagy ―magyar társaslélektan‖? = Tanulmányok a magyar pszichológia történetéből. Szerk.: Kiss György. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1991. 106-134.

3263. LÁNYI Gusztáv: Szomatikus lélek és politikai kommunikáció. = Rendszerváltás és kommunikáció. Szerk.: Sárközy Erika. Budapest, Osiris Kiadó – Erasmus Közéleti Kommunikációs Intézet, 1999. 152-189.

3264. LÁNYI Gusztáv: Tömeg, lélektan és politika 1-2. Élet és Tudomány. 1992/42. 1315-1317., 1992/43. 1354-1355.

3265. LÁNYI Gusztáv: Tudósklub ‘99: Lélektelenül?! A politikai pszichológia. [Az MTV 2. Csatornán, 1999. július 26-án elhangzott beszélgetés írott változata.] Alkalmazott Pszichológia. 2000/1. 107-120.

3266. LÁNYI Gusztáv: Választás, kampány és politikai pszichológia. Valóság. 1996/7. 1-34.

3267. LÁNYI Gusztáv [társszerzőként]: LÁNYI Gusztáv – BODOR Péter – PLÉH Csaba: A magyar pszichológia 1945 utáni alakulásáról. Pszichológia. 1997/1. 77-79.

3268. LÁNYI Gusztáv [társszerzőként]: Lányi Gusztáv [et al.]: A magyar pszichológia 1945 és 1975 közötti forrásainak feltárása: az adatbázis felépítéséről. Előadás a XIII. Országos Pszichológiai Tudományos Nagygyűlésen, Pécs, 1998. április 15-18. = Előadáskivonatok. Budapest, 1998. 248.

3269. LÁNYI Gusztáv [szerkesztőként]: Önarckép háttérrel. Magyar pszichológusok önéletrajzi írásai. Szerk.: Bodor Péter – Lányi Gusztáv – Pléh Csaba. Budapest, Pólya Kiadó, 1998. 451.

3270. LÁNYI Gusztáv [szerkesztőként]: Politikai pszichológia. 1-2. kötet. Szöveggyűjtemény. Politikai Főiskola, 1990. 300.

3271. LÁNYI Gusztáv [szerkesztőként]: Politikai pszichológia. Szöveggyűjtemény. Budapest, Balassi Kiadó – ELTE Szociológiai Intézet, 1996. 226.

249

3272. LÁNYI Gusztáv [szerkesztőként]: Politikai pszichológiai tanulmányok. 1-7. kötet. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális Kutatóközpont, 1999. /Munkafüzetek 55 – 61./ 1. Mi a politikai pszichológia? Elméleti-diszciplináris kérdések. 52. – Politika – testközelben. 88. – 3. Személyiség és politika – személyek, típusok, attitűdök és ideológiák. 112. – 4. Politikai konfliktusok. 99. – 5. Politikai választás – politikai kampány. 118. – 6. Tömeg(lélektan) és politika. 74. – 7. Politikai kultúra és politikai szocializáció. 118.

3273. LÁNYI Gusztáv [társszerkesztőként]: Egy társadalomtudomány elnyomatása és újjászületése: A magyar pszichológia sorsa az egyéni sorsok tükrében, 1945-1970. = Önarckép háttérrel. Magyar pszicológusok önéletrajzi írásai. Szerk.: Bodor Péter – Lányi Gusztáv – Pléh Csaba. Budapest, Pólya Kiadó, 1998. 303-310.

LENGYEL LÁSZLÓ

3274. LENGYEL László: A kisnyúl pártján. Budapest, Officina-Nova, 1995. 334.

3275. LENGYEL László: A piac köztársasága. Budapest, Pénzügykutató Rt., 1997. 157.

3276. LENGYEL László: A rendszerváltó elit tündöklése és bukása. Budapest, Helikon Kiadó, 1996. 261.

3277. LENGYEL László: Fortinbras királysága. Budapest, Helikon Kiadó, 2000. 268.

3278. LENGYEL László: Gönczország. Szerk.: Borbíró Zsóka. Budapest, Helikon Kiadó, 2000.

3279. LENGYEL László: Kívül és belül. Budapest, Helikon Kiadó, 1998. 168.

3280. LENGYEL László: Korunkba zárva. Budapest, Pénzügykutató Rt., 1994. 243.

3281. LENGYEL László: Magyar alakok. Budapest, Pénzügykutató Rt., 1994. 197.

3282. LENGYEL László: Micsoda év! Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1991. 240.

3283. LENGYEL László: Pártházból palotába. Budapest, Helikon Kiadó, 1998. /Helikon universitas. Politológia./ 438.

3284. LENGYEL László: Schlussokt Vor der Wende. Bécs-Köln-Graz, Böhlau Verlag, 1994.

3285. LENGYEL László: Spielraum und Zwänge. Budapest, Helikon Kiadó, 1999. 292.

3286. LENGYEL László: Tépelődés. Magyarország felfedezése. Budapest, T-Twins, 1992. 242.

3287. LENGYEL László: Útfélen. Budapest, Századvég Kiadó, 1992. 196.

3288. LENGYEL László [társszerzőként]: Lengyel László-Várszegi Asztrik: Beszélgetőkönyvecske. Budapest, Helikon Kiadó, 1999. 253.

250

3289. LENGYEL László: A rendszerváltás. = Magyarország évtizedkönyve. 1998. 621-1023.

3290. LENGYEL László: Az állam új szerepe felé. = És mi lesz, ha nem lesz? 1997. 205-244.

3291. LENGYEL László: Búvópatakok és egérutak. Figyelő. 1994. 85-102.

3292. LENGYEL László: Course of Constraint and Scope of Mobility. = The Appeal of Sovereignty. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. [New York], Atlantic Research, 1998. 97-130.

3293. LENGYEL László: Egérfogó. = Kérdőjelek: a magyar kormány. 1995. 12-49.

3294. LENGYEL László: Esszé a politikai korrupcióról. = Írások a korrupcióról. Szerk.: Gombár Csaba. Budapest, Korridor – Helikon Kiadó, 1998. /Korridor kötetek./ 105-135.

3295. LENGYEL László: Ezerkilencszáznyolcvankilenc. = Magyarország politikai évkönyve 1990. 47-54.

3296. LENGYEL László: Ezerkilencszázkilencvenegy. = Magyarország politikai évkönyve 1992. 34-45.

3297. LENGYEL László: Ezerkilencszázkilencvenhárom. = Magyarország politikai évkönyve 1994. 50-65.

3298. LENGYEL László: Ezerkilencszázkilencvennégy (Hajnal vagy alkonyat). = Magyarország politikai évkönyve 1995. 44-57.

3299. LENGYEL László: Ezerkilencszázkilencvenöt. = Magyarország politikai évkönyve 1996. 42-57.

3300. LENGYEL László: Ezerkilencszázkilencvenhat. = Magyarország politikai évkönyve 1997. 46-61.

3301. LENGYEL László: Ezerkilencszázkilencvenhét. = Magyarország politikai évkönyve 1998. 58-77.

3302. LENGYEL László: Ezerkilencszázkilencvennyolc. = Magyarország politikai évkönyve 1999. 287-297.

3303. LENGYEL László: Ezerkilencszázkilencvenkilenc. = Magyarország politikai évkönyve 2000. 47-59.

3304. LENGYEL László: Foreign Policy or National Policy. Balance. = The Hungarian Government. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Korridor, 1994. 354-376.

3305. LENGYEL László: Külpolitika vagy nemzetpolitika? = Kormány a mérlegen 1990-1994. 346-369.

3306. LENGYEL László: Mozgástér vagy kényszerpálya = Szuverenitás. 1996. 88-116.

3307. LENGYEL László: Müselovka. = Voproszü, voproszü. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Budapest, Korridor, 1995. 13-49.

251

3308. LENGYEL László: Négy kihívás az öreg demokrácia ellen. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 257-271.

3309. LENGYEL László: Nousa Europa – vazuta prin prisma maghiarilor. Cumpana [Cluj]. 1994. 262-272.

3310. LENGYEL László: Schlussakt, Drei Reformprogramme. Neunzehnhundert-neunundachtzig. = Vor der Wende. Szerk.: Kurtan Sándor. Bécs-Köln-Graz, Böhlau Verlag, 1993. 13-34., 129-138., 183-194.

3311. LENGYEL László: Szovjetúnió vége? = Az új Oroszország – magyar szemmel. Szerk.: Szvák Gyula. Budapest, Maecenas Kiadó, 1991. 49-88.

3312. LENGYEL László: The character of the political parties in Hungary. = Post-comunist. Szerk.: Bozóki – Körösényi – Schöphlin. London, Pinter Publishers – New York, St. Martins Press, 1992. 30-44.

3313. LENGYEL László: The Mousetrap. = Question Marks: The Hungarian Government 1994-1995. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Budapest, Korridor, 1995. 13-50.

3314. LENGYEL László: Valahol pártot vesztettünk. Ellenzékben. Újra alkonyodik. = Az új kormányzás felé. Parlamenti választás 1994. Szerk.: Gábor Luca – Levendel Ádám – Stumpf István. Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1994. 345-366.

3315. LENGYEL László: Vnyesnyaja politika, ili „Politika sz. poziciin acii‖. = Balansz. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Korridor. 1994. 423-450.

3316. LENGYEL László [társszerzőként]: Lengyel László [et al.]: A kérdéses civilizáció.

Budapest, Helikon Kiadó, 2000. 301.*

3317. LENGYEL László [társszerkesztőként]:A szuverenitás káprázata. Szerk.: Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László – Várnai Györgyi. Budapest, Korridor Politikai Kutatások Központja, 1996. /Korridor kötetek./ 261.

3318. LENGYEL László [társszerkesztőként]:Balance. The Hungarian government. 1990-1994. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Ford.: Boronkay Zsuzsa M. Budapest, Korridor – Centre for Political Research. 1994. /Korridor books./ 397.

3319. LENGYEL László [társszerkesztőként]: Balansz. Pravitel‟sztvo Vengerszkoj Reszpubliki. 1990-1994. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Budapest, Korridor – Centr politicseszkih iszszledovanij. 1994. /Szborniki Koridor./ 475.

3320. LENGYEL László [társszerkesztőként]: És mi lesz, ha nem lesz? Tanulmányok az államról a 20. század végén. Szerk.: Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László. Budapest, Korridor Politikai Kutatások Központja – Helikon Kiadó, 1997. /Korridor kötetek./ 380.

3321. LENGYEL László [társszerkesztőként]: Kérdőjelek: a magyar kormány. 1994-1995. Szerk.: Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László – Várnai Györgyi. Budapest, Korridor Politikai Kutatások Központja, 1995. /Korridor kötetek./ 386.

252

3322. LENGYEL László [társszerkesztőként]: Kormány a mérlegen. 1990-1994. Szerk.: Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László – Várnai Györgyi. Korridor Politikai Kutatások Központja. Budapest, Oliton Ny. 1994. /Korridor kötetek./ 385.

3323. LENGYEL László [társszerkesztőként]: Question marks: The Hungarian government. 1994-1995. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Ford.: Boronkay Zsuzsa M. Budapest, Korridor Centre for Political Research, 1995. /Korridor books./ 373.

3324. LENGYEL László [társszerkesztőként]: Voproszü, voproszü. Pravitel‟sztvo Vengerszkoj Reszpubliki. 1994-1995. Szerk.: Gombár Csaba [et al.]. Budapest, Korridor Centr Politicseszkih Iszszledovanii, 1995. /Korridor szborniki./ 449.

NAVRACSICS TIBOR

3325. NAVRACSICS Tibor: Európai belpolitika. Az Európai Unió politikatudományi elemzése. Budapest, Korona Kiadó, 1998. 342.

3326. NAVRACSICS Tibor: A demokrácia problémája az Európai Unióban. Politikatudományi Szemle. 1998/1. 47-70.

3327. NAVRACSICS Tibor: A Dunántúl Athénje és a Királynék Városa. Társadalmi Szemle. 1997/2. 37-54.

3328. NAVRACSICS Tibor: A HDZ útja a mozgalomtól a pártig. = Konfliktus, konszenzus, kooperáció. Szerk.: Horváth Cs. Pécs, 1996-97. 315-322.

3329. NAVRACSICS Tibor: A kiegyensúlyozottság megyéje. = Hát én immár kit válasszak? Szerk.: Oláh M. Veszprém, Comitatus, 1994. 57-70.

3330. NAVRACSICS Tibor: A kormányzati kommunikáció másfél éve. = Magyarország politikai évkönyve 2000. 78-87.

3331. NAVRACSICS Tibor: A Missing Debate?: Hungary and the Europoean Union. = Working Papers in Contemporary European Studies. Brighton, Sussex European Institute, 1997/21. 1-20.

3332. NAVRACSICS Tibor: A parlamenti pártok és a területi politika. = Parlamenti pártok és szakpolitikák. Budapest, Magyar Politikai Intézet, 1998. 131-159.

3333. NAVRACSICS Tibor: A regionalizmus Franciaországban. Comitatus. 1996/6. 39-46.

3334. NAVRACSICS Tibor: A szerbiai pártrendszer. Társadalmi Szemle. 1995/2. 54-61.

3335. NAVRACSICS Tibor: A választói magatartás. Comitatus. 1994/8-9. 39-45.

253

3336. NAVRACSICS Tibor: Anarchizmus és önkormányzatiság. Antietatizmus vagy káosz? Comitatus. Önkormányzati Szemle. 1992/8-9. 10-17.

3337. NAVRACSICS Tibor: Az 1998-as kisebbségi önkormányzati választások Veszprém megyében. = Az 1998-as önkormányzati választások Veszprém megyében. Szerk.: Oláh M. Veszprém, KISZI, 2000. 249-265.

3338. NAVRACSICS Tibor: Az európai integráció hatása a tagállamok szerkezetére. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 257-266.

3339. NAVRACSICS Tibor: Az országos területfejlesztési koncepció országgyűlési vitája. = Parlamenti pártok és törvényhozás. 1997-1998. Szerk.: Lánczi András. Budapest, Magyar Politikai Intézet, 1999. [228.] /MAPI-füzetek 2./ 74-100.

3340. NAVRACSICS Tibor: Az országos területfejlesztési koncepció országgyűlési vitája. 1-2. rész. Comitatus. Önkormányzati Szemle. 1999/4. 35-45., 1999/5. 22-31.

3341. NAVRACSICS Tibor: Az új horvát közigazgatás. Comitatus. 1993/10. 11-20.

3342. NAVRACSICS Tibor: Az uniós állampolgárság és az európai civil társadalom. = Magyar és európai civil társadalom. Szerk.: Csefkó Ferenc – Horváth Csaba. Pécs, Friedrich Ebert Alapítvány, 1999. 63-71.

3343. NAVRACSICS Tibor: Ethnic Relations and Comparative Forms of Local Government. = Budapest Papers on Democratic Transition [No. 107.] Budapest, 1995. 1-25.

3344. NAVRACSICS Tibor: Ex-Jugoszlávia. Comitatus. Önkormányzati Szemle. 1992/6.

3345. NAVRACSICS Tibor: Háromszintű Európa? Comitatus. Önkormányzati Szemle. 1998/7-8. 34-45.

3346. NAVRACSICS Tibor: Integráció és kohézió: az Európai Unió regionális politikája. Comitatus. Önkormányzati Szemle. 1997/7-8. 126-145.

3347. NAVRACSICS Tibor: Két város választása. = Az 1998-as parlamenti választások Veszprém megyében. Szerk.: Oláh M. Veszprém, KISZI, 1999. 57-79.

3348. NAVRACSICS Tibor: Le comunita magiare all‘ estero e la politica interna ungherese. Europa, Europe. 1995/1. 145-167.

3349. NAVRACSICS Tibor: Local Governments and Interest Representation. = Budapest Papers on Democratic Transition. [No. 107.] Budapest, 1995. 1-19.

3350. NAVRACSICS Tibor: Megújuló tájegység. [Tudományos konferencia. Székesfehérvár, 1996. május 4.] Comitatus. Önkormányzati Szemle. 1996/9. 74-76.

3351. NAVRACSICS Tibor: Összefogás vagy elégedettség? = Az 1998-as önkormányzati választások Veszprém megyében. Szerk.: Oláh M. Veszprém, KISZI, 2000. 127-140.

3352. NAVRACSICS Tibor: Pártok és politika Veszprém megyében (1990-1994). = Az átmenet. Szerk.: Oláh M. Veszprém, 1995. 519-550.

254

3353. NAVRACSICS Tibor: Public sector reform in Hungary: changes in intergovernmental relations. 1990-1995. = Parliaments and organized interests: The second steps. Szerk.: Ágh Attila – Ilonszki Gabriella. Budapest, Hungarian Centre for Democracy Studies Foundation, 1996. 280-306.

3354. NAVRACSICS Tibor: Public Sector Reform in Hungary: Changes in the Intergovernmental Relations. = The Second Steps. Szerk.: A. Ágh – G. Ilonszky. Budapest, Hungarian Centre for Democracy Studies, 1996. 280-306.

3355. NAVRACSICS Tibor: Regionalizáció, regionalizmus és integráció. Comitatus. Önkormányzati Szemle. 1997/12. 36-43., 58-62., 1998/1. 49-55.

3356. NAVRACSICS Tibor: Rendszerváltás – fegyverrel. Valóság. 1993/10. 19-33.

3357. NAVRACSICS Tibor: Somló Bódog államelmélete. 1898-1909. Valóság. 1991/7. 16-27.

3358. NAVRACSICS Tibor: Szabadon választott kisebbségi önkormányzatok. = Ezüstvasárnap. Szerk.: Oláh M. Veszprém, 1995. 87-100.

3359. NAVRACSICS Tibor: Társadalomkritikai elmélet és gyakorlat. Comitatus. Önkormányzati Szemle. 1993/5.

3360. NAVRACSICS Tibor: Területi érdekképviselet a Kádár-korszakban 1. rész. Comitatus. Önkormányzati Szemle. 1996/10. 3-10.

3361. NAVRACSICS Tibor: Területi érdekképviselet a Kádár-korszakban. = Átépítés. Közigazgatás – területfejlesztés – városmarketing. Szerk.: Agg Zoltán. Veszprém, Veszprémi Megyei Önkormányzat Közigazgatási és Informatikai Szolgáltató Irodája. Comitatus Kiadó 1996. 71-88. – Társadalmi Szemle. 1997/4. 79-94., 1998/1. 60-76.

PACZOLAY PÉTER

3362. PACZOLAY Péter: Államelmélet. 1. kötet: Machiavelli és az államfogalom születése. Budapest, Korona Kiadó, 1998. 171.

3363. PACZOLAY Péter: A demokrácia esélyei a mai Magyarországon. = Demokrácia és a helyi demokráciák. Budapest, Magyar Jacques Maritain Egyesület, 1995. (1996.), 25-34.

3364. PACZOLAY Péter: A legfőbb hatalom eredete. Újkori államelméletek. Rubicon. 1997/8. 25-29.

3365. PACZOLAY Péter: A lelkiismereti és vallásszabadság. = Acta Humana. 1995/18-19. [Emberi jogok és alkotmány.] 141-153.

3366. PACZOLAY Péter: A lelkiismereti és vallásszabadság. Acta Humana. 1995/18-19. 141-153.

255

3367. PACZOLAY Péter: A politika autonómiája Machiavelli elméletében, Világosság. 1990/6. 456-464.

3368. PACZOLAY Péter: A semleges állam és kritikája. = Az állam és az egyház elválasztása. Konferencia. Dobogókő, 1995. március 31 – április 1. Szerk.: Forrai Tamás. Budapest, Faludi Ferenc Akadémia, 1995. 129.

3369. PACZOLAY Péter: A sors és az erény hatalma Machiavelli politikai filozófiájában. Századvég. 1994/tavasz. 66-81.

3370. PACZOLAY Péter: A történeti alkotmány és a konzervatív jogi gondolkodás. = Magyar konzervatívizmus, hagyomány és jelenkor. Szerk.: Tőkéczki László. Budapest, Batthyány Lajos Alapítvány – Barankovics István Alapítvány, 1994. 29-36.

3371. PACZOLAY Péter: Alkotmánybíráskodás a politika és jog határán. = Alkotmánybíráskodás – alkotmányértelmezés. Vál., és szerk.: Paczolay Péter. Ford.: Bánfalvi András [et al.]. Budapest, Eto-Print Kft. 1995. [216.] /Jogfilozófiák./ 9-31.

3372. PACZOLAY Péter: Andrássy György: Nyelvi jogok. Könyvszemle. Európai szemmel. 1999/1. 70-71.

3373. PACZOLAY Péter: Az alkotmánybíráskodás modelljei és az Európai Unió. Politikatudományi Szemle. 1998/1. 119-135.

3374. PACZOLAY Péter: Az alkotmányozás csapdái. Politikatudományi Szemle. 1996/1. 87-92.

3375. PACZOLAY Péter: Az állam és a közjó a katolikus egyház társadalmi tanításában. Távlatok. 1997/3-4. 286-296.

3376. PACZOLAY Péter: Az állam és egyház viszonya az amerikai alkotmányban, Világosság. 1995/4. 53-63.

3377. PACZOLAY Péter: Az állam semlegessége. = Államelmélet. 1997. 295-309.

3378. PACZOLAY Péter: Az állam semlegességének mítosza? [Hozzászólás: Kis János: Az állam semlegessége c. cikkéhez] Politikatudományi Szemle. 1993/3. 129-135.

3379. PACZOLAY Péter: Az Európai Közösségek Bíróságának politikai legitimációja. Politikatudományi Szemle. 1999/4. 5-21.

3380. PACZOLAY Péter: Az európai uniós tagság politikai feltételei az Európai Bizottság véleményének tükrében. = Szabó András ünnepi kötet. 1998. 297-304.

3381. PACZOLAY Péter: Constitutional and legal change during the transition from socialism to democracy in Hungary. Rechtstheorie. 26. kötet. 1995. [fasc. 3.]

3382. PACZOLAY Péter: Constitutional and Political Developments in Hungary. = Revolutions in Eastern Europe and the U.S.S.R.: Promises vs. Practical Morality. 7. kötet. Szerk.: Kenneth W. Thompson. Lanham – New York – London, University Press of America, 1995. /Miller Center Series on A World in Change./ 91-106.

256

3383. PACZOLAY Péter: Constitutional Transition and Legal Continuity. Connecticut Journal of International Law. 1993/2. 559-574.

3384. PACZOLAY Péter: Einige psychologische Faktoren des politischen Handelns in der Theorie von Machiavelli. = Macht und Bewusstsein europäische Beträge zur politischen Psychologie. Szerk.: Kohr – Martini – Kohr. Weinheim, Deutscher Studien Verlag, 1990. 95-102.

3385. PACZOLAY Péter: Előszó. = Carl Schmitt: Politikai teológia. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar [Tempus program], 1992.

3386. PACZOLAY Péter: Fundamental Rights and the Hungarian Constitution of 1989. = The Helsinki Process and the Future of Europe. Szerk.: Samuel Wells, Jr. Washington D.C., The Wilson Center Press, 1990. 149-155.

3387. PACZOLAY Péter: Gondolkodjunk az állam fejével? (Anthony de Jasay: The State.) Holmi. 1995/12. 1792-1798.

3388. PACZOLAY Péter: Hagyományos elemek Közép- és Kelet-Európa új demokráciáinak alkotmányaiban. = Alkotmány és jogtudomány. Tanulmányok. Szerk.: Tóth Károly. Szeged, JATE Press, 1996. [278.] /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. tom. 47. fasc. 1-18./ 97-109.

3389. PACZOLAY Péter: Human Rights and Minorities in Hungary. East European Human Rights Review. [BookWorld Publications, Den Bosch Hollandia] 1995/2. 129-140.

3390. PACZOLAY Péter: II. Rákóczi Ferenc politikai végrendelete. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 19-24.

3391. PACZOLAY Péter: Judicial Review of the Compensation Law in Hungary. Michigan Journal of International Law. 1992/4. 806-831.

3392. PACZOLAY Péter: Kell-e új alkotmány? Jogállam. 1994/2. 46-52.

3393. PACZOLAY Péter: Könyörtelen bírói hatalom? A bírói alkotmányértelmezés politikai szerepe. Jogállam. 1993/2. 21-40.

3394. PACZOLAY Péter: La protección de los derechos y las libertades fundamentales en Hungaría: por quién, para quién, porqué y cómo. Derechos y libertades en las nuevas democracias de la Europa del Este. Suplemento Humana Iura de derechos humanos. 1998-99/8-9. 197-227.

3395. PACZOLAY Péter: Machiavelli ―új állama‖. = Emlékkönyv Nagy Lajos egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szerk.: Égető Emese. Szeged, JATE Állam- és Jogtudományi Kar. 1996. 370 /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta oeconomica. tom. 1. fasc. 1-25./ 243-255.

3396. PACZOLAY Péter: Machiavelli és a reneszánsz állam. Rubicon. 1996/4-5. 16-20.

3397. PACZOLAY Péter: Machiavelli, Niccolo államfogalma. = Szentpéteri emlékkönyv. 1996. 447-463.

257

3398. PACZOLAY Péter: Machiavelli: a megunhatatlan rejtély. Budapesti Könyvszemle. [BUKSz] 1992/1. 62-68.

3399. PACZOLAY Péter: Man‘s position in the Constitution and its reflection in adult education. = Success of Pluralism in Adult Education (International Conference, Dobogókő, March 4-6, 1999) Budapest, Robert Schuman Institute, 2000. 17-26.

3400. PACZOLAY Péter: Niccoló Machiavelli: A fejedelem. = 33 híres bölcseleti mű. Móra Könyvkiadó, 1995. 112-122.

3401. PACZOLAY Péter: Prezidenciális vagy parlamentáris demokrácia – választhat-e Közép-Európa? Politikatudományi Szemle. 1992/2. 167-176.

3402. PACZOLAY Péter: Separation of powers regarding the constitutional court‘s jurisdiction – La jurisprudence de la cour constitutionnelle en matiére de séparation des pouvoirs – Gewaltenteilung in der Rechtsprechung der Verfassungsgerichte.= General Reports of the 10th Conference of the European Constitutional Courts, Budapest, Hungary, 6-9 May 1996. 1. kötet. Budapest, Hungarian Constitutional Court 1997. 215-376.

3403. PACZOLAY Péter: Stability and Democracy of Institutions. = Hungary – From Europe Agreement to a Member Status in the European Union. Szerk.: Ferenc Mádl – Peter-Chirstian Müller-Graff. Baden-Baden, Nomos Verlagsgesellschaft, 1996. 183-197.

3404. PACZOLAY Péter: The Stability of Democratic of Institutions in Hungary in the Prospects of Accession to the European Union. = Európajogi tanulmányok. 3. kötet.[tom. 1.]. 1997. 57-64.

3405. PACZOLAY Péter: Substantial elements of constitution-making – traditional elements in the constitutions of the Central and East European democracies. = System transformation and constitutional developments in Central and Eastern Europe. International conference – Changement de régime politique et le developement de la constitution en Europe Centrale et Orientale. Conference international. Kecskemét, June 15-17, 1995. Szerk.: Tóth Károly. Kecskemét, Károli Gáspár Református Egyetem 1995. [298. ] 25-50.

3406. PACZOLAY Péter: The New Hungarian Constitutional State: Challenges and Perspectives. = Constitution Making in Eastern Europe. Szerk.: A. E. Dick Howard. Washington D.C., Woodrow Wilson Center Press, 1993. 21-56.

3407. PACZOLAY Péter: The role of religion in reconstructing politics in Hungary. Cardozo Journal of International and Comparative Law. 1996/2. 261-275.

3408. PACZOLAY Péter: Theory or Science of Politics: Ambiguities of American Political Thought. Acta Juridica Hungarica. 1999/3-4. 195-212.

3409. PACZOLAY Péter: Törvényesség és alkotmányosság: a törvényességi óvás az Alkotmánybíróság előtt. = Kemenes emlékkönyv. 1993. 385-396.

3410. PACZOLAY Péter: Traditional elements in the constitutions of Central and East European democracies. = The Rule of Law after Communism. Szerk.: Martin

258

Krygier – Adam Czarnota. Dartmouth- Aldershot-Brookfield, Ashgate, 1999. 109-130.

3411. PACZOLAY Péter [társszerzőként]: PACZOLAY Péter – HALMAI Gábor: Az Alkotmánybíróság. = Alkotmányos elvek és esetek. Budapest, Constitutional & Legislative Policy Institute, 1996. 19-40.

3412. PACZOLAY Péter [társszerzőként]: PACZOLAY Péter – SZABÓ Máté: A politikaelmélet rövid története. [utánny.] Budapest, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Ny., 1992. 307.

3413. PACZOLAY Péter [társszerzőként]: PACZOLAY Péter – SZABÓ Máté: A politikatudomány kialakulása. A politikaelmélet története az ókortól a huszadik századig. Budapest, Korona Kiadó, 1996. 265.

3414. PACZOLAY Péter [társszerzőként]: PACZOLAY Péter – SZABÓ Máté: Az egyetemes politikai gondolkodás története. Szöveggyűjtemény. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1999. /Rejtjel politológia könyvek. 1./ 294.

3415. PACZOLAY Péter [társszerzőként]: PACZOLAY Péter – SZABÓ Máté: Az egyetemes politikai gondolkodás története. Budapest, Tankönyvkiadó, 1990. [utánny.] 1992., 1995.

3416. PACZOLAY Péter [szerkesztőként]: Alkotmánybíráskodás – alkotmányértelmezés. Vál. és szerk.: Paczolay Péter. Ford.: Bánfalvi András [et al.]. Budapest, Eto-Print Kft. 1995. /Jogfilozófiák./ 216.

3417. PACZOLAY Péter [társszerkesztőként]: Az Alkotmánybíróság határozatai. 1997. Szerk.: Sólyom László – Paczolay Péter. Budapest, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 1998. 1040. – Az Alkotmánybíróság határozatai. 1998. Szerk.: Sólyom László – Paczolay Péter. Budapest, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 1999. 1376.

3418. PACZOLAY Péter [társszerkesztőként]: Az egyetemes politikai gondolkodás története. Szöveggyűjtemény. Szerk.: Paczolay Péter – Szabó Máté. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, [utánny.] 1993. 425. – 3. kiad. 1996. 425.

3419. PACZOLAY Péter [társszerkesztőként]: Conference of the European constitutional courts, 10th. Budapest, 6-9 May, 1996. Összeáll. és szerk.: Paczolay Péter – Bitskey Botond. 1-3. kötet. Budapest, Hungarian Constitutional Court, Parnasszus Print, 1997. 376., 488., 495-968.

3420. PACZOLAY Péter [fordítóként]: Carl Schmitt: Politikai teológia. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar [Tempus program], 1992.

PESTI SÁNDOR

259

3421. PESTI Sándor: Az újkori magyar parlament működési és szervezeti rendje. 1848-1998. PhD-disszertáció. [Kézirat.] Budapest, 1999. [Gépirat. soksz.] 213.

3422. PESTI Sándor: A bizottság-plénum viszony a törvényalkotás során (1920-1994). = Parlamenti dolgozatok. 6. kötet. Szerk.: Dr. Soltész István. Budapest, 1997. 288-307.

3423. PESTI Sándor: A fegyelmi jog fejlődése a magyar házszabályokban. = Parlamenti dolgozatok. 6. kötet. Szerk.: Dr. Soltész István. Budapest, 1997. 338-354.

3424. PESTI Sándor: A Hermann Ottó Országos Állat- és Természetvédő Egyesület. = Környezetvédelmi civil kezdeményezések Magyarországon. Budapest, Villányi úti konferenciaközpont, 1999. /Villányi úti könyvek./

3425. PESTI Sándor: A kormányzati döntéshozatal mechanizmusai Magyarországon. Századvég. 2000/18.

3426. PESTI Sándor: A parlament belső alkotmánya. A házszabályok nemzetközi és hazai fejlődésének elemzése. Társadalmi Szemle. 1998/7. 60-73.

3427. PESTI Sándor: A törvényelőkészítés folyamatának fejlődése a dualizmuskori Magyarországon. Századok. A Magyar Történelmi Társulat folyóirata 1999/3. 579-592.

3428. PESTI Sándor: Agytrösztök és kommunikáció a kormányzati döntéshozatalban. Köz-politika. 2000/7. 15-20.

3429. PESTI Sándor: Egyéni jogok – frakciójogok a magyar parlamentben. Jogállam. 1999/1-2.

3430. PESTI Sándor: Egyéni jogok-frakciójogok. A frakciójogok kialakulása a magyar parlamentben Jogállam. 1997/3-4.

3431. PESTI Sándor: Esettanulmány a Friedriech Ebert Alapítvány magyarországi tevékenységéről. = Globális civil társadalom. Szerk.: Szabó Máté. Budapest, 2000. /Villányi úti könyvek. Politikatudományi sorozat./ 91-104.

3432. PESTI Sándor: Esettanulmány a Herosz Állatvédő Egyesület magyarországi tevékenységéről. = Környezetvédelmi civil kezdeményezések Magyarországon. Szerk.: Szabó Máté. Budapest, 1999. /Villányi úti könyvek. Politikatudományi sorozat./ 59-77.

3433. PESTI Sándor: Pártfegyelem a dualizmus kori Magyarországon. Századvég. 1999/14. 55-77.

3434. PESTI Sándor: Schlett István: A magyar politikai gondolkodás története 2/1. Politikatudományi Szemle. 2000/1-2. 56-74.

POKOL BÉLA

260

3435. POKOL Béla: A jog szerkezete. Budapest, MTA Szociológiai Kutató Intézet. 1990. 226. Budapest, Felsőoktatási Koordinációs Iroda – Gondolat Kiadó, 1991. /A felsőoktatás fejlesztését szolgáló kutatások/ 202. új kiad.: Budapest, Rejtjel Kiadó, 1998. 267.

3436. POKOL Béla: A magyar parlamentarizmus. Budapest, Cserépfalvi Kiadó, 1994. 235.

3437. POKOL Béla: A professzionális intézményrendszerek elmélete. Budapest, Felsőoktatási Koordinációs Iroda, 1991. /A felsőoktatás nemzetközivé válásának vizsgálata./ 212.

3438. POKOL Béla: Complex Society. One of the Possible theories of Luhmannite Sociology. Budapest, Felsőoktatási Koordinációs Iroda, 1990. 223.

3439. POKOL Béla: Jogbölcseleti vizsgálódások. Egyetemi tankönyv. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. 1994. 115. – 2. bőv. kiad. 1998. 159.

3440. POKOL Béla: Jogelmélet és joggyakorlat. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2000. 115.

3441. POKOL Béla: Jogi alaptan. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2000. 106.

3442. POKOL Béla: Komplexe Gesellschaft. Eine der möglichen Luhmannschen Soziologien. Bochum, Brockmeier Universitätsverlag, 1990. 238.

3443. POKOL Béla: Médiahatalom. Budapest, Windsor Kiadó, 1995. 195.

3444. POKOL Béla: Modern francia szociológiaelméletek. Miskolc, Bíbor Kiadó, 1996. 150.

3445. POKOL Béla: Pénz és politika. Budapest, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem – Aula Kiadó 1993. 141. – Társadalmi Szemle. 1993/4. 13-22.

3446. POKOL Béla: Szociológiaelmélet. Budapest, Felsőoktatási Koordinációs Központ, 1997. 550.

3447. POKOL Béla [társszerzőként]: TAKÁCS Imre – POKOL Béla: Összehasonlító alkotmányjog. Egyetemi jegyzet. 1. rész. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. 3. kiad. Budapest, Tankönyvkiadó, 1990. 199. – 4. kiad. 1991. 199. – 5. kiad. 1993. 199. [1-12., 73-86.]

3448. POKOL Béla [társszerzőként]: BIHARI Mihály – POKOL Béla: Politológia. Egyetemi tankönyv. Budapest, ELTE – Tankönyvkiadó, 1992. 363. – 3. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. 363. – 4. kiad. 1996. 363. – 5. jav. és bőv. kiad. 1997. 442. – 6. kiad. 1997. 443. – 7. kiad. 2000. 443.

3449. POKOL Béla: A bírói precedensjog rétege. Magyar Jog. 2000/*.

3450. POKOL Béla: A ―francia intellektuel‖ visszatérése. Világosság. 1994/4. 58-67.

3451. POKOL Béla: A francia politikai értelmiség szerveződése. Nagyvilág. 1999/3-4. 323-327.

3452. POKOL Béla: A hivatásos politikus. Politikatudományi Szemle. 1993/1. 34-46.

261

3453. POKOL Béla: A ―hermeneutikai puffer‖, avagy a jogi közeg természete. Világosság. 1991/2. 79-84.

3454. POKOL Béla: A jog érvényessége. Magyar Jog. 1994/2. 65-68.

3455. POKOL Béla: A jog érvényességének megkérdőjelezési lehetőségei. Magyar Jog. 1998/12. 732-745.

3456. POKOL Béla: A jog gazdasági elmélete. = Kemenes emlékkönyv. 1993. 397-403.

3457. POKOL Béla: A jog rétegei. Kutatások a jog szövegrétege alatt. Jogtudományi Közlöny. 1990/4. 201-209.

3458. POKOL Béla: A jogalkalmazás alkotmányjogiasítása. Jogtudományi Közlöny. 2000/11. 373-381.

3459. POKOL Béla: A jogdogmatika természetéről. Magyar Jog. 1992/9. 513-520.

3460. POKOL Béla: A jogértelmezés alapjai. Magyar Jog. 1999/11. 641-649.

3461. POKOL Béla: A jogérvényességének megkérdőjelezési lehetőségei. Magyar Jog. 1998/12. 735-739.

3462. POKOL Béla: A jogforrások jogelméleti elemzése. Jogelméleti Szemle. [Elektronikus folyóirat; internet: www:extra.hu/jesz]. 2000/1.

3463. POKOL Béla: A magyar jogelmélet állapotáról. Magyar Tudomány. 1992/11. 1325-1334.

3464. POKOL Béla: A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről. Politikatudományi Szemle. 1996/3. 115-121.

3465. POKOL Béla: A magyar parlamentarizmus szerkezete. A ―hatalmi négyszög‖ súlyelosztásai. 1-2. rész. Társadalmi Szemle. 1993/8-9. 16-26., 1993/10. 11-19.

3466. POKOL Béla: A parlamentarizmus vita első fordulója után. [Válasz ―A magyar parlamentarizmus szerkezete. A hatalmi négyszög súlyelosztásai. c. cikkre érkezett hozzászólásokra.] Társadalmi Szemle. 1994/6. 49-57.

3467. POKOL Béla: A perlési politizálás dilemmái. Jogelméleti Szemle. [Elektronikus folyóirat; internet: www:extra.hu/jesz]. 2000/4.

3468. POKOL Béla: A politikai demokrácia problémái. = Magyarország politikai évkönyve 1998. 78-89.

3469. POKOL Béla: A professziótól a professzionális intézményrendszerig, Szociológiai Szemle. 1992/1. 34-53.

3470. POKOL Béla: A XX. századi magyar jogelmélet. [Pulszky Ágost, Pikler Gyula és Somló Bódog]. Jogtudományi Közlöny. 1998/7-8. 287-293.

3471. POKOL Béla: Aktivista alapjogász vagy parlamenti törvénybarát? A magyar alkotmánybíráskodásról. Társadalmi Szemle. 1992/5. 67-78.

3472. POKOL Béla: Aktivizmus és az Alkotmánybíróság. = Magyarország politikai évkönyve 1992. 150-155.

262

3473. POKOL Béla: Alapjogok és alkotmánybíráskodás – jogelméleti nézőpontból. Jogtudományi Közlöny. 1990/5. 144-155.

3474. POKOL Béla: Az alapjogi bíráskodás elméleti kérdései. Német és magyar tapasztalatok. Jogállam. 1993/1. 7-17.

3475. POKOL Béla: Az alapjogok és az ―alapjogi‖ bíráskodás. Társadalmi Szemle. 1991/5. 55-64.

3476. POKOL Béla: Az amerikai jogelmélet fejlődésének vázlata. Jogelméleti Szemle. [Elektronikus folyóirat; internet: www:extra.hu/jesz]. 2000/3.

3477. POKOL Béla: Az érdekkutató jogtudományról. Jogtudományi Közlöny. 1998/10. 377-381.

3478. POKOL Béla: Az uniós csatlakozás és a magyar parlamentarizmus. Politikatudományi Szemle. 1998/1. 87-98.

3479. POKOL Béla: Bourdieu elméletének kategóriái. Elméleti Szociológia. 1995/2. 12-32.

3480. POKOL Béla: Demokrácia, jogállam, konstitucionalizmus (A magyar alkotmányos berendezkedés feszültségei). = Magyarország évtizedkönyve. 1998. 409-417.

3481. POKOL Béla: Demokratisierung der politischen Kultur und die Rolle der Intelligenz in Ungarn. = Die politischen Kulturen Ostmitteleuropas im Umbruch. Szerk.: von Gerd Meyer. Tübingen, 1993.

3482. POKOL Béla: Einige Probleme des politischen Systems Ungarns. = Politikversagen? Parteienverschleiss? Bürgerverdruss? Regensburg, Universitatsverlag, 1996. 185-193.

3483. POKOL Béla: Felsőbírósági jogértelmezés Magyarországon. Jogtudományi Közlöny. 1999/11. 493-498.

3484. POKOL Béla: Gesellschaftliche Teilsysteme oder professionelle Institutionensysteme? Reformulierungsvorschläge zu Niklas Luhmanns Systemtypologie. Zeitschrift für Soziologie. 1990/5. 523-536.

3485. POKOL Béla: Gondolatok a hatalomgyakorlásról. = Tanulmányok Dr. Bérczi Imre egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára. Szerk.: Tóth Károly. Szeged, 2000. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et

politica. tom. 58. fasc. 1-41./*

3486. POKOL Béla: Habermas jogelmélete. Magyar Filozófiai Szemle. 1993/5-6. 237-243.

3487. POKOL Béla: Jaká je moc médii a moc politiky. (Médiahatalom és politikai hatalom). = Stredni Evropa. Revue pro stredoevropskou kulturu a politiku. [Prága] 1996. 78-87.

3488. POKOL Béla: Jogászság és jogrendszer. Magyar Jog. 1990/11. 918-930.

263

3489. POKOL Béla: Jogpolitika és jogrendszer. Magyar Közigazgatás. 1991/2. 97-103.

3490. POKOL Béla: Kommunikatív hatalom, politika és közigazgatás. = Hatalom és társadalom. 1995. 327-330.

3491. POKOL Béla: Law as Professionel System of Institutions. Rechtstheorie. 1990/3. 272-289.

3492. POKOL Béla: Massenmedien und Politik in Ungarn. = Der Zusammenbruch des Sovjetsystems. Szerk.: Mathias Schmitz. Regensburg, 1995.

3493. POKOL Béla: Médiahatalom és politikai hatalom. = Magyarország politikai évkönyve 1996. 58-71.

3494. POKOL Béla: Moór Gyula és Horváth Barna jogkoncepciója. Magyar Jog. 1998/5. 257-267.

3495. POKOL Béla: Pártok, választók, párttagság. Társadalmi Szemle. 1997/6. 64-71.

3496. POKOL Béla: Pierre Bourdieu szellemi fejlődése. Elméleti Szociológia. 1995/1. 2-23.

3497. POKOL Béla: Politikai töredékek. = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 66-77.

3498. POKOL Béla: Posner és a gazdasági jogelmélet. Gazdaság és Jog. 2000/7-8. 33-52.

3499. POKOL Béla: Professionen oder professionelle Institutionensyteme? = Open Society. Szerk.: Marta B. Zágorseková. Bratislava, Institute of Philosophy of the Slovak Academy of Sciences, 1994. 79-100.

3500. POKOL Béla: Rechtsauslegung und Prajudizienrecht in Ungarn. Zeitschrift für öffentliches Recht. 2000/4. 87-99.

3501. POKOL Béla: Rendezettség és káosz. A társadalmi entrópiáról. Café Bábel. 1991/1. 36-47.

3502. POKOL Béla: State Power based on Changeability. World Future. 1990/3. 121-133.

3503. POKOL Béla: Statutory Interpretation and Precedent in Hungary. Osteuropa Recht. 2000/3. 262-277.

3504. POKOL Béla: Topika és jogdogmatika. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 32. kötet. 1990. [1992.] 161-174.

3505. POKOL Béla: Tömegkommunikáció és politika. Világosság. 1991/11. 34-43.

3506. POKOL Béla: Válasz [Győrfi Tamás: Az Alkotmánybíróság politikai szerepe. Gondolatok a bírói aktivizmus fogalmának hasznosságáról c. tanulmányára. Politikatudományi Szemle. 4/1996.] Politikatudományi Szemle. 1997/2. 122-126.

3507. POKOL Béla: Válasz [Körösényi András: Demokrácia és patronázs. Politikusok és köztisztviselők viszonya c. tanulmányára] Politikatudományi Szemle. 1997/2. 122-126.

264

3508. POKOL Béla [társszerzőként]: POKOL Béla – VERES Ildikó: A professzionális író. Valóság. 1994/10. 43-58.

3509. POKOL Béla [szerkesztőként, ill. társszerkesztőként]: Jogelméleti Szemle. [Elektronikus folyóirat; internet: www:extra.hu/jesz]. 2000/1-4. szám

SCHLETT ISTVÁN

3510. SCHLETT István: A magyar politikai gondolkodás története. 1. kötet: Budapest, Korona Kiadó, 1996. 297. – 2. kötet.1. rész: A liberalizmus Magyarországon. Budapest, Korona Kiadó, 1999. 350.

3511. SCHLETT István: Az opportunizmus dicsérete. Budapest, Magvető Kiadó, 1990. 303.

3512. SCHLETT István: Színjáték vagy háború. Budapest, Cserépfalvi Kiadó, 1994. 337.

3513. SCHLETT István: A kisebbségi autonómia intézményei. Korunk. 1992/7. 31-37.

3514. SCHLETT István: A liberalizmus újrafogalmazása Magyarországon 1849 után. Politikatudományi Szemle. 1994/4. 5-27.

3515. SCHLETT István: A politika tematikájának és nyelvezetének változásai a rendszerváltás során. Társadalmi Szemle. 1994/8-9. 39-47.

3516. SCHLETT István: Az autonómia színe és fonákja. Korunk. 1993/6. 27-32.

3517. SCHLETT István: Deák – tükörben (A ―haza bölcse‖ Eötvös, Kossuth és Bibó látó-szögéből). Világosság. 1993/12. 15-25.

3518. SCHLETT István: Egy ál(lam)párt tündöklése és bukása (Vázlat az MSZMP történetéről). Századvég. 1990/3-4. 50-58.

3519. SCHLETT István: Elszalasztott lehetőség vagy zsákutca? A ―felvilágosult politika‖ rendi változata Magyarországon. Politikatudományi Szemle. 1996/1. 5-42.

3520. SCHLETT István: Historical dimensions of Political Socialization. = State and Citizen. Studies on Political Socialization in Post-Communist Eastern Europe. Budapest, 1993. 44-50.

3521. SCHLETT István: I fattori determinanti dell‘articolazione delle forze politiche in Ungheria. = Democrazie da inventare. Torinó, Edizione della Fondazione Giovanni Agnelli, 1991. 66-79.

3522. SCHLETT István: Institutiile autonomici minoritatilor. = Cumpana. Antologia revistei de cultura Korunk [Kolozsvár], 1994. 278-282.

3523. SCHLETT István: Leviathan megfékezése. Világosság. 1990/2-3. 158-169.

265

3524. SCHLETT István: Magyar politológia – tudomány és publicisztika. Politikatudományi Szemle. 1994/2. 109-113.

3525. SCHLETT István: Nacionalizmus és demokrácia a posztszocialista Magyarországon. Sodrásban. 1992/1. 52-59.

3526. SCHLETT István: Nemzet és polgár. A nemzeti és etnikai kisebbségi törvény tervezeteihez. Világosság. 1991/3. 167-183.

3527. SCHLETT István: Nemzetek és nemzeti kisebbségek. = Mi a politika? Szerk.: Gyurgyák János. Budapest, Századvég Kiadó, 1994. 166-201.

3528. SCHLETT István: Parlamentarizmus-variációk. = A Magyar Politikatudományi Társaság évkönyve. 1990. 22-31.

3529. SCHLETT István: Politikai megfontolások. Társadalmi Szemle. 1992/1. 76-79.

3530. SCHLETT István: Politische Programmsplitter 1988. = Vor der Wende Politisches System, Gesellschaft und Reformen im Ungarn der achtziger Jahre. Szerk.: S. Kurtán. Bécs, Böhlau Verlag, 1993. 139-166.

3531. SCHLETT István: Stabilizálódás vagy elbizonytalanodás? A pártok 1992-ben. = Magyarország politikai évkönyve 1993. 87-99.

3532. SCHLETT István: Tétova kísérlet tanulságok levonására. Társadalmi Szemle. 1992/2. 38-45.

3533. SCHLETT István: Tradíciók, modellek, körülmények. Világosság. 1990/6. 401-409.

3534. SCHLETT István [társszerzőként]: BÉKÉS Imre – SCHLETT István [et al.]: Szakvélemény [az 1949 és 1990 között elkövetett, a társadalmi igazságérzetet sértő magatartások, illetve előnyök megítélésének, a felelősség megállapításának elveiről és jogi feltételeiről.] Magyar Jog. 1991/11. 641-645. – Társadalmi Szemle. 1992/1. 70-76.

3535. SCHLETT István [közreműködőként]: Kisebbségnézőben. Beszélgetések és dokumentumok. Vál.: Schlett István. Budapest, Kossuth Kiadó, 1993. 269.

STUMPF ISTVÁN

3536. STUMPF István: Politikai szocializáció – generációs kihívás – választói magatartás. Budapest, Századvég Kiadó, 1994. 140.

3537. STUMPF István [társszerzőként]: STUMPF István – BOZÓKI András – JAVORNICZKY István: Magyar politikusok arcképcsarnoka. Budapest, Századvég Kiadó, 1998. 181.

266

3538. STUMPF István: A Fidesz – Magyar Polgári Párt választói táborának jellegzetességei. = Két választás között. Szerk.: Stumpf István. Budapest, Századvég Kiadó, 1997. 226-242.

3539. STUMPF István: A háromgenerációs politikai elit. = Nemzetstratégia a harmadik évezred küszöbén. Szerk.: Kurucz Gyula. Budapest, Magyarok Világszövetsége, 1996. 384.

3540. STUMPF István: A kormány közszolgálat-politikai elgondolási tervei. = A magyar közszolgálati rendszer modernizációjának irányai, az európai modernizáció tapasztalatai. Konferencia a magyar közigazgatás jövőjéről. 1999. április 16. Budapest, 1999. /SZEF Könyvek 7./ 11-23.

3541. STUMPF István: A pártok versenyképessége és szavazótábora. = Magyarország politikai évkönyve 1997. 633-647.

3542. STUMPF István: A politikai erőtér átrendezodése a választások után. = Parlamenti választások. 1994 [B]. 572-585.

3543. STUMPF István: A politikai rendszer egyensúlyának problémái. = A demokrácia intézményrendszere. Szerk.: Kulcsár Kálmán – Simai Mihály. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1997. 99-114.

3544. STUMPF István: A politikai rendszer egyensúlyzavarai. = Politika és társadalom 1989-1998. Szerk.: Kulcsár Kálmán. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1999. /Magyarország az ezredfordulón./ 93-112.

3545. STUMPF István: A választói magatartás hullámzása. = Társadalmi riport. Szerk.: Andorka Rudolf – Kolosi Tamás – Vukovich György. Budapest, TÁRKI – Századvég Kiadó, 1996. 135-148.

3546. STUMPF István: Aufgehoben order aufgeschoben? Politischer Generations-wechesel in Ungarn: Jugendpartie Fidesz? Transit. Europaische Revue. 1996. 11. [Sommer].

3547. STUMPF István: Befolyásolható-e még a választók magatartása. = Parlamenti választások. 1994 [B]. 245-255.

3548. STUMPF István: Elszalasztott vagy elhalasztott politikai generációváltás Századvég. 1996/1. 112-131.

3549. STUMPF István: Evolution of Political Parties and the 1990 Parlamentary Elections. = Lawful Revolution in Hungary, 1989-1994. Szerk.: Béla K. Király – András Bozóki. [New York], Atlantic Publishing House, 1995.

3550. STUMPF István: Helyezkedés a rajtvonalnál. = Parlamenti választások. 1994 [B]. 136-142.

3551. STUMPF István: Ifjúság, politikai részvétel, pártpreferenciák. = Vesztesek. Ifjúság az ezredfordulón. Szerk.: Gazsó Ferenc – Stumpf István. Budapest, Ezredforduló Alapítvány, 1995. 110-121.

267

3552. STUMPF István: Jelöltközpontú kontra pártközpontú választási kampány. Collega. 1998/5. 24-25., 1998/6. [Melléklet] 30-31.

3553. STUMPF István: Pártbázisok és a választói magatartás. = Magyarország politikai évkönyve 1994. 67-580.

3554. STUMPF István: Pártok és kötődések. = Parlamenti választások. 1994 [B]. 40-46.

3555. STUMPF István: Pártok és szavazóbázisok. = Magyarország politikai évkönyve 1996. 515-531.

3556. STUMPF István: Politikai szocializáció: régi dilemmák, új kihívások. Politikatudományi Szemle. 1994/2. 197-213.

3557. STUMPF István: Problems of Transition to Democracy in Hungary: Political Participation, Voting Behavior, and Partisan Attitudes. = Democracy, Socialization and Conflicting Loyalities in East and West Cross-National and Comparative Perspectives. Szerk.: R. Farnen [et al.]. London, Macmillan Press, 1996. 121-133.

3558. STUMPF István: Választási kampány, média, kampányfinanszírozás. = Választástudományi tanulmányok. 1999. 125-150.

3559. STUMPF István: Választói magatartás félidőben. = Két választás között. Szerk.: Stumpf István. Budapest, Századvég Kiadó, 1997. 183-204.

3560. STUMPF István: Vallásosság és a választói magatartás. = Parlamenti választások. 1994 [B]. 158.-163.

3561. STUMPF István [társszerzőként]: STUMPF István – CSEPELI György – KÉRI László: Hungarians‘ Conflicting Identification with the Homeland and Europe. = Democracy, Socialization and Conflicting Loyalities in East and West Cross-National and Comparative Perspectives. Szerk.: R. Farnen [et al.]. London, Macmillan

Press, 1996.*

3562. STUMPF István [társszerzőként]: STUMPF István – GAZSÓ Ferenc: Nemzedéki orientációk a rendszerváltozásban. = Magyarország politikai évkönyve 1995. 545-570.

3563. STUMPF István [társszerzőként]: STUMPF István – GAZSÓ Ferenc: Parties and Voters after Two Election. = Hungarian Parlamentary Election 1994. Szerk.: Gazsó Ferenc – Stumpf István. Budapest, Hungarian Center for Electoral

Research, 1995.*

3564. STUMPF István [társszerzőként]: STUMPF István – GAZSÓ Ferenc: Pártok és szavazóbázisok. Társadalmi Szemle. 1995/6. 3-18.

3565. STUMPF István [társszerzőként]: STUMPF István – GAZSÓ Ferenc: Youth, Political Participation, Party Preferences. = Losers. Overview on the Situation of Hungarian Youth. Szerk.: Gazsó Ferenc – Stumpf István. Budapest, Millennium

Youth Foundation, 1995.*

268

3566. STUMPF István [társszerzőként]: STUMPF István – HORVÁTH Viktor: Érdekérvényesítés az Európai Unióban. Politikatudományi Szemle. 1998/2. 105-129.

3567. STUMPF István [társszerzőként]: STUMPF István [et al.]: From Subject to

Citizen. Budapest, Hungarian Center for Political Education, 1994. 445.*

3568. STUMPF István [társszerzőként]: STUMPF István [et al.]: State and Citizen. Studies on Political Socialization in Post- Communist Eastern Europe. Budapest,

Hungarian Center for Political Education, 1994. 299.*

3569. STUMPF István [szerkesztőként]: Két választás között. Budapest, Századvég Kiadó, 1997. 272.

SUGATAGI GÁBOR

3570. SUGATAGI Gábor: Létezik-e Magyarországon politikai osztály? = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 194-209.

3571. SUGATAGI Gábor: [Részletek.] = Piackutatás. Szerk.: Hoffmann Márta – Kozák Ákos – Veres Zoltán. Műszaki Könyvkiadó, 2000. 62-66., 367-373.

3572. SUGATAGI Gábor: Politikus kiválasztódás, politikus karrierek. Politikatudományi Szemle. 1994/4. 29-51.

3573. SUGATAGI Gábor: Új utak a politikai elitek kutatásában. Századvég. 1997/2. 61-88.

SZABÓ LAJOS MÁTYÁS

3574. SZABÓ Lajos Mátyás: Katiny. Válogatás a lengyel Jelcin-dossziéból. Társadalmi Szemle. 1993/6. 87.

SZABÓ MÁRTON

3575. SZABÓ Márton: Diszkurzív térben: Tanulmányok a politika nyelvéről és a politikai tudásról. Budapest, Scientia Humana, 1998. 388.

3576. SZABÓ Márton: Politikai tudáselméletek: Szemantikai, szimbolikus, retorikai és kommunikatív- diszkurzív értelmezések a politikáról. Budapest, Universitas-Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 1998. 241.

269

3577. SZABÓ Márton: A közjó diskurzusai. Elméleti kérdések és a magyar politika az 1990-es években. = Rendszerváltás és kommunikáció. Szerk.: Sárközy Erika. Budapest, Osiris-Erasmus. 1999. 1-20.

3578. SZABÓ Márton: A magyar demokratikus ellenzék húsz éve. Politikatudományi Szemle. 1995/3. 157-165.

3579. SZABÓ Márton: A metaforikus politika. Politikatudományi Szemle. 1994/3. 91-111.

3580. SZABÓ Márton: A politikai szemantika lehetőségei: A társadalomtudományok nyelvi-konstrukciós fordulata és a politológia. = Törésvonalak és értékválasztások. Szerk.: Balogh István. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete, 1994. 525-546.

3581. SZABÓ Márton: A rendi ―szocializmusról‖. = Előadások a polgárosodásról. 1. Rendiség és polgárosodás. Szerk.: Tóth András. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete, 1991. 27-36.

3582. SZABÓ Márton: A rendszerváltozás szemantikája. = Politkatudományi Szemle. 1993/4. 167-181.

3583. SZABÓ Márton: An Essay on the Discursive Interpretation of Politics. = Working Papers of Political Science. [No. 16.] Budapest, Institute of Political Science of Hungarian Academy of Science, 1997. 33.

3584. SZABÓ Márton: Az ellenség neve. = Az ellenség neve. Szerk.: Szabó Márton. Budapest, Jószöveg Mühely Kiadó, 1998. 7-11.

3585. SZABÓ Márton: Az ideológia paradoxona. = Tükör által homályosan: Tanulmányok az ideológiáról. Szerk.: Szabó Márton. Budapest, MTA Társadalomtudományi Intézete, 1990. 58-101.

3586. SZABÓ Márton: Beszélő politika – diszkurzív politológiai. = Beszélő politika: A diszkurzív politika teoretikus környezete. Szerk.: Szabó Márton. Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 2000. 5-9.

3587. SZABÓ Márton: Die Semantik des Systemwechsels. = Öffentliche Konfliktdiskurse um Restitution von Gerechtigkeit, politische Verantwortung und nationale Identität: Institutionenbildung und symbolische Politik in Ostmitteleuropa. Szerk.: Krisztina Mänicke-Gyöngyösi. Frankfurt am Main [etc.], Peter Lang Verlag, 1996. 57-70.

3588. SZABÓ Márton: Előszó. = Szövegvalóság: Írások a szimbolikus és diszkurzív politikáról. Szerk.: Szabó Márton. Budapest, Scientia Humana. 1997. 7-9.

3589. SZABÓ Márton: Előszó. = Szövegváltozatok a politikára: Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Szerk.: Szabó Márton – Kiss Balázs – Boda Zsolt. Budapest, Universitas-Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 2000 7-8.

3590. SZABÓ Márton: Lehetséges-e diszkurzív politológia? = Politikatudományi Szemle. 1997/4 101-115.

270

3591. SZABÓ Márton: Politika versus politikai: Carl Schmitt ‖das Politische‖ fogalma. = Beszélő politika: A diszkurzív politika teoretikus környezete. Szerk.: Szabó Márton. Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 2000. 24-50.

3592. SZABÓ Márton: Politikai fogalmak történeti metszetben. = Reinhart Koselleck: Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szematikája. Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 1997. 83-103.

3593. SZABÓ Márton: Politikai kultúra a mindennapokban: A diszkurzív értelmezés lehetőségei. Budapest, MTA Politikai tudományok Intézete, 1997. /Politikatudományi Füzetek 6./ 21.

3594. SZABÓ Márton: Publicisztikai politológia Magyarországon a kilencvenes években. Politikatudományi Szemle. 1999/4. 62-79.

3595. SZABÓ Márton: ―Szocialiszticseszkaja‖ refeudalizáciaja. Vengerszkij Meridian. 1991/1. 51-68.

3596. SZABÓ Márton: Vázlat a politika diszkurzív értelmezéséről. = Szövegvalóság: Írások a szimbolikus és diszkurzív politikáról. Szerk.: Szabó Márton. Budapest, Scientia Humana. 1997. 13-48.

3597. SZABÓ Márton: Vázlat a politika diszkurzív értelmezéséről. Politikatudományi Szemle. 1996/4. 101-132.

3598. SZABÓ Márton: Vázlat a politikai tudáselméletekről. = A politikatudomány arcai. Tanulmányok. Szerk.: A. Gergely András – Bayer József – Kulcsár Kálmán. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1999. 491-512.

3599. SZABÓ Márton [szerkesztőként]: Az ellenség neve. Budapest, Jószöveg Mühely Kiadó, 1998. 136.

3600. SZABÓ Márton [szerkesztőként]: Beszélő politika: A diszkurzív politika teoretikus környezete. Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 2000. 240.

3601. SZABÓ Márton [szerkesztőként]: Szövegvalóság: Írások a szimbolikus és diszkurzív politikáról. Budapest, Scientia Humana, 1997. 344.

3602. SZABÓ Márton [szerkesztőként]: Tükör által homályosan: Tanulmányok az ideológiáról. Budapest, MTA Társadalomtudományi Intézete, 1990. 200.

3603. SZABÓ Márton [társszerkesztőként]: Szövegváltozatok a politikára: Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Budapest, Universitas-Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 2000. 565.

3604. SZABÓ Márton [fordítóként]: Helmuth Schelsky: A nyelvi uralom. = Elméleti Szociológia. 1995/2. 3-4.

3605. SZABÓ Márton [fordítóként]: Reinhart Koselleck: Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szematikája. Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 1997. 104.

3606. SZABÓ Márton [fordítóként]: Reinhart Koselleck: Ellenségfogalmak. – Carl Schmitt: A háború és az ellenségfogalmak értelmezése. – George Schwab:

271

Enemy vagy Foe: a modern politika konfliktusa. = Az ellenség neve. Szerk.: Szabó Márton. Budapest, Jószöveg Mühely Kiadó, 1998. 12-33., 24-38., 39-55.

3607. SZABÓ Márton [fordítóként]: Samuel Weber: A döntés mint kivételes eset: Walter Benjamin és Carl Schmitt. Világosság. 1999/12. 23-36.

3608. SZABÓ Márton [fordítóként]: Walther Dieckmann: A politikai szavak tartalma. – Walther Dieckmann: A politikai kommunikáció sítlusai. – Josef Kopperschmidt: Kell-e a szavakról vitatkozni? Történeti és rendszertani megjegyzések a politikai nyelvről. – Rozann Rothman: Politikai szimbolizmus. – Susan Gal: Bartók Béla temetése: Európa-kép a magyar politikai retorikában. – Gerard A. Hauser: Civil társadalom és nyilvánosság. = Szövegváltozatok a politikára: Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Szerk.: Szabó Márton–Kiss Balázs–Boda Zsolt. Budapest, Universitas-Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 2000. 28-52., 79-113., 114-130., 133-178., 259-286., 478-449.

SZABÓ MÁTÉ

3609. SZABÓ Máté: Alternatív mozgalmak Magyarországon. Budapest, Gondolat Kiadó, 1993. 170.

3610. SZABÓ Máté: Társadalmi mozgalmak és politikai tiltakozás. Budapest, Villányi Úti Konferenciaközpont, 1998. 236.

3611. SZABÓ Máté: Társadalmi mozgalom és politikai változás: a zöldek. Budapest, Alapítvány a Politikai Kultúráért, 1992. 160.

3612. SZABÓ Máté: Ungarn auf dem Weg zur Demokratie. Mainz, Europa Union Verlag, 1994. 142.

3613. SZABÓ Máté: A civil társadalom az állam ellen? A társadalmi mozgalmak szerepe. Regio. 1998/3. 105-129.

3614. SZABÓ Máté: A feledés és az emlékezés desztalinizálása. Nagy Imre példája. = Sztálinizmus és desztalinizáció Magyarországon. Szerk.: Balla Bálint. Bern, Európai Protestáns Szabadegyetem, 1990. 127-139.

3615. SZABÓ Máté: A jogvédő szervezetek Magyarországon a rendszerváltás után. = Európai Unió, regionalizmus, szuverenitás. Szerk.: Beszteri Béla – Hervainé Szabó Gyöngyvér. Székesfehérvár, MTA-VEAB – Kodolányi János Főiskola, 1998. 289-305.

3616. SZABÓ Máté: A jogvédő szervezetek Magyarországon a rendszerváltás után és az Európai Uniós csatlakozás nyújtotta politikai tér. Acta Humana. 1998/31. 22-51.

3617. SZABÓ Máté: A katakombákból a professzionalizmus felé. [Beszámoló.] Fundamentum. 1997/2. 121-124.

272

3618. SZABÓ Máté: A katakombákból a professzionalizmus felé. A jogvédő civil szervezetek helyzete a rendszerváltás után. Társadalmi Szemle. 1998/2. 33-50.

3619. SZABÓ Máté: A katakombáktól a professzionalizmus felé. = Idegenek Magyarországon. Szerk.: Sík Endre – Tóth Judit. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1998. 91-115.

3620. SZABÓ Máté: A kelet-európai diktatúrák bukásának és a régiók Európája viszonyának elméleti-történeti problémáiról. Korunk [Románia]. 1994/10. 14-23.

3621. SZABÓ Máté: A kollektív tiltakozás trendjei. = Magyarország politikai évkönyve 1995. 322-331.

3622. SZABÓ Máté: A nyugati modellek és a magyar gyakorlat. = Tüntetés, rendőrség, demokrácia. Szerk.: Szabó Máté – Dominique Wisler. Budapest, Villányi úti Konferenciaközpont, 1999. 155-189., 337-357.

3623. SZABÓ Máté: A nyugatnémet politikatudomány keletkezése és fejlödése. Politikatudományi Szemle. 1992/1. 175-191.

3624. SZABÓ Máté: A politikai tiltakozások profilja. = Magyarország politikai évkönyve 1995. 279-294.

3625. SZABÓ Máté: A politikatudomány helyzete 1991-ben: rendszerváltás a tudományban – tudomány a rendszerváltásban. = Magyarország politikai évkönyve 1992. 232-242.

3626. SZABÓ Máté: A szociáldemokrácia harmadik útja. = Bal, jobb, harmadik út. Szerk.: Dalos Rimma – Kiss Endre. Budapest, FES, 2000. 53-61.

3627. SZABÓ Máté: A társadalmi mozgalmak szektora és a tiltakozás kultúrája Magyarországon. Politikatudományi Szemle. 1993/2. 45-71.

3628. SZABÓ Máté: A társadalmi mozgalmak szerepe a demokratikus politikai rendszer intézményesedésének folyamatában Magyarországon. Szociológiai Szemle. 1994/3. 45-65.

3629. SZABÓ Máté: A társadalmi mozgalmak története Magyarországon. = Környezetvédelem és társadalom. Szerk.: Szőllősi Erzsébet. Szeged, Szenna. 1997. 115-129.

3630. SZABÓ Máté: A taxisblokád és utóélete – kihívás a társadalomtudományok számára. [Beszámoló.] Szociológiai Szemle. 1993/1. 121-141.

3631. SZABÓ Máté: A tiltakozás kultúrái a posztkommunista társadalmakban. Társadalmi Szemle. 1996/1. 67-79.

3632. SZABÓ Máté: A tömegdemonstrációk és a rendőrség Magyarországon. Új Rendészeti Tanulmányok. 1996/1. 32-77.

3633. SZABÓ Máté: A tüntetések rendőri kezelése a Kádár-rendszerben. Belügyi Szemle. 1999/4-5. 29-46.

273

3634. SZABÓ Máté: A tüntetések rendőri kezelésének normái a Kádár-rendszerben (1957-1989). = Schlett István ünnepi kötet. 1999. 96-113.

3635. SZABÓ Máté: A tüntetések szerepe a magyar demokratizálódásban. = Magyarország évtizedkönyve. 1998. 499-515.

3636. SZABÓ Máté: A zöld mozgalmak és polgári kezdeményezések Magyarországon. = Környezetvédelmi civil kezdeményezések Magyarországon. Szerk.: Szabó Máté. Budapest, Villányi úti Konferenciaközpont, 1999. 15-59.

3637. SZABÓ Máté: Adaptation and Resistance: the Institutionalization of Protest Movements (1990-1994). = Democratic Legitimacy in Post-Communist Societies. Szerk.: Bozóki András. Budapest, T-Twins, 1994. 137-157.

3638. SZABÓ Máté: Agrártiltakozások-1997. = Magyarország politikai évkönyve 1997. 199-217.

3639. SZABÓ Máté: Állampolgári engedetlenség – elmélet és gyakorlat az NSZK-ban. = Polgári engedetlenség. 68-79.

3640. SZABÓ Máté: Alternatív mozgalmak. [Beszámoló.] Politikatudományi Szemle. 1996/3. 122-127, 140-145.

3641. SZABÓ Máté: Alternatív társadalmi mozgalmak Németországban és Magyarországon. Politikatudományi Szemle. 1994/1. 96-103.

3642. SZABÓ Máté: Alternative Youth Movements in Hungary in the 1990‘s. = Critics and Critical Theory in Eastern Europe. Szerk.: Engeldorp Gastelaars – Slawomir Magala – Otto Preuß. Hága, The University Press Rotterdam, 1990. 61-75.

3643. SZABÓ Máté: Az alternatív mozgalmak, mint az ifjúság politikai szocializációjának részei. = Állam és polgár. Szerk.: Csepeli György – Kéri László – Stumpf István. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete, 1992. 107-129.

3644. SZABÓ Máté: Az EU és a civil szervezetek. = Az Európai Unió évkönyve 1997-1998. Szerk.: Forgács Imre. Budapest, Osiris Kiadó – DHV Magyarország. 1999. 365-382. – Politikatudományi Szemle. 1998/3. 93-11.

3645. SZABÓ Máté: Changing Patterns of Mobilization within New Social Movements. = Democracy and Political Transformation. Szerk.: György Szoboszlai. Budapest, Hungarian Political Science Association, 1991. 310-325. – Voluntary Associations in East and West Europe. Szerk.: J. Katus – J. Tóth. Bussum, Euronetwork, 1991. 187-199.

3646. SZABÓ Máté: Charles Gáti: Füstbe ment tömb. Politikatudományi Szemle. 1992/2. 209-211.

3647. SZABÓ Máté: Civil társadalom, mozgalmak tiltakozás. = A politikatudomány arcai. Szerk.: A. Gergely András – Bayer József – Kulcsár Kálmán. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1999. 237-261.

274

3648. SZABÓ Máté: Collective Action During Regime Transition in Hungary. = New Social Movements: From Ideology to Identity. Szerk.: Enrique Larana – Hank Johnston – Joseph R. Gusfield. Philadelphia, Temple University Press. 1994. 287-304.

3649. SZABÓ Máté: Constitutional Change in Hungary. = Constitutionalism & Politics. Symposium. Szerk.: Grudzinska Gross. Bratislava, 1995. 288-293.

3650. SZABÓ Máté: Contradictions and Dilemmas of European and Hungarian Identity. = Perceptions of Europe in East and West. Szerk.: Rüdriger Meyenberger – Henk Dekker. Oldenburg, BIS, 1992. 53-63.

3651. SZABÓ Máté: Das erste Jahr der Republik Ungarn. Südosteuropa [Németország]. 1991/3-4. 156-169.

3652. SZABÓ Máté: De civil society in Hongarije. Oost-Europa Verkenningen [Hollandia]. 1998/6. [No. 152.] 29-39.

3653. SZABÓ Máté: Der Systemwechsel und die sozialen Bewegungen in Ostmitteleuropa. Berliner Debatte-Initial. 1995/2. 71-80.

3654. SZABÓ Máté: Die Gesetzesvorbereitung im Prozeß der Pluralisierung des politischen Systems am Beispiel des Vereins und Versammlungsrechts. = Gesetzgebung in Ost und Südosteuropa. Szerk.: Ilona Slawinski – Michael Geistlinger. Bécs Verlag für Geschichte und Politik – München, R. Oldenburg Verlag, 1991. 161-175.

3655. SZABÓ Máté: Die Institutionalisierung einer ―Demokratiewissenschaft‖ im Demokratisierungsprozess. [Beszámoló.] Österreichische Zeitschrift für Politikwissenschaft. 1994/2. 229-237.

3656. SZABÓ Máté: Die politische Entwicklung. = Ungarn. Auf dem Weg der Demokratie. Szerk.: Georg Brunner. Bonn, Bouvier, 1993. 5-42.

3657. SZABÓ Máté: Die Revolution von 1956. = Rückkehr nach Europa. Szerk.: Hans Misselwitz – Dieter Segert. Potsdam, Brandenburgische Landeszentrale, 1997. 166-188.

3658. SZABÓ Máté: Die Rolle von sozialen Bewegungen im Systemwandel in Osteuropa. Österreichische Zeitschrift für Politikwissenschaft. 1991/3. 275-287.

3659. SZABÓ Máté: Die Wiederbeerdigung von Imre Nagy als soziokulturelles Symbol. Berliner Debatte-Initial. 1997/5. 85-98.

3660. SZABÓ Máté: Die Zivilgesellschaft in Ungarn vor und nach der Wende. Aus Politik und Zeitgeschichte [Németország]. 1998/6-7. 21-28.

3661. SZABÓ Máté: Donatella della Porta: Social Movements. Political Violence and the State. Cambridge, 1995. Új Rendészeti tanulmányok. 1996/2. 234-239.

3662. SZABÓ Máté: Erőszakos kirekesztés, avagy multikulturális tolerancia? Politikatudományi Szemle. 1997/1. 55-98.

275

3663. SZABÓ Máté: External Help and the Transformation of Civic Activism in Hungary. = Democratic Consolidation-The International Dimension: Hungary, Poland and Spain. Szerk.: Gerhard Mangott – Harald Waldrauch – Stephen Day. Baden-Baden, Nomos, 2000. 293-317. – The Public (Javnost). [Szlovénia] 2000/1. 55-71.

3664. SZABÓ Máté: Felsőoktatáspolitikai tiltakozások, mint az egyetemi hallgatók érdekérvényesítésének formái. Társadalmi Szemle. 1997/1. 62-75.

3665. SZABÓ Máté: Ferenc Miszlivecz: The Metemorphosis of Civil Society in a New European Space. Szombathely, 1999. Central European Political Science Review [Budapest]. 2000/1. 111-129.

3666. SZABÓ Máté: „Fremde Rassen‖ als Opfer rassistischer Gewalt in Ungarn nach 1989. = Jahrbuch für Antisemitismusforschung 7. Szerk.: Wolfgang Benz. Farnkfurt am Main, Campus, 1998. 241-266.

3667. SZABÓ Máté: From ―Catacomb‖ to ―Civic‖ Activism: transformation of Civil Right Movements in Hungary after 1989. = Contemporary Migration Politics in Hungary. Szerk.: Maryellen Fullerton – Endre Sík – Judit Tóth. Budapest, IPS HAS, 1997. 40-55.

3668. SZABÓ Máté: From a Police State to a Demonstration Democracy. = Success or Failure? Ten Years After. Szerk.: Vladimíra Dvoráková. Praha, Friedrich Ebert Foundation, 1999. 165-198.

3669. SZABÓ Máté: Gesellschaft und Staat in Osteuropa im Systemwandel. = Transformation und Modernisierung. Deutsche Gesellschaft für zeitgeschichtliche Fragen. Szerk.: Clemens Burrichter – Michael Knogler. Erlangen-Nürnberg, 1992. 47-63.

3670. SZABÓ Máté: Globális társadalmi mozgalmak-globális civil társadalom. = Megérteni a globalizációt. Szerk.: Molnár János – Kiss Endre. Budapest, Friedrich Ebert Alapítvány. 1999. 149-163.

3671. SZABÓ Máté: Globalizáció, civil társadalom és jogvédelem. = Magyar és európai civil társadalom. Szerk.: Csefkó Ferenc – Horváth Csaba. Pécs, Friedrich Ebert Alapítvány, 1999.26-45. – Jogállam. 1998-1999/1-4. 106-123.

3672. SZABÓ Máté: Gyülekezési jog és problémái. Acta Humana. 1998/32. 32-62.

3673. SZABÓ Máté: Helena Flam: States and Anti-Nuclear Movements. Edinburgh, 1994. Mobilization [USA] 1996/2. 231-232.

3674. SZABÓ Máté: Hidden Tendencies and Unintended Impacts in the Function of Political Socialization Agencies. [Beszámoló.] RCPE-Bulletin [Németország]. No.20-22. 30-33.

3675. SZABÓ Máté: Hungary: A New Democracy and its First Crisis. = Advancing Democracy and Participation. Szerk.: Bart van Steenbergen [et al.]. Barcelona, Centre UNESCO de Catalunya, 1992. 113-121.

276

3676. SZABÓ Máté: Informális politikai intézmények és a civil társadalom. = A jó polgár. Szerk.: Drahos Péter et al. Budapest, USIS, 1994. 150-169.

3677. SZABÓ Máté: Konfliktus, mobilizáció és tiltakozás Magyarországon 1990-1994. = Magyarország politikai évkönyve 1994. 83-93.

3678. SZABÓ Máté: Közép- Európa- a tiltakozás kultúrája a rendszerváltás előtt és utána. Társadalmi Szemle. 1996/4. 88-94.

3679. SZABÓ Máté: Kriterien des Gedenkens. Die Bestattung von Imre Nagy als politisches Symbolereignis. Osteuropa [Németország]. 1991/10. 985-997.

3680. SZABÓ Máté: Kuti Éva: Hívjuk talán nonprofitnak (Budapest, Nonprofit, 1998). Politikatudományi Szemle. 1999/4. 133-145.

3681. SZABÓ Máté: Legitimationsprobleme des institutionellen Wandels – der Fall Ungarn. Südosteuropa [Németország]. 1990/3-4. 222-241.

3682. SZABÓ Máté: Les critères de la mémoire. Les obsèques d'Imre Nagy, un évenement politique symbolique. = Politique Symbolique en Europe. Szerk.: Marc Abéles – Werner Rossade. Berlin, Duncker-Humblodt. 1993. 101-119.

3683. SZABÓ Máté: Madarská politologie a jeí institutonalizace. [Beszámoló.] Politologická Revue. [Csehország] 1995/1. 85-93.

3684. SZABÓ Máté: Mozgalmak a modern demokráciában. [Beszámoló.] Környezet és fejlödés. 1993/5-6. 67-70.

3685. SZABÓ Máté: Nationalism, Nation State and Prospects of Democratization in Eastern Europe. = The Future of the Nation State in Europe. Szerk.: Jyrki Iivonen. Cambridge, Edward Elgar, 1993. 219-246.

3686. SZABÓ Máté: Nation-state, nationalism, and the prospects for democratization East Central Europe. Communist and Post-Communist Studies. [USA] 1994/4. 377-401.

3687. SZABÓ Máté: Neue soziale Bewegungen in Ungarn. Forschungsjournal Neue Soziale Bewegungen [Németország]. 1990/2. 33-41.

3688. SZABÓ Máté: Neue Tendenzen der sozialen Selbstorganisierung in Ungarn. Berliner Journal für Soziologie. 1991/3. 355-367.

3689. SZABÓ Máté: New Factors in the Political Socialization of Youth in Hungary: the Alternative Social Movements and Subcultures. = Political Socialization of the Young in East and West. Szerk.: Bernhard Claussen – Horst Mueller. Frankfurt am Main – New York, Peter Lang Verlag, 1990. 295-307.

3690. SZABÓ Máté: New Social Movements in Hungary. Soundings. [Anglia] 1998/9. 122-132.

3691. SZABÓ Máté: Norma és valóság. Acta Humana. 1999/34. 29-39.

277

3692. SZABÓ Máté: Nové faktory politickej socializácie mládeze. [Beszámoló.] Szerk.: Ladislav Machácek. Individualizácia mládeze a modernizácia spolocnosti. Sociol. Ustav SAV. Bratislava. [Szlovákia] 1995. 92-98.

3693. SZABÓ Máté: P. A. J. Waddington: Liberty and Order. London. 1994. Új Rendészeti Tanulmányok. 1996/1. 230-234.

3694. SZABÓ Máté: Parteien und Organisationen als Trágergruppen politischer Proteste. = Max Weber und Osteuropa. Szerk.: Anton Sterbling – Heinz Zipprian. Hamburg, Krämer Verlag, 1997. 243-267.

3695. SZABÓ Máté: Police Interventions at Protest events in Hungary. Új Rendészeti Tanulmányok. 1996/2. 70-107.

3696. SZABÓ Máté: Political Institutions, Political Culture and Democratization in Hungary. = Emerging Constitutionalism in Eastern Europe. Szerk.: Gerard J. M. van Wissen. Amsterdam, University of Amsterdam Faculty of Law, 1991. 49-70.

3697. SZABÓ Máté: Political Protest in Hungary (1989-1994). = Conflicts and Consensus: Pluralism and Neocorporatism in the New and Old Democracies. Szerk.: Samo Koprivnik – Igor Luksic – Drago Zajc. Ljubljana, SPSA, 1997. 55-77. – Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Philosophica 3. Szerk.: Lendvai L. Ferenc. Miskolc, Miskolci Egyetem. 1997. 37-61.

3698. SZABÓ Máté: Political Science in Hungary. [Beszámoló.] Participation. [Anglia] 1998/2. 4-6.

3699. SZABÓ Máté: Political Socialization in Europe. [Beszámoló.] RCPE-Bulletin. [Németország] No. 20-22. 27-30.

3700. SZABÓ Máté: Political Socialization in Hungary. = Politics and the European Younger Generation. Szerk.: Henk Dekker – Rüdriger Meyenberger. Oldenburg, BIS, 1991. 57-79.

3701. SZABÓ Máté: Political Transitions and Patterns of Social Movements Mobilization and Institutionalization in Eastern Europe. = Coherence and Chaos in Our Uncommon Futures. Szerk.: Mika Mannermaa – Sohail Inayatullah – Rick Slaughter. Turku, WFSF/FFRC, 1994. 19-209.

3702. SZABÓ Máté: Politicsna znánoszty na Madgyarskem. [Beszámoló.] Teorija in Praksa [Szlovénia]. 1994/1-2. 183-185.

3703. SZABÓ Máté: Politik und Gesellschaft im Sozialismus. Szerk.: Ralf Rytlewski. Politische Vierteljahresschrift. 1991/2. 198-199.

3704. SZABÓ Máté: Politikai konfliktus és mobilizáció a rendszerváltás után: a szkinhedek és a jogvédők. = Konfliktus, konszenzus, kooperáció. Szerk.: Horváth Csaba. Pécs, Kódex, 1996. 231-249.

3705. SZABÓ Máté: Politikai rituálé és szimbolika az 1956-os megemlékezésben. = Magyar Politikatudományi Társaság Évkönyve. Szerk.: Szoboszlai György. Budapest, MPT. 1990. 209-214.

278

3706. SZABÓ Máté: Politikai tiltakozás mint az új politikai kultúra eleme. Szociológiai Szemle. 1995/3. 51-73.

3707. SZABÓ Máté: Politikwissenschaft in Ungarn. = Magyar Politikatudományi Társaság Évkönyve. Budapest, MPT, 1991. 212-233. – Politikwissenschaft. Geschichte und Entwicklung in Deutschland und Europa. Szerk.: Hans J. Lietzman – Wilhelm Bleek. München, Oldenbourg, 1996. 314-341.

3708. SZABÓ Máté: Politischer Protest im postkommunistischen Ungarn. Berliner Journal für Soziologie. 1996/4. 501-517.

3709. SZABÓ Máté: Politischer Protest in den postkommunistischen Staaten Ost-Mitteleuropas. Österreichische Zeitschrift für Politikwissenschaft. [Ausztria] 1995/4. 491-504.

3710. SZABÓ Máté: Politischer Protest und die Mobilisierung von Bürgern in der Slowakei, Slowenien und Ungarn. = Zivilgesellschaft im Transformationsprozess. Szerk.: Hans-Joachim Lauth – Wolfgang Merkel. Mainz, Universitát Mainz, 1997. 291-323.

3711. SZABÓ Máté: Politologie in Ungarn. [Beszámoló.] Deutsche Universitätszeitung [Németország]. 1991/9. 34.

3712. SZABÓ Máté: Post-Communist Protest Cultures in ECE. = The Challenge of Europeanization in the Region: East Central Europe. Szerk.: Máté‚ Szabó. Budapest, HPSA, 1996. 313-341.

3713. SZABÓ Máté: Prägungen der Profile des Bürgerprotestes in der Slowakei, Ungarn und Slowenien. = Spätsozialismus und Parteienbildung in Osteuropa nach 1989. Szerk.: Dieter Segert. Berlin, Debatte, 1996. 47-73.

3714. SZABÓ Máté: Probleme der Demokratisierung in Ungarn. Aus Politik und Zeitgeschichte. [Németország] 1992/6. 36-49.

3715. SZABÓ Máté: Protest Policing in Communist Hungary. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 36. 1995. [1997.] 35-121.

3716. SZABÓ Máté: Proteste und soziale Kosten des Systemwandels in der postkommunistischen Demokratie: der Fall Ungarn. = Sozialstruktureller Wandel, soziale Probleme und soziale Sicherung in Südosteuropa. Szerk.: Anneli U. Gabányi – Anton Sterbling. München, Südosteuropa Gesellschaft, 2000. 225-251.

3717. SZABÓ Máté: Protestpolitik im postkommunistischen Ost-Mitteleuropa. = Zusammenbruch des Sowjetsystems-Herausforderung für die Soziologie. Szerk.: Bálint Balla – Anton Sterbling. Hamburg, Krämer, 1996. 151-179.

3718. SZABÓ Máté: Reformerfahrungen und Reformkonzepte in Ungarn. = Ungarn nach 1945. Szerk.: Heiner Timmermann. Saarbrücken, Dadder Verlag, 1990. 163-169.

3719. SZABÓ Máté: Reformkonzepte und Reformerfahrungen in Ungarn (1948-1990). Österreichische Osthefte. 1991/3. 679-697.

279

3720. SZABÓ Máté: Rend és szabadság a magyar demokráciában. Jogállam. 1997/1-2. 120-137.

3721. SZABÓ Máté: Repertoires of Contention in Post-Communist Protest Cultures. Social Research. [USA] 1996/4. 1155-1183.

3722. SZABÓ Máté: Rituale der Vergangenheitsbewáltigung in Ungaran. = Symbole und Rituale des Politischen. Szerk.: Andreas Pribersky – Berthold Unfried. Frankfurt am Main, Peter Lang, 1999. 137-159.

3723. SZABÓ Máté: Sobodni polozaj politicne znanosti na Madzsarskem. [Beszámoló.] Teorija in Praksa [Szlovénia]. 1993/9-10. 1012-1018.

3724. SZABÓ Máté: Social Movements, Mobilization and Democratization in Hungary. = Political and Economic Forms of Modernity. Szerk.: John Allen – Peter Braham – Paul Lewis. Oxford, Cambridge, Polity Press. 1992. 175-177.

3725. SZABÓ Máté: Social Protest in a Post-communist Democracy: The Taxi Driver‗s Demonstration in Hungary. = From a One-Party-State to Democracy: Transition in Eastern Europe. Szerk.: Janina Frentzel-Zagórska. Amsterdam-Atlanta, Rodopi, 1993. 113-139.

3726. SZABÓ Máté: Some Lesson of Collective Protests in Central european Post-Communist Countries. East Central Europe. [Budapest] 2000/1. 59-77.

3727. SZABÓ Máté: Soziale Bewegungen und politischer Protest im postkommunistischen Ungarn (1990-1994). = Konfliktregulierung durch Parteien und politische Stabilität in Ostmitteleuropa. Szerk.: Dieter Segert. Frankfurt am Main, Peter Lang, 1994. 131-155.

3728. SZABÓ Máté: Soziale Bewegungen, Mobilisierung und Demokratisierung in Ungarn. = Demokratischer Umbruch in Osteuropa. Szerk.: Rainer Deppe – Helmut Dubiel – Ulrich Rödel. Frankfurt am Main, Suhrkamp Verlag, 1991. 206-221.

3729. SZABÓ Máté: Szociologija molodezsnüh dvizsenyii v Vengrii. [Beszámoló.] Vesztnik Szankt-Peterburgszkovo Universziteta [Oroszország]. 1993 szer. 6. vüp. 2. No. 13. 112-114.

3730. SZABÓ Máté: Társadalmi mozgalmak a rendszerváltásban. Társadalmi Szemle. 1991/11. 68-79.

3731. SZABÓ Máté: Társadalmi mozgalmak és környezetvédelmi politika. INFO-Társadalomtudomány [Budapest]. 1992/21. 45-55.

3732. SZABÓ Máté: Társadalmi mozgalmak politikai tiltakozása. = Magyarország politikai évkönyve 1992. 107-116.

3733. SZABÓ Máté: Társadalmi mozgalmak, politikai tiltakozás, politikai szervezetek a magyarországi rendszerváltás folyamatában. Politikatudományi Szemle. 1995/4. 51-79.

280

3734. SZABÓ Máté: Taxi Driver Demonstration in Hungary – Social Protest and Policy Change. = Flying Blind. Emerging Democracies in East-Central Europe. Szerk.: György Szoboszlai. Budapest, HPSA, 1992. 357-382.

3735. SZABÓ Máté: The Changing Soviet Union in the New Europe. Szerk.: Jyrki Iivonen. Osteuropa [Németország]. 1992/10. 911.

3736. SZABÓ Máté: The Culture of Protest. Hungarian Social Movements in Transition. = Political Culture in East Central Europe. Szerk.: Fritz Plasser – Andreas Pribersky. Aldershot, Avebury, 1996. 149-167.

3737. SZABÓ Máté: The Politics of Democratization: Hungary. = Political and Economic Transformation in East Central Europe. Szerk.: Hanspeter Neuhold – Peter Havlik – Arnold Suppan. Boulder – San Francisco, Westview Press, 1994. 5-37.

3738. SZABÓ Máté: The Politics of protest in Post-Communist East Central Europe. The Journal of Behavioral and Social Sciences. [Japan, Tokai University] 1995/1. 6-56.

3739. SZABÓ Máté: The State of Political institutions, Political society and Civil society in Hungary. = Civil society, Political society, Democracy. Szerk.: Adolf Bibic – Gigi Graziano. Ljubljana, SPSA, 1994. 265-287.

3740. SZABÓ Máté: The Study of Protest Politics in Eastern europe and Post-Communist Transition. = Von der Mitte nach Europa und Zurück. Szerk.: Peter Gerlich – K. Glass – E. Kiss. Wien – Torun, ÖGMS, 1997. 11-31.

3741. SZABÓ Máté: Tiltakozási kultúra Magyarországon a rendszerváltás után (1989-1995). Szociológiai Szemle. 1997/4. 47-75.

3742. SZABÓ Máté: Tiltakozások a szociálliberális kormányzat ellen. = Rend, hatalom, szabadság. Szerk.: Garadnai János. Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó, 1999.128-146.

3743. SZABÓ Máté: Transición a la democracia y acción colectiva en Hungria. = Los Nuevos Movimentos Sociales. Szerk.: Enrique Larana – Joseph Gusfield. Madrid, Centre de Investigacones Sociologicas, 1994. 393-411.

3744. SZABÓ Máté: Ungarn nach dem Parlamentswahlen. [Beszámoló.] Perspektiven des Demokratischen Sozialismus [Németország]. 1990/3. 165-168.

3745. SZABÓ Máté: Ungarns Wissenschafts-und Hochschulwesen im Prozeß der Demokratisierung. [Beszámoló.] IGW-Report [Németország]. 1990/3. 61-73.

3746. SZABÓ Máté: ―Védekező‖ helyi társadalom: tiltakozások Borsod megyében (1989-1995). = Társadalmi és területi folyamatok az 1990-es évek Magyarországán. Szerk.: Kárpáti Zoltán. MTA Társadalmi Konfliktusok Kutató Központja, 1997. 245-273. – Új Holnap. 1997/7. 73-101. – Jel-Kép. 1997/3. 57-79.

3747. SZABÓ Máté: Vom Regimewechsel zur Regierungswechsel. Politischer Protest in Ungarn. = Soziologie und Geschichte-Geschichte der Soziologie. Beiträge zur Osteuropaforschung. Szerk.: Bálint Balla – Anton Sterbling. Hamburg, Krämer. 1995. 223-253.

281

3748. SZABÓ Máté: Vom kommunistischen ―Reformwunder‖ zur relativen Stabilität im Postkommunismus: Ungarn. = Die Rekonstruktion Ostmitteleuropas. Politik, Wirtschaft und Gesellschaft im Umbruch. Szerk.: August Pradetto. Opladen, Westdeutscher Verlag, 1994. 25-77.

3749. SZABÓ Máté: Was There a Strategy? Hungary‗s Path to Democracy. = Strategies of Democratization. Szerk.: Vanhanen. Crane Russack. Washington, 1992. 37-55. – IGW-Report [Németország]. 1991/3. 59-66., 1991/4. 85-99.

3750. SZABÓ Máté: Was there Change in the Protest Culture During the Change of Government? Új Rendészeti Tanulmányok. 1996/2. 231-252.

3751. SZABÓ Máté: Wissenschaftsreform. [Beszámoló.] Deutsche Universitätszeitung [Németország]. 1990/1-2. 15-20.

3752. SZABÓ Máté: Zivilgesellschaft und soziale Bewegungen in den Transformationsprozessen Ost-Mitteleuropas: Ungarn, Polen, DDR. = Deutsche Umbrüche im 20. Jahrhundert. Szerk.: Dietrich Papenfuss – Wolfgang Schieder. Köln, Böhlau, 2000. 517-543.

3753. SZABÓ Máté: Zur nationalen Symbolik in der politischen Kultur Ungarns. = Wir sind wir! Ein Problemaufriß zur politischen Kultur. Szerk.: Brigitte Marcher. Bécs, Karl Renner Institut, 1992. 56-75.

3754. SZABÓ Máté [társszerzőként]: PACZOLAY Péter – SZABÓ Máté: A politikaelmélet rövid története. Budapest, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Ny. [utánny.] 1992. 307.

3755. SZABÓ Máté [társszerzőként]: PACZOLAY Péter – SZABÓ Máté: A politikatudomány kialakulása. Budapest, Korona. 1996. 265. [11-17., 105-112., 123-198., 206-247.]

3756. SZABÓ Máté [társszerzőként]: SZABÓ Máté – MANSFELDOVA Zdenka: Zivilgesellschaft im Transformationsprozess Ost-Mitteleuropas: Ungarn, Polen, und die Tschechoslowakei. Zivilgesellschaft und Transformation. Systemwechsel 5. Szerk.: Wolfgang Merkel. Opladen, Leske+Budrich, 2000. 89-115.

3757. SZABÓ Máté [társszerzőként]: Szabó Máté [et al.]: Tüntetések Budapesten (1996-1997). = A demokrácia 10 éve Magyarországon (1989-1999). Szerk.: Rozgonyi Ibolya. Nyíregyháza, Bessenyei György Könyvkiadó, 2000. 61-81.

3758. SZABÓ Máté [szerkesztőként]: Globális civil társadalom? Budapest, Villányi úti Konferenciaközpont, 2000. 133.

3759. SZABÓ Máté [szerkesztőként]: Környezetvédelmi civil kezdeményezések Magyarországon. Budapest, Villányi úti Konferenciaközpont, 1999. 217.

3760. SZABÓ Máté [szerkesztőként]: The Challenge of Europeanization in the Region: East Central Europe. Budapest, HPSA, 1996. 447.

282

3761. SZABÓ Máté [társszerkesztőként]: Az egyetemes politikai gondolkodás története. Szerk.: Szabó Máté – Paczolay Péter. Budapest, Tankönyvkiadó, 1990. 425. – 2. átdolg. kiad. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1999. 294.

3762. SZABÓ Máté [társszerkesztőként]: Tüntetés, rendőrség, demokrácia. Szerk.: Szabó Máté – Wisler Dominique. Budapest, Villányi úti Konferenciaközpont, 1999. 367.

SZOBOLEVSZKY SÁNDOR

3763. SZOBOLEVSZKI Sándor: Kronológia a XX. század második feléből [1945-1994]. Segédanyag az Európán kívüli politika 1-2. című tantárgyhoz. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1999. 110.

3764. SZOBOLEVSZKI Sándor: 1956: Kína és Magyarország: Adalékok a magyar kérdést érintő kínai álláspont formálódásához és szerepéhez. [Tanulmány és dokumentumok] Társadalmi Szemle. 1996/11. 75-95.

TÓTH ZOLTÁN

3765. TÓTH Zoltán: Választási rendszerek. Közigazgatási szakvizsga tankönyv. Budapest, BM Kiadó, 1996. 109.

3766. TÓTH Zoltán: A kisebbségek országgyűlési képviselete. Magyar Közigazgatás.

1996/3.*

3767. TÓTH Zoltán: A polgármesteri hivatalok számítástechnikai fejlesztése. = Magyar településfejlesztési kézikönyv és adattár (A településfejlesztés elmélete és gyakorlata). Hatvan, CEBA Kiadó, 1996. 178-180., 199-203.

3768. TÓTH Zoltán: Az 1994. évi [országgyűlési és önkormányzati] választások igazgatási és informatikai tapasztalatai. = Magyarország politikai évkönyve 1995. 435-454.

3769. TÓTH Zoltán: Az 1994. évi önkormányzati választás előkészítésének és lebonyolításának tapasztalatai. = Ezüstvasárnap. [Tanulmányok, önkormányzati választások 1994. december 11.] Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzat, 1995. 9-13.

3770. TÓTH Zoltán: Az országgyűlési képviselők 1994. évi választásának igazgatási és informatikai tapasztalatai. = Hát én immár kit válasszak? Az 1994-es parlamenti választások Veszprém Megyében, Veszprém, Comitatus Könyv- és Lapkiadó, 1994. 9-12. – Parlamenti választások. 1994 [A]. 587-937.

3771. TÓTH Zoltán: Önkormányzati választások 1990. = Magyarország politikai évkönyve 1991. 195-206.

283

3772. TÓTH Zoltán: Tóth Zoltán: Az új választási eljárási törvény. Az 1998. évi választási feladatok. = V. Országos Jegyző-Közigazgatási Konferencia. Siófok, Magyar Közigazgatási Kar, 1997. 90-94.

3773. TÓTH Zoltán: Választási igazgatás. A Jegyző. 2000/6.

3774. TÓTH Zoltán: Választási visszaélések. = Választástudományi tanulmányok. 1999. 151-173.

3775. TÓTH Zoltán [társszerzőként]: Az államigazgatási eljárás szabályai. Budapest,

ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 190.*

3776. TÓTH Zoltán [társszerzőként]: Az Egyesült Államok elnökének választása 2000-ben. Internet-publikáció. (www.aceeeo.com)

3777. TÓTH Zoltán [társszerzőként]: Pártok és választások. (A pártokról és az országgyűlési választásokról szóló 1989. évi törvények magyarázata). Budapest,

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1990.*

3778. TÓTH Zoltán [szerkesztőként]: Informatika-jog-közigazgatás. (A személyes adatok védelmének és a közérdekű adatok nyilvánosságának nemzetközi dokumentumai). 1-5.

kötet. Szerk.: Tóth Zoltán. Budapest, Infofilia Kiadó, 1991-1993.*

3779. TÓTH Zoltán [szerkesztőként]: Választási füzetek 1-65 kötet. Szerk.: Tóth Zoltán. Budapest, Országos Választási Iroda, 1990-1998.

VIDA ISTVÁN

3780. VIDA István: A budapesti angol követség 1956. november-decemberi jelentéseiből. Társadalmi Szemle. 1991/1. 66-79.

3781. VIDA István: A Független Kisgazdapárt gazdálkodása a fordulat évében. = Fordulat a világban és Magyarországban. 1947-1949. Szerk.: Feitl István – Izsák Lajos – Székely Gábor. Budapest, Napvilág Kiadó, 2000. 195-229.

3782. VIDA István: A Szovjetunió és a magyar békeszerződés előkészítése. Dokumentumok. Bev., sajtó alá rend. és jegyz.: Vida István. Külpolitika. 1997/3. 75-101.

3783. VIDA István: A Szovjetunió és a Marshall-terv. = BGIS Nemzetközi Tanulmányok. 1995/1. 111-123.

3784. VIDA István: Adalékok a Független Kisgazdapárt ujjászerveződéséhez 1956-ban. Múltunk. 1996/3. 51-101.

3785. VIDA István: Amerikai követjelenések 1956-ból. Társadalmi Szemle. 1992/2. 77-93.

3786. VIDA István: Andropov és Gerő két beszélgetése 1956 júliusában. Vál., bev. és jegyzetek: Vida István. Tekintet. 1994/3-4. 121-128.

284

3787. VIDA István: Az állami-politikai vezető réteg összetétele az 1980-as évek elején. Budapest, 1992. /Előadások az MTA Történettudományi Intézetben. 18./ 35.

3788. VIDA István: Az Ideiglenes Nemzeti Kormány átalakítása 1945 júliusában és a szovjet diplomácia. = Vissza a történelemhez. Emlékkönyv Balogh Sándor 70. születésnapjára. Szerk.: Izsák Lajos – Stemler Gyula. Budapest, Napvilág Kiadó, 1996. 389-419.

3789. VIDA István: Az MSZMP Politikai Bizottságának 1958. január 15-i határozata a Külügyminisztérium munkájáról. = Magyarország a [nagy]hatalmak erőterében. Tanulmányok Ormos Mária 70. születésnapjára. Szerk.: Fischer Ferenc – Majoros István – Vonyó József. Pécs, Univerity Press, 2000. 629-651.

3790. VIDA István: Feljegyzés Kádár János és J. V. Andropov 1968 decemberi találkozójáról. Társadalmi Szemle. 1995/1. 84-94.

3791. Vida István: János Kádár and the Czechoslovak Crisis of 1968. The Hungarian Quartely. 1994/ősz. 108-124.

3792. VIDA István: K. J. Vorosilov marsall jelentései a Tildy-kormány megalakulásáról. Társadalmi Szemle. 1996/2. 80-94.

3793. VIDA István: Lupkovics György kisgazdapárti politikus 1956. októberi politikai programja. Szabolcs- Szatmár-Beregi Szemle. 1995/5. 380-395.

3794. VIDA István: Magyarország részvétele az 1968-as katonai invázióban. História. 1999/1. 20-25.

3795. VIDA István: Nagy Ferenc – a Hungarian Agrardemocrat in the first Half of the 20th Century. (Sketch of his Portrait.). = Reformists and Radicals in Hungary. 5. kötet. Szerk.: Ferenc Glatz. Budapest, MTA Történettudományi Intézet, 1990. /Etudes Historiques Hongroises./ 211-221.

3796. VIDA István: Nagy Ferenc ―meghallgatása‖ az amerikai külügyminiszté-riumban. Vál. és bev.: Vida István. Századok. 1990/5-6. 787-847.

3797. VIDA István: Nagy Ferenc (1903-1979). Nagy képes millenniumi arcképcsarnok. = 100 portré a magyar történelemből. Szerk.: Rácz Árpád. Budapest, 1999. /Rubicon-Aquila könyvek./ 330-334.

3798. VIDA István: Nagy Ferenc. Rubicon. 1996/10. 31-34.

3799. VIDA István: Orosz levéltári források az 1944 őszi moszkvai kormányalakítási tárgyalásokról, az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívásáról és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megválasztásáról. = Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944-1945. Szerk.: Feitl István. Budapest, Politikatörténeti Alapítvány, 1995. 52-109.

3800. VIDA István: Orosz levéltári források az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívásáról és az Ideiglenes Kormány megalakulásáról. Rubicon. 1994/10. Melléklet. kb. 1 ív.

285

3801. VIDA István: Rahman budapesti indiai ügyvivő beszámolói az 1956 november – decemberi napokról. Vál., bev. és jegyzetek: Vida István. Múltunk. 1994/1-2. 257-283.

3802. VIDA István: The Hungarian Question in Paris. – Hungarians and Their Neighbors in Modern Times, 1867-1950. =. Atlantic Studies on Society in Change. [81. sz.] Szerk.: Glatz Ferenc. New York, Atlantic Research and Publicatinos, 1995. 219-231.

3803. VIDA István: Tildy Zoltán (1889-1961). Nagy képes millenniumi arcképcsarnok. = 100 portré a magyar történelemből. Szerk.: Rácz Árpád. Budapest, 1999. /Rubicon-Aquila könyvek./ 334-337.

3804. VIDA István: Tisztelgés egy tragikus sorsú baloldali politikus előtt. (Kövér György: Losonczy Géza 1919-1957. Budapest, 1998.) Magyar Tudomány. 1999/3. 361-364.

3805. VIDA István [társszerzőként]: VIDA István [et al.]: A magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság megalakulása és tevékenysége (1945-1947). = Centralnaja Evropa v novoje i novejseje vrémja. Szerk.: A. Sz. Sztikalin. Moszkva, 1998. 194-205.

3806. VIDA István [társszerzőként]: VIDA István – VÖRÖS Vince: 267 kisgazdapárti életrajz. Budapest, Magyar Országgyűlés, 1999. /Történeti almanach 2./ 887.

3807. VIDA István [szerkesztőként]: Az 1944. évi december hó 21-re Debrecenbe összegyűlt, majd később Budapestre összehívott Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja. 1944. december 21 – 1945. november 29. Főszerk.: Vida István. Szerk.: Kiss József – Somlyai Magda. [A kisgazdapárti életrajzokat írta: Vida István – Vörös Vince.] Budapest, Magyar Országgyűlés, 1994. /Történeti almanach 1./ 597.

3808. VIDA István [szerkesztőként]: Iratok a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság történetéhez 1945-1947. Documents of the Meetings of the Allied Control Commission for Hungary 1945-1947. Szerk.: Vida István. Budapest, MTA Jelenkor-kutató Bizottság. 2000. 456.

3809. VIDA István [társszerkesztőként]: A Független Kisgazdapárt képviselői. 1944-1949. Életrajzi lexikon. Összeáll.: Vida István – Vörös Vince. Budapest, ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet, 1991. /Történeti elitkutatások./ 226.

3810. VIDA István [szerkesztőként és közreműködőként]: 1956 és a politikai pártok. A politikai pártok az 1956-os forradalomban. 1956. október 23-november 4. Dokumentumok. Szerk. és utószó: Vida István. Vál. és bev.: Vida István [et al.]. Budapest, MTA Jelenkor-kutató Bizottság. 1998. 572.

3811. VIDA István [szerkesztőként és közreműködőként]: Az 1945. évi november 29-re Budapestre összehívott Nemzetgyűlés almanachja. 1945. november 29 – 1947. július 25. Főszerk.: Vida István. Szerk.: Horváth Zsolt – Hubai László. [A kisgazdapárti

286

életrajzokat írta: Vida István – Vörös Vince.] Budapest, Magyar Országgyűlés, 1999. /Történeti almanach 2./ 887.

3812. VIDA István [szerkesztőként és közreműködőként]: Szovjetszkij Szojuz i vengerszkij krizisz 1956 goda. Dokumenti. Fel. Szerk.: T. M. Iszlamov – Vida István. A magyar iratokat összeáll.: Póth Piroska – Vida István. Moszkva, Roszpen, 1998. 863.

3813. VIDA István [közreműködőként]: A koalíciós korszak pártjainak szervezeti szabályzatai 1944-1948. Vál.: Vas Henrik – Vida István. Bev. Vida István. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet – ELTE Politológiai Tanszék, 1992. 304.

3814. VIDA István [közreműködőként]: A Marshall-terv és Magyarország (Dokumentum: A Minisztertanács 1947. július 10-i jegyzőkönyvének a Marshall-tervben való részvétel kérdésével foglalkozó 1. napirendi pontja.) Közli: Vida István – Szűcs László. Levéltári Szemle. 1998/1. 32-45.

3815. VIDA István [közreműködőként]: Aczél György: Közelkép Kádárról. Életútvázlat Aczél György hagyatékából. Közli: Vida István. Rubicon. 2000/6. 4-12.

3816. VIDA István [közreműködőként]: Az MDP Politikai Bizottsága 1956. június 28-i ülésének jegyzőkönyve (Az 1956. júniusi kommunista csúcstalálkozó és Magyarország). Közli: Vida István – Urbán Károly. Társadalmi Szemle. 1993/2. 83-94.

3817. VIDA István [közreműködőként]: Az MSZMP 1956 november 16-i aktívaülésének jegyzőkönyve. Kádár János beszéde. Közli: Kiss József – Ripp Zoltán – Vida István. Társadalmi Szemle. 1993/7. 77-94.

3818. VIDA István [közreműködőként]: Egy Polgár az 50-es évekről, az 1956-os forradalomról, és az első benyomásairól. Közli: Vida István. Századok. 2000/5. 1279-1293.

3819. VIDA István [közreműködőként]: Források a Nagy Imre-kormány külpolitikájának történetéhez. Közli: Kiss József – Ripp Zoltán – Vida István. Társadalmi Szemle. 1993/5. 78-94.

3820. VIDA István [közreműködőként]: Gr. Bethlen István levele Eckhardt Tiborhoz. Emlékirat a dunai föderáció tárgyában. Közli: Vida István – Urbán Károly. Kritika. 1991/11. 32-38.

3821. VIDA István [közreműködőként]: Iratok az osztrák-magyar kapcsolatok történetéhez. 1953. október – 1956. január 21. Közli: Gecsényi Lajos – Vida István. Századok. 2000/5. 1195-1235.

3822. VIDA István [közreműködőként]: Jelentések a pártközpontnak – 1956. október 28-29. Közli: Vida István – Urbán Károly. Társadalmi Szemle. 1993/12. 84-94.

287

3823. VIDA István [közreműködőként]: Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött. 1-2. kötet. Emlékirat. Jegyz.: Vida István. Budapest, Európa-História. 1990. /Extra Hungariam./ 1. kötet: 456., 2. kötet: 274.

3824. VIDA István [közreműködőként]: Norvég követjelentések Magyarországról 1947-1958. Szerk. és sajtó alá rendezte: Juhász Lajos – Vida István. Budapest, MTA Történettudományi Intézet, 1993. /Új történelmi tár. 7./ 155.

3825. VIDA István [közreműködőként]: Politikai pártok programjai Magyarországon. 1867-1980. = Magyarországi pártprogramok 1919-1944. Szerk.: Gergely Jenő – Glatz Ferenc – Pölöskei Ferenc. Vál. Vida István [et al.]. Budapest, Kossuth Kiadó, 1991. [206-220., 252-259., 382-394.]

3826. VIDA István [közreműködőként]: Serédi Jusztinian hercegprímás feljegyzései 1941-1944. Sajtó alá rendezte és jegyz.: Orbán Sándor – Vida István. Budapest, Zrínyi Kiadó, 1990. /Sisak és cilinder./ 210.

3827. VIDA István [közreműködőként]: Tito és Hruscsov levélváltása. 1956. december 3 – 1957. január 10. Közli: Kiss József – Ripp Zoltán – Vida István. Külpolitika. 1996/3-4. 217-244.

3828. VIDA István [közreműködőként]: Top Secret. Iratok a magyar – jugoszláv kapcsolatok történetéhez. Magyar-jugoszláv kapcsolatok 1956. = Az állami és pártkapcsolatok rendezése, az októberi felkelés, a Nagy Imre-csoport sorsa. Dokumentumok. Vál., szerk. és bev.: Kiss József – Ripp Zoltán – Vida István. Budapest, MTA Jelenkor-kutató Bizottsága, 1995. 348.

3829. VIDA István [közreműködőként]: Top Secret. Iratok a magyar- jugoszláv kapcsolatok történetéhez. Magyar- jugoszláv kapcsolatok 1956. december – 1959. február. = Magyar-jugoszláv kapcsolatok és a Nagy Imre-csoport sorsa. Vál., szerk. és bev.: Kiss József – Ripp Zoltán – Vida István. Budapest, MTA Jelenkor-kutató Bizottság, 1997. 497.

3830. VIDA István [közreműködőként]: Újabb részletek Rákosi Mátyás lemondatásáról. Dokumentumok. Vál.: Vida István – Irina Morozova. Társadalmi Szemle. 1996/3. 76-94.

3831. VIDA István [közreműködőként]: Vengrija, 23 oktjabrja 1956. goda. Vál.: Vida István – Póth Piroska. Vengerszkij Meridian. Zsurnal obscsesztvennüch Nauk. 1991/3. 34-124.

288

RÓMAI JOGI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Dömötör László, egyetemi tanársegéd, Földi András, egyetemi docens, Hamza Gábor, egyetemi tanár, Sándor István, egyetemi tanársegéd, Rihmer Zoltán, tudományos segédmunkatárs. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Czuczai Jenő, jogtanácsos, Erdő Péter, egyetemi tanár, Holló Dóra, ügyvéd, Katona Sándor, bíró, Kovátsits László, ügyvéd, Németh Zoltán, ügyvéd, Szájer József, ügyvéd, országgyűlési képviselő, Tóth Ádám, közjegyző, Várhelyi András, jogi tanácsadó. A tanszék vezetője: Hamza Gábor.

DÖMÖTÖR LÁSZLÓ

3832. DÖMÖTÖR László: A cicerói állameszme. Állam- és Jogtudomány. 1995/3-4. 338-342.

3833. DÖMÖTÖR László: A feléntúli sérelem kánonjogi fejlődéséhez. = Jogi tanulmányok [ELTE] 1998. 69-89.

3834. DÖMÖTÖR László: A hadifoglyok jogállása a római jogban. = Jogi tanulmányok. [ELTE] 1997. 83-101.

3835. DÖMÖTÖR László: A római jog Európában. Állam- és Jogtudomány. 1992/1-4. 287-292.

3836. DÖMÖTÖR László: Az európai kultúra ősi pillére. Magyar Tudomány. 1998/11. 1396-1400.

3837. DÖMÖTÖR László: Az új római jogi tankönyv bemutatója az ELTE-n. Jogtudományi Közlöny. 1997/2. 109-110.

3838. DÖMÖTÖR László: Cicero De re publicájának első magyar fordítása. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 35. kötet. 1995-1996. [1998] 147-149.

3839. DÖMÖTÖR László: Demokrácia és alapjogok az Egyesült Államok Alkotmányában. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 35. kötet. 1995-1996. [1998] 143-146.

3840. DÖMÖTÖR László: Észrevételek a laesio enormis és továbbélése kérdéséhez. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 35. kötet. 1995-1996. 1998. 45-65.

3841. DÖMÖTÖR László: Government Expectations in the Mirror of Reality: A Brief Overview of the Hungarian Privatization Process 1990-1998. = Yale-Tübingen Summer Seminar, „Institutional Requirements For the Emerging Market Development in the Transition Economies”. 1998. /Occasional Paper. No 6./ 86-92.

289

3842. DÖMÖTÖR László: Hamza Gábor – Földi András: Az európai magánjog fejlődésének főbb útjai. Jogtudományi Közlöny. 2000/3. 111-113.

3843. DÖMÖTÖR László: Hamza Gábor: Jogösszehasonlítás és az antik jogrendszerek. Jogtudományi Közlöny. 1999/10. 453-455.

3844. DÖMÖTÖR László: Iránytű az Amerikai Egyesült Államok politikai rendszeréhez. Állam- és Jogtudomány. 1992/1-4. 292-294.

3845. DÖMÖTÖR László: Jogösszehasonlítás és jogfejlődés Maine gondolatvilágában. Jogtudományi Közlöny. 1998/1. 33-34.

3846. DÖMÖTÖR László: Magyar jogtudós-portrék. Magyar Jog. 2000/9. 574-576.

3847. DÖMÖTÖR László: Sanctus Stephanus et Europa. Christianesimo nella storia [Bologna] 1995. XVI. 180-182.

3848. DÖMÖTÖR László: Stephan Werbőczy und sein Werk. = Ungarn-Jahrbuch [München] 1993-1994. XXI. 330-333.

3849. DÖMÖTÖR László: Stephan Werbőczy und sein Werk. Wissenchaftliche Konferenz. Budapest, 26. April 1993. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 35. 1994. [1995.] 183-187.

3850. DÖMÖTÖR László: Szempontok a feléntúli sérelem doktrínájának jogösszehasonlító vizsgálatához. = Jogi tanulmányok [ELTE] 1996. 273-298.

3851. DÖMÖTÖR László: Werbőczy-konferencia. Állam- és Jogtudomány. 1994/1-2. 287-292.

FÖLDI ANDRÁS

3852. FÖLDI András: Antik közjog. Előadásvázlatok. Szerk.: Rihmer Zoltán. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 50.

3853. FÖLDI András: Kereskedelmi jogintézmények a római jogban. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1997. 277.

3854. FÖLDI András [társszerzőként]: FÖLDI András – HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. Brósz Róbert és Pólay Elemér tankönyve alapul vételével. Sajtó alá rendezte, a jegyzékeket és a mutatókat összeáll.: Rihmer Zoltán. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. 687. – 2. átdolg. kiad.: 1997. 687. – 3. átdolg. és bőv. kiad.: 1998. 702. – 4. átdolg. és bőv. kiad.: 1999. 714. – 5. átdolg. és bőv. kiad.: 1999. 715.

3855. FÖLDI András [társszerzőként]: HAMZA Gábor – FÖLDI András: Az európai magánjog fejlődésének főbb útjai. Szombathely, Savaria University Press 1998. 101.

3856. FÖLDI András [társszerzőként]: FÖLDI András – HAMZA Gábor: Tansegédlet a római jog tanulásához. Budapest, 1993. 148. – 2. jav. kiad.: Budapest, Eötvös József Kiadó, 1995. 159.

290

3857. FÖLDI András: A biztosítási szerződés előképe a római jogban. Jogtudományi Közlöny. 1990/6. 215-222.

3858. FÖLDI András: A hajófuvarozásra vonatkozó közjogi szabályok fejlődése a római jogban. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 32. kötet. 1990. [1992.] 9-39.

3859. FÖLDI András: A hajósi-fogadósi receptum-felelősség és a custodia viszonyának kérdéséhez. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 33. kötet. 1991-1992. [1994.] 9-28.

3860. FÖLDI András: A hajósok és a fogadósok a római jog forrásaiban. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 31. kötet. 1989. [1991.] 9-30.

3861. FÖLDI András: A jogi felelősség fogalmáról. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 30. kötet.1988. [1990.] 7-23.

3862. FÖLDI András: A közös európai jog történeti gyökerei. 1. rész. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 35. kötet. 1995-1996. [1998.] 101-117.

3863. FÖLDI András: A lex Rhodia néhány problémája a római jogban. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 34. kötet. 1993-1994. [1997.] 9-22.

3864. FÖLDI András: A másért való felelősség római jogi gyökerei. = Jogtörténeti előadások. 2. kötet. 1990. 31-41.

3865. FÖLDI András: A római család jogi rendje. Rubicon. 1997/3-4. 47-50.

3866. FÖLDI András: A római jog Dél-Afrikában Jogtörténeti Szemle. 3. sz. 1990. 72-86.

3867. FÖLDI András: A római köztársaság államszervezete. Rubicon. 1996/4-5. 8-15.

3868. FÖLDI András: A római személyi és családi jog hatása a Tripartitumra. Jogtudományi Közlöny. 1993/10. 389-393.

3869. FÖLDI András: A. Petrucci: Mensam exercere. Állam- és Jogtudomány. 1991/34. 305-312. – Acta Juridica Hungarica 1991/33. 240-249.

3870. FÖLDI András: Anmerkungen zum Zusammenhang zwischen der Haftung ―ex recepto‖ nautarum cauponum stabulariorum und der Haftung für ―custodia‖. = Questions de responsabilité. XLVème session de la Société Internationale “Fernand de Visscher” pour l‟Histoire des Droits de l‟Antiquité. Miskolc – Eger, 14-22 septembre 1991. Szerk.: Zlinszky János. Miskolc, Gazdász Elasztik Kft., 1993. [438.] 71-92. – Revue internationale des droits de l‟antiquité. 1993/40. 263-291.

3871. FÖLDI András: Appunti sulla responsabilità per l‘exercitor in potestate. = Tanulmányok Benedek Ferenc tiszteletére. Szerk.: Hamza Gábor – Kajtár István – Zlinszky János. JPTE, Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 1996. [323.] /Studia iuridica 123./ 73-81.

3872. FÖLDI András: Az institutio-hagyomány a jogi oktatás történetében. = Bona discere. 1998. 533-556.

291

3873. FÖLDI András: Az ún. járulékos keresetek problémái a római jogban. = Publicationis Universitatis Rerum Politechnicorum Miskolciensis. Series Juridica et Politica [Miskolc], tom. 7. fasc. 1-9. 1992. 31-86.

3874. FÖLDI András: Bankárok az ókori Rómában. A receptum argentarii egyes kérdései. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 33. kötet. 1991-1992. [1994.] 223-238.

3875. FÖLDI András: Bericht über das zweite ungarisch-italienische Kolloquium über römisches Recht und Zivilrecht. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 32. 1991. 201-206.

3876. FÖLDI András: Beszámoló a 2. magyar-olasz római jogi és polgári jogi kollokviumról. [Budapest, 1988. november 1-2.]. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 32. kötet.1990. [1992.] 155-159.

3877. FÖLDI András: Beszámoló Werbőczy István és műve c. tudományos ülésről. [Budapest, 1993. április 26.] Századok. 1994/1. 194-203.

3878. FÖLDI András: Brósz Róbert. 1915-1994. = Magyar jogtudósok. 1. kötet. 1999. 169-182.

3879. FÖLDI András: ‗Caupones‘ e ‗stabularii‘ nelle fonti del diritto romano. = Mélanges Fritz Sturm. Liège, 1999. I, 119-137.

3880. FÖLDI András: Cicero De re publicája magyarul. Jogtudományi Közlöny. 1996/51. 257-259.

3881. Földi András: Die Entwicklung der sich auf die Schiffer beziehenden Terminologie im römischen Recht. Tijdschrift voor rechtsgeschiedenis. 1995/63. 1-9.

3882. FÖLDI András: Dubbi e ipotesi in tema della terminologia relativa ai banchieri romani. = Mélanges de droit romain offerts à Witold Wolodkiewicz. Varsó, 2000. I. 207-219.

3883. FÖLDI András: Emlékezés Brósz Róbertre. Magyar Jog. 1994/5. 315-317.

3884. FÖLDI András: Érvényesség és hatályosság a végrendeleteknél. Közjegyzők Közlönye. 1998/7-8. 2-12.

3885. FÖLDI András: Gábor Hamza: Comparative law and antiquity. Acta Juridica Hungarica. 1991/33. 251-258.

3886. Földi András: La responsabilitá dell‘ avente potestà per atti compiuti dall‘exercitor suo sottoposto. Studia et documenta historicae et iuris. 1998/64. 179-202.

3887. FÖLDI András: Living institutions of Roman law in Hungarian civil law. = Publicationis Universitatis Rerum Politechnicorum Miskolciensis, Series Juridica et Politica [Miskolc], tom. 4. 1990. 217-235.

3888. FÖLDI András: Másért való felelősség a locatio conductiónál. Jogtudományi Közlöny. 2001/55. 19-35.

292

3889. FÖLDI András: Másért való felelősség a reálszerződéseknél. Jogtudományi Közlöny. 2000/54. 157-167.

3890. FÖLDI András: Pacta sunt servanda. Hagyományok a magánjogban. Élet és Tudomány 1991/46. 1478-1480.

3891. FÖLDI András: Prostitúció és a római jog. Rubicon. 1998/6. 15-17.

3892. Földi András: Remarks on the Legal Structure of Enterprises in Roman Law. Revue internationale des droits de l‟antiquité. 1996/43. 179-211.

3893. FÖLDI András: Római jog és ókortudomány. Jogtörténeti Szemle. 3. sz. 1990. 124-126.

3894. FÖLDI András: Római jogi hagyományok az európai kultúrában. = Dum spiro doceo. Huszti Vilmos 85. születésnapjára. Miskolc, Miskolci Egyetem, 2000. 13-39.

3895. FÖLDI András: Sanctus Stephanus et Europa. Jogtudományi Közlöny. 1991/46. 292-293.

3896. FÖLDI András: Tanulmányok a római jog és továbbélése köréből II. Jogtudományi Közlöny. 1991/46. 246-247.

3897. FÖLDI András: Werbőczy és a római jog. = Degré emlékkönyv. Budapest, 1995. 67-76.

3898. FÖLDI András [társszerzőként]: FÖLDI András – HAMZA Gábor: A római jog. = Bevezetés az ókortudományba. 3. Szerk.: Havas L.–Tegyey I. Debrecen, 1999. 273-313.

3899. FÖLDI András [társszerzőként]: FÖLDI András – HAMZA Gábor: Über die verschiedenen Formen der Einflüsse des römischen Rechts in Ungarn. Helikon. [Messina] 35-38. (1995-1998) [1999], 479-490.

3900. FÖLDI András [szerkesztőként]: Flosculi professori Roberto Brósz oblati. Budapest, ELTE, 1990. 62.

HAMZA GÁBOR

3901. HAMZA Gábor: Az ügyleti képviselet. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1997. 201.

3902. Hamza Gábor: Comparative law and antiquity. Ford.: Szabó József. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1991. 286.

3903. HAMZA Gábor [társszerzőként]: FÖLDI András – HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. Brósz Róbert és Pólay Elemér tankönyve alapul vételével. Sajtó alá rendezte, a jegyzékeket és a mutatókat összeáll.: Rihmer Zoltán. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. 687. – 2. átdolg. kiad.: 1997. 687. – 3. átdolg. és bőv. kiad.: 1998. 702. – 4. átdolg. és bőv. kiad.: 1999. 714. – 5. átdolg. és bőv. kiad.: 1999. 715.

293

3904. HAMZA Gábor [társszerzőként]: HAMZA Gábor – FÖLDI András: Az európai magánjog fejlődésének főbb útjai. Szombathely, Savaria University Press, 1998. 101.

3905. HAMZA Gábor [társszerzőként]: FÖLDI András – HAMZA Gábor: Tansegédlet a római jog tanulásához. Budapest, 1993. 148. – 2. jav. kiad.: Budapest, Eötvös József Kiadó, 1995. 159.

3906. HAMZA Gábor: A cicerói állambölcselet aktualitása. Magyar Tudomány. 1995/5. 532-538.

3907. HAMZA Gábor: A civilisztikai tudománycsoport 1667-1945. = Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának története 1667-1997. Budapest, ELTE, 1997. 73-102. – Egyetemtörténeti füzetek. Budapest, ELTE, 1995. 89-120.

3908. HAMZA Gábor: A Corpus Iuris Canonici kialakulásának történetéhez. Jogtudományi Közlöny. 1998/7-8. 273-279.

3909. HAMZA Gábor: A dél-afrikai magánjog fejlődésének újabb tendenciái. Magyar Jog. 1998/6. 343-350.

3910. HAMZA Gábor: A felelősség elemzése és az antik jogok. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 31. kötet. 1989. [1991.] 31-48.

3911. HAMZA Gábor: A ―Harmadik Birodalom‖ eszméje a német filozófiai és politikai gondolkodásban. Magyar Tudomány. 1999/44. 779-787. – Rubicon. Történelmi folyóirat. 1999/1-2. 76-78.

3912. HAMZA Gábor: A ius naturale fogalma a Corpus Ciceronianum-ban. = Cicero öröksége. Debrecen, 1995. 75-85.

3913. HAMZA Gábor: A jusztiniánuszi kodifikáció és a bizánci jog. Jogtudományi Közlöny. 1998/2. 61-66.

3914. HAMZA Gábor: A közvetlen demokrácia antik intézményeinek továbbélése a politikaelméletben. Parlamenti Levelek. 1999/6. 35-37.

3915. HAMZA Gábor: A magyar-olasz jogászkapcsolatok történetéhez. = Tanulmányok az újkori külföldi egyetemjárás történetéhez. Szerk.: Horváth Ákos. Budapest, ELTE, 1997. /Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 15./ 7-13.

3916. HAMZA Gábor: A recepció kérdéséhez az antik jogokban. Jogtudományi Közlöny. 1999/7-8. 329-334.

3917. HAMZA Gábor: A Szent-Istváni törvények és Európa. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 31. kötet. 1989. [1991.] 189-195.

3918. HAMZA Gábor: A természetjog értelmezésének problémái: Cicero, Marcus Tullius és a ius naturale. Jogtudományi Közlöny. 1995/12. 523-529.

3919. HAMZA Gábor: A Tripartitum mint jogforrás. = Degré emlékkönyv. 1995. 77-85.

294

3920. HAMZA Gábor: A tudományegyetem-koncepció kérdéséhez. Nemzetközi kitekintés. Hitel. 1990/3. 43-45.

3921. HAMZA Gábor: A. Schiavone: Giuristi e nobili nella Roma repubblicana. Il secolo della rivoluzione scientifica nel pensiero giuridico antico. (Laterza, 1992.) Jogtudományi Közlöny. 1996/51. 386-387.

3922. HAMZA Gábor: Accursius és az európai jogtudomány kezdetei. Jogtudományi Közlöny. 1999/4. 171-175.

3923. HAMZA Gábor: Accursius, a leghíresebb glosszátor. Collega. 1998/10. 67-68.

3924. HAMZA Gábor: Aperçu sur la privatisation en Hongrie. = Relations entre économies industrialisées et économies en transition ou en développement. Aspects institutionnels et juridiques. Bruxelles, Bruylant, 1995. 507-511.

3925. HAMZA Gábor: Az Egyesült Államok alkotmányának és alkotmány-fejlődésének sajátosságai. Jogállam. 1996/1-2. 125-137.

3926. HAMZA Gábor: Az Egyesült Államok alkotmányfejlődése és a modern alkotmányosság. = Ralph Mitchell: Az Egyesült Államok alkotmánya. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. VII-XXIX.

3927. HAMZA Gábor: Az egyetemi autonómia kérdéséhez. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 30. kötet. 1988. [1990.] 141-148.

3928. HAMZA Gábor: Az egyetemi autonómiáról. Magyar Felsőoktatás. 1992/2. 19-20.

3929. HAMZA Gábor: Az egyetemi autonómiáról. 1-2. rész Magyar Felsőoktatás. 1999/5-6. 10-11. 1999/7. 52-53.

3930. HAMZA Gábor: Az EK légi fuvarozók engedélyezésére vonatkozó szabályozása és a magyar légijog harmonizációja. Magyar Jog. 1997/7. 426-431.

3931. HAMZA Gábor: Az eladói kellékszavatosság fejlődése a római jogban. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 32. kötet. 1990. [1992.] 41-60.

3932. HAMZA Gábor: Az eladói kellékszavatosság kérdéséhez a hellén jogban. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 33. kötet. 1991-1992. [1994.] 219-222.

3933. HAMZA Gábor: Az ius naturale fogalma a Corpus Ciceronianum-ban. = Cicero öröksége. Tanulmányok a szónok-politikus születésének 2100. évfordulója alkalmából. Szerk.: Havas László. Debrecen, KLTE, 1995. [1996.] /Agatha 1./ 75-85.

3934. HAMZA Gábor: Az objektív felelősség kérdéséhez a dualizmus korának hazai bírói gyakorlatában. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 31. kötet. 1989. [1991.] 237-242.

3935. HAMZA Gábor: Az összehasonlító jogtudomány kibontakozásának útjai Európában. Állam- és Jogtudomány. 1996-97 [1999.] / 3-4. 275-295.

3936. HAMZA Gábor: Az universitas-eszme. A felsőoktatás struktúrájának reformja. Magyar Felsőoktatás. 1995/. 37-38.

295

3937. HAMZA Gábor: Balogh Elemér, a római jog és az összehasonlító jog európai hírű művelője. 1881-1955. Jogtudományi Közlöny. 1999/6. 279-282.

3938. HAMZA Gábor: Balogh Elemér. 1-2. rész. Magyar Felsőoktatás. 1996/8. 36-37., 1996/9. 36-37.

3939. HAMZA Gábor: Balogh Elemér. 1881-1955. = Magyar jogtudósok. 1. kötet.1999. 137-146.

3940. HAMZA Gábor: Bemerkungen über das staatsphilosophische Gedankengut Ciceros. = Tanulmányok Benedek Ferenc tiszteletére. Szerk.: Hamza Gábor – Kajtár István – Zlinszky János. JPTE, Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 1996. [323.] /Studia iuridica 123./ 1996. 96-105.

3941. HAMZA Gábor: Bemerkungen über den Begriff des Haturrechts bei Cicero. Ricerche dedicate a F. Gallo. Nápoly, 1997. 349-362.

3942. HAMZA Gábor: Brósz Róbert tudományos munkássága. Állam- és Jogtudomány. 1995/3-4. 303-319.

3943. HAMZA Gábor: Capogrossi Colognesi, L.: Proprietà e signoria in Roma antica. (Róma, 1994. 2. kiad.) Jogtudományi Közlöny. 1996/51. 224-225.

3944. HAMZA Gábor: Cicero De re publicaja és az antik állambölcselet. = Cicero: Az állam. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1995. [utánny.] 1997. 9-56.

3945. HAMZA Gábor: Cicero De re publicája és az antik államfogalom. = Hatalommegosztás. 1998. 335-352.

3946. HAMZA Gábor: Cicero és a jogtudomány. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 30. kötet. 1988. [1990.] 36-51.

3947. HAMZA Gábor: Cicero és az állambölcselet. Jogállam. 1994/3-4. 109-123.

3948. HAMZA Gábor: Cicero és az ókori állambölcselet. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 35. kötet. 1995-1996. [1998.] 9-44.

3949. HAMZA Gábor: Contributo alla storia dei rapporti giuridici tra l‘Italia e l‘Ungheria. = Au-delà des frontières. Mélanges de droit romain offerts à W. Wolodkiewicz. 1. kötet. Varsó, 2000. 333-342.

3950. HAMZA Gábor: Das ―Tripartitum‖ von István Werbőczy als Rechtsquelle. Ein Beitrag zur Rechtsquellenlehre in der europäischen Rechtsgeschichte. = Ungarn-Jahrbuch. 1998-1999. [2000.] /24. 19-30.

3951. HAMZA Gábor: De Martino munkája az antik Róma gazdaságtörténetéről. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. tom. 34. 1993-94. [1998.] 136-138.

3952. HAMZA Gábor: Die Idee des ―Dritten Reichs‖ im deutschen philosophischen und politischen Denken im 20. Jahrhundert. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 38. 1997. [2000.] 11-22.

3953. HAMZA Gábor: Die Gesetzgebung Stephans des Heiligen und Europa. = Ungarn-Jahrbuch. 1995–1996/22. 27-34.

296

3954. HAMZA Gábor: Diósdi György. 1934-1973. Jogtörténeti Szemle. 5. sz. 1992. 66-67.

3955. HAMZA Gábor: Diritto romano cristiano nella legislazione del primo re d‘Ungheria, Santo Stefano. = Il diritto romano canonico quale diritto proprio delle comunità cristiane dell‟Oriente mediterraneo. [IX Colloquio internazionale romanistico canonistico ―Utrumque ius‖. Collectio Pontificiae Universitatis Lateranensis 26.] Vatikán, 1994. 481.

3956. HAMZA Gábor: Egy nagy magyar jogász portréja. In memoriam Vécsey Tamás. 1-2. rész. Magyar Felsőoktatás. 1995/8. 36-37., 1995/9. 36-37.

3957. HAMZA Gábor: [Egyes szócikkek.] = Magyar Nagylexikon. Budapest, Akadémiai

Kiadó, 1993., 1996., 1999.*

3958. HAMZA Gábor: Einige Anzeichen der rechtsvergleichenden Analyse bei Cicero. Labeo. 1990/36. 36-49.

3959. HAMZA Gábor: Einige rechtsdogmatische Fragen der verschiedenen Formen der Stellvertretung im römischen Recht. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. [1994.] 143-148.

3960. HAMZA Gábor: Elméletek a római tulajdonról. Jogtudományi Közlöny. 2000/55. 407-411.

3961. HAMZA Gábor: Előszó. = Studien zum römischen Recht in Europa 1. Budapest, 1992. 451.

3962. HAMZA Gábor: Emlékezés Brósz Róbertre (1915–1994). Magyar Felsőoktatás. 1994/4. 28-29.

3963. HAMZA Gábor: Erinnerung an Brósz Róbert. 1915-1994. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 35. 1994. [1995.] 179-182.

3964. HAMZA Gábor: Európai magánjogi hagyományok Dél-Koreában. Magyar Jog. 2000/47. 692-692.

3965. HAMZA Gábor: Európai oktatáspolitika és a maastrichti egyezmény. Magyar Felsőoktatás. 1992/10. 43.

3966. HAMZA Gábor: Európaiság Jászi Oszkár gondolatvilágában. = Jászi Oszkár hazatérése. Budapest, 1996. 35-42. – Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 33. kötet. 1991-1992. 179-184.

3967. HAMZA Gábor: Evolution del sistema juridico y reformas economicas en la experiencia húngara. = Contratos y empresa. Nuevas tendencias. Revista Peruana de Derecho de la Empresa. 1990. 133-145.

3968. HAMZA Gábor: Észrevételek a cicerói életmű jogi vonatkozásairól. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 32. kötet. 1990. [1992.] 175-179.

3969. HAMZA Gábor: Észrevételek a képviselet dogmatikai problémáiról az újabb irodalom tükrében. Állam- és Jogtudomány. 1992/1-4. 238-245.

297

3970. HAMZA Gábor: Észrevételek az antik római hadtörténet jogi és gazdasági vonatkozásairól. Jogtudományi Közlöny. 1996/51. 83-85.

3971. HAMZA Gábor: Francesco De Martino: Az ókori Róma gazdaságtörténete. Jogtudományi Közlöny. 1999/54. 407-408.

3972. HAMZA Gábor: Franz Wieacker (1908-1994) Nachruf. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 36. 1995. [1997.] 165-168.

3973. HAMZA Gábor: Gazdaság és jog kapcsolata a császárkori római birodalomban. Jogtudományi Közlöny. 1995/9. 411-417.

3974. HAMZA Gábor: Gondolatok az európai magánjogtörténetről Wieacker művének angol kiadása kapcsán. Jogtudományi Közlöny. 1997/52. 447-450.

3975. HAMZA Gábor: Hausmaninger, H. – Selb, W.: Römisches Privatrecht. Grundlagen des Studiums. (Bécs – Köln, Böhlau /Böhlau Studien Bücher./) Jogtudományi Közlöny. 1995/50. 184-186.

3976. HAMZA Gábor: Herman, S.: The Louisiana Civil Code: A European Legacy for the United States. (New Orleans, 1993.) Jogtudományi Közlöny. 1995/50. 55-57.

3977. HAMZA Gábor: Hoffmann Pál. 1830-1907. = Magyar jogtudósok. 1999/1. 51-60.

3978. HAMZA Gábor: Hoffmann Pál. A római és magánjog művelője. Magyar Felsőoktatás. 1995/10. 38-39.

3979. HAMZA Gábor: Horváth, P.: Frank Ignác. (Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993.) Magyar Tudomány. 1995/40. 486-487.

3980. HAMZA Gábor: Idegen hatások a római jogban a XII táblás törvénytől a római jog klasszikus koráig. Jogtudományi Közlöny. 1996/7-8. 319-324.

3981. HAMZA Gábor: In memoriam Brósz Róbert. 1915-1994. Jogtudományi Közlöny. 1994/4. 193-196.

3982. HAMZA Gábor: In memoriam Elemér Pólay. 1915-1988. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 32. 1991. 183-186.

3983. HAMZA Gábor: In memoriam Endre Ferenczy (1912–1990). Iura. 1990/41. [1993.] 225-232.

3984. HAMZA Gábor: In memoriam Franz Wieacker. 1908-1994. Jogtudományi Közlöny. 1995/3. 141-143.

3985. HAMZA Gábor: In memoriam Max Kaser. 1906-1997. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 37. 1996. [1998.] 127-130.

3986. HAMZA Gábor: In memoriam Max Kaser (1906-1997). Jogtudományi Közlöny. 1997/52. 356-357.

3987. HAMZA Gábor: Katalán nyelvű tankönyv a római magánjogról. AAz ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. tom. 35. 1995-96. [1998.] 141-142.

298

3988. HAMZA Gábor: Jogösszehasonlítás és az antik jogrendszerek. Szerk.: Rihmer Zoltán. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1998. 265.

3989. HAMZA Gábor: L‘attualità della teoria ciceroniana dello Stato. = Memorie e Rendiconti dell‟Accademia di Scienze Lettere e Belle Arti degli Zelanti e dei Dafnici di Acireale. Serie IV. vol. IV. Acireale, 1994. 137-146. – Res Publica Litterarum. 1995/18. 43-51. – Studia et Documenta Historiae et Iuris. 1995/61. 69-77.

3990. HAMZA Gábor: L‘europeismo della legislazione di Santo Stefano. = Atti dell‟Accademia di Scienze Lettere e Belle Arti degli Zelanti e dei Dafnici. [Catania] 1993. 9-17.

3991. HAMZA Gábor: L‘europeismo nella legislazione de Santo Stefano. Iustitia. [Róma] 1995/48. 52-62.

3992. HAMZA Gábor: Le leggi di Santo Stefano e l‘Europa. Apollinaris 1993/66. 605-612.

3993. HAMZA Gábor: Legile regelui Sfîntu Stefan (1000–1038) si Europa. Magyar Felsőoktatás. 1993/2. 26-27.

3994. HAMZA Gábor: Les lois de Saint Étienne et l‘Europe. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 31. 1990. 185-191.

3995. HAMZA Gábor: Les motifs de la prohibition de la donation entre époux en droit romain et l‘hypothèse sur son origine. = Actes des Journées Internationales d‟Histoire du Droit de Strasbourg. Strasbourg, 1992. 481-490.

3996. HAMZA Gábor: Les sources des décrets de Saint-Étienne. = Studi in onore di L. Prosdocimi I. Róma, 1994. 369-375. – Cristianità ed Europa. Miscellanea di studi in onore di L. Prosdocimi. 1. kötet. Róma – Freiburg – Bécs, 1994. 369-375.

3997. HAMZA Gábor: Los derechos de la personalidad en el nuevo Código civil del Perú. (1984) (Un ensayo comparativo) Revista Chilena de Historia del Derecho. 1992-1993/17. 165-172.

3998. HAMZA Gábor: Louisiana állam magánjogi törvénykönyvének reformja. Magyar Jog. 2000/47. 558-560.

3999. HAMZA Gábor: Maine és a 19. század európai jogtudománya. = Jogtörténeti előadások. 2. kötet.1990. 184-196.

4000. HAMZA Gábor: Magyar diákok itáliai egyetemjárása 1-2. Magyar Felsőoktatás. 1993/4. 29-30. 1993/5. 29-30.

4001. HAMZA Gábor: Magyar-olasz jogászkapcsolatok a középkorban a peregrinatio academica tükrében. = Tanulmányok a természettudományok a technika és az orvoslás történetéből. Budapest, 1993. 29-31.

4002. HAMZA Gábor: Marky, Th.: Curso elementar de direito romano 6a edicão. (São Paulo, 1992.) Állam- és Jogtudomány. 1992/24. 299-301.

299

4003. HAMZA Gábor: Megjegyzések a protestantizmus állam- és jogfelfogásának kérdéséhez. Állam- és Jogtudomány. 1993/1-2. 158-161.

4004. HAMZA Gábor: Megjegyzések a római jog szerepéről a jogászképzésben. = Festgabe für J. Zlinszky. Miskolc, 1998. 569-584.

4005. HAMZA Gábor: Megjegyzések az egyetemi autonómiáról. Collega. 1998/10. 4-8.

4006. HAMZA Gábor: Monográfia Gaius, a jogtudós védelmében. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. tom. 34. 1993-94. [1998.] 125-127.

4007. HAMZA Gábor: Néhány észrevétel az antik államelmélet kérdéséhez. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 32. kötet. 1990. [1992.] 203-207. – Állam- és Jogtudomány. 1991/3-4. 235-239.

4008. HAMZA Gábor: Néhány szempont az ókori jogok egyes intézményeinek összehasonlító elemzéséhez. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 33. kötet. 1991-1992. [1994.] 29-45.

4009. HAMZA Gábor: Osservazioni sul sistema postclassico della garanzia dei vizi nella compravendita romana. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 34. kötet. 1993-1994. [1997.] 23-38.

4010. HAMZA Gábor: Quelques observations sur la représentation dans la vente internationale. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 31. 1990. 61-70.

4011. HAMZA Gábor: Questions of the Reform of Higher Education and Research. Magyar Felsőoktatás. 1992/1. 21-22.

4012. HAMZA Gábor: Osztrák római jogi tankönyv. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. tom. 34. 1993-94. [1998.] 139-141.

4013. HAMZA Gábor: Racines du droit international privé dans l‘Antiquité Gréco-romaine. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 35. 1994. [1995.] 33-50. – Orbis Iuris Romani. 1995/. 110-128.

4014. Hamza Gábor: Ralph Mitchell: Az Egyesült Államok alkotmánya. Apollinaris. 251.

4015. HAMZA Gábor: Rassenideologie und Rechtsvergleichung auf ethnischer Grundlage. Index. Quaderni camerti di studi romanistici – International Survey of Roman Law. 1998/26. 417-426.

4016. HAMZA Gábor: Rebro, K. – Blaho, P.: Rimske pravo. (Pozsony, 1991.) 441. Állam- és Jogtudomány. 1992/24. 301-302.

4017. HAMZA Gábor: Reflections on the Constitutional Aspects of the Relations between Church and State in Eastern Europe. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 38.1997. [2000.] 105-112.

4018. HAMZA Gábor: Réflexions sur les présomptions relatives aux personnes décédées dans le même événement en droit romain. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. [1994.] 15-31.

300

4019. HAMZA Gábor: Reflexions sur l‘origine de la prohibition de la donation entre époux en droit romain. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. 63-93.

4020. HAMZA Gábor: Riflessioni sulla garanzia dei vizi nella compravendita nell‘epoca postclassica del diritto romano. Acta Classica Universitatis Scientiarum Debreceniensis. tom. 33. 1997. [1998.] 109-125.

4021. HAMZA Gábor: Riflessioni sulla teoria ciceroniana dello Stato. Il pensiero politico. 1996/29. 83-89.

4022. HAMZA Gábor: Róbert Brósz (1915-1994). Iura. 1994/45. [1997.] 195-198.

4023. HAMZA Gábor: Róbert Brósz 8. 8. 1915 – 13. 2. 1994. Orbis Iuris Romani. 1997/3. 113-116.

4024. HAMZA Gábor: Schlosser, H.: Grundzüge der Neueren Privatrechtsgeschichte. Ein Studienbuch. UTB für Wissenschaft. (Heidelberg, 1993. 7. kiad.) Jogtudományi Közlöny. 1994/49. 42-45.

4025. HAMZA Gábor: Schwarz András Bertalan. 1886-1953. Jogtörténeti Szemle. 4. sz. 1992. 54-55. – Magyar jogtudósok. 1. kötet. 1999. 147-154.

4026. HAMZA Gábor: Sir Henry Maine et le droit comparé. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 32. 1991. 65-76.

4027. HAMZA Gábor: Sir Henry Maine és az összehasonlító jog. Jogállam. 1998-1999. [2000.] 326-349.

4028. HAMZA Gábor: Some Reflections on the History of Private International Law. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1992/3-4. 195-200. – Homenaje al G. Martinez Diez I. Madrid, 1994. 319-324. – Estudios de Historia del Derecho Europeo. Homenaje al profesor G. Martinez Diez. 2. kötet. Madrid, 1994. 319-324.

4029. HAMZA Gábor: Studenti Ungheresi di diritto nelle università di Bologna e di Padova. Il Veltro. Rivista della civiltà italiana. Le relazioni tra l‟Italia e l‟Ungheria. vol. II. 1993/37. 187-195.

4030. HAMZA Gábor: Sur l‘histoire de l‘enseignement de droit en Hongrie. = Cuadernos Informativos de Derecho Historico Público, Procesal y de la Navegación. Barcelona, 1992. No.14. 3329-3339.

4031. HAMZA Gábor: Svätostefanské zákony a Európa. Historická Revue. 1993/10. 6-8.

4032. HAMZA Gábor: Százéves a szemináriumi rendszer az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Jogtörténeti Szemle. 3. sz. 1990. 66-71.

4033. HAMZA Gábor: Szempontok az ókori jogok intézményeinek összehasonlító elemzéséhez. Állam- és Jogtudomány. 1994/1-2. 172-179.

4034. HAMZA Gábor: Szent István törvényei és a jusztiniánuszi római jog. Jogtudományi Közlöny. 1996/10. 418-421. – Magyar egyháztörténeti évkönyv. 2. kötet. Budapest, 1996. 31-36.

301

4035. HAMZA Gábor: The Republic of Hungary. Commentary (1976–1990). = Constitutions of the Countries of the World. Szerk.: A. P. Blaustein – G. H. Flanz. New York, 1990. IX-X.

4036. HAMZA Gábor: Törekvések a magánjog újrakodifikálására Brazíliában. Magyar Jog. 1997/12. 756-760.

4037. HAMZA Gábor: Vécsey Tamás – egy nagy magyar jogász [1839-1912] portréja. Magyar Tudomány. 1996/9. 1148-1153. 1998/11. 1379-1383.

4038. HAMZA Gábor: Vécsey Tamás. 1839-1912. = Magyar jogtudósok. 1. kötet. 1999. 61-74.

4039. HAMZA Gábor: Vélemény a Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló H/2252. számú országgyűlési határozati javaslatról. Jogállam. 1998-1999. [2000.] 177-179.

4040. HAMZA Gábor: Watson, A.: International Law in Archaic Rome: War and Religion. (Baltimore-London, 1993) Jogtudományi Közlöny. 1995/50. 359-361.

4041. HAMZA Gábor: Watson, A.: Legal Transplants. An Approach to Comparative Law. (Athens, 1993. 2. kiad.) Jogtudományi Közlöny. 1994/49. 265-266.

4042. HAMZA Gábor: Watson, A.: The State, Law, and Religion: Pagan Rome. (Athens, 1992.) Jogtudományi Közlöny. 1995/50. 99-100.

4043. HAMZA Gábor: Werbőczy Hármaskönyvének jogforrási jellege. Jogtudományi Közlöny. 1993/1. 31-33.

4044. HAMZA Gábor: Wesel, U.: Der Mythos vom Matriarchat. Über Bachofens Mutterrecht und die Stellung von Frauen in frühen Gesellschaften. (Frankfurt am Main, 1994.) Állam- és Jogtudomány. 1998/39. [2000.] 381-385.

4045. HAMZA Gábor: Zakonü Szvjatovo Istvana – pervovo korolja Vengrii, Novellü Jusztiniana i jevropejszkie zakonü szrednyevekovja. Ius Antiquum – Drevnyeje Pravo. 1999/2. 176-182.

4046. HAMZA Gábor: Zum Begriff des ius naturale bei Cicero. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 36. 1995. [1997.] 3-14. – Acta Classica Universitatis Scientiarum Debreceniensis. tom. 31. 1995. [1996.] 75-86.

4047. HAMZA Gábor: Zum Verhältnis zwischen usucapio und longi temporis praescriptio im klassischen römischen Recht. = Mélanges F. Sturm. 1. kötet. Liège. 1999. 189-203.

4048. HAMZA Gábor: Zur Frage der Stellvertretung im Willen anhand der P. Amh. 90 und P. Oxy. 501. = Symposion 1988. Vorträge zur griechischen und hellenistischen Rechtsgeschichte. Köln-Bécs, 1990. 349-360.

4049. HAMZA Gábor: Zur Rolle des römischen Rechts in der ungarischen Rechtsentwicklung. Helikon. 1993-1994/ XXXIII –XXXIV. 513-520.

4050. HAMZA Gábor [társszerzőként]: HAMZA Gábor – SZABÓ Béla: A magyar-olasz jogászkapcsolatok kezdetei. Jogtudományi Közlöny. 1993/4. 154-158.

302

4051. HAMZA Gábor [társszerzőként]: Római jog. = Bevezetés az ókortudományba. 3. kötet. Szerk.: Havas L. – Tegyey I. Debrecen, 1999. 273-313.

4052. HAMZA Gábor [társszerzőként]: Über die verschiedenen Formen der Einflüsse des römischen Rechts in Ungarn. Helikon. 1995-1998/XXXV-XXXVIII. [1999.] 479-490.

4053. HAMZA Gábor [szerkesztőként]: A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és jogtudományi karának actái. Főszerk.: Vékás Lajos. Fel. szerk.: Hamza Gábor. – 30. kötet: 1988. Budapest, ELTE 1990. 214. – 31. kötet: 1989. Budapest, ELTE, 1991. 270. – 32. kötet: 1990. Budapest, ELTE, 1992. 253. – 33. kötet: 1991-1992. Budapest, ELTE, 1994. 280. – Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Főszerk.: Vékás Lajos. Fel. szerk.: Hamza Gábor. Tomus 34: 1993-[19]94. Budapest, ELTE, 1997. 141. – Tomus 35: 1995-[19]96. Budapest, ELTE 1998. 149.

4054. HAMZA Gábor [szerkesztőként]: Magyar jogtudósok. 1. kötet. Szerk.: Hamza Gábor. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999. /Magyar felsőoktatás könyvek 12./ 191.

4055. HAMZA Gábor [szerkesztőként]: Sanctus Stephanus et Europa – Szent István és Európa – Saint Étienne et l‟Europe. [Nemzetközi tudományos emlékülés. Budapest, 1988. november 30.] Szerk.: Hamza Gábor. Budapest, Művelődési és Közoktatási Minisztérium. 1991. 139.

4056. HAMZA Gábor [szerkesztőként]: Tanulmányok a római jog és továbbélése köréből. Oktatási segédlet. 1-2. kötet. Szerk.: Hamza Gábor. 2. kiad. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. 184., 246.

4057. HAMZA Gábor [társfordítóként]: Hamza Gábor – Kállay István: De diversis regulis iuris antiqui. A Digesta 50. 17. regulái latinul és magyarul. 12. kiad. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar. Tankönyvkiadó, 1992. 45. – 14. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1993. 45. – 15. kiad. 1995. 45. – 17. kiad. 1996. 45.

4058. HAMZA Gábor [társszerkesztőként]: A világ főbb jogrendszerei. Jogcsoportok. Szerk.: Hamza Gábor [et al.]. Budapest, ELTE ÁJK Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tanszék. 1991. /Összehasonlító jogtörténeti tanulmányok./ 369.

4059. HAMZA Gábor [társszerkesztőként]: Tanulmányok Benedek Ferenc tiszteletére. Szerk. biz.: Hamza Gábor – Kajtár István – Zlinszky János. Pécs, Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. 1996. /Studia iuridica 123./ 323.

4060. HAMZA Gábor [fordítóként és szerkesztőként]: Cicero: Az állam. Ford., bev. és jegyz.: Hamza Gábor. A fordításban közrem.: Havas László. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1995. [utánny.] 1997. 227.

303

RIHMER ZOLTÁN

4061. RIHMER Zoltán [társszerzőként]: BÁNÓCZI Rozália – RIHMER Zoltán: Latin nyelvkönyv az állam- és jogtudományi karok hallgatói számára. Egyetemi jegyzet. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1999. 210.

4062. RIHMER Zoltán [társszerzőként]: BÁNÓCZI Rozália – RIHMER Zoltán: Latin nyelvkönyv joghalgatók számára. Kezdőknek. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. 2000. 226.

4063. RIHMER Zoltán: De proximo Academiae Latinitati Fovendae Conventu ad socios eius Hungaros oratio. Vox Latina. 30. (1994) 401-402.

4064. RIHMER Zoltán: De recentiore modo Latine scribendi Vaticano. Vox Latina. 30. (1994) 367-370.

4065. RIHMER Zoltán: Katona József Bánk bánja és Illyés Gyula Bánk bán-átigazítása. Összehasonlító elemzés. = A Budapesti Piarista Gimnázium jubileumi évkönyve. Szerk.: Borián Tibor. Budapest, 1992. 166-188. – Magyartanítás. 31. 1992/5. 7-9.

4066. RIHMER Zoltán [szerkesztőként]: Adamik Tamás: Antik stíluselméletek Gorgiastól Augustinusig. Stílus, kritika, értelmezés. Mutatók [és szerk. (lásd szerzői előszó)]: Rihmer Zoltán. Budapest, Seneca Kiadó, 1998. 305.

4067. RIHMER Zoltán [szerkesztőként]: Földi András: Antik közjog. Előadásvázlatok. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 50.

4068. RIHMER Zoltán [szerkesztőként]: Hamza Gábor: Az ügyleti képviselet. Szerk.: Rihmer Zoltán. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1997. 202. – 2. kiad. Akadémiai Kiadó 1982.

4069. RIHMER Zoltán [szerkesztőként]: Hamza Gábor: Jogösszehasonlítás és az antik jogrendszerek. Szerk. [és mutatók]: Rihmer Zoltán. [2. bőv. kiad.] Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1998. 266.

4070. RIHMER Zoltán [szerkesztőként]: Magyar jogtudósok. 1. Szerk.: Hamza Gábor [Rihmer Zoltán]. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999. /Magyar felsőoktatás könyvek./ 191.

4071. RIHMER Zoltán [társszerkeszőként]: R. Várkonyi Ágnes emlékkönyv születésének 70. évfordulója ünnepére. Szerk.: Tusor Péter. Szerkesztőtársak: Rihmer Zoltán – Thoroczkay Gábor. Budapest, ELTE Bölcsészettudományi Kar, 1998. 644.

4072. RIHMER Zoltán [szerkesztőként és közreműködőként]: Erdő Péter: Az egyházjog forrásai. Történeti bevezetés. Szerk. és mutatók: Rihmer Zoltán. Budapest, Szent István Társulat, 1998. /Egyház és jog 3./ /Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae./ 276.

304

4073. RIHMER Zoltán [szerkesztőként és közreműködőként]: FÖLDI András – HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. Brósz Róbert és Pólay Elemér tankönyve alapul vételével. Sajtó alá rendezte, a jegyzékeket és a mutatókat összeáll.: Rihmer Zoltán. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. 687. – 2. átdolg. kiad.: 1997. 687. – 3. átdolg. és bőv. kiad.: 1998. 702. – 4. átdolg. és bőv. kiad.: 1999. 714. – 5. átdolg. és bőv. kiad.: 1999. 715.

4074. RIHMER Zoltán [szerkesztőként és közreműködőként]: G. S. Kirk – J. E. Raven – M. Schofield: A preszókratikus filozófusok. Fordította: Cziszter Kálmán – Steiger Kornél. Mutatók: Cziszter Kálmán [Rihmer Zoltán]. Szerk.: Rihmer Zoltán. Budapest, Atlantisz Könyvkiadó, 1998. /A kútnál/ 727.

4075. RIHMER Zoltán [szerkesztőként és közreműködőként]: Magyar katolikus egyházjogi bibliográfia 1917-1998. Az anyagot gyűjtötte: Fülöp Tibor. Szerk. [és az előszót írta]: Rihmer Zoltán. Budapest, Márton Áron Kiadó, 2000. /Studia theologica Budapestinensia 22./ 97.

4076. RIHMER Zoltán [szerkesztőként és közreműködőként]: Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem: A püspökökre vonatkozó egyházfegyelmi szabályok az „Anselmi collectio canonum”-ban. Szerk. és lekt.: Rihmer Zoltán. Budapest, Szent István Társulat, 2000. /Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae. 4. Dissertationes 1./ 234.

4077. RIHMER Zoltán [közreműködőként]: Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. tom. 34. annus 1993/94. Szerk.: Gábor Hamza. [Közreműk.]: Zoltán Rihmer. Budapest, ELTE, 1997. 142. – tom. 35. annus 1995/96. Szerk.: Gábor Hamza. [Közreműk.]: Zoltán Rihmer. Budapest, ELTE, 1997. 150.

4078. RIHMER Zoltán [közreműködőként]: Földi András: Kereskedelmi jogintézmények a római jogban. [A kolofontól eltérően, lásd a szerzői előszó végét.] Budapest, Akadémiai Kiadó, 1997. 278.

4079. RIHMER Zoltán [fordítóként]: Codex Theodosianus. = Római történelem. Szöveggyűjtemény. Szerk.: Borhy László. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. /Osiris tankönyvek. 110./ (CTh 7, 22, 1); 153 (CTh 13, 5, 1); 154 (CTh 13, 5, 2); 163 (CTh 1, 12, 2); 164 (CTh 11, 7, 3); 208 (CTh 11, 3, 2); 260sk (CTh 11, 27, 1-2); 264 (CTh 11, 16, 3); 266 (CTh 5, 17, 1); 312 (CTh 16, 2, 3).

4080. RIHMER Zoltán [fordítóként]: Digesta. = Római történelem. Szöveggyűjtemény. Szerk.: Borhy László. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. /Osiris tankönyvek./ 211. (D. 37, 14, 7 pr.-1); 63 (D. 48, 8, 11 pr.); 111sk (D. 49, 18, 1-5); 145sk (D. 50, 4, 1. 2); 146sk (D. 50, 4, 3 pr.-16); 147 (D. 50, 4, 4); 157sk (D. 47, 22, 1-3); 210 (D. 48, 8, 11, 1-2); 311 (D. 50, 2, 2, 1. 8).

4081. RIHMER Zoltán [fordítóként]: Gabriel Thoroczkay: Quaestionis Anonymianae historica adumbratio (1977-1993). Pars 1. Summarium. A Fons I. (1994. évi) kötetének tartalomjegyzéke. – Pars 2. Summarium. Fons II. (1995) 173.

305

4082. RIHMER Zoltán [fordítóként]: Gaius: Institutiones. = Római történelem. Szöveggyűjtemény. Szerk.: Borhy László. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. /Osiris tankönyvek./ 188sk (Gai. 1, 9-21. 25-27); 192 (Gai. 1, 48-53); 211-213 (Gai. 1, 16-32c. 35-41); 271sk (Gai. 1, 28-32c); 273 (Gai. 1, 81-84); 388 (Gai. 1, 1); 390sk (Gai. 1, 2-7).

4083. RIHMER Zoltán [fordítóként]: Iohannes Stirling: Praefatio. = Lexicon nominum herbarum, arborum fruticumque linguae Latinae. 1. kötet. Domus editoria «Encyclopaedia»: Budapestini, 1995. VII-XV.

4084. RIHMER Zoltán [fordítóként]: Középkori latin források. = Az államalapítás korának írott forrásai. Szerk.: Kristó Gyula. Szeged, Szegedi Középkorász Műhely, 1999. /Szegedi középkortörténeti könyvtár 15./ 33-34., 185-187.

SÁNDOR ISTVÁN

4085. SÁNDOR István: A nagy jogtudósainkat bemutató új sorozat első kötetéről. Jogtudományi Közlöny. 2000/4. 153-156.

4086. SÁNDOR István: A római jog új egyetemi tankönyvének bemutatója az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 35. kötet. 1995-1996. [1998.] 137-138.

4087. SÁNDOR István: A svájci kereskedelmi jog kodifikációjának története. = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 35. kötet. 1995-1996. [1998.] 83-97.

4088. SÁNDOR István: A társasági jog előzményei az ókori jogokban. Jogtudományi Közlöny. 2000/9. 335-352.

4089. SÁNDOR István: A társasági jog római jogi gyökerei. Gazdaság és Jog. 2000/5. 3-6.

4090. SÁNDOR István: A vagyonkezelői jog szabályozása. Gazdaság és Jog. 2000/3. 3-6.

4091. SÁNDOR István: Az antik jogrendszerek és a jogösszehasonlítás. Magyar Jog. 2000/10. 639-640.

4092. SÁNDOR István: Az európai magánjog fejlődésének főbb útjai. Pesti Ügyvéd. 1999/10. 4.

4093. SÁNDOR István: Az európai magánjog római jogi alapjai. Magyar Jog. 1999/11. 700-702.

4094. SÁNDOR István: Az európai társasági jog követelményei és a magyar társasági jog. Gazdaság és Jog. 1997/2. 3-9.

4095. SÁNDOR István: Az új magyar római jog tankönyvről. Collega. 1998/10., 1999/1. 68-70.

306

4096. SÁNDOR István: Az új római jogi tankönyv bemutatása. Magyar Jog. 1997/8. 503. – Magyar Felsőoktatás. 1997/3. 42.

4097. SÁNDOR István: Az új római jogi tankönyvről. Rubicon. 1997/3-4. 41.

4098. SÁNDOR István: Cicero: Az állam. Magyar Felsőoktatás. 1997/5-6. 46-47.

4099. SÁNDOR István: Das neue ungarische Lehrbuch über römisches Recht. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 37. 1996. [1998.] 131-135. – Fundamina. A Journal of Legal History. 1998/4. 123-129.

4100. SÁNDOR István: Földi András: Kereskedelmi jogintézmények a római jogban. Magyar Jog. 1998/10. 633-635.

4101. SÁNDOR István: Eltérések és hasonlóságok a társasági jog területén Nyugat-Európában. Gazdaság és Jog. 2000/9-10. 11-15.

4102. SÁNDOR István: István Werbőczy and his work. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1994/1-2. 112-115.

4103. SÁNDOR István: Privatizáció Közép- és Kelet Európában. Nemzetközi összehasonlító jogi elemzés. = A magyar privatizáció alulnézetből. Szerk.: Czuczai Jenő. Budapest, Agrocent Kiadó, 1994. 175-236.

4104. SÁNDOR István: Ralph. Mitchell: Az Egyesült Államok alkotmánya. Állam- és Jogtudomány. 1995/3-4. 333-338.

4105. SÁNDOR István: Sanctus Stephanus and Europe. Acta Juridica Hungarica. 1992/1-2. 98-101.

4106. SÁNDOR István: Sanctus Stephanus et Europa: Szent István és Európa. Hitel. 1992/6. 62-63.

4107. SÁNDOR István [társszerzőként]: SÁNDOR István – TÖRÖK Gábor: Az atomkárért való polgári felelősség szabályozásának sajátosságai. Jogtudományi Közlöny. 1997/10. 417-423.

STATISZTIKAI ÉS JOGI INFORMATIKAI TANSZÉK

A tanszék munkatársai 2000. december 31-én: Koós Szabolcs, egyetemi adjunktus, Kovacsics József, ny. egyetemi tanár, professzor emeritus, Kovacsics Józsefné, egyetemi tanár, Pongráczné Ruzicska Yvett, egyetemi tanársegéd, Vass Lucia, egyetemi adjunktus. A tanszék gyakrabban felkért megbízott külső előadói: Benkő István, főtanácsos, Klinger András, c. egyetemi tanár, Pergel Józsefné, főtanácsos, Vavró István, c. egyetemi tanár. A tanszék mb. vezetője: Boros László.

KOÓS SZABOLCS

307

4108. KOÓS Szabolcs: [Részletek.] = Statisztika 1. Budapest, Külkereskedelmi Főiskola, 51-60., 115-146.

KOVACSICS JÓZSEF

4109. KOVACSICS József: Die Deutschen in Ungarn. Szekszárd-Budapest, ELTE ÁJK Statisztikai és Jogi Informatikai Tanszék, 1993. 153.

4110. KOVACSICS József: Magyarország történeti statisztikai helységnévtára. 4. kötet. Vas megye. Írta és szerk.: Kovacsics József. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Történeti Demográfiai Albizottsága – Központi Statisztikai Hivatal, 1993. 455.

4111. KOVACSICS József: Migrations Internationale, internes et medium distance en Hongrie 1500-1900. Santiago de Compostela, Xunta de Galicia, 1993. 291-319.

4112. KOVACSICS József: Szentgotthárd és környéke. Település- és népességtörténeti lexikon (1183-1995). Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 2000. 495.

4113. KOVACSICS József: Tolna megye történeti statisztikai helységnévtára. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1996. 181.

4114. KOVACSICS József: Zala megye helytörténeti lexikona. Keszthely és környéke. Budapest, Statiqum Kiadó, 1991. 154.

4115. KOVACSICS József: A határokon átnyúló régió szerepe a pusztuló falvakban. Demográfia. 1996/4. 291-332.

4116. KOVACSICS József: A helynevekről és a községnévtáblákról. Magyar Szemle. 1994/július 745-748.

4117. KOVACSICS József: A nemzetiségi statisztika problematikája. = Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája. 1910-1990. Az 1992. szept. 2-5. között Budapesten megrendezett nemzetiségi statisztikai konferencia előadásai. Szerk.: Kovacsics József. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1994. [370.] 42-53.

4118. KOVACSICS József: A statisztika szerepe a rendszerváltozás után az államigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Magyar Közigazgatás. 1993/3. 74-80.

4119. KOVACSICS József: A statisztikai és informatikai szemlélet szerepe a jogászképzésben. = A jogi informatikai oktatás Magyarországon. Budapest, ELTE ÁJK Statisztikai és Jogi Informatikai Tanszék, 1995. 3-9.

4120. KOVACSICS József: A történeti demográfia. = Demográfia. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, KSH-ELTE, 1996. 411-468.

308

4121. KOVACSICS József: A történeti demográfia válaszai az Árpád-kori népességszámra vonatkozóan. Demográfia. 1995/2-3. 142-169.

4122. KOVACSICS József: A történeti demográfia válaszai és nyitott kérdései az Árpádkori népesség számára vonatkozóan. = Magyarország történeti demográfiája. Szerk.: Kovacsics József. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1995. 8-36

4123. KOVACSICS József: Az Informatika fogalma és kialakulása. = Jogi informatika. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE ÁJK, 1996. 3- 22.

4124. KOVACSICS József: Beszámoló a nemzetiségi statisztikai konferenciáról. Statisztikai Szemle. 1993/1. 71-73.

4125. KOVACSICS József: Demográfia. = A tudomány térképe. Budapest, Keraban Kiadó, 1995. 24-33.

4126. KOVACSICS József: Die Ungardeutschen zwischen 1870-1941.= Die Deutschen in Ungarn. Szerk.: Kovacsics József. Szekszárd-Budapest, ELTE ÁJK Statisztikai és Jogi Informatikai Tanszék, 1993. 62-73.

4127. KOVACSICS József: Dr Thirring Lajos életpályája. = Thirring Lajos (1899-1983) műveinek válogatott bibliográfiája. Budapest, KSH Könyvtár, 1994. 7-19.

4128. KOVACSICS József: Hozzászólás. = Magyarország történeti statisztikai helységnévtára sorozatról tartott tudományos tanácskozás előadásai. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1995. 6-17., 38-39.

4129. KOVACSICS József: Hozzászólás az önkormányzati reformhoz. Magyar Közigazgatás. 1990/9. 831-838.

4130. KOVACSICS József: In memoriam Dr Mádai Lajos and Dr Horváth Róbert. Newsletter. International Union for the Scientific Study of Population. 1994/49. 19-20.

4131. KOVACSICS József: Információrobbanás vagy válság a közigazgatásban. Magyar Szemle. 1995/9. 974-980.

4132. KOVACSICS József: La Domesticité en Hongrie. = Acta Demografica Academia. Prága, 1997. 13-22. – Review of Historical Demography. 1998/9. 16-28.

4133. KOVACSICS József: Migrations in Hungary between 1526-1800. Review of Historical Demography. 1993/4. 9-37.

4134. KOVACSICS József: Number and proportion of nationalities in Hungary. = Review of historical demography – Historisch-demographische Mitteilungen. No. 7. Szerk.: Kovacsics József. Budapest, Subcomittee for Historical Demography of the Hungarian Academy of Sciences – Hungarian Central Statistical Office Library and Documentation Service, 1992. 87-93.

4135. KOVACSICS József: [Részletek.] = Statisztika. Egyetemi tankönyv. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1997. 3-26., 175-186.

4136. KOVACSICS József: Sövényházától Ópusztaszerig. História. 1996/10.

309

4137. KOVACSICS József: Települések funkciói változásának vizsgálata a történeti demográfia módszerével. = Emlékkönyv Hoóz István professzor születésének 70. évfordulójára. Pécs, JPTE, 1998. 161-171.

4138. KOVACSICS József: The Population History of Hungary in the light of the Conference Series. Review of Historical Demography. 1998/9. 45-63.

4139. KOVACSICS József: Urbanisation and Demographic Situation in Hungary. = Historiens et Population. Louvain-la-Neuve, Academia, 1997. 391-398.

4140. KOVACSICS József: Vas megye település és népességtörténete. Vasi Szemle. 1998/6. 1-27.

4141. KOVACSICS József: Visszaemlékezések Thirring Lajos közigazgatásstatisztikai és településdemográfiai munkásságára. Demográfia. 1993/4. 359-365.

4142. KOVACSICS József [társszerzőként]: KOVACSICS József – ILA Bálint: Veszprém megye helytörténeti lexikona. 2. kötet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1988. /Magyarország helytörténeti lexikona./ 464.

4143. KOVACSICS József [társszerzőként]: Településdemográfia, a népesség területi elhelyezkedése. = Demográfia. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, KSH-ELTE, 1996. 103-145.

4144. KOVACSICS József [társszerzőként]: Vándorlás. = Demográfia. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, KSH-ELTE, 1996. 291-307.

4145. KOVACSICS József [szerkesztőként]: A Honfoglalás és az Árpád kor népessége. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1995. 132

4146. KOVACSICS József [szerkesztőként]: Bács-Kiskun megye történeti statisztikai helységnévtára. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1996. 203.

4147. KOVACSICS József [szerkesztőként]: Borsod-Abaúj-Zemplén megye történeti statisztikai helységnévtára. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1996. 497.

4148. KOVACSICS József [szerkesztőként]: Csongrád megye történeti statisztikai helységnévtára. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1995. 150.

4149. KOVACSICS József [szerkesztőként]: Fejér megye történeti statisztikai helységnévtára. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1998. 186.

4150. KOVACSICS József [szerkesztőként]: Hajdú-Bihar megye történeti statisztikai helységnévtára. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1997. 147.

4151. KOVACSICS József [szerkesztőként]: Hoóz István: Statisztika. 3. kötet: Igazságügyi statisztika. Egyetemi jegyzet. Szerk.: Kovacsics József. ELTE, Állam- és Jogtudományi Kar. 11. kiad. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 1990. 156. – 12. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1993. 156. – 13. kiad. 1994. 156. – 14. kiad. 1995. 156.

4152. KOVACSICS József [szerkesztőként]: Komárom-Esztergom megye történeti statisztikai helységnévtára. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1995. 159.

310

4153. KOVACSICS József [szerkesztőként]: Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája. 1910-1990. Az 1992. szept. 2-5. között Budapesten megrendezett nemzetiségi statisztikai konferencia előadásai. Szerk.: Kovacsics József. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1994. 370.

4154. KOVACSICS József [szerkesztőként]: Magyarország történeti demográfiája (896-1995). Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1997. 417.

4155. KOVACSICS József [szerkesztőként]: Review of historical demography – Historisch-demographische Mitteilungen. No. 7. Szerk.: Kovacsics József. Budapest, Sub-comittee for Historical Demography of the Hungarian Academy of Sciences – Hungarian Central Statistical Office Library and Documentation Service, 1992. 112.

4156. KOVACSICS József [szerkesztőként]: Somogy megye történeti statisztikai helységnévtára. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1997. 323.

4157. KOVACSICS József [szerkesztőként]: Zala megye történeti statisztikai helységnévtára. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1996. 415.

KOVACSICS JÓZSEFNÉ

4158. KOVACSICS Józsefné: Bírósági indexek. A bűnözés és a büntetéskiszabás mérése, 1990-1997. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 2000. 295.

4159. KOVACSICS Józsefné: Társadalombiztosítási statisztika. Budapest, Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 166.

4160. KOVACSICS Józsefné: A bűnöző életpályák mérése. Statisztikai Szemle. Budapest, 1990/1. 44-54.

4161. KOVACSICS Józsefné: A büntetőeljárás informatikai modellje. = Kriminálinfo „91. Budapest, 1992. 165-172.

4162. KOVACSICS Józsefné: A bűnüldözés integrált információs rendszere. = Kriminalexpo. Budapest, 1992.

4163. KOVACSICS Józsefné: A bűnüldözés, az igazságszolgáltatás és a büntetésvégrehajtás mint integrált információs rendszer. = Jogi informatika. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1996. 241-248.

4164. KOVACSICS Józsefné: A demográfiai faktorok összefüggése a bűnözéssel. = Demográfia. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, KSH-ELTE, 1996. 551-579.

4165. KOVACSICS Józsefné: A kriminálinformatika módszertana. = Jogi informatika. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1996. 259-298.

311

4166. KOVACSICS Józsefné: A millennium statisztikusa, Jekelfalussy József. = Fejezetek a magyar statisztikai tudományos gondolkodás történetéből. Magyar statisztikus akadémikusok, 1825-1945. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 2000. 99-124.

4167. KOVACSICS Józsefné: A németek Magyarországon (ahogy a XVIII-XIX. század magyar tudósai látták). = Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. 32. kötet. 1990. [1992.] 187-197.

4168. KOVACSICS Józsefné: A rendőrségi információs rendszer integrálási problémái. = A belügyi informatika fejlesztésének aktuális problémái. Budapest, BM, 1991. – Rendészeti Szemle. 1991/2. 28-30.

4169. KOVACSICS Józsefné: A sample survey in Hungarian Prisons. = ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 35. 1994. [1995.] 59-76.

4170. KOVACSICS Józsefné: A számítógépesítés helyzete a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás területén hazánkban. = A jogi informatika egyes Közép- és Kelet-Európai országokban. Budapest, Tankönyvkiadó, 1990. 341-347.

4171. KOVACSICS Józsefné: Actual Problems of Hungarian Criminal Statistics. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 34. 1993. [1994.] 93-100.

4172. KOVACSICS Józsefné: Az 1983 óta alakult új városok fejlettségi rangsora. = Emlékkönyv Hoóz István prof. 70. születésnapjára. Szerk.: Herman Sándor. Pécs, JPTE, 1998. 172-184.

4173. KOVACSICS Józsefné: Bírósági indexek. Statisztikai Szemle. 1999/5. 301-321.

4174. KOVACSICS Józsefné: Demográfiaoktatás, mint a népesedéspolitika része. = A tudományos kutatástól a politikai döntésig. Szerk.: Galgóczy Zsuzsa. Budapest, Konrad Adenauer Stiftung, 1997.

4175. KOVACSICS Józsefné: Informatic modell of the criminal process. = Criminalinfo „91. Budapest, 1992. 159-166.

4176. KOVACSICS Józsefné: Informatika a jogi felsőoktatásban.= Informatika a felsőoktatásban 1. Debrecen, Debreceni Universitas, 1993. 64-69.

4177. KOVACSICS Józsefné: Informatika i kibernetika v pravovedenii i iuridicseszkoj dejateljnosty v Vengrii. = Pravovaja informatika i kibernetika. Moszkva, Juridicseszkaja Literatura, 1993. 408-411.

4178. KOVACSICS Józsefné: Iudicial indices. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 38. 2000. 51-76.

4179. KOVACSICS Józsefné: Kriminálstatisztikáról közgazdászoknak. [A] Miskolci Egyetem Közgazdasági Karának jubileumi kiadványa. Miskolc, Miskolci Egyetem, 1997.

4180. KOVACSICS Józsefné: Law and Statistics. = Bulletin of the International Statistical Institute. 49th Session Contributed Papers, Book 2. Firenze, ISI, 1993. 75-76.

4181. KOVACSICS Józsefné: Magyarország. Magyarország. 1997/1. 9-10.

312

4182. KOVACSICS Józsefné: Modellek a bűnüldözés szolgálatában. = A jogi informatika egyes Közép- és Kelet-Európai országokban. Budapest, Tankönyvkiadó, 1990. 376-395.

4183. KOVACSICS Józsefné: Recidivist criminality in Hungary. Hungarian Statistical Review. 78. kötet. 2000/Special number [a Statisztikai Szemle különszáma]. 128-145.

4184. KOVACSICS Józsefné: [Részletek.] = Igazságügyi statisztika. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2001. 19-23., 30-33., 36-62., 68-70., 79-122., 130-132., 135-188., 195-201.

4185. KOVACSICS Józsefné: Statisztika. [Részletek.] = Statisztika. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1998. 27-40., 59-174., 211-229.

4186. KOVACSICS Józsefné [társszerzőként]: KOVACSICS József – KOVACSICS Józsefné: Településdemográfia, a népesség területi elhelyezkedése. = Demográfia. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, KSH-ELTE, 1996. 103-145.

4187. KOVACSICS Józsefné [társszerzőként]: KOVACSICS József – KOVACSICS Józsefné: Vándorlás. = Demográfia. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, KSH-ELTE, 1996. 291-307.

4188. KOVACSICS Józsefné [társszerzőként]: KOVACSICS Józsefné – HANYECZ Imre: A végrehajtási eljárás információinak adatbankban történő kezelése. = Mikroszámítógépek felhasználása a jogalkalmazásban. Szerk. Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE, 1990. [119.] 63-79.

4189. KOVACSICS Józsefné [társszerzőként]: KOVACSICS Józsefné – MADARÁSZ Tibor: An Experiment in the Computerized Filing and Analysis of Statues. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 33. 1992. 129-139.

4190. KOVACSICS Józsefné [társszerzőként]: KOVACSICS Józsefné – MADARÁSZ Tibor: Kísérlet jogszabályok számítógépes nyílvántartására és elemzésére. = Mikroszámítógépek felhasználása a jogalkalmazásban. Szerk. Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE, 1990. [119.] 48-62.

4191. KOVACSICS Józsefné [szerkesztőként]: A jogi informatika egyes Közép- és Kelet-Európai országokban. Budapest, Tankönyvkiadó, 1990. 529.

4192. KOVACSICS Józsefné [szerkesztőként]: A jogi informatikai oktatás Magyarországon. [A Jogi Informatikai Társaság konferenciájának dokumentumai]. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE ÁJK Statisztikai és Jogi Informatikai Tanszék, 1995. 86.

4193. KOVACSICS Józsefné [szerkesztőként]: Demográfia. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 1996. 582.

4194. KOVACSICS Józsefné [szerkesztőként]: Igazságügyi statisztika. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2001. 220.

4195. KOVACSICS Józsefné [szerkesztőként]: Informatika. Budapest, Jogi Továbbképző Intézet, 1998. 166.

313

4196. KOVACSICS Józsefné [szerkesztőként]: Jogi informatika. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1996. 397.

4197. KOVACSICS Józsefné [szerkesztőként]: Mikroszámítógépek felhasználása a jogalkalmazásban. Szerk. Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE, 1990. 119.

4198. KOVACSICS Józsefné [szerkesztőként]: Statisztika. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1997. 234.

PONGRÁCZNÉ RUZICSKA YVETT

4199. PONGRÁCZNÉ RUZSICSKA Yvette: A nemzetiségi statisztikai konferenciáról. Magyar Közigazgatás. 1992/11. 698-704.

VASS LUCIA

4200. VASS Lucia: A fiatalkorú bűnözés jellemző tendenciái és várható alakulásuk az 1965-84 közötti évek statisztikai adatai alapján. Doktori disszertáció. [Kézirat.] Budapest, Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának Könyvtára, [Gépirat. soksz.]

1991.*

4201. VASS Lucia: A fiatalkori bűnözés mint társadalmi jelenség. Rendészeti Szemle. 1994/10. 12-24.

4202. VASS Lucia: A fiatalkori bűnözés nevelési, pedagógiai kérdései. Rendészeti Szemle. 1998/1. 117-126.

4203. VASS Lucia: A fiatalkori bűnözés társadalmi jellemzői. Statisztikai Szemle. 1993/11. 894-902.

4204. VASS Lucia: Gondolatok a bűnmegelőzésről. = Kovacsics József ünnepi kötet. 1999. 209-217.

4205. VASS Lucia: Indexszámítás. = Társadalombiztosítási statisztika. Budapest, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 1997. 137-155. – Statisztika. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1997. 187-210.

4206. VASS Lucia: Jogi informatika. Magyar Közigazgatás. 1997/6. 378.

4207. VASS Lucia: Les caractéristique sociaux de la délinquance juvénile. ELTE Annales. Sectio iuridica. tom. 38. 1997.

4208. VASS Lucia: Megalakult a MTA Statisztikai és Oktatási Albizottsága. Statisztikai Szemle. 1992/11. 986.

4209. VASS Lucia: Regressziós modell a fiatalkori bűnözés vizsgálatában Statisztikai Szemle. 1997/11. 917-922.

314

4210. VASS Lucia: Többváltozós korreláció és regressziószámítás. Faktoranalízis. = Igazságügyi statisztika. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2001. 189-194.

4211. VASS Lucia [társszerkesztőként]: Alkotás a társadalomtudományok határán. Emlék kötet a 80 éves Kovacsics József tiszteletére. Szerk. biz.: Horváth Imre – Kigyósi Attila – Vass Lucia. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1999. 253.

SZÁMÍTÁSTECHNIKAI LABORATÓRIUM

A Laboratórium munkatársai 2000. december 31-én: Fiedler Tibor, Hanyecz Imre, Perger János, Szabó Zoltán. A Laboratórium vezetője: Hanyecz Imre.

HANYECZ IMRE

4212. HANYECZ Imre: A felsőoktatási jogszabályok nyilvántartásának számítógépes rendszere. = MADARÁSZ Tibor – NAGY Marianna – HANYECZ Imre: Tájékoztató a számítógépes jogszabályfeldolgozás többfunkciós rendszeréről. Budapest, Felsőoktatási Koordinációs Iroda, 1991. [1992.] [62.] /A felsőoktatás fejlesztését szolgáló kutatások/ 57-62.

4213. HANYECZ Imre [társzerzőként]: BÁNDI Gyula – HANYECZ Imre: Számítástechnika a közigazgatásban. = Mikroszámítógépek felhasználása a jogalkalmazásban. Szerk. Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE, 1990. [119.] 96-117.

315

KIEGÉSZÍTŐ ADATOK

GYŰJTEMÉNYES KÖTETEK

Azon gyűjteményes kötetek, kari időszaki kiadványok és ún. többszerzős tankönyvek megjelenési adatait, amelyekben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának több munkatársa is publikált, vagy amelyekben annak munkatársai gyakrabban tettek közzé írásokat, az alábbi rövidítések szerint adtuk meg.

A magyar munkajog. = A magyar munkajog. Egyetemi tankönyv. 1. kötet. Szerk.: Le-hoczkyné Kollonay Csilla. Budapest, Kulturtrade. 1997. 247. – 2. kötet. Szerk.: Le-hoczkyné Kollonay Csilla. Budapest, Kulturtrade. 1998. 211.

Agrárjog. = Agrárjog. Szerk.: Vass János. Budapest, ELTE ÁJK Szövetkezeti Jogi Tan-szék. 1999. 306.

Alkotmányozás. = Az alkotmányozás jogi kérdései. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a linzi Johannes Kepler Egyetem 1995. július 6-7-én tartott alkotmányjogi szimpóziumának elő-adásai. Ford. Mirk Mária. Szerk.: Takács Imre. Budapest, ELTE Állam- és Jogtu-dományi Kar, 1995. [1996.] 242. /Alkotmányjogi előadások./

Alkotmánytan. = Alkotmánytan. Szerk.: Kukorelli István. Budapest, Századvég Kiadó, 1992. /Politika./ 599. – 2. átdolg. kiad. 1993. /Politika./ 406. – átdolg. kiad. Buda-pest, Osiris-Századvég, 1994. /Osiris-Századvég tankönyvek./ 407. [utánny.] Buda-pest, Osiris Kiadó, 1995. /Osiris-Századvég tankönyvek./ 407. – 4. átdolg. kiad. Budapest, Osiris Kiadó, 1996. /Osiris tankönyvek./ 437. – 5. átdolg. kiad. Buda-pest, Osiris Kiadó, 1998. /Osiris tankönyvek./ 428. [utánny.] Budapest, Osiris Ki-adó, 1999. /Osiris tankönyvek./ 428. [utánny.] Budapest, Osiris Kiadó, 2000. /Osiris tankönyvek./ 428.

Államelmélet. = Államelmélet. Előadások az államelmélet és az állambölcselet köréből. Szerk.: Takács Péter. Miskolc, Bíbor K. 1997. [8], 341. [utánny.]: 1998. 1999. 2000. /Prudentia iuris. 8./

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aktái. = A budapesti Eötvös Loránd Tudo-mányegyetem Állam- és Jogtudományi Karának actái. Főszerk.: Vékás Lajos. Fel. szerk.: Hamza Gábor. – 30. kötet: 1988. Budapest, ELTE 1990. 214. – 31. kötet: 1989. Bu-dapest, ELTE, 1991. 270. – 32. kötet: 1990. Budapest, ELTE, 1992. 253. – 33. kötet: 1991-1992. Budapest, ELTE, 1994. 280. – Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Főszerk.: Vékás Lajos. Fel. szerk.: Hamza Gábor. Tomus 34: 1993-[19]94. Budapest, ELTE, 1997. 141. – Tomus 35: 1995-[19]96. Budapest, ELTE 1998. 149.

Békés Imre ünnepi kötet. = Békés Imre ünnepi kötet. Szerk.: Gellér Balázs. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Osiris Kiadó, 2000. /Bibliotheca Iuridica. Az

316

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tudományos kiadványai. Libri Amicorum 1./ 414.

Bona discere. = A bonis bona discere. Festgabe für Zlinszky János zum 70. Geburtstag. Szerk.: Péter Orsolya Márta – Szabó Béla. Miskolc, Bíbor Kiadó, 1998. 609. /Ünnepi ta-nulmányok 5./

Bűnözés – bűnözéskontroll. = Kriminológiai ismeretek, bűnözés, bűnözéskontroll. Egyetemi, főiskolai tankönyv. Gönczöl Katalin – Korinek László – Lévai Miklós. Budapest, Corvina Kiadó, 1996. /Egyetemi könyvtár./ 417.

Büntetendőség – büntethetőség. = Büntetendőség – büntethetőség. Büntetőjogi tanulmányok. Szerk.: Wiener A. Imre. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete – Köz-gazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1997. /Jog és jogtudomány 13./ 332. [utánny.] 1997. – Átdolg. kiad. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1999. /Jog és jogtu-domány 13./ 332.

Civil law codification. = Questions of civil law codification. Conference. Budapest, September 3-6, 1989. Szerk.: Harmathy Attila – Németh Ágnes. Budapest, Institute for Legal and Administrative Sciences of the Hungarian Academy of Sciences [MTA] 1990. 206.

Criminal policy. = Criminal policy and the rule of law. Studies in criminal law and criminology. Hungary. 1988-1991. – Kriminalpolitik und Rechtsstaatlichkeit. Strafrechtliche und kriminologische Beiträge. Ungarn. 1988-1991. Szerk.: Bárd Károly. Budapest, Hungarian Society for Criminology, 1992. 151. /Proceedings of criminology./ 151.

Cséka Ervin ünnepi kötet. = Emlékkönyv Cséka Ervin egyetemi tanár születésének 70. és oktatói munkásságának 25. évfordulójára. Szerk.: Tóth Károly. Szeged, JATEPress, 1992. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. tom. 41. fasc. 1-40./ 643.

Csemegi Károly emlékkönyv. = Csemegi Károly emlékkönyv. Szerk.: Wiener A. Imre. Bu-dapest, MTA Jogtudományi Intézet, 2000.

Degré emlékkönyv. = Degré Alajos emlékkönyv. Szerk.: Máthé Gábor – Zlinszky János. Budapest, Unió Kiadó, 1995. 333.

Egyetemes állam- és jogtörténet. = Egyetemes állam- és jogtörténet. Ókor feudális kor. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, HVG-ORAC, 1998. 307.

ELTE Annales. Sectio iuridica. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio iuridica. Szerk.: – [Hováth Pál]. Tomus 31: 1990. Bu-dapest, ELTE, 1990. [1991.] 202. – Tomus 32: 1991. Budapest, ELTE, 1991. [1992.] 206. – Tomus 33.: 1992. Budapest, ELTE, 1992. [1993.] 257. – Tomus 34.: 1993. Bu-dapest, ELTE, 1994. 174. – Tomus 35.: 1994. Budapest, ELTE, 1995. 187. – Tomus 36.: 1995. Budapest, ELTE, 1997. 184. – Tomus 37.: 1996. Budapest, ELTE, 1998. 135.

És mi lesz ha nem lesz? = És mi lesz, ha nem lesz? Tanulmányok az államról a 20. század végén. Szerk.: Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László. Budapest, Heli-kon Kiadó – Korridor, 1997. 380. /Korridor kötetek./

317

Európába megy-e a megye? = Európába megye-e a megye? Előadások és hozzászólások az 1991. október 24-26-i harkányi konferencián. Szerk. biz.: Horváth Gyula – Hrubi László [et al.] Pécs, Baranya megyei Közgyűlés Hivatala, 1992. 157.- Előadások és hozzászó-lások az 1992. szept. 30 – október 2-i harkányi konferencián. Szerk. biz.: Hrubi László – Ivancsics Imre [et al.] Pécs, Baranya megyei Közgyűlés Hivatala, 1992. 245. – Elő-adások és hozzászólások az 1994. szept. 28-30-i harkányi konferencián. Szerk. biz.: Hrubi László – Pálné Kovács Ilona [et al.] Pécs, Baranya Megyei Közgyűlés, 1994. [1995.] 246. – Előadások és hozzászólások az 1996. november 27-28-i pécsi konferencián. Szerk.: Pálné Kovács Ilona. Pécs, Baranya Megyei Közgyűlés 1997. 168. – Előadások és hoz-zászólások az 1997. november 6-7-i pécsi konferencián. Szerk.: Vadál Ildikó. Pécs, Bara-nya Megyei Közgyűlés, 1998. 202. – Megyékkel a régiókért. Előadások és hozzászólások az 1999. március 11-12-i pécsi konferencián. Szerk.: Pálné Kovács Ilona. Pécs, Baranya Megyei Önkormányzat, 1999. 182.

Európai közjog és politika. = Európai közjog és politika. Szerk.: Kende Tamás. Budapest, Osiris Kiadó 1995. 509. /Osiris tankönyvek./ [utánny.] 1998. 509.

Európajogi tanulmányok. = Európajogi tanulmányok. 1-4. kötet. 1993-1999.- Szerk.: Mádl Ferenc. 1. kötet: Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Magánjogi Tanszék – Európai Közösségek Dokumentációs és Kutatási Központja, 1993. 200. – 2. kötet: 1996. 254. – 3. kötet.[tomus 1-2.]: Studies on European Law. On the State of the EU Integration Process – Enlargement and Institutional Reforms. International ECSA Conference in Budapest 6-10. Nov. 1996. ] Budapest, Budapest, ELTE EU Centre for Research and Documentation, 1997. 432. – 4. kötet: Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Magánjogi Tanszék – Európai Közössé-gek Dokumentációs és Kutatási Központja, 1999. 195.

Forradalom vagy reform? = Forradalom vagy reform? Tanulmányok az 1848/[18]/49-es forradalom és szabadságharc állam- és jogfejlődéséről. Szerk.: Horváth István – Mile Attila István – Nagy László. Főszerk.: Horváth Attila. Budapest, PPKE Jog- és Államtu-dományi Kar – Szt. István Társaság, 1999. /A Pázmány Pódium kiadványai 1./ 174.

Gewaltentrennung in Europa. = Theorie und Institutionsystem der Gewaltentrennung in Europa. Mitteleuropäische Rechtshistorikerrunde. I. Konferenz. Veszprém, 15-18. September 1992. Szerk.: Máthé Gábor. Budapest, Budapest University Association – School of Public Administration, 1993. 341. /Studies on public administration and law 4./

Handbuch für Investoren. = Handbuch für Investoren in Ungarn. Szerk.: Pethő Róbert – Jutasi György. Budapest, Vektori K. 1991. 371.

Hatalommegosztás. = Hatalommegosztás és jogállamiság. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. /Jogtörténet./ /Jogtörténeti értekezések./ 353.

Horváth Tibor ünnepi kötet. = Ünnepi tanulmányok. Horváth Tibor (a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézetének egyetemi tanára, a Lappföldi Egyetem /Rovaniemi, Finnország/ díszdoktora) 70. születésnapja tiszteleté-

318

re. 2. kötet. Szerk.: Farkas Ákos – Görgényi Ilona – Lévai Miklós. Miskolc, Bíbor Kiadó 1997. 428.

Human Rights in Hungary. = Human Rights in Today‟s Hungary. Szerk.: Katoná[né] Sol-tész Márta. Budapest, „Eötvös Loránd‖ University Research Group. 1990. [1991.] 420.

Investors‘ guide manual. = Investors‟ guide manual for investment in Hungary. Szerk.: Pethő Róbert – Jutasi György. Ford.: Butykay Gabriella, Erdei Árpád, Várkonyi László, Tóth Beatrix. Budapest, Vektori K. 1991. 337.

Jegyzők országos konferenciája. = Jegyzők országos konferenciája. Siófok, 1993. november 16-17. Előadások, hozzászólások, szekció-állásfoglalások és programok, a konfe-rencia állásfoglalása. Összeáll. Várszegi Erzsébet. Szerk.: Kolber István. Budapest, Magyar Közigazgatási Kamara Somogy megyei tagozata, 1994. 220. – Jegyzők 2. or-szágos konferenciája. Siófok, 1994. szept. 1-3. Összeáll. Várszegi Erzsébet. Szerk.: Kolber István. Budapest, Magyar Közigazgatási Kamara, 1994. 296. – Országos jegy-zőkonferencia, 3. Siófok, 19953. szept. 14-16. Előadások, hozzászólások, szekció-állásfoglalások. [Borítón cím: Jegyzők országos konferenciája, 3.] Összeáll. Várszegi Er-zsébet. Szerk.: Kolber István. Budapest, Magyar Közigazgatási Kamara, 1995. 393.

Jogalkotás a jogállamban. = Jogalkotás a jogállamban. Szakmai tanácskozás dokumentumai. Szerk.: Wéber Attila. Budapest, Politikatörténeti Alapítvány – Politikatörténeti In-tézet, 1993. 104.

Jogi lexikon. 1999. = Jogi lexikon. Szerk.: Lamm Vanda – Peschka Vilmos. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 1999. 645.

Jogi tanulmányok [ELTE]. = Jogi tanulmányok. 1995. Szerk.: Harmathy Attila. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1995. [1996.] 334. – Jogi tanulmányok. 1996. Szerk.: Harmathy Attila. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1996. 298. – Jogi tanulmányok. 1997. Szerk.: Harmathy Attila. Budapest, ELTE Állam- és Jog-tudományi Kar, 1997. 377.

Jogtörténeti előadások. = Jogtörténeti előadások. 1. kötet: Szerk.: Mezey Barna. Budapest ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, 2. kiad.: 1991. 190. – Jogtör-téneti előadások. 2. kötet: Szerk.: Mezey Barna. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudo-mányi Kar – Tankönyvkiadó, 1990. [utánny.] 1991. 205.

Jogtörténeti Szemle = Jogtörténeti Szemle. Az ELTE Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék-ének közleményei. Szerk.: Révész T[amás] Mihály. 3. sz. 1990. Budapest, MTA [soksz.] 1990. 180. – 4. sz. 1992. Budapest, Szorobán Bt., 1992. 65. – 5. sz. 1992. Budapest, Szorobán Bt. 1992. [1993.] 70.

Joguralom és jogállam. = Joguralom és jogállam. Antológia a Rechtsstaat és a Rule of Law irodalmának köréből. Szerk., bev. és közrem.: Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar [Tempus program], 1995. 331.

319

Kemenes emlékkönyv. = Emlékkönyv Kemenes Béla egyetemi tanár 65. születésnapjára. Szerk.: Tóth Károly. Szeged, JATEPress, 1993. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. tom. 43. fasc. 1-43./ 554.

Kérdőjelek: a magyar kormány. = Kérdőjelek: a magyar kormány. 1994-1995. Szerk.: Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László – Várnai Györgyi. Budapest, Korridor Politikai Kutatások Központja, 1995. /Korridor kötetek./ 386.

Király Tibor ünnepi kötet. = Tények és kilátások. Tanulmányok Király Tibor tiszteletére. Szerk.: Erdei Árpád. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995. 254.

Kormány a mérlegen. = Kormány a mérlegen. 1990-1994. Szerk.: Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László – Várnai Györgyi. Budapest, Korridor Politikai Kutatások Központja, 1994. /Korridor kötetek./ 385.

Kovacsics József ünnepi kötet. = Alkotás a társadalomtudományok határán. Emlék kötet a 80 éves Kovacsics József tiszteletére. Szerk. biz. Horváth Imre – Kigyósi Attila – Vass Lucia. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1999. 253.

Közigazgatás korszerűsítése. = A közigazgatás szervezeti rendszerének korszerűsítése. Tanul-mányok a közigazgatás továbbfejlesztéséhez. Tudományos konferencia előadásai, hozzászólásai. Miskolc, 1995. június 16. Szerk.: Fogarasi József. Budapest, ELTE – JPTE – JATE – Miskolci Egyetem ÁJK – Államigazgatási Főiskola – Magyar Közigazgatási Kamara – Unió Kiadó 1996. [1997.] /Párbeszéd elmélet és gyakorlat között 4./ 171.

Közigazgatási szakemberképzés. = A magyar közszolgálat. Közigazgatási szakemberképzés a XX. században. Tanulmánykötet. Budapest, Államigazgatási Főiskola, 1995. [1996.] /Studies on public administration and law 3./ 157.

Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok = Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmá-nyok. Budapest, Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet. 27. kötet. 1991. – 28. kötet. 1991. 370. – 29. kötet. 1992. – 32. kötet. 1995. 243. – 33. kötet. 1996. 367. – 34. kötet. 1997. – 35. kötet. 1998. 442. 36. kötet. 1999. 342. 37. kötet. 2000.

Kriminológiai közlemények. = Kriminológiai közlemények. Budapest, Magyar Kriminoló-giai Társaság. 29-30-31-32. kötet. 1990. 143. A büntetőjogi kodifikáció időszerű kér-dései. [etc.] Szerk.: Kerezsi Klára. – 33. kötet. 1990. 100. Király Tibor professzor 70 éves. Szerk.: Kratochwill Ferenc. – 34-35-36. kötet. 1990. [1991.] Társadalmi beil-leszkedési zavarok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. [etc.] Szerk.: Kerezsi Klára. – 38-39. kötet. 1990. 135. A közrend és a közbiztonság aktuális kérdései. [etc.] Szerk.: Kerezsi Klára. – 40-41. kötet. 1991. [1992.] Vita a gyermekek jogairól, vala-mint a gyermek- és ifjúságvédelmi gondoskodásról szóló törvénytervezetről. [etc.] Szerk.: Kerezsi Klára. – 42. kötet. 1991. [1992.] 199. Az alternatív büntetési formák és a pártfogó felügyelet Angliában és Walesben. Szerk.: Gönczöl Katalin. – 43. kö-tet. 1992. 69. Ünnepi ülés Gödöny József professzor tiszteletére. Szerk.: Kerezsi Klára. – 44-45. kötet. 1992. 100. A bűnözés és az igazságszolgáltatás az ezredfordu-lón. A kábítószerrel visszaélés és a bűnözés összefüggései. Szerk.: Kerezsi Klára. – 46. kötet. 1992. 114. Munkáltatás, képzés, szakképzés a büntetés-végrehajtás alatt és az utógondozás során. [etc.] Szerk.: Gönczöl Katalin. – 49. kötet. 1994. 237. A bün-tetés-végrehajtási intézetekben folyó munkáltatás problémái. [etc.] Szerk.: Kerezsi

320

Klára. – 50. kötet. 1994. 177. Büntetőpolitika, bűnmegelőzés Hollandiában. [etc.] Szerk.: Gönczöl Katalin. – 51. kötet. 1995. 184. A modern büntetőpolitika problé-mái Nagy-Britanniában. Szerk.: Gönczöl Katalin. – 53. kötet. 1996. 151. A bűnözés ára. [etc.] Szerk.: Kerezsi Klára. – 57. kötet. 1999. Magyar kriminálpolitikai és rend-védelmi koncepció. Szerk.: Domokos Andrea.

Mádl Ferenc ünnepi kötet = Ius privatum Ius commune Europae. Liber Amicorum Studia Ferenc Mádl Dedicata. Szerk.: Király Miklós. Budapest, ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszék, 2001. [2000.] /Bibliotheca Juridica. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tudományos kiadványai. Libri Amicorum 3./ 290.

Magyar alkotmánytörténet. = Magyar alkotmánytörténet. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1995. – 2. átdolg. és jav. kiad. 1996. – 3. átdolg. és jav. kiad. 1999. 406. /Osiris tankönyvek./

Magyar jogtörténet. = Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris Kiadó, 1996. újrany.: 1997. – 2. jav. kiad. 1999. 438. /Osiris tankönyvek./

Magyar jogtudósok. = Magyar jogtudósok. 1. kötet. Szerk.: Hamza Gábor. Budapest, Nemzeti Tankönyvk. 1999. 191. /Magyar felsőoktatás könyvek 12./

Magyar közigazgatási jog. Általános rész. [2000.]. = Magyar közigazgatási jog. Általános rész. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, Osiris Kiadó, 1999. 512. /Osiris tankönyvek./ [utánny.] 2000. 514.

Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Jegyz. 1999.]. = Magyar közigazgatási jog. Külö-nös rész európai uniós kitekintéssel. Jegyzet. Szerk.: Ficzere Lajos – Forgács Imre. Bu-dapest, Osiris Kiadó, 1999. 281 .

Magyar közigazgatási jog. Különös rész. [Tank. 1999.]. = Magyar közigazgatási jog. Külö-nös rész Európai Uniós kitekintéssel. Egyetemi tankönyv. Szerk.: Ficzere Lajos – For-gács Imre. Budapest, Osiris Kiadó, 1999. /Osiris tankönyvek./ /Magyarország az Európai Unióban./ 459.

Magyar polgári perjog. = Magyar polgári perjog. 1-2. kötet. Egyetemi jegyzet. Szerk.: Né-meth János. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Ligatura Kiadó, 1993. 391. 1992. 412. – Átdolg. kiad. Budapest, Ligatura Kiadó 1997. 390. [2. utánny.] 1999. 390. 1996. 428.

Magyarország évtizedkönyve. = Magyarország évtizedkönyve. 1988-1998. 1-2. kötet. A rendszerváltás. Szerk.: Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány. 1998. 620. 621-1023.

Magyarország politikai évkönyve 1990-2000. = Magyarország politikai évkönyve 1990-2000. Szerk.: Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 1990-2001. 1-11. kötet.

Nagyné Szegvári Katalin ünnepi kötet. = Juratissimus Author. Jogtörténeti tanulmányok Nagyné Szegvári Katalin tiszteletére. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, 2000. /Bibliotheca Juridica. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tudományos kiadványai. Libri Amicorum 2./ 203.

321

Nizsalovszky Endre emlékkönyv. = Emlékkönyv Nizsalovszky Endre születésének 100. évfordulójára. Szerk.: Mádl Ferenc – Vékás Lajos. ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke és Nemzetközi Magánjogi Tanszéke. Budapest [ny. n.] 1994. 307.

Normdurchsetzung. = Normdurchsetzung in Osteuropäischen Nachkriegsgesellschaften (1944-1989). 2. kötet: Ungarn (1944-1989). Szerk.: Annerose Gündel [et al.]. Frankfurt am Main, 1997. /Ius Commune Sonderhefte. Studien zur Europaischen Rechtsgeschichte./

Novotni Zoltán ünnepi kötet = Ünnepi tanulmányok a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudo-mányi Kar fennállásának 10. évfordulója és az ünnepelt [Novotni Zoltán egyetemi tanár] 60. születésnapja alkalmából. Fel. szerk.: Gáspárdy László. Szerk.: Prugberger Tamás – Bí-ró György. Miskolc, Soksz. 1991. [378.]

Nyugat-európai hatások a magyar jogrendszer fejlődésében. = Nyugat-európai hatások a magyar jogrendszer fejlődésében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán készült tanulmányok. 1-2. kötet. Szerk.: Kisfaludy András – Margitán Éva. Bu-dapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1994. 1. kötet: 204. 2. kötet:198.

Parlamenti választások. 1990. = Az 1990. évi parlamenti választások. Politikai szociológiai körkép. Szerk.: Szoboszlai György. Budapest, MTA Társadalomtudományi Intézet, 1990.

Parlamenti választások. 1994 [A]. = Parlamenti választások 1994. Politikai szociológiai kör-kép. Szerk.: Bőhm Antal – Szoboszlai György. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet, 1995. 1008.

Parlamenti választások. 1994 [B]. = Parlamenti választások 1994. Szerk.: Gábor Luca – Levendel Ádám – Stumpf István. Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1994.

Parlamenti választások. 1998. = Parlamenti választások 1998. Politikai szociológiai körkép. Szerk.: Bőhm Antal [et al.]. Budapest, MTA Politikatudományi Intézet – Századvég Kiadó, 2000. 707.

Peschka Vilmos ünnepi kötet. = Van és legyen a jogban. Tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára. Szerk.: Lamm Vanda. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Inté-zete – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1999. /Jog és jogtudomány 16./ 421.

Polgári engedetlenség. = A polgári engedetlenség helye az alkotmányos demokráciákban. A Bíbó István Szakkollégium 1991. március 9-10-i konferenciájának előadásai és vitája. Összeáll.: Csapody Tamás. Szerk.: Lenkei Júlia. Budapest, T-Twins Kiadó, 1991. /Twins kon-ferencia füzetek 2./ 195.

Polgári jogi dolgozatok. = Polgári jogi dolgozatok. Szerk.: Harmathy Attila – Csakurda Ottó. 1993. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet – ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1993. 414. – 1994. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi In-tézet – ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1994. 240.

Polgári nemperes eljárások. = Polgári nemperes eljárások. Szerk.: Németh János. Buda-pest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1992. 493. – Átdolg. kiad. Budapest, Ligatura K. 1996. 551.

322

Pölöskei Ferenc ünnepi kötet. 2000. = A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század. Tanulmányok Pölöskei Ferenc köszöntésére. Szerk.: Gergely Jenő. Budapest, ELTE BTK Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék, 2000. 61-72.

Proceedings of the Hungarian Group IAPIP. = Proceedings of the Hungarian Group [of the] International Association for the Protection of Industrial Property. Budapest, AIPIP Magyar Csoportja. 17. kötet: 1990. 129. – 19. kötet: 1992. 125. – 20. kötet. 1993. – 21. kötet. 1994. 104. – 22. kötet. 1995. 163. – 23. kötet. 1996. 191.- 24. kötet:1997. 159.

Recht im Socialismus. = Recht im Socialismus. Szerk.: Gerd Bender – Ulrich Falk – Vittorio Klostermann. Frankfurt am Main, 1999. /Ius Commune Sonderhefte. Studien zur Europaischen Rechtsgeschichte./ 1. kötet: Enteignung., 2. kötet: Justizpolitik, 3. kötet: Sozialistische Gesetzlichkeit.

Schlett István ünnepi kötet. = „Képzeljetek embert”. Politikaelméleti tanulmányok Schlett István 60. születésnapjára. Barátaitól, pályatársaitól, tanítványaitól. Szerk.: Bihari Mihály – Cieger András. Budapest, Korona Kiadó – ELTE ÁJK Politológiai Tanszék, 1999. 280.

Strafrechtskodifikation im 18. und 19. Jahrhundert. = Strafrechtskodifikation im 18. und 19. Jahrhundert. Szerk.: Mezey Barna. Közrem.: Beliznai Bódi Kinga. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténet Tanszék, 1997. /Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 21./ 186.

Strafrechtskodifikation im XIX-XX. Jahrhundert = Die Entwicklung der österreichisch-ungarischen Strafrechtskodifikation im XIX-XX. Jahrhundert. Szerk.: Máthé Gábor – Ogris, Werner. Budapest, Unió Kiadó, 1996. 269.

Szabó András ünnepi kötet. = Emlékkönyv Szabó András egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szerk.: Tóth Károly. Szeged, Officina Ny. 1998. 380 /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. tom. 53. fasc. 1-25./

Széchenyi emlékkönyv. = Emlékkönyv gróf Széchenyi István születésének a 200 éves évfordulója alkalmából. Történész, jogtörténész konferencia. Szerk.: Horváth Pál. Budapest, ELTE, 1991. [1992.] 149.

Székfoglalók. = Székfoglalók. 1995-1998. 1-2. kötet. Szerk.: Glatz Ferenc. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1999. [ism. lapsz.] /Akadémiai műhely./

Szentpéteri emlékkönyv. = Emlékkönyv Szentpéteri István egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára. Szerk.: Tóth Károly. Szeged, Officina Ny. 1996. 727. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. tom. 49. fasc. 1-48.

Szövetkezeti jog. = Szövetkezeti jog. Szerk.: Domé Györgyné. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Szövetkezeti Jogi és Földjogi Tanszék. 1999. 214.

Szuverenitás. = A szuverenitás káprázata. Szerk.: Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László – Várnai Györgyi. Budapest, Korridor Politikai Kutatások Köz-pontja, 1996. 261. /Korridor kötetek/

323

Tanulmányok a kormány döntési rendszeréről. = Tanulmányok a kormány döntési rendsze-réről. Szerk.: Ficzere Lajos. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1994. 98.

Tokaji emlékkönyv. = Emlékkönyv dr. Tokaji Géza c. egyetemi tanár születésének 70. évfordu-lójára. Szerk.: Tóth Károly. Szeged, JATEPress, 1996. 284. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta juridica et politica. tom. 48. fasc. 1-20.

Választástudományi tanulmányok. = Választástudományi tanulmányok. Szerk.: Dezső Márta – Kukorelli István. Budapest, Belügyminisztérium], Országos Választási Iro-da, 1999. /Választási füzetek 59./ /Választási stúdiumok 2./ 355.

Vékás Lajos ünnepi kötet. = Liber amicorum. Studia L. Vékás dedicata. Ünnepi dolgozatok Vékás Lajos hatvanadik születésnapjára és egyetemi oktatói működésének harmincötödik évfor-dulójára. ELTE ÁJK Polgári Jogi tanszék. Budapest, Osiris Kft. 1999. 307.

Verfassungsentwicklung = Elemente der ungarischen Verfassungsentwicklung. Studien zum Millennium. Szerk.: Máthé Gábor – Mezey Barna. Budapest – Jéna, 2000. 82.

Vigh József ünnepi kötet. = Tanulmányok Vigh József 70. születésnapjára. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2000. 329.

Visszamenőleges igazságszolgáltatás. = Visszamenőleges igazságszolgáltatás. A Magyar Tudományos Akadémia nagytermében 1990. november 8-9-én megtartott konfe-rencia anyaga. Szerk.: Lamm Vanda – Bragyova András. Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, 1992. 110. /MTA Állam- és Jogtudományi Intézete. Köz-lemények – Working papers 1./

Zlinszky János ünnepi kötet. = Iustum, aequum, salutare. Emlékkönyv Zlinszky János tiszte-letére. Szerk.: Bánrévy Gábor [et al.]. Budapest, Osiris, 1998. /A PPKE Jog- és Ál-lamtudományi Karának könyvei 1./ 348.

RÖVIDÍTÉSEK*

* E jegyzék nem tartalmazza az intézmények nevének szokásos rövidítéseit.

átdolg. átdolgozott, átdolgozva bőv. bővített et. al. és mások etc. stb., egyéb címek fasc. füzet ford.: fordította ism. lapsz. ismeretlen lapszámozás jegyz.: a jegyzeteket készítette

kiad. kiadás ny. n. nyomda vagy kiadó nélkül összeáll. összeállította soksz. sokszorosítás szerk. szerkesztette tom. tomus, kötet utánny. utánnyomás, utánnyomva vál. válogatta

324

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

KIADVÁNYAI

EGYEDI TUDOMÁNYOS KIADVÁNYOK

ÜNNEPI TANULMÁNYKÖTETEK 1990-2000

Emlékkönyv Nizsalovszky Endre születésének 100. évfordulójára Szerk.: Mádl Ferenc – Vékás Lajos. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Pol-gári Jogi Tanszék és Nemzetközi Magánjogi Tanszéke, 1994.

Tények és kilátások. Tanulmányok Király Tibor tiszteletére Szerk.: Erdei Árpád. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995. 254.

“Képzeljetek embert”. Politikaelméleti tanulmányok Schlett István 60. szü-letésnapjára. Barátaitól, pályatársaitól, tanítványaitól. Szerk.: Bihari Mihály – Cieger András. Budapest, Korona Kiadó – ELTE Állam- és Jog-tudományi Kar Politológiai Tanszék, 1999. 280.

Alkotás a társadalomtudományok határán. Emlékkötet a 80 éves Kovacsics József tiszteletére Szerk.: Horváth Imre – Kigyósi Attila – Vass Lucia. Budapest, ELTE Állam- és Jogtu-dományi Kar, 1999.

Liber Amicorum Studia L. Vékás Dedicata. Ünnepi dolgozatok Vékás Lajos hatvanadik születésnapjára és egyetemi oktatói működésének harminc-ötödik évfordulójára Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék, 1999.

Van és Legyen a jogban. Tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára Budapest, kiadta: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – MTA Állam- és Jogtudományi In-tézet, 1999.

A 2001 után megjelent ünnepi köteteket lásd alább, a Bibliotheca Iuridica című sorozatnál.

TANSZÉKI KIADVÁNYOK A tanszéki kiadványok listáját 1999-ig a kari évkönyv tartalmazza (Az Állam- és Jogtudo-mányi Kar évkönyve, 1999. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2000. 243-260. oldal), a 2000-ben, illetőleg azután megjelent köteteket lásd alább, a Bibliotheca Iuridica című sorozatnál.

IDŐSZAKI TUDOMÁNYOS KIADVÁNYOK

Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapesti-nensis de Rolando Eötvös Nominatae Megjelenik: 1959-től. Szerkeszti: Hamza Gábor.

325

Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio Iuridica Megjelenik: 1959-től. Szerkeszti: Horváth Pál.

Jogi tanulmányok Megjelenik: 1993-tól. Szerkeszti: Harmathy Attila.

Academia – Themis – Seminarium Elektronikus időszaki kiadvány. Megjelenik: 2001-től. Szerkeszti: a Kari Honlap Szer-kesztősége. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Honlapján [www.elte.hu/ajk] olvas-ható kiadványokban a kar munkatársi tesznek közzé tudományos közleményeket. Az oktatók közleményeit az ACADEMIA, a PhD hallgatók munkáit a THEMIS, az egyetemi hallgatók dolgozatait a SEMINARIUM közli.

EGYÉB KIADVÁNYOK

ÉVKÖNYVEK

Az Állam- és Jogtudományi Kar évkönyve, 1999. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2000.

Az Állam- és Jogtudományi Kar évkönyve, 2000. Szerk.: Karácsony András. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001.

FOLYÓIRATOK ÉS EGYÉB IDŐSZAKI KIADVÁNYOK

Collega. Az Accursius Jogász Egylet kiadványa

Jurátus. Az ELTE ÁJK joghallgatónak lapja

Az ELTE ÁJK honlapja. Elektronikus kiadvány [www.elte.hu/ajk]

ÓRARENDEK, TANRENDEK, SZABÁLYZATOK Az Állam- és Jogtudományi Kar minden szemeszterben közzéteszi az Órarend – tanrend című kiadványt, évente megjelenteti a Felvételi tájékoztatót, s időről-időre kiadja A hallgatókra vonatkozó fontosabb jogszabályok című szabályzat-gyűjteményt.

326

BIBLIOTHECA IURIDICA

A Bibliotheca Iuridica az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tudományos kiadványsorozata. Megjelenik 2000-től. A sorozatot gondozza: Takács Péter.

LIBRI AMICORUM ISSN 1587-1509

1. Békés Imre ünnepi kötet Szerk.: Gellér Balázs. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2000. 414.

2. Juratissimus Author. Jogtörténeti tanulmányok Nagyné Szegvári Katalin tiszteletére Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, HVG-Orac, 2000. [2001.] 202.

3. Ius Privatum Ius Commune Europae. Liber Amicorum FERENC MÁDL Dedicata Szerk.: Király Miklós. Budapest, ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszék, [2000.] 2001. 290.

4. Matematikától a kriminálinformatikáig. Emlékkötet Dr. Kovacsicsné Nagy Katalin tiszteletére Szerk.: Hársfalvi Rezső – Pergel Józsefné – Vavró István. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001. 330.

Előkészületben: [5.] Csemegi Károly emlékezete [6.] Eckhart Ferenc emlékkönyv.

PUBLICATIONES CATHEDRARUM ISSN 1586-8265

1. Menyhárd Attila: A szerződés akarathibák miatti érvénytelensége Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2000. 203. Sorozatban a „Szladits Szeminá-rium kiadványai 1.‖-ként is. [A Szladits Szeminárium kiadványai az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének kiadványsorozata.]

2. Bónis György jogtörténeti munkássága Összeállította: Stauber Péter. Budapest, ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tan-szék, 2001. 20. Sorozatban: az „Állam- és jogtörténeti bibliográfiák 13.‖-ként is. [Az Ál-lam- és jogtörténeti bibliográfiák a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék kiadványsorozata.]

3. Degré Alajos jogtörténeti munkássága Összeállította: Tala Péterné és Davidovics Krisztina. Budapest, ELTE ÁJK Magyar Ál-lam- és Jogtörténeti Tanszék, 2001. 13. Sorozatban: az „Állam- és jogtörténeti bibliográ-fiák 14.‖-ként is.

4. Eckhart Ferenc jogtörténeti munkássága Összeállította: Mezey Barna, Tala Péterné és Tálas József. Budapest, ELTE ÁJK Ma-gyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, 2001. 25. Sorozatban: az „Állam- és jogtörténeti bibliográfiák 15.‖-ként is.

327

5. Buzási János – Kápolnai István – Kovacsics József – Tóth Árpád: Emlé-kezés Ila Bálint, Móricz Miklós, Némethy Artúr és Thirring Lajos életére és történeti statisztikai munkásságára Szerk.: Kovacsics József. Budapest, ELTE ÁJK Statisztikai és Jogi Informatikai Tan-szék, 2001. 201.

Előkészületben [6.]: Az Európai Unió magán- és kereskedelmi joga.

7. Pomogyi László: Szegényügy és községi illetőség a polgári Magyarorszá-gon Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 135. Sorozatban: a „Jogtörténeti értekezések 21.‖-ként is. [A Jogtörténeti értekezések a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék kiadványsorozata.]

Megjelenés előtt [8.]: Föglein Gizella: A köztársasági elnök jogköre 1946-1949 [9.] A magyar jog-történet-tudomány bibliográfiája III. (1945-2000).

10. A magyar börtönügy kutatásának alapjai Szerk.: Bódiné Beliznai Kinga és Mezey Barna. Második, bővített és javított kiadás. [El-ső kiadás: 1997] Budapest, ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, 2001. 199. Sorozatban: a „Jogtörténeti értekezések 20.‖-ként is.

Előkészületben:: Gábor Hamza – András Földi: Les differentes voies du développement du droit privé européen. Le rôle de la tradition romaniste dans la formation du droit privé moderne

ACTA CONGRESSUUM

Előkészületben: [1.] Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes [2.] Niklas Luhmann szimpozion [3.] Symposion Hundert Jahre BGB

SEMINARIUM ISSN 1587-5164

Megjelenés előtt: [1-3.] Tudományos diákköri dolgozatok 2001. 1-3. kötet. Szerk.: Garai Borbála – Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001.

OPERA CLASSICA ISSN 1587-3862

1. Horváth Barna: Angol jogelmélet Budapest, Pallas Stúdió – Attraktor Kft., 2001. Utószó: Cs. Kiss Lajos. 616.

MISCELLANEA ISSN 1587-5172

1. Colléga. Szakmai folyóirat joghallgatók részére. Különszám IV. évf. 5. szám: 2000. december.

2. A magyar polgári átalakulás alkotmányos forradalma. Jogtörténészek 1848-ról Szerk.: Mezey Barna és Vörös Imre. Budapest, Logod Bt., 2001. 352.

3. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990-2000 Szerk.: Takács Péter. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001.

E kötet anyaga olvasható

az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Honlapján [www.elte.hu/ajk] is.

Kiadja: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar.

Felelős kiadó: Dr. Mezey Barna dékán

A nyomdai kivitelezés a Books in Print Bt. munkája

Bibliotheca Iuridica Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

tudományos kiadványa