1
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM
KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
Gazdálkodási Szak
GAZDASÁGI FEJLİDÉSÜNK IRÁNYAI ÉS MÉRÉSE
Készítette:
Bacsi Zsuzsanna
Sopron, 2004.
2
TARTALOM
TÁBLÁZAT- ÉS ÁBRAJEGYZÉK........................................................................................................................ 3 BEVEZETÉS........................................................................................................................................................... 4 1. FEJEZET: A FEJLİDÉS PROBLEMATIKÁJA , FONTOSSÁGA ................................................................. 6
1.1 A fejlett és fejlıdı országok közti szakadék mélyülése ......................................................................... 6 1.2 A növekedés és fejlıdés kapcsolata......................................................................................................... 8 1.3 A fejlıdés és növekedés mutatóinak alakulása Magyarországon az elmúlt 10 évben ................................. 12
2. FEJEZET: A FEJLİDÉS FOGALMA, TARTALMA, Fİ KÉRDÉSEI ÉS KAPCSOLATA A
NÖVEKEDÉSSEL .......................................................................................................................................... 16 2.1 A jövedelem és a jólét kapcsolata................................................................................................................ 17 2.2 A fejlıdés az ENSZ értelmezése szerint...................................................................................................... 19 2.3 A nemzetközi szervezetek által használt fejlettségi kategóriák .................................................................. 22 2.4 A fejlettségi szintet befolyásoló gazdasági és társadalmi jellemzık ........................................................... 23
3. A NÖVEKEDÉS MÉRÉSE, MODELLJEI ÉS HIÁNYOSSÁGAI .................................................................. 24
3.1 A gazdasági növekedést befolyásoló tényezık........................................................................................... 24 3.2 A gazdasági növekedés fıbb modelljei ...................................................................................................... 24
3.2.1 A Solow modell .................................................................................................................................... 24 Népességnövekedés ....................................................................................................................................... 27 A technikai haladás........................................................................................................................................ 28 3.2.2 A post-keynes-i növekedéselméleti modell (Harrod-Domar modell) ............................................ 29 3.2.3 Endogén növekedéselméleti modellek........................................................................................... 30 3.2.4 A Mankiw-Romer-Weil modell..................................................................................................... 31 3.2.5 A gazdasági konvergencia ............................................................................................................. 31
3.3 A fenntartható növekedés, mint egyensúlyi növekedés feltételei és lehetıségei. .................................. 32 3.4 A GDP és a GNP hiányosságai a fejlıdés mutatójaként való értelmezésben .............................................. 33
4. A FEJLİDÉS MUTATÓSZÁMAI ÉS MÉRÉSE........................................................................................... 38
4.1 Miért van szükség új mutatókra ? .......................................................................................................... 38 4.2 A jólét mérésére alkalmazott mutatószámok ......................................................................................... 38
4.2.1 A Gazdasági Jólét Mércéje (MEW – Measure of Economic Welfare) .......................................... 39 4.2.2 A Nettó Gazdasági Jólét mutatója (NEW - Net Economic Welfare)).......................................... 40 4.2.3 A Fenntartható Gazdasági Jólét Indexe (ISEW – Index of Sustainable Economic Welfare) ............... 40 4.2.4 A Valódi Fejlıdés Mutatója (GPI – Genuine Progress Indicator) ........................................................ 44 4.2.5 Az Emberi Fejlıdés Indexe (HDI – Human Development Index)................................................. 46 4.2.6 Egyéb fejlıdési mutatók ................................................................................................................ 50
5. A HDI ALKALMAZÁSA A GAZDASÁGI FEJLETTSÉG ÉRTÉKELÉSÉRE.............................................. 55
5.1 A HDI számításának módszertani változása................................................................................................ 55 5.2 A gazdasági fejlettség értékelése az egyes mutatók összehasonlító vizsgálatával....................................... 56 5.3 Az egyes fejlettségi mutatók eredményeinek összehasonlítása ................................................................... 62 5.4 A fejlettség értékelése a HDI mutató alapján Magyarország megyéiben és régióiban ............................... 64
6. KÖVETKEZTETÉSEK, ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK............................................................... 77 MELLÉKLETEK ..................................................................................................................................................... i
3
TÁBLÁZAT- ÉS ÁBRAJEGYZÉK
Ábrák: 1. ábra: Az egy fıre jutó GDP alakulása 1950-2000 között.________________________________________ 7 2. ábra: Fıbb makrogazdasági mutatók Magyarországon, 1992-2002 ______________________________ 13 3. ábra: A folyó fizetési mérleg alakulása Magyarországon a GDP százalékában______________________ 14 4. ábra: A fogyasztói árindex alakulása Magyarországon ________________________________________ 14 5. ábra: A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon és az Európai Unióban __________________ 15 6. ábra: Demográfiai mutatók Magyarországon és az Európai Unióban _____________________________ 15 7. ábra: A beruházás és értékcsökkenés alakulása a tıkeállomány függvényében a Solow-modell szerint... __ 26 8. ábra: A gazdaságos növekedés felsı határa _________________________________________________ 36 9. ábra: Az ISEW és a GDP 1 fıre jutó értékeinek alakulása néhány fejlett országban, 1950-1990 ________ 43 10. ábra: A GDP és a GPI 1 fıre jutó értékeinek alakulása 1982-es árszinten az USA-ban, 1950-1990.____ 46 11. ábra: Az egy fıre jutó GDP (USD, PPP, folyó árakon), a PQLI (%) és a BWI (%) alakulása__________ 52 12. ábra: A HDI és a vásárlóerı-paritáson mért egy fıre jutó GDP évi átlagos növekedése, 2001/1997 ___ 57 13. ábra: A HDI éves növekedése az egy fıre jutó, vásárlóerı paritáson mért GDP éves növekedésének
függvényében, 2001/1997 _________________________________________________________ 59 14. ábra: A HDI élettartam- és képzettség komponensének (HDIS) alakulása GDP/fı mutató függvényében
1997-ben______________________________________________________________________ 61 15. ábra: A HDIS mutató alakulása (1999, 2000 és 2001) ________________________________________ 63 16. ábra: A PQLI mutató alakulása (1999,2000,2001) __________________________________________ 63 17. ábra: A BWI mutató alakulása (1999,2000,2001)___________________________________________ 64 18. ábra: A HDI index megyénkénti alakulása 1990-ben és 1997-ben, az 1999-es módszertan szerint______ 66 19. ábra: A HDI megyénként a régi és az új módszertan szerint___________________________________ 68 20. ábra: A HDI mutatók területi alakulása Magyarországon _____________________________________ 69 21. ábra: A HDI alakulása régiónként, 1990-2000 ______________________________________________ 71 22. ábra: A HDI és komponenseinek alakulása régiónként 2000-ben________________________________ 71 23. ábra: Az 1 fıre jutó GDP (vásárlóerı paritáson, USD) és a HDI mutató összefüggése régiónként______ 72 24. ábra: A régiók néhány mutatójának eltérése 2000-ben________________________________________ 73 25. ábra: Kapcsolat a HDI és a munkanélküliségi ráta közt_______________________________________ 74 26. ábra: A HDI és a növekedés néhány tényezıjének kapcsolata Magyarország régióiban 2000-ben ______ 75
Táblázatok:
1. táblázat: A növekedés és fejlıdés fogalmának eltérése ................................................................................. 16 2. táblázat: A MEW és a NNP értékeinek összehasonlítása az USA adatai alapján .......................................... 40 3.táblázat: Az ISEW alkotóelemei ...................................................................................................................... 41 4. táblázat: Az ISEW és a GNP alakulása Nagy-Britanniában, 1950,1973, 1996............................................ 42 5. táblázat: A GPI alkotóelemei és azok jólétmódosító hatása........................................................................... 44 6. táblázat: A HDI mutató számításához alkalmazott szélsı értékek, 1990........................................................ 49 7. táblázat: A HDI mutató néhány fejlett és fejlıdı ország esetében, 1975-2001 .............................................. 50 8. táblázat: Az egy fıre jutó GDP (USD, PPP, folyó árakon) , a PQLI (%) és a BWI (%) alakulása ............ 52 9. táblázat: A PQLI és BWI mutatókhoz használt paraméterek.......................................................................... 53 10. táblázat: A HDI és az egy fıre jutó, vásárlóerı paritáson mért GDP évi átlagos növekedése, 2001/1997. 58 11. táblázat: A HDI alakulása az 1990 – 2001 idıszakban................................................................................ 58 12. táblázat: A HDI élettartam-és képzettség komponensének (HDIS) alakulása GDP/fı mutató
függvényében 1997-ben .................................................................................................................. 61 13. táblázat: A HDI index megyénkénti alakulása 1990-ben, és 1997-ben, az 1999-es (új) módszertan
szerint.............................................................................................................................................. 65 14. táblázat: A HDI index megyénkénti alakulása 2000-ben.............................................................................. 67 15. táblázat: A HDI és néhány más fejlettségi tényezı alakulása régiónként, 1990-2000 ................................. 70 16. táblázat: A HDI mutató, valamint a munkatermelékenység, a nettó külföldi mőködı tıkebeáramlás
és a bruttó beruházások alakulása Magyarországon az 1997-2001 idıszakban ............................ 75 17. táblázat: A növekedés néhány tényezıjének kapcsolata a HDI mutatóval ................................................. 75
4
BEVEZETÉS
A gazdasági növekedés problematikája szinte a közgazdaságtan, mint tudomány
megszületése óta folyamatosan kedvelt vizsgálati kérdése a közgazdászoknak. A világ
országainak fejlıdését gyakran a növekedés mutatóival próbálják jellemezni, a fejlıdés
alatt a bruttó hazai össztermék egy lakosra jutó értékének növekedését értve. Napjainkban
különleges fontosságot kapott a fenntartható növekedés kérdésköre, hiszen az
életszínvonal folyamatos emelkedésének igénye és a természeti erıforrások kimerülése, a
környezetszennyezés, továbbá a fejlett és fejletlen országok közti mélyülni látszó
szakadék jelensége egyaránt arra utal, hogy az extenzív, az erıforrások felhasználásának
növelésére alapozott növekedés tartósan nem maradhat fenn. Ezért rendkívül fontos
kérdés annak vizsgálata, hogy milyen tényezık, és milyen módon befolyásolják a
növekedés és fejlıdés menetét. Hazánk rendszerváltás utáni gazdasági átalakulásának
tapasztalatai is jól jelzik annak fontosságát, hogy a növekedést és fejlıdést befolyásoló
tényezık hatásmechanizmusának és dinamikájának elemzése jelentısen hozzájárulhat a
jövıbeli tendenciák megsejtéséhez, sıt, talán alakításához is.
A fent elmondottak alapján a diplomadolgozatban a fejlıdés és növekedés egyes
fontosabb kérdéseinek elemzésére teszünk kísérletet, az elméleti közgazdasági
megközelítésekre és több fejlett ország empirikus idısoraira támaszkodva.
A dolgozat felépítése a következı:
Az elsı fejezetben röviden áttekintjük a fejlıdés fogalmát, értelmezésével kapcsolatos
problémákat, a fıbb vizsgálati irányokat és alapkérdéseket a szakirodalomra
támaszkodva. A fejlett és fejlıdı országok közti gazdasági szakadék mélyülésére, a
növekedési mutatók fejlettségi szint mérésével kapcsolatos hiányosságaira, valamint
hazánk utóbbi évtizedbeli fejlıdési és növekedési tendenciáira is kitérünk.
A második fejezet a fejlıdés kutatásával foglalkozó kutatók munkáira támaszkodva
áttekintést ad a fejlıdés fogalmáról, tartalmáról, fı kérdéseirıl.
A harmadik fejezetben a növekedés fogalmát, modelljeit tekintjük át, és megvizsgáljuk,
miért vezethet a növekedés mérésére használt GDP (bruttó hazai termék) illetve GNP
(bruttó nemzeti termék) téves következtetésekhez a fejlıdés mérésére és értékelésére
5
vonatkozóan. Megvizsgáljuk, hogy a jelenlegi, fıleg a GDP növekedésére koncentráló
gazdasági elemzések milyen fontos kérdéseket hagynak érintetlenül, és miért vezethetnek
hibás értékeléshez a fejlıdéssel, az egyes országok fejlettségi szintjével kapcsolatban.
A negyedik fejezetben áttekintjük a fejlıdés elemzésével foglalkozó kutatók,
kutatócsoportok munkássága alapján a fejlıdés mérésére és értékelésére használt, illetve
javasolt fontosabb mutatószámokat, azok alkalmazási lehetıségeit és nehézségeit.
Az ötödik fejezetben az elızı két fejezetben bemutatott elemzési eszközök segítségével
vizsgáljuk hazánk elmúlt tíz évének fejlıdési és növekedési trendjeit, továbbá
összehasonlító vizsgálatokat végzünk az európai országokra, illetve a világ néhány
kiválasztott fejlett és fejlıdı országára vonatkozóan a fejlıdés mérésére ajánlott néhány
mutatószám segítségével.
Végezetül a hatodik fejezetben összefoglaljuk a fejlıdés és növekedés kapcsán a
dolgozatban tett megállapításokat és következtetéseket vonunk le a jövıbeli fejlıdés
irányaira és lehetıségeire nézve.
6
1. FEJEZET: A FEJLİDÉS PROBLEMATIKÁJA, FONTOSSÁGA
1.1 A fejlett és fejlıdı országok közti szakadék mélyülése
A XXI. század elejére a világgazdaság történelmileg példátlan mérető és minden
korábbinál áttekinthetetlenebb, sokoldalúan integrált, komplex rendszerré fejlıdött. A
világ bruttó termelése 1999-ben meghaladta a 35 trillió dollárt, azaz hatszorosa az 1950-
beli értéknek. Míg 1950-ben csak 2,52 milliárd ember élt bolygónkon, ma már több, mint
6 milliárd lakos osztozik a jövedelmeken és a természeti erıforrásokon (Simai – Gál
[2000]).
A gazdasági növekedés a fejlıdés legígéretesebb hajtóereje volt az elmúlt két évszázad
alatt. Ugyanakkor számos olyan problémát is felszínre hozott, amelyek egyre sürgetıbben
vetik fel a növekedés és fejlıdés átértékelésének szükségességét. Napjainkban az
országok bruttó nemzeti jövedelmének növekedése mellett növekszik a munkanélküliség,
fokozódnak a jövedelmi különbségek, egyre nyilvánvalóbb jeleit tapasztaljuk a környezet
pusztulásának, egyre nagyobb hullámokban vándorolnak az emberek a falvakból a
városokba, a szegény országokból a gazdagokba (László [1999]).
A jelenség nem új. Már a 80-as évek közepén felhívta az ENSZ Környezet és Fejlesztés
Világbizottsága a figyelmet arra, hogy míg globális átlagként számos pozitív jelenséget
tapasztalhatunk – a gyermekhalandóság csökkenése, a várható élettartam növekedése, az
analfabéták számarányának csökkenése, az iskolát megkezdı gyermekek arányának
növekedése, az élelmiszer termelés világmérető, a népesség növekedési ütemét
meghaladó növekedése, -- nem feledkezhetünk meg az átlagok mögött rejlı negatív
tendenciákról. A gazdag és szegény országok közti szakadék nem csökken, hanem egyre
tágul. Egyre több éhezı ember él a földön, és az analfabéták száma is növekszik.
Bolygónk, és a rajta élı fajok életkörülményei egyre romlanak, évente 6 millió hektár
termıföld válik sivataggá. Mára közismert tény az erdıterületek gyors ütemő pusztulása,
az ipari tevékenység levegıt és élıvizeket szennyezı hatása, és az üvegházhatás, melynek
az éghajlatot módosító befolyásáról ma már mindenkinek személyes tapasztalatai is
lehetnek (Bruntland Report [1987]). Az erıforrások gátlástalan felélése, az egyenlıtlen
7
fejlıdés ma is jellemzıje világunknak, annak ellenére, hogy a világ haladásának legfıbb
fokmérıjeként használt GDP, illetve GNP folyamatosan növekszik.
A gazdag és szegény országok közti különbség elmélyülését támasztja alá az 1. ábra. Az
ábra 22 ország egy fıre jutó GDP értékeinek változását mutatja be. Jól látható, hogy a
vizsgált 22 ország 1950-beli adatai nem mutatnak jelentıs eltérést – 1985-ös árszinten
mérve 3 ezer USD alatti értékrıl indulnak, - 2000-re azonban három jól elkülöníthetı
részre szakadt a vizsgált országok csoportja. A leggazdagabbak az elmúlt 50 évben
jelentısen növelték az egy fıre jutó bruttó hazai termék értékét, és mára már 25 –50 ezer
USD értéket értek el. Egy másik csoport kisebb dinamikával 8-12 ezer USD szintre
növekedett, míg a legkisebb növekedést felmutató országok ennél kisebb ütemő
növekedéssel jelenleg is 5000 USD alatti értékekkel kell, hogy megelégedjenek. Mindez a
gazdagok és szegények közötti különbségek elmélyülését támasztja alá.
E g y fı r e ju tó G D P
( U S D , 1 9 8 5 -ö s á r s z in te n )
0
1 0 0 0 0
2 0 0 0 0
3 0 0 0 0
4 0 0 0 0
5 0 0 0 0
6 0 0 0 0
1 9 5 0 1 9 6 0 1 9 7 0 1 9 8 0 1 9 9 0 2 0 0 0
A G O L U X
A L B N G A
A U S P A K
A U T R W A
B R A T Z A
C H E U G A
C H N U S A
C O G Z A F
E T H Z W E
G B R G E R
G H A H U N
1. ábra: Az egy fıre jutó GDP alakulása 1950-2000 között.
Forrás: Saját számítás The Penn Word Tables (PWT 6.1) adatai alapján
Jelmagyarázat: AGO: Angola, ALB: Albánia, AUS: Ausztrália, AUT: Ausztria, BRA: Bzazília, CHE:
Svájc, CHN: Kína, COG: Kongói Köztársaság, ETH: Etiópia, GBR: Nagy-Britannia, GHA: Ghana, LUX:
Luxemburg, NGA: Nigéria, PAK: Pakisztán, RWA: Ruanda, TZA: Tanzánia, UGA: Uganda, USA: USA,
ZAF: Dél-Afrika, ZWE: Zimbabwe, GER: Németország, HUN: Magyarország
A gazdasági szakirodalomból ismert konvergenciaelméletek (Ligeti [2002]) vizsgálják,
hogy a GDP növekedését tekintve tapasztalható-e a szegényebb országok közeledése,
felzárkózása a gazdag országok szintjére. Az empirikus kutatások is azt támasztják alá,
8
hogy míg a közel hasonló gazdasági fejlettséget mutató országok között tapasztalhatók
konvergenciajelenségek, - a GDP és egyéb gazdasági mutatók közeledése - az egyes
országcsoportok között ez már egyáltalán nem mutatható ki, azaz a szegény országok
felzárkózása a gazdagok szintjére néhány szerencsés kivételtıl eltekintve jelenleg nem
tartozik a gazdasági realitások közé.
1.2 A növekedés és fejlıdés kapcsolata
Ha a fejlıdés fogalmát próbáljuk minél alaposabban körüljárni, akkor a gazdasági
növekedés fogalmánál tágabb értelmő megközelítéssel kell próbálkoznunk. A fejlıdést
értelmezhetnénk úgy is, mint a jólét növekedését. Itt azonban a jólét fogalmának
meghatározásával kerülünk szembe. A jólétet gyakorlati szinten gyakran a
reáljövedelemmel próbálják megközelíteni. E megközelítésnek talán a legnagyobb
problémája az emberi lények sokféleségében rejlik. Eltérı életkorok, nemek, adottságok
és fogyatékosságok miatt két személy teljesen más életminıséget érhet el ugyanakkora
reáljövedelem mellett, hiszen szükségleteik is alapvetıen eltérhetnek. A környezeti
feltételek sokfélesége is befolyásolja, hogy egy személynek mire kell adott jövedelmét
költenie – a hideg vidéken lakók számára a főtés és meleg ruházkodás olyan alapvetı
szükségletek, amelyek nem jelennek meg a meleg égövi lakosságnál. Ugyanez áll a
fertızı betegségekkel és a környezetszennyezéssel kapcsolatban is. A társadalmi klíma is
befolyásolja az egyén életminıségének alakulását, így az ingyenes közoktatás lehetısége,
az adott helyre jellemzı bőnözés és erıszak szintje, a közösségi szolgáltatások és a
közösségi kapcsolatok milyensége. Fontos szempontot jelentenek a konvenciók és
szokások által kialakított magatartási minták terén meglévı viszonyítási különbségek,
hiszen ha egy gazdagabb közösségben az egyén önmagát csak úgy tudja elfogadtatni, ha
megfelelı módon, például a közösség elvárásainak megfelelı ruházatban képes
megjelenni, mindez növeli szükségleteit. Végezetül a családon belüli elosztás alapvetı a
jólét megítélése szempontjából. A jövedelmek felhasználása szempontjából a család az
alapegység. Az egyén jóléte a családon belül attól függ, hogy a jövedelem felhasználása
biztosítja-e számára a családon belül azokat a feltételeket, melyekkel érdekeit és céljait el
tudja érni (Sen [2003] .
9
A fenti szempontok miatt a jövedelem és a jólét közti fent bemutatott sokoldalú kapcsolat
csak korlátozott mértékben ad lehetıséget az életminıség és a reáljövedelem közti
összefüggés meghatározására.
A fejlıdés kérdésének elemzésekor gyakran találkozunk az egyenlıtlenségek kezelésének
szükségességével is. Ha kizárólag a jövedelmi egyenlıtlenségekre összpontosítunk, akkor
azonban gyakran hamis kép alapján alkotunk véleményt. A jövedelmi egyenlıtlenségek
terén Nyugat-Európa sokkal kedvezıbb képet mutat, mint az Amerikai Egyesült Államok,
ám ha a munkanélküliség szempontjából folytatjuk vizsgálódásainkat, akkor látható, hogy
Nyugat-Európában sokkal nagyobb az egyenlıtlenség e téren a lakosság körében, mint az
USA-ban - Olaszországban, Franciaországban a munkanélküliségi ráta 10-12 % körül
mozog, míg a megfelelı amerikai érték mindössze 4-5%.
Objektív tény, hogy a jövedelmi egyenlıtlenségek nınek. Nyugaton mindenütt – a
„szociális biztonsági hálók” ellenére is – a legfiatalabbak, legszegényebbek és
legképzetlenebbek jelenısen rosszabb anyagi helyzetben vannak, mint elıdeik húsz évvel
ezelıtt. A jövedelem-egyenlıtlenség Amerikában 1929-tıl 1969-ig általában csökkent.
1969-ben az amerikai háztartások felsı 20%-a 7,5-szer kapott többet az alsó 20%
jövedelménél. Azóta a trend megfordult. 1992-re a szorzó 11 (összehasonlításképpen:
Japánban 4,5; Svédországban és Belgiumban 5; Hollandiában és Németországban 5,5;
Olaszországban és Franciaországban 6 körül van). Ezen túlmenıen a legszegényebbek
nyilvánvalóan rosszabb anyagi helyzetben vannak, mint a 70-es években. 1973 és 1992
között a háztartások legszegényebb 10%-ának reáljövedelme 11%-kal csökkent, míg a
leggazdagabb 10%-é 18%-kal nıtt. Ha a társadalmat szegmensenként vizsgáljuk, akkor a
különbségek még nagyobbak: az érettségizett férfiak 1979-ben 30%-kal kerestek többet
(reálértékben), mint 1994-ben. A többi nyugati országban a legszegényebbek
jövedelmének növekedése ellenére is a leggazdagabbak nyerték a legtöbbet. Így például a
Thatcher-korszakbeli Angliában a legszegényebbek jövedelme 10%-kal nıtt, míg a
leggazdagabbaké 55%-kal (Ayres [1998]).
A fejlıdés folyamatában alapvetı szerepe van a piacoknak, a piaci mechanizmusnak.
Ezek erıteljesen elısegítik a gazdasági növekedést, és általában a haladást. „Annak
szabadsága, hogy részt vegyünk a piaci kapcsolatokban, már önmagában is számottevıen
hozzájárul a fejlıdéshez, attól függetlenül, hogy a piaci mechanizmus mennyiben
10
mozdítja elı a növekedést, vagy az iparosodást” (Sen [2003], 25. old). Számos fejlıdı
országban a fejlıdés kulcsfeladatai közé tartozik a munkaerı felszabadítása olyan
kötöttségek alól, melyek lehetetlenné teszik a nyitott munkaerıpiacokon való
megjelenését (Sen [2003]). Az árupiacokról való kizárás számos kisvállalkozó és
kistermelı mőködését teszi lehetetlenné. Ugyanakkor a közösség egyes szegmensei a
piaci mechanizmus hasznaiból ki vannak zárva, és gyakran nélkülözni kénytelenek.
Mindez aláhúzza a társadalmi segélyezés, a közösségi szabályozás és az állami
beavatkozás fejlıdésben játszott szerepét.
Felvetıdik a kérdés, hogy az olyan sokszor emlegetett versenyképesség, amely a
növekedéshez elengedhetetlen tényezı, összességében elınyös-e a társadalom számára?
Az eddigi tények alapján úgy tőnik, hogy a nyugati társadalmak a versenyképességért
folytatott küzdelemben keveset nyertek és sokat veszítettek. A versenyképesség elsı
látásra olyannyira nyilvánvalóan fontosnak látszik, hogy senki sem tartja érdemesnek
megkérdıjelezését a kereskedelem globalizálása korában. Ha a globalizáció az élet ténye,
akkor a túlélés érdekében a cégek – és a nemzetek – versenyképessége kényszerítı
szükségszerőség. Azonban valóban szükség van-e a globalizációra, avagy ez csupán
választás kérdése? A globalizáció pozitívumai között emlegetett szabad tıkeáramlás,
hatékonyabb erıforrásfelhasználás manapság együtt jár a profitok keveseknél való
koncentrálódásával, míg másoknál a munkanélküliség növekedésével, az aránytalan
fejlıdéssel. A szabad tıkeáramlás révén a tıke az alacsony munkabérő országokba
áramlik, míg a magasabb munkabérő fejlettebb országokban a munkanélküliség
növekedése az eredmény. Az alacsony munkabérő országok sem részesülnek a náluk
keletkezı profitokból, hiszen ezeket tulajdonosaik általában külföldre viszik, nem a
helybeli gazdaságot élénkíti keresletösztönzı hatásuk. Úgy tőnik, a globalizáció jelenlegi
gyakorlata alapján, hogy a szabad kereskedelmen kevesek nyernek sokat, míg ennél
sokkal hosszabb a vesztesek listája (Ayres [1998]).
A legtöbb közgazdász úgy hiszi, hogy az újraelosztás állami beavatkozást igényel a
szabad piac mőködésébe, és ez elkerülhetetlenül csökkenti a hatékonyságot, a kisebb
hatékonyság pedig kisebb növekedést jelent. A tapasztalat történetesen ennek az
ellenkezıjét mutatja. Egy ötvenhat országra kiterjedı vizsgálat erıs negatív korrelációt
állapított meg a jövedelem-egyenlıtlenség és az egy fıre jutó GDP között (Ayres [1998]).
Egész egyszerően a kisebb egyenlıtlenséget mutató országok jobb növekedési
11
eredményekkel rendelkeznek, mint amelyekben nagyobb az egyenlıtlenség. Más
vizsgálatok is hasonló eredményekre vezettek.
A fejlıdést a GNP növekedésével, vagy az iparosodás mértékével azonosító
értelmezésekben „gyakran felvetıdik a kérdés, hogy bizonyos politikai vagy társadalmi
szabadságjogok, mint például a politikai részvételhez való jog, vagy az elemi
iskolázottság lehetısége”, az egészségügyi ellátásban való részesülés növelik-e a
fejlıdést, vagy sem (Sen [2003], 22. old.). Ma már nem kell külön bizonyítani, hogy ezek
a tényezık nagyon hatékonyan hozzájárulnak a GDP növekedéséhez, azonban ezen túl is
lényegi elemei a fejlıdésnek. Az is figyelemre méltó, hogy az egyes országok vásárlóerı
különbségeit is figyelembe véve nincs egyértelmő kapcsolat az egy fıre jutó jövedelem,
és az egyénnek azon lehetısége közt, hogy sokáig és jól éljen. Számos példa igazolja,
hogy az egy fıre jutó jövedelem alacsonyabb szintje mellett is tapasztalható hosszabb
várható élettartam a világ fejlıdı országaiban. A gazdagabb országokon belül is
tapasztalhatók a várható élettartam jelentıs eltérései az egyes népességcsoportok közt,
amelyek nem magyarázhatók csupán az egy fıre jutó jövedelem eltéréseivel (Sen [2003]).
Joggal vetıdik fel a kérdés, hogy mi okozza ezeket a különbségeket, és hogyan lehetne
ezeket az általános fejlıdés érdekében kiaknázni.
Sen ([2003]) értelmezése szerint az emberi élet minıségét a jólét és hasznosság, illetve az
elsıdleges javak helyett az az alapvetı szabadságjog határozza meg, hogy az egyén képes
legyen olyan életet választani, amelyet értékesnek tart. Ehhez figyelembe kell venni az
egyén képességeit (azaz a lehetséges tevékenységeinek azon alternatív körét, amelyeket
az illetı meg tud valósítani) és a képességek halmazából kiválasztott ténylegesen
megvalósított tevékenységeket. A nagyobb jövedelem egyrészt az egyén számára
nagyobb képességeket jelent, másrészt hozzájárul ahhoz, hogy tágabb életlehetıségek
közt az egyén növelje is jövedelemszerzı képességét, vagyis a képességek növekedése is
nagyobb jövedelmet eredményez az egyén számára.
Összefoglalóan a következı négy megállapítást tehetjük: (1) a gazdasági növekedés
(ahogyan hagyományosan mérik) nem az egyetlen fontos tényezı az emberi jólétet
növelı tényezık sorában; (2) a technológiai haladás a növekedés legfontosabb forrása,
így alapvetı a jólét növelésében is; (3) a kereskedelem korlátok nélküli ösztönzése, a
kontrollálatlan szabadpiaci folyamatok a növekedés elımozdításában valószínőleg
12
nemcsak pozitív, hanem negatív hatásúak is mind a nemzetek gazdagságára, mind a
méltányosságra vonatkozóan; (4) a GDP-növekedés és a kereskedelem egyre inkább
összeegyeztethetetlen a környezetvédelemmel. Az igazság az, hogy bár a javuló
gazdasági körülmények növelik a környezet problémái iránti érzékenységet, számos ezt
elısegítı folyamat pusztító környezeti hatású.
1.3 A fejlıdés és növekedés mutatóinak alakulása Magyarországon az elmúlt 10
évben
Ha röviden áttekintjük hazánk elmúlt 10 évének gazdasági folyamatait, jelentıs
változásokat mutathatunk ki a gazdasági fejlettség és növekedés mutatóiban. A
rendszerváltozást követı mélypont után az ezredfordulóra Magyarország gazdasági
fejlettsége – a GDP alapján számítva – az EU átlagának 40 %-át, a szegényebb
tagállamok 65 %-át érte el. (Antal [2000]). Külkereskedelmünk jelentısen
átstrukturálódott, az export 55%-át a gépek, ipari termékek teszik ki, és csak 7,5 % az
élelmiszertermékek részesedése. Ugyanakkor az 1990-1992 közti idıszakban 1,5 millió
munkahely szőnt meg hazánkban, magával hozva számos társadalmi feszültséget, melyek
megoldása ma is kihívást jelent a gazdaságpolitika számára.
Jelentısen csökkent a gazdaságpolitika mozgástere részben külsı tényezıknek, részben a
belsı gazdasági folyamatoknak köszönhetıen. A belsı tıkeforrások elégtelensége miatt
hazánk a rendszerváltás óta erısen függ a külföldrıl beáramló tıkétıl, ami a globalizáció
és regionalizáció folyamatai révén felgyorsult tıkemozgásoknak is kiszolgáltatja a
gazdaságot. Az európai integrációs folyamat, továbbá a nemzetközi gazdasági
szervezetek (WTO, OECD) elıírásai is csökkentik mozgásterünket – bár az ezekben való
részvétel hazánk érdekeit szolgálja. A világon jelentkezı gazdasági-pénzügyi válságok is
gyorsan tovaterjedhetnek, így egy olyan nyitott gazdaságú ország, mint hazánk ezek ellen
sem tud teljes mértékben védekezni.
A gazdaságpolitika számára az „egyensúly vagy növekedés” dilemmája, a két folyamat
kiegyensúlyozása csak igen óvatos lépéseket tett lehetıvé az elmúlt évtizedben. A
gazdasági növekedés serkentéséhez ugyanis az állami kiadások növelése indokolt és
szükségszerő lépés lehet, akárcsak a fejlett technológia bevezetéséhez szükséges import,
ami viszont az államháztartási hiány, illetve a folyó fizetési mérleg hiányának
13
csökkentését igencsak megnehezíti. Az 1991-95-ös idıszakban a növekedés erıltetése
volt az elsıdleges szempont, amely azonban súlyos államháztartási deficithez vezetett. Az
1995-ös Bokros-csomag az államháztartás kiadásainak csökkentésével az egyensúlyi
szempontok érvényesítését helyezte a középpontba, a növekedési folyamatok
beindításával egyidıben. Ugyanekkor viszont a szigorú jövedelempolitika komoly
társadalmi feszültségeket teremtett az országban (2. ábra). 1997-98-ban a költségvetési
szigor lazulása, az import gyors, az exportot meghaladó növekedése ismét rontotta a
költségvetés és a fizetési mérleg egyensúlyát, amit a délkelet-ázsiai pénzügyi válság
hatásai is fokoztak, miközben a gazdasági növekedés is lassult. 1999-ben aztán a
nemzetközi konjunktúra hatásai Magyarországon is a növekedés és egyensúlyi mutatók
javulását eredményezték, azonban ezek a hatások ismét átmenetinek bizonyultak (3.
ábra). A 2002-ben bekövetkezett bérkiáramlás ismét rontotta a költségvetési egyensúlyt,
amelynek helyreállítása jelenleg is komoly gazdaságpolitikai feladat. A belsı fogyasztást
erısítı kormányzati lépések ugyan szükségesek és kívánatosak voltak, azonban mindez
az erısen nyitott magyar gazdaság számára nem kínál igazán orvoslást a
dekonjunktúrából fakadó nehézségekre (Hegedüs [2002]).
90,0
95,0
100,0
105,0
110,0
115,0
1992 1994 1996 1998 2000 2002
%
GDP volumenindex Belf. felhasznLakossági fogyasztás
2. ábra: Fıbb makrogazdasági mutatók Magyarországon, 1992-2002
Forrás: MNB adatok (www.mnb.hu) alapján saját számítás
Ugyanekkor fokozatosan mérséklıdik a beruházási dinamika, és a külföldi tıke
beáramlása is. A béremelések jelentısen rontották a magyar gazdaság nemzetközi
versenyképességét. Míg a gazdasági növekedés mértéke jelenleg is viszonylag szerénynek
mondható, a társadalmi feszültségek nagyok, az egyenlıtlenség mértéke nem csökken, a
14
tartós munkanélküliség mutatói sem mondhatók kedvezınek. A jelenlegi elırejelzések a
nyugat-európai fellendülés kezdetét 2003 végére teszik, amelynek hatásai a magyar
gazdaságra nézve legkorábban 2004 elején lesznek érezhetık. Míg a rendszerváltás óta az
inflációs ráta alakulásában imponáló csökkenést sikerült elérni, az utóbbi évben a
csökkenés üteme jelentısen lelassult, és további jelentıs mérséklıdésre nem is
számíthatunk a következı évben.
-10 ,0-8 ,0-6 ,0-4 ,0-2 ,00 ,02 ,0
19 92 19 9 4 1 99 6 19 9 8 20 0 0 2 00 2
%
F o ly ó fiz .m . /G D P
3. ábra: A folyó fizetési mérleg alakulása Magyarországon a GDP százalékában
Forrás: MNB adatok (www.mnb.hu) alapján saját számítás
1 0 0 , 0
1 1 0 , 0
1 2 0 , 0
1 3 0 , 0
1 9 9 2 1 9 9 4 1 9 9 6 1 9 9 8 2 0 0 0 2 0 0 2
%
F o g y . á r in d e x
4. ábra: A fogyasztói árindex alakulása Magyarországon
Forrás: MNB adatok (www.mnb.hu) alapján saját számítás
Az 5. ábra a jólét szempontjából jelentıs tényezı, a munkanélküliségi ráta alakulását
mutatja hazánk és az Európai Unió esetében. Az 1993. évi csúcspont után a regisztrált
munkanélküliek aránya folyamatos csökkenést mutatott, azonban a 2001. évtıl
stabilizálódni látszik 6 % értéken. A munkanélküliség problémája a világ fejlettnek
tekintett régióiban is állandó probléma, az EU megfelelı adata 1994 óta a magyar adatok
15
felett van. Ennek jóléti következményei azonban nem egyértelmőek, hiszen hazánkban a
munkanélküli ellátás és a szociális háló által nyújtott védelem elmarad az EU
országokétól.
0,0
2,0
4,0
6,0
8,0
10,0
12,0
14,0
1992 1994 1996 1998 2000 2002
%
M agyaro.
E U
5. ábra: A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon és az Európai Unióban
Forrás: MNB adatok (www.mnb.hu) alapján saját számítás
A lakosság életszínvonalát és jólétét talán a jövedelmi és foglalkoztatottsági adatoknál
árnyaltabban jellemezhetjük a várható élettartam, csecsemıhalandóság és természetes
népességnövekedés számadataival. A 6. ábrán látható, hogy bár az elmúlt évtizedben
lassú javulást érhettünk el ezekben a mutatókban, az EU átlagához vett lemaradásunk
nem csökkent.
0
1 0
2 0
3 0
4 0
5 0
6 0
7 0
8 0
9 0
1 9 9 2 1 9 9 3 1 9 9 4 1 9 9 5 1 9 9 6 1 9 9 7 1 9 9 8 1 9 9 9 2 0 0 0 2 0 0 1
év
- 6
- 4
- 2
0
2
4
6
8
1 0
1 2
1 4
ezre
lék
V á r h . é le t t a r t . , m a g y a r , F é r f ia k ( é v ) V á r h a t ó é le t t a r t . , m a g y a r , N ı k ( é v )
V á r h . é le t t a r t . , E U 1 5 , F é r f ia k ( é v ) V á r h a t ó é le t t a r t . , E U 1 5 , N ı k ( é v )
C s . h a la n d ó s á g , m a g y a r T e r m . n é p e s s é g n ö v . r á t a , m a g y a r
C s . h a la n d ó s á g , E U 1 5 T e r m . n é p e s s é g n ö v . r á t a , E U 1 5
6. ábra: Demográfiai mutatók Magyarországon és az Európai Unióban
Forrás: Saját számítás, adatok: Regular Report on Hungary’s Progress Towards Accession, 2002 and 1998.
Commission of the European Communities, Brussels
16
2. FEJEZET: A FEJLİDÉS FOGALMA, TARTALMA, Fİ KÉRDÉSEI ÉS
KAPCSOLATA A NÖVEKEDÉSSEL
Amint az elızı fejezetben már utaltunk rá, fejlıdés és jólét fogalma nem azonosítható a
gazdasági növekedés fogalmával. A gazdasági növekedés mérésére használatos
eszközöket számos közgazdász bírálta magának a növekedésnek az értékelésében való
hiányosságaik miatt is ( (Dabóczy [1998b], Cobb et al. [1997]). Ezenkívül a gazdasági
növekedés nem vezet automatikusan jóléthez a társadalom számára. Emiatt a
gazdaságpolitika céljául sem választható a gazdasági növekedés, csupán az ennél
körültekintıbben megfogalmazott célok megvalósításának eszköze lehet. Sajnálatos, hogy
a közgazdasági szakirodalom nem nagyon foglalkozik a gazdasági növekedés és fejlıdés
eltérésével, illetve a növekedési mérıszámok hiányosságaival, csupán az alternatív
közgazdaságtan néhány kiemelkedı képviselıje mőveiben találkozunk a kérdés részletes
vizsgálatával.
A növekedés és fejlıdés fı különbségei az alábbiakban foglalhatók össze (Daly [2001]):
A növekedés és fejlıdés fogalmának eltérése
1. sz. táblázat Növekedés Fejlıdés
kvantitatív kvalitatív
fizikai mennyiségek, értékmentes
megközelítés
összetett, értékapalú megközelítés
korlátozott (az erıforrásoktól függ) korlátlan (fejlıdés lehetséges növekedés nélkül is
– pl. egy felnıtt ember fejlıdése)
gyorsítható csak támogatni lehet saját ütemében (az emberi
alkotóképességet nem lehet gyorsítani)
A gazdasági növekedés a jelenlegi értelmezés szerint a GDP illetve GNP vagy GNI
(bruttó nemzeti jövedelem) %-os növekedését jelenti. Cameron ([1994], idézi Dabóczy
[1998b]) szerint a gazdasági fejlıdést olyan gazdasági növekedésnek lehet tekinteni,
amelyet lényegi szerkezeti vagy szervezeti átalakulás kísér, tehát szerinte fejlıdés nincs
növekedés nélkül. A fejlıdést is értékmentes fogalomnak tartja. Az egy fıre jutó GDP,
mint mutató használatával kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a jövedelmeknek a
17
népesség körében való eloszlását is feltétlenül figyelembe kellene venni a jólét
értékelésénél. Más szerzık (Cobb et al. [1997], Bronfenbrenner-Sichek-Gardner [1984],
Lombardini [1996] illetve Román [1977]) szerint a fejlıdés a jólétben, az
életfeltételekben bekövetkezı javulást jelenti. Daly [2001] a növekedést elsısorban
mennyiségi fogalomként, a fejlıdést pedig minıségi javulásként értelmezi.
2.1 A jövedelem és a jólét kapcsolata
A fejlıdés gazdaságtanát új alapokra helyezve, a jólét növekedését helyezte a
középpontban a Nobel-díjas Amartya Sen munkáiban (Pataky [1998]). Sen rámutatott,
hogy a fejlıdés és a jólét mérésénél nem elegendı a neoklasszikus megközelítés által
használatos növekedést, a GDP vagy GNI, illetve ezek egy fıre jutó értékének növekedési
ütemét vizsgálni, sem a a versenyképesség mutatóit. Az igazi értékeléshez az emberi
képességek alakulását kell figyelembe venni. A fejlıdés tehát nem tekinthetı azonosnak a
GDP növekedésének eredményeként megnövekedett mennyiségő és értékő javak
birtoklásával, a jövedelem és az általa szerezhetı javak csupán eszközt jelentenek a
jóléthez. A jólét, az „értékes élet” nem azonosítható a több jószág birtoklásának tényével.
Ha a jövedelem a jólét megszerzésének eszköze, akkor tudnunk kell, hogyan lehet
jövedelemhez jutni. Ennek számos kritériuma van: legyen az ember egészséges,
megfelelıen képzett, legyen megfelelı munkahely, jó közlekedés a munkahely és a
lakóhely között, stb. Az, hogy ezek a feltételek az egyén számára milyen mértékben
biztosítottak, nem arányos az egy fıre jutó GDP értékével. A viszonylag magas egy fıre
jutó GDP a valóságban nagyon egyenetlen elosztást takarhat, amit Sen a „pezsgıspohár-
eloszlás vizespohár-eloszlás helyett” hasonlatával illusztrált. A valóságban nem igaz a
„leszivárgási” (trickle down) effektus sem, azaz nem igaz, hogy ha az ország egy fıre jutó
GDP-je növekszik, akkor ebbıl a gazdagok gazdagodása után a szegények számára is
növekvı jövedelem adódik (Pataki [1998]). Empirikus elemzések mutatják, hogy magas
egy fıre jutó GDP-vel rendelkezı országokban is lehet alacsony a várható élettartam a
népesség egyes csoportjai körében, ami arra utal, hogy a jólét növekedése nem következik
automatikusan a jövedelmek növekedésébıl. A jóléthez szükséges jószágkosár összetétele
is egyéntıl függı, számos tényezı befolyásolja, és ugyanazon jószágkosár a világ egyik
18
részén élık számára teljesen kielégítı lehet, míg máshol, mások számára
nyomorúságosnak tőnhet.
Sen [2003] szerint a fejlıdés nem más, mint az emberi képességek kiteljesedésének
folyamata – ami természetesen tartalmazza az anyagi javakhoz való megfelelı szintő
hozzájutás lehetıségét is, azonban nem egyezik meg azzal. Empirikus elemzésekkel
támasztja alá azt a megállapítását, hogy a világ nagy éhínségei idején a Földön
rendelkezésre álló élelem mennyisége nem volt lényegesen kevesebb, mint az
éhínségmentes idıszakokban – azaz nem az elégtelen mennyiségő javak, hanem azoknak
az egyes embercsoportok számára történı elosztása – az elosztás jogcíme, vagy módszere
– okozta a katasztrófákat.
Másképpen fogalmazva, az egyén jólétét biztosító javakhoz való hozzájutási
„jogosultsága” nem volt biztosítva – egyes konkrét esetekben ez a jövedelempótló
támogatások elmaradásának tudható be. Ez a jelenség gyakran tapasztalható az
egyenlıtlen növekedés által jellemzett területeken. A javakhoz való hozzájutási
jogosultság növelését segíthetik a képességek – a jó egészség, megfelelı képzettség. Sen
megközelítésében mindezekhez alapvetı feltétel a szabadság megléte, a szó pozitív
értelmében – az egyénnek szabadságában áll valamit megtennie, lehetısége van valamit
megtenni (a szó negatív értelmezése, azaz, a szabadság mint a korlátozásoktól való
mentesség itt nem elégséges, hiszen a korlátok hiánya még nem biztosítja a hozzáférési
lehetıséget) (Pataky [1998], Sen [2003]). Tehát a jóléthez képességek szükségesek,
amelyek biztosítják a javakhoz és a szükségletek kielégítéséhez való jogosultságot, ez
pedig az értékes élet, a cselekvési lehetıségek és létezési módok széles körébıl az egyén
igényeinek megfelelı szintőek kiválasztását teszi lehetıvé. Ez utóbbiak javulása jelenti a
fejlıdést, ami ilyen értelmezésben lényegesen összetettebb fogalom a jövedelmi
mutatókban tapasztalható növekedésnél.
Számos vizsgálat tanúsítja, hogy a nyomorúságos életszínvonal, a táplálkozás és az
egészségügyi ellátás alacsony színvonala valamint a társadalombiztosítás hiánya, a
társadalmi és kormányzati szerepvállalás hiánya általában együtt jár az alacsony
jövedelmi szinttel. Az ilyen országokban nemcsak a jövedelem lesz alacsony, hanem az
élet minıségét befolyásoló egyéb tényezık színvonala is. Érdemes megvizsgálni, mi
jelent értéket az élet minısége szempontjából. A jövedelem és az ezzel együtt járó
fogyasztás nem önmagukban képviselnek értéket, csupán más célok megvalósításának
19
eszközei, tehát olyan tényezık, melyek az embert „képessé teszik” más dolgok
megtételére, megvalósítására (Dreze – Sen [1989]), azaz számukra értéket képviselı
célok elérésére. Sen [1998] a mortalitási ráták alakulását vizsgálva próbált
következtetéseket levonni valamely ország gazdasági sikereire vagy sikertelenségére
nézve. A mortalitási mutató kiválasztása azért lehet indokolt, mert jól tükrözi a gazdasági
helyzetet, a jövedelmek átlagos értékeit, eloszlását, valamint a szegénység mértékét és
eloszlását a lakosság körében, a szokásos gazdasági mutatóknál pontosabb képet ad. Az
elmúlt évtizedek adatai szerint a GDP gyors növekedése Hongkongban és Dél-Koreában
együtt járt a várható élettartam növekedésével, azonban Brazíliában nem volt ilyen
hatása. Ugyanakkor számos országban jelentıs csökkenés tapasztalható a mortalitási
rátákban, míg a GDP nem mutatott számottevı növekedést (Sri Lanka, Costa Rica, India).
Ennek magyarázata ezekben a szegénynek tartott országokban valamilyen állami
támogatás megléte, amely azonban a fejlett országok hasonló jóléti programjaihoz képest
jóval kisebb pénzügyi forrásból is megoldható, tekintetbe véve, hogy ezek a programok
általában igen munka-intenzívek, a szegény országokban az alacsony bérszínvonal miatt
tehát a magas szintő oktatási és egészségügyi ellátás sokkal olcsóbban megoldható.
A GDP változásának iránya tehát nem szükségképpen jár együtt az életminıséget
befolyásoló tényezık azonos irányú változásával. Az életminıséget számos tényezı
ronthatja a magas GDP-vel rendelkezı országokban is, így például a bőnözés, a biztonság
hiánya, az életesélyek különbözısége. A mortalitási ráta felhasználása az életminıség
értékelésére elınyös, ugyanis jól és gyorsan tükrözi a gazdasági változásokat, és ezeket a
változásokat akkor is képes érzékenysége révén kimutatni, ha azok a gazdasági
idısorokból nem, vagy nehezen észlelhetık.
2.2 A fejlıdés az ENSZ értelmezése szerint
Az ENSZ 2000. szeptemberében tartott milleniumi csúcstalálkozóján szintén központi
kérdésként szerepelt a fejıdés problémája. Itt célként deklarálták egy olyan világ
létrehozásának szándékát, amelyben a fenntartható fejlıdés és a szegénység
megszüntetése az elsıdleges szempontok. Az itt meghozott döntésekbıl született meg a
„Milleniumi Fejlesztési Célok (Millenium Development Goals)” elnevezéső célkitőzés-
csokor, mely megfogalmazza, hogy a csúcstalálkozón résztvevı szakemberek szerint mik
20
a fejlıdés fı tényezıi, szempontjai, és milyen mutatókat célszerő figyelembe venni a
fejlıdésbeli elırehaladás mérése során (Világbank [2002]).
A csúcstalálkozón 8 célkitőzést fogalmaztak meg, amelyek az emberi élet minıségében
mérhetı jelentıs javulás elérésére irányulnak, nemcsak a fejlett világ, a gazdag országok
számára, hanem a szegény, elmaradott országok lakói számára is. Ezek a következık
(Világbank [2002]):
1. A szélsıséges szegénység és éhezés felszámolása. A napi 1 USA dollárnál kevesebb
jövedelembıl élık arányának az 1990-es évi szint felére való csökkentése a 2015.
évre, továbbá az alultápláltság és éhezés felszámolása - fıleg a gyermekek körében.
Az alultápláltság és az éhezés jelensége a fejlıdı világban jelentısen csökkent az
elmúlt 30 év során, de még mindig jelentıs problémát okoz.
2. Általánossá kell tenni az elemi iskola elvégzését. Az oktatás az egyik legfontosabb
eszköz a szegénység és egyenlıtlenségek mérséklésében. Az általános iskolát
elvégzık aránya napjainkban évrıl évre egyre csökkenı tendenciát mutat. Ennek
alapvetıen két oka van: egyrészt a beiskolázás nem olyan sikeres, mint elvárható
lenne; másrészt a már beiskolázott fiatalok körében gyakran tapasztalható a magas
lemorzsolódási arány. Mindkét probléma megoldására figyelmet kell fordítani.
3. A nemek közti egyenlıség megvalósítása, a nık döntési helyzetbe hozása. A fejlıdı
országokban a lányok kisebb arányban kerülnek be az iskolákba, mint a fiúk, és
nagyobb arányban morzsolódnak le. Mindennek oka lehet a tradíciók jelenléte,
amelyek szerint a nık fı tevékenységi területe a házimunka, így iskolába járás helyett
ezt kellene gyakorolniuk. Ezek a tradíciók csak állandósítják a jelenlegi állapotokat,
és tartósan hátrányos helyzetbe hozzák a nıket. Az oktatásban való részvétel mellett
figyelembe kell még venni a háztartáson kívül végzett munka jövedelmét, és a
mezıgazdaságon kívüli munka értékét, továbbá azt is, hogy a vezetı pozíciókat
milyen arányban töltik be nık. Ezen a területen még a fejlett országok jelentıs
hányadában is komoly egyenlıtlenség tapasztalható a nık hátrányára.
4. A gyermekhalandóság csökkentése. Az elmúlt 25 évben határozott, erıteljes javulás
ment végbe ezen a téren, ami elsısorban a védıoltások általános elterjedésének és a
segélyprogramok által is biztosított gyógyellátásnak, valamint az összességében
javuló gazdasági és társadalmi környezetnek köszönhetı.
5. Az anyák – terhes nık és kisgyermekes anyák – egészségének javítása. 1995-ben a
fejlıdı országokban a szülıképes korú nık körében fı halálozási okként a
21
terhességgel és gyermekszüléssel kapcsolatos komplikációk jelentek meg. E téren a
javulás fontos tényezıje a hozzáértı, képzett segítség biztosítása. A terhességek
számának csökkentése is szerepet játszik a helyzet javításában, hiszen a túl korai
terhességek nagy kockázatot jelentenek az anya és a gyermek számára egyaránt.
Fontos tényezı még a családtervezés, a család méretének és a szülések idejének
megtervezése, azonban hátráltató tényezıként jelenhetnek meg a hagyományok,
kulturális tényezık, szokások.
6. Küzdelem az AIDS/HIV, a malária és egyéb fertızı betegségek, járványok ellen. Az
AIDS elsı észlelése óta 20 millió haláleset történt, és napjainkban 40 millióan élnek
fertızötten. Az AIDS világszerte a negyedik fı halálozási ok. A malária és a
tuberkulózis szintén jelentıs halálozási okok, fıként a szub-szaharai Afrikában.
7. A környezet állapotának megırzése, a fenntarthatóság követelménye. A
fenntarthatóságot veszélyeztetı legfontosabb tényezık az egészséges ivóvízkészletek
kimerülése, az erdık pusztulása, továbbá a növény- és állatfajok kipusztulása. A lista
még hosszan bıvíthetı lenne. A szegény országok fejlıdésében fontos szempontnak
kell lennie, hogy ne ismételjék meg a mai gazdag országok által elkövetett hibákat, az
erıforrásaikat tudatosabban, környezetkímélı módon használják fel.
8. Globális partnerség a fejlıdésért. A felhasználható fı erıforrás itt a gazdag országok
GDP-jének egy része, amely segélyezésre fordítható. Fontos teendı a fejlesztési
segélyek felhasználásának hatékonyabbá tétele. Egyúttal enyhíteni kell a fejlıdı
országok általában magas államadósságából eredı terheket, és jövedelemtermelı
képességüket növelni kell, például a kereskedelmi korlátok leépítésével.
Jól látható a fentiekbıl, hogy a fejlıdéssel kapcsolatos célkitőzéseknek csak egy része (az
1. és némileg a 8.) kapcsolódik közvetlenül az országok, illetve a lakosság jövedelméhez,
a GDP növekedéséhez, illetve gazdasági tevékenységhez. Emellett a célkitőzések
többsége olyan szempontokat említ, amelyeket általában az egyes országok gazdasági
állapotának elemzésekor nem szokás figyelembe venni, említeni. Ezek a mutatók inkább
az egészséggel (4., 5. és 6.), az iskolai végzettséggel (2.), a környezet állapotával (7. ),
illetve a társadalmi igazságosság és egyenlıség problémával (3.) foglalkoznak.
Természetesen nem állíthatjuk, hogy ezen tényezık javulása nem járul hozzá az országok
gazdasági teljesítményének növekedéséhez, azonban, amint késıbb látni fogjuk, a magas
GDP egyáltalán nem jelenti azt, hogy a fenti problémák megoldásában az ország
feltétlenül elıbbre járna, mint az alacsonyabb GDP-vel rendelkezı országok.
22
2.3 A nemzetközi szervezetek által használt fejlettségi kategóriák
A fejlıdés, fejlettség országok közötti eltéréseinek alakulása az ENSZ programjaiban is
központi kérdésként kezelt problémakör. Különösen nagy figyelmet fordítanak a
Harmadik Világ országaira, ahol az ENSZ osztályozása szerint három országcsoportot
szokás elkülöníteni. A 44 legszegényebb ország alkotja a „legkevésbé fejlett (least
developed)” országok csoportját, a náluk fejlettebb 88 nem olajexportır ország a „fejlıdı
országok (developing nations)”, és külön csoportot alkot az OPEC 13 kıolajban gazdag
tagországa, amelyek egy fıre jutó nemzeti jövedelme a 70-es évek során drámaian
megnövekedett (Todaro [2000]).
A fenti osztályozástól eltér az IBRD, illetve a Világbank által alkalmazott osztályozás,
amelyet a világ 133, egymillió fınél nagyobb népességszámú országára alkalmaznak –
fejlettekre és fejlıdıkre egyaránt. Az osztályozás alapja az 1 fıre jutó GNP értéke.
Eszerint a következı osztályokat definiálják: alacsony jövedelmő (low income) országok
(az 1997. évi állapot szerint) legfeljebb 785 USD (USA dollár) egy fıre jutó GNP-vel
rendelkezı országok, közepes jövedelmőek (middle income) a 786 - 3125 USD közti
jövedelemmel rendelkezık, és közepesen magas jövedelmőek (upper middle income) a
3126 - 9655 USD közötti jövedelmőek, és magas jövedelmőek (high income) az 1997-ben
9656 USD-nél nagyobb egy fıre jutó GNP-vel rendelkezı országok. Ez utóbbi
országcsoportba 26 ország tartozik melyek közül 24 az ún. Elsı Világ (First World)
országa, a másik kettı - Kuwait és az Egyesült Arab Emirátusok – a fejlıdı országok
közé sorolt ország. Az elsı három csoportba 107 - többségükben fejlıdı - ország
tartozik.
Végezetül az OECD által alkalmazott osztályozási rendszer a Harmadik Világ országait -
az ENSZ által az osztályozásba be nem vont országokat is beleértve - a következı
csoportokra osztja. Az alacsony jövedelmő (low income) országok (LIC) csoportja 61
olyan országot tartalmaz, melyek egy fıre jutó nemzeti jövedelme nem haladja meg a 650
USD értéket. Közéjük tartozik 29 legkevésbé fejlett ország (least developed – LLDC). A
további csoportok a 73 országból álló közepes jövedelmő országok (middle income –
MIC) csoportja, a 11 újonnan iparosodott ország (newly industrialised – NIC), és 13
OPEC-tagország.
23
2.4 A fejlettségi szintet befolyásoló gazdasági és társadalmi jellemzık Bár a fenti osztályozások némileg eltérnek, a fejlıdı országok többségének mégis számos
közös jól körvonalazható problémával kell megküzdenie. Ezek közt a szegénység és
egyenlıtlenség, a munkanélküliség, a minimális oktatás, egészségügyi szolgáltatások,
lakás, és élelem mindenki számára való biztosítása, továbbá az egyének számára
rendelkezésre álló gazdasági és társadalmi mozgástér, lehetıségek szélesítése, és egy
összetartó nemzetállam megteremtése is általános feladatnak tekinthetı. A súlyos és
tartós szegénység, a növekvı munkanélküliség, a jövedelmi egyenlıtlenségek
növekedése, az alacsony, és stagnáló mezıgazdasági termelékenység, a városi és vidéki
lakosság életszínvonala, gazdasági lehetıségei közti különbségek mélyülése, a környezet
egyre romló állapota, az elavult oktatási és egészségügyi rendszer, a fizetési mérleg egyre
súlyosbodó mértékő egyensúlyhiánya, a nemzetközi eladósodottság és az erısödı függés
a külföldi technológiák, intézményrendszer és értékrend importjától ezen országok
túlnyomó többsége számára nyomasztó terheket jelent. Mindazonáltal gazdasági és
társadalmi szerkezetük számos olyan eltérést mutat, melyet a fejlıdéssel foglalkozó
kutatásokban figyelembe kell venni.
Az eltéréseket alkotó fı komponensek az ország mérete (földrajzi terület, lakosság,
jövedelem), a történelmi és gyarmati múlt, a fizikai és humán erıforrásokkal való
ellátottság, a lakosság etnikai és vallási összetétele, az állami és magánszektor relatív
súlya a gazdaságban, az ipar szerkezete, a külsı gazdasági és politikai erıktıl való függés
mértéke, a hatalom elosztása, az intézményi és politikai berendezkedés az országban. A
fenti eltérések miatt a fejlıdı országok közti általánosítás gyakran veszélyekkel jár.
Mégis, közös vonásaik alapján hét nagy problémakört azonosíthatunk (Todaro [2000]):
• Alacsony életszínvonal – alacsony jövedelmek, egyenlıtlenség, rossz egészségi
állapot, nem megfelelı oktatás-képzés
• Alacsony termelékenységi szint
• Magas népességnövekedési ráta, és az eltartottak arányának gyors növekedése
• Magas és növekvı munkanélküliség és alulfoglalkoztatottság
• Jelentıs függés az agrártermeléstıl és elsıdleges termékek, nyersanyagok exportjától
• Tökéletlenül mőködı piacok és korlátozott információ
• Függés és alárendeltség a nemzetközi kapcsolatokban.
24
3. A NÖVEKEDÉS MÉRÉSE, MODELLJEI ÉS HIÁNYOSSÁGAI
3.1 A gazdasági növekedést befolyásoló tényezık
Az elmúlt évszázad folyamán a világ legtöbb országában jelentıs gazdasági növekedés
ment végbe. A reáljövedelem folyamatosan gyarapodott, és ez lehetıvé tette, hogy a
lakosság egyre több terméket és szolgáltatást fogyasszon. Mindez emelte az
életszínvonalat is.
A gazdasági növekedés mérésére a közgazdászok a bruttó hazai termék (GDP), illetve a
bruttó nemzeti termék (GNP) értékét, illetve ezen mutatók egy fıre jutó értékeit szokták
használni. A világgazdasági statisztikák jól mutatják, hogy ezen mutatók nagysága és
évrıl évre való növekedési rátája az országok közt jelentısen eltér. Fontos meghatározni
azokat a tényezıket, amelyek a növekedést kiváltják, és eltérésit okozzák – így a tıke (a
fizikai és a humán tıke), a munka, és a technológia hatásait (Mankiw [1999]).
A gazdasági növekedést befolyásoló legfontosabb tényezınek a beruházások alakulását
tekintik. Ezt alapvetıen meghatározza a gazdaság jelenbeli fogyasztásának és a jövıre
szánt megtakarításainak alakulása. A gazdaság megtakarítása a beruházások forrása, így
ez fogja döntı mértékben meghatározni, hogy a gazdaságban mekkora tıke áll
rendelkezésre a jövıbeli termeléshez. A megtakarítási ráta által meghatározott
tıkeállomány növekedése szoros kölcsönhatásban áll viszont a népesség növekedésével
és a technológiai fejlıdéssel, hiszen e kettı biztosítja a reáltıkéhez szükséges emberi
tényezı, munkaerı jelenlétét, és a reáltıke leghatékonyabb módon való felhasználást.
3.2 A gazdasági növekedés fıbb modelljei
3.2.1 A Solow modell
A neoklasszikus növekedési elmélet alapmodelljének számító Solow-modellben (melyet
szokás Solow-Swan –modellnek is nevezni) az áruk keresletének és kínálatának
egyensúlya játssza a központi szerepet.
25
A kínálat Y= F(K,L) alakban írható fel (Y: a makrogazdasági kibocsátás, K: tıkeállomány,
L: munkaerıállomány). Feltételezzük, hogy az F termelési függvény állandó
mérethozadékú.
Az állandó mérethozadékú termelési függvény mellett igaz, hogy az egy munkásra jutó
kibocsátás csak az egy munkásra jutó tıke nagyságától függ, ezért a kezdeti kínálati
függvénnyel ekvivalens az
y=f(k) egyenlıség, ahol y=Y/L ; k= K/L és f(k)= F(K/L, 1)
A tıke határterméke: MPK= f(k+1)-f(k), egy újabb egységnyi tıke felhasználásával
keletkezı kibocsátásnövekmény.
Egyensúlyi gazdaságban fennáll a kibocsátás felhasználására vonatkozóan az az
alapösszefüggés is, hogy az egy munkásra jutó kibocsátás megegyezik az egy munkásra
jutó fogyasztás (c) és az egy munkásra jutó megtakarítás, azaz beruházás (i) összegével :
y=c+i
Feltételezve, hogy a fogyasztási függvény c = (1-s)⋅ y alakú (ahol s a megtakarítási
határhajlandóság), és ezt visszahelyettesítve az elızı egyenletbe:
y= (1-s)⋅ y + i, amibıl rögtön adódik, hogy i=s⋅ y, azaz az egy fıre jutó beruházás is a
jövedelemmel arányos. Ezáltal a megtakarítási ráta éppen a kibocsátás beruházásra szánt
része. A kibocsátásra felhasználva a kínálat meghatározódás termelési függvénnyel
történı leírását az adódik, hogy a beruházás az egy munkásra jutó tıkeállomány
függvényeként írható fel: i = s⋅ f(k)
A tıkeállomány két tényezı hatására változik: a beruházás a tıkeállomány növekedését
jelenti, míg az értékcsökkenés a régi tıke elavulását és a tıkeállomány csökkenését
okozza. Az értékcsökkenés a tıkeállománnyal arányos, azaz a tıkeállomány egy bizonyos
hányada évrıl évre elhasználódik: jelölje ezt az amortizációs rátát δ (pl. ha a tıkét
átlagosan 25 évig használják, akkor az értékcsökkenési ráta évi 4 % , tehát δ = 0.04).
Ekkor a tıkeállomány változása: ∆k = i - δ k = s⋅ f(k) - δ ⋅⋅k.
A tıkeállomány egyensúlyi szintjének, vagy stacionárius állapotának nevezzük azt a k
szintet, mely mellett a tıkeállomány változása évrıl évre nulla. Adott f, s és δ mellett ez a
szint egyértelmően meghatározható, a 7. ábrán a k* értéke jelöli.
26
7. ábra: A beruházás és értékcsökkenés alakulása a tıkeállomány függvényében a Solow-modell szerint (Mankiw, 1999)
A stacionárius állapot a gazdaság hosszú távú egyensúlyi helyzetét jelenti. Függetlenül a
kezdeti tıkeállománytól, a gazdaságban végül ez a stacionárius állapot fog kialakulni, az
egy fıre jutó tıkeállomány fenti módon meghatározott értékével.
Ha ugyanis a gazdaságban a fenti k* értéknél alacsonyabb a tıkeállomány szintje, ez azt
jelenti, hogy az értékcsökkenés elmarad a beruházások értékétıl, tehát a tıkeállomány
növekszik, azaz közeledik a k* szinthez. Ha viszont az induló tıkeállomány a k* szintet
meghaladná, akkor az értékcsökkenés meghaladná a beruházások nagyságát, ami a
tıkeállomány csökkenéséhez vezetne.
Látható, hogy a fenti modell szerint a megtakarítási rátának alapvetı szerepe van a
tıkeállomány és az egyensúlyi tıkeállomány alakulásában. A megtakarítási ráta
befolyásolására azonban a gazdaságpolitikának vannak eszközei. A döntéshozók számára
viszont fontos, hogy a lakosság jóléte növekedjék, azaz lehetıleg minél magasabb
fogyasztási szintet biztosító stacionárius állapot elérése lenne a cél. A maximális
fogyasztást biztosító stacionárius tıkeállományt nevezik aranyszabály szerinti
tıkefelhalmozásnak (Mankiw [1999]).
Figyelembe véve, hogy a tıkeállomány 1 egységgel történı emelése éppen a tıke
határtermékével (MPK értékével) emeli a kibocsátást, és hogy egyensúlyban a
fogyasztásra rendelkezésre álló termék és szolgáltatás mennyiség a kibocsátásnak és az
amortizációnak a különbsége (c = y-i = f(k)-i = f(k) - δk), azonnal adódik, hogy a tıke
27
növelése akkor nem tudja tovább növelni a fogyasztást, ha a kibocsátás növekedése éppen
megegyezik az egységnyi tıkenövekmény amortizációjával, tehát MPK = δ.
Azaz az aranyszabály szerinti tıkefelhalmozás éppen az a szint, ahol a tıke határterméke
megegyezik a tıke amortizációs rátájával.
Természetesen ez a szint nem fog a gazdaság automatizmusainak eredményeképpen
beállni, ehhez olyan gazdaságpolitikai döntések szükségesek, amelyek a megtakarítási
rátát éppen úgy változtatják, hogy ennek hatására a tıkeállomány épp a megfelelı irányba
változzon, például túl magas tıkeállomány mellett a megtakarítási ráta csökkentése,
alacsony tıkeállomány mellett pedig a megtakarítási ráta növelése lenne a kívánatos.
Népességnövekedés
A Solow-féle alapmodell egyetlen változója, a tıkefelhalmozás, nem ad magyarázatot a
gazdasági növekedésre. A megtakarítási ráták és az amortizációs ráta értékének
megfelelıen a gazdaság csak addig növekedhet, míg egy stacionárius állapotot el nem ér.
Ugyanakkor a világ számos országában tartós gazdasági növekedés figyelhetı meg,
amelyet nem tud a fenti egyszerő modell megmagyarázni. Ezért ki kell bıvíteni a modellt
két további tényezıvel – a népességnövekedés és a technikai haladás hatásaival.
A népességnövekedés hatása abban mutatkozik meg, hogy hatására megváltozik a
foglalkoztatottak száma, és így az egy munkásra jutó kibocsátás és tıkeállomány. Tegyük
fel, hogy a népesség változása évi állandó ütemben nı (az éves növekedési ráta n).
Feltételezzük, hogy a foglalkoztatottak száma ugyanilyen ütemben nı, tehát most k = K/L
és y = Y/L mellett ahhoz, hogy az egy munkásra jutó tıkeállomány állandó maradjon, a
beruházásnak egyenlınek kell lennie az amortizáció mértéke és az új munkaerı-
állomány számára szükséges tıke összegével: ∆k = i – (δ+n)⋅ k.
Innen ismét stacionárius állapotot keresve, és figyelembe véve, hogy i =s⋅ f(k), a
következı összefüggés adódik: ∆k = s ⋅ f(k) – (δ+n)⋅ k, amelyet ismét tudunk ábrázolni,
és egyensúlyi pontját meghatározni (Mankiw [1999]).
Ez ismét olyan stacionárius állapotot ad meg, amelyben a beruházás kettıs szerepet lát el:
egyrészt pótolja az elhasználódott tıkeállományt, másrészt az új munkaerı-állományt
látja el tıkével. Hasonlóan az elızıekhez itt is megfogalmazhatjuk az aranyszabályra
alkotott feltételt: MPK =δ+n.
28
A népességnövekedés melletti stacionárius helyzetben lévı gazdaságban az egy
munkásra jutó kibocsátás és tıkeállomány is változatlan, azonban a gazdaság összes
kibocsátása növekszik. Mindez már önmagában is utal arra, hogy a nagyobb
népességnövekedési rátát mutató országokban az egyensúlyi kibocsátási szintnek
megfelelı tıkeállomány kisebb, mint az alacsonyabb népességnövekedéső országokban.
Ez pedig azt jelenti, hogy ebben az egyensúlyi állapotban az egy fıre jutó kibocsátás is
szükségképpen kisebb lesz.
A technikai haladás
A gazdasági növekedés harmadik forrása a technikai haladás. Ennek alapvetı szerepe a
munka termelékenységének növelésében lesz. Ezidáig változatlannak tételeztük fel az
erıforrások (K és L) valamint a kibocsátás közti kapcsolatot, a modellnek az alábbi
változata viszont a termelési eljárásokban bekövetkezı külsı, exogén változásokat is
figyelembe veszi.
A termelési függvény a következı alakúra módosul: y = F( K, L x E), ahol E: a munka
hatékonyságát méri, azaz LxE: a „hatékonysági egységek” számát jelenti. Feltételezve,
hogy a technikai haladás valamely g ütemben növeli a munkatényezı hatékonyságát,
továbbá, hogy a munkaerı-állomány éves növekedési üteme n, ez mindösszesen (n+g)
ütemő hatékonysági egységekben mért növekedést jelent.
Legyen most k = K/(LxE) a munka hatékonysági egységeire jutó tıke, és y= Y/(LxE) a
hatékonysági egységre vetített kibocsátás. Most is igaz, hogy y= f(k).
Ezután könnyen látható, hogy a tıkeállomány változását ∆k = s ⋅ f(k) – (δ+n+g)⋅ k
mutatja, a stacionárius állapot eléréséhez tehát ennek az értéknek kell nullának lennie. Az
elızı modellváltozatokhoz teljesen hasonló módon kapjuk tehát a következı összefüggést
a stacionárius állapotra: k / f(k) = (δ+n+g) / s. A maximális fogyasztást biztosító
tıkeszintet pedig az aranyszabály felírásával kaphatjuk meg most is: MPK= (δ+n+g).
A fent tárgyalt modellváltozat már képes megmagyarázni az egy fıre jutó GDP értékének
növekedését is. Látható ugyanis, hogy a fenti k érték mellett az egy munkásra jutó
hatékonysági egység éppen g ütemben nı, vagyis az Y/L = y x E érték szintén g ütemben
növekszik.
A Solow-modell szerint tehát csak a technikai halkadás eredményezhet folyamatosan
emelkedı életszínvonalat.
29
Az empirikus kutatási eredmények szerint az éves növekedési ütem az USA elmúlt 40 évi
adatsoraiban mind az 1 fıre jutó GDP, mind pedig az 1 fıre jutó tıkeállomány
tekintetében 2 % körüli értékre tehetı.
A Solow-modell, bár számos vonatkozásban jól alkalmazható gazdasági elemzésekre, sok
szempontból leegyszerősíti a valóságot. Exogén, külsı változónak tekinti a megtakarítási
rátát, miközben a háztartások fogyasztását – és ennek következtében megtakarításait - a
gazdaság jövedelemtermelı képessége mellett a háztartások egyéni döntései határozzák
meg. Az is fontos kérdés, hogy a szintén exogén változónak tekintett technikai haladás is
függ a személyes döntésektıl és a gazdaságpolitikai tendenciáktól.
Igaz viszont, és empirikus adatsorokkal jól kimutatható, hogy a világ legtöbb iparilag
fejlett országában a hetvenes évek elejétıl a növekedés üteme jelentısen csökkent. E
csökkenés oka nem tisztázott kellıképpen, és a fenti modellváltozatok sem képesek ezt
megmagyarázni.
3.2.2 A post-keynes-i növekedéselméleti modell (Harrod-Domar modell)
A modell egyszektoros gazdaságot tételez fel két piaccal, az árupiaccal és a
munkapiaccal. Alapösszefüggései a kibocsátás megtakarításra és fogyasztásra való
felbontása, valamint a piacok egyensúlya mellett a beruházások és a – kibocsátással
egyenes arányban növekvı - megtakarítások egyenlısége (Ligeti [2002]):
Y = C + I és
I = S = s⋅Y
A modell szerint a beruházás a reáltıke állományt növeli, azaz I = ∆K.
A tıkeigényesség (tıkekoefficiens) idıben állandó : κ = K/Y = ∆K/∆Y
A népesség növekedési üteme is állandó: .∆L/L = n > 0.. Ekkor megmutatható, hogy az
egyensúlyi növekedés szükséges és elégséges feltétele a
∆Y/Y = s/κ = n egyenlıség.
30
Ennek alapján a Harrod-Domar modellben a kibocsátás egyenletes növekedésének
feltétele az egyensúlyi növekedés. A modell egy hosszú távú növekedési pályát jelöl ki,
amely mentén minden piac egyensúlyban van, a gazdaság pedig pozitív ütemben
növekszik. Nem képes viszont a gazdaságban tapasztalt növekedési sajátosságok
mindegyikére magyarázatot adni. A modell szerint ugyanis egyensúlyi állapotban az egy
fıre jutó jövedelem (azaz Y/L) állandó, nem növekszik. A másik probléma az, hogy az
egyensúlyi növekedés feltételéül kapott s/κ = n egyenlıség csak véletlenszerően állhat
fenn, és ha egyszer a gazdaság elmozdul ebbıl az egyensúlyi helyzetbıl akkor nem is fog
oda visszatérni (azaz az egyensúly instabil). Hosszú távon viszont az s/κ < n feltétel
mellett is tartós árupiaci egyensúly valósulhat meg egyre növekvı munkanélküliség
mellett.
3.2.3 Endogén növekedéselméleti modellek
Az endogén növekedéselméleti modellek lényege, hogy a technikai haladás alakulását
beépítik a modellbe, annak tıketényezı-változójától teszik függıvé. Az endogén
növekedéselmélet eredményeit foglalja össze Valentinyi [1995], Meyer [1995], valamint
Aghion - Howitt [1998]. Az alábbiakban részletesen bemutatunk egy ilyen modellt, az ún.
AK modellt (Ligeti [2000]).
Ez a növekedési modell eltekint a munkaerı állomány explicit figyelembe vételérıl és az
Y = F(K) = A⋅ K típusú termelési függvényre épít (ahol A> 0 konstans szinttényezı).
K: a szélesebb értelemben vett tıkeállomány, beleértve a fizikai és a humán tıkét is. Az
egy fıre jutó megfelelı értékekkel: y=f(k) = A⋅ k Ekkor a Solow-modellnél alkalmazott
számításokkal a tıkeakkumulációs összefüggés:
∆k = s⋅ f(k) –(n+δ)⋅ k = s⋅ A⋅ k - (n+δ)⋅ k, vagyis ∆k/k = s⋅ A - (n+δ) = konstans.
Ez viszont azt jelenti, hogy a tıkeállomány állandó ütemben nı, y= A⋅ k és c= (1-s)⋅ y =
(1-s)⋅ A ⋅ k, vagyis az 1 fıre jutó kibocsátás és fogyasztás is állandó ütemben nı. Így
viszont minél nagyobb az s megtakarítási határhajlandóság, annál nagyobb az y
kibocsátás növekedési üteme, tehát endogén módon, a technikai haladás exogén kezelése
nélkül magyarázza a pozitív hosszú távú növekedési ütemet.
A modellnek azonban van egy alapvetı problémája: egy nagyon speciális alakú termelési
függvényt tételez fel, amelyre a csökkenı hozadék nem áll fenn.
31
3.2.4 A Mankiw-Romer-Weil modell
Ez a modell a Solow-modell egy olyan általánosítása, amely a humán tıkét közvetlenül
beépíti a termelési függvénybe termelési tényezıként (Ligeti [2002]).
A következı termelési függvénybıl indul ki:
Y = Kα ⋅ Hβ⋅ L1-α-β
ahol H a humán tıke, K a fizikai tıke, L a munkaerı nagysága, y, h és k a megfelelı egy
fıre jutó értékek.
A modell mind a fizikai tıke, mind a humán tıke bıvülését a Solow-modellben látott
módon írja le, a megtakarítási ráták (sh , sk ), az amortizációs hányad (δ ) és a népesség
növekedési üteme (n) figyelembevételével: ∆k = sk⋅ y – (n+δ)⋅ k és ∆h = sh⋅ y – (n+δ)⋅ h.
Innen algebrai átalakítások után megkaphatjuk a stacionárius állapot feltételét:
k* = (sk 1-β⋅ sh
β / α ) 1/(1-α-β) és h* = (sk α⋅ sh
1-α / α ) 1/(1-α-β)
A fenti két összefüggés is mutatja, hogy ez a modell sem képes az egy fıre jutó
kibocsátás növekedését megmagyarázni, ez az érték itt is állandónak adódik.
A fenti négy modell áttekintés alapján megállapíthatjuk, hogy az egy fıre jutó kibocsátás
növekedését csak olyan modell segítségével tudjuk megmagyarázni, amely valamilyen
formában beépíti a technikai haladás hatásait is a modellbe.
A Solow-modell egyik kibıvített változatánál láttunk példát a technikai haladás exogén
változóként való beépítésére a modellbe. A technikai haladás okai azonban nagyon
sokfélék, és többnyire magában a többi gazdasági folyamat alakulásában rejlenek.
3.2.5 A gazdasági konvergencia
A növekedési elméleti modellek szerint egy gazdaság bıvülésének forrása lehet extenzív
(a termelési tényezık akkumulációja), illetve intenzív (például a technikai haladás).
Jogosan vetıdik fel a kérdés, hogy ezen tényezık lehetıvé teszik-e, illetve milyen
feltételek mellett teszik lehetıvé a növekedés olyan sebességét, amely a szegényebb
országok számára biztosítaná a gazdasági utolérés lehetıségét. Az ún. konvergencia-
hipotézisek szerint – empirikus elemzések adataira támaszkodva elmondhatjuk, hogy az
32
országok több ún. konvergencia csoportba sorolhatók, és egyazon csoport országai közt a
konvergencia, míg az országcsoporton kívül – azaz az országcsoportok átlagait tekintve -
a divergencia a jellemzı (Ligeti [2002])
3.3 A fenntartható növekedés, mint egyensúlyi növekedés feltételei és lehetıségei
Az utóbbi néhány évben a gazdasági növekedéssel kapcsolatban egyre gyakrabban
hangzik el a „fenntartható növekedés” fogalma, amely általában egy viszonylag gyors és
egyenletes, továbbá tartós növekedési folyamatot jelent (Erdıs [2000]). Fenntartható
növekedés alatt tartósan egyensúlyban lévı növekedési folyamatot értenek, és a tartós
növekedés feltételeit határozzák meg.
A Harrod-Domar modell alapján a mőszaki fejlıdéssel és létszámbıvüléssel egyaránt
számolni kell, ha a tartós növekedés folyamatát le akarjuk írni. Láttuk a Harrod-Domar
modellben, hogy az egyensúly feltétele a s/κ= n egyenlıség, azaz a növekedés sebessége
a megtakarítási ráta és a tıkekoefficiens hányadosával egyenlı. Emiatt tartós, és akár
nagymértékő növekedés elérhetı alacsony tıkekoefficiens mellett is.
Ehhez a beruházási ráta növelése is szükséges, amelyet viszont a tıkekoefficiens és a
GDP növekedési üteme is meghatároz. Az egyensúlyhoz szükséges továbbá, hogy a
megtakarítások is a beruházások ütemének megfelelı mértékben növekedjenek. Erdıs
[2000] mind zárt, mind pedig nyitott gazdaság mellett definiálja az ilyen módon
értelmezett egyensúly feltételeit, kétszektoros zárt gazdaságra és három szektoros zárt,
valamint négyszektoros nyitott gazdaságra egyaránt. Ez utóbbi esetben figyelembe kell
vennünk, hogy a beruházások nemcsak a belföldi szereplık megtakarításairól, hanem
külsı forrásból is finanszírozhatók, azonban az adósságcsapda elkerülése ekkor alapvetı
feladat. A fenntartható növekedés ütemével kapcsolatban megállapítható, hogy a
beruházások túlzottan gyors növelése az infláció erısödését, a külsı adósság növekedését
okozhatja, míg a túl kis mértékő növekedés a munkanélküliségi rátát növeli.
Magyarország gazdaságstatisztikai adataira támaszkodva elmondhatjuk, hogy hazánkban
mintegy 4 % körüli növekedési ütem látszik fenntarthatónak hosszú távon. Az állam
beavatkozása a növekedés serkentésére általában nem eredményez tartós növekedést,
csupán az állam deficitjét növeli.
A fenntartható növekedés egy ennél általánosabb értelmezésében a fenntarthatóság
feltételének tekintik, hogy a gazdasági tevékenység ne csökkentse a nem megújítható
33
erıforrások állományát olyan mértékben, amely a jövı generáció számára is a
jelenlegihez hasonló színvonalú életminıség megteremtését teszi lehetıvé (Bruntland
Report [1987]). Ez a kérdés azonban átvezet már a fejlıdés kérdéskörének vizsgálatához.
3.4 A GDP és a GNP hiányosságai a fejlıdés mutatójaként való értelmezésben
A mikroökonómiai elemzések során megszokott tény, hogy a termelés növekedése
ráfizetéses egy vállalkozás számára. Ehhez csak arra kell emlékeznünk, hogy a
kibocsátás bıvülésével járó többletbevételt (vagyis az MR határbevételt) és az ehhez
szükségképpen felmerülı többletköltségeket (vagy pontosabban az MC határköltséget)
összehasonlítva a kibocsátás növekedése csak addig gazdaságos, amíg az MR ≥ MC
egyenlıtlenség teljesül.
A makroökonómiai kibocsátás elemzése során azonban nem szokás elkülöníteni a
„bevételeket” és a velük kapcsolatban felmerülı „költségeket”. A makrogazdasági
teljesítmény mérésére általánosan elterjedt GDP (bruttó hazai termék) illetve GNP (bruttó
nemzeti termék) mutatók egyetlen számmá összegzik a gazdaság ágazatainak és
szektorainak teljesítményeit. Az elemzık ezzel a számmal annál elégedettebbek, minél
nagyobb értékeket kapnak. Nem vizsgálják, hogy a GDP vagy GNP növekedése mely
tevékenységek révén keletkezett, és ezáltal azt feltételezik, hogy a gazdaságban keletkezı
valamennyi tevékenység hasznos, azaz növekedése kívánatos (Daly [2001]).
A GDP növekedését a gazdaságpolitikák szokásos közkedvelt célként fogalmazzák meg.
Alapfeltevésük, hogy a GDP növekedése révén a társadalom gazdasága, jóléte,
életszínvonala növekszik, és ez a növekedés folyamatosan fenntartható. Ez azt jelenti,
hogy a GDP növekedése automatikusan nyereséget jelent a társadalom számára, ennek a
folyamatnak mindenképpen nagyobb a haszonnövekménye, mint a költségei.
A GDP növelése során természetesen a gazdaság erıforrásokat használ fel, amelyek
szőkössége ismét a közgazdaságtan egyik alapvetı ténye. Az erıforrások egy része maga
is a gazdasági tevékenység eredményeképpen jön létre, így a GDP vagy a GNP számítása
során értéke szerepel a mutató alakulásában. Ugyanakkor a természeti erıforrások, a
környezet szintén számos erıforrást biztosít, amelyek pénzbeli ellenértékét nem mérik, és
semmilyen költségszámlán nem jelenik meg, viszont felhasználása gyakran egyben
34
végleges elhasználását, illetve a környezet állapotának maradandó károsítását is jelenti.
Ezáltal a társadalom számára valóságos társadalmi költség jelentkezik - negatív
externáliák formájában – amelyrıl a GDP és GNP egyáltalán nem vesz tudomást. Ha a
GDP valóban a gazdaság teljesítményét mérné, akkor ezen erıforrások felhasználását
negatív elıjellel, tehát költség-oldalon szerepeltetnie kellene - más kérdés persze, hogy
értékelésükre mi lenne a megfelelı módszer. Szintén költség-oldalon kellene szerepeltetni
számos olyan tényezıt, amelyet ma pozitív elıjellel, jövedelemnövelı tényezıként
vesznek számításba. Ilyen például egy vegyi gyár által kibocsátott veszélyes hulladék
megtermelésének folyamata, valamint késıbb ennek a hulladéknak a megsemmisítését
végzı vállalat „termelése”. Egy újabb kifejezı példa a fenti folyamatra az amerikai
lakosság túlsúlyossága. Egyrészt pozitívumként jelenik meg a GDP alakulásában a túlzott
élelmiszerfogyasztás, másrészt pedig szintén pozitívum, GDP-t növelı tényezı az
elfogyasztott élelmiszer „eredményétıl”, a túlsúlytól való megszabadulásra költött
fogyókúrás termékek eladása, a teljes fogyókúrás iparág teljesítménye, és a túlsúlyból
eredı szív-és érrendszeri betegségek gyógykezelésének költségei (Zágoni [1997]).
Emellett nem szabad elfelejteni, hogy a gazdaság tényleges teljesítményében számos
olyan tevékenység is jelen van, amelyek nem a piacon kerülnek értékesítésre, nem
idéznek elı pénzmozgást, azonban tényleges értékteremtı folyamatokat takarnak (Zágoni
[1997]). Ilyenek például a családon belüli betegellátás, az idısek, vagy a kisgyermekek
gondozása, a szabadidı során a lakások állagának megóvása vagy fejlesztése, a
barkácsolás, vagy a kiskertben történı termelés, de akár az önerıbıl, öntevékenyen
végzett tanulás, önképzés is (Cobb et al. [1997]).
Nem jelenik meg továbbá a „fekete” és „szürkegazdaság” teljesítménye sem, akár
hasznos, akár káros ez a társadalom számára. Szintén kimarad az állami szféra által
közszolgáltatásként nyújtott tevékenységek hasznának értékelése, hiszen ezekért a
szolgáltatásokért a piacon nem fizet senki (Cobb et al. [1997]), így beszámításuk
legfeljebb elıállítási költségük révén történhet meg.
Nem mutatja a GDP, hogy a keletkezı pénzbeli jövedelmek megoszlása a társadalmon
belül mennyire egyenlıtlen – azaz a kedvezınek tőnı GDP értéke valójában mindenki
számára elfogadható jövedelemszinteket eredményez, vagy egy vékony réteg kiugróan
magas jövedelmeit és nagy tömegek szegénységét takarja. A kimutatott gazdasági
aktivitás finanszírozási forrása szintén figyelmen kívül marad, amikor az országok
35
eladósodására alapozott növekedésnek idıvel számos veszélyes mellékhatása lehet
(Dabóczy [1998a]).
Így a GDP és a GNP valójában nem is a gazdaság tényleges teljesítményének
hasznosságát méri, hanem csupán összegzi a piacon értékesített tevékenységek
ellenértékeként kifizetett jövedelmeket – tekintet nélkül azoknak „haszon” vagy „költség”
jellegére. Azt méri, hogy a gazdaságban a legális szférákban mennyi pénz cserél gazdát a
vizsgálati idıszak alatt. Emiatt nem igazán célszerő a GDP vagy a GNP mutatók
növelését önmagában a gazdaság céljaként kijelölni.
Szintén kérdés, hogy meddig lehetséges egyáltalán a GDP növelése. Ha a
mikroökonómiában megszokott, és már korábban említett gondolatmenet alapján
megkíséreljük számba venni a növekedéssel járó határhasznokat és határköltségeket,
akkor be fogjuk látni, hogy a makrogazdasági teljesítményre is igaz, hogy határhaszon a
kibocsátás növekedésével csökkenni fog, míg a határköltség itt is növekvı lesz.
A hasznosság oldalán azt kell figyelembe vennünk, hogy a GDP növekedése
tulajdonképpen a társadalom számára felhasználható összjövedelmek növekedését jelenti.
Ennek hasznossága nem más, mint a szükségleteket kielégítı képessége. Mivel a
jövedelembıl a társadalom elıször a legsürgetıbb szükségleteit elégíti ki, és a jövedelem
növekedésekor az egyre kevésbé fontos szükségletek kielégítése is lehetıvé válik, a
többletjövedelem révém már mindig csak az addigiaknál kevésbé fontos szükséglet
valósul meg – azaz a határhaszon valóban csökken. A határköltségek oldalán alapvetıen a
termelési tényezıket, a természeti kincseket, a tıkét és a humán erıforrásokat kell számba
vennünk. Természetes jelenség, hogy elıször mindig a legkönnyebben hozzáférhetı
erıforrásokat igyekszünk kihasználni, így a növekedéshez szükséges többlet erıforrást
már csak az eddigieknél nagyobb költséggel lehet megszerezni. Ezáltal a határköltség
növekedése is igaznak bizonyul. A költségek között természetesen számba veendı az
externális hatások formájában jelentkezı költség is, azaz a termelés növelésével
jelentkezı környezetszennyezés, szabadidı elvesztése, stb.
Mindebbıl viszont az következik, hogy a növekvı határköltség és a csökkenı
határbevétel görbék egy jól meghatározott kibocsátási szintnél fognak találkozni, és ez
lesz az a szint, amely pontig a GDP növekedése a társadalom számára több elınnyel jár,
mint kárral (Daly [2001], Kindler [1997]).
36
Egy bizonyos kibocsátási volumen felett tehát a növekedés már nem jelent a társadalom
számára hasznosságnövekedést – ez lenne az az ideális pont, amely mellett mindenki
minden szükségletét kielégítheti. Efölött a növekedés már nem jár semmilyen értelmes
eredménnyel a társadalom számára. Ezt a pontot nevezhetjük eredménytelenségi határnak
(a 8. ábra c pontja, MU = 0). Lesz egy olyan határ is, amely meghaladásához már
egyszerően nem áll rendelkezésre elegendı erıforrás, a kibocsátás e szint fölé nem
emelhetı. Itt tehát a kibocsátás növeléséhez szükséges költségnövekedés végtelen nagyra
növekedne, a természeti és egyéb erıforrások kimerülnének, ezt a pontot nevezhetjük
katasztrófa határnak (Daly [2001]). Ez az a határ, amely még biztosítja a környezet, a
természeti erıforrások, és általában a nem megújítható erıforrások olyan állapotának
megırzését, amely nem veszélyezteti a jövı generációk legalább a jelenlegihez hasonló
életszínvonalának biztosítását (8. ábra, d pont).
8. ábra: A gazdaságos növekedés felsı határa
Forrás: Saját ábra, Daly [2001] alapján Jelmagyarázat: b: a gazdaságos növekedés felsı határa; c: eredménytelenségi határ (itt
MU=0), d: katasztrófahatár (itt MC = ∞).
Összefoglalóan tehát a GDP és GNP mutatók fıbb hiányosságai az alábbiak:
- Csak piacon realizálódó ügyletek számítanak.
- Csak a legális és könyvelt szféra piaci forgalma számít.
- Csak a pénzmozgással járó folyamatokat mutatja ki.
37
- A természeti erıforrásokat (és a humán tıkét) nem tekinti tıkének, azok
amortizációjával nem foglalkozik.
- Minden ügyletet és tranzakciót pozitív elıjellel vesz számba.
- Nem kezeli megfelelıen a közszolgáltatásokból eredı hasznosságot, illetve ezek
elégtelenségébıl eredı veszteséget.
- Az elosztási egyenlıtlenségek hátrányos következményeivel nem számol.
- A kimutatott gazdasági aktivitás finanszírozási forrását – saját forrás, vagy adósság –
nem vizsgálja.
- A családban végzett tevékenység „indirekt kárként” szerepel, hiszen ezzel piaci
szolgáltatás válik szükségtelenné.
- A GDP értéke, mint mutató értelmezése során nem utal az eltérı országok eltérı
megélhetési feltételeire (pl. éghajlat, a megélhetés költségei).
38
4. A FEJLİDÉS MUTATÓSZÁMAI ÉS MÉRÉSE
4.1 Miért van szükség új mutatókra ?
A GDP több évtizede a gazdaságpolitika próbaköve, létrehozása az 1930-as években
Simon Kuznets nevéhez kötıdik. Létrehozásának célja a gazdasági tevékenységek
egységes nemzeti elszámolási rendszerének kialakítása volt. Mint azt a 3.4 szakaszba
láttuk, önmagában nagyon kevés információt tartalmaz. Nem tesz különbséget a költségek
és hasznok, produktív és destruktív tevékenységek közt. Emiatt gyakran tapasztalható
olyan paradox helyzet, amikor a GDP értéke emelkedik, míg a társadalom állapotát
kifejezı egyéb mutatók jelentıs hanyatlást, leépülést jeleznek (Cobb et al. [1997]). A
GDP mutató megalkotója, maga Simon Kuznets is többször utalt rá, hogy egy nemzet
jólétére nemigen lehet következtetni ezen mutató értékébıl (Kindler [1997]).
Számos ország gazdaságpolitikai elemzıi körében egyre gyakrabban találkozunk annak
felismerésével, hogy a jólét mérésére a GDP és GNP mutatóknál alkalmasabb mutató
kidolgozása lenne szükséges. A fıbb nemzetközi szervezetek, így a Világbank és az
ENSZ kutatásaiban, tanulmányaiban is központi kérdés a világ országai fejlettségének
megítélése, amelyhez a GDP-nél jobb, pontosabb indikátorok szükségesek (Cobb et al.
[1997]).
A fejlıdés fogalmának körvonalazása során megállapítottuk, hogy a fejlıdés nemcsak az
adott ország kedvezı gazdasági teljesítményét jelenti, számos gazdaságon kívüli
vonatkozása is van. Emiatt nem lehetséges komplex jóléti mutatót megalkotni úgy, hogy
csak a gazdaság teljesítményét vegyük számba. Emiatt a GDP „kijavítása” nem
egyértelmően járható út, a fejlettséget, az életszínvonalat és a jólétet megfelelı módon
mérı mutatókhoz egészen új tényezık figyelembe vétele is szükséges.
4.2 A jólét mérésére alkalmazott mutatószámok
Az alábbiakban röviden áttekintünk néhány olyan jóléti mutatót, amelyek a GDP illetve a
GNP hiányosságait – legalábbis részben – kiküszöbölik, és ezeknél több információt
hordoznak a vizsgált terület jóléti állapotáról. Természetesen az itt bemutatandók mellett
39
több más mutatószámot is kipróbáltak a fejlıdés mérésével foglalkozó kutatók, az alábbi
áttekintés azonban csak a legismertebbek bemutatására korlátozódik.
4.2.1 A Gazdasági Jólét Mércéje (MEW – Measure of Economic Welfare)
A GDP hiányosságaira már megalkotói, és elsı alkalmazói is felhívták a figyelmet.
Hiányosságainak kiküszöbölésére az egyik lehetséges megközelítés a mutató korrigálása,
kiegészítése a környezeti és társadalmi hatásokat reprezentáló tételekkel. Erre a nemzeti
elszámolások megalkotása óta több próbálkozás is született. Nordhaus és Tobin [1972]
voltak az elsık, akik javasolták, és ki is dolgozták a nemzeti jövedelem mérıszámának
egy átalakított változatát, melyet a „gazdasági jólét mércéjének” (Measure of Economic
Welfare) neveztek. A szerzık a növekedés mérésére alkalmas mutatószámot keresve
rámutattak, hogy a GDP elsısorban a termelés, nem pedig a fogyasztás mutatója, míg a
jólét mérésére a fogyasztást mérı mutató sokkal alkalmasabb lenne. Az új mutató, a
MEW megalkotásával szándékuk az volt, hogy a nemzeti jövedelmet úgy egészítsék ki,
hogy az a teljes gazdasági jólétet tükrözze.
A gazdaság teljesítményét új szempontok szerint csoportosították: fogyasztási, beruházási
és köztes (intermedier) kiadásokat javasoltak megkülönböztetni. Ez utóbbi kategóriába
azokat a gazdasági tevékenységeket javasolták besorolni, melyek haszna más javak és
szolgáltatások hasznosságát növeli. Ide sorolták például a munkába járás költségeit, a
rendırség fenntartását, az utak karbantartását, a hadikiadásokat és a közegészségügyet.
Az új szempontú csoportosítás mellett számos olyan tényezı figyelembe vételét
javasolták, amelyek a hagyományos GDP vagy GNP számítások látókörén kívül
maradnak (például a szabadidı értéke, a nem piaci forgalomba kerülı termékek értéke, a
tulajdonos által lakott lakás hasznossága, a tartós fogyasztási cikkek használatából eredı
hasznosság, illetve az urbanizáció negatív hatásai. Szintén figyelembe veendı tényezınek
tartották a környezet állapotának romlását, a környezeti károk értékelését. További
újszerő elem, hogy az oktatás és az egészségügy tevékenységeit a humán tıkébe való
beruházásként értelmezték.
A fentiek figyelembe vétele mellett megállapították, hogy a társadalom jóléte növekedhet
úgy is, hogy közben a GNP, illetve ennek amortizációval csökkentett párja, a nettó nemzeti
termék (NNP) értéke nem nı, sıt akár csökken – például, ha a gazdasági szereplık
40
kevesebbet dolgoznak, viszont az így megnövekedett szabadidejüket magasra értékelik (2.
táblázat).
A MEW és a NNP értékeinek összehasonlítása az USA adatai alapján
M.e.: USA dollár, 1958-as árszint 2. sz. táblázat 1929 1935 1945 1947 1954 1958 1965
MEW/fı, USD 4506 4866 5472 5552 5818 5919 6391
Index (1929=100) 100 108 121,4 123,2 129,1 131,4 141,8
NNP/fı, USD 1545 1205 2401 2038 2305 2335 2897
Index (1929=100) 100 78 155,4 131,9 149,2 151,1 187,5
Forrás: Nordhaus – Tobin [1972]
A szerzık az USA 1929-1965 közötti gazdasági teljesítményét elemezve megállapították,
hogy a MEW, bár a GNP-nél pontosabb, finomabb mérést tesz lehetıvé, mégis szoros
pozitív korrelációban áll vele. Mindez elég indokul szolgált a közgazdászok egy jelentıs
csoportjának a MEW elfelejtésére, és a GNP további kizárólagos használatára (Daly
[2001]). Késıbbi vizsgálatok azonban kimutatták a fenti tény meglehetısen csalóka
voltát. Daly és kutatótársai a Nordhaus és Tobin által használt adatsort megfelezve, az
1948—1965 közti 18 évre szőkítették a korrelációszámítás idıtartamát, és ez esetben a
MEW és a GDP közti korreláció erıteljes csökkenését mutatták ki. Mindez arra utal,
hogy ha a 30-as évek elején a két mutató még szinte együtt is mozgott, az utóbbi 18-20
évben ez a tendencia megváltozni látszik. (Daly [2001]).
4.2.2 A Nettó Gazdasági Jólét mutatója (NEW - Net Economic Welfare))
A Nordhaus és Tobin által bevezetett MEW mutatót – minimális módosítások mellett
NEW néven is ismeri a szakirodalom. Ezzel a névvel Samuelson és Nordhaus [1987]
közkedvelt közgazdaságtani alapmővében találkozhatunk.
4.2.3 A Fenntartható Gazdasági Jólét Indexe (ISEW – Index of Sustainable Economic
Welfare)
Az ISEW (Index of Sustainable Economic Welfare) mutatót a MEW helyettesítésére
fejlesztették ki a 80-as évek végén, mivel az utóbbi nem tartalmazott valamennyi
41
lényeges környezeti költséget, nem helyesbítették a jövedelemeloszlásban beálló
változásokkal, valamint tartalmazta a szabadidıt. Ezek mindegyike érzékenyen
befolyásolta a MEW-et, és számos önkényes értékelési döntést tett szükségessé (Daly
[2001], Cobb et al. [1994], Daly – Cobb [1989]).
Az ISEW a lakossági fogyasztást veszi alapul, és ehhez adja hozzá, vagy ebbıl vonja ki a
a különbözı tételeket. A kiindulás a lakossági fogyasztás, (+) jelöli a hozzáadandó, és (-)
a levonandó tételeket (3. táblázat).
Az ISEW alkotóelemei
3. sz. táblázat
Alkotóelem Jólétmódosí-tás iránya
súlyozott lakossági fogyasztás (a lakosság fogyasztását elosztjuk a jövedelemeloszlási egyenlıtlenségek indexével)
+
a háztartási munka értéke (a fizetetlen háztartási munka értékét a releváns háztartási tevékenységekkel töltött évi óraszámnak és a háztartási alkalmazottak átlagos órabérének szorzata adja
+
a tartós fogyasztási cikkek éves szolgáltatásainak értéke + az utak, országutak nyújtotta szolgáltatások értéke + egészségügyi és oktatási közkiadások + tartós fogyasztási javak vásárlására fordított éves összeg - a jóléthez hozzá nem járuló egészségügyi és oktatási magánkiadások - az országos szintő reklámkiadások - az ingázás – munkába járás – közvetlen költségei - az urbanizáció költségei - a motorizáltközlekedés baleseteinek költségei - a vízszennyezés költségei - a légszennyezés költségei - a zaj okozta károk (WHO becslés alapján) - a mocsarak elvesztésébıl fakadó károk - a mezıgazdasági területek csökkenésének költségei - a nem megújítható erıforrások kimerítésébıl eredı költségek - a hosszú távú környezeti károk költségei - nettó tıkenövekedés + az ország nettó nemzetközi tıkepozíciójának változása +
Forrás: Daly [2001]
Az ISEW problémája, hogy láthatólag nagyobb részt becslésekre, nem pedig pontosan
mérhetı adatokra támaszkodik. Az ISEW-en belüli értékelésnek nem is az a célja, hogy
pontosan megadja pl. a környezeti károk valódi értékét, hanem az, hogy a gazdasági jólét
42
hosszútávú alakulását megbecsülje. Az ISEW gyengéje, hogy olyan statisztikai adatokon
alapszik, amelyek csupán néhány országban állnak rendelkezésre. Bár többször is
megreformálták és korrigálták, még mindig vannak vitatható elemei és hiányosságai.
Az ISEW idısora (a MEW-hez hasonlóan, bár nem olyan mértékben) pozitív
korrelációban állt a GNP-vel egy bizonyos idıbeli pontig (körülbelül 1980-ig), utána
viszont a korreláció enyhén negatívvá vált. Bár a MEW és az ISEW is a lehetı legtöbb
komponens figyelembe vételére törekedett, egyik sem veszi figyelembe egy adott ország
GNP-növekedésének a globális környezetre, következésképpen más országok
állampolgárainak jólétére gyakorolt hatását. Nem kezeli negatívan sem a legális káros
termékek, mint az alkohol vagy a dohány, sem az illegálisak, például a kábítószerek
kapcsán felmerült hatásokat sem. Nem veszi figyelembe a mutató a jövedelemnövekmény
utolsó egységének idıvel csökkenı hasznosságát sem (noha az elosztási egyenlıtlenségek
révén beszámították a szegények jövedelemnövekményének magasabb hasznosságát). Az
ilyen megfontolások csökkentenék a GNP, illetve a GDP és a jólét közötti korrelációt.
Ugyanakkor a GDP, a MEW és az ISEW egyaránt pozitív elıjellel tartalmazza a
személyes fogyasztást. Mivel így mindhárom mutatónak közös a legnagyobb kategóriája,
a mutatók között eleve viszonylag erıs korrelációnak kellene lennie, s ez a GDP és a két
jóléti mérce közötti gyenge korreláció jelentıségét még inkább aláhúzza. A 4. táblázat,
illetve a 9. ábra az ISEW és a GDP alakulását hasonlítja össze Nagy-Britannia,
Németország, Ausztria és Olaszország példáján.
Az ISEW és a GNP alakulása Nagy-Britanniában, 1950,1973, 1996
4. sz. táblázat Alkotóelem ( angol font / fı) 1950 1973 1996 Háztartás fogyasztása 2,435 4,067 6,402 Korrigált személyes fogyasztás 2,234 3,751 5,485 Szolgáltatások: háztartásban végzett munka 948 1,470 2,368 Egészségügyre és oktatásra fordított közkiadások 89 192 365 A fogyasztási kiadások és a tartós javak által nyújtott szolgáltatásokból származó különbségei
206 446 1,160
Megelızést szolgáló magán kiadások egészségügyre és oktatásra 14 25 109 A bejárás költsége 52 127 207 A személyes környezetszennyezés elleni kiadások - 8 58 Autóbalesetek költségei 30 43 36 A vízszennyezés költségei 94 73 52 Levegıszennyezés költségei 410 464 324 Zajszennyezés költségei 36 36 39 Az élıhelyek elvesztésének költségei 21 4 54
43
A termıföld pusztulásának költségei 14 24 34 Nem-megújuló erıforrások csökkenése 332 920 1,812 Hosszútávú környezeti károk 292 718 1,321 Ózonpajzs pusztulásának költségei 8 209 621 Nettó tıkeállomáyn növekedés - 382 1 A nemzetközi kapcsolatokban elfoglalt helyzet nettó változása 37 52 41 Egy fıre jutó ISEW 1,799 2, 713 2,349 Egy fıre jutó GDP 3,507 6,151 8,890
Forrás: Mayo et al. [2003].
9. ábra: Az ISEW és a GDP 1 fıre jutó értékeinek alakulása néhány fejlett országban, 1950-1990
Forrás: Friends of the Earth homepage:
http://www.foe.co.uk/campaigns/sustainable_development/progress/international.html
Mind a táblázatból, mind az ábrából jól látható, hogy a két mutató a hetvenes évek
közepéig nagyjából együtt haladt, bár számértékükben mutatkozott eltérés. A nyolcvanas
évek elejétıl egyre növekvı eltérés mutatható ki. Míg a GDP 1 fıre jutó értékei, stabil,
töretlen emelkedést mutatnak, az ISEW értékeinek növekedése jelentısen lelassul, sıt a
mutató kisebb visszaesés után a kilencvenes évek elejére nem haladja meg az 1980-as
szintet. Jól látható, tehát, hogy míg a GDP alapján az életszínvonal növekvı tendenciáját
44
tételezhetnénk fel, az ennél összetettebb mutató gyakorlatilag stagnálást mutat. Mindez
aláhúzza a fejlıdés mérésére használt mutatók megválasztásának fontosságát.
4.2.4 A Valódi Fejlıdés Mutatója (GPI – Genuine Progress Indicator)
Az ISEW-et megalkotása óta sok kritika érte. Ezek után a Redefining Progress nevő
kutatócsoport a kritikák alapján átdolgozta, továbbfejlesztette ezt az indikátort (Zágoni
[1997], Halstead [2002]). Az új, átdolgozott mutatót a Valódi Fejlıdés Mutatójának
(GPI - Genuine Progress Indicator) nevezték el.
A valódi fejlıdés mutatója (GPI) a fenntartható gazdasági jólét mutatójának (ISEW)
alternatív változataként is tekinthetı. Ez a mutató is arra törekszik, hogy egységes, átfogó
szerkezetben tartalmazza mind a piaci, mind a nem-piaci tevékenységek értékét, és a
GDP-tıl eltérıen hosszú távú szemléletet tükröz. Amíg a GDP csak az adott év
kiadásainak összességét veszi számba, addig a GPI – az ISEW-hez hasonlóan - a
természeti és társadalmi tıke kimerülésével is számol, ezáltal az aktuális gazdasági
tevékenységek hosszú távú fenntarthatóságát is jelezni képes. A GPI számításának alapját
az ország személyi fogyasztása képezi – hasonlóan a GDP-hez és az ISEW-hez. A GPI a
személyi fogyasztás teljes értékét szintén korrigálja a jövedelem-elosztás tényezıjével,
majd további társadalmi és ökológiai költségeket/hasznokat kifejezı tényezıkkel
módosítja azt. A GPI mutatóban összeadják a gazdaságban elfogyasztott termékek és
szolgáltatások értékét (az ıket kísérı pénzmozgástól függetlenül), majd három
fogyasztáshoz kapcsolódó kiadási kategóriát vonnak le: (1) kárenyhítést szolgáló
kiadásokat (például kórházi és ingázási költségek, környezetszennyezés utólagos
elhárítása stb.), (2) társadalmi költségeket (például családok szétzilálódása,
alulfoglalkoztatottság stb.) és (3) a környezeti vagyon és a természeti erıforrások
értékcsökkenését. Az 5. táblázat tételenként mutatja be a GPI összetevıit és azok hatását
az általa mérni kívánt jólétre vonatkozóan (Görbe-Nemcsicsné [1998]).
A GPI alkotóelemei és azok jólétmódosító hatása
5. sz. táblázat
Alkotóelem Jólétmódosítás Személyi fogyasztás (A) Pozitív Jövedelem-elosztás egyenlıtlensége (B) Negatív A jövedelem-elosztással súlyozott személyi fogyasztás A / B
45
A háztartási munka és a gyermeknevelés értéke Pozitív Az önkéntes munka értéke Pozitív A tartós fogyasztási javak szolgáltatásai Pozitív Az autópályák és utak szolgáltatásai Pozitív A bőnözés költsége Negatív A családok szétzilálódásának költsége Negatív A szabadidı csökkenése Negatív Az alulfoglalkoztatás költsége Negatív A tartós fogyasztási javak költségei Negatív Az ingázás költsége Negatív A háztartások szennyezés-csökkentési költségei Negatív Az autóbalesetek költsége Negatív A vízszennyezés költsége Negatív A légszennyezés költsége Negatív A zaj okozta károk Negatív A nedves, mocsaras területek csökkenése Negatív A mezıgazdasági területek csökkenése Negatív A nem megújuló energiaforrások kimerülése Negatív Más hosszú távú környezeti károk Negatív Az ózonréteg csökkenésének költsége Negatív Az erdık csökkenése Negatív Nettó beruházás Pozitív / Negatív Nettó külföldi hitelnyújtás vagy kölcsönfelvétel Pozitív / Negatív
Forrás: Redefining Progress [1995], Görbe-Nemcsicsné [1998]
Az ISEW-hez képest az alábbi jelentısebb változtatások említhetık:
� Elhagytak négy tételt: az egészségügyi és oktatási közkiadások pozitív tételét, az
egészségügyi és oktatási magánkiadások jólétet nem növelı negatív tételét, az
országos reklámkiadások költségének levonását és az urbanizáció költségeit.
� A mutatóban szerepel nyolc új tétel: egy a társadalmi haszon (önkéntes munka
értéke), öt a társadalmi károk (bőnözés, családok felbomlása, szabadidı elvesztése,
alulfoglalkoztatottság, a háztartások szennyezés-elhárításának költségei) között,
továbbá két fajta környezeti kár (az ózonréteg csökkenésének és az ıserdık
eltőnésének költségei).
Mivel a GPI-t 1995. szeptemberében alkották meg, így viszonylag fiatalabb mutató révén
kevesebb a tapasztalat az alkalmazásáról. Annak ellenére, hogy öt társadalmi és két
környezeti kárral bıvült, vannak olyan vélemények, hogy még mindig alulbecsüli a
társadalmi károkat és túlbecsüli a természeti károkat. Maguk a szerzık is megemlítik,
46
hogy több, a jólétre fontos hatással lévı tényezıt is bele lehetne még foglalni egy igazán
átfogó jóléti mutatóba. (Cobb et al. [2001], Halstead [2003]).
A 10. ábrán bemutatjuk a GPI és a GDP 1 fıre jutó értékeinek alakulását az 1950-1990
idıszakban az USA adatai alapján. Jól látható, hogy itt is, ugyanúgy mint az ISEW
esetében, jelentıs eltérések tapasztalhatók a 80-as évek elejétıl kezdve, nemcsak a mutató
nagyságában, hanem alakulásának tendenciájában is a GDP-hez képest. Itt is elmondható,
hogy a GDP alapján töretlen fejlıdést tételezhetnénk fel, míg a GPI alakulása nemhogy
fejlıdést, hanem egyenesen csökkenést mutat a 70-es évek közepétıl.
10. ábra: A GDP és a GPI 1 fıre jutó értékeinek alakulása 1982-es árszinten az USA-ban, 1950-1990.
Forrás: Friends of the Earth homepage:
http://www.foe.co.uk/campaigns/sustainable_development/progress/international.html
4.2.5 Az Emberi Fejlıdés Indexe (HDI – Human Development Index)
Az Emberi Fejlıdés Indexe ( Human Development Index - HDI) az ENSZ Fejlesztési
Programja (UN Development Program - UNDP) által 1990-ben kidolgozott mutatószám.
Megalkotásának célja az volt, hogy a GDP által nem mért fontos értékek alapján
rangsorolhatóvá, összehasonlíthatóvá tegye az egyes országok fejlettségi állapotát, illetve
idıbeli fejlıdésük elemzésére adjon lehetıséget (Todaro [2000]).
Az új mutató két módszertani újdonságot tartalmazott a hagyományos GDP
számításokhoz, és az elızıekben bemutatott MEW, NEW, ISEW és GPI mutatókhoz
képest. Elıször is a jövedelem megítélésén változtat (a csökkenı határhozadék
alkalmazásával), másodszor az így módosított jövedelmet két humán fejlıdési mutató
47
értékével összegzi, az élettartam és a tudásszint mérése céljából. Így a HDI három részbıl
tevıdik össze:
� Az egy fıre jutó GDP vásárlóerı paritáson számolva
� Az iskolázottság szintje
� A születéskor várható élettartam
Valamennyi összetevıt egy 0-tól 1-ig terjedı skálán mérik, majd ezekbıl számítanak
átlagot. Így a mutató számértéke nem valamilyen egy fıre jutó jövedelemérték, pénzérték,
hanem a fejlettségi skálán való elhelyezkedés mérıszáma, ahol az 1-hez közeli értékek a
legfejlettebb állapotnak, a 0-hoz közeli értékek a legfejletlenebb állapotnak felelnek meg.
A mutató kiszámítása során figyelembe veszik a vizsgálatba bevont mutatók elvárt
minimális illetve lehetséges maximális értékeit, és ezekhez viszonyítva adják meg az
egyes országok adott idıpontbeli értékeit (Todaro [2000], Fóti [1999], HDR [1990],
HDR [1994]).
Az index talán legfontosabb pozitívuma, hogy a gazdasági teljesítmény – a jövedelem –
alakulása mellett figyelembe veszi az életminıség további két lényeges komponensét, az
emberi képességek fejlıdését az iskolázottsági szinten keresztül, valamint az életminıség
egyik alapvetı elemét, a hosszú és egészséges élethez való hozzájutás lehetıségét a
várható élettartamon keresztül. Ahogy azt már Sen ([1998] ill. [2003]) megfogalmazta, a
fejlıdés az emberi képességek kiteljesedésének folyamata, ami az anyagi javakhoz való
hozzájutás lehetısége mellett az egyén lehetıségek közti választási szabadságát is
tartalmazza, ennek pedig alapvetı feltételei az egészség és a képzettség. A HDI mutató
erre az elméleti megközelítésre támaszkodva ötvözi a jövedelem, az élettartam és a
képzettség mérıszámait.
Az index legalapvetıbb hiányossága mindazonáltal az, hogy nem veszi figyelembe a
természeti erıforrások felélését és a fenntartható fejlıdés más fontos tényezıit, például a
környezet állapotát. Ugyanakkor fontos szempont volt a mutató kidolgozásakor, hogy a
nemzeti statisztikákból viszonylag egyszerően hozzáférhetı indikátorokat használ, és nem
igényel olyan bonyolult és bizonytalan becsléseket, mint az ISEW, vagy a GPI. Ezáltal
lehetıvé válik a mutató értékeinek kiszámítása a világ fejletlenebb régióira, országaira
nézve is, ahol a másik két mutató számításához szükséges információk - a statisztikai
rendszer hiányosságai miatt – nem állnak rendelkezésre (HDR [1990]).
A HDI mutató számítására bevezetésekor, 1990-ben a következı eljárást alkalmazták
(Fóti [1999], Husz [2001]).
48
A vizsgált országban a születéskor várható élettartam (L), az írástudók %-os aránya a 10
év feletti lakosság körében (A), az átlagosan elvégzett iskolai osztályok, tanévek száma
(S), valamint a vásárlóerı-paritáson amerikai dollárban (USD, PPP-értéken) mért egy fıre
jutó GDP értéke (J) képezik a számítások alapját
Az adott idıszakban meghatározzák a fenti L, A és S mutatószámok jellemzı minimális
és maximális értékeit, majd a maximum és minimum érték különbségét választva
egységnek, az adott ország mutatóját elhelyezik ezen a skálán. Így 0 és 1 közti értékeket
kapunk, jelölje ezeket: IND(L), IND(A) és IND(S). Az írástudók arányának és az átlagos
iskolaévek mutatójának fenti skálázott adatából súlyozott átlagként kapjuk meg az
iskolázottság mutatóját, az írástudók arányát 2-szeres, az iskolaévek számát 1-szeres
súllyal véve számításba:
IND(I) = { 2 IND(A) + IND(S) }/3
Az egy fıre jutó GDP értékét a következıképpen transzformálják a 0-1-es skálára:
meghatározzák az adott idıszakra és országcsoportra (amely a világ összes országa)
jellemzı átlagosnak tekinthetı jövedelemértéket (ezt jelöli MEA(J)), illetve a jelélemzı
minimális (MIN(J)) és maximális (MAX(J)) értékeket. Ezután az adott ország 1 fıre jutó
jövedelmét úgy skálázzák, hogy az átlag feletti jövedelmeknél a jövedelemnövekmény
csökkenı hasznosságát is figyelembe lehessen venni. Ennek alapján a korrigált
jövedelemmutató (COR(J) ) az alábbiak szerint határozható meg:
COR(J) = MEA(J)+ k⋅ ( J - MEA(J) ) , ahol
k=1 ha J < MEA(J), k=2 ha MEA(J) ≤ J< 2⋅ MEA(J) és k= √2 ha J ≥ 2 ⋅MEA(J)
A COR(J) értékek maximumát - ami egyúttal a MAX(J) korrigált értéke - jelölje
CORMAX(J), minimumát - ami egyúttal a J értékek minimumával kell. hogy
megegyezzen, - MIN(J). Ezután a skálázott érték:
IND(J) = [COR(J) – MIN(J)]/[CORMAX(J) – MIN(J)]
Az eljárás tehát erısen diszkontálja az átlag feletti jövedelmek hasznosságát.
A kapott indexek, azaz IND(L), IND (I) és IND(J) mindegyike 0 és 1 közötti érték. A
HDI mutató ezek egyszerő átlaga, azaz: HDI= [ IND(L) + IND (I) + IND(J) ] / 3.
Az alkalmazott minimum és maximum értékeket a 6. táblázat foglalja össze.
A mutató tartalmát és számítási módját keletkezése óta számos kritika érte (Husz [2001]),
különösen a képzettségi és a jövedelmi rész-indexek vonatkozásában. A jövedelem
értékének figyelembe vételére számos módosító javaslat született, az alsó és felsı
49
határokat rendszeresen felülvizsgálják, de történt már javaslat a jövedelemeloszlás
hatásának figyelembe vételére történı korrekcióra is.
A HDI mutató számításához alkalmazott szélsı értékek, 1990
6. sz. táblázat Mutató Minimum Maximum
Várható élettartam (év) 25 85
Írástudók aránya, % 0 100
Átlagos elvégzett iskolaévek 0 15
Jövedelem (reál GDP/fı vásárlóerı paritáson) 200 40000
Forrás: HDR [1994]
A HDI mutató számításában 1999-ben jelentıs változtatást hajtottak végre. Ennek
értelmében a jövedelemindex számításához használt alsó határt 200 USD-rıl 100 USD-re
módosították, az indexszám képzésére pedig a korábbi szakaszosan lineáris érték helyett
logaritmikus transzformációt vezettek be. Eszerint az új módszer szerint
IND(J) = [ log(J)-log(MIN(J)) ] / [ log(MAX(J)) – log(MIN(J)) ].
A módosítás indoka, hogy ezáltal az átlag feletti jövedelmek diszkontálása enyhébbé vált,
az új eljárás a korábbinál nagyobb hasznosságot tulajdonít az átlag feletti jövedelmek
növekedésének. További módosítás, hogy a képzettségi index számításához az eddig
alkalmazott S rész-mutató tartalma megváltozott. Az eddigi átlagos iskolaévek száma
helyett az új értelmezésben az alap-, közép- és felsıfokú képzésbe beiskolázottaknak a
megfelelı koroszályon belüli százalékos arányát kell figyelembe venni, a megfelelı
minimum érték 0, a maximum érték 100 % (HDR [2003]).
A 7. táblázat néhány fejlıdı és fejlett ország HDI értékének alakulását mutatja a 2001
évi 1 fıre jutó GDP értékének feltüntetésével. Itt is szembetőnı, hogy HDI és a GDP
értékek alakulása – fıleg a fejlıdı országok esetében – gyakran egymással ellentétes
életszínvonalra enged következtetni. Costa Rica, Sri Lanka és Kína jóval alacsonyabb
jövedelemértékek mellett is közel azonos HDI mutatót ér el, mint a náluk sokkal
gazdagabb Szaúd-Arábia. Ugyanakkor a leggazdagabb országok tekintetében a jóléti
rendszerükrıl híres svédek a náluk is jóval gazdagabb USA-t megelızik a HDI mutató
tekintetében.
50
A HDI mutató néhány fejlett és fejlıdı ország esetében, 1975-2001
7. sz. táblázat
Ország 1975 1980 1985 1990 1995 2001 GDP/fı, USD PPP, 2001 USA 0,864 0,883 0,896 0,911 0,923 0,937 34320 Nagy-Britannia 0,839 0,846 0,856 0,876 0,914 0,930 24160 Svédország 0,862 0,871 0,882 0,893 0,924 0,941 24180 Olaszország 0,838 0,854 0,862 0,884 0,900 0,916 24670 Magyarország 0,775 0,791 0,803 0,803 0,807 0,837 12340 Costa Rica 0,749 0,774 0,776 0,794 0,815 0,832 9460 Szaúd-Arábia 0,587 0,647 0,669 0,706 0,736 0,769 13330 Sri Lanka 0,614 0,648 0,674 0,695 0,717 0,735 3180 Kína 0,522 0,553 0,590 0,624 0,679 0,721 4020 Forrás: HDR [2003].
4.2.6 Egyéb fejlıdési mutatók
„Ökológiai Lábnyom” – Ecological Footprint (EF)
Az „Ökológiai Lábnyom” az University of British Columbia kutatói, Mathis
Wackernagel és William Rees [1996] által megalkotott mérıszám, amely területi
egyenértékben fejezi ki az anyagi javak fogyasztásának nyersanyag és energiaigényét.
Nyilvánvalóan többrıl van szó, mint pusztán a város útjai, épületei vagy közmővei által
fizikailag elfoglalt terület nagyságáról, hiszen a település zavartalan „mőködtetéséhez”
kellenek az élelmiszerek megtermeléséhez nélkülözhetetlen földek, a faanyagot adó
erdık, a nyersanyagok kitermeléséhez, az energia elıállításához, valamint a gépjármővek,
a mezıgazdaság, az ipar és más források által kibocsátott szennyezı anyagok
közömbösítéséhez szükséges területek.
Az Ökológiai Lábnyom számítási módszerének lényege a következı: elsı lépésként
kiszámolják egy személy fogyasztását különbözı termékkategóriákban, másodikként
felmérik az elfogyasztott termékek elıállításához szükséges terület nagyságát,
harmadikként – a két elıbbinek hányadosát véve – megkapják az adott
termékkategóriában „kisajátított” terület nagyságát, végül összesítik a különbözı
termékkategóriák adatait, s ezt beszorozva a lélekszámmal megkapják az adott település
vagy régió ökológiai lábnyomát. Az Ökológiai Lábnyom koncepciója nyilvánvalóan a
különbözı gazdaságok relatív jólétének biztosabb feltérképezésére is irányulhat
(Redefining Progress [2003]).
51
Példaképpen a világ valamennyi lakosára számított átlagos egy fıre szükséges terület
ilyen módon 2,3 hektár, a német lakosság egy fıre jutó átlaga 4,7 hektár, az amerikaiaké
9,6 hektár a 2000-beli állapot szerint. Ugyanakkor a Föld biológiailag produktív területét
figyelembe véve mindösszesen 1,9 hektár terület jutna 1 fıre, azaz napjainkban a Föld
lakossága mintegy 20 %-kal többet használ fel a globális erıforrásokból, mint amennyi a
bioszféra ökológiai kapacitása, azaz feléli Földünk természeti erıforrásait (Redefining
Progress [2003]).
Az Életminıség Fizikai Mutatószáma: PQLI – Physical Quality of Life Index
Az életminıség fizikai mutatószámát Morris D. Morris dolgozta ki 1969-ben (Todaro
[2000]). Három mutatószámból, az 1 éves korban várható élettartam, a csecsemı-
halandóság és az írástudók arányának mutatószámából számította ki a fenti összetett
indexet. A mutató minden egyes komponense esetében az adott országra jellemzı érték az
1-tıl 100-ig terjedı skálán meghatározott számérték, ahol 1 a leggyengébb ország
teljesítménye, 100 pedig a legerısebbé az adott szempont szerint. Így például az 1 éves
korban várható élettartam esetében az 1 értéket a 28 év élettartamhoz rendelték (Bissau-
Guinea adata 1950-ben), a 100 értéket pedig Svédország 77 év élettartama kapta (1973-
beli adatok alapján), és ennek megfelelıen 50 pontot kaptak az 52 év várható élettartamot
mutató országok. Hasonlóképpen a csecsemıhalandóság esetében a minimális érték 229
ezrelék (Gabon 1950-beli adata), a maximális érték pedig 9 ezrelék (Svédország, 1973).
Az írástudók százalékos aránya pedig a tényleges értéket jelenti minden ország esetében
az 1-100 közti százalékos skálán (Todaro [2000]).
A tapasztalatok azt mutatták, hogy általában az egy fıre jutó GNP illetve GDP alacsony
értékeit mutató országok esetében a PQLI index értéke is alacsony, míg a magas GNP-vel
rendelkezı országok esetében magasak a PQLI értékek is, azonban a GNP és PQLI közti
korreláció mégsem volt kifejezetten magas (Todaro [2000]). Egyes országokban éppen
ellenkezı irányú összefüggés volt észlelhetı, nevezetesen magas GNP és alacsony PQLI
értékek, amely tény egyértelmően utal a PQLI index GNP-t meghaladó
információtartalmára.
A 11. ábra és a 8. táblázat az egy fıre jutó GDP és PQLI mutatók - valamint a következı
szakaszban ismertetendı BWI mutató - alakulását mutatja az 1980-1992 idıszakban
néhány fejlett és fejlıdı ország esetében. Mind az ábrából, mind a táblázatbeli adatokból
52
kitőnik, hogy az alacsonyabb bruttó nemzeti jövedelmet felmutató országok esetében is
lehetséges magas PQLI értékek elérése (például Kína 1988. és 1992. évi adata).
Olas z or s zág
05
10152025
1980 1985 1988 1992
ezer
US
D (
GD
P)
90
92
94
96
% (
PQ
LI)
GDP/fı PQLI
Své d o r s z ág
05
10152025
1980 1985 1988 1992
ezer
US
D (
GD
P)
90
92
94
96
% (
PQ
LI)
GDP/f ı PQLI
Nagy-Britannia
05
10152025
1980 1985 1988 1992
ezer
US
D (
GD
P)
90
92
94
96%
(P
QL
I)
GDP/fı PQLI
USA
05
10152025
1980 1985 1988 1992
ezer
US
D (
GD
P)
90919293949596
% (
PQ
LI)
GDP/fı PQLI
Kína
0
1
2
3
1980 1985 1988 1992
eze
r U
SD
(G
DP
)
65707580859095
% (
PQ
LI)
GDP/fı PQLI
Magyarország
0
5
10
1980 1985 1988 1992
eze
r U
SD
(G
DP
)
80
85
90
% (
PQ
LI)
GDP/fı PQLI
11. ábra: Az egy fıre jutó GDP (USD folyó árakon) és a PQLI (%) alakulása
Forrás: a 8. táblázat adatai
Az egy fıre jutó GDP (USD, PPP, folyó árakon), a PQLI (%) és a BWI (%)
alakulása
8. sz. táblázat
Év GDP/fı PQLI BWI GDP/fı PQLI BWI USA Nagy Britannia
1980 12170,3 92 91 8203,6 92 90 1985 17504,8 93 94 11693,2 92 91 1988 20656,1 93 93 14395,7 93 90
53
1992 24517,7 93 93 16763,3 93 92 Svédország Olaszország
1980 9920,1 93 92 8412,6 91 86 1985 13962,2 94 92 11815 93 88 1988 16622 94 93 14794,8 88 1992 18472,2 95 95 18368,9 93 89
Magyarország Kína 1980 4717,5 88 83 617,4 73 67 1985 6751,3 88 84 1133,4 76 67 1988 7865,7 89 85 1419,6 78 70 1992 7635,2 89 87 2031,6 92 75
Forrás: The Penn World Tables [2002] és Lijn [1995]
Az Alapvetı Jólét Mutatója (BWI – Basic Well-Being Index)
Ez a mutató szintén az emberi élet társadalmi szempontú fejlettségét próbálja számba
venni, a következı mutatók egyszerő számtani átlaga alapján: az egy éves korban várható
élettartam, a csecsemıhalandóság (ezrelék), az írástudatlanok aránya a felnıtt korú
lakosság %-ában, valamint a középiskolába történı beiskolázások aránya a megfelelı
korú lakosság %-ában (Lijn [1995]). Ez a mutató is egy 0-tól 100–ig terjedı skálára
transzformálja a fenti komponenseket, és ezeket a transzformált értékeket használja az
átlagszámításhoz. Ilyen módon a PQLI-hez, valamint a HDI szociális komponenseihez
hasonlóan a lakosság egészségi állapotát és képzettségi szintjét próbálja mérni a standard
statisztikák által mért mutatószámokkal. Itt is igaz, hogy a várható élettartam, illetve a
csecsemıhalandóság értékeit egy 0-1-es skálára (illetve a skálán való elhelyezkedést %-os
alakra) transzformálják, az elképzelhetı minimális és maximális értékek
meghatározásával. A 9. táblázat mutatja a mutatók transzformálásához használt minimális
és maximális értékeket.
A PQLI és BWI mutatókhoz használt paraméterek
9. sz. táblázat
Minimum érték Maximum érték Születéskor várható élettartam (év) 25 85 Egy éves korban várható élettartam (év) 30 85 Csecsemıhalandóság (1000 élveszületésre) 0 230 Forrás: Lijn [1995].
54
Néhány jellemzı BWI értéket láthatunk az elızı szakaszban bemutatott 8. táblázatban a
PQLI értékekkel összehasonlítva (Lijn [1995]). A BWI indexek a PQLI-hez hasonló
tendenciákat mutatnak, bár számértékük attól eltér.
A Gazdasági és Környezeti Mutatók Integrált Rendszere (SEEA) illetve a Környezeti szempontból Korrigált Nettó Hazai Termék (EDP)
1993-ban az ENSZ Statisztikai Osztálya (UNSTAD) felülvizsgálta a nemzeti
elszámolások rendszerét, és a hagyományos elszámolások mellett létrehozott egy
kiegészítı mutatórendszert (satellite accounts), amely az SNA makromutatóinak
környezeti érzékenységét volt hivatott növelni. Ez az új alcsoport kapta az Integrated
System of Economic and Environmental Accounts (SEEA) nevet. A SEEA, mint az SNA
kiegészítése változatlanul hagyja a hagyományos nemzeti elszámolás elveit és alapjait. A
SEEA azon része, amely a jólét mutatójaként számba jöhet egy környezetileg korrigált
hazai termék mutató, az Environmentally Adjusted Net Domestic Product (EDP). Az
EDP a természeti erıforrások kiaknázásának hasznait és költségeit, valamint a környezeti
minıség javulását és degradációját foglalja magában. Az EDP hosszú távú növekedése a
fenntartható fejlıdés egy lehetséges definíciója. Az EDP tehát két fı tételt foglal
magában: a természeti erıforrások kimerülésének költségeit és a környezeti minıség
változásának költségeit, így felhasználható a gazdasági jólét következetes mutatójaként
(Heltai [1998]).
További kiegészítı indikátorok
A fent ismertetett mutatókon kívül természetesen számos további jelzıszám szóba jöhet
az egyes országok jólétének és fejlettségi állapotának mérésére. A mutatók többsége
általában önmagában nem, csupán a többi mutatóval együtt alkalmas megalapozott
következtetések levonására. Problémát okozhat az egyes adatok értékelhetısége: a
mutatónak nem szabad önmagában értékítéletet hordoznia, s könnyen kezelhetınek kell
lennie. A másik gond lehet a mérhetıség. Az eddig részletesen tárgyalt mutatók
felépítésében is szerepelnek olyan komponensek, amelyek tényleges értékeit a statisztikai
nyilvántartások nem mérik – az ISEW és a GPI egyes komponensei jelenleg leginkább
becslésekkel adhatók meg. A jólét egyik fontos szempontja lehetne a jó közérzet, az
elégedettség, amelyet szintén nem lehet közvetlenül kimutatni legfeljebb következtetni rá
más mérhetı mutatók alapján. Néhány ilyen kiegészítı mutatót ismertet az 1. melléklet.
55
5. A HDI ALKALMAZÁSA A GAZDASÁGI FEJLETTSÉG ÉRTÉKELÉSÉRE
A HDI mutató számítását már a 4. fejezetben ismertettük röviden. Ahogy ott kifejtettük, a
HDI alkalmazása azért elınyös a MEW és az ISEW mutatóval szemben, mert kizárólag
mérhetı adatokat tartalmaz, nem teszi szükségessé egyes komponenseinek becslését.
Ugyanakkor a PQLI és a BWI mutatókkal szemben nemcsak az egészségi állapot és a
képzettség mutatóit tartalmazza, hanem figyelembe veszi az adott ország adott
idıszakbeli egy fıre jutó GDP-jének alakulását is.
Természetesen a mutatónak vannak hiányosságai: például teljesen figyelmen kívül hagyja
a környezet állapotában, a természeti erıforrások használatának szintjében bekövetkezı
változásokat. Ezeknek a tényezıknek a pontos mérése azonban még jelenleg sem
egyértelmően megoldott, és pontos adatok híján a becslésekbıl eredı bizonytalanság az
értékelést könnyen megbízhatatlanná teheti.
A fenti okokra való tekintettel a következı vizsgálatokban a fejlettségi szint mérésére a
HDI mutatót fogjuk használni.
Elıször röviden áttekintjük a HDI mutató számításában bekövetkezett módszertani
változások jelentıségét, és ismertetjük az ENSZ által 1999-ben bevezetett és jelenleg is
használatos számítási metodika elınyeit. Ezt követıen az új módszertan szerint
megvizsgáljuk hazánk, néhány európai ország, valamint négy Európán kívüli ország – az
USA és Japán, valamint India és Kína – HDI mutatójának alakulását, amelyet
összehasonlítunk az egy fıre jutó GDP éves növekedésével és a PQLI illetve a BWI
mutatók alakulásával. Ezután hazánk vonatkozásában végzünk néhány vizsgálatot.
Magyarországra nézve 1999-ben jelent meg országos és megyei szintő HDI-számítás,
még a régi módszertan szerint. Elsı lépésben az új módszertan szerint is kiszámítjuk a
mutatót országos és megyei, illetve regionális szinten, majd összehasonlítjuk a mutató
alakulását más, a gazdasági fejlettség értékelésére szokásosan használt mutatókkal.
5.1 A HDI számításának módszertani változása
Az ENSZ 1999-ben módosította a HDI mutató számítási módszerét. A képzettségi
komponens számításánál az új módszer nem az átlagosan elvégzett iskolaévek számát,
hanem az alap-, közép- és felsıfokú képzésbe beiskolázottak százalékos arányát veszi
figyelembe a megfelelı korosztály teljes létszámához viszonyítva. A minimum
56
értelemszerően 0, a maximum érték pedig 100 %. Ezután a képzettségi index 2/3-os
súllyal veszi számításba az írástudók arányát, és az 1/3-os súllyal a beiskolázottak
arányát, ezek súlyozott átlagaként adódik.
Jelentısebb változás történt a jövedelmi index számításának módszertanában. Elıször is a
maximum érték 40000 USD, a minimum érték pedig 100 USD értékre változott,
figyelembe véve az aktuális gazdasági mutatókat és az elkövetkezı évtizedekre
vonatkozó elırejelzéseket. Megváltozott a jövedelemnövekmény hasznosságának
értékelése is. A korábbi szakaszonként lineáris becslést egy logaritmikus becslés váltotta
fel (HDR [1999] - Technical Note.), amely kevésbé csökkenti a magasabb jövedelmek
hasznosság-értékét, mint a korábban alkalmazott módszer. Ugyanakkor valamennyi
jövedelmi értékre alkalmaz bizonyos mértékő diszkontálást, nemcsak az átlag feletti
jövedelmekre – ezzel a csökkenı hasznosság elvét következetesebben képviseli, mint a
régi formula. Végezetül, a jövedelemnövekedés hasznosságnövekedésként való
értékelése gyakorlatilag csak a 40000 USD-hoz közeli magas jövedelmeknél válik
elhanyagolhatóan kicsivé, míg a régi formulánál ez már a 7000 USD-t meghaladó
közepes jövedelmek esetében is jelentéktelenné vált. Ezáltal jobban elismeri a mutató azt
a tényt, hogy a jövedelemnövekedés a további fejlıdés feltételeit teremti meg (HDR
[1999]).
Amint a jelen fejezet késıbbi szakaszában látni fogjuk, a fenti változtatások jelentısen
módosíthatják a közepesen fejlett országok fejlettségi szintjének értékelését, hiszen
Magyarország esetében ugyanazon adatokkal dolgozva a régi módszertannal számított
HDI érték 1997-ben 0,595, míg az új módszertan szerint 0,757, ami sokkal kedvezıbb
képet mutat hazánk fejlettségi szintjérıl nemzetközi összehasonlításban is.
5.2 A gazdasági fejlettség értékelése az egyes mutatók összehasonlító vizsgálatával
Az alábbiakban megvizsgáljuk 15 ország - Svédország, USA, Japán, Luxemburg,
Franciaország, Nagy-Britannia, Dánia, Ausztria, Németország, Olaszország, Portugália,
Görögország, Magyarország, India, Kína – fejlettségi mutatóit az 1997-2001 idıszakban.
Az országok kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy szerepeljenek a leggazdagabb európai
és Európán kívüli országok, néhány nagyobb fejlıdı ország, valamint az Európai Unió
kevésbé fejlett tagországai is.
57
A vizsgált 5 évre vonatkozóan a HDR [1999], [2000], [2001], [2002] és [2003]
kiadványok adatai alapján meghatároztuk a vásárlóerı paritáson számított GDP/fı és HDI
értékek növekedésének alakulását (12 ábra, illetve 10. és 11. táblázat). Jól látható, hogy a
vizsgált országok három elkülöníthetı csoportra oszthatók. Míg a nagyobb európai
országok, valamint az USA és Japán éves fejlıdési üteme (a HDI mutató növekedése) a
0,4 %-ot nem éri el, vagy alig haladja meg, a kis európai országok (Dánia, Ausztria,
illetve Görögország), valamint Kína a 0,6 – 0,8 %-os tartományban mozog. Hazánk,
valamint Portugália és India ezeknél is jelentısebb, 0,8 – 1,3 % közti éves növekedési
ütemet mutat (12. ábra, 10. táblázat). Mindez eltér az egy fıre jutó GDP éves
növekedésének alakulásától. Itt nem figyelhetık meg azok a különbségek, amiket a HDI
mutatónál tapasztaltunk, illetve a különbségek más jellegőek. A fejlett országok -
Luxemburg és Ausztria kivételével – valamennyien 5 % alatti éves növekedést
produkálnak, míg a kevésbé fejlett európai országok – Portugália, Görögország és hazánk
– valamint India és Kína 6-8 % közti éves növekedési ütemet mutatott (ami természetesen
kedvezıbb a szokásos reál GDP növekedés mutatójánál, hiszen vásárlóerı-paritáson
számított mutatókról van szó).
0,000,200,400,600,801,001,201,40
Svédo.
US
AJapánLuxem
burgF
ranciao.N
agy-Br.
Dánia
Ausztria
Ném
eto.O
laszo.P
ortugáliaG
örögo.M
agyaro.IndiaK
ína
HD
I %
0,002,004,006,008,0010,0012,00
GD
P %
GDP HDI
12. ábra: A HDI és a vásárlóerı-paritáson mért egy fıre jutó GDP évi átlagos növekedése, 2001/1997
Forrás: HDR [1999] és HDR [ 2003] (HDI mutatók), The Penn World Tables [2002] (GDP
adatok) alapján saját számítás.
Látható, hogy a GDP gyors növekedése egyedül Ausztria esetében járt együtt a HDI
fejlettségi mutató gyors növekedésével, ami meglepı, figyelembe véve, hogy Ausztria
58
esetében 1997-ben sem volt túl alacsony ez a mutató. Ugyanakkor India és Kína
példájáról látható, hogy hasonló GDP-növekedési ütem nem feltétlenül járt együtt a HDI
hasonló növekedésével. A magasabb egy fıre jutó GDP-értékkel rendelkezı Kína
eredetileg is magasabb HDI mutatóját az azonos ütemő gazdasági növekedés kevésbé
javította, mint a kevesebb anyagi forrással rendelkezı, elmaradottabb Indiáét – ami arra
utal, hogy a fejlıdı országok körében viszonylag szerényebb gazdasági növekedés is
sikeresen fordítható át a jólét jelentısebb mértékő növekedésévé (11. táblázat).
A HDI és az egy fıre jutó, vásárlóerı paritáson mért GDP évi átlagos növekedése,
2001/1997.
10. sz. táblázat
2001/1997 GDP/fı, PPP szerint HDI
éves növekedés % éves növekedés % Svédország 3,0887 0,4183
USA 2,8591 0,2210 Japán 0,3967 0,1458
Luxemburg 9,5551 0,4063 Franciaország 3,7128 0,2130
Nagy-Britannia 3,3811 0,3206 Dánia 3,6856 0,6116
Ausztria 5,3902 0,6145 Németország 4,2877 0,4190 Olaszország 4,1364 0,3152 Portugália 6,8008 1,0672
Görögország 7,3630 0,5503 Magyarország 8,0825 0,8657
India 6,9656 1,2222 Kína 6,9955 0,6847
Forrás: Saját számítás a HDR [1999], [2000], [2001], [2002] és [2003] adatai alapján
A HDI alakulása az 1990 – 2001 idıszakban
11. sz. táblázat
HDI GDP/fı, PPP szerint
1990 1996 1997 1998 1999 2000 2001 1997 2001
Svédország 0,892 0,917 0,923 0,926 0,936 0,941 0,941 21521,1 24180,0
USA 0,912 0,923 0,927 0,929 0,934 0,939 0,937 30797,8 34320,0
Japán 0,907 0,918 0,924 0,924 0,928 0,933 0,932 24737,4 25130,0
Luxemburg 0,879 - 0,902 0,908 0,924 0,925 0,930 38908,9 53780,0
Franciaország 0,896 0,913 0,918 0,917 0,924 0,928 0,925 20887,9 23990,0
Nagy-Britannia 0,876 0,913 0,918 0,918 0,923 0,928 0,930 21281,8 24160,0
Dánia 0,889 0,900 0,905 0,911 0,921 0,926 0,930 25274,0 29000,0
59
Ausztria 0,889 0,901 0,904 0,908 0,921 0,926 0,929 21989,0 26730,0
Németország - - 0,906 0,911 0,921 0,925 0,921 21638,8 25350,0
Olaszország 0,878 0,892 0,900 0,903 0,909 0,913 0,916 21167,7 24670,0
Portugália 0,818 0,850 0,858 0,864 0,874 0,88 0,896 14268,5 18150,0
Görögország 0,857 0,859 0,867 0,875 0,881 0,885 0,892 13472,2 17440,0
Magyarország 0,803 - 0,795 0,817 0,829 0,835 0,837 9325,2 12340,0
India 0,510 - 0,545 0,563 0,571 0,577 0,590 2221,1 2840,0
Kína 0,624 0,680 0,701 0,706 0,718 0,726 0,721 3141,1 4020,0
Forrás: HDR [1994], [1999], [2003] és The Penn World Tables [2002]
Megvizsgáltuk, tapasztalható-e kapcsolat az egy fıre jutó GDP éves növekedési üteme és
a HDI éves növekedési üteme közt (13. ábra).
13. ábra: A HDI éves növekedése az egy fıre jutó, vásárlóerı paritáson mért GDP éves növekedésének függvényében, 2001/1997
Forrás: HDR [1999] és HDR [2003] (HDI mutatók), és The Penn World Tables [2002] (GDP
adatok) alapján saját számítás
Jól elkülönül két csoport: az egyik a HDI 0,5 % alatti és a GDP 5 % alatti növekedési
ütem-értékei által jellemzett 8 ország (Svédország, USA, Japán, Franciaország, Nagy-
Britannia, Németország, Olaszország), a másik a HDI 0,5 % és GDP 5 % feletti értékeivel
jellemezhetı 6 ország (Ausztria, Portugália, Görögország, Magyarország, India, Kína).
Emellett két átmeneti országot figyelhetünk meg: az 3,7 % -os GDP és 0,61 %-os HDI
növekedéssel jellemezhetı Dánia, valamint a 9,5 % -os GDP és 0,4 %-os HDI
növekedéssel jellemezhetı Luxemburg.
60
A kis GDP és kis HDI növekedéssel jellemezhetı országok a világ legfejlettebb országai,
valamennyien 20 ezer USD feletti egy fıre jutó GDP-vel, és 0,9 feletti HDI értékkel
rendelkeztek már 1997-ben is. A nagy GDP és nagy HDI növekedéssel jellemezhetı
országok közt egyedül Ausztria érte el 1997-ben a 0,9-es HDI értéket, a többiek még
2001-ben sem tudták ezt az értéket elérni. Dánia a magas GDP értékét viszonylag szerény
mértékben emelve, klasszikus jóléti államként sikeresen alakította át ezt a szerényebb
jövedelemnövekményt jelentıs HDI-növekménnyé, azaz a lakosság jólétének emelésévé,
míg a másik szélsıség Luxemburg, amely rendkívül jelentıs jövedelemnövekményét alig
tudta HDI-növekedéssé transzformálni.
A fejlettség és a gazdasági teljesítmény közti összefüggést tovább vizsgálva
megpróbáltuk elkülöníteni a HDI jövedelemkomponensét a két másik komponenstıl, a
várható élettartam és az iskolázottság tényezıitıl. Ennek érdekében a HDIS rész-mutatót
vezettük be, az élettartam-index és az iskolázottság-index átlagaként (emlékeztetıül: a
HDI az élettartam-index, az iskolázottság-index és a jövedelem-index átlagaként adódott).
Ezután megvizsgáltuk, van-e kimutatható hatása az egy fıre jutó GDP-nek a HDIS rész-
mutató alakulására. Eredményeinket a 14. ábra és a 12. táblázat tartalmazza az 1997. évi
adatokra.
Az ábrából és a másodfokú regressziós görbe illeszkedésének szorosságából (r2=0,8484)
is látható, hogy meglehetısen szorosnak tekinthetı összefüggés tapasztalható, amely
szerint mintegy 20 ezer USD/fı jövedelemig a GDP növekedése viszonylag gyors
ütemben növeli a HDIS rész-mutatót, 20 ezer USD jövedelem körül nincs jelentıs
változás a HDIS értékében, azonban 20 ezer USD felett már a GDP növekedése a HDIS
mutató csökkenését eredményezi. Az illetsztett egyenes egyenlete: HDIS = -5 ⋅10 –10⋅ ⋅
GDP2 + 2 ⋅ 10-5 ⋅ GDP + 0,6266, a változás ütemét a ∆HDIS = - 10 (-9) ⋅ ∆GDP + 2⋅10 (-5)
derivált összefüggés írja le.
A fenti, statisztikailag, empirikus úton meghatározott összefüggés magyarázatául
elmondható, hogy a nagyobb GDP értékek mellett a HDIS komponenseit alkotó rész-
mutatók közül az élettartam csökkenését okozhatja a túlzott bıség nyomán jelentkezı
civilizációs betegségek - túlsúly, mozgáshiány, élvezeti cikkek mértéktelen fogyasztása,
egészségtelen életmód – általánossá válása, amelyet nem képes kompenzálni a
képzettségi index, hiszen a magas jövedelemszinttel rendelkezı országok esetében
általános az írás-olvasás, és az oktatásban való részvétel magas, 90 % körüli szintje,
amelyet más érzékelhetı mértékben emelni nehezen lehet. Az összefüggés minden
61
bizonnyal igaz a fejlett európai és amerikai országok esetében, azonban kivételt képez
néhány jellemzıen magas GDP-vel rendelkezı, de elmaradottabb civilizációs
körülmények közt élı afrikai illetve ázsiai ország. Szaúd-Arábia 2001. évi adatai (GDP/fı
=13300 USD, HDIS=0,745, HDI=0,769) Katar (GDP/fı =20987 USD, HDIS=0,775,
HDI=0,814), illetve az Egyesült Arab Emirátusok (az ábrán: UAE, GDP/fı =19115 USD,
HDIS=0,780, HDI=0,812) 1997-es adatai már kevésbé jó illeszkedést mutatnak. Ha a
három új országot is hozzávennénk a fenti 15 országból álló adatsorhoz, az illesztett
regressziós görbe egyenlete alig változna (HDIS = -3 ⋅10 –10⋅ ⋅ GDP2 + 1,99⋅ 10-5 ⋅ GDP +
0,6303 ), csak az illeszkedés szorosságát mérı korrelációs együttható (r2 = 0,5972) értéke
csökkenne. Ha viszont külön másodfokú görbét illesztenénk a három arab országra, akkor
az egyenlet: HDIS = -6,7 ⋅10 –10⋅ ⋅ GDP2 + 2,68⋅ 10-5 ⋅ GDP + 0,5112 alakra módosulna.
Erre az egyenletre például India is sokkal jobban illeszkedne, mint az eredeti görbére.
Kérdéses, hogy vajon a két görbe két külön fejlıdési pályát jelent-e, és ha igen, akkor a
jelenleg alacsony 1 fıre jutó GDP értékkel rendelkezı fejlıdı országok melyik pályát
fogják fejlıdésük során követni.
14. ábra: A HDI élettartam- és képzettség komponensének (HDIS) alakulása GDP/fı mutató függvényében 1997-ben
Forrás: ld. 13. ábra
A HDI élettartam - és képzettség komponensének (HDIS) alakulása GDP/fı mutató
függvényében, 1997
12. sz. táblázat
Ország GDP HDIS Svédország 21521 0,940
USA 30798 0,915
62
Japán 24737 0,930 Luxemburg 38909 0,875
Franciaország 20888 0,930 Nagy-Britannia 21282 0,930
Dánia 25274 0,900 Ausztria 21989 0,910
Németország 21639 0,910 Olaszország 21168 0,910 Portugália 14269 0,875
Görögország 13472 0,900 Magyarország 9325 0,835
India 2221 0,585 Kína 3141 0,765
Forrás: ld. 13. ábra
5.3 Az egyes fejlettségi mutatók eredményeinek összehasonlítása
A HDI mutatón kívül a PQLI és a BWI mutatók is alkalmasak a fejlettség élettartammal
és képzettséggel kapcsolatos komponenseinek értékelésére. Az alábbiakban
összehasonlítjuk e három mutató 1999-2001 közti alakulását a korábbiakban vizsgált 15
ország esetében. A HDI-bıl most is kivesszük a jövedelmi komponenst, és a már
korábban bevezetett HDIS rész-mutatóval dolgozunk.
A HDIS és a BWI komponensei fele-fele arányban vesznek figyelembe egészségi
állapottal kapcsolatos illetve iskolázottsággal kapcsolatos mutatókat. A PQLI kétszer
akkora súlyt tulajdonít az egészségügyi, mint a képzettségi mutatóknak. A BWI illetve a
HDIS által jelzett tendenciák Svédország és az USA, valamint India és Kína kivételével
egyezı tendenciákat tükröznek, a PQLI viszont csak Kína esetében mutat a HDIS-tıl
eltérı tendenciát.
A HDIS alakulásában megfigyelhetı (15. ábra), hogy mindössze Svédország esetében
mutat érzékelhetı növekedést a mutató. Kismértékő csökkenést tapasztalhatunk
Franciaország és Kína esetében, míg a többi országban elhanyagolható növekedés, vagy
változatlan állapot tapasztalható a vizsgált három évben.
63
0,50
0,60
0,70
0,80
0,90
1,00
Svéd
o.U
SAJa
pán
Luxe
mbu
rgFr
anci
ao.
Nag
y-Br
.D
ánia
Ausz
tria
Ném
eto.
Ola
szo.
Portu
gália
Gör
ögo.
Mag
yaro
.In
dia
Kína
1999
2000
2001
15. ábra: A HDIS mutató alakulása (1999, 2000 és 2001)
Forrás: HDR [2001], [2000] és [2003] alapján saját számítás
A fejlettségi sorrendeket vizsgálva megállapítható, hogy míg a HDIS alapján Svédország,
Nagy-Britannia, és Japán a három legfejlettebb ország ebben a sorrendben
(Franciaország több országgal együtt a negyedik helyet foglalja el), a PQLI és a BWI
szerint a sorrend Japán, Svédország és Franciaország ( a negyedik helyen több ország
holtversenyben áll) (16. és 17. ábra). Mindhárom mutató tehát hasonlóan értékeli az
országok közti fejlettségbeli különbségeket. Az utolsó két helyen Kína és India áll. A
PQLI mindkét országot évrıl évre javuló állapotúnak mutatja, a HDIS viszont csak Indiát.
A BWI viszont 2000-ben mindkét fejlıdı ország esetében visszaesést mutat. Érdekes
észrevenni azonban, hogy a PQLI és a BWI Magyarországot szinte azonos helyzetőnek
mutatja Portugáliával, és a BWI szerint a gazdag Luxemburggal is ( az adatokat 2.
mellékletben közöljük).
P Q L I
0 , 5 0 0
0 , 5 5 0
0 , 6 0 0
0 , 6 5 0
0 , 7 0 0
0 , 7 5 0
0 , 8 0 0
0 , 8 5 0
0 , 9 0 0
0 , 9 5 0
1 , 0 0 0
Své
do.
US
A
Japá
nLu
xem
burg
Fran
ciao
.
Nag
y-B
r.
Dán
ia
Aus
ztria
Ném
eto.
Ola
szo.
Por
tugá
lia
Gör
ögo.
Mag
yaro
.
Indi
a
Kín
a
1 9 9 9
2 0 0 0
2 0 0 1
16. ábra: A PQLI mutató alakulása (1999,2000,2001)
Forrás: HDR [2001], [2000], [2003] és Lijn [1995] alapján saját számítás
64
B W I
0 , 5 0 0
0 , 5 5 0
0 , 6 0 0
0 , 6 5 0
0 , 7 0 0
0 , 7 5 0
0 , 8 0 0
0 , 8 5 0
0 , 9 0 0
0 , 9 5 0
1 , 0 0 0
Své
do.
US
A
Japá
nLu
xem
burg
Fran
ciao
.
Nag
y-Br
.
Dán
ia
Ausz
tria
Ném
eto.
Ola
szo.
Portu
gália
Gör
ögo.
Mag
yaro
.
Indi
a
Kín
a
1 9 9 9
2 0 0 0
2 0 0 1
17. ábra: A BWI mutató alakulása (1999,2000,2001)
Forrás: HDR [2001], [2000], [2003] és Lijn [1995] alapján saját számítás
A fentiek azt mutatják, hogy a PQLI és a BWI mutatók mindegyike a HDIS mutatóval
hasonló eredményeket ad, bár kisebb eltérések elıfordulnak. Mindezek alapján
elmondhatjuk, hogy míg a mutatók a fejlettség egyes komponenseit kissé eltérı módon
kezelik, alapvetıen hasonló módon értékelik az egyes országok fejlettségi állapotát. Ezt
igazolják a köztük lévı kapcsolat szorosságát mérı korrelációs koefficiensek magas, 0,98
körüli értékei is ( 2. melléklet).
5.4 A fejlettség értékelése a HDI mutató alapján Magyarország megyéiben és régióiban
A HDI mutató alakulását Magyarországra vonatkozóan rendszeresen közlik az ENSZ
fejlettségi beszámolói (HDR, [1992]-[2003]). Hazánkra vonatkozó megyékre és régiókra
is kiterjedı, részletes fejlettségi állapotértékelést tartalmazó tanulmány 1999-ben jelent
meg (Fóti [1999]), amely szintén a HDI számítására alapozza értékelését. Ezek a
számítások azonban még a HDI régi módszertana alapján készültek, és a jövedelemindex
számításának eltérése miatt meglehetısen kedvezıtlen képet festenek hazánk
fejlettségbeli állapotáról.
Kistérségi szinten is készült nemrégiben hasonló értékelés Magyarországon (Obádovics-
Kulcsár [2003]). Ez az értékelés azonban nehezen hasonlítható össze az ENSZ által
közölt HDI mutatókkal, ugyanis a kistérségi szintő adatok hozzáférhetısége korlátozott.
Ezért a képzettségi rész-index kiszámításánál a szerzık 1990-bıl, az élettartam-index
kiszámításánál az 1995-2000 idıszak átlagaiból , a jövedelmi index számításánál az 1999-
65
beli személyi jövedelemadó alap adataiból indultak ki. Így a kistérségi index idıbeli
tendenciák kimutatására nem használható, sem az 1999-es, sem az annál korábbi évek
adataival nem hasonlítható össze közvetlenül. Mindez igaz akkor is, ha figyelembe
vesszük, hogy a képzettség és az élettartam alakulásában vélhetıen nem következett be
túlságosan jelentıs változás az elmúlt 12 év során. További problémát jelenthet a
jövedelemi adatforrások és azok feldolgozási módja, hiszen a kistérségek többségére
kapott feljettségi indexek messze elmaradnak az ENSZ által Magyarország egészére
közölt HDI értékektıl.
A Fóti [1999] által végzett vizsgálatok alapján a 13. táblázatban ismét kiszámítottuk
hazánk megyéire a HDI mutató értékét az 1999-ben bevezetett és jelenleg is használt
módszertan szerint az 1990-beli és az 1997-beli adatokkal. A régi módszertan szerinti
adatokat és eredményeket a 3. mellékletben közöljük.
A HDI index megyénk 1990-ben, és 1997-ben, az 1999-es (új) módszertan szerint
13. sz. táblázat
1990 1997 1990 1996 1990 1996 1990 1997 Lindex EDUindex Jindex HDI
Budapest 0,750 0,773 0,885 0,890 0,801 0,803 0,812 0,822 Közép-
Magyaro. Pest 0,727 0,757 0,862 0,869 0,738 0,756 0,776 0,794 Fejér 0,743 0,768 0,867 0,872 0,746 0,780 0,785 0,807
Komárom-E 0,723 0,752 0,868 0,872 0,743 0,758 0,778 0,794 Közép-
Dunántúl Veszprém 0,755 0,775 0,868 0,874 0,734 0,758 0,786 0,802 Gyır-M-S 0,765 0,787 0,872 0,877 0,737 0,774 0,791 0,813
Vas 0,750 0,777 0,870 0,875 0,727 0,774 0,783 0,808 Nyugat-
Dunántúl Zala 0,753 0,775 0,865 0,873 0,723 0,752 0,780 0,800
Baranya 0,737 0,753 0,861 0,872 0,731 0,735 0,776 0,787 Somogy 0,737 0,750 0,858 0,867 0,706 0,720 0,767 0,779
Dél-Dunántúl
Tolna 0,742 0,758 0,861 0,866 0,722 0,736 0,775 0,787 Borsod-A-Z 0,718 0,738 0,862 0,866 0,712 0,718 0,764 0,774
Heves 0,753 0,768 0,862 0,844 0,710 0,735 0,775 0,782 Észak-
Magyaro. Nógrád 0,738 0,750 0,861 0,863 0,714 0,715 0,771 0,776
Hajdú-B 0,745 0,763 0,861 0,870 0,693 0,716 0,766 0,783 Jász-N-Sz 0,740 0,758 0,860 0,866 0,714 0,720 0,771 0,782
Észak-Alföld
Szabolcs-Sz-B 0,722 0,743 0,851 0,861 0,675 0,678 0,749 0,761 Bács-K 0,728 0,755 0,860 0,868 0,704 0,710 0,764 0,777 Békés 0,752 0,772 0,864 0,871 0,707 0,718 0,774 0,787
Dél-Alföld
Csongrád 0,743 0,768 0,869 0,871 0,729 0,740 0,780 0,793 Magyarország 0,740 0,762 0,864 0,870 0,738 0,757 0,781 0,796
Forrás: Fóti [1999], illetve KSH (www.ksh.hu , regionális adatok) adataiból saját számítás
Jelmagyarázat: Lindex: élettartam-index, EDUindex: képzettség-indexe, Jindex: jövedelem indexe
66
A 18. ábra szemlélteti az új módszertan szerinti számításokkal a fejlettség változását az
1990 és 1997 évek között. Jól látható, hogy valamennyi megyénk fejlettségi mutatói
javultak, azonban a legnagyobb javulás Fejér, Gyır-Sopron, Vas, Zala és Pest megyékben
tapasztalható, amelyet Kelet-Magyarországról egyedül Hajdú-Bihar közelít meg a
növekedés nagyságának tekintetében. Míg a Dunántúlon a legnagyobb növekedést elérı
megyék az idıszak elején is a fejlettebbek közé tartoztak, a keleti területeken éppen a
fejlettebbnek tekinthetı megyék közt tapasztalható kisebb mértékő emelkedés. Mindezek
magyarázata valószínőleg az, hogy a nyugati megyék fejlıdésében nagy szerepet játszott
a külföldi tıkeberuházások megjelenése, amelyre általában az infrastrukturális
szempontból fejlettebb területek gyakorolnak nagyobb vonzerıt, valamint a képzettség
szempontjából kedvezıbb munkaerı állomány, ami pedig a képzettségi indexkomponens
magasabb értékeit feltételezi. A magasabb jövedelmi szint általában a képzettebb
lakosság megtartásában is szerepet játszik, így egy önmagát erısítı folyamat beindulását
teszi lehetıvé. Jellemzı, hogy ezekben a megyékben az élettartam-indexek értékei is
magasak. A vizsgált idıszakban a megyék fejlettségi sorrendjében gyakorlatilag nincs
változás (a megyék többsége legfeljebb két pozíciót mozdult el eredeti helyérıl), egyedül
Hajdú-Bihar megye volt képes jelentısen (négy pozíciót) javítani a helyzetén.
H D I m e g y é n k é n t
0 , 7 0 0
0 , 7 5 0
0 , 8 0 0
0 , 8 5 0
Bu
da
pe
st
Pe
st
Fe
jér
Ko
má
rom
-EV
esz
pré
mG
yır -
M-S
Va
s
Za
laB
ara
nya
So
mo
gy
To
lna
Bo
rso
d-A
-Z
He
ves
Nó
grá
dH
ajd
ú-B
Jász
-N-S
zS
zab
olc
s-S
z-B
Bá
cs-K
Bé
kés
Cso
ng
rád
Ma
gya
rors
zág
1 9 9 0
1 9 9 7
18. ábra: A HDI index megyénkénti alakulása 1990-ben és 1997-ben, az 1999-es módszertan szerint
Forrás: ld. 13. ábra
A megyék fejlettségbeli sorrendje 1990-ben: Budapest, Gyır-Moson-Sopron, Veszprém,
Fejér, Vas, Zala, Csongrád, Komárom-Esztergom, Baranya, Pest, Heves, Tolna, Békés,
,Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-
67
Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg. 1997-ben ez a sorrend a következı: Budapest, Gyır-
Moson-Sopron, Vas, Fejér, Veszprém, Zala, Komárom-Esztergom, Pest, Csongrád,
Baranya, Tolna, Békés, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Bács-
Kiskun, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg.
A HDI számítását elvégeztük 2000-beli adatokkal is. Eredményeinket a 14. táblázat
tartalmazza.
A HDI index megyénkénti alakulása 2000-ben
14. sz. táblázat
Lindex Eduind Jind HDI Budapest 0,788 0,929 0,903 0,873 Közép-
Magyarország Pest 0,766 0,929 0,745 0,813 Fejér 0,786 0,902 0,815 0,834
Komárom-E 0,762 0,902 0,755 0,806 Közép-Dunántúl
Veszprém 0,781 0,902 0,757 0,813 Gyır-M-S 0,793 0,900 0,835 0,843
Vas 0,780 0,900 0,808 0,829 Nyugat-Dunántúl
Zala 0,781 0,900 0,756 0,812 Baranya 0,773 0,877 0,739 0,796 Somogy 0,757 0,877 0,719 0,784
Dél-Dunántúl
Tolna 0,766 0,877 0,751 0,798 Borsod-A-Z 0,753 0,871 0,711 0,779
Heves 0,783 0,871 0,728 0,794 Észak-
Magyarország
Nógrád 0,760 0,871 0,683 0,771 Hajdú-B 0,771 0,853 0,729 0,784
Jász-N-Sz 0,769 0,853 0,717 0,780 Észak-Alföld
Szabolcs-Sz-B 0,750 0,853 0,681 0,761 Bács-K 0,762 0,869 0,717 0,783 Békés 0,773 0,869 0,715 0,786
Dél-Alföld
Csongrád 0,775 0,869 0,753 0,799 Magyarország 0,773 0,891 0,785 0,816
Forrás: KSH területi statisztikák (www.ksh.hu)
Összehasonlításképpen a 19. ábrán megmutatjuk a régi módszertan és az új eljárás
szerinti HDI eredmények változását 1990 (19/A. ábra) és 1997 (19/B ábra) között. Jól
látható, hogy a jövedelem érzékenyebb kezelésével a megyék között eltérések is jobban
szembetőnıkké váltak az új eljárással végzett számítások szerint. Egyúttal az eltelt
idıszak változásainak hatása is jobban érvényesül, azaz a vizsgált idıszakbeli hazai GDP
színvonal mellett a GDP növekedése egyértelmően képes még érdemben hozzájárulni a
jólét növekedéséhez. A 19/B ábrán egyidejőleg feltüntettük a 2000.évi megyei HDI
68
értékeket is, amelyekbıl jól látható a vizsgált 10 év alatt végbement fejlıdés. Az 1997-
2000 közti négy év folyamán Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Békés megyék
kivételével valamennyi megye képes volt fejlıdést elérni, bár eltérı mértékben.
A) Régi módszertan szerint
0,52
0,54
0,56
0,58
0,60
0,62
BudapestPest
Fejér
Komárom-E
Veszprém
Gyır-M-S
Vas
Zala
Baranya
SomogyTolna
Borsod-A-Z
Heves
Nógrád
Hajdú-B
Jász-N-Sz
Szabolcs-Sz-B
Bács-K
Békés
Csongrád
1990 1997
B) Új módszertan szerint
0,720,74
0,760,780,80
0,820,84
0,86
B udapes tGyır-M -S
Vas
Fejér
V eszprém
Zala
K om árom -E
P es t
Csongrád
B aranyaTolna
B ékés
Hajdú-B
Heves
Jász-N-Sz
S om ogy
B ács-K
Nógrád
B orsod-A-Z
Szabolcs -S z-B
1990 1997 2000
19. ábra: a HDI a megyénként a régi és az új módszertan szerint
Forrás: Fóti [1999] és HDR [1999], illetve KSH területi statisztikák (www.ksh.hu) alapján
saját számítás
69
A 20. ábrán a HDI értékek területi eloszlását szemléltetjük, 1990 és 2000 között. Az ábra
A) részében ismét bemutatjuk a megyék osztályozását a Fóti[1999] által használt régi
számítási mód szerint, az ábra B) és C) része a jelenleg használatos módszertan alapján
készült.
A) A régi módszertan szerint számított mutatók, 1990 és 1997
B) Az új módszertan szerint átszámított mutatók, 1990 és 1997
C) Az új módszertan szerint számított mutató, 2000
20. ábra: A HDI mutatók területi alakulása Magyarországon
Forrás: ld. 19. ábra Az ábra A) és B) részének összehasonlításából látható, hogy az 1990-es évi megyei
fejlettségi osztályozás – azon túl, hogy az új módszertan változásai miatt a HDI értékek
70
mindenütt mintegy 0,2-vel magasabbak lettek, - kissé eltérıen osztályozza a megyéket,
mint a régi módszertan. Az 1997-es adatoknál mindez már nem áll fenn, a csoportosítás
szinte pontosan megegyezik a korábbiakkal, csupán az értékek lettek magasabbak
átlagosan 0,2-vel. Mivel a kétféle számítási mód fı különbsége a jövedelmek kezelésében
rejlik, mindez jól jelzi, hogy hazánkban a megyék közti egyenlıtlenség legfıbb forrása
egyértelmően a jövedelemtermelı képesség. A finomabban kezelt jövedelem Tolna,
Békés és Heves megye helyzetének megítélést módosította 1990-ben. Az új módszertan
szerinti eredmények alapján látható, hogy az elmúlt 10 évben mindenütt jelentısen javult
a helyzet, Baranya és Nógrád megyék kivételével. A 2000. évi adatok a Közép-
Magyarország, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl helyzetében jelentenek jelentısebb
javulást. Összehasonlításképpen a 4. mellékletben közöljük a megyék 1 fıre jutó GDP
szerinti osztályozását a 2000. évben.
A továbbiakban megvizsgáltuk a HDI mutató és a fejlettség értékelésére általánosan
használt néhány más mutatószám regionális szintő alakulását 1990 és 2000 között (15.
táblázat).
A HDI és néhány más fejlettségi tényezı alakulása régiónként, 1990-2000
15. sz. táblázat
HDI, Munka-nélk. ráta
%
GDP PPP/fı
Term. szapo-rodás
Csecsemı-halandóság
(ezrelék)
Terület
1990 1997 2000 2000 Közép-Magyarország 0,794 0,808 0,850 4,0 16703 –5,6 8,2 Közép-Dunántúl 0,783 0,801 0,814 8,4 10195 –3,9 8,9 Nyugat-Dunántúl 0,773 0,784 0,842 5,9 12581 –5,2 9,3 Dél-Dunántúl 0,773 0,784 0,791 12,2 8460 –5,3 8,5 Észak-Magyarország 0,770 0,778 0,781 17,1 7375 –4,5 9,1 Észak-Alföld 0,762 0,775 0,775 16,3 7158 –2,5 8,1 Dél-Alföld 0,773 0,786 0,790 10,5 8243 –6,0 7,7 Összesen 0,781 0,796 0,814 9,6 11063 –4,8 8,4 Források: OMMK, Munkaerıpiaci helyzetkép 1999. dec.; illetve Egészségügyi Minisztérium
(www.eum.hu) honlapja alapján saját összeállítás
A 21. ábra jól tükrözi, hogy hazánk régióinak fejlıdése jelentısen eltérı ütemben alakult
az elmúlt 15 évben. Az 1990. évi viszonylag kiegyenlített állapotban is észlelhetı a
középsı és nyugati országrészek elınye. Ez az elıny 1997-ig fennmarad, sıt növekszik.
2000-re tovább nı a közép-magyarországi és a nyugat-dunántúli régió elınye, míg a
71
Közép-Dunántúl fejlıdése, bár továbbra is meghaladja az átlagot, elmarad a két elsı
régiótól.
0,750
0,770
0,790
0,810
0,830
K-Mo.
K-Du.
Ny-Du.
D-Du.É-Mo.
É-Al.
D-Al.
1990
1997
2000
21. ábra: A HDI alakulása régiónként, 1990-2000
Forrás: ld. 13. és 14. táblázat
Ha a fenti értékeket kialakító tényezıket akarjuk körülhatárolni, érdemes a régiók néhány
fontosabb mutatójának alakulását külön is megnézni.
A 22. ábrán a régiók fejlettségi indexeinek komponensenkénti alakulását mutatjuk be.
0,7
0,75
0,8
0,85
0,9
0,95
Lindex Eduind Jind HDI2000indikátorok
K-Mo.
K-Du.
Ny-Du.
D-Du.
É-Mo.
É-Al.
D-Al.
Országos
22. ábra: A HDI és komponenseinek alakulása régiónként 2000-ben
Jelmagyarázat: Lindex: élettartam-index, EDUind: képzettségi index, Jind: a jövedelem (GDP/fı, PPP) indexe. Forrás: ld. 20. ábra
72
Látható, hogy az élettartam-index (Lindex) tekintetében a Nyugat-Dunántúl jelentısen
megelızi a többi régiót. A másik két komponens tekintetében Közép-Magyarországé a
legmagasabb adat, és Nyugat-Dunántúl mutat még az országos átlagnál magasabb értéket.
Az átlagtól kismértékben marad el Közép-dunántúl, a többi lemaradó hátránya
jelentısebb. Ugyanez a helyzet a HDI végsı értékével, ahol még Közép-Dunántúl képes
az átlaggal megegyezı végeredményt produkálni.
Az 1997-2000 idıszakban történt változásokat szemlélteti a 23. ábra. Jól látható, hogy az
észak –alföldi, az észak-magyarországi, a dél-dunántúli és a dél-alföldi régiók esetében
alig történt elmozdulás az elmúlt 5 évben. A közép-dunántúli régió az országos átlaghoz
hasonló javulást mutatott mind a HDI, mind az egy fıre jutó GDP tekintetében. Nyugat-
Dunántúl és Közép-Magyarország viszont mindkét mutatójában, de a HDI szerint
különösen erıteljes fejlıdést vitt véghez a vizsgált négy éves idıszak alatt.
23. ábra: Az 1 fıre jutó GDP (vásárlóerı paritáson, USD) és a HDI mutató összefüggése régiónként
Forrás: ld. 20. ábra
Az 1997. évi és a 2000. évi adatpontokra illesztett regressziós egyenesek meredekségei a
gazdasági növekedés és a fejlıdés közti átváltási arányt fejezik ki. Ezek az értékek
ugyanis azt mutatják, hogy hogyan reagált a HDI értéke a GDP 1 fıre jutó értékének
növekedésére. A determinációs együttható (r2) értékébıl látható, hogy 2000-ben az
73
összefüggés jóval szorosabbnak mutatkozott, mint 1997-ben, azaz a GDP alakulása
nagyobb mértékben befolyásolta a HDI index alakulását, mint az elızı idıszakban.
Ennek magyarázata valószínőleg az, hogy 2000-ben már az élettartam és képzettség
mutatói a régiók között jóval kiegyensúlyozottabbak voltak, mint korábban, így a köztük
lévı minimális eltérés és esetleges változás lényegesen kevésbé tudta a HDI értékét
módosítani. Ennek köszönhetı, hogy a GDP-nek a HDI-re gyakorolt hatása (az illesztett
egyenes meredeksége) 2000-re gyakorlatilag az 1997. évhez képest megduplázódott. Ez
pedig azt jelenti, hogy napjainkban a fejlettségi szint növeléséhez a GDP növelése a
járható út.
A 24. ábra és a 15. táblázat a régiók vásárlóerı-paritáson számított 1 fıre jutó GDP-jét
(USD), a HDI mutatót (illetve annak %-os alakban kifejezett, vagyis 100-zal szorzott
értékét), a munkanélküliségi rátát, a természetes szaporodás és az ezer élveszületésre jutó
csecsemıhalandóság értékeit hasonlítja össze.
-8
-4
0
4
8
1 2
1 6
É-A
l.
É-M
o.
D-A
l.
D-D
u.
K-D
u.
Ny-
Du.
K-M
o.
7 2
7 4
7 6
7 8
8 0
8 2
8 4
8 6
G D P , ez er U S D M unk ané lk . rá ta %
Term . s z apo rodás .% C s .ha landós ág, ez re lék
H D I x 100 (2 . tenge ly )
24. ábra: A régiók néhány mutatójának eltérése 2000-ben
Forrás: ld 15. táblázat
A demográfiai mutatók egyike sem mutat jelentısebb eltérést a régiók között, viszont a
HDI és a GDP között egy pozitív irányú kapcsolat, a munkanélküliségi rátával pedig ezek
mindegyikének ellentétes irányú kapcsolata figyelhetı meg (a magasabb HDI-vel
rendelkezı régiók munkanélküliségi rátája alacsonyabb). Ez utóbbi kapcsolat
74
számszerősítését végeztük el a 25. ábrán. Lineáris összefüggést kerestünk a HDI és a
munkanélküliségi ráta közt. A hét régió adatai alapján ilyen összefüggés kimutatható volt,
méghozzá viszonylag szoros, 0,884 értékő korrelációs együtthatóval, az egyenlet szerint
a HDI mutató 0,01 egységnyi növekedése 1,56 százalékpontnyi munkanélküliség
csökkenéssel jár együtt. Természetesen a fenti regressziós összefüggés nem feltétlenül
ok-okozati összefüggést jelent, hanem inkább arra utal, hogy a HDI által mért jellemzık
alakulása a munkanélküliségi rátát is alakító tényezıkkel szoros kapcsolatban áll, így
például a képzettséggel és a GDP szintjével.
Ha hasonló regressziós összefüggést keresünk a GDP/fı és a munkanélküliségi ráta közt,
szintén szoros, de a fentinél gyengébb (r2=0,7912) összefüggést kapunk (ld. 5. melléklet),
ami arra enged következtetni, hogy a HDI által figyelembe vett egészségügyi és
képzettségi állapot hatása is érezhetıen befolyásolja az adott terület foglalkoztatási
színvonalát.
y = -156,45x + 136,74
R2 = 0,8844
0
5
10
15
20
0,76 0,78 0,8 0,82 0,84 0,86
HDI
mu
nk
an
élk
üli
sé
gi
ráta
, %
MN Lineáris (MN)
25. ábra: Kapcsolat a HDI és a munkanélküliségi ráta közt
Forrás: saját számítás a 15. táblázat adataiból
További vizsgálati lehetıségek a növekedési modellek által fontos tényezıként kiemelt
beruházások, valamint a külföldi mőködı tıke alakulásának kapcsolata a HDI mutatóval.
A 26. ábra, illetve a 16. táblázat ezeknek a mutatóknak az alakulását mutatja
Magyarország esetében az 1997-2001 közti öt éves idıszakra. Megvizsgáltuk ezeknek a
mutatóknak a HDI-vel való összefüggését, regressziós egyenes illesztésével.
75
2 0 ,0
2 2 ,0
2 4 ,0
2 6 ,0
2 8 ,0
3 0 ,0
3 2 ,0
3 4 ,0
0 ,7 9 0 0 ,8 0 0 0 ,8 1 0 0 ,8 2 0 0 ,8 3 0 0 ,8 4 0
H D I
3 , 0 03 , 2 03 , 4 03 , 6 03 , 8 04 , 0 04 , 2 04 , 4 04 , 6 04 , 8 05 , 0 0
M u n k a te r m . B r . B e ru h . K ü lf. M ő k tı k e ( 2 . te n g e ly )
26. ábra: A HDI és a növekedés néhány tényezıjének kapcsolata Magyarország régióiban, 2000-ben
Forrás: European Employment Report, Eurostat adatok alapján saját ábra Mértékegységek: ld. 16. táblázat
A HDI mutató, valamint a munkatermelékenység, a nettó külföldi mőködı
tıkebeáramlás és a bruttó beruházások alakulása Magyarországon az 1997-2001
idıszakban
16. sz. táblázat
HDI Munkaterme-lékenység 1000
USD/fı.
Külf. mőködı tıke (nettó) a GDP %-ában
Bruttó beru-házás a GDP
%-ában 1997 0,795 26,3 4,77 22,2 1998 0,817 27,2 4,33 23,6 1999 0,829 27,5 4,15 23,9 2000 0,835 28,9 3,63 24,2 2001 0,837 31,9 4,71 23,4
Forrás: European Employment Report, Eurostat
A 17. táblázat tartalmazza a regressziós illesztés eredményeként adódó paramétereket,
ahol az y függı változó minden esetben a HDI, x, azaz a független változó pedig a
választott másik mutató.
A növekedés néhány tényezıjének kapcsolata a HDI mutatóval
17. sz. táblázat
Független változó (x) Regressziós egyenes egyenlete Bruttó beruházás y=0,0265x-0,2012, r2=0,7242 Munkatermelékenység y=0,0104x-+0,52281, r2=0,5795 Külföldi mőködı tıke y=-0,0720x+1,134, r2=0,2687 Forrás: European Employment Report, és Eurostat adatai alapján saját számítás
76
Látható, hogy míg a HDI mutatónak a bruttó beruházások alakulásával viszonylag szoros
kapcsolata mutatható ki, a munkatermelékenységgel pedig erıs közepes, a külföldi
mőködı tıke alakulásával viszont meglehetısen gyenge az összefüggés. Mindez arra utal,
hogy az általános vélekedés szerint a növekedés garanciájának tartott külföldi
tıkeberuházások lényegesen kisebb szerepet játszanak a fejlettség alakulásában, mint a
másik két növekedési tényezı. Az illesztett lineáris összefüggés ráadásul ellentétes irányú
kapcsolatot mutat ki, azaz az x változó szorzójának elıjele negatív, azonban a gyenge
korrelációs koefficiens miatt ebbıl messzemenı következtetések nem vonhatók le.
Bár a regressziós kapcsolatok alapján a számításokhoz felhasznált adatpontok viszonylag
alacsony száma (5-5 , illetve a régiós számításokban 7-7 pont) miatt messzemenı
következtetések levonása korai lenne, néhány figyelemre méltó összefüggést
megállapíthatunk. A HDI a képzettség figyelembe vétele miatt nyilvánvalóan
kapcsolatban állhat a munkatermelékenység alakulásával, amely magasabb képzettségő
munkaerıállomány esetében általában magasabb értéket mutat. A
munkatermelékenységet alakító másik tényezı a tıkeállomány (technikai felszereltség)
növekedése, amelyet a bruttó beruházások növelésének segítségével lehet megvalósítani.
A GDP alakulása a beruházások, és a technológiai fejlıdés anyagi feltételeit teremti meg,
így nem meglepı, hogy növekedése, amely a HDI emelkedését is elıidézi, egyaránt
hatással van a következı idıszakok beruházásaira és a munkatermelékenységre is. A
GDP százalékában mért bruttó beruházások HDI-vel való szoros kapcsolata nem
magyarázható egyszerően a GDP-nek a HDI képzésében játszott szerepével, hiszen a
GDP számszerő növelése nem jelenti automatikusan a beruházási hányad hasonló
mértékő növelését. A bruttó beruházások GDP-hez viszonyított arányának egy bizonyos
szint alá esése nem biztosítja a GDP további növeléséhez szükséges tıkeállomány
meglétét, amely viszont rövid idın belül a HDI csökkenéséhez is vezethet.
77
6. KÖVETKEZTETÉSEK, ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK
Az elızı fejezetekben áttekintettük a növekedés és fejlıdés kapcsolatát, a fejlıdés
mérésére használható mutatókat, és néhány konkrét adatsor kapcsán megvizsgáltuk
hazánk, és a világ néhány más országának fejlıdési tendenciáit.
Megállapítottuk, hogy a fejlıdés nem tekinthetı azonosnak az egy fıre jutó GDP évrıl
évre való növekedésével, inkább a jólét, az élet minıségének értékelésére kell figyelnünk,
ha a fejlettség szintjét akarjuk értékelni.
A fejlettség leírására tehát a GDP illetve a GNP helyett finomabb, nem gazdasági
tényezıket is figyelembe vevı mutatókra van szükség. Számos ilyen fejlettségi mutatót
kidolgoztak már a témával foglalkozó kutatók. A MEW, az ISEW és a GPI a GDP-bıl
indul ki, és azt korrigálják a környezeti károk valamint egyéb társadalmi externális
költségek és hasznok figyelembe vételével . A PQLI és a BWI a szociális, humán
szempontú értékelésre koncentrálva az egészségi állapot és a képzettség alapján sorolja be
az országokat kategóriákba. A HDI a jövedelmek hasznosságát, az egészségi állapotot és
a képzettségi szintet egyaránt beszámítja a fejlettség mérésébe, bár a környezet állapotát
nem veszi explicit módon figyelembe.
A HDI a GDP-nél finomabb értékelést tesz lehetıvé. Az egy fıre jutó GDP növekedése
ugyanis nem jelent automatikusan nagyobb fejlettséget, vagy jólétet, sok függ attól, hogy
a magas jövedelmet az adott ország hogyan használja fel. Ugyanígy alacsonyabb egy fıre
jutó GDP mellett is lehetséges a HDI szint hatékony emelése a rendelkezésre álló
jövedelem célirányos felhasználása mellett, amely megfontolt kormányzati lépéseket is
feltételez. A HDI mutató érzékenységét tovább lehet növelni, ha a jövedelem- illetve a
többi komponens megoszlását vizsgáljuk különbözı lakossági csoportok közt, például a
férfiak és nık közti, vagy a különbözı jövedelmi kategóriák szerinti egyenlıtlenségek
mértékével korrigáljuk a HDI mutatót.
A dolgozatban megyei és regionális szintő számításokat végeztünk Magyarország
fejlettségére vonatkozóan. Megállapítottuk, hogy a HDI szerinti fejlettségi sorrend több
esetben jelentısen eltér az egy fıre jutó GDP-vel mért jövedelmi sorrendtıl.
Megállapítottuk, hogy a HDI a munkanélküliségi rátával erıs negatív, a munka
termelékenységével és a bruttó beruházásoknak a GDP %-ában kifejezett értékével erıs
78
pozitív korrelációban áll. Ugyanakkor nem mutatható ki határozott kapcsolat a HDI
értéke és a nettó külföldi mőködı tıke beruházások GDP-hez viszonyított aránya közt.
Összességében megállapítható, hogy az egészségi állapot és a képzettségi szint emelése a
fejlıdés kulcstényezıi. Igaz ugyan, hogy ezek színvonalának javítása maga is magas
jövedelmet igényel, azonban a jólét és az életszínvonal emelése ezen tényezık javítása
nélkül még magas GDP mellett sem lehetséges. Másrészt a képzettség és az egészségi
állapot magas szintje olyan képességeket biztosít a növekedés egyik legfontosabb
tényezıjeként elismert emberi erıforrás számára, amelyek a munka termelékenysége és a
humántıke növekedése révén késıbb a GDN növekedéséhez is hatékonyan képesek
hozzájárulni.
A fejlıdés mérése és értékelése ma még vitatott, a fejlıdés legjobb mérıszámának
kérdésében sincs egyetértés kutatók közt. Mindenképpen fontos annak tudatosítása, hogy
az egy fıre jutó GDP szerinti értékelés jelentıs mértékben leegyszerősíti, sıt torzíthatja
is az egyes területek – például országok, régiók, megyék fejlettségének megítélését.
Az elızı fejezetekben bemutatott számítási eljárások finomabb és árnyaltabb értékelést
tesznek lehetıvé, fıleg, ha a szokásos statisztikai adatgyőjtésbıl könnyen hozzáférhetı
adatokon alapszanak. Az ilyen indikátorok jól hasznosíthatók a fejlettségi problémák
azonosításában és a fı fejlesztési irányok kijelölésében is. Emiatt az ENSZ által
rendszeresen, évrıl évre közölt országos szintő mutatók mellett a kisebb
területegységekre – például az EU Strukturális és Kohéziós Alapjainak elosztása során
alkalmazott NUTS osztályozási rendszer szerinti területi egységekre – is célszerő
meghatározni az indikátorok értékét, ezáltal lehetıvé téve a régiók közti fejlettségi
eltérések, és fejlıdési tendenciák értékelését és a fejlıdési célú pénzforrásoknak a
megfelelı célterületekre történı irányítását.
79
IRODALOMJEGYZÉK
[1] Aghion, P. – Howitt, P. [1998]: Endogeneous Growth Theory. MIT Press, London
[2] Andorka Rudolf - Ferge Zsuzsa - Tóth István György [1997]: Valóban
Magyarországon a legkisebbek az egyenlıtlenségek? Közgazdasági Szemle, XLIV.
évf., február (89-112. o.)
[3] Antal László [2000]: Túl az elsı évtizeden. Gazdaság, 1.sz, 4 –17.o.
[4] Ayres, R.U [1998]: A növekedésparadigma határai. Kovász – 1998. Tavasz (37–60.o.)
[5] Bruntland Report [1987]: Our Common Future. World Commission on Environment
and Development. Oxford University Press, Oxford – New York. Magyarul: Közös
Jövınk. A Környezet és Fejlesztés Világbizottság Jelentése. Mezıgazdasági Kiadó,
Budapest, 1988.
[6] Bronfenbrenner. M.- Sichel, W. - Gardner, W. [1984]: Macroeconomics. Houghton
Mifflin Co., Boston. Idézi: Dabóczy, 1998b.
[7] Cameron, R.E.[1994]: A világgazdaság rövid története a kıkorszaktól napjainkig.
Maecenas. Budapest.
[8] Cobb, Clifford - Mark Glickman - Craig Cheslog [2001]: The Genuine Progress
Indicator – 2000 Update. Redefining Progress Issue Brief, December 2001, p.1-6
[9] Cobb, Clifford - Ted Halstead - Jonathan Rowe [1997]: Ha a GDP felmegy, miért
megy Amerika lefelé? Kovász, I. évf. 1. sz. , 30-47. o (Eredeti cikk: Cobb, Clifford,
Ted Halstead, Jonathan Rowe [1995]: If the GDP is up, why is America down? The
Atlantic Monthly, October, 1995, 59-78)
[10] Dabóczy Kálmán [1998a]: A mérhetı balgaság, avagy miért nincs olaj a
közgazdaságtan lámpásában? Kovász, II. évf. 2. sz., 32-57. o.
[11] Dabóczy Kálmán [1998b]: Fogalmak által megcsalatva – Kísérlet céljaink és
eszközeink embert szolgáló meghatározására. Kovász, II. évf. 3. sz. , 16-31. o.
[12] Daly, Herman E. [2001]: A gazdaságtalan növekedés elmélete, gyakorlata, története és
kapcsolata a globalizációval.. Kovász, V. évf. 1-2. sz. , 5-22. o
[13] Darvas Zsolt - Simon András [1993]: A növekedés makrogazdasági feltételei -
Gazdaságpolitikai alternatívák. MNB Füzetek, 1999/3 (1-79. o.)
[14] Dreze, J. - Sen, A. [1989]: Hunger and Public Action. Clarendon Press, Oxford
80
[15] Durst, Fred [2002]: The key problems with GDP as a true indicator of human well
being. Are there alternatives? International Eurasian Institute for Economic and
Political Research, http://www.iicas.org/english/Krsten_03_06_02.htm
[16] Easterly, William [1999]: Life during growth. World Bank Working Paper 428, 1-41.
[17] Erdıs T. [2000]: A fenntartható növekedés egyensúlyi feltételei I-II. Közgazdasági
Szemle, 2000. február, 101-115 o. és. 2000. március, 215-229.o
[18] Fóti Klára, ed. [1999]: Hungary - Human Development Report 1999. UNDP, in
cooperation with the Institute for World Economics of the Hungarian Academy of
Sciences, Washington - Budapest
[19] GKM [2002]: A magyar gazdaság 2002/3. GGazdasági és Közlekedési Minisztérium
Elemzési és Közgazdasági Fıosztálya, Sajtó Titkárság BBudapest, 2002. dec.
[20] Görbe Angéla - Nemcsicsné Zsóka Ágnes [1998]: A jólét mérése, avagy merre halad
Magyarország? Kovász, II. évf. 1. sz. , 61-75. o
[21] Guenno, Giorgio - Tiezzi, Silvia [1998]: The Index of Sustainable Economic
Welfare (ISEW) for Italy. FEEM Working Paper No. ENV-5.98.
http://ssrn.com/abstract=121989
[22] Halstead, Ted [2003]: A better way to measure the economy. Third World Traveler,
http://www.thirdworldtraveler.com/Reforming_System/GNP_GPI.html.(letöltés:
2003-07-23)
[23] Hegedüs Miklós [2002]: Problémák konjunktúra elıtt. Világgazdaság, 2002 .március
12. (www.gki.hu - -Ingyenes újdonságok – cikkek, letöltés: 2003 okt. 27)
[24] Heltai László [1998]: Alternatív gazdasági mutatók. Budapest.
[25] HDR [1991]: Human Development Report, 1991. The United Nations Development
Programme, New York
[26] HDR [1994]: Human Development Report, 1994. The United Nations Development
Programme, New York
[27] HDR [1999]: Human Development Report, 1999. The United Nations Development
Programme, New York
[28] HDR [2003]: Human Development Report, 2003. The United Nations Development
Programme, New York
[29] Husz Ildikó [2001]: Az emberi fejlıdés indexe. Szociológiai Szemle,2. sz., 72-83. o.
[30] Kindler József[1997] : Növekedés fejlıdés nélkül? Magyar Hírlap, október 18.
[31] Kiss Károly [1997]: Egy környezetbarát stratégia. Magyar Hírlap, október 25.
81
[32] László Ervin [1999]: Izgalmas idık. Magyar Könyvklub, Budapest (Eredeti címe:
Interesting Times. A Comprehensive Guide to Responsible Living in the New
Millenium, Gaia Books Ltd, London, 1997)
[33] Ligeti Zsombor [2002]: Gazdasági növekedés és felzárkózás. PhD értekezés. BKÁE,
Budapest.
[34] Lijn, Nick van der [1995]: Measuring well-being with social indicators, HDIS, PQLI,
and BWI for 133 countries for 1975, 1980, 1985, 1988 and 1992. Tilburg University
Working Paper, No 704. http://greywww.kub.nl:2080/greyfiles/few/1995/704.html
[35] Lomnardini, S [1996]: Growth and Economic Development. Cheltenham, UK. Idézi:
Dabóczy, 1998b.
[36] Mankiw, Gregory [1999]: Makroökonómia. Osiris, Budapest
[37] Mayo, Ed -Alex MacGillvray - Duncan McLaren [2003] : The index of Sustainable
Economic Welfare for the United Kingdom. http://www.icsu-
scope.org/downloadpubs/scope58/box3w.html , Letöltés: 2003-11-06
[38] Meyer Dietmar [1995]: Az új növekedéselmélet. Közgazdasági Szemle, 4.sz., 387-398.
[39] Nordhaus, W.D. and Tobin, J [1972]: Is Growth Obsolete? In: Milton Moss (ed.): The
measurement of economic and social performance, Studies in income and wealth,
Vol. 38. NBER, 1973.
[40] Obádovics Csilla – Kulcsár László [2003]: A vidéki népesség humánindexének
alakulása Magyarországon. Területi Statisztika, 6 (43.), 4. sz., (júl.), 303-322.
[41] Pataki György [1998]: A fejlıdés gazdaságtana és etikája – Tiszteletadás Amartya Sen
munkásságának. Kovász, II. évf. 4. sz. , 6-17. o
[42] Román Zoltán [1977]: Termelékenység és gazdasági növekedés. Kossuth Könyvkiadó,
Budapest. Idézi: Dabóczy, 1998b.
[43] Redefining Progress [2003]: Ecological Footprint Accounts. Redefining Progress
honlapja,. www.RedefiningProgress.org/programs/sustainability/ef)
[44] Samuelson, P.A. - Nordhaus, W.D [1987]: Közgazdaságtan. KJK, Budapest.
[45] Scarpetta, Stefano - Andrea Bassanini - Dirk Pilat - Paul Schreyer [2000]: Economic
growth in the OECD area: Recent trends at the aggregate and sectoral level. OECD
Economics Department Working Papers No.248.
[46] Semjén András [1997]: A magyar gazdaságban lezajlott változások, 1989-1996.
Országos Közoktatási Intézet: Jelentés a magyar közoktatásról, 1997
82
háttértanulmányai. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=Jelentes97-hatter-Semjen-
Magyar.html
[47] Sen, Amartya [1998]: Mortality as an indicator of economic success and failure. The
Economic Journal, Vol. 108., No. 446, p. 1-25.
[48] Sen, Amartya [2003]: A fejlıdés mint szabadság. Európa Kiadó, Budapest (Eredeti
mő: A. Sen : Development as freedom.. Knopf, New York, 1999)
[49] Simai Mihály - Gál Péter [2000]: Új trendek és stratégiák a világgazdaságban.
Akadémiai Kiadó, Budapest
[50] The Penn World Tables [2002]. Alan Heston, Robert Summers and Bettina Aten,
Penn World Table Version 6.1, Center for International Comparisons at the
University of Pennsylvania (CICUP), October 2002.
[51] Wackernagel, Mathis - Rees, William [1996]: Our Ecological Footprint: Reducing
Human Impact on the Earth. New Society Publishers, Gabriola Island, BC.
(www.newsociety.com/oef.html)
[52] The World Bank [2001]: World Development Indicators 2001. Development Data
Centre, The World Bank, Washington.
[53] The World Bank [2002]: World Development Indicators 2002. Development Data
Centre, The World Bank, Washington.
[54] The World Bank [2003]: World Development Indicators 2003. Development Data
Centre, The World Bank, Washington.
[55] Todaro, Michael [2000]: Development Economics. 7th edition, Longman, New York
[56] Valentinyi Ákos[1995]: Endogén növekedéselmélet. Közgazdasági Szemle, 6.sz., 582-
594 o.
[57] Zágoni Miklós [1997]: A növekedés ára. Magyar Hírlap, október 18.
i
MELLÉKLETEK 1. MELLÉKLET
A jólét értékelésében az alábbi mutatókat gyakran alkalmazzák, mint egy összetettebb
értékelés komponenseit (Heltai [1998]).
Társadalmi, gazdasági, fogyasztási és jövedelmi mutatók:
� Beiskolázott lányok, ill. fiúk aránya
� Nıi/férfi analfabétizmus aránya
� Munkanélküliségi ráta
� Átlagos kalória ellátás a szükséges százalékában
� Az egészséges ivóvízhez hozzájutó lakosság aránya
� Ezer fıre jutó telefonok száma
� Csecsemıhalandóság
� Öt éven aluliak halandósága
� Az egy fıre jutó szociális kiadások reálértéke
� A teljes személyi jövedelem tekintetében a legmagasabb és legalacsonyabb 10 %-ba
esık aránya.
� Egy fıre jutó teljes fogyasztás.
� Tartós fogyasztási cikkek egy fıre jutó fogyasztása.
� Születéskor, 40 éves korban, és 60 éves korban a várható élettartam.
� Létszükségleti cikkekre fordított jövedelem. Minél kisebb hányadot kell a családnak
jövedelmébıl alapvetıen megélhetésre fordítania, annál nagyobb jólétben él, több
pénze marad a jólétet növelı egyéb cikkek vásárlására.
� Tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottság (TV hőtıgép, videokamera,
személygépkocsi, stb. ) Mivel a különbözı tartós fogyasztási cikkek nem képviselnek
azonos értéket, a mutató nyilván kissé torzít, viszont erısen korrelál a jövedelemmel,
és a lakások mennyiségi és minıségi mutatóival.
� Az egy fıre jutó élelmiszerfogyasztás néhány naturális mutatója: a fogyasztott
élelmiszerek jellegébıl a jólétre lehet következtetni. Például bizonyos országokban
három marék rizs a napi fejadag, addig máshol ez lehet sokkal változatosabb.
ii
� A háztartások megoszlása főtési lehetıségek szerint. Ezek a mutatók azonos éghajlati
körülmények közt élı országok jólétének összehasonlítására használhatók. Az
Egyenlítınél pl. nincs értelme főtési mutatókat elemezni.
� A legfıbb segélytípusokban részesedı családok az összes segélyezett családok
arányában: összehasonlítható két ország jóléte a segélytípusok szerint is, hiszen
bizonyos helyeken az élelmiszerek segélyezése a döntı, míg a fejlettebb területeken
ennél kevésbé alapvetı területekre helyezik a hangsúlyt.
� Fogyasztói kosarak árai munkaórákban kifejezve (vagy a reálbér)
Környezeti mutatók:
� Évi erdıpusztulás mértéke hektáronként
� CO2 kibocsátás a fosszilis tüzelıanyagok elégetésébıl
� Népességnövekedés átlagos mértéke
� A mőködı nukleáris erımővek száma
� Energiafelhasználás
iii
2. MELLÉKLET
A HDI, PQLI és BWI mutatók az 1999-2001 idıszakban
2001 2000 2001 HDIS PQLI BWI HDIS PQLI BWI
Svédo. 0,98 0,97 0,96 0,96 0,96 0,97 USA 0,92 0,94 0,93 0,93 0,94 0,93 Japán 0,94 0,97 0,98 0,94 0,97 0,93
Luxemburg 0,90 0,95 0,91 0,89 0,95 0,89 Franciao. 0,93 0,96 0,95 0,94 0,96 0,95 Nagy-Br. 0,96 0,95 0,95 0,95 0,95 0,95
Dánia 0,93 0,94 0,93 0,92 0,94 0,93 Ausztria 0,93 0,95 0,94 0,93 0,95 0,94 Németo. 0,93 0,95 0,93 0,93 0,95 0,93 Olaszo. 0,91 0,95 0,94 0,91 0,94 0,93
Portugália 0,89 0,91 0,90 0,89 0,91 0,90 Görögo. 0,90 0,94 0,93 0,90 0,94 0,92
Magyaro. 0,86 0,91 0,90 0,85 0,91 0,89 India 0,61 0,66 0,63 0,60 0,65 0,59 Kína 0,77 0,83 0,79 0,78 0,83 0,75
1999 HDIS PQLI BWI
Svédo. 0,96 0,96 0,97 USA 0,92 0,94 0,93 Japán 0,94 0,97 0,93
Luxemburg 0,89 0,95 0,88 Franciao. 0,94 0,96 0,95 Nagy-Br. 0,95 0,95 0,94
Dánia 0,92 0,94 0,94 Ausztria 0,92 0,95 0,93 Németo. 0,93 0,95 0,93 Olaszo. 0,91 0,95 0,96
Portugália 0,89 0,91 0,91 Görögo. 0,90 0,94 0,93
Magyaro. 0,85 0,90 0,89 India 0,60 0,65 0,63 Kína 0,78 0,82 0,80
A HDIS, PQLI és BWI mutatók közti korrelációs koefficiensek
HDIS PQLI
PQLI 0,9866 - 1999
BWI 0,9841 0,9748
PQLI 0,9859 - 2000 BWI 0,9881 0,9805
PQLI 0,9779 2001
BWI 0,9839 0,9882
Forrás: Forrás: HDR [2001], [2000], [2003] és Lijn [1995] alapján saját számítás
iv
3. MELLÉKLET
A Fóti [1999] által végzett HDI számítások megyei szintő eredményei
Jövedelem index HDI 1990 1996 1990 1997
Budapest 0,1997 0,2023 0,6115 0,6220 Pest 0,1359 0,1517 0,5749 0,5924
Fejér 0,1421 0,1751 0,5841 0,6052 Komárom-E 0,1397 0,1534 0,5769 0,5924
Veszprém 0,1326 0,1529 0,5850 0,6006 Gyır-M-S 0,1348 0,1693 0,5906 0,6111
Vas 0,1271 0,1689 0,5824 0,6068 Zala 0,1236 0,1476 0,5807 0,5984
Baranya 0,1300 0,1334 0,5760 0,5864 Somogy 0,1112 0,1215 0,5686 0,5794 Tolna 0,1233 0,1342 0,5752 0,5863
Borsod-A-Z 0,1157 0,1202 0,5655 0,5750 Heves 0,1141 0,1330 0,5764 0,5817
Nógrád 0,1172 0,1180 0,5723 0,5771 Hajdú-B 0,1026 0,1187 0,5696 0,5841 Jász-N-Sz 0,1172 0,1217 0,5725 0,5820
Szabolcs-Sz-B 0,0917 0,0937 0,5548 0,5660 Bács-K 0,1102 0,1139 0,5661 0,5788 Békés 0,1121 0,1197 0,5759 0,5876
Csongrád 0,1281 0,1373 0,5802 0,5921 Magyarország 0,1358 0,1523 0,5799 0,5948
Forrás: Fóti [1999]
v
4. MELLÉKLET A megyei 1 fıre jutó GDP az országos átlag %-ában Magyarországon, 2000.
Megye GDP % Budapest 202,7 Pest 78,3 Fejér 119 Komárom-E 83,5 Veszprém 84,2 Gyır-M-S 134,2 Vas 114,3 Zala 83,8 Baranya 75,7 Somogy 67,1 Tolna 81,3 Borsod-A-Z 64,1 Heves 71 Nógrád 54,1 Hajdú-B 71,2 Jász-N-Sz 66,3 Szabolcs-Sz-B 53,5 Bács-K 66,4 Békés 65,6 Csongrád 82,4 Magyarország 100
vi
5. MELLÉKLET:
Kapcsolat az 1 fıre jutó GDP és a munkanélküliségi ráta között Jelmagyarázat: GDP %: az országos érték %-ában kifejezett érték 2000-ben
y = -11,915x + 20,81
R2 = 0,7912
0
24
6
810
12
1416
18
0,5 0,7 0,9 1,1 1,3 1,5 1,7
GDP %
mu
nkan
élk
. rá
ta %
Forrás: ld 15. táblázat